Nora Cade - Furcsa Találkozás

NORA CADE

FURCSA

TALÁLKZÁS

Steve dühöng, amikor bátyja, Chuck, vendéget

hoz a farmra. Mert a vendég nem más, mint a gyönyörű, szőke és kék szemű Jenny, aki Steve szerint semmi mást nem akar, csak behálózni a szegény, gyanútlan bátyust. No, de majd ő keresztülhúzza a számításait! Távol tartja Chucktól, és úgy bánik a csábító boszorkánnyal, ahogy megérdemli! Csakhogy Steve ellenérzései hirtelen megváltoznak, amikor véletlenül egészen közel kerül Jennyhez. Rádöbben,hogy ő a világ legcsodálatosabb nője.

~1~

amore NORA CADE WENN ROTE LIPPEN SO SÜSS LÜCKEN © by SINGER MEDIA CORPORATION & QUELLE PRESSE F W KÖNIG ALL RIGHTS RESERVED HUNGARIAN TRANSLATION ©GÁBOR ANDRÁS, 1992

Kiadja a FIESTA Kft. Felelős kiadó: Kisbán Gyula Szerkesztő: Meggyesi Éva Borítóterv: Margarita Sorozatszerkesztő Kisbán Gyula Terjeszti a TÓTHÁGAS Kft. Budapest IV., Perényi Zsigmond (Paksi József) üt IS. Tel.: 169-2670 Szedte: CSERM1X Typográfia Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Készült Debrecenben, az 1992. évben A nyomdai megrendelés torzsszáma: 7886.66-14 2 Felelős vezető: György Géza Megjelent: 4,09 ( A z 5 ) ív terjedelemben ISSN 1215-1742 ISBN 963 7716 30 8

~2~

1 A nap vörösen izzó gömbként bukott le a Teton hegység sziklaszirtjei mögé. Utolsó sugarai egy pillanatra még aranyos fénybe vonták a Felton-farm hosszan elnyúló, lapos, fehér épületének nyugati ablakait, aztán lassan sötétségbe borult a szűk völgy. Vajszínű csempével borított fürdőszobájában Steve Felton erőteljes mozdulatokkal igyekezett szárazra törülni koromfekete, rövidre nyírt haját, aztán a zuhanyozót elválasztó üvegfalra dobta a puha törülközőt, és átment a szomszédos hálószobába. Gondolataiba merülve állt meg a szoba közepén. A széles, faragott ágy felé nézett. Jól mutatott rajta az erőteljes kék és zöld tónusú indián ágytakaró. Steve a szoba másik oldala felé nézett, ahol a nyerskőből épített, nyitott kandalló állt, előtte súlyos karosszék vastag bőrpárnákkal és egy alacsony asztal, ugyanabból a fából, mint az ágy, és a fürdőszoba ajtaja melletti komód. Három hatalmas üveg tolóajtó nyílt a ház nyugati oldalán végigfutó széles verandára. Steve kibámult a még világos égbolt alatt sötéten tornyosuló közeli hegyekre. Halkan dudorászott egy régi dalt a rég múlt gyermekkorból. Az előbb telefonált Chuck, hogy másnap érkezik. „Csak semmi felhajtás, öregfiú, valamikor a nap folyamán odaérek. Viszlát" - hallotta még most is öccsének kedvesen ismerős hangját. Steve mosolyogva kezdett öltözködni. Chuck... hiányzott az a bolond, ez a gondtalan fiú, aki azonnal meghódít mindenkit kedvességével és fékezhetetlen életörömével. Bármit is csinál, egyszerűen nem lehet haragudni rá. Holnap megint itt ülnek majd kényelmesen a kandalló előtt, s ő mosolyogva hallgatja Chuck kalandos történeteit San Franciscó-i kalandjairól, és a rodeón elért sikereiről. Határozott mozdulattal húzta össze az ablakon a súlyos, kézzel szőtt függönyöket, kinyitotta a komód legfelső fiókját, hogy elővegyen egy zsebkendőt. Ujjai egy bekeretezett fénykép hűvös üvegébe ütköztek. Előhúzta a képet, és hosszasan nézte. Szája keserű mosolyba húzódott, sötét szeme vékony réssé szűkült. - Örökre a tiéd, Eve - olvasta félhangosan a képen keresztbe írt szöveget. Keserű mosollyal nézte a hosszú hajú, szőke szépséget. Rövid volt ez az „örökre", te álnok kígyó! Kivette a fényképet a keretből, és lassan apró cafatokra tépte. - Égj el te mocskos kurva! - dobta a kandalló tüzébe a papír fecniket. - És ha még egyszer az utamba kerülne egy ilyen angyalarcú sátán, mint te, egy ilyen csábító lény ártatlan gyermeki tekintettel, kék szemekkel és csábító, piros ajkakkal, hibátlan tökéletes testtel... hát én óvatos leszek, és úgy fogok bánni a boszorkánnyal, ahogy megérdemli! - fejezte be nagyot sóhajtva. Jenny Vandeen ott ült Chuck mellett az első ülésen, és csodálkozva bámulta a környék érintetlen, vad szépségét. Hosszú, ezüstszőke haja lobogott a szélben, kobaltkék szeme csillogott, és finom vonalú, piros ajka körül vidám mosoly játszadozott. Három nappal ezelőtt indultak el San Franciscóból. Átjutottak a Sziklás Hegység erdőségein, a kaliforniai Sierra Nevada magaslatain, a homoksivatagokon, es végül az utahi kollár síkságokon, míg végül elérték Wyomingban a Snake kiver Canyont. - Most már nem vagyunk messze a farinunktól - tolta hátra a tarkójára kedvenc Stetsonkalapját Chuck. - A civilizált világot otthagytuk Jacksonban a turistákkal. Itt kezdődik a „Vadnyugat", Jenny! - nevetett fel vidáman, aztán együtt énekelt a rádióból szóló countrydallal. Jenny oldalról figyelte. Megkedvelte Chuckot. Minden nappal, amióta csak ismeri, egyre inkább ügy érzi, mintha a testvére lenne, a bátyja, a védelmezője; pontosan olyan, amilyenre egész gyerekkorában vágyott. Chuck rekedt éneklése elhallgatott. - Vidámnak látszol. Jenny - állapította meg csendes elégtétellel Jenny elpirult, és zavartan fordította el a fejét a kérdő pillantás elől. - Én éppen... éppen arra gondoltam, hogy.., hogy milyen jó, ha

az embernek van egy jó barátja... már pusztán attól, hogy egy vadnyugati farmon tölthetem a szabadságomat, úgy érzem magam, mintha telitalálatom lett volna a lottón. Egy álom válik valóra, Chuck, és én nem is tudom, hogy köszönjem meg neked... -Nana! Jenny, azért ne túlozz! - mosolygott rá Chuck. -Ne felejtsd el, hogy te teszel szívességet nekünk, hogy eljössz. Tudod, mi elég magányosan élünk, nem árt egy kis változatosság. Hidd el, nálunk a farmon mindig örülnek a vendégnek.

~3~

- Mi meg kis híján meg sem ismerkedtünk - sóhajtott fel Jenny. - Mikor az utánozhatatlan stílusodban megkérdezted tőlem, hogy: „Megmondaná, hölgyem, hová akaszthatná fel itt a tarisznyáját egy magányos cowboy?", az első gondolatom az volt, hogy rögtön elszaladok. - Egész biztos megismerkedtünk volna, már a kezemben volt a lasszó. Előlem még a legmakrancosabb csikó sem menekül - veregette meg barátságosan Jenny karját. - Az a szerencséd, hogy imádom a Vadnyugatot, és néhány kifejezéseteket ismerem. Gondolod, hogy Friscóban rajtam kívül bárki más megértett volna? Az utcán alhattál volna, és a végén még éhen haltál volna. Komolyan, Chuck, miért éppen engem szólítottál meg? - Tudod, Jenny, olyan árván és tehetetlenül álldogáltál ott, mint egy kutyakölyök, aki elcsavargott otthonról, és csak reménykedik, hogy valaki megszánja. - Furcsa, de tényleg úgy éreztem magam, csak rajtad kívül senki nem vette észre. - Naná, ezek a finnyás városiak nem látják meg a lényeget. Elvakítja őket a silány bóvli, és észre sem veszik az igazi drágakövet. - Hagyd már abba, Chuck! - Oké, hölgyem - kacsintott rá Chuck. - Talán jobban tetszik az a hasonlat, hogy olyan vagy, mint egy aranyos kis póniló, eleven, friss és természetes, egészen más, mint körülötted a felcicomázott cirkuszi lovak a városban. - Jókedvűen felhangosította a rádiót, és vidáman énekelte a következő dal refrénjét. Jenny kibámult az ablakon. Sötétzölden csillogtak az öreg lucfenyők, éles ellentétben a többi fa sárgászöld lombjával. Jenny visszagondolt a gyerekkorára Ada néni védőszárnyai alatt. Ada néni fáradhatatlanul ismételgette intelmeit a férfiak közönséges és alattomos szándékaival kapcsolatban, és győzködte, hogy benne aztán semmi nincs, és nem is szabad, hogy legyen, ami egy pillanatra is magára vonhatná e romlott lények figyelmét. Hátul lófarokban összefogott hajával, bokáig érő, jellegtelen színű ruháiban úgy járta végig a főiskola éveit, mint egy szürke kisegér. Ennyi év alatt soha, egyetlen hímnemű diáktársa nem fordult meg utána. Főiskolai tanulmányai befejeztével beiratkozott egy titkárnőképzőbe, aztán megkapta San Franciscóban azt az állást, ahol máig is dolgozik. Legjobb tudása szerint, megbízhatóan és lelkiismeretesen végezte a munkáját. Három éven át önfeláldozóan ápolta a nagynénjét, egészen addig, míg néhány hónappal ezelőtt meg nem váltotta szenvedéseitől a halál. Jenny azóta visszavonultan élt kis, bútorozott lakásában. Most már bepótolhatott volna mindent, amit eddig elmulasztott, de valahogy nem tudott kilépni a megszokott kerékvágásból. Túlságosan rányomta a bélyegét Ada néni nevelése, akaratlanul is átvette az ő nézeten. Aztán betört az életébe Chuck, mint egy friss, tavaszi vihar. Sarkantyús, cowboykalapos lovagként érkezett a megmentésére. Először fordult elő, hogy egy férfi érdeklődött iránta, és Jenny maga sem értette, hogy történt az egész. Lassan eltűnt a szégyenkezés, kezdett felébredni benne az öntudat, és olyasmiket tett és mondott, amiket korábban álmában sem merészelt volna. A frissen felébredt magabiztosság és életöröm még a küllemét is megváltoztatta. Levetkőzte eddigi énjét, csinos, bájos fiatal lánnyá változott, akinek természetes bája és jókedve mindenkit elbűvöli. És mindezt csak Chucknak köszönheti, ennek a romlatlan vadnyugati fiúnak, aki nem is sejtette, hogy minden mozdulatával, minden szavával láthatatlan béklyóktól szabadítja meg, és szűk börtönből vezeti vissza az életbe. -Odanézz! Ott van a rezervátum! - térítette magához Chuck izgatott hangja. Jenny kisimított egy hajfürtöt a homlokából. Összeráncolt homlokkal bámult arrafelé, ahová Chuck mutatott. - A jávorszarvas-rezervátum? Én egyetlen jávorszarvast sem látok. - Én sem. Jenny nevetett kisfiúsán Chuck. Nyáron visszahúzódnak az erdőbe. Télen viszont néha nyolc-kilencezer is összegyűlik itt. Ott balra már látszik a Tenton, tudod, az a hegy, amiről már meséltem mutatott előre. Jenny arrafelé nézett. Bal oldalt kezdett kiszélesedni a dúsan zöldellő völgy. Hosszú sávban smaragdzöld koronájú égerfák magasodtak, mögöttük pedig kékesszürke, éles peremű sziklafal tört az ég felé Jenny szinte levegőt sem mert venni, csak némán bámult. Hosszú időbe telt, mire meg tudott szólalni. - Hihetetlenül gyönyörű az otthonod, Chuck - suttogta. -Gondolod, hogy engem is szívesen fogadnak majd a farmotokon? - Hát persze! Steve úgy fogja rád vetni magát, mint a medve a mézre. - Jenny rémült arckifejezését látva elnevette magát. - Ne félj, a bátyuskám nem olyan ütődött, mint én. Steve igazi férfi, felelősséget vállal, tud viselkedni... szóval igazi példakép. - Mesélj még róla! ~4~

- Steve nevelt fel. Terven felül érkezett utóhang voltam, a mama már negyven fölött volt, mikor megszülettem. Nem sokkal a születésem után meghalt. Apa soha nem ért rá, reggeltől estig lefoglalta a farm. Aztán egyszer megtörtént a szerencsétlenség, amikor az egyéves csikókat törték be. Egy heves vérmérsékletű csődör ledobta a hátáról, súlyos sérüléseket szenvedett, és nemsokára meghalt. Steve kénytelen volt magára vállalni az anya és az apa szerepét, ráadásul őt terhelte a felelősség a farmért is. Máig sem értem, hogy boldogult - rázta meg a fejét. - Ha meggondolom, még csak húszéves volt. Szegény Steve, nem volt ideje fokozatosan felnőtté válni, egyik napról a másikra férfi lett. - Chuck elgondolkozva bámult előre. - Talán ezért olyan komoly mindig. Súlyos teher a felelősség. Jenny bólintott. - Akkor a bátyád sokkal idősebb nálad, ugye? - Hát... néha ősöregnek érzem. Öregnek és bölcsnek. Jenny lelki szemei előtt megjelent egy jóságos apafigura

kopott farmernadrágban, széltől cserzett arccal, kérges tenyerekkel és nagy élettapasztalatot sugárzó tekintettel. - Soha nem akart megnősülni?

- Nem is tudom - vont vállat Chuck. - Barátnőkben soha nem szenvedett hiányt, de mindig csak futó ismeretségek voltak, minden komolyabb következmény nélkül. Egyetlenegyszer volt komoly a dolog egy nővel... az a história aztán majdnem kibillentette az egyensúlyából, mert a nő elhagyta. - Szegény bátyád, úgy sajnálom. Csodálatos ember lehet. - Az is! És neked senki hozzátartozód nem volt a nagynénéden kívül? - Nem - rázta a fejét Jenny. - Indiában születtem, a szüleim ott voltak

misszionáriusok. Ötéves koromban elküldtek Kaliforniába Ada nénihez, hogy addig ott maradjak, amíg el nem múlik az India legnagyobb részén pusztító kolerajárvány. Aztán anya is, apa is meghaltak kolerában, én pedig itt maradtam Amerikában Ada néninél, és ő nevelt fel. - Az eredményt pedig látom.

Jenny észrevétlenül elhúzta a száját. Eszébe jutott az a rengeteg szabály és tilalom, amit be kellett tartania; nagynénje, amint reggel, délben és este felolvas a Bibliából, meg a szigorú figyelmeztetései, hogy a férfiaknak csak mocskos szándékaik lehetnek, és minden rendes lánynak óvakodnia kell tőlük. - A legjobb lelkiismerete szerint cselekedett - felelte nyugodtan. -Szép város San Francisco! - sóhajtott fel Chuck. - Ott aztán lehet élni! - No igen, a város nekem is tetszik, de... - Jenny habozott. - ...én nem tartozom oda. Idegennek

érzem magam. Nem könnyű barátokat találni, egyedül meg nem szívesen megy az ember sehová. - Jobban szeretnél máshol élni?

- 0, hogyne. Azt hiszem, itt, Nyugaton jól érezném magam. - Tényleg? Hogyhogy épp itt, Nyugaton? - Lehet, hogy ki fogsz nevetni, de én évek óta minden létező

westernt kiveszek a könyvtárból, és lelkesen olvasom őket. És azt hiszed, hogy errefelé minden férfi hős? - kacagott fel Chuck. - Remélem, nem fogsz túl nagyot csalódni, ha megismered a valóságot. - Ne aggódj, Ada néni jól belém sulykolta, hogy az álmok soha nem válnak valóra. Nem, Chuck, nem csak a bátorságuk miatt szeretem a westernhősöket, vagy a lovagiasságukért. Leginkább az tetszik bennük, hogy tudnak szabadon és függetlenül élni. - Tudod, Jenny, azért ennek a szabadságnak is megvannak a határai. Akinek földje és állatai vannak, az oda van kötve a birtokához. Rég elmúltak azok a romantikus idők, amikor a cowboyok minden vagyonukat a nyeregtáskájukban cipelve vándoroltak. A le regényeid félelem és gáncs nélküli hőseiből a mi számunkra csak a végtelen messzeség maradt - nevetett Chuck. - Persze mi is a magunk urai vagyunk, ennyiben igazad van. kislány. Jenny csendben mosolyogva bólintott. Milyen kedvesen, milyen fiatalosan cs vidáman hangzik ez a „kislány". Ennyi éve, mióta csak eljött Indiából, senki sem szólította így, és senki sem szólította Jennynek. Mindig mindenki Jennifernek hívta, és most az új névvel mintha ő maga is megváltozott volna. Fiatalabbnak, gondtalanabbnak és elevenebbnek érezte magát, mint valaha is. - Itt lennénk - jelentette be ragyogó arccal Chuck, ahogy a kocsi bekanyarodott egy magas, fából ácsolt kapun, amelynek tetején büszkén hirdette a fába égetett felirat: Felton-farm. Jenny nagyol nyelt. Kicsit távolabb, egy lejtó alján több fehér épület körvonala rajzolódott ki. Olyan volt az egész, mint ily kis falu. Kicsit távolabb, egy széles fennsíkon állt a magányos, hosszan elnyúló lakóépület. - Ez lenne a ti kis farmotok? - kérdezte zavartan.

~5~

- Pontosan - vigyorgott Chuck. Jenny hitetlenkedve meredt rá. - Úristen, Chuck, mekkora ez a birtok? - Hát... az egész együtt nincs több néhány ezer hektárnál. - Néhány... néhány ezer hektár? - Jenny levegő után

kapkodott. Vajon még sok ilyen meglepetést tartogat a számára Chuck? Körülnézett, és hirtelen kételyei támadtak, nem fog-e kiríni ebből az előkelő környezetből szűk farmernadrágjában és kitágult, agyonmosott pólójában. Izgatottan fészkelődött az ülésen. Chuck a legnagyobb istállóépület előtt állította le a kocsit.

- Hé, öreg coyote, hogy állnak a részvények? - kiáltott oda egy köpcös, középtermetű férfinek, aki épp az istálló ajtaján lépett ki egy nyereggel a vállán. - Itt csapjon belém a villám, ha ez nem a mi Sunnyboyunk hangja! - jött a vidám válasz. Jenny megkönnyebbülten fellélegzett. Ha a jó öreg farmról más képet is alkotott magának, legalább Chuck bátyja olyan, amilyennek elképzelte. Kiugrott a kocsiból, és odaszaladt a két férfihez, akik vidáman nevetve veregették egymás vállát. - Na, öcsi, hazataláltál végre? - szólalt meg váratlanul egy mély hang Jenny háta mögött. Biztos nagy volt a tolongás a városban, még nagyobb, mint nálunk, amikor kitörnek a marhák. - A szavakat mély, torokhangú nevetés kísérte. - Az már igaz, bátyám. Látnod kellett volna, hogy bukdácsoltak a turisták a tengerparton a csillogó csizmájukban meg a cowboykalapjukban; mint a felzavart tyúkok, úgy ugráltak előlem. Jenny csodálkozva fordult meg aztán csak tágra meredt szemekkel bámult. Az előtte álló férfi mintha egyenesen a western regények lapjairól lépett volna ki. Itt áll karnyújtásnyi távolságra álmai hőse. Izmos, jóképű, sugárzik belőle az ellenállhatatlan férfiasság. Jenny egy pillanatra zavartan lehunyta a szemét. Már a farm elképesztő méretei is meglepték, de a „jó öreg Steve" láttán, ahogy Chuck tréfásan nevezte a bátyját, teljesen megzavarodott. - Chuck... - suttogta alig hallhatóan. - Nicsak! - Steve mintha csak most vette volna észre, csodálkozva mérte végig. Aztán ahogy nézte, lassan ijesztően megváltozott az arckifejezése. Elhalt a mosoly, az ajka már csak egy keskeny csík volt, és sötét szeme, amely az imént még melegséggel és szeretettel nézte Chuckot, most hirtelen hidegen, tartózkodóan, sőt, ellenségesen méregette Jennyt. - Idenézz Steve, kit hoztam magammal San Franciscóból! - ragadta meg Jenny karját Chuck, aki az egészből semmit sem vett észre, és a bátyja felé tolta a lányt. Jenny zavartan mosolyogva nyújtotta a kezét. A szíve rémülten vert. Miért gyűlöli őt ez az ember? Hisz még soha életükben nem találkoztak. - Ki ez? - kérdezte idegesen Steve. Chuck arcáról eltűnt a vidám mosolygás. - Steve hadd mutassam be neked Jenny

Vandeent. Nálunk fogja tölteni a szabadságát. Meghívtam, hogy... - tehetetlenül lehanyatlott a karja. - Jenny Vandeen - ismételte meg Steve, de úgy hangzott a szájából, mint valami káromkodás.

Jenny rémülten nézett egyikükről a másikra. Vajon mit vételt Steve Felton ellen, hogy ennyire haragszik rá? - Oké, vidd be a házba, törődjön vele Louise. Te meg azonnal igyekezz vissza az istállóba, rengeteg a dolog. - A Navaira Chuck összerándult, mintha ostorcsapás érte volna, de Steve csak sarkon fordult, és faképnél hagyta őket. Chucknak tátva maradt a szája, úgy bámult utána, és az arca kivörösödött. Jennynek könnyek tolultak a szemébe. Még soha nem alázták meg ennyire. Szeretett volna a föld alá süllyedni szégyenéhen. - Jenny... - tapogatózott zavartan a keze után Chuck. -Hidd el, Jenny. fogalmam sincs, mi az ördög bújt Steve-be. Egyszerűen nem értem... - vonogatta a vállát. - Chuck... - szólalt meg Jenny nagyot sóhajtva, aztán dacosan felszegte az állát. Honnan veszi magának a bátorságot Steve Felton, hogy ilyen megalázóan bánjon vele? El kell ezt tűrnie? A Steve merev elutasítását követő első másodpercek tehetetlen csalódottságát lassacskán harag és dac váltotta fel. -Chuck, szeretnék kivenni egy motelszobát. - El sem tudom mondani, milyen kínos nekem ez az egész, de hidd el, te igazán nem tehetsz róla. Semmi okod rá, hogy szemrehányásokat tegyél magadnak. - Olyan elkeseredetten nézett rá, hogy Jenny egy pillanatig kísértést érzett, hogy átölelje és megvigasztalja. - Megígérem neked, hogy holnap reggel visszaviszlek Jacksonba. Ilyen későn már sehol nem találnánk üres szobát.

~6~

Jenny habozott. Semmi kedve sem volt hozzá, hogy még egyszer összeakadjon Steve-vel, de úgy látszik, nincs más választása. - Rendben van, Chuck, holnap reggel megyek el. - Összeszorította a száját, és szó nélkül visszaült a kocsiba. A lemenő nap fényében szótlanul hajtottak tovább a ház felé. Az árnyékba borult völgy fölé figyelmeztető ujjakként tornyosultak a sziklaszirtek, előttük rózsaszínű vattacsomókhoz hasonló felhők suhantak el. Jenny halkan felsóhajtott. Ez itt álmai országa, itt boldog lehetett volna. Chuck kirámolta Jenny csomagjait, és felvitte a verandára. Jenny lassan követte. - Tessék - nyitotta ki a lábával Chuck a sötét tölgyfából faragott kétszárnyú ajtó egyik szárnyát, és Jenny belépett, aztán tágra meredt szemekkel megállt. Nem számított ilyen ízléses, rusztikus berendezésre. A kandallóban lobogó tűz az égő fa fűszeres illatával töltötte be a helyiséget. Előtte hívogató, súlyos bőrfotelek. Nyersszínű vászon lámpaernyőkkel borított állólámpák árasztották tompa fényüket, amely visszatükröződött a fényesre csiszolt padlón. Az indián motívumokkal díszített kézi szőttes szőnyegek olyanok voltak, mint megannyi tarka sziget a szobában. A helyiség másik végén antik ebédlőasztal állt hozzá illő székekkel, és egy sötét diófa tálalóval. Jenny legszívesebben elnevette volna magát. Hát így néz. ki a jó öreg farm, a két magányos agglegény szánalmas kunyhója. ahol ő takarítani akart és rendet csinálni az ingyen koszt és kvártély ellenében, ahogy Chuck nagyvonalúan felajánlotta. Valahol kinyílt egy ajtó. - Chuck? - Elouise,

öreg csont, itt vagyok! - szaladt a magas, ősz hajú asszony felé Chuck, megölelte, felkapta, és vidáman megforgatta a levegőben. - Épp ideje volt, hogy hazadugd az orrod, fiatalember -mosolygott rá szélesen Louise. - Már azt hittük, hogy semmi kedved ilyen isten háta mögötti hegylakókkal találkozni, mint mi. Jaj, minek is beszélek itt ennyit, mikor te biztos farkaséhes vagy. - Ez nem kérdés, Louise, ismersz jól - kacsintott rá Chuck, mint egy összeesküvő. - Várj egy kicsit, mielőtt visszavonulsz a varázsbirodalmadba, szeretnék bemutatni neked egy vendéget. Megfogta Jenny karját, és Louise felé húzta. - Jenny, hadd mutassalak be benneteket egymásnak. Louise irányítja a házat, mint egy igazi hadvezér. Vigyázz macidra, mert ha nem fogadsz szót... - Örülök, hogy megismerhetem, Louise - nyújtotta mosolyogva a kezét Jenny. - Jenny vagyok, Jenny Vandeen. Jó napot kívánok. Louise úgy meredt rá, mintha kísértetet látna.

-Chuck, bemutattad már Steve-nek? - kérdezte végül nagy nehezen. - Természetesen. - Chuck ajkán megfagyott a mosoly. -Nem akarsz

legalább köszönni Jennynek? - Jó estét kisasszony - biccentett kimérten Louise. - És bocsásson meg, kérem, nekem most a konyhában van dolgom. - Azzal sarkon fordult, és gyorsan eltűnt a szemük elől. - Melyik szobában szállásoljuk el Jennyt? - kiáltott utána Chuck.

- Tudod, hogy a vendégszobák mindig rendben vannak. Válassz ki egyet! - Azzal már be is csapódott mögötte az ajtó. Chuck homlokát ráncolva kapta fel újra Jenny csomagjait. - Na gyerünk. Csak azt tudnám, hogy mi baja van itt mindenkinek. Jenny szó nélkül követte. Dacosan felszegte a fejét, de a

lelke mélyén riadtnak és szerencsétlennek érezte magát. -Azt hiszem, ez a szoba tetszeni fog neked - vezette be Chuck egy hatalmas helyiségbe az épület jobb szárnyán. - A fürdőszobád ott van az ajtó mögött - mutatott a sarok felé, aztán már indult is kifelé. - Gondolom, szeretnél nyugodtan megmosakodni és rendbe szedni magad, ahogy ti lányok szoktátok. - Kezét az ajtókilincsre téve még egyszer bátorítóan rámosolygott. - Vacsora pontban hatkor. - Meg egy pillanat, Chuck!

- Tessék? - Elárulnád, miért bánik velem itt mindenki úgy, mintha betörő lennék? - Sejtelmem sincs - vonta meg a vállát Chuck. - Persze még soha nem

fordult elő, hogy egy lányt hoztam volna haza, lehet, hogy itt van a kutya elásva. Mindannyian zavarban vannak. Igen, biztosan erről van szó. Meglepődtek. Majd meglátod, a vacsoránál minden rendbe jön, egészen biztosan.

