André Kostolany - A pénz és a tőzsde csodavilága

ANDRÉ KOSTOLANY

A PÉNZ ÉS A TİZSDE CSODAVILÁGA

KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1990

Az eredeti mő címe: Kostolany's Wunderland von Geld und Börse. Ullstcin Sachbuch

TARTALOM

( Verlag Busse + Seewald GmbH, Herford A szerzı magántulajdonú képeivel illusztrálva Fordította: Kerényi László A fordítást az eredetivel egybevetette és Szakmailag ellenırizte: Sulyok-Pap Márta (

Kei c-n vi László, Budapest, 1990 Hungárián iranslation

l;lıszó

15

TİZSDEI KISKÁTÉM A tızsde az életem Az ördög mőve: homo ludens

23

Hajózás a vagyon és csıd

között

Esı és napsütés

JO ...és az Izabella

tájfun - „Ma bika vagyok, kedvesem" A tızsde: a világ nagyjainak csodaszere ISBN 963 222 291 1 Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó A kiadásért felel: Dalos Vilmos igazgató zedte a Fényszedı Központ Kft. (900839/10) Nyomás, kötészet : Zenemőnyomda, Budapest 90/430 54 Felelıs vezetı: Skodnitz Ferenc

Í7 A

Bibliától máig - Nimbuszomnak következményei vannak A tızsde szeszélyes logikája

44

A kereslet és kínálat posztuláluma Hogyan keletkezik egy tızsdeárfolyam? T(endencia) = P(énz) + pszichológia) Tıke rövid idın belül Állami befolyások ,,A matematika törte ki Franeiaország nyakát" A fanta/i.i is hozzátartozik

K r >752 ■ Budapest, 1990

A szerkesztéséri felel: Losonci Nándorné Mőszaki vezetı: dr. Martonné Vágó Magdolna Mőszaki szerkesztı: Várszegi Zoltánné A borítógrafika: Németh János munkája Formátum: Fr/5 ■ Terjedelem: l l < . 4 A/5 ív Betőtípus: Apolló

A kamatláb és a kormánydöntések befolyása Infláció és köt ven v piar Infláció és tızsde pénzpolitika hatása

64 Az adó és a

A 70-es évek eseményei 5

61

A tızsdei c i k l i k u s mozgás fázisai

71

A fázisokban történı helyes spekulációról Tapasztalatok „reszketı" és „sokat tapasztalt kezőekkel"

A TİZSDE TÖRTÉNETE... EGYBEN AZ ÉN TÖRTÉNETEM IS Amerika fog fizetni... Az 1557-es katasztrófa

Ut a sikerhez: anticiklikus cselekvés

127 A

„Grand Parti" összeomlása

78

Hittételcin 2 x 2 = 5 — 1- Rugalmas maradni Az elvhőség kifizetıdik l '. nb . ij l)r. Jekill és Mr. Hyde között

Tulipánkatasztrófa a 17. században

IU

Valaki felsikított: Tőz! És mindenki kirohant „Aki «i kicsit túlbecsüli, az a nagyot nem érdemli" A spekuláns: stratéga hosszú távon 9 3

90 Az elsı modern tızsde: Amszterdam

Ágyúdörgésnél vásárolni, hárfaszónál eladni Szakértık és csodarabbik

A Kelet-indiai Társaság: állam az államban Hajótörés a Jóreménység fokánál „A zőrzavarok zőrzavara"

99

Az eleni/o gondolkodik a tızsde irányít - Nem tudomány, hanem mővészet

tönkrement ? A beteg Tannenbaum úr - Tévedés következmények n é l k ü l : az „Oceanic"

Az árfolyamtrendek (Charts): a részvény lázgörbéje

A londoni tızsde: egy végtelen birodalom idegközpontja 141 A Royal Exchange kezdete „Fekete elefántcsont" „A spekulálás ma divat, ezt teszi a miniszter, a hazafi"

Mennyire 1 értékesek az „elsı" kézbıl származó információk? 10 5 Informált

1 1"5

111

A nyerés elıfordulhat, de a vesztes szükségszerő Az árfolyamtrend szabályai Megszállottak és sarlatánok

A 18. század Bernié Cornleldje: John Law

149

„Adjátok nekünk pénzeteket és mi gazdaggá teszünk benneteket!" - Pánik a Rue Quincampoix n A párizsi tızsde a 19. században Úton az elsı ipari forradalom felé

1^4

Szirének dalai a drágakövekrıl és értékes leniekrıl A spekuláció: az ipari fejlıdés motorja Tızsdeszenvedély, avagy a haladásért tenni

„Információ be, információ ki": a tızsdei számítógépekrıl 118 Számítógép-párbeszéd A túl sok tudás gyakran káros Tanácsom így hangzik: Think! Gondolkozz!

Fekete péntek 1869: tızsdekatasztrófa New Yorkban

159

A tızsde Pearl Harbourja

Boom és krach: szétválaszthatatlan fogat

122 Visszapillantás a 19. századba: gründolási l á z

6

7

163

A tızsde „hısei"

Sába királynıjének kincseskamrája ? A fuvallat elfújta az álmol A Pedera] Keserve System alapítása

miniszterelnök

SAULUSTÓL PAULUSIG

A szerencsés bessz-játékos 182 l l )2 ( ). október 22-e: a történelem Legnagyobb pénzügyi katasztrófája Reménytelenség egy féktelen mámor után Roosevelt, a megmenti") A/, amerikai tragédia kihatása Európára „Rendkívül fatális - jegyezte meg Schlich" Nevetni, amikor mások sírnak? 194 A vártnál tragikusabb Í g y besszre spekuláló megtérése korszak

Új

„Tı/.sdés és ráadásul zenész is" 202 „A pénz múlandó - a mővészet örök" 204 A Wildenstein saga A győjtık köreiben TİZSDE ÉS SZENVEDÉLY

Mona l.isa a tızsdén

229 A

A bankár Rosenberg

A PÉNZ ÉS A TİZSDE CSODAORSZÁGÁ BA N

A nyugati v i l á g nyugtalan 20-as évei 171 Amerika: a prosperitás paradicsoma Európa: a „honey moon" évei „J'ti deux amours, naon pays et Paris" - Az elsı napom .) ,,templomban"

Múló szerelem...

N i k i t a király

Átmenet a mába: párizsi tızsdekaland I9W/40

A párizsiak tızsdepatriotizmusa „Istenem, mekkora tévedés!" Egy világ dılt bennem össze Viharfelhık a csodáttrszág felett

I. hisztéria: infláció - II. hisztéria: régiségek Túl lehet-e járni az infláció eszén? - Infláció: a demokrácia ára - Megtakarítók pokla az adósok paradicsoma — III. hisztéria: arany Gondolatok az aranystandard-rend szerrıl A valuta: bőneink és erényeink tükörképe 257 Spekuláció a vagyon megırzéséért 260 A vagyon növelésének mővészete Amivel spekulálni lehet - Befektetések: részvények, ingatlanok Befektetések: áruk, nyersanyagok Befektetési érték: képek Befektetések: régi bútorok, porcelánok Befektetések : ékszerek, gyémántok - Befektetések: régi pénzek, bélyegek Végül egy jótanács

Amerikai bankok

27?

Európai bankok

,,Most sertésoldalast kell vásárolni!" Ki kit véd meg, és kitıl?

Bulvárkomédia és áruhiány elbővölı volt és kaeér...

245

Ha a bankokból újra kávéházak lesznek...

215

239

222 A hölgy

számozott számlák

278 A svájci

Bankindiszkréció Amerikában

A gyızelmet elfújta a szél! „Adóoázisok" - Eldorádók

Mit kell tudniuk a nıknek a tızsdérıl? A férfi szivet könnyen megnyerjük...

226

Szerencsétlen adóáldozat, mi kell még? csinálni

283

Fekete pénzbıl fehéret

A „látó" kereskedıkrıl: Úristen, mennyi fáradság!

286

Út a „minikapitalistává" váláshoz: befektetési alapban való érdekeltség 289 A tıke cs a munka movctségC Multinacionális vállalatok: Európa mőhelyei

Szabad világ: a devizaprofik játékkaszinója „..., de sajnos nagyon szorgalmasak is" piacgazdálkodásban

321

Veszély a szabad

„Dávid" Kostolany a „Góliát" Dresdner Bank ellen Ha a befektetési alap menedzsere nevet, akkor az ügyfelek sírnak 293 „Vagy úgy s/olt a bróker , az sem rossz!" - A varázsszó: „teljesítmény"

Az aranymanipulációban vezet a Dresdner Bank Dr. Friderichs elsápadt - „Hallgatni ezüst, Schreiber pedig arany" „Marx mama csodálná az amerikaiakat" Amit az európaiaknak tanácsolok tőnik..."

Tızsdei csalás vegyes konszernekkel 297 Vakmerı konstrukciók A kártyavár összedıl

ií2

Mint hajdanában Franciaországban A dollár a mélypontról Hogyan tovább? Nehogy megfeledkezzetek Amerikáról!

Ahogy a közönséget becsapják 308 A vérszívó módszer HedfiC (fedezeti) tranzakciók tızsde esik, akkor is lehet keresni!" leírási társaságok Ki kit ejt á t ?

Madc in Germany

„És ha a

313

Miért hallgat a szövetségi kancellár?

Quousque tandem, Catilina, abutere... 315 Egészen ,,meghízható" : árutızsde-lebujok Csalás az NSZK-ban

Bőnrészesség tudatlanságból 318 Helmut Schx&idt és OttO 1.ambsdorff szavai - Mindenkit elcsábítanak Védjük a kártól a piacgazdaságot! 10

328

„Papíron minden jónak

„Ez csak az elsı csapás volt..." Oftshore alapok, made for Germany 302 Az új Midasz király: Bernié Cornfeld - Tızsdét és részvényeket, igen! Offshore alapokat, nem!

324

336

Nem paradicsom életmővészek számára „...csak kommunista ne legyen!" Egy biztonsági paradicsom Túléli-e a csodaország?

ÍV)

Külsı és belsı veszélyek „A politikában minden lehetséges, és mindennek az ellenkezıje is" Miért vagyok mégis optimista? AZ „ÉN" BIRODALMAM, AHOL - REMÉLHM SOHA NEM MEGY LE A NAP A tızsde mint passzió 347 A gonosz tızsde... 349 Tızsdelátogatókról és napi spekulánsokról Tızsde-barométerem 11

351

A tızsde potyalcsıi

„Nem tanítok, mesélek.

353 Hogy

nézne ki .) világ bolondok nélkül?

MICHEL DE MONTAIGNE

Szivem gyöngyszeme: a párizsi tızsde

356

linlékezés Daumier-r\\ és Zolára - „Itt vannak a zsandárok" ...és mosl IVaiH'ois Mitterrand A két táborra szakadt nép lilvilej>: reménység A nem európai tızsdék A tokiói tızsde

363

A sydneyi tızsde A dél-amerikai tızsdék A tel-avivi tızsde

Barbara Silbiger: Magyarország jósnıje

367

Misztikus jelek Budapestrıl

Az utolsó mohikánok kis kıre

370

Az elmúlt idık nem érdekelnek A tızsde: egy birodalom, ahol - remélem - a nap sohasem nyugszik le 373 FÜGGELÉK

Mindig lelni, de sohasem megijedni: André Kostolany kis tızsdei egyszeregye $77 Tíz parancsolat 383 Tíz tiltás 384

ELOSZO

Arisztotelésztıl Marxon keresztül II. János Fáiig e világ gondolkodói újra és újra szenvedélycsen fejtegettek egy kérdést: Erkölcsileg indokolt-e a pénz birtoklása, az utána való vágyakozás, vagy sem? Objektív ítéletet kimondani lehetetlen, az egyes emberek filozófiai beállítottságától fü ggEgy bizonyos: Az élvezet, a pénzkeresés vagy a pénz utáni vágyakozás nem mindig kifogástalan erkölcsileg, de a gazdasági elımenetel szempontjából mindkettı nélkülözhetetlen. Az elmúlt 60 év tapasztalata ezt eléggé bebizonyította. Mindenesetre a „pénzkeresés" adta lehetıség nem azonos azzal az élvezettel, amit a „pénz birtoklása" nyújt. A motivációk teljesen különbözıek. Természetes, hogy az ember pénz birtokosa akar lenni, hiszen ez hozzásegíthet a függetlenséghez, a kényelem he/., kisebb örömökhöz és gyakran a/ egészséghez. Az emberek többsége számára a pénzkeresés a hétköznapok kényszerősége, másoknak szórakozás, és nem csupán a pénz miatt. Azért, mert ez a szó autentikus értelemben „megérdemelt". (Csak a német nyelv nevezi a pénzjövedelmet megérdemeltnek. A franciák „nyerik", az angolok „aratják", az amerikaiak „csinálják", és a szegény magyarok „keresik".) A pénzkeresés élvezetté válik, ha a pénzt olyan tevékenységért kapják, ami nem kényszerő. A tızsdespekuláns igazi gyönyört él át, ha nyereséget vág zsebre olyan ötletekkel, amelyek minden más véleménnyel ellentétben helyesnek bizonyultak. Az az elégtétel, hogy igaza volt, még nagyobb öröm, mint maga a pénz. 15

Sokan örömöt lelnek abban, hogy gyorsan pénzt költsenek, így aztán állandó kényszert éreznek, hogy egyre többet is keressenek. A rulettjátékos ellenben élvezi a nyerést. De már a második legnagyobb élvezet számára a vesztés, mert neki a hátborzongató izgalom a szórakozása, nem a pénz. Ezért találhatók a milliomosok között szenvedélyes szerencsejátékosok is, mindegy, hogy mekkora összeggel teszik próbára szerencséjüket. Az ı szórakozásuk a sors kihívása. Ismerek valakit, akinek annyi pénze van, mint a pelyva, mégsem érvényesíti soha a menetjegyét a villamoson. Nem a megspórolt márka, hanem a kockázat izgatja, hogy az „ingyenes" utazást büntetés nélkül megússza-e. Furcsa módon, ha rájuk mosolyog a szerencse, a játékosok a legnagyobb pöHcszkedık és hazudozók. A nyeréssel heneegnek, a vesztést elhallgatják. Minden egyes sikeres fogás után olyan diadalmasan néznek körül, mintha ık lennének a legnagyobb zsenik. A/ Intellektuelek és a mővészek a gyakorlati elınyök mellett örömöt lelnek a pénzkeresésben, mert az sikerük hivatalos igazolása. Vannak persze olyan festık, írók, zenészek, akik gazdagnak születtek. Legnagyobb dolog számukra mégis az, ha képeikért, könyveikért vagy kompozíciójukért magas honoráriumot kapnak. Egyik régi barátom strómanokkal vásároltatta felesége képeit, mert a hölgy abban lelte örömet, hogy mővészetével pénzt kereshetett. A leggazdagabb és legszebb nı is élvezettel veszi fel a honoráriumot a modellfotózásért, hiszen ez mégiscsak a legjobb bizonyíték arra, hogy 8 valóban szép és kívánatos. Kétségtelenül igaz, hogy honoráriumot kapni sokkal nagyobb öröm, mint pénzt keresni. Én magam is tapasztaltam ezt. Amikor évekkel ezelıtt kiadtam egy könyvet, ami nagyon keresettnek bizonyult, nem az a tíz százalék írói honorárium okozta az örömömet, hanem a tízszeres összeg, amit az olvasók hajlandóak voltak a gondolataimért áldozni. 16

Végül is tanácsaimat éveken keresztül a világ legkülönbözıbb kávéházaiban ingyen osztogattam az érdeklıdıknek. Remélhetıleg ez a könyv hasonló örömet fog okozni. Természetesen vannak olyan emberek is, akik lemondanak az erkölcsi sikerrıl és az elismerésrıl, akik csak pénzük gyarapításában lelik örömüket, hogy milyen okból és milyen eszközökkel, az számukra mindegy. A keresık e fajtája számára a pénz olyan, mint szomjas embernek a tengervíz. Minél többet iszik a sós folyadékból, annál szomjasabb, mint ahogyan ezt már Schopenhauer is mondta, de a végén milliomosok lehetnek. A milliomos szó definíciója azonban nagyon kényes, mert minden relatív. İ egy „gazdag milliomos" mondták egykor a bécsiek, „legalább 100 000 guldcnje van". f i z abban a/ idıben még paradox sem volt, mert a milliomos szó nem feltétlenül azt jelentette, hogy az illetınek ténylegesen egymilliója van. „Milliomosnak" hívták és meg mindig annak hívják azt a gazdag embert, akinek a/ i l l ı tisztelet kijár, mint ahogy ıt „Rothschildnak" vagy „KrİZUSnak" hávják. A milliomos New Yorkban nem ugyanazt a fogalmat jelenti, mint a mai Budapesten. Ott is vannak milliomosok, csak nem dollárjuk, hanem forintjuk van. Végül is úgy vetıdik fel a kérdés: Kendelke/.ik-e az illetı egymilliós tökével vagy olyan járadékkal, ami egy jelentıs tıke hozamának felel meg? Aki a 19. szazadban Franciaországban vagy Angliában egy embert milliomosnak nevezett, nem azt mondta, hogy mekkora a tıkéje, hanem hogy mennyi jövedelme van. Ha az ember már egy bizonyos jövedelem vagy tıke felett rendelkezik, újabb kérdés vetıdik fel: mekkorák a kötelezettségei, terhei és igényei? Ezért az én definícióm: Milliomos az, aki tıkéjének vagy jövedelmének köszönhetıen mindenkitıl függetlenül ki tudja elégíteni igényeit. Akinek nem kell dolgoznia, sem fınöke, sem ügyfelei elıtt hajlongania, és aki mindenkinek, aki nincs ínyére, Goethe Götzét idézheti. Hz jelenti a legna17

gyobb luxust az életben. Az az ember, aki ilyen szuverén módon tud élni, az az Lgsuri milliomos. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb olvasóm a milliomosnak ezzel
rú mentette meg, ami a fuvarrátákat ismét a magasba lendítette. (Sıt meg vagyok gyızıdve arról, hogy Onassis és több vájtfülő kollégája a bankoktól megvesztegetésekkel magasabb hitelekhez jutottak, mint a hajóik állagának értéke.) Az új látványos sikerek listája hosszú, nemcsak az ötletek voltak helyesek és szerencsések, hanem a pénz utáni sóvárgás is nagy hajtóerınek bizonyult. Annak lesz pénze, aki határtalan szenvedéllyel sóvárog utána. Úgy kell a pénz hipnózisa alá kerülnie, mint a kígyónak a bővölıjétıl. Szerencsére is szüksége van természetesen. Az üzemgazdász és a hasonló pseudo-tudományok tanulmányozása és tanulása fölösleges. Ki lenne jobb példa arra, hogy hogyan lehet valaki tanulás nélkül is milliomos, mint a „gazdag Grün": Mint szegény ember jelentkezett egy álláshirdetésre templomszolgának Bécsben. Abban az idıben egy templomszolgának is tudnia kellett írni és olvasni. Mivel Grün analfabéta volt, nem kapta meg az állást. Bánatában a kis vigaszdíjat, amit az utazásért kapott, arra használta, hogy kivándoroljon Amerikába. Chicagóban üzleteket csinált. Az elsı kis megspórolt pénzébıl alapított egy vállalatot, ami idıvel egyre nagyobb és nagyobb lett. Egy vegyeskonszern megvásárolta Grün nagyvállalatát, és a szerzıdés aláírásakor jött a meglepetés: Grün nem tudott aláírni. „Istenem - mondta a vevı ügyvédje , mi lett volna magából, ha írni és olvasni tudna!" - „Nagyon egyszerő: templomszolga". De azoknak, akik tudnak írni és olvasni, legyen ez a könyv útikalauz a spekuláció országába, a pénz és a tızsde csodavilágába. Aki ebbe a csodaországba lep, és csak a pénz körül forog a gondolata, aki itt csak az anyagiakat bálványozza, annak megpróbálom ebben a könyvben figyelmét egy másik világra irányítani - még akkor is, ha ez részben csak odavetett kis szellemes megjegyzésekbıl á ll. Tapasztalataim szerint a tızsde olyan ajándék, amit önmagamnak csináltam, egyéni szabadságom egy része. Ennek I1)

18

a szabadságnak az átéléséhez hozzátartozik a zene, az irodalom és mindenekelıtt öröm az emberekben, éppen úgy a szerényekben, mint a nagyokban. Ezért a következı hitvallást mindenképpen öntudatosan és büszkén hirdetem: pénzügyminiszter: nem lehetek. bankár lenni: nem akarok. spekuláns és tızsdés: az vagyok!

TİZSDEI KISKÁTÉM

A TİZSDE AZ ELETEM

Spekulálni? — gyakran felteszik nekem ezt a kérdést. Talán ez a személytıl függ. Akinek sok pénze van, spekulálhat; akinek kevés van, annak nem szabad spekulálnia; akinek egyáltalán nincs, annak spekulálnia kell. Manapság gyorsan és könnyen majdhogynem csak spekuláció útján lehet meggazdagodni. És ha már valaki spekulál, hogyan is spekuláljon? Hol, mikor és mivel? Az én „százéves" tapasztalatom a tızsdére korlátozódik. Ismétlem: százéves. Habár csak tréfálok, mégis egészen komolyan gondolom. 55 éven keresztül győjtöttem a tapasztalatokat a saját zsebem elınyére és terhére, és ehhez jön még azon kollégák 50 éves élet- és tızsdetapasztalata, akik már 70 tavaszt számláltak, amikor én még csak 20 voltam... Mi lenne, ha mesélnék a tızsdérıl, errıl az elvarázsolt világról? La bourse, la borsa, la bolsa, die Börse, Serka... Párizstól Milánóig és Buenos Airesig, Frankfurttól Pétervárig ez a szó nınemő, és ez kétségtelenül több, mint csupán véletlen! Tulajdonképpen mi is a tızsde? Ez a „gonosz" tızsde, ami egyeseknek a vagyont, másoknak a csıdöt jelenti? Sokaknak Monte-Carlo zene nélkül, egy kaszinó, ahol egy éjszaka alatt szép kis összeget lehet beseperni, izgató, idegcsiklafadozó légkörben. Számomra ez az idegközpont, sıt a kapitalista gazdasági rendszer motorja. Az igazság valószínőleg a kettı között van, és valamivel bonyolultabb, mint hinni szeretnénk. 23

Spekuláltam már mindenféle értékpapírban, pénznemben, es áruban, a/.onnalra és határidıre, a Wall Streeten, Párizsban, Frankfurtban, Zürichben, Tokióban, Londonban, Buenos Airesben, Johannesburgban vagy Sanghajban. Spekuláltam részvényekkel, államkölcsönökkel, beleértve a kommunista országokéit is, átváltható értékpapírokkal, pénznemekkel tekintet nélkül arra, hogy stabilak vagy „lebegtetve" voltak, a cipıtalpam bırével, szójababbal és mindennemő gabonával, gyapjúval és gyapottal, a gépkocsim kerekei gumijával, tojásokkal, szalonnával, kávéval és kakaóval, amit en ugy szeretek: whiskyvel, a csokornyakkendım selymevei, mindennemő fémmel, függetlenül attól, hogy nemes vagy nem nemes fémek voltak. De szeretném hozzáfőzni, hogy nemcsak árfelhajtó voltam, mivel nemcsak arra spekuláltam, hogy az árak emelkednek, hanem ugyanúgy arra is, hogy esnek. Röviden: mindenhol spekuláltam attól függıen, hogyan alakult a piac, vagy ahogy a gazdasági és a politikai helyzet ezt megkövetelte, konjunktúrában és depresszióban, inflációban és deflációban, fel- és leértékelésekben és - mindent túléltem. Mindent elıre meg kell sejteni, hogy minden egyes szituációt hajszálpontosan meg lehessen ítélni. Egy diák egy tı/.sdes/.emináriumon feltette nekem azt a kérdést, hogy tanácsolnám-e a fiamnak, hogy spekuláns legyen. „Biztosan nem" - volt a válaszom. „Ha lenne fiam, zenésznek kellene lennie. A másodiknak festınek, a harmadiknak újságírónak vagy írónak. De a negyediknek-tettem hozzá mindenképpen spekulánsnak kellene lenni, hogy a másik harm.it eltartsa." „Homo spekuláns" a spekuláns mégiscsak egy különös ember. Nem mindenki spekuláns, aki foglalkozásszerően a tızsdével foglalkozik. A világon 100 200 ezer tızsdeügynök, befektetési tanácsadó, portfóliómenedzser létezik, a tızsdék parkettjén vannak nagyhangú segédek, és milliónyian a földön, akik a tızsdei fogadást foglalkozás szintjére emelték, akik a 24

számok között ide-oda cikáznak, vesznek-adnak, vesznekadnak... f Aztán vannak pénzemberek, akik sok milliós tranzakciókat visznek véghez. De a pénzember és a spekuláns fogalmát ne keverjük össze! A pénzember állandóan a feje búbjáig merül az általa kezdeményezett üzletekben, biztosítja magának a többséget, fúziókat tervez, trösztöket épít fel, új iparokat karol fél, és merı aktivitásból nagyon nyugtalan életmódot folytat. Ha vállalatot alapít, a tızsdéhez fordul, hogy a szükséges tıkét megszerezze. Azon társaságok ellenırzését is a tızsdén keresztül nyeri el, amelyeket uralni akar. Vertikális trösztben egyesíti az egymást kiegészítı üzemeket vagy rafinált vegyestársaságokat állít össze. A c é l j a mindig egy bizonyos tranzakció, de az adásvételei nagy mozgásokat okoznak, amelyek az egész tızsdére kihatnak. A spekuláns passzív szemlélıje azoknak a mozgásoknak, melyeket nem ı okoz, de belılük profitálni akar. Milyen fejedelmi foglalkozás! És úgy gondolkozik, mint Horatius: „Boldog az, aki az üzletektıl távol é l . " A közönséggel való

kapcsolat nélkül, anélkül, hogy „alantas" munkával bepiszkítaná a kezét, távol a kereskedelmi áruktól és poros raktáraktól, távol az üzletemberekkel es üzletkötıkkel folytatott mindennapos vitáktól, a spekuláns teljes elmélyülésben töpreng: beburkolózva szivarja füstjébe, kényelmesen ül hintaszékében, és gondolkodik, távol a világtól és annak lármájától. Elérhetı közelségben tartja eszközeit, amelyek a lehetı legegyszerőbbek: egy telefon, egy rádió és néhány újság. De ebben is rejlik egy titok: tud a sorok között olvasni. Nincsenek alkalmazottai, sem fınöke, nem kell ide-oda barátságosan köszöngetnie, nem kell ideges ügyfeleket elviselnie, mint a bankárnak vagy egy közvetítınek. Senkit nem kell valamire rábeszélnie, ı úriember, aki maga fölött és az ideje fölött szabadon rendelkezhet. Ezért nem meglepı, hogy sok ember irigyli. Mégis vés/elvesen él, és meg

kell szoknia, hogy mini egy krokodil, nyitott szemmel aludjon. Szelleme soha nem nyugszik meg. Mint egy orgonajátékos, egyidejőleg több regisztert húz, különbözı klaviatúrákat és pedálokat mozgat: részvényeket, kötvényeket, pénznemeket, nemesfémeket, nyersanyagokat stb., de mőveletei némelykor kiegészítik egymást. Az egyik kivédi a másik kockázatát. Ennek a módszernek megszámlálhatatlan variációja van. Majdhogy soha nem található két teljesen azonos eset. Mivel tranzakciói egy összefüggı rendszert alkotnak, egy laikusnak veszélyes a tısgyökeres spekulánst egy ilyen akciójában követni. Ugyanis nem lehet olyan egyszerően megállapítani, hogy mi célból kezdeményezte és milyen mértékben egészíti ki egy másikat. Ami érthetetlennek vagy ésszerőtlennek tőnik, az a valóságban tökéletesen felépített és egy elıre meghatározott rendszer szerint irányított. Mielıtt valaki a tızsdespekulációt valóban megérti és valamelyest is elsajátítja, sok tanulópénzt kell fizetnie. Ezzel azt szeretném mondani, hogy a spekulációval nyert pénz fájdalomdíj. Hlıször jönnek a fájdalmak, azután a pénz. Gyakran megdöbbentıek azok az okok, amelyek megrendítı eseményeket váltanak ki a pénzügyek világából. Sokszor nincsenek közvetlenül egymással kapcsolatban, mint például a szerelmi románcok, politikai becsvágy, személyes hiúság. AZ ÖRDÖG MŐVE: HOMO LUDENS A rossz nyelvek szerint az ördög azért teremtette a tızsdét, hogv megmutassa az embereknek, hogy Istenhez hasonlóan tıle is tudnak a semmibıl valamit teremteni. Ez tévedés! Nem az ördög t a l á l t a f e l a tızsdét. Spontán keletkezett, egy fa al.itt,
zott. A „homo sapiens"-bıl „homo ludens"-t csinált, aki a tızsdét gyakran játékteremmé változtatja. Azonban ez a játékterem hatalmas szerephez jutott kapitalista rendszerünkben. Mert ennek alapja a részvénytársaság, és a motorja a tızsdespekuláció. Spekuláció nélkül a nagy társadalmi iparágak (vasút, gépkocsi, olaj, elektronika, komputer és tucatnyi más) soha nem alakultak volna ki. Csak egy spekulatív árfolyamnyereség és nem a kamathozam reménye tudja az expanzióhoz szükséges pénzt a nagy és kis megtakarítók zsebébıl kicsalogatni. Ezeket a megspórolt pénzeket fogják aztán a tızsde segítségével a legkülönbözıbb beruházási lehetıségeken keresztül a gazdaságban elosztani. Egyszóval, a tızsde eszköz a befektetések befagyasztására és mindenkori újra félhasználására, ha a befektetınek a tıkéjére ismét szüksége van. így tölt be a tızsdespekuláció (legalábbis a kapitalista gazdasági rendszerben) lényeges funkciót. Akkor is, ha ezt spekulációs nyereség miatt teszi, de a tızsdejátékos mégis a gazdaság rendelkezésére bocsátja a tıkéjét. A milliónyi játékosnak és parazitának az értékpapírtızsdéken tehát megvan a jogosultsága. Es ha nem léteznének, ki kellene találni ıket. Minél több a parazita, annál nagyobb és likvidebb a piac, és annál jobban felfogják és csillapítják a megrázkódtatásokat, ugyanúgy a hossz-, mint a besszmozgásoknál is. Minden egyes árfolyamcsökkenésnél jelentkeznek új vevık, és így védik a piacot egy brutális zuhanástól. És minden egyes árfolyam-emelkedésnél jelentkeznek új eladók, így fékezıen hatnak a hosszmozgásokra. Egy nagy forgalmú piac mérsékeltebb mozgásokat jelez, mint egy kisebb forgalmú, hasonlóan egy gépkocsimotorhoz, amely 16 hengerrel sokkal egyenletesebben megy, mint 4-gyel. Felfogják a sokkot. Spekuláció mindig volt. Története olyan régi, mint maga az emberiség, és párhuzamosan mozog vele. Spekulánsok < már azelıtt voltak, mielıtt a tızsde világra jött volna. Ha a spekuláció történetét egy mondatban akarnám összefog27

Lalni, azt kellene mondanom: megszületett a „homo ludcns", játszott, nyert vagy vesztett, és soha nem fog meghalni. Bzéri vagyok meggyızıdve arról, hogy minden tızsdei depresszió Után, amikor az embert a részvényekkel és a tızsdével szemben utáhit fogta cl, újra olyan idık következnek, amikor a múlt minden sebe feledésbe merül, és a tızsde ismét magához csalogatja az embereket, mint a fény a pillangót. Ha ezt saját indíttatásra nem tenné meg az ember, akkor a magasan lej lett tızsdeipar és az elsı számú csalétek, a pénz gondoskodik majd errıl. A „homo ludens"-t és a tızsdés speciális esetét az alkoholistával hasonlítanám össze, aki erıs ittasság után a következı napi másnaposságában elhatározza, hogy soha többé nem nyúl az italhoz. Késı délután mégis megiszik egy koktélt és aztán még egyet, és még egyet, és aztán éjfélkor ismét éppen olyan részeg, mint elızı este. HAJÓZÁS A VAGYON ÉS CSİD KÖZÖTT A spekuláció veszélyes hajózás a vagyon és a csıd között. Szükséges hozzá egy alkalmas csónak és egy ügyes kormányos. Mit értek megfelelı csónak alatt? — Pénzt, türelmet, valamint idegeket. És ki az ügyes kormányos? Az, akinek tapasztalata van és önállóan tud gondolkodni. Balzac írta az „Elegáns élet"-rıl szóló traktátumában: az embernek három fajtája van: emberek, akik dolgoznak, emberek, akik gondolkodnak és emberek, akik semmit sem csinálnak. Az igazi spekuláns az, aki gondolkodik. Azonban sokan azt gondolják, hogy a spekuláns nem dolgozik. Ezenkívül mire van még szüksége, hogy sikeres legyen? Von Moltkc porosz vezértábornagy szerint ugyanarra, ami a sikeres háborúvezetéshez is elengedhetetlen: gondolatok, pénz, türelem és természetesen szerencse is.* * Németül a négy G-aek nevezik (Gedanken, Geld, Geduld, Glück) _____

28

A tızsdespekuláns foglalkozása sokban hasonlít az újságíróéra. Mindketten a hírekbıl élnek, úgy, hogy 82 eseményeket követik, elemzik és levonják belıle a következtetéseket. Az újságíró leírja és kommentálja ıket, a tızsdés pedig elolvassa azokat - de ı a sorok között is olvas, és csak azután cselekszik. Csakhogy: az újságíró újra és újra tévedhet, és mégis újságíró marad. De ha a tızsdés túl gyakran téved, nem marad sokáig tızsdés... Legnagyobb tiszteletem az újságíróké, foglalkozásukat olyan elbővölınek találom, hogy most idıs koromban én is belefogtam. Azonban kétségtelen, hogy az újságíró kockázata nem hasonlítható össze a tızsdésével, mert ez utóbbi sorsa inkább egy kötéltáncoséval hasonlítható össze. Egy dolog azonban mindkét foglalkozásban megtalálható: mivel a tudásuk csak „parvum omnibus ex totó nihil",* szakmájuk megköveteli az éleslátást, általános mőveltséget, élettapasztalatot és a szakma iránti olthatatlan szenvedélyt. Spekulánsnak vagy újságírónak születni kell, éppen úgy, mint filozófusnak - és legyen a filozófus a mellényzsebben! Minden pillanatban történik valami új a világon: háborús hírek a Közel-Keletrıl, ellenségeskedések és barátságok az arab államok között, kábítószer- vagy faji problémák Amerikában, a tömegtájékoztatási eszközök továbbfejlıdése, választások Japánban, sztrájkok Lengyelországban, forradalom a nıi divatban, kutatás a tüdırákról stb. Mindezeknek az eseményeknek az összessége a világtörténés, a világtörténelem. Az én kis életem a világtörténelem közvetlen közelében játszódott le, éppen azért, mert a tızsdébıl éltem. Minden nagy és kis esemény kihatott a tızsdére, a tızsde pedig a pénztárcámra. Paradox módon a tızsdével való elsı kapcsolataim rossz és fájdalmas emléket hagytak bennem.

* Mindenrıl egy keveset, az egészrıl semmit. 29

ESİ ÉS NAPSÜTÉS

Marienbad, 1914 nyara. Akkoriban családunk kúrán a Cseh-erdı kellıs közepén fekvı idillikus fürdıhelyen tartózkodott. Meg nem tudtuk, de ez volt a császári-királyi Monarchia alkonya, és mindenki gondtalan könnyelmőségben élt, ami a nagy katasztrófákat megelızni szokta. Bbbc a békés légkörbe, mint derült égbıl a villámcsapás értek a szarajevói pisztolygolyók. Hirtelen puskaporszagú lett a levegı. Pánik kerített hatalmába mindenkit, a fürdıvendégek szétfutottak a kétfejő sas címerő monarchia minden irányába. A szüleim elhatározták, hogy maradnak a kúra végéig. A fürdısétányon az emberek a katonai zenekar zenéje közben vitatkoztak a barátokkal a párizsi, berlini és szentpétervári legújabb hírekrıl. A komoly helyzet ellenére a tızsde semmit sem vesztett a vonzerejébıl. Az emberek rávetették magukat a bécsi és budapesti hírlapokra, hogy a legújabb tızsdeárfolyamokat követni tudják. Igazi spekulációs láz kezdıdött. Ezt a hullámot kihasználva néhányan meggazdagodtak (azok, akik árukkal spekuláltak), mások viszont, akik nagyban értékpapírokba fektettek, tönkrementek. Az árutızsdén azokra az árukra vetették magukat az emberek, amik háború esetén külföldrıl már nem voltak behozhatok. Spekuláltak kakaóval, borssal, de rafiával is, a kender rostjával, ami a venyige kötözésére szolgál. Imre lest véremet, aki akkoriban egy nagybank fiatal alkalmazón ja volt, ugyanúgy elkapta ez a láz, és néhány barátjával tafiaval spekulált. Eleinte minden jónak látszott.

De amikor Hindenburg tábornagy Kelet-Poroszországban Tannenbergnél megverte az oroszokat, minden áru ára erısen visszaesett, mert azt hitték, hogy a háborúnak hamarosan vége lesz. Imre elvesztette az összes pénzét, és ezenkívül már régóta eladósodott a banknál. Amikor ebben a drámai helyzetben elkezdett öngyilkosságról beszélni, apámnak ki kellett az adósságát egyenlíteni, hogy a küszöbön álló tragédiát elhárítsa. Azóta a rafia szót családunkban soha többé ki nem ejtettük. Alig szüntették meg ezt a szerencsétlen spekulációt, a fronton és a tızsdén az események ismét megfordultak. A franciák megnyerték a marne-i csatát, és ettıl kezdve hosszú háborúval kellett számolni. A rafiarost újra elkezdett emelkedni, de sajnos számunkra t ú l késın. így én már korán megtanultam, hogy a tızsdén a dolgok elıször mindig másként alakulnak, mint azt gondolják, és csak késıbb következik be az, amit reméltünk. Ha .1 tızsdén mégis nyerünk, akkor ez „fájdalomdíj", mert ahogyan említettem, elıször jönnek a fájdalmak, aztán a pénz. A marienbadi világ a sétányzenével és a nemzetközi fürdıvendégekkel már régen eltőnt, éppúgy mint a budapesti tızsde. A testvérem és a szüleim is rég meghaltak. A mai roppant spekulációkhoz mérve az akkori raí iaspekuláció mikroszkopikusán kicsinek tőnik. Az összeg, amit a testvérem elvesztett és az eset, ami csaknem tragédiába torkollott, nem volt nagyobb, mint ma egy Wall Street-i pénzeszsáknak egy vidám est utáni számlája. De a történet fájdalmas emlékként megmaradt. Egy másik esemény kevésbé volt drámai, de éppolyan tanulságos. Gyermekkoromban történt Budapesten. Pont abban a korban voltam, amikor a gyerekek játékgolyókkal játszanak. Az akkori Magyarország mindennapos életében a gabonatızsde egészen különös fényben pompázott: az ország a kenyérgabona, a kukorica és a zab nagytermelıje volt. Egész Európa legélénkebb piaca volt. Óriási forgalmat bo31

30

nyolítottak le i t l : táviratok a tengerentúlról, eladási és vételi megrendelések özönlöttek el a várost és szokatlan nyüzsgést kölcsönöztek ezáltal. Ezek az óriásüzletek lehetıséget kínáltak kisebb mértékő spekulációkra, amiknek mindenki rés/esc- l e i n t e t t , és ez volt az a valami, ami a magyarok vidám mentalitásának igencsak megfelelt. A gabonáról mindenki beszélt, és éppen úgy minden másról, ami az árfolyamát befolyásolni tudta. A játék fı eleme az idıjárás volt, az ég színe, a túl erıs napsütés, ami a termést veszélyeztette, vagy az esı, ami javítaná. Az árfolyam úgy emelkedett vagy esett az idıjárás-jelentéstıl függıen, mint a levelibéka a létrája fokán. A városban található számtalan kávéházteraszon, az utcasarkokon serényen néztek a felhık után, különösen ha a nyár túl száraz volt. Mert ha nem esett az esı, a zabtermés veszélyben volt. Sıt a magas rangú katonák is aggódtak, mert akkoriban a zabnak olyan szerep jutott, mint amilyet a benzin egy modern hadseregben játszik. A pillanatnyi meteorológiai aggályokhoz új gond társult: a labdarúgás, amit a magyar tizenegynek az osztrák nemzeti csapat ellen kellett megvívnia. A sport becsületére ment ki a játék, amit mindenki fontos személyes ügyének tekintett. Az oly nagyon várt sporteseményeknek sikerült még ennek a forró nyárnak a bénító, rekkenı hıséget is legyıznie. Duplán voltam izgatott. Ez volt az elsı igazi meccsem, és ezenkívül erre az új szórakozásra kedvenc nagybátyám akart magával vinni. A játék reggelen hanyatt-homlok ugrottam ki az ágyból, hogy az eget megvizsgáljam. De ó, az ég beborult! Rengeteg szürke felhıt hajtott az esıt hozó szél. A levegı nehéz volt és már csaknem hallani lehetett a mennydörgést. Elkapott a nyugtalanság éppen úgy, mint az unokatestvéremet, aki szintén a sportünnepségre akart jönni. A helyzet egész délelıtt egyre csak rosszabbodott, és ugyanilyen mértékben nıtt a csalódottságunk. A megbeszélt órában a nagybátyámmal mégis találkoztunk, és meg 12

voltunk róla gyızıdve, hogy ı éppen olyan szomorú lesz, mint mi. Mekkora meglepetés! Szemei ragyogtak, boldogan és elégedetten mosolygott és kezeit dörzsölte, mintha éppen egy jó csíny sikerült volna neki. Általában soha nem volt utálatos a gyerekekhez, még csak viccbıl sem. „Kedves fiaim, nézzétek csak, milyen egy nap, úgy esik, mintha dézsából öntenek, a fociméi csel lemondták!" Az unokatestvéremnek és nekem g torkonion akadt a szó. Nincs meccs! És ı még egy szép napról merészeli beszélni. Ez érthetetlen volt számunkra. Még nagyobb kegyetlenséggel folytatta: „Ez valóban remek, ez az esı pompás!" Hihetetlen. Aztán azt kiáltotta: „Ti a z t á n nem értetek semmit. Az esı szerencse! Holnap a zab esni fog a tızsden. Hetek óta erre vártam." A nagybácsinak igaza volt. A következı napon .i zab árfolyama esett, a termés meg volt ment ve. Azok, akik besszre spekuláltak, besöpörhették a vári nyereségei és «i hadsereg is megnyugodott mindez a mérkızés árán. Ez a kútba esett szórakozás a tızsde lelkén szárad, de még aznap megesküdtem, hogy adott idıben bosszút állok ezért. El is kezdtem a játékot. A gyapot árfolyam Ingadozása miatt remegtem, mialatt New Orleans fölött az eget kémleltem. A gabonaaratás elıtt közép-nyugaton vizsgáltam a szelet, mielıtt Chicagóban adtam vagy vettem volna. Néhány évtizeddel a zabbal történt tapasztalatom után egyszerre megértettem, hogy a párizsi árutızsde miért tőnt idırıl idıre úgy, mintha ellógni a/ idıt. ügy napon megfigyeltem, hogy nagy cukorgyárak meghatalmazottjai egyfolytában ide-oda szaladgálnak. Sietve kiszaladtak, gondterhelt arckifejezéssel szemügyre vették az eget, aztán gyorsan újra visszatértek a szürke épületbe; valóban nı a répa az esı hatására, amibıl a cukrot csinálják. Kitisztult az ég, emelkedett a cukor árfolyama, néhány csıcsepp, és az árfolyam esett. Párizs már régen, az I. világháború elıtt - es senki nem

33

tudja, mién .1 nemzetközi spekuláció legjelentısebb céltáblája az árutızsdén. Szenvedélyes játék folyt a nagy inspirátorok karmesteri pálcája a l a t t , akiknek a „belle époque" szép napjai köszönhetıek. Bz odáig fajult, hogy a kormánynak abban a pillanatban kellett beavatkoznia, amikor a piac királyainak egyike, az egyiptomi cukorgyárak igazgatója, Crosmer csıdbe jutott. A tızsdekrachot követı éjjel a cukor 33-ról 16 frankra esett, ami a tranzakciókat ennél a szerfölött fontos élelmiszernél teljesen szétzilálta, és a viszonyok újjárendezését követelte meg. Mindig ugyanez a melódia - esı vagy napsütés. Ez r i százalékos hosszt jelent a cukornál, a gabonánál, minden nyersanyagnál, amit az idıjárási viszonyok befolyásolnak. ...ÉS AZ IZABELLA TÁJFUN

hogy a koreai háború befejezésekor valamennyi nyersanyagnál általános bessz lesz, különösen a csendes-óceáni térségben. Tehát a termelıországok kopratermését a szállítás meghatározott idıpontja elıtt akarta olcsón félvásárolni, vagyis olyan felvásárlási áron, ami számára jelentıs nyereséget biztosított. Ez a bessz spekuláció klasszikus sémája. Aztán egy napon az történt, hogy az „Izabella" tájfun csapást mért a Fülöp-szigetekre, a fı termelıországra, és a hullámok néhány órán belül minden szép kalkulációnak véget vetettek, hiszen majdnem az összes kopratermést megsemmisítették. A mi svájci társaságunk nehéz helyzetbe került, amikor a megígért árut be akarta szerezni, hiszen azt nem tudta megvenni, ami gyakorlatilag már nem létezett. A kopra hiánya az árat természetesen felhajtotta. Akiknek raktári tartalékaik voltak, kedvük szerint diktálhatták az árakat, és a társaságnak engedelmeskednie k e l l e t t . A tranz akció veszteséggel zárult, ami meghaladta a t í z m i l l i ó svájci frankot.

A termeszei néha meg brutálisabb módon avatkozik be, és egy szimpla eseménybıl drámát csinál. Ilyenkor nem az olyan rendkívüli eseményekre gondolok, mint a földrengések vagy az árvizek, hanem a légköri folyamatokra, amelyek a Föld bizonyos területein majdnem mindennap felhívj á k magukra a figyelmet, és néha valódi financiális katasztrófák forrásai. Egyes svájci bankok még ma is emlékeznek egy mennydörgı pénzügyi csıdre az ötvenes évekbıl, amikor egy finanszírozási társaságnak be kellett szüntetnie a fizetéseket, csak azért, mert a barométer esett. A következı történt: Az egyik egészen nagy nyersanyagkereskedıi csoport egy sokszorosan félhasználható mezıgazdasági termeknél, a kopránál, a besszre spekulált. A kopra szárított kókuszdióbél, olyan bolyhos habot ad, ami bizonyos szappanmárkák jó minıségét biztosítja; ezenkívül a kopra a margarin fı alkotórésze. Ez a társaság a holland „Unilever" trösztnek, legnagyobb ügyfelüknek, rendkívül nagy mennyiségő koprát adott el. Arra számított,

Ez a közmondás azt juttatja eszembe, hogy meg kellene magyaráznom azt a szólást, ami az angolszász tızsdéken kívül is meghonosodott, bár eredetileg ott keletkezett. Azokat, akik besszre spekulálnak, „bearish"-nek vagy egyszerően „bear"-nek, medvének nevezik. İ elad ma egy bizonyos összegért egy árut (vagy egy értékpapírt), ami még nincs is a tulajdonában és amit csak késıbb fog beszerezni. Saját vásárlását elhalasztja, mert azt hiszi, hogy az ár, amit másnap fizetnie kell, alacsonyabb lesz a mainál. Noha itt kissé sántít a közmondás arról az emberrıl, aki elıre ivott a medve bırére, még mielıtt elejtette volna, az értelme azonban ugyanaz marad: a „bearish"-tızsdés vadász módjára eladja azt, amit még le sem lıtt.

34

35

„MA BIKA* VAGYOK, KEDVESEM"

Hossz-spekuláns.

A medvével ellentétben a „buli", a „bika" lendül a magasba: 8 az, aki elırerohan, mint a saját erejét ismerı állat, mindent, ami útjába áll, szarvaival az égbe röpít. A Wall Street oszlopos folyosóin elegendı, ha abban az órában, ami a hangulatok vizsgálatára szolgál, mielıtt a függöny felemelkedik, valaki azt mondja: „Ma »bika« vagyok, kedvesem", hogy megértsék, hogy a beszélgetıpartner hosszban szándékozik ügyleteket kötni. Ezek a kifejezések nemcsak Londonban és New Yorkban szokásosak, hanem a világ minden tızsdéjén, ahol egy ember sem értené meg, ha valaki „bika" helyzetrıl beszélne, de ahol mindenki tudja, hogy egy „bullish" tendencia megnyugtató elıjel. A világ összes tızsdéjén kihívóan szembeszállnak a „bullok" és a „bearek", és gyakran igazán vad módszerekkel harcolnak egymással. A harc megtízszerezi erejüket, a bika megkísérli a medvét a földre szorítani, aki maga részérıl arra a pillanatra vár, hogy mancsaival még biztosabban megfojthassa ellenfelét. A harc kimenetele nem egyedül az ellenfelek kitartásától függ, nem is csak az erejüktıl. Egészen más erık játszanak közre, amelyekre késıbb még visszatérünk, mégpedig stratégiai, taktikai, sıt világpolitikai jellegőek. A spekuláció jegyében és a tızsde címerpajzsában tehát a bika és a medve az ellenséges testvérek állnak egymással szemben és mindkettı megkísérli a gyızelmet kivívni.

A TİZSDE: A VILÁG NAGYJAINAK CSODASZERE

Mi is tulajdonképpen a tızsdeismeret? Eduárd Herriot francia államférfi és író mondta a kultúráról, hogy ez az, ami megmarad, ha már minden feledésbe merült. Hasonló ez a tızsdéhez. A tızsdés sem enciklopédia, aki éves mérlegeket, osztalékokat, árfolyamokat, üzleti jelentéseket, statisztikákat tárol. Mindezt sokkal biztosabban ırzik egy könyvtárban vagy egy számítógépben. Igazi tızsdeismeret az, ami megmarad, amikor minden részletet elfelejtettünk. Nem kell mindent tudni, hanem mindent megérteni, és a megfelelı pillanatban az összefüggéseket helyesen értelmezni kell és megfelelıen cselekedni. Minden eseményt úgy kell fogni, mint egy radarkészülék, az összefüggéseket helyesen interpretálni, és: önállóan gondolkozni! A BIBLIÁTÓL MÁIG Ha a „spekuláns" kifejezést használom, akkor a szó nemes értelmére gondolok. Bemard Baruch, a híres amerikai pénzember, államférfi és négy amerikai elnök személyes pénzügyi tanácsadója, az amerikai kongresszus egyik vizsgálóbizottsága elıtt úgy festette le egyszer a foglalkozását, mint egy „spekulánsét". A spekulánsok családjához a történelem sok híres személyisége tartozott. Az elsı spekulánst már a Bibliában is megtaláljuk. Egyiptomi József vo\t az, aki nyaktörı spekulációkba bocsátkozott. A fáraó éppoly tehetséges, mint belátó pénzügyi tanácsadója a hét bı és hét szők esztendı ama álmaiból helyesen vonta le a konzekvenciákat. A bı esztendık alatt nagy gabonatartalékot halmozott f e l , hogy aztán 37

kilátás ,1 Nicolai-csatorna partjáról a hamburgi tızsdére 1825 körül

a szők esztendıkben magas áron újra a piacra hozhassa. Mindenesetre máig sem tudni, hogy vajon ı volt-e már négyezer évvel ezelıti a tervgazdálkodás apja, aki a fölösleget elraktározta, Hogy a késıbbi termésdeficitet fedezze, vagy csak simán és egyszerően honni sóit qui mai y pense* - a történelem elsı spekulánsa volt, aki az árut felvásárolta, hogy késıbb drágábban eladhassa.

* Szégyellje magát, aki rosszra gondol - a francia Térdszalagrend jelmondata. 18

A régi Athénban érmékben spekuláltak. (A spekulációnak ez a fajtája ma ismét divat, csak most „numizmatáknak" nevezik ıket. Sıt a keleti blokkban hetente egyszer hivatalosan találkoznak, hogy áruba bocsássák ıket vagy vásároljanak.) A pénzembereket „trapezoi"-nak hívták, ami trapézmővészt jelent, mert ık egy kis trapéz formájú asztal mögött ültek, ahová érméiket közszemlére állították. Éppen úgy, mint ma. Ez a szó akár szimbólum is lehetne. A pénzügyek akrobatái talán nem igazi mővészek? Az egyik ókori pénzakrobatának a merész üzletei egy sor financiális katasztrófát és árzuhanást okoztak. Habár I'hormion neve nem vált halhatatlanná, de ı adta az ókor legnagyobb szónokának, Démoszthenész ügyvédnek az alkalmat, hogy az elsı szenvedélyes védıbeszédet a spekulációért elmondja - bizonyára akkor nem voltak a szájában a híres kavicsok. A régi Rómában, a földközi-tengeri térség pénzügyi centrumában is virágzott spekuláció. Gabonákban és árukban nagyban ment a spekuláció. Cato szenvedélyes politikája, aki Karthágót lerombolta, a spekulánsoknak sok gondot okozott abban az idıben. Karthágó volt az akkori világ éléskamrája, és amikor Scipio tábornok katonái bevonultak a lerombolt városba, kifosztották a raktárakat és gabonatárolókat. Több ezer tonna gabonához jutott Róma saját termésén felül. Az árak elıször csúszni kezdtek, végül meredeken a mélybe zuhantak. Sok spekuláns ekkor elvesztette vagyonát. Már a Forum Romanum néhány tızsdevendégének fizetési nehézségeirıl beszéltek. (Az 1981/82-es évvel való összehasonlítás kézenfekvı. Az amerikai magaskamatpolitika óriás csıdöt okozott minden nyersanyagnál, cégek százai váltak volna fizetésképtelenné, ha a kormány és más mamutvállalatok nem támogatták volna ıket.) A Forumon a Janus-templom közelében összegyőltek a gazdag polgárok, hogy megbeszéljék az üzleti tranzakciókat. Cicero, korának legprominensebb ügyvédje, itt szerezte be tippjeit az ingatlanokra, érmékre és az árukra való különbözı spekulációihoz. 39

Néhány pénzügyi kaland után sikerült egy tekintélyes összegei összegyőjtenie. Hírneve és személyisége ösztönzıleg hatott a római spekulációra. Már akkor mondta, hogy a pénz a köztársaság Idegrendszere (centruma), és meg volt róla gyızıdve, hogy ■• spekuláció a vagyonképzés motorja. E szerint is cselekedett. Naponta találkozott a Forumon a római pénzarisztokratákkal és átutazó kereskedıkkel. Spekulált löldbirtokokkal, építési tervekkel és az adóbérlık rászedésével, egy akkor nagyon kedvelt befektetéssel. Szenátorként könnyen jutott a római várostervezést érintı belsı információkhoz, ami spekulációinál segítségére volt. Sir ISOOC Newton, .i gravitáció törvénycinek halhatatlan felfedezıje is próbálkozott tızsdei spekulációval. Mindenesetre balsikerrel, olyannyira, hogy késıbb megtiltotta, hogy a tızsde szót kiejtsek elıtte. Voltairt órákon át csevegett barátnıjével értékpapírokról és pénzrıl, ı is spekulál! gabonában és ingatlanban. Aztán spekulatív valutaüzérként vált híressé. Az örökösödési háború alatt Szászországban egy bankot alapítottak, aminek bankjegykibocsátással kellett a háborút finanszíroznia. A háború után ezek a bankjegyek 40%-ot vesztettek értékükbıl. Nagy Frigyes azonban 100%-os beváltást követelt ezüsttallérban minden porosz tulajdonában található bankjegyért. Voltaire fel vásároltatta ezeket a bankjegyeket, bıröndökben (már akkor!) Poroszországba csempésztette és onnan strómanjain keresztül Drezdától ezüsttallért követelt. Beaumarchais, Casanova, Balzac szenvedélyes tızsdejátékosok voltak, Balzacnak nagyon sok pénzre volt szüksége az életviteléhez. Ezért írt regényeket, elbeszéléseket, esszéket, röviden mindent, ami pénzt hozott. így lett spekuláns is és gyakori vendég Rothschild bárónál, hogy tippekre tegyen szert. Spinoza filozófus és a közgazdász Dávid Ricar-do tudományos tevékenységük mellett lelkes spekulánsok voltak. Hogy hagyhatnám ki a sorból Lord Keynest, századunk 40

legnagyobb közgazdászát, akinek portréja alá a brit kormány a következı szöveget tette: „John Maynard Lord Keynes, akinek sikerült munka nélkül egy vagyont szerezni." NIMBUSZOMNAK KÖVETKEZMÉNYŐI VANNAK Paul Gauguin legszebb képeit is tızsdei csıdjének köszönhetjük. A párizsi tızsdén szerencsétlen alkuszi és spekulánsi ügyletei nagy tartozásokkal terhelték, így Tahitiba kellett menekülnie. Tızsdemegszállott hírességekkel is van személyes tapasztalatom. Habár én tızsdés voltam, a húszas évek végén a párizsi mővésznegyedben, a Montparnasse-on ütöttem fel tanyámat. A Café Dómé sőrő dohányfüstjében gyakran találkoztam a nagy japán festıvel, Foujitával. A két szıkeség ellenére, akik kísérték, soha nem mulasztotta el elsıként megkérdezni: „Na kedves Kostokám, mi újság a tızsdén?" Egy másik sarokban Ernest Hemingway abbahagyta irodalmi vitáját, hogy a Wall Street legutolsó híreit hallja. Hát még Fritz Kreisler, a nagy komponista és hegedőmővész! Mélyen csodáltam ıt, mőveit és játékát, (ivakran beszélgettem vele személyesen, és szívesen hallgattam volna a zenérıl és a zenészekrıl is. İ pedig bölcsességemért gyötört, mert a legnagyobb problémája mindig az volt, hogy a piacon maradjon-e vagy mindenen túladjon-e? Bizonyára azt gondolta, hogy nekem a tızsdei disszonanciákra jobb fülem van, mint neki. Mindenesetre velem s/cm ben volt egy rendkívül nagy elınye. A délelıtti tızsdei veszteséget este újra „meg tudta keresni" hegedőjével. Még ma is emlékezetes szamomra egy hosszú telefonbeszélgetés jó barátommal, Kálmán Imrével, ı nemcsak a bécsi operettvilág egyik legnagyobbja volt, hanem szenvedélyesen érdekelték a tızsdei tranzakciók. E beszélgetéskor (az 50-es évek elején) feltette nekem mint pénzügyi tanácsadójának a kérdést, hogy „befektetés szempontjából helyes volna-e, ha százezer dollár értékő részvényeit eladná (a ni.ii 41

vásárlóerı szerint félmillió dollár lenne), mert Cartier-nál alkalmi vétel kínálkozik, és feleségének, Verának egy briliánst vásárolhatna. Nolens volens, igent kellett mondanom, mert egy órával elıtte Vera felhívott Párizsból, és megkért (azzal az indokkal, hogy már mindegyik barátnıjének van egy különlegesen szép gyémántja, csak neki nincs), tanácsoljam férjének ezt a befektetést. (Vera érve nem is volt hamis.) Néhány nap múlva a győrő a szép Kálmán Vera finom u j j á t ékesítette'. Értelemszerően talán jobb lett volna az IBM- vagy a XEROX-részvényeket megtartani. De természetesen feltehetjük a kérdést, hogy az a kedvtelés, hogy egy olyan ritka győrő tulajdonosai lehetünk, azt hordhatjuk, és az irigységtıl megpukkadó barátnıknek mutogathatjuk, nem jelent-e többet, mint egy tızsdei nyereség? Egyébként azt tapasztaltam, hogy egy férfi számára sokkal veszélytelenebb, ha felesége vagy barátnıje ékszerekbe, szırmékbe stb. szerelmes, mintha egy bankszámlába. Mert az ékszereknek és a szırméknek van határa, de egy bankszámlának soha. A háború után az a nagy szerencse ért, hogy Svájcban találkozhattam Richárd Strauss-szal, aki bálványom volt a zenében es a barátja lehettem. Gyakran étkeztünk együtt Verenahofban, Badenben, Zürich mellett, és mohón figyeltem, hogy elkaphassam a mester szavait a zenérıl. De hiába. Csak a pénzrıl volt szó, felesége, Paulina mindent tudni akart a tızsdérıl. A tızsde jelensége izgatja az embereket. A következı történet tipikusnak tőnik. H. János, budapestije barátom gyakran volt vendégem a francia Riviérán. Nagy kultúrával rendelkezı ember volt, különösen a francia irodalomban volt jártas. Különleges örömet akartam szerezni neki, és meghívtam barátomat és szomszédomat, a francia írót és Goncourt-díjas M. C-t. Az utóbbi mőkritikus és a francia irodalom professzora volt Amerikában. Tulajdonképpen a francia elıtt magyar barátommal akartam dicsekedni, meg akartam neki mutatni, hogy még a kommunista Magyaror42

szágon is milyen jól informáltak a legújabb francia irodalom fejlıdésérıl. János barátom napokon át készült az irodalmi eszmecserére. Sajnos nem került sor a tervezett szépirodalmi beszélgetésre, mert díszvendégem kérdésekkel bombázott az elektronikáról és az olaj értékérıl, az aranyárról és pénzpiacról. Szegény János barátom szóhoz sem jutott. Szomorúan ült az asztalnál. A betervezett irodalmi ebéd kudarcba fulladt. Beletörıdtem nimbuszomba. Ezért óva intek minden vendégszeretı hölgyet attól, hogy engem olyankor hívjanak meg, amikor mővészt, írót vagy más széplelkőt fogadnak. Már a jelenlétem is megmérgezi a légkört... Tehát figyelem! Ez történik mindenkivel, aki tızsdésként profi hírében áll!

A TİZSDE SZESZÉLYES LOGIKÁJA

üzletágban csúcs-konjunktúrát hoz létre, amit egy lényegesen olcsóbb japán termelés gyorsan letör. Tehát ahhoz, hogy hosszú évekre sikeresek legyünk, vízióinknak kell lenni. Az elmúlt évtizedekben volt nem egy barátom, akiknek a technológiai területén olyan „jövendöléseik" voltak (pl. az IBM-et és a XEROX-ot illetıen), hogy attól meg is gazdagodtak. Itt-ott nekem is voltak ilyen látomásaim (a német külföldi kölcsönökkel a háború után vagy néhánv elektronikai értékpapírral). De ezek i hosszú t á v ú tendenciák a tızsde ciklikus mozgásaival nincsenek összefüggésben. Viszont vannak rövid távon játszó játékosok, akik egyik napról a másikra, egyik hétrıl a másikra akarnak árfolyamnyereséget csinálni. Számukra csak keveset ér a/, en elemzésem, mert az ingadozások rövid távon kiszámíthatatlanok és érthetetlenek. Mint már mondtam, a tızsde úgy viselkedik, mint az alkoholista. Ittasan teljesen meglepetésszerően reagál, gyakran elsírja magát a jó hírek hallatán, és nevet a rosszon. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb tızsdés még azt sem tudja megítélni, hogy mely hírek jók és melyek rosszak. így csupán a középlejáratú ciklikus mozgásban való spekulálás marad mint érdekes küzdıtér, amelynél legalább a befolyásoló faktorokat lehet tárgyilagosan eleme/ni és kézzelfogható érvekkel (helyesekkel vagy hamisakkal), valamint elképzelésekkel rendelkezni.

(j A tızsde logikus, de olyan speciális a logikája, aminek az átlagember gondolkodásmódjához kevés köze van. Szeszélyes, mint egy szép asszony vagy az idıjárás. Ért hozzá, hogy ezer bővészmutatvánnyal csillogjon, hogy zsákmányát magához csalogassa, és abban a pillanatban, amikor az ember a legkevésbé számít rá, hátat fordít neki. Javaslom: hagyjuk a kedélyállapotokat hidegen figyelmen kívül, és mindenekelıtt ne keressünk semmire logikus magyarázatot ! Hogy felfogjuk, a felfelé és a lefelé irányuló mozgások mechanizmusát kell megértenünk, hogyan keletkeznek, hogyan alakulnak és hogyan végzıdnek? A tızsdelogika szerint tehát nem követelmény, hogy a jó részvények emelkedjenek, és a rosszak essenek, ugyanúgy az sem, hogy a tızsdei árfolyamoknak rossz gazdasági helyzetben esniük, jóban pedig emelkedniük „kell". De az évek hosszú során természetesen emelkednek azoknak a kis vállalatoknak a részvényei, amelyek nagyok lettek (mint számos amerikai vállalat értekpapírjai, amelyek állandóan növekedtek), és az olyan vállalatok értékpapírjai, amelyek fokozatosan romlanak, a mélybe fognak süllyedni. Néha egész üzletágak mennek tönkre új technikai fejlıdés miatt. De ezek hosszú távú mozgások. Hogy elıre lássuk ıket, nem kell hozzá jó tızsdésnek lenni, hanem futurológusnak, sıt prófétának. Mert teljesen tökéletes szakismeret birtokában sem tehet elıre l á t n i , hogy egy egész szektor vagy vállalat honnan kap konkurenciát. így fordulhat elı például, hogy Amerikában egy ÚJ technológiai találmány egy

A tızsdei logikában csak egy követelmény van: kereslet és kínálat. Még ma is élénken emlékszem legelsı, tızsdén töltött napomra (a párizsi tızsdén történt). Egy idıs úr (valószínő az én mai korombeli) odajött hozzám: „Fiatalember még nem láttam önt itt. Kicsoda ön?" „Igen" — válaszoltam —, „ma vagyok elıször a tızsdén, és X cégnél vagyok gyakornok." — „Mivel az ön fınöke barátom, most valami rendkívül fontos dolgot tanítok meg önnek. Nézzen

44

45

A KERESLET ÉS KÍNÁLAT POSZTULÁTUMA

körül, i t t minden egyetlen dologtól függ, attól, hogy több ostoba van-e, mint papír, vagy több papír, mint ostoba." (Ismerısöm valószínőleg rossz tapasztalatokat szerzett, mert minden részvényvásárlót „ostobának" nevezett.) Ezt a tanítást soha nem feledtem el: minden a kereslettıl és a kínálattól függ. Az én egész tızsdeelméletem erre épült, természetesen hosszú évek személyes tapssztalataival alátámasztva. Ismerısöm szavait a következıképpen értelmezném: A tendencia attól függ, hogy az eladóknak fontosabb és sürgısebb-e papírjaikat értékesíteni, mint a vevıknek pénzükkel papírokat vásárolni. Ha az értékpapír-tulajdonosok pszichológiai vagy anyagi nyomás alatt kényszerülnek papírjaikat eladni, a pénztulajdonosok ezzel szemben ugyan vásárolni akarnak, azonban nem állnak vásárlási kényszer alatt, akkor az árfolyamok esnek. A tendencia elemzése abból áll, hogy azokat a különbözı befolyásoló tényezıket megítéljük, amelyek a keresletet és a kínálatot a jövıben meghatározzák.

Hogyan jön létre egyáltalán a tızsdei árfolyam? Vegyük a tızsdei tranzakció egy molekuláját nagyító alá! Egy X részvény 100-on áll. Egy potenciális vevı azt mondja: ez 100-on áll vagy gondolja, hogy 100-at ér —, tehát 90-ért akarom megvenni, ezért 80-at ajánlok. A másik oldalon az eladni akaró tömeg, l()()-on áll, tehát 110-ért akarom eladni, ezért 12O-at kérek. Vagyis a részvény 80-nál elérte a keresleti küszöböt és 120-nál a kínálatit. Ha a tızsdén csak egyetlenegy molekula lenne, nem tudna egyetlen tranzakció sem végbemenni. De a tızsde számtalan molekulából áll. Egy másik pl. HS-ot kínál, ezzel szemben 115-öt kérnek. Egy további kész rá, hogy 9O-et fizessen a részvényért, a másik oldalon pedig az. eladó hajlandó 110-ért megszabadulni tıle. Egyelıre a vevık és az eladók ragaszkodnak a kínálati és keresleti árakhoz, mert egyik sem kényszerül vásárolni,

illetve eladni. Most azonban jön valaki, aki kényszer alatt áll (ez lehet pszichológiai, ha fél vagy mert pesszimista, vagy anyagi kényszer, mert pl. szüksége van pénzre), és el kell adnia, hangsúlyozom, hogy kell. „Ezért szenvednie kell", meg kell elégednie azzal az árral, amit a legtöbbet kínáló vevı fizetni hajlandó, ami a mi esetünkben 90. A tranzakció ezzel le van zárva, az árfolyam eszerint 90-nél áll 100 ellenében. Az árfolyam-alakulás tehát attól függ, milyen kapcsolatban állnak a limitált eladási és vásárlási megbízások az áriimit nélküliekkkel (ez a legjobb árfolyamot jelenti). Ha például egy napon minden kínálat limit nélkül érkezik a tızsdére, és ezzel egy idıben a vevık megbízásaikat alacsony árfolyamon határozzák meg, tızsdekrach keletkezik. Ellenkezı esetben, ha az eladók vonakodnak, és csak emelkedı áraknál adnak eladási megbízásokat, míg a vevık egyidejőleg agresszíven alkudoznak, és mindenképpen vásárolni akarnak, ez azt jelenti, hogy nem határoznak meg árlimitet a vásárlási ajánlatukért: ekkor tözsdeboom keletkezik. Vevı és eladó, mindegyik a másik kényszerhelyzetébıl akar profitálni. Éppúgy, mint az uzsorás ékszerész, aki a szükségbe jutott vevıjének a gyémántgyőrőjéért a lehetı legalacsonyabb árat kínálja. Ugyanazért a kıért, amit egy érdeklıdınek az egekig magasztalt volna ( t ő z , modern csiszolás, hibátlan, nagy kereslet), most csak leértékelı jelzıkkel illet, tőztelen, régimódi csiszolás, természetellenes színezés, kevésbé keresett). És: Ahogy az ékszerész a vevıt, aki belép a boltjába, „kitapogatja", ugyanúgy megpróbálja a tızsdések két pártja (vevı és eladó) tekintettel esetleges szándékaikra egymást „letapogatni". Ezért van az, hogy a tızsdei napokon a tızsde nyitása elıtt közvetlenül az egészen nagy események után még egyáltalán nem lehet megmondani, milyen lesz. a tendencia; mert lehetetlen - mint ahogy már elmagyaráztam megállapítani, hogy hogyan fognak a tömegek az eseményekre

46

47

HOGYAN KELETKEZIK EGY TİZSDEÁRFOLYAM?

reagálni, és milyen megbízások érkeznek be az alkuszokhoz. Most pedig tekintsük át egy papír tranzakcióit egy tızsdenap alatt, és annak okait! A eladja papírjait, mert a bank a hitelt felmondta neki, amit ezekre a részvényekre vett fel. Ennélfogva nem várhat, hanem a lehetı legkedvezıbb áron el kell adnia ıket. H kereskedınek van egy esedékes váltója. Az általa remélt meghosszabbítást nem adták meg. Ezért el kell adnia a papírokat. C-nek jelzálog van a házán, ami esedékessé válik. A bank ugyan hajlandó azt meghosszabbítani, de csak lényegesen magasabb kamattal. Ez nem éri meg. így C eladja részvényeit. D-t elkápráztatja a határidıre lekötött pénzek és a fix kamatozású kötvények magas hozama, és inkább eladja papírjait, hogy pénzét magasabb kamatozással lekösse, t egy kis nyereséget ért el részvényeivel, amit most biztosítani akar. F-nek van egy egészen személyes pénzkötelezettsége (lánya férjhez megy, és neki ki kell fizetnie a megígért hozományt). G-nek már egy kis veszteséget is el kellett tőrnie, és ennek most határt akar szabni. H el akar adni, mert meg van róla gyızıdve, hogy késıbb olcsóbban tudja visszavásárolni a papírokat. / csupán azért ad el, mert az „általános" pesszimizmus megfertızte. A vevıoldalon K vásárol, mert nézete szerint a részvény túl alacsonyan áll, és hosszú távon biztosan emelkedni fog. Egy további azért vásárol, mert házeladásból készpénzhez jutott és azt most értékpapírokba akarja fektetni. A következı pénzt örökölt és be akarja fektetni. Egy másik magasabb áron adta el a papírjait és most újra megveszi ıket, mert rövid tavon emelkedésre s/.ámít. Aztán valakinek azért kell vásárolnia, mert a nyugdíjpénztárban, amit ı kezel, túl sok a készpénz és e/t be kell fektetnie. Az eladóoldalon a többség elsısorban anyagi, másodsorban pszichológiai nyomás alatt áll, tehát el kell adnia. A vevıoldalon a többség ugyan hajlandó vásárolni, azonban semmiképp nem á l l kényszer alatt, vagyis az esetleg kedvezıbb árakat kivárhatja, Hbben a szituációban az árfolyamok

De a pénz egyedül még nem hozza mozgásba a piacot, ha a befektetık pszichológiája negatív. Egy további befolyásoló tényezı tehát a pszichológia. Ha mindkét tényezı, a pénz és a pszichológia is pozitív, akkor emelkednek az árfolyamok. Ha mindkettı negatív, akkor esnek. Ha az egyik tényezı pozitív, a másik negatív, a tendenciák semlegesítik egymást, ami azt jelenti, hogy egy színtelen, érdektelen, ingadozás nélküli tızsde alakul ki. Ezt „trading market"nak nevezik, ami azoknak a tızsdejátékosoknak jelent kedvezı szituációt, akik a kis árfolyam-ingadozásokat ki tudják használni. Ha valamelyik tényezı jelentéktelen túlsúlyba kerül, enyhén emelkedı vagy enyhén süllyedı árfolyamokat manifesztálhat, aszerint, hogy melyik tényezı erısebb. Ha aztán az egyik tényezı hirtelen megváltozik, és mindkettı vagy pozitív vagy negatív lesz, akkor jön a nagy hossz vagy bessz. Az árfolyamok emelkednek, ha nagy és k i s megtakarítók vásárolni akarnak és tudnak. Venni akarnak, meri a pénzügyi és gazdasági helyzetet optimistán í t é l i k meg, és venni tudnak, mert elegendı pénz van a zsebükben, vagy a kasz-szájukban. Ez a hossz-mozgás egész titka, még akkor is, ha minden fundamentális tény ez ellen szólna, még a hírek is a gazdaság helyzetérıl. Ugyanaz a mechanizmus természetesen fordítva is kihat. A publikum pesszimista, a jövıt feketén látja, és kevés a pénze, mert azt más szektorokba tudta befektetni, pl. ingat-

48

49

természetesen visszaesnek. I n n é k lı oka a magas kamat, illetve a tıkepiac rossz likviditása. A pénz a tızsde oxigénje. Likviditás nélkül a tızsde nem tud emelkedni. Hz olyan, mint amikor a magyar cigányzenész azt mondja: „Nincs pénz, nincs zene." Pénz, l i kv i d i t á s a tızsde fı befolyásoló tényezıje. T(ENDENCIA) - P(ÉNZ) + PÍSZICHOLÓGIA)

tanokba, takarékpénztárakba, magasabb kamatú kötvények be, és másrészt hitelekhez is nehezen lehet hozzájutni. Ha a fantázia és a pénz negatív, az árfolyamok a kínálat nyomása alatt a mélybe zuhannak. Nézetem szerint az általános tızsdetendencia számára tehát nem az egyes részvények, hanem a fantázia és a pénz tényezıi sokkal döntıbbek, mint a fundamentális tények. Sıt nagyon gyakran az árfolyam-alakulás ellentétes a fundatnentális iránnyal. Hiszen egy gazdasági eufória magasabb kamatokat hoz, rosszabb likviditást, mert a vállalatoknak minden rendelkezésre álló pénzre szükségük van saját beruházásaik miatt. Emiatt aztán gyakran elıfordul, hogy egy gazdasági recesszió és a kamatok csökkenése alatt a tızsde emelkedik, habár a fundamentális tényezık, tehát a nyereség es osztalék, nem erre enged következtetni. Egy gazdasági boom periódusában, amikor a kereskedelem és az ipar virágzik, és <) rendelkezésre álló tıkét expanzióra használják, a hatóságok (jegybank, kormány) restriktív intézkedésekhez folyamodnak, hogy a gazdaság túlfőtöttségét elkerüljék. A leszámítolási kamatlábat megemelik és hitelmegszorítasokat léptetnek életbe. A pénzmennyiséget csökkent i k . A bankok megemelik a hitelkamatot, csökkentik vagy végsı esetben még a megígért hiteleket is törlik stb...

A cégeknek több lehetıségük van arra, hogy újabb tıkéhez jussanak. Tıkéjüket kötvények kibocsátásával tudják megnövelni. A kötvénypiac ebben a szituációban azonban gyakran már nem lelvevıképes, és a társaságok rá vannak kényszerítve, hogy tıkeszükségletüket átváltható kötvények emissziójavai elégítsék ki . Azonban a nagy mennyiségő átváltható kötvény halálos konkurenciát jelent a részvénypiacnak. Az átváltható kötvényeken kívül más társaságok egészen egyszerően tıkeemelést eszközölnek, és így részvényeik

számát megsokszorozzák. Néhány cég a portfoliójából más társaságok részvényeit is eladja. Az eladók nyomást gyakorolnak az árfolyamokra, és az azt követı árfolyamcsökkenések rákényszerítik azokat, akik részvényeikre hiteleket vettek fel, hogy a papírjaikat eladják. Ennek az a következménye, hogy részvények óriási mennyisége kerül a piacra, és éppen akkor, amikor a kormánypolitika csökkenti a pénzmennyiséget. Mintha egy régi tızsdebarátom mondaná: több a részvény, mint a bolond. Egy bizonyos idı után a gazdaság tempója lelassul, ezért a tıkeszükséglet is csekélyebb lesz, és mivel az új befektetések rentabilitása nincs garantálva, ott mellızik vagy halasztják ıket. A bankhitel utáni kereslet is alábbhagy. A kötvénypiac feszültsége enyhül, és a társaságok, amelyeknek friss tıkére van szükségük, jobb feltételek mellett, például kötvénykibocsátással szerzik ezt meg. Nem éri meg új részvényeket vagy átváltható kötvényeket kibocsátani, mert nem áll a részvényesek érdekében a tıke hígítása. Ugyanakkor a gazdasági válság sokakban félelmet kelt, hogy elveszítik állásukat vagy jövedelmüket. Ezért buzgón spórolnak. A fogyasztás csökken, és a takarékbetétek nınek. Mivel az infláció veszélyét bizonyos mértékben és idıre kikapcsolták (a kereslet inflációfaktorára gondolok, nem pedig a. költséginflációra), ezért az illetékes szerv csökkentheti a kamatlábat és megkönnyítheti a hitelfelvételt. Ha a tıkefelhalmozás az ipari beruházási szükségletet túllépi, akkor a megmaradt pénz a tızsdébe vándorol, hogy a már jegyzett értékpapírokba fektessék be. A tızsde hasonló a használtautó-kereskedéshez. Ha a nagy autócégek mindig újabb és attraktívabb modelleket dobnak a piacra, és az autóügynökök különösen aktívak, sıt a vevıknek árengedményt is adnak, vagy bizonyos tartozékot díjtalanul adnak, olyankor esik a használt autók ára. Ezzel szemben ha az új autók szállítási ideje több hétre vagy hónapra rúg, ezenkívül az új modellek kevésbé tőn-

50

51

TİKIÍ RÖVID IDİN BELÜL

nek vonzónak, és árengedményrıl szó sem lehet, akkor a használt autók piacán a kereslet nagy lesz és az árak a magasba szöknek. A tızsdén jegyzett részvények a tıkepiac használt autói. Ha a piacot elárasztják új, érdekes értékpapírokkal (pl. átváltható kötvényekkel), akkor a tızsdén már jegyzett részvények árfolyamzuhanása elkerülhetetlen. De ha az új kibocsátások a csökkenı kamatláb mellett egyre ritkábbak lesznek, akkor a fölösleges pénz a tızsdére áramlik, ami az elıbbi hasonlattal élve a „használt autó" piacát jelenti. A tıke gyakran nem a gazdasági válság mint olyan miatt szenved, hanem sokkal inkább az olyan intézkedések miatt, amelyekkel a kormány a túlfőtött konjunktúra ellen küzd. Ennek következményeképpen a tızsde gyakran visszaesik a konjunktúra idejére, a gazdasági válság pedig a kormány intézkedéseit követıen csak késıbb jön. Éppily gyakran folyamodnak a kormányok intézkedésekhez, hogy felélénkítsék a konjunktúrát. Ezekbıl az intézkedésekbıl elıször a tızsde profitál, az árfolyamok emelkednek, még mielıtt a gazdaság a kormányintézkedésekre kedvezıen reagál. Ez a tızsdén árfolyam-emelkedést okoz, ami a kívülállónak, aki ezt a mechanizmust nem ismeri, érthetetlennek és illogikusnak tőnik. Az állam jelentıs anyagi eszközökkel rendelkezik a konjunktúrapolitika befolyásolásához. A gazdaságirányítók kapcsolótábláján különbözı gombok találhatók: költségvetési, adó- és pénzpolitika, a diszkontláb emelése vagy csökkentése, hitelmegszorítások vagy liberalizáló intézkedések. Ebben a kérdésben még kimerítıen állást fogok foglalni. A nyugati vezetés eddig sajnos tehetetlen volt az ár- és bérkérdésben, és ez újabban rendkívül komplikálttá tette az Infláció problémáját. Mindenesetre minden okos spekulánsnak meg kellene jegyezni egy szabályt: soha ne szegüljünk e l l e n azoknak az irányelveknek, amelyek a rendszert

mozgásban tartják! Elıbb-utóbb úgyis érvényre juttatják akaratukat, mert ık rendelkeznek az erısebb fegyverrel. Korábban, mielıtt az említett inflációs problémák ilyen akuttá váltak volna, az állam bizonyos biztonsággal tudta irányítani a konjunktúrát. A mai infláció, amely már nem tiszta pénzprobléma, hanem szociális és mindenekelıtt pszichológiai probléma, sokkal mélyebb elemzést szükségeltetne, olyat, amely túllépne ennek a könyvnek a terjedelmén. Itt szeretnék a sok közül két példát bemutatni, hogy illusztráljam, hogyan forog a két kerék egymástól függetlenül. 1946 és 1949 között az Egyesült Allamokban a haditermelésrıl a békés célokat szolgáló termelésre való átállás óriási ipari fellendüléshez vezetett. A nyereségek folyamatosan emelkedtek. Ezzel egy idıben a Wall Streeten a tızsdei árfolyamok mégis estek. A hadiiparról a békebelire való átállás minden rendelkezésre álló tıkét felszippantott, és nem maradt pénz értékpapírok vásárlására. A közönség félelemmel, szkeptikusan és bizalmatlanul szemlélte a háború utáni évek gazdasági lehetıségeit. Ennek következményeképpen befektetett tıkéjükért magasabb hozamot követeltek. Tehát mindkét tényezı, a pénz és a pszichológiai negatív volt. Az amerikai ipari átalakulás több szakaszban ment végbe. A békegazdaság elsı fellendülése után a stabilizáció periódusa következett. A gazdaság expanziója lelassult, a gazdaságnak kevesebb pénzre volt szüksége, a megtakarított tıke újra felhalmozódott. A be nem fektetett tıke a tızsde felé vette útját, az árfolyamok erısödni kezdtek. A pénz és a pszichológia tényezıi újra pozitívak lettek. Németországban másként ment végbe ez a folyamat. A nagy újjáépítés periódusa az 1948-as pénzreformmal kezdıdött. Akkoriban még kevés tıke á l l t a tızsde rendelkezésére, az értékpapírok a lassú árfolyam-emelkedés ellenére sem mozdultak el a viszonylag alacsony árfolyamszintrıl, habár a pszichológiai tényezı teljesen pozitív volt. Az ipari expanzió 1953 után óriási méreteket öltött.

