NEMERE ISTVÁN
Igazat mind-e Däniken
1. DÄNIKEN BEJÖN A KÉPBE Már nem emlékszem, emlékszem, mikor találkoztam először Däniken Dä niken nevével. Arra sem, hogy az valamelyik könyve kapcsán történt-e, vagy - ahogyan az akkoriban nálunk szokás volt - először először a rendszerhű sajtó próbálta őt befeketíteni. Azokban az időkben ugyanis - mondom ezt a fiatalabb olvasók kedvéért, mivel a hatvanas évek végéről, hetvenes évek elejéről van szó - az volt a szokás Magyarországon és az ún. „szocialista táborban”, hogy az ideológiai ellenfelek munkáit senki sem ismerhette meg, ám annál bővebben olvashatott róluk „leleplező”, elítélő cikkeket a sajtóban. Miközben a Szovjetunióban, a hetvenes években már kiadtak tudományos igényű könyveket, konferenciákat rendeztek, szaksajtóban publikáltak (ugyanezt tették a csatlós országok legtöbbjében, kivéve Kínát és Albániát), aközben Magyarországon ezt a témát komolyan, pozitívan még csak említeni sem lehetett. Később a kínai tudósok is elkezdték az ufókutatásokat, így Albánia és Magyarország magára maradt - gyakorlatilag az egész egész világgal szemben… és ez így volt persze nem csak az ufók terén, hanem minden olyan tudományos érdeklődésre számot tartó, és azt a világban másutt el is érő témában, mint például a parapszichológia, nem hagyományos gyógyászati eljárások, telekinézis, regresszív és progresszív hipnózis, telepátia, jóslás stb. Magyarországon a tudományos élet begyöpösödött képviselői (tisztelet a kivételnek - de egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik fel merték emelni szavukat szavukat az e témákat sújtó „embargó” ellen) minduntalan felhorkantak, ha valaki csak halványan említette ezeket a sajtóban vagy előadásában. Mint megtudtam, megtudtam, egy-egy ufócikk vagy Däniken-ügy kapcsán valósággal felizzottak a telefonok az egykori „fehér házban”, házban”, vagyis az egyetlen párt, központi bizottságának tudománnyal foglalkozó (ilyen is volt) osztályán. Ilyenkor aztán onnan ment ki a parancs - megnyugtatandó a panaszkodó tudósokat -, -, hogy ez vagy az a téma most egy ideig „nem időszerű”, a lapok, folyóiratok erről nem közölhetnek cikket. Mint velem is megesett, ilyenkor gyakran a szerző is „embargó” alá került. Félreértések elkerülése végett: ez nem hasonlított a politikai okból eltiltott írók esetére; ilyenkor a hozzám hasonlókat csak ún. „ismeretterjesztésből" „ismeretterjesztésből" tiltották ki hosszabb-rövidebb hosszabb-rövidebb időre. De erről persze a delikvens sem írásban, sem szóban
nem értesült, amíg baráti főszerkesztők meg nem súgták neki a legfőképpen őt érintő hírt… hírt… Felmerül a kérdés, hogy jó szót használtam-e az imént; tudósnak nevezhetjük-e nevezhetjük-e az olyan embert, aki adminisztratív, sőt büntetőjogi eszközöket követel a más véleményt hangoztatók ellen? Aki ma ezt már nem is tudja vagy akarja elhinni, vegye elő a könyvtárakban még sokáig elérhető régebbi újságokat, hetilapokat. Csak emlékeztetőül: emlékeztetőül: olvassa el a korabeli Népszabadság-kirohanásokat Däniken, Nemere István, a székesfehérvári mágneses gyógyítógép hazai készítője és alkalmazója, a ránctalanító ránctalan ító arckrém feltalálója ellen. De nem árt, ha emlékezünk az Élet és Irodalomban a hetvenes évek végén, végén, nyolcvanas évek elején lezajlott egyéb ilyen természetű „vitákra”, pl. 19861986-ban az első Titkok könyvéről (amit (amit egy év múlva követett a másik jóval kisebb vita, amikor napvilágot látott az Új titkok könyve is). Azt sem feledhetjük, hogy ezek az urak milyen nagy hatalommal bírtak akkoriban. Természetesen csak úgy, hogy az uralkodó pártállam köpenyébe bújtak és akkor már csaknem harminc éve ők döntötték el, hogy az úgynevezett „áltudományos” kérdésekről mit írhat meg a sajtó és mit nem. Ők határozták meg, meg, hogy a magyar olvasó mennyit tudhat meg Däniken tanaiból, befolyásuk révén még azt is cenzúrázták, mit jelentenek haza a rádió vagy tévé tudósítói külföldről. Örökké emlékezetes marad, amikor a Magyar Rádió tudósítója első ízben mert Moszkvából, a Pravda és Izvesztyija hasábjain folyó ufóvitáról jelentést küldeni a hazai rádióhallgatóknak. Egyesek fegyelmit követeltek ellene. Sok más esetben el is érték ezt; számos akkori főszerkesztő és rádiós szerkesztő tudna ma ilyen példákat mesélni. Én is, bár semmilyen semmilyen szerkesztő nem voltam. Ezek voltak azok az emberek, akik annak idején megcenzúrázták a Titkok könyvét és kihagyásra ítéltek egy fejezetet. (Ennek „mulatságos” történetét mostanában másutt is megírtam.) Hogy lássuk, milyen időben és társadalmi-politikai társadalmi-politikai környezetben bukkant fel Däniken Magyarországon, tudnunk kell, hogy az ismeretterjesztést akkoriban ezek az elvek és ezek az emberek uralták. Ha úgy hozta úri kedvük, a párt segítségével és tartós támogatásával (az utolsó évekig) azt a könyvet vagy témát, esetleg szerzőt tilthatták be Magyarországon, akit akartak. Mindezt általában ideológiai köntösbe öltöztették. Ehhez a pártkorifeusok támogatását azzal érték el, hogy az illető szerzőket vagy műveket, könyveket, cikkeket, filmeket, sőt filozófiai és tudományos tudományos áramlatokat „szocialistaellenesnek” bélyegezték és úgy festették le ezeknek a képzetlen pártembereknek, mintha azok alapjaiban fenyegetnék a kommunizmust építő társadalmakat, rossz eszméket ültetnének eszméket ültetnének az emberek
fejébe… a fejébe… a recept, ismerős, a képlet egyszerű. Az efféle módszerek harmincharminc negyven éven át hatásosak maradtak; még Kossuth-díjas (tehát a rendszer által kiemelt és olykor bizony sokféleképpen dédelgetett) kutatók is rosszul jártak, ha e büszke cím birtokában mégis kacérkodni kezdtek Däniken vagy mások tanaival. Erről is lehetne mesélni. Ne feledjük azt sem, kik voltak ezek az emberek. Például egyikük egy vezető napilap „tudományos” rovatvezetője, aki e megtisztelő állásba egyenesen egy gyereklap meserovatából került, mint a rendszer feltétlen kiszolgálója kiszolgálója és hithű ideológusa, mellesleg még ma is meg-megszólal meg -megszólal a sajtóban. Aztán a Magyar Tudományos Akadémia egykori vezető személyisége, aki a rendszerváltás idején látványosan kiállt az ellenzék mellett és ezért sokan hajlandók neki elfelejteni, mennyire élesen támadta személyükben is azokat, akik a kommunista világ utolsó tíz évében mertek e témákban mást is írni. Vagy egy harmadik úr, akinek könyvét annak idején a legmagasabb tudományos szerv adta ki többször is; a művecske arról szólt, hogy parapszichológia parapszichológia nincs, nem létezik varázsvesszős vízkutatás, nincs jóslás, nincsenek a mieinktől eltérő gyógymódok, tehát akupunktúra, bioenergia-átadás sem, ezek mind hazugságok. Természetesen eme neves szerző és tudós szerint nem volt telepátia, sem regresszív hipnózis, sem ufók… a ufók… a dolog pikantériája, hogy eme vaskalapos ideológus ki tudja miért, az új rendszerben egyik egyetemünk rektora lett, sőt más igen fontos tudományos beosztást is nyert… Mindezt csak azért említem meg, hogy az olvasó lássa, milyen idők uralkodtak uralkodtak itt akkor. Amiket pár mondattal előbb említettem, azok mind „áltudományok” voltak, annak lettek kikiáltva, miközben valójában ezt a fogalmat a huszadik század végén már nem lehetett definiálni, gyakorlatilag jól meghatározni. Én magam másfél évtizede, évtizede, amikor az első ufós cikket írtam a magyar sajtóban, úgy vélekedtem: nincsenek áltudományok, sem áltudósok. A főszerkesztő igen sok fejmosást kapott utána a hetente tartott főszerkesztői értekezleten. Ez is megérne egy misét, talán akad majd, aki megírja ezt az intézményt. Röviden: a párt egyik sajtóügyi ideológusa vagy helyettese minden héten összetrombitálta a főszerkesztőket és sorban, név szerint kiosztották az óvodából ismert piros és fekete pontokat, a jó és rossz jegyeket az elmúlt heti teljesítményükért, lapjuk tartalmáért. Úgy bántak velük, akár a gyerekekkel, és bizonyos fokig azok is voltak, voltunk mindnyájan, akik e félelmetes rendszer árnyékában éltünk akkor. Az áltudományok azok a kutatási területek, amelyek óriási többségükben valaha - hamarosan vagy nagysokára - be fognak kerülni az „igazi” tudomány sáncai közé. Egy kutató
barátom így írta le: van a jól megvilágított zóna, ahol mindent vagy majdnem mindent ismerünk, ez a nagy T-betűs T-betűs Tudomány, tehát az ismert, felkutatott, megtapasztalt zóna, az ismeretek összessége. (Ami nem zárja ki azonban, hogy ez a terület tegye fel nekünk a legizgalmasabb és még megválaszolhatatlan kérdéseket, beleértve, a „hogyan tovább?”, tovább?” , izgalmát is.) Valahol a távolban, igen messze ettől a megvilágított területtől területtő l található mindaz, amire ma még semmiképpen sem tudunk válaszolni, sőt, azt sem tudjuk, hogyan és honnan kellene elkezdeni azon témák kutatását (a térdimenziók, az idő igazi tulajdonságai, a világűr milyensége, világunk története és jövője, az igazi kozmogónia kozmo gónia és ezer más kérdés). És végül, de nem utolsósorban, ott van e két terület közti harmadik zóna, amely szintén igen széles lehet. Ez a „szürke zóna”, ahová ugyan kiszűrődik egy kis fény a már megvilágított, ismert területekről, de ez korántsem elég ahhoz, ahh oz, hogy ott bármit is teljesen megvilágítson. Ez a szürke zóna és minden ottani téma bizonytalan, cseppfolyós még, amit a kommunista rendszer tudósai (inkább őket lehetne igazi áltudósoknak nevezni…) nem akartak elfogadni, amiből ideológiai ellenfelet csináltak, és amitől féltek. Nem is ok nélkül, persze. Hiszen a regresszív hipnózis például, amelytől úgy rettegtek, mint ördög a szenteltvíztől - azt látszik bizonyítani, hogy van túlvilági élet, és onnan való valamiféle visszatérés, reinkarnáció, tehát esetleg esetleg mégis az egyházaknak, az ősi ideológiai ellenfeleiknek van igazuk? Nem akarták megkockáztatni még annak lehetőségét sem, hogy Magyarországon az emberek elolvassák az erről szóló anyagokat és maguk kezdjenek el töprengeni a dolog fölött. Számos ilyen téma lapul ma még a „szürke zónában”; örülhetünk, hogy velünk együtt ezek is kiszabadultak ideológiai bilincseikből és ma már nem ezek az „ismeretterjesztők” (helyesebb lenne őket inkább ismeret visszatartóknak nevezni nevezni több évtizedes munkásságuk nyomán) döntik el, megtudhatjuk-e megtudhatjuk-e egyáltalán, miről beszél a világ ez ügyben. Ám ezenközben a világ egyik szeletén ezek a témák zavartalanul fejlődtek; foglalkoztak velük kutatók, szenzációhajhász újságírók (ezt sohasem lehet kizárni az információk szabad áramlásának emberi joga alapján), amatőrök és felkészült hozzáértők, buták és okosak stb. Nyugaton az emberek évtizedek óta olvastak mindarról, amiről mi Keleten szinte semmit sem hallottunk. Ebbe a mesterséges és kényszerű csöndbe robbant ro bbant bele egy név: Erich von Däniken. Däniken. Először azt sem tudtuk, ki ez - a név német arisztokratát sugallt, aztán megtudtuk, svájci amatőr kutató.
Heinrich Schliemann óta ez volt a második eset, amikor egy amatőr megkísérelte a siker reményében két vállra váll ra fektetni a „komoly tudósokat”. tudósokat”. Nem bosszúból, hanem tiszta kíváncsiságból, és elégséges akarattal rendelkezve; azért, hogy megtudjon valamit, amit szerinte a tudomány vagy elhallgat, vagy nem vesz elég komolyan. A párhuzamot nem én, hanem külföldi komoly tudósok állították fel - méghozzá olyanok, akiknek tetszett Däniken Däniken működése. Mert ilyenek is akadtak! Heinrich Schliemann gazdag halkereskedő volt, aki passzióból tíznél több nyelvet megtanult és beutazta a fél világot, amikor érdekelni kezdte a régészet. Az ő korában - a múlt századról van szó - a tudomány úgy vélte, a legendák csak legendák és mindig is azok maradnak. Az ismert eposzokkal sem bántak jobban. Így a trójai háború az akkori tudomány számára éppen olyan mese volt, mint sok egyéb eposz vagy másféle történet. Egészen addig, míg Schliemann meg nem jelent a színen. Ő komolyan vette a dolgot, ezerszer elolvasta az eposzt, különösen azokat az adatokat szedte ki belőle, amelyek az ostromlott vár helyére engedtek következtetni. Aztán elment Törökországba, saját pénzén régészeti expedíciót szervezett, kitartóan ásott és ásatott, majd… megtalálta Trója romjait! Kilenc, különböző korban élt várost ásott ki a föld alól, köztük azt is, amelyről Homérosz mindazt leírta, amit annyiszor olvashattunk nagy élvezettel. A tudomány megfricskázására több példát is láttunk a huszadik században. Egyetlen szakma sem szereti azonban, ha valamilyen zseniális megoldást „kívülről” hoz be valaki (ráadásul egy amatőr, akinek nincs is megfelelő képzettsége), és leteszi az asztalra: „íme, itt van, így kell ezt csinálni”. Ha belegondolunk, hogy ha ott lennénk a másik oldalon, bizony mi sem örülnénk egy ilyen esetnek. Nos, a kutatók sem örültek, emberi dolog, megbocsátható. Hiszen ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy - különösen az utóbbi évtizedekben, amikor a tudomány legtöbb ágazata eszköz- és pénzigényes lett, valamint nagyrészt csak csoportmunkában képzelhető el - az eredmények 99,99 százalékát mégis az igazi kutatók szolgáltatják; az amatőröknek már csak nagyon kevés esély, hely és lehetőség maradt. Tehát azért nem úgy néz n éz ki ez a dolog, mint Robin Hood esete; az igazság korántsem mindig a magányos hősök oldalán van, a sikerről nem is beszélve. De akadnak ilyenek is. Amikor Däniken emlékezetes filmjét, amelyet mások készítettek első nagy sikerű könyve alapján („A jövő emlékei”) bemutatták nálunk is a hetvenes évek elején, egy ország hördült fel. A többség a meglepetéstől és elégedettségtől! Rohantunk a mozikba és szinte
verekedtünk a jegyekért, majd döbbenten figyeltük a vetítővásznat. Megkapó volt az az alkotás, és sokunkban ébresztett érdekes gondolatokat. Senkit se tévesszen meg viszont az: ha ma látja (netán ismét) a filmet, egészen másképp fog rá hatni. Azóta száz hasonlót láttunk különben is, a valaha Földre látogatott idegenek témáját annyiféle módon olvashattuk, hallhattuk, láthattuk láthattuk már… De már… De akkor ez a film igen nagy dolog volt! Valamivel később alkalmam nyílott beszélgetni valakivel, aki a korabeli filmátvevő bizottság tagja volt. Ismét a fiatalabbaknak: akkoriban minden nyugati film átvétele előtt - ideológiailag hű, több tíztagú bizottság nézett meg, ezek javaslata alapján döntötte dönt ötte el a szintén ideológiailag nagyon is hű illetékes, hogy a szóban forgó filmet behozzák-e behozzák-e a magyar nézőknek, vagy sem. Sokszor elég volt a filmben egyetlen villanásnyi kép, vagy mondat, netán egy melléktéma, ami miatt aztán az soha nem került elénk. Legalább a rendszernek kellett megváltoznia ahhoz, hogy például a vietnami háború igazi arcát bemutató filmek Rambó-históriáitól kezdve egészen a „Szarvasvadászig” a mozijainkba kerülhessenek. Ezért sokan megdöbbentünk, hogy ez mégis elénk került. Az átvevőbizottság már említett tagja évekkel később is a dühtől elfúló hangon mesélte: ő bizony ellenezte a bemutatást, káros ez a nézőknek, nem nekünk való, vélte… vélte… a filmet valakik mégis elfogadták, megszavazták, átnyomták a rostán. Ez volt talán a bizottság első kicsiny lázadása, erre is csak azért kerülhetett sor, mert a film eleve nem politikai témáról szólt. Később aztán megkapták a magukét nemcsak a bizottság renitens tagjai, hanem mások is, akik valami értéket véltek felfedezni a műben. Önjelölt, de szerfelet t ideologikus vezércikkírók és egyéb talpnyaló újságírók és „ismeretterjesztők” írták meg lesújtó véleményüket a filmről, amit mellesleg hamarosan le is vettek a műsorról. Hiszen kiderítették eme buzgó urak és hölgyek, hogy az állítás: idegen civilizációk jártak régen a Földön, sőt lehet, fejlődésünkbe is beavatkoztak - semmivé tenné Engelsnek az ember kialakulásáról írott véleményét és mindenekfölött a kommunisták által mindig is nagyon pártolt Darwin tanainak valószínűségét. [Ez utóbbi témáról olvashatják Evolúció vagy teremtés (1992) c. könyvemet.] Így tehát hamar megtalálták a Däniken elvei ellen felhasználható ideológiai „érvet", és persze habozás nélkül éltek is vele. Miközben a külföldi sajtóban egyre többet írtak Dänikenről Dä nikenről és arról, amit hirdetett, a magyar sajtó mindig a primitív hamisítások szintjén mozgott. Átvették azt a később megcáf olt olt álhírt is, miszerint ez a Däniken egy kóros hazudozó és sikkasztó, aki emiatt em iatt éveket ült egy börtönben… börtönben… Kénytelen-
kelletlen bele kellett nyugodniuk, hogy az illető ille tő makacsul tör célja felé, de ha bármit is írtak róla, az csak rossz lehetett. Egy jellemző eset a hetvenes évekből: egy svájci képes hetilapban hetilapb an láttam egy hosszabb cikket Dänikenről. Dänikenről. A riporter kezdetben arról írt, milyen sok rosszat hallott erről az úrról, maga miket gondolt felőle stb. A cikk második felében aztán leírta, hogyan kereste fel a népszerű könyvek szerzőjét, aki megmutatta archívumát, beszélt elméleteiről, és az újságíró a cikk végén meggyőzve jött el tőle. Ugyanígy az olvasók véleménye is p ozitívra változhatott a cikket olvasván… nos, nos, hónapokkal később ismerős anyagra akadtam egy hazai hetilapban: ugyanennek a cikknek az ismertetése volt. Csak gyanúsan rövidváltozat… nos, nos, a magyar főszerkesztő az említett svájci anyag első felét helyezte el lapjában, ahol az újságíró még rosszakat írt Dänikenről. Dänikenről. A másik részt, ahol meggyőződik Däniken „másféleségéről”, már nem tartották érdemesnek arra, hogy a magyar olvasó is elolvashassa. Hogyisne, hiszen akkor hátha elhiszi, amit amit a „svájci szállodás” állít! állít! (Däniken szállodatulajdonos volt.) Körülbelül így mentek akkor a dolgok. Ahogy múltak az évek, egyre többen kezdtek érdeklődni iránta és tanai iránt; a nyolcvanas évek elejétől kezdve aztán az én író-olvasó találkozóimon is felbukkantak azok, akik hallottak hallottak felőle, de nem tudták pontosan, mit is állít? Tőlem kérdezték hát. Amikor aztán 1983-ban megjelent „A rejtélyes elődök…”, amely szintén az emberiség eredetét firtatta, a ma is ismert tudománytörténész, egy országos napilap vezércikkében óvta a hallgatókat attól, hogy komolyan ko molyan vegyék „a jó tollú, de…” (és itt negatív melléknevek következtek) szerző irományát. ir ományát. Sokan afféle „magyar Dänikennek” véltek engem is, nem tudván pontosan, hogy mit is állít a svájci író és kutató. Ő ugyanis amellett kardoskodott, hogy az emberiség genetikai beavatkozás eredménye, amely különben nem is egyszer történt meg még a történelem előtti időkben, és az idegenek később is jártak itt. Számos földi építmény, legenda, találmány stb. tanúsítja szerinte ezeket a látogatásokat. Én viszont nem egészen erről írtam - de hagyjuk hagyjuk az én műveimet, hiszen most Dänikenről Dänikenről van szó. Sokfelé felmerült a kérdés, hogy mennyiben állít ő igazat és mi az, ami tévedés vagy tudatos megtévesztés a könyveiben, elméletében? Hogy kezdetben maga is követett követett el hibákat, később már nem tagadta, éppen egy budapesti interjúban ismerte be néhány évvel ezelőtt. De a lényeg, az állítások magva, szerinte igaz, sőt részben bizonyítható is.
Én magam úgy vélem, Däniken valóban feltett néhány fogas kérdést a tudománynak, amelyre az nem tudott megfelelni. (Jó kérdést mindenki fel tud tenni - érvel erre a tudomány -, de ki tud válaszolni, ha nem éppen a tudomány?) A másik: óriási tömegek érdeklődését fordította a régészet, az emberiség hajnala, csillagászat stb. felé. Vagyis, ki merem mondani: a tudomány felé! felé! Ez az, amit hivatalosan soha sehol nem ismertek el neki, még hazája tudományos életében sem. Nem is szólva más országok, világrészek kutatóiról. Sajnos nemcsak nálunk próbálták elterjeszteni a tévhitet, hogy Däniken tipikus áltudós, valójában egy tudatlan amatőr, aki méltatlan módon próbál beférkőzni az igazi, komoly tudomány palástja alá. Kezdetben - ez a „kezdet” évekig tartott - a nyugati tömegtájékoztatás egy része is ilyen hangnemben írt róla. Csak később hajoltak meg előtte sokan - de azért korántsem mindenki… Nálunk természetesen azt is eltagadták, hogy munkái milyen hatalmas példányszámban jelentek meg. Amikor erről először lehetett írni Magyarországon is, Däniken könyveinek száma számos nyelven, szerte a világban világban már meghaladta a 40 milliót… Ez az első fejezet lényegében egy hosszúra nyújtott bevezető volt. Meg kell még említenem, hogy ez a könyv bemutatja azokat a Dänikent bíráló műveket és elméleteket, munkákat és gondolatokat, amelyek nem nálunk, hanem külföldön jelentek meg az elmúlt másfél évtizedben. Tudósok, publicisták, írók, kutatók stb. műveit használtam fel, hogy egybevessem őket a népszerű svájci gondolataival. Hogy ez mennyire fontos volt és ma is az, több dolog bizonyítja. Az egyik az, hogy Däniken tévedéseivel együtt is igen nagy hatást gyakorolt tíz és tízmillió aránylag képzett, művelt emberre. A másik, hogy e vitaművekből is az derül ki: Dänikent Dänikent ellenfelei elég befolyásosnak tartották a közgondolkodásra, különben nem álltak volna ki ellene a pástra. Hisz akadt olyan ország is, amelynek tudósai összefogtak és egész könyvet írtak közösen Däniken Däniken ellen! (Ebből is idézek majd bőven.) Végezetül én magam sem értek egyet Dänikennel mindenben, és igyekszem majd az összes ellene szóló érvet világosan előtárni előtárni ebben a kis könyvben. Remélem, tanulságos olvasmány lesz.
2. JÁRTAK ITT IDEGENEK? Bevezetőül: tudni kell, hogy létezik a Földön egy „szekta”, vagyis néhány komoly kutatóból és ezernyi amatőrből álló szervezetek közössége, amely azt hirdeti, hogy Idegenek sokszor megfordultak már a Földön az emberiség őskorában (sőt tán korábban is), és azok mindenképpen hatást gyakoroltak a földi, emberi életre, fejlődésre. Ezek az elméletek és ezen szervezetek léteztek már Däniken színre lépése előtt is. A legtöbbször legtö bbször Archeo-Asztronautikai Társaságnak nevezik magukat, rövidítésük gyakran AAA (a harmadik „A” az Assotiation = társaság szóból ered) és mindig szorgosan tevékenykedtek. Ma sokfelé újabb virágkorukat élik. Magyarországon is akadnak még ismert kutatók is, akik az elmúlt évtizedekben részt vettek munkájukban. Nos, ezeknek a szervezeteknek valóságos égi mannaként jött Däniken elmélete. És főleg az, hogy a svájci szerző műveit szinte rögtön olyan nagy tömegben kezdték terjeszteni és azok igen népszerűek lettek. lett ek. (Maga Däniken ugyan leírta valahol, hogy első könyvével évekig kilincselt, egyetlen kiadó sem vette őt komolyan, kivéve aztán az Econ Verlagot Németországban, amely vagyonokat keresett jó sejtésének, éleslátásának köszönhetően.) Tehát az elmélet nem volt volt idegen. Ismerték, terjesztették, de csak szűk körben. Akkor Däniken berobbant azzal a plusz állítással, hogy nemcsak hogy jártak itt földönkívüliek, de eleve nekik köszönhetjük emberi mivoltunkat is! Hogy ők tettek bennünket ilyenné, amilyenekké lettünk! lettünk ! Merész és kockázatos dolog volt - aki mondta, egyszerre számíthatott a tudomány és az egyházak ellentámadására, ami be is következett. Ha igaz lenne Däniken érvelése - mondják a hivatalos tudomány képviselői - sutba vághatnánk mindazt, amit több száz év fáradságos munkájával kiderítettünk eddig az ember származásáról. A tudományos érvek listája közismert: az ember az állatvilágból emelkedett ki rendkívül lassú, valójában több millió évre elnyújtott folyamat során. Az egyik majomfajtából - igaz, máig nem biztosan ismert okból - folyamatosan kezdett gondolkodó lénnyé válni, majd pár százezer évvel ezelőtt már emberformájú, de még nem embertudatú lény lett belőle. Ez vadászott, gyűjtögetett, a fizikai viszonyoknak szélsőségesen kitett „ember” egyre tökéletesedett, tökéletesedett, majd végül
előbb a NeanderNeander-völgyi, majd a ma is létező (belőlük lettünk?) cro-magnoni cro -magnoni változat során igazi emberré vált. Däniken ott kapcsolódik bele a történetbe, hogy azt mondja: ismeretlen idővel ezelőtt, de lehet, még majomkorunkban, idegen űrhajósok űrhaj ósok érkeztek a Földre és megismerkedve a biológiai életekben már oly gazdag bolygóval, elhatározták, hogy egyik lakóját „felfejlesztik”, előbbre juttatják a civilizáció felé vezető úton. Minthogy megtervezik és létrehozzák lét rehozzák azt az élőlényt, amely aztán a természeti törvények logikáját is követve az uralkodó fajjá válik ebben a környezetben. Magyarul, arra törekedtek, hogy létrehozzanak egy értelmes lényt. Minden más már ebből a tényből következett majdan azok számára, akik ismerték az efféle egy-egy bolygón lezajló fejlődések törvényszerűségeit. Ahogy a kertész elveti a magot, úgy ezek az idegenek is azt gondolhatták: elindítjuk a folyamatot, létrejön egy új faj, amely aztán végigjárva a maga útját egykoron eljut az értelem csúcsaira is és civilizációt alkotva alkotva kijut a világűrbe is… Utunk talán ugyanígy zajlott le ezen beavatkozás nélkül is; ám így lerövidítették nekünk azt, megspóroltak több millió évet? Hogy erre miért volt, vagy lett volna szükségük, azt Däniken nem részletezi, de mellette szóljon: nem is tudhatta. Az idegenek céljait mi nem láthatjuk át, legalábbis erre eddig nem kerülhetett sor. Talán majd egyszer, ha mi is eljutunk egy magasabb szintre… Nos, Däniken azt állítja, ez megtörtént, sőt - mivel az első kísérlet kudarcba fulladt (ezt eléggé plasztikusan írja le több helyütt is) az idegenek néhány százezer vagy ki tudja, hány évvel később visszatérve megállapították a részleges kudarc okát és azt kiküszöbölve, megismételték a dolgot. Ez a második vagy sokadik próba már időben közelebb zajlott le, amikor emberszerű lények voltunk, de még nem annyira emberek, amennyire azt az idegenek szerették volna. Ezért Däniken számos krónikában véli felfedezni ennek a hosszan tartó és kalandokban is bővelkedő találkozásnak a nyomait. Figyelmeztetem az olvasót: ne várja, hogy e könyvben részletesen leírom Däniken történeteit, ismertetem olykor elnagyolt, olykor meg túl részletes leírásait. Feltételezem ehelyett, hogy Önök is olvasták néhány könyvét (megjelentek magyarul), ismerik állításainak főbb pontjait. Így főleg fő leg azokra az ellenvéleményekre koncentrálok, amiket fel lehet hozni a tudomány vagy logika, a tények vagy más elméletek oldaláról - Däniken ellen. Persze ahol neki van igaza, vagy legalábbis úgy érzem, ott azt sem mulasztom el hangsúlyozni.
Egyszóval Däniken szerint mindent az idegeneknek köszönhetünk. Megkönnyíti Däniken dolgát, hogy az ember fejlődésének története még korántsem eléggé ismert és a hivatalos tudomány is több akadállyal küzd e téren. Ám a kutatók szerint bizonyítottnak látszik, hogy az ember nagyon lassan, fokozatosan alakult át majomból, és lett olyan, amilyen ma. A régészeti leletek, főleg koponyacsontok erre látszanak mutatni. Tehát elveti Däniken elméletét - nem talál semmilyen olyan hirtelen elváltozást, nem talál egy vagy több olyan pontot, pontot, amikor észlelhetően gyors változás következett be a fejlődésben. Tehát kizárja az idegen beavatkozás lehetőségét. A Jelinek-féle Jelinek-féle táblázat 25 millió évvel ezelőtt kezdődik a Proconsulnak nevezett lénnyel, egy „elágazás” után ezt követi a Ramapithecus, az Australopithecus (2 millió éve), és az első, mármár -már embernek nevezhető „homo”, a habilis . Aztán jött (1 millió évvel ezelőtt) a Homo erectus heidelbergensis, ezt különféle egyéb „erectusok” követték és alig 120-150 120 -150 ezer évvel ezelőtt bukkant fel az első homo sapiens, vagyis a már csaknem mai ember. Amelynek igazi képviselői, vagyis a mi közvetlen őseink alig 40 ezer évvel ezelőtt jelentek meg. A tudomány ebben a listában nem lát helyet az Idegeneknek, sem beavatkozásuknak. Úgy vettem észre, különösen irritálja a kutatókat Dänikennek az az állítása, állítá sa, hogy nem csupán műszeres (laboratóriumi) genetikai beavatkozás történhetett, hanem az idegen hímnemű űrhajósok sokkal közvetlenebb módon is kapcsolatba léptek a „földi nőkkel”… Däniken erre a mondákból következtetett, de nagy segítségére volt a Biblia is. Ahol bizony kerek-perec olvashatjuk azt a történetet, amely ezt mintegy sugallja és sugallta nyilván más olvasóknak is. Kivéve a hívők sokmilliós seregét, mert az ő számukra a Biblia szent könyv, történeteit komolyan veszik. De nem úgy és nem annyira, ahogyan azt Däniken értelmezi. Az biztos, hogy Dänikentől függetlenül mások is rombolják azt a statikus képet, amelyet a tudomány festett eddig az ősemberekről. Magam is írtam ilyen dolgokról több könyvemben is. Sokáig olyan képeket raktak elénk, mintha az ősember a legközelebbi időkig (vagyis kb. 10 ezer évvel ezelőttig) nagyon primitív, a körülményeknek kiszolgáltatott, esetlen lény lett volna, amely alig tudott hatni a saját viszonyaira, életkörülményeire stb. Ám éppen ez a tudomány váltott mostanában (az utóbbi évtizedekben) módszert és már nem így beszél. Persze, bizonyos felfedezések hatására tesz így. Egy Nizza környéki tengerparti ásatás (Terra Amata) meghozta a bizonyítékot arra is, hogy 380 ezer évvel ezelőtt eze lőtt az akkori emberek - vagy „emberek” - már kunyhószerű építményekben húzták meg magukat. Ez az
intelligencia egyik biztos és kimagasló jele - abban a korban, amiről eddig azt hittük, még nagyon is állatszerűek voltak akkor élő őseink! De az ottani ásatások ásatások nemcsak erre derítettek fényt, hanem arra is, hogy szükségszerűen az ott tevékenykedő ősemberek valamiféle laza társadalmi csoportosulásban élték mindennapjaikat, együtt kellett működniük ahhoz, hogy fennmaradjanak. Egy komoly kutató egy kisebb könyvet szentelt, hogy leleplezze Däniken „hazugságait” ezzel kapcsolatban, és mint az őskor egyik neves szakértője, szemére hányja Dänikennek tévedéseit. A svájci szerző ugyanis az igazi ember létrejöttét valahová a 40-ezres és 10-ezres év közé teszi (mint tudjuk, tudjuk, a tudomány ma a Krisztus előtti éveket a 0 ponttól visszafelé, mínuszban, vagyis fordítva számozza). Minden embertannal foglalkozó csak dühösen prüszkölni tud erre a primitív feltételezésre - és nem n em csak a fenti, Terra Amata-i ásatás eredményei, de ezer egyéb ok miatt is. Sajnos annyiban igazuk van, hogy Däniken a maga elsodró lendületében alig figyel a tudomány eddigi eredményeire, és mivel szeme előtt mindig csak egy kiválasztott cél - a maga igazának mindenáron való bizonyítása - lebeg, nem ügyel sok olyan dologra, ami pedig tény, valóság, ellenérv lehet(ne) vele szemben. Ezeket inkább figyelmen kívül hagyja. Így ebben a kérdésben is bukik egyet. Azt állítja, hogy az emberek még az aránylag közeli múltban - a fent említett pár tízezer évvel ezelőtti korszakban ko rszakban is - hosszú hajú, szőrös, buta emberek voltak, akik beszélni sem tudtak egymással, csak kis hordákban kóboroltak. Szerinte nem jelentettek többet, és többre akkor nem is voltak képesek. Az állítólagos első, ki tudja mily régen lezajlott genetikai beavatkozás eredményeképpen is csak eddig jutottak. Míg aztán ismét eljöttek az idegen űrhajósok és nekiláttak, hogy igazi embereket faragjanak belőlük. Egy magyarul eddig még meg nem jelent könyvében („Világom képekben”, 1974-ben látott napvilágot Németországban) sorolta fel mindezt. Talán mentségére szolgáljon, hogy ez is egyike azoknak a kezdeti műveinek, amelyekben a később általánosságban beismert „hibákat” elkövette. Tény, hogy ezzel (is) nagy támadási felületet adott ellenfeleinek, akik ezt természetesen jól ki is aknázták. Persze, ha eltávolodunk kissé az Idegenektől (de azért sohasem egészen, hiszen Däniken esetében ez lehetetlen) újabb balfogások merülnek fel. Szerzőnk egyszer azt állítja, hogy az ősemberek maguktól semmit sem érhettek el, merthogy olyan szörnyen primitívek voltak - másszor aztán emiatt maga is bajba keveredik. Mit tegyen ugyanis a sziklarajzokkal, barlangfestményekkel? Fura választás elé kényszerült szerzőnk. Ha ezek az
állítólag beszélni sem tudó (ez nem volt igaz) ősök olyan buták buták voltak, mi késztette őket és honnan volt hozzá „lelkűk”, hogy színes anyagokat keressenek és gyönyörű szép állatokat, vadászjeleneteket véssenek kőbe, fessenek a laposabb falrészekre? A tudomány visszavág: „Ha az ősemberek buták voltak, semmit sem tudtak készíteni, még tán kőbaltát sem. Márpedig kőbaltákat ezrével láthatunk minden múzeumban, kiásták őket a sokezer éves rétegekből, együtt az ősemberek csontjaival, tábortüzeivel, lakóhelyeivel. Akkor mindez nem is létezett?”, és folytatják, hasonló stílusban, ingerülten, de úgy tűnik, jogos felháborodással: „Ha az ősember, a kőkorszaki ősember vad volt és primitív, nem mutathatta be azokat a jeleneteket a falakon, nem tudott volna festeni, rajzolni, képeket komponálni. Ha viszont nem volt primitív, mert ilyesmiket festett, miért ne lehetett volna okos az élet egyéb területein is? Miért ne építhetett volna magának egyszerű házakat, miért ne lehetett volna lelkiélete?” Érdekes módon vagy másfél évtizeddel később Däniken a kőkorszakról írott könyvében már éppen ennek az ellenkezőjét bizonygatta: hogy a tudomány állította be eddig az ősembereket primitíveknek (ebben is volt igazság) és éppen ő és mások fedeztek fel számos ellentmondást ebben az állításban. A magyarul „Sötét kőkorszak?”, címmel megjelent mű (eredet i címe lefordítva így hangzott: „A kőkorszak egészen más volt”) lapjain azt bizonygatja, hogy éppen a tudósok ismerték félre az egész kőkorszakot és persze a benne élt ősembereket is, mert hiszen… és hiszen… és sorolta érveit arra a nagy fejlődésre és szellemi, sőt tudományos t udományos szintre, amely szerinte akkor létezett, léteznie kellett. Mivel mindenképpen be akarta bizonyítani, hogy az idegenek közbejötte, beavatkozása nélkül szinte semmi sem születhetett volna itt a Földön, néha nagyon is elragadtatta magát. Ennek egy kevéssé látható módja - tudós ellenzői szerint - az, ahogyan az ókori civilizációkkal „bánik”. Däniken ugyanis azon volt, hogy kimutassa: előzőleg nem volt semmi, aztán lett minden - márpedig a két állapot közötti óriási különbséget, a tátongó szakadékot csak úgy tömhetjük be, a történteket csak úgy magyarázhatjuk, ha oda valamilyen külső, szinte természetfölötti eseményt rakunk, mint okot a későbbi nagy változásokra. Ez lett volna az idegenek beavatkozása. Däniken valóban nagyvonalúan bánik a történelemmel, és ami rosszabb, a történelem segédtudományai által előkerített bizonyítékokkal. Minden tárgyában és témájában ezt vetik elsősorban a szemére - itt is.
A tudomány ugyanis nem veszi úgy, mintha az ókor első civilizációi a „semmiből” bukkantak volna elő, minden előzmény nélkül. Dänikennel együtt többen állítottuk, hogy előzménynek márpedig kellett lennie. Éppen az volt az izgalmas ebben a kérdésben, hogy az előzményekre, vagyis a nagy, meglepően nagy tudás elsajátítására nem volt elégséges idő a két korszak között. Követeltük már, hogy a tudomány vesse vissza kissé a kőkorszak felénk eső felső határát; mert nem lehetett már kőkorszak akkor, amikor szerintünk az emberek régen az eget kémlelték és csillagászati, természettudományos, fizikai, sőt matematikai tudást gyűjtöttek elképzelhetetlen szorgalommal és évezredeken átívelő kitartással. De térjünk vissza a svájci „amatőrhöz”, aki tovább makacskodott. Nem hagyta el ezt a témát, többször is visszatért hozzá. Számos művében hivatkozott az ókor meglepő tudásanyagára, tudásanyagára, amire a kutatók azzal válaszoltak, hogy egyrészt megkérdőjelezték Däniken elmeállapotát, másrészt kijelentették: tudományos körök is foglalkoznak a kérdéssel és bár Däniken úr azt állítja, az egész tudás az idegeneknek köszönhető, ők úgy vélik, bebizonyítható, hogy ez nem igaz. Elkövet még egy hibát, amire kevesen figyeltek fel eddig. Az évek során írott különböző műveiben, talán újabb felfedezései hatására, mindig más és más időpontra teszi az idegenek utolsó látogatását, sőt végül azt sem tudhatjuk már teljes bizonyossággal, hányszor is landoltak itt azok a mitikus űrhajósok? Egyik korszakában Däniken az Idegenek utolsó látogatását nyolcezer évvel ezelőttre teszi, vagyis az szerinte Krisztus előtt 6000 körül eshetett meg. Ez az időpont a tudomány szerint szeri nt eleve leleplezi, hogy Däniken nem mondhat igazat, illetve állításának semmi köze a valósághoz. Ugyanis ha igaz lenne, hogy ekkor történt az idegenek „párosodása” a földi asszonyokkal, és „egy új faj kialakulása” (Däniken), akkor nevetséges érvelés ez, h isz ennyi idő alatt semmilyen új faj nem alakulhat ki a földi viszonyok között. Vagy ha mégis folyamatban lenne ez a dolog, akkor régészeti, embertani és egyéb leletek révén látni lehetne ennek a változásnak a lefolyását! Hogy nyolcezer évvel ezelőttről még ilyen, később mindinkább olyan csontvázakra lelnénk az ásatások során! Hogy akkor szemmel látható lenne a változás, a fejlődés mert akkor valóban nevezhetnénk azt így is. Ezzel szemben az utolsó jó pár ezer évben az elég jól megmaradt csontok és koponyák már semmiféle érdemleges változást nem mutatnak a mai ember csontjához képest. Tehát ilyen változás - zárjuk mindjárt rövidre a dolgot nem történt . Legalábbis nem ebben az időszakban.