~7~

Jenny utána bámult, ahogy kiviharzott a szobából, aztán lerogyott a széles ágyra. Keserű iróniával visszhangzottak fülében Chuck szavai, hogy a bátyja úgy fogja rávetni magát, mint medve a mézre. Ehelyett inkább úgy menekült, mint a medve, akit megtámadtak a méhek - gondolta némi öniróniával. Szomorú sóhajjal állt fel, hogy összehúzza az ablakon a függönyöket, aztán előszedte a bőröndjéből a piperetáskáját, és a fehér-türkiz színű fürdőszoba felé indult. Most azonban szinte észre sem vette, milyen ízléses a berendezés. Fáradt és szomorú volt, és a gondolattól, hogy nemsokára egy asztalhoz kell ülnie Steve-vel, görcsbe rándult a gyomra. Kinyitotta a csapokat, és fürdővizet engedett magának. Értetlenül megrázta a fejét. Úgy látszik, a testvéri szeretet is elvakulttá tud tenni, különben hogy lehetne, hogy Chuck ennyire tévesen ítélte meg a bátyját? Levetkőzött, és belépett a fürdőkádba. Közben azon rágódott, hogy megérkezésekor Steve úgy nézett rá, mintha ott helyben, azonnal ki akarná dobni. De miért? Talán attól fél, hogy elveszi tőle az öccsét? Lehunyta a szemét, és megint maga előtt látta Steve-et, a macskaügyességgel mozgó karcsú, kisportolt alakot, és szinte hallotta meleg, mély hangját. Milyen lehet, ha ez a hang halk, szerelmes szavakat suttog? Ha ez a száj megcsókol valakit, ha ez a kéz simogat? Riadtan ült fel a kádban. Hová kalandoznak a gondolatai? Steve-et felőle akár elviheti az ördög is. Egy ilyen goromba, szemtelen alak... Kiszállt a kádból, és alaposan végigdörgölte magát. Aztán visszament a hálószobába, és végignyúlt az ágyon. Vacsoráig még van egy órája, nyugodtan pihenhet egy keveset.

2 - Jenny! Halló! Kész a vacsora! Jenny felnyitotta a szemét. Hol van? Nagy nehezen megpróbált tájékozódni a sötétben, aztán a

villanykapcsoló után tapogatózott. - Jenny! Hallasz? - dörömbölt valaki az ajtón.

- Chuck... Mindjárt kész vagyok. Végre megtalálta a villanykapcsolót,

megnyomta, és felgyulladt a falikar. Jenny az órájára nézett. Jézusom! Mindjárt hat óra! Úgy látszik, elaludt. Felugrott az ágyról, kiszaladt a fürdőszobába, és hideg vizet fröcskölt az arcába. Visszaszaladt a szobába, kinyitotta a bőröndjét és kapkodva előráncigálta a ruhák alól a tiszta fehérneműt. Aztán gyorsan magára kapott egy bő batisztblúzt és egy bő, sötétkék vászonszoknyát. A harisnyáról inkább lemondott, mezítláb bújt bele vékony, tűsarkú, fehér szandáljába. Milyen peche van! Épp ma szeretett volna elegánsan, ápoltan és nőiesen kinézni. Visszarohant a fürdőszobába, villámgyorsan megigazította a haját, kifestette a szempilláit, és élénk színű rúzst kent az ajkaira. Lihegve rohant végig a folyosón, aztán az étkező ajtaja előtt egy pillanatra megállt, mély lélegzetet vett, és lenyomta a kilincset. Steve az asztalfőnél állt, és őt nézte. Rezzenéstelen arca semmit sem árult el az érzéseiből. Az asztal túlsó végén állt Chuck, és bátorítóan rámosolygott. - Foglalj helyet - húzta ki előtte udvariasan a széket.

Jenny leült. - Köszönöm, Chuck. Nagyon sajnálom, hogy elkéstem. - Nem dőlt össze a világ. - Chuck kerülte a pillantását, és gyorsan leült. Jenny felkapta a vizespoharát, és izgatottan ivott néhány kortyot, aztán

félénken Steve felé

nézett.

Steve most világos pamutinget viselt, és hozzá ugyanolyan színű, feszes nadrágot. Mind a két ruhadarabon meglátszott, hogy méretre szabták őket, Steve karcsú, izmos alakjára. Jenny pillantása Steve kezére siklott. Ez nem egy városi ember ápolt keze, hanem kemény munkához szokott, sebhelyekkel borított erős, napbarnított kéz. Talán az élet ugyanilyen sebhelyeket hagyott a lelkén is? Lehet, hogy azért ilyen ellenséges vele szemben? Steve felnézett, és egy pillanatra találkozott a két szempár, után Steve tekintete lejjebb vándorolt Jenny blúzára. Gúnyos, becsmérlő mosoly jelent meg a szája körül. Jenny zavartan nézett végig magán, és hirtelen kővé dermedt. Mélyen elpirulva állapította meg, hogy a nagy sietségben semmit sem vett fel az átlátszó blúz alá! Legszívesebben a föld alá süllyedt volna.

~8~

Csendben ültek az asztal körül mind a hárman. A levegőben láthatatlan feszültség vibrált. Chuck durcásan bámult maga elé, szorosan összepréselte az ajkait, az állát meg olyan dacosan szegte fel, mint egy harcias kisfiú. Feltűnően kerülte a bátyja tekintetét. Mit is mondott Steve? Jenny idegesen tolta félre az evőeszközét. Most már Chuck miatt is bánta, hogy eljött vele a farmra, ugyanakkor kicsit haragudott is rá. Felnőtt ember, joga van idehozni egy lányt, akit rokonszenvesnek talál, anélkül, hogy ki kellene kérnie Steve előzetes engedélyét. Louise lépett be a szobába kezében a tállal, és letette Steve elé az asztalra. Chuck beleszagolt a levegőbe. - Hűha, az illata után ítélve

a kedvenc ételem, gulyás! Valóságos kincs vagy, Louise! — Nevetése végre megtörte az idegfeszítő csendet. Jenny arcáról viszont azonnal lehervadt a megkönnyebbült mosoly, ahogy észrevette, hogy Steve arca meg sem rezdül, és Louise is ugyanolyan savanyú képpel néz rájuk. Szegény Chuck gondolta Jenny. Ebben a házban még mindig ő a „kicsi", akinek ugyan sok mindent elnéznek, de állandóan ellenőrzik, és gyámkodnak felette. Louise kiment, hogy a többi fogást is behozza a konyhából. Zöldséges rizzsel, párolt zöldbabbal és egy kosárban még meleg, friss fehér kenyérrel tért vissza. Steve szedett mindenkinek, és Jenny köszönettel vette át tőle a tányérját. Minden nagyon ízletes volt, mégis alig tudott lenyelni egy-két falatot. Összeszorult a torka az ellenségeskedés és a visszautasítás hideg légkörében. Vacsora közben Chuck megpróbált fesztelenül társalogni Jennyvel. San Franciscóról beszélgettek, mintha Steve ott sem lenne. Minden mondatuk valami olyasmivel kezdődött, hogy „emlékszel, amikor..." vagy „az volt aztán a móka, amikor te meg én..." Chuckból csak úgy ömlött a szó, de Jenny csak néha-néha felelt, akkor is csak egyetlen szóval, és közben a szeme sarkából aggódva figyelte Steve arcát. Chuck bátyja azonban rezzenéstelen maradt, csak evett tovább, aztán végül letette az evőeszközét. - Hogy ismerkedett meg Chuckkal? - hajolt előre.

Jenny összerezzent. Megrémisztette, hogy Steve egyenesen hozzá fordult. Nagyot nyelt, aztán heves köhögés tört rá. - A kikötőben szedett fel - próbált a segítségére sietni Chuck. Jenny szerette volna elmagyarázni, hogy a főnöke megbízásából kellett elintéznie valamit a kikötőben, nehogy Steve hamis következtetésekre jusson, de megint rátört a köhögés, és képtelen volt megszólalni. Bejött Louise, hogy leszedje az asztalt. - Úgy látszik, nem ízlik a mi egyszerű kosztunk - jegyezte meg csípősen, amikor elvette Jenny elől a szinte érintetlen tányért. - Nem elég finom a hölgynek a mi ételünk. - Dehogy... dehogy... nagyon finom volt... Louise azonban oda sem figyelt rá, morogva hátat fordított és kiment. Nem sokkal később visszajött, és egyetlen szó nélkül felszolgálta a kávét. Steve sem próbálkozott többé a beszélgetéssel. Kifejezéstelen tekintettel, mozdulatlan álarccá merevedett arccal ült a helyén, és a kávéját kortyolgatta. Az idegesítő csendet hirtelen egy autóduda harsány hangja törte meg. Felbőgött egy motor, és autógumik csikorogtak, aztán a motor leállt, és hangos „helló, drágaságaim" kiáltással fiatal nő viharzott be az ajtón. - Glória! - derült fel Steve arca. Felugrott, a nő elé rohant, aztán átölelte és megcsókolta. A nő a nyaka köré fonta a karját, és odaadóan simult hozzá. - Hmmmm... úgy látom, nem felejtetted még el, hogy kell megcsókolni valakit - mormolta. Jenny képtelen volt levenni róla a szemét. A lelke legmélyén valami furcsa, ismeretlen

fájdalmat érzett. - Hé, Chuckie, szervusz! - kacsintott rá Chuckra az idegen nő Steve válla fölött.

Chuck elkeseredett pillantást vetett Jennyre. - Helló, Glória. Megint falun? - Kényszeredetten

felállt a helyéről, és megpróbált úgy tenni, mintha meghajolna. - Hát persze, drágám. Te is tudod, hogy olyan vagyok, mint a költöző madarak. Minden évben visszajövök - kacagott fel gyöngyözőn Glória. Jenny irigyen figyelte. Csillogó, fekete szem, élénkpiros száj, hollófekete, fényes haj, amely laza hullámokban omlik a vállára... izgalmas típus, szinte olyan, mint egy indián lány. Nyakában

~9~

ezüstláncok lógtak, csuklóján keskeny karkötők, minden ujján egy-egy gyűrű, fülében pedig hatalmas ezüstfüggők, amelyek minden mozdulatára csilingelve meglebbennek. Hihetetlenül hosszú, karcsú lábaira fekete farmernadrág feszült, a derekán széles, orgonaszínű bőröv, ugyanolyan színű, mint a mélyen kivágott selyemblúz. A vonzó nő tökéletes példánya. - Ugye hiányoztam, Chuckie? — fordult negédesen Chuckhoz, de közben Steve vállára hajtotta a fejét. - De még mennyire! Alig bírtam ki nélküled - vágta rá Chuck, de bármennyire igyekezett, nem sok lelkesedés csengett a hangjában. - Még mindig a régi, morgó medve - kacagott fel csilingelőn Glória. - A mi drága kis Chuckienk. - A pillantása hirtelen Jennyre esett. - Nicsak, ki van még itt? - vonta fel a szemöldökét, és leplezetlen kíváncsisággal mérte végig Jennyt. - Hadd mutassalak be benneteket egymásnak. Jenny Vandeen... Glória Vickers.

- Hello - bólintott határozatlanul Jenny. - Helló. - Glória hangja hűvös és fölényes volt. - A legújabb kis fellángolás, Chuck? - Jenny San Franciscóból jött, itt tölti nálunk a szabadságát - magyarázta kicsit élesen Chuck. - Milyen kedves. És a drága kis Helen mit szól hozzá? Chuck arcát pirosság öntötte el, és ökölbe szorult a keze. - Ennek semmi köze Helenhez. Jenny csodálkozva figyelte Chuck zavarát. Ki lehet az a Helen? - Hát, te tudod.., - vont vállat Glória, és leült a Steve melletti üres székre. - Ennél valamit? - Steve gyengéd mosolyától Jennynek inte elakadt a lélegzete. - Köszönöm, drágám, nem kérek. Ilyen korán még egy falat se menne le a torkomon. - De egy kávét csak megiszol? - Mást nem tudsz nyújtani? - hajolt közelebb hozzá Glória. Jenny nagyot nyelt. sz

- Jelen pillanatban... aligha - vigyorodott el Steve. - Louise! Vendég érkezett! Hozzon kérem, még egy csészét! - kiálltott ki, de máris visszafordult Glóriához.- Későn érkeztél az idén. - Hízelgő rám nézve, hogy észrevetted. Volt néhány vendégem, és nem dobhattam ki őket csak úgy. -Glória, végre itt van! Már azt hittem, az idén hűtlen lesz hozzánk! - kiáltott fel örömmel Louise, miközben letette a tálcát az asztalra a kávéval. - Hová gondol, Louise? Hat hónap New Yorkban bőven elég, még sok is. Ennyi idő után friss levegőre van szükségem. - Felugrott, és átölelte a házvezetőnőt. - Úgy örülök, hogy látom, Louise! Hoztam magának egy kis ajándékot is, majd áthozom. Jenny fülében hamisan és mesterkélten csengtek Glória szívélyes szavai, de Louise, úgy tűnt, semmit sem vett észre. Ugyanúgy ragyogott az arca, mint amikor az érkezésükkor Chuckot meglátta. — Köszönöm, de igazán nem kellett volna, Glória... Ha valaki még kér kávét, itthagyom a kannát. - Azzal sarkon fordult, és kiviharzott a konyhába. Glória izgatottan társalgott Steve-vel, igyekezve Chuckot is bevonni azzal, hogy látszólag nagy érdeklődéssel tudakozódott a lovai iránt. Jennyről szinte tudomást sem vett, a lány mégis érezte, hogy állandóan őt figyeli. Nagyon is érezte, hogy ez a nő ellenséges és elutasító vele szemben, bármenynyire is igyekszik leplezni. Különösen az fájt Jennynek, hogy Steve milyen kedvesen bánik Glóriával. Mintha kicserélték volna, barátságos és figyelmes, udvarias és előzékeny. Miért viselkedett épp ővele olyan gorombán? - Szóval, az utolsó rodeóról hoztál magaddal egy kislányt? - fordult csipkelődve Chuckhoz Glória, aztán Jenny felé nézett. — Maga is azok közé a lányok közé tartozik, akik ott tolonganak a rodeókon, hogy az ifjú hősök lábai elé vessék magukat, és bármit megtegyenek értük? Jenny halottsápadt lett, szóra nyitotta a száját, de egyetlen hang sem jött ki a torkán.

-Jennynek komoly állása van San Franciscóban - szólt közbe helyette dühösen Chuck. - Már mondtam, hogy a szabadságát tölti itt. - Tényleg? Milyen kedves. - Glória felállt. - Viszontlátásra holnap este; drágám - vetett egy angyali mosolyt Steve felé. - Good bye Chuckie drágám, és... Jenny, ugye így hívják? Jenny mereven bólintott, míg Chuck nagy nehezen kipréselt magából egy nem túl barátságos viszlátot. - Szétrobbanok, ha még egyszer Chuckie-nak szólít - sziszegte a fogai közt. mikor Glória Steve kíséretében kilépett a szobából.

~ 10 ~

- Ki ez a nő? -Az apjának

van egy hatalmas farmja itt a környéken, nem ő maga műveli meg. New Yorkban lakik, és évek telnek el míg idedugja az orrát. Glória itt lakott a farmon a férjével, de aztán két évvel ezelőtt elváltak, és azóta az őszt és a telet New Yorkban tölti, a tavaszt meg a nyarat pedig többnyire itt. Nagyon hajt Steve-re, és attól félek, hogy már a nyakán is van a hurok. Tehát így áll a dolog - gondolta Jenny. Steve és Glória tökéletesen összeillenek... már ami azt illeti, hogy vele szemben milyen barátságtalanul viselkednek. - Mit szólnál hozzá, ha egy kicsit leülnénk beszélgetni a kandalló elé, hogy kellemesen fejezzük be ezt az első estét? – állt fel nyújtózkodva Chuck. Jenny a blúzára nézett.

- Rögtön, csak felszaladok, és felveszek egy kiskabátot. Kicsit... fázom. Mire visszajött, Chuck a kandalló előtt ült a kanapén, lábát az alacsony asztalra fektetve. Steve

olt állt mellette, és épp pipára gyújtott. - Már egész elfelejtettem, milyen fárasztó tud lenni egy nap itt kint a farmon - nyújtózkodott Chuck, és nagyol ásított. - Hát, ez itt nem San Francisco, öcskös. Errefelé még tudják, mi a munka. - Steve hangja hűvös volt, de nem barátságtalan. -Gyere, Jenny, ülj ide hozzánk! - húzta le maga mellé Chuck a kanapéra, aztán kihívó pillantást vetve Steve felé, átölelte Jenny vállát. Jenny tiltakozni próbált, mikor észrevette Steve megvető pillantását.

Chuck azonban csak kisfiúsán vigyorgott, és még szorosabban ölelte magához. - Mit csinál San Franciscóban, Miss Vandeen? - fordult hozzá Steve, miközben egy fotelt húzott

a kandalló elé és leült. - Én... egy biztosítási ügynökségen dogozom. Titkárnő vagyok.

- Akkor nem élhet túl nagylábon. Egy ilyen nagyvárosban biztos nagyon drága az élhet. -Jenny kiegészítésül keres hozzá még néhány dollárt - bökte ki Chuck. Jenny tudta, hogy arra a gépelésre gondol, amit esténként otthon csinál az ócska írógépén,

mégis úgy hangzott, mintha valami tisztességtelen dologról lenne szó... - Sejtettem - vágta rá Steve. még mielőtt Jenny bármi magyarázatot is hozzáfűzhetett volna. Szóltál Charlie-nak, hogy holnap csinálja meg a keleti kaput? - fordult hirtelen szinte gorombán Chuckhoz. - A fene egye meg, elfelejtettem.

- Nem gondolod, hogy sürgősen intézkedned kellene? Chuck arcán egy pillanatra bosszúság suhant, át. - Ide figyelj, Steve... - Hirtelen elhallgatott, aztán ahelyett,

hogy folytatta volna, Jennyhez fordult. - Nélkülözni tudnál néhány percre, édes? - Nem fogok belehalni - felelte Jenny Steve-re gondolva, aki szinte kővé dermedve ült a karosszékében, és mereven bámult a tűzbe. Csak akkor hatolt el a tudatáig, hogy Chuck édesnek szólította. Mi az ördög bújt belé? Gyanakodva nézte, ahogy határozott léptekkel átsiet a szobán, leemeli a kalapját a fogasról és eltűnik. - Hogy tetszik a farmunk, Miss Vandeen?

-Igen... persze... nagyon tetszik - rezzent Össze riadtan Jenny. - Gyönyörű. Nem is hittem volna, hogy ilyen hátalmas a birtok, ilyen lenyűgöző... - Elhallgatott, mert érezte, hogy zavarban van. - Akkor valószínűleg elégedett. - Elégedett?... Mi... nem egészen értem... - Mire akar kilyukadni ez az ember? Steve hátradőlt a fotelben. - Elégedett lehet, úgy látszik, megérte a befektetés.

- A befektetés? - meredt rá értetlenül Jenny. - Sajnálom, de fogalmam sincs, mire céloz.

Steve felegyenesedett.

- Chucknak van egy barátnője, egy itteni kislány. Egy lány, aki épp hozzá illik. Idetartozik, és szereti ezt a vidéket. Csalódni fog, ha azt hiszi, hogy tétlenül fogom nézni, hogy egy… egy nagyvárosi pillangó elbolondítsa az öcsémet csak azért, hogy beleüljön a kényelmes fészekbe, és aztán tönkretegye az életét. - A tekintete szinte átszúrta Jennyt. Jenny megdermedve ült a székén, és értetlenül meredt rá. Minden izma megfeszült, a keze ökölbe szorult, és felpattant a helyéről.

~ 11 ~

- Nem! - kiáltotta szinte sikoltva. - Téved En... én rendes lány vagyok, Nem akarom háttérbe szorítani a barátnőjét, Chuck meg én jó barátok vagyunk, semmi több. Steve gúnyosan elhúzta a száját. - Elhiszem, Miss Vandeen, de most jól figyeljen rám. Gondolom, sejti, hogy ez a hatalmas birtok tetemes nyereséget hoz, de ugyanakkor a fenntartás és a megművelés rengeteget emészt fel. Drága ékszerekre, költséges utazásokra, elegáns ruhatárra és hasonló luxusra itt nem telik. Elhallgatott, és ellenséges pillantást vetett Jennyre. - Jobb lesz, ha összecsomagolja a holmiját, és a lehető leggyorsabban visszamegy San Franciscóba. Nem féltem magát, rövidesen a hálójába akad egy másik, aki boldogan a lábat elé veti magát, - Felállt, és közelebb lépett Jennyhez. Jenny, maga elé tartva a kezét, hátrált. Steve azonban feltartóztathatatlanul közeledett, és az ujjai, mint két acélgyűrű, ragadták meg Jenny csuklóját. Jenny úgy érezte, hogy megfenyegették, megsértették és aljas módon megalázták. Egész testében reszketve szólalt meg. - Elmegyek.,, ha Chuck kér meg rá! -- Kezdeti félelme vad haragba csapott át. - Chucknak ugyanolyan jogai vannak ezen a farmon, mint magának! Az öccse elmúlt huszonegy éves... gondolom, még ezen a civilizálatlan vidéken is felnőtt embernek számít. - Már alig tudott uralkodni magán.. - Maga nem a gyámja! És nem tűröm, hogy parancsolgasson nekem! - Kihúzta magát, és meglepődött saját magán, hogy milyen bátran állja Steve szúrós tekintetét. - Azt fogja csinálni, amit én mondok! - Eszemben sincs! - Jenny szeme szikrázott dühében. -Nincs joga bármiben is dönteni Chuck helyett. Egyedül ő a felelős az életéért. - Egy pillanatra rémülten elhallgatott. Érezte, hogy túl messzire ment, de most már úgyis mindegy. Úgy törtek fel belőle a szavak, mint gátszakadás után az áradat. - Miért fogja még mindig rövid pórázra az öccsét? Eressze el! Majd egyedül megtalálja a maga útját. Vagy... talán attól fél, hogy Chuck veszélyeztetné a maga pozícióját? Attól fél, hogy kiüti az öcsiké? Steve ujjai még erősebben szorították keskeny csuklóját. Az arca előbb krétafehér lett, aztán vörösbe borult. Minden izma megfeszült, mini egy ugrásra készülő vadállaté. Jenny riadtan hátrált. Steve megrázkódolt, aztán mintha hirtelen minden feszültsége feloldódott volna. Rámosolygott Jennyre, és ettől a mosolytól felforrósodott Jenny vére. Steve lassan végignézett rajta, és Jenny zavara nőttön-nőtt. Úgy érezte, mintha egyenként leesne róla minden ruhadarabja, és meztelenül állna ott, védtelenül kiszolgáltatva Steve-nek. - Barátok? Maga meg Chuck csak barátok? És ezt higgyem is el magának? Nem gondolja, hogy túl sokat vár tőlem? Nem vagyok vak a női bájakkal szemben, Miss Vandeen. és Chuck sem. Gúnyosan felnevetett, aztán hirtelen magához rántotta Jennyt. Jenny szeme tágra meredt, rémülten próbálta ellökni magától Steve-et, de minél inkább védekezett, annál jobban erősödött a szorítás, Életében először érezte közelről egy férfi izmos erős testet. Levegő után kapkodott, remegett a térde, s egyszerre rázta a hideg és öntötte el a melegség. Steve szája úgy csapott le Jenny ajkára, mint a puma a zsákmányára. Kemény és könyörtelen volt a csókja, mintha meg akarná büntetni, mintha bosszút akarna állni valamiért, mint ő vétett ellene. Jenny felnyögött fájdalmában, de Steve nem eresztette el. Bal kezével megmarkolta a mellet, ujjai könyörtelenül vájtak bele, és Jenny hiába vergődött a szorításban. - Jó lesz, ha vigyáz, tudom, hogy minden trükköt ismer! - engedte el egy pillanatra Steve. - Kérem, ne... Újabb csók fojtotta

el a szavait, azonban Steve ezúttal másképp csókolta meg. Ajka puhán és gyengéden érintette meg Jenny száját, ujjai pedig szelíden simogatták a mellét. Jenny rémülten állapította meg, hogy nagyon is jólesik neki Steve gyengédsége. Furcsa, ismeretlen érzések ébredtek benne, maga is megijedt tőlük, ugyanakkor furcsa örömöt is érzett. Vadul dobogott a szíve, és lassacskán minden ellenállasát feladta. Önkéntelenül is Steve nyaka köré fonta a karját, és hozzásimult. Ebben a pillanatban Steve hirtelen eleresztette, ugyanolyan váratlanul, mint ahogy magához ölelte. Jenny elveszítette az egyensúlyát, és hátraesett a kanapéra. Tágra meredt szemmel bámult Steve-re, még mindig levegő után kapkodott és zihálva lélegzett. Steve tekintetében megvetés és habozás keveredett, ahogy lenézett rá.

- Kívülről szép és sima, de belül romlott - dörmögte a fogai között, és elfordult. Jenny remegő ujjaival felduzzadt, fájó ajkát tapogatta. - Maga... maga állat! - suttogta rekedten.

~ 12 ~

Steve mosolyogva nézett le rá. - Ez csak egy kis kóstoló volt

abból, hogy mi vár magára, ha nem megy el a farmról, Miss Vandccn. Biztos lehet benne, én majd gondoskodom róla, hogy még azt is megbánja, hogy egyáltalán megismerkedett Chuckkal. Olyan leckét fog kapni tőlem, hogy soha életében nem fogja elfelejteni. - A hangja látszólag hűvös és nyugodt volt. de egyértelmű fenyegetés csengett ki belőle. Megfordult, és néhány gyors lépéssel az ajtónál termett.

- Gondolkozzon azon, amit mondtam! - Azzal kiment, és halkan behúzta maga mögött az ajtói. A szobában csend lett, és ez a csend még félelmetesebb volt, mint a veszekedés. Jenny felült,

és tenyerébe temette felhevült arcát. Miért alázta meg Steve ilyen brutálisan? Hogy merészelte kis pillangónak nevezni? Miért támadt rá, mint egy vadállat? Könnyek szöktek Jenny szemébe. Igaza volt Ada néninek, a férfiak goromba, érzéketlen szörnyetegek. Nyílt az ajtó, és belépett Chuck. Jenny összerezzent, és felugrott a helyéről.

- Mi baj van? - nézett rá aggódva Chuck. - Halottsápadt vagy. Talán Steve... - Volt egy kis nézeteltérésünk... - Jenny igyekezett könnyedén beszélni. Holnap úgyis itt hagyja

ezt a vendégszerető házat, akkor meg minek szítson viszályt a két testvér között. - Már megint megsértett? - rázta meg a fejét Chuck. - Őszintén mondom, Jenny. nem tudom, honnan veszi a bátorságot. Úgy viselkedik, mint egy őrült. Az ördög vigye el, minek képzeli magát, hogy ilyen pimaszságot meg mer engedni magának? Mondd meg őszintén, Jenny, nem maradnál mégis? Végül is az én vendégem vagy. - Ezt te sem mondod komolyan.

- Dehogynem. Fogalmam sincs, hogy jön ahhoz a bátyám, hogy itt parancsolgasson, ha vendéget hozok a házhoz. Épp itt az ideje, hogy leszálljon a magas lóról, és ha még egy kicsit segítünk is... - Chuck, én nem is tudom... Chuck pillantása rászegeződött Jenny sápadt, kimerült arcára. - Oké. Jenny, aludjunk rá egyet. Aludj addig, amíg csak kedved

tartja, Louise bármikor megcsinálja a reggelidet. Majd valamikor a délelőtt folyamán benézek, hogy megtudjam, hogy döntöttél. - Bátorítóan rámosolygott. - Fel a fejjel, Jenny! Mi ketten vagyunk, csak nem hagyjuk, hogy fölénk kerekedjen az öreg Steve? Jenny kétkedve nézett vissza rá.

