André Kostolany - Mesterfokon a pénzről

André Kostolany

Mesterfokon a pénzről

André Kostolany

Mesterfokon a pénzről

V

perfekt

A kötet az alábbi kiadás alapján készüli:

Tartalom

André Kostolany Die Kunst über G e l d nachzudenken

© by Ullstein B u c h v e r l a g e G m b H , Berlin. F i r s t published in 2 0 0 0 by E c o n Verlag

Fordította: © Svéda D ó r a , Budapest, 2 0 0 8 .

ISBN 978-963-394-736-4

A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat készítése a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos. A kiadvány másolása és jogosulatlan felhasználása bűncselekmény!

Kiadta a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, O k t a t ó és Kiadó Zártkörűen

M ű k ö d ő Részvénytársaság

A kiadásért felelős Szepessy Hajnalka vezérigazgató Kiadóigazgató Csuka T ü n d e Felelős szerkesztő Szmodits Anikó Borítófotó M T I F o t ó Borítóterv W O W Graphic Kft. Műszaki szerkeszti! K i s s T a m á s

Előszó

9

A pénz bűvölete

15

Pénz és erkölcs A pénz - a szabad világ értékmérője Mennyi pénz szükséges a milliomossághoz? Hogyan viszonyuljunk helyesen a pénzhez? Rövid időn belül milliomos Művészet, nem pedig tudomány Spekuláns vagyok, és az is maradok

15 16 19 20 22 23 24

A tőzsde állatkertje A spekuláció egyidős az emberiséggel Spekuláljunk, vagy ne? A bróker - csak a forgalom számít A money-manager: milliárdok ura A pénzember: az igazi pénzcsináló Az arbitrázsügynök: a kihalóban lévő faj A tőzsdejátékos: a tőzsde hazardőre A befektető: a tőzsde maratoni futója A spekuláns: a hosszú távú stratéga

27 „ . 27 30 32 33 22 34 35 39 40

Spekuláljunk, de mivel? Az esélyek és kockázatok kérdése A kötvény: sokkal fontosabb, mint gondolnánk A deviza: régebben érdekesebb volt, mint ma Nyersanyag: spekuláns a spekuláns ellen Vagyontárgy: gyűjtő vagy spekuláns Ingatlan: kizárólag haladó spekulánsoknak Részvény: a nagybetűs spekuláció

45 45 46 49 56 59 60 62

A tőzsde - a piacgazdaság idegrendszere? A születés pillanata A kapitalizmus idegrendszere Tőzsdésck találkozóhelye

63 63 68 70

Terjedelem 18,07 (A/5) ív

i Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben a nyomda alapításának 126. esztendejé ben Felelős vezető Papp Lajos vezérigazgató Tel.: 66/887-400 http://www gyomaikner.hu e-mail: [email protected]

5

MESTERFOKON A

TARTALOM

PÉNZRŐL

A világtörténelem tükre A gazdaság barométere?

71 71

Ami az árfolyamokat mozgatja A tőzsde logikája A kereslet és kínálat alapigazsága

73 73 74

A hosszú távú befolyásoló tényezők Moll vagy dúr? A béke fontossága A gazdaság alakulása hosszú távon

77 77 77 79

A középtávú befolyásoló tényezők 89 Pénz plusz pszichológia egyenlő tendencia 89 A konjunktúra: nem fontos a középtávú tőzsdei tendenciák szempontjából 91 Infláció: csak az a harc káros, amelyet ellene folytatunk . . . . 93 Defláció: a tőzsdét fenyegető legnagyobb katasztrófa 95 Jegybankok: a kamat diktátorai 96 Kötvény: a részvény konkurense 101 Deviza: és mi van a dollárral? . 103 A tömegek pszichológiája . 105 A tőzsde pszichológiája Nyámnyila vagy dörzsölt? - ez itt a kérdés Pénz Gondolatok Türelem Szerencse A Kostolany-féle tojás Fellendülés és összeomlás: az elválaszthatatlan páros A XVII. század tulipánbotránya Franciaország nyakát szegte a matematikán 1929: a tőzsdekrach szimbóluma „Anticiklikus" - a siker receptje Az erős jellem kérdése Hossz- vagy besszjátékos? - ez nem elvi kérdés 6

107 107 108 110 113 114 115 128 128 131 134 141 144 146

Az információk dzsungelében Az információ: a spekuláns kéziszerszáma A fait accompli-jelenség Az információs társadalom Tippek, javaslatok és híresztelések Tőzsdeguruk: a csodarabbitól a matematikusig Bennfentes információk

159 159 160 167 168 170 175

A portfolió összeállítása A részvénytőzsdétől a részvények tőzsdéjéig Növekvő ágazatok: a meggazdagodás esélye A részvény tisztességes ára Turnaround-részvények: hamvaiból feltámadó főnix Az elemzők érthetetlen szókincse Grafikonok: nyerni lehet, veszíteni muszáj

179 179 180 181 182 183 185

A pénzkezelők 189 Idegen számlára spekulálók 189 A befektetési alap: a befektetők autóbusza 190 Hedge-aíapok: már maga az elnevezés is csalás 192 Befektetési tanácsadó: akkor nevet, amikor az ügyfél sír . . . 194 Vagyonkezelő: úriszabó a pénzkezelők között 195 Mindenkinek, aki meg akarja kockáztatni A vereség természetes Nem idő kérdése A dicsőség átka Tőzsde és szerelem, és a tőzsde iránti szerelem

197 197 199 199 200

7

Előszó Amikor 1999 februárjában André Kostolany és én elkezdtünk dol­ gozni ezen a könyvön, mindketten tudtuk, hogy ez lesz az utolsó könyve. Azt viszont nem sejtettem, hogy az általam írt előszó egy­ ben nekrológ is lesz. André Kostolany szeptember 14-én hunyt el Párizsban, életének kilencvenharmadik évében. A lábtörése után föllépett szövődmé­ nyekkel legyöngült szervezete már nem tudott megbirkózni. Műveiben azonban tovább él. A kezükben tartott munkával együtt összesen tizenhárom könyvet írt. Világszerte mintegy há­ rommillió példány kelt el belőlük. 4 1 4 alkalommal hozták le a rova­ tát a Capital című folyóiratban, az első cikke az 1965-ös márciusi kiadásban jelent meg Egy spekuláns vallomásai címmel, az utolsó pedig az 1999. évfolyam októberi számában. Az volt a leghőbb vá­ gya, hogy írhasson még a 2000. évi januári kiadásba is. „A Capital garantálta nekem, de ki garantálja a Capitalnak?" - kérdezte a rá oly jellemző humorral. 1964 és 1998 között számtalanszor tartott előadást és lépett fel a tévében. Mindegy, hogy hol jelent meg, akár a davosi Világgazdasá­ gi Fórumon vagy egy szászországi kisváros takarékszövetkezetében, akár a Telebörse című pénzügyi adásban vagy a Harald Schmidt Show című beszélgetős műsorban, mindig a megszokott humorral, szellemességgel és harciassággal szállt síkra a tisztességes kapitaliz­ musért. A tőzsde igazi nagy öregje volt. Aki azonban Kostolanytól, a tőzs­ degurutól kecsegtető tippeket remélt, annak csalódnia kellett. „Ne várjanak tippeket tőlem" - így fogott bele minden egyes előadásába. Azt állította, tippek nem léteznek, csak egy-egy bank vagy más ér­ dekcsoport próbálkozik valamilyen részvényt rásózni a publikum­ ra. Ellenben harmincöt éves újságírói ténykedése alatt rengeteg ta­ nácsot adott. A leghíresebb talán az volt, amikor azt javasolta, hogy menjünk el a gyógyszertárba altatót venni, majd szerezzünk be egy pár jól megválogatott nemzetközi papírt, aztán térjünk aludni né­ hány évre. Aki megszívlelte ezt a tanácsot, annak része is lehetett a Kostolany jövendölte kellemes meglepetésben. Legbölcsebb tanácsát az ifjú szülőknek ajánlotta: „Invesztáljanak 9

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

gyermekeik taníttatásába!" Ami más szájából patetikus közhelyként hangzott volna, annak Kostolany saját tapasztalata adott súlyt. Szü­ lei tizennyolc éves korában elküldték tanulni egy ismerős párizsi brókerhez. Ezeknek a tanulóéveknek köszönhetően tudott nekik később legkisebb fiuk, André - miután a háború és a kommunizmus miatt mindenüket elveszítették - kellemes nyugdíjaséveket biztosí­ tani Svájcban. „Élvezzék az életet!" - hangzott az a tanács, melyet Budapesten furikázva A8-as Audijából adott közönségének. Ezt az elvet ő maga is megszívlelte és (szinte) élete végéig ennek jegyében élt. André Kostolany élvezte az életet annak teljes valójában. Szerette a klasszi­ kus zenét. Száznál is többször látta Wagner Nürnbergi mesterdal­ nokok és Strauss Rózsalovag című művét, Strausst, legnagyobb örö­ mére, még személyesen is megismerhette. A klasszikus zene hallga­ tása, egy jó szivar élvezete és a tőzsdéről való elmélkedés szerezte számára a legnagyobb örömet. A szivarozásról azonban később már egészségügyi okok miatt le kellett mondania. Kosto, ahogy mi, a barátai neveztük, nem csupán az élet kellemes oldalát élvezte, hanem a „munkáját" is. Ahogy közönségének szük­ sége volt őrá, neki is ugyanúgy szüksége volt a közönségére. Meg­ erősítést kapott tőlük és fiatalon tartották. "Agytorna" - válaszolta az interjúkon és a vitaesteken a vitalitását firtató kérdésekre. De tudta, hogy a kor előrehaladtával sem a zenehallgatás, sem pedig az elmélkedés nem elegendő a szenilitás elleni harcban. Ő nem adta meg magát, 1998-ban még több mint harminc előadást tartott, kü­ lönféle tévéműsorokban lépett fel, és számos interjút adott. Bár a repülővel, vonattal vagy autóval megtett út és a színpadra vezető, utolsó, gyalogos lépések is egyre inkább nehezére estek, a rendez­ vény szervezői által rendelkezésére bocsátott kényelmes karosszé­ ket Kostolany „úr" soha nem vette igénybe. Ha keményen megmar­ kolhatta a szónoki emelvény pultját, kivirult, és kezdetét vette egy-másfél órás magával ragadó, érdekfeszítő és mulatságos elő­ adása. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a közönség a végén állva tapsolta meg. André Kostolany Németországban két tőzsdei generáción keresz­ tül kultikus figurának számított. Mégis távol álltak tőle a sztárallű­ rök. Amikor fiatalok autogramot kértek tőle, szinte nem akart hinni 10

ELŐSZÓ a fülének: „De hát nem vagyok én rocksztár", mondta nekik, de az­ tán persze teljesítette a kérésüket és ráírta a nevét egy-egy belépő­ jegyre, bankóra vagy pólóra. Ha épp nem a világot járta a tőzsde vándorprédikátoraként, ahogy önmagát nevezte, akkor feleségénél élt Párizsban, vagy máso­ dik hazájában, Münchenben. A városba érkezve útja delente a Hypobank passzázsában található kedvenc kávéházába vezetett. Es­ ténként a törzshelyének számító olasz éttermet, a Romát kereste fel, vagy az Austernkellert. A véleménye szerint legjobb konyhát azon­ ban - hogy is lehetett volna másképp - Párizsban találta meg. Min­ den délben a Chez André-ban a Rue Marboef-ben. Állítása szerint ebben a bisztróban készítették a város legkitűnőbb osztrigáját. Desszertként pedig a csokoládétortát meg a millefeuille-t, a kré­ mest. Ebéd után útja a Champs-Élysées-n található Fouquet's kávé­ házba vezetett, ahol - a háború éveit kivéve - 1924-től törzsvendég­ nek számított. Délután általában sziesztázott, mielőtt este felkereste volna a város valamelyik híres sörfőzdéjét. Különösen szerette a Montparnasse-on a La Coupole nevű helyet, melynek híres fényko­ rát a harmincas években maga is megtapasztalhatta. André Kostolany 1917 óta szüntelenül a pénzzel és a tőzsdével foglalkozott, mégsem volt materialista. Nem a spekulációk révén besöpört pénz szerzett neki örömet, hanem az, ha elképzelései be­ igazolódtak. Öntudatosan spekulánsnak nevezte magát. Az ő sze­ mében a spekuláció intellektuális kihívásnak számított. Egészséges távolságtartással viszonyult a pénzhez, ami szerinte alapfeltétele annak, hogy valaki sikeres spekulánssá váljon. Kosto nem volt sem zsugori, sem pazarló, és nem kérkedett a pénzével. A pénz számára céljait szolgáló eszköz volt. Segítséget jelentett abban a szükség­ helyzetben, amikor a nácik elől menekülni kényszerült Párizsból, a pénz biztosította számára a legjobb orvosi ellátást, amelyet külö­ nösen utolsó hónapjaiban értékelt nagyra, és általában is a kényel­ mes élet lehetőségét. Ha a zenebolond Kostolanyt különösen von­ zotta egy opera vagy valamilyen koncert, akkor akár egyetlen esté­ re is elrepült Milánóba, hogy elmehessen a Scalába. Ha viszont különösebb erőfeszítés nélkül pénzt lehetett megtakarítani, akkor abban is mindig benne volt. Így például rendszeresen becserélte a rendezvényszervezők által részére küldött első osztályú repülője11

MESTERFOKON A

ELŐSZÓ

PÉNZRŐL

gyeket két turistaosztályra szólóra (amikor még minden járaton volt első osztály), így biztosítva magának egy magáncélú repülést. Úgyis olyan sovány, hogy úgysem tudja kitölteni azokat a széles üléseket, mondogatta. A világpolgár Kostolany azonban elsősorban a pénz biztosította anyagi függetlenséget élvezte. Az egészség után ez volt számára a legfontosabb érték és a legnagyobb luxus: a függetlenség, hogy (szinte) bármit megtehessen és mondhasson, amit csak akar, és sem­ mit se kelljen tennie és mondania, amit nem akar. Kostolany főleg újságíróként értékelte függetlenségét - az IOS csaló befektetési alapjai elleni küzdelemben a hetvenes években, az aranylobbi elleni harcban a nyolcvanas években és a német jegybank, valamint a Neuer Markt 1 , az új piacnak nevezett techbörze ellenében a kilenc­ venes években. Bármi ellen is harcolt, azt mindig „meggyőződésből követte el". Helytelen volt az a feltevés, melynek néhány kritikusa adott hangot, hogy azért fest szándékosan ellenségképet, hogy azzal saját népszerűségét növelje. Aki hozzám hasonlóan személyesen is ismerte őt, tudja, hogy négyszemközt is ugyanolyan vehemenciával állt ki saját meggyőződése mellett, mint cikkeiben és előadásaiban. Amikor egy újságírónő azt kérdezte tőle, vajon szeretne-e ismét húszéves lenni, így felelt: „Húsz? Ugye csak tréfál? Nyolcvanéves szeretnék lenni, mert akkor lenne még tíz év előttem, hogy harcol­ hassak a jegybank ellen." Kostolany már jóval Oskar Lafontaine előtt vallotta: „A szívem a bal oldalon dobog." Ám ő folytatta is a mondatot: „...de az eszem a jobb oldalra húz, a pénztárcám pedig már régen Amerikában van." Évtizedes tőzsdei tapasztalata megtanította, hogy a gazdasági élet­ ben az elmélet és a gyakorlat igen messze esik egymástól.

Főképp a Deutsche Telekom tőzsdei bevezetésével feltörekvő, új tőzsdés generáció sorsát viselte a szívén. Annak kifejezetten örült, hogy Németországban is egyre elfogadottabbá válik a részvénybefektetés, ugyanakkor aggasztotta az elhatalmasodó játékszenvedély. Ezzel a könyvvel azt akarta népszerűsíteni, amit ő értett befekteté­ sen és spekuláción, amely számára nem merült ki a daytradingben, a realtime-ban vagy a stop-lossban. Mérlegen a jövő című könyvének bevezetésében bevallotta, hogy néhány éve már nem jár a tőzsdére, mert attól tart, hogy a Teremtő felfedezheti, és még azt gondolja: „Micsoda, a jó öreg Kosto még mindig odalent van? Jöjjön csak fel, itt fent is jó hasznát vesszük! Régi kollégái már várják, még szabad a helye a törzsasztalnál." Ha azonban az Úr egyszer majd mégis magához szólítja, boldogsággal töltené el - írta -, ha hallaná, hogy barátai, tanítványai és olvasói azt mondják: „Kostónak mégis igaza lett!" Kedves André, remélem, már elfoglaltad méltó helyed, és néha azért vetsz egy-egy pillantást a tőzsdékre. Akkor ugyanis azt látod, hogy azok a pesszimistákkal dacolva továbbra is a te optimizmuso­ dat igazolják. Bréma, 1999. december

Stefan RiBe

Stefan RiBe André Kostolany közeli barátja és gyakori kísérője volt. Szabadúszó pénzügyi újságíró, saját rovata van a Die Telebörse című magazinnál.

A Mesterfokon a pénzről André Kostolany hagyatékának utolsó darabja. Az 1999-es év elejétől egészen haláláig ennek a könyvnek a munkálatai álltak alkotótevékenysége középpontjában. Párizsi laká­ sához kötve minden erejével erre a projektre koncentrált. Az olva­ sónak csak az előszóval maradt adósa, melyet minden szerző, fur­ csamód, utoljára szokott megírni. 1 Az amerikai Nasdaqra adott német válaszként 1 9 9 7 márciusában elindult, a technológiai vállalatok részvényeinek kereskedésére szakosodott, elektronikus börze (a ford.).

12

13

A pénz bűvölete Pénz és erkölcs Arisztotelésztől Assisi Szent Ferencen, a szegénység apostolán és Marxon keresztül II. János Pál pápáig a nagy gondolkodók mindig is szenvedélyesen taglalták a kérdést: Erkölcsileg vállalható és iga­ zolható-e a pénz iránti vágy? Persze soha nem jutottak közös neve­ zőre, de a pénz és annak hatása mindegyiküket egyformán lenyű­ gözte. Némelyeket taszított, másokat vonzott. Szophoklész a pénz­ ben a gonosz megtestesülését látta, míg Émile Zola az általam olyannyira kedvelt, A pénz című regényében azt kérdezi: „Miért lenne hibás a pénz mindazon tisztátalanságok miatt, melyek belőle fakadnak?" Tárgyilagos véleményt alkotni nem lehet és soha nem is lesz lehetséges. Az egyén véleménye filozófiai beállítottságától vala­ mint anyagi helyzetétől is függ. Mert az a motiváció, hogy a pénz utáni vágyat erkölcstelennek nyilvánítsák, sokaknál irigységből és nem az igazság kereséséből táplálkozik. A kérdés megválaszolásától függetlenül azonban egyvalami vitat­ hatatlan: a pénz utáni vágy a gazdasági fejlődés mozgatórugója. A pénzhez jutás reménye minden ember esetében serkenti a kreati­ vitást, a szorgalmat és a kockázatvállaló kedvet. A filozófus felteheti a kérdést, hogy a pénz és mindaz, amit általa elérhetünk, vajon tény­ leg boldogabbá tesz-e bennünket. Számítógép, tévé, autó stb. birto­ kában valóban boldogabbak vagyunk-e, mint az ötszáz évvel előt15

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

tünk élt emberek, akik mindezzel nem rendelkeztek? Talán nem, mert az ember nem hiányolja azt, amit nem is ismer. Egy dolog azonban bizonyos: az orvostudomány előrelépéséért is felelős gaz­ dasági fejlődés nélkül most magam sem ülnék itt, és 93 évesen nem írnám a tizenharmadik könyvem, amely körülmény engem rendkí­ vül boldoggá tesz. Nem akarom azt állítani, hogy a kapitalista gazdasági berendez­ kedés, amely a pénz iránti vágyra épül, igazságos. Nem, inkább csalás, de valljuk be - átkozottul ügyes csalás. A kapitalizmus és a szocializmus közötti különbség egyszerűen megmagyarázható: van egy nagy torta, amelyet igazságtalanul, illetve van egy kis tor­ ta, amelyet igazságosan osztanak fel; azzal a végeredménnyel, hogy a kis torta igazságos szeletei sokkal kisebbek, mint a nagy tor­ ta legvékonyabb szeletei. Mindenki maga döntse el, hogy melyik rendszer jobb. A világ egyelőre a nagy torta mellett döntött. Való­ színűleg azért, mert a kapitalista gazdasági rendszer sokkal köze­ lebb áll az emberi természethez. Ugyanis a szocializmus sem volt képes leküzdeni a pénz iránti vágyat. Még emlékszem, amikor 1946-ban, a háború után hazautaztam Budapestre. Amerikában túlfűtött, felfokozott kapitalizmus uralkodott. A partikon minden egyetlen téma, a pénz körül forgott. Nem az számított, hogy ki ki­ csoda, hanem hogy ki mennyit keres, és kinek mekkora a vagyona. Budapesten ennek szöges ellentétét tapasztaltam. Ott csak arról beszéltek, hogy mivel foglalkoznak az emberek, és mekkora siker­ rel. Az egyik sikeres zeneszerző volt, a másik írt egy jó könyvet. A harmadik elismert tudósként tevékenykedett, és így tovább. Ez a légkör sokkal jobban tetszett, de egyik barátom felvilágosított: „Na igen, senki nem beszél a pénzről, de mindenki arra gondol." Mivel azonban az áhított vagyon megszerzése csekély reménnyel kecsegtetett, inkább nem beszéltek róla.

A pénz - a szabad világ értékmérője Természetesen különbség van a pénz birtoklásának és megkeresésé­ nek vágya között. A pénz birtoklása a legkülönfélébb örömökhöz vezethet. Vannak olyanok, akiket a pénz már pusztán önmagában is

16

A PÉNZ BŰVÖLETE

boldoggá tesz. Ismertem egy embert, akinek az volt a kedvenc idő­ töltése, hogy a számlakivonatain összeadogatta a számokat. Aztán itt vannak azok, akik sok szép és drága dolgot megszerezhetnének, de nem teszik, mert beérik azzal a gondolattal, hogy ezt bármikor megtehetik. Érzik a pénz kisugárzását - és ez már önmagában elég a boldogságukhoz. Volt egy barátom, aki ha kiejtette a pénz szót, a zakóján keresztül megsimogatta a tárcáját, azzal a tudattal, hogy az élet minden szépsége a csekkfüzetében összpontosul. Egy másik el­ mesélte, hogy mindahányszor, ha számadást csinált, és az egyenleg nagyon is pozitív volt, szinte nemi vágyat érzett. Szerencsére akadnak olyan emberek is, akik nemcsak mérlegelik, hogy mit is vehetnének a pénzükből, hanem meg is veszik. Élvezni szeretnék az életet. Nem érik be az étlap tanulmányozásával, enni is akarnak. Ha nem létezne ez a faj, ki kellene találni, mert különben örökös deflációban élnénk. Tipikus képviselőjük volt Kiss József, a költő, igazi értelmiségi, aki számomra maga volt a magyar Heinrich Heine. Az alábbi anekdotát mesélték róla: Úton a bank felé, ahol az apanázsát szokta megkapni, Kiss az egyik előkelő élelmiszerüzlet kirakatában megpillantott egy csodá­ latos ananászt. „Mennyibe kerül?" - kérdezi habozva. „Száz forint, poéta úr." Ezt nem engedhetem meg magamnak, gondolja Kiss, és megy to­ vább, a bankba. Visszafelé ismét elhalad az üzlet mellett, de ezúttal enged a csábí­ tásnak és megveszi az ananászt. Lánczy Leó titkos tanácsos, a bank vezérigazgatója is kinézte magának aznap délelőtt az ananászt. Dél­ után bemegy az üzletbe és meg akarja venni. „Már nincs meg, Kiss űr itt járt és megvette." „Szóval így állunk!" - gondolja a vezérigazgató, és elmegy. Legközelebb, amikor Kiss ismét felkeresi a bankot, hogy átvegye apanázsát, a titkos tanácsos rámordul: „Mondja csak, poéta úr, ki­ kunyerál tőlünk száz forintot, majd elmegy, és ananászra költi?" „De vezérigazgató úr - feleli Kiss -, ha nincs száz forintom, nem vehetek ananászt. Ha pedig van száz forintom, akkor nem szabad rajta ananászt vennem. Akkor mikor ehetek végre ananászt?" Ugyanezt a kérdést szegeztem neki azoknak a német politikusok-

17

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

nak is, akik szemrehányást Tesznek az amerikaiaknak, hogy pezsgőt isznak Coca-Cola helyett. Sokak számára a pénz hatalmat és státusszimbólumot is jelent: vonzza a barátokat, a hízelgőket, az irigyeket, a bókokat és az élős­ ködőket. A pénz bűvöletében élnek, mert tudják, hogy másokat is elbűvöl. A pénz azonban kárpótolhat hiányosságainkért is, például a fizikai fogyatékosságért, a csúnyaságért, és így tovább. Vagy je­ lenthet vigaszt, ha valaki társasági ambíciókat dédelget, de szerény származása akadályt gördít fölemelkedése elé. A pénz pótolhatja az ősöket. Elsa Maxwell az amerikai fellendülés virágzása alatt ragyo­ gó karriert csinált azzal, hogy az ír származású, újdonsült amerikai milliomosokat, akiket a szuperelőkelő „Mayflower"-amerikaiak2 nem fogadtak be, elszegényedett angol arisztokratákkal boronálta Össze. Az új milliomosok a grófok és hercegek között forgolódva hirtelen egyenrangúnak érezték magukat a merev amerikai pénzarisztokratákkal, a vagyonát vesztett nemességet pedig ugyanakkor igencsak vonzották az újgazdagok milliói. Másoknak a pénz orvosi ellátást, egészséget és hosszabb életet je­ lent. A kor előrehaladtával egyre inkább tudom értékelni a pénznek ezt az előnyét. A pénz azonban mindenekelőtt függetlenséget jelent, amely számomra az egészség mellett a legnagyobb kiváltság. Akinek nincs pénze, annak azt bizony meg kell keresnie. A legtöbb ember azért keres pénzt, hogy biztosítsa a napi betevőre valót, mások azért, hogy vagyont szerezzenek, vagy a meglévőt gyarapítsák. Scho­ penhauer egyszer azt mondta: „A pénz olyan, mint a tengervíz, minél többet iszunk belőle, annál szomjasabbak leszünk." Sokak számára azonban nem a vagyon birtoklása, hanem a pénz megkeresése jelenti az igazi vonzerőt. Ha bejön egy üzlet, akkor el­ sősorban nem a bezsebelt haszonnak örülök, hanem annak a tény­ nek, hogy a többiek véleményével szemben az én ötletem igazoló­ dott be. A rulettjátékos is élvezi, ha nyer. Második legnagyobb örö­ me azonban az, ha veszít, mert nem a pénz a bizsergető, hanem maga a szórakozás. 2 Mayflower volt annak a hajónak a neve, amellyel az első, „honfoglaló" telepesek érkeztek Amerikába (a ford.).

18

A PÉNZ BŰVÖLETE

Az értelmiségiek és a művészek számára a pénzkereset a gyakorla­ ti előnyök mellett teljesítményük elismerését is jelenti. Akad olyan festő, író és zenész, aki gazdagnak született. Mégis megpróbálja ké­ péért, könyvéért vagy zeneművéért a maximális összeget kiharcol­ ni. Ezt én magam is tapasztaltam. Ha kelendőek a könyveim, kevés­ bé a tízszázalékos szerzői honorárium szerez örömet, sokkal inkább az, hogy az olvasók annak tízszeresét voltak hajlandók kifizetni a könyvemért. Egyik régi barátom strómanokon keresztül vásárolta fel a felesé­ ge festményeit, hogy neje festőként megkapja azt a hivatalos elis­ mertséget, amely férje szerint megillette. Még a leggazdagabb szép nő is vagyonokat fog a róla készült fotókért követelni, hiszen ez bi­ zonyítja, mennyire kívánatos valójában. Soha nem felejtem el, amit egyszer az általam személyesen is jól ismert nagy Max Reinhardt-színésznő, Darvas Lili mondott nekem: „Nos, kedves André, most csábítóan felöltözöm, lemegyek és végigsétálok az utcán, hogy lássam, mennyit adnának értem. Mert amíg nem kell érte pénzt adni, addig minden nő szép!" A többséggel ellentétben én nem tartom elítélendőnek, ha egy nő a pénze miatt szeret bele egy férfiba. A pénz a férfi sikerének ékes bizonyítéka, és a nőt ez bűvöli el.

Mennyi pénz szükséges a milliomossághoz? Paradox kérdés, gondolhatják sokan. Attól függ, mit értünk „mil­ liomos" alatt. „Dúsgazdag milliomos" - tartották egykor a bécsiek, ha valakinek volt százezer gulden a zsebében. Számukra nem az volt a milliomos, aki legalább egymillióval rendelkezett, hanem a gazdag ember, akinek kijár a tisztelet. Ha pusztán a számokat nézzük, akkor manapság is teljesen mást jelent milliomosnak lenni Németországban, mint Olaszországban. Míg Olaszországban az egyszeres milliomos szegény ember, Német­ országban már gazdagnak számít. Az amerikai milliomos majdnem kétszer olyan gazdag, mint német kollégája, az euró teljes körű be­ vezetése után pedig Európában a legtöbb milliomos ismét el fog tűnni. Mégis továbbra is így fogják nevezni őket, mert a fogalom

19

MESTERi:OKON A PENZROJ.

manapság a hajdanvolt Bécshez hasonlóan egyet jelent a krőzussal, aki aztán tényleg mindent megengedhet magának. Az én definícióm szerint az a milliomos, aki tőkéjének köszönhető­ en igényeit senkitől nem függve tudja kielégíteni. Nem kell dolgoznia és sem a főnök, sem az ügyfél előtt hajbókolnia. Élvezheti azt a lu­ xust, hogy bárkinek, aki nem tetszik neki, idézhet Goethe Götz von Berlichingen című művéből3. Az az igazi milliomos, aki így él. Van, akinek ehhez ötszázezer, másnak ötmillió dollárra van szüksége. Mindez az egyéni igényektől és kötelezettségektől függ. Akinek a zene a szenvedélye, annak kevesebb pénzre van szüksége, mint az ér­ tékes veteránautók gyűjtőjének. Egyedülálló valaki, vagy népes csa­ ládról kell gondoskodnia? Mennyire igényes a felesége? Az egyszerű ruhákat kedveli, vagy a bundákat és az ékszereket? Ha a nő a bank­ számlába szeretett bele, akkor férjéből az én meglátásom szerint soha nem lesz milliomos. Bundákban, autókban és ékszerekben határt le­ het szabni, egyszer csak fellép a telítettség érzése. A bankszámlánál vi­ szont nem, az olyan, mint a Danaidák feneketlen hordója.

Hogyan viszonyuljunk helyesen a pénzhez? A pénz ahhoz igyekszik, aki szenvedélyesen sóvárog utána. Akit úgy lenyűgöz a pénz, mint a kígyót a kígyóbűvölő. Ugyanakkor meg kell tartani a megfelelő távolságot is. Egy mondatba sűrítve: forrón állít­ suk a pénzt, de hűvösen bánjunk vele. Vagy ahogy Onassis mondta, ne fussunk a pénz után, inkább menjünk elébe. Ez különösen érvé­ nyes a tőzsdére, ahol nem szabad a növekvő árfolyamok után futni, inkább az árfolyamcsökkenésnek kell elébe menni. A pénz iránti szenvedély beteges kapzsiságot vagy kóros pazarlást is előidézhet. Az egyik ember megszállottan egyre több pénzt dob ki az ablakon, a másik pedig megszállottan egyre többet akar megka­ parintani. Különösen a kapzsiság képes néha egész bolond vadhajtá­ sokat hozni. Paul Getty, a többszörös milliárdos, aki a maga idejé­ ben Amerika leggazdagabb emberének számított, arról volt híres, hogy vendégeit a telefonfülkébe küldte, ha telefonálni akartak. 3 Az idézett dráma 3. felvonásában a főhős a „Kinyalhatja a seggemet" fordulatot hasinálja, s erre utal euemisztikusan a német köznyelv, ha a Götz-idézetet emlegeti (a ford.).

20

A PÉNZ BŰVÖLETE

Kávéházi törzsasztalunknál egy alkalommal arról folyt a vita, hogy vajon ki a legzsugoribb ember Budapesten: Herzog báró, a Balkán do­ hánykereskedőinek királya, vagy Ernst Lajos, a műgyűjtő és galériatu­ lajdonos, természetesen mindketten dúsgazdag többszörös milliomo­ sok voltak. Még fogadást is kötöttünk, majd mindannyian vártuk a kedvező alkalmat, hogy egyszer s mindenkorra tisztázhassuk a kérdést. El is érkezett a megfelelő alkalom: gyűjtést rendeztek a Vöröskereszt javára. Az egyik gyűjtést végző önkéntes véletlenül akkor találkozott ve­ lük, amikor épp együtt voltak. Először Herzog bárónak nyújtotta a per­ selyt, aki pénztárcájából körülményesen előkotorta a létező legkisebb pénzérmét, majd hanyag mozdulattal bedobta a perselybe. Ekkor érkezett el a döntő pillanat: mennyivel többet vagy keve­ sebbet ad Ernst Lajos? Ernst csak fél másodpercig gondolkodott, majd mintegy magától értetődően közölte: „Együtt vagyunk. A ba­ rátom mindkettőnk nevében adott." Még cinikusabban viselkedett Marcel Fischer, a gazdag tőzsdés, egyik osztálytársam édesapja. Egy nap apró irodájában üldögélve hallja, hogy cégvezetője izgatottan kiabál: „Nem, nem, nincs pénzünk, nincs pénzünk, kifelé innen!" Fischer kiront az irodájából és megkérdezi: „Miért kiabál, cégve­ zető úr?" „Az ingyenélő Grün volt itt, és pénzt kunyerált tőlünk." „És mit tett vele?" „Kidobtam, és közöltem, hogy nincs pénzünk." „Szaladjon utána gyorsan, és hozza vissza!" - mondja Fischer, a milliomos. Grün még a lépcsőházban van, amikor visszahívja a cégvezető, és igencsak örvendezik, hogy a főnök látni akarja. Talán csak csur­ ran-cseppen valami. Grün belép az irodába, Fischer kitárja a páncélszekrény ajtaját és így szól: „Látja a tömött fiókokat, Grün úr? Mit mondott a cégveze­ tőm? Hogy nincs pénzünk? Ez nem igaz. Látja, hogy van pénzünk, mégpedig rengeteg! De nem adunk belőle semennyit!" Blau úr története is nagyon kedves, aki a kávéházban így sóhajto­ zik barátainak: „A feleségem egyre csak pénzt követel tőlem." Hogy véget vessen a panaszkodásnak, egyik cimborája megkér­ dezi: „És mihez kezd az asszony azzal a rengeteg pénzzel?" 21

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

„Nem tudom, hiszen nem adok neki" - feleli Blau. A fenti történetek szereplői a számok alapján ugyan mindannyian milliomosok, de szilárd meggyőződésem, hogy túlzott kapzsisággal nem lehet milliomossá válni, sem anyagi, sem intellektuális értelem­ ben. Aki túlságosan ragaszkodik a pénzéhez, nem is fekteti be, mert kerül minden kockázatot, nehogy elveszítse. Tulajdonképpen ez a németek problémája is, hogy istenítik a szent márkájukat, ezért mil­ liárdokat hagynak takarékbetétben heverni. A jegybank pedig igen zsugori pénzpolitikájával eddig megakadályozta, hogy bekövetkez­ zék a második német gazdasági csoda. Milliomosnak lenni egyet jelent a függetlenséggel. Az abszolút fösvény ember soha nem lesz független, mert Örökké saját spórolási szenvedélyének rabja marad. Nem is veszi meg a drága autót, de még örülni sem tud annak, hogy bármikor megvehetné. Már a pénz költésének puszta gondolatát is megtiltja magának. És a beteges pazarló? Minden ízében élvezi az életet, mindent megvesz és elfogyaszt, amit akar, de ő sem független. Mivel tömén­ telen pénzt költ, folyamatosan arra kényszerül, hogy pótolja a hi­ ányt. Így tehát függ a főnökétől vagy az ügyfeleitől, mert ők a tulaj­ donképpeni pénzforrásai. A megfelelő hozzáállás valahol a két véglet között van. De önma­ gában ez még senkit sem tesz milliomossá.

Rövid időn belül milliomos Véleményem szerint három lehetőség létezik a gyors meggazdago­ dásra: 1. előnyös házasságkötés, 2. szerencsét hozó üzleti ötlet, 3. tőzsdei spekuláció. Természetesen örökség vagy lottónyeremény révén is gyorsan milliomossá lehet válni, de ez az előző hárommal ellentétben nem irányítható tudatosan. Számtalan no, de számtalan férfi is házasságkötés révén lett mil­ liomossá, százával tudnám a példákat sorolni. Ha manapság azt halljuk, hogy valaki egy szerencsésnek bizonyu22

A PÉNZ BŰVÖLETE

ló üzleti ötlet révén gazdagodott meg, akkor nem is asszociálunk másra, mint Bill Gatesre. Egy Ötlet és jó megérzés segítségével elér­ te, hogy három évtized alatt Amerika leggazdagabb emberévé vál­ jon. De gondoljunk a Wal Mart áruházlánc atyjára, Sam Waltonra, vagy a McDonald's alapítójára! Honfitársam, Rubik Ernő, a zseniá­ lis mérnök, mintegy húsz éve a bűvös kocka feltalálása révén lett a keleti blokk első milliomosa. Önmagában egy ötlet azért nem elég, a találékonyságnak megfelelő üzleti érzékkel kell még párosulnia. A Coca-Cola receptúráját kifejlesztő gyógyszerésznek például csak pár dollárt hozott a világ jelenleg legismertebb márkája. Aligha mondhatok többet arról, hogyan lehet egy bomba Ötlet segítségével meggazdagodni, mert az én területem mindig is a gyorsan milliomossá válás harmadik és utolsó lehetősége volt - a spekuláció.

Művészet, nem pedig tudomány Már mindenfajta értékpapírban, pénznemben és nyersanyagban spekuláltam, készpénzes és határidős ügylet keretében, a Wall Streeten, Párizsban, Frankfurtban, Zürichben, Tokióban, London­ ban, Buenos Airesben, Johannesburgban és Sanghajban. Spekulál­ tam részvényben, államkötvényben, még a kommunista országokéi­ ban is, váltóban, valutaárfolyamban - mindegy, hogy stabil volt-e vagy lebegő -, bőrben, melyből a cipőtalpam készült, szójababban és az összes gabonafajtában, gyapjúban és pamutban, a gumiban, amelyből az autóm kerekét gyártották, tojásban és a reggelihez való szalonnában, kávéban és kakaóban, amelyet annyira szeretek, whiskyben, a selyemben, amelyből a csokornyakkendőmet varrták és mindenfajta fémben, nemesben és nem nemesben egyaránt. De nem voltam árfelhajtó, mivel nemcsak arra spekuláltam, hogy az árak emelkednek, hanem ugyanúgy arra is, hogy majd esnek. Rö­ viden szólva, már mindenben spekuláltam, aszerint, hogy hogyan fújt a szél, vagy hogyan kívánta a gazdaság és a politikai helyzet, konjunktúrában és válságban, infláció és defláció idején, fel- és leér­ tékelés során - és mindent túléltem. 1924 óta nem volt olyan éjsza­ ka, amikor nem tőzsdéztem. 23

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Spekuláns vagyok, és az is maradok Sok újságíró tőzsdegurunak nevez, de ezzel a jelzővel soha nem ér­ tettem egyet. Egy guru tévedhetetlen, én pedig egész biztosan nem vagyok az. Csak egy nagyon öreg, tapasztalt profi tőzsdés. Én sem tudom, hogy mit hoz a holnap, csak azt, hogy mi történt tegnap és ma. Ez pedig egész sok, mert pályatársaim közül sokan még ezt sem tudják. És nyolcvanéves tőzsdés múltam egy dologra mindenképp megtanított: a spekuláció nem tudomány, hanem művészet. Miként a festészetben, úgy a tőzsdén is szükséges némi érzék a szürrealiz­ mus iránt. Akkor is, ha a világot fejtetőre állítva ábrázolja. És az impresszionistákhoz hasonlóan a körvonalak itt sem mindig felis­ merhetők. Ahogy a híres amerikai pénzember, államférfi és négy amerikai elnök személyes pénzügyi tanácsadója, Bernard Baruch, ugyanúgy én is Öntudatosan „spekulánsnak" nevezem magam. Ezt a minősítést a szó nemes értelmében használom. Számomra a speku­ láns az az intellektuális, megfontoltan cselekvő tőzsdés, aki helye­ sen prognosztizálja a gazdaság, a politika és a társadalom alakulását, és megpróbál ebből profitálni. Hogyan lesz valakiből spekuláns? Körülbelül úgy, ahogy az ártat­ lan kisleány kóstolgatja a világ legősibb foglalkozását. Először kí­ váncsiságot érez, majd élvezi, végül már csak a pénzért csinálja. Csodálatos hivatás a spekulánsé, főleg, ha az ember hozzám hason­ lóan még csak a második fázisban van. Elismerem, nem tartozik a polgári foglalkozások közé, biztos sikerrel pedig egyáltalán nem ke­ csegtet, de minden nappal új intellektuális kihívást hoz, és állandó agytornát jelent, amelyre az én koromban már igazán szükség van. Sajnos ebből a fajból egyre kevesebb élő példányt találni. A leg­ több tőzsdés vadul és minden megfontolást nélkülözve, összevissza kockáztat. Sok tőzsdéből már régen játékkaszinót csináltak. Egyik régebbi könyvemben megvallottam: Pénzügyminiszter - nem lehetek. Bankár - nem akarok lenni. Spekuláns és tőzsdés - az vagyok én! Az amerikai pénzügyminiszteri poszthoz egyébként sokkal köze­ lebb jártam, mintsem azt akkoriban gondoltam volna. A negyvenes évek elején New Yorkban éltem. Párizsból menekültem oda jómódú 24

A PÉNZ BŰVÖLETE

ifjú tőzsdésként a német csapatok elől. Miután azonban megnéztem magamnak az országot, unatkozni kezdtem. Nem elégített ki, hogy mindig csak olvassak, zenét hallgassak és színházba járjak. Így aztán elhatároztam, hogy munkahelyet keresek. Akár fizetés nélkülit is, mivel a tőkém kamataiból jól meg tudtam élni. Azt tartottam a legjobb ötletnek, ha bekerülök a Goldmann, Sachs & Co. vállalathoz. A cég ma már százharminc éves és a Wall Street leggazdagabb vállalata. Walter Sachs, egy elbűvölő, idősebb úr foga­ dott igen barátságosan. Azonnal bemutatott a személyzeti vezető­ nek. Előadtam nekik jövetelem okát. Hitler elől menekültem Euró­ pából, viszonylag jelentős tőkével rendelkezem, legalábbis zsenge ko­ romhoz viszonyítva. Nincs szükségem anyagi segítségre, de szívesen kerülnék kapcsolatba a nemzetközi pénzügyi piacokkal egy olyan ne­ ves cég révén, mint a Goldmann, Sachs & Co. Ezzel a kijelentéssel megpecsételtem a sorsom. Néhány nappal később megérkezett a vá­ lasz: NEM! Nem tudnak mit kezdeni olyan fiatalokkal, akik már va­ gyonosak. Csak olyan ifjú embereket alkalmaznak, akik minden áron fölfelé igyekszenek. Ha szegény, gyámoltalan menekült lettem volna, akkor bizonyára fölvesznek. Mint ahogy, nem sokkal ezután föl is vettek egy másik fiatalembert, aki később partner lett a Goldmann, Sachs & Co.-nál. Robert Rubin volt a neve, ma pedig az Egyesült Ál­ lamok sikeres pénzügyminisztere, évtizedek óta az első, aki osztogat­ hat a költségvetés aktívumából. A történetről a gazdag Grün jut eszembe. Amikor még szegény volt, jelentkezett egy hirdetésre, melyben templomszolgát kerestek Bécsben. De abban a korban még a templomszolgának is tudnia kel­ lett írni és olvasni. Mivel Grün analfabéta volt, nem kapta meg az állást. Bánatában az odautazásért kapott kis kárpótlást arra használ­ ta fel, hogy kivándoroljon Amerikába. Chicagóban üzletelni kez­ dett. Első megtakarított pénzéből céget alapított, amely idővel egy­ re nagyobb és nagyobb lett. Egy hatalmas konszern felvásárolta a vállalatát, majd a szerződés aláírásakor következett a meglepetés: kiderült, Grün nem tud írni. „Istenem - szólalt meg a vevő jogtaná­ csosa-, mi lett volna önből, ha tud írni és olvasni?" „A válasz nagyon egyszerű - felelte Grün -, templomszolga!" Én tudtam írni és olvasni, és mégis spekuláns maradtam. De soha nem bántam meg. 25

A tőzsde állatkertje A spekuláció egyidős az emberiséggel Spekuláció már jóval a tőzsde létrejötte előtt is létezett. Az egyes szoci­ alisták által vallott nézet, hogy a kapitalista gazdasági rendszer csinált az emberből spekulánst, óriási tévedés. Már a Biblia is cáfolja. Az első, a történetírásban is megörökített spekuláció az egyipto­ mi József nevéhez fűződik, aki igencsak nyaktörő spekulációkba bo­ csátkozott. A fáraó amilyen tehetséges, olyan éleslátó pénzügyi ta­ nácsadója urának a hét kövér és hét sovány tehénről szóló álmából a megfelelő következtetéseket vonta le. A hét bőséges esztendő alatt hatalmas gabonakészleteket halmozott fel, melyet aztán a hét szűk esztendőben jó áron sikerült eladnia. Igaz, azt ma sem tudjuk, hogy Őt tarthatjuk-e a tervgazdálkodás négyezer éves atyjának, aki azért tartalékolt, hogy a későbbi gabonahiányt fedezni tudja, vagy pedig csak egészen egyszerűen - honni sok qui mal y pense4 - a történe­ lem első spekulánsa volt, aki abból a célból vásárolt fel készleteket, hogy később drágán adjon túl rajtuk. Az ókori Athénban pénzérmékkel spekuláltak. A bankárokat „trapezites"-nek hívták, vagyis asztaltartóknak, mert kis trapéz for­ májú asztal mögött ültek, és azon állították ki a pénzérméiket. Akár­ csak manapság. A névben akár szimbólumot is láthatunk. A pénz4 Franciából', „Szégyen arra, aki rosszra gondol!" fa ford.)

27

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

ügyi akrobaták talán nem igazi trapézművészek? Az egyik ókori pénzügyi akrobata merész üzelmei anyagi katasztrófák és árzuha­ nások sorozatát indították el. Phormion neve ugyan nem vált halha­ tatlanná, de ó' adott az ókor legnagyobb szónokának, a jogtudós Démoszthenésznek alkalmat arra, hogy - minden bizonnyal ezúttal a nyelve alatt tartott, híres kavicsok nélkül - megtarthassa szenve­ délyes védőbeszédét, a legelsőt a spekuláció védelmében. Az ókori Rómában, a Földközi-tenger térségének pénzügyi köz­ pontjában is virágzott a spekuláció. Nagyban folytatták a gabonaés áruspekulációt. A Karthágót elpusztító Cato szenvedélyes poli­ tikája sok keserűséget okozott a kor spekulánsainak. Karthágó volt az akkori világ éléskamrája, és amikor a hadvezér Scipio kato­ nái bevonultak az elpusztított városba, kifosztották a raktárháza­ kat és hombárokat. A rómaiak több ezer tonnányi gabonához ju­ tottak a saját termésükön felül. Az árak azonnal elkezdtek lefelé csúszni, végül szinte függőlegesen a mélybe zuhantak. Sok speku­ láns veszítette el ekkor a vagyonát. Azt rebesgették, hogy a Forum Romanum számos törzsvendége fizetési nehézségekkel küzd. (Ké­ zenfekvő az összehasonlítás az 1981/82-es évekkel. Az amerikai kamatsrófolás politikája óriási krachot okozott az összes nyers­ anyag piacán, vállalatok százai váltak volna fizetésképtelenné, ha nem támogatta volna meg őket a kormány meg néhány mamut­ cég.) A Forumon a gazdag polgárok a Janus-templom környékén gyülekeztek, hogy megvitassák üzleti tranzakcióikat. Dr. Cicero, a kor legkiválóbb ügyvédje itt csipegette fel a tippeket különböző te­ lek-, pénz- és áruspekulációihoz. Néhány pénzügyi kaland után sikerült tekintélyes jövedelmet gyűjtenie. Hírneve és személyisége hozzájárult ahhoz, hogy felvirá­ gozzék Rómában a spekuláció. Már akkor megmondta, hogy a pénz a köztársaság idegszála, és meg volt győződve arról, hogy a spekulá­ ció a vagyongyarapítás motorja, és eszerint is cselekedett. Naponta találkozott a római Forumon a pénzügyi elittel és az átutazó keres­ kedőkkel. Telekkel, építőipari beruházással és adóbérletben való résztulajdonnal spekulált, ez utóbbi akkoriban igen kedvelt befekte­ tésnek számított. Szenátorként könnyedén juthatott bennfentes in­ formációkhoz a római várostervezéssel kapcsolatban, ami üzelmei szempontjából meglehetősen hasznosnak bizonyult.

28

A TŐZSDE ALLATKERTJE

Ám a spekulánsok családjába még sok más híres történelmi sze­ mélyiség tartozik. Sir Isaac Newton, a gravitációs törvények halha­ tatlan felfedezője is próbálkozott tőzsdei spekulációval, ami oly­ annyira kudarccal végződött, hogy állítólag végül még azt is megtil­ totta, hogy kiejtsék a tőzsde szót előtte. Voltaire pedig órákig társalgott barátnőjével értékpapírokról és pénzről. Gabona- és te­ lekspekulációval is foglalkozott. Végül aztán spekulatív devizaüzérként is híressé vált. Az örökösödési háború alatt ugyanis Szászor­ szágban bankot alapítottak, azzal a céllal, hogy bankjegykibocsátás révén finanszírozzák a háborút. A háború után ezek a bankjegyek el­ veszítették névértékük negyven százalékát. Nagy Frigyes viszont azt követelte, hogy ezüsttallérban száz százalékon váltsák be az összes porosz tulajdonban lévő bankjegyet. Voltaire Drezdában felvásárol­ tatta, majd bőröndökben Poroszországba csempésztette a bankje­ gyeket (manapság az a német polgár, aki takarékoskodik, Luxem­ burgba vagy Svájcba viszi a bőröndjét), hogy ott strómanokon ke­ resztül ezüsttallért követeljen Drezdától. Beaumarchais, Casanova, Balzac, mindannyian szenvedélyes tőzsdézők voltak. Balzacnak igen sok pénzre volt szüksége az életviteléhez. Ezért regényt, novellát, esszét, egyszóval bármit írt, ami csak pénzt hozott. És így lett belőle aztán spekuláns is, aki gyakran vendégeskedett Rothschild bárónál, hogy elkapjon egy-egy tippet. Spinoza, a filozófus és David Ricardo, a közgaz­ daságtan tudósa tudományos tevékenységük mellett lelkes spe­ kulánsnak is számítottak. És hogyan is hagyhatnám ki a sorból Lord Keynest, századunk legnagyobb közgazdászát, akinek portréja alá a brit kormány az alábbi feliratot helyeztette: „John Maynard Lord Keynes, akinek munka nélkül sikerült vagyont szereznie." 1932-ben, a legendás 29-es tőzsdekrach utáni nagy gazdasági világválság mélypontján nagyban vásárolt amerikai részvényeket. Az ezután bekövetkező fellendülésnek köszönhetően igen vagyonos ember lett. Azon ke­ vés közgazdászok közé tartozik, akiknek sikerült a tőzsdén pénzt csinálniuk. Amíg csak ember él a Földön, mindig lesz spekuláció, és mindig lesznek spekulánsok is, ez a múltra ugyanúgy igaz, mint a jövőre. Ha egy mondatban szeretném a spekuláció történetét összefoglalni, 29

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

azt kellene mondanom: A „homo ludens" megszületett, játszott, nyert vagy vesztett, és már soha nem fog kihalni. Ezért vallom azt a meggyőződést, hogy minden tőzsdei de­ presszió után, amelynek során az embereket elfogja az undor min­ dennemű részvénytől és magától a tőzsdétől is, olyan időszak követ­ kezik, amikor a múlt összes sebe begyógyul, és a tőzsde, mint fény a pilléket, az embereket újra vonzani kezdi. S ha nem fordulnának maguktól újra a tőzsde felé, akkor a csúcsfejlettségű tőzsdeipar gon­ doskodik róla, hogy ez bekövetkezzék, de mindenekfelett a csal­ étek: a pénz. A spekulánst az alkoholistához tudnám hasonlítani, aki súlyos ká­ bulatból ébredve a következő napon a másnaposságtól kínozva el­ határozza, hogy soha többé nem vesz poharat a kezébe. Késő dél­ után már lehajt egy koktélt, majd még egyet és még egyet, és éjfélre már ugyanolyan részeg, mint előző este.

Spekuláljunk, vagy ne? Sorakozzunk-e fel a hírességekhez, és magunk is váljunk-e speku­ lánssá? Ez lényegében két dologtól függ: az anyagi viszonyoktól és a jel­ lemtől. Az első feltételhez kiötlöttem egy mottót: Akinek sok pénze van, az nyugodtan spekulálhat, akinek kevés a pénze, az semmi esetre se tegye, és akinek egyáltalán nincs pénze, annak spekulációba kell fognia. Az utolsó mondat természetesen nem egészen helytálló. Bizonyos összegre azért mindig szükség van ahhoz, hogy tőzsdézni kezdhes­ sünk. Ám nem kell túl sok. A részvénybefektetés népszerűsége előtt Németországban széles körben elterjedt az a nézet, hogy a tőzsde a gazdagok gyülekezőhelye. Ez teljességgel valótlan. Akinek van vala­ mi jó ötlete, az viszonylag alacsony összeggel is jelentős nyereségre tehet szert. Az „egyáltalán nincs pénze" alatt tehát olyan summát ér­ tek, amely annyira alacsony, hogy úgysem tudnánk belőle otthont teremteni vagy nyugdíjaséveinkről gondoskodni. Akinek azonban tényleg nincs semmi pénze, annak először azért 30

A TŐZSDE ÁLLATKERTJE

dolgoznia kell egy keveset, a szó polgári értelmében. Balul sikerült tőzsdei kalandjaim után én is néhányszor annyira tönkrementem, sőt el is adósodtam, hogy arra kényszerültem, ismét jutalékos bró­ kerként vagy tanácsadóként keressek pénzt azért, hogy kikecmereg­ hessek szorult helyzetemből. Sok pénze szerintem annak van, aki előre gondoskodott magáról és - amennyiben van - a családjáról is. Ezalatt a gyerekek taníttatá­ sát, a nyugdíjat és lehetőség szerint a saját otthont értem. Aki ebben a szerencsés helyzetben van, már nyugodtan szentelheti magát a spekuláció szellemi kalandjának, hogy tovább növelhesse vagyonát. Csak tőzsdefüggővé válni nem szabad. Semmilyen vagyon nem elég nagy ahhoz, hogy ne lehessen elveszíteni a tőzsdén. Emlékezzünk csak Nick Leesonra, akinek sikerült néhány napon belül tönkreten­ nie a jó nevű Baring Bankot, vagy André Citroenre, aki MonteCarlóban szerencsejátékon veszítette el autógyárát. Annak a családapának azonban, akinek jövedelme éppen csak fedezi a házvásárlást és a gyerekek taníttatását, nem szabad speku­ lációba bocsátkoznia. Befektetheti a pénzét akár első osztályú részvényekbe is, ha hosszú távon nincs szüksége a pénzére, de a spekuláció tabu. A másik anyagi természetű feltétel, melyet a spekulánsnak teljesí­ tenie kell, az, hogy tőkéje időben korlátlanul álljon rendelkezésre. Nem lehet úgy tőzsdézni, hogy az ember azt mondja, az elkövetke­ zendő három évben spekulálni fogok, aztán veszek egy házat, alapí­ tok egy céget stb. A tőzsdén soha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember elképzeli. Ha megvan a megfelelő ötlet, az egy nap majd kifizetődik, de hogy mikor, azt senki nem tudja. Azt se képzel­ jük, hogy a spekulációval rendszeres jövedelemre lehet szert tenni. Lehet nyerni a tőzsdén, mégpedig sokat, meg is lehet gazdagodni, veszíteni is lehet, mégpedig sokat, tönkre is lehet menni, de pénzke­ resetre a tőzsde nem alkalmas. Mindazonáltal csak a németek olyan komolyak, hogy a „pénz kiérdemléséről beszélnek" (Geld verdienen). A franciák „nyerik" a pénzt (gagner l'argent), az angolok „aratják" (to earn money), az amerikaiak „csinálják" (to make money), mi, magyarok pedig - mi „keressük" a pénzt. Aki teljesíti az anyagi előfeltételeket, annak már csak a speku31

A TŐZSDE ALLATKERTJE

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

láns jellegzetes tulajdonságait kell még felmutatnia. Egy biztos, an­ nak, aki a tőzsdeparkettra merészkedik, bizonyos mértékű kocká­ zatvállaló készséggel rendelkeznie kell. Garantált tőzsdei nyereség nem létezik. Ha lenne, akkor nyilván senki nem kelne fel öt óra­ kor, hogy egy órával később a hajnali műszakot kezdje a futószalag mellett. Az olvasó megtudhatja ebből a könyvből, hogy milyen tulajdon­ ságokkal kell még rendelkeznie egy spekulánsnak. Először azonban tisztáznom kell, ki az, aki az én definícióm alapján kiérdemli a spekulánsi címet. Mert messze nem minden tőzsdézőről lehet el­ mondani, hogy spekuláns is egyben.

A bróker - csak a forgalom számít Ez a megállapítás elsősorban a tőzsdeügynökökre, az alkuszokra és a brókerekre igaz. Amikor az n-tv német hírcsatorna élőben közve­ tít a frankfurti vagy a New York-i tőzsdéről, azt látjuk, hogy az ügy­ nökök és az alkuszok kiabálva ide-oda rohangálnak. Sajnos manap­ ság többségük már csak némán gubbaszt a számítógép előtt, és egy­ szer majd eltűnik a jó öreg tőzsdeparkett is, a maga jellegzetes atmoszférájával. A brókerek irodájukban ülve tartják a kapcsolatot az ügyféllel, tanácsokkal szolgálnak neki, és továbbítják megbízásait az ügynököknek, de főleg azon igyekeznek, hogy rávegyék, fektes­ sen be mind több pénzt. Az ügynökök és a brókerek nem az árfolyam-különbözeten ke­ resnek, hanem a jutalékon, amelyet minden tranzakcióra felszá­ molnak az ügyfélnek. Ha a brókerek beszélgetnek, először a for­ galomról esik szó, és csak utána a tendenciáról. Közszájon forog erről is egy történet: Az ügyfél felkeresi brókerét, hogy tanácsot kérjen tőle. A bróker nagy vehemenciával győzködi, hogy vegyen még IBM-részvényeket. Amikor befejezi a mondanivalóját, az ügyfél megjegyzi, hogy ő tulajdonképpen el akarja adni az IBM-papírjait. „Vagy úgy - mondja a bróker. - Eladni..., hát az sem rossz ötlet!" Annak ellenére vagy pedig éppen azért, mert fiatalkoromban én is bróker voltam, nem sokra becsülöm őket. Legtöbbjük ostoba. De 32

szükség van rájuk a tőzsde működéséhez. Összehozzák a vevőt meg az eladót, és a kereslet és kínálat alapján megállapítják az árfolya­ mot. A hozzájuk való viszonyt azzal lehetne jellemezni, amit az ame­ rikaiak a nőkről állítanak: „Se velük, se nélkülük."

A money-manager: milliárdok ura A hivatásos tőzsdések második csoportját képezik a vagyonkezelők. Ebbe a csoportba a nagy befektetési társaságok alapkezelői és a va­ gyonkezelők tartoznak. Milliárdokat mozgatnak meg, de a bróker­ hez hasonlóan nem a saját pénzükkel dolgoznak, hanem az ügyfele­ kével. Seregnyi elemzőt fizetnek azért, hogy azok a kezük alá dol­ gozzanak és kimazsolázzák a sikerrel kecsegtető részvényeket, kötvényeket és árukat. Összességében nézve meglehetősen sikerte­ lenek, mert csak kevesek képesek közülük hosszú távon a viszonyí­ tási alapként szolgáló indexnél jobb eredményt elérni.

A pénzember: az igazi pénzcsináló Ám nem minden, saját pénzzel üzletelő tőzsdés számít egyben spe­ kulánsnak is. Ott vannak például a grandiózus pénzemberek, akik többmilliós és milliárdos tranzakciókat bonyolítanak le. Az igazi pénzember a feje búbjáig benne van az általa kezdeményezett üzletekben, többsé­ gi tulajdont szerez, fúziót és cégvásárlást tervezget. Ha sikerül tulaj­ donhoz jutnia egy vállalatban, akkor tevékenyen próbál hatni a me­ nedzsmentre, akár ki is rúgja a vezetést, ha nem tetszik neki. Az örö­ kös aktivitás miatt igen zaklatott életet él. Ha céget alapít, a tőzsdéhez fordul, hogy összeszedje a szükséges tőkét. Az irányítani kívánt vállalatok feletti kontrollt is a tőzsde révén szerzi meg. Cél­ ként mindig egy bizonyos tranzakcióra koncentrál, vásárlásai és el­ adásai jelentős mozgásokat indítanak be, amelyek kihatnak az egész tőzsdére.