Däniken azt állítja, hogy ezen új faj feltűnése következtében jelent jelen t meg a Földön az igazi civilizáció: Mezopotámia népei ekkor „lendültek előre”, jött Egyiptom és Kréta stb. Däniken sajnos nem sokat törődik azzal, hogy belemerüljön a részletekbe; ez jellemző a dilettánsokra. Emlékezetes Spiegel-interjújából Spiegel-interjújából ez ki is derült. Ha a kérdezők belekezdtek volna egyik-másik egyik -másik állításának boncolgatásába, azonnal tiltakozott ellene. Ám - mint megjegyezte egy tudományos szakíró még a legzseniálisabb dilettánsra is kötelező a logikus gondolkodás. Másféle hibákat is elkövet Däniken, és ezt érdekes módon éppen azok hányják a szemére, akik mellette állnak. Ugyanis szinte seholsem próbálkozik azzal, hogy elméletét hozzáidomítsa a tudomány aktuális eredményeihez akkor sem, ha ebből neki lenne haszna ! Például nem igazán használta ki az evolúció tudományos elméletében nem is rejlő, hanem köztudottan tátongó lyukakat. Oda befurakodhatott volna, például a „hiányzó láncszem” teóriája köré. Tudományos körökben viszont többen meglepően nagy türelmet tanúsítanak Däniken egyik alapvető állítása iránt. iránt. Ez az Idegenek egykori látogatására vonatkozik! Felvilágosultabb kutatók bevallják ugyanis, hogy ezt az állítást ma sem megerősíteni, sem tagadni nem lehet . De azért ne higgyük, hogy ezzel szent a béke Däniken és ellenfelei között. De azt sem, hogy eldőlt e ldőlt a vita és a svájcinak lett igaza. Itt van ugyanis egy pont, ahol én személy szerint Dänikennek adok igazat. Ő ugyanis nagymértékben használt fel részleteket a Bibliából, és indiai, kínai, görög és egyéb mítoszokból, eposzokból. Ezt eddig a tudomány nem tette, nem vette eléggé komolyan ezek tartalmát. Még a Bibliával csak foglalkoztak néha, ha nem is ilyen igénnyel, de a mítoszokkal és eposzokkal szinte sohasem. Däniken egyik úttörője volt annak a szemléletnek, amelyre a bevezetőben már céloztam: komolyan komol yan kellene vennünk az azokban foglalt állításokat, hiszen könnyen meglehet, valós történelmi eseményeket tükröznek. Akkor is, ha nemegyszer bizony hihetetlennek tűnnek az ott leírtak. A Bibliában valósággal hemzsegnek az adatok, odavetett félmondatok, vagy éppenséggel kerek történetek, amelyek a nem hívő, hanem a kíváncsi, új ismeretekre vágyó embereket valósággal elkápráztatják. Däniken természetesen bőven merít innen is. Persze, ezt a mohóságot ismét csak nem díjazta a vaskalapos intézményrendszer. Aki így bolyong és innen is, onnan is felkap valamit, azt ők nem veszik komolyan.
Az engedékenyebbek úgy vélik: a vallás és a tudomány között mindig is volt, van és lesz bizonyos - néha szűk, néha igen széles - terület, ahol a Dänikenhez hasonlók vidáman arathatnak, és nagy közönségsikerre tehetnek szert. Ez viszont még nem ok arra, hogy ezért elítéljük Dänikent és a hozzá hasonlókat. Ám, ismétlem, a jelek szerint ez a kisebbség véleménye, és azt közülük sem mindenki meri kimondani hangosan. Az Idegenek ügyét úgy is felvetették, hogy van-e látogatásuknak valamilyen egyéb nyoma a Földön? Ezzel kapcsolatban derült fény egy érdekes és másutt eddig nem hangoztatott érvre: vizsgálatok szerint földi primitív primitív szervezetek működésében igen nagy szerepet játszik a molibdén nevű elem. Ez egy fehér, fényes, kemény fém, a króm előállításában van nagy szerepe. Biológusok figyeltek fel arra, hogy enélkül szinte nem is működnének ezek a szervezetek - holott a molibdén a Földön igen ritka elem! Tehát nagy jelentősége az élő szervezetek esetében meglehetősen természetellenesnek tűnik. A földi természetnek úgy kellett volna „gondoskodnia” az életnek erről a szeletéről, hogy nem egy ritka elemtől teszi függővé egész létüket. létüket. Ismeretes, hogy komoly elmélet létezik az élet földönkívüli eredetéről. Ez jóval Däniken Däniken előtt született és ma nagyon neves képviselői is vannak. Ők állítják, hogy mivel az egész Földön az élet összes formájának azonos a genetikai kódja, az tehát egyetlen forrásból eredhet, vagyis csak földönkívüli lehet. Röviden: milliárd évekkel ezelőtt valakik kívülről „idelőttek” egy tartályt, tele primitív életformákkal, és később rendkívül hosszú idő alatt minden ebből fejlődött ki: a baktérium, a sárgarépa, a papagáj és éppenséggel mi magunk emberek is. Nos, a molibdén- jelenség arra utal, hogy talán olyan helyről került ide az élet, ahol ennek a fémnek nagyobb jelentősége és szerepe volt; egy másik bolygóról, ahol sokkal több a molibdén, mint itt. Mindazonáltal - és szerencsére - az élet így is remekül funkcionál a Földön, legalábbis biológiai értelemben, mint látjuk, tapasztaljuk. De azért a dolog elgondolkoztató. Tehát nem zárható ki, hogy másutt van élet, és az már valamilyen kapcsolatba lépett a miénkkel. Az sem titok immár, hogy a halottnak hitt világűrben szerves részecskék bolyonganak (például a meteorokban) és azok időnként hol itt, hol amott csapódnak egyes bolygókhoz. Nincs hát kizárva az sem, hogy ily módon is terjedhet az élet a világűrben. Akik igyekeztek valamennyire is komolyan venni Dänikent, azok viszont azon tanakodtak, honnan jöhettek az általa emlegetett Idegenek? Maga Däniken 1976-ban 1976-ban ugyan egy nemzetközi ősős-űrhajózástani konferencián
kijelentette, hogy a Sziriusz-B csillag egyik bolygójáról jöhettek (ez kétségkívül a dogon-ügy hatása lehetett). A csillagászok az utóbbi évtizedekben számtalanszor végeztek valamiféle spekulatív számításokat erről. Sklovszkij, a (volt) szovjet, és már elhunyt kitűnő csillagász és elméleti szakember ugyan azt írta: írta : a tudomány mai állásánál, az adatok birtokában sokkal könnyebb megindokolni azt a nézetet, miszerint az ember teljesen egyedül van a világűrben - mintsem az ellenkezőjét, nevezetesen, hogy rengeteg idegen civilizáció létezhet. Ennek ellenére persze nem lehet lehet ezt kizárni, és sokak számára az utóbbi időben szaporodni látszó ufómegfigyelések is ezt sugallják (pedig egyáltalán nem biztos, hogy az ufók földidegen civilizációt jelentenek, ill. annak bizonyítékai lennének). Nem ritkák azok a nézetek sem, miszerint miszeri nt a világűrben e téren nincs semmiféle szabályosság, sem törvények, inkább azt mondhatni, hogy véletlenek sorozata minden, így az is, hogy a Földön kifejlődött egy civilizáció. Innen persze csak egyetlen lépés odáig, hogy kijelentsék: egyedül vagyunk a Mindenségben. Däniken Däniken természetesen elveti ezt a lehetőséget és ilyenkor azokra a szakemberekre hivatkozik (Drake és társai), akik meggyőző módon statisztikai és valószínűségszámítási adatokkal támasztották alá igenlő állításaikat. Mindez azonban nem lehet bizonyíték arra: jártak-e itt valóban valamiféle idegenek és beavatkoztak-e beavatkoztak-e az ember fejlődésébe? A másik pont, ahol sarokba lehet(ne) szorítani Dänikent, a mikor kérdés feltevése. Ha valaki százezer évekkel dobálózik, nem csíphető rajta semmiféle ellentétes állításon. Ha leszűkíti az időadatokat - és Däniken megtette ezt -, akkor már veszélyesebb számára a dolog. A nyolcvanas évek közepén Guatemalában és Mexikóban tett körútjai során - ahol főleg maja indiánok emlékeit tanulmányozta - az ott fellelt naptárakból arra a következtetésre jutott, hogy az idegenek idegenek feltehetően utolsó látogatása pontosan pontosan Kr. előtt 3114. augusztus 11-én 11-én következett be… be… Ne tévesszen meg senkit az, hogy az „augusztus”, „augusztus”, hónap, mint olyan, nem létezett még, ezt az elnevezést évezredekkel később vezették be. Egyszerűen visszaszámították, hány nap telt el attól a dátumtól, amit a maják feljegyzései megadtak. (Eredeti címe: Der Tag, an dem Götter kamen. A nap, amelyen az istenek érkeztek .) .) A harmadik kérdés: hol ? Hol szálltak le az állítólagos állítólagos látogatók? Az első látogatások esetében ez szinte közömbös, az emberek több világrészen éltek akkor megközelítően azonos (alacsony) szellemi szinten. De a későbbi beavatkozások helye már nem közömbös. A legutolsóra, ahogy fentebb említettük, szerinte a maják földjén került sor, mintegy ötezer évvel ezelőtt.
A többi látogatás valahol ezen időpont előtt, vagy ötezer évvel a mai napot megelőzően zajlott le és ennek halvány visszhangjait vélte meglelni a Bibliában és más iratokban. Csak éppen arra nem figyelt figyelt fel kellőképpen, hogy 55 -10 ezer évvel ezelőtt egyszerre sok ilyen látogatásra is sor kerülhetett, ha elfogadjuk az ő érvelését. Az sem zárható ki, hogy idegenek egy vagy több csoportja hosszabb tartózkodásra rendezkedett be bolygónkon. Hiszen az akkori időket i dőket megéneklő indiai eposzok szerint idegenek százai, ha nem ezrei éltek itt soksok sok éven át! Ők voltak azok, akik állítólag egymással is háborúztak, hatalmas erejű félelmetes fegyvereket vetettek be a Földön - amely háborúknak oly érzékletes leírásait tartalmazzák éppenséggel Däniken könyvei is. Úgy Gilgames, mint mások átélték a találkozásokat a fenyegető idegenekkel, és akadt köztük, aki életével fizetett. Tehát röviden: amíg az idegenek a Föld egyik táján éppen az általuk kinemesített fajtával foglalkoztak, addig pár ezer kilométerrel odébb csaknem ugyanakkor esztelen háborúkat vívtak egymással és mintegy mellékesen tíz- vagy százezer számra irtották az embereket? Vagy ezek nem ugyanazok az idegenek voltak?
3. DÄNIKEN ÉS A BIBLIA Mint már arról volt szó - Däniken kiindulópontja itt is az volt, hogy a Biblia valóságos tárháza az ő elméletét bizonyító érveknek. Nem kétséges, számos helyen tényleg olvashatunk olyasmiket a szent könyvben, amik alátámasztani látszanak az ő állításait. Däniken a Biblia nyomán hivatkozik az óriásokra, és valóban említés tétetik ott bizonyos nagytermetű emberekről, akiket azonban a Biblia egy-két egy-két mondat után „elfelejt” és többé nem kerülnek elő. Szó van arról is, hogy egyes apokrif, vagyis a „hivatalos” Bibliába később be nem nem fogadott szent szövegek sokkal szókimondóbbak. Enok és Lamek története ennek kétségtelen példája. De ne kapkodjunk, menjünk menjünk sorjában. Nemcsak Däniken, de előtte már mások is feszegették azt a témát, hogy Jézus története úgy igazán nem más, mint egy űrhajós űrhaj ós önként vállalt kínhalála bizonyos erkölcsi normák betartásáért… a hívők, különösen azok, akik még nem hallottak erről az elméletről, bizonnyal felszisszennek itt és talán le is teszik a könyvet. De ne feledjék, ezt sem e sorok írója találta ki. Sci-fi-regényekben Sci-fi-regényekben már olvashattunk erről, és a Dänikenhez hasonló amatőr elméletgyártók is komolyan kezelték a kérdést. Én magam Atlantisszal kapcsolatban - egyetlen mondat erejéig - írtam valami hasonlót, igaz, nem idegen űrhajósoknak, hanem a máig tovább élő és és nálunk fejlettebb földi atlantisziak egyik küldöttének tartva Jézust. Ebben sem voltam egyedül. Nos, ez az elmélet azt állítja, hogy a nagy társadalmi reformokat bizonyos személyes, nagy hatású példák segítségével akarták elérni egyes „idegenek”, így Jézus Jézus az ő küldöttük volt. Aki önként vállalt spektakuláris halálával, valamint természetesen az azt megelőző csodatevésekkel és tanításokkal éppen eléggé felhívta a figyelmet egy új, elterjesztésre méltó, eszmére. Ez a maga korában csak vallásos köntösben jelentkezhetett, sikerre enélkül cseppnyi reménye sem volt. Az „amatőrök” hálás témának tartották Jézust; kicsemegézték a Bibliából mindazokat a furcsaságokat, amelyek valóban Jézus idegenszerűségét látszanak bizonyítani. Azét a Jézusét, aki, miután visszajött a sivatagi magányából, egészen megváltozott, tökéletesen más lett - netán éppen akkor „cserélték ki” őt az idegenek? A földi ember testében immár egy idegen
rejtőzött? Felemlítik, milyen furcsán viselkedett saját anyjával (mondhatni durván), olykor olyan benyomást tett, mint aki nincs egészen tisztában azzal, hol is van, milyen világ ez itt körülötte? A parafenomén-jelleg ennek már természetes folyománya, mondhatni velejárója. Az általa megvalósított „csodálatos gyógyítások”, gyógyítások”, a kézrátevés, halottak feltámasztása, feltámasztása, időigény nélküli azonnali gyógyítások és hasonló dolgok is emellett szólnak. Az, hogy előre tudta a jövőt, szintén vagy parapszichológiai tulajdonságokat tételez fel, vagy azt, hogy megbízói, társai - az Idegenek - nem a lineáris világegyetemből jöttek, hanem egy velünk mintegy „párhuzamos” dimenzióból, és így az idősíkok is szerephez jutottak. Az idegenek tehát ismerhették a jövő eseményeit, és nagyon jól ismerte őket Jézus is. Halála csak földi-biológiai értelemben lehetett halál, vagy az sem; az „űrhajós” mindenképpen túlélte a keresztrefeszítést és holtteste eltűnt a sírboltból. Szintén mások azt hozták fel - és legjobb tudomásom szerint a tudomány erre mindmáig nem válaszolt -, hogy az a szó, amellyel a korabeli Bibliafordításokban találkozunk és „istennek” fordítjuk, úgy igazán többes t öbbes számban használtatott. A későbbiekben erről még lesz szó. Ha pedig nem egy mindenható és örökkévaló Istenről, hanem a kezdet kezdetén ezek a történetek „istenekről” beszéltek, bizony nagyon valószínűvé válnak az idegen űrhajósokról szóló verziók is. Az akkori emberek számára az égből leereszkedő idegenek csak istenek lehettek - ezt nem Däniken állítja, könnyen elképzelhetjük magunk is. A szupertechnika már megmutatkozásában, kísérő jelenségeiben (űrhajó igen zajos zajos leszállása, az idegenek műszaki eszközeinek látványos bemutatója, a lehetőségeik, a gyorsaságuk, a mindenhatóságuk…) is elsöpörhetett minden egyéb meggondolást. Ha pedig az idegenek - mint Jézus esetében is - a távolból igyekeztek befolyásolni a dolgokat, akkor a küldöttüknek kellett az átlag fölé emelkednie bizonyos tulajdonságaival, képességeivel. Jézus pontosan ilyen volt. De Dänikennek a legnagyobb hírnevet az Ezékiel prófétához kapcsolódó eset hozta. Akit érdekel, az ügyről több könyvben olvashat rész letesebben; természetesen Däniken is írt róla, én pedig - akkor erről még mit sem tudva feldolgoztam A rejtélyes elődök -ben. -ben. Ezékiel egy júdeai pap volt, akit II. Nabukodonozor babilóniai király uralkodása alatt az egész helyi arisztokráciával együtt Nippur mezopotámiai városba deportáltak. Ez Krisztus előtt a VI. században történt. Nevezett Ezékiel egy napon azt látta, hogy „megnyílt az ég” és egy furcsa szerkezet ereszkedett alá, amelyből emberformájú lények léptek ki. A szegény ember
megpróbálta valahogyan leírni ezt a gépezetet, de körülbelül olyan sikerrel, mintha egy Neander-völgyi Neander-völgyi ősember próbálná összefoglalni társainak a Boeing repülőgép landolását… a leírás tele van a korabeli „technika” szintjén mozgó összehasonlításokkal és bizonytalanságokkal. Nem csoda, ha évezredeken át „víziónak” tartották mindezt és így is könyvelték el. Ma persze, és ezt Dänikentől függetlenül is állíthatjuk, más szemmel nézzük a dolgokat. Így tekintve nem lehet kétséges, hogy egy ilyen szerkezet megjelenése nem lehetett része a korabeli technikának, nem lehetett emberek műve, ugyanakkor nem volt az az „isten” sem - erre más paraméterekből lehet következtetni. A csöppet sem ellenséges beállítottságú idegenek Ezékielt bevitték hajójukba és elszállították Jeruzsálembe, majd vissza Nippurba. Az idegenek Ezékielt „ember fiának” szólították, ő viszont leírásában nem nevezi őket „isteneknek”. Hisz tudta ő is jól, hogy az isteneknek nincs szükségük valamiféle járműre, hogy a helyüket változtassák a mindenségben. Ez ismét csak amellett szól, hogy ezek idegenek voltak. Ugyanakkor Ezékiel egyáltalán nem képzelte el a dolgot a mindenható Isten nélkül. Érezte, hogy az is ott van valahol, miként ő mindenhol van. A dolog ott kezdett érdekes lenni, amikor 1973-ban 1973- ban a NASA egyik vezető beosztású kutatója - aki mellesleg addig egyetlen szót sem hitt el Däniken írásaiból, de legalább elolvasta őket, ami nagy szó egy igazi kutató részéről! alapos számításokat végezve kiderítette, hogy az a szerkezet egy űrhajó úgynevezett „leszállóegysége” volt, volt, hasonló azokhoz, amiket az amerikaiak is használtak a Holdon, és amiket a jövőben idegen bolygók megközelítésekor magunk is használni fogunk. Az űrhajósok nyilván nagyméretű hajójukban a Föld körül köröztek, míg ez a leszállóegység különböző feladatokat végzett a légkörben, sőt a bolygó felszínén is. Ráadásul ügyesen kihámozva Ezékiel egyik rendkívül homályos leírásából a lényeget, sikerült megalkotni a „minden irányban tengelyfordulás nélkül elforduló kereket” is, amit szabadalmaztattak! Däniken természetesen világgá kürtölte Blumrich mérnök felfedezését és az óta is úgy véli, neki volt igaza: a Biblia maga a legjobb bizonyíték arra nézve, hogy 2500 évvel ezelőtt is jártak itt idegenek. Ő ugyan nem mondja ki külön (mert hisz természetesnek hiszi), de az Ezékiel-történetben van egy lélektani apróság is. Nevezetesen: az idegenek a jelek szerint jól ismerik a Földet, az embereket, telepatikus vagy más úton máris fel tudják venni a kapcsolatot a bolygó lakóival, ergo valóban nem első ízben járhatnak itt… Mondhatni, Mondhatni, ez kezdett divatba jönni. Az ősűrhajózás híveinek második világkongresszusán, 1975-ben Zürichben egy osztrák mérnök (F. Egger) azzal
állt elő, hogy ősi maja indián rajzok alapján konstruált egy sűrített levegővel működő motort és azt huszonnégy országban orszá gban szabadalmaztatta! Ezek után úgy tűnik, mintha a régi iratok, legendák és szent könyvek tele lennének megfejtésre váró technikai csodákkal és felfedezésekkel… De álljunk csak meg egy pillanatra! Ki hallott arról, hogy a maja indiánok sűrített levegővel levegővel hajtott - vagy bármilyen egyéb - motort használtak volna? Hol volt az az ipari háttér, amely lehetővé tette ilyen készülékek gyártását? Ismerték hozzá az acélöntést, a dugattyúk csiszolásának technikáját, a hengerek tömítését, az előnyös áttételrendszereket és így tovább? És ha volt ilyen motor, milyen célra használták? És miért nem maradtak fenn rajzaikon? Ha igaz, hogy Egger talált ilyen rajzot s abból sütötte ki találmányát. De ha volt egy motor, kellett lennie többnek is, és akkor nyilván széltében, hosszában használták is. Miért nem tudunk erről többet? Az előbbi bekezdés lehetett volna a tudomány embereinek érvelése - de tudomásom szerint komolyan sehol sem foglalkoztak Egger állításainak megcáfolásával. Däniken persze más kategória, számos kutató igenis kiállt amellett, hogy Ezékiel „próféta” bizony csak vizionált, szegény. Ami akkoriban nem ritka foglalkozás és tevékenység volt, írásban is megörökítették nemegyszer. Ismert kutatók - Keel, Lindborg, Bryerlein, Guillaume és mások ellenvéleményét is érdemes meghallgatni. Ők ugyanis nem hagyták ennyiben, hanem megismertetik (megismertetnék, ha az ő műveiket is olvasnák oly lelkesen és tömegesen) az olvasókat az igazi Ezékiellel. Vagyis szinte felboncolják az igazi szöveget. Attól kezdve, hogy Ezékiel kijelenti: kije lenti: megérintette őt az Úr keze. Ez a korabeli nyelvi fordulat arra utalt, hogy az illető vizionálni kezdett, méghozzá egyenesen az Úr befolyásolásának hatására. A kétségkívül eredetinek elismert verzióban kétszer találkozott ezzel a látomással, egy valószínűleg valószínűleg később hozzátoldott (és ezért aligha hiteles) szövegrészben pedig egy harmadik találkozást is leírnak az „idegenekkel”, vagyis a látomással. Ezékiel az eredeti szövegben állítólag bizony használja az „Isten” szót („Jahve”, Jehova) és egy pillanatra sincs kétsége, hogy amit „látott”, azt maga az Úr sugallta neki. Az eredeti szöveg korántsem kelt annyira technikai jellegű benyomásokat, és érdemes megjegyezni, hogy Ezékiel a „járművet” nem nevezi másképpen, csak „Isten dicsőségének”. Azok a képek, amiket ami ket leírt, mint látványait, igencsak hasonlítanak a korabeli babiloni és egyéb szobrokra, ábrázolásokra, szimbólumokra. Ettől függetlenül egyik leírásból sem hiányoznak a furcsaságok: a szerkezet hangos zajt keltett, különösen,
amikor elrepült: szárnycsattogás, szárnycsatt ogás, kerékzaj, sőt távozását kisebb földrengés is kísérte. A második vízió során Ezékiel nem is volt egyedül, a júdeai száműzött öregekkel ült együtt, amikor ismét megérezte, hogy jön a látomás. Hogy mit szóltak erre a többiek, azok miért nem látták az „idegen űrhajó leszállását” erről nem szól a krónika. Ezékielt valamilyen erő a hajánál fogva felragadta és szempillantás alatt Jeruzsálemben tette le, a nagy szentély északi oldalán. Ott - és Däniken erről sem szól, úgy emlékszem - már állt egy ugyanilyen „Dicsőség Istennek” nevű szerkezet… Az Isten személyesen közölte vele, mit kell átadnia a népnek, mint az ő jóslatát. Mindez eléggé drámai körülmények között zajlott le, a szerkezeten érkezett „kerubinok” felgyújtották a szentélyt stb. A harmadik, kétségbe kétségb e vonható „látomás” során Ezékielt ismét elvitték Izraelbe és ott egy olyan emberrel találkozott, „aki mintha rézből készült volna”. Ez talán bőrének színére értendő, vagy ruhájára? Vagyis - mondaná Däniken azonnal - szkafandert, űrruhát viselt? A prófétát szállító szerkezetről szólva itt ismét elhangzik az, milyen zajosan repült. Az említett kutatók ugyan beismerik, hogy az Ótestamentumban elég ritkák az efféle leírások, mindazonáltal szerintük az égvilágon semmi nincs bennük, ami idegen űrhajósokra utalna. utalna. Többen hajlamosak rá, hogy más ókori „szent emberekhez” hasonlóan Ezékielt is lelkibetegnek, pszichológiai értelemben zavart egyénnek állítsák be. Ezzel együtt természetesen nem akarják őt diszkreditálni. Kihasználják azokat a részleteket, ahol Ezékiel arról a rról ír, hogy az „arcára esett” (epilepsziai tünet), hogy „megérintette őt az Úr keze” stb. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az általa említett jelképek (állatok, kerubinok és így tovább) bőven fellelhetők a Biblia egyéb részeiben is - vagyis azok mintegy hozzátartoznak a korhoz, amelyben ezek a történetek feljegyeztettek. Däniken természetesen felhasználja a már említett apokrif iratokat is, hiszen azokban - úgy véli - valóságos kincsesbányára lelt. Ezek egy részét a negyvenes évek végén fellelték a híres kumrani tekercseken is, vagyis kétségkívül a bibliai időkből származnak. Ezekben számos alkalommal szó esik a nagyhatalmú idegenekről, és arról is, hogy egyeseket - például Noé nagyapját és másokat is - „magukhoz szólítottak” vagy egyszerűen elvittek, ezek az illetők örökre eltűntek e világból. A tudós bibliamagyarázók, valamint egyéb kutatók szerint az apokalipszisek és más víziók gyakran ugyanazokat a jelképeket használják. Mózes is leír egy ilyent, ahol Adám és Éva együtt láttak egy égből közelítő tárgyat, tárgyat, amelyet „négy fényességes sas vontatott”. A „kocsi” előtt angyalok
mentek, de volt ott oltár, füstölő, szeráfok, edények, és olyannyira szorgosan füstöltek, hogy a tömjénfüst az eget is eltakarta. Dänikennél ez a füst már a „kocsi kerekei között” jelenik jel enik meg. G. G. Scholem professzor már 1957-ben kiadott egy könyvet („Die jüdische Mystik in ihren Hauptströmungen”), amelyben megmagyarázta, hogy az oly gyakran „látott” trón maga a fényességes Istent jelentette a zsidóknál abban a korban, és ezzel a szóval (is) helyettesítették Őt, mivel nevét nem mondhatták ki. Az efféle leírások szerinte is kivétel nélkül csupán vizionálások, nem pedig valós, megtörtént események megörökítései. A mai kutatók mind Däniken szemére hányják, hogy az efféle szövegeket átfordítja mai modem nyelvezetre, olyan szavakat told bele, amelyek ott semmi szín alatt nem szerepelnek, a dolgok természetéből kifolyólag nem is szerepelhettek. Mózes könyve szinte maga kínálta fel azt, hogy ebben a témában merítsenek belőle. Mózes az, aki kimegy kim egy a pusztába, felmegy egy hegyre és ott „társalog az Úrral”. Ő az a beavatott, aki előre tudja, hogy hamarosan megjön az Úr és leszáll a hegyre, odaviszi tehát népét, hogy szemtanúja legyen a nagy eseménynek. Erre maga az Úr kéri meg őt előzőleg. Mózes tehát folyamatosan kontaktusban van az Úrral, ő a kiválasztott. Annak a bizonyos leszállásnak a leírása viszont Däniken igazát látszik megerősíteni. Ott ugyanis olvashatjuk, hogy a megjelölt helyen és időben az Úr nagy zaj és porfelhő kíséretében szállt le a hegyre. No, már most tudjuk, hogy az Úr amennyiben egyáltalán elfogadjuk létezését, ami manapság, az ateista világban egyáltalán nem meglepő tagadás lenne - érkezése szerfölött emlékeztet bennünket egy rakéta-meghajtóműves rakéta-meghajtóműves szerkezet földi leszállására. Ettől persze még nem biztos, hogy az volt - de Däniken számára már az első jelek, szavak, jelzők azt bizonyossággá teszik és attól kezdve szent meggyőződéssel hirdeti ezt. Magam más könyveimben már foglalkoztam ezzel a leírással és mit tagadjam, nekem is nagyon gyanús volt… De térjünk vissza Dänikenhez, akit természetesen ezért is megtámadtak. Ugyanakkor meglepetve fedeztem fel, hogy Däniken Biblia-idézéseivel kapcsolatban sokkal szegényesebb az ellentábor érvrendszere, mint hittem volna. Valahogy igencsak halványan tiltakoztak… Ennek talán az is oka, hogy a Bibliával igazán mélyenszántóan foglalkozó kutatók általában hívő emberek és igen magas műveltségükműveltségük-hitük hegyéről lenézve Däniken és a hozzá hasonlók igencsak kicsiny pontnak látszanak. Tehát nem igazi ellenfelek, nem méltóak arra, hogy ellenük kigördítsék a nagy kaliberű ágyúkat. Mindazonáltal megkérdőjelezik szerzőnk összes állítását; hol keményebben, hol lagymatagon, de semmit sem hagynak ki. Az
Ótestamentum köztudottan nagyon értékes történelmi forrásmű, forr ásmű, de annyira összetett és bonyolult, hogy bárki - mielőtt abból érveket, adatokat szeretne magának kigyűjteni - rengeteg dolgot meg kellene tanulnia. Ezt persze sem az egyszerű hívők, sem a DänikenDäniken -féle amatőrök nem teszik meg. Így aztán vélik a szakemberek - nem is juthatnak el semmilyen igazi forráshoz. Arról nem is beszélve, hogy számos esetben a Biblia és különösen az Ótestamentum nagyon homályosan, jelképeken keresztül írja le mondandóját. Aki mindezeket nem fogja fel, az szó szerint érti a benne foglaltakat - pedig mi sem áll távolabb az igazságtól, mint éppen ez a szemlélet! Vessük egybe az ellentmondásokat és az érveket: Däniken: Däniken: „Az óriások minden legendában szerepelnek, tehát létezniük kellett.” Tudomány: A Bibliában szereplő „gigászokat” a korabeli korabeli emberek valószínűleg a Palesztinában a neolit korszak végén emelt megalitikus építmények láttán vették be. Ezek a valóban hatalmas, Kr. e. négyezer évvel óriási sziklatömbökből állított épületek sírok voltak valójában és méreteikkel alighanem megmozgatták az akkori emberek fantáziáját. Nem tudták elképzelni, hogy azokat ugyanolyan termetű és erejű emberek hozták volna létre (aminthogy sokszor ma sem tudjuk elképzelni, erre legjobb példa maga Däniken…). Egyrészt innen erednek az „óriások”. Däniken: Däniken: „Dávid is egy óriással harcolt”; ezzel mintegy megkérdőjelezi már előre a másik oldal érveit, vagyis nem csak legendákban léteztek az óriások, hanem a kor mindennapjaiban is előfordultak, látták őket, ismerték erejüket stb. Tudomány: „Ezek az ottani zsidóknál nagyobb termetű filiszteusok voltak, akik északról vándoroltak be Palesztinába. Mivel a zsidók legyőzték őket, felnagyították méreteiket és erejüket, hogy önnön dicsőségüket növeljék.” Mellesleg felhozzák még, hogy III. Ramszesz Téba környéki szentélyének reliefdíszei is igen magas emberekként ábrázolják a filiszteusokat. Däniken: Däniken: „Szodomát és Gomorrát nem az Úr, hanem az idegenek haragja pusztította el, méghozzá mesterséges katasztrófát idézve elő.” Ő ezt ugyan bővebben is kifejti, de most ne menjünk bele be le a részletekbe. A tudomány szerint ez sem így volt - és jönnek az ellenérvek. A Szodomáról és Gomorráról szóló történet az egyik legismertebb az Ótestamentumban, moralizáló jellege miatt már állandó része lett az európai kultúrának. Ismeretes már szinte közmondásszinten is. A bűnös város bűnös polgárai megbűnhődnek, az egyetlen igaz ember pedig megmenekül. (Azóta ezer regény és film épült ugyanerre a cselekvéssorozatra, jegyzem meg én.)
Däniken úgy véli, a büntetés lefolyása eléggé hihetetlen és döbbenetes, nagy erőket igényelt. Természetes, válaszolja rá a másik oldal, a hívők oldala: isteni erőt! A tudomány itt kissé bajban van, ha eltávolodik a bibliamagyarázóktól. Még olyan érvvel is találkoztam a szakirodalomban, miszerint a régészeknek mindmáig nem sikerült lokalizálniuk a két várost, azt sem tudjuk, valóban léteztek-e! A tudomány itt tehát nyilvánvalóan szembefordul az eddig sokszor szövetséges vallásos oldallal - ez utóbbiak nem kételkednek a két város egykori létezésében, majd tragikus, ámde megérdemelt pusztulásában -, hiszen így áll a Bibliában ! A tudósok mindenesetre megjegyzik, hogy az a vidék, ahol gyanítják Szodoma (más néven „Usdum”) egykori létét, valaha vulkanikus tevékenységéről volt ismert. Azon Azon kívül földrengések is voltak arrafelé, utoljára századunk húszas éveiben. Eléggé bizonytalanul arra célozgatnak a tudósok, hogy talán földrengés végzett a két településsel és az emberek később kapcsolták össze a „bűnös város” fogalmát az égből küldött „büntetéssel”, miközben persze a két dolognak semmi s emmi köze sem volt egymáshoz. Däniken: Däniken: „Szodomát és Gomorrát atomrobbantással semmisítették meg!” Tudomány: Először is nem veszi komolyan ezt az érvet, hiszen azokban az időkben a Földön senki sem rendelkezett ilyen eszközökkel. Másrészt viszont gyorsan hozzáteszik, hozzáteszik, hogy itt egy erkölcsi tanmeséről van szó, ne keressünk mögötte ennyi valóságot. De azt sem mulasztják el megjegyezni, hogy Palesztina ezen vidékein manapság sehol sem lehet kimutatni az átlagosnál csak egy kicsivel is nagyobb radioaktív sugárzást. Márpedig, ha itt pár ezer évvel ezelőtt atomrobbantást hajtottak volna végre… Aztán megint előkerül Mózes, és a mára már hírhedt-híres hírhedt -híres Frigyláda. Arra kérem az olvasót, próbálja meg elfelejteni az utóbbi évek amerikai kalandfilmjét, amely szintén a Frigyládát választotta témájául. Itt sokkal komolyabb dologról van szó. A Bibliában több helyen is említik ezt a „ládát”. Mózes második könyvében pontos utasításokat kapott magától az Úrtól, hogyan készítsék el és az Úr meghatározta annak méreteit is. Csak az a baj - bár ezt Däniken nem ismeri el -, hogy a korabeli hosszmérték hosszát ma nem ismerjük. Így hát valójában nehéz követni a svájci szerzőt, aki azt állítja, hogy szinte centiméterre pontosan rekonstruálhatnánk rekonstruálhatnánk ma is a Frigyládát… Frigyládát… Az Úr mindenesetre kikötötte, kikötötte, miből és hogyan készüljön a szerkezet, hol kell bevonni arannyal, lemezekről és karikákról, gombokról stb. esik szó. Tény (mármint a Bibliából vett tény), hogy a szerkezet Mózes számára valamiféle „távközlési
berendezés” lehetett, hisz hallotta belőle az Úr hangját. Féltékenyen őrizte is azt, akárki nem mehetett a közelébe és szállítás közben - a ládát igen gyakran kellett mozgatni vándorlásaik során - még arra is ügyeltek, milyen ruhát és lábbelit viseljenek a hordozók. A szállítás különben ökrös szekéren történt, és egyszer a szigorú tilalom ellenére valaki mégis hozzáért a ládához; az illető aztán ott helyben azonnal meghalt, mint akit villámcsapás ért. Mindezekből egyértelműen következik, hogy Däniken Däniken amellett voksol: a Frigyládának elektromos töltése volt, és állítja: ha a leírást követve azt manapság rekonstruálnánk, több száz volt feszültségű kondenzátorra tennénk szert. E célból volt szükség az építéséhez aranylemezekre is. Ahhoz, hogy Mózes beszélni tudjon az „istennel”, vagyis Däniken Däniken felfogása szerint az idegen űrhajó parancsnokával („az Úrral”), a ládában egy rádiókészüléknek is kellett lenni. Ő nem mondja ki, de érezhető a célzás: a kondenzátorra, az elektromos töltésre a rádió-adóvevő rádió-adóvevő védelmében volt szükség. Különösen hatásos lehetett az említett baleset - azután nyilván senki sem merte megszegni a parancsot. A Frigyládát mindig külön sátorban őrizték, ahová csak néhány kiválasztott léphetett be. Mózes ott „beszélgetett” az Úrral. Däniken szóvá teszi azt az állítólagos részletet is a Bibliából, hogy a Frigyládából időnként kékes szikrák pattogtak. Amikor Mózes azt mondta a „ládának”, hogy szeretné az Úr arcát is látni, az válaszul keményen közölte vele, csak a hangját hallhatja, „mert nem láthat engem ember, élvén”. A tudomány nem ennyire lelkes, és ahogyan a mindenkori bibliamagyarázók, úgy a kutatók sem látnak ebben műszaki szerkezetet. A régi korok bibliamagyarázói természetesen távol álltak ilyesmitől, hisz még az elektromosságot sem ismerték, nemhogy a hangok távolról való közvetítését és ehhez hasonló huszadik századi csalafintaságokat. Ehelyett a szakemberek gondosan elolvassák Mózes második könyvének idevágó részleteit és csak abból indulnak ki. (Közbevetett megjegyzésem: talán nem véletlen, hogy míg a sokkal ködösebb leíráson alapuló Ezékiel-féle „leszállóegységet” sikerült rekonstruálni, addig a sokkal egyszerűbb Frigyláda ismételt felépítésére eddig eddig nem került sor, úgy tudom…) tudom…) Mit mond erről a Biblia? Az Úr akácfából rendelte elkészíteni a ládát. A méretekről már szóltunk. A ládát aztán kívül-belül aranylemezzel vonták be, tetejére elkészítették az engesztelés tábláját, a két végén kerubokkal vert aranyból az utasítás szerint. Négy alsó sarkához öntött aranykarikákat erősítettek, ezeken két farudat dugtak át, át, nyilván a szállítást, emelést megkönnyítendő. A hordozórudakat is bevonták arannyal.
A Frigyláda a tudomány szerint alapvetően a Tízparancsolat szállítására szolgált. Ha elfogadjuk az elektromosság-változatot - érvelnek a kutatók -, akkor miért nem rézből készültek a díszítések? Az díszítések? Az jobban vezeti az áramot és összehasonlíthatatlanul olcsóbb, márpedig ez sem volt utolsó szempont, hiszen a zsidók akkoriban igen szegény nációt képviseltek. Ha pedig a láda valóban elektromossággal volt telítve, akkor a hordozórudakat miért kellett fémmel borítani? Hisz így a hordozó-emelő hordozó-emelő férfiak kezébe, testébe szaladt volna az áram, míg a fémtől mentes farudak éppenséggel szigetelőként szolgáltak volna… Däniken azt sugallta (bár nem mondta ki), hogy aranylemezek voltak keresztben is a láda belsejében, afféle akkumulátorként tüntetve azt fel. De ha az tényleg a tízparancsolat kőtábláinak szállítására szolgált, akkor éppen a táblák helyét foglalták volna el ezek az áramtermelő, áramot tartalékoló lemezkék. A szakemberek így védekeznek Däniken támadása ellen: abban a korban és azokban a szövegekben nem csak a Frigyládának volt ilyen nagy jelentősége, de minden egyéb kultikus tárgynak és szertartásnak. Tehát az Úr vagy Mózes, mint erre hivatott személyek éppen úgy rendelkeztek az áldozati asztal (oltár) építéséről építéséről és berendezéséről, a kultikus aranytárgyakról, még a hétágú gyertyatartóról is. Ugyanígy részletesen leírták, milyen legyen a Frigyládát rejtő sátor, milyen függönyöknek kell benne lógniuk, mit viseljen díszes „mise”„mise”-ruhaként a főpap és papjai stb. stb . Ha így nézzük az egészet, a Frigyláda, mint tárgy egyrészt eltörpül a többiek között, másfelől viszont teljesen világossá válik, hogy kultikus tárgyról és csak arról van szó. Magyarán szólva nem más, mint egy hordozható szentély, vagy szentségtartó (ha elfogadjuk, hogy a kőtáblákat rejtette). A szomszédos Egyiptomban - jegyzik meg a képzett tudósok - számos hasonló funkcionált akkoriban és az sincs kizárva, hogy a zsidók éppen onnan vették a példát. De hát az ókorban más vidékeken is ismert dolog volt ez. Külön papokat osztottak be a láda mellé, ezek már ruházatukkal is különböztek másoktól (és nem azért hordtak más öltözetet, hogy az szigetelje őket a feszültség alatt lévő ládától). Az említett baleset, amikor is egy Uzza nevű férfi véletlenül megérintette megérintett e a ládát és nyomban meghalt, lehetett éppenséggel másféle halál is. Amely azonban összefüggött a ládával: az illető egész életében azt hallotta, hogy aki a ládát megérinti, meghal - és abban a másodpercben, amikor ez bekövetkezett, az iszonyú lelki feszültség feszültség és felelősségérzet, no meg a mérhetetlen rémület valóban megbénította a szívét.
A ládát eleve egy külön törzs, a léviták tagjai vihették csak. A kiválasztott népen belül is kiválasztott csoport nyilván nagyon büszke volt erre. Nem áram, hanem csak az isten, tiltó szava tette a ládát valóban megérinthetetlenné - érvelnek a tudomány képviselői, ezúttal kart karba öltve a bibliamagyarázókkal. Szerzőnket foglalkoztatták más, a szent könyvben említett jelenségek is. Amikor a sivatagban vándorló zsidók már éheztek és nem volt mit enniük, az Úr ezt közölte Mózessel: „Mondd meg nekik: szürkületkor húst fognak enni, reggel pedig kenyérrel laknak jól.” Estére csakugyan fürjek érkeztek hatalmas tömegben, ellepték a tábort, kedvükre foghatták őket. Másnap reggel a talajon találtak valamit, ott feküdt akár a harmat, fehér volt és édes, akár a mézeslepény. A zsidók negyven éven át ették ezt a mannát, amely rejtélyes módon került oda hozzájuk - egészen addig, amíg elérték a Kánaán földjét. Tekintsünk el attól, hogy a negyven negyven év nyilván erős túlzás - ennyi idő alatt az egész Földet is kétszer körbevándorolhatták volna, nem az amúgy meglehetősen kisméretű közel-keleti közel-keleti pusztaságokat. A kutatók szerint a sivatagban is növő tamariszkusz nevű növényről van - illetve volt - szó, amely gyümölcsérés idején édes levet enged ki magából. Érdekes módon ezt a bibliamagyarázók is elfogadták, holott a laikusnak is rögtön eszébe jut: az a növény is évente csak egyszer, maximum kétszer érik azon éghajlat alatt, tehát lehetetlen volt belőle belőle ezreket az év mind a 365 napján etetni. Még akkor is, ha a sivatag nem is sivatag, hanem valóságos sűrű tamariszkusz ültetvény lett volna! Az ősűrhajózással foglalkozók szerint nem csoda történt, nem az Úr etette híveit a sivatagban, hanem a népet kiválasztó kivála sztó és őket kísérő Idegenek bocsátottak rendelkezésükre valamilyen ételt. Olyant, amit az ottani körülmények között tömegesen elkészíthettek. Däniken is ezt állította Bizonyítékok c. c. könyvében. Váratlanul két brit kutató sietett szerzőnk segítségére. Sasson Sass on és Dale 1976 tavaszán a New Scientist brit tudományos hetilapban közöltek egy cikket. Ebben azt állították: rekonstruálták a a mannagépet, vagyis azt a szerkezetet, amelynek révén annak idején a zsidókat élelmezték. Naponta 1,5 köbméter zöldalgát állítottak állítottak benne elő; a sci-fia sci-fi-rajongók rajongók tudják, hogy valószínűleg ez lesz a (közel)jövő űrhajóseledele. Ezt az algát a gép másik részében egy cukorszerű anyaggá alakították át. Kis helyet foglalt el a „készáru”, de igen tápláló volt és megfelelően adagolva több ezer ezer ember napi szükségletét fedezhette.
