Nora Roberts Megtalált álom A trilógia három lányról szól, akik egy tengerparti villában nőnek fel. Laura a dúsgazdag Templeton-lány, Kate az elárvult és örökbefogadott unokahúg és Margo, a szigorú házvezetőnő lánya. A történet középpontjában három nővér áll, akiket azonban nem vérségi kötelék, hanem egymáshoz fűződő barátságuk köt össze, és az a körülmény, hogy egy fedél alatt nőnek fel. Laura, gazdag örökösnő, aki csupán egyetlen férfi sírig tartó szerelméről álmodik. Margo, a házvezetőnőlánya mindent akar, de leginkább csillogásra és gazdagságra vágyik. Kate, a családba fogadott árva, inkább fiús, és az eszével próbál érvényesülni. A könyv három különböző háttérrel rendelkező nőt mutat be, akik véletlen körülmények folytán egy házban nőttek fel. Közös volt a gyermekkoruk és az a hűség és barátság is, ami a családot jelenti. Van egy közös álmuk, melyet egy szomorú legenda ihletett. Ám mindegyiküknek megvan a maga külön saját álma is. Az Álom-trilógia harmadik része (I. Merész álom, II. Késleltetett álom) Laura Templetonról, a Templeton-szállodák másik örököséről szól, aki - miután házassága tönkrement - két kislányával új életet kezd, önálló, független életvitelt alakít ki: dolgozik a saját szállodájában és a boltban. Szembe kell néznie nap mint nap az új kihívásokkal, amikor találkozik gyermekkori barátjukkal, Michael Furyvel, aki a Templeton-istállóban tartja a lovait. Szenvedéllyel teli kapcsolatuk lassan szerelemmé alakul. Egy szörnyű földrengés után rábukkannak a boldogtalan Seraphina múlt században elásott kincsesládájára, benne az aranypénzekkel. Laura Michaelben megtalálja az igazi társát, élete nagy szerelmét.
Kiadja a GABO Könyvkiadó Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 963 9421 43 X Készült a Borsodi Nyomda Kft-ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató
1
A mű más címmel és fordításban már megjelent (1999), nem a GABO Kiadónál és nem az Álomtrilógia részeként.
Álmodozóknak
lőhang 1888, .Kalifornia Hosszú utazás ez egy embernek. Felipe arra gondolt, nem csupán a San Diegótól a Monterey melletti sziklákig megtett mérföldek számítanak, hanem az évek is. Az a sok-sok év. Valaha elég fiatal volt ahhoz, hogy magabiztosan járkáljon a sziklákon, megmássza őket, sőt futkározzon rajtuk. Dacolva a sorssal, ünnepelve a szélrohamokat, a hullámtörést, a szédítő magasságot. Valaha virágba borultak számára a sziklák tavasszal. Elég virágot talált Seraphinánák. Visszanézve az ifjúságába, emlékezett rá, hogyan nevetett a lány, amikor mellére tűzte az apró, kemény szárú vadvirágokat, mintha drága rózsák volnának egy gondosan ápolt bokorról. A szeme már gyönge, a lába reszketős. Nem úgy az emlékezete. Az a büntetése, hogy erős, életteli maradt az emlékezete ebben az öreg testben. Bárminek örült is életében, a háttérben mindig ott kísértett Seraphina nevetése, a sötét szemében lakó bizalom. A friss, megalkuvást nem tűrő szerelme. Már több mint negyven éve, hogy elveszítette a lányt, és vele együtt énjének egy részét, az ártatlanságát is. Megtanulta hát, hogy elfogadja a saját érzéseit. Gyáva volt: inkább megfutamodott a csata elől, mintsem szembeszálljon a viaskodás szörnyűségeivel, inkább elrejtőzött a halottak között, minthogy fölemelje a kardját. De hát fiatal volt, és az ilyesmit meg kell bocsájtani a fiataloknak. Hagyta, hogy a barátai és a családja azt higgye, meghalt, elesett, mint harcoshoz, sőt hőshöz illik. Ott volt a szégyen és a büszkesége, ez okozta, hogy így cselekedett. Micsoda apróság a szégyen és a büszkeség! Az élet olyan sok apró mozaikból áll össze. De azt sosem tudta elfelejteni, hogy ez a szégyen és ez a büszkeség Seraphina életébe került.
2
Törődötten üldögélt a sziklán, és figyelt. Figyelte a lenti sziklát ostromló víz zúgását, a sirályok fülsértő rikoltozását, a szelet, amint az aszott téli füvet zörgeti. Csípős volt a levegő, amikor lehunyta a szemét, és kitárta a szívét. Hogy Seraphinára gondoljon. A lány, az a kedves, sötét szemű lány mindig fiatal marad, hiszen sosem volt esélye rá, hogy megöregedjen, ahogyan ő. Nem várt, hanem bánatában és kétségbeesésében levetette magát a tengerbe. Arra gondolt, azért, mert őt szerette. A fiatalság vakmerőségével tette, hiszen nem élt elég sokáig, hogy megtudja, semmi sem tart örökké. A lány azt hitte, ő meghalt, hát utánahalt, odadobta magát és jövőjét a sziklákra. Meggyászolta. Isten a tudója, hogy meggyászolta. De képtelen lett volna követni a tenger hullámai közé. Inkább délre vándorolt, feladta a nevét, az otthonát. Új életet kezdett. És újra megtalálta a szerelmet. Nem azt az első, édes szerelmet, amit Seraphinával. De tartós és erős valamit épített a bizalom, a megértés és az egyszerre csöndes és erőszakos sóvárgás apró kockáira. És a legjobbat hozta ki magából. Voltak gyermekei és unokái. Minden örömöt és sanyarúságot megtapasztalt, ami kijár egy férfinak az élettől. Megérte, hogy szeretett egy asszonyt, fölnevelte a családját, kertet ültetett. Elégedett volt azzal, amit teremtett. De sosem felejtette el a lányt, akit szeretett. És akit megölt. Sosem feledte el a jövőről szőtt álmukat. A lány édességét, ártatlanságát, amikor odaadta magát neki. Oly fiatalok, oly érintetlenek voltak, amikor titokban szerették egymást, és amikor a közös, együtt eltöltött életükről álmodoztak, a házról amelyet a lány hozományából fognak fölépíteni, a születendő gyermekeikről. De kitört a háború, és Felipének mennie kellett, hogy kiállja aférfipróbát. Ehelyett gyávának bizonyult. Seraphina elrejtette a menyasszonyi hozományát, egy fiatal lány reménykedésének jelképét, hogy megmentse az amerikaiaktól. Felipének nem volt kétsége afelől, hol rejtette el. Ismerte az ő Seraphináját, az észjárását, az erejét és a gyengeségeit. Nem vette magához az aranyat és az ékszereket, amelyeket Seraphina elrejtett, pedig ez azt jelentette, hogy pénz nélkül hagyta el Montereyt. Azon imádkozott álmodozás közben, amelyet az öregkor hozott magával, igen, az öregség, amely beezüstözte a haját, elhomályosította a látását, és sajgó csontjai révén tudatott magáról, hogy egy szép napon szerelmesek találják meg Seraphina hozományát. Vagy álmodozók. Ha van Isten, hagyta volna választani Seraphinát. Bármit hirdetett is az egyház, Felipe nem tudott hinni abban, hogy Isten az öngyilkosság bűnével sújtott egy gyászoló gyermeket. Nem! Seraphina most már olyan marad, amilyennek negyven éve itt hagyta, ezeken a sziklákon. Örökre fiatal és gyönyörű, teli reménykedéssel. Tudta, hogy soha többé nem megy ki a sziklákhoz. Vége felé járt a vezeklése. Abban reménykedett, Seraphina mosolyogni fog, és megbocsájtja egy fiatal férfi ostoba büszkeségét, amikor újra találkoznak. Felállt, meghajolt a szél miatt, és a botjára támaszkodott, hogy meg tudjon állni a lábán. Aztán elhagyta a sziklákat, hogy megtérjen Seraphinához.
3
Vihar készülődött, ott száguldott a tengeren. Nyári vihar, tele erővel, villámlással, vad szélrohammal. Laura Templeton mélázva ült a sziklán abban a tündérien vibráló fényben. Nagyon szerette a nyári viharokat. Nemsokára vissza kell menniük a Templeton-házba, de addig csak vár és figyel a két legjobb barátnőjével. Tizenhat éves, finom alkatú lány volt, nyugodt, szürke szemmel, élénk, bronzvörös hajjal. És annyi erő szorult bele, mint egy viharba. - Szeretnék beszállni a kocsiba, és egyenest belehajtani a viharba - mondta Margo Sullivan, és elnevette magát. A szél már mindenhonnan fújt, és egyre erősebb lett. - Egyenest a közepébe. - Szó sem lehet róla, ha te vezetsz - mondta gúnyosan Kate Powell. - Csak egy hete van meg a jogosítványod, és máris úgy repesztesz, mint egy őrült. - Egyszerűen irigy vagy, mert még hónapokig nem vezethetsz. Kate megvonta a vállát, mert igaz volt, amit Margo mondott. Rövid fekete haját felborzolta a szél. Nagyot lélegzett, mert szerette, ahogy a torkát csiklandozza, az orrát csavarja. - Én legalább gyűjtök a kocsira, ahelyett, hogy Ferrarik mag Jaguarok képét vágnám ki. - Ha már álmodozik az ember - mondta Margo, és összehúzta a szemöldökét, mert valami makulát fedezett föl korallpirosra lakkozott körmén -, legalább nagyot álmodjon. Biztos, hogy egy szép napon lesz egy Ferrarim vagy egy Porschém, vagy amit éppen akarok. Eltökélten összehúzta a szemét, amely kék volt, mint a nyári ég. - Nem elégszem meg valami használt tragaccsal, mint te. Laura hagyta, hadd vitatkozzanak. Véget vethetett volna annak, hogy a két lány egymással civódik, de tudta, hogy ez is része a barátságnak. És egyáltalán nem érdekelték az autók. Nem mintha nem élvezte volna az elegáns kis kocsit, amit a szüleitől kapott a tizenhatodik születésnapjára. De egyik kocsi olyan volt neki, mint a másik. Rájött, hogy az ő helyzetében ez könnyebb. Thomas és Susan Templeton, a Templetonszállodabirodalom tulajdonosainak lánya volt. Döbbenetes otthona ott volt a háta mögött, a tajtékos, szürke ég alatt. Az a ház több volt, mint kő, fa és üveg, amelyből készült. Több mint a tornyocskái, a balkonjai, a gazdagon virító kertje. Több mint a cselédsereg, amely ragyogóra sikálta. Az volt az otthona. De úgy nevelték, hogy tudja, miféle kötelességek járnak az előjogokkal. Nagyon szerette a szépséget, a szimmetriát, a kedvességet. Ez a szeretet vezérelte azt a követelményt, hogy megfeleljen a Templeton család elvárásainak, hogy érdemes legyen mindarra, amit a születése jogán kapott. Mert azt már tizenhat éves korában tudta, hogy nem csak gazdagságot kapott. A családja, a barátai szeretetét is. Tudta, hogy Margót kínozzák a saját korlátai. Bár együtt, szinte testvérként nőttek föl a Templeton-házban, Margo anyja házvezetőnő volt náluk. Amikor Kate szülei meghaltak, ő is a Templeton-házba került. Nyolcévesen lett árva. Becézték, befogadták a családba, legalább annyira része lett, mint Laura és Josh, a bátyja. Laura, Margo és Kate olyan közel állt egymáshoz, mintha testvérek volnának egy apától, egy anyától. Talán még közelebb is. De Laura sosem feledte, hogy a Templeton család kötelezettsége rá hárul.
4
Arra gondolt, egy szép napon szerelmes lesz, férjhez megy, és gyerekei születnek. És továbbviszi a Templeton-hagyományt. Minden lesz neki az a férfi, aki majd eljön érte, aki karjába öleli, aki ráveszi, hogy hozzá tartozzon. Közösen építik föl az életüket, hozzák létre az otthonukat, alakítják olyan fényesre és tökéletesre a jövőjüket, amilyen a Templeton-ház. Álmok bimbóztak a szívében, amint kiszínezte a képet. Megszínesedett az arca, miközben a szél szőke fürtjeit lobogtatta. - Laura megint álmodozik - jegyezte meg Margo. Fellobbant a mosolya is, amitől szép arca egyenesen megdöbbentő lett. - Megint Seraphinán töröd a fejed? - kérdezte Kate. - Hm? - Nem, Laura nem Seraphinára gondolt, de akkor már igen. - Azon jár az eszem, hányszor jöhetett ki ide, hogy a Felipével közös életéről álmodozzon. - Akkor halt meg, amikor olyan vihar volt, mint amilyen most közeledik. Tudom, milyen volt - mondta Margo, és az égnek fordította az arcát. - Csapkodott a villám, és süvített a szél. - Az öngyilkosság már önmagában is elég drámai - Kate leszakított egy vadvirágot, megforgatta ujjai közt a kemény szárát. - Ugyanaz lett volna az eredmény, ha tökéletes az időjárás, kék az ég, és süt a nap. - Kíváncsi vagyok, milyen érzés elveszíteni valakit - motyogta Laura. - Ha valaha is megtaláljuk a kelengyéjét, valamiféle emlékhelyet kell építenünk neki. - Én bizony ruhára, ékszerre és utazásra fogom költeni a részemet - mondta Margo, a magasba emelte a karját, majd összefonta a nyakán. - Márpedig egy éven belül megtaláljuk. Talán még előbb is - jósolta meg Kate. - Én befektetem a részemet. - Az unalmas, előre kiszámítható Kate! - mondta Margo, elfordította a fejét, és Laurára mosolygott. - És te? Mit kezdesz vele? Mit teszel, amikor megtaláljuk? Mert egy szép napon megtaláljuk. - Nem tudom - felelte Laura. Mit tenne az anyja, gondolta. És az apja? - Nem tudom ismételte meg. - Majd ha meglesz, meglátom. - Kinézett a tengerre, amelyen mind közelebb látszott az esőfüggöny. - Seraphina ezt sosem tette meg. Nem várt, hogy meglássa, mi lesz belőle. Az erősödő szél hangja olyan volt, mintha egy nő sírna. Villám cikázott fel, vakító fehér fénye kettéhasította a súlyos égboltot. A rá következő mennydörgés süketítő hangja megrengette a levegőt. Laura hátrahajtotta a fejét, és elmosolyodott. Hát itt van, gondolta. Az erő, a veszély, teljes dicsőségében. Akarta azt a vihart. Mélyen a legtitkosabb kívánságai között, mindenekfölött akarta. Aztán fékcsikorgás, és a szétugró kavicsok dühös csörömpölése meg egy türelmetlen kiáltás. - Jézusom, ti megőrültetek? - bődült rá a három lányra Josh Templeton, miközben kihajolt a kocsi ablakán. - Azonnal szálljatok be! - Még nem is esik - mondta Laura, és felállt. Szemügyre vette Josht. Négy évvel volt idősebb nála, és annyira hasonlított az apjára, amikor mogorvának akart látszani, hogy a lány csak nevetni tudott rajta. De azt is észrevette, ki ül a bátyja mellett a kocsiban. Nem volt benne biztos, honnan tudja, hogy Michael Fury éppoly veszélyes, mint egy nyári vihar, mégis biztos volt benne. Több volt annál is, amit Ann Sullivan motyogott össze 5
huligánokról meg bajkeverőkről. Bár Margo anyjának igencsak határozott véleménye volt Josh különös barátjáról. Talán mert a fiú sötét haja egy kicsit túl hosszú s túl rendezetlen volt, vagy mert apró fehér sebhely volt a bal szemöldöke felett, amiről Josh azt mondta, Michael egy verekedés közben szerezte be. Talán a tekintete miatt, amely sötét volt, veszélyes és cseppnyit akaratos. Mint egy mohó angyalé, gondolta a lány, és kényelmetlenül meglódult a szíve. És az az istenverte mosolya! Mégis úgy gondolta, a szeme miatt van az egész. Olyan döbbenetesen kék szem ült abban az arcban. Erős fényű, nyílegyenes pillantású, szinte átfúrta az embert. Nem, Laura nem szerette, ahogy a fiú ránézett. - Szálljatok már be ebbe a rohadt kocsiba! - mondta Josh, és csak úgy hullámzott körülötte a türelmetlenség. - A mama rohamot kapott, amikor rájött, hogy itt vagytok. A nyakamba kerül, ha valamelyikőtöket agyonüti egy villám. - Ó, az nagyon aranyos lesz - mondta Margo, aki mindig kész volt egy kis flörtre. Remélte, hogy Josh féltékeny lesz, ezért a Michael melletti ajtót nyitotta ki. - Egy kicsit szorosan leszünk. Ugye, az öledbe ülhetek, Michael? A fiú elfordította tekintetét Lauráról. Rámosolygott Margóra, kivillant a foga a napbarnított, sovány arcában. - Érezd magad otthonosan, tündérkém! - Mély hangja volt, egy kicsit durva, és gyakorlott könnyedséggel fogadta el egy készséges lány súlyát. - Nem tudtam, hogy visszajöttél, Michael - mondta Kate, és beült hátra, miközben savanyúan arra gondolt, elég hely van ott háromnak is. - Meglógtam - mondta Michael, röpke pillantást vetve a lányra, aztán újra Laurára nézett, aki még mindig a kocsiajtónál habozott. - Megint kivettem pár napot. - Ezek a kereskedelmi tengerészek! - mondta Margo a hajával játszadozva. Veszélyesen hangzik. És olyan izgi! Minden kikötőben van egy nőd? - Azon vagyok. - Mivel az első hatalmas cseppek már a szélvédőt verték, a szemöldökét felhúzva Laurára nézett. - Te is az ölembe akarsz ülni, tündérkém? Laura már nagyon korán megtanulta, mi a méltóság. Nem is válaszolt a fiúnak, csak beült Kate mellé, a hátsó ülésre. Abban a pillanatban, amikor becsukódott az ajtó, Josh kilőtt, át az úton, aztán nekivágott a domboldalnak, a ház felé. Laura szándékosan félrenézett, amikor a visszapillantóban találkozott a tekintete Michaelével. Aztán hátrapillantott. A sziklákra, kényelmes álmainak színhelyére.
1 6
Laura már szerelmes volt, amikor beköszöntött a tizennyolcadik születésnapja. Tudta, nagyon szerencsés, amiért annyira biztos az érzelmeiben és a jövőjében, ahogy abban a férfiban is, akivel majd megosztja az érzéseit és a jövőjét. Peter Ridgewaynek hívták, és ő volt az a minden, amiről a lány valaha is álmodott. Magas volt, jóképű, úri viselkedésű, és elbűvölően tudott mosolyogni. Olyan férfi volt, aki szereti a szépséget és a zenét, és tudja, miféle kötelezettségekkel jár egy magasra futó életpálya. Amióta előléptették a Templeton cégnél és átküldték a kaliforniai részleghez, úgy udvarolt a lánynak, hogy megnyerje Laura romantikus szívét. Rózsát küldött neki villogóan fehér dobozban, gyertyafény mellett vacsoráztak csöndesen egy-egy vendéglőben. Vég nélkül beszélgettek művészetről és irodalomról, és néma pillantásokat váltottak egymással, amelyek többet mondtak el minden szónál. Laura nagyon hamar szerelmes lett. Úgy érezte, mintha sérülések és karcolások nélkül gyöngéden sodródna valamiben. Vagy mintha lassan alásiklana egy selyemmel bélelt alagútban, amelynek végén ölelő kar vár rá. A férfi huszonhét éves volt, egy csöppnyit idősebb, mint amit a szülei vártak, Laura meg fiatalabb egy kicsit. De Peter olyan makulátlan, olyan tökéletes volt, hogy a lány igazán nem értette, miért számítana a korkülönbség. Egyetlen korabeli fiúban sem volt meg Peter Ridgeway csiszoltsága, tudása, csöndes türelme. És annyira szerelmes volt bele! A férfi gyöngéden célzott a házasságra. Laura tudta, azért teszi, hogy időt adjon neki a döntésre. Bárcsak tudná, hogyan hozza a férfi tudomására, hogy már meggondolta a dolgot, döntött, mert ő az a férfi, akivel le akarja élni az életét. De úgy gondolta, egy olyan férfinak, mint Peter, magának kell megtennie az első lépést, dönteni. Azzal nyugtatta magát, hogy van idő. Rengeteg idő áll a rendelkezésükre. És aznap este, a tizennyolcadik születésnapjára adott fogadáson a férfi is ott lesz. Vele fog táncolni. És hercegnőnek érzi majd magát a világoskék ruhában, amelyet azért választott, mert illik a szeme színéhez. Sőt több ennél: nőnek fogja érezni magát. Lassan öltözködött, mert ki akarta élvezni a készülődés minden pillanatát. Arra gondolt, aznaptól minden megváltozik. A szobája ugyanaz volt, amikor aznap reggel kinyitotta a szemét. A falakat ugyanaz az apró rózsabimbóval díszített tapéta borította, mint már annyi éve. A téli napsütés ugyanúgy bevágott az ablakokon, átszűrődött a csipkefüggönyön, mint oly sok más januári reggelen. Mégis más volt minden. Mert ő maga lett más. Egy nő szemével tanulmányozta a szobáját. Elégedett volt a tükörfényes, mahagóni chippendale íróasztallal, ami még a nagyanyjáé volt. Megérintette a csinos, ezüsthátú fésű- és kefekészletet, amit az egyik születésnapjára kapott ajándékba Margótól, elmélázott a különféle színű, bolondos parfümös üvegek fölött, amelyeket kamaszkorában kezdett gyűjteni. És ott volt az ágy, amelyben gyerekkora óta aludt és álmodozott. Magas lábú, baldachinos chippendale volt, a mennyezete bretoni csipkéből készült. A balkonra vezető ajtó
7
nyitva, beszűrődtek az este hangjai és illatai a szobába. Az ablakülés zsúfolva párnákkal. Ott szokott összegömbölyödve álmodozni a sziklákról. Kicsi tűz égett a rózsaszín erezetű márványkandallóban. A kandallópárkányon ezüstkeretben fényképek, finom mívű ezüst gyertyatartók karcsú, fehér gyertyákkal, amelyeket úgy szeretett meggyújtani esténként. És a virágbimbó alakú drezdai porcelánváza, benne egyetlen szál fehér rózsa, amelyet Peter küldött aznap reggel. Ott volt az íróasztala, amelynél középiskolás korában tanult, s amely mellett eltölti azt az időt, ami még hátravan az utolsó évéből. Milyen furcsa, gondolta, miközben végighúzta kezét az íróasztalon, egyáltalán nem érzi magát középiskolásnak. Sokkal idősebbnek érzi magát a vele egykorúaknál. Bölcsebbnek és biztosabbnak abban, merre akar továbblépni. Ez a szoba a gyermekkoráé és az ifjúságáé, és mindig kedves lesz a szívének. Ahogy a Templeton-ház is. Bár tudta, hogy egyetlen más helyet sem fog annyira szeretni, mint a szülőházát, fölkészült rá, sőt örült, hogy új otthont teremthet azzal a férfival, akit szeret. Végül megfordult, és megnézte magát a forgatható állótükörben. És elmosolyodott. Úgy látta, jól döntött a ruhát illetően. Apró termetéhez illett egyszerű, tiszta szabása. Klasszikus és méltóságteljes hatású volt a mély kivágás, a hosszú, elkeskenyedő ujj, a merev szoknya, amely a bokájáig ért. Tökéletes egy olyan nőnek, aki meg akar felelni Peter Ridgeway elvárasainak. Jobb szerette volna, ha a haja egyenes szálú, és szabadon lobog, de aztán inkább feltornyozta, mivel folyton begöndörödött, s az frivol volt. Arra gondolt, a kontyba fogott haj érettebbnek mutatja. Sosem lesz olyan merész és érzéki, mint Margo, sem olyan fondorlatos, mint Kate. Marad az érettségnél és a méltóságnál. Végül is Peter is ezeket a tulajdonságokat tartja vonzónak. Kínzóan vágyott rá, hogy a férfi tökéletesnek találja. Aznap este, különösen aznap este. Áhítatosan fölemelte a fülbevalót, amelyet a szüleitől kapott ajándékba a születésnapjára. A gyémánt és a zafír ingerkedőn rákacsintott, ő meg rájuk mosolygott, amikor kivágódott a szoba ajtaja. - Nem hagyom, hogy az egész arcomat bemázold! - kiáltotta kipirult arccal, idegesen Kate, láthatóan a Margóval folytatott vitát folytatva. Mindketten bemasíroztak a szobába. Annyi kenceficét mázoltál magadra, hogy az kettőnknek is elég lett volna. - Azt mondtad, Laura lesz a döntőbíró - emlékeztette Margo Kate-et, aztán megtorpant. Szakértő szemmel tanulmányozta a barátnőjét. - Mesésen nézel ki. Méltóságos, mégis érzéki. - Tényleg? Biztos vagy benne? - kérdezte Laura, aki olyan izgatott lett az érzéki külső gondolatától, hogy újra a tükör felé fordult. Magát látta, egy alacsony, fiatal nőt, aggodalmas szürke szemmel és makrancos hajjal. - Teljes mértékben. Minden srác meg fog kívánni, és egyik se mer kérni tőled semmit. Kate horkantott egyet, és levetette magát Laura ágyára. - Dehogynem mernek kérni! Te vagy a legjobb példa rá, hogy egy hirdetés igaz is lehet. Margo önelégülten elmosolyodott, és végigsimított a csípőjén. A lángvörös ruha ingerlőn tapadt a testére, és elárult rajta minden csodás hajlatot. - Az ember mutassa meg, amije van. Bár te alkalmatlan vagy rá. Ezért van szükséged rúzsra, szemhéjárnyékolóra, szempillafestékre és… 8
- Jézusom, hagyd már! - Kate nagyon aranyos, Margo - avatkozott közbe Laura, aki mindig is a béke híve volt. Kate-re mosolygott, aki az ágyon hevert, szögletes alakja érdekes volt a vékony fehér gyapjúruhájában, amely nyaktól bokájáig elfedte a testét - Mint egy erdei nimfa. - Elnevette magát, amikor Kate mordult egyet. - De egy kis szín igazán jót tenne neked. - Látod! - mondta diadalittasan Margo, és előkapta a piperetáskáját. - Ülj csak fel, és hagyd, hogy a mester elvégezze a munkáját. - Számítottam rád - mondta Kate még mindig panaszos hangon, mert megalázva érezte magát Margo ecsetjei és tubusai közt. - Csak azért szántam rá magam, mert születésnapod van. - Én meg hálás vagyok érte. - Felhőtlen lesz az éjszaka - mondta Margo, miközben buzgón dolgozott Kate járomcsontján. - A zenekar már elfoglalta a helyét, és a konyhában teljes az őrület. Anya úgy rohangál a virágdíszek miatt, mintha királyi fogadás készülődne. - Mennem kell, hogy segítsek - kezdte Laura. - Te vagy a díszvendég - mondta Kate lehunyt szemmel, mert Margo éppen a szemhéját árnyalta. - Susie néni mindenen rajta tartja a szemét, még Tommy bácsin is, aki épp szaxofonozik odakint. Laura nevetve Kate mellé ült az ágyra. - Mindig azt mondogatta, az volt a titkos álma, hogy tenorszaxofonon játsszon egy füstös kocsmában. - Most játszani fog egy ideig - mondta Margo, miközben óvatosan kihúzta ceruzával Kate hatalmas szemét. - Aztán kibújik belőle a Templeton, és megveszi azt a kocsmát. - Hölgyeim! - szólalt meg Josh az ajtóban toporogva, apró virágdobozzal a kezében. Nem akarok női rituálét félbeszakítani, de jelenleg én vagyok a boyszolgálat, mivel egy kicsit mindenki megőrült. Margo úgy érezte, minden felforrósodik benne, olyan jóképű volt a fiú szmokingban. Perzselő pillantást vetett rá. - Te mire tippelsz? - Az ember ne firtasson bizalmas dolgokat - mondta Josh, és megpróbálta elfordítani tekintetét Margo dekoltázsáról, közben pedig a pokolba kívánt minden férfit, aki egyetlen pillantást is vet a kivillanó hófehér hajlatokra. - Azt hiszem, az ünnepelt kapott még virágot. - Kösz! - mondta Laura, és felállt, hogy átvegye a dobozt. Megcsókolta a bátyját. - Én erre tippeltem. - Csodaszép vagy! - mondta Josh, és megfogta a húga kezét. - Felnőttél, nekem meg már kezd hiányozni az idegesítő kishúgom. - Megpróbállak majd a lehető legjobban felidegesíteni, amikor csak lehet - mondta Laura, kinyitotta a dobozt, felsóhajtott, és minden másról elfeledkezett. - Peter küldte motyogta. Josh összeszorította a fogát. Nem volna becsületes, ha azt mondaná, hogy a húga máris felidegesítette azzal, amilyen férfit választott. - Vannak fiúk, akik azt hiszik, az egy szál rózsa klasszikus megoldás.
9
- Nekem legalább egy tucat kell - állította Margo. Tökéletes egyetértésben összevillant a tekintete Joshéval. - Olyan szép! - mondta Laura, és a vázába állította a rózsát a másik mellé. - Ahogy az is, amit reggel küldött.
Kilencre a Templeton-ház teli volt emberekkel és a beszélgetés zajával. A vendégek csoportosan kitódultak a ragyogóan megvilágított, fűtött teraszokra. Mások a kertben sétáltak, a téglával kirakott ösvényeken andalogva csodálták a bimbózó virágokat és a szökőkutakat. Mindent megvilágított a telehold fehér gömbje és a mesés fényfüzérek. Margónak igaza lett. Felhőtlen volt az este, a sötét égen számtalan csillag ragyogott, mint a gyémánt. A Templeton-ház egyszerűen fürdött a fényben. Lüktető zene szólt, táncra csábítva a párokat. A hatalmas asztalokat elegáns fehér terítő fedte, és csak úgy roskadoztak az étel alatt. A Templeton-szállodák igényei szerint kiképzett pincérek feltűnés nélkül mozogtak a vendégek között, ezüsttálcáikon pezsgőspoharak és étvágygerjesztők. Vagy hat bárpultot állítottak fel, ahol felszolgálják a koktélokat és az üdítőket. Párolgott az úszómedence, és fehér vízililiomok tucatjai úsztak a felszínén. Selyemponyva alatt a teraszokon vagy a füvön számtalan fehérrel megterített asztalt csoportosítottak három gyertya köré, amelyeket fehér, fénylő gardénia fogott körbe. Odabent még több volt a pincér, az étel, a zene és a virág azoknak, akik melegre és viszonylagos nyugalomra vágytak. Két egyenruhás lány állt készenlétben az emeleten, hogy segítsen a hölgyeknek, ha fel akarják frissíteni magukat, vagy fel akarják varrni a szoknya leszakadt szegélyét. Az egész világot átfogó Templeton-szállodaláncban még egyetlen fogadást sem terveztek meg és viteleztek ki olyan alaposan, mint a Laura Templeton tizennyolcadik születésnapjára adottat. Laura sosem fogja elfeledni azt az estét, a lobogó, ragyogó fényeket, a mindent betöltő zenét, amint a levegőben szinte egybeolvad a virágok illatával. Tudta, mi a kötelessége, csevegett és táncolt a szülei barátaival és a kortársaival. De csak Peterre vágyott, miközben csacsogott és bókolt, ahogy elvárták tőle. Az apja arcához nyomta az arcát tánc közben. - Csodálatos ez a fogadás. Köszönöm! Az apja felsóhajtott, és tudomásul vette, hogy a lányának olyan az illata, mint egy nőé, lágy és kifinomult. - Az egyik felem azt kívánja, bárcsak újra hároméves volnál, hogy a térdemen lovagoltassalak. - Eltartotta magától a lányát, és rámosolygott. Döbbenetes külsejű férfi volt, bronzvörös hajában itt-ott már ősz szálak, szeme körül, amelynek színét mindkét gyermeke örökölte, már ráncokat hagyott a kor és a sok nevetés. - A fejemre nőttél, Laura. - Nem tehetek róla - mondta Laura, és az apjára mosolygott. - Nem, persze hogy nem tehetsz róla. És nagyon is tudatában vagyok annak, hogy tucatnyi fiatalember céloz nyilával a hátamra, azt remélve, összerogyom, s így elvihetnek táncolni. - Inkább táncolok veled, mint bárkivel. 10
De Thomas látta, hogy a lánya tekintete ellágyul és álmodozó lesz, amikor Susan Templetonnal a karján Peter eltáncolt mellettük. Arra gondolt, álmában sem jutott volna eszébe, hogy Ridgeway elrabolja a kislányát, amikor Kaliforniába rendelte a férfit. Amikor véget ért a tánc, Thomas kénytelen volt csodálattal adózni annak a sima könnyedségnek, amellyel Peter partnert cserélt, és tovakeringett Laurával. - Igazán nem kellene úgy nézned arra a szerencsétlen férfira, mintha meg akarnád korbácsolni - súgta oda neki Susan. - Laura még kislány. - Tudja, mit akar. Úgy látszik, mindig is tudta. - Sóhajtott egyet. - Most éppen Peter Ridgewayt akarja. Thomas a felesége szemébe nézett. Bölcsességet látott benne, ahogy mindig. Ugyanolyan kicsi és finom alkatú volt, mint a lánya, így könnyen gondolhatták róla, hogy törékeny. De a férje tudta, hogy nagyon erős. - Mi a véleményed Peterről? - Alkalmas - mondta lassan az asszony. - Jó családból származik, jól nevelt. Isten a tudója, még vonzó is. - Puha ajka megkeményedett. - És szeretném, ha több ezer kilométerre volna a lányomtól. De ezt csak az anya mondja belőlem - vallotta be. - Aki fél, hogy elveszíti a kislányát. - Átküldhetjük Európába - mondta Thomas, akit már régóta foglalkoztatott ez az ötlet. Nem is! Inkább Tokióba vagy Sydneybe. Susan nevetve megveregette a férje arcát. - Ahogy Laura néz rá, abból az következik, hogy utánamenne. Jobb, ha itt marad a szemünk előtt. - Megpróbálta megemészteni a lánya választását, megrántotta a vállát. - Beleeshetett volna Josh egyik vad barátjába vagy egy dzsigolóba, szerencsevadászba, akár még egy börtönviseltbe is. - Laura? Soha - mondta nevetve a férfi. Susan csak felhúzta a szemöldökét. A férfiak nem értik ezt. Ő igen. A Laurához hasonló romantikus természetű nők rendszerint a szokatlanhoz vonzódnak. - Nos, azt hiszem, csak annyit tehetünk, hogy várunk, mi sül ki belőle. És a lányunk mellett állunk.
- Nem akarsz táncolni velem? - kérdezte Margo, és máris belesimult Josh karjába, kényelmesen elhelyezkedett, mielőtt a fiúnak ideje lett volna igent vagy nemet mondani. - Vagy szívesebben álldogálsz továbbra is, és ábrándozol? - Nem álmodoztam. Gondolkoztam. - Nyugtalan vagy Laura miatt. - Margo ugyan ingerlően végighúzta kezét a fiú tarkóján, de ő maga is gondterhelten pillantott Laurára. - Megőrül azért a paliért. És kőkeményen elhatározta, hogy férjhez megy hozzá. - Még túl fiatal, hogy házasságra gondoljon. - Négyéves kora óta csak a házasságra gondol - motyogta Margo. - És most talált valakit, akiről azt hiszi, álmai férfija. Senki sem tudja megállítani. - Megölhetném - mondta töprengve Josh. - Elrejthetnénk a holttestét. Margo kuncogni kezdett, aztán a fiú szemébe mosolygott. 11
- Kate-tel boldogok leszünk, ha segíthetünk neked lelökni a hulláját a sziklákról. De a fenébe is, Josh, éppen illik hozzá. Vonzó, értelmes, és valójában igen fegyelmezett, ami a hormonháztartását illeti. - Ne mondj ilyet! - mondta elboruló tekintettel Josh. - Még gondolni sem akarok ilyesmire. - Pedig ez biztosítja, hogy a kishúgod pironkodva, talpig hófehérben ott fog állni az oltár előtt, amikor eljön az ideje. - Nagyot szusszantott, és arra gondolt, miért szánják rá magukat a nők arra, hogy férjhez menjenek, mielőtt kipróbálnák, hogy a férfi jó-e nekik az ágyban is. - Tényleg sok bennük a közös. És kik vagyunk mi, megrögzött cinikusok, hogy ítélkezzünk felettük? - Szeretjük Laurát - mondta egyszerűen Josh. - Persze. De a helyzet változik, és előbb vagy utóbb mindnyájan elindulunk a magunk választotta irányba. Te már elkezdted - mutatott rá. - Joghallgató vagy a Harvardon. És Kate is nagyon vágyódik az egyetemre, ahogy Laura meg a házassággal foglalkozik. - És te, hercegnőm, mire vágysz? - Mindenre és még annál is többre - mondta fülledt mosollyal a lány. Szerette volna még bizalmasabbá tenni a flörtöt, de Kate odapördült hozzájuk, és kíváncsian szimatolva közéjük állt. - Hagyjátok későbbre a szexuális játszadozást - motyogta. - Nézzétek csak, kimennek Laura felé intett, azt figyelte, hogy kéz a kézben kifelé tart Peterrel. - Talán utánuk kéne menni. Tenni valamit. - Ugyan mit? - mondta Margo, ám együttérzően átkarolta Kate keskeny vállát. - Bármit teszünk, nem ér semmit. - Nem akarok csak álldogálni és figyelni - mondta undorodó fintorral Kate, és Joshra meredt. - Mi lenne, ha leülnénk a déli kertben? Josh lophatna nekünk egy kis pezsgőt. - Kiskorú vagy - mondta kimérten Josh. - Ugyan, mintha nem ezt tetted volna te is - mondta győztes mosollyal Kate. - Csak egy pohárral! Hogy felköszöntsük Laurát. Ezzel talán visszatér a szerencséje, és minden, amit akar. - De csak egy pohárral. Margo összehúzta a szemöldökét, mert észrevette, hogy Josh a tömeget fürkészi. - Mi van, rendőrt keresel? - Nem, azt remélem, Michael végül is előkerül. - Mick? - kérdezte Kate félrebillentett fejjel. - Azt hittem, Közép-Amerikában van, vagy hol, és a szerencséjét keresi. - Igen, ott volt - pontosított Josh. - De visszajött, legalábbis egy kis időre. Reméltem, hogy elfogadja a meghívásomat. - Megvonta a vállát. - Nem lelkesedik túlságosan a fogadásokért. Tehát egy pohárral - ismételte meg, és rákoppintott Kate orrára. - És nem tőlem kaptad. - Persze hogy nem - mondta Kate, aztán Margóba karolt, és elindultak a színesen kivilágított kert felé. - Legalább igyunk Laurára, ha már nem tudjuk megállítani. - Akkor iszunk rá - biccentett Margo. - És mellette leszünk, bármi történik is.
12
- Mennyi csillag van az égen! - mondta Laura, belélegezve az esti levegőt, miközben Peterrel az enyhén lejtő pázsiton sétáltak. - Elképzelni sem tudnék tökéletesebb estét. - Még annál is tökéletesebb most, hogy végre kettesben lehetek veled egy pillanatra. Laura elpirult, a férfira mosolygott. - Sajnálom. Olyan sok volt a dolgom, hogy alig tudtam beszélgetni veled. - Alig tudtam kettesben lenni veled, gondolta. - Megéltem, hogy vannak kötelezettségeid. Egy Templeton sosem lehet figyelmetlen a vendégeivel. - Nem, rendszerint nem. De ma a születésnapom van. - Melegnek érezte a kezét, amelyet beborított a férfi keze. Szeretett volna mindörökre így sétálni a férfival, elmenni vele a sziklákhoz, hogy megossza vele azt a helyet, amely a legbensőségesebb volt az életében. - Szükségem van egy kis vargabetűre. - Akkor használjuk ki - mondta Peter, és a mókás alakú, fehér nyári lak felé vezette a lányt. Ott már háttér-zsongássá csitult a fogadás zaja, és holdfény szűrődött át a csipkés rostélyon. Virágillat töltötte meg a levegőt. Pontosan olyan volt a színpadkép, amilyennek a férfi akarta. Régimódi és romantikus, mint a nő, akit meg akart szerezni. Megölelte Laurát, megcsókolta. Arra gondolt, a lány annyira készséges. Annyira ártatlan. Kedves ajka szétnyílt az ajka alatt, finom karja átkulcsolta. Felkavarta az ifjúkorral elegy méltóság, az ártatlanságba burkolt készségesség. Tudta, hogy a magáévá tehetné. Megvolt hozzá a módszere, a tapasztalata. De olyan férfi volt, aki büszke az önfegyelmére, ezért gyöngéden eltolta magától a lányt. Nem fogja bemocskolni ezt a tökéletes pillanatot, nem akar fizikai kapcsolatot. Érintetlen feleséget akart, olyat, akit még ő sem érintett meg. - Még nem is mondtam elégszer, milyen gyönyörű vagy ma este. - Köszönöm! - mondta Laura, és kincsként őrizte magában a várakozás meleg, vérét felkavaró dobbanásait. - Nagyon szép akartam lenni. Miattad. A férfi mosolygott, és gyöngéden tartotta a lányt, aki a mellére hajtotta a fejét. Arra gondolt, a lány annyira tökéletes választás. Fiatal, teli szerelemmel, jó családból származik. Hajlítható. A rostélyon át megpillantotta Margót a kiabálóan vörös ruhájában, amint fesletten kacag valami viccen. Bár minden mirigye beindult a lány kacagására, úgy érezte, sérti az érzékenységét. A házvezetőnő lánya. Minden férfi lucskos álma. Kate-re pillantott. A tüskés modorú gyámoltra, akinek több az esze, mint a stílusa. Csodálkozott rajta, hogy Laura még mindig ragaszkodik a két lány barátságához. De biztos volt benne, hogy idővel megfakul ez a barátság. Laura végül is nagyon értelmes, és csodálatra méltó, hogy már fiatalon is milyen méltóságteljes. Ha végre teljes egészében tudatára ébred a társaságban elfoglalt helyének, amelyet megoszt vele, gyengéden, de megszabadulhat az alkalmatlan kapcsolatoktól. Nem kételkedett abban, hogy a lány szerelmes belé. A szülők talán nem helyeslik teljes egészében a választását, de biztos volt benne, olyan odaadóan szeretik a lányukat, hogy a végén az ő javára billen a mérleg. Biztos volt benne, hogy sem a személyét, sem a munkavégzését illetően nem találhatnak hibát benne. Elvégezte a munkáját, méghozzá jól. 13
Igazán megfelelő vő lehet belőle. Laurával az oldalán, a Templeton névvel a háta mögött mindent megszerezhet, amit akart. Mindent, amit megérdemel. Helyesen megválasztott feleség, szilárd hely a társaságban, fiúgyermekek. Gazdagság és siker. - Nem ismerjük nagyon régen egymást - szólalt meg. - Úgy érzem, mintha mindig is ismertük volna egymást - mondta a lány. A férfi elmosolyodott a lány feje fölött. Olyan édesen romantikus! - Csak néhány hónapja, Laura. És majdnem tíz évvel idősebb vagyok, mint te. A lány még közelebb bújt hozzá. - Nem érdekes. - Több időt kell adnom neked. Az isten szerelmére, még középiskolás vagy. - Már csak pár hónapig - mondta a lány, és vadul feldobogott a szíve az előérzettől, amint fölemelte a fejét. - Nem vagyok már gyerek, Peter. - Nem, nem vagy gyerek. - Tudom, mit akarok. Mindig is tudtam. A férfi hitt neki. Ő is tudta, mit akar. Mindig is tudta. Arra gondolt, ez is közös bennük. - Mégis azt mondom magamnak, várjunk. - Megérintette a lány ajkát, a tekintetét figyelte. - Legalább egy évet. Laura tudta, erről álmodott, erre várt. - Nem akarom, hogy várj - suttogta. - Szeretlek, Peter. - Én is szeretlek, Laura. Még egy órát is nehezen tudnék kivárni, nemhogy egy évet. A lánynak reszketett a keze. A szíve szinte magába ivott mindent, ami abban a pillanatban történt. A távolból csöndes zenét sodort magával a tiszta esti levegő, az éjszakát betöltötte a virágzó jázmin és a tenger sós illata. A férfi fél térdre ereszkedett. Laura tudta, hogy így lesz. Olyan gyönyörű volt az arca abban a finom, álomszerű megvilágításban, hogy majdnem beleszakadt a szíve. Könnybe lábadt a szeme, amikor a férfi előhúzott egy apró, fekete bársonydobozt a zsebéből, és kinyitotta. A könnyei szivárvánnyá tördelték a gyémántról visszatükröződő fényt, - Feleségül jössz hozzám, Laura? Azt érezte, amit minden nő érez életének abban a ragyogó pillanatában. Előrenyújtotta a kezét. - Igen.
2 Tizénkét évvel később. Laura úgy gondolta, itt az ideje a tűnődésnek, a leltárnak, amikor egy nő betölti a harmincat. Nemcsak azért, mert az ember beleremeg, hogy mind közelebb és közelebb kerül
14
ahhoz, hogy középkorú legyen, ami maga az ismeretlenség, hanem azért is, mert visszapillantva számba kell vennie, mit teljesített. Megpróbálkozott vele. Ám az az igazság, hogy a szürke ég és az engesztelhetetlenül zuhogó eső tökéletesen tükrözte a hangulatát, amikor azon a bizonyos januári reggelen a harmincadik születésnapjára ébredt. Harmincéves volt, és elvált. A saját naivitása miatt elveszítette személyes vagyonának nagy részét, és erején felül küszködött egymagában, hogy teljesítse a kötelességét, ami a családi ház fenntartását, a két lánya nevelését és két részmunkaidős állás betöltését illeti, amelyek közül egyik sem volt a tanult szakmája. És hogy még így is Templeton maradjon. A negatívumokat súlyosbította a tévedése, hogy fenn akarta tartani a házasságát. Nehezítette a helyzetet az a személyes természetű és némileg zavaró tény, hogy egész életében csak egyetlen férfit ismert, és az az izgalom, hogy a gyerekei az ő alkalmatlansága miatt fognak bűnhődni, és a félelem, hogy életének gondosan újraépített kártyavára az első nagyobb szélre összeomlik. A valóságban az élete alig hasonlított arra, amit annak idején megálmodott magának. Hát nem csoda, hogy össze akart kuporodni az ágyban a fejére húzva a takarót. Ehelyett arra készült, hogy azt tegye, amit mindig is tett. Föl fog kelni, szembenéz a nappal, és valahogy átvergődik azon a kuplerájon, amivé az életét tette. Mert voltak, akik tőle függtek. Halkan kopogtak az ajtón, mielőtt félrelökte volna a takarót. Ann Sullivan először bedugta a fejét, aztán elmosolyodott. - Boldog születésnapot, Miss Laura! A házvezetőnő, aki örök időktől a Templeton családnál szolgált, belépett. Egy tele rakott reggelizőtálca volt a kezében, amelyen százszorszéppel teli váza pompázott. - Reggeli az ágyban! - mondta Laura, felült, és kapkodva megpróbálta újrarendezni a napirendjét, amelyben legfeljebb csak annak volt helye, hogy futtában felhajtson egy bögre kávét. - Úgy érzem magam, mint egy királynő. - Hát, nagy nap az, amikor egy nő betölti a harmincat. Laura megpróbálkozott egy tétova mosollyal. - Mesélj róla! - Ne kezdd megint ezt a képtelenséget! Ann fürgén Laura ölébe rakta a tálcát. Már túljutott a harmincon - no meg a negyvenen. És isten segítségével éppen most rohamozza az ötvenet. Ezért nagyon is jól tudta, hogyan érintenek egy nőt ezek az évtizedek. Már több mint húsz éve ugyanúgy nyugtalankodott Laura miatt, mint a saját lánya vagy Kate miatt. Tudta, hogy kell bánni velük. Odalépett a kandallóhoz, hogy felszítsa a tüzet, nemcsak azért, hogy enyhüljön a januári reggel csípőssége, hanem azért is, hogy otthonos fényt adjon. - Te csodaszép, fiatal nő vagy, aki előtt még ott van az élet jobbik része. - És harminc év van mögötte. Ann módszeresen elkezdte szítani a tüzet. - És nem értél el semmit, csak két csodálatos gyereked van, virágzó üzleted, kedves otthonod, valamint családod és barátaid, akik imádnak. 15
Talált, gondolta Laura. - Sajnálom magamat. - Megpróbált újra mosolyogni. - Szánalmas és tipikus. Kösz, Annie! Olyan szép ez a tálca. - Igyál egy kis kávét! - Amint a tűz erőre kapott, hangosan pattogni kezdett. Ann kitöltötte a kávét, aztán megveregette Laura kezét. - Tudod, mire lenne szükséged? Egy szabadnapra. Egy teljes napra, ami csak a tied, amikor pontosan azt teszed, amit akarsz. Jóleső álomkép volt, és nem is olyan sok évvel korábban Laura meg is engedhette magának. De most a lányait el kellett indítani az iskolába, a délelőttöt a Templeton Monterey Szállodában tölteni, az irodájában, a délutánt pedig a boltban, amelyet Margóval és Kate-tel nyitott meg. Aztán még el kell vinni a lányokat táncórára, de ugyanakkor át kell nézni és kifizetni a számlákat Aztán áttekinteni a háztartást, és megküzdeni azzal a millió problémával, amelyekkel a lányai nap mint nap szembekerültek. És még arra is időt kellett szakítania, hogy utánanézzen öreg Joe-nak, a kertésznek. Nagyon nyugtalan volt miatta, de nem akarta, hogy az öreg tudjon erről. - Nem figyelsz rám, Miss Laura! Az enyhén szemrehányó hangra Laura visszatért a valóságba. - Sajnálom! A lányoknak föl kell kelniük az iskola miatt. - Már fent vannak. És ami a többit illeti… - Ann-nek nagyon tetszett a meglepetés, miközben az ajtóhoz lépett. Mintegy jelszóra, a szoba megtelt emberekkel és zajjal. - Mama! - Elsőként a lányok rontottak be, azonnal az ágyra ugrottak, amitől táncolni kezdtek a tányérok a tálcán. Már nem voltak kisbabák, hiszen a hetedik és a tizedik évükben jártak, Laura mégis úgy ringatta őket, mintha azok volnának. Kayla, a kisebbik mindig szívesen fogadta az ölelést, ám Allison egyre tartózkodóbb lett, ahogy idősödött. Laura tudta, hogy az illedelmes ölelés, amit a nagyobbik lányától kapott, a legszebb ajándék arra a napra. - Annie azt mondta, bejöhetünk hozzád, hogy először mi köszöntsünk fel a születésnapodon - mondta ugrálva Kayla, és füstszürke szeme csak úgy világított az izgatottságtól. - És mindenki itt van. - Itt bizony! - mondta Laura, és fél karral átölelve egy-egy lányát a többiekre mosolygott. Margo már átadta három hónapos fiát a nagyanyjának, hogy felügyelni tudja, amint Josh kinyit egy üveg pezsgőt. Kate meglépett a férje mellől, és elcsent egy croissant-t Laura tálcájáról. - Szóval, hogy érzed magad? - kérdezte teli szájjal. - Milyen a nagy hármas a nullával? - Egy perccel ezelőtt még rohadtul éreztem magam. Mimóza-koktél? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Margótól. - Te boszorkány! Nem, szó sem lehet róla - mondta Margo, kiábrándítva Alit. - Itt van a narancslé neked meg a húgodnak. - Ez különleges alkalom - mondta siránkozva Ali. - Akkor majd pezsgőspohárban kapjátok a narancslevet - vágott vissza Margo, és cikornyás bókkal odaadta a gyümölcslevet a lányoknak. - Most pedig köszöntőt! - tette hozzá, és belekarolt a férjébe. - Igaz, Josh? - Laura Templetonra - kezdte a férfi. - A nagy és sok tehetségű asszonyra, aki olyan a harmincadik születésnapján, mintha még mindig a kishúgom volna. - Megölöm, ha bárkinél kamera van - mondta Laura, és hátratolta zilált haját. 16
- Tudtam, hogy elfelejtettem valamit - mondta a fejét rázogatva Kate, aztán megvonta a vállát. - Nos, nézzük az első ajándékot! Byron! Byron De Witt, aki hat hete volt Kate férje, s egyúttal a kaliforniai Templeton-szálloda ügyvezető igazgatójaként dolgozott, előrelépett, könnyedén az asszony poharához koccintotta a magáét, és rávigyorgott. - Ms. Templeton, ha ma éjfélig bárhol a szálloda területén látom, kénytelen leszek lefokozni és elbocsátani. - De van két számla, amit… - Nem, ma semmit sem kell tenned. Vedd úgy, hogy bezárták az irodádat. Huszonnégy órán át majd csak elsántikálnak valahogy a konferenciák és a különleges rendezvények nélküled is. - Hálás vagyok az ötletért, Byron, de… - Jól van - mondta sóhajtva a férfi. - Ha akarsz, előkerülhetsz. Josh magában mulatva csatlakozott Byronhoz. - Mint a szálloda ügyvezető alelnöke, elrendelem, hogy végy ki szabadnapot. És ha megfordult a fejedben, hogy előkerülj, jobb, ha tudod, hogy már beszéltem apával és anyával. Később majd felhívnak. - Szépen vagyunk, mondhatom. - Mivel rájött, hogy már majdnem duzzog, megrántotta a vállát. - Legalább lehetőségem lesz rá, hogy… - Nem lesz - mondta a fejét rázva Kate, aki olvasott Laura gondolataiban. - Ma a lábadat sem teheted be a boltba. - Ó, hagyd már, ne hülyéskedj! Meg tudom… - Maradj ágyban! - folytatta a sort Margo. - Sétálj egyet a sziklákon, olvass, tégy föl egy arcpakolást. - Lepedőstül megragadta Laura lábát, megtekergette. - Csípj föl egy tengerészt, és… - Észbe kapott, hogy a lányok is ott vannak, szelídebben folytatta. - És menjetek el vitorlázni. Mrs. Williamson valami egészen különleges születésnapi vacsorát tervez neked, amire mindnyájan meghívtuk magunkat. Ha addig jó kislány maradsz, megkapod a maradék ajándékot a szüleinktől. - Nekem is van ajándékom, mama. Van valamim, ahogy Alinak is. Annie segített választani. Muszáj, hogy jó legyél, hogy este kinyithasd. - Sok lúd disznót győz - mondta töprengve Laura, és kortyolt egyet a Mimózakoktélból. - Jól van, lustálkodni fogok. És a ti hibátok lesz, ha valami őrültséget csinálok. Csak a ti hibátok. - Mindig szerettem volna hinni neked - mondta Margo, és visszavette a fiát, aki mocorogni kezdett. - Nedves - mondta nevetve, és odaadta az apjának. - Josh, rajtad a sor. Pontosan este hétkor itt vagyunk. És ha mégis a tengerész mellett döntesz, minden részletet tudni akarok. - Mi is megyünk - jelentette be Kate. - Majd este találkozunk. Ugyanolyan gyorsan és zajosan távoztak, ahogy megérkeztek, és otthagyták Laurát egy üveg pezsgővel meg a kihűlt reggelivel. Arra gondolt, miközben hátradőlt a párnákon, hogy nagyon szerencsés. Van családja és vannak barátai, akik szeretik. Van két csodálatos lánya, és otthona, amelyet mindig is a magáénak vallott.
17
Miközben a szeme hirtelen megtelt könnyel, azon tűnődött, akkor miért érzi magát annyira haszontalannak. Most, hogy szabadidő szakadt a nyakába, Laura arra gondolt, emlékezteti azokra a napokra, amikor szabadidejének nagy részét fölemésztették a bizottságok. Volt, amelyhez azért csatlakozott, mert élvezte. Szerette az embereket, a terveket, az okot, amelyért létrejött. Tudta, hogy a másikban meg azért vett részt, mert Peter nyomást gyakorolt rá. És amikor újra magára maradt, azt is fölfedezte, hogy a férfi, akihez feleségül ment, nem szerette, ahogy a gyerekeket sem. A férfi a Templeton nevet vette feleségül. És sosem akarta azt az életet élni, amelyről Laura álmodozott. Valamikor Ali és Kayla születése között már nem is színlelte, hogy szereti. Laura mégis ragaszkodott hozzá, hogy fenntartsa a házasság és a család illúzióját. Mert ő is színlelt. Egészen addig a napig, amíg meg kellett ismernie a világ legócskább vígjátéki helyzetét, ágyban találta a férjét egy másik nővel. Ezen gondolkodott, miközben átvágott a csodálatosan ápolt gyepen, továbbhaladt a kert déli oldalán, és megérkezett az istállók melletti facsoporthoz. Az esőt köd váltotta fel, amely rongyos foszlányokban kúszott a talaj felett. Olyan ez, gondolta, mintha egy hideg, sekély vizű folyón gázolna át. Ritkán járt arrafelé, mert ritkán volt rá ideje. Pedig mindig szerette a napfény és az árnyékok játékát a fák között, az erdő illatát, az apró állatok motozását. Fiatalkorában voltak időszakok, amikor azt képzelte, varázserdőben jár, és ő maga az elvarázsolt királykisasszony, aki a végzet elől menekülve az igazi szerelmet keresi. Arra gondolt, micsoda ártatlan álmodozás volt ez egy fiatal lánytól. De talán túl erősen vágyott rá, hogy igaz legyen a tündérmese, túl erősen hitt benne. Ahogy Peterben is. Összetörte a férfi. Szinte a szó szoros értelmében a földbe döngölte a sima figyelmetlenségével, a szórakozott érdektelenségével. Aztán a megmaradt darabokat is apróra zúzta az árulásával. És még csak por sem maradt utána, amikor nemcsak az ő pénzét szedte el, hanem a lányai pénzét is. Ezt sosem fogja megbocsátani vagy elfelejteni neki. Arra gondolt, miközben átsétált egy lustán lelógó ágakból kialakított árkád alatt, hogy ettől még keserűbb lett. Egyszer és mindenkorra le akarta nyelni ezt a keserűséget, túljutni rajta, és elindulni előre. Talán a harmincadik születésnap jó időpont arra, hogy hozzákezdjen, gondolta. Értelmes megoldás volna, hát nem? Peter tizenkét évvel korábban, a születésnapján kérte meg a kezét. Még arra is emlékezett, amint fölemelte az arcát, bele a párás esőbe, hogy csillagfényes volt az éjszaka. Akkor olyan biztos volt mindenben, annyira hitte, hogy tudja, mit akar, mire van szüksége. Itt az idő, hogy újraértékelje az egészet. A házasságának vége, de az életének még nem. Az utóbbi két évben keveset tett azért, hogy bebizonyítsa ezt. Azt kérdezte magától, bánja-e, hogy dolgoznia kell az élete újraépítésének és az anyagi ügyei rendbetételének az érdekében. Nem, gondolta, önmagában nem bánja a munkát. Átlépett egy kidőlt tuskón, és továbbhaladt az erdőben. A Templetonszállodáknál elfoglalt helyzete kötelesség volt, örökség, amelyet túl sokáig hagyott figyelmen kívül. Nagyon jól meg tudja keresni, ami a talpon maradáshoz kell.
18
És a bolt! Elmosolyodott, miközben a csizmája alatt tocsogott az átázott ösvény. Szerette a boltot, imádott együtt dolgozni Margóval és Kate-tel. Szerette a vevőket, az árukészletet. Hárman felépítettek valamit önmaguknak és a másiknak. És hogy sajnálhatná a lányai felnevelésére szánt időt és erőfeszítést, hiszen látja, hogy boldogan, egészségesen élnek? Ők voltak a mindene. Bármi történt is, hogy elveszett az otthona, valahogy mindig sikerült az áttörés, és mindig újrapróbálkozhat. Kaylára gondolt, az ő kicsi Kaylájára. Olyan rugalmas, annyira könnyű szeretni. Kayla szerető és boldog kisgyerek. De Allison? Szegény Ali olyan kétségbeesetten vágyik rá, hogy az apja szeresse. Jobban megszenvedte a válást, és úgy látszott, Laura semmit sem tud tenni, hogy helyrehozza a dolgot. De arra gondolt, most talán jobban fog sikerülni, mint korábban, az első hónapokban, sőt a válás utáni első évben. Ám a kislány bezárult, visszahúzódó lett, és csak ritkán mutatta ki önkéntelenül az érzelmeit. És sóhajtva arra gondolt, gyanakvó az anyjával. Még mindig az anyját okolja amiatt, hogy az apját nem érdeklik alanyai. Laura leült egy rönkre, lehunyta a szemét, és hagyta, hogy egy könnyű szellő, az erdő muzsikája körülölelje. Megígérte magának, hogy ezzel is megbirkózik. Mindennel meg tud birkózni, a munkájával, a rohanással, az aggodalommal, a gyermekeivel. Ő maga lett volna a legjobban meglepve, ha mindezzel sikeresen megbirkózik. Azon tűnődött, hogy istenem, hogyan, de hogyan fog továbbra is megbirkózni a magánnyal?
Később lecsipkedte a fonnyadt bimbókat a kertben, metszett egy kicsit, összeszedte a hulladékot. Az öreg Joe már egyszerűen nem bírja a munkát. És a kicsi Joe, az unokája sem engedhet meg többet magának az egyetem mellett, mint hogy hetente néhány órára kisegíti az öreget. Mivel sokat apasztott volna a pénztárcáján, és az öreg Joe büszkeségét is sértette volna, ha fölvesz egy kisegítőt, Laura meggyőzte az öreget, hogy részt akar venni a kertészkedésben. Ez részben igaz volt. Mindig szerette a Templeton-ház kertjét, a virágokat, a bokrokat, a szőlőt. Kisgyerekként sokszor loholt az öreg Joe nyomában, és nyaggatta, hogy tanítsa meg mindenre, mutasson meg mindent. Az öreg ilyenkor mindig előhúzott a zsebéből egy csomag cseresznye ízű cukorkát, és kihalászott egy szemet Laurának, aztán bemutatta, hogyan kell helyesen futónövényt nevelni, elbánni a levéltetűvel, megmetszeni egy tearózsát. Laura imádta az öreget, aki már akkor is benne járt a korban. A cserzett arcát, a lassú, töprengő beszédét, hatalmas, türelmes kezét. Még fiú volt, amikor elkezdett dolgozni a Templeton-házban, a nagyszülei idején. Hatvanévi szolgálat után joga van rá, hogy nyugdíjba vonuljon, a saját kertje ápolásával töltse az idejét, vagy egyszerűen elüldögéljen a napon. De Laura tudta, hogy az öreg szíve megszakad, ha fölajánlja neki. Hát magára vállalta a kert gondozását, azzal az ürüggyel, hogy ez a hobbija. Amikor az időbeosztása megengedte, és gyakran akkor is, amikor nem, ott állt az öreg Joe-val, és eldiskuráltak az évelőkről, a csontlisztről és a talajtakarásról. Aznap, amikor a délután alkonyba hajlott, az alanyokkal foglalkozott. A Templeton-ház kertje olyan volt, amilyennek lennie kellett telenként, csöndes és várakozó. A legnagyobb 19
bimbók már kihívó színt öltöttek. A szülei azért bízták rá a házat, hogy gondozza, ápolja. Laura mindkettőt megtette. Az úszómedence szélére lépett, helyeslőn bólintott. Saját költségén tartotta fenn az úszómedencét. Végül is ez volt a fényűzése. Bármilyen volt az idő, úszott néhány hosszt, ha be tudta szorítani az idejébe. Abban a medencében tanította meg a gyermekeit úszni, ahogy az apja is őt. A víz ragyogóan kéklett benne, annak köszönhetően, hogy nemrégiben szerzett egy szivattyút és vízszűrőt. Egy mozaikból kirakott sellő volt a medence alján, elomló vörös hajú, ragyogóan zöld farokkal. A lányok szerettek lebukni hozzá, és megérinteni a mosolygó, derűs arcot, ahogy annak idején ő is. Megszokásból ellenőrizte, tiszták-e az üveglapok, nem nyirkosodtak-e át, vagy nem porosodtak-e be a székek és a párnák. Biztos, hogy Ann már megtette ugyanezt, mégsem indult el addig a házig, amíg biztos nem lett abban, hogy minden tökéletes. Elégedetten végigment a kikövezett ösvényen, és a konyhaajtót választotta. Megtámadták az illatok, összefutott szájában a nyál. Mrs. Williamson a terjedelmes csípőjével, óriási hátsójával ott állt a tűzhelynél, mint mindig, amióta csak Laura az eszét tudta. - Báránycomb - szólalt meg sóhajtva. - Almaszósszal. És currys krumpli. Mrs. Williamson megfordult, és önelégülten elmosolyodott. Már jól benne járt a hetvenben. A haja olyan fénylően fekete volt, mint valami bowlinglabda, és nagyjából olyan alakú is. Ám az arca lágy vonású, teli gyűrődéssel és ránccal, s ugyanakkor olyan édes, mint az általa készített krémek. - Most is jó az orra, Miss Laura, mint mindig. De az is lehet, hogy az emlékezete az. Mindig ezt akarta a születésnapjára. - Senki se tud olyan báránysültet készítem, mint maga, Mrs. Williamson. - Mivel ismerte a játékszabályokat, elkezdett körbejárni a tágas konyhában, amely mindig arra késztette, hogy keresgéljen valamit. - Nem látok tortát. - Talán elfelejtettem sütni egyet. Laura úgy tett, mintha csalódott volna. - De, Mrs. Williamson! - De az is lehet, hogy nem - mondta kuncogva az öregasszony, és meglengette a fatálat. - Most pedig mars innen! Nem akarom, hogy itt sertepertéljen körülöttem, és nyaggasson, miközben főzök. És szedje rendbe magát, mert tiszta kosz lett a kertészkedéstől. - Igenis, asszonyom! - mondta Laura, de azért megfordult a konyhaajtóban. - Talán lehetne Feketeerdő-torta, nem? Dupla csokoládéval? - Várja ki a sorát, aztán majd meglátja. Sicc innen! Laura csak akkor kezdett kuncogni, amikor már jó messzire jutott a konyhától. Biztos, hogy Feketeerdő-torta lesz. Lehet, hogy Mrs. Williamson már gyerekesen feledékeny mostanában, a hallása sem olyan, mint régen, de a nagyon fontos dolgokra, amilyen Laura születésnapi étrendje is, egészen részletesen emlékszik.
20
Dudorászott magában, miközben fölment a lépcsőn, hogy megfürödjön, és átöltözzön a vacsorához. Földerült a kedve, de gyorsan alább is hagyott, amikor siránkozó vita hangja ütötte meg a fülét. - Mert ostoba vagy, azért! - Ali hangja metsző volt és keserű. - Mert nem értesz semmit, és gyűlöllek. - Nem vagyok ostoba! - Kayla hangjában könnyek rezegtek. - És én még jobban gyűlöllek. - Ez aztán a kellemes meglepetés! - mondta Laura, és megállt Ali szobájának ajtajában. Eltökélte, hogy nem veszti el a türelmét, és csak azt fogja látni, amit valóban lát. A látvány eléggé ártalmatlannak tűnt. Egy kislány csinos, mentazöld és fehér szobáját látta, a rengeteg babát, amelyek mind származási országuk hagyományos öltözékét viselték, könyvespolcokat a széles ablak két oldalán. Könyvek töltötték meg a polcokat a mesekönyvektől a Jane Eyre-ig.1 Egy ékszeres doboz állt nyitva az öltözőasztalon, tetején pörgő balerina. A két lánya úgy nézett farkasszemet egymással a mennyezetes ágy két oldalán, mint halálos ellenségek a véráztatta csatamezőn. - Nem akarom, hogy a szobámban legyen - mondta Ali, és ökölbe szorított kézzel az anyja felé perdült. - Ez az én szobám, és nem akarom, hogy itt legyen. - Csak azért jöttem be, hogy megmutassam, mit rajzoltam - mondta Kayla, és remegő szájjal előrenyújtotta a rajzot. Ügyes ceruzavázlat volt egy tűzokádó sárkányról és egy ezüstvértes lovagról, aki éppen fölemeli a kardját. Annyi fiatalos és természetes tehetség áradt belőle, hogy Laurának újra eszébe jutott, meg kell szerveznie, hogy Kayla rajzórákat vegyen. - Ez csodaszép, Kayla! - Ali azt mondta, ronda. - Kaylát még sosem szégyenítették meg ennyire, kigördült a könny a szeméből. - Azt mondta ronda és ostoba, és hogy kopognom kell, mielőtt belépnék a szobájába. - Ali? - A valóságban nincsenek sárkányok - mondta Ali, és vakmerően előreszegezte az állát. - És nem jöhet be csak úgy a szobámba, ha én nem akarom. - Jogod van a magánéletedhez - mondta gondosan megválogatva a szavakat Laura. - De arra nincs jogod, hogy megbántsd a testvéredet. Kayla! - fordult a kisebbikhez, leguggolt, letörülte a könnyeket az arcáról. - Csodaszép ez a kép. Bekeretezhetjük, ha akarod. - Tényleg? - kérdezte Kayla, és egyből fölszáradtak a könnyei. - Persze. És felakaszthatnánk a szobádban. Hacsak meg nem engeded, hogy az enyémben akasszuk fel. A kislány arcán ragyogó mosoly ömlött el. - A tiéd lehet. - Nagyon szeretném. Visszamehetnél a szobádba, és szignálhatnád nekem, mint egy igazi művész. És tudod… - felállt, és fél kezét Kayla vállára tette. - Ha Ali azt akarja, hogy kopogj, akkor azt kell tenned. - Akkor neki is kopognia kell nálam - mondta lázadó hangon a kislány. - Így rendben is van. Most pedig menj! Beszélni akarok Alivel. Kayla önelégülten a nővérére pillantott, és kiviharzott a szobából.
21
- Nem ment ki, amikor azt mondtam, menjen - kezdte Ali. - Mindig beront ide, bármi jut is az eszébe. - Te vagy az idősebb - mondta csöndesen Laura, és próbálta megérteni a lányát. - Ez ugyan előjogokkal jár, Ali, de felelősséggel is. Nem vártam, hogy sosem fogtok veszekedni. Mi is veszekedtünk Joshsal, Margóval és Kate-tel. De most megbántottad a húgodat. - Csak azt akartam, hogy menjen ki. Egyedül akartam lenni. Semmi közöm ahhoz az ostoba képéhez az ostoba sárkányról. Laura arra gondolt, miközben a lánya nyomorúságos arcát figyelte meg a szipogását, hogy itt többről van szó. Leült az ágy szélére, hogy a tekintete egyvonalban legyen az Aliével. - Mondd el nekem, drágám, mi a baj! - Mindig az ő pártját fogod. Laura visszanyelt egy sóhajt. - Ez nem igaz. - Elszánta rá magát, megfogta Ali kezét, közelebb húzta magához. - És nem ez aggaszt téged. Rájött, hogy a kislányában minden háborog, miközben könnyben úszó szemét figyelte. Teljes szívéből kívánta, hogy megtalálja a helyes utat, és megnyugvást szerezzen a lányának. - Nem érdekes. Semmi különös - mondta Ali, és a könnyek már majdnem kibuggyantak a szeméből. - Úgyse teszel érte semmit. Ez fájt Laurának, mert mindig megsebezte, hogy mostanában Ali bizalmatlan vele. - Miért nem mondod el? Aztán majd meglátjuk. Semmit sem tehetek, ha nem tudom, miről van szó. - Apa-lánya vacsora lesz az iskolában - szakadt ki a kislányból haragosan és fájdalmasan. - És mindenki elviszi magával a papáját. - Ó! - mondta Laura, és bevallotta magának, hogy nem, nincs megnyugvás. Megérintette a lánya arcát. - Sajnálom, Ali! Ez kemény dolog. Majd Josh bácsi elmegy veled. - Az nem ugyanaz. - Nem, nem ugyanaz. - Azt akarom, hogy ugyanolyan legyen - mondta dühösen suttogva Ali. - Miért vagy képtelen rá, hogy ugyanolyan legyen? - Mert képtelen vagyok rá. – Megkönnyebbült, amikor Ali minden tartózkodás nélkül a karjába vetette magát. - Miért nem veszed rá a papát, hogy visszajöjjön? Miért nem csinálsz valamit, hogy visszajöjjön? A bánattal és bűntudattal mondta. - Nem tehetek semmit. - Mert nem akarod, hogy visszajöjjön - mondta dühtől fénylő szemmel Ali, és elrántotta magát az anyjától. - Azt mondtad neki, hogy menjen el, és nem akarod, hogy visszajöjjön. Volt egy nagyon keskeny és sikamlós ösvény, amin elindulhatott. - Az apád és én elváltunk. Ezen nem lehet változtatni. De a ténynek, hogy nem tudunk és nem akarunk együtt élni, semmi köze hozzád és Kaylához. - Akkor miért nem jön ide soha? - kérdezte újra, ezúttal a dühtől sírva Ali. - Másoknak sem élnek együtt a szülei, de a papáik elmennek hozzájuk, és együtt járnak el mindenfelé. Az ösvény még sikamlósabb lett.
22
- A te apád igen elfoglalt, és jelenleg Palm Springsben él. - Hazugság, gondolta, szánalmas hazugság. - Biztos vagyok benne, ha egyszer állandó otthona lesz, több időt fog veled tölteni. Tette-e bármikor is? - Azért nem jön ide, mert nem akar látni téged - mondta Ali, és elfordult. - Mindennek te vagy az oka. Laura lehunyta a szemét. Mi jó származna abból, ha tagadná, ha megvédene magát, és hagyná, hogy a gyereke továbbra is sebezhető legyen? - Ha így van, mindent megteszek, hogy megkönnyítsem a helyzetet neki is meg neked is. - Kissé rogyadozó lábbal felállt. - Vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni. Nem tudom jóvátenni. És azt sem szüntethetem meg, hogy engem vádolj érte. - Megpróbált úrrá lenni a bánatán és az indulatán, nagyot lélegzett. - Nem akarom, hogy boldogtalan légy. Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek téged és Kaylát. - Megkérdezed tőle, hátha el tudna jönni arra a vacsorára? A jövő hónapban lesz, szombaton. - Megkérdezem. A haraghoz és a nyomorúságos érzéshez még szégyen társult. A kislány nem tudott az anyja arcába nézni, mert tudta, hogy csak bánatot látna rajta. - Sajnálom, anya. - Én is. - Meg fogom mondani Kaylának, hogy sajnálom. Igazán jól rajzol. Én meg… én nem tudok. - Neked máshoz van tehetséged - mondta Laura, gyöngéden megfordította Alit, megmarkolta a vállát. - Olyan szépen táncolsz. És sokkal jobban zongorázol, mint én ilyen idős koromban. Jobban, mint én valaha is. - Mostanában egyáltalán nem zongorázol. Sok dolog volt, amit Laura már nem csinált. - Akkor mit szólnál egy duetthez ma este? Mi játszanánk, Kayla meg énekelhetne. - Olyan hangja van, mint egy kecskebékának. - Tudom. Cinkosan egymásra mosolyogtak, amikor Ali fölnézett. Még egy válság elhárítva, gondolta Laura vacsora után. Vidám kis tűz hunyorgott a kandallóban, és már felfalták a krémmel gazdagon megtöltött tortát. Széthúzták a szalon függönyeit, látszott a csillagos égbolt. És meleget sugároztak a benti fények. Már kibontotta, kinyitotta és megcsodálta a születésnapi ajándékokat. A baba odafent aludt az emeleten. Josh és Byron szivarozott, és a két lánya, aki fegyverszünetet kötött, ott ült a zongora mellett. Kayla brekegő énekhangja versenyzett Ali ügyes játékával. - Aztán egy Chanel-táskát keresett - mondta éppen Margo, aki kényelmesen összekucorodott a pamlagon, miközben a boltról mesélt. - Több mint egy óráig tartott neki, és még mindig a készletben kotorászott. Vett három kosztümöt, egy estélyi ruhát, tudod, Laura, azt a fehér Diort, amit te szereztél, meg négy pár cipőt. Értitek, négyet. Hat blúzt, három pulóvert, két selyemnadrágot. És csak utána esett neki az ékszereknek. - Akkor ez vörös betűs nap volt - mondta Kate, és föltámasztotta meztelen lábát a XIV. Lajos stílusú kávézóasztalra. - Az ütő is megállt bennem, amikor az a nő odahúzott abban a kilométer hosszú limóban. Azért jött ide Los Angelesből, mert az egyik barátnője mesélt neki 23
a boltról. - Kortyolt egyet a gyógyteából, már alig hiányzott neki a kávé adta erős löket. - Én mondom nektek, ez a nő profi vásárló. Azt mondta, vásárol egy vidéki házat, és visszajön hozzánk, mert a boltban akarja megvenni a bútorokat meg a többi firlefrancot. Kiderült, hogy valami nagyon befutott producer felesége. És minden barátjának el fogja mondani, hogy Montereyben van egy aranyos kis használtcikk-bolt. - Ez nagyszerű! - mondta Laura, és arra gondolt, annyira nagyszerű, hogy még azt is elfogadná, ha nem volna igaz. - Azon kezdtem töprengeni, hogy nemsokára terjeszkednünk kéne. És talán inkább Los Angelesben, mint Carmelben. - Ne légy, ostoba! - mondta Kate, és összehúzott szemmel meredt Margóra. - Nem beszélhetünk komolyan addig egy fióküzletről, amíg le nem jár a két év. Akkor is utána kell számolnom és meg kell terveznem. - Mindig kijön belőled a könyvelő - motyogta Margo. - Mert le kell fedeznünk magunkat. Végül is mit kezdtél a napoddal, Laura? - Ó, kertészkedtem egy kicsit. - Meg egy kicsit számlákat fizetett, szekrényt rámolt és felmosott. - Lehet, hogy a kicsi az? - kérdezte Margo, aki már rendelkezett az anyák szuperhallásával, és a mellette lévő csecsemőmonitorból kisustorgó hangok felé fordult. Jobb lesz, ha ellenőrzöm. - Nem, hagyd csak, majd én - mondta Laura, és gyorsan felállt. - Kérlek! Mindig veled van, de most játszani szeretnék vele. - Jó. De ha… - mondta Margo, majd elhallgatott, és a zongora mellett ülő két lányra nézett. - Gondolom, tudod, mit kell tenni. - Azt hiszem, el tudom képzelni - mondta Laura, és már rohant is, nehogy Margo megváltoztassa a véleményét. Csodálatra méltó és méltóságteljes volt, ahogy Margo, a lobbanékony, ragyogó szépségű Margo az anyaságot fogadta. Alig két éve még senki sem hitte volna, hogy Margo Sullivan, az Európát meghódító topmodell letelepszik a szülővárosában, egy használt cikkeket árusító boltot fog vezetni, és családot alapít. Laura arra gondolt, hogy szerinte maga Margo sem hitt volna ebben. Ám a sors kemény kézzel bánt vele. Nem keresett menedéket nem is szökött el a végzet elől, szembeszállt vele. És lobogó eltökéltséggel a maga javára billentette a mérleget. És most ott van neki Josh, John Thomas és egy virágzó bolt. Van otthona, amit imád. Laura azt remélte, valahogy, valamikor ugyanígy változtatni tud a sorsán. - Hát itt vagy! - gügyögte, amint közelebb lépett az antik bölcsőhöz, amit Ann-nel közösen kotorásztak elő a raktárból. - Itt van az én virágszálam. Hogy micsoda jóképű fickó vagy, John Thomas Templeton! Kevés dolog létezik, ami ennyire igaz lett volna. A kicsi gazdag génválasztékból szemelgethetett, és nagyon jól választott. Sűrű, aranyszínű haj keretezte ragyogó kis arcát. Az arca kerek volt, mint minden csecsemőé, s az anyja döbbenetesen kék szeme ült benne, szépvonalú száját pedig az apjától örökölte. Ingerült sírása abban a pillanatban elnémult, mihelyt Laura fölemelte. Az asszonyon átsöpört az érzés, amelyet talán csak a nők értenek meg igazán. Hiszen gyerekről, új életről, szépségről volt szó. 24
- Hát egyedül érezted magad, drágám? - kérdezte, és sétálni kezdett vele, legalább annyira a maga örömére, mint azért, hogy megnyugtassa. Szeretett volna még gyereket. Tudta, hogy önző a gondolata, hiszen van két gyönyörű lánya. De annyira szeretett volna még gyereket! Volt viszont egy unokaöccse, akit agyonkényeztethetett. És meg is tette, ahogy csak telt tőle. Arra gondolt, miközben a pelenkázóasztalra tette a kicsit, hogy Kate-nek és Byronnak is lesznek gyerekei. Lesz hát kisgyerek elég, akiket dajkálhat. Kicserélte a kicsi pelenkáját, beszórta hintőporral, megcsiklandozta, amitől a kicsi kuncogni kezdett, aztán megrángatta a lábát. A kicsi rámosolygott, megmarkolta egy hajfürtjét és megráncigálta. Laura lehajolt, és orrával megbökdöste a kicsi nyakát. - Visszatértek az emlékeid? - kérdezte Josh, amint belépett a gyerekszobába. - Mindig velem vannak. Amikor Annie-vel rendbe hoztuk ezt a szobát a kicsinek, egyszerűen nyakig merültünk az emlékekbe. - A feje fölé emelte a kicsit, aki gyöngyözve nevetett élvezetében. - Mindkét lányom ebben a bölcsőben feküdt. - Te is meg én is - mondta Josh, és megtapogatta a bölcső faragott rácsát, mielőtt a fia felé lépett volna. Szinte sajgott az ujja, annyira szerette volna megfogni, de hagyta, hogy Laura tovább ringassa. - Mindenki ezt mondja, aki itt volt, de nem győzöm ismételni. Olyan gyorsan szaladnak az évek Josh! Minden másodpercet el kell raktároznunk. - Te már megtetted - mondta Josh, és a húga hajához ért. - Te vagy és te voltál a legcsodálatosabb anya. Csodállak ezért. - Azt akarod, hogy elsírjam magam - motyogta az asszony, és a kicsi nyakának csodálatos hajlatába temette az arcát - Azt hiszem, mind a ketten a lehető legjobb példát látjuk magunk előtt. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy olyan emberek a szüleink, mint anya és apa. - Mintha nem tudnám. Tudom, hogy a kellős közepén vannak egy tárgyalásnak az új bimini szálloda felépítése miatt, mégis felhívtak ma, hogy boldog születésnapot kívánjanak. - És apa ugye elmondta, hogy szállította el anyát, amikor vajúdni kezdett veled, pedig az volt a legrohadtabb téli vihar Közép-Kalifornia történetében? - Persze - mondta Laura, fölemelte a fejét, és elmosolyodott. - Szereti ezt a történetet. Eső, áradás, sárcsúszás, villámlás. Volt ott minden, éppen csak az utolsó ítélet angyala és az egyiptomi hét csapás hiányzott. - De elvittem anyádat a kórházba - idézte Josh az apját. - És még mindig volt negyvenöt perc, amíg megszülettél. - Megsimogatta a fia haját. - Bár nem mindenki ilyen szerencsés. Emlékszel Michael Furyra? Egy sötét hajú, veszélyes, izzó szemű férfi képe. Ki felejthetné el Michael Furyt? - Igen, folyton vele lógtál, kerestétek a lányokat meg a bajt. Úgy emlékszem, kereskedelmi tengerésznek állt, vagy valami ilyesmi. - Sok mindent kipróbált. Sok baja volt otthon. És volt egy kellemetlen válása is. Valójában kettő. Az anyja harmadszor is férjhez ment, amikor Michael huszonöt éves volt. És ez a házasság láthatóan sikerült. Bárhogy történt is, Michael néhány héttel ezelőtt visszatért erre a környékre. - Tényleg? Nem is tudtam.
25
- Hát, sosem mozogtatok ugyanabban a körben - mondta szárazon Josh. - Az történt, hogy átvette azt a birtokot, amelyen felnőtt. Az anyja és a mostohaapja átköltözött Bocába, és ő megvette tőlük a birtokot. Lovakat nevel. - Lovakat? Hm! - Mivel nemigen érdekelte a történet, újra sétálni kezdett a kicsivel. Tudta, hogy Josh a végén úgyis előrukkol azzal, amit akar. Néha túlzottan is ügyvédként viselkedett, megrágott minden egyes szót. - Emlékszel a viharokra, amelyek pár hete voltak? - Jaj, rettenetesek voltak - mondta az asszony, akinek visszatértek az emlékei. Majdnem annyira, mint Laura Templeton születésének végzetes éjszakája. - Igen, de még több iszapcsúszás volt. Az egyik romba döntötte Michael házát. - Sajnálom. - Megállt, végre komolyan Joshra figyelt. - Tényleg sajnálom. Megsérült? - Nem. Sikerült megmenekülnie, és az állatait is kimentette, de a háznak vége. Időbe telik, amíg újraépíti, mert ezt akarja tenni. Időközben ideiglenes szállásra van szüksége neki is meg a lovainak is. Rövid időre ki kell bérelnie valamit, tudod. És arra gondoltam, úgysem használja senki az istállóinkat és a fölöttük lévő lovászlakást. - Josh! - mondta riadtan Laura. - Csak hallgass végig! Tudom, hogy anya és apa egy kicsit, hogy is mondjam… Szóval gyanakodtak rá egy kicsit. - Enyhén fogalmazol. - Régi barátom - mondta csökönyösen Josh. - És jó ember. És éppen kapóra jön. Már évek óta senki semmit nem tett azért, hogy azok az épületek jó állapotban legyenek, vagy kijavítsák őket Amióta csak… - elnémult, megköszörülte a torkát. - Amióta eladtam a lovakat - fejezte be a mondatot Laura. - Mert Peter nem törődött velük, vagy mert rengeteg időmet elvették. - A lényeg az, hogy gondját kell viselni azoknak az épületeknek. Jelenleg üresen állnak. Jól fog jönni neked a bérleti díj, mivel nem akartál hozzányúlni a tőkédhez, hogy fenntartsd ezt a házat. - Nem akarok megint erről beszélni. - Jó - mondta Josh, és nem bánta, hogy semmi jót nem ígér, ahogyan Laura összeszorította a száját. - Kisegítene, igaz, ha bérleti díjat kapnál egy épületért, amelyet egyébként nem használsz. Így van? - Igen, de… Josh fölemelte a kezét. - Michael először a logikus és gyakorlati lépéseket valósítja meg. Neked is hasznodra lesz, ha lesz valaki a ház körül, aki elvégzi a nehéz munkákat, és helyreállítja az istállókat. Egyedül úgysem tudnál megbirkózni vele. - Ez igaz, de… Josh arra gondolt, előjön a nagy ágyúval. - És egy régi barátomról van szó, akinek az otthonát elsodorta az iszap. Azt hiszem, a személye előnyt élvez. - Övön aluli ütés - motyogta Laura. - Mindig az a leghatásosabb - mondta Josh, és tudván, hogy győzött, gyorsan, szeretettel megrángatta Laura haját. - Nézd, szerintem így lesz jó mindenkinek, és csak néhány hétről van szó. Majd találok megoldást, ha mégsem működik a dolog. 26
- Rendben. De ha elkezd ivászatokat, pókerpartikat vagy orgiákat… - Akkor megpróbáljuk szolid keretek közt megtartani őket - fejezte be a mondatot Josh, és elvigyorodott. Megcsókolt a húgát, és elvette tőle a kicsit. - Michael jó ember, Laura. Lehet rá számítani, ha szorul a kapca. Laura elfintorította az orrát, amikor a bátyja már hátat fordított neki, és elindult kifelé a fiával. - Nem áll szándékomban, hogy Michael Furyra számítsak, főleg akkor nem, ha szorul a kapca.
