ANDRÉ Kedvenc KOSTOLANY történeteim a pénzről
Fordította SVÉDA DÓRA
ANDRÉ
Kedvenc KOSTOLANY történeteim a pénzről Hasznos ötletek befektetőknek és spekulánsoknak
A kötet az alábbi kiadás alapján készült: André Kostolany: Kostolanys beste Geldgeschichten 1000 profitable Ideen für Geldanleger und Spekulanten by Copyright © Econ Ullstein List GmbH & Co. KG Muenchen, published in 1991 by Eco n Verlag Duesseldorf Hungarian translation © Svéda Dóra, 2002 ISBN 963 394 475 9 Kiadta a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság Felelős kiadó dr. Szilvásy György vezérigazgató Kiadóigazgató Domina István Felelős szerkesztő Borsics Bernadett Borítóterv Jeney Zoltán
Műszaki szerkesztő Orosz Attila Minden jog fenntartva!
Tartalom Előszó ............................................................................. ............................... 9 A világ legszebb foglalkozása: a spekuláns ........................................... 11 Én is kicsiben kezdtem ........................................................... ................... 15 TÖRTÉNETEK A TŐZSDEÓVODÁBÓL............................................................ 19 Zab és futball ................................................................... ........................... 20 Bátyám rafiaügyletei ................................................................. ................ 22 Az Oceanic ..................................................................... ............................. 25 TAPASZTALATAIM A BENNFENTES SPEKULÁCIÓKKAL KAPCSOLATBAN ....................................................... 29 Telefonhívás Zürichből ................................................................. ............ 30 A St. Moritz-i Palace Hotel .................................................... ................... 32 A Tannenbaum-részvény .............................................................. ........... 36 „Hercegek hatalmától ne ments meg...” ................................................. 38 JÁTÉK A BÁRSONYTERÍTŐS ASZTALNÁL ..................................................... 42 A hétvégi spekuláció ................................................................... .............. 43 Nyikita király bessztámadása ......................................................... ......... 48 J. Laniel öngólja .................................................................. ........................ 53 „HOLTBIZTOS ARBITRÁZSÜGYLETEK TÉRBEN ÉS IDŐBEN” ........................ 56
Szalonnás-kukoricás kettős díjügylet ..................................................... 57 A francia államkötvények fedezeti ügylete ........................................... 59 Zöldebb a zöldnél is: a szomszéd kertje ................................................ . 61 A tökéletes arbitrázsügynök .............................................................. ...... 64 TAPASZTALATAIM A NYERSANYAGOK, AZ ARANY ÉS AZ EZÜST VILÁGÁBAN ...................................................... 70 Hogyan tett tönkre Roosevelt ..................................................... ............. 71 Arany: le a dobogóról .............................................................. ................. 74 Titkos aranyügyleteim ............................................................ .................. 77 Az ezüst, a fehér fém ................................................................ ................. 79
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Szundikátus szindikátus ............................................................ ............... 84 EGY VALUTA SEM TART ÖRÖKKÉ... ........................................................ ..... 88 Devizakereskedelem az első világháború után ..................................... 89 Dollárral kereskedni tilos, nem? ................................................. ............. 92 Az elvesztett frankcsata ....................................................... ..................... 93 A második „marne-i csoda” a frank történetében ................................ 99 Spekulációk a zárolt márkával ............................................................ ... 103 Éljen a svájci frank! .............................................................. .................... 107 Egy pénzleértékelés anatómiája ............................................................ 110 Aranyszárnyak ....................................................................
..................... 114 Kis valutalecke ................................................................ ......................... 116 Börtön vagy dzsungel ............................................................... .............. 119 Opciós tanok ..................................................................... ........................ 122 LEGJOBB KÖRMÖNFONTAN GONDOLKODNI: TŐZSDEI KI MIT TUD? – KOSTOLANY MÓDRA ....................................... 126 Van tehetsége a tőzsdéhez? ........................................................... ......... 127 SPEKULÁCIÓ HITELRE ................................................................. ............... 144 Saját személyes tapasztalataim ..................................................... ......... 145 Felszámolás és tönkremenés egy óra alatt ........................................... 151 Az infláció mint államérdek ............................................................ ....... 154 A spekuláció hatalma ............................................................... ............... 159 ADÓSSÁGKEZELÉS ....................................................................... .............. 163 Az úgynevezett adósságválság ............................................................. . 164 Csőd Kovács módra, vagy csőd Szabó módra? ................................... 170 Az ötletes ügyvéd .................................................................... ................ 172 Úr vagy szolga? .................................................................. ...................... 174 Gondolatok a pénzről és a tőzsdéről I. ................................................. 176 Tömegpszichológia: a tőzsde rejtélyének kulcsa ................................ 183 A Kostolany-féle tojás ............................................................. ................ 188 Gazdag a szegények között és a Kreuger-tragédia ............................. 193 7
ANDRÉ KOSTOLANY TŐZSDEÁLLATKERTEM .................................................................. ............ 202 Két különleges példány: Victor Lyon és Gustav Hoffmann .............. 203 Mitugrászok ...................................................................... ....................... 208 Guruk garancia nélkül .............................................................. .............. 212 Három régi dokumentum életpályám történetéből ........................... 215 A gyenge idegzetű acélkereskedő ...................................................... ... 220 Gondolatok a pénzről és a tőzsdéről II. ................................................ 223 Furtwängler vagy US-Steel? ....................................................... ............ 232 HOGYAN TEGYÜNK SZERT A LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓKRA? ................................................... 23 4 A kommunista tőzsdetippje ........................................................ ........... 235 A 3¾ Mendelssohn ................................................................. ................. 237 EGY LEHELETNYI METAFIZIKA ...................................................... ............ 240 Tőzsdei barométerem................................................................. ............. 241 Magyarország Püthiája ................................................................ ........... 243 TŐZSDE, SZERELEM, SZENVEDÉLY ....................................................... ..... 246 Szerelem, úgy mellesleg... ....................................................... ............... 247 Egy nagyon különös párbaj .............................................................. ...... 253 A nők és a tőzsde .................................................................... ................. 256 Coronation Syndicate, avagy a pletykás anya ..................................... 259 ECU-koktél vagy nemzeti italok? ..................................................
........ 263 VONZÓDÁSOM AMERIKA ÉS A DOLLÁR IRÁNT ........................................ 267 Prima l’economia ................................................................. .................... 268 A tücsök és a hangya ................................................................. .............. 271 A dollár visszatérése ................................................................ ............... 275 Brókerek tegnap és ma .............................................................. .............. 278 Fieszta a Wall Streeten ........................................................ .................... 281
Záróakkord ......................................................................... ...................... 286 8
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Előszó „A föníciaiak találták fel a pénzt, de miért csak ilyen keveset?” –
hangzik Nestroy kérdése. André Kostolanyt már koraifjúságától kezdve foglalkoztatta ez a prob Ezért vált „pénzcsinálóvá”, spekulánssá, és választotta a „világ legszebb foglalkozását”. Né hogy Kostolany miért nem lett inkább a jegybank munkatársa, tehát pénzcsináló a szó szoros é en. Két válasszal is szolgálhatok erre a kérdésre: a jegybank filozófiájának lé-
nyege a pénz kordában tartása; ez Kostolany számára egyenlő lenne az önmegtagadással, hiszen kis infláció számára olyan, mint egy kellemes meleg fürdő. A jegybankári hivatás ezenfelül a biztosí-
tott volna számára sokszínű életet és olvasóinak szórakoztató és tanulságos, pénzről szóló tö
Kostolany történetei a pénzről erősen emlékeztetnek egy másik személyről szóló terjedelmes kö ynek hőse kivándorolt, hogy spekulánsként pénzt csináljon: Solem Aléchem Menachem Mendelére. Ogyesszában élő szerencsétlen Menachem tulajdonképpen a világfi pénzember André népi megfelel i kettőjükben közös, az a ragyogó elme és a spekuláció szenvedélye. Egyébként az irodalomban rázolása általában mindennek nevezhető, csak humorosnak nem. Szophoklész a pénzt a gonosz meg estesítőjének tekinti, Ovidiusnál Midasz király csak akkor menekülhet, ha lemossa magáról azt képességet, mellyel érintésére minden arannyá válik, Goethe Faustjának fő gondolatmenete a pé ap-zsiság és a nemiség összefonódására épül, Marx számára a pénz bi-rodalma „metafizikai agya i hóbortok teljes mér-tékben elátkozott és elvarázsolt világa”.
Az etnológusok és a pszichológusok is többnyire a pénz sötét oldalát hangsúlyozzák, a pénzét,
iaiak egykor áldozati nyársból készítettek, és amelynek mai, papírpénzben való megtestesülésé lemreméltóan gyakran szerepel a halál valamely szimbóluma. 9
ANDRÉ KOSTOLANY
A pénzhez és a spekulációhoz való viszonynak mentesnek kell lennie ilyenfajta sötét és homály ndolatoktól. „Miért lenne a pénz hibás minden szennyért, melyet okoz?” – kérdi Émile Zola jog című regényének végén. A pénzgazdálkodás a piacgazdaság –
és ezzel végül is egyfajta rend – egyik lényeges alkotóeleme, mely az egyén szabadságának nag gásteret enged. André Kostolany számára a pénzgazdálkodás éppolyan fontos, mint a lélegzetvét Bámulatos nyomon követni a műveiben, hogy bánik a pénzzel. Igen sajnálatos lenne, ha a Kosto lany-féle spekulánsok korszakát felváltaná a stop-loss megbízások számítógépes programjainak iszen milyen történetekkel is rukkolhatnának elő? Frankfurt, 1991. augusztus Karl Otto Pöhl
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A világ legszebb foglalkozása: a spekuláns
Nem számít polgári foglalkozásnak, és egyáltalán nem kecsegtet biztos sikerrel, viszont megle etősen egészséges mesterség a spekulánsi hivatás. Hiszen mindenki tudja, hogy az ember fizik ai állapotának lényeges alkotóeleme az agymunka. Az idős emberek ezért kedvelik a keresztrej tvényfejtést, a sakkot vagy a kártyajátékokat. Az ezekkel való foglalatosság folyamatos szell mi erőfeszítést követel. A tőzsdei spekuláció is egyfajta szellemi torna, sporttevékenység. É etesen szórakozás.
Az igazi spekulánst nemcsak egyszerűen a pénzcsinálás okozta öröm hajtja, hanem szeretné a pé eg is tartani. A spekulánsi hivatás közel áll az újságíróihoz, amely szintén szép foglalkozás ten eseményeket elemeznek, melyekből következtetéseket vonnak le – az újságíró kommentárjában láns tevékenységében. Természetesen fennáll egy nem elhanyagolható különbség: ha az újságíró rossz előrejelzést közöl, attól még újságíró maradhat. Ha a spekuláns melléfog, akkor új néznie. Homo speculator, micsoda fejedelmi foglalkozás! A spekulánsnak nem kell közvetlenül érintk eznie az ügyfelekkel. Nem kell poros gyárcsarnokokban kemény munkával beszennyeznie a ke zét. Fütyül a kereskedőkkel és üzletemberekkel folytatott, naponta ismétlődő
unalmas vitákra. A spekuláns úgy él, mint egy filozófus, még ha csak egy szerényebb tehetségű zófus is.
Szivarfüstbe burkolózva nem hatolnak el hozzá a hétköznapi za-jok. „Boldog, aki távol áll a m ennapok ügyeitől” – mondja Horati-us. A spekuláns fegyvertára mindig kéznél van: telefon, rád tleg egy újság. Nem ragaszkodik azonban szolgai módon a szöveghez, művészien tud a sorok közö olvasni. Nincs főnök, nincsenek alkal-mazottak. Más bankárokkal vagy ügynökökkel ellentétben
kell ideges ügyfeleket eltűrnie. Igazi nemesember! A nemesember szabadon rendelkezik önmagával és idejével. Ahogy neki tetszik. Nem csoda, hogy sokan irigylik foglalkozásáért 11
ANDRÉ KOSTOLANY
és próbálják utánozni. Milyen gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy hogyan lehet valakiből keres spekuláns!
A spekuláns szelleme soha nem pihen, még álmában is önmagával vitatkozik: „Vegyem meg, adjam l, vagy csak figyeljek?” Mint az orgonistának, neki is minden változatot le kell tudni a játszani. Események alakulását és a tömeg reakcióját kell megfejtenie. Ez nem mindig egysze ert a nagyközönség csak nehezen tudja felbecsül-ni az események kimenetelét és tőzsdére gyako hatását. A spekuláns viszont olykor az alkoholistához hasonlítható: sírva fakad a jó hírek ha és nevet, ha rossz hírt hall.
Milyen tudással kell rendelkeznie? Egy nagy gondolkodó szájából hangzott el egykor: „A kultúr az, ami megmarad, ha minden más már rég feledésbe merült.” Hasonló a helyzet a tőzsdei ismer kkel is. Mindaz, ami megmarad, ha sikerül mindazt elfelejteni, amin a közgazdászok állan dóan rágódnak: mérlegek, árfolyamok, statisztikák és egyéb hasonló dolgok – röviden, az egész it a számítógépek és ódon könyvtárak rejtenek. Semmit nem fontos tudni, de mindent meg kell é , valamint jó megérzéssel és fantáziával kell rendelkezni – így lesz valakiből tökéletes spek
Ne keverjék össze a fogalmakat: a pénzembert világok választják el a spekulánstól. A pénzembe sem látszik az általa kötött üzletekből. Mivel érdekeltségei és vállalkozásai folyamatosan ké nek, a részvénytőzsdén próbálkozik állandó likviditási problémáit leküzdeni. Célja mindig egy nzakció megvalósítása, de cselekedetei olyan gondolatokat és folyamatokat eredményez-nek, melyek a tőzsdén új ra hasznosulnak. Ezzel ellentétben a spekuláns megfigyelőként lép fel, és olyan eseményekből fitál, melyek alakulásában nem játszott szerepet.
Igen, újra megismétlem: nagyon szép foglalkozás spekulánsnak lenni. Fantáziadús, de egyidejűl kockázatos dolog is. Lehetőség nyílik pénzcsinálásra (nem pénzkeresésre), és az ember még meg godhat. Azonban lehet veszíteni, sőt nagyon sokat veszíteni, vagy akár egyetlen éjszaka al att tönkremenni. Az egyik egyetemen valamikor megkérdezte tőlem egy tudásra éhes diák: – Szeretné, ha a fia spekuláns lenne?
– Ha csak egy fiam lenne, abból zenészt faragnék. A másodikat szobrásznak vagy festőnek tanít nám, a harmadikat írónak vagy 12
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
újságírónak. A negyedik azonban feltétlenül tőzsdei spekuláns lenne: valakinek gondoskodnia k a másik három szegény testvérről – válaszoltam.
Nagy pech lenne, ha a negyedik fiú nagybátyámat követné, aki megrögzött agglegény és spekulán
Ő ugyanis a következő el-méletet vallotta: „A vagyont három különböző módon lehet elveszíteni: leggyorsabban ruletten, legkellemesebben nőkkel, legostobább módon a tőzsdén.”
Ez a fénykép hűen ábrázol engem: A falon árfolyamgörbék: tőzsdeszakember van születőben. Az írógép előtt: újságíró. Hatalmas szivar a szájban: életművész. Mindez összességében én voltam fiatal éveimben.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Én is kicsiben kezdtem
Meglehetősen rossz az emlékezőtehetségem, főleg ami a számokat és a neveket illeti, de első t i ügyleteimre – miként Don Juan az első kalandjára – örökké emlékezni fogok.
Párizsban, a húszas években éltem át első tőzsdével kapcsolatos élményemet. A tippet cégünk h kaptam. Az első óriási üzleti húzás: megvásároltam a francia Laurium vasérctársaság két részv ntegy 400 frankért és az angol-portugál MoCambique bányatársaság 25 részvényét hitelre, határ rab-ját 30 frankért.
Az árak emelkedő tendenciát mutattak. Csak ez az egy irány létezett, nem is lehetett volna másként az infláció kábulatában. Ma csak venni kellett valamit, és holnap eladni, vagy éppen lnap venni, és holnapután eladni. Könnyedén meg tudtam duplázni törzstőkémet a kétfajta részv l. Az embernek csak ötletei legyenek, gondoltam, és szilárdan meg voltam győződve róla, hogy a tőzsde a világ legnagyobb találmánya.
Időközben csaknem fél évszázad telt el, és még mindig ugyanezt a meggyőződést vallom, mivel a i ügyletekből éltem, méghozzá nagyon is jól. Jól élni egy magyar számára nem ugyanazt jelenti egy skót számára. Természetesen – véleményem szerint – a tőzsde a kapitalista rendszer nemcsa fontosabb, de legszebb ta-lálmánya is. Megduplázott tőkémmel a hivatalsegéd tanácsára 25 Malcov- és 25
Lianoszov-részvényt vásároltam, melyeket az oroszországi kommu-nizmus ellenére még mindig jeg eztek a párizsi tőzsdén. Tulajdonképpen teljesen értéktelenek voltak, de az euforikus hangul at közepette teljesen mindegy volt, hogy egy részvénynek van-e értéke, vagy nincs, lényeg, h ogy lehetett vele játszani. Természetesen az értéktelen papírok ára is, mint minden más, növe ett. A pénzem újra megduplázódott, és hirtelen minitőkéssé váltam, akinek készpénzben mért va ndd – 200 dollárra rúgott, melynek vásárlóértéke mai viszonyok között mintegy 30 000 márkának felel meg. 15
ANDRÉ KOSTOLANY
Mivel sikerem erkölcsileg és anyagilag is teljes volt, szerettem volna felkeresni a történések helyszínét. Egyik munkatársam tett eleget a megtisztelő kötelezettségnek, hogy új emmel, a tőzsdével, személyesen is megismertessen. Feladatát körülbelül úgy tekintette, minth gy fiatal barátját először avatná be az éjszakai mulatók világába.
Akkori benyomásaim azonban nem voltak túl kedvezőek. Minden kínaiul hangzott. Számomra tel jesen érthetetlen nyelven beszéltek, furcsa szavakat, titokzatos számokat használtak. Több száz ember, fiatalok és idősek, ide-oda rohangáltak egyik telefonfülkétől a másikig, és biza információkat sugdostak a telefonon lógó emberek fülébe.
Londonnal, Amszterdammal vagy Milánóval folytattak beszélgetést. Az egyik városban vettek egy részvényt, majd a másik városban eladták. Nem időbeli árfolyam-eltolódásokra spekuláltak, mondjuk a London és Párizs közötti térbeli árkülönbségekre. Az egész zűrzavarból semmit nem é egyvalamit érzékeltem kristálytisztán: itt mindenki birtokában volt a legjobb tippnek, mi ndenki próféta volt, vagy legalábbis zseni. Ezekben a napokban annyit tudtam csak a tőzsdéről, mint egy csecsemő, de egyvalami akkor sem tetszett. Úgy tűnt, hogy az egész csak egy hatalmas blöff. A tippekkel kapcsolatos zavaros magyarázatokat gyerekesnek, primitívnek és minden logikát és megfontolást nélkülö-
zőnek láttam. Döntésem megszületett: ha mindenki árfolyamnövekedésre játszik, akkor nekem épp enkezőjét kell tennem. Mento-romtól megtudtam, hogy besszre is lehet spekulálni. Döntésem me gszületett: kártyáimat besszre fogom feltenni, a csökkenő árfolyamot kihasználva fogok nyeres e szert tenni, és egyidejűleg megkapom azt az elégtételt, hogy az összes nagyszájú veszíteni . A szót tett követte. Gyorsan megértettem a besszspekuláció lényegét, határidőre kellett rés eladnom, melyek még nem is voltak a birtokomban, és ennek megfelelően olcsó, meglehetősen gyanúsnak tűnő papírokkal besszre mentem. Ez az első tőzsdei döntésem az elkövetkezendő évekre meghatá-
rozta sorsomat. Vajon megérzés volt, vagy csak szerencse? A lényeg, hogy életem sikeres időszaka kezdődött. A következő esztendők a gazdaság történetében az egyik legsötétebb idősza az egész kapitalista rendszer léte egy hajszálon függött. A tőzsde ren-16
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
getegszer összeomlott, de túléltük, és az értékpapír-tulajdonosok sebei is hamar begyógyultak
Ajánlatosnak tartanám, ha a fiatal fiúkat és lányokat már iskolai tanulmányaik során beavatná sdei gyakorlat, vagy ha lehetsé-
ges, a tőzsdefilozófia rejtelmeibe. Az értékpapírügyieteket úgy ismernék, mint anyáink a főzé rtást. A legjobb módszer a személyes gyakorlás. A tőzsdei ember tapasztalatból, mérlegelésből és megérzésből él.
Az angolok azt mondják: „Az én házam az én váram.” A tőzsdés mottója: „A szimatom az én váram
TÖRTÉNETEK A TŐZSDEÓVODÁBÓL
ANDRÉ KOSTOLANY Zab és futball
A tőzsdével való első találkozásomra igazából már 15 évvel korábban sor került, de épp erről, ossz emlékeket őrzök.
Gyermekkorom Budapestjén történt, abban a korban, amikor az ember még üveggolyókkal játszik. z akkori Magyarország hétköz-napjaiban a gabonatőzsde különös fényben tündökölt. Az ország na enyérgabonát, kukoricát és zabot termelt. A budapesti árutőzsde egész Európa legélénkebb piac Hatalmas forgalmat bonyolítottak itt le, a tengerentúlról érkezett táviratok, adásvételi meg ok elözönlötték a várost, szokatlan fellendülést okozva. Az óriási nagyságrendű ügyletek alka isebb spekulációkra is, melyekben bárki részt vehetett. Ez a pezsgés nagyon is megfelelt a magyarok vidám életfelfogásának.
A gabona tehát nagyon népszerű volt – hasonlóan minden egyéb-hez, ami árfolyamát befolyásolha Ennek a játéknak a fő meghatá-
rozója maga az időjárás volt, az ég színe, a túl erős napsütés, mely veszélyeztethette a term z eső, mely kedvezően hatott. Az árfolyam úgy mozgott fel és le, mint az időjárást jelző levelibé-
ka a létrafokokon, az időjárás szeszélyétől függően. A városra oly jellemző kávéházak teraszá n, főleg azon a bizonyos rendkívül száraz nyáron mindenki buzgón leste a felhőket, hiszen ha em érkezik meg az eső, a zabtermés veszélybe kerül. Még a magas rangú tisztek is aggodalmasko tak, mert akkoriban a zab olyan fontos szerepet játszott, mint a benzin egy mai mo dern hadseregben. A pillanatnyi meteorológiai aggályokhoz társult egy újabb gond: a futb allmeccs, melyet a magyar válogatott játszott valamelyik külföldi csapat ellen. A sportbeli dicsőségről volt szó, melyet mindenki személyes ügyének tekintett. Az oly régóta orteseménynek még a forró nyár bénító fülledtségéből is sikerült kizökkentenie az országot. Kétszeresen is izgatott voltam. Ez volt az első igazi futballmecs-csem, és erre a számom ra újszerű szórakozásra kedvenc nagybátyám vitt volna magával. 20
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
A mérkőzés reggelén hanyatt-homlok ugrottam ki az ágyból, hogy szemügyre vegyem az eget. De m csoda szörnyűség, a horizont teljesen beborult, szürke felhők tömkelege vonult az égen esőt í hajtva, a levegő nehéz volt, szinte már hallani lehetett a menny-dörgést. Elfogott a nyug talanság, unokatestvéremet is, aki szintén készült velünk jönni a sporteseményre.
A délelőtt folyamán, ahogy egyre rosszabbodott a helyzet, ugyanúgy fokozódott a csalódottságu
k is.
A kitűzött időpontban mégis felkerestük nagybátyánkat, és meg voltunk győződve róla, hogy őt borús hangulatban találjuk. Micsoda meglepetés! Szemei ragyogtak, boldogan és elégedetten mosolygott, és úgy dörzsölgette a tenyerét, mintha megütötte volna a főnyereményt. Egyébként volt rossz hozzánk, gyerekekhez, még tréfából sem. „Nézzétek fiúk, milyen csodálatos nap, pat ömlik az eső, a futballmeccs elmarad!” Nekünk unokaöcsémmel még a lélegzetünk is elakadt. Nem lesz focimeccs! És még volt bátorsága beszélni. Értetle-nül álltunk szemben ennyi gonoszsággal. Nagybátyánk még kegyetlenebbül folytatta: „Tényleg mesés, egyszerűen csodás ez az eső!” Teljesen hihetetlen volt. Majd felkiáltott: „Persze, ti nem érthetitek. Az eső hatalmas szerencse! Holnap zuhanni fog a zab árfolyama a tőzsdén. Hetek óta erre váro k.”
A nagybácsinak igaza volt, másnap a zab árában visszaesés következett be, a termés megmenekül Akik besszre spekuláltak, elkönyvelhették a várt nyereséget, a katonatisztek is megnyugodt ak – mindezt a mi futballmeccsünk kárára. Ez a meghiúsult szórakozás a tőzsde lelkiismeretén száradt, én viszont még ugyanazon a napon fogadtam magamban, hogy bosz-szút fogok állni mindezért.
ANDRÉ KOSTOLANY Bátyám rafiaügyletei
A sikeres tőzsdei spekuláns egyesíti magában egy éles elméjű politikai elemző és egy tapaszta gpszichológus erényeit. Egyszerre két rejtvényre kell megoldást találnia: hogy alakulnak a p olitikai események, és miként reagálnak a befektetők. Az előbbieknél még érzékelhető bizonyos tendencia, a befektetők reakciója azonban sajátos és szeszélyes törvényeknek engedelmeskedik. Ahogy ko-rábban említettem, gyakran átéltük, hogy egy háború kitörésekor az égbe szöktek az á történt az ellenkezője is: ugyanezek a hírek a részvényárak mélyrepüléséhez vezettek. A régi ség: „Venni kell, ha dörögnek az ágyúk, eladni, ha lágy hegedű
hangja szól.” mára már érvényét vesztette. Hiszen amit már mindenki tud, az a tőzsdén többé n ségnek. Aki bekerül ebbe a kavarodásba, annak tudnia kell mérlegelni és gondolkodni.
Saját bőrömön tapasztaltam magam is – még gyerekfejjel –, hogy a tőzsdei spekulációkban nem k on követni a napi híreket.
A következőképpen történt: Az 1914-es év nyarának puskaporszaga valóságos spekulációs lázat v emberek elsősorban azokra az árukra vetették rá magukat, melyeknél fennállt a veszély, hogy idesen nem lehet őket behozni Magyarországra. Ebből az okból kifolyólag felment a külföldi te mékek ára. A legkülönbözőbb áruk képezték spekulációs ügyletek tárgyát: vanília, bors, szegfű rafia került előtérbe, mert nélkülözhetetlen a magyar borászatban. (A szőlősgazdák a rafia le kötözőháncs készítéséhez használják.)
Bátyám akkoriban gyakornokként tevékenykedett egy elsősorban nyersanyag-finanszírozásra szako odott nagybanknál. Kapott egy tőzsdei tippet a rafiára vonatkozóan. Néhány barátjával kölcsön a banktól néhány értékes rafiaszerződést, egy kevésbé értékesnek mondható stróman nevére. Az ár a spekuláció miatt már meglehetősen magas volt.
A szerencse kezdetben a rafiarostnak kedvezett. Kitört a háború, és a rafia ára rakétaként ív felfelé. De a háborús hírek keresztülhúz-22
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
ták a fiatal spekulánsok számításait. Mégpedig elég keményen. Az osztrák-magyar hadsereg vill an nyomult előre Szerbiában, a német csapatok ezzel egy időben eljutottak a Marne folyóig. Az öreg Hindenburg tábornagy Kelet-Poroszországban megverte az oroszo-kat. A három fron ton aratott látszatgyőzelmek gyors békekötés re-ményével kecsegtettek; úgy tűnt, minden hamar visszatér a rendes kerékvágásba. A rafiaárfolyam csökkenni kezdett... A stróman számlája már erősen negatív egyenleget mutatott. A bank fizetésre szólított fel, de sajnos mindenkinek üre sen tátongott a zsebe...
Bátyám arca reggelitől vacsoráig, majd minden nappal egyre in-kább megnyúlt. Fellélegzett egy egypontnyi árfolyam-emelkedéstől, majd egy hárompontos csökkenéstől újra kétségbeesett. Minda részesei voltunk kedélyváltozásainak. Amilyen fontosnak tartottuk a fronthíreket, legalább o lyan lényeges volt a rafia árára gyakorolt ha-tásuk is. Bátyám reszketni kezdett a félelemtől mikor világossá vált számára, hogy segélykiáltásai édesapánknál süket fülekre találnak.
Az anyai közbenjárás sem tette engedékenyebbé apánkat. Mindany-nyian remegni kezdtünk, amikor bátyánk a bank követeléseitől teljes pánikban már az öngyilkosságot is szóba hozta. A közelgő ek kísértete ott lebegett otthonunk fölött.
Apánk végül ráébredt a fenyegető tragédiára, és felismerte, hogy bátyánk a dolgot becsületbel nti, és szándékai komolyak. Igent mondott a szükséges összegre.
Azóta a rafia szó családunkban olyan tabunak számít, mint akasz-tott ember házában a kötél. N t tragédia, a család becsületén nem esett folt. Én viszont nem kaptam meg azt a piros bici klit, amiről oly rég álmodoztam...
Alig estünk túl ezen a veszélyes spekulánskatasztrófán, lezajlott a marne-i csata, és ezzel p uzamosan ellentámadásra került sor a többi fronton is. A gyors győzelembe vetett hit semmi vé foszlott. A háború reménytelenül elhúzódott. A rafia árfolyama újra kúszni kezdett felfelé yerte korábbi értékét. De sajnos túl későn…
A történet vége: a szereplők, szüleim és bátyám már rég nem élnek. A rafiaspekuláció ma már e nak tűnik számomra a gigantikus méretű világpiaci spekulációkhoz viszonyít-va. (Az akkoriban nyereség ma egy New Yorkban elköltött va-23
ANDRÉ KOSTOLANY csora ellenértékének felelne meg.) Az átélt félelmet azonban még ma is a csontjaimban érzem: mra örök mementó marad, spekulációim mementója.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Az Oceanic
A névtelen társaságok, korlátolt felelősségű társaságok és részvény-társaságok, konszernek cs közös ősre vezethetők vissza: a kalandra.
Rómában Cato – aki pedig sokat elmélkedett a pénz és a kamat kérdéséről – szónoklataiban hang y a kereskedelmi és hajózási vállalkozások működtetéséhez csoportokat, vagyis társaságokat kell alapítani.
„Hajózási vállalkozásba nem egyedül kell kezdeni. Ahhoz, hogy hajótokat a tengerre bocsássáto gjatok össze negyvenkilenc baráttal, és próbálkozzatok mind az ötvenen együtt.”
A „kaland” kifejezés manapság már rossz utóízt hagy maga után, de a 17. században pontos jogi ntése volt: a „kaland” egy kereskedelmi, többnyire gyarmati vállalkozás, amelyet azért hoztak létre, hogy sikerre vigyen egy merész üzletet vagy egy expedíciót. A társaság alapítói, a rés , hivatalosan a kalandor megnevezést viselték. Ez a kifejezés még ma is megtalálható a legrég bb részvény-társaság, az 1670-ben alapított angol-kanadai Hudson-Bay társaság okirataiban. A agyományok szerint az elnök az éves közgyűlés megnyitóbeszédét a következő megszólítással kez landor urak”, mely a hatalmas ülésterem mahagónimennyezete alatt rendkívül méltóságteljesen h tt.
Kaland... kalandor – ezek a kifejezések a mi fülünk számára egyszerre hordoznak negatív és ro tikus jelentést. De ki nem élt át még kalandot, legalábbis pénzügyi természetűt?
Az én kalandom (legalábbis az első) még a latinleckék és rövid-nadrágok idejében történt, ami esten jártam gimnáziumba. Kis baráti társaságunk a kultúra iránti dicséretes elkötelezettségében ünnepélyesen „Irodalmi és zenei társaság” névre keresztelődött. Engem neveztek ki pénztárossá, és mivel feladatomat nagyon komolyan vettem, az általános gaz dasági helyzet alakulását éppannyi szenvedéllyel, mint szakmai lelkiismeretességgel követtem yomon. 25
ANDRÉ KOSTOLANY Azokat az időket éltük, amikor Közép-Európa az infláció izzásában elérte a forráspontot. Munka után az emberek nem az újságok karikatúráit tanulmányozták, rávetették magukat a tőzsdei árfolyamokra.
Magyarország a korona ingadozásának ritmusában élt, a korona árfolyama viszont szinte függőle en zuhant.
A gazdaság lázas nyugtalanságban égett, előfordulhatott, hogy egyik napról a másikra az árfol ok megduplázódtak vagy meghá-
romszorozódtak. Ebben az üvegházi fülledtségben a híresztelések gombamód szaporodtak – gyakra s gomba módjára. Az emberek mindenféle híreket suttogtak szomszédjaik fülébe.
Természetesen a közvetítés során a hírek egyre veszítettek valóságtar-talmukból. Kinek ne let olyan barátja, akinek a fodrásza a bankigazgató portásnőjétől (vagy hasonló forrásból) ne sz volna tudomást arról, hogy milyen papírt érdemes venni!
Nehezen lehetett ellenállni a kísértésnek, hogy az ember a spekuláció hatalmas bálján maga is ra ne perdüljön, hogy belevesse magát a forgatagba, ahol anélkül hogy pontosan tudnánk hogya n, de mindenképpen könnyen lehet meggazdagodni!
A spekuláció láza természetesen bennünket, gyerekeket is megfertőzött. Ha tegnap megvettük vo ezt vagy azt a részvényt, ma már a háromszorosát rejtené a kasszánk. Egyszerűen meg kellett i. Ezek a gondolatok folyamatosan kínoztak. Nem akartam a szerencsét megkísérteni, és egy nap alatt milliomossá válni, csupán a Nagy Brockhaus lexikon legújabb kiadását megvenni, még ha agyon drága is.
Egy nap meghallottam, amint édesapám azt mondja valakinek telefonon, hogy a kormány tárg yalásokat folytat az 1918-as fegyverszünetben elveszített hajók visszaszerzéséről, és a hajót felvirágzására lehet számítani.
Ki kételkedne az apai szóban? Az megkérdőjelezhetetlen. Azonnal cselekedni kellett: hadi tanács összehívására került sor a gimnázium-ban a hajózási társaságok listájának összeállítás
A csapat eszközei igen korlátozottak voltak, nem tudtunk nagy támadásba lendülni. Az „Oceani c” megfelelt anyagi lehetőségeink-nek, így rá esett a választásunk. Teljes bizalmunkat a gabo a- és szén-rakományba helyeztük, mely megalapozza majd szerencsénket. 26
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Remegve indultam a bankba, hogy megbízást adjak. A kocka el volt vetve.
Néhány nappal később szép kis pánik tört ki. Az új pénzügyminiszter hadjáratot hirdetett, az ve zászlajára. A magas megélhetési költségek elleni támadás éppúgy érintette a luxus-ipart, m cai kereskedőket – de még inkább a részvényeket. Az „Oceanic” irányt vesztve tovatűnt. A bank nemsokára felszólított a fedezet emelésére, de honnan szerezzem meg a szükséges ösz-szeget?
Egyik kedves unokahúgom szerencsére belátónak mutatkozott, és hagyta magát meggyőzni arról, h a nemes cél érdekében fel kell áldoznia megtakarított pénzét. Ezzel megtörtént a második elő y országába. Az új árfolyam-csökkenési hullám tényleg csak rövid ideig tartott.
A miniszter ebben a kalandban elveszítette józan eszét, visszavonult a politika színpadáról é az elmegyógyintézetben kötött ki, általános gúny céltáblájává válva. Újra hosszperiódus köve
Az „Oceanic” alig tért magához, általános megkönnyebbülésre már át is alakult a hőn áhított B
ezenfelül az ügyletből mellékesen beszereztem még a Brit Enciklopédiát is.
Minden jól ment. Csak egy apró tévedés csúszott kitűnő üzletünk-be: néhány nappal a pénzügyek találkozásunk lezárulása után fedeztem fel, hogy az „Oceanic” sajnos nem hajózási társaság, h onzerveket gyártó üzem!
A történet tanulsága: korán megtanultam és később hasznosan kamatoztattam, hogy nem mindig sz es jól tájékozottnak lenni, ha az ember keresni akar a tőzsdén.
TAPASZTALATAIM A BENNFENTES SPEKULÁCIÓKKAL
KAPCSOLATBAN
ANDRÉ KOSTOLANY Telefonhívás Zürichből
Évtizedekkel ezelőtt izgatott hangon hívott fel egy régi jó barátom, Ernst Gall Zürichből, ak kkoriban a Julius Bär & Co. Bank első szá-
mú vezetője és tőzsdei kereskedője volt. Azt állította, hogy érdemes St. Moritz Papírgyár-rés enni. – Miért? – kérdeztem. – Teljesen mindegy. Az értékük emelkedni fog – hangzott a válasz. Az izgatott hang elárulta, hogy bár barátom nem tudott magyarázattal szolgálni, de meggyőződése szilárd volt. Itt csak a hit segít – gondoltam; a nép szava isten szava, azzal megvásároltam néhány St. Moritz Papírgyár-részvényt 162-es árfolyamon.
Amikor letette a kagylót, hirtelen eszembe jutott, hogy a La Chapelle Papírgyár elnöke ( mely a St. Moritz egyetlen értékes leány-vállalata) jó ismerősöm: George Hereil, a Sud Aviati n egykori elnöke, a Caravelle létrehozója, később a SIMCA elnöke és a Chrysler alelnöke. A részvényekre vonatkozó kérdésemre adott válasza letaglózott: „A zürichi tőzsdei árfolyam teljes képtelenség, a könyv szerinti érték alig éri el a negyven
, semmi esély nincs osztalékra. A legnagyobb őrültség így felverni az árát. A zürichiek telje egbolondultak, a részvényeken jelenlegi árfolyamon túl kell adni, nemhogy még vásárolni belől
Az a hevesség, mellyel szavait előadta, arra késztetett, hogy közelebbről szemügyre vegyem a z ügyet. Megállapítottam, hogy az ár aránytalanul magas, és az elnöknek igaza volt. De abbéli ggyőződésemtől hajtva, hogy a tőzsdén az esztelenség nem ismer határt, mégis megadtam a megbízást. Türelmetlenül vártam a következő napot, hogy felhívhassam barátomat a Bärnél. „Nagy gyávaságra vall, hogy nem vett még többet – torkolt le a telefonban. – „A St. Moritz ma már 165-ön áll.”
Örömet okozott számomra, hogy megleckéztethetek egy bankárt, még akkor is, ha jó barátról van lismételtem neki szó szerint, 30
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
amiről az elnök tájékoztatott, és amit én magam kinyomoztam. A vonal másik végén egy ijedt ha hallottam: – Mit tegyünk Kostolany úr, adjuk el a papírokat? – Hogy mit tegyünk? Vegyünk még több St. Moritz-részvényt!
Hosszú szünet következett a vonal másik végén, szinte magam előtt láttam barátomat néma kérdő hozzáfűztem:
– Csak szerettem volna önnek megmutatni, mekkora jelentőséget tulajdonítok a mérlegelemzésnek a bennfentes információnak, még akkor is, ha az magától az elnöktől származik.
A következő napon törzsasztalunknál ülve elmeséltem barátaimnak ezt az extravagáns döntést, ő voltak tehát. Aztán elfe-ledkeztem az egész ügyről. Néhány hónappal később olvastam a New Yor ban a St. Moritz-részvények alakulásáról, melyek értéke épp akkor emelkedett 1200-ról 1400-ra felhívtam zürichi barátomat, és vidáman adtam megbízást az összes St. Moritz-részvényem érték
Amikor telefonon jelentette a megbízás végrehajtását, tréfás hangon megkérdeztem: „Nos, Gall ppet adtam?” Sértődötten felelt: „Hogyhogy ön? Az én ötletem volt!” (Végül is igaza volt.) Ki St. Moritz-papírok ára még magasabbra szökött, majd a részvények teljesen eltűntek a tőzsdér a céget az angol Bowater társaság jó áron felvásárolta. Nemrég Hereil elnök úrral emlegettük , és jóízűt nevettünk rajta. Ma már ő is ismeri azt, amiről akkor még nem lehetett tudomása: er rejtélyes fúziós terveit. Mérlegelemzése abszolút helytálló volt, de az elemző gondolkodik, a tőzsde irányít. A tőzsde nem tudomány, hanem művé-
szet. Miként a festészetben, úgy a tőzsdén is érzékkel kell rendelkezni a szürrealizmus iránt kkor is, ha a világot fejtetőre állítva ábrázolja. És nem ezrek csodálják az effajta szürreális képeket? A St.
Moritz-részvényeket nem a rossz információk ellenére, hanem inkább azoktól ösztönözve vásárol Gyakran gondolok erre a szórakoztató kalandra, ha azt látom, hogy milyen tudományos pont ossággal dolgoznak az elemzők. Számítógépes elemzéseket készítenek, precíz görbéket rajzolnak, számí-
tásokat végeznek, szoroznak, osztanak, kivonnak, mindezt azért, hogy megállapítsák a részvény yamok alakulását. Aztán mégis minden másképp alakul.
ANDRÉ KOSTOLANY A St. Moritz-i Palace Hotel
Amikor megérkezem egy idegen városba, első információimat a taxisofőröktől szerzem be. Utazás megtudakolom mennyit keres, mennyire van szüksége a megélhetéshez, milyen magasak az árak , milyen a bel- és külpolitikai beállítottsága, hogy reagál a nemzetközi eseményekre stb. Ez olytatódik a nap hátralevő részében a legkülönbözőbb emberekkel, akikkel csak találkozom.
Ami a napi híreket illeti, a hétórás rádióhírekkel kezdem: meghall-gatom a különféle országok munista országok híreit is, hiszen az eseményeket országonként máshogyan értelmezik. Az új-sá nem pazarolnék szót. Az újságolvasás során már rutint szereztem abban, hogy kiszűrjem a szám igazán fontos híreket. Az újságban a hírek sokkal inkább érdekelnek, mint az árfolyamok, mert ek már – ahogy korábban említettem – a tegnapot jelentik, a hírek ezzel szemben tulajdonképpe a holnap árfolyamai. Nem kétséges, hogy a „jól informált” a tőzsdén gyakran azt jelenti
„tönkrement”. Velem is így történt egyszer a harmincas évek kezdetén, amikor egy telet St. Mo zban töltöttem. St. Moritz akkoriban a luxus és gazdagság fellegvára volt. A Palace Hotel fényes előcsarnokával, bárjával és éttermével különleges szerepet töltött be: a nemzetközi pé yok és az egész világ színe-java gyűlt itt össze. Az olvasó joggal kérdezheti, hogy mit kerestem ilyen előkelő kö-
rökben. Tanulóéveimet – nézőként – kozmopolita életstílusban töltöttem, és ennek révén olyan ettem szert, melynek mind a mai napig nagy hasznát veszem. Ez a kis színes világ mára úgy eltűnt, mint a tavalyi hó. Ha azonban ma végiglépkedek a Palace előcsarnokán, a múlt szelleme még elkísérnek. A terem sarkában ott látom az autókirályt, André Citroent – még mielőtt tönk másik asztalnál Sir Henry Deterding, a Royal Dutch-Shell konszern ura foglal helyet . Közelében étkezik a konkurencia: Walter C. Teagle, a Standard Oil elnöke. A pletyka sz erint a két olajkirály ( Jamani sejk és társai elődei) minden évben itt találkozott, hogy meg gyalják prob-32
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
lémáikat: az árakat, a piaci helyzetet, az olajügyeket. Hasonlóan, mint ma az olajsejkek e gy OPEC-konferencián. Két lépéssel mellettük Kees van Dongent, a világhírű festőt és Charlie t látom. Soha nem hiányozhatott honfitársam, dr. Pletsch Árpád, a kitűnő spekuláns és az aran k legnagyobb szakértője. A terem másik oldalán, mindig ugyanabban a fotelben ott ült dr. F ritz Mannheimer, a kor legbefo-lyásosabb bankára, aki stuttgarti származású és az amszterdam i Mendelssohn & Co. bankházat vezette. Devizakereskedőként kezdte Amszterdamban az első világháború után, ahol a Deutsche Reichsbank képviselőjeként tevékenykedett, és az volt a fel , hogy mindenféle intervenciók révén stabilan tartsa a német birodalmi márka árfolyamát. Tevé
e igen sikeresnek volt mondható, inkább a maga, mintsem a Reichsbank számára. Hiszen a b irodalmi márka árfolyama nullára esett, dr. Mannheimer azonban szép kis vagyont halmozot t fel. A megérdemelt milliókkal megalapította a berlini Mendelssohn & Co. holland ágát, ma jd a későbbiekben a francia és a belga kormány bankára lett. Az akkoriban oly fontos pénz-
ügyi színtérnek számító Amszterdam koronázatlan királyaként természetesen ő volt az, aki neke bban imponált. Zömök, arro-gáns ember volt, hatalma és jelentősége teljes tudatában.
A Palace-ban zajló színjátékot egy magándetektív szemével követtem nyomon, elemeztem a szerep esztusait, arckifejezését, és szívesen kihallgattam volna beszélgetéseiket. Biztos nem az időjárásról társalogtak!
Egy érdekes véletlen kielégítette kíváncsiságomat. Egyik este a szállodai boy kopogtatott az on, és átnyújtott egy táviratot, melyet türelmetlenül téptem fel. A távirat visszaigazolta eg b ezer Royal Dutch-részvény vásárlására adott gigantikus megbízás végrehajtását a világ minde millió gulden ellenértékének megfelelő összegben.)
Nem értettem miről van szó, megfordítottam a táviratot, és akkor vettem észre, hogy dr. Mannh imernek címezték. Még a Palace-ban is sor kerülhet ilyen félreértésre! Szobám az árnyékos old lt, éppen dr. Mannheimer napos oldalon elhelyezkedő lakosztályával szemben. Még most, néhány izeddel később is újra átélem azt a sokkhatást, ami akkor ért. Hirtelen beavatást nyertem az enek tit-kaiba. Néhány napja dr. Mannheimert még az egyik sarokban Sir Henryvel láttam élénk beszélgetésbe feledkezni. Azt gondoltam, biz-33
ANDRÉ KOSTOLANY tos valami nagyszabású tervet kovácsolnak a Royal Dutch-ra vonatkozóan. Ez félreérthetetlen volt.
Csengettem a szállodafiúnak, lezárva visszaadtam neki a táviratot, és megpróbáltam rendszerez i zavaros gondolataimat. Akkoriban árfolyamesésre spekuláltam. (Ez tette lehetővé számomra, hogy én is a Palace vendége lehessek.) Gazdasági és politikai okok folytán pesz-szimista v oltam, és nem túl fogékony az emelkedő árfolyamot jelző
tippek iránt. Ráadásul épp az akkori idők nagy árfolyam-csökkenési korszakának közepén jártun lyen hírben, melyet az ördögi véletlen játszott a kezemre, aligha lesz még egyszer részem az tben. Egy ilyen tippet nem szabad kihagyni. Én sem hagytam ki. Royal Dutch-papírokat vettem, de attól a pillanattól fogva az árfolyam zuhanni kezdett – le egészen a vételi ár ha madáig. Elveszítettem az összes pénzt, amit ebbe az üzletbe fektettem.
Soha nem tudtam meg, hogy azok ketten miről társalogtak a Palace előcsarnokában. Csak an nyit tudok, hogy az amszterdami Mendelssohn cég 1939 őszén nagy botrányok közepette csődbe m ent, és dr. Mannheimer tőzsdeszámláját óriási adósságok terhelték. Tapasz-talataimból két tan le: attól függetlenül, hogy valaki nagy pénzember, lehet rossz spekuláns, valamint a téli s portok gyakorlása közben is lehet tanulságos tőzsdei tapasztalatokat gyűjteni.
Egyik közeli barátom, Adrien Perquel egyszer ebéd közben elmesél-te nekem, hogy a világ egyi k legnagyobb kőolajtársaságának, a Compagnie Française de Petrole igazgatótanácsának elnökéve szú beszélgetést folytatott, melynek során az elnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a Françai Petrole részvényeinek 10 000 (akkori) frankos árfolyamát túlzottan magasnak tartja. Nagyob b tételem volt belőlük, és türelmetlenül vártam a következő napot, hogy megszaba-dulhassak tő esen hangzik, de miután sikerült túladnom rajtuk, áruk az elkövetkezendő hónapokban rakétasze elt fel, egészen 60 000 frankig. És ez egy bennfentes információ volt.
Feltételezem, hogy az elnök információja jóhiszemű volt, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy gya az érintettek maguk sem tudják, cégük részvényei hogyan is állnak a tőzsdén.
Természetesen előfordul, hogy a pénzvilág szereplői szándékosan félrevezető információkat vag intenek el. Ehhez az alábbi történet szolgálhat iskolapéldaként: 34
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Franciaországban egy ismert pénzügyi csoport elnöke, nevezzük a céget L.-nek, mely csoport s zámtalan, a párizsi tőzsdén jegyzett vállalkozásban érdekelt, bizalmasan közölte velem, hogy távon nagyon optimista a Hutchinson-részvényekkel kapcsolatban. A társaságot teljesen átszer vezik, tőkeinjekciót kap stb. De – fűzte hozzá – még ne vegyek részvényeket, majd jelezni fogja, ha elérkezett a megfelelő pillanat.
Tudakozódni kezdtem a párizsi tőzsdén egy brókernél, hogy mi a helyzet a piacon ezzel a részv yel kapcsolatban, és a következő
választ kaptam: a részvény ára a közelmúltban 250-ről 60-ra esett vissza, senki nem foglalkoz tt vele, csak egy vevő van a piacon, mégpedig az L. csoport, aki olcsón begyűjtötte őket.
Furcsa – gondoltam –, hogy az ügyben érdekelt pénzember azt ta-nácsolja nekem, hogy egyelőre ne vegyek ilyen részvényt. Éppen emiatt, valamint a sokéves tapasztalat alapján azonnal vásá oltam.
Néhány nap múlva hossztendencia kezdődött, és az ár 300-ra, sőt 400-ra emelkedett, amikor egy k társaság megvásárolta a papírokat. A bennfentes információ szerint a jeladás időpontjáig ne , mert még túl korai. Időközben a cégcsoport saját maga jól bevásárolt, nekem csak 300-nál szóltak. Erről a bennfentes személyről mindenki gondoljon amit ak ar.
ANDRÉ KOSTOLANY A Tannenbaum-részvény
Az alábbi szórakoztató történet jól szemlélteti, milyen jelentőséggel bírhatnak a precíz info ei spekulációk világában.
New Yorkban történt a következő eset, a háború alatt. Egy nap iz-gatottan hívott egy hölgyism az egyik brókerirodából. Rengeteg időt töltött el ezekben az értékpapírbankokban abban a remé hogy hátha felcsipegethet valami hasznos hírmorzsát, mely az-tán nercbunda vagy karkötő formá an ölt testet. Már régóta próbált tőlem is tippeket szerezni.
Legnagyobb csodálkozásomra ezúttal semmit nem akart kiszedni belőlem. Épp ellenkezőleg, ő kín ekem egy holtbiztos tippet. Izgatottan mesélte, hogy fantasztikus információk birtokába jutott. A Fifth Avenue egyik előkelő brókerirodájában véletlenül (azt hiszem inkább szándékos núja volt két jó nevű pénzember beszélgetésének.
Bizonyos „Tannenbaum”-részvényekről volt szó. Amennyire ki lehetett venni a beszélgetésből, a at túl van a krízisen, és C. profesz-szor szakértő véleménye szerint jelentős javulásnak néz
ndkét úr a legnagyobb optimizmussal ítélte meg az elkövetkezendő hetekben várható helyzetet.
A hölgy arra kért, vásároljak részére valamelyik brókeremnél ezekből a részvényekből. Saját ü rodájában törté-
netesen kihallgatta a beszélgetést) nem akart megbízást adni, mert természetesen kínos helyz etbe került volna, ha ezen az indiszkréción rajtakapják. Ráadásul ragaszkodott hozzá, hogy én profitáljak ebből a bennfentes körökből származó információból.
Hajlandó voltam kívánságát teljesíteni, de hiába kutattam a New York Timesban vagy a Wall Str et Journalban „Tannenbaum”-
részvény után. Bróker barátaim segítségével a tőzsdén nem jegyzett papírok katalógusában végr nom egy társaság részvényére, melyet azonban nem Tannenbaumnak, hanem
„Tannenberg”-nek neveztek. A hadiipar számára gyártott valamiféle apró alkatrészeket. Részvén lül 5 dolláron álltak, miután értékük 30 dollárról csúszott le idáig. A vállalat valószínűleg 36
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL zségekkel küzdött, és elérte azt a pontot, amikor lassan kezd kilábalni a válsághelyzetből.
Az ilyen jellegű fordulatok jelentik a spekulációban a legérdekesebb helyzetet, valószínűleg z lehetett az a cég, amelyről a két pénzember beszélgetést folytatott. Minderről tájékoztatta ismerő-
sömet, aki immár meg volt győződve arról, hogy a szót rosszul értette, és bizonyára nem Tanne ról, hanem Tannenbergről folyt az eszmecsere. Újra megkért, hogy továbbítsam az immár Tannenb rgrészvényekre vonatkozó megbízását.
Lebonyolítottam az ügyletet, de kétségek között, hiszen mint ahogy korábban már többször emlí a a bennfentes körök-ből származó holtbiztos információk segíthetik hozzá az embert a leggyor tönkremenéshez, és egyébként is hajlamos vagyok rá, hogy épp az ellenkezőjét tegyem annak, mi it a brókerek ajánla-nak. Saját magamnak tehát egy darabot sem vettem a kitűnő részvé-
nyekből. Legnagyobb sajnálatomra! Néhány hét múlva a papír árfolyama 30 dollárra emelkedett. e belebetegedtem a dühbe, hölgyismerősöm azonban sugárzott a dicsőségtől. Megvolt a fedezet a nercbundára, és engem is meghívott egy ünnepi vacsorára. Súlyos szemrehányásokkal illetett, a nem követtem kitűnő forrásból származó tanácsait. Mit válaszolhattam? Az embernek vagy vanna ei, vagy nincsenek.
Mégis kíváncsivá tett, hogy mi játszódott le tulajdonképpen ennél a Tannenberg Companynál. És dtam meg hosszas vizsgálódá-
som eredményeképp? Egy vígjátékba illő történetet. Hölgyismerősöm helyesen hallotta a beszélg Tényleg nem Tannenbergről volt szó, hanem Tannenbaumról, de nem részvényekről, hanem Joseph . Tannenbaumról, egy idős úrról, aki súlyos beteg volt. Már hetek óta élet és halál között le eszélgetés az ő egészségi állapotát ecsetelte. Ő volt az, aki túl van a krízisen, és aki – C. or véleménye szerint – jelentős javulásnak néz elébe. Tannenbaum úr még néhány hónapig betegeskedett, majd a professzor optimizmusa ellenére mégis elhalálozott. Haragom határtalan méreteket öltött, amiért használtam ki ezt a jó rossz információt.
Hacsak sejtettem volna, hogy egy monumentális félreértésről van szó, biztos bedőltem volna a ossz tippnek. Mivel számomra minden tipp eleve rossz, a rossz „rossz” tippnek mindenképp jónak kell lennie... Mínusszor mínusz az mindig plusz. 37
ANDRÉ KOSTOLANY „Hercegek hatalmától ne ments meg...”
Egyszer megkérdezték tőlem, hogy létezik-e egyáltalán megbízható, bennfentesektől származó in puló spekuláció. Ehhez kapcsolódóan két történetet tudok elmesélni:
Fiatal koromban egy olyan cég munkatársaként dolgoztam, melynek egyik ügyfele volt Binge n úr, az egykori genovai bankár, André Citroën, a zseniális francia autóiparos apósa. Citroën vényeket vásárolt nálunk, egyre többet és többet, melyeknek értéke lassan, de biztosan növeke i is lehetett volna tájékozottabb a Citroën-részvényekkel kapcsolatban, mint Bingen úr, így h magam is összeszedtem a bátorságot, hogy a saját eszközeimhez mérten kisebb Citroën-részvény be bocsátkozzam. Hihetetlenül hangzik, de hat hónappal később a Citroën tönkrement, bár 6 hón korábban a cég még 50 frank osztalékot fizetett. A csőd után azonban még lejárt váltóit sem ifizetni.
Ez ugyan nem bennfentes információ volt, de tulajdonképpen annak felelt meg. A cég tönkrem ent, és André Citroën szegény emberként halt meg. Ahogy később megtudtam, ez nem annyira a vá lat és termékeinek minőségbeli hiányosságaival, mint inkább André Citroën jellemével állt öss anciaország egyik legtehet-ségesebb nagyiparosa volt, fantáziadús és optimista ember, aki nagy hitelekkel működtette cégét. Sajnos nem a megfelelő hitelezőket vá-
lasztotta. (Úgy vélem, hogy fontosabb az adósnak jó hitelezőt találnia, mint a hitelezőnek jó t.) Citroën nagy hazárdjátékos hírében állt, aki hétvégenként Deauville-ben nagy tételben ját rát. Amikor a két magánkézben lévő banknak – melyek fő hitelezői voltak – ez a tény tudomásár nnali hatállyal felmondták a hiteleit. Így következhetett be a virágzó vállalat számára a kat a.
Ezt Bingen úr sem láthatta előre, aki pedig veje képességeinek ha-tártalan csodálattal adózot Akkor hogyan sejthettem volna én? Meglehetős veszteséget könyvelhettem el az ügyletből. 38
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Tőzsdei múltam 70 éve alatt kétszer profitáltam abból, hogy megfogadtam egy bennfentes infor mációt, és kétszer abból, hogy éppen az ellenkezőjét tettem annak, mint amit a tipp alapján t kellett volna. Viszont számtalanszor származott veszteségem abból, hogy hallgattam a be nnfentesek információira. Egyik alkalommal sikerült hasznot húznom egy bennfentes taná-
csából, helyesebben az információnak köszönhetően – melyre én magam tettem szert – sikerült m y hatalmas veszteséget. A második világháború alatt New Yorkban elsősorban olyan európai álla yek érdekeltek, melyek adós országait megszállta a német hadsereg.
Ezek közé tartoztak például a Dán Királyság adósságlevelei, melyek forgalomban voltak a New Y tőzsdén. A kamatszelvényeket kifizették, de megválaszolatlan maradt a kérdés, hogy sor kerül -e a vészesen közeledő visszafizetésre. „Fizetni vagy nem fizetni” – ez volt a kérdés a dán k a. Hatszázalékos kuponokról volt szó, melyeket a tőzsdén a névérték 60 százalékán jegyeztek, a százon kellett volna őket beváltani. Ekkora mértékű
levonás egy ilyen minőségű kötvénynél elképzelhetetlennek tűnt, annál is inkább, mert az adós az amerikai bankszámlákon nagy dollárösszegekkel rendelkezett.
30:40-es árfolyamon már egész kis csomagnyit vásároltam ezekből a papírokból. Mi lett volna a elme a 60:70-re növekedett áron eladni, ha néhány hónap múlva nyugodtan odasétálhatok a pénzt százon beválthatom őket. A pénzügyek világában minden lehetséges, és a spekulánsok étvágya c lan.
Volt egy szomszédom, René de Bourbon-Parma (az elhunyt Zita császárné testvére), aki történet n Dánia királyának veje. Tettem neki egy javaslatot – természetesen megfelelő honoráriumot aj va –, melyet örömmel elfogadott: Washingtonba kellett utaznia, ott felke-resnie jó ismerősét , a dán nagykövetet, és érdeklődni nála, hogy a kérdéses kötvényeket kifizetik-e 1941. decemb vagy sem. A kitűzött napon és kitűzött órában (a pontosság a királyok udvariassá-
ga) megérkezett a herceg telefonhívása Washingtonból: „A kötvényeket nem fogják kifizetni.” I hogy semmi gond nem volt Dániában – a dánok bőségesen rendelkeztek dollárral az Egyesült Államokban
– ahhoz viszont, hogy be tudják váltani adósságleveleiket, ki kellett volna üríteniük a kassz a későbbi lejáratú, még forgalomban 39
ANDRÉ KOSTOLANY
lévő kötvényekre nem tudtak volna kamatot fizetni. A hatszázalékos kötvények kamatait továbbr fizetik, de a tőkét nem.
Dán papírjaimat jó áron sikerült hát eladnom, mert egy hónappal a lejárat előtt értékük újra lkedett, elérte a 90-et is, még ahhoz is volt merszem, hogy fedezetlenül adjam el őket. Az árfolyam azonban legnagyobb meglepetésemre tovább tartotta magát, és már lassan kételkedni is kezdtem hercegemben. De nem sokat kellett vár-ni, egyik reggelen megjelent a Ne w York Timesban egy hirdetés az alábbi szöveggel: „Dánia kormánya sajnálattal és nehéz szívve itelezőivel, hogy...” A szöveg fennmaradó része azt tartalmazta, amit a hercegtől korábban me tudtam. A kötvények árfolyama 40-re zuhant, bennfentes információmat dicsőség övezte. Azóta már nem hiszek a 143. zsoltár harmadik versszakában Dávid király szájából elhangzó szavakban: „Hercegek hatalmától ments meg...”
JÁTÉK
A BÁRSONYTERÍTŐS ASZTALNÁL
ANDRÉ KOSTOLANY A hétvégi spekuláció A bennfentes információn alapuló spekuláció „legbiztonságosabb”
módja az úgynevezett „játék a bársonyterítős asztal mellett”. Akkor áll fenn ilyen eset, ha a mély, aki az információt kapja, egyidejű-
leg megfelelő helyet foglal el a gépezetben, és az (általa bekövetkezni remélt) esemény alaku a döntő befolyást tud gyakorolni. Ezzel kapcsolatban három jellemző történelmi példa jut esze .
Egy évben 52 hétvége van. És egyik sem hasonlít a másikra. Mindenki másfajta örömet lel benne aki golfozik, van aki a síelésért lelkesedik, míg mások kertészkednek. Vannak olyanok is, a kik hétvégén anyagilag akarják magukat bebiztosítani. Ez utóbbiak nagyszabá-
sú politikai, de főleg pénzügyi eseményekre spekulálnak, melyek a két szabadnap után fognak b tkezni.
Ha egy kormány nagyszabású pénzügyi tranzakciót, mondjuk valuta-harakirit kíván végrehajtani, nem bizonyos, hogy azt a 48
órát szemeli ki erre a célra, amikor a kereskedők, bank- és pénzemberek a hasukat süttetik. V lt egy olyan időszak, amikor a hétvégi spekuláns urak különösen aktívan tevékenykedtek. Már p e el-adtak valamilyen valutát (anélkül, hogy a birtokában lettek volna) keddi értéknappal, a bban a reményben, hogy hétfőn a leértékelés után olcsóbban meg tudják venni.
Ha nem jött be a számításuk, csak néhány fillért buktak el, vagyis a költségeket. Mindez szám mmiség volt, hiszen titkon azt re-mélték, hogy beüt a nagy üzlet: 30-40 százalékos leértékelé emelkedés révén hatalmas nyereségeket lehetett besöpörni, hiszen óriási összegek kerültek bef . Az elérhető nyereség tehát lé-
nyegesen nagyobb volt az elhanyagolható veszteségnél, ha esetleg a várt esemény mégsem követk zett be. Addig és olyan gyakran pró-
bálkoztak ezekkel a hétvégi spekulációkkal, amíg be nem jött a nagy üzlet. Olykor sikert arat , de néha drámaian végződött a spekuláció. Szeretném egy ügy kapcsán – melyben több-kevesebb szerencsé43
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL vel magam is részt vettem – illusztrálni, hogy mi minden történhet egyetlen hétvége alatt.
Az 1931-es év szeptember 19-20-i híres hétvégéje mérföldkő volt a pénzügyi világ történetében
enül jom kippurra, a legnagyobb zsidó ünnepre esett. A kormány őméltósága ezen a hét-végén ho osságra, hogy Nagy-Britannia megszünteti az aranyvalutát. Ez magától értetődően ahhoz vezetet hogy a nemzetközi piacokon az angol font azonnal 40 százalékkal leértékelődött. A nagy veszte ek közé tartozott számos devizakereskedő, akik már megint tévedtek. Hónapok óta arra spekuláltam, hogy a spanyol pezeta esni fog.
Spanyolországban már jó ideje hatalmas káosz uralkodott, mely öt évvel később a baloldali pár Franco tábornok közötti véres polgárháborúhoz vezetett. A pezeta romlása azonban már akkor el tetlennek tűnt – legalábbis a spekulánsok és a valutaszakértők így vélekedtek.
Nos, ha egy valuta romlására spekulálunk, akkor határidős ügy-letként más valutáért el kell a . (Természetesen a másik valuta éppen emelkedő tendenciát mutat. Esetünkben a másik valutának pezetával ellentétben emelkednie kell.) A spekulánsok meg voltak győződve róla, hogy a pezet a rövidesen összeomlik. Nagy mennyiségben vásároltak fontot pezetáért. De mit tett a Jóisten? ját fegyverüket fordította ellenük. A pezeta összeomlása még néhány évet váratott magára, a f a neves napon egyik pillanatról a másikra elértéktelenedett. Eltekintve a brit döntés világt elmi jelentőségétől, a spekulánsok számára ez kész elemi csapás volt, óriási veszteségeket okozva. Több spekulációra szakosodott bank bezárhatta kapuit.