A Der Spiegel német hetilap - amely mindig is erősen és néha szemellenzősen ellenezte az ehhez hasonló témákat - felfedezte, hogy a hetilap megjelenési dátuma április 1, és ezért világgá kürtölte, hogy az éppen kirobbanó kirobbanó szenzáció nem is az, hanem csak egy tréfa. A szerkesztőség tagjai aztán nagy döbbenettel értesültek, amikor brit földről hivatalos értesítést kaptak: a cikk komoly, az április 1-i 1-i megjelenés a véletlen műve. A világsajtóban sokfelé megjelent a mannagyártó gép tervrajza, és a prototípust is szabadalmaztatták. Mondanom sem kell, annak idején a magyar sajtó csak addig követte az eseményeket, amíg „kiderült”, hogy április elsejei tréfáról van szó, utána mélyen hallgatott a dologról. Az eredeti mannagép számára - az iratok tanúsága szerint - Dávid király egy díszes sátort, Salamon pedig szentélyt épített, ám mindez nem akadályozta meg, hogy Nabukodonozor Jeruzsálem elleni támadásakor a gépet elpusztítsák. Az ügyet tárgyaló, Däniken ellen írott könyvben azt a hamis érvelést olvastam ezután: „arról senki sem beszél, a feltalálók sem, hogy annak idején honnan vette Mózes a nyersanyagot a géphez? Hiszen az nem termelhetett ennivalót a semmiből…” - és úgy vélik, ezzel el is intézték a dolgot. Holott szerintem éppen fordítva áll a helyzet. Azt kell kérdezni: Mózesnek volt-e volt-e lehetősége arra, hogy naponta vagy pár naponta elrepüljön a sivatagból valahová máshová és hozzon onnan egy kis zöldalga-tenyészetet? Nyilván nem. Tehát az közvetetten éppen Dänikent és híveit támasztja alá: csak egy külső, erős hatalomnak, mondjuk egy űrhajóval vagy annak földi leszálló repülőegységével rendelkező hatalom szerezhetett valahonnan a távolból mindig nyersanyagot, avagy azt azt saját készleteiből adhatta… Däniken: Däniken: „A Bibliában is sokfelé többes számot használnak az Istennel kapcsolatban, például: »Istennek fiai«-ról fiai«-ról esik szó.” Tudomány: Erre nézve nincs egyetértés. Akadnak vallási alapon álló bibliamagyarázók, akik szerint e kifejezésen nem mást, mint az… angyalokat az… angyalokat kell értenünk. Mások ennél lélektanilag mélyebb és érdekesebb magyarázattal álltak elő: az esetleg az ősi sokistenhit ilyen félig félig elrejtett nyoma, maradványa, amely ha másképpen nem, hát nyelvileg bukkan olykor a felszínre… felszínre… Nem csodálom, hogy Däniken Däniken nem hisz ezeknek a változatoknak; nem eléggé meggyőzőek. Különösen nem az angyalokról szóló első változat. Akad olyan kutató is, aki úgy véli, másról van szó. Az „Isten fiait” nem kel l szó szerint értenünk. Közel- és távol-keleti távol-keleti népek szokásának megfelelően
talán inkább arról lehet szó, hogy amit jobban szeretnének kihangsúlyozni, azt vagy többször mondják egymás után, vagy többes számban használják. Nem vagyok Däniken ellensége és remélem, Önök sem azok. Azt hiszem, a Frigyláda esetében neki volt több meggyőző ereje, és nem a kutatóknak. Ez utóbbiak magyarázata inkább magyarázkodásnak tűnik - persze, ettől még lehet, hogy nekik van igazuk.
4. DÄNIKEN ÉS EGYIPTOM No, itt aztán arattak az ellenfelek. Az egyiptológusok igen felkészült emberek (náluk jobban csak a bibliológusokról mondható ez el) és úgy vélik, szinte mindent tudnak már a két, majd egyetlen Egyiptom több ezer éves történetéről. Ismerik hitvilágát, régészeti leleteit, papirusztekercseit, történetét. A hieroglifák világa - azok számára, akik valósággal beléjük szerettek - a legérdekesebb dolog lehet a Földön. Úgy is mondhatnánk: nagy merészség volt Däniken részéről, hogy éppen ezen a területen akart megmérkőzni velük. De lehet, nincs igazunk, hiszen ő nem mérkőzésre számított. Megszokhatta már, hogy az esetek többségében nem párbajra állnak ki vele, hanem sárba tapossák magánéletét és múltját, jobb híján ilyen „érvekkel” ütnek vissza. Ugyanakkor azt sem szabad kizárni, hogy Dänikennek esze ágában sem volt „párbajozni” a tudomány nagyágyúival - egyszerűen túl csábító volt érveihez sorolni a piramisokat is. Azokat, amelyek oly régóta állnak titokzatosan a sivatagban és oly sok hasonlóságot mutatnak közép-amerikai társaikkal; azokat a hatalmas mesterséges kőhegyeket, amelyekhez annyi hamis legenda is fűződik, hogy már senki sem képes elválasztani a búzát az ocsútól. Ha valaki a zavarosban akar halászni, nyugodtan vesse rá magát erre a témára, biztosan tud még olyant írni, amit előtte előtte kevesen, vagy éppen senki sem. Däniken viszont távolabbra tekintett. Neki a piramisok és az egyiptomi kultúra egyéb jellemzői csak egy érv a sok közül. Folyton azt látta maga előtt, hogy az Idegenek - az „istenek” - beavatkoztak nem csak valaha régen genetikailag, hanem később, a már történelmi időkben is. A piramisok világáról pedig maga a hivatalos történettudomány is azt állította, hogy több ezer évvel ezelőtt már a mai helyükön álltak. Ha ehhez hozzávesszük a nagyon régen is fejlettnek mondható egyiptomi kultúrát, hát Dänikenben rögtön felmerül a gondolat, hogy ez valamiképpen összefüggésben állhatott az Idegenekkel. De hogyan? Lássuk először, mit állít szerzőnk. Úgy véli, a régi korokban idelátogató idegenek több okból is építettek, vagy az akkori emberek révén emeltettek
rendkívül nagy épületeket. Az egyik ok az lehetett, hogy a jövőben élőknek szembetűnjön majd: ez nem lehetett a primitív ősök segítség nélkül emelt építménye, itt valamilyen külső, fejlettebb erőnek is segédkeznie kellett. A másik: másik: az akkor élő emberekre akartak hatni velük. A harmadik: valamilyen gyakorlati céljaik is lehettek ezekkel az építésekkel és épületekkel. Nem csak piramisokról van szó. Felmerült, hogy a baalbeki nagy terasz valamiféle rakéta-leszállóhely lehetett; a Közel-Kelet homokos, gyenge talaja a legtöbb helyen nem bírta volna el a több tízezer tonnás (vagy nehezebb) űrjárműveket, azért olyan nagy kőtömböket faragtak ki az idegenek valamilyen, az akkori emberek által ismeretlen módon és technikával, amelyeket őseink meg őseink meg sem tudtak volna mozdítani. Az idegeneknek azonban sikerült ezeket egymás mellé hozniuk, sőt összeilleszteniük. Később - vallja Däniken és követői -, amikor félig-meddig feledésbe merültek mind az idegenek, mind a cél, amiért létrehozták e teraszokat - az egymást követő korokban szentélyeket, templomokat stb. emeltek a régi „alapokra”. Däniken, szokásához híven, azt állítja, hogy „a régi Egyiptom hirtelen és minden átmenet nélkül egy fantasztikus civilizáció középpontjába került. Nagy városok és óriás templomok, túldimenzionált, nagy kifejezőerejű szobrok, pompázatos figurákkal szegélyezett, díszes utak, tökéletes csatornázási létesítmények, sziklákba vájt, mélyen a föld színe alá rejtett luxussírok, rengeteg, lenyűgöző piramis… mindezek és még sok más csodálatos dolog szinte a földből nőtt ki. Valódi csoda egy olyan országban, amely ismeretes előtörténet nélkül ilyen teljesítményekre képes.” (A jövő emlékei, VII. fejezet.) Nos, a tudománynak sem kellett több. Däniken az utolsó szavakban maga rejtette el a visszavágás lehetőségét. Mi az, hogy „ismeretes előtörténet nélkül”? A tudomány felvette a kesztyűt és természetesen gúnyosan mondták képviselői: az előtörténet ismert, csak éppen ez a fantaszta, dilettáns nem ismeri, neki aztán fogalma sincs róla, mint annyi anny i más dologról sem! A kutatók sokat tettek Egyiptom „előtörténetének” feltárására, no persze nem minden téren jártak sikerrel. A dolgukat nehezítette az, hogy a tudást, a valós ismereteket kétszeres köd burkolta. Az egyik ködösítést még maguk az ókori egyiptomi uralkodók, papok és más, hatalmon lévők végezték el: uralmuk és tudásuk biztosítékaképpen misztikus magyarázatokba burkoltak mindent, nehogy az egyszerű nép is rájöjjön a tudásból, az ismeretek szerzéséből fakadó titkokra. A második ködösítés főként fő ként Európában, az utóbbi két évszázadban zajlott le. Amikor Egyiptom divatba jött (főleg
Napóleon hadjáratának köszönhetően, de azért korábban is), mindenféle rejtélyes történetet agyaltak ki írók és fantaszták, szélhámosok és mások. Egyiptom, akárcsak India, sokak számára a kényelmes szellemi menedékhely lett; aki onnan származtatta állítólagos tudását, titkos szervezetét, csodálatos tulajdonságait, az biztos sikerre számíthatott. Mindezek a dolgok valóságos „védőréteget” borítottak mindenre, ami Egyiptomban Egyiptomban valós, igaz volt, vagy lehetett nagyon régen. Mindennek a csúcsa az volt, amikor porrá tört egyiptomi múmiákat árultak az európai gyógyszertárakban, keresett orvosság gyanánt… Kezdjük az elején. Däniken azt állítja, az egyiptomi kultúra hirtelen keletkezett, keletkezett, a semmiből lett váratlanul igen naggyá, és nem volt előzménye. Ezt gyakran mondják egyesek, akik valójában nagyon keveset vagy éppen semmit sem foglalkoztak az őstörténettel, az ókorral. Bár valóban voltak (nagyon ritkán) ilyen kultúrák, az egyiptomi nem ezek közé tartozik - közlik az egyiptológusok. Däniken állításai a kutatók szerint csak arra jelentenek bizonyítékot, hogy az író akkor veszi először szemügyre, és mintegy onnan számítja Egyiptom létezését, amikor a fenti feltételezés már igaznak látszik. De hát a tudomány ismeri a kőkorszaki Egyiptomot is! Minden civilizáció egyazon területen halad az idővel, a korral, és végigmegy a fejlődés különféle szakaszain. Korántsem csak Däniken véli úgy, hogy volt ott már kultúra akár 20-25 ezer évvel korábban is! Ahogy kiszáradt a szavanna és fokozatosan sivataggá lett, úgy menekültek az emberek a folyókhoz, azok deltáiba, ahol mindig találtak vizet, és az e vízre érkező vadállatokat is. Itt kezdtek földet művelni, itt alakultak ki az egymástól is különböző vallási és kulturális csoportok, majd afféle minitársadalmak. Persze, azokból a nagyon távoli időkből, csakúgy, mint a világ más részein, kevés anyagi bizonyíték maradt fenn: kőeszközök, csontok stb. Az állam megalakulása előtt pár száz évvel használtak má r réztárgyakat is - mint az ásatások bebizonyították -, bronzot viszont csak a Középső Állam idején, vagyis ezer évvel később kezdtek alkalmazni. Ha csak ezeket az adatokat hasonlítjuk össze - mondják a kutatók - máris kiderül, hogy Däniken tendenciózusan szedte össze „adatait” és hamis állításokat fogalmazott meg.
De ezzel még nincs vége. Négyezer évvel Krisztus előtt olyan művészeti alkotások készültek már, amelyeket ma is megcsodálhatunk - ismét csak nem a Holdról pottyantak ide, hanem alkotóik sok nemzedéken át tanulták elkészítésüket: agyagedényeket, festett tárgyakat, állatfejekkel díszített fésűk és szobrok bizonyítják ma csodálatosan magas színvonalukat.
Mindezek itt csak szavak; ám a tudomány az előbbi pár mondatban felsoroltakat vaskos kötetekben meséli el, nagyon részletesen. Däniken egyszerűen átugrotta ezeket az eredményeket és akkor „csapott le” a témára, vagyis Egyiptomra, amikor az már fejlettsége egy sokkal magasabb szintjén volt. Kr. e. 3000 körül egyesült az előzőleg két különálló ország: A lsó- és FelsőFelső-Egyiptom, ám kultúrája akkor már több ezer éves előzményeken nyugodott. A művészet nagyrészt állami támogatás alá került, így hozhatott létre monumentális alkotásokat, és hogy a nagykiterjedésű országot közigazgathassák, fel kellett találni az írást. Az adóbehajtások a matematika ismeretét sürgették, a földmérések a mértant és így tovább. Nem is szólva a nagyméretű közmunkákról, építkezésekről, a mezőgazdasági ismeretek kiterjedéséről. Tehát a tudomány arra céloz: az emberi tudás a maga természetes természetes útján gyűlt össze és alakult ki. Mind több lett az öntözőcsatorna öntözőcsatorna - erre klimatikus és egyéb okokból is szükség volt - és a bánya. Az imént említett közmunkák egyike lehetett a piramisok építése is. A mai napig több mint hetven maradt fenn, ezek közül a legnagyobb és Egyiptomon kívül a legismertebb a Chufu vagy Khufu fáraó pira misa. Erről az „amatőrök” már Däniken Däniken előtt vagy száz évvel is a legfurább dolgokat mesélték, beleértve a számmisztikai fejtegetéseket is. Erről sokfelé olvashatnak, nem nem részletezem hát. Maradjunk Dänikennél. Szerzőnk persze nem hagyja ki az alkalmat és a már említett könyvében belemerül a piramisok ügyébe. Megcsodál mindent, és csodálkozása álnaiv célzásokkal van tele. Felteszi kérdéseit is. Amikor az egyiptomiak a piramisokat építették, építették, nem ismerték a lovat és a kocsit, feltehetően a kereket sem. Otthon nem volt annyi fájuk, amiből tíztíz - és tízezer görgőt készíthettek volna, tehát a fát importálni kellett. Honnan? Mivel vágták a sziklákat? Honnan ismerték az alagútépítés technikáját? Még arra is talál alkalmat, hogy oldalvágást intézzen a „piramisokról szóló dőre teóriáknak” és némelyiket egyenesen “hajmeresztőnek” nevezze. Ezek után talán meglepő, hogy ő is beleesik ugyanebbe a csapdába és a következőkben felsorolja a „vajon pusztán pusztán a véletlen műve, hogy…” kezdetű számmisztikái fejtegetéseket. Megkockáztatja Megkockáztatja azt az állítást is, hogy gyakorlati szemmel nézve a nagy piramis a lehető legalkalmatlanabb helyen épült, viszont Valakik jól tudták, hogy ez a kontinensek súlypontja! Hát ezért épült itt. Természetesen összehozza a Piri Reis-féle térképekkel, amelyek - mint ismeretes - csakugyan egy Kairó fölötti pontból „nézik a világot”, abból a
nézőpontból láttatják a kontinenseket az ennek megfelelő valós torzulásokkal együtt. Ez valóban elgondolkoztató érv. Azt is állítja, hogy a rejtély annál nagyobb, mivel a Kheopsz-piramist, vagyis a legnagyobbat a mai építészek az egész mai technikával sem tudnák felépíteni! Ez enyhén szólva kockázatos állítás, én a magam részéről nem is hiszem el. És az olvasók? De erre még majd kitérünk. Däniken hivatkozik kopt krónikákra és Hérodotosz görög történetíróra; mindezen munkákból az derül ki, hogy a piramisokat még az Özönvíz előtt építették, és nem sírok, hanem a tudás átmentésére szolgáló létesítmények voltak. A papok hagyományai szerint azelőtt istenek jártak, sőt éltek az egyiptomiak között. Amint az várható volt, Däniken ezek után kitér arra a saját elméletére, miszerint a piramis-effektus, piramis-effektus, ez az állítólag bizonyított, ma is működő erő hatott akkoriban, vagy legalábbis a fáraók - akik egy idő után az üresen álló piramisokba temetkeztek - ezt az erőt akarták felhasználni, hogy halhatatlanná lehessenek. Úgy képzelték, a piramisokba rejtett testük konzerválódik oly módon, hogy a valaha visszatérő istenek f öldönkívüli öldönkívüli tudásukkal őket feltámaszthatják. Ide sorolja azt az érvet is, hogy a mai tudomány már képes nagyon sokáig megőrizni sejteket életképesen, és egyes réges-régi réges-régi egyiptomi múmiák hámsejtjeiről ma kiderült: k iderült: életképesek lennének… A halhatatlanságra való ilyetén törekvés szerinte nem születhetett emberi agyakban, még kevésbé az, hogy az elméletből - ha részlegesen is - de gyakorlatot csináljanak sokezer évvel ezelőtt élt emberek. Ezt a gondolatot Idegeneknek kellett elültetniük a fejekben. Ily módon azt is mondja Däniken, hogy amerre szerte a Földön divatba jött annak idején a halottak mumifikálása, egyben azt is bizonyítja: ott mindenütt az Idegenek jártak, ők hintették el ezt a hitet! Egy idegen intelligencia természetesen már akkor ismerhette azokat a tudományos módszereket, amelyek alapján egy évezredek óta halott biológiai test életre kelthető. Talán nem úgy, ahogyan egyesek azt ma elképzelik. A halált követő „technológiai műveletek” során a mumifikáló szakemberek igen sokat dolgoztak a leendő múmiával. A holttestből kivették a belső részeket, az agyát stb. - így hát aligha lesz belőle teljes értékű ember akkor is, ha van valamilyen technika a felélesztésére. De nem ez volt a követelmény. Az általunk ma annyit emlegetett hibernálással szemben (ahol mélyhűtött állapotban az egész szervezetet megőrzik a maga teljes valóságában) - a múmiáknál lényegében elég megőrizni egy kicsi darabot, hogy aztán a
sejteket újraszaporítva létrehozzák ugyanazt az embert ! Talán tetszőleges idő múlva is - feltéve, hogy életképes életképes maradványokra lelnek belőle. Sci-fiSci-firegényekben sokat olvastunk a klónozásról… Nos, Däniken olykor nem eléggé világosan kimondott célzásai erre irányulnak. Az Idegenek a maguk módján tudatták az akkori vezető rétegekkel, hogy van lehetőség az újjászületésre újjászületésre a halál után is. Ehhez csak az kell, hogy védett körülmények között fennmaradjanak az erre vágyakozók testmaradványai… testmaradványai… és íme, a fáraók akkor elrendelték, hogy holttesteiket rejtsék el vagy piramisokban, vagy sziklabarlangokban, készítsenek a sírok köré mindenféle csapdákat, tévutakat és egyéb csalásokat a sírrablók megtévesztésére - és várták a feltámadást. Szóval ilyesmiket állított az író. Lássuk, mit szólt erre a tudomány? A piramisok nemcsak a mániákusokat vonzották, hanem jó hírű szakembereket is, akik viszont feltétlenül elfogadták, hogy az építmények célja a fáraók sírboltja volt és nem más, nem több. A piramisok a maguk időtállóságával, hatalmas méretükkel megfosztják a a látogatókat a közömbösségtől, maguk felé irányítják a töprengő gondolatokat. Érthető ez a vonzalom, és ezt éreztem magam is - hadd jegyezzek meg ennyit a magam részéről ehhez a kérdéshez -, hiszen álltam én is Kairó mellett a piramisok között, láttam a lenyugvó lenyugvó napot eltűnni Kheopsz építménye mögött, megéltem ott egy felejthetetlen estét is. Tudom, mit jelent megérinteni azokat a köveket, érezni a hely szellemét, és az éjszakát a sivatagban s ivatagban tölteni. Nos, az igazán érzelemmentes tudomány nem így tekint a „mesterséges „m esterséges misok építésének minden „titkát” ismerjük ismerjük már . hegyekre”. Azt állítja, a pira misok Hivatkoznak itt nem csak későbbi spekulációkra és ködös következtetésekre, hanem korabeli bizonyítékokra is: például a szakkarai piramisra, amelynél reliefeket találtak és ezek éppen az építés fázisait ábrázolták. A Középső Állam idejéből származó Dhutihotep fáraó sírboltjában talált freskó is szépen ábrázolja, hogyan történt a dolog - ezen például láthatjuk, amint 172 munkás vonszol egy hatalmas kőtömböt. Kheopsz idejéből számos említés maradt mara dt fenn a kőbányákról, és bár Däniken Dä niken azt állítja, kötelük sem volt az egyiptomiaknak akkoriban - régészek Deir el-Bahariban három centiméter átmérőjű kötél maradványaira bukkantak. Jellemző, hogy - Däniken ellenfelei ezt persze észrevették - maga az író későbbi könyveiben nemegyszer kénytelen volt visszakozni és már nem azt állította, hogy efféle nagyméretű építmények létrehozása fizikai és technikai lehetetlenség volt az akkori embereknek, hanem azt, hogy az idegenek útmutatásai alap ján készítették el őket. Vagyis csak félig vonult vissza, hogy
azonnal újabb ellentámadásba mehessen át. Kedvenc elméletéről természetesen nem mondott le. A tudomány ma azt állítja, hogy a Nagy Piramist Kr. előtt körülbelül háromezer évvel emeltette Chufu vagy Kheopsz fáraó, és építése 23 évig tartott. Ez meglepően rövidnek tűnik - holott a szakértők hozzáteszik: sokkal hamarabb is elkészülhetett volna, de a Nílus áradásai és a mezőgazdasági munkák miatt akkoriban Egyiptomban az építési szezon mindössze 100 napig tartott egy évben, vagyis alig több mint három hónapig. Vagyis a Nagy Piramist mindössze 2300 nap alatt emelték fel! Ne feledjük közben, hogy az építők rendelkezésére álló fém csak egy volt: a réz. Ennek ellenére nem egy összevissza hányt kőrakásról van szó, hanem a több millió kőtömböt belül mindenféle egyenes és ferde folyosók, helyiségek, járatok, lépcsők stb. gazdagítják. Vagyis maga az építési folyamat sem lehetett gépies. Előre elhatározott háromdimenziós tervek alapján kellett milliméterre pontosan egymáshoz csiszolni a köveket. Itt-ott - például nyílások, folyosók fölé a többitől eltérő méretű, sokkal nagyobb kőtömböket kellett betenni boltozatként, másutt valódi hegyes boltozatokat készíteni… készíteni… Mindez megnehezítette és enyhén szólva nem rövidítette rövidítette le az építési időt. Az ugyan igaz - mint kiszámították a szakemberek -, hogy ma, a mai technikával természetesen meg lehetne oldani az építést (Däniken ebben sem állított igazat, nota bene), csak az éppen 38 évig tartana! 15-20 percet számítva egy kőtömb helyrerakására modem, nagy erejű emelődaruval (tízórás munkaidőt számítva), körülbelül 800 kőtömböt lehetne naponta elhelyezni. Ellenérvek: annak idején az építés nemcsak 23 évig tarthatott, hosszú megelőző előkészítés és utómunkálatok is zajlottak, nyilván. ny ilván. Igaz, ezeket ma is el kellene végezni, de remélhetőleg ezeket is gyorsabban csinálhatnánk. A szakemberek azzal intézték el ezt a kérdést - sokak számára egyáltalán nem megnyugtatóan, vagyis éppen olyan felületesen, mint Däniken -, hogy Kheopsz piramisa már a sokadik volt a sorban, tehát az építőknek rengeteg tapasztalatuk lehetett, amit fel is használtak. Valójában - vélik - minden a szervezőkészségen múlik. És ez így lehetett akkor is. Nem kétséges, szervező zseniknek minden korban kellett lenniük, alig kétséges, hogy már az őskorban is egyegy -egy hordatag (akiből éppen ezért hamarosan vezér lett) szervezte meg például a bonyolult, sokszereplős nagy vadászatokat. Az egyiptomiak között is születhettek ilyen zsenik, ahogy ma is akadnak a világban. Tehát: szervezés… Adva voltak a bányák, a kőfaragó műhelyek (ahol például a külső fedőlapokat, a belső lépcsőfokokat stb. készíthették), a
szállítóeszközök, no és a rengeteg ember. Valószínűnek tartom, hogy akadt ott nem egy szervező, aki megfelelő hatalommal a kezében k ezében képes volt több tízezer főt mozgatni, pontosan időre, egybeillesztve a különféle feladatokat. A munkaidő akkor sem lehetett hosszabb, ennek éghajlati okai voltak: egyrészt csak világosban dolgozhattak, másrészt a hőség miatt is gondjaik lehettek. Még az sincs kizárva, hogy naponta 10 órát sem dolgoztak effektíve… Kétségkívül - állítják ezek az építési-történelmi szakemberek - minden ágazatot felügyelt egy-egy egy-egy „tröszt”, amely rendelkezett minden eszközzel, emberrel, és ami kell (például az embereket élelmezték is stb.), hogy a munkából ráeső részt ellássa. Pontos összjáték alakulhatott ki: minden vezető tudta, hogy az ő „trösztjének” hány óránként kell egyegy -egy újabb kőtömböt elindítania a bányából, vagy hány faragott lépcsőkövet szállítania az építési terület X. pontjára és így tovább. Nyilván rendelkeztek a megfelelő tartalékokkal is, úgy emberben, mint eszközben. Az elszakadt köteleket, a szétroppant fagörgőket azonnal pótolni kellett, a munkák egyetlen percre sem állhattak meg. Ha mindez a fáraó (aki nem csak uralkodó, de élő isten is is volt az alattvalói szemében!), közismert parancsára, felügyelete alatt játszódott le, nem jöhetett szóba lustálkodás, parancsmegtagadás (sztrájk) vagy szabotázs sem. A munkálatok tehát az arra kijelölt időszakokban folyamatosan, fennakadás nélkül tartottak. A kutatók enyhén szólva azért is szkeptikusan tekintenek a piramisügyre, mert például a Kheopsz-piramis Kheopsz-piramis („Nagy Piramis”) mellett álló másik, amely az említett fáraó fiának sírboltja volt állítólag - csupán három méterrel alacsonyabb a „Nagynál”, de soha senki nem méricskélte föl, sehol nem közlik „misztikus” méreteit, nem állítják, hogy abban is el van rejtve számokba öltöztetve öltöztetve az emberiség egész jövője… Igaz, tudományos szakkönyveket lapozgatva különböző adatokat találunk találunk a Nagy Piramisról is. Hol kétmillió-háromszázezer, hol kétmillió-hatszázezer kőtömböt említenek, vagy e kettő közti értékeket. Däniken Dä niken a szakemberek szerint nemegyszer megtöbbszörözi a piramisszámokat, mennyiségeket, méreteket, hogy annál nagyobbnak, tehát érthetetlenebbnek tűnjenek azok a beavatatlan olvasók számára. Láttam egy ilyen műben egy táblázatot is, idemásolom okulásul: A Kheopsz-piramis adatai:
1 kőtömb átlagos súlya
Valójában 2.5 tonna
Dänikennél 12 tonna
Hiba% 380%
A piramis súlya Egyiptom lakossága
5750000 t. 5-10 millió
31200000 t. 50 millió
443% 400-900%
és így tovább, és így tovább… Däniken még azon is fennakadt és álcsodálkozik szerfölött, hogy a korabeli építők lefaragták, egyenesre csiszolták a sziklákat, amelyekre amel yekre a piramist felépítették… Ez felépítették… Ez normális tevékenység volt, a történelem bármelyik korában így építkeztek és nem másként. Csak egy elmebeteg nem tett volna így - no de elmebeteg építészek igencsak ritkán kaptak nagy megbízatásokat… a kontinensek súlypontja - már amennyiben elfogadjuk egyáltalán, hogy ilyen létezik - nem Kairó mellett keresendő, hanem inkább Szudán vagy Etiópia területén. A kutatók szavahihető módon, adatokkal alátámasztva alát ámasztva bizonyítják be, hogy a piramis magassága nem adja a Föld-Nap távolságot, ha milliárddal megszorozzuk; nem jön ki a Ludolf-féle szám, a pi (3,14) sem az adataiból, csak akkor, ha azokat a cél érdekében torzítva adják meg. A mai számítások szerint az egyiptomiak pi-je 3,16 volt. Különben is, az egyiptomiak nem ismerték a milliós és milliárdos számnagyságrendeket, így az efféle számítások sem lehettek valósak. Ilyesmivel ők egyszerűen nem foglalkozhattak megfelelő tudás híján - bármennyire is nehéz ezt elfogadnia Dänikennek Dänikennek és követőinek. Már szó esett arról, hogy ezt az egész számügyet csak egyetlenegy piramisra vonatkoztatják. Több mint hetven piramis van Egyiptomban , ám a Nagy Piramis az ókori állam történetének csupán egyetlen kis részét tükrözi. Az egész számmisztika csupán csak a IV. dinasztiára vonatkozna, azon kor tudását jelentené? Előtte Előtte és utána nem volt semmi? A többi piramisba nem „építettek be” nagy horderejű tudásanyagot? Miért nem? Feltehető, hogy ez a gondolat vagy száz éve nemegyszer megfordult más, kisebb kisebb kaliberű „Dänikenek” fejében is. Az is valószínű, hogy végeztek ilyen méréseket, csak éppen az eredmények nem voltak felhasználhatók semmilyen hasonló, vagy más teóriához. teóriához. Így inkább hallgattak róluk… Az Új Állam idején az egyik legnagyobb - ahogy ma mondanánk; államilag támogatott beruházás a híres Abu Simbel-i sziklatemplom és gigantikus szobrok kivésése volt. Ott vajon miért nem „rejtettek el” világra szóló információkat és méreteket?
És amikor Däniken valahol megjegyzi: a Kheopsz-piramissal kapcsolatban számos ostoba, alaptalan elmélet létezik - a tudósok rávágják: így van, és ezek egyike éppen Däniken állításait tartalmazza… Mondanom sem kell, hogy a tudomány semmilyen bizonyítékot nem lát itt arra, hogy az egyiptomi műemlékek között, beleértve a piramisokat is, bármi is földönkívüli lények beavatkozását vagy hatását bizonyítaná. Arról nem is beszélve, hogy például „a piramisokat nem emberek építették” volna. Nemcsak Däniken Däniken csinált ilyesmit. Elrettentő példaként felhozhatunk egy múlt századi esetet is. 1857-ben jelent meg R. A. Schwallerde Lubicz könyve Párizsban Le Temple de l’Homme (Az Ember Szentélye) címmel. Ő a luxori szentélyt képzelte úgy, hogy abban egy gigantikus emberi csontváz méretei vannak elrejtve… A piramisokhoz kőbányákban termelték ki az alapanyagot, de ezek nem mind voltak száz és ezer kilométerekre, hanem akadt ilyen Turában, a Nílus túlsó partján, körülbelül 15 km-re a Nagy Piramistól és társaitól. A burkolólapok lelőhelye lelőhelye pedig egyenesen csak… csak… pár száz méterre volt a piramistól - mint azt az ásatások á satások révén megállapították. A kutatók Däniken ellenében írott cikkeikben, számtalan esetben, ismétlődve felhánytorgatják, hogy az írót a legkevésbé sem zavarják zavarjá k a tények. Úgy tesz, mintha nem tudna arról, hogy a tudomány ezt vagy azt a kérdést már régen megfejtette szavahihető módon, dokumentálta, bizonyította - ő csak tovább szajkózza a maga „kérdéseit”, provokál ott, ahol ennek már nincs helye. Hiszen tudott dolgokat feszeget. Ha arra céloz, hogy az egyiptomiaknak gépek kellettek a piramisok építéséhez - hol vannak azok? A tudomány ebben a kérdésben is világos álláspontot képvisel: ilyen gépek nem voltak, nem lehettek, mert akkor legalább egyetlen rajzon fennmaradtak volna, nem is beszélve a gépek maradványairól, amelyek - fémből lévén fennmaradhattak volna abban a klímában, a szabad levegőn, vagy a talaj t alaj alatt. Itt közbevetem: a maják rajzain és domborművein viszont látunk gépszerű, sőt mai robotokhoz hasonló hasonló berendezéseket, ám ugyanez a tudomány ott nem ismeri el - eszében sincs! -, hogy azok valami ilyen berendezések voltak! A piramisok építése azért sem jelentett már rejtélyt, mert modellméretekben megismételték, legutóbb éppen a japánok. Többféle módszert is alkalmaztak. A homokrámpás megoldás látszott a legjobbnak és a Rechmiresírban felfedezett falfestmény szerint is éppen ezt alkalmazták az egyiptomiak. Vagyis először letették a kőtömböket a piramis egész négyzet alakú alapterületére (miután lecsiszolták az alapokat vízszintesre), majd négy oldalt földből kemény, döngölt lámpát hordtak az oldalaihoz. Az így
keletkezett lejtőn húzták fel szántalpakon, görgőkön a következő sor kőtömbjeit, aztán a rámpát ismét magasították. Amikor a piramis építése már végéhez közeledett, azt valójában nem is lehetett látni - egyetlen nagy homokdomb benyomását keltette. A csúcs elhelyezése után lassan, fokozatosan bontották le a rámpákat, miközben - de most már fordított sorrendben, felülről lefelé - a négy háromszög alakú oldalon felrakták a külső, csiszolt mészkőtartalmú borítólapokat. Ezek annyira simák voltak, hogy bizonyos napszakokban a nap fényét is visszaverték. Aki csalódottan legyint, nem is akarja elhinni, hogy a dolog ilyen egyszerűen is megoldható - azzal a tudomány nem tud mit kezdeni. Az érzelmi jellegű „ellenérvek” nem vehetők figyelembe, ha csak a valós világ dolgairól van szó. Akár a már elmúlt, akár a jelen valós dolgairól. Talán nem érdektelen, ha még egy kicsit ennél a témánál maradunk és részletesebben is megnézzük a dolgokat. Däniken: Däniken: „Azt mondják nekünk, hogy a piramisok építéséhez felhasznált óriási kőkockákat görgőpályán mozgatták. Vagyis fagörgőkön! De hiszen azt a kevés fát, leginkább pálmákat, amelyek Egyiptomban nőttek, nem valószínű, hogy szabad lett volna kivágni és görgőknek feldolgozni, hiszen termésük, a datolya, fontos népélelmezési cikk volt, törzsük és főleg leveleik pedig a kiszáradásra hajlamos talaj egyetlen egyetlen árnyékot adó forrása…” Itt szakítsuk meg az idézetet, mielőtt folytatnánk. Maradjunk Mara djunk tehát a hazai fa felhasználásánál. A tudomány erre így válaszol: Egyáltalán nem volt olyan tragikus a helyzet a fával, ahogyan azt Däniken beállítja. Először is azért, mert az ókorban, Egyiptomban sokkal több fa nőtt, mint jelenleg. Már csak azért is, mert akkoriban a mainál kellemesebb volt ott az éghajlat. Például egy Ineni nevű, Kr. e. a XVI. században élt építész fennmaradt leveléből tudjuk: az ő kertjében például 170 datolyapálma, 120 más pálma, 73 szikomorfa és vagy ötven egyéb fa élt. Nyilvánvaló, Nyilvánva ló, hogy Ineni nem lehetett szegény ember, és nem volt mindenkinek ilyen kertje (a parasztokról vagy rabszolgákról nem is szólva), de más „középosztálybeliek” is rendelkeztek szép, árnyas, fás kertekkel. Az építésznél gazdagabbaknak pedig feltehetően sokkal sokkal nagyobb kertjeik is voltak. Mára már persze igen sok fafajta tűnt el Egyiptomból a sivatagosodás és a forró éghajlat miatt, például a szikomorfák, amelyekből annak idején a fáraók faszarkofágjait is készítették. Ugyanakkor - állítják a kutatók - megfelelő megfelel ő gondozással, öntözéssel ma is fenntarthatok a kisebb erdők, szép kertek Egyiptomban. (Ezt megerősíthetem a magam részéről, mint szemtanú - N. I.) Az egyiptomi régi falfestmények, különösen azok, amelyek viszonylag épségben maradtak a sírokban, gyakran
mutatnak mutatnak erdős tájakat, sűrűn egymás mellett növő fákat. Mint például az Új Állam idejéből származó Szennedzsem-sírboltban. Szennedzsem-sírboltban. A tudomány továbbá azt állítja: a viszonylagos fahiány ellenére azonban széles körben alkalmaztak fatárgyakat az ókori Egyiptomban. Már csak azért is, mert a száraz klíma révén azok sokáig elálltak, tovább, mint más területeken. Mellesleg ennek köszönhető, hogy a mai napig fennmaradt sok fából készült műtárgy - az időközben eltelt több ezer év ellenére! Däniken: Däniken: „Akkor talán importálták a fát? Külföldről történő faimporthoz azonban tekintélyes flottára lett volna szükség, azután - Alexandriából, ahol a hajók kikötöttek - a fát még tovább kellett volna szállítani a Níluson Kairóba.” A tudomány képviselői csak bólogatnak: miért ne? Hiszen pontosan p ontosan így történhetett, vagy így is. A részletek: Természetesen a hazai készletek aligha lehettek elegendőek egy ilyen nagyarányú építkezés szükségleteihez. Így importálták a fát, különösen az akkor fában (cédrusban) igen gazdag Libanonból, amit mellesleg mellesle g az időben Föníciának hívtak. Tudjuk a rendelkezésünkre álló korabeli források révén, hogy Kheopsz fáraó apja, Snofru (aki időszámításunk kezdete előtt körülbelül 2575 és 2551 között élhetett) is onnan importálta a fát. Hogyne lehettek volna hajóik a szállításhoz? Fent nevezett fáraó csak az egyik alkalommal negyven hajórakomány cédrusfát hozatott Föníciából! Tehát abban már biztosak lehetünk, hogy ennek a fáraónak volt egyszerre minimum negyven hajója, amit e célra használhatott, és akkor még nem beszéltünk az ugyanazon időben használatos hadihajókról, amelyeknek szintén lenniük kellett, hogy a tenger felől is védjék a birodalmat. birodalmat. Márpedig ha ennek a fáraónak volt ennyi hajója, nincs okunk feltételezni, hogy a többinek ne lett volna - különösen nem Snofru f iának, iának, akit Kheopsznak hívtak… Ily hívtak… Ily módon persze az sem érv, hogy az egyiptomiaknak nehézségeik lehettek volna a faanyag Níluson történő szállításával. Ha már a tengeren elhozták messziről, a folyón nyugodtan vihették tovább fel a mai Kairó irányába, ez semmiféle technikai nehézséget nem jelentett. Hiszen a Nílus alsó folyása igen lassú, ám gyakori az északi szél, ami pont kedvező volt egy ilyen irányú haladásnál - és evezőkkel, szükség esetén pedig parti hajóvontatókkal is rendelkezhettek a fáraó utasítására. A hajók építésénél, a rakomány mozgatásánál pedig felhasználhatták azokat a - Däniken Däniken szerint nem is létező! - köteleket, amiket pálmarostból fontak, és amelyekből nem csak fennmaradt itt-ott itt -ott néhány darab, hanem remekül láthatók az említett falfestményeken. Ahol is éppen a
nagy köveket mozgatják velük. Vajon Däniken nem látta ezeket az Egyiptomról szóló szakkönyvek illusztrációiként? Visszatérve még a hajókhoz, amelyek svájci szerzőnk szerint aligha létezhettek: a régészek megállapításai szerint - és ők ők szintén feltalált roncsokra hivatkoznak - a hajóépítés és a vízi szállítás volt az akkori Egyiptom egyik legnagyobb technikai eredménye! A Kheopsz-piramis közelében a homokba ásott hajók felfedezésekor derült ki, hogy azok több mint 42 méter hosszúak és 7 méter szélesek voltak, teherbírásuk elérte az 50 tonnát. Más forrásokból tudjuk, hogy a piramisépítők által Föníciába fáért küldött hajók 52 méter hosszúak voltak. Így már nem is csoda, hogy ezekkel hozatták le Asszuánból, a messzi délről a Níluson azokat a azokat a gránittömböket, amelyekből Thébában az obeliszkek készültek. Ez az útvonal 250 kilométert tett ki. Voltak ugyanilyen szállításhoz 80 méter hosszú, 27 méter széles hajóik is, ezek 1000 (ezer) tonnát vihettek el! Efféle járműveket készítettek Hatsepszut királynő királynő idején is (Kr. e. XV. század elején), aki annyira fejébe vette a flottaépítést, hogy rendeletileg kivágatta a szikomorfákat egész Egyiptom területén - mint tudjuk azt néhány fennmaradt feljegyzésből. Deir el-Bahariban, el-Bahariban, éppen a Hatsepszut királynőnek királynőnek ajánlott szentélyben láthatjuk azokat a falfestményeket, amelyek az obeliszkek vízi szállítását mutatják be. A karnaki Amon-szentélynél Amon-szentélynél ma is megtekinthető ez a két obeliszk, együttes súlyuk meghaladja az 500 tonnát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mint már említettük, a piramisok építési munkálatait csak az év egy bizonyos szakaszában végezték. Akkor, amikor a Nílus kiszáradt és a mezőgazdasági munkákat még nem lehetett elkezdeni. Ilyenkor rengeteg munkáskéz szabadult fel (lehet, el is kell vetni a tézist, hogy rabszolgák dolgoztak volna ott. Egy elmélet szerint ugyanis abban az évszakban a munkanélküli parasztokat akarták ily módon munkához és keresethez juttatni; az építés tehát egyszerre célozta úgy az elégedetlenkedés kirobbanásának megakadályozását, mint a mai közmunkák szerepét). A Nílus vizét mélyebb csatornákkal vezethették a piramisok közelébe. Feltehetően így is történt. Tehát a nagy, nehéz kőtömbök és egyéb tárgyak fáradtságos szárazföldi mozgatását a lehető legkisebbre redukálták. A leggyakrabban leggyakrab ban használt anyagot, azt a bizonyos mészkövet, amelyből a legtöbbre volt szükségük, a piramisok közelében termelték ki. Däniken Däniken nagy hevületében azon is csodálkozik, a készíttetők miért miért nem telepítették a piramisokat oda, ahol közelebb lettek volna egyes anyagokhoz? Ezzel beismeri azt is, hogy nem tudta, honnan vették az alapvető építőanyagot, másrészt fogalma sincs az egyiptomiak hitvilágáról. Az ugyanis
megparancsolta, hogy a temetők, a sírboltok, a halottak városai mindig az élők településeitől nyugatra legyenek - vagyis abban az irányban, ahol naponta bekövetkezik egy ilyen jelképes halál: nyugaton megy le, tehát ott „hal meg” a nap. A kőbányákban a munka egyike volt a legnehezebbeknek - akárcsak manapság -, ezért az esetek többségében ott hadifoglyok, rabszolgák, nagy bűnökért elítéltek dolgoztak. Az asszuáni „rózsaszín„rózsaszín -gránit” bányában máig láthatóak a munka nyomai. A kifejtők kihasználták az anyag természetes repedéseit, ahol pedig ilyenek nem voltak, ott beléfúrtak és vízzel leöntött faékekkel feszítették ki az anyagot. Az asszuáni bányában kutatók végeztek modem kísérleteket is. A fent leírt módszerrel az ókori kőfejtők óránként 5 milliméteres „sebességgel” haladhattak előre, vagyis könnyen kiszámítható, hogy a többméteres kőtömbök kifejtésére olykor sok olykor sok tíz órára, vagyis napokra volt szükségük. De mivel számos vágatban folyt egyszerre a munka, mégis szinte óránként indulhattak a tömböket szállító hajók lefelé a Níluson. Ez volt a helyzet a legnehezebben kitermelhető kövekkel; a többivel, sokkal gyorsabban juthattak eredményre. És amit a turisták ritkán látnak: a Kheopsz-piramis körüli más piramisok között ma is láthatóak a talaj mészköveiben annak idején végzett bányászat jelei! A tökéletesen egyforma méretű kőtömbök kitermelése éppenséggel itt folyt, folyt, alig egy ugrásnyira a piramisoktól. A rámpák megépítése nem jelentett technikai nehézséget. Nyilván sokévi tapasztalatok után alakult ki az a leghelyesebb esési szög, amelyet aztán mindig alkalmaztak: nyolc hosszúságegységre egy egységnyi emelkedés, vagyis vagyis körülbelül 7 fokos lejtőket építettek mesterségesen. Amiről Däniken Dä niken és követői mindig hallgatnak: néhol a mai napig is fennmaradták ilyen rámpák! Valami okból az alkotók a maguk idejében nem bontották el őket, így láthatunk ilyesmit a karnaki Ámon-szentélynél is. Már említettük, hogy ezek ábrázolása is fennmaradt többfelé, e két adat így együtt több mint valószínűvé teszi a dolgot. A piramisépítésnél képzeljük el a munkaszervezést a következőképpen: a közeli csatornától vagy éppen bányától a kőtömböket görgőkön, görgőkön, vagy inkább (ahol puha, homokos volt a talaj) fából készült szántalpakon vontatták. A talpak elé haladás közben vizet öntöttek, így azok egy síkosabb, nedves rétegen csúsztak. A piramis négy oldalához épített rámpák közül feltehetően három oldalon csak felfelé húzták a kőtömböket, megfelelő ritmusban, nehogy majd odafenn a húzócsapatok egymást akadályozzák, ütközzenek stb. A negyedik rámpa rá mpa lehetett sokkal meredekebb is, ezen ugyanis másféle közlekedés folyt: a készítők itt jöttek le az üres
szánokkal, szánokkal, itt mentek fel és le az építésfelügyelők, a kiegészítő tartalékok szállítói és így tovább. Egy metszethez hasonló ábrázolásból tudjuk, hogy nem csupán homokot használtak a rámpák építéséhez, hanem nílusi iszapot, és köveket is. Így az eléggé keménnyé állt össze hamarosan, nem fújhatta el a szél. Nincs kizárva, hogy a rámpák készítését a munkálatok szüneteiben végezte el egy másik csapat, például akkor, amikor újra beindult a mezőgazdasági termelés és a piramisok környékéről elvonultak az építők. Hiszen ezek ezek éppenséggel előkészítő jellegű munkák voltak. Az is lehetséges, is lehetséges, hogy a negyedik, meredek, más célú rámpán kívül csak kettő volt használható a kőtömbök felvitelére, a negyediket (mindig másikat) éppen magasították, hogy már a következő szinthez alkalmazkodjon? alkalmaz kodjon? A rámpákat Däniken is említi, tehát tudnia kellett róluk. Ám teszi ezt olyan stílusban és módon, ami rá vall: „ezek a magyarázatok nem bírják ki a kritikát”. De miért nem? Erről már hallgat. A baj ott van - vélik többen a tudomány oldalán -, hogy a mai emberek nagyobb része nem is tud elképzelni másféle építési módokat, csak azokat, amelyekkel már ebben a világban, ezen a műszaki szinten találkozott. Aki megáll a piramisok előtt, annak csakugyan elakad a lélegzete és nehéz elhinnie, hogy azt mind a kőkorszaki emberek alkották. Däniken Dä niken és hívei kihasználják ezt a hitetlenséget, amely mellesleg éppen bennük dolgozik a legerősebben, és mintegy lázítják az olvasók tudatát: „ azok csinálták csinálták volna? Azok a primitív, majdnem ősemberek, eszközök nélkül? Nem lehetséges!” Márpedig lehetséges, véli a tudomány. Nem kellett ahhoz semmilyen külső erő és eszköz, a piramisokat, a hatalmas szentélyeket, a sziklatemplomokat felépíthették a maguk erejéből és tudásából a régi korok emberei is. Érdekes, azon senki sem csodálkozik - érvelnek tovább -, hogy az indiai sziklatemplomokat hogyan faraghatták ki a hegyekből az ottaniak, pedig az sok szempontból nehezebb munka lehetett, mint a geometriai alakzatokat kivésni gránitból, mészkőből, és azokat egymásra helyezni. Az egyipt omiak csak jókora kockákat és téglatesteket véstek ki, míg az indiaiak valóságos művészeti létesítményeket hoztak létre, benne dolgozva a sziklákban! Az is tény, hogy ugyanilyen módon szállíthatták a nagyméretű és súlyú kőtömböket Mezopotámiában és Amerikában Ameriká ban is - hisz az emelődarut ott sem találták fel az ókorban. A magyarázat gyermekien egyszerű: az emberek gondolkoztak azon, miképpen lehetne egy követ elmozdítani a helyéről. És megtalálták ennek a módját, majd arra is rájöttek, hogyan lehet azokat magasabbra emelni - szintén daru nélkül, rámpákon.