52

53

ÁLLAMI BEFOLYÁSOK

A boom minden rendelkezésre álló tıkét felszívott, és a tızsdének már nem jutott semmi. Az újságokból minden reggd azt a különös paradoxont állapíthattam meg, hogy a társaságok kitőnı sikereket könyveltek el, az osztalékok növekedtek, de a részvények árfolyamai szakadatlanul csökkentek. A nyugatnémet kormány ugyanis meghozta a szükséges intézkedéseket, hogy a boom periódusában elhárítsa az infláció veszélyét. A hitelmegszorítások a vállalatokat új részvények és kötvények kibocsátására kényszerítették. A legnagyobb német vállalatok 8% fölötti kamatozású kötvényeket dobtak a piacra. Ez abban az idıben rendkívül magas kamatláb volt. A tızsdét elárasztották értékpapírokkal, de - az általános optimizmus ellenére — nem volt elegendı tıke a megvásárlásukhoz. A részvénypiac kilátástalannak tőnt. Amikor lelassult az expanzió és csaknem stagnálás következett be, a Szövetségi Bank lazított a hitelpolitikáján, kinyitotta a pénzcsapot, ami a tıkepiacot megfelelı módon ellátta. Ezzel az „oxigénlökettel" újra erıs lett a piac, és a papírok értéke olyan gyorsan emelkedett a magasba, hogy más tızsdék ilyet még nem éltek át. Az évekig mesterségesen alacsonyan tartott hosszpotenciál — fundamentális alapokon nyugodva — az árfolyamok igazi robbanását okozta, mert a pénz és pszichológiai tényezık egyidejőleg váltak pozitívvá. Ehhez csak pénz volt szükséges, mint már megállapítottam, a tızsde oxigénje. Mindig is ígv volt és így is marad, míg tızsdék lesznek. „Pénz, még egyszer pénz és mindenekelıtt pénz." TrivulziÓS marsall híres szavait mottóként minden tızsdekapu fölé be kellene vésni: „denari, denari e poi denari". Ezzel szemben a „pszichológia" faktor - alaposan szemügyre véve - különbözı tényezık terméke, amelyek a tızsdére hatást gyakorolnak. Tegyük fel, egy társaság nyereségét és osztalékát csökkentik, az adót felemelik stb., tehát csup.i negatív intézkedési vezetnek be. De ha a közön-

ség a jövıt optimistán értékeli, beletörıdik a rossz hírekbe, mert meg van gyızıdve róla, hogy az elıbb említett negatív befolyások csak átmenetiek. A P ( = pszichológia) tényezı ebben az esetben pozitív marad, minden rossz fundamentális hír ellenére. Ez bebizonyosodott már drámai politikai eseményeknél is. Gyakran elıfordul, hogy egy társaság részvényei egy sztrájk ellenére sem esnek vissza, egyszerően azért, mert a közönség a sztrájkot veszélytelennek í tél i meg. Amikor 1939-ben kitört a háború, a párizsi tızsdén hónapokon át hossz volt, mert az emberek az inflációtól való félelmükben értékpapírokba menekítették pénzüket. A francia publikum azt gondolta, hogy a részvények, vagyis a dologi értékek jobb befektetések, mint a francia készpénz. A részvényekrıl tehát optimistább véleményük volt, mint a francia pénzrıl. Ezenkívül sokan voltak azon a nézeten, hogy a háború csak rövid ideig fog tartani. Azután pedig minden marad a régiben... Az például minden logikának ellentmond, hogy közönséges svájci, angol vagy francia aranyérmék, melyek még csak ritkaságnak sem számítanak, 50-100%-kal aranyértékük fölött állnak. Ennek ellenére a közönség kifizeti az árat, mert azt hiszi, hogy ott kell porosodni néhány darabnak a fiókjában. Itt szintén lélektani tényezırıl van szó különösen az utolsó háború óta —, melynek a józan gondolkodáshoz köze nincs. Nem a háború vagy a béke ténye
rr

>>

„A MATEMATIKA TÖRTE KI FRANCIAORSZÁG NYAKÁT" Egy részvény «n nyereség arány megítélése (az USA-ban „price/earningfl ratio"-nak nevezik) tisztán a lélektantól függ. Blıfordulhat, hogy a piac, illetve az elemzık egy és ugyanazon részvénynél L5 : l-hez való ár-nyereség arányt alacsonynak ítélik, mely ítélettel a papír alulértékeltté válik. Más alkalommal ugyanannál a részvénynél ezt az arányt túlértékeltnek tüntetik fel. Ezekbıl az ítéletekbıl azonban nem vonható le semmilyen következtetés a további fejlıdésié nézve, mert az „alul-, illetve túlértékeltség" megállapítások nem aritmetikus axiómák, hanem relatív megítélések, amelyek nagymértékben a pszichológiától függenek. Ezért kell mindig mosolyognom, ha megfigyelem, hogy elemzık százait hipnotizálta meg az árarány. Azoknak, akik a „price/ earning! ratio"-t a tızsdeanalízis egyszeregyének tekintik, sohasem lenne szabad IBM-, XEROX- és sok más részvényt vásárolni, meri e számítás alapján ezek a részvények az adott pillanatban mindig túl magasan álltak. A Wall Strcet-i szakemberek szerint ezekhez az értékpapírokhoz egyáltalán nem lenne szabad nyúlni, mert elvileg a „price/earnings ratio" alapján nulla alatt kellene állniuk. Sok érdekes tızsdei fogást csináltam már éppen az olyan társaságok részvényeivel, amelyek abban a pillanatban, amikor megvettem ıket, veszteséggel dolgoztak. Ha aztán ezek a társaságok újra nyereséget érnek el (az angolban ezt „turn around situation"-nek = megfordul a helyzet-nek nevezik), az árfolyamok hirtelen a magasba szöknek. Meggyızödesem szerint a tızsdén a matematikával nem lehet elırejutni. Az árfolyamokat nem lehet mérırúddal mérni, a tızsdealakulást pedig matematikai számításokkal elırejelezni. I t t Idézek egy gúny versel, amit egy párizsi újság 260

56

évvel ezelıtt John Law-nak címzett, miután szisztémájával egész Franciaországot nyomorba döntötte: „Skócia híres fia nyugszik ott, ki páratlan jól számolgatott, zseniális számtanával csıdbe ment a franciákkal." A FANTÁZIA IS HOZZÁTARTOZIK Nem a matematika dönt az árfolyam-alakulásról, hanem a várakozások. Sıt ha egészen pontosan szeretnénk meghatározni, akkor azt kell mondanunk, hogy a várakozások várakozásáról van szó; mert ha én ma 100-ért veszek egy részvényt, azzal a szándékkal, hogy jövıre sokkal magasabb árfolyamon el tudom adni, egyidejőleg figyelembe kell vennem az azt követı év vásárlójának várakozását is. Egyszóval ez várakozás a négyzeten, vagyis fantázia. A következı történettel illusztrálni szeretném, hogyan kalandozik a spekuláns fantáziája a jövıben. Közvetlenül a háború végén Olaszország egyedülálló helyzetben volt. Magát az országot alig érte közvetlenül háborús kár. A gyárak legnagyobb része sértetlen maradt, de nyersanyaghiány miatt nem tudtak termelni. Nyersanyagot pedig nem tudtak vásárolni, mert nem volt pénzük. Az Egyesült Államokkal zseniálisan kiokoskodott szisztéma segítette ki Olaszországot a zsákutcából. Bérmunkaszerzıdés alapján Amerika nyersanyagot szállított Itáliába: gyapjút, gyapotot, mőselymet. Az olasz gyárakban történt feldolgozás után a készáru egy része fizetségképpen visszakerült az Egyesült Államokba, míg a megmaradt hányadot a belföldi piacra dobták, sıt más európai országba is exportáltak. 1946-tól újra felvirágzott az olasz textilipar, és a milánói tızsde is újjászületett, fokozatosan ismét helyreállt az a szenvedélyes légkör, mely Milánót a háború elıtt Európa egyik legaktívabb részvénypiacává tette, ahol a legintenzí57

vebben spekulállak. Bz az újjáéledés mégis többé-kevésbé csak a textilfeldolgocásn és -kereskedelemre korlátozódott, valamint a vele rokon iparágakra, amelyek direkt vagy indirekt a textiliparral kapcsolatban álltak: áruházak, tex tilgépek és így tovább. Amikor az Egyesült Államokból a kontinensre jöttem, ahol Európát egy bizonyos pesszimizmussal ítélték meg, egészen meglepıdtem, mert a gyapotból, selyembıl és gyapjúból készült áruk egész özönével voltak ellátva a dómközeli elegáns milánói boltok. Azonnal kedvem kerekedett a spekulálásra. Egyik barátomtól, egy milánói tızsdeügynöktıl tanácsot kértem. „Túl késı van már a beszálláshoz" - mondta. „A jó dolgok már túl magasra emelkedtek. Túl drágák ahhoz, hogy még érdemes lenne ıket megvenni. Azoknak, amelyek még nem drágák, nincs is okuk arra, hogy emelkedjenek." Frissen jöttem az Egyesült Államokból, és még nem voltam elég bizalommal az európai viszonyokhoz. Barátomnak jobban kellett tudnia, mint nekem. Megelégedtem megállapításával és kényszeredetten beletörıdtem abba, hogy ezt a „kalácsot" nem kóstolhatom meg. Néhány héttel késıbb felkeltette figyelmemet a „Neue Zürcher Zeitung" egyik cikke. A Kaiser Frazer nagy kaliforniai autócég éppen szerzıdést kötött a torinói Fiattal, miszerint az olasz cégnek 100 ezer motort kell bérmunkaszerzıdésben évente elıállítani. Ögy, mondtam magamban, szóval ez az eljárás a textilanyagok óta tehát iskolává vált. Mi következik most? Valószínőleg az autók. Néhány perc elég volt, hogy kieszeljem a tervem. Tızsdenyitáskor megkérdeztem ügynökömet: „Mondja, melyik a legrosszabb autórészvény?" „Bizonyára a legjobbra gondol? A Fiat." „Nem, a legrosszabbra. Nézzen utána, kérem. Engem valóban a legrosszabb érdekel, akármilyen furcsának tőnik is ez Önnek." 58

„Jó" - mondta, és eltőnt a tömegben. Néhány perc múlva visszatért. „Isotta-Fraschini (I. F.) lenne az. A cég közvetlen a csıd szélén áll. A név felelevenítette bennem azokat a háború elıtti hosszúra nyújtott gépkocsikat, amiken a filmcsillagok és pénzemberek szívesen utaztak. I. F., a luxus kezdıbetői, most tehát a pénzügyi nehézségekkel küszködı ipart jelentette?" „Biztos Ön benne?" Másodszor is eltőnt a sokadalomban. „Igen, több mint biztos, az I. F. majdnem csıdben van." „Jó, akkor veszek egy pakettal." Olyan arccal, mely sokat elárult hitetlenkedésérıl, végül végrehajtotta a kb. 150 lírás árfolyamon álló vételi megbízásomat. Miután kielégítettem spekulációs kedvem, elhagytam a tızsdét és néhány nap múlva a várost is. Hónapok teltek el, míg újra Milánóba utaztam. Ügynököm azonnal felhívott: „Gratulálok barátom, ahhoz a kitőnı tipphez. Honnan vette?" „Csak azt ne mondja, hogy nem tudott semmirıl. Hihetetlen, Isotta 450-en áll. Bizonyára el akarja adni?" „Semmi esetre!" Utasítottam, hogy vegyen még Isottarész vény eket. Ezúttal azonnal cselekedett. Megpróbálta meglepetését palástolni, és végrehajtotta a megbízást. Mivel engem is meglepett, hogy ezt a légbıl kapott ötletet ilyen gyorsan siker koronázta, elkezdtem az árfolyammozgásokat követni. Ez a részvény egyedi eset volt. Egyedül emelkedett a magasba, mert a többi részvény, beleértve a Fiatét is, csaknem változatlan maradt. A 150 lírás árfolyamon vásárolt papírokat kb. 1500-on passzoltam el, miután idıközben 1900 lírára emelkedtek. A csodát meg lehetett magyarázni. Az ötletem helyes 59

volt. A gazdasági újjáépítés során egyik gazdasági ág következett a m.ísik után a sorban. Olaszországnak jó híre volt az autóiparban és érdekelt volt abban, hogy meg is tartsa. Itt-ott feltőntek külföldi pénzemberek és iparosok csoportjai, átvilágították a már tönk szélén álló iparvállalatokat, terveket dolgoztak ki arra, hogyan lehetne újra talpra állítani ıket. Egy ilyen csoport vette át az I. F.-et is, hogy az átszervezés után újra felfuttassák. A cég mint olyan ma már nem létezik, mivel egy másik céggel összeolvadt. De számomra, mint az egyik legmerészebb és legsikeresebb spekulációs objektumom, emlékezetes marad.

60

A KAMATLÁB ÉS A KORMÁNYDÖNTÉSEK BEFOLYÁSA A hosszú lejáratú kamatlábak alakulása nemcsak a tızsdére, hanem az egész gazdasági életre hatással van. Amikor a takarékbetétek nınek és a kamatláb csökken, akkor a bankok könnyebben adnak ügyfelüknek hiteleket. Ügyfeleik új befektetéseket tervezhetnek, annál is inkább, mivel a befektetések az olcsóbb kamatoknál rentábilisabbak. Az üzletvezetık egyszerre rózsaszínőbbnek látják a jövıt, melynek az a következménye, hogy újabb beruházások tervét készítik el. A gazdaság kedvezı hírei azonban bizonyos késedelemmel válnak ismertté, és gyakran megtörténik az is, hogy a tızsde sokkal hamarabb megteszi az elsı lépést, mint ahogy ezek a kedvezı hírek kiszivárognak. Az emelkedı kamatoknak azonban elıbb vagy utóbb drámai a hatásuk, nemcsak a pszichológiára, hanem a gazdaságra is általában. Mert a magasabb kamatok hatására lemondanak a tervezett befektetésekrıl vagy késıbbre halasztják ıket. Mindezt olyan idıpontban, amikor az üzleti élet hírei és a tızsdei árfolyamok még mindig kedvezıek. Ezért tızsdei döntéseimnél nem tulajdonítok nagy jelentıséget a társaságok mérlegkimutatásainak. Elıször is a mérlegeket manipulálják vagy legalábbis kozmetikázzák ıket, úgy, ahogy az a vezetésnek tetszik. Még akkor is, ha a számok helyesek, nyilvánosságra hozásukkor már a múlté. A pénz és a pszichológia tényezıje a tızsdetendencia számára sokkal döntıbb, mint a fundamentális körülmények. Az ember azonban csak a pénzlaktort tudja egzakt módon követni, mert a pszichológiai faktor kiszámíthatat61

lan. Ahhoz, hogy legalább 30 napra elıre lássunk, jósnak kellene lennünk. Bár Léteznek bizonyos szimptómák, melyekkel a közönség pszichológiai reakciói felbecsülhetık. Erre majd késıbb visszatérek. A rövid lejáraiú hitelek kamatlába nagymértékben a kormánypolitikától függ, attól, hogy milyen mértékben és milyen kamatláb mellett bocsásson a központi bank pénzt a piac rendelkezésére. Hz a kormány konjunktúrapolitikájának egyik fegyvere. Mivel az elmúlt évtizedben a különbözı kormányok különbözı konjunktúrapolitikát voltak kénytelenek alkalmazni, éppen ezért a legsúlyosabb komplikációk jöttek létre. Például az Hgyesült Államok 1971 nyarán az olcsó pénz politikáját választotta, hogy a gazdaságot ismét mozgásba hozza és a munkanélküliséget megszüntesse. Németország ellenben a stabilitás erdekében kénytelen volta drága pénz politikáját követni. Ennek következtében milliárdnyi mennyiségő dollár kelt át az Atlanti-óceánon, hogy az USA-nál magasabb kamatot nyújtó Németországban helyezzék el. Mindannyian ismerjük ma a következményeket. Ugyanez a probléma tíz évvel késıbb eHenkezı irányban ismétlıdött meg. Reagan elnök megválasztása után a rövid lejáratú hitelek kamatait az USA történetében példanélkülien magasra emelték, mert az új gazdaságpolitika elsıdleges célja az infláció leküzdése volt. INFLÁCIÓ ÉS KÖTVÉNYPIAC Nos, most szeretnék visszatérni a kötvénypiacra. Ha ugyanis sok pénzük van a bankoknak, és ezért a vállalkozó ügyieleiknek könnyebben nyújtanak olcsó hiteleket, akkor sok társaság esik kísértésbe, hogy pénzszükségletét olcsó bankhitellel fedezze, ahelyett, hogy magas kamatlábú kötvényt bocsátana k i . így csökken a kötvények kínálata. Másrészt sok tıkés hajlik arra, hogy hosszú lejáratú kötvényt vásároljon, ha a banknál a rövid határidıre lekötött 62

pénzükért alacsonyabb kamatot kapnak. Bzek a kötvények magasabb kamatozásúak, azonkívül hosszabb idıre biztosítva van a befektetett pénz. Ez annál is inkább érvényes, mert a biztosabb pénzstabilitás kisebb kockázatot jelent. Évek óta úgy számítják a tıkebefektetéseknél a hosszú lejáratú kötvények kamatozását, hogy a kötvények névleges kamatából az éves inflációs rátát levonják. 1971-ben például a dollárkötvényeknek kereken 9% volt a kamatuk. De az inflációs ráta meghaladta a 6%-Ot, így a pénzbefektetı ebben az esetben csak 3%-os reálkamatozással számolhatott. Tehát az inflációs ráta különösen nagy jelentıséggel bír a kötvénypiac alakulására. Ha az inflációs ráta csökken, nı a kereslet a hosszú lejáratú kötvények iránt. Hz a kereslet még inkább felerısödik az úgynevezett kamatarbitrázs-üzletekkel. Hivatásos pénzmenedzserek százai vásárolnak nagy kamatozású hoszszú lejáratú kötvényeket, melyeket rövid lejáratú hitelekkel finanszíroznak. Mindez emelkedı tendenciához vezetett a kötvénypiacon és a hosszú lejáratú hitelek kamatai csökkentek. Az elmúlt ötven év tapasztalata bizonyítja, hogy a részvénypiac 3—12 hónapos eltolódással a kötvények tendenciáját követi. Számomra érvényes a tézis: Részvény hossz csak akkor lehetséges, ha a fix kamatozású értékpapírok már korábban emelkedtek. Ha azonban a kötvénypiac zuhan, néhány hónappal késıbb elkerülhetetlenül esni kezd a részvénypiac is. Az idıtáv, melyben a részvénypiac a kötvénypiachoz alkalmazkodik, a pszichológiai faktortól függ, azaz attól, hogy meddig tart még az optimista vagv pesszimista hullám, miközben már a pénz kamat faktor éreztette hatását. Ezt nevezem a ciklus utolsó fázisának. Mivel a pszichológiai tényezıt nem lehet pontosan követni, én a hosszú lejáratú kamatláb alakulását tartom a tızsde döntı barométerének.

63

INFLÁCIÓ ÉS TİZSDE

A mai infláció problémája rendkívül komplex, ezért ebben a könyvben több helyen és különbözı összefüggésekben foglalkozom vele. Mert éppen akkor, amikor az ember egzakt ítéletet akar az elmúlt évek és napjaink tızsdei alakulásáról mondani, elengedhetetlen, hogy az infláció problémáját állandóan a szemünk elıtt ne t a i tsuk és egyértelmően meg ne vizsgáljuk. Az árinflációnak, minden nemzet elsı számú problémájának több oka is van, melyek jelentıségükben az ország mindenkori adottságai szerint változnak: 1. A költséginfláció az állandóan emelkedı bérek és szol gáltatások, valamint energiaárak miatt. Habár a mai piac gazdaságot szabadnak mondjuk, valójában nem „szabad", mivel a gazdaság két legfontosabb elemét, a bért és az energiát két hatalmas kartell diktálja: a szakszervezetek és az olajországok. 2. A kereslet, amely bizonyos szektorokban az árakat a magasba hajtja és túllép az ipar kapacitásán. 3. Azok a milliárdok, amelyeket a keleti blokk országai nak és a fejlıdı országoknak kétes hitelek formájában gya korlatilag ajándékoznak, melyeket azok soha nem tudnak visszafizetni. 4. Az inflációs pszichózis, vagyis a várható infláció. Örök igazság, hogy már az inflációs várakozás is elıhívja automa tikusan magát az inflációt is. Nehéz megitékú, me)y okok vannak túlsúlyban. Azt hiszem, az inflációs pszichózis az egyik legerısebb. Ezenkí64

vül az arányok is gyakran eltolódnak. A legkülönfélébb vélemények léteznek arról, hogy mi volt elıbb: a tojás vagy a tyúk. A bérek azok, amelyek az árakat a magasba hajtják vagy az emelkedı bérek csak a magas árak következménye? Itt nem létezik megfellebbezhetetlen ítélet. Gazdaságfilozófiai és csaknem megoldhatatlan problémákhoz közeledünk. A bérköveteléseket az egyre erısebb szakszervezetek vetik fel és egyre több népréteg kívánsága, hogy az emelkedı életszínvonalból részt kapjon, illetve az adott életszínvonalat megtartsa. Bınek a bér ár spirál a következménye. A kormányok és parlamentek tehetetlenül á l l n a k e jelenség elıtt. Legalábbis a szabad világban, ahol a demokrácia jó adag demagógia nélkül nem létezhet. Bzért koncentrálnak a kormányok majdnem mindenhol a „kereslet" inflációs faktorára, amit amennyire lehet, szeretnének megfékezni. Egy, a szocialisták által kormányzott országban mondta nekem egy négyszemközti ebéd során az egyik miniszter: „Mivel egészen magunk között vagyunk, felhívom a következıre a figyelmét. Önök könnyen harcolhatnak az infláció ellen, mert megengedhetik maguknak a munkanélküliség luxusát. De hogyan engedhetnénk meg egy szocialista országban a munkanélküliséget? Igazat szólva, ez az egyetlen kényszer, ami lehetıvé teszi a munkavállalók kordában tartását. Ez a lehetıség számunkra sajnos lehetetlen." Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a tojás és a tyúk probléma vitájában nehéz megfelelı választ adni. A keresleti infláció és az infláció pszichózis elleni harcban a kormányoknak két fegyver áll a rendelkezésükre: az adó- és a pénzpolitika. Reagan elnök új p o li t i k áj a jelentıs hangsúlyt kap azáltal, hogy a keresletet bı kínálattal próbálja kielégíteni. S ezzel elértem ahhoz a ponthoz, ami minket tızsdéseket különösen érdekel.

65

AZ ADÓ ÉS A PÉNZPOLITIKA HATÁSA

Ha a kormány a lakosság vásárlóerejét magasabb adókkal szívja fel, akkor liberálisabb lehet a hitelpolitikában, így elkerülheti a kényszerintézkedéseket és engedélyezheti az alacsonyabb kamatokat. A tızsde számára ez a kedvezıbb helyzet. Ha azonban a kormány nem akar politikai, szociális vagy más okokból kifolyólag magasabb adót kivetni, hanem inkább a pénzmennyiséget csökkenti, hitelmegszorításokat vezet be és felemeli a kamatokat, ezenkívül megszünteti az inflációs pszichózist és megbünteti azokat, akik az inflációra spekulálnak, olyankor a tızsde számára a lehetı legveszélyesebb helyzet áll elı. Autóra emlékeztet, mely meredek lejtın gurul lefelé. Két módon lehet az autót lassítani: vagy visszakapcsolunk egy alacsonyabb sebességbe, mely az adópolitika megfelelıje, vagy fékezünk, ami restriktív pénzpolitikaval azonos. Ha a vezetı üresbe kapcsolja autóját és csak fékkel próbálja azt megállítani, akkor hamarosan csikorognak a fékek. Pont így csikorog a tızsde is, ha a kormány hitelmegszorításokkal próbálja az inflációt megállítani. A 70-ES ÉVEK ESEMÉNYEI Tisztán politikai okokból minden kormánynak könnyebb a pénzpolitikát irányítani, mert a döntések egyedül tıle függnek. Ezzel szemben az adó- és költségvetési intézkedésekhez szükséges a parlament hozzájárulása, vagy Amerika esetében a kongresszusé, ahol a demagóg fontolgatások nagy szerepet játszanak. Míg egy adótörvény nagy nehezen végre hatályba lép, például az USA-ban évekig tart; mialatt a kongresszusi képviselık összevissza vitatkoznak, a kúszó infláció vágtatni kezd. Amikor 1467 elején Johnson elnök adóemeléssel akarta az Egyesült Államok Inflációját megfékezni, ezért a kongresz66

szus elé terjesztett egy erre vonatkozó törvényt, ezzel egy ideig csökkenteni tudta és alacsonyan tartani a kamatlábakat, és növelni a pénzmennyiséget. A tızsde sem örül a magas adóknak, de sokkal kevésbé veszélyesek, mint a magas kamatok. A kormány pénz-, kamat- és hitelpolitikája nagyon pontosan követhetı. Igaz, nem is csinál belıle titkot. Johnson elnöknél senki sem lehetett ıszintébb, amikor 1967 elején elmagyarázta: „I will do everything in my power to reduce interest rates".* Az Egyesült Államok elnökének ilyen megjegyzésére egy tızsdésnek hanyatt-homlok a Wall Streetre kellett rohannia. A hossz-mozgás, mely ezután jött, annál viharosabb volt, minthogy a kongresszusnál már két éve megrekedt az adóemelés. Az emelkedı mozgást követı reakció, vagyis a bessz csak akkor éreztette hatását, amikor Nixon elnök új adminisztrációja véghez tudta vinni különösen szigorú pénzpolitikáját. Elméletem szerint elıre látható volt, hogy a Johnsoneufória után újra nehéz idık jönnek a Wall Streetre. De az összeomlás csak akkor következett be, amikor a pszichológiai faktor negatív lett és annál hevesebben, mivel az elızı spekulációs hullám túlságosan magas volt. Nyolc évig szolgált az egyre növekvı pénzmennyiség (részben a vietnami háború következményeként, amit nem az adókból finanszíroztak) három óriásmotor főtıanyagául, melyek a Wall Streetet magas fordulatszámra hozták — az ügynöki hálózat a maga százezer ügynökével a központi motor; a befektetési alapok és a vegyes konszernek pedig a segédmotorok. A spekulációs mechanizmus a következıképpen mőködött: az ügynökök eladták a közönségnek a befektetési alap részjegyeit. A befektetési alap pénztáraiban levı pénzzel

* „Mindent elkövetek ami hatalmamban áll, hogy a kamatlábak csökkenjenek." 67

ugyanezek .1 brókerek vegyes társaságok részvényeit vették meg, bogy magukba olvasszák ıket. A 100 ezer közvetítıbıl álló hadsereg megtette a magáét, még idıben elhíresztelték az alap- és vegyeskonszernoperációk forró t i p | i j e i t . Szájról szájra terjedtek a tippek, profik, potya/ok, egy napra spekulálók vetették rá magukat a részvényekre, melyeknek árfolyama ırületes gyorsasággal emelkedett függılegesen egyre feljebb — mindez a végtelen pénzmennyiség segítségével. Nemcsak a hagyományos tızsdeközönséget fertızte meg ez a légkör, hanem a nyugdíjpénztárakat, templomokat, egyetemeket, sıt a szakszervezeteket is, melyek az állandóan emelkedı árfolyamokból mind profitálni akartak. Ezen intézmények eddigi vagyonkezelıit elzavarták, helyükre új és fiatal menedzsereket ültettek, akik az iskolapadból egyenesen a Wall Streetre költöztek, hogy ott a milliárdokkal zsonglırködjenek. A Wall Street gigantikus kaszinóvá vált, melyben a játékláz napról napra szenvedélyesebb és gátlástalanabb lett. Miután Nixon elnök átvette hivatalát, legfıbb kötelességének tartotta, hogy elejét vegye az inflációnak (mint nem régen Reagan hivatalba lépésekor, 1981-ben). Mivel demokratikus kongresszussal volt dolga, egyetlen fegyvere a pénzpolitika, vagyis a kamatlábak emelése volt. Nixon elnök nem titkolta szándékait, hamarosan hivatalba lépése után bejelentette új pénzpolitikáját. Ez figyelmeztetés volt minden tızsdés számára, hogy a Wall Streetre nagyon nehéz idık jönnek. Két évvel azelıtt Johnson elnök éppígy keltette fel megjegyzésével a közönség figyelmét, amikor a kamatlábakat csökkentette. Johnson biztatása és Nixon figyelmeztetése egyértelmő volt. A Féder,íl Keserve Board radikálisan korlátok közé szorította a pénztömegeket, a kamatlábak emelkedtek, a hitelrestrikciók egyre szigorúbbak lettek és a kötvénypiac jelentısege is csökkenni kezdett. Az elsı motorok, amelyek kiestek, a vegyes konszernek voltak. A növekvı pénzhiány 68

mellett egy második ok is nehéz helyzetbe hozta ıket. A kongresszus egy új törvénye megtiltotta a vegyes konszerneknek a fináncakrobatikus bővészmutatványokat (az adótrükköket). A vegyes vállalatok árfolyam-összeomlása a befektetési részjegyek árfolyamzuhanását vonta maga után. A befektetési alapok portfoliójukból részvényeket adtak el, mindegy volt, hogy melyiket és milyen áron, azért, hogy az esetleges részjegy-visszafizetésnél, amit ,1 közönség viszszakövetelhetett, készpénz legyen a kasszában. Az általános huzavona folyamán 1 brókerek is nehézségekbe kerültek. A rendszer fıtengelye kezdett akadozni. Sok bróker nem tudta már kiadását fedezni, elvesztették forgótıkéjüket, fel kellett mondaniuk személyzetüknek, sıt sok esetben saját cégüket is fel kellett számolni. Mindez erısítette az általános elégedetlenséget, a publikum mélységes pesszimizmusba esett. A pszichológiai tényezı is hirtelen negatívra változott. Körülbelül 9 hónapig tartott ez a folyamat. Az amerikai kormány ezután radikálisan megváltoztatta politikáját, mivel a gazdasági likviditásválság következett be. A PENN-central csıdjének és néhány nagy iparvállalkozás pénzügyi nehézségének hatására a kormány felülvizsgálta pénzpolitikáját. Ezen változások befolyására viharos hossz tört ki a Wall Streeten, és a vesztesegek legnagyobb része kiegyenlítıdött a Dow Jones-indexen. De ez az eufória csak addig tartott, míg a kamatlábak újra nıni nem kezdtek. A különbözı elemzık a nemzetközi pénzügyi válságot és Nixon új gazdaságpolitikáját j elö lté k meg okként. Mindemellett a kamatok erıs visszaesése isméi új impulzust adott a piacnak, az árfolyamok 197 5-ig emelkedtek, és a DowJones-index történelmi csúcsérteket ( l( H) r > ) ert el. Mégsem volt elég meggyızı ez a fellendülés. A pénzügyi Szodomát és Gomorrát még nem számolták f e l , meg nem bőnhıdtek meg a vegyes konszernek gazdálkodásukért, a 69

felelıtlen pénzügyi szakemberek bőneikért és az alapok vezetıi butaságukért. Csak akkor történt ez meg, amikor további események is bekövetkeztek: olajválság, Watergate-botrány és különösen a radikális pénzmennyiség-lefölözés, amelyet a FederaJ Reserve Board diktált. Ezek az események a tızsde totális összeomálásában, néhány pénzügyi konszern nehézségében és a likviditási válságban érték el tetıpontjukat, ami csaknem egy új 1929-hez vezetett. De csak majdnem, mert az USA-vezetés és Arthur Burns, a Fedcrel Reserve Board elnöke szerencsére rádöbbent, hogy nem lehel tovább játszani a tőzzel, erre felülvizsgálták pénzpolitikájukat cs a lehetı leggyorsabban friss pénzt pumpáltak a piacba. A tızsde érezte meg elsıként ezt az új fordulatot, és az árfolyamok 1975-ben gumilabdaként pattantak fel a magasba. Újra egy igazolás arra, hogy a tızsdének és a gazdaságnak is nélkülözhetetlen a pénz és a likviditás. 1974 remélhetıleg jó lecke volt a gazdasági vezetık és a kormány számára, hogy ne ismétlıdjenek meg ilyen krízisek. A 70-es évek eseményei megmutatták azt is, hogy a tızsdemozgásnak milyen fázisai játszódnak le, a gazdaság és a munkaerıpiac kárára is. Mialatt Nixon az infláció ellen küzdött, az európai kormányok a munkanélküliség ellen akartak harcolni, és az egész gazdaságot felvirágoztatni. így nem akartak kamatemelést, mint ahogy ma sem. Mivel az amerikai és az európai gazdaságpolitika politikai, pszichológiai és szociális okokból nem párhuzamosan megy végbe, mindig sor kerül ilyen divergenciára. (Reagan elnök óta hasonló helyzetben vagyunk: míg az európaiak fel akarják virágoztatni a gazdaságot, addig Amerika minden áron elejét akarja venni az inflációpszichózisnak.) Az egyes európai országok között is megfigyelhetık ezek a különbözı törekvések.

70

A TİZSDEI CIKLIKUS MOZGÁS FÁZISAI

Tapasztalataim szerint a tızsdén minden egyes ciklikus mozgás (legyen az részvény, kötvény, nyersanyag, nemesfém, amivel spekulálni lehet) három fázisból áll: 1. a korrekció fázisa, 2. az alkalmazkodó vagy kísérı fázis, 3. a túlzás fázisa. Vegyünk példaként egy fellendülést a lefelé irányuló mozgás harmadik fázisa után. Az új elsı fázis alatt az árfolyam (ami túl mélyre zuhant) olyan színvonalra javul, ami bizonyos mértékben reális és jogos is. A második fázisban az árfolyam a folyamatos eseményekkel párhuzamosan alakul ki. Amennyiben ezek kedvezıtlenek az áru számára, az árfolyam jogosan visszaesik. Ha pozitívak az események, az árfolyamjegyzést fellendülés kíséri. A második fázis bizonyos pontján fennáll a veszélye annak, hogy további pozitív események kedvezı hatása miatt automatikusan a harmadik fázisba esik vissza. A „bull"-piac ezen fázisában az árfolyamok óráról órára egyre magasabbra ugranak. Az árfolyamok és hangulatok kölcsönösen fokozzák egymást. Az emelkedı árfolyamok rózsás kedvet teremtenek, mely ilyenkor még jobban lendít rajtuk. Nincs már jelentıségük, hiszen kizárólag tömeghisztériától függnek. Ilyen hangulatban mondta egyszer Sir Isaac Newton, aki mint már említettem, szenvedélyes spekuláns volt és az összes pénzét elveszítette a londoni szappanbuborék csıdkor : „Az égitest útját centiméterre és másodpercre ki tudom számolni, csak azt nem, hogy merre lendíti az ırült tömeg az árfolyamot." 71

I gy cinikus besszmozgásban az alacsony árfolyamok mély pesszimizmust okoznak a harmadik fázisban, ami újra csak az ár.ik.it nyomja, és ilyenkor az árfolyamok hullanak, mint ısszel a Legyek. Az utolsó lázis bessz- és hosszhulláma mindig addig t a r t , míg valamelyik irányból meg nem töri az ördögi kört egy pszichikus elektrosokk. Ha nem jön az elektrosokk, bár az ellenirány érvei már rendelkezésre állnak, akkor ez az utolsó, tisztán pszichológiai fázis lassan kitombolja magát. Egy napon minden felismerhetı ok nélkül megfordul a piactendencia azon publikum és szakértık legnagyobb meglepetésére, akik nem voltak felkészülve rá. Nos, megkezdıdik a ciklikus ellenmozgás (a mi esetünkben a lefelé irányuló mozgásban a korrekció, az alkalmazkodás és a túlzás). Ez a tızsde örökös körforgása, mint ahogy a természetben is a dagályt az apály követi. A FÁZISOKBAN TÖRTÉNİ HELYES SPEKULÁCIÓRÓL

mondja, hogy ugyan elméletileg most kellene beszállnom, de a szituáció ezúttal mégis más. Csak késıbb derül ki, hogy ezúttal is az anticiklus cselekvés l e t t volna a legjobb. Edzettnek, hővösnek, sıt cinikusnak kell lenni ahhoz, hogy kivonjuk magunkat a tömeghisztéria hatása alól. De ez a siker feltétele. Ezért sikerül a tızsdén csak a kisebbségnek eredményesen spekulálni. A többség vesztes. A spekulánsnak tehát bátornak, elkötelezettnek és bölcsnek kell lenni. Természetesen felvetıdik most a kérdés, hogyan lehet megállapítani, hogy most éppen melyik fázisban vagyunk. Ehhez nincs tankönyv, mint ahogy tökéletes spekuláció sincs. Nincs olyan módszer sem, amiben vakon meg lehetne bízni. Ha olyan egyszerő lenne, akkor nem lennének többé bányászok a bányákban és favágók az erdıkben. Mindenki a tızsdén keresné meg a megélhetésre valót. Csak az a nagy tapasztalat létezik, amit kifinomult érzéknek hívunk. Még a legtapasztaltabb, a minden hájjal megkent spekuláns is tévedhet. Sıt gyakran tévednie is kell, hogy összegyőjtse a szükséges tapasztalatokat. Egy tızsdespekuláns, aki életében legalább kétszer nem ment tönkre, méltatlan erre az elnevezésre. Mindannyian egy sötét szobában vagyunk, de bizonyosan jobban téjékozódik az, aki már évek óta ebben a szobában tartózkodik, mint az, aki csak röviddel ezelıtt lépett be.

Hogyan is viselkedjen a spekuláns ebben a három fázisban? A harmadikban, tehát a bear markét (lanyha piac) túltelített fázisában vásároljon, és akkor se ijedjen meg, ha az árak továbbra is esnek. Mert már a budapesti gabonatızsdén is megmondták az öreg tızsdések: „Akinek nincs búzája, amikor az visszaesik, annak akkor sem lesz, amikor emelkedik." A fellendülés elsı fázisában vegyen még, mert a mélypont túlhaladott. A második fázisban tulajdonképpen csak nézı legyen, csak passzívan figyelje a mozgást és készüljön f e l lel kile g arra, hogy a harmadik fázis általános eufóriájában kiszáll a piacból. Természetesen nagyon nehéz egy spekuláns számára a bessz harmadik, túlzás fázisa ellen tenni, vagyis az általános konszenzus e l l e n cselekedni és vásárolni, amikor a kollégák, a tömegtájékoztatási eszközök és a szakértık azt tanácsolják, hogy eladjunk (és vica versa). Sıt az is, aki ismeri ezt a teóriát és követné is, az utolsó pillanatban a tömegpszichózis nyomása alatt megváltoztatja véleményét, és azt

Két fajtája van az értékpapír-tulajdonosoknak, spekulánsoknak és tızsdejátékosoknak. „Sokat tapasztaltaknak" és „reszketı kezőeknek" nevezem ıket. A „sokat tapasztaltaknak" van pénzük, türelmük és jó gondolkodási készségük. Ez annyit jelent, hogy van saját tıkéjük, mindegy, hogy mekkora, és nincs adósságuk. Ha az egyik például 10 000 márka vagyonnal rendelkezik, ezzel szemben 5 000 márka értékben értékpapírja van, és nincs adóssága, akkor van

72

73

TAPASZTALATOK „RESZKETİ" ÉS „SOKAT TAPASZTALT KEZŐEKKEL"

pénze. A türelmes embernek jó idegei vannak, és nem kezd el kapkodni minden kis eseményre. Hogy vannak jó gondolatai, úgy értem, hogy bár intellektuálisan helyesen vagy helytelenül cselekszik, a lényeg, hogy megfontoltan és képzelıerı vei. A „reszketı kéz" az a fajta, akinek kevés pénze, kevés türelme van és nincsenek jó gondolatai. Ez alatt azt értem, hogy a saját tıkéje kisebb, mint az adóssága. Még akkor sincs pénze, li.i bár 40 milliója van, de abból 30 millió adósság. Ha az illetınek nincs türelme, akkor az azt jelenti, hogy gyengék az idegei, és nem érti, hogy a tızsde miért nem automatikusan úgy reagál minden eseményre, ahogy az ı logikája szerint kellene. Nem tudja, hogy egy bizonyos idıbe beletelik, míg egy eseményre reagálnak, vagyis amíg ezt a közönség meg nem érti, helyesen értelmezi és aszerint cselekszik. Nem tudja, hogy egy eseményre a reakció bizonyos idıt vesz igénybe, ami annyi, míg a publikum helyesen nem értelmez, helyesen interpretál és aszerint cselekszik. Vagy nincs képzelıereje és nem a fejével gondolkodik, hanem tisztán emocionálisán. Ha mások vesznek, ı is vesz, ha eladnak, ı is elad. İ a tömeg része, és velük együtt cselekszik. Különben: egy adósság nélküli milliomos is lehet „reszketı kező", ha nincs idegzete és elképzelése, vagyis ha emocionálisán cselekszik. Tehát a kérdésnek az a lényege, hogy milyen kézben vannak a papírok. Ha a „sokat tapasztaltak" a tulajdonosai a részvények nagy részének, akkor a tızsde még akkor is képes robbanó fellendülésre, ha a hírek kedvezıtlenek. Ha viszont a „reszketı kezőeknél" van a papírok zöme, már az elsı rossz hírnél bekövetkezhet a csıd. Az elsı esetet „keresleti" piacnak, a másodikat „kínálati" piacnak nevezem. Az a mővészet, hogy tudjuk, milyen a piac, „keresleti"-e vagy „kínálati"? Egy rutinos tızsdésnek ez a kisujjában van, akkor is, ha nem mindig tudja azt szavakban kifejezni vagy definiálni. Természetesen vannak 74

szimptómák, utalások és bizonyos jelek, amik egyik vagy másik szituációra következtetni engednek. Amennyiben csökkenı árak mellett bizonyos ideig nagy a forgalom, akkor az azt jelenti, hogy rengeteg részvény kerül a „reszketı kezőek"-tıl a „sokat tapasztaltakéhoz. Sıt elérkezhet egy olyan pillanat is, amikor a „reszketı kezőek" kiárusítottak mindent és a részvények a „sokat tapasztaltak" „biztos" páncélszekrényeiben fekszenek. A papírok csak késıbb, növekvı áraknál kerülnek elı errıl a rejtekhelyrıl. Mert túlnyomórészt a „sokat tapasztaltak" vásárolnak csökkenı áraknál, és ık még akkor sem esnek pánikba, ha az árfolyamok tovább esnek, hiszen van pénzük, türelmük és jó gondolkodási készségük. Tehát ha az egyre növekvı forgalom mellett az árak továbbra is esnek, akkor az annak a jele, hogy közelítünk ahhoz a szinthez, ahol a következı fellendülés kezdıdik. Gyakran indokolatlan mélységrıl van szó, amirıl egyedül a közönség hisztériája és a részvénytulajdonosok általános kiárusítása tehet, melyrıl korábban beszéltem már, mint a csökkenés harmadik fázisáról. Ilyen szituációban a „reszketı kezőek" elkótyavetyélik a legjobb és a Iegellenállóbb értékpapírjaikat, azokat is, amiket korábban tartalékként ırizgettek. Amennyiben az árfolyamok egy ideig mégis esnek a kis forgalom mellett, úgy ez rossz perspektíva a piac számára. Mert ebben az esetben még a „reszketı kezőeknél" vannak a részvények, akik a piac felélénkülésére várnak, azonban további árfolyamzuhanásnál hirtelen, félelemtıl megszállva túladnak a részvényeiken, sıt valósággal elherdálják azokat. Teljesen hamis számos elemzı és bróker azon véleménye, hogy az árak visszaesésének nincs jelentısége kis forgalom mellett. Fı érvük az, hogy a nagyközönség nem ad el. De ez még nem jelent semmit, mert ebben az a lényeg, hogy a papírok még a „reszketı kezőeknél" vannak. Ha nem adnak el, az még korántsem jelenti azt, hogy már holnap,

75

egy hét vagy egy hónap múlva nem fogják áruba bocsátani papirj.iik.it. Hl nonbin .1 ptpirok szakadatlanul emelkednek az egyre nagyobb forgalom mellett, akkor ez is nagyon rossz perspektíva a jövıre nézve. Minél nagyobb a forgalom, annál sebezhetıbb .1 piac. A tızsde ugyanis a fellendülés Úgynevezeti harmadik fázisába ér. Az elemzık és a brókerek azt állítják, hogy az árfolyam-emelkedések kedvezıek a nagy forgalom mellett. Teljesen hamis ez az álláspont! Úgy vélekednek, hogy az a jó, ha a nagyközönség vásárol. Ez igaz arra a napra, amelyen vesznek. De valóban olyan jó, ha a nagyközönség, vagyis a „reszketı kezőek" vásárolnak? Mert vásárolni fognak a következı héten is? Nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy már a következı hónapban újra a piacon les/.nek a papírok, hogy a „reszketı kezőek" újra nem tartják részvényeiket? Valószínőleg igen... De mikor a pi.ic k i s forgalommal növekszik, olyankor az rendkívül kedvezı. Ámbár az elemzık azt állítják, hogy ez a piád helyzet semmitmondó. Világos, mert a brókerek csak a nagy jutalékokban érdekeltek, és ezért a k i s forgalmú piacot érdektelennek tartják. De tény. hogy a papírok még mindig a „sokat tapasztaltak" kezében vannak, és még nem mentek át a „reszketı kezőekébe". Az araknak tovább kell emelkedniük, hogy a „sok.it tapasztaltak" készen legyenek a „reszketı kezőeknek" eladni l papírokat. A végeredmény: i nagy forgalom mellett emelkedı árfolyamú piac kedvezıtlen, mert egy ponton a piac „kínálativá" válik; a kis forgalom mellett emelkedı árfolyamú piac kedvezı, de a kis forgalom mellett a csökkenı árak kedvezıtlenek, nagy forgalom mellett csökkenı árak kedvezıek, mivel közeledik ahhoz a ponthoz, ahol „keresletivé" válik. „Kínálati" a piac a fellendülés harmadik fázisában. De egy gombostőszúrásra szétrobbanhat, mint egy léggömb. „Keresleti" a piac a lefelé mozgás harmadik fázisának végén is, ilyenkor robbanhat jó hírekre, vagy azok nélkül. 76

A múlt tucatnyi példája támasztja alá ezt a teóriát. Paradox, mégis le kell végül szögezni, hogy a kis forgalom növekvı árak mellett utalás a tendencia folytatására, míg aztán egy ponton a hipnotizált közönség általánosan részvényvásárlásba kezd. A nagyközönség pszichológiai nyomás alatt cselekszik. A mélyponton néhány „sokat tapasztalt" kezében összpon tosulnak az értékpapírok, a csúcsponton pedig számos kis kézben oszlanak meg az értékpapírok. Grafikusan egy megfordított piramissal ábrázolhatnánk.

77

ÚT A SIKERHEZ: ANTICIKLIKUS CSELEKVÉS

Egy napon meglátogatott egyik régi barátom. Túl volt már a spekuláció azon stádiumán, amikor az ember már csak vagyonát akarja megırizni vagy egy kicsit gyarapítani. Nemcsak szenvedélyes, hanem kitőnı és tapasztalt tızsdés volt. Mégis nagyon nyugtalannak látszott. „Hogyan magyarázza meg a következı különös esetet?" kérdezett engem. »#Egy idı óta szokatlan jelenséget fedeztem fel részvény-, kötvény- és áruspekulációim körül. Jelen pillanatban 10 olyan különbözı tızsdepozícióm van, ami nem áll egymással semmilyen összefüggésben. Egy dél-afrikai aranybányával spekulálok hosszra, francia bankokkal besszre, ónnal hosszra, zabbal besszre, végül kıolajrészvényekkel hosszra és kakaóval besszre. Vallja be, hogy ezeknek a spekulációs elkötelezettségeknek soha semmi közük nem volt egymáshoz! Mégis vagy minden kedvezı, vagy minden kedvezıtlen. Vagy emelkedik minden, aminek esnie kellene, vagy minden esik, holott emelkednie kellene, vagy kedvezı esetben megtörténik, hogy minden emelkedik, aminek emelkednie kell és minden esik, aminek esnie kell. Vagy minden jól megy, vagy minden rosszul. Nos, most tudni szeretném, milyen kapcsolat áll fenn a dél-afrikai bányák és a kakaó részvényei, a párizsi bankok és a winnipegi zab között. Kétségbe vonhatnánk a rációt. Egyszer meg akar büntetni a sors, máskor meg kedvez. Mostanában peches vagyok. Csak tudnám, milyen titokzatos erı az, ami egyszer jót akar, de mára már minden vonalon összeesküdött ellenem?" 78

HITTÉTELEM „Nos — válaszoltam —, a tızsdelogika szerint mindez helyes." Mert nem sok köze van a hétköznapi logikához. Feltételezem, hogy ön részvényspekulációinál a mérlegre, nyereség- és veszteségszámításokra, osztalékokra stb. támaszkodik, nyersanyag-spekulációinál a terméshozam és a fogyasztás statisztikáira, a kereskedelmi szerzıdésekre, a bel- és külpolitikára, egyszóval spekulációi fundamentálisan épülnek az objektív érvekre. Ebben a pillanatban valószínőleg olyan periódusban vagyunk, amikor túl sokan spekulálnak a hétköznapi logikára. Ezért lógott össze most minden ön ellen. Legyen egy kis türelemmel. A „logikának" nevezett értékpapír újra emelkedni fog és aztán újra minden logikusan rendezıdik, és minden spekulációjában igaza lesz. 2x2=5-1 ön ismeri hittételemet: kétszer kettı az öt mínusz egy. Semmi sem egyszerő, sem a spekuláció, sem az élet. Egész létünk ezen az igazságon nyugszik, a politika, mővészet, sıt a vallás is. Ezen azt értem, hogy a végén minden úgy lesz, ahogy lennie-kell. Kétszer kettı az négy, de csak a végeredményben. Ehhez a végeredményhez azonban nem egyenes úton, hanem kerülı úton jutunk. Alapvetıen így hangzik: Elıször mindig másként lesz, és csak a végén lesz olyan, amilyennek az ember várta, vagyis kétszer kettı öt (ez hamis) mínusz egy (minden a legnagyobb rendben). Éppen ez az axióma különbözteti meg a mővészetet a tudománytól, mert tudományos munkában nem lehet ilyen egyenletekkel számolni. Ott kétszer kettınek azonnal négynek kell lenni. Ha egy mérnök épít egy hidat, számításainak matematikailag egzaktnak kell lenni. Mert ha egy hidat a 2 x 2 = 5-1 képlet szerint építettek volna fel, már az ötnél összedılt volna, még mielıtt a négyhez érne. 79

Is így dıl össze a spekuláns is (az ominózus 5-nél), ha nincs elég Idegzete/ türelme és mindenekelıtt pénze, hogy kitartson, míg az elkerülhetetlen mínusz 1 meg nem érkezik. Sajnos .1 spekulánsoknak nagyon gyakran, sıt legtöbbször nincs meg az elegendı idegzetük, türelmük és pénzük ahhoz, hogy kitartsanak. Knnek következtében bár igazuk van logikájukkal, mégsem tudnak már belıle profitálni. Ha spekulációjuk valóban logikus, azaz helyes feltételekbıl indulnak k i , akkor biztosan érvényesül. Mikor? Ez az imponderábiliák kérdése. Ha a spekulációs építmény eleme megırzi érvényét, akkor csak idı kérdése. így szól az én mondásom: A spekuláción keresett pénz fájdalomdíj. Abban | pillanatban, amikor a fejlıdést már nem értjük, akkor kell | helyzetet újra felülvizsgálni. Semmi sem olyan kellemetlen, sot veszélyes, mint amikor nem sikerül a helyzet diagnózisai és azok az okok a háttérben és megmagyarázatlanul maradnak, amelyek a logika ellen hatnak. A spekuláns ilyenkor sötétben tapogatódzik, mint amikor az orvos nem tudja a diagnózist megállapítani. A tüneteket fel kell ismerni és helyesen kell interpretálni. RUGALMAS MARADNI

Ha a diagnózis (utólagos zavarra utal, akkor tartsunk ki, ne hagyjuk el magunkat! De ha alapvetı változások lépnek fel, háború vagy beké, fontos politikai, gazdasági vagy pénzügyi döntések, kormányváltás stb., amivel nem lehetett Számolni, azonnal le kell vonnunk a következtetéseket, és szükség esetén ki kell dobni a fedélzetrıl, ami tegnap még kedves és drága volt. Vagyis a spekulánsnak mindig készen kell á l l n i arra, hogy gondolatait és terveit szigorú felülvizsgálatnak vesse a la. Az ön helyében a következıt mondanám : egy idı óta egy egész csomó tıke van forgalomban, az úgynevezett „forró pénz", sıt nagyon forró pénz, ami nem akarja, hogy úgy fektessék be, mint ahogy azt egy családapa tenné, sokkal 80

inkább spekulációs kalandot keres. Egyszer az ezüst emelkedésére spekulál, másnap egy valuta leértékelésére, aztán rögtön egy másik felértékelésére. Aztán spekulál áruval, részvényekkel, pénznemekkel, kamatokkal, mindennel, amivel spekulálni lehet. Ezt a forró vándortıkét éppúgy, mint a pénzét, olyan spekulációkra fordítja, amelyek a tiszta és egyszerő hétköznapi logikára, vagyis a fundamentális tényekre épülnek, amelyeket a tömegtájékoztatás és a hivatalos szakértık terjesztenek, ön, kedves barátom, tehát nem az egyedüli, hanem spekulánsok tízezrei kíivetik óriási mennyiségő pénzükkel ugyanazt az utat, amit ön, ugyanazokban a szektorokban: İk ugyanazokat az árukat és értékeket vették vagy mások ugyanúgy határidıre adtak el. Így aztán azok a piacok, amelyeken Ön az emelkedı árfolyamokra spekulált, „kínálatiak" (overbought) és azok, amiken a „csökkenı árakra", azok a „keresletiek" (oversold). Azt mondta nekem, hogy vannak olajrészvényei. Az utóbbi idıben a nemzetközi spekuláció is olajrészvényeket vásárolt, és most hosszra várnak. Abban a pillanatban, amikor a részvények alapvetı okok miatt elkezdenek emelkedni, sok spekuláns megelégszik egy viszonylag csekély haszonnal, és eladja részvényeit. Onnantól csak nagyon kicsit vagy egyáltalán nem emelkednek az árfolyamok. Más spekulánsok türelmetlenek lesznek, mert
logikus lenne, hogy az olajrészvények esetleges emelkedı osztalékok mellett növekszenek. De a technikai okok logikája ebben az esetben erısebb a fundamentális adottságok logikájánál, vagyis a vásárlások és eladások nem csak az alapvetı megfontolásokból kötıdnek. Ennélfogva az árfolyamok ingadoznak a kínálat és a kereslet hatására. Hrdekes lenne egy tızsdenap minden adásvételi megbízását megvizsgálni olyan szempontból, hogy mi volt a megbízások indítéka. Téziseimet ad absurdum is le lehet vezetni. Tegyük fel, hogy egy érték arra a szintre emelkedik, amit a vevık vártak. Ezzel azonban veszélyzónába kerül. Ettıl a pillanattól kezdve árfolyamnak már nincs akkora vonzereje a spekulációra. Csak keveset érdekel a vásárlás, és azok, akiknek már van ilyen papírja, megpróbálnak a várt és fellépı magas árak mellett megszabadulni értékpapírjaiktól, hogy hasznukat realizálják. Tehát mindenki ugyanakkor akar ugyanazon az ajtón kimenni. A bessz már itt van, habár a várt események bekövetkeztek. Ugyanez a folyamat megy végbe fordított értelemben is. Vegyünk egy bármilyen értékpapírt, amelynek abszolút meggyızı okokból, pl. extrém esetben, mert a gazdaság pénzügyi nehézségekkel küzd, esnie kell. Az árfolyam esik, és megközelíti azt a szintet, amit logikusan el kellene érnie. Aztán egy magasabb árfolyamon végül mégiscsak megáll, anélkül, hogy tovább esne. Mindez hosszabb ideig is eltart, a ross/. tudósítások ellenére. A tızsdei zsargonban ezt falt accomplinek (befejezett ténynek) nevezik. Azért következik be, mert sokan épp akkor adták el papírjaikat és azok a „sokat tapasztaltak" kezébe kerültek, akik már beletörıdnek a hanyatlásba. Ellenben a bessz-játékosok, akik már korábban nagyban határidıre adtak el, most beteljesedettnek látják elvárásukat és biztosítani akarják nyereményüket. Vásárlásaik megakadályozzák az árfolyam további esését, sıt növekedést okoznak. Több tucat esetben átéltem már ugyanezt a jelen-

séget. Gyengélkedı kötvények és csıd szélén álló társaságok részvényei, akik közvetlenül a csıdeljárás megkezdése elıtt álltak, addig tartották magukat viszonylag magas árfolyamon, míg a mélybe nem zuhantak. A fait accompli jelenségének az árfolyam alakulásában különösen nagy a jelentısége. Tegyük fel, hogy háborús veszély áll fenn. Sok értékpapír-tulajdonos megválik értékpapírjaitól. De az árfolyamok a hadüzenet napján minden számítás ellenére a magasba lendülnek. A háború kitörésekor 1939-ben ez tipikus jelenség volt valamennyi tızsdén, Amerikában éppúgy, mint Európában. Mindez az elıbb felsorolt technikai okok miatt történt. Ezzel szemben, ha a háború alatt az emberek azt hiszik, hogy a béke elérhetı közelségben van, akkor elkezdenek értékpapírokat vásárolni, ami az árfolyamokat már a háború alatt a magasba hajtja. De a fegyverszünet aláírásakor könynyen megtörténhet, hogy a várva várt hossz elmarad. Ellenkezıleg: az árfolyamok esnek. Ilyen esetben is a „fait accompli" jelenségérıl beszélünk. Persze az is megtörténhet, hogy az ideges közönség még a háború alatt az értékpapírok nagy részén túlad, és ha hirtelen mégis béke lesz, a tızsdei tendencia azonnal megfordul és az árfolyamok rakéta gyorsasággal emelkedni kezdenek. Tapasztalatom szerint a szenzációs és megrázó eseményeknek az a következménye, hogy a tızsdei tendencia 180 fokos fordulatot vesz, vagyis a piac az emelkedı mozgás harmadik fázisában összeomlik, vagy a lefelé mozgás a harmadik fázisban robban. Az egyik legérdekesebb példa erre a Buenos Aires-i tızsde. Amikor Jüan Perón visszatért Argentínába, az árfolyamok megállás nélkül estek és csak egy rendkívül mély ponton álltak meg. A kormány élén már Perón özvegye, a szép Izabella állt (extáncosnı). A tızsdei helyzet teljesen reménytelennek látszott, senki sem gondolt arra, hogy bármilyen argentin értékpapírt vásároljon. De hol is voltak a részvények? İk a „sokat tapasztalt kezekben", valószínő83

82

leg a páncélszekrényekben pihentek, és egy jobb jövıre vártak, akkor is, ha ez még nem volt látható. És akkor jött a nagy meglepetés: I katonai puccs és a szép Izabella letartóztatása. Másnap a Buenos Aires-i tızsdét nem lehetett kinyitni, mert olyan nagy mennyiségő vásárlási megbízást kellett végrehajtani. Amikor végre 30 nappal késıbb a tızsde megnyithatta kapuját, az értékpapírok száz-, késıbb kétszázszorosára emelkedtek. Ez iskolapélda arra, hogy mi minden történhet a tızsdén, ha az olyan nagy mértékben van kiárusítva es nagy hirtelen rendkívül pozitív hírek érkeznek. A pszichológiai tényezıt majdhogynem lehetetlen elıre látni. Azonban megállapítható, hogy a közönség reakciójának intenzivitása a jó, illetve rossz hírekre a piac technikai állapotától ( „k í n á l a t i " vagy „keresleti") függ. Ha az értékpapírok „reszketı kezekben" vannak, akkor egy különösen jó hírnek nincs már nagy jelentısége, ellenben egy rossz hír teljes zőrzavart okoz. Amikor a részvények nagyobb része a „sokat tapasztaltak" kezében van, akkor a jó hírek eufórikus hangulatot, a rosszak pedig semmilyen reakciót nem váltanak ki . Ebbıl a jelenségbıl arra lehet következtetni, hogy a piaci reakciók jelzésként is szolgálhatnak: ha a piac a rossz hírekre már nem reagál, akkor ebbıl arra következtethetünk, hogy a piac „keresleti", különösen nagy forgalom esetén. Amikor pedig már a jó hírekre nem reagál, akkor ez utalás arra, hogy <' piac „kínálati". Mi, tİZSdések, nagy érdeklıdéssel követtük az elsı ember Holdra szállását. A látványos sikerő kaland után feszülten ügyeltük a tızsde reakcióját. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen szenzációs siker a tudomány és a technológiai ipar számára új távlatokat nyit. De nem történt semmi. A piac erısen „kínálati" volt, a „reszketı kezúek" tele voltak részvényekkel, és a „sokat tapasztaltak" nem voltak hajlandók ilyen áraknál vásárolni. Ennek az lett a következménye, 84

hogy az árfolyamok éveken át estek, míg a végén az egész piac összeomlott. De térjünk vissza példánkhoz, 1939-hez, a háború kitörésének idejéhez. Ha a tızsde a háború kitörése elıtt hónapokon át emelkedett volna, akkor az ellenségeskedések megkezdésekor az egész tızsde összeomlással végzıdött volna. A „fait accompli" jelensége helyett drámaian rossz hírekkel kellett volna számolni. A háború és béke természetesen szélsıséges helyzetet teremt. A „fait accompli" jelenségét megfigyelhetjük sok más politikai, gazdasági és pénzügyi esemény alkalmával, miközben magasabb vagy alacsonyabb osztalékra várunk. E megfigyelés annyiszor beigazolódott, hogy már csaknem szabályként alkalmazom. AZ ELVHŐSÉG KIFIZETİDIK Összefoglalóan a következıket szeretném önöknek mondani: Az önök logikája a statisztikai, gazdasági, politikai és egyéb tényezıkre, vagyis kizárólag az alapvetı elvekre támaszkodik. Mindezeket azonban a már említett technikai tényezık legyızik. Egyszóval: a fontolgatások túlságosan is tárgyilagosak voltak, és ezért nem féleltek meg a gyakorlatban. Ezt a magyarázatot az általános tızsdei tendenciára is alkalmazhatjuk. Idırıl idıre csodálkozva kérdezik egymás tói az emberek, hogy a konjunktúra visszaesésekor miért emelkednek a tızsdei árfolyamok, és miért csıkkennek a csúcskonjunktúra periódusában. Erre az a magyarázat, hogy a tızsde és a konjunktúra tendenciája bizonyos fokig egymástól függ, és ugyanazoknak a törvényeknek v^n alávetve, de nem halad párhuzamosan. A pénz táplálja a tızsdét, mint a forrás a folyót. A tızsdei tendencia megfelel annak az áramlásnak, ami a víz mennyiségétıl függıen erısebb vagy gyengébb. Az a próbálkozás, ami a tızsdei tendenciának ellenszegül, éppoly veszélyes, mint árral szemben úszni. Ez nehéz, de az átütı sikerhez ez

az út vezet, vagyis anticiklikusan kell cselekedni. A nagy tızsdei mozgásoknál is mindig vannak részvények vagy akár részvényfajták, amelyek a többiektıl leválnak és a saját útjukat járják. libben az esetben szívesen teszek különbséget a „részvénytızsde" és a „részvények tızsdéje" között. Az elsı alatt általában a tıkepiacot értem, az utóbbi alatt azt a piacot, ahol a különbözı értékpapírokkal kereskednek, amelyekrıl speciális vélemény alakítható ki. A tızsdei árfolyamok csökkenésekor azok a részvények, amelyeknek bizonyos okok miatt emelkedniük kellene, csak lassan emelkednek. Csak nagy nehézségek árán tudnak felfelé ívelni. 1957-ben az Egyesült Államokban a kedvezıtlen konjunktúra idején meg lehetett figyelni, hogy a gyógyszeripari értékpapírok a teljesen szétzilált tızsde ellenére meg tudták tartani jó pozíciójukat, mivel különleges helyzetben voltak. Ha az általános trend kedvezı lett volna, akkor az árfolyamok bizonyára rakéta gyorsasággal emelkedtek volna a magasba. Ezzel szemben bizonyos ipari értékpapírok emelkedı tendenciája hosszabb ideig tarthat, noha az illetı iparág hanyatló tendenciát mutat, de a pénz elegendı mennyiségben áramlik. Ha a vállalatok hanyatlása egyidejőleg csökkenı tızsdei tendenciával találkozik, akkor elérkezett a részvény menthetetlen katasztrófája. Ha a fellendülésben levı iparágakat a hossz-mozgás is támogatja és a rendelkezésre á l l ó tıke is elegendı, akkor és az csak természetes - ezeknek a részvényeknek a rendkívüli emelkedését figyelhetjük meg a tızsdén. Ilyenkor az eufória nem ismer határokat. Ezzel magyarázható a forradalmi iparágak részvényeinek az óriási mértékő fellendülése, ami 1959 elején kezdıdött és 1967—68-ban elsısorban a számítógép és technológiai iparra gyakorolt hatást. Olyankor, amikor minden pozitív jelenség egy irányba mutat, az árfolyamok elveszítik realitásukat. Jelentıség nélküli csupasz számokká alakulnak át. Telefonszámokká válnak, amelyekkel zsonglırködnek, minden objektív megfon-

tolás nélkül. A számok az üzleti jelentésekben már nem jelentenek semmit, akárcsak a nyereség, mivel minden a múlté. De a tızsdén a jövıre játszanak. Egyedül a gyorsaság a fontos, ahogy az ipar felfelé ível. A 60-as években Amerikában prominens tızsdeelemzık bizonyos elméleteket ál lí tottak fel az ipar fejlıdése és az ennek megfelelı tızsdei árfolyam között. Ha egy társaság tiszta nyeresége X év óta Y százalékkal nı, akkor egy bizonyos Z tızsdeárfolyamot lehet elıre kiszámítani, méghozzá a W koefficienssel. Természetesen ez tisztán elmélet. Egész sereg elemzı követte ezt az elméletet, amivel a legnagyobb kudarcot vallották, például a vegyes konszernekkel. Az eufória idején a jó játékos (de nem a hosszú távra befektetı) néha-néha fékezze egy kissé a logikáját. Nemcsak okosnak, hanem elég bölcsnek is kell lennie, hogy a „tökfilkó szerepét eljátssza". Kritikus elméjét egyszer kikapcsolhatja, és engedheti, hogy az ár magával ragadja, sıt még tovább, mint ahogy az elemzık ezt elırejelezték, és mindaddig, amíg a pénz és a pszichológia pozitív. De az adott pillanatban elég realistának kell lennie ahhoz, hogy kiszálljon a piacból, ha a tünetek a pénztényezıt negatívnak mutatják. Még akkor is, ha a különbözı elemzések csábító reakciószámokat mutatnak, és a fundamentális okok ellenére is. Mindez elsısorban az utolsó, azaz a túltelítés harmadik fázisára vonatkozik, amikor az optimizmus következtében az árfolyamokat a magasba nyomták, és ha az árfolyamok minden objektív ok nélkül ugrásszerően a magasba lendültek. Úgy néz ki, mintha csak a csillagos ég lenne a határ. De a fák nem nınek az égig. Mert ha ebben az általános eufória periódusában a pénzfaktor negatívvá válik, ki kell szállni a piacból, még akkor is, ha ebben a rózsás helyzetben ez nem könnyő. Az optimista számok és jövendölések nem szabad, hogy befolyásolhassanak, mert az optimizmus huszonnégy órán belül a legsötétebb pesszimizmusba csaphat át. Úgymond a hátsó ajtón kell eltávozni a piacról, mint egy

86

87

férfi egy rossz hírő házból, hogy véletlenül se lássa senki, mert mások optimizmusa újra visszahúzhat. Ehhez biztos meggyızıdésre, karakterre és tréningre van szükség, hogy saját elveit konzekvensen követhesse az ember. PÁRBAJ DR. JEKILL ÉS MR. HYDE KÖZÖTT Tapasztalataimból a következı epizód szolgáljon példaként. Jóllehet lelki okokból nem szimpatizálok az arannyal, és az elmúlt évek aranymániáját és -hisztériáját jogtalan árdrágításnak és az évszázad legnagyobb csalásának tartom, mégis profitálni akartam belıle. Lelkemben ugyanis állandóan Dr. Jekill és Mr. Hyde párbajozik egymással. Az egyik elméleti és etikai okokból lebeszél róla, a másik már elıre dörzsöli a tenyerét a várható haszonra gondolva. Mégsem akartam aranyat vásárolni, ámbár számítottam arra, hogy a csalás még évekig tarthat ( i t t újfent Isaac Newtont kellene idéznem). Ezért akartam ebben az üzletben, amin úgysem tudtam változtatni, a csalók oldalán állni, és aranybányapapírokat vásároltam. Néhány évig egész szép osztalékot tudtam besöpörni. A bányák ebbıl az aranymániából roppant nagy haszonra tettek szert, magas osztalékot fizettek és az árfolyamok hatszorosukra emelkedtek. E részvények 1980. november végén álmatlan éjszakát okoztak nekem Münchenben. Fejemben egymással szembekerültek az aranybányapiac pro és contra érvei és a dél-afrikai piac különbözı befolyásoló tényezıi. Egy régi spekulációs törvény azt parancsolja, hogyha egy tızsdei kötelezettség miatt az ember nem tud aludni, akkor azt azonnal fel kell számolni. Követtem ennek elıírásait, és elhatároztam, hogy a következı tızsdei napon (egy hétfın) mindent eladok. Számomra minden világos volt. „Ki kell szállni." Döntésemrıl minden barátomat értesítettem a Szövetségi Köztársaságban, akinek aranybányarészvények vásárlását ajánlottiun. Másnap visszarepültem Párizsba és ottani ismerıseimet is értesítettem elhatározásomról. İk per88

sze számos ellenérvet sorakoztattak fel: osztalék, az arany további esélye, hiányzó alternatívák stb. Mint mindig, amikor rózsásnak tőnik a látóhatár. Teljesen felesleges a közönség hangulata felıl érdeklıdni, mert az kiolvasható az árfolyamokból. Ha azok magasan állnak, a közönség optimista. Néhány hónappal késıbb az aranybányák árfolyamai 60 százalékkal estek. A régi tızsdei bölcsesség konzekvens betartása teljes mértékben helyesnek bizonyult.

89

„AKI A KICSIT TÚLBECSÜLI, AZ A NAGYOT NEM ÉRDEMLI"

Egy spekuláció sikere leginkább a spekuláns ügyességétıl függ, és attól, hogy mennyire ért az illetı a tızsdén érvényes tételek alkalmazásához, vagyis ahhoz, amirıl már többször szó esett: 2 x 2 = 5 — 1. Beszéltünk már a négy „G"*-rıl is, amivel a spekulánsnak, jobban mondva a „sokat tapasztalt kezőeknek" rendelkeznie kell: jó gondolkodási készség, türelem, pénz és szerencse! Jó gondolkodási készségekkel kell hogy rendelkezzen, hogy az illetınek legyenek elképzelései, legyen pénze és türelme, hogy legyen kitartása, a szerencse pedig magától értetıdik. Azt hiszem, valóban valami misztikus dolog búj i k meg a spekuláció mögött. Ha valaki abszolút biztos az elképzelésében, akkor ki kell tartania. Csak ha alapjaiban változik meg a szituáció, és hirtelen felismerjük, hogy nem jó csónakban ülünk, akkor kell a lehetı leggyorsabban kiugrani belıle. Csak akkor szabad és kell egy ötlethez makacsul ragaszkodni, ha az események beigazolódnak és az érvek továbbra is érvényesek. De fel kell tudnunk adni az olyan ötletet, amirıl felismerjük, hogy zsákutcába vezet. Egyszerre kell keménynek és rugalmasnak lenni. Egytıl azonban óvakodjunk, mint a pestistıl: mindenáron „visszanyerni" azt a pénzt, amit elveszítettünk. Ha már elszenvedtük a veszteséget, akkor el kell fogadnunk, tiszta lappal és nulláról kell újra kezdenünk. A legnehezebb mégis az, hogy elfogadjuk tızsdei veszte* Ez a már említett négy „G" (Gedanken, Geduld, Geld, Glück). 90

ségünket. Ez sebészeti beavatkozást jelent. Még mielıtt a mérgezés tovább terjed, amputálni kell a kezet. Minél elıbb, annál jobb. Ez nehéz, és száz spekuláns között talán csak öt van, aki képes arra, hogy így cselekedjen. A legtöbb tızsdejátékos megbocsáthatatlan hibája az, hogy a nyereséget limitálja, a veszteséget pedig növekedni hagyja. Az eredmény: kis nyereség és nagy veszteség. Egy jó és rutinos játékos hagyja a nyereséget nıni, és viszonylag alacsony veszteséggel dolgozik. A mondást, hogy „kis halak jó halak" nem szabad a tızsdére alkalmazni. Az én tızsdére vonatkozó mondókám így szól: „Aki a kicsit túlbecsüli, az a nagyot nem érdemli." Van egy zsidó szólás, ami így hangzik: „Ha már disznó, legyen kövér." (A vallásos zsidónak nem szabad disznó húst enni.) Ha már valaki a tızsdén spekulál, akkor legalább érje meg. Nevetnem kell, amikor kollégáim mesélik, hogy vesznek egy értékpapírt, és egyidejőleg tízszázalékos nyereségnél eladási megbízást adnak. Ez a nagy francia íróra, Sacha Guitryre emlékeztet, aki bár sohasem akart spekulációról hallani, de egyszer, hogy szabaduljon az ügynöktıl, a következı megbízást adta neki: „Vegyen nekem 100 Royal Dutch-részvényt, és adja megint el, amikor az árfolyamot újra látja." A Sacha Guitryrıl szóló vicc nem á ll messze kollégáim magatartásától. A nyereségrıl és a veszteségrıl szóló elméletemmel kapcsolatban szeretném a következıket leszögezni. Annak, aki egy értékpapírtárcával rendelkezik, idırıl idıre ceruzával a kezében kell azt ellenıriznie, és a következı kérdést feltennie. Megvenném-e ezt az értékpapírt, ha még nem lenne a tulajdonomban? Ha a válasz igen, akkor meg kell tartani. Ha nemmel válaszolunk, akkor azonnal el kell adnunk, hogy nyugodt legyen a lelkiismeretünk. Az értékpapírokat abszolút objektív álláspontról kell megvizsgálni. Eladni és vásárolni kell, anélkül, hogy a nyereség vagy a veszteség ténye cselekedeteinket irányítaná. Megtörténhet

az is, hogy egy papírt magasabb áron kell visszavásárolnunk, még akkor is, ha azt alacsonyabb áron adtuk el. A régi árfolyamokat nem kell figyelembe venni. Bizonyos esetekben tilos a tızsdésnek visszatekinteni, mint a Bibliában Lót feleségének. Különben megbőnhıdhet, mint az asszony. Minden tızsdeárfolyamot a mindenkori jelen szerint kell értékelni, és ugyanez érvényes a jövıbeni fejlıdés lehetıségeire is. A tızsde saját útját járja, függetlenül a vételártól. Nincs tekintettel ránk, még butaságainkra sem. A vásárlás vagy az eladás nem személyes okokból történik. Ha például 100-ért vásároltam egy értékpapírt, akkor azt nem adom el, ha 150-re, vagy akár 200-ra emelkedik, még akkor sem, ha eladásakor nagy haszonra tennék szert, mert meg vagyok gyızıdve róla, hogy az árfolyam még 200-nál is túl alacsony. (így történhetett meg egyszer, hogy egy francia frankra szóló német Young-kötvényt a megvásárlási ár százszorosáért adtam el.) Ezzel szemben egy 100ért vásárolt papírt 80, 70 vagy 60-nál is el kell adni, ha meg vagyunk gyızıdve arról, hogy az árfolyam még 60-nál is túl magas. Ha egy lı/sdejátékos különös fantáziával van megáldva, és ehhez még romantikus karakter is társul, akkor úgy fog a tızsdén viselkedni, mint egy jó pókerjátékos, vagy mint egy sikeres vállalkozó a valóságos életben. Ha érzi, hogy ötlete igaz lehet, akkor felemeli a tétet. Amennyiben érzi, hogy tévedett, úgy visszahúzódik és mérsékli aktivitását. A tızsdét forrón kell szeretni, de hidegen kell vele bánni. A sikeres tı/sderés/.tvevı mővészete abból áll, hogy felismeri a mindenkori pillanatot, helyesen dönt és merészen cselekszik.

A SPEKULÁNS: STRATÉGA HOSSZÚ TÁVON

Akkor is, ha a tızsde - elismerten - nemcsak spekuláció, hanem gyakran játék is, sıt kimondottan veszélyes, mégis vannak alapvetı szabályok, úgynevezett játékszabályok, amiket be kell tartani. Az egyik ilyen szabály kimondja, hogy az, aki középtávon* spekulál, szigorúan a saját területén maradjon, és az, aki rövid távon operál, ugyanúgy nem hagyhatja el területét. Ez két alapvetıen különbözı terület. Az, aki hol itt, hol ott játszik, mindkét területen sikertelen marad. Mindkét területen más és más a játékszabály. Nem lehet a játékszabályokat egyikrıl a másikra átvinni. Ha valaki középtávon spekulál és egy alapeszmét követ, akkor nem szabad, hogy a napi események vagy az ingadozó tızsdei hangulat befolyásának engedjen. De az, aki egyik napról a másikra taktikázik, az nem követhet hosszú távú megfontolásokat, úgy viselkedik, mint egy rulettjátékos, aki egyik asztaltól a másikhoz rohan. İ a tipikus hazárdjátékos. Amint rámosolyog a szerencse és 1000 vagy 10 000 márkát nyert, azonnal elhagyja a játéktermet, azaz a tızsdét, azzal az egyetlen jóvátétellel, hogy egy megnyugtató összeget nyert. Híján van az intellektuális elképzeléseknek, és a spekuláns szellemi kalandja szintén hiányzik, amely minden eseményt analizál és abból következtetéseket von le. Tegyük fel, hogy ez a görbe egy bizonyos idıtartam alatt az árfolyamok alakulását mutatja. A rövid távon játszó * A szakirodalom középtávon általában az egy évnél hosszabb távot érti. - A fordító. 93

tızsdésnek akrobatamutatványokat kell elıadnia, hogy minden árfolyammozgás alkalmával besöpörhesse a hasznot. Sikeres lehet, ha ügyes és rutinos kötéltáncos. Igen ritkán fordul elı, hogy az X és az Y közötti ingadozásokból a megfelelı pillanatban profitálhatunk.