Volt azonban egy személy, aki közben a markába nevetett, és az angol font katasztrófájával me alapozta vagyonát. Ez a személy nem volt más, mint Pierre Laval, a híres francia miniszt erelnök (aki ké-
sőbb, 1940-ben együttműködött a német megszálló hatalmakkal, és akit a háború után mint hazaá . Hogy épült fel Pierre Laval tranzakciója?
A harmincas években, az amerikai válság alatt, egyre lassabban csordogált a dollárfolyam E urópába, mígnem teljesen el is apadt. A dollár főleg azoknak az országoknak hiányzott, melyek ellenálló ké-
pessége már egyébként is meggyengült. Az európai kereskedelem elveszítette legnagyobb ügyfelé erikát. Az amerikai bankok nem 44
ANDRÉ KOSTOLANY
voltak elég fizetőképesek ahhoz, hogy Európát finanszírozni tudják, és az amerikaiak vásárlóe módon csökkent.
Nagy-Britanniát természetesen különösképpen megviselték ezek a körülmények. A Bank of England bevételei meredeken zuhan-tak a mélybe, és a híres hasonlat: „olyan megbízható, mint a Bank o England” halványulni kezdett. A Threadneddle utcai idős hölgy –
ahogy az angolok a Bank of England intézményét szeretetteljesen nevezték – hagyományosan nem rendelkezett aranytartalékokkal. A devizatartalékok felemésztése után Norman Montague, a Bank of England vezetője személyesen fordult a Banque de Franchoz és az amerikai jegyb ankhoz segítségért, vagyis nagyobb összegű devizahi-telért. A Bank of England pénztárcáján má volt, mint a Danaidák hordóján. Ráadásul a nemzetközi spekuláció is a font romlására játszot ben a pezetaspekulációkkal. Időközben az aranytartalékok már a törvényben előírt minimum alá
A Bank of England ismételten megkereste a Banque de France-ot, és ezúttal pozitív választ kapott. A franciák azzal a feltétellel ígértek segítséget, ha az amerikaiak közreműködését is gnyerni. A Banque de France a francia export érdekében mindenképp meg akarta akadályozni
a font leértékelődését, és hajlandó volt ezért mindent megtenni. A francia közreműködés azon em volt elegendő.
Lavalnak már csütörtök este tudomására jutott, hogy az amerikaiak nemet mondtak. Ennek ismer etében a francia kormány is meg-gondolta magát, mindennek a következménye kézenfekvő volt: An lia nem tudta tovább fékezni a font árfolyamának esését. A kormány a fontot aranyból nyerte, terling tehát a világpiacokon 40 százalékkal esett.
A hétvége előtti pénteken, a rendelkezésre álló néhány órában Lavalnak sikerült a tőzsdéken s fontot határ-időre, fedezet nélkül eladni. A fekete hétvége, az angol valuta katasztrófája vé , és Laval úr már hétfőn dollármilliomosnak mondhatta magát, mert ebből az üzletből tényleges nagyságrendű nyeresége származott. Az angolok is elégedettnek mutatkoztak. Meg voltak győződve róla, hogy az arany a múlandó, nem pedig az ő fontjuk. MacDonald miniszterelnök meggyőződéssel elentette ki: „Amíg a font 20 shillin-get ér, addig értékelése semmit nem változott.” Számos -45
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL dalon üdvözölte a tranzakciót, minden jóra fordult, hiszen Anglia végre megszabadult az aran y béklyóitól.
Természetesen akadtak közgazdászok és egyéb szakértők – főleg a francia aranypártiak között – ttek egyet ezzel az uj on-gással, és La Fontaine meséjével vontak párhuzamot, melyben a róka szerint savanyú a szőlő, amiért hiába kapaszkodik. Az én válaszom minderre az, hogy ebben az esetben a róka egy napon mégis elérte a szőlőt, és sajnálattal kellett megállapítania, hogy a eg savanyú.
Az a tény, hogy Trockij „Európa és Amerika” című könyvében a font sterling leértékelődését az ia legjobb példájának tekinti, számomra épp az ellenkezőjét bizonyítja.
Tényleg ez volt az első lépés afelé, hogy a valutarendszer elsza-kadjon az aranytól. Azóta az arany már nem játszik benne szerepet, a sárga fém banális árucikké vált. Minden befektető, ak kedve tartja, még Amerikában is – miután ott ez évekig tilos volt – halmozhat fel aranyat a páncélszekrényében.
A nyolcvanas évek nagy aranyláza után ma ellentétes tendencia figyelhető meg, mégpedig az, h ogy a világ az arany ostoba mítoszától lassan kezd megszabadulni. Már Bismarck is – aki pedi g nem volt gazdaságtudós – az alábbi megállapítást tette az arannyal kapcsolatban: „A valuták yfedezete olyan takaró, mely alatt két személy fekszik, és mindkettő megpróbálja a takarót ma húzni.”
A magam részéről én is szeretnék egy definíciót hozzáfűzni min-dehhez, amely nem olyan okos é de mégis jól illusztrálja az aranykészlet mibenlétét. Az aranykészlet olyan fűző, melytől a n os lesz az alakja, de nem tud tőle mozogni.
Röviden és tömören: a 40 százalékos árfolyamesés a helyesen spekulálóknak óriási profitot jel azoknak a devizakereskedőknek, akik a font sterling árfolyam-növekedésére számítottak, ezzel llentétben katasztrófa volt. Ismertem Amszterdamban több spekulá-
cióra szakosodott céget, amely emiatt kénytelen volt csődöt jelenteni, mint például a Schönbe r & Co. (eredetileg német, de amszterdami székhelyű cég).
Ezen vonatkozásban sajátos információt kaptam. Egyik jó barátom, aki minden műfajban, tehát d
zában is szenvedélyes spekulánsnak számított, 700 000 fonttal játszott árfolyam-növekedésre. tot határidőre holland guldenért vette, és háromhavonta meghosszabbította, hogy nyereségre tegyen szert a font és a gulden közötti kamat-46
ANDRÉ KOSTOLANY
különbözetből (melynek mértéke mintegy 4 százalék éves szinten). Ez hasonló tranzakció volt, a „Kárpátok” évekig Amszterdamban folytattak a gulden és a birodalmi márka viszonylatában, a szintén jelentős volt a különbözet. De erről majd később. Barátom, a jó megérzésekkel megáldott rutinos spekuláns már né-
hány nappal a fontleértékelés előtt rosszat sejtett. Jó spekulánshoz illően egy perc alatt ho meg a döntést, hogy megszabadul a 700 000 fonttól. Egy három percig tartó telefonbeszélgetés alatt az egész mennyiséget eladta a Schönberger & Co. cégnek, amely ezzel a tranzakcióval törte ki a nyakát. Barátomat viszont megmentette óriási tapasztalata és jó megérzései. Ebben etben is bebizonyosodott, hogy milyen találó kedvenc mondatom: „Az én szimatom az én váram!” Bár az a véleményem, hogy az információk önmagukban nem ké-
pezhetik egy spekuláció alapját, Laval fontspekulációja különleges esetnek számít. Nem csak e ghatározott felállás és a legmagasabb szinten hozott döntések szükségesek hozzá, az is elenge tlen, hogy az ember tagja legyen valamelyik érintett kormánynak. És ez csak ritkán fordu l elő.
A kormány vagy a pénzügyminisztérium hivatalos nyilatkozata is lehet félrevezető vagy akár me tévesztő. Az 1949. szeptember 17- 19-i hétvégén az angol fontot újra leértékelték, bár Sir St Cripps pénzügyminiszter az angol parlamentben néhány héttel azelőtt ünnepélyesen és határozot cáfolt egy, a font leértékelésére vonatkozó híresztelést. A döntés ezért a legtöbb bankárt és sen váratlanul érte. Ki hitte volna, hogy a pénzügyminiszter a brit parlamentben ilyen lát ványos kijelentést tesz, noha kezdettől fogva tudja, hogy nem tudja majd betartani az abban elhangzottakat. Én pedig épp a heves cáfolat miatt tartoztam azon kevesek közé, akik nyertek az ügyön. A tőzsdén a cinizmus gyakran nagyon kifizetődő.
A tréfáskedvűek nagy örömére, erre a leértékelésre is egy jom kippur alkalmával került sor. „ ket egy napra sem lehet egyedül hagyni” – kommentálták az esetet a tőzsdén a zsidók.
ANDRÉ KOSTOLANY Nyikita király bessztámadása
Ahogy ez nyilvánvalóan kitűnik, a politika és a tőzsde gyakran kéz a kézben járnak. Nem lehet hát csodálkozni azon, hogy a politikai titkok tudói gyakran kísértésbe esnek, hogy hasznot hú zanak isme-reteikből. Washingtonban például manapság is megtalálható több száz olyan
„kapcsolattartó személy”, akit cége azért fizet, hogy valamelyik minisztériumtól vagy egyéb á ivataltól információkat szerezzen be. A washingtoni szalonokban, a társadalmi események szín terén is több száz tőzsdejátékos hegyezi a fülét, hátha elcsíp néhány aprócska szót egy-egy m lnoktól. A következő reggelen aztán rohan az első útjába kerülő tőzsdeügynökségre, hogy haszn
ből. A pletykából eredő információk végtelen halmazában azonban a legtöbb félrevezető vagy ha
Ha az ember pénzt akar keresni, minden trükköt bevet. Ellenállhatatlan erő űzi a haszonszerzé re. Mi lehet egyszerűbb a spekulációnál? Főleg, ha néha csak egy kis lendületet kell adni a dolgoknak ahhoz, hogy a sorsot más mederbe tereljük.
A cél elérése érdekében minden eszköz megengedett. Valutamanipulációk, kereskedelmi egyezmény indenféle engedmény, állami, sőt nemzetközi határozatok, társasági pletykák kifürkészése, sze k, még fegyveres konfliktusok is, ha a helyzet úgy kívánja.
Általánosan ismert tény, hogy a spekuláció gyakran hasznot húz a háborúból. De ki gondolná, h is törhet ki spekuláció következményeként?
1912-ben a következő történet játszódott le a Balkánon. Nemzeti-ségek, királyságok és valláso sága – melyek egymás mellett élésre kényszerültek. Mindenesetre volt négy balkáni állam, mely keztek a közös ellenségnek számító Törökország ellen.
Katonai megállapodás egyesítette a keresztény Görögországot, Szerbiát, Montenegrót és Bulgári Birodalom ellen. 48
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL 1912 tavaszán már a levegőben lehetett érezni a puskapor szagát.
Montenegrót, az adriai apró királyságot – mely akkora volt, mint egy németországi közigazgatá rület – olyan uralkodó kormányozta, akinek a spekuláció létkérdésnek számított. Államkasszája tátongott. Ő volt Nyikita király. Az apróbb kiadásainak fedezésére szolgáló zsebpénz megteremté-
se érdekében kevésbé elegáns, viszont zseniális módszerhez folya-modott. Az egyes országok kö zik egy postai klíringrendszer – a nemzetközi átutalásokat tizenkét hónapig lekönyvelik, majd év vé-
gén egyben fizetik ki. Nyikita király szerte a világon megtalálható strómanjainak montenegrói utalásokat küldött. A posta kifizette a megadott összegeket és Montenegró terhére lekönyvelte . Nyikita strómanjai felvették a pénzt. Amikor a számla beérkezett Cetinjébe, Montenegró akko i fővárosába a postához, a király postaügyi miniszterével nyilatkozatot adatott ki fizetéskép ségéről, és moratóriumot kért. A csel sikerült. Még a szigorú Ferenc József császár is nagyvo kozott, és nehéz helyzetbe került kollégájának elen-gedte a k. u. k. postával szembeni adóssá Fiatal koromban több tucat anekdota keringett Nyikitával kapcsolatban. Az egyik különösen megmozgatta gyermeki fantáziámat. Egy híres amerikai üzletember és multimilliomos utazást tett a Balkánon, és eljutott Montene gróba is. Nyikita király nagy vendégsé-
get rendezett a tiszteletére.
Az ünnepi ebéd után a király és vendége kivonultak a királyi palota erkélyére, hogy köszöntsé ly összesereglett a palota előtti kis téren.
A jelenettől meghatódva (a király társaságában az erkélyen állva, alattuk az őket ünneplő nép rikai a zsebébe nyúlt, és aranyat szórt a nép közé. Élvezte a színjátékot, és a király felé f merő mosolyért. Jobbra-balra forgolódott, de a király eltűnt az erkélyről. Az amerikai rövid keresgélés után megpillantotta Nyikitát a tömeg kellős közepén, ahogy ő is edegette az aranypénzeket.
Lehet, hogy nem igaz a történet, de nagyon jellemző. Mindenesetre ez a kis történet jól érzék eti az akkoriban uralkodó hangulatot.
Nagyobb kiadásainak fedezésére a király egyéb trükköket is alkalmazott. Játszott a tőzsdén. B k, a bécsi „Gebrüder Reitzes” cégnek és a párizsi-londoni O. A. Rosenbergnek (a harmin-49
ANDRÉ KOSTOLANY cas években tőzsdei gyakornokként személyesen is ismertem őt) tippeket adott a balkáni titko s politikával kapcsolatban, hogy velük együtt profitálhasson a politika tőzsdére gyakorolt e setleges hatásából.
Az 1912-es év szeptemberének egyik reggelén a bécsi Reitzes bankba betoppant Nyikita királ y egyik követe, Danilo herceg, a király fia (Lehár Ferenc róla mintázta „A víg özvegy” című o főszereplőjét). Sürgős üzenetet kellett átadnia. Ugyanazon a reggelen egy másik követ ugyana az üzenettel érkezett Párizsba O. A. Rosenberg bankárhoz.
„Adjanak el mindent, akár fedezetlenül is – írta a király –, rövidesen megkezdődik a Törökors háború.”
Rosenberg és Reitzes azonnali eladással megszabadultak mindentől – a király, a saját és néhán rátjuk számlájára. Fedezetlenül adták el a bécsi, frankfurti, párizsi és londoni tőzsdén a sz olgár stb. papírokat, az értékpapírok egész garmadáját. A két bankár még az orosz értékpapíro el Párizs és Szentpétervár között élénk kereskedelem folyt – nagymértékben besszre spekulált. Az események rövidesen igazolták Nyikita király információit. Tö-
rökország határain összevonta csapatait, melyre a négy szövetséges balkáni állam október 1-jé ozgósítással válaszolt. A tőzs-de az eseményekre azonnali árfolyameséssel reagált. Ezután meg
tötték a francia-orosz szövetségi szerződést. A partnerek megállapod-tak, hogy elkerülik a ba eseményekbe történő beavatkozás kockázatát. A helyzet még nem érett meg az általános leszámo aztán 1914-ben került sor.
Miklós cár és a francia köztársasági elnök, Poincaré vétót emelt a balkáni határok bármiféle a Törökországra, „a Boszporusz betegére” mért támadás ellen. Poincaré elnök személyesen kezes cedóniai reformokért. Mindenki azt hitte, hogy elkerülhető a háború. A tőzsde viharos áremelk el reagált. Nyikita király bankárai nem érezték túl jól magukat a bőrükben. Lehet, hogy királ tévedett?
Poincaré elnök intervenciója tényleges javulást eredményezett a piacon, ami a bessz-spekuláns knak jelentős veszteséget okozott.
Rosenberg és Reitzes ezúttal táviratot kapott az alábbi szöveggel: „Csak semmi aggodalom stop folytassák az eladást stop Nyikita.” A bankárok így is tettek. Fo lytatták az eladást, bár igencsak nyugtalan-50
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
kodtak, annak ellenére, hogy a király biztosította őket arról, hogy a balkáni háború ki fog t
Október 18-án leadták az első montenegrói ágyúlövést Skutarira, egy kis, adriai török kikötőv gró egyszerűen szembeszállt a nagyhatalmak kategorikus döntésével, és hadat üzent Törö-
kországnak. A szövetségesekre vonatkozó kötelezettségek hatályba léptek, Szerbia, Görögország kénytelenek voltak bekapcsolódni a háborúskodásba. A tőzsdei értékek lassanként csökkenni kez az orosz, török, szerb és bolgár papírok azonnal zuhanásnak indultak. Nyikita, Rosenberg, R eitzes és a többi résztvevő hatalmas nyereséget kasszíroztak be...
Feltehetjük a kérdést: el lehetett volna kerülni a balkáni háborút, ha montenegrói Nyikita ne yújtotta volna fel a puskaporos hordót, hogy biztosítsa tőzsdei nyereségét? A történet elég r s, mindenesetre hatvan éve szájról szájra terjed.
Családomban meglehetősen gyakran került szóba ez az eset. Újra és újra hallottam anyám szájáb alkáni háború néhány héttel korábban tört volna ki, Oszkár bácsi és fia már rég milliomosok l mos az első világháború előtt!)”, bár addig ők voltak a családban a szegény rokonok.
Nagybátyám akkoriban – nemzetközi spekulánsként – az összes tőzsdén tevékenykedett. A balkáni besszre játszott – meglehetősen nagystílűen. Azokban a fatális hetekben, amikor úgy nézett ki ogy el lehet kerülni a háborút, és az árfolyamok hirtelen a magasba szökkentek, mérhetetlen v szteséggel el kellett adnia bessz-papírjait – aminek következtében tönkrement. A végzet mindig ugyanúgy csap le: egy spekuláns, aki nem tud ki-tartani, és akkor kerül be le a körforgásba, amikor már túl késő.
A történetemben szereplő Rosenberg bankár két évvel később újra a tőzsdei pletykák kereszttüz
Amikor 1914-ben kitört az első világháború, azt rebesgették, hogy Rosenberg nagy tételben spe ulál a francia kötvények értékének esé-
sére. Természetesen akkoriban összeomlott a tőzsde, főleg ami a francia kötvényeket illeti. R senberg tehát hatalmas nyereségre tehetett szert. A háború kitörése utáni első napon, amikor megérkezett a tőzsdé-
re, záptojásokkal és szitkozódással fogadták, annál is inkább, hiszen osztrák k. u. k. államp t. (Ahogy Franciaországban akkoriban 51
ANDRÉ KOSTOLANY fogalmaztak: „L’Autrichien - l’autre chien.”1) Azonnal el kellett hagynia a tőzsdét. A mai n
apig nem tudtam kideríteni, hogy valóban igaz-e, hogy annyi pénzt keresett a francia köt vényekkel. 1 „Az osztrák – a másik kutya.” (francia) 52
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL J. Laniel öngólja
Még a kormányfők sem képeznek kivételt azzal kapcsolatban, hogy a bársonyon is lehetnek lyuk ak, amelyeken át eltűnhetnek a játékzseto-nok, melyek már biztos nyereménnyel kecsegtettek. Í y történt ez a francia kormányfővel is. Valószínűleg semmi sem példázza jobban, hogy a spekulációk –
különösen a devizaügyletek – során a legbizalmasabb információk is lehetnek értéktelenek, sőt esek is, mint azt J. Laniel, az egykori francia miniszter, majd későbbi miniszterelnök -jelölt történe-te is bizonyítja. Azóta csaknem 40 év telt el, és csak most van bátorságom neveket is említeni. A mai napig senki nem ismeri az eset részleteit. Merő véletlen ré-
vén azonban alkalmam nyílt a történetet különböző forrásokból származó információtöredékekből Volt egy jó ismerősöm, aki Franciaországban született, de Mexikó-
ban vált sikeres üzletemberré. Nagyszabású ügyleteket bonyolított le a mexikói kormány és a f iparosok között, és kapcsolatban állt a Laniel család egyes vállalataival. 1952 húsvétja előt nappal a cannes-i Carlton Hotel előcsarnokában találkoztam vele. Helyet foglalt az asz talomnál, és nekem szegezte a következő furcsa kérdést: – André, mi a véleménye a francia frankról? Nem gondolja, hogy le fogják értékelni? – Miért? Én semmilyen okot nem látok rá – válaszoltam csodálkozva. – De – hangzott a válasz – felmerültek bizonyos érvek, melyek azonban túl bonyolultak ahhoz, ogy most kifejtsem őket. Én mégis azt hiszem, hogy le fogják értékelni. – Tényleg nem értem, hogy miért – válaszoltam.
Ő azonban tovább makacskodott, és az állította, hogy a francia frank még ősz előtt leértékelő yőződésének hátterét csak sokkal később értettem meg. Beavatottnak számított, mivel a Lanielal szoros kapcsolatban állt, sőt valószínűleg a csoport egyes tranzakcióiban is érdekelt volt 53
ANDRÉ KOSTOLANY
Röviden szólva, néhány nappal később, húsvéthétfő estéjén odajött hozzám a kaszinóban, és rém
jutott tudomásomra, hogy a mexikói kormány leértékelte a pezót 35 száza-lékkal.” Teljesen ma lt, a hír borzasztóan lesújtotta. Csak később jöttem rá, hogy mi volt az oka...
Ebben az időszakban Joseph Laniel szenátor volt a kormányfő. A Franciaországban ez idő tájt u alkodó pénzügyi nehézségek a hiány-zó politikai stabilitás következményeként alakultak ki, me gész világ panaszkodott, de csak igen kevesen próbáltak valamit is tenni ellene.
Laniel szenátor az ötvenes évek elején került hatalomra. Nem sokban hasonlított elődeihez. Az egyik legnagyobb iparos- és kereskedőcsaládból származott, és számos virágzó vállalat tartozott fennható-
sága alá, melyek éppoly sikeresek, mint szilárdak voltak. Talán nemzeti okokból, de talán azé is, hogy saját üzleti érdekei malmára hajt-sa a vizet, a frank leértékelését óhajtotta és tit n fáradozott. A magukat makacsul tartó híresztelések ellenére azonban a helyzet semmi eset re sem tett szükségessé ennyire szigorú intézkedést. A jól informált személyek – mint például is – szilárdan hittek a kormány leértékelési terveiben, és ezúttal nem is tévedtek nagyot.
A kormányfő bizonyára azért óhajtotta a leértékelést, mert egész egyszerűen a frank ellen spe gészen zseniális kombinációt alkalmazott, melyben családjának minden vállalkozása érdekelt vo
Ezek a cégek nagy mennyiségben exportáltak árut Mexikóba. A mexikói importőrök – többek közöt – pezóra kiállított vál-tókkal fizettek, amely akkoriban viszonylag megbízható pénznemnek sz A Laniel-cégek a francia jegybankkal diszkontáltatták a váltókat. Fennállt tehát egy követelé ikói pezóban és egy adósságuk frankban a jegybankkal szemben. Könnyen érthető tehát, hogy mié ekében a miniszterelnöknek és családjának a leér-tékelés, annál is inkább, mert az ügylet kap gekről volt szó. A frankban fennálló adósság a mexikói pezóban való követeléssel szemben pont ank romlására játszó devizaspekuláció-
nak felelt meg. Minden a legnagyobb rendben volt, amikor azonban felmerült egy aka dály, mely az egész építményt összeomlással fenye-gette. Edgar Faure pénzügyminiszter, a terü kértőjének tiltako-54
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL zása révén a leértékelésre nem került sor. Néhány évvel később kö-
zölte velem: „Egyáltalán nem tartottam szükségesnek az intézkedést.” (A mexikói váltókról ter volt tudomása, csupán Laniel meggyőző érvelését ismerte, melyet a leértékelés mellett vetett
Ami azonban a valóságban történt, még drámaibb volt. A legkisebb előzetes bejelentés vagy fig meztetés nélkül a mexikói kormány az 1952 húsvétja előtti szombaton bejelentette a pezó 35 sz l történő azonnali leértékelését. A miniszterelnök és családja pezókövetelésének értéke 35 sz franktartozás mértéke változatlan maradt. Olyan nagy volt a lyuk, amit be kellett tömni, h ogy felemésztette a családi tartalékokat, melyek a szóbeszéd szerint meglehetősen jelentősek oltak. Egy kormányfő, aki a család-ját a saját országának pénzneme elleni spekulációra ösztön tippet kellene hogy adjon! Megkérdezem magamtól, hogy ezzel az egyetlen alkalommal – főleg ha időben megtudtam volna, hogy Laniel a frank romlására spekulál – kivételesen nem hagy hattam volna magam elcsábítani, azon meggyőződésem ellenére, mely szerint minden tipp eleve rossz. De egy ilyen tippről ki gondolta volna!
Még egyszer tehát: a politika és a tőzsde gyakran kéz a kézben járnak. Nem meglepő hát, ha az kiknek tudomására jutnak politikai titkok, maguk is kísértésbe esnek, hogy hasznot kovácsolj anak belő-
lük. Ha pénzről van szó, minden módszer megengedett, egészen a fegyveres összetűzésig, mint p ikita király esetében.
„HOLTBIZTOS ARBITRÁZSÜGYLETEK TÉRBEN ÉS IDŐBEN”
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Szalonnás-kukoricás kettős díjügylet
Semmi nem hat meggyőzőbben a piaci jelentéseknél. Termelési és fogyasztási adatok, készletáll és hasonlók sorakoznak egymás után, megcáfolhatatlan logikával. Szinte gyerekjátéknak tűnik iszámolni a szójabab, a fagyasztott rák vagy a szalonna árfolyamának alakulását. Csak éppen k n feledésbe merülnek a nem mérhető tényezők, melyek a spekuláció szempontjából sokkal lénye-g mint a legpontosabb statisztika.
Ezzel kapcsolatban számos élményemből egyet szeretnék felidéz-ni. A bacon (szalonna) az ango lszász reggeli egyik nélkülözhetetlen alapanyaga. 1933 tavaszán a szalonna játszotta a főszer pet az egyik legszenvedélyesebb tőzsdei játszmában. Chicagói tőzsdeügynökök hada árasztotta e yesült Államókat és Európát – mindannyian fantasztikus tippeket hangoztatva. Felfedezték az „ spekulációját”, és azt szerették volna, hogy ügyfeleik is tömegesen profitáljanak belőle.
Amióta világ a világ, a kukorica és a szalonna árának aránya változatlan, mivel a szalonnát a „sertésgyárban” kukoricából ál-lítják elő. Tegyük fel, hogy a kukorica árfolyama 100-on áll, onnáé valahol 120 körül mozog. Ez mindig is így volt.
Bármilyen valószínűtlennek hangzik, de a kukorica akkoriban 90-en állt, a szalonna 130-on. Mindenki – aki kiérdemelte a spekuláns megnevezést – tartozott magának annyival, hogy elfog adja ezt az égből pottyant ajándékot. Csak kukoricát kellett venni a chicagói áru-tőzsdén és spekulálni, majd szalonnát határidőre fedezetlenül eladni és besszre játszani. Egyértelmű vo ogy az árrés túl nagy, és rövidesen csökkenés várható. Sok barátomhoz hasonlóan, én sem tudta a kísértésnek. Minden elvárásunk ellenére azonban a sors keserű meglepetést tartogatott. A ku ica ára egyre lejjebb és lejjebb csúszott, míg a sertésszalonna árfolyama egyre magasabbra e melkedett. Amilyen súlyos volt a vereség, egyben annyira megfejt-hetetlen is. 57
ANDRÉ KOSTOLANY
Mi történt? Új ember költözött a washingtoni Fehér Házba, Franklin D. Roosevelt. Új korszak v kezdetét a gazdasági életben is. A New Dealt előrevetítő számos rendelkezés közül az egyik el llió malac levágását. Ennek eredményeképpen nem maradt elég sertés, ami elfogyasztotta volna ukoricát. Ez vezetett a kukorica árának eséséhez. Viszont nem maradt elég hízott sertés szalo alap-anyagnak, ezért emelkedett a szalonna ára.
A zsírfeldolgozó iparban elhatalmasodott a pánik. A szinte teljesen tökéletesnek hitt spek uláció összeomlott, mert egy pillanatra megfeledkeztünk arról, hogy a látszólag legbiztosabb ombináció esetében is mindennel számolni kell. Főleg a váratlan eseményekkel.
A spekuláns azonban mindenről csak utólag szerez tudomást. Éppen a váratlan meglepetés az, am egy meghatározott kereskedelmi tranzakciót spekulációvá tesz. Különben csak ártatlan kis hét ügylet maradna.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A francia államkötvények fedezeti ügylete
Vannak olyan szempontból kötött fedezeti ügyletek is, melyeknél két hasonló jellegű, de külön folyam-különbözet túl magas vagy túl alacsony. Előfordult, hogy egy fedezeti ügyleten sokat k restem, de az is, hogy veszítettem. Viszont bizonyosan hozzájárultak ahhoz, hogy tapas ztalatot nyerjek. Egy olyan értékpapírügyletről szeretnék beszámolni, melyre a há-
ború előtt a párizsi tőzsdén került sor, és amelyben több kollégám is érintett volt. A harmin zsában széles körben üzleteltek francia államkötvényekkel.
Tőzsdei kis- és nagyhalak egyaránt nagymértékben utaztak államkötvényben. Az árfolyam ugyanúg edett és csökkent, mint a részvények esetében. Különböző kötvénysorozatokat bocsátottak ki, v os, négyszázalékos, négy és fél százalékos és egyéb is.
A tőzsdei játékosok ide-oda ugrándoztak, hogy egy kis haszonra tegyenek szert. A képlet ig en egyszerű volt: mivel ugyanarról a köt-vényről volt szó (ugyanaz az adós, ugyanaz a pénznem gyanazok a garanciák), csak ki kellett számítani, melyik sorozat állt túl magasan vagy ala csonyan a többihez képest. Ez maga volt a hedge-ügyletek paradicsoma: az olcsó sorozatok at fel kellett vásárolni, a túl magas áron jegyzetteket pedig fedezetlenül eladni. Ez volt tehát a „hedge”.
A harmincas évek vége felé adódott egy különösen figyelemremél-tó eset. A négy és fél százalé t, a háromszázalé-
kos 70-en. Az utóbbit az elsőhöz képest túl magasan jegyezték. Egy kereskedőtanonc is kiszámo tta, hogy ez matematikai képtelenség. Egy biztos: vagy az egyik sorozat állt túl magasan, vagy a másik túl alacsonyan. Természetesen mindenki azonnal élni akart az egyszeri lehetőséggel. Csak meg kellett ven ni a négy és fél százalékos kötvényt, és
„hedge”-elni a háromszázalékost, vagyis fedezetlenül eladni. Ahogy az már lenni szokott, vagy az egyik sorozat emelkedése, vagy a másik romlása várható. Világos, mint a nap. Hogy végződöt a „holtbiz-59
ANDRÉ KOSTOLANY tos” spekuláció? A legnagyobb katasztrófával. A négy és fél százalékos még jobban csökkent, egészen 70-ig, viszont a háromszázalékos –
hihetetlen módon – 90-re emelkedett.
A dolgok ilyen irányú alakulása éppen olyan logikus volt, mint a félresikerült spekuláció ala te. A négy és fél százalékos kötvényt meglehetősen nagy sorozatszámban adták ki. Nem sokkal a bonyolított konverzióból származott, ezért még mindig volt kínálat a piacon. A háromszázaléko grégebbi francia államköt-vény volt, még az 1825-ös évből. Tulajdonosai kihalófélben voltak. Nem volt kínálat a piacon, ezért a fedezetlenül eladók csak emelkedő áron tudták a papírokat visszavásárolni. Mérhetetlen veszteségek keletkeztek, mert ez a hedge-ügylet olyan veszélytelennek tűnt, ho gy még a profik is nagy tételben szálltak be. Ez klasszikus példája annak, hogy a „holtbiztos” fedezeti ügylet is végződhet rosszul.
A tökéletesen felépített tőzsdei spekuláció is romba dőlhet, nem mintha logikai hibát tartalm hanem mert a tőzsde logikája olykor a gyakorlatban kicselezi a legmegalapozottabb l ogikát is. A legtökéletesebb számítógép sem tudna egy ilyen szituációt előre kiszámítani.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Zöldebb a zöldnél is: a szomszéd kertje
Az egyik ország tőzsdései mindig azt képzelik, hogy határon túli kollégáik ugyan nem okosabba uk, de legalábbis tájékozottabbak. Illusztrációképp elmesélnék egy történetet a második világháború utáni évekből. A devizahiány miatt Franciaországban akkoriban igen szigorú elő-
írások vonatkoztak a külföldi valutákra. A franciákat kötelezték arra, hogy külföldi értékpap felügyelet alatt banki letétbe helyezzék. A letétbe helyezendő papírok listáján nem szerepel jelentéktelen részvények és csökkent értékű kötvények, melyek kül-földön eladhatatlannak min devizabevételre sem lehetett számítani. Az előírás alól csak ezek a másodrendű és értéktelen ek kivételt.
Ráadásul a deviza-ellenőrzés a bel- és külföldi értékpapírok nemzetközi adásvételére vonatkoz kontingensrend-szert eredményezett. Nem lehetett külföldi értékpapírt behozni Párizsba, kivéve ha egyidejűleg ugyanakkora értékű papír kivitelére is sor került, a megfelelő iza megszerzése érdekében. Így sikerült szinte automatikusan helyreállítani a szükséges egyensúlyt.
Ez idő tájt a kőolajpapírok – főleg a Royal Dutch – Franciaországban nagyon jó áron forogtak. hogy Royal Dutch-részvényeket lehessen behozni, vele egyenlő értékű más külföldi értékpapírt vinni az országból.
Egy bizonyos csökkent értékű japán kötvény nem szerepelt a hivatalos listán. A francia és a j rmány által folytatott meddő tárgyalások nem vezettek a legkisebb eredményre sem. A párizsi t
-dén csak néhány ember ismerte ezeket az elfeledett papírokat, és még kevesebb ismertségnek ö ndtek külföldön.
A japán kötvények azonban hirtelen felbukkantak Svájcban, mintha Pandora szelencéjéből pattan ak volna ki. A szemlélők csodálkozással figyelték, ahogy lassan ellepték a piacot. Senki nem értette, miről van szó. 61
ANDRÉ KOSTOLANY
Párizsban egyre terjedt a hír, hogy a svájciak vásárolják a papírokat. A valóságban folyamato y nemzetközi arbitrázsra szakosodott francia bank szerezte meg őket, és a jól informáltak tu dni vélték, hogy mindez azért történt, hogy a kötvényeket Svájcban értékesítsék tovább.
Svájcban viszont azt rebesgették, hogy Párizs a vevő. A valóságban azonban svájci, arbitrázsr zakosodott bankok vették őket folyamatosan, és a jól informáltak tudni vélték, hogy mindez az tör-tént, hogy a kötvényeket Svájcban értékesítsék tovább.
Párizsban azt suttogták, hogy a svájciak tudomást szereztek egy esetlegesen Japánnal kötendő elgő megállapodásról, a svájciak pedig a maguk részéről azt hitték, hogy a franciák kedvező h ak a Tokióval folytatott tárgyalásokról. Mindenki egyetértett abban, hogy valami lóg a levegő en. Sok ember hagyta magát sodródni az árral, mert lehengerelték őket a nagyszabású tranzakci melyek arra engedtek következtetni, hogy kedvező szabályozás van készülőben.
A kívülállók, a kishalak nyugtalankodni kezdtek, próbáltak körbe-fürkészni, és nyomon követni eket. Az árfolyam fokozatosan nőtt, egészen addig a napig, amikor már túllépte a józan ész di a határt.
A Távol-Keleten még semmi új nem történt, nem született megállapodás. Mi volt tehát az igazsá olt a titok? A magyarázat: mivel a francia piac Royal Dutch-részvényeket akart szerezn i, az arbitrázsügynökök megvették a papírt a svájci tőzsdén, hogy majd Párizsban eladják. A m esen legális volt, azzal a határozott feltétellel, hogy olyan devizával fizetnek érte, mel y egy másik, Párizsból Svájcba exportált külföldi értékpapír eladásából származik.
Kellett tehát találni egy Párizsban elegendő mértékben fellelhető és Svájcban veszteség nélkü di értékpapírt. A japán köt-vény nagyszerűen megfelelt a célnak. Franciaországban tetszőleges séget lehetett belőle venni, és Svájcban tetszőleges mennyiséget eladni. És hogy miért? Egészen egyszerűen azért, mert további arbitrázs-
ügynökök Svájcban megvették a japán kötvényeket, többé-kevésbé legális úton Franciaországba k tőzsdén eladták. A francia frankban fizetett ellenérték fejében megvették a feketepiacon a szükséges külföldi izát, hogy a svájci vevőiket kifizethessék. 62
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Így fordulhatott elő, hogy mindig ugyanazok a papírok keringtek ide-oda Franciaország és S vájc között. A nagy arbitrázsbankok a japán papírokat Párizsból Zürichbe küldték, majd a feke tevékenykedő arbitrázsügynökök ugyanazokat a papírokat visszaküldték Párizsba. Igaz ugyan, hogy a Párizs-Zürich utazás nem sértette a törvé-
nyi előírásokat, a Svájcból Párizsba vezető hazaút viszont kétségkívül nem az erény ösvényén on az árfolyam egyáltalán nem változhatott volna, mert adásvétel céljára a mérleg mindkét ser ugyanannyi papír állt rendelkezésre.
Azok viszont, akik megérezték a sülő pecsenye csábító illatát, és a nagyszabású tranzakciókba ordulat bekövetkezését vél-ték felfedezni, megzavarták az egyensúlyt. Egy kicsivel több, pár plusz az egyik serpenyőben, és a papír értéke azonnal nőni kezd.
Ez így folytatódott tovább, míg egy nap – a kötvények tulajdonosai és a spekulánsok számára – etett Japánnal az a nagyon kedvezőtlen megállapodás, melynek révén az árfolyam körülbelül 50 esett, mégpedig pontosan az egyezményben rögzített szintig.
Jó tanulság volt ez azoknak, akik folyvást az hiszik, hogy a szomszéd országban kollégáik töb tudnak, mint ők maguk! Az ember hajlamos azt képzelni, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb.
ANDRÉ KOSTOLANY A tökéletes arbitrázsügynök Bizonyos körülmények között és bizonyos időkben az arbitrázs-
ügyleteket akár tudománynak is tekinthetném. Mégpedig akkor, ha egy gyors telefonnál többre v n szükség, és ha az arbitrázsügynöknek sokrétű és pontos szakismerettel kell rendelkeznie. Az n jellegű
tranzakciókkal kapcsolatos egyre növekvő korlátozások, a valutaelle-nőrzések, adórendelkezése yéb hasonló intézkedések miatt egyre bonyolultabbakká váltak századunkban az arbitrázsügylete Ilyen körülmények között a különféle rafinált tranzakciók összefűzése nagy ügyességet kíván.
Az arbitrázsügyletek – mivel ezek az ügyletek árfolyameltéréseken alapulnak, így minden esetb devizaarbitrázsról beszélhetünk –
időközben az egész világot behálózták, és túllépték a hagyományos devizaarbitrázs kereteit. A váltogatja pozíció-
ját, ahogy azt az éppen aktuális tranzakció megkívánja: értékpapírt cserél nyersanyagra, rész yre, kötvényt nemesfémre vagy különféle szabad vagy zárolt valutára. Ezzel a kavargó körforgá laikus semmiképp nem tudna lépést tartani.
Ezen bűvészmutatványok során a tranzakciók akár 80 tőzsdét is érintő világ körüli utat teszne kevesebb mint nyolc nap alatt –, és szülőatyjuknak, aki kitalálta, létrehozta és végrehajtot
et, igen jelentős nyereséget hoznak. Példaként azt az igazi remekműnek minősülő „körutazást” említeném, melyre a háborút követő években került sor.
Amikor Franciaország megszabadult a második világháború bék-lyóitól, az ország lassanként újr e a háború előtti élet ritmusát.
A gyűlölködés évei alatt egyrészt gyakorlati, másrészt lélektani okokból a tőkeáramlás leállt kamatainak kifizetésével járó nehézségekhez társult a bizalmatlanság és az a vé-
dekező-ösztön, amely fenyegető veszély esetén arra készteti az embert, hogy rejtőzködjön, és biztonságba helyezze. Fa alá elásva, kiszáradt kút járataiba eldugva, vagy éppen vénséges vé
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
erdők földalatti üregeibe rejtve várakoztak az értékpapírok, amíg elérkeztek a kevésbé ínsége napvilágot láthassanak.
Az értékpapírok (főként dél-afrikai aranybányarészvények) tulajdonosainak azonban volt annyi hogy ahelyett hogy azonnal a rejtekhelyekhez rohantak volna, inkább mérlegelték, hogy ekkora mennyiségű értékpapír hirtelen felbukkanása esetleg a papírok lefog-lalásának kísértés kormányt. A francia polgár számára csak egyetlen megbízható lehetőség, egyetlen biztonságos tetés létezett – naiv módon legalábbis hosszú ideje ebben hittek –, ahol vagyonuk esetleg ell nállhat a következő viharnak: az arany. Nem frank, nem dollár, csak a színtiszta arany, ar anyrúd vagy Napóleo-arany formájában (ez az érme akkoriban Franciaországban annyira elterjed t volt, mint ma Németországban a ,,Krügerrand”-arany).
Meg kellett tehát szabadulni a Csipkerózsika-álmukat alvó értékpapíroktól, és ezt a többtonná igazi, sárga fémmé változtatni. Újra hatott tehát az arany bűvereje, melyről Volpone-tól kezd rcadet-ig mindenki azt hiszi, hogy mindenféle rossztól megóvja az embert. A páncélszekrények legmélyén jó öreg aranyrudak vagy
-érmék foglalták el az aranybányarészvények helyét, melyek aztán megkezdték szédítő utazásuka n égtája felé. A határ-forgalom specialistái ismerték a módját, hogyan juttassák el őket Fran ból Genfbe, ahol az aranybányarészvények egy amerikai arbitrázsügynökhöz kerültek, aki dollár etett értük.
Az arbitrázsügynök, Lacy Kux barátom nem Bostonból és nem Te-xasból származott. Szlovákiában , Bécsben járt iskolába, Londonban és Lipcsében közgazdaságtant hallgatott, majd a Sorbon-nen klasszikus kultúrát szívott magába. Végül Amszterdamba ke-rült tőzsdei gyakornokként, mielő onban a Singer és Friedländer cégnél megkezdte volna bankári tanulmányait. A második világháb tt New Yorkba ment, ahol a Sutro Brothers vállalatnál az arbitrázsügyletek vezetője lett. Röviden tehát: ő testesítette meg a tökéletes arbitrázsügynököt... Ezenkívül élt Johannesburgban egy testvére, Sydneyben egy unoka-
öccse, Londonban egy sógora, és szerte a világon számos barátja, kollégája és pályatársa – tö m is.
Kitűnő szimattal rendelkezett, és képes volt másodpercek alatt meghozni döntéseit. Ismerte a ilág minden tájának rendeleteit és szabályzatait, valamint az összes olyan trükköt, melyek ré ehé-
65
ANDRÉ KOSTOLANY
zségek elkerülhetők. A jelentős haszonnal kecsegtető arbitrázsügyletek lehetőségei nem ismert átlagember számára, és nem is verik őket nagydobra. Épp ellenkezőleg: ugyanúgy, mint az érté gyártási eljárásait, szigorú titoktartás övezi őket. Az arbitrázs lehető-
ségére a szakember vagy maga bukkan rá, vagy saját kútfőből találja ki. Lacy Kux barátom zsen ze volt ezen bonyolult ügyle-teknek, de hát végül is ez volt a foglalkozása.
Dollárjainak köszönhetően az aranyrudak, a Napóleon-aranyak és az arany font sterlingek – ez sok hőn áhított arany – útra kelhettek Franciaországba, ahol a francia polgárok az aranypénz ti hatalmas kereslet miatt gyakran még mintegy százszázalékos felárat is fizettek, az aran y tulajdonképpeni értékéhez képest. Ehhez jött még a csempészek tízszázalékos jutaléka, akik ből, vagy akár Tangerből bejuttatták az országba. A Wall Street egyik felhőkarcolójának 32. e etén, ezeknek a luxuskivitelű, személytelen, irodáknak nevezett üvegkalitkáknak a lehangoló s kasága közepette Lacy Kux azon törte a fejét, hogyan valósítsa meg arbitrázsügynöki pályafutá gyobb dobását. Egyetlen telefonhívással egy olyan országba juttatná el Genfből a papírokat, a adózási ügyekben az állam lágyszívűbbnek mutatkozik: Havannába, Kuba főváro-sába. A háborús évek alatt a Franciaországban lapuló részvények „szak-
állt növesztettek”, vagyis az elmaradt beváltás miatt ki nem fizetett kuponok díszelegtek ra jtuk. A kubai „kényszerpihenő” alatt a kuponok szakállát leborotválták, majd Londonba küldték a kifizetés dollárban, adómentesen valósult meg, mivel kubai számlán történt az elszámolás.
A kuponoktól megszabadított értékpapírok is útra keltek, mégpedig New Yorkba. Főhadiszállásár eseményeket Lacy Kux megkezdte a következő lépések előkészületeit: az Atlanti-
óceánon való második átkelés után a bányarészvények a londoni ér-téktőzsdén kötöttek ki, elad apírok ellenér-tékét „zárolt font sterlingben” (melyet „switch sterling”-nek neveztek) egyenl i. A „switch sterling”-et csak további értékpapírok vásárlására lehetett felhasználni, tehát ezett az amerikai cég számlájára, azonnal zárolásra került.
Lacy Kux a londoni tőzsdén a zárolt fonton brazil államkötvényeket, valamint mindenféle argen in részvényt (sörfőzde, malom, vasút 66
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL stb.) vásárolt, mert a zárolt font dollárra történő közvetlen átváltásával 40 százalékot veszített volna.
Ezért manhattani felhőkarcolójában ülve a papírokat Buenos Airesbe és Rio de Janeiróba juttat az eredeti származási országukba, ahol már nagyon várták hazaérkezésüket. Argentínában és Br ban a részvényekért zárolt cruzeiróval és pezóval fizettek – azért zá-
rolt, mert a pénzt mindkét országban kizárólag exporttámogatást élvező termékek – kávé, kakaó agy argentin fagyasztott hús – vásárlására lehetett felhasználni.
Lacy Kuxnak tehát volt zárolt cruzeirója és zárolt pezója, de nem kapta vissza a dollárt, ame yet Genfben kiadott.
Mihez kezdjen hát a cruzeiróval és a pezóval? A Brazília és Argentína által felállított arany ütközött: számukra Amerika –
ugyanúgy, mint manapság – egyet jelentett a dollárral. „Ha a jenkik a kakaónkat és a kávénkat , az általunk termelt húst eszik, akkor lehetőleg fizessenek érte jó kis amerikai dollárral – vagy egyébként nem adunk el nekik semmit” – hangzott az álláspontjuk. A háború utáni évek sze nainak, a japánoknak, a finneknek, az oro-szoknak viszont lehetőségük volt Brazíliában és Arg ntínában zárolt pénzzel fizetni.
Lacy Kux tehát azonnal megszabadult zárolt pénzétől Helsinkiben, Tokióban vagy Moszkvában – a az rögtön Brazíliából vagy Argentínából importált kakaóvá, gyapottá, kávévá vagy fagyasztott A körforgás gyakran továbbgyűrűzött, hiszen előfordult, hogy Finnország a beszerzett áruk egy i adósságok fejében – Oroszországba szállította. Bár Finnország szegény és hábo-rú sújtotta o legendő dollár állt rendelkezésére, hogy Lacy Kuxot New Yorkban kifizethesse. Finnország a tá oli északon fekvő erdeiből a világ minden tájára exportált papírpépet.
Felmerülhet a kérdés, hogy tulajdonképpen mi volt az értelme ezeknek a pénzmozgásoknak? Miért lt Helsinki vagy Tokió zárolt pénzt, hogy azért olyan árut szerezzen be, amelyet könnyűszerrel megvásárolhatott volna a saját dollárjaiból is? Az ok rendkívül kézenfekvő: a zárolt jelentős kedvezménnyel tudták megszerezni.
A körforgás mechanizmusa tehát a következő volt: a franciák meg akartak szabadulni aranybánya zvényeiktől, és meg voltak bolon-dulva az aranyért. Tehát nevetséges áron elkótyavetyélték a 67
ANDRÉ KOSTOLANY
nyeiket, míg az aranypénzért vagy -rúdért túlzottan magas árat fizettek. Lacy Kux ezáltal oly olcsón jutott cruzeiróhoz és pezóhoz, és olyan kedvezően tudott túladni rajtuk, hogy a finnek a japánok Dél-Amerikából származó importjaikat sokkal előnyösebben tudták ezekkel a pénzneme egyenlíteni, mintha inkább dollárral fizettek volna. Lacy Kux számára minden bizonnyal jól vé ződött a történet, a kör bezárult, visszakapta a dollárját. Ugyanerre a témára egyébként számtalan egyéb variáció létezett.
Egy bejrúti fémkereskedelmi cég – a várost akkoriban a Közel-Kelet Svájcaként tartották számo elfedezett egy kiskaput a jogszabályokban. Ha bizonyos körülmények között angol fontot utalt ak át egy dán bank javára, akkor azt – az 1917-es angol-dán egyezmény alapján – fel lehetett ználni a Brit Birodalomból származó nyersanyagok vásárlására. A felfedezést nemsokára bőséges amatoztatniuk. Dán felségjel alatt szingapúri ónt és malajziai kau-csukot szállítottak Rotter amba. Szingapúr és Malajzia akkoriban még a Brit Birodalomhoz tartozott. Az amerikaiak dollárban fizettek, és a kör bezárult.
Hasonló kiskapu szolgáltatta egy harmadik variáció alapját. A Bank of Englanddel kötött megál odások lehetővé tették, hogy a már említett zárolt font ellenében a Távol-Keleten, Indiában é ban ezüstöt vásároljanak fel. A fehér fémet bécsi pénzverdékbe szállí-
tották, ahol Mária Terézia-tallérokat készítettek belőle. Ezután hajóval Dzsibutiba vitték, é
an vevőknek adták el, akiknek abesszíniai beszerzéseikhez tallérra volt szükségük. Bármilyen különösnek is tűnik, de a Habsburg császárnő arcképével díszített pénzérme érvényes fizetőeszköz volt a négus birodalmában, és mivel a vevők a tallérért dollárban fizettek, újra csak bezárult a kör!
Mi lett a pénz és az áru körforgásában a Londonban eladott aranybányarészvényekből? A papírok Johannesburgba vándorolt, ahol angol államkötvényekért cserébe beváltásra kerültek, majd a kö isszakerültek Nagy-Britanniába. A háború utáni időszak a világ minden táján a honi értékpapír haza-vándorlását eredményezte. Az argentinok visszavásárolták sörfőzdé-
iket és vasúttársaságaikat, a brazilok államkötvényeiket, a dél-afrikaiak aranybányáikat csak az angolok az összes határai-kon kívül fellelhető értékpapírjaikat. A repatriálási hullám vá
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
a világ minden piacát hatalmába kerítette. Ez nem volt új keletű dolog, mert már 1930 után el ult hasonló jelenség a devizakorláto-zásokat érvényesítő közép-európai államok és Amerika köz országok visszavásárolták saját papírjaikat.
Az aranybányarészvények másik része bemutatóra szóló rész-vényből névre szóló részvénnyé alak tért vissza a kontinensre, Párizsba. Újra francia polgárok vásárolták meg a papírokat, ezútta den titokzatoskodás nélkül, olyan forrásokból, melyeket többé már nem kellett rejtegetni az á elől.
TAPASZTALATAIM A NYERSANYAGOK, AZ ARANY ÉS AZ EZÜST VILÁGÁBAN
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Hogyan tett tönkre Roosevelt
Ha a részvények ára esni kezd, sokan másfajta spekulációról kezdenek álmodni. Határidős áruüg gyis különböző termékekkel, akár kakaóval, búzával vagy szalonnával folytatott spekulációról.
Már kisgyermekként hallottam a határidős áruügyletekről, melyek úgyszólván már hagyománynak s unkban. Gyermekkorom Magyarországa a fő gabonatermelők közé tartozott, a budapesti árutőzsde edig a földrész legélénkebb határidős piacai közé.
Szenvedélyesen üzleteltek búzával, zabbal, szilvalekvárral, az agyafúrtabbak még Chicagóban é erpoolban is érdekeltek voltak.
Hétköznapi beszédtémának számított, hogy milyen lesz a termés, hogy alakulnak a fogyasztási m az időjárás.
Sok évvel később, párizsi tanulmányaim idején csodálkozva figyel-tem, hogy a párizsi árutőzsd jes urai hogyan rohangálnak tízpercenként az utcára, hogy az eget kémleljék. A legkedveltebb játékszer akkoriban a cukor volt. A cukorrépának rengeteg esőre van szüksége a megfelelő növ ez. Ha az ég kéken ragyogott, né-
hány ponttal nőtt a cukor ára, viszont ha sötét felhők vonultak az égen, visszaesett. Ez volt a tőzsde logikája – rövid távon. Hiába hor-dott valaki tévedhetetlen barométert a zsebében, a nem lehetett benne biztos, hogy meggazdagodik.
A bibliai Józsefnek – aki kétségkívül a történelem első spekulánsa volt – könnyű dolga lehete hét kövér és hét sovány tehénről csalhatatlan tippként alapozta meg József gigantikus gabo-na . A hét kövér esztendő alatt felvásárolta a gabonát, majd bizonyára mérhetetlen nyereséggel a rajta a hét szűk esztendőben. Ma viszont, 7000 évvel később, mi, spekulánsok nem rendelkezünk yen bizalmas információkkal. A huszadik század tőzsdései rá vannak utalva a statisztikákra és számítógépekre. És ezek sem tévedhetetlenek. Ahogy a szalonnás-kukoricás ügylet eseté-
ben már utaltam rá, az ember hajlamos megfeledkezni az előre nem látható eseményekről, melyek pedig a spekulációban sokkal fontosabbak a legpontosabb statisztikánál is. 71
ANDRÉ KOSTOLANY Ezzel kapcsolatban szeretném felidézni számos emlékeim egyikét.
1940-4l-ben történt. Európában már javában dúlt a háború, Amerika azonban – ahol akkoriban él leges maradt. Mivel azokban az időkben épp sok szabad pénzeszközzel rendelkeztem, valami t kezdeni akartam vele. Már Amerikában is érezni lehetett a háború szelét. Értékpapírt nem ak venni, tehát nekifogtam az árupiacok tanulmányozásának. Nem csupán okos, hanem dörzsölt is a tam lenni. Nem búzát, kukoricát vagy gyapotot vásároltam: ezek olyan cikkek, melyek Amerikáb an bőven teremnek, és nem várható, hogy hiány keletkezik belőlük. Ezzel szemben arra számítot hogy egyre inkább korlátozni fogják a trópusi és a távoli országok termékeinek behozatalát. A tleges tengeralattjáró-háború és az ahhoz kapcsolódó növekvő fuvardíjak és biztosítások miatt mleges Amerikában is haladéktalanul a magasba fognak szökkenni – mor-fondíroztam. Ráadásul sz ni lehetett arra, hogy Amerika is rövidesen belép a háborúba.
Ez volt tehát a helyzet. Összeállítottam a határidőre vásárolandó áruk listáját. A lista elej szerepelt, az egyes számú straté-
giai cikk; továbbá a selyem, tekintettel a Japánhoz fűződő ellenséges viszonyra; valamint a b rs és az ón, melyeknek behozatala Jáva szigetéről veszélybe került; végül az egyenruhák alapa zolgáló, a távoli Ausztráliából származó gyapjú – ha esetleg kitörne a háború.
Az elméletem csodálatos volt, a gyakorlat azonban máshogy alakult. A kaucsuk stratégiai jelentősége olyan nagy volt, hogy a kormány már Amerika háborúba lépése előtt meglehetősen al on rekvirálta, egy olyan intézkedéssel, melyre békeidőkben soha nem került volna sor. A sely em stabil maradt, mert Du Pont de Nemours piacra dobta a nejlont, és a hernyóselyem iránti kereslet erősen visszaesett. Majd amikor kitört a Japán elleni háború és az árfolyam m grott volna, betiltották a selyem tőzsdei kereskedelmét, és a szerződéseket kényszerárfolyamo endezték. Eme kényszerárfolyam természetesen alacsonyabb volt. A gyapjú ára szintén váratlanu lakult. Az Ausztráliába muníciót szállító nagy tehergőzö-
sök a visszaúton hatalmas gyapjúrakományokat szállítottak, hogy ne üresen jöjjenek. A folyama behozatal révén a készletek növekedtek, és ez útját állta az árfolyam-emelkedésnek. A bors é
nete is hasonlóan végződött. 72
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Ezzel szemben az igazi amerikai termékek váltak a spekulációs ügyletek fő célpontjává – bár e ondott minden logikának.
Roosevelt elnök arra kényszerült, hogy nagy tekintélye ellenére, bizonyos mértékig a demagógi szközeivel éljen. Angolbarát politiká-
jához szüksége volt a Dél és a Közép-Nyugat szavazataira is. A gyapotültetvényeseknek és a ga és hitelgaranciát biztosított termékeikre. Nemcsak támogatnia kellett az árakat, hanem elő i kellett segítenie növekedésüket. Így fordulhatott elő, hogy Roosevelt egy vagyonomba került.
Az előre nem látható események tehát újra győzelmet arattak, a csalhatatlan számítások ellené a így alakult ez több tucat más esetben is. A háborúk, a háború előszele, vagy a béke, a forr m, vagy a társadalmi nyugtalanság, a kül- és belpolitika és egyéb tényezők sokasága mind-mind ekuláns adattárához tartoznak, ugyanúgy, mint a tárgyilagos információk. Sőt, talán még nagyo l esnek latba. Itt véget ér a tudomány, és teret nyer a megérzés. A megérzés pedig évtizedes tapasztalatok gyümölcse.
ANDRÉ KOSTOLANY Arany: le a dobogóról
Az arany története több évezredre nyúlik vissza. Az a korszak, ami 40 éve kezdődött, egy kala egényhez hasonlítható. Érdekes módon a regény első fejezetei a második világháborút követően 1939-es év előtt és a háború évei alatt az „arany” és „aranyár” szavak korántsem számítottak
A háború kitörése előtti utolsó hetekben, egy olyan időszakban, amikor már mindenki teljesen tos volt abban, hogy háború lesz, Franciaországban – amely maga az aranyimádás megtestesülése k aranyat kínáltak eladásra. Ár alatt lehetett hozzájutni aranyrúdhoz, aranyröghöz vagy szép hoz (szelencék, dobozkák stb.).
Még ma is kész gyűjteményt őrzök aranydobozokból, melyekre akkoriban olcsón tettem szert, per nem az arany iránti rajongástól hajtva, hanem mert különösen szép darabnak találtam őket. A
zönség, a befektetők a háborútól való félelmükben azonban előnyben részesítették a készpénzt n. A háború évei alatt az aranyat egész Európában – jobban mondva Lisszabonban, ahonnan a haj Amerikába indultak – unciánkénti 35 dollárért – a hivatalos amerikai vételár alatt néhány szá vették.
Az európai kormányoknak, elsősorban a Német Birodalomnak, de Olaszországnak is dollárra, és n m aranyra volt szükségük. Dollárért minden kapható volt, ami a háborúzáshoz elengedhetetlen. iaországban az aranyat csak azok az idősebb emberek vásárolták, akik tapasztalataikat még az első világháborúban szerezték. A háborút viselő kormányok mérhetetlen dollárszükségleteihez k azonban csak elenyésző összegnek számítottak.
Lisszabonban így természetesen az amerikai vételi ár alatt lehetett aranyat venni, hisze n a szállítási költségeket és a magas biztosítási díjakat (a háború miatt) is be kellett kalk l még az Atlanti-óceánon tett hét-tíz napos utazás kamatveszteségeit, valamint a tranzakciót
onyolító arbitrázsügynök jutalékát is. Az eladók az európai bankok voltak, és az amerikai kin dent felvásárolt. Milyen igaza volt a bátyámnak, amikor 1914-ben megkérdeztem tőle, 74
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL hogy miért van szüksége a Monarchia kormányának aranyra: azért, hogy dollárt vegyen belőle. A háború után viszont, a Bretton Woods-i egyezmények után egyre terjedt az aranyláz, mely a rá következő években egyre csak fokozódott.
Az aranykereskedelem csomópontjai, legyen szó érméről vagy aranyrúdról, Tanger – akkoriban mé leges adóparadicsom, ahol minden megengedett – és Zürich voltak, utóbbi szintén semleges szín mindenféle korlátozás és devizarendelet nélkül. A profik Tangerből, Zürichből és Genfből cse mesfémet érme alakjá-
ban Európa országaiba, főként Párizsba, ahol az aranykereskedelem, a behozatal és a kivitel legszigorúbban tiltottnak minősült. A francia polgárok 50-100 százalékkal többet fizettek a t ngeri vagy a zürichi árnál – ahol már egyébként is magasabb volt a vételár, mint a hivatalos m. Hivatalos árfolyamon csak a jegybankok vehettek aranyat. Így fordulhatott elő, hogy a Napóleon-aranyak megvételekor – melyekért különösen rajongtak – a franciák az érme aranytartalmához képest gyakran százszázalékos felárat fizettek.
Tény, hogy az arany ősidők óta szinte olyan hatást gyakorol az emberekre, mint a mágnes, aho gy ezt számos irodalmi és mitológiai példa (főleg germán) is igazolja, befektetésként azonban rginális szerepe van. Kapitalista világunkban egy befektetés értéke csak hozamának, vagy a l ehetséges jövőbeni hozamának ismeretében állapítható meg. Az aranyat, a gyémánthoz hasonlóan, indenkori piaci összefüggések ismeretében értékelhetjük. Éppen ez az, ami gyakran nagyszabású lációk tárgyát képezi. A manipulációt még egyszerűbbé teszi, hogy a keresletet és kínálatot g ológiai tényezők határozzák meg. A háborútól való félelem, a forra-dalmak, a polgárháborúk, a dezek olyan érvek, melyekkel a vagyonáért reszkető embert könnyen meg lehet félemlí-
teni. A spekulánsok különösen hatásosan tudják felverni az árakat, és az aranyat az emberek s en még vonzóbbnak feltüntetni azáltal, hogy ők maguk is aranyat vesznek.
Mivel Dél-Afrika legfőbb devizabevételi forrása a bányáiból származó arany, és az arany minde az ország számára létkérdést jelent, a pretoriai kormány kezdettől fogva mindent megtesz azé ogy az arany árát minél magasabbra srófolja fel. 75
ANDRÉ KOSTOLANY
A kitermelt mennyiség azonban lényegesen nagyobb, mint az ipari szükséglet, a dél-afrikai kormány széfjeiben néha hegyként halmozódtak az aranyrudak. Csak úgy lehet magas árat elérni, a vevőközönséget aranyfüggővé tesszük. Ha sikerült a vásárlókedvet felizzí-
tani, meghatározott jegybankok is felléptek vevőként. A leghatásosabb fegyver ebben a harc ban mindig egy nemzetközi valutapánik kirobbantása. A nyolcvanas évek kezdetén a Dresdner Bank is ezt a gyakorlatot alkalmazta, amikor még vezető szerepet játszott az aranyszin dikátusban.
Egy alkalommal a búrok nyerészkedését az ügyben legilletékesebb személy teljes mértékben mege számomra. 1972 októberében egy Londonban rendezett aranykonferencián Walter Freynek – a S chweizerisches Bankverein (a dél-afrikai kormány házibankja) igazgatójának – feltettem a kérd , hogy Dél-Afrika, mint fő termelő, vásárol-e még aranyat. A válasz rövid, te tanulságos volt a dél-afrikai kormány nem vásárol aranyat, viszont mi, a bank, vásárolunk az ország számlájá még érthetőbben fogalmazott:
„Kénytelenek vagyunk beavatkozni és támogatni az árat az aranypia-con, amennyiben például zav ró tényezők (esetleges békekötésre, árstabilitásra, társadalmi békére és hasonlókra gondolt), ladások lenyomják az árat. Vannak számunkra kedvező időszakok is (ezalatt háborút, társadalmi talanságot, inflációt, árvizet vagy tűzvészt értett), amikor aztán újra eladhatjuk az aranyat
Mi szemléltethetné jobban ezt a folyamatot, mint egy ismert régi vicc: A fiatal Grün vidék ről Budapestre költözik, hogy ott jó üzleteket vigyen véghez. Néhány hét múlva felhívja az ap eszámoljon neki az eredményekről:
– Papa, nagyon jó üzletet kötöttem, és vettem egy nagy tétel kecskebőrt 100-ért. Már 110 az á – Gratulálok fiam, nagyon ügyes vagy. Néhány hét múlva újra telefonál, és örömmel közli: – Papa, a kecskebőr már 120-at ér. – Gratulálok fiam, zseni vagy. A fiú két hét múlva ujjongva telefonál: – Papa, a kecskebőr már 150! – Fantasztikus – mondja az apa –, akkor most add el, és vágd zsebre a nyereséget! – De hát kinek adjam el? Eddig is csak én voltam a vevő. 76
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Titkos aranyügyleteim
Született spekuláns vagyok. Harcterem a tőzsde. Egyidejűleg azonban idealista is vagyok, és energiámat gyakran olyan dolgokra pazaroltam, melyek haszontalannak bizonyultak. Azok ellen folyta-tok küzdelmet, akiknek mindene az arany. Azok ellen tehát, akik e l-méleti meggyőződésből, vagy csupán csak a spekuláció miatt fel akarják srófolni az arany ár leírtam, folyton azt han-goztattam – mind a televízióban, mind a sajtóban, de még a kávéházi ztalomnál is –, hogy ezzel őrültséget követnek el.