33

MESTERI-OKON A PÉNZRŐL

Az arbitrázsügynök: a kihalóban lévő faj Az arbitrázs tulajdonképpen spekuláció a térben. Az időbeli speku­ láció azt jelenti, hogy ma megveszünk valamit, amit majd egy későb­ bi időpontban drágábban adunk el, vagy fordítva, ma adunk el vala­ mit, hogy később olcsóbban vásároljuk vissza (fedezetlen ügylet). Ezzel ellentétben a térbeli spekuláció azt jelenti, hogy ugyanabban az időpontban megveszünk valamit az egyik helyen, és eladjuk a másikon. Mindeközben az arbitrázsügynöknek ahhoz, hogy nyerjen az ügyleten, olyan árfolyamnyereséget kell elérnie, amely megha­ ladja a tranzakció költségeit. A klasszikus spekulánssal szemben az az előnye, hogy semmiféle kockázata nincs. Ugyanis csak akkor ad megbízást az ügynöknek, ha számára kifizetődő az árfolyam-külön­ bözet a két tőzsde között. Előre tudja, hogy mekkora lesz a nyere­ ség. Viszont be kell érnie kisebb haszonnal is, és folyamatosan fi­ gyelnie kell az árfolyamokat. Az arbitrázsügynök fajtája manapság azonban szinte teljesen kihalt. A modern kommunikációs eszközök korában Tokióban, Londonban, Frankfurtban és New Yorkban, va­ lamint az internet révén az otthonunkban szinte minden információ és adat egyidejűleg rendelkezésre áll. Az árfolyam-különbözet mini­ mális, és másodpercek leforgása alatt kiegyenlítődik. Az ügynöknek legfeljebb arra van lehetősége, hogy kihasználja a csekély, 0,1 száza­ lékos eltéréseket, mert a tőzsdei illetéken kívül nem kell semmilyen díjat fizetnie. A mai kor független spekulánsa nem fog olyan árfo­ lyam-különbözetet találni két tőzsde között, amely akár csak a költ­ ségei felét is fedezné. Amikor még magam is aktív ügynökként tevékenykedtem, más volt a helyzet. Akkoriban élénken folyt az arbitrázskereskedés Lon­ don és Párizs között. Értékpapírok százait jegyezték mindkét pia­ con, mindenekelőtt dél-afrikai aranybányarészvényeket és nemzet­ közi olajpapírokat. Az arbitrázs sikerének szempontjából a gyors te­ lefonkapcsolat akkoriban döntő szerepet játszott. Akinek elsőként sikerült elérnie a londoni, vagy, fordítva, a párizsi brókert, ki tudta használni vagy ki tudta egyenlíteni a két tőzsde közötti differenciát. Mivel a közvetlen tárcsázást még nem találták fel, néhány arbitrázs­ ügynök megvesztegette a telefonközpontban dolgozó telefonos kis­ asszonyokat. Csokoládét, bonbont vagy parfümöt ajándékoztak ne34

A TŐZSDE ÁLLATKERTJE

kik. Néha még vacsorameghívásra is sor került, de akár még szerel­ mi románc is szövődött. Így köttetett meg néhány házasság is spekulánsok és telefonos kisasszonyok között. Még egy dal is szüle­ tett ezzel kapcsolatban. A refrénre talán emlékszem is: „Halló édes telefontündér, mondd el, hogy a dollár mennyit ér." Azok a kollégák, akik erre az ügylettípusra szakosodtak, még iga­ zi arbitrázsügynökök voltak. Ellenben teljesen helytelen a megneve­ zés annak a bennfentes csoportnak a tagjaira vonatkozóan, akik Ivan Boesky körül szerveződtek és 1986-ban lebuktak (Boeskyről mintázták valószínűleg a Wall Street című film főhősét, Gordon Gekkót). Hiába fordították előnyükre a megszerzett belső informá­ ciókat, akkor is csak időbeli, és nem térbeli spekulánsok maradtak. A manapság legnépszerűbb és legismertebb arbitrázs a Wall Street és a Chicago Board of Trade között zajlik. A New York-i tőzs­ de piaci jelentésében szinte nap mint nap olvashatunk arbitrázst bo­ nyolító vételi és eladási szoftverekről. A dolog úgy működik, hogy a nagy brókerházak kereskedéssel foglalkozó osztályain óriási számí­ tógépek figyelik egyrészt a Standard & Poors-indexben lévő határ­ idős kötések árfolyamait, másrészt pedig az indexben szereplő öt­ száz részvény jegyzését. Ha érdemleges a különbözet a határidős kö­ tés és a készpénzárfolyam között, a számítógép automatikusan megbízást ad a kontraktusok vásárlására és a részvények eladására, vagy éppen fordítva. Az indexarbitrázs úgy köti össze a New York-i részvénypiacot a chicagói határidős piaccal, mint két közlekedő­ edény. Erre a körülményre vezethető vissza az 1987. október 19-i árfolyamkilengések hevessége.

A tőzsdejátékos: a tőzsde hazardőre Olyan csoport, mely soha nem hal ki, és legnagyobb sajnálatomra, in­ kább egyre növekszik is még: ők az úgynevezett tőzsdejátékosok. Azért kereszteltem el őket így, mert szerintem nem érdemlik meg a speku­ láns elnevezést, még ha a köznyelv és az újságírók így is nevezik őket. A tőzsdejátékos már a legcsekélyebb árfolyammozgást is megpróbálja kihasználni. Megvesz egy papírt 101-en, hogy 103-on már el is adja. A következőt 90-en veszi, hogy 91,5-en adja el, és így tovább. 35

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Tegyük fel, hogy ez a görbe az árfolyam alakulását mutatja, meg­ határozott intervallumon belül. A tőzsdésnek, aki rövid távra hajt, akrobatikus mutatványokat kell végeznie, hogy X és Y között ha­ szonra tehessen szert. Rövid távon sikeres is lehet. Ha csak növekvő árfolyamra spekulál, és a részvénypiac éppen hosszfázisban van, ak­ kor az esély ennek megfelelően nagyobb arra, hogy elcsípje a növek­ vő árfolyamot. Azonban igen ritkán fordul elő, hogy az X és Y kö­ zötti ingadozást épp a megfelelő pillanatban kapjuk el. Hosszú tá­ von a játékos legkésőbb akkor fog nagyot bukni, ha az árfolyam oldalra vagy lefelé mozdul. Ő pusztán hazárdjátékos, akit nem vezé­ rel semmilyen megfontolás vagy stratégia. Úgy viselkedik, mint az a rulettjátékos, aki az egyik asztaltól a másikig rohangál. Tudom, hogy ebben minden tőzsdejátékos ellentmondana nekem. Persze vannak nekik grafikonjaik és szoftvereik, amelyek megmutatják, hogy mikor kell venniük és eladniuk. De minden számítógép csak annyira okos, mint az, aki a programot írja. Mindenesetre majdnem nyolcvanéves tőzsdei pályafutásom alatt egyetlen tőzsdejátékost sem ismertem, aki hosszú távon sikeres lett volna. A bankok és a brókerek mindent elkövetnek, hogy ügyfeleikből tőzsdejátékost faragjanak. Arcátlanul és minden szégyenkezés nélkül népszerűsítik discount-brokerage ügyfeleik között az úgynevezett daytradinget, azaz a napon belüli árfolyammozgásokból hasznot hozó ügyletet. Az interneten keresztül minden magánspekulánsnak megvan a lehetősége a valós idejű vagy az „intraday"-kereskedésre. Sok tapasztalatlan magánbefektetőt buzdítanak tőzsdejátékra, akiket a Telekom-kibocsátás révén sikerült megnyerni részvénybefektető36

A TŐZSDE ÁLLATKERTJE

nek. Ezt felelőtlenségnek és erkölcsileg megkérdőjelezhetőnek tar­ tom. A Handelsblattban olvastam, hogy időközben az Egyesült Álla­ mokban olyan brókerirodákat hoztak létre, ahol az ilyen daytraderek kibérelhetnek maguknak egy íróasztalt. Az újságban idéztek egy fodrásznőt, aki feladta a szakmáját, mert úgy vélte, ezzel jobban keres­ het, mint eredeti hivatásával. Ahogy Móricka azt elképzeli, szokták mondani a bécsiek. Ezek a naiv befektetők azt hiszik, hogy ugyanolyan esélyekkel in­ dulnak az örökös adok-veszek gyors tempójú bizniszében, mint azok a jelentős intézmények, akik a tőzsdét régóta játékkaszinóvá tették - nemcsak a részvénypiacot, hanem a deviza-, az áru- és a köt­ vénypiacot is. Óriási fizetéssel kecsegtetve megszerzik a Harvard, a St. Gallen és a London School of Economics végzőseit, hogy dollár­ milliók százaival hazardírozzanak kötvényben, részvényben vagy devizában. Főleg a devizapiacon öltött beteges méreteket ez a játék. Több mint egybillió dollárt mozgatnak meg huszonnégy óra lefor­ gása alatt a világ körül. Ennek a forgalomnak legfeljebb három szá­ zaléka szolgálja az import- és exportügyletek lebonyolítását vagy fe­ dezését. A többi csak játék. Néhány éve az International Herald Tribune lehozott egy interjút a két legsikeresebb New York-i deviza­ kereskedővel. Minden köntörfalazás nélkül bevallották, hogy nem egyórás időtartamra, hanem két percre spekulálnak. Azok a pénzin­ tézetek, melyeknél alkalmazásban álltak, ezt a hazárdjátékot még dicséretesnek is tartották. 1986-ban Brémában előadást tartottam devizakereskedőknek. Előadásom után beszélgetni kezdtem egy fia­ tal devizakereskedő hölggyel, aki meg is erősítette, hogy egy nap le­ forgása alatt dollármilliókat tologat ide-oda. Megkérdeztem tőle: „Mekkora az az árrés, amelyet el szeretne érni?" - „A tizedesvessző utáni negyedik helyre spekulálok" - hangzott a válasz. Hát ez iga­ zán nagyszerű! Az ember feltesz egymilliót, hogy keressen száz már­ kát. Ha ez naponta többször megismétlődik, akkor összejön esetleg pár ezer. A kereskedők és munkaadóik valószínűleg ugyanúgy gon­ dolkoznak, mint az a csavargó a régi Magyarországon, akit gyilkos­ ság vádjával bíróság elé állítottak. „Nem szégyelled magad, hogy rongyos két forintért megöltél egy embert?" A legőszintébb meg­ győződéssel hangzik a válasz: „De, kegyelmes bíró úr, két forint itt, két forint ott, aztán csak összegyűlik lassacskán."

37

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Amikor a brémai devizakereskedő hölgyet megkérdeztem, hogy az adott pillanatban milyen alapon dönt az eladás vagy a vétel mel­ lett, sokatmondó választ adott: „Ugyanazt csinálom, amit a többi­ ek." És ezért kell a világ legdrágább egyetemein magolni? Hogy úgy spekuláljunk két percre, ahogy a csorda diktálja? Egy vezető német bank devizaosztályának igazgatóját egyszer arról kérdeztem, hogy tudják-e egyáltalán a kereskedői, mi is egy valuta tulajdonképpen. „Azt hiszem, nem - vélekedett de ez nem is fontos, elég, ha tud­ ják, hogy áll a dollár tíz perc múlva." Arra a kérdésemre, hogyan le­ het megakadályozni, hogy két kereskedő azonos időpontban egy­ millió dollárral bessz- és hosszügyletet kössön, elmagyarázta, hogy ez nem jelent problémát. Csak az a fontos, hogy mindegyik kereske­ dő jó üzletet csináljon. Nem tudom bizonyítani, de biztos vagyok benne, hogy ezeknek az aranyifjaknak a legtöbb melléfogását diszk­ réten elhallgatják. Végül azért mégis a tőzsdejátékosok mellett kell lándzsát törnöm. Akármennyire is megvetem őket, nagy szükségem van rájuk. A tőzs­ de működésében létfontosságú szerepet játszanak. Ha nem lenné­ nek, ki kellene őket találni. Minél több játékos nyüzsög, annál na­ gyobb és likvidebb a piac, és annál könnyebb mind hossz-, mind pe­ dig besszidőszakban megfékezni és tompítani a piac válságát. Minden törtrésznyi árfolyamesésnél újabb és újabb vásárlók buk­ kannak fel, megmentve ezzel a piacot a drámai összeomlástól. Min­ den törtrésznyi árfolyam-emelkedésnél újabb és újabb eladók je­ lentkeznek, megfékezve ezzel a felfelé ívelő árakat. Olyanok, mint a henger a motorban, minél több van belőlük, annál zökkenőmen­ tesebben jár a motor. Csak a tőzsdejátékosok garantálják, hogy adott tőzsdenapon anélkül zárhatjuk le pozícióinkat, hogy lenyom­ nánk az árakat. A milliónyi tőzsdejátékosnak megvan tehát a létjo­ gosultsága, mert ha csak olyan befektetők léteznének, akik azért vesznek részvényt, hogy évtizedekig rajta üljenek, akkor a piac telje­ sen beállna.

38

A TŐZSDE ALLATKERTJE

A befektető: a tőzsde maratoni futója A befektető a játékos ellentéte. Megveszi a részvényt, és évtizedekig ücsörög rajta, hogy majd abból gondoskodjon nyugdíjaséveiről vagy stafírozza ki gyerekeit, illetve az unokáit. Meg sem nézi az ár­ folyamot. Nem érdekli. A súlyosabb válságokat is kiböjtöli. Az a töke, amelyet hosszú távon részvényekben akar tudni, részvényben is marad. Nem is próbálja csökkenteni rosszabb időszakokban be­ fektetéseinek részvényhányadát. A befektető ragaszkodik az első osztályú részvények széles ská­ lájához, mindenfajta ágazatból és országból vásárol. Nem kísérle­ tezik azzal, hogy ígéretes jövővel kecsegtető ágazatokat kaparint­ son meg, és azokból tartalékoljon többet. Sok befektető a papírok kiválasztásánál saját országának vagy több országnak a részvényin­ dexétveszi alapul. Ennélfogva egyre népszerűbbé válnak az index­ alapok, melyek az utóbbi években több milliárd dollárt halmoztak fel. A befektető számára az a legkényelmesebb megoldás, ha nem­ zetközi papírok összeválogatott csokrába, az úgynevezett blue-chipekbe fektet be. Napjainkban a legnagyobb befektetők az amerikai és angol nyug­ díjpénztárak. Az általuk kezelt összegek olyan hatalmasak, hogy kénytelenek a papírokat sokáig tartani, mivel nem zárhatják le pozí­ cióikat anélkül, hogy ne tennék ki nyomásnak az árfolyamokat. Ez óriási szerencse a nyugdíjasok számára. Ha az alapkezelők átstruk­ turálhatnák a pénzeket, hozamteljesítményük bizonyára nem lenne olyan jó. A befektető más szempontból is szöges ellentéte a tőzsdejátékos­ nak. Míg a játékos hosszú távon csak veszít, a befektető, függetlenül attól, hogy mikor száll be, hosszú távon a nyertesek közé tartozik. Legalábbis ez a múltban mindig így volt, mert a részvények összes­ ségükben minden krach után újra rekordárfolyamot értek el. Elismerem, hogy a befektető kis összeggel nem lesz egyhamar milliomos. Hosszú távon azonban jelentős vagyonra tehet szert. Warren Buffett, minden bizonnyal a világ leghíresebb befektetője, befektetés révén vált Amerika második leggazdagabb emberévé. A legtöbb tőzsdés mégis azt hiszi, hogy csak akkor lehet nagy pénzt csinálni, ha az ember állandóan ad-vesz. 39

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Néhány éve én is a befektetők táborába tartozom. Ma már túl üregnek érzem magam a spekuláláshoz. Ráadásul állandóan úton is voltam, egyik előadás a másik után, és annyira elfoglalt az újságírás meg a könyveim, hogy nem maradt időm arra, hogy a papírjaimmal foglalkozzam. Jelenleg több mint ötszáz különböző részvény van a birtokomban, melyek közül évek óta egyetlenegyet sem adtam el. Inkább még vásárolok. Ha őszinte akarok lenni, minden olvasónak azt tanácsolnám, hogy csatlakozzon a befektetők táborához. A tőzsdézők közül átla­ gosan ők érik el a legjobb hozamot, mert a spekulánsoknak csak kis hányada tartozik a nyerők közé. Ha szavam olyan tekintélyt élvez­ ne, hogy olvasóim vakon engedelmeskednének (egyébként nem rin­ gatom magam ebbe az illúzióba), akkor könyvem itt véget is érhet­ ne. De túl erős bennünk játékos énünk. És ki érthetné meg nálam jobban a spekuláció vonzerejét?! Hetven éven keresztül vérbeli spe­ kulánsként tevékenykedtem a világ áru-, deviza- és értékpapírtőzs­ déin. Mindeközben az anyagi haszonnál nagyobb örömmel töltött el, ha jól elemeztem a helyzetet, és az általános vélekedéssel szem­ ben bebizonyosodott az igazam. Ezért akarom elmesélni, mitől lesz valaki vérbeli spekuláns, és miben különbözik a pénzembertől, a be­ fektetőtől és a tőzsdejátékostól.

A spekuláns: a hosszú távú stratéga Mondhatjuk, hogy a spekuláns valahol a játékos és a befektető kö­ zött van. A határok természetesen elmosódnak. A befektetővel el­ lentétben a spekulánst minden hír érdekli, ami nem jelenti azt, hogy a játékoshoz hasonlóan minden hírre reagál is. Ha a speku­ láns az árfolyamok növekedésére spekulál, azok meg bármilyen okból kifolyólag átmenetileg esnek - például az Egyesült Államok elnöke szívinfarktust kap (lásd Eisenhower elnök szívrohama 1955-ben), vagy földrengés tombol Dél-Amerikában-, akkor nem dobja sutba azonnal spekulációs elképzeléseit. Csak akkor másítja meg döntését, ha az adott hír annyira meghatározó, hogy alapjai­ ban ingatja meg a spekuláns által felállított prognózist, és ellent­ mond minden előzetes elvárásnak. A spekuláns az X és Y pont kö-

40

A TŐZSDE ÁLLATKERTJE

zötti, enyhe árfolyam-ingadozásokat (lásd az 36. oldal ábráját fi­ gyelmen kívül hagyja. Csak a tendenciát követi: az A pontból B pontba futó egyenest. A spekuláns hosszú távon különböző alap­ vető tényezőket figyel: a pénz- és hitelpolitikát, a kamatlábat, a gazdasági terjeszkedést, a nemzetközi helyzetet, a kereskedelmi mérlegeket, az éves jelentéseket, és így tovább, a másodlagos napi hírek nem befolyásolják. Egy intellektuális konstrukciót és straté­ giát épít föl, melyeket összehangol a napi eseményekkel. Össze­ foglalva, ötletei vannak, jók vagy rosszak, de ötletek. Ez a döntő különbség közte és a játékos között. A pénzemberrel ellentétben, aki kétségtelenül szintén stratégiát követ és ötletei is vannak, a spekuláns passzív résztvevő marad. Nem indikál árfolyam-ingadozást, csak megpróbál profitálni belő­ le. Nem cseréli le a cég vezetését, csak kidobja a vállalatot a papír­ jai közül. Mily fejedelmi foglalkozás! Úgy gondolkozik, ahogy Horatius: „Boldog, aki távol áll a mindennapok ügyeitől." Távol a közönségtől, anélkül, hogy „alacsonyrendű" munkával be kellene szennyeznie a kezét, távol az áruhalmoktól és poros raktáraktól, fü­ tyülve a kereskedőkkel és üzletemberekkel folytatott mindennapos vitákra, teljes elmélyültségben elmélkedhet. Szivarfüstbe burkolóz­ va ücsörög a hintaszékében, és töpreng, távol a világtól és annak hétköznapi zajától. A spekuláns meglepően szerény fegyvertára mindig kéznél van: telefon, tévé, és manapság már minden bi­ zonnyal internetcsatlakozás is, valamint néhány újság. De megvan a maga titka is: művészien tud a sorok között olvasni. Nincsenek al­ kalmazottai, nincs főnöke, nem kell barátságosan ide-oda köszön­ getnie. A bankárokkal vagy brókerekkel ellentétben nem kell inge­ rült ügyfeleket elviselnie. Senkire nem kell semmit rásóznia, úriem­ ber, aki szabadon rendelkezik magamagával és az idejével. Nem csoda, hogy sokan irigylik.

Mégis veszélyes életet él, és hozzá kell szoknia, hogy nyitott szemmel aludjon, mint a krokodil. A spekuláció olyan, mint egy ve­ szélyes tengeri hajóút a vagyon és a csőd között. Szükség van egy tengerbíró hajóra és egy ügyes kormányosra. Mit értek tengerbíró hajó alatt? - Pénzt, türelmet és erős idegeket. És ki az ügyes kormá­ nyos? -Aki tapasztalt és szuverén módon gondolkodik. Balzac azt írta Az elegán

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

bertípus létezik: az az ember, aki dolgozik, az, aki gondolkodik, és az, aki nem csinál semmit. Az igazi spekuláns az, aki gondolkodik. Bár sokan azt hiszik, hogy az, aki nem csinál semmit. A tőzsdei spekuláns foglalkozása, már amennyiben egyáltalán foglalkozásról beszélhetünk, egyrészt az újságírói, másrészt az orvo­ si hivatásra hasonlít. Ahogy az újságíró, a spekuláns is a hírekből él, követi és gyűjti őket. Az újságíró leírja és kommentálja, a spekuláns elemzi a híreket, aztán viszont azt teszi, ami az orvos fő feladata: fel­ állítja a diagnózist. A diagnózis a legfontosabb, anélkül az orvos nem rendelheti el a megfelelő terápiát. Ahogy az orvos először min­ denfajta vizsgálatokkal átvilágítja a beteget, úgy kell a tőzsdésnek is átvilágítania a világgazdaság, a pénzügyek, a kamat- és adópolitika stb. helyzetét, kialakítania az Összképet és megállapítania a diagnó­ zist. Ezt követően már tudja is, hogyan bonyolítsa kötéseit. Ha az­ tán a dolgok másképp alakulnak, mint ahogy diagnosztizálta, vagy az orvostudomány szavaival élve, a terápia nem válik be, akkor új diagnózist kell felállítania. Hármójuk közül csak az újságíró tévedhet úgy, hogy mégis újság­ író marad. Ha az orvos túl gyakran téved, akkor egyszer csak nem lesz már betege, a spekuláns pedig egyszerűen csődbe megy. Mégis igen nagyra becsülöm az újságírókat. Annyira lenyűgöz a foglalko­ zásuk, hogy időskoromra magam is belekóstoltam. Azért nem két­ séges, hogy az újságíró által vállalt kockázat nem azonos a tőzsdés kockázatával, mivel utóbbi sorsa inkább a kötéltáncoséhoz hasonlít. Egyvalami azonban mindkét hivatásban közös: bár tudják, hogy „parvum omnibus ex toto nihil" 5 , mégis mindkettőjüknek szüksége van éleslátásra, általános műveltségre, élettapasztalatra és megke­ rülhetetlenül a hivatás iránti szenvedélyre. Spekulánsnak, orvosnak vagy újságírónak születni kell, ahogy filozófusnak is - akkor is, ha csak mezei filozófusról van szó. Egy dologban azonban különbözik a spekulánsi pálya az újságíró­ étól, de főleg az orvosétól. Abban, hogy nem lehet iskolapadban el­ sajátítani. Eszköztára a tapasztalat, a tapasztalat és harmadszor is a tapasztalat. Nyolcvanévnyi tapasztalatom nem cserélném el annyi

5 Latinból: „Mindenből csak egy kicsit, az egészből semmit." (a ford.)

42

A

TŐZSDE ÁUATKERTjE

aranyra sem, amennyit a mérlegen nyomok, bár ez az én esetemben amúgy sem lenne valami sok. Ugyanakkor a legtöbb tapasztalatot a veszteséges ügyleteken nyer­ tem. Ezért is szoktam mondani, hogy az a tőzsdei spekuláns, aki éle­ tében legalább kétszer nem ment tönkre, meg sem érdemli ezt az el­ nevezést. A tőzsde olyan, mint egy sötét szoba, de biztos, hogy aki már évtizedek óta ebben a helyiségben tartózkodik, sokkal jobban ki­ ismeri magát benne, mint az, aki épphogy belépett az ajtón. A veszteség és a nyereség elválaszthatatlan páros, amely egy éle­ ten át elkíséri a tőzsdést. A spekuláns száz esetből ötvenegyszer nyer, negyvenkilenc alkalommal pedig veszít. A különbözetből kell megélnie. Az arány talán kissé túlzás, de remekül érzékelteti, mire is gondolok. Minden egyes tőzsdei bukás ugyanakkor tapasztalatszer­ zés is. Ez pedig a jövőben talán többet ér, mint amit épp elveszítet­ tünk. A kudarcokból viszont csak akkor profitálhatunk, ha alapos elemzésnek vetjük alá őket. Elemzésre pedig kevésbé alkalmasak a nyereséges spekulációk, mint a veszteségesek. Ez a dolog természe­ te. Ha nyerünk a tőzsdén, megerősítést kapunk és a fellegekben já­ runk. Nincs olyan érzésünk, hogy van még mit tanulnunk. Csak a fájdalmas veszteség hoz vissza minket a realitások talajára. És akkor kell diagnosztizálni, hol követtünk el hibát. Ez az egyetlen útja annak, hogy sikeres spekulánssá válhassunk, a közgazdasági tanulmányok egész biztos, nem segítenek hozzá. Sőt, még továbbmerészkedem! Aki közgazdaságtant tanult és tőzsdézni akar, az azon nyomban radikálisan felejtsen el mindent, amit a korábbi évek során bemagolt. Csak terhére van. A közgazdászok már akkor csődöt mondanak, amikor a gazdaság alakulását kell megjósolniuk, hogy akarnak hát tőzsdei prognózist felállítani? Ezt mindig, minden egyes előadásomban elmondtam, amelyet az elmúlt huszonöt évben egyetemistáknak tartottam. Az előadótermet ter­ mészetesen nyolcvan százalékban üzemgazdászok és közgazdászok töltötték meg. Az egyetemisták humorral fogadták kijelentésemet, csak néhány professzor nézett mérgesen. Majd folytattam: „Tu­ dom, hogy a professzorok sarlatánnak tartanak. De inkább legyek jó sarlatán, mint rossz professzor." A közgazdászok csak számolnak, de nem gondolkodnak. Statisz­ tikai számításaik nemcsak helytelenek, de még azt sem látják, mi rej-

43

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

lik a háttérben. Mindent tudnak, ami könyvekből bemagolható, de az összefüggések elkerülik figyelmüket. Elméleteik már az én időm­ ben is érvényüket vesztették, nemhogy manapság. Ha beszédbe ele­ gyedem egy tőzsdés kollégával, két mondat után észreveszem, hogy közgazdaságtant tanult. Erveit és elemzéseit merev szabályok kötik gúzsba, melyektől nem tud megszabadulni. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a véleményt képviseli. A pári­ zsi tőzsde második legnagyobb brókercége azonnal elutasítja a gaz­ dasági diplomával rendelkező pályázókat. Az indoklás: szemellen­ zőjük akadályozza őket a globális gondolkodásban, ráadásul még okoskodók is. A legtöbb bank és brókercég még nem jött erre rá. Ezért aztán ne is csodálkozzanak, ha csupán átlagos teljesítményt érnek el. Azoknak a közgazdászoknak, akik alapkezelőként, keres­ kedőként vagy elemzőként már találtak állást, azt tanácsolom, te­ gyenek úgy, mint atyai barátom, Albert Hahn, a közgazdaságtan professzora. Mintegy negyvenmillió dolláros vagyont hagyott hát­ ra, és sikeres tőzsdei spekulációiról így nyilatkozott röviden, de őszintén: „Nem adok semmit azokra az ostobaságaimra, amelyeket professzorként hirdetek!"

44

Spekuláljunk, de mivel? Az esélyek és kockázatok kérdése Ha tőzsdéről vagy spekulációról esik szó, először mindenki a rész­ vénytőzsdére és a részvényspekulációra gondol. A részvény testesíti meg a spekulációt, valamint a tőzsdét, és fordítva. Én is folyamato­ san a tőzsdéről és a spekulációról beszélek meg írok, magától érte­ tődően a részvénytőzsdét és a részvényspekulációt értve alattuk. De nyolcvanévnyi „tőzsdés karrierem" során messze nem csak részvé­ nyekkel spekuláltam. Jelentős profitra tettem szert kötvények ré­ vén, de működtem a deviza- és az árutőzsdén is. És az értéktárgyak piacán is sikerült tapasztalatot gyűjtenem. A kozmopolita spekuláns nemcsak a hazai részvénypiacot elemzi és figyeli, hanem az egész világ eseményeit, a világpoliti­ kát, a jelentős pénzmozgásokat, a nagy ipari országok bel- és kül­ politikáját, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap határozatait, a Párizsi Klub tárgyalásait az adósokkal, az új technológiai fej­ lesztéseket, a palesztin konfliktust, sőt, olykor még a brazil vagy a kínai időjárást is. Ahányszor adódik valami lehetőség, ha némi eltérés keletkezik egy áru, valuta, kötvény vagy részvény és annak valós értéke között, a spekuláns azonnal bedobja magát, és lesi, hogy a piac valamikor kiegyenlítse a különbözetet. Az igazán nagy esély nem hever min­ dennap a lábunk előtt, így aztán érdemes nem csak a részvényt szá45

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

mításba venni, ha spekulálni akarunk. Például én magam is a leglát­ ványosabb sikereimet a kötvénybizniszben értem el.

A kötvény: sokkal fontosabb, mint gondolnánk A kötvényt, amelyet fix kamatozású értékpapírnak is neveznek, a legtöbb befektető biztonságos befektetésnek tartja. Természetesen az is. Aki megbízható adós kötvényeit vásárolja, például állami köt­ vényeket, és kivárja a futamidő' végét, egyáltalán nem kockáztatja, hogy elveszíti a pénzét. A papírokat végül névértéken kifizetik, és a tulajdonos biztos lehet benne, hogy megkapja a vételnél kalkulált kamatot is. Időközben, a futamidő alatt viszont sok minden történ­ het. Sok kötvény tíz-, néhányuk akár harmincéves futamidőre is szólhat. A futamidő alatt a hosszú lejáratú kötvények kamata időn­ ként jelentősen ingadozik. Főként a hetvenes és nyolcvanas évek hoztak nagy mozgást a pénzpiacokon. A hetvenes években előfor­ dult, hogy néhány papír negyven százalékkal is esett, a nyolcvanas években pedig a duplájára nőtt. Mivel a kötvény - illetve ahogy Amerikában nevezik: bond - szabadon eladható, az árfolyam igazo­ dik az aktuális kamathelyzethez. Ha a pénzpiaci kamatok például tízről hét százalékra esnek, a tízszázalékos kamatszelvénnyel ellátott kötvény addig emelkedik, amíg - a többi új kibocsátású papírhoz hasonlóan - a vevőnek hét százalékot hoz. Erre a kamatváltozásra milliárdos nagyságrendben spekulálnak a játékosok, a nagy tételben spekulálók, a hedge-alapok, a bankok és a biztosítók. 1994-ben még egy amerikai megye, Orange County is spekulált, és szépen csődbe is ment. A határidős piacokon olyan alacsony összegekkel spekulálnak vagy játszadoznak, hogy a játékos már akkor is nyerhet az ügyleten, ha a kamatláb még csak a tizedesvessző utáni második helyen moz­ dul el. A 100 000 dolláros kötvényt már csupán kétezer dolláros fe­ dezettel is lehet adni-venni. Aki a hosszú lejáratú kamatok változására akar spekulálni, an­ nak inkább azt ajánlom, hogy próbálkozzon részvénnyel. A köt­ vénypiac nagyobb változásaira a tőzsde legkésőbb tizenkét hónap elteltével reagál, és az árfolyamnyereség sokkal jelentősebb, mint a kötvénynél. 46

SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?

A kötvényspekulációnak azonban létezik egy másik válfaja is, amelyre utaltam is már akkor, amikor legjelentősebb sikereimet em­ lítettem. Nemcsak a megbízható adósok (a kötvény másik megneve­ zését használva:) adósleveleiről van itt szó, hanem olyan papírok­ ról melyek kifizetetlenül maradnak, és melyeknél már nem teljesí­ tik az adósságszolgálatot. A legújabb spekulációs ügyletemet, melyre igen büszke vagyok, szintén ilyen típusú kötvényekkel vit­ tem végbe. Némelyik papír nálam is vénebb volt. A történet 1989-ben kezdődött. Miután Gorbacsov és Reagan több csúcstalálkozón is részt vett, és a két nagyhatalom közötti fe­ szültség egyértelműen enyhülni látszott, az a vízióm támadt, hogy Gorbi egy nap Nyugaton milliárdos dollárkötvényeket fog kibocsá­ tani. Biztos voltam benne, hogy a hitelt jóváhagyják majd azzal a fel­ tétellel, hogy Oroszország a régi cári korszakból származó adóssá­ gait legalábbis rendbe teszi. Meg voltam győződve róla, hogy az oroszok hosszú távon fizetni fognak. Oroszország igen gazdag természeti kincsekben. Tudomásom szerint a világ szénkészleteinek 50 százalékát birtokolja, a földgáz 35 százalékát, majdnem tízmil­ liárd tonna kőolajat, és a világ egyik legjelentősebb vas- és alumíniumtermelője. Az oroszok évente 150 tonna aranyat bányásznak, és hétmillió karátot érő gyémántkészlettel rendelkeznek. Ezenfelül fizetési morál tekintetében is remekelnek, hiszen a szovjetek min­ dig, minden tartozást pontosan megfizettek. Igaz, akkoriban (hát még ma) likviditási gondokkal küszködtek. Felhívtam egy ismerős kereskedőt, egy úgynevezett non-valeurbrókert, és megbíztam, hogy vásároljon nekem régi cári kötvénye­ ket az 1822 és 1910 közötti évekből. Jegyezték még ugyan kis mennyiségben ezeket a kötvényeket a tőzsdén, de értékük a névér­ ték 0,25 és 1 százalék közötti hányadára csúszott, miután Lenin 1917-ben kihirdette, hogy az új szovjet kormány soha nem fog helytállni a cári birodalom adósságaiért. Ezeknek a kötvényeknek a többsége valószínűleg időközben már más papírhulladékokkal együtt a szemétdombon landolt. Az első hasznot már 199 l-ben sikerült besöpörni. Gorbacsov, ak­ koriban még főtitkárként, Francois Mitterrand elnökkel Párizsban rendezett találkozóján hivatalosan elismerte az adósságokat. Ezt kö­ vetően a cári kötvények kereskedelme fantasztikusan felélénkült. 47

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Az euforikus hangulatban az 500 frank névértékű kötvény ára 12 százalékra, illetve 60 frankra emelkedett. Természetesen nem le­ hetett teljes készpénzes kifizetésre számítani. De erre soha nem is spekuláltam. Azonban arra gondoltam, miért ne lehetne Őket erő­ sen csökkentett árfolyamon privatizált orosz vállalatok új kibocsá­ tású részvényeire váltani. Eltelt pár év, a Szovjetunió széthullott, Gorbacsovot pedig elsöpörte a történelem vihara. 1996-ban vízióm beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „Az életben egyszer minden teljesül, még az is, amit kívánunk" - mondta egyszer a francia filo­ zófus, Bernhard le Bovier de Fontenelle. Oroszország az eurokötvény-piacon kétmilliárd dolláros köt­ vényt akart kibocsátani. Előtte azonban a francia kormány követe­ lésére Oroszországnak valahogy rendeznie kellett a régi cári kötvé­ nyek ügyét. A kötvényeket mintegy száz évvel ezelőtt Franciaor­ szágban értékesítették, többségük még mindig francia tulajdonosok birtokában van, akik szüleiktől vagy nagyszüleiktől örökölték őket. A franciák évekig sikertelennek bizonyultak e követelésüket ille­ tően. Most azonban olyan eszköz volt a kezükben, mellyel eredmé­ nyesen nyomást tudtak gyakorolni. 1996. november 27-én az orosz miniszterelnök Párizsban aláírta a szerződést, melyben kétmilliárd frankos kártérítést ígértek, ami minden 500 aranyfrankos kötvény­ re 300 frankot jelentett. A kötvénytulajdonosok ennyivel nem érték be. Kiszámolták, hogy kamatokkal együtt, aranyfrankban számítva minden egyes kötvény 20 000 frankot ér. Számomra, aki darabját öt frankért vettem, ez majdnem 6 0 0 0 százalékos hasznot jelentett. Négy részletben történik a fizetés. Ebből kettőt már kifizettek az oroszok. Minden kifizetést kaviárral és egy korty vodkával ünnepe­ lek meg. Egyszer arról írtam, hogy a régi Oroszországban bizony megtörtént, éspedig nem is ritkán, hogy kis táncosnőcskék nagyher­ cegnővé avanzsáltak. Na, ugyanezt a karriert futották be most a cári kötvények is. Néhány olvasóban talán felmerül most a kérdés, hogyan tá­ madt ez a vízióm. Egy anekdotával szeretnék válaszolni. Amikor fiatalkoromban autót vezetni tanultam, az oktató így szólt hoz­ zám: „Soha nem fog megtanulni igazán jól vezetni!" - „Miért?" kérdeztem döbbenten. „Mert mindig a motorháztetőt bámulja. Emelje fel a fejét, és mindig nézzen háromszáz méterrel előrébb!" 48

SPEKULÁLJUNK DE MIVEL?

Ezután teljesen újjászülettem a kormánynál. A tőzsdén ugyanezt kell tenni. Amikor az utóbbi években megkérdezték tőlem, hogy spekulá­ lok-e az úgynevezett feltörekvő piacokon is, mindig azt feleltem: „Igen, régi cári kötvényekben." A legtöbb befektető és alapkezelő, amint arckifejezésükről leolvashattam, ezt szenilis ostobaságnak vélte. Csak a Tempelton emerging-market szakértője, Mark Möbius tűnt érdeklődőnek. Néhány héttel később fel is hívott az irodámban, hogy megtudakolja, hol tehet szert ilyen papírokra. Hogy vajon tényleg vett-e, azt nem tudom. Amúgy fogadni mer­ nék, hogy egyébként egyetlen közgazdásznak vagy hivatásos pénz­ embernek sem jutott eszébe. Bevallom, hogy számomra nem volt nehéz hinni ebben a vízió­ ban, mert már korábban is sikerült remek üzletet csinálnom leérté­ kelt államkötvényekkel. A német Young-kötvényekről van szó, me­ lyeket a háború után vettem. Németország romhalmazzá vált, és nem tudott fizetni. Én azonban bíztam a német erényekben és Konrad Adenauerban. Szilárdan meg voltam győződve róla, hogy Németország egyszer majd kiegyenlíti tartozásait. Adenauer nagy államférfi volt, még nagyobb, mint reméltem, mert úgy fizette ki a frankra szóló Young-kötvényeket, mintha dollárról vagy brit font­ ról lett volna szó. A frank a háború alatt teljesen leértékelődött. Adenauer hitt a német-francia barátságban, és azt mondta: „Nem törleszthetek az angoloknak jó fonttal, az amerikaiaknak jó dollár­ ral, a franciáknak pedig rossz frankkal." Számomra ez a mondat 140-szeres hasznot hozott.

A deviza: régebben érdekesebb volt, mint ma 1924-ben szüleim rövid időre Párizsba utaztak. Akkoriban Buda­ pesten éltünk. Mint mindig, amikor Párizsban járt, apám most sem mulasztotta el, hogy felkeresse régi barátját, Monsieur Alexandre-t, aki bróker volt a párizsi árutőzsdén. Monsieur Alexandre apámat többek között a gyerekei felől is kérdezte. Amikor szóba kerültem, és apám beszámolt róla, hogy legkisebb fia, André filozófiát és mű­ vészettörténetet tanul, Alexandre döbbenten kérdezte: „Mit? 49

MESTERFOKON

A PÉNZRŐL

És minek? Talán költő akar lenni? Küldd el hozzám Párizsba, itt többet tanul! És adok neked még egy tippet - folytatta. - Spekulálj a francia frank esésére!" Az első tipp fantasztikus volt, a második már kevésbé. A frank elleni spekuláció ötlete nem Alexandre agyából pattant ki. Ennek a spekulációnak a szálait egy bizonyos dr. Fritz Mannheimer és egy bizonyos Camillo Castiglioni mozgatta. Mannheimer az infláció szerencselovagjai közé tartozott, akik a háború után, 1918-ban egy vagyont kerestek a birodalmi márka elértéktelenedé­ sén. Stuttgartból származott, szerény kereskedőcsaládból. Még 1914 előtt Párizsban egy orosz exporttal foglalkozó cégnél tanulta ki a bankszakmát. A háború kitörésekor visszatért Németországba, és kapcsolatba került a Reichsbankkal. A háborút követően a bank Amszterdamba, a semleges országok akkoriban legfontosabb pénz­ ügyi központjába küldte, hogy a nemzetközi bankügyletek ismerő­ jeként a devizapiacon a birodalmi márka ügyét képviselje. A márka elértéktelenedésének éveiben az volt a megbízatása, hogy ügyes devizatranzakciókkal gondoskodjon a birodalmi márka megmenté­ séről. Amszterdamban jelentős üzletemberré dolgozta fel magát, olyan sikeres volt, hogy magának igen szép vagyont szerzett, miköz­ ben a birodalmi márka majdnem a nullára esett le. Természetesen nem dr. Mannheimer hibájából történt, hogy a birodalmi márka összeomlott, hiszen ennek tucatnyi más oka volt - de hasznot azért húzott belőle. Hallottam róla néhány anekdotát, a legtöbbet az amszterdami Hotel Doelen főportásától (aki olyan disztingvált úr volt, hogy mo­ noklit viselt, akár egy porosz katonatiszt). Néhány évvel később Mannheimer a megkeresett milliókkal meg­ alapította a berlini Mendelssohn & Co. hollandiai leányvállalatát (a berlini cég tulajdonosa a filozófus és Lessing barátjának számító Moses Mendelssohn leszármazottja volt), majd a későbbiekben a francia és belga kormány bankára lett. Az akkoriban oly fontos pénz­ ügyi központnak számító Amszterdam koronázatlan királyaként ter­ mészetesen nekem, ifjú kezdőnek nagyon imponált. Akkoriban még nem sejthettem, milyen tragikusan végzi majd: néhány héttel a máso­ dik világháború kitörése előtt halt meg, bankja pedig két nap múlva csődöt jelentett - az volt az akkori idők legnagyobb csődje. 50

SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?

Cinkosa a frank elleni spekulációban Camillo Castiglioni volt, trieszti rabbi fia, az osztrák infláció legismertebb haszonélvező­ je. Pályáját 1914-ben a Semperit gumiabroncsgyár utazó ügynöke­ ként kezdte. A háború után felismerte, micsoda óriási lehetőségek rejlenek a pénz leértékelődésében, és értett hozzá, hogy ebből hasz­ not is húzzon. Ausztriában vagyontárgyakat vásárolt hitelre, mind­ egy milyen áron és milyen fajtát, majd később adósságait értékét vesztett pénzzel fizette vissza. Egy ideig ő volt Bécs élő legendája. Mindenki ismerte. Még pon­ tosan emlékszem, úgy 1922 táján történhetett, hogy, mint oly sok­ szor, a Bécs melletti Semmeringen nyaraltunk. Az emberek minden alkalommal, ha belépett a Südbahn Hotel halijába vagy éttermébe, összedugták fejüket, és tiszteletteljesen suttogták: „De hát ez 1 Castiglioni!' Élvezte az életet, és Prinz Eugen úti palotájában, mely közvetlenül a Rothschildok palotája mellett áll, fejedelmi életmó­ dot folytatott, és bőkezű mecénás hírében is állt. Káprázatos kép­ gyűjteménnyel rendelkezett, és többek között ő finanszírozta a Salz­ burgi Ünnepi Játékok elindulását is. Amikor Max Reinhardt újra megnyitotta Bécsben a régi Józsefvárosi Színházat - melyet ma is az egyik legelőkelőbb német nyelvű színházként tartanak számon -, és kilépett a színpadra, hogy megtartsa ünnepi beszédét, nemcsak a közönség felé hajolt meg, hanem Castiglioni páholya felé is - ahogy az a régi időkben az uralkodó fejedelmekkel szemben szokás volt. Castiglioni karrierje számos sikere ellenére, már ahogy az speku­ lánsok esetében oly gyakran lenni szokott, egy tragikus kimenetelű spekulációval végződött, mely több száz spekulánskollégát és devizaüzért taszított a romlásba. Hanyatlása a barátjával, dr. Mannheimerrel közösen indított és a francia frank romlására alapozott, sikertelen spekulációs ügylettel kezdődött. Ez az elveszített frankcsata a devizaspekulációk történetének egyik kiemelkedően érdekes momentuma. Franciaországban csak »marne-i csata" vagy „marne-i csoda" néven emlegetik. (Az igazi hí­ res „marne-i csata" közvetlenül az első világháború elején, 1914-ben zajlott. A vezérkar minden párizsi taxit mozgósított, hogy * katonákat a Marne folyónál húzódó frontra szállítsák. A győze­ lemmel végződő csata talán meghatározó volt a háború kimenetele szempontjából.)

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Castiglioni egyik munkatársa, dr. Nelken sok évvel ezelőtt elme­ sélte nekem, hogyan keletkezett a híres-hírhedt spekuláció terve. 1924 februárjában dr. Mannheimer Castiglioninál vendégeskedett Bécsben. Két fogás között Castiglioni a következő szavakkal fordult Mannheimerhez: „Üzleteljünk francia frankkal! Holtbiztos dolog. Előbb-utóbb bizonyára Franciaországban is megismétlődik az, ami a német márkával és a koronával történt. Franciaország ugyan győ­ zött, de elvesztette a háborút, teljesen kivérzett. Az országnak ugyan van aranya, de a gazdaság padlón van. A frank nem fogja tudni tar­ tani magát. Kezdjük azzal, hogy közös számlára fedezetlenül el­ adunk százmillió frankot! Tudok még további százmilliót szerezni úgy, hogy a visszafizetést évekkel ki lehet tolni." Bár dr. Mannheimernek kezdetben aggályai voltak, végül egy kézfogással mégis megpecsételte az üzletet. A Castiglioni-Mannheimer duóhoz további bankárok és spekulánsok csatlakoztak, töb­ bek között Amszterdamból, Svájcból, Bécsből és egyéb pénzügyi központokból. Szindikátust alapítottak, amely a francia frank érté­ kének romlására spekulált, és azt igyekezett előmozdítani. Három és hat hónapos szállítási határidőre erőteljes eladási ro­ hamba kezdtek több millió frankos tételben Bázelben, Amszter­ damban, Genovában, Madridban, New Yorkban és Londonban, annyi frankot szereztek kölcsönként, amennyit csak tudtak, és azon dollárt, fontot, valamint külföldi részvényeket (aranybá­ nyák, nemzetközi olajtársaságok stb. papírjait) vettek határidőre a párizsi tőzsdén. Ezzel egy időben a világsajtóban rémhíreket kezdtek terjeszteni a franciaországi pénzügyi helyzetről. Ennek következtében a francia polgárok félelmükben megtakarított pénzükön külföldi értékpapírok vásárlásába fogtak, hozzájárulva ezzel a francia tőkekivitelhez, ami megint csak kedvezőtlen ha­ tást gyakorolt a frank árfolyamára. Mindez láncreakcióként mű­ ködött. A frank esni kezdett, ez pesszimizmust váltott ki, a pesszi­ mizmus pedig további frankeladásokhoz vezetett. A francia frank árfolyama Bázelben néhány hónapon belül harminc svájci rappenről húsz rappen alá esett. A frankkal kapcsolatos riasztó hírek gyorsan terjedtek. Különösen Bécsben keltettek nagy fi­ gyelmet, miután a bécsi bakárok - a nagy bankházak és kis zugin­ tézmények egyaránt - személyesen és körlevelekben buzdítottak

52

SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?

frankjátékban való részvételre. Egész Bécs a csodált Castiglioni hatása alá került. Üzletemberek, gyáriparosok és mindenki más, akit kicsit is megérintett a spekulációs kedv, be akart kapcsolód­ ni. Más játékszer épp nem állt rendelkezésre. A bécsi részvény­ tőzsde már hónapok óta hanyatlóban volt; a „homo ludens" szá­ mára csak a frankbessz maradt az egyetlen érdekes játék, amely­ ben mindenki részt akart venni. Ez maga volt a spekulációs orgia. Még Frankfurtot, Prágát és Budapestet is megfertőzték. Gazdasá­ gi válság ide, gazdasági válság oda, egy ilyen halálbiztos lehető­ ségre még mindenki talált néhány fillért a vánkos alatt. Ezekben a városokban a játékosok még jól emlékeztek saját országuk fizető­ eszközének összeomlására. A játék a legváltozatosabb eszköztárat vonultatta fel. Mint emlí­ tettem, a lényeg a frank határidős szállításra való eladásában rejlett. A bécsi tőzsdén még - bár papíron tilos volt - szabályos határidős devizakereskedelem is kialakult a francia frank eladására; több száz millió forgott folyamatosan. Francia árukat is vásároltak hitelre, bármit: bort, pezsgőt évekre elegendő óriási mennyiségben, csúcsmodellnek számító luxusautókat, melyekre még vevő sem volt. Ba­ rátaim egy egész porcelángyárat vettek, bár annyit értettek a porce­ lánhoz, mint én a kínai írásjelekhez. De az most egyáltalán nem szá­ mított. Fő, hogy hitelre meg lehetett venni. Nagyban folyt a spekuláció a párizsi határidős árutőzsdén is. Leg­ népszerűbb árucikknek a nyersgumi, a repce, a búza, de mindenek­ előtt a cukor számított, ezeket vásárolták hosszú lejáratra. Biztosra vették, hogy a frank romlásával mindezen áruk értéke emelkedni fog. (Alexandre barátja tanácsára apám is belement egy határidős cukorügyletbe.) Alapjában véve ezek a kötések nem tényleges áruügyletek voltak, az egész csupán devizaspekuláció volt (amilyen a hetvenes években a dollár elleni spekuláció volt az amerikai árutőzsdéken). Bár a ka­ matok magasak voltak és egyre magasabbra kúsztak, az embereknek a busás árfolyamnyereség reményében ez most teljesen mindegy volt. A Banque de France, valamint a francia politikusok és szakér­ tők döbbenten figyelték a nemzeti valutájuk körüli őrületet. Párizs­ ban a dollár egyre emelkedett, a háború előtti dolláronkénti 5 fran­ kos árfolyamról 15-re, sőt 20-ra nőtt, mígnem 1924 márciusában az

MESTERFOKON

A PÉNZRŐL

ár elérte a teljesen abnormális 28 frankos csúcsot. A francia kor­ mány végre elhatározta, hogy megbízza a Lazard Fréres bankházat (amely még ma is Párizs egyik legnagyobb magánbankja), hogy avatkozzon be a devizapiacon a frank megmentése érdekében. A cég elfogadta a megbízatást, és az összes piacon felvásárolta az eladásra kínált frankot. Amikor kiszivárgott a hír, hogy a New York-i J. P. Morgan & Co. Bank a Banque de France részére százmillió dollár összegű hitelt hagyott jóvá intervenciós célokra (ma ez mintegy kétmilliárd dol­ lárnak felelne meg), kipukkadt a léggömb. A frankspekulánsok kö­ zött kitört a pánik. A piac fél órán belül teljes fordulatot vett, és az egész világ hirtelen csak frankot akart vásárolni. Bázelből, Amsz­ terdamból, Genovából, Bécsből és mindenhonnan sorra áramlot­ tak a vételi megbízások, milliós összegekről volt szó; a cégeknél nem volt elég telefon és elég alkalmazott, hogy minden megbízást fel tudjanak venni. Ellentétes irányú vihar tört ki. A dollár Párizs­ ban 28 frankról néhány nap alatt, 1924. március 8-ig 15 frankra esett vissza. A francia valuta megmenekült. Ez volt hát a híres-ne­ vezetes „marne-i csoda", Franciaország győzedelmes csatája a pénzügyi piacokon. A többiek, például a bécsiek számára viszont a „frank csődje" né­ ven híresük el, holott nem a frank mondott csődöt, hanem ők ma­ guk! Egész Bécs és Prága tönkrement, még az anyagi tekintetben jobban kipárnázott amszterdami bankok is borzasztó veszteséget kényszerültek elkönyvelni; néhány közülük is igen nehéz helyzetbe került. A frankadósságokat ugyanis - mindegy, hogy devizaügyle­ tekből vagy bor-, csipke-, luxusautó-, esetleg porcelángyárügyletből származtak - dupla áron kellett visszafizetni. Több száz vállalatnak, többek között importőröknek, bankároknak; ügynököknek letétbe kellett helyezniük mérlegüket, mivel ügyfeleik ezrei veszítették el megtakarított pénzüket, és a spekulációs különbözetet sem tudták kifizetni. A legnagyobb vesztes természetesen Camillo Castiglioni volt. Ez­ zel a vereséggel indult hanyatlásnak karrierje. Dicsősége lassan fele­ désbe merült; Bécsben hamarosan már egyáltalán nem beszéltek róla. A második háború után Olaszországban bukkant fel újra, anél­ kül, hogy ismét említésre méltó szerepet játszott volna. 54

SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?

Apámat is veszteség érte, de korántsem érintette olyan súlyosan, mint Mannheimert vagy Castiglionit. Az első tipp, hogy Párizsba küldjön tanulni, bőven jóvátette a második tipp okozta kárt. Az ott megszerzett tudásnak és az utána következő eseményeknek köszön­ hetően tudtam szüleim számára kellemes nyugdíjaséveket biztosíta­ ni Svájcban, miután a második világháborút követően minden va­ gyonukat elveszítették. Azért meséltem el ezt a történetet, hogy ér­ zékeltessem, milyen érdekes volt korábban a devizapiac. Magam is számtalanszor spekuláltam devizában. Azelőtt, a devi­ za-kényszergazdálkodás, a devizarendeletek és a zárolt valuták ko­ rában, a devizapiacon sokkal több és érdekesebb lehetőség kínálko­ zott. Ha az ember ügyes és találékony volt, akkor az egyes valuták közötti árfolyam-különbözetet kihasználva lukratív arbitrázsügyle­ teket bonyolíthatott. Manapság a devizapiac a nagy játékosok játéktere, hangsúlyo­ zom: „játék"-tere, ugyanis a bankok, a biztosítók és a hedge-alapok régóta már játékkaszinót csináltak a devizapiacból. Ráadásul egyre kevesebb a valuta. Az euró bevezetésével a frank-márka spekuláció (melyre régen oly sok lehetőség kínálkozott) már a múlté - feltéve, hogy az euró tartja magát. A mezei spekulánsnak elvileg már csak maréknyi valuta áll rendel­ kezésére, melyekkel határidős ügyleteket bonyolíthat. Ahhoz pedig, hogy egzotikus valutából nagyobb mennyiségre tegyünk szert, külön­ leges kapcsolatokkal kell rendelkezni az érintett országokban. Eset­ leg érdekes lehetőségek kínálkoznak manapság még Afrikában vagy Kelet-Európa kis országaiban, de ebben nem vagyok szakértő. Aki a jelentős valutákkal spekulál, az százezernyi nagy és kisebb játékossal és spekulánssal harcol. A releváns híreket a világon min­ denki egyformán, egy időben ismerheti meg. Ha valamelyik statisz­ tika kedvezőbben alakul az elvárásoknál, akkor mindenki az egyik irányba szalad, ha pedig rosszabbul, akkor az ellenkező irányba. Egyre nehezebben fedezhetünk fel különbözetet egy valutának az árfolyama és a valós értéke között, ha pedig mégis sikerül, akkor sem érünk vele sokat. A devizapiacot oly mértékben uralja és zilálja szét a rövid távú kereskedés, hogy évekig tarthat, mire egy valuta a maga valós árfolyamára talál. Nekem például az a véleményem, hogy a dollár tizenöt éve az értéke alatt áll.

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

Ezenfelül minden spekuláns legyen tisztában azzal, hogy a de­ vizaspekulációban minden hosszpozícióval szemben áll egy besszpozíció. Valaki mindig elveszíti azt, amit a másik nyer. Ez a részvény esetében teljesen máshogy van. Ha a tőzsde hosszra áll, ahogy az utóbbi évtizedekben általában, akkor minden részvé­ nyes nyer, aki vállalta a kockázatot. Csak a besszspekulánsok veszítenek, de az ő számuk a részvénytulajdonosokkal szemben elenyészően alacsony.

Nyersanyag: spekuláns a spekuláns ellen Az áruspekulációban is a long- (vételi) pozícióval mindig szemben áll egy short- (eladási) pozíció. Az egyik spekuláns az emelkedő, a másik a csökkenő árakra fogad. Mérhetetlenül kockázatos ügylet ez. Az ember általában határidőre spekulál. Ez azt jelenti, hogy vi­ szonylag kis összeget kell befektetni óriási mennyiségű réz, búza és hasonlók megvásárlásához, mert ilyenkor nem a vételár összegét kell befizetni, hanem csak a jövőben esedékes ügylet biztosítékát. Ugyanez a helyzet a részvényindexre, a devizára és a kötvényre vo­ natkozó határidős kontraktusoknál. Mivel az eladó csak később szállít, és a vevőnek csak később kell fizetni, ezért a határidős ügyle­ teket „futures"-nek is nevezik. Ezeknek az ügyleteknek a kockázatát az alacsony tőkeigény miatt nem lehet eléggé túlbecsülni. Ha az áru árfolyama csak néhány százalékkal is a kívánt irány ellenében válto­ zik, a pozíció tartójának azonnal újabb Összeget kell ráfizetnie, hogy a biztosíték az eredeti mértékű maradjon. Ha nem teszi, akkor pozí­ ciója azonnal kényszerlikvidálásra kerül, ami azt vonja magával, hogy elbukja az összes addig befizetett pénzt. Nyolcvanévnyi tőzsdei karrierem alatt intenzíven foglalkoztam áru spekulációval. Talán azért, mert ezen a játéktéren volt még némi kiegyenlítenivalóm gyermekkoromból. Abban a korban voltam, amikor egy gyerek még üveggolyóval ját­ szik. Az akkori Magyarország hétköznapjaiban a gabonatőzsde kü­ lönös fényben tündökölt. Az ország nagy mennyiségű kenyérgabo­ nát, kukoricát és zabot termelt. A budapesti árutőzsde egész Európa legélénkebb piaca volt. Hatalmas forgalmat bonyolítottak itt le, a

56

SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?

tengerentúlról érkezett táviratok, az adásra vagy vételre szóló meg­ bízások az egész várost megmozgatták. A hatalmas nagyságrendű ügyletek kisebb spekulációkra is alkalmat kínáltak, melyekben bárki részt vehetett. Ez az egész olyasmi volt, ami nagyon is megfelelt a magyarok vidám életfelfogásának. Tehát mindenki a gabonáról beszélt, meg minden olyasmiről, ami befolyásolhatta az árfolyamát. Ennek a játéknak a legfontosabb eleme az időjárás volt, az ég színe, a túl erős napsütés, mely veszé­ lyeztethette a termést, vagy az eső, mely kedvezően hathatott rá. Az árfolyam úgy mozgott fel és le, mint az időjárást jelző levelibéka a létrafokokon, az időjárás szeszélyétől függően. A városra oly jellem­ ző kávéházak teraszán, az utcasarkokon, főleg azon a bizonyos rendkívül száraz nyáron mindenki buzgón lesre a felhőket, hiszen ha nem érkezik meg az eső, a zabtermés veszélybe kerül. Még a ma­ gas rangú tisztek is aggodalmaskodtak, mert akkoriban a zab ugyan­ olyan fontos szerepet játszott, mint egy mai, modern hadseregben a benzin. A pillanatnyi meteorológiai aggályokhoz még újabb gond is társult: a futballmeccs, melyet a magyar válogatott játszott az oszt­ rákoknemzeti csapata ellen. A sportbeli dicsőségről volt szó, melyet mindenki nagyon a szívén viselt. Az oly régóta várt sportesemény­ nek még a forró nyár bénító fülledtségéből is sikerült kizökkentenie az országot. Én kétszeresen is izgatott voltam. Ez volt az első igazi futball­ meccsem, és erre a számomra újdonságnak számító szórakozásra kedvenc nagybátyám akart magával vinni. A mérkőzés reggelén hanyatt-homlok ugrottam ki az ágyból, hogy szemügyre vegyem az eget. De micsoda szörnyűség, a látóhatár teljesen beborult, szürke felhők tömkelege vonult az égen esőt ígérő széltől hajtva, a levegő nehéz volt, szinte már hallani lehetett a mennydörgést. Nagyon nyugtalan lettem, hasonlóképp unokatestvérem is, aki szintén ké­ szült velünk jönni a sporteseményre. A délelőtt folyamán, ahogy egyre rosszabbodott a helyzet, úgy fo­ kozódott a mi csalódottságunk. A kitűzött időpontban mégis megje­ lentünk nagybátyánknál, és megvoltunk győződve róla, hogy őt is hasonlóan borús hangulatban találjuk majd. De micsoda meglepe­ tés! Szemei ragyogtak, boldogan és elégedetten mosolygott, és úgy dörzsölgette a tenyerét, mintha megütötte volna a főnyereményt.

SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Amúgy soha nem volt rossz hozzánk, gyerekekhez, még tréfából sem, most pedig: „Nézzétek fiúk, milyen csodálatos nap, patakok­ ban ömlik az eső, a futballmeccs elmarad!" Nekünk unokaöcsémmel még a lélegzetünk is elakadt. Nem lesz focimeccs! És a bácsi képes még gyönyörű napról beszélni! Értetle­ nül álltunk ennyi gonoszsággal szemben. Nagybátyánk még kegyet­ lenebbül folytatta: „Tényleg mesés, egyszerűen csodás ez az eső!" Nem hittünk a fülünknek. Ő meg ránk kiáltott: „Jaj, látom, nem ér­ titek! Az eső szerencsét hoz! Holnap esni fog a zab árfolyama a tőzs­ dén. Hetek óta erre várok." A nagybácsinak igaza volt, a következő nap a zab ára lezuhant, a termés megmenekült. A besszre spekulálók besöpörhették a várt nyereséget, és a katonatisztek is megnyugodtak - de mindennek a mi futballmeccsünk volt az ára. Ez az elúszott szórakozás a tőzsde lelkiismeretén száradt, én viszont még ugyanazon a napon megfo­ gadtam magamban, hogy egyszer még bosszút fogok állni mind­ ezért... Később szinte minden áruspekulációt kipróbáltam, az összes nyersanyaggal spekuláltam, amellyel csak kereskednek vagy valaha kereskedtek. Egy ideig még a legendás chicagói gabonatőzsdén is megvolt a helyem. Ha a számla végösszegét nézem, nem nyertem, de nem is veszítettem. Az áruspekuláció csak tapasztalt spekulánsnak való, aki ismeri a kockázatokat és megbirkózik a veszteséggel. A nyersanyagügylet fő­ leg azok számára jó, akiknek foglalkozásuknál fogva valami közük van hozzá, akik később az adott nyersanyagot a saját üzemükben fel tudják használni. A molnár vagyonának egy részét gabonába fekteti, a csokoládégyáros kakaót és cukrot vásárol, a textiliparos gyapjút és pamutot halmoz fel, az aranyműves pedig aranyat és ezüstöt szerez be, és így tovább. A nem szakmabeli spekulánsnak nem ajánlanám, hogy kizárólag a nyersanyagtőzsdén vadásszon szerencsére. Persze néha adódhat azért ilyen-olyan helyzet, amely spekulációra csábít­ hat. Soha ne hallgassunk azonban az „árutőzsdebagázs" telefonos ügynökeire, akik fantasztikus rábeszélőképességgel holtbiztos nye­ reséget ígérnek. Ezeknél az ügyleteknél csak egyvalami biztos: a tel­ jes csőd!

58

Vagyontárgy: gyűjtő vagy spekuláns A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején, az inflációs válság idején az értéktárgy mint befektetés igen keresett volt. Kisemberek és nagyemberek egyaránt meg akarták óvni megtakarított pénzüket az elértéktelenedéstől. Festményeket, antik bútorokat, porcelánt, bélyeget, érméket, gyémántot és természetesen aranyat vásároltak. Sőt, ismertem valakit, aki pénzét régiségszámba menő kávédarálók­ ba fektette. A műtárgyak ára ebben az időszakban valóban az égig szökött. Azok a spekulánsok, akik helyesen jósolták meg az események ilye­ tén való alakulását, kész vagyont kerestek. A befektetők viszont nem jártak jól. Már eleve is magas áron vásároltak, és az elmúlt húsz év alatt csak veszítettek. Az arany árának alakulása jól szemlélteti a katasztrófát. A csúcsnak számító unciánkénti 850 dollárról az arany 300 dollárra esett. És semmiféle javulás nincs kilátásban. Nagy elég­ tétellel szemlélem mindezt, mert mindig is az aranymániások ellen­ fele voltam. A műtárgyak nem hoznak hasznot. Ezért nem alkalmasak befek­ tetésnek, hacsak nem hiperinfláció esete forog fenn. Ugyanez igaz a nyersanyag-befektetésekre is. Viszont még a mai, alacsony osztalé­ kot hozó részvények esetében is a befektető a hozam ismételt befek­ tetésével, a kamatoskamat-hatás miatt, automatikusan értéknöve­ kedést érhet el. A kötvényekre ez egyébként is igaz. Míg a részvény esetében a részvénytársaság, a kötvény esetében pedig a kibocsátó (az állam vagy egy vállalat) dolgoztatja a pénzt, addig az a műtárgy­ ban parlagon hever. Ezért a műtárgyakkal legföljebb spekulálni le­ het. Fel kell ismerni, hogy mikor következik fellendülés, időben be kell szállni, besöpörni a hasznot, majd időben kiszállni. Csak így le­ het műtárgyakkal pénzt keresni. Sajnos azonban szinte lehetetlen­ ség előre megjósolni az árak mozgását. A fő problémát mindig az időzítés jelenti. A tőzsdén mindig minden máshogy, és csak sokkal később történik meg, mint ahogy gondoljuk. Elméletben csak az tud pénzt csinálni a műtárgyakból, aki e téren jól kiismeri magát, és sok tapasztalattal rendelkezik. Azért mon­ dom, hogy elméletben, mert az általam említett műtárgyak, a fest­ mények, antik bútorok, porcelán, gyémánt, bélyeg és érmék terén 59

MESTERFOKON

A PÉNZRŐL

csak a gyűjtők az igazi szakértők. Ók pedig imádják a tárgyaikat, ve­ lük kelnek és velük fekszenek. Ám a gyűjtő nem lehet spekuláns, mert nem tud megválni gyűjteménye darabjaitól. A spekuláns vi­ szont, aki megpróbál olcsón venni és drágán eladni, soha nem fogja elég jól ismerni a műtárgyakat ahhoz, hogy hosszú távon sikeres lehessen.

Ingatlan: kizárólag haladó spekulánsoknak Az egyetlen vagyontárgy, amely hasznot hajt, az az ingatlan. A tulaj­ donos bérleti díjat szed, illetve, ha saját lakásban lakik, bérleti díjat takarít meg. Nekem is van két lakásom Párizsban, egy házam a Cóte d'Azuron, és egy lakásom Budapesten. Csak a Párizsban, az Ile Saint-Louis nevű Szajna-szigeten lévő második lakásomat lakják bérlők, a másik három lakásban én magam lakom. Saját tapasztala­ tomból azt tanácsolhatom minden családnak, hogy ha bérlet céljá­ ból kinéznek maguknak egy lakást vagy házat, azt vegyék is meg. Ez legyen az első befektetésük. Így az ember nem függ a bérbeadótól és a bérleti díjak emelkedésétől. Az ingatlanspekuláció azonban valami egészen más. Ebben a szegmensben nincsenek tapasztalataim. Mindig mobil értékekben spekuláltam, például értékpapírban, devizában és nyersanyagok­ ban. Az ingatlan ellenben nem ingóság, ahogy a neve is mutatja. Nem adható el és nem hasznosítható a világ bármelyik pontján. Míg egy IBM-részvénynek az egész világon ugyanaz a tarifája, egy hat­ van négyzetméteres lakásnak nincs egységes ára. Településtől és fekvéstől függően igen különböző lehet. Ugyanolyan méretű és felszereltségű lakás New York belvárosában kétmillió dollárt ér, Buxtehudéban pedig kétszázezer márkát. Egyvalamiről azonban meg vagyok győződve: még ha jellegében más is az ingatlanpiac, mégis ugyanazon törvények alapján működik, mint a többi spekulációs terület. Ugyanúgy fordul elő fellendülés és összeomlás, és túlzásokra is sor kerül mindkét véglet irányába. Aki ingatlanspekulációra adja a fejét, annak nagyobb összeggel kell rendelkeznie, ráadásul jó hitelképességgel is, mivel az ingatlan­ projekteket általában részben hitelből finanszírozzák. 60

SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?

Vannak ugyan ingatlanalapok is, de véleményem szerint ezek nem alkalmasak spekulálásra. A nyílt alapok olyan befektetési ala­ pok, ahol a befektetések terén elég nagy a szórás. A kockázatot ala­ csonyan kell tartani, és folyamatosan biztosítani az értéknöveke­ dést. A zárt ingatlanalapok pedig adómegtakarítási célokat szol­ gálnak, és többnyire tíz évre vagy még hosszabb időre szól a futamidejük. Aki valóban pénzt akar keresni ingatlanspekuláció révén, annak előre kell látnia, hogy melyik városban, régióban vagy országban fog jelentősen fellendülni a piac. Csak így lehet átlagon felüli ha­ szonra szert tenni. Tévedés az az ingatlanhívő németeknél széles körben elterjedt nézet, miszerint az ingatlanok ára folyamatosan emelkedni fog. Ugyanügy eshetnek is. Csak a tulajdonos nem érzékeli azonnal, úgy, mint a részvényei esetében, mert lakásának, házának vagy irodain­ gatlanának ára nem áll mindennap az újságban, illetve nem fut a té­ vék gazdasági műsoraiban a tickeren. Természetesen az ingatlanárak hosszú távon felfelé mozogtak. Országos átlagban azonban nem emelkedtek gyorsabban, mint az infláció, így hát az ingatlantulajdonosok csak nominálisan értek el hasznot, reálértéken nem. Amit szeretek az ingatlanpiacban, az az, hogy nincsenek szeren­ csejátékosok. Túl magasak a tranzakciók költségei ahhoz, hogy amit egyik nap veszünk, azt másnap eladjuk. Viszont az ingatlanpiac nem is annyira likvid, mint az értékpapír-, a deviza- és a nyersanyagpiac. Néha hónapokig is eltart, mire olyan vevőt találunk egy-egy ingat­ lanra, aki hajlandó megfizetni a megfelelő piaci árat. Összegzés: Az a spekuláns, aki kiváló anyagi helyzetben van, és kiismeri magát az ingatlanpiacon, szerencsét próbálhat ezen a terü­ leten is. Sokan - akárcsak Donald Trump - ingatlanok révén szerez­ tek vagyont. Mások - például Jürgen Schneider - csődbe mentek és a börtönben végezték. Ahogy minden más spekulációs ügyletben is, a vagyon és a tönkremenés itt is kéz a kézben járnak. Többet azon­ ban nem is tudok az ingatlanpiacról, mert az én felségterületem mindig is a részvénytőzsde volt.

61

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Részvény: a nagybetűs spekuláció A legnagyobb játékteret kétségtelenül a részvénypiac kínálja a spe­ kuláns számára. Szerte a világon több mint százezer tőzsdén jegyzett részvénytársaságot tartanak számon, szétszórva a világ országaiban. Spekulálhatunk egy-egy ágazat fellendülésére és lecsúszására, az egyik versenytárs győzelmére a másik felett, XY ország törvényi vál­ tozásaira, választásokra, társadalmi trendekre, a jövő divatjára, és természetesen az új műszaki vívmányokra is. Az egyik cég a föld alatt akar boldogulni, a másik az űrben. Bármikor találhatunk alulértékelt vállalatokat. A korábban említett milliárdos, Warren Buffet is így szerezte a vagyonát. Vagy éppen túlér­ tékelt cégekre bukkanva spekulálhatunk azok tönkremenésére. Meg lehet gazdagodni az úgynevezett „turn-around" által is, ami nekem is sikerült valamikor a Chrysler-papírokkal. (A válság idején háromdollá­ ros áron vettem őket. A stocksplit mai árra számítva körülbelül százöt­ ven dollár.) És vannak olyan csúcspapírok is, például a Microsoft és a Dell, amelyek szintén gazdagságot hoztak. A részvény legnagyobb előnye a korábban leírt spekulációfajták­ kal szemben, hogy hosszú távon felfelé mozog. Természetesen ez nem minden vállalatra igaz, némelyik tönkre is mehet, de hosszú tá­ von a többségük fejlődik, és sokkal jobban fizet, mint a többi befek­ tetési forma. Annak a spekulánsnak, aki pénzét megosztva többfelé is kísérletezik, és jelentős, komoly cégek papírjait is veszi, a rész­ vény kínálja a legjobb lehetőséget. Ha a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, akkor csak türelmesen ki kell várnia, míg az árfolyamok ismét emelkednek. Így már sok spekuláns vált befektetővé. Gyakran hallhatjuk dicsekedni a tőzsdéseket, hogy milyen jól spekuláltak, mert megvettek egy részvényt 100-on és 110-en sikerült eladniuk. Ha ugyanez a részvény 100-ról 60-ra esik, és ők nem akarnak na­ gyot bukni, akkor azt állítják, hogy ó, hát ők a vételt befektetésnek szánták, és a pillanatnyi árfolyam nem is érdekli őket. Ez természe­ tesen önbecsapás. De hát mindannyiunknak vannak gyöngeségei, főleg nekünk, spekulánsoknak. Mint már említettem, most már én is részvénybefektető vagyok, de a részvényekkel ezernyi spekulációs kalandot éltem át és éltem túl. Egyik-másik még felbukkan e könyv lapjain. 62

A tőzsde - a piacgazdaság idegrendszere? A születés pillanata Mi lenne, ha most a tőzsdéről mesélnék, a börzéről, erről az elvará­ zsolt világról? La bourse, la borsa, la borsa, die Börse, serka... Pá­ rizstól Milánóig és Buenos Airesig, Frankfurttól Szentpétervárig ez a szó nőnemű, ami kétségtelenül nem puszta véletlen! De mi is a tőzsde tulajdonképpen? Ez a gonosz tőzsde, amely az egyik ember számára a gazdagságot, a másiknak a romlást jelenti? A rossz nyelvek szerint a Sátán találta fel a tőzsdét, hogy bebi­ zonyítsa az embereknek, az Úrhoz hasonlóan ő is képes a semmi­ ből valamit teremteni. De ez nem igaz! Nem az ördög teremtette a tőzsdét. Spontán módon alakult ki, egy fa alatt, mint a Wall Street, egy sarkon vagy egy kávéházban, hogy majd beköltözzön egy palotába. A mai értelemben vett első részvénytőzsde Amszterdamban jött létre. A XVII. században történt, a nagy gyarmatosítások kezde­ tén. A spekuláció a Kelet-indiai Társaság részvényeit vette célba. Ez az első, gyarmatárukra szervezett vállalkozás 1602-ben indult. Az alapítók eredetileg holland nagytőkések voltak, akik a tenge­ rentúli kereskedelem uraivá akartak fölemelkedni. Mielőtt rábíz­ ták volna hajóikat és vagyonukat az ismeretlen óceánra, figyelme-

63

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

sen tanulmányozták a tengerészek beszámolóit. Úgy szerelték fel vitorlásaikat, hogy azok állják a déli tengerek viharait. Mindenki hozzátette a magáét, hogy meglegyen a szükséges tőke, és így hat­ vannégy tonna aranyat sikerült összegyűjteniük. Biztosították ma­ guknak a kereskedelmi monopóliumot is, és csaknem kizárólagos fennhatóságuk alá került Kelet-India számtalan szigete. A társaság hajóflottája aztán értékes javakkal dugig megrakodva érkezett vissza az amszterdami kikötőbe: fűszerekkel, textíliákkal vagy porcelánnal, olyan javakkal, melyekért valósággal tülekedtek a szomszédos országok. A mindenható társaság felvirágzott, állam lett az államban. A rádzsákkal és maharadzsákkal folytatott vitákban addig ügyeskedtek, míg magasabb árat nem kínálva elűzték portugál riválisaikat. Amsz­ terdamban, pompás palotájukban, a társaság tizenhét vezetője egy súlyos brokáttal borított, kerek asztal körül ülve úgy hozta törvé­ nyek sorát, mint egykor az uralkodók. Évekig csak tartalékoltak, és igyekeztek megszilárdítani a Fűszer-szigetektől az ázsiai partokig, Batáviától Kalkuttáig, Jávától Madraszig terjedő birodalmukat, és csak miután ez megtörtént, akkor fizették ki az első osztalékot. A nyereség egyre nőtt, az osztalék szintén, és vele részvényeik árfo­ lyama is. Hol készpénzt, hol adóslevelet, illetve bizonyos években ha a társaságnak úgy tetszett, és az anyagi feltételek is olyanok vol­ tak - borsot vagy fahéjat is fizettek osztalékként. Angliát nyugtalanítani kezdte a Holland Kelet-indiai Társaság tengeri egyeduralma, és az a gazdagság, amely veszélyes riválissá tette Hollandiát. Megpróbálták megtörni a monopóliumot, és hely­ reállítani a szabad versenyt, ezért megalapították a Brit Kelet-indiai Társaságot, amelynek azonban nem sikerült holland ellenfelét leta­ szítania a trónról. Megkezdődött a nyugati hatalmak elkeseredett harca a szárazföldön, a tengeren és a tőzsdén egyaránt. Ha még lé­ tezne a Holland Kelet-indiai Társaság és a Brit Kelet-indiai Társa­ ság, akkor ma bizonyára megpróbálnák egymást felvásárolni. A spekulánsok, miközben egy-egy sakkjátszma mellett kicserélték a kikötői pletykákat és csokoládéjukat vagy kávéjukat szürcsölget­ ték a rakpart kisvendéglőiben vagy a tőzsdeklubokban, a hajókról szóló hírekre várakoztak. Manapság már hatalmas irodahelyisé­ geikben meg internetkapcsolattal rendelkező számítógépeik előtt 64

A TŐZSDE -A PIACGAZDASÁG IDEGRENDSZERE?

Ölnek, és ott lesik feszült izgalommal a legújabb híreket, statisztiká­ kat és elemzéseket. De mostanában már nem keli hetekig vagy hónapokig egy-egy jó vagy rossz hírre várniuk. Úgy jönnek azok, mint­ ha golyószóróból érkeznének, percenként százával. Az egyes társaságok részvénye a fuvarköltség függvényében emel­ kedett vagy esett. A hajók egyre értékesebb rakományokat hoztak, és mind jobbakra lehetett még számítani. A spekulánsok naprólnapra izgatottabbá váltak. 1688-ban aztán a Holland Kelet-indiai Társaság életében bekövetkezett a katasztrófa, amely számunkra is érdekes, mert ez volt az első igazi „tőzsdekrach". A társaság igen fontos rako­ mányt várt. A remény addig soha nem látott magasságba tornászta fel a részvényárakat. Megkezdődött a spekuláció „életre-halálra", mind készpénzes, mind határidős kötésekben. Először mindenféle riasztó hír érkezett. A flotta súlyos haváriát szenvedett el, és vissza kellett tér­ nie a Jóreménység fokáról Batáviába. Néhány hajó azért mégis meg­ érkezett Hollandiába. De a rakományt a remélt ötventonnás ellenér­ ték helyett csak harmincöt tonna arany áráért tudták eladni. Önma­ gában véve ez nem is rossz üzlet, de a spekuláció a végsőkig kifeszített volt. Amikor egy részvény előreláthatólag magasabb osztalékot fizet, akkor az összes spekuláns azonnal ráveti magát. Aztán lehet, hogy az árfolyam - bár az osztalék annyi, amennyit vártak - a fait accompli miatt mégis esik. Ha pedig az osztalék nem éri el a várt értéket, akkor az szikra lehet a puskaporos hordóban: határtalan bizalmatlanság váltja fel a korábbi határtalan bizakodást. Ugyanez volt az oka annak is, amikor az ötvenes években hasonló sorsra jutottak a kanadai uránbányák. Az atomkutatás fejlődése el­ lenére soha nem ütött be a remélt profit, és nem is nagyon lehetett rá számítani, hogy a helyzet megváltozik; a spekulánsok drágán megfizettek az álmodozásért. A látványosan felsrófolt uránrészvé­ nyek az 1957-es krach során körülbelül értékük kilenctized részét elveszítették. A seb olyan mély volt, hogy a kanadai tőzsdék hosszabb időre elvesztették dinamikájukat. A szomszédos ország, a 'Wall Street tőzsdei hossza ellenére nem tudták visszaszerezni az el­ vesztett területeket. Hasonló okok vittek csődbe egyes spekulánso­ kat a párizsi tőzsdén: a Szahara kőolajkészletei hatalmas nyereség­ gel kecsegtettek. Az algériai politikai események és az államosítások keresztülhúzták a számításokat.

65

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

A XVII. század közepétől az amszterdami tőzsde megdöbbentően hasonlított a modern tőzsdékre. Már akkoriban is kötöttek határ­ idős és opciós ügyleteket. Már akkoriban is léteztek fizetési napok, kompenzációs rendszerek, report- és deportügyletek, hosszkonzor­ ciumok és bessz-szindikátusok. Európában Amszterdam volt az ál­ lamkötvények legjelentősebb piaca. A határidős ügylet, minden ár­ nyalatával és rafinériájával együtt, az amszterdami tőzsdén született meg. Voltak árfolyamalkuszok és összekötő tisztek, ők álltak a bró­ kerek és a szomszédos kávéházakban a tőzsdei fejleményeket leső ügyfelek között. S már akkor is létezett híresztelés, hamis riasztás és mindenféle ármánykodás annak érdekében, hogy befolyásolni tud­ ják az árfolyamokat, és lehetővé tegyék a leleményes stratégáknak, hogy hosszra vagy besszre spekuláljanak. A Kelet-indiai Társaság részvénye, a piac ügyfélcsalogatója, sza­ kadatlanul emelkedett, annál is inkább, mert egy hatalmas konzor­ cium hosszmanipulációba fogott. A hajók késedelmes visszatérésé­ ről érkező hír - önmagában még veszélytelen, ártalmatlan, rossz hírecske - az általános felfokozott hangulat közepette nem jókor érkezett. Az áldozatok között találhattunk egy bizonyos José de la Vegát, aki költő, filozófus és szenvedélyes spekuláns volt. Spa­ nyol-zsidó menekültek fiaként került Amszterdamba (mint ma a százezer német menekült gyermek New Yorkba). Zűrzavarok zűrza­ vara című könyve6 egyszerre riport és filozófiai dolgozat. Hű képet fest a XVII. századi amszterdami tőzsdéről. Többször olvastam né­ metül - 1912-ben fordították le -, és minden tőzsdésnek csak aján­ lani tudom. José de la Vega spekuláció útján háromszor szerzett va­ gyont, és háromszor veszette el, ez bizonyítja, hogy kompetens volt a témában. Mint már említettem, tényleg meg vagyok győződve arról, ha va­ laki nem ment tönkre legalább két alkalommal a tőzsdén, nem is ér­ demli meg a „spekuláns" kitüntető címét. Számtalan kaland során én is sok keserű tapasztalatot szereztem. De mint minden tőzsdésnél, nálam is hamar beforrtak a sebek. Alig lábaltunk ki a bajból, már új tervekkel vonulunk hadba.

6 A könyvet 1994-ben a Börsenbuch Verlag újra kiadta [a szerző).

66

A

TŐZSDE-A

PIACGAZDASÁG

IDEGRENDSZERE?

José de la Vega ugyanolyannak ábrázolja könyvében a spekulá­ ció és a tőzsde mechanizmusát, mint amilyen ma is. Még ma is az illúzió, a bosszúság, az optimizmus, a pesszimizmus, a meglepetés vagy meggyőződés, a remény és a félelem, a várakozás és a csaló­ dás, valamint a pénz vagy az adósság mozgatja le-fel az árfolyamo­ kat Ezen nem változtat sem a számítógép, sem az internet. A spe­ kuláció hátterében mindig az ember áll, a maga erényeivel és gyen­ geségeivel. Örökké azt halljuk és olvassuk az újságírók és a brókerek tőzsdei kommentárjaiban, hogy a tőzsde áttekinthetetle­ nebb, mint korábban. Ez egyáltalán nem igaz. A tőzsde mindig át­ tekinthetetlen volt, ha nem lenne az, akkor a tőzsde nem lenne tőzsde. José de la Vega már háromszáz éve „zűrzavarok zűrzavara­ ként" jellemezte a tőzsdét. Sajnos soha nem sikerült az 1688-ban spanyolul Amszterdam­ ban Confusiones de Confusiones címmel megjelent első kiadást megszereznem. Szívesen koronáztam volna meg ezzel a fejedelmi ékkővel könyvgyűjteményem, mely tartalmaz néhány igazi ritka­ ságot is. Amióta csak olvastam, azóta vadászom az első spanyol ki­ adás egyik eredeti példányára. Még a Bostonban található, legna­ gyobb gazdasági könyvtárban, a Kress Libraryben sem volt meg húsz évvel ezelőtt. Néhány éve egyszer még megcsillant a remény. Olvastam az új­ ságban Münchenben, hogy a Sotheby'snél Londonban kalapács alá kerül egy példány. Feleségem, aki tudja, milyen hőn áhítozom erre a könyvre, és mindig figyelmesen tanulmányozza a művészeti sajtót, azonnal felhívott, hogy közölje velem, amit már magam is olvastam az újságban. Fölkerestem a müncheni Sotheby's-kirendeltséget, hogy megnézzem a katalógusban, vajon tényleg a spanyol eredetiről van-e szó. Valóban a keresett példány szerepelt benne. A katalógus­ ban 2-3000 fontos kikiáltási áron hirdették. Megkérdeztem az auk­ ciósház egyik alkalmazottját, hogy mennyit kellene kínálnom, hogy biztosan az enyém legyen. Azt válaszolta, hogy 3000 font bizonyára elegendő lesz. Biztosra akartam azonban menni, ezért licitemet 5000 fontban szabtam meg. „Holtbiztos, hogy ennyiért hozzájut" vélte a jóember. Elérkezett az árverés napja, de legnagyobb csalódásomra, hoppon maradtam. A könyv 18 000 fontos áron kelt el. Már semmi más 67

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

nem érdekelt, csak az, hogy megtudjam, ki az, aki hajlandó volt ennyit fizetni érte. Tudomásomra jutott, hogy egy japán vevő sze­ rezte meg a könyvet. És akkor azt kérdeztem magamtól: „Mit akar­ hat egy japán egy spanyol könyvvel, amely az amszterdami tőzsdé­ ről szól? Hát nem lett volna ennek a műnek méltóbb helye az én könyvtáramban?"

A kapitalizmus idegrendszere Ha nem is az ördög teremtette a tőzsdét, azért bizonyára benne volt a keze, akkor, amikor a homo sapiensből homo ludens lett, aki a tőzs­ dét gyakran játékbarlanggá változtatja. Sokak számára ezért a tőzsde olyan, mint Monte-Carlo zene nélkül, kaszinó, ahol egy este leforgá­ sa alatt szép kis összeget lehet izgalmas, idegborzoló hangulatban összejátszani. Én inkább úgy fogalmaznék, a tőzsde olyan, mint Mon­ te-Carlo sok zenével. Csak megfelelő antennákkal kell rendelkezni ahhoz, hogy fogni tudjuk az adást és felismerjük a dallamot. A tőzsde azonban még több: a kapitalista gazdasági rendszer ideg­ rendszere, sőt motorja. Ez a játékbarlang - mert a tőzsdések többsége számára kétségtelenül az - fontos szerepet játszik. Az áru- és deviza­ tőzsdék esetében biztosítja az áru elosztását és a korrekt, átlátható ár­ képzést. A termelőknek, gyártóknak, valamint az importőröknek és exportőröknek lehetővé teszi, hogy bebiztosítsák magukat az árfo­ lyamkockázatok ellen. A megfelelő forgalomról pedig a játékosok és spekulánsok gondoskodnak. Sajnos a játékosoknak, vagy ahogy még nevezem őket, a parazitáknak a részaránya a forgalomban olyan nagy, hogy már csupán az ő részvényeik elegendőek ahhoz, hogy in­ dokolatlanul lenyomják vagy felverjék az árakat. Az igazi motor azonban a részvénytőzsde. Alapja a részvénytársa­ ság, üzemanyaga pedig a tőzsdei spekuláció. Spekuláció nélkül soha nem jöhettek volna létre a nagy forradalmi iparágak (vasút, autó, olaj, elektronika, számítógép, napjainkban pedig az internet). Nem a kamatbevétel, hanem a spekuláció útján elért árfolyamnyereség az, amely képes a terjeszkedéshez szükséges pénzt kicsalogatni a nagy- és kisbefektetők zsebéből. Ezeket a megtakarításokat aztán a tőzsde a legkülönfélébb befektetési lehetőségek révén teríti a gazda68

A

TŐZSDE-A

PIACGAZDASÁG

IDEGRENDSZERE!

ságban. Egyszóval a tőzsde olyan eszköz, mely befagyasztja a tőkét, de bármikor fel is olvasztja, ha a befektetőnek ismét szüksége van rá. Ennyi befektető, spekuláns - és főleg játékos - soha nem venne részvényt, ha nem lehetne biztos abban, hogy tőkéjét bármikor is­ mét készpénzre válthatja. És így a tőzsdei spekuláció lényeges szere­ pet tölt be. Még ha a haszon kedvéért is, de a tőzsdespekuláns a gaz­ daság rendelkezésére bocsátja tőkéjét. A gazdaságnak pedig sürgető szüksége is van a tőkére a növekedéshez, a foglalkoztatás növelésé­ hez és a fejlődéshez. Egy vállalatnak alapvetően két lehetősége kínálkozik arra, hogy megteremtse a kutatás, az expanzió és a beruházás forrásait. El­ adósodik vagy a banknál, vagy kötvénykibocsátás révén, vagy pe­ dig azzal, hogy részvény formájában tulajdonjogot értékesít. Valamennyi változatnak megvan a maga előnye és hátránya. Ha valóra válnak a vállalat elképzelései, és kölcsönt vett fel, akkor nem kell osztoznia a profiton a részvényesekkel, és senki nem avatkozik bele a vállalatot érintő döntésekbe. Kifizeti a hitelt, és törleszti a nyereséghez képest nevetséges kamatot. De ha az üzlet­ menet nem az elvárásoknak megfelelően alakul, vagy a nyereség a tervezettnél tovább várat magára, akkor hamar nehéz helyzetbe kerülhet. Ha a bank felmondja a kölcsönt, vagy a további kölcsön­ höz újabb biztosítékokat kér, melyeket a vállalkozó viszont már nem tud megadni, a nagy vállalatosdi álma úgy szétpukkan, mint a szappanbuborék, még ha az ötlet maga jó is volt. Sokáig, olykor egy életen át kell törlesztenie az adósságokat. Ha ellenben részvényt bocsátott ki, nem kell kamatot fizetnie, és nem köteles a tőkerészt sem kifizetni a részvényeseknek. A részvé­ nyes viszont osztalék formájában részt kér a nyereségből. Ha a válla­ lat, melynek a részvényeit megvásárolta, jól prosperál, akkor óriási lehet a nyeresége. Ennek a nagy nyereségnek a kilátása, és mindenek­ előtt a tőzsdén való felértékelődés miatt bekövetkező árfolyam-emel­ kedés ösztönzi arra a részvényest, hogy vállalja a kockázatot, és ne érje be a bank nyújtotta, soványka kamattal. Mivel a gazdaság történetének legnagyobb vívmányai indulásuk­ kor mindig kockázatos kalandok voltak - és ma is azok hitelek ré­ vén soha nem juthattak volna olyan dinamikusan sikerre. A vállal­ kozók soha nem lettek volna hajlandók oly nagy mértékben eladó69

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

sodni. De elsősorban a bankok nem bocsátottak volna akkora összegeket rendelkezésre, mint ahogy a részvényesek teszik a gyors meggazdagodás reményében. Csak meg kell nézni, hogy napjaink­ ban milyen jelentős összegek folynak be részvénykibocsátásból a fiatal internetes vállalkozásokba. Ugyanez hitelekkel teljesen elkép­ zelhetetlen lenne. Bár nem hiszem, hogy ezeknek az internetes cégeknek a részvénye­ sei végül mindannyian nyernek az ügyön. A pillanatnyilag tapasztal­ ható eufóriában - mint 1688-ban a Kelet-indiai Társaság esetében az árfolyamok igencsak elrugaszkodtak. Ráadásul egyes árfolyamo­ kat mesterségesen tornásznak fel. De hát ilyen a tőzsde!

Tőzsdések találkozóhelye És a tőzsde még ennél is több. Gyülekezőhely mindenfajta tőzsdés, bróker, kereskedő, alkusz, játékos, befektető, kis- és nagyspekuláns, bankár és pénzember, újságíró és alkalmi potyaleső számára. Ter­ mészetesen nem mindenki látogat el személyesen a parkettra. Sokan csak odaküldik a pénzt, alkalomadtán meg visszahívják. Papírjaik összetétele tükrözi reményeiket és félelmeiket. A tőzsdén nemcsak az értékpapírok, devizák és áruk cserélnek gazdát, hanem a hírek, a jelentések és azok cáfolata is, a híresztelések, a holtbiztos tippek, a bennfentes információk és mindenféle pletyka. Többnyire azért kerestem fel a tőzsdét, mert sehol nem olyan ma­ gas az egy négyzetméterre eső ostobák száma, mint ott. Nem mint­ ha élvezném a társaságukat, inkább azért, hogy később épp az ellen­ kezőjét tegyem annak, mint amit ők mondanak. Sajnos lassan leáldozóban van a parkettek ideje, melyeket acél­ metszetein oly csodálatosan örökített meg egykor Daumier. Egyik tőzsde válik a másik után számítógépes tőzsdévé. Ez 1986-ban elér­ te már a londoni Royal Stock Exchange-t, nemrégen a párizsi tőzs­ dét is, és a frankfurti tőzsde forgalmának legnagyobb hányada is a xetra-rendszeren keresztül bonyolódik. Bizonyára csak idő kérdése az is, hogy minden tőzsdék ősanyja, a Wall Street is már csupán néma monitorokból álljon majd. Oda a jellegzetes atmoszféra, a pletykák fortyogó üstjéből szálló illat, melyet minden tőzsdén érez70

A TŐZSDE - A PIACGAZDASÁG IDEGRENDSZERE?

ni lehetett. Én még láttam olyan tőzsdét, ahol az árfolyamokat palatáblára írták. Tréfásan az eltűnő tőzsdevilág utolsó mohikánjának szoktam nevezni magam. Néhány éve azonban már nem láttam tőzsdét belülről. Attól félek, hogy a Teremtő lepillantva a Földre és egy pillantást vetve a tőzsdére, felfedezhet engem, és még azt gon­ dolja: „Micsoda, a jó öreg Kosto még mindig itt van? Jöjjön csak fel, itt fent is jó hasznát vesszük! Régi kollégái már várják, még szabad a helye a törzsasztalnál."

A világtörténelem tükre Aki szenvedélyesen szereti a tőzsdét, az felfedezheti benne a világ­ történelem tükörképét is. Elismerem, a tükör elég homályos, a ké­ pet csak egy tapasztalt spekuláns ismerheti fel és értheti meg telje­ sen. Mindent láthatunk benne, ami csak a világon zajlik, haditudó­ sítást a Közel-Keletről vagy Koszovóból, gyűlölködést és barátságot az izraeliek és a palesztinok között, az amerikai elnök és gyakorno­ ka közötti románcot, kormányváltást és a pénzügyminiszter lemon­ dását Németországban, a telekommunikáció és az internet fejlődé­ sét, a női divat forradalmát, a tüdőrákkal kapcsolatos kutatásokat és még folytathatnám a sort. Ezeknek az eseményeknek az összessége és az ezekhez az eseményekhez kapcsolódó félelmek és remények alkotják a világ történéseit, a világtörténelmet, amely pedig vissza­ tükröződik a tőzsdében. Aki tud olvasni ebben a tükörben, annak komoly kiváltságban van része. Bár nem tudja, hogy mi tötténik holnap, de tudja és érti, hogy mi történik ma, és mi volt tegnap. És ez már valami, mert a legtöbb tőzsdés még ezt sem tudja.

A gazdaság barométere? Egyes laikusok a tőzsdét újra és újra a gazdaság barométerének ne­ vezik, pedig nem az. Sem a jelenlegi helyzetet nem mutatja, sem a jövőbeni gazdasági trendeket. Nem kell messzire mennem a törté­ nelemben, hogy bizonyíthassam ezt az állítást. Legjobb példa az el­ múlt öt év. Míg Németországban a gazdasági növekedés meglehető71

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

sen visszafogott, a munkanélküliség pedig magas szintre állt be, a tőzsde megháromszorozta forgalmát, amit Oskar Lafontaine folya­ matosan kritizált a legutóbbi parlamenti választások előtt elhang­ zott választási beszédeiben. Semmit nem ért a tőzsdéhez, mint ahogy a gazdasághoz sem ért. Amerikában ellenben virul a gazdaság, elérték a teljes foglalkoz­ tatottságot, és a részvénypiac is virágzik. Ugyanúgy voltak olyan időszakaik is, amikor a gazdaság dübörgött, de a tőzsde stagnált. A gazdaság és a tőzsde nem mindig egymás mellett halad, ami nem jelenti azt, hogy semmi közük egymáshoz. Ismét egyik régi példá­ mat idézném, melyet évekkel ezelőtt ötlöttem ki. Egy férfi az utcán sétál. Viszi magával a kutyáját. És ahogy ez a kutyáknál lenni szo­ kott, az állat előreszalad, majd megint vissza a gazdihoz. Aztán újra előreszalad, de látva, hogy túl messzire futott, visszajön. Ez így megy egész idő alatt. A végén azonban ugyanarra a pontra jutnak el. Ám míg a férfi szép lassan egy kilométert haladt, a kutya körbero­ hangált és négy kilométert tett meg. A férfi testesíti meg a gazdasá­ got, a kutya pedig a tőzsdét. A példa helyességét az amerikai gazda­ ság 1930-tól 1933-ig tartó mély depressziója óta eltelt fejlődése is bizonyítja. A gazdaság folyamatosan növekedett, egyszer-kétszer ta­ lán meg is állt vagy tett egy lépést visszafelé, mialatt a tőzsdei árfo­ lyamok százszor fel és le szánkáztak. Tanulság: hosszú távon a gazdaság és a tőzsde ugyanabba az irányba tart, de lehetnek olyan időszakok, amikor ellentétes irányba halad.

72

Ami az árfolyamokat mozgatja A tőzsde logikája A tőzsdekommentátorok nap mint nap azon fáradoznak, hogy meg­ magyarázzák a napi árfolyammozgásokat. Az árfolyam emelkedésé­ nek vagy esésének számtalan magyarázata lehetséges. Mivel emelkedtek a kamatok, a részvények ára esett; mivel a nye­ reség magasabb volt a vártnál, az XY-részvény ára behozta a lemara­ dását, az ABC-részvény pedig azért esett, mert a vártnál jobb nyere­ ség ellenére a szakértők nem túl rózsás jövőt jósolnak a cégnek. A másnapi újságban megjelenő kommentárban viszont ugyanazon részvény árfolyamának csökkenését a nyereség kivételével indokol­ ják. A megerősödött dollár az egyik napon az árfolyam-növekedés oka, a rákövetkező napon pedig ugyanannak az újságnak a tőzsdei jelentése már az árfolyamcsökkenésért teszi felelőssé. Ezek a kom­ mentárok a spekuláns számára teljesen használhatatlanok és fölös­ legesek. Az idézett szakértők logikus magyarázatot keresnek min­ denre. De a tőzsdének megvan a saját logikája, amelynek kevés köze van az átlagemberéhez. Olyan szeszélyes, mint egy gyönyörű nő, vagy mint az időjárás. Érti a módját, hogyan tündököljön ezernyi varázslattal, hogy magához csalogassa a zsákmányt, majd abban a pillanatban, amikor az a legkevésbé várja, hátat fordít neki. Javasla­ tom: próbáljunk túllépni hideg fejjel a hangulatváltozásokon, és semmiképp se keressünk logikus magyarázatot. 73

M E S T E R F O K O N A PÉNZRŐL

A kommentátorok nyugodtan korlátozódhatnának az alábbi há­ rom magyarázatra. A tőzsde gyengébb volt, mert a kínálat megha­ ladta a keresletet, vagy a tőzsde jobb volt, mert a kereslet meghalad­ ta a kínálatot, illetve a tőzsde nem mozdult, mert a kereslet és a kí­ nálat egyensúlyban volt. Rövid vagy középtávon ugyanis semmi esetre sem biztos, hogy a jó részvény árfolyama nő, a rosszaké pedig esik. Akár fordítva is lehet. Bármilyen nyereséges a vállalat és jó osztalékot fizet, akármilyen jók a kilátásai, értéke csak akkor emelkedik a tőzsdén, ha a kereslet meg­ haladja a kínálatot. Ez a tőzsdelogika egyetlen alapigazsága.

A kereslet és kínálat alapigazsága Még élénken emlékszem a párizsi tőzsdén töltött legelső napomra. Egy idősebb úr lépett hozzám és megszólított: „Fiatalember! Még soha nem láttam itt, talán újonc?" - „Igen, ez az első napom a tőzs­ dén, gyakornok vagyok az X cégnél", válaszoltam. „Mivel a főnöke jó barátom, megtanítom magát valami nagyon fontos dologra. Néz­ zen körül, itt minden attól függ, hogy ostoba emberből van-e több, vagy papírból!" Ezt a vezérelvet, amely időközben hitvallásommá vált, a követke­ zőképpen is lehet értelmezni: Az, hogy a tőzsde tendenciája emelke­ dő-e vagy esést mutat, döntően attól függ, hogy az eladóknak fontosabb és sürgősebb-e az, hogy megszabaduljanak a papíroktól, vagy pedig a vevők akarnak inkább a pénzükért valamilyen papírt szerez­ ni. Ha az értékpapír tulajdonosa pszichológiai vagy anyagi nyomás alatt arra kényszerül, hogy eladja a papírjait, a pénzzel rendelkezők pedig ugyan akarnak vásárolni, de nem állnak semmilyen kényszer alatt, akkor az árfolyamok esnek. Ellenben, ha ők akarnak sürgősen részvényt vásárolni, és a részvénytulajdonosok a hiányzó anyagi vagy pszichológiai nyomás miatt nem kényszerülnek arra, hogy el­ adják a papírjaikat, akkor az árfolyamok csökkennek. Soha nem fe­ lejtettem el a leckét: minden a kereslet és kínálat függvénye. A tőzs­ dével kapcsolatos összes elméletemet is erre alapoztam.

AMI AZ ÁRFOLYAMOKAT MOZGATJA

sek vagy a konzervatívok jutnak hatalomra. Természetesen ezek az események is befolyásolják az árfolyamokat, hatásuk azonban csupán közvetett. Csak akkor hat mindez az árfolyamokra, ha a pénz­ és értékpapír-tulajdonosok jelentőséget tulajdonítanak a fenti törté­ néseknek, és ehhez igazítják vételi vagy eladási szándékukat. Ezt a tényt minden tőzsdés feltétlenül jegyezze meg, mert egyéb­ ként nem érti meg, miért vesznek az árfolyamok olykor látszólag teljesen logikátlan fordulatot! A tendencia elemzése tehát abban áll, hogy mérjük fel és ismerjük fel az egyes befolyásoló tényezőket, melyek a jövőben meghatároz­ zák a keresletet és a kínálatot! Elmagyarázhatnám részletesen, hogyan alakul ki egy adott tőzs­ dei árfolyam, hogyan állapítja meg a tőzsdei alkusz vagy a market maker az árfolyamot, amely korrekt módon tükrözi vissza a keres­ letet és a kínálatot. De ezt a feladatot meghagyom a kezdő tőzsdéseknek szóló útmutatóknak vagy az n-tv Telebörze című műsorá­ nak, melyben nekem is volt már szerencsém interjúalanyként köz­ reműködni.

Ebből a szemszögből nézve teljesen mindegy, hogy a vállalat eredményei jók vagy rosszak, hogy béke van, vagy háború, a vörö74

75

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

musom magyarázata igen egyszerű: A világbéke - a koszovói és az öbölháború, valamint a kurd válság ellenére, akármilyen tragiku­ sak is ezek humanitárius szempontból - olyan stabil, mint 1912 óta még soha. Tíz évvel ezelőttig minden reggel hét órakor már a rádiónál ültem, attól való félelmemben, hogy valahol felüti a fejét egy konfliktus, mely a harmadik világháború kitöréséhez vezethet. A két hatalmi blokk, a NATO és a Varsói Szerződés közötti hideg­ háború megbénította a világot. Ez ma már a múlté. Legkorábban tízkor kapcsolom be a rádiót, és nem hoz különösebben lázba, amit hallok. Mi izgalmasat tudhatnánk meg azonkívül, hogy Claudia Schiffer mégsem megy hozzá David Copperfieldhez? Beköszöntött az új kor, a Pax Americana kora, mert az egyetlen nagyhatalom az USA maradt, akár tetszik az európaiaknak, akár nem. A béke ezért hosszú távra biztosítva van. S ez ad világszerte zöld utat a részvény­ piacoknak, és ez az oka az elmúlt években tapasztalt fantasztikus fej­ lődésnek is. Nyolcvanévnyi tőzsdei tapasztalatomból ennek az ellenkezőjét is is­ merem. Átéltem és túléltem két világháborút és egy hidegháborút. Amíg valahol puskaporszag terjeng a levegőben, a tőkebefektetők nem akarnak korlátlanul részvényekbe befektetni. Értéktárgyakat is szeretnének a páncélszekrényükben tartani, például aranyat. Mert ha háborúra kerül sor, a pénz teljesen leértékelődhet, mint ahogy azt Németország kétszer is megtapasztalhatta az elveszített háborúk után, de Franciaország is a háborúk károsultjaként. Vagy pedig össze kell szedni a legszükségesebbeket, és menekülni, ahogy 1941-ben, amikor a németek Párizs falai előtt álltak. Ilyen helyzet­ ben a részvény nem sokat ér. Abban az országban, ahol az ember menedékre lel, a papírok eladhatatlanok, ha pedig a kibocsátó or­ szágban adjuk el őket, akkor a befogadó ország devizarendelkezései miatt nem tudunk mit kezdeni a külföldi valutával. De az is lehet, hogy azoknak a vállalatoknak a gyárait, melyeknek a részvényeit megvásároltuk, egyszerűen lebombázzák vagy államosítják, ahogy apám szeszfőzdéjével is történt, amikor Magyarország a háború után kommunista állam lett. Az eredmény ugyanaz. Elveszítjük be­ fektetésünket. Ilyen helyzetben csak valamely világszerte elfogadott fizetőeszköz segít, vagy egy olyan országnak a valutája, mely nem érintett a háborúban, vagy pedig az arany.

78

A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

Minél bizonytalanabb a helyzet, annál kevésbé mernek a befekte­ tők részvényt venni, és fordítva. Egyelőre a részvény nyerte meg a csatát, ez biztos. És én az elkövetkezendő évtizedekre vonatkozóan is optimista maradok.

A gazdaság alakulása hosszú távon Szeretnék még egyszer visszatérni a kutyáról és gazdájáról szóló példámra. Arra világít rá, hogy a gazdaság és a tőzsde fejlődése nem párhuzamosan fut. De ahogy a gazdi és kutyája, úgy a gazda­ ság és a tőzsde is hosszú távon ugyanabba az irányba halad. A rész­ vényárak nem emelkedhetnek állandóan, ha nem növekszik a gaz­ daság, és nem növekszik a vállalatok eredménye. A General Mo­ tors, az IBM vagy a Microsoft részvénye nem lenne az, ami, ha nem állna mögöttük biztos háttér. Mert egyébként, hogy szemléle­ tes példánknál maradjunk, a kutya olyan messzire szaladna előre, hogy gazdáját egyszer csak szem elől téveszti. És aki ismeri a kutyá­ kat, tudja, hogy a négylábú kis kedvenc legkésőbb abban a pilla­ natban visszafordul. Ugyanez történik a tőzsdével is. Jó példa erre Japán. Az árfolyamok két évtizeden keresztül igencsak elszakadtak a gazdasági alapada­ toktól és a vállalati eredményektől. Bár ez utóbbiak is folyamatosan emelkedtek, a részvények árfolyamának a tempójával mégsem tud­ tak lépést tartani. 1990-ben a kutya észrevette, hogy túlságosan elő­ reszaladt, és aztán egy olyan időpontban, amikor senki sem számí­ tott rá, beütött a bessz. A Nikkei-index még ma is több mint Ötven százalékkal alacsonyabb a csúcsértékhez képest. A tőzsde tehát hosszú távon nem tudja magát függetleníteni a gaz­ daságtól. Ezért kell a spekulánsnak az adott ország gazdasági helyze­ tét, sőt a globalizáció korában a világgazdaságot is alaposan figyelnie és elemeznie. De vigyázat, nem a múltbéli események a döntőek, ha­ nem a jövőbeliek. Ha a gazdaságot nem gátolja semmi abban, hogy szabadon növekedjék, akkor a tőzsde minden ingadozás ellenére hosszú távon emelkedő tendenciát fog mutatni. Az eredmény teljesen egyértelmű, az árfolyamok sokkal gyakrabban emelkedőek, mint csökkenőek, ami kifejezetten növeli a spekuláns esélyét arra, hogy je­ lentős haszonra tegyen szert. Ezért tudott az elmúlt években oly sok

79

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

tőzsdejátékos is nyerni. Amikor az árfolyam szinte folyamatosan emelkedik, akkor a rövid távú tranzakciókkal is többször lehet fellen­ dülést kifogni, mint hullámvölgyet. Azért nem szabad elbízniuk ma­ gukat. A legtöbb hazardőr eredményei egész biztos sokkal rosszab­ bak, mint amilyenek abban az esetben lehetnének, ha a kezdetben vásárolt papírokat évekig megtartotta volna. Meg vagyok győződve arról, hogy a gazdaság alapvetően növeked­ ni akar, mert a növekedés mozgatórugója az, hogy az emberek egyre magasabb életszínvonalra törekednek. És ha a gazdagok jóllakottan eltunyulnak, akkor mindig jönnek mások, akik fel akarnak törni, és gondoskodnak a további növekedésről. Ez a világ menete. Néha azonban vannak olyan akadályok, melyek gátat vetnek en­ nek a törekvésnek, és megakadályozzák abban, hogy kibontakoz­ hasson. Ha a spekuláns észrevesz egy ilyesfajta gátló tényezőt, vagy aggó­ dik, hogy ilyesmi felbukkanhat a jövőben, akkor alaposan gondol­ jon át minden nagyobb részvénytranzakciót. A legjobb esetben ol­ dalirányú kilengéssel kell számolnia. Ilyenkor a lehető legügyeseb­ ben kell cselekedni, és pontosan lemérni minden kis fellendülést és hullámvölgyet, hogy időben tudjon lépni. A gazdasági növekedés egyik lehetséges kerékkötője az elhibázott adópolitika, amely mindenféle teljesítményre negatívan hat. Ha például, mint egykor Svédországban, le kell adózni a jövedelem 90 százalékát, akkor az embernek egy idő után elmegy a kedve attól, hogy bármire is vállalkozzon, hogy beruházzon, és napi tizennégy órát szinte csak az állam számára dolgozzon. Hasonlóképpen aka­ dályozhatják a gazdaságot az előírások, az engedélyezési eljárások és a túlszabályozás. De ezek általában csak egyes ágazatokban és egyes szakmákban fordulnak elő. Németországban évekig üldözték a géntechnológiát, ezért mára már az összes ilyen profilú vállalat át­ tette a székhelyét Amerikába. A legnagyobb átok azonban a nem megfelelő készpénzellátottság. A gazdaságot egyetlen mondattal jel­ lemezhetjük. Ahogy a magyar cigányprímás mondja: „Ha nincs pénz, akkor nincs muzsika!" Aki azonosul ezzel a nézettel, az többet tud a gazdaságról, mint a legtanultabb közgazdász. Pénz nélkül a gazdaság nem képes a növe­ kedésre. 80

A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

Az aranyra épülő valutarendszer, az úgynevezett aranystandard évtizedekig akadályozta a megfelelő készpénzellátottságot. Akko­ riban a gazdaság igen vontatottan fejlődött. Elég gyakran írtam az aranystandard rendszeréről, vehemensen tiltakozva ellene. Mivel az aranystandard megszüntetése a világbéke mellett a második oka annak, hogy miért voltam az utóbbi években optimista és miért va­ gyok az a jövőre nézve is, és mivel sajnos mindig vannak olyan po­ litikusok és közgazdászok, akik minél jobban ingadoznak a deviza­ árfolyamok, annál hevesebben követelik az aranystandard újbóli bevezetését, még egyszer el szeretném magyarázni, hogy miről is van szó, és miért volt ez olyan káros az egész világra nézve. Az aranystandardot olyan ostobaságnak tartom, hogy a „Mi a véle­ ménye az aranystandardról?" kérdéssel szoktam tesztelni, mennyi­ re ismerik ki magukat a gazdaságban a közgazdászok és egyéb szakemberek. Az aranystandard állítólag olyan valutamechanizmus, mely ki­ egyenlíti a gazdasági keresletet és kínálatot, mégpedig mind nemze­ ti, mind nemzetközi szinten. A követendő cél - hívei szerint - az, hogy a fizetési mérlegeket aranyban szabályozzák, és ez majd a devi­ zák rögzített paritását eredményezi. A dolog pontosabban így néz ki: minden egyes valuta értékét aranyban határozzák meg. Például egy dollár x gramm aranynak fe­ lel meg. A jegybanknak előírják, hogy a mindenkor forgalomban lévő pénz arányában mekkora aranytartalékkal kell rendelkeznie. Köteles meghatározott áron - a vételi és az eladási árfolyam közötti kis árréssel - saját valutáját arany ellenében felvásárolni, vagy for­ dítva, aranyat vásárolni és a saját valutáját adni érte. Ha bármely va­ lutát külföldön nagyobb mennyiségben vételre ajánlanak, azért, mert az adott ország kereskedelmi vagy fizetési mérlege hiányt mu­ tat, akkor a jegybank köteles a valutájában jelentkező túlkínálatot arany ellenében felvásárolni a piacról. Hogy a fennálló deficit ki­ egyenlítődjön, és a saját aranytartalékok ne emésztődjenek fel, a jegybanknak növelnie kell a tőkeimportot. Ezt a kamatok emelésé­ vel és a költségek leszorításával, a hitelek csökkentésével, illetve az adók növelésével éri el. Egyszóval radikális deflációs politikát kö­ vet. A gazdaságra nézve ez szörnyű következményekkel jár. A pénzt kiveszik mind a fogyasztók, mind a vállalkozások zsebéből, a keres-

81

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

let visszaesik, a munkanélküliség nő - és mindez csak azért, hogy az aranytartalékot szinten lehessen tartani. Fordított esetben azonban, ha az adott ország kereskedelmi mér­ lege többletet mutat, akkor növekszik a valuta iránti kereslet, és a jegybank aranytartalékait valuta ellenében ismét feltöltik. A kama­ tokat és az adókat csökkenteni lehet, újra pénz áramlik a gazdaság­ ba, az növekedésnek indul, és a munkanélküliség is csökken. Ez te­ hát az aranystandard, melynek állítólag az a feladata, hogy az állam pénzügyeit rendbe hozza. Hát ennyit a száraz elméletről. A valóságban az aranystandard soha nem működött, és soha nem is fog. Nincs olyan kormány, amely valaha is hajlandó lenne ilyen szélsőséges deflációs politikát folytatni, mint ahogy azt az arany­ standard rendszere megkövetelné. Olyan negatív társadalmi követ­ kezményekkel járna, hogy a mindenkori kormány a legközelebbi választásokon alulmaradna, és joggal. Néhány évvel ezelőtt vitát folytattam erről Jacques Rueff-fel (De Gaulle tábornok valutaszakértőjével). Annyira belebolondult az aranystandardba, hogy ha róla beszéltek, legtöbbször az „Arany­ standard úr" gúnynéven emlegették. Egy televíziós vita során, ahol egymással szemben foglaltunk helyet, az aranyat független uralko­ dónak nevezte, aki a világgazdaság rendje fölött őrködik. „De hol van az uralkodó hadserege, amely arra kényszerítheti a kormányt, hogy végrehajtsa a radikális deflációt?" - tettem fel a provokatív kérdést. 1932-ben Rueff a Sorbonne-on tartott egyik előadása során az aranystandard rendszerét dicsőítette. A legnevetségesebb az a pél­ dája volt, mellyel a rendszer gyakorlati sikereit akarta bizonyítani. Példaként azt a deflációs politikát hozta fel, melyet a weimari köz­ társaságban a Brüning/Luther-kormány gyakorolt. A súlyos gazda­ sági válság ellenére növelték az aranytartalékokat, jelentette ki tisz­ teletteljes csodálattal. Ma már tudjuk, mennyire volt sikeres ez a po­ litika. Hitler egy évvel később magához ragadta a hatalmat. Ha továbbszőjük ezt a gondolatot, kínos dolgokra bukkanunk. Lehet, hogy Hitler soha nem jutott volna hatalomra, soha nem jött volna létre a Harmadik Birodalom, a második világháború és a holokauszt, ha nem lett volna az aranystandard. Ugyanis amint át­ menetileg csillapodott a gazdasági válság, amely Németországot ak82

A HOSSZÚ TAVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

koriban sújtotta, azonnal csökkent az NSDAP szavazótábora is. A gazdasági helyzet és a választási eredmények között fennálló Összefüggést nem lehet vitatni. Mindig akkor töt ki forradalom, ha ja emberek sora rosszul megy. Rueff később a világsajtóban még jobban blamálta magát. Cikk­ sorozatában a világgazdaság összeomlásától óvott, amely bekövet­ kezik, amennyiben nem térünk vissza azonnal a klasszikus aranystandardhoz (ez a dollár százszázalékos aranyfedezetét jelenti). Mint tudjuk, intelmeit nem szívlelték meg, jelenleg mégis jobb a vi­ lággazdaság helyzete, mint bármikor korábban. Egyébként az infláció leküzdéséhez nincs szükség az aranystandard rendszerére. Nem az a lényeg, hogy van-e a valutáknak aranyfedezete vagy hogy szabadon lebegnek, hanem a hatalom és a bizalom a döntő, amelyet az adott demokratikus országban a kormány élvez. Ezt bizo­ nyítja az a deflációs politika, melyet Ronald Reagan röviddel hatalom­ rakerülése után kezdett gyakorolni. Először is radikálisan megemelte a kamatokat, még jobban kiélezve ezzel azt a gazdasági válságot, melyet még Cartertől örökölt, azután pedig az infláció sikeres leküzdését kö­ vetően olcsó pénzzel beindította a gazdaságot. És fordítva sem működött soha az aranystandard. Így például olyan országoknak, mint a Német Szövetségi Köztársaság és Svájc, melyek valutája a felértékelődés folyamatos nyomása alatt állt, nem lett volna szabad interveniálnia a pénzpiacon, hogy a pénzük iránti keresletet kielégítsék. Ennek magasabb aranyimport és felfújt pénz­ mennyiség lett volna a következménye - mely állapot a Bundesbanknak nemigen volt valaha is az ínyére. Ehelyett ezek az országok felértékelték a valutájukat, és közben egy ideig negatív kamatokat fizettek a bankbetétekre. De hogy érdemelné meg ez a rendszer a nevét, ha az érintettek nem tartják magukat a szabályokhoz? Ha állandó a le- és felértéke­ lés, akkor már nyugodtan akár lebegtethetik is a valutákat. Ez az egész a ravasz és tapasztalt Grün szavaira emlékeztet, ami­ kor a kávéházban ülve bejelenti barátainak, hogy nagyon kedvező áron sikerült egy hajórakomány búzát vennie. Jogilag is rendben van a szerződés?" - kérdezik a kollégák. „Mi­ nek az? - válaszol Grün. - Ha nő a búza ára, akkor úgysem szállíta­ nak. Ha csökken, akkor meg én nem veszem át."