Ma már azt is tudjuk, hogy a hatalmas szentélyeket is hasonlóan építették. A karnaki szentélyt például úgy, hogy először felállították a hordfákat, aztán köréje hordták a rámpákat, majdnem a teljes magasságig. Végül sokhetes munkával belül is feltöltötték földdel az az egész szentélyt, és a tetején akár egy dombon járkálhattak, húzhatták-vonhatták húzhatták-vonhatták a kőtömböket, hogy áthidalják velük a hordfalak közti távolságot. Amikor mindezzel elkészültek, alulról kihordták a földet földet és már csak az épület külső díszítése volt hátra - ezt az oldalsó rámpák fokozatos lebontásának ütemében felülről lefelé végezték. Däniken abba is belekötött, hogy a munkások hatalmas tömegét csak a modem híradás- és hangosítási technika segítségével lehetett volna a megfelelő ütemben mozgatni, megelőzendő a baleseteket és egyáltalán, elvégzendő a nagy munkálatokat. Gúnyosan kérdi: a felügyelők netán nem is létező megafonokon keresztül kiabálták utasításaikat? Nem kétséges, olykor nagy tömegekről volt szó. sz ó. Tudjuk az adatokból, hogy gyakran halálos áldozatai is voltak a Níluson történő kőtömbszállításnak nem is beszélve a bányabalesetekről, amelyek mindennaposak lehettek. Kr. e. a XIII. és XI. század közti időkből viszont tudunk olyan expedíciókról is, amelyekben a fáraó parancsára 8 ezer ember vett részt! Kellett tehát lennie eszközöknek arra, hogy a nagy tömegeket biztonságosan mozgassák. De akkor sem ment a dolog balesetek nélkül. IV. Ramszesz idejében egy ilyen expedíció alatt, mint kiderült, 900 ember vesztette életét. Egy krónikából megtudhattuk, hogy például a 60 tonnás Dzsehutihotep-szobor vonszolásánál a munkaerő a következőképpen oszlott meg: négy hatalmas és erős kötélen 43-43 43-43 férfi húzta előre a szánokon haladó hatalmas testet. Hárman hordták a vizet a szánok elé, egy öntözte a szán előtt az utat; hárman faékeket vittek, hogy ha felfelé mennek és meg kell állni, ezzel megakadályozzák a test visszacsúszását. Egy tapsolva verte a ritmust - a többiek felügyelők, kísérő katonák és hivatalnokok. Vagyis összesen 273-an 273-an voltak, de ebből a mozgatáshoz szükséges fizikai erőt csak 172-en 172 -en fejtettek ki. Ismétlem, hatvan tonnát mozgattak így a földön húzva! Régészprofesszorok mesélik: a mai ásatásoknál és egyéb munkáknál is megfigyelhető ugyanaz a ritmus, amit ami t ezen a tájon évezredek óta alkalmaznak a nagyobb súlyok mozgatásánál. Nem egyszerre rohannak neki, hanem egyikük munkadalt énekel monoton hangon, ám annak egy bizonyos szótagjánál mindenki megfeszíti az erejét, elmozdítja a súlyt, majd a következő következő másodpercekben megpihen… Évezredes megpihen… Évezredes tapasztalat lehet emögött, hiszen ilyen klímában (gyakran hatvanfokos meleg is van nappal) mindenféle erőkifejtés eleve kudarcra van ítélve, ha azt nem adagolják szép fokozatosan.
Ráadásul a már említett okok miatt az ókori Egyiptomban minden efféle „közmunkát” nyáron végeztek, vagyis a legnagyobb hőség idején. Ez nem lehetett másképpen. Az egyetlen optimális munkavégzési módot tehát a ritmikus, meg-megszakított munkatempó jelentette. Ráadásul a beruházó vagyis a fáraó - gyakorlatilag gyakorlatilag korlátlan hatalommal és korlátlan mennyiségű munkaerővel rendelkezett. Hatalmánál fogva a váratlanul felmerült akadályokat is leküzdhette: ha például egy járvány néhány nap vagy hét alatt ledöntötte lábáról az összes dolgozót (ami gondolom, többször megeshetett azokban az időkben), egyszerűen megparancsolta, hogy a kiesettek helyébe máshonnan hozzanak ugyanannyi embert. Az idő sem játszott olyan szerepet, mint ma, hiszen a fáraó elvileg önmagának építette a piramist, senki sem szabott neki határidőket. Ha pedig meghalt, még mielőtt az elkészült volna ami szintén szerfölött gyakran megeshetett a rövid átlagéletkor miatt - biztos lehetett benne: majd utódja folytatja az „állami nagyberuházást”. A piramist az illető fáraó egész uralkodási ideje alatt építették. alatt építették. A gondos uralkodó mindjárt trónra léptekor kiadta a megfelelő utasításokat, és nyilván minden évben - vagy akár gyakrabban - személyesen felügyelte a munkák haladását. Ettől függetlenül tudunk olyan fáraókról - erre Däniken is céloz, bár nincs köze efféle fejtegetéseinkhez -, akik nem építettek maguknak piramist, hanem egyszerűen elfoglalták valamelyik elődjükét, levakartatták a falakról annak dicsőségét hirdető feliratokat és festményeket és a saját diadalaikat hirdető képi ábrázolásokkal helyettesítették helyettesítették azokat, majd haláluk után oda temettették magukat. Ily módon könnyen meglehet, hogy KheopszKhufu sem a saját piramisában nyugszik. De ennek, ismétlem, a mi szempontunkból nincs jelentősége. Olvastam egy érdekes fejtegetést A. Niwinski professzortól, aki maga is végzett ásatásokat Egyiptomban. Szerinte nemcsak hogy nem volt határidő, de véleménye szerint az építők nagy bajban lettek volna, ha X. fáraó piramisa teljesen elkészül még annak életében … ugyanis az uralkodó ezt afféle sértő célzásként is felfoghatta volna: „Na, kész a sírod, mire vársz még?” Nehogy ilyen, az alattvalók számára veszélyes gondolat teremjen a fáraó fejében, a lebonyolításért felelős alsóbbrendű megbízottak, építészek, felügyelők stb. több jel szerint olykor célzatosan késleltették a munkálatokat! Mindent megtettek, hogy az elvileg ne legyen készen, amíg él, de amikor végre meghalt, néhány „utolsó ecsetvonással” ecsetvonással” azonnal a célnak megfelelően felhasználhassák… Állítólag ezzel magyarázható az is, hogy egyes piramisok jóval hamarabb készültek el, mint mások.
Hányán dolgoztak hát a piramisoknál? Az adatok legtöbbje itt is a Kheopsz-piramisról áll rendelkezésünkre. Hérodotosz annak idején elhitte és megírta, amit az egyiptomiaktól hallott: hogy 100 ezer ember dolgozott rajta. Érdekes módon a mai egyiptológusok nagy része sem vitatja ezt az adatot, csupán hozzáteszik: azért ne higgyük, ezek mind egyszerre dolgoztak ott… Mint már említettük, néhány egymástól csaknem független „vállalat” vagy „tröszt” dolgozott Asszuánban, Turában és a kőbányákban, ezek létszámát is beleszámították a százezerbe. Voltak ott ellenőrző hivatalnokok, katonák, de anyagbeszerzők és ellátók is. Gyakorlatilag az építési időszakokban szinte egész Egyiptom területén folytak egyidejűleg a különféle munkálatok. De azért az akkori egyiptomiak nagyobb része - feltehetően több millió ember a piramisláz nélkül élt és végezte mindennapi, megszokott munkáját. Däniken: Däniken: „Több százezer munkás óriási serege a (nem létező) gabonából táplálkozott… Aludtak Aludtak a (nem létező) kalyibákban…” Tudomány: Először is nem voltak több százezren, másodszor, mivel a munkák nyáron folytak, nem kellett az embereknek semmiféle fedél a lejük fölé. Olyankor Egyiptomban nem esik az eső, a nappali forróság miatt pedig éjszaka is rendkívül meleg van. Az épületekben nem is lehet aludni, inkább a szabadban, ahol van némi légmozgás. Tehát ilyen tömegszállásokra nem volt szükség. Viszont a más évszázadokban is ott-tartózkodó ott-tartózkodó őrzőőrző-felügyelő személyzetnek és a már említett rámpaépítőknek rámpaépítőknek kellett szállás - és itt jön Däniken ellenében a tromf: ilyen épületek maradványait igenis fellelték a piramisok közelében! Miért ne létezett volna gabona? Vagy, átvitt értelemben: ennivaló, amellyel naponta többször jól kellett lakatni a tömegeket? Däniken azt állítja, a Nílus-deltában Nílus-deltában igen „szerény mennyiségben” termett termett az élelem. Nem tudja, hogy ez akkoriban nemcsak a teljes népesség táplálására volt elégséges, de például a későbbi római időkben Egyiptomot nem ok nélkül nevezték „Róma magtárának”, vagyis a birodalmat részben onnan élelmezték. Tehát a saját szükségleteken kívül exportra is termelhettek, arra is tellett… Däniken Däniken mai szóhasználattal élve „el van ájulva” a piramis nagyszerűsége láttán, máig technikai csodának tartja azt és természetesen úgy véli, az építmény tökéletes volt. Éppen ebből a tökéletességéből vonja v onja le és tárja elénk azt az érvrendszert, amely „bizonyítja”: ezt nem is alkothatták akkori emberek, az ő eszük és lehetőségeik ettől messzire elmaradtak. A tudomány viszont képes bebizonyítani, hogy a Kheopsz-piramis korántsem tökéletes alkotás!
Mára már már sikerült nem csak feltárni az építés valószínű szakaszait, de rámutatni arra is, hogy menet közben többször megváltoztatták a terveket. Tehát valami nem „stimmelt”, az eredeti tervek vagy rosszak voltak, vagy menet közben derültek ki előre nem látható dolgok. do lgok. Már ennyi is gyanús lehet nekünk, hiszen ez aligha utal „földönkívüli”, szinte mindent tudó és mindenható lények munkájára. Velük ilyen malőrök nem fordulhattak volna elő. A Nagy Piramis bizonyos technikai részleteiben csodálatosan pontos, ugyanakkor más részleteiben szembetűnő hibákat találhat a szakember. Az egykori építők legnagyobb melléfogása az volt, hogy az úgynevezett Nagy Galériát a tervtől eltérően több méterrel meghosszabbították, így a királysírt eredetileg tartalmazó kamra nem maradt meg a piramis függőleges középtengelyében, ahogyan azt eredetileg elhelyezni szándékoztak. És bár öt tehermentesítő kamrát iktattak be az épületbe valószínűleg már menet közben, mégis statikai hiba történt, a királykamra fedele nem bírta ki a nyomást és megrepedt. Könnyen meglehet, éppen ezért mondtak le arról, hogy ide temessék Kheopsz fáraót. Egyes feltételezések szerint ennek oka bizonyos tervezésbeli hibákon kívül - az is lehetett, hogy egyszer valami okból megszakadt az asszuáni gránittömbök szállítása. Mint tudjuk, ezekkel az extra méretű tömbökkel fedték be a belső helyiségek - folyosók, lépcsők, kamrák stb. - fedeleit, mert nem ismerték még a boltívek építésének technikáját és azokra itt különben sem volt lehetőség. Tehát egyszer nem érkeztek meg időben időbe n a nagy gránittömbök, márpedig éppen akkor kellett volna befedni a királykamrát felülről. A munka viszont nem állhatott le, az építési szezon a teljében volt, tíz- és tízezer ember dolgozott a piramison és körülötte. Ha csak egyetlen napra abbahagyják a munkát, az komoly szervezési problémákat okozhat. Így hát tovább folytatták a megfelelő kövek nélkül. A tudomány számára ez ismét egy bizonyíték arra, hogy hibázó emberek hozták létre a piramist, nem valamiféle mitikus „istenek”… Hogy befejezzük a piramisügyet: a tudomány tehát úgy véli, sem az építés módja, sem annak célja nem jelentenek ma már semmiféle titkot, ezen a téren minden világos. De hát maradjunk még Egyiptomban. Dänikennek ugyanis ez az egyik legjobban „begyakorolt” terepe, ennél többet már csak csak egyes latin-amerikai tájakról írt munkáiban.
Däniken lelkesen ír arról, hogy az egyiptomiak milyen nagy eredményekre jutottak a természettudományok terén; külön kiemeli a matematikát és a csillagászatot. Menjünk hát sorba és lássuk, mit vet szemére a tudomány? Először is, az egyiptomiak nem úgy számoltak, mint mi. Azt el kell ismerni, hogy a tízes számrendszert ők találták fel, de az alapvető matematikai műveletek közül csak az összeadást, kivonást ismerték, szorozni csak 2-vel (vagyis a dupláját kiszámítandó valaminek) és 10-zel, 100-zal voltak képesek. A Kr. e. negyedik évezred vége felé találták ki ezt is, akárcsak a kárcsak az írásjeleiket. Mi ma képesek vagyunk mindent a korszerű matematikai módszerekkel kiszámolni és ezért hajlamosak vagyunk úgy képzelni, hogy ha ugyanazt kiszámították az egyiptomiak is, azt csak ugyanolyan gondolatmenettel és módszerrel módszerrel tehették meg, mint mi… Ez mi… Ez nagy tévedés. Az igazi természettudományos gondolkodás úttörői a görögök voltak náluk jóval korábban tevékenykedő egyiptomiak valójában valójában egyáltalán nem foglalkoztak elméleti kérdésekkel. Mindenféle teória idegen volt tőlük, csak a gyakorlati felhasználás és felhasználhatóság érdekelte őket. Ha tudtak is bizonyos dolgokat kiszámolni, nem foglalkoztak a lehetőség vagy a módszer sugallta teóriákkal, összefoglaló kérdésekkel. Ha figyelték is a csillagok mozgását, aligha vontak le belőlük sokérvényű általános következtetéseket, nem állapították meg a köztük felmerülő, fennálló törvényszerűségeket. A félreértés onnan eredhet, hogy legtöbbször maguk a kutatók is úgy fordítják le a papiruszokon (például az ún. „moszkvai papiruszon”, és a Rhind-félé papiruszon) fennmaradt megoldási feladatokat, hogy azokat átírják mai matematikai nyelvre, felhasználva a modem matematika szimbólumait. Ez a tudomány számára ugyan megkönnyíti a dolgot, de az amatőrök, a kívülállók között érthetően sok zavart okoz. Ily en zavarokból lesznek aztán a Däniken-féle belemagyarázások belemagyarázások és hatalmas félreértések is… Talán természetes is, ha a szakkönyvekben, mint „egyiptomi számítási számítási módokról” olvashatnak úgy, hogy ott a pi jelét, a gyökvonást és más bonyolult műveletek jeleit találják. Holott az egyiptomiak még a négyzetre emelést sem ismerték, a 8x8 kiszámítása sok kutató szerint komoly erőfeszítést igényelt részükről. A tízes számrendszert is inkább csak a tíz ujjuknak köszönhetően találták fel; a hosszmértékeik is az emberi testnek, mint alapvető mértékegységnek alkalmazására vallanak: könyök, tenyér, ujj - ezekkel operáltak az építészetben, hajóépítésben stb. (Ezért sem érvényes minden olyan számítás, amely méterben adja meg a Nagy Piramis méreteit és ezen az alapon számolja ki a többi „rejtélyes” méretet.)
Az, hogy használták állítólag a „millió” fogalmát is, az ő részükről teljesen absztrakt dolog lehetett. Inkább a rendkívül nagy, megszámlálhatatlan mennyiség szimbolikus szimbolikus jelének tekinthették. Hisz ugyanakkor például ezek a Däniken Däniken szerint „remek matematikusok” nem ismerték a nulla fogalmát sem! Az ő milliójuk a gyakorlatias egyiptomiaknak azt jelentette, hogy olyan mennyiségről mennyiségről van szó, amelyet nem is érdemes megszámolni, mert az eleve lehetetlen vállalkozás lenne. Ha tehát a hieroglifák között felbukkant az a jel, egyszerűen nem is számként kell kezelnünk ma. Aminthogy ők sem annak vették. Ezernyi fennmaradt egyiptomi szövegben szövegben előfordul, de mindig csak a fenti jelentésben, tehát például az ellenség katonái voltak „millióan”, akiket persze a mi dicsőséges fáraónk jól elvert, legyőzött, legy őzött, megfutamított… a megfutamított… a heh -jel -jel tehát nem matematikai fogalom ezekben a szövegrészletekben. Aki Dänikenhez Dänikenhez hasonlóan ismételgeti a mondatot, miszerint „az egyiptomiak egyenesen hihetetlenül magas matematikai tudással rendelkeztek”, jó, ha megjegyzi: egyes kutatók szerint ezek az emberek bár ismerték a törteket, soha nem voltak képesek azokat közös nevez őre hozni, holott ez ma még a gyerekeknek is oly egyszerű dolog. A kétharmad és a háromnegyed mellett csak az 1-es számlálós törteket ismerték és oly sokat kínlódtak a számításokkal, hogy egy idő után már kész táblázatokat dolgoztak ki maguknak, ahol az értékek értékek előre ki voltak számítva. Természetesen az egyenletek terén sem voltak sehol, még az egyismeretlenes egyenlet sem jutott eszükbe soha. soha. Aki végigolvassa néhány szerző erről szóló cikkét (E. Meyerson és mások tollából) óhatatlanul arra a belátásra jut, hogy Dänikennek nem lehet igaza. Ezt a tudást nem valamiféle szuperokos „idegenek” adhatták át az egyiptomiaknak. A csillagászattal sem jobb a helyzet. Itt viszont nem Dänikennek, hanem a régi görögöknek köszönhetjük a tévedéssorozat kezdetét. Ők ugyanis meg voltak róla győződve, hogy a számukra nagynak tűnő, mindenképpen rejtélyes elődök a Nílus partján már nagy magasságokba értek a tudományok terén is. A görögök terjesztették el elsőnek azt, hogy a csillagászat terén is nagy tudásra tettek szert az egyiptomiak, aztán ez a tévhit évezredeken keresztül megmaradt az európai köztudatban (is). Talán ennek tudható be, hogy B. Prus „A Fáraó” c. regényének egyik nagyhatású jelenetét (láttuk filmen is) arra a tévhitre alapította, hogy a papok előre tudták, mikor következik be egy-egy napfogyatkozás, és ezzel hatalmas társadalmi-politikai szerephez jutottak. A valóságban - írják a témával egész életen át foglalkozó kutatók - erről szó sem volt. Igaz ugyan, hogy a gizehi piramisokat kivétel
nélkül pontosan az égtájak felé „orientálták”, sarkaik mutatják kelet, dél, nyugat és észak irányát. Ahogy a matematika területén is - az egyiptomiak azt csupán gyakorlati okokból tették és ennek nem volt elméleti oka, nem voltak itt magasabb összefüggések vagy célok. Persze ismertek bizonyos természeti törvényeket - például, hogy a Nap keleten kel fel és nyugaton tűnik el -, de ebből sem vontak le semmilyen természettudományos elméletet vagy érvelést. Egyszerűen így volt és és kész. Ha magyarázták is, egyáltalán nem tudományosan, éppen éppen ellenkezőleg: teológiailag. Istenek különféle cselekedeteit magyarázták bele mindabba, amit láttak - és ez akkor nem is lehetett másképpen. Ma van egy elmélet, amely szerint az egyiptomiak egyetlen csillagászati célja csak az volt, ami az összes többi természeti te rmészeti nép esetében: az időszámítás megkönnyítése. A nap felosztása, a hetek, hónapok megjelölése a Nap járása szerint. Erre is nagyon gyakorlati: főleg mezőgazdasági okból volt szükségük. Ennek részletezésébe most nem érdemes belemenni. Tény, hogy hosszas hosszas szemlélődés után az egyiptomiaknak rá kellett jönniük: minden más módszer hamis, amellyel a Nílus áradásának időpontját előre jelezhetnék, kivéve a Sziriusz csillaghoz kapcsolódó időszámítás. Erre már valószínűleg az első dinasztia idején rájöttek; ez - különböző kutatók egymástól eltérő számításai szerint - körülbelül Kr. e. 3000-2700 körül lehetett. Van, aki 3200 körüli időpontra időpontra teszi ennek kezdetét. Däniken Dä niken azonban - a mit sem sejtő olvasókat becsapva! - egyszer csak váratlanul olyan egyiptomi kalendáriumról beszél, amely a Nílus áradásait 32 000 évre visszamenően feljegyezte! Egy nullát tett ehhez az évszámhoz, megtízszerezve azt! Ha már az időszámításról van szó: az egyiptomiak ugyan egy idő után rájöttek, hogy az év 365 napból áll, de az évenkénti egynegyed nap fölösleggel - ami manapság számunkra a négyévenként 1 nap pluszt jelenti a „szökőévekben” - nem tudtak mit kezdeni. Ezek a nagy időmérők és naptárkészítők és naptárkészítők és csillagászok stb. - ahogy Dänikent Dänikent olvasva hihetnénk őket ezer éveken át kínlódtak ezzel a fölösleges negyednappal és rengeteg fejtörést okozott nekik, miért is esnek mindig egy-egy nappal odébb az ünnepeik, miért nem „stimmel” a rendszer? Ez már csak azért is kínos volt, mert nem egy szentélyben úgy építették meg a felső nyílásokat, hogy ho gy azokon a napfény az előre meghatározott „szent napon”, sőt előre tudható órában süssön be. Ez sem jött mindig össze, éppen a fenti ok miatt. Däniken Däniken szóban forgó „alapvető” művében, „A jövő emlékei”-ben emlékei” -ben szóba kerül egy réges-régi ufó ügy is. A kutatók természetesen utánanéztek ennek
és kiderült, hogy ott is minden másképpen van, mint azt a híres szerző leírta. Ez azért kínos, mert több más szerző is hivatkozik rá, akik pedig nem Däniken nyomdokain indultak el. A hivatkozás valamelyik régi ufó folyóiratból eredhet. Däniken: „… egy töredék III. Thutmózisz idejéből, amely körülbelül az i. e. 1500-as 1500-as évből származik. Az írás arról tudósít, hogy az írástudók láttak egy tűzlabdát az égből alászállni, amelynek igen rossz szagú lehelete volt: Thutmózisz és katonái katonái addig figyelték azt a színjátékot, amíg a tűzgömb déli irányban felemelkedve eltűnt a szemük elől.” A szöveg nem a vatikáni múzeumból származik, mint hibásan írja a szerző, hanem egy egy Gebei Barkal nevű egyiptomi - helyesebben, akkori szóhasználattal: núbiai - helységből. A gránitba vésett szöveget az első világháború idején lelték fel jó messze délre Egyiptomból, a Nílus harmadik és negyedik kataraktája, vízesése között. III. Thutmózisz idején ez volt a legdélibb pont, amit a fáraók meghódítottak és egyiptomi fennhatóság alá vontak. A szóban forgó fáraó különben igen energikus uralkodó volt, számos hódítást végzett Nyugat-Ázsiában és Núbiában. A felirat éppen e győzelmet énekli meg, és ismerjük elkészítésének pontos dátumát is. A fáraó uralkodásának 43. évében, a Nílus áradásának évszakában a harmadik hónap10. napján volt, vagyis átszámítva Kr. e. 1444. szeptember 20-án. Ám ha a szöveget végigolvassuk, csupán a sérült 33-35. sorokban találunk valamiféle utalást a Däniken által említettekre. Egy csodát emlegetnek benne, amelyről pontosan nem tudni micsoda, mert éppen itt van egy törlődés - kb. 18 centiméter hosszan felpattogzott az idők során a szöveg - aztán folytatódik. „Éjjel az őröknek éppen találkozniuk kellett volna, hogy megejtsék az őrségváltást, amikor felbukkant a csillag dél felől. Soha még ehhez fogható nem történt. A csillag pontosan fölöttük suhant el az ellenkező irányba (vagyis északra - N. I.). Senki, sem mert állva maradni…” - itt ismét hiányzik kb. 20 centiméternyi szöveg - „arcra borultak. Gerincükön Gerincükön tüzet éreztek. Senki, nem mert mozdulni sem… a lovaik is szétszaladtak.” - Itt ismét hiányzik a szöveg kb. 21 centiméteres részen, így nem is derül ki a történet befejezése. Dänikent igencsak elragadta a fantáziája - vagy nem ismerte az eredeti szöveg fordítását, ami szintén elképzelhető! -, mert mint látjuk, a jelenség repülési iránya éppen az ellenkezője annak, amit ő írt, egyetlen szó sincs a repülő tárgy „rossz szagú leheletéről”, és a forrás sem az, amit ő megjelölt. Valójában az egész szenzációhajhász információból csak annyi igaz, hogy a dolog III. Thutmózisz fáraó uralkodása uralkodás a idején történt, semmi egyéb… a
kutatók ma hajlanak arra, hogy a jelenség éppenséggel gömbvillám is lehetett, aminthogy nem zárják ki a meteor lehetőségét sem. Annál is inkább, mert mint kiderült, az egyiptomiak bizonyos szentélyekben öblös kőalakokat mintáztak szent tárgyként, és ezeken a helyeken annak előtte bizonyíthatóan meteoritot találtak. Ami megint csak nem volt szokatlan az ókorban. Tudjuk, hogy számos mezopotámiai mezopotámiai és görög városban őriztek a szentélyekben olyan „csillagokat, amelyek az égből hullottak le” (Delphoi, Ephezosz stb.). Ezek mind meteorok, meteoritok voltak és már akkor született ezekről tudományos munka (G. A. Wainwright), amikor Däniken még nem is volt a világon. A következő probléma, probléma, amely nagyon izgatta Dänikent és aminek hangot is adott, a piramisok és egyéb nagyon mély, bonyolult építmények belső megvilágítása volt. Ha nem is későbbi használat közben - mert ilyenre esetleg nem is került sor -, de legalább akkor, amikor a falfestményeket készítették az ablaktalan helyiségekben! Kétségkívül érdekes kérdést vetett fel a svájci szerző. Ez már abból is látszik, hogy a kutatók is elismerték: az ókori egyiptomi technika egyik legfontosabb kérdéséről lehet lehet szó. Mindenesetre nem legyintettek rá nevetve, hogy „hát még ezt sem tudja az a fantaszta”? - hanem komolyan tárgyalták a kérdést. Däniken: Däniken: „És mivel világítottak a föld alatt? Sem itt, sem a Királyok Völgye sziklavájataiban nem találták nyomát sem fáklyáknak, sem egyéb világítóeszközöknek; sehol egy füsttől megfeketedett fal vagy tető, de még csak a legkisebb nyomát sem lelték annak, hogy ilyen foltokat eltávolítottak volna”. Tudomány: Pontosan így van! Nem tagadják a kutatók sem, hogy ebben a leírásban nem találni egyetlen hamis hangot, itt Däniken nem ferdít, nem állít be semmit úgy, hogy az ő igazát bizonyítsa. Természetesen a kutatók egészen más pontból indulnak ki, mint a svájci. Däniken szerint - ha ebben a pár mondatban nem is hangsúlyozza, de hát egész életművéből ez derül ki arra céloz, hogy ez a technikai csoda csak úgy jöhetett létre, ha az idegenek itt is valamilyen módon (bele)kapcsolódtak. Sok emelet mélyen a föld alatt, bonyolult kanyarok, ki- és beszögellések útján nem lehetett a fényt tükrökkel t ükrökkel levezetni úgy, hogy amellett odalent festeni lehessen. A kutatók kiindulópontja azonban nem az, hogy az idegenek adtak-e elektromos lámpákat az egyiptomiaknak, vagy kábellel vitték le a fényt azokba a helyiségekbe. A tudomány két tényből indul ki. ki. Az egyik: a
festmények ott vannak , tehát valamilyen módon el kellett őket készíteni,
fénynek is kellett rendelkezésre állni. A másik: az akkori technikai színvonalat figyelembe véve kellett megtalálni erre a kérdésre a magyarázatot! Nem csodálhatjuk, ha a tudomány képviselőinek eszébe sem jutottak jutot tak az idegenek. A megoldásra Däniken hazájában került sor. A bázeli egyetem történészei, régészei egyik expedíciójuk során - 1875-ben - jöttek rá a magyarázatra. Prof. Elisabeth Schmid egy olyan, kizárólag állati zsiradékokat tartalmazó mécsest használt a mélyben, amely egyáltalán nem füstöl, nem kormoz. Igen sokáig használható, ráadásul a fénye erősebb is, mint a másféle (pl. olaj -) mécseseké. Ez utóbbiak erősen füstölnek, tehát az egyiptomiak ezt tudva nyilván másféle másféle világítóeszközt kerestek az elzárt, belső helyiségekben való használatra. A piramisok építői, később a „kezelő papok”, de még tán a sírrablók is a gyakorlatiasság parancsait követték és olajmécseseket csak a felszínen használtak? Mindenesetre több egyiptomi sír és folyosó falában pár méterenként felfedeztek ilyen kicsiny bemélyedéseket a sziklába vésve; alighanem a világítóeszközök helyei voltak. És ott sem látni kormozódás nyomokat. Ismerték-e az egyiptomiak a repülőgépeket? Däniken Dä niken ugyanis ezzel a mondattal is sokkolja olvasóit. Többek között például ott, ahol az Elefántsziget nevét és alakját boncolgatja. Idézem őt: „Minden turista ismeri az Elefántine-szigetet Elefántine-szigetet a híres asszuáni nilométerrel. Már a legrégibb írások is beszámolnak a szigetről, szi getről, s leírják, leírják, hogy olyan a formája, mint egy elefántnak. Ez igaz. De vajon honnan tudhatták ezt a régi egyiptomiak? Hiszen a sziget alakja csak egy nagy magasságban szálló repülőgépről ismerhető fel.” Az Elephantine szó valóban a latin elephantusból, elefántból ered, ám az ókorban nem csak az állatot jelentette, hanem az elefántcsontot, vagyis az állatok agyarát is. Ez közismerten fontos kereskedelmi cikk volt egészen a múlt századig. A sziget volt Egyiptomban az elefántcsont-kereskedelem központja, ahogyan azt számos számos forrás megerősíti. Ennyit a névről. Ha pedig ránézünk egy térképre, amely az Asszuán menti Asszuán menti szigetet ábrázolja, nem értjük az egészet. A sziget ugyanis nem elefántot formáz , ezt még csak rá sem lehet fogni! Egy hosszúkás test csaknem pontosan délről északra északra nyúlik a Nílusban, alul szélesebb, felül keskenyebb, ék alakú.
Nehéz elhinni, hogy Dänikennek ne lett volna a kezében egy Egyiptom térkép. Megnézhette volna, és akkor nem írja le ezt az ostobaságot - mondják a kutatók. Vagy, ha mégis tudta, akkor netán szándékosan félre akarta vezetni olvasóit? Hát ennyit Dänikenről Dänikenről és Egyiptomról. De mint tudjuk, könyveiben számos helyen sorolt egyéb állításokat is, amelyekkel más világrészeket tisztelt meg. Vegyük hát sorba azokat is.
5. RREPÜLÉSEK AZ ÓKORBAN? Nemcsak Däniken, hanem sokan mások (köztük a szerző is) gyakran gya kran felhasználtuk ezeket a motívumokat. Ugyanis nagyon meggyőzőek számunkra azok a tudományosnak is mondható anyagok, amelyek ezzel foglalkoznak. Nem hisszük, hogy „áltudományokról” lenne szó, nem hisszük, hogy a források, a fordítások hamisításokon alapulnak. Ettől még elkövethetünk hibát, vagy inkább úgy mondanám: előfordulhat, hogy olyanoktól veszünk át anyagot, akik arra nem szolgáltak rá. Nem kizárólag ezekre építjük teóriáinkat, úgy is mondhatnám: az effajta érvek csak egyetlen láncszem egy hosszú sorban. Nos, bizonyos kutatók mérhetetlenül megharagudtak Dänikenre, amikor azt állította: az eposzok és szent könyvek szövegeit szó szerint kell értenünk, illetve jó, ha „mögéjük látunk” és így értelmezzük azokat. Szerinte az igazság rejlik ezekben a szövegekben. A kutatók - mint majd meglátják hamarosan éppen fordítva, úgy vélik, hogy nem szabad kiforgatni ezeket a szövegeket és persze a legfőbb érvük: ami azokban áll, az színtiszta kitalálás, fantázia, hitvilág, mítosz és így tovább. De lássuk sorban az érveket. Először a mezopotámiai dolgokat vegyük elő. A Gilgames-eposzba Gilgames-eposzba kapaszkodott bele a svájci szerző, mondván: mo ndván: itt a legtisztábban látni és olvashatni, hogy voltak űrkutatások már abban a réges régi korban is, hiszen az eposz egyes részei nem mások, mint éppen egy űrutazás leírása. A Gilgames-eposz az óbabiloni korszakban keletkezett (III-II. évezred, természetesen természetesen Krisztus előtt), és bár sumér forrásból eredt, akkoriban az egész ókori Keleten ismerték és kedvelték. A történet Gilgames és Enkidu barátságáról és hősies cselekedeteiről szól, és soraiban felismerhető az ember ősrégi kérdéseinek egyike is: kik vagyunk, va gyunk, miért létezünk, mi a sorsunk? Hősei ugyanis a halhatatlanságot ugyanúgy szeretnék megszerezni, elérni, akárcsak mi itt a huszadik század végén. Felfedezték hettita nyelvű változatát is, a legteljesebb szöveget azonban egy újasszír verzióban lelték fel Ninivében, Assurban-apli király (Kr. e. 669— 669—631) könyvtárában. A „könyvtár” szót itt nem lehet a szokásos módon érteni; tizenkét agyagtáblába vésve találták meg az eposzt, és egy-egy táblát a mi fogalmaink
szerint „fejezetnek” vagy az eposz egyik „énekének” nevezhetnénk. Nem hiszem, hogy van itt helyünk a történet teljességére; a lényeg az, hogy Uruk uralkodója, Gilgames az erős, szép férfi; mint kiderül, 2/3 -részben isten, 1/3részben ember, anyja ugyanis egy istennő volt. Ilyesmivel számos mondában találkozunk a világ más részein is. Däniken természetesen azt azonnal úgy értelmezi, hogy az „idegenek” összekeveredtek a földi emberekkel, mintegy alátámasztva korábbi elméletét az egykori genetikai beavatkozásról. („Az ősi tudósítás elején tehát megint ott van az ember Istentől való megtermékenyítésének gondolata”.) Nem tudom, észrevették-e észrevették -e azt, amit a tudomány emberei Däniken szemére hánynak és ebben a mondatban is kitapintható apró csúsztatás: Däniken „ősi tudósításnak” nevezi az eposzt, vagyis szokásához híven hangsúlyozza, hogy hiteles beszámolóval állunk szemben. A kutatók kifogásolják ezt a magatartást, már-már azt emlegetik, hogy a szerző ily módon is hat az olvasók tudatalattijára és tudatára, hiszen egy még nem ismert, nem ellenőrzött szöveget már első mondatában bizonyítottan igaznak ismer el. Ezt akarja olvasóival is elhitetni. Menjünk tovább. Gilgames mai szóhasználattal „nem fért a bőrébe”, tele volt energiával (például felépíttette a várost körülövező falat), a lakosság az isteneket hívta segítségül, fékeznék meg az uralkodót. Az istenek tanácsa úgy dönt, teremtenek egy méltó ellenfelet Gilgames számára. Hosszas tanácskozás után megszületik az eredmény: az istenek egy félvad embert teremtenek. Enkidut, a „barbárt”, aki kezdetben állatok között él, de erőben felveheti a versenyt Gilgamessel. Különböző kalandok után - ne tagadjuk, itt a szex is szerepet játszik - Enkidu egyre értelmesebb, már nem tűnik vadállatnak. A második énekben megtudjuk, hogyan lett Enkidu egészen civilizált lény az emberek között, között, miközben Gilgames álmot lát, amely előrevetíti jövőjét: megvív egy idegennel, de az a barátja lesz. Enkidu eljut Uruk városába, találkozik Gilgamessel és elállja az útját. Gilgames legyőzi Enkidut, de megkegyelmez neki, mert az is elismeri Gilgames győzelmét gy őzelmét és a királynak eszébe jut az álma. A jóslat teljesül, a két férfi örök barátságot fogad. A harmadik táblán Enkidu unatkozik a jólétben. Gilgames azt tervezi, ők ketten elmennek Libanonba és megölik a cédruserdő őrét. Enkidu régebben járt arrafelé, leírja, milyen is az a z a táj. A vének tanácsa is ellenzi az expedíciót. De Gilgames meggyőzi őket (nem tudni sajnos, hogyan, mert ez a rész hiányzik a szövegből) és Gilgames anyja, valamint a napisten áldásával elindulnak.