Érthető, hogy mindenekelőtt az oroszok és a dél-afrikaiak akarják megduplázni az árat, hiszen az egyetlen cikkük, melyet korlátlan mértékben tudnak exportálni. Ismert tény, hogy az oros zok az utóbbi időben inkább adósságokat halmoztak fel, mintsem megszabadultak volna aranyu
któl; mindezt abbeli meggyőződésükből tették, hogy az arany árát növelni kell.
Az 1967/68-as év fordulóján ez a kampány hatalmas méreteket öl-tött. Be kell vallanom, hogy e a forgószél még engem is – aki pedig a stabil aranyár megrögzött híve vagyok – magával ragad szilárd meggyőződésű ember vagyok, de ugyanakkor alázatos is. Mi-ként egykor egy görög filozó elentette magáról, hogy tudja, hogy semmit sem tud, az igazi spekulánsnak szintén – leghatár ozot-tabb meggyőződése ellenére is – tudnia kell, hogy tévedhet. A világszerte tomboló aranys ulációval kapcsolatban egy reggel én is feltettem magamnak a kérdést, hogy esetleg nem téved ek-e. És azon a reggelen, amikor Mr. Martin, az akkori amerikai jegybankelnök Bázelből visszarepült Washingtonba, visszavonultam elefántcsonttor-nyomba és töprengeni kezd tem:
Ha az aranyárat minden logika ellenére felemelik, lesz-e még egyáltalán merszem kilépni az u tcára, megjelenni a kávéházi törzshe-lyemen, ahol ismerőseimmel találkozhatom, akiknek álland „aranyelméletemről” prédikáltam? 77
ANDRÉ KOSTOLANY
Felvettem tehát a telefonkagylót, és felhívtam Svájcot, hogy aranyat vegyek. Ó, milyen mélyre süllyedtem: aranyat veszek, mint az ostoba spekulánsok, a hamis prófétákat és az elméleti sza embereket követve, akik megfélemlítik embertársaikat, hogy abból hasznot húz-hassanak! Tízezer uncia aranyat vettem a genfi Crédit Suisse hiteléből. Természetesen a legnagyobb t itokban. Egy barátom indiszkréciójának köszönhetően azonban árulásom – ismerőseim legnagyobb
mére – egy párizsi napilapban nyilvánosságra került. De hiszen nem is lettem áruló! Itt nem a ranyon volt a hangsúly, csak éltem a lehetőséggel. Az arany ára csak emelkedhetett, semmikép p nem csökkenhetett. Ki az a spekuláns, aki lemondana az ölébe hulló pénzről? Még a kölni dóm abozás nélkül üzletet kötnék ezért a pénzért. Rá-
adásul az a meggondolás vezetett, hogy soha nem kételkedtem abban, hogy egy esetleges embargó áreltolódásokat eredményez a ma-gánszektorban. Ha azonban baklövést követek el, a meg t cserébe legalább gyógyírt akarok sebeimre – pénzben mérhető vi-gaszdíj formájában. Ha tényl az aranyár, akkor mehetek a pénztárhoz bezsebelni a nyereséget.
Ami ezután történt, mára már történelem. Négy nap múlva kihirdették az aranyembargót, a magán tékben ugyan, de növekedett az ár, de a spekulánsok legmerészebb álmaiban dédelge-tett hivata os árrobbanásról szó sem volt, és ebben a tekintetben a jövőre nézve sem lehetett különösebb táplálni.
Az elégedettség érzésével tölt el, hogy elemzésem helyes volt, most azonban két szék között a tem: ha felmegy az arany ára, akkor az elméleti oldal szenved kárt, ha csökken, akkor a gyakorlati. Így van ez, ha a spekuláns filozofál, és házalni kezd ötleteivel.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Az ezüst, a fehér fém
Most tegyünk egy ugrást, de még mindig maradjunk a nemesfémek világában. Néhány szót szólnék az ezüstspekulánsok kalandjairól, melyeket az elmúlt 55 évben személyesen kísérhettem figyele
l, és amelyekbe néha én is belekeveredtem.
A fehér fém története tulajdonképpen felér egy dicsőséggel teli, hősi eposszal. Bár már az ók rtek ezüstpénzeket, de a hősi idők mégiscsak a spanyol gyarmatosítással kezdődtek. Akkor, ami az általuk felfedezett mesés Amerikától elvakultan a konk-visztádorok hihetetlen jelentések et küldtek a spanyol királynak. A titokzatos Peruban található Potositól Madridig ezüsthidat lehetett volna emelni az általuk talált fantasztikus ezüsthegyekből.
400 évvel később a fehér fém bűvereje újra hatott, ezúttal ifjabb Henry Morgenthaura, Rooseve elnök bizalmas barátjára. Értette a módját, hogyan valósítsa meg kedvenc ötleteit a gyakorlat s.
Az 1929-es év fekete napjával kezdődő nagy válság 1933-ban ért csúcspontjára. Pénzdefláció és iány fojtogatta szó szerint a megtépázott bizalmú országot. Ifjabb Henry Morgenthau úgy vélte z ezüst árának felértékelése enyhítene a feszült helyzeten. Rá-
adásul saját érdekeiket szem előtt tartva az USA ezüsttermelő tagállamai is kifejtettek bizon os mértékű politikai nyomást. A kormány is javítani akart az ezüsttermelő hatalmak, például M lamint a jelentős ezüstkészletekkel rendelkező országok vásárlóerején. Az ezüst volt a kínaia kincse, a hinduk malacperselye: ugyanolyan becsben tartották, mint Nyugaton az ara nyat (a rúpia – az indiai fizetőeszköz –, valamint a kínai dollár ezüstvaluta volt).
Meghatározott kettős valuta-koncepció nélkül Morgenthau a Federal Reserve Bankot és az ameri kai kincstárat az aranykészlettel megegyező mennyiségű ezüstkészlethez akarta hozzásegíteni. határozta meg azt az árat, amelyért a kormány kizárólag amerikai kitermelésből származó ezüst , és ezzel egyidejűleg a jogszabály megtiltotta a külföldi ezüst behozatalát. Új, lényegesen abb árfolyamot állapítottak meg, melyet körülbelül unciánkénti 79
ANDRÉ KOSTOLANY 70 schillingen jegyeztek a londoni tőzsdén. Ezt megelőzően az ezüst ára Londonban 15 schilli ng volt. (Az Egyesült Államokban akkoriban nem kereskedtek ezüsttel a szabadpiacon.)
Óriási volt az árkülönbözet, mely a spekulánsokat világszerte izga-lomba hozta. Londonban min ki az ezüstre vetette magát (termé-
szetesen én magam is!), és óriási mennyiségeket vásároltak fel Morgenthau árfolyamánál elképz nül alacsonyabb árfolyamon. Feltételezhető volt, hogy a különbözet idővel kiegyenlítődik, vag bis csökken.
Az árfolyam lassan emelkedni kezdett, de a hatalmas árkülönbség miatt az üzlet még mindig von ak tűnt, ezért a spekulánsok addigi nyereségükből – a növekvő árak mellett – további ezüstügy londoni határidős piacon. De mi történt! Közbelépett a jelentőségteljes, előre nem várt „de”.
Az indiai és a kínai rejtekhelyekről fokozatosan előmerészkedő ezüst hatalmas mennyiségben ke az Egyesült Államokba.
Mindig is a kínaiak számítottak a világ legügyesebb és legsikeresebb csempészeinek, így hát g játék volt számukra az ezüstfo-lyamot Hongkongból Amerikába terelni. Az ezüst ezúttal tehát nem Peruból került Madridba, hanem a Tá-
vol-Keletről Amerikába. Ezüst és ezüst között nem lehet különbséget tenni. A Kínából importál y ragyogott, mint a montanaié; a montanai ezüst színe is kísértetiesen hasonlított a Bombay
kikötőjéből csempészett hajórakományok színére. A kincstár mindent kifizetett, végül is az ő pénzmennyiség drasztikus növelése, ezúttal nem arany, hanem ezüstfedezet ellenében.
Egy mellékes kis történet még érdekfeszítőbbé tette az egész tranzakciót. A kínaiak az ezüstü zó bevételért fegyvere-ket és lőszert vásároltak Németországban, hiszen a polgárháború már a Ezüstjükért olyan magas árat sikerült elérniük, hogy ki tudták fizetni a német gyárakban tit yártott háborús felszerelést. A Hitler-kormány egyre jobban kiszipolyozta a Harmadik Birod alom hadiiparában dolgozó munkásokat, hogy fokozza a fegyverexportot. Mindezt olyan áron , melyet a kínaiak az ezüstcsem-pészet nélkül bizonyára nem találtak volna elfogadhatónak. 80
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Így fordulhatott elő, hogy egy üzletember megfontolatlan pénzpolitikája a pénz titokzatos kör orgása által a nácik megerősödését támogatta...
Az egyik éjszakát követően, melyet Morgenthau töprengéssel töl-tött – mivel az ezüstfolyam ne elapadni, és egyre több dollárt kellett ezüstbe fektetnie –, a kongresszus hatályon kívül he zte a törvényt. Leállították a felvásárlást. Hongkongban, Bombayben és Londonban természetese al esni kezdett az árfolyam.
Papíron – több kollégámhoz hasonlóan – milliomos lettem, mivel az árfolyam Londonban már 50-r lkedett, és ezáltal csillagászati nyereségre tettem szert. 24 óra leforgása alatt azonban bi ztosnak hitt millióim elillantak. Végül csak a bőrömet mentettem, és azt is csak úgy, hogy az folyam csökkenésekor gyorsan kapcsoltam, és egy kisebb mennyiséget a véletlennek köszönhetően dezetlenül el tudtam adni.
Majdnem harminc évvel később sikerült kisebb revánsot vennem a fehér fémen. Megint ezüstöt ve 90 centes plafonáron, melyet az amerikai kormány mesterségesen tartott ilyen alacsony an, hogy ne engedje az árakat felszökni.
Egyes körülmények és jelek arra késztettek, hogy szálljak be az ezüstüzletbe. A vegyipar nagy lben vásárolt, és nem álltak rendelkezésre túl nagy készletek. Ezenfelül egyik barátom (a Mer Lynch alkalmazottja) telefonon figyelmeztetett, hogy a Federal Reserve brókerei az t az utasítást kapták, hogy az amerikai polgárok és a rezidensek részére nem köthetnek több e rződést. Mit tesz ilyen esetben egy spekuláns? Felhívtam a lausanne-i Banque de l’Indochin e-t – amellyel szoros kapcsolatot ápoltam –, hogy hajlandó lenne-e számlámra nagyobb mennyisé ezüstöt (az összes rendelkezésre álló készletet készpénzért) vásárolni, és a tranzakciót megh
Alig 40 nappal első ezüsttel kapcsolatos kalandom után a nemesfém újra központi téma lett, az egész világsajtó visszhangzott a Hunt fivérek szenzációs ezüstügyleteiről. A híres texasi mil k már hírhedtek voltak egyéb más nagy húzásaikról is (olaj, szójabab és hasonlók). A nyolcvan lején célul tűzték ki a világ ezüstkészle-teinek felvásárlását és az ár felsrófolását, hogy m adják el az ezüstöt a fogyasztóknak. Az ilyen jellegű tranzakciót a zsargon „corner”-nek neve 81
ANDRÉ KOSTOLANY
A „corner” (tulajdonképpen „sarok”) német megfelelője „Ring”, és azt jelenti, hogy spekulánso ja egy árucikkből a teljes meg-termelt mennyiséget és a meglévő készleteket felvásárolja, maj esszív propaganda révén a vevőket spekulációra kényszeríti, vagyis arra, hogy az árut határid hitelre vásárolják meg tőle.
A Hunt fivérek alapötlete abból indult ki, hogy a termelés és a fogyasztás közötti különbség yobb lesz, például a világszerte napról napra népszerűbbé váló fényképezési őrület és a vegyi kereslet révén. A Hunt testvérek megszerezték több ezüstbánya irányítását is és visszaszorít . Ügyes propagandával sikerült a vevőket a spekuláció csapdájába csalogatni.
Holtbiztos üzlet, gondolták a hossz-spekulánsok. Az ügynökök kör-betelefonálták ügyfeleiket, őket, hogy szálljanak be az ezüstbizniszbe: Hunték is vásárolni kezdtek, és ha ők ezt teszik kkor más miért maradna ki belőle.
Egyidejűleg több spekuláns besszre kezdett játszani, vagyis eladták az ezüstöt, ami még nem i ezte tulajdonukat, abban a re-ményben, hogy később sokkal olcsóbban visszavásárolhatják. Amer kában több ezer ilyen spekuláns működött, de más ezüsttermelő or-szágokban – mint például Bom , Mexikóváros – mindenki azt a nézetet vallotta, hogy az ár aránytalanul magas.
Az ár azonban tovább emelkedett, a szindikátus fokozatosan be-szippantotta az árut, amíg a z teljesen el nem tűnt a piacról. Az árak tovább kúsztak felfelé, a besszre spekulálók egyre ban megvadul-tak, és egyre több árfolyamesésre váró határidős ügyletet kötöttek. A brókerek i vásárlására agitálták ügyfeleiket, azzal az indoklással, hogy a bessz-spekulánsokat a Hunt-sz us meg fogja fojtani... Megint a régi nóta.
Egyre áramlottak a vételi megbízások, emelkedett az árfolyam, a nyereségből újabb ügyleteket hiszen könnyű volt a játszma, csak 10 százalék garanciát kellett fizetni. Ily módon történhe hogy az árfolyam unciánként 5 dollárról 50-re ugrott. A világ összes tőzs-dése feszülten fig hogy végződik a gigantikus pókerjátszma.
Egyik barátom, aki pénzügyi újságíró volt, még fogadást is ajánlott, mert szerinte az árfolya akár az unciánkénti 500 dollárt is.
Hiába figyelmeztettem, hogy a hatóságok be fognak avatkozni, mert bizonyos körök már botrányn k tartották az ezüstnyerészkedést. Nem számít – ellenkezett a barátom –, mert a szindikátus fütyül a ha-82
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
tóságokra. Az ezüstpultok előtt hosszú sorok kígyóztak, hiszen az emberek soha nem remélt áro ták értékesíteni háztartási ezüstjüket.
Senki nem számolt azzal, hogy egyszer csak véget ér az ezüst- bo-om – mégpedig vagy a kormány vagy a tőzsdekamara beavatkozása révén. Így is történt. Különböző intézkedéseknek, például ú nek köszönhetően a corner kártyavárként omlott össze.
A Hunt fivérek elsősorban arról feledkeztek meg, hogy korlátlan eszközökkel és a világ összes te fölötti teljes kontrollal kell rendelkeznie annak, aki egy cornert akar sikerre v inni. A besszspekulánsokat csak úgy lehet elnyomni, ha arra kényszerítjük őket, hogy az árut oronymagas árakon vegyék meg. Erre a legjobb példa egy sokkal hatalmasabb tőkés, vagyis az amerikai kormány ezüstcornere, melyről már beszámoltam. Neki tényleg határtalan eszközök áll delkezésére – a Federal Reserve Bank dollárkészlete.
A Hunt fivérek bizonyára nem ismerték a budapesti tőzsde tréfa-mestereitől származó kifejezés ndikátus: szundikátus”.
ANDRÉ KOSTOLANY Szundikátus szindikátus
A budapesti gabonatőzsde az első világháború előtt, a különféle határidős ügyletek terén a le számított egész Európá-
ban, hiszen Magyarország volt Közép-Európa magtára. Ahol határ-idős tőzsde van, ott számos al kínálkozik a manipulációra is.
Manipuláció alatt a mesterséges árgerjesztést értem (lenyomást és felsrófolást), különösen, h soport szervezésében való-
sul meg. A manipulációk tárgya gyakran a zab volt. Az akkori idők olajának számított, a közle i eszközök, vagyis a lovak üzem-anyagának, különösen a hadseregben.
Spekulánsok kis csoportja (már megint) a századforduló táján ki-fundálta, hogy a termelési ad k, az időjárás-jelentés és a császári és királyi hadsereg előre látható szükségletének alapjá fog. Kézenfekvő volt tehát, hogy hosszra spekulálnak, és amennyire lehetséges, megpróbálják mesterségesen feltornászni. Néhány spekuláns – alaposan kidolgozott tervvel a tarsolyában – szindikátust alapított („corner”-nek, vagy „ring”-nek nevezték).
Strómanjaik révén az egész országban felvásárolták a zabot, hogy kereskedelmét visszaszorítsá ejűleg egyre több határidős ügyletet kötöttek a tőzsdén. Az árfolyam a besszjátékosok legnagy tésére lassan nőni kezdett, ők ugyanis meg voltak győződve róla, hogy a Monarchia hadserege m beszerezte a szük-séges készleteket. Ráadásul a chicagói kollégáktól inkább pesszimista árfol lzést kaptak, mivel a közép-nyugaton jó termésre számítottak.
Mialatt az árak lassanként tovább kúsztak felfelé, rájöttek, hogy e mögött valamilyen manőver , melynek sikerében nem különö-
sebben bíztak, ezért még több fedezetlen határidős zabügyletet kötöttek. Ugyanolyan cornerfel létre, mint a már illusztrált Hunt-féle ezüstszindikátus. Mindkét esetben több határidős ügyl , mint amennyi áru egyáltalán rendelkezésre állt a piacon. Hát 84
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL ennyit a híres zabszindikátusról, melyről még évtizedekig beszéltek a budapesti tőzsdén.
Mivel az időjárás-jelentés Magyarországon nem mutatott túl kedvező képet, a bessz-spekulánsok végzetes áremelkedésre lehetett számítani. Ők azonban nem tétlenkedtek, inkább azon törték a hogyan lehetne gátat vetni a szindikátus tevékenységének.
Egyiküknek az a ragyogó ötlete támadt, hogy a magyar sajtóban kampányt kellene indítani ellen hadsereg éheztetői” címmel, majd delegációt küldeni Auffenberg báróhoz a hadügyminisztériumdsereg kizsákmányolói ellen hangolni őt. A besszspekulánsok ugyanis rosszul gondolták, hogy
a hadsereg már felsze-relkezett zabkészletekkel. A hossz-spekulánsok pártja minden reggel egy tőzsde melletti kis kávéházban reggelizett, aho l az urak terveket kovácsolni ültek össze. Egy reggel az egész magyar sajtó tele volt a tőzsdei gazembereket egybehangzóan ostorozó c ikkekkel, akiknek célja a nemzet hadseregének szégyentelen kiszipolyozása. Minden szempontból hazafiatlan viselkedés, mely ellen fe ntről kellene beavatkozni. A támadások fő
célpontja természetesen Sándor Ármin, a szindikátus vezetője volt, aki különösen okos, dörzsö hírében állt, és ismerte a szakma minden apró fortélyát. Személyét a lehető legrosszabb és l kifejezésekkel illették. A szindikátus tagjai tehát a kávéházban üldögéltek, és várták a főnök reakcióját. Egyszer csak belépett a füstös helyiségbe, leült kollé-
gái mellé az asztalhoz, és bőrös2 kávét rendelt vajaskiflivel, mintha semmi sem történt volna gyik kollégája már nem tudta tür-tőztetni magát és megkérdezte, mit szól a napi sajtóhoz. Így „Csak a Timest olvasom.” (Ehhez tudni kell, hogy Sándor egy szót sem tudott angolul.) Ezzel elintézettnek tekintette a dolgot, a corner tagjai viszont nem.
A bessz-spekulánsok delegációjának sikerült audienciát kieszközölnie Auffenberg bárónál (akit tagjai csak „szamár a hegyen” titu-lussal illettek). A báró közbenjárt a magyar kormánynál, a kormány a budapesti bankoknál elérte, hogy a tényleges áruk vásárlásá-
ra adott hiteleket azonnal felmondják. A szindikátus így hatalmas 2 Közép-Európában régen a k m tejszínnel, hanem a tej forrása közben keletkezett „bőrrel” szolgálták fel. 85
ANDRÉ KOSTOLANY
veszteségekkel tönkrement, a bessz-spekulánsok pedig újra hatalmas összegeket söpörtek be. Ha gsúlyoznom kell az „újra” szót, mert zabügyben igen gyakran alakultak szindikátusok, melyek v lamilyen okból mindig felbomlottak, a bessz-spekulánsok pedig learatták a nyereséget. A zabszindikátusokat ezért nevezték „szundikátus szindikátusnak”. Érdekes módon a történetből 80 évvel később tudtam profitálni.
Ismeretséget kötöttem a londoni „Times” főszerkesztőjével, egy rendkívül megnyerő és rokonsze el, akinek elmeséltem a sztorit. Olyan jót mulatott rajta, hogy cserébe felkínált egy egyéve s előfizetést. Szerettem volna viszonozni ezt a gesztust, és elmeséltem neki az alábbi történ tet a Timesszal kapcsolatban:
Párizsban volt egy tőzsdei kollégám, Löwengardnak hívták, Frankfurtból származott, de „brit a olt. Amikor 1914-ben kezdetét vette az első világháború, német származása miatt félt Franciao n vagy Angliában maradni, ezért Svájcba költözött, ahonnan a háború évei alatt ki sem mozdult kor 1918-ban lejárt brit útlevelét meg akarta hosszabbíttatni a zürichi konzulnál, az fagyos an ránézett, megvizsgálta az útlevelét és szigorúan megkérdezte: „Mit tett ön a háborúban Ang Löwengard magabiztosan válaszolt: „Minden reggel elolvastam a Timest.”
Új ismerősöm, a főszerkesztő, erre elnevette magát, és két évre meghosszabbította az ajándék
Hogy hálámat kinyilvánítsam, felidéztem neki az egyik budapesti hetilap legolvasottabb rov atának címét, mely így hangzott: „Intim Times”. Ez a rovat élénken ecsetelte a város minden p és szerelmi ügyeit.
Szeretném itt azt is megemlíteni, hogy a magyar újságírókról és a magyar sajtóról anekdoták é catjai keringenek. Nekem az alábbi a kedvencem:
Egy 3000 lakosú kisközségben a helyi újság főszerkesztője leül kocsmai törzsasztalához, és fe jelenti: – Minden oroszok cárja meg fog pukkadni, ezt én mondom nektek, meg fog pukkadni! – De hát mi történt? – hangzik a kérdés kórusban. – Írtam róla egy kemény hangú vezércikket.
EGY VALUTA SEM TART ÖRÖKKÉ...
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Devizakereskedelem az első világháború után A központi hatalmak – Németország, Ausztria-Magyarország, Bulgá-
ria és Törökország – vereségének következtében 1918 őszén az Osztrák-Magyar Monarchia összeom a leggyakrabban feltett kérdés így hangzott: „Hogy áll most a dollár?” Nem pusztán kí-
váncsiságból volt ez az első számú beszédtéma egész Európában. A létező legfontosabb kérdés v etemberek és a spekulánsok, hanem a hétköznapi emberek számára is. Hiszen a dollár árfolyamán akulása nem pusztán meghatározta a birodalmi márka és a k. u. k. korona értékét, hanem azt is lezte, hogy hogyan fog vál-tozni a jövőben ezen országok nemzetközi megítélése. Azok az árfolyamok, melyeket a valutakereskedelem központjá-
nak számító Zürichben és Amszterdamban jegyeztek, nemcsak az érintett országok pillanatnyi ál otát legjobban tükröző mérőmű-
szernek számítottak, hanem egyben a spekulációk kedvelt tárgyát is képezték. A pénznemekkel ű szabású játszmák nem csupán az árfolyamokat befolyásolták döntően, hanem olykor a népek sorsá
Az európai devizakereskedelem egyre bonyolultabbá vált – annál is inkább, mert a k. u. k. Mo narchia szétesése után az új államok, melyekben korábban kizárólag vagy részben az osztrák-ma rona szolgált fizetőeszközül (Lengyelországban például a k. u. k. korona mellett a birodalmi ka és a rubel is érvényben volt), most saját pénznemek bevezetését tervezték.
Az új valuták ténylegesen úgy keletkeztek, hogy az örökölt bankjegyeket szakadatlanul lepecsé ték és utánpecsételték, és még ezek a pecsétek is napról napra változtak. Majd bevezették az eket a legkülönbözőbb színekben, Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia és a töb saját államfőinek arcképével díszítve. Mindenhol káosz uralkodott. Az embernek tudnia kellett úszni az árral, sőt azoknak, akik átélték és túlélték, a lehető legjobb iskola volt. 89
ANDRÉ KOSTOLANY A devizapiac minden lehetséges fogását meg lehetett tanulni, valamint azt is, hogy min dig mindennek az ellenkezője is megtörténhet.
Olykor akadtak olyan ellenirányú hatások ebben az egyirányú fo-lyamatban, melyek a közép- és et-európai országok valutáinak lenullázódását eredményezték. Néha ezek az ellenáramlatok túlz következményeként, máskor meghatározott gazdasági vagy politikai esemény miatt léptek fel. (P osan úgy, ahogy az el-múlt húsz évben magunk is tapasztalhattuk.)
Én magam is ismertem a húszas években a párizsi tőzsdén egy va-gyontalan ügynököt, aki mielőt ent, a nagy spekulánsok közé tartozott. A nagy októberi forradalom után nagyszabású besszspek lációval az orosz Romanov-rubel esésére játszott. Helyesen ítél-te meg ugyan a helyzetet – va s, hogy a cári valuta értéke hamarosan nullára zuhan –, és fedezetlenül adott el egy óriási m séget, de a határidő napján nem tudott szállítani, mert valamilyen gyakorlati ok miatt a rub el hirtelen eltűnt a piacról. Lefoglalták vagyonát és tönkrement. Néhány hónappal később a ru nullára csökkent, de számára már túl késő volt. Amikor megismertem, már szegény ember volt. Ez az eset klasszikus példa arra, hogy a legszemfülesebb ember is könnyen elveszítheti m indenét, ha túl sokat fektet egyetlen spekulációba, és még egy rövid ideig tartó „ellenáramlatot” sem sikerül túlélnie. Ehhez hasonló szerencsétlen kimenetelű esetekre – amilyenek-ről a következő oldalakon e fogok számolni – gyakran sor ke-rül. Ahogy a nagy költő, Heinrich Heine oly szépen megfoga lmazta – bár nem tőzsdei veszteségtől, hanem szerelmi bánattól hajtva: „Régi történet ez, de mindig új és új, kivel épp történik, annak szíve meghasad.” Még egy ország kormányával is előfordulhat, hogy tönkremegy.
Magyarországon például, amikor az ország a húszas évek elején állandó pénzleértékeléstől szen miniszter, a zseninek tartott Hegedűs Roland professzor került az újságok címoldalára. Meg akarta menteni a koronát, de kísérlete (radikális pénzhiány) rö-
vidéletű sikerek után, teljes kudarcba fulladt. Az infláció új magassá-
gokba szökött – még mindig a háborúban elszenvedett vereség és a magyar területek kétharmadán tése következtében –, és a mi-90
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL niszter élete a nép gúnyolódásának céltáblájaként egy elmegyógyintézetben végződött. (Ez nem mindenki, aki le akarja küzdeni az inflációt, így végzi. Az, hogy egy harc sikeres vagy s em, kevésbé függ a pénzügyminisztertől, mint inkább az érintett nép erényeitől és gyengéitől.) Léteztek azonban szerencsés kezű spekulánsok is, mint például John Maynard Keynes, az elmúlt 0 év egyik legnagyobb közgazdásza, aki az első világháborút követő években Közép-Európa gazdasági hanyatlásán és a valuták zuhanórepülésén egy vagyont keresett.
ANDRÉ KOSTOLANY Dollárral kereskedni tilos, nem?
Mint általában, ha a gazdaság és a pénzügyi élet a feje tetején áll, vi-rágzásnak indul a fek y volt ez az első világháborúban is.
Milliós nagyságrendű összegek forogtak, mindegy, hogy Budapestről, Berlinről, Bécsről vagy Pá van szó. Budapesten ismertem egy különösen megbízható, Boskovitz nevű devizakereskedőt. (A f tézők nagyon megbízhatóak, sőt gyakran a tőzsdei kereskedőknél is megbízhatóbbak, nyugodtan r t bízni milliónyi összegeket, végül egy fillér sem hiányzik.)
Egy nap barátomat elfogta a gazdasági rendőrség, és bevitték az őrszobára. A kapitány ferde s l nézte és fenyegetően így szólt: – Boskovitz, maga dollárral üzérkedett! Boskovitz csodálkozó arckifejezéssel, halálos komolysággal válaszolt: – Hogyhogy kapitány úr, dollárral kereskedni tilos, nem? A rendőrkapitányt mintha fejbe kólintották volna, egy pillanatig habozott és azt mondta: – Boskovitz úr, bizonyára félreértésről van szó, elnézést kérek. Nyugodtan távozhat.
További példát mesélnék arra, hogy mennyire tisztességes módon zajlott a devizakereskedelem a feketepiacon. Bizonyos Nikolaus Hofbauer – aki a második világháború után nagyszabású ügylete onyolított ezen a piacon – olyan ügyfelek meglehetősen nagy értékű vagyonát kezelte, akik pénzükön külföldi devizát akartak vásárolni.
Egy este figyelmeztetést kapott, hogy a devizahatóságok bizonyítékkal rendelkeznek vele sz emben, és a letartóztatását tervezik. Azonnal taxiba ült és felkereste összes ügyfelét, vissz pénzüket, és csak ezt követően hagyta el az országot. 92
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Az elvesztett frankcsata Szerte a világon százával nyüzsögtek az infláció szerencselovagjai – még ha sikerük csupán rövid életű volt is. Néhányukkal sikerült személyesen találkoznom. Az egyik legsikeresebb közöttük a fiatal stuttgarti német, a korábban már említett dr. Fritz annheimer volt. Az amszterdami piac egyik legügyesebb devizakereskedőjének számított. Egys zerű stuttgarti kereskedő fiaként 1914 előtt, még Párizsban alkalma nyílt egy orosz exportra zakosodott cégnél a bankügyletek tanulmányozására.
A háború kirobbanásakor visszatért Németországba és kapcsolatba lépett a Birodalmi Bankkal. K lenül a háború után a bank Amszterdamba – a semleges országok akkoriban legfontosabbnak számí yi színterére – küldte, hogy a nemzetközi bankügyletek ismerőjeként tudását a devizapiacon a mi Bank előnyére kamatoz-tassa. A márka leértékelődésének korábban már részletesen ábrázolt é ra vonatkozott, hogy ügyes devizatranzakciók lebonyolításával a birodalmi márka helyzetének v lméről gondos-kodjon. Amszterdam legnagyobb kereskedőjévé dolgozta fel magát, és annyira sike es volt, hogy kész kis vagyont szerzett, míg a birodalmi márka – ahogy már szemléltettem – cs knem nullára esett. (Az eset erősen emlékeztet a Dany Dattel-féle ügyre, amelyben Dattel néhá y évvel ezelőtt a Herstatt Banknál saját zsebére milliókat keresett, miközben a bank tönkreme ) Természetesen nem dr. Mannheimer hibája volt, hogy a birodalmi márka összeomlott; ez töb b tucat más okra vezethető vissza, lényeg, hogy ő profitált belőle.
Sok egyéb anekdotát is meséltek róla, többségüket az amszterdami Doelen Hotel főportása terje te (aki disztingvált úrként a porosz tisztekhez hasonlóan monoklit viselt). Mannheimer k ezdetben olyan szegényen tengődött, hogy „cipő nélkül járt, mielőtt még nálunk szállt meg”.
Néhány évvel később a megérdemelt milliókkal Mannheimer megalapította a berlini Mendelssohn é cég (a filozófus és Lessing barátjaként számon tartott Moses Mendelssohn leszármazott-93
ANDRÉ KOSTOLANY ja) amszterdami fiókját, majd többek között a francia és a belga kormány bankára lett.
Az akkoriban oly fontos amszterdami pénzügyi piac koronázatlan királyaként nekem, mint zöldfü kezdőnek különösen imponált. Még nem lehetett sejteni, milyen szomorúan végződik a sorsa: né-
hány héttel a második világháború kitörése előtt halt meg, majd két nappal később bankja arra ogy csődöt jelentsen – ez az eset az akkori idők legnagyobb csődjének számított. Egyik legérd bb – és egyben a deviza történetének legfigyelemreméltóbb – ügylete viszont nem a márkával ál tban.
A szörnyű méreteket öltő infláció legismertebb haszonélvezője Ausztriában egy bizonyos Camill glioni, egy trieszti rabbi fia volt. Generációm Bécsben élő tagjai talán még emlékeznek rá. P 1914 előtt a Semperit Gumigyár üzletkötőjeként és utazóügy-nökeként kezdte. A háború után fe eértékelődésében rejlő lehetőségeket, és megtanulta a módját, hogyan fordítsa saját hasznára. etországban – később az „osztrák Stinnes”-nek is nevezték –, vagyontárgyakat vásárolt hitelre ilyen áron és milyen ágazatból, majd később adósságait értékét vesztett pénzzel fizette vissza.
Egy ideig ő volt Bécs élő legendája. Mindenki ismerte. Pontosan emlékszem még – körülbelül 19 tett –, amikor szoká-
sos nyári pihenőnket töltöttük a Bécs melletti Semmeringben. Amikor belépett a Südbahn Hotel arnokába vagy ebédlőjébe, az emberek összedugták fejüket, és tiszteletteljesen suttogták: „De astiglioni!” Élvezte az életet, és Prinz Eugen úti palotájában, mely közvetlenül a Rotschildo otája mellett áll, fejedelmi életmódot folytatott. Ezenfelül támogatta a művészeteket is. Cso os kép-gyűjteménnyel rendelkezett, és többek között ő finanszírozta kezdetben a Salzburgi Ünn at is. Amikor Max Reinhardt a régi Josefstädter Teathert – melyet ma is az egyik legelők előbb német nyelvű színházként tartanak számon – újra megnyitotta Bécsben, és színpadra lépet rtsa ünnepi beszédét, nemcsak a közön-ség felé hajolt meg, hanem Castiglioni páholya felé is az a régi időkben az uralkodó fejedelmekkel szemben dívott.
Castiglioni karrierje számos sikere ellenére, már ahogy az a spekulánsok esetében általában l nni szokott, egy tragikus kimenetelű spe-94
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL kulációval végződött, mely több száz spekulánskollégát és devizaüzért taszított a pusztulásba.
Hanyatlása a barátjával, dr. Mannheimerrel közösen a francia frank romlására alapozott sikert len spekulációs ügylettel kezdődött.
Ez az elveszített frankcsata a devizaspekulációk történetének egyik kiemelkedően érdekes mome ma. Franciaországban csak a
„marne-i csata” vagy a „marne-i csoda” néven emlegetik. (Az igazi híres „marne-i csata” közve az első világháború elején, 1914-ben zajlott. A vezérkar minden párizsi taxit mozgósított, ho katonákat a Marne folyónál húzódó frontra szállítsák. A győzelemmel végződő csata pedig talán meghatározó jelentőségű volt a háború kimenetele szempontjából.)
Castiglioni egyik munkatársa, dr. Nelken sok évvel ezelőtt elmesélte nekem, hogyan kelet kezett a hírhedt spekuláció terve. 1924 februárjában dr. Mannheimer Castiglioninál vendégeske ett Bécsben.
Két fogás között Castiglioni a következő szavakkal fordult Mannheimerhez: „Üzleteljünk franci nkkal! Holtbiztos nyereség.
Előbb-utóbb bizonyára Franciaországban is megismétlődik, ami a német márkával és a koronával ciaország ugyan győzött, de elvesztette a háborút, teljesen elvérzett. Az országnak ugyan van aranya, de a gazdasága padlón van. A frank nem fogja tartani magát.
Kezdjük azzal, hogy közös számlára fedezetlenül eladunk 100 millió frankot! Tudok még további milliót szerezni úgy, hogy a visszafizetést évekkel ki lehet tolni.”
Dr. Mannheimer, bár kezdetben aggályai voltak, végül egy kézfo-gással mégis megpecsételte az et. A Castiglioni-Mannheimer duóhoz további bankárok és spekulánsok csatlakoztak, többek közö Amszterdamból, Svájcból, Bécsből és egyéb pénzügyi területekről.
Szindikátust alapítottak, amely a francia frank értékének romlására spekulált és igyekezett a ozdítani.
Három és hat hónapos szállítási határidőre agresszív eladási ro-hamba kezdtek, több millió fr n: Bázelben, Amszterdamban, Genovában, Madridban, New Yorkban és Londonban annyi frank ot adtak el, amennyit csak lehetett, és dollárt, fontot, valamint külföldi részvényeket (ara nybánya, nemzetközi olajtársaságok stb.) vettek határidőre a párizsi tőzsdén.
Ezzel egy időben a világsajtóban rémhíreket kezdtek terjeszteni a franciaországi pénzügyi hel tről. Ennek következtében a francia 95
ANDRÉ KOSTOLANY
polgárok félelmükben megtakarított pénzükön külföldi értékpapírok vásárlásába fogtak, hozzájá ekivitelhez, ami viszont a frank árfolyamára gyakorolt kedvezőtlen hatást.
Mindez láncreakcióként működött. A frank esni kezdett, ez pesz-szimizmust váltott ki, a pessz mizmus pedig további frankeladáshoz vezetett. Egy francia frankért számított 30 svájci rappe nről az árfolyam Bázelben néhány hónapon belül 20 rappen alá csökkent.
A frankkal kapcsolatos rémhírek gyorsan terjedtek. Különösen Bécsben keltettek nagy feltűnést ert a bécsi bankárok – a nagy bankházak és a kis zugintézmények egyaránt – személyesen és kör buzdítottak a frankjátékban való részvételre. (Mindez nagy hasonlóságot mutat az utóbbi évek ma is – Chicagóban, Frankfurtban és Zürichben tapasztalható dollár elleni játékhoz.) Egész Bé odálatra méltó Castiglioni hatása alá került: üzletemberek, iparosok és mindenki más, akit eg sit is megérintett a spekulációs kedv, senki sem akart kimaradni belőle. Más játékszer épp ne t rendelkezésre. A bécsi részvénytőzsde már hónapok óta hanyatló irányzatot mutatott; a „homo a csak a frank-bessz maradt az egyetlen érdekes játék, melyben mindenki részt akart venn i. Mindez szinte spekulációs orgiába torkollott. Még Frankfurtot, Prágát és Budapestet is meg ertőzték. Gazdasági válság ide vagy oda, egy ilyen halálbiztos lehetőségre még mindenki tarto t néhány forintot a vánkos alatt. Ezekben az országokban az emberek még élénken őrizték emlék saját pénznemeik összeomlását.
A játék a legsokszínűbb eszköztárat vonultatta fel. Mint említettem, a lényeg a frank határid történő eladásában rejlett.
A bécsi tőzsdén még – bár papíron tilos volt – rendszeres határidős devizakereskedelem alakul francia frank eladására; több százmillió forgott folyamatosan. Francia árukat is vásároltak h lre, az áru fajtájától függetlenül: bort, pezsgőt – évekre elegendő óriási mennyiségben –, cs melyre még vevő sem volt...
Barátaim egy egész porcelángyárat vettek, bár annyit értettek a porcelánhoz, mint én kínaiul. ez teljesen mindegy volt. Fő, hogy hitelre lehetett megvásárolni.
Nagyban folyt a spekuláció a párizsi árutőzsdén is. Legnépszerűbb árucikknek a nyersgumi, a r a búza, de mindenekelőtt a cukor számított. Minimális garanciával vásároltak az emberek több ió mázsa cukrot, hosszú lejáratra. Biztosra vették, hogy a frank romlásá96
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
val mindezen áruk értéke emelkedni fog. (Apám is hagyta magát el-csábítani egy cukorügylet er .)
Alapjában véve a beszerzések nem tényleges áruügyletek voltak, hanem csupán devizaspekulációk kamatok magasnak számítottak és egyre magasabbak lettek, de az emberek szemében a busás árf olyamnyereség reményében ez teljesen mindegy volt.
A Banque de France, valamint a francia politikusok és szakértők döbbenten kísérték figyelemme a nemzeti valutájuk körüli felfordulást. Párizsban a dollár egyre emelkedett, a háború előtt láronkén-ti 5 frankos árfolyamról 15-re, sőt 20-ra, mígnem 1924 márciusában elérte a 28 frank sot. A francia kormány végre elhatározta, hogy megbízza a Lazard Fréres bankházat (még ma is izs egyik legnagyobb privát bankja), hogy avatkozzon be a devizapiacon a frank meg mentése érdekében. A cég elfogadta a megbízatást, és felvásárolta a piacon fellelhető frankot Amikor kiszivárgott a hír, hogy a New York-i J. P. Morgan & Co.
Bank a Banque de France részére 100 millió dollár összegű hitelt hagyott jóvá intervenciós cé ma ez mintegy 2 milliárd dollárnak felelne meg), kipukkadt a léggömb. A frankspekulánsok közö t kitört a pánik. Miután a párizsi Lazard Fréres a New York-i kirendeltségtől megkapta a sürg melyben az állt, hogy „francia frankot nem lehet eladni!”, a piac fél órán belül százszázalé dulatot vett, és az egész világ hirtelen csak frankot akart venni. Bázelből, Amszterdamból, Genovából, Bécsből – és így tovább – sorra áramlottak a véte-li megbízások. Milliós összegekr em volt elég telefon és alkalmazott, hogy minden megbízást fel lehessen venni. Ellentétes előjelű vihar tört ki. A dollár Párizsban 28 frankról 1924. március 8-ig 15 frankra esett vissza. A francia valuta megmenekült.
Ez volt hát a híres-nevezetes „marne-i csoda”, Franciaország győzedelmes csatája a pénzügyi p on. A többiek, például a bécsiek számára viszont a „frank csődje” né-
ven híresült el, holott nem a frank mondott csődöt, hanem ők maguk... Egész Bécs és Prága tön , még a jobban kipárnázott amszterdami bankok is súlyos veszteségeket kényszerültek elköny-ve ; néhány közülük komoly nehézségek közé került. A frankadós-ságokat ugyanis – mindegy, hogy d adódóan, vagy bor-, csipke-, luxusautó-, esetleg porcelángyárügyletből – dupla áron kellett f i. Több száz vállalatnak – többek között importőröknek, 97
ANDRÉ KOSTOLANY
bankároknak, ügynököknek – letétbe kellett helyezniük mérlegüket, mivel ügyfeleik ezrei veszí egtakarított pénzüket, és a spekulációs különbözetet sem tudták kifizetni. (Apámat is alaposa a cukorügy, de ennek is megvolt a maga jó oldala. Egyik pá-
rizsi tőzsdeügynökséghez fűződő kapcsolatai révén Párizsba küldött tanulni, így tudom tehát R szerájban nevelkedtem, így ismerem a trükköket.”) A legnagyobb vesztes természetesen Camillo Castiglioni volt. Ez a vereség volt az el ső lépés karrierjének teljes hanyatlása felé vezető
útján. Dicsősége lassan feledésbe merült; Bécsben már egyáltalán nem beszéltek róla. A másodi aszországban bukkant fel újra, anélkül hogy említésre méltó szerepet játszott volna.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A második „marne-i csoda” a frank történetében
Franciaország nehézségei a frankkal kapcsolatban tovább folytatódtak. Ezúttal nem az erőszako spekulánsok, a gonosz tőzsdések akarták a francia valutát tönkretenni; sokkal inkább – mint gy az már lenni szokott – a politikusok, helyesebben szólva a pártok könnyelműsége és partizá a okozta a frank újabb hanyatlását. A Castiglioni-féle akció ugyan egy nagyszabású pókerjátsz olt hasonlítható – melyből Castiglioni vesztesen került ki –, de alapjában véve egy valuta cs a saját ágyának párnái között lehelheti ki lelkét, vagy éppen épülhet fel.
Egyéni tőzsdések nem tudnak egy valutát a külföldi devizapiacokon játszott pókerpartin tönkre . (Ezért is lehetetlen a dollárt spekulációk útján aláaknázni.) A legtöbb nehézség az ügyfele ansága miatt keletkezik. A bizalmatlanság kiváltó oka viszont mindig valamilyen alapvető g azdasági tényszerűség és politikai esemény. (A kormány viszont megteheti, hogy ha gazdaságpol kai érdekei úgy kívánják, mesterségesen leszállítsa valutáját. Folyamatosan ez történt az utó 1985-től kezdődően, amikor Baker pénzügyminiszter elkezdte a dollárt egyre lejjebb nyomni.)
1924 májusában az új választások után a francia parlamentben az úgynevezett baloldali kartell jutott hatalomra. Ez Alexandre Millerand elnököt is lemondásra kényszerítette, aki az új képv selők szemében túlságosan jobboldali beállítottságúnak tűnt. A polgári radikális vonal és a s politikai vezetője Édouard Herriott és a híres Leon Blum volt. Az előbbi Lyon polgármestere volt, filozó-
fus, zenetudós, Beethoven-kutató és Németország őszinte barátja; Blum pedig inkább mérsékelt ista, aki Németország irányában szintén baráti érzelmeket táplált. Sajnos egyikük sem élvezte nagybefektetők bizalmát, és mindketten elkövették ugyanazt a hibát: pazarolták az állam pénzé ban az időben azt a meggyőződést vallottam, amiben a mai napig is hiszek: Jönnek a szocial isták, csődbe viszik az országot, távoznak, de a csőd marad! 99
ANDRÉ KOSTOLANY
Egyik politikus sem birtokolta azt az erényt, hogy egy állandó és szilárd többséget össze tud fogni. Így olyan időszak következett, amelyben sorra váltották egymást a kormányok; jöttek-m ek a pénzügyminiszterek. Akkoriban véstem az eszembe azt is, hogy jó pénzügyminiszter nem lét zik. Csak rossz vagy még rosszabb.
A kormány bármilyen, az állami pénzügyek átalakítására vonatkozó javaslattal állt is elő, a k soportja mindig elutasí-
totta. (Az országnak akkoriban nem volt akkora mozgástere, mint amekkorával ma Amerika rendelkezik: vagyis, hogy egyik napról a másikra az államháztartás hiányát egy kis forgalmi dó bevezetésével kiegyenlítse.) Egyik válság a másikat követte. Az állami kiadások nőttek, az egyre gyorsult, minden üzletember íróasztalára a titkárnő már reggel odakészítette a dollárár zült feljegy-zést. Mint már említettem, egyik miniszter váltotta a másikat, de érdekes módon mindig ugyanazok a
nevek merültek fel, csak kis eltéréssel: a mostani pénzügyminiszter holnapra igazságügy-mini zter lett, a mostani igazságügy-miniszter pedig másnap megkapta a kereskedelmi tárcát – mial att a frank egyre mélyebbre és mélyebbre zuhant.
1926 júliusában – amikor a dollár elérte a történelem legmagasabb, 50 frankos értékét, és ezz lőtti árfolyam tízszeresére emelkedett – az országban, de főleg Párizsban pánik kezdett elura ni. Mint hasonló helyzetben mindig, a párizsi nép mozgásba lendült. Szemtanúja voltam a Cham ps-Élysées-n és a parlament előtt zajló tüntetéseknek. „Párizs népe” feldühödött. A turistabu , és azt harsogták: „Idejönnek a külföldiek és felzabál-ják a kenyerünket!”, az amerikai film ozik ablakait is be-törték. Franciaországban minden válság esetében először az idegene-ket ki ták ki bűnbaknak, csak később tették felelőssé a politikusokat is.
Különböző kormányok kudarcai után újra Herriott lett a miniszterelnök és Anatole de Monzie a niszter, aki különösen ragyogó elme volt. Később alkalmam nyílt személyesen is megismer-kedni le – sőt ő lett az ügyvédem. De Monzie humorérzékét bizonyította, hogy első beszédét a parlam alábbi szavakkal kezdte: „Uraim, a kassza üres!” Ez volt utolsó beszéde, legalábbis pénzügymi erként, mert a kormány nem érte meg a másnapot... A nyugtalanság csak fokozódott, sőt egyre viharosabb hullámokat 100
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
vetett, amikor újra csoda történt, két éven belül a második „marne-i csoda”. Az 1926. július hamps-Élysées-palotából kiszivárgó hír váltotta ki, mely szerint Raymond Poincaré beleegyezet gy új kormányt alakít és egyidejűleg a pénzügyminiszteri tárca élére lép.
Ugyanaz történt, mint 1924 márciusában. Másnapra virradóan a devizapiac teljes fordulatot ve tt. A frank az elkövetkezendő harminc napban 50 százalékkal emelkedett és december végéig – a öt hó-
napon belül – összesen száz százalékkal növekedett, vagyis a kezdeti 50 frankos dollárárfolya ember végére 25 frankra esett vissza. (A devizakereskedők mai generációja két éven belüli ily mértékű árfolyam-eltolódást bizonyára elképzelhetetlennek tartott volna, míg a 80-as években folyamának 1,70 márkáról 3,40 márkára tör-ténő növekedését saját szemükkel nem látták. Igaz, mai hanyatlás kezdődött, de vigyázat! A frankkal is kétszer ismétlődött meg ugyanaz az eset.) Térjünk vissza az 1924-es évhez. Mi történt voltaképpen? A pénz-
ügyi helyzet nem változhatott meg egyetlen éjszaka alatt. Nem is ez történt. Új ember került atalomra. Tulajdonképpen még csak nem is számított új embernek, mert Poincaré a háború alatt olt elnök, lelkes hazafi, németgyűlölő – mindez akkoriban egyet jelentett a ha-zaszeretettel –, valamint az integritás megtestesítője. Igaz, hogy nem volt zseni, ellenkezőleg, kortársa i inkább korlátolt, szenvtelen jogásznak tartották, aki a gazdasághoz és a pénzügyekhez egyál em értett (bár még így is bizonyára többet konyított hozzájuk, mint később Reagan elnök) –, de a név elegendő volt. Nem „aki”, hanem
„ami” volt - mint egy cégtábla –, csak ez számított. A franciák és a külföldi spekulánsok töm reakciója elég erős volt ahhoz, hogy megváltozzon a közhangulat és a tendencia.
Újra frankadósok ezrei mentek tönkre mind kereskedelmi, mind pedig spekulációs okokból. Abba n az időben kezdőként – vagy ahogy akkor nevezték, „kifutófiúként” – már a párizsi tőzsdén te am is intenzíven átéltem a pánikhangulatot és a heves árfolyam-ingadozást.
A külföldi papírok és devizák eladhatatlannak minősültek, a francia papírokat és részvényeket m lehetett jegyezni. Semmi kínálat nem volt; mint általában, most is az összes játékos egy és yanazon oldalon állt; francia papírokat vettek és külföldieket adtak el. A legnagyobb vesz teség ezúttal azokat a banki devizakereskedő101
ANDRÉ KOSTOLANY
ket érte, akik a frank ellen spekuláltak. Mindez a lehető legrövidebb idő alatt játszódott le a Champs-Élysées-palotából kiszivárgó hírnek köszönhetően, mely szerint új ember kerül a kor egy és ugyanaz az eset, amikor Reagan bevonult a Fehér Házba és ugyanilyen fordulatot vált ott ki?)
Az újabb „marne-i csata” után a frank feltartóztathatatlanul újra emelkedni kezdett. Még a tő is beszélték, hogy dr. Mannheimer ezúttal a frank áremelkedésére játszó spekulációba szállt ndenesetre én is lehetségesnek tartottam. Végül is rugalmas spekuláns volt: tegnap még mélysé búbánatba temetkezett, ma azonban uj ong az örömtől!
Az ezt követő időszakban ellentét keletkezett a Banque de France és a Poincaré-kormány között ncaré leplezetlen örömmel figyelte a frank rakétaszerű emelkedését – a dollár árfolyama időkö
frankra esett –, álláspontja mögött azonban nem tárgyilagos, hanem tisztán érzelmi ok rejlett zilárd meggyőződése volt, hogy „a frank egyet jelent Franciaországgal”. Számára a frank árfol anciaország presztízsét testesítette meg (Ronald Reagan is hasonlóan ítélte meg a dolgot a do lár szárnyalása idején): leghőbb vágya volt, hogy a frank a trikolór dicsőségére és a régi ér onosainak javát szolgálva érje el az 1914-es árfolyamot – amikor a dollár 5 frankot ért. A Ba que de France ezzel szemben – a gazdasági élet főszereplőinek és szakértőinek támogatását élv tot képviselt. Fékezni akarta, sőt megállítani a frank spekulatív szárnyalását, egyrészt gazd kból, másrészt a jövő érdekében (pontosan úgy, ahogy 1985. szeptember 22-én az Egyesült Állam nya elhatározta a dollár árfolyamának leszorítását).
Két vitával töltött év után, miközben az árfolyam jogilag lebegett, viszont gyakorlatilag sta volt, a frankot 1928-ban végre jog szerint is stabilizálták és az aranyhoz kötötték. Az új v ta a „Poincaréfrank” elnevezést kapta, és 25:1 arányban váltották a dollárhoz képest.
A frankcsata és az elmúlt évek dollárpiaci eseményei közötti párhuzamot egyáltalán nem lehet en kívül hagyni. Csak nagyon ritkán fordul elő, hogy két szituáció ilyen mértékű hasonlatossá , még akkor is, ha 60 év különbség van közöttük, és különböző pénznemeket érintenek.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Spekulációk a zárolt márkával
Néhány évvel a második világháború után fejembe vettem valamit: Németország, illetve a Szövet gazdasági új áépí-
tése hatalmas sikerrel fog járni. Németellenes közegben nevelkedtem. Bár gyermekkoromban Magyarországon német nevelőnőm volt, de minden szomszéd és cseléd gyűlölte őt német származása k, ne higgyetek a né-
meteknek” – szólt a magyar néphagyomány egyik mondása. Később egyetemistaként Budapesten és P sem szereztem kedvezőbb tapasztalatokat. Aztán jöttek a borzalmas hitleri évek. Az ember aligha vonhatta ki magát a germanofóbia alól.
Mindez azonban a háború után egy csapásra megváltozott, és ön-elemzésem során magam is könnye píthatom, hogy ez a metamorfózis közvetett módon Adenauer személyének hatására kö-
vetkezett be; legalábbis mindannak hatására, amiért síkraszállt, és amit sikerült megvalósíta tkán kínálkozott a történelem során olyan esély a spekuláció általi vagyonszerzésre, mint röv
ború után. Csak bátorság kellett hozzá, hogy az ember be merjen szállni a német játszmába. Tu hogy komoly üzletemberek fülé-
nek a „spekulálni” vagy „játszani” szó visszásan cseng. Mégsem félek a német olvasók előtt be lapjaimat feltettem Németország jólétére és nemzetközi tekintélyére. Igazam lett, és sikerül om belőle. A Szövetségi Köztársaság gazdasági új áépítésének megelőlegezé-
sére több lehetőség kínálkozott: külföldi valutában német kötvények vagy ipari részvények vás b és legkönnyebb módnak azonban még mindig magával a valutával, vagyis a „zárolt márkával” va zonyult. Az 1948-as valutareform után minden márkára szóló külföldi kö-
vetelést zároltak a bankok. Nagyon szigorú előírás szabályozta azokat az eseteket, amikor ren elkezni lehetett a zárolt márkaösszegek felett. A külföldi számlatulajdonosok csak német érté a, ingat-lanba vagy új vállalkozásokba fektethették ezeket a pénzeket. A szó103
ANDRÉ KOSTOLANY
ban forgó márkakövetelések jelentős összegre rúgtak, és a már meglévő pénz kiegészült a kamat tt felhalmozódott kuponokkal és az új követelésekkel, melyek a háború utáni kártérítési össze .
A zárolt márka felhasználását tehát korlátok közé szorították, még egyik számláról másikra át . Mindamellett a spekulánsok ismerték a módját, hogyan szerezzenek zárolt márkát azoktól a kü vezető bankoktól, melyeknek birtokában volt ilyen. A vétel azzal a feltétellel valósulhatott meg, hogy a zárolt márka nem került a vevő Deutsche Banknál vezetett számlájára, hanem ideig nesen az adott külföldi banknál maradt. A mindenkori külföldi bank könyveiben a zárolt márkát gy Y számlájára könyvelték.
Az ebben a formában zajló kereskedelem azonban meglehetősen szűk keretek között zajlott, egés en addig a napig, amíg a Bundesbank engedélyezte a zárolt márka egyik számláról a másikra val etését. Akkor aztán külföldön beindult a zárolt márkával való kereskedelem, mégpedig márkánké s árfolyamon, pedig a hivatalos árfolyam 25 cent volt.
Ezen az árfolyamon Amerikában és Svájcban hatalmas forgalmat bonyolítottak le. A márkán német apírokat, ingatlanokat és más hosszú távú befektetési lehetőségeket vehettek. Az elegendő fan orsággal rendelkező spekuláns számára igen széles tevékenységi kör kínálkozott. Néhány baráto b tételben vettünk zárolt márkát 12 és fél centes áron. Mivel mindenki vásárlási lázban égett assan 14, sőt 15 centre emelkedett. Úgy tűnt, a dolgok jól alakulnak.
Németország gazdasági felemelkedése napról napra folytatódott, új áépítették a városokat, mod akat, és ezzel egyidejűleg folyamatosan nőtt a külföldi beruházások száma. A nagy társaságok, et ma multiknak neveznek, leányvállalatokat létesítettek, külföldi cégek a legkülönbözőbb ága rendeltségeket hoztak létre a Szövetségi Köztársaságban. A vállalkozások alapításá-
hoz és a régebbi kirendeltségek bővítéséhez szükséges zárolt márkát természetesen 14-15 cente erezték be.
A folyamatos lassú emelkedés után a zárolt márka árfolyama egyik napról a másikra hirtelen 15 18 centre ugrott, ami egy valuta esetében figyelemre méltó növekedést jelent: néhány nap alat mintegy húsz százalékot. Úgy tűnt azonban, hogy még ilyen magas árfo-104
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
lyam mellett is megéri zárolt márkával üzletelni, mert még így is jelentős árfolyam-különböze zárolt márka és a korlátozásoktól mentes német márka között.
Néhány nappal a hirtelen bekövetkezett hossz után egyik barátom, aki tőzsdei kalandjaimban hű társamnak bizonyult, felhívott telefonon.
– Mi a véleményed arról, amit a Bundesbank nyilatkozott a zárolt márkával kapcsolatban? – han nagyfokú nyugtalanságról árulko-dott. – Milyen nyilatkozatról?
– Minden újságban megjelent és engem eléggé aggaszt. A Deutsche Bundesbank két magas rangú ti viselője azt nyilatkozta, hogy a zárolt márka árfolyam-emelkedése minden reális alapot nél-kü nem felel meg a tényeknek. Bár azt állítják, hogy az elkövetkezendő hónapokban liberalizálás k bevezetni a zárolt márka felhasználásával kapcsolatban, de ez sem igazolja a hirtelen ug rás létjogosultságát. – Ez bizony kitűnő, hidd el nekem – válaszoltam. – Hogyhogy?
– Hidd el, hogy jobban tudom, mint a Bundesbank magas rangú tisztviselői. Ez a hír kitűnő. M ivel érzem, hogy most csodálkozol, és beképzeltnek tartasz, megismétlem, hogy még én magam is jóval tá-
jékozottabb vagyok, mint ők, sőt, még te, vagy akár bármelyik ügyes spekuláns is többet tud, a Bundesbank. Az a foglalkozásuk, hogy arról beszéljenek, hogy a zárolt márka liberalizálását rlátozzák vagy kiterjesztik. De azért nem kellene árfolyamokról vitába bo-csátkozniuk, mert e a mi területünk, a spekulánsok területe. A spekuláns nem képviselheti ugyanazt az állásponto mint a banktisztviselők, legyen akármilyen magas beosztásuk is a Bundesbanknál. Éppen a ny ilatkozat miatt látom most sokkal optimistábban a zárolt márka ügyét, mint korábban.
Barátom nem is próbált meg vitába szállni velem. Bár be kell vallanom, hogy elég nehéz is let
olna olyasvalakivel vitatkozni, aki olyan önfejű, mint én.
Nyolc hónap múlva a zárolt márka árfolyama elérte a 25 centet, tehát a korlátozásoktól mentes lyamát. Majd amikor teljesen megszűntek a korlátozások, be is fejezte pályafutását. Röviddel lőtt azonban még ennél is sokkal jobb helyzet állt elő: egy ideig a 105
ANDRÉ KOSTOLANY zárolt márka árfolyama 3-5 százalékkal meg is haladta a korlátozásoktól mentes márka árfolyamát.
Ez az árfolyam-különbözet egyszerűen magyarázható. A Szövetségi Köztársaságban a kamatok soká voltak, úgy, mint a nemzetközi tőkepiacon. A Bundesbank ezzel fékezni akarta a beruházási h ullám túlburjánzását és a hitelkeresletet (éppen úgy, ahogy olykor Amerikában a Federal Reser Természetesen ezért tanúsítottak a nemzetközi befektetők óriási érdeklődést az ilyen kötvények iránt, melyeket azonban an csak zárolt márka ellenében vásá-
rolhattak meg. Tehát a zárolt márka iránti kereslet egyre növekedett, árfolyama pedig ennek megfelelően meghaladta a korlátozásoktól mentes márkáét. Hiszen megérte a befektetőknek magas t fizetni a zárolt márkáért, hogy névértéken hozzájuthassanak a kötvé-
nyekhez. És azt már tudjuk, hogy a német márka később a világ egyik legkeményebb valutája let
A zároltmárka-ügylet átgondolt és jól felépített devizaspekuláció volt. Mindenekelőtt meggyőz iránti lelkesedésre volt szükség. Németország jövője fölött nem tornyosultak felhők, az elérh cs meglehetősen nagy volt, csak ki kellett várni, amíg megérik a helyzet.
Érdekes módon újra és újra bizonyossá vált, és a zárolt márka pél-dája is bizonyította, hogy uláns a jövőre vetett átfogó pillantással tudja csak helyesen megítélni, hogy az árfolyam túl magas, vagy sem. Banktisztviselők, mérnökök, műszaki emberek, gazdaságtudósok, sőt még cégvez képesek a legkisebb mér-tékben sem arra, hogy egy tőzsdei árfolyam esetében helyes diagnózist állítsanak fel.
A túl sok tudás is lehet káros. Hasonlóan, mint egy bűncselekménynél: még ha a szemtanú ott i t a tett színhelyén, attól még nem lesz a szükséges, gyakorlati ismeretek birtokában. A nyomo ismeri a szakterület minden tudományát, de ez mit sem használ neki, ha a bűncselekmény elköve ekor nem volt jelen. Az igazi bíró nem állhat sem a nyomozó, sem a szemtanú pártjára, meg kel találnia az arany középutat, hogy objektív maradhasson. Ugyanez érvényes az igazán jó spekul is.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Éljen a svájci frank!
A hatvanas és hetvenes években a svájci frankot egy márka alatti áron jegyezték. Majd lassú n kedés következett, és a frank árfolyama 1975-re elérte az egymárkás küszöböt. Számos spekulán
kos, de még a kezdők is, akik tulajdonképpen nem sokat értettek a valutaproblémákhoz, azt a nézetet vallották, hogy az árfolyam túl magas. Ismétlem: még az amatőrök is, akik semmit nem yítanak hozzá. Ugyanis az a tapasztalatom, hogy a nagyobb mértékű árfo-lyammozgás esetében az
gpolgár is – aki pedig nem lát a kulisz-szák mögé, mivel nem tudja, mi áll az ingadozás hátte ndoko-latlannak gondolja azt.
Mindenki tanácstalanul állt tehát az árfolyamok alakulásával szemben, kivált, hogy a svájci i ió magasabb mértékű volt, mint a német, és az ország a magas átváltási árfolyam miatt a világ rágább gazdasági színterévé vált. Nem törvényszerű, hogy ez a helyzet romlásba taszítja az or el sokakban a kérdés –, legalábbis ami az idegenforgalmat és az ipart illeti?
A svájciak azonban nem így látták. Az árak nemzetközi viszonylatban magasnak tűntek, de a svá aktól aztán nyugodtan tovább emelkedhettek. Hiszen mindannyian bíztak valutájuk erejében. Úgy vélték, nincs szükség hatalmas kiterjedésű üdülőtelepekre és turisták tömegeire, akik motelbe bédre forró sült kolbászt esznek.
A kiváltságosok és az őket majmolok több mint elegendően vannak ahhoz, hogy megtöltsék a luxu lodákat. A legelegánsabb hotel St.
Moritzban számítást végzett, melyből kiderül, hogy öt vendégük át-lagosan annyit költ, mint s turista. Épp elég ok arra, hogy a festői tájat megóvják a gombaként szaporodó modern építményektől, a rdőket, hegyi tavakat és patakocskákat megvédjék a környezetszennyezéstől. Csak külföld-
ön épüljenek gyárak svájci tőkéből. Igen, Svájc, a zöldellő kert az el-iparosodott, kéményekk kal telezsúfolt Európa közepén, az utolsó pillanatban maradjon meg idilli helynek, úgy, mint Amerikában a nemzeti parkok. 107
ANDRÉ KOSTOLANY Nem csak romantikáról és turizmusról volt szó. A háború utáni évek hirtelen fejlődése nyomán k aránya, akiket Svájcban idegeneknek neveznek, elérte a kereső lakosság 15 százalé-
kát. A 861000 vendégmunkás a 6,5 milliós lakosságnak egyszerre túl sok volt. A Szövetségi Köz an ez az arány mintegy nyolcmil-lió vendégmunkásnak felelne meg. A meglehetősen magas szám-a rány viszont jó táptalajt képezett a beteges idegengyűlölethez. Ha az olaszok száma ilyen nag mértékben növekszik tovább – gondolták a svájciak –, egy nap még Tessin Olaszországhoz való c követelhetik, amire Mussolini, Franciaország 1940-es eleste után már tett célzásokat.