- Jó éjszakát, Chuck - mondta aztán halkan. - Jó éjszakát, kislány - veregette meg kedvesen

az arcát f luk k. - Majd meglátod, holnap már más színben fogod látni a világot. Jenny nem gyújtott lámpát a szobájában, ruhástól végig dőlt az ágyán, és beletemette arcát a hűvös párnába. Fáradt, halálosan fáradt, mégsem tud megnyugodni. Mint egy filmen, újra leperegtek előtte a nap eseményei. Újra átélte a hirtelen váltást a naiv örömről a kétségbeesés legmélyebb bugyimba, mikor hidegen és visszautasítóan fogadták. Eszébe jutott Steve brutális ölelése, könyörtelen csókja, meg a keze, ahogy hatalmába kerítette az ó testét. Még most is elöntötte a szégyen. Aztán az is eszébe jutott, hogy Steve szelíden és gyengéden öleli át, soha nem ismert izgalmat ébresztve benne... - Gyűlölöm! — zokogott bele a párnába. - Gyűlölöm és megvetem!

3. Mikor Jenny másnap reggel felébredt, már besütött a nap a függönyön át. Sóhajtva nyújtózott ki az ágyban, és az órára nézett. Már tíz óra múlt! A fél délelőttöt átaludta! Rémülten ült fel, és közben pillantása az ágy végében összegyűrve heverő szoknyájára és blúzára esett. Csak most jutottak eszébe a tegnap este történtek. Tényleg megtörtént az a kínos jelenet közte és Steve között? A napvilágnál Steve brutális támadása olyan valószínűtlennek tűnt, hogy Jenny komolyan elgondolkozott, nem csak álmodta-e az egészet, vagy képzelődött. De hát miért ábrándozna ilyesmin? Végighúzta a nyelve hegyét feldagadt ajkán. Nem, semmi kétség, Steve úgy támadt rá, mint egy vadállat, és a lehető legközönségesebb módon megalázta. Hányingert és szédülést érzett. Kifutott a fürdőszobába, és hideg vizet csurgatott a csuklójára. Steve agresszív magatartásában vele szemben minden bizonnyal van egy jó adag féltékenység is. Minden bizonnyal azt hiszi, hogy ő be akarja hálózni Chuckot, és ezzel aláásná Steve tekintélyét a farmon. Még mindig ugyanazt a kisfiút látja az öccsében, akit valaha a gondjaiba vett, és akiért felelősséggel tartozik.

~ 13 ~

Chuckot azonban már nyomasztja a bátyja viselkedése. Szeretne kiszabadulni a gyámkodása alól, azért kérte

Jennyt, hogy maradjon itt, és segítsen neki. Csakhogy ehhez nagy bátorság és önbizalom kellene. Jenny maga sem volt biztos U íme, hogy képes lenne-e szembeszegülni Steve nyílt ellenségeskedésével és erőszakosságával. Eszébe jutottak Steve fenyegetései. Vajon képes lenne valóra váltani őket? Hideg vízzel lezuhanyozott, alaposan megtörülközött, aztán felöltözött. Mikor elkészült, erőteljes mozdulattal széthúzta a súlyos függönyöket az ablakon. Az éles napfénytől elvakítva egy pillanatra lehunyta a szemét. Kinyitotta az Üvegajtót, és kilépett a verandára. A fűszeres illatú, friss levegő pezsdítően áradt szét a tüdejében. Jenny mély lélegzetet veti. Szinte karnyújtásnyira ott magasodott előtte a Teton hegylánc, s a súlyos sziklák tövében smaragdzölden nyúlt el n keskeny völgy, közepén a Felton-farm istállóival és gazdasági épületeivel. Egész kis falu volt. Jenny hirtelen megértette, mit kell tennie. Marad. Először Chuck kedvéért, de egy kicsit dacból is. Majd ő megmutatja ennek a beképzelt, fafejű és modortalan fickónak, ennek a Steve Feltonnak! Dacosan felszegett állal indult az ebédlőbe. - Felébredt? - lépett ki a konyhából szemrehányó ábrázattal Louise. - Már azt hittem, csak a vacsorához akar felkelni Jenny elpirult.

- Azt hiszem, az itteni egészséges levegőtől aludtam ilyen sokáig. Jó reggelt, Louise, é,s nagyon köszönöm, hogy megvárt a reggelivel. - Ha valami mást akar enni, magának kell gondoskodnia róla, nekem ebédet kell főznöm - indult kifelé morogva Louise. - Egyébként hosszabb ideig szándékozik nálunk maradni? - Attól függ... - vonta meg a vállát Jenny. - Ahogy gondolja. - Louise mögött becsapódott az ajtó. Jenny elgondolkozva bámulta a kávéscsészéjét. Bárcsak tudná,

miért fogadja mindenki ilyen ellenségesen ezen a farmon, persze Chuck kivételével. Reggeli után Louise neheztelő pillantásától kísérve maga vitte ki a piszkos edényt a konyhába, aztán kilépett a házból, és körülnézett. Bár a nap ugyanolyan ragyogóan sütött, a közeli hegyek ugyanolyan fenségesen tornyosultak az azúrkék égbolt felé, a nap mégis vesztett valamit iménti varázsos ragyogásából. Jenny kutatva nézett körül, de Chucknak nyomát sem látta sehol. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. így legalább marad egy kis ideje, hogy még egyszer átgondolja a döntését, és esetleg az utolsó pillanatban mégis megváltoztassa. A ház sarkánál fekvő fekete-fehér foltos kutya lustán felállt, és kíváncsian közelebb kocogott.

- Szervusz, barátom hajolt le hozzá Jenny, és barátságosan megveregette a nyakát. - Nem fél, hogy megharapja? Jenny mozdulata félbemaradt, és megdobbant a szíve. Nem, most nem szabad

gyávának mutatkoznia. - Úgy tapasztaltam, errefelé csak az emberek harapósak, Mr. Keltőn - fordult meg lassan, és keményen Steve szemébe nézett. Steve szája körül egy pillanatra mosoly jelent meg, de ugyanolyan gyorsan el is tűnt. és megint a szokásos ellenséges arckifejezésnek adta át a helyét. - Mi itt errefelé nem szeretjük, ha át akarnak rázni bennünket.

Lódobogás hallatszott, és Jennynek nem maradt ideje válaszolni. Glória közeledett lóháton, s lovának szőre ugyanolyan fényes

feketén csillogott, mint a nő hosszú haja. Most megrántotta a kantáit, és épp Steve orra előtt megállt. Jenny irigy csodálattal bámult fel rá. Glória lazán, könnyedén ült a nyeregben, mintha összenőtt volna a lovával. Steve megragadta a kantárszárat.

- Gyönyörű vagy. Glória- mondta halkan, de azért úgy, hogy Jenny minden szót megértsen. - Köszönöm, drágám - vetett rá egy ragyogó mosolyt Glória. Jenny azt sem tudta, hová nézzen, és egyre inkább úgy étezte magát, mint egy nemkívánatos

betolakodó. - Azért jöttem, hogy megkérdezzem Jennyt, nincs-e kedve kilovagolni velem. Mit szól hozzá. Jenny? - Én? - kapta fel a fejét riadtan Jenny. - Nem, köszönöm... Nem tudok lovagolni.

- Neeem? - rázta meg a fejét színlelt csodálkozással Glória. - Mindig azt hittem, hogy még a leghülyébb... jaj. bocsánat, hogy bárki képes rá, hogy felüljön egy ló hátára és vitesse magát. ~ 14 ~

Jenny elvörösödött. - Soha nem volt alkalmam kipróbálni. Világéletemben városban laktam - védekezett. - Mit gondolsz, Glória, nem tudnád kicsit beavatni Jennyt a lovaglás művészetébe?

- kérdezte

mosolyogva Steve. - Remek ötlet - nevetett vissza rá Glória.

Jenny kétkedve nézett egyikükről a másikra. Nem hitt ebben a hirtelen támadt kedvességben. Ezek ketten forralnak valamit. - Inkább megvárom Chuckot - mondta habozva. - Chucknak dolga van, ö nem ér rá szórakozni. Persze ha fél... - vonta meg a vállát Glória. - Nem félek. - Glória, szólj kérlek Willynek. nyergelje fel Mickey-t! - Szívesen! Jöjjön, Jenny! - Szervusz, drágám, majd később találkozunk - intett Steve-nek,

megsarkantyúzta a lovát, is ellovagolt az istállók irányában. Jenny egy pillanatig habozott, aztán határozott léptekkel ő is arrafelé indult.

- Willy, Miss Vandeen el akar kísérni. Nyergelje fel neki Foxfíre-t, kérem - hallotta Glória hangját, mikor utolérte. Összeráncolta a homlokát. Nem valami más nevet mondott Steve az előbb? - Foxfire-t, asszonyom? - kérdezeti vissza szemmel láthatóan csodálkozva Willy. - Hallotta. - Csak kérdeztem - tűnt el vállvonogatva Willy az istálló ajtaja mögött. Nem sokkal később Willy hatalmas, sötétpej lovat vezetett elő felnyergelve. - Felszállhat. Jenny riadtan bámulta a hatalmas állatot. - Idenézzen, nagyon egyszerű - nevetett Glória, és könnyedén felpattant a nyeregbe. Jenny nagyot nyelt. Izzadó tenyerével megragadta a kantárt, és megpróbálta egyik

lábát betenni a kengyelbe, ahogy Glóriától látta. A ló kiismerte a szándékát, és gyorsan oldalt lépett. Jenny elvesztett minden támaszt, kicsúszott a kantár a kezéből, és alig tudta megőrizni az egyensúlyát. Willy kiköpött a homokba.

- Bal oldalra álljon! - szólt rá barátságtalanul, és megfogta a lovat. Jenny vérvörös arccal ment át a másik oldalra. Foxfire horkantva fordította arra a fejét. - Az ég szerelmére, maradj kicsit nyugton! - suttogta könyörögve Jenny, aztán bal kezével

megragadta a nyeregkápát, és nagy nehezen, centiméterről centiméterre felhúzta magát, míg végre át tudta vetni jobb lábát a ló hátán, és belehuppant a nyeregbe. Míg Willy a lábához igazította a kengyelszíj hosszát.

Jenny mély lélegzetet vett, és körülnézett. Elakadt a szívverése. A karám kerítéséhez Steve támaszkodott vigyorogva. Na várj csak. vigyorogj, majd én megmutatom! - mormolta magában dacosan Jenny. - Indulás! - csendüli fel vidáman Glória hangja. Barátságosan inteti Steve felé, aztán ügetésre ösztökélte a lovát. Anélkül, hogy Jenny bármit is tett volna, az ő lova is elindult. Rémülten ragadta meg egyik kezével a kantárt, a másikkal pedig belekapaszkodott a nyeregkápába. Ütemesen dobálta a nyereg, keményen rázta, és ugyanolyan egyenletes ritmusban koccantak össze a fogai. Glória hátranézett. Szép arcát gonosz mosoly torzította el, aztán sarkával gyorsabb ügetésre nógatta a lovát. Jenny megpróbálta szorosabbra húzni a kantárszárat, de hamar belátta, hogy minden igyekezetére szüksége lesz, hogy megmaradjon az imbolygó lóháton, Foxfire megérezte lovasa ügyetlenségét, és könnyed vágtába csapott. Jenny rémülten felsikoltott. - Glo-ri-a-ké-rem-ál-lít-sa-meg! - Fogja meg a szárat, és húzza meg! - Nem tudom! A homokos ösvény, amelyen Glória elindult, most ritkás erdőn vezeteti át. Foxfire egyszer csak

oldalt ugrótt, és vad vágtában megindult egyenesen a fák felé, keresve a legszűkebb réseket a fák között. Jenny rémült kiabálása felverte az erdő csendjét.

~ 15 ~

A kantár kicsúszott az ujjai közül, két kézzel kapaszkodott a nyeregbe, és tehetetlenül dülöngélt előre-hátra a ló hátán. A rémülettől megdermedve, tágra nyílt szemmel nézte a keskeny rést két göcsörtös fatörzs között, amely felé a ló sebesen nyargalt. A hála mögött hallotta, hogy Glória Foxfire-re kiabál, és saját lovát sarkantyúzva próbálja lehagyni, hogy megállítsa. A patadobogás azonban csak még jobban felbiztatta Fokfire-t, ahelyett, hogy fékezte volna. Egyre gyorsabban vágtatott. Jenny kétségbeesve hunyta le a szeméi. Biztos volt benne, hogy ütött az utolsó órája. Egy másodperc múlva nekivágódik a fatörzsnek, és összezúzza magát. Ekkor azonban Foxfire vad vágtában irányt változtatott, alig félméternyire a halálos akadály előtt. Jenny lecsúszott a nyeregből, és huppanva esett a kemény földre. Éles fájdalom hasított a tarkójába, aztán elsötétült körülötte a világ. - Miss Vandeen! Miss Vandeen! Nincs semmi baja, nyugodtan kinyithatja a szemét végre! rázogatta durván valaki Jenny vállát. Jenny kinyitotta a szemét. Steve karjában feküdt. Heves mozdulattal felült, de azonnal vissza is hanyatlott. Óvatosan megtapogatta a hatalmas dudort a tarkóján. - Egy kis púp, semmi komoly - mondta Steve az együttérzés leghalványabb jele nélkül. Jenny összeszorította a száját, és egy szót sem szólt. Testének minden porcikája fájt. Egy dzsip hátsó ülésén ült, s a kocsit Glória vezette, nem éppen óvatosan. - Au! -- kiáltott fel önkéntelenül Jenny. mikor Glória olyan hírtelen fékezte le a kocsit az istállók előtt, hogy Jenny majdnem kiesett. - Bocs - szólt hátra könnyeden Glória. - Mi történt? - kérdezte Chuck, aki épp most lovagolt be az udvarra. Leugrott a ló hátáról és odaszaladt, hogy kisegítse Jennyt. Aggódva nézte sápadt, fajdalomtól eltorzult arcát, aztán szemrehányó tekintettel a bátyja felé fordult. - Gondolom, ez volt az első lecke - mondta Jenny, egyetlen pillanatra sem véve le a tekintetét Steve-ről. Chuck zavartan bámult egyikükről a másikra. Steve hangjában leplezetlen gúny bujkált, amikor megszólalt. - Leesett a lóról. Megúszta néhány karcolással meg egy bubbal a fején. Semmi komoly. - Jobban is vigyázhattál volna rá! Melyik lovat adtad neki? - A jó öreg Mickey-t. - Foxfire-t helyesbített Jenny. – Foxfire-nek hívták a loval. - Foxfire! - Chuck szemrehányó pillantása Steve-ről Glóriá-ra vándorolt, aztán vissza a bátyjára.

- Foxfire nem a legalkalmasabb ló egy kezdőnek, mind a ketten nagyon jól tudjátok! Azok ketten csak felhúzták a szemöldöküket, és a vállukat vonogatták.

- Valami baj van? - lépett ki az istálló ajtaján Willy és végignézett Jenny piszkos ruházatán. - Semmi, kivéve, hogy majdnem fűbe haraptam, a szó valádi és átvitt értelmében is - mondta

csípősen Jenny. - Micsoda pech! - vont vállat Willy.

Chuckon kívül úgy látszik, senki nem sajnálja, sőt, minden arcon leplezetlen kárörömöt vélt felfedezni, ugyanúgy, mint a szavaikban. Annak örültek volna a legjobban, ha kitöröm a nyakam gondolta keserűen. - Gyere. Jenny, visszaviszlek a házhoz. - Chuck óvatosan megfogta a karját, és besegítette az első ülésre. Steve szó nélkül megfordult, és elbaktatott Willy felé. Chuck a házban gyengéden feltámogatta Jennyt a szobájába. - Egy aszpirin, aztán egy forró fürdő, meglátod, csodákat művel - ajánlotta. - Fel a fejjel, Jenny,

nem hagyjuk magunkat! - mosolygott rá bátorítóan. Jenny hálásan mosolygott vissza rá. Jólesett Chuck együttérzése. Hiába dörzsölgeti most elégedetten a kezeit Steve, Chuck őmellé állt. Ketten együtt majd megbirkóznak Steve ellenségeskedésével, bármilyen gonoszságokat is fog még ki találni. - Ne félj, Chuck, ilyen gyorsan nem dobom be a törülközőt. Ebédnél találkozunk.

- Viszlát, kislány - bólintott felé bátorítóan Chuck.

~ 16 ~

4. Megszólalt az ebédhez hívó gong, és Jenny kilépett a szobából. - Megint úgy néz ki, mintha skatulyából hiúzták volna ki. Kutya baja - szólalt meg a háta mögött

egy mély hang. Jenny összerezzent.

- Csalódott, Mr. Felton? Maga aztán nem vesztegeti az Idejét, igaz? Steve kérdőn vonta fel a szemöldökét. - Azt mondta, hogy ha nem tűnök el innen azonnal, majd megtalálja

a módját, hogy véget vessen a barátságnak Chuck és énközöttem, de azt azért nem sejtettem, hogy ilyen gyorsan valóra is akarja váltani a fenyegetését. Hajlandó lenne esetleg elárulni, még milyen kis meglepetéseket tartogat a számomra? - Ha valakinek nincs golyóálló mellénye, ne menjen olyan helyre, ahol lövöldöznek - felelte lakonikus rövidséggel Steve. Egyszerre léptek be az ebédlőbe.

- Ismét olyan friss és üde vagy, mint egy kiscsikó - húzta ki előtte a székét Chuck. - Jól is érzem magam. - Bátor kislány vagy - bólintott elégedetten Chuck, aztán mérges pillantást vetett a bátyjára. - Kár lenne, ha emiatt a kis kellemetlenség miatt nem merészkedne többé lóhátra - szólt közbe

csípősen Steve. Jenny az ajkába harapott.

- Ne haragudj rám, Jenny, amiért nem jöttem ide hozzád ma reggel, ahogy megbeszéltük, hogy megmondd, el akarsz-e menni. Az egyik lónak bedagadt a lába, és borogatást kelleti csinálnom... aztán minden másról megfeledkeztem. - Ó, Miss Vandeen, el akar hagyni bennünket? Tényleg? - szólt közbe felcsillanó szemmel Steve. - Milyen kár! - mondta színlelt sajnálkozással, de az arca őszinte elégedettséget tükrözött. A harag és a dac legyőzte Jenny félelmét. Kihúzta magát, és szúrósan Steve szemébe nézett. - Természetesen maradok, Chuck - mondta nyugodtan. - Hat lóval sem vontathatnának el innen. - Nyugodtan összehajtogatta a szalvétáját, és várta Steve reagálását a hadüzenetre... hisz másként nem értelmezheti az ő kijelentését. - Remek, kislány! - ragyogott fel Chuck arca. Steve úgy tett, mintha semmi köze sem lenne az egészhez. Csendben evett, míg Chuck és Jenny vidáman társalogtak. Chuck csak úgy sziporkázott az ötletektől, mivel tölthetné az idejét Jenny a farmon. Jenny mosolyogva fogadott minden javaslatot, de közben folyton a tudatában volt, hogy Steve el fogadta a kihívást, és minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezni fog megakadályozni a terveit, és megnehezíteni az életét. Vajon meddig fogja bírni? Lehet, hogy túlbecsülte a saját erejét? - Hol vannak egyáltalán azok a hatalmas marhacsordák? -kérdezte végül Chucktól, mikor Louise leszedte az asztalt. - Fent a hegyekben, a nyári legelőkön. - És mikor hajtják le őket? - Késő ősszel. Tavasszal felhajtjuk

a csordákat, mi meg egész nyáron itt lent dolgozunk a lovakkal. Belovagoljuk a friss évjáratokat, emellett javítgatjuk a kerítéseket meg a ralitokat, és felújítjuk a műszaki berendezéseket. Manapság a farmer egy személyben kell hogy legyen mérnök, táplálkozástudományi szakember, állatorvos, villanyszerelő, kereskedő és könyvelő. - Chuck fájdalmas pillantást vetett az asztal fölölt a bátyjára. - Száz évvel ezelőtt kellett volna itt élni, akkor még igazi marhák voltak, nem ezek a fura átmenetek a marha meg valami műanyag keverék között, hormonokkal Mesterségesen felpumpálva. - Chuck, kérlek... - állt fel Steve. - Épp eleget rágódtunk unit ezen a témán. Te is tudod, hogy semmi esélyünk nincs, hogy versenyképesek maradjunk, ha szembeszegülünk az úgynevezett haladással. - Nem mondtam ilyesmit - állt tel Chuck is az asztaltól, és a kezét nyújtotta Jennynek. - Nem szabad hagynod, hogy elgémberedjenek az izmaid. Bármilyen nehezedre is esik, sétálnod kell egy kicsit. Járj egyet, nézz meg mindent! Majd a vacsoránál találkozunk - ölelte át barátságosan Chuck a vállát. - Te is vigyázz magadra, Chuck. - Tehát sétálni kell. Jennynek minden erejére szüksége volt, hogy egymás elé rakosgassa a lábait. Úgy érezte, hogy a combja kőből van, és a hőre úgy égett,

~ 17 ~

mint a tűz. Legszívesebben bebújt volna az ágyba, és két napig ki sem bújik, de a fülébe csengett Chuck figyelmeztetése. Összekapta magát, és minden erejét összeszedve kilépett a házból. Széles, kavicsos út övezte a házat. Jenny úgy döntött, hogy egy darabig ezen az úton halad, aztán a réteken át lemegy az erdők közt kanyargó patakhoz. A ház mögött kerítéssel övezett veteményeskertet fedezett trl. Kék kezeslábasban Louise tüsténkedett a vetemények között. Jenny odalépett a kerítéshez.

- Szép kert... tökéletes - mondta elismerően. Louise felnézett, érthetetlenül mormogott valamit,

aztán megint lehajolt és tovább gyomlált, mereven a földre bámulva, mintha Jenny ott sem lenne. Jenny sóhajtva lépkedett tovább, míg egy garázshoz nem én, amelynek falához hatalmas farakás támaszkodott. Mivel az ajtó nyitva volt, kíváncsian bekukucskált. A leghátsó sarokban felfedezett egy szalmakupacot, a közepén vidáman játszadozó, fekete-fehér kutyakölykökkel. A kiskutyák úgy gurultak ide-oda, mint a pamutgombolyagok, kicsit odébb fekvő anyjuk felügyelete alatt. Jenny óvatosan közeledett.

- Aranyos kiskutyáid vannak - gügyögte halkan. Az anyakutya felemelte a fejét, és éberen figyelt. Jenny leguggolt, és a kutya tűrte, hogy megsimogassa, aztán azt is, hogy játsszon a kölykökkel. Egy idő után felállt, és az ajtó felé indult. A kiskutyák mögötte bukdácsoltak, míg anyjuk figyelmeztető vakkantása vissza nem szólította őket. Csak egy kölyök követte tovább, pajkosan ugrálva Jenny lábára. Vidáman csóválta apró farkát, és nedves kis orrát kihívóan odanyomta Jenny lábához. - Szaladj vissza gyorsan a testvérkéidhez, kicsim! - figyelmeztette Jenny, aztán még egyszer utoljára megsimogatta selymes bundáját, és kilépett az ajtón. Egy hódítóan illatozó, tarka réten áthaladva hamarosan elérte célját, az erdő szélén csordogáló patakot. Az éles déli napfényben csillogott a hófehér lakóház. Lovas közeledett hozzá, és Jenny a tartásáról felismerte Steve-et. Most errefelé nézett, és ő is észrevette Jennyt. Mélyen meghajolt a nyeregben, és gúnyos tisztelgésre emelte a kezét. Jenny gyorsan elfordította a fejét. Egyedül akart lenni, hogy összeszedje az erejét a könyörtelen harcra Steve-vel, a Falkon ura, amelynek közeledtében olyan biztos volt, mint abban, hogy itt áll. Mély lélegzetet vett. Milyen csodálatos a természet a ragyogó napfényben! Egész életében valami ilyen helyről álmodozott, Hát minden Édenkertben kell hogy legyen egy kígyó? Levette a szandáljai, és leguggolt a langyos fűben. Ábrándozva bámulta a kristálytiszta vizet. A patak szélesebb volt, Mimi gondolta, de szinte mindenhol látszott a feneke. Csak egy-két helyen csillogott mély türkizkékben a víz, ahol a napfény nem hatolt le a legmélyére. Jenny csak bámulta a víz sodrását, és végtelen nyugalom m béke áradt szét benne. Aztán közvetlen közelről nyafogva le ugatott egy kutyakölyök. Jenny arrafelé nézett, ahonnan a hang jött, és az egyik kis fekete-fehér gombócot pillantotta meg, ahogy tömpe lábacskáin ugrándozva egy pillangó után kapkod, egyre inkább közeledve a meredek parthoz. Jenny rémülten ugrott fel, ugyanabban a pillanatban, amikor a kiskutya hirtelen nagyot szökkeni, aztán lecsúszott a meredek, homokos parton, és nagyot csobbanva belepottyant a vízbe. Jenny egy pillanatig habozva állt a parton, a tömzsi lábacskával kétségbeesetten kapálózó kutyakölyökre meredve. Őt soha nem tanították meg úszni, a prűd Ada néni soha nem engedte volna meg, hogy betegye a lábát egy nyilvános fürdőbe. Tanácstalanul nézte a nyüszítő kis állatot. Aligha tudja már sokáig a felszínen tartani magát, és ha nem menti meg, nyomorultul a vízbe fullad. Jenny minden bátorságát összeszedve bemerészkedett a vízbe, de a sekély partról nem sikerült elérnie a kiskutyát. Az áramlás egyre messzebb sodorta, bármennyire is kapálódzott. Jenny habozva előbbre lépett, és csak későn vette észre, hogy egy mély lyuk van előtte. Egy pillanat alatt kicsúszott a lába alól a talaj, és rémülten kapálózott a karjaival. Alámerült a feje, aztán nem sokkal később köpködve, prüszkölve sikerüli újra a víz fölé kerülnie. - Álljon a lábára, ott nem túl mély a víz! Legfeljebb a melléig ér - hallotta a part felől hirtelen Steve hangját. Jenny hallotta ugyan a szavakat, de az értelmüket nem fogta fel. Halálos rettegésben csapkodott maga körül, kiabálva és sikoltozva, és egyre gyakrabban süllyedt a víz alá. Hirtelen erős kar ragadta meg a derekát és kihúzta a vízből, ő pedig levegő után kapkodott.

~ 18 ~

Steve egyetlen szó nélkül ragadta meg Jennyt a karjánál fogva, néhány lépést hátrált a sekélyebb víz irányában, aztán szabad kezével nyakon csípte a még mindig kétségbe esetten kapálózó kutyakölyköt is, és kifelé penderítette. Végül Jennyt is kihúzta, és nem éppen gyengéden lefektette a part menti fűbe. Jenny levegő után kapkodva feküdt a hasán, ujjai belevájtak a földbe, mintha gyökerestül akarná kitépni a fűcsomókat. - Szép kis cirkuszt csinált! Jenny erőlködve arrafelé fordította a fejét. - Nem tudok úszni - nyögte ki erőtlenül. - Főleg akkor nem, ha alkalmas életmentő

tartózkodik a közelben, igaz? - nevetett fel Steve. Szándékosan dobta be a vízbe ezt a szerencsétlen kiskutyát, hogy előadhassa nekem a szánalomra méltó, szerencsétlen kislány magánszámát? Jenny reszketve rázta meg a fejét, de egy szót sem szólt. Mit használna, ha megmondaná Steve-nek az igazat? Úgyis csak kinevetne, és egyetlen szavát sem hinné el. - Remélem, lassacskán elhatol a tudatáig, hogy maga itt nem kívánatos, Miss Vandeen. Csomagolja össze a holmiját, és tűnjön el, mielőtt még tettlegességre vetemednék. Jenny megfordult, és lassan felült. Kifestés nélküli arca meghatóan gyerekesnek és finomnak tűnt. Steve egy pillanatra megzavarodott, de amikor Jenny könyökére támaszkodva hátradőlt, és a vizes póló szorosan a mellére tapadva kirajzolta a melleit a vékony anyag alatt, visszatért az arcára a megszokott ellenségesség. Szétterpesztett lábakkal megállt Jenny előtt, és rosszkedvűen nézett le rá.