A negyedik tábla erősen megrongálódott. A megmaradt részekből arról értesülünk, hogy hosszú vándorlás után a két férfi megérkezik a cédruserdő bejáratához. Találkoznak egy őrrel, azt mindjárt meg is ölik. Az ötödik ének az erdő leírásával kezdődik, valamint egy álommal, ismét. Illetve összesen három álom következik, mindhárom Gilgames álma. Az egyik álom sem tartalmaz olyan elemeket, amelyekre később Däniken hivatkozott. Egyes kutatók szerint a szerző alighanem összekeverte az eposzban Gilgames és Enkidu álmait, hozzátett valamit a saját fantáziájából. Mindenesetre itt nincs szó az eredetiben - állítják a kutatók - olyasmikről, amiket Däniken „A jövő emlékei”-ben emlékei” -ben írt. Összehasonlításul magam is elolvastam az eposz ide vonatkozó részét idegen nyelven és bár a fordításban lehet így vagy úgy írni, írn i, előfordulhatnak apróbb tévedések, azért benyomásom szerint ott nincs szó arról, hogy Enkidut az isten a magasba emelte volna és ekkor teste ólomsúlyossá lett volna. Ebben Däniken annak bizonyítékát látta, hogy valaki már ismerte, milyen tünetekkel jár az ember számára a gyorsulás, netán az első vagy második kozmikus sebesség elérése… Mindenesetre a hősök világosan mondják, hogy ezt álmodták , és a történetből nem lóg ki a dolog; közben ott voltak a cédruserdőben, egyikük sem távozott el onnan, tehát amit álomnak neveznek, az valóban álom lehetett. Mellesleg ez a tábla is hiányos. A két hős a továbbiakban bemegy a tiltott erdőbe és fákat kezd kivágni, hogy odacsalja az őrt, Huvavát. A csel sikerül, megjelenik Huvava „király”és harcba bonyolódik Gilgamessel. A félisten némi anyai, isteni és természeti segítséggel győzelmet arat; Enkiduval folytatott kis vita után meg is öli a legyőzöttet. Ennyi volt az ötödik táblán. Däniken azonban valami mást ír, idézem: „Az ötödik tábla beszámol arról, hogy Gilgames és Enkidu hogyan indultak el együtt az »istenek« lakhelyének meglátogatására. Már messziről sugárzott feléjük az a torony, amelyben Innin istennő élt. A nyilak és dárdák, amelyeket a vándorok az őrség felé hajítottak, hatástalanul pattantak vissza a falakról. És amikor az »istenek« védett területét elérték, egy hang dörgött rájuk: Forduljatok vissza! Egyetlen halandó sem léphet a szent hegyre, ahol az istenek laknak, mert aki az istenek ábrázatát meglátja, annak meg kell halnia.” smiről szó sincs az ötödik táblán . Nem Nos, mint fentebb is látták, ilye smiről tudni, Däniken mindezt honnan vette? Ily módon már bizony érthető, ha a tudomány képviselői sarlatánnak, vagy egyenesen szélhámosnak nevezik őt. A hatodik táblán ismét Urukban vagyunk, ahová visszatértek hőseink. Gilgames Gilgames élvezi a sikert, de újabb baj készülődik valahol… Istar istenasszony
szemet vetett rá és meg akarja őt szerezni magának. Ám Gilgames védekezik: szemére hányja Istarnak, hány férfival volt már dolga és azok mind rút halált haltak miatta. Az istennő feldühödik, fel dühödik, hogy íme, valaki szembeszáll vele? Elintézi apjánál, Anu istennél, hogy küldjön a földre egy hatalmas bikát, majd az legyőzi Gilgamest. A bika fel is bukkan a földön, minden fújására száz ember pusztul el. De jön két hősünk, Enkidu lefogja a rettenetes rette netes állatot, Gilgames pedig belementi kardját. Hetedik tábla. A nagy ünnepség után Enkidu álmában megtudja, hogy hamarosan meghal. Így döntött az istenek tanácsa. (Ez a rész egyedül a hettita nyelvű változatban maradt fenn és németül adták ki egy szaklapban szaklap ban „Zeitschrift für Assyryologie” - Däniken hamar rátalált). Enkidu valóban beteg lesz és a kór tizenharmadik napján meghal. Däniken szerint ezen a táblán volt az a leírás, amikor Gilgamest az istenek felvitték a kozmoszba és onnan nézhetett le az egyre kisebb, de mindenképpen gömb alakú földre… a kutatók megállapítják, hogy ilyesmiről az egész eposzban egyetlen szó sincs . Ez egy másik mítosz, amit Däniken félreértésből vagy tudatosan kevert ide, arra számítva, hogy senki sem néz utána. Ami nem irreális feltételezés, hiszen legtöbbünknek nincs kéznél a Gilgames-eposz, sok nyelven pedig még egyáltalán nem is jelent meg. A nyolcadik tábla nagyon töredékes. Szinte csak arról értesülünk belőle, hogy Gilgames mennyire kétségbeesett barátja halála miatt. El sem akarta temetni, csak akkor kényszerült rá, amikor a holttest már bomlani kezdett. Ennyi, és nem több. Ezzel szemben Däniken a jelek szerint „elmaradt egy kőtáblával”, mert így ír: „A nyolcadik táblán az az Enkidu, aki a Földet meglehetős magasságból látta, látta, olyan titokzatos betegségben szenved, hogy Gilgames megkérdi, nem lélegezte-e lélegezte-e be egy égi állat mérgező leheletét. Honnan volt sejtelme Gilgamesnek arról, hogy valamely égi állat mérgező lehelete halálos és gyógyíthatatlan betegséget okozhat?” Azt hiszem, ide jobb, ha nem teszünk kommentárt. Menjünk tovább. A kilencedik táblán Gilgames maga is félni kezd a haláltól. Ezért úgy dönt, felkeresi Utnapistimet, a halhatatlant - hátha tőle megtudja a halhatatlanság titkát? Vándorlásai során oda is eljut, ahol előtte elő tte még nem járt ember. A világ végén van, a Masu-hegyen, Masu-hegyen, „ahol felkel és lenyugszik a nap”. Számtalan (isteni) figyelmeztetés ellenére vándorol tovább. A tizedik táblán vitába száll egy fogadósnővel, aki az eposzban hedonisztikus életöröm-filozófiát képviseli. Ám Gilgamest csak az élet és halál kérdése izgatja. A halál vizén jut át egy révésszel Utnapistim birodalmába. Végül odakerül az isten színe elé, elmondja eddigi élményeit,
Enkidu halálát, saját vágyait. Utnapistim válaszul arról beszél, hogy egyszer minden elmúlik, megváltozik, „az ember csak ember, végzetéhez közeleg”. A tizenegyedik táblán Gilgames kérdésére - hogyan lehet megszerezni a halhatatlanságot? - Utnapistim elmondja az Özönvíz történetét (talán nem minden olvasónk tudja, hogy az itt bukkant bukka nt fel előbb, és nem a Bibliában). Hogy megmutassa, Gilgames is gyenge ember, próbák alá veti, és Gilgames azokon kudarcot vall. A halálfélelem valóságos mániává válik Gilgamesnél, mindenütt azt látja, attól retteg. Végre Utnapistim elárulja, melyik az a növény, amelytől halhatatlanná lehet. Gilgames szeretné a titkot megosztani Uruk minden lakójával, úgy dönt, hazaviszi zsákmányát. Ám útközben egy kígyó ellopja a növényt. Az örök életnek búcsút mondva hősünk visszatér Urukba. Már látja a város szépségét és talán ezzel vigasztalódhat… Tulajdonképpen ennyi a történet magva, de a tizenkettedik táblán az ismeretlen szerző (szerzők) még mintegy utólag beleírta Gilgames és Enkidu egyik kalandját. Enkidu egy szívességet téve barátjának lemegy az alvilágba, „ahonnan nincs visszatérés”, Gilgames pedig panaszkodik az isteneknek, hogy barátja nem jött vissza. De azok nem segítenek rajta, nem változtathatják meg a világ rendjét. Az egyetlen, amit tesznek: Gilgames és Enkidu találkozhatnak egymással és Enkidu leírja, mi vár a holtakra. Szomorú leírás, de ez is érdekes. Ezzel a meglehetősen szomorú befejezéssel zárul a Gilgames-eposz. Gilgames-eposz. Ha összevetjük Däniken „szövegeivel”, többször megállapíthatjuk, hogy azoknak semmi közük az eredetihez - vélik a kutatók. Most azonban nézzünk egy másik mondát. Azt, amelyiket Däniken a Gilgames-eposz egyes részeivel összekevert. Etana sumér király volt, az uralkodókat ismertető lista szerint egy pásztor, aki felrepült az égbe. De előtte még egyesített „minden országot”, 1560 évig uralkodott. Az Özönvíz után uralkodó királyok között a 13. a sorban. Etana története állítólag nagyon nagy on népszerű volt Mezopotámiában. Legrégibb töredékeit az óbabiloni korszakból ismerjük, vagyis egyidős lehet a GilgamesGilgameseposszal. De már századokkal korábbi időkből fennmaradt fennmaradt hengerpecséteken is ábrázolták a félig sas, félig ember alakját. Bár nem sumér nyelven maradt fenn a történet, úgy sejlik, szerzőink sumérek voltak. Etana voltaképpen egy sas és egy kígyó hosszas harca révén kerül bele a történetbe. Szeretne eljutni Anu istenhez, és egy másik isten hozzásegíti ehhez úgy, hogy megismer egy sebesült sast, akit Etana kigyógyít. Hálából a sas felemeli őt az égbe, hogy eljusson az istenhez. Ha elolvassuk ezt a (legfontosabb) részt, folyton lyukakra akadunk. Mint említettem, a fennmaradt részek töredékesek. Egy-egy gondolatot alig
olvashatunk végig, máris megszakadt a történet, egész sorok hiányoznak, ez persze megnehezíti az olvasást. De sehol nem találunk olyan részleteket, amelyeket Däniken említ könyvében. Nem írják, hogy olyan a tenger, mint egy itatóvályú, nem olvasható az, hogy a föld olyan, mint a lisztkása… („A jövő emlékei”). Talán azt lehetne felhozni a szerző mentségére, hogy régebbi német fordítást használt - bár akkor is nehéz elhinni, hogy ilyen nagy különbség lenne fordítás és fordítás között? A Föld gömbölyűségét - a kutatók szerint Däniken nem olvashatta sehol, mivelhogy sem a Gilgames-eposzban, sem Etana történetében erről sehol sem esik szó. Däniken és mások sokszor idéztek a Máhabhárátából és egyéb indiai szent könyvekből. Ezek szintén több ezer évvel Krisztus előtt keletkeztek és sokan örömmel fedeztek fel bennük olyan leírásokat, amit nehéz lenne a korabeli emberek fantáziájának tulajdonítani. Az indiológusok, akik hajlandók voltak felvenni a kesztyűt és szembeszállni Dänikennel, azt fájlalják: a szerző nem írta meg pontosan, az eposznak melyik részében vette észre a szenzációs és idézett részleteket? Mert például a Rámajána 25 ezer kétsorost tartalmaz, amelyeket hét könyvben foglaltak össze. A Máhabháráta pedig körülbelül négyszer olyan hosszú! Vagyis átszámítva - hogy mi európaiak is értsük - nyolcszor hosszabb, mint az Iliász és Odüsszeia együtt! Így aztán, ha szeretnének megtalálni egyegy „Däniken„Däniken-idézetet”, hosszú hetekig is kutathatnának a tíztíz - és tízezer verssor között. Abba most ne menjünk bele, hogy a szakember azonnal kimutatja: Däniken összekever fogalmakat, eltorzítva használja a szanszkrit és nem csak szanszkrit szavakat, elnevezéseket stb. Ez nyilván megesett és ma is előfordul másokkal is. Egy indiológus nem mulasztotta el megjegyezni: így aztán nehéz hinni Dänikennek akkor is, ha csak szavakat másol ki valahonnan, mert azt is pontatlanul teszi… Mindjárt hangsúlyoznunk kell: a kutatók sem tagadják, hogy egyes művekben szó esik repülő szerkezetekről. Még olyanokról is, amelyek felszállás közben nagy zajt csapnak… De Däniken elfelejti odaírni azt is, ami ott olvasható: hogy ezek elképzelt járművek, amelyek a valóságban aligha létezhettek, hiszen például úgy „működtek”, hogy libák vagy flamingók flaming ók voltak eléjük fogva, azok húzták fel „az égbe”! Nem írja meg azt sem, hogy amikor a teljesem mitikus szerkezet már egyenesen repült, „édes hangocskákat hallatott”, holott ez áll az eredeti szövegekben. No persze -
mondják a kutatók -, mert ez már nem illett il lett bele a „rakéta„rakéta-meghajtású”, modern sugallatoktól hemzsegő leírásaiba! Az egyik indiológus szépen megjegyzi: a normális olvasó, akinek nincs rögeszméje, ezeket a részleteket meseként olvassa, és igaza is van, mert bizony ezek csak azok. Már az eposzok és egyéb könyvek dátumozásával is baj van. Míg Däniken habozás nélkül leírja, hogy például a Máhabháráta legalább ötezer éves, addig a szakembereknek erről egészen más a véleményük. Még a valóban legrégibb, 1028 különféle művet tartalmazó Rigvéda sem ilyen idős; legidősebb részei Kr. e. 1200—1000 1200—1000 körül keletkezhettek, a Máhabháráta pedig (amely elég részletesen tartalmazza a Rámajána részleteit is, tehát nem lehet annál idősebb) még ennél is fiatalabb. A szakemberek elemzései szerint a tartalom, a benne felhasznált filozófiai irányzatok a legjobb esetben is i. e. 1000— 1000 —800 közül erednek. De akadnak ott pár száz évvel későbbi szövegrészek is! No persze, azért ezek a művek mindenképpen legalább 2500—3000 2500— 3000 évesek. Ettől függetlenül néhány részlet visszanyúlhat a védakorszakba is. Ez csak egy kis kitérő volt azért, mert a tudomány emberei szerint Däniken sem a szóhasználattal, sem a vonatkozó, felhasznált „nyersanyag” korával nincs tisztában. Igenis szó van égben repülő harci kocsikról, bár ott nem hívják őket vimanáknak (és nem vimajánáknak, ahogyan Däniken hibásan írta), például Indra isten kocsija is fel volt szerelve harci eszközökkel és képes volt repülni. A szekér az égen szállva nagy zajt csapott, szétkergette a felhőket, villámokkal és mennydörgéssel is fel volt szerelve. És mi volt a meghajtóereje? Tízezer, szélnél gyorsabb paripa! Ne menjünk bele abba az egyszerű kérdésbe, hogy akkoriban az emberi erőn kívül csak az állati erő, esetleg a víz vagy szél ereje volt képes eszközöket mozgatni, a korabeli emberek más „energiahordozókat” nem ismertek. Így meseszerű történeteikben az égi szekeret is lovak húzták. No, már most - érvelnek a kutatók -, ha elfogadnánk azt a dänikeni alapelvet, miszerint minden legenda mögött a valóságot kell keresni, nagy bajba kerülünk. Hogyan vehetjük komolyan az állítást, hogy tízezer ló vágtatott egy szekérrel az… égbolton, felhők között? Ennyi lóval ez még a földön is elképzelhetetlen, hogy egyebekről ne is beszéljünk. Akadnak kutatók, akik alig akarnak szót vesztegetni Dänikenre ebben az ügyben. Szerintük teljesen nyilvánvaló, hogy minden korban akadtak mesélők, akik összekeverték a múltat a jelennel, a valóságot a kitalált vagy
vágyott világokkal és ezekből a szálakból épkézláb, sőt olykor nagyon szép történeteket szőttek. Nehezményezik Nehezmén yezik azt is, hogy míg Däniken az indiai szent könyvek égi járműveiről ír (elhallgatva azok fentebb vázolt egyéb részleteit), addig egyszerűen egy szóval sem említi a világban ismert egyéb mítoszokat. Talán azért, mert azok valami okból nem illenének bele az ő terveibe, elméleteibe? Az indiai „repülő szerkezetek” után azonnal előkapja a bibliai Enokh történetét, de még Éliás „égi szekerét” is. Mondván, hogy ha ezek ennyire hasonlítanak, akkor kell lennie a dologban valaminek. Természetesen így érti: valami igazságnak. Erre néhány szakember felveti: és ha már így van, Däniken Dä niken miért hallgat az arab mesék repülőszőnyegeiről, a görögök napkocsijáról, vagy Daedalosz és Ikarosz történetéről? Hiszen ezekre is kitalálhatott volna valamilyen kis testre szabott elméletet, elméletet, besorolhatta volna őket régi érvei közé. Däniken azt sem tudja, hogy az indiai mitológiában - a szanszkrit történetekben, különös tekintettel a mesékre - az istenek, emberek, növények, állatok egy olyan világban élnek, amely nem engedelmeskedik a természeti törvényeknek. Itt az ember csak egy kis részt képvisel a cselekményekben, nem is a legfontosabbat. Kevesen ismerik Európában azt is, hogy Dänikennek bizonyos szemszögből már volt egy elődje, méghozzá éppen Indiában. 1875 táján kezdte meg működését egy egy vallási fanatikus, név szerint Dayanand Sarasvati, aki új vallási közösséget is alapított. Kiválasztott négy védakönyvet, mondván, csak ezek az igaziak és erősen hitte, hogy azokban mindenre választ választ talál. Állította, hogy az ősi szent könyvekben már előre megírtak mindent, amit később felfedeztek, vagy a jövőben fedeznek fel az emberek - csak figyelmesen kell azokat olvasni és ügyesen kihüvelyezni az értelmüket. Nos, jobb ügyhöz méltó buzgalommal „bizonyította be” ez az ember és néhány tanítványa, hogy a védákban megíratott, hogyan kell a vízből tiszta hidrogént és oxigént csinálni (minderre két isten nevéből következtetett), de azt is, hogy Kopernikusz előtt már a védákban leíratott a heliocentrikus világkép és minden, amit a technika és a tudomány felfedezett! Ma már csodálkozhatunk azon (vagy mégsem?), hogy a huszadik század kezdetére Dayanandnak már csaknem félmillió híve volt. Däniken Däniken is így járt el; összegyűjtötte ezekből a könyvekből mindazt, ami repüléssel kapcsolatos, a mennyiség volt számára fontos, elfeledve, hogy ha valaminek tudományos súlyt akarunk adni, nem annyira számolni, mint
inkább súlyozni kell. Ahogyan a régiek mondták: ponderanda sunt, non numeranda . Däniken: Däniken: „Gurkha egy hatalmas vimána fedélzetéről egyetlen lövést adott le a Hármas Várra. A leírás döbbenetesen emlékeztet azokra a benyomásokra, melyeket az első hidrogénbomba felrobbantásakor a a Bikini-szigeteket megfigyelő szemtanúk szereztek: fehéren izzó füst, tízezerszer fényesebb a Napnál, végtelen ragyogással felemelkedik, és a várost elborítja a hamu. Amikor Gurkha újra leszáll, repülő járműve egy ragyogó antimónium tömbhöz hasonlított.” Nos, a szakember már az első szóval bajban van: a Gurkha név sehol sem szerepel, az nem is szanszkrit szó, ilyen nevű isten vagy „isten” nem volt. Talán Siva isten állhatott a helyén. Däniken szerint ez a részlet a Máhabhárátából való, de ott például az antimonium nevű fémről egy árva szó sincs, Siva a legenda szerint egyetlen nyílvesszővel gyújtotta fel az égi arany-, arany -, a levegőbeli ezüstezüst- és a földi vasvárost, amelyek ily módon szintén csak mesebeli történetek. Vagy Däniken azt is állítja egyúttal, hogy léteztek aranyvárosok az égben, ezüstvárosok a levegőben és vasvárosok a földön? Sokféle fegyverről esik szó ezekben a könyvekben, de sehol sem találunk talál unk utalást arra, hogy azokkal fémpáncélba öltözött embereket is megöltek volna, vagy olyan fegyvert vetettek volna be, amelytől az áldozatoknak kihullott volna a hajuk (célzás a sugárfegyverekre). A. L. Basham, India történetének nagyon józan szakembere írta: í rta: „ Az eposzokban szereplő rejtélyes és mágikus fegyverek, amelyek egyetlen csapással száz és száz ellenfelet tesznek halottá és közben tüzet és halált okádnak, csak a fantázia termékei. Ha az indiaiaknak akkoriban tűzfegyvereik lettek volna, a görög, kínai k ínai és arab utazók eljutva hozzájuk nyilván feljegyezték volna a számukra megdöbbentő tényt. Még inkább fel kellett volna figyelniük a levegőbe emelkedő gépekre, aminek leírásait megtaláljuk a Rámajánában és az ó-tamil szövegekben. Nem kétséges, hogy ilyenek építése meghaladta bármelyik ókori civilizáció lehetőségeit. Bizonyos történészek - nem csak indiaiak - megkísérelték bebizonyítani, hogy az ókori Indiában ismerték a tűzfegyvereket, sőt a repülőgépeket is - de ez mind csak mese.” (The Wonder that was India. 1954.) Felhívom figyelmüket; e sorok még azelőtt az előtt láttak napvilágot, hogy Däniken Däniken előállt elméletével. Így tehát az utolsó mondat nem rá, hanem számos elődjére vonatkozott, akik nem is lehettek kevesen. És bizony nincs kizárva, hogy ez az igazság.
A híres-hírhedt baalbeki terasz több teret enged a feltételezéseknek, mint például a piramisok vagy az indiai eposzok. Ugyanis míg e két utóbbi esetben az ősűrhajózás és az idegenek valamikori látogatásainak hívei kénytelenek megütközni a tudománnyal, a baalbeki teraszról a tudomány roppant keveset tud. Mindenesetre túl keveset állíthat biztosan ahhoz, hogy ne maradjon elég játéktér Dänikennek Dänikennek és követőinek. Egy biztos: a baalbeki romok lélegzetelállítóak és mindenkiben azt a benyomást kelthetik, itt valóban szinte földönkívüli erőnek kellett közreműködnie ahhoz, hogy létrejöhessen a város. A város, amelynek ma csak szegényes maradványait csodálhatjuk meg - de amelyek így is döbbenetes hatást gyakorolhatnak azokra, akiknek van érzékük az ilyen csodák iránt. Baalbek városa a Földközi-tenger keleti partjától 35 kilométerre terül el, a mai Libanon területén. Az ókorban több okból is híres várost elsősorban szentélyeiről ismerték. Itt állnak Ázsia legnagyobb oszlopai! Itt is volt egy „akropolisz”, bár a terepen nincsenek nincsenek nagyobb kiemelkedések. A nagy Jupiter-szentély Jupiter-szentély egy monumentális kapuval kezdődik, amelynek óriási külső Oszlopsora volt. Ahogyan akkoriban építkeztek, úgy követhetjük mi is a megerősített városban emelt templomegyütteseket. A Nagy Udvar közepén magányos oltár állt, körös-körül hatalmas épületek, amelyeknek ma sokszor nyomuk sincs, vagy csak romjaikat csodálhatjuk. Az oszlopsor valaha 84 darab, egyenként egy-egy egy-egy ötemeletes ház magasságának megfelelő oszlopból állt! Ezekből mára csak töredékek maradtak. maradta k. De a nagy teraszról remek kilátás nyílik az összes baalbeki romra - mondhatni: romvárosra - és éppen ezen a teraszon állt valaha az ókori világban mindenfelé híressé vált Jupiterszentély. A maga idejében a Római Birodalom területéről évente több ezer zarándok utazott ide. A méretek ma is döbbenetesek, pedig - ismétlem - csak romokat látunk. Már az oszlopmaradványok ügyében sem látunk tisztán. Ezt a tudomány képviselői is elismerik. Az oszlopokat kőhengerekből rakták össze, egy-egy egy -egy henger súlya 7 méter hosszú, h osszú, körülbelül 2 méter átmérőjű volt és a súlya: 45 tonna! Hogy ezek a hatalmas oszlopok honnan származnak, arról a régészek a mai napig vitatkoznak. Az egyik elmélet szerint a közeli kőbányában készültek a kőhengerek, a másik szerint… Egyiptomból szerint… Egyiptomból hozták hozták őket! A helyi elmélet hívei természetesen racionális okokra hivatkoznak: miért szállították volna őket olyan irdatlan messzeségből, amikor amikor ugyanolyan jó minőségű követ kitermelhettek itt a közelben is? Ettől persze még lehet, hogy
valóban messziről hozták ide az építőanyagot vagy annak egy részét, például éppen a szentélyhez szükséges anyagot. Ennek lehettek vallási vagy más okai is. Mindenesetre a mi mostani racionális agyunkkal nehéz megmagyarázni, őseink miért vettek volna maguknak annyi fáradtságot? (Az ( Az ókori emberek ugyanis - könnyen meglehet - a mi őseink is voltak. Itt Közép-Európában Közép -Európában olyannyira összekeveredtek a népek az utolsó ezer évben, hogy egyetlen tiszta vérű, egyenes származású egyén sem található.) A kőtömböket tehát valahol a Nílus közelében közelében kivájták a sziklákból, csak „körülbelül” vágták őket a kívánt alakzatra, majd tutajokon levitték a Nílus-deltába (Alexandriába), és onnan a tengeri időjárással is dacoló komolyabb, nagyobb hajókkal vitték el a libanoni (akkor: föníciai, de a Római Birodalomhoz tartozó) partokra. Ott aztán bajban lehettek, mivel a még hátralevő szárazföldi távolság 35 kilométert tett ki, ráadásul hegyes terepen! Nem tudni, akkoriban már rendelkeztek-e az emberek olyan szállítóeszközzel, amely 45 tonnás terhek alatt nem roppant össze? Voltak-e olyan kerekek, amelyek kibírták ezt? A tudomány ma kételkedik ebben. Ezt persze fennen hangoztatják azok, akik szerint mindez meg sem történt, a kőtömböket ott helyben készítették. Ugyanakkor a másik oldal a piramisokkal vág vissza: ha ott elfogadjuk, hogy ennél nehezebb kőtömböket is megmozgattak és szállítottak, akkor ugyanazon az elven - egy-két ezer évvel később ! -, miért ne alkalmazhatták volna az ottani módszereket és eszközöket? Däniken Däniken és egy keveset emlegetett elődje-kortársa, elődje -kortársa, az ex-szovjet Mates Agreszt persze úgy vélték, hogy ha embereknek nem is, de az idegeneknek ez nem lehetett megoldhatatlan feladat. Ahogyan célozgattak rá: az Idegeneknek ez apróság volt, szinte csak pattintottak az ujjukkal és a hatalmas kőtömbök kőtömbök máris a helyükre kerültek… Ez a bevezető nem véletlenül hangzott itt el. Ugyanis most jön a meglepetés: a fenti rejtélyek egyáltalán nem izgatják Dänikent, Dä nikent, ő és követői egyáltalán nem ebbe, nem a hihetetlen méretű oszlopokba kapaszkodnak bele! Őket a terasz érdekli. érdek li. Talán azért, mert a terasz régebbinek tűnik, míg a szentélyeket csak a Római Birodalomban, vagyis már Krisztus után az első, második és harmadik században építették? A Jupiter-szentélyhez csatlakozott a Bacchus-templom és a Vénusz-szentély is. Nérótól kezdve Antonius Piusig több császár gondoskodott a baalbeki építkezésekről. Sok szentélyt kifejezetten az ő utasításukra emeltek. De mi a helyzet a teraszokkal? Hát csak az, hogy a nagy Jupiter- szentély is erre épült. Vagyis ennek mindenképpen korábbinak kell lennie, mint a
rómaiak emelte templomoknak. A tudomány azt mondja: ez egy gigantikus méretű platform, amelynek eredeti célja ismeretlen, és azt sem tudjuk, ki, mikor és mi célból építette? Becsületes álláspont. A tudomány, ha nem tud valamit, az esetek többségében azt be is vallja. Már csak azért, mert e nem-tudást le sem tagadhatná. Ha feltesznek egy kérdést, vagy van rá válasz, vagy nincs. A baalbeki terasz esetében a kutatók csak széttárják a karjukat. Ráadásul, mint már szó volt róla, a római kori szentélyek között ez a legnagyobb, sok szempontból az amúgy igen fejlett egyéb ázsiai szentélyépítők sem tudtak ennél nagyobb oszlopokat emelni azon a hatalmas földrészen! A Nagy Szentély nyugati oldaláról nézve ez a „platform”, ez a terasz részben látható is. Mert különben, a szentély romjai között sétálva, csak a kőtömbökön lépegetünk. Oldalról nézve eláll a lélegzetünk: a tömbök nyolc méter vastagok! Három ilyen hatalmas kőtömböt láthatunk, és a helyi legenda évezredek óta azt meséli: e tömbök itt vannak a világ kezdete óta… a Dänikennel szembeszálló kutatók olykor némi gúnnyal mondogatják: pár ezer évvel ezelőtt egy tevéjét legeltető pásztor számára ezek a kőtömbök valóban mozdíthatatlannak tűntek, olyasminek, amiket csak valóságos istenek képesek megmozdítani. A monolitok - egy darabból álló kőtömbök méretei egyformák, ami eleve kizárja „természetes eredetüket”. Mellesleg a természet sem lett volna képes szabályos téglatesteket csiszolni! A méretek: 19,1x4,3x3,6 méter, és egy-egy tömb 750 tonna súlyú! A tömbök egyenként 300 köbméter köbtartalmúak. No persze, ahol Däniken megjelenik - sugallják gunyorosan a kutatók - a számok mindjárt valamilyen furcsa metamorfózison mennek keresztül. Ha a svájci szerző érdeke úgy kívánja, azonnal növekedni kezdenek… ugyanis ugy anis Däniken szerint e tömbök egyenként2ezertonnát nyomnak! Ez persze ismét több mint kétszeres túlzás. Ha nem is lehet valamit megmérni, azért ki lehet számítani a súlyát, az anyagdarab méreteit és fajsúlyát ismerve. Ráadásul a három kőtömb nem jelenti magát ma gát a teraszt; ez csak alapja a Jupiter-szentély egyik szoboralapzatának. Az igazi terasz az, amire mindez ráépült: egy kőteraszra, amelynek vastagsága 7 méter, és tulajdonképpen ezt nevezik „baalbeki terasznak”. Rendeltetése, eredete körül nagy vita folyik. folyik. A terasz nagy kőtömbjeit hármas sorban rakták le. Közülük bármelyiken elférne egy igen nagy teherautó. A kőtömböket mindenképpen mozgatniuk kellett valaha, mert láthatóan igen pontosan vannak elhelyezve, egymás mellett - és bár az építők nem használtak semmilyen kötőanyagot, úgy illeszkednek, hogy a kés élét sem lehet közéjük becsúsztatni. Tehát
bármiképpen is estek a dolgok, a terasz kőtömbjeit annak idején mozgatniuk kellett, nyilván sok ember összehangolt munkája eredményeképpen kerülhettek csak oda. Arról nem is beszélve, hogy az alatta levő talajt is vízszintesre kellett csiszolni, és persze olyan helyet választani, amely elég tömött vagy éppen sziklás ahhoz, hogy megtartsa ezt az óriási súlyt! Az építők még arról is gondoskodtak, hogy fent, a felszínen felszí nen alig lehessen észrevenni, hol végződik az egyik tömb és kezdődik a másik. Az összecsiszoltság miatt van olyan érzése a szemlélőnek, hogy egy sehol másutt nem látható, hatalmas méretű kőteraszon áll! Mintha az egész terasz egyetlen monolit lenne. Kiszámították: 12 és 36 négyzetméter közti nagyságú felületeket kellett szinte tükörsimára csiszolniuk (a tömbök oldalán) ahhoz, hogy így illeszkedhessenek egymáshoz. Egyes szakértők szakért ők szerint, és ezek korántsem Däniken-pártiak, valamilyen titkot kellett ismerniük az ókori kőcsiszolóknak (amit mi ma sem ismerünk) és amelynek révén képesek voltak ekkora felületeket ilyen tökéletesen csiszolni. A Däniken-féle amatőrök természetesen ezt is felhasználják érvelésükben és ez roppant egyszerű: amire nem voltak, nem lehettek lehett ek képesek az emberek, azt nyilván az idegen „istenek” végezték el helyettük. Vagy az ő gépeik dolgoztak, vagy a legrosszabb esetben az ő útmutatásaik szerint munkálkodtak a kőcsiszoló emberek. Ez persze vonatkozik a kőtömbök mozgatására is. A dolog már a kőbányában kezdődhetett. Ugyanis ma nem tudjuk elképzelni, hogy miképpen véshették ki az anyakőzetből ezeket a nagy darabokat az ókori emberek - érvelnek Dänikenék -, merthogy a mai gépekkel is ez csak a 2-3 köbméteres tömbökkel lehetséges! Érthetetlen az is - folytatják érvelésüket -, hogy milyen célt szolgáltak a kőtömbökben azok a négyszögletes, 30 centiméteres nyílások? Mert hogyha ezekkel mozgatták őket, akkor érthetetlen, miért nem találunk hasonlókat a három legnagyobb kőtömbön? De ezzel még nincs vége vé ge a rejtélyeknek. A Nagy Szentélytől körülbelül ötszáz méterre, délre 30 fokos lejtőn hever a legnagyobb monolit , amelyet ember valaha kezelésbe vett. Ennek méretei jelentősen meghaladják a szentély alatt található három nagy kőtömböt is! Az arabok külön nevet is adtak neki: Hadzsar el-Kuble - a Dél Köve. Nem tudhatjuk, ki, hol, mikor és miért véste ki egy kőbányából ezt a gigantikus darabot, amelynek már csak a látványa is döbbenetesen hat a nézőkre? Kiszámították a rá vonatkozó érdekesebb adatokat. A pontos súlyát ugyan csak találgatják, de az biztos, hogy egyes számítások szerint elmozdításához 40 ezer emberre lenne szükség! Ilyen méretű kövekkel az egyiptomi
piramisépítők sem dolgoztak soha. Nincs kizárva, hogy útban voltak vele a szentély felé - de valami okból nem tudták tovább vonszolni. Bár ez nem vallana az építőkre, akik a jelek szerint a legnagyobb célokat is elérték, ha akarták. Netán túl sok balesetet okozott már a kő addigi elszállítása is, és mivel babonásak voltak, elátkozottnak tartották, lemondtak arról, hogy éppen egy szentély alá helyezzék? Vagy más oka volt ennek a furcsa félbehagyásnak? Arról nem is beszélve, hogy megállapították: ezt a nagy darabot nem lehetett kiszedni olyan módszerekkel az anyakőzetből, amilyeneket már néhány fejezettel korábban ismertettünk. A méretei ezt lehetetlenné tették volna. Semmilyen lyukakba vagy kipattintott résekbe vert, vízzel öntözött és megdagadt faékek nem lettek volna képesek ilyen súlyú követ elszakítani a kőzettől, hisz ahhoz azt mozdítaniuk kellett volna. Mindezekhez a rejtélyekhez társul, mint már volt róla szó, az is, hogy egyáltalán mikor épült a terasz? Mert egyáltalán nem biztos, hogy az is a szentélyépítő rómaiak műve. Ellenkezőleg, elképzelhető, hogy mivel ősidők óta itt állt a terasz, valamelyik római megtudván, milyen szent helyként kezeli ezt az itteni lakosság, úgy döntött: erre építik építi k rá a Jupiter-szentélyt és a többi római templomot? Ebben egyrészt láthatjuk a római hódító gőgjét, de azt a szándékát is, hogy mindenképpen meglovagolja és a maga oldalára állítsa az elfoglalt, gyarmatosított területek lakosságának lelki életét is. A tudományos igényű leírásokban nemegyszer elhallgatják még a terasz létezését is. Ismerünk nagyhatású lexikonokat, ahol csak a római kori építményekről esik szó, a teraszról egyetlen betűt sem írtak. Nyilván azért, mert akkor meg kellett volna magyarázni, mi is az tulajdonképpen? És ne a lexikonszerkesztőket hibáztassuk ezért - ugyanis az ilyen szócikkeket mindig az adott szakterület legnevesebb le gnevesebb képviselőire bízzák… bízzák… tehát folt esik a tudomány becsületén. Ilyen hibát nemcsak ily áttételes módon, de „egyenesben” is elkövetnek a kutatók. E. O. James különben kitűnő munkájában, amely az ókori istenekről szól, és rengeteg szó esik Jupiterről is - egyetlen szót sem találni a baalbeki Jupiter-szentélyről! Jupiter-szentélyről! Számos nagy lexikonból eleve hiányzik a Baalbek címszó. Ez nem lehet véletlen. És itt igaza van Dänikennek: valamit takargatnak, ami persze nem több, mondom én, mint csak annyi, hogy a kutatók félnek nyilatkozni az ismeretlenről. ismeretlenről. Márpedig Baalbekről nagyon keveset tudnak, kompromittálóan keveset.
Ideje felvilágosítanom az olvasót, miért került be Baalbek ebbe a fejezetbe? Nos, azért, mert a baalbeki teraszt is egy űrrepülési ű rrepülési központnak képzelik Däniken Däniken és követői. A dolog odáig fajult, hogy az idegenek látogatásában látogatás ában hívő szerzők és nem csak Däniken - már egy összeesküvés-elméletet is felállítottak. Azzal vádolják a tudomány képviselőit, hogy az elhallgatja azokat a tényeket, tényeket, ismereteket, leleteket stb. amelyek arra utalnak, hogy esetleg nekik lenne igazuk és valóban megfordultak a Földön az ősidőkben, az ókorban és később idegen űrhajósok. V. I. Avinszkij világosan leírta egyik cikkében: a „csönd összeesküvéséről” van szó, vagyis a kutatók elhatározták, nem beszélnek, és nem írnak Baalbekről, a teraszról, a három hatalmas kőtömbről, merthogy úgy vélik: azokkal foglalkozni tudománytalan dolog lenne. Nem tudjuk, volt-e, van-e van-e ilyen „összeesküvés”, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, amit Baalbekben láthatunk. Nem tagadható, a legtöbb tudományos igényű forrás is csak a római időktől keltezi a várost és a szentélyeket, nem nagyon szólnak a sokkal korábbi teraszról. Nem hallunk arról, hogy mielőtt idejöttek a rómaiak, és átkeresztelték a várost Heliopolisznak - itt Baalbek néven már másfél ezer éve létezett egy föníciai-szíriai vallási központ. Az isten, kit imádtak itt, Baal volt, a természet, a termékenység, az égbolt és a nap istene egy személyben. Ezért hívták kezdetben Baal-Gede-nek, Baal-Gede-nek, ebből lett a kissé elferdített Baalbek. Akkor hát netán a föníciaiak építették a teraszt, körülbelül Kr. e. 1300ban? Merthogy az első írásos említés egy egyiptomi irattárból származik, e korban már szó van a városról, mint létezőről. Volt egyiptomi uralom alatt, meghódította Nagy Sándor is - ez utóbbi valósággal beleszeretett a városba és nagy tervei voltak vele. Mint tudjuk, nagyon korán meghalt, így azokat nem tudta megvalósítani. Nagy Sándor akkor kihirdette, hogy az ő apja maga Jupiter (Zeusz) volt… így aztán nem kevés kutató véli úgy, hogy a terasz is Nagy Sándor parancsára készülhetett el. De erre nincs semmiféle bizonyíték. A görögök különben - és közéjük sorolandó Nagy Sándor is - nem emeltek ilyen gigantikus épületeket, ez inkább az egyiptomiak szokása volt. Ezért még több kutató teszi le a garast az egyiptomiak, mint Baalbek építői mellett. Nem felejthető el, hogy az ügynek már a tizenkilencedik században is volt egy „áldozata”: Saulcy francia történész és régész kinyilvánította véleményét, miszerint a terasz és a ráépült szentély nem azonos korból való, nem ugyanazok építették. Akkor az egész tudományos közvélemény - vagyis annak közel-keleti régészettel és
történelemmel foglalkozó része - ellene fordult és gúny tárgyává tették nemcsak véleményét, de őt magát is. Szóval Däniken Däniken és követői hogyan hogyan vonták be elméleteikbe a teraszt? Először azt tették, amit Däniken is a 2 ezer tonnára növelt kőtömbökkel: igyekeztek felnagyítani, eltorzítani a lelet méreteit, miáltal megnövelik majd az olvasók agyában annak jelentőségét is. Minél nagyobb ugyanis, annál hihetetlenebb, hogy építésüket az ókori vagy bronzkori embereknek tulajdoníthassuk. Aztán előástak egy régi szöveget az arab kéziratokból, ahol az állt: „Amikor Libanonban Nimród uralkodott, elküldte az óriásokat, hogy rombolják le Baalbek erődjét…” A ravasz mondatban több feltételezés is rejlett. Először is, ugye, megerősítették a gigászok, az egykori óriások létét, másodszor pedig ismét csak Baalbek nagyon régi, még Nimródot is megelőző keletkezésére utaltak általa. Agreszt ezt a történetet egy kibővített verzióban közölte. Kiderül ebből, hogy Nimród vagy Nemród király Babilon legendás megalapítója volt, aki Baalbekben egy égig érő tornyot akart építeni. Ennek alapjaiul szánta a teraszt, amiről vagy leromboltatott egy korábbi erődöt, vagy ő maga építette építet te meg azt. Ebben természetesen a gigászok, az óriások - vagyis az idegen űrhajósok! - segítették. Mellesleg Nimródnak volt egy repülőgépe is, amivel felemelkedett, de a közeli Hermon-hegyre lezuhant, és ott is temették el. A szövegből az is „kiderül”, hogy hogy minden eseményt az akkor itt-tartózkodó idegenek irányítottak. Ezen felül a Däniken-tábor még azt is állítja, hogy a tudományos világ elhallgatja: a terasz alatt földalatti folyosók valóságos labirintusa húzódik, és szerintük az idegenek ott rejtettek el fontos üzeneteket az emberiség számára. Agreszt egyenesen azt állítja, hogy a felszíni építmények, mindenekelőtt maga a csodálatos terasz csak afféle jelzők, amelyek azért olyan gigantikusak, hogy semmiféle erő vagy katasztrófa ne tudja onnan elmozdítani őket. Kérdéseinkre a válasz ott rejlik alatta. A kutatók erre azt válaszolják, hogy vannak ott földalatti folyosók, de nem a terasz, hanem az udvar alatt, amelyeket bizonyíthatóan a II. században építettek az udvarral és néhány szentéllyel egy időben, és azokban a zokban ugyan nem lehet elrejtve semmilyen információ az idegenektől, mivelhogy naponta sok száz turista megfordul bennük. A látogatás után ugyanis arrafelé vezetik ki a turistákat turistákat az ásatások területéről… De miért olyan fontos Dänikennek a terasz? Amiért a dél-amerikai hasonló építmények is: úgy véli, azok bizonyítékai az idegenek egykori látogatásának.