Ennélfogva nem is kell csodálkozni azon, hogy a hetvenes évek elején a külföldi munkaerő radi is csökkentését célzó „az idegen munkások elleni kezdeményezés” Svájcban megkapta a szavazato , az egyházak, a kormányzati intézmények, a gazdasági vezetők és az egész sajtó erőteljes ell gandája ellenére. Termé-
szetesen a lakosság többsége azért még jó üzleti érzékkel rendelkezett. A viszonylag nagy, 35 os kisebbség viszont elgondol-kodtatta a kormányt.
A szövetségi tanács tagja, Nello Celio bölcs előrelátással azonban hiába követelte már évekke kontrollálatlan gazdasági bőví-
tések elleni terv kidolgozását. És itt nem csak az olaszokra gondolt. A terjeszkedés éveiben nem szenteltek ugyanis elegendő figyelmet az ország infrastruktúrájának fejlesztésére és kié
hetvenes évek közepén már majdnem túl késő volt. Egy akkoriban megjelent tanulmány szerint a parnak a szükséges infrastruktúra megteremtése érdekében munkásonként legalább 10 000 frankot kellett volna fizetnie az államkasszába.
De mindennek megvan a határa. A határok kijelöléséhez a legegy-szerűbb mód a frank magas árfo mon tartása. A svájci frank piaca soha nem öltött gigantikus méreteket. A Svájci Nemzeti Ban k évekig erős kézzel, teljes mértékben ellenőrzése alatt tudta tartani ezt a piacot. Különöse felértékelése előtt nőttek meg Svájc félelmei, mert a márka árfolyam-növekedése még erőtelje rel-te volna Svájcba a nemzetközi tőkét, ami a semleges politikai helyzet és az abszolút dev izaszabadság, valamint a banktitok előírásainak szigorú betartása miatt egyébként is nagyon m ndult. 108
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
A kormány és a jegybank azt az álláspontot képviselte, hogy az ál-lamszövetségnek kevesebb mu kellene az országba hoznia, és ezzel szemben több tőkét exportálnia. És mivel a Svájci Nemze Bank, mint említettem, a frank piacán mindenható hatalommal bírt, magasan tartotta az árfo lyamot. Ez gyógyír volt mindenre, így egy szempillantás alatt meg lehetett oldani a legkülön félébb problémákat, beleértve a vendégmunkásokat is, anélkül, hogy bárki rasszizmussal vádolh Bár ez az orvosság nem minősült csodaszernek, azért elérte a kí-
vánt hatást. Röviden szólva, a frank árfolyama nem devizatechnikai, hanem demográfiai, társad lmi és ökológiai probléma volt. Sok olyan spekuláns és játékos volt, aki nem ismerte fel ezt roblémát, és megszállottan hitt abban, hogy a svájci frank újra vissza fog esni egy márkára. inkább a svájci frank márkával szembeni romlására spekuláltak, annál erősebb volt később a r kor besszre spekuláló frankkötéseiket újra fedezni kellett. A fedezetek nyomása alatt a fran k 1,25 márkát meghaladó árfolyamig emelkedett, mérhetetlen veszteségeket okozva ezzel a spek ulánsoknak. A Svájci Nemzeti Banknak sem tetszett ez a magas árfolyam, ezért
– a spekulációs ügyletek lezárását követően – némileg újra csökken-tette nemzeti valutája árf
A dolgok emberi oldalát nézve be kell ismerni, hogy a svájciaknak bizonyos mértékben igazu k volt. Én magam is „külföldi” vagyok, mégis együtt éreztem a svájci polgárokkal: Éljen Svájc ank!
ANDRÉ KOSTOLANY Egy pénzleértékelés anatómiája A devizapiac eseményei tisztán pszichológiai gyökerekre vezethetők vissza. Mindenki ugyana bba az irányba törtet, valaki elkiáltja magát a devizatőzsde zsúfolt termében, hogy tűz van, mindenki ugyanazon az ajtón tolong kifelé. Halottak és sérültek hevernek a csataté-
ren, anélkül hogy akárcsak egy gyufa lángja is fellobbant volna. Hogy miként törhet ki hirte len pánik a devizatranzakciók során, azt szeretném egy, az utóbbi években többször megismétlő amat bemutatásával illusztrálni:
1. Az Egyesült Államok kereskedelmi mérlege hiányt mutat, a Német Szövetségi Köztársaságban a
a külkereskedelemben többlet keletkezik. Elkezdődik az első dolláreladási roham, márka ellené . A Bundesbank megemeli a kamatokat, hogy az exportban keletkező márka-többletbevételt l efölözze. 2. A márka magas kamatlábai új márkabefektetőket csábítanak: újabb nyomás nehezedik a dollár .
3. A leszorított dollár abbeli félelmet ébreszt a vállalatokban és az üzletemberekben, hogy a dollár le-, a márka pedig felértékelődik. Az amerikai importőrök gyorsan beszerzik nemcsak a vetlen, hanem a jövőbeni márkakészleteiket is, a német exportőrök pedig ugyanilyen gyorsan el dják határidős szállításra nemcsak a meglévő dollár-követeléseiket, hanem a jövőben olyan áru bevételüket is, melyeket egyáltalán nem állítottak elő, nemhogy leszállítottak volna. Az elad dollárösszegek egyre növekednek, a láncreakció tovább folytatódik.
4. A pénzügyi befektetők (kötvény- és részvénytulajdonosok), akik dollárban fektetnek be, meg eladják papírjaikat és el-herdálják dollárjaikat a piacon. Ez az összeg már a Szövetségi Köz skedelmi többletének sokszorosát teszi ki.
5. A nemzetközi spekulánsok szagot kapnak, és dollármilliárdokat adnak el, melyeket csak s pekulációs okokból szereznek be, mert meg vannak győződve róla, hogy olcsóbban tudják megvenn 110
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
6. A láncreakció hisztériává éleződik, a Bundesbank nem tud több dollárt befogadni, és az árf ybe zuhan.
Ez dióhéjban egy leértékelés története, ahogy az 1973 februárjában történt, amikor a dollár e att 10 százalékot vesztett értékéből.
A fent ábrázolt hat lépés során a dollárra hatalmas nyomás nehe-zedett. Az akkori amerikai pé miniszter, George P. Schultz Eu-rópába repült, hogy kollégáival megvitassa a helyzetet. Ny omást gyakorolt az európaiakra, hogy értékeljék fel valutáikat. A német kormány azzal a felté l teljesítette a kívánságot, hogy Franciaország is hasonlóan cselekszik. Ha csak a márka felé lésére kerül sor, az Franciaország számára óriási exportelőnyöket jelentett volna.
Franciaország viszont a választások küszöbén állt (Valéry Giscard d’Estaing volt a pénzügymin nem akarta felvállalni a frank felértékelésének kockázatát. A baloldali ellenzék azt állítot a, hogy a kormány a nyomásnak engedve amerikai érdekeknek megfelelően cselekszik.
Ami a valóságban lezajlott, az a színfalak mögötti cselszövésnek tekinthető. Egy vagy több ve nk, a republikánus USA-kormány beavatott barátai sejtették vagy tudták, hogy amennyiben ne m sikerül megegyezésre jutni az európai „valutakígyóval”, Nixon elnök le fogja értékelni a do
A bankok, akik az istenek minden titkának ismerői, 48 órán belül csaknem 10 milliárd dollárt kkoriban ez csillagászati összegnek számított – adtak el a Bundesbanknak (hiszen volt elég kü földi pén-zük), amelynek még kapuzárás előtt be kellett fogadnia az összeget.
A következő nap a dollár 10 százalékkal kevesebbet ért. A csel sikerült, a bankok egymilliárd lláros nyereséget könyvelhettek el.
Ilyen információra egy évtizedben egyszer lehet szert tenni, de általában nem is jut el a spekulánsok és a devizakereskedők füléig. Két hasonló jellegű esetről már e könyv oldalain is
m: Pierre Lavalnak, a híres francia miniszterelnöknek is sikerült egy ilyesmi vállalkozás, mivel beavatott volt. A másik francia miniszterelnök, Joseph Laniel nem járt sikerese n a francia frankkal, mivel tervét a pénzügyminiszter vétója meghiúsította. A devizakereskedőknek és a spekulánsoknak azt tanácsolnám, hogy ne kövessenek vakon ilyen, v agy ehhez hasonló információkat. Az igazi bennfentes információk számukra nem hozzáférhetők. Ne 111
ANDRÉ KOSTOLANY
hagyják azt sem, hogy az 1976-os fontesethez hasonló hisztériahullám magával ragadja őket, h anem gondolkozzanak, és mérlegeljék az adott valutával kapcsolatos háttér-információkat. Érde egszív-lelniük Descartes, a francia filozófus mondását is: „Cogito, ergo sum.” (Gondolkodom, ehát vagyok.) Szeretném ezt a mondást to-vább bővíteni: „Gondolkodom, tehát spekuláns vagyok.
Az alábbi történet jól illusztrálja, hogy milyen hirtelenséggel és minden gazdasági alapot né köszönthet be a dollár árfolyam-ingadozása a márkával szemben.
1986 végén a francia frankot heves támadások érték (az egyetemisták sarokba akarták szorítani acot). A nemzetközi devizaspekuláció abszolút biztosra ment! A német márka felértékelésére, a leértékelésére számítottak, vagy egyszerre mindkettőre. A devizakereskedők márkamilliárdokat frankért. A Banque de France köteles volt márkát adni a frank ellenében, és mivel készletei m gfo-gyatkoztak, kénytelen volt 10 milliárd dollár értékben német márkát vásárolni. Ez lenyomt lár árfolyamát. Tehát egy gyakorlati té-
nyező játszotta a döntő szerepet, az árfolyamcsökkenés mindenféle gazdasági alapot nélkülözöt
Stoltenberg pénzügyminiszter azonban semmiképp nem akarta elismerni az ilyesfajta esemén yek által gyakorolt befolyást. A legkisebb mértékű inflációt sem akarta engedélyezni, és láth e volt a háziasszonyok körében szerzett népszerűségére, melynek akkor ör-vendhetett, ha a pia öt pfenniggel olcsóbban adták a krumplit. Bár bizonyára nem örvendeztek volna, ha tudják, ho y életük párja né-
hány hónappal később a munkanélküliek sorsára jut. Az utóbbi években bekövetkezett dolláresés atban elejtett megjegyzéséből lehetett következtetni arra, hogy Stoltenberg nem volt túl s zéles látó-
körű. Azt állította, hogy a dollár gyengülése semmiféle szerepet nem játszik a német gazdaság Indoklás: az Amerikába irányuló export Németország számára nem különösebben jelentős.
A dollár leértékelésének problémáját azonban kizárólag a német-amerikai bilaterális kereskede gítélni meglehetősen nagy ostobaság volna. Sokkal globálisabban kell gondolkodni. Franciao rszágnak már – épp eléggé – drámai hiányt mutat a kereskedelmi mérlege. Ha továbbra is csökke rtot, azt a Német Szövetségi Köztársaság is meg fogja érezni, hiszen Franciaország a legna-112
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
gyobb partnere. Amerika kereskedelmi mérlegének hiányából az egész világ, beleértve Németorsz , meglehetős hasznot húzott.
Az amerikai növekedés és a magas dollárárfolyam nagy szerencsét jelentett az egész világgazda
zámára.
Amikor 20 évvel ezelőtt Nixon elnök bevezette a tízszázalékos importadót, az egész világ expo Németországgal egyetemben –
valóságos pánikba kerültek. Az intézkedés csak az importnak szabott gátat, nem hatott ösztönz exportra és a versenyképességre. A német márka 40 százalékos drágulása viszont a külkereskede gész más hatást gyakorol, amellett hogy a német gazdaság csak mintegy 30 százalékban exportor entált. Ha mégis csalóka számadatokat olvasunk, akkor gondoljunk csak bele: a dollár 1986os mintegy 1,80
márka alá történő esése nem sarkalatos gazdasági tényezők közreját-szása révén, hanem két gya etkezte miatt tör-tént. Egyrészt a Banque de France a már korábban említett frank elleni táma által kiváltott reakciója következtében, másrészt James Baker, az USA pénzügyminisztere figy tette Japánt és Németországot, hogy serkentsék gazdaságukat, mert egyébként a dollár még tová at. Ennek következtében a világ összes exportőre, különösen a japánok, hatalmas mértékű dolláreladásba fogtak.
Mindez tehát gyakorlati tényező, plusz a spekuláció eredménye volt. Mert gazdaságilag az amer kai dollárt a múltban alulértékelték és még ma is alulértékelik. Ezt viszont Stoltenberg – mi ri pénzügyminiszter – nem akarta elismerni.
ANDRÉ KOSTOLANY Aranyszárnyak A gazdasági szakemberek és a guruk kétpártrendszert alkotnak. Egyikük inflációt jósol, a másik drámai deflációt.
Úgy küzdenek egymás ellen, mint a bekötött szemű gladiátorok, előrejelzéseikben káosz uralkod uknak ráadásul érdeke fűződik ahhoz, hogy a helyzetet még jobban összezavarja, annak érdekébe gy könnyebben tudjon a zavarosban halászni. A guruk egy dolog-ban azonban közös nevezőn va nnak: a nagy katasztrófa minden bizonnyal bekövetkezik – az optimisták szerint két-három év m a, a borúlátóbbak szerint viszont bármelyik pillanatban.
A próféták gyakran idézik az 1929-es eseményeket, mert az akko-rihoz hasonló tünetek még ma i yugtalanságot keltenek. Ezek a tünetek azonban általában olyan jelenségek, melyeket szofis ztikusan, azaz meglehetősen agyafúrt módon tálalnak. Mindez önmagában még nem elég, az okokat ismerni kell. Ha valakinek fáj a feje, azt okozhatja az időjárás vagy egy daganat a fejéb en. Nem biztos, hogy ugyanazon szimptómák mögött ugyanaz az ok rejlik. A tünetek hátterében v szont jelenleg egy teljesen más ok található. A változást, melyről hiába kérdeztem 5 diplomás dászt, 60 bankigazgatót és 2000 egyetemistát, egy szóban össze tudom foglalni. Ez az egy szó: aranystandard.
Abban az időben az egész világ- és pénzügyi gazdaság az arany-alapú rendszerre épült. Ez azt tte, hogy a kamatok emelése vagy csökkentése, a pénzmennyiség redukálása vagy bővítése a jegy mindenkori aranytulajdonától függött. Az arany volt a gazdaság- és a pénzpolitika diktátora. ques Léon Rueff (De Gaulle valutaszakértője, akinek a beceneve „Aranystandard úr” volt) ezt a rendszert „szuverén uralkodó”-nak nevezte, aki őrködik a világgazdaság felett. „De hol van alkodó hadserege – kérdeztem egyszer Rueff urat egy televíziós vitaműsorban –, mely radikális flációt hajt végre, hogy az aranyat az országban tartsa?” Rueff az aranystandard-rendszert már 1932-ben az egekig magasztalta, Németország példáját emlegette és a Brünning-Luther-féle iós politikát idézte, mely-114
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL nek révén sikerült az aranytartalékokat növelni. Mindannyian tudjuk, hogy ez a politika an nyira sikeresnek bizonyult, hogy egy évvel később Adolf Hitler hatalomra jutott.
Bismarck fejedelem zseniálisan fogalmazott, bár nem volt gazdasági szakértő: „Az aranytartalé olyan, mint amikor két ember takarózik egy takaróval, és mindkettő megpróbálja a takarót mag -ni.” Franciaország 1926 óta erőszakosan rángatta ezt a takarót, így nem maradt elég arany az erikai és a nagy-britanniai jegybank számára, hogy a gazdaság és a bankok számára biztosítani dják a megfelelő likviditást. Az aranystandard rendszerének szigorú betartása mindenfajta ru galmasságot akadályozott. Hatalmas áldozatok árán kellett megvédeni az aranytartalékokat, akk r is, ha munkanél-küliség, válság és csőd lett az ára.
Az Egyesült Államok egész pénzügyi és banki válsághelyzetét 1933-ban egy pillanat alatt siker számolni, amikor Franklin D. Roosevelt elnök elválasztotta a dollárt az aranytól (ahogy az angolok már 1930-ban megtették azt).
Ha közgazdászok és politikusok az aranystandardot emlegetik, mindig a következő példa jut es zembe: amíg a gyermek zongorázni tanul, ott áll előtte a metronóm, hogy a tiktak segítségével veszítse el az ütemet. A 19. század világgazdasága és pénzügyi piacai voltak a gyermek zongo ai, az ütemet pedig az aranystandard tiktakja segítségével lehetett tartani. Nagyzenekar i mű előadásához azonban a metronóm már nem elegendő, zseniális karmesterre van szükség, mint a mai gigantikus méreteket öltött világgazdaság – a maga problémáival együtt – zseniális mene és politikusokat igényel. Igaz, hogy ilyenek alig léteznek. Egy dolog azonban biztos: a pénz-
és kamatpolitikával kapcsolatos döntéseket a jegybankok az aranytól függetlenül hozzák meg, a zdaság igényei szerint. Az arany érté-
kének eddigi legtalálóbb definíciója nem egy közgazdásztól, hanem egy nagy, Nobel-díjas hindu Rabindranath Tagore-tól származik (kisfiúként személyesen is találkoztam vele): „Foglald egy a-dár szárnyát aranyba és soha többet nem tud a levegőbe röppenni.” Az arany mindennapi cikké lett, értéke csökkenhet vagy emelkedhet, de az aranystandard r endszere már a múlté, a gazdaság újra szár-nyalhat. 115
ANDRÉ KOSTOLANY Kis valutalecke
„Minden valuta csak a saját ágyában lehelheti ki lelkét” – ez az egyetlen alapigazság, amelyr egyetemi éveimből emlékszem. Szerencsére az összes többi már rég kiment a fejemből. Így aztá vagyok minden poros és megkövesedett előítélettől.
Természetesen igaz, hogy minden valuta csak a saját ágyában gyógyulhat meg. Ez azt jelenti , hogy minden országnak olyan valutája van, amilyet megérdemel, vagy helyesebben szólva, amilyet ková-
csol magának. Ez a tétel teljes mértékben ellentmond annak a gyakran hangoztatott érvelésnek , mely szerint egy pénz minősége mindenkori aranyfedezetétől függ. Mindazon szakértők alapelv z, akik állandóan ahhoz a tervhez ragaszkodnak, mely szerint vissza kellene térni az a ranystandardrendszerhez. A témáról még több száz oldalon keresztül elfilozofálgathatnánk, azo nem érdemes a problémára gyakorlati elemzést pazarolni, annyira gyermeteg és együgyű módon ér k a szószólók az aranystandard újbóli bevezetése mellett.
Hangsúlyozom, hogy az aranyról mint valutarendszerről van szó, mert nem az a kérdés, hogy vás ljunk-e aranyat spekuláció vagy befektetés céljából. A két dolognak egyáltalán semmi köze egy Ha tehát nem az arany a legbiztosabb valutafedezet, akkor hát mi?
Megpróbálom tételemet egészen röviden és egyszerűen definiálni. A valuta minőségének elengedh lapfeltétele az állami pénzügyek és a gazdaság vezetésének minősége. Mindkettő az érintett nép erényeitől és gyengéitől
Egy alkalommal összeállítottam, milyen erényeket, tulajdonságokat és javakat testesítenek meg az egyes valuták. DOLLÁR
Politikai biztonság, az Egyesült Államokban a magántulajdon teljes mértékű tiszteletben tartá valamint a még mindig magasan fejlett technológia, nyersanyagokban való gazdagság és a váll alkozók di-namizmusa. 116
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL NÉMET MÁRKA Politikai stabilitás (legalábbis mostanáig), munkaszorgalom, a takarékoskodás képessége és a német nép fegyelmezettsége.
ANGOL FONT
Egy hajdanvolt világbirodalom vagyonának maradványa, a világke-reskedelem és a „City of Lond on”, még mindig a nemzetközi bank és biztosítás világának centruma, hajózás, és ráadásként az aja. SVÁJCI FRANK
Évszázadokon át megőrzött semlegesség és törvényileg biztosított, még ha nem is teljes mérték
FRANCIA FRANK Évtizedeken át felhalmozott nemzetközi befektetések, franciás életstí-
lus és ízlés, valamint a franciák leleményessége – igaz, hogy olajuk nincs, de legalább Ötlet annak.
JEN Az ipar robotosítása és a munkavállalók szerénysége. LÍRA Templomok, múzeumok és palazzók. Róma, Velence, Firenze.
GULDEN Gyarmati birodalom öröksége, nagy kereskedelmi flotta, vak spórolási hajlam és valamicske földgáz. NORVÉG KORONA Az Északi-tenger olaja és olajszállító flotta. OSZTRÁK SCHILLING Bécsi derű és amerikaiak költekezése, a k. u. k. idők utáni nosztalgi-kus vágyakozással.
MAGYAR FORINT A magyarok ravaszsága. 117
ANDRÉ KOSTOLANY
IZRAELI FONT
A diaszpórából érkező adományok (Izrael az egyetlen ország, melynek legnagyobb adófizetői kül .
RUBEL
Szibériától való félelem, diktatúra és sok arany (aminek semmi hasz-na, mert a szürkepiacon a bel a hivatalos árfolyam töredékéért kapható). Soha nem volt még ilyen aktuális kis rubelvers „A legtöbb valuta nem örök – még a legjobb is enyészik. Csak a rubel kiválasztott: Silány, mióta létrejött.”
Röviden és tömören: ezek mindazok a tulajdonságok, erények és adottságok, melyek a pénznemek orát meghatározzák. Ha az erények kerekednek felül, a valuta értéke nő, ha gyengülnek, akkor uta veszít jelentőségéből. Nem az aranyfedezet az, ami hosszú távon támogatja a valutát, hane erősebb valutával több arany áramlik az országba, illetve áramlik ki, aszerint hogy az erénye vagy a gyengeségek kerekednek felül. A német márka egy gramm aranyfedezet nélkül született, és időközben a világ egyik legkeményebb valutája lett.
Természetesen a sors szeszélyei is jelentős befolyással bírnak: olaj-lelőhelyek felfedezése, agy katonailag-stratégiailag kedvező helyzet kialakulása. Tömeghisztériák, melyeket spekuláns k gerjesztenek, manipuláció és tömegtájékoztatás, mindezeknek ugyan jelentős, de csupán rövid a van az árfolyamokra.
A végén mindig elérkezik az igazság órája. Az aranyfedezet csak illúzió, mely könnyen köddé f a a vezetés csődöt mond.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Börtön vagy dzsungel
Hosszú évek óta fennáll a vitás kérdés, vajon a gazdaság számára az abszolút szabadság, vagy vezés megfelelőbb, vajon létez-het-e a gazdaság tudomány nélkül és a tudomány gazdaság nélkül Kissé élesebb megfogalmazásban a két alternatívát dzsungelnek és börtönnek nevezhetjük.
A két szélsőség közötti különbség meglehetősen nagy. Mindkét elmélet hívei végtelen sok és ko
et tudnak felsorakoztatni saját zászlajuk alatt. A gazdaság teljes szabadsága – ez a dzsun gelbe vezetne és végül veszélyes politikai következményekkel járna. Beismerem, hogy a dzsunge nek legalább lennének bizonyos előnyei, feltéve hogy csak angyalok vagy angyalszerű lények né esítik be. Sajnos azonban ragadozók lakják, akik nemcsak a hasonszőrűeket támadják meg, hanem az ártatlan látogatókat is. Inkább az erős államot részesítem és rend uralja, ahol a gyengéket rt szabadság ürügye alatt például iük. Gyanús egzotikus befektetési g őket nehezen ösz-szekuporgatott
előnyben, mely ugyan pragmatikusan cselekszik, viszont jog megvédelmezik az erősektől, a naivakat az okosabbaktól. Me a német befektetőknek a múltban igen sok kárt kellett elsze alapok, olajamor-tizáció, vakmerő határidős ügyletek foszto pénzecskéjüktől.
A pénz – a gazdaság minden résztvevőjének végcélja – radioaktív és korrumpált. Embereket és i lyan üzletekre, melyek talán jövedelmezőek, de ellenkeznek az általános érdekekkel.
Bécsben ezt úgy hívták, hogy „svájci rendszer”: mindenki azt tesz, amit akar. Charles de Mont squieu már a 18. században megírta: „A kereskedelem szabadsága nem jelenti azt, hogy a ker eskedőknek jo-gukban áll azt tenni, amit akarnak. Ami a kereskedők szabadságát korlátozza, a z nem akadályozza feltétlenül a kereskedelem szabadságát is.”
A gazdaságot ellenőrzés alatt lehet tartani, anélkül hogy rendszerünk három tartóoszlopa megi na: a vállalkozások szabadsága, a 119
ANDRÉ KOSTOLANY profit és a szabad verseny. A korlátlan laissez faire, laissez passer3
korszaka végérvényesen elmúlt, eltekintve attól, hogy a jegybankoknak pénz- és kamatpolitikáj révén mindig is lehetőségük nyílt a hatékony beavatkozásra.
Az állam vagy állami intézmények mértékletes beavatkozása még kívánatosnak is bizonyulhat, ha a bizonyos nagybetűs „Ha” – nem politikai céloknak engedelmeskedik. Akkor fennáll az a bizonyos eset, amikor az ál lam pénz-, hitel-, vám- és adópolitikája révén –
bizonyos társadalmi rétegeknek és gazdasági ágazatoknak – mások hátrányára kedvez. Ezekkel az l szép lassan elvezetik az országot a szocializmusba, anélkül hogy a kormányt megválasztó pol ok többségének ez szándékában állna. Rendet tartani – igen! Uj unkat a gazdaság pulzusán tartani – igen! Ezzel politikai célokat megvalósítani – azt már nem!
Bizonyára a legtöbb dolog magától kiegyenlítődik. A kereslet és a kínálat általában hamar egy rül. A gazdaság története mindig is ciklikus mozgást mutatott. Elengedhetetlen, hogy ez az állandó Fel és Le áldozatokat ne szedjen. Az érdekelteknek csak igen kis csoportja tudja ezt kivédeni. Ha mindenki képes lenne erre, akkor nem lenne több felfelé és lefelé való ingad zás.
Az ár és az apály váltakozása ugyan percre pontosan kiszámítható, megakadályozni viszont lehe
n. Védekezni tud ellene az ember, és hozhat megelőző intézkedéseket is. Azok, akik a gazdaság és apály váltakozását ki tudják számítani, különösen tehetségesnek és okosnak számítanak. Az latai viszont azt mutatják, hogy ők igen kevesen vannak. Éppen ezért pragmatikusan kell gondolkodni, nem elméleti síkon.
Tudvalevően minden elmélet homályos, bármilyen értékes megoldást is eredményez. Ezek a megold azonban a lehető legritkább esetben optimálisak. Gyakorlati hasznuk még csekélyebb, mert n em fe-lelnek meg az éppen uralkodó politikai és pszichológiai helyzetnek.
Ha már tudjuk, mit kell tenni, a kérdés még akkor is fennáll, hogy tényleg véghezvihető-e a m ldás. A klasszikus monetaristák maguk is elismerik, hogy a legtöbb intézkedés, melyet foga natosítani kellene, politikai és társadalmi okokból nem megvalósítható. Mégis 3
Francia eredetű közgazdasági kifejezés, az államnak a gazdasági életbe történő mindennemű bea vető gazdasági liberalizmus jelmondata. 120
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL síkraszállnak elméletük mellett, de rögtön hozzá is fűzik: „Utánunk az özönvíz.”
Röviden és tömören: laissez faire vagy tervgazdálkodás, fiskalizmus vagy monetarizmus, a kérd e a lehető legjobb válasz már elhangzott, Alexis Piron francia költő (1686-1773) gáláns kis e ig-rammájában: „Colin szerelme márványcombját nézi, egyszer a bal, majd a jobb tetszik néki. relme felkiált: Ne habozz kedves, döntsd el melyik tetszik, az igazság úgyis a kettő között r jlik.”
ANDRÉ KOSTOLANY Opciós tanok
Számtalanszor feltették nekem a kérdést, mi a véleményem az opciós ügyletekről. Ha így fogalm g a kérdés, akkor nem tudom rá a választ. Hiszen az opciós piac a kétpártrendszerhez hasonló nt a tőzsde maga): vannak opciókiírók, akik az opciót eladják (a tőzsdei zsargonban őket neve kiíróknak), és vannak olyanok, akik opció-
kat vesznek. El kell dönteni, hogy melyik pártról van szó. Külön könyvet írhatnék róluk, hisz mindkét párthoz tartozom, és a húszas, valamint a harmincas években milliónyi opcióval keres ed-tem (Párizsban, Berlinben vagy épp Zürichben). Olyan időkben tehát, amikor a Wall Stree ten még az sem tudták, mi az az opció. Olykor nyertem, máskor vesztettem.
Az opciós piac egy óriási játékkaszinóhoz hasonlít, mely azonban a pénzügyi piacon hasznos fu lát el. Az opciós kereskedelem serkenti a spekulációt, és ezáltal a tőzsde likviditását. A li tőzsde viszont lényeges előfeltétele a szabad piacgazdaságnak. Opcióvásár-lók ezrei késztetik fektetők ezreit részvények vásárlására, hogy a részvényeket ilyen alapon opcióval fedezzék. S t mindazok számára, akik be kívánnak szállni az opciós ügyletekbe, egy kis filozófiai elemzés ani erről az ügylettípusról. Az opciót megvásárló személy egy játékos, az opciót kiíró személy egy kapitalista – uzsorás, egben kifizeti a részvényeket, melyeket az opció vásárlója nem tud, vagy nem akar kifizetni.
Ezzel esélyt kínál a játékos számára, hogy az esetleges hirtelen árfolyamváltozásból viszony dő alatt profitáljon. A kiírók tulajdonképpen engedik, hogy a játékosok általuk fedezve játss , aminek fejében bizonyos összeget tesznek zsebre. Ezt egykor találóan „bánat-pénz”-nek hívtá a játékosok gyakran megbánták, hogy bele-mentek az opciók vásárlásába.
Az opciót vásárló teljes befektetett pénzét elveszítheti, ha a várt felfelé irányuló mozgás a nappal is később következik be. Ebben az esetben ugyan a tendenciát illetően helyesek voltak a számí122
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL tásai, de rosszul játszotta meg azokat. A stratégia helyes volt, a taktika rossz.
Nagyon gyakran előfordult, hogy egy opciós spekuláció során igazam volt, csak sajnos túl késő
Az opciót kiíró nyeresége ezzel szemben korlátozott mértékű. Legrosszabb esetben elszalaszt e nagyobb árfolyamnyereséget. A vá-
sárló azonban elveszíti pénzét, ha téved. Röviden: az opció vásárlójáé a tanulság, a kiíróé a
Opciós ügyletek révén gyakran meg is lehet gazdagodni (a harmincas években egy kész vagyont szereztem eladási opciókkal), de ha az ember állandóan csak opciókat vesz, könnyen előfordulh t, hogy túl sokat vállal. Az opció vásárlójának mindenesetre pontosabban kell tudnia, hogy mi tesz, mint bármely más spekulánsnak. Az opciós piacok nagyszabású hírverése nem kielégítően az opció igazi mibenlétét, és gyakran félreértésekhez vezet, főleg újoncok esetében.
Maga az „opciós befektetés” szó is félrevezetően cseng. Hiszen az opció nem befektetés – a sz os értelmében –, hanem csupán egy fogadás, melynek idősíkja korlátozott. Bárki, aki a klasszikus játékokban – mint amilyen a lóverseny vagy a rulett – tapasztalatot szerzett, ismer outsider és favorit versenyzőket. A kiíró olyan, mint a lóversenyben az outsider, vagy a rulettben az a személy, aki a lehető legtöbb számra tesz. Ugyanaz az elv? Minél nagyobbak az esélyek, annál nagyobb a ha szon is. Előfordulhat természetesen kisebb eltolódás a kockázat és a jutalom viszonylatában, e ezek már olyan árnyalatok, melyeket csak hosszú évek tapasztalatának birtokában lehet feli smerni. A legtöbb befektető, akit ilyen jellegű ügyletre csábítanak, nem rendelkezik ezekkel a tapasztalatokkal. Épp elégszer voltam kénytelen megállapítani, hogy még a hozzáértők – akik ilyen ajánlatokat tesznek – sincsenek a kellő tapasztalat birtokában. Felháborodással olvasok hirdetéseket a sajtóban, melyek a pénzü-
ket befektetni kívánókat silány ügyletekre csábítják. A szövegek gyakorlatilag mindig becsapj mbereket. Szerzőik az opciós befektetésekben 100, sőt 200 százalékos profittal kecsegtetnek, és még bizonyítékot is kínálnak. Az effajta opció azonban nem befektetés, hanem
„játékzseton”. A rulettasztalhoz ülve ez a játékzseton „dupla, vagy semmi”-t hoz. Kész vicc t százalékos haszonnal hivalkodni, mint ahogy az is kész vicc lenne, ha a rulettjátékos egy dél után meg-123
ANDRÉ KOSTOLANY
háromszorozná pénzét, és ezzel dicsekedne. Magam is jelen voltam, amikor Winston Churchill vagy V. Gusztáv svéd király Monte-Carlóban a rulettasztalnál olykor-olykor megütötték a főny t. A jelenlévők tapsoltak – de csak azért, hogy megörvendeztessék az idős urakat. Az amerikai tőzsdefelügyeleti szervek statisztikája szerint az opci-
ót vásárlók 80 százaléka elveszíti a befektetett összeget. Az opciós ügylet nem befektetés, h al inkább lottósorsolás. A vásárló egész pénzét elbukja, mert a várt árfolyam-növekedés csak al ugyan, de később következett be. Ilyenkor jól ítélte meg a tendencia alakulását, de rosszu szott.
Amit elveszít a vásárló, azon nyernek a kiírók, akik – nem egészen véletlenül – gyakran nagy gy biztosítótársaságok. Ezek az intézmények hatalmas részvényállománnyal rendelkeznek, melyek amatosan opciókat adnak el. A Wall Streeten úgy mesélik, hogy a legnagyobb kiíró a Vatikán. Miért is ne gyarapodjon a tőke 20-25 szá-
zalékkal? Amit természetesen senki nem tud garantálni. Mindazok-nak, akik kevés pénzzel ak arnak nagy dobást végrehajtani, inkább azt tanácsolom, hogy vegyenek egy sorozat részvényt, melyeknek árfolyama a magas kamatok miatt, vagy átmeneti működési nehézségek folytán teljesen eomlott. Ezzel ugyanúgy megduplázhatja vagy akár megháromszorozhatja valaki a tőkéjét, mint a opciós ügyletek-kel. Viszont megvan az az előnye, hogy esélyei időben nem korlátozottak.
„Mondd csak kedves kolléga – kérdezte a régi időkben egy zsidó tőzsdés a barátját –, honnan v esztények azt a sok pénzt, amiért opciókat vesznek tőlünk?” Ez már nagyon régen történt. Azóta a keresztények, sőt a Vatikán is megtanulta, hogy mi a dörgés.
LEGJOBB KÖRMÖNFONTAN GONDOLKODNI: TŐZSDEI KI MIT TUD? – KOSTOLANY MÓDRA
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Van tehetsége a tőzsdéhez? KÉRDÉSEK: 1. Melyik játékra emlékeztet a tőzsde? a) Sakk b) Kártyajáték c) Futballtotó
d) Rulett e) Lóverseny 2. Vételi vagy eladási döntés meghozatalához minek az elemzése fontosabb? a) Értékpapírok b) Piac 3. Papírjaim értékét mindig az alábbi tényezőhöz viszonyítva állapítom meg: a) vételi ár b) napi ár 4. Értékpapír vásárlásakor fontosabb a) a megfelelő papír kiválasztása b) az időpont 5. A rövid távú tőzsdei tendencia szempontjából döntő a) az általános konjunktúra b) az ágazati konjunktúra c) a kamat d) a pszichológia e) a piac mindenkori állapota
127
ANDRÉ KOSTOLANY 6. A középtávú tőzsdei tendencia szempontjából döntő a) az általános konjunktúra b) az ágazati konjunktúra c) a kamat d) a pszichológia
e) a piac mindenkori állapota 7. A hosszú távú tőzsdei tendencia szempontjából döntő a) az általános konjunktúra b) az ágazati konjunktúra c) a kamat d) a pszichológia e) a piac mindenkori állapota 8. Értékpapírt eladok a) csekély nyereséggel is b) ha nagy nyereséget hoz c) függetlenül attól, hogy veszteségem vagy nyereségem keletkezik 9. Akkor veszek értékpapírt, ha a) értéke emelkedőben van b) értéke csökkenőben van c) teljesen más okokból 10. Visszavásárolna értékpapírt magas áron, amelyet korábban alacsony áron adott el? a) Igen b) Nem 11. Vásárolna majdnem csődbement cégek részvényeiből, és értéktelen kötvényekből is? a) Igen b) Nem 12. Ha alacsony forgalom mellett növekednek az árfolyamok, az a piac számára a) kedvező b) kedvezőtlen 128
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL 13. Ha a piac jó hírek ellenére nem kezd azonnal növekedni, azonnal kihasználja az alkalmat a) vételre b) eladásra 14. Tőkebefektetésnél fontosabb a a) taktika b) stratégia 15. A táblázatok, grafikonok mire használhatók? a) Hosszú távú tendenciák jelzésére b) Rövid távú tendenciák jelzésére c) Egyikre sem 16. A tőzsdés gondolatmenete kiéhez hasonlít legjobban? a) Mérnök b) Kereskedő c) Ügyvéd d) Üzemgazdász e) Orvos f) Politikus 17. A tőzsdés két legjobb tulajdonsága a) éleselméjűség b) jó intuíció c) rugalmasság d) józanság e) fantázia f) agresszivitás 18. A tőzsdés két legrosszabb tulajdonsága a) önfejűség b) határozatlanság c) túlzott merészség
d) türelmetlenség e) pedantéria f) érzelmesség
129
ANDRÉ KOSTOLANY 19. A tőzsdés számára mi a legveszélyesebb? a) Információk objektív befogadása b) Rossz információk c) Rossz információk rossz interpretációja d) Helyes információk rossz interpretációja 20. Miben rejlik a különbség a tőzsdézés és a spekuláció között? a) Az értékpapírok minőségében b) Az időmegtakarításban c) Az összeg viszonylagos nagyságában d) A gondolkodásmódban 21. Általános adóemelések után javulhat a tőzsde? a) Igen b) Nem 22. Recesszió alatt növekedhet-e a részvények értéke? a) Igen b) Nem 23. Mit tenne olyan papírral, melyet a legtöbb cég egybehangzóan ajánl? a) Vásárol belőle b) Utánanéz c) Inkább eladja d) Nem vásárol 24. Milyen jelentőséget tulajdonít rövid távon, nagy cégek pénzügyi mene-
dzserei által végrehajtott tranzakcióknak? a) Nagy jelentőséget b) Csekély jelentőséget c) Semmilyen jelentőséget 25. Bennfentes személy saját cégének részvényeivel kapcsolatos információit mennyire becsüli? a) Nagyon fontos b) Kevésbé fontos c) Egyáltalán nem fontos 130
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL 26. Milyen jelentőséget tulajdonít idős, tapasztalt, de sikertelen tőzsdés véleményének? a) Nagy jelentőséget b) Csekély jelentőséget c) Semmilyen jelentőséget 27. A belpolitika mennyire befolyásolja a tőzsdét? a) Kevésbé b) Erősen c) Egyáltalán nem 28. Ha meghozta döntését, a) azonnal cselekszik b) még egyszer átgondolja 29. A nemzetközi politika mennyire befolyásolja a tőzsdét? a) Kevésbé b) Erősen c) Egyáltalán nem 30. Vissza lehet nyerni az elvesztett pénzt?
a) Soha b) Néha 31. Az a spekuláns, aki mindig a legalacsonyabb árfolyamon vesz, és a legmagasabb árfolyamon ad el, a) nagyon jól informált b) a legtapasztaltabb öreg róka c) hazudós d) szerencsés fickó 32. Az árfolyamjegyzéket a) naponta b) hetente c) havonta tanulmányozza
131
ANDRÉ KOSTOLANY 33. Miben rejlik a különbség a spekuláció és a befektetés között? a) Az értékpapírok minőségében b) Az időmegtakarításban c) Az összeg viszonylagos nagyságában d) A gondolkodásmódban 34. Fontosnak tartja a múlt eseményeinek elemzését? a) Igen b) Egy kicsit c) Nem 35. Mikor szabad a spekulánsnak elszámolást végezni? a) Minden tranzakció után b) Havonta
c) Évente d) Soha 36. Ha minden jel arra mutat, hogy tőzsdekrach után fordulat következik, akkor olyan részvényeket vásárol, melyek a) tartották magukat b) kismértékben estek c) nagyobb mértékben estek d) összeomlottak 37. A világ legnagyobb számítógépgyártója, az IBM, monopolizmusra való törekvés miatt pert indít a Control Data ellen. Ez ki mellett szól? a) IBM b) Control Data c) Egyikük mellett sem 38. Azok közül a cégek közül, akik az északi-tengeri olajboomban érintettek, kit részesít előnyben? a) A nagy nemzetközi olajkonszerneket b) Olyanokat, akik kizárólag az északi-tengeri olajban érdekeltek 132
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL ÉRTÉKELÉS:
1. A tőzsdésnek kombinációi és döntései során alkalmazkodnia kell a folyamatosan változó szit gyanúgy, ahogy a kártyajáté-
kosnak a játszma során a lapjáráshoz. Az események olyan kedvezőtlenek vagy éppen kedvezőek a dés számára, mint a leosztás a kártyajátékos számára. A jó tőzsdés számára úgy végződik az üg jó lapokkal sokat nyer, rossz lapokkal keveset veszít. a) sakk 0 pont b) kártyajáték 3 pont c) futballtotó
1 pont d) rulett 0 pont e) lóverseny 2 pont
2. Az általános tőzsdei tendencia minden papír értékére nézve meghatározó. A legjobb részvény dhet, ha az egész tőzsde hullámvölgybe kerül (vagy csak nehezen). Ezzel szemben az általános eufória a rosszabb papírokat is magával ragadja, gyakran sokkal erősebb mértékben, mint a jobbakat. a) értékpapírok 1 pont b) piac 3 pont
3. Az, hogy adott részvény mennyit ért korábban, már a múlté, és nem segít a jövő alakulásána a) vételi ár 0 pont b) napi ár 3 pont 4. Jó papírokkal is lehet veszteséget termelni, ha nem a megfelelő
időben száll be vagy száll ki az ügyletből, és rossz papírokkal is lehet haszonra szert tenni ha megfelelő időben száll be vagy ki. a) a megfelelő papír kiválasztása 1 pont b) az időpont 3 pont
5. Rövid távon a gazdasági helyzet egyáltalán nem befolyásolja az árfolyamokat és a kamatokat alamint az ágazati konjunktúrát is csak olyan mértékben, hogy néhány spekuláns a későbbiekre keztetést vonhat le. Érdemes megjegyezni: az árfolyam akkor nő, ha a vevőkre nagyobb nyomás nehezedik, mint az eladókra – és 133
ANDRÉ KOSTOLANY
fordítva. A pszichológia és a piac mindenkori állapota befolyásolják az adásvételt a legközve bb, szinte gátlástalan módon.
a) az általános konjunktúra 0 pont b) az ágazati konjunktúra 1 pont c) a kamat 1 pont d) a pszichológia 3 pont e) a piac mindenkori állapota 3 pont
6. A kamat, tehát a tőkepiaci likviditás határozza meg, hogy a kereslet vagy a kínálat erőtel esebb. A kamat közvetlenül kihat a kötvénypiac-ra: ha a kötvények hozama alacsonyabb, több ké z áramlik a tőzsdére. A kamatok tőzsdére gyakorolt hatása azonban csak bizonyos idő után vehe e, mégpedig középtávon. a) az általános konjunktúra 0 pont b) az ágazati konjunktúra 1 pont c) a kamat 3 pont d) a pszichológia 2 pont e) a piac mindenkori állapota 2 pont
7. A pszichológia hosszú távon értéktelen. Ki akarja már ma előre látni a holnaputáni félelme ményeket és előítéleteket? Az általános konjunktúra és különösen az ágazati konjunktúra határozzák meg a részvények minőségét és gy bizonyos ágazat fejlődését több évre előre fel tudja térképezni, nagyon sokat profitálhat a) az általános konjunktúra 2 pont b) az ágazati konjunktúra 3 pont
c) a kamat 1 pont d) a pszichológia 0 pont e) a piac mindenkori állapota 1 pont
8. Az értékpapír eladására vagy megtartására vonatkozó döntés a (korábbi) vételártól teljesen l inkább a (jövőbeni) fejlődéstől függ. Teljesen objektív döntést kell hozni. a) csekély nyereséggel is 0 pont b) ha nagy nyereséget hoz 0 pont c) függetlenül attól, hogy veszteségem
vagy nyereségem keletkezik 3 pont 134
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
9. Semmit nem mond a jövőről, hogy egy értékpapír értéke növekedett vagy csökkent. A vásárlás k alapján kell eldönteni. a) értéke emelkedőben van 0 pont b) értéke csökkenőben van 0 pont c) teljesen más okokból 3 pont 10. A döntés mindig objektív legyen, függetlenül a múltbeli tranzakcióktól. a) igen 3 pont
b) nem 0 pont
11. Egy csőd szélén álló cég részvényárfolyamai a vállalat rossz helyzetét tükrözik, tehát na . Ha a csődre mégsem kerül sor, az árfolyam felfelé ível. A „majdnem tönkrement” és „csődeljá son túlesett” között sokkal nagyobb a különbség, mint a „majdnem tönkrement” és „tönkrement” s az értéktelen kötvényekre is. a) igen 3 pont b) nem 0 pont
12. Kisebb forgalom esetén a papírok annál maradnak, aki bessz alatt megvásárolta őket, tehát biztos kézben. Mert ez a vevő valószínűleg tőkeerősebb, mint az, aki csak növekvő árfolyam me ol.
Fordított esetben, ha növekvő árfolyam mellett nagy a forgalom, ab-ból azt lehet kikövetkezt etni, hogy a papírok tőkeerősebb kézből gyengébbe kerültek – és ez minden bizonnyal kedvezőtl acra nézve. a) kedvező 3 pont b) kedvezőtlen 0 pont 13. Gyorsan el kell adni mindent, mert a tőzsdének megvan rá az oka, ha nem emelkednek az árfolyamok. a) vételre 0 pont b) eladásra 3 pont
135
ANDRÉ KOSTOLANY 14. Amennyiben értékpapírt hosszú távú tőkebefektetés céljából vásárolunk, lényegtelen, hogy ma, holnap vagy holnapután kevéssel ol-csóbban vagy drágábban tudj
uk megszerezni. a) taktika 0 pont b) stratégia 2 pont
15. Hosszú távú tendencia jelzésére – ahogy azt évtizedes tapasztalattal rendelkező tőzsdések erősíthetik. Csak várja ki a végét. a) hosszú távú tendenciák jelzésére 2 pont b) rövid távú tendenciák jelzésére 0 pont c) egyikre sem 0 pont
16. Miként a tőzsdésnek, az orvosnak is először fel kell állítania a diagnózist. Ez minden to lépés alapja. Az orvos s a tőzsdés tehát először megvizsgálja a helyzetet, majd ezután hozza meg végső
döntését. Ezt követően is azonnal meg kell változtatni minden dön-tést, ha észreveszi, hogy a a helyes irányba vezet. A mérnök vagy az üzemgazdász gondolatmenete ettől teljesen különbözi szta matematikán alapul. Semmiképp se hagyjuk magunkat megérzése-inktől vezetni. a) mérnök 0 pont b) kereskedő 1 pont c) ügyvéd 2 pont d) üzemgazdász 0 pont e) orvos 3 pont f) politikus 1 pont
17. Az intuíció semmi más, mint tudatalatti logika fantáziával vegyít-ve. Veszélyes lenne vis ont csak a fantáziánkra hagyatkoznunk. A rugalmasság szintén nagyon fontos, mert a tőzsdésne k azonnal el kell ismernie, ha tévedett. Csak az az ökör következetes, amelyik mindig ug yanabból a fűből legel (állította Bismarck). a) éleselméjűség 2 pont b) jó intuíció 3 pont c) rugalmasság 3 pont d) józanság 1 pont e) fantázia 2 pont f) agresszivitás 0 pont 136
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
18. Ahogy a rugalmasság a legjobb, úgy az önfejűség és a határozatlanság a legrosszabb tulajd . Sok tőzsdés volt, aki nagy veszteséget szenvedett miattuk. a) önfejűség 3 pont b) határozatlanság 3 pont c) túlzott merészség 0 pont d) türelmetlenség 2 pont e) pedantéria 0 pont
f) érzelmesség 2 pont
19. A rossz információ kevesebb veszélyt jelent, mint a helyes információ rossz interpretáció a. A rosszul informált tőzsdés mindig kriti-kusan mérlegel. A helyes információ rossz interp retációja viszont rossz gondolkodási folyamat eredménye, és ez az a gondolkodás, ami döntéshe ezet. A rossz információ rossz interpretációja viszont vezethet jó eredményre. a) információk objektív befogadása 1 pont b) rossz információk 2 pont c) rossz információk rossz interpretációja 0 pont d) helyes információk rossz interpretációja 3 pont 20. A spekuláns objektív mérlegeléssel dönti el, hogy vesz vagy elad.
Hisz abban, hogy ilyen vagy olyan okból papírja csökken vagy nő. A tőzsdejátékos ezzel szembe akkor adja el a papírjait, ha haszonra akar szert tenni. Nem gondolja át, hogy a pa pírnak esetleg még esélye lehet további növekedésre. Csak a nyereséget és a veszteséget látja a) az értékpapírok minőségében 0 pont b) az időmegtakarításban 0 pont c) az összeg viszonylagos nagyságában 0 pont d) a gondolkodásmódban 3 pont 21. Ha a kormány emeli az adókat, liberálisabban tud cselekedni a pénzpiacokon. Az alacs onyabb kamat révén nagyobb a likviditás, tehát kedvezőbb a tőzsde számára. a) igen 3 pont b) nem 0 pont
137
ANDRÉ KOSTOLANY 22. Igen, erre jó bizonyíték a késő hetvenes évek tőzsdéinek helyzete. A munkanélküliség növekedett, és a tőzsde mégis kiheverte a válságot. Lehet, hogy épp amiatt, mert a kormány ugyan kismértékben, de mégis gázt adott. a) igen 3 pont b) nem 0 pont 23. Vigyázat! Az adott pénzügyi csoport meg akar szabadulni egy bizonyos papírtól. a) vásárol belőle 0 pont b) utánanéz 1 pont c) inkább eladja 1 pont d) nem vásárol 3 pont 24. Ezek a pénzügyi menedzserek olyan nagy mennyiségekkel kereskednek, hogy tranzakcióik kal az árfolyamokat rövid távon erőteljesen tudják befolyásolni. a) nagy jelentőséget 2 pont b) csekély jelentőséget 0 pont c) semmilyen jelentőséget 0 pont
25. A bennfentesek ugyan ismerik saját cégüket, de a tőkepiac alakulásának ehhez semmi köze s ncs. Ráadásul ők sem mindig becsülete-sek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb esetb en épp az ellenkezőjét kell tenni annak, amit egy bennfentes javasol.
a) nagyon fontos 0 pont b) kevésbé fontos 0 pont c) egyáltalán nem fontos 3 pont
26. Nem a siker egy profi intelligenciájának és szaktudásának a mér-céje. Rendkívül jól meg t a tőzsdei tendenciákat és bizonyos értékpapírok esélyeit. Saját maga számára ebből esetleg m rofitálni, mert határozatlan, félénk, ideges vagy türelmetlen volt, és nem bízott saját vélem a) nagy jelentőséget 2 pont b) csekély jelentőséget 0 pont c) semmilyen jelentőséget 0 pont 138
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL 27. A kamat- és adópolitika a kormány kezében van. A politikai áramlatok (jobb vagy bal) b efolyásolják a befektetők lelkivilágát és a vállalatok jövőjét. a) kevésbé 0 pont b) erősen 3 pont c) egyáltalán nem 0 pont 28. A tapasztalat azt mutatja, hogy a spontán döntés gyakran a legjobb döntés. a) azonnal cselekszik 3 pont b) még egyszer átgondolja
0 pont
29. A nemzetközi helyzet (feszültség vagy enyhülés) befolyásolja a tömeg pszichológiáját. A v ajló folyamatok egész ágazatokra, nemzeti fizetési mérlegekre, kereskedelmi szerződésekre stb hatást gyakorolnak. a) kevésbé 0 pont b) erősen 3 pont c) egyáltalán nem 0 pont
30. Ami elveszett, az elveszett. Új ügyletek új nyereséggel járnak, de nincs közük a múlthoz. a) soha 3 pont b) néha 0 pont 31. Még a szerencsés fickóknak sem sikerülhet mindig a legmagasabb árfolyamon eladni és a le galacsonyabbon vásárolni. a) nagyon jól informált 0 pont b) a legtapasztaltabb öreg róka 0 pont c) hazudós 3 pont 32. Persze hogy legyen tájékozott, de az árfolyamok napi ingadozásának követése árt a gondolkodásnak. A leghidegvérűbb spekulánst is felidegesítheti. a) naponta 1 pont b) hetente 3 pont c) havonta tanulmányozza 2 pont 139
ANDRÉ KOSTOLANY 33. Egy úgynevezett nagyon spekulatív papír a gazdag befektető
számára, aki csak keveset fektetett bele, kiszámítható kockázatú befektetésnek számít. Ezzel merész spekulációnak számít, ha a kisbefektető nagy adósságot halmoz fel, hogy megbízható ér rokat vásároljon. a) az értékpapírok minőségében 2 pont b) az időmegtakarításban 0 pont c) az összeg viszonylagos nagyságában 3 pont d) a gondolkodásmódban 0 pont
34. Ha már az eljövendő eseményeket nem lehet előre megjósolni, legalább a múlt eseményeit ke lyesen értelmezni. Mindez gazdagítja a tapasztalatot és megkönnyíti a jövőbeni mérlegelést. a) igen 3 pont b) egy kicsit 0 pont c) nem 0 pont
35. Amíg az ember a tőzsdén tevékenykedik, a megszerzett pénz csak kölcsönkapott pénz, s a tő egy igazi mohó uzsorás. Gyakran nagyon nagy kamatot kell fizetni a kölcsönkapott összegre. A spekuláns tehát soha ne végezzen elszámolást. a) minden tranzakció után 0 pont b) havonta 0 pont c) évente 0 pont
d) soha 3 pont 36. Annak bizonyára jó oka van, hogy a stabil papírok tartják magukat, de ezeket az okok at nem ismerjük. A teljesen összeomlott papí-
rokat valószínűleg majdnem tönkrement cégek bocsátották ki, ezeket is nyugodtan lehet vásárol a) tartották magukat 3 pont b) kismértékben estek 0 pont c) nagyobb mértékben estek 0 pont d) összeomlottak 2 pont
140
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
37. Ha egy mamutvállalatnak egy nálánál sokkal kisebb céget kell perelnie, az a kisebb számár bókot jelent. Biztos, hogy rengeteg erős-séggel rendelkezik. a) IBM 0 pont b) Control Data 1 pont c) egyikük mellett sem 0 pont 38. A nagy cégek számára az északi-tengeri fúrások csak kis szerepet játszanak. a) a nagy nemzetközi olajkonszerneket 0 pont b) olyanokat, akik kizárólag
az északi-tengeri olajban érdekeltek 1 pont A pontok összege: pont
141
ANDRÉ KOSTOLANY ÉRTÉKELÉSEM: 85 pont felett: Profi
Sok mindent átélt a tőzsdén, ismeri a trükköket és csapdákat, de nem csak erről van szó: sike udarcait gondos elemzésnek vetette alá, és levonta a megfelelő következtetéseket. Tehát bizon a nem fog meglepődni például azon, ha a tőzsdei árfolyamok nem a gazdasági eseményekhez igazo nak (ahogy annak a kívülállók naiv elképzelései alapján történnie kellene). 61 és 85 pont között: Haladó
Érti az összefüggéseket és helyesen képes megítélni az eseményeket és a tendenciákat, de hián sztalata. Lehet, hogy már hatalmas sikereket is elért, de még nem szenvedett elég kudarc ot ahhoz, hogy egy meglepetés ne hozza ki a sodrából. Mielőtt profivá érik, ki kell még állni y tűzpróbát, és kihevernie néhány veszteséget. 26 és 60 pont között: Ígéretes kezdő
Az eseményekről vallott nézetei még túl nagy ártatlanságról tanúskodnak. Csalódásai után már ki azon, hogy mely lécen akadt fenn. A kezdő még nem látja be, hogy bár végül mindig a logika győzedelmeskedik, de a tőzsdének megvan a saját logikája is. Ezért ne a tőzsdéseket szidja, ha máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogy elképzelte, hanem tanuljon belőle. Lehet, hogy a jövő hamarosan nagyobb nyereséggel kecsegtet. 25 vagy kevesebb pont: Kívülálló
Teljesen téves elképzelései vannak arról, hogy mi történik tulajdonképpen a tőzsdén. Túl józa lkodik, matematikai pontossággal, és túl kevéssé hagyatkozik a fantáziájára. A pénzügyi speku nem tudomány, hanem művészet. Ha nincs azonban tehetsé-
ge a tőzsde művészetéhez, megfelelőbbek az Ön számára az egyszerűbb befektetések, például köt arékkönyvek. Vagy Ön is kezdjen el körmönfontan gondolkodni. 142
SPEKULÁCIÓ HITELRE
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Saját személyes tapasztalataim
Gyakran felteszik nekem a kérdést, hogy lehet-e vagy érdemes-e pa-pírokat hitelre venni. Válaszom megmásíthatatlan: csak az vegyen papírokat hitelre, aki sokkal nagyobb vagyonn al rendelkezik, mint tartozásának az összege. Szinte hajlok arra, hogy azt állítsam: semmi lyen körülmények között ne vegyünk részvényt hitelbe, hacsak az illető nem vakmerő hazárdjáté . Természetesen mindez a papírok arányának és minőségének kérdése is; ha valaki 100 000 márká ozású értékpapírt vásárol, és 20 000 márka ebből a tartozás, akkor az még nem jelent katasztr alaki 3 000 000 márkás értékpapír-állomány esetében 100 000 márkával adós marad, de ugyanakko egymilliós ingatlan vagyonnal rendelkezik, akkor az nem bűn. Minden esetet egyedile g kell mérlegelni.
Annak bizonyítására, mennyire veszélyes, káros, sőt drámai lehet, ha valaki hitelre vásárol p t, és milyen kedvező a spekuláns számára, ha nincsenek tartozásai, szeretnék saját tapasztala m közül néhány különösen jellemző esetet felidézni.
Az ötvenes évek közepén a New York-i tőzsdén kedvezően alakult a helyzet, és az új forradalmi ak – például az elektronikai ágazat – fantáziadúsnak látszottak és jó perspektívával kecsegte
Utolsó dollárjaimból tehát elektronikai és hasonló részvényeket vettem, és miután minden pénz ott, hitelre folytattam a vásár-lást. Teljes mértékben kimerítettem hitellehetőségeimet.
Az amerikai elnököt Dwight D. Eisenhowernek hívták, aki ugyan háborús hős volt, de egyébként gy zseni. Az amerikai lakosság körében az elnökről teljesen feddhetetlen kép élt (annak ellen , hogy azt suttogták, szerelmi viszonyt folytat Marlene Dietrichhel). Az amerikai nép elnökébe vetett teljes bizalma a Wall Street atmoszférájának egyik legfontosabb tényezője. Körülbelül egy évvel az elnökvá-
lasztás előtt tartottunk, és százszázalékos biztonsággal lehetett feltéte-lezni, hogy Eisenho tábornokot újraválasztják. Az egész Wall Street erre épített. Miért ne készüljön fel a tőzsd diadal-145
ANDRÉ KOSTOLANY mas újraválasztására? Mindenki, többek között én is osztottam ezt a nézetet.
A sors azonban váratlanul közbeszólt: 1955-ben Eisenhower elnök szívinfarktust kapott. A rá következő napon a New York-i tőzsdén minden részvény látványos módon 10-20 százalékkal zuhann . Mivel adósság volt a papírjaimon, a részvények nagy részétől gyorsan meg kellett szabadulno Nagyon fájdalmas volt, de egy szükséges rossz, mielőtt a brókerek még további garanciákat köv tek volna.
A tőzsdekrach bekövetkezett, mert az emberek feladták a reményt, hogy Eisenhower elnököt újra megválasztják. Nagy kérdés volt, hogy mi történik a választásokon Eisenhower nélkül, és a kér mindig zavaró elem. Sem az ügyfelek, sem a reszkető játékosok nem rendelkeznek elég stabil i degekkel, hogy váratlan esemény be-következtekor bátran szembenézzenek a problémákkal, még ak sem, ha pozitív eseményről van szó. Ettől eltekintve legtöbben azt sem tudják megállapítani, mi jó és mi rossz a tőzsde számára.
Ebben az esetben minden pénzéért reszkető – főleg az, akinek adósság van a számláján – a lehe b meg akar szabadulni a papíroktól – az utóbbiak még rá is vannak kényszerülve. Az összeomlás ztán láncreakcióként gyűrűzik lefelé.
Néhány nap múltán Eisenhower egészségi állapota javult. A re-mény újra felébredt, hogy talán ti magát a választáson, a tőzsde megnyugodott, és az árfolyamok is újra emelkedni kezdtek, ső okkal magasabb értéket értek el, mint a szerencsétlen kimenetelű
esemény előtt. A következő években az árfolyamok soha nem látott nyereséget eredményeztek, gy a korábbiak tízszeresét, de számomra sajnos már túl késő volt.
Hogy miként lehet ilyen eseteket túlélni, ha valakinek nincs adós-sága – azt az alábbi történ szemlélteti. 1962 februárjában történt.
Zsebeim ismét teletömve papírokkal, ezúttal francia részvényekkel a párizsi tőzsdén. Most vis mindent kifizettem, egy fillérrel sem tartoztam. Az algériai francia háború alatt történt. D e Gaulle generális, Franciaország akkori elnöke tulajdonképpen meg akart szabadulni Algériától, azonban ide -oda lavírozgatott a politikában az Algéria-kérdésben teljesen megosztott közvélemény miatt. sors váratlanul újra közbeszólt (ezt nagy M-nek nevezem – mint megfoghatatlan dolgot): négy francia tábornok Algírban fellázadt a kormány, vagyis 146
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
De Gaulle ellen. A francia nép számára ez megrázó esemény volt, talán a legnagyobb a háború v A tábornokok féltek De Gaulle szándékától, hogy fel akarja szabadítani Algériát, amit ők semm e sem tartottak elfogadhatónak. Estére Párizsban már valóságos pánikhangulat alakult ki.
A következő napon nem kerestem fel a tőzsdét, kímélni akartam idegeimet, és nem akartam szemt núja lenni, hogyan bukfenceznek papírjaim a süllyesztőbe.
A tőzsde helyett betértem kedvenc éttermembe, a „Chez Louis”-ba (világszerte ismert cseh ven déglő), mely akkoriban ismert film-, televíziós és sajtószemélyiségek találkozóhelyének számí pot kezdtem tanulmányozni, anélkül hogy eszembe jutott volna a tőzsde. Ekkor véletlenül egy tőzsdei ismerősöm lépett a helyiségbe, és megdöbbenve számolt be arról, oda krach – igazi vérfürdő – következett be a tőzsdén, olyan, mint amilyenről a tőzsdéről szóló regényekben írnak.
„Vagy úgy?” – válaszoltam, és a legteljesebb nyugalomban, nagy élvezettel tovább folytattam e et. Meg voltam győződve róla, hogy De Gaulle a hatalmi harcokból győztesként fog kikerülni.
Számomra mindez, ami a tőzsdét illeti, csak szokásos napi eseménynek számított, ami idővel fe
be merül. Ha elmentem volna a tőzsdére, bizonyára minden papíromat eladtam volna. Éppen azált l engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy nem keresem fel a tőzsdét, hogy nem vo ltak hiteltartozásaim. Ezeket a tőzsde világában borzalmas órákat tehát egy kellemes étteremb töltöttem. Egy órával tőzsdezárás után aztán megtudtam, hogy a tőzsde fordulatot vett, és az zteségek felét már újra behozta. Este De Gaulle megtartotta híres televíziós beszédeinek egyikét.
Szeretett Franciaországához („ma chére vieille France”-hez) intézte szavait, és abban a pilla atban az egész francia nép mögé állt. A „quarteron” (De Gaulle által a „quatre generaux felons” mondatból képzett szó), tehát a négy rnok feladta a küzdelmet, és minden feledésbe merült – nemcsak a politikai életben, hanem a tőzsdén is. A tőzsdekrach rövid életűnek mutatkozott, és biztos pozí-
ciómnak köszönhetően – vagyis tehermentes értékpapír-állományom miatt – a pánikhangulat hideg 147
ANDRÉ KOSTOLANY
Ha adósságok nyomasztottak volna, egész logikám értelmét vesztette volna, mert – a tartozások atti félelemtől – a józan ész mást követelt volna. Ahelyett hogy nyugodtan átgondoltam volna, gy alakul De Gaulle és a francia nép reakciója, elveim ellenére én is belekeveredtem volna a pánikszerű felfordulásba, és ez meglehetősen nagy károkhoz vezetett volna.