3 Az utolsó hely a Templeton-birtok volt, amelyről Michael Fury azt gondolta volna, hogy bárha ideiglenesen, de letelepszik rajta. Persze, elég sokszor járt ott a múltban, Thomas és Susan Templeton némileg gyanakvó és Ann Sullivan nyíltan gyanakvó pillantásától kísérve. Jól tudta, hogy a Templeton család házvezetőnője korcsnak tartja, akit szabadjára eresztettek a tiszta vérű gyermekek közt. És arra gondolt, elsősorban az izgatta, mit akar a lányától. Pedig könnyen megnyugtathatta volna. Margóval csak alkalmi barátok voltak, bármennyire gyönyörű volt is a lány, és persze, mindig az volt. Lehet, hogy párszor csókolóztak. Egyetlen férfi sem tud ellenállni annak a szájnak, akinek vér, nem pedig káposztalé folyik az ereiben. De ez volt a kezdet, és egyben a vég is. Margo Josh-hoz tartozott. Michael ezt már régen tudta, és még az ifjúkor rövidlátása sem akadályozta meg ebben. Michael Fury nem az a férfi volt, aki tilosban vadászik egy haver háta mögött. Barátok voltak, bár különbözött a hátterük. Igazi barátok. Michaelnek nem volt sok igazi barátja. Bármikor megtette volna, és a múltban elő is fordult, hogy a falnak rohant Josh érdekében, és tudta, a másik ugyanezt megtenné érte. Mégsem kért volna tőle sosem szívességet, és minden valószínűség szerint visszautasítja, ha nincsenek a lovak. A szükségesnél egy pillanattal sem akarta tovább idegen istállóban tartani őket. Nagyon megszerette őket, és nem akart szégyenbe kerülni. Az utóbbi néhány évben a lovak jelentették azt a kevés állandóságot az életében, amivel egyáltalán rendelkezett. Sok mindent kipróbált. Sokfelé sodródott. Szeretett sodródni. Menekülés volt, hogy belépett a kereskedelmi tengerészethez, és örömét lelte benne. Sokat látott a világból, és volt egy része, amit meg is szeretett. Egy időben az autókért ette a fene. Még mindig vonzódott hozzájuk, szeretett száguldozni. Még sikereket is elért az európai versenyeken, de ezek nem elégítették ki sokáig. A tenger és az autók közt volt egy rövid időszak, amikor zsoldosként dolgozott, és túl sokat tanult a gyilkolásról és a haszonért vívott háborúkról. És még az is lehet, félni kezdett
27
attól, hogy túl jól végzi a dolgát, és nagyon is kedvét leli benne. Mert a bukszája ugyan vastag lett tőle, de sok heget hagyott a szívén. Egyszer még meg is nősült, és elmondhatta, hogy ez a kísérlete sem volt sikeres. Kaszkadőrként esett bele a lovakba. Jól megtanulta a szakmát, hírnevet szerzett magának, és sok csontja összetört. Épületekről ugrott le, megrendezett kocsmai verekedésekben randalírozott, lőtték le tetőről, fel is gyújtották. És számtalanszor esett le lóról. Michael Fury tudta, hogy kell esni. Mégsem tudott továbbgurulni, amikor szerelembe esett a lovakkal. Így aztán lovakat vásárolt, tenyésztett és idomított. Virrasztott a beteg lovak mellett, és világra segítette a csikókat. Azt gondolta, végre megtalálta, amit keresett, bár tudta, hogy nagy a tét. Mintha a sors maga szólította volna meg, amikor felhívta a mostohaapja, és elmondta, hogy Michael anyjával eladják a hegyekben lévő birtokot. Bár érzelmileg egyáltalán nem kötődött a birtokhoz, azon vette észre magát, hogy vevőnek ajánlkozik. Jó hely volt a lovaknak. Így aztán visszatért, a természet meg istenhozottként visszakézből jól pofán csapta. A házat egyáltalán nem bánta. De a lovai! Az életét is feláldozta volna, hogy megmentse őket, ezért került veszélyesen közel a lezúduló sárlavinához. Ott állt koszosan, kimerülten, nézhette magát, hogy mindent újra kell kezdenie. Nyakig sárban. Voltak idők, amikor egyszerűen tudomásul vette volna, hogy veszített, és továbblépett volna. De akkor megmakacsolta magát Josh segítséget kínált, és összemérve a büszkeségét meg a lovait, Michael elfogadta. Remélte, hogy nem vállal rossz kockázatot, miközben a Templeton-ház felé vezetett. Nem tehetett róla, mindig csodálta a házat. Így aztán megállt az út közepén, kiszállt, és jól szemügyre vette. Amint ott állt a langyos téli levegőben, nyúlánk, atletikusan fegyelmezett testén látszott, hogy mindig készen áll a verekedésre. A szokásos fekete szerelését viselte, mert legalább nem kellett gondolkozni, amikor ruhát keresett magának. Az ütött-kopott bőr bomberdzseki alatti kényelmes fekete farmer és pulóver miatt olyan volt, mint egy útonálló. Nem is állította volna, hogy ez messze van az igazságtól. Fekete hajába, amely hosszabb volt a kelleténél, természettől sima és vastag szálú, belecibált a szél. Gyakran fogta kurta lófarokba, amikor dolgozott. Gyűlölte a nyiratkozást, és kínszenvedésnek tartotta volna, ha fodrászhoz kell mennie. Elfelejtett borotválkozni, pontosabban, akart volna, de aztán a lovakkal kellett foglalkoznia. A borosta még veszélyesebben vonzóvá tette csontos arcát. Meglepően lágy volt az ajka. Sok nő bizonyíthatta volna, milyen hozzáértő és adakozó a szája. De bármilyen lágy volt is, a megfigyelő egyből megfeledkezett róla, amikor átszúrta a fényes, kék szempár kemény pillantása. A bal szemöldökét halvány, fehér heg csúfította el. Más hegek is voltak a testén, amelyeket az autós balesetek, verekedések meg a kaszkadőrként végzett munkája hagyott emlékül.
28
Elmosolyodott, miközben a Templeton-ház ragyogó ablakait és magasba szökő tornyait figyelte. Arra gondolt, uramisten, micsoda ház! Egy modern birodalom királyi palotája. Erre megjelenik itt Michael Fury, gondolta. Mi az ördögöt fognak kezdeni vele? A bajusza alatt somolyogva átvágott a kanyargó, füves ösvényen, az ereszkedő gyepen, amelyet méltóságteljes öreg fák és bimbópattanásra várakozó bokrok hangsúlyoztak. Nem hitte, hogy az uralkodó hercegnő fürdik a boldogságban Michael Fury fenyegető ottléte miatt. Joshnak bizonyára erőfeszítésébe került, hogy illedelmes modorú, társaságban forgó húgát meggyőzze róla, legalább az istállóig engedjen behatolni egy Michael Fury-féle fazont. Úgy képzelte, majd mind a ketten hozzászoknak a gondolathoz. Nem fog sokáig tartani, és biztos volt benne, hogy sikerül kitérni egymás útjából. Ahogy a múltban is.
Bonyodalmas, de szükséges volt, hogy Laura valahogy ellopja magának ezt az órát a nap közepén. Előtte átküldte Jennyt, a szobalányt, hogy takarítsa ki valamennyire az istállók feletti lakást. Biztos teli volt porral, hulladékkal és pókhálóval. Meg egérrel, gondolta megborzongva, miközben felkapott egy vödör tisztítószeres vizet. Nem várta, hogy Jenny csodát fog művelni. Meg nem is volt rá elég idő. És egyáltalán nem lehetett segítséget kérni Anntől. A házvezetőnő csak horkantott egyet, és kőmerev lett az arca, ha csak kimondták Michael Fury nevét. Laura tehát úgy döntött, maga fejezi be a munkát. Nem volt hajlandó vendégül látni valakit az otthonában vagy bárhol, ha az nem volt tökéletesen rendben. Nem kellett mást tennie, mint meghosszabbítani a szállodától kapott egyórás ebédszünetet, gyorsan átöltözni, és már mehet is a kocsi. A kis Jenny annyira elszörnyedt a lakrész fürdőszobájának állapotától, hogy csak tátogni tudott. Hát akkor tegyünk csodát! Laura hátrakötötte a haját, feltűrte a ruhaujját, bemászott a kádba, és megtámadta a legkonokabbnak látszó koszréteget. Amikor a vendége vagy az albérlője, bárminek is hívják, másnap megérkezik, legalább a csempéket tisztának fogja találni. Ami magukat az istállókat illeti, úgy döntött, majd azután nézi meg őket, miután Michael Fury átvette felettük a hatalmat. Végiggondolta, mi aznapra a teendője, miközben dolgozott. Háromra vissza kell érnie a boltba. Hat harminckor zárnak. Már ugorhat is, hogy elhozza a lányokat a zongoraleckéről. A fenébe! Elfelejtett egy jó rajztanárt keresni Kaylának. Hét harminckor vacsora. Előtte ellenőriznie kell a lányokat, hogy biztos lehessen benne, mindenféle dolgozatra és felelésre fölkészültek. Holnap Kayla ír dolgozatot helyesírásból, vagy Ali matekból? Vagy mindkettő? Istenem, gyűlölte a gondolatot, hogy újra iskolásnak kell lennie. Mindig baja volt a törtekkel. Fújt egyet, amikor sajogni kezdtek az izmai, belecsapott a tisztítószeres vízbe, és elkente a habot az arcán. Tényleg át kell néznie a kozmetikustalálkozóval kapcsolatos jelentést, amely a jövő hónapban lesz. Majd az ágyban elolvassa, amikor a lányok már lefeküdtek. És Ali-nek új balettcipő kell. Majd holnap utánajárnak. - Nos, ez elég kellemes látvány! - szólalt meg Michael, amint belépett a szűk ajtónyíláson, és szeme elé tárult egy feszülő, kifakult farmerba burkolt csinos női fenék vonzó 29
látványa. Úgy gondolta, a fenék a ház valamelyik cukorfalat szobalányáé. - Ha ez is a komforthoz tartozik, bizonyisten sokkal többet kell fizetnem. Laura nagyot kiáltva felugrott, beleverte a fejét a zuhanyrózsába, a piszkos víz a lábára loccsant. Nem lehetett eldönteni, melyikük lepődött meg jobban. Addig a pillanatig Michael nem is tudta, hogy Laura képe ott él a fejében. Tökéletes! Tökéletesen gyönyörű, aranyban, rózsaszínben és fehérben játszó tünemény, ahogyan a meséskönyvek ábrázolják a királykisasszonyt. De annak a nőnek, aki akkor kerekre tágult, sötétszürke szemmel bámult rá, egy piszokfolt mázolódott el az arcán, a haja, mint a szénaboglya, kezében pedig, amely csak arra való, hogy teát töltsön, súrolókefe. Elsőnek a férfi tért magához. Egy férfinak, aki kockázatosan él, gyors reflexekre van szüksége. Szélesen elmosolyodott, és az ajtógombnak dőlt. - Laura Templeton? Tényleg te vagy az? - Csak holnapra vártalak… vártunk. Igen, gondolta a férfi, nem változott a hangja. Hűvös, kulturált, cseppnyit érzéki. - Új helyen szeretek alaposan körülnézni. Nyitva volt a bejárati ajtó. - Mert éppen szellőztettem. - Nos, örülök, hogy újra látlak, Laura. Nem is tudom, mikor történt, hogy ilyen vonzó valaki sikálta a klotyómat. Laura biccentett, tudva, hogy a megaláztatástól elvörösödik az arca. - Josh bizonyára említette, hogy nem használtuk az épületet. A férfi már azon is csodálkozott, hogy az asszony tudja, melyik felét kell használni a kefének. - Ne aggódj miattam! Magam is megbirkózom vele. - Ahogy közelebbről megnézte az asszonyt, észrevette, hogy arca éppolyan vonzó a piszokréteg alatt, mint mindig. Finom vonások, lágy ajak, arisztokratikusan emelt járomcsont és az az álmodozó, viharszürke szempár. Azt sem felejtette el, milyen kicsi az asszony. Olyan százötvenöt, talán százhatvan lehet, karcsú, mint egy tündér, és a haja olyan színű, ahogyan az arany fénylik fátyolos napsütésben. Mindenestül finom, semmi sincs benne a hús érzéki vonzásából. Az asszonynak eszébe jutott, hogy a férfira korábban is jellemző volt, hogy csak bámult, mint akkor is. Egy szót sem szólt, csak nézett, nézett, mígnem Laura már vonaglani akart. - Sajnálom, ami a házaddal történt. - Tessék? - kérdezte a férfi, és felhúzta a szemöldökét, azt, amelyen az apró heg volt, ezzel magára vonva az asszony tekintetét. - Ó, csak egy ház volt. Bármikor építhetek másikat. Köszönöm, hogy fedelet adsz nekem meg a lovaimnak. Laura gépiesen elfogadta a férfi kinyújtott kezét. Kemény volt a férfi keze, teli sérüléssel, és még akkor is fogva tartotta az asszony kezét, amikor az tovább akart mozdulni. A férfi megint elmosolyodott. - Örökre ott akarsz maradni a kádban, tündérkém? - Nem - mondta az asszony, megköszörülte a torkát, és hagyta, hogy a férfi kisegítse a kádból. – Körbeviszlek - kezdte a mondókáját, aztán hűvös lett a pillantása, amikor a férfi maradt ott, ahol volt. - Körbeviszlek - ismételte meg.
30
- Kösz! - A férfi elhúzódott, közben élvezettel szimatolta az asszony nyomában járó illatot. Az is finom volt. - Josh bizonyára elmondta, hogy a lovász lakott itt. - Laura hangja ismét tiszta volt. A tökéletesen udvarias háziasszony hangja. - Teljesen önálló. Konyhája is van. - A nappali beugrója felé intett, amelyben Jenny kötelességtudóan megtisztította a fehér tűzhelyet, a rozsdamentes acélból készült mosogatót és a sima fehér tálalópultot. - Remek! Bár nem sokat szoktam főzőcskézni. Laura összekulcsolt kézzel megvárta, amíg a férfi körbejárja a szobát. A kanapét a padlásról hozták le, és ráfért volna a kárpitozás. De jó minőségű, tartós Duncan Phyfebútordarab volt. Valamelyik családtag vagy talán egy vendég megégette cigarettával a Sheridan-kávézóasztal lapját, de attól még lehetett használni. Az asszony egyszerű rézlámpákkal egészítette ki a berendezést, amelyek érzése szerint megfeleltek a férfias ízlésnek, volt egy könnyű szék és még néhány asztal. Sőt egy vázában télen nyíló vadvirágok. Laurának túlságosan a vérében volt a szállodák világa, ezért fordított annyi időt és fáradságot egy ideiglenes szállásra. - Gondot okoztam neked - mondta a férfi döbbenten és megszégyenülten. - Arra gondoltam, egy-két hónapig bármilyen körülmények közt elleszek. - Nem éppen olyan, mint a párizsi Templeton-szálloda - mondta karót nyelve, mosolytalanul Laura. - A hálószoba a másik oldalon van - mutatott egy rövid átjáró felé. - Nem valami óriási, de az ágyat eltaláltam. Tudom, Josh a tágasságot szereti… Elakadt, amikor észrevette, hogy Michael elvigyorodik. - Szóval, a tágasságot - fejezte be a mondatot. - Így aztán betettünk egy igazán kényelmes ágyat. A raktárban találtuk meg a vas fej- és lábtámlát. Mindig is szerettem ezt az ágyat. Nincs sok szekrény, de… - Nincs sok cuccom. - Nos, akkor a kilátás - mondta Laura, mert kifogyott a szóból, és a homlokzati ablakhoz lépett. - Aha! - mondta a férfi, az asszonyhoz lépett, és érdeklődve fölfedezte, hogy a feje pontosan beleillik az álla alá. Látta a szirtet, az azúrkék tengert, a szigetként kiemelkedő sziklákat s az őket ostromló tajtékos vizet. - Annak idején sok időt töltöttél odalent. - Még mindig. - Még mindig kincset kerestek? - Persze. - Hogy is hívták azt a lányt, aki leugrott a szikláról? - Seraphinának. - Igen, Seraphina. Micsoda romantikus kis mese! - Inkább szomorú. - Az ugyanaz. Josh annak idején sokat nevetett rajtad, Margón meg Kate-en, amikor Seraphina elveszett hozományára vadásztatok a sziklákon. De azt hiszem, titokban arra vágyott, hogy ő maga találja meg. - Minden vasárnap ott vagyunk. Margo, Kate meg én. És a lányaim. A férfi megdöbbent ettől, mert egy pillanatra elfelejtette, hogy ez a kicsi, finom nő már két gyermeket szült. - Saját gyerekeid vannak? Lányok? - Igen - mondta Laura, és fölemelt állal megfordult. - Lányok. Az én lányaim. 31
Michael érezte, hogy beletenyerelt valamibe, s azon tűnődött, vajon mibe. - Hány évesek? Laura nem várta, hogy a férfi akár udvariasságból rákérdez erre. Ismét meglágyult irányában. - Ali tíz. Kayla hét. - Korán kezdted. Az ilyen korú lányok rendszerint már lovagolnak. Átjöhetnek, és megnézhetik a lovaimat, amikor csak akarják. Ez is váratlan volt. - Ez kedves tőled, Michael. De nem akarom, hogy utadban legyenek. - Szeretem a gyerekeket. A férfi olyan egyszerűen mondta ezt, hogy az asszony elhitte neki. - Akkor jó, ha figyelmeztetlek, hogy mind a kettő majd megbolondul, annyira akarja látni a lovakat. Én viszont azt hiszem, mindenekelőtt az istállót akarod látni. - Gépiesen az órájára pillantott, és pislogni kezdett. - Dolgod van? - Valójában igen. Ha nem bánod, a többit magad is megnézhetnéd. Tényleg át kell öltöznöm. A férfi úgy képzelte, elszalad fodrászhoz vagy manikűröztet. Vagy csupán udvariasan kihátrál a helyzetből. - Persze. - A konyhában hagytam a kulcsokat - folytatta Laura a részletekbe merülve. - Itt nincs telefon. Nem tudtam, akarsz-e. De vezeték van. Valahol. Ha bármire szükséged van… - Minden rendben lesz - mondta Michael, elővett egy csekket a zsebéből, és az asszonynak adta. - A bérleti díj. - Ó! - mondta Laura, és zsebre tette a csekket. Sajnálta, hogy nem fogadhatja igazi vendégként a bátyja egyik régi barátját. De hát annak a pénznek ezer helye volt, ami a balettcipőt meg a rajzórákat illeti. - Köszönöm! Isten hozott a Templeton-házban, Michael! Ezzel az ajtóhoz lépett, és elindult lefelé a lépcsőn. A férfi az oldalablakhoz lépett, és figyelte, amint az asszony átvág a gyepen a Templeton-ház felé.
- Én meg éppen ott álltam a fürdőkádban - motyogta Laura. Felsóhajtott, hálás volt, hogy pillanatnyilag szünetel a vásárlók ostroma a boltban, s így kiöntheti lelkét a barátnőinek. Rongyokban. Súrolókefével. Ne nevess! - Csak egy pillanat! - nyögte ki Kate, és sajgó gyomrára szorította a kezét. - Csak pontosan el akarom képzelni. Az elegáns Laura Templeton éppen a koszt vakarja egy fürdőkádról. - A fenébe is, olyan volt, mint az egyiptomi tíz csapás! Különben is, az ilyesmi egyszer egy évben mulatságos. Vagy kétévenként. De éppen most maga volt a halál. Ő meg csak állt ott, és vigyorgott rám. - Hm! - mondta Margo, és megnyalta a felső ajkát. - Ha jól szolgál az emlékezetem, Michael Fury döglesztően tud vigyorogni. Még mindig olyan elvetemülten, veszélyesen jóképű?
32
- Nem figyeltem - mondta felhúzott orral Laura, és minden figyelmét arra fordította, hogy ledörgöljön egy ujjlenyomatot az egyik tárló üvegtetejéről. - A kis hazug! - mondta Margo, és közelebb hajolt. - Na gyerünk, Laura, mesélj! - Azt hiszem, egy kicsit olyan, mintha egy kalóz huszadik századi változata volna. Sötét, kevés szavú, fölteszem, hogy erőszakos és szinte elviselhetetlenül goromba. - Újra megvonta a vállát. - Már ha ezt a típust vonzónak találod. - Azt hiszem, nem sütném le a szemem - mondta határozottan Margo. - Josh azt mondta, egy ideig zsoldos volt. - Zsoldos? - kérdezett vissza Laura, aztán eszébe jutott a dolog és biccentett. - Micsoda alak! - Egyszer összefutottam vele Franciaországban, amikor ott versenyzett. Autóversenyző volt - mondta félrebillentett fejjel Margo, ahogy visszatért az emlék. - Nagyon érdekes estét töltöttünk együtt. - Tényleg? - kérdezte Laura felvont szemöldökkel. - Érdekes volt - ismételte meg Margo, és becsukta a száját. - Aztán Hollywoodban kaszkadőrködött. Most itt vannak neki a lovak. Azon tűnődöm, most vajon megmarad-e fenekén. Tudom, Josh azt reméli, igen. - Legalább annyi belőle a haszon, hogy kénytelen leszek rendbe hozni az istállót mondta Laura, s mert égető szükségét érezte a munkának, a polcokhoz lépett, és igazgatni kezdte az üvegárut. - Túl sokáig elhanyagoltam. Valójában talán gondolhatnék arra is, hogy egy lovat szerezzek magamnak, ha valaha is megengedhetem magamnak. A lányok biztos nagyon élveznék. - És miféle lovai vannak? Tenyészlovak? Saját használatra? Milyenek? - tűnődött Kate. - Nem kérdeztem. Csak körbevittem a lakásban, és odaadtam a kulcsokat. Azt hiszem, feltalálja magát. Josh láthatóan így gondolja, és ha nem hamis a bérleti csekkje, azt hiszem, megbízható is. Azt hiszem, semmi mást nem várok egy bérlőtől. A lovak sok időt és munkát igényelnek. - Arra gondolt közben, ez azt jelenti, hogy legalább tíz évig még csak nem is gondolhat lóra. - Sok lesz a dolga. Nem hiszem, hogy sokszor fogjuk látni. Nyílt az ajtó, és két vevő lépett be. Laura felismerte őket, mert törzsvevők voltak, elmosolyodott, és feléjük lépett. - Majd én foglalkozom velük - suttogta a társainak. – Örülök, hogy látom Mrs. Myers és Mrs. Lomax! Ma mivel szolgálhatok? Margo eltöprengett, miközben Laura bevezette a vevőket az öltözőbe. - Megpróbál úgy tenni, mintha nem érdekelné. - Tessék? - Látszik az arcán, hogy érdekli egy férfi, de megpróbál úgy tenni, mintha nem érdekelné. - Egy kis töprengés után szélesen elmosolyodott. - Jó! Nagyon jó! - Már miért volna jó? - Mert itt az ideje, hogy egy kis szórakozásban legyen része. Amit egy férfi biztosít. - Miért, megfordult-e valaha is a fejedben másfajta szórakozás? - Kate! - mondta Margo, és szeretettel megpaskolta a barátnője kezét. - Ez igen ostoba kérdés volt egy nőtől, aki két perce ment férjhez egy bizonyítottan jó pasihoz. Laura sosem
33
engedte el magát, ha férfiakról volt szó. Azt hiszem, Michael Fury tökéletes ajándék lesz a harmincadik születésnapjára. - Margo, emberről van szó, nem egy pár fülbevalóról! - Mégis, azt hiszem drágám, nagyon jól nézne ki Laurán. Hogy így fogalmazzak. - Azt hiszem, elkerülte a figyelmedet, hogy talán nem érdeklik egymást szexuálisan. Várj! - mondta fölemelt kézzel Kate. - Elfelejtettem, kivel beszélek. - Ne légy rosszindulatú! - mondta Margo, és a tárlónak támaszkodott. - Itt van egy nő meg egy férfi, amennyire tudjuk, mind a kettő független és vonzó. Joshnak köszönhetően szomszédok lettek. Nem hiszem, hogy ez volt a szándéka, de nagyon érdekes helyzetet hozott össze. - Mert te annak veszed - mondta Kate, és aggodalmasan az öltöző felé pillantott. - Nézd, én mindig is kedveltem Micket, de elég vad kölyök volt. Az lesz a vége, hogy kinn a farkas, benn a bárányt fogunk játszani. - Nagyon remélem, hogy igazad van. Minden nőnek szüksége van rá, hogy legalább egyszer jól közel kerüljön egy farkashoz. De… - Elhallgatott, mert végül is Lauráról beszéltek. - Meg kell hívnom Michaelt vacsorára. Ellenőrizd te magad, milyen férfi. - És gondolom, fejet kell majd hajtanunk a nagyszerű ítélőképességed és tapasztalatod előtt. - Persze - mondta Margo, amikor kinyílt az ajtó. - Vissza a munkához, társam!
Laura közben türelmesen mutogatta a kasmírpulóver-készletet az öltözőben. Elborzadt volna, s ugyanakkor kedvére lett volna, ha tudja, mire célozgatnak a barátnői. Úgy általában egyszerűen nem érdekelték a férfiak. Nem utálta őket. A Peterrel kapcsolatos tapasztalata miatt nem lett hárpia, frigid és csőlátó sem, hogy ellenségnek lássa a férfiakat. Ehhez túl sok jó férfi volt az életében. És ebből a szempontból az apja állt az első helyen. A bátyja a másodikon. És az utóbbi pár hónapban megszerette Byron De Wittet is. Mert a család van az egyik oldalon, s a bensőséges, akár alkalomszerű kapcsolatok a másikon. Nem volt ideje, hajlandósága és energiája más kapcsolatra. Amióta két évvel korábban véget ért a házassága, azon küszködött, hogy minden szempontból újraépítse az életét. A gyermekeivel, az otthonával, a szállodában végzett munkájával. És persze a bolttal. Miközben a vevők megtárgyalták a kiválasztott árukat, Laura visszahúzódott, hogy időt és helyet adjon nekik, s azon morfondírozott, milyen események vezettek a bolt megnyitásáig. Ösztönös lépés volt tőle, amelyet éppen annyira Margo, mint a saját érdekében tett meg. Margo karrierje és anyagi helyzete romokban hevert, amikor Európából visszatért Montereybe. Kockázatos volt az ötlet, hogy felszámolják az ingóságait, és megteremtsenek egy érdekes helyet, ahol eladhatják őket, de az első pillanattól kifizetődőnek bizonyult. Nemcsak dollárban, gondolta, miközben visszasétált a fő bemutatóterembe. Kifizetődő volt, ami a büszkeséget, a bizalmat, a barátságot és a mulatságot illeti. Az épület üres, koszos, rozoga és büdös tér volt, amikor megvették. Az elképzelésük, az erőfeszítésük eredményeként figyelemre méltó hely lett belőle. Akkor már szikráztak a napsütésben a széles kirakatablakok, és ravasz célozgatással csábítgatták a járókelőket, hogy nézzék meg, mit ajánlanak odabent.
34
Egy női pipereasztalka melletti elegáns széken kihívó, smaragdzöld koktélruha hevert, a nosztalgia jegyében pávatoll dísszel a vállán. Egy üvegpolcon színes üvegek, mellettük kövekkel kirakott gallér. Kihúzták az egyik fiókot, hogy látni lehessen a ragyogó strasszdíszeket és a csillogó, földre omló selymet. Volt ott még egy hattyú alakú lámpa és egy magányos pezsgőspohár. Férfi kézelőgomb és gondatlanul összegyűrt fekete estélyi csokornyakkendő keveredett női bizsuval. Egy pár vörös tűsarkú cipőt úgy helyeztek el, hogy azt a benyomást keltse, mintha tulajdonosa éppen az imént lépett volna ki belőle. A kirakat díszítése általában Margo felségterülete volt, de azt a kirakatot Laura díszítette föl. És büszke volt rá. Ahogy a boltra is úgy, ahogy volt. A hatalmas bemutatóterem zsúfolva volt egyedi, mulatságos holmival. Meleg, rózsaszín falak adtak otthont a műtárgyakkal teli üvegpolcoknak. Porcelándobozok, ezüst evőkészletek, aranyozott peremű poharak. Egy bársonybevonatú kanapé, a harmadik, amelyet be kellett állítaniuk, alkalmat adott a vevőknek, hogy leüljenek, és örüljenek egy csésze teának vagy egy pohár pezsgőnek. Szűk, aranyozott lépcső kanyargott fölfelé, egy nyitott balkon felé, amely körülölelte a helyiséget, és egy budoárba lehetett jutni belőle, ahol pongyolákat, fésülködőköpenyeket és más éjszakai öltözékeket állítottak ki egy óriási rózsafa szekrényben. Minden eladó volt, a rokokó ágytól a legkisebb ezüst díszdobozig. És egyetlen holmiból sem volt kettő. A szó szoros értelmében a bolt mentette meg mindhármukat. És bár Laura korábban úgy gondolta, ez lehetetlen, még közelebb hozta őket egymáshoz. Amint a bemutatóterem közelében kóválygott, megfigyelte Margót, aki egy zafír karperecet mutatott a tárlóban az egyik vásárlónak. Kate egy szecessziós lámpa történetét tárgyalta meg egy másik vevővel. Egy új vevő egy opál tubákos szelencét tanulmányozott, a társa az estélyi táskák közt válogatott. Lágy Mozart-muzsika szólt a magnóból. Laura az ablakon át megpillantotta a Cannery Row-on zajló őrületes forgalmat. Autók pöfögtek, füstölögtek és manővereztek a helyért. Tömeg hömpölygött a járdán. Egy kisfiú kuncogott az éppen elhaladó férfi nyakában ülve. Megtorpant egy egymást átkaroló pár, hogy megcsodálja a kirakatot. Pár pillanat múlva már bent voltak a boltban. - Ms. Templeton! Laura elszakította magát az álmodozásból, és az öltöző felé fordult. - Igen, Mrs. Myers! Talált valami kedvére valót? Az asszony mosolyogva előretartotta a kiválasztott holmit. - Még sosem hagytam el csalódottan ezt a boltot. Laurát azonnal óriási büszkeség töltötte el. Elvette az asszonytól a kasmírpulóvert. - Azért vagyunk itt, hogy ez sose forduljon elő önnel.
4 - Jólesik a csutakolás, mi, fiacskám? - kérdezte Michael Maxtől, büszkesége és öröme tárgyától, miközben a hatalmas, Tennesse fajtájú pej nagyokat horkantott elégedettségében. 35
A Templeton-féle lovak palotája nagyon is különbözött azoktól az egyszerű istállóktól, amelyeket Michael a hegyekben épített föl magának, hogy aztán elnézze, amint a sárlavina maga alá temeti őket. Nem mintha nagyon palota formája lett volna azon az első délutánon, amikor először lépett be, és belebotlott Laurába. Akkor valamicskét elátkozott helyre hasonlított valami tündérmeséből, amelyet mindenki elhagyott, aki valaha is lakott benne. Muszáj volt elvigyorodnia erre a gondolatra, amint attól a ténytől is, hogy mindenről tündérmese jut eszébe, ami csak kapcsolatban van a Templeton-birtokkal. Majdnem az egész hete ráment, hogy rendbe hozza az épületet. Nem volt könnyű feladat egyetlen embernek, akinek ugye csak két keze van, de nem akarta odavinni a lovait, amíg a saját követelményrendszere szerint ki nem tisztogatja és rendbe nem hozza ideiglenes otthonukat. Másrészt viszont azon a héten még el kellett viselnie a városi istállót, fizetni a fájdalmasan magas bérleti díjat, s eltűrni a tényt, hogy a szállása mérföldekre van a lovaitól. Ám az eredmény nagyon is megérte, hogy rááldozott pár napot és tizenhat órás, az izmait próbára tévő munkát. Jól megépített, szilárd épület volt. Egyes részleteiből azonnal föl lehetett ismerni, hogy Templetonok építették. Az üres bokszok tágasak és levegősek voltak, ami Michaelnek sokkal fontosabb volt, mint a bonyolult mintázatú téglapadló, a díszes csempével kirakott etetők vagy a fölöttük lévő kovácsoltvas díszítés, amelynek közepén egy stilizált, réz T betű pompázott. Mégis úgy gondolta, kedves ötlet az a mókás dísz. Az elrendezés is gyakorlatias volt, az épület egyik végén a lószerszámokat tárolták, a másikon a takarmányraktár volt. Bár elképedt azon, milyen nyilvánvalóan elhanyagolták a használaton kívüli épületet, nekigyürkőzött, és mindent megtett, hogy javítson a helyzeten. Addig cipekedett, kalapált, söpört és sikált, amíg minden állás megfelelt saját, nagyon szigorú követelményeinek, no meg a kicsikéinek. Mert titokban kicsikéinek nevezte a lovakat. Volt már friss szénája és szalmája, s nagyon hálás volt azért, hogy a fiúnak, aki odaszállította, volt kedve még pár dollárt keresni, s ezért segített berakodni a bálákat. Addigra már minden állást vastagon kibélelt búzaszalmával, ami drága mulatság és nehéz munka, de végül is a kicsikéiről volt szó. Pár szerszámmal és némi találékonysággal újra munkára késztette az automata itatót. Megolajozta az ajtókon a sarokvasakat, és kicserélte a rozsdás reteszeket. Mivel minden tartalékát eltemette a sárlavina, újra fel kellett halmoznia a szemes takarmányt, a vitaminokat, a gyógyszereket. Sikerült megmentenie pár szerszámot. Mindegyiket letisztogatta és kifényesítette, s amit nem tudott megmenteni, azt pótolta, vagy megfogadta, hogy hamarosan pótolni fogja. Elhelyezte a tizenöt lovat, mintha királyokat szállásolna el, aztán nem is tett semmit, csak kialudta magát a fenti lakásban. - Feltörtél, Max! - mondta a lónak. - Lehet, hogy nem is tudod, de jelenleg bérlő vagy a Templeton-birtokon. Rohadt nagy szerencse, haver, ezt hidd el nekem. - Szeretettel megveregette a ló vékonyát, aztán előhúzott egy sárgarépát az övtáskájából. - Már el is kezdtem tervezni az új helyeteket. Ne izgulj! Lehet, hogy ez alkalommal valami cifrábbat fogok kitalálni. De addig is itt vagytok a legjobb helyen. 36
Max udvariasan elfogadta a sárgarépát, s a Michaelra függesztett sötét szeme teli volt türelemmel, bölcsességgel, és Michael szerette azt hinni, hogy szeretettel is. Kilépett az állásból, bereteszelte maga mögött az alsó félajtót, aztán elindult felfelé. A téglapadló még egy kocsmához is elég szép lett volna, de az a lényeg, hogy tökéletesen lejtett. Kopogott rajta a csizmája sarka. Egy gesztenyebarna fej kukkantott ki várakozóan a mellette lévő állás ajtaja felett. - Engem keresel, kicsikém? - kérdezet Michael. Az a ló volt a szíve csücske, a legkedvesebb és leggyöngédebb kanca, amilyennel csak valaha dolgozott. Még csikóként vette meg, de akkor már közel járt az elléshez, ezért is tette be Michael abba az állásba. Egyébként Drágának nevezte el. - Hogy vagy ma? Itt biztos boldog leszel - mondta a lónak, belépett az állásba, és megsimogatta óriási hasát. Olyan várakozás és aggodalom töltötte el, mint egy leendő apát. A ló kicsi volt, és Michael azon aggódott, hogy boldogul majd, ha eljön az ellés ideje. A Drága nagyon szerette, ha a hasát vakargatják, és elismerésképpen nagyot fújt, amikor Michael kielégítette a kívánságát. - Olyan gyönyörű vagy! - mondta Michael, kezébe fogta a ló pofáját, ahogy egy férfi fogná meg az imádott nő arcát. - Te vagy a legszebb, ami valaha is az enyém volt A kancának tetszett a figyelem, megint fújt egyet, aztán lehajtotta a fejét, és megharapdálta Michael övtáskáját. A férfi kuncogva előhúzott belőle egy almát, amelyet a Drága sokkal jobban szeretett, mint a sárgarépát. - Tessék, Drága! Úgyis kettő helyett eszel. Ekkor gyermekes, izgatott, szinte csilingelő hangokat hallott. Kilépett az állásból. - A mama azt mondta, ne zavarjuk. - És nem is fogjuk. Csak nézelődünk. Gyere csak, Kayla! Te nem akarod látni a lovakat? - Igen, de… Mi van, ha odabent van? És ha ránk kiabál? Michael azon törte a fejét vigyorogva, hogy Laura vajon emberevőnek vagy remetének festette-e le. Kilépett az istálló árnyékából a napfényre. Ha lett volna benne lírai hajlam, azt mondhatta volna, hogy két angyalt lát maga előtt. A két kislány arra gondolt, hogy magával az ördöggel kerültek szembe. A férfi tetőtől talpig feketében volt. Kemény, szép vonású arcán semmi mosoly, és sötétlett a borostától. A haja majdnem a válláig ért, fekete selyemkendőt kötött keresztben a homlokára, mint valami vad indián vagy kalóz. Nagynak, óriásinak és veszélyesnek látszott. Ali reszkető szívvel Kayla vállára tette a kezét, egyrészt, hogy a húgát védelmezze, másrészt hogy ő maga is biztosabban álljon a lábán. - Itt lakunk - dadogta. - Szabad itt lennünk. A férfi nem tudott ellenállni egy kis játéknak. - Tényleg? Nos, itt én lakom. És nem nézem jó szemmel a kósza egyéneket. Nem vagytok véletlenül lókötők? Mert azokat fel kell akasztanunk. Ali elszörnyedve, megrettenve, megfélemlítve csak megrázta a fejét. Kayla viszont előrelépett, és látszott rajta, hogy tetszik neki a helyzet. - Szép a szeme - mondta mosolyogva, amitől előtűnt a gödröcske az arcán. - Maga tényleg bajkeverő csavargó, ahogy Annie mondta? Ali ijedtében és félelmében csak annyit tudott tenni, hogy a húga nevét sziszegte.
37
Michael arra gondolt, aha, Ann Sullivan már megelőzte, és híreszteli az ifjúkori botlásait. - Valamikor az voltam. De abbahagytam. - Arra gondolt, istenem, ez a gyerek olyan szép, mint a festett kép. Minden szívet megolvaszt. - Ugye, te vagy Kayla, és a mamád szemét örökölted. - Igen, ő pedig Ali. Ő már tízéves. Én hét és fél, és most hullott ki az egyik fogam. Nagyot mosolygott, hogy a férfi is lássa, igazat mondott. - Nagyszerű! Kerested? - Nem, a Fogtündér kereste - mondta kuncogva a kislány. - Fölvitte az égbe, hogy csillag legyen belőle. Magának minden foga megvan? - Legutoljára még megvolt. - ügye, maga Mr. Fury? A mama mondta, hogy így kell szólítanunk. Szeretem a nevét, olyan, mint egy mesefiguráé. - Egy gonosztevőé? - Talán - mondta a kislány, és Michaelra kacsintott. - Láthatnánk a lovait, Mr. Fury? Nem lopjuk el őket, és kárt sem teszünk bennük, igazán nem. - Azt hiszem, ők is örülni fognak nektek - mondta Michael, és kinyújtotta a kezét, amelyet Kayla minden habozás nélkül megfogott. - Gyere te is, Ali! - mondta nemtörődöm hangon a férfi. - Nem fogok kiabálni veled, csak akkor, ha megérdemled. Ali összeszorított szájjal követte őket az istállóba. - Jaj! - mondta, és nevetve hátraugrott, amikor Max óriási feje megjelent az állás ajtaja felett. - Olyan nagy. És olyan szép. - Ezzel előrenyújtotta a kezét, aztán visszakapta, és a háta mögé dugta. - Szabad megsimogatni - mondta Michael a lánynak. Úgy gondolta, az idősebbik lány egy kicsit szégyenlős, de ő is olyan szép, mint valami festmény. - Nem harap. Csak ha megérdemled. - Felkapta Kaylát, hogy bizonyítsa, igazat mondott. - Gyerünk, ismerkedj meg Maxszel! Igazi déli úriember. - A nagybátyánk is déli úriember - jelentette ki Kayla. - De ő nem olyan, mint Max. Gyönyörködve megsimogatta a ló sima nyakát. - Milyen sima! - motyogta. - Szia, Max! Szia! Ali nem hagyhatta, hogy alul maradjon a taknyos húgával szemben, hát megérintette Max pofájának másik oldalát. - És hagyja, hogy lovagoljon rajta? - Bizony. Maxszel közösen harcoltunk a vad indiánok ellen, de vad indiánok is voltunk, postakocsit raboltunk ki, és szakadékokat ugrottunk át - mondta vigyorogva a férfi, és lenézett a két hatalmasra tágult szempárba. - Max ugyanis hollywoodi sztár. - Tényleg? - kérdezte Kayla, és gyönyörködve megérintette a ló bársonyos fülét, és vihogni kezdett, amikor megrándult a keze alatt. - Tényleg. Majd megmutatom nektek az újságkivágásokat. Most ismerjétek meg a Drágát. Nemsokára kisbabája lesz. - Margo néninek is éppen most született kisbabája - csacsogta Kayla vidáman, miközben megkötötték az ismeretséget a Drágával. - John Thomas a neve, de mi csak J. T-nek hívjuk. A lovaknak is ugyanúgy lesz kisbabájuk, mint az embereknek? - Na, ez már sok a jóból - motyogta maga elé Michael, és inkább a kancát mutogatta a lányoknak, hogy elterelje figyelmüket a témáról. 38
A lányok megismerték Jacket, a méltóságteljes heréltet, Lulut, a tüzes kancát. Aztán Zipet, aki Michael állítása szerint a leggyorsabb ló volt nyugaton. - Miért van ennyi lova? - kérdezte Ali, akiben az öröm, hogy lovat láthat, nem győzte le a férfival szembeni gyanakvást. A kíváncsiság viszont legyőzte a félénkségét, figyelte Michael minden mozdulatát, és csak úgy záporoztak a kérdései. - Kiképzem őket, aztán eladom. - Eladja? - kérdezte elbiggyesztett szájjal Kayla. - Max és a Drága kivételével igen. Őket sosem adom el. De a többi olyan emberekhez kerül, akik majd értékelik a tudásukat, és gondjukat viselik. Mindegyiknek megvan a maga sorsa. Itt van például Jack, akiből kiváló hátas lesz. A világ végéig is elmegy, ha szépen kérik. És Flashből lesz a legnagyszerűbb póni, mire befejezem a kiképzését. - Arra gondol, hogy trükköket tanít neki? - Persze - mondta Michael, és Kaylára mosolygott. - Már most is tud egyet-kettőt. Max viszont minden trükköt ismer. Akarjátok, hogy megmutassam? - Tényleg megkérhetnénk? - Sokba fog kerülni. - Mennyibe? - kérdezte határozottan Kayla. - Nekem van pénzem a perselyemben. - Nem pénzbe kerül - mondta Michael, miközben visszavezette őket Maxhez. - Ha bemutatót akartok, akkor vissza kell jönnötök, és ledolgozni az árát. - És mit kéne dolgoznunk? - Ali volt persze az, aki tudni akarta. - Majd megbeszéljük. Gyere, Max! - mondta Michael, fogott egy nyerget, és a lóra tette. - El kell kápráztatnod ezt a két hölgyet. Max gyakorlott előadó volt. Magasra emelt lábbal, kényeskedve kilépkedett az istállóból, látszott, hogy kedvére van a közönség. Michael az épület mögötti füves területre vezette a lovat. - Ti álljatok a kerítés mellé - mondta a lányoknak. - Gyerünk, Max, a bókolást! Max kecsesen meghajlította két első lábát, és meghajtotta magát. Michael megesküdött volna rá, hogy Max elvigyorodott, amire a kislányok tapsban törtek ki. - Fel! - parancsolta. Michael, a hangjával és kézjelzéssel utasítva az állatot, végigcsináltatta a mutatványt. A hatalmas ló felágaskodott, a levegőben kapált, nyerített. Megint felágaskodott, megfarolt, táncolt, körbejárt. Aztán bemutatta a változatokat is, amikor Michael a hátára pattant. - Most megmutatja azt, hogy már három napja vándorlunk a sivatagban egy csepp víz nélkül - mondta a férfi, jelzett, és Max hirtelen lelassult, a feje lekonyult, és úgy vánszorgott, mintha minden lépése az utolsó volna. - Ejha, egy csörgőkígyó! - Max erre hátraugrott és lelapult. - Te jó isten, az a zsernyák kilőtte alólam a lovat. A döglött lovat, Max! Befejezésképpen Max megfordult, balra vágtatott, aztán földre omlott. Michael leesett róla, és tovább gurult. Amikor talpra állt, megpillantotta Laurát amint magas sarkú cipőben rohanva átvág az udvaron. - Istenem, jól vagy? Hogy történhetett ilyesmi? Istenem, a lovad! Bár Michael meg akart szólalni, azon kapta magát, hogy túlságosan is leköti figyelmét Laura hosszú, karcsú, meztelen lábszára, miközben az asszony a szolid kis ruhájában átugrotta a kerítést. 39
Max, ugye, döglötten hevert, még a szeme sem rebbent, amikor Laura letérdelt a fejéhez. - Szegénykém! Ugye, a lábával történt valami? Ki az állatorvosod? Michael oldalt fordult, s látta amint lovának feje ott nyugszik Laura csinos kis ölében. - Azt hiszem, az öreg Maxnek vége! - Ne mondd ezt! - dörrent rá Laura. - Biztos csak megsérült. - De mi van, ha mégsem? Laura hátradobta a haját, amely az arcán legyeskedett. - Lányok, menjetek vissza a házba! - De mama! - Ne vitatkozzatok! - Az asszony nem bírta elviselni a gondolatát sem, hogy bármelyik lánya tanúja legyen annak, amit majd meg kell tenni. - Laura! - szólalt meg Michael. - Te meg mit álldogálsz itt? - mondta aggodalommal és indulattal teli hangon az asszony. - Tegyél már valamit! Ez a szegény jószág szenved, te meg csak álldogálsz itt! Képtelen vagy gondot viselni a saját lovadra? - Igenis, asszonyom! Max, föl! Mintegy végszóra, és Laura megdöbbenésére a hatalmas állat a másik oldalára fordult, és talpra állt. - Csak trükk volt, mama! - nevetett vidáman Kayla, hogy bejött a vicc, miközben Michael Laurát segítette talpra. - Max rengeteg trükköt tud. Azt játszotta, hogy halott. Ahogy egy kutya tenné. Ugye, milyen csodálatos? Nagyon okos, ugye? - Persze - mondta Laura, és méltósága foszlányaiba burkolózva lesimította a szoknyáját. - Igazán tehetséges. - Sajnálom! - mondta Michael. Egy bölcs ember tudta volna, mikor kell elnyomnia a vigyorgását, de hát Michael ritkán választotta a bölcsességet. - Figyelmeztettelek volna, ha látom, hogy jössz, de akkor már rohantál. - Megdörgölte az arcát. - Úgy látom, sokkal jobban aggódtál a lovam miatt, mint miattam. Pedig kitörhettem volna a nyakamat. - A ló feküdt a földön - mondta Laura kimérten. - Nem te. - De minden bosszúsága csodálatba csapott át, amikor Max lehajolt hozzá. - Ó, de gyönyörű vagy! Igen, nagyon szép vagy! És nagyon okos, ugye? - Max nagyon sok filmben szerepelt - mondta Ali, és közelebb húzódott. - Ugye, Mr. Fury? - Tényleg? - Kunsztozott - magyarázta Michael, előhúzott egy sárgarépát az övtáskájából, és odanyújtotta Laurának. - Add ezt oda neki, és élete végéig a rabszolgád lesz. - Ki tudna ellenállni? - mondta lassan az asszony, miközben odanyújtotta Maxnek a répát. - Nem megmondtam nektek, lányok, hogy ne zaklassátok Mr. Furyt? - Igen, de ő azt mondta, hogy nem zavarjuk - mondta Kayla, és reménykedve Michaelra mosolygott. Ahogy ott állt a kerítés rácsozatán, bizalommal fölemelte a karját. - Azért mondtam, mert tényleg nem zavartok - mondta a férfi, fölkapta Kaylát, és olyan természetesen tartotta a kislányt az ölében, hogy Laura összevonta a szemöldökét. - Szeretem, ha társaságom van - mondta Michael az asszonynak. - A lovak is. Már belefáradtak, hogy egész nap csak engem bámuljanak. Majd szólok, ha a lányok útban lesznek. 40
Kayla gyönyörűségére és Laura pillanatig tartó rémületére, felültette a kislányt Max széles hátára. - De magas! Nézd, mama, milyen magasan vagyok! - Azon vagyok - mondta Laura, és automatikusan megfogta a kantárt. - Max mutatványos ló, nem lovaglásra való póni. - Olyan szelíd, mint egy bárány - biztosította Michael az asszonyt, aztán átemelte Alit a kerítésen, és a húga mögé ültette. - Ha úgy tartja a kedve, mindhármótokat elbír. Mert olyan erős, mint egy bivaly. - Nem, köszönöm! - mondta az asszony, és érezte, hogy a szíve a gyomrába vándorol, amikor Michael szemébe nézett. Szelíd szempár volt. - Nem vagyok éppen lovagláshoz öltözve. - Látom. Nagyon csinos, Ms. Templeton. És akkor is rettentő csinos volt, amikor átmászott a kerítésen. Laura hátranézett, Michael szemébe. Gyöngéd szempár? Nem igazán. De nagyon vonzó. - Azt hiszem, hülyén festhettem. - El sem tudod képzelni, mennyire, tündérkém. Laura hátralépett. - Rendben lányok, vége a népünnepélynek. Még mosakodnotok kell vacsora előtt. Ali siránkozni kezdett, megmakacsolta magát. Nem akarta megkockáztatni, hogy az anyja azt mondja majd, nem mehet vissza oda. - Mr. Fury is átjöhet vacsorázni? Kényelmetlenség és jó modor. Mint mindig, a jó modor győzött. - Természetesen szívesen látunk, Michael. A férfi arra gondolt, aligha kapott hűvösebb és minden lelkesedést nélkülöző meghívást életében. - Kösz, de más tervem van. Átnézek Josh-hoz, hogy megismerjem a fiát. - Nos, akkor rendben - mondta Laura, felnyúlt, leemelte Kaylát aztán Alit a lóról. Megyünk is, hogy ne zavarjunk. - Van egy csomó minden, amit meg akarok beszélni veled. Ha van egy perced. - Természetesen. - Úgy érezte, a lába lesz a végzete. Csak arra vágyott, hogy lerúgja azt az átkozott cipőt és leüljön. - Lányok, mondjátok meg Annie-nek, hogy nemsokára ott leszek. - Köszönöm, Mr. Fury! - mondta Ali, aki kiköpött anyja lánya volt és kezet nyújtott. - Szívesen láttalak. - Köszönöm, Mr. Fury, hogy megmutatta a lovakat meg a trükköket, meg mindent. El akarom mesélni Annie-nek - mondta Kayla, és rohanni kezdett, de a kerítésnél megtorpant. Mr. Fury! - Tessék, asszonyom! Kayla kuncogott egyet, aztán elkomolyodott. - Kutyákat is tud tanítani? Ha lenne egy kölyökkutyája, vagy másvalakinek lenne, meg tudná tanítani neki a trükköket, mint Maxnek? - Azt hiszem, igen, ha jó kutyáról van szó. Kayla nagy bölcsen elmosolyodott, aztán rohanva elindult a nővére mögött.
41
- Kutyát akar - motyogta Laura. - Nem is tudtam. Sosem mondta. Évekkel ezelőtt kért egyet, de Peter… A francba! Tudnom kellett volna. Michael érdeklődve figyelte a Laura arcán tükröződő változatos érzelmeket. A legjellemzőbb a bűntudat volt. - Mindig ilyen rosszul bánsz magaddal? - Tudnom kellett volna. Én vagyok az anyja. Tudnom kellett volna, hogy vágyik egy kutyakölyökre. - Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Beletúrt a hajába. - Hát szerezz neki egyet Laura megfeszítette az állát. - Szerzek is. Sajnálom - mondta, lerázta magáról a bűntudatot, és visszanézett Michaelra. - Mire van szükséged? - Ó, nagyon sok mindenre - mondta Michael, és hanyagul átölelte Max nyakát. - Meleg ételre, gyors kocsira, és rendes asszony szerelmére. De egy pár egerésző macskára van a legnagyobb szüksége mindkettőnknek. - Tessék? - Kell ide néhány macska, Laura. Teli vagy rágcsálóval. - Jaj, istenem! - mondta Laura, összerázkódott, aztán fújt egyet. - Már én is rájöttem. Volt is néhány macskánk, amíg megvoltak a lovak, de Peter… - Elhalt a hangja, lehunyta a szemét. Nem, nem sétál be újra ebbe az utcába! - Azt hiszem, majd elugrom a gyepmesterhez, és szerzek pár macskát. - És egyúttal egy kutyát is a gyereknek? - Miért is ne? - Nem érdekes - mondta Michael, miközben a kerítés felé vezette a lovat. - Csak azt hittem, te csak a fajtatiszta állatokat kedveled. Így van ez másokkal is, ami a lovakat illeti. Arabs telivéreket akarnak. Pedig van nekem dugaszban egy igen csinos kis kölyök, amelyik nagyon okos, és olyan gyors, mint egy kígyó. Azt hiszem, korcsnak hívnád. De én mindig szerettem a korcsokat. - Nekem a származással szemben inkább a jellem fontos. - Jó neked! - Michael önfeledten lehajolt, lecsípett egy boglárkát a fűből, és az asszonynak nyújtotta. - Azt mondanám, mind a két lányod jellemes. És gyönyörűek. Nagy szívtiprók. A kicsi már teljesen a markában tart. És tudja is. - Meglepsz - mondta az asszony, és meghökkenve bámulta kezében a napsugár sárga virágot. A kimerültsége és a sajgó lába ellenére követte a férfit az istállóba. – Nem gondoltam volna rólad, hogy kedveled a gyerekeket. A kislányokat. - Tudod, a korcsok teli vannak meglepetéssel. - Nem azt akartam… - Tudom, mit nem akartál mondani - mondta Michael, elhelyezte Maxet az állásában, s becsukta az ajtót. - A kicsinek olyan szeme van, mint neked, szürke, mint a füst vagy a viharfelhő. Ali a száját örökölte tőled, lágy és mégis csökönyös tud lenni. - Elvigyorodott. Jókat örököltek tőled, Laura. - Azt hiszem, meg kéne köszönnöm, de eddig még senki nem mondta ezt nekem ebben a formában. Méltánylom, hogy elszórakoztattad őket, de nem akarom, hogy kötelességednek érezd.
42
- Nem is. Már mondtam, hogy megszerettem őket. Ráadásul tartoznak nekem a bemutatóért. Sem én, sem Max nem dolgozunk ingyen. Igazán elkelne a segítség. - Segítség? - Kiganézni, szénát kirakni. Ha csak a gyermekeidnek nincsen ellenére, hogy ganét lapátoljanak. Laurának már elég volt aznapra. - Nem, jót fog tenni nekik. - Automatikusan fölemelte a kezét, megsimogatta Max orrát. - Kisebbfajta csodát tettél ezzel a hellyel - jegyezte meg, végignézve a makulátlan épületen. - Erős a hátam, és rengeteg becsvágy szorult belém. - Például? - Hogy kihozzak ebből valamit. Hátaslovakat, mutatványos pónikat, díjugrókat. Értek hozzájuk. - Ha Max a példa, azt kell mondanom, nagyon is. Igaz, hogy zsoldos voltál? - Több más mellett, beleértve a bajkeverő csavargót is, ahogy Mrs. Sullivan emleget. - Hm! - mondta Laura, zavartan Maxre pillantott, és megköszörülte a torkát. - Azt hiszem, Annie még mindig nem felejtette el azt a fiút, aki az első cigarettát adta Joshnak. - Ez az egyik kisebb bűnöm. Én is csak hat hónapja hagytam abba a cigarettázást. Könnyebb volt, mint azon izgulni, hogy felgyújtom a szénát. - Vagy tüdőrákban halsz meg. - Valamiben csak meg kell halni. Laura éppen akkor fordult meg, amikor a férfi felnyúlt, hogy levegye a nyerget Maxről. Egymásnak ütődtek. Michael kíváncsiságból, meg hogy megtámogassa az asszonyt, megfogta a karját. Lágy volt a húsa. Törékeny, ahogy elképzelte. És amikor, csak egy kicsit, maga felé fordította, az asszony elegáns és gyöngéd melle hozzászorult. Csak álltak, miközben Laura szíve riadót vert. - Mindig kíváncsi voltam rá, milyen megérinteni téged - mondta mosolyogva a férfi, és le-föl sétáltatta a kezét azon a gyönyörű karon. - De még sosem volt rá alkalmam. Persze, még túl fiatal voltál hozzám. De mostanra eléggé megnőttél. - Bocsánat! - mondta Laura. Az ő hangja volt, nyugodt és hűvös. Erre még képes volt, bár belül csupa forróság és bizonytalanság volt. - Nem vagy az utamban - mondta a férfi, és fölemelte a kezét, hogy eljátsszon az asszony egyik hajfürtjével, amely az arca körül göndörödött. - De te igen. - Sosem tudott bánni a férfiakkal. Bár igazság szerint sosem kellett. De ahhoz elég okos volt, hogy tudja, most gyorsan bele kell tanulnia. - Nem érdekel a flört. - Engem sem. Laura Margóra gondolt, és unott arcot vágott. - Michael, biztos vagyok benne, hogy finom ajánlatodat a nők nagyon hízelgőnek tartanák. Én is, ha volna rá időm, de nincs. Várnak a gyerekek, hogy vacsorázzunk. - Ehhez nagyon értesz - ismerte el a férfi. - A kastély úrnője, így születtél. - Hátralépett. - Majd ha találsz egy kis időt, és magadra akarod fordítani, tudod, hol találsz meg. - Add át az üdvözletemet Joshnak és Margónak - mondta még Laura, aztán remegő lábbal elindult a ház felé. 43
- Persze. Hé, tündérkém! Laura csak egy kicsit lett dühös a megszólítás miatt. Visszanézett. - A macskák. De nehogy valami kölyköt hozz! Hatalmas, éhes kandúrokat akarok. - Majd meglátom, mit tehetek. - Abban biztos vagyok - morogta a férfi, miközben a távolodó asszonyt figyelte. Jézusom, micsoda nő! - mondta Maxnek. Csodálkozott magán, miközben a tenyere élével megdörgölte a szívét. Hogy megnyugtassa egy kicsit. - Az a fajta, akitől egy férfi hatalmas, éhes kandúrnak érzi magát. És ügyetlennek. A fejét rázogatva elindult fölfelé, hogy lemossa magáról az istállószagot.
- Szóval, Margóból anya lett - mondta Michael, és rámosolygott a háziasszonyra, aki a legkevésbé sem látszott anyának az őszibarack színű overallban, amely hozzátapadt a hajlataihoz. - Nagyszerű anya vagyok - mondta Margo, és kétoldalt arcon csókolta Michaelt, ahogy Európában szokás. - Imádok anya lenni. - Hátrahúzódott, hosszan megnézte a férfit, de nem látszott rajta, hogy elkeserítené a látvány. - Mennyi is volt, Michael? Hat év, hét? - Több. Én akartam betörni, mégis te vetted be rohammal Európát. - Hol van az már? - mondta könnyed hangon Margo, belekarolt a férfiba, és bevezette a házba. - Nagyszerű ez a ház! - mondta Michael, akit nem lepett meg, mennyire elegáns ez a kaliforniai spanyol stílusú ház, de az igen, mennyire lakályos. - Kate szerezte nekünk. Ugye, emlékszel Kate Powellre? - Persze. - A kikövezett előcsarnokból egy tágas helyiségbe értek, amelyben tűz pislákolt a kandallóban, és két gesztenyebarna ikerkerevet állt mellette. - És hogy megy sora? Hallom, férjhez ment. - Nemrégiben. Azt hiszem, szeretni fogod Byront. Majd adunk egy partit, ha berendezkedtél. Hogy bemutassunk. - Hát, nemigen partira van szükségem mostanában. - Csak egy kicsike parti lesz. Mit hozhatok neked inni? - kérdezte Margo, és becsusszant a merészen kanyarodó bárpult mögé. - Josh nemsokára lejön. Még hátra van egy megbeszélése. - Van söröd? - Azt hiszem, megoldjuk - mondta Margo, és a bár alatti hűtődobozból kiválasztott egy üveget. - Szóval, most a lovak vannak soron? - Nagyon úgy látszik. - Közben az asszonyt figyelte, amint kinyitja az üveget, és sima mozdulattal egy söröspohárba tölti az italt. Bal kezének gyűrűsujján gyémánt és arany villant. De a haja még az aranyon is túltett ragyogásával, lágy, sima hullámban omlott alá. És a fülében is gyémánt szikrázott. A férfi mégis úgy látta, hogy a szeme szebben csillog a kőnél. - Jól nézel ki, Margo! Boldognak látszol. Örülök, hogy boldognak látlak. Az asszony kissé meglepetten fölnézett. - Tényleg? 44
- Mindig úgy láttam, nem tartozol igazán ide. - Vélhetően igazad volt. - Letette a poharat a bárpultra, és letekerte egy üveg pezsgő nyakáról az ezüstpapírt. - Pedig mégis itt voltam. - Feleség lettél, anya és bolttulajdonos - mondta a férfi, és üdvözlésként fölemelte a poharat. - Ki gondolta volna? - És mind a hármat csodálatosan csinálom - mondta Margo, aki közben töltött magának a pezsgőből, és a férfira köszöntötte a poharat. - El kell jönnöd a boltba, Michael. A Cannery Row-n vagyunk. - Elmegyek, ha te is eljössz megnézni a lovaimat. - Ez jó üzlet. Sajnálom, ami a házaddal történt. - Nem nagy a baj - mondta a férfi, és megvonta a vállát. - Különben sem szerettem. Csak az istállók miatt voltam magam alatt. Már majdnem elkészültem velük, amikor mindent elveszítettem. De csak fáról és szögekről volt szó. Majd veszek másikat. - Biztos szörnyű volt. Láttam videón a sárlavinát meg a következményeit. El sem tudom képzelni magam azon a helyen. - Ne is tedd. Mégis voltak pillanatok, amikor Michael agyán átfutott a zuhogó eső, a reszkető föld és az eszelősen üvöltő szél emléke. És a pánik, amely végigkorbácsolta egész valóját, hogy nem lesz elég gyors, elég okos, hogy megmentse, ami fontos neki. - Bárhogyan van is, már dolgozom az újjáépítés tervén, már szereztem egy fővállalkozót. Csak idő és pénz kérdése az egész. - Biztos vagyok benne, hogy kényelmesen elleszel a Templeton-házban, amíg újraépíted a sajátodat - Biztos. Ma megismertem Laura gyerekeit. Csodaszép kölykök. A nagyobbiknak még fenntartásai vannak velem kapcsolatban, de Kayla… - Elnevette magát. - Rögtön rám startolt. - Csodaszép lányok. Laura rengeteget dolgozik ott. - Nem sokat változott. - Többet, mint gondolnád. Nagyon nehezen viselte a válást. Szörnyű nehezen. De hát erős, mint minden Templeton. Ugye, nem ismered Peter Ridgewayt? - Nem. - Hidd el - mondta Margo, és nagyot húzott a pohárból -, hogy az egy szemétláda. - Tündérkém, ha te utálod, akkor én is. Margo nevetve megfogta a férfi kezét. - Olyan jó, hogy visszajöttél, Michael. - Na mi van, már rászálltál a feleségemre, Fury? - kérdezte Josh, amint belépett, karjában egy tágra nyitott szemű babával. - Majd a fiammal megküzdünk veled érte. - Azt hiszem, a fiad el tudna bánni velem - mondta Michael, kíváncsian félretolta a sörét, és odalépett, hogy komolyan szemügyre vegye a babát. A kicsi is bámulni kezdte, aztán kinyújtotta a kezét, és jól belemarkolt Michael hajába. - Na, gyere hozzám, te bokszbajnok! Margo már éppen nyitotta a száját, hogy anyaként egy sor figyelmeztetéssel árassza el Michaelt, amikor a férfi ügyesen kiemelte a kicsit Josh karjából, és magához ölelte. A mozdulat olyan természetes volt, hogy az asszony csak pislogott meglepetésében, aztán eszébe jutott valami, amitől összeszűkült a szeme. A kicsi göcögve élvezte az idegen jelenlétét. 45
- Ez aztán nagy dolog! - mondta Michael, miközben megszaglászta a kicsit. Gratulálok! - Kösz! - mondta Josh, és a feleségére vigyorgott. - De volt egy kis segítségem is.
46
5 Laura egy bolyhos szőrű macskakölyökkel tért haza. Igazság szerint kettővel. És két sovány, éles szemű kandúrral. És egy nagy lábú, foltos szőrű, buzgón nyaldosó kutyakölyökkel. A mini állatkert némi gondot okozott a kocsiban, igazság szerint mégis örült neki. A hazafelé úton a két kandúr elkeseredetten nyávogott a dobozában, a két kölyök a kocsiszőnyegen aludt, az imádnivaló kutya meg elterült az ölében. - Várj csak, amíg a lányok neked esnek - mondta a kutyakölyöknek, akit máris megszeretett, és megsimogatta a fejét. - És azt hiszem, majd vissza kell mennem, és hozni egy kistestvért neked, ha összeverekednek miattad. Nevetve befordult a Templeton-ház kocsibehajtójára. Rájött, hogy még sosem viselkedett ilyen bolondosan. Elmerengett a régi szokásokon. Peter nem akart háziállatot, így aztán nem volt. De hát Peter már közel két éve elment. És két év túl hosszú idő ahhoz, hogy az ember ne hajtson végre egy-két egyszerű változtatást. Szemügyre vette a menazsériát, miután leparkolt, és nagyot fújt. - Hogy az ördögbe foglak bevinni titeket? A kutyához volt egy póráza, amelyet rá is kapcsolt a vadiúj nyakörvre. Nem nagyon remélte, hogy a kutya megérti, mire való. Egy futó pillanatra úgy döntött, ráfekszik a dudára, amíg ki nem jön valaki, hogy segítsen neki. Aztán rájött, hogy ettől őrjöngeni kezdene az egész állatkert. Szóval, egymagának kell megbirkózni velük. - Te vagy az első! - mondta határozott hangon, és kinyitotta az ajtót. A kölyök lelapult, és megszaglászta az asszony mellett a nagy semmit. Aztán összeszedte a bátorságát, és ugrott. Ha Laura nem nevetett volna annyira, meg tudja tartani a pórázt. Ám a kölyök elterült az ugrástól, és olyan döbbentnek látszott, hogy Laurából kirobbant a nevetés, a póráz meg kicsúszott a kezéből. A kutya abban a pillanatban rohanni kezdett. - Ó, a fenébe is! - monda Laura még mindig nevetve, és kiugrott a kocsiból. - Gyere vissza, te kis hülye! A kutya ehelyett körbefutott, aztán átvágott az öreg Joe féltett nárciszágyásán, közben vidáman ugatott. - Na, ebből baj lesz! - mondta Laura. Ijedten megkerülte a kocsit, hogy kiszedje a szunyókáló macskakölyköket. Hátul még mindig torkuk szakadtából panaszkodtak a kandúrok. - Jól van már, na! Legalább egy percet várjatok! Hirtelen ötlettől vezérelve a két macskakölyköt betuszkolta a kabátzsebébe, aztán kiemelte a két dobozt a kandúrokkal. - Ti már Michael gondja vagytok. - Az izgatott csaholást követve elindult az istállók felé. Minden idegeskedést megért a látvány, amely akkor fogadta, amikor túljutott a lilaakác rácsán. Az udvar túlsó végében ott térdelt a két lánya, akik egy foltos, az örömtől magánkívül lévő kis lényt ölelgettek, aki vadul bújt hozzájuk.
47
Laura elraktározta agyában a képet, aztán a szívébe rejtette. - Ide nézz, mama! - kiáltott fel azonnal Kayla, amikor Laura elindult feléjük. - Gyere gyorsan, és nézd meg ezt a kölyköt! Biztos elveszett. - Én nem úgy látom, mintha elveszett volna. - Póráza van - mondta kuncogva Ali. Laura sosem hallotta elégszer ezt a hangot. A kölyök éppen Ali ölébe mászott. - Talán elszökött otthonról. - Nem hiszem. Otthon van. A miénk. Ali rámeredt az anyjára. - De nekünk nem lehet kutyánk. Laura mosolyogva megigazította a dobozokat. - Azt hiszem, a kölyök nem ért egyet veled. - Te akarod? - kérdezte Kayla, és feltápászkodott. Laura szívébe örökre bevésődött a lánya arcán ülő döbbent öröm. - Azt akarod, hogy a mi kutyánk legyen és megtarthassuk? Örökre? - Pontosan ezt akarom. - Mama! - Kayla egyetlen ugrással az anyjánál termett, és lázasan megölelte a derekát. Köszönöm, mama! Majd meglátod, hogy jól fogom gondozni. - Tudom, édesem. - Alira nézett, aki még mindig döbbenten bámult. - Mindnyájan gondját fogjuk viselni. Otthon és sok szeretet kell neki. Mi majd megadjuk neki, ugye, Ali? A belső háborgás visszatartotta a kislányt. Az apja annak idején azt mondta, az állatok csak zavart és rendetlenséget okoznak. És teli lesz szőrrel a szőnyeg. De a kölyök ott kaffogott a lábánál, viharosan csóválta a farkát, és megpróbált a karjába ugrani. - Mi majd gondját viseljük - mondta ünnepélyesen Ali. Elindult, aztán megtorpant Elnyílt a szája a rémülettől. - Mama, mozog a zsebed! - Jaj! - mondta nevetve Laura, lerakta a dobozokat, benyúlt a zsebébe, és előhúzott két szőrgombócot, az egyik ezüstszürke, a másik kihívó vörös színű volt. - Na, mi van itt nekünk? - Macskakölykök? - visította Kayla. - Macskakölykök! Macskakölykünk is van. Nézd, Ali, mindenünk van! - Olyan picikék! - mondta Ali, és gyöngéden, óvatosan megfogta a nyávogó ezüstszürke cicát. - Mama, olyan kicsikék! - Még csecsemők. Alig múltak hathetesek. - Laura épp olyan szeretettel, mint a lányai, végighúzta ujját az ezüstszürke kölykön. - Nekik is otthonra volt szükségük. - Lehetséges ez? - kérdezte Ali, aki még félt reménykedni, és felnézett az anyja szemébe. - Tényleg megtarthatjuk őket? - Tényleg. - Több is van! - fordult Kayla a kartondobozokból hallatszó hang felé, és lecsapott rájuk. - Azok nem a mieink. Egerészők, Michaelnak hoztam. - Majd én átviszem neki. - Kayla már alig várta, hogy megossza valakivel, aki hajlandó meghallgatni a mesés újdonságokat, ezért Ali kezébe nyomta a macskakölyköt, és nagy nehezen fölemelte a dobozokat a zsinórnál fogva. Nyögdécselve elindult az istállók felé. - Na gyertek, macskák! Gyertek, majd megmutatom, hol fogtok lakni. - Van nevük?
48
- Hm? - Laura szórakozottan megsimogatta a lánya haját, aztán elfordította tekintetét a komikus képtől, amit Kayla nyújtott, amint a türelmetlen állatokkal teli dobozok súlya alatt roskadozva előrebotorkált, miközben a kutyakölyök folyton a lába körül rohangált körbe. - Majd lesz, ha adunk nekik. - Elnevezhetem az egyiket? Csak egyedül én? Ezt a kis szürkét? - kérdezte Ali, és az arcához emelte a kis állatot. - Persze hogy elnevezheted. Milyen nevet szeretnél? - Fiú vagy kislány? - Ezt… ezt nem tudom - kapott észbe Laura. - Elfelejtettem megkérdezni. De biztos rajta van a papíron, amit kitöltöttem. - Fél kézzel átölelve Ali vállát, elindult Kayla után. A kutyakölyök fiú, és a két nagy macska is, mert Michael fiút akart. - Jobban szereti a fiúkat? Jézusom! - Nem, drágám! Azt hiszem, arra gondolt, a kandúrok torkosabbak lesznek, és neki ilyen kell az egerek miatt. Ali szeme nagyra tágult - Megengedi nekik, hogy egeret egyenek? - Kicsim, attól tartok, a macskáknak ez a dolguk. Ali az arcához szorította a kis szőrgombócot. - Az enyémnek nem ez lesz. Már hallották is Kayla magas, izgatott hangját, amelybe bele-belecsaholt a kutyakölyök, aki a kislánnyal együtt bevágtatott az istállóba. Amikor Laura belépett, és szeme hozzászokott a félhomályhoz, látta, hogy Michael és Kayla a téglapadlón guggol, s a Templeton-ház új szerzeményét figyelik. - Úgy látom, jó kutya lesz belőle - állapította meg Michael, és erőteljesen megvakarta a kölyök fejét a két füle között. - Akkor, ugye meg tudja tanítani azokra a trükkökre, Mr. Fury? Arra, hogy kell leülni, halottat játszani és összerogyni. - Azt hiszem. A kutyakölyök kíváncsian megszaglászta a kartondobozokat, amire dühöngő fújás volt a válasz. A kölyök nyüszítve hátrált, és lekushadt Laura lába mögött. - Máris tanult valamit - mondta vigyorogva Michael, és kinyitotta az első dobozt. - Az ember sose kezdjen ki egy sarokba szorított kandúrral. Nem, drágám! - mondta, és megfogta Kayla kezét, mielőtt bedugta volna a dobozba, hogy megsimogassa a macskát. - Kétlem, hogy barátságos hangulatban van. Nagyon nem szereted, mi, hogy dobozba dugtak, öreg haver? Na, majd kiengedlek, meg a másikat is. Kinyitotta a másik dobozt, aztán visszahúzta Kaylát. - Most csak hagyjuk őket, hogy megismerjék a terepet. Megtalálják a helyüket, ha egyszer körbecsatangoltak. - A szeme megakadt Laurán, elidőzött rajta, aztán Alira pillantott. - Hát nálad mi van, Ali? - Macskakölykök - mondta Ali, akinek nemcsak a keze, a szíve is teli volt már a kölykökkel. - A mama cicákat is vett nekünk. - Micsoda bolondos jószágok! - mondta Michael, amint odasétált a kislányhoz, és közben végighúzta nyelvét a fogán. - Aranyosak. - A mama azt mondta, hogy teljesen egyedül elnevezhetem ezt a szürkét.
49
- Akkor a vörösnek én adok nevet - jelentette be igényét Kayla, kivette a kölyköt Ali kezéből, és az arcához szorította. - Ugye, szabad, mama? - Rendben van. Akkor névadó maratont rendezünk vacsora után. De most már menjünk innen, mert zavarjuk Mr. Furyt… - Megmutathatnánk a kölyköket, Maxnek? - csilingelt közbe Kayla hangja. - Persze hogy megmutathatjátok - mondta Michael, és Kaylára kacsintott. - Aranyszíve van. Amikor a kutyakölyökkel a sarkukban a két kislány elviharzott, Michael megrázta a fejét. - Mi az ördögöt tettél, Laura? - Nagyon boldoggá tettem a lányaimat - mondta Laura, és hátradobta a haját. - És megmentettem öt életet. Jó üzlet. Valami bajod van a kölykökkel? - Nincs. - A két kandúr már kiugrott a dobozból, és lágy morgással körbesettenkedtek. Michael felnyúlt, és megsimogatta a komoly tekintetű herélt orrát. - Végeztél már valaha is félmunkát? - Értettem hozzá valaha. - Az asszony eléggé laza volt ahhoz, hogy mosolyogjon. - Nem tudtam leállítani magam. Ha láttad volna a lányok arcát, amikor megmondtam nekik, hogy az a bolondos kutyakölyök az övék… Sosem fogom elfelejteni. Michael ugyanolyan szórakozott mozdulattal, ahogy a herélt esetében, megsimogatta az asszony arcát. Nem tudta volna megmondani, hogy kedvére való-e vagy felháborodik, amikor az asszony úgy pattant el tőle, mint valami rugó. - Egy kicsit szoktatni kéne magadat ehhez. - Tessék? - Nagyon ijedős vagy. Köszönöm, hogy elhoztad a kandúrokat - mondta a férfi, mielőtt az asszony kigondolhatta volna a választ. - Semmi gond. Az összest el kell vinni az állatorvoshoz. Oltásra. És kasztrálásra. - Hoppá! - mondta pislogva Michael. Igazi férfi-reakció volt, mint a térdreflex. - Ja, azt hiszem, ez a teendő. - Ez a felelős választás, és erre van szükség, amikor az állatmenhelyről hozza el őket az ember. Minden papír megvan hozzájuk. Kivéve, hogy… - Micsoda? - Nos, nem gondoltam rá, hogy megkérdezzem, milyen neműek a macskakölykök. Nem emlékszem, hogy mondták volna. Olyan bonyolult és zavarba ejtő volt a helyzet, meg aztán mintha azt hallottam volna, hogy nehéz megállapítani az ilyesmit a fiatal állatoknál. Michaelnak nagy erőfeszítésébe került, mégis komoly maradt a pillantása. - Ha nincs mogyorójuk, akkor lányok. Az asszony egy pillanatig néma maradt, aztán kitört belőle a gyöngyöző kacagás. - Biztos megnézem majd. Amikor a lányok nincsenek a közelben. - Most a közelben vannak. Azt hiszem, csak párszor hallottalak ennyire nevetni, amióta ismerlek. Mindig olyan méltóságteljes voltál, amikor a közeledben voltam. - Biztos vagyok benne, hogy tévedsz. - Tündérkém, én sosem tévedek, ha nőkről van szó. - El tudom képzelni, hogy nem. - És mivel meg akarta találni a visszavonulást, igen, a fenébe is, a méltóságteljes visszavonulás útját, a herélt felé fordult. - Micsoda szép ló ez! 50
- Nagyon okos. És nyugodt. Jack! - A ló hegyezni kezdte a fülét a neve hallatán. Aztán nyugodtan Michael felé fordította a fejét. - Hogy vagy, Jack? Válaszként a ló négyet koppantott a patájával. - Mi a véleményed erről a hölgyről? Jack Laurára fordította a tekintetét, és halkan s tagadhatatlanul huncutkásan röhögni kezdett. Laura elbűvölten újra elnevette magát. - Hogy veszed rá, hogy ilyeneket csináljon? - Jacket? Minden szót megért. El akarod vinni a hölgyet lovagolni, Jack? - A válasz határozott biccentés volt. - Michael gyorsan és tagadhatatlanul huncutkásan Laurára vigyorgott. - Óhajt lovagolni, hölgyem? - Én… - hebegte Laura. Istenem, nagyon szeretett volna lovagolni, újra lovat érezni maga alatt, hagyni, hogy vigye magával. Hogy elengedje magát. - Nagyon élvezném, de nincs rá időm - mondta udvarias, távolságtartó mosollyal. - Majd máskor. - Amikor csak akarod. - Túlságosan hozzászokott a telivérekhez, gondolta, és megvonta a vállát. Bár Jacket egy napon sem lehet említeni akármelyik finnyás telivérrel. - Köszönöm! De jobb lesz, ha hazaviszem ezt a tarkabarka társaságot. Lehet, hogy Annie be sem enged minket. - Az a Mrs. Sullivan aztán kemény dió. - A családhoz tartozik - igazította helyre Laura. - Szólnom kellett volna előre, mielőtt állatkertet alapítok. - A kis állatkerted miatt egész éjszaka ébren leszel. - Majd kibírom valahogy.
Kibírta, de nem volt sétagalopp. A kölyök vonított és panaszkodott, és hiába árasztotta el szeretettel Kayla, semmi nem volt jó neki, csak Laura ágyában érezte elégedettnek magát. Az asszony tudta, hogy hibázik, de nem vitte rá a lélek, hogy kitiltsa az ágyból, hiszen a kölyök olyan reménykedve kuporodott oda mellé. A két kismacska nyávogott, harapott, panaszkodott, a végén megvigasztalták egymást valahogy, amiben segített az Annie által odakészített forró vizes üveg is. Aminek az lett az eredménye, hogy Laura égő szemmel és tompa aggyal ébredt másnap reggel. A szállodai irodájában matatott a számítógépnél, elátkozta magát, aztán megpróbált összpontosítani az egyik iratra, amely egy majdani írótalálkozóval foglalkozott. Emberpróbáló lesz, hogy hozzávetőleg ugyanabban az időben, vélhetően ugyanazon a napon ezerkétszáz ember jelentkezik be a szállodába. Aztán ott voltak még az egyenruhák, a bankett, a szemináriumoknak fenntartott termek, a hangosítás, a vizeskancsók, a kávészolgálat, az élelmezés. Fél kézzel egy emlékezetőt írt, a másikkal felkapta a megszólaló telefont. Megállta, hogy ne rezzenjen össze, amikor meghallotta a koordinátor hangját. - Igen, Melissa, Laura Templeton vagyok. Ma miben segíthetek? - És holnap, és a hátralévő életében, gondolta mindig, amikor a hölgy több segítséget, több változtatást követelt. 51
- Természetesen. Ha barátságtalan lesz az idő, és nem tudjuk a medence szélén megtartani a partidat, akkor más helyiségről gondoskodunk. A bálterem nagyon kedves lenne. Gyakran tartunk benne esküvői fogadást. Arra a napra még szabad. - Figyelt, miközben a halántékát dörgölte. - Nem, ezt nem tehetem, Melissa, viszont keresek más lehetőséget, ha esetleg lefoglalják a báltermet. Hidd el, nagyon jól el fogtok férni. Még mindig a hölgyet hallgatta, jegyzetelt, aztán maga sem vette észre, hogy bólogat. - Igen, én is örülök, hogy újra látlak. Maradjunk kapcsolatban. Nagyot lélegzett, várt egy pillanatig, hogy kitisztuljon az agya, aztán visszatért az emlékeztetőhöz. - Laura! Az asszony nem nyögött fel, pedig nagyon szeretett volna. - Byron, megbeszélésünk van? - Nem - mondta a férfi, s ahogy belépett, teli lett vele az apró iroda. - Nem akarsz ebédelni? - Ebédelni? Lehetetlen, hogy már dél van! - Igen, lehetetlen - mondta kedvesen a férfi, és az órájára nézett. - Fél egy van. - Egyszerűen elszaladt a délelőtt. Egykor a boltban kell lennem, de ezt be kell fejeznem. Van valami sürgős? Byron végigmérte az asszonyt, aztán becsukta az ajtót - Tarts szünetet! - Tényleg nem tehetem, meg kell… - Tarts szünetet! - ismételte meg a férfi. - Ez utasítás. - Leült, hogy biztos lehessen benne, Laura engedelmeskedik. - Most pedig beszéljünk arról, Ms. Templeton, hogy kire bízzuk a munkáját. - Byron, ezt a munkát rám bízták. Csak annyi a baj, hogy Fitz rongyokban lóg a Milhouse-Drury-féle esküvői fogadás miatt, Robyn meg agyon van terhelve. Neki jutott a gyógyszerész-kongresszus, ráadásul a gyereke bárány-himlős. És… - És ez mind a te nyakadba zúdul - fejezte be a mondatot a férfi. - Kimerültnek látszol, édesem. Laura összecsücsörítette a száját. - Most úgy beszélsz, mint a sógorom vagy mint az ügyvezető igazgató? - Mindkettő. Ha nem vigyázol magadra… - Vigyázok magamra - mondta az asszony, és elnyomott egy mosolyt. Nagyon is jól tudta, mi Byron álláspontja az egészséget és az erőnlétet illetően. - Egyszerűen arról van szó, hogy keveset aludtam éjszaka. Tegnap az állatmenhelyen voltam. Byronnak földerült az arca, ahogy az asszony várta is. Egy éve a férfi is örökbe fogadott két kutyát. - Igen? És mit találtál? Egy kutya- és két macskakölyköt. A kislányok magukon kívül voltak. Ma reggel meg azon kaptam Annie-t, hogy a karjában tartja a kutyát, mintha csecsemő volna, és azt mondogatja neki, hogy a jó kutyának nem szabad a bokharai szőnyegre pisilni. - Először rá kell szoktatni, hogy újságpapírra pisiljen. Átmegyünk hozzátok, hogy szemügyre vegyük az új szerzeményeiteket. 52
- Rendben. Mikor? - Legyen ma este. - A klubban tartandó bál előtt vagy után? - kérdezte felhúzott szemöldökkel a férfi. - A Bálint-napi bál! - mondta Laura, és lehunyta a szemét. - Megfeledkeztem róla. - Ne bújj ki alóla, Laura! Templeton vagy. Számítanak rád. - Tudom, tudom. - És már szerte is foszlott az álma, amelyet a hosszú, lusta fürdőzésről és a korai lefekvésről szövögetett. - Ott leszek. Emlékeznem kellett volna rá. - Kate és Margo úgyis emlékeztetett volna rá. Mi volna, ha ma délután a társaidra hagynád a boltot? Helyette szundikálj egy kicsit. - J. T-t ma délután orvoshoz kell vinni. Nem hagyhatom magára Kate-et. Teli vagyunk a Bálint-nap miatt. - Ami arra emlékeztet… Laura értően elmosolyodott. - Még csak tizedike van, Byron. Bőven van időd, hogy jól átgondold és kiválaszd az ajándékot. És nem érdekes, mit mond Kate, ne szoftvert vegyél neki. Nálam például mindig bejött a virág. Közben arra gondolt, már túl régen kapott virágot ahhoz, hogy emlékezzen rá. És amikor átcikázott a fején a Michaeltől kapott apró sárga virág képe, elhárította, és lehülyézte magát. - És nem kapja meg azt az új számológépet sem, amire célozgatott - mondta a férfi és felállt. - Akarod, hogy elvigyünk a klubba? Hát, ilyen egy egyedülálló nő élete, gondolta Laura. Mindig túlsúly a párok mellett. - Nem kösz! Majd ott találkozunk.