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

Az aranystandard a második világháború óta nem működik. Ko­ runk nagy problémáinak megoldása úgyis meghaladná az erejét. Kudarca egy téves feltételezésre vezethető vissza. A rendszer hívei azt képzelik, hogy egy valuta minősége az aranytartaléktól függ, melyet Őrzője, vagyis a jegybank a pincében tárol. Ez teljes képtelen­ ség. Egy valuta erős vagy gyenge volta elsősorban az adott ország gazdasági erejétől, másodsorban az állam pénzügyi vezetésétől függ. Valahogy úgy, mint ahogy az egészséges testnek egy nátha nem árt­ hat, de a beteges embert még a legkitűnőbb orvosi kezelés sem vará­ zsolhatja makkegészségessé. Az arany akkor áramlik be egy ország­ ba, ha az emberek szorgalmasak, és az erények győzedelmeskednek. Amennyiben a negatív tulajdonságok kerekednek felül, a világ összes aranya sem elég a fizetőeszközük megmentéséhez. A Deutsche Bundesbank, melyet az elmúlt években épp eleget kritizáltam - de ez nem mindig volt így nulla aranyfedezettel kez­ dett, és a márkának mégis sikerült néhány év alatt a világ egyik leg­ stabilabb valutájának a státuszát elérnie. De Gaulle kormánya 1968-ig gigantikus méretű aranytartalé­ kot halmozott fel a Banque de France-ban, mely aztán az akkori politikai válság alatt tizennégy napon belül úgy olvadt el, mint vaj a napon. A legzseniálisabb definíciót Bismarck hercegnek sikerült megfo­ galmaznia, bár - vagy talán éppen azért - nem volt gazdasági szakér­ tő. „Az aranytartalék olyan, mint amikor két ember takarózik egy takaróval, és mindkettő megpróbálja a takarót magára húzni." Az aranystandard bevezetése mai körülmények között még lehe­ tetlenebb, mint korábban. A devizaáramlat oly hatalmasra duzzadt, hogy a rendszer még tehetetlenebb lenne, mint bármikor korábban. A X I X . században bizonyos mértékig még működött. De össze lehet hasonlítani az előző évszázad gazdasági rendjét a maival? Egy a ze­ néből vett példa jut eszembe. Amikor a gyermek zongorázni tanul, ott áll előtte a metronóm, hogy a tiktak segítse ütemben tartani a já­ tékát. Egy nagyzenekari mű előadásához (mondjuk, Gustav Mahler Nyolcadik szimfóniájához) azonban már egy zseniális karmester szükségeltetik, a metronóm ott nem elég. A jelenlegi gazdasági rendszernek - mintegy a pénzügyi piacok karmestereiként - jó jegybanki vezetőkre van szüksége, nem pedig 84

A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

az aranystandardra. Alan Greenspan, az USA jegybankjának, a Federal Reserve Banknak az elnöke nagyon jó karmester. Pénzt bo­ csát a gazdaság rendelkezésére, ha erre szükség van, és csökkenti a mennyiséget, ha túl sok pénz van forgalomban. Mint ahogy a Bib­ liában áll: „Az Úr adta, az Úr elvette." A Deutsche Bundesbank, egészen addig, amíg az Európai Köz­ ponti Bank a helyére nem lépett, a valutarendszer miatt ránehezedő nyomás nélkül is deflációs politikát képviselt, amely megakadályoz­ ta, hogy az újraegyesítés után megvalósuljon a második német gaz­ dasági csoda. Stabilitás, stabilitás és harmadszor is stabilitás - hang­ zott a mottója, célul pedig a nullaszázalékos inflációt tűzte ki. Az amerikai dollár évek óta alulértékelt a márkával szemben. Így a nyersanyagimport egyre olcsóbb lett, végül is a jegybank ezt akarta elérni. Egy olyan országban, amely termékeinek negyven százalékát exportálja, és folyamatosan többletet mutat a kereskedelmi mérle­ ge, az effajta politika munkahelyek százezreit semmisíti meg. A ver­ senyhelyzet miatt szüntelenül növekvő nyomás alatt a vállalatok fo­ lyamatosan racionalizáló intézkedésekre kényszerülnek, vagy arra, hogy külföldre helyezzék át a termelést, ahogy azt sok német cég már meg is tette. A stabilitás öncélúvá vált, de a stabilitás nem lehet követendő életcél. Életcél csak a béke és a jólét lehet. Csak így lehet megakadá­ lyozni a bal- és jobboldali politikai szélsőségesek és populista szé­ delgők térnyerését. A legfontosabb cél a politikai stabilitás legyen, és ne a pénzügyi stabilitás. Ahogy Helmut Schmidt is igen helyesen fogalmazott: „Inkább legyen ötszázalékos infláció, mint ötszázalé­ kos munkanélküliség!" Egy kismértékű infláció nem árt a gazdaság­ nak- Ferenc József császár egyszer a magyar vidéken utazgatott, és megkérdezte az egyik polgármestert: „Na, milyen volt idén a ter­ més?" A jóember így válaszolt: „Nagyon jó, Felség, de egy csepp uzsora nélkül nem is tudnánk élni..." Így van ez a csepp inflációval is: hiányában a gazdaság nem tud növekedni. Ráadásul az abszolút stabilitás csak illúzió. Az energia-, a nyersanyag- és az élelmiszerárak, de még a munkaerőpiac is folyamatos változásnak van kitéve. Számos árucikk árának alakulása a termé­ szettől függ: egyszer elfagy a narancstermés, máskor a kávétermést emészti el a hőség, és így tovább. Az áruk és a javak ára a szabad gaz85

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

daságban folyamatosan emelkedik és csökken. Az események és a közönség pszichológiai reakciója is hat rájuk. Hogy lehet ebben a környezetben teljes körű stabilitást elérni? Egy ilyesfajta politika katasztrofális következményekkel járna. Majdnem tíz éve a munkanélküliség aránya mintegy tíz százalék. A pénzmennyiség bővülése túl csekély ahhoz, hogy föllendítse a gazdaságot. Visszafogták a fogyasztást és a beruházásokat, mert a kisbefektetőket és a beruházókat arra szocializálták, hogy szent márkájukat istenítsék. A Bundesbank pénzpolitikáját évek óta gyanakvással szemlélik Franciaországban és más európai orszá­ gokban is. A márkának az európai valutarendszerben betöltött horgonyfunkciója miatt azonban mégis arra kényszerültek, hogy elfogadják a Bundesbank kamatpolitikai lépéseit. Az euró beve­ zetésével a franciákat elsősorban egy cél vezérelte: a Bundesbank trónfosztása. Az Európai Központi Bank elnöki posztjáért egy év­ vel ezelőtt folyó vita ezt még nyilvánvalóbbá tette. Jacques Chirac minden erővel megpróbálta keresztülvinni, hogy a francia jelölt, Jean-Claude Trichet legyen a befutó. Végül kudarcot val­ lott az Európai Unió stabilitáshíves miatt, akik a maastrichti szerződéssel és a stabilitás abban lefektetett kritériumaival is győzelmet arattak. Ez a szerződés akadályozza a konjunktúrát, mert arra kényszeríti a tagországokat, hogy deflációs politikát folytassanak.

A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

EKB mégis visszatalál ahhoz a politikához, amely nem csak a pénzmennyiséget, hanem a gazdaságot is szem előtt tartja, akkor látok esélyt a konjunktúrára. Akkor elhárulna minden akadály az útból, és a tőzsdék - a már most is meglehetősen magas árfolyamszint el­ lenére - hosszú távon tovább emelkednének.

A következő években megmutatkozik, hogy az Európai Köz­ ponti Bank olyan okos pénzpolitikát fog-e képviselni, mint a Federal Reserve Amerikában, vagy ugyanolyan mániákusan stabi­ litáspárti lesz, mint a Bundesbank. Nem merek jóslatokba bocsát­ kozni, de remélem, hogy a franciák és az olaszok latba vetik a ha­ talmukat annak érdekében, hogy beinduljon a gazdaság. Az EKB berkeiben dúló belviszály kimenetelétől függ majd Európa gazda­ sági fejlődése is. Ha a stabilitáspártiak győznek, akkor nem számít­ hatunk gazdasági növekedésre, és a munkanélküliség felszámolá­ sára sem. A recessziót csak úgy lehet megakadályozni, ha Amerika továbbra is az eddigiekhez hasonlóan mozdonyként húzza a világ­ konjunktúrát. Az európai konszernek között valószínűleg csak a nemzetközi piacokon jelen lévőknek van esélye, a kisebb, csak a hazai piacon tevékenykedő vállalatoknak ellenben nincs. Ha az

86

87

A középtávú befolyásoló tényezők Pénz plusz pszichológia egyenlő tendencia Ha a tőzsdét csak az előző fejezetben leírt tényezők befolyásolnák, akkor szép lassan emelkedne a gazdasággal együtt. De jól tudjuk, hogy a kutya ide-oda szaladgál, és a tőzsde egy hosszabb ideig tartó gazdasági fellendülés alatt is többször erőteljes ingadozást mutat, le és fel egyaránt. Még ha egy-egy boom után olykor vissza is esik arra a színvonal­ ra, amelyen a hossz kezdetén tartózkodott, a köztes időszakban akkor is ide-oda ingadozik. Ezeket az ingadozásokat a középtávú befolyásoló tényezők határozzák meg, melyek két összetevőből állnak. Az első tényező a pénz. A pénz olyan a tőzsdének, mint az oxigén az embernek vagy a benzin a motornak. Pénz nélkül a tőzsde nem emelkedik, még ha jók is a jövőbeni kilátások, és béke van, és a kon­ junktúra beindult. Senki nem vesz részvényt, ha nincs rá pénze. Azt is mondhatnánk, hogy a pénz a részvénypiac életelixírje. De csupán csak a pénz hatására nem mozdul a piac. A második faktor a pszi­ chológia. Ha az egész befektetőközönség lelkiállapota negatív, tehát senki nem akar részvényt venni, akkor a tőzsde sem emelkedhet. Ha mindkét tényező, tehát a pénz és a pszichológia is pozitív, akkor nö­ vekednek az árfolyamok. Ha mindkettő negatív, akkor esnek. Ha az egyik tényező pozitív, a másik pedig negatív, akkor a tendenciák 89

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

semlegesek, és egy különösebb ingadozásokat nem mutató, színte­ len-szagtalan és főleg érdektelen tőzsde alakul ki. Ebből vezettem le azt az egyenletet, mely egyben hitvallásommá is vált: Pénz plusz pszichológia egyenlő tendencia. Ha az egyik tényező kismértékben dominál, akkor ez enyhén emelkedő vagy enyhén lecsúszó árfolyamokban nyilvánul meg, aszerint, hogy melyik faktor az erősebb. Ha valamelyik Összetevő fordulatot vesz, és mindkettő vagy pozitív, vagy negatív lesz, akkor jön a nagy hossz vagy a nagy bessz. Összegzésül: Az árfolyamok akkor emelkednek, ha a nagy- és a kis­ befektetők vásárolni akarnak és tudnak. Azért akarnak vásárolni, mert optimistán ítélik meg a pénzügyi és gazdasági helyzetet, és azért tudnak vásárolni, mert elegendő likvid pénzt rejt a zsebük vagy a kasszájuk. Ez a hossz egész titka, még ha minden fundamentális tény, akárcsak a hírek vagy a gazdaság helyzete ellene is szól. Ugyanez a mechanizmus természetesen fordítva is hat. Ha a kö­ zönség pesszimista, sötétnek látja a jövőt, és szűkösek az anyagi le­ hetőségei, egyrészt, mert a pénzét magasabb kamat reményében más ágazatokban fektette be, például ingatlanba, takarékkönyvbe vagy kötvénybe, másrészt azért, mert hitelhez is nehezebben tud jut­ ni. Ha hiányzik a képzelőerő és a pénz, akkor a kínálat nyomása alatt az árak a mélybe zuhannak. Véleményem szerint a középtávú tőzsdei tendenciák szempontjá­ ból a képzelőerő és a pénz sokkal inkább mérvadó, mint a funda­ mentális tényezők, bár a pénznek mint piaci tényezőnek a domináns szerepe világos. Ha a pénzfaktor pozitív, valamikor majd a pszicho­ lógia is pozitív lesz. Ha túl sok fölösleges pénz található a pénzügyi körforgásban, akkor tapasztalatom szerint ennek a likviditástöbb­ letnek egy része legkésőbb kilenc uszkve tizenkét hónap múlva utat talál a tőzsdére, még ha a befektetők nagy többsége negatívan is vi­ szonyul a részvényhez. Ebben a fázisban az első vásárlások teljesen kisöpört piacot találnak., és az árfolyamok emelkedni kezdenek. A növekvő árfolyamok ismét felkeltik a publikum érdeklődését a részvények iránt, és további vásárlásokat eredményeznek, melyek újabb vásárlókat vonzanak, és így tovább. A tőzsdekommentátorok és elemzők természetesen megtalálják a fellendülés fundamentális okait, mivel a gazdaság képe soha nem csak fehér vagy fekete. És ha

90

A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ

TÉNYEZŐK

a pillanatnyi gazdasági helyzetből mégsem lehet semmit kihámozni, akkor a jövőbeni pozitív fejlődést fogják a javulás okának tartani. A bizakodó kommentárok aztán lassacskán átbillentik a közönsé­ get, és a pénz folyamatosan áramlik majd a részvénypiacra, amely további árfolyam-emelkedést eredményez. Fordítva természetesen ugyanez a helyzet. Ha a pénzfaktor negatív, akkor kilenc-tizenkét hónap múlva a tömegpsziché is negatív fordulatot vesz. Friss pénz nélkül a tőzsde sem tud javulni, akármilyen pozitív hírek érkeznek is a gazdaságból. Ha elmarad a remélt árfolyam-emelkedés, akkor az első befektetők csalódottan kivonulnak a részvénypiacról. Ezek az első eladások lenyomják az árfolyamot, és további eladásokat generálnak, és így tovább. Ilyenkor az elemzők pár negatív hírt hibáztat­ nak a csökkenő árfolyamokért - és máris átbillen a hangulat. A pénzfaktor tehát kiemelt fontossággal bír a tőzsde középtávú tendenciája szempontjából. A spekulánsnak ezért pontosan követ­ nie kell a pénzfaktort befolyásoló különböző összetevőket. Ezek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és kölcsönösen hatnak egymás­ ra. Ennek ellenére megpróbálom külön-külön elmagyarázni mind­ egyikük jelentőségét és a pénzfaktorra gyakorolt hatását.

A konjunktúra: nem fontos a középtávú tőzsdei tendenciák szempontjából Már elmagyaráztam, hogy a tőzsde nem a gazdasági helyzet baromé­ tere. Nagyon gyakran az árfolyam teljesen ellentétesen alakul a kon­ junkturális változásokhoz képest. A gazdaság euforikus fázisában a vállalatok minden rendelkezésre álló pénzt követlen beruházásokra használnak fel, hogy ki tudják elégíteni a magas keresletet. Rész­ vény-visszavásárlás, ahogy azt az elmúlt két évtizedben - főleg az Egyesült Államokban - láthattuk, ebben az időszakban egyáltalán nem fordul elő. Épp ellenkezőleg, a cégeknek inkább friss tőkére van szükségük a beruházásokhoz. Ennek érdekében megcsapolják a rész­ vénypiacot, és tőkeemelést hajtanak végre. Így megsokszorozzák részvényeik számát, és ezzel a kínálat is nő. Egyes cégek eladják a portfóliójukban lévő idegen részvényeket is. Ennek következménye, hogy óriási mennyiségben özönlik el új részvények a piacot.

91

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

A tőzsde hasonlít a használt autók piacához. Ha a nagy autókon­ szernek újabb és vonzóbb modellekkel rukkolnak elő, és az autó­ kereskedők is élénkebben mozgolódnak, ügyfeleiknek árenged­ ményeket kínálnak vagy ingyen adják az extrákat, akkor csökken a használt autók ára. Ellenben, ha az új autók szállítási határideje több hétre vagy hónapra is rúg, ráadásul az új modellek kevésbé vonzóak, és árengedményről sem lehet szó, akkor a használt autók piaca megélénkül, az árak pedig felszöknek. A tőzsdén jegyzett részvények a tőkepiac használt autói. Ha a pia­ cot elárasztják az új és kecsegtető értékpapírok, elkerülhetetlen az árzuhanás a tőzsdén a régebb óta jegyzett értékpapírok körében. De ha megritkulnak az új befektetési lehetőségek, akkor a fölösleges pénzek visszafolynak a tőzsdére, azaz a „használtautó-piacra". Az utóbbi eset általában a recesszió időszakában fordul elő. Mivel stagnál a gazdaság és a kereslet, semmi nem garantálja az új befekteté­ sek hozamát, ezért a cégek ezeket felfüggesztik vagy elhalasztják. Ahe­ lyett, hogy tőkeemelés révén új részvényeket bocsátanának ki, a tőke­ többletből saját részvényeiket vásárolják vissza, hogy kézben tarthas­ sák a részvényeseket. Ha a tőkefelhalmozás meghaladja az ipar beruházási szükségleteit, a fölösleges pénz automatikusan a tőzsdére vándorol, hogy már régebb óta jegyzett papírokba fektessék. Egyidejűleg a gazdasági válság sokakban félelmet ébreszt, hogy elveszíthetik állásukat vagy jövedelmüket. Ezért buzgóbban takaré­ koskodnak. A fogyasztás csökken, a betétkönyvek duzzadnak. Ezeknek a megtakarításoknak egy része meg fogja találni az utat a tőzsdére, mindegy, hogy közvetlenül vagy befektetési alapokon, be­ fektetéssel kombinált életbiztosításon keresztül vagy egyéb módon. Az eredmény mindig ugyanaz: a kereslet nő. Így fordulhat elő, hogy a recesszió kellős közepén, csökkenő osztalékok és vállalati nyeresé­ gek mellett, a részvényárfolyamok felfelé ívelnek. A konjunktúra és a tőzsde ellentétes alakulásának jellegzetes pél­ dája a háború utáni Németország. A széles körű újjáépítés időszaka az 1948-as valutareformmal vette kezdetét. Akkoriban a tőzsdén még kevés tőke állt rendelkezésre, és a részvények, miután ismét el­ érték viszonylag alacsony, eredeti értéküket, a lassú árfolyam-emel­ kedés ellenére sem tudtak feljebb emelkedni - bár a pszichológiai tényező meglehetősen pozitív volt.

92

A

KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ

TÉNYEZŐK

Az ipar 1952 után óriási mértékben kezdett bővülni. A boom minden rendelkezésre álló tőkét felszívott, a tőzsde számára sem­ mi sem maradt. Reggelente az újságban az alábbi furcsa ellentmon­ dást olvashattam: a vállalatok remek eredményeket könyvelhettek el, az osztalékok emelkedtek, a részvényárfolyamok pedig folya­ matosan estek. A német szövetségi kormány ugyanis minden szükséges intézke­ dést megtett annak érdekében, hogy a gazdaság virágzása közepette elkerülje a fenyegető inflációt. A hitelkorlátozások arra kény­ szerítették a vállalatokat, hogy új részvényeket és kötvényeket bo­ csássanak ki. A legnagyobb német vállalatok több mint nyolcszáza­ lékos kötvényeket dobtak piacra. Ez az akkori viszonyok között rendkívül magas kamatlábnak számított. A tőzsdét elárasztották az értékpapírok, de nem volt elég tőke a megvásárlásukhoz - az általá­ nos optimizmus ellenére. A részvénypiac kilátástalannak tűnt. Amikor lelassult az expan­ zió, és a piac szinte állóvízzé vált, a Bundesbank enyhített a hitelezé­ si előírásokon, és megnyitotta a pénzcsapot, amely megfelelő mó­ don ellátta a tőkepiacot. Ettől az első „oxigénfröccstől" a piac ismét felélénkült, és az értékpapírok oly hirtelen szöktek az égbe, hogy arra más tőzsdén még nem is volt példa. Az éveken át mesterségesen elnyomott hosszpotenciál - fundamentális okoktól hajtva - az árfo­ lyamok valódi robbanásához vezetett, mert a két faktor, a pénz és a pszichológia egy időben vált pozitívvá. Ehhez csak pénz kellett, amely - mint már leszögeztem - a tőzsde oxigénje. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz, amíg csak létezik a tőzsde. „Pénz, még több pénz és harmadszor is pénz!" Trivulzio marsall híres mondását -„Denari, denari e poi denari!" - mindenhol ki kellene írni a tőzsde bejárata fölé.

Infláció: csak az a harc káros, amelyet ellene folytatunk A tőzsdések úgy rettegnek az inflációtól, mint az ördög a szenteltvíztől. Árgus szemekkel figyelik a statisztikákat, legyen szó fogyasz­ tói árakról, termelői árakról, órabérekről vagy akár bérköltségmu­ tatókról. Ha egy szám felfelé mozdul, rossz a hangulat és esnek az 93

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

árfolyamok. Sokan ezért azt állítják, hogy az infláció rossz a tőzsdé­ re nézve. De ez csak közvetett módon igaz. Az infláció önmagában semmilyen negatív hatást nem gyakorol a részvényekre. Épp ellen­ kezőleg, a részvények alapjában véve vagyontárgynak számítanak, és a többi vagyontárgyhoz hasonlóan, az infláció elméletben még növeli is az értéküket. A tőzsdére egyedül azok az intézkedések gyakorolnak negatív ha­ tást, melyeket a jegybankok foganatosítanak az infláció leküzdésé­ re. Ahogy az a korábban bemutatott példában a háború utáni Né­ metországban történt. A gazdasági boom oly nagymértékű volt, hogy a Bundesbank magas kamatokkal próbálta megfékezni az inf­ láció kialakulását. Feltehetjük a kérdést, hogy miért akarják leküzdeni a jegybankok az inflációt, ha az inkább stimuláló hatású, miként azt az előző feje­ zetben már kifejtettem. Olyan, mint az alkohol vagy a dohányzás. Egy kevéske még élénkít, de nem szabad láncdohányossá vagy alko­ holistává válnunk. Vagy, hogy a szemléletes hasonlatoknál marad­ jak, az infláció olyan, mint egy meleg fürdő. Nagyon kellemes üldö­ gélni benne, de vigyázni kell, nehogy túl forró legyen a víz. Ha az infláció felett elveszítjük a kontrollt, akkor az gazdasági válsághoz vezet. Ez az alábbi módon következhet be: A csúcskon­ junktúra még magasabb keresletet eredményez, amelyet a termelés és a szolgáltató ágazat már nem képes kielégíteni- A kereslet és kí­ nálat közötti egyensúly ilyesfajta eltolódása enyhe árnövekedést okoz. Ugyanakkor a magas ipari kereslet és a javak esetleges mes­ terséges beszűkítése a fontos nyersanyagok árának emelkedéséhez vezethet. A mesterséges beszűkítést említve természetesen az OPEC-re gondolok, amely a hetvenes években a kínálat feletti telj­ hatalma alapján diktálhatta az árakat. Ezek az áremelések némi ké­ sedelemmel kihatnak a fogyasztói árakra is. A háztartások megél­ hetési költségei növekednek. Ennek következtében a szakszerve­ zetek a pénz elértéktelenedésének kompenzálására magasabb fizetéseket követelnek. A béremelések tovább fokozzák a termelés költségeinek növekedését és a szolgáltatások árát. A fogyasztói árak ennek megfelelően tovább emelkednek, és a szakszervezetek ismételten a bérek kiigazítását szorgalmazzák. Bér-árspirál alakul ki, amely vágtázó inflációban végződik.

94

A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ

TÉNYEZŐK

A végén a pénz oly mértékben leértékelődik, hogy a reálkamatok (nominálkamat mínusz inflációs ráta) negatív előjelet vesznek fel. A pénz teljes elértéktelenedése ellen védekezve a befektetők va­ gyontárgyakat vásárolnak - elsősorban aranyat, de régi festménye­ ket bélyegeket, antik tárgyakat és egyebeket is. Ezáltal kivonják a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. A gazdaságban hiányoznak a be­ ruházásokhoz szükséges források, ami tömeges elbocsátásokhoz, majd végül súlyos gazdasági válsághoz vezet. Így történt ez például Franciaországban, az aranystandard korában. A franciákat annyira elbűvölte az arany, hogy megtakarított pénzük nagy részét aranyba fektették. Ezek a források hiányoztak a gazdaságból, aminek a kö­ vetkezménye évekig tartó gazdasági letargia lett. A francia gazdaság csak akkor indult fejlődésnek, amikor a hetvenes években megszűnt az aranystandard rendszere. Hogy a fent bemutatott inflációs forgatókönyv megvalósulását meg­ akadályozzák, a jegybankok már a keresleti infláció ellen elkezdenek harcolni, ami helyes is, mert nem szabad túlságosan elharapóznia. A Bundesbank azonban Don Quijote módra valóságos szélma­ lomharcot vívott. Semmiféle infláció nem volt és nincs most sem. A Bundesbank szakemberei újra és újra a két katasztrofális németor­ szági infláció tapasztalataival hozakodnak elő. A hasonlat nevetsé­ ges. Mindkét infláció egy-egy elvesztett háború után ütötte fel a fe­ jét. Németország valóságos romhalmaz volt, és minden, amit a biro­ dalmi márkával meg lehetett volna venni, elpusztult. Hogy lehet ezt a jelenlegi helyzethez hasonlítani? És a hetvenes évekbeli infláció sem teljesen keresleti infláció volt. Azt is külső impulzus váltotta ki, egész pontosan a két olajárrobbanás. A spekuláns mindig figyeljen az inflációra, ez világos. De azt is fel kell tudnia mérni, hogy hogyan reagálnak majd rá az egyes országok jegybankjai.

Defláció: a tőzsdét fenyegető legnagyobb katasztrófa A defláció manapság tulajdonképpen már nem is létezik. Az aranystandard idején a jegybankok néha arra kényszerültek, hogy deflációt gerjesszenek saját valutájuk megvédése érdekében, de ma már szuve95

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

rénnek tekinthetők. A defláció alatt a pénz értéke folyamatosan nö­ vekszik, a nyersanyagoké, az áruké és az értékpapíroké pedig csök­ ken. Mivel folyamatos pénzhiány van, egyre kisebb likviditás áll ren­ delkezésre. A fogyasztók nem akarnak vásárolni, mert másnap mindenhez kevesebbért juthatnak hozzá. A vállalatok nem ruháznak be, mert az általuk előállított termékekre vagy az általuk nyújtott szolgáltatásokra nincs kereslet, és ezek ára folyamatosan csökken. Vi­ lágos, hogy ilyen környezetben a részvénypiac is összeomlik. Már csak egyvalami számít: a készpénz. Ezt mindig is szemére hánytam a Bundesbanknak. Bár a német jegybank nem gerjesztett tényleges deflációt, de nem is állt messze tőle. Olyan szent magas­ ságba emelte a pénzt, hogy a németek isteníteni kezdték szent már­ kájukat. Ám aki a pénzt imádja, az nem költ fogyasztásra és beru­ házásra, befektetésre. Ezért maradt el a második német gazdasági csoda.

Jegybankok: a kamat diktátorai Alan Greenspan, az amerikai jegybank elnöke az elmúlt években a világ pénzügyi piacainak legjelentősebb szereplője lett. Amióta 6000 pontos Dow Jones mellett arról beszélt, hogy milyen felfoko­ zott a hangulat a Wall Streeten, azóta minden elejtett szavát figyelik és elemzik. Kamatdiktátornak is nevezik, ami igaz is, de hatalmát kissé túlbecsülik. Hiszen Ő maga sem tudja, hogy milyen kamatokat diktál majd három hónap múlva. Ez nagyon sok tényezőtől függ: a bérnövekedéstől, a nyersanyagáraktól, a fogyasztástól, a termelé­ kenység fokozódásától, egyszóval a gazdasági fejlődéstől, annak minden összetevőjével együtt. Ezeket pedig Alan Greenspan ugyan­ olyan jól vagy rosszul képes megítélni, mint bárki más. A Wall Streetet pedig csak pár napra tudta lefékezni, amikor figyelmezte­ tett az árfolyamok túlpörgésére. Ha azonban változnak a kamatok, az jelentős hatást gyakorol a tőzsdére is. A jegybank a rövid távú kamatok segítségével határozza meg, hogy milyen kamatlábon refinanszírozzák magukat a bankok. A kamatlábat a bankok a marzzsal együtt továbbterhelik az ügyfe­ lekre. A kamat az az ár, amelyet a pénzért fizetnek. Minél magasab96

A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ

TÉNYEZŐK

bak a kamatok, azaz minél magasabb a pénz ára, annál alacsonyabb a hitelek iránti kereslet, és minél kisebbek a kamatok, annál na­ gyobb a hitelek iránti kereslet. Ezzel az eszközzel szabályozza a jegy­ bank a pénzmennyiséget. Ha a gazdaság recesszióban van, vagy éppen stagnál, akkor a jegybank csökkenti a kamatokat. A vállalatoknak és a vállalkozók­ nak nyújtott hitelek ezáltal kedvezőbbé válnak. A cégvezetők újabb beruházásokat terveznek, mert az alacsony kamatozású hitelből fi­ nanszírozott beruházás kifizetődőbb. Ha viszont egy vállalat jelen­ tős likvid tőkével rendelkezik, melyet eddig fix kamatozással fekte­ tett be, annál inkább beruházásra fordítja majd, minél kevesebbet hoz a fix kamatozású befektetés. Ugyanígy a fogyasztók is nagyobb hajlandóságot mutatnak hite­ lek felvételére, amelyeket ház, autó vagy más fogyasztási javak meg­ vásárlására fordítanak, ha a kölcsönre fizetendő kamatok alacso­ nyabbak. Ezúton növekszik a fogyasztási javak iránti kereslet. Így működik az elmélet. A valóság azonban szinte mindig úgy ala­ kul, hogy a vállalatok a recesszió miatt nem tudnak olyan keresletet beazonosítani, amely indokolttá tenné a termelési kapacitás növelé­ sét vagy a termékfejlesztést célzó beruházásokat. A gazdaság felől nagyon rossz hírek érkeznek, ami általános pesszimizmust idéz elő a vállalkozók vagy a nagyobb cégek ügyvezetői körében. Az ilyen kör­ nyezetben a fogyasztók is félnek a munkahelyük elvesztésétől, és visszafogják a nagyobb kiadásokat, valamint nem vállalnak fel na­ gyobb adósságot. A közvetlen beruházások és a fogyasztás helyett a jegybank te­ remtette friss pénz a részvénypiacra áramlik, így fordulhat elő, hogy a tőzsde emelkedik, sőt, hosszban van, bár a gazdasági hírek nagyon kedvezőtlenek, valamint csökken a vállalatok nyeresége és az oszta­ lék. Ez a folyamat akár egy évnél tovább is eltarthat. Csak később, ha a gazdasági helyzet fokozatosan javul, akkor kezdenek emelkedni a beruházások, a fogyasztás, és ezzel a vállalati nyereség is. Ha a gazdasági növekedés mérsékelt tempóban halad, tehát az infláció nem releváns, akkor a jegybank nem folyamodik azonnal kamatemeléshez, hanem alacsonyan tartja a kamatokat, hogy ne veszélyeztesse a növekedést. Ebben az időszakban a közvet­ len beruházások és a fogyasztás nem fogja felszippantani az összes 97

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

tőkét, tehát továbbra is elengedő likviditás áll a tőzsde rendelkezé­ sére, a vonzó vállalati eredményekkel pedig növekvő részvényárfo­ lyamok járnak együtt. Most a fundamentális tényezőkre vonatkozó kilátások is rendben vannak, ami megmozgatja a befektetők fantá­ ziáját, és viharos hosszmozgást indíthat be. Az amerikai jegybank azóta próbálja tartani ezt az egyensúlyt, amióta a nyolcvanas évek elején sikerült lefojtania az olajárválság kiváltotta inflációs pszichózist. Bizonyos ingadozások mellett ez bravúrosan sikeredett. Emiatt alakulhatott ki a soha nem látott hossz, melynek során a Dow Jones kevesebb mint 1000-ről 11 000 pontra ugrott. Mai szemmel az 1987. októberi összeomlást csak a fellendülési folyamat rövid meg­ torpanásának látom. A Federal Reserve többször is kamatemelést hajtott végre, amely a spekuláció túlpörgetésével párosulva össze­ omláshoz vezetett. Már röviddel a krach után újra csökkentette a kamatokat, és nem tartott sokáig, hogy a Wall Street újra rekordár­ folyamokat érjen el. Amíg a jegybankok képesek tartani ezt az egyensúlyt, addig a részvények az ingadozásoktól eltekintve tovább kapaszkodnak fel­ felé, és nem kell többéves erőteljes csökkenésre számítanunk. Sok minden szól amellett, hogy a jegybankok manapság függetlenek. Apró lépésekben azonnal tudnak egy kicsit fékezni, ha a gazdaság csak az eufória legkisebb jelét is mutatja. Ugyanígy a kamatokat is azonnal csökkenteni tudják, ha az a veszély fenyeget, hogy a gaz­ daság recesszió felé tart. Ha azonban egyszer majd nem sikerül fenntartani ezt az egyensúlyt a recesszió és az eufória között, és a gazdaság - csábító inflációs rátával párosulva - ellenőrizhetetlenül gyors növekedésnek indul (ez a veszély jelen pillanatban legföljebb az Egyesült Államokban áll fenn), az drámai következményekkel fog járni. Ebben a helyzetben a jegybanknak erőteljes fékezési manővert kell végrehajtania. Jelentősen emelnie kell a kamatokat, hogy meg­ akadályozza az infláció elszabadulását. A növekvő kamatok előbb-utóbb drámai hatást gyakorolnak, s nemcsak a pszichológiá­ ra, hanem a gazdaságra és a tőzsdére is. Persze ebben is elsősorban a részvénypiac érintett, ezúttal azonban negatív értelemben. Az emel­ kedő kamatok miatt a pénzmennyiség növekedése jelentősen vissza98

A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

esik, és elapad a tőzsdére áramló likviditás. Azoknak a befektetők­ nek akik hitelre vették a részvényeket, most el kell adniuk azokat a növekvő hitelköltségek miatt. Ráadásul a fix kamatozású befekteté­ simódozatok magasabb kamataik miatt konkurenciát teremtenek a részvényeknek. Az árfolyamok esni kezdenek, többnyire már akkor, amikor az üzleti világból érkező hírek még kedvezőek. Éppen ezért a tőzsdével kapcsolatos döntésekben nem tulajdonítok nagy jelen­ tőséget a vállalati mérlegadatoknak. Először is a mérleget - a min­ denkori célok függvényében - mindig manipulálják, vagy legalábbis kozmetikázzák. Ám még ha stimmelnek is az adatok, a közzététel pillanatában már csak a múltat tükrözik. A kamatemelés következtében kialakuló gazdasági válság csak később üt be, amikor a cégek leállítják vagy visszavonják a beruhá­ zásokat, mert túl nagy költségekkel jár a finanszírozás. Ugyanebből az okból a fogyasztók is sokkal kevesebbet vásárolnak hitelre. En­ nek megfelelően a kereslet is alábbhagy. Általában ekkor az infláció is lejjebb megy, úgyhogy a jegybank ismét csökkentheti a kamato­ kat. Ha az infláció már a bér-árspirál vagy az inflációs pszichózis fá­ zisában van, akkor nagyon sokáig eltarthat, míg ismét kézben lehet tartani a pénz leértékelődését. A közönség beállítottságától függ, hogy milyen gyorsan reagál a tőzsde a kamatemelésre vagy -csökkentésre. Ha a piac résztvevői az elmúlt évekhez hasonlóan nagyon érzékenyek a kamatváltozásokra, akkor az infláció felgyorsulásának legapróbb jelére is reagálnak és eladják részvényeiket, vagy legalábbis tartózkodnak a további vásár­ lásoktól. Így mintegy megelőlegezik a jegybank esetleges kamat­ emelését, és amikor az tényleg bekövetkezik, a reakciók már kisebb mértékűek. Ha ellenben a tőzsdézők inkább a pozitív vállalati nyereséget és az általános gazdasági mutatókat tartják szem előtt, akkor előfor­ dulhat, hogy a jegybank többször is kamatot emel, de a tőzsde mégis javul. Ebben az esetben olyan egyenetlen helyzet jön létre, amely jó esélyt kínál a spekulánsoknak. Mert ahogy már korábban is írtam, legkésőbb tizenkét hónap múlva az árfolyamok is követik a pénzfaktor alakulását. Ezért, azután, hogy a jegybank jelentős kamatemelést hajtott végre, már csak idő kérdése, hogy mikor esnek vissza az árfolyamok. Minél euforikusabb volt korábban a hangulat,

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

annál viharosabb lesz az összeomlás. Aki felismeri ezt az egyenetlen­ séget, az időben ki tud szállni. A vérbeli spekuláns, aki besszre ját­ szik, kész vagyont kereshet. Kitűnő példát szolgáltatott erre a forgatókönyvre a Wall Street 1987-ben. A Federal Reserve már az év elején többször alapkamatot emelt. Az árfolyam azonban mégis rekordértékről rekordértékre emelkedett. Hasonlóan drámai volt aztán a zuhanás is az augusztusi 2 7 2 2 pontról az október 19-i 1800 pontra. Természetesen a spekuláns számára fordított esetben is ugyan­ ilyen jó esélyek kínálkoznak. Ha a recesszió alatt a jegybank csök­ kenti a kamatokat, hogy serkentse a gazdaságot, akkor gyakran elő­ fordul, hogy a részvények először egyáltalán nem vagy csak kismér­ tékben emelkednek. Túl rossz hírek érkeznek a gazdaságból és a vállalati szférából. Ebben a helyzetben ugyanúgy kell tenni, mint Grün a régi, róla szóló viccben. Grünt barátja meghívja vacsorázni. „Hétfőn nem érek rá - mondja Grün -, hétfőn Shapiro játszik." „Akkor gyere szerdán!" - „Akkor sem tudok. Shapiro játszik." A ba­ rát lassan méregbe gurul: „Akkor gyere csütörtökön vagy pénte­ ken!" „Sajnos akkor sem tudok - hergeli Grün még jobban a barát­ ját -, akkor is játszik Shapiro." A barát már teljesen magánkívül van dühében: „Mondd csak, ki ez a Shapiro tulajdonképpen? Hol ját­ szik és mit játszik?" Grün sokatmondóan így válaszol: „Hogy hol játszik, vagy mit játszik, fogalmam sincs, de amikor játszik, akkor én a feleségénél vagyok." Tehát ha esnek a kamatok, akkor minden teketóriázás nélkül be kell szállni a tőzsdézésbe. Ez a helyzet az elmúlt években egyre gyak­ rabban előállt. Például 1991 végén, 1992 elején. Egy hetvenes évek­ beli eset pedig különösen élénken maradt meg az emlékezetemben. Amikor Johnson elnök 1967-ben adóemelésekkel akarta kézben tartani az inflációt Amerikában, és erre vonatkozó törvényt terjesz­ tett a kongresszus elé, egy ideig le tudta csökkenteni és alacsonyan is tudta tartani a kamatokat, és növelte a pénzmennyiséget. A magas adó sem a tőzsde vágyálma, de sokkal kevésbé veszélyes, mint a ma­ gas kamatláb. Egy kormány pénz-, kamat- és hitelpolitikáját nagyon pontosan figyelemmel kísérhetjük. Persze nem is csinál titkot belőle. Nem is lehetne őszintébben megfogalmazni Johnson elnök 1967-es kijelen100

A

KÖZÉPTÁVÚ

BEFOLYÁSOLÓ

TÉNYEZŐK

7

lésénél: „I will do everything in my power to reduce interest rates." Ha az Egyesült Államok elnöke ilyesmit mond, akkor a tőzsdésnek, mintha trambulinról szökkenne, úgy kell a Wall Streetre iramodnia. A rákövetkező hossz annál is inkább viharos volt, mivel az adóeme­ lés két évig ott ragadt kongresszus előtt.

Kötvény: a részvény konkurense Eddig csak a rövid lejáratú kamatokról beszéltem, melyeket a jegy­ bank határoz meg. A pénz szempontjából ugyanolyan fontos szere­ pet játszik a hosszú lejáratú kamatláb. Utóbbi alatt a tőkepiacon a kötvények kamatozását értjük, melyeket adóslevélnek vagy fix ka­ matozású értékpapírnak is szoktunk nevezni. Minél magasabb a (reál)kamat, annál nagyobb konkurenciát jelent a részvénynek. Minden befektetőnek, a nagy biztosítók és nyugdíjpénztárak alap­ kezelőinek, valamint a kisbefektetőknek is el kell dönteniük, hogy melyiket választják a két befektetés közül - a részvényt vagy a köt­ vényt? A válasz szempontjából döntő a kötvényre fizetendő kamat nagysága. Ha lényegesen magasabb, mint az infláció és a részvény­ hozam, akkor a választás jellemzően a fix kamatozású papírra esik. Ellenben ha a hosszú lejáratú kötvények soványka kamatot fizetnek, akkor a befektető készségesen vállal némileg nagyobb kockázatot is az árfolyam-növekedés reményében, és átnyergel a részvényre. Összegzésképpen: minél magasabb kamatot fizet a kötvénypiac, an­ nál kevesebb pénz ál! rendelkezésre a részvénypiacon, és fordítva. A hosszú lejáratú kamatokat nem a jegybank, hanem a kereslet és kínálat viszonya határozza meg. Ha az állam és/vagy a vállalatok fi­ nanszírozási igénye jelentős, és ezért nagy volumenben bocsátanak ki kötvényt, akkor ennek megfelelően vonzó kamatokat is kell kí­ nálniuk, hogy minden papírt megvegyenek a befektetők. A csúcs­ konjunktúra időszakában gyakran áll elő ez a helyzet. Hogy elegen­ dő forráshoz jussanak a beruházásokhoz vagy cégvásárlásokhoz, a cégek nemcsak új részvények kibocsátásával, hanem kötvények ré7 Angolból: „Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy csökkentsem a kamatokat." (a ford.)

101

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

vén is finanszírozhatják magukat. Ha a kibocsátás volumene túllépi a keresletet, akkor a kamatoknak is nőniük kell. Fordított esetben a hosszú lejáratú kamatláb csökken, ha az állam vagy az ipar kevesebb friss tőkét igényei. Természetesen a rövid és bosszú lejáram kamatok között van kap­ csolódás. Ha például a rövid távú kamatok ugyanolyan magasak, mint a hosszú lejáratúak, akkor a befektetők rövid távra helyezik el a pénzü­ ket, hiszen nincs miért hosszú időre lekötni a pénzt, ha rövid távon ugyanolyan jó kamatot hoz. Ennek megfelelően a hosszú lejáratú köt­ vények iránt csökken a kereslet. Fordított esetben az iparvállalatok kötvényt bocsátanak ki finanszírozási céllal, ha hosszú távon ugyan­ olyan olcsón tudnak hitelhez jutni, mint rövid távon. Így bővül a köt­ vénykínálat, ami árfolyamesést eredményez, és ezzel a hosszú lejáratú kamat a rövid lejáratú kamatlábak fölé kerül. Ha a helyzet fordított, és a hosszú lejáratú kötvények kamatai je­ lentősen meghaladják a rövid lejáratú kamatokat, a befektetők ráve­ tik magukat a kötvényekre, miközben a vállalatok szívesebben vá­ lasztják a rövid távú, kedvező kamatozású finanszírozást. Ennek kö­ vetkeztében emelkedik a hosszú lejáratú fix kamatozású papírok iránti kereslet, míg ezzel egy időben a kínálat apad, ami az árfolya­ mok növekedését és a kamatok csökkenését vonja maga után. Eb­ ben a helyzetben ráadásul teret nyernek az úgynevezett kamatkü­ lönbözeti ügyletek, melyek a következőképp működnek: Felve­ szünk egy rövid futamidőre szóló hitelt, mondjuk, három és fél százalékos kamatra, és tízéves lejáratú kötvénybe fektetjük, mely­ nek kamata hét százalék. Szinte nulla saját tőkével évente csinos há­ rom és fél százalékot kereshetünk a dolgon. Ha túl sok spekuláns, alapkezelő és vagyonkezelő bonyolít ilyesfajta ügyletet, akkor ter­ mészetesen a tízéves futamidejű kötvények iránti kereslet is nő, ami meglódítja az árfolyamot is, és ezáltal csökken a kamatkülönbözet. De vigyázat, a kamatkülönbözeti ügyletek sokkal kockázatosab­ bak, mint kezdetben gondolnánk. Ha a rövid lejáratú szektorban erőteljes a kamatemelkedés, akkor a kötvény finanszírozási költsé­ gei, melyet ugyebár tíz évig nem értékesíthetünk, meghaladják az esetleges hasznot. Természetesen a spekuláns bármikor eladhatja a kötvényt. Ha azonban a kamatok időközben jelentősen megemel­ kedtek, akkor nagyobb veszteségre számíthat a papírokkal, mivel a 102

A

KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

kötvényárfolyam mindig úgy változik, hogy a hozam alkalmazko­ dik az aktuális kamatlábhoz. A rövid és hosszú lejáratú kamatok közötti fent ábrázolt összefüg­ gést a kereslet és kínálat által szabályozott kötvénypiacokon általá­ ban előre számításba veszik. Ha az infláció csak egy kicsit emelke­ dik, akkor a jegybank általi kamatemelés reményében a hosszú lejá­ ratú kamatok azonnal emelkednek, bár a jegybankosok még a kisujjukat sem mozdították. Fordított esetben is igaz, hogy a kötvé­ nyek rosszabbul kamatoznak, ha arra lehet számítani, hogy a kon­ junktúra alábbhagy, vagy a drágulás lelassul, és emiatt a jegybank kamatcsökkentést foganatosíthat. Így aztán olykor előfordulhat, hogy a hosszú lejáratú kamatok meghatározott ideig a rövid lejáratú kamatok alá esnek.

Deviza: és mi van a dollárral? Amikor bevezették az eurót, folyton arról faggattak, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e a tőzsdére nézve. A véleményem az volt és ma is az, hogy: nem tudom, és azt hiszem, senki nem is tudhatja. Ugyan­ olyan kevéssé tudhatjuk, mint ahogy az újszülött esetében sem tud­ juk, hogy zseni lesz-e vagy falubolondja. A kérdés ugyanakkor teljesen jogos, hiszen a devizaárfolyamok képesek közvetlen hatást gyakorolni a pénzre mint piaci faktorra. A jegybankok nemcsak saját országuk pénznemének stabilitását fi­ gyelik, hanem saját valutájuk átváltási árfolyamának alakulását is. Miért neveznék őket különben valutaőrnek? Ha egy valuta gyengül, ami inflációt hozhat, akkor megpróbálják megtámasztani, először devizapiaci intervenciókkal, vagyis saját valutát vásárolnak idegen valutáért. Ha azonban saját devizatartalékaik nem bizonyulnak ele­ gendőnek, akkor csak egyetlen eszköz marad a kezükben, hogy az általuk őrzött valutában eszközölhető befektetéseket ismét vonzó színben tüntessék fel, éspedig a kamatemelés. Fordított esetben az olyan országok csökkentik a kamatokat, amelyeknek a valutája annyira erőteljesen növekszik, hogy exportjukat az a veszély fenye­ geti, hogy elveszíti versenyképességét a világpiacon. Svájc és Né­ metország évekig küszködött ezzel a problémával. A Bundesbank 103

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

azonban mindig csak a pénz stabilitására ügyelt, és emiatt munkahe­ lyek százezrei szűntek meg. További befolyásoló tényezőt jelentenek a két valuta közötti ka­ matkülönbözeti ügyletek. Ha valamely országban különösen ala­ csonyak a kamatok, egy másikban pedig igen magasak, természete­ sen megéri az egyik valutában hitelt felvenni, és az összeget a másik­ ban befektetni. Ez az üzlet az utóbbi években óriási méreteket öltve virágzik a jen és a dollár között. Nagy tételben spekulálók és szinte az Összes fedezeti alap dollármilliárdokért vásároltak amerikai köt­ vényeket, melyeket olcsó jenhitelekkel finanszíroztak. Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, érdemes hatszázalékos hozamú USA-kötvényeket venni, melyeket egy-két százalékos jenhitellel finanszírozunk. Ha negyven évvel fiatalabb volnék, én is belevágnék. Igencsak jó üzlet hét százalék kamatot be­ gyűjteni, és kifizetni egy százalék kamatot a hitelre. Ezt egy kisgye­ rek is képes kiszámolni. Veszélyt csak az jelenthet, ha a jen egy nap túlságosan felmegy, és a veszteség felzabálja a kamatkülönbözetet. A fedezeti alapok ebben az esetben pánikszerűen próbálnának meg­ szabadulni az USA-kötvényektől, ami meglehetősen erős nyomást gyakorolna a kötvénypiacra, és az amerikai hosszú lejáratú kamatok az égbe szöknének. Így aztán a pénzfaktor már csupán a túl erős jen miatt is hirtelen negatívba fordulna. Hasonlóképp fennállhat az a veszély, hogy a japán jegybank valamikor ismét kamatot emel, mert a konjunktúra olajozottabb, vagy pedig mert szerinte a jen túlságo­ san meggyengül. A következmény az ellentétes előjelű kiváltó okok estében is ugyanaz lenne. Ha megdrágulnak a jenhitelek, a speku­ lánsoknak ismét csak le kellene zárniuk pozíciókat, és eladniuk az amerikai kötvényeket. Hasonló helyzetet már tapasztalhattunk a kötvénypiacon 1994-ben, amikor a Federal Reserve csekély mértékű kamatemelést hajtott végre. Milliárdos nagyságrendű kötvényvásárlásokra került sor, melyeket olcsó rövid lejáratú dollárhitelből finanszíroztak. Va­ lóságos pánik következett, és olyan időszak, amikor szinte egyálta­ lán nem lehetett az USA-kötvényeket eladni. Az egyik fedezeti ala­ pot több száz milliós nagyságrendű veszteség érte. Ahogy az olvasó már észrevehette, mindenhol leselkednek olyan előre nem látható körülmények, melyek befolyásolják a pénzfak104

A

KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ

TÉNYEZŐK

tort. A spekulánsnak mindezekre nagyon kell figyelnie, és le kell vonnia a megfelelő következtetéseket. Ha ezek helyesek, és a pénz­ faktor az elvárásoknak megfelelően alakul, akkor már csak a piac pszichológiai állapotát keli „elemezni", hogy feltérképezhessük a részvénypiac jövőbeni tendenciáját.

A tömegek pszichológiája Már írtam arról, hogy mi történt 1987-ben. Miután a pénz mint pi­ aci tényező negatívvá vált, kilenc hónappal később a tőzsde Össze­ omlott. 1994-ben, a kötvénykrach folyamán a kamatok majdnem olyan erőteljesen emelkedtek, mint 1987-ben, de a tőzsde csak ki­ csit esett vissza, és akkor robbant valósággal, amikor a pénzfaktor kissé javult. Mi volt a különbség 1994 és 1987 között? A közönség pszichológiai állapota. Az, hogy a tőzsde milyen intenzíven reagál a pénzfaktorra, ha az pozitívvá vagy negatívvá válik, az a második té­ nyezőtől, a pszichológiától függ. 1987-ben mámoros hangulat uralkodott. A Harvardon frissen végzett, huszonöt éves ifjú emberek BMW, Porsche, Mercedes és Jaguar között választhattak, ha egy befektetési banknál vállaltak ál­ lást. 1994-ben viszont többen jövendöltek összeomlást, mint ahá­ nyan derűsnek látták a jövőt, bár a Dow Jones azt megelőzően re­ kordértéket ért el. A nagy tételben spekulálók inkább besszre men­ tek, mint hosszra. Utólag nem nehéz elemezni a helyzetet. De lehetséges egyáltalán előre felbecsülni a közönség jövőbeni pszichológiai reakcióját? Néha egyik pillanatról a másikra fordul át. Tulajdonképpen pszi­ choanalízisről van szó, ahol nem egyetlen embert kell analizálnunk, hanem a tömeget, mert a tőzsde voltaképpen tömegpszichológia. Akik erről a jelenségről többet szeretnének megtudni, azoknak ajánlhatom Gustave Le Bon művét, A tömegek lélektanát. Első, Si la bourse m'était contée (Íme a tőzsde) című, 1962-ben megjelent könyvemben még azt az álláspontot képviseltem, hogy a pszichológiát nem szabad lebecsülni. Elküldtem a könyvet unoka­ testvéremnek, George Katonának is. Az Egyesült Államokban élt, de Németországban is tanult, a közgazdaság-tudományok pro105

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

fesszora volt és a gazdaságpszichológiát választotta szakterületéül. Az általa írt könyvek (többek között: A tömegfogyasztás, Pszicholó­ giai közgazdaságtan, Fogyasztói és vállalkozói magatartás) máig alapműveknek számítanak ezen a még mindig kissé elhanyagolt ku­ tatási területen. Miután elolvasta a könyvem, levelet kaptam tőle. Az írta, hogy élvezettel és egyetértéssel olvasta a könyvet. Egy pont­ ban azonban nem ad igazat nekem, mégpedig ahol azt állítottam, hogy a tőzsde közönségének és az egyéni befektetőknek a pszicho­ lógiai reakcióit nem lehet megbecsülni és kiszámítani. „Mérhetők és kiszámíthatók - fűzte még hozzá és a nyáron meg is fogom ezt ne­ ked magyarázni, ha Párizsba jövök." Sajnos nem sokkal ezután el­ hunyt, és így adós maradt a magyarázattal. Később sokat töprengtem azon, milyen okok késztették arra, hogy úgy vélekedjen, a közönség pszichológiája kiszámítható. Mi­ után hosszasan törtem a fejem ezen a spekulánsok számára rettentő fontos kérdésen, arra az álláspontra jutottam, hogy az egyén és a tö­ megek mélyebb pszichológiai motivációi, valamint adott helyzetben tanúsított magatartásuk valóban nem jósolhatok meg előre. De az egyéni döntések összességének intenzitását, tehát a tömegpszicho­ lógiai reakció hevességét, ahogy a körülbelüli időpontot is, tapasz­ talt tőzsdés néha tényleg megsejtheti - hogy előre is látná, az azért túlzás lenne. Ebből a célból kifejlesztettem egy modellt, melyet a to­ vábbiakban szeretnék majd elmagyarázni.

106

A tőzsde pszichológiája Nyámnyila vagy dörzsölt? - ez itt a kérdés Azt az intenzitást, amellyel a tőzsde a jó vagy rossz hírekre reagál, a piac technikai állapotának nevezem. A piac technikája alatt a több­ séggel ellentétben én nem a grafikonokat, az oszcillátorokat meg a valószínűség-számítást értem vagy egyéb ostobaságokat, melyeket a tőzsdematematikusok valaha is kitaláltak. A technikai állapot szá­ momra csak egyetlen kérdéstől függ: kinek a kezében található a pa­ pírok többsége? A tőzsdézőket ezért két kategóriába sorolom: dörzsöltek és nyámnyilák. A dörzsöltek csoportjába tartoznak a befektetők és a spekulánsok, ezeknek a kifejezéseknek általam meghatározott értel­ mében. Ok hosszú távon a tőzsde nyertesei közé tartoznak. Nyere­ ségüket a nyámnyilák finanszírozzák, akikhez elsősorban a tőzsde­ játékosokat sorolom. Mi különbözteti meg a dörzsölteket a nyámnyiláktól? A dörzsölt fickó rendelkezik a négy „G" mindegyikével, melyeket Moltke vezértábornagy a hadviselés elengedhetetlen feltételének tartott. Ő úgy vélte, az eredményes háborúzáshoz négy dolog kell: Geld, azaz pénz, Gedanken, azaz gondolatok, Geduld, azaz türelem és természetesen Glück, vagyis szerencse.

107

MESTERFOKON

A PÉNZRŐL

Pénz Nézeteim szerint nem a vagyona nagyságától függ, hogy valakinek van-e pénze. Csak az a lényeg, hogy legyen egészséges saját tőkéje, és ne legyenek adósságai. Ha valakinek például tízezer márkára rúg a vagyona, s ebből csupán ötezer márkát tart értékpapírban és adós­ ságai nincsenek, akkor pénzes embernek mondhatja magát. Ellen­ ben egy százszoros milliomosnak, hiába birtokol 200 millió érték­ ben papírokat, nincs pénze, csak egy egyenlege van (200 000 már­ kányi részvény mínusz 100 000 márka saját tőke, az egyenlő 100 000 márka adóssággal). Tőzsdei pályafutásom alatt én is eladósodtam néha. A következmény szinte mindig negatív volt. Különö­ sen keserű tapasztalatként maradt meg emlékeimben egy élmény az ötvenes évekből. A New York-i tőzsdén emelkedtek az árak. Az ak­ koriban még forradalminak számító új ágazatok, mint például az elektronika vagy a számítástechnika, nekem nagyon kecsegtetőnek tűntek. Vettem az ebbe az ágazatba tartozó cégek részvényeiből, és mivel növelni akartam a nyereséget, addig vásároltam hitelre, míg ki nem merült a keretem. Akkoriban Dwight D. Eisenhower volt az elnök, háborús hős, de nem különösebb lángelme. Az amerikai nép körében azonban óriási tiszteletnek örvendett. A Marlene Dietrichhel folytatott állítólagos szerelmi viszony sem tudta megtépázni tekintélyét. A Wall Street számára mindig rendkívül fontos, hogy a nép megbízzon az elnöké­ ben. Teljesen mellékes, hogy melyik párthoz tartozik, mivel az egyedül komolyan vehető erők - a republikánusok és a demokraták - gyökerei egyaránt a kapitalista filozófiában keresendők. A legkö­ zelebbi amerikai elnökválasztásra a következő évben került sor, és mindenki szilárdan meg volt győződve arról, hogy Eisenhower tá­ bornokot egy második periódusra is újraválasztják. A tőzsde min­ den bizonnyal megelőlegezi ezt - gondoltam én. És akkor történt valami, amire senki sem számított. 1955-ben Eisenhower elnök szívrohamot kapott. A rákövetkező napon a részvények a Wall Streeten tíz-húsz százalékkal estek. Kénytelen voltam további biztosítékokat adni a brókeremnek. Mivel hitelke­ retem teljesen kimerült, fel kellett számolnom pozícióim nagy ré­ szét, természetesen veszteséggel. Eisenhower újrajelölése kérdé-

108

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

sessé vált, teljes bizonytalanság uralkodott a helyzet további alaku­ lását illetően. Rajtam kívül sok hozzám hasonlóan eladósodott kollégám kényszerült arra, hogy eladja a részvényeit, ami még in­ kább meggyorsította az árfolyamok visszaesését. Néhány nappal később Eisenhower egészségi állapota rohamos javulásnak indult. A tőzsde újra emelkedni kezdett, és elérte a korábbi árfolyamszin­ tet. Sőt, néhány papír árfolyama később meg is tízszereződött. Szá­ momra azonban sajnos túl későn. Néhány évvel később ismét hasonló helyzetbe kerültem. 1962 februárjában sok kötésem volt a párizsi tőzsdén. Ezúttal hitel nél­ kül, az utolsó frankig kifizettem a papírokat. Algériában dúlt a há­ ború. De Gaulle generális, Franciaország akkori elnöke tulajdon­ képpen meg akart szabadulni Algériától, az Algéria-kérdésben telje­ sen megosztott közvélemény miatt azonban politikájával ide-oda lavírozott. És ismét valami váratlan dolog történt. Négy francia tá­ bornok fellázadt De Gaulle kormánya ellen. Algéria függetlenségé­ nek megakadályozását akarták elérni. Az ország válságba került, es­ tére már pánikhangulat alakult ki, azt beszélték, hogy ejtőernyősök foglalják el Párizst. Úgy határoztam, hogy a következő napon nem is keresem fel a tőzsdét. Miért idegesítsem magam fölöslegesen? Ehelyett betértem kedvenc éttermembe, a Chez Louis-ba (világszerte ismert cseh kis­ vendéglő), mely akkoriban ismert filmes, televíziós és sajtószemé­ lyiségek találkozóhelyének számított. Épp az étlapot kezdtem tanul­ mányozni, nem is gondolva a tőzsdére, amikor véletlenül egy tőzs­ dei ismerősöm lépett a helyiségbe, és döbbenten számolt be arról, hogy valóságos vérfürdőre került sor, és hogy biztos a tőzsdén a krach. „Ne mondja!" - válaszoltam, és a legteljesebb nyugalomban, nagy élvezettel tovább folytattam az ebédemet. Nem kételkedtem benne, hogy De Gaulle győztesként fog kike­ rülni a kedvezőtlen helyzetből, és mivel nem voltak adósságaim, nem kellett aggódnom. A válsághelyzet gyorsabban elmúlt, mint ahogy még én magam is vártam. Azon az estén De Gaulle megtar­ totta híres televíziós beszédeinek egyikét. Szeretett Franciaországához (»ma chére vieille France") intézte a szót, és abban a pillanatban már maga mögött tudhatta az egész francia népet. A négy hűtlen tá­ bornok feladta a küzdelmet, és rögtön zárás után rendeződött a

109

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

tőzsdei veszteségek mintegy fele is. Másnapra a „hatalmas vérfür­ dő" már rég feledésbe merült. A két felidézett élményből szükségszerűen következik az egyik sarktételem: részvényt hitelre venni tilos.