A brókerek mindig abban érdekeltek, hogy a közönséget a mai hírek követésére neveljék, vagyis azok az X és az Y közötti árfolyam-ingadozásokat próbálják kihasználni. Motivációjuk a következı: vásárolni, eladni, vásárolni és újra eladni; ami annyit jelent, hogy a lehetı legnagyobb forgalmat bonyolítsák le, és így nagy jutalékot söpörhessenek be. Ezért mindent latba vetnek, hogy a napi hírekre fogékonnyá tegyék a közönséget. A publikum túlzott érzékenysége odavezet, hogy az a társaságok üzleti alakulását napról napra, hétrıl hétre figyelemeseo követi. Még a viszonylag jelentéktelen hírek is vásárlási, illetve eladási megbízásokat váltanak ki. A spekuláns ezeket az apró kilengéseket figyelmen kívül hagyja. İ csak .1 tendenciát követi: az ,4-tól a B-hez futó egyenes, az ellenkezı vonal, a fel- és lefelé történı kilengés ellenére a hossz-görbét képezi. Az A és B közötti egyenesen végrehajtott spekuláció egészen más motivációkon alapul, mint az X és Y közötti rövid távú játék. A hosszú távú spekuláns alapelveket vesz figyelembe: pénz-és hitelpolitiLi, kamatláb, gazdasági expanzió, nemzetközi helyzet, kereskedelmi mérlegek, üzleti jelentések és így tovább, és nem engedi magát a napi hírektıl befolyásolni. Egyszóval van94

Pillantás a pétervári tızsdére és a kikötıre 17 r >() korul

nak gondolatai, helyesek vagy helytelenek, de gondolatok. Ez már egy Lépés a „sokat tapasztaltak" felé. Ha | tızsdés emelkedı árfolyamra spekulál, és azok valamilyen oknál fogva átmenetileg esnek, például az Egyesült Államok elnöke szívinfarktust kap (Eisenhower elnök 1955ben szívinfarktust kapott), vagy földrengés van Dél-Amerikában, akkor spekulációs elképzelését nem fogja azonnal halomra dönteni. Ezzel szemben a mai spekulánsnak minden szóbeszédre oda kell figyelnie, a leghalkabb sugdolózást is meg kell hallania, és minden inflációt azonnal ki kell értékelnie. Bizonyos mértékő fordulékonysággal kell rendelkeznie, hogy elképzelésein azonnal tudjon változtatni, ha a helyzet e/t követeli. A rövid távú játékos igen gyakran elıre elkészített táskányi eladási megbízással megy a tızsdére. Ott azután észreveszi, hogy a szél egészen más irányból fúj, erre villámgyorsan megváltoztatja eredeti tervét, és ahelyett, hogy eladna, vásárol. İ taktikus, míg a spekuláns hosszú távú stratéga. A tızsdén a taktikai és stratégiai mőveletek között lényeges a különbség. A tızsdespekuláns, hogy ne essen kísértésbe és ne változtassa meg véleményét, jobb, ha nem is megy a tızsde közelébe. Inkább válasszon kerülı utat, nehogy veszélybe kerüljön, ahol a légkör megfertızheti, amely ugyanolyan szeszélyes, mint a tengerpart idıjárása. Vagy olyannyira határozottnak és biztosnak kell lennie a dolgában, hogy a másképp gondolkodók véleménye egyáltalában nem tudja befolyásolni.

Ami engem i l l e t , majdnem teljesen leszoktam arról, hogy felkeressem az ügynökök irodáját, különösen akkor, ha már megszületett a dontesem. Ha a maradék kíváncsiságomtói

vezettetve mégis egy ügynök vagy a tızsde felé visz az utam, akkor igyekszem magam távol tartani a zajos csıdülettıl - a fecsegést, a kommentárokat, sıt az árfolyam-ingadozásról szóló jelentéseket is figyelmen kívül hagyom. Elhatározásaimat legszívesebben a dolgozószobámba bezárkózva hozom meg, távol minden hisztériával telített légkörtıl. Hogy egészen ıszinte legyek: legjobb döntéseimet zenehallgatás közben hozom. A gyakorlatban ez már gyakran beigazolódott. A legfontosabb, hogy az ember távol tartsa magát az általános hangulattól. A piacról legtöbbször akkor kell kiszállni, amikor mindenki „fantasztikusan ujjong", és beszállni, amint mindenki „halálosan szomorúnak" tőnik. A húszas évek híres tızsdeelemzıje volt Major AngOi, akinek elmélete szerint acélrészvényeket kell eladni, ha az acéltermelés elérte a csúcspontját, és azokat vásárolni, ha a termelés elérte mélypontját. Ami az acélmővekre igaz, az a gazdaság és az általános tızsdei tendencia kölcsönös viszonyára is alkalmazható. Költıien így lehetne ezt kifejezésre juttatni: ágyúdörgésnél vásárolni és hárfaszónál újra eladni. A tızsdérıl érkezı hírekre nem lehet adni. A legtöbb esetben ugyanis a hírek alakítják az árfolyamokat, és nem az árfolyamok a híreket. New Yorkban, Londonban és Párizsban ez ugyanígy van! A tızsdezárás után mindenki megpróbálja az árfolyam-variációkat megmagyarázni mindezeket olyan érvek segítségével, amelyekrıl kel órával korábban még nem is álmodott. Mindenki azt fogadja el, ami neki a legjobban megfelel. A makacs hossz-játékos mindig talál okokat az emelkedı árfolyamokra, a bessz-játékos ugyanígy a csökkenı árfolyamokra. Sok a csapda és a kelepce, amitıl óvakodni k e l l : szóbeszéd, megmásított vagy hamis hírek és - ami rendkívül veszélyes - a helyes hírek téves értelmezése. Ebben a zőrzavarban végre eljutunk oda, hogy semmit sem hiszünk. Aztán jön az utolsó, az egyedüli helyes h í r : méghozzá az, hogy az összes elızı hír mégiscsak [gaz v o l t . . Hamis hírek

96

97

ÁGYÚDÖRGÉSNÉL VÁSÁROLNI, HÁRFASZÓNÁL ELADNI

hamis értelmezésekor is közel járhatunk az igazsághoz, mivel mínusszor mínusz pluszt eredményez. De a legveszélyesebb csapda, aminek minden spekuláns, a legnaivabbtól a minden hájjal megkentig áldozatul eshet, a helyes hírek hamis értelmezése, mert a fél igazság annyi, mint egy egész hazugság.

SZAKÉRTİK ES CSODARABBIK

Gyakran teszik fel a kérdést, honnan szerzem információimat és ötleteimet? Nem keresem, hanem találom ıket. Válaszom egyszerő, és attól tartok, hogy az olvasó nevetni fog rajta. Mindenütt információhoz jutok, mindenféle embertıl, zsebtolvajoktól, vállalati igazgatóktól, miniszterektıl, sıt callgirlöktıl is, csak bankároktól és elemzıktıl nem. Az utóbbiak nem látnak tovább az orruk hegyénél, vagy ahogy még mondani szokás, nem látják a fától az erdıt. Legszívesebben az ellenkezıjét teszem annak, amit ajánlanak (és ezt gyakran siker koronázza). A harmincas években gyakran jártam Londonban, ahol egy gyerekkori jó barátom egy másik magyartól, akit ma Lord Baloghnak hívnak, és a Labour Party pénzügyi tanácsadója, tippeket kapott a londoni tızsdétıl. A fiatal Balogh a Falk & Co. cégnél elemzıként dolgozott. A cég egyik társa maga John Maynard Lord Keynes volt, korunk legnagyobb közgazdásza, akiról már szó volt a könyv „A tızsde: a világ nagyjainak csodaszere" címő fejezetében. Paradox módon egyetlen tipp sem vált be, amit barátomon keresztül ettıl a cégtıl kaptam. Sikeres spekulációval Lord Keynes ugyan egy vagyont szerzett, de valószínőleg nem a tızsdén, hanem a különbözı valutákkal történı spekulációival. Hlsısorban besszre spekulált indiai rúpiával, francia frankkal, márkával és lírával. Valutaspekulációi mindig sikeresek voltak, de tızsdei tranzakciói valószínőleg kevésbe, ügy nagy fogás kivételével: Lord Keynes az 1929/}2-es tızsdekrach idején nagyban részvényeket vásárolt a Wall Streeten, amelyek Roosevelt alatt óriásit emelkedtek. Nagy tızsdei fogás volt 98

99

ez, mert felismerte a tendencia fordulatát. A bizonyos részvényekre szóló tippek megbízhatatlanok voltak. Ezt az epizódot csak azért említettem, hogy megmutassam, menynyire megbízhatatlanok még a legjobb forrásból származó tippek is. AZ ELEMZİ GONDOLKODIK - A TİZSDE IRÁNYÍT Sok évvel ezelıtt Izgatottan hívott fel Zürichbıl régi barátom, Etnsi Gall, aki akkoriban a nagy Július Bár & Co. Bankház elsı prokuristája és tızsdeügynöke volt. iMa ı a Goldmanns Sachs Co. zürichi fınöke. Még mindig a ragyogó és százszázalékos tızsdeprofi és kedves kolléga, akinek sokat köszönhetek. A St. Moritz-papírok megvételét ajánlotta. „Miért?" „Mindegy, teljesen mindegy — volt a válasz. - Emelkedni fognak." A részvények árfolyama 40 frankkal emelkedett. Az izgatott hang elárulta, hogy barátom meg van gyızıdve igazáról, de nem tudott rá magyarázatot adni. Kifinomult érzékő profi volt. Hittem neki, vox populi vox dei,* és St. Moritz-papírokat vettem, 160 frankon álltak. Amikor leraktam a kagylót, hirtelen eszembe jutott, hogy a vállalat fınöke szintén egy régi barátom, akinek befektetéseinél gyakran adtam tanácsot. Monsieur George Hereil volt a Dél-Aviation egykori elnöke, a Caravelle megalapítója, késıbb a SIMCA elnöke és a Chrysler alelnöke. Információja lesújtó volt: „A zürichi tızsdén az ár teljesen eltúlzott, a részvény belsı ára legfeljebb 40 frank, azonkívül nincs kilátás osztalékra. Aki ilyen papírokat vesz, az teljesen megırült, a részvényt ezen az áron eladni és nem megvenni kell." Az
* A nép S /. IVJ I s t e n szava.

100

igaza van. De biztos voltam benne, hogy a tızsdei butaság nem ismer határokat. Türelmetlenül vártam a másnapot, hogy újra kapcsolatot teremtsek barátommal. „Maga gyáva, mert nem mert többet venni - szólt a kagylóból. Ma már 165-ön áll a St. Moritzpapír." Tetszett, hogy megleckéztethetem a bankárt, noha jó barátom volt. Szóról szóra megismételtem neki, amit Hereil elnök velem közölt és amit magam is megállapítottam. A vonal másik végérıl egy megszeppent hang szólalt meg: „Most mit tegyünk? Újra el akar adni?" „Hogy mit tegyünk ? Vegyen még St. Moritz papírokat!" Hosszabb szünet következett, és szinte ereztem barátom csodálkozását. Majd folytattam: „Csak meg akartam önnek mutatni, hogy mekkora jelentıséget tulajdonítok a mérlegelemzésnek és a belsı információnak, még akkor is, ha magától az elnöktıl származik." Másnap a törzs vendéglım ben elmeséltem barátaimnak ezt az extravagáns lépést, ık is tanúsíthatják. Aztán sokáig nem gondoltam az ügyre. Néhány hónappal késıbb a „New York Times"-ban olvastam a St. Moritz-részvények alakulásáról, amint éppen 1200-ról 1600-ra ugrottak. Felhívtam Zürichben barátomat és az összes St. Moritz-papíromat eladtam. Miután megbízásomat teljesítette, élcelıdve megkérdeztem tıle: „No, kedves barátom, jó volt a tippem ?" Megsértıdve válaszolta: „Mi az, hogy Önnek? Nekem volt jó a tippem!" (És igaza volt.) NEM TUDOMÁNY, HANEM MŐVÉSZET Valamivel késıbb a St. Moritz-papírok még magasabbra emelkedtek, majd eltőntek a tızsdérıl, mert egy nagy angol vállalat, a Bowater vette meg ıket. Néhány évvel késıbb errıl beszélgettem Hereil elnökkel, és szívbıl nevettünk az eseten. De ez alkalommal már ı is tudta azt, amit akkor nem tudhatott: a Bowater-cég sötét fúziós terveit. Mérlegclcmzé101

se abszolút helyes volt, de hát az elemzı gondolkodik, és a tızsde irányít. A tızsde nem tudomány, hanem mővészet. Akárcsak a festészetben, a tızsdén is megértéssel kell lenni a szürrealizmus iránt. Akkor is, ha Pablo Picasso képein a fej néha lent van, a láb néha fent van, ezrek csodálják és milliókén eladják. A St. Moritz-papírokat nem a rossz hírek ellenére, hanem éppen amiatt vettem meg. Gyakran gondolok erre a szórakoztató kalandra, ha látom, hogy milyen tudományos pontossággal dolgoznak az elemzık. Számítógéppel elemzést készítenek, körzıvel és vonalzóval görbéket húzogatnak, számításokat végeznek, szoroznak, osztanak, kivonnak, hogy a részvények jövıbeni árfolyam-alakulását megállapítsák. Mekkora a ráfordítás — és mekkora a siker? S ha egy rendkívül megbízható bankár véleményére lennénk kíváncsiak, akkor válasza valószínőleg éppoly látnoki lenne, mint a Fürth-i csodarabbié: Frankfurti tızsdések kisebb csoportja egyszer a világhírő csodarabbihoz fordult tanácsért a további tızsdei tendencia alakulását illetıen. „Vásárolni, nem eladni", hangzott a lakonikus válasz Fürth-tıl. Ez egy „csodarecept" volt. Ha az árfolyamok esni kezdtek, így hang/ott a megoldás „vásárolni nem, eladni", ha meg emelkedni kezdtek, akkor meg így hangzana „vásárolni, nem eladni". Mivel sem egy csodarabbi, sem egy tekintélyes bankár tanácsaival nem érnék el eredményt, ezért kénytelen vagyok saját módszereimet követni.

102

MENNYIRE ÉRTÉKESEK AZ „ELSİ" KÉZBİL SZÁRMAZÓ INFORMÁCIÓK?

Ha egy idegen városba érkezem, olyankor a taxisofır az elsı információforrásom. Az út alatt megkérdezem, hogy menynyit keres, és mennyire van szüksége az életfenntartásához, milyen magasak az árak, mi a véleménye a bel- és külpolitikáról, a nemzetközi eseményekrıl stb. És ez így megy egész nap, a legkülönbözıbb emberekkel, akikkel találkozom. Ami a napi híreket illeti: a rádióval kezdem reggel 7 órakor, meghallgatom a különbözı országok, sıt a kommunista országok híreit is, mert minden ország másképp interpretálja azokat. Az újságokat nem is kell külön említenem. Az újságolvasásban rutint szereztem a számomra fontosabb hírek azonnali felismeréséhez. Az újságokban sokkal jobban érdekelnek a hírek, mint az árfolyamok, mert az árfolyamok - mint már említettem - a múlt eseményei, de a hírek esetleg a holnap árfolyamai. INFORMÁLT - TÖNKREMENT? Kétségtelen, hogy a tızsdén az „informált" igen gyakran „csıdöt" jelent. Velem is ez történt egyszer a harmincas évek elején, amikor egy telet St. Moritzban töltöttem. St. Moritz akkoriban a luxus és a gazdagság szimbóluma volt. A Palace Hotel a maga halijával, bárjával és grilljével különös szerepet játszott. A nemzetközi mágnások, playboyok és elıkelıségek találkozóhelye volt. Az olvasó jogosan megkérdezheti, hogy mit kerestem ebben az exkluzív körben? Nézıként tanulóéveimet kozmopolita életstílusban éltem és olyan élettapasztalatra tet103

tem szert, ami meg DM is hasznomra válik. Ez a színes világ eltőnt, mint .i tavaszi hó. De még ma is, amikor átmegyek a hotel haliján, a múlt szellemei életre kelnek. Az egyik sarokban az autókirályt, André Citroent látom - még a csıdbe menése- elıtt. Egy másik asztalnál Sir Henry Deterding, a Royal-Dutch-Shell konszern vezetıje ül. Közelében a konkurencia ebédel: Mr. Walter C. Teagle, a Standard Oil elnöke. A pletyka szerint az olaj két nagyhatalmú ura [Jamani sejk és a többiek elıdei) minden évben itt találkoztak, hogy problémáikat megbeszéljék: árakat, piacokat, o l a j a i . Pontosan úgy, ahogy ma az olajsejkek egy OPECkonferenciin. Kél lépésnyire tılük a világhírő festıt, Kees van Dougeflt es Charlic Chaplint látom. Sohasem hiányzott a hazámbeli l)r. Árpád Plesch, a ragyogó spekuláns és az arany köt vények legnagyobb szakembere. A másik oldalon mindig ugyanabban a fotelben ült gondolataiba elmélyedve Dr. FHtZ Mannheimer, korának legbefolyásosabb bankára, egy SZÜleteti stuttgarti, az amszterdami Mendelssohn & Co. bankház fınöke. Az elsı világháború után devizaügynökként kezdte Amszterdamban, ahol a Deutsche Reichsbank képviselıjekent ténykedett, és az volt a feladata, hogy intervencióival a német birodalmi márka árfolyamát támogassa. Igen sikeres volt a tevékenysége, nem annyira a Reichsbanknak, mint saját magának. Mert a birodalmi márka erteké nullára esett; de Dr. Mannheimer egy vagyont Szerzett. A megkeresett milliókkal megalapította a berlini Mendelssohn & Co. cég hollandiai fiókját és késıbb a francia, valamint a belga kormány bankára lett. Az akkoriban olyan fontos pénzügyi központ, Amszterdam koronázatlan királyaként imponált nekem a legjobban. Köpcös volt és arrogáns, aki tudatában van hatalmának jelentıségével. A magándetektív szemével figyeltem ezt a szórakoztató mősort, elemeztem a fellépı figurák gesztikulálásait, arckiFcjezéseiket, és szívesen hallgattam volna beszélgetéseiket. Egészen biztosan nem az idıjárásról beszéltek! Bgy különös véletlen folytán kíváncsiságom kielégült. 104

Egyik este a szállodai boy kopogtatott az ajtómon és egy táviratot nyújtott át, amit én türelmetlenül feltéptem. A szöveg igazolta sok ezer Royal Dutch részvény vásárlási megbízás végrehajtását az egész világon (több millió guldenért). Nem értettem, hogy mirıl van szó, míg a távirat címzésén Dr. Mannheimer nevét fel nem fedeztem. Ilyen tévedés még ebben a hotelben is elıfordulhat. Az árnyékos oldalon volt a szobám, szemben a napos oldalon található Dr. Mannheimer lakosztályával. Ma, néhány évtizeddel késıbb, még mindig érzem a sokkot, amit akkor kaptam. Hirtelen beavattak az istenek titkaiba. Éppen néhány nappal korábban láttam Sir Henryt és Dr. Mannheimert, amint intenzíven tárgyaltak egymással. Bizonyára valami egészen különlegeset fıztek ki a Royal Dutch-ban, gondoltam. Az nyilvánvaló volt. Csengettem a boynak és lezárva visszaadtam neki a táviratot, majd megpróbáltam összezavart gondolataimat rendezni. Akkoriban bessz-spekuláns voltam. (Ennek köszönhetıen tudtam a Palace Hotel vendége lenni.) Gazdasági és politikai okokból pesszimista voltam és hossz-tippekre nem nagyon voltam kapható. Azonkívül ez az idı bessz-periódus volt. De egy ilyen felvilágosítás, amiben a véletlen játszott közre, csak egyszer fordul elı az ember életében. Egy ilyen tippet ki kell használni, fis így is tettem. Royal Dutch-részvényeket vásároltam, amelyek ettıl a pillanattól kezdve egyfolytában esni kezdtek - míg a vételi ár egyharmadánál megálltak. Elveszítettem az összes pénzemet, amit ebbe a tippbe belefektettem. Soha nem tudtam meg, hogy a két ember mit beszélt meg a szálloda termében. Csak annyit tudok, hogy Amszterdamban a Mendelssohn-cég 1939 ıszén nagy botránnyal csıdbe ment, és Dr. Mannheimer bankszámlája óriási veszteséggel volt megterhelve. Tapasztalatomból mindenesetre két következtetést tudok levonni: nagy pénzember is lehet rossz 10r>

spekuláns, és téli sport mellett is lehet tanulságos tapasztalatokra szert tenni. Egy régebbi jó barátom, Adrién Perquel, egyszer ebéd közben mesélte, hogy nemrég érdekes beszélgetést folytatott a Francaise de Petrole, az egyik legnagyobb olajtársaság elnökével, aki elmondta neki, hogy a társaság részvényei 10 000 frankos árfolyamon (régi frank) túl magasak. Ebben az idıben nagyobb mennyiségő részvényem volt ezekbıl, és már türelmetlenül vártam a következı napot, hogy eladjam valamennyit. Viccnek tőnik, de amint eladtam ıket, rakéta gyorsasággal emelkedtek a magasba és néhány hónap múlva elérték a 60 000-et. Ez egy bennfentes információ volt. Természetesen vannak olyan esetek is, amikor a pénzemberek szándékosan félrevezetı információkat vagy véleményeket adnak. Iskolapéldaként szolgáljon a következı történet. Franciaországban egy L. nevő ismert pénzcsoport elnöke, aki több párizsi tızsdén jegyzett vállalatot ellenıriz, bizalmasan közölte velem, hogy hosszú távon igen optimista a Hutchinson-részvények iránt. A társaságot újjászervezik, friss tıkével látják el stb... De, tette hozzá, még nem kell vásárolnom, ı majd a megfelelı pillanatban megadja a jelt. A párizsi tızsdén érdeklıdni kezdtem ügynökömnél, hogy mi történik ezzel a részvénnyel, ı a következı információval szolgált: A részvény az elmúlt idıben 250-rıl 60-ra csökkent, senki emberfia nem törıdik ezzel a papírral, csak egyetlen vásárló akadt a piacon, az L. csoport, aki ilyen mélyponton vásárolja fel ıket. Furcsa, gondoltam magamban, hogy az érdekelt pénzember olyan tanácsot ad, hogy egyelıre még ne vásároljam ezeket a papírokat. Éppen emiatt, és tekintettel gazdag tapasztalatomra, azonnal vásárolni kezdtem az illetı részvényeket. Néhány nappal késıbb elkezdıdött a hossz-mozgás és 300-ra sıt 400-ra emelkedett, amikor egy másik társaság felvásárolta ıket. Bennfentes információm pedig így szólt:

amíg jelt nem adnak., korai lenne a vásárlás. Közben persze maga a csoport vásárolt; a jel csak 300-nál érkezett. Ezekrıl a belsı informátorokról mindenki saját maga alkosson véleményt. A BETEG TANNENBAUM ÚR Hogy milyen jelentıségük lehet a tızsdei spekulációban a pontos információknak, arra a következı vidám történet ad útmutatást. A második világháború alatt történt New Yorkban. Egy nap ismerıs hölgy hívott fel a brókerirodából. Napokat és órákat töltött el ebben a tızsdeirodában abban a reményben, hogy elcsíp egy jó tippet, ami aztán egy nercbundában vagy karkötıben realizálódik. Évek óta tılem is tippeket akart. Csodálkoztam, hogy most egészen másról van szó. Ellenkezıleg, forró tippjc volt számomra. Felindultan mesélte nekem, hogy egy fantasztikus információ birtokába jutott. Valamelyik elıkelı brókerirodában a Fifth-Avenue-n véletlenül (szerintem inkább szándékosan) két jelentıs pénzember beszélgetését hallgatta végig. Egy bizonyos Tannenbaum-részvényrıl volt szó, legalábbis a beszélgetésbıl azt vélte kihallani, hogy a vállalat túljutott mélypontján, és a szakértı professzor C. szerint határozottan javuló tendenciát mutat. A két úr nagy optimizmussal néz az elkövetkezı hetek elé. A hölgy megkért, hogy vásároljak számára brókeremen keresztül ezekbıl a részvényekbıl. A saját ügynökének (akinek az irodájában kihallgatta a beszélgetést) nem akart ilyen megbízást adni, mivel kellemetlen lett volna számára, ha Leleplezik e mi.itt az indiszkréció miatt. Azonkívül azt akarta, hogy én is profitáljak a belsı információból. Kész voltam a kívánságát teljesíteni, de hiába kutattam a „New York Times"-ban és a „Wall Street Journal"-ban a „TannenbaurrT'-részvény után. Végre bróker barátom segítségével nagynehezen megtaláltam a nem jegyzett részvények katalógusában, de nem a Tannenbaum, hanem „Tannenberg Company" volt a neve. A hadiiparnak gyártottak 107

106

valamilyen alkatrészeket. Részvényeik árfolyama kb. 5 dollár körül állt, miután 50 dollárról fokozatosan lecsúsztak. A vállalat nehézségekbe keveredett, és most elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor kijuthat a válságból, ahogy az ismerıs hölgy gyanította. A spekulánsnak különösen érdekes az a helyzet, amikor egy v a l l a l . i t a fordulat elıtt á l l és ez éppen ilyen helyzet volt, amirıl a pénzügyi szakértık beszéltek. Mindezekrıl Informáltam Ismerısömet, aki ezek után meg volt gyızıdve arról, hogy rosszul é r t e t t e a szót, és bizonyára a Tannenberg, és nem a Tannenbaum-cégrıl volt szó. Mire föl megismételte óhaját, es megbízási adott Tannenberg-részvények vásárlására. Végrehajtottam a megbízást, de kételkedtem, hiszen már említettem, hogy idınként a legjobb belsı információkkal lehet a legbiztosabban tönkremenni, és én hajlok arra, hogy az ellenkezıjét tegyem annak, amit brókerek ajánlanak. Ezekbıl a rosszhírő részvényekbıl egyetlen egyet sem vásároltam saját számlámra. Sajnos! Néhány hét leforgása alatt a papír 30 dollárral emelkedett. Majd megevett a méreg, miközben ismerısöm gyızedelmeskedett. Az új nercbunda fedezve volt és ı ünnepi lakomára hívott meg. Szememre vetette, hogy nem követtem a biztos forrásból származó információit. Mit válaszolhattam rá? Vagy vannak az embernek elvei, vagy nincsenek. Mégiscsak kíváncsi voltam, hogy tulajdonképpen mi játszódott le a Tannenbcrg Companyban ? És mit kellett hoszszas vizsgálódások után tapasztalnom? Egy „igazi" komédiát. Ismerısöm a beszélgetést helyesen értette. Valóban Tannenbaumról, nem pedig Tannenbergrıl volt szó, de nem egy részvényrıl, hanem .Joscph L. Tannenbaum úrról, aki egy idıs úr volt, és súlyos beteg. Hetek óta élet-halál között lebegett. A suttogó beszélgetés egészségi állapotára vonatkozott. İ volt az, aki túljutott a krízisen és ezt jósolta meg professzor C. Tannenbaum úr még néhány hónapig betegeskedett — és 108

a professzor optimizmusa ellenére a végén mégis meghalt. Mivel ezt a jó, de téves információt nem használtam ki, rettenetesen mérges voltam. Ha sejtettem volna, hogy egy óriási félreértésrıl van szó, úgy bizonyára a hamis tippet fogadtam volna el. Mert számomra minden tipp a priori hamis, ezért a hamis „hamis" tipp számomra helyes... Mínusszor mínusz pluszt eredményez. TÉVEDÉS KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL: AZ „OCIiANIC" Tulajdonképpen már elsı tızsdei tapasztalatomból meg kellett volna tanulnom, hogy tévedések gyakran anyagi siker hez vezetnek. Ez az epizód még a latinfordítások idejébıl származik, amikor még Budapesten gimnáziumba jártam. Bgész Európa a vágtató infláció idejét élte. A hivatalok zárása után mindenki a tızsdei árfolyamokra vetette magát, es nem a sporthírekre. Zürichben a korona napról napra veszített értékébıl. Ilyen légkörben a kósza hírek gomba módjára, gyakran mérges gomba módjára szaporodtak el. Minden elképzelhetı információt suttogtak az emberek egymás fülébe. Mindenkinek volt egy Barátja, akinek a fodrásza a bankigazgató portásnénijén keresztül (vagy más hasonló biztos forrásból) egészen pontosan tudta, hogy ezt vagy azt a papírt kellene vásárolnia. Igencsak állhatatosnak kellett ahhoz lenni, hogy az ember ennek a zőrzavarnak ellenálljon. S ha mégis meggazdagodott, maga sem tudta, hogyan. Abban a kis körben, amelyik magát ünnepélyesen „Irodalmi és zenei társaság"-nak nevezte, minket gyerekeket is elfogott a spekulációs láz. Ha történetesen tegnap klubtıkénkbıl ezt vagy azt a részvényt vásároltuk volna meg, akkor mára a háromszorosát értük volna el, gondoltuk gyakran. Nem az ördögöt akartuk megkísérteni, és egy nap alatt milliókat nyerni, hanem csak a nagy Brockhaus enciklopédia legújabb kiadását megvenni. Egy reggel apámat hallottam telefonálni, amint mondta, 109

hogy a kormány tárgyalásokat folytat, hogy az 1918-as fegyverszünet alkalmával elveszített hajókat visszakapja, és a hajózási társaságok boomja van kialakulóban. Vonjuk talán az apai tippel kétségbe? Nem, most cselekedni kell! A gimnáziumban összeült a haditanács, és megtárgyaltuk a hajózási társaságok listáját. A klub anyagi eszközei korlátozottak voltak, de az „Oceanic" részvényei árban a mi lehetıségeinkhez voltak méretezve. Már egész bizalmunkat és klubtıkénket rátettük a hajókra, hogy azok meghozzák nekünk a szerencsét. A kocka el volt vetve, megvettük a részvényeket. Néhány nappal késıbb pánik tört ki a tızsdén, mert az új pénzügyminiszter hadjáratot indított az infláció ellen. De ebben a harcban a szegény pénzügyminiszter elvesztette az eszét és az ırültek házába került, általános gúny céltáblájává vált. Az árfolyamok újult erıvel emelkedni kezdtek, és alighogy az „Oceanic" megerısödött, a részvények egybıl a hın óhajtott Brockhaus köteteivé változtak. Azonkívül még egy k i s bril enciklopédiára is futotta. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. Csak egy kis hiba csúszott a spekulációs objektumunk kiválasztásába. Kényszeredetten állapítottuk meg, hogy az „Oceanic" egyáltalán nem hajózási társaság volt, hanem . . . halkonzervgyár. Hogy S t . Mórit/ , Royal Dutch- vagy Oceanic-részvény - a történet tanulságát levontam: nem mindig elengedhetetlen .1 jól informáltság, ha a tızsdén nyerni akarunk. Ki lehetett volna például jobban informálva, mint Signor Bingm, aki genovai bankár és a nagy autógyáros André Citroen apósa volt? Portfóliójái ı szüntelenül Citroen-részvényekkel töltötte fel, és bizonyára tudta, hogy miért. Akkor történt — és ki mondhatta volna ezt meg elıre -, hogy a társaság hat hónapon belül megindította a csıdeljárást. Szörnyő meglepetés volt ez a részvényesek szamara. Hajótörést szenvedtek, jóllehet a társaság félévvel elıtte még az osztalékot is felemelte, hogy egy ilyen tızsdei fogással mentse a menthetıt. 110

AZ ÁRFOLYAMTRENDEK (CHARTS): A RÉSZVÉNY LÁZGÖRBÉJE

Gyakran kérdezik, hogy mit gondolok az árfolyamtrendekrıl, (az árfolyamtrendek grafikus ábrázolásairól) és azok elemzésérıl. Válaszom a régi: „A chartelemzés tudomány, amely hiába keresi azt, amit a tudás megalkot." Mégis szívesen vetek rájuk egy-egy pillantást. Mert már Konj'ucius is megmondta: „Mesélj a múltról és megmondom neked a jövıt." Az árfolyamtrend alapján lehet a legjobban látni, hogy mi volt tegnap és mi van ma. De ez minden. A mai napig húzott görbe a valóság, ha tovább húzzuk, akkor az költészet, méghozzá jó vagy rossz. Az árfolyamtrend csak egy mozaikkocka a sok közül, amire az elemzés épül. Érthetetlennek tartom, hogy a különbözı árfolyamtrendekbıl mélyreható következtetéseket vonjanak le, amelynek még neveket is adnak, mint például „váll-fej-váll", „oldalszárny", „csészealj" stb. Az árfolyamtrendeket sohasem követném vakon, ha elırejelzéseik nem egyeznek meg elképzeléseimmel, de semmilyen körülmények között nem cselekednék azokkal ellentétesen. Ha például egy részvényt valamilyen oknál fogva különösen optimistán ítélek meg, és az árfolyamtrend az ellenkezıjét mutatja, akkor meggyızıdésemet igen jól kell megindokolnom, hogy mindezek ellenére megmaradjak eredeti pozíciómnál. Természetesen ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha kedvezı árfolyamtrend esetén pesszimista a beállítottságom. A legjobb bizonyíték arra, hogy az árfolyamtrendek sok féle szakembernek nyújthatnak segítséget azok mőködési területén, az a tény, hogy az orvosok betegeik lázgörbéjét figyelmesen nyomon követik. Az árfolyamtrend a részvény 111

lázgörbéje, egy a számos mőszer közül, amivel az elmúlt idık közép- os hosszú távú árfolyam-alakulását lehet megítélni. Nevetségesnek tartom azonban, ahogy a legtöbb „chartista" a cikcakk mozgás görbéjét ki akarja használni és az árfolyamtrendeket a jövıt illetıen elıre meghúzzák. Rajzuk alapján elıre meghatározzák, hogy milyen árfolyamon vesznek vagy adnak el. De ha én egy részvényt vásárolok, sohasem tudom elıre, hogy milyen árfolyamon adom el ıket, talán 50%-kal alacsonyabb, de az is lehet, hogy 300%kal magasabb árfolyamon. Sok száz tızsdejátékost ismertem, akik az árfolyamtrendek alakulásától függıen egynapos mőveleteket hajtottak végre. És egy sem volt közülük sikeres. Ellenkezıleg, sokan már rövid idı után eltőntek a tızsdérıl. Természetesen néhányuknak sikerülhet néhanéha e tendenciát kitalálni. A tızsdén csak két ló vesz részt a futamban, fel vagy le. Sıt árfolyamtrendek nélkül is el lehet találni a tendenciát. A legnagyobb szerencsétlenség egy megrögzött „chartista" számára, ha mindjárt szisztémája kezdetén nyer, mert akkor még makacsabb és megrögzöttebb lesz.

brókerek üzletének. Ide-oda zsonglırködnek, és közben sok millió jutalékot fizetnek. Semmi jó véleményem nincs az ilyen teóriáról. Egy törvény azonban mindenkire érvényes. A „chartisták" nem vehetik számításaikba az objektív politikai vagy gazdasági megfontolásokat* hanem s/igorúan elméletük szerint kell hogy cselekedjenek. Mert az árfolyam-alakulás már minden lényeges tényezı eredménye, olyanoké is, amelyeket nem ismerünk, és amelyeket egy meggyızıdéses „chartista" ne is ismerjen. Az egész chart-filozófia végül is egy tételen nyugszik: „Aki a jövıt akarja magának biztosítani, annak a múltat tisztelettel kell elfogadni" -, ahogy ezt
Egyik barátomnak a kaszinó parkjában jelentették, hogy fia a játékteremben rulettezik. „Ül vagy áll?" - hangzott a spontán kérdés. Ha á l l , akkor csak idınként játszik. Nyerhet vagy veszíthet. Azonban ha ül, akkor szünet nélkül játszik, valószínőleg valamilyen szisztémával, és egészen biztosan egy garas nélkül fogja elhagyni a kaszinót. Akárcsak bármelyik játéknál, legyen az rulett, lóverseny vagy akár Chart-szisztéma, hosszú távon mindig csak egy szabály létezik: nyerés elıfordul, de a vesztés szükségszerő. Ma már minden brókercégnél vannak „chartisták", akik a közönségei napi mőveleteikben „chartszerően" vezetik. Ez nem is csoda, mert ez a fajta ügyfél a leghasznosabb a

Az árfolyamtrend két szabályát különös érdeklıdéssel figyelem. Méghozzá egy bizonyos részvénynek vagy egy egész iparágnak az alakulását. Egy kórházi orvos is csak az egyes betegek saját lázgörbéit figyeli egy betegszobában, hogy következtetéseket vonjon le belıle a beteg állapotát illetıen, és nem a szobában fekvı összes beteg átlaghımérsékletét vizsgálja a betegséggel összefüggésben. Ha egy részvény árfolyamtrendje emelkedı tendenciát mutat, ámbár az átlagárfolyam-index csökkenıben van, az különösen jó jel, mivel a bennfentesek részvényrészesedésüket emelik. Fordított esetben (csökkenı diagram emelkedı index mellett) arra következtethetek, hogy a bennfentesek túl akarnak adni részvényeiken. A második chart-szabály, amire figyelek, az a kétszeri emelkedés és a kétszeri visszaesés elmélete, valamint az M és a W szabály. A kettıs emelkedés azt jelenti, hogy emelkedı árfolyamoknál az utolsó csúcsárfolyamot az azt követı újra és újra túlhaladja. Ha ez a jelenség néhányszor megismétlıdik, akkor abból esetleg további emelkedésre következtethetünk. Amennyiben a diagram néhányszor M for-

112

113

A NYERÉS ELİFORDULHAT, DE A VESZTÉS SZÜKSÉGSZERŐ

mát mutat, akkor az az emelkedés felsı határát jelenti, vagyis egy olyan magas árfolyamot, amit már nem tud áttörni. Valószínőleg nagyobb mennyiségő részvényt kínáltak fel eladásra, és ameddig az tart, addig az árfolyam nem tud emelkedni. Tegyük fel, hogy egy örökségbıl 100 000 értékpapírt kínálnak fel eladásra. A megbízást mondjuk 90-nél kell teljesíteni. Minden alkalommal, amikor a részvény 90-hez közeledik, nagyobb mennyiségő papír kerül a piacra, és az árfolyam megint esik! Csak miután az összes „örökségi részvényt" eladták, jöhet egy újabb árfolyamemelkedés. Ugyanezt az elméletet a csökkenı árfolyamokra is lehet alkalmazni, ahol egy új árfolyam az elızı mélyebbet alulmúlja. Ez további csökkenı árfolyamokra utal. A dupla W azt jelenti, hogy az árfolyamok egy csökkenés alkalmával egy bizonyos mélypontot elértek, amit már nem tudtak áttörni. Esetleg egy konzorcium áll emögött, amely a részvényeket felvásárolni akarja. Az is megeshet, hogy egy szindikátus, egy nagybank „árfolyam-karbantartást" végez, jobban mondva beavatkozik, hogy meggátolja a tulajdonosok körében a pánikot. Az „árfolyam-karbantartás" ilyen tipikus esete az aranypiac, ahol a nemzetközi aranypool az árfolyamot tisztán lélektani okokból támogatja. Mert egy nagyobb árfolyamesés láncreakciót válthat ki. Az M és a W-teória a legrégibb chart-szabály, és noha nem vagyok „chartista", sokat segítettek. Az M és W kétszeri emelkedés és csökkenés elmélete a sok közül egy érdekes tünet, amit egy tızsdés tapasztalatból értelmezni tud. A legtöbb árfolyamtrend-figyelı számára a görbék nem csak segédeszközök, hanem annyira meg vannak gyızıdve igazukról, mint a rulettjátékosok, akik számítógéppel dolgoznak. Sok kaszinóban játékszindikátusok is léteznek. Az egyik a számokra tesz, amit a másik a komputerével kiszámított, a harmadik pedig az adatokkal rohangál a kettı 114

között. Órákon keresztül dolgoznak így. ((íyakran megfigyeltem ıket Monté Carlóban és Baden-Badenban.) Ne is kérdezzük, hogy mindez hogyan végzıdött! Este még felvágnak és biztosak a szerencséjükben, és azt hiszik, hogy megtalálták „a" matematikai képletet. Hajnali háromkor néhány márkát könyörögnek ki az emberbıl, hogy tévedhetetlen rendszerükkel tovább játszhassanak. A legtöbb „chartistának" ugyanaz a sorsa. MEGSZÁLLOTTAK ÉS SARLATÁNOK A megszállott tızsdejátékosok egy másik fajtája az, amelyik makacsul kitalált és véleményük szerint biztos árrelációkkal játszik: Ha például a kıolaj ára X, akkor az arany árfolyamának 7-nak kell lennie. Számukra ez parancsolat. Pedig teljesen értelmetlen. Az olajár alakulásánál természetes lehet az aranyra is gondolni, de csak gondolni. Elképzelhetı, hogy az olajországok nagyobb bevételre tesznek szert, és így több aranyat vesznek. De ez sem biztos. Ha mégis lenne benne egy szemernyi igazság, akkor teljességgel nevetséges lenne ebbıl fix árparitásra következtetni, mert tucatnyi más tényezı is szerepet játszik. Ezek a megszállottak néhány évvel ezelıtt - a brókerek tanácsára - az ezüst és a szója árparitására játszottak, azon egyszerő oknál fogva, 115

mert a hírhedi Hunt-tcstvérek mindkettıben nagyban spekuláltak: Állítják, hogy ha az ezüst X ponttal emelkedik, akkor a szójának Y ponttal kell emelkednie. Ez a matematika legtöbbször csıddel végzıdik. Mint már említettem, mindegy, hogy lottó, rulett vag^ tızsde, ezeket az állítólag tudományosan játszókat - függetlenül attól, hogy milyen eszközökkel teszik ezt — megszállottaknak nevezem, ha maguk is hisznek benne és sarlatánoknak, ha szisztémájukat pénzért árusítják. Legtöbbször megszállott sarlatanok. Elveszett idınek tartom a velük való vitát, mert érvelésük az okkultizmus területéhez tartozik. A közönség elıtt rövid idıre sikeresek lehetnek, mert minél valószínőtlenebbek az ígéretek, annál nagyobb számú a közönség. „Lehet, hogy mégis van benne igazság." Már megmutattam, hogyan kell a híreket és az eseményeket értelmezni. Az USA szilárd pénzpolitikája tény, melynek hatásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Gyakran elıfordul, hogy egy országban megemelik a kamatlábakat és a tızsde napokig nem reagál rá. Számos tızsdejátékos azzal a megjegyzéssel hagyja magát félrevezetni, hogy az eseményt már leszámítolták. Ez egyáltalán nem igaz. Magas kamatláb és az azt követı pénzszőke kemény dolog, amely független . i t t ól, hogy számítottak-c rá vagy sem, és hogy a tızsde pozitívan vagy negatívan reagál rá. A már korábban megemlített holdutazás nem volt elegendı ok az árfolyamok emelkedésére, csak lélektani reakciót tudott volna kiváltani. Mivel meglepı módon a reakció az elsı napon kimaradt, így két nappal késıbb már érdektelen volt a tızsde számára. A pszichológiai tényezık kérészéletőek, és jaj annak, aki a lélektan alakulását megpróbálja kitalálni. Ezzel szemben a pénzpolitika olyan megdönthetetlen következmények sora, ami elég pontosan követhetı. Még emelkedı árfolyamú piacon is, ahol minden ismérv további emelkedésre utal, több napra, sıt hetekre visszaeshet a tızsde. Ennyi már elegendı, hogy az optimistából 116

pesszimista legyen. Éppúgy, mint néhány szilárd nap besszperiódusban mosolygó arcokat tud varázsolni. Ahelyett, hogy a fejemet törném a publikum lélektani helyzetén, inkább személyes motivációimat követem, úgy mint a lottózó vagy a nézı az ügetın, ha valamelyik név megtetszik neki vagy bármely más okból kifolyólag. A tızsdés lehet babonás, mert ez pontosan a tudomány és a matematika fordítottja.

117

„INFORMÁCIÓ BE, INFORMÁCIÓ KI": A TİZSDEI SZÁMÍTÓGÉPEKRİL

Árfolyamtrend-elemzések mellett számítógépes elemzések is léteznek. Újra és újra szörnyülködve kellett megállapítanom, .imint
C: Elég, ha megnyomnak egy gombot, azonnal pontos elemzésnek vetek alá minden tényezıt a több mint 10 000 részvény közül, amit bennem tároltak. Minden egyes papír reakcióját ismerem bármely helyzetben, háborúban és békében, esıben és napsütésben, válság vagy csúcskonjunktúra idején. Emiatt tudom a további fejlıdést matematikai pontossággal elırejelezni, feltéve, ha minden logikusan alakul. • S: A tızsdének saját logikája van. Maga a tızsdematematika sem felel meg az iskolában tanultaknak. Kétszer kettı a tızsdén ritkán négy. 2 x 2 = 5 — 1 vagy 2 x 2 = 3+1 a tızsdei képlet. C: Én azonban azonnal meg tudom állapítani, melyik részvénynek van ma a legjobb perspektívája a jövıt illetıen. 5: Ma! De lehet azt tudni, hogy holnap milyen új iparágak alakulnak ki? Ajánlottál volna hatvan évvel ezelıtt olajipari részvényeket, ötven évvel ezelıtt repülıgéprészvényeket vagy német kötvényeket a háború végén? Meg tudod elıre mondani, hogy valamelyik társaság egyik napról a másikra kemény konkurenciát kap? Azok a számítógépek, amelyekbe minden adatot betápláltak és a Pennsylvania Railroad és a New York Central R. R. fúziójának következményeit kellett volna kiszámítaniuk, rés/vényenként két dollár nyereséget jeleztek. Az eredmény négy dollár veszteség lett részvényenként. Úgy gondolom, ehhez nem kell kommentárt főzni. Vagy harminc évvel ezelıtt meg tudtad volna mondani, hogy mekkora jelentıséged lesz ma? Jövendıléseidet a múltból meríted, anélkül nem tudsz semmit és önállóan spekulálni sem, azonkívül nem tudsz új dolgokat figyelembe venni. C: Minden hírt feljegyzek, semmilyen esemény nem kerüli el a figyelmemet, minden újságot elejétıl a végéig elolvasok. S: De én a sorok között olvasok! 119

C: Fáradság nélkül és hibátlanul dolgozom, szorzók és" osztok és másodpercek alatt eredményt hozok. 5: Kényelmesen ülök fotelemben, szivarom füstjébe burkolózva kombinálok, álmodozom és közben sok minden eszembe jut...

A TÚL SOK TUDÁS GYAKRAN KÁROS tibbıl a párbeszédbıl ki lehet venni, hogy a számítógép semmi esetre sem a spekuláns konkurense, hanem egy igen hasznos eszköz, de nem több és nem is kevesebb. Ha a spekuláns helyesen döntött, akkora helyesen programozott számitógépéhez fordulhat, amitıl helyes válaszokat remélhet. Nem elég minden adatot tudni, a spekuláció motorja a fantázia marad, és legjobb segítıje az emberi megfontolás. A számítógép leitalálása elıtt az amerikai brókerek és bankok néhány részlegükben pénzügyi tanulmányokat készítettek, amit akkor 20 és 300 közötti alkalmazott végzett. Ma elég egy számítógép, ami gyorsabb és olcsóbb. Több évtizedes tapasztalatom során soha egyetlen sikeres tızsdei elırejelzést sem szereztem ezekbıl a pénzügyi tanulmányokból. Nincs jövıjük. Anélkül, hogy cinikus lennék, újra hangsúlyozni szeretném, hogy a túlzott tudás is káros, mert végül is nem engedi érvényre jutni a fantáziát. Létezik ma néhány tucat olyan cég, amelyek számítógép segítségével tanácsokat osztogatnak ügyfeleiknek, valószínőleg lesznek közöttük jól és rosszul informáltak is. Miért? Egészen egyszerően azért, mert az egyik cég számítógépét tehetségesebb ember programozza és dolgozik vele, a másikét viszont tehetségtelenebb. Tızsdei számítógépekre ugyanaz érvényes, mint minden más számítógépre is: „Szemét be, szemet k i."

120

TANÁCSOM ÍGY HANGZIK: THINK! GONDOLKOZZ!

Mi történne, ha minden tızsdejátékos szabad bejárást kapna a „csodamasinához"? Ha a gép elızı tapasztalatok alapján abszolút biztonsággal tudná, hogyan reagálnak bizonyos esetekben a tızsdei árfolyamok, aminek következtében számtalan spekuláns ezekre az információkra építene, akkor már eladásaikkal és vásárlásaikkal megváltoztatnák azt a relációt, amire a számítógép támaszkodott. Ha mindenki ugyanarra a lóra tesz, senki sem nyer. Az elméletileg tévedhetetlen gép már az elırejelzéseivel megváltoztatná az általa kiszámított fejlıdést. Nem tudom elégszer ismételni, hogy a tızsdén ne végezzünk semmilyen tudományos analízist, hanem egyszerően gondolkodjunk és fontoljuk meg, mit teszünk. Mr. Watsont, az IBM elnökét és a modern számítógép atyját valószínőleg lelkiismeret-furdalás gyötörte, hogy az embereket gépein keresztül a nem gondolkodásra csábította. Ezért megparancsolta, hogy az IBM minden irodájában a falakra és az asztalokra mindenhova írják ki: „Think! (gondolkozz!) Tanácsom a tızsdéseknek is pont így hangzik: Think!

121

BOOM ÉS KRACH: SZÉTVÁLASZTHATATLAN FOGAT

„Egyedül a fájdalom pozitív -, írja Schopenhauer. - A szerencse nem más, mint a fájdalom távolléte." Ez azt jelenti, hogy valamiféle tudattalanságban élünk. Csak olyankor lépünk abból ki, ha fájdalmat érzünk. A „dolgok normális állásánál" tulajdonképpen boldognak kellene lennünk. Schopenhauernek a létrıl alkotott elképzelését általában teljes mértékben vonatkoztathatjuk a tızsdére. A spekulánsok számára az egyetlen pozitív dolog a fájdalom, a veszteség, tehát a tızsde esetében a bessz vagy még inkább a tızsdekrach. Ezt már megvilágítottam egy másik összefüggésben. A tızsdén csak abban a pillanatban tudatosul a közvélemény, amikor a szél rossz irányból fúj. Az olyan fıcímek, mint „ennyi és ennyi milliós tızsdei csıd" azt jelentik, hogy az óriásgép egy kereke meglazult. A tızsdekrach a spekulánsok számára egy rendkívül érezhetı realitás, annál is inkább, mivel meglepetésszerően jön. A hossz finoman emelkedik, fokról fokra, anélkül, hogy észre lehetne venni. Ezzel szemben a csıd hirtelen, isteni bosszú hevességével jön. Ameddig a tızsdebarométer állandó, addig minden rendben van. Spekuláns úr elégedetten söpri be nyereségét, és hogy a tızsde jól áll, számára abszolút normálisnak tőnik, úgyszólván a dolgok természetes rendjének. Hogy ez fordítva is megtörténhet, és ráadásul erıszakos módon, eszébe

sem jut. Személyes sértésnek venné. Ha aztán valóban csıd lesz, a spekuláns a pénzügyi kárt természetesen nagyon fájdalmasnak érzi. Úgy érzi, hogy a sors igazságtalanul bánt vele — egyedül csak erre gondol. Alapjában véve a nyereség nem több egy illúziónál, csak a veszteség reális. A háborúk és békekötések mérföldkövek a történelem hosszú utcáján. İk maguk a történelem, ık is viszik végbe és periódusokra is osztják. A tızsde története a boom és katasztrófák sorozata. A boom és a tızsdekrach szétválaszthatatlan fogat, egyik sem tud meglenni a másik nélkül. A prosperitás jegyében a boom fokozatosan fejlıdik. Végül fatális módon olyan ballon lesz belıle, amely egy tőszúrásra szétpukkadhat. A tızsdetörténet törvényszerősége: nincs tızsdekrach és durranás, amit ne boom elızött volna meg. És nincs olyan boom, amely nem tızsdekrachhal végzıdik. A tızsdekatasztrófa megjelölésére a franciák a német „krach" szót vették át, amit „krack"-nak ejtenek, és ami ıket egy tükör széttörésére emlékezteti. Az angolok a csıdöt „crash"-nek nevezik. Ilyenkor a derült égbıl jövı villámcsapásra gondolunk, ami egy felhıcske mögül sem jelezte jövetelét. Valóban már a legkorábbi pénzügyi katasztrófák is a derült égbıl jöttek. Az okok között vulkánkitörések, földrengések és árvizek szerepeltek, melyek családok százait, néha ezreit tették tönkre. Késıbb az emberek bőnei miatt történtek az elsı pénzügyi katasztrófák. Amikor a rablók a sivatagon átvonuló karavánt megtámadták, a kalózok hatalmukba kerítették a hajórakományt, és ennek következtében pénzemberek csoportja csıdbe jutott, és a piacot helyébıl kifordította, akkor a pénzügyi csıd tökéletes volt. De ez akkor is bekövetkezett, amikor túl sok szállítmány érkezett egyszerre és a piac egyensúlyát a túlkínálat megzavarta. Egyesek azért imádkoztak, hogy az áruk biztonságosan a kikötıbe érjenek,

122

123

mások azért, hogy a szállítmányt a rablók, viharok és ^ kalózok megsemmisítsék, és az árak a fellépı hiány miatt emelkedjenek. Akárcsak ma » hajózási vállalkozók, akik az emelkedı szállítási rátára, vagy az aranyspekulánsok, akik aranyláncra spekulálnak, egy háborúért imádkoznak a ,,jó Istenhez" (a Távol-Keleten vagy az oroszok lengyelországi bevonulásáért stb.1.

A TİZSDE TÖRTÉNETE ...EGYBEN AZ ÉN TÖRTÉNETEM IS

AMERIKA FOG FIZETNI... AZ 1557-ES KATASZTRÓFA

A szó modern értelmében vett elsı pénzügyi válság a 16. században játszódott le, tehát több mint négyszáz évvel ezelıtt. Spanyolországtól Ausztriáig értek a kétfejő Habsburg-sas szárnyai. V. Károly Madridban uralkodott, a szigorú //. Fülöp volt az utódja. A pompa, a luxus, az udvartartás, a háborúk és hódítások pénzbe, pénzbe és még egyszer pénzbe kerültek. Az uralkodóknak nem volt sok pénzük, tehát kölcsönkértek. A Fuggerek, akik már a császárválasztási is finanszírozták, aranyukat továbbra is V. Károlynak küldték. Más augsburgi bankároktól is és a genovai bankházaktól is kapott jelentıs anyagi támogatást. A császár aláírása volt a biztosíték ezekre a kölcsönökre. Az adóslevelekkel az európai piacokon kereskedtek, a Német-római Birodalom adóskötelezvényei Bourges-ban ugyanúgy forgalomban voltak, mint Antwerpenben, Genovában és Luccában. Toulouse-ban és Lyonban a francia korona adósleveleivel kereskedtek, melyeket „királyi adósságlevelekének hívtak. E milliók egyedüli adósa az állam volt, Franciaország vagy Spanyolország. Óriási mérető infláció volt kialakulóban, amely egy katasztrófa csíráját hordta magában. A királyi adósságlevelekkel történı üzletek rendkívül szokatlanul alakultak. A kereskedık és kalmárok felhajtották a forgalmat. Felhagytak a tisztán kereskedelmi ügyletekkel, hogy ezekkel az adóskötelezvényekkel üzérkedhessenek. Természetesen az állam sem mulasztotta el - minden oka megvolt rá a dolgok ezen alakulását elısegíteni. Végül is ki egyenlítse ki a számlát, ki fizesse vissza a kölcsönöket? Ez senkit sem aggasztott. 127

A válasz mindig ugyanaz volt: Amerika fog fizetni... Már akkor is... Amerika volt az Új-Spanyolország, az Új-Kasztília, az a mesés kincseskamra, amit Spanyolországnak csak ki kellett üríteni, hogy a világ leggazdagabb országává váljék. Szép rögeszme volt ez, amelynek a hívık élvezettel adták át magukat, és amely a királyi adósokat felbátorította, hogy egyre több kölcsönt kérjenek. Abban reménykedtek, hogy a kara vei lek és gályák évrıl évre újra befutnak Cádiz kikötıjébe, megrakodva smaragddal, topázzal és mindenfajta drágakıvel, amit vékaszámra hoztak fel az Újvilág bányáiból. A spekuláció eufóriájában a kölcsönkért pénz Franciaországba áramlott. A francia király pénzügyminisztere kedvezınek tartotta a pillanatot, hogy végrehajtsa azt a mőveletet, amit ma újra „kényszerkonvertálásnak vagy a kötvények egységesítésének" neveznénk. Utasításokat adott, hogy a „királyi adósságleveleket" egyetlen kötvénybe olvasszák be, és a forgalomban található különbözı határidejő és kamatlábú nagyszámú adósságlevelek sorozatait egy olyan új kötvényre cseréljék ki, amely minden rajta kívülit bekebelez. Bzt hívják „Le Grand Parti"-nak. A kamatlábakat a régi kötvényhez viszonyítva erısen megemelték. Ez évi 16%-ot tett ki az átlagos 12% helyett. De ahhoz, hogy ebbıl a magasabb kamatlábból profitálni lehessen, kés/pénzben kellett az új kötvény 30%-át kifizetni, 70%-át pedig a régi adóslevelekkel. Egyébként az utóbbi évtizedekben elég gyakran vettek hasonló feltételeket alapul, de természetesen más kamatrátákkal. Hogy a „Nouveau Grand Parti" kötvényt jegyezhessék, .i nık eladták ékszereiket, az özvegyek lemondtak nyugdíjukról, az inasok befektették megtakarításaikat, és még a török pasák (ık a mai olajsejkeknek felelnek meg) és a kereskedık, strómanjaikon keresztül több mint 500 000 écuért (ezüsttallér) jegyeztettek Franciaországban. Talán az elmúlt években nem terhelték meg a megtakarítók birtoku-

kat, nem adták el a családi ékszereket és nem az utolsó fillérekbıl jegyeztek részvényeket vagy vettek adósleveleket az IOS*-kibocsátásokból? Akkor aztán... szétdurrant a léggömb. Miért? A spanyol udvar eladósodása óriási összegőre emelkedett. Hogy az új kölcsönök kamatait kifizethessék, új pénzre volt szükségük — és, hogy újabb pénzhez jussanak, újabb kötvényeket kellett kibocsátaniuk! Vagyis ugyanaz volt a helyzet, mint ma. A „GRAND PARTI" ÖSSZEOMLÁSA A felépített kártyavár az 1557-es év ama napjáig állt, amelyen a Fuggerek képviselıje Madridban valószínőleg egy indiszkréció következtében megneszelt valamit. A jezsuita kardinális, a spanyol király gyóntatóatyja, á l l í t ó l a g meggyızte urát arról, hogy az Evangéliumnak ellentmond, ha az adósságok kamatoznak. A kardinális pletykás volt, a Fuggerek óvatosak. Elhatározták, hogy nem biztosítanak újabb hiteleket. Ezt bennfentes információnak lehet nevezni. Ugyanebben az idıben, Cádiz egyik fogadójában egy éppen akkor behajózott tengerész mesélte, hogy mit látott Amerikában vagy inkább, hogy mit nem látott. Nem voltak ott gyémánthegyek, drágaköveket magukkal sodró folyók. Ugyanakkor ismeretlen fajtájú furcsa gyümölcsöket találtak, ananászt, mangót, de semmi olyant, amiért igazán érdemes volt odahajózni. A szóbeszéd elterjedt, az éppen akkor születıben levı újságoknak köszönhetıen, amelyek ugyan néha hathónapos késéssel, de elvitték a hírt Európa minden zugába. Elkezdıdött a verseny a visszafizetésekért. A pánikba esett hitelezık benyújtották a számlát. Ma úgy mondanánk, a cash flow negatívvá vált, úgy, mint ahogy ez az elmúlt években Gramacónál, az IOS-nél és más beruházási

* IOS: Investors Overseas Services Ltd. 129

128

alapoknál történt. A hitelezıket egy moratórium elfogadására kényszerítették. Abban az idıben az értékpapírpiacok bizonyos mertekig mar hírközpontok voltak. A spanyol válság Franciaországra is átterjedt. A bizalom megrendült. A pszichológiai tényezıkhöz egy technikai tényezı is járult ■ a pénzhiány. A hitelezık, akiknek a spanyol szamlauk kiegyenlítetlen maradt, hiába jártak körbe adósaiknál. // Henrik, franc in király elıször fennhangon hangsúlyozta Franciaország fizetıképességét, néhány hónappal késıbb azonban be kellett vallania, hogy egyáltalán nem tud fizetni. Sem az adósságot, sem a kamatokat. „A király mindent fizet de .1 király mindent el is vesz" emlegette a párizsi nep. Ez volt a Grand Parti" összeomlása. Az 1557-es katasztrófa mérföldkı a tızsde és a pénzügyek történetében. Egy borús évet jelöl, amelyre emlékeznünk kellene.

130

TULIPANKATASZTROFA A 17. SZÁZADBAN

A sors iróniája, hogy egy törékeny virág, a tulipán, a boom és a krach klasszikus szimbólumává vált. A tapasztalatlan tızsdejátékosnak, a pénzmenedzsereknek és befektetési tanácsadóknak még ma is mementóként kellene hogy szolgáljon. Ez a virág a 17. századi Hollandia különben oly elırelátó és feltörekvı gazdaságát majdnem megingatta. A következıképpen történt: Egy bizonyos Busbeck úr, a német császár törökországi követe nem tudott betelni egy virággal, amit a törökök turbánnak neveztek. İexcellenciája magával hozta Európába, ahol a tulipán nevet kapta. Hamarosan Augsburgban, a Fuggerek kertjében lehetett megcsodálni. A botanikusoknak sikerült a zsenge virágot Európa zord klímájához szoktatni, noha még évekig tartott, míg a hollandok ész nélkül beleszerettek, és közben elveszítették a fejüket. Évekig nem volt több a tulipán, mint egy színfolt a kertjükben. Aztán fokozatosan a szociális felemelkedés jelképévé vált. Az elegáns dámák nagy körültekintéssel keresték ki azt a tulipánt, amelyik a toalettjük színéhez illett. Villáik színpompás virágszınyege túltett a Keletén. Tulipánnal díszített fogatokon jártak ki, nap mint nap tartottak virágünnepeket, ahol a szebbnél szebbek keltek egymással versenyre. Sikk volt ritkaságszámba menı tulipánokat győjteni; olyanokat, amelyek a szomszédnak még nem voltak. Státusszimbólummá váltak, mint ma a modern képek győjtése. Egy gazdag hajótulajdonos, aki konkurenseinek imponálni akart és magára felhívni a figyelmet, azt t a l á l t a ki, hogy 131

lányának nászajándékként nem egy különösen szép gyémántot, hanem egy egészen ritka tulipánhagymát ajándékoz. Miután meghívta barátait, hogy megcsodálják a „drágakövet", egy különös asztalt állíttatott föl. A hagymát a legszebb delfti tányérjában az asztal közepére rakta. Míg ı a kertben a vendégeivel társalgott, egy idegen, egy tengerész lépett a házba; még újonc volt a tulipánok iránti szerelemben. Éppen nekilátott egy hering és egy szelet kenyér elfogyasztásához, amikor pillantása a hagymára esett, és azt gondolta, hogy milyen jól illene hozzá. Már nyúlt is érte és egy harapással megette. A ház ura akkor tért vissza. Ah, késı volt, a nászajándékot a házasságkötés elıtt megették. Nem maradt az utókorra, hogy a jóember bánatába vagy inkább mérgébe halt-e bele, de ez utóbbi nagyon valószínő A tulipánhisztéria evekig tartott. Miután a polgárok meggazdagodtak, egyre magasabbra akartak emelkedni a társadalmi ranglétrán a tulipán segítségével. A sznobok majmolták a hágai nemesek hóbortjait. Miközben kertjeikben tulipánok pompáztak, az árak emelkedni kezdtek. A kereslet tovább nıtt, és olyan méreteket öltött, amit a hazai termıtalaj már nem tudott kielégíteni. Lassan, de biztosan emelkedtek az árak, különösen júliustól szeptemberig, amikor a tulipánhagymákat eladták. A pénzemberek hamarosan megszimatolták az esélyt, és pénzüket hagymákba fektették. A nagy forgalom mindenféle játékost odacsábított, akik eddig az amszterdami tızsdén részvényekkel foglalkoztak. Az utóbbi években hasonló alkalmakkor váltak a tızsdések hőtlenné, és vetették magukat az aranyra és ezüstre, hogy ezzel csinálják meg szerencséjüket.

132

VALAKI FELSIKÍTOTT: TŐZ! ÉS MINDENKI KIROHANT De aztán az 1637-es év következett, a tőszúrás, a végzetes robbanás. Az egyik gazdag eladó kénytelen volt megállapítani, hogy a neki leszállított mind a 350 tulipánfajta nagy mennyiségben kapható a piacon, amivel a különlegesség varázsát elveszítette. Hirtelen a spekulánsok is felismerték a tulipáninflációt. Nem hasonlót éltünk-e meg éppen a hetvenes években a Wall Streeten az amerikai konglomerátumokkal, a vegyes konszernekkel? A játékosok egyszerre felfedezték, hogy a vegyes társaságok nem tudnak tovább „vegyülni". Ez jelentette a tőszúrást a felfújt részvényárak számára. A vége mindig ugyanaz. Egy spekuláns felordít: „Tőz!" és mindenki a vészkijárat felé rohan. Mindenki azonnal akar eladni, de már nincsenek vevık. így durrant ki a tulipánléggömb is, és a tulipánhagymák hirtelen csak anynyit értek, mint a közönséges hagymák. A spekulánsok, tegnap még milliomosok, ma már csak nincstelenek, „búsképő lovagok". Ez volt a tızsdekrach. A felfújt léggömb szétdurrant, összeomlást, bánatot és fájdalmat hagyott maga után. A könnyelmő játék az „értéktelennel", a tulipánhagymákkal egyenesen egy nagy gazdasági booin végének, a prosperitás utolsó fázisának, és az emelkedı árfolyamok harmadik fázisának a tünete, amikor csak úgy dıl a pénz. És ez a jelenség mindig megismétlıdik. A hossz-mozgás kezdetben a klasszikus keretek között marad, aztán átterjed a kérdéses értékpapírokra. Ez a folyamat a középszerő papírok esztelen túlértékeléséhez vezet. Végül ez az emelkedés kiterjed nagyszámú értéktelen, sıt az „antipapírokra" is. A friss tıke beáramlása tönkre kellett hogy tegye a kereslet és kínálat egyensúlyát. Mindenki keresni akart rajta és hihetetlen árakat fizettek. Egész Európából jöttek szeren 133

cselovagok Hollandiába, hogy tulipánokat vegyenek, rtfelyeknek az árfolyama emelkedni kezdett. Hasonlóan, mint ma a kis megtakarítók, akik a befektetési tanácsadók rábeszélésének engedve megterhelik családi birtokukat, hogy egzotikus papírokat vehessenek, vagy ami még rosszabb, hogy a határidıs árupiacon spekuláljanak. Aztán amikor a kasszák teljesen kiürültek, hitelre vásároltak. Miéri is ne? Hiszen egy biztos tipp volt. A hollandiai hossz körforgásban a tulipánok kézrıl kézre vándoroltak. Egyik nap piros tulipánokat kerestek, másnap a sárga ára emelkedett és így tovább. İket a rózsaszínőek vagy a feketék követték. Úgy, mint ma. A spekulánsok egyik nap a komputerrészvényekre vetik magukat, másnap pedig az olajpapírokra. A tulipán már rég nem virág volt, hanem csak egy spekulációs objektum. Egyre több fajtát dobtak piacra, új tulipánemissziókat, és ezáltal a legveszélyesebb helyzet alakult ki: az értéktelen papírok inflációja - ez mindig a tızsdekrach elıfutára. Az emelkedı árfolyamok következtében elvakított kisbefektetıket egy nyaktörı tızsdejátékba csalogatták. Az árfolyamok nem a reális értéknövekedésnek köszönhetıen, hanem a lelkiismeretlen propaganda hatására emelkedtek. A figyelmeztetések süket fülekre találtak a kisjatckosokn.il İk sem akartak kimaradni ebbıl a tızsdejátékból. Egyetlenegy pillanatra sem gondoltak a tulipánspekulánsok arra, hogy a termelés a fogyasztást túlszárnyalná, vagy, hogy Hollandiát külföldi tulipánokkal áraszthatnák el. A spekulációs léggömb pattanásig volt felfújva. A történelem kereke gyorsan forog, az elmúlt évek gazdasági változásai elképesztıek. De a tızsde sejtjei ugyanúgy nem változnak, mint az embernél. Hogy éppen egy 17. századi tızsdérıl vagy egy mairól van szó, vagy akár a híres Wall Street-irıl, a reakciók mindig ugyanazok maradnak. Egereken vagy békákon végrehajtott kísérletek eredményei éppen elefántok kezelésérc is felhasználhatók... 134

AZ ELSİ MODERN TİZSDE: AMSZTERDAM

A tulipánkatasztrófa után a 17. század harmincas éveiben a tızsdei csatatér halottakkal volt borítva. Az élet lassan visszatért a régi kerékvágásba, a tulipánok feledésbe merültek. A néhány túlélı - szerencsére ilyen is akadt - újra elkezdte a szolid spekulációt a Kelet-indiai Társaság részvényeivel, borssal és heringgel. A Kelet-indiai Társaság élvezettel engedte át magát a szerencse örömeinek, ami a 17. század elején kezdıdött, amikor kereskedelmi birodalmuk határait meghúzták. Ezt az elsıként szervezett gyarmati vállalatot 1 (>()2-ben alapították. Alapítójuk néhány holland tıkés volt, akik a tengerentúli kereskedelem uraivá akartak válni. Mielıtt hajóikat és vagyonukat az ismeretlen óceánra bízták, figyelmesen hallgatták a tengerészek beszámolóit. Úgy szerelték fel vitorlásaikat, hogy azok a déli tengerek viharait kibírják. A szükséges tıke megszerzéséhez mindenki tehetsége szerint járult hozzá: részvények kibocsátásával 64 tonna aranyat teremtettek elı. A kereskedelmi monopóliumot is biztosították maguknak és számos kelet-indiai szigeten majdnem abszolút szuverenitással rendelkeztek. A társaság flottája gazdagon megrakodva tért vissza drága rakományával az amszterdami kikötıkbe: főszerekkel, kelmékkel vagy porcelánnal, melyekért a szomszédos országok viaskodtak.

135

A KELET-INDIAI TÁRSASÁG: ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN A mindenható társaság felvirágzott, és állam lett az államban. A rádzsákkal és maharadzsákkal folytatott viszálykodásokban magasabb árkínálatukkal sikerült a portugálokat elkergetniük. Amszterdamban, egy pompás palotában a nehéz brokálokkal terített asztal körül ülésezett a társaság 17 mindenható tagja, ahol törvényeket hoztak, mint egykor AZ uralkodók. Miután eveken át tartalékokat halmoztak fel, míg a birodalom a főszerszigetektıl az ázsiai kontinensig, Batáviától Kalkuttdig, Jávától Madrasig biztosan állt a lábán, és csak ezután lehetett szó elıször nyereségfelosztásról. A haszon nıtt, az osztalék ugyanúgy és a részvényárfolyam is; készpénzt osztottak k i , adósságleveleket, vagy egyes években, a társaság tetszésétıl és anyagi helyzetétıl függıen borsot vagy fahéjat is. Angliát aggasztotta a Kelet- i n d i a i Társaság szuverén tengeri hatalma cs ,1 gazdagság, hiszen ez Hollandiát veszélyes vetélytárssá t e t t e . Megpróbálta megtörni ezt a monopóliumot és ci szabad versenyt visszaállítani azáltal, hogy megalapította az angol Kelet-indiai Társaságot, melynek azonban nem sikerült a holland társaságot detronizálni. Elkezdıdött a nyugati nagyhatalmak elkeseredett harca, úgy a szárazföldön, mint a tengeren és a tızsdén. Ha a holland és az angol Kelet-indiai Társaság ma még létezne, akkor talán fuzionálnának, és más társasagokkal együtt egy nemzetközi vegyes konszernné válnának. A spekulánsok híreket vártak a hajókról, miközben egy sakkjátszma mellett a kikötırıl pletykáltak és csokoládéjukat vagy kávéjukat szürcsölték a rakparti fogadókban vagy a tızsdeklubokban. Ma közvetítı cégek vagy a befektetési klubok termeiben ülnek és feszülten várnak a legfrissebb hírekre, amelyek a Dow Jones s/alagújságon megjelennek. Csakhogy ma már nem hetekig vagy hónapokig várnak a jó 136

Pillantás az amszterdami tızsde belsı udvarára 1750 körül

vagy a rossz hírekre. Azok úgy jönnek, mintha puskából Lıtték volna ki ıket, percenként százan. A szállítási költségektıl függıen hol az egyik, hol a másik társaság részvényei emelkedtek vagy estek. A befutó hajórakományok egyre értékesebbek voltak és még értékesebbre volt kilátás. A spekulánsok napról napra izgatottabbak lettek. HAJÓTÖRÉS A JÓREMÉNYSÉG FOKÁNÁL

1688-ban a holland Kelet-indiai Társaságot katasztrófa érte, ami számunkra is különösen érdekes, mert ez volt az elsı igazi részvényesıd. A társaság egy igen fontos rakományra várt. Ennek reményében a részvények olyan rekordárfolyamot értek el, amit már évtizedek óta nem. „Életre-halálra" folyt a spekuláció a prompt és határidıs ügyletekkel. Elıször mindenféle nyugtalanító hírek érkeztek. Súlyos hajókár következtében a flottának vissza kellett fordulnia a Jóreménység fokától Batáviába. Néhány hajónak azonban sikerült eljutnia Hollandiába. De az áruk ellenértéke csak 35 tonna aranyat tett ki, pedig reménykedtek, hogy elérik az 50 tonnát. Az üzlet tulajdonképpen nem volt rossz, de a spekuláció miatt a helyzet pattanásig feszült. Ha egy tızsdepapírnak magasabb osztalékra van kilátása, akkor a spekulánsok erre a részvényre vetik magukat. Jóllehet az osztalék olyan magas, mint ahogy arra számítottak, mégis eshet az árfolyam a „fait accompli" miatt. Ha pedig az osztalék nem éri el a várt szintet, akkor ez szikra lehet a puskaporos hordóban: határtalan bizalmatlanság váltja fel a határtalan bizalmat... Ugyanilyen okból kifolyólag jutottak ugyanerre a sorsra a kanadai uránbányák az 50-es években. Az atomtudomány fejlıdése ellenére elmaradt a remélt profit, és nem is volt rá kilátás, hogy egy nap ez megváltozna; a spekulánsok drágán fizettek illúzióikért. A látványosan felhajtott uránbányarészvények az 1957-es tızsdei összeomláskor értékük kilenctizedéi elveszítették. A seb olyan mély volt, hogy a 138

kanadai tızsdék hosszú idıre veszítettek dinamikájukból. A szomszédos ország, a Wall Street-i tızsdehossz ellenére, nem tudta az elveszített terepet visszanyerni. Hasonló okok másoknak is összeomlást hoztak a párizsi tızsdén; mesés haszon lebegett a szemük elıtt a szaharai olajbányászat megindulásával. Az algériai politikai események és az államosítások keresztülhúzták reményeiket. A 17. század közepe óta az amszterdami tızsde elképesztıen hasonlít a modern tızsdére. Már akkoriban kötöttek határidıs- és opciós ügyleteket. Léteztek likvidációs határidıs ügyletek*, kompenzációs árfolyamok, halasztási ún. report- és deportügyletek**, hossz-konzorciumok és besszszindikátusok. A határidıs ügyletek, minden részletükkel és rafináltságukkal együtt az amszterdami tızsdén születtek. Voltak alkuszok és összekötı tisztek a megbízók és a vevık között, akik a szomszédos kávéházakban a tızsdei eredményekre vártak. Híresztelések, hamis riasztások és mindenféle mesterkedések is voltak, hogy az árfolyamokat befolyásolhassák, és ez lehetıvé tette a jó stratégáknak, hogy a hosszból és a besszbıl hasznot húzhassanak. „A ZŐRZAVAROK ZŐRZAVARA" A Kelet-indiai Társaság részvényei szemetszúróan és állandóan emelkedtek, annál is inkább, mivel egy hatalmas konzorcium azokat hosszra manipulálta. Az a rossz hír, hogy a hajók késve érkeznek vissza - ez a tulajdonképpen veszélytelen, egyszerően kedvezıtlen hír - az általános * A határidıs ügyletek felmondási napja. ** Ez két vételi ügy sajátos összetételéhıi áll. Az egyik fél egy neki késıbbi idıpontban szállítandó árut elad promptárfolyamon. A másik fél azokat megveszi határidıre. A két vétel közötti különbözet képezi a nyereséget, mivel a terminárfolyam rendszerint magasabb, mint a promptárfolyam. Ritkábhan fordított helyzet is elıfordulhat pl. áruszőke idején. - A fordító. 139

felfordulásban rosszkor jött. Az áldozatok között volt egy bizonyos Jósé de la Vega, költı, filozófus és szenvedélyes spekuláns. Spanyol-zsidó származású emigráns szülık gyerekeként Amszterdamban élt (úgy mint német menekültek gyerekeinek százezrei New Yorkban). „A zőrzavarok zőrzavara" címő könyve, melyet már többször olvastam, filozóf i a i es egyben riportkönyv is. Hő képet fest a 17. századi amszterdami tızsdérıl. Jósé de la Vega egy vagyont nyert és veszített, ami bizonyítja, hogy kompetens volt ebben a témában. Meg vagyok gyızıdve róla, mint már mondottam, hogy aki legalább kétszer nem veszítette el a tızsdén mindenét, nem jogosult a „spekuláns" szép címére. Számtalan kalandom során magam is rengeteg szerencsétlen tapasztalatra t e t t e m szert. De mint minden tızsdésnél, az én sebeim is hamar begyógyultak. Alighogy az ember maga mögött hagyja az összeütközés színhelyét, máris tele tervekkel a következı csatatérre indul. Illúziók, bosszúságok, optimizmus, pesszimizmus, meglepetések vagy meggyızıdések, pénz vagy adósságok összessége képezi a spekuláció igen komplikált mechanizmusának rendszerét. Elég egy homokszem, és a gépezet csikorogni kezdi majd megáll. Röviden: remények és csalódások formálják a tızsde történetét. Ez a spekuláció örök sémája, akármennyire is nyúlunk vissza a történelemben.