- Nem vagyok én klubba való, Josh - mondta Michael, és megmozgatta a vállát, mintha máris öltönybe erőszakolta volna valaki. - Azt mondanám, előny az ilyesmi. Michael bosszankodva kimérte a zabot. - Utálom, amikor ilyen vagy! - Legalább bemutathatlak egy csomó embernek, aki majd lovat vesz tőled. Történetesen ismerek valakit, akinek nagyszerű versenyistállója van. Azt mondtad, van egy kancád, amelyiket már fedezni kell. - Így van. - És szüksége van hozzá egy jó ménre. - Szóval, megadhatod a nevét, aztán majd beszélek vele. Attól még nem kell elmennem a botlábammal táncolni. - Nem olyan, mintha randevú lenne - mondta Josh, pontosan úgy, ahogy Margo beleverte a fejébe. - Csak arról van szó, hogy Laura ilyenkor mindig ötödik keréknek érzi magát. Én észre sem vettem, Margo figyelt fel rá. Később aztán rájöttem, hogy Laura gyakran kihagyja az összejöveteleket, vagy ha elmegy, korán otthagyja őket. Csak annyiról van szó, hogy jólesne neki, ha valaki elkísérné. - Egy olyan nőnek, mint a húgod, biztos egy századra való kísérője van, akik mind rá várnak vigyázzállásban. És a származásuk is megfelelő, gondolta.
53
- Tudod, az a helyzet, hogy láthatóan nem érdekli, hogy belevesse magát a randizgatásba. - Arra gondolt közben, hogy talán neki is tenni kellett volna valamit. Majdnem megborzongott. - Ismer téged, Mick. Kényelmesen fogja érezni magát veled. Te meg lehetőséget kapsz, hogy kiépítsd a kapcsolataidat. Így mindenki jól jár. - Én sosem járok jól, ha nyakkendőt kell kötnöm - mondta Michael, hátranézett és elvigyorodott. - Nem vagyok olyan, mint te, ebben a flancos olasz öltönyödben. Menj a búsba! - Gyere el, Mick! Egyetlen estét kérek az izgalmas és tökéletesen kielégítő életedből. Majd belógunk a játékterembe, biliárdozunk egy kicsit, és hazudozunk egymásnak. Michael arra gondolt, ez is valami. A másik választása egy szendvics volt, és hogy egész este a háza tervei fölött görnyed. - Még mindig szét tudom verni a seggedet a biliárdasztalnál. - Majd kölcsönadok egy nyakkendőt - Cseszd meg! - Az egyik kandúr besettenkedett az istállóba, karma közt fekete szőrcsomó. Csak egy rövid sikoltás hallatszott. - Jézusom, milyen gusztustalan! - Ilyen az élet! - mondta Michael, és odább lépett, hogy kimérje a Drága ételét is, és hozzákeverje az adalékot, amit az állapota megkívánt. - Te aztán csak tudod, hogy mi itt a dolgod, mi? - Az már biztos, hogy mindnyájunknak megvan a maga dolga. Josh azon gondolkodott, hányféle munkát talált már Michael, és hány munkát hagyott ott. Mégis úgy érezte, ez alkalommal más a helyzet. Túl régen és túl jól ismerték egymást ahhoz, hogy ne vegye észre a könnyed elégedettséget a barátja mozdulataiban. És arra gondolt ezt még sosem tapasztalta nála. - Ez az igazi, ugye? Michael ránézett. Nem kellett neki elmagyarázni, de Joshnak sem. Csak egyetlen szót kellett mondania. - Igen. - Ha jól ismerlek, valami nagy dolgot akarsz ebből csinálni. - A maga idején - mondta Michael, pedig majd elepedt érte. Josh megvárta, amíg Michael megeteti a várandós kancát, ellenőrzi a szénát, babusgatja. - Mit szólsz a Monterey Lovas Akadémiához? A tulajdonosok a család barátai. - Tényleg? - Ma este ott lesznek a klubban. Kate volt a könyvelőjük, amíg a Bittle and Associatesnél dolgozott. Sok lovat adnak-vesznek. A tanítványaik is. Michael magában elismerte, hogy a becsvágy mindig jól működő csapda. - Te vagy a legalattomosabb szélhámos! Mindig is az voltál. Josh csak vigyorgott. - Mindnyájunknak megvan a maga munkája. - Lehet, hogy Laura nem fogadja el, amit itt össze akarsz hozni. - Laurát csak bízd rám - mondta öntudatosan Josh, és az órájára pillantott. - Még elég időm van, hogy beugorjak a boltba, és elintézzem a dolgot, mielőtt elmennék a mai utolsó megbeszélésemre. A tánc kilenckor kezdődik. Majd azt mondom Laurának, hogy nyolc harminckor érte mész. És nyakkendőt viselsz. 54
- Ha nem teszel meg mindent, hogy megérje nekem ez az este, szétrúgom a seggedet mondta Michael, és lerázta kezéről a port, ami a zab után maradt rajta. - Nem fogom élvezni, de megteszem. - Értettem. - Josh elégedett volt a küldetése eredményével, elindult az ajtó felé. - Hoppá! Ugye tudod, hogy kell eljutni a klubba? Michael félrebillentett fejjel élvezte a szarkazmust. - Még az is lehet, hogy élvezni fogom.
Laura tombolt a dühtől. És úgy érezte, csapdába csalták. Azon füstölgött, miközben kirángatta a szekrényből a gyöngyszürke koktélruhát, hogy az egész család, Josh és Margo és Kate is, sarokba szorította a boltban, és kész helyzet elé állította. Ezek szerint Michael Fury fogja elkísérni a klubba. Így lesz mindenkinek a legjobb. Így majd senkinek sem kell izgulnia, hogy jut el Laura a klubba, és hogy vezet hazáig egyedül, és neki sem kell rosszul éreznie magát, hiszen a bált a pároknak szánták. Michaelt pedig bevezetik a társaságba, és kapcsolatba léphet a lótenyésztőkkel. Ó, igen, ez a megoldás mindenkit kielégít. Mindenkit, csak őt magát nem. Arra gondolt, miközben fölrángatta a cipzárt, micsoda megalázó helyzet. Hogy egy harmincegy éves nőnek a bátyja szerezzen kísérőt. Ami ennél is rosszabb, Michael ebből megtudta, hogy elvált asszonyként szánalomra méltó, aki még egy randit sem tud összehozni. Mintha neki ez volna a legfontosabb. Vagy a legkevésbé fontos! - Tudod, mihez nincs kedvem - mondta a kutyának, aki besündörgött a szobába, és imádó tekintettel leste minden mozdulatát. - Egyszerűen nem akarok elmenni abba az átkozott klubba ma este. Fáradt vagyok. A kutya együttérzően csóválta a farkát, miközben Laura a szekrényhez viharzott a cipőjéért meg egy gyönggyel díszített blézerért. Nincs szüksége rá, hogy egy férfiba karoljon ahhoz, hogy teljesnek érezze magát. Semmilyen támaszra és senkire nincs szüksége. Arra gondolt, miért képtelen rá, hogy bekússzon az ágyba, és olvasson egy kicsit. Ehetne pattogatott kukoricát, és megnézhetne egy régi filmet a tévében, amíg csak elalszik, miközben bekapcsolva marad a készülék. Hát miért kell kiöltöznie, és emberek közé mennie, és Laura Templetonként viselkednie? Nagyot sóhajtva megállt. Azért, mert Laura Templeton. És ezt nem felejtheti el. Laura Templetonnak kötelességei vannak, és kialakult róla egy kép, amelyet fönn kell tartania. Hát akkor majd fönntartja, mondta magának, miközben felkapta a rúzsát, és hozzáértően használatba vette. Túljut majd ezen az estén, és helyénvaló dolgokat mond a helyénvaló embereknek. Pontosan olyan udvarias és barátságos lesz Michaellel, amennyire szükséges. És amikor túl van az egész átkozott eseményen, rárogy az ágyára, és elfelejti az egészet. A következő alkalomig. Ellenőrizte a haját. Jézusom, el kell mennie, hogy levágassa! De mikor? Megfordult a táskájáért, és aztán elszörnyedve figyelte, amint a kutya lepisili az Aubusson-szőnyeget. - Jaj, Bongo! A kutya rávigyorgott, és csak ült a saját pisijében.
55
Tudta, hogy kisebbfajta riadalom lesz belőle, ugyanis nem volt rajta nyakkendő. Rájött, hogy Laura Templetonnal az oldalán nem merik kirúgni, amiért fekete garbót visel a zakója alatt. Leállította a kocsit a virágágyás és a főbejárat között. És bizonyára megrángatja, ha mégis van rajta nyakkendő. Az idegei. Megdöbbentette, ugyanakkor undorította, mit művelnek vele az idegei. És bármennyire szerette volna letagadni, úgy érezte magát, mint egy pattanásos arcú kamasz az első randiján. Ügyet sem vetett az ég jeges fényű csillagaira, az ezüstös holdfényre, a tenger- és virágillatra, miközben a bejárathoz sétált. Úgy érezte, mintha megbilincselve tenné még az utolsó métereket. Hogy a francba hagyhatta, hogy rádumálják erre? Még sosem lépett be a Templeton-házba a főbejáraton. Srác korában az oldal- vagy a hátsó bejáratot használta, ha átment Josh-hoz, vagy vele együtt érkezett. Rohadtul nyomasztó volt a főbejárat a magasságával, a mozaikkeretével. Egy hatalmas stilizált T betű volt a rézkopogtató. A feje fölött antik hintólámpa világított. Ettől még nem érezte úgy, hogy szívesen fogadják. Ahogy Ann Sullivantől sem, amikor ajtót nyitott a kopogtatására. Összeszorított szájjal állt az ajtóban a keményített fekete ruhájában. Elsőként azt vette észre, hogy az évek valamennyire nyomot hagytak az asszonyon. Szemrevaló nőszemély volt, ha az ember figyelmen kívül hagyta a szemét, amelynek sárgás volt a fehérje. - Mr. Fury! - mondta az asszony. Kedves lett volna a halvány ír akcentusa, ha nem olyan elítélő a hangja. Michael sosem vallotta be magának, miféle okból vágyik rá, hogy Ann elfogadja. Pimaszul az asszonyra mosolygott. A hangja megfelelt a mosolyának. - Mrs. Sullivan! Milyen régen láttam! - Igen - mondta az asszony, és elfordult, világosan a férfi értésére adva, hogy nem elég régen. - Jöjjön be! Engedve a neheztelő invitálásának, Michael belépett a magas előcsarnokba. Észrevette, hogy megmaradt az elefántcsontszínű és pávakék csempézés. Megvolt a fantasztikus díszítésű gyertyatartó is, éppen világított. Vendégszerető hely volt, ha a házvezetőnő nem is. Az előcsarnok teli volt kellemes illattal, gazdag színekkel, meleg fényekkel. - Szólok Miss Laurának, hogy megjött. Ám alighogy kimondta, Laura már meg is jelent a széles, kanyargó lépcsőn. Michael később ugyan azt mondta magának, hogy megbolondult, akkor mégis úgy érezte, hogy megállt a szíve. A gyertyafényben felizzottak az asszony blézerén a színjátszó gyöngyök. Egyszerű, ezüstfényű ruha volt alatta. Zafírral és gyémánttal kirakott fülbevaló keretezte az arcát, amelyet még jobban kiemelt hátrafésült haja. Tökéletesnek, imádnivalónak látszott, gyűrűtlen fél kezével az üvegfényű korláton. Mintha egy festményről lépett volna le. - Sajnálom, hogy megvárakoztattalak - mondta hűvös hangon, amely semmit sem árult arról a pánikról, amelyet a férfi rászögezett szeme keltett föl benne, ahogy az idegeskedésről sem, amiért fel kellett törülnie a padlót a kutya miatt. 56
- Éppen most értem ide - mondta Michael is hűvös hangon. Abszurdnak érezte a helyzetet. Itt van ő, Michael Fury, és éppen egy hercegnőnek nyújtja a kezét. - Gondolom, nem vártad, hogy hozzak valamit, mondjuk egy csokor virágot? Laurának sikerült kipréselnie magából egy vékonyka mosolyt. - Nem diákbálra megyünk. - Akkor jó. - Légy óvatos! - mondta Ann, és figyelmeztetően Michaelra pillantott. - Te meg vezess okosan, fiú! Nem versenypályán vagy. - Annie, a kutya bent van a lányoknál, de… - Ne aggódj! - Ezzel Annie az ajtó felé intett, mivel úgy gondolta, minél előbb elmennek, annál korábban hazatér a kislány. - Vigyázok rá, a lányokra is. Próbáld meg jól érezni magad. - Én pedig megpróbálom egy darabban hazahozni - mondta mindenre elszántan Michael, miközben kinyitotta az ajtót. - Majd meglátjuk - motyogta Ann, és abban a pillanatban aggódni kezdett, mihelyt becsukódott az ajtó. - Kedves tőled, hogy elviszel a klubba - mondta Laura, mert úgy döntött, a helyes vágányra tereli a dolgokat. És ott is tartja őket. - Ne érezd kötelességednek, hogy szórakoztass, ha már ott vagyunk. Michael is valami ilyesmit akart volna mondani, ami őt magát illeti, mégis megsértődött, hogy az asszony mondta ki először. Kinyitotta az ajtót, rákönyökölt. - Kit akarsz leszarni, Laura? Engem, vagy úgy általában a világot? - Sem rád, sem másra nem haragszom - mondta Laura, és kecsesen beszállt a Porsche utasülésére. - Egyszerűen megnevezem a dolgokat, hogy kényelmesen túl legyünk ezen az estén. - És még azt mondtad, szereted a korcsokat. Laura pislantott egyet. - Nem tudom, mire célzol. - Rendben - mondta Michael, és megállta, hogy ne vágja be az ajtót, de nem sokon múlt Arra gondolt, miközben felhúzta a vászontetőt, ez az este is jól kezdődik.
6 Michael arra gondolt, lehetett volna rosszabb is. Igazság szerint lehetett volna egy középamerikai dzsungelben is, ahol lövöldöznek rá. És esetleg kilyukasztják a fejét, ahogy meg is történt vele egyszer, amikor félresikerült egy kaszkadőrmutatvány. Ehelyett ott állt egy teremben, amely teli volt emberekkel, akiket nem ismert, és nem is akart megismerni.
57
Inkább az a fejlövés. A termet elég csinosnak látta a papírfüzérekről lelógó piros üvegszivekkel. Feltételezte, hogy a virágok is csinosak. Semmi kifogása nem volt ugyanis a virágok ellen. Bár úgy gondolta, túlzásba vitték velük a fehér-piros színösszeállítást. Az összes rózsaszín abroszos asztal közepén vékony fehér gyertyák álltak, amelyeket vörös és fehér szegfű vett körbe. Legalábbis úgy gondolta, szegfűről van szó. És a zene! Úgy gondolta, a zene jelképezi igazán a társadalmi különbséget, az édes hegedűszó, a halk zongora. A zenészek egyébként fehér öltönyös, középkorú emberek voltak. Legalább bluest vagy valami tisztességes rockot játszanának! A hatalmas ablakokból nagyszerű kilátás nyílt a tengerpartra. Az ott zajló dráma, a haragos hullámok harca a töredezett szegélyű sziklákkal érdekes ellenétet alkotott a tükörfényes tisztogatott, túlfűtött helyiségben csöndesen beszélgető csoporttal. Észrevette, hogy a nők kicsípték magukat, teli voltak karkötővel, gyönggyel, egyéb ékszerekkel. Mintha mindegyiket selyembe, csipkébe és parfümbe csomagolták volna. Michael véleménye szerint ez éppolyan túlzás volt, mint a dekoráció. Sokkal jobban tetszett neki Laura egyszerű, mégis nőies öltözködése. Véleménye szerint ez a klassziskülönbség tette egyedivé az asszonyt. A vérében volt ez az egyszerű előkelőség. Talán meg is említi az asszonynak, de Laura gyorsan otthagyta a megérkezésük után, hogy megtegye a maga Templeton-köreit, ahogy a férfi fogalmazott. A legtöbb férfi szmokingot viselt. A drága Josh olyan kényelmes volt, hogy elfelejtette megemlíteni ezt az apró tényt. Nem mintha Michael bánta volna. Úgysem vette volna fel. Meg nem is volt neki. Mégis ürügyet adott rá, hogy jót veszekedjen régi barátjával. Ha az ebfajzat valaha is előkerül. Egyetlen vigasza az volt, hogy hideg sört tartott a kezében. A büféasztalokra művészien kirakott étvágygerjesztők finomnak látszottak, és azok is voltak. Michael élvezettel flörtölt egy kicsit egy nővel, aki összetévesztette valami hollywoodi fiatal sztárjelölttel. A férfi nem fáradt azzal, hogy felvilágosítsa. Már éppen arra gondolt, hogy körbejár, talán még ki is megy levegőzni, vagy bekukkant a többi terembe. Talán megtalálja a biliárdasztalt, meg néhány balekot, akiket megkopaszthat. Akkor vette észre, hogy Laura felé tart. - Sajnálom! Van itt néhány ember, akikkel beszélnem kellett. - Egyszerre szórakozott és automatikus mozdulattal elfogadott egy pohár pezsgőt egy arra járó pincértől, és megköszönte. - Semmi baj. Laura arra gondolt, de bizony van egy kis baj. Volt ideje rá, hogy gondolkozzon rajta. - Sajnálom, Michael. Mérges voltam Joshra, amiért a hátam mögött intézte a dolgokat, és rajtad töltöttem ki a mérgemet. - Amikor a férfi nem válaszolt, Laura megpróbálkozott egy mosollyal. - No, és miről beszélgettél Kitty Bennett-tel? - Kivel? Ó, azzal az öntelt barna hajú nővel, akinek annyi foga van? Laura majd megfulladt a pezsgőtől. Még sosem hallotta, hogy valaki így jellemezze a montereyi Művészeti Tanács elnökét. És milyen találó volt! - Igen. - Nagyon csípte az utolsó filmemet. 58
- Valóban? Michael úgy gondolta, barátságos lesz, hát elmosolyodott. - Hát, nem én voltam a főszereplő, de volt benne egy pár érdekes trükköm. Azt hiszi rólam, hogy valami művészfilm producere voltam. Ami valami szexfétisekről szól. - Aha! És gondolom, megvitattátok szexmániás társadalmunk jelkép értékű torzulásait az erkölcsi hanyatlást jelző többszörösen szimbolikus rétegzettség mellett. Michael kezdte jobban érezni magát. - Valami ilyesmi. Szerinte nagyszerű vagyok, és alulértékelnek. Én meg azt hiszem, nagymenő lehetek. - Gratulálok! - Persze csak a testemet akarja. - Nos, a művészeknek időnként áldozatot kell hozni. Ni, megjött Byron és Kate. Michael odapillantott. Felszaladt a szemöldöke a meglepettségtől, amikor megpillantotta a nyúlánk, fekete hajú nőt a testhez simuló fekete ruhában. Emlékeztette valakire a fiús arc, a kökényszínű szempár, a rövidre vágott, sötét haj, de az a lány, akit valaha ismert, csontos volt és ugrifüles, szinte ellenszenves. -Ő Kate? Kate Powell? - Nagyon megváltozott mostanában - motyogta mellette Laura. - A rögeszméje lett, hogy meg kell változnia. - És ő az edzője? - sutyorgott vissza Michael, miközben a széles vállú, hosszú lábú férfit méregette a nő mellett. - És a férje. Nekem meg főnököm. Ő Byron. - Kinyújtotta a kezét, miközben a házaspár keresztülvergődött a tömegen feléjük. És egy gyors puszi után máris Kate-hez fordult. - Margónak igaza volt, jól áll neked ez a modell. Byron DeWitt, Michael Fury. - Örülök, hogy megismerlek. Kate sokat mesélt rólad. - És még csak túloznom sem kellett - mondta széles mosollyal Kate, előrelépett, és barátian megölelte Michaelt. Michael észrevette, hogy a karja ugyan vékony, de izmos. Örült a lánynak, eltolta magától, hogy jobban lássa. - Katie Powell! Milyen jól nézel ki! Kate mindig is kedvelte Michaelt, ezért összehúzott szemöldökkel azt mondta. - Ugyanezt elmondhatom rólad is. - Hozhatok italt valakinek? - kérdezte Byron olyan hangon, amely mentaszörpre és magnóliára emlékeztette Michaelt. - Nekem azt, amit Laura iszik - döntött Kate. - Michael? - Egy sört. - Jól hangzik - mondta Byron. - Azt hiszem, veled tartok. Bocsássatok meg egy pillanatra! - Ez itt a dél - mondta Kate, miközben a bár felé tartott férjét figyelte elégedett, tulajdonosi pillantással. - Byron úriember. - Én csak azt látom, hogy ez a ruha nagyon jól áll neked - mondta Michael. Kate megfordult, melegen a férfira mosolygott.
59
- De tudod, Byron teljes egészében az enyém, nem úgy, mint a ruha, amely holnap visszakerül a boltba. Szóval, hol a fenében tekeregtél, Michael Fury, és mikor láthatjuk a lovaidat? Laura csak hallgatta őket, és arra gondolt, milyen könnyedén szúrja közbe Kate a helyénvaló megjegyzéseket. Azonnal megeredt köztük a szó. Mintha semmit sem érezne meg abból a… gyűlölte, hogy a sötét aura kifejezést kell használnia, de csak ezt találta alkalmasnak. Sötét, nyughatatlan, veszélyes aurája volt a férfinak. Beleremegett, amikor ott állt mellette, amikor érezte, hogy a karja az övéhez ér, amikor elkapta kék szemének forró pillantását. Sokat segített, hogy megérkezett Josh és Margo. Sokat beszélgettek, nagyokat nevettek. Byron és Michael könnyed hangon értekezett a lovakról. Kiderült, hogy Byron családjának sok lova van. Mielőtt még elkezdtek volna a kocsikról beszélgetni, mert ez a téma is érdekelte mindkét férfit, Byron már el is intézte, hogy megnézhesse Michael lovait. Nem is volt olyan nehéz, hogy eltűnjön onnan, és magával vigye Margót is. - Szóval, jól érzed magad? - kezdte Margo. - Néhányan már nagyon talányosan néznek rád meg Michaelre. Semmi mástól nem szaladt volna fel a pumpa ennyire Laurában. Már tökéletesen tisztában volt vele, mi történt, és azon tűnődött, miért is nem gondolt erre. Nagyon dühös lett, de uralkodott magán. - Ez is része a kis összeesküvéseteknek? Hogy a klub elgyönyörködhessen a szegény Laurában meg a kísérőjében? - Csak akkor, ha a kísérő olyan, mint Michael - mondta Margo, és türelmetlenül legyintett egyet. - Ó, légy már egy kicsit vidám, Laura! Egyetlen estéről van szó, hát miért ne lökhetnéd egy részét egy jóképű férfival? Isten a megmondhatója, hogy már elég régen bujkálsz. - Bujkálok? - Laurában megint felforrt a méreg. - Te így hívod ezt? - Dehogy! - mondta Margo, és Laura karjára tette a kezét, mert megbánta, hogy nyersen fogalmazott. - Csak azt akartam vele mondani, hogy mindig a munkára meg a kötelességeidre összpontosítasz, és sosem engedsz meg magadnak egy kis szórakozást. Menj oda, és hívd el táncolni vagy sétálni, vagy mit tudom én, mielőtt sziámi iker lesz belőle meg Byronból az autómotorok miatt. - Nem akarok táncolni vagy sétálni Michaellel - mondta sima hangon Laura. Szánalmasan érezte magát. Az igénytelen Hamupipőke, akit senki sem kér fel táncolni, a szánalomra méltó feleség, akit otthagytak. - És nagyon megkönnyebbültem, hogy talált valami témát, amivel megmentheti magának ezt az estét. Rettenetesen unatkozott. - Hát, akkor te sem végezted jól a munkádat! - hergelte bele magát a dühbe Margo, és felvágta a fejét. - Semmi bajod nem lesz, ha kedves leszel egy férfihoz. Valójában nagyon jót tenne neked, és mindenkinek, akinek köze van hozzád, ha egy jót hemperegnél vele az ágyban, hogy adj egyet a bánatodnak. Laura nyugodt szürke szeme kezdett megkeményedni. - Valóban? Eddig nem jutott eszembe, hogy ilyen érzékenyen érinti a hozzám közel állókat, ahogyan élek. - Hé! - mondta Kate, aki felismerve a kezdődő harc jeleit, odasompolygott hozzájuk. Veszekedtek? 60
- Nem. Laura zabos lett, amiért elintéztük neki, hogy Michaellal jöjjön ide ma este. - Szeretem Micket - mondta Kate, elvett egy olajbogyót egy apró tányérról, és a szájába dobta. - Mi vele a baj? - Azért lettem zabos - szólalt meg Laura Kate felé fordulva, és jól megnyomva a szót -, mert Margo valójában úgy gondolja, ágyba kell ugranom vele, hogy neki meg a többi barátomnak ne kelljen néznie a szexuális frusztráltságomat. Kate arrafelé nézett, ahol Michael, Byron és Josh állt egymás mellett. - Az ilyesmi sosem árt - mondta, és megvonta a vállát. - Ha nem volnék boldog férjes asszony, én is mérlegelném. - És ez tetszik nektek, mi? Mind a ketten boldog férjes asszonyok vagytok! Jézusom, remélem, elégedettek vagytok magatokkal. - És mivel már megszokta, hogy uralkodjon az indulatán, sikerült neki egyszerűen továbblépni, ahelyett hogy sértődötten elvonult volna. - Elszúrtuk - motyogta Kate. - Határozottan és egyértelműen elszúrtuk. - Ez már sokkal régebben el van szúrva - mondta nagyot sóhajtva Margo, és kortyolt egyet a pezsgőjéből. - Nem bánom, hogy feldühítettem, de nem akartam, hogy boldogtalannak érezze magát. Csak annyit reméltem, hogy örülni fog, és hagyja, hogy Michael elszórakoztassa. És, hogy végleg elfelejti azt a rohadt válást. Kate kuncogni kezdett. - Olyan előzékeny barát vagy, Margo! Mondd csak, tényleg önelégültek vagyunk? - Tartok tőle, hogy igen.
Laura pár percet töltött a női öltözőben, amitől lecsillapodott. A tükörsor előtti hosszú pultnál ült az egyik kecses, párnázott széken, és aprólékosan igazgatta ajkán a rúzsozást. Tényleg frusztrált? Terhére van a környezetének? Nem szeretett arra gondolni, hogy igaz lehet. Hiszen csak arról van szó, hogy elfoglalt, sokat összpontosít, teljes egészében a családjának és a munkájának szenteli magát. Mi ebben a rossz? Aztán sóhajtott egyet, felkönyökölt a pultra, és kezébe temette az arcát. Bevallotta magának, hogy ő volt az, aki bolhából elefántot csinált. És csak azért, mert már túl régen nem volt része olyan egyszerű dolgokban, amilyen ez az este is. És azt is bevallotta magának, hogy azért is, mert egyszerűen nem tudja, hogyan viselkedjen egy olyan férfival, mint Michael Fury. Tizenhét évesen szeretett bele Peter Ridgewaybe. Tizennyolc éves korában férjhez ment hozzá. Igen röviden és egyszerűen el lehetett intézni a házassága előtti randevúkat. Tíz évig volt férjnél, és ezalatt sem nem flörtölt, sem viszonya nem volt senkivel. A rokonai vagy a család barátai voltak azok a férfiak, akiket ismert. Vagy alkalomszerű ismerősök, az ismerős nők férjei, esetleg üzletfelek. Összetörten arra gondolt, hogy itt áll harmincévesen, és azt sem tudja, hogy kell randevúzni. Még akkor sem, ha az a randevú teljesen ártatlan. Gyorsan kiegyenesedett, és elővette a fésűjét, amikor nyílt a mosdó ajtaja. - Szia, Laura! - Szia, Judy! - mondta meleg mosollyal Laura. Judy Prentice a barátnője volt, és rendszeresen vásárolt a boltban. - Örülök, hogy látlak. Nagyon szép vagy.
61
- Tartom a formámat. - Judy, aki mindig kész volt egy kis csevegésre vagy gyors pletykálkodásra, leült Laura mellé. - Láttad Maddie Greene-t? A múlt hónapban megnagyobbítana a mellét. Laura egyszerűen nem tudott igazán méltóságteljes lenni, ha Judy ott volt. - Hát, nehezen tudtam volna figyelmen kívül hagyni azt a két hatalmas luftballont. - Nos, figyelj csak! Valami udvarias célzást tettem, amikor szóba hozta a dolgot. Azt hiszem, azt mondtam neki, hogy nagyon hetykén néz ki. - Elmosolyodott, amikor Laura horkantott egyet. - A következő dolog, amire emlékszem, hogy kirángatott ide, a mosdóba, és derékig levetkőzött, hogy megmutassa. - Istenem, kösz, hogy figyelmeztettél. - Be kell vallanom, nagyon szépre sikerült. Ha már itt tartunk. - Judy lerakta strasszal kirakott púderdobozát. - Nem tudtam rájönni, ki az a nagyon jóképű alak, akivel ma este jöttél. Hová való? - Egy régi barátunk. - Na tudod, mindnyájunknak elkelne egy ilyen régi barát - mondta a szemét forgatva Judy. - Csak most költözött ide a környékre - mondta Laura, és közben bevillant neki valami. - Jól tudom, hogy a lányod lovagolni tanul? - Igen, belebolondult a lovakba. Én is átestem ezen a szakaszon, de Mandyvel komolyabb a helyzet. - Michael lovakat nevel, és kiképzi őket. Jelenleg a Templeton-házban lakik, amíg nem építi újra a sajátját. Az a sárlavina elpusztította a birtokát. - Istenem, micsoda szörnyűség volt az is! Az egyik barátomnak végig kellett néznie, amint a háza lezuhan egy szikláról. Csak csúszott, csúszott, aztán lezuhant. Az embernek a szíve szakad meg! - mondta Judy, és beparfümözte a csuklóját. - Minek is élünk Kaliforniában? - Úgy tudom, az időjárás miatt - mondta szárazon Laura. - Mindenesetre fölveheted a kapcsolatot Michaellal, ha úgy döntesz, veszel egy hátast Mandynek. - Valójában már gondoltunk rá. Nemsokára születésnapja lesz, és semminek sem örülne jobban, mint egy lónak. - Judy a töprengéstől összecsücsörítette a száját, miközben elrakta a parfümös üveget. - Kösz a tippet! Majd beszélek róla a férjemmel. Neked meg jó szerencsét a régi baráthoz! Laura földerülve hagyta ott a mosdót. Az este a vége felé közeledett, túl van rajta. Most már csak annyit tehet, hogy megpróbálja élvezni, ami még hátravan belőle. - Lecsillapodtál? Laura ugrott egyet, és parányit sikkantott. Muszáj ennek a férfinak olyan halkan kerülni mögé, mint egy kígyónak? - Bocsáss meg! - Olyan voltál, mint aki rögtön tüzet fog okádni, amikor kimentél a mosdóba - mondta Michael, és odanyújtott egy pohár pezsgőt. - Rendetlenkedett a gyomrom. És összefutottam az egyik barátnőmmel. - Ti aztán nagy traccspartit tudtok rendezni a klotyóban, mi? Ezért hurcoltok magatokkal annyi mindent, igaz?
62
- Valójában pókerezünk odabent, meg szivarozunk. De amit mondani akartam, hogy a barátnőmnek van egy lánya, aki megőrül a lovaglásért. A szülei azon gondolkoznak, hogy vesznek neki egy lovat. Megmondtam Judynak a nevedet. Remélem, nem bánod. - Ne fogd vissza magad, ha tolni akarod a szekeremet. Megszerettem a sógorodat. - Láttam. Fölteszem, hogy. már a titkos kézfogásotokat is begyakoroltátok. - Ezzel finoman arra célzol, hogy elhanyagoltalak? - Nem - mondta ki túl gyorsan Laura, azután megpróbált kihátrálni a helyzetből. - Nem, egyáltalán nem. Örülök, hogy összebarátkoztál Byronnal. - Észrevette a férfit a táncparketten Kate-tel. Fölmelegedett a tekintete. - Olyan boldogok együtt. Csak pár hónapja házasodtak össze, de aki csak látja őket, elmondhatja, hogy sosem fog megváltozni, ahogy egymásra néznek. - Nem is tudtam, hogy ennyire romantikus vagy. Laura nem vette föl a kesztyűt. - Nekem szabad. - Akkor azt hiszem, fel kell kérjelek táncolni. Laura felnézett a férfira. Úgy döntött, a francba! - Akkor én meg azt hiszem, hogy elfogadom. Michael még meg sem fogta az asszony kezét, amikor észrevette, hogy lehervad a mosolya, hideg lesz az arca, és minden szín kifut belőle. A fölemelt keze pedig lehull. - Mi a baj? Laura reszketegen nagyot lélegzett. - Szervusz, Peter! Üdvözöllek, Candy! - Szervusz, Laura! Michael megfordult, a keze ösztönösen elindult Laura háta felé, hogy támogassa az asszonyt. Ez lesz a volt férj, azzal a bögyös-faros, macskaszemű, vörös hajú nővel a karján, gondolta. Michael föltételezte, hogy Laura ezt a fajta férfit kedveli. Magas, szőke, választékos, tökéletesen fest a csináltatott szmokingban meg a kézelőgombjában diszkréten megcsillanó gyémánttal. - Nem tudtam, hogy a városban vagy - sikerült Laurának megszólalnia. Pedig tudta, s bár a beszélgetés folytatódott, a terem figyelme az ő kis élőképükre fordult. - Amikor Allison iskolai ünnepségéről beszéltem veled, úgy értettem, elutazol. - Egy kicsit változtak a terveim, de így sem tudok ott lenni - mondta kimért hangon a férfi, mintha egy vízilabdameccsre szóló meghívást utasítana vissza. - De Allisonnak nagyon fontos, Peter! És csak pár óráról van szó. - Nekem is fontosak a saját terveim. A tekintete Michaelra vándorolt, látszott rajta, hogy találgat magában. - Azt hiszem, nem ismerem a kísérődet. - Michael Fury - szólalt meg a férfi, de nem nyújtott kezet. - Hát persze! Gondoltam, hogy te vagy az - fuvolázott közbe Candy Litchfield hangja. Michael Josh Templeton régi barátja, drágám. Te vagy az, aki elszökött a tengerre, vagy valami ilyesmi, ugye? - Vagy valami ilyesmi - mondta Michael, futólag a nőre pillantva. Ez a típus mindig idegesítette. Nagyon színes, nagyon élénk. - Nem emlékszem magára. 63
A mondatot úgy számította ki, hogy pukkasztó és sértő legyen. És rendszerint elérte a célját. A nő összerándult egy kicsit aztán doromboló hangon így szólt. - Nos, végül is nem azonos körben mozogtunk. Ha jól tudom, az édesanyja pincérnő volt. - Pontosan. A Templeton-szállóban. És az apám lelépett egy vörös hajú nővel. Bár nem hiszem, hogy rokona volt magának. - Én sem hinném. - mondta egy fintorral a nő, majd Laurára nézett. - Ne nyaggasd Petert, Laura! Rengeteg dolgunk volt. Még levegőt is alig volt időnk venni, amióta ma reggel megérkeztünk. St Thomason voltunk. - Ez nagyon jó lehetett neked, de az a helyzet, hogy meg kell beszélnünk ezeket az apró és bosszantó részleteket Ha nem… - mondta Laura, de aztán elhalt a hangja, mert megpillantotta a gyűrűt, amit Candy közszemlére tett azzal, hogy Peter mellének támasztotta a kezét. Akkora kő volt benne, mint egy tyúktojás, tetején a Tiffany platinajelzése. Candy kuncogni kezdett elégedettségében, hogy végre fölhívta Laura figyelmét arra, amire akarta. - Ó, drágám, már úgyis tudtál rólunk. Peterrel csöndben akartuk bejelenteni, de biztos vagyok benne, hogy számíthatok a diszkréciódra. - Közben persze azt remélte, hogy Laura nyomorultul fogja érezni magát. Több éve gyűlölte Laurát, mint amennyit össze mert volna számolni, és akkor kiélvezte a győzelem pillanatát. Laura gyomra összeszorult, amikor Peter szemébe nézett. Diadalt látott benne. Hűvös diadalt. - Gratulálok! Biztos vagyok benne, hogy boldogok lesztek. - Kétségem sincs felőle - mondta Peter. Candy a tökéletes választás életének ebben az új szakaszában, ahogy Laura is tökéletes választás volt egy másikban. - Azt tervezzük, hogy májusban tartjuk meg a szerény esküvőt Palm Springsben. - Olyan szerény azért nem lesz - szólt közbe kényeskedve Candy, de csak úgy villogott a szeme, amelyet le sem vett Laura arcáról. - Ugye, neked is az a véleményed, hogy a május tökéletes hónap az esküvőhöz? Valami elbűvölőt akarok a szabadban. De nem akarom, hogy szerény vagy családias legyen az esküvő. Elvégre a menyasszonynak ki kell tennie magáért. - S te mindent tudsz erről - mondta Laura, és attól félt, hogy reszketni kezd a keze. De ezt nem engedhette meg magának. - Mondd Peter, hogy tervezed? Te mondod el a lányoknak, hogy megnősülsz, vagy rám hagyod a dolgot? - Rád hagyom. - Biztos vagyok benne, hogy örülni fognak neki - dorombolta közbe Candy, miközben lekapott egy poharat egy arra haladó pincér tálcájáról. - Az enyémek örülnek. A kis Charles nagyon kedveli Petert, Adriannát pedig nagyon feldobta, hogy esküvő lesz. - Milyen kellemes lehet ez neked - mondta mereven Laura. - Hát akkor Charlest és Adriannát is felhasználhatjátok az esküvőhöz. - Ne légy rosszindulatú, Laura! - mondta hűvös, kimért hangon Peter. - Sosem állt jól neked. Bocsánat, de most körbe kell járnunk. - Tartsd magad! - morogta Michael, amint azok ketten tovalebbentek. - Ez a boszorkány! Hogy tűrhetném, hogy ez a boszorkány legyen a mostohaanyja a kicsikéimnek? Hogy bírom ezt ki?
64
Michaelt meglepte, hogy Laurának ez az első gondolata. Aztán rájött, hogy ez nem történhet meg. - Nagyszerű lányaid vannak, Laura. És nemigen láttam anyatípusnak ezt a nőt. - Nem bírok itt maradni. Mielőtt elszáguldhatott volna, a férfi szorosan megfogta a karját. És úgy húzta magához, mintha közös titkaik volnának. - Ha most kirohansz, azt meghátrálásnak veszik. És te nem akarod ezt. - Nem bírok itt maradni - mondta Laura, és érezte, hogy kavarog benne a pánik, s összekeveredik a dühével. - Hogy tehette ezt Peter? Hogy tehette ezt velük? A férfi arra gondolt, milyen furcsa, hogy Laura nem látja, Peter és Candy is neki akart ártani. Nagyon is szándékosan, nagyon is jól kifundálva. - Ha jól ítélem meg a helyzetet, ebben a teremben most mindenki azon töri a fejét, hogyan fogja kezelni Laura Templeton ezt a kis találkozást a volt férjével meg azzal a Barbie babával. Azt hiszem, mégis táncolnunk kéne. Laura tudta, hogy a férfinak igaza van. Nagyon is igaza. Akárhogy megbántották, akármennyire megdöbbent, még mindig megvolt a büszkesége. Nem engedheti meg, hogy Candy vihogjon rajta, amiért elmenekült. - Rendben. És már úgy sétált ki a férfival a táncparkettre, mintha semmi másra nem vágyna, csak egy csöndes fordulóra. Lágy zene szólt, valami szomorú szám a negyvenes évekből. Laura arra gondolt, romantikusnak szánták. De úgy hangzott neki, mint valami harci kiáltás. - Az a nő nem teszi rá azt a mohó kezét az én kicsinyeimre - szűrte a szót az összeszorított foga közül. - Nem tudom elképzelni, hogy bárkire rátegye a kezét, amíg te itt vagy. Nem lenne baj, ha rám néznél - mondta Michael, átkarolta Laurát, és megállapította, hogy a karja éppen ráillik a derekára. Az is kiderült, hogy könnyen egyeztetik a lépteiket. - Talán még mosolyoghatnál is. - Csak azért jöttek ide, hogy az arcomba vágják a házasságukat Egyikük sem gondolt a gyerekekre. Pedig ő is anya, Michael. Hogy képes rá, hogy nem gondol a gyerekekre? - Túlságosan szereti önmagát. De ne aggódj emiatt! Úgysem fog elég időt találni a társasági naptárában, hogy mostohaanyát játsszon. Mosolyogj! - mondta, és gyöngéden az asszony arcához érintette a kezét. - Meg tudod tenni, hogy mindenki azt higgye rólad, csak rám gondolsz, meg arra, mit fogunk tenni, miután elmentünk innen. Ettől majd jól seggre ülnek. A férfinak megint igaza volt, amitől Laura elmosolyodott. - Sajnálom, hogy miattam kereszttűzbe kerültél. - Ugyan, csak súrolt a golyó - mondta Michael, és gyors, igazi nevetés volt a jutalma. - Sokkal kedvesebb vagy, mint amilyenre emlékszem, Michael. Én meg csődtömeg vagyok. - Szerintem nagyon csinos és rendezett vagy. Ahogy mindig. Na, most aztán ámulhatnak! - Lehajtotta a fejét, hogy összeért az arcuk, és a szája ott volt az asszony fülénél. - Ki lehet az a fickó, akivel Laura Templeton annyira összegabalyodott? És meddig tart ez még? Laura pontosan ugyanezen törte a fejét. 65
- Nincs itt senki, akit ez érdekelne. Érezte, hogy a férfi meleg lehelete a fülét éri. - Gyerünk, tündérkém. Megdöbbented őket. A hűvös, összeszedett Laura! - Igen, mert nagyon sokáig voltam a szegény kis Laura - mondta Laura, és újra feszes lett a hangja. - A szegény Laura, akit a férje megcsalt a titkárnőjével. Szegény Laura, akinek most magasra kell tartania a fejét, mert a volt férje feleségül veszi azt a nőt, akivel annak idején társelnökök voltak a Garden Klubban. - Jézusom, te még mindig azzal a szánalmas vörös hajúval foglalkozol? - kérdezte Michael, és megrázta a fejét. - Csalódtam benned. Tudod mit, most, hogy rajtunk törik a fejüket, igazán megajándékozhatnánk őket valamivel, amiről majd beszélhetnek holnap a villásreggeli mellett. Michael szája közelebb siklott, megérintette az asszony arcát. Mielőtt Laura összerezzenhetett volna az ijedtségtől, már rá is tapadt melegen a szájára. A csók hosszú volt és lassú. Laura feje hátrahanyatlott, keze szorosan megmarkolta a férfi vállát. A férfi hátrahajolt egy kicsit, így Laura semmi mást nem látott, mint Michael szemét. - Próbáljuk meg még egyszer - mondta lágy hangon a férfi. - Azt hiszem, bele fogsz tanulni. Laura tiltakozni akart. Nem az a fajta nő volt, aki belemegy, hogy forrón csókolózzon nyilvános helyen. Vagy forrón csókolózzon bárkivel, ami ugyanaz. De a férfi szája már megint ott volt az övén, ravaszul, rábeszélően. Forrón. És Laura csak sodródni tudott. Gazdag, férfias íz, kemény, tapasztalt száj, a nyelv bizalmas kalandozása, a fog durva érintése. Még senki sem csókolta meg így, mintha az ő szája volna minden gyönyörök kútfeje. Valami kaparta a torkát, ami lehetett a megrendülés, de a csodálkozás is. Ahogy Michael is csodálkozott. Nem tudta mihez hasonlítani az asszony ízét. Laura csupa ellentétből állt Forróság csapott át a hűvös páncélján. Szégyenlősség lapult az összeszedettsége alatt. És remegett, apró, érzéki rezgések futottak át a testén, amitől megfeszült a férfi ágyéka. Ez pedig emlékeztette rá, hogy bármennyire élvezi is ezt a kísérletet, nincsenek kettesben, hogy elemezhessék az eredményt. - Ez már megteszi - morogta. - Engem legalábbis nagyon meggyőzött. Laura képtelen volt bármit tenni, egyszerűen csak bámult a férfira. Nem tudta, hogyan lehetséges, de még mindig táncoltak. Ráébredt, hogy a lába még mindig mozog, pedig már szinte semmi kapcsolata nem volt a teste többi részével. - Tündérkém! - próbált meg könnyed hangot megütni a férfi, amikor pedig sokkal boldogabb lett volna, ha gyors harapásokkal felfalhatná az asszonyt. Fölemelte a kezét, átfogta az asszony ujját. - Ha továbbra is így nézel rám, akkor erről többet fognak beszélni, mint arról a pár csókról. Laura elfordította a tekintetét, és eltökélten bámulni kezdte a semmit a férfi válla fölött. - Elkaptál egy gyenge pillanatomban. - Mind a kettőnkre igaz. Ha akarod, most már mehetünk. Már senki sem fogja azt hinni, hogy meghátráltál. - Igen. - Mereven tartotta a hátát, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni, milyen bizalmasan és csábítóan simogatja tovább a férfi keze. - Szeretnék hazamenni.
66
Aztán nem is szólt többet, amíg ott nem álltak a klub épületének főbejáratához épített tágas verandán. Az egyik készséges inas szaladt, hogy előkerítse Michael kocsiját, ők meg ott maradtak a fedett verandán, hátuk mögött a fények és a zene, előttük pedig a holdfényes, árnyékokkal teli éjszaka. - Meg kell köszönnöm? - Jézusom! - mondta Michael, és zsebre vágta a kezét. Laura körülbelül annyira volt megközelíthető, mint egy márványszobor. - Talán szentségtörést követtem el? Megfordult pár gondolat a fejemben csókolózás közben, és ha mégis leszállnál a piedesztálról egy pillanatra, akkor be is vallhatnád, hogy tudtad, mire gondolok. - Nem azon vagyok, hogy dühös légy. - Akkor vegyük jól végződő balesetnek! Laura! - fordult az asszony felé, és nem volt benne biztos, mi lesz a következő mozdulata. Aztán elkáromkodta magát, mert az inas éppen akkor állt meg a kocsijával a lépcső alján. - Micsoda szépség ez a kocsi, uram! - mondta fiú, miközben rámosolygott a Michaeltól kapott borravalóra, amit a férfi szinte hozzávágott. - Köszönöm, uram! Jó vezetést! Amint a kocsi eltávolodott a klubtól, Michael egy kicsit nyugodtabban nagy lélegzetet vett. - Ide figyelj, tündérkém, nagyot kaptál a fejedre odabent. Sajnálom. Ha engem kérdezel, egy percet sem ér meg, hogy tévedtél, amikor férjhez mentél ahhoz a pasihoz. Laura hitvány módon arra gondolt, nem kérdezte Michaeltól, mi a véleménye. - Nem vele van bajom. A kislányok érdekelnek. - Elvált szülők. Ez a valóság egyik ténye. Az apák meg általában elhúzzák a belüket, és nem törődnek a gyerekekkel. Ez a másik tény. - Nagyon könnyű ilyesmit mondani, amikor nincsenek gyerekeid, akikkel törődni kell. Michaelnak elsötétedett az arca. - Nem, nincsen gyerekem. Én viszont megszenvedtem a szüleim válását, és hogy nem törődtek velem. Ezt te is megélted. Laura lehunyta a szemét. Elfelejtette, hogy Michael apja elhagyta őt és az anyját. - Sajnálom, de ez nem teszi jóvá. Allisonnek szüksége van az apja figyelmére, és nagyon bántja, hogy egyáltalán nem érdeklődik iránta. - És mi van veled? Még mindig szereted? - Nem. Istenemre mondom, nem. Candy nagyon illik hozzá. Csak éppen az én lányaimhoz nem illik. - Azt hiszem, nem kap tőlük mást, mint a szabadalmazott Templeton-féle elbocsátó szép üzenetet. Azt a bizonyos apró, udvarias mosolyt. - Mi sosem teszünk ilyet. - De igen, tündérkém, de még mennyire! Laura megfordult, és keményen a férfira nézett. - Miért szólítasz minden nőt tündérkémnek, Michael? Mert így nem kell emlékezned olyan idegesítő részletekre, mint például a nevük, amikor az éjszaka közepén ledöntöd őket? A férfi szája megrándult. Lehetett grimasz, de mosoly is. - Elég jól találgattál. Viszont kezeskedem érte, hogy a te nevedre emlékezni fogok… Laura. Már ha arra gondolsz, hogy ma éjszaka ledönthetlek.
67
Laura nem volt benne biztos, hogy megdöbbent, dühös lett, vagy tetszik neki a dolog. Abban viszont biztos volt, hogy halványulóban a fájdalom, amit Peter okozott. - Végtelenül vonzó az ajánlatod. Nem is tudom, mikor kaptam ilyen… - Becsületes ajánlatot - javasolta a férfi. - Durvát - fejezte be a mondatot az asszony. - Attól tartok, vissza kell utasítanom. - A te bajod! Mit szólnál hozzá, ha ehelyett sétálnánk egyet a sziklákon? - És az ötlettől vezérelve már fordította is a kocsit az emelkedő felé. Ott magasodtak előttük a holdfény csókolta sziklák mágikusan, szinte túlzottan romantikusan. Laura nagyon is jól el tudta magát képzelni, amint kézen fogva sétál a férfival, ezért megrázta a fejét. - Ebben a cipőben nem tudok sziklát mászni. - Akkor csak üljünk le egy percre. - Nem hiszem, hogy… - Mondanom kell neked valamit. Megint citerázni kezdtek az idegei. Összekulcsolta kezét az ölében. A kocsi ott állt a sötét úton a holdfényben. Már megint valami, aminek az idejét sem tudja, mikor történt meg vele. - Rendben van. - Csodaszép, kívánatos nő vagy. - Michael majdnem elnevette magát, amikor erre a mondatra Laura felé rántotta a fejét, és tágra meredt szemében csak zavart látott. - Gondolom, ezt hallod unos-untalan. Egyáltalán nem volt így, ezért aztán nem is nagyon tudta, mit válaszoljon. - Megdöbbentem, hogy ezt gondolod. - Akarlak. Megint ott volt a pánik, amely úgy bugyborgott benne, mint pezsgő a felrázott üvegben. - Én nem… És mit képzelsz, mit mondhatok én erre? Istenem! - Cipő ide vagy oda, kivágta a kocsiajtót, és kilépett az éjszakába. - Nem azt kértem, hogy bármit mondj. Én mondtam neked valamit. - Utolérte az asszonyt, maga felé fordította. - Lehet, hogy hibázom ezzel, de mindenképpen elmondom neked. Voltak rólad emlékeim. Nem is tudtam, hogy mennyi, amíg újra nem találkoztunk. Egymás után merültek fel bennem. És annak idején sokat gondoltam rád. Nagyon alkalmatlan és zavarba ejtő volt a mód, ahogyan rád gondoltam, amikor pedig a legjobb barátom kishúga voltál. Josh szétrúgta volna a seggemet, ha tudta volna, hogy gondolok rád, és ráadásul hagynom kellett volna, hogy ezt tegye. - Nem értek az ilyesmihez - mondta Laura, hátralépett, máris hátrált. - Nagyon nem értek hozzá. Neked is abba kell hagynod. - Először befejezem. Addig nem hagyom abba, amíg be nem fejezem. Ide figyelj, tündérkém… Laura - javította ki magát, és megragadta az asszony karját -, ha tovább hátrálsz, kitöröd a bokádat. Nem érdekel, hogy félsz tőlem. Csodálkoznék is, ha nem félnél - mondta széles mosollyal. - Csak egy pillanatra maradj nyugton! Megfogta az asszony mindkét kezét, és közelebb lépett hozzá. - Nem akarlak bántani - mondta, amint a szája egyre közelebb ért az asszonyéhoz. Most nem.
68
Nem is bántotta. Túl hamar jött az összeomlás ahhoz, hogy fájjon. A férfi először csak lágyan, lustán megcsókolta. A második csókja keményebb volt, türelmetlen, mígnem az a vakmerő, türelmetlen szája megtörte az ellenkezés falát. És Laurának tudnia kellett közben, hogy a házasság nem készítette föl erre a fajta vágyra, mert ez úgy gomolygott benne, hogy nyers húsnak érezte magát, csomóra kötötte a bensőjét, és dühödt frusztrációt keltett benne. És a férfi még többet akart, amikor megadta magát. Ott helyben akarta, a széljárta szikla tetején, amelyet megvilágított a hold, a hullámok erőszakos dübörgése közepette, amelyről a férfinak az jutott eszébe, hogy ilyen lesz az, amikor az asszonyba hatol. De azt is tudta, végzetes lehet a mohósága. - Azt akarom, hogy gondolkozz rajta - mondta az asszonynak. - A lovak megtanítottak a türelemre, és van belőle egy kis tartalékom neked is. Egyszerűen úgy tartottam becsületesnek, hogy tudjál róla, akarlak. Ennek semmi köze ahhoz, hogy megmentettük a látszatot a klubban azzal a jelenettel, amitől az idióta volt férjednek is füstölt egy kicsit a feje. Ez csak rád és rám tartozik. És nem is arról van szó, hogy meg kell kérdezned, köteles vagy-e megköszönni valamit, amit érted tettem. - Gyermekeim vannak. A férfi fölfedezte, hogy a nevetés még a legnagyobb feszültséget is fel tudja oldani. - Jézusom! Nagyszerű gyerekeid vannak, Laura. De most kettőnkről van szó. - Én… engedd már, hogy elmenjek, és levegőt kapjak. Eltávolodott a férfitól, és beletúrt a hajába, amelyet teljesen összezilált a szél. Nagyon össze volt zavarodva, de úgy érezte, mégis az a legegyszerűbb megoldás, ha őszinte lesz. - Semmi tapasztalom nincsen, ami a kapcsolatokat illeti - mondta, és a hangja újra összeszedett volt, de a kezét még mindig nyomorgatta. - Tíz évig éltem házasságban, és hűséges voltam. - Mikor váltál el? Amikor az asszony nem válaszolt, a férfi rámeredt. Aztán kezdett rájönni, mit is árult el ezzel az asszony. Laurának csak egyetlen férfi volt az életében. - És azt hiszed, ettől kevésbé vonzódom hozzád? Tudod, hogyan hat ez rám, Laura? Szeretnélek felkapni a vállamra, és kipróbálni, értek-e még hozzá, hogyan kell boldoggá tenni egy nőt egy autó hátsó ülésén. Észrevette, hogy az asszony a Porschéra pillant, és egy pillanatra biztos volt benne, hogy kíváncsiság villant meg a szemében. - Tündérkém, rajtam nem múlik. Kockáztatva, hogy kitöri a bokáját, Laura kikerülte a férfit, amikor Michael előrelépett. - Nem. Egyszerűen nem. Megfordult, és kibámult a tengerre, amelyen fehér tajtékkal törtek meg a hullámok az ujjként fölmeredő sziklákon. Arra gondolt, hosszan eshet lefelé az ember. A vakmerő ugrásokat mindig hosszú esés követi. És ő még sosem ugrott vakmerően. - Nem tudom, mit mondjak éne. És azt sem tudom, mit akarok kezdeni ezzel az egésszel. - Csak gondolkodj rajta - javasolta a férfi. - Egy darabig a közeledben leszek. Akarod, hogy szerelmeskedjünk a kocsiban, vagy inkább vigyelek haza? 69
Az asszony elmosolyodott, maga sem tudta, hogyan. - Mindig olyan érdekes ajánlatokat kapok tőled. Kösz, de vigyél haza. - Te veszítesz, tündérkém.
7 - Utána pedig azt mondta Mrs. Hannah, hogy mindenkinek különórát kell eltöltenie a számítógépnél, aki már befejezte a leckéjét. Én a rajzolást választottam rajta, és rajzoltam is egy képet, meg kinyomtattam meg minden. És akkor a tanárnő kiakasztotta a táblára, mert azt mondta, hogy kitűnő. Michael a kanca sörényét kefélte vizes kefével, miközben Kayla azt sorolta, mi történt aznap az iskolában. Kayla rászokott, hogy meglátogassa Michaelt, aki fölfedezte, hogy hiányzik neki a kislány, ha úgy múlik el egy nap, hogy nem kukkant be az istállóba. Ezzel ellentétben az anyja távolságot tartott. Már három napja nem látta, annyi telt el a klubban eltöltött este óta. - A mama be fog íratni rajzórákra, ami nagyon mulatságos lesz, mert szeretek rajzolni. Magának is rajzolok egy képet, ha akarja. - Szeretném, ha rajzolnál - mondta a férfi, és gyorsan a kislányra mosolygott. - És mit rajzolsz nekem? - Az meglepetés - mondta ragyogó mosollyal Kayla. Tudta, hogy a felnőttek nem mindig figyelnek igazán a gyerekekre. De Mr. Fury mindig figyelt rá, még akkor is, ha közben dolgozott. - Van ideje, hogy megtanítson Bongónak egy trükköt? - Lehet. - Michael a tenyeréhez ütögette a teljesen átnyirkosodott kefét, és a kölyköt tanulmányozta, aki éppen a padlón hevert, és az egyik macskát leste. - De először meg kell járatnom ezt a hölgyet. Van valaki, aki eljön megnézni. Kayla alsó ajka lebiggyedt, miközben kinyúlt, hogy megsimogassa a kanca tükörfényes vékonyát. - És megveszi? - Lehet - Együttérzően leguggolt a gyerek mellé. - Jó helyre van szüksége. Ahogy Bongónak is szüksége volt rá. - De itt jó helyen van. Michael nem hitte, hogy segít a helyzeten, ha elmagyarázza, hogyan működik az üzlet, hogyan készítenek nyereség-veszteség mérleget, amitől gyakran magának is összeakadt a szeme. Inkább az egyszerű megoldást választotta. - Nem tudom mindegyiket megtartani, kicsim. Annyit tehetek, hogy gondjukat viselem, amíg itt vannak, és olyan embereket keresek, akik gondjukat viselik, amikor már nincsenek itt. És a mamád talált ilyen embereket. Ismered Mrs. Prentice-t?
70
- Ő nagyon kedves. - Kayla a száját rágta a nagy gondolkodásban. Szerette Mrs. Prentice-t, mert olyan mulatságosán nevetett. - A lánya lovagolni tanul. Mandy már tizennégy éves, és barátja van. - Tényleg? - kérdezte vidáman Michael, és összeborzolta Kayla haját. - Ha megszeretik ezt a hölgyet, és ő is megszereti őket, akkor az ő lovuk lesz. Mit gondolsz, Mandy gondját fogja viselni? - Azt hiszem, igen. - Gyere, vigyük ki kettesben az udvarra! - Én majd hozom a pokrócát. Mindjárt hozom. Michael még utoljára ellenőrizte a hölgyet, miközben Kayla elvágtatott. Nagyon csinos, gesztenyeszínű hátas volt, a szőre csak úgy ragyogott, úgy megdolgozta a kefével és a lóvakaróval. A szeme tiszta és okos, a szíve erős, a patája egészséges és mutatós, hála egy kis olajnak. A tizenöt marok ideális méret volt, a felépítése jó. Együttműködő, illemtudó állat volt, aki jó nyereséggel viszonozza a befektetést. Simogatta a ló nyakát, és tudta, hogy pokolian fog hiányozni neki. Kaylával közösen fölnyergelték a kancát, miközben a kislány minden mozdulatot gondosan megfigyelt. Mert azt remélte, egy szép napon Mr. Fury megengedi neki, hogy ő kapcsolja össze a hevedert, de nem akarta megkérni rá. Még nem. - Ali ma hol van? - A szobájában. Ki kell takarítania, és be kell fejeznie minden leckéjét. Ma nem jöhet ki, mert büntiben van. - Mit csinált? - Megint veszekedett a mamával. - Kayla Michael mellé surrant. A kutya persze a sarkában, miközben a férfi kifelé vezette a kancát. - Nagyon mérges, mert a papa elveszi Mrs. Litchfieldet, és nem megy el vele az iskolába az apa-lánya vacsorára. Azt mondja, hogy ez a mama hibája. - Hogy jutott ilyesmi az eszébe? - Nem tudom - mondta Kayla, és megvonta a vállát. - Egyszerűen megbolondult. Josh bácsi megy el vele arra a vacsorára, és ő sokkal mulatságosabb is. A papa nem szeret minket. A gondtalan hangnemtől Michael megtorpant, lenézett a kislányra. - Nem szeret benneteket? - Nem, de azért jó így is, mert… - elhalt a hangja, beharapta a száját. - Nem igaz, rossz. - Micsoda, kicsim? A kislány hátranézett, a ház felé, aztán megint Michael szemébe. - Mert én sem szeretem őt. Örülök, hogy elment, és hogy nem jön vissza. De ezt ne mondja el a mamának. Riadt volt a hangja és védekező. Michael a gyerek mellé guggolt, és óvatosan megfogta a vállát. - Kicsim! Bántott téged? Megütött téged vagy a nővéredet? - Már a gondolat is úgy facsarta a belsejét, mintha lúgkövet ivott volna. - Vagy a mamádat? - Nem - mondta Kayla, és látszott rajta, hogy elképeszti az ötlet. Michael gondolatban fújt egyet a megkönnyebbüléstől. - De sose figyelt oda ránk, nem játszott velünk, és miatta sírt a mama, úgyhogy nem szeretem. De ne mondja el senkinek!
71
- Nem mondom el. - Michael a szívére szorította a kezét és egy ujjal megérintette a kislány ajkát. Föl nem tudta fogni, hogy képes bárki, de főleg egy apa arra, hogy ne imádja ezt a csodálatos gyereket. - Mit szólnál egy kis lovagláshoz? Kaylának nagyra tágult a szeme. - Mehetek? Tényleg mehetek? - Nos, majd meglátjuk. - Felkapta a kislányt nyeregbe ültette. - Úgyis meg kell tudnunk, hogy a hölgy szereti-e a kislányokat - mondta, és megigazgatta a szárat. - Ez angol nyereg, mert Mandy ilyet használ. Fogd meg a két szárat. Nem így, kicsim! - mondta, és megigazgatta a gyerek kezét. - Így! Türelmesen elmagyarázta, mi a módja, hogy vezesse a kancát, amit Kayla ünnepélyes tekintettel, figyelmesen meghallgatott. - Most le a sarkat! A térded szorítsd a lóhoz. A hátad egyenes. - Kezét a kantáron hagyta, amikor a ló lassan elindult - Hogy érzi magát ott fent, Miss Ridgeway? A kislány kuncogott, - Lovagolok. - Most húzd meg a bal szárat, könnyedén. Ahogy mutattam. Nézd csak, milyen szépen fordul. Rendes kislány, ugye? Még sok munkája volt, telefonálnia is kellett volna. Mindenről megfeledkezett. A következő húsz percben megtanította Kaylát az alapokra, és egyszer felugrott a kislány mögé, hogy a ló könnyed vágtába csapjon és körözzön, amitől a gyerek visított örömében. Lehet, hogy borult volt az idő, és eső fenyegetett. De nekik sütött a nap. Amikor levette a kislányt a nyeregből, aki szorosan átölelte a nyakát, életében először úgy érezte magát, mint valami hős. - Lovagolhatok máskor is, Mr. Fury? - Persze hogy lovagolhatsz. Kayla szeretettel és bizalommal Michael dereka köré fonta a lábát, és rámosolygott. - A mama nagyon meg fog lepődni, amikor hazajön. Lovagoltam, teljesen egyedül, én magam vezettem meg minden. - Tényleg egyedül csináltad. És már azt is tudjuk, hogy a hölgy szereti a kislányokat. - Szeretni fogja Mandyt, és boldog lesz nála. Most azonnal el kell mondanom Annienek, hogy lovagoltam. Köszönöm, Mr. Fury. Lecsusszant a földre, és elvágtatott, a kutya utánarohant. Michael a kanca nyakát simogatva nézett a gyerek után. - Ezt jól megcsináltad, Fury - morogja maga elé. - Beleszerettél ebbe a csinos kis szőkébe. - A kanca szemébe nézett, megcsókolta. Sóhajtott egyet. - Nem gondoltam volna, hogy olyasmire ácsingózol, amit úgysem kaphatsz meg.
Két órával később újra figyelmeztette magát. A Prentice család első pillantásra beleszeretett a lóba, még azzal is alig törődtek, hogy lealkudják az árát, amit Michael kért. A csekk ott volt a zsebében, és a hölgy már nem volt az övé. Vegyes érzésekkel közeledett a Templeton-házhoz. Jó vásárt csinált, s ez része volt az üzletnek. Biztos volt benne, hogy a kancát élete végéig kényeztetni és imádni fogják. És azt is 72
biztosra vehette, hogy a Prentice család az egész világnak kikürtöli, hogy Michael Furynak jó lovai vannak. Meg kellett köszönnie a vásárt Laurának, és meg is akarta köszönni. A kötelező látogatás alkalmat ad rá, hogy újra lássa az asszonyt, és kifürkéssze, hogyan viselkedik vele. Szokásától eltérően egy kicsit félt az Ann Sullivannel való találkozástól, alaposan megtörülgette a lábát a konyhaajtónál. Kopogtatott, mire egy sietős hang azt mondta, hogy jöjjön be. Örömmé változott a félelme, amikor belépett. Mrs. Williamson pontosan olyan volt, ahogy emlékezett rá. A feneke alig fért el a helyiségben, hatalmas kezével hozzáértően kavargatott valami csodát a hatégős tűzhelyen. Fekete haja a feje búbjára úgy volt tornyozva, hogy még egy földrengés sem mozdíthatta volna ki a helyéből. A helyiségben fűszer- és virágillat lengett, és annak a valaminek a nyálcsordító illata, amit az asszony a tűzhelyen kavargatott. - Lehet itt valami süteményt kapni? Az asszony fakanállal a kezében megfordult, és széles, boldog mosoly ömlött el az arcán. Mindig volt egy jó szava az elveszett fiúknak. És a rosszaknak is. - Nos, azt hiszem, ez maga Michael Fury életnagyságban. Már gondoltam is, hogy egyszer kopogtathatnál az ajtómon. - Hozzám jön végre feleségül? - Talán - mondta az asszony, és a férfira kacsintott. - Elég jóképű férfi lett belőled. Michael mindig otthonosan érezte magát az asszonnyal, ezért átvágott a helyiségen, megfogta a nagy kezét, és az ajkához emelte. - Nevezze meg az időt és a helyet! - Ó, menj már! - Mindenki más is kuncogásnak hallotta volna azt a hangot, amely előtört az asszonyból. - Gyere, ülj le, fiam, és meséld el minden kalandodat! - Süteményt vett elő a tárolóból, elrendezte egy tányéron, mint mindig, amikor az egyik fogadott gyermeke meglátogatta. - Lovakat adsz el, igaz? - Igenis, asszonyom. Éppen most adtam el egyet - mondta Michael, és megütögette a zsebét, miközben az asszony kávét töltött neki. - Hát, ez nagyon jó. És mondd csak, még nem találtál egy asszonyt, aki a társad lehetett volna utazgatás közben? - Azt a helyet magának tartom fenn - mondta Michael, beleharapott a süteménybe, és drámaian az ég felé emelte a szemét. - Ilyet senki nem tud sütni, csak maga, Mrs. Williamson. Hát akkor miért elégednék meg bármivel, ha nem a legjobbal? Az asszony megint elnevette magát, és akkorát ütött a férfi hátára, hogy arccal majdnem a kávécsészéjébe esett tőle. - Micsoda rosszcsont vagy te, Michael! - Igen, mindig ezt mondják. Még mindig süt almatortát? Amitől könnybe lábad egy férfi szeme, annyira örül neki? - Ha rendesen viselkedsz, talán átküldök neked egyet. - Visszatért a tűzhelyhez és a kavargatnivalóhoz. - A mi kis Kaylánk újabban sok időt tölt odalent az istállónál. - Figyelje meg, őt fogom feleségül venni, ha maga folyton visszautasít. 73
- Valódi kis angyal, ugye? - Nagyot sóhajtott. - Allison is. Kedves, aranyos és olyan okos, hogy csak na. Miss Laurának nagyszerű gyerekei vannak. De az a fickó sose törődött velük. Michael arra gondolt, miközben kivett még egy süteményt, hogy az ember keresse meg a forrást, ha információt akar. Mrs. Williamson a házzal kapcsolatos információk tárháza volt. - Úgy láttam, nem nagyon népszerű ebben a házban. Az asszony hangosan felszisszent. - És szeretném tudni, miért is volna? Fontoskodó volt, merev, és túl előkelőnek képzelte magát, hogy annyit mondjon, aggyonisten. És egy pillanatot sem szánt a drágalátos idejéből arra a két gyönyörű kislányra. Aztán suttyomban belebolondult a titkárnőjébe, és csak az Isten tudja, még kibe. - A szívéhez nyomta a kezét, annyira elfogta a harag. - De nem szabad beszélnem róla. Nem az én dolgom. De Michael tudta, hogy még sokat fog beszélni, ha egy kicsit nógatja. - Szóval azt mondja, hogy Ridgewayből nem lesz az év apukája? - Hah! Egy percig se! És férjként meg úgy bánt a mi Miss Lauránkkal, mintha valami pótlék volna. A személyzetet is az őrületbe kergette a fennhéjázó ötleteivel. Michael elgondolkozva mondta. - Laura túl sokáig maradt a felesége. - Mert komolyan veszi, amit megígér, és a kötelességeit. Az a lány helyes nevelést kapott. Már majdnem megszakadt a szíve, amikor végre beadta a váláshoz a papírokat. Jó, hogy megszabadult tőle, és ezt meg is mondtam Mrs. Sullivannek. Most meg az a fickó elveszi azt a vörös hajú macskát. Nos, megérdemlik egymást. A serpenyő szélére vágott a kanalával, és hagyta nagyot csattani, hogy nyomatékot adjon az érzéseinek. - Lefogadom, hogy Ridgeway sosem kapott tortát a maga konyhájában. - Hah! Mintha valaha is lealacsonyította volna magát odáig, hogy belépjen ide. A ház ura! Lehet, hogy már rosszabbul hallok, de meghallom, amit kell, úgyhogy tudom ám, hogy megpróbálta rábeszélni Miss Laurát, nyugdíjazzon engem, mert valami flancos franciát akart felfogadni, hogy az főzzön rá. De Miss Laura nem tette meg neki. - Ellágyult az arca, ahogy visszafordult. - A mi Miss Lauránk tudja, mi a hűség, meg azt is, mi helyes. Mert hogy Templeton, ahogy a lányai is, akárhogy hívják is őket egyébként. - Megállt összehúzta a szemét. - Na, ennek te vagy az oka. Csak hagyod, hogy locsogjak, te meg nem mesélsz semmit. Semmit sem változtál, Michael Fury. - Nincs olyan sok mesélnivalóm - mondta a férfi, és arra gondolt miközben kortyolt egyet a kávéjából, hogy még mindig Mrs. Williamson főzi a legjobb kávét KözépKaliforniában. És igaz ugyan, hogy az ő ízléséhez mérten túl nagy és ragyogó a Templetonház konyhája, mégis a világ egyik legotthonosabb pontja. - Erre-arra jártam, sok mindent próbáltam. Most meg visszajöttem. Az asszony nagyon is el tudta képzelni, merre járt és mit csinált Még mindig olyannak látta, mint egykor, sötét szemű, töprengő tekintetű fiúnak, teli energiával. - Visszajöttél oda, ahová tartozol. Elég sokat jártál szoknyák után. - Nagyon úgy néz ki - mondta Michael, és elvett még egy süteményt. - Aztán most azért jöttél vissza, hogy hagyj magad után valamit ugye?
74
- Így tervezem. Igazán lejöhetne egyszer az istállókhoz, Mrs. Williamson, amíg itt vagyok. - Gonoszkásan elvigyorodott. - Hagyni fogom, hogy lovagoljon egyet. Az asszony hátrahajtotta a fejét, és éppen akkor tört ki belőle a nevetés, amikor lendületesen kinyílt az ajtó. Ann Sullivan lépett a helyiségbe. Abban a pillanatban megkeményedett a szája, mihelyt megpillantotta Michaelt kávé és sütemény mellett dőzsölni. - Látom, jól mulat Mrs. Williamson. - A fiú épp most állított be látogatóba. - Már túl régen dolgoztak együtt, így aztán Mrs. Williamson persze hogy észrevette a másik nő jeges rosszallását. De ügyet sem vetett rá. Kávét, Mrs. Sullivan? - Köszönöm, nem. Viszont Miss Laura az üvegházban van, és szeretne egy kis kávét. Nagyot csattanva kinyílt mögötte az ajtó, és Kayla rontott be. - A mama azt mondta, hogy… Nahát! - Egy pillanatra zavarba jött, aztán Michael felé rontott, és az ölébe ugrott. - Hát mégis átjött meglátogatni minket? - Azért jöttem, hogy kimuzsikáljak pár süteményt Mrs. Williamsonből. És egy pillanatra látnom kell a mamádat. - Az üvegházban van. Csak menjen oda! Már meg is rajzoltam a képét. Akarja látni? - Meghiszem azt. - Megcsókolta a kicsi orra hegyét elmosolyodott. - És mi van rajta? - Meglepetés lesz - mondta Kayla, és lemászott Michael öléből. - Megyek is, hogy idehozzam. És Alinek is megmondom, hogy itt van. Ne mozduljon innen! Ann még mindig egy helyben állt amikor Kayla elviharzott. Még akkor is meg kellett volna éreznie, milyen vonzódás van a férfi és a kislány között, ha vak. Latolgató lett a pillantása. Távol állt attól, hogy meglágyuljon, de legalább elgondolkodott. - Átmehet az üvegházba, ha még emlékszik az útra - mondta mereven. - Én majd viszem a kávét. - Nagyszerű. Köszönöm! Mereven felállt, aztán megváltozott a tartása, amikor Mrs. Williamsonhoz fordult. - Köszönöm a süteményt! És fenntartom az ajánlatomat. - Ugyan, eridj már! Michael hát eredt onnan. Emlékezett az üvegházhoz vezető útra. Rájött, hogy lényegében mindenre emlékszik, ami a Templeton-házat érinti. Mintha visszalépett volna a múltba, miközben átment a fényesre suvikszolt hallon, és benézett az elegáns szobákba. A saját múltjába. Az ifjúságába. Arra gondolt, ez a ház maga az állandóság. A magas mennyezetek, a díszes stukkók, a gondosan megválogatott, szeretettel gondozott bútorok. A lépcső kanyarulata a hallban, egy váza virág csak úgy odarakva a tálalóasztalra. A gyertyatartókban különböző nagyságú gyertyák, attól függően, mennyi égett le belőlük. Észrevette, hogy a szalonban csöndes tűz ég. Emlékezett rá, hogy a kandalló lazuritberakású. Ezt Joshtól hallotta, ő mondta el neki, milyen természetű ez a sötétkék kő. A zongorán nagy kristálytál, a felviaszolt padlón fakó futószőnyeg. Mindenütt virág, friss, szinte harmatos virág a kertből és az üvegházból. Nemcsak üvegházi rózsa, hanem egyszerű százszorszép, tulipán is. Gyöngéd volt az illatuk, természetesen keveredett bele a ház levegőjébe. Tudta, hogy a Templeton család annak idején hatalmas, fényűző fogadásokat adott abban a házban, hiszen neki is megengedték, hogy egy-kettőn részt vegyen. Díszesen 75
felöltözött, jóravaló emberek járkáltak a helyiségekben, a boltos mennyezetű átjárókban, tódultak ki a virágok szegélyezte teraszokra. Az egyik szárnyban elfért volna az a ház, amelyben ő nőtt fel, s még mindig maradt volna egy jókora szobára való. De nem a tér keltett benne megilletődést. Vagy nem annyira a tér, mint inkább a szépsége. Ahogy a ház állt, s sziklákra, dombokra, virágágyásokra lehetett látni belőle. Ahogy a ház tornya fúródott az égbe, s ahogy az ablakok fénylettek-világítottak, lett légyen nappal vagy éjszaka. Vagy a benti helyiségek, ahogy egyik szoba a másikba olvadt. Csupa nyitottság, csupa hívogató vendégszeretet lengte be, amit sosem tudott elemezni. A folytonosság légköre. Michael mindig is tudta, ez azt jelenti, számít a család. Legalábbis a Templetonoknak. Nagy volt a Templeton-ház, mégis otthon volt. És ez az, amivel Michael sosem rendelkezett. Megrázta magát, és elindult az üvegház felé vezető rövid, fedett átjárón. Mindenütt buja zöld szín, rengeteg virág, párnázott székek és fekvőszékek, üvegasztalok, színes rongyszőnyegek. Nemrégiben szemetelni kezdett az eső, nemsokára verni fogja az üvegfalakat, s látni lehet, ahogy pára lebeg a sziklák felett. Minden pontosan olyan volt, ahogy emlékezett rá. Pára és eső gomolygott az üvegfalakon, varázslatos bensőségességet kölcsönözve a helyiségnek. Egyetlen lámpa égett, lágy aranyfényt vetve maga köré. Valami zene szólt, amit nem ismert föl, jajongó hegedűk szóltak, hangjuk olyan volt, mintha elrejtett hangszórók könnyeznének. És ott volt Laura is, összegömbölyödve feküdt egy vesszőből font nyugágyban. És aludt. Talán a légkör volt az oka, a fény, a pára, a zene, a virágok, amitől Michael úgy érezte magát, mintha elvarázsolt lugasba lépett volna be. Nem volt éppen a képzelgés megszállottja, de az alvó Laura láttán mégis elvarázsolt hercegnőket, kastélyokat képzelt maga elé, és megérintette a csók mágiája. Az asszony fölé hajolt, kisimította haját az arcából, és szájon csókolta. Az asszony nehezen ébredt, ahogy elvarázsolt hercegkisasszonyhoz illik. Rebegni kezdett a szempillája, pír szökött az arcába. Lágyan sóhajtott egyet. - Hát azért százévesnek nem néznélek - suttogta a férfi. Laura álomittas, ködös, bizonytalan pillantása belekapcsolódott a férfiéba. - Te vagy az, Michael? - Most vagy arról van szó, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk, vagy nekem kell békává változnom. Mindig összekeverem a meséket. Az asszony megérintette a férfi arcát. Igazi, gondolta. Nem álmodik. Ahogy mind vaskosabb lett a valóság, egyre jobban elvörösödött, és sietve felült. - Elaludtam. - Erre már rájöttem. - Látta, hogy karikás az asszony szeme. Gyűlölte a tudatot hogy Laurának álmatlan éjszakát okozott az aggodalom a lánya miatt. - Hosszú volt a napod? - Igen. - Délután háromkor volt pár rossz pillanata Allison miatt. Meg ott volt az a férfi, aki kíváncsian vizslatta az arcát. És ott voltak még a szokásos kötelességei a szállodában, ráadásul akadozott a szállítás a boltba, és meg kellett tervezni az otthoni munka menetrendjét. - Sajnálom. De nem tudta teljesen kimondani, mert a férfi szája már megint ott volt az övén. - Tündérmesékre gondoltam, amikor beléptem és megláttalak. Csipkés Rózsika. 76
- Csipkerózsika. - Tudom - mondta mosolyogva Michael. - Nemigen ismerem a tündérmeséket, de láttam a Disney-rajzfilmet. Majd megnézzük, hogy jól emlékszem-e rá. Az asszony talpra ugrott, amikor a férfi újra meg akarta csókolni. - Már ébren vagyok! - Túlságosan is, gondolta, mert a szíve a torkában dobogott. Túlságosan élt. És túlságosan sóvárgott. - Pedig azt hiszem, ez a legjobb, amit jelenleg csinálhatunk. A konyhában jártam, hogy süteményt bűvöljek ki Mrs. Williamsonból. Valójában azért jöttem, hogy lássalak, de hát gyönge ember vagyok. - Mrs. Williamson süteményének senki sem tud ellenállni - mondta Laura, aki nagyon is tudatában volt annak, hogy rendetlen a külseje. Megpróbálta lesimítani a haját. - Hagyd abba! Szeretem, amikor kócos a hajad. Mert sose látlak annak. - Majd akkor beszélj velem, ha meggyőztem a lányokat, hogy tényleg le kell már feküdniük - mondta Laura, aztán erőt vett magán, hogy ne kapkodjon. - Kayla azt mondta Judy Prentice átjön ma este. - Már volt itt, a férjével és a lányával. Aki mellesleg igazi amazon. Vettek egy jó kancát. Azt hiszem, jól fognak dolgozni együtt. - Ez csodálatos, Michael! Gratulálok! - mondta az asszony, hogy örömöt szerezzen a férfinak. Michael letépett egy krémfehér hibiszkuszt a nyugágy melletti bokorról, és átadta az asszonynak. - Azért jöttem, hogy megköszönjem. Laura abszurd módon elérzékenyült, mégis reszketett az idegességtől, ahogy a virágra bámult. - Nem tettem semmit, csak megemlítettem a nevedet, de azért köszönöm. Judy sokat tud a lovakról. Biztos vagyok benne, hogy szétviszi a híredet a városban. - Számítok is rá. Szeretnélek elvinni vacsorázni. Laura elhúzódott a férfitól. - Micsoda? - Teli vagyok dohánnyal - mondta férfi, és megveregette a zsebét. - És tartozom is neked. - Nem, nem tartozol. Ez csak… - De szeretnélek elvinni vacsorázni, Laura. Egyáltalán, mindenhová szeretnélek elvinni, de azt hiszem, vissza kell térnem a hagyományosabb megoldásokra. Kerültél. - Nem, egyáltalán nem. - Vagy csak alig. - Nagyon sok volt a dolgom. A férfi el tudta képzelni, hogy igen teli lehet a naptára, ami a társasági eseményeket illeti. Bizottságok, villásreggeli a hölgyekkel, a két állás kitölti a teljes idejét. - El sem tudom képzelni, hogy egy Templeton ilyen ijedős legyen. Pontosan ezt kellett mondani. - Nem ijedtségről van szó. Rengeteg a dolgom. - Akkor majd elintézzük utólag. Ugye, tudatod velem, mikor férek bele a napirendedbe. Az asszony megérintette a férfi kezét, amikor Michael felállni készült. - Nem akarom, hogy barátságtalanul hangozzék. - Tőled? - kérdezte vékonyka mosollyal a férfi. - Soha. 77
- Nem gondoltam volna rólad… - Hogy rád mozdulok? - egészítette ki a férfi. - Amikor legutoljára ellenőriztem, még folyt vér az ereimben. De csak mondd meg, ha nem érdekel a dolog. Vélhetően elfogadom a nemet. - Nem tudom, mit érzek, de az biztos, hogy nem vagyok érdektelen. - Alig bírta megállni, hogy ne simítsa az arcához a hibiszkuszt. - És azt hiszem, nem vagyok felkészülve rá, hogy megbirkózzak azzal a ragyogással a szemedben. Biztosan tudom. És most szeretnék témát váltani. - Nagyot lélegzett, mert észrevette, hogy zavarba jött, amikor a férfi rámosolygott. - Kayla azt mondta, lovagolni tanítottad. - Volt valami gond vele? Talán meg kellett volna kérdezzelek. - Nem - mondta Laura, és beletúrt a hajába. - Nem, semmi baj. Nagyon hálás vagyok, hogy időt szánsz rá. De nem akarom, hogy nyaggasson, Michael. - Nem nyaggat. Valójában azon gondolkodom, hogy adok neki vagy tíz-tizenöt évet, és megkérem a kezét. Laura mosolya csak úgy ragyogott. - Olyan könnyen megszeret valakit. Nyitott a szíve, és teli van szeretettel. Be nem áll a szája rólad. Mr. Fury így, Mr. Fury úgy. Abban is biztos, hogy kutyazsenit teremtesz Bongóból. - Már dolgozom rajta. - Hát ezt akartam megbeszélni veled. Szeretnélek kárpótolni az időért, amit Kaylával töltesz. Én… - Állj! - mondta nagyon csöndesen Michael, amelyben ott villogott az indulat pengéje. Nem vagyok szolga. - Nem így gondoltam! - Laura elszörnyedt, hogy megsértette a férfit, újra felült. - Csak arra gondoltam, ha már olyan sok időt fordítasz arra, hogy… - Ez az én időm, és úgy használom fel, ahogy tetszik. Nincs szükségem a rohadt pénzedre. Engem nem lehet szerződtetni, hogy a gyerekeid barátja vagy valami ideiglenes apapótlék legyek, vagy mit tudom én, mi a franc fordult meg a fejedben. Laura elsápadt, falfehér lett. - Persze hogy nem. Sajnálom. - Jézusom, most olyan vagy, mintha halálra sebeztek volna. Úgy érzem magam, mintha felrúgtam volna egy kölyökkutyát. - Kétségbeesésében zsebre vágta a kezét. Jézusom, még hogy kárpótolni akarja! Ahogy egy pincért a jó kiszolgálásért! Tudnia kellett volna. - Ugyan, hagyd már! Elfordult, és kibámult a gomolygó párába. Ann merev arccal belépett, kezében tálcán a kávé. Egy szemrebbenéssel sem mutatta, hogy hallotta a diskurzus nagyobbik részét. - A kávéd, Miss Laura. A lányok is jönnek már lefelé. - Mert ha nem jöttek volna, Annt nem bántotta volna a lelkiismeret, és még többet hallgatózott volna. - Köszönöm, Annie! - Elmosolyodott, amikor a gyerekei beléptek. - Azt hiszem, Kayla adni akar neked valamit, Michael. Kayla a háta mögött tartotta a rajzot, miközben Michael felé közeledett. - Ha szereti, kiakaszthatja a falra. - Nos, nézzük csak! - Elvette a nehéz rajzlapot a kislánytól, lebámult rá. - A francba!