Gondolatok Az intellektuálisan cselekvő spekulánsnak gondolatai vannak, hogy jók vagy rosszak, azt most hagyjuk, a lényeg, hogy gondolkodva cse­ lekszik, s hogy rendelkezik képzelőerővel. És hinnie kell a gondola­ taiban, az ötleteiben. Ha kidolgozott egy stratégiát, ne hagyja, hogy a barátok, az általános közhangulat vagy a napi események eltánto­ rítsák, mert akkor a legzseniálisabb ötlet sem válhat hasznára. Moltke vezértábornagy négy „G" betűs ajánlását ezért még eggyel kiegészíteném: a hittel (németül Glauben). A „gondolatokat" akár a „fantázia" szóval is lehetne helyettesí­ teni. A cári- és a németkötvény-spekulációim kapcsán már kifejtet­ tem, hogy milyen fontos a fantázia a spekuláns számára. Csatlako­ zom ahhoz, amit Einstein mondott: „A fantázia fontosabb, mint a tudás!" Az alábbi tapasztalat is remekül illusztrálja, hogy milyen messzire képes elkalandozni a spekuláns fantáziája. Olaszország közvetlenül a háború után sajátságos helyzetben találta magát. Az ország szinte alig szenvedett háborús károkat. A gyárak nagy része sértetlen ma­ radt, de nem tudott termelni a nyersanyaghiány miatt. Nyersanya­ got pedig nem lehetett venni, mert hiányzott a deviza. Olaszorszá­ got végül egy olyan rendszer húzta ki a kutyaszorítóból, melyet az Egyesült Államokkal együtt fundált ki. Amerika bérmunkaszerző­ dések alapján szállított nyersanyagot Olaszországnak: gyapjút, pa­ mutot, műselymet. Az olasz gyárakban történő feldolgozás után a késztermékek egy része fizetségként visszatért az Egyesült Államok­ ba, míg a fennmaradó rész az országban maradt, de még más euró­ pai országokba is exportáltak belőlük. 1946-tól tehát az olasz textil­ ipar újra virágzásnak indult, és a milánói tőzsde is újjászületett. Fo­ kozatosan visszaállt az a szenvedélyektől fűtött légkör, amely Milánót a háború előtt Európa egyik legaktívabb részvénypiacává

110

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

tette ahol a legtöbb spekuláció zajlott. Az újjászületés azonban töb­ bé-kevésbé a textíliák előállítására és kereskedelmére, illetve azokra az iparágakra korlátozódott, melyek közvetlen vagy közvetett mó­ don kapcsolatban álltak a textilgyártással: áruházakra, textilgépek­ re és hasonlókra. Amikor megérkeztem az Egyesült Államokból, ahol Európára némi pesszimizmussal tekintettek, nagyon meglepődtem, amikor megpillantottam a pamutból, selyemből és gyapjúból készült áru­ cikkek özönét a Dóm közelében található, elegáns milánói üzletek­ ben. A spekuláció ördöge azonnal mocorogni kezdett bennem. Ta­ nácsot kértem egyik barátomtól, aki brókerként dolgozott a milá­ nói tőzsdén. „Túl késő beszállni - mondta. - A jó dolgok ára már túl magas. Túl drágák ahhoz, hogy most meg lehessen még venni őket. Ami pedig nem drága, annak nincs oka emelkedni." Az Egyesült Államokból tértem vissza, és még nem ismertem ki magam elég jól az európai viszonyok között. Barátom biztos jobban tudja, mint én, gondoltam. Ezért tudomásul vettem, amit mondott, és szükségképpen beértem azzal, hogy ebből a „tortából" nekem nem jut falat. Pár héttel később a Neue Zürcher Zeitung egyik cikke felkeltette a figyelmemet. A nagy kaliforniai autós cég, a Kaiser-Frazer éppen szerződést kötött a torinói székhelyű Fiattal, melynek alapján az olasz cég bérmunka-megállapodás keretében évente százezer motor gyártására kapott megbízást. Úgy, gondoltam magamban, a mód­ szer tehát a textilügy kapcsán iskolát teremtett. Ki-mi kerül vajon most sorra? Valószínűleg az autók. Néhány percnyi gondolkodás elég volt ahhoz, hogy megszülessen a tervem. Miután kinyitott a tőzsde, megkérdeztem a brókeremet: „Mond­ ja csak, melyik a legrosszabb autórészvény?" „Valószínűleg arra gondol, hogy melyik a legjobb? A Fiat." „Nem, a legrosszabb. Kérem, nézzen utána! Akármilyen furcsá­ nak is találja, engem tényleg a legrosszabb érdekel." „Rendben" - felelte, és eltűnt a tömegben. Néhány perc múlva visszatért. „Úgy hírlik, az Isotta-Fraschini (I. F.); a cég a csőd szélén áll." A név emlékeket ébresztett bennem, felidéztem azokat a háború előtti, hosszúra nyúlt limuzinokat, melyek előszeretettel szállítottak

111

A

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

filmsztárokat és nagy pénzembereket. I. F., a luxus kezdőbetűi most már csak annyit jelentenének: „iparvállalat felszámolva"? „Biztos benne?" Másodszor is eltűnt a forgatagban. „Több mint biztos, az I. F.-et egy hajszál választja el a csődtől. „Jó, akkor szeretnék venni egy részvénycsomagot." Olyan arccal teljesítette végül cirka 150 lírás megbízásomat, amely sokat elárult kétkedéséből. Miután kielégítettem spekulá­ ciós vágyam, elhagytam a tőzsdét, néhány nap múlva pedig a vá­ rost is. Hónapok teltek el, mielőtt újra Milánóba érkeztem. A bró­ ker azonnal felhívott: „Kedves barátom, gratulálok a kitűnő tipphez! Honnan vette? Csak azt ne mondja, hogy semmit sem tudott! Hihetetlen, de az Isotta 4 5 0 ponton áll. Most biztos el akarja adni, ugye?" „Semmi esetre sem!" És kiadtam az utasítást, hogy vegyen még több Isotta-részvényt. Ezúttal rögtön engedelmeskedett. Megpró­ bálta titkolni meglepődését, és teljesítette a megbízást. Mivel ma­ gam is csodálkoztam, hogy egy légből kapott ötlet ilyen gyorsan si­ kert aratott, elkezdtem figyelni az árfolyammozgásokat. Ez a részvény kivételt képezett. Egyes-egyedül tört a magasba, mert a többi papír, a Fiattal egyetemben, nem sokat változott. A 150 lírás áron vett részvényeket körülbelül 1500 líráért adtam el, miután időközben 1900 lírára is felkapaszkodtak. A csoda könnyen megmagyarázható. Ötletem helyesnek bizonyult. A gazdaság újjá­ építése során egyik iparág került sorra a másik után. Olaszország­ nak jó volt a híre autógyártás terén, és érdekében állt továbbra is fenntartani ezt a hírnevet. Itt-ott felbukkantak külföldi pénzembe­ rek és gyáriparosok csoportjai, megvizsgálták a padlóra került olasz iparvállalatokat, és terveket kovácsoltak, hogyan lehetne őket újra felvirágoztatni. Az egyik ilyen csoport vette meg az Isotta-Fraschinit is, hogy átszervezze és ismét talpra állítsa. A cég ebben a formában ma már nem létezik, mert egyesült egy másik vállalattal. Nekem azonban megőrződött az emlékezetemben, mint egyik legmeré­ szebb és legsikeresebb spekulációm tárgya.

112

TŐZSDE

PSZICHOLÓGIÁJA

Türelem Pénzt nem az agyunkkal, hanem az ülőgumóinkkal csinálunk" tartották a régi frankfurti tőzsdések. Mennyire igazuk volt! A türe­ lem talán a legfontosabb dolog a tőzsdén, hiánya pedig a leggyako­ ribb hiba. Akinek nincs türelme, az még csak a közelébe se menjen a tőzsdének. Az általam kreált mondás szerint „a spekuláción szerzett pénz fájdalomdíj". Először jön a fájdalom, és csak utána a díj. Először minden másképp alakul, és csak a végén úgy, ahogy elterveztük. Ha helyes a diagnózis, melyre az egész spekuláció épül, tehát ha a megfelelő körülményekből indulunk ki, akkor be is válik majd a spekulációnk. Hogy mikor? Ez az eseményektől, a hírektől és a trendektől függ - egyszóval az előre ki nem számítható dolgoktól, amelyek időnként eltakarják a fundamentális tényeket. Ha a spe­ kuláció rendszerének elemei továbbra is érvényesek, akkor min­ den csak idő kérdése. A tőzsdézők többségének azonban nincs ele­ gendő türelme és kitartása, hogy kivárja a közbenső viharokat és zivatarokat. Ha azt látják, hogy esnek az árfolyamok, akkor pánik­ ba esnek, és minden papírtól megszabadulnak. A tőzsdére vonatkozóan felállítottam saját matematikai egyenle­ tem: kétszer kettő egyenlő öt - mínusz egy. Ezalatt azt értem, hogy végül minden úgy alakul, ahogy kell. Kétszer kettő az négy, de csak mint végeredmény. Ehhez a végeredményhez azonban nem egyenes úton jutunk, hanem kerülővel. Éppen ez az axióma az, amely a mű­ vészetet megkülönbözteti a tudománytól, mert egy tudományos munkában nem szabad ilyesfajta egyenleteket alkalmazni, ott két­ szer kettő az mindig négy. Ha a mérnök hidat épít, akkor számítá­ sainak matematikailag mindig pontosaknak kell lenniük. Ha a híd a „2 x 2 = 5 - 1" képlet alapján épülne, akkor mát ötnél Összeomla­ na, mielőtt még eljutnánk a négyhez. Ekképp omlik össze a spekuláns is (az ominózus ötnél), ha nincs elég türelme kivárni, míg beüt az elkerülhetetlen „mínusz egy". Ezért aztán végül is igaza van a logikáját illetően, de ennél több haszna nincs belőle.

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Szerencse

A

TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

nagy többsége, akkor a jó hírek euforikus hatást váltanak ki, a rossz hírek pedig egyáltalán semmilyet sem. Az első esetet „túlvásárolt" piacnak nevezem, a másodikat pedig „túlkiárusított" piacnak. A spekulánsnak természetesen szerencsére is szüksége van. A hábo­ rúk, természeti katasztrófák, politikai válságok, új találmányok vagy csalások semmissé tehetik azokat az előfeltételeket, melyekre spekulációját alapozta. A Kostolany-féle tojás Például, ha a spekuláns egy gyógyszercéget vesz célba, amely egy súlyos betegség, például a reuma csillapítására szolgáló gyógyszert Annak érdekében, hogy felmérhessük, hogy a piac túlvásárolt gyárt, és nem sokkal ezután egy konkurens biotechnológiai vállalat vagy túlkiárusított, először meg kell értenünk a fel- és lefelé irá­ meglepetésszerűen felfedez egy orvosságot ugyanerre a betegségre, nyuló mozgások anatómiáját. Ugyanakkor a kettőt együtt kell akkor eredeti prognózisa soha nem fog bejönni. Elemzése ugyan szemlélnünk. A tőzsdén elválaszthatatlan egységet képeznek. Ha helytálló volt, de a gyógyszer felfedezése, amit semmiképp sem lát­ nem ismerjük fel, hogy mikor van vége a hullámvölgynek, akkor hatott előre, felborította az eredeti feltételeket, és azok érvényüket nem tudjuk észrevenni a fellendülés kezdetét sem, és ha nem is­ vesztették. merjük fel a fellendülés végét, akkor nem láthatjuk a hullámvölgy Ha a négy „G" közül csak egy is hiányzik a spekuláns eszköztárá­ kezdetét sem. ból, azonnal a nyámnyilák táborába lép át. Tapasztalataim szerint minden tőzsdei hossz és bessz (részvé­ Ha nincs pénze, sőt adósságai is vannak, akkor türelmes sem le­ nyek, kötvények, nyersanyagok vagy nemesfémek, tehát min­ het. Ha, ahogy az már lenni szokott, először minden másképp ala­ den spekulációra lehetőséget nyújtó piac esetében) három fázis­ kul és az árfolyamok ellene dolgoznak, akkor fel kell számolnia po­ ból áll: zícióit, mielőtt a dolgok az ő javára fordulhatnának. - az árfolyam-kiigazítás fázisa, Ha nincsenek jó ötletei, akkor nem rendelkezik stratégiával sem. - az alkalmazkodás fázisa vagy a kísérő fázis, Ebben az esetben sem lehet türelmes, mert csak az érzelmeitől ve­ - a túlpörgés fázisa. zérelve sodródik a tömeggel. Ha a többiek vásárolnak, ő is vesz, ha Mivel a fel- és lefelé irányuló mozgások váltják egymást, ezért eladnak, ő is elad. egy körfélében ábrázolom őket, melyet a „Kostolany-féle tojás­ Hogyha pedig egyébként sem türelmes, akkor mit sem ér a pénz nak" neveztem el (lásd az ábrát a 116. oldalon). Az 1982-től 1987 meg az ötletek. Nem képes kivárni a „mínusz egyet", és a legkisebb augusztusáig tartó hossz, és az azt követő, 1987. október 19-ig tar­ zavaró tényező hatására mindent elkótyavetyél, mielőtt még beiga­ tó bessz példáján szeretném elmagyarázni egy teljes tőzsdei ciklus zolódhatnának a feltevései. anatómiáját. Ha pedig mindig az a csipetnyi szerencse hiányzik, akkor 1982-től indulunk, a tojásdad kör legmélyebb pontjáról, amely a előbb-utóbb elveszíti az önmagába vetett hitét, megszűnnek a jó lefelé való túlpörgés fázisának végét jelentette. Az árfolyamok már gondolatai, az ötletei, és elfogy persze a türelme is. évek óta lefelé csúsztak. A válság mélypontján a Business Week A technikai állapot, tehát az, hogy milyen intenzíven reagál a piac címlapsztoriját „A részvény halála" szalagcímmel hozta. Sztorijuk a jó vagy rossz hírekre, csak egy kérdéstől függ: attól, hogy a papí­ lényege az volt, hogy senki nem akar többé részvényt venni, az em­ rok a dörzsöltek vagy a nyámnyilák kezében vannak-e. Ha a papí­ bereket már csak az arany, az ingatlanok meg mindenféle vagyon­ rok a nyámnyilák reszkető kezében vannak, akkor a legjobb hírnek tárgyak érdeklik. sincs jelentősége, ellenben a rossz hír szerencsétlenséggel fog vég­ ződni. Ha a dörzsölt tőzsdézők kezében összpontosul a részvények 114

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

A

TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

nem lenne forgalom, és nem lenne árfolyam sem. „Senki nem akart részvényt venni" vagy „senki nem akart eladni", ezek a mondatok a tőzsdei kommentárok legostobább megfogalmazásai közé A 3

A 1

A 1 = az árfolyam-kiigazítás fázisa (alacsony forgalom, alacsony a részvé­ nyesek s z á m a ) A 2 = kísérő fázis (növekszik a forgalom és a részvényesek s z á m a ) A 3 = a túlpörgés fázisa (euforikus forgalom, m a g a s a részvényesek száma, X-nél a c s ú c s o n ! B 1 = az árfolyam-kiigazítás fázisa (alacsony forgalom, a részvényesek száma lassan csökken) B 2 = kísérő fázis (növekszik a forgalom, a részvényesek s z á m a tovább csökken) B 3 = a túlpörgés fázisa (igen nagy forgalom, a l a c s o n y a részvényesek szá­ ma, Y-nál a mélyponton) Vétel A 1 és B 3 fázisban Várakozás és a papírok jegelése A 2 fázisban Eladás A 3 és B 1 fázisban V á r a k o z á s és készpénz a B 2 fázisban

A helyzetleírás nem volt teljesen helytelen - az inflációs ráták az olajárválság miatt kétjegyűvé duzzadtak, és mindenki próbálta vé­ deni a vagyonát a pénz elértéktelenedésétől -, de nem is volt telje­ sen korrekt. És a tőzsdén a féligazság kész hazugság. Mert bár állí­ tólag senki nem akart részvényt vásárolni, a Wall Streeten mégis naponta ötvenmillió részvény cserélt gazdát. Ez azt jelenti, hogy ötvenmilliót ugyan eladtak, de ugyanakkor ötvenmilliót meg is vettek. A tőzsdén minden eladással egy vétel párosul, egyébként

116

tartoznak. De kik voltak ezek a vevők, akik 1982 zavaros napjain megvettek az ötvenmillió részvényt? Világos: a dörzsölt tőzsdések. Ők alkalmi áron vásárolnak be a részvényekből, olyan időpontban, amikor a gazdaság hírei különösen kedvezőtlenek. Ekkor kezdődik a felfelé ívelő mozgás első fázisa, a kiigazítás. Ebben a fázisban a túl mélyre csúszott árfolyamokat csekély for­ galom mellett olyan szintre korrigálják, amely bizonyos mértékig megfelel a valóságnak, ráadásul megalapozott is. A vevők még min­ dig a dörzsöltek. Kedvezően hatott az 1982. végi árfolyam-kiigazí­ tásra a pénzfaktor, amely időközben pozitívvá vált. Az USA jegy­ bankjának megelőző kamatemelési politikájával sikerült lefojtania az inflációt, majd lazított a kamatsrófon, aminek hatására csökken­ tek a hosszú lejáratú kamatok is. Ezután egyre kedvezőbb hírek érkeztek a gazdaság és a politika tájáról. Amerika lassan kikecmergett abból a letargiából, melyben a vietnami háború és a teheráni követségen lezajlott túszdráma óta vergődött. Az óriás ismét felébredt. A többség azt hitte, hogy már halott. Én személy szerint a második világháború alatt menekült­ ként New Yorkban szerzett tapasztalataim alapján mindig is meg voltam győződve róla, hogy csak alszik. Ronald Reagan keltette is­ mét életre, amennyiben visszaadta az amerikaiaknak az önbizalmu­ kat. Ekkor lépett a piac a második fázisba, amelyet kísérő fázisnak nevezek. Ebben a szakaszban az árfolyamok enyhén növekvő forga­ lom mellett párhuzamosan követik az események alakulását. Ha az események pozitívak, akkor az árfolyamok indokoltan felfelé kúsz­ nak, ha azonban negatívak, az árfolyamok ismét mérséklődnek. A nyolcvanas évek közepén az események meglehetősen pozitívan alakultak. Az olajárak összeomlottak. A nyugati világot súlyos ener­ giaválságba taszító OPEC fölött sikerült győzelmet aratni. Az infláci­ ós ráta mindenhol szinte nullára csökkent. Paul Volcker, a Federal Reserve Bank akkori elnöke tovább tudta mérsékelni a kamatokat. A gazdaság erős növekedési rátákat produkált, a vállalatok nyeresége robbanásszerű emelkedést mutatott, nem utolsósorban annak

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

a jelentős adóreformnak a következtében, amely a legmagasabb adókulcsot 28, a társasági adót pedig 32 százalékra csökkentette. Új állások milliói jöttek létre. Ezeket az igencsak pozitív híreket növekvő árfolyamok kísér­ ték, amelyek megint csak újabb vevőket vonzottak. A második fá­ zis, a kísérő fázis vevőit keverékeknek nevezem. Félig dörzsöltek, félig pedig nyámnyilák. Olyan befektetők ők, akiket általában a részvény érdekel, és rendelkeznek is ezen a téren némi tapasztalat­ tal. Még időben képesek felismerni az ismét emelkedő árfolyamo­ kat, és gyorsan beszállnak. Ezek a vásárlások további árfolyam-nö­ vekedést eredményeznek. Nos, a második fázisnak ezen a pontján fennáll az a veszély, hogy további pozitív események kedvező hatására automatikusan bekö­ vetkezik a harmadik fázis. A folyamatosan emelkedő részvényárak fázisában vásárolnak a nyámnyilák, amikor még az is részvényt vesz, aki azt sem tudja, mi fán terem a tőzsde. Az árfolyamok erőteljesen növekvő forgalom mellett óráról órára följebb kúsznak. Az árfo­ lyam és a hangulat kölcsönösen gerjesztik egymást. A magas árfo­ lyam rózsás hangulatot teremt, ez pedig még inkább serkenti az ár­ folyam-növekedést. Az árfolyamnak önmagában már semmi jelen­ tősége, azt kizárólag a tömegek eufóriája befolyásolja. Hasonló hangulat közepette jelentette ki Isaac Newton, aki maga is szenvedélyes spekuláns hírében állt, és egyszer egész vagyonát elveszí­ tette egy londoni szappanbuborék- krachban, hogy „az égitestek moz­ gását centiméterre és másodpercre ki tudom számolni, azt viszont nem, hogy az eszét vesztett tömeg merre terel egy árfolyamot". Az 1987-es év kezdetén a piac belépett a harmadik fázisba, a túlhajtás fázisába. A mintegy 200 pontos árfolyam-emelkedéssel kísért ötéves hossz igen jelentős vonzerőt gyakorolt a széles publikumra. A nyámnyilák, akik 1980 és 1982 között megtagadták a részvényt, és csalódásukban a legalacsonyabb áron szabadultak meg a papírok­ tól, pénzüket pedig vagyontárgyakba fektették, most hirtelen ismét be akartak szállni az üzletbe. Ezek mindig akkor vásárolnak, ha a média jelentős részvényhosszról tudósít, és minden partin a rész­ vény az első számú beszédtéma. Barátaik fantasztikus részvényhoza­ mokkal dicsekednek, és hát akkor ők is feltétlenül részt akarnak venni az üzletben. Szinte pánikszerűen vesznek meg mindent, ami-

118

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

nek már jól felment az ára. Nem a felfedezetlen és alulértékelt részvényeket kutatják, hanem ott akarnak bekapcsolódni, ahol barátaik már learatták a babérokat. Röviden, azokat a részvényeket vennék meg, amelyek éppen divatban vannak. És ki az, aki a nyámnyilákra rekordárakon sózza rá a papírokat? Természetesen a dörzsöltek, akik olcsón vettek. A túlpörgés fázisa eltarthat egy ideig, és a hossz még tovább me­ het főleg amíg a pénzfaktor pozitív. Csak akkor ér véget, ha a dör­ zsöltek erős markából minden papír átvándorol a nyámnyilák gyen­ ge kezei közé. Akkor a nyámnyiláknál nincs több készpénz, viszont markuk tele részvényekkel, amelyeket ráadásul hitelre vettek. A készpénz most a dörzsöltek kezében van. A nyámnyilák most a még nyámnyilábbakra várnak, akik még magasabb áron megveszik tőlük a papírokat. De ilyenek nem léteznek. A készpénzen trónoló dörzsölteknek viszont eszében sincs ilyen árfolyamon vásárolni. Ha ilyenkor a pénzfaktor negatív lesz, akkor be van programozva az összeomlás. Amikor 1987 elején egyik előadásomban óva intettem a túlhevü­ léstől, mert úgy véltem, hogy túl sok papír van a nyámnyilák kezé­ ben, akkor az egyik fiatalember provokatív kérdést tett fel: „Kostolany úr, ahogy hallom és olvasom, manapság a forgalom kilencven százalékát az alapkezelők és az intézményi befektetők bo­ nyolítják. Akkor netán ők is nyámnyilák?" Válaszom rövid és tömör volt: „Igen, természetesen ők is azok. Azért nem tőzsdebalekok, de úgy viselkednek. Követik a tömeget, és két dologban szenvednek hiányt: gondolatokban és türelemben. Az intézményi befektetők felelős pénzügyi menedzserei az úgyne­ vezett aranyifjak voltak - a nyolcvanas évek yuppie-nemzedékének szimbolikus figurái. A befektetési bankok, az alapok és a biztosítók óriási fizetésekkel csábították őket kereskedési osztályaikra a Har­ vardról és a London School of Economicsról. Aki belépett a céghez, céges autónak Mercedest, BMW-t, Jaguart vagy Porschét választha­ tott. Ezeknek a huszonöt és harminc közötti zöldfülűeknek keve­ sebb volt a tapasztalatuk, mint bármelyik tőzsdei kifutófiúnak, mégis százmilliók felett rendelkeztek. Ámde 1987 augusztusában el­ apadt a harmadik „ G " is, a pénz. Sőt, kifejezetten túlköltekeztek nem a részvénypiacon, hanem a határidős tőzsdén.

119

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

Miután az árutőzsde hosszidőszaka véget ért, a határidős tőzsdéseknek valami újat kellett kitalálniuk. Így aztán elkezdtek részvényin­ dex-határidős ügyletekkel kereskedni. Részvényindexek mindig is lé­ teztek. Az egyik legrégibb és legismertebb valószínűleg a Dow Jones. Tulajdonképpen csak egy kis mutatóról van szó, mely csupán har­ minc cég papírjainak átlagárfolyamát tükrözi. Igaz, hogy ezek a leg­ nagyobb amerikai cégek, de vannak más részvényindexek is, mint például a Standard & Poor's 500, mely magában foglalja ezt a har­ minc papírt és még további négyszázhetvenet. Az S&P 500-ra, ahogy az indexet röviden nevezik, kiötlöttek egy határidős ügyletet. A szer­ ződés nagysága 500, szorozva az indexszel. Az akkori állás szerinti mintegy 340 pontból körülbelül 170 000 dollár jött ki. A beugró, melyet a vevőnek le kellett tenni, hogy részt vehessen az ügyletben, mintegy 6 0 0 0 dollárra rúgott, ami kevesebb mint 5 százalékos tőke­ fedezetnek felelt meg. Tulajdonképpen nem jelentett mást, mint ha 95 százalékos hitelarány mellett 5 százalék saját tőkével kezdenénk spekulálni. Ez az arány még perverzebb volt, mint az 1929-es, amikor legalább 10 százalék önrészt keltett letétbe helyezni.

játszma kezdődött az indexkötésekkel. A New York-i részvényke­ reskedés volumene szinte rendszeresen alacsonyabb értéket muta­ tott, mint a Chicagóban egy nap alatt eladott összes S & P 5 0 0 határ­ idős kötésé, így a határidős piac kerekedett felül. Már nem a kutya csóválta a farkát, hanem a farok csóválta a kutyát. Az aranyifjak nyakig benne voltak az üzletben, indexkötéseikkel még feljebb tor­ nászták a piacot. Folyt a pezsgő, ahogy a Dow Jones az egyik rekor­ dot érte el a másik után. A brókerek örvendeztek az egyre növekvő forgalom láttán, és megpróbáltak még több befektetőt becsalogatni a játékbarlangba. Az egyik tőzsdeguru, név szerint Robert Prechter volt a sztár a befektetők között, aki az Elliot-hullámok alapján meg­ jósolta, hogy a Dow Jones 1988-ban 3686 ponttal csúcsot dönt. Az, hogy ez az ember ennyire közismertté válhatott, világosan jelezte, hogy a papírok immár túlnyomórészt a nyámnyilák kezébe kerül­ tek. A kicsit is tapasztalt tőzsdés soha nem követne olyan gurut, aki azt állítja, hogy pontra előre meg tudja jósolni a Dow Jones alakulá­ sát. Lehetünk bár optimisták vagy pesszimisták, de amit Prechter csinált, az a józan ész megsértésének minősül.

A határidős piac működése azonban sokkal dinamikusabb és ha­ tékonyabb, mint az 1929-es részvénypiac. Például ha valaki határ­ idős ügyletben hosszra spekulál és a piac gyengül, a bróker azonnal telefonál az ügyfélnek, és felszólítja a szükséges biztosítékok, az úgynevezett margin feltöltésére. Ha valaki a marginfelhívásnak nem tesz eleget, a pozíció azonnal kényszerlikvidálásra kerül. Itt egyáltalán nem számít, hogy az ügyfél az adott brókerháznál taka­ rékbetétje vagy nagyobb ingatlantulajdona okán fizetőképesnek mi­ nősül, ami Svájcban vagy Németországban biztosan megmentené. A határidős piac szabályai arra kényszerítik a brókert, hogy rögtön lezárja a pozíciót, ha a margin nem kerül azonnal feltöltésre.

Az eufória közepette a nyámnyilák nem vették észre, hogy a pénzfaktor negatívvá vált. A pénz mennyiségének expanziója volt az azt megelőző években a hossz motorja. Az időközben hivatalba lépett jegybankelnök, Alan Greenspan meg akarta előzni a fenyegető inflá­ ciót, és 1987 elejétől az év nyaráig többször kamatot emelt. A tőkepi­ acon a hosszú lejáratú kötvények kamatai mintegy két százalékpont­ tal emelkedtek. A Dow Jonesból augusztusban 2722 pontnál kifo­ gyott a szusz. Az árfolyamok beléptek a hullámvölgy első fázisába, az igazodási szakaszba. Ebben az időszakban kevés eladás is elegendő, hogy lemorzsolódjanak az árak, mivel nincsenek új vevők. Augusz­ tustól októberig az árfolyamok eleinte lassan csökkentek. A tőzsdé­ zők egyre idegesebbé váltak, az árfolyam-visszaesés pedig további el­ adásokhoz vezetett. Október közepén a piac a kísérő fázisba lépett. Az Egyesült Államok és Németország viszonyát feszültség jellemezte. Amerika kereskedelmi mérlege jelentős hiányt mutatott Európával és főleg Németországgal szemben. Felszólították Németországot, hogy Próbálja végre ösztönözni a belföldi konjunktúrát, hogy az amerikai vállalatok is exportálhassanak Európába. A követelés teljesen jogos volt , mert a Bundesbank, melynek elnökhelyetteseként akkoriban

A spekuláció ezen új változata az arbitrázsügyletekre nézve is új távlatokat nyitott. A nagy befektetési bankok számítógéppel ve­ zérelve határidős szerződéseket vesznek Chicagóban, ha azok ol­ csóbbak, mint a részvények New York-ban, és fordítva (lásd bőveb­ ben a 34. oldalt „Az arbitrázsügynök: a kihalóban lévő faj" címmel). Az indexarbitrázsok úgy kötik össze a New York-i részvénypiacot a chicagói határidős piaccal, mint két közlekedőedény. Az alacsony margin 1987-ben azt eredményezte, hogy gátlástalan 120

121

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

Helmut Schlesinger ténykedett, túlságosan restriktív pénzpolitikát folytatott, mely világszerte sok kritikát váltott ki. Csütörtökön és pénteken az árfolyamok már száz ponttal estek, ami akkor már meghaladta a négy százalékpontot. A hangulat igen­ csak izgatott és feszült volt. Amikor aztán a rákövetkező hétvégén az akkori amerikai pénzügyminiszter, James Baker azzal fenyege­ tett, hogy a dollár még tovább fog esni, ha a német jegybank nem hajlandó kamatcsökkentéssel felrázni a belső konjunktúrát, a piac a völgymenet harmadik szakaszába lépett, a túlpörgés fázisába. Ebben a fázisban már csupán a csökkenő árfolyamok miatt is sö­ tét borúlátás a jellemző, amely még tovább nyomja te az árakat, és az árfolyamok úgy vitorláznak lefelé, mint az őszi falevelek. Az utolsó időszak besszhulláma mindig annyi ideig tart, míg egy bármilyen irányból jövő lélektani elektrosokk meg nem töri az ördögi kört. Ha az elektrosokk elmarad, bár minden feltétel adott az irány megvál­ tozásához, az árfolyamok tovább hömpölyögnek lefelé. Október 19-én az elektrosokk elmaradt. Az aranyifjak tarsolyá­ ból kifogyott a szerencsét jelképező utolsó „ G " is. Az előző héten már jelentősen lecsökkent árfolyamok miatt számos határidős pozí­ ciójukra fizetniük kellett. De vagy nem akartak, vagy nem tudtak fi­ zetni. Október 19. kényszerlezárások sorával kezdődött, melyek az S&P-kontraktust tovább húzták a mélybe. Az árfolyamveszteségek további pozíciókat kötelezetek pótfizetésre és kényszereladások újabb hullámát váltották ki, amelyek aztán ismét csak további árfo­ lyamveszteségeket eredményeztek. A lavinát nem lehetett többé fel­ tartóztatni. Ezeken az eladásokon felül, melyek lezárták a meglévő hosszpozíciókat, az aranyifjak eladták a besszkötéseket is, hogy Wall Street-i részvénytulajdonukat lefedezzék. Ahelyett, hogy min­ den részvénypozíciót egyenként adtak volna el, az összeget inkább határidős kötésekben adták el, fedezet nélkül, ami lényegesen egy­ szerűbben, gyorsabban és főleg költségkímélőbben ment. Ez a stratégia még ma is nagy divat az ifjú pénzügyi menedzserek között. Portfólióbiztosításnak nevezik. Önmagában is képtelenség, mert a biztosítás aszerint a mottó szerint működik, hogy „eladom a házam, hogy biztosíthassam tűzkár ellen". Azt sem tudom megérte­ ni, hogy mondhatnak még tapasztalt kollégák is olyasmit, hogy lefe­ dezték határidős pozícióikat. Egy szó is elég, annyi, hogy „elad122

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

tam". Biztosítani csak úgy tudja magát az ember, ha eladási opció­ kat vásárol, ami hosszú távon elég költségigényes lehet. A portfólió bebiztosítása érdekében történt eladások még jobban a mélybe taszították a piacot. Az indexarbitrázs mindeközben ter­ mészetesen virágzott. A határidős piac folyamatosan gyengébben állt, mint a készpénzes piac, és ez a helyzet a Wall Streeten nyilván­ valóan eladást, Chicagóban pedig vásárlást eredményezett. Ezek az ügyletek viszont nem tudták feltartóztatni a határidős piacon a több ezer kisebb-nagyobb tőzsdés kényszereladásai által okozott árfo­ lyamesést. Mindenki ugyanazon kijárat felé tülekedett. Mint a mo­ ziban, amikor tűzriadó van, és mindenki a vészkijárat felé veszi az irányt. Végül még halottak és sérültek is lesznek, pedig még egy szál gyufa sem gyulladt meg. Október 19-én véletlenül épp egy bróker­ nél jártam. Ahogy ott ültem, hallottam, hogy szakadatlanul csörög­ nek a telefonok. Az ügyfelek izgatottan telefonáltak, de nem a szo­ kásos megbízások hangzottak el, mint például „Adjuk el az x rész­ vényt és felezzük a pozíciót y-nál!" A nyámnyilák, akik korábban a magas árfolyamnál szálltak be, most már csak egyfajta megbízást ad­ tak: Mindent adjunk el!" A lé órás zárásra a Dow Jones 5 0 8 pon­ tot esett. Beütött a csőd. És kik azok, akik 1987. október 19-én nevetséges áron felvásá­ rolták a papírokat? Világos! A dörzsölt fickók. Elég pénzük és elég jó idegzetük volt hozzá. A nyámnyilák ellenben mindentől megsza­ badultak és a sebeiket nyalogatták. Kezdetét vette a bűnbakkeresés. Ugyanis a dolog úgy működik, hogyha a tőzsdés nyer, a sikert a maga javára írja, ha veszít, akkor mindig valaki más a hibás. A bű­ nösre ezúttal hamar rábukkantak: mégpedig a számítógép „szemé­ lyében", mely az ügyleteket elektronikusan bonyolította. Ezzel a szegény számítógépre osztották a tettes szerepét, melyet az termé­ szetesen nem tölthetett be. Éppoly kevésbé hibáztatható a számító­ gép a tőzsde összeomlásáért, mint ahogy az evőeszköz sem tehet a gyomorrontásról, ha romlott halat eszünk. Csak a romlott hal a bű­ nös, illetve a tőzsde vonatkozásában az aranyifjak. De függetlenül attól, hogy James Baker kijelentése jogos vagy jo­ gosulatlan volt-e, úgy haton, mint tűszúrás a léggömbbe, és az árfolyamok összeomlottak. Olyan esemény volt ez, melyre a körülmé­ nyek ismeretében mindenképp számítottam. Ha a papírok a dör123

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

zsölt fickók kezében lettek volna, akkor a tőzsde valószínűleg átsiklott volna Baker kijelentése felett. Ami azonban engem is meg­ lepett, az az volt, hogy ez a harmadik fázis egyetlen nap alatt zajlott le. Huszonkét százalékos vagy akár még magasabb árfolyamesést már több alkalommal tapasztaltam, de nem ilyen sebességűt. Úgy éreztem magam, mint az Amerikában élő európai, aki New York-i barátjának az amerikai időjárásról panaszkodik: „A tél túl hideg, a nyár túl forró, a tavasz és a nyár meg semmit sem ér." „Nálatok Eu­ rópában nem négy évszak van?" - kérdezi a barát. „De, csak nem ugyanazon a napon." Akkoriban sok újságíró faggatott, hogy sokat vesztettem-e. Azt feleltem: „Vesztettem? Ez valami tréfa akar lenni? Semmit nem vesztettem. A papírjaim, amelyek most is a birtokomban vannak, még mindig sokszorosát érik annak, mint amennyiért vettem őket." Franciaország leggazdagabb emberének, több francia vállalat és az AGF biztosítótársaság főrészvényesének is feltették ugyanezt a kérdést. Ezen lemérhető, hogy milyen ostobák is azok, akik a tőzsde állatkertjében nyüzsögnek. X úr nem adja el csak azért a részvénye­ it, mert a tőzsde esetleg gyengül. Ha megteszi, akkor az árfolyamok csupán emiatt azonnal csökkenni kezdenének. Ugyanígy fel lehetne tenni a kérdést a Quandt családnak, amely Németország egyik leg­ gazdagabb famíliája és a BMW főrészvényese, hogy sokat veszíte­ nek-e azon, ha a BMW-részvényárak bármely okból gyengülnek. Csak az veszíthet, aki drágán vesz és alacsony áron ad el. Én nem így cselekedtem, és ezért soha nem is idegeskedtem. 1987. október 19. után sok barátom érdeklődött feleségemnél a közérzetem után. „Hogy van André? Ideges?" - firtatták. „Ideges? Nem látszik rajta. A fotelban ül, és zenét hallgat, mint mindig" - válaszolta a felesé­ gem. Ha teljes mértékben kifizetett papírjaim vannak - és ez nálam már évek óta alapszabály -, akkor árfolyameséskor tulajdonképp mindig nyugodt maradok, és az maradtam mindig is. Ha észreve­ szem, hogy kezd bennem elharapózni a nyugtalanság, mindig régi )0 barátom, Eugéne Weinreb jut eszembe, a dörzsölt róka, aki már tíz­ évesen belekóstolt a spekulációba. Egy nap a titkára izgatottan fu­ tott hozzá. „A papírok ára drámaian csökken, mit tegyünk?" Ő hig­ gadtan így felelt: „Csökken az árfolyam? Ezen idegesítsem magam? Én, aki három évig Auschwitzban voltam..."

124

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

Azonban nem minden barátom viselkedett ennyire higgadtan. A krach után nem sokkal találkoztam a repülőtéren egyik kedves és intelligens barátommal, Heiko Thiemével. Éveken keresztül a Deutsche Bank Wall Street-szakértője volt, ma New Yorkban saját befektetési alapot igazgat. Nagyon sokra becsülöm, mert hozzám hasonlóan optimista, még ha optimizmusa néha túlzásokra is ragad­ tatja. Ez azonban egyáltalán nem zavar, és ezerszer szimpatikusabb, mint a csődpróféták borúlátása. Ez alkalommal valahogy mégsem tudtam szabadulni attól a benyomástól, hogy nyugtalan és ideges. Nem tudtam, milyen papírjai vannak. Lehetséges, hogy barátom hosszra spekulált S&P 5 0 0 részvényekkel, ami akkoriban új divat­ ként hódított, vagy papírjaira adósságot halmozott fel. Hogy ez mennyire megizzaszthatja az embert, arról saját élményeim tükré­ ben már beszámoltam. 1987-ben már nem a vételi oldalon álltam, és rendelkeztem kész­ pénztartalékokkal is, ami pozíciómat igen kényelmessé tette. Egyik-másik papírt még el is adtam, mert nagyobb visszaesésre számí­ tottam. Ezt utólag persze mindenki mondhatja, de nekem bizonyíté­ kom is van rá. A Capital című folyóirat - melynél idestova harminc éve saját rovatot vezetek - 1987. októberi számában, mely szeptember utolsó péntekén jelent meg, az alábbiakat írtam: „A Wall Street sem egyirányú utca. Biztos hamarosan következik egy újabb megrázkódta­ tás." Micsoda közhely, mondhatnák. Mindenki tehet ilyen kijelentést, hiszen előbb-utóbb megint jön egy törés. Olvasóim azonban tudják, hogy ilyesfajta figyelmeztetésekkel csak akkor élek, ha veszélyt szima­ tolok. Cikkeimben a nyolcvanas évek hosszperiódusa alatt gyakran ír­ tam a Wall Streetről, de soha nem ilyen hangnemben. Én mindeneset­ re lélekben, mentálisan és anyagilag fel voltam készülve. Rendelkez­ tem készpénztartalékkal. Hogy kevesebb mint egy hónap múlva bekövetkezett a válság, az csak szerencse kérdése volt. Pontosan én sem tudhattam előre. Tapasztalt szimatom azonban azt jelezte, hogy puskaporszag terjeng a levegőben. De nem ez volt az egyetlen jóslat, amely az említett cikkben szere­ pelt. A szöveg így folytatódott: „Hosszú távon azonban az amerikai részvénypiac emelkedni fog - hála a szovjeteknek." Ez a jóslat igazi telitalálatnak bizonyult. Mint tudjuk, a Dow Jones-index jelenleg mintegy négyszer olyan magas, mint az 1987-es krach előtt. A Szov125

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

jetunió és az Egyesült Államok között oldódó feszültség tett ennyire derűlátóvá. Egy nappal az összeomlás után előadást tartottam a müncheni Deutsches Museumban. A másik előadó nem jelentéktelenebb személyi­ ség volt, mint az akkori német külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher. Ő a külpolitikáról beszélt, én pedig - hogy is lehetett volna másként - a tőzsdéről. Nagyfokú optimizmussal szóltam a pénzügyi pia­ cokról és a világgazdaságról. A Süddeutsche Zeitung másnap fél oldalt szentelt nekem, mert - a cikk szövegét idézve - kellemes volt végre egy optimista hangot hallani. Ami már egy nappal a krach után annyira de­ rűlátóvá tett, az Alan Greenspan, az USA jegybankelnökének kijelentése volt, aki így nyilatkozott: „A Federal Reserve minden eszközzel a gazda­ ság rendelkezésére áll, és ha szükséges lesz, pénzben fogom füröszteni a bankokat." A válság ezzel számomra megoldódott. Kizártnak tartottam, hogy az 1929-es év eseményei újra megismétlődhessenek. Greenspannek ez a kijelentése minden dörzsölt fickónak megad­ ta a jelet a vásárlásra. A pénzfaktor ismét pozitív lett, a következő fellendülés pedig már csak idő kérdése volt. A közgazdászok másként vélekedtek. Súlyos gazdasági válságra számítottak. Washingtonban harminchárom közgazdászpro­ fesszor gyűlt össze. Akkoriban ezt így kommentáltam, röviden, de sokatmondóan: „Harminchárom professzor, akkor oda a világ di­ csősége!" 1987. október 19. után sok szenzációra éhes turista is elzarándo­ kolt New Yorkba. Azt hitték, hogy a Wall Street-i mágnások most is úgy fognak kiugrálni az ablakon, mint 1929-ben. De hiába várakoz­ tak. Senki nem ugrott ki. Mintegy 50 000 aranyifjú elveszítette ugyan állását, de életét szerencsére nem. Az elbocsátási hullám pe­ dig egyáltalán nem volt sajnálatos folyamat, sokkal inkább egészsé­ ges tisztogatás, végül is az aranyifjak voltak azok, akik a Wall Street­ ből játékkaszinót csináltak. Róbert Prechter, a guru is átállt a pesszimisták táborába. Attól kezdve már csak ezer pont alatti Dow Jonest jövendölt. Valójában október 19. volt a mélypont. Megkezdődött az árfolyam-kiigazítás szakasza, és mivel a professzorok jóslatai ellenére a gazdasági fellen­ dülés tovább folytatódott, az árfolyamok újra emelkedhettek, és az érkező jó hírek révén áttérhettek a kísérő fázisba. És melyek voltak

126

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

ezek a jó hírek? A Szovjetunió széthullása, a német egység és a tech­ nológia új korszakának beköszönte. 1998-ban ismét „túlpörgött" a tőzsde. Mindenki be akart szállni. Főleg Németország elektronikus piacán tombolt a hazárdjáték. Meg olyan embereknek is, akik két évvel azelőtt azt sem tudták, mi az a tőzsde, nemcsak hogy megjött az étvágya, de végül elkapta őket az evés-, értsd: tőzsdézési kényszer. A visszaesésnek óhatatlanul be kellett következnie. Csak az hiány­ zott, hogy tűt szúrjanak a léggömbbe. És jött is, méghozzá egyszerre három szúrás: a délkelet-ázsiai válság, az orosz pénzügyek borzasztó helyzete, majd Alan Greenspan jogos figyelmeztetése a túlpörgetett spekulálás veszélyeire. Ezek aztán az árfolyamok Összeomlásához ve­ zettek Az okosok újra világméretű recessziót és deflációt jósoltak. Az amerikai jegybank megnyitotta a pénzzsilipeket, megelőzendő a világ­ gazdaság rendszerének Összeomlását. Ez a lépés volt a dörzsölt tőzsdések számára a döntő jel, hogy újra beszálljanak. A pénzfaktor ismét po­ zitív lett. Az árfolyamok majdnem ugyanolyan gyorsan magukhoz tér­ tek, mint amilyen gyorsan lezuhantak, és ahogy várható is volt, a közgazdászok által jósolt recesszió és defláció elmaradt. És mi a helyzet jelenleg? Az 1998-as krach nem tisztította meg annyira a piacot, mint az 1987-es. A kilengés ezúttal sem lent, sem fent nem öltött olyan szélsőséges méreteket. A piac túl gyorsan re­ generálódott ahhoz, hogy minden nyámnyila eltűnjön a színről. Mégis a félelem egy évvel később nagyobb, mint 1998-ban, bár az index már megint meghaladta saját egykori csúcsértékét. Azt hi­ szem, hogy jelenleg a második szakasz végén tartunk. Az eufóriának nem látom jelét. Míg szűk egy éve a tőzsdések a deflációtól féltek, akkor most itt az inflációtól és a növekvő kamatoktól való félelem. Csak ha egyre jobban látszik, hogy a meredeken felívelő termelékenység miatt a gazdasági növekedés nem hoz magával inflációt, valószínűleg akkor jön az eufória, és akkor léphet a piac a harmadik fázisba, a fellendü­ lés szakaszába. Jelentősebb visszaesésre ezután is lehet majd számí­ tani, mint minden egyes boom után. Én továbbra is megmaradok az 1987 októberében felállított elő­ rejelzésem mellett: hosszú távon az amerikai részvénypiac fel fog lendülni!

127

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

Fellendülés és összeomlás: az elválaszthatatlan páros A '82 és '87 között lezajlott tőzsdei folyamat jól példázza az összes többi ciklust is. Minden tőzsdei ciklus, függetlenül attól, hogy a részvény-, a kötvény-, a nyersanyag-, a deviza- vagy az ingatlanpiac­ ról van szó, ugyanazt a mintát követi. Az emelkedés és a süllyedés felfelé, illetve lefelé való kilengéseivel együtt az emberi lelket tükrö­ zi - a táncot a pánik és a túláradó öröm között. A fellendülés és az összeomlás a tőzsdén elválaszthatatlan párost alkot, egyik nem lé­ tezhet a másik nélkül. A prosperitás jegyében kialakul a boom, és szép kényelmesen egyre dagad és dagad. Végül szerencsétlen mó­ don hatalmas ballonná fúvódik fel, amely egyetlen tűszúrással ki­ pukkasztható. Örök törvény tehát: nincs olyan tőzsdekrach, olyan durranás, amely előtt ne lett volna boom, és nincs olyan boom, amely nem végződik tőzsdekrachhal. A tőzsde négyszáz éves története nem más, mint virágzó idő­ szakok és katasztrófák láncolata. Többségük már rég feledésbe me­ rült. Egyik-másik azonban megváltoztatta a világot és bevonult a történelembe.

A XVII. század tulipánbotránya A sors iróniája, hogy egy törékeny virág, a tulipán lett a boom és krach klasszikus jelképe. Még ma is mementóként szolgálhat a ta­ pasztalatlan tőzsdejátékosok, pénzügyi menedzserek és befektetési tanácsadók számára. Ez a virág alaposan megrengette egy egyéb­ ként igen józan ország, a XVII. századi Hollandia feltörekvő gazda­ ságát. A következőképpen történt a dolog: Egy bizonyos Busbeck úr, a német császár törökországi követe nem tudott betelni egy vi­ rággal, melyet a törökök „turbánnak" neveztek. Őkegyelmessége magával vitte ezt a virágot Nyugatra, ahol annak neve később „tuli­ pánra" változott. Nemsokára már Augsburgban, a Fuggerek kertjé­ ben is meg lehetett csodálni. A botanikusoknak sikerült hozzászok­ tatni a törékeny kis virágot a hűvös északi klímához, ám még sok év telt el, mire a hollandok fejüket vesztve, bolondul belehabarodtak. A tulipán évekig nem volt más, mint egy színfolt a polgárok kertjé128

A

TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

ben. Majd fokozatosan a társadalmi felemelkedés jelképévé vált. Az elegáns hölgyek gondosan választották ki a toalettjükhöz illő tuli­ pánt. A villák virágszőnyegei színpompájukban felülmúlták a mesés kelet kertjeit. Az emberek tulipánnal díszített hintóban kocsiztak ki. Napi rendszerességgel tartottak virágünnepeket, amelyek elegancia tekintetében nem győztek rivalizálni egymással. Valóságos divathó­ borttá vált olyan ritka tulipánok gyűjtése, amelyek a szomszéd kert­ jében még nem virítanak. A tulipán státusszimbólummá nőtte ki magát, mint manapság a modern képgyűjtemény. Egy tehetős hajómágnás, aki imponálni akart konkurenseinek és szeretett volna ki is tűnni közülük, azt vette a fejébe, hogy lányának nem valami különlegesen szép gyémántot ajándékoz az esküvőjére, ha­ nem egy igen ritka tulipánhagymát. Amikor meghívta a barátait, hogy csodálják meg a „kincset", egy asztalt kivételes pompával díszíttetett fel és a hagymát egy delfti porcelán tálon az asztal közepére helyeztet­ te. Azonban, amíg a házigazda vendégeivel a kertben időzött, egy ide­ gen hajós érkezett a házba, aki még újonc volt a tulipánok iránti rajon­ gás terén. Éppen egy heringet készült elfogyasztani egy szelet kenyér­ rel, amikor pillantása a hagymára esett, és azt gondolta, hogy ez aztán jól fog esni a halhoz. Kivette a tálból, és úgy, ahogy volt, héjastul megette. Amikor a ház ura visszaérkezett, már tói késő volt, a nászaján­ dék a házassági szerződés aláírása előtt felfalatott! Az már nem maradt fenn az utókor számára, hogy a derék polgár belehalt- e a bánatba vagy a dühbe, de igen valószínű, hogy ez történt! A tulipánhisztéria jó néhány évig elhúzódott. Miután a polgárok meggazdagodtak, egyre magasabbra és magasabbra kívántak felkapasz­ kodni a társadalmi ranglétrán - mégpedig a tulipánok révén. A sznobok majmolták a hágai arisztokrácia bolondériáját. Miközben a kertek ros­ kadoztak a tulipántól, annak ára emelkedni kezdett. A kereslet egyre bő­ vült, és olyan méreteket öltött, hogy belföldi forrásból már nem lehetett kielégíteni. Az árak lassan, de biztosan egyre kúsztak felfelé, főleg a jú­ liustól szeptemberig tartó időszakban, amikor a tulipánhagymák az üz­ letekbe kerültek. Rafinált üzletemberek hamarosan szagot kaptak, s úgy látták, hogy megérné pénzüket tulipánhagymába fektetni. A piac elérte a harmadik fázist. A hatalmas forgalom további játékosokat vonzott, min­ denféle típusú játékost elcsábított, aki eddig az amszterdami tőzsdén részvénnyel foglalkozott. A tulipánhagyma ára az égig szökött. 129

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

1637-ben aztán bekövetkezett a tűszúrás, a végzetes durranás. Az egyik jelentős vásárló egyszer csak rádöbbent, hogy az a mintegy há­ romszázötven fajta, amelyet tulipánszállítója mutogat neki, már mind jelen van a piacon, méghozzá nagy mennyiségben, és egyikük sem rendelkezik többé a ritkaság varázsával. És hirtelen a spekulánsok is felfedezték, hogy tulipáninfláció van. Hát nem ugyanezt éljük át ma­ napság az úgynevezett új piacon a naponkénti új kibocsátásokkal? Elérkezett a vég, ahogy az várható is volt. A spekulánsok egyike elkiabálja magát: „Tűz van!", és mindenki a vészkijárathoz özönlik. Mindenki el akar adni, de nincs több vevő. Így durrant ki a tuli­ pán-léggömb, és a tulipánhagyma egyszerre már nem volt értéke­ sebb a közönséges hagymánál. Minden spekuláns, aki tegnap még milliomos volt, mára csak nincstelen „bús képű lovag" lett. Hát ez a tőzsdekrach. A felfújt léggömb kidurrant, romokat, bánatot és fáj­ dalmat hagyva maga után. Az „értéktelen papírokkal" való ésszerűtlen játék éppenséggel jel­ legzetes tünete a nagy gazdasági boom végének, a prosperáló idő­ szak utolsó fázisának és a hossz harmadik szakaszának, amikor a pénz patakokban folyik. S ez a jelenség újra és újra megismétlődik. A hossz kezdetben klasszikus keretek között marad, majd átragad a megkérdőjelezhető papírokra is. Lassan elharapózva egészen odáig terjed, hogy már a középkategóriás részvényeket is túlspekulálják. Végül pedig ez a fellendülés kiterjed az értéktelen papírok, illetve antirészvények jelentős hányadára is. A friss tőke beözönlése felborította a kereslet és kínálat egyensú­ lyát. Az egész világ kaszálni akart, és képes volt hihetetlen árakat fi­ zetni. Hollandiát egész Európából megrohamozták a szerencselo­ vagok, hogy tulipánt vegyenek, hiszen olyan szépen emelkedik az ára. Hasonlóan ahhoz, ahogy manapság képesek a kisbefektetők minden árat megadni az internetes cégek részvényeiért. És amikor végre minden kassza kiürült, akkor hitelre kezdtek vásárolni. Miért is ne? Hiszen bombabiztos üzlet volt! A holland hosszkörforgásban a tulipánok kézről kézre jártak. Egyik nap a piros tulipánt keresték, másnap már a sárga ára emelkedett, és így tovább. Majd a rózsaszínű és a fekete következett. Akárcsak manapság. A spekulánsok egyik nap a high-tech-részvényekre repülnek rá, másnap már a bankokra. A tulipán már rég nem virág volt, sokkal inkább csak spekulációs 130

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

célpont. Egyre több fajtát dobtak piacra, új tulipán kibocsátásokra került sor, így aztán előállt a legveszélyesebb helyzet: a nonvaleurpapírok inflációja - amely mindig a tőzsdekrach előszele. A emelkedő áraktól elvakult kisbefektetőket nyaktörő hazardírozásba kergették. Az árak nem a reális értéknövekedés miatt emel­ kedtek, hanem a lelkiismeretlen propaganda miatt. A figyelmezteté­ sek a kishalak körében süket fülekre találtak. Ők sem akartak kima­ radni a játékból. A tulipánspekulánsok egyetlen pillanatig sem gondoltak arra, hogy a termelés messze túllépi a fogyasztást, vagy hogy Hollandiát eláraszthatják a külföldi tulipánok. A spekulációs léggömböt annyira felfújták, hogy majd szétrepedt. A történelem kereke gyorsan forog, az elmúlt években hatalmas változásokat tapasztalhattunk a gazdaságban. De a tőzsde sejtjei ugyanúgy nem változtak, mint ahogy az embereké sem. Akár a XVII. századi tőzsdéről van szó, akár a mairól, akár a híres Wall Streetről, akár egy kis ország aprócska tőzsdéjéről - a reakció min­ dig ugyanaz marad. Az egéren és békán végzett kísérletek szolgál­ hatják az elefánt gyógyulását is...