Az én alapigazságom tehát: előnyösebbnek tartom, ha nagyon el-adósodott vállalat kifizetett r vényeiből kisebb mennyiség van a birtokomban, mint ha egy jó nevű cég első osztályú papírjaib e vennék nagyobb mennyiséget. Az utolsó fillérig kifizetett kisebb ér-tékpapír-állománnyal az kedő ártendencia sokáig kivárható, mialatt a hitelre vett nagyobb mennyiség esetében az ember hajlamos már csekély nyereséggel eladni a papírokat.
Egyik kollégámmal egyszer közös ötlettől vezérelve ugyanazt a papírt vettük, én százat, és ki árát, ő ezret hitelre. Két éven át nyugodtan ültem a papírokon, és 200 százalékos árfolyamny get tudtam így elérni. A kollégám gyorsan megelégedett kisebb haszonnal is, mivel a tartozás miatt óvatosan kellett cselekednie. A tőzsdén ugyan kockázat nélkül nem lehet haszonra szert tenni, de ha a tőzsde egy viszonyla g szilárdabb tendenciájára – hitelre vásárolt első osztályú részvények helyett – spekulálunk (likvidtás+pszichológia+gazdasági r meglehetősen eladósodott vállalkozások részvényeit vásároljuk, melyek a kedvezőtlen zet és a korábban magas kamatok miatt kritikus helyzetbe kerültek; ezeket a papírokat szont fizessük ki. Másodsorban vegyünk inkább opciókat, de mindig tartsuk szem előtt, z egész opciók-ra áldozott összeget elveszíthetjük.
helyzet gazdasá vi hogy a
Valljuk be, hogy hitelalapú spekuláció is végződhet jól. Korábban már szemléltettem, hogy a m világháború és a nagy német adósságszabályozás után látványos nyereségre tettem szert a német lkedésével.
Az összes pénzemet ebbe a spekulációba fektettem be, és azt a maximális hitelösszeget is igén vettem, melyet csak meg tudtam szerezni a svájci bankoktól (sem az Egyesült Államokban, sem az NSZK-ban nem adtak hitelt ilyen típusú kötvényre).
Mivel az egész spekuláció Németország jövőjére épült, szorosan kapcsolódott – ez teljesen ért
zemélyes imázsához. Feltétlenül el akarta érni – kerül, amibe kerül –, hogy a szövetségi 148
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL parlament ratifikálja a megállapodást. Az SPD nagy ellenállást tanúsí-
tott, de biztosra lehetett venni, hogy Adenauer véghezviszi tervét a Londoni Egyezmény elismertetésére vonatkozóan. A spekulációmban Adenauer személye játszotta a legfontosabb sze epet, és ez bizonyos veszélyt is rejtett magában.
Egy ennyire érzékeny és teljesen politikai jellegű ügyben az előre kiszámíthatatlan dolgok kö keresztülhúzhatják az ember szá-
mítását: akár egy váratlan bejelentés Adenauer egészségi állapotával kapcsolatban, nem is bes , mi történik, ha életveszélybe kerül.
Akkoriban bizonyos időre Amerikába kellett utaznom, és nagyon aggódtam német kötvényeim miatt melyeket súlyos adósság terhelt.
Milyen sors vár német kötvényeimre, ha egy reggel drámai – esetleg valami sorsdöntő – hír ker ra Adenauerrel kapcsolatban?
Valószínűleg az összes ilyesfajta papír összeomlana. Ebben az esetben az egész portfoliót lik hatnám, mégpedig elsősorban a hitelek miatt! Reggelenként azonban, amikor egész Európa a híreket hallgatja, New Yorkban még sötét éjszaka , és a döntő jelentőségű hír megérkezésének pillanatában már lehet, hogy túl késő bármit is tenni.
Szándékom tehát az volt, hogy megbízást adjak a bankoknak: amennyiben ilyen jellegű hír jut f e, azonnal adják el egész német értékpapír-állományomat.
Egy bank sem mutatkozott hajlandónak ehhez hasonló megbízás elfogadására, azzal érveltek, hog nem vállalhatják a felelősségét annak megállapítására, adott esetben milyen mértékben került denauer egészségi állapota.
Semmiképp nem akartam eladni a papírokat, remegve repültem Amerikába, miután megegyeztem a bankokkal, hogy negatív információk esetén (melyekre remélhetőleg nem kerül sor) mindenképpe – mindegy, hogy mikor – legalább felhívnak telefonon.
Szerencsére távollétemben semmi szörnyűség nem történt Adenauerrel, így a felfelé irányuló ár tős félelmek között, de végig tudtam követni, és végül jelentősen profitáltam belőle. A remeg em sikerült leküzdenem, mert bár biztos voltam benne, hogy a német kötvényeket Adenauer nélkü s kifizetik az utolsó pfennigig, de a papírjaimat terhelő tartozás, ez a veszélyes adósság fo yamatos félelemmel kínzott. 149
ANDRÉ KOSTOLANY
Szerencsémre, ez a hitellel terhelt spekuláció elsöprő sikerrel vég-ződött! Könnyen félresike volna, ha például – anélkül, hogy Adenauer egészségi állapotát figyelembe vennénk – egy mási ap szárnyra: az egyezmény ratifikálása előtt zajlottak a parlamenti választások Németországba a szocialisták jutnak hatalomra, valószínűleg megnehezítették volna az egyezmény elismerését, és ez átmenetileg fatális következményekkel járt volna papírjaim-ra nézve.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Felszámolás és tönkremenés egy óra alatt
Az alábbi példa jól szemlélteti, milyen gyorsan és borzasztóan zajlik le a hitelre elzálogosí t papírok felszámolása.
Németországban a birodalmi márka stabilizálódása után 1923-ban a német valuta hosszú ideig fe zhetett, ameddig a Brüning-Luther kormány be nem vezette a deviza-kényszergazdálkodást.
A közbeeső időszakban azonban különösen drámai eset következett be a devizakereskedők számára Amszterdamban.
Nagymértékű deviza-határidős ügyleteket kötöttek. A birodalmi márkát a holland gulden ellenéb g fix paritással stabilizálták.
Természetesen volt egy kis sáv, melynek keretein belül mindkét valutát egymáshoz viszonyítva ehetett variálni. Ez a sávszélesség körülbelül két százalékot tett ki. Tegyük fel tehát, hogy gfelel 100 guldennek. A márka tehát 99 és 101 gulden között lebeghetett. Ha a márka árfolyama 99 alá esett, a Reichsbanknak be kellett avatkoznia és márkát vásárolni. Fordított esetben, h tehát az árfolyam 101 gulden fölé emelkedett, a holland jegybank kényszerült gulden vásár-lására – ugyanúgy, ahogy kban ez az Európai Valutarend-szerben (EWS) működik.
Ez a sávszélesség a devizakereskedők számára „szent” volt, mivel a márka a törvényi előírások em eshetett 99 alá, és nem emelkedhetett 101 fölé. Mivel azonban a két ország között a pénzpi négyszázalékos kamatdifferencia állt fenn (Hollandiában a kamatok négy százalékkal alacsonyab voltak, mint Németországban), Amszterdamban három hónapos szállításra 98-on lehetett márkát zni.
Ez tehát egy egészen egyszerű ügylet volt. Az ember vett 98-on 100 000 márkát három hónapos s a, bár a márka 99-en állt (egy ideig ugyanis a skála alsó szélén mozgott). Három hónapos kita volt szükség, és az összeget a legrosszabb esetben az alsó értéken, tehát 99 guldenért el leh adni. A minimum 1000 guldennel járó nyereség csábító volt. Erre az ügylettípusra az ügyfélne kárá151
ANDRÉ KOSTOLANY
nál csak 3000, de maximum 5000 guldent kellett elhelyezni, hogy egy 100 000 gulden névértékű ügylet létrejöhessen. A garancia csak elmé-
letben volt szükséges, mert az egyezmények alapján a márka semmiképp nem csökkenhetett 99 alá
A devizakereskedők tehát a következőképp kalkuláltak: maximum 5000 guldenes tőkével háromhavo 000 gulden haszonra tesznek szert. Ez három hónapra 20 százalékos kamatnak felel meg. A lejárat után ugyanezzel az összeggel megint vásárolnak a következő három hónapra. Ez a művele dévenként ismétlődött. Ez több mint 80 százalékos éves hozamot jelentett a fedezetként elhelyezett összeg viszonylatában. Hát nem volt kitűnő üzlet? A „kárpátok” – így nevezték ezeket a kereskedőket, mert többségük t – a bankároknál elhelyezett garanciát tőkebefektetésnek tekintették, a különbözetet pedig hozamnak. A 80 százalékból kitűnően megéltek.
Egyszerre, mint derült égből a villámcsapás, beütött a megfoghatatlan és előre nem látható fe ivel mindig számolni kell, mellyel viszont csak a legritkább esetben számolunk. 1929-30-ban a párizsi V. György Hotelban megkezdődtek a jóváté-
teli tárgyalások Németország és a győztes hatalmak között. A francia Poincaré-kormány keménye lépett fel. A franciák nem csupán anyagi okokból akarták a lehető legtöbbet besöpörni (ál-lí nt a francia városok szenvedték a legnagyobb pusztítást), hanem politikai megfontolásból is. Franciaországnak szándékában állt Németországot jelentősen gyengíteni és politikai hatalmátó érvényesen megfosztani. Az angolok lényegesen visszafogottabban viselkedtek. Országuk nem szenvedett háborús ves zteségeket, viszont kiadásaik meglehető-
sen magasak voltak. Ezenfelül Angliának nem állt érdekében, hogy Franciaországot túlságosan n ra hagyja fejlődni – egyetlen kontinentális nagyhatalommá. A régi versengés Anglia és Francia rszág között újra feléledt. Kemény tárgyalás- és vitasorozat vette kezdetét.
Franciaország utolsó javaslatára vártak a követelendő jóvátételi összeggel kapcsolatban, vagy mekkora az az összeg, amely alá a francia kormány semmiképp nem akar menni. A javaslat azonban így is olyan kemény és zsaroló hangvételű volt, hogy Philip Snowdon angol pénzügymini er (a későbbi Lord Snowdon) dühében az asz talra csapott, ezzel a felkiáltással: „Hiszen ez g oteszk és nevetséges!” 152
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
A diplomatikusnak nem nevezhető viselkedés természetesen a konfe-rencia felbomlását vonta maga után. Amszterdamban ennek következményeként kitört a pánik, a birodalmi márka több pontt a rögzí-
tett sávszélesség alá esett. A birodalmi márka vásárlóira kényszervégrehajtás várt, mivel a l ett ötszázalékos garancia nem fedezte a szükséges összeget.
48 órával később a piac egyensúlya helyreállt, a birodalmi márka árfolyama is visszanyerte re s értékét. De sajnos már túl későn. A
„kárpátok” többsége már egész tőkéjét elveszítette, mivel felélték a negyedévenkénti 20 száza zem, kevesen vannak, akik még emlékeznek erre a történetre. Lord Snowdon kifejezé-
se, „groteszk és nevetséges”, azonban szállóigévé vált, még a kaba-rékban is gyakran felbukka Hasonló szerencsétlenség történt Lacy Kux barátommal, a kitűnő arbitrázsügynökkel is. Az ötvenes években nagyszabású arbitrázs-
ügyleteket hajtott végre különböző országokkal angol font sterlingben. Bár az arbitrázsügynök szerves része, hogy óvatos-ságból nem hagynak éjszakára nagyobb ügyleteket nyitott pozíció-
ban, hanem még aznap lezárják azokat, tengerentúli ügyleteknél azonban erre nem mindig nyílik lehetőség. Lacy Kux egy este lezáratlanul hagyott egy ügyletet, és a következő napon kitört a uezi há-
ború, az egyik oldalon Anglia és Franciaország, a másikon Egyiptom között. A font árfolyama l zuhant, a cég pedig, amelynél Lacy Kux akkoriban dolgozott, fizetésképtelenné vált.
ANDRÉ KOSTOLANY Az infláció mint államérdek Az egykori Osztrák-Magyar Monarchiában Ferenc József császár néha felkereste a kisebb magyar városokat is, fogadta a magasabb rangú tisztségviselőket, és minden alkalommal feltette ugyanazt a kérdést:
„Milyen volt a mai termés, polgármester úr?” Egyszer Grün polgármester került sorra, és így v „Nagyon jó, Felség, de egy kis uzsora nélkül nem is tudnánk élni...”
Grünnek manapság azt a választ kellene adnia: „...egy kis infláció nélkül nem is tudnánk élni ljesen megfelel az igazságnak. Mértékletes infláció nélkül a szabad világ gazdasága megfulladna.
A világgazdaságnak szüksége van effajta stimulálószerre, mint ahogy az emberi testnek néha eg kis alkoholra, kávéra vagy nikotin-ra. Hogy miért? Mert az államok, a városok, nagyobb és k isebb vállalatok, építőipari óriások és a kereskedők mindannyian nyakig ülnek az adósságban, kis infláció nélkül” soha nem szabadulnának meg tartozásaiktól. A nagy kamatterhekkel járó gigantikus hiteleket kezdettől fogva abban a reményben vállalták, hogy az árak tovább fognak emelkedni.
Amennyiben ez nem így lesz, az egész világ tönkremehet – hasonlóan ahhoz, mint amikor tartós szály sújtotta virágzó termőföldek pusz-tulnak el. Túl késő manapság arról filozofálni, hogy lhalmozása helyes volt, avagy sem. Egyszer megtörtént, és lehet, hogy más lehetőség nem volt.
Mindazonáltal, ha az infláció nulla alá csökkenne, adósok milliói nem tudnák teljesíteni köte eiket. Ha viszont az adós megy tönkre, a hitelezőt is magával ránthatja. Csak egy kicsit k ell realiszti-kusan gondolkodni, minden más tiszta képmutatás. Amennyiben a kormányok brutális módon leküzdenék az inflációt
– ahogy ezt manapság kizárólag a Deutsche Bundesbank teszi Schlesinger úr fennhatósága alatt az pusztító következményekkel járna, ahogy a húszas években történtek is bizonyítják. Herbert
amerikai elnök deflációs politikája váltotta ki a világtörténelem legnagyobb gazdasági összeo országban Heinrich Brü154
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
ningnek és a Reichsbank elnökének, Hans Luthernek – restriktiv pénzügyi politikájukkal - – Ad Hitlert is sikerült hatalomra juttat-niuk.
A háború után Dwight D. Eisenhower elnök alatt újra recessziós politika és munkanélküliség kö Edward Heath állítólagos stabilizációs politikája révén Angliában győzött a Labour-párt, és R gazdasági megszorító terveivel lehetővé tette a mar-xisták hatalomra jutását Franciaországban
Röviden, az infláció tehát nagy baj, de még mindig a kisebbik baj a deflációs politikához vis yítva, mely végül óhatatlanul államkapi-talizmushoz vezet, ami egyet jelentene a szocializ mussal.
Ugyanakkor rossz és veszélyes az üzleti körök inflációs pszichózi-sa és a tömeghisztéria. A p t, amely mindannyiszor elra-gadja az embereket infláció esetén, a méhek viselkedésére emlékez et, amikor szétzúzzák kaptárukat. A méh egyben a takarékoskodás szimbólumát is jelenti. Ha a , melyben az összegyűjtögetett mézet őrzik, elpusztítják, a méhek hisztérikusan reagálnak. Me ulnak, és nem csak az embereket fenyegetik szúrással, hanem ezáltal saját halálukat is előkés .
A takarékoskodó emberek épp ilyenek. Elfogja őket a félelem, hogy megtakarításaik veszendőbe nek, és kétségbeesetten fut-kosva keresnek menedéket. Mindent megvesznek, amit valaki eléjük tár. Minden utcasarkon kalmárlelkek ólálkodnak, akik az infláció kivédésére alkalmas biztons hetőséggel kecsegtetnek. Ezek az üzérkedők, akik gyakran tapasztalatlan befektetési tanácsadó az ügyfélnek nem a testreszabott befektetési formát ajánlják, hanem azt a megoldást, mellyel maguk a legnagyobb jutalékot zsebelhetik be.
Mi tehát a történet vége? Ahogy Molière mondja: „A beteg nem a betegségbe hal bele, hanem a b adott orvosságba.”
Ezt az inflációs gondolkodásmódot meg kell változtatni, és a legtöbb kormány már mutatja jelé , hogy ezt komolyan is gondolja. Sok betegségnél a lázat először mesterségesen feltornázzák, y végül gyógyulást idézzenek elő. Ehhez hasonlóan az inflációs betegség esetében is fel kell kamatlábat. Hatásos módszer ugyan, bár átmenetileg igen fájdalmas lehet.
A spekuláció természetesen meglepetten reagál. Hiszen évek óta a dollár folyamatos esésére és flációra alapoz. Az egész világ tele van dolláradóssággal, és mindenki szilárdan meg van győ155
ANDRÉ KOSTOLANY
ződve arról, hogy milliárdokat – méghozzá nagyon alacsony árfolyamon – sikerül felhalmozni, r inél később, annál alacsonyabb áron. A vállalkozók szerte a világon elsősorban dollárhiteleke ek igénybe. Így történt ez tíz évvel ezelőtt is, amikor még a keleti blokk orszá-
gai, sőt Szovjet-Oroszország is dollárhitelt vett fel, hogy abból német márkát vagy aranyat v ljon, ahelyett hogy véghezvitte volna azokat a beruházásokat, melyek céljául eredetileg a hitelek szolgáltak.
Az egyik érdekes esetet jól az emlékezetembe véstem. Körülbelül tíz éve, amikor a dollár árfo e az 1,70 márka körüli mélypon-tot, az egyik kelet-európai országból felhívott egy ismert dip ata, akivel évek óta baráti kapcsolatban álltam. A következő nap szándékozott Párizsba érkezni, és tíz percre feltétlenül találkozni akart velem. Mivel kevés időm volt, megbeszéltük, hogy rögtön másnap talál-kozunk. Amikor megérkezett, azonnal belefogott mondandójába:
– Kostolany úr, azonnali válaszára van szükségem. Kérem, felel-jen igennel vagy nemmel kérdés Érdemes manapság dollárért márkát vásárolni? Erre sem igennel, sem nemmel nem válaszolhattam, hanem így szóltam: – Nem tudom. Feltennék viszont én is egy kérdést. Miért akarja feltétlenül tudni?
– Kaptunk egy 50 milliós dollárkötvényt, amelyre csak hat hónap múlva lesz szükségünk, és úgy hogy időközben márkát vennénk, hogy egy kicsit megforgassuk a pénzt.
– Ebben az esetben – válaszoltam – megtiltom. Ha ma dollár-adóssága van és hat hónap múlva sz erre a dollárösszegre, akkor nem szabad a pénzzel spekulációba bocsátkozni. Ez csupán csak já enne. Ha dollártartozása van, maradjon a dollárnál. Minden lehetséges, a dollár akár 30 száza emelkedhet, de az is lehet, hogy tovább romlik. És mi történt ezután? A dollár az elkövetkezendő hat hónapban 30
százalékot javult. Barátom igen hálás volt, mert országa nagy összeget veszített volna az üzl
Számos európai vállalat nagy összegeket invesztált az Egyesült Államokban, de nem saját forrá anem hitelből. Mindenki teljes 156
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
mértékben kimerítette hitellehetőségét. Ezekhez az adósságokhoz társultak még azok a több szá agyságrendű összegek, melyeket áruspekulációra használtak fel. Hiszen a határidős áruügylet n t aranyra, rézre, kaucsukra, cukorra, furnérlemezre és még ki tudja mire terhelt adósság.
Valószínűleg már ez az egy spekulációs ügyletfajta is hozzájárul-hatott az infláció mértékéne A spekulációs láz megkoronázása azonban a dollár elleni devizaüzlet volt. Az ebben forgó össz t még csak megközelítőleg sem lehet felbecsülni.
Az árukkal és valutákkal való zabolátlan spekuláció tovább szította az amerikai inflációt, me országokra is átterjedt. Hiszen ha az arany javul, akkor a réz, a kaucsuk, a cukor és mi nden más iránti kereslet is megnő. Franciaországban például a nyolcvanas évek elejének aranys ulációi következtében a jó fekvésű ingatlanok bér-leti díjai és a telekárak egy éven belül 50 kedtek.
Mindezen áldatlan állapotok elleni radikális módszer a kamatok felsrófolása. A Greenspan álta 1987 őszén elrendelt kamatemelés újabb próbálkozás volt a spekuláció megfékezésére. A spekul kell, és lényegesen magasabb kamatokat fizetni. A valutaspekulánsok a világ minden táján ve
tték az adást. Sőt, elsőre sokkhatásként hatott, majd később elvezetett az 1987. októberi ese ez, melyeket időközben már szinte történelemnek tekinthetünk. A „fekete hétfő” és következmén tatlanul példázzák, milyen nagymértékű befolyást gyakorolhat a devizaspekuláció az értéktőzsd veszélyességét még sokan nem felejtették el, viszont sokan szívből óhajtják az inflációt (spe usta adósok stb.). Ennek illusztrálására ismét egy régi zsidó viccet szeretnék elmesélni:
Kohn barátunk vonaton utazik más utasok társaságában, és szakadatlanul sóhajtozik: „Oh, nagyo zomjas vagyok, jaj, szomjan ha-lok.” A következő állomáson az egyik utas hoz egy üveg sört, á t-ja Kohnnak – hálás köszönet –, aki aztán egy hajtásra kiissza az üveget.
A vonat megy tovább, Kohn nemsokára újra sóhajtozni kezd: „Oh, milyen szomjas voltam, oh, milyen szomjas voltam.” „Most már az-tán elég – háborodik fel az egyik utastárs –, hiszen már szomját oltania.” Kohn tovább folytatja a panaszkodást: „Oh, de milyen szomjas leszek még e zután.” 157
ANDRÉ KOSTOLANY
Egyszer sikerült meghatároznom az infláció definícióját: „Olyan, mint egy kellemes meleg fürd a forróbbra melegítjük, végül felrobbanhat a fürdőkád.” Természetszerűleg a következő robbaná ek meg, akik a kádban ülnek.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A spekuláció hatalma
Ha egy pillantást vetek a politikusok – sőt hivatalban lévő miniszterek, vagy még kimondani is szörnyű, jegybanki tisztviselők – nyi-latkozataira vagy közleményeire, újra és újra meg ke pítanom, hogy milyen kevéssé veszik számításba a spekuláció hatalmát, és hogy fogalmuk sincs lyen nagy befolyást gyakorolhat ez a valutaárfolyamok alakulására. A spekuláció megkérdőjelez i vagy akár keresztülhúzhatja még a kormány számításait is.
Még emlékszem arra, ahogy egy német pénzügyminiszter sok-sok évvel ezelőtt, amikor az arany á z akkori aranylobbi (a dél-afrikai kormány svájci vezető bankokkal karöltve) erőteljesen man ipulálta, közzétette, hogy a „reális” piaci árat kell figyelembe venni. Az ő szemében az a ma t árfolyam volt „reális”, melyet a londoni tőzs-dén éppen akkor jegyeztek. Micsoda megfontola lanság! Hogy lehet olyan árfolyamot „reális”-nak nevezni, mely manipuláció eredmé-
nyeként alakult ki? Csak az az árfolyam lehet reális, mely egy tényleges kereslet-kínálat vi szonylata alapján jön létre, nem az, amelyet mesterséges kereslet gerjesztésével srófoltak fe .
A kapitalista rendszer óriási gépezet, melyben az egyes fogaskere-kek finoman illeszke dnek: a gazdaság- és társadalom-, sőt a kül- és fegyverkezési politika, a kamatok, a pénzmenn és a valutaárfolyamok. Ezt az utóbbi kereket az elvadult valutaspekuláció forgatja, oly e rőteljesen, hogy gyakran túlpörög, de sajnos szabad világban élünk, és semmit sem lehet tenni lene. Főleg az aranyspekuláció játszik nagy, gyakran megsemmisítő szerepet, mely közvetlen ha t fejt ki minden cikk árára. Az egyetlen ember, akinek szájából valaha értelmes szó hangzott l az arany és az árak összefüggéséről, az a N. Y. Commodity Exchange (New York-i Árutőzsde) néger portása volt.
Így szólt hozzám a galérián: „Figyelje uram – és azzal az óriási terem, ahol a legkülönfélébb
, egyik sarkába mutatott –, abban a sarokban folyik az aranykereskedés.” Legalább száz ember erősen gesztikulálva próbálta egymást túlharsogni, hogy sikerüljön üzletet kötniük. „Ha az a két pontot emelkedik, a speku-159
ANDRÉ KOSTOLANY
lánsok rávetik magukat az összes többi árucikkre, és azoknak az árát is felsrófolják. Ha csök any ára, akkor pedig eladják az egyéb árukat is.” A fekete portásnak tényleg igaza volt. Az a any az a lobogó, melyet a többi árucikk hadjárata előtt a magasba emelnek – és mindenki követ
A pénzügyi politikusok és a jegybanki tisztségviselők ugyanúgy hagyják magukat különböző hang l befolyásolni, és ugyanúgy reagálnak tömegpszichológiai szempontból, mint az emberek többség devizaügynökök ezzel ellentétben a politikusok nyilat-kozatainak nyomán hajtják végre dolláren- vagy éppen fontmilliókról szóló hisztérikus tranzakcióikat. Adnak, vesznek, megint eladna – és nem olyan devizaösszegeket, melyeket export-import ügyfeleik vagy befektető ügyfeleik nemzetközi ügyletei igé-
nyelnek, hanem egyik napról a másikra, sőt egyik óráról a másikra realizálható árfolyam-külön vagy még gyakrabban elvesztése érdekében. Ez a politikusok és devizakereskedők közötti kölcsö
A kereskedőknek, ahogy már többször elhangzott, szabad keze van a bankjuk millióival történő adozásban. Az 1976-os év folyamán, a nagy fontpánik kellős közepén azt írtam, hogy „Anglia cs tartalékai nagyobbak, mint azt a devizakereskedők el tudnák képzelni, és bár a zürichi Bahnh fstraße a fontot már elásta, és a brit oroszlán fogait már rég elveszítette, szíve még mindig
Ugyanazok a devizakereskedők, akik akkoriban elkeseredetten milliárdos nagyságrendű fontös szegek eladásába fogtak, egy évvel később visszavásárolták ugyanazokat a milliárdokat. A köve
nye az volt, hogy a Bank of England – mely egy évvel korábban még segítségért imádkozott – de artalékai 18 milliárd dollárra emelkedtek, és világviszonylatban – a tartalékokat illetően – madik helyre került. Ez bizonyítékul szolgálhat arra is, hogy a spekuláló kereskedők soha nem gondolkodnak, és valószínűleg nem is értik és nem is tudják, hogy mi tulajdonképpen egy „valu s dölyfös kijelentéseket tesznek, és papagájként ismételgetnek felelőtlen kommentárokat.
A régi közmondás úgy tartja, hogy „a szegény arisztokratának még mindig több vagyona van, min azdag zsidónak”. Ez úgy értendő, hogy Eszterházy gróf, aki ma szerényen és ismeretlen mene-16
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
kültként él Zürichben, még mindig gazdagabb, mint Rotschild báró, akiről oly sokat cikkeznek.
A nemzetek társadalmi ranglétráján Anglia arisztokrata háznak felel meg. A devizatartalékot illetően mindig is gazdagabb volt és lesz, mint ahogy azt a devizakereskedők el tudják kép zelni. A spekulánsok 1976-ban a font totális vereségére tették fel lapjaikat (bár ez több min tíz százalékba került nekik évente), és elfelejtették a régi tőzsdei szabályt: ha minden ját g holtbiztos dologra spekulál, akkor az általában balul üt ki.
A pénzügyi piac ugyanis meglehetősen kemény, és mindig újabb és újabb meglepetésekkel szolgál s gyakran épp az ellenkezője üt be annak, amire számítunk. „Rögzített paritás” mellett a túl folyamú valuta felértékelésére, vagy a túl magas árfolyamú leértékelésére spekulálni szinte m entes. De lebegő
devizaárfolyamok mellett egy fedezetlen devizaspekuláció meglehetősen veszélyes fordulatta l végződhet. Különösen abban az esetben, ha a spekuláció alacsonyabbra nyomta le az árfolyamo
mint azt a gazdasági helyzet és az ország csendes tartalékai indokolnák. Az 1926-os frankc sata, a dollár diadalrepülése a nyolcvanas években, és további példák is mutatják, milyen ves a devizaspekulánsok élete.
ADÓSSÁGKEZELÉS
ANDRÉ KOSTOLANY Az úgynevezett adósságválság A nyolcvanas évek elején a vezető bankoknak az a furcsa ötlete tá-
madt, hogy elkezdték külföldi adósaik hitelképességét figyelmeseb-ben nagyító alá venni. Enne zménye az volt, hogy a harmadik és negyedik világ országai nem kaptak új hiteleket, és ezért em tudták, vagy nem akarták korábbi adósságaikat fizetni. Ezáltal a túl-ságosan nagyvonalú hi is kínos helyzetbe kerültek – ami minden világosan és függetlenül gondolkodó ember számára m ató volt.
Nekem is sikerült az adósságválságot évekkel a hivatalos kirobbanása előtt diagnosztizálni és ezni, mégpedig a Capital 1977. (!) augusztusi kiadásában, amikor az akkori francia elnök , Giscard d’Estaing bevezette a köztudatba az „Észak-Dél párbeszéd” fogalmát. Az alábbiakban idézem az 1977-es szöveg eredetijét:
Az Észak-Dél párbeszéd a Dél Észak ellen konfliktus diplomatiku-sabb megfogalmazása, vagy egé pontosan nevezzük inkább Dél Nyugat ellen konfliktusnak. A konfliktus alapja a harmadi k és negyedik világ országainak agresszív előrenyomulása a további pénzügyi támogatás megszerzése érdekében.
Ezek a követelések ugyanis sokkal magasabbak, mint azt az ipari országok teljesítőképessége e gedné, legalábbis anélkül, hogy a Nyugat országainak jelenlegi életszínvonala jelentékenyen c nne. Emellett a déli országok hatalmas adóssághegyeik ellenére sem adóznak a Nyugatnak a legkiseb b elismeréssel sem, és ez erősen em-lékeztet ifjúságom éveire. Egyik jó barátom, Józsi, aki éveken át állandóan kölcsönkéregetett tőlem, egy nap megérezte, erete kimerült, és reszkető hangon így szólt hozzám: „Tudom kedves André, hogy már 5000 frankkal tartozom neked. Ez az adósság mindig az eszemben jár, és –
tessék – itt vannak a kamatok!” Fizetésképtelenségének kinyilatkozta-tása, legalábbis az ő sz legendő volt arra, hogy hitelképességét bizonyítsa. 164
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Józsi igazi élősködő volt, aki barátait olyan adófizetőnek tekintette, akik kötelesek őt elta Viszont annyira szórakoztató és tanulságos társaságnak bizonyult, hogy szívesen fizettem az adókat.
A déli országok még arra sem veszik a fáradságot, hogy barátomhoz hasonlóan megtegyék ezt a g esztust. Még inkább igaz ez, ha a kamatokat további hitelből szerzett pénzből fizetik.
A nyugati politikusoknak, akik manapság egyre több támogatást követelnek a negyedik világ szá a, fontolóra kellene venniük egyszer ezeket a számokat. Azután bizonyára megállapítanák, hogy en országok eladósodottsága – mintegy 500 milliárd márka, és ehhez társul még a keleti blokk illiárdos adóssága – teszi ki a világ inflációjának oroszlánrészét. Teljesen közömbös, hogy a fenti összeg kereskedelmi vagy pénzügyi hitelekből tevődik-e össze, mert úgysem fogják soha törleszteni. Az összeg nagysága miatt ez már nem lehetséges.
600 milliárd márka értékben exportáltak árukat az ipari országokból, és minden egyes ellenszo nélküli áruszállítás gerjeszti a kiinduló ország inflációját. Az a kifogás, hogy ezek az exp a munkaerőpiacot támogatják, népgazdasági badarságnak tekinthető, ha nem egyenesen politikai hazugságnak. Ezeket a milliárdokat a nyugati országok társadalmi termékéből vették el és adtá . Ez jelenti az inflációt.
Egyetlen gyógyírként a gazdaság automatizálása és racionalizálása által megnövelt termelékeny Mindez tömeges beruházásokat tesz szükségessé, mely szintén ösztönzően hat az inflációra. Annak érdekében, hogy a Nyugat társadalmi össztermékéből a dé-
li országoknak még többet lehessen juttatni, a Nyugat életszínvonalát jelentős mértékben csök kellene. A döntő kérdés az, hogy vé-
gül a szakszervezetek, a gazdálkodók, és mindazok, akik Nyugaton a kezük munkájából élnek – é választópolgárok is –, mindezzel egyetértenek-e. Az adósok érzelmi beállítottsága összeegyeztethetetlen a hitelezőkével.
Amikor nemrégen egy magas rangú kínai diplomatának feltettem a kérdést, hogy lehet-e a jövőbe kínai kötvények egész szerény rendezésére számítani, válasza igen udvariasan és sokatmondóan ogyhogy? Semmivel nem tartozunk a Nyugatnak. Épp 165
ANDRÉ KOSTOLANY
ellenkezőleg, ők tartoznak nekünk mindazért, amilyen kizsákmányolást évszázadokon át műveltek Ki kinek tartozik? Ez egy igen kínos politikafilozófiai kérdés. Ebben az esetben igen gy orsan elkezdenek a szolidaritásra hivatkozni. E tekintetben mindenkinek inkább saját háza táján kellene körülnéznie
– a meggazdagodott olajhatalmak és szegény rokonaik között –, annál is inkább, mert a szegény az aránytalanul magas olajárak miatt hárult óriási terhelés.
Természetesen a déli országok álláspontját nagylelkűen el is lehet fogadni, és további ajándé tatni számukra. Rendben van, de akkor senki ne panaszkodjon az infláció és annak következmén yei miatt, inkább húzza szorosabbra a nadrágszíjat. Újra és újra megismétlem, hogy fontosabb az adósnak megtalálni a megfelelő hitelezőt, mint a elező számára kiválasztani a megfelelő
adóst. A harmadik világ, a negyedik világ és a kommunista világ meglehetősen szerencsés kézze asztott hitelezőt.
Amennyiben ezek a hitelezők nem akarnak gyávák, buták és felelőtlenek maradni, a további köve ekre hasonlóan kellene vála-szolniuk, mint ahogy a realista és ravasz Grün az őt folyamato san pumpoló barátjának felelt: „Figyelj Kohn, minek vitatkozzunk majd a végtelenségig, amiko r úgysem tudod később visszafizetni? Inkább már most vesszünk össze; nem adok egy fillért sem
Nos, a bankigazgatók kevésbé okosan jártak el, mint Grün, és nem hagyták magukat eltéríteni – érkező figyelmeztetésem ellenére sem – a pénz további elajándékozgatásától. Mint mindenki tu ankok számára a harmadik és a negyedik világgal szembeni követelések jelentik a legnagyobb g ondot. Azt nem állíthatjuk, hogy a legnagyobb adósok (Mexikó, Brazília, Argentína) csődbe men ek volna. (Jó is lenne tudni, hogy tulajdonképpen miként is lehet pontosan meghatározni egy ország csődjének a definícióját.) Csupán nem rendelkeznek elegendő likviditással a kemény terén, és ez még sokáig így is fog maradni. Bár roppant nagy lelőhelyekkel rendelkeznek, péld exikó a geológusok adatai szerint nagyobb olajtartalékokat birtokol, mint Szaúd-Arábia – de nincs elég készpénz a zsebükben, mégpedig általában azért, mert a vagyonosok külföldön fektet züket. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchiában ismertek olyan arisztokratákat vagy olyan 50-10 0 000 holddal rendelkező nagybirtokoso-166
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
kat, akiknek nem volt elég készpénz a zsebükben, hogy az egy éjszaka alatt felhalmozott kárt yaadósságukat ki tudják egyenlíteni. Ismertem olyan rulettjátékosokat is, akik előtt a zöld j talon az egész vagyonukat kitevő zsetonhalom feküdt – az is lehet, hogy hitelbe szerezték.
Ugyanez a helyzet a harmadik világ adós országaival is. A tőke és a vagyon nem a zsebben h ordozott készpénzt jelenti. (Peter Aizenberg, a híres bécsi művészember és író jut eszembe, a
zi pumpolóként volt híres. Egyszer azt írta testvérének: „Kérlek, küldj 1000 schillinget, mer den pénzem a takarékban van.”)
A fejlődő országok adósságproblémáját a média oly mértékben felfújta, hogy a legkülönbözőbb e isofőrök, tanárok, diákok és a legtöbb gazdasági szakértő) teszik fel nekem a kérdést, hogy m ban az esetben, ha ezek az országok nem tudnák visszafizetni adósságaikat. A kérdés mára már kronizmus, mert jelenleg teljesen világos, hogy az adósságokat soha nem fogják törleszteni , és a „ha”, valamint „tudnák” szavakat nyugodtan elfelejthet-jük.
Ha nekem szegezik a kérdést, legszívesebben visszakérdezek két mondat erejéig. Az egyes számú : „Mit gondol, mi történne?”
Erre soha nem kapok választ – és joggal, hiszen tényleg semmi nem történne. Egyáltalán semmi. A hiteleket, úgy ahogy vannak, a harmadik világ ajándékba kapta, mert teljességgel politik
ai hitelnek minősülnek. A hitelt nyújtó bankok (mintegy 50-60 bank szerte a világon) követelé eiket a végtelenségig prolongálják, és homeopátiás dózisokban, kávéskanálnyi ada-gokban írják bban van az üzlet, hogy az adósoknak egyre magasabb kamatokat kell fizetniük, és a betétes ek egyre alacsonyabb kamatot kapnak. A széles sávban mozgó kamatkülönbözet tehát logikusnak t k, ezzel fedezik az egyre nagyobb mértékű ér-tékcsökkenési leírást. A törlesztetlen adósságok fellépő
kúszó infláció révén a követelések elértéktelenednek, és harminc év alatt teljesen felemésztő Ezen hitelek teljesen befagytak. A hitelező bankokkal mégsem tör-ténhet semmi. Hiszen a nemzetközi bankrendszer hátterében ott áll a „jegybankok NATO-ja”. Ez sem újdonság, mert már harminc éve létezik, csak a tömegek megnyugtatása végett nem hangsúlyozták túlzott mértékben. 167
ANDRÉ KOSTOLANY
Tulajdonképpen mindez a mi életszínvonalunk rovására megy, ami sokkal magasabb is lehetne, ha ezek a bedőlt hitelek nem léteznének. Hogy ez helyes-e így, az már más kérdés, pontosabba zólva politikai ügy. Úgy gondolom, hogy nekünk kell megfizetni a tűzkár elleni biztosítás díj e mindaddig szükség lesz, amíg csak „go-nosztevők” léteznek a földön, olyanok, akik lesben ál hogy mikor használhatnak ki egy társadalmi konfliktust pusztítás és káosz teremtésére.
Tehát csak semmi izgalom! Csupán az egyes tételeket – a tartozik és követel oszlop között – i a tologató könyvelőknek kell gondoskodni arról, hogy a mérleget megfelelően kikozmetikázzák. hangsúlyozom, hogy fontosabb jó hitelezőt találni, mint jó adóst. A fejlődő országoknak ez si
Második kérdésem, melyet a vasárnapi közgazdászoknak címeznék, sokkal provokatívabban hangzik enne akkor, ha egyszer csak csoda történne, és az adós országok mindenki legnagyobb meglep etésére, egy csapásra – cash on the table – visszafizetnék adósságaikat?” Tegyük fel – szemte don engedve a fantáziánkat –, hogy arany- vagy platinalelőhelyre bukkantak, és egyszerre m inden kötelezettségüket teljesítik. Erre a kérdésre természetesen senki nincs felkészülve, be a csend, mindenki kínosan hallgat. Magamnak kell tehát megválaszolnom a kérdést: a lehető le gbonyolultabb helyzet állna elő. Mit kezdenének hirtelen a bankok a mintegy 1000
milliárd dollárnyi likvid összeggel, ami egyszer csak a zsebükbe ke-rülne? Új hitelügyfeleket kellene toborozniuk, és esetleg kísértésbe esnének, hogy kétes adósokra tukmálják a pénzt. A élet nagy hazárdjátékosai zsonglőrködnének a pénzzel, és hirtelen életképtelen vállalkozások . A spekulációs láz még jobban fokozódna. A borzalmas méreteket öltő infláció felverné az ára t.
Lehet, hogy a szovjeteknek, illetve az egész keleti blokknak csökkenő kamatozású potyahite leket adnának, ami ahhoz vezetne, hogy ezek az országok a gazdasági nyomástól megszabadulv a a pénzt újra fegyverkezésbe fektetnék. Ebben az esetben egy leszerelési megállapodásra sem enne esély, mert csak a mérhetetlen fegyverkezési kiadások által gyakorolt nyomás kényszeríte a szovjet kormányt tárgyalóasztalhoz. Tulajdonképpen beigazolódna Reagan elnök közepes 168
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL hatótávolságú rakéták kérdésében tanúsított kérlelhetetlen álláspontja.
Tehát szerencsés állapot – akármilyen paradox módon cseng –, hogy a fejlődő országok nem tudj at visszafizetni, és ezáltal megkímélnek bennünket néhány kellemetlenségtől. Ismét egy vicc jut eszembe: A jó zsidónak kötelessége szegény szomszédján segíteni. Az egyik ség olyan tehetős lett, hogy egy nap már senki nem maradt, akivel jót lehetett volna ten ni.
Kölcsönvettek tehát egy koldust a szomszéd hitközségből. Idővel a koldus annyira elszemtelene t, hogy felszólították, viselkedjen szerényebben. Erre ő így fenyegetőzött: „Azonnal hazamegy ztán keresgélhetitek, hogy kivel tegyetek jót!” Ez lenne tehát, amit 1976-ban írtam.
ANDRÉ KOSTOLANY Csőd Kovács módra, vagy csőd Szabó módra?
Figyelmet érdemel, hogy ugyanazok a hivatásos vészmadarak, akik nemrég még dollárpánikot szít ak – azzal az ürüggyel, hogy a dollár mindent eláraszt, tehát értéktelen –, ma tüzet kiáltana zá-
mos adós nem akarja visszafizetni ezt a „papírfecnivé degradált dollárt”. A nemzetközi pénzüg szer teljes összeomlásától tartanak. Ahogy mindig is hangsúlyoztam, ezek a vészmadarak óriásit csalódnak majd, mert az összeomlás em fog bekövetkezni. Államcsőd, kamatkatasztrófa..., mindez csak üres beszéd!
Elismerem ugyan, hogy néhány ország nagymértékben eladósodott, és amennyiben szigorú mérleget ene készíteniük, a revizorok csak ráznák a fejüket és megtagadnák annak aláírását. De ki köte t arra, hogy engedelmeskedjünk a revizoroknak? Talán a revizor pénzügyi újságíró vagy gazdasá akértő? Egy komoly mérlegben a Nyugat adósságai mögött rejlő vagyont és tartalékokat is érték Ezek elképzelhetetlenül hatalmasak és jelentősek, a Nyugat minden infrastruktúrájával, nyersa yagraktáraival, laborató-
riumaival, csúcstechnológiájával és ipari kapacitásával együtt. Ez talán semmi? Az egykori ke blokk országainak mérlegeivel kapcsolatban talán lehetne rosszindulatú megjegyzéseket tenn i, és furcsa dolgok derülhetnének ki.
Összehasonlítva a kelet-európai és a nyugati helyzetet, és feltéte-lezve, hogy nemcsak Kelet -Európa, hanem a Nyugat is tönkrement (közgazdászok és hasonló szakértők véleménye alapján!), s két osztálytársam története jut eszembe, amikor életszerűen szeretném érzékeltetni a különb
Az ifjú Kovács gazdag vállalkozó fia volt, kitűnő iskolai nevelte-tésben részesült és belépet z. Folyamatosan bővítette a vállalatot, és sikerült fokozatosan egy hatalmas konglomerátumot kiépítenie. Egy nap azonban vállalata csődbe ment. Amikor megtudtam, együtt éreztem vele. Né y hónappal később fülembe jutott, 170
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
hogy csőd ide vagy oda, mégis, vagy éppen a csődnek köszönhetően csodálatos cannes-i villájáb Rolls-Royce-án furikázik.
Másik barátom, Szabó, egyszerű tanár fia volt, aki gyermekét igen szigorúan nevelte, hogy kés es és derék kereskedő váljon be-lőle. Szabó az apja által gyűjtögetett pénzecskéből céget ala es volt és éj el-nappal dolgozott, cége nemsokára nagy vállalkozássá fejlődött. Akkor történt lamely okból csődöt kellett jelentenie. Annyira tönkrement, hogy barátaitól kellett kölcsönké tnie, és soha nem mászott ki a gödörből.
Nos tehát, a Nyugat tulajdonképp csőd Kovács módra, a Kelet pedig csőd Szabó módra. Létezik t yen és olyan csőd is. Csak a franciák szavaival élhetek: „Vive la différence!”
ANDRÉ KOSTOLANY Az ötletes ügyvéd Az alábbiakból is kitűnik, hogy az adósságkezelésben mindig segíthet egy jó adag fantázia.
Fiatal koromban volt egy ügyvéd, akinek elragadó és egyben zseniális ötlete támadt – mégpedig , hogy hogyan lehetne túljárni a bankárok eszén. Dr. Eötvös Károlynak hívták, akkoriban talán ország legnépszerűbb ügyvédjének számított. Ő mesélte az aláb-bi történetet – természetesen é
Egy budapesti székhelyű vezető bank vidéki fiókjának alkalmazottja, aki előkelő, de nem vagyo családból származott, szenvedélyesen lóversenyezett. A játék rabjaként először saját megtaka eszítette el, és lépésről lépésre mintegy 20 000 guldent (ma kb.
400 000 német márkát) tulajdonított el a kasszából. Mindezt azonban sikerült jól lepleznie. Ő int annyi más szerencsejátékos – meg volt győződve róla, hogy egy nap egy outsider lóval beüt gy nyeremény, és vissza tudja fizetni az elsikkasztott összeget. Nem ismerte azt a mon dásomat, melyet a játékosoknak – mindegy, hogy tőzsde, kártya, vagy lóverseny – váltig szokta goztatni: „Nyerni lehet, veszíteni kell, visszanyerni lehetetlen!”
Amikor az év végén szigorú ellenőrzést jelentettek be, a fiatalember pánikba esett, és lelki mei előtt megjelent a börtön. Felkereste a család ügyvédjét (dr. Eötvöst), hogy mindent meggy sőt még öngyilkossággal is fenyegetőzött. Az ügyvéd elgondolkodott, majd így szólt:
– Mivel ilyen nagy összeget észrevétlenül ki tudott venni a kasz-szából, esetleg még többet i tudna venni? – Semmi sem könnyebb ennél, ügyvéd úr! – Akkor amilyen gyorsan csak lehet, hozzon nekem ide 20 000 guldent! Tíz nappal később a fiatalember megjelent a pénzzel. – Most menjen, de csak semmi öngyilkosság! – szólt az ügyvéd. 172
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Ezután felkereste a bank igazgatóságát, és drámai módon számolt be arról, hogy a fiatalember kasztott 40 000 guldent, és most öngyilkossággal fenyegetőzik. Nagy volt a felháborodás, az igazgatóság botránnyal és feljelentéssel fenyegetőzött.
– Csak ne olyan hevesen, uraim! – nyugtatta őket az ügyvéd. – A fiú tekintélyes családja bizo indent meg fog tenni a jó hírnév megmentése érdekében! Tíz nappal később újra felbukkant és beszámolt az igazgatóságnak:
– A család teljesen magánkívül van, és mindent meg akar tenni a fiú becsületének megmentése é e nem túl gazdagok. A maximum, amit össze tudtak kaparni, 20 000 gulden. Ez nagyon s ok pénz, de ezt szívesen feláldozzák a családi tisztesség oltárán. Természetesen azzal a feltétellel, hogy Önök szemet hunynak a dolog felett. Mi okosabbat tehetett volna az igazgatóság? Természetesen szemet hunyt az ügy felett.
ANDRÉ KOSTOLANY Úr vagy szolga?
Régóta ismert tény, hogy azokban a családokban, melyekben a spekuláció hagyományosan hozzátar ik a mindennapokhoz, mindazok a családtagok, akik a tőzsdén érvényesülni tudnak, zseninek szá anak. Akik pedig nem járnak szerencsével, ostobának neveztetnek –
bár még emlékeimben él, hogy Magyarországon és Franciaországban is mindig a legbutább fiút kü sdére – aki nem boldogult tanulmányaival –, mialatt a többieknek egyetemre kellett járniuk.
Egyébként a legtöbb nagy bankház igazgatója is kifutófiúként kezdte, akik aztán a gyakorlatba ulták meg a mesterséget, és később fényes karriert futottak be. Ha ez sikerrel járt, zseniként dicsőítették őket.
Nos hát, egykor Budapesten élt egy elismert, jómódú család, Politzerék – akik a budapesti ért sdén jelentős szerepet játszottak. Az egyik fiú, Mátyás, elég ügyes spekuláns volt, és függet agát családjától, hogy saját számlájára tőzsdézzen.
Egyszer az egyik spekulációja félresikerült, és elveszítette egész vagyonát, a megsemmisülés dródott. Erre összeült a családi kupaktanács, átnézték Mátyás spekulációs ügyleteit, és szigo nem állta meg a helyét úrként, most már szolga lesz belőle.” – Az „úr” azt jelentette, hogy spekulál, a „szolga” pedig, hogy apró fogaskerékként bekapcsolódik a családi vállalkozásba.
Mátyás azonban tipikus „homo ludens” volt, a spekulálás ördöge nem hagyta nyugodni, így tanul i kezdte az árfolyamjegyzé-
keket, a chicagóitól kezdve a liverpoolin át a budapesti árfolyamjegyzékig bezáróan. Így sike rábukkannia egy megalapozatlannak tűnő árfolyamrésre a zab és a rozs ára között, mely vonzó s lehetősséggel kecsegtetett. Egész kis összeggel próbált beszállni. Az árfolyamok az elvárások felelően alakultak, jött az első nyereség is, és ismét sikerült kisebb vagyont felhalmoznia. legelte a helyzetet, majd távozott a családi vállalkozásban betöltött jelenték telen pozíciój al az indoklással, hogy újra saját számlájára 174
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
akar spekulálni. Újra összeült a családi tanács, és hosszas viták után új ítélet született: „ yét szolgaként, újra úr lehet belőle.” Isten tudja, milyen gyakran eszembe jut ez a történet, amikor a kü-
lönféle portfóliómenedzserek tündökléséről és bukásáról hallok.
Minden pénzügyi ember sorsa Mátyás barátoméhoz hasonlít. A tör-ténet bölcsessége tulajdonképp tre és minden foglalkozásra érvényes lehet...
ANDRÉ KOSTOLANY Gondolatok a pénzről és a tőzsdéről I. Gyakran a véletlen révén követjük el a legszerencsésebb ostobaságot.
Egy alkalommal két brókerrel ültem egy asztalnál. Egyikük panaszkodott, hogy aznap egy üzlet et sem sikerült kötnie. A másik viszont nagy összegű jutalékaival dicsekedett. „Inkább a szer sédnek kö-
szönheted, mint az eszednek” – vágott vissza az első. „Bárcsak a Jóisten inkább több szerencs ekem, mint észt” – válaszolt a sikeresebb. Nincs olyan bolond, akitől olykor ne lehetne valami olyat megtudni, ami bele ne il lene egy tőzsdei gondolatmenet mozaikjába. Egy félreértett szóból, egy törvény vagy egy pénzügyi rendelet szövegében lévő nyomdai hibából kifolyólag néha hatalmas összegeket profitáltam.
Egy hibás gondolat néha annyira félrevezetheti az embert, hogy egy életen át tévedésben marad nk, és soha nem ismerjük fel a dolgok igazi mibenlétét.
Sokan csodálkoznak azon, hogy mi történik a tőzsdén – de csak azért, mert nem ismerik a tőzsd A tőzsde leghasznosabb kifejezései: talán, remélhetőleg, lehet, esetleg, mindazonáltal, bár, gyan, azt hiszem, gondolom, de, valószínűleg, úgy tűnik... Minden, amit az ember hisz, vag y mond, feltételes. Az adós számára fontosabb jó hitelezőt találni, mint a hitelező számára jó adóst kifogni.
Napjaink pénzügyi piacainak legnagyobb veszélye, hogy túl sok spekulatív pénz van olyan kézbe , amely nem tud bánni vele. 176
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A bankár legyen olyan bölcs, mint Salamon király, olyan okos, mint Arisztotelész, olyan erős, mint Sámson, és olyan öreg, mint Matuzsálem. Az optimista ember akkor is fejedelem, ha csak két fillér van a zsebé-
ben. A pesszimista ember akkor is egy senki, ha tele van a páncélszekrénye. Vincent Auriol francia pénzügyminiszter mondta egyszer, amit néha nem ártott volna megfo gadni: „Zárolom a bankokat, bezáratom a bankárokat.”
Gyakori az olyan befektetési tanácsadó, aki sokszor használja a „garantálom...” kifejezést. D i az, aki neki bármit is garantál?
Molnár Ferenc, a világhírű magyar író, aki semmit nem értett a tőzs-déhez, a bessz-spekulánso pcsolatban egyszer nagyon találóan fogalmazott: „Olyan ember, aki magának vermet ás, és más e ik be-le.” (Ennek a mondatnak a szellemét csak a vérbeli profik tudják igazán megérteni.) Ki a tökéletes feketéző üzér? Az, aki ha megérkezik egy idegen városba, elsőként azt kérdezi: „Gyerekek, mi az, ami itt tilos?”
A Salzburgi Ünnepi Játékok alatt találkoztam egyszer egy tőzsdéssel, akiről soha nem feltétel em volna, hogy érdeklődik a zene iránt.
Kérdésemre, hogy mit keres ott, egyszerűen, röviden, de sokatmondóan válaszolt: „Várom, hogy legyen!” Ugyanezt válaszoltam egy barátom kérdésére, amikor az IOS4-spekulációkkal kapcsolato eményemre volt kíváncsi.
Mely pénzügyminiszter ecsetelhette volna országa nehéz helyzetét találóbban és precízebben, m francia Anatole de Monzie: „Uraim, a kasszák üresek.” Ha egy bankár bármilyen javaslatra nemet mond, arra gondol, hogy lehetséges. Ha azt mo ndja, lehet – akkor igenre gondol. Ha azonnal 4 IOS = Investors Overseas Services Ltd. 177
ANDRÉ KOSTOLANY igent mond valamire, akkor nem jó bankár. Ha egy spekuláns bármilyen tippre igent mond, arra gondol, hogy lehetséges. Ha azt mondja, lehet, akkor nemre gondol, de ha azon nal nemet mond, akkor nem igazi spekuláns.
A gazdag tökfilkóról mindig csak úgy beszélnek, mint gazdag emberről, a szegény emberről visz úgy, mint egy tökfilkóról. Vagyonosnak lenni annyit jelent, hogy több pénzed van, mint a veled egy miliőben élőknek.
A mérnök nem dolgozhat alkoholos befolyásoltság alatt. A spekuláns számára ez inkább előny, m egít levetkőzni bizonyos gátlásokat.
A tőzsdén, akárcsak az életben és írásaimban, általában mindenre tudom a helyes választ, csak elelő kérdést kell megkeresnem. Van egy régi tőzsdei bölcsesség, mely szerint, ha az árfolyamok nem tudnak tovább emelkedni, akkor kénytelenek csökkenni.
A németek nem nőttek fel a pénz furfangjához. A romantikusok, filozófusok és zenészek népe pé ben teljesen mentes a romantikától, és a filozófiához, de főleg a fantáziához való kötődéstől
Minden értékpapírnak – tönkrement cégek részvényei, kifizetetlen államkötvények –, melynek ár ponton jegyzik, van egy nagy előnye: kitűnően alkalmas falidísznek. Gyakran neveznek „tőzsdeszakértőnek”. Nem fogadom el ezt a bó-
kot, mert tudom, hogy mi történik ma és mi volt tegnap. Ez már önmagában is elég sok, mert a egtöbb profi még ezt sem tudja. Még azt sem tudják, hogy az árfolyamok alakítják a híreket, m ek aztán to-vább terjednek, és nem pedig a hírek az árfolyamokat. Bölcs az a tőzsdei spekuláns, aki az ostobák nyelvét is érti.
Írásmódom gyakran agresszív, és szakadatlanul hangoztatom a kapitalizmus cápái ellen intézett dásaimat. Ha az ember korosodik, nehezebb váltogatni az ellenségeit. 178
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A politikában és a gazdaságban gyakran nem a diktatúra rossz, hanem a diktátor.
A gazdaságpolitikában a megfelelő irányítás gyakran nem több, mint a valósághoz való alkalmaz
Egy régi mondás szerint a tőzsde olyan, mint Monte-Carlo zene nél-kül. Én azt állítom, hogy a de olyan, mint Monte-Carlo sok zenével, csak megfelelő antennákkal kell rendelkezni ahhoz, hogy fogni tudjuk a zenét és fel ismerjük a dallamot. Nem gazdagságra kell törekedni, hanem függetlenségre.
Milyen szép lenne a gazdasági élet, ha a kalózok lusták lennének, a tökfilkók pedig kevesebbe ecsegnének.
Befektetési kérdésekben csak arra lehet sikeresen rábeszélni az ügyfe-let, amit ő maga is tén g akar. Ha irreális nyereséggel kecsegtetjük, mindig csapdába esik. Olyan befektetésről lebe szélni, melyre óriási nyereség ígérgetésével beszéltük rá, lehetetlen. A tőzsdén az embernek gyakran be kell hunynia a szemét, hogy jobban láthasson. A spekuláns számára sokkal hasznosabb egy dolgon töprengeni, anélkül hogy valamit is tenne, mint valamit tenni, anélkül hogy töp-rengene rajta.
Nincs olyan spekuláns, akinek legalább egyszer az életben ne ugrott volna be egy soha vissza nem térő briliáns ötlet. Ha nem használja ki, akkor nem jön egyhamar újabb. A tanácsom hát: támadás!
Nálunk, öreg spekulánsoknál az a legrosszabb, hogy tapasztalatot szereztünk ugyan, vakmerőség et azonban elveszítettük. Inkább igazat adok tőzsdei pályatársaimnak, mintsem hogy vitába bocsátkozzam velük. A pénzügyi intézmények csak annyit érnek, mint az emberek, akik létrehozták őket. 179
ANDRÉ KOSTOLANY
Akinek vérében van a spekuláció, csak olyan papírokat vesz, melyektől az árfolyam megháromszo vagy -négyszereződését re-méli. Az árfolyam akár meg is tízszereződhet. (Ezt én is gyakran t ltam.)
Ha a kereskedő portékáját százszázalékos nyereséggel értékesíti, akkor ezt csalásnak nevezik. spekuláns papírjait dupla áron adja el, akkor ezt hétköznapinak nevezhetjük.
A férfiember arra született, hogy pénzt csináljon; a nő pedig, hogy pénztáros legyen. Az ideá eset – az egész család számára –, ha a férfi a könnyelmű, a nő pedig a takarékos. Ismerősökn
domban is számos ilyen példát láttam. Apám a legcsodálatosabb ajándékokkal halmozta el anyáma i pazarlásáért mindig megszid-ta. „De hát miért? – válaszolt apám. – Addig jó, amíg inkább er gyógyszerekre.”
Mi lenne a tőzsdével bolondok nélkül? És mi lenne a tőzsdével, ha egy szuperszámítógép minden Válaszom mindkét kérdésre: „Akkor nem lenne tőzsde.”
Régen azt tartották, hogy egy férfi az utolsó 10 000 guldenével elveszíti az eszét is. Én azt ndom: a német befektető az első 10 000 márkájával elveszíti az eszét is. „Hallom, hogy nagy szerencséd volt, és 100 000 márkát nyertél. Most mivel töltöd az időd?” – Hogy átkozza a szegény zsidó a gazdagot? „Te legyél az egyetlen milliomos a családban!” Sok embernek nem azért van szüksége pénzre, hogy legyen neki, hanem azért, hogy kérkedhessen vele.
Vannak olyan profi tőzsdések, akikkel a kevésbé dörzsölt embernek nem szabad szóba állnia, me bármi, amit mondanak, csak negatív hatású lehet. A spekuláns számára a legnagyobb csapás, ha mégis elkövet egy 180
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL olyan hibát, mellyel már előre tisztában volt. Ez mindig akkor történik, ha hagyja magát mások által befolyásolni. Ne szemmel kövessük nyomon az események alakulását, hanem ész-szel.
Van a német nyelvben egy furcsa szó: diplomás kereskedő. Az én szememben a kereskedő diplomáj a mérleg, amit készít.
Van a német nyelvben egy lehetetlen szó: banküzletember. Ez egy szemantikai torzszülemény, mert valaki vagy bankár, vagy üzletember. A kettőnek az üzleti ügyekhez való viszonyulása te jesen ellenté-
tes: a bankár bezsebeli a kamatokat, minél magasabb a kamat, annál jobb; az üzletember k amatot fizet; minél alacsonyabbat, annál jobb. A bankár a befektetés biztonságára ügyel, az ü tember az ötletességre.
Stendhal, a híres író sírkövére azt írták: Élt, írt, és szeretett. A szerencsétlen spekulánsé ulált, és veszített.
Vannak tengeren innen és tengeren túl kereskedők. Az előbbi min-dazzal kereskedik, ami a szeme elé kerül: árukkal, ingatlanokkal, ér-tékcsökkenéssel stb. A tengeren túl kereskedő pe sak azzal, ami mások számára az Óperenciás tengeren is túl van. Ehhez a csoport-hoz tartozna k az intelligens tőzsdei spekulánsok, akik olyan rész-vénnyel, értékpapírral és hasonlókkal k ednek, melynek esélyei mások számára az Óperenciás tengeren is túl vannak.
Gazdasági fellendülés idején – és főleg a (könnyű) pénz inflációjának eufórikus konjunktúrája ek kell lenni, majd okosnak, és végül bölcsnek.
Gyakran hallani arról, hogy egy bank válságba kerül. Ilyenkor legutóbbi velencei tartózkodáso jut eszembe. Olyan szezonban jártam ott, amikor a Szent Márk teret minden este elöntött e a víz, de reggel már nyomát sem lehetett látni az éjszakai árnak. Vannak olyan bankok, mel yeknek számai időnként „víz alá” kerülnek, melyek azonban kis idő múlva magukhoz térnek, sőt osztalékot fizetnek. Akkor már senki nem beszél válságba jutott bankról, minden a feledés hom a vész. Az elmúlt ötven évben átéltem már néhány-181
ANDRÉ KOSTOLANY
szor ezt a jelenséget. A csőd kifejezés ugyan a bankvilágból származik, de épp a nagy bankok zámára teljesen kizárt manapság a csőd lehetősége. Nemcsak a szociális háló védelmezi őket, h hitelhálója is. Minden hitelező egy másik hitelező adósa, aki szintén valakinek az adósa. Ha fizetnek az adósok, akkor élvezik a ha-lasztás előnyeit, mely az összes többi adós számára i s.
Az elmúlt zavaros időkben számos kétes üzletember még zavarosabbá tette a helyzetet, hogy kön bben halászgathasson a zavarosban.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Tömegpszichológia: a tőzsde rejtélyének kulcsa „What makes Sammy run?” Mi okozza a tőzsde fel-le hullámzását?
Nemcsak a bekövetkező események, hanem a tömeg reakciója az eseményekre. Szegény tőzsdeprofin a siker érdekében egyszerre két hangszeren kell játszania: megjósolni az eseményeket és kital i a tömeg viselkedését. A tőzsde ugyanis gyakran úgy tesz, mint az alkoholista; a jó hír hall tán sír, a rossz hír hallatán nevet.
A tömeg hangulatának ingadozásai kiszámíthatatlanok; viszont a remény és a félelem közötti in lakítja rövid távon a tőzsdei árfolyamokat – mindaddig, amíg a riadtabbak el nem adták papírj és a reménykedők nagy tételben be nem vásároltak. De sikeresek egyáltalán ezek a tömegek? Ne legtöbb esetben a tömeg rosszul spekulál. Csak egy kisebb hányad – talán tíz százalék – elgon lyes.
„A tömegek tudatlanok” – írta Gustave Le Bon „A tömegek lélek-tana” (1895) című klasszikus mű t ebben a tulajdonságban rejlik erejük titka – ami akkor is érvényes, ha a tömeg különösen ok ondolkodó emberekből áll. Ha 100 meglehetősen intelligens embert bezsúfolnak egy szűk helyisé be, a tömeget már nem a szellem, hanem érzelmei irányítják.
A profi tőzsdés reggel úgy dönt, hogy ilyen-olyan okból, alapos megfontolás után az összes pa megszabadul. Amint beteszi a lábát a tőzsdére, észreveszi, hogy nagyon optimista hangulat uralkodik a teremben. Egy másodperc alatt meggondolja magát, és megvál-toztatva eredeti tervét – ahelyett hogy mindent eladna –, újabb papírokat vesz.
Amerikában ebben az összefüggésben az árfolyamjelző berendezés játszik fontos, gyakran döntő t. Százezrek, ha nem milliók követik nyomon a tickert, mely rögzít minden tranzakciót. Ha em elkednek az árfolyamok, a tickert figyelők futnak a papírok után – néha minden mérlegelés nél hogy kimaradjanak valamiből. 183
ANDRÉ KOSTOLANY
A berendezés és a végigfutó árfolyamok a tömeg véleményét mutatják, és ellenállhatatlan vonze ak a tömeg számára, azt sugallva, hogy érdemes beszállni. A ticker olyan, mint a csatatéri l obogó: amíg a levegőben lobog és büszkén elöl vonul, a csapatok vakon követik. Ha eldől a zás denkit elfog a félelem, hogy az előőrsöt feltartóztatták, a bátorság elszáll, és a csapatok s ek. Ugyanez történik a tőzsdén is.