- Meddig szándékozik még itt fecsérelni az idejét?

Jenny nagyot nyelt, összekoccantak a fogai, és minden erejét össze kellett szednie, hogy válaszolni tudjon, - Addig maradok, amíg Chuck akarja.

Steve orrcimpái megremegtek, és minden arcizma megfeszült. Jenny hevesen dobogó szívvel várta az újabb támadást, de legnagyobb

megkönnyebbülésére Steve hátat fordított és a száraz ruhájáért nyúlt, amit lehúzott, mielőtt belegázolt a vízbe. Felkapta a kiskutyát, aki azóta már megint gondtalanul vadászott a bokrok alján egérlyukakra, felpattant a lovára és köszönés nélkül elügetett. Jenny sóhajtva hanyatlott vissza a fűbe. Mozdulatlanul feküdt, míg sikerült kicsit megnyugodnia, és kihevernie nem is annyira az ijedtséget, mint inkább a találkozást Steve-vel. Később, a délután folyamán észrevétlenül besurrant a házba. Kiadós fürdőt vett, megmosta a haját, aztán óvatosan leereszkedett a kandalló előtt álló hintaszék puha párnáira. Került minden óvatlan mozdulatot, nehogy újabb fájdalmat okozzon amúgy is sajgó testének. Óvatosan hátradőlt, és kinyitotta a Wyomingról szóló képes albumot, amit a könyvespolcon talált a szobájában, több más érdekes könyv között, bármennyire is igyekezett azonban, nem sikerült a valóban csodálatos felvételekre összpontosítania a figyelmét. A hegyek és tavak képe elé folyton Steve markáns arca tolakodott. Maga előtt látta, ahogy átázva, mérgesen térdel mellette. Hallotta a gyanúsítgatásait, goromba, tapintatlan sértéseit... is a fenyegetőzését. Hirtelen megborzongott. Mit törődik ennyit egy ilyen modortalan, faragatlan barbárral? Miért lett egyszerre ilyen fontos ez az ember a számára? Miért forognak folyton körülötte a gondolatai? Elnehezedtek a szempillái, és lassan lecsukódott a szeme. A feje félrebillent, és kimerülten elaludt.

Már majdnem lebukott a nap, és a fák hosszú árnyékot vetettek. mire felébredt. Rémülten pillantott az órára, aztán megkönnyebbülten elmosolyodott. Ezúttal nem fog elkésni a vacsoráról. Nyögdécselve támaszkodott fel a székben. -Na, mivel csaptad agyon az időt ma délután? - fogadta később Chuck, amikor lement a vacsorához. -Csak... csak sétáltam egyet - vetett aggódó pillantást Steve felé Jenny. - Csak ne szerénykedjen, Miss Vandeen nevetett cinikusan Steve. - Mesélje el nyugodtan Chucknak a hőstettét. Hadd tudja meg, hogy halálmegvető bátorsággal beugrott a vízbe, hogy megmentse a biztos haláltól Mabet egyik kölykét, pedig nem is tud úszni.

~ 19 ~

- Nem gondoltam, hogy olyan mély ott a víz, lyukba léptem - szegte fel dacosan az állát Jenny. Szeretetre méltó bátyád volt olyan kedves, és kimentett. -Szegény Jenny! - mosolygott rá részvevően Chuck. -Holnap szombat van. Mit szólnál hozzá, ha este bevinnélek a városba? - Nagyon szívesen, Chuck, örülnék neki. Steve elgondolkozva bólintott. - Remek ötlet. Felhívom Glóriát,

és mehetünk négyesben - mosolygott rá Jennyre hirtelen támadt szívélyességgel. Jenny zavartan sütötte le a szemét. Vajon mit forgat már megint a fejében?

Egy pillanatra Chuck is kedvetlenül húzta el a száját, aztán csak megvonta a vállát. - Tőlem. - Ásítva tolta el maga elől a tányérját. – Bocsáss meg, Jenny, de hosszú

és fárasztó napom volt. - Én is mindjárt felmegyek... és nyalogatom a sebeimet - mosolygott rá némi öngúnnyal Jenny.

Chuck nevetve állt fel. - Őszinte tiszteletem, Jenny.

Méltósággal viseled a balsorsot, mint egy igazi cowboy. - Sötét pillantást lövellt a bátyja flé. - Holnap megint megpróbálkozunk a lovaglással, Jenny?

- Természetesen. Miért ne ? - vágta rá gondolkozás nélkül Jenny. - Azt hiszem, a lovaglásból egy életre elege lett — nézett végig a kicsit görnyedten belépő Jennyn Louise, mikor másnap korán reggel lement a reggelihez. - Szó sincs róla - rázta a fejét Jenny. - Ma megint lóra ülök. Louise elképedten meredt rá. - Hát jó mulatást! - vonta meg a vállát, és visszament a konyhába. Jenny óvatosan, lassan lépkedett az istállók felé. A legapróbb

mozdulatra is belehasított a fájdalom, úgy érezte, egész teste csak egyetlen hatalmas, kék véraláfutás. Gyűlölte magát a büszkeségéért, hogy nem akarja megadni magát. Mikor feltűnt előtte az istálló, kihúzta magát, összeszorította a fogait, és gyorsabb tempóra kapcsolt. Willy egy padon ült az istálló előtt, az ölében egy bödön papir meg egy csillogó fekete vadnyugati nyereg, amit egy puha ronggyal fényesített. Mikor meglátta Jennyt, abbahagyta, és csodálkozva nézett fel rá. - Jó reggelt, Willy - üdvözölte határozottan Jenny. - lenne szíves felnyergelni nekem Foxfire-t?

Willy rendíthetetlen nyugalommal mérte végig tetőtől talpig - Jól meggondolta? - kérdezte végül kétkedve. Jenny csak bólintott. Willy megvonta a vállát, aztán bekiabált az istállóba valamit Pete-nek. Lángvörös hajú, szemmel láthatóan ijedt fiú botorkált ki az istállóból. -Hozd ki a boxból Foxfire-t, és nyergeld fel... ennek a hölgynek itt

- intett a fejével némi habozás után Jenny felé. - Azonnal. - Pete félénken rámosolygott Jennyre, és már el is tűnt, aztán néhány perc múlva elővezette a pejt. - Köszönöm, Pete - vette át tőle a kantárt Jenny.

- Kérem, asszonyom - pirult el Pete. - Sza... szabad felsegítenem a nyeregbe? - dadogta zavartan, és nem mert ránézni Jennyre. - Köszönöm, igazán kedves magától. - Jenny örömmel fogadta a segítőkészséget. Úgy látszik, a nyurga, sovány fiú még nem táplál előítéleteket vele szemben. Pete megragadta a térdét, és erőteljes mozdulattal lendítette fel a ló hátára. Jenny belehuppant a nyeregbe, de legszívesebben már abban a pillanatban le is szállt volna megint, hogy bemásszon a puhái ágyba, és a hét végéig elő se bújjon. Combjának érzékeny belső része égett, mint a tűz, és pokoli kínokat szenvedeti, ahogy a nyereghez súrlódott. Willy vizsla tekintetét látva mégis összeszedte magát, és még egy halvány mosolyt is sikerült kierőltetnie magából. - Foxfire - suttogta a ló fülébe előrehajolva. - Légy jó fiú, viselkedj úgy, mint egy úriember. A mén a fülét hegyezve halkan felhorkantott, mintha csak megértette volna Jenny szavait.

~ 20 ~

- Rosszul tartja a szárat — szólt oda fejcsóválva Willy önkéntelen elismeréssel a pillantásában. Idenézzen, így kell tartani - lépett közelebb, hogy megmutassa Jennynek a helyes kéztartást. - Köszönöm, Willy. És most mit csináljak? - Először is fordítsa befelé a lábfejét, és szorítsa össze a combjait, ne zötyögjön rajta, mint egy zsák. - Erőteljes mozdulattal megigazította Jenny lábát, hogy befelé mutasson. - Üljön egyenesen, de ne úgy, mintha seprűnyelet nyelt volna. Ne legyen görcsös, de ne is túl lezser. Ne hajoljon előre, és ne billenjen hátra! Tartsa nyugodtan a kezét, a hüvelykujja nézzen felfelé. Sose kapaszkodjon a szárba. Ne emelje fel a fenekét a nyeregből! - Hátrált egy lépést. - Na, most már legalább emlékeztet egy lovasra, és már nem úgy néz ki, mint egy rémült mókus. Jenny sápadt arcán bizonytalan mosoly suhant át. Mikor Foxlire ebben a pillanatban táncolni kezdett, rémülten eresztette el a kantárt, és két kézzel kapaszkodott a nyeregbe. - Ne... ne úgy, asszonyom, úgy nem megy - rázta a fejét Willy. - Úgy látom, még nem tart ott, hogy kimehetne terepre; egy olyan lóval, mint Foxfire. Átvezetem a karámba, ott nyugodtan gyakorolhat lépésben, míg hozzá nem szokik, hogy ló hátán ül. - Ki sem várva Jenny beleegyezését, megragadta a kantárszárat, és vezetni kezdte a lovat. - Úgy, és most fogja a kantárt úgy, ahogy mutattam, és szorítsa lefelé a markát, majd meglátja, hogy milyen engedelmes lesz az öreg pej. A kerítéssel körülvett futtatóban Jenny határozottan biztonságosabban érezte magát, mint nyílt terepen, és kicsit habozva követte Willy utasításait, Foxfire azonban mintha csak megérezte volna a pillanatnyi elbizonytalanodást, elfordult, és fejét felkapva felnyerített. - El a kezekkel a nyeregtől! Szorítsa meg kicsit a combjával! Maga irányítja! Húzza meg a kantárt ugyanazon az oldalon, és üljön egyenesen! Jenny izzadva próbálta követni Willy gépfegyvertűzként záporozó utasításait, és a nagy igyekezetben, hogy mindent úgy csináljon, ahogy Willy mondja, hamarosan elszállt kezdeti idegessége. Legnagyobb meglepetésére a sötét pej engedelmesen ügetett körbe a kerítés mentén, bármennyire is ügyetlenül és határozatlanul irányította. Jó néhány kör után. mikor kicsit már biztonságosabban üli a nyeregben, felnézett, és riadtan rezzent össze. Egy gyönyörű Appaloosa mén nyergében ülve Steve figyelte gúnyos mosollyal a próbálkozásait. Jenny abban a pillanatban megfeledkezett minden jó tanácsról, rángatni kezdte a kantárt, és mi kor erre Foxfire könnyű vágtába csapott át, ijedtében eleresztette a kantárt, és belekapaszkodott a nyeregkápába. - Lazán! - kiabálta Willy. - Fogja meg a kantárt! Egyenesen üljön! Jenny vérvörös arccal engedelmeskedett, aztán egy idő után, legnagyobb megkönnyebbülésére, Steve elfordította a lovát és elügetett. Jenny nagyot sóhajtott. - Úgy, és most jöhet egy kör vágta. Nyomja a sarkát a ló oldalához... ne túl hirtelen. Alighogy Jenny az oldalához nyomta a sarkát, Foxfire vágtába váltott át. Jenny úgy zötyögött a nyeregben, mint egy liszteszsák. Összegörnyedt a fájdalomtól, és önkéntelenül feljajdult. Súlyos kőnek érezte a farizmait, és mintha a combja belső oldalán a húsa égne. - Engedje el magát, alkalmazkodjon a ló mozgásához! Ülje ki a vágtat! Lazán... lazán! Jenny igyekezett követni Willy utasításait, és egy idő után csodálkozva állapította meg, hogy sikerült ülve maradnia a nyeregben, és alkalmazkodott a ló ütemes mozgásához. Aztán furcsa módon, ahogy oldódott benne az idegesség kezdett ráérezni, milyen öröm lehet a lovaglás, milyen csodálatos élmény lehet lóháton barangolni az erdőben és a réteken. - Oké, mára elég lesz, asszonyom. Húzza meg a szárat, de csak nyugodtan, Ne mozdítsa a lábát! Foxfiré megint lépésre váltott, aztán horkantva megállt a karámnál, és lenézett Willyre, aki lovaglóülésben ült a korláton. - Eressze el a kantárt a jobb kezével, vegye a balba, és fogja meg a nyeregkápát! Emelje át a jobb lábát, de a bal lába adddig maradjon a kengyelben, amíg a másik földet nem ér. Majd kihúzhatja a bal lábát is... tessék, megint szilárd talaj van a lába alatt. - Huh! Köszönöm, Willy - mosolygott rá Jenny. - Köszönöm, hogy ilyen türelmes volt hozzám. Néhány mély lélegzett vett. - Még sok tanulnivalója van, hölgyem - vette át tőle a kantárt szemmel látható zavarban Willy és megveregette Foxfire nyakát. - Jól viselkedtél, öreg - dörmögte. Jenny utánanézett, ahogy az istálló felé vezette a lovat, és valahogy úgy érezte, maga sem tudja hogyan... de kiállt egy próbát. Steve hiányzott az ebédről, s a hangulat fesztelen és vidám volt. Jenny valósággal kivirult, ahogy izgatottan beszámolt mindenről Chucknak. ,. -Ne felejtsd el, ma este belevetjük magunkat a szórakozásba - figyelmeztette nevetve Chuck. Lepipáljuk az egész várost.

~ 21 ~

- Ma? - meredt rá rémülten Jenny. - Jézus Mária! - Még mindig izomlázad van? - Izomláz? Szó sincs róla, csak úgy érzem magam, mintha most jöttem volna ki a húsdarálóból. - Egy kis tánc épp megfelelő orvosság lesz. Izomláz ellen a mozgás a legjobb gyógyszer. - Te könnyen beszélsz... te lóháton jöttél a világra, és fogalmad sincs, micsoda kínokat állok ki:.. -Oké, oké, megértettem... - emelte a levegőbe a karját Chuck. - Csak ne löjj rám, inkább

megadom magam. - Hirtelen elkomolyodott. - Megváltoztál, Jenny. Friscóban félénk kis egérke voltál, most meg... egész más vagy... öntudatos, bátor. erős... Jenny elgondolkozva nézett rá.

- Én is úgy érzem, hogy egész más vagyok, mint néhány nappal ezelőtt, de te is megváltoztál. Chuck. - Szerette volna még hozzátenni, hogy érettebb lett, de inkább nem mondta ki, nehogy megsértse. - Igen. Jenny - bólintott a fiú. - Azt hiszem, végre felnőtt leszek.

5. - Hűha! - pattant fel a székéről Chuck, amikor meglátta a lányt és néhányszor körbejárta. Remekül nézel ki! A városban minden férfi utánad fog fordulni. - Csattanós puszit nyomott az arcára. - Veled aztán bárhová el lehet menni. - Szívesen viszonzom a bókot - nevetett Jenny. - Kimondottan előnyös neked ez a vadnyugati szerelés. Tetszel nekem Chuck. - Örömmel hallom, asszonyom - füttyentett vidáman a fiú. Úgy nevettek, mint két gyerek. - Figyelj ide, Jenny, remélem, nincs ellene kifogásod, hogy előbb elmegyünk ketten vacsorázni,

és majd később találkozunk Steve-vel meg Glóriával... Egyébként fogalmam sincs, mi tetszik neki azon a kikent-kifent bábun... Nekem legalábbis nem az esetem - vonta meg a vállát. - Mindegy, nem az én bajom, lehet, hogy én vagyok a hibás. Mostanában Steve-et sem egészen értem. - Chuck, nagyon sajnálom... - Jenny szerette volna megvizitálni, megmondani neki, hogy az ő jelenléte okoz minden ellentétet Steve-vel, de Chuck belefojtotta a szót. - Ide figyelj, kislány, elviszlek egy olyan étterembe, ahol a legjobb sültet lehel kapni az egész Nyugaton. - Máris összefut a nyál a számban. - Jenny hirtelen úgy érezte, örül, hogy mégsem ment el a farmról. - Akkor megyünk?

Mikor bólintott, Chuck a fejébe nyomta elmaradhatatlan Stetson-kalapját, és kinyitotta az ajtót. - Várj itt. amíg kihozom a kocsit! így illik, ha az ember egy finom hölgyet visz el valahová. Jenny mosolyogva állt meg a veranda lépcsőjének alján, várva, hogy Chuck előálljon a porlepte

piros Ford Sedannal. Kipattant a kocsiból, rohanva megkerülte a motorházat, és lendületesen kinyitotta a kocsi ajtaját. - Parancsoljon, hölgyem! - hajolt szinte a földig.

Jenny nevetve szállt be. Meglepően frissnek és vidámnak érezte magát, még az izomláza is javult valamit a kiadós délutáni fürdő után, ha nem is múlt el teljesen. Talán még egy kis tánccal is megpróbálkozhat. Nemsokára feltűnt előttük Jackson, sárgán villogó fények tengerében. Chuck biztos kézzel kormányozta át a kocsit a zsúfolt belvároson. Fényesen kivilágított bárok előtt törtek előre a lassan mozgó embertömegben egész a város másik végéig, egy kis félreeső étteremhez, ahová Chuck meghívta Jennyt. A bőséges és valóban ízletes vacsora után visszaindultak a városba. - Chuck, itt életünk végéig se találunk parkolóhelyet - nézett ki kutatva Jenny a kocsi ablakán. Közel s távol sehol egy szabad hely.

~ 22 ~

- Nem gond, kislány. - Chuck bekanyarodott egy keskeny mellékutcába, és beállt egy üres helyre. - Ez fenntartott hely - mutatott egy táblára Jenny a járda szélén. Fenntartott, hát persze. Feltonéknak meg a vendégeiknek. - Jenny elképedt arcát látva, Chuck hangosan felnevetett - Nyáron elég reménytelen vállalkozás parkolóhelyet találni a városban, azért béreltünk ki két helyet. A mellettük lévő helyre épp akkor siklott be egy elegáns, fehér Jaguár. - Glória kis luxusjárgánya - morogta Chuck. Látszott rajta, hogy szívesebben töltené az estét kettesben Jenny-vel, mint az elegáns New York-i dáma társaságában. Steve kiszállt az első ülésről, és kurtán intett feléjük. Jenny szíve nagyot dobbant, ahogy meglátta. Szürke, méretre szabott farmelöltönyéhez hófehér inget viselt, ami még jobban kiemelte arcának barnaságát. Bármilyen elegáns és nagyvilági volt is, megmaradt benne valami természetes, nyers erő és férfiasság. Jenny lehajtotta a fejét, nehogy valaki kiolvassa a szeméből a gondolatait, hogy akarata ellenére is milyen izgalmat váltott ki belőle Steve. Egy macska ruganyosságával bújt ki Glória is a vezetőülésről. Mintha véletlenül történne, megbotlott, és egyenesen Steve készségesen kitárt karjaiba zuhant. - Köszönöm, drágám - rebegte szinte csak sóhajtva, és közben csábítóan forgatta a szemét. Jenny szúrást érzeti a szíve tájékán. Kritikusan nézett végig önmagán. Glória hófehér selyem nadrágkosztümje mellett fakó rongynak tűnt az ő halványkék vászonruhája a bő szoknyával, amiben pedig az előbb még olyan jól érezte magát. - Helló, Chuckie kicsikém, te aztán kicsípted magad ma estére - bólintott elismerően Glória. Az összes kislány fejét el akarod csavarni? - Felkacagott, aztán végigmérte Jennyt, aki úgy érezte, összetöpörödik a pillantásának súlya alatt. Nem is csalódott, hamar jött a csípős megjegyzés. - Milyen édes Olyan üdítően kislányos és ártatlan. Steve gúnyosan nevetett vele, de Chuck védő mozdulattal ölelte át Jenny vállát. - Nekem úgy tetszik, amilyen. Sőt, nagyon is tetszik -védte mérgesen Jennyt. — Menjünk! - nyújtotta a karját Glóriának Steve, és mint egy szerelmespár, egymáshoz simulva

indultak el. Chuck és Jenny követte őket. Jennyt bosszantotta, hogy mindig megfélemlíti Steve és Glória magabiztos, fölényes viselkedése, ezért aztán látványosan belekarolt Chuckba, és a kelleténél hangosabban kezdett fecsegni és kacarászni. Már messziről látszottak a „Cowboy bár" csillogó neonfényei, amerre Steve nagy léptekkel igyekezett. Ahogy beléptek a lengőajtón, fülsiketítő countryzene fogadta őket. Egy pillanatra meg kellett állniuk, míg hozzászokik a szemük a félhomályhoz, és a terem fojtott levegőjéhez. A hosszú bárpult mellett szorosan egymás mellett álldogáltak a nevetgélő, hangosan beszélgető emberek. Steve utat tört a tömegben a zsúfolt asztalok között a helyiség hátulsó része felé, ahol a táncparkett melletti emelvényen a zenekar helyezkedett el. Csak lassan haladtak előre, folyton meg kellett állniuk, hogy üdvözöljék az ismerősöket. Hol innen, hol onnan hangzott fel egyegy „hello", meg „odanézz, ki jön ott?", vagy „hogy vagytok fiúk, hogy megy az üzlet?" Jenny megfigyelte, hogy az emberek nagyon is különbséget tesznek a két testvér között. Az örömteli, vidám kiabálások többnyire Chucknak szóltak, az ő vállát veregették meg itt-ott kedélyesen, némelyik férfi tréfásan még oldalba is bökte, amit Chuck nevetve viszonzott Steve-el is üdvözölték, de sokkal komolyabban és több tisztelettel... de valahogy tartózkodóbban is. Steve átjutott a termen és intett nekik, hogy kövessék a bárpulthoz, ahol éppen megüresedett négy hely. Jenny alaposan meglepődött, amikor a szokásos bárszékek helyett nyergeket talált a pult előtt. Kicsit zavartan nézett le bő szoknyájára. - Gondolod, hogy esetleg van itt női nyereg is? - súgta Chuck fülébe. - Nincs - nevetett Chuck, aztán egyik karjával átfogta a derekát, a másikkal a lábait, és könnyedén felemelte a nyeregbe. - Ülj így oldalt, majd ezt nevezzük ki női nyeregnek. - Jó estét. Steve, holló, Chuck. Mit adhatok? - Egy Tom Collinst a hölgynek, nekem pedig egy sört, Charlie - szólalt meg gyorsan Chuck, kihívóan igyekezve megelőzni a bátyját. Steve úgy tett, mintha észre sem venné, mosolyogva fogta meg Glória kezét.

- Mi egy benediktint, egy konyakot és egy whiskyt kérünk tisztán - mondta nyugodtan. A mixer kihozta az italokat. Chuck koccintásra emelte a poharát. ~ 23 ~

- Kellemes estét! Jenny az ajkához

emelte a poharát, és óvatosan belekortyolt. Nem volt hozzászokva az alkoholhoz, csak Chuck kedvéért kóstolt meg életében először San Franciscóban egy likőrt, meg egyszer egy korty whiskyvel is megpróbálkozott, egyik sem ízlett különösebben. Ha őszinte akar lenni magához, kénytelen elismerni, hogy ezentúl is inkább gyümölcslevet vagy limonádét inna. -Odanézzetek, ott hátul megüresedik egy asztal! - Chuck söröspoharával a kezében megindult a tömegen át.- Erre gyertek! - intett vissza. Alighogy leültek, Chuck rászólt Jennyre, hogy gyorsan igya ki az italát, mert táncolni szeretne.

- Chuck, én nem is tudom... - Hát persze, hogy táncolsz.

Semmi kifogás! Gondolj a bölcs öreg doktor bácsi tanácsára. Maga után vonszolta a táncparkettre, és Jenny hamarosan csodálkozva tapasztalta, hogy magával ragadja Chuck lendülete, ahogy körbeforog vele. Ugyan soha nem tanult igazából táncolni, de bála vele született ritmusérzékének, könnyedén átvette a zene ütemét, és ügyesen mozgott. Lihegve és kipirulva tért vissza aztán az asztalukhoz. A pillantása önkéntelenül is újra meg újra Steve-re vándorolt mintha mágnesként vonzaná. Heves mozdulattal kapta fel a poharát, és egy hajtásra kiitta. Milyen szép lenne, ha egyszer ebbe a szempárba nézve nem gyűlöletet látna, hanem valami egészen mást. Mintha csak a gondolataiban olvasna, Steve felnézett, és találkozott a tekintetük. Jenny valósággal megbénult. Mint a nyúl az oroszlánnal szemben - gondolta magában, aztán hirtelen megfordult vele a világ, és minden összefolyt a szemei előtt. Mintha körben forogna az egész terem. Rémülten kapott Chuck keze után. - Kérlek... menjünk táncolni - súgta oda alig hallhatóan.

Chuck csodálkozva nézett rá, aztán széles mosoly terült szét az arcán. - Minden világos, kislány. Gyere! - Felállt, és a táncparkett felé indult. Aztán hirtelen megtorpant, és eltűnt az arcáról a mosoly. Nagyot nyelt,

és kivörösödött az arca. Meredten bámult egy csinos, fekete hajú, fekete szemű lányt, aki egy széles vállú, szőke cowboyhoz simulva táncolt. Most a lány is felnézett, biccentett Chuck felé. aztán olyan közel simult a szőke fiúhoz, hogy összeért az arcuk, és hamarosan eltűntek a táncolók tömegében. - Ki ez a csinos lány?

- Egy ismerősöm. Régebben sokat voltunk együtt - felelte szűkszavúan Chuck, aztán átölelte Jenny derekát, és ők is táncolni kezdtek. Már a tömeg közepén jártak, mikor felharsant mögöttük egy női hang. - Hello, paszulykóró! Chuck összerezzent és megfordult. - Hello, Mickey egér - felelte zavartan. - hogy vagy? - eleresztette Jennyt, és zavartan toporgott

egyik lábáról a másikra állva, és szemmel láthatóan zavarban volt. - Azt hittem, kapában töltöd az egész nyarat - dadogta végül, aztán bólintott a lány mellett álló férfi felé. - Hello, Al. - Jaj tényleg tovább akartam maradni Európában, de aztán nagyon vágyakoztam... a lovam után. - A lány szemei szikrát szórtak. - Úgy látom, nem vesztegetted az idődet, kellemes társaságod is akadt. - Én... ja igen... Helen Albers... Jenny Vandeén. Jenny itt lent tölti a szabadságát nálunk.

- Holló - mosolygott rá a lányra Jenny, de Helen csak mereven bólintott. - Engem be sem mutatsz? - Bocsáss meg! Al Lewis... Jenny Vandeen. - He Hó, Jenny.. - mérte végig őszinte csodálattal a szőke fiú. - Örülök, hogy megismerhettem, Al. - Táncoljunk tovább! - ölelte át Al nyakát Helen. – Örülök, hogy találkoztunk.

- Mosolygott, de látszott, hogy mesterkélt mosolya mögött zavar es szomorúság rejtőzik. - Egyébként a jövő héten is idejövünk táncolni, talán még találkozunk - nevetett rájuk AL

- Lehet - felelte savanyúan Chuck. Visszamentek az asztalhoz, és leültek. Steve és Glória nem voltak ott. Chuck lehajtotta a fejét, úgy bámulta a söröspoharát. Jenny észrevétlenül figyelte a szeme sarkából. Vidám hangulatát mintha egyik pillanatról a másikra elfújták volna. Jenny lehajolt hozzá, hogy ne kelljen kiabálnia a zaj miatt. - Chuck, Helen a baratnőd? - Legalábbis máig azt hittem. - Chuck egy hajtásra kiitta a maradék sörét. - Jenny... ne érts félre, de te meg én.,, mi ketten...