Franciaország nyakát szegte a matematikán Az üres államkassza miatt Franciaországban a XVIII. században olyan tőzsdekrach következett be, amely azóta sem merült feledésbe. A ré­ gens, a még fiatalkorú XV. Lajos nagybátyja azon töprengett, hogyan lehetne ismét megtölteni az államkasszát, amikor fülébe jutott egy bi­ zonyos John Law híre. A férfi nagyon tehetségesnek bizonyult a számtanban, és nagy játékosként és „machinátorként" minden or­ szágban jól megszedte magát, ahol csak megfordult. Párizsban a bankügyletek, a kereskedelem és a valuták terén meglehetősen ta­ pasztalt emberként tartották számon, ez késztette arra a régenst, hogy közelebbről is meg akarja ismerni. Úgy gondolta, talán ez a ra­ vasz és kedves skót - aki, mint udvari körökben a hölgyek rebesget­ ték, egy árnyalattal jóképűbb volt, mint az egy férfinál megengedett majd segít kilábalni Franciaországnak a bajból. A régens és a skót összebarátkoztak. Miután John Law királyi parancsra korlátlan telj­ hatalmat kapott adóslevelek kibocsátására, megalapította a Nemzeti

131

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Bankot, amely az első francia bank volt a szó mai értelmében. Majd a pénzügyi arisztokráciához fordulva életre hívta a Mississippi Társasá­ got, amely Louisiana gyarmatosításával, kereskedelmi ügyletekkel és ásványkincsek kitermelésével foglalkozott. Azonkívül, hogy pénzemberként kiváló elméleti felkészültséggel rendelkezett, Law kiemelkedő pszichológus is volt, aki értett hozzá hogyan ébressze fel az emberek lelkesedését a pénz iránt. Ő volt az első, aki megértette, hogyan kell a semmiből sikert kovácsolni, és hogyan lehet széles néprétegeket megnyerni tömeges mennyiségű értékpapír jegyzésére. Law szép lassan addig izzította a spekulációt, míg az elérte a for­ ráspontot, és gátját vesztve elszabadult. A Mississippi Társaság szó­ rólapjai szerfelett csábítóan ecsetelték az új területek gazdagságát, a tündérkertben magasodó arany- és ezüsthegyeket. Színes metszetek érzékeltették, hogy a romlatlan bennszülöttről szőtt álom jövedel­ mező valósággá vált: egy korty pálinkáért vagy három üveggyöngy ellenében a vadak egész aranyrögöket adnak cserébe. A mesteri módon vezényelt reklámkampány a tőkét a Rue Quincampoix-ba terelte, ahol a XVIII. század eleje óta székeltek a bankárok. A társaság újabb és újabb részvényeket bocsátott ki, gon­ dosan és folyamatosan táplálva a hosszhoz fűzött reményt. Már hó­ napokkal előre lefoglalták a helyeket a Párizsba induló postakocsik­ ra, ahol Monsieur Law részvényeihez lehetett hozzájutni. Egy ala­ csony kis púpos ember egy vagyont keresett azzal, hogy púpját alátétnek használhatták aláíráshoz. Néhány udvarbéli hölgy a leg­ szokatlanabb eszköztől sem rettent vissza, hogy részvényekhez jus­ son. Három hét leforgása alatt háromszázezer részvényt dobtak piacra, és mindet elkapkodták, mielőtt megszáradt volna rajtuk a tinta. Nem ugyanez történt az elmúlt években is sok új kibocsátású részvény esetében? A Law papírjaira fizetett osztalék nem foglal­ koztatott senkit sem, mindenkit csak az árfolyamnyereség érdekelt, amely a kibocsátási ár hússzorosát is elérte. 1719 decemberében megdőlt a rekord. A részvény elérte a tizennyolcezer fontos árat, amely a névérték harminchatszorosának felelt meg. Egész Európa izgatottan figyelte az izgalmas színjátékot. Magasröptű tudományos publikációk tárgyalták Law rendszerét, amely azonban semmivé foszlott, mielőtt végére értek volna az eszmefuttatásoknak. Egyéb-

132

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

ként elegendő lett volna kézbe venni egy ceruzát és kiszámolni az osztalékot, vagy megkérdőjelezni, hogy van-e egyáltalán remény az osztalék, illetve a nyereség kifizetésére. Na de ki az, aki ceruzát vesz a kezébe? Hát a dörzsölt fickók! Imitt-amott eladtak néhány papírt, és máris megkezdődött a rendszer bomlása. Law-nak minden kétségbeesett próbálkozása el­ lenére sem sikerült feltartóztatnia a pánikot. A részvényárak megál­ líthatatlanul esni kezdtek. A bécsi tőzsdén járta régen a mondás: Hosszt csinálni egy Rothschild is tud, de a besszt még ő se lenne képes megakadályozni." 1720 októberében a tizennyolcezer fontos részvény becsődölt, eladhatatlanná vált, árfolyama negyven fontra esett. És ismét hosszú sorok kígyóztak a Rue Quincampoix-ban. De most azért, mert mindenki visszakövetelte a pénzét. Drámai jelene­ lek váltották fel az örömmámort. „Mindenki, aki hat héttel ezelőtt még gazdagnak számított, mára elszegényedett. Law úgy kiforgatta az államot, ahogy a szabó fordít­ ja ki a kabátot", írta Montesquieu felháborodottan a botrányról. Az egyik párizsi újság az alábbi gúnyverset költötte John Law-ról: „Itt nyugszik Skócia hírhedt szülötte, ki miatt Frankhon nyakát törte, ki oly egyedi módon számolt, hogy számtanával egy országot lerántott." John Law megtört emberként és üres zsebbel hagyta el Párizst az éj lepte alatt, mert fennállt a veszély, hogy a tömeg meglincseli. Nyomorban és elhagyatottan halt meg Velencében 1729-ben. Földi maradványait mintegy száz évvel később unokaöccsei szállíttatták a Szent Mózes-kápolnába, most is ott nyugszanak egy kőlap alatt. Ha ott vagyok, soha nem mulasztom el, hogy el ne helyezzek egy kis vi­ rágcsokrot a sírján. John Law bizonyára nagystílű spekuláns és játékos volt, de csaló soha. Barátja, a régens áldozatává vált, aki egyre több pénzt követelt az államháztartás fenntartásához, neki pedig szállítania kellett, A bankjegyinfláció tipikus példája, amikor a kormány fedezetlen hi­ teleket kér a jegybanktól. A gigantikus tőzsdebotrány még sokáig éreztette hatását. A krach a spekulációval és a részvényekkel szem­ ben mélységes idegenkedést váltott ki, amely csaknem egy fél évszá­ zadig tartott. 133

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

1 9 2 9 : a tőzsdekrach szimbóluma Amerika felfedezéséhez vagy a francia forradalomhoz hasonlóan az 1929-es amerikai gazdasági válság is teljesen megváltoztatta a nyu­ gati világ arculatát és társadalmi struktúráját. Szelleme még ma is kísért. Az 1929-es év egy egész generáció számára jelentett forduló­ pontot. Beszélgetés közben még évtizedekig lehetett hallani a for­ dulatot: „Biztosan emlékszik, ez huszonkilenc után" vagy éppen „huszonkilenc előtt történt". De az a bizonyos októberi Fekete Csütörtök előtt azért volt pár derűs hét és boldog év, amikor szép volt az élet. „God's own country", „Isten országa", Amerika csak úgy duzzadt az erőtől a konjunktúra újra megtalált paradicsomában. Adósországból, amely az első világháború előtt volt, az egész világ hitelezőjévé vált. Az ipari termelés folyamatosan nőtt, a fogyasztás szintén, mindkettőt a csodaszer ösztökélte: a hitel. Az összes mezőgazdasági vagy ipari nyersanyag, az összes értékpapír megállíthatatlanul emelkedett. A Wall Street távírói őrületes ritmusban köpték ki a kilométeres hosszúságú, fehér papírszalagokat. Az összes amerikai, a középosz­ tály, a kisemberek, az Ellis Islanden épphogy partot ért bevándor­ lók, mindannyian a pénzarisztokrácia spekulációit próbálták utá­ nozni. A piac már rég elérte a felfelé ívelés harmadik fázisát. De a spekuláció kolosszusa ingatag lábakon állt. Ezzel kevesen voltak tisztában. Hiszen oly szép volt az élet! Idősebb Henry Ford új modelljét tesztelte. Éjjelente a Ziegfeld Színházban a taps a Dolly Sistersnek szólt. Paul Whiteman tolmácso­ lásában hallhattuk George Gershwin dallamait, aki később a Kék rapszódiával korának legnagyobb zeneszerzőjévé vált. A szegény zsidó bevándorlók fia állandó díszvendégnek számított a Fifth Avenue arisztokráciájának parádés összejövetelein, Jean Harlow koronázatlan királynőként uralta a Warner Brothers filmjeit. Halványkék szemével, platinaszőke hajával és lágy mozgásával Hollywood első számú csilla­ gának számított. Ez volt a szesztilalom és a zugkocsmák heroikus kora. A híres Twenty One-ban (a Nyugati sugárút 21. szám alatt) az emberek elragadtatással hallgatták Al Johnson és Eddie Cantor lemezeit, miköz­ ben whiskey-t kortyolgattak teáscsészéből, John Barrymore extrava­ gáns megnyilvánulásai és hódításai szolgáltatták a központi beszédté134

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

mát. A káprázatos show-t a háttérből irányítók, a Wall Street hivatásos pénzemberei (mint amilyenek ma az alapkezelők és a befektetési ban­ károk) óvakodtak attól, hogy a veszélynek még csak a látszatát is kelt­ sék. Calvin Coolidge elnök és utódja, Herbert Hoover, valamint pénz­ ügyminisztere, Mellon az amerikai kormány teljes tekintélyével han­ goztatta a nyilvánosság előtt, hogy semmi ok attól tartani, hogy ez az egész egy nap véget ér. A történészek és nemzetgazdászok leírásai után nem kell külön ki­ emelnem, hogy az 1929-es év a világgazdaság legnagyobb pénzügyi katasztrófáját hozta magával. Egy természeti csapás váratlanságával tört be a gazdasági eufória uralta közhangulatba, melyet részben Hoover elnök kormánya tartott fenn mesterségesen. Az angolszász gazdaságtudósok igyekeznek kideríteni az 1929-es válság okait, még­ pedig úgy, hogy mindegyikük a maga álláspontját tükröző elméletet gyárt. Néhányan úgy vélik, hogy az indította el az eseményeket, hogy a Bank of England megemelte a diszkontkamatlábat. Mások vitatják ezt az állítást, mivel a Federal Reserve már többször hajtott végre ka­ matemelést, és a Wall Street mégis tovább virágzott. Némelyek úgy vélekednek, hogy a londoni Photomaton-részvénykrach vezetett ál­ talános bizalmi válsághoz. Ez több volt mint pénzügyi csőd, igazi bot­ rány volt, az első az 1914-től 1918-ig tartó háború óta. Clarence Hatryt, a Photomaton vezérét csalónak kiáltották ki. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ezt a szót később más tőzsdei nagyságok esetében is - sajnos, túl gyakran - használni fogják. Az 1929. szeptemberi Hatry-botrány lélektani hatásai meglehető­ sen veszélyesnek tűntek. A bizalom egy csapásra szertefoszlott. Töb­ bekben felmerült a kérdés: talán az új iparvállalatok is csalásra épül­ tek? A rádió-, a műselyem- és az autógyártás, valamint a többi, hason­ ló gyorsasággal fejlődő iparág is veszteséges lesz majd egy napon? (Lehet, hogy ugyanez a kérdés felbukkan majd valamikor az internet kapcsán is.) A tömeg kételkedni kezdett a tőkekoncentráció jövedel­ mezőségében, vagyis a trösztök és holdingtársaságok becsületességé­ ben. A vegyesvállalatok és a befektetési alapok már akkoriban is szé­ pen virágoztak. (A legtöbb holdingot sok évvel később, Franklin Roosevelt elnöksége alatt fel kellett oszlatni.) Az anyacégek kiokoskodták, hogy hogyan alapítsanak leányvállalatokat, melyek aztán fel­ vásárolták az előbbiek részvényeit. Már nem is lehetett tudni, hogy ki 135

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

a leány és ki az anya. Csak egyvalami volt világos: a részvények emel­ kednek, megalapozottan vagy minden alap nélkül, vállalati nyereség­ gel vagy a nélkül. Akárcsak ma, a közönséggel akkoriban is mindent el lehetett hitetni. Mi sem könnyebb, mint a publikum érdeklődését felébreszteni olyan részvények iránt, melyeknek emelkedőben van az árfolyama. Hasonlóan nehéz azonban olyan részvényekre felhívni a közönség figyelmét, melyeknek már esőben az árfolyama, vagy na­ gyon alacsonyan áll, mert a tömeg hangulata az árfolyamok hangula­ tát követi. A tömeg csak emelkedő árak mellett vásárol, amelyek ezál­ tal még inkább a magasba szöknek. Október 22-én aztán bekövetkezett az összeomlás. Tegnap a ba­ rométer még szép időjárást jelzett, ma pedig már dörgött, és derült égből lecsapott a villám. Néhány tapasztalt tőzsdés számára ez nem jelentett meglepetést. Minden úgy történt, ahogy azt a tőzsde törté­ nelme diktálja: a boom a beáramló pénztömegtől és hiteltől óriás ballonná duzzad, amely egyetlen tűszúrástól is kidurran - ez a tűszúrás pedig óhatatlanul bekövetkezik. Ismétlem, nincs olyan tőzs­ dekrach, amely előtt ne lett volna boom, és nincs olyan boom, amely nem végződik tőzsdekrachhal. Aztán felgyorsultak az események. Október 22.: Hatalmas eladási hullám és növekvő idegesség jel­ lemzi a Wall Streetet. Október 23.: A tőzsde nagyon gyenge, csak néhány alkalmi tőzs­ déző akar a lecsökkent árfolyamokból profitálni. Október 24.: Először vihar előtti csend, majd elszabadul a pokol. Az eladók lavinája, akikkel szemben nem állnak ott ellensúlyként a vevők, szőröstül-bőröstül elsöpri a Wall Streetet. A galériáról egy híres látogató is véletlenül szemtanújává vált an­ nak, hogy a pánik hogyan keríti hatalmába a tömeget, Winston Churchill volt az. A Broad Street irányából ordítozás hallatszott, iz­ gatott embercsoportok verődtek össze, melyeket a rendőrségnek sem sikerült feloszlatnia. Charles Mitchell, a National City Bank elnöke, a Wall Street leg­ jelentősebb szürke eminenciása kalap és ernyő nélkül, futólépésben igyekezett a Wall Street 23. felé, J. P. Morgan hangszigetelt irodájá­ ba. Az iroda egy felhőkarcolók közé beékelődött, kétemeletes palo­ tában volt, amely a világ legdrágább telkére épült. Az ifjabb John 136

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

Pierpont Morgan igyekezett megőrizni nyugalmát a levegő után kapkodó látogató előtt. Apjára, az idősebb John Pierpont Morganre gondolt, aki 1907-ben egyszer már megmentette a Wall Streetet a katasztrófától. És lám, huszonkét évvel később ismét segítségért ki­ áltva sietnek a Morgan családhoz. „Valaminek történnie kell, vagy minden összeomlik" - jövendöl­ te meg Mitchell a tőzsde sorsát remegő hangon. „Hívjunk össze minden bankárt egy értekezletre!" - javasolta J. P. Morgan. Még semmit sem sejtettek a dráma valós méreteiről. Másnap reg­ gel így írt a Wall Street Journal, vakon és még mindig bizakodva: „Csak a tőzsde egészséges és természetes reakciójáról van szó. Né­ hány értékpapír ára túl magasra szökött, elengedhetetlen volt a kor­ rekció." Ez az egész ostoba naivitást tükrözött, és én vagyok olyan vakmerő, hogy ezt ki is mondjam. A folyamat, mint mindig, most is a korrekcióval, a kiigazítással kezdődött, de ezután jön a második és a harmadik fázis, ahogy korábban is írtam. Az öt legnagyobb New York-i bankár spontán egybehívott érte­ kezletre gyűlt össze J. P. Morgan irodájába. Nyilvánvaló volt. hogy nincs vesztegetni való idejük. El kellett fojtani a pánikot (a pszicho­ lógiai tényezőt). A lehető leggyorsabban meg kellett találni az or­ vosságot: a pénzt. A stratégiai tervet szűk egy óra alatt kidolgozták. A bankárok kötelezettséget vállaltak arra, hogy az akkoriban gigan­ tikusnak számító 240 millió dolláros összeget befizetik egy támoga­ tási alapba, hogy felvásárlások révén ismét rendezzék a Wall Street helyzetét. A New York Stock Exchange alelnökét, Richard Withney-t bízták meg a mentőakció vezetésével. Személyesen jelent meg a tőzsdén, és emelt hangon, hogy mindenki jól hallja, vételi megbí­ zásokat osztogatott, olyan árfolyamon, amelyet aznap még nem is hallottak: 1000 darab Steel-részvény 205-ös árfolyamon, holott ez a papír még 190-es áron sem talált vevőre. Azonban túl késő volt, és a vérátömlesztés nem bizonyult elegen­ dőnek. A hangulat határtalan optimizmusból határtalan pesszimiz­ musra váltott. Az elkövetkezendő napokban a piacot elözönlötték az ajánlatok, és a csökkenő árak további eladásokhoz vezettek, ahogy az előző évben a növekvő árak egyre több vételi megbízást hoztak. 137

MESTERFOKON

A Wall Street épületei éjjel is fényárban úsztak, mindenki szor­ goskodott, mert az alkalmazottaknak ellenőrizniük kellett az összes ügyfél letéti garanciáit. A brókerek sietve nyomtatták a körlevele­ ket, melyekben további pénzbiztosíték bevonására szólítottak fel. Egyik távirat a másikat követte: „Kérjük, utalja át a fedezetet!" De a válaszul érkező borítékok nem csekket tartalmaztak, csak megbí­ zást: „Adjon el mindent!" A készpénz teljesen eltűnt a színről. 1929. október 29-én újabb konferenciát rendeztek, ezúttal titok­ ban, a tőzsde szuterénhelyiségeiben. Zárják be a tőzsdét? Ez sem használna semmit, már túl késő, állapították meg a bankárok letag­ lózva. Borzalmas veszteségek keletkeztek. A részvénypiac iszonyú csapást szenvedett, amely alapjaiban rengette meg az egész gazdasá­ gi életet. Hogy mentsék a menthetőt, megpróbálták szavakkal hely­ reállítani a bizalmat, és visszahozni a csodálatos „prosperity"-t. Saj­ tókampánnyal, reménykedő hangvételű hivatalos nyilatkozatokkal, a polgárok felszólításával, hogy őrizzék meg a nyugalmukat - de minden igyekezet hiábavaló volt. A spekulánsok és a közönség elve­ szítették a fejüket, és az átélt idegsokkon nem tudtak úrrá lenni. Túl későn jöttek a szép szavak: a közvélemény teljesen átfordult. Ahogy korábban a fékeveszett mámor, úgy uralkodott el most az általános reménytelenség. Nemcsak idegkimerültségről volt szó, hanem egy gyorsan terjedő bacilusról. A mérhetetlen tőzsdei veszteségek kísérőjelenségeként a vásár­ lőerő napról napra jobban megbénult. A hitelre vásárolt lakások, autók, rádiók és hűtőszekrények elsősorban a Wall Street-i boomtól függtek. A legjelentéktelenebb kishivatalnok sem habo­ zott túllépni saját kereteit, mert szentül hitte, hogy a tőzsdei pro­ fitból törleszteni tudja a részleteket. Ennek most vége volt. A fo­ gyasztókról a válság továbbgyűrűzött a termelőkre. A könnyed életből és a vidám hangulatból nem maradt más, csak egy marék hamu. „Koldulni kényszerülünk", vélték az optimisták. „De ki­ től?", kérdezték a pesszimisták. Igazi akasztófahumorral fűszerezett anekdoták százaiban tükrö­ ződnek ezek a szomorú évek: A spekuláns belép egy Wall Street-i ét­ terembe, osztrigát rendel, levest, sültet, süteményt és kávét. Mivel túlságosan elhúzódik, míg a pincér felnyitogatja az osztrigákat, gyorsan elszalad, hogy egy pillantást vessen az árfolyamokra.

138

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

A PÉNZRŐL

„Törölje az osztrigarendelést!" - ordítja. Visszarohan az árfolyamtáblához. A bessz egyre erősödik. „Mondja le a levest is!" Visszamegy az árfolyamokhoz... „Mondja le a sültet is!" Így megy tovább a kávéig. Az ebéd helyett az elszegényedett spe­ kuláns végül megkéri a pincért, hogy hozzon neki egy pohár vizei és egy aszpirint. A felhőkarcolók, a tegnap jólétének szimbólumai üresen álltak. Az öngyilkosságok száma folyamatosan nőtt. Amikor egy angol vendég New York egyik szállodájában a legfelső emeleten kért szo­ bát, hogy élvezhesse a kilátást, megkérdezték tőle: „Aludni akar vagy kiugrani?" Az amerikaiak, akik az ínség és a bőség esztendeiben egyaránt bo­ londulnak a statisztikákért, nem mulasztották el a katasztrófa mér­ tékét számokban is kifejezni: 123 884 sikeres spekuláns, akit koráb­ ban sofőr furikázott Cadillecen a tőzsdére, most gyaloglásra kény­ szerült. 173 397 nős férfi hagyta el a szeretőjét, akit immár nem engedhetett meg magának, és tért vissza hites feleségéhez. A pénz­ verde 111 835 248 darab ötcentes érmét vert azok számára, akik korábban soha nem utaztak metróval, de most ezt a közlekedési esz­ közt kellett választaniuk. Széthullott a társadalmi berendezkedés is. A tegnap milliomo­ sai almát árultak a sarki üzletben. A bevándorlók mindent elvesz­ tettek, amijük csak volt, kivéve az akcentusukat. Egyik gyár a má­ sik után függesztette fel tevékenységét, milliónyi munkanélküli követelt segélyt a bénult kormánytól. A defláció egyre inkább az­ zal fenyegetett, hogy megfojtja az Egyesült Államok gazdaságát. A legkisebb reménysugár sem látszott feltűnni a horizonton. Mindenhol csak a válság. A politikusok, a színház és a film világá­ ban mozgók, mindenki, a legutolsó szuperlátnokig hiábavalóan fáradozott azon, hogy megjósolja a rémálom végét. Pedig még a kabaréban is arról énekeltek, hogy „jobb idők jönnek, úton van a remény".

139

MESTERFOKON A

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

PÉNZRŐL

bankba, hogy kivegyék a pénzüket. Hosszú sorok kígyóztak a pénz­ intézetek előtt. Amikor azonban látták, hogy a bankok minden összeget kifizetnek, a közönség megnyugodott, és este már több pénz volt a bankokban, mint a pénztárnyitás előtt. Új kor vette kezdetét. Hatalmas gazdasági fellendülés követke­ zett, és a beteg, nagyon beteg országból ismét virágzó állam lett. A férfi, akinek a Wall Street-i krízis tizennégy fáradságos évre be­ biztosította a hatalmat, kiérdemelte díszhelyét az amerikai törté­ nelemben.

Ezekben a borús időkben az 1932. évi novemberi választások olyan férfit juttattak a Fehér Házba, akit maga a Gondviselés válasz­ tott ki: Franklin Delano Rooseveltet. Egyedül vállalta a felelősséget a jövőért, egy kontinens és a kapitalista rendszer megmentéséért. Roosevelt akkor került hatalomra, amikor a pánik a csúcspontra há­ gott. Elsőként Michigan állam bankjai zártak be a pénztárak megro­ hamozása miatt, majd őket követték a másik negyvenhét állam bankjai is. (Akkoriban az amerikai zászlón csak negyvennyolc csil­ lag szerepelt.) Az volt a kérdés, hogy mi lesz a Wall Streetből. Roosevelt azonnal konferenciát hívott össze. Létrejött a New Deal, amelyből számtalan gazdasági, pénzügyi és szociális reform bonta­ kozott ki. Bevezették a szakosított bankrendszert, hogy a jövőben el lehessen kerülni a hitelre történő spekulációt. A bankok vagy az ér­ tékpapír-kereskedelemben, vagy pedig a klasszikus hitelezésben te­ vékenykedhettek, de innentől kezdve a kettőt nem végezhették pár­ huzamosan. Néhány éve az amerikai bankok harcolni kezdtek a banki tevékenységek szétválasztásáról szóló törvény ellen, mert úgy látják, hogy az veszélyezteti nemzetközi versenyképességüket. De a deflációs hanyatló tendencia megtörése szempontjából a döntő lépés az volt, hogy Roosevelt elválasztotta a dollárt az arany­ standardtól, ahogy azt Anglia már két évvel azelőtt a fonttal kap­ csolatban véghezvitte. A dollárt negyven százalékkal leértékelték, ez az intézkedés pedig helyreállította az Egyesült Államok versenyké­ pességét, amelyet igencsak megviselt a font korábbi leértékelése. A Federal Reservc friss pénzt juttatott a bankoknak, és újra kinyíl­ tak a pénztárablakok. Az emberek már hajnalban elrohantak a 140

"Anticiklikus" - a siker receptje Hogyan cselekedjen a spekuláns egy adott tőzsdeciklusban, hogy si­ keres lehessen? Ezt a kérdést a nagyszabású boom és az azt követő válság szemléltetése után igazán nem nehéz megválaszolni. Termé­ szetes, hogy a dörzsöltek táborába kell állnia, és anticiklikusan cse­ lekednie. A harmadik fázisban, tehát a hanyatlásnak abban a szakaszában, amelyet a túlpörgés jellemez, vásároljon, és ne riadjon meg akkor sem, ha az árak tovább csökkennek. Ahogy a vén tőzsdecápák szok­ ták mondani a Budapesti Gabonatőzsdén: „Akinek nincs búzája, mikor esik az ár, annak akkor sincs, ha felmegy." A fellendülés első fázisában ismét vásárolni kell, mert ekkor a mélyponton már sike­ rült túlkerülni. A második szakaszban a spekuláns tulajdonképpen legyen csak néző, passzívan kövesse a mozgásokat, és lelkileg ké­ szüljön fel arra, hogy a harmadik szakaszban, az általános eufória beköszöntével ki kell szállnia a piacról. Nos, az egész művészet abban áll, hogy tudjuk, melyik fázisban van a piac éppen. A rutinos tőzsdeszakinak ez a tudás a kisujjában van, még ha nem is tudja mindig szavakba önteni. Nem létezik erre vonatkozó tankönyv, mint ahogy nincs tökéletes spekuláció sem. Nincs olyan módszer, amelyet vakon érdemes követni. Ha olyan egyszerű lenne, akkor mindenki a tőzsdén keresné meg a mindenna­ pi kenyerét. Csak a hosszú idő alatt felhalmozódott tapasztalat ré­ vén alakulhat ki az, amit úgy szoktunk nevezni, hogy „a tudás a kis­ ujjában van". De a legtapasztaltabb, hétpróbás spekuláns is téved141

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

het. Sőt, tévednie is kell, hogy szert tegyen a szükséges tapasztalatra, amely aztán segítségére lesz a tünetek, utalások és bizonyos jelek felismerésében, melyekből túlkínált vagy alulkínált piacra követ­ keztethet. Például, ha a piac nem esik tovább a rossz hírek hallatán, akkor ez annak a jele, hogy túlspekulált, és a mélyponthoz közelít. A papírok már a dörzsöltek kezében vannak, akiket nem érdekelnek a rossz hí­ rek. Megvan a maguk víziója, és hisznek a jobb idők eljövetelében, papírjaik teljesen kifizetve, és elég türelmesek is ahhoz, hogy kivár­ ják a jobb híreket. Ellenben, ha a piac már nem reagál a pozitív hírekre, az a túlvásárlás és egy legalábbis ideiglenes tetőzés jele. Ebben a helyzetben a nyámnyilák kezében vannak a papírok, akik a jó hírek ellenére sem tudnak többet vásárolni. A dörzsölt fickóknak ugyan van elég pén­ ze, de ők meg ilyen árak mellett nem akarnak vásárolni. További információkat nyújthat a forgalom is. Ha csökkenő árak mellett egy ideig jelentős forgalmat realizálnak, az azt jelenti, hogy számos részvény vándorol át a nyámnyilák kezéből a dörzsölt fic­ kókhoz. Sőt, az a momentum is bekövetkezhet, hogy a nyámnyilák mindent eladtak, és a részvények a dörzsöltek „biztonságos" széfjei­ ben lapulnak. A papírok csak az árnövekedés időszakában fognak előbukkanni rejtekhelyükről. Ez tehát annyit jelent, hogy ha növek­ vő forgalom mellett az árak tovább esnek, akkor az annak a jele, hogy a piac közeledik ahhoz a szinthez, ahonnan a következő fellen­ dülés indul majd. Bár általában ilyenkor megalapozatlan hullám­ völgy esete forog fenn, melyért a közönség hisztériája és a részvény­ tulajdonosok tömeges eladásai hibáztathatók. Ez a hanyatlás túl­ pörgés jellemezte harmadik fázisa, amikor a nyámnyilák mindent eladnak, még a legkitűnőbb és legstabilabb papírokat is, melyeket korábban tartalékolni szándékoztak. Ha azonban alacsony forgalom mellett az árfolyamok egy ideig lefelé mennek, az nem túl kedvező a piacra nézve. Mert ebben a helyzetben a részvények még a nyámnyilák kezében vannak, akik kivárják, míg a piac magához tér, de további árfolyamcsökkenésnél megrettennek, és minden papírtól pánikszerűen megszabadulnak. Nem osztom azt az általános véleményt, hogy az alacsony forgalom melletti árfolyamesésnek nincs jelentősége. Ennek a nézetnek a hí-

142

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

vei azzal érvelnek, hogy a közönség nagy része nem kezd eladásokba ilyen helyzetben. De ez semmit nem jelent! Csak az a fontos, hogy a papírok még mindig a nyámnyilák kezében vannak. És ha ők nem kezdenek eladásokba, az még korántsem jelenti, hogy holnap, egy hét múlva vagy egy hónap múlva nem dobnak mindent piacra. Ha ellenben a papírok folyamatosan emelkednek egyre na­ gyobb forgalom mellett, az szintén igen kedvezőtlen kilátással kecsegtet a jövőre nézve. Minél nagyobb a forgalom, annál sérülé­ kenyebb a piac. A tőzsde ugyanis nem tud a fellendülés harmadik szakaszába lépni. Itt is ellent kell mondanom az egyöntetű véle­ ménynek, mely szerint a nagy forgalommal párhuzamos árfo­ lyam-emelkedés kedvező. Az emberek azt gondolják, hogy ilyen­ kor a nagyközönség vásárolni kezd, és hogy ez jó. Ez igaz - a vásár­ lás napján. De valóban annyira kedvező, ha a nagyközönség, tehát a nyámnyilák vásárlásba kezdenek? Ugyanis: vajon jövő héten is venni fognak? Nem áll fenn esetleg a veszély, hogy a papírok már a jövő hónapban újra visszakerülnek a piacra, hogy a nyámnyilák hamarosan ismét eladásba kezdenek? Ha viszont a piac alacsony forgalom mellett kezd javulni, az rend­ kívül kedvező. Bár a kereskedők azt állítják majd, hogy ez a piaci felállás semmitmondó. Persze, mivel a brókereket csak a nagyszabá­ sú jutalék érdekli, ezért az alacsony forgalmú piac számukra érdek­ telen. Ellenben az tény, hogy a papírok még mindig a dörzsöltek ke­ zében vannak, és nem kerültek át a nyámnyilákhoz. Az árfolyamnak tovább kell emelkednie, hogy a nyámnyilákat idecsalogassa, és a dörzsölt fickók hajlandóságot mutassanak arra, hogy a papírokat el­ adják a nyámnyiláknak. Összegzésül: A piac alacsony forgalom mellett akár nő, akár emelkedik, az a trend folytatódására utal, ha pedig állandóan nö­ vekvő forgalom mellett javul vagy csökken, akkor az arra vall, hogy a trend nemsokára megfordul. A harmadik és talán legegyértelműbb információ az általános konszenzus. Ha a médiában a hangulat nagyon optimista, ha olyan emberek is érdeklődni kezdenek a tőzsde iránt, akik nemrégen még azt sem tudták, hogy mi az a részvény, és a legutolsó pesszimisták is átnyergelnek a derűlátók táborába, akkor a piac a fellendülés har­ madik szakaszában van. Ebben a fázisban az összes pozitív jelenség

143

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

konvergál, az árfolyam és a realitás között pedig megszűnik minden kapcsolat. Az árfolyam jelentőségét vesztett egyszerű számmá ala­ kul. Telefonszám lesz belőle, amellyel minden tárgyilagos megfon­ tolás nélkül zsonglőrködnek. Az elemzők kijelentik, hogy a mutató­ számoknak, mint például az árfolyam-eredménymutatónak vagy az osztalékhozamnak már nem ugyanaz a jelentősége, mint régebben, hogy most a jövőre spekulálnak, és hogy csak az a sebesség fontos, amellyel az ipar felfelé igyekszik. Népszerűségemnek köszönhetően mindig jól rá tudtam érezni a hangulatváltozásokra. Például, ha a pilóta a vezetőfülkébe kéretett, hogy néhány tippet tudjon meg tőlem, vagy kedvenc kávéházam személyzete faggatott, hogy Daimler- vagy IBM-részvényt ve­ gyen-e, éreztem, hogy a piac kezd beindulni. Fordított esetben természetesen ugyanez igaz. Ha a média hangu­ lata nagyon negatív, amint az például a nyolcvanas évek elején a Business Week korábban idézett cikkéből kiérződött, és ha már az utolsó optimisták is pesszimistává váltak, akkor a piac a hanyatlás harmadik fázisának a végén áll. Ebben a szakaszban kell beszállnia a spekulánsnak, amikor a pozitív hírekre senki nem ügyel, és minden­ ki a borúlátókra hallgat. De amilyen egyszerűnek hangzik ez, olyan nehéz.

Az erős jellem kérdése Különösen nehéz, főleg a viszonylag tapasztalatlan spekuláns szá­ mára az általános konszenzussal szemben haladni és vásárolni ak­ kor, amikor a kollégák, a barátok, a tömegtájékoztatás és a szakér­ tők is eladásra buzdítanak. Ugyanis még az is, aki ismeri ezt az elmé­ letet és szeretné is követni, az utolsó pillanatban megváltoztatja a véleményét a tömegpszichózis hatása alatt, és így morfondíroz: „El­ méletileg ugyan most kellene beszállni, de ezúttal más a helyzet." Csak később derül ki, hogy ezúttal is az anticiklikus magatartás lett volna a helyénvaló. Igencsak edzettnek, higgadtnak, talán még cini­ kusnak is kell lenni ahhoz, hogy az ember kivonja magát a tömeg­ hisztéria hatása alól. Ez a siker elengedhetetlen feltétele. Ezért van az, hogy a tőzsdén kisebbségben vannak a sikeres spekulánsok.

144

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

A spekuláns tehát legyen bátor, elkötelezett és bölcs. Sőt, még akár beképzelt is lehet. Mondogassuk csak magunknak, hogy „én vagyok az, aki tudom a megoldást, a többiek pedig mind ostobák". Ha a spekulánsnak sikerült kivonnia magát a tömegpszichózis ha­ tása alól, és bevásárolt a hanyatló szakasz túlpörgő fázisában, akkor még elég erős idegekkel is kell rendelkeznie ahhoz, hogy tartani tudja a papírokat - még abban az esetben is, ha árfolyamuk tovább esik. Ezen a ponton fenyeget az a veszély, hogy saját veszteségei annyira megviselik, hogy elveszíti a fejét. Ha sikerült ezt az akadályt is átugrani, és a piac kezd fellendülni, akkor meg a hossz alatt elkerülhetetlen, időközbeni visszaesésekkel szembesül a spekuláns. Ha nem érti, hogy miért alakult valami úgy, ahogy, akkor újra át kell gondolnia a helyzetet. Ha a diagnózis csak átmeneti zavarra utal, akkor tartson ki és maradjon nyugton. Ellen­ ben ha alapvető változások következnek be, háború vagy békekötés, lényeges politikai, gazdasági vagy pénzügyi döntések, kormányvál­ ság vagy hasonlók, amelyekkel nem számolt, akkor azonnal le kell vonnia a következtetést, és meg kell szabadulnia mindentől, amihez tegnap még ragaszkodott. Ez azt jelenti, hogy a spekuláns mindig álljon készen arra, hogy gondolatait és terveit alárendelje a lényeget érintő kérdéseknek. Ha teljesen meg van győződve egy ötlet helyes­ ségéről, akkor ki kell tartania. Ha a helyzet azonban alapjaiban megváltozik, és az ember hirtelen felismeri, hogy nem a megfelelő csónakban evez, akkor viszont ki kell ugrani, amilyen gyorsan csak lehet. Egyszerre kell tehát eltökéltnek és rugalmasnak lenni. A következő vizsga a fellendülés harmadik fázisában vár a speku­ lánsra. Kezdetben, amikor az optimizmus lassacskán felülkereke­ dik, természetesen akár azonnal ki is szállhatna. Akkor azonban saj­ nos megfosztja magát a busás haszontól, mert az árfolyamok csak a harmadik fázisban robbannak. A harmadik szakasz pedig igen soká­ ig elhúzódhat, ha a pénzfaktor pozitív képet mutat. A nyámnyilák ugyan már túl vannak a befektetésen, de a pénz mennyiségének bő­ vülése mindig gondoskodik utánpótlásról. Ebben az időszakban a spekuláns némileg megzabolázhatja a fantáziáját. Nemcsak okos­ nak, de elég bölcsnek is kell lennie ahhoz, hogy „megjátssza az osto­ bát . Ilyenkor ki szabad iktatnia kritikus hajlamát, és hagynia kell, hogy az áramlat magával sodorja, még messzebb is, mint ahogy azt a 145

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

fundamentális piaci tényezők engednék- De óvakodnia kell attól, hogy teljesen elveszítse a valóságérzékét. Ha úgy tűnik, hogy a határ csak a csillagos ég, akkor tudatosítania kell magában, hogy égig érő fa nem létezik. Mert ha az általános eufória időszakában a pénzfak­ tor hirtelen negatív lesz, akkor azonnal ki kell lépni a piacról, még ha ez elég nehezére is esik a kellemes hangulatban. A spekulánst semmi esetre sem befolyásolhatják az optimista számok és jóslatok, mert az optimizmus képes huszonnégy óra alatt a legsötétebb pesszimizmusba átcsapni. Úgymond, a hátsó kijáraton kell távozni a piacról, miként a férfi a rossz hírű házból teszi, nehogy visszacsalo­ gassa a többiek optimizmusa. Korábban azt mondtam, hogy a tőzsdei spekuláns egy darabig ne is keresse fel a tőzsdét, így nem eshet abba a kísértésbe, hogy meg­ változtatja a véleményét. Inkább kerülje el nagy ívben, csak nehogy az a veszély fenyegesse, hogy megfertőzi az a közeg, amely olyan szeszélyes, mint az időjárás. Mai korunk internetes és tőzsdetévés információs társadalmában egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni a közhangulatot. Ma azt kel­ lene tanácsolnunk: „A spekuláns adja el a tévéjét, és mondja le az internetcsatlakozást!" Akárhol vagyunk, elönt bennünket az infor­ mációáradat. Csak a rendkívül edzett és erős jellemű spekulánsnak nem árthat ez a körülmény. Aki épp csak most keveredett a tőzsde dzsungelébe, azt óhatatlanul magával rántja. Ezért adtam az elmúlt években azt a tippet, hogy vegyünk be alta­ tót, majd vásároljunk jó néhány első osztályú részvényt, aludjunk pár évet, hogy ne halljuk a külvilágban tomboló vihart és zivatart. Aki megfogadta a tanácsom, azt utána kellemes meglepetések érték.

Hossz- vagy besszjátékos? - ez nem elvi kérdés A „Kostolany-féle tojást" eddig csak a hosszra spekuláló tőzsdés szemszögéből elemeztük. Természetesen lehet besszre spekulálva is haszonra szert tenni. Mégpedig az alábbi módon: a besszjátékos vagy a medve, ahogy még nevezni szokták - ma bizonyos áron elad egy értékpapírt, amely még nincs is a tulajdonában, és amelyet csak későbbi időpontban fog beszerezni. Saját vételét későbbi időpont146

A TŐZSDE

PSZICHOLÓGIÁJA

ban realizálja, mert azt hiszi, hogy a holnap fizetendő ár alacso­ nyabb lesz, mint a mai. A besszjátékos olyan, mint az a vadász, aki eladja a medve bőrét, amelyet még nem is lőtt le. De hát mellé is cé­ lozhat, és akkor magasabb áron egy másik vadásztól kell bőrt vennie, hogy teljesíthesse a kötelezettségét. Ebben áll a besszspekuláció kockázata. Egy példa: Kovács úr, a spekuláns úgy gondolja, hogy a Fantá­ zia Rt. és az Atlantisz Rt. részvényei esni fognak. Tegyük fel, hogy a papírok 100-on állnak. Túl magasnak tartja az árfolyamot, és azt várja, hogy az egyik vagy a másik csökkenni fog. Egy másik befekte­ tőtől kölcsönveszi mindkét cég részvényeit. A kölcsönzött Fantáziaés Atlantisz-részvényeket 100-as árfolyamon eladja, bár neki nin­ csenek is ilyenek a birtokában. Néhány nappal később a Fantá­ zia-papírok 100-ról 80-ra esnek. Kovács úr úgy gondolja, hogy ele­ get esett az áruk, 80-on visszavásárolja őket, és visszaadja annak, akitől kölcsönvette. A tranzakción húszszázalékos nyereséget köny­ velhet el. Ellenben az Atlantisz-részvényeknek eszükbe sem jut csökkenni. 100-ről 140-re emelkednek. Kovács úr pánikba esik, hogy az Atlan­ tisz-részvények tovább fognak emelkedni. 140-en tehát visszavásá­ rolja őket, 40 százalékos veszteséget realizálva az ügyön. Amint lezárul a tranzakció, visszaadja a visszavásárolt papírokat tulajdo­ nosának, akitől korábban azokat kölcsönözte. Besszspekulációra minden határidős tőzsdén és néhány értékpapírtőzsdén is kínálko­ zik lehetőség. Elméletileg tehát a spekuláns hosszra játszik, ha azt hiszi, hogy emelkedni fognak az árfolyamok, besszre pedig akkor, ha az árak esnek. De csak keveseknek sikerülhet a kettő között ide-oda laví­ rozni. Én például megrögzött besszjátékosként kezdtem tőzsdés karrierem: ahogy már beszámoltam róla, apám 1924-ben Alexandre barátjától (a Párizsi Árutőzsde egyik brókerétől) azt a ta­ nácsot kapta, hogy küldjön el hozzá tanulni. Egy percig sem kéret­ tem magam. Budapest azokban az időkben igen sivár volt. Még nem gyógyultak be az elvesztett háború ütötte sebek, a szerencsétlen frankspekuláció pedig ugyanúgy, mint Ausztriában, megadta a gaz­ daságnak a kegyelemdöfést. A szegénység és a munkanélküliség le­ hangoló légköre utalta Magyarországot. 147

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Párizs azonban a paradicsomot jelentette. Párizs... „J'ai deux amours, mon pays et Paris" - két szerelmem van, a hazám és Pá­ rizs... Ezt a dalt, amelynek ritmusára az Antillák elbűvölő leányá­ nak, Josephine Bakernek a banánszoknyája ringatózott, később hit­ vallásommá választottam. Franciaországot Európa más országaihoz hasonlóan elragadta az Amerikából átgyűrűző spekulációs hullám, melynek csak az 1929-es krach vetett véget. Nagy-Britanniában is helyreállt a rend, miután sikerült úrrá lenni a szociális nehézségeken. Az ország helyrerázódott a hónapokig tartó sztrájksorozat után, és vissza­ nyerte régi energiáját. A tőzsde lassan, de biztosan ismét virágzás­ nak indult. Németországban a fellendülés elsősorban a külföldi tőkétől füg­ gött. Amerika sokáig évente több mint 250 millió dollárt bocsátott rendelkezésre, amelyet a német gazdaságba fektettek be. Ma ez az összeg tízmilliárd dollárnak felelne meg. A beáramló pénz táplálé­ kot jelentett a német tőzsdék számára. A dollárral egy időben ameri­ kai mérnökök és technikusok érkeztek, hogy segítsenek a Ruhr-vidéki nagyiparosoknak gyáraikat és munkamódszerüket amerikai mintára modernizálni. Olaszország mézesheteit élvezte Mussolinivei. Ha szabadságát részben el is veszítette, cserében sikerült lefektetnie egy modern népgazdaság alapjait. A jövőt egy mágikus és megnyugtató szó ragyogta be: béke. A Gustav Stresemann nevével fémjelzett locarnói szerződés, majd a Briand-Kellogg-paktum egyszer s mindenkorra törvényen kívül helyezte a háborút. Aristide Briand csodálatos baritonján és lendü­ letes szónoki tehetséggel hirdette meg ezt az eszményi politikát. Az 1927-es Genfi Konferencián még arról is szó volt, hogy hama­ rosan csökkentik a vámokat. Ezek voltak annak az európai álom­ nak az első hírnökei, amely harminc évvel később a Közös Piaccal vált valóra. Franciaországban Poincaré-nak sikerült sakkban tartania az inflá­ ciót és stabilizálnia a valutát. Miután a frank árfolyamát három évig lebegtették, és az végre reális árfolyamon beállt, 1929-ben de jure is stabilizálták. Ennek köszönhetően Franciaország újjáépítése csúcs­ pontra hágott. A rugalmas átváltási árfolyamok kísérlete Franciaor148

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

szágban igen pozitív eredményt hozott. A gazdag polgárság a kezét dörzsölte, mikor elhagyta a tőzsdét, a részvények és a kötvények szépen masíroztak előre. A szilárd valuta és a remek pénzügyi hely­ zet egyre több tőketulajdonost csábított Párizsba a világ minden tá­ járól. Párizs egyet jelentett a luxus, a szórakozás és a vigasságok vilá­ gával, melyet én is nagyon szerettem volna megismerni, amikor egy kellemes estén - mint Balzac Rastignacja a postakocsiba - felszáll­ tam az Orient expresszre. Akkor még nem sejtettem, hogy a tiltott és paradicsomi örömök világa csak karnyújtásnyira van, és mégis el­ érhetetlen, ha nincs kulcsunk hozzá, hogy beléphessünk a kapun vagyis, ha nincs pénzünk. Nekem nem volt elég pénz a zsebemben, messze nem elég. A színjáték viszont lenyűgöző volt. Nem érhettem be azzal, hogy csak kívülről szemléljem. Foujita teknőspáncél szemüvegben és fekete kócos hajjal, ked­ venc modelljével, Kikivel az oldalán jelent meg a Montparnasse-on, hogy barátai, Kisling, Vertes és mások társaságában cseverésszen a Rotonde vagy a Dome valamelyik asztalánál. Az elegáns hölgyek Longchamps-ba és Auteuilbe vitették magu­ kat, hogy a lóversenypálya mellett vonultassák fel Poiret által terve­ zett legújabb toalettjeiket. A híres szabó mint valami nagyúr fogadta Boulogne-ban ringó jachtján a legelőkelőbb társaságból kikerülő barátait, és pirkadatkor a legújabb New Orleans-i dallamokat ját­ szotta nekik. A Champs-Élysées-n még nem volt egyetlen mozi sem, de a boulevard-okon hosszú sorokban kígyóztak az emberek, hogy Charlie Chaplin Aranylázában egy pillanatra megtapasztalhassák Amerikát, A bagdadi tolvajban pedig a mesés keletet. Az úgynevezett társaságbeli emberek a kor regényeiből ismerték meg a nép nyelvét, és ily módon felvértezve már elvegyülhettek mert akkoriban ez volt a divat - a Pigalle bárjaiban az egyszerű nép között. Más estéken pedig, miután a világ legnagyobb sztárjával, a felejthetetlen Maurice Chevalier-val dudorászták a legújabb kupiét, a Valentine-t, szupéra elvonultak a Maximba. Az urak esetleg a Café Weberben maradtak egymás között, hogy a legújabb autómodellről vagy Mistinguette, a kor legnagyobb musicalcsillagának, Chevalier felfedezőjének és nagy szerelmének lábairól társalogjanak. Hétfőn az újságok a napi aktualitások rovatában arról tudósítottak, hogy André Citroen Deauville-ben bankot robbantott a baccarán (később 149

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

a gyárát is a baccaraasztalnál veszítette el). Az angolok pedig elfog­ lalták Le Touquet homokos partjait. Mint a kisgyerek, aki orrát a cukrászda kirakatához préseli, úgy cso­ dáltam ezt a nyüzsgő életet. Meg kellett találnom a megfelelő eszközö­ ket és csatornákat, hogy én is bekapcsolódhassam ebbe a játékba, és profitálhassak is belőle. Megértettem - és ez végérvényesen befészkelte magát az agyamba -, hogy ehhez csak egy dolog kell: pénz. Mély lelki válság lett úrrá rajtam. Visszatekintve már tudom, hogy milyen jelentős fordulóponthoz érkezett akkor az életem. A pénzt magas piedesztálra emeltem, és folyton csak rá gondoltam. Először csak eszközt jelentett a cél eléréséhez, majd maga is céllá lett, háttérbe szorítva minden mást. Erkölcsi felfogásom és saját ér­ tékrendszerem teljesen megváltozott. Már semmi nem érdekelt, csak a pénz. Akkoriban nem voltam képes rá, hogy bármilyen - ha szabad így fogalmaznom - ingyenes élvezetnek hódoljak. Bankje­ gyekkel teli páncélszekrényről, pénzeszsákokról álmodtam, me­ lyekben gyönyörködhettem, melyeket megtapogathattam, ide-oda rakosgathattam, mint Volpone a kincseit. Ez a hozzáállás automatikusan egyfajta restséghez vezetett. Mi­ nek venne az ember luxusautót, ha - amikor csak akarja - megsze­ rezheti, feltéve, hogy elég pénzt rejt a zsebe. Ha azonban már a zse­ bében a vastag csekkfüzet, akkor hirtelen az élet minden élvezetére úgy tekint, mintha máris az övé lenne. Az egyik oldalon a pénz egy­ re értékesebb lesz, míg a másik oldalon minden más ugyanilyen mértékben leértékelődik, beleértve az úgynevezett valódi értékeket is, amelyek pénzért nem szerezhetők meg. Ez a magatartás tipikusan deflácionista gazdaságelmélethez vezet. Ezt az elborzasztóan beteges álláspontot én a teljes abszurditásig fo­ koztam, és odáig jutottam, hogy lekicsinylően tekintettem minden­ fajta értékre, amely nem fejezhető ki készpénzben. S ez volt a megfe­ lelő táptalaj ahhoz, hogy „besszjátékos" legyen belőlem. Az értékek pénzben való kifejeződése azt jelenti, hogy minden­ nek meg lehet szabni az árát. Mivel lélekben túlbecsültem a pénz ér­ tékét, minden árunak az árát - a részvényét is - túl magasnak tartot­ tam, és arra vártam, hogy a jövőben csökkenni fog. Mint ahogy a németek évekig a szentnek tartott márkájukat istenítették. Ez volt az egyik oka, hogy nem fejlődött a gazdaságuk. 150

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

Csak besszre spekulálhattam, és valósággal vágytam rá: ha Ro­ ckefeller veszít, mert csökkennek a részvényei, én pedig ugyanazon a besszen nyerek, akkor ennek arányában csökken a közöttünk lévő különbség is. Ez volt az én kis egyszerű, hétköznapi teóriám. Csak egyetlen vágyam volt: hogy belevethessem magam a spekulációba, mert ez volt az egyetlen módszer, amellyel gyorsan pénzhez jutha­ tok, sőt, akár még milliomos is lehetek. Hamarosan elérkezett a nagy nap. A „szentélyben" tett első lá­ togatásom emléke soha nem fog elhalványulni bennem. A pénz szaga úgy terjengett a levegőben, mint egy óriási játékkaszinó­ ban. Mindenhol lehetett érezni. Csak a megfelelő antennákra volt szükség, hogy befoghassuk a pénzt. Ha hihettem első tőzsdés barátomnak, akkor ez nem is lehetett nehéz. Azt mondta, elég, ha rafináltan úszunk a többiekkel a hossz áradatában, és bizako­ dunk. „A hónap végén pedig kaszálunk", mondta széles mo­ sollyal az arcán, és vállon veregetett. (Párizsban mindig határidős kereskedelem folyt, tehát a veszteség és profit közötti különbsé­ get a hónap végén rendezték.) Őszintén szólva, nem sokat értettem abból a zűrzavaros nyüzs­ gésből, ahol emberek százai tolongtak körülöttem. A lármától félig megsüketült füleimben ismeretlen értékpapírok idegen nevei dübö­ rögtek. Fiatal fiúkat láttam egyik csoporttól a másikig szaladgálni. Az ügyfelek kívánságait tartalmazó megbízási cédulákkal a kezük­ ben ide-oda rohangáltak az épületben, összeütköztek, tülekedtek, majd szétszaladtak a szélrózsa minden irányába. Középen, a „kör" közepén hetven úriember álldogált, télen-nyá­ ron fekete öltönyben, a Compagne des Agents de Change hetven tag­ ja (felesküdött árfolyamalkuszok). Könyökükkel a tőzsde közönségét elválasztó korlátra támaszkodtak, és a pokoli lármában egymást túl­ kiabálva üvöltöztek: „Adok, veszek!" Úgy tűnt, az egész világ részese ennek a zajos játszmának. Egyesek a telefonfülkékhez rohantak, hogy továbbítsák az első eredményeket. Mások, fontosságuk teljes tudatá­ ban, kezüket a szájuk elé téve sutyorogtak. Megint mások lázas igye­ kezettel számokat firkáltak kis fekete füzetekbe. Énrám egyáltalán nem ragadt át ez az általános idegesség. S minél jobban megismertem ezt az új világot, annál inkább taszított ez a fel­ fuvalkodott közeg. Mindegyikük azt állította, hogy a legfontosabb 151

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

információk birtokában van, azzal hencegett, hogy minden egyes húzása nyerő, ügyfeleit mindig remek tanácsokkal látja el, hogy té­ vedhetetlen tippjei vannak, és így tovább. Az ember akár azt is hihette volna, hogy itt csak zsenik és prófé­ ták nyüzsögnek. Mindannyian önelégülten számoltak be tapasztala­ taikról és sikereikről, és minden második mondatuk ezekkel a sza­ vakkal kezdődött: „Hát nem megmondtam neked..." Ez még ma is ugyanígy van. Ha a tőzsdére egy újonc toppan be, teljesen elkábítja ez az atmoszféra. A szó nem művészetről, politikáról vagy épp nőkről folyik, ahogy az barátok között lenni szokott. A beszélgetés kizárólag a pénz kö­ rül forog, hogy mennyit lehetett volna nyerni, vagy mennyit kellett volna, ha a megfelelő időpontra időzítik a vételt, illetve az eladást. Az embereket kizárólag aszerint ítélik meg, hogy mennyi a pénzük, és milyen mértékben jöhetnek számításba ügyfélként az egyik vagy a másik bróker számára. Szerencsére - vagy sajnos - lassan megszoktam ezt a közeget. Akkoriban még semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem ezen a területen, de a józan paraszti ész azt súgta, hogy az egész csak blöff lehet. A logika, a magyarázatok, az eszmefuttatások és az érvek, me­ lyekre a csodaspekulációk épültek, primitívnek, gyerekesnek vagy teljesen hibásnak tűntek nekem. Egyre erősebben motoszkált a fe­ jemben az a gondolat, hogy ha ezek az emberek mind hosszra spe­ kulálnak, akkor én éppen az ellenkezőjét fogom tenni, és csak azért is besszre spekulálok. A valós értékek megvetéséhez immár azon emberek megvetése is társult, akikkel a tőzsdén találkoztam. Ahogy lépdeltem lefelé a lép­ csőn, elhatározásom megszilárdult. Besszei akartam kaszálni, és ráadá­ sul azt a - rosszindulatú - elégtételt érezni, hogy veszteni láthatom ezeket a kérkedőket. Már csak ki kellett választanom spekulációm tár­ gyát, és megtanulnom a besszspekuláció működését. Részben megfon­ tolások, részben megérzések által vezérelve elkezdtem eladni néhány értékpapírt határidőre fedezet nélkül, azzal a szándékkal, hogy később majd olcsóbban vásárolom vissza Őket. Nem telt el sok idő, és a negye­ dik „G", a szerencse mellém szegődön. Az amerikai spekulációs őrület utolsó szakaszában a Wall Street, a spekuláció világának mágikus középpontja minden rendelkezésre 152

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

álló tökét magához vonzott, ez igen negatívan hatott az európai pia­ cokra. Az Atlanti-óceán innenső felén a spekulánsok még a fáradsá­ got sem vették, hogy az Európában elérhető kamatra, hét, nyolc vagy akár kilenc százalékra fektessék be a pénzüket. Inkább rész­ vényt vettek, amelynek az értéke néha nem egészen tizenkét hónap leforgása alatt megháromszorozódott. Európában a pénzhiány an­ nál jobban éreztette hatását, minél inkább eltűnt - hazájába vissza­ tért - az amerikai tőke. A dollárfolyam először csak lassabban csor­ dogált, mígnem teljesen el is apadt. A dollár főleg azoknak az orszá­ goknak hiányzott, melyek ellenálló képessége már egyébként is meggyengült. Az európai kereskedelem szinte teljes mértékben el­ veszítette legnagyobb ügyfelét, Amerikát. Az amerikai bankok nem voltak elég fizetőképesek ahhoz, hogy Európát finanszírozni tudják, de az amerikaiak sem, hogy Európában vásároljanak. A híres hasonlat, „olyan megbízható, mint az angol bank", azok­ ban a szomorú években elvesztette érvényességét. „A Threadneddle utcai idős hölgy", ahogy az angolok a Bank of England intézményét szeretetteljesen nevezték, hagyományosan nemigen rendelkezett aranytartalékokkal. Amikor elkezdett kivonulni a tőke, Norman Montaigu, a Bank of England kormányzója személyesen fordult a Banque de France-hoz segítségért. De hát a Bank of England pénztá­ rai lyukasabbak voltak, mint a Danaidák hordója! A nemzetközi spe­ kuláció a font romlására játszott. A világ minden tájáról összesereg­ lett spekulánsok között ott volt még Pierre Laval, az akkori francia miniszterelnök is. Az angol kormánynak embargót kellett hirdetnie az aranyeladásokra. Nem lehetett többé az angol banknál fontot aranyra váltani, és a külföldi tőzsdéken csökkent a font árfolyama. Si­ került a terv. A spekulánsok hatalmas összegeket zsebeltek be. Az angolok is elégedetteknek tűntek. Meg voltak győződve róla, hogy csak az arany mulandó, nem pedig a font. Macdonald minisz­ terelnök szilárd meggyőződéssel vallotta: „Amíg a font húsz shillin­ get ér, semmi nem változott az angol valutarendszerben." A Daily Mail büszkén hirdette nyolchasábos, vastag betűs főcímmel: „Min­ den rendben, a font végre kiszabadult az arany béklyójából." A No­ bel-díjas hindu költőnek, Rabindranáth Tagorénak igaza volt, ami­ kor a maga költői módján megfogalmazta: „Foglald egy madár szár­ nyat aranyba, és soha többet nem tud a levegőbe röppenni!" 153

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

A közép-európai országok kormányainak is fel kellett függeszte­ niük a kamatfizetést és kötvényeik amortizációját, továbbá szigorú deviza-előírások bevezetésére kényszerültek. Németországban és Magyarországon 1931. július 14-én bezártak a bankok, határtalan káosz uralkodott. 1928 óta, amikor a tőke visszaáramlott a Wall Streetre, az európai tőzsdék egyre inkább veszítettek jelentőségük­ ből. A Wall Street tőzsdekrachja után az európai tőzsdék helyzete láthatóan tovább romlott. A közlekedőedények törvénye műkö­ dött, ha nem is olyan gyorsan, mint manapság. Besszpozícióm gyümölcsei kezdtek beérni. Amikor a nyeresé­ geimet összeadtam, elégedetten állapítottam meg, hogy koncep­ cióm, amelyet már a párizsi tőzsdén tett első látogatásomkor felál­ lítottam, helyesnek bizonyult. A puszta számok tükrében az elért nyereség nem is volt különösebben nagy, számomra mégis óriási jelentőséggel bírt. Ez volt a bosszúm, elsősorban a sok tőzsdei tök­ fejjel szemben, és egyben jó megérzéseim bizonyítéka is. A nyere­ ség duplán számított, mert a pénz vásárlóértéke egyre növekedett. Egy inflációs periódus alatt a pénz értéke összeolvad. A depresszió időszakában a pénz azért is ér többet, mivel kevesebb van az embe­ reknek belőle. Az általános tőzsdebessz mellett azért a helyi francia viszonyok is a kezemre játszottak - és talán a jő szimatom is, mivel helyesen mér­ tem fel néhány pénzügyi katasztrófát azok messze ható következ­ ményeivel együtt. Európában azért a tőzsdekrach korántsem volt annyira intenzív, és nem is járt olyan jelentős pánikkal. Az európai tőzsdék konzervatívabbak voltak, és a cégek megbízhatóbb alapra támaszkodhattak. Az egyik legkínosabb tőzsdebotrány 1930 őszén az Oustric-krach volt, majd közvetlenül utána a Devilderek össze­ omlása. Ez a két pénzügyi botrány taszította akkoriban válságba az egész párizsi tőzsdét. De mi volt az események tanulsága és követ­ kezménye? A besszspekulánsok nyertek, és velük együtt nyertem én is! Min­ den este mérleget készítettem, és kiszámítottam a nyereséget. Sokat kerestem, de mások vesztesége és fájdalma árán. Ha apám vagy egy gondos nagybácsi mellettem állt volna, biztosan azt tanácsolják, hogy vonjam ki frissen szerzett vagyonomat a játékból, és válasszak biztonságosabb befektetést. De családom messze volt. A siker felbá-

154

A

TŐZSDE

PSZICHOLÓGIÁJA

torított, a hasznot nem a takarékba vittem, hanem további besszspekulációkba forgattam vissza. Vonzott a játék, ráadásul az ember szá­ mára a legnagyobb elégtételt az jelenti, ha látja, hogy szinte az egész világgal szemben neki lett igaza. Szinte elkábított a siker. Nem is annyira a pénz, hanem a jóslataim beigazolódása. Kollégáim jártak hozzám. Szinte prófétát láttak bennem, aki - a közvélekedéssel szemben - helyesen ítélte meg az események alakulását. „Hogy tör­ ténhetett ez meg?" - faggattak. „A tőzsdén minden lehetséges, még az is ami logikus" - hangzott a válaszom. Mert számomra például az Oustric- és a Devilder-szindikátus összeomlása éppen olyan logi­ kusnak, majdhogynem magától értetődőnek tűnt, mint negyven év­ vel később Bernie Cornfeld IOS-alapjainak tönkremenése, ame­ lyiktől egyébként a Capital-beli rovatomban mindenkit nyomaté­ kosan óvtam. Az egyetlen, amin én csodálkoztam, az a többiek csodálkozása volt. Ma a jelenlegi tapasztalataim alapján, melyekkel akkor még nem rendelkeztem, azt hiszem, hogy a szuperspekulációk légköre elleni, érzelmek vezérelte reakción túl az egyszerű, józan ész is vezetett. A mesterségesen felfújt boom esetére akkor még nem tudtam helyes diagnózist felállítani, de ösztönösen éreztem a veszélyt. Fölismer­ tem az összeomlásra megérett, kóros helyzet tüneteit. De lehet, hogy csak a jó ízlésem lázadt, a minden dolgok mértéke iránti ha­ gyományos érzék ez ellen a szemem előtt játszódó, rossz ízlésről ta­ núskodó orgia ellen. Mivel most már megvolt hozzá az eszköz, szerettem volna az élet kellemes oldalát élvezni. Ugyanakkor kínos felfedezést kellett tennem. Filozofikus racionalizmusom és a tőzsde iránti érzékem azt eredmé­ nyezte, hogy sokat kerestem, míg a többiek vesztettek. Akkoriban gyakran eszembe jutott Wilhelm Busch egyik verse: „A sors kegyetlen, mondta Schlich, haha, - csak nem velem!" Teljesült a kívánságom, de a szemem előtt játszódó cirkusz nagyon elkedvetlenített. Barátaim, baj­ társaim, mindenki, akit kedveltem, tönkrement. A válság miatt elveszí­ tették a vagyonukat vagy az állásukat, és nem tudták, mit hoz számuk­ ra a jövő. Én viszont minden luxust és szórakozást megengedhettem magamnak, amiről korábban csak álmodni mertem. Nyitva állt előttem minden elegáns hotel és étterem, autót enged­ hettem meg magamnak libériás sofőrrel, mert tömve volt a pénztár -

155

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

cám, de - és most jön a nagy De: a többiek nem voltak velem. El­ szállt a jó hangulat, elakadt a vidám nevetés, és elkeseredettség meg rossz hangulat lépett a helyükbe. Egyedül voltam, egy szál magam­ ban. Minden tele volt eladó áruval, de nekem elment a kedvem a vá­ sárlástól. Megértettem, hogy a pezsgő és a kaviár nem tesz boldog­ gá, ha barátaimnak egy csésze kávéval kell beérniük. Nem mertem és nem is tudtam boldog lenni. Rosszabbnak láttam magam, mint amilyen valójában voltam. Földerengett bennem egy ötlet. Nem lenne sokkal jobb, együtt keresni a többiekkel - persze egy kicsit mindig többet keresni, mint ők -, de mégis egy hajóban evezni velük? Sikereim már szinte nyomasztottak. Nem nevethet az ember, ha mindenki más sír. „A besszjátékos, kit Isten nem kegyel, mert idegen pénzből üzle­ tel" - mondja a tőzsdei katekizmus. A következő sikeres besszspekulációm a svéd gyufakirály, Ivar Kreuger öngyilkosságával végződött. Másokhoz hasonlóan én is a Kreuger-birodalom hanyatlására tettem, és végül igazam is lett. De ennek a sikernek nem tudtam örülni, épp ellenkezőleg. Bár képte­ len gondolat volt, felelősnek éreztem magam Ivan Kreuger halálá­ ért. Kétségeim támadtak besszfilozófiámmal kapcsolatban. Vajon helyes úton járok? Ezt a kérdést helyettem a tőzsde válaszolta meg. Nemcsak filozó­ fiai, de anyagi szempontok is elvették a kedvem a besszspekulációtól. Az ezután következő gazdasági fellendülés során az árfolyamok ismét elkezdtek felfelé kapaszkodni. Én pedig elveszítettem a nyere­ ségem nagy részét. Mivel azonban a pénz már az én szememben ré­ gebben lezuhant a magas piedesztálról, nem esett nehezemre átállni a hosszspekulánsok táborába. S ezúttal a barátaimmal együtt nyer­ tem! Azóta előnyben részesítem a bikák táborát. Még ha időközben olykor elő is fordult, hogy egyszer-egyszer árfolyamesésre spekulál­ tam, soha nem lettem újra olyan megrögzött besszjátékos, mint kar­ rierem kezdetén. A bikák és a medvék a világ minden tőzsdéjén szemben állnak egymással, és olykor elég durva módszerekkel küzdenek. A harc megtízszerezi erejüket, a bika megpróbálja földbe döngölni a med­ vét, amely viszont arra a pillanatra vár, hogy erős mancsával meg biztosabban fojtsa meg a másikat. Ahogy a frankfurti tőzsde előtti

156

A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA

téren, úgy áll egymással szemben a két ellenséges fél, a bika és a (nedve, és mindkettő megpróbálja kivívni a győzelmet. A határidős piaccal ellentétben, ahol egy hosszpozícióval szem­ ben mindig áll egy besszpozíció, a részvénytőzsdén száz spekulánsra csupán öt besszspekuláns jut. A többi kilnecvenöt mind hosszjáté­ kos. Besszre spekulálni már önmagában egyfajta elfajzottságra utal, szinte a fájdalom iránti beteges vágyakozásra - de itt a mások fájdal­ máról van szó. Molnár Ferenc, a világhírű magyar író, aki egyáltalán nem értett a tőzsdéhez, a besszspekuláns definícióját egyszer mégis roppant ta­ lálóan fogalmazta meg: „Olyan ember, aki magának vermet ás, és más esik bele." Ennek a mondatnak a szellemét csak az igazi profik tudják igazán megérteni. Természetesen a bikák és a medvék nem kedvelik egymást külö­ nösebben. Nem létezik olyan gazdasági vagy politikai esemény, mellyel kapcsolatban azonos véleményt vallanának. A két faj világ­ nézete alapjaiban különbözik egymástól, olyannyira, hogy csak ke­ veseknek sikerül átpártolni a másik táborba. Ha egy kollégával be­ szélek, néhány perc múlva meg tudom állapítani, hogy hossz- vagy besszspekulánssal állok szemben - anélkül, hogy egy szót is ejtenénk a tőzsdéről. Közülük ugyanis csak igen kevesen lesznek meggyőző­ désből bessz- vagy hosszspekulánsok. A többséget pszichológiai alapbeállítottsága vezérli. A besszjátékos tipikus pesszimista, a hosszjátékos pedig tipikus optimista. Az egyik mindig csak a rosszat látja meg egy hírben, a másik pedig csak a jót. A Budapesti Tőzsde megrögzött besszspekulánsai közé tartozott Hoffmann Gusztáv is. Amikor a budapesti részvénypiacon heves ár­ emelkedés volt tapasztalható, az egyik tőzsdés kolléga a tőzsdecsar­ nok eldugott sarkában meglátta Hoffmannt, és kissé kárörvendő hangon szólította meg: „Na, mit gondol, mennyit keres naponta az ifjúság az áremelkedésen?" Hoffmann Gusztáv rövid pillantást vetett a számára igen költsé­ ges nyüzsgésre, majd így szólt: „Egyáltalán nem számít, hogy mennyit! Az egész pénz úgyis visszakerül hozzám. Csak annyi megy veszendőbe, amit az ifjúság közben pezsgőre meg nőkre elkölt." Alapjában véve a besszjátékos sajnálatra méltó, mert az optimista 157

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

ember akkor is király, ha csak két fillér van a zsebében. A pesszimis­ ta ember meg akkor is egy senki, ha tele van a páncélszekrénye. A medvékre főleg az utolsó években igencsak rájárt a rúd. Amióta a Dow Jones elérte a 4 0 0 0 pontot, azóta várnak a nagy krachra. Rengeteg volt a shortpozíció a Wall Streeten. Míg a bikák egy va­ gyont szereztek, a medvék tönkrementek. A növekvő árfolyamok nyomására a korábban fedezetlenül eladott részvényeket drágábban kellett visszavásárolniuk, ami további árfolyam-emelkedést ered­ ményezett. Messze alábecsülték a hatalmas hosszt, amelyet az segí­ tett, hogy a világban béke van. A hosszjátékosok körében még a legszerencsétlenebbek is pénzt csináltak, hacsak nem egy rossz vállalatra tették fel egész vagyonukat. Mindegy, hogy ki mikor szállt be, a múltban mindenki, aki ele­ gendő türelemmel rendelkezett, a győztesek táborába került, mert a végén az árfolyamok mindig rekordértéket értek el. A kezdőknek ezért azt tanácsolom, hogy feltétlenül hossz-, és ne besszspekulánsként próbáljanak szerencsét. A bessznek ugyan meg­ van az az előnye, hogy gyorsan bekövetkezik, míg a hossz félelmek­ től kísérve lassan kúszik felfelé, viszont csak a nagyon tapasztalt tőzsdések tudják a bessz kezdetét eltalálni. S nem csak empirikus né­ zőpontból jobbak a hosszjátékosok esélyei. A részvény végül ezer vagy akár tízezer százalékkal is emelkedhet, de esni maximum csak száz százalékkal eshet.