A LONDONI TİZSDE: EGY VÉGTELEN BIRODALOM IDEGKÖZPONTJA

A kontinens katasztrófáitól nem érintett Anglia pénzügyi stabilitásnak örvendett. A korona adósságait az angolok ugyan nyomasztónak találták, de a spanyol és a francia királyéval összehasonlítva jelentéktelenek voltak. Másrészt /. Erzsébet soha nem csalta meg hitelezıit aláírásával. Finnek következtében államkötvényekkel nem folytattak élénk üzletet. A spekuláció, hasonlóan mint Hollandiában, a különbözı társaságok részvényeivel folyt. Akkoriban a tızsdének még nem volt saját épülete, de volt egy tızsdeutcája, a lombardok utcája (ma Lombard Street), a középkor óta az olaszok fellegvára, vagy a City szívében a pénzváltó üzletek körútja. Sir Thomas Gresham pénzügyminiszter 1567-ben nagyon pesszimista nyilatkozatot adott Erzsébet királynınek az antwerpeni tızsdérıl. A vallásháborúk elsötétítették az égboltot, a holland pénzügyi apparátusban f e n n á l l t a zőrzavar veszélye, és noha Anglia szigetország volt, mégsem érezhette magát biztonságban, mivel a környezı országokra volt utalva. (A történelem megismétlıdik 1) A ROYAL EXCHANGE KEZDETE A királyság megvédéséhez saját tızsdére volt szükség, és így történt, hogy a Cityben hamarosan felhúzták a Royal Exchange, vagyis a londoni értéktızsde falait, a Threadneedle Street sarkán, a nevezetes Tőfok utcánál, ahol késıbb az Angol Bank is székelt. Gresham jól látta az eseményeket. Nincs liberális gazda-

140

141

sági hatalom szervezett és szabályozott pénzpiac, vagyis tızsde nélkül. A Royal Bxchange-nek köszönhetıen a nagy tıkések pénzüket államkölcsönökbe fektethették, illetve újra pénzzé válthatták, ha szükség volt rá. A Royal Exchange megalapítása óta a londoni tızsde a végtelen birodalom kulcspontjává vált. Sıt nélküle ez a birodalom talán létre sem jött volna. Nincs pénzügyi centrum paraziták, vagyis profi tızsdejátékosok nélkül, hiszen a spekuláció úgy vonzza ıket, mint a fény a pillangókat. Az angol államadósság emelkedése növelte az államkölcsönköt vények forgalmát, és mindenféle spekulánst vonzott magához. Kétségtelen, hogy éppen a spekulánsok tették a kormánynak lehetıvé, hogy újabb kötvényeket bocsássanak ki. A nagy pénzbefektetıkön, a kereskedıkön kívül, akik indiai importtal foglalkoztak, nagyszámú közvetítı kereskedı is volt, kis-spekulánsok és alkuszok. Ezek az emberek fékevesztetten vetették magukat azokra az üzletekre, amelyekben amszterdami kollégáik oly sikeresek voltak. Az angol király 1666-ban hivatalosan engedélyt adott a zsidók letelepedésérc. Nagy számban sereglettek Hollandiából ide, hogy Londonban próbáljanak szerencsét. Útipogygyászuk a tızsdetudomány minden rafinériáját tartalmazta. Hamarosan iskolát csináltak a Royal Exchange-en. A kereskedelem arisztokráciája lenézte az újonnan érkezıket és angol követıiket. Ezek a „jövevények" olyan hangosan beszéltek, zavarták tiszteletreméltó tızsdepalotájuk csendjét, hogy ezért ki akarták ıket onnan őzni. így történt, hogy a parlament törvényt hozott ellenük. Hogy a legalizált nehézségeket kikerüljék, az alkuszok, a tızsdei spekulánsok és hasonszırőek a Royal Exchange-bıl a szomszédos kávéházak vendégszeretıbb tájaira menekültek. Itt virágzott az üzlet: egyre újabb társadalmi rétegek érdeklıdt e k az értékpapírok i r á n t . A tranzakciók messze túlszárnyalták a Royal Exchange forgalmát, mely a fejlıdésben visszaesett. 142

A Royal Exchange tagjai e sikerek láttán felszólították az elzavartakat, hogy térjenek vissza. De már késı volt. Addigra már megalapították saját egyesületüket a „Stock Exchange" (értéktızsde) név alatt, és megszervezték az értékpapírpiacot. Saját pénzükön megvásárolták azt a területet, ahol száz évvel késıbb a „London Stock Exchange" épülete emelkedett a magasba. A siker irigységet szül. Pamfletek, gyalázkodó írások, karikatúrák jártak körbe, melyeken az alkuszokat és spekulánsokat ragadozó madarakként ábrázolták, akik nyereségvágyból kihasználják az emberi nyomorúságot. Mindazonáltal valóban gyenge erkölcsök uralkodtak, és sok volt a visszaélés. A nagy spekulánsok értettek a lapok összekuszálásához és a kicsik manipuláción keresztüli kizsákmányolásához. Sir Henry Furnese, az Angol Bank (Bank of l.ngland) elnöke kitőnı hírhálózattal rendelkezett. Amint a legfrissebb hír kitudódott, azt postagalambbal küldték el neki megbízottai a kontinensrıl. Ha aztán venni akart, ügynökei nagy komédiát csináltak a tızsdén. Homlokukat ráncolva és titokzatos képpel mászkáltak ide-oda, mintha valamilyen rossz hír birtokában lennének. Azáltal, hogy néhány eladási megbízást adtak ki, felhívták magukra a figyelmet. Tekintettel fınökük magas pozíciójára, a legkisebb mozdulatukra is odafigyeltek. A pókerben ezt „blöff" nek h í v j á k , ami tulajdonképpen tilos. A spekulánsok idegesen követték példájukat, és a nagyszámú eladás következtében az árak süllyedtek. Ha sikerült a Sir terve, akkor alacsony árakon vásárolt. Már abban az idıben is felhasználták a hamis híreket. Anna királynı uralkodásának vége f e l é hirtelen az a szóbeszéd járta, hogy meghalt a királynı. Lz általános pánikot váltott ki, a spekulánsok megkezdték az eladást, a reszketı kezekben levı államkölcsönpapírok árfolyamai a mélybe zuhantak. Akkoriban, egy bizonyos Marissá Lopes, egy sokat tapasztalt amszterdami tızsdés néhány barátjával a legalacsonyabb árfolyamú papírokat mohón összeszedte. Másnap a királynı megint egészségesnek erezte magát, 143

A Royal Exchange London Cityben 1700 körül

144

az árfolyamok emelkedtek és Lopes az árdifferenciát besöpörte. A változó hírek miatt a tızsdei árfolyamok bona fide fel-alá mozoghatnak. A Szaclat elleni merényletkor li/.enöt percenként változtak a róla szóló jelentések. Ezt a módszert ma is gyakran felhasználják nem is beszélve azokról a téves hírekrıl, amelyek a lázas agyakban keletkeznek. A tızsde nemcsak áldozata a figyelmeztetı híreknek, hanem a forrása is. Soha nem lehet pontosan megállapítani, hogy éppen az árfolyamok produkálják e a híreket, vagy a hírek befolyásolják-e az árfolyamokat? Ha bármilyen okból csökkennek az árfolyamok, akkor a publikum fantáziája a valóságtól eltérı pánikhíreket agyai k i . Mindkét
ben. Kedvüket lelték a részvényekben, melyeket régebben vulgáris spekulációnak tartottak. Politikai, gazdasági és egyéb okok miatt ez a hullám kisebb-nagyobb megszakításokkal megismétlıdött, természetesen ma is érvényesen mindig is ismétlıdni fog.

amivel ismételten félrevezették a hiszékenyeket. Erre igencsak nagy szükség volt, mert a rabszolga-kereskedelem nem volt különösebben jövedelme/ı. A hajók gyomrában megláncolva az „áru" csak nehezen viselte el az Atlanti-óceán átszelését. Mire a hajók az Új Világ kikötıibe befutottak, voltak veszteségek, és az „áru" rossz állapotban volt.

„FEKETE ELEFÁNTCSONT" Amikor az angol kormány 1711-ben a „Déltengeri Társaság"-ot hivatalosan támogatta, ez elsısorban azért történt, mert f i x kamatozású államkölcsönkötvényeken keresztül már nem tudott újabb pénzmennyiséghez jutni. (Pontosan úgy, ahogy ez az elmúlt évtizedekben megismétlıdött.) Oxford grófja, Harley kancellár áldásával a City tisztelt urai olyan kereskedelemre adták a fejüket, amely semmiképp sem á l l t ellentétben a szellemileg magasan álló 18. század erkölcsi kódexével: a „fekete elefántcsont"-tal, vagyis a rabszolga-kereskedelemmel a dél-amerikai spanyol és portugál gyarmatokon. A vállalkozás tárgyát nem titkolták, és a társaság részvényei a megtakarítókat jobban csábították, mint ıfelsége kormányának kötvényei. A mi korunk valami jobbat talált ki, mint a „fekete elefántcsont": «i fekete aranyat, vagyis olajrészvényeket, melyek a megtakarítókra éveken keresztül mágikus vonzerıvel hatottak, es amibıl egyes kormányok profitálni tudtak, így a francia kormány számos olajtársaság alapítását támogatta a Szaharában. Ezáltal a tıkét a gazdaság vérkeringésében tartotta, és meg tudta akadályozni, hogy azt devizába és külföldi értékpapírokba fektessék. Új államkölcsönköt vények kibocsátásával ezt nem tudta volna elérni. A „South Sea Company" sok millió iont sterlingért adta el részvényeit. Majd a „Company" a befolyt milliókból áilamkölcsönkötvényeket vásárolt, amit a publikum már nem t e t t volna meg. A vételár névérték alatt állt, noha a papitokat névértékükön jegyezték be a könyvekbe, úgy, hogy papíron eléggé jelentıs nyereséget könyveltek el, 146

„A SPEKULÁLÁS MA DIVAT, EZT TESZI A MINISZTER, A HAZAFI" De ez alkalommal nem számítottak a csalódások. Az eufória túl nagy volt. A publikum spekulálni akart, és ez minden várakozást felülmúlt. A játékszenvedély bacilusa átterjedt az angolokra, a hercegtıl egészen a koldusig. A „South Sea" részvényei fokozatosan növekedtek. 1720 májusában 500on álltak, júniusban 890-en, két nappal késıbb 940-en. Aztán tovább emelkedtek 1100-ra, sıt 2000-re. Ez a példa másokat is megfertızött, és a „South Sea"-hez hasonlóan társaságok százai nıttek ki gomba módjára a földbıl. Látszatcégek alakultak, amelyek a legnevetségesebb üzletekkel foglalkoztak: kezdve a lókereskedéssel, az ír parton a partra sodort tárgyak begyőjtésével, az angol szigeteken a házak tatarozásával, a perpetuum mobile kerekeinek elıállításával, egészen olyan grandiózus vállalatokig, melyek az üzleti tevékenység tárgyát egészen egyszerően elfelejtették megadni. Az emberek sorba álltak, hogy megvegyék ezeknek a társaságoknak a részvényeit, amit szappanbuboréknak, „Bubbles"-nak neveztek; ez egy nyugtalanító név, mely mindenesetre sejtetni engedte, hogy egy napon az egész szét fog pukkanni. A következı versike megpróbálja az akkori hangulatot érzékeltetni:

147

„A spekulálás ma nagy divat ezt teszi a miniszter, a haza fia, ezt teszi a grófné a királyi udvarban, ezt teszi az inasa, és a komornája mindannyian ezért bolondulnak." A nagy spekulánsok doktornak szólíttatták magukat, a szerényebbek megelégedtek a deák címmel. Egy napon megbukott az egyik ilyen komolytalan társaság, mert nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. Ez kiváltotta a vihart. Rémülten állapították meg, hogy a léggömbben semmi más nem volt, csak levegı. Mint a fertızı betegség elıl, mindenki menekült. A nagy Déltengeri Társaság részvényei, bár ez a társaság nem is volt csaló, elmerültek az általános káoszban és jelentısen visszaestek. Egy ilyen árfolyamzuhanás gyakran az üzletmenettıl vagy a cég pénzügyi helyzetétıl függetlenül megy végbe. Ha az árfolyamok túl magasra kúsztak és egy bizonyos - az ésszerőség által diktált - határt túlléptek, akkor legtöbbször visszaesnek a földre. Ez természeti törvény. A déltengeri csalás egész balgasága ugyanannyi veszteséget, mint nyereséget hozott. A társaság minden alkalmazottja spekulált, és mindegyiküknek viselnie kellett a következményeket. Mesélik, hogy maga a walesi herceg 40 000 fontot veszített, és posztját - a felügyelı bizottság elnöke az egyik rossz hírő vállalatnál — csak abban a pillanatban adta fel, amikor bírósági eljárást indítottak ellene. A „bubbles"-ok mégsem voltak teljesen haszontalanok. A spekulációs láz mint valami kovász hatott a gazdasági életre. A balgaság e korszakában beindult Manchesterben a pamutipar, Birmingham környékén a vas- és acélipar. A „South Sea Bubble" Angliában termékeny vetést hagyott maga után. Hbbıl indult ki az ország ipari fejlıdése.

148

A 18. SZÁZAD BERNIÉ CORNFELDJE: JOHN LAW

Ebben az idıben Franciaországban is folyt a spekulálás, de még esztelenebbül és még kevésbé szerencsés következményekkel. Az ilyen spekulációs ırületet gyakran a színhely alapján nevezték el: Rue Quincampoix, ahol a 18. század kezdetétıl a bankárok irodáikat berendezték. Az eminens diákok elırejutnak. John Law a számolásban íigyelemreméltóan tehetséges diák volt, és mint nagy játékos és nagy „kombinátor" a legkülönbözıbb országokban, ahol csak megfordult, szerfelett jól keresett. Neve ugyan John Law volt, de Franciaországban röviden Lassnak hívták, egy optikai hibából kifolyólag, mivel régi nyomtatásban a w hasonlított ss-re. Párizsban a bankügyletek, a kereskedelem és a valuták terén fölöttébb tapasztalt embernek számított, és ezzel felkeltette a kiskorú XV. Lajos nagybácsijának, a régensnek a figyelmét, aki meg akart vele ismerkedni. Franciaország kasszái üresek voltak, és ez a ravasz és szeretetreméltó skót — aki, ahogy a dámák az udvarban mondogatták, szebb volt, mint amennyire egy férfinek ez megengedett talán újra meg tudná tölteni. A régens és a skót a legjobb barátok lettek. Miután John Law királyi rendeletben korlátlan felhatalmazást kapott adóskötelezvények kibocsátására, megalapította a nemzeti bankot, az elsı mai értelemben vett francia bankot. Aztán a pénzarisztokráciához fordult és életre hívta a Mississippi Társaságot, amely Louisiana gyarmatosításával, kereskedelemmel és a természeti kincsek kiaknázásával foglalkozott.

[49

„ADJÁTOK NEKÜNK PÉNZETEKET, ÉS MI GAZDAGGÁ TESZÜNK BENNETEKET!" Elméleti képességei mellett, mint pénzember Law kitőnı pszichológus is volt, aki értette, hogyan kell a haszon iránti igényt felkelteni. İ volt az elsı, aki értette, hogyan lehet a semmibıl sikert csinálni, hogyan kell a népet megnyerni, hogy nagy számban értékpapírokat jegyezzenek. Ezzel kapcsolatban nem állhatom meg, hogy ne gondoljak a 60-as évek IOS jelszavára: „Adjátok nekünk pénzeteket, és mi gazdaggá teszünk benneteket!" Law lassan I c l l ő t ö t t e a spekulációt, míg az forráspontját el nem érte, és minden ellenırzéstıl függetlenítette magát. A Mississippi Társ.iság reklámaiban ezeknek a területeknek a gazdaságai igencsak vonzónak voltak feltüntetve: idillikus tájakon arany- és ezüsthegyek. A színezett metszetek megmutatták, ahogv a jámbor bennszülött álma valóra vált: egy korty pálinkáért vagy három üveggyöngyért a vadak egész aranyrögöt adtak. Ez a mesterien irányított reklámkampány a tıke irányát Rue Quincampoix felé irányította. A társaság egyre több részvényt adott ki, a hossz reményét gondosan és állandóan táplálta. A Párizsba menı postakocsik helyeit, ahol Monsieur Law részvényeit lehetett megvenni, már hónapokra elıre Lefoglalták. Egy púpos ember egy vagyont keresett azzal, hogy púpját íróasztalnak ajánlotta fel. Egyes udvarhölgyek nem riadtak vissza a legszokatlanabb eszközöktıl sem, hogy részvényekhez jussanak. Három héten belül 300 000 részvényt dobtak piacra, ami pillanatok alatt elkelt, még mielıtt a tinta megszáradt volna rajtuk. Nem pont ugyanez tortént az. IOS- és más részvényekkel? Az osztalék, amit Law papírjai hozhattak volna, érdektelen volt, mindenki csak árfolyamnyereséggel számolt, ami a kibocsátási ár hússzorosát is elérte. 1719 decemberében megdılt a rekord. A részvények ára elérte a 18 000 fontot, 150

ami névértékük 36-szorosának felelt meg. Egész Európa feszülten figyelte ezt az izgató színjátékot. Tudományos értekezésekben tárgyalták Law szisztémáját, ami semmivé vált, mielıtt azt még végiggondolhatták. Elég lett volna egy ceruzát a kézbe venni és az osztalékot kiszámítani, vagy feltenni azt a kérdést, hogy egyáltalán van-e kilátás osztalékra vagy éves nyereségre? (De ki vesz ceruzát a kezébe? A sokat tapasztaltak!) PÁNIK A RUE QUINCAMPOIX-N Imitt-amott eladtak egy-egy papírt, és máris elkezdıdött a széthullás. Law-nak kétségbeesett igyekvésc ellenére sem sikerül a pánikot feltartóztatnia. A részvények megállás nélkül csúsztak lefelé. (Hosszt egy Rothschild is tud csinál ni, de egy besszt soha nem tud megállítani. Ez volt a bécsi tızsde egyik jelszava.) 1720 októberében a 18 000 fontos részvények árfolyam-emelkedése megállt, eladhatatlanná váltak és 40 fontra estek le. Még mindig egész nap sorba álltak a Rue Quincampoix-n. Most azért, hogy visszakapják pénzüket. Az ujjongást drámai jelenetek váltották fel. „Mindenki, aki hat héttel ezelıtt gazdag volt, most szegény lett. Law kifordította az államot, mini egy ruhakereskedı a kabátot" - írta Montesquieu megdöbbenve a botránytól. John Law üres zsebekkel és megtörve hagyta el Párizst az éj leple alatt, mert fennállt a veszély, hogy a tömeg meglincseli. Elhagyatottan, a legnagyobb szegénységben halt meg 1729-ben Velencében. Földi maradványait 100 évvel késıbb unokaöccse a velencei San Moise templomba helyeztette el, ahol még ma is egy sírban nyugszanak. Ha ott tartózkodom, soha nem mulasztom el, hogy egy kis virágcsokrot rakjak a sírjára. John Law biztosan nagystílő spekuláns és játékos volt, de nem volt csaló. Barátja, a régens áldozatává vált, aki

egyre több pénzt követelt a költségvetéséhez. Ez a bankjcgy-infláció t i p i k u s esett-, .miikor a kormány a jegybanktól fedezetlen hiteleket követel. Bernié Cornfeld és társai (IOS, Gramco stb.) sorsa eddig kevésbé volt drámai. Még m
meg az elsı mai tızsde, egy görög oszlopos templom ugyanolyan színben, mint Párizs öreg réztetıi, Brongniart építész tervei alapján. A „South Sea Bubble" és a „Mississippi Társaság" gigantikus tızsdebotrányai mélyen az emléke/e temben élnek. Hatásuk sokáig érzıdött. A spekulálás és a részvények elleni mély ellenszenv volt a következmény, ami több mint ötven évig tartott.

A PÁRIZSI TİZSDE A 19. SZÁZADBAN Hogy a jövıben a hasonló katasztrófákat elkerüljék, 1724ben Párizsban egy dekrétummal életre hívták a tızsdét. A tızsde az ezt követı nyugtalan idıkben hontalanul tévelyegve keresett magának egy saját épületet. A Rue Quincampoix-n, amit mindenki, mint a pestist került, megtiltottak ,i pénzügyleteket, sıt még ıröket is állítottak. A Placc Louis le Grand-ot, a mai Placc Vendımeot is feladták, mert a tızsdésck lármája zavarta J'Aguesseau kancellárt, aki ott lakott. A hontalan tızsde az Hotel de Soissons kertjeibe menekült, ahol az árutızsde még ma is van. A telektulajdonos nagyon drágán kb. száz fabódét adott bérbe, ami az összezsúfolt alkuszoknak szállásként szolgált. Az ügyleteket reggel héttıl este hétig bonyolították le, és hamarosan olyan élénken mőködött, hogy egy királyi dekrétum betiltotta, és ez alkalommal fordult elı elıször a „bourse" szó. A Palais Mazarin - a mai nemzeti könyvtár - volt a következı állomás az állandó költözködésben. A hatalmas termek cs galériák lényegesen jobb szállást biztosítottak az alkuszoknak és spekulánsoknak. De csak 1826-ban épült 152

153

UTÓN AZ ELSİ IPARI FORRADALOM FELÉ

A napóleoni háborúk a londoni Stock Exchange-nek újra fényt kölcsönöztek, méghozzá az angol kormány félhivatalos bankára, Rothschild kezdeményezésére, aki számos kötvényt bocsátott ki a hadjáratok finanszírozására. A Rothschildok a 19. században azáltal szereztek nevet maguknak, hogy elsıként leheltek életet az angol állampapírokba, majd az összes ország állampapírjaiba. „A királyok bankárai és a bankárok királyai"'-nak nevezték ıket. A spekulációnak megvannak a maga kedvenc tárgyai. A napi és a mindenkori politikai események alakulása befolyásolja ıket. Louisiana gyarmatosítása adta meg a kezdést a Mississippi Társaság részvényeivel való spekulálásra. A 19. század elsı negyedében a spanyolok amerikai gyarmatainak a megszüntetése a londoni tızsdén egy új spekulációs lázt váltott k i .

nyatársaságok Chilében, gyöngyhalászatok Kolumbiában, ezüstbányák Peruban, rézbányák Mexikóban. Már a vállalatok egzotikus híre hiszékenyek ezreit csalogatta magához. A nagy remények ismét nagy csalódásokkal végzıdtek. Néhány évvel ezelıtt az európai megtakarítókat és tızsdejátékosokat hasonló spekulációs láz fogta el a kanadai, ausztráliai, szingapúri és hongkongi tızsdék láttán. Szép prospektusok és számos tipp csalogatta a publikumot. De nagyfokú volt a csalódás is, noha az ásványkincsek bizonyára léteztek és kalandorszellemő vállalatoknak nagy esélyeket ígértek. De az üzletvezetésnek az a módja, ahogy a részvények a tızsdére kerülnek, és ahogy azokat a publikumra sózzák, az csalás. Az új kelető latin-amerikai kormánynak egyáltalán nem volt sürgıs, hogy kötvényeikre fizessenek. A cégek mindennemő haszon nélkül dolgoztak, és szó sem volt osztalékról, így következett be 1825 októberében az újabb tızsdekrach. A SPEKULÁCIÓ: AZ IPARI FEJLİDÉS MOTORJA

Minden egykori spanyol gyarmat végigjárta szabadulásának tanulóéveit. A tengerentúli fantasztikus gazdagság a képzelıerıt újra lángra lobbantotta, ez alkalommal a spanyol iga alól felszabadult gyarmatok gazdagsága láttán. A szirének dalai a drágakövekrıl és nemesfémekrıl ismét álomba ringatták az embereket. Rézrıl, ezüstrıl és ónról volt szó. Számos „Mercadets" - Balzac tızsdejátékosainak példaképei - tőnt fel. Részvénytársaságok segítségével akarták a gazdagság új forrásait a tızsdére bevezetni: bá-

Alighogy feledésbe merült, máris új tárgyal keresett magának a spekuláció. A gızgép, a mechanikai szövıszék, a mozdony feltalálása hihetetlen fellendülést hozott. Az új mechanikus csodamővek izgatták a fantáziát, varázsuk alatt tartották a képzelıerıt, és azokat az embereket is rávették a spekulálásra, akik erre korábban nem gondoltak. A spekuláció stimulálóan hatott a találmányokra. Elısegítette gyakorlati bevezetésüket, és így az ipari expanzió motorja lett. Megszületett a 19. század kapitalizmusa. A spekuláció a találmányok lehetıségeit jól becsülte meg, például a vasutak terén. De tévedett a fejlıdés ritmusát illetıen. Egyébként ugyanaz a tévedés újra és újra megismétlıdik a tızsde történetében, méghozzá minden alkalommal, amikor egy új iparág születik, amikor egvik hullám tovább visz

154

155

SZIRÉNEK DALAI A DRÁGAKÖVEKRİL És É R TÉ KIS H ÍM E KR İ L

másikho/. Ugyanazokai a túlzásokat megtaláljuk a 19. század végén az aranybányáknál, a 20. század kezdetén az autó- és olajiparban, a kémiai és gyógyszerészeti szektorban és az elektronikai, illetve komputeriparban. Az ipari fejlıdés nagyarányú mozgások közepette megy végbe. A fejlıdés gyorsan elırehalad, majd ismét visszaesik, de sohasem eredeti pontjára. Egy hatalmas cikcakk-mozgásról van szó, ami emelkedı tendenciát mutat. Minden ipari fellendüléskor rengeteg vállalat alakul, és minden visszaesés alkalmával eltőnnek az életképtelenek. De az átlaggırbe fokozatosan emelkedik, az ipar egyre inkább fejlıdik. Ez a mechanizmus szőrıként is hat. Az iparágak egy része nem éli túl gyermekbetegségeit. Hány automobiltársaság fulladt bele a veszteségeibe, míg a General Motors, a Ford és a Chrysler (és még ma is problémákkal küszködnek az egykor oly virágzó vállalatok) mai nagyságukat elérték ! Hány olajtársaság tőnt el a látóhatárról, amíg a B r i t i s h Petroleum, a Standard Oil, a Royal Dutch és mások nemzetközi monopóliumokká váltak! Mielıtt ez a rostálás megtörténik, a tızsde egy hisztérikus perióduson megy át, az árfolyamok ellenırizhetetlenül cikcakkban mozognak fel, le, fel, le. Képzeljünk el egy embert, aki kutyájával végigmegy az utcán! Az ember egyenletesen halad, ı jelképezi az ipart. A kutya elırerohan, ide ugrik, oda ugrik, visszajön gazdájához, majd újra elrohan, és aztán visszatér. Az ı útja az értékpapírok mozgását mutatja. Mindketten elırejutnak, a gazda is és a kutya is. Végül közösen érik el sétájuk célját. Míg a férfi egy kilométert tett meg, addig a kutya ugyanazt az utat háromszor, négyszer tette meg oda-vissza, líhhez hasonlóan mozognak a kurzusok egy zőrzavarba került tızsdén. Két lépést tesznek elıre, egyet vissza. Ez a jelenség az ipari expanziót kíséri. A

TOZSD1 S/l NYI 1)1 I Y, AVAGY A HALADÁSÉRT TENN] A vasút fejlıdése igazi „vasútmániát" hozott magával. A londoni tızsdét, és valamennyi európai tızsdét és késıbb az Egyesült Államokéit is feszültségben tartotta. Az elsı évek kielégítı eredményei vonzották a publikumot. Az alacsony vásáron felbátorodva a vasúti hálózat kiépítésére spekuláltak. A tızsdeügyletek iránti szenvedély egyben a haladás iránti szenvedélyt is jelentette. 1844 szeptemberében a brit parlament kilencven tervet szavazott meg új vasútvonalak építésére. Senki sem törıdött azzal, hogy rentábilisak voltak-e ezek a tervek. Gátlástalanul spekuláltak részvényekkel, csak a játék kedvéért és anélkül, hogy a társaság üzleti eredményeit számításba vették volna. Csak azért vásároltak részvényeket, hogy magasabb árfolyamon túladhassanak rajtuk. Majdnem azt lehet mondani, hogy azért épült a vasút, hogy a vasút építésével spekulálhassanak. Nem hagyták abba a spekulációt mindaddig, míg egy napon megállapították - mint már más tızsdekatasztrófáknál is -, hogy az újonnan alapított társaságok nyeresége nem igazol egy ilyen esztelen játékot, és
ehhez elég az a tény, hogy aranyról van szó. Sok vállalat kizárólag tızsdei játékkal foglalkozott anélkül, hogy termeléssel foglalkozott volna. (Ma mindannyian a brókerek irodáiban ülnének.) A kaliforniai aranybányákból felhozott és az ausztrál folyók homokjából kimosott arany útra kel a jegybankok pincéibe, hogy ott Csipkerózsika-álmát aludja. Ez újabb lehetıséget teremtett a spekulációnak, méreteit megnövelte anélkül, hogy az emberiség gazdagságát aktívan gyarapította volna.

158

FEKETE PÉNTEK 1869: TİZSDEKATASZTRÓFA NEW YORKBAN

Éppen az arany okozta a tragikus New York-i tızsdekatasztrófát 1869. szeptember 23-án, a híres fekete pénteken. Mint mindén nyugtalan idıben, így az amerikai polgárháború alatt is a papírpénzforgalom erısen felduzzadt, ami a dollárpapírpénz, az ún. „greenback" bizonyos mértékő inflációját okozta. Jay Gould és elvbarátja, Jim Fisk vezetése alatt a Wall Streeten szindikátust alapítottak, mellyel egy nagyszerő tızsdei fogást készítettek elı. Mindkettejük lelkén már egy sor rossz vasúti ügylet száradt, céljuk elérésében minden eszközt felhasználtak — akár egy tırszúrást is. Mindenféle megvesztegetési ajándékokkal, egészen az elnök sógoráig, Ulysses Grant tábornokig, sikerült elérniük, hogy kitolják az idıpontot, amikor az amerikai kormány aranyat doh a piacra, hogy a dollárt támogassa. (Ezt a lehetıséget ma nem tárgyalják meg mindig?) Gould és Fisk elıször saját számlára vásárolt aranyat, majd kb. tizenkét alkusznak utasítást adtak provokációs vásárlásokra, hogy a sárga fém árát a magasba hajtsák. Tekintettel az állandóan emelkedı árfolyamokra, mindenkit elfogott a lelkesedés, hogy aranyat azonnalra és határidıre vásároljanak, ezáltal a légkör aranyban hossz-pánikká, dollárban bessz-pánikká változott. Ezt az aranyár körüli hisztériát a dollárárfolyamhoz viszonyítva az elmúlt t í z évben többször megéltük.

159

A TİZSDE PEARL HARBOURJA Szeptember 23-án távirat érkezett Grant elnök kormányától, hogy a kormány intervenciója közvetlenül várható: ,,A kormány Mgy mennyiségő aranyat dob a piacra, hogy támogassa a dollárt." Gould és Fisk hidegvérrel folytatta a játékot: brókereiken keresztül annyi aranyat vásároltak, amennyi csak lehetséges volt, ugyanakkor minden aranyukat, amivel rendelkeztek, titokban eladták. A kormány beavatkozása után az aranyár rögtön elkezdett esni, aztán hirtelen zuhant, es estére teljes volt a katasztrófa. Teljes volt a zőrzavar, mert a veszteségeket, amit a publikum elszenvedett, az is növelte, hogy Gould és Fisk vonakodtak az óriási aranymennyiséget átvenni, amit saját ügynökeik szóbeli utasításuk alapján vásároltak. A Gould-Fisk-klikk mereven tagadta, Hogy ilyen megbízásokat adott, anélkül hogy megbízottjaik sorsával törıdtek volna. Majd valamennyiüknek be kellett szüntetniük fizetéseiket, ami bankcsıdök egész láncolatát okozta. A nap végén már senki sem tudta, ki a fizetıképes és ki nem. Jay Gould, Jim Fisk és az egész arany-klikk kezüket dörzsölve seperték be a nyereséget, miközben az ügynökök koldusbotra jutottak. Néhány évvel ezelıtt a kormány és a nagybankok beavatkozása következtében a Hunt-czüst körüli hasonló zőrzavart sikerült megakadályozni. Ez az 1869-es nyári nap a Wall Street történetében úgy maradt meg, mint a tızsde Pearl Harbourja. Ez nem akadályozta Gouldot abban, hogy ugyanolyan arcátlansággal és sikerrel folytassa mesterkedéseit a vasutaknál. A gengszter kifejezést átalakítva bankszternek nevezhetnénk. Hasonló mértéktelen aranyspekulációk, amelyek egyes résztvevık számára tragikusan végzıdtek, 1926 óta jó néhányszor lejátszódtak. 1926-ban például Poincaré minisz-

felenet a New York-i tızsde aranytermében 1869. 9. 24-i katasziml.i idején

160

161

terclnök megnyerte a francia frankért folytatott csatát. L980 bari az arany- és ezüstpiac összeomlott, amikor az arany 850-rıl ()00-ra és az ezüst 50-rıl 7 alá esett. Csakhogy az európai tızsdei erkölcsök az akkori amerikai vadnyugatétól alapvetıen különböztek. Létezik egy becsületkódex, amely a bőnös megbüntetéséhez vezet. A spekulánsok a frank ellen játszottak, vesztettek és fizetniük kellett.

VISSZAPILLANTÁS A 19. SZAZADBA GRÜNDOLÁSI LÁZ

De térjünk vissza a 19. századba! Európában a gazdasági fejlıdés felgyorsul, idınként ugrásszerően, néha akadályoztatva, országonként és a mindenkori aktuális eseményektıl függıen. Németországban ezt a korszakot „spekulációs alapító éveknek" nevezzük. Akkoriban született az ipari kapitalizmus, ingatlantársaságok és nagy pénzintézetek, valamint bankok alakultak. Németország nagy prosperitásnak örvendett. Az 187l-es francia vereség után a/ ötmillió aranyfrank háborús jóvátétel is hozzájárult a gazdasági fellendüléshez. Abban az idıben Ausztria-Magyarországon is új társadalmi rétegek emelkedtek fel. A szociális reformok elkerülhetetlenek voltak, ezt baloldali pártok és a hihetetlen erıvel felemelkedı szocializmus követelte. Az ismételt béremelések megnyirbálták a vállalatok nyereségeit, és 1873-ban kritikus pontot értek el. A bécsi tızsdekrach egy olyan pillanatban tört ki, amikor senki sem számított rá. Az öngyilkosságok listája egyre hosszabb lett; hogy ezek az öngyilkosságok igaziak vagy kitaláltak voltak, ne firtassuk, mert néhány tönkrement, de igencsak ralinált spekuláns néhány hátrahagyott ruhadarabbal a Duna parton idıben eltőnt a látóhatáron. Bécsbıl kiindulva a hullámok gyorsan átcsaptak az országhatáron túlra, elérték egész Németországot, Münchentıl Hamburgig, Stuttgarttól Dan/.igig (Gdansk). Az 1873-as tızsdekrach mérföldkı volt a pénzügyek és a spekuláció történetében, mérföldkı a fizetésképtelenségek, öngyilkosságok, könnyhullatások és a fogcsikorgatások idıszakában. 162

163

De az évszázad életképes erıi hamarosan felülkerekedtek. A sebek hamar begyógyultak, az idı nem állt meg. A hírközlésben haladást értek el, gızhajók, vasutak, tenger alatti kábelek szıttek egyre sőrőbb hálót az egész föld köré. A Szuezi-csatornanak köszönhetıen a Kelet közelebb került Európához. SÁBA KIRÁLYNİJÉNEK KINCSESKAMRÁJA? A 19. századnak, annak a századnak a végén, amikor oly sok minden történt, azt hitték, hogy az aranyra vágyó emberiség álma megvalósul. Nem tudjuk ki fedezte fel Transvaalban elsıkéin az aranybányákat, de azt képzelték, hogy Sába királynıjének kincseskamrájára leltek. Nagy volt az illúzió, és nagyok voltak a kezdeti nehézségek: hiány volt tanult emberekbıl, magasak voltak a munkaeszközök árai, különösen a bányászatban annyira nélkülözhetetlen dinamité, szállítási nehézségek, a munkások lopásai stb. Az aranyásók táborából hamarosan egy pompás város lett, Johannesburg, melyet Cecil Rhodes a pénzügyek Gibraltárává akart tenni. Az arany nem volt agyrém, valóban ott volt, csak ki kellett bányászni, és létezése fellendülést váltott ki. Ismét ömlött a pénz az angol tızsdérıl, noha nem olyan régen volt az az idı, amikot a dél-amerikai értékpapírok miatti csalódás a hımérsékletet érezhetıen lehőtötte. Egy sor új társaságot alapítottak, elkezdıdött a spekulációs körtánc - hipnotizálva az aranytól, mint régen az alkimisták. Szempillantá'snyi idı alatt egy vagyonhoz jutottak. Egy egykori cirkuszi bohóc, Barney Barnato volt ennek az általános forrongásnak a karmestere. A publikum válogatás nélkül megvette a közéjük szórt részvényeket. Alighogy megalapítottak egy társaságot, máris tıkeemelést hajtottak végre, es az új részjegyeket még nem jegyezték be teljesen, de mar a következı tıkeemelésre készülıdtek. Az 1867-ben alapított Limpopo Mining Company hamarosan százszámra talált utánzót. A németek bekapcsolód164

tak a játékba, és német pénz öntötte el a piacot, amire már nem is volt szükség. A franciákat különösen elkapta az aranyszenvedély, és milliókat fektettek spekulációba. A francia megtakarítók mindig szívesen bocsátották tıkéjüket ásványkincsek feltárásába, függetlenül attól, hogy azok a witwatersrandi aranybányák Transvaalban, rézbányák Rhodéziában és Spanyolországban, olajlelıhelyek az egész világon, vagy esetleg uránbányák. Aranyról volt szó, amit Franciaországban mindig is majdhogynem fétisként tiszteltek. A legkülönbözıbb anekdotákat mesélték. A londoni bankár, Beit, Hamburgban élı anyjának egy k i s lepecsételt csomagot küldött, amiben részvények voltak. A mellekelt levélben leírta neki - a titoktartás esküje alatt —, hogy a részvények hamarosan tízszeresükre fognak emelkedni. De semmilyen körülmények között sem volt szabad a csomagot felnyitnia mielıtt fia engedélyt adott rá. A bankár számolt a nıi kíváncsisággal és édesanyja jóindulatával, aki nem bírt ellenállni és felnyitotta a csomagot, majd egy csésze tea mellett „csak" a legjobb barátnıjének mesélte el a történe tet, akinek pedig semmi sem volt fontosabb, mint hogy a hírt a legjobb barátnıjének adja tovább... Szélsebesen terjedt a tipp az egész városban, természetesen mindig a titoktartás esküje alatt. Néhány nappal késıbb Hamburg felvásárolta Londonban azokat a részvényeket, melyeken Beit bankár nem tudott túladni. 1895 nyarán ez a spekulációs ırület elérte csúcspontját. Az árfolyamokat nem lehetett féken tartani. A „Coronation Syndicate" részvényei néhány hét alatt 10-rıl 2000 fontra emelkedtek. Pedig nem is bányatársaságokról volt szó. A „Coronation Sindicate" tevékenysége abból állt, hogy más vállalatokat talpra állítson és finanszírozzon. A finanszírozási társaságok, akik ezt az egész kavarodást okozták, a legkevésbé sem voltak érdekeltek abban, hogy fenntartsák a piacot. İk a papírjaikat már kihelyezték.

165

A FUVALLAT ELFUJTA AZ ALMOT A spekulációs építmény annyira düledezı állapotban volt, hogy a legkisebb szellı is összedöntötte volna. Az alkalom nem volt feltőnı, a l i g tudta valaki, hogy hogyan is történt. Mi volt az ok ? Talán egy társaság kiábrándító kutatási eredményei, vagy egy másiknak a munkamegszakításai, vagy talán politikai nehézségek? Alapjában véve mindegy, mert minden körülmények között megtörtént volna az esemény, mivel a piac a felfelé mozgás harmadik fázisánál tartott. Tehát bármilyen esemény megadhatta a halálos döfést. A részvények értékük kilenctizedét elveszítették, és számtalan cég szőnt meg. De néhány társaságnak sikerült ezt az akadályt legyıznie. Ok kellemes meglepetéseket tartogattak részvényeseik számára. Már majd egy évszázada fizetnek rendszeresen tekintélyes osztalékot, a lelıhelyeket kiaknázzák és további területeket tárnak fel. Az aranyam] történı hisztérikus spekulációnak és az inflációs várakozásnak is köszönhetıen itt-ott újra fellobbant a spekuláció a dél-afrikai aranybányákkal. A 70-es években pedig hatalmas méreteket öltött. Mindenesetre a bányarészvén vek kel való spekuláció még mindig érdekesebb volt, mint a sárga fémmel. Az ezzel kapcsolatban történt kalandomat már elmeséltem. A FEDERAL RESERVE SYSTEM ALAPÍTÁSA A 19. század végén a gazdasági fejlıdés üteme Európában kissé lelassult. Az Egyesült Államokban azonban továbbra is magas szinten maradt. Az egész országban fantasztikus prosperitás uralkodott. Az óriási trösztök elkeseredett harcot vívtak egymással, és egy eszeveszett spekuláció izgalomban tartotta a Wall Streetet. „A piacot néhány gonosztevı zavarja", mondotta Theodort Roosevelt elnök. Akkoriban még nem létezett egy hatásos bankrendszer, amely alkalmas 166

lett volna arra, hogy a pénzpiacot sakkban tartsa. Minden rendelkezésre álló pénzt felszippantott a spekuláció. Minden kamatot megadtak, mert ameddig a hossz tartott, addig befektetésének három-négyszeresét is besöpörhette a befektetı. Ez a helyzet gátolta a gazdasági haladást, mert a kereskedelem és ipar már nem rendelkezett a szükséges tıkével, amit a Wall Street felszívott. Amikor egy újságíró az öreg John Pierpont Morgant megkérdezte, meddig fog tartani a hossz, ezt felelte: „Nem tudom, fiatalember, de ha az emberek felismerik, hogy nem csak pénzzel lehet évente 125%-ra spekulálni, akkor minden össze fog dılni." Morgan válasza villámként csapott be. Az emberek, akik elızı este egyáltalán nem gondoltak a kamatokra, hogy nekik mennyibe kerül a spekuláció, tollat vettek a kezükbe és elkezdtek számolni. Mint mindig, most is egyszerre akart mindenki ugyanazon az ajtón átmenni. Elıször a hitelre vett részvényeket adták el az emberek. Aztán azok következtek, akiknek a részvényei jól fizetett pénztárszekrényekben feküdtek, majd azok jöttek, akik papírjaikon mindenáron túl akartak adni. Morgan ügyes manipulációinak köszönhetı, aki idıben pumpált pénzt a piacra, hogy a Wall Street nem ment teljesen tönkre. Egyébként ennek a tızsdekrachnak fontos következménye volt: a Federal Reserve System megalapítása. A jegybankoknak ez a rendszere segítette azóta a kisebb krízisek megszüntetését és az elsı világháború utáni átmeneti idıszak áthidalását. Aztán a Wall Street története különösebb izgalom nélkül telt el egészen az 1929-es tragikus mérföldkıig.

SAULUSTOL PAULUSIG

A NYUGATI VILÁG NYUGTALAN 20-AS ÉVEI

Ahogy Amerika felfedezése vagy a Francia Forradalom, úgy az 1929-es amerikai gazdasági katasztrófa is megváltoztatta a nyugati világ arculatát és társadalmi struktúráját. Még ma is kísértetként vonul át életünkön. 1929 egész generáció számára fordulópont volt. Társalgásokban gyakran halljuk a beszédfordulatot: „Emlékszik, ez 1929 elıtt v.igv röviddel 1929 után volt." AMERIKA: A PROSPERITÁS PARADICSOMA De az októberi fekete csütörtök elıtt sok olyan rózsás hét és szerencsés év volt, amikor minden jól ment, „God's own country", „Isten országa" Amerika majd kicsattant az erıtıl a prosperitás újra megtalált paradicsomában. Az 1914 elıtti háború adós államából az Amerikai Egyesült Államok az egész világ hitelezıjévé vált. Az ipari termelés állandóan nıtt, a fogyasztás ugyancsak; mindkettıt egy csodaszer hozta lázba: a hitel. Minden mezıgazdasági és ipari nyersanyag, minden értékpapír ára szüntelenül emelkedett. A Wall Street-i távírók kábító ritmusban kilométer hosszú fehér papírcsíkokat ontottak magukból. Min den amerikai, a középréteg, a kisemberek, a nemrég Ellis szigetére megérkezett bevándorlók, mindenki a pénzarisztokrácia spekulációit utánozta. De a spekuláció bizonytalan lábakon állt. Kevés ember volt ezzel tisztában. Hiszen az élet olyan szép volt! /. Henry Ford kipróbálta új modelljeit. Az emberek este Ziegfeld színházában a Dolly-testvéreknek tapsoltak. Paul 171

Whiteman pedig George Gershwin melódiáit adta elı, aki késıbb a „Rhapsody in Blue"-val az akkori idık legnagyobb zeneszerzıjévé vált. A szegény zsidó bevándorlók gyereke a Fifth Avenue-i arisztokrácia fényes partijainak díszvendége lett. Jean Harlow uralta a Warner Brothers filmjeit. Világoskék szemével, platina hajával, kecses mozdulataival Hollywood „glamour girl Nr. l"-e lett. Ez az alkoholtilalom és a „Spcakeasies" (ahol alkoholt ittak) heroikus korszaka volt. A híres „Twenty One"-ban (a West 52. utca 21. számú ház) elragadtatva hallgatták Al Johnson és Eddie Cantor lemezeit, miközben teáscsészékbıl whiskyt szürcsöltek. Az extravaganciák, a szép John Barrymore hódításai nyújtották a témát. A kábító show láthatatlan bábjátékosai, a Wall Street professzionális pénzemberei (1970ben alapkezelıknek és konglomerátumi pénzembereknek hívták ıket) meg a veszély keltés látszatától is óvakodtak. Calvin Coolidge elnök, utódja Herbert Hoover és Mellon pénzügyminisztere, az amerikai kormány teljes tekintélyével kijelentették : semmi sem utal arra, hogy mindez egy napon megszőnhetne. EURÓPA: A „HONEY MOON" ÉVEI Európát is hasonló spekulációs roham fogta el. Nagy-Britannia szociális, társadalmi nehézségeinek áthidalása után újra felélénkült. A hónapokig tartó sztrájkokat kiheverte és új energiához jutott. A tızsde lassan, de biztosan kezdett fel virágozni. Németországban a boom elsısorban a külföldi tıkétıl függött. Hosszú idın keresztül Amerika évi 250 millió dollárt invesztált a német gazdaságba. Ez ma ötmillió dollárnak felelne meg. A pénzfolyam a német tızsdét táplálta. Nem egészen tíz évvel késıbb a kibocsátásuk után Dr. Schacht, a Reichsbank elnöke tagadta ezen államkölcsönök létezését, de harminc évvel késıbb az NSZK Konrád Adenauer kancellár ideje alatt mindent elismert, a ki nem fizetett kamatokat 172

is. A nemzetközi piacok kasszasikernek számítottak, és nekünk spekulánsoknak, akik optimisták voltunk Németország iránt, a legnagyobb sikert hozta. Egyébként a dollárral mindjárt amerikai mérnökök és technikusok is jöttek, hogy a Ruhr melletti iparbáróknak segítsenek gyáraik és munkamódszereik amerikai példa szerinti modernizálásában. Olaszország Mussolinivei élte át a „honey moon"-t. Noha szabadságának egy részét elveszítette, de lerakták egy modern népgazdaság alapjait. Mágikus és megnyugtató szó világította meg a jövıt: béke. A Gustav Stresemann által aláírt Locarnói-szerzıdés, majd a Briand-Kellog-paktum törvénytelennek nyilvánította a háborút. Aristide Briand szép baritonja retorikus lendülettel hirdette ezt az idealista politikát. Sıt az 1927-es Genfi Konferencián arról volt szó, hogy csökkentik a vámtételeket. Ez az európai álom elıfutára volt, hogy harminc évvel késıbb a Közös Piaccal valósággá váljék. Franciaországban sikerült Poincarénak sakkban tartani az inflációt és stabilizálni a pénzt. Miután a frank árfolyamát három éven át lebegtették és megtalálták reális értékét, 1929-ben de jure stabilizálták. Ennek köszönhetıen Franciaország újjáépítése csúcspontjához ért. A flexibilis valutaárfolyam Franciaországban pozitív eredményeket hozott. A gazdag polgárok kezüket dörzsölték, mikor elhagyták a tızsdét. A részvények és a kötvények jó befektetésnek bizonyultak. A stabil pénz, a pénzügyek helyzete Párizsba csalogatta a tıkéseket az egész világról. De ez a pénzfolyam egyeseket gazdaggá tett, másokat pedig szerencsétlenné. A csatatereken legyızött Közép-Európa a frank-besszre spekulálással teljesen tönkretette magát. A bécsi, prágai vagy budapesti spekulánsok már megélték saját pénznemeik összeomlását. Azt hitték, hogy ebbıl tanultak. A frank ellen játszottak. De számításuk végzetesnek bizonyult. Poincaré 1926-ban megmentette a frankot; látványos gyızelem volt. A szigorú elnök kivívta a gyızel-

met, mert s i k e r ü l i neki
174

és másokkal a Rotonde és a Döme asztalainál vitatkozhasson. Az elegáns dámák Longchamp-ba és Auteuil-be kísértették magukat, hogy a lóversenyeken megmutathassák ruháikat, amiket számukra Poiret tervezett. A híres szabó grandseigneurként fogadta Boulogne-ban a jachtján a legjobb társaságbeli barátait, és mikor már hajnalodul kezdett, a legújabb New Orleans-i dalokat játszotta nekik. A Champs Élysées-n még nem volt filmszínház, de a boulevard-okon sorba álltak az emberek, hogy Charlie Chaplin filmjein keresztül megismerhessék Amerikát az „Aranyláz"-ból és a Keletet a „Bagdadi tolvaj"-ból. Az akkori regényekben a nép nyelvezetével ismerkedtek, és így felvértezve - mivel ez sikk volt a Pigalle bárjaiban a nép közé keveredtek. Más estéken pedig, miután a világ legnagyobb sztárjaival, Muurice Chcvalicr-va\ együtt eldúdolták a legújabb kupiét a „Valentine"-t, a Maximhoz mentek szupéra. Vagy az urak a Weber-kávézóban magukra maradtak, hogy a legújabb autómodellröl, vagy az akkori idık legnagyobb musical-sztárjának, Chevalier felfedezettjének és nagy szerelmének, Mistinguette lábairól beszélgethessenek. Hétfın a napi hírekben j e l e n t e i ték az újságok, hogy André Citroen Deauville-ben bakkarával bankot robbantott. (A gyárát is .1 bakkaraasztalnál veszítette el.) Az angolok Touquet pázsitját vették birtokba. Mint egy gyerek, aki a cukrászda kirakatüvegén laposra nyomja az orrát, én is úgy bámultam ezt a lenyőgözı életet és mozgást. De hamarosan el kellett utaznom, és amikor a szomorú és nyomasztó Budapestre érkeztem, csak egy gondolatom volt: ismét Párizsba utazni! Csakhogy addig is meg kellett találnom az útját és módját, hogy bekapcsolódhassak ebbe a játékba és profitálhassak belıle. Megértettem és ez megdönthetetlen bizonyosságként fészkelte be magát az agyamba -, hogy csak egy dolog szükséges: pénz. Heves pszichés válságba estem. Visszatekintve meg tu175

dom állapítani, hogy milyen jelentıs volt ez a fordulópont az életemben. Bálványként imádtam a pénzt, szüntelenül erre gondoltam. Elıször csak eszköz volt a cél eléréséhez, aztán maga a cél lett, és minden mást ennek rendeltem alá. Etikám, értékrendszerem teljesen megváltozott. Semmi más nem érdekelt, csak a pénz. Akkoriban egyszerően nem voltam képes - hogy így fejezzem ki magam - ingyenes örömök élvezésére. Bankjegyekkel teli pénzszekrényrıl, pénzeszsákokról álmodtam, melyeket szemügyre vehettem, megtapogathattam, ide-oda cipelhettem, mint Volpone a kincseit. A pénzhez való ilyen hozzáállás automatikusan egy bizonyos tétlenséghez vezetett. Minek venni luxusautót, hogyha - amikor csak akarja az ember - megszerezheti, feltéve, hogy a zsebében elegendı pénz van? Ha azonban valakinek csekk-könyve van, akkor máris az élet minden más élvezetét is érzékeli, mintha már rendelkezne felette. Az egyik oldalon nıtt a pénz értéke. A másikon ugyanilyen mértékben minden leértékelıdött, még az úgynevezett igazi értékek is, vagyis „all that money can buy" csak az számít, amit pénzért meg lehel kapni. A pénzhez való ilyen viszonyom tipikus „felértékelı" gazdaságelmélethez vezetett. Ezt az undorítóan perverz beállítottságot az abszurdumig fokoztam, és eljutottam minden ertek globális megvetéséig, amit nem lehetett készpénzben kifejezni. Fiz volt a megfelelı talaj ahhoz, hogy „beszszes" legyek. Készpénzben kifejezni az értékeket azt jelenti, hogy mindennek megszabjuk az árát. Mivel képzeletemben a pénz értékét túlbecsültem, azért minden áru árát - a részvényekét is - magasnak találtam, és arra vártam, hogy a jövıben esni fognak. Csak besszre tudtam spekulálni, és ezt kívántam is: ha Rockefeller veszít, mert papírjai esnek, és én - mivel besszi e tettem - nyerek, ennek megfelelıen csökken a különbség közte és köztem... Ez volt az én egyszerő, napi gondolatme176

netem. Csak egyetlen kívánságom volt: kezdhessek el spekulálni, mert ez volt és marad az egyetlen módszer a gyors pénzszerzéshez, sıt a milliomossá váláshoz is. AZ ELSİ NAPOM A „TEMPLOMBAN" Hamarosan elérkezett a nagy nap. Sohasem fogom elfelejteni a „templom"-ban, a párizsi tızsdén tett elsı látogatásomat. Akárcsak egy óriási játékkaszinóban, mindent a pénz uralt. Mindenütt jelen volt. Az embernek csupán egy megfelelı antennára volt szüksége, hogy elcsíphesse. Elsı tızsdei barátom szerint ez nem is nehéz; elegendı, mondta, ha értünk hozzá, miként kell rafináltán együtt sodródni a hossz húrjaival. S önbizalommal kell rendelkeznünk. „S a hónap végén beszedi az ember a pénzt." (Párizsban mindig is volt határidıs kereskedelem, vagyis a veszteség- és nyereségdifferenciákat mindig a hónap végén rendezték.) İszintén szólva nem sokat értettem a „tohuvabohuból", amiben több száz ember kavargott. Majd belesükctültem, annyira zúgtak a fülemben a számomra ismeretlen értékpapírok nevei. Az egyes csoportok között fiatalemberek cikáztak. Kezükben a megbízóik kívánságait feltüntetı cédulákkal fel-alá rohangáltak az épületben. Lökdösıdtek, majd különbözı irányba futottak. Középen, a „ring" körül vagy hetven úriember álldogált. Télen-nyáron sötét öltözékben jelentek meg. İk voltak a Compagnie des Angents de Change tagjai (vagyis hites alkuszok). Könyökükkel a pultra támaszkodtak, ami elválasztotta ıket a nagyközönségtıl. Akárcsak a többiek, ık is ordítottak ebben a pokoli zajban: „Adok, veszek!" Úgy tőnt, az egész világ részt vesz ebben a kavargó játékban. Akadtak, akik a telefonfülkékhez rohantak, hogy leadják az elsı eredményeket. Mások a szájuk elé tett kezük mögül suttogtak, szinte fölfuvalkodtak fontosságuk tudatában. Mások pedig lázasan számokat firkáltak kis fekete füzeteikbe. 177

Az általános idegesség engem egyáltalán nem kapott el. Minél mélyebbre hatoltam ebbe az új világba, annál inkább visszataszított ez a bencegı légkör. Mindenki azt állította, tıle kaphatok a legjobb információk, dicsekedett, hogy minden tızsdei fogásnál nyer, az ı megbízói mindig el vannak látva jó tanácsokkal, egyedül ı ismeri a csalhatatlanul nyerı tippet és így tovább. Az ember azt hihette, itt csakis zsenik és próféták vannak jelen. Valamennyien önelégülten számoltak be tapasztalataikról vagy sikereikrıl, és minden második mondat ezekkel a szavakkal kezdıdött: „De his/.en megmondtam!" Ma ugyanígy van. Ha egy újonc a tızsdére kerül, teljesen elkábul ettıl az atmoszférától. Nem mővészetrıl, politikáról vagy mondjuk nıkrıl beszélgetnek, ahogy barátok között ez szokás. A beszélgetések kizárólag a pénz körül forognak, mennyit kellett vagy lehetett volna nyerni, ha a megfelelı idıpontban vett vagy adott volna el az ember. Az embereket kizárólag aszerint értékelik, hogy mennyivel rendelkeznek és hogy .)/. egyik vagy másik ügynöknél megbízóként számításba jönnek-e vagy sem. Szerencsére vagy talán sajnos gyorsan hozzászoktam ehhez a környezethez. Még semmiféle tapasztalatom nem volt ezen a területen, de a józan ész azt diktálta, hogy mindez csak blöff lehet. Az a logika, azok a magyarázatok, fontolgatások, amelyekre ezeket a csodálatos spekulációkat alapozták, a szememben primitíveknek, gyermekdedeknek és teljes mértékben téveseknek tőntek. Bgyre inkább az a meggyızıdés lett úrrá rajtam, hogy ha mindezek az emberek hosszra spekulálnak, akkor nekem poni az ellenkezıjét kell tennem, és csak azért is besszre kell játszanom. Most mar nemcsak a reális értékeket néztem le, hanem azokat az embereket is, akikkel a tızsdén találkoztam. Elhagyva .i tızsdét, cselekvésre határoztam el magam. Besszen feltétlenül nyerni lógok és ezenkívül megszerzem magamnak azt a kárörvendı elégtételt, hogy tanúja leszek, miként veszít majd a sok hencegı. Már csak az volt hátra, hogy 178

kiválasszam, mivel akarok spekulálni, s persze meg kellett még tanulnom a bessz-spekuláció mechanizmusát. Az újonc szemében oly bonyolultnak tőnı mechanizmus alapjában véve roppant egyszerő. Maier spekuláns például úgy véli, hogy a „Légvárépítı Rt." vagy a „Hold-ingatlankezelı Rt." cégek részvényei esni fognak. Tegyük föl, hogy mindkét részvény 100-on áll. Maier úr túl magasnak tartja ezt az árfolyamot, és azt feltételezi, hogy az egyik vagy másik részvény esni fog. Erre ma eladja a légvárrészvényeket 100 .is árfolyamon, noha még nincsenek a birtokában, és a megállapodás alapján a hónap végén le kell szállítania ıket. Néhány nappal késıbb e részvények 100-ról 80-ra esnek, likkor Maier 80-ért megveszi ıket, szintén hataridıre, ami azt jelenti, hogy neki is a hónap végén szállítják az értékpapírokat. A hónap ultimóján lebonyolítják a tranzakciókat. Maier 80-as árfolyamon megkapja a részvényeket, amit aztán 100-as árfolyamon azonnal elszállít. Ezzel húszszázalékos nyereséget vág zsebre. Ezzel szemben a „Hold-ingatlankezelı részvények" semmiképp sem esnek, mivel az Apolló 11 sikeresen leszállt a Holdra, majd vissza a Földre, s e jó hír hallatán a részvények 100-ról 140-re emelkedtek. Maier pánikba esik, úgy véli, hogy a részvények, amelyek még nincsenek a birtokában, ám a hónap végén 100-as árfolyamon szállítania kell, esetleg még tovább emelkedhetnek. Tehát megveszi ıket 140-ért, szintén határidıre, és az ultimó, vagyis a hónap utolsó napján 40%-os veszteséggel zárja az üzletet. Tegyük föl, Maier meg van gyızıdve róla, hogy a rés/ve nyék az Apolló dacára ismét esni fognak. Szól tehát ügynökének, hogy nem a hónap végén akar szállítani, hanem a szállítás határidejét 30 nappal el szeretné halasztani. Ha addigra az értékpapír még mindig nem esett, újra meghoszszabbíthatja a szállítási határidıt, és ezt mindig megismételheti, föltéve, hogy minden hónap utolsó napján kifizeti a már fennálló, de talán csak átmeneti veszteséget. A hossz179

spekuláns elıbb vásárol, hogy késıbb eladhasson, míg a bessz-spekuláns elıször elad és késıbb vásárol. Bessz-spekulációk lehetségesek határidıs piaccal rendelkezı tızsdéken. Kgyes európai tızsdéknek már van ilyen határidıs piaca, ahol a bessz-spekuláció engedélyezett. A New York-i tızsdének nincs határidıs piaca, és ez a bessz-spekulációt technikailag bonyolulttá teszi és akadályozza. Hány lehetıséget szalasztottak el néhány évvel ezelıtt a Wall Streeten! De Párizsban, Milánóban, Amszterdamban, Stockholmban, Zürichben vagy Brüsszelben ugyanolyan „könnyen" lehet besszre, mint hosszra spekulálni. Ma már New Yorkban is lehet besszre spekulálni, csak egy másik formában. Nagy mennyiségben kereskednek ott eladási opciókkal. Ha valakinek eladási opciója van egy részvényre, ami feljogosítja ıt három, hat, kilenc hónappal késıbb meghatározott áron történı szállításra (legtöbbször napi árfolyamon), akkor árfolyamesés esetén sokat nyerhet, így New Yorkban 92 elmúlt években a hossz- és besszspekulációnak igen nagy piaca alakult ki. A bessz-spekuláció általában sokkal kevésbé elterjedt, mint ahogyan hinné .1/ ember. Száz spekuláns közül bizonyára kilencven a hosszra, és csupán tíz a besszre játszó. Bessz-spekulánsnak lenni már önmagában is szellemi elfajzásnak számít, szinte a fájdalom utáni perverz sóvárgásnak tekintik csakhogy itt mások kínjáról van szó. Hosszú élettapasztalattal a hátam mögött, amivel akkor még nem rendelkeztem, ma úgy vélem, hogy a szuperspekuláló elleni érzelmi reakciómon kívül az egyszerő józan ész is vezérelt. Mesterséges boom esetén még nem tudtam az infláció diagnózisát megállapítani, de ösztönösen megéreztena .) veszélyt. Felismertem az egészségtelen helyzet tüneteit, ami megérett az összeomlásra. Meglehet, csupán a jó ízlés lázadt fel bennem, a mértéktartás klasszikus érzéke lázadozott, látván a rossz ízlés tobzódását. Egy meg nem fékezett pénzinfláció, ami végül is pénzhígítástjelent, lényegében az értékek egyensúlyának a felbo180

rulásához vezet; túl könnyen keressük meg a pénzt, olyannyira, hogy egy bankjeggyel szivarunkat is meggyújthatjuk. Ez a legmélyebb érzéseimet is sértette. Nekem, aki a pénzt olyan nagyra értékeltem, meg kellett élnem, hogy fidibuszként használták. Ez az abnormális helyzet elısegítette az értéktelen gyızelmét az értékes fölött. A tızsdéstıl a legkisebb játékbarlangig ugyanaz a hangulat volt érezhetı. Mindenkibıl lehetett király, csak még ma vennie és másnap eladnia kellett. Ez a dallam ismerıs volt számomra: a tulipánra, a Keletindiai Társaságra, a Rue Quincampoix-ra, a South Sea Bubble-ra emlékeztetett. Saját fülemmel ezt már KözépEurópában hallottam. Ez meg kellett hogy nyugtasson; valami bőzlött a pénzügyek birodalmában... Érzéseimtıl és megfontolásaimtól irányítva, besszre kezdtem el spekulálni, és határidıre eladtam egy egész rakás különbözı értékpapírt, abban a reményben, hogy késıbb olcsóbban visszavásárolhatom ıket.

181

A SZERENCSÉS BESSZ-JÁTÉKOS

A történészek és a közgazdászok bemutatása után aligha kell hangsúlyoznom, hogy az 1929-es év a világtörténelem legnagyobb pénzügyi katasztrófáját jelentette. Váratlanul tört ki, mint egy természeti katasztrófa, eufórikus légkörben. Az amerikai kormány (Hoover elnök) mesterségesen tartotta fenn ezt a helyzetet. Angolszász közgazdászok igyekeznek az 1929-es válság okát kutatni, de álláspontjuktól függıen mindig más és más magyarázatot adnak. Egyesek úgy vélik, hogy az Angol Bank diszkontlábemelése volt a kiváltó momentum. Mások kétségbe vonják ezt, mert a Federal Reserve Bank már többször felemelte az irányadó kamatlábat. A Wall Street mindezek ellenére tovább virágzott. Mások úgy vélik, hogy az általános bizalomvesztés Londonban a Photomaton-részvények zuhanásával kezdıdött, mely több volt, mint pénzügyi CSİd, .)/ 1914 -18-as háború utáni elsı botrány. Clarence Hatryt, a Photomaton fınökét csalónak nevezték. Ezt a szót késıbb igen gyakran alkalmazták tızsdei nagyságokkal kapcsolatban. A Hatry-botrány pszichológiai hatása 1929 szeptemberében igencsak veszélyes volt. Egy csapásra megszőnt a bizalom. Az emberek kérdéseket tettek fel: talán az új iparágak is csalásra épültek? Rádió, mőselyem, autó, mindazok az iparágak, melyek oly gyorsan fejlıdtek, egy napon talán veszteséggel fognak dolgozni? (Ma épp így beszélnénk az elektronikáról és a komputerekrıl.) Az emberek kételkedni kezdtek a nagy tıkék koncentrációjának rent.ibiliiásában, vagyis a trösztök 182

és a holding társaságok becsületességében. Már akkor is virágzott a vegyes konszernek és beruházási alapok koncentrációja. (A legtöbb holding társaságot Franklin Roosevelt elnöksége alatt fel kellett oszlatni.) A/, anyavállalatok leányvállalatokat alapítottak (akárcsak ma), és felvásárolták az elıbbiek részvényeit. Már nem lehetett tudni, hogy melyik a leány- és melyik az anyavállalat. Egy bizonyos volt: A részvények emelkedtek, jogosan vagy jogtalanul, függetlenül attól, hogy a társaságok haszonnal vagy anélkül dolgoznak. Akárcsak ma, mindent megígérhettek a publikumnak. Mi sem könnyebb, mint az olyan értékpapírokat eladni, melyeknek már emelkedett az árfolyama. Ugyanolyan nehéz a publikumot érdekeltté tenni, amikor esnek az árfolyamok, mivel a közönség kedve az árfolyamok alakulásától függ. A tömeg csak emelkedı áraknál vásárol, melyek ezáltal még magasabbra emelkednek. 1929. OKTÓBER 22-i: A TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB PÉNZÜGYI KATASZTRÓFÁJA Az összeomlás október 22-én következett be. Elızı nap a barométer még szép idıt mutatott, 22-én pedig villámlott és dörgött. Néhány tapasztalt tızsdés számára ez nem volt meglepetés. Sokszor megtörtént a pénzügyek történetében, hogy a befolyó pénzek és hitelek felfújták a tızsdét, mint egy óriási ballont, amit egy tőszúrással, mely egészen biztosan bekövetkezik, semmivé lehet tenni. Megismétlem, szerintem nincs tızsdekrach boom nélkül és nincs olyan boom, ami ne összeomlással végzıdne (emlékezzünk az ezüstboomra és az ezüstkrachra!). Az események szédítı gyorsasággal követték egymást. Október 22-e: nagy eladási hullám és fokozódó idegesség a Wall Streeten. Október 23-a: a tızsde pang az ürességtıl, csak néhány vevı akar profitálni az olcsó árakból. 183

Október 24-e: elıször még vihar elıtti csend uralkodik, aztán kitör a szörnyő vihar. Azoknak az eladóknak a sokasága, akik nem találtak maguknak vevıket, elsöpörte a Wall Streetet szıröstül-bıröstül. Egy híres vendég, Winston Churchill véletlenül ott tartózkodott és a karzatról figyelte a pánikba esett közönséget. Kiabálás töltötte be a Broad Streetet, a rendırség sem bírta az összecsıdült és felizgatott tömeget szétoszlatni. Charles Mitchell, a National City Bank elnöke, a Wall Street egyik legbefolyásosabb játékosa, kalap és esernyı nélkül futólépésben igyekezett a Wall Street 23. szám alatti házba, J. P. Morgan hangszigetelt irodájába. Az iroda a felhıkarcolók között, a világ legdrágább területén, egy kétemeletes palotában volt. //. John Pierpont Morgan nyugodt volt, ziháló látogatójával ellentétben. Apjára gondolt, I. John Pierpont Morganra, aki már 1907-ben megmentette a Wall Streetet a katasztrófától. S most, 22 évvel késıbb, újra segítségért fordultak hozzájuk. „Valaminek történnie kell, különben minden tönkremegy", mondta Mitchell, a tızsde mindentudó bölcse remegı hangon. „Hívjuk mindjárt össze a bankár-konferenciát!" — válaszolta J. P. Morgan. Még senki sem volt tisztában a katasztrófa méreteivel. Másnap a Wall Street Journal még mindig rövidlátóan és bizalomgerjesztıén tudósított: „A tızsde egészséges és természetes reakciójáról van szó. Bizonyos értékpapírok túl magasra emelkedtek, és szükség volt korrekcióra." Mindez mérhetetlen naivitásról árulkodott, ezt nyíltan ki merem mondani. Mint mindig, most is a korrekcióval kezdıdött, majd mint már mondottam, a második, illetve harmadik fázis következett. Kézenfekvı, hogy a részvények árfolyamai sohasem tükrözik igazi értéküket. Vagy magasabban vagy alacsonyabban állnak, Egyáltalán van-e a részvényeknek objektíven mérhetı értéke? Ha ez így lenne, akkor ki tudnánk számítani az iparvállalatok pontos értékét, és a tızsdére egyáltalán

nem lenne szükség. A részvényeknek fix ára lenne, amelyeket számítógép segítségével ki lehetne számítani. Csakhogy nem ez a helyzet. Ezért is vallanak kudarcot mindazok a kísérletek, amelyek megpróbálják, hogy számítógépek segítségével megjósoljanak egy tızsdei tendenciát vagy árfolyamot. Egy részvény értékét millió ember becsüli és ítéli meg. Egy vállalat jövıjérıl és kilátásairól minden embernek mindennap más és más a véleménye. Az ítéletet sok tényezı befolyásolja, a vevı jó vagy rossz hangulata, személyes vagy családi problémái is szerepet játszanak vagy olyan is, hogy kipihent-e, vagy sem. Véleményem szerint azok az alapvetı tényezık döntıek a tızsdei tendencia alakulására, melyeket „A tızsde szeszélyes logikája" címő fejezetben már megírtam. Sıt, a bel- és külpolitika, a társadalmi fejlıdés, az államférfiak fontos kijelentései, a kormányok döntései, a hírek végtelenül színes skálája, mind befolyásolja a tızsdei tendenciát. Éppen ezekkel a problémákkal állt szemben az öt New York-i bankár, aki J. P. Morgan irodájában egy sebtében összehívott konferenciára győlt össze. Nem volt szabad több idıt elvesztegetniük. A pánikot (pszichológiai tényezı) meg kellett akadályozni. A lehetı leggyorsabban gyógyírt kellett találni: pénzt. Egy röpke óra leforgása alatt kidolgozták a stratégiát. Ennek értelmében a bankárok kötelezettséget vállaltak, az akkori idıkben gigantikus összegnek számító 240 millió dolláros támogatási alap létrehozására, hogy vásárlásaikkal a Wall Streetet újra lábra állítsák. Richárd Withney-t, a Stock Exchange alelnökét bízták meg a mentési munkálatok irányításával. Withney személyesen jelent meg a tızsde nagytermében és csengı hangon, hogy mindenki hallja, vásárlási megbízásokat adott olyan részvényekre, amelyeknek nevei egész nap el sem hangzottak: 1000 darab „Steel" részvényt vásárolt 205-ös árfolyamon, miután ez a papír 190-nél már nem talált vevıre.

184

185

REMÉNYTELENSÉG EGY FÉKTELEN MÁMOR UTÁN A segítség késın érkezett, és a transzfúzió sem volt elegendı. A határtalan optimizmus határtalan pesszimizmusba csapott át. A rákövetkezı napokban a kínálat nyomására az árfolyamok zuhanni kezdtek és a csökkenı árfolyamok további eladásokat eredményeztek, akárcsak egy évvel korábban, amikor az emelkedı árak újabb és újabb megrendeléseket hoztak magukkal. A Wall Street épületei éjjel is fényárban úsztak, nagy volt a sürgés-forgás, mert az alkalmazottaknak az ügyfelek fedezeti letétjeit kellett ellenırizniük. Az ügynökök sebtiben körleveleket küldtek szét, melyekben garanciaként újabb összegeket követeltek. A táviratok egymást követték: „Kérjük a fedezetek átutalását!". De a válaszborítékokban nem csekkek, hanem csak megbízások voltak: „Adják el!". A rendelkezésre álló pénz eltőnt. 1929. október 23-án újabb konferenciát tartottak, ezúttal egy titkosat, a tızsde alagsorában. Be kellene zárni a tızsdét? Már késı, nem használna semmit, állapították meg a bankárok le verten. A veszteségek szörnyőek voltak. Az értékpapírpiacot végzetes csapás érte, amely a gazdasági életet alapjaiban rázta meg. Hogy mentsék a menthetıt, megpróbáltak legalább szavakkal bizalmat önteni az emberekbe; a „prosperitás" csodálatos idejét idézték fel bennük. Sajtókampánnyal, reményt keltı hivatalos nyilatkozatokkal, nyugalomra való felszólítással — nem sikerült semmit sem elérni. A spekulánsok és a közönség elveszítették a fejüket és az idegsokkot nem bírták legyızni. A szép beszédeknek lejárt az idejük. Akárcsak korábban a féktelen mámor, ugyanúgy terjeut el most a reménytelenség. Ez nemcsak sokk volt, hanem gyorsan terjedı járvány is. Az óriási tızsdei veszteségek kísérı jelenségeként a vásárlóerı egyre radikálisabb csökkenése lépett fel. A hitelre vásárolt lakások, autók, rádiók, hőtıszekrények sorsa elsısorban a Wall Street-i boomtól füg-

gött. A legkisebb alkalmazott sem vonakodott, hogy túllépje a költségvetését, mert úgy vélte, hogy tızsdei nyereségébıl ki tudja fizetni a törlesztéseket. Mindennek vége szakadt. A fogyasztókról átterjedt a válság a termelı ágazatokra. A könnyő életrıl, a jó hangulatról szıtt elképzelések semmivé váltak. „Koldulni fogunk" - mondták az optimisták. „De kitıl?" — kérdezték a pesszimisták. Ezeknek a borús éveknek a hangulatát száz és száz fahumorú anekdota tükrözi. Egy Wall Street-i étterembe sietve megy egy spekuláns, osztrigát, levest, marhaszeletet, süteményt és kávét rendel. Nem tudja kivárni, amíg a pincér felnyitja az osztrigákat, gyorsan elrohan, hogy egy pillantást vessen a szalagújságra (ticker tape). „Törölje az osztrigát!" ordítja be a vendéglıbe. Újra a tickerre pillant — a bessz erısödik. „Törölje a levest is!" Ismét a ticker felé fordul... „Törölje a marhaszeletet is!" így megy ez tovább, egészen a kávéig. Végül a nyomorba jutott spekuláns ebéd helyett egy pohár vizet és aszpirint kér a pincértıl... A gazdagság szimbólumai, a felhıkarcolók üresen álltak. Az öngyilkosságok száma szüntelenül nıtt. Ha egy angol egy New York-i hotel felsıbb emeletén bérelt szobát, hogy jobban élvezhesse a kilátást, megkérdezték tıle: „Aludni akar vagy kiugrani?" Az amerikaiak, akiknek jó és rossz idıkben gyengéjük volt a statisztika, nem mulasztották el számokban kifejezni a katasztrófa mértékét: 123 884 sikeres spekuláns, aki azelıtt Cadillacen érkezett a Wall Streetre, ezentúl kénytelen volt gyalogosan közlekedni. 173 937 nıs férfinak kellett szakítania szeretıjével és feleségéhez visszatérnie, mert anyagilag többé nem engedhette meg magának ezt a fényőzést. A pénzverde 111835 248 nickelst (ötcenteseket) vert

186

187

azok számára, akik korábban nem utaztak földalattin, és ezentúl ezzel kellett közlekedniük. Szétesett a társadalmi hiearchia. A tegnapi milliomosok ma almát árulnak az utcasarkon. A bevándorlók mindenüket elveszítették - akcentusukon kívül. Egyik gyár a másik után zárta be kapuit, és sok millió munkanélküli követelt támogatást a tehetetlen kormánytól. A defláció megfojtással fenyegette az Egyesült Államokat. A legkisebb reménysugár sem volt látható a horizonton. Minden csıdbe ment. A politikusoktól, a színház és a film embereitıl kezdve egészen a szuperjósokig mindannyian hiába igyekeztek a lidércnyomás végét megjövendölni. Még a színházakban is énekelték: „Jobb idık következnek, prosperitás közeledik." A szakadék mélységét leginkább a következı számokkal lehetne illusztrálni: 1929

Részvényárfolyamok dollárban Radio Corporation (villamos ipar) New York Ccntrala (vasutak) Chrysler (gépjármőipar) General Motors General Electric (elektromos készülékek) Montgomery Ward (áruház) United Steel (acélmővek)

115 256 135 92 220 70 375

1932

3*/2 5 5 4/2 20 3 22

İket a negyvenhét többi állam bankja követte. (Akkoriban az amerikai zászlónak csak negyvennyolc csillaga volt.) Az emberek azt kérdezték, mi lesz a Wall Streettel? Roosevelt azonnal konferenciát hívott össze, a dollárt 40 százalékkal leértékelték, a Federal Reserve friss pénzt küldött a bankokba, és azok hamarosan újra kinyitották pénztáraikat. Ez némi bizalmat öntött a közönségbe. De a dollár leértékelése csak egy intézkedés volt a New Deal sok intézkedése között. A pénztömeget fel akarták pumpálni, hogy a fojtogató deflációs pszichózis ellen hassanak. Ezenkívül az olcsóbb dollárnak javítania kellett az USA versenyképességén, mert azon a két évvel azelıtti fontleértékelés sokat rontott. Egy új korszak kezdıdött. A gazdasági, pénzügyi és szociális reformok új struktúrát alakítottak ki az Egyesült Államokban, és egy igen beteg országot virágzó állammá változtattak. Ez az ember, akit a Wall Street-i krízis tizennégy fáradságos éven át hatalmon tartott, díszhelyet vívott ki magának az amerikai történelemben. AZ AMERIKAI TRAGÉDIA KIHATÁSA EURÓPÁRA

A legsúlyosabb válság kellıs közepén - az 1932-es novemberi választások során - a Gondviselés Franklin Delano Rooseveltet választotta ki a Fehér Házba. Egyedül ı viselte a felelısséget a jövıért, a kontinens megmentéséért és a kapitalista rendszerért. Amikor Roosevelt hivatalba lépett, a pánik éppen akkor érte el tetıpontját. Elsıként Michigan állam bankjai húzták le a redınyt.

Mi történt ezalatt Európában? Az ottani helyzet ugyan kevésbé volt drámai, de az elmúlt prosperitás évei alatt komolyodni kezdett. A Wall Street, a világspekuláció központja, az amerikai spekulációs ırület következtében minden rendelkezésre álló tıkét magába szívott. Ennek súlyos következményei voltak az európai piacokra nézve. Az Atlanti-óceán túlpartján lévı spekulánsok meg sem próbálták pénzüket Európában 7, 8 vagy akár 9 százalékos kamattal lekötni. Inkább részvényeket vásároltak, amivel nem egészen tizenkét hónap alatt a háromszorosát keresték. Európában a pénzszőke annál érezhetıbbé vált, minél jobban visszahúzódott az amerikai tıke a saját hazájába.

188

189

ROOSEVELT, A MEGMENTİ

A dollárfolyam egyre lassabban folyt, majd teljesen elapadt. Ez elsısorban azokat az országokat érintette, melyeknek ellenállóképessége különösen gyenge volt. Az európai kereskedelem majdnem teljesen elveszítette legnagyobb vevıjét. Az amerikai bankoknak nem volt pénzük, hogy Európát finanszírozzák, és így az amerikai közönségnek sem volt pénze, hogy Európában vásárolhasson. Az a szólás, hogy „szolid, mint az angol bank" ezekben a szomorú években elveszítette jogosságát. A Threadneedle Street-i öreg hölgy, ahogy az angolok az angol bankot kedvesen hívják, hagyományosan kevés aranytartalékkal rendelkezett. Amikor a tıke kivándorlása elkezdıdött, Norman Mantaigu, az Angol Bank elnöke személyesen kért segítséget a francia banktól. De az Angol Bank kasszái lyukasabbak voltak, mint a Danaidák hordói. A nemzetközi spekuláció a font sterling leértékelésére tett. (A világ minden tájáról összesereglett spekulánsok között ott volt Pierre Laval, az akkori francia miniszterelnök is.) Az angol kormány az arany további eladásának megakadályozása érdekében embargót hirdete t t . Már nem váltotta át aranyra a fontot, és a font ára esett a külföldi tızsdéken. A húzás bejött. A spekulánsok óriási nyereséget söpörtek be. Az angolok is elégedettek voltak. Meg voltak gyızıdve, hogy nem a f o n t j u k , hanem az arany múlandó. MacDonald miniszterelnök meggyızıdéssel jelentette ki: „Amíg a font 20 shillinget ér, addig nem változik semmi az angol pénzrendszerben." A Daily Mail nyolc hasábon vastag betős címmel hirdette: „Minden rendben, a font végre megszabadult az arany kötelékétıl." Ez volt az elsı lépés. Ettıl kezdve az aranyat teljesen elválasztották a pénzügyi rendszertıl. Az arany közönséges áruvá vált. Amerikában is minden megtakarító, ha kedve szottyan hozzá, győjtheti trezorjában. Már itt szeretném hangsúlyozni: Remélhetıleg a világ egyszer megszabadul az arany ostoba mítoszától. A Nobel-díjas hindu poétának, Rabindranath Tagorénak igaza volt, amikor lírai hangon ezt

írta: „Vonják be arannyal a madár szárnyait, és többé nem emelkedik a levegıbe." A kormányoknak Közép-Európában is be kellett szüntetniük a kamatok fizetését, a kötvények törlesztését, és szigorú devizaszabályokat vezettek be. Németországban és Magyarországon 1931. július 14-én zártak a bankok, a káosz határtalan volt. 1928 óta, amióta a tıke visszafolyt a Wall Streetre, az európai tızsdék egyre jelentéktelenebbekké váltak. Európában a tızsdekrach után szemmel láthatólag romlottak az ügyletkötési lehetıségek. A közlekedıedényekre vonatkozó törvény lépett életbe. A besszre spekuláló pozícióm (gyümölcsözni kezdett. Amikor nyereségemet összeszámoltam, elégedetten állapítottam meg, hogy a koncepcióm, amit már a párizsi tızsdén tett elsı látogatásom alkalmával kialakítottam, helyes volt. A számokban kifejezett nyereségem nem volt különösen nagy. De tekintettel bosszúvágyamra, nıtt a jelentısége, mivel a tızsdén levı sok szamárral szemben ez bizonyíték volt. Kétszeresen kerestem, mivel a pénz vásárlóereje nıtt. Miközben inflációs idıszakban a pénz érteke csökken, depressziós idıkben a pénz annál is inkább számít, mert mindenkinek kevesebb van belıle. Az általános tızsdei bessz mellett biztosan a helyi francia körülmények is kedveztek és talán a szimatom is, mivel néhány katasztrofális következménnyel járó csıdöt helyesen megláttam. Végezetül szeretném még egyszer hangsúlyozni: Európában a tızsdekrach messze nem volt olyan heves, mint a Wall Streeten, és nem is kísérte olyan pánik. Az európai tızsdék konzervatívabbak voltak, a vállalatok szolid bázisra támaszkodhattak. Az egyik legszörnyőbb tızsdei felfordulás az Oustriccsıd volt 1930 szeptemberében, közvetlenül utána a Devilder-csıd. E miatt a ket pénzügyi csıd miatt az egész párizsi tızsde a mélybe zuhant. Mi ebbıl a tanulság és az eredmény?