78
Kaylának szinte komikusan eltorzult az arca. Laura automatikusan a kislány vállára tette a kezét, hogy biztassa. - Nem szereti - mondta lesütött szemmel Kayla. - Nem kellett volna olyan gyorsan megrajzolnom, de meg akartam csinálni, amíg mindenre emlékszem. - De hát ez nagyszerű! - mondta hatalmas mosollyal Michael, és fölnézett a rajzról. Nagyon meglepődtem, ahogy ígérted is. Kayla, ez a kép pontosan olyan, mint a kanca. Pontosan olyan. - Tényleg? - kérdezte a kislány, és nyelvét kidugva kritikus tekintettel méregette a rajzát. - Rendszerint olyasmit rajzolok le, amit a könyvekben látok, de arra gondoltam, ha már el kell adnia, legyen róla egy képe, hogy mindig emlékezzen rá. - Ez gyönyörű! - És a rajz egyáltalán nem volt gyermekes, ahogy számított rá. A kislány eltalálta a kanca rugózó járását, büszke fejtartását. Feltételezte, hogy egy gyakorlott szem találna rajta javítanivalót, például a perspektívában és a távolságok mértékében, amiről viszont semmit sem tudott. Csak azt mondta, hogy megindította és hatott rá a kép. - Ez az első eredeti Templetonom. Ha észrevették is, hogy nem a törvényes nevét mondja a kislánynak, nem szóltak rá semmit. Kayla kellette magát, aztán megfogta Michael kezét. - Ha akarja, többet is rajzolhatok. - Sokat szeretnék. - A térdére emelte Kaylát, és Allisonre nézett. Az idősebbik lány a lábát nézte, és nyilvánvalóan szánalmas állapotban volt. - Kitakarítottad a szobádat Szöszi? Allison fölemelte a fejét, elpirult. Utálkozva végigmérte a húgát és a húga mosolyát. - Igen, uram. - Jó. Arra gondoltam, ha egyszer majd végzel a napi feladataiddal, csatlakozhatnál Kaylához, ami a lovaglóleckéket illeti. Allison szája elnyílt, mielőtt eszébe juthatott volna a jó modor. - Szeretnék lovagolni. - De mert tudta, hogy pénzbe kerül, az anyjához fordult. Szabad? - Azt hiszem, nagyszerű ötlet. Össze kell kapnom magamat, mielőtt teljesen a fejemre nőttök. - Ali vállára tette a kezét. - A kislány merevsége csak nehezen engedett. De végül engedett. - Köszönöm, Michael! Majd meglátjuk, mit tudunk tenni, hogy egyeztessük a programunkat. - Az enyém rugalmas - mondta Michael, s egy gyors ölelés után letette Kaylát, és felállt. - De most vissza kell mennem. - A kávéd - kezdte Laura. - Majd azt is pótolom - mondta a férfi, és lassú mosoly terült el az arcán. - Ugye, mindig törleszted az adósságaidat, Laura? - Igen. - Hogyan kezelje egy anya az érzéki töltetű célzásokat, amikor ott van mellette a két lánya? Laurának fogalma sem volt róla. - Köszönöm, hogy átjöttél! - Én örültem neki. - Majd én kikísérem - mondta méltóságteljesen Ali. Michael ünnepélyesen biccentett. - Köszönöm!
79
- Én is megyek. Mit gondol, Mr. Fury, meg tudná tanítani Bongót táncolni? Byron bácsi kutyája tud. Laura leült, amikor magára maradt, és már csak a távolból hallotta a lányai hangját. A gyomrára szorította a kezét, hogy ellenőrizze. Igen, égett. Aztán a szívére. Igen, vadul dobogott. Hogyan törleszthetí egy asszony az adósságát, ha kapcsolatról van szó, és ha semmi viszonyítási pontja nincs? Erről sem volt halvány fogalma sem.
8 A napfény szétszaggatta a felhőket és a párát, megtörte a tengerparti tél csípősségét. A közép-nyugati időjárásjelentések jeges viharokról számoltak be, Monterey viszont élvezte a lágy, kék eget és a szellőt, amely már a tavaszt ígérte. A sziklákon vadabb volt a szél, hiszen a tenger felől fújt, s Laura mindig is úgy gondolta, a só íze mellett benne van a kaland és a romantika íze is. A fű még barna volt, a hullámok csak úgy dübörögtek, s a szikláknál úgy habzott a víz, mint amikor kinyitnak egy pezsgősüveget. Egyszer meghalt ott egy fiatal lány a saját akaratából. És egy öregember gyászolta, ahogy az emlékeiben élt. És valahol a föld mélyén az elrejtett arany már több mint száz éve arra várt, hogy megtalálják. Laura élvezte a társaságot, a lazítást és a kutakodást is. Majdnem minden vasárnap fölment a barátnőivel és a lányaival, hogy hátuk mögött a Templeton-ház árnyékával Seraphina hozományát keressék. - Ha megtaláljuk, vehetünk rajta egy lovat, ugye? - kérdezte Kayla, aki buzgón kapirgált a földben egy ásóval és fölnézett. - Mr. Furytól vennénk. Már tudom, hogyan kell gondozni egy lovat. Meg kell etetni őket, lecsutakolni, lekefélni, és meg kell tisztítani a lábukat… - A patájukat - szólt közbe fensőbbségesen Allison. - Kapargatni kell a patájukat. És edzeni is kell őket. És ki kell ganézni az állásukat. - Te már ganéztál, Ali? Ali vállat vont, és remélte, hogy az új fülbevalója így jobban látszik. - Mr. Fury azt mondja, ez is része a munkának. Az ember nem állíthat csak úgy oda, hogy lovagoljon, gondozni is kell őket. - Igen, így van. - Túl voltak az apa-lánya vacsorán, és Ali túlélte valahogy. Laura megérintette a kislány haját. - Amikor kislány voltam, és voltak lovaink, mindig kiganéztam az istálló rám eső részét. És sosem bántam, hogy meg kell tennem. - Lehetne pár lovunk? - kérdezte a kislány, pedig küszködött magával, hogy ne kérdezze meg. Nemigen akarta megbocsátani az anyjának, hogy hagyta elmenni az apját, és most még
80
azt is hagyja, hogy feleségül vegyen egy másik nőt. - Mr. Fury fel akarja építeni a saját istállóját meg házát. És magával viszi a lovakat, amikor elmegy. - Majd beszélünk erről. - Olyankor szoktad ezt mondani, amikor nemet akarsz válaszolni arra, amit kérek mondta Ali, és felállt guggoltából. - Olyankor mondom, amikor arra gondolok, hogy majd beszélünk róla - mondta Laura, megfordult, és magában azért imádkozott, hogy kitartson a türelme. - Jelenleg Mr. Fury bérli az istállót, és igazán nem ez a megfelelő időpont arra, hogy lovat vegyünk. - Pedig eladná nekünk az egyik lovát, ha akarnád. Ha igazán akarnád - mondta Ali, hátat fordított, és elindult Margo meg Kate felé, akik a fémdetektorral keresgéltek. - Még mindig nagyon dühös, amiért a papa megnősül - mondta Kayla. - Tessék? - Te is tudod, mama. A papa feleségül veszi Mrs. Lichtfieldet, - Majd újra beszélek Alivel. - Pedig már semmi mondanivalója nem volt erről. - Te is dühös vagy, kicsim? - Nem, engem nem érdekel, hogy feleségül veszi. Nem is tudom, miért akarja elvenni, amikor az a nő olyan utálatosan mosolyog. És majd megsüketülök, amikor elneveti magát. Laura nagy erőfeszítéssel visszagyűrte a nevetést. Arra gondolt, hagyjuk csak Kaylára, hogy pontosan összegezze, mit kell tudni Candyről. - Az emberek azért házasodnak össze, mert szeretik egymást. - Vagy legalábbis azt hiszik, ahogy ő is valamikor, gondolta, és kinézett a tengerre. - Te is beleszeretsz valakibe, és férjhez mész? - kérdezte a kislány. - Nem tudom - mondta Laura, és emlékeztette magát, hogy az álmok megváltoznak. Az ember nem tudja megtervezni az ilyesmit. - Hallottam, amikor Mrs. Williamson azt mesélte Annie-nek, hogy Mrs. Lichtfield elhatározta, csapdába csalja a papát, és hogy a papa megérdemelte. - Aha! - mondta Laura, és megköszörülte a torkát. - Ezzel csak azt akarta mondani, hogy boldogok lesznek egymással. - Aha! - mondta most Kayla is, aki úgy gondolta, nem egészen így áll a dolog, de elég bölcs volt ahhoz, hogy ne mondja ki. - Iszom egy kis limonádét a termoszból. Te is kérsz? - Jólesne - mondta Laura, felállt, és elindult a barátnői felé. - Nem simogatom, a francba is! - mondta dühösen Margo, kifújta arcából a haját, és tovább vezetgette a fémdetektort. - Úgy csinálom, ahogy mindig. - Balfék - mondta Kate. Amikor Ali kuncogni kezdett, az ég felé fordította a szemét. Bocsánat! - Sokat lóg edzőtermek környékén - mondta Margo Alinak. - Az öltözőkben szedi fel ezeket a csúnya szavakat, szívem. - Túl sok rajtad az ékszer - mondta panaszos hangon Kate. - Ez a szegény gyerek a végén rángatózni kezd tőlük. - Zsémbes boszorkány! - mondta Margo, aztán összerezzent. - Sajnálom, Ali! Mit szólnál hozzá, ha egy ideig hordanád a karkötőmet? - Tényleg? - kérdezte Ali, és izgatottan figyelte, amint gyönyörű nagynénje átadja neki a nehéz aranyláncokat, aztán fölemelte a kezét, és úgy figyelte, amint a napfény bukfencezik rajtuk. - Olyan gyönyörű. Úgy csillog! 81
- Minek viselném, ha nem csillogna? - mondta kacsintással kísérve Margo, és megbökte Ali fülcimpáját. - Nagyon csinos a fülbevalód. - A mama vette. Mert ötöst kaptam a dolgozatomra. - Az anyjára pillantott, lassan mosoly tűnt fel az arcán. - Azt mondta, keményen dolgoztam, és megérdemlem a jutalmat. - Bizony így volt - erősítette meg Laura. - Segítenél Kaylának idehozni a limonádét? Szerintem mindnyájan szomjasak vagyunk. - Jól van - mondta a kislány. Elindult, aztán megtorpant. - Kérsz egy szendvicset? Laura felfogta, hogy ez bocsánatkérés, és bár nem volt éhes, elmosolyodott. - Nagyszerű lenne. Leteríthetnétek Kaylával a plédet, és tarthatnánk ebédszünetet. - S miközben a lánya a sziklák felé indult, maga elé motyogta. - Iparkodik. Pedig olyan nehezen tudja elfogadni. - Több mint nehezen tudnám elfogadni, ha kilátásom volna rá, hogy Peckes Candy lesz a mostohaanyám - motyogta vissza Kate. Margo csak megvonta a vállát. - Candyt túlságosan lefoglalja a Peter iránt érzett szerelme ahhoz, hogy egy percet is a kislányokra szánjon. És a lányok is elég okosak ahhoz, hogy a hátukat mutassák neki. - Azt hiszem, könnyebb volna, ha szeretnék… egy kicsit - mondta Laura, aztán sóhajtott egyet és feladta. - És valószínűleg nagyon önző dolog tőlem, hogy örülök annak, amiért nem szeretik. Igen, örülök neki. - Ki akar fogadni velem, meddig marad együtt Peter és Candy? Én azt mondom… Kate megszédült, gyorsan leült a sziklára. - Már megint! - Jól vagy? - ugrott oda Laura, mert élénken élt emlékeiben Kate gyomorfekélye. - Ég a gyomrod? - Nem - mondta Kate, aprókat lélegzett, és türelmesen várta, hogy a világ leülepedjen. Igen, megvolt az ég, szép kéken, és már újra a helyén. - Tudjátok, mit? Azt hiszem, terhes vagyok. - Terhes? - kérdezte Margo, és eldobta a detektort, hogy csak úgy puffant. Leguggolt Kate elé. - Mióta késik? Csináltál tesztet? - Már elég sokat késett - mondta lehunyt szemmel Kate, és megpróbálta elemezni, mit érez. - Vettem a gyógyszertárban egy olyan micsodát. De még nem használtam, mert féltem, hogy kiderül, nem is vagyok terhes. - Holnap az legyen az első dolgod, hogy megcsinálod - parancsolta Margo, kezébe fogta Kate arcát, és hosszan ránézett. - Reggeli hányinger? - Nem igazán. Egy kis émelygés, amikor fölkelek, de hamar elmúlik. - A másik kettőre nézett. - Ne vigyorogjatok már olyan önelégülten és mindentudóan! - Semmi esélyed rá - mondta Laura, és leült Kate mellé. - Byron mit mond? - Még nem szóltam neki. Nehogy tévedjek. Nem akarok tévedni - mondta reszkető hangon. - Tudom, hogy még csak néhány hónapja vagyunk házasok, és rengeteg időnk van, de nem akarok tévedni. - A másik biztos jel - jelentette ki Laura. - Bizonytalanság és fokozott érzékenység. Aztán meghallott egy lassú, mély férfihangot, és egyből rájött, nemcsak a terhesség válthat ki bizonytalanságot és fokozott érzékenységet. Sürgetően vágyott rá, hogy elrohanjon. Kate vállán hagyta a kezét, felállt. - Ebben a klubban csak nők lehetnek tagok? 82
- Attól függ - mondta dorombolva Margo -, kiről van szó. Segítesz a kincskeresésben, Michael? - Idegrohamot kapnátok, ha szerencsés lennék, és megtalálnám, miután annyi időt vesztegettetek rá. - Ez igaz - mondta Kate, megfogta Laura kezét és megpaskolta, hogy jelezze, már jól van. - Férfi különben sem találhatja meg Seraphina hozományát. Vagy igen? - Nagyon úgy látom, jobban tette volna, ha kezd valamit a hozományával, ha már volt neki, ahelyett hogy elásta valahol, és fejest ugrott a tengerbe. - Tényleg? - kérdezte Kate, és felállt. - Megyek, ellenőrzöm az ebédet. Az a szóbeszéd járja, hogy Mrs. Williamson krumplisalátát készített. - Majd segítek - mondta Margo. Élvezte a levegőben vibráló feszültséget, úgy döntött, hadd vibráljon még egy kicsit. Gyorsan rákacsintott Michaelra, mielőtt követte volna Kate-et. - Fölmentem a lakásba, hogy elintézzek pár telefont - kezdte Michael, mielőtt Laurának ideje lett volna elfutni. - Kinéztem az ablakon, hát látom, hogy öt csinos lány mászkál a sziklákon. Nehezen tudtam volna beletörődni, hogy visszamenjek dolgozni, mielőtt közelebbről is megnézem őket. - Minden vasárnap megpróbálunk pár órát idefenn tölteni. Már olyan rég volt, amikor találtunk két érmét. Pontosabban Margo is talált egyet meg Kate is. Ami a lányokat meg engem illet, a nagy nullánál tartunk. - Fontos ez neked? Hogy aranyat találj? - A vadászat fontos. És a hangulat. - Kinézett a tengerre. - A lehetőségek. És elképzelem, amint az a fiatal lány ott áll a sziklákon, és arra gondolt már nincs semmi, amiért élnie kéne. - Mindig van valami, amiért érdemes élni. - Igen, van. - Mégis sikerült hátrálnia, bár a szikla csak pár lépést engedett. Aztán a férfi megérintette az arcát. - Segítenem kell az ebédnél. Szívesen látunk, ha kedved van hozzá. - A lányokról szeretnék beszélni veled, ha van egy perced. - Ó! - Szemében aggodalom váltotta fel az óvatosságot - Ha utadban vannak… - Laura - mondta türelmesen a férfi. - Tényleg azt hiszed, te vagy az egyetlen, aki elfogadja őket társaságnak? - Nem, persze hogy nem. - Mivel józan gondolkodását igencsak akadályozták a tomboló érzelmek, tehetetlenségében lehullott a keze. - Miről van szó? - Adtam nekik néhány tanácsot, ami a lovaglást illeti. Kayla… - Hátranézett, és elmosolyodott, amikor megpillantotta a kislány apró, arányló feje búbját. - Egyszerűen fantasztikus! Szőrén ülné meg a lovat, ha hagynám. - Kérlek! - mondta Laura, és megrázkódott. - A szívem! - A gyerek mindenképpen teljes gyorssággal akar vágtatni. Egyáltalán mindent a legnagyobb fordulatszámon akar csinálni. Te is csodálkoznál. De nagyon szófogadó is. Sokat tanul. Egyszerűen megőrülök érte. Laura nagyot pislogott meglepetésében, no meg a napfény miatt. - Mindig csak Mr. Furyról beszél meg a lovairól, amikor hazajön az istállóból. Elhatározta, hogy lazít, hát leült a sziklára, de majdnem felugrott, amikor a férfi odaült mellé. - Már nem érdeklik annyira a táncleckék. - Nem akarok belezavarni a terveidbe.
83
- Nem - mondta Laura, és mosolyogva megrázta a fejét. - Csak azért akart járni, mert Ali is jár. Kayla már csak ilyen, mindig kapaszkodik a nővére után. Apró kék virágok bújtak elő a szikla repedéséből a napfény felé. Michael szórakozott mozdulattal letépte az egyiket, és Laurának nyújtotta. - Felfogadtad már mellé azt a rajztanárt? Laura szemében újra meglepetés tükröződött. Milyen furcsa, hogy Michael megjegyzi ezeket az apró részleteket a családdal kapcsolatban! - Tény, hogy találtam valakit. - Lenézett kezében a virágra, és azt kívánta, bárcsak olyan szórakozottan fogadta volna el a virágot, ahogy a férfi odanyújtotta. - A jövő héten már lesz órája. - A gyerek egyértelműen tehetséges. Ami engem illet, csak vonalzóval tudok rajzolni. És mi van Alivel? - Nehéz időszakot él át. Nem olyan rugalmas, mint Kayla, nem is olyan lendületes. És olyan könnyű megbántani. - Majd rendbe jön - mondta Michael, és megfogta az asszony kezét. Eljátszott az ujjaival. - Tudod, a lovaglóleckék. Nem tudom, mit akarsz. Szorgalmazzam? Laura sóhajtva szemügyre vette az idősebbik lányát, aki úgy ült Margo mellett, mint egy igazi hölgy. - Ha nem működik együtt, akkor kár erőltetned. - De Laura, Ali egyszerűen tehetséges. - Tessék? - A gyerek úgy üli meg a lovat, mintha világéletében ezt csinálta volna. Döbbenetesen kecsesen üli meg. És úgy hallgatja, amit mondok, mintha a kőbe vésett tízparancsolat volna. Ettől megijedtem. Ha azt akarod, hogy folytassa, talán keresned kéne valakit, akinek több tapasztalata van a tanításban, mint nekem. Laura döbbenten meredt a férfira. - Sosem mond semmit. Kayla mindig úgy jön haza, hogy be nem áll a szája, de Ali csak megvonja a vállát, és annyit mond, hogy jó volt. - Kayla célratörő. Ali teli van álmokkal. Majd akkor beszél róluk, ha készen áll rá. Az asszony azon tűnődött, hogyan ismerhette meg Michael ilyen jól a gyerekeket. Hogy tudott beléjük látni, s ilyen jól és ilyen gyorsan megérteni, mi zajlik a szívükben. - Bízik benned - mondta lassan. - Pedig mostanában Alinek nem megy könnyen a bizalom. Ha nem bánod, szeretném, ha többet foglalkoznál vele. Valamire nagy szüksége van, és az a helyzet, hogy nemigen tudom, mire, s láthatóan nem is tudom megadni neki. Michael felháborodottan nyúlt az asszony álla alá, és maga felé fordította az arcát. - Nincs igazad. Nagyon is meg tudsz adni neki mindent. Ali pontosan azért vádol téged, mert tudja, hogy megteheti, hogy mindig ott leszel neki. - Leengedte a kezét, kényelmesen felállt, járkálni kezdett Nem tartotta magát valami riadozó alaknak, de a vak is láthatta, hogy ennek az asszonynak valami másra van szüksége. - Nekem is volt egy időszakom, amikor sok mindenért az anyámat okoltam. De sosem mondtam el neki. Mert tudtam, hogy úgyse veszi magára. És nem tudtam, hogy mellém állna-e. Az asszony arra gondolt, talán ezért lát meg annyi mindent a férfi, ezért ilyen megértő.
84
- Talán egyszerűbb, ha megérted az anyádat. Engem nem hagytak cserben a szüleim. Az anyám és az apám olyan volt, mint a kőszikla. Sosem haboztak, sosem remegtek. És sosem tévedtek. Közben arra gondolt, ő mindezt megtette. Habozott. Remegett. És tévedett. Az embernek nem olyan egyszerű visszanyerni az egyensúlyát, miután a földbe döngölték. - Az is lehet - szólalt meg a férfi -, hogy a lányod azért vádol téged, mert te is vádolod magadat. Szedd össze magad, Laura! - Te sosem voltál házas - replikázott az asszony. - De bizony voltam. Hat hónapig - mondta, és fölhúzott szemöldökkel felállt. - És nem egyedül tettem tönkre azt a házasságot. Tovább dolgozom a kislányokkal - folytatta, amikor az asszony nem szólt semmit. - De van egy feltételem. A férfi házas volt? Laurának csak ez járt az eszében, pedig közben figyelnie is kellett. - És mi legyen az? - Ne bújj el a házban! Gyere át, és nézd meg, mit csinálnak. - Kivette az asszony kezéből a virágot, a hajába tűzte. - Nem fogok rád ugrani a gyerekek előtt. - Eddig sem bújtam el, és sosem tételeztem föl rólad, hogy helytelenül fogsz viselkedni a gyerekek előtt. - Ez aztán igazán szórakoztató látvány, ahogy pillanatok alatt átváltasz a kastély úrnője viselkedésre. Nem is tudom, mit tegyek. Ragadjam üstökön a szerencsét, vagy mégis inkább ugorjak rád. Laura jéghidegen fölszegte a fejét. - Jobban szeretném, ha egyiket sem tennéd. Most, hogy így megbeszéltük, biztos, hogy átmegyek hozzád ellenőrizni, hogy haladnak a lányok. Hálás vagyok, amiért felhoztad ezt a témát. - Igenis, asszonyom! - Illik hozzád a szarkazmus, Michael. A férfi megragadta az asszony karját, mielőtt elléphetett volna előle. - Hozzád is - mondta lágy hangon, és az arcuk nagyon közel volt egymáshoz. Istenemre, hozzád is. Úgy látom, nagyon óvatosan akarod eljátszatni velünk a királykisasszony és a kiskanász szerepét. Erre büszke vagyok. Arra indít, hogy próbálkozzak. - Semmit sem kell kipróbálnod velem kapcsolatban. Most pedig engedd el a karomat! - Majd ha befejeztem. - Nagyon szerette ilyenkor az asszonyt, a kihívást, amit így jégbe fagyva jelentett. Gyöngének, ügyetlennek érezte magát az asszony sebzettségétől, és szerette volna megsimogatni. - Emlékeztetlek, kivel beszélsz, ha elfelejtetted volna - folytatta a férfi. - Szeretem megszegni a szabályokat, és ha valaki akadályt állít elém, azt szeretem átlépni, csak úgy, a hecc kedvért. Visszaadom a kölcsönt, ha szorongatnak, méghozzá keményebben. És aljasabban. Laura nem kételkedett abban, hogy a férfi igazat mond. Ahogy farkasszemet nézett vele, úgy látta, mindenre képes, bűnözni, erőszakoskodni. Amikor volt ideje gondolkozni, elemezte is, lényének melyik tisztátalan része vonzódott a férfinak ehhez a valójához. De abban a pillanatban a menekülést tartotta fontosabbnak a hősiességnél. - Hálás vagyok az emlékeztetésért. De ne tarts fel a munkámban!
85
- Isten ments! - mondta a férfi, aztán gyors hangulatváltozással, ami elképesztette az asszonyt, ajkához emelte Laura ökölbe szorított kezét. Kinyitotta, és belecsókolt a tenyerébe, közben végig az asszonyt figyelte. - Ne feledd, tündérkém, még mindig tartozol azzal a randival. Azzal már ott sem volt, elidőzött a piknikhez leterített plédnél, de csak addig, amíg sikerült ellopnia egy szendvicset, amire a kislányok vihogni kezdtek. Laura kivárta, amíg a férfi eléggé eltávolodik, no meg a vörösség is elmúlik az arcán, aztán csatlakozott a családjához. - Mr. Fury kezet csókolt neked, mama - tette közhírré a tényt Kayla. - Olyan volt, mint a moziban. - Csak viccből csinálta - mondta Laura, és elvett egy pohár limonádét, mert nagyon száraz volt a torka. - Elmondta, milyen jól haladtok a lovaglóleckékkel. - Bár még mindig ugrált a gyomra, szórakozottan kiválasztott egy szelet almát. - Azt hiszem, éppúgy élvezi, mint ti magatok. - Nincs velünk semmi baj - mondta Ali, aki ugyan érdektelennek akarta tettetni magát, a szeme sarkából mégis az anyját vizslatta. Ő egyáltalán nem találta viccesnek a kézcsókot. És a mamának virág volt a hajában. - Michael úgy gondolja, mind a ketten jóval előbbre jártok, mint amire azt szokás mondani, hogy nincs velük semmi baj. - Te is újra elkezdhetnél lovagolni, Laura - mondta Margo, aki élvezte, ahogy a dolgok fejlődnek, és beleharapott egy darab sajtba. Nem, igazán nem volt vicces, ahogy Michael belecsókolt Laura tenyerébe. Tökéletes csók volt. - Majd meggondolom. - S mert nagyon szerette volna végignézni, amint Michael a sziklákról lemászva elindul a Templeton-ház felé, szándékosan nyugatra, a tenger felé nézett.
Képtelen volt elaludni. A csontja velejéig fáradt volt, de ez sem számított. Szerette volna azt hinni, hogy az éjszaka miatt van, ami nagyon tiszta volt, teli csillagokkal, az ember szinte szégyellte elszalasztani. De tudta, hogy az álmodozás tartja távol az ágytól. Már álmodozott Michaelról, s egyszerre megbotránkoztatta és gyönyörrel töltötte el, hogy örömmel teszi. Nagy erőfeszítéssel fegyelmezni tudta a gondolatait napközben. De hogyan tudná ellenőrizni, mi kúszik be az álmaiba? Olyan… olyan szexisek voltak. Az érzéki szó túlságosan elhasznált, túlságosan köznapi ahhoz, ami alvás közben lezajlott a fejében. Igazság szerint tudomásul vehette volna, kinevethette volna őket, sőt mesélhetett volna róluk a barátnőinek. De egyiket sem tudta megtenni. Ilyen egyszerű, gondolta, miközben végigsétált a csöndes kerten, hogy még egyik dolgot sem művelte azok közül, amelyeket a tudatalattija hozott össze. Az a durva, izzadságszagú, elementáris szeretkezés nagyon távol állt lánykori álmaitól. Kivéve pár töredezett és rémisztő álmot, amelyet kamaszlányként képzelt össze Michaelról. Laura biztosította magát, hogy a hormontúltengés volt az okuk, nem a vágy. És az a legjobb, ha megfeledkezik róluk. Mindenesetre a legtöbb álma puha és kedves volt, mint ahogy mindig
86
is gyöngédnek és édesnek képzelte el a szerelmet. Ártalmatlan fantaziálásaiban szó sem volt letépett ruháról, durva kézről, szenvedélyes sikoltozásról. És az arcát elhúzva arra gondolt, hogy a valóságos házasságában sem volt szó ilyesmiről. Peter sosem tépte le róla a ruhát, nem döntötte a földre, és nem késztette sikoltozásra. Annak idején gyöngéd volt, szinte túlságosan is az. Aztán ráunt. Ezért is magát vádolta, hogy talán túl gátlásos, túl naiv, talán túl merev volt, hogy fölkeltse férjében az önfeledt vágyat. Most, amikor már értette, mi a féktelen vágy, könnyebben elfogadta a férje hűtlenségét, s talán elkezdheti elfelejteni is. Csak az a bökkenő, hogy benne ébredt föl az a bizonyos féktelen vágy. De két teljesen különböző dolog, ha valaki vad szeretkezésről álmodozik, vagy ha meg is teszi. Blézerje zsebébe dugta a kezét, nagyokat lélegzett, és remélte, hogy lehűlnek a gondolatai, mielőtt ágyba kerülne. Nem megy át Michaelhez. Akár gyávaság, akár bölcsesség, nem megy át hozzá. Úgy gondolta, a férfi túl sok neki, miközben végigsétált a fák között, és a sötét törzseket figyelte, amelyek aljánál pára gomolygott. Egy olyan nőnek, akinek kötelezettségei vannak, a férfi túl veszélyes és túl kiszámíthatatlan. És nem ismerte, bár hosszú évek óta Josh barátja volt. Bizonyára nem is érti. Ezért nem kockáztathatott. Ezért marad az, aminek nevelték, erős asszony, aki teljesíti a kötelességeit. Majd teljessé teszi az életét azzal, amit szerencséjére ajándékba kapott. Gyerekek, otthon, család, barátok, munka. Másra nincs szüksége. Még az álmaiban sem. Észrevette, hogy lámpafény lobban az istállók feletti lakásban. Mint valami kukkoló, visszasuhant az árnyékba. Azon gondolkodott, hogy talán a férfi is álmodozik. Róla. És hogy talán a férfi is nyughatatlan, zavart és rosszul érzi magát ezektől az ábrándoktól. Még akkor is ezen töprengett, amikor kivágódott az ajtó, s a férfi lobogó hajjal kirontott rajta. Keményen kopogott a csizmája a lépcsőkön, ahogy lerohant, és bevágtatott az istállóba. Egy pillanatig még bizonytalanul álldogált a helyén. De biztosra vette, hogy baj van. Egy olyan férfi, mint Michael Fury, nem esik pánikba valami semmiség miatt. Emlékeztette magát, hogy a férfi a Templeton-ház bérlője. Ő pedig Laura Templeton. Az önvédelmi ösztön sosem akadályozta meg abban, hogy teljesítse a kötelességét. Laura rohanni kezdett a holdfény megvilágította gyepen. Az istállóban is égtek a lámpák. Hirtelen elvakította a fény, és nem látta a férfit. Újra habozni kezdett, arra gondolt, elmegy. Aztán meghallotta a férfi hangját, halk, kivehetetlen szavakat mormolt. De az aggodalom világosan kihallatszott a hangjából. Az asszony végigsétált a széles oldalfolyosón, és benézett a kanca nyitott állásába. A férfi a ló mellett térdelt, a haja előrehullott, eltakarta az arcát. Fekete trikója gyűrött, kilátszott alóla feszes izmú karja, és halványan megcsillant bal könyöke felett egy apró, fehér heg. Látta, hogy széles, barna kezével gyöngéden simogatja a kanca hatalmas, ziháló hasát. Laura egy pillanatra arra gondolt, egyetlen nő sem vágyna több szeretetteljes becézésre gyermekszülés közben, aztán már bent is volt az állásban, és a férfi mellé térdelt. - Elkezdődött az ellés. Itt vagyok, édesem! - mondta, ösztönösen a ló fejéhez kerülve. Minden rendben lesz. 87
- És mint mindig, az éjszaka kellős közepén - mondta Michael, és kifújta szeméből a haját. - Meghallottam odafent. Azt hiszem, füleltem is már egy ideje. - Hívtad az állatorvost? - Úgy látom, nincs szükség rá. Amikor utoljára ellenőrizte, azt mondta, sima ellés lesz. Türelmetlen mozdulattal kirántott egy kendőt a hátsó zsebéből. - Te mit keresel itt? - A kertben voltam. Minden rendben lesz, kicsim - motyogta, és az ölébe emelte a kanca fejét. - Láttam, hogy villanyt gyújtasz, utána meg lerohansz. Féltem, hogy valami baj van. - Nem lesz vele semmi baj. - De akkor csak Drága számított, és a férfi éppolyan ideges volt, mint bármelyik apajelölt, aki a váróteremben vágtat föl-alá. - Menj haza aludni. A dolog nem nagyon bonyolult, de rettentő kosszal jár. Az asszony felhúzta a szemöldökét, egyértelmű gunyorosság csillogott a szemében. - Valóban? Igazán nem tudhatok erről semmit, mert csak kétszer szültem. És a gólya rendkívül tisztelettudóan és udvariasan viselkedett, amikor megérkezett. Aztán újra a kanca felé fordult, mert új görcs közeledett. - Minden rendben, ne félj! Majd túlleszünk rajta, drágám. Nem ért ez semmit, ugye? motyogta, amikor a kanca felé fordította fájdalommal teli pillantását. - Hiszen csak férfi, de hadd próbálkozzon most az egyszer, aztán majd meglátjuk, mit mond. - Tudod mit, már mondtam is valamit. - Michael az aggódás és a nevetés közt vergődve megdörgölte az állát. - Akár ki is mehetek, hogy föl-alá járkáljak? Forraljak tán vizet, és vegyek szivart? - Igazán főzhetnél egy kis kávét. Ez itt még eltart egy darabig. - Meg tudom oldani, Laura. Korábban is megoldottam. Nem kell itt maradnod. - Itt maradok - mondta sima hangon az asszony. - És szeretnék egy kis kávét. - Rendben. Amikor a férfi felállt, az asszony észrevette, hogy volt ideje felhúzni a cipzárt a farmerén, de begombolni már nem. Igazán nem volt időszerű, hogy csorogni kezdjen a nyála, miközben egy féltonnás vajúdó ló fekszik köztük. Egy kicsit elvakult tekintettel újra a kancára nézett. - Feketén kérem a magamét. Kérlek! - Rögtön jövök - mondta a férfi, és megállt az istállóajtóban. - Kösz. Elkel a segítség meg a társaság is. Ő… nagyon különleges. - Tudom - mondta Laura, és mosoly lágyította meg az ajkát, amikor felnézett. - Látom. Ne izgulj, apuka, reggel már osztogathatod is a szivart. Mi is a neve? - Drága. - Mivel a zavar nem illett hozzá, csak rántott egyet a vállán. - Ő a Drága. Bizony az. Laura még akkor is mosolygott, amikor a férfi csizmája már a téglapadlón kopogott. - És nagy meglepetésemre te is az vagy - motyogta még maga elé.
88
9 Michael nem egészen így képzelt el egy éjszakát Laurával. Amikor hagyta magát, hogy ezen ábrándozzon, márpedig ez gyakran előfordult, nagyon is más körülményeket képzelt el. És most mégis ott voltak, izzadtan, kimerülten, de együtt. Az asszonyban több volt a kitartás, mint gondolta volna. Már majdnem hajnali négy volt, a kanca meg hol felállt járkálni, hol újra lefeküdt, és nagyon izzadt, amikor elkezdődött az ellés második szakasza. Laura nem bátortalanodott el. És amint a kávé új életre keltette az idegeit, olyan nyugodt lett, mint egy tó tükre szélcsendben. - Kimehetnél járni egyet - javasolta a férfinak. Kényelmesen ült a szénán, karjával átölelve a térdét, és folyton a kancát nézte. - Jól vagyok. - Összeráncolt szemöldökkel törülgette a lovat. - Már hátrakötötte a haját, Laura tisztán látta a szemét. - Idegroncs vagy, Fury. Persze, a férfi is tudta. De nem bánta volna, ha nem mondják a szemébe. A tekintete kedvetlenül elsötétedett, amikor Laurára emelte. - Már számtalanszor végigcsináltam. - Nem, vele még nem. Drága igazán jobban tartja magát, mint te. A francba ezzel a nővel, gondolta Michael, és egy pillanatra hátrahajlott, hogy kinyújtóztassa a hátát. - Sosem fogom megérteni, miért tart ez az egyszerű dolog ilyen sokáig. Te hogy bírtad? - Egy asszonynak ebben a helyzetben nincs sok választása - mondta szárazon Laura. Az ember egyszerűen csak arra figyel, ami a testével történik. A testében. Ezenkívül semmi más nem létezik. Ehhez hasonlítva igazán semmiség egy háború, az éhínség vagy egy földrengés. - Azt elhiszem. - Megpróbált lazítani, emlékeztette magát, hogy a természet rendszerint tudja, mit tesz. - Az anyámra gondoltam, amikor először láttam ellést. Arra gondoltam, elnézőbb lehettem volna vele. Inkább akasszanak fel a nyelvemnél fogva, minthogy el kelljen viselnem ezt. - Valójában inkább arra hasonlít, mintha addig nyújtanák az alsó ajkadat, amíg át nem húzzák a fejeden, s eléri a nyakad hajlatát - mondta Laura, és elnevette magát, amikor a férfi elsápadt. - Kösz az érzékletes képet! Az asszony úgy gondolta, épp jó az alkalom rá, hogy szóra bírja a férfit. És van is idejük, amíg a kanca magzatvize elfolyik. - Anyád Floridába költözött, ugye? - Igen, Frankkel. Ez az a fickó, akihez vagy tíz éve férjhez ment. - Szereted?
89
- Nehéz nem szeretni Franket. Hagyja, hogy vigye az ár, és megpróbál valamit kicsikarni belőle, persze úgy, hogy ne verjen nagy hullámokat. Megfelelnek egymásnak. Anyám igazán rosszul választotta meg a férfiakat Frank előtt. - Megviselt a válás? - Anyámat viselte meg. - Szórakozottan felkapott egy szénaszálat, az ujjára tekergette. Aztán Laura csodálkozására átnyújtotta az asszonynak, mintha virág volna. - Azt hiszem, sosem könnyű. Mármint a válás. - Nem látom be, miért nem. Ha valami nem működik, hát nem működik. Az apám kezdettől fogva csalta, még csak nem is titkolta. De az anyám egyszerűen nem tudta otthagyni. Szerintem még csak eszébe sem jutott. - Semmi titokzatos nincsen abban, ha valaki meg akarja őrizni a házasságát. - Szerintem meg igen, ha az maga a szégyen. Az apám gyakran napokig haza sem jött, aztán hirtelen felbukkant. Az anyámból meg dőlt a siránkozás, és tányérokat hajigált. Amire az apám csak a vállát vonogatta, aztán lerogyott a tévé elé. Aztán egy szép napon már egyáltalán nem jött haza. - Sosem? - Sosem láttuk többet. - Sajnálom, Michael. Erre nem gondoltam. - A keze ugyan tovább simogatta a kancát, de csak a férfira figyelt. - Egyáltalán nem izgat. Vagy nem nagyon - mondta Michael, és vállat vont. - De az anyám nagyon szánalmas volt, és nagyon maga alá került, s ezért elég nehéz volt mellette. Évekig nagyon kevés időt töltöttem otthon. Joshsal lógtam, és az őrületbe kergettem Mrs. Sullivant, mert azt kellett hinnie, hogy elrontom a fiút. Laurának eszébe jutott, milyen volt akkor a férfi. Igen, már megengedte magának, hogy emlékezzen rá, milyen mérlegelő és veszélyes volt a pillantása. És ő hogyan reagált rá. - A szüleim mindig szerettek. - Hűvösek voltak. De fölnyitotta a szememet, hogy megfigyelhettem őket, téged is meg azt, mi zajlik a Templeton-házban. Nagyon más világ volt nekem, a kis patkánynak. Laurának is nagyon más volt a férfi által leírt világ. - Az anyád újra férjhez ment. - De előtte összeállt Ladóval, amikor tizenhat éves voltam. Gyűlöltem azt a szemétládát. Mindig arra gondoltam, az anyám azért szedte föl, mert éppen az ellentéte volt az öregemnek. Nagyon is figyelmes volt, akaratos, no meg féltékeny. Nagyon figyelmes volt az anyámmal mondta Michael, és elsötétítette tekintetét az emlék. - Nagyon. Még meg is verte. - Istenem! Verte? - Anyám mindig tagadta. De monokli volt a szemén, vagy fel volt repedve az ajka, amikor időnként hazamentem, és csupa ócska kifogást hozott fel, hogy megbotlott, vagy belegyalogolt az ajtóba. Ráhagytam. - Még csak gyerek voltál. - Nem, akkor már nem. - Dühödt pillantása az asszonyéba mélyedt. - Sosem voltam gyerek. Tündérkém, én már többet láttam és tettem, mire tizenhat éves lettem, mint te egész életedben. És még tetszett is. - Tényleg? - kérdezte Laura, és meg sem rebbent a szeme. - Vagy ez mentett meg attól, hogy tehetetlennek érezd magad. 90
- Talán mindkettő - biccentett a férfi. - De tény az is, hogy Mrs. Sullivannak igaza volt. Rossz társaság voltam Joshnak, és ha ő nem az, aki, mind a ketten a javítóintézetben végeztük volna. Vagy még rosszabb lehetett volna. Tény, hogy neki több esze volt, mint nekem. - Biztos vagyok benne, hogy hálás azért, amit a szüléinktől kapott, de azt hiszem, te is tudtál kezdeni magaddal valamit. A férfi hónapok óta először úgy érezte, megőrül egy cigarettáért, még a zsebét is megtapogatta, aztán észbe kapott, hogy ennek már vége. - Tudod, miért léptem be a kereskedelmi tengerészeihez? - Nem. - Nos, elmondom. Az egyik este hazamentem. Előtte iszogattunk egy kicsit Joshsal meg a többiekkel a sziklákon. Tizennyolc évesek voltunk és ostobák, én meg lekapcsoltam egy hatos doboz sört Ladótól. Szóval hazamentem, és egy kicsit mólés voltam, s azt kellett látnom, hogy az a marha nagy szemétláda az anyámon próbálgatja az öklét, mert nem tartotta melegen a vacsoráját, vagy valami ilyen szarság miatt. Nem akartam, hogy ezt megússza. Azt gondoltam, az én dolgom megvédeni az anyámat. Így aztán nekimentem. - Szórakozottan végigszaladt az ujja a szeme fölötti hegen. Laura odapillantott, aztán megint a férfi arcát nézte. - Súlyosabb volt nálam, de én fiatal voltam és fürge, és már megtanultam, hogy kell alattomosan verekedni. A szart is kivertem belőle. És még akkor is ütöttem, amikor már a földön feküdt, és vérzett, és elveszítette az öntudatát. Csak ütöttem, amíg szét nem vertem a pofáját. Az igazság az, Laura, hogy meg akartam ölni. Addig akartam verni, amíg meg nem hal, és nem bántam volna meg. Laura képtelen volt elképzelni, semmi tapasztalata nem volt ebben, de arra gondolt, meg tudja érteni. - Az anyádat védted. - Igen, úgy kezdődött, de a végén már halottnak akartam látni. Meg akartam ölni. Így éreztem. Végeztem volna vele, ha az anyám nem állít meg. És miközben azon a szemétládán térdeltem, anyám meg a vérző, sebes arcát tapogatta, azt mondta nekem, hogy takarodjak. - Michael! - Azt mondta, nincs jogom beleavatkozni. Még sok hasonlót mondott, úgyhogy elpucoltam, és otthagytam azzal a szemétládával. - Nem ezt akarta mondani. - Hogy képes egy anya, bármilyen is, a saját gyereke ellen fordulni? Laura ezt képtelen volt megemészteni. - Össze volt kavarodva, félt és megsebesítették. - Pedig ezt akarta mondani, Laura. Abban a pillanatban komolyan gondolt minden szót. Később megváltozott a véleménye. Valahogy megszabadult attól a fickótól, és összeszedte magát. Aztán összejött Frankkel. De addigra én már messze jártam, és igazából sosem tértem vissza hozzá. Tudod, hová mentem, amikor azon az éjszakán elhagytam az otthonomat? - Nem. - A Templeton-házba. Nem is tudom, miért. Épp csak ott találtam magam. Mrs. Williamson a konyhában volt. Gondoskodott rólam, kimosott a koszból. Beszélt hozzám, és meghallgatta, amit mondtam. Süteményt adott. - Nagyot sóhajtva megdörgölte az arcát. Maga sem gondolta volna, hogy olyan mély nyomot hagyott benne az az éjszaka. - Valószínűleg ő mentette meg az életemet. Nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha ő nincs. Azt mondta, 91
kezdeni kell valamit az életemmel. Nem mintha sok választásom lett volna, mégis azt mondta: „Fiam, kezdeni kell valamit az életeddel.” - Mindig kedvelt téged, Michael. - És meg is érdemelte, gondolta Laura. Megérdemelte az a szegény, elveszett gyerek, hogy kényelmet, gondoskodást és megértést találjon. - Ő volt az első asszony, akit szerettem. - Michael felkapott még egy szénaszálat, és rágcsálni kezdte, hogy csillapítsa a cigaretta iránt érzett sürgető vágyat. Nem szórakoztatta, hanem megdöbbentette volna, ha egy szikrányit is tud abból, hogyan gondolt rá az imént Laura. - És talán az utolsó is - tette hozzá a férfi. - Azt mondta, menjek át az istállókhoz, aztán fölment az emeletre, és felköltötte Josht. Itt ültünk és beszélgettünk egész éjszaka. Az egész kibaszott éjszakát végigbeszélgettük. Valahányszor arról kezdtem beszélni, hogy valami őrültséget fogok tenni, mindig visszazökkentett azzal a hideg ügyvédi logikájával. Másnap jelentkeztem a kereskedelmi tengerészetnél. És itt maradtam az istállóban, amíg be nem hajóztunk. - Itt maradtál? Erről Josh sose szólt nekem semmit. - Talán azért nem, mert már akkor az volt a véleménye, bizalmasan kell kezelnie, ami az ügyfelére tartozik. Mindig is tudta, mi a barátság. Mrs. Williamson meg etetett. Csak neki meg Joshnak írtam, miután elmentem. Mrs. Williamson írta meg nekem, hogy anyám kirúgta Ladót. Sosem kérdeztem meg tőle, de azt hiszem, meglátogatta anyámat. - Ellegyintette a dolgot, elvigyorodott. - Tudod, Mrs. Williamson süteménye alapozta meg a hírnevemet a hajón. Egyszer egy hónapban küldött egy teli dobozzal. Egyszer elveszítettem az ingemet pókeren, és Mrs. Williamson süteményét tettem föl. Mondhatom, toronymagasan győztem. - Örülne, ha hallaná - mondta Laura, és megragadva az alkalmat, átnyúlt a ló nyakán, és megérintette a férfi kezét. - Mindenki megérdemli, akit Mrs. Williamson a szárnya alá vesz. Felismeri az őrülteket, és nem szenvedheti őket. Te jó ember vagy, Michael. A férfi Laurát tanulmányozta, tetszést látott a szemében. - Hagyhatnám, hogy ezt gondold rólam, mert így gyorsabban vihetnélek ágyba. Elmosolyodott. - Nem vagyok jó ember, Laura, de becsületes vagyok. Azért mondtam el neked azt, amit eddig csak két embernek, mert arra gondoltam, tudnod kell, mibe mászol bele. - Egy csomó ok miatt már úgy döntöttem, hogy nem mászom bele semmibe. - Majd meggondolod - mondta a férfi, Laura felé fordult, és fölényesen rákacsintott. Minden nő meggondolja magát. Vastag sugárban, amely eláztatta az almot, elfolyt a magzatvíz. - Hát itt az idő! - mondta összegubancolt idegekkel a férfi. - Tartsd a fejét! Laura visszahőkölt. A fáradtságtól szinte álomszerű állapotba ringatózott, miközben beszélgettek, de most meg kell feszíteni minden erejét. Nem riasztotta meg a magzatvíz. Természetes folyamat volt, ahogy a kanca panaszos nyögése is része volt az egésznek. Része volt ennek a folyamatnak, és miközben a kanca a szemét forgatta rémületében és fájdalmában, tudta, hogy újra szeretné megtapasztalni. Visszatért hát a feladatához, követve Michael rövid parancsait, és maga is tanácsot adva. - Már itt is van! - mondta a férfi. - Tarts ki, Drága! Mindjárt túlleszel rajta. - Ott térdelt a vérben és a magzatvízben, és éppoly keményen dolgozott, mint maga a kanca, és már látta is, hogy előbújnak azok a hosszú, vékonyka lábak. - Segítenem kell neki, egy kicsit meg kell fordítani. - Hol a francban lehet a feje? - Fogod? 92
- Igen - mondta Laura, miközben izzadság csorgott a szemébe. - Fogom. Kezd kimerülni. - Már jön. - Megragadta a csúszós, síkos combokat, és benyúlt a szülőcsatornába, hogy megfordítsa és kiszabadítsa a csikót. Meg is találta a lába mellett a fejét. - Jön már, Drága, csak még egy kicsit bírd ki. Csak egy kicsit! Amikor kint volt a csikó marja, Michael megtisztította az orrát. A csikó nyirkos volt, és még mindig anyjához kötötte a köldökzsinór. Bár Michael szerette volna megszabadítani tőle a csikót, Laurával megvárták, amíg a csikó kiverekszi magát a magzatburokból, és a természet akarata szerint elpattan a zsinór. Egy ideig néma csönd volt az állásban, csak a kanca ziháló lélegzése hallatszott, meg az első lágy, örömteli nyihogása, amikor rájött, hogy kicsinye van. - Gyönyörű ez a méncsikó - motyogta Laura. - Egyszerűen gyönyörű. - Kislány - mondta vigyorogva Michael, és letörülte arcáról az izzadságot. - Szereztünk egy lányt, Laura. Egy csodaszép kislányt. Az isten áldjon meg, Drága, nézd, mit pottyantottál a világra! A ló csak nézett, aztán az anyai ösztön talpra állította, és elkezdte tisztogatni a kicsinyét. - Ez mindig olyan kedves - motyogta Laura, és hátradőlt, hogy ne zavarja az anyát és kicsinyét. - Nem vagy csalódott? - kérdezte Michaeltól. - Hogy nem lett méncsikó? - Van négy lába és farka, hát nem? És olyan színű, mint az anyja. - Tényleg nem vagy csalódott - mondta nevetve Laura, miközben a döbbent örömöt figyelte a férfi arcán, aztán ünnepélyesen kezet nyújtott neki. - Gratulálok, apuka. - A fenébe ezzel! - mondta a férfi, rávetette magát az asszonyra, magához ölelte, és lecsapott a szájára. Laurának elállt a lélegzete. És zúgott a feje. És elgyöngült. Izzadság és vér borította őket, tántorogtak az álmatlanságtól. Piszkos volt alattuk a széna, a levegőben vastagon úszott az ellés szaga. És szorosan, nagyon szorosan ölelték egymást. A férfi meg akarta osztani az asszonnyal a túlcsorduló érzelmeit, köszönetet akart mondani neki a maga módján, amiért része volt a pillanatnak. De aztán elmerült az asszonyban, elkapta a vágy, a hőség, elmerült a selymes karok közt, amelyek úgy ölelték körül, mintha az asszony egy szikláról függne le, s a férfi volna az egyetlen menedék. A férfi morgott valamit, összefüggéstelen, vad és kíméletlen dolgokat, amelyek mind-mind ott kavarogtak a fejében. A keze az asszony csípőjére csúszott, birtoklón ráfeküdt a mellére. Az asszony megfeszült, elhajolt, nyögött. - Nyugi! - mondta ugyanazon a türelmes, szelíd hangon Michael, ahogyan a vajúdó kancával beszélt. De a foga már az asszony járomcsontján, aztán a nyakán járt, éppen a lüktető éren, úgyhogy lehetetlen volt teljesíteni, amit mondott. - Képtelen vagyok rá. - Nem kapott levegőt. Nem tudott gondolkodni. Nem tudta abbahagyni. - Michael! - Kábultan a férfi nyakához szorította az arcát. - Képtelen vagyok rá. A férfi arra gondolt, ő bezzeg képes rá, ahogy egész testében erőszakosan terjedt a sajgó fájdalom. Ő bezzeg képes rá, de még többre is. De rosszul választotta meg a helyet és az időpontot. Emlékeztette magát, hogy az asszony mellette volt egész éjszaka. Ha most kihasználná, csak azt bizonyítaná vele, hogy még a legbecsületesebb ember is meginog időnként. 93
- Úgysem voltam oda azért, hogy szénában hancúrozzunk. - Megpróbálta könnyedre venni a figurát, bármibe került is ez neki. - Nyugi! - Gyöngéden megfogva a kezét megfordította az asszonyt. - Nézd csak, közben felnőtt a kislányunk. Laura ölében lassan ellazult az összeszorított ökle, amint a csikót figyelte, amint talpra akar állni. Ami némi komikus bukdácsolás után sikerült is neki. - Már vá… - Laura keményen beletörülte kezét a nadrágja térdébe, hogy megállítsa a reszketését - Már választottál neki nevet? - Nem - mondta a férfi, és egy kicsit tovább kínozta magát azzal, hogy beleszippantott az asszony hajába. - Válassz neki te! - Ő a tied, Michael. - Hárman segítettük a világra. Szóval, mit akarsz, mi legyen a neve? Laura a férfinak dőlt és elmosolyodott. A csikó közben azt is megtanulta, hogy kell szopni. - Volt egy kancám, amikor kislány voltam. Lulu volt a neve. - Lulu? - kérdezte kuncogva a férfi, és az asszony hajába temette az arcát. Laura lehunyta a szemét, és meglódult a szíve, amikor a férfi hozzádörgölte az orrát. - Bejártam vele a hegyeket, és álmaimban is rajta lovagoltam. - Szóval, Lulunak hívták - mondta a férfi, felállt, és felsegítette Laurát is. - Sápadt vagy. - Végighúzta a hüvelykujját az asszony arcán. - Ahogy egyre világosabb lesz, annál törődöttebbnek látszol. És annál inkább meg akarlak érinteni. - Nem tudom megadni neked, amit akarsz. - Fogalmad sincs róla, mit akarok. Ha tudtad volna, nem engedtél volna a Templetonház közelébe sem. De jobb lesz, ha hazamész, és alszol egy kicsit, mivel mind a ketten túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy ezt most elmagyarázzam neked. - Segítek összetakarítani. - Nem, ezzel elbírok. Annyira azért nem vagyok fáradt, Laura, te meg túl csábító vagy. Menj innen! - Rendben. - Kilépett az állásból, visszanézett. A férfi, a magas, karcsú férfi a fekete trikóban és a kényelmes farmerben, amelyet nem gombolt be a derekán, éppen nyújtózott egyet. Laurának az egész valója felbolydult. Elöntötte a vágy. - Michael! - Igen? Az asszony észrevette, milyen súlyos a férfi pillantása. De még mindig úgy szegeződött rá, hogy felforrt tőle a vére. - Még soha senki nem akart úgy, mint te. Nem tudom, mit érzek, vagy mit kezdjek ezzel. A férfinak egyből forró lett a pillantása. - Hát ez nem olyasmi, amitől kevésbé akarlak. - Gyorsan, mint egy kígyó, biztonsággal előrenyúlt, megragadta az asszony blúzát. A szabadon maradt keze a nyakán körözött, könnyedén megszorította, miközben a szája keményen az asszony szájára tapadt. Az asszony hátratántorodott, és ködös lett a tekintete a zavartól és a félelemtől, amikor elengedte. - Menj innen, Laura! - ismételte meg a férfi. - Itt nem vagy biztonságban.
94
Az asszony vakon kisétált az istállóból. Odakint a vakítóan fehér reggel fogadta. Úgy érezte, minden csontja sajog, az agyában teljes a zűrzavar. Bizonytalanul fölemelte a kezét, és végigsimított duzzadt ajkán. Még mindig rajta érezte a férfi száját. Érezte az ízét is. Már a Templeton-ház felé tartott, de még visszanézett, és azon tűnődött, akarja-e egyáltalán, hogy biztonságban legyen. Pedig mindig biztonságban élt, és most megnézheti magát. Az eddigi élete nemigen volt átütő siker. De ennek ellenére folyton ott motoszkált benne a gondolat, hogy nem a fejével, hanem a mirigyeivel gondolkodik. Isten a tudója, hogy akkor egyetlen hatalmas, lüktető mirigynek érezte önmagát. Új élmény volt, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy föl akarja fedezni a még hátralévő részleteit. Mielőtt dönteni tudott volna, már be is lépett a konyhába, ahol égszakadás-földindulás várta. - Miss Laura! Istenem! - ugrott neki Ann. Laurának ijedtében kidülledt a szeme, Ann pedig erősen átölelte, aztán eltolta magától, hogy jobban lássa, majd lenyomta egy székre a konyhaasztalnál. - Mit tett veled? Az a szörnyeteg, az a sátánfajzat? Megsebzett, kicsim? Ann bősz tekintettel igazgatta Laura zilált haját, sápadt arcát paskolgatta. - Tudtam, hogy baj lesz belőle, ha ideengedjük, de sosem képzeltem volna… Megölöm, puszta kézzel ölöm meg. Majd meglátod! - Micsoda? Kit? - Magánkívül van, hát nem látja, Mrs. Williamson, az én szegény báránykám. Hozza már azt a brandyt! - Nyugodjon meg, Mrs. Sullivan! - Még hogy nyugodjak meg? Hát nem látja, mit tett a mi Miss Lauránkkal? A szakácsnő beletörülte kötényébe a kezét, és ellökte magát a tűzhelytől. - Mi történt, kedvesem? - Én csak… - Majd én megmondom, mi történt - szakította félbe Ann, és úgy villogott a bosszúállás a szemében, mint valami kardpenge. - Mindennek az a férfi az oka. Mindenki láthatja, hogy a mi báránykánk csak meg akart szabadulni tőle. De ezért megfizet! Miután elbeszélgettem Michael Furyval, annyi se marad belőle, amennyit a cipője talpáról levakar az ember. - Michael? - Laura ködösen arra gondolt, biztos a kimerültségtől van, amit hall. Pedig épp az imént hagyta ott Michaelt. - Mit csinált? Ann összeszorított szájjal leült, megfogta Laura kezét. - Ne szégyelld magad, és ne nyugtalankodj! Egyik sem a te hibád volt. - Szóval - szólalt meg lassan Laura -, mi nem volt az én hibám? - Édesem! - mondta Ann, és arra gondolt, a szegény lány biztosan így akarja elfelejteni a szörnyűséget, ami történt. - Tudod mit, vetkőzz le, nézzük meg, hol sérültél meg. Imádkozom, hogy ez az ő vére legyen a ruhádon. - Vér? - kérdezte Laura, és lenézett az összekoszolódott pamutblúzára és nadrágjára. Ó, istenem! - mondta, és hosszan, vadul felkacagott. -A brandyt, Mrs. Williamson. Hozza már azt a brandyt! - Nem, nem! - Laura az önuralmáért harcolva megragadta Annt, mielőtt a házvezetőnő felugorhatott volna, hogy elégtételt vegyen. - Ez nem az én vérem, Annie, és nem is a
95
Michaelé. Egy csikóé. - Csuklott egyet, és megpróbálta tartani magát. - Segítettem Michaelnek, hogy az éjszaka megszülessen a csikó. - Na, akkor minden jól van - mondta Mrs. Williamson, és elégedetten újra a tűzhely felé fordult. - Egy csikó? - kérdezte Ann még mindig gyanakodva. - Lent voltál az istállóban egy ellésnél? - Igen, és kancacsikó lett. Gyönyörű! - Felsóhajtott, és nagy volt benne a kísértés, hogy a konyhaasztalra hajtsa a fejét, és ott helyben elaludjon. Oda volt minden ereje, nem maradt más, mint a mindenre rátelepedő kimerültség. - Elég koszos munka volt, Annie. Azt hiszem, Michaellal mind a ketten úgy nézünk ki, mintha kocsmában verekedtünk volna. - Ó! - mondta összezavarodva és megalázottan Ann, és felállt. - Akkor hozok neked egy kis kávét. - Már annyi kávét ittam, hogy elég lesz az elkövetkezendő pár évre. - Aztán kijózanodva megfogta Ann kezét. - Annie, meglepődtem rajtad. Michael sosem bántana. - Megmondtam neki, hogy az a fiú aranyból van - szúrta közbe Mrs. Williamson. - De egyik fülén be, a másikon ki. - Tudom, mikor látok gazembert. - Ez a gazember - szólalt meg csöndesen Laura -, azzal töltötte az éjszakát, hogy egy lóért aggódott. A saját idejéből vesz el, amikor lovagolni tanítja a lányaimat. Kedves, figyelmes velük. És abból, amit én láttam az istállóban, az állatai körül, két ember helyett dolgozik. Ann-nek eszébe jutott, hogyan rohant Kayla a férfi felé, milyen könnyedén viszonozta a kedvességét Michael. De csak azért is összeharapta a száját. Tudta, amit tudott. - Azt mondom, egy leopárd sosem változtatja meg a leshelyét. - Talán nem. Viszont egy ember megváltozhat. Ha lehetőséget kap rá. Bármit érzel is iránta, jelenleg a Templeton-házhoz tartozik - mondta Laura, valahogy felállt, és megdörgölte égő szemét. - Most le kell zuhanyoznom, és egy kicsit… - Amikor leeresztette a kezét, észrevette a tűzhely feletti órát. - Istenem, fél nyolc? Hogy lehet az, hogy fél nyolc van? Kilenckor megbeszélésem lesz. Fenn vannak már a lányok? - A lányok miatt ne izgulj! - mondta Ann. - Majd én utánanézek, hogy felöltözzenek, és elinduljanak az iskolába. Halaszd el azt a megbeszélést, Miss Laura, és feküdj le! - Nem lehet. Nagyon fontos. Biztos akarok lenni benne, hogy a lányok nekikezdtek az öltözésnek, és gyorsan lezuhanyozom. Útközben a szálloda felé letehetem őket az iskolánál. Nézz utána a reggelijüknek, Ann. - És a tiéddel mi lesz, kicsim? De Laura már ott sem volt. - Köszönöm, csak egy kávét kérek. Nincs másra időm. - Túl sokat vállal magára - kotyogta Mrs. Williamson, miközben a kelt tésztát verte. Ha ez így megy tovább, le fog esni a lábáról, mielőtt tovább tudna lépni. Jegyezze meg, amit mondok! - Igazság szerint nem is bánta volna, ha egy bizonyos fiatal gazember elkapja Laurát, miközben leesik a lábáról. Egy kicsit sem bánta volna. - Nem kellett volna egész éjszaka fent maradnia, és azon aggódnia, ami másnak a dolga. 96
- Mrs. Sullivan, maga nagyon finom asszony, de bizonyos dolgokban olyan csökönyös, mint hat öszvér. És jegyezze meg, hogy hamarosan megeheti, amit főzött, s erre egyhavi béremet teszem föl. - Majd meglátjuk - mondta bosszúsan Ann, és kitöltötte a kávét Laurának, hogy felvigye az emeletre. - Azzal a fiúval csak baj van. - Ha úgy van is - mondta higgadtan Mrs. Williamson -, ez a legaranyosabb baj, ami csak előfordulhat egy okos lány álmaiban. De jó lett volna, ha az én életemben is több ilyenfajta baj akad! Amint Ann ünnepélyesen és méltóságteljesen kivitorlázott, Mrs. Williamson göcögni kezdett.
Nem mintha nem hitte volna el, hogy az éjszaka született egy csikó. Egyszerűen arról volt szó, hogy Ann Sullivan jobb szeretett a saját szemének hinni. Az istálló felé tartott, kelletlenül cipelte a kosár süteményt, amit Mrs. Williamson bízott rá, szinte erőszakkal. És ha neki van igaza, Michael Furyt nem sokáig etetik a Templeton-ház konyhájáról. Először fölnézett a lakásra, és összehúzta a szemöldökét, amikor észrevette a párkányon a friss festést. Arra gondolt, a fiú ezzel csak el akarta nyerni a bizalmukat. Kezesnek és engedelmesnek akar mutatkozni, amíg ki nem mutatja a foga fehérét. Nos, mindenkinek port hinthet a szemébe, de az övébe ugyan nem. Egyenesen bemasírozott az istállóba, pedig egyszer sem járt ott, amióta Michael beköltözött. Meglepődött. A helyiség olyan tiszta volt, mint egy nappali, s egyáltalán nem büdös, a széna és a lovak szaga uralkodott a levegőben. Ugrott egy kicsit, amikor a Max nevű ló üdvözlésként a vállára fektette a fejét. - Istenem, akkora vagy, mint egy ház! - mondta a lónak. De elmosolyodott, amikor meglátta a ló szelíd tekintetét, s megsimogatta selyemfinomságú orrát. Persze előbb hátranézett, hogy ellenőrizze, egyedül van-e. - Milyen csinos legényke vagy! Talán te vagy az, aki ismeri a trükköket, mert a lányok folyvást azokról beszélnek. - Ő az egyik. - Ann keze lehanyatlott, és elátkozta magát, amiért nem nézett körül gondosabban, amikor Michael kilépett a kanca állásából. - Ki akarja próbálni? - Köszönöm, nem. - Mereven, mint valami karó, előrelépett. - Mrs. Williamson küldött magának süteményt. - Igen? - Elvette a kosarat Anntől, kivett egy süteményt. - A süteményből felcsapott a gőz, amikor beleharapott. A férfi felnyögött az élvezettől. - Az az asszony istennő - mondta teli szájjal. - Nem is gondoltam volna, Mrs. Sullivan, hogy egyszer még Piroskát játszik, aki ételt visz a farkasnak. - Látom, nagyon ismeri a meséket. A helyzet az, hogy útközben a nagyanyjához, orvul megtámadta egy farkas azt az ártatlan kislányt. - Na, ezt jól megkaptam - mondta Michael, és mert az asszony mindig visszaszúrt, amikor ő is megszúrta, visszament az állásba, hogy befejezze a szoptató kanca és a csikó gyógykezelését. - Jó kiállású ló. - Kanca. Mind a kettő nagyon szép. Hosszú volt az éjszaka, ugye, Drága?
97
Az álláson nem látszott, hogy hosszú, sok piszokkal járó szülés folyt le benne. A szalma makulátlanul tiszta volt, anya és kicsinye jól ápolt. Miután Laura alig egy órája tántorgott be a konyhába, a fiú láthatóan nem vesztegette az idejét. - Magának is hosszú volt az éjszakája, Mr. Fury. Meglepődtem, hogy nem az ágyában horkol. - Remélem, hogy nemsokára úgy lesz, mihelyt itt végzek. De először meg kell etetni és itatni a lovakat. - Tudta, hogy fölmérgesíti ezzel az asszony, de azért hátranézett és megkérdezte. - Akar segíteni? - Megvan a magam dolga, amit el kell látnom. Maga törődjön a saját háza tájával. - De be kellett vallania magának, hogy a férfi jól törődik azzal, ami az ő dolga. És Annre hatott, ha valaki szereti a tisztaságot. De mégis… - Úgy látom, nem habozott, hogy arra kényszerítse Miss Laurát, hogy egész éjszaka itt maradjon. Michael elégedett volt azzal, ahogy elhelyezte a kancát és csikaját, kilépett, megkerülte Ann szálfa kemény alakját, és a takarmánnyal kezdett foglalkozni. - Nem, ez nem igaz. - Annak a lánynak alvásra van szüksége. - Nos, majd most kialussza magát. - Úton van a Monterey Szállóba. A merítőkanál megállt a férfi kezében, és a zab visszaszóródott, amint visszafordult az asszony felé. - Ez nevetséges. Egész éjszaka talpon volt. - Megbeszélése van ma reggel. - Kimerült volt. - Tudom. - Meglepte, hogy a férfi elismeri Laura kimerültségét, és hogy felháborodottnak látszik. - Milyen ostoba! - mondta Michael, s lecsapta a merítőkanalat a takarmányos bödönbe. Később is elmehetett volna fodrászhoz meg manikűröztetni. - Hogy fodrászhoz meg manikűröztetni? - kérdezte undorral Ann, és csípőre rakta a kezét. - Maga ostoba, ha ezt hiszi Miss Lauráról. Nem mintha bármikor mást gondoltam volna magáról. Dolgozni ment a szállóba, maga tuskó. És délután majd átmegy dolgozni a boltba. Utána meg, ha még meg tud állni a lábán, miután maga egész éjszaka itt tartotta a lova miatt, a gyerekeivel foglalkozik, utána meg… - Az övé az az átkozott szálloda - replikázott a férfi. - Meg az az átkozott bolt is. És úgy képzelem, mind a kettő épségben megmarad, még akkor is, ha kivesz magának egy tetves szabadnapot. - Miss Laura komolyan veszi a kötelezettségeit. És föl kell nevelnie a gyerekeit. Fizetni kell a tanításért, a ruhákért, az ételért, fizetni kell a számlákat is. - Egyetlen Templeton sem dolgozik fizetésért. - Laura Templeton igen. Azt hiszi, majd a családja nyakán fog élni? Azt hiszi, majd odaáll sírni a szülei elé, miután az a gazember elszedte az összes pénzét? - Miről beszél? Ki vette el a pénzét? - Mintha nem tudná! - mosolygott lekicsinylően Ann. - Mintha nem tudná egész Big Sur és Monterey, de még Carmel is, hogy az a férfi mindent kizsarolt Laurából, tisztára pucolta az összes bankszámlát, a részvényeket, mindent, de mindent a válás előtt. 98
- Ridgeway? - kérdezte Michael, és sötéten, élesen megvillant a szeme, mint amikor két kard koccan össze. - Miért nem rogy össze holtan az ilyen? Ann levegő után kapkodott. Ami azt illeti, ebben legalább még egy gazemberrel is kész egyet érteni. - Nem az én dolgom, hogy egy lovásszal pletykáljak erről. - Nem vagyok lovász, és maga sem hagyja sosem, hogy a Templeton család korlátozza, ha rólam volt szó. Minek hagyták, hogy Ridgeway meglépjen az összes pénzzel? Josh megállíthatta volna, a Templeton család is elbánhatott volna vele. - Ez Miss Laura dolga, ő választotta ezt a megoldást - mondta Ann, keresztbe fonta a karját, és becsukta a száját. - Hát, ez nem sok - mondta a férfi, odavitte a zabot Max-nek, aki türelmesen várta az abrakot. - A családjának annyi a pénze, hogy akár fürödhetne benne. Itt van a háza, a cselédei. Az ő helyében senki nem élne így, és garasoskodna. Ann gúnyosan felhorkantott. - Miss Laura anyagi helyzete nem tartozik magára, Michael Fury. De ha azon jár az esze, hogy megpuhítsa, és aztán maga felé folyjon a pénze, hát más után kell néznie. - Tudta, hogy a legfeketébb düh villan fel a férfi szemében, amit valaha látott, s azt is észrevette, hogy keményen visszafogta magát, nehogy kicsorduljon belőle. Az elsőre számított, a másodikra sosem. - Úgy, szóval figyelmeztetett - mondta Michael, és visszament a lovait etetni. Az asszony azt találgatta, hogy megbántotta-e a forrongó indulata alatt? Nem, nem hitte, hogy egy olyan férfi, mint Michael, meg tud bántódni. Mégis beharapta a száját, s azon gondolkodott, mi lesz, ha tévedett, és valóban meg kell ennie, amit főzött. - Hagyom, hogy dolgozzon. Michael tovább méricskélte a zabot, miután Ann elment. Aztán kirepült kezéből a merítőkanál, és elég erővel csapódott az istálló falához, hogy letörjön a nyele. Az állásokban idegesen mozgolódni kezdtek a lovak. Max is abbahagyta az evést, és hosszan bámulta a gazdáját - Ó, az istenit! - motyogta Michael, és megdörgölte az arcát. - Már eleget dolgoztam. Annak az átkozott nőnek ágyban volna a helye. - Felkapta a merítőkanalat, újra elhajította. Aztán indult, hogy keressen egy másikat.
10 Délután kettőre Laura kimerültsége új szakaszba lépett. Majdnem kellemes volt, amint úgy érezte, pár centivel a talaj fölött lebeg, és nagyon lágynak, szinte folyékonynak érezte maga körül a levegőt.
99
Akkorra mar túl volt az írótalálkozó konferenciaelnökével megtartott megbeszélésen, felkészítette a személyzetet a vendégáradatra, amely a következő két napban volt várható, ellenőrizte és újra ellenőrizte a bankettszervezővel az ellátást, a szállítást, a terítést, a szobaszolgálatot és a konyhát. Egykor feltöltötte magát kávéval, elszopogatott egy cukrot, és elindult a boltba. A nap egyetlen örömteli pontja Kate félig hisztérikus hívása volt, amely a zuhany alól ugrasztotta ki Laurát aznap reggel. - Rózsaszín! Rózsaszín lett. Terhes vagyok. Byron, tegyél le! Hallottad, Laura? Gyerekem lesz! Laura persze hogy hallotta, aztán együtt nevettek, és szipogtak is egy kicsit. Kate azóta úgy járkált a boltban, mintha álmodna. - Mit szólsz a Guinevere-hez, ha lány lesz - kérdezte éppen. - Byron családjában hagyomány, hogy irodalmi neveket adnak a gyerekeknek. - Guinevere feslett ribanc volt- szólt közbe Margo. - A legjobb barátjával csalta meg a férjét. De ha éppen ezt akarod… - Mindig szerettem az Ariel nevet - szólt közbe Laura. - A viharból. - Ariel De Witt - mondta Kate, jegyzetfüzetet húzott elő a zsebéből, és fölírta. Úgy gondolta, a névadás komoly dolog, és minden szemszögből meg kell vizsgálni. Kell hogy jó legyen a hangzása, és leírva is jól nézzen ki. És jó érzést keltsen. - Hm! - Úgy érezte, ebben a névben tényleg van valami. - Nem rossz. - Zsebre vágta az olvasószemüvegét, amint Laurára nézett. - Laura, te megint bóbiskolsz. - Nem, dehogy! - Laura összekapta magát, felemelte bólintgató fejét, és megpróbált összpontosítani. Mi a fenéről is beszélgettek? - A nevek - mondta gyorsan, mintha villámjátékon volna, ahol a gyorsaság a legfontosabb. - Irodalmi lánynevek a gyereknek. Hester, Juliet, Delilah. - Jutalmul a helyes válaszért pedig kapsz egy teljes sztereóberendezést - mondta Kate felhúzott szemöldökkel. - Vagy tovább akarsz menni, mert el akarod nyerni a honolului utazást? - Nagyon vicces - mondta Laura, és megállta, hogy ne dörgölje meg a szemét, mint egy szeszélyes kisgyerek. - Nekem a Juliet tetszik jobban. - Majd az igen tisztelt bíráló bizottság elé terjesztjük. Laura, tarts öt perc pihenőt, mielőtt elzuhansz. - És ha van bárki is, aki tudja, milyen következményekkel jár, ha valaki túl sokat vállal szólt közbe Margo -, akkor nem más, mint a mi várandós barátnőnk ezzel a homályos tekintettel. Menj már hátra, és aludj egy kicsit! - javasolta Margo, aki Laurát mustrálgatta, miközben az üvegárut fényesítette. - Hát bizony, egy nőből kiszívja az életerőt, ha egy éjszakát tölt Michaellel. Laura pislantott egyet, és körülnézett, hogy vannak-e vevők hallótávolságon belül. - Már mondtam neked, hogy egy csikót segítettünk a világra, nem henteregtünk. - Ami csak azt bizonyítja, hogy átrendezted magadban a fontossági sorrendet. Kate, azt hiszem, azt a vevőt ösztönözni kéne egy kicsit - intett Margo egy férfi felé, aki a dobozolt gyertyák fölött tanakodott magában. - Folyton téged bámul - tette hozzá, amikor Kate odább lépett. 100
- A vevő? - Michael, Laura. És ha te nem bámulod őt, amikor hátat fordít neked, akkor menj el szemészhez. - Nincs időm rá, hogy… Jó, na, lehet, hogy bámultam. Margo lerakta a Waterford üvegvázát, és elfordult. Arra gondolt, legalább fejlődött egy kicsit az ügy. - És készen állsz egy kis gyömöszkölésre? Laura kifújta a bennrekedt levegőt. - Akarja. Michael akar engem. - Hű, most aztán nagyon meglepődtem! - De igazán, meg is mondta. Pontosan így. Mit válaszolhatna erre az ember? - Különböző megoldások vannak. Nézzük csak, azt hiszem, mindet végigpróbáltam mondta Margo, és megtámasztotta ujjával az arcát. - Melyiket szeressük Margo kedvenc szórakozásai közül? - De nekem nincs szükségem szórakozásra - mondta Laura, és leült a pult mögötti székre, mert úgy érezte, menten összerogy. - Margo, én egyetlen férfival feküdtem le egész életemben. Tíz évig voltam a felesége. Nem kell semmiféle szórakozás, megoldás, felelni sem akarok neki. - Szóval, nem kell szórakozás, az, ami jó neked. De hát minden nőnek megvannak a módszerei, és azt hiszem, válaszai is. Próbálkozzunk meg egy kérdéssel! Vonzódsz hozzá? - Igen, de… - A válasz igen - szakította félbe Margo, miközben fél szemét két vevőn tartotta, akik az oldalfal melletti tárlóban kirakott ékszerek fölött tanakodtak. - Felelősségteljes, független, felnőtt nő vagy, aki vonzódik egy jóképű, független, felnőtt férfihoz. - Ez akkor működik, ha nyulakról van szó. - Hidd el nekem, emberek esetében is működik. De nincs garancia. Ám ezt te is tudod. Igen, lehet, hogy megbánt. De boldog is lehetsz. Vagy egyszerűen csak kiszórakozod magad. Laura horkantva fölemelte a fejét. - Neked mindig is könnyebb volt a szex, mint nekem. - Nem vitatom, de különösebben azért nem vagyok büszke rá. - Nem akartalak… - Tudom, hogy nem akartál megbántani. Én egynél több férfival feküdtem le. Volt köztük házas is. Van, amikor ez jelent valamit, van, amikor nem. - Margo akkor már sajnálkozás és vádaskodás nélkül tudott erről beszélni, mert rájött, hogy bármi, amit addig tett, afelé vitte, ahol most áll. - Josh az egyetlen, aki igazán számít. - Mert szeretitek egymást - mondta csöndesen Laura. - De köztem és Michael között szó sem esett szerelemről. Ez csak vágy. - És azzal mi a baj? - Általában meg tudom mondani, mi a baj vele, amíg rám nem teszi a kezét, vagy meg nem csókol. Margo szerint ez nagyszerű jel volt. - És aztán?