~ 24 ~

- ...jó barátok vagyunk. Chuck. El tudom képzelni, mit érzel most. Ide figyelj, majd négyszemközt beszélek Helennel, és megmagyarázom neki, hogy milyen kapcsolat van kettőnk között. - Megtennéd? - derült fel Chuck arca. - Barátok vagyunk, vagy nem? Nahát akkor! - szorította meg a könyökét Jenny. - Mit szólnál hozzá, ha visszamennénk táncolni, és partnert cserélnénk? - Te egy igazi kincs vagy, kislány. - Chuck hevesen át ölelte, és felpattant. - Gyerünk! A táncparketten izgatottan kereste Helent és Alt. - Sehol sem látom - mondta egy idő után csalódottan.

- Úgy látszik, már elmentek,-nézett

segélykérően Jennyre. - Nem baj, akkor majd meglátogatom Helent.

Elhallgatott a zene. és Chuck visszakísérte az asztalukhoz - hozok valami italt, rögtön jövök - mondta gyorsan. Jenny leült. N- a, jól szórakozott, Jenny? - kérdezte közönyösen Steve.

, Persze, remekül - nézett fel rá Jenny. Bosszantotta, hogy megremeg a hangja. - Megyek, és rendbe szedem magam - állt fel Glória. - Nem tart vetem. Jenny?

Jenny megrázta a fejét. Jobban félt Glória hamis szívélyeskedésétől, mint Steve nyílt ellenségességétől. Nála legalább pontosan tudja, mihez tartsa magát, míg Glória kiszámíthatatlan és alattomos. Jenny úgy érezte, nem tud megbirkózni a másik nő sunyi rosszindulatával. - Remélem, nem fogsz unatkozni nélkülem, drágám - búcsúzott egy csókkal Glória Steve-től, és közben figyelmeztető pillantást lövellt Jenny felé. Steve begombolta a zakóját és felállt. Jenny rémülten jött rá, hogy most mindjárt felkéri táncolni. Mentegetőzésképpen valamit érthetetlenül mormolva felkapta a táskáját, és pánikszerűen kisietett Glória után. A mosdóban Glória a tükör előtt állt, és a száját rúzsozta. Keskeny réssé szűkült a szeme, ahogy megpillantotta Jennyt, lassan megfordult. - Steve elmesélte a kis magánszámát a pataknál - mondta kifejezéstelen arccal. - Micsoda nevetséges, szánalmas próbálkozás, hogy elcsábítsa Steve-et! Tudja maga, hány hasonlóan ócska trükkel próbálkoztak mar a lányok ennyi év alatt, hogy megfogják? Kívülről ismeri valamennyit. Jenny fésű után kotorászott a táskájában, aztán szótlanul fésülködni kezdett. Szóval Steve és Glória együtt mulattak rajta. Milyen közönséges, és milyen megalázó! Könnyek öntötték el a szemet. - Én nem játszottam meg semmit - mondta megbántottan - és Steve alaposan téved, ha azt hiszi, hogy bármilyen hátsó gondolatom van. -Tényleg? Ne is fáradozzon kicsikém, túl könnyű átlátni magán. Ide figyeljen, adok magának egy jó tanácsot. Menjen vissza oda, ahonnan jött! Nem veszi észre, hogy Steve-nek elege van magából, meg a kisded játékaiból? Két vihogó tinédzser lépett be, s ezzel Jenny időt nyert, hogy gondolkozzon a válaszán. Nagyon jól tudta, hogy a legbutább dolog lenne, ha belemenne egy szópárbajba Glóriával. Úgysem boldogulna vele, ahhoz túl szegényes a szókincse durva és kemény szavakban. Női ösztöne sietett a segítségére. Nem is törte tovább a fejét, halk, kicsit fojtott hangon szólalt meg. - Azt hiszem, inkább magának van elege belőlem, de magán kívül senki másnak - mosolygott rá sokatmondóan Glóriára. A nő egy pillanatig döbbenten meredt rá. aztán dühösen rátámadt. - Maga ócska kis rodeótündér! - kiabálta éles hangon. -Ócska kis pillangó! Steve az enyém, ezt jegyezze meg magának! - Elsuhant Jenny mellett, és kirohant. Jenny sóhajtva dőlt neki a falnak, és lehunyta a szemet Reszketett a keze, és a szíve hevesen vert. - Nem érzi jól magát? Jenny kinyitotta a szemét, és halványan elmosolyodott. - Köszönöm, nincs semmi baj - nyugtatta meg az előtte

álló fiatal nőt, aki aggódva méregette. Mély lélegzetet vett, aztán dacosan felszegte az állát és visszament az asztalukhoz. - Táncolsz velem, Chuck?

~ 25 ~

Chuck aggodalmaskodva körülnézett, mintha csak meg akarna bizonyosodni róla, hogy Helen nincs a közelben, aztán kicsit zavartan felállt. A zenekar gyors, kemény ritmusú számot játszott, és amikor Chuck dobogva, tapsolva körözni kezdett, Jenny egy pillanatra zavartan megállt. Aztán figyelte, hogy ringatják a csípőjüket a lányok, és verik a taktust a lábukkal, lassan körbe forogva, és ő is utánozta őket. - Huhú! - kiabált Chuck, és egyre vadabbul kezdett körözni körülötte. Jenny átvette a tempóját. Forrt a vére, csillogott a szeme, és mindenről megfeledkezett. Aztán amikor felnézett. Steve-et látta maga előtt. Mellén keresztbe font karokkal állt a zsúfolt táncparkett szélén, és hideg, megvető pillantással követte Jenny minden mozdulatát. Úgy figyel, mint a lókupec az élő árut a vásárban - futott át Jenny fejében. Egy pillanatra lelassultak a mozdulatai, de aztán nevetve tovább táncolt. Ki ez a Steve, hogy hagyja miatta elrontani az estéjét? Mire kimelegedve és kifulladva visszamentek az asztalhoz, Steve és Glória már elment. Mi lehet Steve-ben, ami ilyen ellenállhatatlanul vonzza? Jenny álmatlanul hánykolódott az ágyán, belebámulva a sötétségbe. Már-már azt hitte, hogy szerelmes. Valaha régen egyszer ábrándozott egy iskolatársáról, aztán egy futballsztárért rajongott, egyszer meg egy rokonszenves kollégáért az Irodában, de amit akkor érzett, azt össze sem lehet hasonlítani azokkal a viharos érzésekkel, amiket már az első találkozás felébresztett benne Steve iránt. Ha csak meglátja, hevesen ver a szíve és zavarba jön. Persze Steve a megszólalásig olyan, mint kedvenc regényhősei. legalábbis külsőleg. De miért nem foszlott semmivé a kép, amikor megismerte Steve igazi énjét? Amikor olyan félreérthetetlenül kimutatta hidegségéi, durvaságát, könyörtelen gyűlöletét, arrogáns fölényességét és azt, hogy nincs benne semmi finomság, hogy lehet egyáltalán bármit is érezni egy ilyen ember iránt? Hisz ez már önmagában is abnormális és beteges. Jenny lehunyta a szemét. Nem, Steve oldalán egészen biztosan nem találná meg az áhított boldogságot. Nem az az ember, akivel egy életen át élhetne hűségben és szerelemben. Szigorú választóvonalat kell húzni aközött, amit Steve a külvilágnak mutat, és aközött, ami a valóságban: kiszámíthatatlan vadállat, aki könyörtelenül követi a természet törvényeit, ahol mindig az erősebb győz, és mindenki más engedelmeskedik neki.

6. Mikor másnap reggel tíz óra tájban felébredt, úgy érezte ma gát, mint akit összevertek. Fájt a feje, és minden porcikája sajgott. Az ablakhoz lépett, és kinézett. Vasárnapi nyugalom honolt mindenütt, a gazdasági épületek kihaltak voltak, és a lovak békésen legelésztek. Jenny nagyot nyújtózott, aztán a fürdőszobába sietett. Sokáig zuhanyozott, aztán felöltözött és megfésülködött. Bevetette az ágyát, és rendet rakott a szobában. Semmi kedve sem volt most találkozni Stevevel. Ha még vár egy kicsit. talán elmegy otthonról. - Jó reggelt, Miss Vandeen. Kialudta magát? Jenny összerezzent. Azt hitte, egyedül van, amikor becsukta maga mögött az ebédlő ajtaját. Észre sem vette az ablak melletti sarokban üldögélő Steve-et, aki a vasárnapi újságot olvasta. - Jó reggelt - felelt ijedten. - Jó étvágyat - mosolygott rá Steve. - A reggeli a legfontosabb étkezés. Jenny kitöltött magának egy csésze kávét, és kivett egy kiflit. - Nem akar belenézni az újságba? Jenny habozott. Mit jelentsen ez a kedveskedés? Talán csufolódik vele? - De igen, kérem. Steve odanyújtott neki néhány újságlapot, és ő gyorsan elsáncolta magát mögéjük. - Hogy van az izomláza? - Köszönöm, már jobb, - Jenny zizegve forgatta az újság-lapokat. Hol lehet Chuck?

van rá. nélküle teljesen ki van szolgáltatva Steve támadásainak. Nyílt a konyhaajtó.

~ 26 ~

Szüksége

- Épp most beszéltem telefonon a lányommal, Steve -mondta halkan Louise. - Nem ússza meg a műtétet. Szeretnék néhány napra odamenni hozzájuk, hogy ellássam a gyerekeket meg a férjét, amíg a kórházban van. Elmehetnék? -gyűrögette idegesen a kötényét kivörösödött kezeivel. - Természetesen, Louise. Más segítségre nincs szüksége? - Nincs - rázta a fejét az asszony. - Már mindent elrendeztem. A mai ebéd, a sült bent van a sütőben, még megvárom, amíg kisül, aztán elmegyek. Jenny félretette az újságot. - Majd én vigyázok a sültre, Louise – ajánlkozott. - Kedves lenne magától - köszönte meg kicsit vonakodva Louise, és látszott rajta, hogy nagyon

nem szívesen fogadja el Jenny ajánlatát. Steve hozzálépett, és bátorítóan megveregette a vállát.

- Maradj a családoddal, amíg szükség lesz rád! Egy-két nap ide vagy oda nem számít, Jenny majd gondoskodik itt mindenről. - Igen, Louise, ne aggódjon! Nem hagyom éhen halni a fiúkat -helyeselt Jenny is, aztán gyors oldalpillantást vetve Steve-re még hozzátette, hogy a főzés az egyetlen, amit nem csinál rosszul. Steve elmosolyodott, és ettől Jenny szívverése azonnal felgyorsult. - Akkor én megyek csomagolni. — Louise még egy pillanatig tanácstalanul ácsorgott az ajtóban, aztán csendben kiment. - Nem akarja elolvasni az újság többi részét? - De... igen... köszönöm. Csendben ültek, itták a

kávéjukat, és az újságot lapozgatták, mint egy idős házaspár, ahogy Jenny fején hirtelen átfutott. Elhúzta a száját. Nem túl csábító kilátás egy életen át összekötve lenni egy ilyen zsarnokkal, mint Steve, és nap mint nap megvívni vele. - Kijönne velem a konyhába, hogy megnézze, mit készítettem még mára? - sietett a megmentésére Louise, akin meglátszott, hogy egyáltalán nem bízik az ó háziasszonyi képességeiben. -Tud csinálni egy rendes mártást? Az én fiaim szeretik a csípős mártást a húshoz. - Csak azt mutassa meg, hogy hol tartja a fűszereket - bólogatott lelkesen Jenny.

Miután Louise mindenbe beavatta, és ellátta jó tanácsokkal, búcsúzkodni kezdett. - Most megyek, a viszontlátásra. És még egyszer köszönöm, Steve, a... a nagylelkűségedet. - Ugyan már, Louise! Üdvözlöm a lányodat, és minden jót kívánok neki. - Köszönöm, át fogom adni. Viszontlátásra, Miss Vandeen. - Viszontlátásra, Louise. - Nos, Miss Vandeen - fordult most feléje Steve - eddig még nem sokat látott a birtokból. Nem

lenne kedve reggeli után kicsit kilovagolni velem? - A szája mosolygott, de a szeme jéghideg maradt. - Köszönöm, de... de még el kell intéznem néhány fontos dolgot - hárította el riadtan Jenny, de a kifogás még a saját fülében is hamisnak, és alig hihetőnek tűnt. - Nem hinném, hogy annyira fontos lehetne bármi is, hogy ne várhatna egy-két órát vitatkozott azonnal Steve. - Igen... nem... én... Most el kell intéznem valamit a városban, de ebédre hazajövök.

- Chuck is itt lesz ebédre? - Nem hinném - rázta meg

a fejét Steve. - Chucknak el kell rendeznie... valamit. - A hangja furcsán elégedetten esengett. Jenny vegyes érzelmekkel nézett utána. Hol lehet Chuck? Mi az a „valami", amit el kell intéznie? Tegnap este egy szóval sem említette, hogy egész napra elmegy. Lehet, hogy Steve küldte el, hogy zavartalanul lődözhesse rá a mérgezett nyilait egész nap? Jenny vállat vont. Bárhogy is van, most legalább van valami, amiben vitathatatlanul fölényben lesz Steve-vel szemben. A főzésbe egész biztosan nem fog beleszólni. „ Tiszta kötényt kötött maga elé, és jókedvűen munkához látott.

-Őszinte elismerésem, jobban Louise sem készíthette volna el a sültet. Úgy látszik, főzni tényleg tud. Jenny nem tudott visszafojtani egy elégedett mosolyt. - Köszönöm - mormolta elpirulva. - Mikor... mikor indulunk? - Amikor akar. - Steve hangja szokatlanul lágy, szinte már kedves volt. ~ 27 ~

Jenny szíve megdobbant. - Gyorsan rendbe teszem a konyhát, és átöltözöm. - Remek. Lent várom az istállóknál. Jenny villámgyorsan leszedte az asztalt, a maradék

ételt berámolta a hűtőszekrénybe, elmosogatott, és lemosta a tűz helyet. Aztán felrohant a szobájába, belebújt a nadrágjába, és hozzá tarka kockás blúzt vett fel. Steve a kerítésnek támaszkodva figyelte, ahogy sietős léptekkel közeledett. Mellette a kerítéshez kikötve már ott várakozott felnyergelve Foxflre, és a gyönyörű Appaloosa-mén, amin tegnap is lovagolt. - Jöjjön. - Elkötötte Foxtire t, aztán addig tartotta a kantárt, míg Jenny nyeregbe nem szállt, majd ő is felpattant a maga lovára. Jenny kihúzta magát. Lazán - figyelmeztette magát -, egyenesen ülni, nem görcsösen. Nem akarta blamálni magát, azt megfogadta. Ne legyen alkalma Steve-nek csúfolódni rajta! Steve meggyőződött róla, hogy Jenny lába benne van a kengyelben és jól tartja a szárat, aztán indulásra ösztökélte a lovát, és intett Jennynek, hogy kövesse. Jenny csodálattal bámulta maga előtt a széles vállat, az izmos hátat és a keskeny csípőt. Steve tényleg olyan, mint álmai férfija. Bárcsak a jelleme is olyan egyenes és tökéletes lenne, mint a tartása! Anélkül, hogy bármit is tett volna, Foxfire engedelmesen követte Steve ménjét. Jenny combja még mindig fájt, de kezdte érezni, hogy már jobban igazodik a ló mozgásához. - Hová megyünk? - kérdezte mosolyogva.

- Az erdőbe. Ott hátul az öreg fáknál van valami, amit szeretnék megmutatni magának. Lekanyarodtak a főútról, és egy keskeny hídon átkeltek a patak másik oldalára. Mögötte

az ösvény már teljesen elveszett a fűben, alig látható nyom húzódott felfelé az crdőszél irányába. A levegő szinte izzott a déli hőségben. Mintha vékony fátyol borította volna a hegyeket, csipkés csúcsaik fölé mélykék, felhőtlen ég borult. Steve kinyújtotta a kezét, és megérintette Jenny karját. Szó nélkül mutatott az erdő széle felé. A patak kanyarulatánál egy őz állt a napfényben. Hirtelen felkapta a fejét, és feléjük bámult, aztán villámgyorsan megfordult, és fürgén szökdécselve eltűnt a bokrok között. Steve az erdő felé irányította a lovát, és Jenny követte. Egy-két perc múlva kör alakú, kis tisztásra értek, amelynek közepén a patak egyik oldalága kis tóvá szélesedett. - Milyen szép! - suttogta Jenny.

- Itt megpihenhetünk egy kicsit. - Ki sem várva Jenny válaszát, Steve leugrott a nyeregből, aztán megfordult, és széttárta a karjait Jenny felé. - Emelje át a lábát elöl a ló nyaka fölött, és ugorjon - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Jenny úgy engedelmeskedett, mint egy szolga. Lassan csúszott lefelé Steve karjai közt, míg földet nem ért a lába. -Köszönöm - mondta halkan. Alig tudott megszólalni, a nyakában dobogott a szíve. - Boldogan. - Steve a legcsekélyebb szándékot sem mutatta, hogy el akarná engedni, sőt, a keze lassan előrecsúszott Jenny melle felé, és mintha véletlenül történne, végigsimított rajta. Mikor Jenny felsóhajtott, Steve ajka körül sokatmondó, elégedett mosoly jelent meg. Óvatosan lehúzta magával Jennyt a fűbe. Hosszú, selymes haja úgy terült szét, mint egy csillogó fátyol. - Csodálatos illata van a hajadnak - mormolta Steve, és belefúrta az arcát Jenny nyakába. Jenny nem értette, mi történik vele, remegni kezdett, hirtelen elöntötte a forróság, és csak nehezen kapott levegőt. Steve odébbgurult, és kigombolta az ingét. Jenny látta a napbarnított, meztelen mellkast, a göndör szőrszálak alkotta széles háromszöget, amely lefelé a nadrágszíjnál keskeny vonallá szűkült. Nagyot nyelt, és gyorsan elfordította a fejét. - Szép itt - mondta remegő, vékony hangon. Steve egy pillanatra csodálkozva nézte, aztán ujjával végigsimított Jenny gerincén a tarkójától a derekáig. Jenny megszédült, elakadt a lélegzete, és egy pillanatra még a szívverése is kihagyott. Steve mely torokhangon felnevetett, aztán belecsókolt Jenny nyakába, átölelte a vállát és maga felé fordította. A szája végigsimította Jenny arcát, a szemhéját, az ajkát... Jenny ösztönös mozdulattal fordult feléje, lehunyt szemmel és szétnyílt ajkakkal. Steve lenyomta a fübe és lefeküdt mellé. Jenny zavartan bámult az arcába, a sötét szempárba, a szájra, amely egyre jobban közeledett.,, aztán puhán és melegen megérintette... ~ 28 ~

Azt sem tudta, mit tesz, Szinte magától ölelte át a karja Steve nyakát, és mély sóhajtással simult hozzá. Ebben a pillanatban Steve keményen megragadta a csuklóját, kibontakozott az ölelésből és felállt, Jenny önkéntelenül nyújtotta a karját utána, mintha vissza akarná hívni, de Steve hátat fordított, és az ingét gombolgatta. - Ideje, hogy menjünk - mondta rekedten, aztán megfordult, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Jennyt. Jenny zavartan fogta meg a feléje nyújtott kezet, és ő is felállt. Várakozó mosollyal nézett Steve arcába, és hirtelen rémület járta át. Steve arca olyan volt, mintha köböl faragták volna, ügy néz rám, mintha valami boszorkány lennék - futott át Jennyn, Mi történt? Ez ugyanaz a férfi, aki az előbb olyan gyengéden simogatta és csókolgatta? - Jenny? Sajnálom, attól tartok, az imént megfeledkeztem magamról - mondta bársonyos hangon. Jenny arcát elöntötte a szégyen pírja. Hát persze! Csak most értette meg, milyen aljas volt Steve. Mindenáron el akarja választani egymástól őt meg Chuckot, és ehhez minden eszközt felhasznál. Az egész csak egy előre kigondolt terv része volt! Ő pedig, a mit sem sejtő, ártatlan libuska, azonnal beleesett a csapdába. Úgy hullott Steve ölébe, mint az érett gyümölcs, hogy is lehetett ilyen buta, ilyen vak? Dühösen szorította össze az ajkait. - Úgy látszik, én is, de soha többé nem fog előfordulni -lelelte jeges hangon. Mit szólna Steve, ha tudná, hogy amúgy is feleslegesen pocsékolta az energiáját, hisz sem ő, sem Chuck nem akar többet a másiktól puszta barátságnál. Miért nem képes végre felfogni ez a konok cowboy, hogy tényleg csak barátok? Jenny sarkon fordult, és a lovakhoz ment. Steve utánanézett, és a tekintetében forró vágy izzott.

.

7

- Köszönöm a lovaglást. - Még mielőtt Steve lesegíthette volna, Jenny leugrott a lováról. -Nincs mit köszönnie, Miss Vandeen, kész öröm volt a számomra - veregette meg a lova nyakát Steve.

Jenny dacos pillantást vetett rá. - Rendkívül tanulságos volt a magával töltött délutánt - mondta csípősen a férfinek. Steve csak felhúzta a szemöldökét, de egy szót sem szólt. - Mikorra kéri a vacsorát? Steve elfordult, és a szíjjal babrált a lován. - Fél nyolcra kérnem, ha lenne szíves - felelte hangsúlyozott udvariassággal. - Helló, kislány! Honnan jössz? - Kilovagoltunk Steve-vel. -Na nézd csak! Úgy látszik, a bátyám kezd megint normális lenni - vigyorgott Chuck.

- Mondd csak, nem tudod véletlenül, merre lehet Louise? Sehol sem találom. -Megoperálják a lányát, és néhány napig a férjét meg a gyerekeit el kell látnia, ha jól értettem. Egyébként én helyettesítem őt. Jól nézz meg, az új szakácsnő áll előtted. -Tényleg? Hűha. ez aztán a meglepetések napja. - Elkapta Jenny kezét, és vidáman megforgatta. - Tudod, hol voltam ma? Helennél. Megint minden rendben van köztünk. Chuck arca csak úgy sugárzott a boldogságtól. - Jaj, Chuck. olyan boldog vagyok! - Jenny ösztönösen átölelte, és megcsókolta. - Nem tudtok várni legalább vacsora utánig? - szólalt meg csípősen Steve a hátuk mögött. Jenny összerezzent, és mélyen elpirult. Ebben a pillanatban autóduda hangja harsant, és Glória Jaguárja fékezett le egyenesen Steve orra előtt. - Jó napot, drágám - hajolt ki az ablakon Glória, csábító mosolyt vetve Steve-re.

-Glória! Micsoda kellemes meglepetés! - nyitotta ki előzékenyen a kocsiajtót Steve. - Mi lenne, ha kicsit világosabban kimutatnád a lelkesedésedet- simult hozzá odaadóan Glória, miután kiszállt. - Boldogan. - Steve magához szorította, és megcsókolta. Jenny nagyot nyelt. Itt áll tőle néhány lépésnyire Steve, és egy másik nőt csókol meg, ugyanaz a Steve, aki röviddel ezelőtt még őt ölelte és csókolgatta. Szinte belebetegedett a látványba, rátört a vak és esztelen féltékenység hulláma.

~ 29 ~

Egész testében reszketett a visszafojtott haragtól. Szerette volna ellökni Steve mellől Glóriát, közéjük állni... Szégyenkezve saját primitív érzései hevességén, gyorsan elfordult. - Mit szeretnél ma vacsorázni? - fordult Chuckhoz, és támaszt keresve belekapaszkodott a karjába. - Inkább rád bízom a választást - vonta meg a vállát Chuck. - Nézz körül, hogy mi van itthon.

- Dél óta próbáltalak elérni, drágám - csicseregte Glória a hátuk mögött. - Hol bujkáltál egész délután? - Steve meg én kilovagoltunk az erdőbe - hallotta meglepetten Jenny a saját hangját. - Gyönyörű dolgokat mutatott -folytatta ábrándosan, lágy pillantást vetve Steve-re, - Jaj, Steve, most jut eszembe, hogy elvesztettem a kalapomat. Ott maradt a fűben a fa alatt... tudja... Elhozná? kérdezte csábos mosollyal. Steve Jennyről Chuckra nézett, aztán megint Jennyre, s az arca őszinte döbbenetet tükrözött. Glória gyilkos pillantása szinte átdöfte Jennyt. Chuck zavartan ráncolta a homlokát. Egyikükről

a másikra nézett, mintha valami idegen nyelvet beszélnének, amit ő nem ért. Jenny maga után húzta. Azt akarta mondani neki, hogy menjen vele. és szórakoztassa, amíg főz, de ehelyett az szaladt ki a száján, hogy szórakoztassa, miközben zuhanyozik. Hallotta, hogy Glória szó szerint levegő után kapkod, és csak ebben a pillanatban fogta fel, mit is mondott. Na és akkor mi van? Steve szemében úgyis csak egy könnyű kis pillangó, Glória meg gondoljon, amit akar! Mit érdekli öt! - Remek csípőlövés volt - súgta a fülébe kisfiús vigyorral Chuck. - Glóriának elakadt a szava.

- Nem is tudom, mi az ördög bújt belém, Chuck. Rettenetesen szégyellem magam... - Ugyan már, Jenny, nincs semmi baj. Egy másodpercig se hittem, hogy komolyan

gondolod. Sajnos. De Glória meg Steve úgy látszik, készpénznek vették. Szép kis sokkot okoztál nekik! - Úgy nevetett, mint egy kisfiú, aki örül a jól sikerült tréfának. - Csak úgy pislogott a jó öreg Steve! Barátságosan megveregette Jenny karját, aztán elbúcsúzott tőle. A zuhany alatt állva Jenny végre szabad folyást engedhetett a könnyeinek. Olyan vadul dörzsölte a bőrét a szappannal, mintha minden fájdalmát és elkeseredését lemoshatná vele magáról. Mit nem adna érte. ha minden zavaros gondolata és érzése is eltűnne a vízzel a lefolyóban. Steve csókjai és simogatása furcsa, ismeretlen érzést ébresztettek benne, nyugtalanító, és ugyanakkor ijesztő vágyat. Kapkodva öltözködött. Vigyáznia kell Steve-vel, nem szalud megengednie, hogy megint megbolondítsa, bármennyire Is provokálná. - Vacsora! - kongatta meg Jenny a gongot.

Mintha csak az ajtó előtt várakozott volna, Chuck azonnal olt termett. - Hmmm... Milyen finomság van? Remek illatok terjengenek. - Kíváncsian hajolt az asztal fölé. -

Már kinézetre is ínycsiklandozó. - Köszönöm, uram - pukedlizett Jenny. - Legyen szíves helyet foglalni.

Belépett Steve is. Futólag biccentett Chuck és Jenny felé, aztán leült. - Részt veszel a hétvégi rodeón? - fordult az öccséhez.

- Nem, nincs kedvem. - Kockáztatni akarod a versenyengedélyedet? - húzta fel a szemöldökét Steve.

- Ha elvész, hát elvész - vonta meg a vállát közönyösen Chuck. - Lassan úgyis ideje, hogy felhagyjak ezzel a kóbor élettel. Nem akarok örökre agglegény maradni. - Rákacsintott Jennyre. Igen. bátyuskám, elmúltak a vad ifjúság évei. Vissza akarok térni a polgári életbe... és családot akarok alapítani. Jenny elmosolyodott. Ezek szerint Chuck és Helen megállapodtak. Ő pedig szívből örült, hogy boldognak látja a fiút. Steve megköszörülte a torkát, és sötét pillantást vetett az öccsére. - Mikor látunk neki a szénának? - terelte másra a szót Chuck. - Ha kitart a jó idő, akkor még a héten. Ja, még valamit akartam mondani neked. Akarok venni

egy új mént. Elkelne egy kis friss vér a tenyészetbe, és úgy gondoltam... - Én meg úgy gondolom, hogy jobb lesz, ha ezt négyszemközt beszéljük meg az irodámban vágott a szavába Steve. - Ahogy akarod - vont vállat Chuck, de durcás arcán látszott, hogy nem tetszik neki Steve viselkedése, hogy már megint ő akar dönteni helyette.