190

191

A besszre spekulálók nyertek, és közöttük én is! Minden este mérleget készítettem, és kiszámoltam a nyereségemet. Sokat nyertem, de csak más kárán és fájdalmán. Ha apám vagy egy óvatosságra intı nagybácsi állt volna mellettem, bizonyára azt tanácsolták volna, hogy a frissen szerzett vagyonomat vonjam ki a játékból és óvadékképes befektetésekbe helyezzem. De messze voltam a családomtól. A siker bátorított, nyereségemet nem a takarékba, hanem további bessz-spekulációba fektettem. A játék izgatott, és az az elégtétel, hogy mindenkivel szemben igazam van.

minden élvezetet, amirıl eddig csak álmodtam, megengedhettem magamnak. Elegáns hotelok és éttermek, autó libériás sofırrel, mindez nyitva állt elıttem, hiszen a pénztárcám tele volt, de - és most jön a nagy DE: A többiek nem voltak velem. A jó hangulat oda volt, a vidám kacagás elhalt, helyére elkeseredés és rossz hangulat lépett. Egyedül voltam, csak magammal. Mindenhol árultak valamit, de már nem volt kedvem venni. Megértettem, hogy a pezsgı és kaviár nem nyújtanak élvezetet, ha a barátoknak csak egy csésze kávé jut. Nem mertem boldog lenni, és nem is lehettem, rossznak éreztem magam, és az is voltam.

„RENDKÍVÜL FATÁLIS - JEGYEZTE MEG SCHLICH" A siker mámorba ejtett. Nem is annyira a pénz, mint inkább az, hogy elırejelzéseim igaznak bizonyultak. Kollégáim meglátogattak. Valósággal prófétát láttak bennem, aki a tızsde alakulását - az általános véleménnyel ellentétben helyesen ítélte meg. „De hogyan is történhetett ez?" kérdezték tılem. „Minden lehetséges a tızsdén, még az is, ami logikus" - volt a válaszom. Számomra például az Oustric- és Dcvilder-játékszindikátusok csıdje éppen annyira logikus, sıt magától értetıdı, mint negyven évvel késıbb az IOS, Gramco, Hunt stb. összeomlása. Az egyedüli, amin csodálkoztam, hogy a többiek csodálkoznak. Mivel megszereztem az anyagiakat, az élet kellemesebb oldalát is élvezni akartam. Emellett felfedeztem egy kellemetlen dolgot is. Filozófiai racionalizmusom és tızsdei szimatom oda vezetett, hogy míg mások veszítettek, én sokat kerestem. Wilhelm Busch egyik versikéje akkoriban gyakran eszembe jutott: „Végzetes - Schlich ezt mondta, haha, de nem számomra." Kívánságom teljesült, de a színjáték, ami a szemem elıtt lejátszódott igen elszomorítóit. Barátaim, kollégáim, mind, akiket szerettem, tönkrementek. Vagy a pénzüket vagy az állásukat veszítették el a válság során, és fogalmuk sem volt, hogy mit tartogat számukra a jövı. Ezzel szemben én most minden luxust és 192

193

NEVETNI, AMIKOR MÁSOK SÍRNAK?

Egy gondolat nem hagyott nyugodni. Nem lenne-e szebb egyidejőleg a többiekkel keresni - természetesen mindig valamivel többet, mint ık -, de mégis egy árban úszni velük? Sikerem majdhogynem aggasztott. Kétségeim voltak bessz-filozófiámat illetıen. Nem lehet mindig nevetni, mikor mások sírnak. „A besszre spekulálót megveri az Isten, mert más pénzére áhítozik" - mondja a tızsdei katekizmus. S egy nap valóra vált a végzetes esemény, mely teljesen megváltoztatott. Tragédia volt, aminek a végén a színészek már nem voltak képesek felállni. Egy szombat délután történt. Anstidc Briand (Stresemann nagy barátja) állami dísztemetésére a párizsiak mély gyászban jelentek meg a Champs-Élysées-n. A ceremónia után szétszéledt a tömeg. Mivel nem tudtam mit kezdeni az idımmel, egy barátom egy amerikai tızsdeügynök irodájába mentem csevegni. Természetesen elıtte még egy pillantást vetettem a legújabb tızsdei árfolyamokra. Akkoriban az USA-ban szombatonként csak rövid ideig, 10-tıl 12-ig volt nyitva a tızsde (Franciaországban 15 és 17 óra közötti idınek felelt meg). A piac teljesen nyugodt volt, mégis valami szokatlan történt. Egyetlenegy értékpapír volt óriási tranzakciók tárgya. Milliószámra kereskedtek a hatalmas svéd gyufagyár-tröszt, Kreuger & Toll részvényeivel a tızsdenyitás egész ideje alatt, ugyanazon az árfolyamon, mint elızı este. Egybıl kíváncsi lettem, hiszen a Kreugerrészvényekkel besszre spekuláltam.

194

A VÁRTNÁL TRAGIKUSABB A svéd gyufagyáros, Ivar Kreuger ötlete egyszerő és világos volt. A közép- és kelet-európai országoknak pénzre volt szükségük, és Kreuger hajlandó volt az összeg beszerzésére. Ellenszolgáltatásként biztosította magának a gyufagyártás monopóliumát, ami nagy hasznot hozott neki. Csakhogy Kreuger nem rendelkezett olyan hatalmas öszszeggel, mint amekkorára például Németországnak szüksége volt. Ezért cége kötvényeket bocsátott ki, melynek ellenértékét a tıkeszegény országok rendelkezésére bocsátotta. A kötvények nagyobb részét az Egyesült Államokban jegyezték — legalábbis ott kellett volna. Kreuger nem a kölcsönkapott és a kölcsönadott pénzek kamatainak a különbségébıl akart nyereségre szert tenni, hanem csupán a gyufagyártás hasznából. A módszer nem volt új, a 16. században már a Fuggerek is éltek ezzel a lehetıséggel, vagyis, hogy hitelek fejében monopóliumokat biztosítottak maguknak. A Fuggerek a nehéz pénzügyi helyzetbe jutott fejedelmeknek pénzt kölcsönöztek, melynek fejében kereskedelmi, illetve ásványkincsek kiaknázására kaptak monopóliumot. A portugál király egy ideig a borskereskedelem monopóliumát engedélyezte nekik, a spanyol király pedig az ezüst- és rézbányák kiaknázását. Kreuger is ezt a módszert alkalmazta, természetesen a modern idık figyelembevételével. Kötvényeket bocsátott ki Amerikában, hogy a tıkét Kelet- és Közép-Iíurópában felhasználhassa. Az adós országok sorrendben Németország, utána Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Lengyelország és néhány dél-amerikai ország volt. A hitelezıkhöz elsısorban az Egyesült Államok, Hollandia, Svájc, Franciaország, vagyis a tıkeerıs országok tartoztak. A dolog ésszerőnek és megvalósíthatónak látszott, ha az adós országok fizetıképesek maradtak volna. Az összeomlást nem Kreuger idézte elı, hanem a Közép-Európában uralkodó kedvezıtlen politikai viszonyok. Kreuger tévesen 195

NEVETNI, AMIKOR MÁSOK SÍRNAK?

Egy gondolat nem hagyott nyugodni. Nem lenne-e szebb egyidejőleg a többiekkel keresni — természetesen mindig valamivel többet, mint ık —, de mégis egy árban úszni velük? Sikerem majdhogynem aggasztott. Kétségeim voltak bessz-filozófiámat illetıen. Nem lehet mindig nevetni, mikor mások sírnak. „A besszre spekulálót megveri az Isten, mert más pénzére áhítozik" — mondja a tızsdei katekizmus. S egy nap valóra vált a végzetes esemény, mely teljesen megváltoztatott. Tragédia volt, aminek a végén a színészek már nem voltak képesek felállni. Egy szombat délután történt. Aristide Briand (Stresemann nagy barátja) állami dísztemetésére a párizsiak mély gyászban jelentek meg a Champs-Élysées-n. A ceremónia után szétszéledt a tömeg. Mivel nem tudtam mit kezdeni az idımmel, egy barátom egy amerikai tızsdeügynök irodájába mentem csevegni. Természetesen elıtte még egy pillantást vetettem a legújabb tızsdei árfolyamokra. Akkoriban az USA-ban szombatonként csak rövid ideig, 10-tıl 12-ig volt nyitva a tızsde (Franciaországban 15 és 17 óra közötti idınek felelt meg). A piac teljesen nyugodt volt, mégis valami szokatlan történt. Egyetlenegy értékpapír volt óriási tranzakciók tárgya. Milliószámra kereskedtek a hatalmas svéd gyufagyár-tröszt, Kreuger & Toll részvényeivel a tızsdenyitás egész ideje alatt, ugyanazon az árfolyamon, mint elızı este. Egybıl kíváncsi lettem, hiszen a Kreugerrészvényekkel besszre spekuláltam.

194

A VÁRTNÁL TRAGIKUSABB

A svéd gyufagyáros, Ivar Kreuger ötlete egyszerő és világos volt. A közép- és kelet-európai országoknak pénzre volt szükségük, és Kreuger hajlandó volt az összeg beszerzésére. Ellenszolgáltatásként biztosította magának a gyufagyártás monopóliumát, ami nagy hasznot hozott neki. Csakhogy Kreuger nem rendelkezett olyan hatalmas öszszeggel, mint amekkorára például Németországnak szüksége volt. Ezért cége kötvényeket bocsátott k i , melynek ellenértékét a tıkeszegény országok rendelkezésére bocsátotta. A kötvények nagyobb részét az Egyesült Államokban jegyezték - legalábbis ott kellett volna. Kreuger nem a kölcsönkapott és a kölcsönadott pénzek kamatainak a különbségébıl akart nyereségre szert tenni, hanem csupán a gyufagyártás hasznából. A módszer nem volt ú j , a \h. században már a Fuggerek is éltek ezzel a lehetıséggel, vagyis, hogy hitelek fejében monopóliumokat biztosítottak maguknak. A Fuggerek a nehéz pénzügyi helyzetbe jutott fejedelmeknek pénzt kölcsönöztek, melynek fejében kereskedelmi, illetve ásványkincsek kiaknázására kaptak monopóliumot. A portugál király egy ideig a borskereskedelem monopóliumát engedélyezte nekik, a spanyol király pedig az ezüst- és rézbányák kiaknázását. Kreuger is ezt a módszert alkalmazta, természetesen a modern idık figyelembevételével. Kötvényeket bocsátott ki Amerikában, hogy a tıkét Kelet- és Közép-Európában felhasználhassa. Az adós országok sorrendben Németország, utána Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Lengyelország és néhány dél-amerikai ország volt. A hitelezıkhöz elsısorban az Egyesült Államok, Hollandia, Svájc, Franciaország, vagyis a tıkeerıs országok tartoztak. A dolog ésszerőnek és megvalósíthatónak látszott, ha az adós országok fizetıképesek maradtak volna. Az összeomlást nem Kreuger idézte elı, hanem a Közép-Európában uralkodó kedvezıtlen politikai viszonyok. Kreuger tévesen 195

ítélte meg ezeknek az országoknak a pénzügyi struktúráját cs gazdasági jövıjét. Mérnök volt, gyáros, de semmi esetre sem tapasztalt bankár vagy spekuláns, mert különben nem ment volna bele ilyen dologba. Mivel semmiféle ilyen kvalitással nem rendelkezett, tragikusan végzıdött az eset. Egy nap Németország, Románia, Magyarország és a többi adós ország leállították kamatfizetéseiket és törlesztéseiket. Ez a tény önmagában még nem okozta volna a Kreugerimpérium összeomlását/ ha a kiadott kötvények valóban a közönség tulajdonába kerültek volna. Ebben az esetben a kötvényfelvásárló elveszítette volna befektetését vagy annak egy részét, de a kibocsátó társaság az adósok fizetésképtelensége miatt nem ment volna csıdbe. A Credit Lyonnais, ami az orosz járadékpapírok elhelyezésérıl gondoskodott, nem ment csıdbe, amikor a Szovjetunió megtagadta a cári Oroszország kötvényeinek az elismerését - noha a vevık elveszítettek pénzüket. A Rothschild bank sem dılt össze, amikor a nagy mennyiségő kötvények, melyeket a közönségnél helyeztek el, bóvlinak bizonyultak. De Kreuger nem rendelkezett bankpénztárak ezreivel, a nagy hitelintézeteknek sem volt akkora hírnevük, mint a Rothschildoknak. Nem tudta kihelyezni az összes kötvényt, így nagy részük eladatlan maradt. Ezeket a papírokat különbözı bankoknál „nyugalomba", azaz fedezetként helyezte el. Cserébe rövid lejáratú hiteleket kapott, amiket kelet-európai országoknak adott tovább. Egy olyan elırelátó spekuláns számára, aki a pénzügyi tranzakció részleteit szemügyre veszi, világos volt az ügy. Azonkívül megtudtam azt, hogy a hivatalos tızsdeügynökök szövetségének szindikátusa titkos körlevélben felszólította a szövetség hetven, közösen felelısséget vállaló tagját, hogy korlátozzák azon Kreugcr-kötvények eladását, melyekre hitelfelvételt garantáltak. Akkoriban az amerikai gazdasági válság csúcspontjához ért. Közép-Európában pedig semmi sem jelezte a politikai helyzet javulását. Következésképp senki sem volt hajlandó

Kreuger-kötvényeket venni. Kritikusnak találtam a helyzetet. Nem voltak aggályaim, hogy besszre spekuláljak a svéd gyufákkal. Az árfolyamok csökkenni kezdtek, de Kreuger nyilvánvalóan támogatta ıket, hogy elzálogosított papírjainak a hitelképességét megırizze a bankoknál és a tızsdei ügynököknél. Párizsban a svéd bank, New Yorkban a Lee Higginson-bankház dolgozott Kreugernek, éber meghatalmazottai állandóan vásároltak, hogy az árfolyamokat tartsák. Valószínőleg állandó megbízásuk volt arra bizonyos bankoknál, hogy az 5,25 dolláros árat még abban az esetben is tartsák, ha ez nagy mennyiségő papírok felvásárlását jelenti. Ezzel magyaráztam a nagyszámú szombati eladásokat. Azon a délután, amikor Briand temetése miatt a ChampsÉlysées-re mentem, egy titokzatos helyrıl két óra leforgása alatt több millió kötvényt dobtak a piacra. Azon törtem a fejem, hogy honnan érkezhettek ezek a megbízások? Természetesen nem tudhattam, hogy néhány házzal arrébb, az Avenue Victor Emmanuel harmadik emeleti lakásán Ivar Kreuger holtteste feküdt. Amikor délután kinyitott a Wall Street-i tızsde, ı már halott volt. Ezt azonban a Kreuger érdekeit képviselı bankok sem tudták, mert különben nem teljesítették volna kliensük vételi megbízását. Ivar Kreuger szombat délelıtt 11 órakor öngyilkos lett. Az idıeltolódást figyelembe véve a hírnek még tızsdenyitás elıtt kellett volna New Yorkba érnie. De csak szombat este vált ismertté. Néhány személy azonban ismerte a titkot. Kreuger egyik társa, aki egyben legjobb barátja is volt, ezenkívül titkárnıje és bejárónıje, aki takarítás közben felfedezte a szörnyőséget. Mindkét asszonyt hallgatásra kötelezték. Kreuger társa ügyesen elérte a rendırségen, hogy az öngyilkosság hírét csak este adják közre. Azzal az indokkal gyızte meg a hivatalnokokat, hogy ha világkatasztrófa következne be, ık lennének a felelısek. Végül az elhunyt rangja, hiszen a Becsületrend fıtisztje

196

197

volt, megkövetelte bizonyos dolgok figyelembevételét. Ezenkívül Briand temetése miatt és mivel hétvége volt, a rendırségi hivatal csak kicsit volt elfoglalva. Meggyızıdésük és jóhiszemőségükben, hogy ilyen módon megállíthatják a történelem kerekét, a hivatalnokok is készek voltak a titoktartásra. Ez vészterhes következményekkel járt. Mert kinek használt ez az „életfontosságú" tizenkét órás halasztás? A történelem kerekét biztosan nem tudták megállítani. Ehelyett néhány spekuláns nagy mennyiségő kötvényt tudott eladni és ebbıl profitálni. A titoktartók között egy magas rangú rendırhivatalnok is volt. Ebédre lányának vılegényét, Miké Wilson, amerikai újságírót látt.i vendégül. „Szenzációs hírem van az Ön számára, biztosan fel tudja használni vagy esetleg hasznot tud húzni belıle. De adja becsületszavát, hogy az est beköszönte elıtt nem adja tovább! Képzelje, a svéd gyufakirály. Ivar Kreuger ma reggel öngyilkos lett a lakásán." A fiatalember becsületszavát adta. Mint lelkiismeretes újságíró, lapja archívumában anyagot győjtött a pénzember életrajzához. Majd hazament, írt egy hosszú cikket, és még aznap este megtelefonált.1 szerkesztıségébe. Másnap reggel minden újság lehozta a szenzációs hírt. „Kreuger tıkés öngyilkossága!" Amikor fellapoztam a reggeli újságot, sokkot kaptam. A hír villámcsapásként ért. Egyszerre világossá vált elıttem az elızı napi felfordulás a tızsdén. EGY BESSZRE SPEKULÁLÓ MEGTÉRÉSE Újra nyertem, de ez alkalommal egy emberélet árán. Mélyen megrázott, és végleg meggyőlöltem a bessz-spekulációt. Bgyenesen felelısnek éreztem magam Ivar Kreuger halálában. Meg nem tudtam, hogy Kreuger halála egész életfilozófia mat megváltoztatja. A sokk hossz-spekulánst csinált belılem, olyat, aki nem más fájdalmára spekulál. Hétfın reggel zuhanni kezdtek a Kreuger-értékpapírok,

198

jegyezni is alig lehetett ıket. Elkezdtem feltölteni készleteimet. Masszív felvásárlások következtében szombaton néhány amerikai bank felfüggesztette fizetéseit. A dolog annál is inkább sokkolt, mert én a világsajtóval ellentétben, nem tartottam Ivar Kreugert csalónak. Üzletének alapgondolata tisztességes és korrekt volt, csak a politikai és gazdasági helyzet megítélésében tévedett, és a kedvezıtlen körülmények áldozata lett. Amikor építménye omlásnak indult, megpróbált mindenütt megkapaszkodni, ahogy azt mindenki tette volna. Megpróbált kiutat találni, anélkül hogy figyelembe vette volna a választóvonalat a legális és a már nem legális út között. Igaz, a közönség milliárdokat veszített, a felelısséget mégsem kellett volna teljes mértékben Kreuger törvényellenes eljárásának tulajdonítani, hanem Közép-Európa politikai eseményeinek és pénzügyi helyzetének. Egy kis toleranciával figyelembe vehetnénk az enyhítı körülményeket is. Az újságíró másnap újra találkozott menyasszonyával. „Na, hasznosítani tudta a hírt?", kérdezte a lány apja. „Természetesen" - válaszolta a fiatalember —, újságunk igazgatója gratulált cikkemhez, mert r a j t a m keresztül elsıként jutott a hírhez." Is semmi mást nem kezdett a hírrel! A fiatalember drágán fizetett együgyőségéért. Nem kapta meg a lány kezét, mert nem volt elég kemény a mindennapi élet harcaiban, vagy talán túl becsületes volt. Mások - talán ugyanabból a forrásból - nyilvánvalóan jobban tudták értékesíteni a hírt. Olyannyira, hogy a New York-i tızsdén bizottságot hoztak létre, melynek feladata a szombati tömeges eladás felderítése volt. Sohasem jutottak nyomra. A Kreuger-dráma belsıleg megváltoztatott. limberibb és ennek megfelelıen egészségesebb szemszögbıl néztem a dolgokat, mely megszabadított a pesszimisták epés megjegyzéseitıl. Megszabadultam valamennyi besszre szóló kötelezettségemtıl, és majdhogynem egyik napról a másikra besszre spekuláló Saulusból hosszra spekuláló Paulus lettem. 199

UJ KORSZAK Eltekintve megváltozott lelkiállapotomtól, ösztönöm azt súgta vagy talán a logikám mondatta velem —, hogy a depresszió az egész világon elérte mélypontját. Több jel is utalt erre. Tavasszal, amikor Roosevelt átvette hivatalát, a New Deal reformmal a gazdasági fellendülés új korszaka és egy tızsdei hossz kezdıdött az Egyesült Államokban. Mondhatnám, akkor kaptam meg életem legnagyobb esélyét. Életem úgyszólván a világtörténelem menetéhez igazodott: személyes sorsom kedvezı irányt vett, méghozzá a megfelelı pillanatban. A változások viharából új emberként kerültem ki. Ebben az idıben újult meg a világ nagy része is. Amerika kiszabadította magát a halálos ölelésbıl. A kapitalizmus túljutott a veszélyes válságon, ami örökre megfojthatta volna, és soha többé nem következett be hasonló katasztrófa. Ez volt az elsı és egyben az utolsó is. Ebbıl a depresszióból, amelynek milliók estek áldozatul, személy szerint én is sokat profitáltam, de keserő szájízzel. Ezúttal végérvényesen megértettem, hogy szebb, ha konjunktúrával keressük meg a pénzünket. Megvetést éreztem a pénz iránt, mivel minden más értéket, beleértve a tızsdei értékpapírokat, melyeket korábban semmibe vettem, újra nagyra értékeltem. Az volt a szerencsém, hogy ezek az értékek nemcsak az én szememben, hanem a tızsdén is emelkedtek. A Roosevelt-korszak viharos hosszhoz ért. Mit is jelentettek az elıbb elmondott események az életemben? Megértettem, hogy az életben vannak olyan dolgok is, amiket az ember pénz segítségével ugyan könnyebben megszerezhet, de mégsem helyettesíthetık vele. Ez természetesen nem változtatott azon, hogy egész nap törtem a fejem, hogyan vihetnék véghez egy újabb mesterfogást. De azt is írjuk a javamra, hogy sikeres spekulációnál

200

a helyes jóslatom beigazolódásának éppúgy örültem, mint az anyagi haszonnak. Emellett gyakran az volt az érzésem, hogy az élethez való praktikus hozzáállásom még anyagi sikerekhez is vezetett. Sıt a szenvedélyes zeneszeretetem is elınyösnek bizonyult, hiszen belsı megnyugvást és a nehéz döntésekben intuícióimnak szárnyakat adott.

201

„TİZSDÉS ÉS RÁADÁSUL ZENÉSZ IS"

A zene és pénzügyek mindig összefonódtak életemben. Gyakran befolyásolták tızsdei magatartásomat a zenei élet eseményei. Hgyszer a „Mesterdalnokok" is fontos szerepet játszottak spekulációimban. Párizsban történt 1937 tavaszán. Már elıre örültem az estének, mert jegyem volt a német szereposztású „Mesterdalnokok" gálaelıadására Wilhclm Furtwángler vezényletével. Zenebarátok milliói számára ez a legszebb opera. Valahányszor ezt az operát játszották, és az elıadás száz kilométeres körzetben volt, gyerekkorom óta nem mulasztottam el egyetlenegyet sem. Ez az a zene, amit lemezeken magammal vinnék, ha egy szigetre számőznének. De korai örömömet akkoriban beárnyékolták tızsdei érdekeltségeim gondjai. Mandzsúriában háború tombolt. A New York-i tızsdén ingadoztak az árfolyamok, aggasztó lefelé irányuló mozgás mutatkozott. A Dow-Jones-index 250-rıl 180 ia esett, és bár a 180-as kritikus ponthoz ezen a napon néhányszor mar egészen közel jutott, mégsem lépte túl. A Dow Jones elmélet szerint az árfolyamnak, ha a 180as küszöbértéket áttörik, a mélybe kell zuhanniuk, legalábbis ezt állítják az árfolyamtrend elemzıi. Ettıl kellett félni a japán kínai háború kitörésekor is, amikor tartós bessztendencia mutatkozott. Emiatt voltak gondjaim. Birtokomban volt egy egész sor amerikai részvény, amik veszéllyel fenyegették azt az élvezetet, amit a „Mesterdalnokok" hallgatása okozott. Hogyan engedhetném át magam az US-Steel és General Motors árfolyamaival a fejemben a „Mesterdalnokok" dallamának? (Akkoriban az US-Steel és General 202

Motors voltak a tızsde primadonnái.) Amíg öltöztem, azon járt az eszem : Minek a tızsde, az árfolyamok, az egész hőhó a pénzért és a nyereségért, ha megakadályoznak abban, hogy teljesen átengedjem magam a mővészetnek és a zenének? Úgy tőnt, az az egyetlen megoldás, hogy eladom a részvényeimet, vállalva azt a rizikót is, hogy az árfolyamok újra a magasba röppennek. Mielıtt elmentem az operába, felhívtam J. S. Bache & Co. brókeremet Párizsban és néhány perccel a tızsdezárás elıtt eladtam minden értékpapíromat. Csak néhány perces ügy volt, mégis egészen más emberként mentem az operába. Tızsdei érdekeltség nélkül, teljes mértékben élvezhettem ezekben a veszedelmes idıkben is az operaestet. Ugy tőnt, mintha US-Steel és GM egy másik bolygóra kerültek volna. A következı napokban a tızsde változatlan maradt. A/onban a negyedik napon a Dow Jones index 180-ról meredeken 120-ra zuhant. A tızsdések és a közönség veszteségei ijesztıek voltak. Nekem azonban rendben volt a szénám. Zenei lelkesedésem mentett meg a legross/.abbtól. Hans Sachs cipész volt és költı. Rólam
203

„A PÉNZ MÚLANDÓ -A MŐVÉSZET ÖRÖK"

a nagy múzeumok bármelyikében. Hihetetlen! Összesen több mint 3000 festmény, különbözı korokból és a leghíresebb festıktıl. (Az a kép, ami legrégebben a család birtokában van, egy férfiportré Picrre Mignard-tól, melyet Nathan még 1885-ben vásárolt.) A WILDENSTEIN-SAGA

Párizsban a Wildenstein-dinasztia is bebiztosította magát a jövıre, de egészen más dimenzióban. Minde/.l tulajdonkeppen egy bizonyos mőfaj iránti rajongásuknak köszönhetik, amelyhez nem érzékeny fülre, hanem éles szemre van szükség. Ilyen éles szemmel és jó szimattal rendelkezett Bölcs Nathan Wildenstein, aki ráadásul kereskedı is volt. İ volt annak a Wildenstein-dinasztiának a megalapítója Párizsban, amely ma a világ külkereskedelmét irányítja. Nathan Wildensteinnek volt egy alapgondolata, melyet a következı mondatban foglalt össze: „Merészség a vásárlásban, türelem az eladásban; az idı nem játszik szerepet." Ez az alapelv neki és utódainak (ma mái i negyedik generáció) olyan óriási vagyont hozott, amivel a világ leggazdagabbjai közé tartozik. Számokban is alig kifejezhetı; azonkívül nehezen lehet a festmények értékét pontosan megállapítani, az árverezések alkalmával kifizetett összegek alapján milliárdok lehetnek. A cég, vagyis a párizsi székhelyő Wildenstein Alapítvány négy galériával rendelkezik, amelyeknek raktáruk is van New Yorkban, Londonban, Buenos Airesben, Tokióban. Ezekben a legendás kincseskamrákban található többek között több mint ezer kép az impresszionistáktól, 500 az olasz primitív és reneszánsz, spanyol, német holland mővészektıl. Győjteményükben van például 30 Seurat (mely a 150 létezı Seurat festmény 20 százaléka), 50 Cézanne, 60 Renoir, 60 Claude Monet, 3 El Greco, 5 Rubens, 3 Tizian, sıt egy Leonardo da Vinci és több Rembrandt, mint

A „Wildenstein-saga" 1870-ben kezdıdött, amikor a porosz hadsereg elfoglalta Elzászt. Nathan Wildenstein, aki Wildenstein községbıl származik, áttelepül Franciaországba. Pályafutását szabóinasként kezdte. Fınökének ismerıse 200 frankért egy képet adott el neki, amit a fiatal Nathan néhány évvel késıbb, miután kiderült, hogy a festmény Boucher-tól származik, 20 000 frankért továbbadott. Az ilyen mértékő haszon izgatja a fantáziát és sejteti a képkereskedésben rejlı esélyeket. Nathan hamarosan nyitott egy kis üzletet a Rue Lafitteon, nem messze a Rothschild-bankháztól. De nem pénzügyekkel foglalkozott, hanem kelmékkel, késıbb pedig csak képekkel. A festményekkel foglalkozás jobban megfelelt ízlésének, mint a szövetek rıffel való mérése. Jó ízlését látványos sikerei bizonyítják. Következı lépésben 1882ben egy 18. századbeli kastélyt vásárolt (57, rue de la Boetie), mely még ma is a Wildenstein Alapítvány székhelye. A századforduló idején Nathan Párizs öt legnagyobb képkereskedıje közé tartozott. ízlésével és jó szimatával olyan képeket fedezett fel, melyek akkoriban még nem voltak népszerőek: 18. századi francia mestereket. Watteau-t, Boucher-t, Fragonard-t stb. Érezte, hogy ezek a festmények jobban illenek a francia palotákba és a francia bútorokhoz, mint a komor hangulatú holland vagy flamand festmények. A festményeknek nagyobb fényük is volt, az újgazdag polgárok, nagykereskedık és bankárok ilyen képeket kerestek. Sznobizmusuk miatt portrékat is vásárol-

204

205

nak, hogy lakásuk falait díszítsék. Ugyan nem mondják, de vendégeik hihetik, hogy az elegáns dámák és hölgyek a család ısei. 1917 elıtt Wildenstein rengeteg festményt adott el orosz győjtıknek. Érdekes módon, az orosz forradalom után nagyszámban vissza is vásárolta azokat a mestermőveket, amiket .1 szovjet kormány elkobzott és Nyugaton eladott. Nehéz ügy volt, azonban Wildenstein és mások közremőködésével a képek visszakapták méltó helyüket a nagy múzeumok és győjtemények kiállítócsarnokaiban. „A képkereskedelembcn az a különös és egyedi - magyarázza a 60 éves Dániel Wildenstein-unoka —, hogy a világban egyre több a vevı, de a keresett áru, vagyis a képek, 100 év óta ugyanazok." 1900-ban 2000 múzeum volt a földön, ma 40 000 a számuk. Azok a képek, melyeket a múzeumban állítottak ki, örökre elvesztek a kereskedelem számára. Az amerikai győjtık adóokok miatt múzeumoknak ajándékozzák képeiket, a következı generáció pedig újra kezdi a győjtést. (Európában más a helyzet - a győjtemények generációkon keresztül a családok tulajdonában maradnak.) Az áru egyre ritkább, de nem Wildensteinéknél. Nathan filozófiája igaznak bizonyult: Türelem az eladásnál. Mindamellett nem ragaszkodnak görcsösen a képekhez. A raktárakat mindig friss áruval kell feltölteni. A család a következı elvet vallja: „Egy kereskedınek nem szabad győjtınek lennie." A győjtı beleszeret a győjteményébe, és többé nem akar tıle megválni. Ha nem adunk el, nem tudunk nyereséget elkönyvelni, és ha nincs nyereség, akkor a raktárát sem tudjuk bıvíteni. Amikor egyszer Nathan fiát, Georges Wildensteint megkérdezték miért van ekkora raktára, egyszerő és logikus volt a válasza : „Egy cipıboltnak talán nincsenek mindenféle színő, modellő és fajta cipıi?" Valóban, a Wildensteincég mindenféle ízlést kielégítı áruval rendelkezik, múzeumok, győjtık, még befektetık részére is. Ha egy multimilliomosnak hirtelen az az ötlete támad, hogy győjtı szeretne 206

lenni (mint ahogy ez gyakran megtörténik), csak Wildensteinhez kell fordulnia, aki fél órán belül nemzetközi jelentıségő magánmúzeumot varázsol elı. Bemard Berenson, a század legnagyobb mővészettörténésze mondta egyszer: Georges Wildenstein az igazi nagy képkereskedı, akik utána jönnek, csak közvetítık. Ez az egyedi raktár a cég nagy erıssége. Látványos sikerük titka három tényezı ötvözete: 1. Wildensteinék tévedhetetlen ízlése, szimata, a képek rıl alkotott ítéletük és a képekre vonatkozó adatok össze győjtése. 2. A nemzetközi szervezet: levelezık, ügynökök, és ha kell kémek jelentik az egész világból, hogy hol bukkan fel egy kép a piacon. 3. Óriási mennyiségő pénzlikviditás, hiszen Monsieur Wildenstein még ma is 10—20 millió nyugatnémet márkát tesz készpénzben az asztalra, amikor egy képet megvásárol. A legfontosabb az ízlés és az ítélet. Nem neveket vesz az ember, hanem mővet, vagyis egy szép képet, utána aztán puhatolózik, hogy ki festette. Hrre szolgál egy egyedi dokumentáció is: 150 000 fénykép, 150 000 katalógus stb. (Wildensteinék megvettek és megvesznek minden könyvtárat, minden fényképgyőjteményt, amennyiben azok a kép azonosságának megállapítását segítik.) Perceken belül meg tudják állapítani a kép származását, hogy hány példány létezik belıle és hány kézen ment át stb. A merész és gyors vásárláshoz készpénz/el kell rendelkezni, mert Wildensteinék konkurenciáját nem más eladók, hanem más vásárlók és különösen azok a kereskedık képezik, akiknek fülébe jut, hogy Wildensteinék érdeklıdnek egy bizonyos kép iránt. ,,Mi a véleménye Georges-nak a képrıl?" kérdezték egy idıben a kis- és nagykereskedık, mert azt a képet, amit Georges meg akart vásárolni, azt ık is szerették volna megszerezni. Hzek a kereskedık többet vesznek a fülükkel, mint a szemükkel. Apjának köszönhetıen Georges Wildensteinnek korán „kinyílt" a szeme, már 207

hétéves korában múzeumokba és kiállításokra vitte, és azt kérdezte-tıle: „Szép ez a kép?" így nevelte Georges fiát. Nathan nem tanult mővészettörténetet, mindent jó szimatának köszönhetett. Utódai Georges, Dániel és fiai (négy generáció) már tanultak mővészettörténetet, nem beszélve arról az ítélıképességrıl, amit már gyermekkorukban beléjük neveltek. Sıt Dániel Wildenstein szakértıként tagja a Szépmővészeti Akadémiának, ami különösen megtisztelı egy „kereskedı" számára. Wildenstein számára az eladás, vagyis hogy vevıt találjon, nem volt probléma. Ha egy kép mellé Wildensteinék számláját tették ki, akkor az két dolgot jelentett: a kép minden tekintetben kifogástalan, ezenkívül azzal a presztízzsel rendelkezik, hogy megfelel Wildensteinék ízlésének. Wildensteinék nem kereskednek olyan képekkel, amik nem tetszenek nekik, mert „igaz ugyan, hogy Wildensteinék kereskedık - mondja Dániel , de elsısorban szakértık", így történt, hogy egy napon Georges 250 Picassót adott el, mert nem felelt meg ízlésének. Pedig a Wildenstein-galéria 1914-tıl 1940-ig szerzıdésben állt Picassóval. Picasso a család közeli barátja volt, és néhányukról portrét is készített. A család nem tartotta nagyra az absztrakt képeket, így érdeklıdésük sem volt nagy e képek iránt. Az a szó, hogy „nem érdekel", gyakran elhangzott Georges Wildenstein ajkáról, amikor egy képet kínáltak neki. De épp oly gyakran tiangzoti cl az is, amit ügynökének mondott: „Elmehet egészen egymillióig." Néha kész volt minden árat megadni egy képért. A GYŐJTİK KÖREIBEN Egy tipikus wildensteini történetet a harmadik generációs Dániel mesélt el: „A negyvenes évek elején történt New Yorkban, amikor egy német hölgy, Hirschlandné - a híres esseni bankárcsaládból , aki akkoriban szintén New Yorkban élt, felhívta apámat és megkérdezte, hogy érdekli-e Van 208

Gogh - »Fehér rózsá-i«. 100 000 dollárt kért érte, ami ma 2 millió nyugatnémet-márkának felel meg. »Igen válaszolt -, mindjárt átküldım a fiamat, hogy megnézze a képet.« Megbízott, hogyha tetszik a kép, azonnal vegyem meg és fizessem ki." Dánielnek tetszett a kép, de a dolognak volt egy bökkenıje. Hirschland asszony már korábban elıvételi jogot biztosított Albert Lasker, kaliforniai milliomosnak, és még három nap volt a határidı lejártáig. A hölgy felhívta Laskert, közölte vele, hogy Wildensteinék is érdeklıdnek a kép iránt, és mondja meg, hogy akar-e élni opciós jogával ? Lasker azt válaszolta, hogy már nem érdekli a kép, és nyugodtan adja csak el a Wildenstein-galériának. Dániel az asztalra rakta a csekket, hóna alá kapta a „fehér rózsák"-at, és mindjárt a családi galériába vitte. Másnap Lasker felhívta Wildensteinéket Kaliforniából, és kérte ıket, hogy adják el neki a Van Gogh-képet. Wildenstein egészen megrökönyödött, bocsánatot kért, amiért közvetítıi haszon nélkül nem adhatja el a képet, és 130 000 dollárt kért érte. „Oké" - volt a kaliforniai válasza. Wildensteint igencsak furdalta a kíváncsiság, hogy mi lehet a Lasker-ügy háttere. Vevıje hamarosan fényt derített a dologra: „Inkább W 000 dollárral többet fizetek a képért, ha Ön garanciát vállal érte." Ugyanez a Van Gogh néhány évvel késıbb 12 millió márkáért kelt el egy aukció alkalmával. Szinte minden képpel így van ez. Abban a pillanatban, amikor egy kép Wildensteinék kezén megy keresztül, akkor nem 30 százalékkal, hanem 100 és 200 százalékkal ér többet, mindig azzal a gondolattal: A pénz múlandó, a mővészet örök. İk a képkereskedık fejedelmei és a fejedelmek képkereskedıi. Tehát nem csoda, hogy Wildensteinéknak nem okoz gondot az eladás, hiszen vevıik között fıként múzeumok, alapítványok, milliomosok, bankok, sıt szakszervezetek is szerepelnek. Igen, szakszervezetek ! Például nyílt titok az, hogy a képpiacon az egyik legnagyobb vevı a brit vasúti dolgozók nyugdíjbiz-

209

tosítási intézete, amely évi 15 millió dollárt fektet eíso osztályú képekbe. A győjtık eme kóréhen igen sok figura sürög-forog. Néhány évvel ezelıtt az USA egyik legnagyobb győjtıje Mr. Kress „Fivc-and-ten-cent-stores-milliomos" volt. Azt hitte, hogy a képekkel való kereskedés ugyanolyan, mintha háztartási cikkekkel vagy ingekkel kereskedne. Mindig nagyban akart vásárolni: 20, 30 képet egyszerre, hogy árengedményt kapjon. Ha Wildenstein szavatolta kérését, Kress azonnal vásárolt. Paul Getty korának leggazdagabb milliomosa, képvásárlásainál kicsinyesnek mutatkozott. Amikor Wildensteinhez ment, azt kérdezte: „Melyik a raktáron levı legolcsóbb képe?" A legnagyobb mai győjtı, és valószínőleg Wildenstein legnagyobb ügyfele, Norton Simon amerikai élelmiszer- és kozmctikaicikk-kereskedelmi vállalatokkal rendelkezı multimilliomos. Wildenstein becslése alapján, Simon 15 év alatt kb. 200 m i l l i ó nyugatnémet márkáért vásárolt képeket. Wildenstein jelentıségét a képpiacon legjobban Rothschild pénzvilági befolyásával lehetne összehasonlítani. A Rothschild-cégek fénykorának ma már vége, mialatt Wildensteinék a mőalkotások piacát továbbra is korlátlanul uralják. Mindkettınél nagv szerepel játszott a hagyomány is. A vásárlók tudni akarják, hogy ki lesz ennek a cégnek az örököse, amelytıl egy olyan különleges árut, mint a „mőalkotás", milliókért vesznek. Van még egy jelenség, ami mindkét dinasztiára jellemzı: a lovak iránti szeretetük. Wildenstein színei (sötétkéktıl világoskékig) a nagy versenypályák legnépszerőbb színei közé tartoznak. A Wildenstein-versenyistálló ma 150 elsı osztályú lovat tart edzésben, és 150 további ígéretes utánpótlással rendelkezik. 1975-ben megnyerték
210

között a Prix de l'Arc de Triomphe-ot és a Prix de Diane-t, amely a lóverseny történetében egyedülálló teljesítmény. Természetes tehát, hogy Dániel Wildenstein csodálatos lovas és fia pólójátékos. Egyébként a Wildenstein család generációk óta győjti a régi bútorokat, amiket két évvel ezelıtt egy tételben 70 millió nyugatnémet márkáért Akkram íj eh szaúd-arábiai milliomosnak adtak el.

TİZSDE ÉS SZENVEDÉLY

MULO SZERELEM...

Szóval én már korán ledöntöttem talapzatáról a pénz bálványát. Ugyanezt azonban nem mondhatom el kollégáimról, a spekulánsokról, ügynökökrıl és másokról. De volt valaki, akire mindig emlékezni lógok: a maga nemében eléggé szokatlan ember volt, aki teljesen azonosult a tızsdével. Jobban megtestesítette a spekulációt, mint bármely más allegorikus figura. Bécsben élt, de ugyanúgy a világ bármely más városában is élhetett volna, feltéve, hogy volt ott tızsde, telex és telefon. Remeteéletét kitöltötte a távírók zakatolása, mindenféle évkönyvek, a világ összes árfolyamlistája és a pénzügyi folyóiratok, amelyek irodájában tornyosultak. Ezek a dolgok csak akkor váltak barátságosabbá, amikor nyert. Számára csak a falon függı árfolyamrendszerek léteztek, a számok a fejében minden más mellékes volt. Még az idıbeosztása is a tızsdétıl függött. Szórakozottan és nagy léptekkel rótta az utcákat, anélkül, hogy valamit észrevett volna a körülötte zajló életbıl. Nem látta a bundákat a kirakatokban, a gyémántnyakékeket az ékszerésznél, vagy a plakátokon mosolygó csinos lányokat, akik a közönséget csodálatos utazásokra invitálták. Szemellenzıt hordott, mint a versenyló. Csak egy dolgot látott maga elıtt: a tızsdét. Eshetett, döröghetett, süthetett a nap, neki csak egyfajta klíma volt fontos, a tızsdéé. Rohant, hogy az elsı csengetés elıtt odaérjen. A tızsde zárásátjelzı második csengetés lélekharangként hatott rá. Szerencsére meg tudta hosszabbítani élvezetét, amikor újra hazatért. Otthonából kapcsolatba lépett távírókon és telefonon keresztül a külföldi tızsdékkel. Részvények, köt215

vények, devizák, nyersanyagok - ez volt az a világ, amelyben élt, és önmagát szerencsésnek hitte. Mint ahogy mondani szokás, a spekuláció megszállottja volt. Minden összefüggött ezzel, és a játék is erre ment ki. Ha borotválkozott, akkor „Gillette"-re gondolt, ha gépelt, akkor „Remington"-ra, ha egy üdítıt rendelt, akkor a „Coca-Colá"-ra. A mindennapi élet apró cikkei egyben a tızsdei értékpapírokat is képviselték: ingének pamutja, nyakkendıjének selyme, a cukor a kávéjában, minden nyersanyag, amivel spekulálni lehet. A tavaszról nem tudott többet, mint a hasonló nevő párizsi áruház (Au Printemps) árfolyamairól, Monte-Carlóról csak a „Tengeri-fürdıtársaság Monaco" részvényei jutottak eszébe. Egy nap a szokásosnál is nagyobb buzgalommal ment a tızsdére. A rádió kedvezıtlen hírt közölt egy társaságról, amelyiknél besszre spekulált. Neki ez jó hírt jelentett. Már elıre örült, nem is annyira a nyereségnek, mint inkább az elégtételnek. Négy lépcsıt egyszerre átugorva igyekezett a tızsdébe, és már a fülében csengett a bessz muzsikája. Mozart vagy Bach zenéjét nem értékelte, de a hossz dúrját a bessz, molljától biztonsággal meg tudta különböztetni. MONA LISA A TİZSDÉN „Mit keres a létra a folyosón? Nem akarom kihívni a sorsot, inkább nem megyek el alatta. Elronthatnám vele a nagy fellépésemet!" Hirtelen megrémült, mintha mellbe vágták volna. A létráról egy szıke lány mosolygott le rá. A férfi csak áll és bámul, tetıtıl talpig végigméri a lányt. „De hát ez lehetetlen, nem hiszek a szememnek - gondolta -, talán csak nem rám mosolyog?" Majd eltőnt a tızsdeteremben. De a mosoly nem hagyta nyugodni. Alig vette észre a számára oly kitőnı árfolyamokat, a keze is remegett egy kissé. Nem is hallja kollégái gratulációit, a különös mosoly még mindig ott lebeg a szeme elıtt. Egyszer balra, majd jobbra, aztán 216

mindenütt látni véli, kitartóan és kérdıen. Végül másodszor is megszólal a csengı. Ezen a napon mintha soha nem akart volna véget érni a tızsde. Talán látni fogja újra amikor kimegy? Nem, már nem volt ott, még a létra sem... mintha mindezt csak álmodta volna. Az utcán kissé lassabban lépked. Minden dolognak megvan az értelme. A kirakatok divatbabáiban felismeri a szıke lányt. A fiatal lány mosolyában mintha gyémántok szikráznának, és a plakátokról ugyanez a báj hívja egy utazásra. Otthon cseng a telefon, de nem veszi fel a kagylót. A távíró zakatol, de ı meg sem mozdul, hogy megnézze. Ezen az estén kevesebb távirat hagyta el irodáját - és a beérkezıket fel sem nyitotta. Nem törıdött a külföldi tızsdék záró árfolyamaival. New York, Chicago, Buenos Aires már nem léteztek számára. Éjszaka nem tudott aludni. Gondolatában lepergette életét, üres, mosoly nélküli éveket, kalandokban gazdag, de csak spekulációs kalandokban, emberséges jelen nélkül. Reggelig mérleget készített, és arra az esztelenségre jutott, hogy a nıt újra látni fogja, és akkor minden megváltozik. Úgy tőnt, mintha megállt volna az idı. Türelmetlensége megsokszorozódott, miközben a tızsdenyitás pillanatára várt. A fiatal lány azonban nem volt ott. Csalódott volt. Kollégáinak feltőnt, hogy tızsdei pályafutása alatt elıször valami mással is foglalkozott, mint az árfolyamokkal. Idegesen, szétszórtan távozott, amint a zárást jelzı csengı megszólalt... Ott volt, apja páholyában! A nyitott ablakon keresztül látta, mint fésüli a tükör elıtt hosszú szıke haját. Egy pillanatra találkozott tekintetük - egy villanás, mintha csak jelezni akarná: „Várj rám!" - és a lány válasza az lett volna: „Igen!" A hazafelé vezetı úton igazi dráma játszódott le benne. Mire hazaért, megérett benne a döntés. Azonnal munkához látott. Az élet kéznyújtásnyira ment el mellette, végre élni akart. Napokon keresztül táviratokat küldött, megbízásokat 217

adott, de ez alkalommal nem új spekulációk kezdeményezésére. Ellenkezıleg, minden kötelezettségét megszüntette, bessz-pozícióit fedezte, hossz-kötelezettségeit eladta. Egy hét alatt minden ügyletéi megszüntette. Majd külföldre utazott, meglátogatta üzleti barátait, kiegyenlítette számláit, pénzt szedett be, számlákat szüntetett meg és zárt végre le. Utazásának utolsó estéjén végre kiegyenlítette számláját, csomagolt és megváltotta visszafelé a jegyét. Most fog elkezdıdni .1/ igaz élet gondolta. Pénzét a takarékpénztárba tenné, és többet nem gondolna a tızsdére. Még egyszer elmenne a tızsdére, de csak azért, hogy megálljon a teremırnél. Kézen fogná a lányt és elmenne vele, és mint a mesékben boldogan élnének. Álmodott... „Végre, megtaláltam Önt! Már egy hete próbálom Önt telefonon elérni!" Egy régi barátja, ügynök és spekuláns véletlenül ugyanazzal a vonattal utazott. „Képzelje el kezdte a másik az évszázad spekulációját fedeztem lel, egy egészen különleges dolgot." - „Nem érdekel, mert mar nem játszom a tızsdén." „Megırült? Ez rossz vicc. Nem szabad idıt veszíteni. Figyeljen, arról van szó, hogy ..." „Ne erılködjön! Már mondtam, hogy mindent feladok. Elegem van a spekulációból." „De kérem, mindjárt látni fogja..." Megpróbált ellenkezni, de a másikat nem lehetett leállítani. „Bıröket kell vásárolni, nyersbıröket a New York-i tızsdén. Holtbiztos t i p p . Az árfolyamok már most emelkedtek, és még emelkedni is lógnak. Az oroszok annyit vesznek, amennyit csak kapni tudnak, mindent felvásárolnak. A világ összes piacán, Argentínában, Kanadában megjelennek az ügynökeik. Áruhiányt okoznak, a cipıgyáraknak Németországban bırhiány miatt be kell szüntetniük a termelést." Az ügynök saját szavaitól egyre jobban fellelkesedett. 218

Olyan ember volt, aki saját ötletétıl felbuzdulva lelkesedésével másokat is magával tudott ragadni. „Kérem, ne értsen félre - folytatta —, a bırök áralakulásának nincs köze a többi termékhez. A bır melléktermék, a bikákat nem a bırükért, hanem a húsukért tenyésztik. Általában a termelést akkor növelik, ha egy nyersanyag ára emelkedik. Ez történt például a réznél. Amikor néhány évvel ezelıtt az árak emelkedni kezdtek, a rég bezárt rézbányákat újra üzembe helyezték. Akárcsak .1 kaucsuknál, vagy röviddel ezelıtt a whiskyvel és ki tudja, hátha éppen most lesz hasonló helyzet a nikkelnél. De a bırrel egyáltalán nem ez a helyzet. Az arak az égig emelkedhetnek — mert a hentesek nem vágnak addig állatokat, amíg a húsfogyasztás változatlan marad. Pedig
219

bırökkel kell spekulálni. Amint a világban valahol puskaporos a levegı, bırökre lesz szükség!" „Nem is vonom kétségbe, igaza van, de még egyszer megismétlem, visszavonulok az üzlettıl." „Jól van, nem akarom sürgetni, de ha meggondolná magát, itt a telefonszámom..." S ezekkel a szavakkal elváltunk. Barátunk szörnyő éjszakát töltött el a hálókocsiban. Hajnalig forgolódott egyik oldaláról a másikra, csizmákról, kínai bikákról, fejlıdésben visszamaradt vegetáriánusokról, töltényekrıl, hentesekrıl, akik csibéket vágtak, orosz csizmatalpakról álmodott, és újra látta a szıke hajú lányt a létrán. „MOST SERTÉSOLDALAST KELL VÁSÁROLNI!" Amikor útjáról visszatért, azonnal hazasietett. Lakása teljesen másképp nézett ki, mint különben. A falakat nem borították már statisztikák, árfolyamcédulák, a távíró sem volt már a helyén, utazása elıtt mindent elszállítottak. Borotválkozáskor már nem gondolt a „Gillette"-részvényekre. öltözködéskor nem töprengett a gyapjúárfolyamokon, és nyakkendıjét anélkül kötötte meg, hogy a selyemjegyzésekre gondolt volna. Új élet kellett hogy kezdıdjön. Elıször nézte meg magát igazán a tükörben. Néhány ráncot és erıs kimerültséget állapított meg. Elmélkedett, és tükörképével kezdett el beszélgetni. „Megbolondultál, nem hagyhatsz mindent abba egyik napról a másikra! Ilyen könnyen nem bújhat ki az ember a bırébıl, nem vetheti le, mint az ingét." Anélkül, hogy teljesen tudatosult volna benne, hogy mit csinál, leemelte a telefont és ügynökének számát tárcsázta. „Vásároljon minden lehetséges határidıre X mennyiségő bırt!" A megbízás óriási volt, és majdnem minden pénzét befektette. Óvadékként a takarékpénztárban levı összes pénzét letétbe kellett helyeznie. 220

Nyugodtan leült az íróasztalához, és újra munkához látott. Táviratok mentek ki, újra helyére került a távíró, és szorgalmasan zakatolt. A bırvásárlás óta naponta újra járt a tızsdére. Szerencsésnek érezte magát, hogy nem szalasztottá el a lehetıséget, és már a majdani nyereségét számította ki. A megfigyelı páholy felé többé nem nézett, önmagától félt. Ismét ı volt reggel az elsı, és este utolsóként ment el. S mi történt a bırökkel? Dwight Eisenhower elnök meghivta Nyikita Hruscsov elnököt az Egyesült Államokba. Ez volt a nyitány az enyhüléshez vezetı úton. A békés egymás mellett élés és a leszerelés volt a napirenden. A csizmákat és tölténytárakat megpróbálták elfelejteni. S a bır ára zuhanni kezdett. Barátom elveszítette befektetését, az összes vagyonát. így történt, hogy a világ békés eseményei a befejezetlen románc hısét megbüntették. Nekem is voltak veszteségeim. Én szintén nem tudtam ellenállni a „makulátlan" bizonyítási levezetésnek, a siker csábításának. De nem érdemeltem meg a büntetést, mert azt már korábban megkaptam. Ilyen kudarccal végzıdtek az évszázad más spekulációi is. Majd meglátjuk - gondoltam -, hogy az évszázad következı spekulációja mit fog hozni. (Miután ezt az autentikus történetet megírtam, felolvastam a barátomnak, aki modellként szolgált. Figyelmesen hallgatott, fejbiccentéssel mutatta helyeslését, egy arcizma sem rándult és a végén sokatmondóan azt mondta: „Nagyon érdekes, André. De mondok én önnek valamit: most sertésoldalast kell vásárolni!")

221

BULVÁRKOMÉDIA ÉS ÁRUHIÁNY

Röviden szólva, a bessz olyan okokból kifolyólag jött, amihez a logikának semmi köze, csak sokkal késıbb: ugyanis ennek az okos spekulációnak az értelmi szerzıi igazi bulvárkomédiába keveredtek. A hölgy elbővölı volt és kacér. Férje, ismert budapesti bankár volt és tapasztalt tızsdejátékos.

A harmadik, a hölgy szeretıje, szintén szenvedélyes spekuláns, véletlenül annak a szindikátusnak volt a fınöke, aki a szalámi besszére spekulált. A hölgy szörnyen szerette volna azt a csodálatos nyakéket megkapni, amit már hónapok óta egy nagy ékszerüzlet kirakatában, Budapest legelegánsabb bevásárlóutcájában megcsodált. A harmadik szívesen odaajándékozta volna, de hogyan magyarázta volna meg a hölgy a férjének azt a szerzeményt? Elhatározták, hogy olyan trükkel fognak élni, amit a világ fennállása óta hiszékeny férjekkel szemben mindig alkalmaznak. A hölgy, mielıtt férjét megkérte volna, hogy az áhított nyakéket neki ajándékozza, titokban az ékszerészhez ment, hogy a zseniális tervet elıkészítse. A harmadik, a szeretıje, a nyakék háromnegyed részét ki akarta fizetni, ami már magában is nagy összeg volt, aztán az ékszer visszakerülne a kirakatba. Majd egy második vevınek kellett jönni, a férjnek, akinek egy másik ár lett volna érvényes: az eredeti ár egynegyed része, egy viszonylagjelentéktelen összeg. Egy ilyen alkalmi vétel során biztosan nem vonakodna, hogy megvegye a nyakéket a feleségének. A hölgy célzásokat tett közelgı születésnapjára és az ékszerész kedvezı kínálatára. A férj mindezt egy kicsit furcsának találta. „Egy ilyen olcsó nyakéket, nem szeretem az elfekvı árukat. Nem szokásom a születésnapi ajándékodat leszáll! tott áron megvásárolni!" Mégis elment az ékszerészhez és a nyakéket és az árat is megfelelınek találta. Készpénzzel fizetett, és vidáman távozott az ékszerrel a zsebében. „Minden az ön kívánsága szerint történt" —, jelentette azonnal az ékszerész az aszszonynak telefonon. Napok teltek el. A férj vidáman dúdolgatoti maga elé. A hölgy a nyakékre várt, ami egyszerően nem .ík.irt megjönni. Végül már nem bírt uralkodni magán, és s
222

223

Budapestnek is megvolt a maga csıdje... Sok évvel ezelıtt történt egy, a budapesti tızsdére jellemzı történet, talán a színpompás körülmények miatt, amelyben lejátszódott, és azért is, mert a spekuláció és a humor néha kézenfogva járnak! A „Magyar szalámi részvénytársaság" híres szalámit állított elı, a milánói szalámi konkurenciatermékét, mely díszhelyet foglalt cl a kommunista Magyarország exportjában. Az üzlet virágzott, és elkezdtek a tızsdén buzgón a társaság részvényeivel spekulálni. Hz addig tartott, míg az árfolyam 50 koronáról 300-ra emelkedett. Spekulánsok egy csoportja, akik az árfolyamot „nevetségesen" magasnak tartották, elhatározták, hogy bessz-szindikátust hoznak létre. Meg voltak róla gyızıdve, hogy az emelkedı görbe hamarosan fordulni fog, a szalámi jó minısége ellenére, amit kétségbe vonni ízléstelenség lett volna, mert a magas részvényárfolyam nem indokolt. Kz igen logikus megfontolás volt. De a tızsdén kétszer kettı nem négy! A HÖLGY ELBŐVÖLİ VOLT ÉS KACÉR...

Iára kezdte el a nyomozást. A nyakék nem hagyta el a várost, csak egy másik nyakat ékesített: Budapest legcsinosabb primadonnájáét, akit gyengéd szálak főztek a szeretetre méltó férjhez. A GYİZELMET ELFÚJTA A SZÉL! A történet kiderült, és az egész város mulatott rajta. Ehhez a gyızelemhez még az is hozzájött, hogy a férj elhatározta: hőtlen feleségét megbünteti, aki mérgében és dühében elviselhetetlenné vált. A becsületén esett csorbát meg kellett bosszulnia, vetélytársát pedig megölnie. Ebbıl a célból sokkal biztosabb fegyvert választott, mint a párbajtırt vagy a pisztolyt. A tızsdemanipulációt választotta fegyverül... Ellenfelének Achilles-sarka ugyanis a „szalámi" volt, melynél nagyban besszre spekulált. Ilyen esetekben a besszspekulánsok ellen a tızsdén gyakran alkalmazott stratégiát „corner"-nek nevezik. A határidıs ügyleteknél a hossz-spekulánsok vásárolnak, anélkül hogy a szállításokat azonnal átvennék. A besszspekulánsok eladnak, anélkül hogy azonnal szállítanának. Ha a hossz-spekulánsoknak sikerült több részvényt vásárolni hitelre, mint amennyi ténylegesen létezik, akkor a bessz-spekulánsoknak kifogy a szusza, mert nem jöttek rá idıben, hogy több papírt adtak el, mint amennyivel rendelkeznek. A szállítás napján nem tudnak szállítani, és a hiányzó papírokat a minden hájjal megkent hosszra játszóktól kell megvenniük, akik az árakat diktálják: ezt hívják „corner"-nek. A megcsalt férj összeszedett minden rendelkezésére álló „szalámit". Az árfolyamok 300-ról 1000-re, majd 2000-re és végül 3000-re és még a fölé emelkedtek. Amikor már nem lehetett részvényhez jutni, hitelezıihez fordult Németországba, hogy friss tıkéhez jusson és hogy vásárlásait folytathassa. 224

A szállítás napján a besszre játszóknak el kellett fogadniuk az ellenfél feltételeit, melyek igen költségesek voltak. A férj gyızelme azonban kérészéletőnek bizonyult. İ és bankja sokat veszítettek, mert elıvigyázatlanok voltak, hiszen egy egyszerő „büntetıexpedíció" során túlságosan nagy összeget fizettek ki egy értékpapírért, ami az árának csak a tizedét érte. S amikor nem sikerült nekik ezt a roppant nagy mennyiségő „szalámi"-részvényt elpasszolni, pénztáraikat be kellett zárniuk. A „Harmadik" természetesen a mérhetetlen nagy adósságai miatt került nehézségbe. Ez a történet példa arra, hogy egy és ugyanazon tızsdeakciónál a hossz- és bessz-spekuláns ugyanarra a sorsra jut: a csıdbe! Az elmúlt évtizedek eseményei történetünk hıseit a szélrózsa minden irányába szétszórták. Az ékszerész még évekig árult nyakékeket New Yorkban a Madison Avenue-n lévı boltjában. A nagyvonalú szeretıvel kereken 20 évvel ezelıtt találkoztam Sáo Paulóban, és akkoriban még mindig spekulált. A saját hibájából csıdbe ment bankár Párizsban öngyilkos lett és felesége Olaszországban halt meg. A primadonna talán még Hollywoodban él: ı elveszítette hangját. S a nyakék? Elfújta a szel!

225

MIT KELL TUDNIUK A NİKNEK A TİZSDÉRİL?

Természetesen a nık nem játszanak mindig ilyen fatális szerepel a spekulációban, mint az elızı fejezet történetében. Olykor segítıkészen férjük vagy barátjuk oldalára állhatnak. A hölgyek sokszor feltették nekem a kérdést, mit kell tudni a miknek a tızsdérıl? Tulajdonképpen nem sokat. A tızsde a férfiak harctere. Annál többet kell tudni a nınek azokról a férfiakról, akik a tızsdén játszanak. A férfiak profitálnak a tızsdébıl, és a nık profitálnak a profitból. A tızsdések könnyen és könnyelmően adják ki a pénzt, mert a pénzkeresés némelykor (nem nagyon gyakran) könynyő, oly könnyő, hogy az embernek kedve támad szivarját egy bankóval meggyújtani. Amikor a szerencse kedvez valakinek, nem is gondolunk arra, hogy az ilyen pofonegyszerően besöpört pénzösszeg gyakran csak kölcsönkért pénz. Ugyanis a következı spekulációnál esetleg az egészet vissza kell fizetni. A könnyen szerzett (de nem megkeresett) pénzt mi tızsdések nagyrészt mivel gavallérok vagyunk - nıkre adjuk k i . l l . i minden jól megy, ha az árfolyamok emelkednek és az általános hosszból profitálunk, akkor a barátnıinknek is jut belıle. De iihogy a szerencsekerék fordul és a bessz érezteti hatását, és az árfolyamok esnek, úgy azt elıször a feleségek szenvedik meg. Mi is tulajdonképpen a hossz és .1 bessz? A legfrappánsabb választ egy öreg barátom adta, amikor kisfia le lte tt e neki ezt a kérdést. „A hossz fiacskám pezsgı, kaviár, autó és nık..., a bessz, édesem az egy pohár sor, egy pár v i r s l i , villamos és a te mamád." Azt hiszem a 226

közgazdaságnak egy professzora sem adott markánsabb definíciót a hosszról és a besszrıl, a konjunktúráról és a gazdasági válságról. De van néhány tızsdés, akik árfolyamesésre, azaz besszre spekulálnak. Tehát egy okos asszony tartson mindig besszjátékost szeretıként tartalékban. Akkor boldogulása örök idıkre biztosított. A tızsdeszerencse forgandó, mint a szélkakas, és a legokosabb spekuláns sem tudja mindig, hogy mikor fordul. Jó, ha a nık tudják ezt, mivel a férfiak lelkiállapota az árfolyamokkal párhuzamosan alakul. A nehéz idıkben tehát a hölgyeknek türelemmel kell lenniük, a bı esztendık biztosan újra jönnek. A nık magatartása rendkívül fontos a tızsdejátékosok számára. Hány spekuláns veszítette el türelmét és ezen a pénzét is, csak azért, mert felesége nem volt megértı a nehéz idıkben. - Nem könnyő egy spekuláns feleségének vagy szeretıjének lenni. A tızsde ugyanis maga dönt a mindennapok hangulatáról. A szabadság, az új autó és a bunda gyakran füstbe megy, mert az árfolyamok nem úgy alakultak, ahogy azt reméltük volna. A FÉRFI SZÍVÉT KÖNNYEN MEGNYERJÜK... Az élet egy tızsdéssel más okból kifolyólag is megerıltetı. A szenvedélyes spekuláns csak a tızsdérıl álmodozik és beszél. Ha a hölgyek figyelmesen hallgatnak vagy legalábbis ezt a látszatot keltik, amikor partnerük árfolyamokról, osztalékokról és az üzleti pletykákról beszél, akkor bizonyosak lehetnek abban, hogy megtalálták az életre szóló férfit. Vannak ugyan férfiak, akik egy megerıltetı üzleti nap után inkább csak félfüllel hallgatják feleségük csevegését. De nem úgy a tızsdések! İk érvelni akarnak, vitatkozni és meggyızni, mintha nem is a feleségükkel, hanem egy ügyfe227

lükkel beszélnének. Ezért egy okos asszonynak kb. tudnia kell, hogy milyen részvényekkel spekulál a férje. Mindig örülni fog, ha azt a túrós tortát vagy italt találja az asztalon, melynek részvényese is. De könnyen elveszti kedvét, ha a felesége azt a tárgyat rakja elé, amivel rosszul spekulált. BMW-t vagy Mercedest vásárol, attól függıen, hogy melyik cég részvényese. Egy Volkswagen méltóságán aluli volna, kivéve, ha nagyban spekulálna ezzel a részvénnyel. A tızsdejátékos felesége vagy barátnıje reprezentációs célokat is szolgál. Felesége ékszerein és ruházatán leolvasható, hogy sikeres-e a tızsdén. Egy lenyőgözı elegáns aszszony, aki drága ékszereket hord, növeli a tızsdés hitelét, amit férje vagy barátja ügyfeleinél, kollégáinál vagy a bankároknál élvez. Úgymond ı sikerének inkarnációja. Azonban a hölgyeknek nemcsak statisztaszerep jut. Olykor szüksége van a férfinak a nıi megérzésre. Mit használ az egész pénzügyi tudomány és minden technikai ismeret, ha az isteni szikra, vagyis az inspiráció hiányzik? S ez fontos döntéseknél gyakran a szeretett asszonytól származik.

A TİZSDE „HİSEI'

A tızsde hısei nem minden esetben a pénzemberek és a bankárok, néha királyok és politikusok is lehetnek. Némelykor azt hiszik, hogy részesei az istenek titkainak és gyakran elfelejtik a nagy M-et, a megfoghatatlant, és hogy a legbiztosabb fogás gyakran az, amire nem számítunk. Nincs jobb példa erre, mint a kormányfı kellemetlen kalandja. Azt hitte, hogy sikeresen fog spekulálni, de koldusbotra jutott. A mai napig csak én ismerem a történetet. Ezért aki akarja, kitalálhatja a cselekmény helyét és szereplıit; gondolom, elég könnyő. A MINISZTERELNÖK Valamelyik európai országban történt az 50-es évek elején. A pénzügyi és politikai nehézségek a politikai stabilitás hiányából fakadtak. Olyan miniszterelnök került a hatalomra, aki az ország egyik legbefolyásosabb családjából származott. Egy sor családi vállalkozást, amely éppoly sikeres, mint amennyire szolid volt, mondhatott a magáénak és állt az irányítása alatt. Talán nemzeti érdekbıl, vagy talán azért is, mert abból vállalkozásai is profitálhattak volna, hazája valutájának leértékelését óhajtotta, és titokban lépéseket is tett ez irányba. Egy esetleges leértékelés híre makacsul terjedt a lakosság körében, noha a helyzet i 1 ycr. intézkedést semmiképp sem követelt meg vagy igazolt volna. A jól informáltak

228

229

legalábbis hittek a kormány e szándékának, és nem is nagyon tévedtek. A kormányfı talán akarta is a leértékelést, mert egészen egyszerően a nemzeti valuta ellen spekulált, méghozzá egy zseniális kombináció segítségével, amibe valamennyi családi vállalkozását bevonta. A miniszterelnök egyik cége nagy mennyiségő árut exportált Mexikóba, és a mexikóiak pesóra szóló váltóval fizettek, vagyis egy egeszén szolid valutával. Az exportáló cég ezekéi a váltókat természetesen benyújtotta saját jegybankjánál a nemzeti valutában történı leszámítolás végett. A cégnek tehát mexikói pesóban volt követelése és hazai valutában pedig tartozása a jegybank felé. Most már érthetı, hogy miért volt a miniszterelnök és családja érdekelt a leértékelésben, kivált azért, mert az ügyleteknél óriási összegekrıl volt szó. Eddig minden a legnagyobb rendben ment. De egyszer csak felmerült egy akadály, ami az egész spekulációt kárhozatra ítélte. A pénzügyminiszter vétója megakadályozta a leértékelést. Ami ezután történt, az még drámaibb volt. A legcsekélyebb figyelmeztetés nélkül a mexikói kormány szombaton, közvetlenül húsvét elıtt, váratlanul 35%-kal leértékeltette a pesót. A miniszterelnöknek és családjának ugyanilyen mértékben csökkent a peso-követelése, de a hazai valutában való tartozás.) nem változott. A lyuk, amit be kellett tömni olyan nagy volt, hogy abban a családi tartalékok, amelyeket kifogyhatatlannak tartottak, teljesen eltőntek. Ki mert volna ilyenre gondolni? Az olyan miniszterelnök, aki saját országának valutája ellen spekulál, és azt le akarja értékelni, hogy nyereséget söpörjön be, nem mindennapi jelenség. Biztos tipp lett volna. A történet annyira elképesztı, hogy kételkedhetnénk valódiságában, és nem hiszem, hogy sokan lettek volna errıl informálva. Különbözı események és indiszkréciók furcsa összetalálkozása során részleteket tudtam meg és a többit szakismereteim alapján kikövetkeztettem. 230

Daumier rajza a párizsi tızsde"egy jelenetérı] „Pas une corbeille de fleurs en tout cas"

Néhány évvel késıbb találkoztam az itt említett pénzügyminiszterrel, akit kormányának egykori pénzügyi politikájára emlékeztettem. Elismerte, hogy a kormányfı valóban leértékelni akart és ı ezt vétójával megakadályozta, mert semmi ok nem volt erre a lépésre. A kormányfı balsikerő spekulációjára aztán már nem akart kitérni. A politika és a tızsde egymással összefonódnak. így nem is kell azon csodálkozni, hogy azok, akik politikai titkok birtokába jutnak, ezt megpróbálják hasznosítani. Manapság például „kontaktemberek" százai ülnek Washingtonban, akiket cégük azért fizet, hogy valamelyik minisztériumból vagy más állami hivatalból információkat szerezzenek. Washingtonban a szalonokban különbözı társadalmi rendezvények során tızsdejátékosok százai hegyezik fülüket, hogy a legkisebb hírt is elcsípjék a hivatalnokok szájából. Másnap reggel rohannak a legközelebbi tızsdeirodába, hogy megjátsszak tippjüket. Rengeteg pletyka kering a levegıben, de legtöbbször hamisak és félrevezetık. Ezért írtam egy olyan fejezetet, aminek az a címe: „Informált tönkrement". Ha pénzt akarunk keresni, minden trükk megengedett. Ellenállhatatlan vágy hajtja az embert a nyereség felé. Mi sem egyszerőbb, mint a spekuláció? Különösen akkor, ha elég egy tollvonás ahhoz hogy megváltoztassuk a sors alakulását? A cél szentesíti az eszközt. Valutamanipulációk, kereskedelmi egyezmények, mindenféle rendeletek, nemzeti, sıt nemzetközi egyezmények, szalonkémkedés, szerelmi románcok és végül fegyveres konfliktusok, ha a cél érdekében erre szükség van. NIKITA KIRÁLY Közismert, hogy a spekuláció a háborúkból is profitál. De ki tudja elképzelni, hogy egy spekuláció következménye háború lehetne? 1912-ben .1 Balkánon a következı történet játszódott le. 52

A világ e része nemzetiségek tarka egyvelegébıl, királyságokból és különféle vallási csoportokból állt — és ezeknek egymás mellett kellett élniük. Mindazonáltal négy balkáni állam szövetségre lépett egymással a közös ellenség, Törökország ellen. Egy katonai egyezmény egyesítette a keresztény országokat, Görögországot, Szerbiát, Montenegrót és Bulgáriát az Oszmán Birodalom ellen. 1912 tavaszán puskaporszagú volt a levegı. Montenegró egy kicsiny királyság az Adria partján, alig nagyobb egy német tartománynál. Az országot olyan uralkodó kormányozta, akinek a spekuláció létkérdés volt. Államkasszája állandóan kongott az ürességtıl. İ volt Nikita király. Hogy kisebb kiadásaihoz zsebpénzhez jusson, ha nem is elegáns, de legalábbis zseniális módszert alkalmazott. Két ország között postai klíringelszámolás volt, vagyis a nemzetközi utalványokat tizenkét hónapon keresztül könyvelik, és csak az év végén számolnak el. Nikita király a világ különbözı pontján tartózkodó strómanjainak montenegrói postautalványokat küldött. A külföldi posta kifizette az utalványon feltüntetett összeget és Montenegró terhére elkönyvelte. Nikita strómanjai zsebre vágtak .1 pénzt. S csak amikor a számla Montenegró akkori fıvárosába, Cctinjébe érkezett, csak akkor derült ki, hogy a király nem tud fizetni, és moratóriumot kért. A cselfogás sikerült. Sıt, a szigorú Ferenc József császárnak is nagyvonalúnak kellett mutatkoznia és a pénzügyi nehézségekbe jutott kollégája adósságát, aki az orosz cár protektorátusa alatt állt, a cs. és kir. postánál törölte. Gyermekkoromban tucatnyi anekdotát meséltek Nikitáról. Egy közülük különösen megragadta gyermeki fantáziámat. Egy híres amerikai üzletember és multimilliomos beutazta a Balkánt és Montenegróba is eljutott. Nikita király nagy lakomára hívta meg a vendéget. Az ünnepi lakoma befejeztével a király és vendége a palota erkélyére léptek, hogy fogadják az alattvalók hódolatát, akik a palota elıtti téren győltek össze. A jelenet hatására (a királlyal egy 23 5

erkélyen állni és a nép ünneplését fogadni) az amerikai a zsebébe nyúlt és aranypénzeket szórt a nép közé. Gyönyörködött a színjátékban, majd a király felé fordult, hogy fogadja elismerı mosolyát. Jobbra nézett, aztán balra, de a király eltőni az erkélyrıl. Egy idı után felfedezte a tömegben, amint ı is buzgón szedi a földrıl az aranypénzeket. Se non é verı, é ben trovató. (Ha nem is igaz, de jól ki van találva.) Mindenesetre ez a kis történet jól tükrözi az akkori hangulatot. A nagy kiadások fedezésére a király más trükköt vett igénybe. A tızsdén játszott. Bankárainak, a Reitzes testvéreknek Bécsben és (). A. Rosenbergnek Párizs—London (tızsdetanulóként a 30-as években személyesen ismertem ıket: mindketten ügyfeleink voltak) „tippeket" adott a balkáni titkos politikáról, hogy a világ tızsdéire való esetleges hatásokból közösen profitálhassanak. Bgy reggel 1912 szeptemberében Bécsben a Reitzes bankházhoz beállított a király követe, Danüo herceg, Nikita fia. (Lehár Ferenc „Vígözvegy" címő operett hısének képmása.) Fontos hírt adott át (). A. Rosenbergnek Párizsban. „Adjon el mindent, és kössön határidıs eladási ügyleteket is írta a király. Közvetlenül a Törökország elleni háború elıtt állunk." Rosenberg és Reitzes mindenütt eladtak, elıször a király, majd a saját és legjobb barátaik számláj ár a. A bécsi, frankfurti, párizsi és londoni tızsdéken határidıre eladtak szerb, torok, bolgár es más járadékpapírokat es egy egész sor értékpapírt. A kél bankár nagyban spekul á l t besszre orosz értékpapírokkal is, melyekkel élénk kereskedelem folyt Párizs és Pétervár között. Az események kezdetben igazolták Nikita információit, Törökország összevonta csapatait a határokon, és a négy balkáni állam október l - j é n általános mozgósítást rendelt el. A tızsde hevesen, árfolyamzuhanással válaszolt. Ezt a francia orosz szövetség követte. A szerzıdı felek megegyeztek egymással, hogy a Balkánon minden fegyverc-s konfliktust kerülnek. A helyzei csak 1914-ben érett meg 234

az általános leszámolásra. Miklós cár es a Francia Köztársaság elnöke, Poincaré megvétózott minden határrendezési kísérletet a Balkánon, és ezzel elejét vették egy esetleges támadásnak a „Boszporusz beteg embere", Törökország ellen. Poincaré elnök személyesen kezeskedett a macedóniai reformok végrehajtásáért. Mindenki azt hitte, hogy a háború veszélye megszőnt. A tızsde hatalmas hosszal reagált. A király bankárai nem érezték jól magukat. Elıkelı ügyfelük talán tévedett volna? Poincaré elnök beavatkozása az árfolyamokat a magasba hajtotta, és a bessz-spekulánsokra komoly vereséget mért. Rosenberghez és Reitzeshez a következı tartalmú távirat érkezett: „Csak semmi pánik stop, folytassák az eladási stop, Nikita." S a bankárok e szerini cselekedtek. Az egész vonalon eladtak, noha a király állítása ellenére, hogy a balkáni háború mégis bekövetkezik, továbbra is nyugtalanok voltak. 1912. október 18-án eldördült az elsı montenegrói ágyúlövés Skutarira, az Adriai-tenger közelében, a festıi Skutari-tó partján fekvı városkára. Montenegró a nagyhatalmak kategorikus döntéseit semmibe véve hadat üzent Törökországnak. A szövetségi kötelezettségek értelmében Szerbia, Görögország és Bulgária is belesodródott a háborúba. Az összes tızsdei árfolyam esni kezdett, az orosz, torok, szerb és bolgár értékpapírok egyenesen a mélybe zuhantak. Niki ta, Rosenberg, Reitzes és társai óriási nyereséget söpörtek be... Feltehetjük a kérdést: El lehetett volna kerülni a balkáni háborút, ha a montenegrói király nem játszott volna a tőzzel, hogy tızsdei nyereségét növelje? A történelem nem tisztázta egyértelmően a kérdést. Mindeneseire igaz, hogy 70 éve nem publikálják a hírt, de az mégis szájról szájra terjed. Családomban különösen sok szó esett a történetrıl. Gyakran hallottam anyámat így szólni: „Ha a balkáni háború néhány héttel késıbb tört volna ki, akkor Oszkár nagybá235

csid és a fia ma sokszoros milliomosok lennének" (elsı világháború elıtti milliomosok!), tudniillik ık számítottak a család legszegényebb tagjai közé. Nagybátyám nemzetközi spekuláns volt, aki minden tızsdén játszott. A balkáni háború kitörésére számítva nagyban besszre spekulált. Azokban a végzetes hetekben, amikor úgy nézett ki, hogy a háború elkerülhetı, az árfolyamok a magasba szöktek és bessz-kötelezettségeitıl csak óriási veszteségek árán tudott megszabadulni, ami anyagilag teljesen tönkretette. Mindig ugyanaz a végzet: annak a spekulánsnak, aki n e m t u d k i t a r t a n i , a k k o r l e s z i g a za , h a má r k é s ı . 2 x 2 = 5-1. A BANKÁR ROSENBERG Rosenberg, az elızı történet egyik fıhıse két évvel késıbb újra a tızsdei pletyka középpontjába került. Amikor az elsı világháború 1914-ben kitört, azt beszélték, hogy Rosenberg nagyban a francia járadékpapírok besszére spekulál. Természetesen volt is egy hatalmas tızsdekrach, különösen sokat estek .1 francia járadékpapírok. Rosenberg tehát valószínőleg mérhetetlen nagy profitot vágott zsebre. A háború kitörése utáni elsı napon, amikor a tızsdére érkezett, záptojással fogadták, és szitkokat szórtak a fejére, annál is inkább, mert osztrák állampolgár volt. (Mint ahogy akkoriban Franciaországban mondani szokták: L'Autrichien l'autre chien, a másik kutya.) Rendırségi védelem alatt azonnal elhagyta a tızsdét. Hogy francia járadékpapírokkal valóban sok pénz nyert-e, a mai napig nem tudtam kideríteni.