101
- Akkor én is akarom, és még sosem akartam úgy senkit, mint őt. És minden túl gyors, túl forró. - Kényelmetlenül mozgolódni kezdett, mert már az is felbolygatta, hogy beszélt róla. - Egyszerűen kényelmetlen. - Halleluja! - mondta kuncogva Margo, és közelebb hajolt a barátnőjéhez. - Lepd meg magadat, Laura, pár éjszaka menj le az istállóba, és húzd magadra. - Helyben vagyunk. Pontosan ezt terveztem. Margo, tényleg szükségem volna néhány értelmes tanácsra. - Ésszerű visszavonulási terven gondolkodsz? - Kisasszony! - jelzett az egyik vevő. - Megnézhetném azt a brosst? - Természetesen - mondta Margo, felkapta a kulcsot, és odalépett. - Ugye, milyen imádnivaló az art déco? Ez mesés darab. Egy ingatlanárverésen találtam Los Angelesben. Azt mondták, valaha Marlene Dietriché volt. Laura körülnézett a boltban, és elfojtott egy ásítást. Észrevette, hogy a bolt zsúfolt, de túl sokan azért nincsenek. Felállt a székről, elindult egy vevő felé, hogy megkérdezze, miben segíthet. Azon imádkozott, nemleges legyen a válasz. Akkor nyílt az ajtó. - Peter! - mondta Laura, és visszahőkölt. - Felhívtam a szállodában az irodádat. Úgy vélték, itt majd megtalállak. - Igen, rendszerint a boltban töltöm a délutánokat. - Érdekes - mondta a férfi, aki még nem járt a boltban. Szándékosan elnyomta kíváncsiságát, vajon miféle apró kockázatot vállalt a volt felesége ennek a boltnak a vezetésével. De ha már ott volt, lassan, mérlegelőn körülnézett. Candy nem volt eléggé pontos, amikor használt limlomok zsúfolt rakásaként írta le a boltot. És mert tudta, hogyan érez a menyasszonya Laura és társai iránt, nem is várta, hogy az legyen. Azt azonban mégsem várta, hogy ennyire vonzó lesz a bolt, s azt sem, hogy teli van láthatóan tehetős vevőkkel és turistákkal. Arra sem számított, hogy fölkelti érdeklődését a kirakott áru, s hogy szakemberként enyhe irigységet érez. - Nos? - kérdezte Laura, aki rájött, min gondolkozik a volt férje. - Mit gondolsz? - Nos, nem mindennapi. Bizonyára nagy változást hozott az életedbe. - Újra Laurára nézett. Arra gondolt, még mindig hűvös és kedves teremtés. Furcsa, de azelőtt meg sem fordult a fejében, hogy akár Laurának, akár a barátnőinek elég esze, pénze és fantáziája lehet ahhoz, hogy ennyire vonzó, ennyire sikeres valamit hozzanak létre. - Már nem jelent változást - mondta Laura, aki nem akarta, hogy úgy méregesse akár őt, akár a barátnőit, amitől felháborodik. - Megvan. - Gondolom, élvezed ezt a fajta szórakozást. - Nem szórakozás, üzlet. Miért várta, hogy a férje felfogja, mi ez a bolt? Hiszen sosem értette meg a feleségét. Arra gondolt, talán az új, választott feleségével jobban tud majd bánni. - Kétlem, hogy azért jöttél, mert ajándékot akarsz venni Candynek. Nem sokra tartja az árunkat. - Nem. Beszélnem kell veled. - A férfi újra körülnézett, észrevette a kanyargó lépcsőt, a nyitott balkont. Aztán észrevette Margót, aki hideg, utálkozó tekintettel méregette. Peter úgy gondolta, nem köteles eltűrni egy cseléd gyerekének becsmérlő tekintetét. - Van itt irodád, ahová bemehetnénk? 102
- A hely nagy részét eladásra használjuk. - Persze hogy volt iroda, de Laura egyszerűen nem akart a boltban beszélni a volt férjével. A bolt az övé volt. Nem akarta bemocskolni a magántermészetű gondjaival. - Talán sétálhatnánk egyet. Margo, nemsokára visszajövök. - Ha így gondolod - mondta Margo, és fukarul Peterre mosolygott. - Biztos lehetsz benne, hogy a legjobbakat kívánjuk a menyasszonyodnak. Nem is tudod, mennyire örültünk Kate-tel, hogy végre megtaláltad, aki igazán hozzád való. - Bizonyos vagyok benne, hogy Candace… szórakoztatónak fogja találni az érzéseiteket. Laura megrázta a fejét, hogy megakadályozza Margo újabb, még szúrósabb megjegyzését. - Nem maradok sokáig. - Kinyitotta az ajtót, és megvárta, amíg Peter is kilép a verandára. Peter nem szerette a Cannery Row-t, mert túlzottan karneválinak tartotta a hangulatát. Zsúfolt volt, zajos, egyszóval, alkalmatlan hely a beszélgetésre. - Szigorúan magánügyről van szó, Laura. Laura megmosolyogta a járdán nyüzsgő tömeget, a dolguk után siető családokat a dübörgő forgalmat. - Sehol sem lehet bizalmasabban beszélgetni, mint tömegben. - Meg sem kérdezte, mit szeretne jobban a férfi, a járdaszegélyre lépett, hogy megvárja a zöldet. - Nagyszerű helyet választottunk a boltnak. Sok erre járót becsalogatunk, aki a rakpartra megy ki, vagy erre jár, miután megnézte a tengeri akváriumot. - Szórakozottan lesimította szélborzolta haját, átvágott az úttesten, mert közelebb akart lenni a tengerhez. - És persze, az is nagyon kellemes, hogy kijöhetünk a vizet nézni, a sirályokat etetni, amikor szünetet tartunk. - Alig hiszem, hogy fenn lehet tartani egy üzletet, ha közben a tengerparton álmodozol. - Nekünk sikerülni fog. - Rákönyökölt a vaskorlátra, tekintete a hullámokon és a hajókon kalandozott. Sirályok szárnyaltak, egy kislány izgatottan elnevette magát amint sorban leszálltak elé, mert egy cukorkásdobozzal a kezében a földön ült. - Mit akarsz? - Allisonről és Kayláról beszélni. - Rendben van. - A férfi felé fordult, hátrahajolt. - Allisonnek nagyon jól megy az iskola. Kivételesen jó az értékelése. Biztos vagyok benne, hogy te is elégedett leszel vele. Kaylának van egy kis gondja a matematikával, de már javul. - Aligha emiatt… - Bocsáss meg, még nem fejeztem be! – Tudta, hogy a férfit egyáltalán nem érdekli, amit mond, de már benne volt - Ali Clarát játszotta aDiótörőben, amit a balettosztálya múlt decemberben állított színre. Gyönyörű volt benne, utána viszont elsírta magát, mert az apja, aki megígérte, hogy elmegy az előadásra, nem volt ott. - Már elmondtam, milyen időzavarba kerültem. - Igen, persze. Kayla az egyik egeret játszotta, és különösképpen nem törődött azzal, hogy ott vagy, vagy sem. Azt hiszem, Ali folytatja a táncleckéket, és egy év múlva biztos en pointé, a csúcsra kerül. Kaylát már nem érdekli annyira tánc, de napról napra jobban rajzol. Emellett mindketten lovaglóleckéket vesznek Michael Furytól, aki nagyon jó véleménnyel van róluk. Néhány héttel ezelőtt Kayla benáthásodott, de ez nem sokat hátráltatta. Ó igen, vettem nekik egy kutyakölyköt meg két kiscicát. - Ezt tetted? - kérdezte a férfi egy leheletnyi szünet után. 103
- Valójában valamivel többet is. Sokat mozgó, növésben lévő gyerekek. De talán az állatok feledtetik velük a fájó pontjaikat. - Azt reméltem, amikor idejöttem, hogy higgadtan és civilizáltan fogunk beszélgetni, és nem traktálsz a kirohanásaiddal. - Peter, meg sem közelítette a kirohanást, amit mondtam, de ha akarod, lekötelezhetlek. Peter ingerülten megfordult, amikor valaki a vállának ütközött. - Úgy nyolc hét múlva összeházasodunk Candyvel Palm Springsben. Allisonnek és Kaylának ott kell lennie. - Ez követelés vagy meghívás? - Mindenki elvárja, hogy a gyerekek ott legyenek. Candy már megtette az előkészületeket, hogy a saját gyerekei ott legyenek. A babysitter viszi oda őket egy nappal a szertartás előtt. Allison és Kayla is velük mehet. Laura arra gondolt, milyen civilizált. És milyen hideg! - Feltételezem, azt akarod, hogy Candy babysitterje vigye oda, és ugyanúgy hozza vissza őket. - Ez lenne az ésszerű és megfelelő megoldás. - És nem érinti az időbeosztásodat sem - felelte az asszony, és feltartotta a fél kezét, mielőtt a férfi megszólalhatott volna. - Sajnálom. Fáradt és türelmetlen vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a lányok nagyra fogják értékelni, amennyiben beavatod őket. Ha telefonálnál ma este… - Más tervem van. És igazán nem látom szükségesnek, hogy újra megbeszéljük az összes részletet. Laura elfordult, még egyszer kinézett a tengerre. Itt volt az alkalom, hogy újra eltemethesse a saját neheztelését, és megpróbálja megadni a lányainak azt, amire szükségük van. - Peter, Alit nagyon megviselte a válás, összezavarodott és félős lett. Olyan ritkán látogatod meg őket, vagy telefonálsz. Úgy érzi, elhagytad. - Ezen már régen túl vagyunk, Laura - mondta a férfi. És végtelenül türelmesnek tartotta magát azért, hogy újra meg újra végighallgatja az egészet. - Te akartál válni. Megtörtént, vége, és kellő idő telt el hozzá, hogy Allison megszokja a gondolatot. Nekem megvan a magam élete, azzal kell törődnöm. - Gondoltál-e valaha is a gyerekekre? A férfi sóhajtott, Rolex órájára nézett. Még volt tíz perce, de több nem. - Mindig többet vártál tőlem ezen a téren, mint amit lehetségesnek tartottam. Laura megpördült, mert nem akarta kiadni magából a megbántottságát, a keserűségét. A férfi arcába nézett. Olyan jóképű, gondolta. Olyan hűvös, olyan összeszedett. Olyan tökéletes. - Nem szereted őket. Sosem szeretted. - Nem jelenti, hogy nem tudom, mi a kötelességem, amiért nem ajnározom és nem rontom el őket a kényeztetéssel, ahogy te teszed. - Nem ezt kérdeztem. - Magát is meglepte, hogy a férfi karjára tette a kezét. - Peter, most magunk vagyunk. Egyikünk sem veszíthet semmit, légy hát becsületes. Tegyünk pontot ennek a végére, hogy ne kelljen újra meg újra megtárgyalni, hogy mindig a nullánál kössünk ki. - Te vagy az, aki mindig újra végig akar menni rajta - emlékeztette a férfi. 104
- Rendben van, én vagyok az. - Bevallotta magának, hogy hasztalan és túlságosan fárasztó minden érv. - Csak meg akarom érteni. Szükségem van rá. Mar nem arról van szó, hogy mit tettél vagy mit éreztél irántam, vagy mi volt a helyzet velem. A gyerekekről van szó. A mi gyerekeinkről. Segíts, hogy megértsem, miért nem akarod őket. A férfi egy pillanatig a karján fekvő kezet bámulta. Finom kéz volt Mindig is vonzónak találta a finomságát. Elképesztette és elkeserítette viszont, milyen acélos akarat rejtőzik az asszony finomsága alatt. És ha most tisztázzák ezt az ügyet, Laura talán felhagy a folytonos követelőzéssel, hogy úgy alakítsa az időbeosztását, hogy megfeleljen a volt felesége elvárásainak. - Nem vagyok apának való, Laura. És ezt nem hibának, csupán ténynek tartom. - Rendben van. - Bár majd megszakadt a szíve, biccentett. - Tudomásul veszem. De mégiscsak apa vagy. - Nagyon különbözik egymástól, amit te értesz ezen, és amit én. A kötelességemet mindig teljesítem - mondta mereven a férfi. - Minden hónapban megkapod a gyerektartást. Laura arra gondolt, hogy igen, és hogy ugyanazon a bankszámlán helyezi el a pénzt, amit a gyerekei taníttatására nyitott, s amelyet a férfi teljesen lenullázott a válás előtt. - Ennyi? Anyagi teher, kötelesség? Neked csak ennyit jelent? - Nincs bennem majomszeretet, és sosem volt. Volt, amikor arra gondoltam, hogy jobban bántam volna velük, ha fiúnak születnek. Hiszen fiút akartam. - Kinyújtotta elegáns kezét. - Egyszerűen az az igazság, hogy ez az egész már nem fontos. Nem lett fiúnk, és nem akarok több gyereket. Candy gyerekei jól neveltek, udvariasak, és nem igénylik a figyelmemet. Nem hiszem, hogy Allisonnek vagy Kaylának szüksége volna rá. Ők is jól neveltek, és kényelmesen élnek egy szép otthonban. Laura arra gondolt, a férfi úgy beszél a gyerekeiről, mintha kutyákról volna szó. Fölébredt benne a szánalom. - Tehát a válasz az, hogy nem szereted őket. - Nem ragaszkodom hozzájuk úgy, ahogyan te szeretnéd. - Félrebiccentett fejjel az asszonyra nézett. - Legyünk mindketten őszinték, Laura. Ők inkább Templetonok, mint Ridgewayk. Inkább a te gyerekeid, mint az enyémek. És mindig is így volt. - Nem kellett volna így lennie - suttogta az asszony. - Olyan szépek. Kész csoda az a két gyerek. Nagyon sajnálom, hogy nem tudod elfogadni, amit adni tudnának neked. - Én meg azt mondanám, mindnyájunknak jobb így. Először dühös voltam, amikor a válást erőltetted. Dühös, hogy a Templeton-láncnál betöltött állásomba kerül. De az utóbbi pár hónapban rájöttem, hogy elkerülhetetlen volt. Örülök, hogy a saját szállodámat vezethetem, és őszintén megmondom, Candace olyan asszony, aki sokkal jobban kielégíti az igényeimet, és a természetünk is illik egymáshoz. - Remélem, akkor boldog vagy. Komolyan mondom. - Reszketegen sóhajtott egyet. Valóban azt akarod, hogy a lányok ott legyenek az esküvőn, vagy csak a látszat miatt? - Ha úgy döntenek, nem jönnek el, egyszerű a dolog, megfelelő kifogást kell keresniük. - Rendben van. Beszélek velük, és rájuk bízom a döntést. - Elvárom, hogy a hét végéig értesíts. Remélem, végeztünk, mert nemsokára megbeszélésem van. - Átnézett az úton. Mivel valamennyire tisztább lett köztük minden, úgy látta, nagylelkű is lehet. - Nagyon hatásos a boltod, Laura. Remélem, sikeres leszel.
105
- Köszönöm, Peter - mondta az asszony, amikor a férfi már megfordult és indulni készült. Sok ember vette körül, de nem számítottak. Laurának eszébe jutott az a mágikus éjszaka. A rácson beszűrődő holdfény, a virágok illata, az ígéret, hogy megvalósul az álma. - Szerettél-e valaha? Tudnom kell. Nekem is gondolnom kell az életemre. A férfi az asszonyra nézett, amint ott áll háta mögött a tengerrel, a napfény megcsillan a haján, a bőre sápadt és törékeny, mint a papír. Nem tervezte, hogy kimondja az igazságot, de a szavak már kinn is voltak. - Nem. Nem szerettelek. De akartalak. Laura rájött, hogy egy szív többször is megszakadhat. Biccentett, a tenger felé fordult. Igen, a szív újra meg újra megszakadhat.
Kate abban a pillanatban lecsapott rá, amint Laura belépett a boltba. - Fölfelé! - Micsoda? - kérdezte Laura, aztán a benne gomolygó fáradtság és gyász miatt hagyta, hogy Kate fölcipelje a kanyargó lépcsőn. - Fölfelé, aztán ágyba! - De nyitva vagyunk. Az öltöző… - Zárva a nap hátralévő részében - mondta Kate, aztán az öltözőben lenyomta Laurát a hatalmas ágyon lévő szatén takaróra, és letérdelt, hogy lehúzza az asszony cipőjét. - Alvás, és feledkezz meg mindenről! Azt akarom, ne gondolj semmire. Semmire! Különösen arra ne, amit az a féreg mondott, s amivel annyira kiborított. Laura azon morfondírozott, hogy a látószöge széle mindenütt szürke, akár egy elsötétedő képernyő. - Sosem szerette őket, Kate. Megmondta. Sosem szerette az én kicsikéimet. Engem sem. - Ne gondolj erre! - mondta Kate, és könnybe lábadt a szeme a szánalomtól. - Ne nyugtalankodj! Csak aludj! - Annyira sajnálom ezért. Annyira sajnálom mindnyájunkat. És olyan fáradt vagyok. - Tudom, drágám, tudom. Feküdj le! - Ahogy a kotlós forgolódik a beteg csibéje körül, Kate úgy simította el a takarót a barátnőjén. - Aludj! - Leült az ágy szélére, megfogta Laura kezét. - Annak idején annyit álmodoztam arról, hogyan alakuljon az életem. Hogy minden tökéletes és kedves legyen. - Sss! - motyogta Kate, amikor Laura hangja elhalt. - Majd álmodsz valami másról. Megtalálod az új álmodat. - Kiütötte? - kérdezte Margo az ajtóból. - Ja - mondta Kate szipogva, és megtörülte az arcát. És a benne lévő gyermekre gondolt. A férfira, akit szeretett, akihez feleségül ment, aki máris elkényeztette a leendő gyermeküket, ahogy őt is. - Gyűlölöm ezt a rohadt Peter Ridgewayt. - Egyetértek - mondta Margo, belépett, és Kate vállára tette a kezét. - Olyan… összetörtnek látszott, amikor belépett a boltba. Meg tudnám ölni azért, amit Laura szemében láttam. - Egyetértek - visszhangozta Kate. - De rendbe jön. Majd mi teszünk róla.
106
Laura agyában még mindig ott lüktetett a fáradtság, amikor hazaért. Futólag hosszú, forró fürdőre, hűvös, sima lepedőre gondolt, feledésre. De szüksége volt a gyerekeire, méghozzá nagyon. Ahogy gondolta is, az istállónál találta meg őket. Elsőként Bongo üdvözölte, lógó nyelvvel, vigyorogva vágtatott felé. Közvetlenül az asszony lába előtt megtorpant, illedelmesen leült, és fölemelte a mancsát. - Nahát! - mondta Laura elbűvölve, leguggolt, hogy megrázza a kölyök mancsát. Ügyes kutya! Ezek szerint Michael játszott veled. És még mit tudsz? Feküdni például? A kölyök abban a pillanatban hasra feküdt, aztán helyeslést, no meg kétszersültet remélve fölnézett. - Hát henteregni tudsz-e? És halottat játszani? - Ezen még dolgoznunk kell - szólt oda a közeledő Michael, aki Bongo óriási megkönnyebbülésére odanyújtott neki egy kétszersültet. - Mindig meg kell jutalmazni a mutatványért - mondta Laurának. - A lányok biztosan nagyon örülnek. - Bukfencezni tanítják. Már egészen belejött. - De le nem vette a szemét Lauráról, mert észrevette a szeme körül az árnyékokat. - Most jöttél haza? - Igen. Azért jöttem, hogy lássam a lányokat, és megnézzem a csikót. Hogy van? - Nagyszerűen, amit nemigen mondhatok el rólad. - Durva szavakban tört ki belőle az egész nap benne szorult felháborodottság és frusztráció. - Megbolondultál, hogy dolgozni mentél ahelyett, hogy aludtál volna? És mi lett volna, ha elbóbiskolsz a volánnál, és megölöd magad a gyorsforgalmin? - Megbeszéléseim voltak. - Baromság, Laura. Tisztára baromság! Mi folyik itt? Mi ez a marhaság, hogy hagytad elsétálni Ridgewayt a pénzeddel, és most két állást vállalsz, hogy fizetni tudd a számlákat? - Ne kiabálj - mondta Laura, és gondterhelten hátranézett, de szerencsére a lányok nem voltak halló- vagy látótávolságban. - Nem tudom, kivel beszéltél, de semmi köze ahhoz, amit teszek, ahogy neked sem. Nem akarom, hogy a lányok bármit megtudjanak ebből. - De bizony van közöm hozzá, mert egész éjszaka nem aludtál, hogy nekem segíts, most meg úgy nézel ki, mintha egy lehelet is ledöntene a lábadról. - Talpra rántotta az asszonyt. Azt hittem, csak játék neked a bolt, az iroda és hogy fodrászhoz mentél. - Nos, tévedtél, ennyi az egész. De egyik sem a te gondod. Hol vannak a lányok? A férfiban csak úgy vibrált a tehetetlenség, a harag, hogy képtelen segíteni, vagy legalább visszatartani az asszonyt. Megrántotta a vállát, sarkon fordult. - A ház mögött. - Egyedül? - kérdezte az asszony, és egy sor szerencsétlenség képe száguldott át az agyán, miközben az istálló felé rohant. A félelme rémületté változott, amikor a ház mögé ért. A lányai vidáman lovagoltak körbe két türelmes pónin. - Nem hagytam, hogy égő karikán ugráljanak át, vagy ugrassanak - mondta szárazon a férfi. Arra gondolt, az asszony nyitott könyv számára. - Azt majd a jövő héten. - Ugye, milyen ügyesek? - kérdezte Laura, mert a felháborodása abban a pillanatban eltűnt, amint megfogta a férfi karját, és figyelni kezdett. - Ali már tud ügetni. Máris olyan jó a tartása. 107
- Mondtam neked, hogy tehetséges. Kayla! - szólt oda a kicsinek. - Szorítsd le a sarkadat! Kayla azonnal megigazította apró csizmáját, s ahogy az imént a kölyökkutya, helyeslést várva fölnézett. - Mama! Ide nézz, mama, tudok lovagolni. - Az már biztos - mondta Laura, a kerítés felé indult, felállt az alsó részére. - Mindketten csodálatosak vagytok! Ali magasra emelt fejjel odaügetett, aztán udvariasan megállította a lovát. - Ő Tess. Mr. Fury azt mondta, nagyon jó ugrató, és hogy meg fog tanítani rá. - Gyönyörű ló! És olyan szép vagy rajta. - Ezért akarom ezt a lovat. A saját pénzemen akarom megvenni. Kivehetem a megtakarított pénzem? - tette hozzá lesütött szemmel. - Az én pénzem. Laura megviselten arra gondolt, igen, a lánya pénze volt, de Peter azt is elvitte, az iskoláztatásra szánt összeg mellett. És még alig kezdett hozzá, hogy pótolja a hiányt. - Egy ló nagy felelősséggel jár, Ali. Nemcsak megvenni kell, el is kell tartani. - Itt vannak az istállók - mondta Ali, aki már napok óta ezen törte a fején, erről ábrándozott. - A tartásdíjamból tudom etetni, és a szénát is kifizethetem. Kérlek, mama! Laura fejfájása még erősebb lett, ahogy rátelepedett a ködös kimerültség. - Ali, ezt most nem tudom végiggondolni. Kérlek, várj egy kicsit, és… - Akkor majd megkérdezem a papát! - mondta fölszegett állal Ali, bár az ajka reszketett. - Felhívom, és megkérdezem tőle. - Felhívhatod, de ezzel nem tud mit kezdeni. - Neked is volt lovad kislány korodban. Mindened megvolt, nekem mégis mindig azt mondod, várnom kell. Sosem értesz meg, amikor valami nagyon fontos nekem. Sosem értesz meg! - Nagyszerű! Rendben van. Ezen most nem vitatkozom veled - mondta Laura, megfordult, és elindult onnan, mert úgy érezte, menten összeesik, és darabokra törik. - Le arról a lóról, Ali! - mondta Michael, s amikor a kislány szürke szeme találkozott a pillantásával, felnyúlt a nyereghez. - Le a lóról! Azonnal! - Még nincs vége az órának. - De igen! És ezentúl valahol máshol kell lovaglóleckét venned. - Abban a pillanatban, amikor a kislány a földre lépett, a férfi a kerítésrácsra csomózta a gyeplőt, aztán felkapta a kislányt, a kerítésre ültette, hogy egy szinten legyen a szemük. - Azt hiszed, jogod van így beszélni az anyáddal? - Sosem figyel rám… - Nem! Te nem figyelsz, és fogalmad sincs semmiről! Én viszont figyeltem, és tudod, mit hallottam? - Fölemelte a kislány állát. - Azt hallottam, hogy egy elkényeztetett, hálátlan kölyök az anyjával szájal. Ali könnyes szeme nagyra tágult a megdöbbenéstől. - Nem vagyok kölyök. - Pedig nagyon jól utánoztad. Azt hiszed, csak csettintesz, és mindent megkapsz, amit csak akarsz, vagy kivered a hisztit, ha nem így történik, vagy nem olyan gyorsan, ahogy akarod? - Az én pénzem - mondta haragosan Ali. - Anyának semmi joga nincs rá… 108
- Nem igaz! Minden joga megvan rá. Anyád éppen most jött haza, miután halálra dolgozta magát, hogy neked szép otthonod legyen, és étel kerüljön az asztalra. Hogy ki tudja fizetni a különóráidat és a flancos iskoládat. - Én mindig itt éltem. És anyának nem kéne dolgoznia. Csak azért csinálja, hogy mindennap elmehessen. - Nyisd ki már a szemed! - Közben gyorsan bevallotta magának, hogy neki is ezt kéne tennie. - Elég idős és okos vagy ahhoz, hogy észre vedd, min megy keresztül az anyád. Ali szeméből potyogni kezdett a könny. - Elvált apától. Ő az oka, hogy apa elment. - Igen, biztos vagyok benne, csak azért tette, hogy te nyomorultul érezd magad. - Maga ezt nem értheti. Senki sem ért meg. - Hülye! Nagyon is jól értem, mi van veled, ezért nem nadrágollak el. - Maga nem üthet meg! - Azt hiszed? - kérdezte a férfi, és közelebb hajolt a kislányhoz. Már maga az ötlet is olyan rémisztő, olyan hihetetlen volt, hogy a kislány gyorsan becsukta a száját. - Na látod, ez a jó válasz! - mondta Michael és biccentett. - Ez a ló pedig nem eladó neked. - De, Mr. Fury! - És nem látlak szívesen az istállóban, amíg bocsánatot nem kérsz az anyádtól. Ha még egyszer feleselni mersz vele, nagyon kiporolom a gatyádat. - Ezzel leemelte a kislányt a kerítésről, és a földre rakta. Amikor újra a saját talpán állt, Alinek ökölbe szorult a keze. - Maga nem tehet velem semmit. Maga csak bérlő. - Ki a nagyobb? - kérdezte Michael, és higgadtan átlépett a kerítésen, hogy ellássa a várakozó lovakat. - És most, Miss Ridgeway, hordja el magát a magánterületemről. - Gyűlölöm! - kiáltotta a zokogástól csukladozva Ali, mégis szenvedélyesen. Mindenkit gyűlölök. Elrohant, miközben Michael a kancát simogatta. - Pedig tudom én, milyen érzés ez most. - Kiabált vele! Michael összerezzent, s amikor felpillantott, meglátta Kaylát, amint döbbenten őt nézi. Arról bizony megfeledkezett, hogy hallgatósága is van. - Még soha senki nem kiabált vele. A mama egypárszor igen, de utána mindig azt mondta, sajnálja. - Én nem mondom. Megérdemelte. - Tényleg elnadrágolja? - kérdezte fénylő szemmel a kicsi. - Engem is, ha rossz leszek? Olyan szíven ütő sóvárgás volt a kérdésben, hogy Michael feladta. Leemelte a kicsit a nyeregből, szorosan magához ölelte. - Pirosra verem a seggedet - mondta, és könnyedén megpaskolta a kicsi fenekét. - Egy hétig nem fogsz ráülni. A kicsi még jobban odabújt hozzá. - Szeretem magát, Mr. Fury. A francba is, mit tett?
109
- Én is szeretlek - mondta, és némi ámulattal fölfedezte, hogy életében először mondja ezt egy nőnemű lénynek. - Nagyon kemény voltam vele - tette hozzá, amikor fölmerült emlékezetében Ali boldogtalan arca. Átsöpört rajta a bűntudat. - Tudom, hová ment. Mindig odamegy, amikor ennyire megbolondul. A férfi azt mondta magának, igazán maradhatna magának. Kimaradhatna ebből. Igazán… a francba is! - Gyere, nézzünk utána!
11 Ali szívét harag és szégyen marcangolta, miközben átvágtatott a gyepen, a lilaakác rácsa mellett. Senki sem érti meg, senki sem törődik vele! Ez dörömbölt szánalmasan a fejében, miközben lefelé tartott a hibiszkusszal és éjszaka nyíló jázminnal beültetett, kővel kirakott ösvényen. Hát akkor ő sem törődik semmivel és senkivel. Semmi sem veheti rá, hogy bármivel törődjön. Áttörtetett a tiszafák alatt, elérte a napfény pettyezte félkört, amelyben márványpadok álltak meg egy szökőkút, amelynek olyan formája volt, mint egy kálának. A rohanásának az vetett véget, hogy a csizmája megcsúszott a kövön. Megrémült. Ez volt az ő helye, mindig odament, amikor szüksége volt a magányra. Itt gondolkodott, tervezett, duzzogott. Nem tudta, hogy az anyja is oda szokott járni. Mindig a sziklákat tartotta az anyja különleges helyének. De akkor ott találta az anyját. Az egyik márványpadon ült és sírt. Még sosem látta sírni az anyját ennyire sírni. Hogy beleroskad a válla, és kezével eltakarja az arcát. Hogy erőszakosan, tehetetlenül, reménytelenül rázza a sírás. Döbbenten megállt, s figyelni kezdte azt az asszonyt, akit mindig legyőzhetetlennek tartott, amint sír, úgy sír, mintha sosem tudna kiapadni benne a bánat forrása. Miattam sír, gondolta Ali akadozó lélegzettel. Miattam. - Mama! Laura hirtelen fölemelte a fejét. Felugrott, hogy uralkodni tudjon magán. Nem sikerült. Összetörve, túlságosan fáradtan, túlságosan sebzetten újra leroskadt a padra. - Már nem tudom, mit tehetnék. Egyszerűen nem tudom, mit tehetnék. Nem bírom tovább. Alit olyan erősen és gyorsan elöntötte a pánik, a szégyen, csupa olyan érzés, amelyeket sosem ismert azelőtt, hogy keresztülugrott az alacsony téglafalon, és átkarolta az anyját, mielőtt mozdulhatott volna. - Sajnálom, mama, nem akartam, igazán nem. A tiszafák alatt Kayla megszorította Michael kezét.
110
- A mama sír. Nagyon sír. - Tudom - mondta a férfi. Nyomorultul érezte magát, hogy hallania kell, és tudni közben, semmivel sem állíthatja el az asszony könnyeit. - Hidd el, minden jóra fordul, kicsim. - Fölemelte Kaylát, a kicsi meg Michael vállába temette az arcát. - Csak arról van szó, hogy ezt nekik kell megoldani. Gyere, hagyjuk őket kettesben. - Nem akarom, hogy a mama sírjon - mondta Kayla szipogva, miközben a férfi elindult vele. - Én sem, de időnként segít, ha valaki kisírja magát. A kicsi hátrahajolt, mert biztos volt benne, hogy a férfi megtartja. - Időnként te is sírsz? - Nem, olyankor olyan ostobaságokat csinálok, mint általában a férfiak. Káromkodom, széttörök valamit. - Attól jobban érzed magad? - Nagyjából. - Most is széttörhetnénk valamit? Michael a kislányra mosolygott. Milyen mókás kis figura! - Lehet. Majd találunk valamit, amit széttörhetünk. De káromkodhatok is. Laura közben a padon szorosan magához ölelte a lányát ringatni kezdte. Hogy megnyugtassa, ahogy mindig. - Minden rendben van, Ali. Minden rendben. - Ne gyűlölj, mama, kérlek! - Sosem tudnálak gyűlölni. Bármi történne, képtelen volnék rá. - Fölemelte a lánya könnyek csíkozta arcát. Arra gondolt, a kicsikéjének a szíve teli van szeretettel, bűntudattal, megbánással. Az elsőszülöttje. A kincse. - Szeretlek, Allison, nagyon szeretlek, és ezen semmi sem változtathat. - De a papát már nem szereted. Laurának megint összefacsarodott a szíve. Miért kell ennek ilyen nehéznek lenni? - Igaz, már nem szeretem. De ez nagyon más, Ali. Tudom, hogy nehéz megérteni, de nagyon más. - Tudom, miért ment el - mondta Ali, miközben azon küszködött, hogy ne remegjen az álla. Nagyon megrendítette az anyja sírása, és tudta, hogy ennél sosem követett el rosszabbat Miattam. - Nem - mondta Laura keményen, és megfogta Ali arcát. - Nem, az én hibám volt. - Nem, az enyém. Nem szeretett. Pedig megpróbáltam jó lenni. Jó akartam lenni. Azt akartam, hogy itt maradjon, és szeressen minket, de nem akart engem, ezért ment el. Laura azon gondolkozott miért nem vette észre. Miért nem vette észre a családi tanácsadó? Miért nem vette észre senki. - Ali, ez nem igaz. Vannak, akik elválnak. Ez nagyon szomorú, de előfordul. Apáddal mi magunk vagyunk az okai, hogy elváltunk. Tudod, hogy nem szoktam hazudni neked. - De igen. Laura döbbenten hátrahőkölt. - Ali! - Nem hazudsz, de mindig van valami mentséged, ami ugyanaz. - Összeharapta a száját, annyira elszörnyedt, hogy az anyja esetleg újra elsírja magát, de ezt már ki kellett mondania. 111
Mindig találsz mentséget a papának. Azt mondtad, el akart jönni a balettelőadásra, de volt egy fontos találkozója. Moziba is el akart vinni minket, vagy az állatkertbe, vagy mit tudom én, hová, de dolgoznia kellett. De ez nem igaz. Nem akart elvinni minket sehová. Mert engem nem akar elvinni sehová. Istenem, hogy tudná megvédeni a gyerekét attól, hogy ennyi kárt okozzon magának. - Ez nem miattad volt Nem miattad vagy Kayla miatt. Biztosan állíthatom, hogy ez nem igaz. - A papa nem szeret Most mit válaszoljon? Mi a helyes válasz? Megsimogatta Ali kócos haját, és azon imádkozott, helyes legyen, bármit mond is. - Lehet, hogy ezt nehezen érted meg, de vannak emberek, akik nemigen értenek ahhoz, hogyan kell jó szülőnek lenni. Pedig lehet, hogy szeretnének, akarnának azok lenni, de hát képtelenek rá. Apád sosem akart megbántani téged vagy Kaylát. Ali lassan megrázta a fejét. - Nem szeret. - Nagyon csöndes volt a hangja. - Kaylát se. Téged sem. - Nem a te hibád, ha apa nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd. És nem azért van, ahogy viselkedtél. Ennek semmi köze hozzád. De nem is apád hibája, mert… - Már megint mentegeted. Laura hátradőlt lehunyta a szemét. - Rendben van, Allison. Nincs több mentség. - Sajnálod, hogy megszülettem? Laurának kipattant a szeme. - Micsoda? Hogy sajnálom-e? Allison, az isten szerelmére! - Ez a része legalább könnyű volt mint a lélegzetvétel. - Tudod, amikor kislány voltam, alig idősebb, mint te most, arról ábrándoztam, hogy egy szép napon szerelmes leszek, és férjhez megyek. Lesz egy otthonom, teli csodaszép gyerekekkel. Én meg majd elnézem, ahogy felnőnek. - Már mosolyogva simította ki a lánya nedves arcából a haját. - Hát tudod, ennek az álomnak nem minden része valósult meg úgy, ahogy szerettem volna, de a legjobb része igen. Mert az álmomnak és az életemnek a legjobb része te vagy meg Kayla. És ennél nagyobb igazság nincs a Földön. Ali elmázolt egy könnycseppet az arcán. - Nem akartam azt mondani, amit mondtam. - Tudom. - Csak azért mondtam, mert tudtam, hogy te sosem hagysz itt minket. Bármi történik, sosem hagysz itt minket. - Ez is igaz - mondta Laura, és mosolyogva megfricskázta a lánya arcát. - Vagdalkoztál velem. - Rosszul éreztem magam, és azt akartam, hogy te légy az oka. - Nyelnie kellett, mielőtt újra megszólalt. - Apa lefeküdt másvalakivel? Laura riadtan arra gondolt miért kellett ezt éppen most megkérdeznie, amikor már azt hitte, minden rendben. - Hol hallottad ezt? - Az iskolában. - Ali elpirult, de a tekintete rezzenéstelen maradt. - Egypár idősebb lány beszélt erről. - Az ilyesmiről nem kell se neked, sem az idősebb lányoknak beszélni. 112
Ali összepréselte a száját. - Igen, megtette. - Bólintott, aztán felállt. A padon ott maradt a gyermekkora. Helytelen volt. Megbántott, ezért akartad, hogy elmenjen. - Sok oka volt, amiért arra kértem, váljunk el, Ali - mondta Laura, és figyelmeztette magát, hogy óvatosan bánjon a lányával, pedig a szíve majd megszakadt, amiért az ő kicsikéjének olyan felnőttes a pillantása. - És egyik sem olyan, hogy akár te, akár a barátaid megtárgyalják. - Én meg azt mondom neked, mama, hogy nem az én hibám volt - mondta sima hangon Ali, amitől az anyjának elállt a szava. - Nem is a te hibád. Ő hibázott. - Nem, biztos, hogy nem a te hibád volt. De egy házassághoz két ember kell. És ahhoz is, hogy tönkremenjen. Ali az anyját méregette, és arra gondolt, nem, nem mindig. - Te lefeküdtél másik férfival? - Nem, persze hogy nem - mondta Laura, aztán elhallgatott, mert annyira meghökkent azon, hogy a tízéves lányával vitatja meg a szexuális életét. - Allison, ez nagyon helytelen kérdés volt. - Az is helytelen, ha valaki megcsalja a másikat. Laura törődötten megdörgölte a szemöldökét. - Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy ítélkezz. - Ez azt jelenti, hogy teljesen rendben van, ha valaki megcsalja a másikat? Laura tudta, hogy csapdába esett. A logikusan gondolkodó és csodálatra méltóan értékes, tízéves lánya csapdába csalta. - Nem, nem mondanám, hogy rendben van. - A pénzedet is elvette, ugye? - Te jó isten! - mondta Laura, és felállt. - Tudod, a pletykálkodás egyáltalán nem vonzó, és gyakran üres. Ali arra gondolt most már érti, miről sutyorgott a többi lány, meg mit motyogtak maguk közt a felnőttek. És értette, hogy miért néznek rá szánakozva. - Ezért kell dolgoznod. - A pénz nem nagyon számít ebben az ügyben. - Mert nem akarta hagyni, hogy számítson. - Azért kezdtem el dolgozni, mert dolgozni akartam. A boltot is azért nyitottam meg, mert akartam. A Templeton-szállodák mindig is hozzátartoztak az életemhez. Néha nehezen megy a munka, és van, amikor fárasztó. De jobban érzem magam tőle, és ez jót tesz. - Nagyot lélegzett, és megpróbálta a lánya szemszögéből nézni a dolgot. - Emlékszel, te is fáradt vagy egy hosszú próba után, de szereted. És amikor jól táncolsz, és tudod is, hogy jól, akkor erősnek és boldognak érzed magad. - Ez nem mentség? - Nem - mondta Laura, és megint elmosolyodott. - Ez nem mentség. Az az igazság, hogy komolyan gondolkozom rajta, emelést kérek a főnökömtől a szállodában. Nagyon jól végzem a munkámat. - A nagypapa is adna. - A Templetonok nem léptetnek elő. - Egyszer elmehetnék veled a szállodába, hogy lássam, mi a dolgod? Szeretek a boltba járni, de még sosem voltam a másik irodádban. 113
- Örülnék neki. - Előrelépett megsimogatta Ali haját. - Sosem lehet elég korán elkezdeni, hogy az új nemzedék gyakorlatot szerezzen a Templeton-szervezetben. Ali leült, az anyja mellére hajtotta a fejét. - Szeretlek, anya. Laura arra gondolt, már túl régen nem hallotta ezeket a szavakat. Hirtelen meghallotta, hogy madarak énekelnek a kertben. És a kis szökőkút csobogása is olyan volt, mint a muzsika. Lágy volt a levegő, és a gyereke ott volt a karjában. Minden rendbe fog jönni. - Én is szeretlek, Ali. - Sosem fogok feleselni veled, nem leszek taknyos kölyök, és miattam sosem kell többet sírnod. Persze hogy fog, gondolta Laura, hogy megnyugtassa magát. Hiszen növőfélben van. - Én meg nem fogok több mentséget keresni. Ali mosolyogva fölemelte a fejét. - De ettől még nem fogom megszeretni Mrs. Lichtfieldet, és soha, de soha nem fogom mamának szólítani. - Azt hiszem, ezt még kibírom valahogy - mondta pajkosan csillogó szemmel Laura, és lehajolt. - Elmondok neked valami, ami maradjon közöttünk. Én sem szeretem azt a nőt. - Ali szájára tette az ujját, amikor látta, hogy meg akar szólalni. - Jobban vagy? - Tudod, mama, az jutott eszembe, hogy mindenki azt mondta, széthullott a családunk, pedig nem volt igazuk. Egyáltalán nem hullott szét. Laura magához ölelte a lányát, és a kerten át a Templeton-házra nézett. - Nem, nem volt igazuk. És mi is együtt maradtunk. És nagyon is jól érezzük magunkat.
Az ifjú hölgynek, akibe ráadásul jó adag büszkeség szorult, nem volt könnyű megtenni az első lépést. S bár nyugtalanította a gondolat, és éjszaka sokáig nem tudott elaludni tőle, Ali mégsem mondta el az anyjának, mit mondott neki Michael. Vagy hogy érezte magát tőle. Nem volt benne biztos, mit tenne vagy mondana az anyja, de azt nagyon is jól tudta, hogy elvárják tőle, javítsa ki, ha valamit elrontott. Korán fölkelt, felvette az iskolai egyenruháját, de aztán kisurrant az oldalajtón, hogy elkerüljön minden kérdezősködést Az öreg Joe kint volt a kertben, az azáleáihoz motyogott. Ali óvatosan elkerülte a kertnek azt a részét, és elindult az istállók felé. Előre kigondolta, mit fog mondani, és nagyon büszke volt rá. Úgy gondolta, érett, méltóságteljes és okos lesz, amit mond. Biztos volt benne, hogy Mr. Fury nagy bölcsen rá fog bólintani, annyira hatni fog rá, amit mondani akar. Egy pillanatra megállt, hogy megnézze a lovakat, amelyeket a férfi kiengedett a hátsó udvarra. Úgy látszik, Mr. Fury az istállót takarítja. Megpróbált nem duzzogni, miközben Tesst figyelte, és arra gondolt, milyen érzés lovagolni rajta, fésülgetni és almával etetni. Az anyja ugyan elkerülte, hogy pénzről beszéljen, de Ali a frissen támadt bölcsességével nagyon is jól tudta, igencsak megviselné a pénztárcájukat egy ló megvásárlása és eltartása. Ráadásul semmit sem akart kérni Mr. Furytól. Kiabált vele, megszidta, azzal fenyegette, hogy elnadrágolja. Az ilyesmi egyszerűen megengedhetetlen. 114
Magasra tartott fejjel besétált az istállóba. Minden illat ott volt most is, amelyeket kezdett megszeretni. A széna, a zab, a lovak és a bőr illata. Eszébe jutott, hogyan mutatta meg a férfi a lószerszám tisztítását, a lovak becézését. Hogyan emelte először nyeregbe. És hogy megdicsérte. Összeszorította a száját. Egyik sem számít. Megbántotta. Hallotta a lapátolás zaját, elsétált a sor végére, ahol Michael a piszkos szalmát meg a tárgyát lapátolta egy talicskára. - Kérem, Mr. Fury! - szólalt meg a kislány. Nagyon szépen csengett a hangja, és ő maga is meglepődött volna, ha tudja, mennyire hasonlít az anyjáéra. A férfi hátranézett, megpillantotta a vékony kislányt a takaros sötétkék ruhában meg a divatos, olasz gumitalpú cipőben. - Korán fölkeltél. - Elgondolkozva a lapátra támaszkodott. - Ma nincs iskola? - Még van egy kis időm, amíg elindulunk - mondta Ali, az órájára nézett, aztán összefonta a karját. A mozdulat annyira hasonlított a Lauráéra, hogy Michaelnak vissza kellett fojtania a mosolyát. - Mondani akarsz valamit? - Igen, uram. Bocsánatot kérek, amiért goromba voltam, és családi jelenetet rendeztem maga előtt. Michael arra gondolt, íme a kis méltóságos kisasszony, remegő állal. - Elfogadom a bocsánatkérésedet - mondta simán, és lehajolt, hogy tovább dolgozzon. Ali arra számított, hogy viszonzásként a férfi is bocsánatot kér. Hiszen végül is ez a helyes módja annak, hogy lezárjanak egy félreértést. Amikor a férfi mégsem kért bocsánatot, összehúzta a szemöldökét. - Azt hiszem, maga is goromba volt. - Nem - mondta Michael, a talicskába dobta az utolsó lapátnyi trágyát, letámasztotta a lapátot, aztán megragadta a talicska nyelét. - Jobb, ha odébbállsz. Még bepiszkolódik a ruhád. Ali fölemelte a fejét. - Nos? - Azt hitted, bocsánatot kérek? - Michael leengedte a talicskát, beletörülte kezét a farmerjába. - Nem. Sajnálom. Megérdemelted. - Nem vagyok taknyos kölyök - mondta Ali a méltósága foszlányaiba burkolózva, remegő arccal. - Nem akartam azt mondani, amit mondtam. Nem akartam, hogy anya sírjon. Ő megértett. Nem gyűlöl. - Tudom, hogy megért. Mert szeret. Akinek olyan anyja van, mint neked, annak mindene megvan. És nagy ostobaság, ha ellököd magadtól. - Sosem teszem többé. Most már többet tudok. Már sokkal jobban tudom, mi van. Letörült egy könnycseppet az arcáról. - Ha akarja, elnadrágolhat, és egy szavamat sem hallja. Nem akarom, hogy utáljon. Michael leguggolt, hosszan, figyelmesen nézett a kislányra. - Gyere ide! Ali remegve, a megaláztatástól és a fájdalomtól rémüldözve előrelépett. Amikor Michael megragadta, tompán felkiáltott félelmében, aztán elképedt, mert Michael szorosan megölelte. - Gerinces kislány vagy, Szöszi. 115
A férfinak lószaga volt. - Igazán? - A lenyelt büszkeség maga a pokol. Én tudom. Jól csináltad. Ali csodálkozva szorította Michaelt. Olyan volt, mintha a nagyapját, Josh bácsit vagy Byron bácsit ölelné. Csak egy kicsit volt más. - Már nem mérges rám? - Nem. És te? Ali megrázta a fejét, aztán kiömlött belőle a mondanivalója. - Nagyon szeretnék lovagolni. Kérem! Visszajövök, és segítek az etetésben meg a csutakolásban. Azt mondtam a mamának, hogy bocsánatot kérek, és hogy nem fogok feleselni vele többet. Ugye, nem kell elmennem? Kérem! - Hogy képzelted, hogy nálad nélkül megbirkózom itt a tennivalókkal? És biztosan hiányoztál már Tessnek is. Ali meghatódott, hátrahajolt. - Tényleg hiányoztam neki? - Talán van még időd, hogy köszönj neki, mielőtt elindulsz az iskolába. De ezt talán le kéne törülni. - Ezzel előhúzott egy kendőt. Ali először tapasztalta, micsoda izgalmas érzés, ha egy férfi törli le a könnyeit. Egyből beleszeretett Michaelba. - Ad majd lovaglóleckéket, és megtanít ugratni? - Számítok rád. - Kinyújtotta a kezét. - Barátok vagyunk? - Igen, uram. - Michael. A barátaim Michaelnek szólítanak.
Michael még sosem volt a Templeton-szállóban. Bár a közelben, a tengerparton nőtt fel, még nem járt ott. Sosem érezte szükségét, hogy szálloda legyen a közelükben, s ha igen, a Templeton-szálló biztosan meghaladta volna az igényeit. A gyógyszállóban már járt. Végül is az anyja ott dolgozott. Ezért tudta, mire számíthat. Aztán arra gondolt, miközben elhaladt az egyenruhás portás mellett, hogy az ember általában többet kap a Templeton-szállóban, mint amennyit képzelt. Felmérhetetlenül nagy volt az előcsarnok, cserepes pálmák és más zöld növények választották el egymástól a beszélgetésre és a várakozásra kijelölt területeket, amelyektől otthonos és meghitt lett mindkettő. A hosszú és széles bárt egy rövid lépcsősor tetején helyezték el, kényelmes székek és fénylő asztalok voltak benne, és hármas kiképzésű rézkorlát választotta el az előcsarnoktól. Aki fel akart dobódni egy kicsit, megihatott egy-két koktélt, és elnézhette a jövő-menő embereket. Megjegyezte magának, hogy sok az ember. Ellepték a hosszú, mahagóniból készült recepciós pultot is, miközben a recepciósok nagy sürgéssel-forgással jelölték ki a szobákat. Két pincér szolgálta ki a várakozókat, osztották szét a szénsavas italokat. Nagy volt a zaj. Mindenki beszélt, akár állt, akár ült, akár járkált. Michael azt is megfigyelte, hogy a többség nő, akik kosztümöt viselnek, másokon látszott, hogy utazás után estek be a szállóba. 116
És ahogy elnézte a toronymagasan megrakott poggyászkocsikat mindegyik annyi holmit hozott magával, ami hat hónapra is elég. Amint megpróbált utat verni magának, két nő közeledett egymás felé a csillogó csempén, és sikoltozva megölelték egymást. Sok más nő Michaelt méregette. Nem bánta különösebben, ha megbámulták, de inába szállt a bátorsága a létszámfölény miatt, ezért a megfontolt visszavonulást választotta. Aztán megpillantotta Laurát és már egyetlen másik nő sem volt az előcsarnokban. Egy jegyzettömböt vitt egy magasra tornyozott aktaköteg tetején. A haja feltűzve, csinos, sima kontyba. Egyszerű fekete kosztümöt viselt és még az is látta rajta, hogy méregdrága, aki semmit sem értett a divathoz. Michael a maga gyönyörűségére legeltetni kezdte a tekintetét Laura lábán. És hálát adott magában annak a szadistának, aki meggyőzte a nőket, hogy tűsarkú cipőt hordjanak. Bár Laura nagyban beszélgetett a konferencia elnökével, és buzgón sorra vette fejében a részleteket valami hőséget érzett, és mintha viszketett volna a háta. Elfordult, iparkodott figyelmen kívül hagyni, aztán mégis visszapillantott. A tengernyi nő között, akik közül többen a szemüket forgatták a férfi háta mögött, ott állt Michael a farmerja zsebébe dugott hüvelykujjával, és Laurára mosolygott - Ms. Templeton! Laura! - Hm! Igen, Melissa, majd ellenőrzöm ezt is. A konferencia elnöke éppoly elfoglalt és zaklatott volt, mint Laura. És mivel ő is nőből volt, megrándult, amint végignézett a termen. - Hű! - Mosolyogva fújt egyet. - Ma jó termés van. - Kétségtelenül. Megbocsát egy pillanatra? - Laura a hóna alá dugta a jegyzettömbjét, és sietve elindult Michael felé. - Üdvözöllek a bolondok házában! Byronhoz jöttél? - Fogalmam sem volt róla, hogy az ügyvezető igazgatók ennyire érzékiek - mondta Michael, fölemelte a kezét, és megfricskázta az asszony kosztümkabátjának hajtókájára tűzött csillogó, szív alakú kitűzőt. - Guszta! - Az egész személyzet hordja. A romantikus írók kongresszusa miatt. - Nem viccelsz? - kérdezte Michael, aztán érdeklődve fölmérte a tömeget és számtalan, ugyancsak érdeklődő női szempárral találkozott a tekintete. - Ezek a nők írják azokat a lila könyveket? - A romantikus regény hatalmas iparág, a puha kötésű piac mintegy negyven százalékát foglalja le, millióknak szerez örömöt és szórakozást, mert a szerelemre, az elkötelezettségre és a reményre összpontosít. - Felnyúlt, megdörgölte hátul a nyakát. - Ne hagyd, hogy elkezdjem! Annak idején azért olvastam, mert szerettem a történetet. Mostanra meg ügyvéd lett belőlem. Byron fent van a tetőn, az irodájában. A liftek… - Nem azért jöttem, hogy Byront lássam, bár lehet, hogy benézek hozzá. Azért jöttem, hogy téged lássalak. - Ó! - mondta Laura, és megfordította a csuklóját, hogy az órájára nézzen. - Most éppen rengeteg a dolgom. Fontos? - Először a boltba mentem. Micsoda hely! - Tényleg nagy hatással volt rá, ahogy a szálloda is a stílusával és a bájával. - Ott is tömeg volt.
117
- Igen, a bolt jól megy. - Megpróbálta elképzelni Michaelt, amint a boltban nézelődik. Akár elefánt a porcelánboltban. Vagy inkább, mint farkas a bárányok közt. - És találtál valamit, ami megtetszett? - A kirakatban lévő ruha igazán nagyszerű. - Végigmérte az asszonyt. - De ha nő lett volna benne, még jobban tetszett volna. Nem sokat tudok azokról a bigyókról. Kate majdnem rábeszélt egy kék lóra. - Ó, igen, az akvamarin kanca. Nagyon kedves darab. Michael a vállát rángatta. - Nem tudom, mit képzelt rólam, hogy mit kezdek vele, és azt sem tudom, hogy sikerült neki kihúzni belőlem három lepedőt azért a kis szoborért. Laura elnevette magát. - Kate nagyon ért hozzá. Sajnálom, hogy sokáig tartott, amíg megtaláltál. És most… - Szeretek rád nézni - mondta a férfi, és előrehajolt. - Michael! - mondta Laura, hátrálni kezdett, és nekiütközött egy szégyentelenül bámuló vendégnek. - Tényleg be kell mennem az irodámba. - Jó. Akkor majd veled megyek. - Ez nem megoldás - kezdte Laura, de a férfi már karon fogta. - Igazán nincs időm. - Nekem igen. Csak pár óra múlva kell találkoznom egy másik tenyésztővel. Megpillantotta az üvegajtót, rajta meg az „Ügyvezető igazgatók” feliratot. - Mindig olyan nagy a zaj itt? - Nem. Most jelentkeznek be a kongresszus résztvevői, azért ilyen nagy az élénkség. Az ajtó mögött sem volt sokkal nyugalmasabb. Csöngtek a telefonok, dobozokat cipeltek, emberek cikáztak a folyosón. Laura egy apró irodába fordult be, amelynek közepén egy íróasztal állt, azon meg tengernyi papír feltornyozva. A fax éppen működött, kilométer hosszú papírt köpködve ki magából. - Jézusom, hogy tudsz itt dolgozni? - kérdezte Michael, és megmozgatta a vállát, mert azonnal elkapta a pánik. - Egyáltalán, levegőt hogy tudsz venni? - Ez az iroda több mint elég, és a kis hely miatt nő a hatékonyság. - Letépte a faxot, s átfutotta, miközben felkapta a telefont. - Ülj le, ha akarsz. Sajnálom, de ezt be kell fejeznem. Beütötte a számokat, aztán a válla és a nyaka közé szorította a telefonkagylót, hogy szabad maradjon a keze. - Igen, Karen, éppen most kaptam meg. Egy órával korábban kell elkezdeni a regisztrációt. Igen, tudom, de mindenképpen ki kell igazítaniuk a számításaikat. Igen, tudom, hogy ez Mark feladata, de ezzel kapcsolatban nem tett semmit. Nem, nem hiszem, hogy felszívódott. - Kuncogva félrerakta a faxot, és felkapott egy emlékezetőt. - Igen, rajta van a listámon, ne aggódj. De ha megtennéd, hogy… Örök hálám! Nem, majd akkor veszem meg az üveget, ha ennek vége van. Kösz! Azt akartam… Bocsánat, van egy hívásom. Később még beszélünk. Michael leült, a térdére könyökölve figyelte, amint Laura dolgozik. Azon tűnődött, ki gondolta volna, hogy a hűvös, elkényeztetett hercegnő könyékig merül a részletekbe. Úgy száguldozott a telefontól a számítógépig és vissza, mint egy harcedzett, az ellenséget támadó katona. A témától függően meleg, csípős, pimasz vagy éppen rábeszélő volt a hangja. És sosem tévedett. 118
Nem úgy, mint az asszony szíve, amely ki-kihagyott egy ütemet, valahányszor felnézett, és a szemben ülő férfira nézett. Fekete farmer, elnyűtt csizma volt rajta, sötét haja kócos. És mindent észrevett. - Michael, igazán nem kéne… Mielőtt befejezhette volna, vagy akár kitessékelhette volna, csontos, idegesen mosolygó férfi dugta be a fejét az ajtón. - Bocs, Laura! - Mark, egy órája kereslek. - Tudom. Esküszöm, nem jöhettem. Éppen a konferencia regisztrációjára megyek, de van egy kis válság az arany bálteremben. Azt akarják, menj oda. - Na persze! - mondta az asszony, és felállt. - Michael, meg kell néznem, mi a helyzet. - Menj csak! - Nincs valami dolgod? - kérdezte, mert idegessé tette a férfi jelenléte, miközben már elindult visszafelé, az előcsarnokba. - Nekem elég mulatság, ha nézhetlek. Különben is ráérek. Michael kíváncsian körülnézett, miközben fölfelé tartottak egy széles, szőnyeggel bevont lépcsőn. - Még sosem jártam itt. Micsoda hely! - Még sosem gondoltam erre. Szeretnélek körbevezetni, de… - Megvonta a vállát. Egyedül is körbemehetsz, de nem javasolnám, hogy a felvonókat használd. Ma nyolcszázán fognak bejelentkezni, úgyhogy nagy lesz a zsúfoltság a liftekben. - Már hogy belépjek egy felvonóba, amely zsúfolva van romantikus regényeket író nőkkel? - mondta Michael, és megrázta a fejét. - Rosszabbat el sem tudok képzelni. Az első emelet, ahol a tanácstermek voltak, éppoly tágas volt, mint az előcsarnok, a berendezése is éppoly elegáns, és majdnem annyira zsúfolt is. Hatalmas elektromos gyertyatartók világították meg a csillogó rezet és ezüstöt, a hófehér és vérvörös, cserepes begóniákat. Az egyik falon széthúzták a súlyos függönyöket, így nagyszerű kilátás nyílt az öbölre. Laura a hat ajtó felé tartott, amelyek felett díszes bronztáblák igazolták, hogy megérkeztek az arany bálterembe. - Biztos csodálod a családodat. - Tessék? - Tudják, hogy kell szállodát építeni. Laurának tetszett a megállapítás, ezért megállt egy pillanatra. - Szép, ugye? Ez az egyik kedvenc szállodám, de azt hiszem, mindegyiknek van valami különlegessége. A római például a spanyol lépcső felett van. Olyan kilátás nyílik az ablakaiból, hogy a szíve szakad meg az embernek. A New York-inak nagyon kedves az udvara. Az ember nem is képzelné, hogy ilyen csöndes helyre találhat Manhattan közepén. Az ember belép a Madison Avenue-ről, és a világ máris megváltozik. Fényfüzér van a fákon, és egy kis szökőkút működik. És a londoniban… - Elnémult, megrázta a fejét. - Ez is olyan valami, amit nem szabad elkezdenem. - Mindig azt hittem, adottnak veszed az egészet. Tévedtem - motyogta Michael, miközben újra elindultak a bálterem felé. - Sokkal több minden van, amit még nem tudok rólad. 119
- A család semmit sem vesz adottnak - mondta Laura, és mert ő is így volt ezzel, úgy lépett be a bálterembe, hogy mindenre felkészült. A bálteremben zűrzavar fogadta őket. Az esti dedikáláshoz már fölállították az asztalok felét, a többi még összerakva a sarokban. A falak mentén tengernyi doboz. Az ember már a gondolatra is pislogni kezdett, hogy ezeket ki kell csomagolni, és a könyveket a megfelelő helyre kell rakni. De ez a feladat legalább nem Lauráé volt. - Laura! - A hang megint a Melissáé volt, akinek drótkeretes szemüvege lecsúszott az orrára, amint átugrabugrált a szőnyegen, és Laura karjába vetette magát. - Úgy örülök, hogy itt vagy. Még mindig nem tudtuk kitalálni, hová rakjuk hat szerző könyveit, ráadásul az egyik kiadónak az összes könyve eltűnt valahol a szálloda alagsorában. - Majd utánanézetek. Ne izgulj! - Igen, de… - Majd én lemegyek, és magam keresem meg - mondta megnyugtatónak szánt mosollyal Laura, és egyáltalán nem tűnt elkínzottnak. - Ha szükséges, személyesem támadom le az alagsort, és hidd el, megtalálom a könyveket. - El sem tudom mondani, milyen sokat jelent ez nekem. Fogalmad sincs, mit jelent, ha egy írónőnek azt kell mondanom, hogy egyetlen könyv sincs, amit dedikálhat. Még akkor is neked ugrik, ha közben árvíz, pestisjárvány vagy világháború volt. - Akkor majd rajta leszünk, hogy itt legyenek, még ha el is kell küldenünk valakit, hogy járja végig a könyvesboltokat. Melissa kifújta a haját a szeméből. - Már négy nemzeti és hat regionális konferenciát szerveztem. De te vagy a legjobb, akivel eddig dolgoztam. És nem azért mondom, mert az életem a te kezedben van. Megkönnyebbülten Michaelra pillantott, és bűntudatosan elmosolyodott. - Jó napot! Melissa Manning vagyok, amikor éppen nem őrjöngök. - Michael. Ön is író? - Igen, de részben csak akkor, amikor őrjöngök. - Vehetek öntől egy könyvet? Az asszony pislogni kezdett, a szeme fölfénylett örömében a vastag lencse mögött. - Hát, ami azt illeti, történetesen tényleg van egy az aktatáskámban, ami a magáé lehet. Szeretné, ha dedikálnám? - Nagyon. - Csak egy pillanatot várjon! - Ez nagyon kedves volt - motyogta Laura, amikor Melissa elszáguldott az aktatáskájáért. - Szeretek olvasni, és azt hiszem, még sokat kell tanulnom. - Megfordult, simogatni kezdte az asszony karját, mígnem összekapcsolódott a kezük. - Mit szólnál ma egy vacsorához, talán egy kis autókázáshoz, vagy esetleg egy vad, zabolátlan szeretkezéshez? - Mint mindig, most is érdekes az ajánlatod. - Megalázó volt, hogy meg kell köszörülnie a torkát, de más választása nem volt. - Ma este dolgoznom kell. - Ez eszelős gondolat! - mondta Melissa, aki akkor ért vissza, és Michael kezébe nyomott egy könyvet. - Neked erősebb a jellemed, Laura, mint nekem, mert én bizony a forró, zabolátlan szeretkezést választanám. Michael elvigyorodott 120
- Biztos, hogy imádni fogom a könyvét. - Remélem, hogy úgy lesz. - Számíthat rá - mondta Michael, átkarolta Laurát, lehajtotta a fejét, és hosszan megcsókolta az asszonyt, mígnem Laurának minden csepp vére a lábába áramlott, és reszketni kezdett. A férfi aztán elengedte, és könnyedén belecsípett az állába. - Még mindig tartozol azzal a pótnappal, tündérkém. Örülök, hogy megismertem, Melissa! - Hm! - motyogta Melissa, és a szívét masszírozva bámult a férfi után. - Hiszek a minőségben, a jó leírásban, a mesterségbeli tudással megírt könyvben - mondta. - De most csak annyit tudok mondani, hogy jaj istenem! - mondta nagyot fújva. - Jaj istenem! - Aha! - Laura megpróbált a feje búbjára összpontosítani, ahol szúrást érzett. - Tudod, én… - Minden rendben. Csak nyugodtan! - Megyek is, hogy bekönyveljem azokat a csekkeket. Miközben Laura azon küszködött, hogy ne menjen neki az ajtónak, Melissa megengedett magának egy hosszú sóhajt. - Istenem, hogy szeretem az ilyesmit!
12 Már elmúlt tíz, amikor Laura befordult a Templeton-ház felé. Jólesően fáradt volt a kiválóan végzett munka után. Rájött, miközben belépett a házba, hogy ezzel a fajta fáradtsággal az ember nem akar okvetlenül lefeküdni. Mégis emlékeztette magát, hogy alig kilenc óra múlva következik a másik, ugyancsak zsúfolt nap. Tehát semmi másra nincs szüksége, mint egy forró fürdőre, utána irány az ágy. Miután bekukkantott a lányaihoz, és látta, hogy mindketten mélyen alszanak, megengedte a vizet. Bőségesen szórt bele fürdősót és habfürdőt, aztán nagy sóhajjal a vízbe ereszkedett. Kinyújtózott, felnézett a fürdőkád feletti kisablakra, és ábrándozva bámulta csillagokat. Arra gondolt, az élete visszazökkent a normális kerékvágásba. Visszakapta Alit, a lányát. Biztos, hogy lesznek még buktatók, s azokkal neki kell elbánni. De minden olyan áldottan köznapi volt, mint egy közönséges reggel, amikor iskolába viszi a lányait. A családjával is minden rendben van. A szülei élvezik az életüket és a munkájukat Josh és Margo a fiúkat dédelgetik, Kate és Byron az első gyereküket várják. Kielégítette a szállodában végzett munkája, ettől újra a Templeton-szervezet részének érezte magát. És a bolt! Elmosolyodott, és ráterelte a habfürdő buborékjait a lábszárára. A bolt izgalmas, csupa meglepetés-álom volt, amely sok örömöt szerzett. Aznap annyi dolga volt, hogy nem tudott átmenni, hogy beüsse az árakat a kasszába, elbeszélgessen a vevőkkel. Vagy csak azért, hogy együtt legyen Kate-tel és Margóval.
121
Talán másnap délután beugorhat pár órára, ha csak valami felfordulás meg nem akadályozza. Azon kapta magát, hogy élvezni kezdett bizonyosfajta felfordulást, sőt előre megérezte. Lehetőséget kínáltak neki, hogy megtalálja a helyes választ, és elégedett lett a tudattól, hogy egyedül képes megtalálni a megoldást. Arra gondolt, akár egy könyvben, új fejezet kezdődött az életében. És élvezte. Leengedte a vizet, kilépett a mély, túlméretes kádból, lassan megtörülközött, s ábrándozva bekrémezte a bőrét. Kiszedte a tűket a hajából, berakta őket egy apró ezüstdobozba, mert az volt a helyük, aztán kefélni kezdte a haját, amitől összeugrottak s fényleni kezdtek a csigái. Csak akkor jött rá, hogy nem fog lefeküdni, vagy legalábbis nem egyedül, amikor már felöltözött, és azon kapta magát, hogy dudorászik. Elszörnyedve meredt tükörbeli képmására. Egyszerű selyemnadrágot és blúzt viselő nő nézett vissza rá. Rájött, hogy a férfi kedvéért öltözött fel. Igen a fürdő, a testápoló, a kölni mind arra való, hogy felkészítse magát Michaelra. De aztán újra töprengeni kezdett, és már nem volt biztos benne, hogy képes keresztülvinni, amit akar. A férfi akarta, de nem ismerte. Nem tudta, mit akar, mire van szüksége az asszonynak. Ha ő nem biztos magában, hogy lehetne az a férfi? Nem tudta, hogy kell fölkínálkozni egy férfinak. A valóságban nem. Álmaiban talán igen, ahol minden lassú volt és homályos. De a valóságos sötétségben, amelyben a mozdulatoknak megvannak a következményei, már nem volt biztos. Egyszer már fölkínálta magát egy másik férfinak egy másik életben. És ez sem volt elég. Tönkretenné, ha újra megtenné és tévedne. Gyáva, gondolta, és lehunyta a szemét. Hát már egész életében egyedül marad, ölelés nélkül, csak azért, mert kudarcot vallott mint feleség, következésképpen mint szerető? Ha a férfi valóban akarja, Laura meg azt akarta, hogy megadja magát. Aznap este. Azt akarta, a férfi ne hagyjon neki választást aznap este. Gyorsan lerohant a lépcsőn, nehogy megváltoztassa az elhatározását. Élvezetes, szellős, illatos este volt. Rohant a sötétségben, ahogy évszázadok óta a nők. A végzete, egy férfi felé. És a lépcső alján inába szállt a bátorsága. Michaelnál égett a villany. Csak arra volt szükség, hogy fölmenjen a rövid falépcsőn, és bekocogtasson az ajtón. A férfi tudni fogja, ki az, és beengedi. Megígérte magának, hogy ő meg belép, miközben őrülten dobogó szívére szorította a kezét. Mire egy kicsit megnyugodott, a hebehurgyasága is alábbhagyott valamennyire. Mégis inkább az istállóba ment, elhaladt a bóbiskoló lovak mellett. Emlékeztette magát, hogy születése óta nem látta a csikót. Csak látni akarja, megcsodálni. Utána majd fölmegy és bekopog. Megállt az állás ajtajánál, megnézte a kancát és a csikót. A csikó összegömbölyödve hevert a szénán, a kanca laza lábbal mellette állt. - Hiányzik egy kisbaba, akire szükségem van - motyogta Laura. - Azért bízzák ránk őket, hogy gondjukat viseljük. Hihetetlen érzés, ugye? Az ember tudja, hogy belőle született.
122
Még egy pillanatot engedélyezett magának, megcirógatta a kanca fejét, amikor odanyújtotta. Aztán megfordult, és a férfi ott volt előtte. Feketébe öltözve, mint egy árnyék, amely szempillantás alatt valóság lett. Laura hátralépett. - Én csak… Nem láttam a csikót, amióta… Nem akartalak zavarni. - Pedig már régen zavarsz. Régebben, mint gondoltam volna - mondta a férfi, a pillantásával fogva tartotta az asszony tekintetét, és előrelépett. - Láttalak, amint átrohantál a gyepen a csillagok fényében. Olyan voltál, mintha egy álmom kelt volna életre. De ugye, nem vagy álom? - Nem - mondta Laura, megint hátrálni kezdett az idegei táncot jártak. - Mennem kell, mert… - De közben nem tudta levenni szemét a férfiról, amint egyre közeledett hozzá, és nekiszorította az állás ajtajához. - Mennem kell. - A csinos kis Laura Templeton - morogta a férfi. - Mindig olyan csillogó, olyan tökéletes. Semmi rendetlenség. - Végighúzta ujját az asszony blúzának lágy kihajtóján, aztán belemélyesztette a kivágásba, és látta, hogy elsötétül az asszony szeme. - Az ilyen férfi, mint én, csak arra vágyik, hogy összeborzolja a haját, hogy megtapasztalja, mi van a csillogás és a tökéletesség mögött. A keze, a heges tenyere az asszony melle felé közeledett a vékony selymen. Érezte, hogy Laura megborzong. - Ki az ördög vagy te, Laura. Miért vagy itt? Az asszony szíve olyan vadul, olyan erőszakosan vert a férfi tenyere alatt, hogy arra gondolt, rögtön kiugrik a helyéből. - A csikót akartam látni. - A kis hazug! - Az ajtónak nyomta az asszony hátát, s amikor az ajtó kivágódott, Michael még idejében elkapta. - Lefogadom, hogy az az idióta sosem borzolta össze a hajadat. Mindig udvarias volt, igazi úriember. Hát tőlem nem ezt kapod. - Én… - Laura pánikba esett, reszketett, félt. A tekintete elszakadt a férfiétól, amikor talpa alatt megzizzent a szalma. Az állás üres volt. Kettesben maradtak. Laura úgy érezte, csapdába esett. - Nem tudom, hogy kell csinálni. - De én tudom. Megtehetem, hogy itt maradsz, de azt is, hogy elrohansz. Kíváncsi leszek rá, melyik jön be. De hát idejöttél, úgyhogy a többi tőlem függ. A blúz nyílásába akasztotta a kezét, egyetlen gyors mozdulattal letépte. - Maradj vagy fuss! Sötét, követelőző volt a férfi tekintete, élesen figyelte az asszonyt. Hűs levegő borzongatta meg az asszony meztelen bőrét. - Ha maradsz, az enyém vagy. Ahogy én akarom. Maradj vagy fuss! - Megfogta az asszony haját, hátrafeszítette a fejét, és várakozón figyelte. - Maradsz - morogta, aztán nekiesett a szájának, s ezzel elszabadult a pokol. Sebesség és elszántság. Mind a kettő úgy érte Laurát, mint valami ütés, miközben a férfi fogva tartotta, és csókjával végigégette a száját, a nyakát, a mellét. Felkiáltott, amikor a foga a testéhez közeledett, tűz csapott ki a melléből, elárasztotta az ágyékát, s már az egész teste az élvezet reszkető, vonagló masszája volt.
123
Tudta, hogy már fölösleges a kérdezősködés. Választott. A férfi magáévá teszi, mint álmaiban, amelyek éjszakánként kísértették. Durván, gyorsan, kíméletlenül. És Laura ezt akarta, ezt a fájdalmas, öntudatlan kavargást, a kemény, feszes, türelmetlen kezet, amely szinte megsebezte a bőrét, az irgalmatlan, szinte brutális szájat az ajkán. Már ő is a férfi meztelen húsát markolta, amely forró és sima volt. Szúrós volt alatta a szalma, horzsolta a bőrét, s furcsa mód ez is hozzájárult az élvezethez. Túl az ésszerűségen, érzéki volt ruhájának a hangja, amely szétreccsent a férfi őrült kezében, amely nyomot hagyott a bőrén, nyomorgatta és kóstolgatta és birtokolta. Laura hallotta magát, amint felkiált, amint hangosan zihál, ahogy a döbbenet és a gyönyör görcsbe rántja a testét. Hánykolódott, csapkodott, ahogy a viharos tengeren sodródó tutaj, és megadta magát a végzetének. A férfinak felforrt a vére, valahányszor Laura megragadta a testét, és a körme, az illedelmes, úrinőhöz illő körme belemélyedt a bőrébe. Felgyorsult a pulzusa, valahányszor nyöszörgött vagy felnyögött. Ködbe borult az agya, amikor először rándult meg alatta a teste, és úgy mondta ki a nevét, az ő nevét, mintha zokogna. Látta az asszony szemén, azon a viharszürke, kitágult, szinte bandzsító szemen, amikor újra meg újra megrázta az élmény. Biztos lehetett benne, hogy így még senki sem ölelte az asszonyt. Még sosem jutott el senkivel oda, ahová ő vitte magával. Minden vadonatúj élmény volt ahhoz képest, amit valaha is kapott, ahová csak eljutott előjogokkal teli életében. De Michael énjének egy mélyre eltemetett része mégis sebzett maradt, hogy csak ennyit ajánlhat fel, hogy ennyivel kell megelégednie arra az éjszakára. Azon az éjszakán, az egész hosszú éjszakán úgy lesz az asszonnyal, ahogyan még senki sem. Megérezte a gyönyör minden sötét felvillanását, amely keresztülcikázott az asszony testén, és aztán felrobbant az ő testében is. Hallotta szinte riadt lihegését, magába szívta őket. És még tovább, amíg az elkeseredett vágy erőszakosan ívbe nem hajlította az asszony testét az övé alatt, és azt a finom, elefántcsontszínű, sima, illatos bőrt beharmatozta a szeretkezés izzadsága. Erős, gyors, birtokló volt a férfi keze. Átölelte, megsebezte, semmivé nyomorította Laurát. Michael hajába mélyesztette a kezét, s addig húzta lefelé a fejét, amíg újra találkozott az ajkuk, amíg viszonozni nem tudta a férfi kemény, harapós csókját a magáéval. Olyan kemény, olyan kíméletlenül férfias volt a teste, izmai összecsomósodtak az asszony keze alatt, régi sebesülések hegeit találta meg tapogatózó keze. Forró, égetően forró volt a bőre, és érezte rajta az izzadtságot, amikor elkeseredetten beleharapott a vállába. Vastag, sűrű levegő volt az istállóban, s minden lélegzetvétellel a férfi illatát itta magába, bármit tett vele Michael, örömmel fogadta. Bármit követelt, megadta neki. Michael magasra emelte az asszony csípőjét, tekintetét belefúrta a szemébe. Egyetlen erőszakos lökéssel már benne is volt, mélyen bent. Az asszony keze, amellyel az ő karját markolta, a szalmára hanyatlott, mert úgy érezte, mintha felrobbanna a teste. - Maradj velem, Laura! - kérte a férfi. Az ujját is bedugta az asszony húsába, mozgatni kezdte. - Maradj velem! Milyen választása lehetett volna? Ott feküdt leláncolva, csapdába ejtve, lucskosan. Lassan, felületesen lélegzett, a látása elhomályosodott, de együtt mozgott a férfival. Egyik mozdulat után a másik. 124
Michael megborzongott, amikor az asszony élvezni kezdett, amikor úgy fogta körül, mint valami nyirkos marok, s immár magával harcolt dühösen, hogy ne kövesse. Még ne. Többet akart. Még akkor is többet akart, ha a vére úgy lüktetett a fejében, mint a háborgó tenger. Addig mozgott az asszonyon, amíg az asszony lábszára köré fonódott, és olyan engedelmesen mozdult vele a teste, mintha víz volna. Addig mozgott rajta, amíg újból vonaglani kezdett, és feje a vállára hullott. Akkor és csak akkor engedte meg magának, hogy az asszony hajába temesse az arcát, és megkönnyebbüljön. Michael súlya a padlóhoz szögezte az asszonyt. Furcsa, kábító érzés volt, hogy újra egy férfi teljes súlyát érzi magán. Eltöltötte az ujjongás, hogy tudhatta, a férfi képtelen megmozdulni, hogy ugyanolyan kábult, mint ő. Nem kellett kételkednie benne. Látta Michael szemét, hallotta torokhangú mordulását. A férfi is csapdába esett, reszketett abban a döbbenetes pillanatban, amikor végre elveszhetett az asszonyban. Újra nőnek érezte magát a sötét istállóban, a széna és a lovak édes illatában, az eltépett ruhájában, mert énekelt a vére. Sem anyának, sem barátnak, sem a társadalom felelős tagjának, nem, semmi másnak nem érezte magát, csak nőnek. Nem akart habogni, dadogva bolondos igazságokat motyogni. Ilyesmi még sosem történt meg vele, nem is tudta, hogy lehetséges ilyesmi. Arra gondolt, jobb, ha mind a ketten tisztán látják ezt. Elmosolyodott, valahogy talált magában elég erőt, hogy fölemelje a kezét, és megsimogassa a férfi haját. - Nagyon úgy látom, hogy pótoltam az elmaradt randinkat. - Mi is a neved, tündérkém? - kérdezte Michael, és a kuncogása megcsiklandozta Laura torkát. Összeszedve minden erejét, lustán legördült az asszonyról, de magával emelte, mígnem Laura a mellkasán feküdt. Az asszony mosolya önelégült és álmos volt. És szalma akadt a hajába. - Istenem, nagyon csinos vagy! Olyan parányi, csinos kis nő vagy! Az illedelmes Laura Templeton, akinek meglepő, igen alkalmazkodó motor van a testében. Ki gondolta volna? Biztos, hogy Laura maga sem gondolta volna, ezért felhúzta a szemöldökét. - Nem mondhatnám, hogy azelőtt így jellemeztek volna. - Felkunkorodott az ajka. - Azt hiszem, kedvemre való. - Mivel ilyen jó hangulatban vagy, igazán elmondhatnád, miért jöttél át ma este. - A csikót akartam látni. - Finnyásan kiszálazta a szalmát a férfi hajából, aztán újra az arcába nézett. - Meg hogy elinduljak feléd. Tudtad, hogy hozzád jövök. - Számítottam rá. Ha mégsem tetted volna meg, kénytelen lettem volna áttörni a kastély falát, és elragadni téged. Nem is tudom, hogy bírtam volna ki tovább is nélküled. - Michael! - tette Laura a kezét a férfi arcára. - Megőrjítenél? - Tündérkém, már megőrjítettelek. - Először mindenkinek sikerülhet. - Várt egy kicsit, figyelte, amint az ujja lefelé halad a férfi nyakán. - Remélem, nem ez lesz az utolsó. - Igazán nem egyetlen, gyors kis hancúrozást kerestem a szalmában. 125
Laura elégedetten bólintott, megsimogatta a haját. - Akkor visszajövök. - Lehajolt, hosszan megcsókolta a férfit. - Most pedig mennem kell. Michael megváltoztatta a helyzetüket, és újra a padlóhoz szögezte az asszonyt. - Laura, nem gondolhatod komolyan, hogy ma éjszaka elengedlek. Laura gyors, reszketeg szúrást érzett attól, hogy ismét a férfi hatalmába került. - Úgy gondolod? - Bizony! - mondta a férfi, durva tenyerű keze fölcsúszott Laura testén, rákulcsolódott a mellére, aztán csókolgatni kezdte a nyakát. Laura háta megfeszült a férfi alatt, reszketeg sóhaj hagyta el a száját. - Jó! - lehelte.
Mégsem akart reggelig maradni. Nem akart elszundikálni a szalmán, miközben belekuporodik Michael testének hajlatába, s nem képzelte volna, hogy arra ébred, Michael már újra harci készültségben van, a szája az ő száján, és a keze, ó, a keze! Michael figyelte az asszony arcát, amely kedvesen kipirult az alvástól és a szeretkezéstől. A pillantása ködös. Szája duzzadt az ő szájától, és minden lélegzet megremegteti. Már látták egymást, mert kivilágosodott, látták, amint valami lágy, selymes ritmusra együtt vannak. Szalmatöredék lebegett, táncolt a törékeny reggeli fényben. Az éjszaka madarai átadták helyüket a pacsirtának. Az istállóban neszezni kezdtek a lovak, a két macska nyújtózott egyet, és elindultak a benyilazó napsugarak felé. Az asszony keze elindult a férfi felé, megérintette az arcát és még egyszer a szájához húzta a férfi száját. - Michael! - mondta újra. - Nem tudom levenni rólad a kezem. - Nem is akarom. De Michael észrevette a horzsolásokat azon a kényes bőrön, amikor az asszony aludt. - Durva voltam veled az éjszaka. - Elfelejtettem volna megköszönni? A férfi fölemelte a fejét, elvigyorodott. - Azt hiszem, elég köszönet, hogy tízszer, tizenkétszer sikítottad a nevemet. - Nos, akkor jól van. - Ezzel hátrasimította a férfi haját az arcából, józan volt a pillantása. - Sosem akartam, hogy úgy bánjanak velem, mint valami törékeny üvegtárggyal. Soha többé. - Szóval benne vagy, ha bilincset és korbácsot használok? Laura szája tágra nyílt, annyira megrémült. - Csak vicceltem - mondta a férfi, harsogva elnevette magát, s közben arra gondolt, micsoda nő ez. És az övé. A maga gyönyörűségére felállt, magához nyalábolta az asszonyt. - Legalábbis addig, amíg ki nem alakul köztünk a bizalom.
126
- Ugye, nem igazán… Már arra gondolok, nem hiszem, hogy képes volnék, vagy akarnám… - Amikor a férfi akkorát nevetett, hogy majdnem elejtette az asszonyt, Laura fölszegte az állát. - Nem érdekel, hogy a hülye vicceid céltáblája vagyok. - Nem is volt olyan hülye, és mondhatom, tündérkém, első osztályú céltábla vagy. Ezzel megveregette a fenekét, és hangosan, cuppanósan megcsókolta. - De mivel kétlem, hogy pucéran akarsz visszamasírozni a házba, keressünk neked valami ruhát. - Megköszönném, ha… Most meg mit csinálsz? - Csak nyöszörögni tudott, amikor a férfi elindult vele kifelé az állásból. - Fölviszlek, hogy keressünk neked valami ruhát. - Nem hurcolhatsz ki csak így. Meztelen vagyok. Mind a ketten azok vagyunk. Michael, azt akarom… Ó, istenem! - Napsütés és hűs hajnali levegő csapta meg a bőrét, amikor a férfi kilépett az istálló ajtaján. - Korán van még - mondta könnyed hangon a férfi. - Ilyenkor még senki sincs a környéken. - Meztelenek vagyunk - mondta még egyszer Laura, mert csak erre volt képes, miközben Michael elindult fölfelé a lépcsőn. - Itt állunk a szabad ég alatt meztelenül. - Ezek szerint ez a napunk is nagyszerű lesz. Mi is volt rajtad az éjszaka? - Én… - Hát nem érti ez az ember, hogy anyaszült meztelenül állnak a férfi kis tornácán, a napsütésben? - Vigyél már be! - Fázol? Akkor tegyünk róla. - Félretette az asszonyt, és megragadta az ajtógombot. Laura azon füstölgött magában, micsoda sérelem érte. - Tegyél le! - Azt lehet - Udvariasan letette az asszonyt, és várta a robbanást. Nem is kellett csalódnia. - Megbolondultál? Mi van, ha az egyik kislány kinézett az ablakon, és meglátott minket? - Még reggel hat sincs. Az a szokásuk, hogy hajnalban látcsővel kiállnak az ablakba? Persze, hogy nem. - Aligha ez a fontos. Nem hagyom, hogy meztelenül hurcoljanak fel-alá, mert te a ferde észjárásoddal mulatságosnak tartod. Most pedig keress nekem egy inget. A férfi tűnődve végigmérte az asszonyt. Laurának még így is sikerült megőriznie a méltóságát, pedig a szalma ott volt a hajában, és piroslott az arca a zavartól és az indulattól. Egyszerűen… elbűvölő volt. - Tündérkém, ezzel megint felhúztál, pedig nem hiszem, hogy van időnk még egy fordulóra. - Te! - Paraszt? Barbár? Laura nagy erőfeszítéssel megfékezte magát. Ilyen körülmények között lehetetlen volt ésszerű vitát folytatni. - Szeretnék valami ruhát kölcsönkérni tőled. Kérlek! - Mi a franc!? Pár perc az egész. - Michael! - Laura hátraugrott, és megdöbbent, amikor a férfi pillantásából rájött, mire készül. - Michael, én nem… - Nem akarja, hogy ledöntsék a padlóra, hogy addig csókolják, 127
amíg elveszti az eszméletét, és hogy a csontja is belerepedjen az élvezetbe. - Ó, istenem! mondta, a szőnyegnek feszítette ökölbe szorított kezét, és hagyta, hogy magával ragadja az őrület.
Bizony, valamivel többe került, mint pár percbe, amikor már ott tartott, hogy mint egy tolvaj, belopózik a saját házába. Arra gondolt, csak sikerüljön fellopakodnia az emeletre, halkan kinyitni az oldalajtót, és besettenkedni a szalonba. Onnan meg a saját szobájába. Pillanatokon belül felébrednek a gyerekei, hogy iskolába menjenek. Az ő gyerekei! Cipőjét a kezében tartva, reszketve és lábujjhegyen belépett a hallba. Biztosan megőrült. Mivel magyarázná máskülönben, hogy… - Miss Laura! Hát megtörtént a legrosszabb, gondolta Laura sorsába beletörődve. Megfordult, és szemben találta magát a döbbent Ann Sullivannel. - Ó, Annie! Én csak… szóval korán kimentem. Sétáltam egyet. Ann nagyon lassan újra megindult lefelé a lépcsőn. Már több mint huszonöt éve özvegy volt, mégis tudta, milyen egy nő, amikor egy férfi karjában tölti az éjszakát. - Férfiing van rajtad - mondta mereven. - És szalma a hajadban. - Hm! - köszörülte meg Laura a torkát, felnyúlt, és kiszedte hajából a törődött szalmát. Igen, ez igaz. Mint már mondtam, kint jártam, és… - Sosem értettél egy szikrát sem ahhoz, hogy kell hazudni - mondta Ann, megállt a lépcső tövénél, és olyan volt a tekintete, mint egy anyának, aki éppen megleckézteti a komisz kölykét. Laura a szeretet és a szemrehányás keverékével küszködve felismerte a jeleket. - Annie! - Lent voltál az istállóban, hogy hemperegj egyet azzal a szúrós szemű, szoknyabolond Michael Furyval. - Igen, lent voltam az istállóban - mondta újra méltóságteljesen Laura. - Igen, Michaellal voltam. És felnőtt nő vagyok, - Akibe annyi érzékenység sem szorult, mint egy mogyoróba. Mi jutott eszedbe? mondta Ann, és előredöfte az ujját. - Egy olyan asszony, mint te, a szénapajtában hentereg ezzel a nem is tudom, kivel. Laura mindig türelmes tudott lenni azokkal, akiket szeretett, ezért nyugodt hangon szólalt meg. - Azt hiszem, nagyon is jól tudod, mi jutott eszembe. Bármit gondolsz is róla, vagy az érzéketlenségemről, tény, hogy harmincéves vagyok. Akart engem. Én is őt. És egész életemben, érted, egész életemben soha senkivel nem éreztem azt, amit vele. - Egy pillanatnyi gyönyört… - Igen, egy pillanatnyi gyönyört - biccentett Laura. És megesküdött rá, hogy akkor is hálás volna a férfinak, ha valóban csak ennyi történt volna. - Tíz évig voltam férjnél, és mégsem tudtam, milyen érzés is ez. Sajnálom, hogy helyteleníted. Ann elvörösödött. - Nem az én dolgom, hogy helytelenítsem. - Ó, hagyd már ezt a méltóságteljes én-csak-házvezetőnő vagyok műsort, Annie! Ehhez túl régen ismerjük egymást. - Sóhajtva megfogta Annie-nek a lépcsőkorláton nyugvó kezét. 128
Tudom, mennyire törődsz velem. Tudom, hogy mindent, amit mondasz, az aggódás és a szeretet mondatja veled, de még ez sem változtathat azon, mit érzek. Azon se, mire van szükségem. - És azt hiszed, Michael Furyra van szükséged? - Nem. Még nem döntöttem el, mit kezdjek ezzel az egésszel, vagy hogy merre akarok elindulni, de azt nagyon is tudom, megvan bennem a hajlandóság, hogy kiélvezzem a pillanatokat. - Bármi áron? - Igen. Egyszer az életben a francba azzal, hogy mi mibe kerül. Le kell zuhanyoznom. Elindult fölfelé a lépcsőn, megállt, visszafordult. - Annie, nem akarom, hogy lemenj, és ezzel szekáld Michaelt. Nem tartozik rád, ahogy senki másra sem. Ann félrebillentette a fejét, és lesütötte a szemét, míg meg nem hallotta, hogy Laura magára csukja a szobája ajtaját. Lehet, hogy nem az ő dolga, hogy beszéljen Michael Furyval, de tudta, mi a kötelessége, úgyhogy mégis tenni fog róla. Habozás nélkül végigment a hallon, belépett a könyvtárba. Nem tarthat olyan sokáig, amíg felhívja Franciaországot. Majd ők tudni fogják, gondolta, miközben kibámult az ablakon. Ők majd tudják. - Mr. vagy Mrs. Templetonnal szeretnék beszélni, kérem - szólt bele a kagylóba. - Ann Sullivan vagyok, a Templeton-ház házvezetőnője.