158

Az információk dzsungelében Az információ: a spekuláns kéziszerszáma Gyakran kérdezik tőlem, honnan szerzem az információkat és az öt­ leteket. Én nem keresgélem őket, egyszerűen csak megtalálom. A válaszom elég lapos, és attól félek, hogy az olvasó még esetleg ki is nevet érte. De valóban mindenhol képes vagyok rálelni infor­ mációkra, a legkülönfélébb emberektől kapom őket, zsebtolvajok­ tól, vezérigazgatóktól, sőt miniszterektől és éjszakai pillangóktól is, tehát bárkitől - kivéve a bankárokat, brókereket, elemzőket és köz­ gazdászokat. Utóbbiak nem látnak tovább az orruknál, vagy ahogy mondani szokták, nem látják a fától az erdőt. Gyakran úgy értem el sikert, hogy épp az ellenkezőjét tettem annak, amit javasoltak. Amikor megérkezem egy idegen városba, első információimat a taxisofőröktől szerzem. Utazás közben megtudakolom a pilótától, mennyit keres, mennyire van szüksége a megélhetéshez, milyen magasak az árak, milyen a bel- és külpolitikai beállítottsága, mi­ ként reagál a nemzetközi eseményekre stb. És ez így folytatódik a nap hátralevő részében a legkülönbözőbb emberekkel, akikkel csak találkozom. A napi híreket a különféle újságokból szoktam összegyűjteni, Kedvencem az International Herald Tribune. De a rádiót is hallga­ tom, meg a tévét is nézem. Újságolvasás közben a spekulánsnak ru­ tinná kell fejlesztenie azt a képességet, hogy azonnal meglássa a 159

MESTERFOKON

A PÉNZRŐL

számára igazán fontos híreket. És elsősorban azokat a rejtett infor­ mációkat kell meglelnie, melyek a sorok között olvashatók. A főcí­ meket, a vállalati jelentéseket, a nyereségadatokat, a hozambecslé­ seket és a statisztikákat, melyeket mindenki olvas és bárki számára hozzáférhetők, tudomásul veszem ugyan, de nem érdekelnek kü­ lönösebben. Úgyis benne vannak már az árfolyamokban, és ezért akárcsak maguk az árfolyam - olyanok, mint a tavalyi hó. A mot­ tóm úgy hangzik, hogy amit a tőzsdén mindenki tud, az számomra nem érdekes. A sorok között viszont rá lehet bukkanni azokra a hírekre, melyek a holnap árfolyamait alakítják. Néha egy terjengős cikk egyetlen rö­ vid mellékmondata többet árul el, mint az egész újságcikk. Azok a cikkek a legkevésbé érdekesek, melyek az árfolyamok alaku­ lásával állnak összefüggésben. Ezeket általában az jellemzi, hogy elő­ ször hozzák az árfolyamokat, és utána a híreket! Ha gyenge a dollár, a kommentátorok átböngészik a legújabb gazdasági statisztikákat és je­ lentéseket, hogy olyan eseményre bukkanjanak, melyet a dollár gyen­ güléséért hibáztathatnak. Végtére is mindig lehet találni valamit a piaci jelentésekben, ami a dollár esését okozhatja. Ha a dollár tartotta volna magát, a ravasz fickók akkor is találtak volna ürügyet. Természetesen ezek a jelentések semmilyen összefüggésben nem állnak az árfolyam alakulásával. A dollár valójában azért gyengült, mert az eladók ezen a napon alacsony kereslettel szembesültek. Azt pedig nem lehet tudni, hogy mi motiválta valójában az eladásokat. Az információ a spekuláns kéziszerszáma. Ám nemcsak ismernie kell a híreket, hanem előre meg kell sejtenie azokat, és egyben azt is tudni, hogy mely hírek fontosak és melyek lényegtelenek a tőzsde szempontjából. A fontosaknál ráadásul még azt is tudnia kell, hogy az adott hír jó vagy rossz, és hogy a közönség, vagyis a tőzsde ho­ gyan reagál majd rájuk.

A fait accompli-jelenség A tőzsdei újoncoknak az, hogy hogyan reagálnak az árfolyamok egyes hírekre és eseményekre, teljesen irracionálisnak és logikátlannak tűn­ het. A tőzsde olykor úgy viselkedik, mint a részeg ember. A jó hírek 160

AZ

INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN

hallatán sír, a rossz hírek hallatán pedig nevet. Én ezt a fait accompli, a befejezett tény jelenségének neveztem el. A tőzsde logikáját ugyanis nem lehet a mindennapok logikájához hasonlítani. A spekuláció mindig valamely bizonytalan, jövőbeni eseményre vonatkozik, ez már magában a szóban is benne rejlik. Ha az ese­ mény bekövetkezik, akkor tény lesz belőle, tényekre meg már szük­ ségtelen spekulálni. Ez annyit jelent, hogy a tőzsde előre feltételezi bizonyos események bekövetkeztét. Ha egy vállalat esetében az első negyedévre vonatkozóan nyereségnövekedést remélnek, akkor részvényének árfolyama lassan elkezd felfelé kúszni. Minél erőtelje­ sebb nyereségnövekedésre számít a közönség, annál gyorsabban emelkedik az árfolyam. Mindenki nagyon okos akar lenni, és már a közzététel előtt beszállni. Ha x fordulónappal közzéteszik a nyere­ ség mértékét, és az megfelel az általános várakozásnak, akkor az ár­ folyam abban a pillanatban visszaesik. A várt esemény bekövetke­ zett és befejezett ténnyé vált. Mivel mindenki vett részvényt a köz­ zététel előtt, nincsenek további vásárlók. Néhányan ki is veszik a pénzt, ami tovább nyomja lefelé az árfolyamot. Az csak akkor kezd újra emelkedni, ha újabb spekuláció lángol fel, például a következő negyedéves nyereségnövekedésre vonatkozóan. Ha azonban az első negyedéves profit az elvárásokhoz képest ala­ csonyabbra sikeredik, akkor az árfolyam egy másodperccel a közzé­ tétel után azonnal lezuhan. Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy a nyereség az előző negyedévhez képest erősen emelkedett, ta­ lán még rekordértéket is elért. Kizárólag az előzetes elvárás számít, amely végül nem teljesült. Természetesen ennek a fordítottja is ugyanígy működik. Ha a tőzsdézők adott vállalat esetében a nyereség elmaradására számíta­ nak, akkor már időben eladják a részvényeket, az árfolyam pedig a közzétételig folyamatosan csökken. A közzététel napjára már min­ dent eladtak, az árfolyam így az egyedi vásárlások révén lassan emelkedni kezd. Ha a nyereség nem csökken annyira jelentős mér­ tékben, ahogy várták, akkor a tendencia a közzététel pillanatában megfordul, a részvényárfolyam pedig megugrik. Az 1990-es öbölháború is példázza, hogy milyen óriási szerepet jatszik a fait accompli az árfolyamok alakulásában. Miután Szad­ dam Huszein lerohanta Kuvaitot, az árfolyamok hónapokig a gö161

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

dörben voltak, mivel mindenki háborúra számított, míg a hiánytól való félelem miatt az olaj ára hordónkénti húsz dollárról negyvenre ugrott. A nyámnyilák félelmükben lassacskán eladogatták papírjai­ kat - természetesen most is, mint mindig - a dörzsölt fickóknak. Amikor aztán kitört a háború, a tendencia száznyolcvan fokos for­ dulatot vett, és az árfolyamok az amerikai hadvezetés sikerein is fel­ buzdulva a magasba szöktek. Az olajár ellenben majdnem ötven szá­ zalékkal esett, mintegy húsz dollárra hordónként. A Capitalban ve­ zetett rovatomban többször is megjósoltam ezt a tőzsdei reakciót. Utána sokan megkérdezték, honnan tudtam előre a dolgokat. Na­ gyon egyszerű volt, rendelkeztem a semmi mással nem pótolható tapasztalattal. A második világháború kitörése előtt a tőzsdei helyzet ugyanígy alakult. Miután Hitler kormánya elfoglalta Prágát, a párizsi tőzsde folyamatosan esett. Nem sokkal a háború kitörése előtt néhány tőzsdés mégis azt hit­ te, hogy érdemes alacsony áron venni, mert nincs kockázat. Vagy mégsem tör ki a háború, és akkor viharos hosszperiódus kezdődik, vagy pedig mégis lesz háború, akkor meg úgyis mindegy, mert köze­ ledik a világvége. Akkor már teljesen közömbös, hogy az embernek van pénze, vagy nincs. Volt közöttük egy rokonszenves és intelligens újságíró is, akit Pecrynek hívtak. Fivére ugyan bankár volt, de mindig hozzám jött és tőlem kért tanácsot tőzsdei ügyleteihez. Én felvilágosítottam őt a tőzsde működéséről, ő pedig cserébe adott esetben megosztott velem néhány politikai kulisszatitkot. Újságíróként a rádióban is dolgozott, és úgy gondoltam, hogy az ilyen emberektől megtudha­ tok egy-két politikai pletykát. Javíthatatlan optimista volt. A há­ ború kitörése előtti hetekben gyakran jött olyan hírekkel, hogy egész biztosan nem lesz háború, nem kell félnünk. Inkább vegyünk részvényt. Daladier kormánya le fog köszönni, és a következő mi­ niszterelnök, Pierre Laval azonnal megegyezik a nácikkal Danzig ügyében, úgyhogy minden marad a legnagyobb rendben. Közszá­ jon forgott a - valójában náciügynökök terjesztette - mondás: „Meghalni Danzigért?" Nem osztottam optimizmusát, és már hosszabb ideje besszre spe­ kuláltam a párizsi tőzsdén. Az árak először csak szép lassan kezdtek

162

AZ

INFORMÁCIÓK

DZSUNGELÉBEN

csökkenni, majd egyre gyorsabban, úgyhogy rendes kis hasznot könyvelhettem el. Besszspekulációm egy határidős ügyletben teste­ sült meg, mely hónapról hónapra meghosszabbításra került. Min­ den hónap elején, az úgynevezett fizetési napon bekasszíroztam az árfolyamcsökkenés révén az előző hónapban keletkezett nyeresé­ get. A szeptemberi fizetési napon, szeptember 6-án szép kis haszon ütötte volna a markomat. Az 1939. augusztus 24-én aláírt Ribbentropp-Molotov-paktum megkötése után meg voltam győződve arról, hogy ki fog törni a há­ ború. Szeptember hatodikáig még több mint tizennégy nap volt hát­ ra, de ez az idő egy Örökkévalóságnak tűnt számomra. Nem veszítettem el azonban a fejem, inkább azon töprengtem, hogyan hozhatnám rendbe az ügyeimet. Ha kitör a háború, össze­ omlik a tőzsde. De ha még előtte be fogják zárni a tőzsdét, a kor­ mány moratóriumot fog adni a bankoknak és a bankároknak. Nem­ csak a határidős szerződéseimet nem fogom tudni lezárni, hanem még a bankbetétjeimet is be fogják fagyasztani, melyek tőzsdei tranzakcióim fedezeteként szolgáltak. Hamar megszületett a dön­ tés: legalább a betétjeimet meg kell mentenem. Ahhoz, hogy rendelkezhessem felette, fel kellett volna számolnom az összes besszállományt, és ehhez egyáltalán nem fűlt a fogam, ugyanis meg voltam győződve róla, hogy az árfolyamok tovább fognak csökkenni. Ám most már az ilyesféle számítgatások nem játszottak többé szerepet, már nem azzal törődtem, hogy hogyan tehetnék még szert további profitra. Meg voltam róla győződve, hogy a tőzsdéket és a bankokat be fogják zárni. Tehát meneküljön, ki merre lát! Miután lezártam a besszpozíciókat, betéteim összegét Amerikába utaltam. Apám azt szokta mondani: „Vannak olyan emberek, akik okosan beszélnek és ostobán cselekednek, és vannak olyanok, akik ostobaságokat beszélnek, de okosan cselekednek." Én azokban az időkben az utób­ bi csoporthoz tartoztam. Ugyanis minden máshogy alakult, mint ahogy vártam. Abszolút helytelenül ítéltem meg az eseményeket, mégis szeren­ csém volt. A háború kitört, a tőzsdét egyáltalán nem zárták be, sőt, még a határidős kereskedelem is tovább folyt. Szó sem volt morató­ riumról, még devizakorlátozásokat sem vezettek be. Szeptember 6-án átvettem a besszből származó nyereség utolsó tételét, és átutal-

163

MESTERFOKON A

tam Amerikába. Ez volt a szerencsém, mert mi történt? A tendencia megfordult. Mindazoknak, akik korábban a vásárlás mellett dön­ töttek, valamint nekem is, aki megszabadultam a besszpozícióktól, fantasztikus szerencsében volt részünk. Az árfolyamok hat hónapon keresztül egyfolytában emelkedtek. Csak a francia hadsereg teljes összeomlása után következett a besszidőszak. Azok is tévedtek, akik azt hitték, hogy a háború kitörése egyet jelent a világvégével, és hogy akkor már mindegy lesz, van-e pénzünk, vagy nincs. Mert az elkövetkezendő hónapok és évek azt bizonyították, hogy azok az emberek tudták megmenteni az életüket, akiknek volt pénze, sokan pedig azért vesztek oda, mert nem volt pénzük. Ugyanakkor Pecry barátom is szerencsével járt. Bár teljesen mellétrafált jóslatával, hogy nem kerül sor a háborúra, hosszkötéseivel ő is a szerencsések közé tartozott. Majdnem mindennap azzal a hír­ rel jött, hogy abban a pillanatban, amikor Hitler elintézi a keleti frontot (a Lengyelország elleni villámháborúról volt szó), akkor Laval Franciaországban átveszi a hatalmat, és akkor ez meg az lesz. Tehát csak legyünk türelmesek, és vásároljunk tovább, mert a béke a küszöbön áll! Mint tudjuk, ezzel is hatalmasat tévedett. Miután Lengyelország már romokban hevert, megindult a villámháború a Nyugat ellen, a németek elfoglalták Hollandiát, Belgium letette a fegyvert. Izgalmas napok következtek. Néhány hétig nem láttam a barátomat. De egy nap lélekszakadva rontott rám, éppen a tőzsdén. Félrevont, hogy senki ne halljon bennünket, majd elégedett mo­ sollyal suttogni kezdett: „Most aztán segítsen, kedves barátom, és mondja meg, milyen papírokat vegyek gyorsan, hogy nyerhessek az elsöprő hosszon!" Egész izgatott lettem. „Talán meghalt Hitler?" - kérdeztem. „Dehogy, épp ellenkezőleg, a nácik harminc kilométerre vannak Párizstól, két nap múlva megérkeznek, a háborúnak gyakorlatilag vége, az árfolyamok a magasba szöknek. Mit vegyek hát?" Mit is válaszolhattam? Az én szememben egy világ omlott össze. A tőzsdeszolgák úgy szaladgáltak, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna, de én tudtam, hogy holnapután a náci had és a Gestapo betoppan Párizsba. Úgy éreztem magam, mintha letaglóz­ tak volna, forogni kezdett körülöttem a világ. Barátom tovább unszolt, hogy milyen papírokat ajánlok. Hat 164

AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN

PÉNZRŐL

igen, számára minden a legnagyobb rendben volt. Hitler megérke­ zett, mindazzal, amit az ő személye testesített meg. Pecry elképzelé­ sei azonban nem egyeztek az enyémekkel. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna válaszolni. Jeges rémület szorította Össze a szí­ vem, kirohantam a tőzsdéről, beugrottam egy taxiba, és hazafelé vettem az irányt. Körülnéztem a lakásomban, búcsúzóul végigsimíVClltm —

,

tottam a nekem olyannyira kedves tárgyakon, melyeket most hátra kellett hagynom. Úgy éreztem, soha nem látom viszont Párizst, az embereket, akiket annyira megszerettem, barátaimat, kollégáimat, a jól ismert utcákat és sugárutakat, és sok minden mást, amit érté­ kesnek tartottam az életemben. Ezalatt barátom még mindig engem keresgélt a tőzsdén, hogy ta­ láljak ki neki olyan papírokat, melyekkel Hitler győzelméből profi­ tálhat. Nem tudom, végül milyen részvényeket választott, csak azt tudom, hogy tévedése az enyémhez képest hatalmas volt. Igaza lett, és tényleg Lavalt tették meg a nácik által megszállt Franciaország miniszterelnökévé. Az árfolyamok azonban nem emelkedtek to­ vább. Épp ellenkezőleg. Ezúttal valóban bezárták a tőzsdét, a papí­ rokat sokáig nem lehetett eladni, és később, amikor némi kis piac kezdett körvonalazódni, a papírokért kapott frank teljesen elérték­ telenedett. Pecry legnagyobb tévedése azonban abban állt, hogy sorsát a ná­ cikéhoz kötötte. Amikor a háború után Párizsba visszatérve érdek­ lődtem utána, megtudtam, hogy a nácikkal való együttműködése miatt tízévnyi börtönbüntetésre ítélték. Apámnak igaza volt: van­ nak olyan emberek, akik okosan beszélnek, de ostobán cseleked­ nek... Ezt a történetet ugyanilyen formában egyszer már papírra vetet­ tem Franciaországban, akkor azonban a kiadó kihúzta. Ami 1939-ben történt, ugyanaz ismétlődött meg az Öbölháború kitörésekor, de azt megelőzően is már számtalan alkalommal. 1939-ben még csak szerencsém volt, 199]-ben viszont már tapasz­ talatból ismertem a fait accompli jelenségét. Ha háborúra számíta­ nak, a tőzsdézők eladásokba kezdenek, mert abból indulnak ki, hogy az árfolyamok csökkenni fognak, amint kitör a háború. A piac minden résztvevője nagyon okos akar lenni, és már korábban el­ szánja magát az eladásra, így a tőzsde már sokkal hamarabb össze165

MESTERFOKON A

omlik. Ha aztán tényleg kitör a háború, addigra már mindenki elad­ ta a részvényeit, és nincsenek papírok a tőzsdén. A részvényeket az erőskezűek birtokolják, akik nem forgatnak a fejükben eladási szán­ dékot, mert arra számítanak, hogy a háború jól végződik. Így hirte­ len már csak vásárlókat találunk, és csak elvétve akadnak olyan részvénytulajdonosok, akik eladni akarnak. Ezzel beköszönt a hossz időszaka, mely a tőzsdézőkre gyakorolt vonzerejénél fogva csak még inkább fokozódik. Amennyiben a háború váratlanul tör ki mint amikor az irakiak bevonultak Kuvaitba -, döbbenetes hatásra számíthatunk. Lehetséges, hogy pánik robban ki a tőzsdén. Érdekes példája a nagyközönség reakciójának egy-egy váratlan esemény bekövetkeztekor az egykor a Buenos Aires-i tőzsdén meg­ történt eset. Miután Juan Domingo Perón visszatért Argentínába, az árfolyamok folyamatos csökkenésnek indultak, végül rendkívül alacsony szintre süllyedtek. Perón halála után özvegye, a szép Isabel, az egykori bártáncosnő került a kormány élére. A tőzsde helyzete teljesen reménytelennek tűnt, eszébe sem jutott senkinek, hogy bármilyen argentin papírt vegyen. Hol voltak hát a részvé­ nyek? A dörzsölt fickók kezében, valószínűleg széfbe zárva a jobb jövő reményében, még ha erre egyelőre nem is volt sok remény. De ekkor jött a nagy meglepetés: katonai puccs és a szép Isabel Perón letartóztatása. Másnap a Buenos Aires-i tőzsdét ki sem lehetett nyit­ ni a hatalmas mennyiségű vételi megbízás miatt. Amikor harminc nappal később végre megnyílt a tőzsde, a papírok ára százszorosára, sőt, később akár még a kétszázszorosára is felment. Ez a történet is szemlélteti, mennyi minden megeshet a tőzsdén, ha az ilyen mérték­ ben kiürül, majd hirtelen beüt valami rendkívül pozitív hír. Majdnem minden, a közönség által várt esemény - még a háború kitörése is, mint láthattuk - bekövetkeztének pillanatában már a múlté, és ezért a tőzsde szempontjából már semmi jelentősége. Van azonban a híreknek egy olyan fajtája, amely a jövőben is érezteti ha­ tását. A pénzfaktort befolyásoló összes esemény megkerülhetetlen tény, függetlenül attól, hogy számítottak rá, vagy sem. Természete­ sen akár a jegybank általi kamatemelés is vezethet olyan reakcióhoz, amely felér a fait accompli-jelenséggel. És nem is ritkán! Ha a gaz­ dasági adatok alapján általánosságban kamatemelésre számított a közönség, akkor a tőzsde a sikeres kamatlépés után először emel166

AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN

PÉNZRŐL

kedni fog, főleg, ha a közönség abból indul ki, hogy a közeljövőben nem kerül sor újabb kamatemelésre. A kamatemelés azonban kihat a jövőben a pénzmennyiség növekedésére, tehát a pénz oly fontos tényezőjére. Számos tőzsdejátékos hagyja magát megtéveszteni az­ zal az állítással, hogy az árfolyamok már megelőlegezik a kamat­ emelést. Ez azonban egyáltalán nem igaz. A magas kamatláb és az azt kísérő pénzhiány kemény tény, függetlenül attól, hogy a tőzsde pozitívan vagy negatívan reagál rá.

Az információs társadalom A XVII. században Amszterdam kikötőjében gyakran hetekig, sőt hónapokig kellett várni a Kelet-indiai Társaság hajóiról érkező hí­ rekre. Manapság folyamatosan bombáznak bennünket hírekkel, statisztikákkal, céges eredményekkel, elemzők prognózisaival, szakértők állásfoglalásaival és hasonlókkal. A kijelzőn száznál is több adat fut át percenként. Ennek következményeként a tőzsdei játékosok tábora szüntelenül növekszik. Számukra az információs társadalom valóságos eldorádó. A pillanatonként megjelenő újabb és újabb adatok alapján a piacot lefelé vagy felfelé tudják manipu­ lálni. Különösen érdekesen zajlik az üzlet az amerikai kötvénypia­ con. Ha egyszerre több adatot hoznak nyilvánosságra, mint példá­ ul a munkaerőpiacról szóló jelentések esetében, akkor az is előfor­ dulhat, hogy a körvényárak először a magasba szöknek, mert kevesebb az új foglalkoztatott, de harminc másodperccel később ismét visszaesnek az eredeti szintre vagy még lejjebb, mert az óra­ bérek a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek - ahogy az a jelen­ tés második feléből kiderül. A játékosoknak még arra sem marad idejük, hogy végigolvassák a jelentést, mielőtt az eladás vagy a vé­ tel mellett döntenének. Világos, hogy a hosszú távon gondolkodó spekuláns nem reagál ezekre a napi eseményekre, de nem kellene azért még ismernie eze­ ket a híreket, hogy felállíthassa a megfelelő diagnózist? Nem! A francia államférfi és író, Édouard Herriot azt mondta a kultú­ ráról, hogy a kultúra az, ami megmarad, ha már minden mást elfe­ lejtettünk. Ugyanez a helyzet a tőzsdével is. A tőzsdés nem enciklo167

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

pédia, amely mérlegeket, osztalékokat, árfolyamokat, éves jelenté­ seket, statisztikákat tárol. Mindezeket sokkal nagyobb biztonsággal őrzi meg a számítógép, amelyből az adatok bármikor, amikor szük­ ség van rájuk, lehívhatók. Az az igazi tőzsdei tudás, ami akkor ma­ rad, miután minden részletet elfeledtünk. Nem kell mindent tudni, elég, ha mindent értünk, és a megfelelő pillanatban helyesen értel­ mezzük az összefüggéseket, és ennek megfelelően cselekszünk. Le­ gyen radarunk arra, hogy a fontos eseményeket kiszűrjük, aztán ér­ telmezzük helyesen az összefüggéseket, és végül - gondolkodjunk önállóan!

Tippek, javaslatok és híresztelések Ha étterembe megyek, csak azért se azt rendelem, amit a vendéglős ajánl, mert arról minden bizonnyal meg akar szabadulni. Ugyanez a helyzet a tőzsdei tippek és javaslatok kilencven százalékával is. Csak igen ritka esetben bizonyulnak valódi jó tanácsnak. Legtöbb esetben egy bank vagy egy szindikátus promóciójáról vagy reklámjáról van szó egy-egy meghatározott papír vonatkozásában, melyet el akar­ nak passzolni a nagyközönségnek. Derűlátó elemzéseket íratnak, melyeket a média vagy éppen szóbeszéd útján terjesztenek. Ügyesen elhelyeznek itt-ott egy-egy hírt. Így szépen az égig tornázzák az ár­ folyamokat, mert mi sem egyszerűbb, mint olyan részvényeket elad­ ni a közönségnek, melyeknek máris emelkedik az ára. A sok vétel aztán egyre magasabbra és magasabbra növeli az árakat. Amikor a nyámnyilák már felvásárolták a papírokat, egyszer valamikor kide­ rül, hogy a derűlátó elemzés nem volt egyéb, csupán hámozott lég­ gömb, és az összeomlás elkerülhetetlen. Ez a ripacskodás folyamatosan napirenden van a németországi úgynevezett új piacon. Nem lehet játékkaszinónak mondani, a többi tőzsde, azok játékkaszinók, ez egyenesen játékbarlang, ahol cinkelt kártyákkal játszanak. Önjelölt tőzsdeguruk tukmálják a tévénézőkre és tőzsdelapjuk olvasóira azokat a nehezen eladható részvényeket, melyet nemrég épp ők maguk vásároltak fel. Nem mások ők, mint modern útonállók. Aki jól ismeri a tőzsdét, könnyedén átlátja ezeket a manipulációkat, a laikus viszont nem. 168

AZ

INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN

Bárki manipulálhat, Egbert Prior is, akinek pályafutását már évek óta figyelemmel kísérem. Kedves, értelmes fickó, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy mesterkedéseiről lerántsam a leplet. Távol áll tőlem, hogy kritizáljam azokat a vállalatokat, amelyeknek a részvényeivel az új piacon kereskednek. Az újonnan alapított, kockázati tökével operáló vállalatok akár kedvező hatást is gyakorolhatnak a gazdaságra. Ami azonban itt zajlik, megmutat­ ja, hogyan szabadulhatnak el a dolgok. Még egyszer hangsúlyo­ zom hogy elítélő véleményem csak ezeknek a részvényeknek a ke­ reskedelmére vonatkozik - ez a fajta kereskedés ugyanolyan bűn, mint amekkora bűn lenne például a Daimler-Chrysler- vagy az IBM-részvényeket addig manipulálni, míg áruk a tízszeresére emelkedik. Sajnos a Frankfurtban székelő Szövetségi Hitelfel­ ügyeleti Hivatal mélyen hallgat mindezzel kapcsolatban. Az urak vagy alszanak, vagy fogalmuk sincs, mi a tőzsdei manipuláció. Amerikában, Angliában vagy Franciaországban ilyesmi nem for­ dulhatna elő. Ott a felügyeleti szerv már rég elkapta volna az ilyen tőzsdei garázdálkodókat. Az információk célzott terítése további ügyes megoldás az árfo­ lyamok manipulálására. Amióta csak létezik a tőzsde, azóta alkal­ mazzák ezt a módszert annak érdekében, hogy a közönséget a meg­ felelő irányba tereljék. A XVII. században Sír Henry Furnesse, a Bank of England igazgatója mestere volt ennek. Kitűnő hírcsator­ na-hálózatot épített ki. Mihelyt valami lényeges újdonság történt, a kontinensen ügyködő bizalmi emberei postagalambbal azonnal megküldték neki az információkat. Amikor részvényt akart vásárol­ ni, ügynökei hatalmas színjátékot rendeztek a Londoni Tőzsdén. Homlokukat ráncolva, titokzatos képpel szaladgáltak ide-oda, mintha valami rossz hírről szereztek volna tudomást. Néhány eladá­ si megbízással magukra terelték a figyelmet. Főnökük magas pozí­ ciójának köszönhetően a közönség persze leste legapróbb mozdula­ tukat is. A pókerben ezt blöffnek nevezik, amelyet művelni lehet, de kimondani tilos. A szagot kapott spekulánsok követték a példát, és a rengeteg eladás miatt az ár le is csökkent. Ha a terv sikerrel járt, Furnesse immár olcsón vehette meg a papírokat. Legföljebb egy olyan jó barát vagy befektetési tanácsadó javasla­ taira hallgassunk, aki iránt a hosszú évek óta fennálló pozitív üzleti 169

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

kapcsolat alapján valóban bizalommal lehetünk! Abszolút biztosnak kell azonban lennünk abban, hogy az ötlet kitalálója nem a saját ér­ dekeit követi. A „tuti tippek" esetében viszont csak egyet tehetünk: épp az ellenkezőjét.

Tőzsdeguruk: a csodarabbitól a matematikusig A tippeket terjesztők olykor igazi tőzsdeguruvá növik ki magukat, ha végre bejön nekik egy telitalálat, azaz sikerült megjósolniuk egy nagyobb hosszt vagy összeomlást. Tisztelik, csodálják, sőt, istení­ tik őket. Befektetők hada lesi minden szavukat. Ha a guru azt ajánlja, hogy vegyenek x vagy y részvényt, máris rohannak a tele­ fonhoz, ahelyett, hogy egy másodpercig elgondolkoznának. A leg­ több tőzsdepróféta arra használja a népszerűségét, hogy saját pozí­ ciói javára manipulálja az árfolyamokat. Elemzési módszereik a matematikától a csillagjóslásig terjednek. Már meséltem Robert Prechterről, aki a nyolcvanas években Elliott-hullámai révén nagy népszerűségre tett szert. Különösen élesen él bennem Joe Granville emléke, aki szélhámos önreklámmal csinált gurut magából, amikor egyszer sikerült a Dow Jones harmincszázalékos esését helyesen megjósolnia - illetve in­ kább eltalálnia. Ezért a prognózisért nem kevesebbet követelt, mint a közgazdaság-tudományi Nobel-díjat. Ez a jövendölése igazán nem volt művészet, végül is Ő maga okozta a visszaesést, amikor húsz uszkve ötvenezer részvénytulajdonosnak táviratot küldött, melyben erőszakosan összes részvényük eladására Ösztökélte őket. Termé­ szetesen ennek következtében a tőzsde romlani kezdett. Ha naiv be­ fektetők ezrei hirtelen piacra dobják az összes részvényüket, akkor könnyen előfordul, hogy a Dow Jones harminc ponttal esik, ami ak­ koriban még három százalékot sem tett ki. Granville egy nap lefor­ gása alatt sztár és tőzsdeguru lett. aki nemcsak az Egyesült Államok­ ban, hanem Németországban is követőkre talált. Hívei között találunk egy bizonyos Kurt Oligmüllert is, aki Né­ metországban maga is tőzsdeguruvá avanzsált. Montreux-ben élt és letétkezelőként dolgozott. Személyes élményem is kapcsolódik hoz­ zá. Miután egy cikkemben, amely a Capitalban jelent meg, a csillag170

AZ

ÍNFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN

jósokat, a tőzsdei alkimistákat és a hasonszőrű tudósokat figuráz­ tam ki, levelet kaptam tőle. Kijelentéseimet olvasva sértve érezte magát, bár nem is említettem a nevét. Nagyszabású reklámhadjára­ tot indított ugyanis újsütetű elmélete népszerűsítésére, melynek se­ gítségével állítólag minden részvény árfolyamának alakulását a leg­ nagyobb pontossággal ki lehet számítani. Néhány ismert újságíró még dicshimnuszt is zengett erről a találmányról. Elméletét „aranymetszés"-teóriának nevezte el. Levelében agresszív hangnemben mindennek elmondott engem, és azt állította, hogy Joe Granville-nek a kisujjában is több tőzsdei tudás van, mint az én fejemben. Felszólított, hogy cikkeimben ne régi tőzsdei anekdotákkal szórakoztassak, hanem adjak pontos jós­ latokat, hogyan fog állni egy adott részvény harminc nap múlva. Merthogy, mint írta, a tőzsde komoly tudomány, melyet ismerni és tanulmányozni kell. Teóriája sajnos tragikus véget ért: Oligmüller néhány hónappal később öngyilkosságot követett el, miután lelőtte feleségét. Szegény ember búcsúlevelében azt írta, hogy még mindig hisz abban, hogy elmélete tévedhetetlen, csak sajnos már nem elég jók az idegei és az egészsége, hogy ezt be is bizonyítsa. Az utolsó fillérig elveszítette az ügyfelek által rábízott pénzt. Ez a tragikus eset a legjobb bizonyítéka annak, milyen fanatikusok lehetnek a rendszerelméletek alapján ját­ szók. Azt hiszem, hogy Oligmüller is Granville jóslatainak esett ál­ dozatul. Ő ugyanis a harmincpontos sikeren felbuzdulva újra meg­ próbálta tehetségét bizonyítani, és azt jövendölte, amikor a Dow Jones-index 750-en állt, hogy Amerika e vezető barométere rövid időn belül teljes összeomlás közepette 4 5 0 pontra fog esni. „Ez annyira biztos, hogy még a nagymamáknak is (ezalatt azt értette, hogy még az idős hölgyeknek is) azt javaslom, hogy spekuláljanak az összeomlásra, mert az elkerülhetetlen" - tanácsolta Granville tel­ jesen egyértelműen a tőzsdéző közönségnek. Ami ezután követke­ zett, az ma már történelem, a "Wall Street történelmének része. A Dow Jones a következő években, ahelyett hogy lecsökkent volna 450-re, folyamatosan emelkedett. Mint megtudtam, Kurt Oligmüller Chicagóban az indexpiacon üzletelt, ahol az összes pénzzel, ami csak rendelkezésére állt, az amerikai tőzsde Granville által jövendölt összeomlására spekulált.

171

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Magának Granville-nek eszébe sem jutott az öngyilkosság, de a szerénység és a szégyenkezés sem. Nagy hűhót csapva tovább ter­ jesztette jóslatait. Németországban is fellépett, hatalmas felhajtás közepette. Egy Prudential Bache által a sajtó számára szervezett nyilvános vita alkalmával gúnyosan pöffeszkedett: „Mister Kostolany azt állítja, hogy száz esetből ötvenegyszer neki van igaza, és beéri ezzel. Ez vicc! Nekem száz esetből százszor van igazam. Nem is szoktam úgy fogalmazni, mint Kostolany, hogy »azt hi­ szem", vagy »úgy gondolom.., mindig azt mondom: »én tudom!.." Érdekes volt, hogy négyszemközt, amikor egy kis szalonban egye­ dül beszélgettünk, bevallotta: „Tudja, Mister Kostolany, én egy ri­ pacs vagyok!" Még csak nem is találtam őt ellenszenvesnek. Más­ nap a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain megjelent a vitáról egy féloldalas cikk. Szerzője teljes mértékben nekem adott igazat, Joe Gtanville-ről pedig némileg sértően azt írta, nem csoda, hogy egy olyan művelt ember, mint André Kostolany, nem áll le vitatkoz­ ni egy Granville-lel. Némely kollégám sok évtizeddel ezelőtt nem annyira a matemati­ kára, sokkal inkább a misztikára hagyatkozott. Akkoriban éppen imádott Budapestemen töltöttem a szabadságom. A tudat, hogy vég­ re nem kell tőzsdei üzemiekről társalognom, már önmagában bol­ doggá tett. Csalódásom ezért meglehetősen nagy volt, amikor rövid­ del megérkezésem után egy jó barátom arra kért, hogy keressük fel egy hölgyismerősét, aki vérbeli tőzsdésnek tart engem, és feltétlenül szeretne megismerni. Én is hallottam már a hölgy nevét. Silbiger Bar­ barának hívták, egy derék, idős zsidó nő volt. Fiatalkoromban Buda­ pest híres jósnőjeként tartották számon. Horthy Miklós admirális és kormányzó, gróf Bethlen miniszterelnök és sok más magyar arisztok­ rata tartozott ügyfelei és páciensei körébe. Újévkor a sajtó több hasá­ bon keresztül taglalta az elkövetkezendő tizenkét hónapra vonatkozó jóslatait. Hivatalosan is ő volt Magyarország Püthiája. Meghívása nem volt túl kellemes számomra. Semmiképp nem akar­ tam megtudni a jövőmet, hiszen számomra minden újabb tőzsdei nap meglepetése is édes szenzáció. Barátom azonban győzködött, hogy szó sincs jövendőmondásról. Épp ellenkezőleg, Barbara egész más dolgo­ kat szeretne megtudni tőlem. Útra keltünk tehát a magyar Delphi felé, vagyis a budai hegyek irányába, csaknem a világ végére.

172

AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN

Egy lomtárszerű helyiségben egy borzalmasan kikent-kifent idős hölgy fogadott minket. Az ütött-kopott fotel nyikorgott száz kilója terhétől, a levegőtlen helyiségben leírhatatlan rendetlenség uralko­ dott. A kép azonban egy pillanat alatt megváltozott, amikor a hölgy megszólalt. Mint kiderült, több nyelven beszélt tökéletesen, kifeje­ zésmódja választékos volt és nagy műveltségről tanúskodott. „Tehát ön az, kedves gyermekem, aki a tőzsdespekulációt erénnyé nemesítette. Láthatóan ismeri a tőzsde minden csín­ ját-bínját. Boldog lennék, ha mesélne nekem, és tanulhatnék öntől néhány dolgot." Nem akartam hinni a fülemnek. Mit tudhatott ez a koros, min­ den jel szerint teljesen elszegényedett dáma - ráadásul egy kommu­ nista országban - a Dow Jones-indexről, az árfolyam és a nyereség viszonyáról vagy az átváltható kötvényekről? De akármilyen fur­ csán hangzik, kifejezetten szórakoztatott, hogy beleplántáljak bizo­ nyos tőzsdei alapigazságokat. Majdnem két órát maradtam nála, és kellemesen meglepett, hogy milyen intelligens és érdeklődő tanít­ ványnak bizonyult. Amikor elbúcsúztunk, megígértette velem, hogy kapcsolatban maradunk, és hogy időről időre levélben beszámolok neki véleményemről a világ tőzsdéinek alakulásáról. Amikor néhány héttel később újra Nyugaton voltam már, elme­ séltem ismerőseimnek ezt a találkozást. Legnagyobb meglepeté­ semre, megtudtam, hogy a négy külföldön élő magyar, egyikük Zürichben, a másik Londonban, a harmadik Genfben, a negyedik pedig New Yorkban - mindannyian minden hájjal megkent, nem­ zetközileg ismert tőzsdejátékosok -, már évek óta kapcsolatban álltak új barátnőmmel! Rendszeresen elhalmozzák ajándékokkal és csomagokkal, cserébe Barbara a világ tőzsdéire vonatkozó jósla­ tokat ad nekik. Néha igen határozottakat, mint például „Ősszel mindent adjanak el a Wall Streeten!", máskor misztikusakat: „Pá­ rizsban fel kell vásárolni az összes részvényt, amely „P" betűvel kezdődik!", sőt, festőieket is: „Zürichben be kell szállni a sárga színű részvények vásárlásába!" Miért is ne, mondtam magamban. A megérzéseire hallgat, ame­ lyeknek biztosan van valami alapja. Lehet, hogy olyan események­ ből vonja le következtetéseit, melyek egy túl józanul gondolkodó ember, egy bróker vagy egy bankár számára fel sem tűnnek. Tény, 173

AZ INFORMÁCIÓK

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

hogy kommunista földről, egy vacak kis lomtárból négy nemzetkö­ zi, hivatásos spekuláns tőzsdei műveleteit befolyásolta. Látogatásom után megújította munkamódszerét, immáron volt egy közvetlen vonala. Én Párizsból elküldtem neki a távoli budapes­ ti hegyekbe néhány „bölcs meglátásomat", ő pedig ezeket a jóslatok címkével ellátva haladéktalanul továbbította a világ fent említett négy szegletébe. Ezek után Barbara tanácsai bizonyára szakszerűb­ bek lettek. Ám hogy jóslatai valóban beigazolódtak-e, azt ma már nem tudnám megmondani. Sajátságos módon, a legtöbb tőzsdeguru csődpróféta. Csak ke­ vés olyan guru van, aki a hossz pártján áll, mert a világvégéről pré­ dikálni mégiscsak nagyobb feltűnést kelt. De kemény idők jártak rájuk. Legtöbbjüknek ma már a nevét sem ismerik. Az amerikai Robert Prechtert és Joe Granville-t már említettem. Németország­ ban kedves kollégám és barátom, Paul C. Martin volt az, aki egyik könyvét írta a másik után, mindegyikben az összeomlást jövendöl­ ve. Ma egy bulvárlap, a Bild munkatársa. Vagy ott van egy másik kedves barátom, az exbankár, báró Philipp von Bethmann, aki biz­ tos, hogy soha nem manipulálni akarta az árfolyamokat, ugyanis ő maga is százszázalékosan hitt a jóslataiban. Néhány évvel ezelőtt teljes oldalas hirdetést jelentetett meg a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, melyben a világgazdaság összeomlásától óvott. Ez a hirdetés egy rakás pénzébe került, anélkül, hogy bármi pénzügyi haszna származott volna belőle. Mostanra ő is feledésbe merült. Már csak Roland Leuschel tevékenykedik aktívan, aki néhány éve igazolt át a csődpróféták táborába. 3000-es Dow Jonesnál újabb 1929-et jövendölt. Ha az árfolyamok időközben csökkenni kezde­ nek, akkor - állítása szerint - az úgynevezett szalámikrach idősza­ kát éljük, ami azt jelenti, hogy a krach kis lépésekben következik be. Természetesen ez szemantikailag teljesen hibás. A krach min­ dig valami hirtelen és váratlan dolog, mely nagyon kellemetlen következményekkel jár. A krach definíciója az én olvasatomban a következőképp hangzik: A szobalány belép a levesestállal az ebéd­ lőbe, és leejti. Az első krach akkor következik be, amikor a porce­ lántál eléri a padlót. Aztán szétrepülnek a cserepek, és végül a ház asszonya lekever egy pofont a szobalánynak. Ez a krach, mégpedig háromszoros.

174

DZSUNGELÉBEN

Ahelyett, hogy kicsit visszafogná magát, Leuschel pöffeszkedik, hogy milyen igaza van („I told you so"). A valóságban a német-belga származású csődguru egyetlen jóslata sem jött még be. Amerikában a világvégét jósoló próféták között még mindig aktív Jim Rogers. Soros György egykori társa évek óta egyfolytában a Wall Street túl­ értékelt voltára figyelmeztet. A csődprófétáknak végre be kellene látniuk hibáikat, és úgy tenniük, ahogy egykor a fivérem cselekedett Budapesten. Az egyik bálon így szólt a háziasszonyhoz: „Látja ott azt a csúnya, vízfejű törpét?" „A fiam" - válaszolta a hölgy. Testvérem elsápadt, és kinyögte az egyetlen helyes választ: „Nagyságos asszonyom, ezt a hibát nem lehet jóvátenni. Távozom." Azzal elment. Isten a tanúm, hogy soha nem voltam csődguru. Az újságírók vi­ szont gyakran illettek a „tőzsdeguru" címmel, pedig soha nem ad­ tam tippeket. Nem is fogadom el ezt a címet, mert egy guru csalha­ tatlan, én pedig, egész biztos, nem vagyok az. Csalhatatlan csak a fürthi csodarabbi világhírűvé vált tippje volt: Amikor frankfurti tőzsdések egy kis csoportja azt kétdezte tőle, hogy mit érdemes lép­ ni a tőzsdén, így válaszolt: „Venni nem eladni." A tőzsdéseknek már csak a vesszőt kellett a megfelelő helyre kitenni. A válasz vagy így hangzik: „Venni, nem eladni", vagy így: „Venni nem, eladni".

Bennfentes információk A tőzsdén a leghőbben áhított információk a bennfentes körökből származó hírek. Ezt 3 tényt az sem csorbítja, hogy az ilyen informá­ ciókkal tilos visszaélni. Minden egyes tőzsdésnek az a komplexusa, hogy azt hiszi, mások többet tudnak nála. Ez az a történet, amikor a szomszéd fűje mindig zöldebb. Ha egy spekuláns véletlenül meg­ tudja, hogy egyik kollégája megbízást adott egy bizonyos részvény­ re, akkor óhatatlanul az a sejtelme támad, hogy kollégája biztos tud valamit. Először is ez a sejtelem szinte mindig helytelen, ráadásul, ha a kolléga rendelkezik is bennfentes információkkal, attól még nem biztos, hogy azok helyesek is. 175

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

A „jól informált" a tőzsdén gyakran egyszerűen azt jelenti: „tönk­ rement". Velem is ez történt egyszer a harmincas évek kezdetén, ami­ kor egy telet St. Moritzban töltöttem. St. Moritz akkoriban a luxus és a gazdagság fellegvárának számított. A Palace Hotel fényes előcsar­ nokával, bárjával és éttermével a nemzetközi pénzügyi élet jelességeinek, a playboyoknak és a világ minden részéről odaérkező híressé­ geknek a találkozóhelyeként különleges szerepet játszott. Az olvasó joggal kérdheti, hogy mit kerestem én ilyen előkelő körökben. A koz­ mopolita életstílus tanulmányozását végeztem itt nézőként, amely­ nek során olyan élettapasztalatra tettem szert, melynek mind a mai napig nagy hasznát veszem. Besszspekulációim révén szerencsére rendelkeztem ehhez a megfelelő pénzeszközökkel is. Ez a kis színes világ mára úgy eltűnt, mint a tavalyi hó. Amikor évekkel ezelőtt végiglépkedtem a Palace előcsarnokán, újra felidé­ ződtek bennem a múlt szellemei. A terem sarkában ott láttam az autókirályt, André Citroent - még mielőtt tönkrement volna. Egy másik asztalnál Sir Henry Deterding, a Royal Dutch-Shell kon­ szern ura foglalt helyet. Közelében a konkurencia vacsorázott: Walter C. Teagle, a Standard Oil elnöke. A pletyka szerint a két olajkirály (az olajsejkek elődei) minden évben itt találkozott, hogy megtárgyalják problémáikat: az árakat, a piaci helyzetet és más, olajjal kapcsolatos kérdéseket. Akárcsak a mai olajsejkek egy OPEC-konferencián. Két lépéssel mellettük Kees van Dongent, a világhírű festőt láttam, és Charlie Chaplint. Soha nem hiányozha­ tott honfitársam, dr. Plesch Árpád, a kitűnő spekuláns és az arany­ kötvények legnagyobb szakértője. A terem másik oldalán - mindig ugyanabban a fotelben - gondolataiba mélyedve ült a stuttgarti származású dr. Fritz Mannheimer, aki a kor legbefolyásosabb ban­ kára és az amszterdami Mendelssohn & Co. bankház feje volt. Már írtam róla korábban. Devizakereskedőként szép kis vagyont halmozott fel. A bank látványos bukása előtt az amszterdami pénz­ ügyi központ koronázatlan királyának számított, ezért természete­ sen ő volt az, aki nekem a legjobban imponált. Zömök, arrogáns ember volt, akiről lerítt, hogy tudatában van hatalmának és jelen­ tőségének.

AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN

sen kihallgattam volna a beszélgetéseiket is. Minden bizonnyal nem az időjárásról társalogtak! És egy érdekes véletlen egyszer ki is elégítette ez irányú kíváncsisá­ gom. Egy este a szállodai boy kopogtatott az ajtómon, és átnyújtott egy táviratot, melyet azonnal, türelmetlenül feltéptem. A távirat egy több ezer Royal-Dutch-részvény vásárlására adott, gigantikus megbí­ zás végrehajtását igazolta vissza, mely a világ összes piacára kiterjedt, és melynek ellenértéke több millió guldenre rúgott. Nem értettem, miről van szó, megfordítottam a táviratot, és akkor vettem észre, hogy dr. Mannheimernek címezték. Még a Palace-ban is megeshet ilyen félreértés! Szobám az árnyékos oldalon volt, éppen dr. Mannheimer napos oldalon elhelyezkedő lakosztályával szemben. Még most, néhány évtizeddel később is újra átélem azt a sokkhatást, amely akkor ért. Hirtelen beavatást nyertem az istenek titkaiba. Csak néhány napja láttam dr. Mannheimert az egyik sarokban Sir Henryvel élénk beszélgetésbe feledkezni, és magamban akkor arra gondoltam, hogy ezek biztos valami nagyszabású tervet kovácsolnak a Royal Dutchcsal kapcsolatban. A dolog félreérthetetlen volt. Csengettem a boynak, lezárva visszaadtam neki a táviratot, és meg­ próbáltam rendszerezni felajzott gondolataimat. Akkoriban árfo­ lyamesésre spekuláltam. Gazdasági és politikai okok folytán pesszi­ mista voltam és nem túl fogékony az emelkedő árfolyamot jelző tip­ pek iránt. Ráadásul épp az akkori idők nagy árfolyam-csökkenési korszakának kellős közepén jártunk. De egy ilyen hírben, melyet az ördögi véletlen játszott a kezemre, aligha lesz még egyszer részem az életben! Egy ilyen tippet nem szabad kihagyni! Nem is hagytam ki. Royal Dutch-papírokat vettem, amelyeknek árfolyama attól a pilla­ nattól fogva zuhanni kezdett - le egészen a vételi ár harmadáig. Elve­ szítettem az összes pénzt, amit ebbe az üzletbe fektettem. Soha nem tudtam meg, hogy azok ketten miről társalogtak a Palace előcsarnokában. Tapasztalataimból két tanulságot szűrtem le: attól függetlenül, hogy valaki nagy pénzember, lehet rossz spe­ kuláns, valamint hogy a téli sportok gyakorlása közben is lehet gyűj­ teni tanulságos tőzsdei tapasztalatokat.

A Palace-ban zajló színjátékot egy magándetektív szemével fi­ gyeltem. Elemeztem a szereplők gesztusait, arckifejezését, és szíve176

177

A portfolió összeállítása A részvénytőzsdétől a részvények tőzsdéjéig Eddig szinte csak a részvénypiac egészének elemzéséről beszéltem. Az igazán jelentős ezer-, sőt tízezer százalékos nyereségre azonban csak az tehet szert, aki a megfelelő papírokat választja. Ezt a sorrendet azonban tudatosan határoztam meg. Tapasztala­ taim szerint senki nem jó annyira a részvények kiválasztásában, hogy általános besszpiacon nyereséges tudjon lenni. Ha az általános tendencia lefelé mozdul, akkor csak igen kevés papír tudja magát ki­ vonni a trend hatása alól. Legföljebb csak a kifejezetten növekvő iparágaknak van esélye arra, hogy tartsák a szintet, illetve ezeknek az ágazatoknak a legjobb vállalatai talán még némi profitot is hoz­ hatnak, de hát ki tudhatja előre, hogy melyek lesznek ezek? Viharos hosszra sehol nem lehet számítani. Amennyiben a pénzfaktor nega­ tív, akkor az ígéretes részvényekre sincs pénz. Hogyha ellenben va­ lamikor megfordul a tőzsdei tendencia, és a pénzfaktor pozitív lesz, akkor ezeknek az ígéretes részvényeknek az árfolyama rakétaként fog felívelni. Ugyanez a helyzet az általánosan emelkedő tendenciával is. Amennyiben elegendő likviditás áll rendelkezésre, akkor azok az ágazatok is jól állnak, amelyek túl vannak a virágkorukon és épp ha­ nyatló szakaszba kerültek. Ha beköszönt a bessz, ezek a részvények a mélybe zuhannak.

179

A PORTFOLIÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Összegzésképpen: A hossz fázisában a legócskább palettával ren­ delkező részvényes is kereshet némi pénzt, míg a bessz szakaszában még a legjobbak sem mindig nyernek. Következésképp először a tendencia számít, és csak utána az, hogy milyen részvényeket válasz­ tunk. Csak annak a befektetőnek nem kell figyelembe vennie az ál­ talános tendenciát, aki pénzét legalább húsz évre fekteti be.

Növekvő ágazatok: a meggazdagodás esélye Ha a tőzsde alakulásának diagnózisa pozitív képet mutat, akkor a spekulánsnak arra kell törekednie, hogy kiválogassa a legnagyobb növekedési potenciált rejtő, legesélyesebb részvényeket. Mindenek­ előtt azt a kérdést tegye fel magának, hogy melyek azok az ágazatok és iparágak, amelyek jelentős mértékben fognak profitálni a jövőbeni fejlődésből. Ha megtalálta ezeket az ágazatokat, akkor szűrje ki a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező vállalatokat, és vásárolja meg a részvényeiket. De vigyázat! Emlékeztetnék alapel­ vünkre-, amit a tőzsdén bárki tud, az engem már nem érdekel. Ha a nagyközönség már felfedezte magának az adott növekedési ágaza­ tot, akkor az árfolyam már túl magas, az elkövetkezendő években, sőt, talán évtizedekben várható fejlődés pedig tükröződik az árfo­ lyamokban. A Kostolany-féle tojás természetesen az egyes ágazatok­ ra, sőt, az egyes részvényfajtákra is érvényes. De az is könnyen elő­ fordulhat, hogy egyes ágazatokban vagy részvényeknél túlspekulálás mutatkozik, pedig a teljes piac még csak a felemelkedés második fázisában van. Egy-egy ágazat felemelkedése vagy visszaesése mindig ugyan­ olyan sémát követ. Kezdetben sok új vállalat jön létre. Piaci műkö­ dési területük olyan gyorsan növekszik, hogy még a legrosszabbak is meg tudnak élni. Majd az ágazat lassan felnőttkorba lép. A növe­ kedés lelassul, magasabbak a minőségi követelmények. A folya­ matnak olyan a hatása, mint a szitáé. A legtöbb vállalat nem éli túl a gyerekbetegségeket, és kimúlik, vagy legjobb esetben felvásárol­ ják. Csupán a versenyképes cégek képesek felszínen maradni. Ha aztán esetleg recesszió köszönt be az ágazatban, megkezdődik a második kiválasztódási folyamat. Minden társaság veszteséges, és 180

csak a legerősebbek vészelik át a válságot. Végül egy maroknyi vál­ lalatcsoport osztozik a piacon. Manapság valószínűleg multiknak neveznék őket. Ugyanez történt a X I X . században is a vasúttársaságokkal, illetve a X X . század kezdetén az autó- és olajipari vállalatokkal. Hány au­ tógyártó fulladt bele a veszteségeibe, míg a General Motors, a Ford és a Chrysler elérhették jelenlegi méretüket! Vagy hány olajtársaság tűnt el a színről, hogy a Royal Dutch-Shell, az Exxon, a British Petrol és néhány társuk fennmaradhasson! Később ugyanerre a sorsra jutott az elektronikai és a számítástechnikai ipar. Így fog járni majd - és erre fogadni mernék - az internetes iparág is. Az új ágazatok cikcakkban fejlődnek. Előretörnek, majd visszaes­ nek, ezután újabb növekedési hullám következik, aztán ismét vissza­ esés, ám soha nem az eredeti szintig. Minden visszaesés során el­ pusztul néhány életképtelen vállalat. Ezzel párhuzamosan alakul­ nak a részvényárfolyamok is, bár eltúlozva a tényleges fejlődést. Megint a régi történet a kutyáról és gazdájáról. A spekuláns próbálja meg a nagyközönségnél hamarabb beazono­ sítani a növekedési ágazatokat. Csak így van esélye arra, hogy tisz­ tességes áron szállhasson be. Ha aztán a divathullám a tőzsdén eléri az ágazatot, akkor a befektetett pénze meg is tízszereződhet, de ha jó részvényeket választott, néha akár meg is százszorozódhat. Szá­ mos részvény története ezt példázza.

A részvény tisztességes ára Kézenfekvő, hogy a részvény ára soha nem felel meg valós értéké­ nek, vagy magasabb, vagy alacsonyabb annál. Van egyáltalán objek­ tíven mérhető értéke? Ha lenne, akkor pontosan megadhatnánk egy iparvállalat értékét, tőzsde egyáltalán nem is létezne, minden részvénynek stabil ára lenne, amelyet számítógép segítségével ki le­ hetne számolni. De nem ez a helyzet. Ezért is mond csődöt minden olyan kísérlet, mely számítógéppel vagy valami más varázsképlet se­ gítségével akarja megjósolni a tőzsde alakulását, sőt, a pontos árfo­ lyamokat. A részvény hozzávetőleges árfolyama és megítélése mil­ liónyi embertől függ. Egy-egy vállalat vagy ágazat kilátásait és jövő181

MESTERFOKON

jét mindenki naponta máshogy ítéli meg. A véleményt számos tényező befolyásolja. A vevő jó vagy rossz kedélyállapota, akár még személyes problémái is szerepet játszanak: az, hogy hogyan aludt, hogy vannak-e családi gondjai, és így tovább. A részvény árfolyam-nyereség mutatójának8 megítélése is tisz­ tán pszichológiai természetű. Előfordulhat, hogy a piac, vagyis az elemzők egy és ugyanazon részvény estében például egy 15-ös mu­ tatót alacsonynak tartanak, és ezzel úgy ítélik meg, hogy a papír alulértékelt. Máskor azonban ugyanezt a mutatót ugyanazon rész­ vény esetében túlértékeltnek vélik. Ezekből a véleményekből sem­ miféle következtetést nem lehet levonni a részvényárfolyamok ala­ kulására vonatkozóan, mivel az „alulértékelt" avagy „túlértékelt" megfogalmazás nem aritmetikus axióma, hanem relatív minősítés, amely nagymértékben pszichológiai feltételek függvénye. Ha az árfolyam-nyereség mutatót a tőzsdei elemzés egyszeregyének te­ kintenénk, akkor soha nem szabadott volna megvenni egyetlen IBM-, Microsoft- és internetes részvényt sem, mert e szerint a szá­ mítás szerint ezek a papírok az adott pillanatban mindig túl maga­ san álltak. Sokuk volt veszteséges, vagy még ma is az, sőt, olyiknak negatív P/E mutatója van. Ha csak erre a mutatóra hagyatkoztam volna, elszalasztom volna a legjobb tőzsdei húzásaimat.