Ebből kifolyólag, akik a tőzsdén árfolyam-emelkedésre játszanak, azoknak azt kell figyelniük, gy a zászló a magasban lobogjon és vezesse a népet; akkor a csapat engedelmesen követi. Ez t a bennfentesek „árfolyam-karbantartás”-nak is nevezik. Annak érdekében, hogy megközelítőleg hessük a tömegek eseményekre való reakcióját, véleményem szerint legjobb eszköz a piac pillan állapotának elemzése.
Kinek a kezében tömörül a papírok nagy többsége? A kemény és dörzsölt befektetőknél és intézm omerek nagyobb csoportjánál, az aggályoskodó, tapasztalatlan kisbefektetők, játékosok és kise rek kezében, akik gyors pénzszerzési lehetőséget remélnek? A kemény fickók kis csoportjának v remegők nagy tömegének a kezében? Hiszen az árfolyamok alakulásának szempontjából sokkal fon b a vevők, mint a papírok minősége.
A reszkető tömeg első reakciója fontos esemény bekövetkeztekor mindig a korábban uralkodó han attal ellentétes. Amennyiben a tömeg korábban optimista volt, és zsebei tömve voltak papírok kal, akkor most gyorsan megszabadul tőlük. Különösen akkor kerül erre sor, ha a fontos esemén váratlanul következik be, de akkor is – kisebb méreteket öltve –, ha számítottak rá és volta i. Hiszen a tendencia a „fait accompli” (befejezett, megmásíthatatlan tény) alapján alakul.
Rendkívül jellemző példa: 1939-ben, a müncheni szerződés és Csehszlovákia szétdarabolása után sdék hangulata jó volt, mivel Hitler ezeréves békét ígért a világnak. A németek
„führere” kinyilvánította elégedettségét a müncheni szerződéssel kapcsolatban. Chamberlain an zterelnök az alsóházban az egyik parlamenti képviselő erőteljes szemrehányására – miszerint C vákia árulás áldozatául esett – azt nyilatkozta, hogy semmi oka „Hitler úr” állításában kétel t a béke biztosítva van. Nem csoda tehát, hogy a tőzsdéken jó hangulat uralkodott – még 184
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Párizsban is. Aztán jött a nagy meglepetés 1939. március 15-én, amikor Hitler csapatai a még ező kis Csehszlovákiát Prágával együtt elfoglalták. Ezt az egész világ zavart megdöbbenéssel
Chamberlain miniszterelnök újra kiállt az alsóház elé, és ezúttal síri hangon közölte, hogy m n sújtva, mert Hitler úr megszegte a szavát. Egyúttal teljesen félreérthetetlenül és nyomaték hangsúlyozta, hogy amennyiben Hitler úr megtámadná Gdanskot vagy Lengyelországot, Nagy-Bri tannia minden erejével és hadseregével a megtámadottak segítségére sietne. Nyomatékos erejű n kozat volt, melynek hatására természetesen az összes európai tőzsde meggyengült. Az ezeréves nagyszabású reménye szertefoszlott. A lefelé irányuló tendencia hónapokig tartotta magát. A h való félelem egyre erősödött. Teljesen érthető, hogy az emberek féltek, értékpapírkészleteike eladogatták, és inkább készpénzt tartottak, minden eshetőségre felkészülve. Könnyen érthető akció volt.
Magától értetődő lenne a kérdés, hogy ilyen helyzetben kik a ve-vők. Ahogy már említettem, a tőzsdéken mindig vannak vevők és eladók. Elsősorban az optimisták vásároltak, akik meg volta e arról, hogy nem fog kitörni a háború, és Hitler visszavonulót fúj. Aztán voltak olyanok is, ik úgy vélekedtek, még ha ki is törne a háború, nem tarthat sokáig. Úgy vélték, Németország g agyon meggyengült, Hitler pedig csak blöfföl, és néhány hónapos háborúskodás után békéért kön tet vallották, hogy az árfolyam már úgyis éppen elég alacsony, úgyhogy
– háború ide vagy oda – most érdemes vásárolni. Természetesen az intézményi befektetők véleke knek el kellett helyezni készpénzüket, főleg hogy ilyen kedvezőnek tűnt az árfolyam. Más gazd társaságok viszont nagy likviditással rendelkeztek, és az alacsony árak mellett elérkezettn ek látták az időt részvényeik visszavásárlására. Az árak tehát lassan megindultak lefelé. Hit egyes fenyegetésére még jobban csökkentek, főleg augusztus 23. után, amikor Molotov és Ribent opp külügyminiszterek aláírták a német-orosz paktumot. Sokan úgy érezték, hogy Európa sorsa m -lődött, mert a két fél – immár szövetségesként – osztozni akart Lengyelországon. Küszöbön ál helyzet egyre rom-lott. Mindenki a lehető legrosszabbra gondolt, ami csak háborús hely zetben bekövetkezhet: a tőzsde kapuit bezárják, a bankokét is, 185
ANDRÉ KOSTOLANY
fizetési moratóriumokat írnak ki stb. Mindenesetre tényleg nagy ku-rázsi kellett ahhoz, ho gy valaki francia részvényeket vegyen. Nemcsak a párizsi, hanem a New York-i és a london i tőzsde is nagyon meggyengült. Én magam minden rosszra fel voltam készülve. El lehetett v olna képzelni rosszabbat a háborúnál? Ekkor, néhány meglehetős nyugtalanságban eltöltött nap ptember 1-jén bekövetkezett Lengyelország és Gdansk lerohanása, majd szeptember 3-án Francia ország és Anglia is hadat üzent a német kormánynak. Ne-künk, tőzsdéseknek és pénzmenedzserekn kozta a legnagyobb meglepetést, hogy a bankok nem zártak be, nem volt moratórium, a tőzs de sem zárt be, még a devizatőzsde sem, és nem vezettek be deviza-kényszergazdálkodást sem. M nden meglepetés közül a legnagyobb azonban az a felfoghatatlan tény volt, hogy a tőzsde irán yzata fordulatot vett, és az árfolyamok rakétaként íveltek a magasba. Ki gondolta volna, h ogy a tőzsde viharos javulásnak indul a háború ki-törésének hallatán? Vajon mi volt a magyará
Több különféle magyarázat lehetséges: először is a piac pillanatnyi helyzete és a megmásíthat jelensége. Van tárgyilagos magyarázat is, mely igen logikusnak tűnik. Az emberek hónapokon keresztül féltek és készpénzt halmoztak fel. Azonban új fejezet kezdő-
dött. Háború volt, a háború minden gazdasági következményével egyetemben. A háború az emberek pasztalatok alapján
– egyenlő az inflációval. Infláció, pénzleértékelés; mindez az első vi-lágháborúra emlékeztet yen gyorsan csak lehetett – vagyontárgyakra akarták cserélni. Ingatlant nem lehet egyik
percről a másikra venni. Kézenfekvő volt tehát, hogy részvényvásár-lásba kezdtek. Az emberek ez még mindig jobb volt, mint a készpénz. A rakétaszerű felívelés az első Hollandia elleni of zíva megindulásáig tartott. Aztán a hossztendencia összeomlott. Egyszerre tudatosult az em berekben és a tőzsdejátékosokban, hogy kezdetét vette a valódi háború. A drámai zuhanórepülés epéig tartott, amikor a német csapatok elfoglalták Párizst. Akkor mégis be-zárták a tőzsdét, gszállás alatt lévő Párizsból áthelyezték Vichybe, Franciaország még meg nem szállt részébe. n csak árnyéka volt az igazi tőzsdének, ahol minimális forgalmat bonyolítottak, és az árfolya a korábbiaknak csak töredékét tették ki. Hát ilyen a tőzsde! Kiszámíthatatlanul, hisztérikus zólag minden 186
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
logikával, főleg a hétköznapi logikával szembefordulva reagál – mely azonban nem azonos a tőz logikájával. Hogy vonhatja ki magát a profi tőzsdés a tömegpszichológia hatá-
sa alól? Nagyon nehezen, mert ha elméletben el is határozta magát, hogy megpróbál az árral sz mben úszni, az utolsó pillanatban, amikor anticiklikus döntést kell hoznia, arra gondol: „Tudom, hogy mit kellene tennem, de most más a helyzet.” Csak később derül ki, hogy ezúttal em volt más.
A spekuláns legyen edzett, hűvös, sőt cinikus, és így gondolkod-jon: „Mindannyian rossz irány eveztek, csak én látok világosan.”
Mindig számítani kell arra, hogy a tőzsde rosszindulatú, és csak azért sem úgy viselkedik, ah gy azt mindenki elvárja. Lehet, hogy mindezt csak azért teszi, hogy megbüntesse a játékoso kat, hogy még akkor se hordják fenn az orrukat, ha az utóbbi években szép kis hozamot sö-
pörtek be. Egyet nem szabad elfelejteni: a nyereség csak illúzió, csak a veszteség valóságos.
ANDRÉ KOSTOLANY A Kostolany-féle tojás Tapasztalataim szerint minden ciklikus folyamat (részvények, kötvé-
nyek, nemesfémek, valuta, tehát minden spekulációra lehetőséget nyújtó piac esetében) három f az árfolyam-igazítás fázisa, a hangulat átfordulásának fázisa és a túlzás fázisa. Vegyük péld abb bessz utáni fordulatot. Az árfolyam-igazítás fázisában az árfolyam (mely megalapozatlanul alacsony volt) fokozatosan eljut arra a szintre, hogy bizonyos mértékig reálisnak és meg alapozottnak tekinthető. A második fázisban a korábbi rossz hangulat egyre jobb lesz, és lát hatóan minden nappal csak javul. Megkezdődik a harmadik fázis, melyben a részvényárak óráról zóbbá válnak. Az árfolyam és a hangulat kölcsönösen feljebb tornásszák egymást. Eufória uralkodik, mely az árfolyamot mind jobban gerjeszti, és melynek alapja kizárólag a töm eghisztéria.
A következő bessz ciklusában az egyes fázisok ugyanebben a sor-rendben követik egymást: az ár olyam-igazítás fázisa – az árak túlzottan magasra szöktek; a hangulat átfordulásának fázisa – események (növekvő kamatok, lanyhuló gazdaság és hasonlók) elbi-zonytalanítják a spekulánsoka fázisa – a csökkenő árfolyamok mély pesszimizmust váltanak ki, mely tovább nyomja lefelé az
Az árfolyam úgy sodródik lefelé, mint az őszi falevél. Kitör a pánik, és mindenki elkótyavet ait.
A legutolsó fázis bessz- vagy hosszhulláma addig tart, amíg egy bármilyen irányból érkező psz ai elektrosokk meg nem szakítja az ördögi kört. Ha elmarad ez a megtisztító hatású sokk, akko z utolsó, kizárólag pszichológiai okokra visszavezethető fázis alaposan kitombolja magát a pi cokon. Aztán egy nap hirtelen megváltozik a tőzsdei tendencia – minden felismerhető ok nélkül a közönség, sőt a szakértők legnagyobb meglepetésére, akiket ez felkészületlenül ér. Megkezdődik a ciklikus ellenfolyamat. Ez a tőzsde örök rotációja –
hasonlóan ahhoz, ahogy a természetben az apály és a dagály váltako-zik. A körforgás oka, hogy ajta részvénytulajdonos létezik: a dör-188
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL zsöltek és a félősek. Döntéseik a három nagy kezdőbetű: P, T, G nyomán születnek. A P betű a pénzt, a T a türelmet, a G a gondolkodást jelenti. Türelem alatt azt értem, hogy valaki megfelelő idegekkel rendelkezik ahhoz, hogy ne reagáljon túl hevesen minden kis jelentéktelen mozza-natra. Aki gondolkodik, intellektuálisan cselekszik, nem feltétle nül helyesen vagy helytelenül, de mégis megfontoltsággal és képzelőerővel.
Nem elegendő, ha valaki türelmes, ha nincs pénze. Viszont a pénz sem segít önmagában, ha vala i nem türelmes. És ha valaki türelmetlen, nem győzi kivárni, míg gondolatai megvalósulnak. Ak nek pedig nincsenek gondolatai, annak a türelem sem használ. Ez a három betű tehát egymástól elválaszthatatlan. Ha az egyik hi-
ányzik, az illető a tőzsdén a félősek csoportjába tartozik. Túl gyorsan reagál még a legjelen bb eseményre is. Nem rendelkezik képzelőerővel, és nem az esze irányítja, hanem érzelmi alapo selekszik.
Ha a többiek is vásárolnak, ő is így tesz; ha eladnak, ő szintén elad. A tömeg egyik molekulá annak részeként cselekszik („az esztelen tömeg” – ahogy Sir Isaac Newton fogalmazott, aki tö bek között szenvedélyes spekuláns is volt).
A nagy kérdés tehát, kinek a kezében összpontosul a papírok legnagyobb része. Ha a dörzsöltek n van a részvények zöme, akkor a tőzsde – még ha a híradások kedvezőtlenek is – felfelé ível. ap szárnyra, akkor robban is. Ha a papírok zömét a félősek birtokolják, már az első rossz hír is összeomlás fenyeget.
Ha növekvő forgalom mellett csökkennek az árfolyamok, egész biztos, hogy óriási mennyiségű ré rül a félősek birtokából a dörzsöltekhez. Elérkezhet az a pillanat is, amikor a félősek már a pírt is eladták, és minden a dörzsöltek biztonságos páncélszekrényeiben pihen. Most a félősek kemény fickók birtokában vannak a papírok.
Ha az általános kiárusítás után az árfolyamok padlón vannak, és egy darabig ott is maradnak – ssz hírekre sem reagálva –, akkor az annak a jele, hogy a piac készen áll az újabb fellendülé – még jó hírek sem kellenek hozzá. Tucatnyi példa támaszthatja alá ezt az elméletet, mely a befektető-
től anticiklikus viselkedést kíván. Ezt könnyű mondani, de nehéz megvalósítani. Ehhez valóság e van szükség, erős jellemre 189
ANDRÉ KOSTOLANY
A vásárlást már az árfolyamcsökkenés túlzási fázisában meg kellene kezdeni, ha az élénk forga kra lehet következtetni; a pozíciók növelése a felfelé ívelő mozgás első fázisában történhet, agy a forgalom. Fordítva nagy összegeket érdemes az utolsó hosszfázisban eladni, csökkenő árf am mellett pedig (első besszfázis) kis összegeket. Következésképpen: a túlzás fázisaiban a te iával szemben kell játszani, az árfolyam-igazítás fázisaiban a tendenciát kell követni, míg a ulat megváltozásának időszakában nyugodtan berendezkedhetünk a kivá-
rásra. Hogy a képnél maradjunk: a tapasztalt spekuláns tőzsdei manőverének célja a tojást leh legalul (vásárlásnál) és legfelül (eladásnál) felnyitni úgy, hogy ne sérüljön meg az uj unk.
190
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
191
ANDRÉ KOSTOLANY és talán némi cinizmusra, hogy az ember akár a legelkeseredettebb hangulatban is belevágjo n az üzletbe. A piaci résztvevők közül 90 százalék a félősek, és maximum 10 százalék a dörzsöltek csoportjába sorolható. Legalábbis az én tapasztalatom ezt mutatja. „Ér, amennyit ér” – ahogy Charles de Gaulle, a nagy generális szokta volt mondani.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Gazdag a szegények között
és a Kreuger-tragédia
Tudvalevő, hogy a harmincas évek elején, a nagy gazdasági válság idején megrögzött besszjáték – mindez nagyon jövedelmezőnek mutatkozott. Sikereim teljesen megrészegítettek. Nem annyi ra a pénz, inkább az, hogy jóslataim valóra váltak. Kollégáim gyakran fordultak hozzám. Szint rófétát láttak bennem, aki a dolgok alakulását – a közfelfogással szembeszállva – helyesen ít történhetett?” – kérdezték tőlem. „A tőzsdén minden lehetséges, sőt még az is, ami logikus” ra ugyanis az Oustric-
és Devilder-játékszindikátusok összeomlása legalább annyira magától értetődő volt, mint majdn vel később az IOS, Gramo stb. összeomlása. Az egyetlen, amin csodálkoztam, a többiek csodálko a volt.
Mivel most már megtehettem, élvezni akartam az élet kellemes oldalát is. Kínos felfedezést k ellett azonban tennem. Filozófiai raciona-lizmusom és a tőzsdéhez való érzékem odáig vezetett ogy sokat kerestem, mialatt a többiek csak veszítettek. Akkoriban gyakran eszembe ju tott Wilhelm Busch egyik verse: „A sors kegyetlen, mondta Schlich, hihi – csak nem a z én szememben.” Teljesült a kívánságom, de a szemem előtt játszódó cirkusz nagyon elkedvetlenített.
Barátaim, bajtársaim, mindenki, akit kedveltem, tönkrement. A válság miatt elveszítették vagy nukat vagy állásukat, és nem tudták, mit hoz a jövő. Én viszont minden luxust és szórakozást d-hettem magamnak, amiről korábban csak álmodtam.
Nyitva állt előttem minden elegáns hotel és étterem, mert tömve volt a pénztárcám, de – és mo gy De – a többiek nem voltak velem. Elszállt a jó hangulat, elakadt a vidám nevetés, csak el keseredettséget és rossz hangulatot hagyva maguk után. Egyedül voltam, egy szál magamban. Minden tele volt eladó árukkal, de nekem elment a kedvem a vásárlástól. Megértettem, hogy a p zsgő és a kaviár nem tesz boldoggá, ha barátaimnak egy csésze kávéval kell beérniük. 193
ANDRÉ KOSTOLANY Nem mertem és nem is tudtam boldog lenni. Rosszabbnak láttam magam valós énemnél.
Felderengett bennem egy ötlet. Nem lenne-e sokkal jobb együtt keresni a többiekkel – per sze egy kicsit mindig többet keresnék náluk –, de mégis ugyanabban a hajóban evezni velük? Si ereim már szinte nyomasztottak. Kétségeim támadtak besszfilozófiámmal kapcsolatban. Nem neve thet az ember, ha mindenki más sír. „A besszjátékos, kit Isten nem kegyel, mert idegen pénzbő üzletel” – mondja a tőzsdei katekizmus. Egy nap aztán sorsdöntő fordulat következett be, mel ngem is teljesen megváltoztatott. Olyan tragédia volt, melynek vég-szavára a szereplők már n em tudtak felkelni a színpadi deszkákról.
Szombat délután volt. Mély megrendüléssel gyűltek össze a pári-zsiak Aristide Briand (Stresem nagy barátja) temetésén a Champs-
Élysées-n. A ceremónia után a tömeg szétszóródott. Nem tudtam mit kezdjek magammal, hogy üsse az időt, elmentem hát egy barátom, egy amerikai tőzsdeügynök irodájába kicsit beszélgetni. Természetesen vetettem egy pillantást a legújabb tőzsdei árfolyamokra is.
Akkoriban szombatonként délután csak rövid időre – két órára –
nyitott ki a tőzsde. A nyugodt piac ellenére mégis történt valami figyelemre méltó. Rengeteg ranzakció tárgya ugyanaz a papír volt. A nagy svéd gyufatröszt, a Kreuger-OG-Toll részvényei zázezres nagyságrendekben cseréltek gazdát – a tőzsdei órák alatt egy és ugyanazon árfolyamon azon, mint előző este. Kíváncsiságom azonnal felébredt, mert a Kreuger-részvényekkel besszre kuláltam. Ivar Kreuger, a svéd gyufakirály ötlete amilyen egyszerű volt, olyan ravasz.
A közép- és kelet-európai országoknak pénzre volt szükségük, és Kreuger késznek mutatkozott e rezni. Ellenszolgáltatásként kikötötte, hogy megkapja a gyufamonopóliumot, ami igen vonzó nye eséget biztosított számára. Kreuger viszont nem rendelkezett olyan hatalmas összegekkel, a mire például Németországnak volt szüksége.
Cége tehát kötvényeket bocsátott ki, melynek ellenértékét a tőke-hiányban szenvedő országokna A kötvények legnagyobb részét az Egyesült Államokban jegyezték – vagy ott kellett volna jegy i. Kreuger nem a kölcsönadott és beszedett összeg kamatainak különbözetén akart keresni, hane gyufatermelés nyereségén. A 194
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL módszer nem volt új, hiszen ez volt a Fuggerek nagy specialitása a 16. században, vagyis hitelnyújtás monopóliumért cserébe.
A Fuggerek a bajba jutott fejedelmeknek pénzt kölcsönöztek, me-lyért cserébe valamilyen kere skedelmi privilégiumot vagy ásványkincsek kitermelésének kizárólagos jogát kapták. Portugália egy időre nekik adta a borskereskedés jogát, a spanyol király pedig az ezüst- és rézbányászat póliumát.
Kreuger újra felelevenítette ezt a módszert, és átalakította a modern idők igényeinek megfele Az értékpapírokat, a bemutatóra szóló kötvényeket használta fel arra, hogy amerikai tőkét cs Közép- és Kelet-Európába.
A hitelfelvevő országok Magyarország, Románia, Németország, Jugoszlávia, Lengyelország és néh rikai állam voltak. A hitelezők közé tartozott elsősorban az Egyesült Államok, valamint Holla dia, Svájc, Nagy-Britannia, Franciaország, tehát a Nyugat tőkeerős országai.
A dolog ésszerűnek és kivitelezhetőnek tűnt. Az lehetett volna, ha a hitelfelvevő országok fi etőképesek maradtak volna. Az összeomláshoz bizonyára nem Ivar Kreuger üzelmei vezettek; a k atasztrófát végül a Közép-Európában kialakuló kedvezőtlen politikai események váltották ki.
Kreuger rosszul ítélte meg ezen országok pénzügyi rendszerét és gazdasági perspektíváját. Mér olt, de bizonyára nem tapasztalt bankár vagy spekuláns. Különben nem bocsátkozott volna ilye n üzletekbe. Mivel az utóbbiak közül egyik képességeivel sem rendelkezett, minden tragikusan végződött.
Németország, Románia, Magyarország és a többi hitelfelvevő or-szág egy nap beszüntette a kama értékcsökkenési leírás fizeté-
sét. Ez a tény önmagában még nem vezetett volna a Kreuger-féle ipari birodalom összeomlásához a kiadott kötvények tényleg a befektetők kezében maradtak volna. Ebben az esetben a kötvénytu ajdonosok ugyan elveszítették volna befektetett tőkéjüket, vagy annak egy részét, a kibocsátó
at viszont nem ment volna tönkre az adósok fizetésképtelensége miatt. A Crédit Lyonnais, mel y az orosz papírok elhelyezéséről gondoskodott, nem ment tönkre, amikor a Szovjetunió vonako dott a cári Oroszország kötvényeit elismerni – a kötvények tulajdonosai viszont elveszítették . A Rotschild Bank sem 195
ANDRÉ KOSTOLANY
dobta be a törülközőt, amikor nagy mennyisében dőlt be külföldi kötvény, melyet ő helyezett e tetőknél.
Kreuger viszont nem rendelkezett sem több ezer bankpulttal, mint a nagy hitelintézet ek, sem Rotschildék hírnevével. Nem tudott minden kötvénynek gazdát találni, nagy részük a ny radt. Ezeket a papírokat különböző bankoknál letétbe helyezte (fedezetként). Ennek fejében rö atú hiteleket kapott, melyeket szintén a közép-kelet-európai országok részére vett fel.
Az éleslátó spekuláns számára, aki átlátja egy pénzügyi művelet minden apró részletét, a Kreu t. Ezenkívül megtudtam, hogy a hivatásos tőzsdeügynökök szövetségének jogtanácso-sa titkos kö tta fel a hetven egyetemleges felelősséggel tartozó tagot, hogy korlátozzák a hitelek gara nciájául letétbe helyezett Kreuger-kötvények számát.
Amerikában a gazdasági válság ekkor ért tetőpontjára. Arra sem látszott remény, hogy Közép-Eu a politikai helyzet. Ennek következtében senkinek nem állt érdekében, hogy pénzét Kreuger-kötvényekbe fektesse.
A helyzet kritikusnak tűnt számomra. Habozás nélkül besszspekulációba kezdtem a svéd gyufapap al. Az árfolyamok már némileg gyengültek, de Kreuger még nyilvánvalóan próbálta az árakat tám ogy a bankoknál és tőzsdebrókereknél lévő papírjainak hitelképessége ne kerüljön veszélybe. P of Sweden, New Yorkban a Lee Higginson bankház dolgozott Kreugernek, továbbá éber megbízo ttjai állandóan vásároltak, hogy stabilan tartsák az árfolyamot.
Valószínűleg bizonyos bankoknak állandó megbízásuk volt arra, hogy kerül, amibe kerül, tartsá 25 dolláros árfolyamot, még akkor is, ha ehhez nagy mennyiségű papírt kell felvásárolni. Ezze agyaráztam a rengeteg szombati kötést. Azon a délutánon, amikor részt vettem Briand temetésén Champs-Élysées-n, titokzatos kezek két óra leforgása alatt több százezer papírt dobtak piacra zon törtem a fejem, honnan származhattak ezek a megbízások. Természetesen nem tudhattam, hogy néhány házzal arrébb Ivar Kreuger holtteste feküdt a III. Victor Emmanule Avenue-i lakásában. Amikor a Wall Streeten délután megnyitott a tőzsde, ő már nem élt. Viszont a Kreuger érdekeit képviselő bankok sem tudták ezt, mert 196
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL abban az esetben nem hajtották volna végre ügyfelük vételi megbízását.
Ivar Kreuger szombat délelőtt 11 órakor önkezével vetett véget életének. Az időeltolódás miat tőzsde megnyitása előtt megérkezhetett volna New Yorkba, az esetet azonban csak késő délu-tá
ozták nyilvánosságra.
Néhány személy tudta a titkot. Többek között Kreuger üzlettársa, egyben legjobb barátja, a ma nője és a bejárónő, aki takarításkor a szörnyű felfedezést tette. A két hölgy hallgatást foga
Kreuger üzlettársa a prefektúrán ügyesen elérte, hogy az öngyilkosság hírét az est beállta el nyilvánosságra. Sikerült meggyőznie a megdöbbent tisztviselőket, hogy ellenkező esetben vilá tű katasztrófa történik, melyben ők is hibásak. Ezenfelül az elhunyt rangja is megkövetelte, hogy bizonyos dol-gokban kíméletet tanúsítsanak , Kreuger ugyanis a becsületrend tisztje volt. Ráadásul a prefektúrán Briand állami temetése a hétvége miatt igen kevesen tartottak ügyeletet. Jóhiszeműen és abbeli meggyő-
ződésükben, hogy feltartóztathatják a történelem kerekét, a prefektúra tisztviselői késznek m k arra, hogy megőrizzék a titkot.
Kész komédia volt, mely vészes következményekkel járt. Hiszen kinek használt a „létfontosságú edelem? A történelem menetét bizonyára nem változtatta meg. Ezzel szemben egy ma-roknyi sp ekuláns szépen profitált belőle, mert sikerült még megköze-lítőleg ötszázezer papírt eladniuk A titok ismerői között volt a rendőrség egy magas rangú tisztje is. Épp lánya vőlegényét, az amerikai újságírót, Mike W.-t látta vendégül.
„Szenzációs hírem van az ön számára, biztos tudni fogja, mit kezdjen vele, és még esetleg has is húzhat belőle. De becsületszavát kell adnia, hogy az est beállta előtt nem adja tovább sen inek. Képzelje el, a svéd gyufakirály, Ivar Kreuger ma reggel öngyilkosságot követett el saját lakásában.”
A fiatalember becsületszavát adta. Lelkiismeretes újságíróként felkereste újságának archívumá agot gyűjtsön a pénzember életéről. Majd hazament, hosszú cikket írt, és még aznap eljuttatta erkesztőségének. 197
ANDRÉ KOSTOLANY
Következő reggel minden újság címlapon hozta vastagon szedett betűkkel a szenzációs hírt: „Kr a pénzember öngyilkos lett!” Amikor széthajtogattam a reggeli újságot, szinte sokkot kaptam. A hír úgy taglózott le, mint egy kalapácsütés. Egy pillanat alatt világossá vált számomra, hogy előző nap miért pezsgett a tőzsde.
Újra megszedtem magam, de ezúttal egy emberélet rovására. A csapás mélyen megrendített, és el kedvem a bessz-spekulációtól.
Szinte hibásnak éreztem magam Ivar Kreuger halálában. Mindenképpen úgy éreztem, hogy erkölcsi hibáztam.
Ekkor még nem tudtam, hogy Kreuger halála meg fogja változtatni életfilozófiámat. A sokk álta váltam optimistává és hossz-spekulánssá.
Hétfő reggel a Kreuger-papírok zuhanni kezdtek, és már alig jegyezték őket. Elkezdtem bevásár Több amerikai bank – a tömeges vásárlások miatt – felfüggesztette a fizetést. A sokk azért is érintett mélyen, mert Ivar Kreugert legkevésbé sem tartottam annak a csalóna k, akinek a világsajtó feltüntette. Ügyletei-nek alapgondolata tisztességes és korrekt volt. Csupán a gazdasági és politikai helyzet megítélésében tévedett, és a szerencsétlen körülmények áldozatává vált.
Amikor építménye alapjaiban kezdett meginogni, mindenbe meg-próbált belekapaszkodni, minde gy, hogy mibe – ugyanúgy, mint bárki más tenné hasonló helyzetben. Egyik kiúttól a másikig eg ovább hajszolta magát, anélkül hogy szem előtt tartotta volna a ha-tárvonalat a legális és má legális között. Igaz, hogy a tömeg milliárdokat veszített, de a felelősség nem csupán Kreuge el-lenes eljárásmódjának rovására írható, hanem a közép-európai politikai események és pénzüg is. Némi toleranciával azt hiszem Ivar Kreuger esetében enyhítő körülményeket is figyelembe etünk. Azon a napon az újságíró ismét meglátogatta jegyesét. – Sikerült hasznot húznia az értesülésből? – kérdezte az apósje-lölt. – Természetesen – válaszolt a fiatalember – az újságunk igazgatója gratulált a cikkemhez, mert, hála önnek, én voltam az első, aki le-közölte a hírt. – Úgy, szóval semmi mást nem tett! 198
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A fiatalembernek drágán meg kellett fizetnie ostobaságáért. Nem nyerte el a lány kezét, mert létért zajló küzdelemben még éretlennek bizonyult.
Mások az értesülést – mely lehet, hogy ugyanabból a forrásból származott – nyilvánvalóan jobb atoztatni. Olyan jól, hogy a New York-i tőzsdén bizottságot neveztek ki, melynek feladat a annak kiderítése volt, hogy ki kezdeményezte a szombati tömeges eladásokat. Soha semmiféle nyomra nem bukkantak.
A Kreuger-dráma lelkileg teljesen megváltoztatott. Emberibb és egyben egészségesebb szemléle ttel ruházott fel, valamint megszabadított a pesszimisták rosszindulatú epésségétől. Megszaba tam összes besszkötelezettségemtől.
Megváltozott lelki beállítottságomtól eltekintve ösztöneim – vagy logikai érzékem – is azt sú világméretű depresszió már túl van a mélyponton, aminek jelei is mutatkozni kezdtek. A tőzsde endencia mindenütt irányt változtatott. Tavasszal Roosevelt hivatalba lépésével és a New Deal reformjaival az Egyesült Államokban a gazdasági fellendülés és a tőzsdei árfolyamok emelkedés szaka vette kezdetét. Akkoriban bontakozott ki – fogalmazzunk úgy – életem lehetősé-
ge. Saját életem bizonyos mértékben a világtörténelem alakulásához idomult: személyes fejlődé ordulatot vett, mégpedig a megfelelő pillanatban. A vihar után, mely engem is elkapott , más emberként születtem új á. Ezzel egy időben a világ nagy részének ugyanebben a megújhodá része.
Amerika megmenekült egy halálos vasmarok szorításából. A kapitalizmus vészterhes válsága, mel megfojthatta volna, elhárult, és soha többé nem következhetett be hasonló katasztrófa. Ez volt az első ilyen jellegű zély, és egyben az utolsó is.
A depresszióból, melynek emberek milliói estek áldozatul, jelentős hasznot húztam. Az utóíz a ban kesernyés volt. Ezúttal örökre megtanultam, hogy sokkal jobb inkább a gazdasági fellendül profitálni. Megvetést éreztem a pénz iránt, mert minden más értéket, melyet korábban lebecsü ost sokkal fontosabbnak tartottam, többek között a tőzsdei értékpapírokat is. Szerencsére eze papírok nemcsak az én szememben, hanem a tőzsdén is emelkedni kezdtek. A Roosevelt-kors zak viharos hosszperiódust hozott magával. 199
ANDRÉ KOSTOLANY
Megértettem, hogy az életben vannak más dolgok is, melyeket ugyan a pénz segítségével könnyeb meg lehet szerezni, ezek azonban nem pótolhatják a pénzt. Mindez semmit nem változtatott azon, hogy egész nap azon törtem a fejem, hogy tudnék a tőz sdén nagyot szakítani. Javamra írható azonban, hogy a jól sikerült spekuláció után éppen úgy jóslataim beigazolódásának, mint az anyagi nyereségnek.
TŐZSDEÁLLATKERTEM
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Két különleges példány: Victor Lyon és Gustav Hoffmann
Hetven éve a legkülönbözőbb emberi fajok állatkertjében élem az életem. Sok barátom volt: ősi saládok leszármazottai, értelmiségiek, üzérek és nagy tolvajok, gazdagok, mint Krőzus, és sze
nyek, mint a templom egere. És a tőzsdén? Nem mindenki „spekuláns” az ott nyüzsgők közül. (Az m, nem szabad visszaélnünk ezzel a fogalommal.) Mindenféle tőzsdés előfordul. Létezik a tőzsd zetek doktora, az egyik napról a másikra, sőt az egyik óráról a másikra élő tőzsdés. Vannak a tőrök, és vannak zugspekulánsok és még sokan mások is.
És akkor még nem beszéltünk a technikai személyzet seregéről: bankárok és alkalmazottaik, bró elemzők, részjutalékosok, ügynökök, alügynökök, leégett befektetési tanácsadók – kiknek fogla nlít a porszívóügynökéhez, mint egy pénzügyi tanácsadóéhoz –, valamint emberek egész hada, ak y a tőzsdén élnek, ügynöki díjból, jutalékból, közvetítési díjakból és hasonlókból.
A legfontosabb szereplők azonban a hossz- és bessz-spekulánsok és egyéb csodabogarak – ők nép k be azt a világot, melyben hét évtizede mozgok. Ennyi idő után már megengedhető, hogy egy ki sit tréfálkozzam a tőzsdezoológiáról, melyből természetesen nem akarom saját magamat sem kivo Kis szerencsével a fiatalabbak sokat profitálhatnak belőle.
A tőzsde színes világ, olyan, mint a dzsungel, ahol az erősebb fel-falja a gyengébbet. Jaj a legyőzötteknek: a profik között folyamatos harc dúl, egy a célnak legjobban megfelelő kétp ndszer formájában. Vannak hossz-spekulánsok és bessz-spekulánsok – vagy ahogy az angolszászok érzékletesen ogalmaznak – bears and bulls (medvék és bikák).
A bika annak a spekulánsnak a szimbóluma, aki előrenyomul, és szarvaival felöklelve minden t a levegőbe repít, elsősorban természetesen az árfolyamokat. A besszjátékos olyan vadász, ak akkor 203
ANDRÉ KOSTOLANY
vevőt talál a medvebőrre, mielőtt még leterítené áldozatát. Előfordulhat, hogy nem találja el és akkor a túl korán eladott bőrt veszteséggel kell visszavásárolnia.
A világ egyik tőzsdéjén sem kedvelik a bikák a medvéket, és a medvék a bikákat. Világnézetük különbözik egymástól, olyannyira, hogy nem létezik olyan gazdasági vagy politikai esemény, me el kapcsolatban azonos véleményt vallanának. A besszspekuláns minden hírt borúlátón kommentál ossz-spekuláns ugyanakkor optimistán értelmezi az eseményeket. Miután tíz percet társalogtam egy tőzsdéssel, azonnal meg tudom állapítani, hogy hossz- vagy essz-spekulánssal állok szemben – anélkül, hogy egy szót is ejtenénk a tőzsdéről. Gyorsított eljárású „tőzsdei pszichoanalitikus módszerem” azonnal működésbe lép. Mert ha két tőzsdés találkozik, nem azt kérdezik egymástól: „Hogy van?”, hanem „Mit gondol a A bessz-spekuláns igen furcsa szerzet, akinek motivációja a legkü-
lönbözőbb forrásokból táplálkozik. Az „intellektuális besszspekuláns” tipikus megtestesítője or Lyon nevű ember, akit tőzsdei körökben csak La Pieuvre-nek, vagyis „Vérszívó”-nak neveztek dig azon fáradozott, hogy titkos információk révén kiderítse, milyen mértékű hitelek forognak dén. Ha tudta, hogy több százan milliónyi, vagy akár milliárdnyi összegekkel szálltak be hoss pekulációkba, természetesen besszre játszott. Mindig azt ismételgette, hogy a piac pillanatnyi pozíciója a döntő; ha minden papír „gyenge kézben” van, akkor biztos krach következik. Mindig igaza volt. Victor Lyon azt s zokta mondani: „Egy bessznapon több pénzt csinálok, mint harmincnapi árfolyam-emelkedés alat t.”
Ismerte azonban a tőzsdei manipuláció minden változatát, mint például hogyan kell felvert árú eket eladni a közönségnek. A háború előtt Franciaországnak ez a szemétvödörszerep jutott.
Minden gyanús részvényt, minden kitermelt bánya és kiszáradt olajkút papírjait, minden értékt mkötvényt rá lehetett sózni a francia befektetőkre. Gátlástalan pénzemberek tucatjai gazdagod így meg. „La Pieuvre”, a Vérszívó is közéjük tartozott.
A La Pieuvre-féle módszer a következő volt: tegyük fel, hogy egy tetszőleges londoni pénzügyi aság bányarészvényt akart eladni Párizsban. La Pieuvre alacsony áron megvásárolt 300 000 rész
mondjuk 20 shillingen, és opciót szerzett további 100 000 részvényre 204
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL 22-ért, további ugyanekkora mennyiségre 24-ért, és ggel nőtt. A londoni tőzsdén aztán nagy felhajtást ezeket a papírokat. Megegyezett a pénzügyi céggel, yiséget és ezáltal nem zavarják az ő érdekeit. Így z egekig szökött.
így tovább; az ár 100 000 darabonként 2 sh csapva kisebb mennyiségben felvásárolta ug hogy időközben nem dobnak piacra újabb men sikerült az árfolyamot addig manipulálnia,
Ha az árfolyam már 50 shilling körül járt, sor került a részvények bevezetésére a párizsi tőz vre-nek sikerült az egész mennyiséget – többek között bankok segítségével is – a sajtó és a s beszéd útján terjedő hírverésen keresztül, francia tulajdonosoknak elpasszolni. Felesleges említeni, hogy az árfolyamok az elvégzett munka után azonnal zuhanásnak indulta k, olykor teljesen a nullára estek. A befektetők súlyos veszteségeket könyvelhettek el. La Pieuvre azonban, amikor nem sokkal ezelőtt a becsületrend lovagjaként elhunyt – svájci ba nkoknál jól elrejtve – nem kevesebb, mint 150 millió dollárt hagyott maga után, ami akkoriba n nagyon jelentős összegnek számított. Csak néhány évvel ezelőtt jutott a fülembe egy pikáns kis történet
„La Pieuvre”-ről. Pelletier úr – De Gaulle generális egykori belügyminisztere – mesélte, hogy n az időszakban, amikor ő Párizs és környékének prefektusaként tevékenykedett, „La Pieuvre” e
nő ajánlattal kereste fel. Párizs városára kívánta hagyni csodálatos képgyűjteményét, azzal a hogy még életében utcát neveznek el róla. (Természetesen nem „Vérszívó” utcának hívták volna evét viselte volna.)
El lehet képzelni, hogy Pelletier úr udvariasan, de határozottan visszautasította a java slatot, abból az egyszerű okból, hogy Párizsban még soha sem neveztek el utcát élő személyről Gaulle tá-
bornokról sem). Ebből is látszik, hogy ha egy pénzember sikeres, minden gátlását levetkőzi. M kor is, ha vérszívónak vagy gége-metszőnek hívják.
Nem emlékeztet mindez a befektetési alapok kezelőinek dicsőség-vágyára, akik gyönyörű kastély , magánrepülőkkel rep-kedtek a világban, de egyidejűleg kisemberek millióit tették tönkre? A pénzembereknek ez a fajtája elég okos ahhoz, hogy elkerülje a bíróságot és a rendőrséget.
* * * 205
ANDRÉ KOSTOLANY
Az „értelmiségi” spekuláns mellett, kinek lépéseit gondos megfontolás előzi meg, vannak pszic i bessz-spekulánsok is. Ennek a típusnak fogalma sincs, hogy a papírokat túlértékelik, vagy alulérté-
kelik, nem is törődik ezzel. Döntését, hogy besszre fog spekulálni, tisztán (individuál)pszic iai alapokra helyezi: például túlságosan nagyra értékeli a pénzt, mely készpénz formájában a pul. Aki gyomorbántalmakban szenved, és ezért mindig rossz a hangulata, soha nem lesz hossz játékos. A legeslegelső tőzsdei ügyfelem ilyesfajta „pszichoszomatikus”
besszjátékos volt. Hoffmann Gusztáv tőzsdei tanácsos – édesapám jó barátja –, aki ugyan banká e magát, de egyetlen ügyfele valószínűleg saját maga volt. Hoffmann alapvetően csak besszre m nt. Egy nap Párizsba érkezett látogatóba, ekkor vittem el magammal a tőzsdére, hogy néhány do t elmagyarázzak neki. Az árfolyamok stabilak voltak, és ő feltette nekem a kérdést, hogy áll „Paris-Bas”-részvény. Megmondtam az árfolyamot, erre ő spontán így válaszolt: „Túl magas! Ez on frivol árfolyam.”
Hoffmann Gusztávról szól a következő történet is: A budapesti részvénypiacon heves áremelkedé pasztalható. Az egyik tőzs-dés kolléga a tőzsdecsarnok egyik eldugott sarkában meglátta Hoffannt, és kissé kárörvendő hangnemben (hiszen mindenki tudta, hogy besszben volt érdekelt) így szólt hozzá: „Mit gondol, a fiatalemberek (itt a vidám hossz-spekulánsokra gondolt) minden nap sokat keresnek az áremelkedésen?”
Hoffmann Gusztáv rövid pillantást vetett a számára igen költséges nyüzsgésre, majd királyi ta szólt: „Egyáltalán nem számít!
Az összes pénz visszakerül hozzám. Csak annyi megy veszendőbe, amit a fiatalemberek időközben pezsgőre és nőkre költenek.”
A bikák és a medvék anyagi érdekeiket tekintve is ellentétes oldalon állnak. A küzdelem kimen tele mégsem erejüktől függ, hanem –
ahogy már korábban említettem – politikai, gazdasági és pszichológi-ai tényezőktől, a legkülö m látható eseményektől.
A bikák el sem tudják képzelni, hogy az árfolyamok esetleg csökkenhetnek. Az árfolyam-növeked számukra normális és magától értetődő jelenség. Lehetetlennek tartják, hogy az árfolyamok zuh hetnek. A szenvedélyes hosszjátékos inkább lenyeli a kisebb veszteségeket, ha lanyhul a tőzs de, minthogy lemaradjon a nagyobb 206
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
nyereségről, ha a tőzsde javulni kezd, és esetleg ő ebből kimarad. A medve ezzel ellentétben zinte beteges vággyal keresi a fájdalmat, de mások fájdalmát. Ez jól is van így, mert csak ak or tud pénzt csinálni, ha mások a részvényárak zuhanása miatt veszteséget szenvednek. A hossz ekuláns ezzel szemben egy adott cég növekedésének köszönhetően az emelkedő árfolyamokból profitál, anélkül hogy másoknak kárt okozna ezzel. A besszjátékos diadalittas, ha mások pa-naszkodnak, a tapaszta latok alapján azonban minden száz profi tőzs-désre csak öt bessz-spekuláns jut.
A csodabogarak viszont nem törődnek azzal, hogy mi folyik a bi-kák és medvék között. Saját vi ban élnek, mint például az elmé-
leti játékosok. Ez a faj ad és vesz, de csak gondolatban. Fejben nyereséget és veszteséget kö yvel, a pénztárca mindebből semmit nem érzékel. Ezek a játékosok azonban boldogok, ha elmélet nyeresé-
get kasszíroznak.
Vannak még ezenfelül a hétvégi tőzsdések, akik csak pénteken vesznek papírokat, ha ezen a nap a tőzsde stabil, mivel biztosak benne, hogy a közönség egy optimista hétvége után hétfőn a vá ett dönt. Még nem láttam közöttük milliomosokat. Vannak olyanok is, akik csak csődbe ment cég papírjaival foglalkoznak, őket a tőzsdezsargon „nyirkostalpú”-nak nevezi. Azt hiszik, hogy c soda fog történni. Néha-néha meg is történik a csoda. Mindenesetre ezeket a részvényeket deko még mindig el lehet adni.
ANDRÉ KOSTOLANY Mitugrászok
„Elismerem!” Vádolom a hivatásos közgazdászokat, amiatt hogy teljesen elbutítják a befektetők alamint totális zűrzavart okoznak az ügyfelek, az üzletemberek és a vállalkozók fejében. Közg ta-nuk olyan tudomány, mely hiábavalóan keresgéli a tudás gyümöl-csét.
Szinte minden zavaros és elavult elméletüket meg lehet cáfolni, csupán éles logika és sok mun a kell hozzá, erre viszont kevesen hajlandók. Én mindig azt tartottam szem előtt, hogy a „féligazság felér egy teljes hazugsággal”. Ez különösen érvényes a gazdasági és a pénzügyi é k az idézendő statisztikai adatok felét tálalják (az USA államháztartásának és kereskedelmi m nek hiánya, megtakarítási arányok és így tovább). A közgazdászok annak ellenére, hogy diplomát szereztek, a bekötött szemmel harcoló gladiátorhoz hasonlítanak. Statisztikájuk nem csak hamis, de még azt se m látják, mi rejlik a statisztikák hátterében. Csak számolnak, de nem gondolkodnak. Mindent tudnak, ami a könyvekből bemagolható, de az összefüggések elkerülik a figyelmü-
ket. Minden egyes újdonsült közgazdász azt képzeli, hogy tévedhetetlen gazdasági prognózist k felállítani.
A média az egész világon újra és újra leszögezi, hogy a hivatásos közgazdászok professzoraikk az előrejelzések tekintetében alaposan befürödtek. A híres 1987-es összeomlás után, a világ tájáról 33 professzor ült össze Washingtonban, egy szimpózium keretében, hogy a világgazdaság apcsolatban a legborúsabb és legdrámaibb jóslatokba bocsátkozzon. Erre röviden azt írtam: „33
professzor, ó, a világ elveszett!” És mi történt? Naiv jóslataiknak épp az ellenkezője követk e. Manapság a jegybankoknak fékezniük kell a gazdasági fellendülést, hogy ne gerjesszen inflá iót. Ilyen monumentális hibát nem lehet könnyen megbocsátani.
Semmi kifogásom a professzorok ellen – sőt még hálás is vagyok nekik azért, hogy megtanította z ábécére, az egyszeregyre és idegen nyelvekre –, de nem alkalmasak gazdasági vagy tőzsdei pr gnó208
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
zisok felállítására. Akkor már inkább asztrológusokat, vagy jövendőmondókat hallgatok. Elsőso el de Montaigne (1533-tól 1592-ig élt), a francia irodalom talán legokosabb alakjának sz avait tartom megszívlelendőnek, aki azt mondta: „A fölényes csalhatatlan-ság látszatát keltő os fecsegés hallgatása helyett, a fiam inkább a kocsmában tanuljon meg beszélni.”
Miért olyan magas a száma, főleg Németországban, azoknak a fia-taloknak, akik közgazdaságtant tanulnak? Nagyon egyszerű: vastag betűvel szeretnék rányomtatni névjegykártyájukra a diplomás azdász titulust. Nagyvállalatok és bankok – a felvételi meghallgatás során – évek óta előnybe azokat a jelentkezőket, akiknek esetében van rá bizonyíték, hogy nem teljesen analfabéták. A iplomák között a közgazdász diploma a legkönnyebben megszerezhető, bizonyára könnyebben, mint doktori. Csak kívülről kell megtanulni néhány könyvet, nincs szükség különösebb fejtörésre, í engeteg közgazdászt. Sajnálom őket, hogy értékes idejükből négy évet ilyesmire kell pocsékoln bra is azt állí-
tom, hogy a közgazdaságtan áltudomány. Az a kevés tudás, amit ki lehet préselni belőle, egyik a másikra elavul.
Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a nézetet képviseli. A párizsi tőzsde második legnagyobb brókercége (mely 400 alkalmazottat foglalkoztat) azonnal elutasítja azokat az álláskeresőket , akik gazdasági diplomával állnak elő, azzal az indoklással, hogy szemellenzőjük akadályozza a globális gondolkodásban, ráadásul még okosko-dók is.
Ha a tőzsdén egy kollégával beszélgetek – akármilyen briliáns el-mének tűnik is –, két mondat em, ha közgazdaságtant tanult. Érvelései és elemzései szűk korlátok közé szorultak, melyek kö kiszabadulni.
Milyen őszinte és sokatmondó volt Al Smith, a híres és rendkívül népszerű államférfi, New Yor mányzójának vallomása, akit majdnem elnökké is választottak. Egy gyűlés alkalmával valaki rák egből: „Hé kormányzó úr, melyik egyetemen szerzett tudományos fokozatot?” – „Én? A New York-i n!”
Albert Hahn, a közgazdaságtan professzora, aki mintegy 100 millió dolláros vagyont hagyo tt hátra, maga is röviden, de őszintén ír tőzsdei spekulációiról: „Csak nem adok a saját osto ami-ket professzorként hirdetek!” 209
ANDRÉ KOSTOLANY
Sajnos az 1990-es Nobel-díjat elbíráló zsűri fülébe ez a mondás nem jutott el. Épp ellenkezől on sokat adtak az akadémikus butaságokra, és a gazdaságtudományok három professzorának ítélté . A Svéd Tudományos Akadémia indoklása így hangzott: „többek között a portfólióelemzés terüle ntőségű munkájukért”. Akarja tudni, kedves Olvasó, hogy mi volt olyan úttörő jelentősé-
gű a professzorok elméletében? Az egyik tézis kimondja, hogy „az egyéni befektető befektetési két alapvető tényező határozza meg: a várt hozam és a kockázat”. Na ne, komolyan?
A másik így szól: ha „a befektető elfogadja, hogy befektetése magas kockázattal jár, akkor ma abb hozam jár neki”. Nem kevésbé úttörő jellegű az a felismerés, hogy a portfolió várt hozama es befektetések várt hozamának súlyozott átlagának felel meg”.
Példa: ha „A”-részvény tíz százalékot hoz, „B”-részvény pedig húsz százalékot, akkor a portfo
alék. Micsoda érett matematikai teljesítmény!
Igazi közhely az alábbi javaslat is: Aki a befektetési portfolió összkockázatát csökkenteni a ja, és olyan vállalat részvényei vannak a birtokában, mely a növekvő olajárak alatt nyög, akk yan vállalat részvényeivel kell kiegészíteni portfolióját, mely profitál a növekvő olajárakbó lehet igaz! Az ilyesfajta úttörő jelentőségű igazságokat minden kifutófiú ismeri a tőzsdén. Méltó helyük sági óvodában van. Ezért Nobel-díjat adni, ezt már a homo sapiens elleni sértésnek veszem.
Az akadémikus urak valószínűleg nem rendelkeznek nagy tapasztalattal az értékpapírok vagy a t de világában. Különben nem hirdetnének effajta közhelyeket, ezáltal nevetségessé téve magukat Tudom, hogy néhány olvasó szemében ilyesfajta heves kirohanásaimmal szemtelennek és arcátlannak tűnhetek. Mivel azonban az embernek az én koromban már nincsenek ambíciói, hogy megkapjon valamilyen díjat, megengedhetem magamnak azt a lux ust, hogy ki-mondjam az igazságot.
Nem tudják az akadémikus urak, hogy száz éve több száz könyv jelenik meg folyamatosan, az opt mális portfolió- és értékpapír-elemzésről? Az egyik klasszikus mű, mely még a századforduló e eg, az angol származású Major Angas tollából született, és 210
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
több tucat kiadást ért meg. Az összes szerző ugyanolyan joggal érdemelné meg a Nobel-díjat (l ső esetben még én is!). A három
„nobilis” professzor tanítványai és követői ezzel a díj al koronázott teóriával akarnak siker agyobb esélyt látok erre, ha egy csil-lagjós utasításait követik.
Ismerek egy öreg tőzsdéstől származó elemzést, ami sokkal hasznosabb. 65 évvel ezelőtt az alá náccsal bocsátott utamra:
„Minden attól függ, hogy az ostobák vagy a részvények vannak-e többségben.” Ez volt egyébként Deutsche Bank nagy öreg-jének mottója is.
Megint eszembe jutott egy anekdota, melyet egy olyan hölgy me-sélt el nekem, akinek éd esapja szemtanúja volt az eseményeknek: Einstein előadást tart egyetemistáknak. Egyikük megké dezi, hogy röviden, és a laikusok számára is érthetően el tudná-e magyarázni relativitáselmél „Tegyük fel – mondja Einstein –, hogy egy forró tűzhelyen tűnik számomra. Viszont ha egy csinos hölgy ül az ölemben a csak három perc telt volna el.” A fiatalok nevetnek, de az egyik diák szomszédja fülébe suttogja: „És ezért kapta
ülök három percen át, akkor ez 30 p 30 percig, akkor az olyan, minth közben hallani lehet, amint a Nobel-díjat...?”
ANDRÉ KOSTOLANY Guruk garancia nélkül Gyakran jól szórakozom a napi sajtó tőzsderovatában megjelenő
olyan képtelenségeken, mint például az alábbi hír: „A tőzsde az el-adások révén lanyhább mara pesszimisták a további javulással kapcsolatban nem táplálnak különösebb reményt. Az eladók vi ták magukat, mert a gyengülő piacra várnak. Az árfolyamok ezért a rossz hangulat és az eladás miatt egyre csökkennek.”
Ezekből a sorokból csak az első érdekes, és abból is csak a négy szó: „a tőzsde lanyhább mara más magától értetődő, mert a „lanyhább” szó önmagáért beszél. Vannak természetesen árnyala-t nagyon lanyha.
Ilyesfajta együgyű kommentár akár nagyobb tőzsdeguruktól is származhat, akiken csak nevetni t dok. Egy ilyen példa Robert Farrel, a Merril Lynch elemzője, aki a Wall Street legnéps zerűbb jövőbelátója. Egyszer egy tőzsdei kommentárban a következőt adta elő:
„Lehetséges, hogy a tőzsde épp ciklikus csúcsot képez, hogy majd aztán hanyatló irányt vegyen is előfordulhat azonban, hogy folytatódik a növekvő tendencia, és az árak nem várt szintre em lkednek.” Ez körülbelül olyan színvonal, mint az a tézis, mely szerint „amikor a kakas a szemétdombon kukorékol, megváltozik az időjárás, vagy marad olyan, amilyen eddig volt”.
Mindez erősen emlékeztet John Pierpont Morgan szavaira. Amikor 1907-ben a Wall Stree t összeomlásakor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy miként vélekedik a dolgok további alakul usan, de sokatmondóan válaszolt: „A tőzsde hullámzani fog.” Ezt azonban csak viccből mondta. ozzáfűzhettem volna még a párizsi címerben található szavakat: „Fluctuat nec mergitur.” (Hány gyan, de nem merül el.) A fürth-i csodarabbi is pont és vessző nélkül adott hasonló választ t tában, amikor frankfurti zsidók azt kérdezték tőle, hogyan alakul a tőzsde az elkövetkezendő akban: „Venni nem eladni.”
Még több bosszúság származik a világ leghíresebb tőzsdeguruja, a fiatal Robert Prechter jósla Az Elliott-féle hullámelméletet nép-212
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
szerűsíti, melyet tőzsdei értesítőkben és a könyvében terjeszt. Az én szememben ez az elmélet való jósláshoz hasonlít. Ja-vaslata alapján a részvényeket fedezet nélkül el kell adni. Az ár persze emelkedik. Követőinek persze azonnal készleteket kell felhalmozni, mert az árfoly am pár ponttal feljebb kúszott. Hétről hét-re ilyesfajta javaslatokat szajkóz, már évek óta. aztán hétről hétre elveszíthetik összes pénzüket.
És hogy is felejthetném ki a nagy Joe Granville-t (aki rövid ideig Németországban is több ez er követőt tudhatott magáénak). Mintegy tíz évvel ezelőtt 700-as Dow Jones mellett még a nagy at is rávette, hogy árfolyamesésre spekuláljanak, és várják meg, amíg az ár 400-ra esik, ami nte elkerülhetetlenül be fog következni. A Dow Jones azonban nem esett 400-ra, hanem 3 000 fölé emelkedett. Ráadá-
sul a jó öreg Joe képes volt még azt is állítani, hogy jóslataiért meg fogja kapni a Nobel-dí Hát az emberi butaság egyáltalán nem ismer határokat?
Egy bizonyos Kurt Oligmüller sem az áhított Stockholmban, hanem a sírban végezte. Feltalálta aranymetszet-elméletét, melynek segítségével állítólag a lehető legnagyobb pontossággal lehe -számolni a jövőbeni árfolyamok értékét. Ugyanakkor megfogadta Granville tanácsát, elveszítet ügyfelei teljes vagyonát – és feleségével együtt öngyilkosságot követett el.
Feltétlenül meg kell említenem Henry Kaufmannt, a kamatgurut, aki kamatjóslatait mindig a Federal Reserve Bank döntései alapján kürtölte szét. Erre egy kifutófiú is képes lett volna ilághírű
Salomon Brothers cég jelentős összegekkel és PR-utakkal támogatta, hogy aztán olyan prognózis kat állítson fel, melyek a kötvénypiacot egyik vagy másik irányba tudják terelgetni. Szerencs személye mára már teljesen feledésbe merült, de valószínűleg azok még nem felejtették el, ak ait megfogadva elveszítették vagyonukat.
Néhány évvel ezelőtt még korlátlan népszerűségnek és tiszteletnek örvendett, még a Bundesbank anácsát.
Minden jóslatnak 50 százalékos esélye van arra, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, mert dei versenyfutásban csak két résztvevő van: hossz és bessz, fel vagy le. Ami azokat a befo lyásoló tényezőket illeti, melyek alapján a guruk számítógépeik segítségével a tendenciákat k g arra az esetre gondolok, amikor 213
ANDRÉ KOSTOLANY
feltették nekem az alábbi kérdést: „Ha egy hajó 20 méter hosszú, öt méter széles és négy méte apitány?”
Számítógépemen pontosan kiszámoltam, de nem árulhatom el – a kapitány esetleg még megsértődne
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Három régi dokumentum életpályám történetéből
Néhány hónappal ezelőtt rendet raktam a pincémben, és rábukkan-tam 12 üveg 1938-ból származó dsieck pezsgőre; sajnos, az üvegekben már nem pezsgő volt, hanem madeirabor, de még mindig élvezhető. A számtalan könyv és személyes tárgy között régi papírokat tartalmazó borítékot l és három olyan do-kumentumot találtam, mely életpályám szempontjából nagyon érdekes. Ez a három papír egy profi tőzsdéskarrier állomásait illusztrálja.
Az első irat 1929-ből származik. Akkoriban 23 éves voltam, profi tőzsdés, nagyon sikeres, és akkor igen sok pénzt kerestem. Egy életbiztosítási kötvényről van szó, mely tanúsítja, hogy zóló életbiztosítást kötöttem, a biztosítás összege 10 000 dollár volt, fele-fele részben fra dollár. Az 1929-ben 10 000 dollárt érő összeg mai vásárlóértéke 400 000
dollár. Ez egyrészt azt mutatja, hogy spekulációs tevékenységem milyen jól virágzott. Másrész ttem volna némi pénzt is megtakarí-
tani, és ez az életbiztosítás csupán azt az egyetlen célt szolgálta – mivel még nőtlen voltam pedig tehetős emberek –, hogy rendszeres takarékoskodásra kényszerítsen. Havonta valamennyi t be kellett fizetnem, hogy majd ha megérem, harminc év elteltével megkap-jam a biztosítás i összeget. Már 23 évesen olyan óvatos voltam, hogy gondoltam a spórolásra is. Még érdekesebb a biztosítótársaság kísérőlevele (lásd a 216. olda-
lon), melyben visszaigazolják: Különleges kívánságát teljesítve, kivételesen készek vagyunk elismerni, hogy a biztosítási összegre – tíz-
éves időszakot tekintve – öngyilkosság esetén is jogosult. Ma én csodálkozom a legjobban azon ogy jutott eszembe 23 évesen életbiztosítást kötni, sőt még öngyilkosság esetére is biztosíta Ha az ember úgy érzi, közeleg a vég és pénzügyi téren kudarcot vallott, akkor ez jelentheti utolsó mentsvárat. Öt évvel később tényleg foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata. 215
ANDRÉ KOSTOLANY 216
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Hogy miért, arról a második dokumentum tanúskodik (lásd a 218.
oldalon). 1934 elején a párizsi bíróságtól azt a felszólítást kaptam, hogy a lakásomban talál verezésre kerülnek a Rue Rossinin lévő aukciós házban, ha folyó év február 26-ig nem fizetem gy, a Rajna menti Bingenben székelő céggel szembeni – tartozásaimat. Lakásajtómon ott virítot végrehajtó pecsétje és az árveré-
si értesítő. Négy jól prosperáló év után tehát egyszerűen tönkremen-tem. Már 1932/33-tól kezd ek a dolgaim, mert nagy tételben besszre spekuláltam – de az árak egyre csak emelkedtek. Elveszítettem az egész vagyonomat, és adósságokba keveredtem. Már csak a bútoraim maradtak meg; aztán egy kollégám – mi tőzsdé-
sek nagyon szolidárisak vagyunk egymással – segített, hogy kötelezettségeimet még időben kieg líthessem.
Mihez kezd a tőzsdés, ha tönkrement? Munkát kell vállalnia. Így hát dolgozni kezdtem, mégpedi rókerként. Feladtam önálló spekulációs pályafutásom, és jutalékért dolgoztam. Nemsokára telje em, sőt, olyan jól kihevertem a történteket, hogy 1936-ra, – tehát már három évvel később – jövedelmem meghaladta a 150 000 frankot, ahogy a hármas számú dokumentum is bizonyítja (lásd a
219. oldalon). Ez körülbelül 12 000 amerikai dollárnak felelt meg – az összeg mai vásárlóerej alább az akkorinak hússzorosa, dollárban számítva tehát csaknem negyedmillió. Dióhéjban ez tehát egy profi tőzsdés története. A történet tanulsága pedig: a tőzsdés legyen keljfeljancsi. Ha elveszítette tartalékait, akkor néha muszáj mun kára fanyalodnia.
Egyébként nemsokára már egyáltalán nem szorultam rá, hogy brókerként dolgozzam – a mai napig en spekuláns maradtam. A munkához viszont annyira hozzászoktam, hogy soha nem hagytam abba. Tanítok, előadásokat tartok, írok, vitákon veszek részt, és mindezt addig folytatom, am csak lélegzem. Hogy ez munka-e vagy nem, azt döntse el az olvasó.
Molnár Ferenc, a nagy író egyik anekdotája jut eszembe. Felesége, Darvas Lili, aki Max Rei nhardt színházában játszott, instrukciókat adott az új szobalánynak: – Kérem ne zavarja az ur takarítással. Nem lépheti át a dolgozószoba küszöbét, mert dolgozik. Másnap a szobalány felháborodottan így szól a művésznőhöz:
– Nagyságos asszony, véletlenül bekukkantottam a nagyságos úr dolgozószobájába. Nem is dolgoz sak ír. 217
ANDRÉ KOSTOLANY 218
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL 219
ANDRÉ KOSTOLANY A gyenge idegzetű acélkereskedő
A tőzsdétől is függővé lehet válni, hiszen különleges a hangulata. A levegő, amit ezen a nyüz beszív az ember, kábítószerként hat. Sokakat ismertem, akik csak véletlenül keresték fel a t , és többé nem tudtak elszakadni tőle. Az alábbi anekdota jól illusztrálja ezt a függőséget: -es New York-i tőzsdekrach után több ezer profi tőzsdés ment tönkre, és kényszerült más elfog tán nézni. Sőt, egészen alacsonyrendű munkát vállalni. Két egykori tőzsdés találkozik, és az dezi: – Mivel foglalkozol most? – Fogkefeügynök vagyok. És te? – Bizalmasan megsúgom, hogy még mindig a tőzsdén vagyok, de a feleségem azt hiszi, hogy zong orázom egy nyilvánosházban. (Ez még mindig jobbnak számított, mint tőzsdézni.)