A PÉNZ ÉS A TİZSDE CSODAORSZÁGÁBAN

ÁTMENET A MÁBA: PÁRIZSI TİZSDEKALAND 1939/40

Huszonöt évvel késıbb a francia tızsdések nem voltak ennyire érzékenyek a nemzetközi helyzet megítélésében. Még jól emlékszem arra a kellemetlen érzésre, kvázi bőntudat volt, ami a háború elsı hat hónapjában elfogott, amikor mint semleges külföldi (magyar) zavartalanul sétáltam a Champs-Elysée-n, mialatt egész generációm, barátaim és kollégáim, máris katonaként szolgáltak. Ahelyett, hogy naponta jelentkeztem volna a kaszárnyában, mindennap a tızsdén tartózkodtam. S ahelyett, hogy a Maginot-vonal bunkerjeibıl a Szigfrid-vonalat figyeltem volna, inkább karosszékemben ülve követtem az árfolyamok alakulását. A hadiállapot ellenére - ami „drole de guerre", furcsa háború volt (Németországban ülıháborúnak hívták) a tızsdén az élet elevenen folyt tovább, és az árak egyre magasabbra emelkedtek. Bár életszínvonalamon semmi esetre sem akartam változtatni, mégis a fényőzı élet külsı jeleit nagymértékben eltüntettem, így havannaszivaromat, a gazdagság jelét, egy demokratikus pipára cseréltem, amit lehetıleg fekete dohánnyal tömtem meg. Továbbra is elıkelı éttermekbejártam, de szégyenlısen megbújtam egy távolabbi sarokban, hogy átengedjem magam a lukulluszi élvezetnek. A PÁRIZSIAK TİZSDEPATRIOTIZMUSA Egy nap ismét kedvenc borozómban, .) „Chez Pierre"-ben a Gaillon téren - természetesen a legtávolabbi sarokban ültem, amikor egy társaság lépett a helyiségbe. Közöttük 239

volt egy bájos és elegáns hölgy, jó ismerısöm, akinek tızsdeügyekben gyakran álltam szolgálatára. Hirtelen megijedi cm, mert tudtam, hogy a hölgy szeret pletykálni, különösen a tızsdérıl, és ebben a környezetben ez kellemetlen lett volna. Hiába próbáltam elrejtızni újságom mögött, mert már észrevett és bekövetkezett az, amitıl féltem; sugárzó arccal kérdezte: „Na, kedves Andrém, hogy áll a tızsde, sokat keres? Milyen új tippeket ajánl? Gondolja, hogy a háború még sokáig fog tartani, és az árfolyamok tovább fognak emelkedni?" Pont ez hiányzott. A legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. A helyiség az utolsó székig foglalt volt, és már éreztem, amint minden szempár rámmered és hallani vélem amint mondják: „Ah ez is egy olyan planqué (egy lógós, egy külföldi), aki jól keres, mialati főink d fronton vérüket áldozzák." De nem volt igazam! Úgy tőnt, csak nekem volt rossz a lelkiismeretem. A franciák éppen pénzügyekben voltak a legkevésbé érzékenyek. Háború vagy béke, mindenki a lehetı legtöbbet akart keresni: gyárosok a maguk szállításaival, a kereskedık a hirtelen konjunktúrával a front mögött, s aki sem az egyik, sem a másik helyen nem nyert, az a tızsdén próbálkozott. Ma már tudom, hogy a társaságot körülöttem a vendéglıben elsısorban az érdekelte, hogy ki ez a tızsdei szakember, aki megbújt a sarokban. Szívesen hallgatták volna azokat a tippeket, melyekrıl a hölgy kérdezett. Nem volt helye a rossz lelkiismeretemnek, mert mint késıbb megtudtam, barátaim a kaszárnyákban és a fronton buzgón játszottak tovább a tızsdén, és a tızsdei eseményekrıl jobban voltak informálva, mint jómagam. Ha csak egy napra is szabadságot kaptak, egybıl Párizsba utaztak, és elsı útjuk a „templomba" vezetett. A háború alatti tızsdérıl egy kellemetlen emlék maradt meg bennem. Hosszabb idı óta ismertem Pecryt, a szimpatikus és intelligens újságírót. Testvére bankár volt, de ı mégis mindig hozzám jött és tılem kért tızsdei ügyleteihez 240

tanácsot. Tızsdetechnikai felvilágosításokkal szolgáltam, és ı esetenként politikai kulisszatitkokat tárt fel elıttem. Újságíróként a rádiónál is dolgozott, és ilyen emberektıl gondoltam magamban - néha-néha politikai pletykát is meg lehet tudni. A háború kitörése elıtti hetekben többször azt az információt hozta, hogy bizonyára nem fog sor kerülni a háborúra, és hogy nem kell semmitıl sem tartani. Tehát vásárolni kell. A Daladier-kormány le fog köszönni, és I'ierre Laval, a következı miniszterelnök azonnal egyezséget köt a nácikkal Danzigról (Gdrísk), és minden a legnagyobb rendben lesz. Már mindenki azt kérdezte „Danzigért meghalni?" Ezt a mondatot a náci ügynökök terjesztették el. „ISTENEM, MEKKORA TÉVEDÉS!" Tévedett. Kitört a háború. Aztán majd mindennap azzal a hírrel jött, hogy abban a pillanatban, amikor Hitler elintézi a keleti frontot (a Lengyelország elleni villámháborúról volt szó), Laval átveszi a kormányzást Franciaországban stb., stb. Csak türelem, tovább kell venni, mert a béke a küszöbön áll. Röviddel a háború kitörése elıtt néhányan azt gondolták, hogy ha éppen most, ezeknél az alacsony árfolyamoknál vásárolnak, nem vállalnak kockázatot. Mert ha nem lesz háború, akkor óriási hossznak lehetnek szemtanúi, vagy ha mégis háború lesz, akkor minden mindegy, azonkívül ilyen alacsony árfolyamoknál nem vállalnak nagy kockázatot. Istenem, mekkorát tévedtünk! Magam hosszabb idı óta besszre spekuláltam a párizsi tızsdén. Az árfolyamok elıször csak lassan, késıbb valamivel gyorsabban estek, és már szép hasznot tudtam magamnak elkönyvelni. Bessz-spekulációm természetesen határidıre szólt, amit hónapról hónapra meghosszabbítottam. Minden hónap elején, az ún. fizetési napon, besöpörtem a nyereséget, ami az árfolyamcsökkenés következtében az elmúlt hónapokban keletke241

zett. A legközelebbi batáridı szeptember 6-a, amikor szintén szép nyereségre számítottam. Az 1939. augusztus 24-i Ribbentrop-Molotov egyezmény után meg voltam gyızıdve arról, hogy a háború elkerülhetetlen. Szeptember 6-ig még 14 nap volt hátra, de nekem ez egy örökkévalóságnak tőnt. De nem veszítettem el a fejem, hanem azon gondolkodtam, hogyan hozhatnám rendbe dolgaimat. Ha kitör a háború, akkor a tızsdének befellegzett. Hiszen a tızsdét már elıbb bezárják. A bankoknak és a bankároknak a kormány fizetési haladékot fog adni. így nemcsak, hogy határidıs ügyleteimet nem tudom lezárni, hanem letéteimet is befagyasztják, melyekkel tızsdei ügyleteimet fedeztem. Gyorsan határoztam. Legalább letéteimet kellett megmentenem. Ahhoz, hogy leemelhessem az összeget, bessz-kötelezettségeimnek kellett eleget tennem. A dolgaimnak ez a túl korai lezárása egyáltalán nem volt rám jellemzı, ugyanis biztos voltam benne, hogy az árfolyamok még tovább fognak esni. Ilyen és hasonló megfontolások idıközben fölöslegessé váltak. Már nem á l l t erdekemben, hogy további nyereséget érjek el. Biztos voltam benne, hogy a tızsdét és a bankokat bezárják. Meneküljön, aki csak tud! Miután bessz-kötelezettségeimet rendeztem, letéteimet átutaltam Amerikába. Apám szokta mondani: „Vannak emberek, akik bölcsen beszélnek és bután cselekednek, és vannak olyanok, akik butaságot beszélnek és bölcsen cselekednek." Akkoriban mi az utóbbiakhoz tartoztunk. Minden másképp történt, mint számítottunk. Tévesen í t é l t e m meg az eseményeket, de ennek ellenére szerencsém volt. Kitört a háború, a tızsdét nem zárták be, sıt a határidıs ügyletek tovább folytak, senki sem kért fizetési haladékot, még devizaellenırzést sem vezettek be. Szeptember 6-án Leemeltem a besszrol származó nyereségemet és á t u t a l t a m Amerikába. Ez volt a szerencsém, mert mi is történt ? A/ árfolyamok ugrásszerően emelkedni kezdtek. 242

Mindazoknak, akik vásároltak és jómagam, aki bessz-kötelezettségét kiegyenlítette, óriási szerencséje v o l t . Azok is tévedtek, akik azt hitték, hogy a háború a világ végét jelenti, és mindegy, hogy rendelkeznek-e pénzzel vagy sem. Az elkövetkezı hónapokban és években éppen azok tudták menteni az életüket, akiknek pénzük volt, és akiknek nem volt, elpusztultak. Legjobban barátom, az újságíró tévedett, méghozzá megbocsáthatatlanul. Heteken kereszt ül hajtogatta: Daladier le fog köszönni, és Laval átveszi a hatalmat, majd békét köt Hitlerrel, tehát most venni kell. Lengyelországot már leró hanták, aztán következett a villámháború ,i Nyugat ellen, elfoglalták Hollandiát, Belgium lelet te
barátom elképzelései teljesen mások voltak, mint az enyém. Még ha akartam volna is neki válaszolni, nem jött szó a nyelvemre. Hirtelen görcsös fájdalmat éreztem a szívem körül, és gyorsan kirohantam a tızsde épületébıl, taxiba ültem és hazamentem. Körülnéztem a lakásomban, búcsúzóként végigsimogattam kedvenc tárgyaimat, melyeket itt kellett hagynom. Azt gondoltam, hogy Párizst, az embereket, akiket megkedveltem, barátaimat, kollégáimat, a meghitt utcák.it cs sétányokat és minden egyéb dolgot, ami oly sokat jelenteti az életemben, soha többé nem láthatom. Ezalatt barátom még mindig a tızsdén keresett, hogy kiválasszam .i s/ámára legkedvezıbb értékpapírokat, melyekkel Hitler gyızelmébıl profitálhat. Már nem tudom, hogy végül is mely részvényeket választotta ki, csak arra emlékszem, hogy tévedése a miénkkel összehasonlítva óriási volt. Iga/a lett, I á v a l valóban miniszterelnök lett Franciaország nácik által megszállt területén. De az árfolyamok már nem emelkedtek. Ellenkezıleg. Ezúttal valóban bezárták a tızsdét, a részvények hosszú ideig eladhatatlanok lettek és késıbb, amikor kialakult egy apró piac, a frank, amit az ember az értékpapírokért kapott, értéktelenné vált. Barátom legnagyobb tévedése elsısorban abban állt, hogy sorsát a nácikéhoz kapcsolta. A háború után, amikor Újra Párizsban jártam, megtudtam, hogy a nácikkal való kollaborációja miatt tízévi börtönbüntetésre ítélték. Apámnak igaza volt: Vannak emberek, akik bölcsen beszélnek és bután cselekednek... Ezt a történetet ugyanebben a változatban Franciaországban is megírtam, de a kiadó kihúzta ezt a részt.

244

VIHARFELHİK A CSODAORSZÁG FELETT

I. HISZTÉRIA: INFLÁCIÓ A kapitalizmus talán letőnıben van, de nagy- és kiskapitalisták még léteznek, sıt számuk nagyobb, mint valaha. Mint a felbolydult méhkas (az állatvilág tipikus győjtögetıi), szétrombolt kaptárral, épp olyan hisztérikusan rajzanak a megtakarítók is ide-oda, hogy tıkéjüket mentsék, eldugják vagy gyarapítsák. Ez a vágy merész spekulációba viszi ıket (nyersanyagokkal is), melyeknek veszélyeivel nincsenek tisztában. İk a többi megtakarítókra ugyanúgy veszélyesek, mint a megvadult méhek egymásra és mindenki másra, aki a közelükben van. Egyik nap lecsapnak valamilyen árura, csak azért, mert mások is veszik és ezáltal emelkedik az ára. Lázas felvásárlásaikkal félhajtják az árakat. A következı napon valami másra csapnak le és így tovább, s annál jobban, mert minden utcasarkon minden hájjal megkent közvetítık, alkuszok vagy seítelık Lapulnak, akik áldozataiknak az „infláció elleni védekezés" címen mindent a nyakukba sóznak. İk azok, akik a vizet zavarosabbá teszik, mint amilyen, hogy aztán az egészen zavaros vízben halászszanak. Igazolt ez a hisztéria? Nem! Csak megfontolt és ésszerő befektetés hoz hasznot. A hisztéria rossz tanácsadó, és az árfolyamokat negatívan befolyásolja. De egy állandóan kúszó infláció bel- és külgazdasági okokból kifolyólag gyakran elkerülhetetlen. Amíg a kúszó infláció kontroll alatt van, addig elınyben kell részesíteni a deflációval szemben. A vágtató infláció minden esetben katasztrófával végzıdik, de egy 5%-os infláció kisebb baj, mint az 5%-OS defláció. Az elsı ösztönzı, a második bénító hatású. A gazdaságot és a 245

pénzügyeket különben sem lehet kedv szerint úgy irányítani, hogy .)/ árak teljesen stabilak maradjanak. Schmidt kancellárnak teljesen igaza volt, amikor azt mondta: inkább 5%-os inflációt, mint 5%-os munkanélküliséget. A kúszó inflációi a megfelelı pillanatban radikálisan meg kell fékezni, akkor is, ha áldozatokat követel; mert az inflációval úgy van, mint egy fürdıkád meleg vízzel, kellemes benne ülni, de figyelni kell arra, hogy a víz ne legyen túl forró. Az inflációval való pánikkeltést régen is és napjainkban is drámai módon eltúlozzák. Sokan emlékeznek a húszas évekre, de az akkori vágtató infláció egészen más volt. Az államkassza üres volt, és a termelés a nullára csökkent. A bankóprés milliárdnyi márkával öntötte el a piacot. Árut egyáltalán nem lehetett kapni, de annál hosszabbak voltak a sorok a kenyérboltok elıtt. Senki sem csodálkozott azon, hogy egyik napról a másikra a nadrág ára 10 000-rıl 30 000re emelkedett. A mai helyzettel ezt természetesen egyáltalán nem lehet összehasonlítani.

1979 és 1981 között jóval a napi árfolyam fölött is vásároltak aranyat, ezüstöt, mert az árut a svájciak azonnal szállították. De talán biztosabb védelmet nyújtana Svájc egy világháború esetén mint az USA? Kétségbe vonom. S a régi kávédarálókat, szódásüvegeket kinek fogják eladni, ha tényleg kitörne egy világháború? Túl sok „forró" és céltalan pénzmennyiség található olyan kezekben, akik nem tudnak vele bánni, és végeredményben sem maguknak, sem másoknak nem használnak vele. A vége csak az lehet, hogy a legtöbb befektetı pénzét értelmetlen befektetésekkel veszíti cl, es nem is az inflációval. Pont úgy, ahogy Moliérc mondta: „A legtöbb beteg nem a betegségétıl hal meg, hanem
Manapság, ha a közönség csak gyanítja az infláció veszélyét, akkor nem fogyasztási cikkekre vagy élelmiszerre veti magát, ami minden mennyiségben és minıségben kapható, hanem régi tárgyaiara. Az emberek minden pénzt megadnak mőtárgyakért, régi lámpákért, kávédarálókért vagy szódásüvegekért, abból a meggondolásból, hogy régiek és egyre ritkábban lehet hozzájuk jutni. Mőkincsek és mőtárgyak győjtésében a/ok voltak szerencsés kezőek, akik nem pénzügyi megfontolásból, hanem kizárólag hobbiból csinálták. Közvetlenül a második világháború elıtt és alatt nem uralkodott ilyen hisztéria, noha ma egy harmadik világháború majdnem elképzelhetetlen. A vagyonuk elvesztése miatti félelmükben .íz embereknél a spekulációs láz elképzelhetetlen méretekel ö l t ö t t és bizalmi válsághoz vezetett, mert

Gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy inflációs idıkben spóroljanak-e vagy sem? Alapjában véve a válaszom: igen! Elvileg kell spórolni, de hogyan? Ez itt a fı kérdés. Mivel világmérető inflációról van szó, ami még a kommunista országok határai elıtt sem á l l meg, a probléma súlyosabb, mint valaha. A régi regionális inflációkat még ki lehetett azáltal védeni, hogy más, esetleg a szomszédos ország valutájára váltották át az emberek a pénzüket. Miközben a német birodalmi márka értéke gyakorlatilag nullára csökkent, az óvatos németek stabil holland guldenre váltották pénzüket, a ravasz franciák pedig Svájcban helyezték el, miközben frankjuk tönkrement, a dél-amerikaiak USAdollárt győjtöttek, hogy kivédjék az állandó inflációt, az Egyesült Államok polgárai anyagi értekekbe, például rész vényekbe és ingatlanokba menekítették pénzüket a második világháború alatt. Ezek most már mind „tempi passati". Hogy dollár, svájci frank vagy nyugatnémet márka, mind ugyanazoknak a társadalmi és politikai feltételeknek és kockázatnak vannak kitéve. Az egyedüli valuta, amit a megtakarítónak venni kell, az az „árindex". Mivel ez egye-

246

247

II. HISZTÉRIA: RÉGISÉGEK

lıre még nem létezik, ezért mindenkinek saját magának kell az árkövetı befektetését megtalálnia. Önhatalmúlag hangsúlyozom, hogy „egyelıre", mert gondolom, végül többéves keresgélés után a kötvényeknél fog kikötni az ember, melyek a létfenntartási költségekre indexáltak. Azt a kérdést is léi kell tenni: Meddig tart ez az ominózus állapot? Van egyáltalán remény a megmenekülésre, és ha igen, honnan jön? Az inflációnak statisztikai, politikai és lélektani okai vannak. Mindhárom kölcsönös kapcsolatban áll egymással és circulus vitiosust képeznek. A statisztikai okokat egy mondatban tudom a legjobban kifejezni, amit egy több mint száz évvel ezelıtt élt magyar költıtıl vettem át: „Túl sok az eszkimó és t ú l kevés a fóka." Százmilliókkal több afrikai, ázsiai és dél-amerikai fogyasztó, a keleti országok magasabb életszínvonala, a mesterségesen növelt fogyasztás és a fejlett, ún. kapitalista országok pazarlása áll szemben más országok, elsısorban a harmadik világ nem eléggé fejlıdı termelésével. INFLÁCIÓ: A DEMOKRÁCIA ÁRA A népek további függetlenné válásával a diszkrepancia szemmel láthatólag növekszik. A modern technika segítségével ezt csökkenteni lehetne, vagy akár áthidalni is, de ehhez a termelési kapacitást, ami gigászi beruházásokat követelne minden inflációs kihatással együtt, meg kellene növelni. A beruházások idejére a fogyasztást radikálisan csökkenteni kellene. S itt felmerül a politikai probléma. Hol van az a kormány, amely egy demokratikus parlamentnek felelısséggel tartozik, és ötévente új választások elé néz, s arra kész, hogy a szükséges intézkedéseket meghozza? Sehol ! A két-, négy- vagy ötévente megtartott választásokkal az ún. „szabad világ" állandó diktatúrában él, a demagógia diktatúrájában. Mindegy, hogy konzervatív vagy baloldali kormányok vannak a hatalmon, demagógiái okokból hosszú távon nem valósíthatják meg a szükséges intézkedéseket. 248

Négy évvel ezelıtt pár órát töltöttem Milton Friedman professzorral, a liberális iskola kiváló amerikai közgazdászával. Kijelentette, hogy vannak eszközök, melyekkel az inflációt meg lehetne állítani vagy legalábbis fékezni, de „politikai" okok miatt lehetetlen megvalósítani. İ „politikát" mond, én „demagógiái" okokat. Ilyen feltételek mellett a bér-ár spirál tovább tarthat. De minél jobban tudatosul a lakosságnál ez a megoldhatatlan állapot, annál jobban rabul ejti ıket az inflációs pszichózis, és ez a harmadik ok, a pszichológia enyhén szólva a legveszélyesebb. Végeredmény? Nincs megoldás, mert az infláció a demokrácia ára. Hogyan tudja a kis és közepes megtakarító ezt az elemi erejő katasztrófát elhárítani? Többféle lehetıség van, közöttük néhány, amit kerüljön. Semmi esetre se tartsa pénzét a szalmazsákban vagy a zsirószámlán, ahol nem kamatozik. Aki félénk vagy nem akar kockázatot vállalni (és bárminemő értéktárgyakba való befektetéstıl is visszariad), az a bankok és takarékpénztárak által nyújtott vagy több évre leköthetı, vagy magas és fix kamatot biztosító betétet válassza. A magas kamatok gyakran szemfényvesztésnek bizonyultak, a kamathozadékok pedig gyakran alacsonyabbak voltak, mint az állandó inflációs ráta, és az adó levonása után a befektetés gyakorlatilag veszteséges volt. Ugyanezt a kritikát a fix kamatozású értékpapíroknál is el lehetett mondani, amik ezenkívül ki voltak téve az árfolyamváltozás kockázatának is, hiszen még az óvadékképes kötvények, záloglevelek stb. is eshetnek, ha a tıkepiacon a kamatláb emelkedik. Természetesen spekulálni is lehet, azaz i pénzt azáltal manipulálni, hogy a konjunktúra alakulásától függıen egyik szektorból a másikba lépünk. Ez persze a mi, vagyis a tapasztalt tızsdeprofik vadászterülete.

249

MEGTAKARÍTÓK POKLA

AZ ADÓSOK PARADICSOMA

Egy biztos: néha merésznek kell lenni és a kamatokról lemondani. Kamatokból még senki sem gazdagodott meg; ez logikus is. Kapitalista rendszerünk nem osztogat ajándékokat. Bgyszóval: az infláció a megtakarítók pokla és az adósok paradicsoma. A húszas évek inflációja alatt a spekulánsok egész házsorokat és gyárakat vásároltak hitelre, amit aztán a mellényzsebükbıl kifizettek az elértéktelenedett birodalmi márkával. Nem hiszem, hogy ezek az idık még egyszer visszatérnek; ilyen nyereségeket már kormányok sem engedhetnek meg, de szerény mértékben ma is tud a megtakarító az eladósodásból profitálni. Tehát adósodjunk el? A kérdés a következı: ki, hogyan és miért? A kérdést már csak azért is fel kell tenni, mert vannak periódusok, amelyekben a kormányok - ha csak átmenetileg is - olyan intézkedéseket hoznak, melyek kitörik az adósok nyakát. Természetesen anyagi értékekkel is kell rendelkezni. Ez minden közepes és nagy megtakarítónak szól. De az anyagi értékre a p o l i t i k a i , szociális és pszichológiai kockázat alatt egy nem létezı veszélyt ertek, amitıl a közönség fél, és ezáltal adott esetben, éppen akkor, amikor az ellenértékre lenne szükség, nem tud megvalósítani bizonyos befektetéseket. Nem tagadhatjuk, az anyagi érték tulajdonosai az elmúlt U) év a l a t t jelentıs tıkegyarapodást könyvelhettek el, annál is inkább, mert nyereségük nem esett adózás alá (leszámítva az USA-t, ahol minden tıkenyereség már hat hónap után is bizonyos adózás alá esik). III. HISZTÉRIA: ARANY A már kimerítıen ismertetett inflációs hisztériához nagymértékben hozzájárult az aranyár manipulálása is. Az arany értékének különös tulajdonsága van, egyrészt az, hogy az infláció következtében emelkedik, másrészt ha emelkedik - akkor is, ha mesterségesen manipulálják a magasba 250

felfőti az inflációt. Ez így ördögi kör. A csatatérhez hasonlóan az arany a zászló és a zene, ami mögött minden más nyersanyag menetel. Tény, hogy az arany ısidık óta hipnotikus vonzerıt gyakorol az emberekre, mint ahogy ezt ezer és ezer idézet és a mitológia is bizonyítja. Befektetésként csak a marginális értékek alá sorolnám be. Kapitalista rendszerünkben a befektetés értékét csak a hozadékával vagy a jövıbeni hozadékával tudjuk mérni. Az arany, a drágakövek vagy a mőtárgyak és győjtemények értékét csak a mindenkori piac, vagyis a kínálat és a kereslet alapján lehet megítélni. A kínálatnak és a keresletnek kizárólag pszichológiai motivációi vannak. A mőalkotás ára az az összeg, amit a piacon a mőgyőjtı kereskedı vagy spekuláns hajlandó érte fizetni. Ez a divattól is függ, amikor a mőtárgyakat nem befektetési okokból, hanem kedvtelésbıl vásárolják, az árak nagymértékben a divat befolyásától függnek. A mőtárgy értéke, mely korábban csillagászati értékő volt, a töredékére eshet, ha a stílus vagy a mester elvesztette a közönség kegyeit. A divatot azok manipulálják, akiknek valamilyen módon érdekük főzıdik hozzá. Ehhez azok a tömegkommunikációs eszközök és aukciók is hozzájárulnak, ahol a bennfentesek az árakat a magasba hajtják. Minden mőtárgyra vonatkozik ez: bútorra, porcelánra, bronztárgyakra és a legkülönbözıbb győjtött tárgyakra. Ugyanez történik az arannyal is, azzal a különbséggel, hogy az arany árát a legkönnyebb manipulálni. Háborúk, forradalmak, polgárháború, pénzelértéktelenedés: mindezek olyan érvek, amikkel az aggódó, a vagyonát féltı lakosságban pánikot lehet kelteni. A Magyar Nemzeti Bank fınöke, Fekete János úr egyszer szellemesen megjegyezte, hogy a Földön 500 közgazdász az arany ellen van; 3 milliárd pedig az aranyért. Csak azt felejtette el, hogy a hárommilliárd ember többsége könnyen manipulálható, eltekintve attól, hogy ,i legtöbbnek egy dollárja sincs arra, hogy aranyat vegyen. Az aranylobby az

elmúlt években sokat manipulált: Dél-Afrika, a szovjet kormány és néhány svájci és német pénzintézet szövetségének köszönhetıen magas hasznot húzott belıle. Errıl késıbb még részletesen beszélek. Ismerem az aranyfanatikusok elméletét: „Az arany örökkc maradandó érték és így tovább." De a minıséget nem lehet márkában és pfennigben kifejezni. A minıség „örökké" 100, 500 vagy 1000 dollárt ér unciánként? Száz dollár bizonyára éppúgy örökké lesz, mint 1000. Az aranynak mint árunak nincs önköltségi értéke, ami azonban nem is lenne abszolút mérték. Elıször is a bányák különbözı minısége miatt. Idıvel a költségek is változnak, de ez sem garancia arra, hogy az eladási ár nem eshet, mint ahogy a harmincas években a különbözı nyersanyagoknál. Az arany milliók számára fétis, de nem az olyan magasan fejlett nemzetek számára, mint Amerika, Japán, NagyBritannia stb., mert ezek a népek kisebb mértékben vesznek aranyat, akkor ez már nem fetisizmus, hanem abban reménykednek, hogy magasabb áron fogják eladni. Mindig lesznek olyan aranytulajdonosok, akik a sárga fémet mélyen tisztelik, de bizonyos árnál azonnal eladják, mert nyereséget érhetnek el. Tehát milyen legyen a megtakarító viszonya az aranyhoz, ha nem spekulálni akar vele és más befektetésekkel is rendelkezik? Ezt egy rövid vadnyugati történettel szeretném illusztrálni. Egy amerikai kisváros tekintélyes polgárai mindennap egy exkluzív klubban étkeztek, és szigorúan megtiltották, hogy zavarják ıket, a kivétel csak árvíz, tőz vagy nyugati indiántámadás lehetett. Ilyen esetekre jól felkészültek, mert a szekrényben vagy másutt eldugtak néhány aranypénzt. Minden megtörténhet, például a „rézbırőek" még ma is jöhetnek. De most nem nyugatról, hanem inkább keletrıl. Ebben az esetben minden, ami elrejthetı, tehát az arany is 252

a legjobb befektetés. Ez a kis polémia engedtessék meg nekem! De fordítsuk komolyra a szót: mondjuk ki nyugodtan, hogy az arany bizonyos feltételek mellett és behatárolt keretekben átmenetileg szükséges és jó befektetés lehel. GONDOLATOK AZ ARANYSTANDARD-RENDSZERRİL Egészen más probléma az arany mint a valutarendszer alapja, az úgynevezett aranypénzrendszer. Az arany jelentı ségének elemzésekor és az aranykérdés összefoglaló kezelésekor elengedhetetlen néhány dolog figyelembevétele. Évek óta százezrek beszélnek az aranystandard-rendszerrıl, de 99%-uk (Reagan elnököt és de Gaulle tábornokot is beleértve) nem tudja, hogy mirıl beszélnek. Az aranystandard-rendszernek nevezik azt a mechaniz must, amelynek a gazdaságban a kínálat és a kereslet egyensúlyban tartása a feladata — a nemzeti éppúgy, mint az államok közötti kereskedelemben —, hogy így szabályozza az egyes államok között a fizetési mérlegeket és ezáltal itt rögzített valutaárfolyamokat érjenek el. Hogyan mőködik ez a mechanizmus? Minden valuta értékét aranyban állapítják meg (például egy dollár X gramm arannyal egyenértékő), emellett pontosan elıírják, hogy a mindenkori jegybanknak mennyi aranytartalékkal kell rendelkeznie. Minden jegybank meghatározott áron köteles aranyat venni vagy eladni. Ha például egy ország valutáját külföldön nagyobb mennyiségben kínálják, akkor az érintett jegybanknak arannyal kell ezt felvásárolnia. Egy ilyen kínálat akkor lép fel, ha az ország kereskedelmi és fizetési mérlege deficites. A kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozására a kormánynak lépéseket kell tenni az infláció ellen; felemeli a kamatokat, ezáltal elısegíti a tıkeimportot is, korlátozza a hiteleket, csökkenti a kiadásait és növeli bevételeit. Egyszóval radikális deflációs politikát léptet 253

életbe: a fogyasztók és a vállalatok zsebébıl kiveszi a pénzt, még akkor is, ha ez munkanélküliséghez és fizetésképtelenséghez vezet, mindezt azért, hogy ne kelljen aranytartalékaihoz n yú l n i. Ha a helyzet megfordul, és a külkereskedelmi mérleg aktívumot mutat, akkor az illetı valuta iránt nı a kereslet, és a jegybank aranyat vásárol valutájáért. Újra arany áramlik az országba és csökkenteni lehet a kamatokat, és a hitelparitásokon is lehet lazítani. Ezt hívják aranystandardnak. S pont ezzel a rendszerrel akarják rendbe hozni az állami pénzügyeket, „ahogy ezt Móricka elképzeli", mondották volna Bécsben! Papíron minden csodálatosan logikusnak tőnik, olyanynyira, hogy a híres Jacques Rueff [de Gaulle tábornok pénzügyi szakértıje, akinek „Aranystandard-úr" volt a gúnyneve) ezt a rendszert egyszer „korlátlan hatalmú uralkodónak" nevezte, aki a „világgazdaság rendje fölött ırködik". „De hol van .íz uralkodó hadserege?" kérdeztem Monsieur RuefftÖ] egy televíziós vitában, „amely a kormányt radikális deflációs politika végrehajtására kényszeríthetné?" Rueff már 19 38-ban az egekig dicsérte az aranystandardrendszert a Sorbonne-on tartott elıadásán. Példaként Németországot hozta fel, és dicsérte a Brüning—Lutherkormány deflációs politikáját, mert a világgazdasági válság ellenére növelni tudák aranytartalékukat. Mint tudjuk, Brüning politikája olyannyira sikeres volt, hogy egy évvel késıbb Adolf Hitler került hatalomra. A tények egcsz.cn mást mutatnak, mint amit Rueff úr mond. Ritkán jut olyan demokratikusan választott kormány a hatalomra, amelyik olyan politikát engedne meg magának, amelyik a munkanélküliséget növeli, az életszínvonalat csökkenti és még a vállalatokat is nehéz helyzetbejuttatja. S ha egy kormány mégis merészelne ilyen politikát folytatn i , akkor ehhez nincs szüksége az aranystandardra, az is kérdéses, hogy segítségére lenne-e erıfeszítéseiben? Fordított helyzet ben sem követik a kormányok az 254

aranystandardot. A rendszer szabályai szerint pl.: az NSZK és Svájc nem követhetett volna néhány évvel ezelıtt intervenciós politikát, hogy kielégítsék a valutájuk iránti keresletet. Mindez megnövekedett tıke- vagy aranyimporthoz vezetett volna, és ezzel automatikusan fedezetlen pénzmennyiséget bocsátott volna ki, vagyis inflációt gerjesztett volna. Mindkét ország számára fontosabb volt az infláció elleni harc, mint aranytartalékuk gyarapítása; valutafelértékeléssel és más intézkedésekkel válaszoltak. De ha fel- és leértékelnek, ahelyett, hogy a rendszer vezényszavára hallgatnának, úgy az egész mechanizmus gyakorlatilag fölöslegessé válik. Legyünk ıszinték: egy valuta minısége nem aranyfedezetétıl függ, hanem az állami pénzügyek irányításától, a gazdaság termelékenységétıl és a lakosság fegyelmezettségétıl. Arany áramlik az országba, ha a valuta stabil és kiáramlik, ha az elveszíti stabilitását. A Deutsche Bundesbank nulla aranyfedezettel kezdte tevékenységét és ennek ellenére a márka néhány éven belül a legerısebb valutává vált. Azonban a Banque de Irance 1968-ban hatalmas aranytartalékkal rendelkezett (de Gaulle győjtötte össze), ami 14 napon belül elapadt a politikai válság következtében. Mindezektıl eltekintve gyakorlati okokból kifolyólag sem lehetséges az aranystandard-rendszerhez való visszatérés. Ha az USA kormánya egy új, magas aranyárai állapítana meg, az aranylobby ezt pánikkeltéssel és hisztériával hamarosan túlszárnyalná, és az arany árát ismét fél kellene emelni. Az aranystandard-rendszer nélkül az arany „közönséges" áru marad, mint minden más fém, melynek árfolyama a szabadpiacon ingadozik, anélkül, hogy bármi köze lenne a valutarendszerhez. Különben az arany a baráti nemzetek egymás közötti viszonyában súlyos konfliktusokhoz is vezethet, mint ahogy Ottó von Bismarck megjegyezte, noha nem volt gazdasági szakértı: „Az aranytartalék olyan mint egy takaró 255

kettınek, mert mind a ketten magukat igyekeznek vele betakarni." Rabindranath Tagore mondása, amelyet egy másik összefüggésben idéztem az aranyról, ugyan költıibb volt, de az itt említett mondat egyszerőbb, realistább és frappánsabb. Az óvatosság feltétlenül szükséges! De ha nem az arany, akkor mi biztosítja a valuta stabilitását? Errıl lesz szó bıvebben a következı fejezetben, aminek az eddig említett gondolatok képezik az alapját.

256

A VALUTA: BŐNEINK ÉS ERÉNYEINK TÜKÖRKÉPE

Mivel roppant jelentısnek tartom, ezért a lehetı legnyomatékosabban megismétlem: a valuta minıségének conditio sine qua nonja az állampénzügyek irányításának minısége és egy ország egész gazdaságirányításának a minısége. Mindkettı pedig az ország valamennyi polgára vétkeitıl és erényeitıl függ. Hogy melyek azok az erények, tulajdonságok és erıforrások, amelyek megfigyeléseim alapján egy ország valutáját fedezik? A következıkben röviden összefoglalom. Dollár: politikai biztonság, az USA-ban feltétel nélküli tisztelet a magántulajdonnal szemben, valamint a magasan fejlett technológia, a gazdag nyersanyagtartalékai és a vállalkozók dinamikája. Nyugatnémet márka: politikai stabilitás (legalábbis eddig), szorgalom, megtakarítói készség és a német nép fegyelme. Font sterling: az egykori világbirodalom vagyonának maradványai, a világkereskedelem és a „City of London", amely még mindig a nemzetközi bank- és a biztosítási ügyek központja, valamint a hajózás és ráadásként az északi-tengeri olaj. Svájci frank: évszázados semlegesség és a törvényben védett, ha nem is abszolút banktitok. Francia frank: az évtizedek óta felhalmozott nemzetközi befektetések, a francia életstílus és ízlés, valamint a franciák találékonysága - olajuk ugyan nincs, de vannak ötleteik. Jen: az ipar robotizálása és a munkavállalók szerénysége. 257

Olasz líra: templomok, múzeumok és paloták. Róma, Velence, Firenze. Holland gulden: a gyarmattartó birodalom öröksége, hatalmas kereskedelmi flottája, makacs megtakarítási készség és egy kevés földgáz. Norvég korona: északi-tengeri olaj és olajszállító flotta. Osztrák schilling: beesi viccek és sok, hagyományra éhes amerikai, akik nosztalgiájukká] a császári és királyi idıket idézik lel. Magyar- forint: a magyarok lurfangossága; a forintnak van a viszonylag legmagasabb árfolyama a keleti blokk devizái között, 15%-kal áll a hivatalos jegyzés alatt, a jegybankvezetés zsenialis pénzügyi irányításának köszönhetıen. Rubel: a Szibériától való félelem, a diktatúra és sok arany (mindez természetesen nem használ semmit, mert az ún. szürke piacon a hivatalos árfolyam 20 százalékáért lehet hozzájutni). Izraeli font: a diaszpórából Izraelbe utalt adományok (Izrael az egyedüli ország, amelynek legfontosabb adófizetıi külföldön élnek). Röviden mindezek a tulajdonságok, erények és adottságok határozzák meg egy ország valutájának rangját. Ha az erények sokai nyomnak a latban, úgy a valuta erısödik, ha csökkennek, akkor a valuta is veszít jelentıségébıl. Hosszú távon nem az arany fedezet támogatja az ország valutáját, hanem az arany a stabilabb valutával rendelkezı országba beáramlik, és ahol az erények eltőnıfélben vannak vagy a bőnök túlsúlyba kerülnek, onnan kiáramlik. Természetesen a sors alakulása is nagy szerepet játszik: az olaj lelıhelyek felfedezése vagy kedvezı katonai-stratégiai helyzet. A spekulánsok által felfőtött tömeghisztériának, a manipulációinak és tömegtájékoztatási eszközöknek ugyan nagy, de tulajdonképpen rövid távú a hatása az árfolyamokra. A végén kiderül az igazság. Az aranyfedezet csak illúzió,

ami könnyen eltőnik, ha az irányítás csıdöt mond. Az aranystandardhoz való visszatérést csak a bolondok kívánhatják, akik az aranyról mindent tudnak, de az összefüggéseket nem értik meg. Azt a felfogást, hogy egy valuta értékét aranyfedezete határozza meg, olyan badarságnak tartom, hogy én minden közgazdász és szakértı gazdasági éleselméjőségét aszerint ítélném meg, hogy az aranystandard mellett vagy e l l e n voksol.

258

259

A haladó beállítottságú polgár legalább a tızsde és a pénzügyi ismeretek minimumát, egyszóval a spekulációt sajátította el. Éppúgy, ahogy nagyanyáinkat már gyerekkorukban a háziasszonyi erények ismeretére megtanították.

E bölcsesség nem is annyira új. 2300 éve már Xenophon is megmondta, hogy az embernek elegendı egészségesnek lennie és testi erejét a háborúra fenntartania, a vagyon növelésének mővészete éppoly csodálatot és elismerést érdemel. Hogy ki milyen módon fekteti be a pénzét, az magánügy. Minden megtakarításnak megvannak a saját problémái, és a helyzet sohasem teljesen azonos. Minden megtakarító a saját életfelfogása szerinti befektetési formákat fog elınyben részesíteni. Egy agglegénynek, aki tıkéjét élvezni akarja, más befektetési formát ajánlanék, mint egy családapának, aki gyerekei nevelésére és jövıjére gondol. A kereskedınek ellenben arra kell gondolnia, hogy mindig elég legyen a rendelkezésére álló tıkéje. Másképp van ez az orvosnál vagy az ügyvédnél, akik tartalékaikat hosszabb ideig nélkülözni tudják. A világjáró vagyonkezelıjével megtörténhet, hogy öt hónapig el sem éri a befektetıt. Ezzel szemben a tızsdei törzsvendég ismeri a legfrissebb fejlıdést, és abban a helyzetben van, hogy bármelyik pillanatban megbeszélhetık vele az új intézkedések. Mielıtt a megtakarítónak tanácsot adnak, tisztában kell lenni vagyoni helyzetével. Csak értéktárgyakkal vagy befektetésre váró eszközökkel is rendelkezik? Hogy képletesen beszéljek, az általános orvos szerepében találja magát a tanácsadó, aki a diagnózis alapján betegét szakorvoshoz küldi, vagyis egy értékpapír-specialistához vagy ingatlanokkal foglalkozó szakértıhöz, vagy valamilyen más szakág szakértıjéhez. A foglalkozást, kort, egészségi állapotot, jellemet (jóvagy rosszindulatú), vérmérsékletet (ideges vagy flegmatikus), a családi állapotot (agglegény vagy nagyapa), sıt a megtakarító káros szenvedélyét és hobbiját is ismerni kell, hogy pénzügyekben helyes magatartást ajánlhassanak neki. A gyakorlatban azt is meg kell állapítani, hogy adó- és örökösödési problémák mekkora szerepet játszanak. Erre vonatkozóan meséltek Franciaországban egyidejőleg mulat-

260

261

SPEKULÁCIÓ A VAGYON MEGİRZÉSÉÉRT

Ma mindannyian tudjuk, hogy az, aki nem spekulál vagy pénzét fantázia nélkül fekteti be, egy napon hoppon marad. Bizonyos fajta spekuláció - s ezalatt nem a játékot értem a vagyon megırzését jelenti, akkor is, ha nem veszünk emiatt hiteleket igénybe, s aki ezt nem teszi, az annak a veszélynek van kitéve, hogy a bankszámláján tartott pénze a szeme láttára elapad. Az elmúlt évtizedek történelme tele van figyelmeztetı példákkal. Egész családok szegényedtek el egyik napról a másikra, mert a legbiztosabb bevételek hirtelen semmivé váltak. Milliónyi menekültnek kellett idegenben új életet kezdeni, és olyan problémák elıtt álltak, hogy nem tudták, hogyan teremtsék meg hozzá a szükséges feltételeket. A háború, katonai megszállások, a kommunizmus hatalmának kiterjedése, az államosítások milliárdnyi értékő tıkét viszszavonhatatlanul eltüntettek. Tökéletes biztonság nem létezik, de legalább meg kell próbálni a kockázat megosztásával a veszélyt behatárolni. Ehhez természetesen szaktudásra és jó adag tapasztalatra van szükség. A pénzbefektetés elméletileg megtanulandó tudománya nem létezik. A VAGYON NÖVELÉSÉNEK MŐVÉSZETE

tató és hátborzongató történetet, az ún. Pinay nagynénirıl, akinek nem kellett örökösödési adót fizetni. Ha valahol egy gazdag idıs nagynéni haldoklóit, úgy egész vagyonát azonnal Pinay-járadékpapírra változtatták. „Ha érzed, hogy hamar itt a vég, úgy Pinay a mentség" hangzott a mondásom, amit néhány barátomnak költöttem. És ha bizonyos tızsdei napokon a Pinay-járadékpapírok forgalma meglepetésszerően emelkedett, akkor mindenki tudta, hogy valahol egy milliomos a végét járja. Különbözı tényezıket kell egyidejőleg elemezni és a világesemények menetébe illeszteni, pontosan figyelemmel kell kísérni a kül- és belpolitikai fejlıdést, a gazdasági, pénzügyi és kincstári helyzetet. Csak akkor vagyunk a szó igazi értelmében vett spekulánsok. Véleményem szerint a spekuláció azzal az ösztönös szándékkal kezdıdik, amikor saját vagyonunk vásárlóerejét meg akarjuk ırizni. E szándék és ama szenvedély között, h°gv vagyont akarunk szerezni, csak graduális különbség van. (Evés közben jön meg az étvágy.) Manapság mindenki nolens volens spekulánssá válik. Spekulánsok vagyunk nyereség fölötti örömünkben és abból a sportból kifolyólag, amikor a józan ész által kiötlött prognózist megvalósulni látjuk. Rengeteg ügynök és bankár tesz különbséget spekulációs és befektetési értékpapírok között. Ezt a megkülönböztetést felületesnek és alapjában véve tévesnek tartom. A különbség nem a befektetett értékpapírok minıségében, hanem a mennyiségében rejlik. Ha a nagy befektetı egy viszonylag kétes bánya- vagy olajrészvényt minimális összegért szerez meg, akkor az nem spekuláció, hanem tudatos kockázatvállaló befektetés. Ellenben ha egy kisember akkora összegért, mely anyagi lehetıségeit meghaladja, azaz hitelre a „legbiztosabb" értékpapírokat (kötvényeket, ingatlanokat vagy akármilyen óvadékképes értékpapírokat) vásárol, akkor merész spekulációba kezd. Mindig szem elıtt kell tartani, hogy a spekuláció vagy befektetés csak arányok kérdése és 262

a határok elmosódnak. Az átgondolt befektetés jó spekuláció, és egy sikeres spekuláció jó befektetés. Gyakran hallani pöffeszkedı tızsdéseket, hogy milyen jól spekuláltak, amikor egy részvényt 100-ért megvettek és 110-ért eladtak. De ha ugyanezek a részvények 100-ról 60-ra zuhannak, és ezeket veszteséggel nem akarják eladni, akkor állítják, hogy hosszabb távra szóló befektetést tettek, és az átmeneti árfolyam nem érdekli ıket. Természetesen ezzel saját magukat tévesztik meg. De emberi gyengéje mindegyikünknek van, különösen nekünk, spekulánsoknak. AMIVEL SPEKULÁLNI LEHET Mindennel lehet spekulálni. Mindenféle ingatlannal, családi házaktól kezdve egészen a még közmővesítésre váró területekig, bármilyen nyersanyaggal, amirıl már részletesen írtam. Nyersanyagok azoknak, akik a késıbbiekben ezeket a nyersanyagokat használják fel. A molnár vagyonának egy részét gabonába fekteti, a csokoládégyáros kakaót vagy cukrot vásárol, a textilgyáros gyapjúval vagy gyapottal rakja tele raktárát, az aranymőves arannyal és ezüsttel látja el magát és így tovább. Ismertem egy francia parókakészítıt, aki az inflációs idıben nıi hajat, vagyis (kínai) copfokat vásárolt, hogy így védje magát a pénzelértéktelenedés ellen. A megtakarítók világa kétpártrendszerő demokráciára hasonlít. Az egyik párt az ingatlanbarátoké, a másik a mobil értékek, vagyis az értékpapírok barátaié. Majdhogynem két különbözı hitvallásról van szó, oly mélyek az elvi különbségek. Mindegyik fél találó érveket hoz fel, de a befektetési formák hátrányairól keveset beszélnek.

263

BEFEKTETÉSEK: RÉSZVÉNYEK, INGATLANOK A részvénybefektetés egyik natranya az, hogy a befektetı részvényei árfolyamát naponta követni tudja és ez a legnagyobb kárára lehet. Még akkor is, ha nem akar odafigyelni, a napi sajtó az árfolyamokat az orra alá dörgöli. Nem is szólva arról, hogy egy nagyobb visszaesés idején a fıcímek maguk is információval szolgálnak. így a befektetı - akarva, nem. akarna. = ^a^ftöía, *ns)$&ígú^ kásjÉL 4s, ^^ w&8£ggtnác&-

latlan lépeseknez vezethet. Az ingatlanbefektetéseknél ez a feszültség nem áll fenn. Itt nincsenek látható árföiyarn-ingadozások, amelyek az emoer idegein, mint a hárfa húrjain tudnak játszani. És mégis egy ház vagy egy telek tényleges és elérhetı értéke az idık folyamán nagy ingadozásnak van kitéve. Ha valaki pl. 100 000 márkáért ingatlant vásárolt, igencsak kérdéses, hogy ezt a tulajdont néhány hónappal vagy évvel késıbb veszteség nélkül tudja-e eladni. Nem beszélve a roppant költségekrıl és jutalékokról, meiyek egy nagy hányadot tesznek ki. Nem az árjegyzékbıl, hanem a saját zsebén tapasztalja az ember, hogy befektetése valójában mennyit ér. A részvénybefektetés egyik elınye az abszolút likviditás. A részvényárfolyamok emelkednek és esnek, de a tızsdén mindennap lehet belılük pénzt csinálni. Egy ingatlantulajdon eladásához nagyobb türelemre van szükség. A részvénytulajdonos már viszonylag kis összeg árán is tudja kockázatát csökkenteni. Befektetéseit nemzetközileg és több különbözı csoportnál tudja szétszórni. Ingatlanok esetében ez csak egeszén magas összegek kifizetésével lehetséges. A politikai kockázat az ingatlanértékeknél viszonylag nagyobb, mivel a vevık között mindig több a bérlı, mint a háztulajdonos. Melyik kormányzat az, amelyik nem inkább a bérlıket védi, és ez nagy méreg a háztulajdonosnak. A világ minden országában van egy igen népszerő bérlıvédelem, ami hosszú ideje nyomást gyakorolt az ingatlanpiacra. 264

Igaz, hogy az elmúlt években a részvénytulajdonosok meg lettek tépázva, miközben az ingatlantulajdonosok az állandóan emelkedı árakból bıségesen profitáltak. Mindenesetre semmi garancia nincs arra, hogy a jövıben ez nem ismétlıdik meg. Az elmúlt 50 évben az ingatlanspekulánsok gyakran utolsó ingüket is elvesztették az Egyesült Államokban, Franciaországban, Spanyolországban és - „horribile dictu" - Svájcban is. Németországban az ötvenes, hatvanas 'eb ahfcivcticb "CVCK JKezáeien renuKivüi nagy ingatlanpiaci fellendülés uralkodott. De ez nem maradt mindig így. Ennek ellenére meg vagyok róla gyızıdve, hogy a kisbefektetık számára a pénzbefektetés elsı törvénye egy saját tulajdonú lakás megszerzése. Ezzel elsı megtakarítását inflációbiztosítottan fektette be. Apám gyakran hangoztatta: „Nem vagyok elég gazdag, hogy olcsó dolgokat vásároljak." Ez látszólag ellentmondásos, de van benne egy csepp igazság. Mert egy pár cipı vagy egy télikabát, ami látszólag olcsó, silány minısége miatt nem hordható sokáig. A befektetésekrıl ezt nem lehet elmondani. A befektetett értékek ára objektíven nézve, egyszer túl magas, máskor túl alacsony, mert árfolyamuk tömeghisztériának van kitéve. A közönség figyelmen kívül hagy minden logikus megfontolást; hajlik az olyan értékek vásárlására, melyek ára emelkedett, és figyelmen kívül hagyja azokat, amelyek árfolyama esett. De így csak az a játékos gondolkodhat és cselekedhet, aki naponta akar árfolyamnyereséget besöpörni és ezért az árral úszik. De talán hosszú távon igaza van a tömegnek? Majdnem soha! BEFEKTETÉSEK: ÁRUK, NYERSANYAGOK A már említett pénzügyi befektetéseken kívül minden kereskedınek és gyárosnak megvan az a lehetısége, hogy felhalmozza azt az árut, amire a cégének szüksége van. A nyersanyagok a pénzbefektetés egyik lehetıségének számítanak. Az árutızsdéken a hivatalosan jegyzett áron 265

mindenki megvásárolhatja a legfontosabb nyersanyagokat. Itt egy nagy veszélyre kell felhívnom a figyelmet, amit nem tudok eléggé gyakran megismételni: ha nyersanyag-befektetésrıl írok, akkor azalatt nem határidıs áruspekulációt értek, amikor nagy mennyiségő réz, búza vagy valami hasonló áru vásárlásához viszonylag kis összeg befektetése elegendı, mert ebben az esetben a befizetett összeg nem tıkebefektetés, hanem garancialetét az esetleges árfolyamingadozásokra. Ha a vásárolt áru árfolyama csak néhány százalékkal csökken, akkor az ügyfélnek további összeget kell biztosítékként befizetnie, és abban az esetben, ha ezt nem teljesíti, áruját azonnal eladják, ami esetleg eddigi befektetéseinek teljes elvesztését jelenti. Az ilyenfajta nyersanyag-befektetés minden befektetı számára az 1. számú tilalom. Ellenben, ha egy tıkés az árutızsdén valamilyen árut vásárol, melynek ellenértéke pont annak az öszszegnek felel meg, mint amennyit befektetni hajlandó, akkor a nyersanyag a kívülállónak is befektetési lehetıséget nyújt. További befektetési területek, amelyek infláció esetén is viszonylag stabilak, a következık: képek, régi bútorok, porcelánok, drágakövek, pénzérmék, bélyegek, sok más győjtemény. De ezen a területen a legnagyobb óvatossággal kell mozogni. Minden sarkon lesben áll egy minden hájjal megkent tanácsadó, aki iskolázatlan ügyfelének nem olyan befektetést tanácsol, amibıl annak haszna származhatna, hanem olyat, ami neki a legnagyobb jutalékot biztosítja. Igaz, hogy a mőtárgyak a képek, régi ezüsttárgyak, régi bútorok, porcelán stb. elérhetı ára az elmúlt 30 évben rakétagyorsasággal emelkedett, de ez nem követhetı a kisbefektetık számára.

266

BEFEKTETÉSI ERTEK: KEPÉK Szakértık szerint a képek ára az ötvenes évek óta 8-20-szorosára emelkedett. De csak a kiemelkedı mővek piacképesek, és ezek is ki vannak téve a divat változásának. Voltak évek, amikor a 19. századi francia impresszionisták képeinek ára rakétagyorsasággal emelkedett, miközben a régi mesterek képei csak szerény árakat értek el. A képek témái szintén nagy szerepet játszottak. Ma és a következı évek tendenciája a következı: a világos képek jók - a sötét képek rosszak, a nyugodt tenger ábrázolása jó - a háborgó tenger rossz; csendélet virággal, gyümölccsel vagy osztrigával jó - vadhús véresen rossz: téli tájak korcsolyázókkal különö sen jók - vallásos témák és csatajelenetek halottakkal na gyon rosszak... És folytathatnám a felsorolást. Észre kell venni, hogy a győjtı ízlése rendkívül árnyalt. A magánkézben levı különbözı győjtemények roppant nagy értékőek, amelyeket kedvtelésbıl és nem befektetési okokból győjtöttek össze. Sok gazdag család győjteménye most több mint százéves, a nagy amerikai győjtıké több évtizedesek és sok közülük múzeumokban található (mint pl. a Mellon- vagy a Frick-győjtemény az USA-ban vagy a Bührle- vagy a Reinhardt-győjtemény Zürichben stb.). A legtöbbre becsült képek áralakulásában az én generációm a legnagyobb szélsıségeket élte meg. Még pontosan emlékszem a kor leghíresebb képgyőjtıjének és kereskedıjének (ez gyakran egybefolyt) két nagy csıdjére: Marcel von Nemes győjteményét (München) még személyesen ismertem - az elsı világháború után árverezték el, de a befolyt összeg az adósságok kiegyenlítésére sem volt elég. Ez a győjtemény ma felbecsülhetetlen értékő lenne, ugyanúgy, mint minden idık legokosabb képkereskedıjéé - Sir Joseph Duveen-é (késıbb Lord Millbrooknak hívták) -, aki közvetlenül a második világháború elıtt a legsúlyosabb fizetési nehézsé gekbe került. Ezzel szemben Dániel Wildenstein, akirıl már 267

volt szó, egy képkereskedı-dinasztia harmadik leszármazottja, Franciaország egyik leggazdagabb embere, nagyapja képgyőjteményének köszönhetıen.

BEFEKTETÉSEK: ÉKSZEREK, GYÉMÁNTOK

Az ötvenes években az Egyesült Államokban a régi bútorok közül csak az angolt keresték, a francia bútorokat elhanyagolták, mert az erıs központi főtést nem viselték el. Csak amióta a Kennedy házaspár francia bútorokkal rendezte be a Fehér Házat, azóta vált népszerővé, és az áruk is azóta ért el csillagászati összegeket, de természetesen csak a legjobb darabok. A régi kínai porcelán ára az utóbbi években az ötvenszeresére emelkedett, mert japán győjtık — a legnagyobb gazdasági csoda országának polgárai — jelentek meg a piacon. Amikor az olajválság Japán pénzügyi helyzetében zavart okozott, az áremelkedések szüneteltek. Azóta is úgy maradt. Az olajhelyzet más értékeknél is okozhat eltolódásokat. Mert ha az arabok nevetnek, akkor másoknak sírni kell. Az arany, ezüst és drágakövek árainak hirtelen emelkedése ennek majdnem egyenes következménye volt. Az arab tıkések biztosan inkább a gyémántok és más drágakövek, mint a francia impresszionisták iránt éreznek vonzódást. A nagy európai ékszerészeket már szaúd-arábiai és kuvaiti ügyfelek is l'elkérték, hogy képviselıiket ékszerkollekcióikkal küldjék el hozzájuk. Közismert, hogy ritka, igazi keleti szınyegek és más keleti mőtárgyak és az iszlám vallási tárgyú ereklyéi igen keresettek voltak. Magas kamatlábak idején és az infláció elleni küzdelemben az ilyen értékek ára is meredeken eshet.

Az ékszerek keresettsége is nagymértékben a divattól függ. Az igazgyöngyök, amelyek 50 évvel ezelıtt még különösen értékesek és keresettek voltak, az évtizedek folyamán a japán tenyésztett gyöngyök konkurenciája miatt sokat veszítettek értékükbıl. Sok szocialista országbeli emigránst ismertem, akik magukkal hozták drágaköveiket, amelyek családi ékszernek számítottak, és legnagyobb csalódásukra meg kellett állapítaniuk, hogy csak az általuk felbecsült összeg töredékéért tudták azokat eladni. A gyémánt csak az utóbbi években vált népszerővé. Ára 1968-ig csak lassan emelkedett, a valutaválság alatt 50 százalékkal, majd a 70-es évek végén robbanásszerően nıtt, néhány esetben több mint 100%-kal. Egykor a nagy drágakövek (természetesen karátonként) voltak a legdrágábbak, ma a 3—4 karátosak a legkeresettebbek. Ennek az volt az oka, hogy az amerikai feleségek 91%-a és a japán nık 19%-a gyémántgyőrőt hord. Az árakat hosszú ideig a De-Beers társaság (a legnagyobb termelı) ellenırizte. A gyémántpiac globálisan tekintve mindig rendkívül érzékenyen reagált a magas kamatlábakra és összességében a pénzpolitikára, úgyhogy egy egységes áralakulás csak a legnagyobb nehézségek árán volt elérhetı. A helyzetet még az is nehezíti, hogy a De-Beers társaság kb. 1981 óta nincs abban a helyzetben, hogy a piacot irányítsa és ezáltal az árakat ellenırizze. Ettıl az idıponttól kezdve az árak eléggé hektikusan alakultak; azután 1980-tól 1982-ig 50%-kal estek. A gyémántfelvásárlás csak hosszú távon lehet kifizetıdı befektetés. És ami még fontos: a gyémánt is erısen ki van téve a divatnak, a csiszolás, a forma (kerek, négyszögletes vagy ovális) és elsı helyen a szín és a csillogás határozza meg az árat. Ezenkívül a gyémántvásárlás minden esetben kényes ügy, mert elég ha csak egy kicsi fekete pont van a csillogó kıben, és máris 80%-kal esett az értéke. Ezzel szemben a színes drágakövek árai csak lassan köve-

268

269

BEFEKTETÉSEK: RÉGI BÚTOROK, PORCELÁNOK

tik a gyémántokat és értékelésük rendkívül nehéz. Vannak smaragdok, melyeknek karátonként 100 dollár az értékük és olyanok, melyeknek értékét karátonként 10 000 dollárra becsülik. Sokéves tapasztalatra van szüksége annak, aki ki akarja magát ismerni ezen a területen. Mindazonáltal egy férfit sem beszélnék le, hogy gyémántgyőrőt vásároljon feleségének, mert az az öröm, amelyet minden asszony érez, ha a győrőjét hordja és ismerıseinek mutogatja, bıven kárpótol az elveszített kamatokért. BEFEKTETÉSEK: RÉGI PÉNZEK, BÉLYEGEK A régi pénzeknek és a bélyegeknek is vannak hívei. Azok a szakemberek, akik győjtıként kezdték, mielıtt kereskedıkké váltak, hobbijuknak köszönhetıen tıkéjüket megsokszorozták. Hgyik gyerekkori barátom, egy ismert numizmatikus, csak egy régi aranyérmét vitt magával, amikor 1937-ben el kellett menekülnie Bécsbıl. Ez az egy pénzdarab biztosította életben maradását az emigráció hosszú évei alatt Svájcban. Egy másik régi barátom (L. Varga), régi orosz bélyegek mesés győjteményét mondhatja magáénak, amit a szovjet kormány óriási áron akart tıle megvásárolni. De ı, egy világhírő filatelista szakértı, egy katalógus kiadója és speciális ügyekben a francia postaügyi minisztérium tanácsadója nem adja el ıket, mert az ı élete a bélyegek világa. Ugyanakkor tucatnyi megtakarítót ismerek, akik a régi pénzeket vagy a bélyegeket befektetésnek vásárolták és bizonyára nem tudják az árut veszteség nélkül eladni. (Ez a jelenség minden területen megismétlıdik.) A szomszédom, egy tıkés (egyben csellóvirtuóz) nemrégen mesélte, hogy összes befektetései közül százalékban kifejezve három csellóvonó volt a legsikeresebb, amit a Beethoven-barát Francois Tourte készített. A vonókat, amiket annak idején darabonként 500 dollárért vásárolt, bármikor eladhatja darabonként 50 000 dollárért az érdeklıdı 270

múzeumoknak. Még a Stradivari-csellója sem ért el olyan mértékő értéknövekedést, mint a három vonó. Mégsem ajánlanám kisbefektetıknek, hogy megtakarításaikért csellóvonókat vásároljanak. Ellenben még ma is sajnálom, hogy nem éltem azzal az ajánlattal, amit a háború alatt Amerikában kínáltak. Gustav Mahler „Dal a földrıl" címő partitúrájának a kéziratát kínálták 9000 dollárért, ami akkoriban viszonylag nagyobb összeg volt, mint ma, de mégsem elérhetetlen. Egy szakember véleménye szerint azt a partitúrát ma 1 millió dollárért lehetne eladni. Közvetlenül a háború után szintén vásárolhattam volna egy kisebb Goethe-kéziratot, „Az Újságírók"-at (egy epigramma), potom 200 dollárért, amit sajnos nem tettem meg. Még ma is sajnálom, hogy elszalasztottam ezt az alkalmat. (A kéziratok mindig is a gyengéim voltak. Érezni lehet a kisugárzásukat, ha kezünkben tartjuk.) Persze a csalódás sem kizárt. Svájci ismerısöm szerzett egy Adenauer-kéziratot: az alkotmányra való felesküvést. Pénzszőkében el akarta adni és kérte, hogy szerezzek ajánlatokat New Yorkból. Az ajánlatok olyan nevetségesen alacsonyak voltak, hogy kínosan éreztem magam, amikor ilyen keserő meglepetést szereztem neki. Mindezek a tárgyak csak mőkedvelıknek jelentenek valamit, semmi esetre sem lehet ıket standard-befektetésnek tekinteni, minden elınyük ellenére sem pl. adómentesség (sem a tıkegyarapodás, sem a személyi jövedelem, sem az örökösödés után nem kell adót fizetni), mobilitás stb. Legtöbbször olyan tárgyak értek el hallatlan értéknövekedést, amelyeket nem befektetés céljából, hanem hobbiból vásároltak. VÉGÜL EGY JÓ TANÁCS Legvégül a kisembernek és megtakarított filléreinek még egy olyan befektetést ajánlok, ami a legbiztosabb és a legnemesebb -.gyermekei nevelése és iskolai képesítése. Ezek a jövı271

ben magasan kamatoznak, és gyermekeinek nem adhat nagyobb ajándékot, és nem hagyhat hátra nagyobb kincset. A „hogyan kell" és „mikor" kérdéseket a pedagógusokra hagyom. Egy mindenesetre biztos: elsısorban az, hogy amit megtanultak, mint például idegen nyelveket, zenét, általános mőveltséget, utazást, sportot stb. az életben hasznosíthatják. Ezeket az ismereteket csak gyermekkorban lehet elsajátítani. Saját tapasztalatom a legjobb bizonyíték. Gyermekeim ugyan nincsenek, de jómagam olyan szülık gyermeke vagyok, akik az infláció miatt mindent elveszítettek, és akiknek én „befektetésüknek" (iskolai képesítésem) köszönhetıen szép öregkort biztosíthattam. Minden óráért és minden fillérért, amit szüleim nevelésemre és képesítésemre áldoztak, örökké hálás vagyok.

272

HA A BANKOKBÓL ÚJRA KÁVÉHÁZAK LESZNEK...

„Isten megveti a bankárt, mert magas kamatokra törekszik." Jézus a pénzváltókat is kiőzte a templomból, és tönkretette asztalaikat. A gonosz bankárok és bankok a mai napig a közönség megfigyelése alatt állnak. Nehéz velük, de nélkülük nem megy. Sok ezer milliárdnyi értékő üzleteket bonyolítanak le, és gyakran olyan kis összegekre aprózva, hogy számítógép nélkül a világ felének bankalkalmazottként kellene dolgoznia. Munkájuk ennek ellenére igen jövedelmezı, mivel egy vállalat sincs, amelyik saját tıkéjéhez viszonyítva olyan jelentıs összeggel rendelkezne, mint a bankok. Egy iparvállalat finanszírozási szükségletét 10—40, sıt 50%-ig saját tıkéjébıl fedezi, de a bankoknak 3, 4 vagy 5%-ban. Akkor is, ha egy nap adósaik nem tudnának fizetni, nem kellene pénztáraikat bezárni, mert a jegybank minden országban korlátlan eszközökkel áll a pénzintézetek mögött. Néhány különleges esettıl eltekintve, egy bank sem megy csıdbe és egy befektetı sem veszítené el a pénzét. A valóság az, hogy a bankok nyeresége magánkézben marad, veszteségeik viszont államosítva lesznek. Az ifjabb Alexandre Dumas-nak igaza volt: „Üzlet? Az igen egyszerő, mindig más emberek pénzét jelenti." Az amerikai történelem pénzmágnásai között biztosan J. P. Morgan bankár volt a legkisebb milliomos. De ıt mindig elsı helyen idézték, amit idegen pénzek milliárdjainak köszönhetett, ami ellenırzése alatt állt. A 19. századi Európában a Rothschildok voltak a gazdagság jelképei, noha csak 273

kis halaknak számítottak a szupergazdagok között. Hírüket úgyszintén annak a tıkének köszönhették, amit kezeltek. Ma a pénzintézetek ellenırzik óriási kiterjedéső fióküzleteikkel és sok ezernyi pénztáraikkal a gazdaság nagy részét. Hatalmuk az ırzésükre bízott ügyfélpénzeknek (készpénz és szavazati joggal rendelkezı részvények) köszönhetıen olyan nagy, hogy veszélyesek lehetnek az államra nézve. Ez üzleti filozófiájuktól függ. Van közöttük jó lélek és fekete bárány is. Saját véleményemet most nem verem dobra. Egy azonban biztos: egy nagybanknak nem szabad kizárólag nyereségorientált vállalattá válni, hanem inkább a közellátó szerepét vegye át. Semmi esetre sem megengedhetı - teljesen mindegy, hogy mekkora nyereségre tehetne szert - az, hogy a közönség érdekei ellen cselekedjen. AMERIKAI BANKOK Mivel gyakran elıkelı bankoknál is együgyő alkalmazottakkal kerül szembe az ember, azért tanácsos óvatosnak lenni. Az amerikai bankokkal az a tapasztalatom, hogy diplomatikusabb, ha az ember butának tetteti magát. A túl ravasz ügyfelet nem szeretik az amerikai bankok. Egyszer egy kisebb ügyben reklamáltam egy amerikai nagybanknál: néhány állampapír beváltására vártam, ami hosszú ideig elhúzódott. Az igazgató válasza annyira gyerekes és naiv volt, hogy legszívesebben a szemébe nevettem volna. De összeszedtem magam és komoly arccal megjegyeztem: „Valóban így van ez? Akkor várnom kell." A válasz akkor megnyugtatóan csengett: „Igen megnézem, mit tehetek Önért." Ha X törvényre és Y paragrafusra hivatkoztam volna, valószínő, nem igyekezett volna, hogy segítségemre legyen. Mert ha az ember túl sokat tud, akkor egy amerikai bankmenedzser szemében azonnal gyanússá válik. De így az ügyet egy szempillantás alatt elintézték. 274

275

EURÓPAI BANKOK De európai bankokkal szemben keménynek és szívósnak kell lenni, sıt az embernek erısebbnek kell mutatnia magát, mint amilyen valójában (egy kicsit nagyképőnek). Akkor a legkedvezıbb feltételekhez jutunk. Az európai bankok inkább a szatócslelkő ügyfeleiket részesítik elınyben a fantáziadús nagystílő vállalkozókkal szemben. A bank csak az adott hitelek biztonságára ügyel: a vállalkozónak viszont hitelre van szüksége, hogy nagyobb nyereséget érjen el és hogy bıvíthessen. Mint minden foglalkozás, így a bankszakma is teljesen átalakult az elmúlt évszázad alatt. A magánbankházak helyébe hatalmas pénzintézetek léptek, akik alkalmazottaikat az iskolapadból egyenesen a bankba ültetik, ahol szabványosított banki tanácsaikkal szolgálnak. Minden komputerizált, uniformizált. Ugyanakkor a bankokból vegyesáruboltot csináltak. Mindennel kereskednek, amit meglátnak: ingatlannal, gyémántokkal, mőtárgyakkal, konténerrel, hajórészesedésekkel, repülıkkel, olaj fúrásokkal, erdıkkel és így tovább. A pénzmánia, talán a magas költségek is, minden szférába belekényszerítik, ahol akár csak egy pohár víz árát is meg lehet keresni. Általában az infláció is jó üzlet a bankoknak. Fix adósságaik vannak és ezzel szemben dologi értékek vannak a tulajdonukban. így a hitelügyletek is kevésbé kockázatosak. A biztosítékok értéke nı, így kockázatuk csökken. Rengeteg bank nagyvonalúan jelzálogot biztosított ügyfelének a házépítéshez, azzal az elvárással, hogy a jelzálogok értéke ugyanolyan mértékben növekszik, mint az adós jövedelme. Infláció esetén a kamatrés is nagyobb, mert emelkedı rátáknál a hitelkamatokat azonnal megemelik, de a letéti kamatok ezeket csak lassan követik. Nem csoda, ha ilyen periódusokban egyre több bankot és fiókot alapíta-

276

nak. Gyermekkoromban, a nagy infláció idején a 20-as évek Budapestjén a kávéházak helyett mindennap egy új bank nyitotta meg a kapuit. Joggal sóhajtottak az emberek: „A szép és békés idık csak akkor jönnek, ha a bankok helyén újra kávéházak lesznek."

277

KI KIT VÉD MEG, ÉS KITİL?

Igazán nyugodt idıket még ma sem élünk. Különösen nem olyan nyugodt és kényelmes idıket, mint azt néhány megtakarító szeretné. Néhányuk pl. amiatt nyugtalan, mert nem tudják, hogy tulajdonképpen mennyire védi ıket a banktitok. Mi is az a banktitok? Ki tart valamit titokban ki elıl? A bank titkolja az ügyfél bankszámláját annak üzleti barátai, konkurensei vagy elsısorban az adóhivatal elıtt? Talán a bank titkolja kétes követeléseit és veszteségeit ügyfelei, részvényesei vagy a bankfelügyelıség elıtt? A „ki és miért"-nek rengeteg változata lehetséges. Elsı pillantásra a banktitok nem több, mint minden országban a szokásos szakmai titok. A gyáros a tervezett termék gyártási eljárását tartja titokban, a kereskedı piacát és ügyfeleinek listáját, a tızsdeügynök áldozatainak neveit, nehogy mások elvegyék tıle, hogy a tervezett olajfúrások részesedését, vagy határidıs árügylcteket hozzon nekik. E titok megsértése illegális. Vannak szakácsok, akik saját specialitásuk receptjét titokban tartják, de háziasszonyok is, akik semennyiért sem árulnák el konyhai titkaikat — úgy, mint Jolesch nagynéni Friedrich Torberg egyik szórakoztató regényében, aki a káposztás tészta titkát a sírba viszi. De a banktitok valami egészen sajátságos dolog, hasonlóan a pap, az orvos, vagy az ügyvéd titkaihoz. A bankügylet az ókorban a templom varázslatában alakult ki, és ez az eredet valami titokzatos és „szent" színezetet adott ennek a foglalkozásnak. Az ember a pénzügyeit sokkal diszkrétebben kezeli, mint az egészségét. Barátunk egészsége iránt 278

érdeklıdünk, de sohasem a bankszámlája állása iránt. Vannak barátaim a régi generációból, különösen franciák, akik gazdagságukat már-már beteges hisztériával titkolják. Gyakran az ember természetében van az, hogy valós pénzügyi helyzetét csak bankárjával osztja akkor is, ha azok illegálisak és büntetendık. Ezáltal a bankár, akárcsak a gyóntató pap, legszigorúbb titoktartásra köteles. Már a 15. században ajánlotta a tudós León Alberti: „A bankárnak ügyfelei pénzügyeit családja és különösen felesége elıtt kell titokban tartani." Ez ma is (legalábbis Európában) íratlan törvény a bankár és ügyfele között. A bankárnak mindent látnia, mindent hallania és mindenrıl hallgatnia kell. Tapasztalatból tudjuk, hogy a legkisebb indiszkréció, már egy tévesen értelmezett szó az ügyfél számára a legnagyobb kárt, sıt összeomlást jelenthet. (Itzhak Rabin izraeli miniszterelnök és pártja egy bankdiszkréció miatt bukott meg.) Sok embert csak merı kíváncsiságból érdekel barátainak pénzügyi helyzete. A bankszámla bizonyos körökben státusszimbólum, és ezért a társadalmi hierarchiában nagy szerepet játszik. Az egyik azért akarja bankszámláját barátai elıtt titokban tartani, mert túl kicsi, a másik pedig az adóhivatal elıtt, mert túl nagy. De a banktitkot nem szabad a titkos bankszámlával összetéveszteni: ez a két fogalom nem azonos. Svájcban pl. a banktitok törvényben védett, de névtelen számla nem létezik. A SVÁJCI SZÁMOZOTT SZÁMLÁK Szeretném végre fellebbenteni a fátylat egy hiedelemrıl: a svájci titkos számla csak reklámfogás, akkor is, ha nagyon jól hangzik. Ha az olvasó egy teljesen névtelen bankszámlát akar nyitni, akkor azt Ausztriában kell hogy tegye, de Budapesten vagy Prágában is a banknak szigorúan tilos be- vagy kifizetéskor az ügyfél neve vagy a pénze eredete után 279

érdeklıdni. A Nyugat egyetlen országában sem létezik ez. A titkos svájci számozott számlák semmi esetre sem teljesen névtelenek, de nem is lehetnek azok. Ezért: névtelen számozott számlákat nem, de banktitkot igen! A számozott számlához is tartozik egy név - a tulajdonosé -, mint minden névvel ellátott számlához. Elınye csupán az, hogy a tulajdonosok nevét csak korlátozott számú banki alkalmazott ismeri. Ez az ügyfelet jobban megvédi az indiszkréciótól. Vagyis ha egy számmal ellátott, név nélküli levél vagy számlakivonat illetéktelen kezekbe kerül, ezzel a dokumentummal nem élhet vissza. Svájcban és Libanonban a banktitok alapvetıen garantált, mindennemő megsértése büntetendı, sıt börtönbüntetést is kiszabhatnak titoksértésért, még akkor is, ha az elkövetı nem a pénzintézethez tartozott. A banktitok ugyan minden, névvel ellátott vagy titkos számlára vonatkozik, mégis bizonyos esetekben korlátozás alá esik: bőnügyekkel, örökségi esetekben, csıd vagy adósság behajtásakor feloldják. De még ezekben az esetekben is svájci bírósági ítélet szükséges hozzá. Kormányok, pénz- és adóhivatalok, devizahatóság stb. számára minden felvilágosítást megtagadnak. Az adócsalás, a devizajogszabályok megsértése és hasonlóak Svájcban nem számítanak bőncselekménynek, vétségnek sem. Ezekben az esetekben a banktitok „parancsoló mód". Svájc menedékjogi törvénye történelmi. A Nantes-i ediktum felfüggesztése után (1685) ezt a francia protestánsok élvezték, 150 éven át a politikai menekülteket szívesen fogadták mindenhonnan - ///. Napóleontól Leninig. A svájci alkotmány szerint a személyi szabadság és a magántulajdon elválaszthatatlan, és mindkettı védelmet élvez. Különösen érzékenyek a svájciak az adóügyek vizsgálatánál. Teli Vilmos nem az almának és íjának köszönhetıen lett a svájciak legendás hıse, hanem azért, mert felkelést vezetett Habsburg Rudolf túlhajtott adókövetelései ellen. A banktitok - még számozott számlák nélkül is — létezni 280

fog, amíg Helvetiát Svájcnak hívják. Függetlenül a világ devizahelyzetétıl és a svájci frank árfolyam-alakulásától, a svájci bankok meg fogják tartani népszerőségüket a világ összes befektetıjénél, mert ügyfeleiket úgy kezelik, mint a szanatóriumok betegeiket. A második világháború után Walter Stucki svájci miniszter, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet Washingtonban eljátszotta a modern Teli Vilmos szerepét, amikor a svájci exportırök nyomása ellenére a legkeményebb ellenállást tanúsította az amerikai követelésekkel szemben, hogy azok ne nyerjenek betekintést az európai és amerikai számlákba. A svájciak nyakassága az USA-ban érthetetlen volt, ahol minden banki alkalmazott minden egyes bankszámláról felvilágosítást tud adni. Az pedig már egyenesen paradoxon, hogy a világ legszabadabb országában az adóhivatal ügynökei - T embereknek nevezik ıket - az adófizetık fölött kváziinkvizítori hatalommal rendelkezzenek. BANKINDISZKRÉCIÓ AMERIKÁBAN Amerikában a banktitok helyett egyenesen bankindiszkréció létezik. Egyszerő telefonhívással a bank minden ügyfél számlájáról felvilágosítást ad. Sok magánbankár és bróker még ügyfelei tranzakcióiról (nyereségek és veszteségek) is mesél, hogy tippjeikkel felvághasson. „Mr. Smith tippemmel ennyit és ennyit keresett, Johns nem akart rám hallgatni, Adams túl korán adott el." Az amerikaiak tipikus jellemvonása a dicsekvésre való hajlamosságuk, ha nem tudnak a sajátjukkal, akkor hát ügyfeleik pénzével vágnak fel. Ismertem közvetítıket, akiknek indiszkréciójuk volt a legjobb reklámfogásuk, mert sokan csak azért lettek ügyfelük, hogy megtudják, ki mit vett vagy adott el. 281

A pénzügyek eme nyilvánosságra hozásának is megvannak talán a maguk elınyei. Mert ha egyszer vége a titkolózásnak, akkor lassan meg kell szoknunk, hogy mindenki mindenkirıl mindent tud. A titok veszélyessé válhat. Már Franqois de la Rochefoucauld is mondta: „Ha egy nagy titkot bízol valakire, akkor ı a szabadságod ura lesz."

„ADÓOÁZISOK" - ELDORÁDÓK

A tökéletes banktitok azonban csak adóoázisokban (adómenedék) érhetı el, melyeket egyszer csodaországoknak neveztem. A derék, becsületes polgár gyakran tépelıdik, amikor adóról van szó: „Fizessek vagy ne fizessek?" Kétségtelenül keresni fog egy lehetıséget, hogy túljárjon az adóhivatal eszén. A kiút a távolban van: pici országok, vagy szigetek, az angolszászok „Tax-haven"-nek, a franciák „Paradis fiscaux"-nak és a németek „Steueroasen"-nek nevezik. Ha az adóhivatal kötelességére emlékezteti a polgárt, akkor ı ezekrıl az országokról, melyeket hegyek vesznek körül vagy amelyekben örökké süt a nap és ahol az adóhivatalnokkal nem fog találkozni, legfeljebb csak álmodozhat. Az adómenedék (adóoázis) nem mindenkinek éri meg, néha még a vagyonosoknak sem. - Mert adóügyekben a Nyugat minden országa szorosan összefonódik. Két elvhez tartják magukat: - Minden polgár köteles valahol adót fizetni. — Egyetlen jövedelmet sem adóztatnak duplán, amennyi ben errıl államközi egyezmények rendelkeznek. A magas adók fájdalmasak, de egy adóoázist keresni és ott céget alapítani, ennek nem sok értelme van, mert az adóhivatal otthon a német adószinthez való különbséget kifizetteti. És még több korlát is van.

282

283

SZERENCSÉTLEN ADÓÁLDOZAT MI KELL MÉG? Ma kb. 35 olyan földrajzi hely van, amit adóoázisnak nevezhetünk. Számu k to vább emelkedik, mert egyre több miniszigetet fedeznek fel, ahol az adószöktetésbıl jó üzletet csinálnak. Az ilyen oázisok legtöbbjét alig lehet a térképen megtalálni. De akármilyen kicsik, mégis cégek ezreit tudják regisztrálni, néha sokkal többet, mint lakóik száma. Mert hát mibıl áll egy ilyen cég az adóoázisban? Egy cégnévbıl, legálisan bejegyezve és egy postaládából. Egyetlen postaláda néha cégek tucatjait szolgálh atja. Az a tény, hogy egy ilyen szigeten nem létezik repülıtér, hogy csónakkal csak hétvégeken, telefonon vagy telexen pedig egyáltalán nem lehet elérni, nem hátrány. A lényeg, hogy az adótörvén y alkotója, a kormán y, független legyen és a bevételeket, a tıkekamatokat, örökségi adókat ne vagy ne nagyon adóztassák. És: könyvelésük garantáltan titkos legyen. Szerencsétlen adóáldozat, mi kell még? De ne képzeljük, hogy kereskedı vagy vállalkozó minden adóját megtakaríthatja, ha a Csendes-óceánban van is ilyen látszatcége. A látszatcégek csak korlátozott keretek között tudnak védelmet nyújtani. Ha egy millio mos likvid tıkéjét h azája adóhivatala elı l el akarja titkolni, ezt megteheti. Értékpapír-készletét és készpénzét egy „oáziscég" neve alatt vagy tetszés szerinti n yugati ország nagyban kjában tarthatja. De nem szabad, hogy fülön csípjék. A veszély nem különösen nagy, ha csak el nem szólja magát, mert alig tételezhetı fel, hogy az adóhivatal valamelyik ügynökét a Csendes-óceán egyik szigetére küldi szolgálati útra.