Turnaround-részvények: hamvaiból feltámadó főnix Igencsak nehéz időben felismerni, hogy melyek lesznek a jövőben a húzóágazatok, aztán még azt is eltalálni, hogy kik lesznek majd a piacvezetők. Ma már természetesen a napnál is világosabb, mién vált a Microsoft és az IBM piacvezetővé, de ki tudhatta ezt húsz-negyven évvel ezelőtt? A spekulánsnak minden ágazathoz kellene értenie, és pontosan ismernie és átlátnia a technikai paramétereket. Ez azonban lehetetlen. Ezért aztán én magam is gyakran az úgynevezett turnaround-okra tettem. Ezek újabb esélyt jelentenek arra, hogy a piaci lehetőségeket sokszorosan meghaladó nyereségre tegyünk szert. Turnaround alatt azt a vállalatot értem, amely súlyos válságban 8 Az Egyesült Államokban „price to earning ratio", rövidítése: P/E (a szerző).

182

A

A PÉNZRŐL

PORTFÓLÍÓ

ÖSSZEÁLLÍTÁSA

van, veszteséges, és esetleg nemsokára csődbe is megy. Árfolyama en­ nek következtében a mélyponton áll. Ha azonban ezeknek a vállala­ toknak sikerül irányt váltaniuk (turnaround), és ismét profitot ter­ melnek, akkor árfolyamuk meredeken ível felfelé. Ebben a vonatko­ zásban a legjobb húzásom a Chrysler-üzlet volt. Amikor a világ harmadik legnagyobb autógyártója a hetvenes évek végén majdnem csődbe ment, három dollárért vettem a részvényeit. A brókereim azt tanácsolták, hogy besszre menjek, mivel a cég biztosan csődbe fog menni. Ez az egész céh korlátoltságának ékes bizonyítéka volt. Ha teljesen eltekintünk a piaci helyzettől, akkor is kész őrültség lenne egy ötvenről háromra esett részvényt besszre eladni. Az esélyek és a kockázatok egyszerűen nem állnak arányban. Ha a cég valóban csőd­ be megy, akkor a profit részvényenként három dollárt tesz ki, de a veszteség akár harminc dollárra is rúghat, ha a vállalat mégis megme­ nekül. A Chrysler esetében, szokásomhoz híven, most is éppen az el­ lenkezőjét tettem annak, mint amit a brókerek ajánlottak, és hatal­ mas szerencsével jártam. A legendás autóipari menedzser, Lee Iacocca sikerrel győzte meg a kongresszust arról, hogy a Chrysler ké­ pes túlélni a válságot. Nagy ügyességgel és új modellek segítségével talpra állította a vállalatot. Az árfolyam a háromdolláros árról roha­ mosan emelkedett, és ma is, ha leszámítjuk a stocksplitet és Daimler-Chryslerre való cserét, mintegy százötven dolláron áll.

Az elemzők érthetetlen szókincse Az elemzők és a brókerek, amikor véleményt formálnak egy érték­ papírról, megkülönböztetnek spekulatív és konzervatív részvénye­ ket. Ezt a felosztást felületesnek és alapjában véve még helytelennek is tartom. A különbség nem a papír minőségében keresendő, hanem a mennyiségében. Ha egy nagytőkés viszonylag kétséges technoló­ giai részvényeket vesz meg alacsony áron, az nem spekuláció, ha­ nem kiszámított kockázatú, konzervatív befektetés. Amikor viszont egy kisember a lehetőségeit meghaladó összegben, tehát hitelre vá­ sárolja meg a „legbiztosabb" törzsrészvényeket, akkor Ő nyaktörő spekulációba bocsátkozik. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a speku­ latív és a konzervatív közötti különbség csak arány kérdése. 183

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Ugyanígy teljes képtelenségnek tartom az elemzők szájából gyakran elhangzó tanácsot, hogy „tartsuk" a papírokat. Ha olyan részvényt tartalmaz a portfólióm, amelyet mai eszemmel nem ven­ nék meg, akkor el kell adnom. Mi indoka lehet annak, hogy tarto­ gassunk egy olyan papírt, amelynek az árfolyam-növekedésében nem bízunk ahhoz, hogy megvegyük? Az egyetlen emellett szóló érvet a tranzakció költsége jelenthetné, amely azonban manapság, a diszkontbrókerek korában elhanyagolható. Az elemzők többnyi­ re olyan részvényekhez kapcsolják a „tartogatni" állítmányt, ame­ lyeknek már jól felment az ára. Ha a befektető már nyert rajta, ak­ kor meg is tarthatja a papírt, gondolják. Ilyenkor abba a hibába es­ nek, amelyet szinte minden tőzsdés elkövet. Mégpedig azt, hogy saját portfóliójának szemszögéből ítéli meg a részvényt. Ha százért vett egy papírt, amelynek az ára felmegy kétszázra, akkor azt drá­ gának tartja; ha lecsökken ötvenre, akkor olcsónak. Kollégája, aki évekkel ezelőtt ugyanezt a részvényt húszért vette, az egészet más perspektívából nézi. Számára az ötvenes árfolyam már drága, míg emez, aki kétszázon vett, minden kétszáz alatti árfolyamot ala­ csonynak talál. Az, hogy egy adott részvény drága vagy olcsó, egyedül a piacot fundamentálisan meghatározó tényektől és a vállalat jövőbeni kilá­ tásaitól függ. Ezeknek a kritériumoknak az alapján kell a spekuláns­ nak a lehető legtárgyilagosabban megítélnie a részvényt. Az, hogy mikor szállt be az üzletbe, semmilyen szerepet sem játszik. A tőzsde erre nincs tekintettel. Olyan részvény is még mindig érdekes lehet a vásárlás szempontjából, amely már ezer százalékot esett, de nem kell feltétlenül megvenni azt, amely nyolcvan százalékkal csökkent. Ez természetesen a turnaround-jelöltekre is igaz. Nem minden csőd előtt álló vállalat képes elkerülni az összeomlást. Mielőtt megve­ szünk egy részvényt, ki kell találnunk, hogy mivel érdemli ki, hogy turnaround-papír legyen. A Chrysler esetében minden lapot Iacoccára tettem fel, és igazam lett. A Bremer Vulkan vagy a PanAm kapcsán fel sem merült bennem a vétel, mert nem láttam esélyt a megmentésükre.

184

A PORTFOLIÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA

Grafikonok: nyerni lehet, veszíteni muszáj Sokan próbálnak meg grafikonok segítségével rábukkanni a legjobb részvényekre. Engem is gyakran faggatnak, hogy mit gondolok er­ ről. Véleményem régóta hangoztatom: „A diagramok tanulmányo­ zása olyan tudomány, mely hiábavalóan kutatja a lényeget." Mégis szívesen olvasgatom Őket én is. Hiszen már Konfuciusz is azt mond­ ta: „Beszéld el nekem a múltat, és én megmutatom neked a jövőt!" A chartok leginkább azt mutatják, hogy mi történt tegnap és ma. De ez minden. Máig az árgörbe még igazság, mihelyt a jövőben folyta­ tódik, már csak költészet, jó vagy rossz. A chart csak egyetlen annak a mozaiknak a több tucat kövecskéje közül, amely az elemzés alap­ jául szolgálhat. Ha azonban hagyjuk, hogy elcsábítsanak bennünket a különféle grafikonok, például a „fej-váll", a „háromszög", a „csészealj", az egyet jelent a pénz halálával. Már szinte nevetséges, hogy a legtöbb grafikonhívő a cikcakkos vonal legkisebb kanyarulatából is hasznot akar húzni, és előre meg szeretné rajzolni a jövőre vonatkozó görbéket. Fentnevezett diag­ ramjaik alapján előre megállapítják, hogy milyen árfolyamon kell venni és eladni a részvényeket. Ha azonban megveszek egy rész­ vényt, soha nem tudhatom, hogy milyen áron fogom eladni, talán Ötven százalékkal alacsonyabban, talán háromszázzal drágábban. A praxisomban százával ismertem olyan tőzsdejátékosokat, akik napi ügyleteiket a chartok alakulása szerint kötötték. Egyetlenegy nem volt közülük sikeres. Épp ellenkezőleg, meglehetősen gyorsan eltűntek a tőzsdéről. Ugyanerről beszéltem egyszer egy előadásomon Kulmbachban. Hir­ telen felpattant egy férfi, aki chartfüzetek kiadásából élt, és így szólt: „Kostolany úr, nézzen csak ki az ablakon, ott áll egy Mercedes SL. amely az enyém, pedig a chartok híve vagyok!" „Igen - feleltem -, mert chartok eladásából él, nem pedig azok alapján tőzsdézik." Természetesen a charthívők olykor-olykor eltalálják a tendenciát. A tőzsdén csak két ló van versenyben, az egyik erre megy, a másik arra. Grafikonnal vagy anélkül, az irányt igazán nem nehéz eltalál­ ni. A megszállott charthívő számára a legnagyobb szerencsétlenség, ha szisztémájával már rögtön az elején nyer, mert akkor egyenesen megszállottá válik. 185

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

Egyik barátomnak jelentették a kaszinó kertjében, hogy fia bent rulettezik az egyik teremben. „Ül vagy áll?", kérdezte azonnal. Mert ha áll, akkor csak egyszer-egyszer játszik. Lehet, hogy veszít, de az is lehet, hogy nyer. Ám ha a fiú ül, akkor folyamatosan játszik, való­ színűleg valamilyen szisztéma alapján, és ezért holtbiztos, hogy egy fillér nélkül fogja elhagyni a kaszinót. Minden játékban, legyen az rulett, lóverseny, de akár chartszisztéma, hosszú távon csak egyet­ len szabály létezik: Lehet nyerni, de veszíteni muszáj. Manapság már minden bank vagy brókerház elemzési osztályán találhatunk charthívőket. Feladatuk, hogy a közönséget „chartszerűen" segítsék napi ügyleteik lebonyolításában. Nem is csoda, hogy foglalkoztatják őket, hiszen az ilyesfajta ügyfelek jelentik a legjobb üzletet a bróker számára. Összevissza zsonglőrködnek, és milliós jutalékokat fizetnek. Gazdaggá teszik a brókerüket, de bi­ zony csalódottá az örököseiket. Többtucatnyi chartelmélet létezik, minden játékos számára akad az ízlésének megfelelő. Ezek az elméletek pontosan előír­ ják, hogy mikor érdemes venni és eladni. A magam részéről sem­ mire sem becsülöm ezeket a teóriákat. De van egy törvény, amely mindegyikre érvényes: a charthívők nem vehetnek számításba semmilyen szakmai, politikai vagy gazdasági megfontolást, ha­ nem szigorúan tartaniuk kell magukat a mindenkori diagramel­ mélethez. Hiszen az árfolyam úgyis valamennyi releváns tény összhatásának engedelmeskedik, olyanoknak is, amelyeket nem ismerünk, és amelyet a meggyőződéses charthívőnek nem is kell ismernie. Az egész chartfilozófia tulajdonképpen egyetlen alap­ tételen nyugszik, miszerint - ahogy a francia filozófus, Joseph Joubert megfogalmazta - „aki gondoskodni akar a jövőről, te­ kintsen tisztelettel a múltra". Van két olyan chartszabály, melyet különös érdeklődéssel szem­ lélek. Ezek a charthívők repertoárjában azonban alig fordulnak elő, és mindig egyes részvényekre vonatkoznak csak, nem pedig rész­ vényindexre. Ahogy az orvos is a kórházban megnézi a páciensei lázgörbéjét, hogy abból levonja a megfelelő következtetéseket, vi­ szont teljesen értelmetlen lenne megrajzolni az összes páciens átla­ gos lázgörbéjét. Az a két chartszabály, melyeket én is meg szoktam nézni, a ket-

186

A PORTFOLIÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA

tős emelkedés és kettős visszaesés elméletére vonatkozik, valamint az „ M " és „W" szabályára. A „kettős emelkedés" azt jelenti, hogy növekvő árfolyamok mellett a legutóbbi árfolyamcsúcsot mindig meghaladja a következő. Ha ez a jelenség néhányszor megismétlő­ dik, akkor abból esetleg további emelkedő tendenciára lehet kö­ vetkeztetni. Ha viszont a chart néhányszor „M"-alakot vesz fel, akkor ez olyan plafont, tehát árfolyamcsúcsot jelent, amelyet nem lehet túllépni. Ugyanis ilyenkor valószínűleg nagyobb mennyiségű részvényt kínálnak eladásra, és amíg ezt a csapot el nem zárják, az árfolyam nem tud emelkedni. Tegyük fel, hogy örökösödés foly­ tán valakinek százezer értékpapír kerül a birtokába, és ez kerül el­ adásra. A megbízás 90-es árra szól. Minden alkalommal tehát, amikor a részvény ára 90-hez közelít, nagyobb mennyiségű papír jelenik meg a piacon, és az árfolyam ismét lecsökken. Csak akkor kezdhet újra emelkedni, miután sikerült eladni az összes „örökölt részvényt". Ez az elmélet alkalmazható a csökkenő árfolyamokra is, ahol az új árfolyam mindig az előző mélypont alatt fog maradni. Ez további árfolyamesésre utal. A W alakzat ellenben arra enged következtetni, hogy az árfolyamok némi visszaesést követően megkapaszkodtak egy szinten, ahonnan nem fognak tovább esni. Talán valamilyen konzorcium áll a háttérben, amelyik fel akarja vásárolni a részvé­ nyeket. Az is lehet, hogy egy szindikátus, sőt esetleg egy nagyobb bank pszichológiai okokból „mesterségesen" szinten tartja egy-egy vállalat részvényárfolyamát. A tőzsdezsargonban ezt „árfolyam-kar­ bantartásnak" nevezik. Az „M" és „W" elmélete a legrégibb chartszabályok közé tarto­ zik, és bár nem vagyok charthívő, ezek gyakran a segítségemre vol­ tak. A kettős emelkedés és kettős visszaesés, valamint az „ M " és „W" elmélete érdekes tünetek sok más mellett, melyeket a tőzsdés tapasztalatainak megfelelően képes értelmezni.

187

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

Az M- és W - g ö r b e

A pénzkezelők

W

De a legtöbb charthívő számára a görbék nemcsak segédeszközt jelentenek, hanem szinte megszállottként hisznek szisztémájukban, hasonlóan azokhoz a rulettjátékosokhoz, akik számítógép segítsé­ gével játszanak. Sok kaszinóban játékszindikátusok működnek. Az egyik megteszi azokat a számokat, amelyeket a másik a számítógép segítségével kiszámolt, a harmadik pedig folyamatosan rohangál ide-oda kettőjük között a számításokkal. Így dolgoznak órákon ke­ resztül. Gyakran volt alkalmam megfigyelni ezeket az embereket Monte-Carlóban vagy Baden-Badenben. Jobb, ha nem is firtatjuk, hogyan végződik ez a játék. Este még szentül híve szerencséjükben pöffeszkednek, és azt hiszik, hogy megtalálták „a" matematikai képletet. Hajnali háromkor már néhány fillérért koldulnak, hogy újra próbálkozhassanak tévedhetetlen szisztémájukkal. Így van ez a legtöbb charthívővel is.

188

Idegen számlára spekulálók Számos befektető dönt úgy, hogy pénze elhelyezését úgynevezett profikra bízza. Ennek a céhnek a tagjai rájöttek, hogy a legjobb üzlet a mások pénze, ahogy Alexandre Dumas fogalmazott. Számtalan tisztességtelen alak akad közöttük, akiknek csak az jár a fejében, ho­ gyan tudják ügyfelük pénzét a lehető leggyorsabban átvezetni a saját számlájukra. Vagy magas jutalékok révén fosztják ki a klienseket, vagy pedig egész egyszerűen elsikkasztják a pénzét. Telefonon sóz­ zák rá az áldozatra a határidős, a bankgarancia- és a devizaügylete­ ket, az amortizációs modelleket, a filléres értékpapírokat meg ha­ sonlókat. Az eladók kitűnő képzettséggel rendelkeznek. Bár egyál­ talán nem értenek a pénz befektetéséhez, ahhoz annál inkább, hogyan lehet rábírni az ügyfelet a szerződéskötésre. A befektetőnek a végén általában csak a totális veszteség marad. A komoly pénzkezelők főfoglalkozásként próbálják meg a pénzt átlagon felüli hozammal befektetni. Sajnos csak igen kevesen jár­ nak sikerrel. A portfóliómenedzserek teljesítménye lényegesen rosszabb, mint a háziasszonyé, aki harminc éve ül egy és ugyan­ azon részvényen. Miért? Mert nem a dörzsölt fickók táborába tar­ toznak. Többnyire híján vannak a türelemnek és a gondolatoknak. Elgondolások nélküli játékosok. Bár a legdrágább egyetemeken ta­ nultak, a legbonyolultabb elemzőprogramokkal rendelkeznek, 189

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

grafikonokat és még sok egyebet tanulmányoznak, az összefüggé­ seket nem ismerik fel. Mivel nagy nyomás nehezedik rájuk, hiszen havonta hozniuk kell a jó számokat, összevissza hazardíroznak. Ha nem megy rögtön az a részvény, amelyet vettek, azt már sutba is dobják, és csúcsárakat megadva repülnek rá az éppen divatos pa­ pírokra. Némelyiküket elkapja a játékszenvedély, és egyszerűen megbolondulnak, amire jó példa Oligmüller esete. Végül elvesztik az összes rájuk bízott pénzt, anélkül hogy ők maguk hasznot húz­ tak volna az ügyletbői. Röviden szólva: Az idegen számlára spekuláló - mindegy, hogy alapkezelő, vagyonkezelő, házibankár vagy befektetési tanácsadó legyen feddhetetlen és felelősségteljes, tapasztalt, és a dörzsölt fic­ kókhoz hasonlóan rendelkezzék a négy „G"-vel. Ha feddhetetlen, akkor nem sikkasztja el a pénzt. Aki felelősségteljesen cselekszik, nem vállal beláthatatlan kockázatot, és a rábízott pénzzel ugyan­ olyan gondosan bánik, mint a sajátjával. A tapasztalat a spekuláns legfontosabb iskolája, mindegy, hogy saját pénzével üzletel, vagy másokéval, a négy „G"-re pedig azért van szüksége, hogy tapaszta­ latait sikeresen kamatoztathassa. Ha nem rendelkezik az említett tu­ lajdonságokkal, akkor hasznavehetetlen, még ha napi kemény ti­ zenhat órát is robotol meg elemez az ügyfél szolgálatában. Ahogy Moliére írta: „Az ostoba, aki túl sokat tud, kétszer olyan ostoba, mint aki tudatlan."

A befektetési alap: a befektetők autóbusza Az ötlet nem új. Én már hatvan évvel ezelőtt is lelkesedtem a befek­ tetési alapokért. Egy ifjúkori barátom, Végh Imre Amerikában a be­ fektetési alap egyik úttörőjének számított. Természetesen ebben az ágazatban is akadtak azért vadhajtások. A németek elsősorban az általam is hevesen bírált- IOS kapcsán szereztek rossz tapasztalato­ kat. 1969-ben, amikor az IOS-alap értékesítése épp virágkorát élte, meghívtak egy befektetési szimpóziumra, melyet a Bayerische Hypothekenbank szervezett. Az egyik bonni miniszteri tanácsos a külföldi befektetésekről szóló törvényt fejtegetve szemléltette az alapok mint befektetési formák hasznosságát. A befektetési alapot

190

A

PÉNZKEZELŐK

az autóbuszhoz hasonlította, amely minden olyan ember számára alkalmas közlekedési eszköz, aki nem engedheti meg magának, hogy saját autója legyen. Az alapkezelőnek ugyanaz a feladata, mint a buszsofőrnek. Feltettem egy provokatív kérdést az IOS-re utalva: „És azt hogy ellenőrzik, hogy van-e a buszvezetőnek egyáltalán jo­ gosítványa?" A befektetési ágazat az elmúlt években azonban sikeresen felnőtt. Mára az ellenőrzés sokkal hatékonyabbá vált. A lakossági alapok, az intézményi befektetők pénzét kezelő alapok és a nyugdíjalapok ren­ delkeznek a legnagyobb részvénypozíciókkal, tulajdonképpen a tőzsde bázisát képezve. Közgazdasági szempontból fontos szerepet töltenek be. A befektetési alapok révén bármelyik kisbefektető részt vállalhat a gazdasági fejlődésben. Már szerényebb eszközökkel, akár ezer márka alatt, vagy csak havi ötven márkával is lehet befek­ tetési jegyet vásárolni, és ezáltal közreműködni az ipar előrehala­ dásában. Szerintem erre hivatkozva lehet a legjobban küzdeni a marxista propaganda ellen is. Minden egyes polgár a saját minibe­ fektetésével minikapitalistává válik. A kisrészvény-tulajdonosok testesítik meg a kommunizmus elleni védőbástyát, mert széles kör­ ben a gyakorlatban is megvalósítják a demokratikus és liberális ka­ pitalizmust. A nyugati kormányok ezért a befektetési alapok előre­ törését jóindulattal szemlélik. A választás azonban egyre nehezebb. Alapok ezreit kínálják, a leg­ különfélébb befektetési súlypontokkal. Az alapkezelőnek természe­ tesen nincs arra ideje, hogy minden befektetővel személyesen tár­ gyaljon. Az alap minősége ezért kizárólag hozamán mérhető. Ebben a vonatkozásban azonban nem csupán az elmúlt három év, hanem lehetőleg visszamenőleg tíz, vagy akár húsz év hozamait is érdemes szemügyre venni. Hiába tud valaki jó hozamot felmutatni három éven keresztül, lehet hogy egyszerűen csak szerencsével járt. Sokkal lényegesebb, hogy milyen papírokkal és stratégiával érte el az ered­ ményeket. A befektetési alap kissé egy étteremre hasonlít. Nemcsak a hozzá­ valók minősége a döntő, hanem a főszakács konyhaművészeti adottságai is. Egy konyhafőnök elsőrangú alapanyagokból is készít­ het csapnivaló ételeket. Az igazi nagy konyhaművész azonban a leg­ egyszerűbb anyagokból is ízletes ételt varázsol. 191

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Hedge-alapok: már maga az elnevezés is csalás Ha befektetési alapot említek, akkor semmiképp nem az úgyneve­ zett hedge-alapokra gondolok. Száz százalékban félrevezetik a kö­ zönséget, sőt kétszáz százalékban. Először is nem fedezeti, másod­ szor pedig nem alap. Azért nem alapról van szó, mert olyan orszá­ gokban, amelyek fejlett tőkepiaccal és a befektetők érdekeit védő törvényekkel rendelkeznek, alapként nem is engedélyeznék. Ezért szinte az összes ilyen alap miniállamokban rendezte be székhelyét, kaput nyitva ezzel a csalások lehetőségének. Ahogy Lohengrin énekli a híres Grál-történetben: „oly távoli országban, lábnyomo­ toktól nem érintve". És fedezeti ügyleteket sem kötnek. A hedge-ügylet valami egé­ szen más. Ha valakinek aranybányarészvényei vannak, és ellentéte­ lezésként aranyat ad el határidőre, akkor lefedett pozícióval rendel­ kezik. Ha az arany ára csökken, a bányarészvény ugyan gyengül, de a határidős piacon a besszt meg lehet lovagolni. Ha nő az aranyár, a bányarészvény előnyösen alakul, a nyereség viszont azzal az összeg­ gel csökken, amely a határidős piacon veszteségként jelentkezik. A hedge-alapok viszont egy irányba spekulálnak, ráadásul a saját tő­ két többszörösével meghaladó mértékben. Odáig mennek, hogy a deviza-, kötvény- vagy nyersanyagkontraktusok már egyébként is alacsony fedezetét még ezenfelül felvett hitelekkel finanszírozzák. Ez abszolút hazárdjáték, olyasmi, mintha a játékteremben azt mon­ danám Kovács úrnak: „Maga nem ért ehhez a játékhoz. Adja ide ne­ kem a pénzét, és menjen el két órára sétálni! Addig majd én rulettezem a maga számlájára." Ha aztán visszajön, és én közlöm vele, hogy mindent elvesztettem, akkor mi mást tehet, mint mérgelődik, és szegény emberként megy haza. A Soros György által menedzselt Quantum Alap, amely 1993-ban a brit font leértékelésére spekulálva több mint száz száza­ lékot hozott, valóságos hedge-mániát váltott ki a közönség köré­ ben. A legtöbb befektető azt hiszi, hogy az alapkezelők kizárólag nyereséget érhetnek csak el. Ezt magyarázta nekem több mint tizenöt évvel ezelőtt egy táncos­ nő is már, mert a fedezeti alapok nem új keletű találmányok ám, mint ahogy azt sok zöldfülű tőzsdés gondolja. Hölgyismerősöm 192

A PÉNZKEZELŐK

már régóta vitatkozott a férjével, egy világszerte ismert koreográ­ fussal a befektetési alapokat illetően. A férj a konzervatív befekteté­ si alapok híve volt, míg a feleség a hedge-alapokra esküdött. Kérdé­ semre, hogy mire alapozza optimizmusát, a hölgy rövid, de tanulsá­ gos válasszal szolgált: „Tudja, a tőzsde nem mindig emelkedik, előfordulhat csökkenés is. És ha romlik - folytatta -, akkor is lehet rajta nyerni." Végre megtudtam ezt a két fontos tőzsdei alapigazságot egy ba­ lerinától! „A fedezeti alapok besszre is spekulálnak, olyan értékpapírokat adnak el, melyek nincsenek is a birtokukban. Ha romlik a tőzsde, akkor olcsóbban vissza tudják vásárolni ezeket a papírokat, ha meg javul a tőzsde, akkor a hedge-alap a hosszpozíciókon nyer. Mindegy, hogy felfelé vagy lefelé mozdul a helyzet, a nyereség minden esetben garantált" - világosított fel a balerina. Mindez el­ sőre teljesen logikusan és egyszerűen hangzik. Az egész egy svájci barátnőmre emlékeztet, aki a bridzspartira érkező barátait mindig a következő kedves szavakkal fogadta: „Remélem, mindannyian nyerni fognak." Múlt ősszel megtapasztalhattuk, hogy milyen biztos a hedge-alapok nyeresége, akkor, amikor összeomlott a Long Term Capital Management (LTCM). Tizenhat bank, közöttük olyan elő­ kelő intézmények, mint a svájci UBS és a Merryl Lynch milliárdokat bíztak az alapra, és el is vesztették. Csak elkötelezett bankok hatha­ tós segítségnyújtásával lehetett megmenteni az alapot. Mi is tör­ tént? Az alapkezelők - közöttük két Nobel-díjas és matematikapro­ fesszorok a Harvardon - arra számítottak, hogy Amerikában ka­ matemelést hajtanak végre. Az USA jegybankjának elnöke, Alan Greenspan gyakran fenyegetőzött ezzel a lépéssel. Ezért shorteladással megszabadultak az amerikai államkötvényektől, ugyanakkor orosz dollárkötvényekkel longpozíciót vettek fel, mivel ezeknek a kamata lényegesen meghaladta az amerikai papírokét. Hihetetlen ostobaság volt. Oroszországban roppant bizonytalan pénzügyi helyzet uralkodott, és a válság bármikor kiéleződhetett. Ez aztán be is következett, azzal a következménnyel, hogy az orosz kötvények ára lezuhant, míg az amerikaiaké nőtt. Mivel az alap az utolsó fillérig eladósodott, a csőd elkerülhetetlenné vált. S mert rá193

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

adásul az LTCM hitelező és befektető bankjai messzemenőkig ugyanazok voltak, így ezeknek végül is a saját veszteségeiket kellett finanszírozniuk. Természetesen a magánbefektetők is milliós nagy­ ságrendű összegeket buktak. Ezért nemcsak óvatosságra intek, de kifejezetten megtiltom az összes olvasónak, barátnak és befektetőnek, hogy hedge-alapokba tegye a pénzét.

Befektetési tanácsadó: akkor nevet, amikor az ügyfél sír Befektetési tanácsadókon a bankoknak és a brókerházaknak azokat az alkalmazottait értem, akik ügyfeleket akvirálnak, majd az ezek­ kel való kapcsolattartásért is felelnek. Tanácsot adnak a kliensnek egy általános befektetési stratégiára vonatkozóan, és egyedi részvé­ nyeket, kötvényeket vagy befektetési jegyeket ajánlanak neki. Álta­ lában nem járhatnak el teljes jogkörrel az értékpapír-tranzakciók­ nál, hanem minden egyes megbízást külön egyeztetnek az ügyféllel. Így az ügyfél is jobban átlátja befektetéseit, és a személyes beszélge­ tés során pontosabb képet alkothat tanácsadójáról. Ez így igen pozi­ tív dolognak tűnik, ám a bankok brókereinek és befektetési tanács­ adóinak érdekei ütköznek az ügyféléivel. Csak akkor keresnek, ha van forgalom, és ez gyakran kedvezőtlen az ügyfél számára. A bró­ kernek fel kell pörgetnie a vételt és az eladást. Minden tranzakció jutalékot hoz, melynek bizonyos része a bróker honoráriuma. Ha nem forgalmaz, egy fillért sem keres. Németországban a befektetési tanácsadók általában már fix fizetést kapnak, ami enyhíti a problé­ mát. Ám előrejutási esélyeiket is a forgalom határozza meg, így hát közvetett módon az érdekütközés továbbra is fennáll, csakúgy, mint amerikai kollégáik esetében. Konkrétan így fest a szituáció: az ügyfélnek van ezer IBM-részvénye, brókere tulajdonképpen úgy véli, hogy az árfolyam emelkedni fog. Ha azt tanácsolja az ügyfélnek, hogy tartsa még a részvényt, ak­ kor ő maga semmit nem keres. Ezért azt ajánlja a kliensnek, hogy az IBM helyett válassza a Compaqot. Így aztán kétszer is jutalék üti a markát, először az eladásért, majd a vételért. 194

A PÉNZKEZELŐK

Tudom, miről beszélek, mert a második világháború előtt sokáig magam is brókerként dolgoztam, jutalékos alapon. Nem ennek elle­ nére, hanem éppen ezért nem tartom különösen sokra a brókereket, ahogy azt már korábban is többször kifejtettem. Igen kevés olyan akad közöttük, aki boldogulásának útját egy megfelelően széles ügyfélkör hosszú távú elégedettségének a megteremtésében látja. Többségük csak a dollár árának gyors emelkedésére koncentrál. Mint már említettem, körülbelül hetven brókerrel, illetve befekte­ tési tanácsadóval dolgoztam együtt. Közülük legfeljebb öt élvezte a bizalmamat, de legtöbbször pont az ellenkezőjét tettem annak, mint amit tanácsoltak. Ahogy a híres koloratúrszoprán áriában oly szé­ pen hangzik: „Oszkár tudja, de nem mondja." Megfordítom a jó kis mondatot: „A bróker mondja, de nem tudja."

Vagyonkezelő: úriszabó a pénzkezelők között A megbízható vagyonkezelők nem állnak olyan érdekkonfliktusban az ügyféllel, mint a fent leírtak szerint a brókerek és a befektetési ta­ nácsadók. Jövedelmük fő része abból adódik, hogy részesednek az ügyfél portfóliójával elért hozamból. Ha az ügyfél nyer, akkor a va­ gyonkezelő is nyer, és fordítva. Minél inkább kötődik a vagyonke­ zelő jutaléka az általa eszközölt befektetés sikeréhez, annál jobb. A vagyonkezelő tölti be azt a funkciót, melyet korábban a többnyire zsidó házibankárok láttak el valamikor, akikből ma már alig létezik egynéhány. Személyesen ismeri ügyfelét, annak bankszámláját, sőt, még a ba­ rátnőit vagy a szeretőjét is. Másképp kezeli a tétova idős hölgyet, mint a házaspárt, másképp a családapát, akinek esetleg gyermekei­ ről, sőt unokáiról is gondoskodnia kell, és ismét másképp a tőke­ erős agglegényt. A befektetés minősége ugyanis nemcsak a befekte­ téstől függ, hanem magától a befektetőtől is. Éppen ezért utasítot­ tam el mindig, hogy általános érvényű befektetési ötleteket adjak. J ó , ha pontosan ismerjük és „átvilágítjuk" a tanácsot kérő ügyfelet, mielőtt megfogalmazzuk javaslatunkat. A nagy bankok ezzel szemben az ablaknál szolgálják ki az ügyfe­ let, hátat fordítva ilyeténképpen a személyre szabott üzletnek. 195

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

„Konfekcióárut" kínálnak a befektetések terén. A vagyonkezelő' ellenben „mérték után dolgozó úriszabó", ezért is részesítem előnyben. Engedjék meg, hogy most is saját tapasztalataimra hi­ vatkozzam, hiszen évekig régi jó barátom, Gottfried Heller part­ nere voltam az általa irányított Fiduka-vagyonkezelőben.

Mindenkinek, aki meg akarja kockáztatni A vereség természetes Az utolsó fejezethez érkezve esetleg felmerülhet néhány olvasóban a kérdés: Vessem be magam a tőzsde dzsungelébe, próbáljak szeren­ csét spekulánsként? Az egyik tőzsdeszemináriumon megkérdezte tőlem egyszer egy diák, hogyha lenne egy fiam, örülnék-e ha spekuláns lenne. „Bizto­ san nem - válaszoltam. - Ha csak egy fiam lenne, abból zenészt fa­ ragnék. A másodikat festőnek taníttatnám, a harmadikat írónak vagy legalábbis újságírónak. A negyedik azonban feltétlenül speku­ láns lenne: valakinek el kell tartania a másik hármat." Isten a tanúm, hogy senkit nem akarnék rábeszélni, legyen speku­ láns, de annak ugyanígy nem lenne értelme, ha bárkit lebeszélnék róla. Akit egyszer hatalmába kerített a spekulációs láz, az nem sza­ badul meg tőle. A tőzsdei tapasztalattal rendelkező olvasók bizo­ nyára tudják, hogy miről beszélek. De talán ők is tanultak valamit a tapasztalataimból, és egyikük-másikuk esetleg játékosból speku­ lánssá vált. Bizonyára akad olyan olvasó is, aki már jó néhány fejezettel ez­ előtt letette a könyvet, és eldöntötte, hogy a spekuláció nem az ő műfaja. Nem kell sajnálni őt sem, sőt, egyik-másik olvasó, aki a fenti

196

197

MINDENKINEK AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI

MESTERFOKON A PÉNZRŐL

kérdésre igennel válaszolt, talán még jó párszor fogja majd azt kí­ vánni, hogy bárcsak hasonlóképp cselekedett volna ő is. Mielőtt sikerül valóban megérteni a tőzsdét, és talán egy kicsit a mesterévé is válni, rengeteg tanulópénzt kell fizetni. Ismétlem: a spekuláción nyert pénz fájdalomdíj. Először jön a fájdalom, és utá­ na a díj. Egyvalamitől azonban óvakodjunk, mint a pestistől: attól, hogy mindenáron „vissza akarjuk nyerni" az elveszített pénzt! Ha már veszteség ért bennünket, vegyük tudomásul, és tiszta lappal kezd­ jünk mindent a nulláról! A legnehezebb dolog azonban tudomásul venni a tőzsdei veszte­ séget. Olyan, mint egy sebészeti beavatkozás. Le kell vágni a kart, mielőtt tovább terjed a fertőzés. Minél hamarabb, annál jobb. Ne­ héz, és száz spekuláns közül talán ha öt akad, aki képes így tenni. A tőzsdei játékosok többségénél a legmegbocsáthatatlanabb hiba, ha limitálják a nyereséget és halmozzák a veszteséget. Az eredmény kis hozam, sok veszteség. Az igazi és rutinos spekuláns a nyereséget növeli és viszonylag alacsony veszteséggel zár. A „kis hal is jó hal" mondást a tőzsdén inkább ne használjuk. Az én változatom a tőzs­ dére vonatkozóan így hangzik: „Ki a kicsit túlbecsüli, a nagyot nem érdemli." Létezik egy zsidó közmondás, mely szerint: „Ha már disz­ nóhús, hát legyen véres." (A hívő zsidók ugyanis nem ehetnek ser­ téshúst.) Ha már spekulál az ember, akkor érje is meg! Nevetnem kell, ha a kollégáim mesélik, hogy vesznek egy papírt, és ugyanakkor adnak egy tízszázalékos eladási megbízást. Ez a nagy francia íróra, Sacha Guitryre emlékeztet, aki ugyan hallani sem akart spekulációról, de egyszer, hogy megszabaduljon egy alkusztól, az alábbi megbízást adta neki: „Vegyen nekem száz Royal Dutchrészvényt, és adja el, ha újra ezt az árfolyamot látja!" Sacha Guitry tréfája nem áll túlságosan távol kollégáim hozzáállásától. A spekuláns a pókerjátékoshoz hasonlóan próbáljon meg a rossz lappal keveset veszteni, a jó lappal pedig sokat nyerni. Nem szabad naponta mérleget vonni, és a nyereséget számolgatni. A spekuláns sikerességét csak az örökösei ítélhetik meg.

198

Nem idő kérdése Némelyik alapkezelő azt nyilatkozza egy-egy interjúban, hogy na­ ponta tizenhat órát dolgozik. Ez elkedvetlenítheti a műkedvelő tőzsdéseket, akiknek még polgári foglalkozása meg családja is van. Sokan úgy gondolják, hogy az ilyen real time árfolyamokkal és ipari számítógépekkel operáló nagystílű profikkal szemben semmi esé­ lyük. De ez butaság. A profi tőzsdés munkája kilencvenöt százalék­ ban csak elvesztegetett idő. Grafikonokat és üzleti jelentéseket ol­ vasgat, és közben elfelejt gondolkozni. Pedig a spekuláns számára ez a legfontosabb, és elmélkedni bárhol lehet- séta, kocogás, biciklizés közben, repülőn, autóban, evés közben, és természetesen, ami az én kedvencem is, zenehallgatás közben. A kisebb kaliberű spekuláns koncentráljon például csak egyetlen ágazatra, és kizárólag abban próbáljon sikert elérni! Ha képes önállóan gondolkodni, akkor már régen fölényben van kollégáival szemben, függetlenül attól, hogy azok mennyit dolgoznak.

A dicsőség átka Ha a barátok, szomszédok vagy sporttársak körében kitudódik, hogy az ember sikeres tőzsdespekuláns, akkor már soha többé nem szaba­ dul meg nimbuszától. Szinte mindenkit elbűvöl annak lehetősége, hogy úgy keressen pénzt, hogy a szó polgári értelmében nem kell megdolgoznia érte. Mindegy, hogy hol tartózkodik éppen a speku­ láns, a sportklubban, a kocsmában, a fodrásznál, egy színházi előadás vagy opera szünetében, mindenütt kérdésekkel piszkálják. Ez talán csábítóan hangzik, de megvannak a maga árnyoldalai is. Milyen szívesen társalogtam volna Fritz Kreislerrel, a nagy zene­ szerzővel és hegedűvirtuózzal a zenéről! De nem tehettem semmit. Szüntelenül bölcsességekért ostromolt, mert mindig óriási gondot okozott neki, hogy maradjon a piacon, vagy inkább szabaduljon meg az összes papírtól. Valószínűleg azt képzelte, hogy jobban ki­ hallom a tőzsdén a disszonanciát, mint ő. Viszont óriási előnnyel rendelkezett hozzám képest: a délelőtt elvesztett pénzt még aznap este „összehegedülte". 199

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

A háborút követően az a szerencse ért, hogy Svájcban megismer­ tem és barátja lettem nagy zenei ideálomnak, Richard Straussnak. Gyakran együtt ebédeltünk a Zürich melletti Badenben a Verenahofban, és én mohón lestem a mester minden zenével kapcsolatos szavát. De hiába. Csak pénzről folyt a társalgás, felesége, Pauline mindent tudni akart a tőzsdéről. A tőzsde intézménye mindig is izgatta az embereket. Az alábbi történet tipikus példája ennek. H. János barátom Budapestről gya­ kori vendégünk volt a francia Riviérán. Roppant művelt ember, fő­ leg a francia irodalomban tájékozott. Örömet akartam szerezni neki, és meghívtam vendégségbe barátomat és szomszédomat, a francia írót, a Goncourt-díjas M. C-t, aki egyben művészetkritikus és Amerikában a francia irodalom professzora is volt. Tulajdonkép­ pen csak fel akartam vágni magyar barátommal a francia előtt, és meg akartam neki mutatni, hogy még a kommunista Magyarorszá­ gon élők is mennyire tájékozottak a legújabb francia irodalom terü­ letén. János barátom napokig készült az irodalmi eszmecserére. Saj­ nos a tervezett szépirodalmi témájú beszélgetésre azonban nem ke­ rült sor, mert díszvendégem csak engem bombázott elektronikai és olajipari részvényekre, az arany árára meg a pénzpiacra vonatkozó kérdéseivel. Szegény János barátom még egy szó erejéig sem tudott közbevágni. Szomorúan ült az asztalnál. A tervezett irodalmi ebéd nagy fiaskónak bizonyult. Én már beletörődtem a nimbuszomba. Ám minden vendégszere­ tő hölgyet óva intek attól, hogy meghívjon engem, ha egyidejűleg művészeket, írókat vagy más széplelket lát még vendégül. Már pusz­ ta jelenlétem elég ahhoz, hogy tönkretegye a hangulatot. Úgyhogy vigyázat! Ez egyébként bárki mással is megtörténhet, aki profi tőzs­ dés hírében áll.

Tőzsde és szerelem, és a tőzsde iránti szerelem Némely spekuláns annyira belehabarodik a tőzsdébe, hogy többé semmi másra nem képes gondolni. Az érintettek igen sajnálatraméltók, mert sok mindenből kimaradnak. Milyen egyhangú is lenne az életem a finom ételek, a jó borok, a szép nők és természetesen a 200

MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI

zene élvezete nélkül! A tőzsdéhez fűződő szerelem nemcsak sajná­ latra késztető, de veszélyeket is magában rejtő érzelem, miként azt az alábbi történet is példázza, mely egyik barátomról szól. A maga módján nagyon különös ember volt, akinek semmi más nem játszott szerepet az életében, csak a tőzsde. Számomra érzékletesebb meg­ testesítője volt a spekulációnak, mint akármelyik allegorikus figura. Bécsben élt, de a világ bármely városában élhetett volna, feltéve, hogy van ott tőzsde, telex és telefonvonal. Remeteéletét az irodájá­ ban halmozódó táviratok, mindenféle évkönyvek, a világ összes ár­ folyamjegyzéke és pénzügyi folyóiratok töltötték ki. Mosoly csak akkor ragyogott fel az arcán, ha nyert. Számára kizárólag a falakon függő táblázatok és a fejében nyüzsgő számok léteztek - semmi egyéb nem érdekelte. Még időbeosztását is a tőzsdéhez igazította. Szórakozott tekintettel és gyors léptekkel sietett az utcán, anélkül, hogy bármire a legcsekélyebb figyelmet pazarolta volna. Nem látta a bundákat a kirakatban, a gyémánt nyakékeket az ékszerészeknél és a csinos lányokat a csodálatos utazásokra csábító plakátokon. Szemellenzőt viselt, mint a versenylovak. Csupán egyvalami lebe­ gett a szeme előtt: a tőzsde. Akár esett, akár fújt, számára csak a tőzsde klímája volt fontos. Rohant, hogy már az első csengetés előtt megérkezzen. A záráskor felhangzó csengetés olyan volt számára, mint a temetési harangszó. Szerencsére az élvezetet meg tudta hosszabbítani. Ahogy hazaért, irodájából távírón és telefonon felvette a kapcsolatot a külföldi tőzsdékkel. Részvények, kötvények, devizák, nyersanyagok - ez volt az 6 világa, ebben élte az életét és boldognak hitte magát. Ahogy mondani szokták, megszállottja volt a spekulációs szen­ vedélynek. Számára minden a spekulációval függött össze, és mindennek az adott célt és értelmet. Amikor borotválkozott, a „Gillette"-re gondolt, ha gépelt, a „Remington"-ra, ha üdítőt ren­ delt, a „Coca-Colá"-ra. Minden hétköznapi használati tárgy eszé­ be juttatta a tőzsdét: ingjének pamutja, nyakkendőjének selyme, a kávéjába tett cukor, mindez áru volt, mely spekuláció tárgyát ké­ pezheti. A tavaszról semmi más nem jutott eszébe, mint az azonos nevű párizsi áruház (Au Printemps) részvényeinek árfolyama, Monte-Carlóból pedig csak a „Monacói Tengeri Fürdők Társasá­ ga" részvényeit ismerte. 201

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

Egy reggel még a szokásosnál is nagyobb igyekezettel sietett a tőzsdére. A rádióban kedvezőtlen hírt hallott egy cégről, melynek részvényeivel árfolyamesésre spekulált. Számára a hír tehát kedvező volt. Már előre örült, de nem is annyira a nyereségnek, mint annak a bizonyos, mély belső elégedettségnek. Négyesével vette a fokokat, rohant fel a tőzsde lépcsőjén, szinte hallani vélte a bessz muzsikáját. Nem volt túlságosan vájt fülű Mozart vagy Bach tekintetében, de a hossz dúrját vagy a bessz mollját tévedhetetlenül meg tudta külön­ böztetni. És akkor valami történt, amit nem lehetett előre sejteni. „Mit keres az a létra a folyosón ? Majd bolond leszek kihívni a sorsot magam ellen és átmenni alatta. A végén még nem jön össze a nagy üzlet!" Hirtelen valami rémületféle hasított belé, mintha mellbe vágták volna. A létra magasságából egy szőke lány mosolyog rá, ő meg csak áll és bámul, végignéz a lányon annak lábujjától a feje búbjáig. „Ez őrület, mindjárt megbolondulok - gondolja -, csak nem rám moso­ lyog?" Aztán elvegyült a tőzsdecsarnok tömegében. De a mosoly nem hagyta nyugodni. Alig érzékelte a számára egyébként kitűnő árfolya­ mokat, egy kissé remegett a keze is. Meg sem hallotta kollégái gratu­ lációit, csak a különös mosoly lebegett a szeme előtt. Akár balra, akár jobbra nézett, bármerre is tekintett, állhatatosan és kérdőn minden­ hol ott látta. Végre felhangzott a zárást jelző csengetés. Ezen a napon úgy tűnt, a tőzsdei órák soha nem érnek véget. Lehet, hogy kifelé me­ net talán újra megpillantja a lányt? De nem, már nem állt ott, és a lét­ ra is eltűnt, mintha csak álmodta volna az egészet. Az utcán most nem rohant úgy, mint szokott. Minden tárgy hirtelen értelmet nyert. A ki­ rakatok próbababáiban a szőke lányt vélte felismerni. A gyémántok egy mosolyt ragyogtak körül, a szőke lány mosolyát. A plakátokról is ugyanaz a mosoly hívogatta távoli utazásra. Otthon csörög a telefon, de ő nem veszi fel a kagylót. Zörög a távíró, de meg sem mozdul, hogy utánanézzen. Ezen az estén keve­ sebb távirat hagyja el irodáját - a beérkezetteket pedig fel sem nyit­ ja. Nem foglalkozik a külföldi tőzsdék záró árfolyamaival. New York, Chicago, Buenos Aires számára már nem léteznek. Az éj beköszönte után sem tudott aludni. Lelki szemei előtt le­ pergett eddigi élete, üres évek mosoly nélkül, kalandokban gazda­ gon, de csak tőzsdei kalandokban, amelyekben emberi kapcsola202

MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI

tok nem szerepeltek. Reggelig számot vetett eddigi életével, és tel­ jesen beleélte magát abba a valószínűtlen reménybe, hogy viszont fogja látni a lányt, és hogy még minden megváltozhat. Az idő' csak vánszorogva cammogott. Türelmetlenül várta az órát, amikor el­ indulhat a tőzsdére. A fiatal lányt azonban nem találta ott. Csalódott volt. Kollégái­ nak feltűnt, hogy tőzsdei pályafutása alatt most először valami más foglalkoztatja, nem az árfolyamok. Idegesen és szórakozottan in­ dult el, mihelyt megszólalt a zárást jelző csengő. És ott volt a lány, az apja, a felügyelő fülkéjében! A nyitott abla­ kon át pillantotta meg, ahogy a tükör előtt állva hosszú szőke haját fésülte. Egy villanásnyi ideig találkozott a pillantásuk - csak egy vil­ lanás volt, mintha azt mondta volna a lánynak: „Várj rám!" - a lány válasza pedig az lett volna: „Jó, várok!" A hazafelé vezető úton valóságos dráma zajlott le benne. Mire ha­ zaért, döntése megszületett. Haladéktalanul munkához látott. Ott volt az élet, kézzelfogható közelségben, és végre ki akarta nyújtani érte a kezét. Több napon keresztül táviratokat küldött, megbízáso­ kat adott, de ezúttal nem abból a célból, hogy további spekulációkat készítsen elő. Épp ellenkezőleg, minden kötelezettségétől meg akart szabadulni, fedezte besszpozícióit, eladta hosszra spekuláló részvé­ nyeit. Egy hét alatt sikerült minden tőzsdeügyletét felszámolnia. Ezt követően külföldre utazott, felkereste üzleti partnereit, rendezte számláit, bekasszírozta a neki járó pénzeket, felszámolta a számlá­ kat, mindent véglegesen lezárt. Visszautazásának előestéjén végérvényesen megszüntette a bank­ számláját, összecsomagolta bőröndjét és fogta a retúrjegyét. Most kezdődik az igazi élet. Pénzét be fogja tenni a takarékba, és soha többet nem gondol a tőzsdére. Már csak egyszer megy el a tőzsdére, és csak azért, hogy megálljon a felügyelő ajtaja előtt. Kézen fogja a lányt, és együtt elindulnak, és, mint a mesében, boldogan élnek, míg meg nem halnak. Álmodozott... „Végre megtalálom! Egy hete hiába keresem telefonon!" Köszönt rá egy régi barátja, egy ügynök és spekuláns, aki véletlenül ugyanab­ ban a fülkében utazott. „Figyeljen ide! - folytatta a barát. - Az évszázad spekulációját ötlöttem ki, egy egészen rendkívüli dolgot!" 203

MESTERFOKON A

PÉNZRŐL

„Engem már nem érdekel, visszavonulok a tőzsdétől." „Megőrült? Ez csak rossz vicc lehet! Nem vesztegethetjük az időt. Hallgasson ide, arról van szó, hogy..." Hagyjon, semmi értelme a győzködésnek! Most mondtam, hogy mindent felszámolok. Elegem van a spekulációs ügyletekből." Barátunk hiába tiltakozott, mert a másik már teljesen tűzbe jött. „Bőrt kell venni. Nyersbőrt a New York-i tőzsdén. Halálbiztos tipp. Az árak ugyan már emelkedni kezdtek, de továbbra is emelke­ dőben vannak, és még tovább fognak nőni. Az oroszok annyit vesz­ nek, amennyihez csak hozzájutnak, mindent meg akarnak kaparin­ tani. A világ Összes piacán, Argentínában, Kanadában, lépten-nyo­ mon az ügynökeikbe botlik az ember. Teljes áruhiányt okoznak, a németországi cipőgyáraknak bőrhiány miatt már fel kellett függesz­ teniük a termelést." Az ügynököt feltüzelte a saját lelkesedése. Azok közé tartozott, akiket egy ötlet teljesen tűzbe tud hozni, és ahogy minden oldalról megvilágítják, minden részletét taglalják, lelkesedésük a másikra is átragad. „Figyeljen csak ide! - folytatta. - A bőr árának alakulása nem függ össze más termékekkel. A bőr melléktermék, a marhát nem a bőre, hanem a húsa miatt vágják le. Általában ugye ösztönzi a ter­ melést, ha a nyersanyag ára nő. Ez történt például a réz esetében is. Amikor néhány éve az árak nőttek, újra üzembe helyezték a koráb­ ban már bezárt rézbányákat. Ugyanez volt a helyzet a kaucsukkal és újabban a whiskyvel is, és ki tudja, hogy mikor kezdődik valami hasonló a nikkel esetében is. De a bőr, az teljesen más! Az árak akár az egekig szökhetnek, a hentesek nem fognak több állatot le­ vágni, ha a húsfogyasztás változatlan marad. Az viszont inkább csökken. Több borjúhúst esznek az emberek, sőt, Amerikában egy­ re több disznóhúst, halat és szárnyast, és még nem is beszéltünk a vegetáriánusok növekvő számáról. Be kell hát látnia, hogy nem sok kilátás van arra, hogy jelentős termelésnövekedés következne be a bőrelőállításban! És mi van az érem másik oldalán? A mérhetetlenségig fokozódott kereslet. Mit csinálnak az oroszok a devizával, amelyet a Kamcsatkáról tonnaszám exportált kaviárért és rákért kapnak? Annyi bőrt vesznek rajta, amennyit csak szerezni tudnak. Vegyünk például egy 204

MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI

katonát! A csizmája, a cipőtalpa, a fegyverszíja, a tölténytáskája, minden bőrből van. Másik csizmát hord télen és másikat nyáron és hány katona van a földön? Hány hadsereg, melyet tetőtől talpig fel kell öltöztetni? Hány alulfejlett ország, ahol még nem hordanak cipőt? És a nyolcszázötvenmillió kínai? Hát csak nem állíthatja, hogy nincs igazam!" Záporoztak az érvei, felvonultatta az egész térképet, a politikát is belekeverte, minden annak az egyetlen elméletnek az indoklását szolgálta: Bőrt kell venni! „A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben, kedves barátom, bőr­ rel kell spekulálni. Amint valahol puskaporszag terjeng a levegőben, ott azonnal bőrre lesz szükség." „Egyáltalán nem vitatom, hogy igaza van, de még egyszer hang­ súlyozom, hogy visszavonulok a tőzsdétől." „Jó, nem szeretnék erőszakos lenni, de ha mégis meggondolja magát, itt van a telefonszámom..." Ezekkel a szavakkal el is köszöntek egymástól. Barátunk borzasz­ tó éjszakát töltött el a hálókocsiban. A hajnali derengésig csak ide-oda hánykolódott, csizmákról álmodott, kínai marhákról, alul­ táplált vegetáriánusokról, töltényekről, csirkéket mészároló hente­ sekről, orosz csizmatalpakról, és aztán újra a szőke lányt látta, a lét­ ra tetején. Ahogy útjáról visszaérkezett, azonnal hazasietett. Lakása telje­ sen más képet mutatott, mint korábban. A falakról eltűntek a sta­ tisztikák, nyoma sem volt árfolyamjegyzékeknek és a távírónak, mindent elvitetett még elutazása előtt. Borotválkozás közben már nem a Gillette-részvényekre gondolt. Öltözködés közben már nem a gyapjúárfolyamokon töprengett, és a nyakkendőjét is úgy kötötte meg, hogy nem a selyemárfolyamok jártak a fejében. Új élet kezdődött. Most először vette szemügyre magát a tükörben. Néhány ránc, nagy fáradtság. Töprengeni kezdett, és így szólt tü­ körképéhez: „Te meg vagy Őrülve! Nem dobhatsz el mindent egyik napról a másikra! Az ember nem bújhat ki a bőréből, nem vetheti le, mint egy inget!" Anélkül, hogy teljesen tudatában lett volna, régi jó szokásához hí­ ven a telefonhoz lépett és ügynöke számát tárcsázta. „Vegyünk 205

MESTERFOKON A

x mennyiségű borkontraktust a New York-i tőzsdén, mindenfajta határidőre!" A megbízás óriási volt és anyagi lehetőségei határait súrolta. Fe­ dezetként letétbe kellett helyeznie az egész összeget, amelyet a taka­ rékba szánt. Nagy nyugalommal elhelyezkedett íróasztalánál és elkezdett ténykedni. Jöttek-mentek a táviratok, az újra üzembe helyezett táv­ író szorgalmasan kopogott. Bőrszerződéseivel aztán nap mint nap újra járta a tőzsdére vezető, megszokott utat. Boldog volt, hogy nem szalasztotta el ezt az alkalmat, és már előre kiszámolta a leendő nye­ reséget. Soha többé nem pillantott a felügyelő irodája felé. Félt saját magától. Reggelenként megint ő volt az első az érkezők között, és utolsó a távozók között, és mindig meg lehetett találni szokott he­ lyén, a tőzsdecsarnok egyik sarkában. És mi történt a bőrökkel? Dwight Eisenhower elnök meghívta Nyikita Hruscsovot egy körutazásra az Egyesült Államokba. Ez volt a feszültség enyhülésének kezdete. Napirendre került a békés egy­ más mellett élés és a leszerelés. A világ megpróbálta elfelejteni a csizmákat és a tölténytáskákat. És a bőr ára lezuhant. Barátom elve­ szítette teljes vagyonát. Így történhetett, hogy a világ számára békét hozó események ennek a befejezetlen románcnak a hősét jól meg­ büntették. Ez az üzlet engem is alaposan megkopasztott. Ugyanis én sem tud­ tam ellenállni a „hibátlan" okfejtésnek és a siker csábításának. Miután ezt a hiteles esetet leírtam, felolvastam régi barátomnak, a történet bősének. Figyelmesen hallgatta szavaimat, bólogatva he­ lyeselt, arcizma sem rándult, majd végül sokatmondóan így szólt: „Nagyon érdekes, André. De mondok én magának valamit: most mindenképp szalonnát érdemes venni!" Nem szeretnék az olvasótól úgy elbúcsúzni, hogy ne osztanám meg vele az általam már évekkel ezelőtt felállított Tíz parancsolatot és Tíz tilalmat. Ha az olvasó megpróbálja ezeket követni, mielőtt bevállal vagy lezár egy pozíciót, vagy amikor úgy dönt, hogy to­ vábbra is tőzsdézik, akkor ezzel egész biztos megtakaríthat magának némi tanulópénzt.

206

MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI

PÉNZRŐL

Tíz parancsolat 1. Legyenek ötleteink, és fontoljuk meg alaposan, hogy mit cselekedjünk: vásároljunk-e egyáltalán, és ha igen, hol, melyik ágazatban, melyik országban! 2. Elég pénzzel rendelkezzünk, hogy ne nehezedjen ránk nyomás! 3. Legyünk türelmesek, mert először is mindig minden más­ képp történik, másodszor pedig másképp, mint gondol­ nánk! 4. Keményen és makacsul tartsunk ki a meggyőződésünk mellett! 5. Legyünk rugalmasak, és mindig számoljunk azzal, hogy el­ képzeléseink esetleg tévedésen alapulnak! 6. Adjuk el a papírokat, ha azt látjuk, hogy új konstelláció állt elő! 7. Időről időre tekintsük át értékpapírjaink listáját, és vizs­ gáljuk meg, hogy melyek azok, amelyeket ma is nyugodt szívvel megvennénk! 8. Csak akkor vegyünk részvényt, ha nagy fantáziát látunk benne! 9. Minden kockázatot vegyünk számításba, még a legvalószínűtlenebbeket is, tehát mindig számoljunk az előre nem látható eseményekkel is! 10. Maradjunk alázatosak, akkor is, ha igazunk volt!

Tíz tilalom 1. Ne kövessünk tippeket, ne hallgassunk ki titkos informá­ ciókat! 2. Ne higgyük, hogy az eladók tudják, miért adnak el, vagy hogy a vevők tudják, miért vásárolnak, tehát hogy többet tudnak nálunk! 3. Ne törekedjünk a veszteség visszanyerésére! 4. Ne vegyük figyelembe a régi árfolyamokat!

207

MESTERFOKON

A PÉNZRŐL

5. Ne üljünk értékpapírokon, megfeledkezve róluk abban a reményben, hogy egyszer majd jobb lesz az árfolyamuk, te­ hát ne mulasszunk el döntéseket meghozni! 6. Ne figyeljük szüntelenül még a legkisebb árfolyamrezgést is, és ne reagáljunk azonnal minden apróságra! 7. Ne vonjunk folyamatosan mérleget, hogy hol nyerünk vagy vesztünk éppen! S. Ne adjunk el csak azért, mert valami hasznot szeretnénk! 9. Ne hagyjuk, hogy politikai rokonszenv vagy politikai el­ lenérzés érzelmileg befolyásoljon minket! 10. Ne bízzuk el magunkat, ha valahol egy jó kis profitra tet­ tünk szert!

208