- Az istállóban? A szalmában? Egész éjszaka? - Kate tátott szájjal megpördült a székén a bolt emeleti konyhájában. Sokkal érdekesebben alakult a délutáni tízperces szünet, mint várta. Te? - Miért olyan döbbenetes ez? - kérdezte Laura a pulton dobolva, és félretolva a teáját. Én is emberből vagyok, vagy nem? Nem valami felfújt bábu? - Ez úgy hangzott, mintha megsértődtél volna! És ha pontos akarok lenni, akkor nem döbbentem meg. Azt akarom ezzel mondani, nem képzeltem volna, hogy a szalmában hentergés a te stílusod, de tudod, minden működik, csak akarni kell. - Elvigyorodott, és felkapott egy süteményt azok közül, amelyeket Laura hozott a pékségből. - És azt hiszem, hogy nálad is jól működött Laura megengesztelődött, ő is kivett egy süteményt. - Olyan voltam, mint egy állat - mondta önelégülten. Kate nagyot horkantva fölemelte Laura karját. - Fel a csúcsra, bajnokom! És most a részletekről. - Képtelen vagyok rá. Nos, talán. De mégsem. - A szeme ugyanúgy csillogott, mint Kate-é. - Nem! - Ugyan már, akkor csak egyet. Csak egyetlen pici kis részletet a Laura vad éjszakája című műsorból! Laura nevetni kezdett, az ajkába harapott, és a fejét rázta. Mindent el tudott mondani Kate-nek vagy Margónak. És az utóbbi időben olyan ritkán esett meg vele, hogy ennyire csodálatos és vakmerő valamit oszthatott meg velük. Finnyásan lesöpörte a pultról a morzsákat. - Letépte rólam a ruhát. 129
- Képletesen vagy valóságosan? - A szó szoros értelmében. Egyszerűen fogta és letépte. Egyszerűen… - A gyomrára szorította a kezét. - Istenem! - Istenem! - visszhangozta Kate, és legyezni kezdett Laura arca előtt. - Az a helyzet - kezdte Laura, felpattant és a mosogatóba öntötte kihűlt teáját -, hogy nem tudok beszélni róla. Úgy érzem magam tőle, mintha a középiskolában volnánk. - Az a helyzet, hogy már elvégezted a középiskolát, a ruhád viszont cafatokban lóg. Gratulálok! - Félrebillentette a fejét, miközben Laura óvatosan kiöblítette a csészéjét. Olyan jól ismerte, mint saját magát. - Szerelmes vagy bele? Laura azt figyelte, amint a víz lefolyik a mosogatóban. - Nem tudom. A szerelem, ez a fajta szerelem nem olyan egyszerű, mint valaha gondoltam. Félek tőle, hogy szerelmes lehetek, és nem akarok agyonbonyolítani mindent. - Egyszer azt mondtad, hogy a szerelem csak úgy megtörténik az emberrel, nem lehet előre megtervezni - mondta Kate. - És kiderült, hogy igazad volt. Laura gondosan a szárítórácsra tette a csészét. Már sokat gondolkozott azon a kérdésen, amelyet Kate tett föl neki, mert tudta, hogy azok is megkérdik majd tőle, akik a leginkább számítottak neki. - Hát, ha majd megtörténik, megtanulok bánni vele. Michaelban olyan sok minden van, amit nem is képzeltem volna. És akárhányszor fölfedezek benne valamit, amit nem tudok hová tenni, egyre jobban vonzódom hozzá. - Megszárította a kezét, és Kate felé fordult. - Ez alkalommal nem akarok ábrándozni, és nem akarok többet, mint amit adni tud. Egyszerűen élvezni akarom. - És ez elég lesz neked? - Hát, ahogy ma délután érzem magam, igen. - Felszabadultnak érezte magát, fölemelt karral nyújtózott egyet. - Tökéletesen. - Örülök, hogy ennyire élvezitek egymás társaságát - szólalt meg Margo, aki zordon arccal akkor lépett be az ajtón. - Emlékeztek még, hogy egyikőtöknek föl kellett volna váltani a boltban? Én már négy órája nem tartottam szünetet, nem úgy, mint a hanyag barátnőim. - Sajnálom! - mondta Laura, és leengedte a karját. - Már megyek is. - Nem, én megyek - ugrott fel Kate a székről. - Legyen lehetőséged Margóval beszélgetni. - Miről? - kérdezte Margo. - Múlt éjszaka Michael elvette Laura eszét az istálló egyik állásában. Margo kecsesen megrázta a haját, miközben Laura elpirult. - Tényleg? - Letépte róla a ruhát - tette hozzá Kate, és már kint is volt az ajtón. - Majd ő elmondja a részleteket. Margo nagyot hümmögve leült az egyik párnázott székre, keresztbe rakta hosszú, karcsú lábát. - Töltesz egy kis teát, Laura? Agyondolgoztam magam. Laura magafeledt mozdulattal kitöltött egy csésze teát, az asztalhoz vitte. - Akarsz süteményt?
130
- De még mennyire! - mondta Margo, letámadta a süteményeket, és válogatni, rágcsálni kezdte őket. - Most pedig tedd le a segged, és gyerünk a részletekkel. És ne félts te engem, ha valami különlegesről van szó.
13 Michael a foga közt fütyörészve vad vágtába engedte Zipet, aki úgy tört ki a fák közül a napfényre, mint a lobogó láng. A férfi arra gondolt, ez az ördögfióka aztán tud vágtatni. Sajnálta, hogy meg kell válnia tőle, de az aznap reggel kapott ajánlat kapóra jött. Pár óra kérdése, és ez a gyors kis mén már úton lesz Utah felé. - Nagyokat fogsz mulatni a kancacsikókkal, haver, és lesz egy csomó utódod. Michael annyit kért a lóért, hogy azzal nyélbe ütheti az üzletet egy különlegesen szép Palomino-kancáról és a hatalmas szemű csikajáról. A kanca harapós természetű volt, kétszer próbálta ledobni a hátáról őt is meg a kereskedőt is, amikor megvizsgálták. Michael csak még jobban szerette ezért, s azért is, hogy olyan takaros csikót ellett. Már tervezte is, hogy a csikóból tenyészmént nevel. Arra gondolt, még pár év, és az új mén már húsz kancát tud fedezni, amivel hatvanra nő az állománya. Úgy gondolta, ez a kettő nagyon jó lesz. A méregzsák Palomino-kanca meg az életerős kis csikaja segít neki, hogy új szakaszt kezdhessen, ami az üzletet illeti. Úgy tervezte, két év múlva már jelenteni fog valamit az, hogy Fury-ranch. Valamivel többet, mint hogy megél belőle, és túléli, bármi történik. Azt akarta, hogy minőséget jelentsen. S miközben Zip az istállók körül futott őrjöngve, arra gondolt, ez az, ami mostanáig hiányzott az életéből. Lehetetlennek, sőt zavarba ejtőnek tartotta volna bárkinek elmagyarázni, hogy mindig vágyott a minőségre. Nemcsak abban, amije volt, amit épített, hanem a maga számára is. Mindig arra vágyott, hogy valahonnan elindulva valaki legyen. Persze, a semmiből indult. De ezen nem tudott változtatni. Azon a tényen sem, hogy mindig volt benne egy sajgó pont, ami valójában sosem enyhült. Évekig elvolt azzal, hogy azt mondta magának, nem érdekes, mik voltak a szülei, hogyan nevelték, és hogyan élt. Pedig számít. Akkor már jobban tudta, mint valaha, hogy nagyon is számít. Mert megjelent egy nő az életében. Nem kételkedett abban, hogy előbb-utóbb Laura is látni fogja ezt. Nagyobb sebességre ösztökélte a mént, amikor ennek elkerülhetetlenségére, a sérelemre gondolt. Egy pillanatra sem vallotta volna be magának, hogy inkább menekülés volt, ahogy vágtat, nem viszi közelebb a céljához. Azt sem vallotta volna be, még sajátmagának sem, hogy minden érzelme összegubancolódott abban a pillanatban, amikor múlt éjszaka belépett az istállóba, és ott találta Laurát.
131
Mintha az óhaja teljesült volna, hogy ott legyen vele. Neki. Mintha megkaphatna, megtarthatna, sőt megérdemelne valamit, ami olyan kedves, olyan finom és olyan fontos, mint Laura. És az lehetne neki, amit Laura jelent neki. A fenébe ezzel az egésszel, mondta magának, és belehunyorgott a napsütésbe, miközben a mén szinte már a föld felett úszott. Nem megoldás, hogy máris csinos kis álmokat szövöget arról, hogy Laurával él. Ha jellemezte bármi is, az a valóságérzék volt. Ideiglenes a kapcsolatuk, mégis úgy bele fogja vetni magát, amennyire csak bírja. Aztán tart, ameddig tart. Már belefeledkezett a vágtába, a mén éppen ugráshoz készült, amikor észrevett valakit, aki az udvaron őgyelgett. Port és sarat verve föl, átugratott a kerítésen. - Ez aztán a ló! - tört ki Byronból akaratlanul is, amikor Michael odaért hozzá. - Bizony! - Michael lehajolt, megveregette Zip nyakát, azután leszállt róla. - Ma adtam el. Utahba megy a fiú. - Kikapcsolta a hevedert, aztán a kerítésre akasztotta a nyerget. - A gyorsasága miatt akarják tenyészménnek. - Arra éppen jó lesz - mondta Byron, odahajolt, megveregette a mén karcsú nyakát. Meg se kottyant neki. - Egyáltalán nem. Ő fogja majd kifárasztani a lovasát. - Csodálkozom, miért nem tartod meg magadnak tenyészménnek. Gyönyörű állat. - Az bizony. De előbb meg kell alapoznom egy kicsit az üzletet, mielőtt ménre költenék. - Még egypár év, gondolta, újra megképzett előtte a csikó, akkor majd készen áll rá. - Most csak kiképzéssel foglalkozhatok, meg azzal, hogy megalapozom a befektetést. - Jól kezdted. És azért a lóért mit kérsz? - kérdezte Byron, és Max felé intett. - Maxért? - kérdezte Michael, odanézett, észrevette, hogy a ló a farkát lengeti. - Előbb adnám el az anyámat. - Feltartotta a kezét, Max odasétált. - Örülsz, hogy találkoztunk, Max? Max szája széthúzódott, de úgy, hogy minden foga látszott, és harsányan elröhögte magát Akkor adj nekünk egy puszit! - Max szeretettel beleharapott Michael arcába, s mivel nem volt hülye, egyúttal végigszaglászta a zsebét is. - Ugye, sosem elég az igazi szeretet? Akarsz egyet? - Egy puszit a lovadtól vagy egy répát? - Akármelyiket. - Kösz, mindkettőt kihagyom - mondta Byron. Azért megsimogatta Max sörényét, miközben a ló a répát ropogtatta. - Nagyon szép lovaid vannak. - Venni akarsz? - Azt mondtam magamnak, hogy nem, különösen most, hogy jön a gyerek. - Vágyódva a kanca felé nézett, amely a csikaját szoptatta. - De a francba is, ettől a látványtól megingok. Michael felkapott egy marék füvet, és csutakolni kezdte Zipet. - Azt mondom húsz. - Tizenkétezer - mondta Byron szórakozottan. - Az a pej megérné? Azon aztán lehet vágtatni. Byron szemügyre vette a pejt, a lába vonalát, homlokán a fehér csillagot. - Jóképű fickó! - Jó hátasló, kiválóan viselkedik, de nem elég óvatos. Kemény kéz kell hozzá. Megfelelő kéz. Azért adom ennyiért, mert közöd van Joshhoz, és azok közül választottál feleséget, akiket a legjobban kedvelek. 132
- Nem azért jöttem át, hogy lovat vegyek. - Nem? - kérdezte jámboran Michael, odadőlt Ziphez, és fölemelte az egyik patáját, hogy kitisztítsa. - Akkor miért? - Errefelé jártam, és arra gondoltam, talán átjöhetnél szombat este. Pókerparti lesz. - Általában szeretek játszani - mondta Michael, aztán elhallgatott, összeszűkült a szeme. - De csak nem valami felvilágosult összejövetel lesz nőkkel, akik mindig megkérdik, hogy melyik lap üti melyiket? - Kate szétrúgná a seggedet ezért a megjegyzésért - mondta vigyorogva Byron. - De nem, csak férfiak lesznek. - Akkor kösz, ott leszek. - Talán elnyerem tőled ezt a pejt. - Csak álmodozz, De Witt! - Jó széles a szügye - motyogta a férfi. Michael elnyomott egy mosolyt, és tovább tisztogatta Zip patáját. - Az apja hátas volt, az anyja egy sötét szemű kanca Baton Rouge-ból. - A francba! - mondta földbe döngölve Byron. - A te nevelésed? - Bizony. Aztán majd magammal viszem, ha elkészül az új ház. Néhány hét múlva már elkezdődik az építkezés. - Hadd nézzem meg közelebbről! - kérte Byron, s ahogy volt, Saville Row öltönyben és Magli cipőben, bemászott az udvarra. - Azt hallottam, hogy ti, déli srácok nagy hamiskártyások és lókötők vagytok - szólt oda Michael, miközben maga is elindult a pej felé. - Jól hallottad.
Hát mennyi ideig kell még várni erre az asszonyra? Michael föl-alá járkált, a pulton álló borosüveget nézegette. Megvakarta a fejét. Tényleg elment, és vett egy üveg bort? Nem tartozott a szokásai közé, de hát Laurának sem az, hogy egy leállásban szeretkezzen. A legkevesebb, amit megtehet, hogy bort kínál neki, ahogy a civilizált világban szokás. Mielőtt ráugrik. Mert csak ezt akarta. Ha valaha is ideér hozzá. Hát persze hogy eljön. Az utolsó órában vagy hatszor emlékeztette magát erre. Biztos, hogy az asszony is ismétlésre vágyik, miután az előző éjszaka történt köztük, ami történt. Biztos, hogy napközben számtalanszor gondolt rá, pontosan úgy, ahogy ő is az asszonyra. Hiszen megesküdött volna rá, hogy minden lélegzetvételnél érzi az asszony illatát. És hogy valamiféle önkívületi állapotba került már attól is, ha fölidézte Laura arcát, vagy meghallotta a hangját, vagy… Akarta. Egyszerűen akarta. Mikor akart valamit is ennyire? Volt, amikor meg akart menekülni, és sikerült neki. Akarta a veszélyt, a kockázatot és a vakmerő kalandot. Azt is megkapta. És amikor békére vágyott, olyan életre, amelyet bizonyosfajta büszkeséggel szemlélhet, ugyancsak elérte. De megkapta-e Laurát? Kisiklik-e a kezéből, mint egy selyemdarab, mielőtt a markába szoríthatná, vagy mielőtt rájönne, hogy egyáltalán mit kezdjen vele? Hogy döntsön felőle? 133
Az asszony fölötte állt, s ettől a tudattól nyomorultul érezte magát. Eltökélte, hogy megteremti vele az egyenlőséget. A szex nagy barátja az egyenlősdinek, ezért volt ott. Abban a pillanatban. Dühös lett magára, amiért olyasmin rágódik, amit nem volna szabad kérdésesnek tekintenie. Kitöltött egy pohár bort. Beleszagolt vállat vont, megitta. - Ha farkasok közt vagy, üvölts együtt velük, Fury - mondta magának. Aztán mégis félrerakta a poharat, újra járkálni kezdett, előre, hátra, keresztben, ahogy a nagymacskák próbálgatják a ketrecük nagyságát. Aznap délután egy pillanatra látta Annt, miközben a mén elszállítását felügyelte. Úgy érezte, Laurának nem sikerült elkerülnie a házvezetőnőt aznap reggel, legalábbis a szeméből sütő indulat erről árulkodott. Elvigyorodott a gondolatra, hogy a ház elegáns úrnőjét, aki lötyögős ingben és farmerban lopakodik be a saját házába, rajtakapja az örökké jelen lévő, hideg tekintetű házvezetőnő. Lehet, hogy Mrs. Sullivan bezárta Laurát. Lehervadt a vigyora, amikor erre gondolt. Igen, talán bezárta valahová Laurát, és nem akarja kiengedni. Lehet, hogy… És lehet, hogy kézbe kéne vennie sajátmagát is, gondolta. A francba is! Elindult az ajtó felé. Majd utána megy. Amikor felrántotta az ajtót, Laura hátraugrott, és a torkához kapta a kezét. - Halálra ijesztettél! - Sajnálom. Éppen indultam, hogy kimentselek a sötétzárkából. - Tényleg? - mosolyodott el zavartan az asszony. - De már látom, hogy a magad erejéből is kitaláltál onnan. - Nem tudtam előbb jönni. Kisebbfajta katasztrófa volt nálunk. A szüleim úgy döntöttek, hazajönnek egy rövid látogatásra. Csak pár napot maradnak, amitől a lányok olyan izgatottak lettek, hogy alig tudtam ágyba dugni őket. Utána még meg kellett… - Nem kell magyarázkodnod. Csak gyere ide! - Magához húzta az asszonyt, és vad csókban adta ki magából a türelmetlenség fokozta vágyat. Az ajtónak döntötte, belemarkolt a hajába, hogy még jobban elengedhesse magát. Laura arra gondolt, miközben átölelte a férfit, hogy ugyanaz az érzés. Ugyanaz a hőség, ugyanaz a sóvárgás, ugyanaz a csoda. A férfi ingébe kapaszkodott, amikor újra lélegzethez jutott. - Arra gondoltam… - Mire? - Semmi - rázta meg az asszony a fejét. Mosolyogva fölemelte a kezét, megfogta a férfi arcát. - Szervusz, Michael! - Szervusz, Laura! - Ezzel a szoba felé pördítette az asszonyt, csizmájával belökte az ajtót. - Megkínállak egy kis borral. - Ó, az remek lesz. - De egy kicsit várnod kell rá - mondta Michael, azzal felkapta az asszonyt. - Az még remekebb lesz.
134
Valóban odavitt az asszonynak egy pohár bort, amikor az már a szétdúlt ágyon ült az ő ingében. Mivel Michaelban nyoma sem volt Laura szégyenlősségének, pucéran ült le az asszonnyal szemben, hogy összeért a térdük. - Egyfajta ünneplésnek szántam - mondta, és összekoccintotta a poharukat. Az asszony olyan könnyűnek érezte magát, hogy biztos volt benne, képes volna lebegve belesiklani a lepedőkbe. - És milyen fajtának? - Ma két lovat adtam el. Az egyiket a sógorodnak. - Byronnak? - kérdezte meglepetten Laura, kortyolt egyet a borból, ráismert a Templeton Chardonnay gazdag aromájára. - Érdekes, Kate sosem említette, hogy lovat akarnak venni. - Azt hiszem, Byron még nem mondta el neki. - Hűha! - Van valami baja Kate-nek a lovakkal? - Nem, de ez is egyfajta elkötelezettség. Meglep, hogy nem beszélték meg előre. Biztos vagyok benne, hogy Kate-nek lesz egy-két szava hozzá. - Azt mondanám, Byron tudja kezelni a húgodat. - Nem ilyen vagy olyan kezelésről van szó. A házasság társkapcsolat, és a döntésekhez megbeszélés és kölcsönös megegyezés szükséges. Te meg mit vigyorogsz itt? - Nagyon érdekes vagy, amint itt ülsz borzasan a szeretkezés után, és a társkapcsolat erkölcsi oldalát fejtegeted. - Nem fejtegetem. - Aprót kortyolt a poharából. - Egyszerűen elmondtam. Miért, te nem hiszel a társkapcsolat etikájában? - Dehogynem - mondta a férfi, és a keze elindult fölfelé az asszony combján. - De úgy gondolom, hogy időnként, mint bármelyik társkapcsolatban, megtörténhet, hogy az egyik fél hozza meg a döntést a maga jogán, és akkor az etika megroggyan egy kicsit. Szeretem ezeket az anyajegyeket - mondta, miközben kitapogatta az apró, kereszt alakban elhelyezkedő anyajegyeket. - Olyan, mint a hold. Érzékibb, mint a tetoválás. - El akarod terelni a szót. - Hát azért annyira nem kell erőlködnöm - mondta Michael, és a keze visszatért az asszony térdére. - Egyszerűen csak nem akarom, hogy Kate lelője azt a szegény fickót. Beleesett abba a lóba, talán még én is tüzeltem egy kicsit. - Megvonta a vállát. - Rámehet az üzlet, ha Kate keresztbe tesz. Laura félrebillentette a fejét. - És, véleményed szerint, akkor Kate lesz a hóhér, és Byron az áldozat? - Valójában enyhébben fogalmaznék. - Gyönyörködve kiegyenesítette az asszony lábát, hogy utána fölemelje, és megcsókolja a térdét. - Mindig mindent megbeszéltél, halk és civilizált módon Ridgewayvel? - Nem. Ez is része volt a problémának. Tettem, amit mondtak, úgy viselkedtem, ahogy egy illedelmes, kötelességtudó, gerinctelen feleségtől elvárható. - Sajnálom! - Michael dühös lett magára, amiért kíváncsiságból feszegetni próbálta az asszony életének azt a részét. Gyorsan megszorította a térdét. - Rossz kérdés volt. - Nem, nem egészen - mondta az asszony, egy kicsit elfordult, nekidőlt az ágy vas fejrészének támasztott párnáknak. - Tanultam belőle. Megtanultam, hogy soha többé ne 135
legyek gerinctelen vagy szürke, vagy kétségbeesett. - Megszorította a poharat és mintha azt öntötte volna szavakba, ami a szívét nyomta. - Én hagytam, hogy azt tegye, amit tett, és ez legalább annyira az én hibám is. Csak azt sajnálom, hogy még az utolsó lökés is kellett hozzá, hogy javítsak az életemen. Az, hogy ágyban találtam egy másik nővel. - Most boldog vagy? - Igen, és hálás - mondta újra mosolyogva az asszony. - Neked is hálás vagyok. A férfi hüvelykujja elindult, hogy megsimogassa az asszony térde hajlatát. - Miért? - Mert segítettél, hogy rájöjjek, van bennem érzékiség. Előrehajolt, hogy megköszönje, és kissé beleharapott a férfi szájába, éppen akkor, amikor Michael letette a poharát az ágy melletti asztalra. - Miért, volt valami problémád ezzel? - Már nincs. - Talán ellenőrizném, hogy biztosak lehessünk benne - mondta a férfi, de hátracsúszott mielőtt az asszony megölelhette volna. - Azt hiszem, itt lent kezdem - motyogta, és fölemelte az asszony lábát. - Csak nem akarod… - kezdte Laura, de a feje hátrahanyatlott, ahogy Michael foga és nyelve munkába kezdett. -A gyógyüdülőben reflexterápiával is foglalkoznak - motyogta még az asszony, ahogy a férfi a legkisebb, legérzékenyebb idegeit is megtámadta. - Még sosem éreztem ilyet. - Csak nem kezdesz el arról képzelődni, hogy vagyok a masszőr! Az asszony fölnevetett, nyögött egyet, összerázkódott. - Nem. A valóság sokkal… Jézusom! - Elejtette a poharát, a bor rá és a lepedőkre ömlött. - Ó, annyira sajnálom! Hagyd, hogy… - Ne! - Gyöngéden meglökte az asszonyt, amitől a párnára hanyatlott. - Maradj ott, ahol vagy, amíg befejezem. - Beleharapott Laura bokájába. - Egy kicsit durva voltam veled először. Meg kell simogatnom az érzékeny pontjaidat. Az asszony testének feszítette a tenyere élét, amitől fölemelkedett a csípője. - Azt javaslom, kapaszkodj, tündérkém. Hosszú, kemény menet következik. Olyan érzés volt, mintha a férfi minden oldalról megtámadta volna. Kívül és belül, az agyát és a testét is. Semmit sem tehetett, csak magába itta, amit tapasztalt, válaszolt rá. A férfi egyre följebb tartott, mintha az asszony valami különlegesen finom étek volna, amelyet falatonként kell kiélvezni. A férfi gyújtotta tűz túl ragyogó lett, égette Laura szemét még akkor is, amikor lehunyta. A nyitott ablakon bejövő könnyű szellő hirtelen ólomnehéz levegővé változott, szinte fuldoklás volt minden lélegzetvétel. A bőre sem volt már hűvös, felforrósította az alatta doboló vér, ahogy a férfi kezének és ajkának simogatása is. Combjának hosszú izmai beleremegtek, amikor a férfi ott körözött felettük, és csomóba állt a lepedő, amikor belemarkolt. Még sosem ízlelgették, érintették meg így, mintha ő volna a mindenség. A férfi szája egyre közelebb került a testéhez, hirtelen mohó lett, mígnem az asszony felrepült, mint egy nyílvessző.
136
Michael már megőrült az asszonyért, megvadult a látványtól, amint Laurát leterítette saját élvezetének csipkézett hegye. A feje lógott, a szeme nem látott, a keze az ágy vasrúdjába kapaszkodott, mintha csak ez az elkeseredett szorítás tarthatná egy helyben. Annyira őrült volt, hogy még tovább akarta csigázni az asszonyt. Addig használta a kezét, mígnem az asszony önfeledt, szinte könyörgő ritmusban mozgott, odaütődve a testéhez. Csak leste az asszonyt, amíg ki nem bukott belőle a neve, amíg ellazult a keze, és olyan puha lett a teste, mint az olvadt viasz. Laura csak feküdt, szinte összetörten, s a nyögésen kívül képtelen volt másra. Michael fölemelte a testét, hogy lehúzza válláról az inget. - Maga csodaszép, Ms. Templeton. Aranyból van a haja - mondta, és megérintette az asszony haját. - Ez meg rózsasziromból. - Megérintette a mellét. Laura megremegett az érintéstől. - Michael! - mondta az asszony, kinyitotta súlyos szemhéját, forgott vele a szoba. Képtelen vagyok rá. - Képtelen? - kérdezte gyöngéden a férfi. Lehajtotta a fejét, megnyaldosta az asszony mellbimbóját. - Erre kíváncsi vagyok. - Tudom, hogy nem… Még nem… - mondta Laura, kinyújtotta a kezét, mert tudta, hogy kemény készenlétben találja a férfit. - Engedd meg! - Majd máskor - mondta mosolyogva a férfi, bár felzúgott a vére, amikor az asszony megérintette. - Majd pótoljuk. Lássuk csak, a végére járhatunk-e ennek a dolognak hagyományosan? A szájába vette az asszony mellét, amitől megszűnt a sóvárgó sajgás. - Valami történik bennem ilyenkor - mondta az asszony, s megint akadozni kezdett a lélegzete. Terjedni, sajogni, dobolni kezdett ez az újfajta sóvárgás. - Fogalmad sincs róla, mi történik bennem, amikor ezt teszed velem. S megint ugyanazt érezte, elképzelhetetlenül erősen. Szinte sírásra késztette. A férfi a mellén lakomázott, foga, nyelve kiéhezve az aromájára, arra a könnyed, szinte virágillatú ízre, amiért annyira sóvárgott. Megfogta Laura kezét, az ágyrúd köré kulcsolta, és rajta hagyta a magáét is. Laura zúgó fején átfutott a gondolat, hogy mindketten csapdába estek, bezárták őket ebbe az élménybe. Engedelmesen fölemelte ajkát a férfiéhoz, összeforrt a szájuk, úgy fogadta a férfi erős, kétségbeesett behatolását. Aztán nem volt más, csak a vak gyorsaság, az égető hőség, a vonaglás, s ahogy hús énekelt a húson. Keményebben, mélyebben, mígnem elveszett az asszonyban. Amíg teljesen eggyé váltak.
Később, amikor lecsöndesedett a vérük, s újra hűs lett a levegő, Laura megmoccant. Michael szorosan magához karolva tartotta. - Azt hittem, elaludtál - suttogta az asszony. - Egy kicsit. - El kell mennem. Nem lopózhatok be minden hajnalban a házba a kezemben tartva a cipőmet. 137
- Csak egy kicsit maradj még! - Michael félig még aludt, a hangja is álomittas volt. - A karomban akarlak tartani. Laura szíve elolvadt. Gyöngéden kisimította a férfi arcából a haját. Milyen vad, zabolátlan haja van, gondolta. Sötét, sátáni, csábító haj. - De csak egy kicsit. Michael vállára fektette a fejét, kezét a szívére. A férfi már újra aludt. Az asszony csak feküdt, mígnem a tenyerén megérezte a férfi szívének dobogását.
Mrs. Williamson egy halomra való palacsintát tolt Michael orra elé. Az asszony úgy látta, mindegyikkel el tud bánni. Összefont karral figyelte, amint Michael beleharap az elsőbe. - Ennél jobb nincs - szólalt meg a férfi. - Amikor majd felépül az új ház, térden csúszva jövök vissza ide, hogy megetessen. Biztos benne, hogy nem akar feleségül jönni hozzám, és összeköltözni velem? - Egyszer még meg fogsz döbbenni, ha tovább kérdezgeted - mondta az asszony, és kitöltötte a férfinak a kávét. A fiúnak mindig is hatalmas volt az étvágya, gondolta. Ahogy mindenben. - Megetted azt a serpenyős sültet, amit leküldtem neked? - De még az edényt is - mondta Michael, és szórakozottan lenyúlt, hogy megsimogassa az egyik macskakölyköt amely reménykedve tekergett a lábszára között. - És a tortát is meg a süteményeket. - Elkapta az asszony kezét, hatalmasat cuppantott rá, amire az asszony kotkodácsolva elnevette magát - Ha esetleg rászánná magát, hogy süssön egy olyan csokoládétortát. Amiben krém és meggy van. - Az a Feketeerdő-torta Miss Laura kedvence. - Tényleg? - Úgy látszik, ágyon kívül is egyezik az ízlésük a fontosabb dolgokban. Talán nem hiányolná, ha egy-két szelettel kevesebb lenne. - Majd meglátom. - Megsimogatta a férfi haját, megrángatta a lófarkát. - Rád férne egy rendes nyiratkozás. A te korodbelieknek mind olyan a hajuk, mint a hippiknek. - Az utolsó hippi 1979-ben emigrált Grönlandra. Van ott egy kis kommuna, ahol még mindig dúl a szabad szerelem. - Te aztán tudsz mindent, igaz? Edd meg a reggelidet! Utána kell néznem, hogy a gyerekek egyenek valamit, mielőtt elindulnak az iskolába. És Miss Laura is - folytatta, miközben visszament a tűzhelyhez -, annyit eszik, mint egy madár. Soha nincs ideje rá, hogy leüljön, és rendesen megreggelizzen. Mindig azt mondja, csak kávét kér. De hát csak kávéval nem működik a test. Michael szerint Laura teste pompázatosan működött, de nem tartotta volna bölcs dolognak, hogy ezt megemlítse Mrs. Williamsonnek. Az asszony talán örülne neki, de nem gondolta, hogy helyesli, hogy becsalogatta az úrnőjét az érzékiség sötétebb, forróbb bugyraiba is. - Majd ő is beteg lesz, mint Miss Kate tavaly. Michael abbahagyta a merengést, fölnézett. - Kate beteg volt? - Gyomorfekélye lett - mondta felháborodottan az asszony. Abba is hagyta a palacsinta forgatását, a férfihoz fordult. - El tudod képzelni? Túl sokat dolgozott, túl keveset evett, agyonizgulta magát, a végén kiütötte magát De mi rendbe hoztuk ezt a dolgot. 138
- Most már jól van? Úgy látom, nagyszerűen érzi magát. - Úgy is van. És gyereket vár. - Kate terhes? - kérdezte Michael, és mosoly terült szét az arcán. - Mi a franc! – Összerezzent, amikor az asszony összehúzott szemmel ránézett. Aztán eszébe jutott sosem tűrte, hogy ilyesmit mondjanak a konyhájában. - Bocsánat! - Spongyát rá ez alkalommal. Bizony, a mi Kate-ünk egészséges és boldog. A férje sosem fogja engedni, hogy efféle képtelenséget műveljen magával. Értelmes ember, tudja, hogy kell vigyázni egy asszonyra. - Jól néznek ki együtt. - Nagyszerűen, gondolta a szemöldökét ráncolva és a tányérjába meredve. Byron kényelmes, déli otthonban nőtt fel, Kate meg minden szempontból Templeton volt. - Illenek egymáshoz. - Bizony. Jó érzés, hogy boldognak látom Miss Kate-et és hogy Miss Margónak is benőtt a feje lágya és lecsillapodott. De hát mi jutott Miss Laurának, akinek a maga erejéből kell fölnevelni ezt a két kis angyalt? - Meglengette a lapátkanalat, egy pillanatra elhallgatott. Nagy dolog, hogy a szülei hazajönnek egy kis időre. A világon senki nem tudja úgy rendbe hozni a dolgokat, mint Mr. és Mrs. T. Becsukta a száját, amikor nyílt az ajtó, mert nem akarta, hogy pletykálkodáson kapják. - Mrs. Williamson, én csak… Ó, szia, Michael! Laura olyan frissnek látszott a csinos, halványsárga kosztümjében, mint valami rózsabimbó. Egyáltalán nem hasonlított arra az asszonyra, aki előző éjszaka az ő nevét zihálta. Ha csak a szemébe nem nézett az ember. - Szia, Laura! Mrs. Williamson megsajnált egy félig éhen halt férfit. - Áfonyás palacsinta! A lányok a mennyekben lesznek tőle. - Üljön le, Miss Laura, egyen egy kicsit. - Nem tehetem. Csak kávét kérek. Kerestem Annt - mondta, és elvette a Mrs. Williamson kínálta csészét. - Korán kell indulnom. Probléma van az irodában. - Az órájára nézett. - Már a kocsiban kéne ülnöm. Nem találom Annie-t, pedig meg kell tudnom, hogy el tudja-e fuvarozni a lányokat az iskolába. - Elment. Ilyenkor mindig a piacra megy. - Jaj! - mondta Laura, és a szeméhez nyomta a tenyerét. - Elfelejtettem. Akkor majd nekem… - Majd én elviszem őket - szólt közbe Michael. Laura éppen az időbeosztását rendezte újra, csak pislogni tudott. - Tessék? - Majd én elviszem őket az iskolába. - Nem akarok a terhedre lenni, csak… - Semmi baj. És nem hiszem, hogy van időd vitatkozni ezen. Menj csak dolgozni. Azt hiszem, el tudom vinni a lányokat az iskolába, és nem lesz maradandó károsodásuk. - Nem ezt akartam… - Kezdte Laura, aztán újra az órájára pillantott, és bevallotta, hogy a férfinak igaza van. Nincs ideje vitatkozni. - Elfogadom. Köszönöm! A Hornbecker-iskolában tanulnak, Ha délre fordulsz… - Tudom, hol van - szakította félbe a férfi. - Ugyanarra kell menni, amerre neked is.
139
- Igen. - Fogalma sem volt, honnan tudja Michael, hová járnak iskolába a lányok. Valóban elfogadom, Michael, mert máris elkéstem. - Félretolta a kávéscsészét, felállt, és elpirult, amikor a férfi megfogta a kezét. - Nyugi! Nem omlik össze a szálló, ha elkésel egy megbeszélésről. - Nem, de az én részlegem igen. Alinek ma reggel kell beadnia az angol fogalmazását. Megírta, ellenőriztem. De talán emlékeztethetnéd rá. És Kaylának útközben gyakorolnia kell a szavak betűzését. Dolgozatot írnak. Majd Ali segít neki. - Mondtam, hogy elintézem. - Igen, de jó lenne, ha ellenőriznéd, hogy magukhoz vették-e az esernyőt. Kikészítettem nekik. Lehet, hogy esni fog. - Fejezd be! - mondta a férfi, felállt, és megfeledkezett róla, hogy nézőközönségük is van. Két kezébe fogta az asszony arcát, megcsókolta. - És most nyomás! - Én… - kezdte Laura, és Mrs. Williamson felé nézett, aki azt a látszatot keltette, hogy a palacsinták felett dudorászik. - Igen, megyek. De emlékeztetni kell őket, hogy etessék meg a kutyát. Néha… - Kifelé! - Mivel Laurának tényleg szüksége volt egy kis noszogatásra, az ajtóhoz húzta. - Menj már, és nyaggass másvalakit. Amikor az asszony újra kinyitotta a száját, barátian rápaskolt a fenekére, úgy küldte útjára. - Hogy kezdheti valaki így a napot? - kérdezte csodálkozva, megfordult, és látta, hogy Mrs. Williamson éber szemmel figyeli. Michael elkáromkodta magát, de volt olyan bölcs, hogy csak magában. - Ez így megy minden áldott nap? Az asszony figyelmen kívül hagyta a kérdést, előrelépett, körbejárta Michaelt. A férfi arra gondolt nagyon is el tudja képzelni, mit néz rajta. Egy férfit lát, aki a hátsó ajtón jár be, mert nem tartozik azok közé, akik a főbejáraton közlekednek. Az asszony a férfival szemközt megállt, összecsücsörítette a száját. - Azon gondolkodom, vajon még mire vetettél szemet az én konyhámban a főztömön kívül? S ezt úgy mondta, hogy Michael alól majdnem kiszaladt a lába. Zsebre vágta a kezét. - Igen? - Igen. Jól van. - Gyöngéden megpaskolta a férfi arcát, és nagyon tetszett neki, amikor meglepődést látott rajta. Arra gondolt, ez a fiú sosem ismerte a maga értékét. - Igen. Jó mindkettőtöknek, és éppen ideje volt. Ennek a lánynak életében először igazi férfi jutott. Michaelnak zavarában elállt a szava, csak megrázta a fejét. Amikor újra megtalálta a hangját, megfogta az asszony kezét. - Mrs. Williamson, maga megöl engem. - Majd akkor, ha összetöröd a szívét. De addig is nagyon jók lesztek egymásnak. Most meg ülj le, és fejezd be a reggelidet, mert kihűl. Rendes ételre van szükséged, ha ma reggel magad akarsz elbánni azzal a két lánnyal. - Szeretem magát. Igazán. Az asszony arcán széles mosoly terült el. - Tudom, fiam. Én is szeretlek. Most ülj le és egyél! A lányok mindjárt itt lesznek, és be nem áll majd a szájuk, mint a szarkáknak. 140
14 Michael Fury ugrott már le magas épületekről, harcolt dzsungelben, áztatta tájfun a tengeren, autóversenyző is volt, és időnként csontját is törte. Verekedett kocsmában, egyszer egy cellában töltötte az éjszakát, amelynek falát a női nemi szervek anatómiailag eltúlzott, művészinek szánt rajzai díszítették. Ölt már ember, és sokat szeretkezett. Tudomásul kellett vennie, hogy mindaddig védett volt az élete. Még sosem kellett szembenéznie azokkal a nehézségekkel és veszélyekkel, amelyek azzal járnak, hogy két kislányt elvisz otthonról az iskolába. - Mit értesz azon, hogy nem veheted föl ezt a cipőt? - Nem illik a ruhámhoz. Michael összehúzott szemmel mustrálgatta Ali virágos szoknyáját és rózsaszín pulóverét. Mintha valami zöld gönc lett volna rajta pár pillanattal ezelőtt. - Legutoljára is ezt mondtad. Én nagyon klassznak látom. Cipő az cipő. Mint minden nő, amióta Éva leszakította a fügefalevelet, Ali is az égnek emelte a szemét. - Nem, ez a cipő nem jó. Ki kell cserélnem. - Nos, akkor viszont siess! Jézusom! - motyogta, miközben Ali visszarohant, Kayla viszont ott maradt a kezébe kapaszkodva. - Elfelejtettem, hogy kell betűzni azt, hogy „zsivaj”. - Allison! - bődült el a férfi. Kayla kuncogni kezdett. - Nem, nem hiszem. Hogy van. „vaj” vagy „valy”? - „Vaj” - mondta a férfi. Meglehetősen biztos volt benne, bár a helyesírás sosem volt erős oldala. És ha nem indulnak, el fog késni, mert találkoznia kell a fővállalkozóval. Már nála volt az építkezési engedély másolata. De most Allison és az ő cipője… - Allison, tíz másodperc múlva indulok, akár jössz, akár nem! - Néha a mama is mond ilyesmit - tájékoztatta Kayla. - De sosem teszi meg. - Én igen. Gyere! - mondta, és az ajtó felé kormányozta Kaylát. - Nem mehetünk el nélküle - mondta tágra nyitott szemmel Kayla, miközben Michael mellett szaporázta lépteit a kocsi felé. - Mama mérges lesz, ha megteszed. - Indulunk. Gyerünk, befelé a kocsiba! - És akkor hogy jut el Ali az iskolába? - Majd gyalogol - mondta bőszen Michael. - Abban a cipőben, amit most válogat. Már megoldotta a Kayla törött hajcsatja miatt kialakult válsághelyzetet, hát nem? Úgy látta, nagyon is jól áll a kislánynak, hogy hátrafogta a haját a tőle kapott gumipánttal. Nem
141
esett pánikba, amikor Ali szerint elkeveredett a táskája, azt is megtalálta a konyhaasztal alatt, mert a kislány oda dobta reggelizés közben. Megmaradt higgadt közvetítőnek akkor is, amikor a két lány között kisebb csata dúlt azon, vajon ki van soron, hogy megetesse a kölyköket. És akkor sem ájult el, amikor Bongo úgy fejezte ki panaszát, amiért ifjú úrnői magára hagyják, hogy rápisilt az előcsarnok csempéire. Michael arra gondolt, miközben begyújtotta a motort, hogy igen, keményen kiállt mindent. De azt is tudta, mikor akarják palira venni, és ezt már nem hagyta. A türelmetlensége önelégültségre változott, amikor észrevette, hogy Ali szinte repülve hagyja el a házat. Méltatlankodás villogott a szemében, amint kinyitotta a kocsi ajtaját. - Elindultatok volna nélkülem! - Így igaz, Szöszi. Beszállás! Ali az adott körülmények között nem akarta, hogy Michael lássa rajta, mennyire tetszik neki a becenév, így fölszegte az állát. - Itt csak két ülés van. Mit gondol, hová üljek? - A húgod mellé. - De… - Befelé. Azonnal! Az éles hangra Ali egyszeriben gyorsabban mozgott, benyomakodott valahogy a húga mellé. Drámaian lebiggyesztett szájjal kijelentette, amikor Michael odanyúlt és mindkettőjüket beszíjazta ugyanazzal a szíjjal. - Nem hiszem, hogy ez szabályos. Michael kihallotta a kislány hangjából, hogy én vagyok a kastély úrnője, hiszen éppen olyan volt, mint az anyjáé. - Hívj rendőrt! - morogta oda, aztán elindította a kocsit. Az elkövetkezendő tizenöt percben csak úgy záporoztak rá a panaszok. „Lökdös!”, „Minden helyet elfoglal!”, „Ráült a szoknyámra!” Rángani kezdett egy ideg a szeme alatt. Hogy bírja ki ezt valaki, bárki minden reggel? - Végig kell vennem a szavakat - siránkozott Kayla. - Dolgozatot írunk. Michael, Ali már megint oldalba döfött a könyökével. - Ali, kapsz egyet! - mondta Michael, és nagyot fújt, mert a Kaylának kölcsönzött gumipántnak hála, a szemébe lógott a haja. - Nincs elég helyem - mondta Ali gőgösen. - Az egész ülést elfoglalja. - Nem igaz. - De igenis, igaz. - Én nem… Michael rájuk mordult, amitől mellette a két kislány pillanatnyilag elcsendesedett. Michael elégedett volt az eredménnyel, nagyot lélegzett, hogy lecsillapodjon. - Milyen szavakat kell elismételned? - Nem emlékszem. Leírtam őket a jegyzetfüzetembe - mondta újra siránkozó hangon Kayla. - Ha nem tudok száz szót helyesen leírni, nem játszhatok a számítógépen a szünetben. - Akkor vedd elő a jegyzetfüzetedet! Tudhatta volna, hogy ez újabb ok lesz a panaszkodásra. - Ráléptél a cipőmre. Bepiszkoltad. És ha én meg… 142
- Hallani sem akarok arról a cipőről, Szöszi! - mondta Michael, és érezte, hogy megint rángani kezd az ideg a szeme alatt. - Egy szót sem arról a cipőről! - Itt vannak a szavak! - mondta Kayla, diadalittasan meglobogtatta a jegyzetfüzetet, és lelkesedésében jól fejbe vágta vele Michaelt. - Nos, akkor kezdd el tanulni őket, vagy mit tudom én. - Nem. Majd Ali olvassa, én meg betűzöm őket. És mindegyikhez ki kell találnom egy mondatot. - Nem akarom a szavakat olvasni. Michael sandán Alira pillantott. - Akarsz gyalogolni? - Jól van már, na! - mondta Ali, kikapta a jegyzetfüzetet Kayla kezéből. - Ezek a szavak csak kicsiknek valók - mondta fitymálóan. - Nem igaz. Csak azért vagy mérges, mert Tod jobban szereti Marcie-t, mint téged. - Nem igaz. És különben sem érdekel. És azért nem tanultad meg a szavakat, mert folyton azokkal a hülye rajzaiddal foglalkoztál. - Nem hülyék. Te vagy a hülye, mert… - Befogni! Azonnal! Ha meg kell állítanom a kocsit… - Döbbenten elhallgatott. Tényleg azt mondta, amit mondani akart? Nem káromkodott? Jézusom! Nagyokat lélegzett, hogy megnyugodjon. - Allison, olvasd azokat a szavakat! - Mindjárt - mondta a kislány szipogva, aztán gőgösen a Kayla által gondosan leírt listára meredt. Kötelezzük. - K-ö-t-e-l-e-z-z-ü-k - darálta a betűket a kislány, aztán összeszorította az ajkát. Láthatóan egy mondaton töprengett, segélykérően Michaelra pillantva. - Michael Furyt, aki jóhiszeműen és önként arra vállalkozott, hogy elvisz két kislányt az iskolába, arra kötelezzük, hogy zavart elmeállapota miatt kényszergyógykezelésben részesüljön. Ali ettől elnevette magát. - Csak bolondozik. - Ne végy rá mérget, kölyök. - Aztán addig gyötörte az agyát, amíg talált egy másik mondatot is. - Kötelezzük a szemtanút, hogy mutasson rá arra az emberre, aki a bűntényt elkövette. Ez hogy tetszik? - Jó lesz. Valahogy megbirkóztak a többivel is, de Michaelnak már keresztben állt a szeme, mire behajtott az iskola kapuján. Ősrégi Porschéja villogó Mercedesek, csábító Lincolnok és mozgékony négykerék-meghajtású kocsik közt szerénykedett. - Futás! - mondta, és kikapcsolta az övet. - Elkéstünk. - Azt hittem, azt mondja, legyen jó a napunk - emlékeztette Kayla. - Mi? Jó, akkor legyen jó a napotok! - Michael! - mondta döbbenten Kayla. - Most egy puszit búcsúzásként. Összecsücsörítette a száját, a férfi arcához érintette. A férfinak tetszett a dolog, de aztán Alire sandított. - Ali nem akar puszit adni, még mindig mérges rám. - Nem, nem vagyok - mondta szipogva Ali, kecsesen áthajolt Kayla felett, és Michael arcához érintette az ajkát. - Nagyon köszönöm, amiért elhozott minket az iskolába! 143
- Nagyon… tanulságos volt - mondta a férfi, aztán utánuk nézett, amint egy csomó más gyerekkel felrohannak a gránitlépcsőn. - Jézusom, Laura! - nyögte, és a volánra hajtotta sajgó fejét. - Hogy tudod ezt naponta végigcsinálni? És még csak súlyos alkoholista sem lett belőled?
Az asszony elmondhatta volna neki, hogy az egész csak tervezés, fegyelem és helyes rangsorolás kérdése. No meg sokat kell imádkozni, hogy az ember türelmes maradjon. Ennek a különös napnak a végén, mert az első fele valahogy kifolyt a kezéből, Laura is sokat imádkozott. Honnan tudhatta volna előre, hogy két rivális regénymagazin írónője ökölre megy az előcsarnokban? Álmában sem jutott volna eszébe. Honnan találhatta volna ki, hogy a szépnem két tagját össze kell stoppolni, miután nagy erőfeszítéseket tett, hogy véget vessen a hajrángatással, fogvicsorgatással és a ’majd én megmondom, mi vagy’-ozással járó hajcihőnek. Sosem hitt benne. Azt viszont akár megjósolhatta volna, hogy az őrjöngés után azonnal ott lesz a sajtó, a tévék, jönnek a kérdések, amelyekre mindenképpen neki kellett válaszolni. Akár tetszik, akár nem. Amikor megérkezett a boltba, úgy találta, ott sem mennek sokkal simábban a dolgok, mivel Kate éppen azért kiabált, mert Margo beletúrt és ezzel összezavarta a szentségesen szent kimutatásait. Aztán ott volt egy vevő, aki hosszasan lebzselt az öltözőben, ahelyett hogy a három gyerekére ügyelt volna, akiket szintén beterelgetett a boltba, s akik közben csatatérré változtatták a boltot. Laura mindig olyan férfiról álmodott, aki csak őrá gondolt, amikor a karjába veszi. Aki éppúgy elvész benne, ahogy ő is a férfiban. Hogy tudja, a férfi csak rá gondol, amikor megérinti, és sem az agyában, sem a szívében nincs másnak helye, csak neki. Annyira szerette volna tudni, mi van annak a férfinak a szívében. Bevallotta, hogy ez az ő problémája, miközben a tisztítót simán a medence vize alá nyomta. Bolond módon még mindig olyan romantikus szerelemről ábrándozott, mint lány korában. Csöndesen mulatva arra gondolt, hogy a Seraphina által megélt szerelemre vágyik. Aki olyan nő volt, hogy meghalt a szerelemért. Nos, nem engedheti meg magának, hogy szentimentális rohamában bárki miatt levesse magát a sziklákról. Gyerekei vannak, akiket föl kell nevelni, van egy otthona, amit fönn kell tartani, és van életpályája is, méghozzá meglepően érdekes életpálya, amit föl kell építeni. Ezért aztán boldogan megelégszik azzal, ami közte és Michael között van, és hálás lesz érte. Arra gondolt, aznap este, az ágyban több mint hálás lesz neki, ha a férfi újra ráteszi a kezét. Azt a türelmetlen, érdes tenyerű kezét, amely mindent elvett, amit megkívánt, s amely vad vágyat keltett benne. Ahogy a nevét motyogja lágy, mély hangon, miközben belesiklott, hogy egyesüljenek. - Te meg mi a francot csinálsz itt? A tisztító szinte kiesett a kezéből az éles hangra. Fölkapta a fejét, és ott állt előtte a kedvese zordonan, megfeszített lábbal, keze a zsebében, a haja csak úgy repkedett. 144
Laura elnyomta magában a sürgető vágyat, hogy ráugorjon a férfira, és magához szorítsa. Félrebillentette a fejét. - Éppen tortát sütök. Miért, nem annak látszik? - Miért neked kell ez csinálni? - kérdezte a férfi, két hosszú, dühös lépéssel már ott is volt az asszony mellett. - Hát nincs valami cseléd, aki megcsinálja? - Nincs. Már pár éve felmondtam a fiúnak, amikor megtudtam, hogy Candy fogja személyesen használni, ahogy a saját medencéjét is. Amit elég… undorítónak találtam. A férfi nem mosolyodott el, még fél szájjal sem. Iszonyú dühös lett, amikor átjött, és azt kellett látnia, hogy az asszony ilyen alantas munkát végez, miután az egész napot végigdolgozta. - Akkor vegyél fel egy másikat. - Azt hiszem, a jelenlegi körülmények közt nem engedhetem meg magamnak. De mindenesetre nagyon jól el tudom végezni én is. - Jobban megnézte a férfit, megsimogatta a haját. - Egy kicsit nyúzott vagy, Michael. Rosszul sikerült a napod? A férfi nyomorult hangulatban volt, amióta megtudta, hogy a fővállalkozó becslése szerint hat hónap megy rá az újjáépítésre. Sokat beszélt az engedélyekről, a műszaki bejárásról, az övezetbeosztásról, de száz szónak is egy a vége, sokkal tovább lesz Laura bérlője, mint ahogy gondolta. Nem akart a bérlője lenni, és minden hónapban átadni neki a csekket a bérleti díjról. Füstölögve arra gondolt, nem is pénzről van szó. Egyszerűen arról, hogy… igen, undorító. - Volt már jobb napom is. - Arrébb tolta az asszonyt, és maga indította el a tisztítót. - De ne beszéljünk rólam. Képtelenség, hogy két gyereket nevelj, két állásod legyen, és még ezt is neked kelljen megcsinálni. Akkor már inkább ereszd le a vizet ebből a rohadt medencéből. - Nem. Szeretek úszni, és sok asszony van, akinek sokkal több a dolga, mint nekem, mégis elég jól megbirkóznak vele. - De ők nem te vagy! - Ami mindent elmondott arról, mit gondol magában. - Nem, nekik nincs gyönyörű otthonuk, amelyet senki sem vehet el tőlük, és nincs olyan állásuk, ahol nem fenyegeti őket az elbocsátás veszélye, ha másként kell beosztaniuk az idejüket. - Laura már ingerült volt, és szinte verekedett Michaellal a tisztítóért. - Nem vagyok elkényeztetett hercegkisasszony, pedig láthatóan ezt gondolod. Tudod, én… - mondta sziszegve, miközben a tisztítót rángatta - értelmes, intelligens nő vagyok, aki nagyon jól irányítja az életét. Belefáradtam és utálom, amikor az emberek megveregetik a fejemet, a hátam mögött meg azt mondják, hogy jaj, ez a szegény kis Laura. - Nagyot rántott a tisztítón, elkáromkodta magát. - Nem vagyok a szegény kis Laura, és ki tudom tisztítani ezt a rohadt medencét. Add már vissza azt a hülye tisztítót! - Nem. - Michael lecsillapodott, miközben azt figyelte, hogyan hergeli bele Laura egyre jobban magát az indulatoskodásba. Amennyire meg tudta ítélni, nem volt nagy kitörés, de a lehetősége ott volt abban a viharszürke szempárban, a kipirult arcban, az összeszorított fogsorban. - Ha tovább veszekszel velem, tündérkém, bedoblak a medencébe. Pedig ma este egy kicsit hűvös van ahhoz, hogy megmártózz. - Jó, akkor csináld te! Végül is férfi vagy, és a férfiak sokkal alkalmasabbak rá, hogy olyan munkát végezzenek, amihez nem kell gondolkodni. De nem kértem segítséget, és nincs
145
is rá szükségem. Ahogy arra sincs szükségem, hogy ragyogó tanácsot adj, vagy kéretlenül elbíráld, hogyan élek. - Na, ezt aztán megkaptam - mondta sima hangon Michael. - Máris reszketek. Laura szeme összeszűkült. - Lehet, hogy ma este te is megmártózol. A férfi szerette volna tudni, mennyi ebben az indulat. - Tényleg? Szóval, a víz alá akarsz nyomni? - Ha így lenne, már a vizet taposnád. Jaj, ne! Bongo, ne! - Egyszeriben odalett a sérelem, amikor észrevette, hogy a kölyök buzgón ássa a frissen kiültetett árvácskákat. - Hagyd abba! Azonnal hagyd abba! - Végigrohant a medence peremén, felkapta a kutyát és elszörnyedve meredt a sáros orrára. - Hogy tehetted? Hát nem mondtam, hogy nem szabad?! Rosszat tettél. Nem szabad kiásni a virágokat Aztán letette a kölyköt, hogy fölmérje a kárt. Bongo nagy vidáman a feltúrt föld közepébe ugrott, és újra ásni kezdett. - Azt mondtam, nem! Hagyd abba! Miért nem figyelsz rám? - Mert tudja, hogy könnyű ellenfél vagy. Bongo! Michael hangjára a kölyök felkapta a fejét, és szégyenlősen a férfira vigyorgott. A férfi szinte hallotta, mit érez. „Azt a mindenit, csak szórakoztam egy kicsit!” Michael pattintott egyet, előremutatott, Bongo már ki is pattant az ágyasból, megrázta magát és udvariasan leült. Laura az undor és csodálat közt vergődve odasziszegte a férfinak az összeszorított fogán át. - Hogy csinálod ezt? - Ez adottság. - Akkor is nagyszerű. Micsoda látvány! - mondta Laura, mert győzött az utálkozás. Beletúrt a hajába. - Még egy kétkilós kutyakölyköt sem tudok megfegyelmezni. - Csak gyakorlat és türelem kérdése. - Nos, jelenleg nincs időm gyakorolni - mondta az asszony, és már le is térdelt az egyik megmentendő növény mellé. - És vége a türelmemnek. Az öreg Joe megöl ezért. - Laura! - mondta Michael, és az asszony mellé kucorodott. Hiába volt, nyilvánvaló, mégis kimondta. - Az öreg Joe neked dolgozik. - Sokat tudsz - motyogta az asszony, miközben a csupasz kezével elkeseredetten simította a helyére a takarófóliát. - Ha csak megszagolok egy rózsát a kertben, amit nem arra jelölt ki, hát… - elhallgatott, aztán a férfira mordult. - Mit ülsz itt? Segíts! - Azt hittem, nem kell segítség. - Fogd be a szád, Michael! - Megtörülte az arcát szétmázolva rajta a kerti földet. - Fogd már be a szád, és segíts megmenteni ezeket az árvácskákat mielőtt az öreg Joe Bongót is meg engem is bedob a medencébe. - De csak azért, mert olyan szépen kértél. - Elkezdte belenyomogatni a töveket a földbe, aztán hallotta, hogy Laura hosszan, panaszosan nyög egyet. - Ne így, az istenért! Nem erdőt telepítesz. Egy kicsit gyöngédebben! - Sajnálom. Ez az első napom ebben az állásban. - Megrázta a fejét, amikor az asszony megfordult, és úgy térdelt le a földre, hogy az ember biztos lehetett benne, felmosórongy lesz a pasztellszínű nadrágjából. Arra gondolt, mindezt azért teszi, hogy ne bántsa meg egy ősöreg kertész érzékenységét. 146
- A személyzet többi tagját is el kellett küldened, ugye? - Pontosan. A többségük már akkor itt volt, amikor én még meg sem születtem. Így jó lesz - mondta, s kezével, amelyet beborított a fekete föld, elsimogatta és lelapogatta a palántákat. - Alig lehet majd észrevenni, ha befejeztem. De hát kit akarok én becsapni? Az öreg Joe még azt is meglátja, ha az ember leszakít egy szál muhart, ami rendben is, már ha először engedélyt kér rá az ember. - De én is úgy látom, jó lesz. - Mintha meg tudnál különböztetni egy árvácskát egy muskátlitól - motyogta az asszony. - Na, ez már pimaszság volt. Ezért megjárod - mondta Michael, és mellékes mozdulattal végigsöpört az asszony arcán, friss földréteggel vonva be. - Még ide egy kicsit - mondta. Hogy egyenletesebb legyen. - Biztos azt hiszed, nagyon vicces vagy - mondta a méltóságáért küzdve az asszony, és letörülte az arcát, amivel csak azt érte el, hogy még rosszabb lett. - Nem - mondta Michael, felkapott egy elrongyolódott fóliát, és az asszony hajába dobta. - Ez a vicces. - Milyen kár, hogy nem tudom értékelni az érdes humorodat. De talán így igen - mondta Laura, és mindkét földes kezét beletörülte a férfi ingébe. - Látod? Most aztán meghalok a nevetéstől. Michael lenézett az ingére, amit frissen mosva vett föl. - Na, ezt megcsináltad - mondta csöndesen. A hangnem figyelmeztette az asszonyt, hogy már nem hátrálásról van szó, és nem kell sem az okokkal, sem a mentségekkel törődni. Csak futni kell. Talpra ugrott, amitől a kutya örömében őrjöngve ugatni kezdett. Laurának sikerült vagy két méterre meglógnia, amikor a férfi a derekánál fogva elkapta, és a magasba emelte. - Te kezdted - nyögte ki ziháló nevetés közben az asszony. - Aha! Akkor viszont muszáj nekem befejezni. - Kimosom az ingedet. Bizony isten! - mondta, miközben azt figyelte, hogy forog a világ, mert a férfi körbepördítette a karjában. - Hogy van az, Mr. Fury, hogy maga olyan hozzáértő, olyan erős, olyan… Mit csinálsz? - Az örömöt felváltotta a pánik, amikor egy pillanatra észrevette, merre is tart a férfi, és rájött, mi a szándéka. - Michael, ez már nem vicces. - Ugyan, csak megint az érdes humoromról van szó - mondta a férfi, miközben a medence széle felé masírozott. - Ne! Nem akarom, Michael! - Védekezésként a férfi nyaka köré kulcsolta a karját. Piszkos vagyok, hideg a víz. És most tisztítottam ki a medencét. - Azt is nézd meg közelről, hogy ragyog - mondta a férfi, és jól megvetette a lábát, hogy megbénítsa az asszony vad rángatózását. - Olyan édes ebben az esti fényben, hát nem? - Megfizetsz érte - sikoltotta Laura. - Esküszöm, megfizetsz, ha meg mered… - Tartsd vissza a lélegzeted! - tanácsolta a férfi, és beugrott. De Laura sikított egyet, amikor vizet ért, nyelt egy jó nagyot, fuldokolva bukkant a felszínre. - Te bolond! Te idióta! Te… Aztán még többet nyelt, mert a férfi a víz alá nyomta. 147
Michael azt viszont nem vette számításba, hogy Laura Templeton volt az úszócsapat kapitánya, és egy fiókra való érmet nyert. És hogy nemegyszer sikeresen megvédte magát, amikor a bátyja kínozni akarta. Amíg a férfi a vizet taposta, és nagyokat nevetett, szép csöndesen besiklott a két lába köze, elkapta a férfi legsebezhetőbb részét, és megrántotta. A víz alatt is hallotta a meglepett kiáltását, amire elégedetten elmosolyodott, és még mélyebbre süllyedt. Elúszott onnan, aztán előbukkant a vízből, és önelégülten kivárta, amíg a férfi levegő után kapkodva a medence széle felé csapkod. - Na látod - mondta, és hátradobta vizes haját. - Ez már vicces. Michael már újra tudott lélegezni. Összeszűkült a szeme. - Aljas harcot akarsz, tündérkém? - A vízben otthon vagyok, Michael. A nyomomba sem érhetsz. - Azt hiszed? - Több vízi trükkben is dolgozott. Elrúgta magát a medence szélétől, és üldözőbe vette az asszonyt. Laura gyorsabb volt, mint képzelte, és ügyesebb. Tudta, hogy az asszony gúnyolódik vele, amikor lemerül a mélybe abban a pillanatban, amikor már majdnem eléri. Simán, ügyesen változtatott irányt, és ütközött. Megint felmerültek, és egymást figyelték a kavargó vízben. - Szorít a vizes farmer - mondta Michael. - Hát, ha mentségre van szükséged - mondta félrebillentett fejjel az asszony. - Elkapta az egyik cipőjét, amelyik éppen arra hajókázott, felsóhajtott. - Egy nap négy pár. Ez biztos rekord. Beletörődve leállt a fenékre. Csorgott róla a víz, vékony blúza odatapadt magas, telt melléhez, karcsú törzséhez, gömbölyű csípőjéhez. Az alkonyatban vadul lobogott göndör haja, és olyan volt, mint a nyers arany. - Akkor mégis csak aljas harc lesz ebből - morogta a férfi. Laura éppen a vizet töltötte ki a cipőjéből, Michaelra nézett. A keze a levegőben maradt, miközben le nem vette tekintetét a férfiról, aki lassú, sima karcsapással közeledett felé. Michael is leállt, az asszony combjára, csípőjére, derekára siklott a keze, aztán rátapadt a mellére. - Michael! - mondta az asszony, a cipő kiesett a kezéből, a vízbe csobbant. - Nem tehetjük. - Csak meg akarlak csókolni - mondta a férfi, a keze az asszony hátára csúszott, megfogta a fenekét aztán hátravetette magát, amíg újra lebegni kezdtek. - Csak meg akarlak érinteni. Bolondozzunk egy kicsit! Laurának máris zúgott a feje, ahogy a férfi foga az ajkához ért. - Ha csak erről van szó - lehelte. A férfi köré fonta a lábát, hagyta, hogy magával vigye a hűvös vízben. Az ő szája volt az éhesebb, a mohóbb, amint újra meg újra megtalálta a férfi száját s egyre mélyebb lett a csók, a nyelvük összefonódott a lélegzetük akadozott. A vágy kalapácsként csapott le a férfira. Elpusztítja ez a nő, ahogy szorosan átfogja a lábával, ahogy a kicsi, feszes teste az övébe olvad, ahogy csábítóan, minden érzéket lángra gyújtva a csípője mozog. 148
- Laura! - De csak türelmeden nyögés volt a válasz. Laura a férfi hajába fúrta a kezét, a száját csókolgatta. A férfinak úgy fájt a bensője, mintha csupa seb volna. - Hagyd abba egy pillanatra! - Akarlak. - Mély volt a hangja, a bőrét érő lélegzete forró. - Akarlak. Akarlak. - Nem csinálhatjuk idekint - mondta a férfi. Vagy mégis? Úgy érezte, kiürül az agya, amikor az asszony szája újra ott volt a száján. Lesüllyedt vele, hogy a víz körülölelje őket. Laura haja úgy terült el a vízen, mint a sellőé, amely a fenékről figyelte őket. És Michael arra vágyott, hogy még tovább süllyedjen, csak süllyedjen, miközben Laura csókolja. Szeretett volna elsüllyedni egy másik világban, amelyben nem számít a levegő, nem számít a fény. Ahol semmi más nem létezik, csak a kettőjük kavargó, édesen sajgó vágya. Megrázta a fejét, hogy kitisztítsa, amikor megint fölmerültek. Elrúgta magát, hogy tovább sodródjanak. - Nem! - Igazán nem várta volna, hogy az adott körülmények közt éppen ezt mondja egy nőnek. És nem is sikerült valami határozottra, mivel a vállához szorította az asszony fejét. Inkább adj nekem egy percet. Az asszony csak sodródott vele, kábán a vágytól, szédülten a győzelemtől. - Elcsábítottalak. - Tündérkém, majdnem megöltél. Laura hátravetette a fejét, fölnevetett. - Elcsábítottalak - ismételte meg ragyogó arccal. - Nem is tudtam, hogy képes vagyok rá. Olyan… olyan felszabadító érzés. - Ha ma éjszaka átjössz hozzám, annyiszor leszel felszabadult, ahányszor csak akarsz. De most vedd le rólam a kezed! Laura átkarolta a férfi nyakát, aztán hátrahajolt, hogy láthassa az arcát a fogyó fényben. - Megint le akartad tépni a ruhámat. - Még mindig ez jár a fejemben, úgyhogy viselkedj. - Én is le akartam tépni a ruhádat. Szeretném tudni, milyen érzés, hogy egyszerűen letépem a ruhádat, és… beléd harapok. Időnként annyira szeretnék beleharapni a… - Fogd be! - Védekezésként két kezébe fogta az asszony fejét, és a vállára húzta. - Azt hiszem, szörnyeteget teremtettem. - Nem tudom, csak azt, hogy jó munkát végeztél. Szeretek ilyen lenni. - Újra elnevette magát, hátrafeszítette a testét, hogy derékig kiemelkedett. - Tudod, mit? Jöjjünk vissza éjszaka, amikor mindenki alszik, vetkőzzünk pucérra, és szeretkezzünk a vízben. Aztán felmegyünk sétálni egyet a sziklákra, és ott is szeretkezünk, mint Seraphina és Felipe. Megint kiemelkedett, a víz patakokban folyt róla. - Bolondozzunk egy kicsit! Michael már azon volt, hogy most azonnal tesz valamit, amikor léptek zaját hallotta az ösvényről, és mozgást érzékelt. Változtatott egy kicsit a keze tartásán, és csak remélni merte, hogy nem érinti a ház lányának egyetlen olyan testrészét sem, ami illetlenségnek számít. - Laura! - Susan Templeton szemöldöke a homlokára szaladt rosszallásában. Sosem gondolta magáról, hogy könnyen meglepődik, de igazán megrendítette, amikor azt kellett látnia, hogy a lánya egy férfi nyakában lóg a medencében, és az arcán meglátszik, hogy épp az imént nagyon is jól érezte magát.
149
- Anya! - mondta Laura, először rémülten, aztán elpirult zavarában. Elrántotta magát, de Michael szilárdan tartotta. Meg nem tudták volna mondani, hogy csökönyösségből, vagy ez volt a szokása. - Te itt vagy? - Igen, itt vagyok. - De csak holnapra vártunk benneteket. - Egy kicsit korábban végeztünk az üzleti ügyekkel - mondta sima hangon az asszony. Mert hogy sima modorú asszony volt. Apró termetű, jó alakú, mint a lánya, fiatalnak látszott a Valentino márkájú úti kosztümében, sötétszőke haja fiús frizurában keretezte éles, érdekes arcát. - Arra gondoltunk - szólalt meg újra csöpp iróniával a hangjában -, hogy meglepünk benneteket. Azt hiszem, sikerült. - Igen. Én csak… Mi csak… Hogy utaztatok? - kérdezte lebénulva Laura. - Igen jól. - Susan a lehető legcsiszoltabb modorban előrelépett, elmosolyodott. Michael, ugye? Michael Fury? - Igen - mondta Michael, és egy fejmozdulattal hátravetette vizes haját. - Örülök, hogy újra látom, Mrs. Templeton.
15 - Ha tudtam volna, hogy ma este érkeztek, vacsorát készítek, és meghívom a családot is mondta immár szárazon és összeszedett hangon Laura az apja mellett, a szalonban. - Ettünk a repülőgépen - veregette meg Thomas a lánya kezét. A felesége diszkréciójának hála, áldott tudatlanságban leledzett afelől, mit művelt a lánya egy órával korábban a medencében. - És holnap úgyis látni fogunk mindenkit. Esküszöm, ezek a lányok vagy harminc centit nőttek karácsony óta. - Bizony. - Laura kortyolt egyet a brandyjéből. Az anyja fönt volt az emeleten, mert mindenképpen ő akarta lefektetni a lányokat. Laura tudta, hogy ezzel későbbre halasztották ugyan a kérdéseket, de nem szűntek meg. - Olyan izgatottak, hogy itt vagytok. Nem is gondoltuk volna, hogy nyár előtt még hazajöttök. - Azért jöttünk, hogy lássuk a mi kis Katie-nket - mondta az apja. Igen, gondolta, ez az egyik ok. De hát ennyi is elég. - Még beleképzelni is abba, hogy a mi kis Kate-ünk babát vár. - És egyszerűen ragyog tőle. Tudom, hogy közhely, de tényleg ragyog. Byronnal együtt folyton vigyorognak. És akkor még nem említettem J. T-t. Ó, apa, olyan tökéletes az a gyerek! Már kezd felülni, és folyton nevet. Olyan szépen nevet! Az ember szeretné megenni. Felhúzta a lábát, a konyakospohara pereme fölött kémlelte az apját. - És te, hogy vagy? - Köszönöm, nagyon jól. És biztos, hogy igaz volt. Jóképű férfi volt, az a fajta, aki nem veszi készpénznek az egészségét, s aki sportolással és széles körű érdeklődéssel fegyelmezi magát. Az üzletét és a
150
sikerét sem vette készpénznek. Tiszta szemmel és összpontosítva figyelt mindenre. És a családját sem vette készpénznek, ezért tárta ki nekik a szívét és az agyát. Ennek eredményeként még ötvenes éveiben is kemény és szikár maradt a teste, s arcának méltóságát sem csorbították a barázdák és horpadások. A szeme füstszürke volt, mint a lányáé, s hajában gazdag fénnyel villantotta fel az ősz csíkokat a lámpa. - Ugyan, egyáltalán nem jól nézel ki - mondta Laura, és elmosolyodott, amikor az apja összevonta a szemöldökét. - Egyszerűen döbbenetes vagy. - Te meg boldognak látszol. - A férfi ettől könnyebben érezte magát egy kicsit, mégis nyugtalankodott. Hátha mégis csak átmeneti állapot, ahogy Annie jövendölte vészjóslóan, ami Michael Furynak tulajdonítható. Vagy lehet, hogy a kicsi lány végre mégis talpra állt? - Ugye, mostanában marad egy kis időd, amit magadra fordíthatsz? - Élvezem az életemet - mondta Laura. Ez ugyan nem volt egyenes válasz, de legalább igaz volt. - Sok mindent tisztáztunk Alivel. Ő is boldogabb, tehát én is az vagyok. Szeretem a munkámat. A húgaim folyton új babákkal ajándékoznak meg, akikkel játszani lehet. - Nagyot sóhajtva az apja vállára hajtotta a fejét. - Nem is tudom, mikor voltam ilyen elégedett. - Anyáddal aggódunk érted. - Tudom. Nem is mondom, hogy ne tegyétek, csak azt, hogy jól vagyok. Sőt, még annál is jobban. - Hallottuk, hogy Peter újra megnősül - mondta kissé összeszorított foggal a férfi. Hogy elveszi Candace Lichtfieldet. - Hát, változik a világ - motyogta Laura. - Az emberek az ilyenfajta újságot terjesztik a legszívesebben. Nem nyugtalanít? - Először felháborodtam - vallotta be Laura, s eszébe jutott az éjszaka a klubban, amikor bejelentették neki a házasságukat, s amikor úgy érezte, mintha kalapáccsal sújtottak volna a szívére. - Tényleg úgy éreztem, mint amikor a térdreflexemet vizsgálják. Candynek az volt a legnagyobb gondja, hogy a lányaim mostohaanyja lesz, és hogy a kicsik mit fogak szólni ehhez. - És? - kérdezte csöndesen a férfi, és a lánya kezére tette a magáét. - Mára az egész lecsillapodott, és már egyáltalán nem érdekes. - Megfordította a kezét, megszorította az apjáét - Tényleg nem érdekes. A lányok is beletörődtek. Májusban majd elmennek az esküvőre, mert így találják helyesnek. Különösképpen nem szeretik Candyt, de udvariasak lesznek vele. Aztán majd hazajönnek - tette hozzá -, és folytatjuk az életünket. - Jó gyerekek - bólintott Thomas. - Jó, éles eszű gyerekek. Tudom, hogy nem könnyű nekik, de itt vagy nekik te. Ezért aztán mégis te vagy az, akiért aggódom. - Nincs rá szükség. Valójában arra jutottam, hogy Peter és Candy tökéletesen összeillik. Nem is lehetnék boldogabb, hogy egymásra találtak. A férfi várt egy kicsit. - Ez elég pimaszul hangzott. - Igen - mondta boldog sóhajjal Laura. - Örülök, hogy pimaszul hangzott. - Na, ez már az én lányom! - Tudod mit, most beszélgessünk valami sokkal érdekesebbről - ült vissza a helyére mosolyogva Laura. - Hadd meséljem el neked, milyen rögtönzött bokszmeccs volt ma az előcsarnokban.
151
Amikor Susan visszajött, meghallotta a férfi dübörgő nevetését, amelyet a lánya vékonyabb hangú kacagása kísért. Egy pillanatra megállt, és élvezte a jelenetet. Emlékezett minden hétre, minden hónapra, ami azóta telt el, hogy ilyen felszabadultan hallotta nevetni a lányát. Töprengve beharapta az ajkát. A lekötelezettje Michael Furynak, ha bármi köze van a lánya nevetéséhez. Bármit képzel is Annie. Nőként megértette és tudomásul vette, hogy egy másik nőnek is szüksége van, legalább egyszer életében, legalább egy kis időre, egy veszélyes férfira. De anyaként… hát, majd meglátja. - Tommy, az unokáid jóéjt-puszit akarnak. A férfi úgy pattant föl, mintha puskából lőtték volna ki. - Hát akkor megyek is. - És csak egyetlen mese - mormogta oda neki Susan, amikor a férje elhaladt mellette. Nem érdekes, hogy te magad játszani akarsz. A férfi megcsippentette a felesége arcát, rákacsintott, aztán kiment - Ez legalább egy órára lefoglalja - mondta Susan, miközben megnézte az italválasztékot, és töltött magának egy brandyt. - Így lesz időnk, hogy Michael Furyról mesélj nekem. Laura arra gondolt, az anyja ugyan sosem kerülgette a fonó kását, hanem egyenesen belegázolt a közepébe, ha módja volt rá. - Josh biztosan elmondta, hogy amiatt a bizonyos sárcsuszamlás miatt Michael elveszítette a házát. - Igen, a hátteret ismerem. - Susan arra gondolt, hogy a lánya egérutat akar nyerni. Jelenleg lovakat tenyészt, és egy időre kibérelte az istállót. - Csodálatos lovai vannak - ragadta meg Laura az új témát. - Magad is látni fogod. Van egy csomó lova kaszkadőrmutatványokhoz. Lovagolni tanítja a lányokat, tudod, teljesen meg vannak őrülve érte. - És te? Te is meg vagy őrülve érte? - Jó, hogy a lányok mellett van egy férfi, aki odafigyel rájuk. Susanre mindig is jellemző volt a türelem. Lehajolt, megveregette Bongo fejét. Arra gondolt, miközben a kutya teste csak úgy vibrált a gyönyörűségtől a keze alatt, hogy ez csak az egyik változás. - Kérdeztem tőled valamit, Laura. Mit érzel iránta? - Nagyon kedvelem. Igen segítőkész és kedves. Biztos vagy benne, hogy ne hozzak neked enni valamit? Egy kis gyümölcsöt és sajtot? - Nem, nem kérek sem gyümölcsöt, sem sajtot. - Kinyújtotta a kezét, és megérintette a lánya kicsit reszkető kezét. - Szerelmes vagy bele? - Nem tudom - mondta Laura. Már egyenletes volt a lélegzete, egyenesen az anyja szemébe nézett. - Lefekszünk egymással. Sajnálom, ha helyteleníted. - Nem az én dolgom, hogy helytelenítsek valamit, ami ennyire személyes neked. - De aztán belenyilallt valami. - Védekeztek? - Persze. - Nagyon vonzó férfi. Igen, az. - És egyáltalán nem hasonlít Peterre. - Nem - értett egyet Laura. - Egyáltalán nem. - Ezért vonzódsz hozzá? Mert éppen az ellentéte a volt férjednek? 152
- Nem Peter a mérce - mondta Laura, és nyugtalanul felállt. - Bár lehet, hogy bizonyos értelemben mégis. Nehéz nem összehasonlítani, amikor az embernek összesen két férfi volt az életében. Nem azért fekszem le Michaellal, hogy bármivel bárkit összehasonlítsak, hanem azért, mert szóval vele… Szóval akarom, és ő is akar engem. - És ennyi elég lesz? - Nem tudom. Most elég. - Elfordult, odasétált a kandallóhoz. Csak kis tűz égett benne, valami meleg parázslás látszott, apró szisszenés hallatszott. - Először tévedtem. Pedig azt akartam, hogy tökéletes legyen. Talán azt akartam, hogy olyan legyek, mint te. - Ó, drágám! - Nem a te hibád - mondta gyorsan Laura, amikor az anyja felállt. - Kérlek, ne hidd, hogy erre céloztam. Egyszerűen arról van szó, hogy mindig magam előtt láttalak, amilyen voltál, amilyen vagy. Meggyőző vagy, bölcs és hibátlan. - Nem vagyok az, Laura. Senki sem az. - Nekem az voltál. Most is az vagy. Sosem tévedtél, sosem botlottál meg, sosem okoztál csalódást. - Pedig én is botlottam. - Átment a szobán, megfogta a lánya kezét. - Számtalanszor. De itt volt az apád, aki segített visszaszerezni az egyensúlyomat. - És neki meg ott voltál te, ha segítség kellett. Látod, én is mindig ezt akartam, erről álmodoztam. Olyanfajta házasságról, életről, családról, mint amilyet ti hoztatok létre. Nem vagyok bolond, hogy azt higgyem, nem kell hozzá erőfeszítés, hibák és álmatlan éjszakák, hogy létre lehessen hozni. De megcsináltátok. Én nem. - Dühös leszek, ha magadat vádolod. Laura megrázta a fejét. - Nem, egyáltalán nem. De azt is tudom, én sem vagyok vétlen. Nagyon magasra tettem a mércét. Mindig nehezebb lett, amikor megváltoztattam a helyzetet, amikor lejjebb adtam. És ezt már soha többé nem akarom megtenni. - Ha viszont túl alacsonyra teszed, lehet, hogy elszalasztasz valami nagyszerű lehetőséget. - Lehet. De nem akarok többet, mint amennyi van. A lényem egyik része mindig is arra fog vágyni, amit ti megvalósítottatok apával. Nemcsak magamnak, hanem a gyerekeimnek is. De ha nem ez van megírva, nem fogom megsiratni. Meg fogom adni nekik a legjobbat, amire képes vagyok, és ugyanezt helyzet magammal is. Most éppen Michael az életem egyik fontos része. - Tudja, mennyire fontos neked? Laura megvonta a vállát. - Gyakran nehéz megmondani, mit tud Michael. De ezt én is tudom. Peter nem szeretett, sosem szeretett. - Laura! - De ez az igazság, és el tudom viselni. - Valójában már rájött, hogy sokkal könnyebben együtt tud élni ezzel az igazsággal, mint képzelte volna. - Én viszont szerettem, feleségül mentem hozzá, és tíz évig éltem vele. Mindketten sokkal jobban jártunk volna, és bizonyos, hogy a gyerekek is, ha nem erőltetem, hogy működjön ez a házasság. Ha tudomásul veszem, hogy tévedtem, és hagyom az egészet.
153
- Azt hiszem, nincs igazad - mondta csöndesen Susan. - Amikor visszanézel, és tudod, hogy mindent megtettél, hogy fenntartsd a házasságodat, és együtt tartsd a családodat, azt jelenti, hogy a legjobbat tetted, amire képes vagy. - Talán. - S valóban, még az is lehet, hogy egy szép napon visszanéz. - Amikor viszont Michaellal vagyok, nem nyom a teher, hogy meg kell dolgoznom azért, hogy működjön ez a kapcsolat, vagy hogy álomvilágban éljek, miszerint van egy férfi, aki szeret, és aki azt akarja, amit én. És most boldogabb vagyok, mint amire vissza tudok emlékezni. - Akkor én is boldog vagyok veled - mondta Susan, és arra gondolt, aznaptól becsukja a száját. - Gyere, szabadítsuk ki apádat! - mondta, és belekarolt Laurába. - Mielőtt a lányok teljesen az ujjuk köré csavarják.
Thomas Templeton abban az évben építette meg a saját újításaként a tornyot a Templetonházhoz, amelyikben feleségül vette Susan Conryt. A ház maga akkor már vagy száz éve állt, és családjának minden nemzedéke csinosított rajta, vagy kibővítette az eredeti épületet, Mulatságból építette, s mert szerette a romantikát. Számtalanszor szeretkezett odafent a feleségével, mindkét gyermekük ott fogant a kerek falak közt, a hatalmas rokokó ágyban. Bár Susan gyakran elmondta, hogy szerinte Josh a kandalló előtti bokharai szőnyegen fogant. Ilyen tárgyban a férje sosem szállt vitába vele. Aznap este lángok nyaldosták az Adam-kandallót, egy üveg Templeton-pezsgő hűlt egy ezüstvödörben, holdfény szűrődött be a magas ablakokon, s Thomas ugyanazon a szőnyegen ölelkezett az asszonnyal, aki harminchat éve volt a felesége. - Úgy látom, el akarsz csábítani - mondta az asszony. A férfi odanyújtott neki egy pohár habos pezsgőt. - Ezt szeretem benned, hogy ilyen éles az eszed. - És elég okos vagyok ahhoz, hogy hagyjam - mondta mosolyogva az asszony, és megérintette a férje arcát. - Mondd, Tommy, hová lett az a rengeteg év? - Most is ugyanolyan vagy- mondta a férje, és belecsókolt a tenyerébe. - Ugyanolyan kedves, ugyanolyan fiatal. - Tudod, hogy órákba telik ennek az illúziónak a fenntartása. - Ez nem illúzió - mondta Thomas, a vállára igazította az asszony fejét, figyelte, amint a tűz fellángol, amikor egy-egy hasáb megadja magát neki. - Emlékszel az első éjszakára, amikor itt aludtunk? - A karodban hoztál fel a lépcsőn. Lépcsőről lépcsőre. És amikor behoztál, mindenütt virágot láttam, tengernyi virágot, még az ágy is rózsával volt teliszórva. A pezsgő behűtve, a gyertyák meggyújtva. - És te elsírtad magad. - Mert annyira elhalmoztál mindennel. Utána is gyakran megtetted, és még ma is. Kinyújtotta a nyakát, ajkával végigsimított a férfi járomcsontján. - Tudom, hogy a világon én voltam a legboldogabb asszony, mert az enyém voltál, mert szerettél, ahogy csak te tudsz. És ugyanúgy akartalak, ahogy te. - Lehunyta a szemét, a férfi nyaka felé fordította az arcát. - Ó, Tommy! - Mondd el, mi nyugtalanít! Ugye, Laura!