~ 30 ~

Steve úgy tett. mintha észre sem venné, de kicsit később, mikor úgy érezte, hogy senki sem figyeli, lopva tűnődő pillantást vetett az öccsére. Jenny nem tudott elfojtani egy kárörvendő mosolyt. A kis öcsi felnőtt, és lázad! Milyen kínos! - Holnap egyébként egész nap nem leszek itthon, Jenny. Idahóba viszek egy lovat - fordult hozzá Chuck. - Én is házon kívül leszek, úgyhogy nem kell fáradoznia az ebéddel. Különben is úgy gondoltam, hogy amíg Louise nincs itthon, Chuck meg én ehetnénk étteremben. Szokatlan és fárasztó lehet egy városi lánynak a folytonos főzőcskézés. - De én igazán szívesen... - pirult el Jenny. -Tulajdonképpen a vendégünk vagy - vigyorgott rá Chuck, - De azért én a magam részéről jobban szeretem a házi kosztot. Hank éttermében mindig zsírszag van. Brr! - rázkódott össze. Elmegy tőle az étvágyam. Te viszont remekül főzöl, Jenny. Köszönöm. - Szívesen. Chuck. Steve hátratolta a székét. - Nagyon finom volt a vacsora. Köszönöm, Miss Vandeen. - Felállt, és az ajtó felé indult. - Remek volt. Jól telezabáltam magam - állt fel Chuck is. Jenny a szeme sarkából látta, hogy Steve visszanéz az ajtóból. Nem sokat gondolkozott,

odaszaladt Chuckhoz, átölelte a nyakát, és gyorsan szájon csókolta. Steve szó nélkül kiment.

Chuck értetlenül nézett le Jennyre. - Miért...? - Csak gondoltam, adok meg egy kis útravalót Steve-nek, amin törheti a fejét ma éjjel. Chuck elgondolkozva nézett rá. - Tudod, ma délután már azt hittem, hogy Steve észhez tért. de úgy látszik, tévedtem. - Én is úgy érzem - bólintott keserűen Jenny. - Ide figyelj, én beszélek Steve-vel. Elég volt ebből a játékból. amit itt művel veled.

Nem is értem, hogy képzeli. Eleinte bíztam benne, hogy majd megnyugszik, de most már kezd az idegeimre menni az elviselhetetlen nagyképűsége, meg az a mód, ahogy folyton a nagy testvért akarja játszani velem szemben. Azt hiszem, Helen miatt van az egész. Attól léi, hogy elcsábítasz tőle, azért igyekszik minden eszközzel elmarni innen. Majd meglátod, ha elmondom neki, hogy Helen most is a barátnőm, és az is marad, azonnal a legbarátságosabb és legelőzékenyebb vendéglátóvá válik, akit csak el tudsz képzelni. - Szép lenne! - sóhajtott fel Jenny egyszerre kétkedve és reménykedve.

- Tiszta sor. Holnap nem fogom látni egész nap, de holnapután mindent tisztázok vele. Megbízhatsz bennem. - Köszönöm, Chuck, kedves tőled. - Jenny előrehajolt, és ma este már másodszor csókolta meg. Később

boldogan és várakozással telve bújt be az ágyába, és mély, álomtalan alvással aludt

reggelig.

- Szép jó reggelt, Willy. Willy rosszkedvűen nézett fel. - Amelyik madár reggel énekel, azt estére elviszi a macska - dörmögte. - Úgy látszik, ma reggel nagyon morgós. Willy - nevetett Jenny. - Szeretnék kilovagolni Foxfire-

rel.

- Talán jobb lenne, ha másik lovat választana, asszonyom. Nem mindig könnyű bánni azzal a csődörrel. Attól függ, hogy milyen hangulatban van. - Majd őrá is átragad az én jókedvem. -Hát, ha mindenáron bizonyítani akarja a hősiességét. . Pete! - Igen? - rohant ki az istállóból a fiú. - Nyergeld fel Foxfire-t! A hölgy ki akar lovagolni. Pete rámosolygott Jennyre. - Boldogan! - azzal már el is tűnt az istállóban. Foxfire minden várakozás ellenére nyugodtan és engedelmesen

viselkedett, míg Jenny nyeregbe szállt. Figyelmesen hegyezte a fülét, és azonnal engedelmeskedett Jenny minden, többé-

~ 31 ~

kevésbé ügyes mozdulatának vagy halk parancsának. Jenny meg volt győződve róla, hogy a ló ugyanolyan jó hangulatban van. mint ő. Élvezte a sétalovaglást a virágos réten át a patak mentén. Kellemes hangulatban telt el az egész nap. Senki és semmi nem zavarta, szinte már úgy érezte magát, mintha ő lenne a birtok úrnője, és ez az érzés egészen feldobta. Este egy szendvicset készített magának a konyhában, és ott helyben el is majszolta, aztán eszébe jutott, hogy egy kicsit kiül a verandára, és élvezi a langyos éjszakai levegőt. Kivitte a verandára a szobájában álló hintaszéket, beleült, és álmodozva bámult a messzeségbe. Valami furcsa vágyakozást érzett, amire nem talált magyarázatot. Mi történt vele ez alatt a néhány nap alatt, amit itt töltött? Miért ver ilyen nyugtalanul a szíve? Mi ez a megmagyarázhatatlan vágyakozás? - Ugye, gyönyörű az éjszaka, Jenny?

Jenny ijedten rezzent össze. - Igen - suttogta alig hallhatóan. Hirtelen nagyon könnyűnek érezte magát, mintha lebegne, és

valószínűtlennek tűnt az egész jelenet az ezüstös holdfényben. Még akkor is úgy érezte, hogy csak álmodik, amikor Steve lassan felhúzta a hintaszékből, és magához szorította. Hozzásimult. és felnézett rá. Steve egy pillanatig habozott, ahogy belenézett Jenny kislányos arcába, a reménykedve és vágyakozva rátekintő szemébe, de aztán a pillantása az ezüstösen csillogó hajra esett, és összeszűkült a szeme. Kicsit lehajolt, és egy tapasztalt szerető minden kifinomultságával csókolta meg Jennyt. Jenny számára megszűnt a tér és az idő. Tehetetlenül simult Steve karjai közé, és viszonozta forró csókjait. Egyre izgatottabb lett, alig kapott levegőt, a szíve vadult vert, és a fülében dobolt a vér. Steve az ujja hegyével simogatta a blúza vékony anyagát, és időnként, szinte véletlenül megérintette a mellét, amitől Jenny egyre izgatottabb lett. Steve végtelen lassúsággal kezdte kigombolgatni a blúzát, és ahányszor csak hozzáért az ujja a meztelen bőréhez. Jenny testén mintha áramütés futott volna át. Végül lecsúszott róla a blúz, Steve határozott mozdulattal a melltartót is levette róla.

Jenny visszafojtotta a lélegzetét. A másodperc töredéke alatt kitisztult a feje, megértette, mi történik, és megpróbált kiszabadulni Steve karjai közül. Steve azonban csak halkan nevetett, és Jenny szájára szorította az ajkát. A keze lefelé vándorolt a hátán, s egyre erősebben szorította magához. Jenny ellenállása semmivé foszlott. Úgy érezte, elemészti a belső tűz, a térde elgyengül, és mint a fuldokló, úgy kapaszkodott Steve-be. Szinte észre sem vette, hogy Steve felemeli, beviszi a szobájába, és ott gyengéden lefekteti az ágyra. Kábultan figyelte Steve bámuló pillantását, ahogy ott fekszik előtte, és tűrte, hogy reszkető kezekkel tovább vetkőztesse. Aztán odafeküdt mellé, és magához ölelte. Csókjai most még szenvedélyesebbek, még erőszakosabbak lettek, de aztán egyszer csak elengedte, és felállt. A csalódás és a tiltakozás halk kiáltása röppent fel Jenny ajkáról. Lehet, hogy Steve megint csak játszott vele? Suhogva estek le a padlóra Steve ruhadarabjai, aztán az éles holdfényben Jenny megpillantotta izmos, meztelen testét. Szinte végigsimogatta a szemével, aztán nagyot nyelt, és elpirult. Még soha életében nem látott meztelen férfit. Zavar tan fordította el a fejét. Steve visszafeküdt mellé. A csókjai szinte égették Jenny bőrét, s az ujjai mintha izzó nyomokat hagytak volna rajta. Úgy érezte, nem bírja tovább elviselni, remegve hozzásimult, és Steve nevét lihegte. Hirtelen éles fájdalom hasított a testébe, megmerevedett, és az ajkába kellett harapnia, hogy fel ne sikoltson. Steve egy pillanatra megdermedt. Semmi mást nem hallott, csak a saját ziháló lélegzését, és szívének vad dobogását. Mozdulatlanul feküdt, de aztán győzött benne a szenvedély. - Jenny - nyögött fel. - Jaj, Jenny... Aztán elmúlt a fájdalom, és Jenny már csak valami új. ismeretlen örömet érzett, fékezhetetlen, és minden szégyenkezéstől mentes vágyat, amely Steve minden mozdulatával csak fokozódott. Égett a teste, mintha lázas lenne, lehunyt szempillái alatt tüzes karikák vibráltak, mintha villámok csapdosnának körülötte egyre gyorsabban, míg végül egy mindennél élesebb, erősebb villám után az öröm csúcspontjára ért. Jenny levegő után kapkodott. Úgy érezte, csoda történt vele. Még soha életében nem érzett ilyen boldogságot, ilyen elégedettségei. Félénken megcsókolta Steve-et. - Jenny - suttogta a fülébe Steve, és a nyakába temette az arcát. ~ 32 ~

- Steve... - Jenny szeme lecsukódott. Ólmos fáradtság kerítette a hatalmába, halkan felsóhajtott, és már el is aludt. Steve egy ideig mozdulatlanul feküdt mellette. Szégyen és bűntudat öntötte el. Egy ártatlan, kedves lányt nézett olcsó kis pillangónak, és úgy is bánt vele. - Bocsáss meg! - suttogta halkan, és leheletfinom csókot nyomott Jenny rózsás arcára. - Bocsáss meg, kérlek. Óvatosan odébb húzódott, felkelt, összeszedte a holmiját a padlóról, és nesztelenül kiosont a szobából. A saját szobájában aztán az ablakhoz lépett, és kibámult a holdfényben fürdő tájra. Undorodott magától, átkozta elvakult büszkeségét és fölényességét, ami arra késztette, hogy hántsa és megalázza Jennyt. Mivel külsőleg a megszólalásig hasonlított Eve-re, gondolkozás nélkül eldöntötte, hogy a jelleme is csak ugyanolyan lehet, mint Eve-é, ugyanolyan romlott, alattomos és számító. Pedig ő mindig azt hitte magáról, hogy nincsenek előítéletei. Nyugtalanul járkált fel-alá az ablak előtt. Eszébe jutott, hogy már az első este valami önkéntelen csodálatot érzett Jenny iránt, amikor a lány prüszkölve, karmolva szembeszegült vele, mint egy vadmacska. Tetszett a bátorsága is, amikor nem adta fel a lovaglást, miután leesett Foxfire hátáról. Önmaga számára is érthetetlen konoksággal beszélte be magának, hogy Jenny csak előre eltervelt színjátékot ad elő, hogy őt meghódítsa, aztán az ujja köré csavarja. Azt hitte, Jenny hideg, tapasztalt és számító, de tévedett. Nagyot sóhajtott. Az ismeretségük első percétől Jennynek minden oka megvan rá, hogy megvesse. Megrázta a fejét. Ideje, hogy önmaga előtt is beismerje, szereti Jennyt. Most már be kell látnia, szerelmes Jennybe, mély és őszinte szerelemmel. Hirtelen felnevetett. Holnap reggel megvallja Jennynek a szerelmét, megkéri, hogy bocsásson meg neki, és legyen a felesége. Valahol a házban becsukódott egy ajtó. Steve felemelt fejjel hallgatózott. Chuck! Úristen. Chuckról teljesen megfeledkezett! Jenny Chuck barátnője. Még most is hallja haldokló apja szavait, hogy vigyázzon az Öccsére, gondoskodjon róla, és védelmezze meg mindentől. Megbízom benned, Steve mondta akkor az apja. Steve lerogyott az ágya szélére, és a kezébe temette az arcát. Nem, nem szeretheti Jennyt, nem szabad szeretnie. A halálos ágyán megígérte az apjuknak, hogy vigyáz Chuckra, és ez a feladat aligha engedi meg, hogy elvegye tőle a barátnőjét. Az apját is, az öccsét is elárulná, ha megszegné az igére tét.

8 Másnap reggel Jenny lustán nyújtózkodott az ágyában. Most már más szemmel nézte a világot, szinte új embernek érezte magát. Visszagondolt a tegnapi estére, és boldog mosoly derítette fel az arcát. Steve szereti, tegnap éjiéi a szeretője lett... Ujja hegyével finoman megsimogatta a párnát maga mellett, ahol még látszott Steve fejének nyoma. Ábrándozva állapította meg, hogy az egész olyan, mintha valamelyik kedves regényének a főszereplője lenne A hősnő, aki számtalan csalódás és félreértés után végre megtalálja a boldogságot a hős karjai közt. Borús volt az ég, szürke felhők tornyosultak a Tetőn csúcsai fölött, de Jenny jó hangulatát ez sem zavarta. Az ő számára ez volt életének legszebb, legcsodálatosabb reggele. Vidáman szaladt le az istállókhoz. Mindjárt találkozik Steve-vel, az ő csodálatos, szerelmes Steve-jével. Körülnézett, hogy merre lehet. Vidám mosollyal és néhány barátságos szóval üdvözölt mindenkit, aki csak az útjába akadt, Willyt, Pete-et meg a többieket. Egy percre megállt a kovácsműhely előtt, és figyelte, hogy patkolnak meg egy lovat. Épp tovább akart indulni, mikor a tisztára söpört út túloldalán észrevette Steve-et, ahogy az irodák felé tart. Boldogan emelte fel a karját, hogy integessen, de Steve úgy látszik, nem vette észre. Kinyitotta az ajtót, belépett, az tán becsukta maga mögött. Semmi jelét nem mutatta, hogy Jennyt meglátta volna. Jenny karja lehanyatlott, s az arcáról eltűnt a várakozásteljes mosolygás. Steve átnézeti volna rajta? Elképzelhetetlen, hogy ne látta volna meg. Pedig biztosan így volt, különben miért ne üdvözölte volna? Biztos valami gondja van a farmmal, az kötötte le a figyel mét. Jenny bólintott. Hát persze, Steve elmerült a gondolatai ban, azért nem vette észre. Akkor bemegy hozzá az irodába, hogy üdvözölje. Átszaladt az úton, és épp abban a pillanatban nyílt az ajtó. Steve lépett ki. ~ 33 ~

- Szervusz - mondta gyengéden Jenny. Steve úgy meredt rá, mintha azon gondolkozna, találkoztak-e már valahol. - Jó reggelt - mondta aztán szűkszavúan, elnézve Jenny feje fölött. - Hé,

Dan, kész van a

patkolással? - Igen. Meg akarja nézni?

-Oké, rögtön jövök. - Pillantásra sem méltatva Jennyt, otthagyta, és átment az út túloldalára. Jenny kábán bámult utána, minden szín eltűnt az arcáról. Lehajtott fejjél, fáradt léptekkel

indult vissza a ház felé. Mi ért tette ezt vele Steve? Miért volt ilyen hideg és goromba? Mert más emberek voltak a közelben? Hát persze. Szedd össze magad, Jenny - parancsolt magára. Biztos ez a magyarázata a furcsa viselkedésének. Kétségbeesett igyekezettel vetette bele magát a házimunkába. Söpört és súrolt, port törölt, és olyan heves igyekezettel fényesített ki mindent, hogy hamarosan izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán. Közben egyfolytában mentségeket keresett Steve érthetetlen viselkedésére, de minél tovább törte rajta a fejét, annál rejtélyesebbnek és megbocsáthatatlanabbnak érezte, és annál nehezebben tudta elhinni a hajuknál fogva előráncigált mentségeket. Mikor már semmi munkát nem talált a házban, nyugtalansága kihajtotta a kertbe. Vadul ráncigálta ki a gyomokat, aztán sokáig kapált. Lassacskán megnyugodtak felajzott idegei. Arra a következtetésre jutott, hogy az egész csak egy buta félreértés lehetett, és legkésőbb a vacsoránál minden tisztázódni fog.

Jenny a tűzhely előtt állt, mikor valaki elismerően füttyentett a háta mögött. - A mindenit, meg kell mondanom, hogy lenyűgöz a megjelenésed. Jól kicsinosítottad

magad. Ünneplünk valamit? - Helló, Chuck. -Jenny fülig pirult. - Nem... nem ünneplünk semmit... semmi különöset. Beszéltél már Steve-vel azóta... a terveidről Helennel? - Még nem - rázta a fejét Chuck. - Egész nap nem találtam sehol a jó öreg Steve-et, de majd vacsora után. Megfelel? Jenny, ha lehet, egy árnyalattal még jobban elpirult.

- Annyira azért nem sürgős - védekezett zavartan. - Körülbelül félóra múlva kész a vacsora, igyekezz, hogy addigra egy kicsit szalonképesebben nézz ki - mérte végig megrovóan a fiú sáros csizmáját és poros ruháját. - Ahogy a hölgy parancsolja - hátrált ki Chuck mély meghajlással a konyhából. Nem sokkal később Jenny mindennel elkészült. Levette a kötényét, bevitte az ebédlőbe a művészien feldíszített tálakat, és megütötte a gongot. . - Vacsora! - kiabálta kicsit izgatottan. Chuck és Steve, mintha csak összebeszéltek volna, egyszerre léptek be a szobába. Jenny csak Steve-et látta, aki most még inkább olyan volt, mint egy westernregény főhőse. Mé-rétre szabott farmernadrágja fölött bő, fehér pamutinget viselt, amely kiemelte barna bőrét. Jenny önkéntelenül is elismerően felsóhajtott. - Hűha! Kész ünnepi vacsora! Sült hűs, krumpli, tejfölös mártás, pirított kukorica, saláta, mézes sütemény! - Chuck arca csak úgy ragyogott. - Mivel érdemeltünk ki egy ilyen lakomát, kislány? Jenny félénken elmosolyodott. -

Jó étvágyat, Chuck, de tartogass egy kis helyet a gyomrodban, mert még csokoládétorta is

lesz.

- Fenséges ez a vacsora, Jenny! - Steve nem nézett rá, és bár a hangja barátságos volt. de ugyanakkor közönyös is. Jenny torkát gombóc fojtogatta. Egy szerelmes férfi nem beszél így. Szorongva nézett át Stevere. Mi történt? Talán ő csinált rosszul valamit? Lehet, hogy csalódást okozott Steve-nek? Vagy talán megint hagyta magát megtéveszteni, és beugrott Steve kisded játékának? Jenny levegő után kapkodott. Mintha erős kéz szorítaná a torkát. Letette az evőeszközét, és csak bámult maga elé. Chuck mondani akart valamit, de ahogy ránézett, elakadt a szava. Jenny imént még rózsás arca halottsápadt volt. s a szeméből eltűnt a fény. Látszott rajta, hogy kétségbe van esve, sértett és tehetetlen. Chuck szíve összeszorult a sajnálattól. Jenny könyörgő pillantást vetett Steve-re, a tekintetében előbb még reménykedés és könyörgés volt, de hogy Steve nem reagált, egyre szomorúbb és kifejezéstelenebb lett. Mi az ördögöt csinálhatott vele már megint Steve? Chuck megrázta a fejét. Ma jutott eszébe, miért érezhet Steve ilyen mélységes utálatot Jennyvel szemben. Biztosan Eve miatt. Eve is szőke, kék szemű és szép volt... pontosan olyan, mint Jenny. Azért mégsem éltette Steve-et, hisz épp ő

~ 34 ~

mondogatta neki mindig, hogy soha nem szabad a külsőségeknek hinni, hogy nem szabad elhamarkodva megítélni az embereket, és minden előítéletet óvatosan kell fogadni. - Jenny?

Jenny Összerezzent. - Meséltem már neked, hogy indián vér is folyik bennünk? - Tényleg? - Jenny arcába visszatért egy kis szín. Chuck bólintott. - Miután az első felesége, aki fehér nő volt, nem élte túl

az első kemény telet itt fent, az ősősapánk a rákövetkező tavaszon feleségül vett egy csinos kis indián lányt a soson törzsből. Csodálatos élet lehetett... - tette hozzá ábrándozva. - Aha, megszólalt belőled az indián - szólt közbe gúnyosan Steve. - Amilyen romantikusan te elképzeled az életet, a boldogsághoz nem kell más, csak néhány jó ló. a hegyek és a messzeség, igaz? Mikor nő be végre a fejed lágya? -Talán majd akkor, ha végre felhagysz a színészkedéssel, és nem viselkedsz úgy, mint a legvadabb rézbőrű testvérünk. -Chuck Jennyről Steve-re nézett. Steve egy darabig ellenségesen méregette, aztán ledobta az asztalra a szalvétáját és felállt.

- Köszönöm a finom vacsorát. Jenny. A desszertről lemondok, azt majd kapok Glóriától... - A hangsúly, ahogy mondta, semmi kétséget nem hagyott a szavai kettős értelme felől. Jenny úgy érezte, kést szúrtak belé. Megroskadt a válla. Steve Glóriához akar menni! Hogy tehet vele ilyet? Kifejezéstelen arccal, értetlenül bámult utána. Chuck szitkozódva felugrott, és Steve után akart szaladni, hogy felelősségre vonja, de aztán meggondolta magát. - Jenny - suttogta halkan, és gyengéden megsimogatta a lány vállát. Jenny azonban észre sem vette, nerri hallotta a hangját, nem érezte vigasztalóan simogató kezét. Olyan heves mozdulattal ugrott fel a székéről, hogy a szék felborult, és puffan va esett hátra. Tágra nyílt szemekkel rohant az ajtó felé, ahol az imént lépett ki Steve. Felrántotta az ajtót és kikiabált. - Steve! Steve! Steve azonban rendületlenül sietett tovább. - Steve! Én... tudni akarom, hogy mi ez az egész? Miért kellettem neked tegnap éjjel? Steve lassított a léptein, és visszafordult. - Nem vagyok aszkéta, és kedvező volt az alkalom... - vonta meg a vállát. - Remélem,

nem értette félre a mi kis közjátékunkat, Miss Vandeen? Mind a ketten élveztük, és senkinek nem ártottunk vele, igaz? Jenny tágra meredt szemmel, hitetlenkedve meredt rá.

- Van még valami? Jenny némán megrázta a fejét, aztán megfordult, és nehéz szívvel visszavánszorgott a házba. - Jenny! - kapta el Chuck, aztán a kanapéhoz támogatta. - Mit csinált veled ez az őrült bátyám? -

Átölelte, és úgy ringatta, mint egy kisgyereket. - Jaj, Chuck... Steve... - zokogta Jenny. Nem tudta folytatni. Mit is mondhatna Chucknak? Talán azt, hogy lefeküdt a bátyjával? Hogy ő tette nővé? Chuck vállára hajtotta a fejét, és szabad folyást engedett a könnyeinek. - Jenny, ne sírj, kislány - törölgette gyengéden az arcáról a könnyeket Chuck. - Jenny, azt hiszem, most már tudom, miért viselkedik ilyen undorítóan Steve. Ha nem is mentség, de legalább magyarázat... Várj egy pillanatig, mindjárt jövök. - Tessék! - ült le Jenny mellé a kanapéra Chuck, és gyűrött fényképet nyújtott feléje. Amatőr felvétel volt Steve-ről, ahogy kéz a kézben áll egy karcsú, fiatal nő mellett, aki nevetve egyensúlyozik egy kidőlt fatörzsön. Jenny csak egy futó pillantást vetett a képre.

- És? - kérdezte halkan. - Nézd meg jobban! Ez a nő akár a testvéred is lehetne. sőt, az ikertestvéred. Úgy hasonlít rád,

hogy egy pillanatig még én sem akartam elhinni, hogy nem te vagy az. Jenny még egyszer megnézte a képet. Chucknak igaza van, az idegen nő döbbenetesen hasonlít rá. - Honnan vetted?

- Egy könyvből esett ki, amit Steve-től kaptam kölcsön.

~ 35 ~

- Aztán ahogy megláttam, eszembe jutott az is, hogy tavaly tavasszal Steve beleszeretett valakibe, akiről azt hitte, hogy álmai asszonya. Eve-nek hívták. Steve feleségül akarta venni, azt mondta, csak Eve-vel tudja elképzelni az életét. Jenny szíve hevesen vert. - De nem vette feleségül - suttogta alig hallhatóan. - Nem - húzta el a száját kedvetlenül Chuck. - Még

mielőtt odáig jutottak volna, a szép Eve egyszerűen faképnél hagyta, és egy gazdagabb farmernek ajándékozta a szívét és a kezét. Steve soha nem beszélt róla, amit tudok, azt Louise-tól hallottam. Személyesen nem is találkoztam Evevel, de azt hiszem, egy álnok kígyó lehetett. - És Steve szerette - bámult tűnődve a Chuck kezében tartott képre Jenny.

- Te pedig pontosan úgy nézel ki. mint ő. A hosszú, szőke hajad, a szabályos arcod, az alakod... ijesztően hasonlítasz rá. - Kezdem érteni - bólintott Jenny. - Régi sebeket téptem fel Steve-ben. Megint úgy érzi, hogy becsapták, megbántották, és mélységesen megsértették a büszkeségét. - És hogy megtakarítsa magának az újabb csalódást, falat épít maga köré gorombaságból és udvariatlanságból, nehogy olyan közel kerülj hozzá, hogy rég elfelejtettnek hitt érzéseket tudjál újraébreszteni benne. - Egy pszichológus veszett el benned. Chuck - sóhajtott lel Jenny. Megpróbált mosolyogni, de az eredmény siralmas volt. - És most? Most tudunk valamit, de mire megyünk vele? - Tessék? Mi lenne, ha megpróbálnánk a saját fegyvereivel harcolni ellene? Megfordíthatnád a dolgot, és a változatosság kedvéért most te lehetnél olyan utálatos és goromba Steve-hez, mint ő volt veled. - Gondolod? - nézett rá kétkedve Jenny. - Annyit megér, hogy kipróbáljuk. Ahogy én a jó öreg Steve-et ismerem, lépre is fog menni. Igen, Jenny, ez a megoldás -bólogatott Chuck. - Dühítsd fel Steve-et, tedd féltékénnyé, aztán ha közeledik, fordíts hátat neki. Izgasd fel, míg lángolni fog, és aztán utasítsd vissza könyörtelenül. Biztos vagyok benne, hogy használni fog neki a lecke. - Jó, megpróbálom - állt fel Jenny. - De segítened kell, egyedül nincs hozzá bátorságom. - Megígérem, kislány. Én melletted leszek. Fel a fejjel, ketten együtt erősek vagyunk. Steve másnap egész nap nem mutatkozott a farmon, csak vacsorára jött haza. Jenny, aki most akarta először kipróbálni az új taktikát, reszkető kézzel hozta be a vacsorát. Szinte már túlzott figyelmességgel gondoskodott Chuckról. Alig nyelte le az utolsó falatot az első szelet húsból, újabbat szedett a tányérjára, gyengéd pillantásokat vetett rá, figyelmesen hallgatta minden szavát, gyöngyözőn kacagott a tréfáin, és úgy tett, mintha szívét-lelkét lefoglalná Chuck. Ha viszont Steve szólalt meg, csak udvariasan hallgatta, de nem reagált rá. Minél tovább ment a játék, annál jobban megnyugodott. Steve viszont percről percre zavartabb lett. Ötödik keréknek érezte magát. Mi az ördög bújt Jennybe, hogy ilyen nyíltan, az orra előtt kacérkodik Chuckkal? Hát ilyen hamar elfelejtette az együtt töltött éjszakát? Nem érezte ő is, hogy valami egészen különleges dolog történt kettőjük között? - Ez aztán finom volt! - hajtogatta össze a szalvétáját Chuck. - Dugig ettem magam. -Nekem is elegem van - állt fel Steve. - Nagyon köszönöm, Jenny - mondta olyan metsző éllel, hogy semmi kétséget nem hagyott a szavai jelentése felől. Jenny megkönnyebbülten szedte le az asztalt, és rendet csinált a konyhában. Az első akadályon túljutott. Nem is volt olyan nehéz, és most már csak kitartóan és hihetően kell folytatnia a játékot. Chuck hangosan ásítozva nyújtózkodott, mikor Jenny visszaért az ebédlőbe. - Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most rögtön aludni megyek. Nem akarsz velem jönni, hogy énekelj az ágyam mellett, amíg elalszom? - kacsintott rá Jennyre. Jenny a szeme sarkából Steve felé nézett, hogy meggyőződjön róla, odafigyel-e rájuk, aztán lehajolt Chuckhoz. - Mondd meg Helennek, hogy üdvözlöm - súgta a fülébe. - Legalább a verandára kijöhetnél velem egy percre, hogy jó éjszakát kívánj - nevetett Chuck. Steve olyan heves mozdulattal húzta végig a gyufáját a dobozon, hogy kettétört a kezében. - Szívesen.