Itt kétfelé ágazik követői véleménye. Az egyik állítás szerint maga az építmény a bizonyíték, mivel a korabeli emberek - de részben a maiak sem! voltak-vannak voltak-vannak olyan helyzetben, hogy ilyen méretű kőtömböket kivéssenek az anyakőzetből, a bányákból, és azokat elvigyék a kívánt helyre. Tehát kitermelésük, mozgatásuk csak az akkori technika szintje fölött álló, értsd: idegen erő révén volt lehetséges. A másik érvük érvük az, hogy a terasz esetleg űrhajók indításául szolgáló platform lehetett. Mint tudjuk, egy űrhajó - különösen, ha nem annak leszállóegységével, hanem magával az egész, igazi hajóval számolunk - igen nagy súlyt nyomhatott. És fog nyomni a jövőben is - ha mi emberek építünk végre igazi űrhajókat és kimegyünk velük az igazi űrbe. Mert erre mindeddig nem igazán került sor. Tény, hogy egy olyan hajó, amely több tíz biológiai lény számára többéves űrbeli tartózkodást tesz lehetővé, minimum több tízezer tonnás, vagy annál esetleg nagyságrendekkel nagyobb. Däniken úgy véli, a terasz - és minden hasonló építmény a Földön akkoriban szinte kizárólag erre a célra szolgált. Bár nem valószínű, hogy az idegenek annyira óvatlanok lettek volna, hogy leszálljanak ide az egyetlen hajójukkal. Úgy értem, azzal a járművel, amely visszatérésüket, a hazajutásukat biztosította. Ha egy ilyen hajó súlya alatt benyomódik a talaj, netán beszakad, vagy valamilyen más, de ezt eredményező katasztrófa történik - az űrhajónak vége, többé már többé már nem tud repülni. Sokkal valószínűbb, hogy kisebb leszállóegységeket küldenek a Földre, miközben az „anyahajó”, az igazi nagy űrhajó a legénység egy részével Föld-körüli Föld -körüli pályán marad. Szükség esetén ez lehetővé teszi a későbbi segítségnyújtást is rendkívüli rendk ívüli helyzetekben, és biztonságérzetet ad a leszállt legénységnek is. Arról nem is beszélve, hogy az idegenek „űrhajói” lehettek éppenséggel az ufók is, netán ugyanazok, amelyeket ma is látunk-látnak itt és másutt. Az ufók a mai megfigyelések, a hagyott nyomok stb. szerint nyomhatnak ugyan pár vagy pár tíz tonnát, de landolásukhoz, felszállásukhoz egyáltalán nincs szükség sziklapadokra, kőteraszokra. Összefoglalva: nincs nagyobb nagyobb jelentősége annak, hogy Däniken Däniken a baalbeki teraszt is besorolja bizonyítékai közé. Ami Agreszt fent ismertetett „érvelését” illeti, nyilvánvaló, hogy egy pár mondatos legendát vagy jegyzetet szépített meg, dúsított föl, hogy jobban passzoljon a hirdetett elmélethez. Még a laikus is észreveszi, hogy összekeverte a Bábel tornyát Baalbekkel -, hogy mást ne mondjak. A bajok gyökere abban rejtőzik - mondják számosan a tudomány oldaláról -, hogy az építmények láttán egyesek a legfantasztikusabb elméleteket
gyártják, mivel ők maguk nem képesek felfogni , hogyan is keletkeztek azok. „Titkokat” gyártanak ott, ahol azok nincsenek. A további érvelés így hangzik: nincs értelme nagy és elmúlt civilizációkról összetákolni mindenféle elméletet, mert pontosan tudjuk, hogyan fejlődött az emberiség az utolsó tízezer évben. Nem érdemes távolról jött idegeneket, ideg eneket, űrhajósokat emlegetni, mert a régi korokból fennmaradt szentélyek és más építmények falain hagyott festmények, rajzok egyértelműen mutatják, hogyan készültek, készültek , kik és mikor építették őket… Ennek azért ellent mondanék, és itt Däniken pártját kell fognom. A kutatók sokszor azért hangoztatnak ilyen nézeteket, mert vagy nem ismerik a valós leletek egyikét-másikát, vagy nem vesznek róla tudomást. Mióta a világ minden részén felfedeztek olyan ősemberrajzokat, amelyek sisakos, antennás, szkafanderes, szemlátomást szemlátomást csillagok között repkedő idegeneket ábrázolnak, mióta egyes régi krónikák valóban beszámolnak nem természeti, idegen jelenségekről - azóta nem merném olyan határozottan állítani a fentebb írtakat. De számos kutató - mondhatjuk, a többségük! - csak azt mondja minden lehetséges alkalommal, amikor szóba kerül Däniken és elméletei.
6. DÄNIKEN ÉS LATIN -AMERIKA No, itt aztán kedvére bolyonghatott szerzőnk és - ellenfelei szerint - azt állíthatott, amit csak akart, hiszen az Európától eléggé távol eső földrészen igencsak nehéz lett volna volna őt ellenőrizni. Mint majd látni fogjuk, ez azért nem egészen igaz. Akadtak, akik ellenőrizték őt (és úgy vélik, le is leplezték), mások újra megtorpedózhatták a svájci férfi adatait. Úgy látszik, szerzőnk mindig bajban volt az adatokkal, és ha valamit tudományos forrásból pontosan kinézett és azt írta le valamelyik könyvében, akkor a tudomány gyorsan más, újabb érvet hozott fel ellene. A módszer nem nevezhető sportszerűnek, de ilyesmit ne is keressen senki, ne várja el ezt e zt ebben a harcban. Latin-Amerika természetesen óriási terep ebben a témában. Ott van Tiahuanaco, minden rejtélyek legnagyobbika (állítja Däniken), ott éltek a maják, az aztékok, a toltékok, az inkák, ott van a Nazca-fennsík, a Titicaca-tó, rejtelmes barlangrendszerek, barlangrendszerek, világtól elzárt völgyek, későn felfedezett rejtélyes romok, és esetleg még fel sem fedezett városok… Menjünk sorban, témáról témára ugrálva abban a világban, amit Däniken és társai ismertettek meg velünk, és amelyről csak részben tudtunk valamit, vala mit, vagy éppenséggel nem is tudtunk semmit, míg ők színre nem léptek. A palenque-i
rhajós
Däniken: Däniken: „A képen egy emberi lény ül előttünk, felsőtestével előrehajolva, versenyzői pózban, egy olyan járműben, amit ma minden gyerek űrhajónak mondana. A gép elől elől hegyes, különös rovátkás kiöblösödésekkel, amelyek fúvókanyílásokhoz hasonlítanak, aztán szélesebb lesz, és a törzset nyaldosó tűzlángokban végződik. Maga a lény a kezét egy meghatározhatatlan ellenőrzőkészülék-félén ellenőrzőkészülék-félén tartja, és bal lába sarkát valamiféle pedálra helyezi. Ruházata a célnak megfelelő: rövid, kockás nadrág széles övvel, egy japán szabású, modern dzsekiféle, a hozzá szorosan kapcsolódó kar- és lábpántokkal. Ezt tulajdonképpen felfoghatnánk valamilyen tájékoztató rajzos ábrázolásnak is, ha nem nem lenne az ülő alak fején az a komplikált kalapféleség! De ott van! Kitüremkedésekkel és csövekkel, antennához
hasonló dologgal felszerelt fejfedő. Az ennyire világos vonalvezetéssel ábrázolt űrhajósunk nemcsak startpózban ül, de az arca előtt közvetlenül ott közvetlenül ott függ egy készülék, amelyet figyelmesen néz. Az űrhajós elől ül, a jármű hátsó részében egyenletes elrendezésben dobozokat, köröket, pontokat és spirálokat lehet látni, merevítőkkel elválasztva.” Később, már jóval „A jövő emlékei” után, ahonnan ahonna n a fenti mondatokat idéztük, Däniken egy másik könyvében egészítette ki ezt a leírást azzal, hogy az űrhajós alatt atomreaktort láthatunk („In Search of Ancient Gods”). A tudomány ellenérvei széles körűek. Kezdetben Kezdetben nem árt megjegyezni: amit Däniken itt leírt, az a mexikói Palenque nevű helységben, egy piramispiramis sírhelyen lelt kőbe vésett dombormű. A palenque-i leleteknek a sorsa is érdekes volt, bár ennek leírása nem tartozik könyvünk tárgykörébe. A lényeg az, hogy létezik egy sír - csakugyan találtak benne egy emberi csontvázat - és a sírt fedő kőlapra annak idején egy maja uralkodó képmását vésték fel. A téglalap alakú rajzolatot a kutatók szerint Däniken Däniken nem is a megfelelő oldalról szemléli - de ezt az érvet én a magam részéről egyáltalán nem találom meggyőzőnek. Hiszen azt sem tudjuk, maguk a maják, a sírbolt készítői, vagyis a korabeli mű vészek melyik oldalról nézték… nézték… Volt-e Volt-e egyáltalán valamilyen „kötelező” irány, nézet? Mindenesetre a tudomány képviselői az ellenkező oldalról nézetnék velünk az ábrázolást, mondván, a maják fél fekvő helyzetben mutatták be a holtat. Aki figyelmesen elolvassa a fenti leírást, rögtön rájöhetett – így hangzik a következő vádpont vádpont -, hogy leírásában Däniken szándékosan olyan szavakat és fogalmakat használ, amelyekkel egyértelműen azt sugallja: s ugallja: akit látunk, az egy űrhajós, repülés közben. Ez a leírás annyira elterjedt, hogy az utóbbi évtizedekben szerte ugyanígy írják le a palenque-i leletet. Minden ufóval, régi űrhajózással, Atlantisszal és más régi és új rejtélyekkel foglalkozó folyóirat és könyv közli ezt a képet, az ehhez nagyon hasonló aláírással. A kutatók véleménye gyökeresen eltér Däniken állításaitól, és rámutatnak, hogy ő azért látja a leletet így, mert így akarja látni , ezt akarja mindenáron bebizonyítani. Néhány kutató nem ellenkező ell enkező irányból, hanem „alulról”, a rövidebb oldal felől nézi az ábrát. Ha mi nézzük és már má r olvastuk Däniken sorait, nem nagyon tudunk szabadulni a gondolattól, hogy valóban - mindaz, amit köröskörül ábrázoltak a maják, azok műszaki berendezéseknek látszanak. látsza nak. Csak hát a kutatók sok ezer maja rajzot, vésetet, sőt festményt láttak az ún. maja kódexek fennmaradt lapjain (és lapok százain), ennél fogva tudják, hogy miféle díszítőelemeket alkalmaztak a maják előszeretettel.
Így például érdemes megnézni egy reliefet, amely a Templo de la Cruz Foliada-ból Foliada-ból származik. Itt a földisten koponyájából nő ki egy stilizált növényi hajtás, a növény tetején a nap-madár, a quetzal ül. Körös-körül nagyon is hasonló mintázatokat látni, pedig itt aligha lenne alkalmas az űrhajóűrhajóalkatrészeknek, mint motívumoknak a szerepeltetése. A maják általában nem hagytak üres helyeket a rajzokon vagy domborműveken, mindenhová berajzoltak valamit: növényágat, leveleket, fonatokat, céltalannak látszó vonalakat, emberfejeket, stilizált kis és nagy madarakat stb. Én azt mondom, mégis van az ábrán valami olyan összhatás, amely nem a stabilitás, hanem a mobilitás felé viszi el a dolgot. Vagyis tényleg a repülés benyomását kelti, bármelyik oldalról nézi is az ember! De menjünk vissza és nézzük meg, mit m it írnak erről a kutatók. Az ő számukra az ábra egy tizenhárom évszázaddal ezelőtt elhunyt főrangú személy, feltehetően főpap volt; korának és társadalmának egyik arisztokratája. A sírboltot 1952-ben fedezték fel (és nem 1935-ben, mint Däniken hibásan közli), és a palenque-i leletet minden majákról szóló szakmunkában ismertetik. A legtöbb ilyen munka forrása egy 1973-as mexikói kiadás; Alberto Ruz Lhuillier El Templo de las Inscripciones, Palenque c. munka. Szó sincs arról, hogy az ábrázolt alak ruhát viselne, ráadásul dzsekit és hasonlókat… hasonlókat… ugyanis a korabeli maja viseletet hordja, illetve annak az előkelőkre vonatkozó változatát. Däniken Däniken félreértelmezi a rajzot, mert félre akarja értelmezni; a kutatók szerint az alak félmeztelen, rövid „szoknyát”, vagyis ágyékkötőt visel, mint akkoriban, azon éghajlat alatt minden maja. Csak annyi a különbség, hogy a köznéppel szemben az ő ruhája nem egyszerű szövetből vagy háncsból készült, hanem leopárdbőrből - ami rangjának lehet a jele. Csuklóján és bokáján jadeit-díszeket hord, ezt nézte Däniken Dä niken „japán dzseki ujjának”, holott az alak karjai és lábai meztelenek! Nyakán nyakláncot visel, haját pedig a kor divatja divatj a szerint gyűrűkkel és jadeit-csövecskékkel jadeit-csövecskékkel díszítették. Ez afféle diadém lehet a fején. Van egy tény, amit Däniken szorgosan elhallgat: a sír fedőlapja alatt pontosan így öltöztetett halottat találtak, természetesen már csak csontvázállapotban. De felismerhetően viselte a bőrszoknyát, a jadeit-díszeket jadeit-díszeket végtagjain és a fején stb. Mint az egyik régész epésen megjegyezte: megjegyezte: „Sajnos nyomát sem találtuk a japán szabású dzsekinek…” dzsekinek…” Egyes szakértők szerint pedig a dombormű természetesen nem száguldó űrhajó belsejét ábrázolja, hanem azt, hogyan képzelték el a maják a síron túli életet. Egy félgömbszerű ábrázolat alul jelképezi jelképez i a Föld démonát, rajta fekszik
a halott főpap. Az életet szimbolizáló kukorica a testéből nő ki. Hogy mi a szerepe itt a kukoricának, azt a maják szent könyvében, a Popol Vuhban is olvashatjuk részletezve. Mint a mezőgazdasággal foglalkozó népek szerte a világban, ők is azonosították az életet a legfőbb táplálékot adó növénnyel, mondáikban még az első embereket is kukoricából teremtették. A dombormű különben még számos egyéb jelképet is tartalmaz, sőt ábrázolja az elhunyt életének főbb eseményeit. A sír további további részein a maja kalendárium segítségével megfejthető a halál éve is: a Gergely-naptárra Gergely -naptárra átszámítva ez a Kr. előtt 695-ös 695-ös évet adja. (Ez alaposan ellenkezik azzal a szintén tudomány által terjesztett felfogással, hogy az illető főpap tizenhárom évszázaddal ezelőtt halt meg. Némi ellentmondást úgy látszik tehát, nemcsak Dänikennél fedezhetünk fel.) A kutatók továbbá felhánytorgatják, hogy Däniken Dä niken minden egyébről óvatosan hallgat. Nem is ok nélkül, hiszen a negyven évvel ezelőtt felfedezett kripta többi lelete is ellenkezik állításával. A szarkofágnak ugyanis nem csak fedőlapja volt, hanem oldalai is, és azokon is ábrázoltak egyet és mást a maják. Itt ismét jelképek sorakoznak, szó sincs űrhajózásról! Márpedig ha az az ember, aki ott nyugszik, valóban űrha józott űrha józott volna (akár csak, mint az Idegenek által egyszer elvitt utas), ez lett volna életének és egész környezetének a legnagyobb szenzációja, erről számtalan domborművet, rajzot, vésetet stb. készítettek volna - sőt, nem csak a halála alkalmával, alkalmá val, hanem máskor, másutt is. Däniken nem szól a sír alakjáról (az anyaméhet formázza), sem azokról a fiatalokról, akiket vele együtt, a kripta előtt temettek el, hogy majd őt szolgálják a túlvilágon. A Feliratok Temploma (Templo de las Inscripciones) azért valamiben mégiscsak mégiscsak különlegesség: ez az addig feltárt egyetlen olyan piramis, amelyről bebizonyosodott, hogy a maga idejében valóban sírként használták. Persze a maják a különféle korszakaiban más vezéreiket is piramisokban temették; ilyen sírokat találtak a Tikal-piramisokban, Palenque-ben és másutt. Ama a tudomány eddigi megállapításai szerint a piramisok esetében a sírbolt csak másodlagos funkció volt; elsődlegesen szertartási-kultikus szertartási-kultikus helyek voltak. A halottak legtöbbjét nem túl gondosan, szinte közvetlenül a padló alá temették. Csak ritkák az oly mély sírboltok, mint a szóban forgó is. Ez volt az egyetlen piramis, ahol megfordult a fontossági sorrend. Itt eleve a sír volt a fontosabb. A jelek szerint az egész azért épült, hogy mélyén jól elrejthessék a főpap sírját. sírjá t. Ez látszik az egész épület elrendezéséből, megtervezéséből is. A szakkönyvekben végigolvastam az egész sokoldalas leírást, higgyék el, a mi számunkra ebben a könyvben ennek nincs sok
jelentősége. De tény, hogy a sírkamra leírása alaposan megkérdőjelezi Däniken Däniken állításait. Mint már említettem, itt semmi egyéb „űrhajós” jelzés vagy utalás nem látható. Láttam azt a fotót is, amit közvetlenül a kripta felnyitásának percében készítettek a palenque-i sírboltban nyugvó halottról. A koponya és a csontok teljesen emberiek, rengeteg jadeit-csövecske és jadeit-maszk jadeit-maszk nyomai is felismerhetők. A jadeitet hitték olyan „valutának" a maják, amelyet a halott majd a túlvilágon is használhat. A másik célzást nem ok nélkül helyeztem el a fenti mondatban. Däniken hívei egyszer ugyanis megkockáztatták azt az állítást is, hogy a palenque-i sírban eredetileg nem is ember nyugodott - hanem a maják oda egy szerencsétlenül járt, elhalálozott IDEGENT temettek el! Ez aligha történt így. A jó szemű régészek, antropológusok, akik a akik a sírt annak idején felbontották, sok ezer egyéb régi emberi csontvázat tártak már fel és ebben sem találtak mást, mint a már jól ismert emberi maradványokat. Ennél a piramisnál (akárcsak a többi közép-amerikai kultikus építmény esetében) nincsenek olyan építési szenzációk, mint az egyiptomiaknál. Az építők nem mozgattak olyan hatalmas kőtömböket, földből és a környékbeli bányákból származó kövekből építették a piramisokat. Egy palenque-i palenque -i típusú piramis építése körülbelül 5-10 évig tartott. Nem a palenque-i lelet az egyetlen, amit a maják esetében Däniken az egykor itt járt Idegenek nyomaként, sőt a látogatás bizonyítékaként értékel. Matematika és csillagászat csillagászat
Däniken felteszi a kérdést, hogy vajon honnan eredhet a maják igen nagy matematikai tudása? A csillagászati értesüléseiket sem tudja megmagyarázni, és azt állítja, hogy a maja kalendárium 400 millió évre volt kiszámítva. Ez önmagában csakugyan nagyon érdekes lenne. Felteszi továbbá a kérdést az olvasónak - értsd: a tudománynak! -, hogy a maják honnan ismerhették az Uránuszt és a Neptunuszt, ha azt szabad szemmel nem láthatták? „Ki adta át nekik ezt a hihetetlen csillagászati tudást?” A maja naptárról köteteket írtak és számos tudós foglalkozott vele komolyabban. Részletes magyarázatokra itt ugyan nincs helyünk, legyen elég annyi, hogy tudták: az év 365 napból „és egy kicsiből” áll, és azt 18, egyenként 20 napos „hónapra” osztották (ez 360 nap), a maradék öt napot külön számították. Ennek révén elérték, hogy minden napot meg tudtak határozni két névvel és két számjeggyel. A négy elem kombinációja csak 18 980 nap múlva, vagyis 52 évvel később ismétlődött újra. A Kolumbusz előtti
Közép-Amerikában Közép-Amerikában ugyanilyen módon számították az időt a legtöbb kultúrában. Ötvenkét évenként nagy ünnepséget csaptak, ez volt az Új Tűz Ünnepe. A húszas számrendszerben alkalmaztak egy másféle időszámítási módot is, de nincs értelme most részletesen felsorolni mindazt, ami ehhez kapcsolódik. Ahogy később a különböző korból származó leleteket C-14-es C -14-es módszerrel meghatározták, kiderült, hogy a két naptár (az európai és a majáké) összeegyeztethető, a feliratok ugyanazokról az időkről szólnak. A hónapok neveit ugyanis ábrákkal, a napok számát pedig egy sajátságos számjegyrendszerrel vésték, rajzolták fel. A szakértő számára mindez kitűnően érthető. Dänikennek Dänikennek nincs igaza, állítják a szakértők, amikor olyasmit ír, hogy a maják például kiszámolták a Vénusz pontos futását is. Idézem „A jövő emlékei”emlékei”-ből: „Honnan vették a tudást, amivel négy tizedesnyi pontossággal tudták kiszámítani a Nap- és a Vénusz-évet?” Vénusz- évet?” Ez már csak azért is lehetetlen véli a tudomány -, mert a maják nagyon ritkán és igen nagy nehézségekkel bántak a tizedesekkel, a törtekkel. Bár figyelték a Holdat, és arra a belátásra jutottak, hogy 405 holdfázis egyenlő 11 960 nappal, még a holdhónap középarányosát sem számolták ki soha. Viszont sok jel mutat arra, hogy - Däniken Dä niken „értesüléseivel” ellentétben - a maják nem tudták, hány nap alatt kerüli meg a Vénusz a Napot (224). Érdekes, hogy a kutatók a jelek szerint azért nem egészen biztosak a dolgukban. A Dänikennel vitázó cikkekben hemzsegnek az olyan szavak, mint „feltehetően”, „valószínűleg”, „Tudomásunk szerint” és hasonlók. Vagyis nem egészen biztosak abban, hogy a maják mennyit tudtak, vagy tudtak-e egyáltalán a Naprendszer többi bolygójáról? Ezért azt kell mondanom, ebben a kérdésben korántsem meggyőzőek az érveik. Nem biztosak a dolgukban, ezt azonnal észrevehetjük. Mindenesetre azt állítják, a maja indiánoknak az ilyen észlelésekhez nem voltak kellő műszereik, nem is beszélve a szükséges sz ükséges matematikai ismeretekről. Azon kívül a jelek szerint a maják is geocentrikus álláspontot képviseltek, vagyis hitték, hogy a Föld a világ közepe és minden egyéb égitest körülette forog. Ennek igazolását a Hold adta, az az égitest, amelynek a mozgását a legkönnyebben figyelhették, és amelynek mozgáselemeit rendszeresen regisztrálhatták is. A Napról e tekintetben nem esik említés, de a Föld többi népéhez hasonlóan nyilván meg voltak győződve, hogy az is a Föld körül kering. Az biztos, hogy nincs olyan információnk, miszerint a maják ismerték volna az Uránuszt és a Neptunuszt; nem tudni, Däniken miért állítja ezt
olyan magabiztosan. (De hiszen mindent olyan magabiztosan állít még akkor is, amikor úgy úgy tesz, mintha csak kérdezne…) kérdezne…) Az egész akkori Kolumbusz előtti Közép-Amerikában Közép-Amerikában vallási alapon figyelték az eget, mindent ennek rendeltek alá. A hitvilághoz tartozott az is, amit nálunk csillagjóslásnak, asztrológiának is neveztek. A maják és minden velük egyazon korban élt nép tagjai meg voltak győződve, hogy a születendő gyermek sorsát a születésnapi csillagállások határozzák meg. Azt persze feljegyezték, hogy egy égitest - amely jól látható bizonyos évszakokban - mikor jelenik meg az égboltnak ugyanazon a pontján. A kettő közti különbség mindig ugyanannyi napot tett ki, de szó sincs holmi „négytizedesig kiszámított” értékről, amit Däniken Däniken például a maják Vénuszszámításainak tulajdonít. Ezen kívül voltak szerencsés és balszerencsés napok, a kalendáriumokra már csak ezért is szükség volt. Nem beszélve arról, hogy a vallási ünnepek betartásának, megünneplésének törvényerejű szokása is csak pontosan nevezhető számítások alapján volt lehetséges. A maják valóban „naptármániások” voltak, hiszen még az építményeik is aszerint lettek betájolva, hogy segítsék pl. a mezőgazdaságban mez őgazdaságban oly fontos dátumok betartását. Még egyes települések, városok is ennek lettek alárendelve, elhelyezésük ezt a célt szolgálta! Ha például valamelyik település erre rendeltetett épülete: tornya, piramisa stb. fölött az év egyik szakában megjelent egy csillag, mindenki tudta, hogy eljött az ilyen vagy olyan mezőgazdasági munkák ideje. Érdemes megjegyezni - amiről kevesen tudnak -, hogy a Kolumbusz után bekövetkező gyarmati időkben a fehérek, nyilván helyi hatásra, folytatták ezt a gyakorlatot és az új településeken a katolikus templomok tornya töltötte be századokon át ezt a szerepet. (F. Tichy: Orientáción de las piramides e iglesias en el Altiplano Mexicano, 1976.) Ugyanakkor a napfogyatkozásokat semmiképpen sem voltak képesek kiszámítani a maják, bár tudtak róluk, tapasztalták olykor, igaz, elég nagy időközökkel. Ehhez elsősorban a megfelelő műszerek hiányoztak. Egészében elmondhatjuk, hogy a maják csillagászati műveletei, és ez által ilyen tudása is eléggé korlátozott volt és ez nem is lehetett másként. Más jellegű kérdéseket is felvet a szerző. Miért tűntek el a maják „nyomtalanul”? Miért hagyták el nagyvárosaikat, miért éltek az óta is a dzsungelben, amely lassan visszahódította az egykor egykor tőle elfoglalt területeket? Däniken természetesen itt is valami nagy tragédiát sejt - oly nagyot, hogy abban okvetlenül szerepet kellett játszaniuk az idegeneknek. A tudomány is eléggé tanácstalan. Úgy sejtik a kutatók, hogy jelentős társadalmi változások történtek, sejthetően a nép fellázadt a főpapok uralma
ellen. A Kr. e. 1000 és 600 közti időszakban különben egész Közép Amerikában hasonló változások álltak be, nemcsak a majáknál, miként azt megállapították a történészek (például az aztékoknál is). A tudomány szerint mindehhez nincs szükség kozmoszból jött idegen id egen űrhajósokra, sem azok inspirációira. Az icai kövek
Däniken Däniken számára valóságos isteni ajándék, hogy előkerültek ezek a perui leletek. Aminthogy a mexikói acamborói leletekről is elmondhatjuk ugyanezt, de erről majd később. Miről is van szó? Mint írtam már annak idején „A rejtélyes elődök" c. könyvemben: előkerültek ilyen kövek százával, ezrével, és nagy fejtörést okoztak a tudománynak. A kutatóknak már eleve gyanús minden, ami Latin-Amerikából származik. Ugyanis a régészet szempontjából ez a legkevésbé kutatott terület ma még, a huszadik század végén is. Úgy vélik, van abban némi célzatosság, hogy a Däniken-féléknek mindig ezen a földrészen akadnak a legjobb, legfrappánsabb, legszenzációsabb „leletei”. Ezért aztán - talán érthető visszahatásként - már eleve óriási gyanakvással fogadnak mindent, ami onnan ered. Így jártak a szóban forgó kövek is. Az ötvenes években a perui Ica város környékén, amely az Andok lábánál terül el, körülbelül háromszáz kilométerre, délkeletre a fővárostól, Limától egy völgyben a helyi lakosok jó ideje különféle nagyságú fekete köveket gyűjtöttek, többek között építkezési céllal. Köztudott volt, hogy ezeken a köveken valamilyen kemény, éles tárggyal sok különféle érthetetlen rajz van. A hatvanas években aztán a helyi orvos, dr. Javier Cabrera Darquea elkezdte őket gyűjteni, és az évek során 14 ezer darabot szedett össze. További pár ezer darab tőle függetlenül került a helyi múzeumba. Cabrera doktor mérhetetlen türelemmel vizsgálta a köveket és hamarosan rájött, hogy talán felbecsülhetetlen értéket tart a kezében. A köveken látható rajzok ugyanis egy másik civilizációról árulkodtak. Olyan emberekről, akik itt éltek a Földön és már réges-régen - ki tudja hány ezer, vagy tízezer évvel ezelőtt? - nagy tudással rendelkeztek. A kövekre vésett rajzokon olyan állatok láthatók, amelyek már több száz millió évvel ezelőtt kihaltak. De együtt láthatók láthat ók a rájuk vadászó emberekkel… emberekkel… Amikor még ember sem létezett! Vagy minden másképpen volt? Láthatunk rajtuk nagyítón, távcsövön át nézelődő embereket, embere ket,
vérátömlesztést, sebészeti műtéteket, szervátültetést, császármetszéses szülést, sőt állítólag agyátültetést is! Cabrera doktor sokáig hiába próbálta felhívni a figyelmet az icai kövekre. Egy amerikai tudós a távolból kijelentette, hogy azok hamisítványok - emiatt sok évig senki nem vette magának a fáradságot, hogy elmenjen Peruba és a helyszínen vegye szemügyre a sok ezer, már begyűjtött leletet, vagy, hogy lássa, miként hevernek ott a folyóvölgyben a további ezrek. Végre 1973-ban a „francia Däniken”, Robert Däniken”, Robert Charroux járt arra és világgá kürtölte a leleteket. A tudomány továbbra is azt állítja, hogy teljesen értelmetlen, amit a kövek ábrázolnak, az nem lehet a múlt egyetlen darabja sem, hiszen mi azt a múltat másképpen ismerjük. Ezért az icai kövek nem egyebek - igaz, ügyes! hamisítványoknál. No, már most, ha valaki elgondolkodik a dolgon, sok érdekes kérdése támad. Ezek sajnos mind a tudomány ellen szólnak! Először is, a hamisítás vádja ellen szól a leletek hihetetlenül nagy mennyisége. Ki vette volna magának a fáradtságot, hogy évtizedeken keresztül csak azzal foglalkozzék: kövekre rajzoljon mindenféle ábrát, aztán azokat elássa, vagy elszórja egy völgyben? És miért tette volna? Csak a múzeumokban múzeumokban van jelenleg körülbelül húszezer darab, a környékbeli indián parasztok pedig az évek során legalább ugyanennyit építettek be házaikba, kerítéseikbe. És azokon is i s voltak rajzok. A másik kérdés: kellett volna ahhoz egy egész hamisító gyártelep, hogy ennyit készítsenek, ráadásul a hamisítóknak igen művelt embereknek ember eknek kellett lenniük, ha a fent említett dolgokat, és sok egyebet is képesek voltak kőbe vésni. Márpedig ott kevés értelmiségi lakott, a többség egyszerű paraszt. Azt még nehezebb elképzelni, hogy valakik másutt, esetleg Icától nagy távolságra hamisították vagonszámra a köveket, majd az éjszaka leple alatt vitték oda és szórták el. Különben is ezek nagyobb részét a föld alól kellett kiásni, vagy az esőzések révén kerültek a felszínre. A másik dolog: a kövek nem egyszerre kerültek elő. Évtizedek óta ott hevertek és senki sem foglalkozott velük. Mi haszna lett volna a hamisítóknak az egészből? Amiről a Dänikent támadó tudományos források általában mélyen hallgatnak, az pedig a következő érv: a kövek régen is ismertek voltak . Tehát nem az újabb kori érdeklődés hatására hamisították őket. Az egyik perui újság 1975-ben (Prensa, február 5.) lehozott egy nyilatkozatot egy paraszttól a lapban megjelent az illető fotója is, amint egy nagy rajzolt követ tart a kezében és kijelenti, hogy Cabrera utasítására ő maga készítette ké szítette az összes rajzolt követ!
A kép bejárta a világsajtót, nemkülönben a nyilatkozat is. Ehhez tudni kell, hogy mire idáig fejlődtek a dolgok, történt egy és más az ügyben. A már említett francia Charroux „ráharapott” az icai kövek ügyére és az Andok titkairól szóló („L’Enigme des Andes”, Paris 1975.) könyvével bizony szép pénzt keresett. Doktor Cabrera sem panaszkodhatott, hiszen rengetegen szerették volna látni gyűjteményét és Ica nevét felkapta a világsajtó. Elvileg mindenki jól járt, a parasztok most már nagy kedvvel keresték ki a rajzolt fekete köveket és adták el az érdeklődő turistáknak. A hamisítás értelmi szerzőségével vádolt Cabrerát azonban nem lehetett sarokba szorítani. Érvét azonban ma már elhallgatják a kutatók és ez nagyon szomorú tény. Cabrera bebizonyította ugyanis, hogy egy jezsuita páter, bizonyos Pedro Simon már 1926-ban 1926-ban megjelent könyvében („Noticias Historales”) úgy írt az icai kövekről, mint olyasmiről, amit arrafelé mindenki régtől fogva ismer. Később az is kiderült, hogy az első rajzolt fekete kövek még a XIX. században kerültek régészek rég észek kezébe, csak azok éppen… elhallgatták a dolgot! Előkerült egy olyan múlt századi kiadvány is, ahol már egyes kövek rajzait is közölték! Nem tudni, milyen büntetést kapott a paraszt, aki így igaztalanul vádolta meg Cabrerát. Mindenestre, ha a tudományos élet képviselői végre nem ismételnék görcsösen és makacsul, hogy „hamis, hamis, hamis”, talán eljutna hozzájuk néhány érv a másik oldalról is. Például azok, amelyeket fentebb írtam. A dolognak hamarosan érdekes jogi és társadalmi következményei lettek. A nagy érdeklődésre való tekintettel számos helyi paraszt, majd később a fővárosból odaérkezett munkanélküli tehetséges fiatal elkezdte valóban hamisítani a fekete köveket, hogy eladhassák a turistáknak. Sokan közülük inkább nyíltan is vállalták a hamisítás vádját, semhogy beismerjék: eredetieket is eladtak az idegeneknek. Ugyanis Peruból tilos kivinni a műemlékeket, márpedig a kormány az icai köveket is hiteles és értékes műtárgyaknak ismerte el. (Nesze (Nesze neked, tudományos oldal!) A végre odaérkező - nem nagy létszámú - kutatócsoportok megállapították, hogy jelenleg az icai kövek két részre oszthatók: vannak eredetiek, és vannak hamisak. Hogy ki készíti a hamisakat, nem titok már - de kik készítették valaha nagyon régen az eredetieket, azt senki sem tudja. t udja. Kivéve természetesen Dänikent. Dänikent. Mert ő meg van róla győződve, hogy valamilyen formában itt is közreműködtek az idegenek. Azt kell mondanom, kell mondanom, néhány érve a logika fegyverével ütné ki a tudományt, ha az hajlandó lenne kiállni vele a pástra.
Däniken ugyanis így érvel: a hiteles kövek egy része már ismert volt száz évvel ezelőtt is. Akkor viszont Latin-Amerikában Latin -Amerikában még senki sem tudott az ősállatokról, mert a a paleontológia gyerekcipőben járt, nem voltak ásatások, senki sem látott mamut- vagy dinoszaurusz-csontvázat. Ám akik e rajzokat készítették, birtokában voltak ilyen információknak. No, már most, két eset lehetséges: vagy valakik elmondták nekik, milyenek voltak a dinoszauruszok hatvanötmillió évvel ezelőtt , vagy olyan emberek készítették a rajzokat, akik maguk is láttak dinoszauruszokat. di noszauruszokat. Harmadik eset nincs. A tudomány felháborodottan tiltakozik: egyik eset sem lehetséges! Hiszen hatvanötmillió évvel ezelőtt, de tízmillió, vagy ötmillió évvel korábban sem éltek a Földön emberek. A dinoszauruszokról, egyéb rég kihalt ősállatokról szóló információk nem maradhattak fenn, nem kerülhettek be az ősemberek vagy a későbbiek agyába, mivel erről nem tudtak és nem is tudhattak. t udhattak. Igen ám, de a rajzok mégis ott vannak . Däniken és mások azt mondják: létezett, mert a jelek szerint léteznie kellett a mi mai civilizációnk előtt egy másiknak, amely vagy maga volt olyan fejlett, vagy minderről külső forrásból rendelkezett információkkal. A tudomány csak egy helyben topog, a kutatók makacsul rázzák a fejüket és ismételgetik: nem, nem lehetséges, egyik sem igaz. Annyiban igazuk van: ha lett volna itt előttünk egy fejlett, mondjuk a mi huszadik századunkat elért vagy azt meghaladott szintű civilizáció, annak ezer jelét kellene ma nap, mint nap felfedeznünk a világban. Hiszen az csak úgy juthatott volna el erre a szintre, ha rendelkezik jelentős ipari háttérrel, fejlett közlekedéssel, városokkal, energiatelepekkel, kitermeléssel stb. Még egy atomháború sem tudta volna ezeket úgy elpusztítani, hogy mi soha sehol ne akadjunk a legkisebb nyomára sem! (Közbevetem: néhány tárgy létezett, létezik ebből a csoportból, de túl kevés ahhoz, hogy ilyen következtetést bizton levonhassunk.) A tudomány számára tehát az egyetlen „elfogadható” út: azt állítani, állítani, hogy a kövek mind hamisítványok, egyetlen igazi sem lehet köztük! Ugyanakkor a rémületes csapdából nincs menekvés: hiszen bebizonyosodott, hogy a leletek mennyisége miatt azok nem lehetnek később készült hamisítványok, másrészt bebizonyosodott, hogy már száz évvel ezelőtt is ismerték őket amikor senki sem véshetett rájuk ősállatokat, szívátültetést, vérátömlesztést és így tovább… Azok a független szakértők, akik megvizsgálták a leleteket, kimutatták: a hamisat az eredetitől igen könnyű megkülönböztetni, megkülönböztetni, szembeötlőek a különbségek, természetesen az eredetiek javára. A hamisítványok durvák,
láthatóan gyakorlatlan kezek készítették őket, a rajzok primitívek, elnagyoltak. Däniken Däniken és követői abban érdekeltek persze, hogy a kövekről bebizonyíthassák: nagyon nagyon régen készültek. Mármint a rajtuk lévő ábrák. De ezek korát a mai tudományos módszerekkel nem lehet megállapítani. No, Cabrera, Charoux és a többiek előbb 50 ezer évről beszéltek, később már 150 ezer ezer évesnek mondták a rajzokat… rajzokat… Az elmélet ezek után már magától kínálkozott: egy dél-amerikai dél-amerikai „Atlantisz” rajzolódott ki szemük előtt és azt habozás nélkül hirdetni is kezdték. Véleményük szerint a Neander-völgyi ősemberek ősemberek egy csoportja valami okból (Däniken biztosan tudja, miért!), hirtelen nagy fejlődésnek indult, ők építették Tiahuanacot, ők készítették a nazcai rajzokat is, az ő művük Machu Picchu, sőt, a Húsvét-szigeti Húsvét-szigeti kőfejek is… Charroux is… Charroux már egyenesen azt állította, hogy ezt a civilizációt az idegenek hozták a Földre az űrből! Nos, gondolkozzunk csak el azon a helyzeten, amelybe a tudomány került. Ha nem fedezik fel a köveket, szó sincs az egész ügyről. Akkor minden „rendben” lenne. A tudománynak tehát a jelen helyzetben - mert 1975 óta az icai kövek ügyében nem állt be semmilyen értékelhető változás - a következő következő kiútjai vannak: 1. Azt kell állítani, hogy az icai kövek nem is léteznek. Mint tudjuk, erről már elkésett, a dologról a világ tudomást szerzett, hála a Däniken-féle szerzőknek. 2. Beismeri, hogy a kövek léteznek, de közli, hogy hogy kivétel nélkül nélkül mind hamis. Erre is késő van, a hamisakat az igaziaktól könnyű megkülönböztetni, és a hamisak gyártása csak akkor indult be, amikor az igaziak iránt feltámadt az érdeklődés. 3. A kövek léteznek, léteznek, nem is hamisak hamisak - de az ábrázolások ábrázolások kizárólag az alkotók fantáziáját dicsérik. Vagyis úgy kellene eljárni, ahogyan az ősemberek szkafanderes űrutas rajzaival bántak (el): azt mondják rájuk, csupán csak a képzelőerő termékei. Így megmenthető lenne a tudomány „becsülete” - vélik egyesek, szerintem igen hamisan. 4. Ez a pont egyezne egyezne Dänikenék Dänikenék állításaival: hogy egy egy fejlett, de elpusztult civilizáció egyedei hagyták hátra, talán ilyen primitív módon „üzentek” pusztulás közben vagy utána a megmaradt egyedek arról a mérhetetlen tudásról, amellyel fénykorukban rendelkeztek. Nos, ezt a megoldást, mint láttuk, a hivatalos tudomány talán egyetlen képviselője sem fogadta el. 5. Mint már említettem, ez a lehetőség egy külső beavatkozásra, idegen civilizációra, esetleg idelátogató űrhajósokra utalnak. Vagyis az ő sugallatukra
rajzolták a köveket valaha - talán nem is olyan régen az itt élő bennszülöttek? Tán csak egy-két ezer évvel korábban? De mi lett volna az egésznek a célja? Mert talán nem az, hogy majdan egyszer a fejlett földi korban a tudomány és néhány ellenfele vitatkozhasson a témáról? 6. Az emberek emberek a nagyon régi - több millió vagy százmillió évvel évvel - korábbi korokban éltek már a Földön. Ez a legkevésbé védhető, hiszen emberszerű lények maradványai csak az utóbbi másfél-két másfél-két millió évből kerültek elő, és kezdetben azok sem hasonlítanak a mai ember csontvázára. Több kutató ezt az utóbbi elméletet támadta meg, nyilván azért, mert itt volt a legkönnyebb a dolguk. Igen ám, de ezzel is csapdába estek anélkül, hogy észrevették volna… ugyanis volna… ugyanis érvelésük enyhén szólva sem helyes. Azt mondják, ha nem is egyenesen: aki egy tényt ostobán magyaráz, azzal a tényt is aláássa… aláássa… Hát nem! Bizony a tény az tény marad akkor is, ha egyesek nagyon okosan, mások bután próbálják azt az t magyarázni. Sajnos számos kutató azzal nyugtatta meg lelkiismeretét, hogy az icai kövek köré épített hihetetlen és hiteltelen történetek szerencsére levették vállukról a gondot, és nem kell többé foglalkozniuk a kérdéssel. Ez nagyon is hamis (ámde kényelmes) álláspont, amely egyszer, talán hamarosan újabb vitákba fog torkollni és ezekből a tudomány nehezen kerülhet ki győztesen. Az elhallgatás nem a legjobb politika. Sokkal nagyobb népszerűséget szereznének maguknak a tudományos körök, ha 1975 óta is folyamatosan, megállás nélkül foglalkoznának a kérdéssel. De ennek sajnos az ellenkezője ellenkezője igaz, és azt kell mondanunk, nem ez az egyetlen ilyen kérdés, amiről mélyen hallgatnak, mert nem tudnak megoldást nyújtani. E könyvben még szóba kerül néhány hasonló dolog. Persze a hallgatás nem volt totális. Érdekes módon Cabrera és társai onnan kaptak segítséget, ahonnan arra egyáltalán nem számítottak: a volt Szovjetunióból. Az ex-szovjet tudósok a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján mintadarabokat kértek és kaptak Peruból, méghozzá egyenesen az SZTA (Szovjet Tudományos Akadémia) intézeteinek címezve. A Moszkvában és másutt elvégzett vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a kövek nem hamisítványok és Zubrickij, valamint Kurzanov (az egyik történész, a másik paleontológus) lehetőnek tartják egy ismeretlen magas szintű civilizáció létezését (Atlantisz?), a régi időkben. Gavrikov történész ugyan nem ilyen lelkes és felhívja a figyelmet, hogy a köveket hamisították is - de elismeri: a megvizsgált darabok nem hamisítványok. Akadt olyan akkori szovjet kutató is, aki igen meglepően nyilatkozott: azok a kövek, amelyeken a rajzok a mi tudásunkkal egyező dolgokat mutatnak, eredetiek - azok viszont, amelyek
attól eltérő dolgokat ábrázolnak, hamisítványok! És ezt nem a kövek vizsgálata, hanem csupán a rajtuk látható ábrák szerint osztályozta így… Dänikenhez visszatérve valóságos dicshimnuszokat zeng több könyvében is Cabrera doktorról és a fekete kövekről. Állítja, hogy ezek miatt újra kell dátumozni az ember fejlődéséről eddig szerzett ismereteinket, legalább hárommillió évvel hátrébb kell tenni mindent, köztük a homo sapiens megjelenését is. Az ellentábor erre azzal válaszol, hogy már a francia Science et Vie tudományos tudományos folyóirat is közölte a fekete kövekkel kapcsolatos párizsi vizsgálat eredményét és az minden követ hamisnak állított be (715. kötet). Érdekes módon ebben a jelentésben szó esik egy másik kultúráról (az ún. paracas-népről), paracas-népről), amelyről eddig nem volt szó, és említenek 2000 éves „hiteles köveket” is, amit talán ez a régi nép rajzolt. Az általam átnézett tudományos, vagy olyan igényű, vagy egyenesen egyenesen Däniken ellen írott cikkekben sehol egy árva szóval sem emlékeznek meg a fentebb felsorolt ellenérvekről, amelyek bizony megkérdőjelezik nemcsak a fekete kövek „hamisságát”, de sok kutató objektivitását is. Tiahuanaco
Az ősi városról sokat olvashattunk az olvashattunk az utóbbi két évtizedben. Ezen könyvek szerint az összes arrafelé élő nép - lett légyen az bármilyen régen is - már úgy találta a hatalmas romvárost és senki sem tudja, kik, mikor és miért építették oda. Däniken Däniken természetesen több százezer évről beszél, követve k övetve más szerzőket. Akiket megigézett a kétségtelenül lélegzetelállító látvány. Valóban, ha az ember megáll Tiahuanaco (ejtik úgy is, hogy Tivanaku ) mellett és szeme rányílik a tájra, elszorul a torka. Legalább annyira, mint Kairó mellett, a piramisoknál. De maradjunk „a földön”, ne emelkedjünk emelkedjü nk fölöslegesen a fellegekbe. Däniken az ismeretlenség és a titkok tárházának tartja ezt a romvárost. Ezzel szemben a tudomány, különösen a történelem és a régészet képviselői kereken kijelentik: a dél-amerikai földrészen éppen Tiahuanaco az a város, amelyről már a legtöbbet tudunk! Könnyen megközelíthető volt, és mindig is az érdeklődés homlokterében állt, mivel már az első gyarmatosítók értesültek arról, hogy nem az inkák építették, hanem „valamilyen régebben élt nép”. Ez kellőképpen felcsigázta a figyelmet. Olyannyira, hogy a múlt század végén már a legfantasztikusabb legfantasztikusabb feltevések keringtek róla, „Dänikent „Dä nikent is megszégyenítő dolgokat találtak ki róla", írta valaki. Tény, hogy már 18921892 ben folytattak ott kutatásokat (német (német tudósok), később jöttek az amerikaiak,
az ötvenes évek végén pedig a bolíviai kormány külön tudományos intézményt hívott életre, amely csak az itteni régészeti kutatásokkal foglalkozik (CIAT = Centro de Investigaciones Arqueologicas en Tiwanaku). Egykor szentélyek álltak itt, némelyik romjaiban is felismerhető manapság, egyéb épületek sorakoztak, piramisok, hatalmas kapuk stb. a Kalasasayaszentélyről már megállapították, hogy volt csillagászati szerepe is, eleve úgy készítették. Tény, hogy vannak itt építmények, amelyeknek tetejére 131, ill. 105 tonnás köveket is raktak, mégis a legtöbb ennél jóval kisebb és az építésnél nem is mindig követ, hanem földhányásokat használtak. A kőtömbök illesztése messze elmarad a görög vagy római épületektől, így Däniken a tudósok szerint fölöslegesen áradozik a „csodálatos megmunkálásról”, ebből egy szó sem igaz. Tiwanaku építői eléggé primitív munkát végeztek. Nem igaz az az állítása sem, hogy az ókorban sehol sem csak itt! - alkalmaztak fémkapcsokat fémkapcso kat a kőtömböket összefogandó… Aki összefogandó… Aki ilyet állít, annak fogalma sincs az ókori építészetről. Pontosan ugyanolyan, kettős T alakú kapcsokat alkalmaztak például a görögök is, mint Tiwanakuban. Däniken csatornamaradványokat fedezett fel, véleménye szerint azokat hosszú évek munkájával csinálták az itteniek, méghozzá szerszámok nélkül, és hogy azok az elemek milyen tökéletesek. A csatornázással ismét egy kis csúsztatást követett el: azt vallja, hogy a város alá volt csatornázva úgy, mint a maiak, vagyis ismét a hallatlanul magas civilizációs szintet látja bizonyítottnak. A valóságban a régészek szerint ezek felszíni csatornák voltak és az olykor bekövetkező nagy felhőszakadások esővizét kellett elvezetniük. Akkor még sokkal nedvesebb lehetett errefelé az időjárás (ma szinte sivatag van ott) és az esővizet elvezették egy közeli patakhoz. Ami pedig a szerszámokat illeti - a kutatók állítják, hogy az építőknek igenis voltak szerszámaik (máskülönben tényleg nem tudták volna felépíteni a várost, de íme, ott a város, tehát felépítették!). Kísérleteket is végeztek: a környékbeli indiánokból verbuvált csapat kezdetleges, kemény kőeszközökkel (obszidián, bazalt, folyami kövek) pattintgatta a kőtömböket, dolgozta meg oldalaikat, és egészen szép teljesítményre voltak képesek még így gyakorlatlanul is. Az építést tehát elvégezhették az akkori emberek az akkori szerszámokkal is. Nem volt ehhez szükség szüks ég lézeres idegen űrhajósokra… A CIAT végzett más kísérleteket is. Egy 131 tonnás kőtömböt kizárólag kötelek segítségével kellett megmozgatniuk az önként vállalkozóknak. Kiderült, hogy ezt a hatalmas súlyt 2620 ember minden nehézség nélkül elvihette, egyikükre kb. 50 kg súly jutott, és a kőbányák, ahonnan a tömbök bizonyítottan származnak, alig pár kilométerre vannak az egykori várostól.