Egy barátom, Fréderic A., tőzsdefüggő volt. Az acél- és vasiparban tevékenykedett, és a korea alatt milliós nagyságrendű ügyleteket bonyolított. Nagy fáradságába került szorgalommal és ve megkeresni a pénzét. Az ő szemében mi, tőzsdések voltunk a gazdaság semmittevői, naplopói és ajdonképpen igaza volt, bár én egyáltalán nem szégyellem, hogy soha nem dolgoztam, és mégis k
emes és kényelmes életem volt. Sokat viccelődtünk baráti körben Fréderic cimboránkról, és úgy hogy az ember, aki eladta a vasfüggönyt. Óva intettem őt, hogy a koreai háború sem tart örökk gy nap még boldog lesz, hogy „becsületesen megkeresett”
pénzét jó részvényekbe fektette; és mivel ez a nap egyre közeleg, ideje tanulmányoznia az árf -értesítőket.
Következő nap felkeresett. Miután átgondolta, amit mondtam ne-ki, tollat és papírt nyomott a kezembe, hogy állítsam össze azoknak a részvényeknek a listáját, melyeket próbaképpen érdeme vásá-
rolnia. Nem spekulációra gondolt, csak kicsit bele akart kóstolni a tőzsdézésbe. Elsősorban a német Young-kötvényeket, francia sorozatokat, másodsorban pedig a dél-afrikai De-Beers-részvé yeket és még néhány amerikai blue chipet ajánlottam neki. A lista csodálatosnak 220
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
bizonyult. A Young-kötvények ára hamar a százszorosára, a De-Beers-papíroké a tízszeresére ug és a többi is jelentősen emelkedett. Miután az első kötések után az árfolyamok kedvezően ala barátom egyre több részvénnyel egészítette ki portfólióját: New York-i, európai, sőt még aus l is. Először meglévő készpén-zéből vásárolt, majd egyre több tőkéjét szabadította fel, végül sponton elkezdett számolni, és felfedezte, hogy a tőzsdei különbözet egyik napról a másikra a aládi költségvetés öt-szörösét teszi ki. Ráadásul észre kellett vennie, hogy az árfolyamok ak k is. A tőzsde egyre nyugtalanabbá vált, a külön-bözetek egyre nagyobbak lettek, barátom ideg i nem bírták már ezt az állandó feszültséget. Egy napon, talán épp a hivatalos tőzsdei órák a , hogy átmenetileg éppen a De-Beers-papírok ára esett néhány ponttal) idegösszeomlást kapott és kórházba került.
Családja a nagy izgatottság közepette „haditanácsot” tartott. Elhatározták, hogy felszámolják s érdekeltségét a tőzsdén. Eladták az összes papírját, vagyona tehát többé már nem ingadozó á finom készpénzben pihent a bankban. Majd mi történt? A hosszú hónapok alatt, amíg barátom al vetette alá magát, a tőzsde összeomlott. A világ tőzsdéinek leghirtelenebb árfolyamzuhanása zett be 1962 tavaszán. Amikor barátom gyógyultan elhagyta a kórházat, az árfolyamok épp a leg yebb ponton voltak. Ő azonban nyugodt volt és úgy mosolygott, mint aki új ászületett. Az alvó a megmentette egész vagyonát. Amennyiben hitelre vett papírjait nem adják el, tönkrement v olna. Lelkiismeretem is tiszta maradt, igaz, hogy én csábítottam tőzsdézésre, de minden jó, h a vége jó... Nem annyira egyszerű ám, ha az embert egyszer megfertőzi a tőzsdeláz. Ha vannak részvényeid, ttól reszketsz, hogy esik az árfolyam, ha nincsenek, akkor attól, hogy emelkedik. Felg yógyult bará-
tom is reszketett. Amikor az árak kiheverték a megrázkódtatást, izgatottá vált. Amikor a rész k ára továbbra is nőtt, elfogta a pánik, hogy a küszöbön álló hossznak nem lehet részese. Hiá a elkezdett papírokat venni...
Bár lenézem a tőzsdei parazitákat, a játékosokat, akik mindennap adnak-vesznek, de elismerem , hogy nélkülük a tőzsde nem lenne tőzsde, és tőzsde nélkül a kapitalista rendszer nem létezn mi-nél több élősködő vesz részt a játékban, annál nagyobb a forgalom és 221
ANDRÉ KOSTOLANY
a likviditás. Minél nagyobb a likviditás, annál nagyobb a garancia az egyedi befektető számár
, hogy részvényeit mindig sikerül eladnia a fizetőképes, nagy forgalmat bonyolító piacon.
Ha egy mondatban szeretném a spekuláció történetét összefoglalni, azt kellene mondanom: a „ho ludens” megszületett, játszott, nyert vagy vesztett, de soha nem fog meghalni.
Ezért vallom azt a meggyőződést, hogy minden tőzsdei depresszió után – amelynek során az embe fogja az undor mindennemű rész-vénytől és magától a tőzsdétől is – következik egy olyan idősz múlt összes sebe begyógyul, és az embert újra vonzani kez-di a tőzsde, mint fény a pilléket. ez nem belső indíttatásból történik, akkor a csúcsfejlettségű tőzsdeipar gondoskodik róla, hogy így legyen, de mindenekfelet t a csalétek: a pénz.
A „homo ludens” és a tőzsdés sajátságos esetét ahhoz az alkoholistáéhoz tudnám hasonlítani, a red alkoholos kábulatá-
ból, a másnaposságtól kínozva elhatározza, hogy soha többé nem vesz poharat a kezébe. Délután egy koktélt, majd még egyet, és még egyet, és éjfélre már ugyanolyan részeg, mint előző este.
Talán mindenki megszállott vagy őrült? Talán így van jól, mert milyen lenne a világ, sőt a tő k nélkül? Honnan jönne a profit a tőzsdén, ha nem lennének őrültek?
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Gondolatok a pénzről és a tőzsdéről II.
A játék olyan szenvedély, mely egyszerre szórakozás és szenvedés. A játékos számára az a legs , ha nyer. A második legszó-
rakoztatóbb dolog, ha veszít. Mert a játékos számára a legnagyobb gyönyört a nyerés és veszté e jelenti. Ha nem lenne veszteség, elmúlna a feszültség, és megszűnne az élvezet. Molière azt írta: Az ostoba, aki túl sokat tud, kétszer olyan ostoba, mint aki tudatlan. Ez a felismerés meglehetősen találó a tőzsde esetében is. A becsületes adós inkább örököseinek okoz csalódást, mint hitelezőinek. Nem szabad követni a különböző irányzatokat, inkább szembe kell fordulni velük. A tőzsde egyötödéből élnek a spekulánsok, négyötödéből a brókerek.
Nem létezik tökéletesen művelt ember, csak félig művelt. Minden attól függ, hogy mit tudunk k zni ebből a félműveltségből. Van olyan ember, aki boldog, hogy nem kell saját hitelezői helyében lennie. Ha nem lenne gazdasági újságírás, nem is kellene feltalálni. Az öreg tőzsdés mindent elveszíthet, de tapasztalatát nem. Georges Clemenceau egyszer azt mondta: A háború túl komoly dolog ahhoz, hogy rá lehessen bízni a katonaságra. Manapság így fogal-mazhatnánk: A gazdaság túl komoly dolog ahhoz, hogy
rofesszo-rokra és közgazdászokra lehessen bízni. 223
ANDRÉ KOSTOLANY
A legveszélyesebb dolog a tőzsdén a meglepetés. Csak nagyon kevés tőzsdés tudja ilyenkor megő ni nyugalmát és tárgyilagosságát. A tőzsde összeomlásának oka legtöbb esetben nem objektív go , hanem tömegpszichológiai jelenség. Valaki felfedez egy apró problémát, legyen az akármilyen pici, híre futótűzként fog terjedni.
A tömegpszichológiai reakciók olyanok a tőzsdén, mint a színházban: valaki ásít, hamarosan mi i ásítani fog. Valaki köhög, azonnal az egész terem köhögni fog. Nem tőkére, hanem zsebpénzre van szükség. Sokaknak még a vagyonnál is fontosabb a zsebpénz. Ha a befektetési alapoknak nagy bevételei vannak, az annak a jele, hogy a felívelő tende ncia harmadik fázisa a végéhez közeleg.
Sok kapitalista életének egyharmadát azzal tölti, hogy tőkét halmozzon fel, másik harmadát az , hogy őrizze meg pénzét, az utolsó harmadát pedig azzal, kiknek hagyja örökül. Az újságíró és a tőzsdei spekuláns munkájához ugyanazt a nyers-anyagot használja: híreket és Az újságíró megörökíti, a spekuláns pedig felteszi rá pénzét.
Minden tőzsdei kifutófiú rengeteg pénzt hordoz jegyzetfüzetébe rejtve. Csak meg kell találnia a sorok között. A tőzsdés, de főleg pénztárcája, gyakran nagy idők tanúja. Az infláció a demokrácia ára, vagy helyesebben szólva a demagógiáé. Ugyanis egy parlament sem meri azokat a szigorú intézkedéseket végrehajtani, melyeket az inflációval szemben kellene foganatosítani. Minden tőzsdei bróker elméje egy kissé zavart, mert az újabb megbí-
zásokon és jutalékon való töprengés miatt még a legintelligensebb, legőszintébb és legfelelős b bróker személyisége is torzul. Államcsőd? Bankválság? Erre csak egy válasz létezik: „Sok hűhó semmiért!” 224
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Teljes mértékben a tőzsdés hozzáállásától függ, hogy a tőzsdei tendenciát stabilnak vagy inst tja. Ugyanazt az árfolyamot az egyik tőzsdés stabilnak, a másik nyomottnak nevezi – attól füg n, hogy mire spekulál. Ha a tőzsde alakulását egy évre előre megjósolom, a többiek egész évben bolondnak tartanak.
A hossz-spekuláns inkább elviseli a veszteséget, ha a tőzsde romlik, minthogy lemaradjon a nyereségről, ha a tőzsde élénkül, és ezt esetleg elszalasztja. Aki nem képes saját véleményt alkotni, és döntést hozni, annak nem való a tőzsde. Az a tőzsdés, aki nem gondolkodik, nincsenek érvei vagy megfelelő motivációja, az a rulettjátékoshoz hasonlít. Egyszerűen hazárdjátékos. Nem szabad azt hinni, hogy mások, csak mert tömeges részvényvá-
sárlásba kezdenek, többet tudnak, vagy jobban tájékozottak. Az okok olyan különbözők lehetnek y lehetetlen bármiféle következtetést levonni. A gazdaságot nem lehet tanítani, át kell élni és túl kell élni.
Készpénzzel a zsebünkben úgy határozni, hogy csökkenő árfolyamok mellett beszállunk a tőzsdéb z a szórakozás, mint ha éhesen kelünk útra az étterembe. A rossz, de igaz hír sokkal jobb, mint a jó, de nem igaz hír. Az elsőnél tudjuk, hogy mi i s a helyzet, a második viszont félrevezető lehet.
A döntésképtelen tőzsdés számára az árfolyamok túl magasak, vagy még túl magasak; ahhoz, hogy , már túl késő, vagy még túl korán van.
A tőzsdés véleménye soha nem változatlan. Ugyanazt a papírt ugyanolyan árfolyam mellett egysz r túl olcsónak, másszor túl drágának tartja, de soha nem objektív mérlegelés alapján. Vélemén attól függ, hogy jól aludt-e, vagy hogy állandó fájdalmak, vagy ide-225
ANDRÉ KOSTOLANY gesség kínozzák-e – tehát olyan okoktól, melyeknek semmi köze a tőzsdéhez. A legtöbb tőzsdés m objektív. A vásárláshoz fantázia kell, az eladáshoz bölcsesség. Este ötletekre van szükség, reggel kritikus véleményre, délben pedig elhatározásra.
A tőzsde, vagyis a pénzügyi piac tulajdonképpen színház, melyben mindig ugyanazt a darabot já sszák, de különböző címek alatt. Ahhoz, hogy egy kormány erőszak nélkül kormányozzon, és rendben tudja tartani a pénzügyeket, yon ravasznak kell lennie. A gazdaságszakértő olyan gladiátor, aki bekötött szemmel küzd. Semmi értelme nincs a gazdaságban az igazságot hirdetni, vagy hasznos tanácsokat adni. E z a legjobb mód arra, hogy ellenségeket szerezzünk. Voltaire azt mondta: Minden rossz dolognak lehetnek jó következményei is. A mondás a tőzsdér e vonatkoztatva különösen találó.
Nem az dönti el az árfolyamok alakulását, hogy ma mi történik, hanem hogy holnap és holnaputá i fog történni. Az árfolyamok már tartalmazzák a ma eseményeit. A tőzsdés nem a rendszerek, hanem az ötletek embere.
Nekem csak azok a milliomosok imponálnak, akik akkor is imponál-nának, ha egy fillér sem lenne a zsebükben.
A tömegtájékoztatás, mely figyelemmel követi, hogyan csapják be az embereket, maga is hibás a okozott kárban. A legtöbb ember, aki rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy tudja, miként kell pénzt c sinálni, csak a legritkábban rendelkezik azzal a tulajdonsággal is, hogy tudja, miként k ell a pénzt élvezni. 226
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Ha a tőzsdén nagyon rettegünk egy negatív eseménytől, akkor már néhány órával bekövetkezése u zünk. Ez a híres fait accompli5 jelenség. A tőzsdén érzéseink megsúgják, mit kell tennünk; agyunk pedig, hogy mit kell elkerülnünk. Olykor a tőzsdén a kétértelmű tanács többet ér az egyértelmű és világos tanácsnál. Az ember néha tényleg csak bizonyos idő elteltével fogja fel, amit korábban tanult (egyete mi tanulmányaimra gondolok). A játékos mindig egyformán reagál, mindegy, hogy kicsiben vagy nagyban tőzsdézik; a kisbefek tetők és a nagy menedzserek emberi reakciói alig különböznek egymástól. Vásárláskor romantikusnak, eladáskor realistának kell lenni. (A kettő között pedig aludni.)
Opcióvásárlás? Ugyanaz a helyzet, mint a váltónál: írja alá, és meglát-ja, milyen gyorsan tel A tőzsdén nem az új seprű az, ami jól seper, hanem a régi. Ki a tőzsdén a kicsit túlbecsüli, a nagyot nem érdemli.
A boom előtt és a krach után nagy csend honol. Ami a kettő között lejátszódik, az csak hiszté hűhó minden értelem nélkül.
Minden derék, polgári francia családban a legbutább fiút küldték a tőzsdére. Ennek biztosan m t a maga oka. A bessz-spekuláció (áresésre számító eladás) csak az intelligens tőzs-dés számára átlátható. hogy lehet valamit eladni, ami még nincs is birtokunkban. 5 Befejezett, megmásíthatatlan tény (francia) 227
ANDRÉ KOSTOLANY
Mind a profi tőzsdés, mind pedig a pénzügyi publicista számára nagyon veszélyes, ha túl gyakr van igaza. A kollégákban irigység támad, és türelmetlenül várják, hogy rajtakaphassák, ha hib . A tőzsdés, ha tőzsdepletykákról van szó, még a saját anyjában sem bízhat.
Jacques Ibert, a nagy francia zeneszerző egyszer azt mondta, hogy a művészet 10 százalékba n inspirációból és 90 százalékban verejtékes munkából áll. A tőzsdén a verejtékes munkát term ztalat jelenti. Amit a tőzsdén már mindenki tud, az számomra már érdektelen. Az infláció a hitelezők számára pokol, az adósok számára paradicsom. Rotschild egyszer azt mondta: „Aki a tőzsdén rám hallgat, az rossz tapasztalatokat fog s zerezni.”
A tőzsdejátékosok 90 százalékának még ötletei sincsenek, nemhogy értelmes gondolatai. Még a l n játszóknak és a totójátékosoknak is vannak ötletei és motivációi. A tőzsdejátékos csak vako ggel.
A sok pénz – még akkor is, ha egy ostoba ember zsebében van – mindig érvényre jut és elismeré at. A pénz hatalma óriási.
Az egyik bécsi vezető bank elnöke azt mondta a nagyfokú infláció idején: „Nem vagyunk sem oko , sem ügyesek, csak előkelőek!” Azt hiszem, ma nem sokra vinné. A vad spekuláció legbiztosabb féke a veszteség. Az elemző töpreng, a tőzsde irányít.
A tőzsdén nem kell feltétlenül mindent tudni, csak mindent érteni. És ha mindent értünk, attó em kell mindenbe beszállni. 228
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A legszenvedélyesebb tőzsdespekuláns is megengedhet magának egy kis szünetet, és hogy egy id eig csak néző legyen.
Gyakran kérdezem magamtól, hogy a tőzsdei órák alatt melyik hasznosabb, a tőzsdére vagy inkáb orgászni menni. A tőzsdén ugyan lehet tippeket kapni és utána pont az ellenkezőjét tenni, a h rgász viszont átgondolhatja, hogy mi az, amit nem kellene tennie.
Az a bankár, aki az ügyfelek pénzével spekulál és nincs szerencséje, gyakran szélhámossá váli bankárt, akinek szerencséje van, zseninek kiáltják ki.
A legtöbb tőzsdésre jellemző, hogy fiatal korában költi el azt a pénzt, amit idős korában meg
. Szívem a bal oldalon helyezkedik el, fejem a jobb oldalra húz, a pénz-tárcám sem jobbra, s em balra, hanem már régóta a biztonságos Amerikában van. Az okos nő mindig tartson egy bessz-spekulánst tartalékban, akkor jóléte örökre biztosított. A tőzsdén a féligazság teljes hazugság. Mindenki tudhatná, hogy a nagy pénzintézetek falai mögött nem mintagyerekek ücsörögnek. Az ördög megteremtette a tőzsdét, hogy megbüntesse az embereket, amiért elhiszik, hogy az Úr semmiből bármit is teremthetett.
Az egyetlen gyár, ami Washingtonban éjjel-nappal üzemel: a pénz-gyár, vagyis az állami pénzny mda. A tőzsde nemcsak az elkövetkezendő év eseményeit diszkontálja, hanem azokat is, amelyeket a közönség a rá következő évre vár. Te-hát tulajdonképpen a megelőzés megelőzése. Gyakran csökkenő árfolyamok mellett is elmondható, hogy a piac stabil, viszont fordítva is igaz: az árfolyamok nőnek, és mégis azt kell mondani, hogy a piac pillanatnyilag instab il. 229
ANDRÉ KOSTOLANY
Üzemgazdászok, gazdasági mérnökök, közgazdászok és hasonló szakértők jobb, ha a tőzsde közelé tőzsde számukra veszélyes csapda, melyhez tudományos módszerekkel akarnak köze-líteni. Csak D nte szavait idézhetem: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Ha pénzről van szó, csak egy jelszó létezik: „Még többet!” Soha nem szabad beleszeretni egy részvénybe, az elválás mindig legyen könnyed, ha felhangz ik az S. O. S. jel! Villamos és részvény után soha nem szabad futni. Csak türelem: biztos jön a következő!
A két legnehezebb dolog a tőzsdén: tudomásul venni a veszteséget és elszalasztani a profitot . A legnehezebb azonban mégis önálló véle-ményt alkotni, és az ellenkezőjét tenni annak, mint y a többség cselekszik. Ha bármilyen esemény a piacon pszichológiai hatást eredményez, akkor annak azonnal mutatko znia kell, mert következő nap az esemény már feledésbe merül. Minél hevesebben cáfol egy adott kormány egy esetleges intézkedést, annál biztosabb, hogy az később bevezetésre kerül. Az idősebb milliomosok a sikeres fiatalokat csupán felkapaszkodott-nak tekintik. Nem képesek tudomásul venni, hogy az idő
előrehaladtával új vagyonok is keletkezhetnek, és a siker mögött gyanús és kétes dolgokat sej . Nem a pénznek van szaga a tőzsdés esetében, hanem csak az elvesztett pénznek.
Ha a tőzsdei spekuláció olyan könnyű lenne, nem lennének bányászok, favágók és más fizikai munkások. Mindenki spekulánsnak menne. Az az igazán szuverén ember, aki indoklás nélkül le tud mondani egy meghívást. 230
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Az elmúlt időszak gazdasági és pénzügyi rémhírei csak olyanoktól származhatnak, akiknek ezen en semmi tapasztalatuk sincs. Az a nap, amikor az egyébként makacs optimistából pesszimista vá-
lik, legnagyobb valószínűséggel az árfolyamirányzat fordulónapjára esik. Természetesen ez for s igaz. Ha a megrögzött pesszimista optimista lesz, a lehető leggyorsabban ki kell száll ni a tőzsdézésből. Az ideges spekuláns akkor a legidegesebb, ha nincsenek részvényei, és a tőzsde javulni kez d. Ahhoz, hogy az üzletben valaki sikeres legyen, naivnak kell látszania, de nagyon józan ul gondolkodnia. Ha az ember pénzt csinál a tőzsdén egy profi tanácsának köszönhető-
en, az siker; a profi tanácsa nélkül ugyanez nagy siker, és ha a szakér-tő tanácsával ellenke sikerül pénzt csinálni, az óriási siker. Egyszer egy híres tőzsdeguru előadásán ültem (a nevét inkább nem említem). Nem bírtam tovább ostoba magyarázatait és felálltam. Szomszédom megkérdezte: „Már el akar hagyni bennünket?” „Elhagyni? – feleltem. – Dehogy, csak elmegyek.”
ANDRÉ KOSTOLANY Furtwängler vagy US-Steel?
Életem során a zene és a pénz mindig összefonódtak. A zenei világ eseményei gyakran befolyáso dei magatartásomat. Egyszer a „Mesterdalnokok” is fontos szerephez jutottak spekulációim során.
1937 tavaszán történt, Párizsban. Rendkívül örültem az estének, mert sikerült jegyet szerezne erdalnokok” német szereposz-tású díszelőadására, melyet Wilhelm Furtwängler vezényelt. Zenera lliói számára ez a legszebb opera. Amennyiben száz kilométeres körzetben valahol játszották, rmekkorom óta el nem mu-lasztottam volna egyetlen előadást sem. Ez az a zene, amelyet, ha száműznének egy lakatlan szigetre, lemezen biztos magammal vinnék.
Örömömet azonban némileg beárnyékolta egy tőzsdei akciómmal kapcsolatos aggodalmam. Mandzsúri
rú volt. A New York-i tőzsdén ingadoztak az árfolyamok, úgy tűnt, hogy hamarosan meg-indulna k lefelé. A US-Steel árfolyama 250-ről 180-ra ereszkedett, a nap folyamán többször közel állt ahhoz, hogy a kritikus 180 pont alá essen, de szerencsére erre nem került sor. A Dow Jones-elmélet alapján ugyanis az árfolyam, ha az utolsó 180-as védővonal alá csökken, onnantó uhan; legalábbis ezt állítják az árfolyamszakértők.
A japán-kínai háború miatt minden ok megvolt a félelemre, tartós besszirányzat jelei mutatkoz ak. Ezért aggódtam tehát. Többfajta amerikai részvény volt a birtokomban, és ez a tény azzal yegetett, hogy nem élvezhetem gondtalanul a „Mesterdalnokok”-at. Hogy is adhatnám át magam az előadás melódiáinak, ha a fejemben ott mo-toszkál a US-Steel- és a General Motors-árfolya okkal kapcsolatos aggodalom? (Akkoriban a US-Steel és a General Motors voltak a tőzs de primadonnái.) Mialatt öltözködtem, egyfolytában tépelődtem: mit ér a tőzsde, az árfolyamok z felhajtás a pénz és a nyereség körül, ha megakadályoznak abban, hogy feloldódjak a zenében etben? Úgy tűnt, az az egyetlen megoldás, ha eladom a rész-vényeket, tekintet nélkül arra a k ckázatra, hogy az árak esetleg újra felívelnek. 232
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Mielőtt elindultam az operába, felhívtam párizsi brókeremet, a J. S.
Bache & Co. céget, és utolsó pillanatban, még a zárás előtt sikerült megszabadulnom a papírok ndez csupán néhány percet vett igénybe, de mégis más emberként indultam az operába. A veszély veszélyes részvényei nélkül nyugodtan élvezhettem az előadást. A US-Steel és a General Motors mintha egy másik bolygóra kerültek volna.
A következő napokban a tőzsde stabil maradt. A negyedik napon azonban a US-Steel mered eken zuhanni kezdett, 180-ról 120-ra. A tőzsdések és a laikus befektetők iszonyatos kárt sze nvedtek. Én azonban megmentettem a bőrömet. A zene iránti rajongásom megvédett a katasztrófát ans Sachs cipész volt és egyben költő. Rólam azt lehetne mondani: „Tőzsdés és egyben zenész.”
HOGYAN TEGYÜNK SZERT
A LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓKRA?
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A kommunista tőzsdetippje
Gyakran feltették nekem a kérdést, hogyan spekulálok, vajon mi a legjobb technika. Nagyo n nehéz erre válaszolni. A tippek általában kétes eredetűek, és könnyen félrevezethetik az em
az információk pedig majdnem mindig hamisak. Ami megmarad, az az inspiráció, mely azonban a világ tőzs déin és egyéb, spekulációra alkalmas területeken gyűjtött majdnem negyven éves tapasztalatból adódik.
Az lesz a legjobb, ha elmesélem egy jól végződött spekuláció tör-ténetét. 1967 tavaszán Contr zvényeket vettem a New York-i tőzsdén. Hogy miért éppen a Control Datára esett a választá-
som? Már régóta azt a nézetet képviseltem, hogy a számítógépek jelentik korunk ipari forradal komputeripar alfája és ómegája természetesen az IBM. Távol áll tőlem, hogy lebecsüljem, milye -litással bírnak az IBM-részvények a derék kisbefektető számára. A megbízhatatlan spekuláns s ve semmiképp nem ér-dekesek. A Control Data ezzel szemben már rég maga mögött hagyta a kezde ti nehézségeket, és a tőzsdei papírok hierarchiájában a legmagasabb lépcsőfokon – az arisztok blue chipek között – foglalt helyet. Ha az első osztályú részvény még jobb lesz, akkor a spek evesebbet profitál belőle, mint egy olyan cég papírjaiból, mely épp most mászik ki a kezdeti ehézségekből, és esetleg briliáns karriert fut majd be. A legnagyobb tőzsdei profit mindig o lyan helyzetekből származik, amelyek veszélyesek. Ki kellett tehát választanom a kom-puter ipari vállalatok közül azokat, melyek a legjobb esélyekkel rendelkeztek. Hogy miként történik a kiválasztás, az az adott spekuláns saját módszerén múlik. Az én módszereim olykor igen szok nak minősülnek, de ragaszkodom hozzájuk.
Mint tudják, sokat utazom a világban. Egyik nap New Yorkban, másnap már talán Moszkvában, va gy Buenos Airesben vagyok. Így történt, hogy egyszer Párizsban egyik jó barátommal a számítóg eszélgettünk. A magyarok szerepe ugyan a számítógéppiacon jelentéktelen, de barátom a nyugati ipar specialistájának 235
ANDRÉ KOSTOLANY
számított. Barátom, Hatvany báró egy gazdag, még ma is Nyugaton élő családból származott. Ő m kommunista volt és nagy kutató. Minden szaklapot elolvasott, sokat utazgatott Nyuga ton, és bárki másnál többet tudott a számítógépekről. A részvényekről azonban halvány fogalma És épp ez volt a jó a történetben. Amerikában egy ilyen kaliberű ember soha nem függetlenítette volna magát a dolog egy ilyen egyéniség soha nem szentelt volna ennyi sak műszaki szemmel nézte, a tőzsde egyáltalán nem nál érdekesebb volt mindaz, amit megtudhattam tőle
pénzügyi vonatkozásától, nem beszélve arró figyelmet nekem. Barátom a számítógépeket ébresztett benne érdeklődést. Viszont szám a számítógépekkel kapcsolatban.
Beszélgetésünkből megtanultam, hogy a Control Data egyedülálló gépezet, bizonyos tekintetben b, mint az IBM. Amikor újra Nyugaton jártam, közelebbről is szemügyre vettem a Control Dat a-részvényt. Az 1963-as 70 dolláros értékről 1966-ra 25 dollárra esett. Lehet, hogy a masina kitűnő volt, de maga a cég nem működött túl sikeresen. Egy nap aztán szemet szúrt az újságban, hogy a Chase Manhattan Bank 130 millió dolláros hite lt nyújtott a vállalatnak. Ez jelentette számomra a zöld jelzést. Egy technikailag kiemelk edő cég pénzügyi nehézségek közé került, és most újra talpra akarták állítani.
Ha tehát már mindenáron számítástechnikai részvényt akartam venni, akkor kétségkívül a Contro tett az első számú jelölt.
Mindez brókereim tanácsa ellenére vetődött fel bennem, akik mindenképp le akartak beszélni ró mert az akkori 28 dolláros árfolyamot túl magasnak tartották a cég jövedelmezőségi esélyeihe zonyítva! Egy évvel később ugyanezek a brókerek azt ajánlották nekem, hogy célszerű lenne 130 os árfolyamon beszállni, tekintettel az elkövetkezendő évek kitűnő jövedelmezőségi kilátásair
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A 3¾ Mendelssohn
Mint már korábban írtam, a második világháború után rendíthetetlen optimizmussal tekintettem további fejlődése elé, és eu-rópai államkötvényekkel való spekulációba kezdtem, melyeknek ára en nagyon alacsonyra süllyedt. A belga, norvég, dán és német kötvények mellett vettem bizonyo francia kötvényeket is, mivel meg voltam győződve róla, hogy a káosz elmúltával a piac újra aáll a rendes kerékvágásba. Az államok és kormányok kö-
zött voltak olyan adósok, akik gyorsan teljesítették kötelezettségeiket, de legalábbis valaho y rendezték azokat, mások viszont sokáig kérették magukat, mire végre hajlandónak mutatkoztak visszafizetni az adósságokat. Az események igazolták optimizmusomat. A teljes vo-nalon m egkezdődött az összes effajta papír felértékelődése. Csupán a francia körvények egyik fajtájá is balesetem.
Ezt a kötvényt röviddel a háború kitörése előtt, 1939-ben az amszterdami Mendelssohn & Co. ba adta ki 3¾ százalékos kamattal.
A kibocsátás pontos feltételeinek teljes szövegét a papír hátuljára nyomtatták: A francia kor les a kamatokat és a tőkét a mindenkori tulajdonosnak megfizetni, még háború, forradalom és b iféle összeomlás esetén is, svájci frankban, holland guldenben vagy dollárban, a tulajdonos szándékának megfelelően. Röviden: akár földrengés, akár égzengés vagy árvíz következik is be, y fizetni fog Genfben, Amszterdamban vagy a Nemzetközi Fizetések Bankja által Bázelben.
Alighogy aláírták a fegyverszünetről szóló egyezményt, a francia kormány visszavont minden zá minden feketén-fehéren rög-zített ígéretet, és csak francia frankban volt hajlandó fizetni, m zá egy önkényesen meghatározott árfolyamon, mely a kényszergazdálkodás miatt csak a tényleges etközi árfolyam 10 százalékát tette ki. A kötvények így (Genfben és Amszterdamban) a szánalmas 10-20
százalékos árfolyamra csökkentek. Meg voltam győződve róla, hogy a francia kormány aláírásáva y megéri a súlyát arany-237
ANDRÉ KOSTOLANY ban. Franciaország azelőtt még soha nem próbált meg kitérni adósságainak rendezése elől. Nem Franciaország volt az egyetlen állam a világon, amely tartotta magát az aranystandardhoz, mialatt az USA és Nagy-Britannia nem szégyellték azt megszüntet ni? Épp ezért vásá-
roltam nagyobb mennyiséget a kötvényekből. Nem volt kétséges számomra, hogy a francia kormány ihelyt a helyzet újra normalizá-
lódik, habozás nélkül teljesíti formális kötelezettségeit, és kifizeti a kamatokat és a tőkét sedékes volt), akár svájci frankban, akár guldenben vagy dollárban. Ezért elhatároztam, hogy a legilletékesebb szervhez, a pénzügyminisztériumhoz fordulok. A ma gas rangú hivatalnok előtt – aki kedvesen fogadott – az alábbi szónoklatot tartottam:
– Tisztelt államkincstáros úr, Wall Street-i öreg tőzsdei róka vagyok. Specialitásaim az euró amkötvények, melyeket a háború alatt, majd utána vásároltam, mert egész egyszerűen bíztam az okban. Megingathatatlan optimizmusom azt sugallta, hogy Franciaország, mihelyt meg teheti, úrihölgyhöz illően rendezi adósságait. Az összes kötvényt kifizették, egyiket a másik után, az utolsó fillé-
rig. Még a kommunista országok kötvényeit is viszonylag elfogadható áron rendezték. Csak egye len fájdalmam van: az önök három egész háromnegyed százalékos Mendelssohn-kötvénye az egyetle e belebuktam. Ismeri a záradékot, mindenhol kifizethető, akár svájci frankban, akár guldenbe n vagy dollárban. Láttam, hogy beszélgetőpartnerem úgy tesz, mint a becsületes állampolgár, akit tetten értek:
– Kétségtelenül igaza van, de a helyzet ön előtt is ismert. Nehéz idők járnak, nem a jóakarat belőlünk, hanem egyszerűen nincs devizánk. – Mindezzel nagyon is tisztában vagyok, de eszembe jutott egy lehetőség, amelyben talán tu dnak segíteni. – Kérem, figyelmesen hallgatom.
A kincstár a kötvények teljes ellenértékét kifizeti nekem zárolt frankban, vagyis olyan frank an, melyet csak Franciaországban, és csak bizonyos tranzakciókra lehet felhasználni. (A zárolt frank a devizake-reskedelemben volt használatos, és a szabad piacon a normál hiva talos ár alatt mintegy 5-10 százalékkal adták-vették.) 238
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Tudtam, hogy a Wall Streeten fogok találni vevőket a zárolt frankra. A tranzakció számomra még így is megérte: a kincstárnak nem kell devizát kiadnia, én viszont legalább a névérték 9 bekasszírozom. – Egyetértek – felelte a hatóság –, mert jónak tűnik a javaslat. Mennyi kötvénye van? Megmondtam a számot, sokkal nagyobb értéket, mint amennyim ténylegesen volt, és ő elfogadta. Már csak egy tennivalóm maradt: elmenni a postára és felhívni Ernst Gall ulius Bär brókercégnél, és megbízni, hogy annyi háromegészháromnegyedest lsó fillérjeimet is összekaparva meg tudok engedni magamnak. A motiváció lt. Mindaz, ami a francia kormánynak a kötvényeinél 90 százalékot megér, os, hogy megér 10-30 százalékot, vagy még többet.
barátomat a zürichi vegyen, amennyit csa teljesen világos vo a spekuláns számára
Nyugodtan mondhatnák, hogy az eset túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Ismét meggyőződhettem jelmondatom helyességéről: A tőzsdén minden lehetséges, még az is, ami . A történet epilógusa pedig, hogy egy évvel később a kormány kihirdette: a papírokat kíván-s t kifizeti svájci frankban, guldenben vagy dollárban.
EGY LEHELETNYI METAFIZIKA
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Tőzsdei barométerem
Gyakran előfordult, hogy írtam a tőzsdelátogatókról, valamint az alkalmi spekulánsokról, és é ritizáltam őket.
Az egész világon mindenhol ugyanazzal a jellemvonással rendelkeznek. Minden egyes esemén yt a saját tőzsdei papírjaik szemüvegén keresztül látnak, ami aztán ahhoz vezet, hogy gondolk juk teljesen eltorzul. A számukra kedvezőtlen kormányrendeleteket és hivatalos döntéseket ha jlamosak önkényesnek, erkölcstelennek és a nemzeti érdekekkel ellentétesnek bélyegezni. A tőz i érdekeikre kedvező döntéseket azonban okosnak, erkölcsösnek és a nemzet érdekeit szolgálóna . Ha egy tőzsdéssel a világ eseményeiről beszélgetek, hozzáállásá-
ból azonnal ki tudom szűrni, mely tőzsdei irányzatnak kötelezte el magát. A spekuláns a tőzsd folyamok alakulásában a nemzetközi, a politikai és a pénzügyi események tükörképét látja. Nem el, hogy politikai és gazdasági prognózisokat állítson fel úgy, hogy kizárólag csak a tőzsdei amok alakulására hagyatkozik. Számára a tőzsde nem hőmérő – mint ahogy azt számos közgazdász állítja –
, hanem sokkal inkább barométer, mely előrejelzést ad a gazdaság és a politika jövőbeni alaku Nekem is van egy tőzsdei barométerem, de az egész másfajta... Mások barométernek tekintik a tőzsdét, nekem viszont egy olyan barométerem van, ami jelzi a tőzsdei tendenciákat. A következő eset történt meg velem:
John Pierpont Morgan, a Wall Street-i bankárdinasztia utolsó tagjának személyes használati tárgyait halála után egy New York-i aukción elárverezték. A rengeteg értékes darab – opálok, t aranyból készült szelencék, gyémánttal ékesített dísztárgyak, jade-kövek és kristályok – kö y apró, acélból készült tárgy.
Még kezdő voltam a Wall Streeten, és teljesen lenyűgözött a Morganek dicsősége. Nagyon vágyta a, hogy megszerezzek egy apró kabalát. Ez a kicsi acéltárgy volt az egyetlen, amelyet me gen-gedhettem magamnak. Ez J. P. Morgan barométere volt, mely mindig 241
ANDRÉ KOSTOLANY
ott állt íróasztalán, a Wall Street 23. alatt lévő kis palotában. Abban a palotában, mely még ig magán viselte a bomba nyomait, amely egy bosszúvágyó spekulánstól származott. Harminc dollárért a barométer boldog tulajdonosa lehettem. Ki-raktam magam elé az íróasztalo mra, ugyanúgy, mint J. P. Morgan. Néhány nap elteltével meg kellett állapítanom, hogy rosszul műkö-
dik. A „szép idő”-re mutatott, amikor az időjárás elborult. Ha patakokban ömlött az eső, akko sul „változatlan”-t mutatott. Tényleg nem jól reagált.
Mihelyt észrevettem ezeket a sajátos eltéréseket, próbáltam megkeresni az okát. Eközben valam gen furcsa és érdekes dolgot állapí-
tottam meg: a barométer ugyan az időjárást mutatta, de a Wall Street-i időjárást. Tőzsdebarom volt. Ki tudja, lehet, hogy ebben rejlett a Morgan bankház sikerének titka?
Felfedezésemtől elbűvölve azonnal elmeséltem a történetet barátaimnak, akik nem késlekedtek, hető leggyorsabban elhíresztelték, hogy csoda történt. Egy rovatszerkesztő, a „New York Post” gnevesebb kommentátora számolt be a jelenségről. Néhány napra –
mivel a dicsőség múlandó – híresség lettem. Kilószámra érkeztek a táviratok és a levelek, mel ki azt tudakolta, mit mutat a csodabarométer. Azóta kincsnek kijáró tisztelettel őrzöm. És még mindig jól működik... Nemrég valaki ismét írt nekem, miszerint egyszerűen nem talál magyarázatot varázsbarométerem szélyes működésére. Nos, csak reménykedhetek, hogy nemsokára megtalálja a rejtély kulcsát.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Magyarország Püthiája
A birtokomban volt hát egy varázsbarométer. Néhány évvel ezelőtt jöttem csak rá, hogy sok kol ztosabb” információforrásokkal rendelkezett.
Imádott Budapestemen töltöttem néhány pihenőnapot. A tudat, hogy végre nem kell tőzsdei üzelm salognom, már önmagában boldoggá tett. Hiszen kit érdekel a tőzsde egy kommunista or-szágban? Csalódásom ezért meglehetősen nagy volt, amikor röviddel meg-
érkezésem után egy jó barátom arra kért, hogy keressük fel egy hölgyismerősét, aki vérbeli tő engem, és feltétlenül szeretne megismerni. Én is hallottam már a hölgy nevét. Silbiger Barba ak hívták ezt a jóravaló idős zsidó asszonyt. Fiatal koromban Budapest híres jósnőjeként tart n. Horthy kormányzó, gróf Bethlen miniszterelnök és sok más híresség tartozott ügyfelei és pá körébe. Újévkor a sajtó hasábjain taglalták az elkövetkezendő tizenkét hónapra vonatkozó jövendöléseit. Hivatalosan is ő volt Magyarország Püthiája.
Meghívása nem volt túl kellemes számomra. Semmiképp nem akartam megtudni a jövőmet, hiszen ad ig minden újabb tőzsdei nap édes meglepetést tartogatott számomra. Barátom győzködött azonban y egy szó sem fog esni a jövendőmondásról. Épp ellenkező-
leg, Barbara szeretne különféle dolgokat megtudni tőlem. Útra keltünk tehát a magyar Delphi f lé, vagyis a budai hegyek irányába, szinte a világ végére.
Egy lomtárszerű helyiségben, egy borzalmasan kikenceficézett idős hölgy fogadott minket. Az ü t-kopott fotel nyikorgott száz ki-lója terhétől, a levegőtlen szobában leírhatatlan összeviss
uralkodott. Az egész kép azonban egy pillanat alatt megváltozott, amikor a hölgy megszóla lt. Kifejezésmódja előkelő volt, nyilvánvaló műveltségről tanúskodott, és több nyelvet is tök „Ön az tehát, gyermekem, aki tőzsdespekulációból erényt ková243
ANDRÉ KOSTOLANY csolt. Úgy tűnik, ismeri a tőzsde minden csínját-bínját. Boldog lennék, ha mesélne nekem, és tnék öntől néhány dolgot.”
Nem akartam hinni a fülemnek. Mit tudhatott ez a koros, minden jel szerint teljese n elszegényedett dáma – ráadásul egy kommunista országban – a Dow Jones-indexről, az árfolyam reség viszonyáról, a befektetési trösztökről, az átváltható kötvényekről? De bármilyen furcsán is hangzik, zámomra, hogy sikerült beléoltanom a tőzsde bölcsességeit. Majdnem két órát maradtam nála.
Kellemes meglepetésben volt részem, ugyanis rendkívül intelligens és érdeklődő tanítványnak b t. Amikor elbúcsúztunk, megígértette velem, hogy kapcsolatban maradunk, és időről időre levél e-számolok majd neki véleményemről, a világ tőzsdéinek alakulását illetően.
Amikor néhány héttel később újra Nyugatra utaztam, elmeséltem ismerőseimnek a találkozást. Le b meglepetésemre megtudtam, hogy három külföldön élő magyar, egyikük Zürichben, a másik kettő n és New Yorkban – mindannyian minden háj al megkent, nemzetközileg ismert tőzsdejátékosok – a kapcsolatban állnak újdonsült barátnőmmel. Rendszeresen elhalmozzák aján-dékokkal és csomag Barbarát, aki cserébe ellátja őket a világ tőzsdéire vonatkozó jóslataival. Néha egyértelmű ban, mint például „ősszel mindent adjanak el a Wall Streeten”; máskor misztikusan: „Párizsban l kell vásárolni az összes részvényt, ami P betűvel kezdődik”; sőt kifejezetten festőien: „Zü színű részvények vásárlásába kell beszállni.”
Miért is ne – mondtam magamban. A megérzéseire hallgat, amelyeknek biztos van valami ala pja. Lehet, hogy olyan eseményekből vonja le a következtetést, melyek egy túl józanul gondol kodó ember, egy bróker vagy bankár számára fel sem tűnnek. A valóságban azonban – kommunista on lévő lomtárából – ténylegesen befolyásolta három nemzetközi hivatásos spekuláns tőzsdei mű
Látogatásom után, a közvetlen összeköttetés révén új módszert kezdtem alkalmazni. Mégpedig úg elküldtem neki néhány bölcsességet a távoli budapesti hegyekbe, melyek onnan haladéktalanul ovábbításra kerültek – jóslatok címén – a világ fent em-lített három sarkába. Az új eszköz se ai gyakorlati kérdésekben bizonyára szakszerűbbek lettek. Hogy jóslatai valóra váltak-e, azt a már nem tudnám megmondani.
TŐZSDE, SZERELEM, SZENVEDÉLY
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Szerelem, úgy mellesleg...
Miként a Kreuger-epizódban írtam, már ifjúságom kezdetén sikerült lerántanom a leplet a pénz yanez viszont nem mondható el spekuláns, bróker és egyéb kollégáimról. Egyikükre mindig emlékezni fogok: a maga módján nagyon különös ember volt, aki teljes mértékig azonosulni tudott a tőzsdével.
Számomra érzékletesebb megtestesítője a spekulációnak, mint akármelyik allegorikus figura. Bé élt, de a világ bármely városában élhetett volna, feltéve, hogy van ott tőzsde, telex és tel onal. Re-meteéletét táviratok, mindenféle évkönyvek, a világ árfolyamjegyzé-
kei és pénzügyi folyóiratok töltötték ki. Ezek irodájában halmozódtak, melyet beragyogott mos a végre nyert. Számára csak a fa-lakon függő táblázatok, a fejében nyüzsgő számok léteztek, m entéktelen volt. Még időbeosztását is a tőzsdéhez igazította.
Szórakozott tekintettel és gyors léptekkel sietett az utcán, anélkül hogy bármire a legcsekél b figyelmet is pazarolta volna. Nem látta a bundákat a kirakatban, a gyémánt nyakékeket az ékszerészeknél és a csinos lányokat a plakátokon, melyek csodálatos nyaralásra csábí-
tották az embereket. Szemellenzőt viselt, mint a versenylovak. Csupán egyvalami lebege tt a szeme előtt: a tőzsde. Akár esett, akár fújt, számára csak a tőzsde klímája volt fontos. , hogy már az első
csengetés előtt megérkezzen. A záráskor felhangzó csengetés olyan volt számára, mint a temeté ngszó. Szerencsére, az élvezetet meg tudta hosszabbítani, amikor hazaért.
Irodájából távírón és telefonon felvette a kapcsolatot a külföldi tőzs-dékkel. Részvények, kö yersanyagok – ezek világában élt, és boldognak hitte magát.
Ahogy mondani szokták, megszállottja volt a spekulációs szenvedélynek. Minden a spekulációval függött össze, és mindennek ez állt a hátterében. Amikor borotválkozott, a „Gillette”-re gond gé-
pelt, a „Remington”-ra, ha üdítőt rendelt, a „Coca-Colá”-ra. Minden hétköznapi használati tár tatta a tőzsdét: ingjének pamut-ja, nyakkendőjének selyme, a cukor, amit a kávéjába tett, min 247
ANDRÉ KOSTOLANY
olyan áru, mely spekuláció tárgyát képezheti. A tavaszról semmi mást nem tudott, mint az azon nevű (Au Printemps) párizsi áruház részvényeinek árfolyamát, Monte-Carlóból csak a „Monacói T sasága”-részvényeit ismerte.
Egy reggel a szokásosnál nagyobb igyekezettel sietett a tőzsdére. A rádióban kedvezőtlen híre hallott egy cégről, melynek részvényeivel árfolyamesésre spekulált. Számára tehát kedvezőek hal-lottak. Már előre örült, de nem is annyira a nyereségnek, hanem az elégtételnek. Négyesév tte a fokokat, úgy rohant fel a tőzsde lép-csőjén, hogy szinte hallani vélte a bessz muzsikáj Nem volt túlsá-
gosan vájt fülű Mozart vagy Bach tekintetében, de tévedhetetlenül meg tudta különböztetni a h dúrját a bessz molljától.
„Mit keres az a létra a folyosón? Majd bolond leszek kihívni a sorsot magam ellen, és átmenn i alatta. A végén még nem jön össze a nagy üzlet!” Hirtelen belehasított a rémület, mintha ököllel az arcába vágtak volna. A létra magasságából y mosolygott rá, ő csak állt és bámult, végignézett a lányon, a lába uj ától a feje búbjáig. let, mindjárt megbolondulok – gondolta –, csak nem rám mosolyog?”
Majd elvegyült a tőzsdecsarnok tömegében. De a mosoly nem hagyta nyugodni. Alig érzékelte a számára kitűnő árfolyamokat, egy kissé remegett a keze. Meg sem hallotta kollégái gratulációi mosoly még mindig a szeme előtt lebegett. Akár balra, akár jobbra nézett – bármerre is tekint tt –, állhatatosan és kérdő tekintettel mindenhol ott látta. Végre felhangzott a zárást jelző Ezen a napon úgy tűnt, a tőzsdei órák soha nem érnek véget. Lehet, hogy kifelé menet talán új illantja a lányt? – gondolta. De nem, már nem állt ott, és a létra is eltűnt... mintha mindez csak álmodta volna. Az utcán már kevésbé gyorsan ment végig. Minden tárgy értelmét nyerte. A katok próbababáiban felismerni vélte a szőke lányt. A gyémántok fénye úgy ragyogott, mint egy mosoly: a szőke lány. A plakátokról is ugyanaz a mosoly hívogatta távoli utazásra.
Otthon csörgött a telefon, de ő nem vette fel a kagylót. Zörgött a távíró, de meg sem mozdult y utánanézzen. Ezen az estén sokkal kevesebb távirat hagyta el irodáját – a beérkezetteket pe fel sem nyitotta. A külföldi tőzsdék záró árfolyamaival sem foglalkozott. New York, Chicago, Buenos Aires – számára már nem léteztek. Az éj beköszönte után sem tudott i. Lelki szemei előtt végigvonult 248
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
eddigi élete: üres évek mosoly nélkül, kalandokban, de csak tőzsdei kalandokban gazdagon, mi nden emberi kapcsolat nélkül. Reggelig számot vetett addigi életével, és abba a valószínűtlen e élte bele magát, hogy viszontlátja a lányt, és még minden megváltozhat. Az idő csak vánszor telt. Már türelmetlenül várta a percet, amikor végre elindulhat a tőzsdére.
A fiatal lány azonban nem volt ott. Csalódott volt. Kollégáinak feltűnt, hogy tőzsdei pályafu a alatt most először foglalkoztatja valami más, mint az árfolyamok. Izgatottan, szétszórtan indult el, mihelyt a zárást jelző gong megszólalt...
És ott volt a lány, apjának felügyelői irodájában! A nyitott ablakon át megpillantotta, ahogy tükör előtt állva hosszú szőke haját fésüli. Egy villanásnyi ideig találkozott a pillantásuk – csak egyetlen szikra volt, de mintha a zt mondta volna a lánynak: „Várj rám!” – és a lány válasza mintha az lett volna: „Igen!”
A hazafelé vezető úton valóságos dráma zajlott le benne. Mire ha-zaért, döntése megszületett, talanul munkához látott. Ott volt az élet kézzelfogható közelségben, és végre ki akarta nyújt e a kezét. Több napon keresztül táviratokat küldött, megbízásokat adott, de ezúttal nem abból hogy további spekulációkat készítsen elő. Épp ellenkezőleg, minden kötelezettségétől meg akar i, fedezte besszpozícióit, eladta hosszra spekuláló részvé-
nyeit. Egy hét alatt sikerült minden tőzsdeügyletét felszámolnia. Ezt követően külföldre utaz lkereste üzleti partnereit, rendezte számláit, bekasszírozta a neki járó pénzt, felszámolta a lákat.
Visszavonhatatlanul és végleg elrendezett mindent.
Utazásának estéjén végérvényesen lezárta számláját, összecsoma-golta bőröndjét és retúrjegyet z igazi élet –
gondolta –, pénzét be fogja tenni a takarékba, és soha többet nem gondol a tőzsdére. Még egys lmegy a tőzsdére, de csak azért, hogy megálljon a felügyelő ajtaja előtt. Kézen fogja a lányt yütt elindulnak, és mint a mesében, örökre boldogan élnek majd. Álmo-dozott... – Végre megtaláltam! Egy hete hiába keresem telefonon!
Egyik régi barátja volt – ügynök és spekuláns –, aki véletlenül ugyanabban a fülkében utazott – Képzelje – folytatta a barát –, kitaláltam az évszázad spekulációját, egy egészen rendkívüli dolgot! 249
ANDRÉ KOSTOLANY – Engem már nem érdekel, visszavonulok a tőzsdétől. – Megőrült? Ez csak egy rossz vicc lehet! Nem vesztegethetjük az időt. Figyeljen ide, arról van szó... – Semmi értelme. Most mondtam, hogy mindent felszámolok. Elegem van a spekulálásból. – De hallgasson meg! Rögtön látni fogja, hogy... Barátunk hiába tiltakozott, a másik már teljesen tűzbe jött.
– Bőrt kell venni. Nyersbőrt a New York-i tőzsdén. Halálbiztos tipp. Az árak ugyan már emelke kezdtek, de a lényeg, hogy emelkedőben vannak, és még tovább fognak nőni. Az oroszok annyit vesznek, amennyihez csak hozzájutnak, mindent meg akarnak kapa-rintani. A világ össze s piacán, Argentínában, Kanadában, lépten-nyomon az ügynökeikbe botlik az ember. Teljes áruhi okoznak, a németországi cipőgyáraknak bőrhiány miatt már fel kellett függesz-teniük a termelé
Azok közé tartozott, akik nagyon tudnak lelkesedni egy témáért, és olyan mélyrehatóan kimerít ogy lelkesedésük a másikra is át-ragad.
– Figyeljen rám – folytatta –, a bőr árának alakulása nem függ össze más termékekkel. A bőr m rhát nem a bőre, hanem a húsa miatt vágják le. Általában ösztönzi a termelést, ha a nyersanya z így van például az ezüst esetében. Amikor néhány éve emelkedtek az árak, újra üzembe helyez n már bezárt bányákat. Ugyanez a helyzet a kaucsukkal és újabban a whiskyvel is, és ki tudja, hogy mikor kezdődik hasonló fejlődés a nikkel esetében is.
De a bőr, az teljesen más. Az árak akár az egekig is szökhetnek, a hentesek nem fognak több á latot levágni, ha a húsfogyasztás változatlan marad. Az viszont inkább csökken. Több borjúhús nek, sőt Amerikában egyre több disznóhúst, halat és szárnyast, nem beszélve a vegetáriánusok Be kell hát látnia: nincs sok re-mény, hogy jelentős termelésnövekedés lesz a bőrelőállításb
És mi van az érem másik oldalán? A mérhetetlenségig fokozódott kereslet. Mit csinálnak az oro k a devizával, amit a Kamcsatkáról tonnaszám exportált kaviárért és rákért kapnak? Annyi bőrt
rajta, amennyit csak szerezni tudnak.
Vegyünk például egy katonát. A csizmája, a talpa, a fegyverszíja, a tölténytáskája, minden bő ik csizmát hord télen, és má250
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
sikat nyáron – és hány katona van a földön? Hány hadsereg, melyet tetőtől talpig fel kell ölt Hány alulfejlett ország, ahol még nem hordanak cipőt? És a 850 millió kínai? Hát csak nem áll , hogy nincs igazam!
Záporoztak az érvek, felvonultatta a térképen szereplő összes or-szágot, a politikát is belek rte, mindez egyetlen elmélet igazolására szolgált: bőrt kell venni. – A jelenlegi nemzetközi feszültség mellett – kedves barátom – bőrrel kell spekulálni. Amint valahol puskaporszagot érzel a levegőben, ott azonnal bőrre lesz szükség.
– Egyáltalán nem vitatom, hogy igaza van, de még egyszer hangsúlyozom: visszavonulok a tőzsdé .
– Jó, nem szeretnék erőszakos lenni, de ha mégis meggondolja magát, itt van a telefonszámom..
Ezekkel a szavakkal el is köszöntek egymástól. Barátunk borzasztó éjszakát töltött el egy hál A hajnali pirkadatig csak ide-oda hánykolódott, csizmákról álmodott, kínai marhákról, alulfej t vegetáriánusokról, töltényekről, csirkéket mészároló hentesekről, orosz csizmatalpakról, és totta a szőke lányt a létra tetején.
Ahogy útjáról visszaérkezett, azonnal hazasietett. Lakása teljesen más képet mutatott, mint k rábban. A falakról eltűntek a statisztikák, nyoma sem volt árfolyamjegyzékeknek és a távíróna ent elvi-tetett még utazása előtt. Borotválkozás közben már nem a „Gilette”-
részvényekre gondolt. Öltözködés közben már nem a gyapjúárfo-lyamokon járt az esze, és úgy kö endőjét, hogy nem a selyemárfolyamok kavarogtak a fejében. Új élet kezdődött. Most először ve mügyre magát a tükörben. Néhány ránc, fáradtság. Töprengeni kezdett, és így szólt tükörképéhez: „Megőrültél? Nem dobhatsz el mindent egyik napról a másikra! Ilyen könnyen nem bújhatsz ki a bőrödből, nem vetheted le, mint egy inget.”
Anélkül, hogy teljes tudatában lett volna, régi jó szokásához híven a telefonhoz ment, és ügy csázta. „Kössünk bőrügyleteket a New York-i tőzsdén mindenfajta határidőre”.
A megbízás óriási volt, és épp lehetőségei határát súrolta. Fedezetként letétbe kellett helye zeget, amit eredetileg a takarékba szánt. 251
ANDRÉ KOSTOLANY
Nagy nyugalommal elhelyezkedett íróasztalánál, és újra elkezdett üzletelni. Jöttek-mentek a t tok, a távírót újra üzembe helyezték és szorgalmasan kopogott. Bőrszerződéseivel újra útra ke ezető megszokott napi úton. Boldog volt, hogy nem késte le az alkalmat, és már előre kiszámol a a várható nyereséget. Soha többé nem pillantott a felügyelő irodája felé. Félt saját magátó újra ő volt az első az érkezők között, az utolsó a távozók sorában, és mindig meg lehetett találni szokott helyén, a tőzsdecsarnok egyik sarkában. És mi történt a bőrökkel? Dwight Eisenhower elnök meghívta Nyikita Hruscsov szovjet vezetőt egy körutazásra az Egyesül t Államokba. A feszültség enyhülé-
sének kezdete volt ez. A békés egymás mellett élés és a leszerelés volt napirenden. Megpróbál ejteni a csizmákat és a tölténytáskákat. És a bőr ára lezuhant.
Barátom elveszítette a befektetett tőkét, teljes vagyonát. Így tör-ténhetett, hogy a világ bé eményei megbüntették a befeje-zetlen románc hősét.
A dolog engem is alaposan megtépázott. Én is ismertem a „tévedhetetlen” okfejtést, és nem tud ellenállni a várható siker csábításának. De büntetést nem érdemeltem, mert abból már korábban meg-kaptam a magamét. Előfordult ad spekulációja” is, mely fiaskóval végződött. Már csak ki kell várni, mi lesz a következő „évszázad spekulációja” – gondoltam.
Miután ezt a megtörtént esetet leírtam, a bécsi Mozart kávéházban találkoztam azzal a régi ba aki a történet modelljéül szolgált, és felolvastam neki a sztorit. Figyelmesen hallgatta sz avaimat, bólogatva helyeselt – arcizma sem rándult –, majd végül sokatmondóan így szólt: „Nag es, André. De mondok én önnek valamit: Most mindenképp szalonnát érdemes venni!”
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Egy nagyon különös párbaj
Budapestnek is megvolt a saját tőzsdekrachja... Bár már sok évvel ezelőtt történt, mégis nagy llemző a budapesti tőzsdére, talán a festői körülmények miatt, melyek között lejátszódott, és mert a spekuláció és a humor olykor kéz a kézben járnak! A „Magyar Szalámi Részvénytársaság” állította elő a híres szalá-
mit, mely méltó konkurenciája a milánói szaláminak, és még ma is tiszteletre méltó helyet kép agyar exportban. Az üzlet virágzott, és a tőzsdén buzgón kezdetét vette a cég részvényeivel t
spekuláció. Mindez addig fokozódott, amíg az 50 koronás árfolyam 300-ra emelkedett. Spekuláns k egy csoportja – akik „nevetségesen” magasnak ítélték az árfolyamot – elhatározta, hogy bessz-szindiká-
tust alapít. Meg voltak győződve róla, hogy az emelkedő tendencia hamarosan fordulatot ves z, és a szalámi kitűnő minősége – melyben ízléstelenség lenne kételkedni – sem indokolja az á en nagymértékű növekedését. Mindez nagyon logikus gondolkodásra vallott. A tőzsdén azonban mé er kettő sem mindig négy!
Röviden: az árcsökkenés sokkal később következett be, mégpedig olyan okból, melynek semmi köz olt a logikához, ugyanis az agyafúrt spekuláció szellemi szülőatyjai egy valóságos kis bulvár a szövevényébe bonyolódtak. A hölgy csodálatos és kacér volt. A férj egy ismert budapesti bankár és tapasztalt tőzsdés.
A harmadik, a szerető szintén szenvedélyes spekuláns, véletlen-ségből éppen a szindikátus fej ly a szalámi árfolyamának csökkenését várta.
A hölgy rendkívüli módon vágyott arra a mesés nyakékre, melyet már hónapok óta csodált Budape gánsabb bevásárlóutcájában
– az egyik legnagyobb ékszerész kirakatában. A harmadik szívesen nekiajándékozta volna, de ho yan lehet a férjnek megmagyarázni, miként jutott egy ilyen darabhoz? Elhatározták hát, hogy olyan csel-hez folyamodnak, melyet mióta világ a világ, sikerrel alkalmaznak hiszékeny fér jekkel szemben. 253
ANDRÉ KOSTOLANY Mielőtt a hölgy megkörnyékezte volna a férjét, hogy ajándékozza neki a hőn áhított nyakéket, lkereste az ékszerészt, hogy beavassa a zseniális tervbe. A harmadik, a szerető kifizetné a nyakék árának háromnegyedét –
ami jelentős összeget tett ki –, aztán az ékszer visszakerülne a kirakatba. Ezek után jönne a dik vevő, a férj, akinek már más árat mondanának: az eredeti összeg negyedét, ami viszonylag entéktelen összeg. Ilyen alkalmi vétel esetén bizonyára nem habozik, és megveszi feleségének yakéket.
A hölgy elkezdett célozgatni közelgő születésnapjára és az ékszerésznél kínálkozó alkalmi vét A férj kicsit furcsállotta az egészet.
„Túl olcsónak tűnik ez a nyakék, nem szeretem a bóvlit. Nem az én stílusom, hogy leértékelt á k neked születésnapi ajándék-ként!”
Mégis felkereste az ékszerészt, és mind a nyakéket, mind pedig az árat megfelelőnek találta. zben fizetett, és az ékszerrel a zsebében vidáman távozott. „Minden a tervezettnek megfelelőe alakult” – jelentette azonnal az ékszerész a hölgynek telefonon.
Teltek-múltak a napok. A férj vidáman dúdolgatott magában. Felesége várta a nyakéket, ami csa em akart előkerülni. Végül már nem tudott tovább uralkodni magán, és titkos nyomozásba kezdet nyakék nem hagyta el a várost, csak éppen egy másik hölgy, Budapest legcsinosabb primadonnájá ak nyakát ékesítette, akit gyengéd szálak fűztek a szeretetre méltó férjhez.
A történet napvilágra került, és az egész város jót mulatott rajta. A gyötrelem betetőzésekén t is elhatározta, hogy megbünteti hűtlen feleségét, aki a dühtől és a méregtől egyre elviselh
nebbé vált. Meg kellett hát bosszulnia a becsületén esett foltot, és megsemmisítenie vetélytá cél elérése érdekében egy sokkal biztosabb fegyvert választott, mint amilyen a párbajkard va y a pisztoly. Tőzsdei manipulációkkal akart lecsapni... Ellenfelének Achilles-sarka a „sza lámi” volt, melynek árfolyamcsökkenésére spekulált. A tőzsdei bessz-spekuláció ellen bevetett koribb stratégia pedig a „corner” létrehozása.
Határidős ügyletek esetében a hossz-spekulánsok úgy vásárolnak, hogy nem veszik át azonnal a A bessz-spekulánsok eladnak, anélkül hogy azonnal szállítanának. Ha a hossz-spekulánsnak 254
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
sikerült több határidős részvényt venni, mint amennyi ténylegesen jelen van a piacon, akkor a bessz-spekuláns bajban van, mert nem vette észre időben, hogy többet adott el, mint amen nyi valójában létezik. A határidő napján tehát nem tud szállítani, és kénytelen a hiány-zó pa rás hossz-spekulánstól beszerezni.
A megcsalt férj az összes rendelkezésre álló „szalámi”-papírt ma-gához ragadta. Az árfolyam 3 -re szökött, majd 2000-re, végül 3000-re, és még magasabbra. Amikor már nem lehetett több rés találni, felkereste hitelezőit Németországban, hogy új tőkét vegyen fel, és folytathassa a fe t.
A határidő napján a bessz-spekulánsoknak meg kellett hajolni az ellenfél feltételei előtt, me yek igen költségesnek bizonyultak.
A férj diadalmámora azonban csak rövid ideig tartott. Ő és bankja többet veszítettek, mert óv anságból egy egyszerű „büntetőexpedí-
ció” miatt óriási összegeket fizettek egy olyan papírért, mely az ár tizedét sem érte. Majd a ikertelenül próbáltak a hatalmas „szalámi”-részvénycsomagtól megszabadulni – mivel senki nem rá igényt –, be kellett zárni a bankot. Természetesen mérhetetlen veszteségei folytán a szer s nehézségek közé került.
A történet jól példázza, hogy ugyanaz a művelet a hossz- és a bessz-spekuláns számára egyarán zomorúan: mégpedig tönkremenéssel!
Az elmúlt évtizedek történései következtében elbeszélésünk hősei szétszóródtak a világban. Az üzletében a Madison Avenue-n még éveken át árulta a nyakékeket. A nagyvonalú szeretővel mint z éve futottam össze Sao Paolóban, akkor még mindig spekuláns volt. A bankár, akit saját adós taszítottak a csődbe, Párizsban öngyilkos lett, felesége pedig Olaszországban hunyt el. A p rimadonna talán még valahol Hollywoodban éldegél, hangját már elveszítette. És a nyakék? Elfú zél!