~ 36 ~

Kéz a kézben léptek ki a helyiségből, aztán kint a verandán az ablak előtt álltak meg. Chuck átölelte Jenny vállát, és közelebb húzta magához. Jenny hozzásimította az arcát a vállához, hogy bentről úgy nézzen ki, mintha csókolóznának. - Hogy játszom a szerepemet? - suttogta. - Nagyon meggyőzően. Steve már kezd ideges lenni, úgyhogy azt hiszem, jó úton járunk. Mikor Jenny egy idő után egyedül visszament a szobába, Steve még mindig ott ült a kandalló

előtt, és belebámult a lángokba. - Még nem is mondtad, hogy tetszik az új frizurám, Steve.

Steve lassan megfordult, és összehúzott szemmel mérte végig. - Miért vágattad le a hajadat? - kérdezte végül. - Miattad, hogy könnyebben meg tudd különböztetni a szeretőidet. - Mit akarsz ezzel mondani? Jenny vállat vont. - Megtudtam, hogy van egy hasonmásom a barátnőid között, aki

ráadásul szépen faképnél

hagyott, ha jól tudom. Steve arca lángba borult.

- Ki... ki mondta ezt neked? - Ó, már mindenki ismerte

ezt a történetet... persze rajtam kívül - mosolygott Jenny. Gondolom, el voltál ragadtatva, mikor megjelentem. A megszólalásig hasonlítok arra a nőre. Micsoda egyedülálló alkalom, hogy egy naiv, hiszékeny lányon állj bosszút a sértett hiúságodért, meg a sebzett büszkeségedért. Steve elkínzottan nézett rá.

-Jenny... én... -Kérlek. Steve,

inkább ne mondj semmit. Nem fogod elhitetni velem, hogy csak azért voltál olyan goromba és gonosz velem, nehogy szorosabb kapcsolatba kerüljek az öcséddel. - Keserűen felnevetett. - Ó nem, Steve, te meghoztad fölöttem az ítéletet, és a legcsekélyebb esélyt sem hagytad nekem a védekezésre. Nem érdekelt, hogy milyen ember vagyok, csak fájdalmat akartál okozni nekem, úgy, ahogy ő bántott téged. Velem akartad éreztetni az őt illető megvetésedet, azt akartad, hogy én bűnhődjek az ő vétkéért. - Jenny egyre izgatottabb lett. - És mindjárt mondok még néhány kellemetlen igazságot. Árva vagyok, a szüleim misszionáriusok voltak Indiában, ott is hallak meg. Egyik öreg nagynéném vett magához, és ő nevelt fel. Néhány hónappal ezelőttig nem volt egyetlen divatos ruhám, nem tudtam, mi az a kozmetika, és fogalmam sem volt róla, hogy kell flörtölni. Soha nem volt barátom, és mielőtt Chuckot megismertem, nem jártam sehová. Egész életemben vonzódtam a Nyugathoz, és arról ábrándoztam, hogy egyszer megismerhetem a ti világotokat. Örömmel és várakozással tele jöttem ide, alig vártam, hogy megismerjem Chuck csodálatos bátyját, akiről annyit áradozott nekem. Igen... aztán ott állt előttem ez a báty... és úgy vetette rám magát, mint egy vadállat a zsákmányára. Steve lehajtotta a fejét.

- Én nem is sejtettem, Jenny, hogy... - De nem is akartál tudni semmit! Steve hallgatott. - Eszem ágában sem volt feleségül menni Chuckhoz, de most, hogy nővé tettél, kezdem egészen

más szemmel látni. Azt hiszem, jó férj lenne, kedves, hűséges, figyelmes és megértő... Elfojtott nyögés hallatszott arról, amerre Steve ült, aztán súlyos léptekkel az ajtó felé indult.

- És csak azért feküdtem le veled, hogy féltékennyé tegyem Chuckot! - lőtte ki utolsó mérgezett nyilát Jenny. Steve megállt, mintha villámcsapás érte volna. Szó szerint ugyanezt mondta neki Eve, amikor elhagyta. „Csak azért feküdtem le veled, hogy féltékennyé tegyem Royt." Steve arcából kiszaladt a vér. - Te ócska kis kurva! Te... - közeledett fenyegetően. Jenny rémülten hátrált, és lerogyott a kanapéra. Védekező mozdulattal emelte maga elé mind a két kezét. - Steve... Steve megvető, gyűlölettel teli pillantással ragadta meg a vállát, és hátralökte a párnára. Jenny hátán végigfutott a hideg. - Steve, kérlek ne... - dadogta.

~ 37 ~

Steve azonban meg sem hallotta, rávetette magát, egész testsúlyával ránehezedett, szinte belepréselte a párnába, és a szája keményen lecsapott az övére. Jenny kétségbeesetten védekezett. Öklével verte Steve vállát, rúgott, harapott, vonaglott, mint egy kígyó, de hiába. Minél jobban tiltakozott, annál erősebben szorította Steve, és annál durvább lett a csókja. Egyetlen mozdulattal letépte Jennyről a blúzát, türelmetlenül lerántotta róla a melltartót, és megragadta a mellét. Jenny kővé dermedt. Aztán hirtelen eleresztette. Ruganyos mozdulattal felugrott, megállt a kanapé mellett, és lenézett Jennyre. - Úgy, most legalább úgy is nézel ki, mint ami vagy, egy ócska kurva! - Azzal sarkon fordult, és kirohant a szobából.

9. Másnap reggel Jenny gyűrött, összevissza dobált párnák és takarók közt ébredt. Mintha kerékbe törték volna, legszívesebben ki sem bújt volna az ágyból, nehogy összetalálkozzon valakivel, különösen Steve-vel. De mire megy vele? Jobb. ha szembenéz a tényekkel, és nem dugja a fejét a homokba, mint a strucc. Úgy látszik, nem bír Steve-vel. Ahányszor csak sikerül egy találatot bevinnie, Steve kettős erővel vág vissza, és kiüti. Elkínzottan lehunyta a szemét. Bárcsak gyűlölni tudná! Nem, nem tudja gyűlölni, mikor a testének minden porcikája vágyódik utána, forró csókjára, gyengéd ölelésére... Vigye el az ördög! Jenny kiugrott az ágyból, lezuhanyozott, és gyorsan felöltözött. A levegőben kellemes kávéillat terjengett, ahogy belépett az ebédlőbe, és a konyhában valaki hangosan énekelt valami egyházi éneket. Mikor kinyitotta az ajtót, az énekszó elhallgatott. - Jó reggelt - üdvözölte szokatlanul barátságosan Louise. -Jó reggelt, Louise - mosolygott rá Jenny. - Nem is tudtam, hogy már visszajött, hogy van a lánya? - Tegnap már felkelhetett, én meg gondoltam, jobb lesz, ha visszajövök. A munka nem megy magától. Pontban tizenkettőkor lesz az ebéd. Jenny bólintott. - Chuck és Steve örülni fognak, hogy megint visszatér minden a régi kerékvágásba. - Remélem is - mosolygott elégedetten Louise. - Segíthetek valamit? - Köszönöm, nem. Miss Vandeen. - Kíváncsian mérte végig Jennyt. - Levágatta a haját? - Igen. - Jenny nekitámaszkodott a mosogatónak. - Nem akartam egy olyan lányra hasonlítani,

akit itt mindenki gyűlöl. Louise kerülte a pillantását.

- Ezért utált az első perctől fogva? Louise csak vállat vont, de nem felelt. - Nem lett volna tisztességesebb, ha

legalább egy kis esélyt hagynak nekem, és nem skatulyáznak be az első pillanatban, anélkül, hogy ismernének? Louise elpirult, és olyan hevesen kezdte püfölni a húst, mintha az lenne az életcélja, hogy minél vékonyabb szeleteket csináljon belőle. - Miért van olyan rossz véleménye minden szőke, hosszú hajú lányról?

Louise most már nem bírta tovább, és megfordult. - Idejött a mézédes mosolygásával, mindig kedves,

mindig barátságos volt. - Gúnyosan felnevetett. - Csak színház volt minden! Én hamar átláttam azon az álnok kígyón, de Steve meg volt őrülve érte. Süket és vak volt, mintha elvarázsolták volna. - Mit... mit tett az a lány?

- Eve... illik is rá az Eve név... elment meglátogatni egy volt osztálytársnőjét. A lány apja özvegy volt. és a birtoka jó néhány hektárral nagyobb, mint ami farmunk. Eve kikezdett a gazdag öregemberrel. Steve megtudott valamit, és nagy botrány lett a dologból. Steve kidobta Eve-et, az meg szaladt egyenesen a gazdag özvegyemberéhez, és feleségül ment hozzá. Utána jobb volt elkerülni Steve-et, nekem elhiheti. Lábujjhegyen járkáltunk körülötte mindannyian, és úgy bántunk vele, mint a hímes tojással. A legapróbb semmiségért azonnal a plafonon volt, és robbant.

~ 38 ~

-Aztán megjelentem én... külsőleg Eve hű mása, és mindenki attól félt. hogy elölről kezdődik az egész. - Hmmm - köszörülte meg a torkát Louise, aztán zavartan próbálta másra terelni a szót. - Mit tervezett ma vacsorára? -Tegnap este, mielőtt lefeküdtem, kivettem a mélyhűtőből egy darab sültnek való marhahúst, és betettem a fridzsiderbe, de ha mást gondol... - Jó lesz a marhasült. Ne haragudjon, sok a dolgom - indult dörmögve az ajtó felé Louise. Jenny nagyot sóhajtott, és kibámult a hegyekre. Szürke felhők takarták a csúcsokat, és a viharos szél újabb felhőtömegeket hajtott maga előtt. Jenny fázósan húzta össze magát. Sétáljon egyet, vagy nyergeltesse fel Foxfire-t, és kockáztasson meg egy kis lovaglást? Határozatlanul lépett ki a verandára. - Helló, Jenny! - Glória közeledett vad vágtában. Megrántotta a kantárt, és egy elnyújtott „hóóó"-val megállította a lovát. - Jó napot - bólintott hűvösen Jenny, kérdő pillantást vetve Glória felhevült arcára. . - Épp Steve-től jövök - mosolygott Glória. - Csak meg akartam kérdezni, hogy a szombati grillpartimon magára és Chuckra is számíthatok-e. - Chuck egy szóval sem említette. - Ne mulassza el ezt a partit. Minden farmer ott lesz a környékről. Remekül fog mulatni, Jenny. -Előbb Chuck véleményét szeretném hallani - óvatoskodott Jenny. - Chuck nem sokat fog gondolkozni, ha megtudja, ki lesz ott. - Glória kacagása hamisan és

erőltetetten csengett. - Steve is megy?

- Hát persze! Miért kérdezi? - Csak úgy gondoltam... az utóbbi

időben olyan szórakozott... már nem beszél annyit magáról, Glória, mint régebben - magasan felhúzott szemöldöke sokkal többet mondott, mint a szavai. Glóriának az arcára fagyott a mosoly. Mintha elfújták volna színlelt kedvességét, ökölbe szorult a keze. - Maga ócska kis senki! - sziszegte dühösen. - Átlátok magán! Nagyon jól tudom, mire készül, de nem fog bejönni a számítása. Ne reménykedjen, Steve-et nem fogja megkapni! Jenny még mindig mosolygott.

- Hiába változtatja meg a frizuráját, az arca ugyanaz marad. Komolyan azt hiszi, hogy Steve képes lenne nap mint nap maga előtt látni annak az angyalarcú ördögnek az ábrázatát, aki olyan csúnyán elbánt vele? Jenny arcából kiszaladt a vér. Glória minden szava csapásként érte. - Soha nem fogja megkapni Steve-et! - nézett végig rajta diadalmasan Glória, aztán felpattant a lovára, és elvágtatott. Hiába változtatja meg a frizuráját, az arca ugyanaz marad... Soha nem fogja megkapni Steveet... - dübörögtek fenyegetően Jenny fülébe Glória szavai. Bármennyire is nem akarja belátni, talán mégis Glóriának van igaza. Hisz Steve nap mint nap kimutatja mélységes megvetését, hogy csak arra kellett neki, hogy bosszút álljon egy másik nő bűnéért. Estefelé eleredt az eső. Ezúttal Jenny érkezett elsőnek a vacsorához. Az ablakhoz lépett, és sóhajtva kibámult. A borús, barátságtalan idő nagyon jól illett a hangulatához. Még néhány nap, és véget ér a szabadsága. Milyen lesz újra San Franciscóban... egyedül? Talán jobb lesz, ha nem kell mindennap látnia Steve-et? Vagy talán hiányozni fog? Vágyódni fog utána...? - Huh. de hideg lett - rázta meg magát Chuck; csak úgy spriccelt szanaszét a víz átázott hajából. - Helló, Chuck - fordult meg Jenny. Bármilyen levert is volt. önkéntelenül elnevette magát. Chuckból, mint mindig, csak úgy áradt a jókedv. Ha valahová betette a lábát, ott mindenkire átragadt a derűje. -Nincs kedved kilovagolni velem holnap, hogy megnézd, hogy hajtjuk be a marhákat a nyári legelőről? - Méghogy nincs kedvem?! - derült fel Jenny arca. - Holnap reggel hétkor összeterelik a marhákat fent a hegyen. Háromra, legfeljebb négyre leérnek a csordák a völgybe. Majd időben érted jövök.

~ 39 ~

- Jó, készen leszek - bólintott Jenny. - Hallom, szombaton nagy parti lesz? - kérdezte aztán habozva. - Ja, Glória mamut-vendégségére gondolsz? Minden nyáron megrendezi, és szerénykedve kis grillpartinak hívja. - Elmész? - Nem - rázta a fejét Chuck. - Semmi kedvem hozzá. - óké, nagyon jó. Én sem szeretem az ilyen partikat. Steve nem jelent meg a vacsoránál. Mikor befejezték az evést, Chuck sietősen elköszönt, mert

még be akart nézni Helenhez. Jenny visszavonult a szobájába olvasni. Épp elhelyezkedett a hintaszékben, mikor kopogtak az ajtón. Riadtan ugrott fel. Ki lehet az...? Gyorsan kinyitotta az ajtót. - Maga az, Louise? - sóhajtott fel látható megkönnyebbüléssel.

Louise kockás gyapjútakarót hozott a karján. - Hideg lett - dörmögte. - Gondoltam, talán jól jön egy meleg takaró - nyújtotta Jenny felé. - Köszönöm, Louise - vette ál Jenny. Ebben a pillanatban dörömbölés hallatszott a verandaajtó felől. - Biztosan Pete a fával. Szóltam neki, hogy gyújtson be a kandallóba a maga szobájában

is. -

Louise félretolta az üvegajtót. - Töröld le a lábad rendesen! - szólt rá szigorúan a fiúra. - Jó estét, asszonyom. - Pete letérdelt a kandalló elé, és azonnal munkához látott.

Eltartott néhány másodpercig, míg Jenny magához tért a meglepetéstől. - Igazán nagyon kedves mind a kettőjüktől - bólintott mosolyogva Louise felé. - Nem enne még egy szendvicset, vagy nem kér egy csésze teát? Vagy inkább

kávét... vagy valami mást? - Louise hangja még mindig érdes volt, de Jenny megértette, hogy az asszony megbánta, hogy olyan rideg és barátságtalan volt, és a maga módján így kér bocsánatot. - Most nem kérek semmit, de nagyon kedves lenne, ha kikészítene nekem későbbre a fridzsider tetejére egy szendvicset és egy pohár tejet. -Meglesz. Egyébként többet kellene ennie. Kicsit lefogyott, mióta itt van nálunk. Kikészítek mindent a fridzsider felső polcára - azzal az ajtó felé indult. - Köszönöm, Louise. És a takarót meg a tüzet is.

- Nincs mit. -Ez meglenne, asszonyom - állt fel Pete, és a parázsra mutatott. - Ez eltart egy darabig. - Remek, Pete, nagyon köszönöm. - Szóra sem érdemes, asszonyom. Jó éjszakát - hátrált kifelé a fiú. - Jó éjszakát. - Jenny becsukta az ajtót, aztán leült a kandalló elé, és gondolataiba merülve

bámulta a táncoló lángnyelveket. Vajon hol lehet Steve? Ő is a kandalló előtt ül, és lángokba bámul? Vagy talán Glóriát Öleli? Kezébe temette az arcát, és nagyot sóhajtott. Aztán határozottan kezébe vette a könyvét, és megpróbált olvasni, de nem tudott odafigyelni. Összefolytak a szemei előtt a betűk, és a fehér lapokon Steve arcát látta. Hangos csattanással összecsukta a könyvet, felállt, és kilépett a verandára. Mélyen beszívta a hűvös éjszakai levegőt, a nedves fű és az ázott föld illatát. Fent a hegyekben heves vihar tombolt. kísérteties villámok hasogatták az eget, és a távolból tompa mennydörgés hallatszott. Hirtelen lépések hallatszottak, az úton Steve közeledett. Jenny visszafojtott lélegzettel figyelte.

- Jó estét, Steve - szólította meg halkan. – Na, megint sikerült keresztre feszíteni egy ártatlan leánykát? Steve megtorpant, és összehúzott szemmel nézett rá. - Nem szoktam lányokra vadászni - mondta mérgesen.

- Nem? Csak azt tudnám, akkor miért épp nekem jutott a kétes élvezet, hogy beavass a szerelem rejtelmeibe? - Bocsánatot kérek - mondta Steve, de úgy hangzott, mint egy hadüzenet.

- Ne pocsékold a drága érzéseidet. - A fene egye meg, Jenny, mit akarsz? - Megragadta a csuklóját, és közelebb búzta magához, de

Jenny olyan dühös volt, hogy nem is ijedt meg. Nyugodtan Steve mellére hajtotta a fejét, átölelte a vállát, aztán lassú mozdulatokkal simogatni kezdte a hátát. - Jenny... - nyögött fel rekedten Steve.

Jenny minden erejét összeszedve ellökte magától.

~ 40 ~

- Jenny? Nem tévesztetted el a nevet? Nem Glóriát akartál mondani? Menj csak hozzá, Steve, engem pedig hagyjál békén! - Te boszorkány! - Steve erős keze bilincsként szorította a karját. - Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem - rántotta magához, és minden tiltakozása ellenére felkapta a karjaiba. - Eressz el! - kiáltott Jenny, de egy erőszakos csók elfojtotta a hangját. A szobájában Steve ledobta az ágyra, és testével odaszorította. Édeskés illat csapta meg Jenny orrát. Glória parfümje! Jenny új erőt merített belőle. Harapott, karmolt, minden esz közzel védekezett, de Steve-vel nem bírt. Testének súlyával erőszakosan odaszorította az ágyhoz, és leráncigálta róla a ruhát. - Én... mindent elmondok Chucknak! - nyögte ki végelkeseredésében Jenny. Steve keze megállt a levegőben, és mint egy lassított felvételen, odébb húzódott, aztán felállt, és hátat fordított. - Eredj! - szólt vissza megvetően a háta mögé. Jenny felugrott az ágyról, felkapkodta a padlóról a ruhadarabjait, aztán mintha fúriák üldöznék, a szobája felé botorkált a folyosón. Mikor becsukódott mögötte az ajtó, kétszer is ráfordította a kulcsot, aztán a nyitott üvegajtóhoz rohant, és azt is bereteszelte. Leroskadt az ágyára, és egész testében rázkódva zokogni kezdett. Mikor lassacskán alábbhagyott a zokogás és elapadtak a könnyei, kimerülten dőlt hanyatt az ágyán, és csak bámult a fehérre meszelt mennyezet felé. Abba kell hagynia ezt a játékot, mert beleőrül. Maga sem tudta, mit érez Steve iránt, gyűlöletet, vagy... szerelmet? Zavartan hunyta le a szemét. A saját teste a legnagyobb ellensége, mindig keresztülhúzza a számítását. Ahelyett, hogy Steve-et sebezné meg, csak önmagának okoz fájdalmat. El kell mennie innen, minél távolabb Steve-től, mielőtt még túl késő lenne. Nyugtalanul aludt, és másnap reggel izzadságban úszva ébredt. Fájt a karja, és a bőrén kékvörös foltok jelezték Steve keze nyomát. Szép kis emlékek, nem fogja egyhamar elfelejteni! Emlékek! Egek! Most jutott először eszébe, hogy esetleg terhes lett. Hirtelen elsápadt. Összeszorította a száját. Nem, még ha úgy is lenne, tőle egyetlen szót sem fog megtudni! Nem fogja zsarolni, nem próbálja így megszerezni magának.

10 - Vadmacskával találkoztál, bátyó? - füttyentett Chuck. Steve figyelmeztető pillantást vetett rá, de egy szót sem szólt. Jenny felnézett. Steve alsó ajka feldagadt azon a helyen, ahol megharapta, az arcán keresztbe húzódó sebtapasz pedig csak félig takarta el a mély karmolást, amit Jenny hegyes körme ejtett rajta. Jennyt hirtelen heves nevetőgörcs fogta el. Csuklott és prüszkölt, ahogy próbálta visszafojtani. Steve értetlenül nézett rá, az arca megfeszült, és a tekintete megmerevedett. Louise behozta a kávét, és kíváncsian mérte végig Steve-et. - Úristen. Steve, vadmacskával találkoztál? Jenny nem bírta tovább. - Úgy látszik, ez Steve legújabb hobbija - tört ki belőle az elsöprő kacagás. - Bocsánat - kapta a

szája elé a kezét, és kirohant a szobából. A szobájában levetette magát az ágyra, és addig nevetett, míg eleredtek a könnyei. Utána kicsit jobban érezte magát, mintha nagy tehertől szabadult volna meg. Kopogtak az ajtón.

-Minden rendben van. Jenny? - hallotta Chuck aggódó hangját. - Semmi baj, Chuck. Nagyon sajnálom, hogy nem bírtam uralkodni magamon az előbb. Kinyitotta az ajtót, és Chuck kutatva mérte végig. -Nem te voltál véletlenül az a vadmacska, aki az éjjel nyomokat hagyott Steve arcán? - Minden lehetséges - vonta meg a vállát mosolyogva Jenny. - Steve képtelen elviselni, ha kinevetik. A helyedben egy ideig kerülném a vele való találkozást. Én is sok mindent nem tudok elviselni, amit ó csinál -gondolta magában Jenny keserűen, de

hangosan csak annyit mondott, hogy Steve-nek meg kell tanulnia az ilyesmin is túltenni magát.

~ 41 ~

- Mit akarsz csinálni, most mindjárt velem jössz, és megnézed, hogy hajtják a marhákat? váltott gyorsan témát Chuck. Jenny kicsit habozott, aztán megrázta a fejét. - Nem, Chuck. - Bár rajta nem hagyott olyan látványos nyomokat a Steve-vel vívott csata, azért elég gyengének érezte magát. - Ahogy akarod - felelte kicsit csodálkozva Chuck. - Akkor viszlát. - Viszlát, Chuck. A délutánt Jenny

a hintaszékben töltötte a verandán. Szinte érezte, ahogy a kellemes napfény meggyógyítja fájó bőrét. Lustán kinyújtózott, és élvezte a csendet meg a magányt. A vacsorához az utolsó pillanatban ment le. Steve csak kurtán felpillantott, aztán egész este rá sem nézett többé. Jennyt azonban nem tévesztette meg.

Napok óta most először érezte igazán éhesnek magát. Teleszedte a tányérját, és jó étvággyal evett. Mintha csak hússal és zöldséggel akarná kitölteni a belsejében tátongó ürességet. - Eljössz velem holnap este Glóriához? - szólalt meg Steve, Chuckhoz fordulva. - Tudod, hogy utálom Glória előkelő partijait. Jenny meg én majd valami más szórakozást keresünk magunknak. - Lesz egy ír lótenyésztő is a vendégek közt. Szerintem nem ártana, ha váltanál vele néhány szót. - Az más. Ezeknek az íreknek fantasztikus érzékük van a lótenyésztéshez. - Chuck kérdő pillantást vetett Jennyre. -Te is eljönnél, kislány? - Miért ne? - mosolygott rá Jenny. - Te is tudod, hogy a kedvedért mindenre képes vagyok. Steve felnézett, és megvető pillantást vetett rá. Jenny mosolyába enyhe gúny keveredett. - De ha Steve nem akarja, hogy veled menjek... - vonta meg határozatlanul a vállát. -Chuck azt csinál, amit akar - állt fel méltóságteljesen Steve. - Bocsássatok meg, még

dolgom

van. Jó éjszakát - azzal már el is tűnt. - Szeretném tudni, mi az ördög bújt a jó öreg Steve be? - vigyorodott el Chuck.

- Makacs kis ördög lehet. - Jenny nyugodtan kitöltött magának még egy csésze kávét. - De hát az ő baja! -Kész vagyok! Jó estét, uraim! - lépett be a nappaliba Jenny, ahol már várt rá Chuck és Steve. Chuck, aki a kanapén ülve olvasott, felnézett a hangjára, és az ablaknál álló Steve is

megfordult. Chucknak szó szerint tátva maradt a szája, aztán nagyot füttyentett. - Hűha, Jenny... olyan vagy, mint egy gyönyörű menyasszony... azaz... szóval olyan vagy, mint egy mesebeli hercegnő - fejezte be elpirulva. Jenny vidáman nevetett.

- Köszönöm, Chuck, úgy látom, tetszik az új ruhám. Steve felé nézett, de az elfordította a fejét, mint akit rajtakaptak valamin.

- Gyönyörű vagy, Jenny - mondta újra Chuck. - Beszélhetnék veled négyszemközt? - tette hozzá halkabban, - Elkésünk, Chuck - türelmetlenkedett Steve.

- Csak egy perc. - A kocsiban várlak, igyekezz! - Sarkon fordult, és kiment.

-Jenny... van egy kis probléma - gyűrögette idegesen a kalapját Chuck. - Felhívott Helen. Az egész családjuk meg van híva Glóriához. Jenny felhúzta a szemöldökét. Szóval erre célzott Glória, amikor azt mondta, hogy Chuck nem sokat habozna, hogy elmenjen-e hozzá, ha tudná ki lesz ott. - Ne aggódj, Chuck - veregette meg a fiú karját. - Úgyis véget akarok vetni ennek a bújócskának. Holnap visszarepülök San Franciscóba. - Nagy kő esett le a szívemről - nevetett fel megkönnyebbülten Chuck, aztán hirtelen elhatoltak a tudatáig Jenny utolsó szavai is. - Bocsáss meg, Jenny... nem úgy gondoltam... tényleg. -Ne aggódj, tudom, hogy gondoltad - nyugtatta meg Jenny.