154
- Nem bírom elviselni, amikor megsebzettnek látom. Mindent kibírok, de ezt nem. Akkor is összetöri a szívemet, ha tudom, hogy a gyerekeknek végig kell menniük a saját útjukon, és meg kell harcolniuk a saját csatáikat. Még emlékszem a napra, amikor megszületett, amikor összegömbölyödött a karomban. Olyan picike volt, olyan drága. - És úgy gondolod, Michael Fury összetöri a szívét? - Nem tudom. Pedig szeretném tudni. - Fölkelt, odasétált az ablakhoz, amelyből a sziklákra nyílt a kilátás. Tudta, hogy Laura gyermekkora óta keresi a kincset azokon a sziklákon. - Már az a tudat is megöl, hogy egyszer már összetörték a szívét. Ma este beszéltem vele, amikor fent voltál a lányoknál. És rájöttem, miközben beszélt, hogy a lényének egy része még mindig annyira sebezhető, annyira kialakulatlan, annyira… védtelen, hiába dolgozott olyan keményen, hogy újraépítse az életét. Tommy, a lányunk azt hiszi, tévedett. - Egy jó büdös francot! - ugrott talpra felbőszülten a férfi. - Mindenben Peter Ridgeway tévedett. - Lehet, hogy mi is tévedtünk, amiért nem akadályoztuk meg. - Miért, meg tudtuk volna állítani? - Az elmúlt néhány évben már számtalanszor föltette magának ezt a kérdést. - Meg tudtuk volna állítani? - Nem - mondta Susan hosszú hallgatás után. - Talán halogathattuk volna, rábeszélhettük volna, hogy várjon. Pár hónapot, egy évet. De szerelmes volt. Arra vágyott, amilyen a mi házasságunk. Ma este ezt mondta, Tommy. Olyan házasságra vágyott, mint a miénk. A férfi a felesége vállra tette a kezét, az asszony felnyúlt, megszorította. - Gyűlölöm a gondolatát is, hogy nem kapta meg. Hogy nem volt része abban a biztonságban, abban az izgalomban, abban a szépségben. És most már nem is hiszi, hogy valaha része lehet benne. - Fiatal nő, Susie. Kedves és szerető fiatal nő. Majd megint szerelmes lesz. - Már az. Beleszeretett Michael Furyba. Még magának sem vallja be. Azzal védekezik, hogy érzékiség az egész. - Kérlek! - mondta a férfi, és összerezzent. - Nem könnyű így gondolni a kislányomra. Az asszony erre elnevette magát, és a férjéhez fordult. - A mi kislányunk éppen forró szerelmi viszonyt folytat Josh ifjúkori, lázadó barátjával. - Kell puskát vennem? Megölelte az asszonyt, amikor az újra elnevette magát. - Látod, Tommy, megint itt vagyunk, és újra csak nem állíthatjuk meg. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy várunk és reménykedünk. - Éppen… elbeszélgethetek vele egy kicsit. - Persze. Ahogy én is. De bármit mondunk, nem változtatja meg Laura gondolkodását vagy a szívét. A lányunk elképesztő. Thomas kíváncsian engedte el a feleségét, és szemöldökét ráncolva a szemébe nézett. - Így gondolod? - Teljes mértékben, pusztítóan és veszélyesen elképesztő. Olyan érzéki, mint a bűn. Megremegett az ajka szöglete, amikor a férje még jobban összeráncolta a szemöldökét. - És Michaelnak még mindig olyan a tekintete, mintha mindenkit el akarna küldeni a pokolba, s ettől minden nő, aki még annak számít, arra gondol, éppen ő lesz az, aki felkelti a figyelmét. 155
- Tényleg így gondolod? Az asszony hízelkedve megveregette a férje arcát. - Úgy gondolom, hogy csodálom az ízlését, és nőként a szerencséjét. Anyaként azonban agyon vagyok rémülve. - Azt hiszem, mégis el kéne csevegnem vele. Hamarosan - mondta nagyot szusszanva a férfi. - A fenébe is, Susie! Mindig szerettem azt a fiút. - Én is. Mindig volt benne valami nyers becsületesség. És bármit mond is Annie, sosem volt és most sem csavargó. Egy kicsit közönséges. - És akarjuk mi, hogy a lányunk összeálljon egy közönséges férfival, aki tizennyolc éves korában meglógott tengerésznek, és azóta is számtalanszor tett olyasmit, amiről nem szokás előkelő társaságban beszélni? Az asszony megremegett. Ugyanez a gondolat futott át az ő fején is. - Hát ez elég sznob módon hangzik. - Én inkább szülői aggodalomnak hallom. Nem érdekes, hogy a lányunk három- vagy harmincéves, a mi dolgunk, hogy aggódjunk érte. - És az olyan férfiak, mint Michael, jönnek-mennek, ahogy a szeszélyük hozza motyogta az asszony. - Egyáltalán nem érdekli őket a származásuk, a gyökerük. Laura megsemmisülne nélküle. Ráadásul azt mondta, a lányok vonzódnak Michaelhez. Hogyan hat majd rájuk, ha az apjuk után egy másik férfi is kisétál az életükből? - Elfészkelte magát a férje mellén. - Csak annyit tehetünk, hogy mellettük állunk. - Akkor ezt kell tennünk. Végignéztük, ahogyan Margo és Kate is megoldotta az összes problémát. Laura is túljut rajta. - És ők hárman legalább ott vannak egymásnak. - Megfordult, hogy mind a ketten kilássanak a sziklákra. - Mindig is kiálltak egymásért. Az a bolt maga a csoda nekik. Bármi történik, Laurának ott van a másik kettő, és a büszkeség is összeköti őket. De én többet akarok, Tommy. - Megfogta a férje kezét, a szívére szorította. - Azt akarom, hogy valósuljon meg az álma. Azt akarom, hogy meglegyen, amit akar. Szeretnék hinni benne, hogy egyszer majd itt áll az ablaknál, kinéz a tengerre, és közben egy férfi karja öleli át. Egy férfié, aki szereti, és aki mindig mellette állt. Egy férfi, aki iránt azt érzi, amit én irántad. - Két kezébe fogta a férfi arcát. - Tehát ebben fogok hinni. És ha örökölt tőlem bármit is, akkor harcolni fog azért, amit akar. Ahogy én harcoltam érted. - Észre sem vettél - emlékeztette Thomas. - Egy percig sem. Az asszony lassan elmosolyodott. - És működött, hát nem? Tökéletesen. Aztán egy szép napon, a klub rózsakertjében hagytam, hogy rám találj egy kiszámított baleset után. És hagytam, hogy megcsókolj, így! mondta, fölemelte a száját, lassan, melegen megcsókolta a férjét. És Thomas Templeton, aki mindig minden ütést hárított, máris ki volt ütve. - Mindig is olyan okos voltál, mint egy kígyó, Susie - mondta Thomas, ölbe kapta a feleségét, aki elnevette magát. - És meg is kaptam mindig, amit akartam. Ahogy most is - suttogta, amikor a férje lefektette a szőnyegre. - Pontosan azt kapom meg, amit akarok.
156
Laura látta a világosságot a toronyszobában, miközben a sziklák felé sétált. Egy pillanatra megállt, ölelkező szülei árnyékát figyelte. Kedves látvány volt, megmelengette a szívét. És irigyelte őket. Arra gondolt, tökéletesen egymáshoz illenek, miközben a mormogó tenger felé fordult. Minden egyezik bennük, a ritmusuk, a stílusuk, a céljaik, a vágyaik. Nagyon keményen kellett megtanulnia, hogy nem adottság, hanem ünnepelni való ritka kincs, ami a szüleinek jutott, amit kialakítottak és megőriztek. S mivel új lehetőséget látott maga előtt, még inkább csodálta őket. Egyedül ment föl a sziklákra, ami már hetek óta nem fordult elő vele. Folyton ott zümmögött, bizsergett benne a vágy, de aznap este nem ment át Michaelhez. Úgy gondolta, a férfi nem is várja. Elég rútul váltak el egymástól. Kétségtelenül zavarba ejtette, hogy az anyja rajtakapta, amint a medencében szórakoznak. Nyilvánvaló, hogy Michael is kényelmetlenül érezte magát. Laura arra gondolt, mindkettőjüknek időre van szükségük, hogy magukhoz térjenek. Ragyogó, erős fényű volt a villámlás, a felhőket kemény nyugati szél takarította el az égről. Laura olyan otthonosnak tartotta a sziklákat, mintha a saját szalonjából volna. Könnyedén kerülgetve őket, elindult lefelé a csúszós, kavicsos ösvényen, amíg oda nem ért a kedvenc sziklapereméhez. Ott aztán leült, hagyta, hogy a szél az arcát korbácsolja, a tenger pedig a fülébe mennydörögjön. És végre, a múlt árnyékainak susogását figyelve, az elveszített szerelemre gondolva, végre nyugalmat lelt.
Michael az ablakából figyelte az asszonyt, amint lefelé tart a lejtőn, hosszú, bő blézerje úgy lobogott mögötte, mint valami köpeny. Romantikus, titokzatos látvány volt. Az ablakhoz nyomta a kezét, mintha meg tudná érinteni az asszonyt. Aztán visszahúzta, mert ideges lett magától. Laura nem ment át hozzá. Hüvelykujját a zsebébe akasztva arra gondolt, az asszony olyan, mint valami filigrán csoda, amint azt figyelte, hogy kecsesen, akár egy őzgida, lefelé mászik a sziklákon. Visszajöttek a szülei, s a férfi feltételezte, hogy ez emlékeztette a helyzetük különbözőségére. Lehet, hogy Laura Templetonnak dolgoznia kell a megélhetéséért, lehet, hogy ki tud súrolni egy koszos fürdőkádat, de akkor is Laura Templeton marad. Ő meg Michael Fury, aki az élet árnyékosabb oldalán született. Azt is feltételezte, hogy az asszonynak rengeteg a dolga. Szórakozás, vacsorák, amíg a szülei itt vannak. Azok a flancos, virággal díszített vacsorák, amelyekről annyira híres volt a Templeton-ház. Majd lesz egy ebéd a klubban, gyors teniszpartik, választékos társalgás kávé és brandy mellett. Ez a szokásrend idegenebb volt neki, mint a görög nyelv. És egyikbe sem volt kedve beleszokni. Hát akkor mit számít, ha az asszony egy legyintéssel elhessenti magától? Megrántotta a vállát, elfordult az ablaktól, lehámozta magáról az inget. Ha akarja, egyszer-kétszer még
157
ledöntheti. Az érzékiség nem más, mint gyöngeség. Kihasználhatja az asszonyt, hogy kielégítse magát. Félredobta az inget, ingerült lett attól, hogy nem jó ez így. A fenébe is, akarja az asszonyt. Most. Itt. Mi a francot képzel, kicsoda? És mi a francot képzel ő, kicsoda? Lehúzta a csizmáját, a falnak vágta, s a puffanásuktól végre elégedett lett. Arra gondolt, pontosan tudja magáról, kicsoda, ahogy az asszony is. Laura Templeton igen szorongatott helyzetbe kerül, ha most meg akar szabadulni tőle. Mert ő még nem végzett vele, hosszú még az út. Arra gondolt, legyen az asszonyé ez az éjszaka, miközben levette a farmerját. Hagyja neki, hogy csöndben, biztonságban teljen el az éjszaka. Mert a további éjszakái már egyáltalán nem lesznek sem csöndesek, sem biztonságosak. Meztelenül bezuhant az ágyba, fölbámult a plafonra. És akkor és ott fogja visszakapni, amikor és ahol akarja. A francba a szüleivel, az előkelő barátaival, a tökéletes származásával! Belekötött egy korcsba. Hát akkor nézze meg magát, hogy bír vele.
Laura a magasba nyújtotta a karját a sziklafal peremén. Hűvös, nyirkos levegő cirógatta a bőrét, amint a blézere ujja felcsúszott a könyökéig. Arra gondolt, hogyan cirógatta Michael a bőrét. Az egyik pillanatban durván, követelőzőn, a következőben meglepően és fantasztikusan gyöngéden. Arra gondolt, olyan változó a férfi hangulata, olyan sok mindenre vágyik. És ezalatt a rövid idő alatt oly sok hangulatot és vágyat keltett benne. Nem, nem hitte, hogy ő Csipkerózsika, de úgy érezte, mintha évtizedekig aludt volna. Mintha azt várta volna, hogy a férfi rátaláljon. És meg is találta. Megtalálták egymást. Akkor meg miért üldögél itt egyedül, és miért próbálja meg újraszervezni a következő napját meg az azután következőt? Holnap akármi történhet. Vele kéne lennie, azonnal. El kéne mennie hozzá. Vággyal telve szorosan lehunyta a szemét. Talán átment volna a férfihoz, ha ég a villany, amikor megállt a ház előtt és visszanézett. És ott találta volna, amint őt várja. Felállt, visszafojtotta a lélegzetét, és megfordult. Kifújta a levegőt, amikor nem látott semmit, csak az éjszakát és a sötét épületek még sötétebb körvonalait. Nem várt rá. Megrázta magát, hogy elűzze a remegését, amit bolondosnak tartott. Ez még nem elutasítás, csak annyit jelent, hogy fáradt volt, és lefeküdt. Neki is ezt kell tennie. Számtalan dolga volt, amit el kellett intéznie másnap, és egy jó alvás csak sikeresebbé teszi a napját. És nem is kötelesek minden éjszakát együtt tölteni. Semmit sem ígértek egymásnak. Nem, tényleg semmit, gondolta dühösen, mert szúrni kezdett a szeme, amint visszafordult a tenger felé. Nem volt sem ígéret, sem tervezgetés, sem gyöngéd szavak. Hát akkor mégis mit akar? Miután mindent ilyen kiválóan tud. Mi ez a gyöngeség benne, amely annyira sóvárog azokra a szavakra, az ígéretekre, a tervezgetésre? Hát miért nem elégedett azzal, ami van, és miért álmodozik folyton arról, ami lehetne? Rájött, miközben újra leült, hogy nem érdekes, mit mondott magának. Az sem, amit az anyjának mondott, vagy Margónak és Kate-nek. Még az sem, amit ő maga mondott 158
Michaelnak. Mindez hazugság. Ő, aki híres volt arról, hogy a világon a legrosszabbul hazudik, ezt szépen megcsinálta! Beleszeretett. Egyszerűen és ostoba módon beleszeretett, és ennek nem volt magyarázata. Lényének egy része már együtt látta magukat, már másnap, aztán másnaphoz egy évre, tíz év múlva. Szerelmesek, társak, családot alkotnak. Még több gyerek, otthon, közös élet. Hazudott a férfinak és mindenkinek, még önmagának is. És ahogy a hazugsággal lenni szokott, folytatnia kell a hazudozást, vele kell élnie, fenn kell tartani. Máskülönben nem volna tisztességes a férfival. Aki nem hazudott. Akarta, és kétsége sem volt afelől, hogy törődött vele. A gyerekeivel is, és mindig kész volt a segítségre. Megajándékozta a testével, fölébresztette az ő testét, és fölajánlotta a barátságot, amit az asszony nagyra értékelt. És mégsem volt elégedett. Azon tűnődött, hogy önző-e vagy csak bolond. Nem mintha számítana. Megteremtett egy hazugságot, folytatnia kell. Vagy elveszti a férfit. Nem fogja sajnálni, nem fogja istent káromolni, amikor véget ér, bármikor történik is meg. Majd túléli, mert az élet hosszú és értékes, és megérdemli, hogy a legjobbat hozza ki magából. Amikor majd eljön az ideje, és nem lesz más választása, mint hogy a férfi nélkül éljen, majd emlékezni fog rá, milyen volt, hogy újra érzett, újra szeretett. És hálás lesz érte. Megnyugodott kissé, a talajnak feszítette a fél kezét, hogy felálljon. Az ujja egy kerek tárgy köré kulcsolódott, mintha tudta volna, hogy ott lesz, mert rá vár. Laura szíve olyan hangosan dobogott, mint a hullámok odalent. Fölemelte a korongot, és a holdfény felé fordította. Fátyolosan megcsillant a magányos aranypénz. Az asszony remegve arra gondolt, hogy százötven éve senki sem érintette meg, senki sem látta. Amióta az a kétségbeesett fiatal lány elrejtette, hogy megőrizze a kedvesének. Az álomnak, az ígéretnek és a veszteségnek ez a jelképe ott feküdt hűvösen a tenyere közepén. - Seraphina - motyogta. És elakadt a lélegzete, amint kezébe zárta az érmét, és megérezte a meggondolatlan fiatal lány vágyakozását. Lekuporodott, magasan az erőszakos hullámok felett, a sziklaszirt peremén. És elsírta magát.
16 A vörössárga méncsikó élénk volt, jó kiállású, és olyan csökönyös, mint egy öszvér. Michael keményen dolgozott azon, hogy kipróbálja, vajon mennyire csökönyös. - Istenemre, akkor is elbánok veled, te pokolfajzat! Majd meglátod! Mintha azt mondaná, ez egyáltalán nem lényeges, a méncsikó felvágta a fejét, Michael felé sandított, és makacsul megmaradt egyhelyben. Már több mint hat hónapot töltöttek egymással, és mindegyik felül akart maradni.
159
- Azt hiszed, nagyképűsködhetsz itt nekem ezzel a rúgkapálással meg farolással? kérdezte Michael a tenyerét csapkodva az ütővel, miközben a méncsikó hegyezni kezdte a fülét. - Ha csak gondolsz rá, hogy még egyszer megrúgsz, szart fogok etetni veled. Előrelépett, a méncsikó hátratáncolt. A férfi szeme veszedelmesen összeszűkült. - Állj! A méncsikó reszkető bőrrel megállt, megvetette a lábát, úgy figyelte, amint Michael felé közeledik. - Nekünk, kettőnknek - mondta a férfi, megfogta a kantárt, amikor az állat elkezdett körbeforogni, hogy egy jót rúgjon a hátsó lábával -, még hátravan egy menetünk. - Meg ne merd ütni azt az állatot! A férfi és az állat is felháborodottan nézett fel az éles hangra, s még éppen látták, amint valaki kivágja az udvar ajtaját. - Szégyellhetnéd magad! - mondta Susan haragosan, megragadta a méncsikó kantárját, és odaplántálta magát az állat és az ütő közé. - Nem érdekel, hogy a tied-e vagy sem. Nem hagyom, hogy egy állattal rosszul bánjanak a birtokomon. Mintha fölfogta volna, hogy az együttérzés az ő oldalán van, az állat lehajtotta a fejét, és megszimatolta Susan vállát. - Te rohadt stréber! - motyogta Michael. - Nézze, Mrs. Templeton, én… - Hát így bánsz te a lovaiddal? Vered őket, amikor nem úgy viselkednek, ahogy te akarod? Micsoda durva alak vagy! - Az asszonynak kipirult az arca, a férfinak Laura jutott eszébe róla. - Ha kezet mersz emelni ezekre az állatokra, amíg itt vagyok, személyesen doblak ki a Templeton-birtokról. A férfi már tudta, honnan örökölte Laura az indulatát, amelynek halvány visszfényével már találkozott is. Megesküdött volna, hogy a méncsikó önelégülten vigyorog. - Mrs. Templeton… - És elintézem, hogy letartóztassanak - folytatta megállíthatatlanul az asszony. - Törvény van rá, hogy nem szabad kegyetlenkedni az állatokkal. Azért hozták, hogy el lehessen bánni az olyan durva alakokkal, mint te. És ha valaha is rosszul mersz bánni ezzel az aranyos lóval… - Egy cseppnyit sem aranyos - szólt közbe Michael, és ellenállt a vágynak, hogy megvakarja a combját, ami még mindig sajgott egy pata goromba rúgásától. - És nem fogom használni az ütőt, hogy beleverjem abba a kemény fejébe a tudnivalókat, bár nagy a kísértés. Az asszony látta a férfi tekintetét, de látta az ütőt is a kezében. Fölszegte az állát. - Azt hittem, baseballozni akarsz vele. - Nem, asszonyom! - Arra gondolt, évek múlva, amikor már nem fáj minden porcikája, nagy mulatság lesz visszaemlékezni erre a jelenetre. - Egyáltalán nincs szó játékról. És ha jobban körülnézne, láthatná, hogy ezen az udvaron csak egyvalakinek vannak sebei, és az én vagyok. Susan jobban megnézte, és észrevette, hogy a ló sértetlen, bár a szőre fénylik az egészséges izzadságtól. Valójában nagyszerű állat volt. És egyáltalán nem ült félelem a szemében. Ha lehetséges az ilyesmi, ironikus volt a pillantása. Másfelől Michael ott állt talpig sárosan, és a farmerján is ott éktelenkedett a pata sokatmondó lenyomata.
160
- Ha ütővel fenyegeted, nincs más eszköze, mint az, hogy rúgjon. Azt gondoltam volna, hogy te… - Mrs. Templeton! - A férfinak fogyóban volt a türelme. - Úgy látta, ez a kis sátánfajzat meg van félemlítve? Hát nem látja rajta, milyen kárörvendő? Susan bevallotta, amikor közelebbről megvizsgálta a tekintetét, hogy a ló valóban az. - Akkor magyarázd meg, miért… - Megköszönném, ha elengedné azt a lovat, mielőtt észrevenné, hogy a földbe döngölhet egy nő, elveszíthetem a tekintélyemet, ahogy a kezemet is, a hat hónapos megfeszített munkámról már nem szólva. Susan még mindig a kantárt szorította, de már óvatosabban. - Figyelmeztettelek, Michael! Ha bántani mered, többet teszek, mint hogy a földbe döngöllek. - Elhiszem - motyogta Michael, amint az asszony hátralépett. - Ha megkérem, odamenne a kerítéshez? A Fattyúnak még van egy kis problémája a fegyelemmel. - Micsoda név! - mondta Susan, összefonta a karját, és hátrált néhány lépést. Aztán megállt, készen arra, hogy ugorjon, ha kell. - Jól behúztál a csőbe, mi? - mondta Michael, s szilárd kézzel meghúzta a kantárt, hogy a méncsikó lehajtsa a fejét, és a szemük egy vonalba kerüljön. - Hülyét csináltál belőlem, haver, és ezért lehet, hogy összetévesztem a pofádat egy faragni való kővel. Érted? A ló horkantott egyet, aztán felkapta a fejét, amikor Michael elengedte a gyeplőt. A férfi fogást váltott az ütőn, szorosan megfogta a nyelét és fölemelte. A két akarat egymásnak feszült egy pillanatra, aztán a ló fölemelkedett és kapálni kezdett a levegőben. - Fel! - mondta a férfi, és minden óvatosságot félretéve a kapáló paták alá lépett. Maradj ott, Fattyú! Senki sem fog etetni, ha megölsz. - Újra megváltoztatta az ütő helyzetét, belemarkolt a ló sörényébe, és felugrott majdnem függőleges hátára. Susan felsóhajtott csodálatában a gyors és könnyedén kecses mozdulat láttán, s ahogyan ember és ló alakja eggyé vált. Akkor is, amikor Michael félkörbe fordította a lovat. A férfi térdének nyomására a ló a földre toppant. - Menjen hátrább! - mondta Michael Susannek, bár nem nézett rá. - Ez az a rész, ahol akad egy kis bajunk. - Újra arra késztette a lovat, hogy a levegőbe emelkedjen, lecsúszott róla, és a táncoló paták alá állt. - Ne lépj rám! - motyogta, miközben érezte, hogy reng körülötte a föld. - Ne lépj rám, te… Ó, a francba! - Az egyik pata eltalálta a csípőjét. Éppen csak érintette, de hát éppen ez volt a dolog lényege. A férfi már újra talpon volt, és lebámult a lóra. - Szándékosan csináltad. Akkor most kezdjük elölről, amíg meg nem tanulod. Michael egy kicsit sántikálva felkapta az elröpült ütőt, és újra végigcsináltatta a lóval az egész gyakorlatot. Aztán megint. Amikor már mind a ketten majd összerogytak a fáradtságtól, és a férfinak sikerült tökéletesítenie a gyakorlatot, és még csontját sem törte, egy kicsit erősebben sántítva odament a kerítésen lógó táskájához, és kivett belőle egy almát. A ló szorosan a nyomában, a férfi hátát böködve nógatta gyorsabb haladásra. - Ne próbálj felhúzni! Csak azért kapod meg, mert nem kerültem kórházba. A ló újra megböködte, aztán megpróbálta megkóstolni a férfi haját.
161
- Hagyd már abba! Te, seggnyaló! Na, itt van! - Odakínálta az almát, amit a ló örömmel elfogadott. - És változtass a szokásaidon! - mondta, amikor egy-két almadarabka az arcába repült. - Bocsánatot kell kérnem tőled! Michael csak állt, a sérült combját vakargatta, és az asszonyra nézett. Annyira a lóra összpontosított, hogy meg is feledkezett róla. - Semmi baj. Talán valóban megfordult a fejemben, hogy odasózzak neki egyet. - Nem, biztos, hogy nem - mondta az asszony, a lóhoz lépett, megsimogatta sima nyakát. - Egyszerűen szerelmes vagy bele. - Gyűlölöm ezt az ördögfajzatot. Nem is tudom, miért vettem meg. - Aha! - mondta az asszony mosolyogva, és szórakozott mozdulattal lesöpörte a port Michael ingéről. - Látszik rajta, hogy rosszul bánnak vele. Hogy kihasználják. Még ételt sem kap eleget. Michael zavarba jött, megvonta a vállát. - Befektetés. Egy jól idomított ló sok pénzt hoz. - Biztos vagyok benne. - Aztán nem tudta megállni, kibuggyantak belőle az izgatott hangon föltett kérdések. - Hogy tudtad ezt megtanítani neki? Mivel tartod vissza, hogy rád taposson? Izgulsz közben? Mióta dolgozol vele? Michael megmozgatta sajgó vállát, és az utolsó kérdést választotta. - Nem elég régen. Okos ló, de tüskés egy kicsit. - Elvigyorodott. - Reszkettem magától, Mrs. Templeton. Azt hittem, kikapja az ütőt a kezemből, és jól végighúz vele rajtam. - Talán így is volt - mondta az asszony a lovat becézgetve. - Nem bírom, ha kínoznak valamit vagy valakit. - Nem mondhatnám, hogy én jól tűröm. Nemrégiben még egy… hogy is mondjam csak, egy mészárosé volt ez a ló. Övé volt ez a nagyszerű állat, amely eredetileg igen jó természetű és nagylelkű volt. De annak a mészárosnak semmi sem volt elég, folyton többet akart, a kimerülésig dolgoztatta a lovat, és soha semmit nem adott neki cserébe. Nagyon rossz volt végignézni, ahogy megtöri a ló szívét, a szellemét, de később már korbácsot is használt meg az öklét, vagy éppen azt, ami a keze ügyébe akadt. - Szünetet tartott, kisöpörte szeméből a haját, hunyorogva belenézett a napba. - Nagyon rossz híre lett. Senki sem alkalmazta, senki sem akart vele dolgozni. Mindenki azt mondta, túlment minden határon, mert az állat ritka jó ló volt - És nem lehetett volna tenni valamit ellene? - A belső kör ügye volt, és az a mészáros már régóta fontos ember volt köztük. Akkor még nagyon új voltam abban a körben, és sosem törődtem sokat a helyezkedéssel. Rábeszéltem, hogy adja el a lovat. Jó kis összeget ígértem, hogy belemenjen. - Te beszélted rá, hogy eladja neked a lovat? - Többé-kevésbé - mondta Michael, és újra az asszonyra nézett - Használsz korbácsot, vagy csak az öklödet? - Nem érdekel a korbács. Max, a másik lovam, akit vettem, látni sem bírja. - Arrébb tolta a táskáját, mielőtt a ló tüzetesebben megvizsgálhatta volna a tartalmát. - Éppen reggeli sétára indult, Mrs. Templeton? - Ürügyként ez is megteszi. De azt hiszem, mind a ketten tudjuk, hogy beszélni akarok veled. 162
- Igen, gondoltam, hogy maga vagy a férje átjön. - És föl is készült rá. - Elmondaná, amit akar, amíg dolgozom? Meg kell járatni a többit is. - Rendben van. - És elindult a férfival, amint az istállók felé tartott az udvarról. - Laura elmondta, hogy lovaglóleckéket adsz a kislányoknak. - Csak az alapokra tanítom meg őket. Van egypár nyugodt pónim hátasnak. - Ma a reggelinél mind a kettő azzal traktált, hogy mi van Mr. Furyval és a lovaival. Meglehetősen nagy hatással voltál az unokáimra. Segíthetek? - kérdezte, és megfogta az egyik ló nyergét, amelyet a férfi már kifelé vezetett. - S úgy látom, a lányomra is nagy hatással voltál. - Laura csodaszép nő. - Igen, az. És már megjárta a poklok poklát. Ettől erősebb lett. De sérülékeny is, sokkal könnyebb megsebezni, mint akár ő maga, akár te képzelnéd. - Azt akarja, ígérjem meg, hogy nem bántom - kérdezte a férfi, és hátralépett, amikor a lovak kiügettek az udvarra. - Nem tehetem. - Nem is kell. Emlékszem, hogy fiatalkorodban is óvatos voltál, és sosem ígérgettél. - Ha nem ígérek semmit, nincs mit megszegni - mondta simán a férfi, azzal visszament az istállóba. - Nehéz gyerekkorod volt - kezdte az asszony, aztán elnémult, és felhúzta a szemöldökét, olyan hirtelen fordította felé Michael a fejét. - Nem hiszek abban, hogy erre mindent rá lehet fogni - mondta a férfi. - Azt hiszem, magának gyönyörű volt a gyerekkora. Ezért lett olyan, amilyen? Az asszony lassan bólintott, a férfi meg közben kivezette a lovakat. - Jó kérdés - mondta halkan az asszony. - Nem, nem szeretek így gondolkozni, de szilárd alapot adott, amire lehetett építeni. - És az én alapom nem biztos. - Bár azt mondta, ezt nem engedheti meg magának, mégis kitört belőle a keserűség. - Mrs. Templeton, nem kell megmondania, honnan származom. Tudom. Aztán hirtelen megtorpant, mert az asszony felnyúlt, és megérintette az arcát. - Nem kritikának szántam. Michael, nem vagyok vak, és azt sem szeretném hinni, hogy szűk látókörű vagyok. Látom, hogy felépítesz itt valamit. És azt is tudom, miért hagytad olyan korán magad mögött a gyermekkorodat. - Az asszony elmosolyodott, és hagyta, hogy a férfi tovább lépjen, amikor erre nem szólt egy szót sem. - Tudom, mi zajlik a házamban, és azt is, mi zajlik a gyerekeim barátainak az életében. Ha a te hátadnak az kell a kiegyenesedéshez, hogy sajnáljam azt a fiút, aki voltál, akkor legyen. A szívem majd megszakadt érted. - Fölöslegesen vesztegette a rokonszenvét. - Nem hiszem, de ahogy te is mondtad, ez már a múlt. Most itt van a jelen. Te még nem tudod, milyen az, szülőnek lenni és végigcsinálni. És hogy győztesen fejezd be. Laura felnőtt asszony, szabadon választ, és a saját életét éli. De ettől még aggódom érte, kíváncsi vagyok rá, vagy egyszerűen csak remélem, hogy jól választ. A férfi már várta, mikor mondja el ezt az asszony. - És most azon tűnődik, összevetve a tényeket, hogy vajon jól választott-e. Susan lassan bólintott.
163
- Igen. Nem mondom, hogy nem lehet az érzékiségre építeni. Ha szerencsés az ember, lehet. De önmagában nem elég. Michael arra felkészült, hogy figyelmeztetik, tartsa távol magát Laurától, de arra nem, hogy elkezdik a lányt felé lökdösni. - Ha azért jött ide, hogy megkérjen, tartsam távol magamat tőle, akkor csak az idejét vesztegeti. Nem teszem meg. Susan végigmérte a férfit. - Csalódnék is benned, ha megtennéd. Csak annyit kérek tőled, hogy légy kedves. - A táncoló lovak felé nézett. - Csak egy kis kedvességet kérek. - Azt akarja, hogy ígérjek meg valamit. Hát, valamit megígérhetek. Sosem fogok úgy bánni vele, mint Ridgeway. Nem fogom megcsalni, nem fogok hazudni neki, vagy elvenni tőle bármit is, amit nem akar nekem adni. És nem hagyom, hogy úgy érezze, tévedett. Susan tekintete újra a férfi felé fordult, megszigorodott. Igen, kimondta, amit várt tőle, de annyi volt a szavak alatt az indulat, hogy újra kellett értékelnie a férfit. - Jobban megértettél, mint gondoltam volna. - Azt is nagyon jól tudom, hogy tévedés vagyok. - Viszont azt is, hogy egy Susan Templeton kaliberű nő aligha tartja sikernek, bár lehet, hogy tévedésnek sem. - Ha ez minden, akkor mennék dolgozni. - Michael! - Emlékezett rá, milyen könnyen felfortyant már fiatalkorában is, és hajlamos volt a türelmetlenségre. Megszorította a férfi karját, és nyugodtan állta indulatos pillantását Örülök, hogy újra itt vagy a Templeton-házban. Megmutatod a lovat, amelyikről beszéltél? Amelyik téged figyel, mintha egy szavadért kész volna meghalni? Michael kifújta a benne szorult levegőt, és azon tűnődött, van-e a világon férfi, aki képes megérteni a Templeton-család nőtagjait. - Igen, Max az. Reméli, hogy kap egy kis alamizsnát. - Bemutatnál neki?
- Elmondtam anyának, hogy lefekszem vele - mondta halkan Laura, miközben vállfákra tette a ruhákat az öltözőben. - El sem tudom hinni, hogy az anyám elé álltam, és elmondtam neki, hogy lefekszem Michaellel. - Biztos már rájött magától is - mondta Margo, és a rekeszükbe csúsztatta a szétdobált cipőket. - És vélhetően nem döbbent meg, hiszen tudhatja, hogy már korábban is éltél nemi életet. Tekintve, hogy van két gyereked. - Tudod, mit gondolok - motyogta Laura. - Mégis csak különös. - Hogy fogadta? - Elég jól. Szegény apa még mindig azon tipródik, hogyan hozza szóba a témát, mintha orgiát szabadítana el azzal, hogy megemlíti. - Igazán nem számíthattál másra, miután anyád rajtakapott, amint életmentősdit játszotok Michaellal a medencében - mondta kuncogva Margo, és ellenőrizte frizuráját a tükörben. - Istenem, de szerettem volna látni! - Biztos vagyok benne, hogy minden partinak díszére vált volna. Olyan volt, mint amikor Annie rajtakapott minket, hogy Biff-fel meg Markkal a sziklákon csókolóztunk. A
164
sziklák! - kiáltott fel, mielőtt Margo valami megjegyzést fűzhetett volna az elhangzottakhoz. Istenem, úgy látszik, ma olyan az agyam, mint a rosta. Várj csak! Kirohant, majdnem fellökött egy vásárlót, még Kate is kíváncsian végigmérte. A hátsó irodában kivette az erszényét a fiókból, és előhúzta az érmét az egyik kicsi, zipzárral elzárt rekeszből. - Mi a baj? - kérdezte szigorú hangon Kate, amikor utánament. - Margo már megint elfelejtett dobozt rendelni, mi? Hétfőn egy darab sem lesz belőle, ha… Mit találtál? - A sziklákon - mondta Laura, és a szívére nyomta a kezét. - Múlt éjszaka. Csak elfelejtkeztem róla. - Te is találtál egyet! - mondta Kate, már ugrott is oda, és kikapta Laura kezéből az érmét. Izgalom és diadal töltötte el a szívét. - Te is találtál egyet! Seraphina hozományából. És elfelejtetted elmondani? - Olyan zűrös volt ez a reggel. Nem is tudtam, hogy fogok elindulni, aztán apa erősködni kezdett, hogy majd ő elvisz a szállóba. Utána meg Kayla és Ali kezdte rá a könyörgést, hogy ne kelljen iskolába menniük, mert anyával akartak maradni, utána meg… De hagyjuk! - fejezte be legyintve. - Igen, elfelejtettem. Margo nyitotta rájuk az ajtót. - Nagyon ellenetekre volna, ha ma is megpróbálnánk üzemeltetni a boltot? Vannak vevőink, akiket… Mi ez? - Laura találta. És elfelejtkezett róla. - Mikor? - kérdezte Margo, és nagy bölcsen hagyta, hogy az ajtó becsukódjon mögötte. - Hol? - Múlt éjszaka, a sziklákon. A peremén, ahol időnként úgy szeretek elüldögélni. Csak ültem ott, gondolkoztam, és amikor fel akartam állni, megláttam. Pontosabban megéreztem javította ki magát. - Éppen rátettem a kezem. Egész idő alatt ott ültem mellette. - Ahogy a másik két esetben is - motyogta Margo. - Amikor én találtam meg az enyémet, és Kate a magáét. Ez a jel. - Már kezdi! - mondta a mennyezet felé fordítva a tekintetét Kate, és felhuppant az íróasztalra. - Nos, akkor minek neveznéd? - replikázott Margo. - Úgy kerestük folyton, mint az eszelősök, gyerekkorunk óta odajárunk. Éppen csak csipesszel nem mentünk végig azokon a sziklákon. És semmi - mondta vadul hadonászva. Aztán mindnyájan odamentünk, amikor fordulópont következett be az életünkben, és ott volt. Mindegyikünk talált egy érmét. Ami azt jelenti, hogy… - Elhallgatott, felnézett a kezében csillogó érméről, és rámeredt Laurára. - Ami azt jelenti - ismételte meg lassan -, hogy szerelmes vagy Michael Furyba. - Mi köze van ennek a két dolognak egymáshoz? - kérdezte Laura, hogy időt nyerjen, visszavette az érmét, és az asztallapra helyezett naptár közepére rakta. - Azon a napon, amikor megtaláltam a magamét, Josh-ra gondoltam, és hogy mit kezdjek azzal, hogy szerelmes vagyok bele. És Kate. - A barátnőjére nézett, aki töprengve összeráncolta a szemöldökét. - Ő is akkor ment föl a sziklákra, amikor Byronon gondolkozott Akkor már szerelmes voltál bele, igaz? - Igen, de… - mondta Kate, aztán elhallgatott. - Tudod, egy kicsit az Alkonyzónában érzem magam attól, amit mondasz. 165
- Próbáld megerőltetni egy pillanatra azt a könyvelő agyadat! - mondta türelmetlenül Margo, visszafordult Laurához, megfogta a vállát. - Szerelmes vagy Michaelba? - Ez nem… - Egyszerű kérdést tettem föl, Laura, és tudni fogom, ha hazudsz. - Rendben van. Igen, de ez nem… - A szerelem fontos - mondta csöndesen Margo. - Mi is fontosak vagyunk egymásnak. Talán ennyi az egész. - Elengedte Laurát, a zsebébe nyúlt, mert általában ott tartotta a saját érméjét. - Ez számít. - A Laura érméje mellé tette, és Kate-re nézett, aki felállt, és a magáét is a másik kettő mellé rakta. - Igen, ez számít - mondta Kate is, amikor a három érme már egymás mellett volt. - Mi is együtt vagyunk. Megmondtad már Micknek, Laura? - Nem. És nem, nem tudom, hogyan fogom elmondani neki, vagy hogy mit kezdjek ezzel az egésszel. Nem tudom megtervezni az ilyesmit, mint te, Kate, és nem tudom az ösztönömet követni, mint te, Margo. A magam szokását kell követnem. Ami föltehetően annyit jelent, hogy fenntartom az illúziót, és várok, mi lesz belőle. És amit érzek, az az én felelősségem. - Aztán elmosolyodott, és végighúzta ujját mindhárom érmén. - Jel Seraphinától. Nos, lehet, hogy az. Talán azt akarja mondani, hogy ez alkalommal ne bízzam minden álmomat egy férfira. - Vagy talán azt, hogy rátalálhatsz az álmodra, ha tudod, hol keresd - mondta Margo, és fél karral átölelte Laura vállát. - Akárhogy van is, ne hagyj föl a keresgéléssel. Mert különben akár leugorhatsz a szikláról is. - Nem hagyom abba a keresgélést - mondta Laura, és megveregette Margo kezét mielőtt az érméjéért nyúlt volna. - És azt hiszem, ezt érdemes megünnepelni. Igazán összejöhetnénk ma este, és kinyithatnánk egy üveg pezsgőt. - Máris rábeszéltél - mondta Kate, és zsebre vágta az érméjét. - Különben is átmentem volna. De Witt pókerpartit rendez. - Nagyon jó lesz így - mondta mosolyogva Laura. - Apa már biztos dörzsöli a kezét örömében, hogy nyerni fog. Te is benne vagy, Margo? - Ott leszek - mondta Margo, felkapta az érméjét, de aztán csak tartogatta a kezében. Azt remélte, Laura nem fogja a saját érméjét vagy az álmait túl gyorsan félrerakni. - Talán sikerül anyát és Susan nénit leitatni egy kicsit, és akkor mi is pókerezhetünk. - Mellette vagyok. És miért nem… - kezdte Kate, de aztán elhallgatott, mert türelmetlenül kopogtattak az ajtón. Egy felháborodott és türelmetlen vevő dugta be a fejét. - Bocsássanak meg, de dolgozik valaki ebben a boltban? - Bocsánatot kérek! - mondta engesztelő mosollyal Laura. - Volt egy kis problémánk. Miben segíthetek?
Michaelt még sosem vitték bérelt limóban pókerpartira, és nem is volt benne biztos, hogy tetszik neki. Nem mintha még nem ült volna ilyenben, elvégre öt évig dolgozott Hollywoodban. De hogy pókerpartira? Nos, kérkedő gesztusnak tartotta.
166
Aztán megint arra gondolt, amit Josh mondott neki, amikor lement az istállóba érte, hogy fölvegye, hogy ugyanis senkinek sem kell majd aggódnia amiatt, hány sört öntenek a gallérjuk mögé. Látta Thomason, hogy nyilvánvalóan otthonosan érzi magát a fényűző környezetben, amint hátradől, és pontosan akkor kezdi el kopogtatni a térdét, amikor az ária megszólal a sztereóberendezésen. Michael csak arra tudott gondolni, hogy a nagy limót, az operát és a pókért nem lehet összekeverni. És már aggódni kezdett, mibe hagyta belekeverni magát. - Szerencsés vagyok - rángatta meg Thomas a szemöldökét. - Remélem, hogy ez a két fiú rengeteg pénzt fog hozni nekem. Amitől Michael rájött, hogy megközelítően sem azonos az a rengeteg pénz, amit ő képzel el, és amit a Templeton-szállodalánc Thomas Templetonja. Jézusom, még megtörténhet, hogy egyetlen mókás estén ingét-gatyáját, de még a személyiségét is elveszíti! - A feleségem beleszeretett abba a Tennesse-hátasba, amelyik az istállódban van, Michael - mondta Thomas, keresztbe tette a lábát, és úgy döntött, kivárja, mennyit tud kipréselni az ifjú Michael Furyból. - Lehet, hogy elnyerem tőled, mielőtt befejeznénk ezt az estét. - Nem fogadok a lovaimra - mondta könnyed hangon Michael. - Ahogy a barátaimra sem. - Szép az órája, Mr. Templeton - mondta, futólag Thomas sima arany Rolexére pillantva. - Nekem is elkelne egy új óra. Thomas hangosan fölnevetett, és rávert Michael térdére. - Minden fiúnak szüksége van rá, hogy álmodozzon. Meséltem már azokról az időkről, amikor harminchat órán át pókereztem? Chicagóban, ötvenötben. Tudod, azzal kezdtük… - Könyörgök neked, ne kezdd el a harminchat órás chicagói játszmát mesélni nyöszörögte Josh. - Fogd be! - mondta Michael, és majdnem kényelmesen érezte magát. Kinyújtotta a lábát. - Vagyunk itt néhányan, akik még nem hallottuk. Thomas tetszéssel Michaelra mosolygott. - Akkor elmesélem. Kezdheted a reszketést! Végül is nem volt olyan rossz az út. És a dolgok még biztatóbban alakultak, amikor behajtottak a Seventeen Mile-on álló többszintes ház kocsibejárójára, és az egyenruhás sofőr két láda Blue Moose sört - a Templeton-cég terméke volt - emelt ki a limó csomagtartójából. - Ez aztán a sör - mondta Michael, aztán zsebébe akasztotta a hüvelykujját, és tanulmányozni kezdte a fa- és üvegborításos házat, meg a De Witt-rezidencia kertjét. - És ez aztán a ház! - Könnyű lejutni a tengerpartra is - tette hozzá Josh. - Kate ajánlotta Byronnak, mielőtt összejöttek volna. - Jó találat. Hasonlít Kate-re - mondta Michael. - Egyenes vonalú, klasszikus, egyedi. Ó, ember! És 65-ös Mustang! Ez aztán a darab! - Odasietett a kocsihoz, szeretettel végigsimított a lökhárítóján. - Micsoda szépség! És az a Corvette! Első kibocsátású Sting Ray. Egyetlenem, megsimogathatom a vászontetődet? - Most pókerezünk, vagy egész este lélektelen tárgyakkal akartok szeretkezni? kérdezte Josh. 167
Michael Joshra pillantott - Lélektelen? Nyald ki! Az ilyen drágákba, mint ez is, több személyiség és érzéki vonzerő szorult, mint a nőkbe, akikkel randevúztál. - Ami csak azt bizonyítja, hogy nem ismered azokat a nőket, akikkel randevúztam. - Pedig én is randiztam egypárral közülük - mondta Michael, aztán elindult a bejárati ajtó felé, de még hátranézett a kocsira és Joshra. - Beleértve a feleségedet is. Josh vigyora reszketni kezdett, ahogy a lába is. - Sosem randiztál Margóval. - Nem? - Michael nagy élvezettel elindult fölfelé a rövid falépcsőn. - Úgy látszik, föl kell idéznem egypár érdekes estét Franciaországban. - Csak megpróbálsz kiborítani. Ami sikerült is. - Kérdezd meg Margót! - mondta kedves hangon Michael. Josh arra gondolt, legyen átkozott, ha meg nem teszi. Nemkívánatos látomások kavarogtak a fejében, miközben kinyitotta az ajtót. Két hatalmas sárga kutya rohant feléjük, és vette körül az újonnan érkezetteket. - Nip, Tuck, ül! - adta ki Byron a parancsot, miközben belépett a tágas nappaliba. A két kutya leült, a fenekük pontosan egymás mellett volt. De a bőrük még mindig borzongott. Leteheti a sört a konyhában - mondta a sofőrnek, és elirányította a konyha felé. - Kösz! Azt hiszem, eleget hoztatok. - Majd hozatunk, ha kifogytunk belőle - mondta Josh. - Van valami kaja? - Összecsaptam egy-két tálat. Michael már nem tudott ellenállni a két lihegő nyelvnek és a két szempárnak, amely imádattal csüggött rajta. Leguggolt, hogy megbarátkozzon a kutyákkal. - Te főzöl? - kérdezte. - Mit gondolsz, mivel vett rá, hogy menjek hozzá feleségül? - kérdezte vékonyka mosollyal Kate, aki akkor lépett be. - Te még itt vagy? - kérdezte Josh, és odalépett, hogy meghúzza a haját. - Eridj csak, játssz majd a saját gyerekeddel. Kate könyökkel eltaszította magától a férfit. - Éppen indulóban vagyok. De el akarom mondani, hogy neandervölgyi gyakorlatnak tartom, hogy csupa férfi pókerezik együtt, ami sértő, különösen akkor, ha az én otthonomban kerül rá sor. Byron bölcs ember volt, ezért arra korlátozta magát, hogy a szemét forgatta a felesége háta mögött. De Michaelnak nem kellett együtt élnie Kate-tel. Kihúzta magát, elvigyorodott. - Na igen, mondd ezt Gloria Steinemnek, és máris el van veszve. - Nem kívánom végighallgatni, amint egy csomó fajankó böfög, vedel, és össze-vissza hazudozik, hogy hány nő volt meg nekik - mondta Kate, fölszegte az állát, és lekapta a retiküljét az egyik székről. - Én a magam részéről mindent el fogok mondani Byronnak arról az éjszakáról, amikor fölszedtelek a halászkikötőben, és… - Fogd be, Mick! - csattant rá Kate, összeszaladt a szemöldöke, és tűzpiros lett. - Máris megyek. - Várj csak egy percet! - mondta Byron, meg akarta ragadni az asszonyt, de nem sikerült. - Milyen éjszakáról van szó? 168
- Semmi - mondta Kate, és szinte megsemmisítette Michaelt a pillantásával. - Nem történt semmi. - Jaj, tündérkém! - motyogta Michael. - Ezzel úgy megbántottad az érzéseimet! - Minden férfi disznó! - szólt még vissza Kate, aztán becsapódott mögötte az ajtó. - Nos, tőle már megszabadultunk - mondta Michael. - Hol a kártya? - Margo és Kate? - kérdezte Josh, és összehúzott szemmel végigmérte Michaelt. - Hát, nem pocskondiázhatod az ízlésemet - mondta Michael, és zsebre vágta a kezét. És ahogy az előbb kérdeztem, hol a kártya.
- A férfiak is megérdemlik a maguk kis rítusait - mondta Susan, elnyúlva a szalonban a kényelmes, hosszú kereveten. - Ahogy mi is a magunkéit. - Én nem bánom - mondta Margo, belesüppedt a rengeteg párnába, és szemezgetni kezdett a tál pattogatott kukoricából. - De Kate mérges lesz. - Hol van Kate? - kérdezte Laura, az ablakhoz ment, kinézett. - Már itt kéne lennie. - Ó, még el kell mondania a tirádáit, mielőtt eljön otthonról - mondta vállvonogatva Margo, és a pezsgő után nyúlt. - De mindjárt itt lesz. Bizonyisten, ez mégis jobb, mint a póker, a sör és a szivarfüst, de Kate mindig nagy ügyet csinál belőle. Tölthetek egy pohárral, anya? Ann éppen a maratoni videózásra szánt felvételeket böngészte. Fölnézett. - Nos, talán egy kicsit. Volt pezsgőjük, pattogatott kukoricájuk, egy tányéron zöldség, friss gyümölcs, háromféle mártás, beleértve a fehér csokoládét is és egy csomó mozifilm. A kicsi a gyerekszobában aludt, és minden nő ott volt, akit Margo szeretett. Úgy gondolta, tökéletes női szakasznak néznek elébe. - Kilakkozom a körmödet! - Nem akarom, hogy nagy hűhót csapj velem. Margo az anyjára mosolygott. - Ez mulatság, anya. Már meg is találtam a tökéletes árnyalatot. Forró, Vörös Szeretőnek hívják. Ann beleprüszkölt a pezsgőjébe. - Nem létezik! Mintha valaha is lakkoztam volna a körmömet. - A férfiak megőrülnek érte - mondta Margo, és közelebb hajolt úgy kötekedett az anyjával. - És Bob, a hentes már évek óta nézeget. - Biztos, hogy nem - mondta égő arccal Ann, és ügyetlenül belekotort a felvételekbe. Micsoda képtelenség! Jó vevő-eladó viszony van köztünk. Semmi több. - Mindig félreteszi Miss Annie-nek a legjobb részt - rebegtette meg Margo a szempilláját, aztán elnevette magát. - Igazán adhatnál neki némi esélyt. Laura, ne aggódj már Kate miatt. Nemsokára itt lesz. - Nem aggódom, csak figyelek - mondta Laura. És bevallotta magának, hogy Michaelra gondol. Mit csinálhat vajon? Miért nem keresztezte egymást az útjuk már korábban is? Aztán mégis rávette magát, hogy otthagyja az ablakot, és töltött magának egy pohár pezsgőt. - Mit nézünk meg először? Én az Ami van és ami nincsre szavazok. 169
- Érted a módját, Steve! - mondta nagyot sóhajtva Susan, és belemártott egy szem epret a fehércsokoládé krémbe. - Mindent ver! - Feledhető - mondta Margo, folytatva a témát. - Viszont Bette Davis, az igen. Megcsókolnálak, de épp hajat mostam. - A legszívszaggatóbb búcsú viszont Bogart - szólalt meg Laura bekapcsolódva a versengésbe. A Párizs mindig megmarad. Amikor Kate tíz perccel később megérkezett, már heves vita folyt arról, ki a tíz legveszélyesebb férfi a filmtörténetben. - Newman - makacskodott Margo. - A szeme miatt. Akár hideg, akár forró a pillantása, mindig hihetetlenül kék a szeme. Láttátok a Hosszú forró nyárt? - Grant - tette le a garast Susan. - Veszélyes, mert kiszámíthatatlan. A bája aláaknázza minden nő védelmi vonalát, és máris az övé. - Bogart - rázta a fejét Laura. - Mindenben ő a legjobb. Nyers, veszélyes, elemi, és az ösztönei ellenére lesz hős. - Nem hiszem el, hogy férfiakról beszélgettek! - mondta Kate, miután lerogyott. - Éppen most hagytam ott azt a négy tuskót. Csak nem fehércsokoládé? - pattant fel újra, és belemártotta az ujját. - És - folytatta, miközben lenyalta ujjáról a sűrű krémet -, már akkor is önelégültek, fensőbbségesek és szarkasztikusak voltak. Mick volt a legrosszabb. El sem hiszem, hogy fölemlegette azokat az időket, amikor belebotlottam a kikötőben, és ketten… - Ketten? - ütötte fel a fejét Laura. - Ketten mi? - Semmi - mondta Kate, aki úgy döntött, muszáj teletömnie a száját, és neki is fogott. Semmiség. Éppen itthon volt eltávozáson, és elég… érdekesnek látszott. Egyszerűen autóztunk egyet, és kész. - Autóztatok egyet? - ismételte meg Laura. - Michaellal? És kész? - Nos, igen - mondta Kate, és arra gondolt, ezt már nem lehet visszacsinálni. A szobában minden szem rászegeződött. - Hogy is mondjam, kipróbáltam, milyen lehet. Ki teszi be a kazettát? Mielőtt felugorhatott volna, hogy maga tegye meg, Laura keze a vállába mélyedt. - Megmondanád, pontosan mit értesz azon, hogy kipróbáltad? - Hagytam, hogy megcsókoljon… egypárszor. Annyi. Csak ennyi. Megvan a Kezdjük újra, kicsikém? Szeretnék nevetni egy kicsit. - Szeretkeztél Michaellal a kocsijában? - Valójában nem. Nem mondanám szeretkezésnek. Margo! - fordult segélykérően a barátnőjéhez. - Nem, egypár csókot még nem neveznék szeretkezésnek. Én csak tudom, mert én szeretkeztem vele. - Te?! - kérdezte Laura fulladozva, és megragadta a pezsgősüveget. - Te?! - Vegyük úgy, hogy bevontam egy rövid technikai és stílusgyakorlatba. S mivel ez sok éve történt, csak feltételezni tudom, hogy azóta még jobb lett. - Elnevette magát, felugrott, és behelyezte a kazettát a készülékbe. - Látom, Susan néni most azon próbálkozik, hogy dobhatna be valami megjegyzést vagy megállapítást, anyának meg azért füstöl a feje, mert az a gyalázatos Michael Fury mindhárom lányát szégyentelen ajkával illette. - Pontosan azt vártam, hogy valami ilyesmit fogsz mondani - mondta szipogva Ann.
170
- Tudod, hogy utálok csalódást okozni neked. Jól van, na, Michael az egyik legveszélyesebb férfi. - Hátrahajolt, szeretettel meglapogatta az anyja térdét. - Istennek hála, hogy léteznek.
17 Michael
nem érezte különösebb veszélyben magát amiatt, hogy Byron szemét lapokat osztott neki. Elég biztosnak érezte magát a játék első órájában, hagyományosak, szinte megjósolhatóak voltak a bemondásai, közben aprólékosan figyelte, mit mondanak az ellenfelei. Be kellett vallania, hogy mind a hárman jók voltak. Nem vasárnap délutáni játék volt. Ám hiába voltak nagyágyúk, akik normális körülmények közt nyilván kaszinóban játszanak, Michael hajófedélzeten tanulta meg, ami ehhez a játékhoz kell, ahol az unalom még arra is rábír egy férfit, hogy akár egyhavi fizetését föltegye, csakhogy megszakítsa az egyhangúságot. Azt is tudta, hogy bármilyen a kártyaasztal, a bölcs ember gondosan vigyáz a pénzére meg az ellenfeleire is. Josh hüvelykujjával megsimította a járomcsontját, amikor igaz volt a bemondás, és üres, hideg lett a tekintete, amikor blöffölt. De Witt hajlamos volt fölemelni a sörét, amikor nyerésre állt. Templeton meg, nos ravasz egy dög volt, de Michaelnak sikerült megjegyeznie, amikor már két órája játszottak, hogy sűrűbben pöfékel a szivarjából, amikor arra készül, hogy besöpörje a tétet. Michael számolgatott, aztán lerakta a kártyáit, és két szánalmas hármast húzott, így volt választása, fölmérte a lehetőségeket, és úgy döntött, ideje felrázni kissé a hangulatot. - Itt van a tíz, amit kértél - mondta Joshnak, és odafricskázta a zsetonjait. - Tízzel emelem. - Húsz - mondta szórakozottan Byron, lehajolt, és megvakargatta az egyik kutyát. Michael önelégülten arra gondolt, ez annak a jele, hogy nincs semmije. - Tartom. - Húsz - mondta Tommy, és leszurkolta. - És még tíz. - Kiszállok - mondta Josh, lerakta a kártyáját, és fölállt, hogy elvegye magának az egyik vastag szendvicset a pultról. - Látom már, hogy hiába kezdtél, elbukod ezt a húszat. - Ketten fogjátok végigjátszani ezt a leosztást - mondta Byron, hátratolta a székét és kortyolt egyet a söréből. Thomas azon tűnődött, hogy a fiú már elbukta a tétet az osztás óta, és a kezében tartott három csinos dámát fürkészte. Nos, majd meglátják, mit csinál belőlük. - Itt a húsz, és még ötven.
171
Michael Thomas szemébe tekintett a kártyák felett, keményen tartotta magát, miközben betolta a tétet. - Ötven. És ötven vissza. Hívjon vagy terítsen! Thomas az ellenfelét tanulmányozta, aztán zihálva kieresztette a levegőt a foga közt. - Ezt kapod - mondta eltökélten, és letette a kártyáit. - Nos? - kérdezte, amikor Michael behúzta az összeget. - Mid van? Amikor Michael erre csak mosolygott, és elkezdte felrakni a zsetonokat Thomas újra kiengedte a levegőt. - Átvertél. Most már látom. Franc se volt a kezedben. - Egy férfinak óvatosnak kell lennie, Mr. Templeton. Thomas összehúzott szemmel hátradőlt. - Tommy - mondta. - Ha egy férfi hidegvérűen átver, muszáj, hogy Tommynak szólítson. - Én osztok - mondta Michael, összeszedte a kártyát, megkeverte. - Elvigyorodott Benne vagy, Tommy? - Benne, és még akkor is benne leszek, amikor már a padlón vonaglasz, és kegyelemért könyörögsz. Michael betolta a kezdő tétet. - Minden fiúnak szüksége van rá, hogy álmodozzon! Thomasból kitört a nevetés, aztán a zsebébe nyúlt. - A francba is, tudod, hogy megszerettelek, Fury! Itt egy szivar. Egy igazi, nem olyan hölgyeknek való, amit Byron szív. - Kösz, de abbahagytam - mondta Michael, bár vágyódva beleszimatolt a füstbe. - Bár ezek a kubaiak túlságosan is emlékeztetnek egy férfidorongra. Josh fuldokolni kezdett a füsttől, kivette a szivart a szájából. - Kösz, Mick! Most kezdem élvezni igazán ezt az egészet. Thomas torkaszakadtából nevetve az asztalra csapott. - Oszd azt a kártyát, és készüljetek föl rá, hogy az ingeteket is elvesztitek.
Három óra múlva Michael passzolt, és kiment az udvarra. A kutyák társaságában vizelt egyet, aztán nézni kezdte az éjszakába merült tengert. - Szép hely, mi? Michael hátranézett a közeledő Byronra. - Ezt jól megcsípted magadnak. - Azon gondolkozom, hogy építenem kéne egy kis istállót ott, a ciprusnál. Csak két állás lenne benne. - Kettő? - Azt hiszem, még egy lónak sem jó, ha szólóban van. Szeretem annak a babos kancának a formáját. - Nagyon szép állat. Már tisztáztad a feleségeddel? Byron pillantása kedves volt és ironikus. - Tudok mindent a feleségemről. Sőt, még azt is, mit tettél vele, miután fölszedted a halászkikötőben. 172
- Csak megráztam egy kicsit a kalitkáját. A te feleséged. - Tenyérrel fölfelé fölemelte a kezét. - Sosem nyúltam hozzá. Vagy alig. Byron kuncogva megrázta a fejét. - Azt hiszem, jobb, ha ezt nem feszegetjük tovább. De élvezni fogom, ha úgy döntesz, lesz még egy menet Joshsal Margo miatt. - Nem akarok összeverekedni vele. Szívósabb, mint amilyennek látszik. Majdnem kiverte három fogamat, amikor tizenkét évesek voltunk. - Ellenőrizte őket a nyelvével. - Az öregje meg képes rá, hogy az egész jövedelmét föltegye. - A Templetonok ilyenek. Mindig föltesznek mindent. Nézd csak meg, hogy tett föl mindent egy lapra Kate, Margo és Laura, hogy létre hozzák a boltot. - Még mindig el akarok menni abba a boltba. Nem vagyok oda az ajándékboltokért, mert nőknek valók, de kíváncsi vagyok rá, hogyan birkózik meg vele Laura. - Azt hiszem, meg fogsz lepődni, és nagy hatással lesz rád. Ahogy rám is. Állandóságot adott nekik, ugyanakkor különleges is. - Megélhetést adott nekik. - Többet. Egységet, célt és szeretetet ad nekik. - Lehet, hogy a sörtől, de az is lehet, hogy az emlegetett nőktől lett szentimentális, de azért folytatta. - Nem voltam ott, amikor kigondolták, összehozták, megragadták az alkalmat. Margo szinte mindenét eladta, az én régi könyvelőm szedte össze az összeget, hogy részesedése legyen. Laura meg a jegygyűrűjét adta el. - Eladta a jegygyűrűjét, hogy felépítsék a boltot? - Igen. Rögtön azután, hogy rájött, Ridgeway tisztára pucolta a közös folyószámláikat. Nem kért pénzt a családtól a boltra, hanem zaciba vágta az eljegyzési és a jegygyűrűjét, hogy letehesse a pénzt az épületre. Micsoda nők ezek! - Na, igen! - mondta Michael, és összehúzott szemmel kinézett a tengerre. - A társasági hölgy, a modell és a könyvelő. - Esküt tettek arra a boltra. Sikáltak, csiszoltak, festettek. Azt is kitalálták, hogy indítsák meg a forgalmat. Egyszerűen elképedek, amikor ott járok, és látom őket együtt, ahogy mindig, mindenhol együtt vannak. Hiszen láttad őket odakint a sziklákon, amint Seraphina hozományát keresgélik. Már hosszú évek óta közösen keresik. Kate őrjöngött az este örömében, amikor elmondta, hogy Laura is talált egy érmét. Michael éppen azzal próbálkozott, hogy az egész képet lássa, fejben belerakja a részleteket a képbe. Pislantott egyet. - Laura talált egy érmét? Mikor? - Múlt éjszaka. Sétált egyet a sziklákon. Kate azt mondja, időnként megteszi, amikor arra van szüksége, hogy kitisztuljon a feje, vagy egyedül akar lenni. És talált egy érmét, egy aranydublónt ahogy Margo és Kate is. Ez a legfurcsább dolog, amit csak hallottam. Hogy sok hónapos különbséggel, és inkább a véletlennek, mint a tudatos kutatásnak köszönhetően mindegyik talált egy érmét. Amikor igazán keresték a kincset nem találtak semmit, aztán bumm, az egyik egyszerűen csak felkap a földről egy aranyérmét, mintha öröktől fogva ott lett volna. Az ember csak bámul rajta. Kinyílt a hátsó ajtó, és Thomas hangja harsogott ki rajta. - Na mi van, pókerezünk vagy vasárnapi iskolát tartunk? Kihűlt a kártya. - Hát akkor osztani kell - szólt vissza Byron. - Jössz? - kérdezte Michaeltól. 173
- Igen. Laura éjszakánként a sziklákon sétálgat? - Időnként igen. - Byron átlépett a kutyákon, amelyek a lábánál köröztek. - És tegnap éjszaka egyszer csak lenyúlt, és fölszedett egy aranyérmét? - Spanyolt 1844-ből. - A francba! Ez furcsa. - Majd én megmondom, mi furcsább ennél. Kezdek hinni benne, hogy egyszer megtalálják az egész hozományt. És pontosan erre vágynak. - Sosem hittem, hogy létezik. - Kérd meg Laurát, hogy mutassa meg az érmét - javasolta Byron. - Lehet, hogy megváltozik a véleményed. - Lehet, hogy megkérem - motyogta Michael, aztán visszatértek a kényelmes, szivarfüstös arénába a sörhöz és a kártyához.
Amikor hajnali háromkor felvonszolta magát a lépcsőn, még mindig megvolt az inge, a lovai és a személyisége. Szerencsésnek tartotta magát emiatt. Már csak hab volt a tortán, hogy nyolcszáz dollárral gazdagabb lett. Arra gondolt, talán megvehetne belőle az egyéves Quarter-lovat, amit már kiszemelt magának. Belépett az ajtón, és hasra esett egy meleg gombolyagban, ami közvetlenül az ajtó mellett nyúlt el. - Jézusom! - Ahogy Michael a padlóra került, a kutya nyikkant egyet, megrázta magát, aztán alázatosan nyaldosni kezdte a férfi arcát. - Bongo! Mi a francot keresel itt?! Jézusom, azonnal vedd ki a nyelvedet a számból! - Megtörülte az arcát, megfordult, ami azzal végződött, hogy a kutya az ölébe ugrott, s ott vonaglott. - Igen, tudom, bocsánatot kérsz. De hogy kerültél ide? És hogy nyitottad ki az ajtót? - Velem jött - mondta Laura, aki akkor lépett ki a hálószobából. - Szeret. Nem akart egyedül aludni az ágyamban. Ahogy én sem. Talán a sör volt az oka, vagy hirtelen találkozása a padlóval, de Michael azon kapta magát, hogy valahol útközben elveszítette a hangját. Az asszony mosolyogva állt a fényben. És nem volt rajta semmi, csak a férfi egyik inge. A haja kócos, a bőre rózsás. És amikor a férfinak sikerült tisztábban látnia, észrevette, hogy az asszony szeme túlságosan is csillog, és egy kicsit mintha bandzsítana is. Egyszerűen fogalmazva, gyönyörű, érzéki és részeg volt. - A bérleti díjért jöttél? Az asszony mély hangon, gyöngyözve elnevette magát. - A munkanapnak vége. Miattad jöttem. Azt hittem, már sosem érsz haza. Milyen volt a póker? - Nyereséges. És a maratoni videózás? - Felséges. Megfigyelted-e valaha is, de igazán, hogyan csókolóznak a színészek feketefehérben? Olyan… - Felsóhajtott végigsimított a mellén. Michael egy idő után csak vissza tudta húzni nyelvét a szájába. - Csodálatos - döntött az asszony. Egyszerűen csodálatos. Gyere, és csókolj meg, Michael! Fekete-fehérben.
174
- Tündérkém! - kezdte a férfi. Nagyon kevés szabálya volt, és küszködve próbálta felidézni azt a bizonyosat, miközben kiszedte öléből a kutyát, és félrerakta. - Te eláztál. - Bizony! - Laura hátradobta a haját, az ajtófélfának dőlt, hogy megőrizze az egyensúlyát. - Tudod, Michael, én még életemben nem voltam részeg. Spicces már igen. Be kell vallanom, hogy már voltam spicces, ha úgy hozta az alkalom. De részeg még sosem. Az én helyzetemben egy nő nem tesz ilyet, mert elfogadhatatlan. - Megőrzőm a titkodat. Hazakísérünk Bongóval. - Nem megyek haza. - Kiegyenesedett, összeszedte magát, élvezte, hogy a szoba billeg, amint a férfi felé lép. - Amíg meg nem kaplak. Utána majd elmondhatod, hogy tudok-e olyan jól csókolni, mint Kate és Margo. - A francba! - motyogta Michael. - Úgy látszik, errefelé gyorsan terjednek a hírek. - Ha akarod, megint letépheted a ruhámat - mondta Laura, és átölelte a férfi nyakát. Úgyis a te inged van rajtam. Szeretem a ruhádat viselni. Majdnem olyan, mintha magamon erezném a kezedet. Hozzám érsz végre, Michael? - Azt fontolgatom. - Elmondok neked egy titkot - mondta az asszony, és a férfihoz bújt, a füléhez emelte a száját. - Akarod tudni a titkomat? Michael arra gondolt, Laura napkeltekor már bánni fogja a dolgot, de hát a francba is! Becsúsztatta kezét az ing alá. - Hát akkor mondd el a titkodat. - Álmodozom rólad. És már korábban is álmodoztam rólad. Már régen álmodoztam rólad, akkor, amikor Joshsal lógtál, de nem szóltam róla senkinek, mert… - Mert nem lett volna helyénvaló a te helyzetedben. Az asszony kuncogni kezdett, beleharapott a férfi fülcimpájába, amitől Michael vérnyomása az egekig szökött, - Pontosan. És tudod, mit álmodtam össze rólad? Elmondom. Hogy megtaláltál. Én a sziklákon voltam vagy a szobámban, vagy az erdőben, de te megtaláltál. És ettől a szívem őrült gyorsan és erősen kezdett dobogni. - Megfogta a férfi kezét, a szívéhez nyomta. Hogy a férfi is érezze a szíve dobogását. - Nem tudtam megmozdulni, lélegezni, de még gondolkozni sem - folytatta az asszony, és kezét a mellén lévő férfikézre tette. - Aztán elindultál felém egy szó nélkül, csak néztél rám, néztél, amíg elgyöngült a térdem, és a vér a fejembe tódult. Aztán megcsókoltál, durván, forrón. Ahogy még senki. Még soha senki nem mert úgy megérinteni, ahogy te. - Nem - mondta a férfi. Arra gondolt, olyan ez, mintha a tenger mélyére süllyedne. Ahogy belenézett abba a szürke szempárba, úgy érezte, mintha süllyedne. - Még senki. - Letépted a ruhámat, és ott helyben, ahol voltunk, a magadévá tettél. Ahogy azon az éjszakán, ami olyan volt, mint amit álmaimban elképzeltem. Tudnom kellett, hogy egy nap megtörténik. - Elpördült a férfitól, fölemelte a karját, mint egy táncos, amikor elkezdi a szólót. A férfi sajgó testtel ott maradt. Gonoszul sajgott a teste. - Ez a titkom. Álmodtam rólad. Ó, hogy fáj a fejem! - Fölnevetett, fejére szorította a kezét. - Részegnek lenni olyan, mint amikor rajtam fekszel, amikor bennem vagy, amikor érzem a súlyodat. Istenem, hogy szeretem ezt az érzést! - Hátrafésülte haját az arcából, a férfira mosolygott. - Nézd csak meg magad, ott állsz, és engem figyelsz. Ugye, sose gondoltad volna, hogy ilyesmit fogsz hallani Laura Templetontól? 175
Michael másvalamit tudott, amint ott állt, és az asszonyt figyelte. Hogy akkor is az asszonyért könyörögne, nem egy korty vízért, ha éppen haldokolna a szomjúságtól. - Nem. Nagyon fogom sajnálni, ha reggel már nem emlékszel rá. - Ez az éjszaka teli van meglepetésekkel - mondta az asszony, fölemelte a karját, összekulcsolta a nyakán és kinyújtózott. - Megnéztem az összes videót, megittam az összes pezsgőt. Csokoládét is ettem, sokat nevettünk. Sírtam és sóhajtoztam. Megtettem mindent, amit a nők szoktak. - Leengedte a kezét, és lassan, sima mozdulattal megperdült, amitől forogni kezdett körülötte az ing alja. - Megfigyeltem azt is, amikor Margo rábeszélte Annie-t, hogy engedje kilakkozni a körmét, Kate meg az anyám ölébe hajtva a fejét elaludt. Margo tisztába tette a kicsit, amikor felébredt. Olyan jó volt minden, annyira szeretek velük lenni. Nekem ők meg a lányok jelentik az életet, mégis mindvégig ott motoztál az agyamban. Hogy hol van Michael? Még mindig akar? Arra gondoltam, majd meglátjuk. Ott leszek, amikor hazaér, és akkor majd meglátjuk. Hogy el tudom-e érni, hogy akarjon. Akarsz? Michael nem mondott semmit, mert képtelen volt rá. Egyszerűen az asszonyhoz lépett, magához rántotta, és lecsapott rá. Öröm, vágy és gyönyör tört ki az asszonyból egyetlen sistergő, forró gömbben. Fátyolos volt a nevetése, ahogy a szeme is, amikor a férfi lerántotta a padlóra. - Nem, nem! - Laurának fejébe szállt a dicsőség, így elég bátor lett hozzá, hogy felülkerekedjen a férfin. - Hagyj! Most hagyj! Tudni akarom, hogy képes vagyok-e rá. A férfi már majdnem felrobbant, újra maga alá gyűrte az asszonyt. - Laura, az isten szerelmére! - Én akarom - mondta az asszony, hátraugrott, megrázta szédülő fejét - Én akarok olyasmit tenni veled, amit nem tartanak helyénvalónak az én helyzetemben lévő nők esetében. A férfi sietve megpróbálta leszorítani az asszonyt, amikor Laura lovagló ülésben ráült. - Ki akarsz használni? - kérdezte az asszonyt. Laura ajka meggörbült, amikor meglátta a csillogást a férfi szemében. - Pontosan. Nézd csak, megijesztettük Bongót. Ott kucorog a sarokban. - Ő még valahogy túléli. Mit akarsz tenni velem? - Még ki kell találnom. - Fújt egyet, eljátszott a férfi ingének gombjaival. - Van egy másik titkom is. - Ha hasonlít az előzőhöz, akkor vélhetően belehalok. - Nem olyan jó - mondta összecsücsörített szájjal az asszony. - Nos, ha már így szóba került. Peter sosem tépte le a ruhámat. - Jézusom, feledkezz meg a ruhádról meg Peterről is. - De az asszony kisiklott a kezéből, amikor érte nyúlt. - El akarom mondani neked, hogy tudd. Olyan mulatságos! Igazán. Mindig nagyon illedelmesen szeretkeztünk. Nem úgy, mint veled. - Ujjbeggyel körberajzolta az inggomb fölötti háromszöget. - Mindig illedelmesen szeretkeztünk, kivéve, amikor egyáltalán nem szeretkeztünk. Ami igaz a házasságunk legnagyobb részére, főleg az utolsó évre. És tudod, mit? Két kezébe fogta a férfi fejét, lehajolt, a pillantása súlyos volt, ahogy egy több mint spicces asszonyé szokott lenni. - Micsoda? Laura belezümmögött a férfi torkába, miközben Michael a mellét simogatta. 176
- Olyan jól csinálod - motyogta. - Egyáltalán nem bánom. De mit is mondtam? Volt egy rendszerünk. Nem, Peternek volt rendszere, én csak épp ott voltam. Föltett valami klasszikus zenét. Általában Chopint, és mindig ugyanazt a szonátát. Volt, hogy rángatózni kezdett egy ideg a szeme alatt, mihelyt meghallottam azt a zenét. Aztán becsukta és bezárta az ajtót, nehogy egy kóbor cseléd megdöbbenjen azon, ami ott folyik, bár a személyzetnek igazán semmi dolga nem volt ott este tíz negyvenötkor. Mert általában tíz negyvenötkor került rá sor. - Szóval, a szokások rabja volt? - mondta Michael, kipattintotta a gombokat és megtalálta az asszony meztelen húsát. - Aha! Ne, ne tedd! - Újra felült. - Megpróbálod elterelni a figyelmemet. Aztán lekapcsolta a villanyt, lefeküdt mellém. És háromszor megcsókolt. Nem kétszer, és nem négyszer, hanem háromszor. Aztán… - Azt hiszem, nem akarom tudni, milyen stílusa volt Ridgewaynek a matracon. - Kérlek! A hitvesi ágyban. Nos, akkor hagyjuk is, mivel nem nagyon érdekes. Tizenegy ötkor általában jóéjszakát kívánt, és aludni tért. - Húsz perces bemutató? Hohó! - Az órádat igazíthattad volna hozzá. Ó, Michael! - mondta az asszony, felnyújtotta a karját, kísértésbe hozva a férfit azzal, ahogyan lágy, hófehér mellén megcsillant a fény. - Azt hittem, ilyen. Azt hittem, ilyennek kell lennie. De nem igaz, nem igaz, nem igaz. - Két kezébe fogta a saját mellét, lenézett rá. - Sosem tudom megmondani, hogy lesz veled. Sosem tudom, mit fogsz tenni, legközelebb, hol és hogyan érintesz meg, Pedig sosem teszed illedelmesen. Olyan csodálatosan illetlen. Amit a kezeddel, a száddal művelsz a testemen. - A férfi mellére hullott a keze. - Van fogalmad róla, miféle felfedezés harmincévesen, hogy van benned érzékiség? - Nem - mondta a férfi, és nem tudta megállni, rámosolygott az asszonyra. Olyan gyönyörű volt még részegen is. - Én tizenhat éves koromban megtaláltam a magamét, s azóta nem veszítettem el egy percre sem. Az asszony fölnevetett, hátrahajtotta a fejét, amitől sajogni kezdett a férfi foga, annyira szeretett volna beleharapni abba a karcsú, fehér nyakba. - De ez jobb. Annak kell lennie. Olyan, mintha megtaláltam volna Seraphina hozományát. Mintha tudná az ember, hogy itt van valahol, reménykedne benne. És olyan édes érzés, amikor az ember annyi töprengés és oly hosszú idő után tényleg megtalálja. - Mivel már megtaláltad azt a ravasz kis érzékiséget - mondta Michael, és a keze az asszony törzsére siklott -, igazán használatba vehetnénk. - Meg foglak izzasztani - mondta az asszony, újra lehajolt, végighúzta fogát a férfi járomcsontján. - Talán még könyörögni is fogsz. - Kezdesz elpimaszodni. - Kihívásnak fogom fel - mondta az asszony, és hogy bizonyítsa, feltűrte az ingujjat, ami azonnal visszahullott. - Vagy annyira férfi, hogy belemész, addig nem érintesz meg, amíg azt nem mondom, lehet? A férfi fölhúzta a szemöldökét, s azon töprengett, vajon mi jár a hölgy fejében. - Te veszítesz vele, tündérkém. - Nem hiszem. Határozottan nem. El a kezekkel! - motyogta, és a férfi oldalához szorította a kezét. - Csak az én kezem dolgozhat. - Lehajtotta a fejét, szájával gyöngéden és ingerkedőn végigsimította, végigharapdálta a férfi száját. - Margo azt mondta, nagyon jóízű a 177
szád. - Elmosolyodott, amikor a férfi összerándult. - Igaza volt. Azt hiszem, egy darabig itt maradok. - Hosszan elidőzött a férfi száján, megváltoztatva a szöget, a csók mélységét, hangulatát. Könnyed volt az első pillanatban, erős, sürgető a másikban, aztán perzselő, fullasztó. Michael a szőnyeget kaparta kínjában. - Nem rossz egy kezdőtől - nyögte ki. - A hangja durva volt a vágytól. - Gyorsan tanulok. Erősebben dobog a szíved, Michael. - Gyöngéden szájába fogta a férfi nyakán a verőeret, végigsétáltatta ajkát a lüktető húson. Aztán megragadta az inget a vállán. Amikor a varrás keményen ellenállt, a férfi kínjában és a helyzet komikuma miatt elnevette magát. - Akarod, hogy segítsek? - kérdezte. - Elbírok vele. - Laura hátrahajolt, és tekintetét a férfira szögezte, aztán erősen megrántotta az inget. A varrás elszakadt, feltárva a férfi izmait és bőrét. - A tested! - mondta az asszony, és úgy vetette rá magát, mint egy kiéhezett macska. - Ó, a tested! - susogta, aztán keresztbe tett kézzel megragadta az inget, amitől repült az anyaga is meg a gombok is. Olyan tested van! Olyan feszes, sebhelyes, olyan szilárd. Akarom. A szája lecsúszott a férfi vállára, mellkasára. Gyors, mohó harapdálások, nyaldosás, nyitott szájjal adott csókok, mozgó nyelv. De egyetlen szó kíséretében eltolta magától a férfi kezét, amikor meg akarta fogni a csípőjét. - Én! Az asszony úgy dúlt a férfi testén, amiről Michaelnak fogalma sem volt. Hogy ez elpusztíthatja akár. Lassan, kíméletlenül. Úgy vette birtokba, hogy Michael nem is tudta, ennyire birtokba lehet venni a testét, őt magát. Mohón, elszántan. Zihálni kezdett, aztán elakadt a lélegzete, és csak nyögni tudott, amikor az asszony nyelve mélyen a hasa alatt ért a testéhez. Minden izma reszketett, idegei pattanásig feszültek. Olyan gyorsan gomolyogtak fejében és tűntek el a gondolatok, hogy egyiket sem tudta megállítani. Az egyik élményt olyan erőszakosan követte a másik, mintha két ököl csapna össze. Az asszony illata, a bőre csillogása, ami olyan volt, mint egy harmatos rózsáé, a simogatása, a folytonos, érzéki simogatása. Az asszony megittasodott a saját hatalmától, kigombolta a férfi farmerját, érezte, hogy a teste megfeszül, mint futóé a startkőnél. Lehajtotta a fejét, és megkóstolta férfit, pontosan ott, ahol a farmeranyag és a hús találkozott. Hallotta, hogy a férfi a nevét fuldokolja. Arra gondolt, meg tudja tenni ezt a férfival, amint a farmer alá dugta a nyelvét, hogy tovább ingerelje. Fel tudja kelteni egy erős, élettel teli férfiban ezt a kétségbeesést, ezt a gyöngeséget, ezt az erőszakos vágyat. Meg tudja tenni, hogy az őrjöngés szélére sodródjon vele, és mindent el tud venni tőle, amit csak akar tőle. Letolta a farmert, beleharapott a férfi csípőjébe. Hallotta, amint a levegő kirobban a férfi tüdejéből. Tudta, hogy Michael tehetetlen, elveszett miatta. És fájdalmat is tudott okozni neki. A szájába vette, nyirkosan, bársonyosan szorította, amitől a férfi szervezete maga lett a zűrzavar. Michael belemarkolt az asszony hajába, amint a teste ott vergődött az asszony teste alatt. Amikor az asszony szája újra fölfelé indult a hasán, a reszkető izmain, már ölni tudott volna, hogy övé legyen ez a nő.
178
Még mindig a haját markolva hátrafeszítette az asszony fejét, és fölemelkedett. Az asszony szinte belereszketett a férfi tekintetének sötét izzásába, aztán a szája lecsapott az övére. - Nem mondtam, hogy megérinthetsz - lihegte, miközben a férfi szája a nyakát, a vállát, a mellét égette. - Még nem könyörögtél. - Kellesz! - mondta Michael, keze az asszonyba mélyedt, túljuttatta a csúcson, ahová ő még mindig nem jutott fel. - És most eressz! Laura győzelemittasan hátrahajtotta a fejét, vadul fölnevetett. A férfi dereka köré fonta a lábát, hátrafeszítette magát. - Igen. - Olyan volt a teste, mint egy híd, amikor magába fogadta a férfit. Felsikoltott, nem a meglepődéstől, hanem hogy milyen gyors és erőszakos a kielégülés. Fölemelkedett, a teste a férfiéhoz tapadt, a csípője fel-alá járt. - Még! - mondta követelőzőn, körme belemélyedt a férfi hátába. - Még, Michael! - Vak volt a mohó vágytól, eltolta magától a férfit, az ágyékába markolt, hogy még többet kapjon. A vihar már magával ragadta a férfit, a csúcs felé hajszolta, de látni akarta az asszonyt. Laura ott emelkedett-süllyedt a testén, a szeme hunyva, a feje vadul hátravetve. A benne lakó állat találkozott az asszonyban élő nősténnyel, miközben az asszony a végkimerülésbe hajszolta mindkettőjüket. Michaelnak elködösült a tekintete, de látta, hogy az asszony rárogy a testére. Érezte, amint még mindig ráng a teste. Megsebzettnek, kábultnak, súlytalannak érezte a saját testét, még annak sem volt tudatában, hogy olyan szorosan öleli az asszonyt, mint az a férfi, aki tudja, hogy mindent a karjában tart, ami fontos. - Megmondtam, hogy meg tudom tenni - motyogta az asszony, száját a férfi nyaka felé fordítva. - Te aztán megmutattad - mondta, és az asszony hajára szorította a száját, elkalandozott benne. - Laura - szólította meg csöndesen, mintha csak önmagának mondaná. Aztán lehunyta a szemét, és mindkettőjük érdekében megpróbálkozott azzal, hogy ne hallja, ami még következne. „Szeretlek! Szeretlek!” - Akartál. - Igen, akartalak. - Az asszony hajának olyan volt az illata, mint a napsugárnak, egész teste elgyöngült tőle újra. - Megtennél értem valamit, Michael? - Igen. - Bármit! Elborzasztotta a gondolat, hogy bármit. - Ágyba vinnél? Még mindig részeg vagyok, - Persze, kicsim. Kapaszkodj belém! - felállt az asszonnyal, ami akkora hőstettnek számított abban az elgyalázott állapotában, hogy megdobogtatta a szívét. - És még valamit - mondta az asszony, a feje tehetetlenül a férfi vállára hullott, és amikor nyögött egyet, a férfi pánikba esett, hogy gyorsan találjon egy tálat, amit a szájához tol, mielőtt Laura elhányja magát. - Ne izgulj! Gondoskodom rólad. Minden rendben lesz. - Jól van. - Meleg, lágy testével bizalommal elhelyezkedett a férfi karjában, aztán hirtelen pislogni kezdett az éles fénytől. - Mi ez? - Emelte föl kíváncsian a fejét. - Miért vagyunk a fürdőszobában?