284

FEKETE PÉNZBİL FEHÉRET CSINÁLNI Ha valaki egyáltalán nem akar adót fizetni, úgy az oáziscég po lgárán ak kell lennie. De még akko r is fü gg egyko ri hazájától. Német jog szerint egy szövetségi állampolgár az NSZK-ban még 10 évig adóköteles marad. Vállalkozásának vagy ingatlanának nyereségét, mint ann ak elı tte, h azájában adó ztatják. A 1 0 év letelte után a n émet állam már n em teh et semmit. Mégis vannak trükkök, amivel a német adóhivatal elıl el lehet menekülni. Ilyenkor az adófizetı pontos helyzetétıl és bevételének milyenségétıl függ az erre alkalmas befektetési forma. Haszno sak leh etn ek Euró páb an a La Man ch e-csatorna apró szigetei, Jersey és Guernsey, különösen kellemes lehet néhány hetet ott eltölteni, klímájának és kedvességének köszönhetıen, Monaco csak állandó lakosoknak jöhet számításba, de egy ilyen lakóhely nem is lenne a legkellemetlenebb. Amerikában a Cayman-szigetek fekvésüknek (egy repülıórára Miamitól) köszönhetik népszerőségüket, Ázsiában ott van Hon gkon g és a Csend es-ó ceán d éli részén ott vann ak az Új-Hebridák, egy francia-angol kondomínium, Afrikában Libéria a legismertebb oázis. Mind en ad ó mentességn ek megvan n ak a sajáto s elın yei és hátrányai, de van egy közös vonásuk, hogy az illegálisból legálist, a fekete pénzbıl fehéret csinálnak, és hogy ami s z á mu k ra e r én y, a zt h a z áju k b an b ő n n e k t e k in ti k .

28"5

50 év óta élek a legkülönbözıbb embertípusok körében. Sok barátom volt: nemesek, entellektuellek, pitiánerek, feketézık, nagy zsiványok, gazdag emberek és szegények, mint a templom egere, valamint „látó" és „meglátó" kereskedık. Ennek a két foglalkozásnak a definícióját egyetlen közgazdasági lexikonban sem lehet megtalálni. Ezért szeretném a szakirodalmat gazdagítani vele. Mert mindenekelıtt a „látó" kereskedık voltak azok, akik egész gazdasági korszakokat befolyásoltak. Olyan emberek ık, akik mindennel kereskednek, amit csak látnak. Mihelyt kevés az áru és a szokásos forrásokból nem lehet beszerezni, megkezdik játékukat a „látók". Fénykorukat a két világháború alatt és közvetlenül utána élték. Még ismerek közülük néhányat ezekbıl az idıkbıl. Azzal büszkélkednek, hogy nincs olyan áru, amivel ık még nem kereskedtek volna. Ez nem túlzás. Egyik nap 100 000 férfiinget, a következın 10 vagon szilvalekvárt, egymillió fogkefét, napszemüveget vagy régi kocsit vásároltak. Ezen áruk mindegyikénél „lánckereskedelem" alakult ki (újra egy szó a szótárban). A következıképpen folyt: A elad egy vagon szardíniát B-nek, aki továbbadja ugyanezt a mennyiséget C-nek és keres rajta 10%-ot. C rátesz még néhány százalékot és így tovább, míg végül a szardíniák újra /4-hoz kerülnek, természetesen ennek megfelelı magas felárral. A játék elölrıl kezdıdik. Az áru kézrıl kézre jár, anélkül hogy valaha is felnyitnák. De aztán - horribile dictu - egy közvetítı kereskedı kezébe kerül, aki az árut kivételesen

az átlagfogyasztónak akarja eladni. És akkor - te jó ég! felfedezik, hogy már rég megromlott. Kifogás, vita, reklamáció. De az utolsó eladó válasza rövid és logikus volt. „Ezek nem olyan szardíniák, amiket enni, hanem olyanok, amikkel kereskedni kell." Természetesen a „látó" kereskedık is alkalmazkodtak a változó idıkhöz. A negyvenes években például a nejlonharisnyák, alsónadrágok, whiskyk, cigaretták és más luxuscikkek „látó" kereskedelme virágzott. De aztán lassan kiment a divatból a „látó" kereskedelem. Csak a koreai háború idején éledt fel még egyszer utoljára. Több olyan „látó" kereskedıt ismerek, akik akkoriban milliókat kerestek olyan árukon, amik után a kínaiak forrón sóvárogtak, de amerikai tilalomlistán voltak. Akkoriban Kelet-Berlin volt az átrakóhely. Ott fogadta a kínai kereskedelmi delegáció a nyugati „látó" kereskedıket, azok nyersgumit, vegyszereket és fémeket kínáltak eladásra. A kínai hivatali segély ellenére a Nyugat-Kelet kereskedıknek szükségük volt egy kis üzleti trükkre. Egy segítıkész antwerpeni konzulnál nem egészen kifogástalan szállítóleveleket kaptak az árukhoz, hogy aztán a hajórakományokat a nyílt tengeren a keleti blokk kikötıibe lehessen irányítani. Ezek a könnyő üzletek csaknem eltőntek. Hatalmasabbak foglalták el a „látó" kereskedık helyét. Ugyanis ha ma valamelyik áruból hiány lép fel, azonnal ott vannak a nagy gyakran multinacionális vállalkozók, akik a piacot uralják. Az egykori „látó" kereskedık már nem tudnának konkurálni velük. A hetvenes években mégis többször próbálkoztak kıolajjal, szénnel és acéllal. Sıt Rotterdamban óriási „szürke" kıolajpiac alakult ki, nem a törvény, hanem a konvenciók ellen, még a napi sajtó is tudósított az árfolyam-ingadozásokról, melyek gyakran pszichológiai hatással voltak sok más áralakulásra. Aztán megkísérelték ugyanezt a cementtel és a papírral. De ezek az üzletek megmaradtak az elképzelés

286

287

A „LÁTÓ" KERESKEDİKRİL: ÚRISTEN, MENNYI FÁRADSÁG!

stádiumában, vagyis összevissza vitatkoztak, telefonáltak róla, ide-oda utazgattak, és semmi sem lett belıle. A „látó" kereskedık idejének remélhetıleg hosszú idıre vége, mert ık csaknem mindig katonai összeütközések nyomán léptek fel. A „látó" kereskedı mellett létezik természetesen a „meglátó" kereskedı is, aki mindennel kereskedik, amit a többiek nem vesznek észre. Közéjük tartoznak a sikeres tızsdespekulánsok is.

288

ÚT A „MINIKAPITALISTÁVÁ" VÁLÁSHOZ: BEFEKTETÉSI ALAPBAN VALÓ ÉRDEKELTSÉG Különbséget kell tennünk a horizontális és vertikális alapok között. A befektetési alapokat néha horizontális trösztöknek is nevezik, ahol nincsenek egymást kiegészítı csoportok. A pénzeket lehetıleg többfelé osztják, miközben az egyes befektetések között nincs funkcionális kapcsolat. A koncentráció helyébe inkább szétaprózódás lépett. Ezzel szemben a vertikális trösztöknél egymást kiegészítı és egymással rokon társaságok egységes vezetés alatt egyesülnek. Ha a befektetési társaságok például száz tıkeegységgel rendelkeznek, akkor a pénzt a következı módon tudják részvényekbe fektetni: két százalékot a vasutakba, két százalékot az élelmiszeriparba, öt százalékot a fémiparba, öt százalékot a vegyiparba, három százalékot a kıolajiparba, négy százalékot a rhodésiai rézbányákba, négy százalékot a pernai rézbányákba és így tovább és így tovább... Ez a társaság elsısorban lehetıleg nagyszámú pozíciókba való szétosztásra törekszik. Ezáltal a földrajzi, politikai, ipari, szociális, éghajlati és egyéb kockázatot akarják megosztani, hogy részvényeiknek nagyobb biztonságot nyújtsanak. A vertikális tröszt egészen más célokat követ. Szintén egy példával szeretném ezt bemutatni. Egy társaság, amely eredetileg vegyipari termékeket és lakkokat állít elı, most megpróbál annyi autóipari részvényt vásárolni, hogy az illetı vállalat felett megszerezze az ellenırzést. Ily módon meghatározhatja, hogy az autólakkokat kizárólag ı szállítja. Fordított esetben egy autógyár kísérletet tesz arra, hogy az autógumit, szélvédıket, bırgarnitúrákat, króm- és mőanyag részeket elıállító vállalatokat, egyszóval minden 289

szállítót vagy ügyfelet befolyásoljon, szférája alá vonjon. Hogy az ügyfél ellenırzi-e a szállítót vagy a szállító az ügyfelet, csakis tıkeerısségüktıl függ. Századunk kezdetén a vertikális trösztök valóságos ipari és pénzügyi birodalmakat képeztek a kapitalista rendszeren belül. Árakat és tarifákat tudtak diktálni és a közönséget és a fogyasztókat kizsákmányolták. Egy idıben egy ország urai és kizsákmányolói voltak. Mindez a múlté. Sok ország törvényei megnyirbálták a vertikális trösztök hatalmát és többé-kevésbé drákói ellenırzésnek vetették alá. A TİKE ÉS A MUNKA SZÖVETSÉGE Semmi esetre sem szabad a trösztöt a befektetési alappal összekeverni. A befektetési alap a második viágháború óta vált igen kedveltté. Ezen keresztül minden kisbefektetı részt vehet országa fejlesztésében. Elegendı a társaság egykét részvényét megvásárolni, hogy akár ilyen szerény eszközökkel is részese lehessen az ugrásszerő fejlıdésnek. A legjobb eszközt látom benne a marxista propaganda ellen, így minden polgár a minibefektetésen keresztül mini-kapitalistává válik és ezáltal a tıke és a munka szövetségre lép. A kis részvénytulajdonosok képezik a kommunizmus elleni legbiztosabb védıbástyát, mert ık valósítják meg a gyakorlatban a demokratikus és liberális kapitalizmust. A nyugati kormányok jóindulatot mutatnak a befektetési alapok fejlıdését illetıen. A társaságok tevékenysége már tényleg olyan méreteket öltött, hogy a mai tızsdék bázisát képezi. Véleményem szerint a befektetési alapok és ebben az összefüggésben a tızsdék is a jövı Európájában továbbra is jelentıs szerepet játszanak, akkor is, ha néhány országban bizonyos vállalatokat államosítanak, mint most éppen Franciaországban.*

Mára nemzetközi kötelezettségek hálózzák be sőrőn a világot. Például növekvı százalékban vásárolnak német megtakarítók francia társaságok részvényeibıl. Ugyanígy a francia tızsdepublikum is egyre több német társaság részvényeit vásárolja meg. így egyszer eljöhet az a pillanat, amikor egy francia cég részvényeinek nagy része német kezekben vagy egy német ipari cég francia részvényesek kezében lesz. A két társaság egyidejőleg kicserélheti egymás között a szabadalmakat, gyártási eljárásokat, és egyezményeket köthet a termelés racionalizálásáról. Mindez a fogyasztók és a részvényesek hasznára válik, és innen a két társaság jogilag engedélyezett fuzionálásáig csak egy lépés választ el. MULTINACIONÁLIS VÁLLALATOK: EURÓPA MŐHELYEI Éppenséggel nem akarom magam utópisztikus ideáknak és elképzeléseknek átengedni. De tulajdonképpen miért nem képzelhetı el valamikor egy sem teljesen német, sem teljesen francia kézben levı, vagyis multinacionális vállalat? Ilyen módon egy egészen új formájú cég alakulna k i : az európai. így tekintve a dolgot Nyugat-Európa kilátásai a jövıre nézve nem is olyan rosszak, ha a felelıs politikusok és ezeknek az országoknak a népei hisznek erejükben, hogy a szabadságot és ennek feltételét, a szabad gazdasági rendszert megırzik, és ha ezt valóban akarják. Errıl még részletesen írok a „Túléli-e a csodaország?" címő fejezetben, de már ebben az összefüggésben is hangsúlyozni szeretném: ennek az a feltétele, hogy Európa nem a semleges árfolyamban keresi boldogulását, ami a valóságban Moszkva akaratának való alávetést jelentené, mégpedig a rubelárfolyam gazdasági diktatúráját, és nem egy olyan nyugat-európai kormányban, amit Moszkva helytartói vezetnek. De hogyan fognak a tızsdék az általam lehetségesnek

A nyolcvanas évek elején! 290

291

elképzelt Európában európai, azaz „multinacionális" vállalatként kinézni? Egy olyan Európa tızsdét képzelek-e, mely minden fenyegetésnek és csábításnak ellenáll, mely szabadságát és függetlenségét veszélyezteti? Biztosan nem lesz „Monte-Carlo" belılük. És ez jó így. A kemény verseny és a szolid tudás mőhelyei lesznek, ahol a jövı Európájának tartópilléreit kovácsolják.

HA A BEFEKTETÉSI ALAP MENEDZSERE NEVET, AKKOR AZ ÜGYFELEK SÍRNAK Kétféle befektetési alap létezik: zárt és nyitott. Egy zárt befektetési társaság, amelyik meghatározott részvénytıkével rendelkezik, pénzét különbözı értékpapírokba fekteti, mint ahogy errıl már írtam. A befektetési társaságok részjegyeit a tızsdén, változó árfolyamon ugyanúgy árulják, mint más részvényeket is. A társaság azonban nem köteles a részvényeket valamilyen áron beváltani. A megtakarító, aki tıkéjét zárt befektetési társaságok részjegyeibe fekteti, ezeket csak a tızsdén vásárolhatja és csak ott adhatja el. A tızsdei árfolyam nem felel meg mindig a részjegyek elméleti pénzértékének. Bizonyos társaságoknál a részjegyek árfolyama alacsonyabb, másoknál magasabb, mint az elméleti érték. A tızsdeárfolyam végül is a kínálat és kereslet eredménye. A nyitott befektetési társaságok részjegyeit Amerikában „Mutual Funds"-oknak nevezik - szemben a zárt beruházási társaságok bizonylataival, amelyeket a tızsdén nem jegyeznek. A társaság maga adja el ügyfeleinek (és adott esetekben azokat visszavásárolja) olyan árfolyamon, amit az alapok értékpapírjainak mindenkori napi tızsdeárfolyama alapján számítanak ki. Azonban ezek a társaságok minden eladás alkalmával négy és kilenc százalék között mozgó jutalékot vonnak le a vásárló terhére. Ennek következtében a vétel- és eladási ár között mindig kb. négy és kilenc százalék közötti differencia van. Ez a differencia az eladók vagy az eladási szervezetek zsebébe vándorol. A befektetési társaságokhoz és a nyitott befektetési alapokhoz (Mutual Funds) mindig pozitív volt a hozzáállásom,

292

293

méghozzá szociális, politikai és gazdasági okokból. Már a harmincas években foglalkoztam a Mutual Funds problémáival, amikor egy gyermekkori jó barátom, Imre de Vegh az akkori tızsde- és gazdasági válságban, mint a Mutual Funds egyik úttörıje lépett fel az USA-ban. Az ı befektetési alapjai még ma is a legjobbak közé tartoznak. Amikor sok évvel ezelıtt a kis megtakarítással rendelkezı barátaim, akiknek vagyona saját értékpapírtárca kialakításához nem volt elegendı, tanácsaimat kérték, nyugodt szívvel Mutual Fundsok megvásárlását ajánlottam. De 1967 óta annál kevésbé ajánlom ıket. Ez idı óta az alapok alapítása mániává vált, ami a mai napig sok milliárdba került a megtakarítóknak kiváltképp az NSZK-ban. „VAGY ÚGY SZÓLT A BRÓKER -, AZ SEM ROSSZ!" Egy fiatal kínai lözsdés sikerei tızsdekalandorok ezreit csalogatta New Yorkba. Néhány évig a legnagyobb tızsdezseninek számított Gerald Tsai a Wall Streeten, mert az 1963-mal kezdıdı emelkedı árfolyamú években a Fidelity befektetési alap számára jól „spekulált", vagy mondjuk inkább, hogy jól „játszott". Sikerétıl felbuzdulva megalapította a saját tulajdonú Manhattan befektetési alapot. Kizárólag menedzseri hírnevének köszönhetıen a publikum (az USA-ban) néhány nap leforgása alatt 420 millió dollárt bízott rá. Azonkívül a Wall Street egyik legnagyobb cége felfújta hírnevét, amely nagy eladási hálózatának köszönhetıen részjegyeit szintén jól tudta eladni. Ezáltal Gerald Tsai ennek a cégnek a lekötelezettje lett, és majdnem biztosra veszem, hogy valamilyen formában kötelességének érezte, hogy évente ennél a cégnél a Manhattan befektetési alap számlájára bizonyos forgalmat bonyolítson le. Mert különben milyen érdek főzte volna a brókercéget ahhoz, hogy ügyfeleinek milliónyi dollárját Gerald Tsainak átengedje és a befektetıket hozzá kösse? Ha a brókercég ügyfeleinek 294

ezeket a százmillióit közvetlenül a tızsdébe fektette volna (és évente többször), úgy sok millió jutalékot kereshetett volna. A közvetlen befektetés helyett a milliókat inkább a befektetési alap számlájára fektették be. A Wall Streeten nem ajándékoznak semmit. A Wall Streeten a brókereket csak a forgalom, vagyis a jutalék érdekli. Ha a brókerek egymás között a tızsdérıl beszélnek, akkor elsı helyen a forgalom és csak a második helyen szerepel a tızsdei tendencia. A következı történetet mesélik. Az ügyfél tanácsot kér brókerétıl. Amaz mindenáron US-Steel részvényeket akar eladni neki. Amikor befejezte mondókáját, az ügyfél megjegyezte, hogy ı tulajdonképpen az US-Steel részvényeit eladni akarja, és helyettük GM-részvényeket akar venni. „Vagy úgy — szólt a bróker —, az sem rossz." Nem csoda, hogy Tsai úr szenzációs reklámsikere láttán több száz merész kalandor, akik vért szagoltak, sok száz befektetési alapot hozott létre, hogy milliárdnyi dollárt minden szaktudás nélkül kezeljen. A fiataloknak az átlagéletkor 25 év volt - ez igazi mámor volt, hogy majdnem korlátlan mennyiségő pénz fölött ellenırizetlenül és korlátlanul rendelkeznek, anélkül hogy a legkisebb számadást is kellene adniuk. A VARÁZSSZÓ: „TELJESÍTMÉNY" Néhány év alatt Tsainak, a csodagyereknek sikerült a rábízott pénz 70 százalékát elveszíteni. A nagy tévedés, amely ıt és a tızsdei regrutákat a pusztulásba vitte, a tızsdesikerekhez elengedhetetlen új varázsszó volt: „teljesítmény". Gerald Tsai rövid karrierjébıl ezt a következtetést vonták le: venni, eladni, venni, eladni kell, minél gyakrabban, annál jobb. Ráadásul a vad játékot nemegyszer olyan részvényekkel játszották, amelyeknek volt reális növekedési esélye. Könnyelmően minden kicsi és ismeretlen társaság részvénykibocsátásait felvásárolták, ezzel a majdhogynem 295

messiási meggyızıdéssel, hogy minden vállalatból, amelynek nevében a számítógép szó elıfordult, egy második IBM vagy Xerox fog kifejlıdni. Úgy vásárolták a részvényeket, mint a lottószelvényeket. Ez a légkör megfertızte a Wall Streetet, és ezek a fiatalok igazi játékkaszinót csináltak a tızsdébıl. Mindezt a befektetési alapok menedzsereinek tudatlansága és tapasztalatlansága miatt. Ehhez a mérlegkészítés teljesen új módszerei, sıt csalás is párosult. Hogy milyen mértékben károsították meg az amerikai közönséget, az már általánosan közismert... Azóta már az egykor oly megbízható US-alapokban sem tudok bízni, mert a „teljesítménymánia" lázában, a konkurencia nyomása alatt, a régi és megbízható menedzsereket újakra és tapasztalatlanokra cserélték. A legkülönfélébb visszaélésekkel szemben az amerikai törvényhozás tehetetlen volt. Régi barátom, egy magas beosztású amerikai hivatalnok, aki a befektetési társaságok ellenırzéséért volt felelıs (SEC), mindig keserően panaszkodott, hogy mennyire meg van kötve a keze. Az amerikai hivatalok nem tudnak többet tenni, mint amennyit a befektetési törvények megengednek. Hogy mennyire lazák ezek a törvények, már arról is meg lehet állapítani, hogy bár több elnök akart már új törvénytervezetet, de ha az nem volt a befektetési alapok urainak ínyére, a Mutual-Funds-Lobby képviselıi megakadályozták hatálybaléptetésüket. Ha a befektetési alap menedzsere nevet, akkor az ügyfelek sírnak! így néz ki a valóság.

296

TİZSDEI CSALÁS VEGYES KONSZERNEKKEL

Pénzemberek különös fajtája alakult ki a 60-as években, az úgynevezett Conglomerat Financier. De mi is egy ún. Conglomerat, magyarul: vegyes konszern? Véleményem, hasonló a befektetési trösztökéhez. Elvileg jó és tisztességes, és vannak jogi és gazdasági okai, ami a konstrukció létjogosultsága mellett szól. De mint mindig: a legjobb elv is elfajulhat, különösen ha pénzrıl van szó, mint ebben az esetben, méghozzá sokról. A 60-as évek boomja Amerikában a fiatal befektetési menedzserekkel párhuzamosan pénzemberek új fajtáját termelte ki, éspedig a minden hájjal megkent ügyvéd és a merész pénzember keverékét. İk találták ki ezeket a „torzszülötteket", a vegyes konszerneket, legalábbis abban az értelemben, ahogy a Wall Streeten felvirágoztak és lehanyatlottak. Az amerikai antitröszt- és kartelltörvény szigorúan ırködik afölött, hogy bizonyos vállalatok ne vásároljanak fel rokon- vagy komplementer vállalatokat és ezek ne fuzionálhassanak egymással, hiszen így monopolhelyzetet teremtenének és kikapcsolnák az igazi konkurenciát. Például egy nagy autócég nem olvaszthatja magába a kisebbiket, és az ügyfelekkel vagy szállítókkal nem fuzionálhat - mint ahogy azt a horizontális trösztök teszik. Mindez - grosso modo törvénybe ütközik. Mindenesetre a bíróságnak kell eldöntenie, hogy fennáll-e ilyen veszély?

297

VAKMERİ KONSTRUKCIÓK

gyár vállalat hasonló tranzakciókat ismétel meg azáltal, hogy az átváltható kötvényekkel mozitársaságot és késıbb hajózási vonalat vásárol fel. Mit értek el ezzel? Fúzió segítségével az új vegyes konszern, a sörgyár (sör-, papír-, mozi-, hajózás-) részvényenkénti nyeresége jelentıs mértékben állandóan emelkedik. A részvény értéknövekedését nem a termelés növekedése eredményezte, hanem pénzügyi mőveletek. Tehát csodálatos optikai csalás a közönség és az ugyanolyan naiv menedzserek számára. Tızsdeelemzık a részvény elméleti értékét az ár-nyereség arány segítségével állapítják meg azáltal, hogy az éves nyereséget egy koefficienssel megszorozzák, ami ágazatonként és növekedési rátánként változik. Mivel sörgyárunk a fúzióknak köszönhetıen ötéves távlatban részvényenként évente jelentıs nyereségnövekedést tudott felmutatni, ezért az elemzık ennek a részvénynek igen magas árnyereség-koefficienst állítottak fel bázisként, amivel az éves nyereséget megszorozzák. A potenciális részvényesek számára állandó növekedı nyereségkilátások látszatát keltik. A befektetési alapok tapasztalatlan portfóliómenedzserei és más intézmények elhiszik ezt a látszatot, és megveszik a részvényeket. Ezáltal az árfolyamokat a magasba hajtják, míg az elemzık által megjövendölt árakat el nem érik. A „sörgyár"-részvények magas árfolyamának köszönhetıen most könnyebben nézhetnek egy fúzió elébe, sıt új társaságot is még jobb feltételek mellett vehetnek meg.

A nagy ipari cégek az elmúlt években olykor tekintélyes készpénzzel rendelkeztek, amit feltétlenül be akartak fektetni. A legegyszerőbb az lett volna, ha a pénzt velük rokon ipari cégekbe fektették volna, de ezt a törvény tiltja. Különben érthetı okokból. Ezzel szemben pénzüket szakterületüktıl idegen cégek felvásárlásába is fektethetik. Ha több egymással nem rokon ipari cég fuzionál, akkor azt vegyes konszernnek vagy konglomerátumoknak nevezzük. Ahogy azt leírtam, az új képzıdmény ideális esetben konglomerátum lenne, és ebben nincs is kivetnivaló, mert akkor egy olyan konstrukcióról lenne szó, ami egy befektetési társasághoz nagyon hasonlít. De a legtöbb vegyes konszern, melyekrıl az elmúlt években olyan sokat beszéltek, nem készpénzfelesleg miatt alakult ki, hanem, hogy sikeres tızsdei fogást csináljon. Egy társaság, amelyik konglomerátummá akart alakulni, de nem rendelkezett hozzá készpénzzel, más társaságokat saját részvényeivel vagy átváltható kötvénnyel vásárolt fel, amit direkt erre a célra adtak ki. Tegyük fel, hogy egy sörgyár, amelynek tízmillió részvénye van, amit a tızsdék darabonként tíz dollárért árulnak, ötmillió dollárt keres egy évben, vagyis öt centet részvényenként. Ez a tızsdén jegyzett társaság fúziót ajánl egy papírgyárnak, amelynek a részvényeit nem jegyzik a tızsdén, és évi hárommilliót keres. A sörgyár 30 millió dollárt kínál megvételre az egész társaságért, de nem készpénzben, hanem saját kibocsátású átváltható kötvények formájában. Az átváltható kötvények évi 6 százalékkal kamatoznak és a tulajdonosnak opciót biztosítanak, hogy a kötvényt egy X árfolyamon ugyanazon sörgyár törzsrészvényeire becserélhesse. A papírgyár profitját késıbb a sörgyár profitjához hozzáadják. A részvény évi bruttó nyeresége akkor 50-rıl 72 centre emelkedik. Azonkívül az átváltható kötvények kamatainak az adóleírását is figyelembe kell venni, úgy hogy a nettó nyereség még magasabb is. A sörgyár—papír-

Talán minden ment volna tovább, ha az 1970-es krach be nem következett volna. Az egyik konglomerátum menedzsere optimizmusában odáig ment, hogy egy sajtókonferencián szemrebbenés nélkül kifejtette, hogy társasága néhány éven belül nagyobb lesz, mint a General Motors.

298

299

A KÁRTYAVÁR ÖSSZEDİL

Gyakran már fúziós szóbeszédre is emelkedtek az árfolyamok. Pontosan ezt akarták a konglomerátum menedzserei is. , A mőveletek következménye igazi boszorkanytancot jelentett a Wall Streeten. Az új konglomerátumok részvényei minden fúzió alkalmával meredeken emelkednek. De ezzel a módszerrel egyáltalán nem tudott a társaság igazi értéknövekedést elkönyvelni. A tranzakciókat kizárólag a tızsdei spekuláció miatt mővelték, adótrükkök és könyvviteli manipulációk segítségével. Senkinek sem jutott az eszébe, hogy a számítás teljesen hamis feltételekbıl indul ki. Például három társaság fuzionált, elıtte mindegyikük 100 millió dollárt ért, és a fúzió után a tızsdén 600 millió dollár volt a tıkeértékük. Végül a konglomerátum pénzemberei annyira szemtelenek és agresszívek lettek, hogy terveikben újabb és újabb társaságokat szippantottak fel, melyeket átváltható kötvényekkel fizettek ki, amíg a kongresszus felfigyelt, és új törvényben megakadályozta a konglomerátum pénzembereinek adótrükkjeit. Ezzel kihúzták a szınyeget a lábuk alól: a kártyavár összedılt. Az új törvény miatt lehetetlenné váltak a további fúziók, amiket átváltható kötvényekkel akartak nyélbe ütni, és az anyatársaság részvényeinek a nyereségnövekedését megállították. A konglomerátumok attraktivitása egy csapásra megszőnt. Az 1970-es krach nélkül is eltőnt volna a konglomerátumok misztikája... Sıt, hajlok arra a feltevésre, hogy az 1970-es tızsdekrach fı oka a konglomerátumok csıdje volt. A konglomerátum alapítása kétségtelenül a pénzügyi történelem legnagyobb tızsdecsalását jelentette a 60-as években.

300

New York City Pillantás a Wall Streetre a Szentháromság templommal szemben, egy tızsdekrach tetıpontján 301

OFFSHORE ALAPOK/ MADE FOR GERMANY

De még a hiányos törvényalkotás sem tudta a befektetési alapok urainak étvágyát csillapítani. Az új, de gyenge megkötéseket figyelmen kívül hagyták. Ehhez új trükköt találtak, az offshore alapokat. Az offshore alapok olyan befektetési alapok, melyeket egzotikus országokban jegyeznek be, ahol nem állnak törvényi ellenırzés alatt, és más szervek sem foglalkoznak velük. Ennek következtében vezetıiket sem lehet felelısségre vonni, a „lopásnak" nem állja semmi útját! Hogy mi a véleményem az offshore alapokról, azt itt nem akarom taglalni. Elsısorban azért nem, mert az IOS-botrány óta a német sajtó, sıt a képes folyóiratok is bıven írtak róla. AZ ÚJ MIDASZ KIRÁLY: BERNIÉ CORNFELD Sajnos túl késın jött a leleplezési kampány. Ugyanazok a sajtóorgánumok éveken keresztül a legszebb színekben tüntették fel a befektetési alapok munkáját. Meg vagyok róla gyızıdve, hogy a befektetések alapítóinak és menedzsereinek fényőzı és gazdag életérıl szóló részletes, színes riportok elısegítették, hogy ezernyi kisbefektetı bizalmat szavazott ilyen kalandoroknak, és az új Midasz királynak, igazi nevén Bemard Cornfeldnek. A napi sajtó kimerítıen, objektíven és semlegesen írt az offshore befektetési ipar * Olyan bankok, illetve pénzintézetek, amelyek székhelyükön területenkívüliséget élveznek, azaz ügyieleiket nem szabályozza a fogadó ország jogrendje. A lordito. 302

tevékenységérıl. De alapjában véve sohasem támadta ıket. Már maga ez a tény a leghatásosabb propagandának számított. Ha a befektetési alapok eladásainak hangos és csaló ígéreteire gondolunk és mai „sikereikkel" állítjuk szembe ıket, akkor csak egy kérdést tudunk feltenni: Hogy történhetett mindez? Hogyan fordulhatott elı, hogy a német hatóságok ezt a csalást oly sokáig tétlenül figyelték? Kíváncsian várjuk a választ arra, hogy az offshore alapok hogyan tudtak Németországban ilyen hatalmas sikereket elérni, még akkor is, ha szabadon lehetett reklámozni ıket. Talán a Cornfeld & Co. urai zsenik voltak? Biztosan nem. Ez az egész szerencsés konstellációnak volt köszönhetı. De biztos vagyok abban is, hogy Cornfeld nem volt csaló. Tapasztalatlan, képzetlen, primitív volt, és egyáltalán nem volt fogalma a tızsdérıl; de a tızsde történetérıl sem volt halvány elképzelése. Valóban azt hitte, hogy ı találta fel a spanyolviaszt. Bizonyára azt sem tudta, hogy az amszterdami tızsdén már a 17. században olyan vidáman spekuláltak, mint ma a Wall Streeten. Mivel az árfolyamok néhány éven át szüntelenül emelkedtek, ezért azt a tézist állította fel, hogy a tızsdei részvények évi 15 százalék hasznot hoznak, és ezt az óriási tévedést a közönséggel is elhitette. Alkalmazottainak serege úgy nézett rá, mint egy szentre. Magánélete, az a luxus, amivel körülvette magát, nimbuszát a fiatalok szemében csak emelte. Mindenki egy második Cornfeld szeretett volna lenni. A kisemberek azt hitték, ha Cornfeld úr tevékenységével ilyen hatalmas vagyonra tudott szert tenni, akkor az nekik is sikerülni fog. De nem gondoltak arra, hogy Cornfeld az ı pénzükkel biztosította magának fényőzı életmódját. Hogy ezt a csalást átláthassák, nem is lett volna különösen nagy tızsdei tudásra szükségük, ehhez elég lett volna némi élettapasztalat és emberismeret. A hirtelen sikert azzal lehetett megmagyarázni, hogy az egyik oldalon rövid idı alatt óriási mennyiségő megtakarított tıke halmozódott fel, a másik oldalon pedig hiányos, 303

és csak körvonalaiban létezı befektetési szabályozás volt jelen. A kettı között hatalmas volt a diszkrepancia. De honnan is lehetett volna infrastruktúrát elıteremteni? A német lakosság 1930 óta nem vett részt a nemzetközi tıkeáramlásban. Honnan is vehetett volna Németország igazi befektetési szakembereket, különösen olyanokat, akik a nemzetközi porondon is kiismerték magukat? Nem csoda tehát, ha a kis német megtakarító szerencsésnek érezte magát, amikor egy úgynevezett „befektetési tanácsadó" kopogtatott az ajtaján. Szívesen látták, még kávéval is megkínálták. Ami azután történt, az a pénzügyi történelem szomorú fejezetéhez tartozik. A Szövetségi Köztársaságon kívül semmilyen más civilizált országban nem lehetett ilyen mértékő törvénysértést véghezvinni. Tehát az offshorc befektetési és ingatlankezelıi alapok csak a német lakosság kifosztására szolgáltak. A következı címkét viselték: „Made for Germany". Rendkívül pesszimistán szemléltem ıket, és írásban és szóban figyelmeztetni próbáltam a megtakarítókat. És ha nekem akkoriban sikerült akár csak egy megtakarítót is meggyızni, hogy 1000 márkát se fektessen az alapok adósleveleibe, úgy missziómat sikeresnek könyvelhetem el. TİZSDÉT ÉS RÉSZVÉNYEKET, IGEN! OFFSHORE ALAPOKAT, NEM! Miért is álltam pesszimistán e dolgokhoz? A befektetési alap vezetéséhez három feltételt kell teljesíteni: tisztesség, felelısségérzet és tapasztalat. A tisztességrıl nem akarok túl sokat mesélni, mert addig, amíg valakirıl az ellenkezıjét be nem bizonyítják, tisztességesnek tartom. Bár az alapok menedzsereinek tisztességérıl megvan a saját véleményem. Mivel nem tudok betekinteni könyveikbe, így objektív ítéletet sem tudok mondani róluk. Pesszimista beállítottságom évtizedes tızsdei és emberekkel való tapasztalatomon 304

nyugszik. Ami felelısségérzetüket illeti, gondolkodás nélkül a legkeményebb kritikával tudom ıket elmarasztalni. Kisemberek sokaságát, akiknek tızsdérıl, spekulációról halvány gızük sem volt, meggyızték, hogy évente tizenöt százalékos nyereséget söpörhetnek be. Ez a fajta tızsdefilozófia optikai tévedésen alapul, terjesztésük egyszerően bőn. A tızsdén lehet keresni, sokat keresni, sıt esetleg meggazdagodni, de veszíteni is lehet, méghozzá sokat, sıt tönkre is lehet menni. De tızsdejátékkal sohasem lehet fix százalékos évenkénti bevételt biztosítani. Ugyancsak felelıtlen volt a házról házra járó állandó toborzás. Állandóan befektetési bizonylatokat adtak el, még akkor is, amikor minden befektetési bankár csak likvid eszközt vagy fix kamatozású értékpapírokat ajánlott ügyfeleinek részvény helyett. A szegény ügyfélnek a befektetési alapok papírjait kellett vásárolnia, csupán azért, mert rábeszélték. Vásárolt, mert a házalónak, aki az ajtaján kopogott, sürgısen jutalékra volt szüksége. A tapasztalatokról a következıket szeretném elmondani: Az alapok menedzserei maguk is hittek az évi tizenöt százalékos értéknövekedésben és abban, hogy azt hogyan kell a tızsdén megjátszani; ez is tapasztalatlanságukat bizonyítja. Mivel tapasztalatlanok voltak, felelıtlenül is cselekedtek. Nem is sejtették, hogy milyen csapdákat állít nekik a tızsde. Az alapok menedzserei vereségüket a tızsdére akarták fogni. Azt mondták, hogy ık nem felelısek abban, hogy az árfolyamok estek. Ez nagy tévedés. Elıször is a Dow—Jonesindex 1972 januárjában nem sokkal történelmi csúcsa alatt állt. Ha az alapok menedzserei a megtakarítók fillérjeit elsı osztályú papírokba fektették volna, úgy egyáltalán nem lett volna veszteség, a részjegyek tulajdonosai még nyereséget is besöpörhettek volna. De nagy mennyiségben érték nélküli, csaló társaságok papírjait vásárolták meg, az ún. „letter stocks"-okat (ezek olyan részvények, amelyeknek csak egy kis részét jegyzik hivatalosan és nagy részüket zárolják), 305

ezeket csalóan magas áron építik be mérlegeikbe. Felelısek abban is, hogy a kisembereket vad tızsdespekulációkra csábították, noha nekik elızıleg szerény, de biztos megélhetést biztosítottak a betétek, hitellevelek stb. Levelek százait kapták kisbefektetıktıl, akik amiatt panaszkodtak, hogy a befektetési alapok miatt mára tragikus pénzügyi helyzetben vannak. Szerencsétlen módon az alapok értékpapírjainak eladói maguk is hittek Cornfeld elméletében. A pénzügyi sajtó állandóan kommentálja és analizálja a befektetési alapok fejlıdését. Jónak ítélik, ha többet emelkedik, mint a Dow—Jones-index, fordított esetben pedig rossznak. Véleményem szerint ez a módszer hamis. Körülbelül úgy, mintha az élelmiszer minıségét a konyhafınök mővészetével akarnánk összehasonlítani. A Dow-Jonesindex ez esetben az élelmiszer minısége, az utóbbi az értékpapír. De az alap kezelésének eredményét a konyhafınök sikerével kell összehasonlítanunk, aki többé-kevésbé ügyesen használja a rendelkezésére bocsátott élelmiszereket. Az igazán ügyes szakács egy kis párizsi bisztróban adott körülmények között különösen ízletes ételt tud fızni, míg Angliában egy luxusétterem konyhamestere még a legjobb hozzávalókkal sem tud élvezetes menüt készíteni. A konyhafınököket sem lehet mindig egy kalap alá venni. Mindkettınek alapvetıen más a feladata, alapvetıen más eszközök állnak rendelkezésükre és alapvetıen más árakkal dolgoznak. Egy kínai szakácsot például nem lehet egy magyarral összehasonlítani, így van ez a befektetési alapokkal is. Mindegyiknek más a célja és a jelleme. Nem minden alap alkalmas mindenkinek, még akkor sem, ha vezetıik becsületesek és felelısségérzettel, valamint tapasztalattal rendelkeznek. Az alapokról szóló kommentárok sztereotip jellegőek: a heti árváltoztatásokat veszik alapul (eltekintve attól, hogy sok közöttük a fiktív és hamis). Az alapok szubsztanciájának vagy árfolyamának növekedése vagy csökkenése csak annyit jelent, hogy csak a számokra és a mennyiségre koncentrálnak és a minıséget elhanyagolják. Az utóbbit csak

akkor lehet megítélni, ha a tranzakciókat és a könyvelést hosszú éveken keresztül tanulmányozzák. Nemcsak azt kell tudni, hogy mennyit kerestek az alapok, hanem azt is, hogy mibıl. A menedzsereket mint emberi tényezıt az alapok megítélésekor sajnos figyelmen kívül hagyják. Pedig ez igencsak fontos lenne. „Mondd, hogy milyen vagy, és ne azt, hogy ki vagy!", hangzik az én kérdésem. Az offshore alapok csengı nevekkel dicsekedtek. (Hogy milyen hasznot hoztak ezek a csengı nevek, azt ma szomorúsággal kell megállapítani!) Milyen tanulságot vonok le az alapok történetébıl ? Mindenkinek, még azoknak a kistıkéseknek is, akik elegendı pénzzel rendelkeznek ahhoz, hogy viszonylag széles választékú portfoliót építsenek fel, az értékpapír (részvények, átváltható kötvények stb.) marad a jó befektetés, amit tapasztalt szakemberek segítségével választottak ki. A kismegtakarítónak, akinek az eszközei nem elegendıek a befektetések variálására, a befektetési alap egy lehetséges megoldás, de kizárólag olyanba szabad befektetni, amelyeket európai nagybankok ellenıriznek.

Mottóm: tızsdét és részvényeket igen - offshore alapokat azonban nem!

307

AHOGY A KÖZÖNSÉGET BECSAPJÁK

Éveken keresztül az NSZK számított a legrosszabb nemzetközi befektetések „szemétdombjának". Ügynökök, akik az egzotikus alapoknak dolgoztak, és azok csıdje után elveszítették munkahelyüket, most a legkülönbözıbb országok értéktelen részvényeivel házaltak. De az NSZK-ban hivatalosan is támogatták a külföldi papírokat, sıt a német tızsdén jegyezték is, miután ezeket a részvényeket eredeti kibocsátóhelyükön mesterségesen a magasba hajtották. Külföldi pénzintézetek optimista elırejelzéseket adtak, szájról szájra jártak a kósza hírek, hogy ezeket a papírokat fantasztikus árakon lehet eladni, Eldorádóban, azaz NSZK-ban. 50 évvel ezelıtt Franciaországnak jutott ugyanez a szerep. Bármilyen gyanús részvényt, már kiaknázott bányákat, kiszáradt olajforrásokat, csekély értékő államkölcsönöket rá lehetett sózni a francia megtakarítóra. Tucatnyi gátlástalan pénzember gazdagodott így meg. A legsikeresebbet és legvagyonosabbat közülük személyesen is ismertem. İt a tızsdén „La Pieuvre"-nak, vcrszívónak hívták.

mindig 2 shillinggel többért. Azután a londoni tızsdén ugyanezeket a részvényeket vásárolta kis mennyiségben, de nagy lármával. Meg volt beszélve, hogy a pénzügyi társaság a közbensı idıben nem hoz új részvényt a piacra, és ezáltal a másik ténykedését nem zavarja, így az árfolyamot a magasba manipulálta. Amint a részvények közel 50 shillingre emelkedtek, már a párizsi tızsdén is jegyezni kezdték ıket. La Pieuvre az egész mennyiséget a bankok segítségével, a szájpropaganda és a sajtó támogatásával, a francia trezorokba pumpálta. Fölösleges megemlíteni, hogy e jól végzett munka után az árfolyamok meredeken a mélybe zuhantak, néha egészen nullára. A közönség súlyos veszteséget szenvedett. La Pieuvre azonban, amikor néhány évvel ezelıtt meghalt — a Becsületrend Lovagja kitüntetéssel , nem kevesebb, mint 500 millió svájci frankot hagyott hátra a svájci bankokban. Néhány évvel ezelıtt egy kis pikáns történetet hallottam, a „vérszívóról". Csodálatos képgyőjteményét Párizs városára akarta hagyni azzal a feltétellel, hogy még életében utcát neveznek el róla Párizsban. (Természetesen nem „vérszívó" utcának keresztelték volna el, hanem megkapta volna polgári nevét.) Természetesen Monsieur Pelletier a javaslatot udvariasan, de határozottan elutasította, annál az egyszerő oknál fogva, hogy Párizsban sohasem neveztek el utcát még élı személyrıl (de Gaulle tábornokról sem). Ha a pénzemberek sikeresek, egyáltalán nincsenek kisebbségi komplexusaik. Akkor sem, ha „vérszívó"-nak vagy banditának nevezik ıket.

A VÉRSZÍVÓ MÓDSZER

HEDGE (FEDEZETI) TRANZAKCIÓK

A vérszívó módszer a következıképp mőködött. Tegyük fel, hogy valamelyik londoni pénzügyi társaság Párizsban egy bányarészvényt akart eladni. La Pieuvre 300 000 részvényt vásárolt alacsony árfolyamon, körülbelül 20 shillingért és opciója volt további 100 000 részvényre 22-ért, egy további opciója 24-ért és így tovább 100 000 darabonként

Sok más módszer is létezik a közönség félrevezetésére. „Nem lehet eléggé túlbecsülni az emberek butaságát" szokta atyai jó barátom, Professzor Hahn mondani. Az 50-es években egzotikus befektetési alapokkal lehetett félrevezetni az embereket, ma pedig opciós vagy fedezeti ügyletek biztos haszonszerzési ígéreteivel. Fedezeti ügyletrıl beszé-

308

309

lünk, ha egy spekuláns egy idıben értékpapírt vásárol és egy másik árut határidıre elad, azaz egy árut megvásárol és egy másikkal besszre spekulál. Van olyan fedezeti mővelet is, ahol két hasonló jellegő cikk közötti árfolyam-differencia vagy túl nagy, vagy túl kicsi. Játékosok ezrei vannak, akiket a brókerek felajzottak, akik ilyen „biztos" tranzakciókat mőveltek, mert az ügynököknek ez különösen nyereséges üzlet. Kettıs ügyleteket is végrehajthatnak, és ezáltal kétszer söprik be a jutalékot. Természetesen a vérbeli profik számára olyan hedge ügyletek is vannak, hogy az egyik kockázatát egy másik tranzakcióval akarják fedezni. De ez is balul üthet ki. A brókerek mindenesetre a hedge ügyletekben inkább csak a dupla jutalékukat látják. „ÉS HA A TİZSDE ESIK, AKKOR 75 LEHET KERESNI!" A fedezeti spekulációk kapcsán egy beszélgetés jutott az eszembe, amit egy bájos hölggyel folytattam, aki klasszikusbalett-táncosnı volt. Panaszkodott, hogy férjével, egy nemzetközileg ismert koreográfussal, egy ideje tızsdei vitába keveredett. Befektetési alapokról volt szó. A férj a hagyományos befektetési alapok követıje, az asszony pedig a fedezeti ügyletekért lelkesedett. Kérdésemre, hogy honnan származik ez a lelkesedése, a hölgy rövid, de annál tanulságosabb és meggyızıbb választ adott: „Tudja, a tızsde nem emelkedik mindig, néha esik is, ahogy az utóbbi idıben megfigyelhetı volt. De ha a tızsde esik, akkor is lehet keresni." (Végre ezt a két fontos tızsdei axiómát egy balerinától hallottam!) A hedge alapok besszre is spekulálnak, részvényeket határidıre adnak el, amikkel nem is rendelkeznek, amit majd a bessz alatt olcsóbban megvásárolhatnak. Ha a tızsdén az árfolyamok emelkednek, akkor értékpapírjaikkal jutnak nyereséghez, és ha az árfolyamok esnek, akkor határidıs ügyleteikkel érnek el nyereséget. Mind310

egy, hogy fel, vagy le, a tızsdei nyereség minden esetben biztosított. Az alapok menedzserei tudják a legjobban, hogyan kell ezt csinálni. Ezért köteleztem el magam a hedge alapok mellett. Ez annál is világosabb volt nekem, mert ezeket az alapvetı igazságokat akkoriban hónapokon keresztül hirdették az újságok, és nem a balerina szájából hallottam elıször. Természetesen lehet fedezeti tranzakciókkal pénzt keresni. A világ különbözı tızsdéin végrehajtott fedezeti mőveleteinkrıl egész könyvet tudnék írni. Gyakran sürgıs volt, hogy a kockázatot valamilyen más spekulációval biztosítsam. A fedezeti ügyleti mőveleteimben néha nyertem, gyakran veszítettem. Mindenesetre tapasztalatokban gazdagabb lettem. Már írtam a disznózsír kontra kukorica fedezeti ügyletemrıl. Most egy hasonló értékpapír-tranzakciómról mesélek, ami a háború elıtti párizsi tızsdén játszódott le és amelyben sok kollégám részt vett. A harmincas években széles körő spekuláció folyt francia államkölcsön-papírokkal. Kis és nagy tızsdések intenzíven játszottak állampapírokkal. Az árfolyamok emelkedtek és estek, mint a részvényeknél. Különbözı sorozatú kölcsönpapírok voltak forgalomban. Három-, négy-, négy és fél százalékosak stb. A tızsdejátékosok egyikrıl a másikra ugráltak, hogy kis hasznot söpörjenek be. Kalkulációjuk egyszerő volt. Mivel ugyanarról a kölcsönpapírról volt szó (ugyanaz az adós, ugyanaz a valuta, ugyanazok a garanciák), csak ki kellett számolni, hogy melyik sorozatú állt magasabban, vagy alacsonyabban összehasonlítva a többivel. Hedge ügyletek paradicsoma volt ez: az alacsony sorozatút kellett megvenni és a magasan jegyzettet határidıre eladni, vagyis „hedgelni". A harmincas évek végén egy különösen feltőnı konstelláció alakult ki. A négy és fél százalékos kölcsönpapírok 80-on álltak, a háromszázalékosok 70-en. Az utóbbi természetesen túlságosan magasan állt az elsıhöz viszonyítva. 311

Minden kereskedelmi iskolás kiszámíthatta magának, hogy ez matematikailag értelmetlen. Mindenesetre egy világos volt: vagy az egyik sorozat állt túl magasan, vagy a másik túl mélyen. Ennek következtében mindenki erre az egyedülálló lehetıségre vetette magát. A négy és fél százalékos kölcsönpapírt meg kellett vásárolni és a három százalékost „hedgelni", azaz határidıre eladni. Mint mindig, bármi bekövetkezhetett, vagy egyik sorozat emelkedett, vagy a másik esett. Ez a napnál világosabb volt. És hogyan végzıdött ez a „biztos" spekuláció? A legnagyobb katasztrófával. A négy és fél százalékos még mélyebbre, 70-re esett, és a háromszázalékos - alig hihetı - 80-ra emelkedett. Ez éppoly logikus volt, mint a balsikerő spekuláció alapötlete. A négy és fél százalékos kölcsönpapírt nagy mennyiségben bocsátották ki, ezért egyre nagyobb lett a kínálat a piacon. A háromszázalékos volt a legrégebbi francia államkölcsönpapír az 1825-ös évbıl, az úgynevezett „örökjáradék". Tulajdonosaik majdnem „elaludtak" rajta. Nem érkezett áru a piacra, és a határidıre eladók csak emelkedı árak mellett tudták a papírokat visszavásárolni. Óriásiak voltak a veszteségek, mert ez a fedezeti ügylet veszélytelennek tőnt, és a profik nagyban beszálltak. Éppenséggel klasszikus példa ez arra, hogyan végzıdhet a „legbiztosabb" fedezeti ügylet. A tökéletesen felépített tızsdei spekuláció is végzıdhet balsikerrel, nem azért, mert logikai hibát tartalmaz, hanem azért, mert a tızsde logikája a technikai oldalon kijatssza az alapelveket. Még a legjobb számítógép sem tud egy ilyen szituációt elıre kiszámítani. Ellenkezıleg!

312

LEÍRÁSI TÁRSASÁGOK MADE IN GERMANY

A tızsde és környékének szenvedélyes hirdetıje vagyok. A „gonosz" tızsde, mint már utaltam rá, minden árfolyammanipuláció, hamis tippek és megtévesztı hírek ellenére, szabad gazdasági rendszerünk legfontosabb motorja. A napi nyilvánosság, a sajtó és a hivatalos felügyelet gondoskodnak róla, hogy mőködjön. Ezért rémülten látom, hogy éppen az NSZK-ban a tızsdével párhuzamosan, egy második, szinte ellenırizhetetlen tıkepiac fejlıdött ki: az értékcsökkenés leírásával foglalkozó társaságok nagy üzlete. Nos, természetesen nem lehet minden tevékenységet, amit ezen a piacon agresszívan folytatnak, globálisan értékelni; de egyre nehezebb lesz a konkolyt a búzától szétválasztani. KI KIT EJT ÁT? Az NSZK helyes utat választott, amikor bizonyos befektetéseket adókedvezményekkel támogatott. A cél mindig azonos, akár befektetési alapról, USA-beli vegyes vállalatról, árutızsdérıl vagy valami másról van szó. A legjobb ötletek és legokosabb intézkedések is elfajulnak, ha pénzéhes kalandorok lelkiismeretlenül használják fel ıket. Ezúttal adóleírás vagy adótrükk az adóhivatal kijátszásának varázsszava. Ilyennel könnyő a polgárt megnyerni, hiába hogy közben bebizonyították, hogy gyakran nem az államot, hanem az adófizetıket játssza ki a befektetésügyi tanácsadó, és az adóleírás gyakran csak adófizetési haladék, különösen akkor, amikor a leírással foglalkozó cég csıdbe megy. Az 313

egykori porszívó- és IOS-eladók ma különbözı ipar-, film-, építés- és energiakutatási tervekkel házalnak, mely üzletekbe a naiv NSZK-állampolgárok adóokok miatt vakon beszállnak. Ha maga a megtakarító szakmailag'képzett valamennyire és a felkínált tervezetet az adózási kedvezményektıl függetlenül jövedelmezınek tartja, nyugodtan belevághat. Miért is ne? A magánbefektetés a szabad piacgazdaság sava-borsa. Ha német földön vagy szomszédos ország földjén fekvı bizonyos ingatlanértékeket gondos vizsgálat után jó befektetésnek tartja, vegye meg ıket! És ha a kínálathoz még adókedvezmények is járulnak, annál jobb. De ne menjen bele olyan komplikált tervekbe, amiket csak az adóleírás miatt találtak ki a részvénytársaságok rafinált tervezıi! MIÉRT HALLGAT A SZÖVETSÉGI KANCELLÁR? Ilyen átlátszó kalandorok áldozatának lenni nemcsak könynyelmőség, hanem együgyőség is. Sajnos sok orvos, fogorvos, ügyvéd és más szabadfoglalkozású szorgalmas ember közgazdász akar lenni, és azt gondolják, hogy pl. az olajfúráshoz értenek valamit. Csodálom a szövetségi kancellár, Helmut Schmidt pénzügyi politikáját: az ı sikerei viszonylag jók más ipari államokhoz viszonyítva. De számomra érthetetlen, miért tőri el a sok, amortizáció leírásával foglalkozó alkalmazott machinációját. Habár a nyugatnémet állampolgároknak jól megy, ahhoz mégsem olyan jól, hogy megengedhessék maguknak azt a luxust, hogy milliárdnyi márkát gazdaságtalanul elpazaroljanak.

314

QUOUSQUE TANDEM, CATILINA, ABUTERE...

„Quousque tandem, Catilina. abutere patientia nostra?" („Catilina, meddig akarsz még visszaélni türelmünkkel?") Cicero tüzes vádbeszédének elsı szavai, amelyet Catilina pénzügyi csaló ellen intézett, nem vesztettek semmit aktualitásukból. Meddig akarjátok még - kiáltom a határidıs árupiac csibészeinek - csinálni? És meddig fogják még a felelıs hivatalnokok ölbe tett kézzel nézni, hogy a közönséget milliókkal becsapják? A határidıs árupiac bizonyos nézıpontból a szerencsejátékokkal hasonlítható össze, és csaknem minden kismegtakarítóban belül ott lapul a játékszenvedély. A játékkaszinókba minden nagykorú polgár beléphet. De aki bemegy, tudnia kell, hogy mindenki a hatóság szigorú ellenırzése alatt áll, és a kártyák nem cinkeltek. Mégis, még az ellenırzött kaszinók játékosai is rafinált csábítók áldozatává válhatnak. EGÉSZEN „MEGBÍZHATÓ": ÁRUTİZSDE-LEBUJOK Ha azonban a szerzıdéses ügyletek kereskedelmével hasonlítjuk össze, lényeges különbséget figyelhetünk meg: senki sem reklámozhatja személyesen a játékkaszinókat, ugyanakkor az árutızsde-lebujokba agresszív felhajtok tudatlan polgárokat rángatnak be; és itt hamisan játszanak. Gyakran nem is hinné az ember, milyen otromba módszerekkel csinálnak reklámot. Csábító telefonajánlatok és fényőzı prospektusok csalogatják a befektetıt. Zsonglırködnek jó hírő cégek nevével (akiket ártatlanul rángatnak bele) és saját 315

állítólagos garanciájukkal. Óva intek mindenkit a reklám új módszerétıl, ami azt állítja, hogy az amerikai tızsdefelügyelet, az SEC ellenırzi kereskedelmét. Az SEC egyáltalán nem illetékes a határidıs árutızsdei ügyletekben és ezért nincs is velük semmi dolga. Természetesen az árutızsde intézményét éppoly kevéssé lehet kategorikusan elítélni, mint a játékkaszinókat. De a hamiskártyásokat, a szerzıdéses ügyletkötések nem ıszinte krupiéit és lelkiismeretlen reklámügynökök hadát ártalmatlanná kell tenni. CSALÁS AZ NSZK-BAN Nem gyanúsítok a priori egyetlen határidıs áruügyleti alkuszt, kereskedıt vagy hirdetıt sem azzal, hogy csaló. De a körülmények teljes ismeretében kijelentem, hogy ezekben az üzletekben gyakran az a részesedık egyetlen érdeke, hogy az ügyfél pénzét saját zsebükbe dugják. A határidıs árupiac aszerint, ahogy az NSZK-ban sok esetben lebonyolítják, lehet: - teljes csalás, - félig csalás, - vagy bár „de jure" nem, hanem „de facto" csalás. Teljes csalás: a határidıs árucég elad pl. „vételi opciókat" olyan árura, amivel nem is rendelkezik. Ha aztán az ügyfél árnövekedésnek köszönhetıen azt hiszi, hogy nagy profitot csinál, a cég nem tudja kötelezettségeit teljesíteni és bejelenti fizetıképtelenségét. Ez is éppúgy csalás, mintha egy játékkaszinó nem fizetné ki a nyert összeget. Félig csalás: a cég Londonban opciókat vásárol, de ügyfeleinek 100-200%-kal magasabb áron adja el. Az ügyfelet így átverik, mivel azok nem ismerik a tényleges árakat. „De facto csalás": a cég felkínálja a győjtıszámlán való részvételt és a határidıs árualapból való részesedést. A győjtıszámla vagy árualap menedzsere pl. rögtön a tızsde napi nyitásakor vesz 10 szója-, 10 arany- és 10 platinaszerzıdést. Ezeknél a cikkeknél tızsdezárásig kb. 30 000 316

márka nyereség vagy veszteség keletkezhet. A veszteséges szerzıdéseket a győjtıszámlán számolják el, a nyereséget a menedzser megtartja saját számláján. Sem a tızsdeelnökség, sem a paragrafusok (de még a menedzser lelkiismerete sem) tudja megakadályozni benne. A tızsdezsargonban ezt „bársonyon való játék"-nak nevezzük. A nyereség a játékosokat illeti, a veszteség az ügyfeleké. Nem meglepı tehát, hogy naponta új határidıs áruügyi cégek bukkannak fel. Már az ifjabb Alexander Dumas is leírta: A „nagy üzlet a mások pénze". Ha valakit mégis elkap az az ellenállhatatlan vágy, hogy árukkal spekuláljon, forduljon a nagy amerikai brókerek egyikéhez, de megbízásait saját ötletei és döntései szerint maga adja ki. Végül is a rulettjátékosnak is magának kell az asztalhoz ülnie, a pénzt nem bízhatja másokra, hogy játsszanak vele. A határidıs áruspekuláns ne kérjen tanácsot sem brókertıl, sem annak alkalmazottjától, mert az elıbb említett szakemberek közül egyik sem tud többet, mint ı maga. A számítógép-rendszerek, szakértık és „világbajnokok" csak legendák. Aztán a brókerek egyáltalán nem tudnak objektíven jól informálni, mivel jutalékokból keresik meg pénzüket, és a forgalmat akarják elısegíteni. A játékos csak a végén fedezi fel, hogy minden tıkéje a jutalékokra ment rá. Ezért azt tanácsolom a kívülállóknak, hogy el a kezekkel a határidıs árukkal való játszadozástól, mert mint egy rulettrıl a kaszinóban, 50 éves tapasztalat alapján én is megállapítom a szerzıdéses kereskedelemrıl: „Nyerni lehet, veszíteni kell."

317

BŐNRÉSZESSÉG TUDATLANSÁGBÓL

Szerencsétlenség, hogy az államférfiak, politikusok és mindenki, akik a gazdaság és pénzügy legfontosabb kérdéseiért felelısek, a nemzetközi spekulánsok machinációit nem értik meg. Nem ismerik sem mentalitásukat, sem hatóerejüket, megfontolatlan magyarázataikkal, hamis definícióikkal a spekulációkat mégis extrém módon fel tudják főteni.

vel a „be nem avatkozás" a „tiszta lebegtetés" elve. De felesleges volt, még hangsúlyozni is. Egy felülrıl jövı ilyen intés a spekulánsok számára táncra való felkérést jelent, a láncreakció elvégzi a többit. Kárt okoztak. Ottó Gráf Lambsdorff gazdaságminiszter is tett akkoriban egy erıltetett, szellemes, de fölösleges észrevételt. Tart tıle, hogy két cikknek hamarosan ugyanannyi lesz az ára, 1,50 DM, mármint a benzinnek és a dollárnak. MINDENKIT ELCSÁBÍTANAK

Csak egy könnyelmő szót kell valamely felelıs helyen elejteni, és máris kis és nagy játékosok ezrei szaladnak, hogy „eladjanak" vagy hogy „vegyenek". És mindezt mindenféle megfontolás nélkül. Gyakran a logika ellenére. Ezek a spekulatív tranzakciók az utóbbi idıben egyre nagyobb dimenziót és egyre agresszívebb formát öltenek, amivel a gazdaságnak nagyon sok kárt okoznak. Egészen különleges hatást gyakorolnak a tömegtájékoztatásra, ami tovább növeli a kárt, mivel az áralakulásra és kereskedelmi piacokra csaknem mindig kedvezıtlen befolyással van. Egy klasszikus példa: 1977 nyarán Michael Blumenthal, az amerikai pénzügyminiszter és Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja véletlenül ugyanabban az idıben jelentették ki, hogy - habár semmilyen erre vonatkozó kérdés nem vetıdött fel - senki nem lépne fel a gazdaságilag megalapozott dollárleértékelés ellen. De ezzel már be is avatkoztak, méghozzá a dollár-árfolyamzuhanás javára, habár gazdaságilag mindez teljesen megalapozatlan volt. A kijelentést helyesen gondolták, mi-

Mire volt ez jó? Még nem száradt meg a nyomdafesték, és máris minden játékos szalad és zsonglırködik a dollárral vagy lefelé játszik. A politikus uraknak ismerniök kellene a spekuláció mechanizmusát és a pszichológiai befolyást. De ık szívesebben megelégszenek azzal, hogy az árfolyam- és áreltolódásokat kliséikkel magyarázzák, anélkül, hogy a valódi okokat kutatnák. Ilyen módon nem lehet egy rendes piacot — legyen az nyersanyag- vagy valutapiac megvédeni a csalástól. Éppen ellenkezıleg, a politikusok elızzék meg a spekulánsokat, legalább azzal, hogy fékezik nyelvüket. Minden tızsdén és piacon közhely: Ha a spekulánsok egy árunál, valutánál vagy értékpapírnál magas vagy alacsony árfolyamra számítanak, bemondatják a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül, akkor ezt a spekulációs objektumot olyan sokáig és olyan nagymértékben adják vagy veszik, míg el nem érik a remélt árat. A hisztériában már senki sem gondolkozik, mivel senki nem tudja kivonni magát a tömegpszichózis alól. Mégis: sikeres spekulánsnak elıre kell látnia, hogy pl. mit tervez a jövıre a jövendıbeli vásárló. Keynes szerint ez az anticipáció kumulációja, vagyis megelızés a négyzeten. A logika és gazdasági tények elleni árfolyammozgás vége az összeomlás. A játékosok, akik „halálbiztosra" játszottak, csaknem mindig csalódnak és meg is bőnhıdnek. Mert természetesen

318

319

HELMUT SCHMIDT ÉS OTTÓ GRÁF LAMBSDORFF SZAVAI

legtöbbször a legmagasabb árfolyamon vásároltak. Különben ez nem történt volna meg. Errıl eszembe jut megint egy régi vicc: Grün elmegy a rabbihoz és megkérdezi tıle, hogy a lánya mit vegyen föl a nászéjszakáján, pizsamát vagy hálóinget? „Teljesen mindegy - mondja a rabbi így is, úgy is elcsábítják." A játékosok, attól függetlenül, hogy adnak vagy vesznek, így is, ug\ is elvesztik pénzüket. Ez még igazságos is lenne. De közben kárt okoznak. VÉDJÜK A KÁRTÓL A PIACGAZDASÁGOT! Mit tegyenek a felelıs helyen ezek ellen a buta vagy agilis spekulánsok ellen, hogy machinációjukat ártalmatlanná tegyék? Számtalan módszer és lehetıség van. A régi Magyarországon azt mondták, hogy a csirkefogókból lesznek a legjobb rendırök. A politikusoknak, pénzügyminiszternek vagy jegybankigazgatóknak ebbıl kifolyólag mindig is egy-egy ex-spekulánst kellene tanácsadóként foglalkoztatniuk. İk tudnának segíteni. Mindig és ebben a könyvben már többször is rámutattam arra, hogy a spekuláció a szabad piacgazdaság legitim motorja. Ekkor az értékpapírokkal történı tıkepiaci spekulációra gondolok. A valuták vagy áruk árfelhajtása, mindegy, hogy le vagy fel, csak gyengíthetik és leértékelhetik szabad gazdasági rendszerünket. Mindezt a piacgazdaság meggyızıdéses rajongójaként írom, tekintettel szociális kötelezettségére.

SZABAD VILÁG: A DEVIZAPROFIK JÁTÉKKASZINÓJA

J'accuse! Vádolom ıket, az európai és amerikai nagybankokat, hogy nyereségvágyból, játékszenvedélybıl és butaságból játékkaszinóvá változtatták a szabad világot, a dollárt továbbra is a mélybe pókerozzák, és ezzel a szabad piacgazdaság sírásóivá válnak Európában. Vádolom ıket, mert devizakereskedık ezreinek teljhatalmat adnak, hogy milliárdokkal játsszanak. Kifejezetten „játéknak" nevezem, mert én vagyok az utolsó, aki a spekuláció ellen szót emel. .... DE SAJNOS NAGYON SZORGALMASAK IS" Apám azt mondta egyszer egyik alkalmazottjáról: „Az nem érdekel, hogy olyan buta, de sajnos, nagyon szorgalmas is." Erre kell gondolnom, ha ezeknek a devizafickóknak a szorgalmas aktivitását figyelem. Szeretnék egyszer a bankok deviza-tranzakcióiba bepillantani. Akkor „corpus delicti" be tudnám bizonyítani, amirıl már régóta meg vagyok gyızıdve: hogy a szabad világ nagy bankjai felelısek a világpiac káoszáért. Csaknem minden bank rendelkezik bizonyos számú devizakereskedıvel (átlagéletkor: 25 év), akik szabad kezet kapnak abban, hogy az intézet pénzével - ügyfél megbízása nélkül is - kizárólag saját belátásuk szerint és saját szakállukra dollármilliókkal spekuláljanak, azért, hogy néhány nap múlva pár pontot nyerjenek. Korábban, amikor még komplikáltak voltak a távolsági összeköttetések, a devizakereskedık tevékenysége arbitrázsügyletbıl állt: a különbözı pénzpiacok közötti árfo321

lyam-differenciát használták ki. Féltıl egy egész százalékos nyereséget tudtak csinálni. De a mai telefonösszeköttetés segítségével a legkisebb diszkrepancia azonnal kiegyenlítıdik. A térbeli árfolyam-differenciák helyett a devizakereskedı ma már az idıbeli árfolyam-differenciákból akar profitálni. És a fiatalemberek olyan felelıtlenül és minden megfontolás nélkül zsonglırködnek összevissza, hogy míg az egyik kereskedı nemritkán 10-20 millió dollárt veszít, a másik ugyanabban a percben ugyanazt az összeget beseperi. A kérdésemre, hogy mi jöhet még, egy NSZK-nagybank illetékes igazgatója azt válaszolta nekem: „Mi mindig megadjuk a kereskedıknek a lehetıséget, hogy pár pfenniget keressenek az árfolyamokon. Mindkét félnek sikerülhet, ezenkívül ezzel egy kicsit felfújjuk mérlegkimutatásunkat." Néha sikerül a kereskedıknek pár pfenniget keresni, de gyakran hoznak intézményüknek súlyos veszteséget is, mint ahogy ezt az utóbbi idık példái is igazolják. De ez logikus is. A devizaszatócsok csaknem mindig ugyanabban az irányban kereskednek, eladásaikkal dollárárfolyamzuhanást okoznak és provokálják a saját visszavásárlásaikat. Mivel a dollárt történelmi okokból és egy jól hangszerelt kampánynak köszönhetıen érzékenyebbé tették (pl. értelmetlen címszavakkal), a játék egyre mélyebbre hajtotta az árfolyamot, függetlenül attól, hogy ez gazdaságilag és objektíve megalapozott volt-e vagy sem. A dollárárfolyamban minden pfennig visszaesése azonnal fıcímmé vált a tömegtájékoztatásban, ami aztán újra tömeghisztériát váltott ki. Mert a csökkenı árfolyam bizalmatlanná tesz, és a bizalmatlanság további, félelembıl fakadó eladásokhoz vezet, az óriás cégeknél éppúgy, mint a közönségnél. Mialatt a társaságok áruba bocsátották saját dollárjaikat, a devizakereskedık kölcsönkért dollárokat dobtak a piacra. Nem gondolkodtak túl sokat. Csak azt látták, hogy a szomszéd eladott, és aztán ı is eladott, mert a harmadik is eladott. 322

VESZÉLY A SZABAD PIACGAZDÁLKODÁSBAN Kétségbe vonom, hogy a legtöbb embernek egyáltalában volt-e valami fogalma arról, hogy mi is egy ország valutája. Prognózisaik persze korlátozottak voltak. Ez ellen a butaság ellen nem használtak már az olyan klasszikus rendelkezések, mint a magas kamatláb vagy pénzszőke. Végül a közönség már csaknem meg volt gyızıdve róla, hogy a dollár valóban WC-papírrá vált. Hogy ezért a „WC-papírért" még lehet valamit kapni, mint pl. repülıgépet, számítógépet, technológiát, nyereséghozó vállalatot, ingatlanokat, uránt, gabonát vagy szenet, az nem fontos, ha helyette arany lehet a páncélszekrényben és mindennap megcsodálhatjuk. így fejlıdött tovább az európai mentalitás, amiért egy napon Európa gazdasága még bőnhıdni fog; a szabad piacgazdaság elvesztésével! Ez ellen a káosz ellen hatékony orvosság lenne egy „gentlemen's agreement", ami a devizakereskedık teljhatalmát, a spekulatív dollártranzakciókat végérvényesen megszünteti. Attól eltekintve, hogy egy ország valutája nem válhat a devizajátékosok focilabdájává, ez a játék mint már megállapítottam, különösen veszélyes. A devizaprofikat ez nem zavarja. İk az intézményük számlájára dolgoznak. És valljuk be, hogy a fiatal emberek számára felemelı érzés az, mikor a rulettasztalnál ülnek és más pénzével felelısség nélkül hazardírozhatnak. Sok multi- és bankintézmény mégis két év óta ezért veszít. Szívesen vetnék egy pillantást a könyvébe, hogy lássam, hány milliót veszítettek. Mivel ez az állapot valóban disznóólra emlékeztetett, újra egy gonosz viccet kellett elıadnom: ,,mi a különbség egy kereskedı és egy tehén között? - Semmi! Mindkettı in de' Wics'n csinálja" (in Devisen = devizában, in den Wiesen = mezıkön).

323

„DÁVID" KOSTOLANY A „GÓLIÁT" DRESDNER BANK ELLEN

De nemcsak a valuta, hanem az arany is focilabda a tızsdejátékosok lábán. Nemcsak a bensımben Dr. Jekill és Mr. Hyde között dúlt harc az aranyért, hanem a sajtóban is „Dávid" Kostolany és a „Góliát" Dresdner Bank között. Ez így történt. Évek óta nyomon követtem a nemzetközi aranyszindikátus machinációit az aranyár emelkedéséért. A szindikátus gondoskodott róla: Elıször is úgy, hogy a Szovjetunió és a dél-afrikaiak egyre magasabb áron sózták rá a közönségre aranytermelésüket. Másodszor úgy, hogy néhány pénzintézet biztosítani tudta magának a közbensı profitot, mivel az aukciókon elárverezett aranyat késıbb magasabb áron adták el az Arab-öbölben élı ügyfeleiknek. Ezek az ügyfelek néha az öböl országai voltak, de elsısorban arab spekulánsok, akik soha nem készpénzzel, hanem hitelre vásároltak. Kis és nagy magánbefektetık millióit is el tudták látni természetesen a magasabb árú arannyal. AZ ARANYMANIPULÁCIÓBAN VEZET A DRESDNER BANK Rutinos tızsdeprofi számára gyerekjáték volt ezeken a manipulációkon átlátni és megállapítani, hogy a Dresdner Bank segítségével számos külföldi fiók és ügynök mozgatója volt ennek a területnek. Minden módszer jó volt számukra, magától értetıdıen a legnagyobb hírverés is: igazgatóik 324

újságban megjelenı nyilatkozatai és jövendölései az arany elıttünk álló áremelkedésérıl, a sárga fém örök értékérıl stb. Természetesen vállaltak különbözı pénzügyi manipulációkat is. Ilyesmiket minden bank könnyen megtehet potenciáljának és nemzetközi kapcsolataiknak köszönhetıen. Csak Hongkongban kell — mialatt Európa alszik - néhány 10 millió dollárt erıszakosan a piacra dobni, és ezzel az árfolyamot a mélybe rántani. Hat órával késıbb nyit a zürichi devizatızsde, és a hongkongi hangulattól befolyásoltan még néhány tizedfokkal esik a dollár annál is inkább, mivel a svájci Nemzeti Banknak egyáltalán nem áll szándékában az árfolyam támogatása. Aztán jön Frankfurt. A zürichi árfolyam miatt megrendülve, a devizások kidobnak még néhány 10 millió dollárt, sıt még talán az érdekelt bank is elad hirtelen a tızsdezárás elıtti utolsó pillanatban néhány milliót, hogy igazán mély hivatalos árfolyamot jegyezzen, amit aztán a világ összes táján bejelentenek. így nyit az amerikai arany-határidıkereskedelem az európai veszélyt jelzı hírek alapján viharos hosszal. A fogás sikerült, az elıre megvásárolt aranykészlet magasabb áron felszámítható az arab ügyfeleknek és természetesen a német megtakarítóknak is. A növekvı aranyár néhány óra múlva aztán a hongkongi piacot is befolyásolja, így az ördögi kör tovább megy. Esik a dollár, emelkedik az arany; emelkedik az arany, esik a dollár. Az lenne igazi pókerjáték, ha nem lenne súlyos következménnyel az egész gazdaságra és a szabad világra. Emelkedik az aranyár, nagy és kis játékosok milliói szaladnak, ügynökök ezreitıl buzdítva, hogy rezet, narancslevet vagy sertésoldalast vegyenek hitelre, így főtik fel az árinflációt. Mindezt jelentik a tömegtájékoztatási eszközök, a megtakarítók között a pánik most már teljes, és az arany eléri rekordárát.

325

DR. FRIDERICHS ELSAPADT Mivel meg voltam gyızıdve arról, hogy a Dresdner Bank volt ezeknek a manipulációknak a legerısebb motorja, újságcikkemben lelepleztem ezt a machinációt. Dr. Friderichs, a Dresdner Bank elnökségének szóvivıje, annál jobban szidott egy véletlen találkozásunk alkalmával, amikor több száz emberbıl álló közönség elıtt azt kérdeztem tıle, hogy egykori nyugatnémet gazdasági miniszterként erkölcsösnek tartja-e, hogy az ı, vagyis az NSZK második legnagyobb bankja, belemegy olyan manipulációkba, melyekkel két pénzügyi bőnt is elkövet: szítja az inflációt, ezzel gyengíti kapitalista rendszerünket, és minden dollárral magasabb aranyárral a Szovjetuniónak százmilliónyi dollárt biztosít a fegyverkezéshez. így válik a bankja kénytelen-kelletlen automatikusan a Szovjetunió ügynökévé. Hallottam a közönséget morajlani; dr. Friderichs elsápadt, zavarba jött és mondta: nem cáfolja meg a hírt, de meghív egy vitára, de csak Schreiber arany igazgató (akit Aranymephistónak aposztrofáltam) és akkori fıszerkesztım jelenlétében. A vita 1979 végén zajlott le a bankban. A bank urainak érvei az én hadjáratom ellen szóltak: szabadság a kereskedelemben, szabadság a gazdaságban, a vállalkozásban stb. régi nóta! Azzal érveltem, hogy az én szabadságomnak is vannak határai. Mert, ha például a szérumgyáros betegséget terjeszt el, hogy minél többet adjon el ellenanyagból, akkor az nem szabadság, hanem dzsungel. A szabadság korántsem indokolja, hogy minden megengedett, különösen, ha ez a nagyközönség érdekeit sérti. A vita órák hosszat tartott, addig míg el nem kezdtem Schreiber úrnál a napi árfolyam felıl érdeklıdni: „Kezdetben valamivel gyengébb volt - volt a válasz — a rossz hírek miatt." Ezeket aztán megcáfolták és az árfolyam újra stabili-

326

zálódott. „Milyen rossz hírek? - szóltam ijedten. - A túszok szabadon bocsátásáról beszéltek" (Iránban)! Azt hiszem, ehhez a kommentárhoz nem kell további kommentárt hozzáfőznöm. "HALLGATNI EZÜST, SCHREIBER PEDIG ARANY" Az óta a délután óta két és fél év telt el, és mik voltak a manipulációk következményei? Egy napon az aranypiac teljesen megfordult, az ár drámaian a mélybe zuhant. Az arab területen élı ügyfelek milliókat veszítettek, ha nem milliárdokat, és ó! jaj! A bank agresszív reklámja ellenére már nem akartak aranyat vásárolni. A banknak valószínőleg nagy aranymennyiség maradt a nyakán. Az egész német sajtó ezt híresztelte, és az „Aranymephisto" Schreiber igazgatót egyik napról a másikra bocsátották el hivatalából. Az aranyláz idején dr. Friderichs így dicsekedett kollégájának : „Hallgatni ezüst, Schreiber pedig arany!" Én is különösen szimpatikus és intelligens embernek tartom, ma olyan pozícióban van — mint hallom -, ami jobban a hasznára válik: az aranybányaipar közvetlen közelében van DélAfrikában. A legnagyobb ütést a Szovjetunió kapta, amely tulajdonképpen a világ legnagyobb aranyspekulánsa volt, és mivel több milliárd dollárral magas kamatra eladósodott, hogy aranyát visszatartsa, ahelyett hogy gabonaimportját kifizette volna. Éppen úgy cselekedett, mint a legkisebb közönséges aranyspekuláns, aki 5000 dolláros téttel 100 ezer dollárért hitelre aranyat vásárol egy brókernél. Ebben a harcban valószínőleg én voltam a Dávid, de hogy a Dresdner Bank Góliát volt-e, azt csak a Dresdner Bank felelıs urai tudják megítélni, egy pillantással a bank és minden fiókjának könyveibe. Én csak egyet tudok mondani az elemzésemrıl: „Si non é verı, é ben trovato!" 327

„MARX MAMA CSODÁLNÁ AZ AMERIKAIAKAT"

Úgy tőnik, mintha tegnap történt volna. Egy hollywoodi stúdióban Nikita Hruscsov mellett álltam, aki a következı beszédet tartotta: „Csodálattal hajtom meg magam elıttetek, amerikaiak. Ti nagy és hatalmas nép vagytok. Nagy dolgokat valósítottatok meg. Tanulni akarunk tıletek, ezért ide küldjük mérnökeinket és diákjainkat tanulni. De olyan jó diákok vagyunk, hogy 10 év múlva megelızünk benneteket." Bár a jó Nikita egy kicsit ittas volt, de éppen ezért in vodka veritas — ıszinte szívvel beszélt. Azóta 23 év telt el, de a jóslat még nem vált valóra. Talán a fegyverkezésben megelızték a szovjetek Amerikát, de ha igen, akkor legfeljebb mennyiségileg és nem minıségileg. Amerika elért tudományos és technikai eredményeirıl a szovjetek még mindig csak álmodnak, és a modern fegyverkezés technológiát jelent. Ezért nem fognak a szovjetek soha olyan kalandba bocsátkozni, amelyben Amerikával katonailag szembe kellene kerülniük. A Reagan-vezetés az elkövetkezı években a nemzet minden erejét a technológiára, kutatásra, energiára és fegyverkezésre fordítja: az ipar automatizálása, robotizálása (á la Japán), hogy újra a világ legerısebb katonai hatalmává váljon. Egy ilyen dinamikus nép fáradozásai óriási fellendülést hoznak majd számtalan szakterületen.