Amit Däniken a Napkapun Napkapun látható ábrázolásról ir, egyszerűen senki sem veszi komolyan. Nem is értik, hogyan láthat ott olyasmit, amit mások nem látnak? Éppen ilyen röviden intézik el a város korát is, és furcsa módon ebben maga… Däniken siet a segítségükre. Ugyanis először azon azon háborodik fel, hogy a régészek csak 3000 évesre becsülik azt a várost, amelynek ő a legszívesebben több százezer évet adna, és ezt így le is írja. („Ennek a kultúrának sem a kezdetére, sem a végére nincs semmilyen elfogadható magyarázat. Egyes régészeket ez természetesen nem akadályoz meg abban, hogy merészen és magabiztosan kijelentsék: ezek a romok pedig háromezer évesek!”) Ám akik figyelmesen olvasták „A jövő emlékei”-t, emlékei” -t, rájönnek: Däniken álságosán viselkedik. Egyenesen kapóra jön neki, hogy a titkokkal övezett Tiahuanacót a régészek - ott talált faszén- és csontmaradványok alapján - ismét így datálják, vagyis úgy vélik, az épületeket Krisztus előtt körülbelül 600-ban 600-ban emelhették… emelhették… Ez egyenesen ideális dátum! Ugyanis Krisztus előtt 592-ben 592-ben találkozott Ezékiel Ezékiel próféta az idegen űrhajóval. Hát nem lehetséges, hogy a földönkívüli idegenek Tiahuanacóban hozták létre támaszpontjukat? Vagyis ha nem pár százezer év, akkor nem háromezer, de ha kell, elég a 2500 is, csak éppen passzoljon valamilyen másik dátumhoz, amely már szerepel elméletében. Ugyanebben a könyvében Däniken tovább megy és idekeveri… Gilgamest is. Még olyan „vad” állításokra is ragadtatja magát, hogy az idegenek idegenek idehozták Gilgamest, sőt… a sőt… a suméreket is átvitték Amerikába! Nem volt ám egyedül a svájci svájci szerző. Amíg túl kevés régészeti kutatást végeztek itt (a hatvanas évektől viszont ez a leginkább kutatott pontja a földrésznek, mint említettük), két úr, bizonyos Bellamy és Allan valósággal arattak. Ők állítólagos „szigorúan pontos és tudományos” elemzések elemzések révén Tivanaku korát visszavitték egyenesen a földtörténeti harmadkorba! (H. S. Bellamy, P. Allan: The Celender of Tiahuanaco, London, 1956.) Mindenesetre a tudomány azt állítja, hogy a város öt szakaszban fejlődött, és a legelső kezdete sem volt régebben, rége bben, mint Kr. e. 1200 körül, a monumentális építményeket pedig alighanem az időszámításunk kezdete előtti első évezredben emelték. Nazca
Bár tisztában vagyok vele, hogy sokan várják, miképpen bontom szét ezt a fejezetet és lesik, mennyi új információt kaphatnak a rejtélyes fennsíkról sajnos azt kell mondanom, hogy a dologban nincs semmi új. Mindnyájan
tudjuk, hogy a perui Nazca fennsíkján rejtélyes jelek, állatábrázolások, kilométeres vonalak stb. találhatók. Akiket érdekel ez a téma, már rengeteg helyen olvashatnak róla. Däniken számára természetesen ez is összefügg az idegenekkel. Emlékezetes filmjében ezt nagyon ügyesen mutatták be, mindazonáltal tétele egyáltalán nincs bizonyítva. A kutatók sem tagadják, hogy az utóbbi fél évszázad egyik legfurcsább felfedezését tették, amikor a második világháború előtt repülőgépekről észrevették a nazcai ábrákat. A célját illetően már legalább legalább száz elméletet állítottak fel, már alig van ország a világon, ahonnan ne érkezett volna hír a megoldásról . Valójában azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy a problémát a mai napig nem oldotta meg senki. Däniken Dä niken sem. A kutatókat érthetően felbőszítette az ő magyarázata. Mindaddig, míg bárki földi módon, földi gondolkodás keretében, földi érvekkel magyarázza meg ezt vagy más jelenséget, a kutatók türelmesen végighallgatják és vagy igazat adnak neki, vagy nem. De ha valaki olyan érvekkel száll vitába, és ráadásul bizonyíthatóan dilettáns, nem érti, amiről beszél, a tudomány emberei könyörtelenül leszámolnak vele. Nálunk talán kevéssé tudott, hogy ezt milyen dühvel, jogos vagy jogtalan szenvedéllyel tették meg a kutatók Erich von Däniken ellenében. Igen nagy területről van szó. Csak ahol a legsűrűbbek a felszínbe vájt rajzok, az a terület is 150 négyzetkilométert tesz ki! (10x15 km.) Elolvastam több tudományos munkát, amelyekben részletesen leírják nem csak a vonalak keletkezésének módját, de összes egyéb jellemzőjüket is. E száraz, tárgyilagos szövegek olvastán az emberben nem alakul ki olyan gondolat, hogy itt valami földönkívülire kellene számítanunk. De ettől az még nincs kizárva, kiz árva, természetesen. Däniken állításával ellentétben sok vonalat lehet látni a földről is, a közeli dombokról, de persze valóban a levegőből látszanak a legjobban. A szerzőnek ez adhatta az egész ötletet az elméletéhez. el méletéhez. Mivel az inkák nem repültek (legalábbis nem maradtak fel erről adatok vagy régészeti leletek, történelmi utalások), hát csak valamilyen fejlett technika „élvezhette” a látványt onnan fentről. Arra nem gondol, hogy valakinek mindenáron látnia kellett kellett őket onnan fentről? A kutatók úgy vélik, ez túl kevés ahhoz, hogy erre egy teóriát alapozhassanak, és persze elvetik Däniken érveit. Nem írom le az összes nevet és elméletet - elégedjünk meg annyival, hogy akár a fantaszták és jó szándékú amatőrök, akár ak ár a kutatók állítottak fel teóriákat, senki sem győzte meg a többieket. Az ott talált kerámiakerámia -leletekből vonták le a vonalak és ábrák korát, és a legtöbben abban maradtak, hogy a
rejtélyes létesítmények Kr. e. 100 és Kr. u. 100 között keletkezhettek. Akadtak, Akadtak, akik szerint csillagászati jelentőségük volt a vonalaknak, mások naptárra esküsznek, de akad, aki szerint ezek öntözőcsatornák; megint mások szerint geodéziai pontok és vonalak gyűjteménye, sőt netán egy gigantikustérkép részeivel állunk szemben. Van, aki mitológiát lát a rajzokban, más a figurákban kódolt matematikai adattárat. Däniken Däniken elméletét semmi sem erősíti meg. Az égvilágon semmit nem találtak, amely azok egykori ittlétére utalna, akik magasról nézhettek le e tájra. Nincs nyoma idegen űrhajósoknak, űrhajósoknak, még a primitív emberek készítette sziklarajzok formájában sem - legalábbis nem Nazca közvetlen közelében. Däniken: Däniken: „De mi bírhatta rá az inkák előtti népeket arra, hogy kiépítsenek valamiféle leszállópályát, a Nazca környéki fantasztikus vonalakkal?” Tudomány: Däniken Däniken alapvetően hibás megközelítés áldozata. Amikor arra céloz, hogy vagy elfogadjuk az ő magyarázatát, vagy értelmetlen cselekedettel vádoljuk a régi embereket, nem helyes választásra utal. A baj ott van, hogy ő Európa-centrikus és nagyon is huszadik századi gondolkodása nem képes megérteni más népek logikáját, szándékait, vágyait. Nem is beszélve a más korok embereiről… embereiről… Aki technokrata gondolkodással közelít az ideológiaivallási építményekhez, aki mindenütt csak racionalitást keres, nem alkalmas arra, hogy másoknak könyveket írjon a történelemről, régi vagy kevésbé régi eseményekről és létesítményekről. Nem lehet a régi építményeket vagy egyéb létesítményeket (amilyen például éppen Nazca) olybá venni, mint manapság egy ház, egy gyár, vagy akár egy modem szálloda építését. Ma elsősorban a hasznát látjuk mindennek, a világosan ismert okát, tudjuk, kiknek érdeke annak létrehozása, miért készül, kinek fog szolgálni, kinek hajt hasznot. Ez a fajta gondolkodás a korunkkal jár, de bizonyos értelemben megfertőzi agyunkat (és viselkedésünket is), nem vagyunk képesek behatolni egy, a miénktől teljesen eltérő kor szokásaiba, törvényeibe, az ott teljesen racionálisnak tűnő dolgokba, nem láthatunk a másik kor kulisszái mögé. Ha úgy vesszük, akkor egy mai templom te mplom építését is „fölöslegesnek” tarthatná Däniken Däniken vagy bárki más a követői közül, aki ugyanígy gondolkodik. Vegyünk például egy középkori katedrálist - mint tudjuk, a legnagyobbakat több száz éven át építették, hihetetlen méretű tőkét, anyagot, időt és energiát emésztett fel, elkészülése alatt számosan vesztették életüket, egyéni és csoportos tragédiák is történtek miatta. Vagyis - visszanézve a huszadik-huszonegyedik századból, a katedrálisok, dómok építése merőben felesleges volt? Nem is értjük, őseink miért fektettek bele annyi energiát? Ráadásul - mint megjegyezte egy Däniken-ellenes kutató - a nagy katedrálisokat is égtájak
szerint orientálták, az alaprajzuk keresztet mintáz, de ezt csak magasról, a levegőből láthatnánk. Akkor hát ugyanezzel a logikával logikáv al feltételezhetnénk, hogy építői valamilyen földönkívüli idegen űrhajósok befolyása alatt álltak, netán azokat szolgálták? Nekik épültek a katedrálisok? Az alagutak
Előrebocsátom: ezt ezt az ügyet a kutatók többsége Däniken legnagyobb hazugságának tartja. A legenyhébb szavak, amikkel írásaikban ezzel kapcsolatban találkozni lehet, azok a következők: misztifikáció, csalás, szélhámosság, megtévesztés. Már a hetvenes évek végén a magyar sajtó is szóvá tette a dolgot; szívesen ütöttek egyet a tőlünk olyannyira távoli ideológiát képviselő emberen, no és azt hiszem, még azért mert a svájci szerző ezúttal egy amerikás magyarral, bizonyos Juan Móriczcal, vagyis Móricz Jánossal akadt össze és vehetjük olybá is, hogy társultak egy tárnában való közös kutatásra. Danikén „Az istenek aranya ” (The Gold of Gods) c. kötetében írja le az eseményeket. Nem vagyok biztos benne, hogy minden csakugyan így történt - annál is inkább, mert a világsajtóba olykor el-elhintettek egy-egy másféle információt is, hallottunk arról, hogy az események nem így voltak. Még később Móricz Däniken-ellenes Däniken-ellenes megnyilatkozásait megnyilatkozásait is láthattuk… A dolog röviden: Dänikennel kapcsolatot keresett Juan Móricz, magyar származású argentin állampolgár, aki előzőleg közjegyző előtt tett egy nyilatkozatot. Eszerint ő ő valahol Ecuador területén felfedezett egy barlangrendszert, benne nagy értékű tárgyakkal („kincsekkel”), és később ezt szerette volna megmutatni Dänikennek. Dänikennek. Hogy miért neki? Mert a „kincsek” minden jel szerint azt bizonyítják - amint a barlangok belseje is -, hogy azokat nem földi emberek készítették. Különféle esküdözések és fogadkozások után Móricz, Däniken és az argentin ügyvédje elmentek egy barlanghoz. barlanghoz. Erről a kirándulásról Däniken Däniken bizonyítékként kezelt fényképekkel is rendelkezik. A barlangba azonban nem jutottak be, Móricz meggondolta magát és visszacsinálta az egyezséget. Däniken azt állítja, ennyit tudott az egészügyről. Később azonban - amikor megemlítette a dolgot egy könyvében - Móricz hirtelen 200 ezer dollár kártérítést követelt tőle, mivel kishíján elárulta a barlang helyét. Däniken szerint Móricz akkor értette meg, hogy Däniken nem szegény ember, könyveivel milliókat keres, igyekezett hát lecsípni lecsípni magának a jövedelemből. Däniken Dä niken a maga védekezését leírta abban a gyűjteményes kötetben is, amelynek számos szerzője van és néhány
rövid fejezetet ő is írt. Ez magyarul is megjelent („Kosmische Spuren” = Jelek a kozmoszból, Bp. 1992.). Leírja mindezt a maga mentségére, és persze a saját szemszögéből. A dolog csakugyan Ecuadorban történt. A hírek szerint ott is vannak kiterjedt barlangrendszerek a föld alatt. Juan Móricz állítólag abban az országban, Morona Santiago tartományban fedezte fel őket. Arrafelé az Andokban sok barlang és sziklafolyosó van. Móricz azt állította, hogy ezek falát idegenek munkálták meg, éspedig nem akárhogyan, hanem lézerrel… léze rrel… Dänikennek több sem kellett. 1972-ben elindult Móricz társaságában, és az történt, amit fentebb leírtam. Sajnos Däniken is kénytelen beismerni, hogy nem állított igazat. Túlságosan hitt Móricznak. Hiszen leírta a nagy földalatti termeket, a bennük talált kőbútorzatot, fémekből öntött állatfigurákat, no és a hírhedtté vált „könyvtárat”. Méteres vékony fémlapokon titokzatos jelek sokasága, 2-3 ezer ilyen lap a rejtélyes jelekkel rájuk írott információk tíz- és tízezrével… no tízezrével… no és halomban állt az arany… arany… akár akár egy kalóztörténetben. Bár ott nem ír róla, később más hívei felvetették, hogy feltehetően ilyen feltehetően ilyen régesrégi barlangrendszerek hálózzák be az egész délamerikai szárazföldet! Hivatkoztak bizonyos - állítólagos - inka és egyéb indián mondákra, amelyek szerint éppenséggel az inkák már egész hadseregeket küldhettek a föld alatt távoli, meghódítandó vidékekre, és azok ott váratlanul bukkantak fel. Nos - mindez nem volt igaz! Däniken csak Móricz elbeszélésére hagyatkozott, hagyatkozott, az pedig tudta: ha ő áll elő ezzel a történettel, senki sem hisz neki. De ha a híres Däniken írja le… Däniken Däniken már fiatalabb korában is elkövetett ilyen „ballépéseket” a könyveiben; ott mindenféle érvet felhasznált, csakhogy bizonyítsa igazát. Olyant is, amiről később bebizonyosodott, nem igaz. De becsületére legyen mondva, később beismerte ezeket a hibákat. A fentebb említett könyvében egyik fejezet éppen erről is szól. Däniken Däniken önmagáról: „Fiatalabb éveimben nem voltam annyira óvatos, és kritikus informátoraimmal, illetve saját magammal szemben, mint amilyen ma vagyok, miután oly sokszor megütöttem mára bokámat. Harmadik személyek közléseit gyakran készpénznek vettem, hagytam, hogy a lelkesedés magával ragadjon; sokszor tévedtem némely indicium megítélésében. megítélésében. De hát tévedni emberi dolog, ezt bevallani nem szégyen.” Hogy magát fedje és védekezzen, mégis közli Móricz adatait, idéz abból a jegyzőkönyvből, amit a furfangos emigráns magyar közjegyző előtt vétetett fel. Ebből kiderül: Móricz maga állította, állítot ta, hogy mit fedezett fel. De Däniken,
miután nem mutatta meg neki Móricz, csak a saját fantáziája után ment és elmondta, mit látott volna a a barlangokban, ha lejut oda! De nem jutott le. Egy Egy Kaufhold nevű német amatőr, Däniken Dä niken nagy híve, kezdetben annyira fellelkesült a hír hallatán, hogy családjával együtt Ecuadorba utazott és valóságos nyomozást indított a barlangrendszer és a rejtélyes kincsek után. Később Később alighanem elment a kedve Dänikentől, mert leleplezte a csalást. Két könyve is megjelent erről a botrányos ügyről, amelyekkel ő is jól keresett, meg kell hagyni. Hiszen az emberek éppen úgy szeretnek valakit sárba rántani, ahogyan előzőleg felmagasztalni ugyanazt az illetőt. Kaufhold 19831983ban kiadta könyvét („Auf („Auf den Spuren des Erich von Däniken”) és jól ráhúzta ráhú zta a vizes lepedőt a svájci szerzőre. szerzőre. Däniken Däniken egyszerűen hazudik és csal, írta többek között. Hogy valaminek mégis kell lennie a dologban, bizonyítja: Juan Móricz, miután négyéves kutatómunkával állítólag felderítette a barlangrendszert és megbarátkozott az azt őrző indiánokkal - akik különben ellenségesen viselkednek a fehérekkel - audienciát kért Ecuador elnökétől és állítólag sikerült is beszélnie vele. Ez után következett az a bizonyos közjegyzői nyilatkozat. Ecuadorban a hatalom talán már nemegyszer találkozott ilyen amatőr kutatókkal, és lehet, úgy vélték: talán igazat mond, talán tényleg kincseket talált, amelyek révén az országot híressé teheti a világban. Ecuadornak akkor éppen úgy szüksége lett volna egy kis pozitív hírnévre, ahogyan ma a gazdasági gazdasági válság, a munkanélküliség, a nyomor időszakában. Mindez 1969-ben történt. Amit fentebb említettem, az is valós, legalábbis így suttogják. Igenis számos labirintus található az Andok vidékén, és az indiánok i ndiánok máig hiszik, hogy a föld alatt összekapcsolható Cuzco és Nazca, Machu Picchu és talán Tiahuanaco is, nem beszélve a valamikori inka birodalom már felfedezett és jól ismert erődjeiről és városairól. De mindezt még még senki sem bizonyította be. Däniken sem, akinek ezzel kapcsolatban csak egy nagy hazugság tapadt a nevéhez, talán már letörölhetetlenül.
7. EGYÉB REJTÉLYEK Däniken Däniken esetében igen nagy ígéret, amit a fejezet címében előre jeleztem. „Egyéb rejtélyek!” Hát igen, sok téma van még, amit e könyvben eddig nem érintettünk. Köztük olyanok is, amelyeket a tudományos oldal mindeddig csak elvétve támadott, itt-ott cikkeket olvashattunk a világsajtóban, vagy még azt sem. Ilyen Dänikennek Dänikennek egy témacsoportja, amelyről tudomásom szerint mindmáig nem jelent meg magyar nyelvű ismertetés, a könyv fordításáról nem is beszélve. Pedig a téma igencsak ismerős, manapság nálunk évek óta tartó reneszánszát éli. Ez az ufókérdés. Ám Erich von Däniken Dä niken nem lenne az, aki, ha itt sem állt volna elő valami újjal. Amikor régebbi könyveiben szinte csak érintette az ufóügyet, a tudomány nem vitatkozott vele. Hiszen a vaskalaposok Dänikent megkerülve, már régebben „elintézettnek” vélték a dolgot. Lesöpörtek az asztalról mindent és mindenkit, aki úgy vélte, ufót látott, és azt is, aki ebben úgymond „hitt”. Manapság már persze egyáltalán egyáltalán nincs könnyű dolguk, hiszen az ufók evilági, fizikai feltűnésének, létezésének túl sok kézzelfogható bizonyítéka van, túl sok pilóta, csillagász, katonai katonai figyelő látott már ilyesmit. Nem is beszélve a tömegekről, amelynek tagjai egymással össze nem beszélhettek a dolgok logikájából kifolyólag, mégis egyformán írtak le rengeteg jelenséget. Szóval Däniken más oldalról fogta meg a dolgot. A fenti ufópárti érvelést nyilván ő is értette és érezte, ám az ő fantáziáját inkább az az izgatta, hogy kapcsolódik-e az ufó más, a Földön megfigyelt egyéb jelenségekhez? És rájött. Legalábbis összekapcsolta a kettőt és egy külön könyvében írta meg, miként vélekedik róluk. A jelenésekről van szó. Däniken Däniken összegyűjtötte mindazokat a „csodákat”, amiket az ismert történetek szerint az emberek az utóbbi néhány ezer évben láttak. Amikor a könyvet olvassuk, még az utolsó 30 oldalon sem értjük, mire megy ki a játék. Aztán, amikor a fatimai esetet írja le, kezdjük sejteni, hol kapcsolódhat az az esemény Däniken elméletéhez: a földönkívüliek itteni látogatásaihoz!
A portugáliai Fatimában 1917. május 13-tól kezdve egészen októberig minden hónap 13-án 13-án három pásztorgyereknek megjelent Szűz Mária. Amikor az ügynek már híre ment és eljött október 13-a, az adott napon és helyen 80 ezer ember gyűlt össze. 12 percen keresztül negyven kilométer sugarú körben a felhők közti résen keresztül a tömeg láthatta, amint megjelenik egy „nap”, de nem oly fényes, mint az igazi, és pörög-forog, fantasztikus színekben játszik… Däniken szerint ez ufó volt, nem a nap, és az egész a földönkívüli idegenek műve. Aminthogy az volt minden ilyen csoda! Ahányszor Szűz Mária megjelent valahol valakinek, valakinek, azok is idegenek voltak… Egészen az 1970-es 1970-es évekig kísérte figyelemmel ezeket a csodákat és feltűnt neki, hogy bizonyos bizonyos dolgok egybeesnek. Például 100 esetből 90-ben 90-ben gyerekek látták a „csodát”, a jelenést. Nem szkeptikus felnőttek, hanem azok, akiket a felnőttek világa, a racionalitás, a kétkedés még nem fertőzött meg. Vajon a gyerekek fogékonyabbak a transzcendentális dolgokra? Számtalan esetben a gyerekek látják az „angyalt”, a sugárzó alakot, de a kíséretükben lévő felnőtteknek ez nem adatik meg. Däniken Dä niken ilyen eseteket is leírt. Nem kell talán hangsúlyoznom, hogy érdekes módon az esetek túlnyomó többségében ez katolikusokkal történik meg. Csak a régebbi krónikákban, több száz évvel ezelőttről hallani olyasmit, hogy például zsidó gyerekek átéltek ilyesmit. Manapság szinte kizárólag katolikusok látják vagy vélik látni a jelenéseket, ám az egyház mondhatni egyáltalán nem örül e dolgoknak. És akkor még finoman fogalmaztunk. A csodákat mintha az egyház is szégyellné szégyellné a huszadik században… A racionalitás szelleme (ördöge) oda is beférkőzött hát? Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a latin országokban - vagyis ott, ahol európai viszonylatban sokkal több a keresztény, mint másutt - történnek a leggyakrabban ezek a jelenések. No, és bizonyos szláv országokban, ahol szintén a nagyobb fokú vallásossággal magyarázható a dolog. Valaki feltehetné a kérdést, miért nem jelenik meg Szűz Mária Má ria Norvégiában, Svédországban vagy Izlandon? Vagy ott, ahol kevés a katolikus, tehát még inkább szükség lenne a megjelenésére, az ily módon folytatott térítésre ? Hiszen tudjuk, egy ex-jugoszláviai csodahely felbukkanása sokfelé megnöveli a katolikusok táborát, egy portugál, francia vagy spanyol látomás (és ilyeneket bőven bőven ír le Däniken) mindig valósággal „feldobják” a hívőket, és oldalukra állítanak sok hitetlen ateistát is.
De szerzőnket érthetően nem ez izgatja. Összefoglalja azokat az eseteket - a huszadik századból! - ahol gyerekek és felnőttek együtt láttak jelenést, de amíg a gyerekek „Szűz Máriát” látták, sőt beszéltek is vele (mindig több gyerek szerepelt a dologban, de mindegyikük csak azt hallotta, amit nekik mondott a jelenés, nem a többieknek szánt mondatokat) - a felnőttek semmit sem láttak. Illetve nekik maradt a látvány egy másik része: a „felrobbanó nap” vagy a „táncoló„táncoló-körbeforgó nap”. A fényes gömb, amit az emberek a napnak hittek, de az egészen másképpen viselkedett, mint naprendszerünk központi csillaga, és persze úgy, ahogyan arra az általunk ismert fizikai törvények semmiképpen sem adnak lehetőséget. Tízezer ember, ötezer, háromszáz… de háromszáz… de mindig van ott tömeg, hiszen a dolog általában akkor következik be, amikor már az egész környéken elhíresült a dolog, hogy a gyerekek ekkor és ekkor, itt és itt többször „látták Szűz Máriát”. Däniken Däniken ugyanakkor elveti azt, hogy Jézus űrhajós lett volna. Ezt az ötletet legelőször állítólag Zajcev minszki orosz nyelvész vetette fel és szépen meg is indokolta; azóta számos sci-fi-műben sci-fi-műben találkoztunk vele. Ám Dänikent Dä nikent ez nem győzi meg. Példás felkészültséggel száll vitába az elmélettel, már úgy ismeri a Bibliát, mint a tenyerét, és mindazt, ami azon kívül van: a korabeli történelmet, vallási tanokat, földrajzot, szokásokat, törvényeket, előzményeket stb. Nem, Jézus nem lehetett idegen űrhajós; semmi érdekük nem lett volna az idegeneknek abban, hogy a korabeli Föld egy kicsiny pontján, egy valójában jelentéktelen vallási közösség mezében-álcájában beavatkozzanak a folyamatokba. Itt persze a szerző ellentétbe kerül önmagával - ugyanis ha ezen a helyen és időben az idegenek nem avatkoztak be, miért avatkoztak volna be később vagy korábban, korábban , másutt, más okból? Merthogy Däniken más esetekkel kapcsolatban pedig éppen ezt állítja. Felmerül a gyanú: amit Jézusról, mint „nem„nem-űrhajósról” ír, csak azért teszi, nehogy szembefordítsa elméletével a hívőket? Van, aki ezzel nem ért egyet. Szép számmal akadnak olyanok, akik - már a további folyamatok, az azóta eltelt kétezer év ismeretében - úgy vélik, igenis volt beavatkozás a Jézus-ügyben Jézus-ügyben is, és az idegenek szemszögéből nézve is „megérte” a dolog, hiszen elindítottak egy emberjobbító lelki folyamatot, naggyá tettek egy hitet, amely a szeretetre oktat. Igaz, az elmúlt kétezer év alatt nem sokszor láthattuk, hogy ez a vallás (vagy bármelyik másik) fékezte volna a haragot, a gyűlöletet, az indulatokat, nem okozott volna háborút (éppen eleget!), így hát ez az érv ér v még nem győzött meg senkit. Däniken Dä niken ugyanakkor bebizonyítja, hogy a katolikus egyházvezetésnek nincs igaza, amikor - alig pár évtizede is - olyan téziseket hirdet, miszerint az egész
Földön az egyetlen igaz egyház a római katolikus, csak az hirdeti az igazságot. Állítja, hogy a további tézisek sem állják ál lják meg a helyüket, amelyek a Bibliára vonatkoznak - nem védhető már az az álláspont, hogy a Biblia igazi szerzője maga az Isten lenne, és abban csak az igazság áll. Hiszen időközben kiderült, hogy éltek több száz évvel Jézus előtt olyan vallási csoportok, amelyek pontosan azokat a dolgokat hirdették, amik később megjelentek a Bibliában. Nem zárható ki, hogy Jézus is tőlük tanulta tanait. Tehát nem a Biblia volt a kezdet, nem az volt az első forrás, ahol ezek az elvek megjelentek. Ráadásul egy szemléletes táblázat segítségével a szerző szerz ő azt is bebizonyítja, hogy a Biblia összes főbb állításai, fontos fordulatai csaknem szóról szóra megtalálhatók egyes ázsiai ázsiai és egyéb vallások tanaiban… De térjünk vissza a Bibliához és Jézushoz. Däniken ki meri mondani, hogy a Biblia nem Isten szava, Jézus nem volt megváltó, a bibliai eseményeket valójában egyetlen szemtanú sem közli, csupán másod- és harmadkézből való, egymással is ellentétes beszámolókra hagyatkozhatunk. De itt valójában nem Däniken Biblia-ellenességéről Biblia-ellenességéről vagy egyházegyházellenességéről van szó, csak mintegy mellékesen közli azokat az észrevételeit, amelyekre az évek során rájött. Magam is észrevettem már, hogy akadnak az ember életében ilyen „melléktermékek”: egy téma téma célirányos tanulmányozása, majd a róla szóló könyv megírása után még marad az íróban számos érdekes dolog, ami ott lapul a forrásokban is, de eddig nem volt miért, nem volt kinek előhoznia, leírnia, esetleg megmagyaráznia. Aztán erőt vesz erőt vesz az emberen ez a vágy és… ír egy másik művet, kizárólag ezekről a „melléktermékekről”. Utánajárt az ismertebb csodahelyeknek. Lourdes, Fatima és más városok felkerültek úti céljainak listájára. Közelről szemlélte az ott zajló üzletiességet is. Igyekezett beszélni azokkal, akik másutt, máskor átéltek valamiféle csodákat. Däniken deklaráltan nem hisz a csodákban, a csodákat szerinte úgy csinálják, kideríthetőek az okok és a tettesek. Ám nem világos, hogy akkor a fatimai és egyéb eseteknél - amikor megjelent egy forgó „nap”, amit ő ufónak tart - miért nem hatol a dolgok mögé? Az egyház végül is arra az álláspontra helyezkedett, hogy csoda az, ami ellenkezik a természet törvényeivel. Nem egy csodálatos képességekkel rendelkező „szent”, vagy vagy szentté nem avatott tizenkilencedik-huszadik századi egyénre ma azt mondhatnánk: parafenomén volt. Vagyis parapszichológikus tulajdonságokkal, képességekkel rendelkezett.
Az indiai és egyéb ázsiai jógik és más „fakírok” viszont bármikor képesek olyan dolgokra, amelyek ellenkeznek az általunk elismert és áthághatatlannak tartott törvényekkel. Akkor ők nap, mint nap csodákat tesznek? - teszi fel Däniken a kérdést. Végső soron - átkutatva nem csak a csodákat és rendkívüli képességeket, de beszélgetve elismert és sikeres jósokkal, felelevenítve régi és mostani parapszichológiai kísérleteket - visszakanyarodik a jelenésekhez. Arra a belátásra jut, hogy egy idegen civilizáció üzen ily módon nekünk. A jelenések, a jóslások, a jövő előrelátásának képessége, valamint a különféle „csodák” kísérő körülményei mind erre utalnak - szerinte. Azt talán nem kell mondanom, hogy a tudomány mindezt nem fogadja el. Dänikent itt is azzal vádolják - ám most érvek nélkül -, hogy megint kedvenc vesszőparipáján lovagol, belekeveri az idegeneket a földi eseményekbe - a múltba is, a jelenbe is. A másik téma, amiért az előbbinél sokkal keményebb támadásokat t ámadásokat kellett elviselnie, a „repülőgépek” esete volt. Bizonyos latin-amerikai latin-amerikai és főleg egyiptomi sírokban találtak olyan madárra emlékeztető kicsiny, pár centiméteres vagy 10-20 10 -20 centiméteres kicsiny szobrocskákat, amelyeket a művészettörténészek habozás haboz ás nélkül „madaraknak” neveztek, úgy írták be a feltárási leltárokba és ezen címszó alatt szerepeltek hosszú évtizedeken keresztül. Däniken Dä niken valahol „néma tanúknak” nevezte őket - mondanom sem kell, olyan tanúkat értett alatta, amelyek az ő igazát bizonyítják, bizonyítják, csak a vaskalapos régészek és egyéb tudósok ezt semmiképpen semmiképpen sem akarják elismerni… Däniken tézise pontosan azon a vonalon halad, amelyen eddig is mindig ment. Vagyis azt állítja: úgy a mitológiákban, mondákban, legendákban, eposzokban stb., mint a tárgyi tárg yi maradványokban, leletekben felismerhető egy anakronisztikus technikai vonal, amely nem illik bele az adott korokba. Vagyis: információk, események, találmányok kerültek be a földi kultúrába, földi életbe „kívülről”. Márpedig ha kívülről, akkor csak egy idegen civilizáció, idegen akarat hatására történhetett így. Däniken Däniken ezen túlmenően abban újított, hogy azt is állította: már az eredetünk, az intelligenciánk is egy ilyen idegen beavatkozásnak köszönhető - utána pedig felsorolta, mi minden utal erre manapság manapság a Földön. Nem beszélve a múlt jeleiről. Az előbbi két három oldalon pedig arról írtam, hogy próbálja Däniken ebbe a körbe bevonni még a ma megmagyarázhatatlan jelenségekét, folyamatokat és emberi képességeket is. Tehát a mai ufó, a vallásosnak hitt jelenségek és
csodák, a rendkívüli képességek és természetellenes dolgok is - szerinte mind-mind mind-mind azt bizonyítják, hogy életünkben más, idegen erők is közreműködnek. Nos, lássuk a repülőket. Däniken Dä niken az Istenek keresése c. c. könyvében - amely sokfelé „íme világom képekben” címmel is megjelent - több fotón is mutatja például a kairói múzeum 6347 számú kiállítási tárgyát, amelyet persze nehéz így nevezni, merthogy fél évszázadon át raktárban hevert „ó-egyiptomi „ó -egyiptomi madár” néven besorolva. Csak 1969-ben 1969 -ben figyeltek fel rá, hogy túlságosan is hasonlít egy mai repülőgép-modellhez. repülőgép-modellhez. Elvégezték a szükséges vizsgálatokat és bebizonyosodott, hogy ez valóban lehetett repülőgép-ábrázolás repülőgép-ábrázolás is. Legalábbis ezt mondja Däniken, aki természetesen megragadta az esetet, a témát. Pár évvel később állítólag az összes hasonló darabot megvizsgáltatták, sőt külön kiállításon is bemutatták őket, amely érthetően nagy érdeklődést ébresztett. Dél-Amerikában is találtak ilyeneket, például a kolumbiai ásatások során. Ezeket bemutatták Bogotában; márpedig azt kell mondanunk, az ottani indiánok aligha tudtak valamit Egyiptomról és az ottani „szent madarakról”. Ezek színaranyból készültek, és szintén madaraknak tartották őket. Aztán az egyiptomi események, és nyilván Däniken híveinek hatására némelyiket megvizsgálták New Yorkban, egy repüléstudományi intézetben. A tudomány képviselői - míg kénytelen-kelletlen elismerik, hogy az említett egyiptomi darab valóban értékelhető, mint repülőgépmodell („de akkor miért festettek az orrára madárszemet?” - kérdik gúnyosan) addig ezt egyáltalán nem mondhatjuk el a bogotai modellről. Az inkább egy nagy szemű, nagy uszonyú nagy uszonyú halra emlékeztet - a Däniken-félék az uszonyát nézték tévedésből szárnynak, vélik és hangoztatják-írják. hangoztatják-írják. Mindenesetre Kolumbiában sem ritkaság az ilyen tárgy, állítólag magángyűjteményekben magángyűjteményekben több is található. De nem csak repülők tartoznak a „néma tanúk” közé, véli szerzőnk. Az egyiptomi Heluan egyik sírboltjában találtak egy kristálylencsét, amely jelenleg a londoni British Museumban tekinthető meg. Mivel azt a műszert mechanikus úton munkálták meg, ahhoz mindenképpen szükség volt céziumra - erre pedig csak elektrolízis folyamán tehettek szert az ókori készítők. Ugye, nem kell mondanunk, hogy elektrolízisre abban az időben aligha kerülhetett sor, hiszen az emberek nem ismerték az elektromos áramot, semmilyen formában, Däniken itt valósággal ujjong, és máris bizonyítva látja igazát.
A tudomány erre sem reagál. Däniken hát felbátorodik és sorolja tovább a furcsaságokat, az elgondolkoztató dolgokat. Ott vannak például a moszkvai antropológiai múzeum gyűjteményei. Akad ott bölénykoponya, amelynek korát 8-9 8-9 ezer évesre becsülik Kr. előtt, vagyis mától visszaszámítva 10 -11 ezer évesnek vélnek. A baj csak az, hogy a koponya kellős közepén, a szarvak között golyó ütötte nyomot láthatunk. Ki vadászott bölényekre akkoriban tűzfegyverrel ? A tudomány a hatvanas-hetvenes években ezt egy kagylófajtával próbálta cáfolni. Rámutattak, hogy Odessza környékén a tengerparti üregekben is találtak ősi állatcsontokat, és bennük bennük számos hasonlólyukat. Ezeket a feltételezések szerint az a fúrókagylófajta okozza, amely előszeretettel fúrja bele magát a csontokba. Ez a magyarázat egy darabig élt is - míg aztán független kutatók többfelé a világban nem leltek olyan ősi állatcsontokat, amelyeket szintén átfúrt valami - de aztán láthatóan behegedt a seb! Így elesett ez a magyarázat, hiszen nyilvánvaló, hogy a fúrókagyló nem az élő állatok testében működött. Ily módon újra felmerült a kérdés, és nincs eldöntve, kik használtak tűzfegyvereket az ősidőkben. Däniken felvetette azt is, hogy a kínai Shenszi tartományban rendkívül nagyméretű piramisok állnak, amelyeket a történelem előtti időkben emeltek ismeretlen építők. 1946-ban 1946-ban - három évvel azelőtt, hogy megalakult volna az úgynevezett „Kínai Népköztársaság”, korunk legnagyobb börtöne - egy amerikai katonai repülőgép pilótái a levegőből lefényképezték ezt a hihetetlen látványt nyújtó tájat. Shenszi ma zárt terület, külföldit nem engednek oda. De a hírek szerint az amerikai műholdak számos felvételt fel vételt készítettek róla, csak éppen mindeddig ezeket nem közölték sehol. Viszont az 1946-os felvétel megjelent annak idején a sajtóban. Däniken megkérdezi: ez vajon nem az egykori atlantisziak, nem az idegenek műve lehet? Vajon tényleg nagyobbak-e, nagyobbak-e, mint a kairói piramisok? Mikor kutathatjuk már ezeket is? Mellesleg elgondolkoztató az a különállás, amely sok tudományos témában a kínaiakat jellemzi. Ez is egyik oka lehet annak, hogy általános idegenség veszi őket körül, és akkor még finoman fogalmaztam. Akik nem képesek beilleszkedni a huszadik századvégi nemzetközi életbe, azok sok minden másból - pozitívból - is kimaradnak. Akik felülről néznek le ránk, azok menthetetlenül primitívek, mégha éppen az ellenkezőjét hiszik is magukról. De hát ez politikai kérdés. Hasonlóan nagy a bizalmatlanság az idegenek iránt Észak-Koreában, Líbiában vagy Kubában is, és ez nem véletlen.