~ 42 ~

Kacagás és halk zene fogadta őket, amikor a lámpafüzérek-kel ünnepélyesen feldíszített kapun át beléptek Glória házába. Sötét bőrű fiatalember fogadta őket, és mutatta az utat. - Köszönöm, Jüan, ismerem a járást - nyomta a kezébe a borravalót Steve. Tehát itt él Glória, és itt tölti Steve a szabadideje nagy részét. Jenny kíváncsian nézett körül. A berendezés elegáns volt, és kénytelen volt elismerni magában, hogy nem is ízléstelen. Ennek ellenére valahogy túl felcicomázottnak és túl mesterkéltnek tűnt minden. - Kerüljetek beljebb! - ölelte át lendületesen Steve-et Glória. - Örülök, hogy látlak, drágám. Futólag bólintott Chuck és Jenny felé. - Isten hozott szerény kis kunyhómban - mondta mézédes mosollyal, mesterkélt hangon. - Jó estét, Glória, és köszönjük a meghívást. - Jenny és Chuck cinkos pillantást váltott. - Nincs mit köszönni, gyerekek. Érezzétek otthon magatokat, és mulassatok jól! - Belekarolt Steve-be. - Bocsássatok meg, nekem teljesítenem kell háziasszonyi kötelességeimet. Elkísérsz édesem? - Ki sem várva a választ, maga után vonszolta Steve et. - Hogy ez mit művel Steve-vel! - morogta bosszúsan Chuck. - Csak próbálná meg másvalaki... Na, bemerészkedünk a tömegbe? - Különben hogy beszélhetnék Helennel? - bólintott Jenny. -Természetesen boldogan elkísérlek - mosolygott rá Chuck. - Gyerünk! - nyújtotta a karját. Beléptek a hatalmas télikertbe, ahol már gyülekeztek a vendégek. - Hoznál nekem egy italt, Chuck? Aztán majd keresd meg a te Helenedet. - Rohanok! Jenny kissé zavartan álldogált egy

darabig. Életében először volt igazi nagy partin, és minden igyekezetére szüksége volt, hogy leplezze zavarát, de sajnos, nem egészen sikerült, hogy ne kelljen senkire se ránéznie, végül lábujjhegyre állt, és körülnézett a fejek fölött, mintha keresne valakit. - Egyedül van?

Jenny összerezzent, és riadtan meredt rá az előtte álló, jóképű, rokonszenves fiatalemberre. - Byron Arnold a nevem. Fotózással foglalkozom - nézett rá barátságosan az idegen. - Miss Jenny Vandeen. Nálunk vendégeskedik a farmon - szólalt meg hirtelen a háta mögül

Steve mély hangja. -Byron pedig szokás szerint eltúlozza a szerénységet. Nem csak egyszerű fotós, hanem híresség a szakmájában, mondjuk úgy, a természet fényképezésében. Csodálatos felvételei vannak. Jenny meglepetten fordult hátra. Steve szemében eddig ismeretlen kifejezést fedezett fel, amit nem tudott mire vélni. - Csodálatos munka lehet - nyögte ki, csak hogy mondjon valamit.

- Aki szereti a természetet, az soha nem tud betelni a gazdagságával - felelte Byron, aztán sietősen elbúcsúzott. - Van itt valaki, akit okvetlenül meg kell ismernie, Jenny -tolta oda maga előtt Helent Glória. - Mi már ismerjük egymást. Jó estét. Helen! - Jenny a szeme sarkából látta, hogy Steve megmerevedik. - Helló - mosolygott rá félénken Helen. - Bíztam benne, hogy itt találkozni fogunk. Szeretnék beszélni magával - mosolygott vissza melegen Jenny. - Ne menjünk át egy másik szobába? Ott kicsit nyugalmasabb. - Jó ötlet - bólintott beleegyezően Helen. - Bocsássatok meg néhány percre - biccentett Jenny. belekarolt Helenbe, és utat tört maguknak a beszélgető vendégek között a szomszéd szoba felé. -Hát itt vagytok! Már mindenhol kerestelek benneteket. -Chuck kicsit bizonytalanul nézett Helenről Jennyre, aztán vissza Helenre. - Hoztam... hoztam nektek italt. - Köszönöm. Chuck - vette ki a kezéből az egyik poharat Helen, és gyengéden rámosolygott. Chuck megkönnyebbülten mosolygott vissza rá. - Minden világos? - fordult kérdőn Jennyhez. -Minden világos - nevetett rá Jenny, és belekortyolt az italába. - Csatlakozhatok? - termett mellette hirtelen Byron, mint ha csak a föld alól bújt volna elő. - Tessék. - Bocsáss meg, Jenny - nézett rá szerelmesen Helenre Chuck - okvetlenül üdvözölnünk

néhány embert.

~ 43 ~

kell

- Persze, menjetek csak. - Szeretettel, de kicsit szomorúan nézett kettőjük után, ahogy karon fogva továbbindultak. Milyen jó lenne, ha olyan barátai lennének, mint Helen és Chuck, barátok, akik szeretik és megbíznak benne... és akikben ő is megbízhat... - Meddig marad még ezen a szép vidéken? Jenny felriadt gondolataiból. - Holnap elutazom. - Hogy én milyen peches vagyok!

- túrt bele a hajába megjátszott kétségbeeséssel Byron. Alighogy megismerek egy csinos lányt, azonnal búcsút kell vennem tőle. Kész őrület! - Mindjárt elsírom magam! - kacagott fel Jenny. - Meséljen valamit a munkájáról, Byron!

Míg hallgatta Byron lelkes magyarázatát a portrékészítés technikájáról, hirtelen a közvetlen közelben meglátta Steve-et, aki mintha csak véletlenül járt volna arra. - Sejthettem volna! Már megint kihalásztad a legcsinosabb lányt a társaságból. Byron, te vén szoknyavadász - lépett oda hozzájuk egy fiatalember, akit Byron Ken Bowen néven mutatott be. - Az ég szerelmére, ne figyeljen erre a bohócra! Egész ügyesen dobja a lasszót, de máshoz nem ért - nevetett Byron Jennyre. -Örülök, hogy megismerhetem. Ken! - Jenny élvezte a szokatlan érzést, hogy egyszerre két férfi is körülugrálja. Nem sokkal később még egy fiatalember csatlakozott hozzájuk, Curt Owen, a helyi újság riportere. Hirtelen Steve is csatlakozott hozzájuk. - Hello. fiúk, hogy vagytok? - Szervusz, Steve. öreg cimbora. Mi újság? - Semmi különös, csak meg akartam győződni arról, hogy jól mulat-e a vendégünk - vetett egy

hűvös pillantást Jenny-re. - Mi mindenesetre megtesszük, ami tőlünk telik - bizonygatta nevetve Byron. - Tudod, hogy bennünk megbízhatsz. - Steve drágám, hol bujkálsz? - sietett feléjük a termen át Glória.

- Majd még látjuk egymást - fordult meg Steve és gyors léptekkel Glória felé sietett. - Egy pillanat! - szaladt utána Jenny, hogy utolérje még, mielőtt Glória odaérne. - Mit jelentsen

ez, Steve? Már azt a kis szórakozást is sajnálod tőlem, hogy elbeszélgessek néhány kedves úriemberrel? - Amíg a mi farmunkon vendégeskedik, Miss Vandeen, gondoskodnom kell róla, hogy ne tegye magát nevetség tárgyává. Ivott, és mindenki magát nézi. De úgy látom, nem veszi észre magát. - Steve, te féltékeny vagy! - kacagott fel hangosan Jenny.

Steve arca vérvörös lett. - Már azt sem tudja, mit beszél, Jenny. Jenny nem felelt. Hirtelen elviselhetetlenül

nyomasztónak kezdte érezni a zsúfolt terem levegőjét. - Eredj, és hagyj engem békén, Steve - vetette oda, sarkon fordult, és az ajtó felé indult.

Kint a teraszon Byron várta. - Valami baj van? - Kocsival jött, Byron? A férfi bólintott. - Rémesen megfájdult a fejem. Megkérhetem, hogy vigyen haza? - Természetesen. - Byron letette a poharát, és a karját nyújtotta Jennynek. - Csak gyorsan elköszönök Glóriától, és szólok aggódó vendéglátómnak,

nehogy fölöslegesen

izgassa magát miattam - húzta el gúnyosan a száját Jenny. Közben Chuckkal és Helennel találkozott össze.

- Jenny, jó lesz, ha vigyázol ezzel a minden hájjal megkent hízelgővel - veregette meg tréfásan Byron vállát Chuck. - Ne aggódj, tudok vigyázni magamra. Holnap reggel még találkozunk, tízkor megy a gépem. Viszontlátásra, Helen. Ha San Franciscóban jár, okvetlenül keressen meg. - Természetesen. Nem fogom elfelejteni. Még egy szívélyes mosoly, néhány kézszorítás, aztán búcsút vett a szerelmes ifjú pártól, és Glória meg Steve keresésére indult. Egy élénk társalgásba merült csoport közepén talált rájuk. ~ 44 ~

Jenny közelebb lépett. - Bocsásson meg, Glória, csak még egyszer meg

akartam köszönni a meghívást, és mindjárt el is búcsúznék. Nagyon kellemes este volt. Byron hazavisz. - Byron? - nézett fel Steve. - Úgy érzem, mint vendéglátónak, az én kötelességem lenne. hogy...

- Miért ne vihetné haza gyorsan Byron Jennyt, drágám? -vágott a szavába türelmetlenül Glória. - Pontosan. Különben is, álmomban sem merészelném elrabolni a partijáról Steve-et -

csatlakozott hozzá ugyanolyan hamis szívélyességgel Jenny. - Viszontlátásra, és jó éjszakát. - Viszlát. Glória - indult Jenny mellett kifelé Byron.

Kint megállt, és mély lélegzetet vett. -Huh! Nem sok embert ismerek, aki

ellent mert volna mondani Steve-nek, és ép bőrrel

megúszta. - Hát, én sem úsztam meg ép bőrrel.

- Én mindig azt hittem, hogy minden lány megőrül Steve-ért. - Az őrület a legmegfelelőbb kifejezés - bólintott szárazon Jenny. Byron kíváncsi pillantást vetett rá, de egy szót sem szólt. A hazafelé úton eleredt az eső, és a koromsötét éjszakában Byron

csak a vezetésre tudott figyelni. Jenny gondolataiba merülve hallgatta az ablaktörlők egyenletes surrogását. Nem kellene kihasználnia az alkalmat, és kicsit bátorítania Byront? Talán egy futó éjszakai kaland egy másik férfival megszabadítaná annak a bizonyos Steve-vel töltött éjszakának az emlékétől, amivel Steve fogva tartja? Talán Byron el tudná oltani azt az égő tüzet, amit Steve lobbantott fel benne. Fázósan felhúzta a vállát. Nem, biztosan nem ez a helyes út. - Minden rendben van, Jenny?

- Csak kicsit megborzongtam - felelte reszkető hangon. - Bekapcsoljam a fűtést ? - Nem, semmi szükség rá. mindjárt ott vagyunk. - Jenny hátradőlt, és lehunyta a szemét. A fényszórók megvilágították a ház hófehér falát. Byron pontosan a bejárat előtt állította

le a kocsit. - Köszönöm, Byron! Szép este volt, - Jenny habozott egy kicsit, aztán hirtelen előrehajolt és megcsókolta. - Mindig szeretettel fogok visszagondolni magára. - Én is magára, Jenny - felelte rekedten Byron.

-Jó éjszakát! Ne szálljon ki, gyorsan beszaladok a házba. Bőrig ázna ebben a zuhogó esőben. - Szamárság! - Byron kiugrott a kocsiból, átszaladt a másik oldalra, kikapta Jennyt a kocsiból,

és a karjában vitte fel rohanva a verandára. - Úgy - állította talpra. - Jó éjszakát, Jenny. isten vele! Jenny a távolodó autó lámpái után bámult, míg el nem tűntek a sötétségben, aztán lassan a szobája felé indult a verandán. - Na, jó volt Byronnal?

Jenny riadtan rezzent össze. Steve állta el az útját. - Kocsiban sem rossz, nem kétlem.

Gyors, minden kötelezettség nélküli kis futó kaland, aztán isten áldjon a viszont nem látásig. Steve oldalt lépett, és megvető mosollyal utat engedett.

Jenny levegő után kapkodott. Reszketve rohant el Steve mellett, be a szobájába, berántotta az ajtót, és gyorsan bereteszelte. Már tudta, hogy ma éjjel sem fog sokat aludni. - Most már menj. Chuck. Gyűlölöm a búcsúzkodást, különösen, ha az utolsó pillanatig halogatják. Minden másodperc csak kínlódás, fáj minden szó, és csak még nehezebb lesz az elválás. Chuck letette az előcsarnokban Jenny csomagját, odalépett hozzá, és átölelte. - Hát akkor, jó legyél Jenny, kislány. Nagyon sajnálom, hogy... nem egészen úgy alakult minden, ahogy elképzeltem. Jenny megszorította a vállát. - Szívből kívánom, hogy nagyon boldogok legyetek Helennel. - Mosolygott, de a szemében könnyek ragyogtak. -És add át az üdvözletemet Louise-nak, Willynek, Pete-nek még egyszer, és mondd meg nekik, hogy mindent köszönök. - Megmondom, Jenny, megmondom. Aztán írd meg, hogy érzed magad abban a nagyvárosban.

~ 45 ~

- Megígérem, de most már igyekezz! - Felkapta a csomagját. - Szervusz, Chuck! - Szervusz, kislány!

11. - Mondja csak. hölgyem, hová akaszthatná fel itt a tarisznyáját egy magányos cowboy? Jenny, aki épp a liftből szállt ki, megpördült. -Chuck! - ugrott boldogan a vidáman mosolygó fiú nyakába. - Mit keresel te San Franciscóban? - Üzleti ügy, kislány. Eljönnél velem valahová egy-két falatot bekapni? - Persze, boldogan. - Jenny hátrált egy lépést, és kíváncsian mérte végig. - A mindenit, Chuck!

Te aztán alaposan kikupálódtál az alatt a hat hét alatt, mióta visszajöttem San Franciscóba. Olyan elegáns vagy, mint egy igazi üzletember. Chuck elégedetten nyugtázta a bókot.

- Most ötven százalékban társtulajdonos vagyok a farmon. Steve meg én egyenlő felelősséggel irányítjuk a farmot, egyikünknek sincs korlátlan döntési joga. -Jaj de örülök. Chuck! - karolt belé Jenny. - Hogy van Helen? - Remekül. Tavasszal összeházasodunk. - Csodálatos. Fogadd a legjobb kívánságaimat! - Köszönöm, Jenny, de most már menjünk. Majd meghalok az éhségtől. -Előfordult már veled, hogy ne lett volna étvágyad? Kisétáltak a biztosítótársaság hatalmas előcsarnokából, ahol Jenny azóta

is lelkiismeretesen

végezte titkárnői munka ját. A forgóajtón át kiléptek a szabadba. - Ide figyelj, Chuck, attól tanok, hogy nem vagyok megfelelően öltözve...

-Szerintem nagyon is jó vagy így, de őszintén szólva úgyis arra gondoltam, hogy meghívlak a lakosztályomba. Felhozatjuk a szobapincérrel a vacsorát, aztán nyugodtan beszélgethetünk. Rendben? Ugyan már, Jenny, ne szabadkozz! Megyünk? Mikor Jenny végre bólintott, odaintett egy taxit, bemondta a sofőrnek a Fairmont Hotel címét, aztán kinyitotta a hátsó ajtót Jenny előtt. - Azt hiszem, álmodom - helyezkedett el Jenny a hátsó ülésen, és szeretettel méregette Chuckot. - Meg mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg itt vagy. - Lefogytál, kislány. Miért nem adtál hírt magadról? Jenny lehajtotta a fejét, hogy magyarázza meg Chucknak, hogy megpróbált mindent kitörölni az emlékezetéből, ami Steve-vel kapcsolatos? Hogy magyarázza meg neki, hogy szándékosan vetette bele magát a munkába, hogy reggeltől estig egyetlen szabad perce se maradjon a fájdalmas emlékekre... és a csillapíthatatlan vágyakozásra? - Nincs időm, Chuck - felelte inkább. - Úgy látszik, a főnököm végre rájött, micsoda kincs van a birtokában szerény személyemben, és előléptetett a személyi titkárnőjévé. Ráadásul három héttel ezelőtt külön lakásba költöztem. Remélem, most én kápráztattalak el téged. - De még mennyire! - Chuck fürkésző pillantást vetett rá. Jenny megváltozott. Vékonyabb lett és törékenyebb, de valahogy mégis erősebbnek és öntudatosabbnak látszik. -A Fairmont Hotel. Parancsoljanak - kanyarodott he csikorgó kerekekkel a szálloda bejáratához a sofőr. Chuck odanyújtott egy bankjegyet. - Tartsa meg a többit - mondta nevetve. - Ha elterjed, milyen a vezetési stílusa, némelyik utasa még meggondolja, hogy nem lenne-e jobb gyalog menni. - Köszönöm, uram - vigyorgott rá a sofőr, gázt adott, és úgy lőtt ki, mint egy rakéta. Jenny és Chuck fejcsóválva néztek utána. A fekete bársony libériát viselő ajtónálló kinyitotta előttük az ajtót, és beléptek a régimódi, viktoriánus pompával berendezett, tágas előcsarnokba. A dús faragások, a súlyos, vörös bársonyfüggönyök, az aranyozott fekete burkolatok és az elegánsan öltözött vendégek közölt Jenny hirtelen kényelmetlenül kezdte érezni magát. - Gyere! - ráncigálta a rácsos liftajtó felé Chuckot. Hangtalanul siklott fel velük a lift a tizenötödik emeletre. Vastag keleti szőnyegek nyelték el a lépések neszét, ahogy szótlanul haladtak egymás mellett Chuck lakosztálya felé.

~ 46 ~

- Úgy. - Chuck körülményesen bedugta a kulcsot a zárba, és nagy csörgéssel kinyitotta. Lépjen be a palotámba, szép hercegnő - mondta hangosan. Jenny kicsit csodálkozott, de aztán azzal magyarázta Chuck ügyetlenkedését a zárral meg a túl hangos beszédét, hogy valami érthetetlen, ideges feszültség vibrál a levegőben. Úgy döntött, hogy a maga részéről nem vesz tudomást róla. Kíváncsian nézett körül a lakosztályban. Drága antik bútorokkal berendezett kényelmes szalonban találta magát, amelyben borvörös bőrgarnitúra foglalta el az egyik sarkot. Kellemes fényt árasztottak a fényesre csiszolt fém falikarok, és a rózsaszín lámpaernyős állólámpák. Jenny az ablakhoz lépett, és lenézett a város fényeire. - Jaj Chuck, nézd, milyen gyönyörű innen a kilátás!

- Persze - dobta le a kalapját egy székre Chuck. – Mit kérsz enni? - Egy bifszteket. - És még? - Oké, cowboy. Kérek egy vegyes salátát is... - ...meg egy üveg francia vörösbort, jó évjáratút - fejezte be a rendelést Chuck. - Mióta iszol te bort ? - nézett rá csodálkozva Jenny. - Egyszer mindent ki kell próbálni az életben - felelte némi habozás után vállvonogatva Chuck. Jenny idegenkedve nézte. Mintha valami furcsa idegesség kerítené egyre jobban a hatalmába. - Levehetem a zakómat? - kérdezte Chuck, de már le is dobta a szék karfájára. - Gyere, ülj már le és mesélj magadról - mutatott aztán a díványra. - Szóval saját lakásod van.

Van valami más újság is, új ismerősök például ? Valami komoly kapcsolat? - Chuck meglazította a nyakkendőjét. - Talán... - simította ki tétován a haját a homlokából Jenny. Chuck idegessége lassacskán őrá is átragadt. - Szeretném kicsit felfrissíteni magam... - Ne! - ugrott fel Chuck. - Remekül nézel ki. Semmi szükség rá... - Elhallgatott és visszaült a helyére. - Tudod, hogy Helen meg én külön házat építünk magunknak? Körülbelül félmérföldnyire lesz a farmunktól. Kopogtak az ajtón, és a szobapincér begurított egy tálalóasztalkát.

- Parancsolják, hogy itt maradjak és felszolgáljak? - kérdezte udvariasan. - Nem, köszönöm - Chuck gyorsan aláírta a számlát, Köszönöm,

semmi másra nincs szükségünk. - Lázas sietséggel ragadta meg a palackot, és teletöltött két karcsú kristálypoharat. Egészségedre, Jenny - nyújtotta oda az egyiket Jennynek. a másikat pedig koccintásra emelte. Jenny elképedve kortyolt a borból. Mi az ördög történhetett Chuckkal? Eddig mindig ő volt a megtestesüli nyugalom. Alig ismert rá. - Rád és Helenre! - emelte fel a poharát.

Chuck egy hajtásra kiitta a borát, és azonnal utána töltött. - A te új önállóságodra. Jenny, bár alig ivott valamit, hamarosan érezni kezdte az

alkohol hatását. Mikor Chuck újra

tele akarta tölteni a poharát. energikusan tiltakozott. - Elég lesz, Chuck, már úgyis becsíptem. Inkább együnk.

Chuck azonban mintha meg sem hallotta volna, megint töltött. - Jenny, szoktál néha Steve-re gondolni? - kérdezte váratlanul. Jenny riadtan rezzent össze, és jó időbe telt, míg össze tudta szedni magát. - Miért kellene? - kérdezte aztán kitérően. - Meg tudod neki valaha bocsátani, amit veled tett? Jenny habozott. - Miért kérdezed, Chuck? - Steve szeret téged, Jenny. Jenny úgy meredt rá, mintha kísértetet látna.

-Chuck - szólalt meg halkan. - Kedves tőled, hogy így igyekszel, de egy tönkrement kapcsolatot nem lehet úgy összefoltozni, mint a lyukas kerítést. Összetört szíveket nem lehet csak úgy összedrótozni, és egy tönkrement szerelmet nem lehet néhány szöggel és kalapáccsal rendbe hozni. Ha tényleg jelentenék valamit Steve számára, már rég jelentkezett volna. - Jenny, attól kezdve, hogy ősszel behajtottuk a marhákat, tele voltunk munkával. Egyikünk sem engedhetett meg magának egyetlen szabad percet sem... - Chuck szájából csak úgy ömlött a szó.

~ 47 ~

- Tudom, hogy jót akarsz, de semmi értelme. - oké, Chuck, köszönöm. Steve mély hangjára Jenny úgy összerezzent,

mintha meg ütötték volna. Steve - akarta mondani, de nem jött ki hang a torkán. Felugrott, és vádló pillantást vetett Chuckra. - Becsaptál - suttogta végül szomorúan.

- Kérlek. Jenny, hallgasd meg Steve-et - kérlelte bűntudatosan Chuck. Jenny az ablakhoz támolygott, és lenézett San Francisco csillogó fényeire. - Szép kis színjátékot adtatok elő itt ketten - mondta fakó hangon. - Akár turnéra is mehetnétek

a darabbal.

-Jenny... Jenny, szeretlek. Légy a feleségem, Jenny. - A hangban nyoma sem volt a szokásos fölényességnek, de még a szokásos enyhe gunyorosságának sem. Ne higgy neki! Megint be akar csapni! - figyelmeztette Jennyt egy belső hang. Valahol a háta mögött csendesen becsukódott egy ajtó. - Kérlek, Jenny, hallgass meg... hadd magyarázzam meg... Nekitámasztotta a homlokát a hűvös ablaküvegnek, és mindkét

kezével megkapaszkodott az ablak fájában. - Tudnod kell, hogy a nőkkel kapcsolatban mindig idealista voltam... kerestem az eszményképemet, az igazit... és megtaláltam... ő pedig az orromnál fogva vezetett... felszarvazott. Sokáig visszahúzódtam a csigaházamba... gyűlöltem minden nőt... gyűlöltem és sajnáltam magamat is. Aztán végre úgy éreztem, hogy túl vagyok rajta, és akkor megjelentél te. Minden régi seb felszakadt... kínzott a fájdalom, és napról napra egyre jobban elkeseredtem. Mindig Eve-et láttam magam előtt. .. az álnok kígyót., az angyalarcú boszorkányt... és szerettem volna megóvni Chuckot, hogy ugyanazt kelljen átélnie, amit nekem... mert azt kellett gondolnom, hogy te meg ő... Aztán elhatároztam, hogy elcsábítalak, hogy bebizonyítsam Chucknak, milyen romlott vagy, és nem vagy méltó a szerelmére. Jenny befogta a fülét.

- Hallani sem akarok többé az egészről - mondta elkínzottan. - Aztán történt valami, amire nem számítottam - folytatta

Steve. - Belegabalyodtam a saját hálómba... magam estem bele a csapdába, mert beléd szerettem. Hidd el, minden erőmmel harcoltam ellene, de hiába. Hiába próbáltam becsapni magamat. Kényszeríteni akartam magam, hogy gyűlöljelek, de már nem Eve-et láttam benned. Jenny voltál. Jenny, akit szerettem. Aztán azon az első éjszakán... utána mindjárt másnap reggel be akartam vallani neked, hogy szeretlek, és meg akartalak kérni, hogy örökre maradj velem. Aztán eszembe jutott Chuck, és halálos bizonyossággal tudtam, hogy nincs jogom elvenni az öcsémtől a barátnőjét. Rám tört a kétségbeesés. Pokoli kínokat álltam ki. Jenny leejtette a kezét, és lassan megfordult. Mozdulatlanul állva nézte Steve-et.

- Nem maradt más választásom, nem csaphattam be Chuckot, nem üthettem ki ilyen alattomosan. Ezért viselkedtem olyan hidegen és közönyösen veled szemben. De arra nem számítottam, hogy ugyanúgy fogsz visszavágni - nézett Jennyre Steve. - Felébredt bennem a féltékenység, és ocsmány, megbocsáthatatlan dolgokat tettem... odáig vitt az elvakultságom és a büszkeségem, hogy bebeszéltem magamnak, hogy kezdettől fogva csak játszottál velem... és ettől végképp kétségbeestem. - Ezt most miért mondod el? Még tovább akarsz kínozni? - Nem hiszel nekem. Persze, hogy is bízhatnál meg bennem azok után, amit veled műveltem? nevetett fel keserűen. - Itt állok, egy szerencsétlen, szánalmas hülye, aki saját maga rombolta szét a szerelmét és a boldogságát. Steve, a beképzelt mindentudó! Az öntelt bolond! Remek! Jaj Jenny! - nézett rá végtelen fájdalommal. Jenny még mindig mozdulatlanul állt. - Miért vártál ilyen sokáig? - kérdezte végül remegő hangon. - Én... féltem. Féltem, hogy elutasítasz, ellöksz magadtól, örökre

kiszolgáltatsz magamnak... Bocsáss meg nekem, Jenny... bocsáss meg... könyörgöm... Jenny habozva megmozdult. Lassan, lépesről lépésre közeledett Steve-hez, míg olyan szorosan állt meg előtte, hogy majdnem összeért a testük. - Jenny? - Steve a pillantását kereste, aztán óvatosan átölelte, és magához vonta.

Jenny szíve hevesen vert, és könnyek folytak végig az arcán. - Steve - suttogta alig hallhatóan. Steve gyengéden csókolgatta fel a könnyeket az arcáról.

~ 48 ~

- Jenny.. úgy vágyódtam utánad... - Az ajka Jenny száját kereste. - Hajlandó vagy hozzám jönni feleségül? Jenny habozott. - Soha... soha többé nem fogod Eve-et látni bennem? Akkor sem, ha esetleg nem értünk egyet valamiben, sőt, esetleg veszekszünk is? - Te vagy a hús-vér valóság, Jenny, Eve pedig csak egy árnyék az emlékeimben. Az irántad érzett szerelem kitörölte a képét. Emellett a szerelem mellett nincs többé hely Eve számára. Szorongva es reménykedve nézett le Jennyre. - Szeretlek, Steve - ölelte át a nyakát Jenny. - És a feleséged leszek. Steve felnyögött, és magához szorította. - Jaj Jenny, soha többé nem eresztelek el magam mellől... vége

~ 49 ~