328

AMIT AZ EURÓPAIAKNAK TANÁCSOLOK Hogyan tudnak a befektetık, vállalkozók, megtakarítók és spekulánsok az amerikai gazdaság jövıbeni fellendülésébıl profitálni ? A közvetlen befektetések csak olyan nagy vállalatoknak alkalmasak, akik fiókjaikat bıvítik vagy új kirendeltségeket építenek. A magánbefektetı lehetıségeiben kétféle szektorra korlátozódik: amerikai értékpapírokra és ingatlanokra. Ami az ingatlanokat illeti, a választás nagyon kényes és nehéz, sıt veszélyes. Biztosan vannak ezen a téren is nagy lehetıségek, de a kockázat is nagy, mert az ingatlanpiac spekulatívabb és veszélyesebb, mint az értékpapírpiac, és ezzel már sokat mondtam. Az ingatlanpiac külföldi számára átláthatatlan, és gyakran nincs is „tiszta" kezekben. Hogy egy objektum jó és lehetıségekben gazdag-e, olyan sok körülménytıl függ, hogy azt, ami nem egészen divatos, a legnagyobb bizalmatlansággal veszik körül. Gyakorlatilag csak olyan objektum tulajdonjoga kerül az NSZK-ba, amit az ıshonosoknak vagy az ott lakó, minden hájjal megkent arab kapitalistáknak otthon nem tudtak eladni. Az olajfúrási és kutatásrészesedésekrıl is le kell beszélnem az európai megtakarítókat, sıt személyes barátaimnak meg kell tiltanom. A talált kutakat az ott lakók megtartják maguknak, az üreseket megkapják a német megtakarítók, és senki sem tudja mindezt közelebbrıl ellenırizni. A Wall Streeten sincs minden aranyból. De a piac áttekinthetı. Minden pillanatban, amikor a befektetı megszerzi részvényeit, a kínálat-kereslet alakította vásárlási árfolyamot abszolút korrektül megbeszélik, és az ügynökök elszámolnak, mialatt az ingatlan megvásárlásakor átverhetik az embert, sıt át is verik. Az értékpapírok lehetıségét így csoportosítanám: kötvények; a kötvények felértékelıdése után a közületi értékpa329

pírok, aztán a ciklikus és minıségi részvények, melyek az utóbbi idıben is „en vogue" divatosak voltak. Mindenesetre amíg a trezorban vannak a kötvények, addig a részvénypiac visszafogott. A Wall Street-i tızsdealakulást erısen befolyásolja a politika, mert a kormány jövıbeni pénz- és kamatpolitikája nagymértékben a nemzetközi helyzettıl függ. Ha ezen a téren semmilyen drámai esemény nem következik be, akkor a következı években újabb eufóriát élhetünk át. „PAPÍRON MINDEN JÓNAK TŐNIK..." Papíron minden jónak tőnik, és ez a gyakorlatban is jól mehetne, ha a pszichológiai faktor pozitív marad. Amerika egy erıs, határozott ember és elsı osztályú munkatársai vezetése alatt visszaszerezheti régi tekintélyét, mint egyszer már a 30-as években. Minden idık legnagyobb gazdasági összeomlása után, mint ahogy azt a „A szerencsés besszjátékos" címő fejezetben leírtam, Amerika akkoriban Roosevelt alatt újra megkapaszkodott, és egy „halálosan szomorú" légkör után újra az „egekig ujjongó" következett. Hasonló fejlıdés elıfeltételei ma is megvannak. Amerika határtalan gazdag ország nyersanyagban, energiában és technológiában. Bárcsak 20 éves lennék, biztos Amerikába költöznék. (Gyakran óvom a devizásokat attól, hogy visszaesésére fogadjanak.) Ez az az ország, ahol gazdag fantáziával lehet befektetni, az amerikaiak is merészen, agresszívan fektetik be pénzüket, mivel megvan hozzá a szükséges tıkéjük. Hruscsov is igazolná, hogy prófétája, Marx Károly volt a fıellensége mindennek, ami Amerikát naggyá tette. Már Marx Károly anyja is megmondta: „Sokkal jobb lett volna, ha Karcsi sok tıkét csinált volna, és nem írt volna olyan sokat a tıkérıl." Marx mama ma különösen csodálná az amerikaiakat.

330

Aranyeladás a tızsde elıtt a párizsi pénzügyi válság idején

331

„EZ CSAK AZ ELSİ CSAPÁS VOLT...'

(épp ellenkezıleg), de feddhetetlen élető és lelkes hazafi. A bel- és külföld pesszimizmusa egy szemvillanásnyi idı alatt az ellenkezıjébe csapott át és az amszterdami, zürichi, frankfurti és különösen a bécsi spekulánsok, akik a frank biztos zuhanására tettek, mind csıdbe mentek. A DOLLÁR A MÉLYPONTRÓL

Éveken át próbálták rövidlátó spekulánsok és az önmagukat szakértınek kikiáltók a dollárt lefelé mozgó trendbe tuszkolni. A felületes megfigyelınek majdhogynem csoda: Ronald Reagan hivatalba lépése óta, akit Európában messze alábecsültek, az amerikai valuta újra megerısödött.

„Hogy áll a dollár? Merre fog menni?" Ezeket a kérdéseket ma mindenütt felteszik. Több, mint 60 éve ismerem ıket, elszórtan újra és újra feltőnnek. Nem csoda, hiszen az USA a világgazdaság legnagyobb szállítója és ügyfele. Devizakereskedık, spekulánsok, sıt szakértık állnak megdöbbenve az eredmény elıtt, mert ilyet még nem éltek meg: az anyagilag és pszichológiailag megterhelt valuta néhány hét alatt 25 százalékkal emelkedett. Számomra sajnos (a korom miatt „sajnos") nem volt meglepetés. A húszas években szemtanúja voltam a francia frank Marne-i csatájának, és közben saját számlámra személyes tapasztalatokra tettem szert. Akkoriban a frank értéke pusztán arra a hírre, hogy Raymond Poincaré (a nagy németgyőlölı) új kormányt alakít és pénzügyminiszter lesz, néhány hét leforgása alatt 50, majd 100 százalékkal nıtt. S mindez anélkül, hogy gazdaságilag bármi is megváltozott volna. Azonban a gazdag és gigantikus tartalékokkal rendelkezı gyıztes állam hirtelen felébredt fásultságából és bizalmat adott egy embernek, aki biztosan nem volt pénzügyi zseni

Nem tudom megállni, hogy ne emlékezzek ezekre a napokra, mert a dollárral ugyanez történt. Új ember vette át az USA-ban a vezetést, és mint tudjuk a nemzetközi vélemény egyik napról a másikra megváltozik. Ehhez még az is párosul, hogy keserő szájízzel gondolok a márkára. A márka bizonyára nem fekszik a padlón és még elegendı erıvel rendelkezik, de a másik oldalon a dollár sem lett egy darab papír, ahogy azt a spekulánsok hada, politikusok és magukat szakértınek nevezık elıre vetítették. Minden esemény jó volt nekik, ha csak dollárpánikot okozott, de sok esemény inkább a márkának és az európai valutáknak kedvezett (pl. az olajáremelés). A spekulánsok, politikusok vagy devizakereskedık nem gondoltak az események mélyebb elemzésére. Nem láttak tovább az orruknál. „A dollár esik és még tovább fog esni", szajkózták a tömegtájékoztatási eszközök, és nem fáradtak bele, hogy a legkisebb kereskedı érveit is felhozzák, akik ugyan maguk sem tudják, hogy tulajdonképpen mi is az a valuta. Az NSZK kormánya alacsony dollárárfolyamban volt érdekelt és túlértékelte ennek jelentıségét, miközben az eljövendı amerikai kereskedelmi konkurenciát alábecsülte. Ennek a magatartásnak a következménye ma a Szövetségi Köztársaság folyó fizetési mérleg deficitje és a munkanélküliség is. A politikusok elfelejtették, hogy egy irreálisan mély dollárárfolyam gazdasági következményei legtöbbször csak két-három év múlva válnak érezhetıvé. Az csupán legenda, hogy mindenért a magas amerikai

332

333

MINT HAJDANÁBAN FRANCIAORSZÁGBAN

kamatlábak felelısek. Bár a magas kamatláb volt az egyik ok. De a közbeesı idıben az NSZK-ban is emelkedtek a kamatlábak, míg az USA-ban estek. A dollár árfolyamára ez nem volt különösen negatív hatással. A technikai és fundamentális okok egészen máshol keresendık: kialakult a dollár keresleti piaca, hiszen az egész világ dollárban adósodott el. A magas kamatok és az ettıl való félelem, hogy az árfolyama tovább emelkedhet, hirtelen kisebb pánikot okozott a dollárban eladósodottak között.

hogy a harmadik fázist is elérjük. Mindenesetre ez különösen katasztrofális következményekkel járhatna a spekulánsok és a dolláradósok számára. Akinek ma arról kell döntenie, hogy dollárt vásároljon vagy eladjon, minden politikai és gazdasági tényezıt figyelembe kell vennie.

HOGYAN TOVÁBB? Automatikusan felvetıdik a kérdés, hogyan tovább. A kérdés megválaszolásához egy tızsdei alapszabályt kell megismételnem: minden tızsdei árfolyam-alakulás, mindegy, hogy részvényrıl, nyersanyagról vagy devizáról van szó, általában három fázisból áll. Az elsı a korrekció fázisa, ha az árfolyam lélektani és technikai okok miatt túlságosan mélyre zuhant. Valamilyen esemény szárnyat ad a fantáziának, ami robbanást eredményez, tehát felfelé ívelı korrekció történik. Ezután jön a második fázis, amit én kísérı fázisnak nevezek. Az árfolyam a gazdasági és politikai események alakulásától és azok lélektani kihatásaitól függıen hol az egyik, hol a másik irányba indul meg. Ha a fejlıdés pozitív, úgy az optimizmus az árfolyamokat magasabbra emeli, mint ahogy az jogos lenne. Mert az árfolyam sohasem pontosan ott fog megállni, ahol kellene; vagy magasabb, vagy alacsonyabb. Csak az elsı fázis korrigál minden hamis árfolyamot. Ha a második fázis szintén kedvezıen alakul, akkor az optimizmus a harmadik, a túltelítés fázisában, az árfolyamokat még magasabbra hajtja, mint ahogy az egyáltalán jogos lenne. Az árfolyam további alakulása a kül- és belpolitikai, gazdasági és szociális események függvénye. Ha a második fázis kedvezıen alakul, akkor kétségtelen, 334

335

NEHOGY MEGFELEDKEZZETEK AMERIKÁRÓL!

Önök az idık folyásából talán következtetéseket akarnak levonni, én azonban egyszerően megállapítom: egyre gyakrabban kérdezik meg tılem barátaim, ismerıseim és ismeretlenek, hogy mi arra a garancia, hogy a pénzüket, amit jó idıkben Amerikába transzferáltak, a kevésbé jó idıkben visszakapják. Erre az a válaszom: semmi. Senki sem tudja, hogy milyen törvények és elıírások lesznek érvényben egy X napon az amerikai bankok számára. Olyankor tapasztalataimról beszélek, amit hasonló szituációban New Yorkban szereztem. Az USA-ban a magántulajdon szent az állam számára, függetlenül attól, hogy kié. „Ki mint él, úgy ítél" — szól a régi bölcsesség. Pozitív értelemben szeretném ezt az amerikaiakra vonatkoztatni. Az emberek magánpénzének lefoglalása nem illik az amerikai mentalitáshoz.

hogy ıt és tulajdonát védik és tiszteletben tartják. De egy idıs, tısgyökeres európainak (bécsi, francia vagy magyar) az élet Amerikában nem ugyanaz, mint amihez hozzászokott és boldognak nevezett. Hiányzik az a légkör, hogy a kávéházban leülhet és filozofálhat, az utcán sétálhat, a „dolce far niente", csak úgy, céltalanul. Az ország paradicsom azok számára, akiknek dolgozniuk kell, és a milliomosok számára, de nem az életmővészek számára, akik kevés pénzzel a zsebükben milliomosként akarnak élni. .... CSAK KOMMUNISTA NE LEGYEN!"

Aki akár csak egy centet átutal az USA-ba, más okok miatt is ismerkedjen meg az Újvilág mentalitásával. Ugyanis, távolabb a számlától, csalódásokhoz vezethet, mint abban a történetben, amit oly sokszor kell elmesélnem. Régi barátomtól, Grüntıl, aki bécsi menekültként New Yorkban él, akirıl még két másik helyen is szó van a könyvben, megkérdezte kollégája: „Mondd, »happy« vagy Amerikában? - Happy igen - hangzott a melankolikus válasz -, de boldog nem." Grün személyes biztonságot értett „happy" alatt: azt,

Ha nem ijesztem meg vele - két anekdotát mesélek az életembıl ehhez a témához: Közismert, hogy a második világháború alatt rengeteg menekült élt legális státus nélkül az USA-ban. Néhánynak lejárt átutazóvízuma volt, de valamelyik más köztársaságba érthetı módon nem akart költözni. Az USA-ban kérvényt lehetett benyújtani állandó tartózkodási engedélyre és így honosítási jogot kapott. Egy baráti család feleségestül, lányostól, fiústól, egykori erdélyi nagyvállalkozók, ilyen kérvényt nyújtott be. Valamelyik washingtoni bíróságon kellett jelentkezniük, ahová pontosan megérkeztek. Nagy volt az izgalom, de a bíró csak rutinkérdéseket tett fel. „Mit jelent Önnek Amerika? Miért akar Ön itt élni?..." Honig apa került elıször sorra, majd az anya és a lány. Minden úgy ment, mint a karikacsapás míg a fiúra került a sor. „Mit jelent önnek Amerika? Miért akar Ön itt élni?..." És akkor robbanás történt: „Amerikáról a legrosszabbat gondolom. Csak apám miatt vagyok itt. Soha nem akarnék itt élni. Ez nem demokrácia, hanem a legrosszabb fasizmus. Amilyen gyorsan csak lehet, el innen. Győlölöm Amerikát." A bírák megdöbbenve hallgatták. A bírósági szolga a kinn várakozó családtagoknak mesélt a teremben történtekrıl. A Honig család kétségbe volt esve, és már elúszni látták szerencséjüket. Majd az ítélethozatal következett. Az apának teljesítették kívánságát, Honig ma-

336

337

NEM PARADICSOM ÉLETMŐVÉSZEK SZÁMÁRA

mának szintén, éppúgy a lánynak is. És akkor, horribile dictu, a fiúnak is. Az indoklásban ez állt: „Amerikát győlölni mindenkinek joga van. Mindent mondhat és gondolhat, hogy amerikai legyen, csak kommunista ne legyen! Ez a forrófejő vegye észre, hogyan gondolkodik Amerika."

TULELI-E A CSODAORSZÁG?

EGY BIZTONSÁGI PARADICSOM Egy másik történet személyesen érintett. Idıs bécsi tızsdei kollégám írt a háború alatt, hogy remegve ül Lisszabonban, mert attól tart, a nácik lerohanhatják az Ibériai-félszigetet. Hogy amerikai beutazóvízumot kapjon, bizonyos összeget kell amerikai számlán felmutatnia, és ı ilyennel nem rendelkezik. Talán valamilyen dokumentummal igazolni lehet, hogy van pénze Amerikában. Valamelyik brókercégnél valóban végre tudtam hajtani a szükséges manipulációt. Minden simán ment. Barátom vízumot kapott, és New Yorkba jött. Évekkel Amerikába érkezése után idézést kaptam a rendkívül szigorú bevándorlási hivataltól. „Mister K.! ordított rám éles hangon egy hatalmas úr szúrós szemekkel: Ön 1941-ben bizonyos Mister Weils-nek fiktív bankszámlát nyitott." Kormányhivatal félrevezetése miatt szabadságvesztés jár. Elhallgatom, hogy mi történt velem ebben a pillanatban. Csak dadogtam. „Nem voltak feltételek, tulajdonképpen csak a szükségben levı barátomnak akartam segíteni." „Igen, ezt már mi is tudjuk — válaszolta az úr —, egész sor banda létezik, aki jutalék ellenében ilyen fiktív számlákat fabrikál." Aztán kioktatott, hogyan gondolkodik Amerika: „Mivel egy szükségben levı barátnak segített, szemet hunyok felette és lezárom az aktát. Figyelmeztetem, hogy ilyet többet ne tegyen, mert ugyan lassan dolgozunk, de mindent felfedezünk." Ez Amerika. Nem adó-, hanem biztonsági oázis, szegényeknek éppúgy, mint milliomosoknak, munkásoknak és vállalkozóknak. Uncle Sam ırködik a szabadság és a tulajdon fölött. Én megéltem.

A tızsde, amirıl ebben a könyvben többféle szempontból is szó volt, és amely életemet oly szemmel láthatóan alakította, a nyugati világ gazdasági rendjének alkotóeleme. Megmarad-e még a nyugati szabad gazdasági rend néhány év múlva a mai formájában, vagy mindez egy haldokló világ? Errıl eszembe jut a francia pénzügyminiszter, báró Louis, királyához, Lajos Fülöphöz intézett mondata: „Csináljatok jó politikát, akkor én jó pénzügyeket csinálok nektek!" Az állam pénzügyi helyzetének minısége alapján dönt a megtakarító, mely befektetések kedvezıek vagy kockázatosak. Manapság hosszú távú befektetési politikát folytatni anélkül, hogy a világpolitikai eseményeket megfigyelnénk, kész értelmetlenség. A jegybankpolitika, a hosszú és rövid távú kamatlábak, Milton Friedman mennyiségi pénzelméletének bárminemő elemzése mind nem ér semmit, ha szabad gazdasági rendszerünk fájdalmas átalakulás alatt áll. „Túléli-e a csodaország?" vagy úgy is feltehetem a kérdést: „Tovább élhet-e a nyugati, azaz a kapitalista rendszer, amely egyben figyelemre méltóan szociális is." Meggyızıdésem: az USA-ban igen. Nyugat-Európában: valószínőleg, de nem vagyok biztos benne. Ha NyugatEurópában a kapitalista rendszer megdılne, akkor az USA visszahúzódna Amerika védıbástyái mögé, ahol a lakosság a szakszervezetekkel bezárólag három dologban hisz: profitrendszer, szabad vállalkozás és konkurencia.

338

339

KÜLSİ ÉS BELSİ VESZÉLYEK

„A POLITIKÁBAN MINDEN LEHETSÉGES, ÉS MINDENNEK AZ ELLENKEZİJE IS"

A fejlıdésnek elképzelhetı egy pesszimista változata is: Nyugat-Európában nem várok jelenleg forradalmi változást. A veszélyt nem a demokratikus választók szabad döntésében látom, a veszély kívülrıl jön. A szovjetek diplomáciai offenzívája beindult, egyre agresszívebbé válik, és látszólag feltartóztathatatlan. Hosszú távú tervezés és tudatos stratégia következménye, lélek, hogy Európa, különösen a Szövetségi Köztársaság (és ez a döntı) bedıl az orosz blöffnek. A szovjetek minden eszközt latba fognak vetni, mosolyt, ígérgetéseket, nagy ipari megbízásokat és katonai fenyegetéseket, hogy a Szövetségi Köztársaságot kiragadják az USA-val kötött szövetségébıl, és így a NATO-t felszámolhassák. A nagy cél — ahogy már hónapok óta írom — a Szövetségi Köztársaság „finnországosítása" sıt „lengyelesítése", minden elképzelhetı gazdasági és politikai következményekkel. Nyugat-Európa érett gyümölcsként hullhatna a Szovjetunió ölébe anélkül, hogy akár egyetlen orosz katonát is mozgósítana. Ha a következı hónapokban a Szövetségi Köztársaság a modern Pershing-rakéták telepítésében nem mutat kategorikusan egyértelmő magatartást, az azt jelentené, hogy lemond az amerikai védelmi segítségrıl. A szovjetek hisztérikus félelme az új Pershing-rakétáktól bizonyíték arra, hogy ez a fegyverrendszer Nyugat-Európát katonailag biztosítaná. Lemondani egy ilyen védelemrıl és megelégedni a szovjet ígéretekkel, „finnországosítást" jelent. NATO nélkül, amerikai atomvédelem nélkül a Szövetségi Köztársaság egyetlen orosz kívánságot sem tud elutasítani, bármilyen költséges is a teljesítése. Rakéták nélkül Nyugat-Európa Moszkva prédájává válna. Egy semleges Nyugat-Európát (beleértve a Szövetségi Köztársaságot), a rákényszerített kereskedelmi és pénzügyi szerzıdésekkel beleolvasztanák a rubel-blokkba, jobban mondva a rubelimperializmusba, és teljesen kizsákmányolnák.

Sok német mamutvállalat abban a hitben ringatja magát, hogy egy semleges Németország is nagy üzleteket köthetne a Szovjetunióval. Ez igaz, de szép kis kereskedelem az, amikor csak az egyik félnek van pisztoly a kezében, ahogy ez gyakran látható a vadnyugati filmekben. Az importált nyersanyagok, akárcsak a Szovjetunióba szállított technológiák árát Moszkva diktálná, vagy még egyszerőbben: a nyugati exportért rubellel fizetnének és az onnan importált földgázért dollárral kellene fizetni. Minden gyerek tudja a Szovjetunióban, hogy a rubel értéktelen, sıt a kelet-európai országok állampolgárai sem tudnak mit kezdeni a rubellel, ha a szovjetunióbeli utazásaikról hazatérnek. Eltekintve attól, hogy a „vörös kereskedelem" csalogat, az a veszély is fennáll, hogy a Szövetségi Köztársaságban vannak olyan emberek, akik adott pillanatban átmeneti idıre átvennék a kormányzást, mert egy Helmut Schmidt Moszkvának nem lenne megbízható partnere. Megbízható párthívık vennék át a hatalom irányítását, hogy a szovjetek minden parancsát szó szerint teljesítsék. A semleges Szövetségi Köztársaságot fokozatosan egyesítenék az NDK-val. Hogy milyen rendszer alatt, ezt nem nehéz kitalálni. Nehezemre esik ilyen pesszimista képet festeni, de hoszszú távú befektetési terveknél ezt a kockázatot számításba kell venni. De jobb félni, mint az utolsó pillanatban megijedni, mert a politikában minden lehetséges, és mindennek az ellenkezıje is. Mely befektetések lesznek a 80-as években a jók, az tehát a világpolitika átalakulásától függ, és elszörnyedve nézem, hogyan készítik elı a talajt az elıbbiekben ábrázolt és általam - mivel jól ismerem - olyan nagyon győlölt fejlıdés számára. A szovjet politika évtizedeken keresztül elhanyagolta a gazdaságot, és mindent a fegyverkezésbe fektetett.

340

341

Elérkezett a pillanat, hogy leszüreteljék áldozatuk gyümölcsét, az értéktelen rubelért megkapják Nyugat-Európa technológiáját és mezıgazdasági termékeit. Mindent megkaparintani anélkül, hogy konfrontációba keverednének az US A-val. MIÉRT VAGYOK MÉGIS OPTIMISTA? A másik, a pozitív esély a fejlıdésre: E könyv olvasói tudják, hogy évtizedek óta a nyugatnémet márkára teszek. Ez logikus is volt. A dollár a második világháború óta túlértékelt, az azt követı években Korea, a Marshall-terv, Vietnam és a fejlıdı országoknak nyújtott segítség vagy jobban mondva - ajándék miatt még törékenyebbé vált. A brutális leértékelésnek jönnie kellett, de mint mindig, egy láncreakció indult meg, és a zuhanás mélyebb volt mint az jogos lett volna. Politikai események nyomása alatt, sıt talán csak ilyen események téves és hisztérikus interpretációja következtében, a dollár természetesen visszaeshet. Olyan látványos zuhanás, mint a 70-es években, teljességgel valószínőtlen. A kismegtakarítót ez nem kell hogy érdekelje; egészen más stratégiát kell hogy folytasson. Gondolkodjon, készítsen mérleget és fektessen be márkában, vagyis abban a valutában, amelyikkel élnie kell. Ha a politikai kockázatot kizárom, akkor nagy optimizmussal tekintek a 80-as évek elé. Meg vagyok gyızıdve arról, hogy korunk két nagy problémáját az energiát és az inflációt (amelyek némiképp egymással össze vannak kötve) belátható idın belül megoldják. A Nyugatnak - és különösen az USA-nak - e két probléma megoldására kell koncentrálnia. Megismétlem: az energiakérdésben Amerikának teljesen függetlenné kell válnia. Nem engedheti meg magának, hogy külpolitikáját a kis országok, csak azért, mert olajat szállítanak, befolyásolják. Ha Amerika megoldja energiaproblémáját, akkor az érvényes az egész nyugati világra. 342

Ezek az erıfeszítések minden területre kiterjednek: atom-, nap- és tengeri energiára, széncseppíolyósításra, új földgázés olajlelıhelyek feltárására a nyugati hemiszférában és minden elképzelhetı módszerre és eljárásra, valószínőleg sok olyanra is, amire ma még nem is gondolunk. Egész sor cég specializálódott erre, melyeknek részvényeit a tızsdén jegyzik. Infláció ellen technológia a varázsszó. Csak automatizálás, racionalizálás és új tudományos módszerek tudják a gazdaságban és a mezıgazdaságban is a termelékenységet növelni és a jobb termelékenységnek köszönhetıen a béreket, de nem a költségeket emelni. A negyedik világ munkavállalóinak, szakszervezeteinek, valamint százmilliónyi új fogyasztójának magasabb életszínvonalra van igénye és ennek nem lehet ellenállni. Ezért a nagy feladat a bér ár spirál megtörése; és ez csak nagyobb termelékenység mellett lehetséges, így a munkanélküliséget is csökkenteni lehet, mert a nagyobb vásárlóerı kielégítéséhez új vállalatok alapítására és új munkaerıre van szükség. Biztos vagyok benne, hogy már ma több száz szabadalom és technológiai csoda létezik, amit csak az elkövetkezı években fognak nyilvánosságra hozni és értékesíteni. Mert a vietnami háború és a Watergate-botrány alatt, olyan idıben, amikor Amerika politikailag és lelkileg tehetetlen volt (vagy tehetetlennek látszott), éjt nappallá téve dolgoztak a laboratóriumokban a kutatók és tudósok, a mérnökök és feltalálók. Csak ma még nem ismerünk minden eredményt. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik Amerika erıfeszítéseit a második világháború alatt a helyszínen figyelhette meg, ami a mai napig nagy hatást gyakorolt rám. Ha ez az óriás, az USA mozgásba lendül, olyan dolgok valósulnak meg, amelyek addig úgy tőntek, hogy a fantázia világába tartoznak. Amerikát azonban ki kell hívni. A megalázások Irán részérıl, a túlzott, zsaroló szándékú olajáremelkedések és 343

Afganisztán megszállása, olyan események voltak, amelyek az alvó óriást felébresztették. Most nyújtózkodik, szemét dörzsöli és ébredezik. Hiszem, hogy a 80-as években teljesen fel fog ébredni. Ezért a befektetık ne csak Európába fektessenek be, és ezért mondom: Nehogy megfeledkezzetek Amerikáról! Ha a NATO, az Atlanti Szövetség kemény marad, ha katonai erejét minden elképzelhetı modern fegyverrel stabilizálja és demonstrálja készségét, hogy érdekeit bárhol a világon katonailag is megvédi, és belsıleg megújul, ha nemcsak beszél a békérıl, hanem láthatólag és hihetıen kész annak megvédésére: akkor, és csak akkor lehetséges a Szovjetunióval és katonai hatalmával való együttélést kialakítani. Mert egy „békés" együttélés sem jön magától, türelemmel kell kiharcolni. Tehát a béke nehéz ügy.

AZ „ÉN" BIRODALMAM, AHOL - REMÉLEM SOHA NEM MEGY LE A NAP

A TİZSDE MINT PASSZIÓ

A tızsde a mi kultúrkörünkben alakult ki, és lényege a mai napig nem változott. Legyenek a tızsdék óriási nagyok vagy nagyon kicsik, mechanizmusukban mindig hasonlítanak egymásra, és hasonlítanak egymásra különösen azok az emberek, akik ott összetalálkoznak. Hogyan válik valaki spekulánssá? Körülbelül úgy, ahogy egy ártatlan lány az emberiség legrégibb foglalkozását választja: kíváncsiságból elkezdi, aztán szenvedélybıl, végül pedig pénzért csinálja. Mert a tızsdén egészen különleges légkör uralkodik. A levegı, amit ennek a teli küzdıtérnek belsejébıl belélegzünk, kábítószerként hat. Gyakran kellett tızsdésnek rossz idıkben vagy személyes kapcsolatok nyomása alatt más foglalkozást választani. De mindegyiknek csillapíthatatlan vágya volt ez után a hely után, és az elsı adódó alkalommal visszasietett az „elveszett paradicsomba". Az 1929-es elsı tızsdecsıd után, amirıl „A szerencsés besszjátékos" címő fejezetben szóltam, a tızsde hosszabb ideig sivatag volt, ahol még egy pohár vizet sem lehetett kapni. Két egykori tızsdés kolléga találkozik az utcán. „Mit csinálsz?" — kérdezte az egyik a másiktól. „Fogkeféket adok el. És te?" „Pszt! — volt a válasz —, de kérlek ne mondd el senkinek, én még mindig a Wall Streeten vagyok, csak a feleségem hiszi azt, hogy zongorista vagyok egy bordélyban." És mégis, az elmondhatatlan csalódottság és a személyes szenvedés ellenére, ami némely tızsdést családjával együtt sújtott, olyanokat, akik az én ismeretségi körömbıl valók 347

voltak, mihelyt lehetséges volt, újra visszatérnek a tızsdére. Minden jellem- és temperamentumbeli különbség ellenére a tızsdeközönség mindenütt ugyanazzal a bőnnel és erénnyel rendelkezett. Minden tızsdetanonc tudja, hogy az adott szó (szóbeli vétel- vagy eladási szerzıdés) szent. A legszerényebb tızsdés sem habozna óráját a zálogházba vinni, hogy kiegyenlítse tızsdei veszteségét. Némelyeknek kevésbé jó tulajdonságuk is van, gyakran és szívesen dicsekszenek. „Egy papírt 100-ért vettem és 110-ért adtam el. Rossz volt?" - hallottam egyszer egy nagy bank tızsdeigazgatóját beszélni, ,,50-ért adtam el, és 45-ért visszavásároltam" dicsekedett egyszer az NSZK egyik legnagyobb életbiztosítási társaságának portfóliómenedzsere. De hát ilyenek a kedves kollégáim! Mindig mindent elıre láttak, mindent, ami emelkedni fog, ajánlották ügyfeleiknek. (De természetesen csak másoknak, és nem azoknak, akikkel éppen beszéltek.) Mindig a legalacsonyabb árfolyamon vettek és a legmagasabbért adtak el. Léteznek-e egyáltalán ilyen tızsdezsenik, lehetne kérdezni. Igen, de csak azok között, akik becsapják saját magukat. Szerintem a jó tızsdés legjobb definíciója a következı: Olyan, mint egy jó pókerjátékos. Jó kártyákkal sokat nyer, rosszal pedig keveset veszít!

348

A GONOSZ TİZSDE...

Mindegy, hogy részvényekrıl kötvényekrıl, vagy nyersanyagokról van szó, mindegyikük ugyanazon a színpadon lép fel, a tızsdén. Ennélfogva a spekuláció és a játék eszközei. Ez a gonosz tızsde! Minden út ebbe a kárhozatba visz, és a 19. század irodalmában ezt a „pokol templomát" a legsötétebb színben ábrázolták. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel..." Bizonyára ismeri az Olvasó azt a megvetést és bizalmatlanságot is, amit Zola, Balzac, és Dumas regényeinek hısei a tızsdével szemben éreztek. Csak Daumier rajzainak sziluettjeire kell néznünk, hogy ugyanezt a bizalmatlanságot és megvetést érezzük. A mohó és rabló pénzemberek által becsapott hiszékeny alak a 19. század bulvárszínházainak ismert figurája volt. Akkoriban a pénzéhes kispolgárok a nagy varázslók kaítánjába csimpaszkodtak, akik ismerték az istenek titkait. Azóta változtak az idık. A világ továbbhaladt és vele a tızsde. Hiszékeny kispolgárok, háziasszonyok is, akik nem sokat értettek a tızsdéhez, az elmúlt 30-40 évben néha szerencsés haszonélvezıi voltak az általános részvényhossznak. Ami Németországot illeti, fenntartásom van. A német megtakarítók, akik közvetlenül a nácik hatalomra jutása elıtt és közvetlenül a háború után tızsdén jegyzett kiváló részvényeket vásárolták, mára ugyan nagy nyereséget tudnak elkönyvelni, de sokan közülük az elmúlt években felelıtlen és csaló ügynököknek estek áldozatul. Az úgynevezett szakemberek, a hivatásos tızsdések esélyüket elszalasztottak. A legtöbbnek üres maradt a pénztárcája. 349

Ma a tippeket hajszoló kisjátékosoktól csak úgy nyüzsög a tızsde. A nagy varázslók, akiknek százait ismertem a háború elıtt, eltőntek a látóhatárról. Kihaltak és nem hagytak utódokat hátra. Pénzügyi hajótörést szenvedtek vagy egészen egyszerően átadták a helyüket a befektetési társaságoknak és konglomerátumoknak, különösen az Egyesült Államokban. Igaz, az idık sok tekintetben változtak. Ezekben az idıkben a tızsde is megváltozott. A tegnap „hısei" eltőntek a színpadról. Egy új generáció kialakította saját stílusát. Ezzel a stílussal a tızsde megjelenése is más lett. „A készpénz Aladdin csodalámpája" —mondotta egyszer Lord Byron. És ehhez a csodalámpához különbözı motivációktól indíttatva emberek ezrei tódulnak a világ négy sarkából. Hogy jók és rosszak is vannak közöttük, ehhez a könyv érveket sorakoztat fel, sıt kell is hogy sorakoztasson. Aladdin csodalámpájának a keresése, a jólét és gazdagságon keresztüli boldogságkeresés, a siker és a bukás és a siker utáni vágyakozás — ilyen a tızsde légköre és ez az izgalom, ami mindenkit a hatalmába kerít, a kis spekulánsokat éppúgy, mint a pénz nagy varázslóit. Ez a csábítás örökké tart.

TİZSDELÁTOGATÓKRÓL ÉS NAPI SPEKULÁNSOKRÓL

A tızsdelátogatóknak és napi spekulánsoknak az egész világon ugyanaz a jellemvonásuk. Minden eseményt saját tızsdei kötelezettségeiken keresztül néznek. Ez néha a gondolkodásjellegzetes elfajulásához vezet: a kormányrendeleteket és hivatalos döntéseket, intézkedéseket és törvényeket, amelyek számukra kedvezıtlenek, egyszerre önkényesnek, erkölcstelennek, butának vagy nemzeti érdekkel szemben állóknak kiáltják ki. Ha azonban ezek a döntések fedik elképzeléseiket, akkor bölcsnek, erkölcsösnek, a nemzeti érdekekkel azonosnak nevezik ıket. Ha egy tızsdéssel a világ eseményeirıl beszélek, akkor kommentárjaiból és interpretációiból azonnal ki tudom venni, hogy milyen tızsdei kötelezettségei vannak. A spekulánsok minden tızsdei árfolyamban csak a nemzetközi, politikai vagy pénzügyi események tükörképét látják. Nem bírják megállni, hogy ne állítsanak fel politikai és gazdasági elırejelzéseket, kizárólag azzal, hogy a tızsdei tendenciára támaszkodnak. Számukra a tızsde nem hımérı, ahogy ezt sok közgazdász állítja, hanem egyenesen barométer, amely a gazdaság és a politika alakulásának a tendenciáját elıre jelzi. Pedig ebben a könyvben már több helyen bebizonyítottam, hogy ebben milyen gyakran tévednek. TİZSDE-BAROMÉTEREM Nekem is van egy tızsde-barométerem, de egészen másfajta. Mások a tızsdét barométernek tekintik, én azonban egy tızsdei barométerrel rendelkezem. így történt: John Pier-

350

351

pont Morgannek, a Wall Street-i bankárdinasztia utolsó sarjának a személyes használati eszközeit, halála után New Yorkban egy aukción elárverezték. A sok drágaság, az opálok, aranyozott perselyek, gyémántokkal és jade-okkal ékesített apró dísztárgyak között feltőnt egy acélból készült tárgy. Még kezdı voltam a Wall Streeten, és Morganék hírneve nagy hatással volt rám. Nagyon szerettem volna egy kabalát vásárolni. A darab acél volt az egyedüli, amire pénzembıl futotta. J. P. Morgan barométere volt, ami mindig az íróasztalán volt a Wall Street 23. alatti kis palotában, s amely még mindig egy bomba nyomait hordozta magán, amelyet egy bosszúvágyó spekuláns hajított oda. 30 dollárért a barométer szerencsés tulajdonosa lettem. Akárcsak J. P. Morgan, én is az íróasztalomra raktam. Néhány nap múlva meg kellett állapítanom, hogy tévesen mőködött: „Szépet" mutatott, amikor az idıjárás rosszabbodott. Ha szakadt az esı, a barométer kitartóan „változatlant" mutatott. Valóban roszszul reagált. Amint ezeket a különös eltéréseket észrevettem, megpróbáltam rájönni az okára. Ekkor valami furcsa és különös dologra lettem figyelmes: A barométer ugyan idıjárást mutatott, de a Wall Street idıjárását. Tızsde-barométer volt. Ki tudja, talán itt volt a Morgan-bankház titka elrejtve. A felfedezésemtıl lenyőgözve elmeséltem barátaimnak ezt a történetet és ık nem bírták ki, hogy ezt ne meséljék tovább. A „New York Post" címő újság leghíresebb kommentátora, de mások is cikkeket közöltek a történetrıl. 3000 amerikai lapban írtak róla. Néhány napon keresztül a hírnév múlandó — ismert ember lettem. Kilószámra érkeztek levelek, táviratok és afelıl érdeklıdtek: „Hogyan áll a varázsbarométer ?" Azóta ırzöm, mint valami kincset, és még mindig jól mőködik...

A TİZSDE POTYALESİI

A tızsde varázsa hat a potyalesıkre, és nekik esetenként nagyobb a sikerük, mint az öreg profiknak - néha intuíció, néha szerencse folytán, de gyakran türelmüknek köszönhetıen. Egyik barátom vas és acél szakterületen dolgozott és a koreai háború alatt milliós üzleteket bonyolított le. Pénzét vérrel és verítékkel kereste. Az ı szemében a tızsdések a gazdaság semmittevıi, naplopói és parazitái voltak. Tulajdonképpen igaza volt, ámbár én biztosan nem fogok szégyenkezni, hogy sohasem dolgoztam, és mégis kellemes és kényelmes az életem. Figyelmeztettem barátomat. A koreai háború sem tart örökké, és egy nap boldog lesz, ha „tisztességesen megkeresett pénzét" részvényekbe fektetheti. Mivel ez hamarosan megtörténhet, jó, ha megbarátkozik a tızsdével. Másnap eljött hozzám. Gondolkodott megjegyzésemen, papírt és tollat nyomott a kezembe, hogy írjam fel azoknak a tızsdei értékeknek a listáját, amelyeket próbaként meg fog vásárolni. Nem gondolt spekulációra, csak részt akart venni. Elıször német, háború elıtti kötvényeket, másodszor dél-afrikai De Beers-részvényeket és még néhány amerikai blue chip-et* írtam fel. A lista igen sikeresnek mutatkozott. Azóta a német Young-kötvények százszorosukra, a De Beers-részvények tízszeresükre és az összes többi is erısen emelkedett. Amint az elsı vásárlások után az árfolyamok kedvezıen alakultak, barátom egyre több részElsı osztályú értékpapírok.

352

353

vényt vásárolt. New Yorkban, Európában sıt Ausztráliában is. Elıször készpénzzel vásárolt, majd a még rendelkezésére álló pénzzel, végül pedig hitelre. Tızsdei kötelezettsége csúcspontján elkezdett számolni, és megállapította, hogy tızsdei papírjainak a különbözete egyik napról a másikra a családi költségvetés ötszörösét tette ki. Azt is felfedezte, hogy az árfolyamok eshetnek. A tızsde egyre hevesebben reagált, a különbségek egyre nagyobbak lettek, annyira, hogy ezeket az izgalmakat barátom idegei már nem viselték el. Egy szép napon ideg-összeroppanást kapott és gyógyintézetbe kellett szállítani. HOGY NÉZNE KI A VILÁG BOLONDOK NÉLKÜL? Felindult családja haditanácsot tartott. Elhatározták, hogy véget vetnek a tızsdézésnek. Minden értékpapírt eladtak és az egész vagyon most nem ingadozó részvényekben, hanem készpénzben a bankban feküdt. És mi történt ezután? A hosszú hónapok alatt, amíg barátom gyógykúrának vetette alá magát, a tızsde csıdbe ment. A világ tızsdéin 1962 tavaszán a legnagyobb árfolyamzuhanások mentek végbe. (A mai napig is érzem.) Amikor barátom teljesen egészségesen elhagyta a kórházat, az árfolyamok a legmélyebb ponton álltak. Nyugodt volt és mosolygott, mintha újjászületett volna. A kúra megmentette a vagyonát. Tönkrement volna, ha a hitelre vásárolt papírjait nem adják el. Az én lelkiismeretem is tiszta volt. Igaz, hogy én bírtam rá a tızsdejátékra, de: ha vége jó, minden j ó . . . Még soha nem volt ilyen vagyonos. De mégsem olyan egyszerő, ha valakit egyszer elkap a tızsdeláz. Ha vannak papírjai, reszket, hogy eshetnek — ha nincsenek, akkor azért, mert emelkedhetnek. S amikor a részvények a magasba emelkedtek, pánik fogta el, hogy nem vehet részt idıben. Hiába figyelmeztettem, késı volt. Függıségi viszonyba került. Ha nem lennének bolondok a világon, akkor hogy nézne ki a világ... és a tızsde? 354

Ebbıl a történetbıl az Olvasó igen fontos következtetést vonhat le. Amerikai tızsdeelemzık figyelemmel kísérik, hogy milyen mértékő a New York-i tızsdén az úgynevezett „Short-Position" vagyis a besszpozíció. „Short-position" alatt értjük, hogy X részvényt határidıre eladnak. Ha ez a pozíció magas, akkor ezt emelkedı árfolyamnak tekintik (kedvezı szimptóma az árfolyam-alakulásra nézve), mert a határidıre eladóknak ezeket a papírokat egy napon vissza kell vásárolniuk. Tehát a jövıbeni vásárlók biztos rétegét képezik. Ezzel szemben az elemzık pesszimisták, ha a besszkötések viszonylag kisszámúak. Ennek megvan a jogosultsága. Akárcsak az a megfigyelés is jogosult, hogy hány megtakarító árusította ki portfolióját, noha megszokta, hogy értékpapírjaival éljen. Hiszen ık a legelsık és a legmohóbb vásárlók, ha azt hiszik, hogy a piac megfordult és újra hossz-orientált. Az olyan nagy intézmények, mint a nyugdíjbiztosítási intézetek, biztosítási társaságok stb. is idetartoznak, amelyeknek tulajdonképpen hosszú távú befektetéseket kellene tenniük, de átmenetileg csak készpénzt vagy rövid távú befektetést, pénzpiaci papírokat akarnak birtokolni.

355

SZIVEM GYÖNGYSZEME: A PÁRIZSI TİZSDE

Ha mostanában a frankfurti tızsdeteremben járok, mégiscsak a világ egyik legjelentısebb tızsdéjén, akkor elfog a honvágy az iránt a tızsde iránt, ahol pályafutásomat kezdtem és ahová még ma is ellátogatok, ha szórakozni akarok: a párizsi tızsdére. Mert ott a „Place de la Bourse"-on akkor is történik valami, ha tulajdonképpen nem történik semmi. Ha Frankfurtból Párizsba megyek, az a benyomásom, mintha egy szanatórium ivócsarnokából a játékkaszinóba csöppentem volna. Ez nemcsak a két nép különbözı temperamentumából adódik, hanem a párizsi tızsde másfajta struktúrájából is. Legalább 2000 ember tülekedik Párizsban a jegyzéseket ismertetı táblák elıtti területen, ahol még mindig krétával és szivaccsal dolgoznak. Mozgalmas napokon akár 5000-re is rúg az érdeklıdık száma. Üzleteiket két órán belül kell lebonyolítaniuk. Frankfurtban a bankok egész nap alkudozhatnak. Ott például 24 hivatásos és 27 szabad ügynök van mintegy 800 ember kíséretében. Párizsban az ügyfelek nemcsak a befektetı társaságokból állnak, hanem a nagyszámú magánspekulánsokból is, akik kötelezettségeiket gyakran naponta többször is váltogatják. Mert a német tızsdékkel összehasonlítva a költségek igen alacsonyak. És akik nem is akarnak üzleteket kötni, azok is megtalálják itt szórakozásukat. Az emberek politikáról beszélgetnek, történeteket mesélnek, amelyek között egyetlen sincs, ami fontos, és alig akad, ami igaz, mégis szívesen járok oda. Sehol a világon nem találok annyi korlátolt embert négyzetméterenként, mint itt. Mindez a legnagyobb hangerıvel történik. 356

Jelenet a párizsi tızsdérıl a 18. században, röviddel tızsdezárás elıtt

357

Párizsban a tızsdei üzletek nem jól nevelt bankárok kezében vannak, hanem 46 ügynökség (Agent-de Change) kezében, amelyek átlagosan egyenként 40, többé-kevésbé forrófejő kereskedısegédet alkalmaznak, tehát minden egyes értékpapírcsoportra egyet. Lármájuk a teljes káosz látszatát kelti. De a valóságban szigorú szervezettség uralkodik. EMLÉKEZÉS DAUMIER-RA ÉS ZOLÁRA Tulajdonképpen minden majdnem ugyanúgy megy a tızsdepalotában, ahogy zseniális rajzaiban Honoré Daumier megmutatta és Émile Zola „A pénz" címő regényében leírta. A mai és az akkori tızsde között kisebb a különbség, mint jelenleg a párizsi és a német tızsdék között. Ennek oka a francia és a német befektetık jellemébıl következik. A hivatalos tızsdei spekulánsok nagyjátéka Párizsban az olajtól az áruházi papírokig terjed. Hosszú évekig a dél-afrikai aranybányák voltak a kedvencek. A francia közönség mindig is nyitott volt az olaj- és a bányakalandok elıtt. A határidıs ügyletek piaca az opciós, prémium- és stellázs üzletek (egyfajta opciós ügylet) széles palettájától a vakmerı spekulációig terjed. Ezek a tranzakciók gigantikus pókerpartira emlékeztetnek, amelyben a két ellenfél — a hossz- és a besszpárt - egymást próbálja megfojtani. Úgynevezett Corner-szindikátusok (amilyen néhány évvel ezelıtt a Hunt-ezüstszerzıdés volt) állandóan napirenden vannak a határidıs és opciós ügyletek segítségével. Természetesen megtalálhatók a kis potyalesık ezrei is, közülük számtalan áldozat is kikerül. Szindikátusok tucatjai manipulálják magasra az árfolyamokat, hogy aztán a közönséget, sıt még a befektetési alapok naiv menedzsereit is rászedjék.

„ITT VANNAK A ZSANDÁROK" A különbség akkor lesz különösen érezhetı, ha a kormány is beszáll a tızsdébe. Németországban a tızsde a gazdaságtól függ, Franciaországban épp ellenkezıleg. Ha a tızsdének jó a hangulata, akkor a vállalatok új papírokat bocsáthatnak ki és friss tıkét szerezhetnek beruházásaikhoz. A részvényvásárlók bizonyos adókedvezményben részesülnek, ezenkívül a kormány mérsékelten támogatja is a részvényárfolyamokat. „Itt vannak a zsandárok", mondják a profik, ha a kedvezıtlen hírek ellenére az árfolyamok nem csökkennek. Eltekintve bizonyos szindikátusok félrevezetı manipulációitól, a tranzakciók a párizsi tızsdén is teljesen korrektek, mint a Szövetségi Köztársaságban, azzal a különbséggel, hogy a párizsi piac a határidıs ügyletek parazitáinak és profi spekulánsok ezreinek köszönhetıen sokkal likvidebb. A német nagyközönséget hosszú évekig nem lehetett tızsdei spekulációra csábítani. Megspórolt pfennigjeiket inkább kétes, leírásokkal foglalkozó társaságokba és hasonlókba fektetik be, hiába. Természetesen több lehetıség is van a pénz elveszítésére. De a tızsdén ez romantikusabb. Talán a német tızsdén az a zsidó elem hiányzik, ami a pénzügyi spekuláció hajtóereje. Párizsban ezzel szemben mint Londonban, a Wall Streeten és Johannesburgban - sok Grün és Kohn van, mert nélkülük egy tızsde ritkán igazi tızsde. Egyszóval: Párizs a tızsdét játékra használja, a derék német évek óta csak befektetésre. Néha Frankfurtban van dolgom, és ott azt gondolom: „Vive la difference!" (Éljen a különbség!) ... ÉS MOST FRANCOIS MITTERRAND De mit tesz az új francia kormány Franqois Mitterrand alatt? Támogatni fogja a tızsdei árfolyamokat, akárcsak a szolid Raymond Barre alatt? Alig hihetı. Inkább fordítva. Nem is beszélve arról a veszélyes gazdaságpolitikáról, amitıl tarta-

358

359

ni kell. Ha ugyanis az új francia kormány betartja választási ígéretét, akkor egy idı múlva be kell vallania a népnek: „A kasszák üresek." A nehéz gazdasági helyzetért ez ideig mindenütt a szocialisták a felelısek. Emlékszem, mintha tegnap történt volna: Hosszú évek politikai és pénzügyi káosza után, amit radikális baloldali kormányok okoztak, Franciaországban 1926-ban új pénzügyminiszter kapott helyet, Anatole de Monzie, egy rendkívül briliáns férfi, akit késıbb személyesen is jól ismertem. Elsı fellépését a parlamentben a következı szavakkal kezdte: „Messieurs, les caisses sönt vides." A kormány megbukott, a frank zuhant és a pánik olyan heves politikai reakciót váltott ki a jobboldalnál, ami Franciaország tökéletes gyógyulásához vezetett, és a frank a gazdasági eufóriában éveken át a világ legkeményebb valutája volt. A gazdasági és pénzügyminiszter Jacques Delors, aki mérsékelt és felelısségteljes professzor ugyan, de szocialista, a következı szavakkal kezdhette volna parlamenti fellépését: „Elvtársak, a kasszák tele vannak." Mert a Giscard-Barrekormány teli kincstárat és óriási aranytartalékot hagyott hátra a Banque de France-ban. Az „újak", ahogy ígérték, elosztják a pénzt. A derék Raymond Barre demagógellenes típus, minden nehézség ellenére győjtötte össze ezt a kincset. De elkövette ugyanazt a hibát, mint elıtte sok más jóakaratú politikus, professzor és álmodozó: a választók intelligenciájával és nem emóciójukkal és hiszékenységükkel számolt. A gazdasági helyzetet és a lakosság viszonylag magas életszínvonalát tekintve Giscard veresége nem volt jogos. Csodát persze nem tudott tenni, de utódai sem. A „váltást" szó propagandája kimondottan hatásos volt. Negatív tényezı volt Giscard királyi stílusa és a francia nagypolgárság felfuvalkodottsága is, akit ı képviselt. Egészen biztos, hogy Európa legarrogánsabb és legegoistább társadalmi osztálya. * Uraim, a kincstár üres, szó szerint: a kasszák üresek. 360

A KET TÁBORRA SZAKADT NÉP A nép két táborra szakadt, akik győlölik egymást, mint a pestist. A győlölet közel áll a néphez, melynek nemzeti tulajdonságaihoz az irigység is tartozik. Mert az óvilág viszonylag magas jóléte mellett az irigységen kívül nincs más okuk a sikerre a baloldali pártoknak és agitátoroknak, és nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában. Hogy szocializmus vagy liberális piacgazdaság, mindig ugyanarra megy ki a játék: egy nagy torta, amit igazságtalanul, vagy egy kicsi, amit igazságosan osztanak fel, de olyan apró darabokra, amelyek lényegesen kisebbek, mint a nagy torta akár legkisebb adagja. Mitterrand elnök arra fog törekedni, hogy a gazdaságot felélénkítse, a fizetéseket, béreket és szociális kiadásokat növelje, hogy a vásárlóerıt támogassa. Mivel a stabilitás megırzése minden kormány elsı kötelessége, ezért játéktere egyre szőkebb lesz. A választók, az elvtársak és a különösen a kommunisták uralta szakszervezetek türelmetlenek, és követeléseikkel nem akarnak várni. A következmények drámaiak lehetnek: egy fatális bér-ár spirál. A megtakarítók tıkemenekítése és a külföldiek bizalmatlansága a pénzelértéktelenedést meggyorsíthatná, és akkor még a Barre-tól örökölt valutatartalékok sem lennének elegendık. Több száz középvállalatot a csıd fenyegetne, annál is inkább, mert a magas kamatok és a szociális terhek elviselhetetlenek lennének. Hogy ez hol és hogyan végzıdne, nem nehéz kitalálni. A „változás" túl szép szó erre. Ez veszélyes kísérlet, ami csak a szocialista teoretikusok fejében sikerülhet, de gyakorlatban még sohasem valósították meg. A sikerhez a lakosság vasfegyelmére és áldozatkészségére lenne szükség, de melyik nép képes erre? A franciák biztosan nem. És így egy nap a pénzügyminiszternek ki kellene jelentenie: „Messieurs, a kasszák üresek." A baloldali kísérleteket, akárhol is próbálkoztak vele, csak egy mondattal tudom illusztrálni: „A baloldal jön, csıdöt csinál, aztán megy vagy 361

menesztik, de a csıd marad." Az elsı hetek örömujjongása, az utcai táncok nem döntıek. Semmi sem olyan ingadozó, mint a nép hangulata.

A NEM EURÓPAI TİZSDÉK

ELVILEG: REMÉNYSÉG Mittcrrand elnök biztosan kiváló és felelısségtudattal rendelkezı, de idealista is. És ahogy vannak, akik naivan beszélnek, de helyesen cselekszenek, úgy olyanok is vannak, különösen politikusok, akik nagyon okosan beszélnek, de abszolút tévesen cselekszenek. Reméljük, hogy Mitterrand-t nem emóció és ideológia vezeti, hanem éles intellektusa és realizmusa. Mindenesetre én így látom a problémát, mert az én szívem is a bal oldalon van, de fejem kifejezetten a jobb oldalon. Hangsúlyozom, a „fejem" és nem a pénztárcám. Mert a pénztárcám az Amerikai Egyesült Államokban van.

362

Hogyan viselkedjünk azokkal a tızsdékkel szemben, amelyekkel az európaiaknak kapcsolatuk van? A válasz nem egyszerő, mert én csak személyes benyomásaimat tudom visszaadni. Az, aki ezeknek az országoknak és tızsdéknek a helyi körülményeit pontosan ismeri, jobb jellemzést tudna adni. A TOKIÓI TİZSDE Bár 30 évvel ezelıtt sikereim voltak a párizsi tızsdén, ma már nem szívesen tevékenykednék ott. Akkoriban a spekuláció ott a körülményekhez képest könnyő ügy volt. Az ország újjáépítés elıtt állt, és nagy valószínőséggel várható volt egy gazdasági eufória. Mindegy volt, melyik részvényt, melyik csoportot vette meg az ember, mindegyik jó volt. Mára radikálisan megváltozott a helyzet. Ahhoz, hogy Tokióban sikeresen tudjunk mőködni, a helyi viszonyokról éppúgy jól informáltnak kell lennünk, mint a Wall Street-i, londoni, párizsi vagy frankfurti eseményekrıl. De nemcsak a földrajzi távolság a szétválasztó, hanem az ázsiai mentalitás is, ami egy európai ember számára nehezen érthetı. Nem ismerem a japán vezetés beállítottságát a politikai, gazdasági és szociális problémákról. Nem ismerem az ellenzék hozzáállását sem. Nem tudom, hogyan reagál érzelmileg a nagyközönség az eseményekre, és nem ismerem a tızsdeprofik reakcióját sem. Ez körülbelül olyan, mint ha egy pókerpartit négy teljesen ismeretlen partnerrel kellene játszanom, akiknek pszichológiájáról és gondolkodásmódjá-

363

ról halvány fogalmam sincs. Ilyen körben egészen biztosan nem akarnék játszani. Ez az én személyes véleményem, de azt hiszem, hogy európai kollégáim többsége ugyanezt vallja, mint én. Bár van számtalan japán bróker, aki Európában rendezkedett be, és aki hazája viszonyairól tájékoztathatna, de én, mint azt idıközben már megtudták, nem adok a brókerek véleményére. A SYDNEYI TİZSDE A sydneyi tızsdén angolszász hagyományok uralkodnak, amerikai a gazdasági koncepció és európaiak a fıszervezık. Ez nem az iskolásgyerekek piaca. Ugrásszerően növekvı árak mellett könnyő vásárolni, de hogyan fogja az ember a papírokat újra eladni, az már más kérdés. Pár évvel ezelıtt néhány európai milliókat veszített Sydneyben. Tehát mint látják, itt is mindenkinek értenie kell a „mesterségéhez". A DÉL-AMERIKAI TİZSDÉK A dél-amerikai tızsdék a világ tızsdéinek színfoltjai. Buenos Airesben hevesen játszanak, nagy zajjal, de a tızsde egész szervezetének ezért még tökéletesebbnek kellene lennie, ha egy európai vagy amerikai igényeihez viszonyítunk. Ha valaki megbízást ad, talán néhány hét is eltelik, míg az elismervényt megkapja. Tızsde dél-amerikai módra - sohasem lehet elfelejteni. Rio de Janeiro - kis tızsde egy nagy országban. A közönség itt sokkal inkább az ingatlanspekulációk iránt érdeklıdik, amin különben az elmúlt években sokat kerestek, de sokat is vesztettek. Mindazonáltal a 70-es évek elején egy tapasztalt tızsdés számára a jegyzett kötvényeinek köszönhetıen különbözı jövedelmezı lehetıségek voltak. Azt mondják, Brazília a jövı országa. És ha ez a jövı a jelen lesz, akkor Rio de Janeiro is eleven értékpapírtızsde lesz. 364

A TEL-AVIVI TİZSDE Teljesen ismeretlen, de semmi esetre sem érdektelen a telavivi tızsde. Néhány évvel ezelıtt alkalmam volt rá, hogy elmenjek oda, és igazán mély benyomást tett rám a tızsde birodalma. Minden országnak olyan a tızsdéje, amilyet megérdemel, mert az a nemzet hő mása. Csak néhány napot kell Izraelben eltölteni ahhoz, hogy meg tudjuk érteni, hogy az, aki ebben az országban nem hisz a csodákban, nem realista. Csoda az is, hogy a hatnapos háború kitörésekor a tızsdei árfolyamok egy jottányit sem estek - éppen ellenkezıleg. A tızsdeidı alatt a bankároknak és a közvetítıknek néhányszor fedezékbe kellett menniük. Amikor visszamehettek a tızsdeterembe, az árfolyamok minden alkalommal emelkedtek néhány pontot. „Chuzpe" mondták néhányan. De nem, ez csak egy nép rendíthetetlen bizalma volt a sorsában. A tel-avivi tızsde 30 évvel ezelıtt egy kis terembıl állt egy apró árfolyamtáblával. Néhány ember ült egy asztal körül, akik inkább kanasztapartit játszók képét nyújtották, mint részvénytızsdéét. Ma sok tagot számlálnak, fıleg bankokat és néhány tekintélyes közvetítıcéget - mind német eredetőek. A tızsdeterem két részbıl áll. Az egyik fix kamatozású értékpapíroknak, a másik részvényeknek. A kötvények árfolyamlistája különösen tartalmas. Mivel a zsidók ilyen sok megpróbáltatás után csak a több mint biztos dolgokban hisznek - biztos határokban, biztos fegyverekben és biztos jövedelemben —, ezért itt az árindexhez kötött adóslevelek a legkedveltebbek. A részvénypiacon ma különbözı üzletágak társaságait jegyzik a bankoktól a fa- és kálitársaságokon keresztül az építkezési társaságokig. A tızsde fı ügyfelei a biztosítók, szakszervezetek, nyugdíjbiztosítási intézetek, a Jewish Agency és néhány befektetési alap. Még a kibucok is értékpapírokba fektetik megtakarított pénzüket. 365

A tel-avivi tızsde bár már nem a világon a legkisebb, de biztos a legerényesebb. Minden tızsdén, ahol devizakorlátozások vannak érvényben, van egy sarok, ahol tiltott tranzakciókat őznek. A résztvevık nem találnak semmi kivetnivalót benne. Más ez Tel-Avivban. A tızsdetagok ott ilyesmit több, mint méltatlannak tartanának. Hasztalan keresgéltem anekdotákat és vicceket. Ez egyáltalán nem felel meg a mai Izrael puritán és tiszteletreméltó mentalitásának. Ez a magatartás nem enged meg semmilyen vad spekulációt és botrányt. Izrael szellemi szerzıje, Theodor Herzl Budapestrıl, halála elıtt két hónappal egyik barátjának azt írta: „Ne csinálj butaságot, amíg én halott vagyok." A tel-avivi tızsdések mint ahogy én azt észrevettem — bizonyára megfogadták.

366

BARBARA SILBIGER: MAGYARORSZÁG JÓSNİJE

Van egy varázsbarométerem. A kollégáim közül soknak azonban még ennél is „biztosabb" információforrásai vannak — amit én néhány évvel ezelıtt fedeztem fel. Akkoriban néhány szabadnapot az én kedves Budapestemen töltöttem. Az a szándék, hogy egyszer nem kell tızsdeügyletekrıl beszélgetnem, nagyon boldoggá tett. Ezért nagy volt a csalódottságom, amikor röviddel megérkezésem után egy jó barátom megkért, hogy menjek el vele egy ismerıséhez, aki hallott rólam mint „vérbeli tızsdésrıl", és ezért mindenképpen meg akart ismerni. Én is ismertem a nevét. Barbara Silbigernek hívták, hívı zsidó volt. Amikor én fiatal voltam, ı híres jósnı volt Budapesten. Horthy Miklós admirális kormányzó és gróf Bethlen miniszterelnök és a magyar arisztokrácia más tagjai tartoztak hő ügyfelei vagy páciensei közé. Újévkor több hasáb terjedelemben jelentette meg a sajtó az elkövetkezı 12 hónapra szóló jóslásait. Hivatalosan is Magyarország jósnıjének számított. Meghívása mindenesetre nem különösebben volt kellemes számomra. Semmiképpen nem akartam a jövımrıl bármit is megtudni, hiszen minden új tızsdenap meglepetése édes szenzáció számomra. De a barátom biztosított, hogy jövendımondásról szó sem lesz. Ellenkezıleg, Barbara egészen más dolgokat akar tılem megtudni. így aztán elindultunk a magyar Delphi felé, vagyis Buda mögé a hegyekbe, csaknem a világ végére. Egy \omkamrában félelmetesen kinézı öregasszony fogadott bennünket. Az ócska fotel nyögött 100 kilója alatt, a rossz levegıjő szobában leírhatatlan összevisszaság uralko367

dott. Az egész kép pillanatok alatt megváltozott, amikor elkezdett beszélni. Kifejezési módja elıkelı volt, rendkívül képzett és jó néhány nyelvet perfektül beszélt. „Tehát ön az, kedves gyermekem, aki a tızsdespekulációkból erényt csinált. Látszólag ismeri a tızsdejáték minden csínját-bínját. Boldog lennék, ha hallhatnék és tanulhatnék öntıl." Nem akartam hinni a fülemnek! Mit tudhatott az idıs, látszatra teljesen vagyontalan nı — és ráadásul egy kommunista országban — a Dow—Jones-indexrıl, az árfolyam—nyereség arányról, befektetési alapról vagy átváltható kötvényekrıl? De bármennyire is komikusán hangzik, élvezet volt számomra tızsdeigazságokkal traktálni ıt. Csaknem két órán keresztül voltam nála, és kellemes volt benne egy ilyen intelligens és érdeklıdı tanítványra lelni. A búcsúzáskor megígértette velem, hogy kapcsolatban maradok vele és idırıl idıre rábízom levélben a világ különbözı tızsdepiacairól alkotott véleményemet.

Talán az olyan eseményekbıl vonja le a következtetéseit, amik egy józan embernek, közvetítınek vagy bankárnak nem tőnnek fel. Valóban kommunista földrıl, lomkamrájából befolyásolja a négy nemzetközi hivatásos spekuláns tızsdemőveleteit. Látogatásom óta azonban új munkamódszerrel dolgozik, közvetlen kapcsolattal. Bár küldtem neki Párizsból „bölcsességeimbıl" a távoli budapesti hegyekbe, ahonnan ı azonnal továbbküldte saját jövendöléseinek feltüntetve a világ elıbb említett négy sarkába. Ennek az új módszernek a segítségével Barbara tanácsai biztosan szakszerőbbé váltak. De hogy jövendölései beigazolódtak-e, azt ma már nem tudnám megmondani.

MISZTIKUS JELEK BUDAPESTRİL Amikor néhány hét múlva újra Nyugaton voltam, meséltem errıl a találkozásról ismerıseimnek. Milyen nagy volt az álmélkodásom, amikor megtudtam, hogy négy külföldön élı magyar - egy Zürichben, egy Londonban, egy további Genfben és egy másik New Yorkban —, mind dörzsölt nemzetközi tızsdejátékos, már évek óta kapcsolatban állt az én új barátnımmel. Rendszeresen küldtek neki ajándékokat és csomagokat, aminek fejében Barbarától elırejelzéseket kaptak a világ minden tızsdéjérıl. Néha kategorikusát, mint „a Wall Streeten ısszel mindent eladni", máskor misztikusát, mint „Párizsban valamennyi P-vel kezdıdı részvényt felvásárolni". Vagy akár festıit, „Zürichben a sárga színő részvényekbe beszállni". Miért is ne, mondtam magamnak. Követi az intuíciót, amiket biztos valamire alapoz. 368

369

AZ UTOLSÓ MOHIKANOK KIS KÖRE

rátságosak és elegánsak voltak. Gondtalannak tőntek, noha a szocialista állam nyugdíjbiztosítási intézete egész vagyonukat elkobozta. Megjelenésükön kívül, szellemi frissességük, intelligenciájuk és jólinformáltságuk a világ dolgairól elképesztett. AZ ELMÚLT IDİK NEM ÉRDEKELNEK

Mélyen tisztelt barátnım, Barbara idıközben meghalt. De Barbara ezoterikus részvételén kívül még ma is találkozhatunk Magyarországon hivatásos tızsdézıkkel — azonban szolgálaton kívül! Amerikában a már említett tızsdeprofi Bemard Baruch vagy B. B. (már 50 évvel Brigitte Bárdot elıtt is így hívták) a maga korában az amerikai közvélemény határtalan csodálatát élvezte. Iránta érzett csodálatom mégsem olyan patetikus. Okos és idıs tızsdések magafajtája ült egykor tucatszámra a kávéházakban Budapesten. Csak nem adatott meg nekik az a szerencse, hogy az Egyesült Államokban születtek volna. Megmaradtak tızsdésnek, ameddig kis országukban tızsde létezett. És amióta nem létezik, csak elméletben, gondolatban és szívükben azok. Optimisták vagy pesszimisták a Wall Streetet illetıen, esetleg erıs javulást látnak Amszterdamban vagy visszaesést Londonban és megvan a véleményük a dollár sorsáról. így láttam ıket egy budapesti látogatásomkor. Megtudtam, hogy az egykori budapesti tızsde húsz idıs profija rendszeresen összejön. Hın áhított kívánságom volt, hogy egyszer találkozzam velük. Nem ismertem ıket személyesen, de a világ tızsdései rokon lelkek. Útban tızsdekávéházunk felé, mégiscsak féltem kicsit: Istenem, gondoltam magamban, milyen emberekkel fogok most találkozni, aggok gyülekezetével, 80 és 92 év között, akik talán már szenilisek és siránkoznak a régi szép idıkrıl, álmodoznak és csevegnek! De mekkorát csodálkoztam! Fiatalosak, ba-

Az asztaltársaságot a 84 éves Kelemen Géza, egykor befolyásos tızsdetanácsos (a tızsdeelnökség tagja) vaskézzel tartja össze. Mint a juhász, úgy vigyáz a nyájára. Szigorúan megdorgálta az egyik 85 éves kollégát, aki csak az ülés megnyitása után érkezett. „Tíz percet késtél!" — mintha elszalasztottá volna a tızsde nyitóárfolyamát. Kelemen tızsdetanácsos szenvedélyesen mesél az egykori „Budapesti Áru- és Értéktızsdérıl", jelentıségérıl és szerepérıl, amit egykor játszott. Igaza van, mert a budapesti gabonatızsde az Osztrák-Magyar Monarchia idején talán Európa legnagyobb határidıs árutızsdéje volt. Táviratok cikáztak Chicago és Budapest között. Minden magyar igencsak érdekelt volt abban, hogyan jegyezték a búzát vagy a zabot. De az értékpapírpiacon is késı éjszakáig kereskedtek a tızsdeprofik, hogy a frankfurti esti tızsde alapján nyitott érdekeltségeiket kiegyenlítsék vagy újakat kössenek. Kelemen tızsdetanácsos élı enciklopédia, mindenre emlékszik, ami a budapesti tızsdén alapítása óta, 1860 óta végbement. A tızsde 1906-ban új palotájába költözött, a világ legnagyobb tızsdetermével (2640 m2), ahol 1949-ig hol szerencsés, hol drámai napokat éltek meg.* Aztán a kommunista kormány kisöpörte ıket, és a palotába a Magyar Rádió és Televízió költözött. Az értékpapír-kereskedelem csúcspontján, a nagy infláció idején 1921-tıl 1926-ig a budapesti tızsde 6000 tagot

370

371

* A Budapesti Áru- és Értéktızsdét 1864-ben alapították és 1948-ban szüntették meg.

számlált, és további 300 érdeklıdıt és tagsággal nem rendelkezıt, akik az elıtérben kitartóan követték az eseményeket. Az azt követı deflációs periódusban a tagok száma 1400-ra csökkent. És most az „utolsó mohikánok" körében, ebben a színes világban találtam magam. Csak nagy nehézségek árán tudtam valami kis anekdotát kicsalogatni belılük. Tempi passati nem érdekelte ıket. Inkább tılem akartak valami újat, szenzációsat megtudni. Kávéházuk ugyan Budapesten található, de az ı világuk a Wall Street, London vagy Zürich. Elemzik a jegybanki mérlegeket, a nemzetközi aranypiacot, Mitterrand elnök legújabb pénzügyi programját vagy az orosz gabonatermés befolyását Chicagóra. Büszke vagyok, hogy eme testülethez tartozom, és hogy ilyen társaim vannak. Mindegyikük külön-külön felért egy B. B.-vel. Egy gerontológus bizonyára igazat adna, hogy mindez az állandó szellemi torna eredménye.

A TİZSDE: EGY BIRODALOM, AHOL - REMÉLEM A NAP SOHASEM NYUGSZIK LE

Idıközben egyre több tızsde mőködik a közlekedıedények törvénye szerint. Valaki valahol megnyom egy gombot - és ötezer kilométerrel arrébb érezni lehet a hatást. A kuvaiti emír valamilyen döntést hoz, és Torontóban emelkedni kezdenek az aranybányarészvények. Pénzügyi csıd pisztolylövéssel Párizsban - és a font sterling esik New Yorkban. Az események átfogják az értékpapír- és valutapiacokat, árutızsdéket, sıt az egész pénzügyi világot. De minden mögött a pénz utáni vágy áll. Ez elérhetı intelligenciával, de egyszerően trükkökkel is, ötletekkel, feltalálásokkal, titkos információkkal, vagy mások tudatlanságának és kényelmességének kihasználásával. Néha egyetlen szóról, paragrafusról van szó. Ez a színes világ az én világom - sohasem áll meg, éjjel-nappal megállás nélkül forog. A New York-i tızsde zárása után San Franciscóban kezdıdik a játék és utána máris Honoluluban. Ha a Wall Streeten lekapcsolják a lámpákat, akkor a tokiói és a hongkongi tızsdéken, a lezárt Kína tıszomszédságában tülekedik a tömeg. Ezután következnek Bombay, Tel Aviv tızsdéi, majd két órával késıbb Athén, egy órával rá Milánó, aztán a frankfurti és a londoni tızsde. S ha Párizsban a tızsdezárást jelzı csengı megszólal, akkor a százezer amerikai bróker már újra a ticker elıtt áll és buzdítja ügyfeleit. Ilyen a tızsde 24 órája, egy olyan birodalom, ahol az ember jólétre és sikerre törekszik, de számomra vereségeivel is lenyőgözı távlatokat tükröz: egy birodalom, ahol remélem — soha nem megy le a nap.

372

373

MINDIG FELNI, DE SOHASEM MEGIJEDNI: ANDRÉ KOSTOLANY KIS TİZSDEI EGYSZEREGYE Ügyfél, ne higyj az alkusznak, mindegy hogy mit ígér. A tızsdét forrón kell szeretni, és hidegen kezelni. A tızsde sokaknak Monte-Carlo zenével, de jó antennával kell rendelkezni ahhoz, hogy fogni tudjuk a zenét. Az elemzı gondolkodik, a tızsde irányít. Az idızítés pénz. Nincs „bumm" krach nélkül, és nincs krach elızetes „bumm" nélkül. Akinek sok pénze van, spekulálhat; Akinek kevés van, ne spekuláljon; És akinek egyáltalán nincs pénze, annak spekulálnia kell. A hamis hírek veszélyesek, de a valós hírek hamis értelmezése még veszélyesebb. Az árfolyamok kevésbé forrók, ha azt is tudjuk, hogy MIÉRT. Minden hírt úgy értelmeznek a tızsdések, ahogy az nekik tetszik. A tızsdén a fél igazság teljes hazugság. 377

A tızsdejátékos taktikus, a tızsdespekuláns stratéga. Ha az egyik a másik területére merészkedik, mindkettı sikertelen lesz.

Semmi sem könnyebb, mint a közönségnek értékpapírokat eladni, ha meg tudjuk mutatni, hogy azok milyen magasra is emelkedtek már.

Az áfolyamtrendek olvasása tudomány, amely hiába keresi azt, amit a tudás alkot. Nem kell mindent tudni (mérlegek, osztalékok stb.), de mindent meg kell érteni.

A spekuláció azzal az ösztönös szándékkal kezdıdik, hogy saját vagyonúnkat tartósan megırizzük.

Nem tudom, hogy mi lesz holnap, de tudom, hogy mi volt tegnap és ez már igen sok. Aki a tızsdén a kicsit túlbecsüli, a nagyot nem érdemli. Ahogy Moltke a háborúról mondta, úgy a tızsdének is szüksége van a négy G-re: pénz, gondolatok, türelem, szerencse (Geld, Gedanken, Geduld, Glück).

A bróker szereti a játékost, de a lányát nem szeretné feleségül adni hozzá. Azt mondták egyszer: Az ember az utolsó 10 ezer márkájával veszíti el az eszét. Ma a megtakarító az elsı 10 000 márkájával veszíti el. Hosszt csinálhat a Rothschild, de egy csıdöt soha nem tud megakadályozni.

Csak az tudja a tızsdei problémákat megérteni, aki már saját tapasztalatokat szerzett ezen a területen.

Spekulációval szerzett pénz fájdalompénz: elıször jönnek a fájdalmak és csak azután a pénz.

Tapasztalatok nélkül nehéz a tızsdén jó idegekkel rendelkezni.

A tendenciák elébe kell menni és nem utána szaladni. A tızsdelogika nem azonos a mindennapok logikájával.

A spekuláció már nem játék, hanem intézkedés a vagyon védelmérıl. Hogyan lesz valaki spekuláns? Úgy, mint az ártatlan leány, aki az emberiség legısibb foglalkozását választja. Kíváncsiságból kezdi, kedvtelésbıl folytatja, és a végén pénzt is kér érte. A politikában minden lehetséges, még annak az ellenkezıje is.

Akiknek nincsenek papírjaik, amikor azok esnek, akkor sem lesznek, amikor emelkednek. Nincs jó pénzügyminiszter, csak egy még annál is rosszabb. Ha két tızsdés találkozik, nem azt kérdezik, hogy van: hanem hogy milyennek látja a piacot? A tızsdén csak a veszteség pozitív, a haszon illúzió. Mindig félni, sohasem megijedni.

378

379

A tızsdeismeret az, ami megmarad, amikor már minden részletet elfelejtettünk: A tızsdespekuláció állandó rögtönzés. A tızsdejáték olyan, mint egy szkátparti: jó lapokkal többet kell nyerni, mint rosszakkal veszíteni.

kora a veszteség. Ha egy befektetés helyességérıl meg vagyunk gyızıdve, akkor makacsnak, szívósnak és türelmesnek kell lennünk. A tızsdespekuláns sikereinek egyetlen tanúi az örökösei. Egy megbízható tızsdés

A bessz-játékost megveti az Isten, mert más pénzére áhítozik.

A megbízható tızsdés örököseit teheti csalódottá, de bankárját soha.

Egy sikeres tranzakció után a besöpört profit gyakran csak kölcsönkért pénz.

Minden országnak olyan tızsdései vannak, amilyent megérdemel.

A tızsdeoptimizmus 24 órán belül a legsötétebb pesszimizmusba csaphat át.

Sok esetben tilos a tızsdésnek a visszatekintés (a régi árfolyamokra), mint Lót feleségének a Bibliában.

Amit a tızsdén mindenki tud, az engem biztosan hidegen ha gy-

A spekuláció és a befektetés közötti különbség nem a minıségben, hanem a mennyiségben van.

Miért megy jól a tapasztalt, felelısségtudattal rendelkezı befektetési szakembernek? Mert nincs konkurenciája.

Az adóoázisok befektetési alapjainak ugyanaz a címkéje: Made for Germany.

Sehol a világon nem található a tızsdén négyzetméterenként annyi ember, akik erısen szellemi képességeik fölött élnek.

Nyerni lehet, veszíteni lehet, de visszanyerni: lehetetlen.

Elıször a legtöbb dolog másként történik, és csak utána lesz olyan, mint elvártuk: 2 x 2 = gyakran 5—1.

Csak az tudja a tızsdeproblémákat megérteni, aki már saját maga is szerzett tapasztalatokat. A tızsdén minden lehetséges, még az is, ami logikus.

Nem elég, ha ötleteink vannak. Megvalósításuk sokkal fontosabb: ahhoz már merészség is kell.

Spekulánsnak nyitott szemekkel kell aludnia, mint a krokodilnak.

Értelmetlen, sıt egyenesen káros az árfolyamokat szakadatlanul követni, kiszámítani, mekkora a nyereség vagy mek-

Ha disznó, hát legyen kövér, ha már tızsde, akkor érje is meg.

380

381

Addig, amíg a tızsdét valóban megértjük, és talán egy kicsit sikeresek is leszünk, nagyon sok tanulópénzt kell fizetni.

TÍZ PARANCSOLAT

A tızsde sok reakciójában részeg emberként viselkedik, sír a jó hírre és nevet a rosszon.

1.Ötletek birtokában lenni és megfontoltan cselekedni: egyáltalán vásároljunk-e, és ha igen, hol, milyen szakte rületen és melyik országban? 2. Elegendı pénzzel rendelkezni, hogy ne kerüljünk kény szerhelyzetbe. 3. Türelmesnek lenni, mert elıször is minden másként történik, másodszor pedig máshogy mint gondoljuk. 4. Legyünk kemények és szívósak, ha meg vagyunk gyı zıdve valamirıl. 5. Legyünk rugalmasak, és számítsunk mindig arra, hogy elképzelésünkben tévedés volt. 6. Adjunk el, ha biztosak vagyunk benne, hogy új kons telláció lépett fel. 7. Az értékek listáját nézzük át, és vizsgáljuk meg idırıl idıre, hogy melyiket vennénk meg még most is. 8. Csak akkor vásároljunk, ha fantáziát látunk benne. 9. Minden kockázatot, még a legvalószínőtlenebbet is kal kuláljuk be, vagyis számoljunk mindig váratlan esemé nyekkel. Legyünk alázatosak akkor is, ha igazunk lett. 383

382

TIZ TILTÁS

1. Ne akarjunk tippek után futni és titkos információkra támaszkodni! 2. Ne higgyük, hogy az eladók tudják, hogy miért adnak el, vagy a vásárlók, hogy miért vásárolnak, ez azt jelente né, hogy többet tudnak nálunk. 3. Ne akarjunk veszteséget visszanyerni! 4. Ne akarjunk régi árfolyamokat figyelembe venni! 5. Ne aludjunk az értékpapírokon, és ne felejtsük el ıket egy jobb árfolyam reményében, vagyis ne halasszunk el döntéseket! 6. Ne akarjuk az árfolyamokat szüntelenül követni, és a legkisebb csip-csup dologra reagálni! 7. Ne akarjunk állandóan mérleget készíteni arról, hogy mekkora a nyereségünk vagy veszteségünk! 8. Ne adjunk el csak azért, hogy hasznunk legyen! 9. Ne hagyjuk magunkat érzelmileg, politikailag szimpáti áktól és antipátiáktól befolyásolni! 10. Ne legyünk önteltek, ha nyerünk!