Így arra sem derül igazán fény, mennyiben igaz, hogy a kínai császári sírban, amely Kr. e. a III. századból származik, alumínium dísztárgyakat találtak. Ha ez igaz, ismét csak az elektromos áram egykori ismeretére, sőt ipari méretű felhasználására utalna. Nem lehet mégis, hogy valamikor egy fejlett civilizáció már használt áramot, és az így készített egyes tárgyak maradtak fenn, kerültek később sírboltokba, kerültek elő ásatások során? Mint az oly sokat emlegetett „bagdadi szárazelem”. Erről minden forrás írt már. Röviden arról van szó, hogy ha valóban az volt, igen nagy változások állnak be történelmi-technikai történelmi-technikai időrendünkben. Az 1930 körül Irakban Irakb an fellelt kicsiny agyagedény, amelybe aszfaltdugóval rögzítették a fémcsövet; a benne lelt maradványok alapján minden kétséget kizáróan elektromos áramot termelhetett (kb. 0,5 volt). A szerkezetnél ma százszor jobb hatásfokú elemeket készítünk, de ez mit sem von le technikai-történeti technikai- történeti érdekességéből és fontosságából. Felmerül a kérdés, milyen célra használhatták azt a maga korában - ha nem voltak például zseblámpák, ha nem léteztek villanykörték sem? Egy kísérlettel kiderítették, hogy ilyen elemeket sikerrel használhattak kis szobrok aranyozására. Vagyis galvanizálására! Máris eldöntötték egyes kutatók, hogy felforgatják a múzeumokat és megnézik az összes mezopotámiai leletet, nincs-e köztük még néhány ilyen, általunk még nem is olyan régen anakronisztikusnak tartott tárgy? Ugye nem kell mondanom, hogy Däniken és hívei nagyon lelkesen csapnak le az efféle leletekre. Ugyan mindeddig világméretekben is csak egyetlen ilyen elemet találtak, mégis, a svájci szerző máris kijelentette: a mezopotámiai főpapok tudtak az elektromosságról, sőt azt használták is, mely tudást természetesen az idegen űrhajósoktól kapták. A kapták. A kutatók szemére vetik azt is, hogy ő egyszerre több bagdadi elemről ír, sőt azt is állítja, hogy ott rézből készült elektródákat is találtak - ám ezeket soha senki nem látta és nem is hallott róluk. El kell ismerni, hogy a tudományos köröket is izgatta ez az elem. Nem is egyszer jelentek meg róla cikkek, és becsületükre legyen mondva, ezzel nem tették azt, amit más leletekkel: nem próbálták meg eltagadni, figyelembe sem venni, nem tettek úgy, mintha nem is létezne. A legtöbb kutató tudományos kihívásnak tekintette a dolgot. Így került 1980-ban olyan kutatók kezébe, akik aztán a The Chemistry című kémiai szakfolyóiratban közölték eredményüket. Új, még szenzációsabb szenz ációsabb elmélettel álltak elő: a bagdadi lelet nem elem, hanem kondenzátor volt! Le is írták, hogy dörzsölésre adhatott erős elektromos impulzust. Vagyis az amerikai kutatók szerint a
szentélyekben ezzel gyújthattak tüzet, de az sincs kizárva, hogy sajátságos Aladdin-lámpájaként Aladdin-lámpájaként is működhetett (mint tudjuk, a legendabeli-mesebeli legendabeli -mesebeli lámpa is dörzsölésre adott fényt). Nem beszéltünk még az acambarói figurákról, szobrocskákról. Erre tulajdonképpen a Latin-Amerikával foglalkozó fejezetben kellett volna sort kerítenünk, de szándékosan hagytam a végére, az egyéb rejtélyek csoportjába sorolva. Ugyanis ezzel kapcsolatban még az icai fekete köveknél is nagyobb a tudomány ellenállása, a kutatók semmiképpen sem akarják elismerni a leletek valódiságát. A dologra valójában csak 1969-ben derült fény igazán. Egy szinte teljesen ismeretlen amerikai információs folyóiratban Ronald J. Willis közölt egy cikket. A folyóirat a Charles Fort Társaság orgánuma; ez a név azért nem ismeretlen azoknak, akik szinte profi módon foglalkoznak titkokkal. Charles Fort (elhunyt 1932-ben) a maga korának Dänikenje volt; felderített mindent, amit csak lehetett, járta a világot a rejtélyeket nyomozva és dokumentálva, könyveket írt a titkokról, stb; Különösen kedvelte az olyan tényeket, és nem csak tényeket, rejtélyeket, amelyeket a tudomány nem volt képes megmagyarázni. Ez a társaság halála után keletkezett, és folytatja az alapító működését. Talán nem árt tudni, hogy egyik alapító tagja volt a Nobel -díjas amerikai író, Theodor Dreiser is. Nos, a szélesebb közönség ugyan nem is ismerte azt a folyóiratot, de olvasták az ősős-űrhajózástan megszállottai, és ők aztán szétkürtölték a tartalmát. A hetvenes években a már annyiszor említett Charroux is bevette az Andok titkairól írott könyvébe, sőt még Kelet-Európában Kelet -Európában is jelentek meg cikkek, könyvek erről. (No persze, nem Magyarországon, ezt e zt talán nem is kell mondanom…) mondanom…) Acambaro város Közép-Mexikóban található. 1945-ben 1945-ben egy felhőszakadás miatt elmozdult földréteg alól kerültek elő a rejtélyes szobrocskák, és egy eg y helybeli kereskedő összegyűjtötte őket. 19521952 -től kezdve, amikor a kereskedő és egy társa rájöttek, hogy a föld alatt még sok ilyen rejtőzik, kezdték gyűjteni a szobrokat és hamarosan több mint 30 ezer darabra tettek szert. A szobrocskákat agyagból égették ki körülbelül 500 Celsius-fokos hőmérsékleten. A legnagyobb szobor mérete egy méter magas volt, a leghosszabb másfél métert tett ki, a többség ennél kisebb volt. Önmagában már az is szenzációs régészeti leletnek számít, hogy találtak valahol 30 ezer szobrot szobrot és azok között nincs kettő egyforma. De ebben az esetben sokkal nagyobb érdeklődést kelthet az a tény, hogy csak egy részük hasonlít az évszázadok óta Mexikó területén találtszobrokra. Vannak
csoportosak és egyedülállók; ám amit ábrázolnak, az a hihetetlen, a rendkívüli… Brontoszauruszok, dinoszauruszok és egyéb ősi állatok, amelyek minimum 65 millió évvel ezelőtt haltak ki a földön! Tehát valamilyen más szinten ismétlődnek az icai rajzolt kövek körül fellángolt viták. Ezt előre lehetett volna sejteni. Akik együtt ábrázoltak embereket brontoszauruszokkal, azok olyasmit akartak mutatni, ami sohasem történhetett meg a múltban. Emberek nem élhettek együtt ezekkel az állatokkal. Ugyanakkor voltak ott mamutszobrok is, márpedig a mamutok csak tizenvalahány ezer évvel korábban haltak ki Amerikában, addig ott is voltak. A szobrokat egy körülbelül fél hektáros területen, több száz kis üregben lelték fel - és voltak mellettük agyagedények, pipák, álarcok, múmiák és más tárgyak, amelyeknek rendeltetésére nem sikerült rájönni az óta sem. Természetesen a fellángoló vita sok tekintetben ugyanolyan volt, mint az icai kövek esetében. Ugyanúgy hamisítványnak könyvelték (volna) el a leleteket, ha nem jött volna közbe néhány elgondolkodtató tény, amin azért mindenkinek illett illett eltöprengenie. A hamisítás vádja ellen a kereskedő és társa ugyanazzal védekezett, mint dr. Cabrera és mások az icai kövekkel kapcsolatban: ki lett volna erre képes ilyen tömeges mennyiségben? Harmincezer szobrot hamisítani úgy, hogy a környéken senki se vegye észre? Ráadásul, a kövekkel ellentétben, ezt nem lehetett volna megoldani csöndesen, otthoni magányban, bezárkózva. Hiszen a szobrokat ki is kellett égetni kemencében! Harmincezer darabot, amelyik közül egyik sem hasonlít a másikra? Ki az a szobrászzseni, aki egész életét erre áldozza, és miért? Hisz senki sem kapott pénzt a szobrokért. 1945 és 1969 között, miközben sorban előkerültek, a környékbelieken kívül senki sem tudott róluk, kereskedelmi forgalomba nem kerülhettek. Az első hét évben a kereskedő a társának, aki kiásta a szobrokat, összesen 300 dollárnak megfelelő összeget fizetett, tehát t ehát mondhatni évi 40 dollárt… A hamisítás ellen szól az is, hogy a számítások szerint egyetlen embernek 900, értelemszerűen kilenc embernek 100 év munkájába került volna került volna a dolog. No és az égetéshez sok tonna fára lett volna szükség, márpedig Acambaro környékén nincsenek fák. No és ki tette volna? A környékbeliek - azok is, akik a szobrokat kiásták, miután a földcsuszamlás rávezette őket a nyomokra - analfabéták voltak. voltak. Mit tudhattak ők a brontoszauruszok és a többi ősállat pontos külsejéről? Akadtak persze lelkes kutatók, akik kiálltak a leletek mellett. Sokat vártak attól, hogy eldőljön: mikor készültek? A kormegállapításért sokat tett
Hapgood földrajztudós (ugyanaz, aki a Piri Reis-féle térképek terén vívott nagy harcot). Ő intézte el, hogy több mint húsz évvel a felfedezésük után, 1968-ban a szobrok egy részét elvigyék az USA-ba és Pennsylvania államban a C-14-es módszerrel, valamint - az ellenőrzés kedvéért - a termolumineszcenciás termolumineszcenciás módszerrel is megvizsgálják őket. A két módszerrel egymástól függetlenül arra a megállapításra jutottak, jutottak, hogy a szobrocskákat… 4500 évvel korábban készítették! Csak megjegyzem: valamiképpen, ha áttételesen is, a tudomány kapott itt egy ütést, ütést, amiről a könyvek ma már ritkán számolnak be. Ekkor derült ki, hogy egy Di Peso nevű amerikai kutató évekkel korábban megvizsgált néhány acambarói leletet és azokat hamisnak nyilvánította. Azt állította, ezt be is tudja bizonyítani. Most azonban tőle is elvették a „hamis” szobrokat és visszatették a gyűjteménybe - Di Peso pedig soha nem mutatta be „bizonyítékait”. Buszlajev szovjet professzor a sajtóban (Tyechnyika Mologyozsi”, 1971. 1. sz.) úgy vélte, a leletek egy legalább húszezer évre visszanyúló kollektív emlékezet tanúbizonyságai. Valakiknek tudniuk tudniuk kellett az ősállatokról is… De ezzel sem lett teljes a magyarázat. Pontosan úgy, mint az icai kövek esetében, nem lettünk okosabbak. Az viszont tény, hogy itt vannak az acambarói leletek és a tudomány ahelyett, hogy mindenáron megfejtené a rejtélyt, azon töpreng, hogyan tussolja el a dolgot. Illetve, ezen nem is kell töprengeni - elég egyszerűen hallgatni . A módszer eddig bevált. Nem éppen fair dolog, ha Däniken valóban elkövetett hibáit nagy hangon leleplezzük, leleplezzük, míg mélyen hallgatunk, ha olyasmivel hozakodik elő, ami a legszembetűnőbb módon aláássa mindazt, amit eddig tanítottunk. Ha az icai és acambarói leletek - amiket egymástól párezer kilométeres távolságban találtak, aligha hihető hát, hogy alkotóik alkotóik ismerték egymást és úgymond „összebeszéltek”, hogy becsapják majd a jövőbeli embereket - valódiak, akkor teljesen mindegy, mikor készültek - négyezer-ötszáz vagy akár kétezer vagy csak kétszáz évvel ezelőtt is! Amit ábrázolnak, azt senki emberfia a földön nem tudhatta még százötven évvel ezelőtt sem. Márpedig mindkét leletcsoport ennél sokkal régebben készült. készült. Egy szerző - természetesen Däniken oldalán állva - azt mondta: miután a tudomány többé nem állítja, hogy ezek hamisítványok, hát úgy tesznek, mintha nem léteznének. Mint egy családban, mélyen hallgatnak arról a lányról, aki rossz útra tért… Legalább azt kellene megállapítani, hogy kik készítették a szobrokat? Nem lehet egyetlen ott élt népnek sem tulajdonítani, az agyagedények jellemzői is csak egyetlen egyetlen népet vesznek „gyanúba”: a taraszk indiánokat. Sok évszázaddal
korábban ezek laktak a környéken, aztán eltűntek. De így is kérdéses, hogy a 4500 éves szobrokat ezek állandóan magukkal hordozták? A taraszkok különben is rejtélyes nép voltak. A többi indián kultúrából tudjuk, hogy a taraszkok valamilyen titokzatos nyelven beszéltek, amit senki sem értett, és ami nem hasonlított a többi mexikói indián nyelvre. Több amerikanisztikus úgy véli, a taraszkok Peruból vándoroltak ide. Így aztán nincs kizárva, hogy a dolog ismét visszakanyarodik visszakanyarodik Peruba, vagyis oda, ahol… ahol… az icai köveket lelték! Olykor elterjed a hír, hogy valamilyen mély bányában, vagy másutt furcsa tárgy került elő rettenetesen régi földföld- vagy sziklarétegekből. E tárgyak általában anakronisztikusak, anakronisztikusak, vagyis nem illenek bele az időről és fejlődésről alkotott - immár szinte kötelezően elfogadott és elfogadtatott! - hivatalos irányzatokba, de saját elképzeléseinkbe sem. Ilyen volt az ún. „coso„coso-i geoda”. Geodának a természetes úton létrejött kristályösszenövést nevezik, ezek általában a sziklarésekben találhatók, mintha „odanőttek” volna. Belsejükben nemegyszer találtak már féldrágaköveket is. Ez utóbbi okból meglehetősen keresettek is. 1961-ben három amerikai, akik eleve ilyen kövek keresésére specializálódtak, Owens Lake hegyi tó környékén talált egy ilyen tárgyat. Ez kívülről minden tekintetben normális geodának látszott. De amikor hazatérés után az egyik férfi, Mike Mikesell gyémántfűrész gyémántfűrész segítségével nekilátott, hogy szétfűrészelje (remélte, értékes drágakövet talál a belsejében), a fűrész igen erős ellenállással találkozott, majd teljesen elvesztette az élét. Itt kell megjegyeznünk, hogy a fűrészt ne úgy képzeljék el, hogy igazi és rendkívül drága gyémántból van; a fémlapokra ipari gyémántport visznek fel magas hőmérsékleten, így válnak azok szinte „mindent „ mindent vágókká”. vágókká”. Nos, ezúttal ez nem jött össze, új módszer után kellett nézni. Végül sikerült felnyitni. A geoda belseje nem volt nagyobbrészt üres, ahogyan az lenni szokott, hanem valamilyen kemény, kerámiához hasonló anyag töltötte ki, ez körülfolyta azt a fémrudacskát, amely a belsejében volt. Vékony, szinte drótnak is mondható, mert csak 2 milliméteres volt az átmérője. A geoda átvágásakor ezen felül egy vékony rézréteget is felfedeztek. A geoda szakértőkhöz szakértőkhöz került, akik röntgenfelvételeket is készítettek róla. Az a benyomás alakult ki, hogy a „geoda” valamilyen nagyobb szerkezet része lehetett, olyasmire emlékeztet, mint a mai autókban használatos gyújtógyertyák. Csak éppen - mert ezt is kiszámították - körülbelül 500 ezer, azaz félmillió éves lehet !
Bár a „coso„coso-i geoda” története ma is gyakran felbukkan az effélékkel foglalkozó újságok hasábjain, furcsának mondható, hogy több mint harminc év után sem tudunk róla többet. Az a hír is elterjedt, hogy a tárgynak nyoma veszett. Nos, itt két eset lehetséges. Vagy kitalálás az égész és a tárgy nem létezik, amit én személy szerint nehezen hinnék el, hiszen láttuk fotóit is vagy vagy valóban eltűnt, de akkor ne Däniken követőit hibáztassák ezért, hanem az ellenkező ellenkező oldalt! A kutatók is csak emberek és csak az utóbbi pár évtizedben is történt számos leleplezett csalás a tudományos berkekben. És hányra nem derült fény! - Sohasem fogjuk megtudni. Tehát arra célzok, hogy az ilyen „kellemetlen” bizonyítékokat, amelyek erősen ellentmondanak a hivatalos tudománynak, amelyeket annak vaskalapos képviselői különösen „.károsnak” éreznek, hisz alapjaiban remegteti meg tanított elveiket - valakik eltüntetik. Nem ez lenne az első ilyen eset, gondoljunk csak más, bányákból és egyéb egyéb lelőhelyekről előkerült anakronisztikus tárgyakra, vagy a laikusok által benyújtott ufódarabokra. Nem egynek veszett nyoma hírneves laboratóriumokban - ahol máskülönben soha semmilyen közömbös tárgy nem tűnt el. Véletlen-e, Véletlen-e, hogy éppen az ilyeneknek veszik nyoma? Az antiküthériai lelet is sokak álmát űzte el hosszú éveken át. Ezt még 1901-ben 1901-ben találták a tenger alatt egy ősi görög hajóroncsban. A szerkezet ma is megtekinthető az egyik athéni múzeumban. 40 fogaskerékből áll, ezek közül kilenccel valamilyen skálákat lehet beállítani, van három tengelye is, ezek egyetlen lemezhez vannak erősítve. Különféle beosztások és görög betűk is láthatók rajta. Egyes kutatók csillagászati órának vélték, míg Däniken és követői természetesen afféle ősi számítógépnek tartják. Ezt különben tőlük független professzorok is vélték. De ami a legérdekesebb: a szerkezet mérhetetlen precizitása. A kicsiny fogaskerekek tizedmilliméternyi pontossággal kapaszkodnak egymásba - ha nem így lenne, pár fokos eltéréssel mutatná a kívánt eredményeket, vagyis akkori használói számára értéktelen lett volna. Nem tudni pontosan, milyen célt szolgált a szerkezet, egyáltalán, kik és hol és miért építették? Mint arra én is céloztam egyik régebbi könyvemben, az antiküthériai műszer nagyon érdekes kérdéseket kérd éseket vet fel, amelyek túlmutatnak magán a szerkezeten is. Először is felvetődik a dolog - mindenkinek rögtön ez jut eszébe -, -, hogy a régi görögöket mintha nem a műszaki tudásukról és hajlamaikról ismertük volna elsősorban. Derek K. de Solla Price, a nálunk nálu nk is ismert tudós, aki hosszan vizsgálta az antiküthériai leletet, úgy véli, Arkhimédészen kívül szinte senki sem akadt a görögök között, aki műszaki
érzékről tett volna tanúságot. A gépek építése enyhén szólva nem volt náluk bevett dolog. Erre egyszer csak csak előkerül ez a lelet és már ebben a tekintetben is „fejre „ fejre állítja” állítja” a dolgokat. Miközben sehol másutt egy hasonló leletre nem derült fény - azaz bocsánat, állítólag Rodosz szigete mellett, szintén a tengerben találtak egy másik gépezetet, amelyet Däniken hívei számítógépnek és csillagászati kalendáriumnak neveztek el. Tudományos kutatásáról nem hallottam, és azt is el tudom képzelni, hogy ez a szerkezet nem is létezik. De ha van is, nem változtat azon a tényen, hogy a görögök több ezer éven keresztül nem mutattak vonzódást a gépekhez, azután váratlanul egy igen precíz szerkezetet készítettek volna? Itt jön a második kérdés: nyilván nem ez volt az egyetlen ilyen mechanikus gép. Egyesek bizonyos jelekből arra is következtettek, hogy a műszer elkészítéséhez fejlett ipari háttér volt szükséges, a fogaskerekek pontossága stb. ezt sugallta. Márpedig, ha volt ilyen háttér - fémkohászat, készítő műhelyek, szakemberek, tervrajzok stb. - akkor miért nem találtunk még pár száz vagy ezer ehhez hasonlót? Hiszen minden másból, má sból, amiből sajátságos korabeli „sorozatgyártás” folyt (amforák, hajók, ékszerek, edények, istenszobrok, amulettek stb.) ezrével kerültek elő eddig is és ma is. Elmehetünk persze kissé fantasztikus, de talán mégsem irreális irányokba is. Elképzelhető, hogy a magasabb tudás a görög időkben (és minden ma általunk visszamenőleg ismert történelmi időben) egy szűk kör birtokában volt, az rendelkezett az efféle eszközök előállításához szükséges háttérrel és a tudással is, amely révén azokat használhatta. Itt felmerülhet az az Atlantisz is, amely mégsem pusztult el, valamiképpen rejtetten tovább élt - de természetesen nem zárhatók ki az idegenek, a földre szállt űrhajósok, akik így vagy úgy abban a korban is beavatkoztak beavatkoztak fejlődésünkbe (lásd a Däniken-féle Dä niken-féle Bibliát). A tudomány mindenképpen tiltakozik a dolog ellen. Ezen nem lehet csodálkozni. Az a szándék, hogy az összes földi dolgot csak az ember nevű élőlény erőfeszítésével, haladásával, akaratával magyarázzuk, nagyon erős mindnyájunkban (bennem is), és bizony sokan szinte sértés számba veszik, ha egyesek idegen erőkkel, nálunk fejlettebbek afféle földi „játszadozásaival” magyaráznák meg mindazt, ami ma még ismeretlen vagy kevéssé ismert. Sőt, a tudósok, kutatók többsége - éppen Däniken esetében - azt mondja, hogy ezek a fantaszták ott is titkokat és rejtélyeket, ismeretlen erőket és hatásokat, megmagyarázhatatlan tudást sejtenek, ahol ilyesmiről szó sem volt! Saját tudatlanságukat leplezik le ilyenkor - vélik. Részben biztos igazuk van, ezt
Dänikennel kapcsolatban már ebben a könyvben is tapasztalhatták, de vannak bizony olyan problémakörök, amikor a tudománynak - szerintem és sokunk szerint - nincs igaza. A térképek is nagy gondot okozhattak volna a tudománynak - ha eléggé komolyan foglalkoztak volna velük. Az a baj b aj azonban, hogy erre sem „futotta a tudomány idejéből”, ha lehet ezt ilyen általánosan általán osan mondani. Érdekes, hogy évszázadok teltek el és senkinek sem tűnt fel a dolog illogikus volta. Ugyanis már a tizenhatodik század elejétől léteznek térképek - köztük bevallottan másolt térképek is -, amelyek olyan földrészeket mutatnak be, amiket a térkép készítésének pillanatában még fel sem fedeztek! Ilyen volt például az Antarktisz. Az 1500-as 1500-as évek elejéről számos olyan térkép került elő, amelyek már többé-kevésbé többé -kevésbé pontosan ábrázolták ezt a földrészt, holott biztosan tudjuk, hogy csak századokkal később vetődtek arra az első felfedezők. Oronteus Finaeus Finaeu s 1531-es térképe is szerepel Däniken és követői fegyvertárában, és csakugyan érdekes bizonyíték lehet. E térképen ugyanis Antarktisz eljegesedés előtti viszonyait ábrázolja! Ő maga sohasem járt ott, máshonnan másolhatta az adatokat. De kitől? Netán a még híresebb Piri Reis török admirális-féle admirális-féle térképekről? Ezeket csak a huszadik században fedezték fel újra, és kiderült, hogy pontosságuk a mai légi térképekével vetekedik, Dél-Amerika és Antarktisz partjait is ábrázolja, számos részlete pedig bizonyítja, hogy a térkép több mint tíz-tizenkét tíz- tizenkét ezer évvel ezelőtt készülhetett - éppen a később jég alá került, de ma radarral és más módszerekkel felismerhető jég alatti hegyvonulatok, szigetek stb. révén. Vagyis nem kétséges, hogy azt a térképet, amelynek első változatáról 15131513 ból tudunk (ez is régiek másolata lehetett, ami akkoriban mindennapos kik 12 ezer évvel ezelőtti viszonyokat gyakorlat volt) olyanok rajzolták meg, a kik láttak a Földön . Márpedig akkor nem éltek fejlett emberek a Földön legalábbis ezt állítja a mai tudomány. Ha valaki akkoriban légitérkép-pontosságú rajzokat készített az egész világról (Piri Reis térképének fennmaradt darabjai nem mutatják az egész világot, de a darabok különféle jellemzőiből arra lehet következtetni, hogy egy egykori világtérkép darabjaival állunk szemben) annak tudásban, technikában és minden másban is jóval magasabban magasabban kellett állnia, mint az… ősembereknek. Mert akkor őseink még a mamutok korában éltek, körülöttük jégkorszakok váltották egymást, barlangokban éltek és teljesen ki voltak szolgáltatva a természet erőinek. Legalábbis ezt állítja ál lítja a történelemtudomány, az antropológia és más kutatások eredményei - véli a hivatalos tudomány.
Ismétlem, ha csak egyetlen ilyen térkép létezne, még kénytelenek lennénk elfogadni az esetleges hamisítás vádját. Azonban olyan térképek is őriznek hihetetlen adatokat, amelyeket bizonyíthatóan már századokkal korábban használtak is a tengerészek, az utazók. Rengeteg utalás van róluk szerte a történelemben, és azt sem lehet tagadni (műszeresen bizonyítható), hogy e ma már muzeális darabokat valóban azokban a régi századokban rajzolták. Fennmaradt egy arab térkép az 1500-as 1500-as évekből, ezen Amerika partvidékeit ábrázolták igen pontosan ahol akkor sem arab, sem fehér, sem más utazók nem jártak még. Néha mulatságos félreértések okoznak ma gondot a tudománynak. Egy 1487-estérképen, tehát amely még a tizenötödik század végéről származik, származik, amikor Kolumbusz el sem indult Amerikába - Európa északi részein az eljegesedés határát is ábrázolták. Csak manapság derült ki, hogy a tudatlan térképmásolók ellenőrzés nélkül átvettek egy korábbi adatot, valamilyen kezükbe került régi térképről. Ugyanis Észak-Európában az eljegesedés eljegesedés ott ábrázolt határai… 10 határai… 10 ezer évvel korábban húzódtak! Ismét ezek az évek bukkannak fel! Mivel sok ilyen térkép volt, és néha közvetlenebbül is utaltak arra, amit fentebb írtam. Egy másik arab térképen például a Földközi-tengeri szigeteket ábrázolták - csak éppen sokkal többet, mint amennyi az utolsó tízezer évben valaha is volt arrafelé. Rájöttek, hogy a világtengerek szintjének nagy emelkedése előtti vízszintet ábrázolja ily módon ez a térkép, vagyis ismét csak 9-10 ezer évvel korábbi állapotot rögzít, mielőtt a szigetek többsége örökre víz alá merült. Ezek így együtt már egész csokorra való bizonyítékot szolgáltatnak. Ám még lehetne sorolni… sorolni… Vannak térképek, amelyek még a Behring-szoros nélkül ábrázolják Amerika és Ázsia Á zsia „találkozását”, ami szintén több mint tízezer évvel régebbi korukra utal. Akik Grönlandot még jég nélkül ábrázolták az európai középkorban, azok is sokkal régebbi térképeket másoltak. Hol van tehát az az „őstérkép” (ha csak egy volt), amely alapot szolgáltatott minden további másolatnak, minden ilyen furcsa információnak? Sorolhatnám a többi Däniken-érvet, Däniken-érvet, köztük olyanokat is, amelyekre ő is elég nagy hangsúlyt fektetett: az ufó-ügyre, a dogon nép rejtélyes tudására stb. is kitérhetnék. De egyrészt ezekről ezekről már mások is, én is sokat is sokat írtam és ott megtalálhatók a pro és kontra érvek, másrészt azt hiszem, ennyi is i s elég. Ideje, hogy valamiképpen összefoglaljuk állításainkat. A két oldal érveit, a saját észrevételeimet.
Elöljáróban leszögezem: azt is fontosnak és jellemzőnek jellemzőnek tartom, amit a tudomány Däniken tézisei közül nem támadott meg igazán. Például sehol sem olvashattunk igazi, félelmetesen logikus érvekkel megtűzdelt vitairatot a dogon-ügyről, dogon-ügyről, sem az imént vázolt térképekről. Néha olyan érzése támad az embernek, hogy az elmúlt két évtized alatt a kutatók gondosan kerülték Däniken többi kijelentését, vagy ha mégis megemlítették, csak kutyafuttában tették azt, érvek nélkül, de mindenképpen túl magas lóról. Ráadásul szerzőnk egynémely, nagyon is alapvető állításában állításában akaratlanul is segítséget kapott igen magas tudományos tekintélyektől - akiknek persze ez korántsem állt szándékukban. Gondolok itt arra a közvetett támogatásra, amit Crick és más (gyakran hozzá hasonlóan éppenséggel Nobel-díjas) kutató nyújtott neki, amikor kiálltak az élet nem földi eredetének elve mellett. Bizony nagyon komoly tudományos érvek érvek szólnak amellett, hogy a Földön az élet egyetlen pontból eredt és az aligha lehetett innen eredő; tehát az külső helyről származhatott. Ezek után már nem lehet elég erősen támadni valakit azért, mert hiszi: jártak itt néha-néha néha-néha idegen űrhajósok… űrhajósok… hiszen mindez később , szórványosan következett be, az egész eredet is idegeneknek köszönhető! Ez persze nem elég kemény érv. Még az sem, ha valaki összeköti Crick és társai, valamint Däniken és hívei elméleteit és azt mondja: nem lehetséges, hogy ugyanazok jöttek jöttek ide később is, akik valaha, három-négy három-négy milliárd évvel ezelőtt az élet magvait elvetették ezen az akkor még „üres” bolygón? Tudásunk e téren (is) nagyon véges, véges, egyelőre. Nem segít ez sem, mert a tudomány és Däniken között az alapv ető ellentét ott feszül, hogy Däniken Däniken kétségbe vonja egész fejlődésünket. Kétségbe vonja, elmélete által, hiszen azt hangoztatja, hogy még mindig „buta majmok” lennénk, ha valamikor nem jönnek el ide az idegenek és nem végeznek rajtunk egy valószínűleg genetikai jellegű műtétet, amitől fejlődésünk megindult. Däniken állítása szerint - amit, ismétlek, nem lehet bizonyítani a dolgok természetéből kifolyólag! - az idegenek esetleg többször is eljöttek, ismételtek, vagy javítottak a kezdeti fejlődési irányvonalunkon - és csak később következtek be állítólag azok állítólag azok az események, amelyeken Däniken oly nagy kedvvel lovagol. Vagyis az, hogy beavatkoztak itteni tudásgyűjtésünkbe, prófétákat, építőmestereket építőmestereket és egyéb nagytudású lényeket küldtek közénk, akik mintegy „istenként” aztán ontották a tudást az emberek felé… A tudomány ezzel szemben azt hirdeti, hogy az ember nevű élőlény lassan, fokozatosan fejlődött ki az állatvilágból, erre végeredményben végeredményben rendkívül sok ideje volt, és a folyamat nem is volt gyors. Az utolsó szakasza is legalább egy-
másfél millió évig tartott (ha nem tovább) és eredményezte, először, pár százezer évvel ezelőtt a NeanderNeander -völgyieknek nevezett ősember, később a cro-magnoninak nevezett fejlettebb változat kialakulását. A tudomány továbbá állítja, és erről mindnyájan meggyőződhetünk, hogy minderre bizonyítékai is vannak: ősemberi koponyák a különféle korokból és szinte az egész világot behálózó lelőhelyekről. A kutatók támadják Däniken stílusát is. Könyveit olvasva talán Önök is észrevették, mily gyakran és látható élvezettel hasonlít össze dolgokat. Egyegy jelenség egyik földrészen hasonló egy másikhoz, egy másik földrészen? Nosza, vessük össze a kettőt, úgy, hogy az olvasót is megüsse ez a hasonlóság, sejtsen mögötte valamilyen mélyebb értelmet. Az egyik mitológiában olvashatunk valami ilyesmit, a másikban majdnem pontosan ugyanezt! Gyorsan tegyük egymás mellé a kettőt, hadd csodálkozzon, döbbenjen meg az olvasó, hadd higgye, hogy hogy „no, ebben talán mégis van valami!” vala mi!” A másik módszere, ami nagyon idegesíti ellenfeleit, az, hogy csak úgy tesz, mintha jól ismerné a témát, amelyhez hozzászól . Ezen sokszor rajtakapják azok, akik nála természetesebben, alaposabban, elmélyültebben foglalkoztak ezzel vagy azzal. Például azért, mert éppen annak a területnek a kutatói régóta. Különösen észrevehető volt ez számomra akkor, amikor az indiai mitológiával, szent könyvekkel foglalkozó fejezet kedvéért áttanulmányoztam Däniken Däniken ellenzőinek írásait. Ott bizony ötven vagy száz oldalon keresztül olvashattam a „boncolásokat”, vagyis: melyik félmondata miért nem jó, mi van a háttérben, hogyan is kell értelmeznünk ezt vagy azt az odavetett szót, mondatot, „állítást”? Ha őket olvassa az ember, Däniken Dä niken valósággal valósággal lemeztelenedik előttünk. Észrevesszük melléfogásait, sőt, ami sokkal rosszabb, szándékos ferdítéseit is. És ilyenkor a tudomány emberei jogosan diadalmaskodnak, hiszen bebizonyították: Däniken rosszindulatú, ferdít, sőt hazudik. Ugyanígy szemére vetik azt is, hogy feltesz kérdéseket - amit persze mindenkinek szabad tennie - de már a kérdésfeltevés is olyan, hogy mögötte (nem) álló tényekre figyelmeztet, és ez által kelt olyan benyomást, mintha máris bizonyított dolgokról beszélne. „A jövő emlékei”-ben emlékei” -ben hangzanak el ehhez hasonló kérdések: „Miért ne lehetne egy másik bolygón „konkurenciánk”, amely vagy egyenrangú velünk, vagy túlszárnyal bennünket?” Állításainak nagyobb része - vélik ellenfelei - nem felel meg a valóságnak, amit pedig ezekből összekovácsol, összekovácsol, azok meg különösen nem életképesek. Egyszóval: badarságok. Egyik ellenfele kereken le is írta: százszor nulla is
csak nulla. Vagyis Däniken akárhányszor, akármilyen formában, akárhány könyvében vagy filmjében ismétel el bizonyos dolgokat, azok attól még nem válnak valóra, nem lesznek részei múltunknak, mert a dolgok nem úgy történtek, ahogyan ő írja, nem azok az összefüggések léteztek, amiket ő el akar velünk hitetni. Természetesen nem minden ellenfele ennyire szókimondó, nem mindenki akarja őt teljesen megsemmisíteni, eltörölni a föld színéről. De még a legszelídebbek is szemére hányják, hogy pontatlanul idéz, hogy nem létező adatokat ad meg: a számok, méretek, súlyok, lelőhelyek, korok, évszámok bizony ritkán egyeznek. Tulajdonképpen csak akkor, ha általánosan ismert dolgokról ír. Amikor olyasmit vesz elő, amit kevesen ismerhetnek, nem tud ellenállni a lehetőségnek, és hozzátesz az adatokhoz. Itt egy-két egy -két száz vagy ezer évvel többet ír, ott az ősök által emelt épület hirtelen megnagyobbodik, egy-egy amúgy amúgy is nehéz kőtömb súlya a duplájára vagy tízszeresére nő és így tovább. Ez érthetően ellenérzéseket vált ki (és akkor még finoman fogalmaztam) azokból, akik egész életüket a szikáran pontos adatok között töltötték, akik már régen megtanulták, hogy az igazi tudományt művelni csak az adatok feltétlen pontossága, tisztelete birtokában lehetséges. A tudomány emberei mindig is ellenszenvvel figyelték azokat, akik népszerűsítettek . Vagyis bármilyen okból lementek a tudomány megkövetelt magas színvonala alá . Például Például a közérthetőség kedvéért. Ez mind a mai napig megfigyelhető náluk, és Magyarországon is is érvényes. Afféle kutatói népbetegség, hogy lenézik azokat, akik tankönyveket írnak az általános iskolás gyerekeknek, vagy ami még rosszabb: népszerű ismeretterjesztő könyvet a teljesen „civil”, kívülálló olvasóknak, a laikusoknak! És hiába ágálnak ez ellen néhányan olykor a legnagyobbak közül is, a nagy többségre továbbra is ez jellemző. Hát hogyne tekintenének undorral egy olyan „féregre”, aki ráadásul még a tudás birtokosának is hiszi magát! Aki úgy hirdeti elveit, mint ami bizonyosan igaz! És ha mindezt a tudomány ellenében teszi? Az utálat itt már mérhetetlenné válik. Jön egy ember, akinek nincsenek tudományos címei, nem végzett semmilyen igazi kutatómunkát, és egyszerre legalább húsz tárgyba kontárkodik bele! Egy igazi tudósnak ezek valóságos rémregényt jelentenek, amit sokszor kénytelen aztán a saját bőrén is megtapasztalni. Emlékszem, 1983-ban 1983-ban egy zártkörű gyűlésen az akkori egyik vezető magyar csillagász szinte sírva panaszolta el: el: „minden sajtóban megjelent, Dänikennel Dä nikennel vagy hasonló témákkal foglalkozó cikk lerombol egy évtizedet abból az ismeretterjesztő munkából, amit előtte létrehoztak…” Csak azt felejtette el az
illető, hogy az az „ismeretterjesztés” nemegyszer nemegysz er inkább igazi ismeretek ideológiai okokból történő, párthű visszatartását jelentette. Különösen megmutatkozott ez az ufóügy kezelésében, amelyben a magyar csillagászok többsége szomorú szerepet vállalt a pártállam idejében. De azért meg lehet őket érteni, érteni, ha egy Dänikennel kerülnek szembe. Emberileg is érthetően gyötörte őket, hogy amíg ők egy élet áldozatos munkájával (most nem gúnyolódom), rengeteg tanulással, lemondással összehoztak egy-egy szerény felfedezést, elméletet, ám azt legfeljebb háromszáz példányban hozták nyilvánosságra valamilyen szaklapban - addig egy ilyen fantaszta-amatőr fantaszta-amatőr-dilettáns -dilettáns elmélkedései sok tízmilliós példányban kerülnek az egész világ olvasói elé! Ez csakugyan sokkot okozhatott némely kutatónak. Mégsem csak ezért támadták. Hanem azért is, amit hirdetett, és ahogyan hirdette! Az valósággal kiprovokálta a támadásokat. Elméletének egésze - és részletei is - pedig a tudomány képviselői szerint egyáltalán nem állják meg a helyüket. A fenti érvelésből, hiszem és remélem, kiderül már, miről van szó valójában: egy fal terpeszkedik a kutatók és az átlagemberek között. Itt és most Dänikent Dänikent is ez utóbbiak közé soroljuk a könnyebb érthetőség kedvéért. A kutatók egy másik világban élnek, ahol csak a tények ténye k számítanak; az elméletek is csak addig érvényesek, amíg alá nem támasztják, vagy el nem vetik őket - de mindig csak tények alapján. Az amatőrök világa ettől nagyon idegen. Az olvasók viszont, még a műveltebb átlagemberek is, titkok megismerésére vágynak. És arra, hogy valaki ügyesen megtornáztassa elméjüket, feltegyen sok érdekes kérdést, amire ha ők nem is, talán majd a tudomány fog válaszolni? A két világ csak ritkán találkozik, a falon csak ittott támadnak rések. Ennek ellenére nem lehet elítélni Dänikent. Hiszen a mai világnak szüksége van a tudományra - de Dänikenre Dä nikenre is! Nevezhetik őt mesélőnek, vizionáló fantasztának vagy ellenkezőleg: prófétának, aki az igazat mondja tény, hogy nem lehetnénk meg nélküle. n élküle. A tudomány önmagában igen száraz, emészthetetlen. Ráadásul a másik oldal sem olyan egységes, mint hinnénk. Valójában kár is használni a fogalmat ily egyöntetűen, hogy „tudomány”. Van egy vaskalapos rétege, ez kétségtelen, amely minden országban az ott uralkodó ideológiához, kormányhoz stb. kötődik. Vannak ettől függetlenek - sok országban például az egyetemi kutatók, de ezeket a pénz révén kötik magukhoz azok, akik e
pénz fejében a kutatási irányokat kitűzik előttük. Igazán független kutató, éppen anyagi okok miatt, nincs is talán. Ezen kívül a tudomány módszereiben, a kutatók temperamentumában, érvelési rendszereiben és módszereiben is nagyok a különbségek. Nem lehet hát csodálkozni Dänikenen, aki kihasználva a kutatók vitái által hagyott réseket, és még inkább azt a tényt, hogy a tudomány sok problémát nem tud megmagyarázni - beássa magát ezekbe a sáncokba és onnan zúdítja ránk elméleteit, „információit”. Az elmélet, amelyet megalkotott, és amelyet éppen ő hirdet a legnagyobb hangon, kétségkívül érdekes és különösen a humán beállítottságú emberekben kelthet élénk visszhangot. A világ mindenképpen szegényebb lenne nélküle. Ám erején felüli feladatot vállalt hiszen azt a hatalmas anyagot, amit hirdet, húsz vagy harminc szakembernek együtt is nehéz lenne felvállalnia a kudarc kilátása nélkül. Dänikennek vélik ellenfelei - egészen egyszerűen egyszerűen nincs meg az ehhez szükséges tudása és tehetsége. Nem is lehet, mert nincs olyan ember a Földön, aki ennyit tudhat egymaga, egy személyben. Ám de őt a jelek szerint ez egy cseppet sem izgatja. A rá jellemző kedéllyel és gunyoros modorával csapong ide-oda, az évezredek között hol itt, hol ott bukkan fel. Gyakorlatilag bejárta már az egész világot, megtapogatta az összes követ, amiről beszámolt, bolyongott barlangokban, piramisokban, sírok és rejtélyes rendeltetésű épületek között. Utazott hajón, terepjárón, terepjár ón, vonaton, repülőgépen. Mindez azonban nem enyhítette a tudományos körök vele szemben érzett ellenszenvét, de saját gyakori felületességét sem. Pedig milliók szemét nyitotta rá az emberiség őstörténetének számos kérdésére, amelyre nélküle nem figyeltek volna fel. Rengeteg olvasója érdeklődött később a csillagászat, az antropológia, a régészet és más tudományok iránt. Még talán előállt már az a paradox helyzet is, hogy azok a gyerekek, akik a hetvenes évek közepén valósággal falták könyveit érdeklődésük folytán a tudomány világához sodródtak és ma, valamint a közeljövőben éppen ők teszik majd a legnagyobb felfedezéseket… Rengeteg rejtély vár még megfejtésre. Ha nem Däniken, hát valaki más teszi meg helyettünk, és e körből természetesen nincsenek kizárva a kutatók a kutatók sem. Még több erőt, energiát kell áldoznunk arra, hogy megismerhessük igazi múltunkat. A legtöbben persze azt szeretnék - és őket is meg kell értenünk -, hogy a termékeny kutatások inkább megerősítsék önálló emberi, csak földi fejlődésünket, mintsem mintsem valamilyen értelemben lerombolják azt.