ANDRÉ KOSTOLANY A nők és a tőzsde
Gyakran megkérdezik tőlem a hölgyek, hogy mit ajánlatos tudniuk maguknak a nőknek a tőzsdéről ulajdonképpen nem sokat. A tőzs-de a férfiak harcmezeje. Annál többet kellene azonban tudn iuk a fér-fiakról, akik a tőzsdén játszanak. A férfiak profitálnak a tőzsdéből, a nők pedig r ből a profitból. A tőzsdés könnyen és könnyelműen költi a pénzt, mert a tőzsdén könnyű pénzt keresni; gyakran
y az embernek kedve támad egy bankjeggyel meggyújtani a szivarját. Ha az embert utoléri a szerencse, a legtöbbször nem gondol arra, hogy a könnyűszerrel besöpört összeg gyakran kölcsönkapott pénz. A következő fordulatnál ugyanis megeshet, hogy az egészet vissza kell majd fizetni. A könnyen szerzett (nem megkeresett) pénzt mi, tőzsdések többnyire – mivel egyben gavallérok s vagyunk – nőkre költjük. Ha minden rendben folyik, ha az árfolyamok emelkednek, és profitálunk az általános árfolyamnövekedésből, akkor a barátnőknek is meglehetősen jól megy. Ha a szerencse kereke megfordul, bessz-tendencia kezdődik, az árak esni kezdenek, akkor azt először a feleség érzi a bőrén.
Mit jelent tulajdonképp a hossz és a bessz? A legtalálóbb válasz egy régi barátom szájából ha el, amikor kisfia ugyanezt kérdezte tőle. „A hossz, fiacskám, az pezsgő, kaviár, autók, szép . és a bessz, kisfiam, az egy pohár sör, egy pár virsli, villamos és a mama.”
Azt hiszem, a közgazdaság-tudomány egy professzorának sem sikerült ennél szemléletesebb defin adni a hossz és a bessz, a konjunktúra és a gazdasági válság mibenlétére.
Akad azonban néhány olyan tőzsdés, aki csökkenő árfolyamra, vagyis besszre spekulál. Egy okos ehát mindig tartson tartalékban egy bessz-spekuláns szeretőt. Így jóléte mindig biztosítva va A szerencse olyan gyorsan forog, mint a szélkakas, még a legagya-fúrtabb spekuláns sem m indig tudhatja, hogy épp miként fordul. A nők jól teszik, ha ezt tudatosítják magukban. Mert nálunk, férfiaknál 256
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
a lelkiállapot az árfolyamokkal párhuzamosan alakul. ínségesebb időkben a hölgyek csak várjan türelmesen, amíg újra jobb idők köszöntenek be. A tőzsdés számára igen fontos, hogy miként viselkednek a nők.
Hány spekuláns vesztette el az önuralmát, és ezáltal a pénzét, csak mert felesége a nehéz idő tanúsított elég megértést irányában.
Nem, semmiképp nem könnyű spekuláns feleségének vagy kedvesének lenni. A tőzsde ugyanis a hét k hangulatát is meghatározza. A nyaralás, az új autó és a bunda gyakran köddé válhat, csak me árfolyamok nem a kívánalmaknak megfelelően alakultak.
Más okból is nehéz egy tőzsdés mellett élni. A vérbeli spekuláns a tőzsdéből él, arról álmodi szél. Amennyiben a hölgy figyelmesen hallgatja, vagy legalábbis sikerül azt a benyomást ke lte-nie, mintha érdekelné, amit partnere az árfolyamokról, hozamokról és az üzleti élet plety mond, akkor biztos lehet benne, hogy egy életre társat talált.
Vannak ugyan olyan férfiak is, akik a fárasztó munkanap után fél füllel szívesen hallgatják f ségük csacsogását. De a tőzsdés nem tartozik ehhez a fajtához. Ő érvelni akar, vitatkozni és , mintha nem is a feleségével beszélne, hanem egy ügyféllel.
Mindazonáltal a hölgyek „tőzsdetechnikai” alapismeretek nélkül is profitálhatnak a tőzsdéből.
b példa erre Kálmán Vera.
A mai napig élénken emlékeimben őrzök egy hosszú telefonbeszélgetést, melyet jó barátommal, K folytattam. Nemcsak a bécsi operett egyik legkiemelkedőbb alakja volt, hanem a tőzs-d eügyletek iránt is szenvedélyesen érdeklődött. A Bécs és Párizs között folytatott beszélgetés során azt kérdezte tő-
lem, hogy befektetési szemszögből nézve helytálló-e, ha elad százezer dollár értékű részvényt vásárlóereje negyedmillió dollárnak felelne meg), hogy aztán Cartiernél alkalmi vétellel egy mántot vegyen feleségének, Verának.
Kénytelen-kelletlen igent kellett mondanom, mert egy órával ko-rábban Vera is felhívott Pári zsból, és megkért (azzal az indoklással, hogy már az összes barátnőjének van egy gyönyörű gyé ki nincs), győzzem meg férjét a „befektetés”-ről. Néhány nappal később a gyűrű már a gyönyörű sítette. 257
ANDRÉ KOSTOLANY
Ésszerűségét tekintve jobb lett volna megtartani az IBM- vagy Xe-rox-részvényeket. De termész tesen felmerül a kérdés, hogy nem jelent-e nagyobb örömet egy ilyen ritka ékszert birtokolni , hordani, és a barátnőknek dicsekedni vele, mint amekkorát egy sikeres tőzsdei ügylet jelen thet.
Egyébként pedig azt tapasztaltam, hogy a férfi számára kevésbé veszélyes, ha felesége vagy ba zerekbe, bundákba és hasonlókba szeret bele, mintha egy bankszámlába. Az utóbbinak ugyanis n incsenek határai...
A háborút követően abban a szerencsében részesültem, hogy Svájcban megismertem és barátja let y zenei ideálomnak, Ric-hard Straussnak. Gyakran ültünk egy asztalnál az étkezések alatt, és ohón lestem a mester minden zenével kapcsolatos megnyilatkozását. De hiába. Csak pénzről folyt a társalgás, felesége, Pauline ugyanis mindent tudni akart tőzsdéről.
A tőzsde mindig is izgatta az embereket. Az alábbi történet tipikus példája ennek. H. János b rátom Budapestről, még ma is gyakori vendégünk a Riviérán. Nagyon művelt ember, főleg a franc odalomban tájékozott. Örömet akartam szerezni neki, és meghívtam vendégségbe barátomat és szo , a francia írót és Goncourt-díjast, M. C.-t, aki egyben művészetkritikus és a francia irodal m professzora volt Amerikában. Tulajdonképpen csak fel akartam vágni magyar barátommal a francia előtt, és meg akartam mutatni neki, hogy a kommunista Magyarországon élők mennyir e tájékozottak a kortárs francia irodalom vonatkozásában. János barátom napokig készült az ir i eszmecserére. Sajnos azonban a tervezett szépiro-dalmi beszélgetésre nem került sor, mer t díszvendégem kizárólag elektronikai és olajipari részvényekkel, árfolyamokkal és a pénzpiac pcsolatos kérdésekkel bombázott. Szegény János barátom még egy szó erejéig sem tudott közbevá orúan ült az asztalnál. A tervezett irodalmi ebéd kudarcot vallott.
Már beletörődtem a dicsőségbe. Ezért minden vendégszerető höl-gyet óva intek attól, hogy megh , ha egyidejűleg művészeket, írókat, vagy más széplelket lát vendégül. Már puszta jelenlétem elég ahhoz, hogy tönkretegye a hangulatot.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Coronation Syndicate, avagy a pletykás anya
A 19. század végén – azon évszázad vége táján, amikor oly sok minden történt – azt hitték az az arany után sóvárgó emberiség álma beteljesült. Nem tudni, ki fedezte fel elsőként a trans aranybányákat, de az emberek azt képzelték, hogy Sába királynőjének aranyára leltek.
A kezdeti illúziók és nehézségek egyaránt nagyok voltak: tanult szakmunkások hiánya, magas an ak – főleg a bányászatban nél-külözhetetlen dinamit tekintetében –, szállítási nehézségek, a
sok megdézsmálták az aranyat stb. Az aranyásók telepe hamarosan virágzó várossá fejlődött, ki sburg, melyet Cecil Rhodes a pénzügyek Gibraltárának nevezett.
Az arany nem csak álomkép volt, tényleg létezett, csak ki kellett termelni, és léte hatalmas fellendülést eredményezett. Újra tőke áramlott az angol tőzsdére, bár nem sok idő telt még e gy a dél-amerikai értékpapírokkal kapcsolatos csalódások észrevehetően lehű-
tötték a kedélyeket. Sorra alapították az új vállalkozásokat, és ismét kezdetét vette a speku Mindenki az arany bűvöletébe került, mint egykor az alkimisták. Sokan egy szempillantás ala tt szereztek vagyont. Egy valamikori cirkuszi bohóc, Barney Barnato irá-
nyította az általános felfordulást. Az emberek nem tettek különbséget a részvények között, és yt megvettek. Alig alakult meg egy vállalat, tőkéje azon nyomban megnőtt, és még nem is volt tulajdonosa m inden részjegynek, de már folytak az új tőkeemelés előkészületei.
Az 1867-ben alapított Limpopo Mining Companyt hamarosan több száz új vállalkozás követte. A n tek is beszálltak a játékba, a birodalom tőkéje a piacra áramlott, egy olyan piacra, melynek tulajdonképp nem is volt szüksége erre a tőkére. A franciákat is elragadta az aranyszenvedél , és milliókat fektettek spekulációba.
A francia befektetők mindig szívesen invesztálták pénzüket ás-ványkincsek kitermelésébe, mind gy a transvaali aranybányák-259
ANDRÉ KOSTOLANY
ról, a spanyol és rhodesiai rézbányákról, a világ egészének kőolajter-meléséről, vagy esetleg zó. Akkoriban épp az arany dívott, és Franciaország mindig szent fétisként tisztelte az aranyat.
A legkülönbözőbb anekdoták forogtak közszájon. Beit, a londoni bankár – a Beit & Co. banktól ban élő édesanyjának lepecsételt kis csomagot küldött, mely részvényeket tartalmazott. A kísé
rőlevélben elmagyarázta – szigorú titoktartást kérve –, hogy a rész-vények hamarosan akár tíz tik. A csomagot azonban semmi körülmények között nem szabad kinyitnia, amíg fia saját számláj a is nem vásárolt részvényeket.
A bankár számolt a női kíváncsisággal és édesanyja jólelkűségével, aki természetesen nem bírt a a csomagot, és egy csésze tea mellett elfecsegte barátnőinek a titkot, akiknek szintén n em volt sietősebb dolguk, mint saját barátnőiknek továbbadni...
A tipp szélsebesen terjedt a városban, természetesen mindig hét-pecsétes titokként. Néhány na l később egész Hamburg elkezdte felvásárolni Londonban a részvényeket, melyektől Beit bankár nem tudott volna megszabadulni.
1895 nyarán a spekulációs őrület tetőfokára hágott. Az árfolyamok megbolondultak. A „Coronati icate” részvényei néhány hét leforgása alatt 10-ről 2000 fontra emelkedtek. Még csak nem is e avállalatról volt szó. A „Coronation Syndicate” tevékenysége arra korlátozódott, hogy más cég dítson.
A finanszírozó cégek, akik ezt az egész felfordulást okozták, a legkevésbé sem foglalkoztak a l, hogy kordában tartsák a piacot, mivel már kihelyezték róla a részvényeiket.
Az építmény olyan ingataggá vált, hogy a legkisebb fuvallat is elég volt ahhoz, hogy romba dö tse. A folyamatot végül valami teljesen jelentéktelen dolog váltotta ki, nem lehet tudni , hogy mi is történt valójában.
Mi volt a valódi ok? Lehet, hogy valamely cég csalódása a kitermelési mutatókban, vagy egy má ik cég tevékenységének megszűnése, vagy esetleg politikai zavarok. Alapjában véve teljesen mi gy. A kegyelemdöfést végül egy egészen jelentéktelen esemény adta meg.
A részvények értékük kilenctizedét elveszítették, és számtalan cég, melyeknek ma már a neve i erült, nyomtalanul eltűnt. 260
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Pont száz évvel később újra London volt a központ, és a „Coronation Syndicate” nem más lett, legnevesebb német kereskedelmi bank. Ezt követően állítottam pellengérre a Capitalban 1987 áp ilisában írt cikkemben a részvénykibocsátási csalást, az alábbi szavakkal:
„Meggyőződésem, hogy a német bankok igen felelőtlen tőzsdepolitikát folytattak. A legrégibb t kalmazták (melyet minden dörzsölt tőzsdés jól ismer), hogy az emberekre rásózzák – jó és ross részvényeiket.
Először is minden külföldi intézményt agresszíven felszólítottak, hogy vegyen német részvénye akembereknek tudniuk kellett volna, hogy a német piac túl szűk, és mind a vételnél, mind az eladásnál beszorul az üveg nyaka. A külföldiek (főleg angolok és amerikaiak) számára a kilátá s voltak olyan rosszak, mivel a drága márka miatt még esetleg nyerhettek is volna az üzl eten. A bel-földi részvényesek azonban mára már megbánták, hogy hallgattak a pénzipar eminenc nak szavára.
Az a német befektető, aki elég pénzzel és megfelelő idegzettel rendelkezik ahhoz, hogy kivárj a jobb idők beköszöntét, talán mérsékelheti veszteségeit, sokaknak azonban hosszú távon súlyos károkat kell elszenvedni. A német tőzsde az árfolyam-nyereség arányokat tekintve tulajdonképpen viszonylag olcsó, de nincs rá arancia, hogy az előző év nyereségei megismétlődnek.
Rossz elsősorban azoknak lesz, akik bedőltek az új kibocsátású papírokkal kapcsolatos manipul nak. Ki hitte volna, hogy pénzintézetek, a világ legnagyobb és legelőkelőbb pénzintézetei arr dják a fejüket, hogy például egy olyan cipőgyár részvényeit erőltetik a befektetőkre, mely – rábban tudomásuk volt – Amerikában nagy veszteséggel zárt?
A papírok kibocsátását nagy reklám előzte meg, ami azzal a ko-rántsem váratlan következménnye ogy az értékpapírt jegyzők –
hasonlóan, mint a Porsche vagy a Feldmühle esetében – a 310 márkás kibocsátási árfolyamon hár t kaptak. Nagyszámú kisbefektető is részt akart venni az üzletben.
Az első tőzsdei jegyzéskor, 500 márkás áron, londoni forrásból ke-rültek a részvények a német ohó német közönség oly mértékben volt vevő a kínálatra, hogy az ár addig srófolódott, míg meg 1500 márkát. Nem tudhatom, hogy ebben része volt-e bármiféle manipulációnak. Mindenesetre az eset fekete foltként 261
ANDRÉ KOSTOLANY vonul be nemcsak a felelős pénzintézet, hanem az egész pénzügyi piac történetébe.
Nem ez a módszere annak, hogy a kényes tőzsdei ügyletek hitelét növeljük. Ajánlatos lenne, ha felelősök nem bocsátkoznának manipulációkba, hanem inkább a német blue chipek védelmére törek kisbefektetők inkább ez utóbbiakat részesítsék előnyben, ahelyett hogy bóvlit vásárolnak, mel es értékének háromszorosába kerül.”
Ezt írtam tehát több mint négy évvel ezelőtt, és a tőzsdei publikum ma személyesen is meggyőz hogy az akkor dicsőített rész-vények mára milyen szomorú sorsra jutottak. A jövőre is érvény gállapítás: Buyer beware, avagy: Vevő, tartsd nyitva a szemed! Mert biztosak lehetünk benne, hogy fognak még piacra dobni kétes részvényeket.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL ECU-koktél vagy nemzeti italok? Néhány éve állandóan az esetleges közös európai valutáról, az
„ECU”-ról beszélnek. Az európai valuta ezen elnevezése szerencsés választás, mert a három bet an currency unit” (európai valutaegység) rövidítése. Egyidejűleg azonban egy régi francia pén
érme új ászületését is jelenti, mely 1266 és 1653 között különböző cím-letekben került forgal
Az európai ECU tulajdonképpen koktél, melyet belga/luxemburgi frankból, német márkából, holla guldenből, dán koronából, francia frankból, olasz lírából, portugál escudóból, spanyol pezetá görög drachmából mixeltek.
Indexnek is nevezhetném, mint amilyen például a Dow Jones-index a New York-i tőzsdén, mely Amerika 30 legfontosabb ipari részvényének átlagárfolyamát jelzi. Az elméleti valutának term esen van napi árfolyama, mely hasonlóan tevődik össze, mint a Dow Jones-index. De mint a hogy a Dow Jones-index nem értékpapír, az ECU ugyanúgy nem valuta. Természetesen lehet ker eskedni ezzel az elméleti elszámolási egységgel, sőt lehet kötvényeket kibocsátani, adósságot
hálni és így tovább, éppúgy, ahogy a New York-i tőzsdén indexben is lehet hivatalosan kereske . Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ECU egyben valuta is, mivel az alkotóelemeit képező különböző valuták árfolyamai között nagyobb eltolódások for-dulnak elő. A valutaunió bizonyára minden szenvedélyes Európa-párti vágy-
álma, de semmiképp nem tekinthető az európai politikai egység alapjának vagy feltételének. Ép enkezőleg: az egyesült Európa létrejöt-te a feltétele a közös európai valutának, vagyis az EC meny-nyiben majd bevezetésre kerül. Hiszen a valuta nem más, mint egy fémből, papírból, vagy kár műanyagból készült zseton, mellyel meg lehet vásárolni az adott ország termékeit, ki lehe etni a béreket, az adókat és más egyebet. Ezért a zsetonokat és a bankjegyeket, melyek a jövő az európai országokban fizetőeszközként szolgálnak, egy 263
ANDRÉ KOSTOLANY
egységes európai jegybanknak kell majd kibocsátania. Ez az európai jegybank ma még csak vágyá om, és távol áll a realitástól.
Még az első lépés is rendkívül problematikus a közös európai valuta irányába, mely – az össze valutái között – rögzí-
tett paritást garantál. Mit ér a rögzített paritás, ha időről időre, egy nap leforgása alatt zázalékkal változtatni kell? A vállalatok és a kereskedők számára az effajta kiszámíthatatlan leértékelés sokkal veszélyesebb, mint a tiszta lebegtetés. A rögzített paritás azonos a korlá konvertibilitással.
Ez a konvertibilitás a jövőben teljes bizonyossággal el fog mozdul-ni egy adott irányba, még pedig a német márka felé. Választ kell adni arra, hogy mennyi frankot vagy lírát kell befoga dnia a Bundesbanknak, ha a francia vagy olasz népet bármely okból ismét elfogja a pánik, m int ahogy erre már több alkalommal is volt példa az elmúlt években. Vagy akár arra a kérdésre ogy mit tegyen a Bundesbank abban az esetben, ha a francia betétesek újra tonnaszám ak arják pénzüket más valutára konvertálni.
Ha a tervezett európai valutáról hallok, mindig az egykori osztrák-magyar koronára kell go ndolnom, mely 1878-tól (tizenegy évvel az osztrák-magyar kiegyezés és az országok egyesítése egészen 1918-ig (az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásáig) csodálatosan betöltötte szerepét daddig, amíg a két ország nemcsak közös vámterület volt, de közös hadsereggel és diplomáciáva kezett, tehát egy nemzetek fölötti hatalom uralma alá tartozott. Ugyanaz az uralkodó, a csás zár és király szankcionálta mindkét ország független parlamentjeinek törvényeit. Mindkét orsz ugyanaz az államfő (aki egyben Magyarország királya is volt) látta el kézjegyével. Állami sz yekben olyan szilárd kohézió alakult ki, hogy az osztrák-magyar jegybank közös bankjegyeket adott ki, az egyik oldalon német, a másikon magyar felirattal. (Apró betűvel azonban a M onarchia nemzeteinek mind a nyolc nyelvén is feltüntették a valuta megnevezésének megfelelőjé .)
Az osztrák-magyar koronát – a szigorúan betartott aranyvaluta-rendszernek köszönhetően – az e ilágháború kitöréséig bármelyik pillanatban aranyra lehetett váltani. Ugyanaz a kamat- és hit itika érvényesült az osztrák és a magyar vállalkozókra, kereskedőkre, gazdákra, nyugdíjasokra tőkre is. Magyarország Ausztriával és a Habsburg-dinasztiával szemben tanúsított ellenérzései nére a 264
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
perszonálunió lehetővé tette a bonyolult struktúra fennmaradását. A magyar nacionalisták egyi es mondása úgy hangzott, hogy „magyar, ne higgy az osztráknak, akármit ígér is”.
Napjainkban minden egyes EK-tagország jegybankja szuverén kamat- és hitelpolitikát folyt at. Ebben a mindenkori szociális, adó- és gazdaságpolitika, valamint az eltérő belpolitikai folyamatok a meghatározók. Ezeket viszont olyan tényezők befolyásolják, mint például a nemzet arakter, az életmód vagy akár a szakszervezetek beállítottsága; ráadásul ezek a jelenségek id változnak, egyszer békésebb, máskor agresszívabb formában megnyilatkozva. Az egyik or-szágban az infláció meghaladh atja a 20 százalékot, míg a másikban a 2 százalékot sem éri el. A közös európai jegybanknak minden európai vállalkozás számá-
ra azonos feltételek mellett kellene hitelt adnia. A vállalatok mindenhol ugyanolyan béreket fizetnének dolgozóiknak, melyeket az adott országok szakszervezetei jóváhagytak. Az EK-tagországoknak közös adópolitikát kell folytatniuk, és természetesen – elengedhetetlen fe
telként – ugyanolyan inflációs mutatókkal és belpolitikai fejlődéssel kell rendelkezniük. Ez tó időn belül aligha lehetséges. Min-deddig még katalizátorkérdésben sem sikerült közös nevez
Sőt, a nyári időszámítás bevezetésével kapcsolatban is évekig tartott európai szinten megegye ni – ami aztán igazán bagatell kér-dés.
Az EK-tagországok oly mértékben különböznek egymástól, hogy például a fogyasztói árindex megh tudnák ugyanazt az árut alapul venni. Mert egyik ország fogyasztói számára bizonyos dolgok f ontosabbak, mint a szomszédos ország fogyasztóinak. Várjuk ki a végét, amíg az „Európai Szöve aság” jegybankja megalakul, és a bankjegyeket tíz-tizenkét nyelven nyom-tatják.
VONZÓDÁSOM AMERIKA ÉS A DOLLÁR IRÁNT
ANDRÉ KOSTOLANY Prima l’economia
Tapasztalataim, felismeréseim és ötleteim alapján kénytelen vagyok az alábbi következtetésre ni: egy valuta sorsa közvetlenül össze-kapcsolódik az adott ország sorsával. Mint már korábba mlítettem, csak saját ágyában lehelheti ki lelkét, és csak saját ágyában tud fel-
épülni. Értéke és jövője az adott ország erényeitől és hibáitól függ, vagyis az ország vállal politikusaitól, egyszóval gazdasági potenciáljától.
Mindenekelőtt az országban uralkodó pszichológiai beállítottság a döntő: fennáll-e a saját le a jövőbe vetett bizalom?
Amennyiben megvan a bizalom, akkor majdnem mindent szabad. Az államháztartás és a keresk edelmi mérleg hiánya (főleg ha a bruttó társadalmi össztermékhez viszonyítva jelentéktelen) s
semmilyen szerepet nem játszik. Ha hiányzik a bizalom, akkor semmiféle gazdaság- és pénzpol itikai intézkedés sem segíthet.
Amerikával szemben tanúsított optimizmusom folytán, természetesen a dollárban is bízom. Ez a zenvedélyes optimizmus olyan iskolából származik, amelyben fiatalságom egyik felében részesül tem: Amerika legnehezebb éveit élte a második világháború alatt. Utazgat-tam az Atlanti-óceán Csendes-óceánig, északról le egészen délig.
Egyetlen elfoglaltságom és időtöltésem abban merült ki, hogy mindent lássak és halljak, köves z eseményeket – természetesen a Wall Streeten is –, és minden este számot vessek tapasztalat aimmal. Mindaz, amire ez az iskola megtanított, képezi annak a kevés tudásnak az alapját, mellyel a gazdasággal, a politikával és a pénzügyekkel kapcsolatban rendelkezem.
Abban az időszakban természetesen spekulánsként is tevékeny-kedtem, és folyamatosan aktívan k vettem a részem a Wall Street-i életből, így sokkal több tanulópénzt fizettem, mint amit a Ha vard Business Schoolban kellett volna letennem. Innen származik hitvallá-
som is: Kevesebb összeadás, kivonás, szorzás, inkább több gondol kodás és mérlegelés. A legtö pán felszíni jelenség. Gyak-268
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL ran csak illúzió, mely szappanbuborékként pattan szét. Sokkal fontosabb, ami mögötte rejlik, hogy mely okok állnak a háttérben.
Mivel nemcsak tőzsdés, hanem zenerajongó is vagyok, a példákat gyakran a hangjegyek világából szem: A 18. század irodalmi sza-lonjaiban szenvedélyes viták alakultak ki az opera műfaj a körül:
„Prima la musica – poi le parole?” Vagy: „Prima le parole – poi la musica?” Mi az elsődleges mi a fontosabb az opera esetében, a ze-ne vagy a szöveg? Évtizedek óta foglalkoztat a kérdés : „Prima l’economia – poi le finanze?” Vagy fordítva? Döntésem megmásíthatatlan: első a gazda merem, hogy miként az operában a szövegnek, úgy politikai rendszerünkben a pénzügyeknek is megvan a maga jelentősége. De a döntő rep nem a pénzügyeknek jut. Számunkra, tőzsdések számára – főként középtávon – a pénz-
ügyek természetesen fontos szerepet játszanak, mert egy ország pénzügyi helyzete különböző ol mányintézkedésekhez vezet, melyek mérvadóak a középtávú árfolyamváltozásokra nézve. Viszont n a hosszú távú döntések meghozatalának szempontjából, ezeket a fent idézett befolyásoló tényez Első a gazdaság, csak aztán a pénzügyek. Például egy kitűnő gé-
pekkel és termékekkel rendelkező gyár tönkremehet egy felelőtlen pénzügyi hadművelet következ hetséges, hogy a részvényesek elveszítik pénzüket, de az új tulajdonos, aki a vállalatot kedv
áron megszerezte, a jó infrastruktúrának köszönhetően újra fellendítheti a gyárat, és bomba ü hat.
Továbbmegyek, hasonlítsuk össze a példa kedvéért az emberi testet, az organizmust a gazdaságg l, a pénzügyi politikát pedig az ember életmódjával, így a példa még kézzelfoghatóbb lesz. Az
ges, szívós testet az elmúlás és a bűnös életmód sem teheti tönkre.
Árthatnak ugyan neki, és számtalan kellemetlenséget okozhatnak, de nem halálosak. A törékeny, születéstől fogva gyenge testet azonban még a legelővigyázatosabb és legfegyelmezettebb életm m gyógyíthatja meg.
A könnyelmű politikai vezetés sem tudja megsemmisíteni a ro-busztus, egészséges gazdaságot, l gfeljebb átmenetileg nehézségekbe sodorhatja. Miként a legszigorúbb, ortodox pénzügyi vezetés a legügyesebb könyvelőket alkalmazva sem képes sikereket kicsikarni egy lerobbant gazdaság ból. 269
ANDRÉ KOSTOLANY Ennélfogva azt gondolom, hogy Reagan elnök sem volt varázsló. Más politikai vezetőknek is sikerült volna ugyanazt megvalósítani.
Amerika infláció nélküli gazdasági fellendülése nem Reagan elnök, hanem Uncle Sam sikerének t be.
„Aki nem hisz a csodákban, az nem realista” – mondta egyszer David Ben Gurion. Reagan – ak i realista és pragmatikus volt – hitt a csodákban, amikor egyszerre szállt szembe az inf lációval és a munkanélküliséggel. „Hadd örüljenek az ostobák” – vélték ironikusan egyes szaké tt főkönyvelők, amikor Reagan tervei nyilvánosságra kerültek. Teljesen megfeledkeztek róla, h gy azok a szabályok és tézisek, melyeket Európában könyvekben tanítanak, nem feltétlenül egye a gyakorlattal; ráadásul a más országokban szerzett gazdasági tapasztalatok sem feltétlenül é nyesek Amerikára. Csak akkor látták be, hogy az USA a maga gazdasági potenciáljával olyan fe ladatokat is képes megoldani, melyek az ő szemükben addig megoldhatatlannak tűntek, amikor Reagan reményei kezdtek megvalósulni. Reagannek egész egyszerűen csak új ötletei voltak.
De nem volt pótolhatatlan. „A temetőben pótolhatatlan emberek ezrei nyugszanak” – mondta Geo rges Clemenceau. „Elnökök jönnek, mennek, az Egyesült Államok marad” – írtam a Carter elnöklé boldogtalan években, amikor az egész világ Amerikát gúnyolta.
Reagannek sikerült elnyernie a nép többségének bizalmát. Ahogy már említettem, ez volt a legf osabb. Hiszen egész liberális rendszerünk a bizalomra épül. Bizalom nélkül nincs hitel, hitel nélkül pedig nincs gazdasági előrelépés.
Színész, ráadásul rossz színész – mondogatták az értelmiségiek megvetően Reaganről. De csak a ok, államhivatalnokok vagy szakszervezeti vezetők elég képzettek ahhoz, hogy értsenek a po litikához és a gazdasághoz? Évekkel ezelőtt, Reagan választási kampánya alatt megkérdeztem le esebb gyerekkori barátomat, aki a film és a színház világában nőtt fel – miként én a tőzsdén -e egy filmszínész egyben okos ember is. „De még meny-nyire! – hangzott a válasz. – De akkor nem színész többé.”
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
A tücsök és a hangya
A mai világban számtalan társadalmi csoport és ország van, mely erősen Amerika-ellenes beállí tságú. Minden rendelkezésükre álló eszközzel megpróbálják kérdésessé tenni az USA arculati ké sőt károsítani jövőbeni fejlődési potenciálját. Ennek egyik fegyvere természetesen az amerika a: a dollár. Annak érdekében, hogy a dollár hitelét rontsák, a propagandán kívül statisztikai adatokat is ználnak, melyek bár nem mindig helytelenek, de hiányosak és már rég idejétmúltak. Ráadásul a
mokat is majdnem mindig rosszul értelmezik. Részben azért, mert nem lehet őket összehasonlít ani az európai adatokkal, mivel a szám-vitel, a számítások és hasonlók nem azonosak az európa szerekkel, másrészt pedig csupán azért, hogy félrevezessék a közvéleményt.
Tehát a statisztikákat annak bizonyítására használják, hogy mennyi mindent be lehet bizonyíta a statisztikák segítségével.
Képesek a végtelenségig rágódni az USA költségvetési hiányán és a gigantikus méretű eladósodo ban manapság az USA költségvetési deficitje nem magasabb, mint a Német Szövetségi Köztársaságé volt a Schmidt-kormány alatt.
Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a védelmi költségvetés, mely az amerikai államházt rtás leglényegesebb kiadási tétele, nemcsak a normál folyó költségeket tartalmazza, hanem azo az óriási összegeket is, melyek az ipari csúcstechnológia fejlesztésébe vándo-rolnak. Erre m iárdokat költenek, Európával ellentétben, ahol ezeket a beruházásokat nem a védelmi költségve m külön az iparnak nyújtott szubvenciók fedezik. És végül, de nem utolsósorban: az Egyesült Á an – az összes európai ország gyakorlatával ellentétben – nincs forgalmi adó. Már 5 százaléko i adó is egy csapásra kiegyenlítené a költségvetés teljes hiányát. Nem is merült fel olyan hí hogy amerikai kormánykörökben fontolgatják valamilyen közvetett adó (például olajimportadó), bé forgalmi adó bevezetését. 271
ANDRÉ KOSTOLANY
Az amerikai állam adóssága tulajdonképpen ugyanakkora, mint Németországé – éppen a bruttó tár ztermék 50 százaléka.
A Szövetségi Köztársaság esetében a nyugdíj-kötelezettségeket is hozzá kell számolni (ez Amer s), ami valójában rejtett eladósodottságot mutat, még ha nem is nevezik annak. Ez a költségve
si tétel, melynek pontos nagyságát csak nehezen lehet felbecsülni, a jövőbeni demográfiai fej alapján egyre nagyobb terhet ró az or-szágra. Nem ismerek senkit, aki jobban ért a mérleg ekhez, mint Carl Zimmerer barátom. Ezt a „nyugdíjűrt” mintegy 8 billió márkára be-csüli. A fé kerülése végett: Carl Zimmerer 8000 milliárd márkás adósságról beszél, mely sehol nem jelenik mérlegben.
Egyes elemzők azt állítják, Amerika eladósodottsága nagyobb mértékű, mint Brazíliáé. Természe c, de egyben sértés az olvasó értelmi képességeire nézve. Elismerem, hogy az Egyesült Államok számai gigantikus méretű-
ek, de hát az amerikai bruttó társadalmi össztermék is gigantikus. Az USA tényleg nem tehet róla, ha esetleg ezek az óriási számok némely európai ország számára nyomasztóan hatnak. Haso
etáris helyzet is: ha Amerikában kismértékben megnövelik a pénzmennyiséget, akkor azt Európáb pénzáradatként érzékelik; az USA legkisebb mértékű pénzhiánya az Óvilágban már veszélyes defl pán azért, mert a számok gigantikus méretűek, hanem azért is, mert az aránytalanság Európa sz zélyes lehet. Ezen azonban, sajnos, nem lehet változtatni.
Ebben az összefüggésben mindig a híres svéd író, August Strindberg novellája jut eszembe. Tém vita az apró, törékeny ember és a nagydarab izomkolosszus között, melyben a többség mindig a lőbbi pártját fogja. Őt dicsérik, az utóbbit pedig szidalmazzák. A nagynak, erősnek soha nem lehet igaza. Lehet, hogy a nagyot jobban tisztelik, de a kisebbet szeretik. A fent említett elferdített számok és sajátságos értelmezésük tá-
mogatja a kialakuló Amerika-ellenesség virágzását. Mindamellett a devizaspekulánsok hagyják m gukat a statisztikák és a kereskedelmi mérlegek által hipnotizálni, és ügyleteiket ezeknek me felelően alakítják, bár a ma nyilvánosságra hozott számokat holnap visszavonják, a visszavont t pedig holnapután helyesbítik... 272
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Milyen igaza volt Mark Twainnek, amikor azt mondta: „A hazug-ságnak három fajtája létezik: a hazugság, az aljas hazugság és a statisztikák.”
Érdekes azonban, hogy az egész világon kifogásolják az amerikai költségvetési hiányt, bár éve lt az „anyatej” az egész világgazdaság számára. Nemcsak a dollár magas árfolyamának köszönhet növekvő bruttó társadalmi össztermék által is folyamatosan emelkedett a fogyasztás az Egyesül okban. Az amerikai-aknak mindig is a szemére hányták és hányják ma is, hogy erejükön felül kö ek, és több a kiadásuk, mint a bevételük. A fiatalság már pezsgőt iszik Coca-Cola helyett. És g igaz, hogy Spanyolország a dollár szárnyalása idején megduplázta Amerikába irányuló pezsgőe
Az bizonyos, hogy az amerikai nép nem áll szenvedélyes spóroló hírében, bár az utóbbi húsz év változott. Az amerikaiak is takarékoskodnak, csak más megtakarítási módozatokat választanak, mint az európaiak. Nem csak takarékbetétkönyvük van, hanem nagy értékű életbiztosításuk és ór liójuk is, amelybe megtakarított pénzük nagy részét fektetik. Ezenfelül létezik egy úgyneveze gtakarítási terv is, mely alapján az adókedvezményt nyúj-tó befektetéseket részvénnyé lehet v lliárdokat – de dollármilliárdokat – lehet az úgynevezett pénzpiaci befektetési ala-pokba fek ni, melyeket brókerek kezelnek. A befektetési alap részjegyét hetente fel lehet mondani, a kamatok pedig minden héten újból rögzítésre kerülnek. Mindemellett újra hangsúlyozni szere ogy az amerikai nem született spóroló, sokkal inkább született vállalkozó.
Mert minden amerikai csecsemő már a bölcsőben azt fontolgatja, hogy milyen vállalatba fekt eti a pénzét, majd a nyereségből milyen újabb vállalkozást fog alapítani, mialatt a német cse a böl-csőben a jövőbeni nyugdíjára gondol.
Gyakran szoktam levelet kapni olyan fiataloktól, akik a tanácso-mat kérik, hogy miként a lakítsák életüket. Nemrég egy tizennyolc éves fiú azt írta, hogy legfőbb célja, amilyen gyors lehet, nyugdíjba vonulni. (Ezen természetesen jót derültem. Én igazán hatvanévesen lettem ak , miután 35 évesen „nyugdíjaztam” magam.
Igaz, hogy „nyugdíjas” éveim alatt mindig foglalkoztam a saját befektetéseimmel és figyelemme kísértem a tőzsdét, mégis nagyon szen-vedtem a nyugdíjasléttől.) 273
ANDRÉ KOSTOLANY
Az amerikai nem a takarékoskodás mintapéldája, és biztos nem is takarékoskodná magát halálra, szereti élvezni az életet. Én sem vagyok az a típus, aki haláláig spórol, ezért kissé átdolg ean La Fontaine a tücsökről és a hangyáról szóló meséjét. Bizonyára ismerik ezt a mesét, mely a egész nyáron át gyűjtöget, hogy a télre készleteket halmozzon fel. A tücsök ellenben átdalo yarat, és nem gondol a télre. Amikor a tücsök télen éhezik, a hangyához fordul segítségért. A azonban durván elutasítja.
Következőképp folytatódik a mese az én átdolgozásomban: Vége a télnek, újra beköszönt a tavas előbújik rejtekéből, és azonnal elkezd gyűjtögetni a következő télre. Megpillantja a tücsköt tag szivarral a szájában Rolls-Royce-a kormányánál ül, szokásához híven dalolgatva. A hangya sen megdöbben, majd megkérdezi a tücsköt: – Honnan szerezted ezt a nagy autót, és mihez kezdesz most? – Az én dolgom, hogy honnan szereztem, egyébként pedig éppen Párizsba készülök. – A Rolls-Royce-oddal? – Igen – válaszol a tücsök –, a Rolls-Royce-ommal.
– Akkor megkérlek egy nagy szívességre – mondja szerényen a hangya. – Keresd fel kérlek La Fo ine urat, és idézd neki Goethe Goetz című művét, és add át neki szívélyes üdvözletemet.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL A dollár visszatérése
Gyakran kérdem magamtól, hogy az emberek, a közgazdászok és a devizakereskedők miért csodálko k annyira a dollár emelkedésén.
Nem kétséges, igen nagy teljesítmény ennyit mászni hegynek felfelé két hét alatt. De azt mege a zöldhasú 1,45 márkáig ment lefelé a gödörbe. Azon bezzeg senki nem mosolygott. A legtöbb me gyelő az amerikai valuta hanyatlását logikus és természetes folyamatnak tekintette. Miért? Mert nem gondolkodnak. Igaz, hogy a dollár azonnal a főcímekben szerepelt, mihelyt egy-két pf enniggel esni kezdett. De akik tényleg izgultak, azok a dollártulajdonosok voltak. Éppen ők azok, akiknek ismerniük kellene az alapvető adatokat: A nemzetközi árucsere minden szakértője évek óta állítja, hogy vásárlóereje alapján az amerikai dollár árfolyama elméletileg 2,20 márka kellene hogy legyen. Unc le Sam pénzét ezzel drasztikusan alulbecsülik.
A Német Szövetségi Köztársaság legnagyobb ipari szaktekintélyeinek véleménye szerint a dollár három márkát ér, ha értékelésekor figyelembe vesszük az amerikai vállalatok jövedelmezőségét
De mire jó a legjobb elmélet, ha a dollárt pszichológiai és gyakorlati okok miatt csak 1,7 5 márkán jegyzik? Senki nem képes egy valuta értékét egy másik valutához viszonyítva pontosan
ani, még egy számítógép sem. A devizákkal ugyanaz a helyzet, mint a részvényekkel: ki tudja, hogy mennyit ér valójában egy Daimler vagy egy IBM?
Számtalan tényező befolyásolja a devizák árfolyamát. Erre találták ki a tőzsdét, ahol a befek ekulánsok és a játékosok részvé-
nyeket és valutákat adnak-vesznek. Ez alól a spekuláció és a dollár sem képezhet kivételt. A aspekulációt útvesztőnek, vagy még inkább tébolydának nevezhetjük. Naponta – legalábbis a Ban and becslése alapján – mintegy 6-700 milliárd dollár kering ide-oda az egész világon. Ebből m mum öt százalék forog világkeres-kedelmi tranzakciók keretében. Az összes többi merő játszado tizedfillérekkel tizedmásodpercek alatt. Hogy is lehetne ilyen zűrzavar közepette semleg es véleményt formálni? 275
ANDRÉ KOSTOLANY
Mindig a két csavargó jut eszembe, akik egy távírópózna alatt heverésznek és hallják a drótok ez?” – kérdezi az egyik. „Zsidók beszélgetnek egymással – feleli a másik. – Adok, veszek – ve k.” Ebben az esetben természetesen dollárt. Ha politikusok, sőt hivatalban lévő miniszterek vagy jegybanki vezetők nyilatkozatait fi gyelem, mindig meg kell állapítanom, hogy mennyire nem tulajdonítanak jelentőséget a speku láció hatalmának. Pedig a spekuláció megingathatja a kormány vagy a jegybank döntéseit, sőt akár meg is hiúsíthatja azokat. Vegyük például azt az esetet, amikor a dollár 1,45 márkáig zuhant.
Ez a Bundesbankra vezethető vissza, mely évek óta nyomást gyakorol a dollárra. Hiszen a je gybanknak le kell küzdenie az inflációt, és ebben a harcban csak két fegyverhez nyúlhat: az alacsony dollárárfo-lyamhoz, vagy a magas kamatokhoz. Mégpedig azért, mert a harmadik fe gyver, az adóemelés, politikailag már nem működik. Erre már legkésőbb a Rheinland-Pfalz tarto eli parlamenti választáskor rá kellett volna ébrednünk. Ha a devizakereskedelem tudomást sze rez arról, hogy a Bundesbank beavatkozik a dollárnövekedés ellen, akkor jön, aminek jönnie k ell: a devizakereskedelem határidős eladásokba kezd, és ezáltal csak még inkább lenyomja az árfolyamot.
Mindazonáltal létezik az éremnek egy másik oldala is. Néhány éve a spekuláció az egész világo sszpozíciót váltott ki. A nagyságrendet 350 milliárd dollárra lehet becsülni. A besszpozíció kulánsok határidőre eladott zöldhasúiból állt, de japán exportőrök is benne voltak a rizikóva zmában.
Ha a jóisten egy nap megparancsolná a dollár-bessz-spekulánsoknak, hogy fedezzék pozícióikat, rövid időn belül hatalmas pánik tör-ne ki. A spekulánsok szerencséjére a jóisten pillanatnyil onban más gondokkal van elfoglalva.
A spekulánsok azért vigyázzanak! A sarkalatos számok révén a dollár egyre nő, tovább folynak lár elleni beavatkozások. Mindez meddig fog még tartani? Nem tudom. Ami biztos: minden logikának ellentmond, hogy egy olyan valuta ellen avatkozzanak be, amely egyébként is erősen alulértékelt. Lehet, hogy azért van ez így, hogy a dollár még nagyobb sebességre kapc
jon, elsősorban akkor, ha sikerül az USA kereskedelmi mérlegének hiányát kiküszöbölni. Akkor essé válnának a bécsi hölgy szavai, aki, miután megkér-276
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
dezték, mi az, amit annyira becsül az amerikai valutában, egyszerűen így felelt: „A dollár mi dig dollár marad.”
ANDRÉ KOSTOLANY Brókerek tegnap és ma
Gyakran eszembe jutnak a régi idők jellegzetes tőzsdeügynökei, ha brókerekkel vagyok együtt, figyelem, hogy működik jutalékgépezetük. Egyetlen gondolat vezérli őket: adni, venni, adni, v nni, vagyis jutalékot kasszírozni. Óriási költségeik vannak, melyeket a jutalékból kell fedez nem az árfolyamnyereségből! Tanácsot adnak ugyan, de nem tárgyilagos megfontolások motiváljá t, hanem a profithajhá-
szás. Az igazi bróker nem spekulál. Ez így helyes, mert csak így tudja megőrizni objektivitás azokban az időkben, amikor az ügyfelek az események nyomása alatt elveszítik nyugalmukat.
Következzék egy kis anekdota, mely a régi idők brókeréről és tőzsdéhez való viszonyulásáról s apest Európa egyik legnagyobb gabonatőzsdéje volt. Milliós összegek forogtak bú-
za, zab, kukorica és hasonló határidős ügyletekben. Egész Európából áramlottak a megbízások, arország is tőzsdézett. A legnagyobb játékosok a gazdák voltak, akik ha jó termésre számított időre eladták nemcsak saját termésüket, hanem annak akár kétszeresét is. Ha a termés rossznak tt, saját termésükön felül még további hatalmas mennyiséget vásároltak.
Az árfolyamok folyamatosan ingadoztak, az emberek játékszen-vedélye ezzel párhuzamosan nőtt. Egész nap búzával, árpával, kukoricával, zabbal üzleteltek, de még a szilvalekvár is kedvelt knek számított. Amikor a budapesti tőzsde már bezárt, alig várták a chicagói záró árfolyamoka csak 22 óra körül érkeztek. Ez a játék a mindennapi beszédtémák közé tartozott, akár az időj ulása, és ezzel összefüggésben természetesen az árfolyamok növekedése.
Moritz Kobrach Németországból származott, de a budapesti áru-tőzsde legnagyobb és leggazdagab brókereként tartották számon.
Bár magyarul igen rosszul beszélt, kitűnően értette a két legfontosabb szót: eladni, venni! G zdagsága ellenére egyszerű, puritán ember volt, aki csak az üzletnek és a jutaléknak élt. Ez gendőnek is látszott, hiszen tömegesen kapta a megbízásokat. 278
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
Egyik alkalommal, amikor a búza ára lassan gyengülni kezdett, egy aggódó ügyfél kereste fel i odájában, arcán szomorú kifejezéssel.
„Kobrach úr, nagyon rosszul áll a búza-hosszpozícióm, és a számlám is átment mínuszba. Teljes m. Fogja az aranyórámat, az arany cigarettatárcámat és ezt a 20 000 guldent. Ez mindenem, ami megmaradt, bár a veszteségeim sokkal nagyobbak. Vagy beéri ennyivel, vagy akár tönkre is tehet. A tőzsde soha nem fog viszontlátni engem!” Jól van, jól van jóember – szólt Kobrach, és a szeme sem rebbent. –
Kicsit túl sokat vállalt, ami a hosszpozíciót illeti. De nem szokásom bárkit is kikészíteni, tőzsde sem fog ön miatt kiürülni. Tegye el az óráját, különben nem fogja tudni, hogy mikor üt és tegye el ezt a cigarettatárcát, mert még a végén leszokik a dohányzásról és ez ártana a d umnak. Adja ide a 20 000 guldent, és ezzel az ügy el van intézve. Egyébként biztos vagyok benne, hogy a búza ára tovább fog csökkenni. Nem gondolja, hogy 10 kötéssel besszre kellene mennünk?” A férfi hirtelen nem tudta, mit válaszoljon, csak hallgatott, és ezzel beleegyezését adta. „Bizony – mondta Kobrach –, az élet megy to-vább. Egyszer fent, egyszer lent.” Majd arra go ndolt, hogy a jutalék akkor is jön, ha olykor egy-egy ügyfél nem tud fizetni. Lényeg, hogy forogjon a kerék, és ő megkapja a jutalékát.
Ez volt a „tegnap világa” . A mai brókerek természetesen már ko-rántsem olyan nagyvonalúak, m Kobrach. Nem is áll módjukban, mert azonnal tönkremennének. Ráadásul a mai kormányhivatalok endeletei sokkal szigorúbbak, mint akkoriban. De ők is ugyanúgy ügyelnek arra, hogy a ju talékgépezet olajozottan működjön. Számukra is egyetlen hitvallás létezik: a jutalék. A varáz orgalom. Ennyi és ennyi részvény eladása egy tőzsdei nap alatt ennyi és ennyi jutalékot hoz a házhoz.
Még én is csodálkozom rajta, hogy olykor mennyire nevetségessé teszik magukat. Felhívom a bró erem és megkérdezem, hogy alakul a tendencia. A válasz így hangzik:
– Fantasztikus, kolosszális, óriási forgalom, százmillió részvény, a ticker 10 perces késésbe . – És hogy áll az index? – kérdezem. – Alig változott – hangzik a válasz. – Ez magának fantasztikus és kolosszális? – kérdem mérgesen. 279
ANDRÉ KOSTOLANY – Százmilliós forgalom, ez fantasztikus, nem? – Magának lehet, de nekem nem, mert engem az árfolyamok érdekelnek, hogy növekedtek-e, és ha igen, mennyivel. A forgalom csak maguknak, brókereknek fontos, de nem nekünk, ügyfele knek.
Röviden szólva, a gépezet működik, folyamatosan olajozzák, hogy még jobban menjen. Tulajdonké n semmi kifogásom ellene, hiszen a bróker befektetők százait vonzza a tőkepiacra, és ez kedv ező hatást gyakorol az egész rendszerre. Minél több az ügyfél, kishalak és nagyhalak, spekulá vagy befektetők, annál nagyobb a piac fizetőké-
pessége. A piac pedig minél fizetőképesebb, annál nagyobb a garancia az egyedi befektető szám , hogy részvényekben elhelyezett pénzét újra likviditásra válthatja, ha éppen arra van szüksé izetőképes piacon részvények ezreit lehet percek alatt eladni, anélkül hogy ez jelentősebb ár
yam-eltolódást eredményezne. Csak így töltheti be a tőzsde valódi szerepét, vagyis hogy a bef etett tőkét befagyasztja a vállalkozásban, majd ismét felengedi.
Ha figyelem a sok-sok brókert, akiket ismerek, milyen buzgón győzködik ügyfeleiket telefon on keresztül a különféle tőzsdeügyletekről, az öreg „filozófusra”, Kobrachra szoktam gondolni gy tovább.”
Hűtlen lett a tőzsdéhez, és meg is kapta érte a büntetését. Vállalkozó akart lenni, a jutalék lmozott millióin vett egy nagy cipőgyárat, mely később csődbe ment. Elveszítette egész vagyon szegényen halt meg hazájában, Németországban.
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL Fieszta a Wall Streeten
A tőzsdék egyre inkább a kommunikációs csatornák törvényei szerint működnek. Valaki valahol m egy gombot – és ötezer kilométer távolságban jelentkezik a hatás. A kuvaiti emír döntést hoz, és Torontóban megnő az aranybányarészvények árfolyama. Csőd és egy pisztolylövés Párizsban, és a font sterling esni kezd New Yorkban.
Az események behálózzák az értékpapír- és valutapiacokat, az árutőzsdéket és a pénzügyminiszt A háttérben azonban mindig a pénz utáni kalandvágy rejlik. Minden eszköz bevethető: ötletek, mányok, titkos információk, mások tudatlanságának vagy kényelemszeretetének kihasználása. Olykor egy szón, máskor egy törvénycikkelyen múlnak a dolgok. A tőzsde sokszínű világa soha nem nyugszik, éj el-nappal szünet nél-kül mozgásban van. A New York-i tőzsde zárása után kezdődik az élet San Franciscó-
ban, majd Honoluluban. Amikor a Wall Streeten kialszanak a fények, embertömegek igye keznek a tokiói és a hongkongi tőzsdére – az el-zárva élő Kína kapujában. Majd Bombay követke , két órával később Athén, egy óra múlva Milánó, majd Frankfurt és London.
Ha Párizsban felcsendül a záró gong, amerikai brókerek százezrei már újra a ticker előtt ülne A huszonnégy órás tőzsdei műszak nem ér véget egy olyan birodalomban, ahol soha nem nyugszik e a nap. Mint minden embert, a tőzsdéseket is optimistákra és pesszimistákra lehet osztani. Jellemük tőzsdei gondolkodásukban tükröződik.
Ha egy optimista papírjainak felét már eladta, és az árfolyam mégis emelkedik, akkor örül, ho a másik felét megtartotta. Amennyiben esnek az árak, örül, hogy legalább a felét eladta. A pe szimista ezzel szemben mérgelődik, ha papírjai felét eladta, és az árak mégis emelkednek, és lődik, ha esnek az árak, és a papírok másik felét megtartotta.
281
ANDRÉ KOSTOLANY
Restsége vagy „steril” aktivitása ellenére is a spekuláns és a tőzs-deparazita – legalábbis a lista gazdasági rendszerben – lényeges funkciót tölt be. A tőzsdén keresztül vezető úton – mé ió céljából is – de tőkét bocsát rendelkezésre.
„Adjátok meg a spekulánsnak, ami a spekulánsé: a szabad piacgazdaságban betöltött funkciójána erését.” Azt tapasztaltam, hogy a tőzsdések mindannyian egy nagy nemzetközi családhoz tartozn k, úgymond egy, a világon szétszóródott szabadkőműves-páholy tagjai. Megbizonyosodhattam errő alan utazásom közben, melyek során a világ szinte összes piacának résztvevőivel és megfigyelő gismerkedhettem. Miről beszélget két tőzsdés, ha találkozik? A tőzsdéről, és ez a téma csakne tetlennek bizonyul. Az évek során, a sok vita és beszélgetés dacára sem enyhült a tőzsde irán t szenvedélyem. A nyélbe ütött nagy húzások ellenére ambícióimat nem sikerült teljesen kielég inc éven keresztül olyan tőzsdei tevékenységet kerestem, mely nem merült ki abban, hogy időrő dőre felhívom a brókeremet, és vételi vagy eladási megbízásokat osztogatok. Így jött egyszer csak az a fiaskó, amit nem fogok egyhamar elf elejteni.
1961/62 telén valóságos fiesztahangulat uralkodott a Wall Streeten, a tőzsdéseknek aranyélet e volt. Amerikában a tőzsdeláz akkoriban tetőzött. Nem sok ész kellett hozzá, hogy az ember m gtömje a zsebét: ma vettem egy részvényt, másnap eladtam; vagy holnap megvettem és holnapután eladtam. Ha az embernek szerencséje volt, és elcsípte egy igazán jó részvény kibocsátását, ak már telitalá-
latnak számított. Az új részvényeket délelőtt 10 dolláron bocsátották ki, délutánra már 20 va ek. Csak ismerni kellett a menedzser feleségének a fodrászát ahhoz, hogy az ember felkerül jön azon szerencsések listájára, akik az új részvény kibocsátásakor megkapják a maguk részvén
Valamely zseniális karmester vezényelte azt a zenekart, melynek dallamai a pénzsóvár publi kum újabb és újabb rétegeit csábították a boszorkánytánc forgatagába. Virágzottak a konglomer pénzemberek csodás találmányai. Az egész brókerhadsereg teljes gőzzel dolgozott, mintegy szá er bróker – teljes kapacitással. Legtöbbjük el sem mozdult a telefon mellől. Egyetlen telefo nhívással újabb ötszáz, vagy akár ezer új kibocsátású papír találhatott gazdára. Természetesen az összes új kibocsátás „forró” érdeklődésre tartott 282
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL
számot, főleg, mert megfelelően felfűtötték a vásárlóközönséget, mégpedig annyira, hogy sok ü a kezét.
Mégis úgy tűnt, hogy nincs elég bróker és bankár. Rádió- és újság-hirdetésekben toborozták az t. Az értékpapíreladás naponta növekedett, mindennap új rekordot hozott. A brókercégek átdolg z éjszakát is, ügyfelek iránti mohó éhségük csillapíthatatlannak tűnt.
Ez a túlfűtött hangulat, mely erősen emlékeztetett 1929-re, egyben szükségszerű is volt, mert ak ilyen eufória közepette volt lehetséges mindent rásózni a vásárlóközönségre, mindegy hogy papírjairól, vagy holdbéli ingatlanok részvényeiről volt szó. Ez volt az a híres tőzsdeboom,
1962-ben teljes összeomlással végződött.
Akkoriban az egyik nagyobb cég naponta hirdetett a rádióban, így toborozva új munkatársakat – nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy ügyfélcsalogatókat. Csábító szavakkal kecsegtették az állá t, hogy a tőzsdén keressék meg szerencséjüket. Harmincnapos képzés után majd helyet foglalnak y íróasztal mellett, hogy újdonsült brókerként forgathassák az ügyfelek pénzét.
No nézd csak, mondtam magamban. Ez egy testreszabott feladat lenne. Nem mintha szükség em lett volna rá, de hiúságomat nem hagyta nyugodni. Hát nem gyűjtöttem hatalmas tapasztalat ot, melyet most élősúlyban aranyra válthatnék? Nem érdemeltem még meg a tőzsdetudományi tansz
Mivel odáig soha nem jutottam el, örök seb maradt lelkem mélyén, melyet a sértett hiúság és a talos elismerés hiánya ejtett.
A rádióreklám olyan csábítónak tűnt, hogy kedvet kaptam ahhoz, hogy leteszteljem magam. Ha má tőzsdegyakorlat tanszékét nem sikerült megkapnom (csak egy kávéházi asztalt), itt legalább e szerény állást kínáltak. Végre fix fizetéssel honorálnák tapasztalataimat, ezenkívül státust erikában úgyis mindenkire ferde szemmel néznek, aki nem tud egy rendes polgári állást vagy f oglalkozást felmutatni. Mily szép is lenne, a Wall Streeten egy elegáns, plüsstapétás irodába dolgozni, körülöttem elektronikus masinák, hangszóró, folyamatosan kattogó távíró. Mindez eg nak, aki eddig csupán saját lakásában vagy a kávéházban követte nyomon a tőzsde alakulását. K jogot, hogy névjegykártyámon a Wall Street-i cím és telefonszám mellett a cég neve is szerep ljen. Meghoztam a döntést. Készen álltam arra, hogy a hirdető cégnek 283
ANDRÉ KOSTOLANY
felajánljam összes tudásomat, ismeretemet és tapasztalatomat. Élvezettel képzeltem el, hogya n fogok brillírozni leendő főnökeim előtt a felvételi beszélgetésen. Nem csak elméleti tudáso nak csodálkozni, egyidejűleg egy egész kis disszertációt fognak hallani a tőzsdei spekuláció ozófiájáról. A főnökök közül még egy alacsonyabb rangúval sem találkoztam.
Még egy cégvezetőig sem jutottam el, mert egy hivatalsegéd már az előszobában a kezembe nyomo t egy kérdőívet. Pillantásra sem mél-tatva felszólított, hogy töltsem ki a kérdőívet, majd pá oztatnak az eredményről.
A kérdőív a szokásos sablonkérdéseket tartalmazta eddigi pályafutásommal és képzettségemmel k an. Úgy állították össze, mintha csak nevelőnőnek vagy sofőrnek szóló állásajánlatról lenne s adtam le a kérdőívet. Úgy éreztem, mintha más világba kerültem volna. Újra tizennyolc éves vo t kerestem, és az elkövetkezendő évek sorsa forgott kockán. Nem akarom tagadni, némi félelmet éreztem. A hatalmas Ameri-kában, a kíméletlen Wall Streete n komplexusaim voltak – itt, ahol mindenkit aszerint ítélnek meg, hány dollárt érő megbízást avonta felmutatni. Idáig csak a filmiparban hallottam producerekről.
A Wall Streeten azt is „producer”-nek nevezik, aki megbízásokat produkál. Befogad a Wall S treet vagy nem? A hivatalsegéd némán elvette a kérdőívet, én pedig kissé elfogódottan távozta A Fifth Avenue forgatagában önbizalmam visszatért. Már tervez-gettem, hogyan fogok nekilát ni az új munkának.
Mindez azonban csupáncsak terv maradt. Néhány nap múlva megérkezett a válasz, hogy elutasítot ak! Nagyon sajnálják, de tapasztalat hiányában jelenleg nincs rám szükség. Ez azonban ne térí el szándékomtól. Lehet, hogy később egyszer majd felvesznek. Próbálkozzam újra. Gondolom, a c t arra a napra gondolt, amikor majd több tapasztalattal rendelkezem – természetesen a konkurencia költ-ségére.
Látom, hogy az olvasó mosolyog. Az olvasónak azonban nincs igaza, a cégnek volt igaza. S zámukra nem az volt a fontos, hogy meg tudom-e ítélni a gazdasági és pénzügyi helyzetet. Mit az nekik, hogy annyi tőzsdei tapasztalatom van, mint kevés kortársamnak, hogy értem a po litikai, gazdasági és tőzsdei események összefüggése-it, hogy jók a megérzéseim a tőzsdei ten el kap-284
KEDVENC TÖRTÉNETEIM A PÉNZRŐL csolatban?
A cég szempontjából mindez teljesen érdektelen volt. Olyan emberekre volt szükségük, akik ism rik a módját, hogyan kell öreg höl-gyeket a römipartiról a brókerirodába csalogatni – ahol az icker előtt ülve buzgón tőzsdést játszanak, és jutalékot fialnak –, és tudják, hogyan kell a elegét rásózni a tejesasszonyra, a házi-orvosra és egyéb jó ismerősre.
Naponta mesés árakon özönlötték el az új papírok a piacot. Ezeket kellett a megfelelő erőszak zséggel a kisbefektetők zsebébe irányítani, egyre többet és többet, egyre gyorsabban és gyors , hogy a lehető leggyorsabban jelenteni lehessen, hogy az adott részvény tízszer is jegy zésre került, és már nincs több belőle. Az effajta hírek terjesztése növeli a vásárlóközönség ajd az azutáni kibocsátást még sóvárabban várják. (Miként azt néhány évvel később az IOS-rész ztalhattuk.) Való igaz, hogy ezen a területen soha nem rendelkeztem, és még ma sem rende lkezem tapasztalattal. A cég helyesen ítélt meg, nem is vettem rossz néven. Ha a Wall St reeten akarom keresni a kenyeremet, akkor más módszereket kell elsajátítanom. A kapitali zmus fellegvá-
rában sokéves tapasztalatom gyümölcseként nem tudtam megszerezni sem a kapitalisták elismerés sem pedig egy szerény éves jöve-delmet. Mégis mindig jól éltem a tőzsdéből (de ez már egy másik fejezet!) –
nem a munkának, hanem a ravaszságnak és a merészségnek köszönhetően. Nem a kapitalisták kínál lmat, hogy pénzt keressek, hanem maga a kapitalizmus. Ezért maradok hű katonája a tőzsdések hadseregének, mert mindannyian – akár aktív résztvevőként, akár nélkülözhetetlen élősködőként ság szolgálatában állunk.
A tőzsde és a spekuláció számomra mindig olyan téma marad, mely soha nem veszíti el az újdons rázsát. Továbbra is folytatom előadásaimat tőzsdéről, valutákról, politikáról és gazdaságról tarkítva a zenéről, művészetről és a nőkről) szerte a világ kávéházaiban. 60 éve van tanszék izsban, Cannes-ban, Rómában, Genfben, Zürichben, Münchenben, Bécsben és még sok más helyen... Budapesten is. Az a tény, hogy katedrám csupán kávéházi asztal, semmit nem változtat előadás inteségén és szenvedélyességén. 285
ANDRÉ KOSTOLANY Záróakkord
72 éve tart valódi szerelmi viszonyom a tőzsde sokszínű világával, néha heves vitákkal fűszer nyen elképzelhető mennyi mindent éltem át a tőzsdén – de szerencsésen túl is éltem; sikerek é ok százai követték egymást.
Rábíztam hát régi tanítványomra és barátomra, Hubert Spegelre, hogy válogasson az élmények kö piszkálja ki a mazsolát a kalácsból. Nem az a cél vezérelt, hogy tanórát tartsak tőzsdeismere , hanem hogy szórakoztassam az olvasót. Mindazonáltal élmé-
nyeimből a száz százalékig profi tőzsdések is megtanulhatják, hogy a tőzsdén minden lehetsége anúgy mindennek az ellenkezője is – ahogy La Bruyere mondta.
A 72 év alatt megállapíthattam, hogy a tőzsde mindig ugyanaz a színdarab, csak mindig más szí házban mutatják be, és mindig újak a szereplők. Hogy ki volt igazán jó színművész, azt már cs sök tudják megítélni.
A tőzsdén elveszítettem a közönségem, mert a tőzsde mint találkozóhely már megszűnt létezni. és teljesen el fognak tűnni a tőzsdék a föld színéről, mert már nincs közönségük. A tele-kom mindennek a helyére. Nem lesz több „adok-veszek”, mert a hangos élőszót – a tőzsdei kereskede sszenciáját
– gombnyomás helyettesíti. A tőzsdecsarnok számtalan alakjával be-népesített állatkert elsüll lantisz. A londoni és párizsi tőzsdén már csak szellemalakokkal találkozik az ember. Hamaros an erre a sorsra fog jutni a frankfurti, a düsseldorfi és a világ összes többi tőzs-déje is. viszont maradok, és a tőzsdecsarnok helyett papíron mesélek tovább a tőzsdéről és spekulánsairól.
Egyszer azt írtam, hogy az élet 70 évesen kezdődik. Későbbi köny-veimben 75-re, sőt 80-ra hel bítettem. Most mindezt visszavonom – nekem, öreg tőzsdésnek az élet csak 85-nél kezdődik. 286
Készült a Perfekt Rt. nyomdájában Felelős vezető Laki Péter Készült 24,5 (A/5) ív terjedelemben