179
- Mert ez a leginkább megfelelő hely a hányáshoz. Hajolj előre, és add ki magadból azt a pezsgőt, tündérkém. Jobban fogod majd érezni magad. - Ezt a jó pezsgőt nem akarom kihányni. - Szorosabban ölelte a férfit, amikor észrevette, hogy le akarja tenni. - Nem fogok hányni. - Aztán hátrabukott, mint a holtsúly, mint a nők, amikor elájulnak, és akkorát nevetett, hogy zengett bele a fürdőszoba. - Ó, ez olyan aranyos! Tartani akartad a fejemet, miközben hányok? Istenem, Michael! - Fölemelkedett, csattanós csókot adott a férfinak. - Te vagy a legédesebb férfi. Olyan édes és aranyos, hogy a legszívesebben megennélek. Te vagy az én hősöm. A férfi zavarában összehúzta a szemét. - Azt hiszem, mégis a klozetbe dugom a fejedet. De ha nem akarod elvesztegetni a pezsgőt meg a csokoládét, akkor mit akarsz? - Azt kértem, vigyél ágyba. Azt hittem, nyilvánvaló. - Mosolyogva végighúzta az ujját a férfi mellkasán. - Azt akarom, hogy újra akarj. Ha nem túl nagy megterhelés. Michael lenézett a meleg bőrű, rózsás, pucér asszonyra. Az ő asszonyára. - Azt hiszem, valahogy meg tudom oldani. - Jó. És gondolod, hogy tudnál… - A férfi füléhez hajolt, és suttogni kezdett a fülébe, amitől Michaelnak minden vére az ágyékába tódult. - Nagyon helytelen viselkedésre vall, amit kérsz, de… - Nyílegyenesen elindult az ágy felé. - Az adott körülmények között…
180
18 Laura fölfedezte, hogy nem is olyan mulatságos az állapota, miután az első részegség után megtapasztalta az első másnaposságot. Ahelyett, hogy a feje teli lett volna fénnyel és színnel és nagyszerű, kavargó gondolatokkal, elsősorban zajjal volt teli, például egy rosszul irányított iskolai zenekarral meg egy dobokból és réztányérokból álló valamivel, amely örömmel dübörögtette a bal halántékát. Úgy érezte, nem felszabadult, nem hajlékony a teste, hanem mintha lebetonozták volna. A szája is teli volt homokkal, méghozzá annyival, hogy akár egy tucat homoktortát is süthetett volna belőle. Hálás volt, hogy Michael magára hagyta, és így nem lehet tanúja a megalázottságának. Nem akart belegondolni a ténybe, hogy a férfi ágyában töltötte az éjszakát, és vissza kell dülöngélnie az otthonába, ahol a családja és a személyzet kérdő pillantásokkal fogja ostromolni. A zuhany alatt megpróbálta vízbe fullasztani a kíméletlen dobolást, aztán beharapta az ajkát, amikor rájött, hogy a saját nyögdécselése az új hang, amit hall. Normális körülmények között sosem kotort volna bele Michael holmijába, de akkor mégis azzal végezte, hogy reszkető kézzel feltúrta a tükrös gyógyszeresszekrényt meg a fiókokat a fürdőszobában, és majdnem elsírta magát, amikor talált egy üveg aszpirint. Bevett négyet, amivel újabb hagyományt szegett meg. Utána úgy döntött, ennél rosszabbat már úgysem tehet, és használatba vette a férfi fogkeféjét. Öltözködés közben nem nézett tükörbe, és hiba volt, hogy egyáltalán megtette. Az arca halálsápadt volt, a szeme karikás és duzzadt. És mivel nem volt más nála, csak egy rúzs, sokat nem javíthatott a helyzeten. Annak tudatában, hogy valahogy túl kell jutnia az egészen, kilépett a házból, és abban a pillanatban felnyögött, mivel a napsütés ezernyi apró forró tűt szúrt a szemébe. Már nem azt érezte, hogy a feje igen alkalmas egy katonazenekar próbájára, hanem azt, hogy üvegből van. Nagyon vékony, nagyon törékeny üvegből. És bizonytalanul egyensúlyoz a nyakán. - Hogy vagy, tündérkém? Laura összerezzent, megugrott. A feje lehullt, szétmázolódott a lába előtt. Hála istennek, hogy volt belőle még egy. Megfordította azt a másik fejét, megpróbált Michaelra mosolyogni, amint a férfi az oldalához veregetve poros kezét feléje tartott. - Jó reggelt! Sajnálom, hogy nem hallottam, amikor fölkeltél - mondta a férfinak. - Ahogy horkoltál, arra gondoltam, délig fogsz aludni. Egy kicsit csitult a fejfájása. Még hogy horkolt! Biztos, hogy nem. Nem fogja igazolni ezt a hazugságot azzal, hogy megjegyzést tesz rá. - Pár óra múlva a boltban kell lennem. - Ma dolgozol? - kérdezte a férfi, mert úgy látta, az asszony semmire sem alkalmas. Tarts egy kis szünetet, Laura, és menj vissza az ágyba.
181
- Szombatonként van a legnagyobb forgalmunk. Michael megrántotta a vállát. Ő akarja! - Hogy van a fejed? - Melyik? - kérdezte Laura, és már mosolyogni is tudott egy kicsit. Ha valaki, hát Michael aztán igazán tudja, milyen a másnaposság. - Eléggé fáj, de már nem elviselhetetlenül. - Ha legközelebb tivornyázni támad kedved, igyál rengeteg vizet, és vegyél be két aszpirint, mielőtt kiütöd magad. Ez rendszerint elveszi az élét a másnaposságnak. - Nem akarok még egyszer ilyen állapotba kerülni, de azért köszönöm. - Hát, az bizony nagy baj lenne - mondta a férfi, és végighúzta ujját az asszony kézfején. - Nagyon találékony vagy, amikor berúgsz. Hogy állsz az emlékezőtehetségeddel? Biztos, hogy a vére még kering, mert érezte, hogy felkavarodik, és az arcába tódul. - Jól. Egy kicsit túlságosan is. Valójában nem is… Szóval nem tudom elhinni, hogy… Elhallgatott, lehunyta a szemét. - Kérlek, állíts le, ha még egyszer teljesen bolondot akarok csinálni magamból. - Nekem kedvemre volt. Gyere ide! - Magához húzta az asszonyt, sajgó fejét eligazgatta a vállán. - Jeges víz - morogta oda. - Azonnal mártsd bele az arcodat egy tál jeges vízbe, próbálj enni valamit, aztán már csak ki kell bírnod, ami még hátravan. - Rendben. - Ennél sokkal jobban szeretett volna ott maradni az élete hátralévő részére. Mennem kell. Nem kellett volna itt aludnom az éjszaka. - Mivel a férfi melléhez szorította az arcát, nem látta, micsoda csalódás és bánat felhőzi el Michael tekintetét. - Nem is tudom, mit fognak gondolni a többiek. - Jól van - mondta a férfi, és már semmi sem látszott a szemén, amikor eltolta magától az asszonyt. - Akkor indulj, és mosd le a szégyent a Templeton-névről. - Nem akartam… - Felejtsd el! - Nem fogja hagyni, hogy érzékenyen érintse a dolog. - Felejtsd el! ismételte meg. - Eljönnél velem lovagolni holnap? - Holnap? - kérdezett vissza Laura, és a szemére nyomta a kezét. Vége a szemének, mert felrobban, ha nem tűnik el hamarosan a napról. - Holnap kincset keresünk. - Mehetünk reggel is. Akkor visszaérsz a kincsvadászatra is. Lovagolni! Már évek óta nem lovagolt a hegyekben, nem vágott át az erdőn. - Jól van. Szeretnék. Mehetnénk úgy nyolc körül? Akkor… - Rendben, nyolckor - mondta Michael, gyorsan megveregette az asszony arcát, aztán elindult. - Ne feledkezz meg a jeges vízről! - Nem, majd… - De a férfi már eltűnt az épület oldalánál. Megdöbbentette a hirtelen hangulatváltozás, már azon gondolkozott, hogy utána megy. Aztán az órájára pillantott, és fölfogta a valóságot, hogy az aznapi kötelezettségei nem engednek időt arra, hogy Michael Fury titkait boncolgassa.
Senki sem kérdezett, nem követelt választ, vagy fejezte ki helytelenítését. Laura akkor jött rá, amikor aznap este ágyba dugta a kislányokat, hogy túljutott az egész napon, és senki sem kérdezte meg, miért hiányzott előző éjszaka a saját ágyából. Azért sok minden rezgett a levegőben. Izgalom, kíváncsiság, de ezt is lerázta magáról. Túlélt egy másnaposságot, és mégsem lett vége a világnak. 182
Talán, de csak talán, Laura Templetonnak mégsem kell örökké tökéletesnek lennie. Otthagyta a lányokat, és átvágott az előcsarnokon, hogy a saját szobájába menjen. Felfrissítette a rúzsát, megfésülködött. Le kell mennie, és csatlakozni a szüleihez és a régi barátokhoz, akik vacsorára jöttek. Utána kell néznie, hogy mindenki kényelmesen érezze magát, és jól szórakozzon. De muszáj elnyújtóznia vagy öt percre. Megígérte magának, hogy csak öt perc, amikor keresztben az ágyra feküdt Egy gyors szundikálás rendbe hozza, segít, hogy túljusson valahogy az este hátralévő részén. Abban a pillanatban, amikor lehunyta a szemét, meghalt a világnak.
- Tenni kell valamit, Mrs. Templeton - mondta Ann, amint ott állt szorosan a derekához szorított kézzel Susan csöndes, toronybeli szalonjában. - Muszáj. - Rendben van, Annie, üljön le! - Hosszú volt az este, és Susan örült ugyan, hogy viszontlátta régi barátait, de abban reménykedett, pár percig egyedül lehet, mielőtt lefekszik. Ám Ann arckifejezése figyelmeztette, hogy mondjon búcsút az elképzelésének. - Szóval, mi a baj? - Nagyon jól tudja, Mrs. Templeton, mi a baj. - Ann túl izgatott volt ahhoz, hogy leüljön, ezért végigjárta a szobát, a függönyöket igazgatta, újra sorba rakta a gyertyatartókat, megpaskolta a párnákat. - Ugye látta, milyen sápadt és fáradt volt Miss Laura ma egész nap. Muszáj volt látnia. - Igen, valóban láttam. Én is sápadt és fáradt lettem volna, ha előtte való este túladagolom a pezsgőt. - Ó, ha csak erről volna szó! És ez is olyasmi, amit soha nem tett meg korábban. Pedig talán meg kellett volna tennie, gondolta Susan. Felsóhajtott. - Annie, hagyd már abba a rendezkedést, és ülj le. - Vele töltötte az éjszakát. Az egész éjszakát. Ott volt a lakásán, az istállók felett. - Igen, Annie, tudom. - Nos, ez így nem mehet tovább - mondta Ann, és így is érezte. - Mégis mit képzelsz, hogy lehet megakadályozni egy felnőtt nőt abban, amit magának választott? Hiszen tény, hogy Laura nagyon vonzódik Michaelhoz, és talán nem csak vonzódik. Magányos és boldogtalan volt, most pedig nem az. - Az a férfi meg ezt használja ki. Rossz hatással van Miss Laurára. Tegnap este még csak le sem jött, hogy köszönjön a vendégeinek. Még sosem bújt ki így a kötelezettségei alól. - Fáradt volt, Annie. És Greenbelték inkább az én és Tommy barátai. Hidd el, igazán nem számít. Nem kell ennyire izgatnod magad emiatt. - Maga az anyja, de tudja, hogy úgy szeretem, ahogy maga az én lányomat. Maga is izgult, amikor Margónak problémái voltak. - Igen. - Susan megértően Ann kezére tette a magáét. - Ők a gyerekeink, mindig is azok voltak. De a gyerekek felnőnek, és mennek a maguk útján, tekintet nélkül arra, mennyire izgulunk értük. És ez is mindig így volt. - Laura hallgat magára, Mrs. Templeton. Kigondoltam valamit - mondta gyorsan, és nagyon logikusnak tartotta, amit mondott. - Miss Laura már olyan régen nem utazott el sehová a kislányokkal. Keményen dolgozott, és nem volt szabadságon. Alinek és Kaylának 183
nemsokára tavaszi szünete lesz. Elmehetnének egy kis időre. Tudja, mennyire szeretnének a kislányok elmenni Disneylandbe. Ha beülteti az ötletet Miss Laura fejébe, elviszi a kislányokat. Ezzel időt és távolságot nyer. Tisztábban fogja látni, mit tesz. - Azt hiszem, Laura és a kislányok megérdemelnek egy kis szünetet, de nem hiszem, hogy megváltoznak Laura érzései Michael iránt, ha eltölt egy hetet Disneylandben. - Az a baj, hogy nagyon belekeveredett ebbe az ügybe. Ha lesz egy kis ideje, amikor annak a férfinak a jelenléte nem homályosítja el a látását, akkor olyannak fogja látni, amilyen. Susan elveszítette a türelmét. Fölemelte a kezét, és hagyta, hogy nagyot csattanva visszahulljon a szék karfájára. - Az isten szerelmére, Annie, hát milyen az a férfi? Miért utálod ilyen hevesen? - Brutális, az a baj vele. Brutális, mindig kihasználja a helyzetet és még az is lehet, hogy szerencsevadász. Többféleképpen is bánthatja Miss Laurát, és ezt nem akarom. Összeszorította a száját. - Nem akarom. Susan nagyot lélegzett, hogy lecsillapítsa magát. - Azt akarom, hogy magyarázd meg, szerinted mit csinált. - Nagyon jól tudja, hogy befúrta magát ebbe a házba, amikor alig volt tizenkét éves. - Josh barátja volt. - És ő adott Mr. Joshnak lopott cigarettát és beleráncigálta minden őrültségbe. - A fiúk sok őrültséget művelnek, amikor tizenkét évesek. Az isten szerelmére Annie, a legjobb barátomat én tanítottam meg cigarettázni, amikor tizennégy éves voltam. Ostoba dolog volt, de a gyerekek már csak ilyenek. - És az is közéjük tartozik, hogy börtönbe kerüljön az ember? - Micsoda? - kérdezte Susan, és egy kicsit elsápadt. - Michael börtönben ült? Honnan tudod? - Hallok egyet-mást. Verekedésért ült. Egy kocsmában verekedett. Nem tartották bent persze, de azonnal lecsukták. Az a férfi szereti az öklét használni. - Az isten szerelmére, már azt hittem, bankot rabolt, vagy megölt valakit. Nem helyeslem, de nem ítélhetek el egy férfit csak azért, mert egy éjszakát a börtönben töltött, miután megvert valakit egy kocsmában. Annie, még azt se tudod, ki kezdte azt a verekedést, vagy miért… - Miért keres neki mentséget? - kérdezte hirtelen dühbe gurulva Ann, és felugrott a székről. - Hogy teheti ezt? Az a férfi minden éjszakát a lányával tölt. A végén még használni fogja az öklét. Miss Laura majd mond vagy tesz valamit, és akkor majd használatba veszi az öklét, ahogy az anyja esetében is tette. - Mit mondasz? - kérdezte Susan, és a félelem összeszorította a gyomrát. - Az olyan férfi, aki képes megütni a saját anyját, hogy kiserked a vér a száján, és fekete lesz a szeme, nem fogja meggondolni, hogy ugyanezt tegye egy másik nővel is. Miss Laura olyan kicsi és törékeny teremtés. Nem bírom még a gondolatát sem, hogy mit tehet vele az a férfi. - Te azt hiszed, Michael Fury megütötte a saját anyját? - kérdezte csöndesen Susan. - Ő maga mondta el nekem. Eljött ide, hogy megkeresse azt a fiút, és szegénynek csupa kék meg fekete volt az arca. A szobámba vittem, és megtettem érte, amit tudtam, és akkor mondta el, hogy előző este Michael részegen ment haza, és megverte, leütötte a férjét, aztán ott hagyta őket egyedül. El akartam menni a rendőrségre, de azt mondta, nem kell. - Teljesen 184
beleélte magát a történetbe, a harag csak úgy égette az arcát. - Az a férfi megérett a börtönre. Ketrecbe kéne zárni. Ha látta volna annak a szegény asszonynak az arcát! Ha az a férfi csak egy ujjal is hozzá mer érni Miss Laurához, én… - Annie, én is láttam Michael anyját - mondta Susan, és felállt. - És beszéltem vele. - Akkor mindent tud. Azért szökött meg a tengerre, mert nem akart szembenézni azzal, amit tett. Mrs. Templeton, muszáj tennünk valamit, hogy eltávolítsuk innen. Nem hagyhatjuk, hogy egy ilyen férfi legyen Miss Laura és a kislányai közelében. - Ha hagyod, akkor elmesélem, mit mondott nekem Michael anyja, miután azért jött át, hogy veszekedjen velem, amiért szállást adtam a fiának az után az éjszaka után. - Itt? - kérdezte elképedve Ann, és a szívére kellett szorítania a kezét, mert majd szétfeszítette a düh. - Az a férfi itt volt? Megengedte neki, hogy itt maradjon azok után, hogy… - Az istállóban aludt, amíg be nem hajózott. Sose, egy ujjal sem bántotta az anyját… - Láttam. Ő maga mondta nekem, hogy… - A fiát vádolta. Mert képtelen volt magát vádolni. Akkor még nem. De kiszedtem belőle, mi az igazság. A férje verte meg, ahogy azelőtt is. Már korábban is előfordult, hogy monoklival ment be dolgozni, és biztos, hogy azt nem Michael tette. - De az anyja azt mondta… - Nem érdekel, mit mondott - kiabálta Susan. Még akkor is fölforrt a vére, ha eszébe jutott a történet. Egy anya, aki a saját gyerekét vádolja a saját tévedéseiért. - A fiú hazament, és azt kellett látnia, hogy a mostohaapja veri az anyját. És a fiú megvédte. És az anyja úgy köszönte meg neki, amiért megadta annak az állatnak, amit megérdemelt, hogy kirúgta otthonról, azt mondta neki, hogy ne avatkozzon az életébe, s utána az egészért őt vádolta. Elhallgatott egy pillanatra, hogy megnyugodjon. - És amikor Michael otthagyta, amikor az anyja fölfogta, hogy elveszítette a gyerekét, itt omlott össze, ebben a szobában. Akkor mindent elmondott - De hát azt mondta… Én azt hittem… - hebegte Ann, és leroskadt a székbe. - Ó, szerelmes isten! - Könyörgött nekem, hogy segítsek megtalálni, hogy beszéljem rá, jöjjön vissza. Egyedül maradt, és tudja, Michael anyja az a fajta nő, aki nem tudja, hogy kell egyedül élni. Szeretném azt hinni, hogy valahol a lelke legmélyén megbánta, amit tett, amit a fiának mondott, és hogy szerette. De én csak annyit láttam, hogy egy nyomorult, önző asszony áll előttem, aki félt, hogy férfitámasz nélkül marad, még akkor is, ha az a férfi csak a fia, akit elzavart magától. - Ó, Mrs. Templeton! - mondta a szájára tapasztott kézzel Ann. A bűntudat és a szánalom könnyeket csalt a szemébe. - Biztos ez? - Annie, tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam, azt is, amit az imént, és mondd meg nekem őszintén, mit látsz, amikor Michaelra nézel. Mintha csak annyit tudnál róla, amennyit megtudtál, amióta újra itt van. - Keményen dolgozik - mondta szipogva Ann, és előkotort egy zsebkendőt. - Jól bánik a gyerekekkel és az állatokkal. Kedves velük. Van valami ördögi a tekintetében, és kemény is a pillantása. És nem vigyáz a szájára, pedig kéne, amikor ott vannak a gyerekek. És nem hiszem, hogy… - Elhallgatott, megtörülte a szemét. - Jó a kislányokkal. És jó hatással van rájuk. Nem tagadhatom. Szégyellem magam! 185
- Nem szégyen, ha valaki aggódik azokért, akiket szeret. Én sajnálom, hogy azzal a félelemmel éltél, Laura olyasfajta férfival került kapcsolatba, amilyennek Michaelt gondoltad. - Alig aludtam, amióta itt van. Folyton azt vártam tőle, hogy… Ó, az a szegény fiú! Milyen szörnyű lehetett neki. Hiszen még olyan fiatal volt, alighogy elkezdett borotválkozni. - Most majd jobban fogsz aludni - mondta halkan Susan, - De azért továbbra is szemmel tartom - mondta vékonyka mosollyal Ann. - Egy olyan férfi, aki úgy néz, mint Michael, nem valami bizalomgerjesztő egy nő mellett. - Mind a ketten aggódunk - mondta Susan, és megszorította Ann kezét. - Ismerjük a mi Lauránkat. Otthonra, családra, szerelemre van szüksége. Még akkor is ilyen marad, ha minden mást elutasít. Nem tudom, hogy Michael mellett megtalálja-e ezt vagy hogy mi lesz vele, ha mégsem.
Laura ellenben talált valami mást is. Örömöt abban, hogy végigvágtat a hegyeken, át az alacsonyan kavargó párán, amely úgy borította be a földet, mint egy folyó. Örömöt, hogy hallja a paták dübörgését, és érzi, amint alatta az erős, karcsú hátas összeszedi az erejét az ugráshoz. Átrepültek egy kidőlt fatörzsön, és éppen egy tisztásra értek, amikor felragyogott a nap. - Istenem, ez csodálatos! - Lépésre fogta a lovat, lehajolt a nyakához. - Ettől fogva már nem tudok meglenni lovaglás nélkül. Ravasz ember vagy, Michael Fury. - Kiegyenesedett, megfordult, hogy szemügyre vegye a férfit, aki könnyedén ülte meg Maxet. - De hogy tehetném meg, hogy magamnak veszek lovat, Alinek pedig nem veszem meg azt a kancát? - Igen nagy árengedményt adok a három ló után. A pej herélt éppen Kaylának való. Nem is tudtam, hogy ennyire tudsz lovagolni, Laura. - Lehajolt, hogy megveregesse a kanca nyakát, amelyen Laura ült. - És illik hozzád Fancy. Tudtam, hogy illeni fog. - Kétségtelen, hogy ismered a lovaidat, ahogy az asszonyaidat is. Míchael egy pillanatra az asszony szemébe nézett. Az ő asszonya. Ebben a pillanatban. - Kétségtelen. Olyan… - Döbbenetes. Élettel teli. - Olyan kipihentnek látszol. - Úgy aludtam múlt éjszaka, mint egy hulla. Majdnem tíz órát. - Hogy a flörtölést is kipróbálja, oldalról hosszan a férfira lesett a pillái alól. - Hiányoztam? Michael sokszor kinyújtotta a kezét az asszony után azon az éjszakán, de nem találta. - Ugyan! - mondta, aztán elnevette magát, amikor bánatos lett az asszony arca. Elkapta a blúzát, és oldalra fordította, hogy megcsókolhassa. - Mit gondolsz? - kérdezte, és leszállt a lóról. - Pihenjünk egy kicsit. Nagyon meghajtottuk őket. Egy ágra dobta a szárat, miközben az asszony fürgén leugrott a lóról. - Találtál még érmét tegnap? - Egyet sem. De még egy söröskupakot sem. Nem tudtam… Ó, el sem mondtam neked! Előtte való éjszaka… - Hallottam. - Egy sor ok miatt, amelyeket még csak meg sem tudott fogalmazni, felháborította, hogy az asszony nem rohant elsőként hozzá az érmével. - Szerencséd volt. - Ez volt a legfurcsább eset - mondta Laura, és kinyújtóztatta az izmait, amelyek elszoktak a lovaglástól. - Rátettem a kezemet. Pontosan úgy, ahogy te tennéd, ha elejtesz egy negyeddollárost és lenyúlsz érte, hogy fölvedd… - Pislogni kezdett, elveszítette a gondolatai fonalát. A férfi csak állt ott, háttal a napnak, és teljes odaadással figyelte az ő arcát. - Mi van? 186
- Azt mondtad, álmodoztál rólam. Most is, meg évekkel ezelőtt is. A sziklákról, a szobádról, az erdőről. Hogy megfordultál, és én ott voltam. - Igen. - Micsoda bolondság, hogy úgy érzi, a torkában dobog a szíve. Hogy a félelemtől és a várakozástól felforrósodik a bőre. - Michael! - És megérintelek. - Lassan az asszony mellének hajlatára csúszott a tenyere, érezte a reszketését. Voltak Laura életének olyan részei, amelyek elválasztották tőle, s az ő életének is olyan részei, amelyeket jobb lakat alatt tartani. De akkor és ott egyenlők voltak. - És megízlellek. - Megcsókolta az asszonyt, érezte, hogy forró az egész teste. - És a magamévá teszlek. - Azzal magához ölelte, érezte, hogy máris sajog a teste. - Ahogy most is.
Laura meztelenül feküdt a férfi mellett a fákon énekeltek a madarak. Michael nem tépte le a ruháját Az asszony azon tűnődött, hogy még akkor sem állította volna meg a férfit ebben, ha utána pucéran kell visszalovagolnia a Templeton-házba, mint Lady Godivának.2 A ruhaletépés helyett a férfi gyengéd volt, úgy babusgatta, hogy szinte utólag is elsírta magát tőle. - Még sosem szeretkeztem a szabadban - motyogta. - Nem is tudtam, hogy ilyen kellemes lehet. – Felült, kinyújtózott. - Olyan sok mindent tapasztaltam meg először. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok első alkalmat adhatok neked. - Lemosolyogott a férfira. - És a rosszhírű Michael Fury már meg is valósította valamennyit. - Van még hátra egy s más - mondta lehunyt szemmel a férfi. - Olyan sok mindenről nem beszéltél - mondta az asszony. Nem akadályozta meg abban, amit mondott, hogy nagyon is közhelyszerű egy férfi múltját firtatni, amikor egy nő szerelmes bele. Végighúzta ujját a férfi mellkasán. - Sok odabent a titok. - Múlt éjszaka elmondtad egy-két tikodat Tévedésnek tartod? - Nem, persze hogy nem. Michael kinyitotta a szemét. - Ha tudni akarsz rólam valamit, kérdezz. Az asszony megrázta a fejét, és elfordult, de a férfi utánanyúlt, és ott tartotta. - Félsz a választól? - Nem - mondta szilárd hangon az asszony. - Egyáltalán nem. Meg is lepett, hogy azt hiszed, félnék. - Nagyszerű! Akkor kérdezz! - Én… - kezdte habozva az asszony, aztán rászánta magát. - Jól van. Azt mondtad, már voltál házas, de sosem említetted a feleségedet, vagy azt, mi történt. - Yvonne volt a neve. Elváltunk. - Jól van. - Rosszkedvű lett a kurta választól. A blúza után nyúlt. - Vissza kell mennünk. - A francba! - mondta Michael, megdörgölte az arcát, és felült, miközben az asszony belebújt a puha és akkor már gyűrött selyempuplin blúzba. - Te akartad tudni. Akkor találkoztam vele, amikor autóversenyző voltam. Szeretett versenyzőkkel járni. - És szerelmes lettél bele? - Jézusom, hogy milyen gyerek vagy még mindig!
187
- Felállt, felkapta a farmerját. - Ágyba vittem. Kedveltük egymást és nagyokat szeretkeztünk, így aztán sokszor vittük egymást ágyba, és folyamatosan jókat szeretkeztünk. Aztán terhes lett. - Ó! - mondta az asszony, lassan felállt, miközben a férfi nadrágját nézte, amelyet éppen felhúzott. - Azt mondtad, nincs gyereked. Azt hittem… - Akarod hallani, vagy nem? Az asszony fölnézett, meglepte a férfi keserű hangja. - Ha nem akarod elmondani, akkor nem. - Vélhetően már beszéltem volna róla, ha akartam volna. - Megint káromkodott egyet, aztán megfogta az asszony karját, amikor lehajolt, hogy megkeresse a csizmáját. - Ülj le! Csak ülj le, a francba! - Senkin nem látszik meg annyira, hogy megbántódott, mint rajtad. Michael a szemére nyomta a kezét, megpróbált lehiggadni. Ha már elmondja életének ezt a részét, akkor a többit is el kell majd mondania. És ha Laura még többet fog kérdezni, válaszolnia kell neki. Mindezt tudomásul vette a napsütötte fák között, hiszen a teste még meleg volt az asszony testétől, és azt is tudta, hogy ez a vég kezdete. - Szóval, terhes lett. Megbeszéltük. A legjobb megoldásnak az látszott, hogy abortuszra megy. Sima, gyors, vége. El is intéztük. - Sajnálom. Nehéz döntés volt Sosem… sosem kérdezted meg tőle, hogy te… te voltál… - Hogy tőlem esett teherbe? Yvonne nem volt hazug, csaló sem. Ha ő azt mondta, a gyerek tőlem van, akkor tőlem volt. Barátok voltunk, Laura. - Sajnálom. Mindkettőtöknek nehéz lehetett. - Úgy gondoltuk, a legokosabban oldottuk meg a dolgot. Én akkor próbáltam nevet szerezni magamnak a szakmában, ő akkor talált új állást. A gyereknek sehogy sem volt helye az életünkben. Ráadásul egyikünk sem tudott semmit a gyerekekről, arról, milyennek kell lennie egy szülőnek. Olyanok voltunk, amilyenek. - Az asszony szemébe nézett. - Szegények, akik jobb időkre vártak. Az asszony nem fordította el a tekintetét. - Azt akarod mondani, könnyű döntés volt? Apró kényelmetlenség? Amit el lehet legyinteni? - Nem - mondta a férfi, és elfordította a tekintetét, bebámult a fák és árnyékok közé. Nem, nem volt könnyű. Értelmes döntésnek látszott Egyetértettünk, hogy ez a legjobb megoldás. De még valamire rájöttünk az utolsó éjszakán, mielőtt bevonult volna, hogy elvégezzék az abortuszt. Hogy mindketten akarjuk a gyereket. Mind a ketten. Nem érdekelt minket, hogy fogalmunk sincsen, mit teszünk, de mindketten akartuk a gyereket. - És Yvonne nem ment el az abortuszra. - Nem. Összeházasodtunk. Arra gondoltunk, ha már akarjuk azt a gyereket, akkor így a legjobb. Yvonne megpróbálta megjavítani a kapcsolatunkat. - Gyászos mosoly terült el az arcán. - De nem találta hozzá a kulcsot. Sokat olvastunk a gyerekekről. Még ultrahangra is elmentünk. Jézusom, olyan gyönyörű látvány volt. Neveken vitatkoztunk, és mindent megtettünk, amiről azt hittem, meg kell tenni. - A mosoly eltűnt az arcáról, s Laura arra gondolt, miközben a férfi tekintetét figyelte, hogy ő maga is eltűnt. Mintha ott sem volna.
188
- Yvonne a negyedik hónapban lehetett, amikor az egyik éjszaka vérezni kezdett. Nagy fájdalmai voltak, és halálra rémült. Én is. Kórházba vittem, de hát akkor már vége volt mindennek. Elveszítettük a kicsit. - Sajnálom - mondta az asszony, újra felállt, de nem érintette meg a férfit. - Nagyon sajnálom, Michael. Semmi sem lehet fájdalmasabb, mint elveszíteni egy gyereket. - Ugyan, hagyd! Az orvosok azt mondták, Yvonne fiatal, egészséges, és kis idő után újra megpróbálhatjuk. Mi is azt hittük, hogy így lesz. Megpróbáltunk együtt maradni. De elkezdtünk veszekedni, sértegetni egymást. Rácsaptam az ajtót, otthagytam. Ő is rám csapta az ajtót, egyedül hagyott. Amikor az egyik este hazamentem, engem várt. Előbb jött rá, mint én. Okos nő volt. Rájött, hogy már nem vagyunk barátok. Csak a gyerek volt az alapja a házasságunknak, és a gyerek akkor már nem létezett. Akkor már csak be voltunk zárva abba a házasságba, és ezt nem akarta egyikünk sem. Yvonne-nak igaza volt. Ezért úgy döntöttünk, hogy újra barátok leszünk, házasok viszont nem. Ez a vége a történetnek. Laura akkor már megérintette a férfit, kezébe fogta az arcát, érezte, milyen feszült. - Semmit sem tudok mondani, amivel enyhíthetném a gyászodat, hiszen ezt örökké cipelni fogod, bármi történik is. A férfi lehajtotta a fejét, egymáshoz koccant a homlokuk. - Akartam azt a gyereket. - Tudom. - Megnyugtatásul átölelte a férfit. - Hiszen már akkor szeretted. Ismerted. Sajnálom, Michael. - Gyöngéden megsimogatta a férfi hátát. - Sajnálom, hogy rávettelek, mondd el. - Majdnem tíz éve történt. Már vége. - Elhúzódott az asszonytól, aztán elkáromkodta magát, mert megpillantotta arcán a könnyeket. - Ne csináld ezt velem! Tudod mit, inkább kérdezz tőlem valami mást. - Ügyetlenül letörülte a könnyeket az asszony arcáról. - Például azt, hogy is volt, amikor Mel Gibson dublőrje voltam. Laura szipogva megpróbált elmosolyodni, ahogy a férfi kívánta. - Tényleg? - A nők mind megőrülnek Gibsonért. Talán el kéne jönnöd velem Hollywoodba. Bemutatnálak neki. - Ujjára csavarta az asszony egyik szőke fürtjét. - Maxszel holnap indulunk oda. - Holnap? - kérdezte kábán Laura, és megrázta a fejét - Los Angelesbe mész? Nem is mondtad. - Szombaton telefonáltak. - A vállát vonogatva leült, hogy felhúzza a csizmáját. Western akcióvígjáték a kedvenc Gibsonoddal. Engem akar Maxszel. Ezért aztán lesz egypár meghallgatás, próbafelvétel. Hogy azt kapják-e, amit akarnak. - Ez csodálatos! Gondolom, izgulsz. - Ez csak munka. Nem hiszem, hogy csatlakozni akarnál. - Szeretnék, de nem hagyhatom itt a lányokat és a munkámat. Mennyi… - Lenyelte a kérdést, hogy mennyi időre mész. - Nagyon fog tetszeni a lányoknak, ha elmondom nekik. - Találtam egy fiút, aki ide fog jönni, amíg távol vagyok, hogy ellássa az állatokat. Pénteken már itthon vagyok. - Az csak pár nap - mondta már újra mosolyogva az asszony. - És ha már itthon leszel, elmondom, hogy pénteken este el kell mennem egy megnyitóra. Velem jönnél? - Minek a megnyitójára? 189
- Egy művészeti galéria megnyitójára. Expresszionista kiállítás. Becsületére legyen mondva, Michael még csak nem is horkantott. - Azt akarod, hogy menjek el veled festményeket nézegetni, és idióta megjegyzéseket tegyek ecsetkezelésről meg mögöttes mondanivalóról? - Fölszegte a fejét. - Hát olyan srácnak nézek ki, aki kávét szürcsölgetve ácsorog, és színhasználatról meg vászonfajtákról beszélget? - Nem - mondta az asszony, miközben a férfi egy fatönkön ült övig meztelenül, a bordáin egy-két lila folttal. Vad és kócos volt a haja. - Nem, nem ilyen vagy. A férfi meg arra gondolt, hogy Laura nem olyan nő, aki félretolja a kötelezettségeit, és elmegy egy hétre Los Angelesbe a szeretőjével. - Mit tesz velem ez a nő? - töprengett, miközben felállt - És mit tesz a szívemmel? És mi lesz a szívünkkel, ha ez még sokáig így megy? - Jobban tennénk, ha visszamennénk - mondta, és belebújt az ingébe. - Azt hiszem, nem akarod, hogy Seraphina hiába várjon. - Michael! - mondta az asszony, és a férfi mellére tette a kezét. - Hiányozni fogsz. - Jó - mondta a férfi, és nyeregbe emelte az asszonyt.
19 Michael
nem pár napig, hanem majdnem két hétig volt távol. Laura minden este emlékeztette magát, hogy a férfi nem köteles telefonálni, hogy elmondja, mi tartja vissza. Vagy csak azért, hogy hallja a hangját. Arra is emlékeztette magát, hogy ez felnőtt kapcsolat, amelyben mindkét fél szabadon jöhet-mehet, ahogy éppen kedve tartja. Azt mondta, azért emészti magát, mert korábban még sosem volt ilyen kapcsolata. Azért aggódik. És azért megbántott. Különben is rengeteg dolga volt. És igen kemény leckét kapott abból, hogy sose engedje át egy férfinak azt a felelősséget, hogy ő biztosítsa neki a teljes életet. Ez az ő felelőssége, és soha többé nem akarta elhanyagolni. Élete teljes volt, mert volt munkája, családja, gyerekei és a barátai - elégedett lehetett vele. Talán szerette volna megosztani Michaellal, és részese lenni a férfi életének, de már nem volt szerelemtől kótyagos tizenéves, aki órákig ül a telefon mellett és várja, hogy megszólaljon. De egyszer-kétszer azért nagyon kívánta, hogy megszólaljon. Arra gondolt, jelenleg kisebb gondja is nagyobb a telefonnál. Kevesebb mint két óra múlva kezdődik Ali tavaszi táncbemutatója. Nem elég, hogy még senki sem készült el, ráadásul az undorodó család kétségbeesésére az egyik macskakölyök kiköhögött Kayla ágyának a kellős közepére egy szőrcsomót. Az egyik Michaelnak hozott macska pedig fölfedező útra indult, ami arra csábította Bongót, hogy vad hajszát kezdjen a gyógynövények
190
ágyasában. Sem a kamilla, sem a varádics nem köszönte meg a kalandot Bongónak pedig vérzett az orra. De emellett Ali jelentette a legnagyobb gondot. Szomorú volt tehetetlen, sírós. Kijelentette, hogy szörnyű a haja. Kavarog a gyomra. Nem akar elmenni a bemutatóra. Gyűlöli a bemutatókat. Mindent gyűlöl. Laura feszült idegekkel próbálta meg újra és újra megfésülni a gyerek haját a kívánsága szerint. - Édesem, rendben van, ha ideges vagy a mai este miatt. Figyeld meg, csodálatos leszel. Mindig az vagy. - Nem vagyok ideges - húzta el a száját Ali a tükör előtt. - Sosem vagyok ideges, ha táncolnom kell. Egyszerűen csak nem akarok elmenni. - Sok ember függ tőled, a tanáraid, a lányok a csoportodban. A család. Emlékszel, milyen izgatott volt a nagymama és nagypapa. Mindenki úgy örül a mai estének. - És én nem függhetek senkitől? Azt kell tennem, amit mondanak, de másoknak nem? Csak egy helyben járunk, gondolta Laura. - Sajnálom, hogy elkeseredtél, amiért a papa nem lesz ott. Tudod, hogy… - Nem érdekel - mondta Ali, és rosszkedvűen megrántotta a vállát, és kibújt az anyja keze alól. - Sosem szokott eljönni. Nem érdekes. - Akkor mi a baj? - Semmi. Elmegyek. Megteszem, mert betartom az ígéretemet. Most már sokkal jobb a hajam - mondta méltóságteljesen. - Köszönöm! - Édesem, ha… - Be kell fejeznem az öltözködést - mondta Ali összeszorított szájjal. Olyan csinos volt a szoros felsőrészben és a tütüben. - Nem is a te hibád, mama. Nem akarom, hogy így gondold. Nem vagyok rád dühös. - Akkor miért… - Mama! - kiáltotta Kayla, végigugrálva az előcsarnokon. - Nem találom a piros cipőmet. Pedig azt akarom felvenni. - Segíthetsz neki - mondta Ali, és megpróbált mosolyogni. - Egy perc múlva odalent vagyok. Köszönöm, hogy megigazítottad a hajamat! - Jól van. - Lehajolt, és kétoldalt megcsókolta Ali arcát, mert látta, milyen szomorú a tekintete. - Szeretek eljátszani a hajaddal. És azt hiszem, az is rendben van, ha fölteszel egy kis szájfényt. - Úgy érted, mielőtt elindulunk, nem csak a fellépés előtt? - De csak ma - mondta Laura, ujjával rákenve a szájfényt Ali ajkára. - Nem akarom, hogy gyorsabban légy felnőtt, mint ahogy mindenképpen szükséges. - Mama-a-a! A cipőm! - És Kayla se - motyogta Laura. - Megyek. Ali, pontosan tíz perc múlva odalent légy! Megtalálta Kayla cipőjét. Ki gondolta volna, hogy a helyén lesz, a szekrényben lévő cipőpolcon? A saját haján is végighúzta a kefét, aztán az ajtó felé terelte a lányokat. - Gyerünk, közlegények, mozgás! Öt perc múlva indul a kocsi. Majd én kinyitom, Annie - mondta, amikor megszólalt a csengő. - Ellenőriznéd Bongót, mielőtt elmész? Az ágyam alatt van, és… - Elhalt a hangja, amikor kinyitotta az ajtót, és Michaellal találta szemközt magát. - Michael! Itthon vagy? 191
- Nagyon úgy néz ki. Michael kételkedett benne, hogy végre tudja hajtani a meghozott döntését, ha akkor az asszony ott helyben, a gyerekei előtt a karjába ugrik. De hát Laura nem tette. Rámosolygott a férfira, és a kezét nyújtotta. Kayla viszont odarohant a férfihoz. - Visszahozta Maxet? - És a gyermekkor naivitásával átölelte a férfi derekát, és csókra nyújtotta az arcát. - Max is visszajött? - Igen. Együtt utaztunk. Hová mész ebben a piros cipőben, kicsim? Nagyon csinos vagy benne. - A mama vette. Nagyon szeretem. - Hát megérkezett - mondta Ali. A férfi Kayla piros cipőjéről Alire emelte a tekintetét. Arra gondolt, nagyon hasonlít az anyjára, arcán a döbbent csodálkozással, a tekintetében örvénylő érzésekkel. - Mondtam, hogy visszajövök. - Azt hittem, elfelejtette. Arra gondoltam, sok a dolga. - Elfelejteni, hogy egy csodaszép balerina meghívott a bemutatójára? - Kiegyenesedett, megrázta a fejét - Nem sokra tartják a memóriádat, fiú! - mondta magának, aztán félrebillentett fejjel előhúzott a háta mögül egy csokor rózsaszín rózsát. - Randink van, igaz? Ugye, nem hívtál meg néhány másik srácot a helyemre? - Nem. Ez az enyém? - kérdezte Ali, és zavart örömében eltátotta a száját, amint a csokorra meredt. - Az enyém? - Ki másé? - Az enyém! - mondta Ali, kezébe fogta a csokrot megszagolta. - Köszönöm! Mama, Michael virágot hozott nekem. - Látom - mondta Laura, és egy csöppnyit szúrni kezdett a szeme. - Nagyon szépek. - Majd a Waterford vázába tesszük - szólalt meg Annie, lépett néhányat összefonta a karját és Michael arcát kémlelte. - Amikor egy lány először kap virágot egy férfitól, valami nagyon különleges vázába kell tenni. - Én akarom vízbe tenni őket - Úgy is kell. Csak egy pillanat, Miss Laura. - Rendben van. Köszönöm, Annie! - Segítek - mondta Kayla, és végigvágtatott a hallon. - Megszagolhatom, Ali? - Az első virágcsokra - motyogta Laura. - Nem is tudom, miért csinálják a férfiak, hiszen a nők mindig elsírják magukat egy bokréta láttán - mondta Michael. Amiről eszébe jutott, hogy még sosem adott virágot Laurának. Igazi csokrot nem, csak egy-két szálat, amit letépett. Sosem jutott eszébe. És arra is rájött, hogy egyáltalán, semmit sem adott neki, ha a forró szeretkezést nem számítjuk. - A virág jelkép - mondta Laura, ám eszébe jutottak azok a kedves vadvirágok, amelyeket a férfitól kapott. Olyan kedves, olyan egyszerű gesztus volt. Annyira helyénvaló. - A nőknek ez a mindenük. - Lehet, hogy igazad van. - Megfordult, a férfira mosolygott. - Olyan figyelmes voltál, hogy virágot hoztál neki. És egyáltalán, hogy eljöttél. Nem tudtam, hogy megkért. És fogalmam sem volt róla, hogy számított rá.
192
- Néhány hete kért meg rá - mondta Michael, és zsebre vágta a kezét. Eszébe jutott, hogy Laura viszont nem kérte meg. Nem is említette. - Harmincnégy évig meglehetős sikerrel elkerültem a balettet Nagy élmény lesz! - Nem hiszem, hogy fájni fog - mondta Laura, és elindult a férfi felé. Michael kihúzta a kezét, hogy megfogja az asszonyét, mielőtt Laura megérinthetné. - Szóval, hogy vagy? - kérdezte. - Jól. - Azon tűnődött, hogy a férfi csak fáradt, vagy távolságot akar tartani. Mert úgy érezte. - Jól ment a munka Los Angelesben? - Igen. Úgy három hét múlva kezdődik a forgatás. Pár hónapig dolgozunk rajta. Lehet, hogy tovább fog tartam. - És Los Angelesben maradsz a forgatás alatt - mondta lassan az asszony, aki úgy érezte, mintha követ nyelt volna. Michael megvonta a vállát. Igazán nem ez volt az az időpont, hogy belekezdjenek ebbe az egészbe, el akarta halasztani. Ali viszont épp akkor jött vissza az előcsarnokba, és úgy emelte a magasba a vázába rakott rózsacsokrot, mint valami győzelmi serleget. - Ugye, gyönyörű, mama? Annie majd beviszi a szobámba. - Tökéletes. De tényleg mennünk kell. A táncosoknak félórával az előadás előtt ott kell lenniük. - Majd én beviszem, kis szívem - mondta Annie, és kivette a vázát Ali kezéből. - Én is megyek, hogy lássalak táncolni. - Michael felé fordította a fejét, amit a férfi, ahogy mindenki más is, barátságos mosolynak vehetett. - Mindnyájan látni fogunk.
Nem is volt olyan nehéz, hogy pár órára mindent kirekesszen a fejéből. Olyan kedves volt a kislány! És a többi is. De nehezen viselte, hogy Laura mellett ül, és nyomorúságosan érzi magát a sok ember, a családok, társak és párok között. De Los Angelesben elég ideje volt, hogy a távolságból élesen s alaposan szemügyre vegye, mi zajlott le és mi történt vele. Bárhogy csűrte-csavarta, beleszeretett Laurába. Ami lehetetlen. Látta magát Los Angeles déli részén egy koszos kis kocsmában, amint sörözik, és sztoriznak egymásnak a többi lókötővel. Aztán egy hosszú nap után izzadtan, koszosan, a lovak bűzével a ruháján visszamegy a szállodai szobájába. És látta magát gyerekként is, amint a házat, amelyben felnőtt, belengi a figyelmetlenség, erőszak és feszültség. Olyannak látta magát, amilyen. Hogy az élete nagyobbik részében mindig a rossz dolgokat hajkurászta, és sokat el is követett közülük. Egy pincérnő és egy semmirekellő férfi fia, akinek sok idejébe és még több erőfeszítésébe került, hogy illő megélhetést teremtsen magának. És látta Laurát is, a Templeton-örököst, amint a fényűző klubban teázik a csinos kis kosztümjében, egy csillogó boltot vezet, és egy hatalmas szállóban száguldozik fel-alá, amely mellesleg az övé. Nem kételkedett abban, hogy adott valamit az asszonynak. Vagy hogy más körülmények között többet is adhattak volna egymásnak. De csak idő kérdése, hogy kitisztuljon a szeme, amelyet elhomályosított a gyönyör, és akkor rájön, mit tett. Szerelmi kapcsolata volt egy lóidomárral. 193
Először arra jött rá, hogy mindkettőjüknek jobb lesz, ha véget vet ennek. Ismerte az asszonyt, ezért nem hitte, hogy képes az egyértelmű szakításra. Túl lágy, túl kedves volt ahhoz, hogy ne legyen bűntudata, amiért otthagyja a férfit. Sőt, ami rosszabb, lehet, hogy rájön ugyan a tévedésére, de még sokáig folytatja ezt a kapcsolatot egyszerűen azért, mert a tündökletes kőtelességérzése így diktálja. Nem elég jó az asszonynak. Tudta. És azok is, akik mindkettőjüket ismerik. Végül Laura is rájön. És abba Michael belepusztul. Talán, ha nem botlik bele az egyik régi haverjába Los Angelesben, egy régi kereskedelmi tengerészbe, aki rakodómunkás volt, s akivel együtt hajózott, együtt ivott, együtt balhézott. Ő is azok közé tartozott, aki pénzért ment el harcolni Michaellal, amikor a tenger már nem vonzotta annyira. De hát egymásba botlottak. És aztán jöttek a történetek, feléledtek az emlékek. S az egyik zűrös, részeg pillanatban Michael ránézett a vele szemben ülő férfi nyers, keserű, megviselt arcára. És magát látta benne. Michael Fury olyan ember volt, aki sosem akarta megérinteni Laurát, aki sosem akarta, hogy az asszonyt megismerje. Laura biztos összeesett volna rémületében, ha egy ilyen férfi megpróbálja megérinteni, meg akarja ismerni. Meg kell adnia azt az előnyt az asszonynak, hogy eltűnik az életéből, mielőtt bármelyiküknek szembe kell néznie ezzel. Amikor Ali megpördült a színpadon, Laura a férfi kezére tette a magáét, és megszorította. Amitől szilánkokra pattant Michael szíve.
- Ugye, milyen csodálatosak együtt? - susogta Margo. Josh szórakozottan topogott mellette a zene ütemére, de le nem vette a szemét az unokahúgáról. - Mindenki az, de Ali a legcsodálatosabb. - Persze - mondta kuncogva Margo, és közelebb hajolt a férje füléhez. - De én Lauráról és Michaelról beszélek. - Hm? - kérdezte Josh, szórakozottan odanézett az egy sorral előttük ülő párra. - De miről? - Hogy csodálatosak így együtt. - Igen, azt hiszem… - elhallgatott, annyira megdöbbent, amikor fölfogta a mondat értelmét. - Mit értesz azon, hogy együtt? - Csitt! - csendesítette Margo a nevetésével küszködve. - Azt értem rajta, hogy együtt. Csak nem vakultál meg? Josh torka hirtelen kiszáradt és összeszorult. - Alig találkoznak. Nem is randiznak. - De igen - mondta Margo, és kénytelen volt a szájára szorítani a tenyerét, hogy visszafojtsa a nevetését. - Jézusom, Josh, hetek óta szeretők! - Szeretők? - kérdezte Josh, és rémület, harag, hitetlenség keveredett benne, és szállt harcba ezzel a szóval. - Honnan a francból tudod?
194
- Onnan, hogy Laura elmondta - susogta Margo a férje fülébe. - És ha nem mondta volna el, akkor is tudnám, mert olvasok a gondolataiban. Csitt! - parancsolt rá, amikor a férje kinyitotta a száját. - Zavarod a többieket. És most jön Ali szólója. Josh tehát befogta a száját, de az agyát nem tudta lelakatolni. Volt min gondolkoznia. És amennyiben ez a dolog rá tartozik, Michael Furynak, régi haverjának sok mindenre kell majd válaszolnia.
Azon az estén Josh nem tudott mást tenni, mint hogy hazament, és a feleségét faggatta. Aztán megvitatta vele a helyzetet. A női hormonoknak tulajdonította Laura tettét. Szerinte a nők romantikusnak találják Michaelt, amiért a fiúnak mindig is nagy szerencséje volt, és éppen ez a jelenlegi helyzet bökkenője. Az udvaron találta Michaelt, amint éppen az egyéves lovat vezette száron. - Beszélnem kell veled, Fury! Michael felismerte a hangnemet, valami nyomja Josh bögyét. Nem volt sok kedve a beszélgetéshez, mert még mindig maga előtt látta a döbbent megbántottságot Laura arcán, amikor előző este gyöngéden megsimogatta az asszony fejét, és azt mondta neki, dögfáradt. Másként szólva, hogy lefekszem, tündérkém, de téged nem hívlak. Aztán mégis elengedte az egyévest, és odasétált a kerítéshez, ahol Josh várta. - Hát beszélj! - Lefekszel a húgommal? Aha, eljött az ideje! - Nem fekszünk le sokszor - mondta könnyed hangon, és megvetette a lábát, amikor Josh villámgyorsan elkapta az ingét. - Vigyázz magadra, barátocskám! - Mit képzelsz magadról, te szarjankó, ki vagy te?! Mit képzelsz, ki vagy? Én kértem meg a húgomat, hogy adja bérbe neked ezt a helyet. Azt hiszed, szívességet tettél neki, hogy rögtön ráugrottal? - Ahhoz két ember kell - mondta Michael. Nem fogja hagyni, hogy szemrehányást tegyenek neki ezért! - Már nagylány, Josh. Nem úgy csalogattam be az istállóba, hogy cukrot Ígértem neki. Nem is erőszakoltam meg. Joshnak már az erőszak gondolatára és fölforrt a vére, aztán elszégyellte magát. - Nem kellett volna megtenned - mondta. - Elfelejted, kivel beszélsz. Ismerlek, Mick. Ismerem a stílusodat. Hiszen elég gyakran cirkáltunk együtt. - Bizony, volt olyan. - Michael a barátja szemébe nézett, és lefeszegette Josh kezét az ingéről. - Az persze helyénvaló volt, amikor kettesben szedtük föl a csajokat. - Most a húgomról van szó. - Tudom, kiről van szó. - Jobban tetted volna, ha távol tartod magadat tőle, hiszen tudtad, el tudtad képzelni, mit élt át ebben a pár évben, és milyen könnyű megbántani. Azok a nők, akikkel eljátszogattál, ismerték a szabályokat, és vették a lapot. Nem úgy Laura. - És mert a húgod, és mert Templeton, nem illik hozzá, hogy vegye a lapot - mondta Michael, és úgy jött föl benne a keserűség, mint az epe. - Különösen, ha rólam van szó.
195
- Bíztam benned - mondta csöndesen Josh. - Mindig bíztam benned. Az egy dolog, hogy annak idején Kate-nél és Margónál is próbálkoztál, de ne várd el tőlem, hogy csak álljak és végignézzem, amikor mind a hárommal megteszed. Michael tekintete nagyon hideg és nagyon kemény lett. Ökölbe szorult a keze, s már látta maga előtt, amint nagyon gyorsan lesújt. Minden akaraterejére és az életre szóló barátságra volt szüksége, hogy mégse tegye meg. - Menj innen a francba! Most azonnal! - Ha verekedni akarsz, tessék. Azelőtt is megtettük. - De az nem ilyen volt - gondolta Michael, miközben egész teste erőszakért kiáltott. Már felnőtt férfiak, és magas a tét. Ha valaha is volt családja, akkor ez volt az. - Inkább próbáljuk meg ehelyett… Úgysem leszek már itt a hétvégén. Már el is kezdtem a készülődést. Josh a család és a barátság közt vergődve összehúzta a szemét. - Miféle készülődést? Hiszen még az alapja sincs készen az új házadnak. - Valószínűleg eladom, mivel visszaköltözöm Los Angelesbe. Akkor elég messze leszek a húgodtól? Vagy mégis inkább menjek a pokolba? - Mikor merült ez föl? - Egyeztetnem kell veled? Menj innen, Josh! Sok a dolgom, és te már kifejtetted az álláspontodat. - Nem vagyok biztos benne. - És ahogy elnézte, amint legrégebbi barátja elsétál mellette, már nem is biztos benne, hogy tulajdonképpen mi az álláspontja.
Michael tudta, hogy az asszony át fog jönni. Nem volt rá mód, hogy elkerülje vagy megakadályozza. Még két hétig sem voltak együtt, és az asszony azt feltételezi, hogy akarja őt. És hát persze, hogy akarta, szánalmasan vágyott rá. De nem fogja megérinteni. Attól csak rosszabb lenne az egész. Már ott tartott, hogy félig lebeszélte magát a korábbi döntéséről, azon győzködte magát, hogy biztos megvan a módja a kapcsolatukat működtetni. De Josh látogatása visszazökkentette a világot a valódi kerékvágásba. Gyorsan, tisztán fogja végigcsinálni. Arra gondolt, hiába tudta, hogy az asszony átjön hozzá, nem gondolta, hogy olyan hamar megteszi, és arra sem számított, hogy olyan felkészületlenül éri a látvány az ajtajában, amint süti a nap a haját, és a szeme, a szürke szeme tiszta s meleg pillantású. - Egy kicsit korábban jöttem el a boltból - kezdte az asszony. Hallotta, hogy túl gyorsan beszél, az idegei táncot jártak. Valami nem stimmelt. Akkor is érezte volna, ha süket és vak. Arra gondoltam, talán kedvedre volna, ha vacsorát főznék neked, mivel a szüleim elvitték a lányokat Carmelbe vacsorázni. - A hozzád hasonló nők nem főznek, tündérkém. Nektek szakácsotok van. - Meg fogsz lepődni - mondta az asszony, és invitálás nélkül belépett, s egyenesen a konyhába tartott. - Mrs. Williamson mindnyájunknak, még Joshnak is megtanította az alapvető tudnivalókat. Kivételes fettucinót tudok főzni. Arra gondoltam, előbb körülnézek nálad, mi van itthon, mielőtt áthozom a hozzávalókat.
196
Michael úgy érezte, darabokra törik, amikor látta, hogy Laura úgy motoz a konyhában, mintha odatartozna, mintha ott kéne találnia az asszonyt, amint kedvesen vár rá, amikor hazatér egy nehéz nap után. Ezért aztán hűvös, nemtörődöm hangon szólalt meg. - Nem vagyok oda a flancos szószokért, tündérkém. - Nos, akkor majd mással próbálkozunk - mondta Laura pánikkal küzdve, mert azon törte a fejét miért nem mondja ki a férfi a nevét. Még egyszer sem mondta ki, amióta visszajött. A férfi felé fordult, és nem tudta megállni, hogy kimondja, amit a szíve diktál. - Hiányoztál, Michael. Nagyon. És már el is indult a férfi felé. Michael már érezte is, amint az a lágy, finom kar átöleli a nyakát. Hátralépett, maga elé emelte a kezét, hogy távol tartsa az asszonyt. - Koszos vagyok. Nem volt időm zuhanyozni. Csak nem akarod bekoszolni azt a csinos kis selyemblúzodat? Ez most miért fontos? Egyet már letépett róla. Olyan régóta nem ölelte meg. Mégis csak áll, és mintha… igen, mintha unalom volna a pillantásában. - Mi ez, Michael? - kérdezte reszkető gyomorral Laura. - Dühös vagy rám? Michael félrebillentette a fejét. - Miért csinálod ezt? Miért gondolod mindig úgy, hogy a te hibád vagy a te felelősséged, ha bármi történik körülötted? Viszont van valami igazi gondunk - tette hozzá, és ellépett az asszony mellett, hogy kivegyen egy sört a hűtőből. Letépte a tetejét, nagyot kortyolt belőle. - Dühösnek látsz? - Nem - mondta az asszony, összefonta a karját, és megpróbálta fegyelmezni magát. Nem, nem hiszem. Mintha egy kicsit felháborodtál volna azon, hogy itt téblábolok. Azt hittem, szeretnéd, hogy átjöjjek, és hogy velem akarod tölteni a ma éjszakát. - Kedves gondolat, de nem gondolod, hogy ennek a menetnek már vége. - Ennek? - Neked és nekem, tündérkém. Olyan messzire mentünk, amennyire csak lehetett - Újra húzott egyet a sörből, kézfejével megtörülte a száját. - Figyelj, csodálatos nő vagy. Szeretlek. Szeretem a stílusodat az ágyban és ágyon kívül is. De mindketten tudjuk, hogy a végén tovább kell lépnünk. Laura azt mondta magának, tud lélegezni. Bármilyen szorosan markolja is valami a szívét, lassan és egyenletesen tud lélegzeni. - Vegyem úgy, hogy úgy döntöttél, továbblépsz. - Megváltozott néhány dolog, amikor Los Angelesben voltam. Megváltoztak a terveim. Szeretek őszinte lenni azzal a nővel, akivel lefekszem, ezért arra jutottam, elmondom neked, hogy a jövő héten odaköltözöm. - Los Angelesbe költözöl? De a házad… - Sosem jelentett semmit. - Megrántotta a vállát. - Az csak egy hely. Az egyik olyan, mint a másik. Az egyik olyan, mint a másik, gondolta kábán Laura. Egy ház. Egy asszony. - Akkor meg minek jöttél vissza? - Itthagytam a lovakat - mondta, és megpróbálkozott egy vigyorral. - Eljöttél Ali bemutatójára. Virágot vittél neki.
197
- Azt mondtam a gyereknek, hogy ott leszek. Nem ígérgetek gyakran, de amit megígértem, azt betartom. - Legalább ebben nem kellett rögtönöznie. - Csodálatos gyerekeid vannak, Laura. Nagyon örülök, hogy megismertem őket. És tegnap nem akartam átejteni Alit. - Lesújtja őket, ha elmész. Tudod, hogy… - Túlélik - mondta reszelősebbé vált hangon a férfi. - Csak egy srác vagyok, akit futólag megismertek. - Te sem hiheted, amit mondasz - mondta az asszony, és a férfi felé lépett. - Nem hiheted, hogy ilyen keveset jelentesz nekik. Megszerettek, Michael. Én… - Nem vagyok az apjuk. Ne akarj bűntudatot ébreszteni bennem. Megvan a magam élete, azzal kell törődnöm. - Szóval, erről van szó? - mondta az asszony, és nagyot lélegzett, de ez már nem volt sem lassú, sem könnyű. - Itt voltunk, jót mulattunk, elmegyünk? Semmit sem jelentünk neked? - Dehogyisnem. Nézd, tündérkém, az élet hosszú. Annyi emberrel akadhatunk össze. Mind a ketten azt adtuk a másiknak, amit akkor éppen kerestünk. - Csak szex volt. - Jó szex - mosolyodott el újra a férfi. És mert jók voltak a reflexei, pár centivel sikerült elkerülnie az üveget, amit az asszony felkapott, és hozzávágott. Mielőtt felocsúdhatott volna a megdöbbenésből, az asszony a két kezével esett neki. Úgy verte a férfi mellkasát, hogy két lépést hátrálnia kellett. - Hé, mit csinálsz? - Hogy mered? Hogy mered lealacsonyítani, ami köztünk történt, amit éreztem? Te rohadt csirkefogó, hát azt hiszed, lesöpörhetsz, mint egy alkalmatlan cafatot, és továbbsétálhatsz? A következő a lámpa volt, és Michael megkukulva, és a fejét kapkodva csak bámulni tudott azon, hogy az asszony mindent a fejéhez vág, amit csak elér a keze. - Nem hitted volna, hogy jelenetet rendezek, mi? - kérdezte az asszony, felkapott egy vágódeszkát, és elhajította. - Tévedtél. Szóval, végeztél velem? Csak ennyi? - És pattintott egyet a férfi orra előtt. És azt hiszed, hogy szelíden elmegyek, aztán telesírom a párnámat, és nem szólok egy szót sem? Michael hátrált. - Valami ilyesmit képzeltem. - Szóval, nem lesz gyors és tiszta munka, gondolta, hanem nagyon is piszkos. Akkor is végig kell vinnie. - Törj csak össze mindent, ha ettől jobban érzed magad. Úgyis a te holmid. Azt hiszem, még egy királyi fenségnek is vannak rossz napjai. - Ne merj úgy beszélni velem, mintha valami érdekes játékszer volnék, aki hirtelen őrjöngeni kezd. Beléptél az életembe, felrobbantottad, mindent megváltoztattál. S most csak úgy befejezed! - Nem tudunk mit kezdeni egymással, és ezt mind a ketten tudjuk. Régi igazság, nem most jöttünk rá. Laura felkapott egy üveget, és nekivágta a konyhaablaknak. Más körülmények között Michaelra nagy hatást tett volna az asszony ereje és gyorsasága. Meg hogy milyen jól célzott. De abban a pillanatban csak szenvedett.
198
- Nem fizetem meg a kárt, tündérkém. És sosem ígértem semmit, sosem hazudtam neked. Tudtad, mire vállalkozol, amikor összejöttél velem. Azt akartad, hogy fogadjalak el. Te is akartad, hogy lefeküdjünk, de úgy, hogy ne kelljen mondani. Ez tény. - Nem tudtam, hogy mondani kell - replikázott az asszony. - Nos, én tudtam, és mind a kettőnknek jó volt. Neked sem volt más esélyed. Ezzel vége. Az asszony lélegzete akadozott, reszketett, miközben megpróbált lecsillapodni. Tudta magáról, hogy rettenetes, amikor elszabadul az indulata. És amikor ehhez még fájdalom is társul, sokkal rosszabb az egész. - Kegyetlen vagy, és jégszívű. Michaelra az asszony indulata nem hatott, de ez a pár csöndes szó beleszúrt a szívébe. - Ilyen az élet. - És ezzel vége. - Hagyta, hogy kihulljon a könnye, ez már alig számított. - Szóval, így fejeződik be az ilyesmi. Azt mondod, ezzel vége, és így van. Nem olyan bonyolult, mint a válás, mert csak úgy vethettem véget a házasságomnak. - Nem csaltalak meg. - Michael nem bírta volna elviselni a tudatot, hogy az asszony ezt hiszi róla. - Még csak rá sem néztem másik nőre, amíg veled voltam. És semmi köze hozzád. Egyszerűen csak el kell mennem máshová. - Semmi köze hozzám - ismételte meg Laura, és lehunyta a szemét. Már elmúlt az indulata, éppoly gyorsan, mint máskor. Halálosan fáradtnak érezte magát. - Sosem mondtam volna neked, hogy ostoba vagy sekélyes alak vagy. De ha ilyesmit mondasz, akkor mindkettő illik rád. Fölemelte a kezét, letörülte a könnyeit. Tisztán akarta látni a férfit, hisz ez volt az utolsó alkalom. Durva volt, vad, hóbortos. Laura arra gondolt, a mindene. - Azon töprengek, nem is tudod, mit dobsz el magadtól, hogy mit adhatnék neked. Hogy mit birtokolnál velem, Alivel és Kaylával. - Ők a te gyerekeid - Ez is sértés volt, éppen olyan mélyre szaladt, éppúgy kibuggyant tőle a vér. - Templetonok. Úgysem adhattad volna oda nekem őket. - Tévedsz, szánalmas, hogy mennyire tévedsz. Már odaadtam őket. - Az ajtóhoz lépett, kinyitotta. - Tedd, amit tenned kell, és menj, ahová menned kell. De még gondolatban se merd azt hinni, hogy ez nekem csak szex volt. Szerettelek. És ami még ennél is szomorúbb, hogy még mindig szeretlek, annak ellenére, hogy így dobtál el magadtól.
199
20 Michael lépett egyet, aztán megállt. Laura nem volt tudatában, mit mondott. Nem tudhatta. Valahogy rávette magát, hogy visszalépjen az ajtótól, aztán megfordult, és azt figyelte, amint az asszony átvág a gyepen. Még akkor is figyelte, amikor irányt váltott, és rohanni kezdett. Eszébe jutott, hogy biztos a sziklákhoz megy. Dühös volt, megbántották, ezért a sziklákhoz megy, hogy jól kisírja magát. És ha befejezte, gondolkodni kezd. Egy ideig még dühös lesz, megbántott, és sokáig fogja gyűlölni, de Michael tudta, hogy Laura a végén belátja, így volt a legjobb. Laura nem szerelmes bele. Megdörgölte az arcát. Úgy érezte, mintha a nyers húst tapogatná. Úgy döntött, az asszony csak azt hiszi vagy bebeszéli magának, hogy szerelmes bele. Illik is hozzá, hogy összekapcsolja a szexet és a szerelmet, a vágyat és az érzelmet. És a fától nem látja az erdőt. De ő igen. Az olyan férfi, akinek olyan volt az élete, mint neki, nem lehet örökre boldog egy olyan származású asszonnyal, mint Laura. Előbb vagy utóbb Laura is erre a következtetésre jutna, és visszasírná a régi életét. Lehet, hogy tényleg sosem fogja elfelejteni, de hát ezen nem lehet segíteni. Megölte volna ez a tudat, ha vele marad, és csak vár, mikor derül ki. A tudat, hogy az asszony akkor is mellette maradna, amikor már hűlőben a szenvedély. Kedves maradna. Mert másmilyen nem tud lenni. De Michael rájönne, amikor már csak kötelezettséget jelentene az asszonynak. Mindkettőjüknek szívességet tett azzal, hogy kilépett az asszony életéből. Joshnak igaza volt Nála jobban senki sem ismeri. De azért csak állt tovább az ablaknál, kinézett a sziklákra, s a sziklákon arra a magányos alakra, s úgy érezte, mintha kést forgatnának a szívében. Végül aztán csak megfordult, és elindult lefelé, otthagyva a helyiséget, amely éppen olyan romhalmaz volt, mint a saját élete.
Laura addig nem is tudta, milyen tökéletesen össze tud törni egy szív. Pedig azt hitte, tudja. Amikor vége lett a házasságának, biztos volt benne, sosem fog újra akkora fájdalmat megélni. Arra gondolt, mindkét kezét sajgó szívére nyomva, hogy igaza volt. Ez az érzés más. Sokkal rosszabb. Az évek során lassan kopott meg, amit Peter iránt érzett, s amire vége volt, már alig maradt valami az érzéseiből. De ez! Szorosan lehunyta a szemét, s bár meleg és csöndes volt a levegő, összerázkódott. Még sosem szeretett senkit úgy, mint Michaelt. Olyan vadul, indulatosan, brutálisan. És minden érzése olyan friss volt Olyan ragyogó és vadonatúj. Gondosan elraktározta őket
200
magában. Azért, hogy újra érezzen mindent, hogy tudatában legyen, akarhat, és őt is akarhatják mint nőt. Úgy csodálta Michaelt, amilyen volt, amit az életéből alkotott, és épp annyira szerette benne a durva és veszélyes férfit, mint a benne lakozó kedves és gyöngéd embert. És most a férfi azt akarja, hogy legyen vége, és ő semmit sem tehet. A sírás nem segít, és már kifogyott a könnyekből. Az indulat sem változtat meg semmit. Máris szégyellte, hogy annyira kiborult a férfi előtt. Most majd szánakozni fog rajta, de hát ez sem segít. Közelebb lépett a szirt pereméhez, elnézte, ahogy a hullámok a sziklákat ostromolják. Arra gondolt, ugyanezt érzi ő is. Olyan erők ütötték-verték, amelyeket nem tudott irányítani, belesodródott ebbe az erőszakos, végtelen harcba, és nincs választása, csak az, hogy tűrje. És nem segített, egyáltalán nem, hogy azt mondta magának, nincs egyedül. Hogy van családja, gyerekei, otthona, munkája. Mert egyedül érezte magát tökéletesen egyedül, mintha a világ végén ülne azon a sziklán, és csak a dübörgő tenger volna a társasága. Még a madarak is otthagyták. Egyetlen sirály sem rikoltozott aznap, egy sem szárnyalt a kemény, kék ég felé, vagy bukott alá a háborgó hullámokba. Nem látott mást, csak a végtelen, hullámzó tengert. Hogy fogadhatná el, hogy sosem fog még egyszer így szeretni? Hogy várhatnák el tőle, hogy folytassa az életét, tegyen meg mindent úgy, ahogy kell, és mindig, de mindig maradjon egyedül? És amikor éjszakánként megfordul, sosem fog maga mellett találni, senkit, aki szereti. Akkor miért kapta meg ezt a csillogó ajándékot, amelybe belemerült, amelyet megízlelt, és akart, ha most elveszik tőle? És miért van az, hogy az egyetlen dolog, amelyről egész életében, folyton, de folyton álmodott, kicsúszik a kezéből? Elképzelte, hogy Seraphina pontosan ezt érezte, amikor sok évvel korábban ott állt, ahol ő, és a szerelme elvesztését gyászolta. Lenézett, megképzett előtte az a szédült, valahogy felszabadító lemerülés a semmibe, és az a lázas, nekidühödött szív, amely kitervelte. Azon gondolkodott, vajon sikoltott-e a lány, amint egyre közelebb értek a sziklák, vagy kihúzta magát a zuhanás előtt. Laura reszketve hátralépett. Arra gondolt, Seraphina nem talált semmit, csak a halált. Szörnyű módon, mégis könnyen véget vetett a fájdalmának. Neki nem lesz ilyen könnyű, mert együtt kell élnie vele. Michael nélkül kell élnie. És végképp tudomásul kell vennie, hogy az álma nélkül kell leélnie az életét. Alig hallotta a morajlást, először azt hitte, a tenger dühöng. Aztán a talaj remegni kezdett a lába alatt. Egy pillanatra képtelen volt bármire gondolni, csak bámult, a habzó vizet figyelte. Aztán megsüketítette a dübörgés, és akkor már tudta, mi az. Pánikba esett, megpróbált hátrálni, vissza a peremről. Akkor már hullámzott a talaj, elveszítette az egyensúlyát, és kétségbeesetten kapott egy szikla felé. Aztán egy földhullám fölkapta, és keményen áthajította a világ peremén. Először a lovak érezték meg. Kilátszott a szemük fehérje, reszketve nyöszörögtek. Michael felnyúlt, hogy megnyugtassa a kancát, amelyet éppen csutakolt. Aztán megérezte ő is. Megremegett a talaj a lába alatt. Elkáromkodta magát, ahogy egyre nagyobb lett a zaj, és a lovak megbokrosodtak. Széttörő üveg, hasadó fa hangját hallotta a feje fölül.
201
Megsüketítette egy elszabadult teherszállító hangja, miközben próbálta megtartani az egyensúlyát. A szögek kihulltak a falból, és ott csörömpöltek a hullámzó téglapadlózaton. Michael kivágta az ajtót, és arra összpontosított, hogy kivigye valahogy a lovakat. Abban a zűrzavaros pillanatban egyetlen gondolat szúrta a szívét, mintha dárdával ütötték volna át. Laura! Istenem, Laura! Előrebotorkált, megpróbált kiszabadulni, amikor a földhullám a hátára akarta dönteni. Rohanni kezdett a ragyogó napfényben, oda sem figyelt rá, hogy a takarosan nyírott gyep úgy hullámzik, mint a tenger. Amikor mégis elesett, tíz körömmel kezdte újra, és lefelé araszolt a lejtőn. Senki sem hallotta, amint az asszony nevét ordította, miközben a sziklák felé rohant. Ő maga sem hallotta. A földmozgás nem tartott tovább két percnél. Már minden újra csöndes volt természetellenesen csöndes, amikor odaért a sziklákhoz. Michael azt mondta magának, Laura biztos hazament. Biztos hazament otthon van, biztonságban. Talán megijedt egy kicsit, de kaliforniai szülöttként biztos nem esik pánikba minden rengéstől. Majd átmegy, hogy ellenőrizze a dolgot, amint… amint biztos lesz benne. Majdnem összeesett, amikor átnézett a szikla peremén, és észrevette az asszony testét. Odalent feküdt egy peremen, pár centire a háborgó víztől, halálsápadtan. Az egyik karja kitekeredve, a keze ott fityegett a semmibe nyúló keskeny szikla felett. Nem emlékezett rá, hogyan mászott le az asszonyhoz, arra sem, hogyan martak bele a kövek a kezébe, az apró, alattomos sárlavinákra sem, amikor megcsúszott a lába, a szúró fájdalomra sem, amikor a növények és a kövek erőszakosan tépkedték a ruháját és a húsát. A vakrémület és az ösztön sodorta lefelé, ahol egyetlen rossz mozdulat, egyetlen óvatlan fogás, és máris lemerül. Hideg veríték folyt a szemébe, csúszkált végig a bőrén. Arra gondolt, sőt biztos volt benne, hogy az asszony halott. De visszafogta a rémületét, a félelmét, amikor leért az asszonyhoz, és a nyakára, a verőérre tette reszkető kezét. Vert. - Jól van - mondta, és még mindig reszketett a keze, amikor kisimította az asszony arcából a haját. - Minden rendben van, nem lesz semmi bajod. - Szerette volna felrántani, átnyalábolni, magához szorítva ringatni, amíg el nem múlik gyomrából a nyálkás hányinger. De azt is tudta, hiába kavargott még mindig a félelem a fejében, nem szabad megmozdítania. Tudta, hogy ellenőriznie kell, mennyire sérült, mielőtt megkockáztatja, hogy fölemelje. Zúzódás, törött csont, belső sérülés. Jézusom, add, hogy ne legyen bénulás! Nem kapott levegőt, és össze kellett szorítania a szemét, aztán erőszakosan megint kinyitni, hogy lehiggadjon. Azt mondta magának, csak lassan, óvatosan. Fölemelni a szemhéját, hogy ellenőrizze a pupilláját, gyöngéden a feje fölé emelni a kezét. És összecsikordult a foga, amikor a kezén itt volt az asszony vére. Amikor ellenőrizte, rájött, hogy Laura válla kiugrott. Rettenetesen fog fájni neki, amikor magához tér. Istenem, annyira akarta, hogy az asszony kinyissa a szemét. Hangosan lihegni kezdett, amint tovább vizsgálta az asszonyt. Nincs törés - rengeteg zúzódás és néhány mély vágás meg horzsolás, de egyetlen csontja sem törött el.
202
Elgyötrötten vizsgálta Laura hátát és nyakát tudta, hogy ott kell hagynia, hogy mentőt hívjon. És beleroppant a gondolatba, hogy otthagyja egyedül a szikla peremén, közben tudta, hogy nagyon megrémül és teli lesz fájdalommal, ha közben magához tér. - Hidd el, minden rendben lesz. - Megfogta az asszony kezét, gyöngéden megszorította. - Bízz bennem! Nem megyek messzire. És visszajövök. Hűs megkönnyebbülés árasztotta el, amikor az asszony keze gyengén megrándult az övében. - Laura, hallasz? Ne mozogj, kicsikém! Nyisd ki a szemed, ha hallasz, de ne akarj megmozdulni. Laura hófehér, sűrű és hideg, nagyon hideg világban járt. Aztán árnyékok jelentek meg, mozogtak, visszahúzódtak, aztán hangok suttogtak, mintha gyémánt robbanna. Aztán Michael arca az övé közelében, s a szeme olyan kék, hogy égeti. - Michael? - Igen - mondta a férfi, és nyelnie kellett, de nem tudott. A félelemtől teljesen kiszáradt a szája. - Igen. Hidd el, minden rendbe jön. Csak leestél. Azt akarom, hogy… - Michael! - mondta újra az asszony, aztán a fehér világ hirtelen lángra lobbant, vörös lett. Hosszú, fűrészes pengével beléhasított a fájdalom, amitől felsikoltott, s a férfi kezére hanyatlott. - Hagyd abba! Tudom, hogy fáj, de nem tudom, milyen súlyos. Nyugodtan kell feküdnöd. Maradj nyugodtan! - De elborzadt azon, mennyire kitekeredett az asszony teste. Nézz rám! Mondd meg, hogy érzed-e ezt. Az asszony combjára tette a kezét, megnyomta. Amikor Laura bólintott, megnyomta a másik combját is. - Told felém a lábadat, Laura. Rendben van. - A torka már nem szorult össze annyira, amikor látta, hogy az asszony lába mozog. - Megütötted magad, ez minden. - És sokkot kapott, gondolta, az asszony pupilláját figyelve. És fájdalmai vannak. - Kiviszlek innen. - A vállam! - mondta az asszony, és visszafojtva a hányingerét, megpróbálta megérinteni a férfit. Elfeketedett előtte minden, és újra ott volt a hányinger. Elmondhatatlan volt a fájdalom, és még légzéskor is attól félt, hogy valóban elhányja magát. - Eltört? - Nem, csak kiugrott az ízületből. - Nyirkos és véres volt a keze, amikor megfogta az asszonyét, ugyanis egy csomó seb volt rajtuk, amit meg sem érzett. - Velem is számtalanszor előfordult. Nagyon fáj. Nemsokára visszajövök. Csak pár perc az egész. - Ne, ne menj… - Szinte rázuhant az éles fájdalom. Megpróbált menekülni előle, kikerülni. Izzadság ütött ki az arcán, üveges lett a tekintete. - Csak maradj! - mondta a férfi. Nem hagyhatja magára sokkos állapotban, a fájdalmával. Egyszerűen nem hagyhatja itt, amikor szenved. Helyre kell tennie a vállát. De már a gondolat is összerántotta a gyomrát, hogy ez mennyit fog kivenni belőlük. - Helyre tudom tenni. Fájni fog, de utána megkönnyebbülsz. Bár jobb volna egy orvos. Tarts ki, amíg kerítek… - Kérlek! - mondta az asszony, és lehunyta a szemét. Gyötrelem állt bele minden izmába, minden csontjába, mint valami jéghideg, fehér kés. - Nem tudok gondolkozni. Michael megfordult, a testével támasztva meg Laurát. Letörülte az asszony szájáról a vért. - Ne gondolkozz! Azt akarom, hogy ordíts, hangosan, hosszan ordíts. 203
- Micsoda? - Ordíts, a francba is! - Fél kézzel a földhöz nyomta az asszonyt, szorosan megfogta a karját, és rásziszegett, amikor az asszony tágra nyitotta a szemét, és rábámult. - Most! Laura érezte a hirtelen rántást, s ahogy nyomában körbebucskázott a gyomrában, a hányingert. Aztán megint nem volt más, mint a forró fehérség. A semmi. A férfi keze síkos volt az izzadságtól és a vértől, elég csúszós ahhoz, hogy szinte eltévesztette a fogást. Összeszorult a gyomra, amikor látta, hogy Laura szeme kifordul, és érezte, hogy teste alatt elernyedt az asszony teste. Összeszorított foggal helyére csattantotta az ízületet. Akkor végre kisustorgott belőle a levegő, és az asszony homlokára hajtotta a magáét. - Annyira sajnálom, kicsikém! - Akkor már föl merte emelni az asszonyt, a karjába vette, ringatózni kezdett vele. Elveszítette az időérzékét, fogalma sem volt róla, mennyi idő, tíz másodperc vagy tíz perc telt el, amíg végre az asszony újra megmoccant. - Ne izgulj, már vége - mondta, az asszony hajára szorította a száját, beletemette az arcát, amíg sikerült megfegyelmezni magát. - Most már jobb lesz. - Igen - mondta az asszony, aki úgy érezte, lebeg. Az egész teste fájt, de már tompán, szinte gyengéden dobolt a végtagjaiban. - Már jobb. Nem emlékszem, mi történt. Földrengés volt? - Lesodort a peremre - mondta Michael, és gyöngéden megvizsgálta az asszony fejét. A vérzés elállt csak a dudor és a vágással teli bőr nyugtalanította. - Lesz néhány dicsőséges sebed. - Lesodort? Istenem! - A férfi mellébe temette az arcát megborzongott. Arra gondolt, a földrengés lesodorta a szikláról, majdnem a tengerbe. A lenti sziklára. Mint Seraphinát. Mennyire súlyos? A ház… A lovak! Michael, a lányok! - Minden rendben van. Nem volt nagy rengés. Nem akarom, hogy aggódj. - Megtette mindkettőjük helyett. Mivel már nyugodtabb volt, fölmérte a helyzetet. A rengés elmozdította a sziklát és a földet. Semmi sem maradt a hátsó kavicsos ösvényből, amely fölfelé vezetett. Ott kell hagynia az asszonyt, felmászni és kötelet szerezni. - Nézz rám! - mondta az asszony arcát kémlelve. Arra gondolt, túl sápadt és még mindig ki van tágulva a pupillája. - Hogy látsz? Ködösen? - Nem, az rendben van. Tudnom kell, hogy minden rendben van-e a lányokkal. - Biztos, hogy jól vannak. A szüleiddel vannak, emlékszel? Carmelben. - Világos az agya, gondolta. A pulzusa gyors ugyan, de erős. - Hány ujjamat mutatom? - Kettőt - mondta Laura, és megragadta a férfi kinyújtott kezét. - Annie. A ház… - Azt mondtam, minden rendben. Bízzál bennem! - Jó - mondta az asszony, újra lehunyta a szemét, hagyta, hogy tovább lebegjen. Leestem a szikláról. - Pontosan. - A szájára szorította a kezét, és ott tartotta, amíg újra beszélni tudott. - Most figyelj rám! Néhány percre itt kell hagyjalak. Utána visszajövök, és fölviszlek. - Itt kell hagynod. - Nem tudnál fölmászni. Azt akarom, hogy itt maradj fekve, mozdulatlanul. Ígérd meg! Laura! Nyisd ki a szemed, és nézz rám! Ígérd meg, hogy nem mozdulsz innen, amíg vissza nem jövök. Az asszony ránézett. 204
- Nem mozdulok innen, amíg vissza nem jössz. Hideg van. - Itt van - mondta a férfi, lehámozta magáról a farmerdzsekit, és az asszonyra terítette. Ez segít valamennyit. Most csak pihenj. Pihenj, és várj meg. - Várni foglak - motyogta az asszony. Laura előtt lassan körbefordult a világ. Figyelte, amint a férfi föláll, megfordul. Összezavarodva azt látta, hogy mászni kezd a sziklán, keze-lába támasztékot talál, időnként földlavinát indít el. Bizonytalanul elmosolyodott, mert arra gondolt, olyan, mint egy hős, aki megmássza a várkastély falát. Kimenti a toronyból? Föl tud-e mászni olyan magasra, hogy fölébressze a csókjával? Nem, hiszen elhagyja, jutott eszébe. Ködösen arra gondolt, igen, a férfi éppen elhagyja, ám a sokk túlságosan kiütötte ahhoz, hogy pánikot érezzen, amint azt figyelte, hogy a férfi vagy másfél métert visszacsúszik a sziklán. Látta, amint felnyújtja a kezét, a puszta ujjaival kapaszkodik, úgy harcolja ki az utat a durva, kérlelhetetlen falon. Arra gondolt, elment, de vissza fog jönni. Visszajön, de aztán újra elhagyja. Michael lenézett az asszonyra, amikor fölért a tetőre. Úgy érezte, mintha furcsa mód nagyon közelről látná Laurát, mintha az asszonynak csak fel kéne nyújtania a kezét, hogy megérintse az arcát. Aztán elindult, az asszony meg magára maradt odalent. Laura arra gondolt, túl fogja élni. Mert egyszerűen nincs más lehetősége. Nem ugrott le a szikláról. Nem dobta el magától az életet. A végzet a halál felé lökte ugyan, de ezt is túl fogja élni. És folytatja az életét. Szegény Seraphina! Megmozdult, elfordította a fejét. A lány nem harcolt az életéért, nem élte túl a csapást. És elveszítette minden álmát. A sajnálat, a gyász könnye pergett végig az arcán, s amint megfordult, hogy letörülje, a sziklafalban egy sötét kis lyukra esett a pillantása. Talán barlang, gondolta ködösen. De azon a párkányon nem volt barlang. Aztán rájött, hogy elmozdultak a sziklák, és felsóhajtott. Minden elmozdult. Apránként kúszott a nyílás felé. Ez lesz a titkos hely, gondolta. A rejtekhely. A szerelmesek búvóhelye. Mosolygott, miközben feltornászta magát, felült, és beleszimatolt a levegőbe. És megesküdött volna, hogy érzi a fiatal lány parfümjének az illatát. - Seraphina! - motyogta akkor is, amikor benyúlt a nyílásba, és kitapintott egy sima faládikót. - Megtaláltalak. Szegény Seraphina, olyan sokáig nem találtunk. Tovább beszélt, de nem volt ott senki, aki meghallja, mintha összefüggéstelen szavakat mondana. Feltérdelt, megvárta, amíg lecsillapodik a kavargás a fejében, aztán megpróbálta kihúzni a ladikot. - Laura, mi a francot csinálsz? Az asszony lágy mosollyal, ködös tekintettel fölemelte arcát, és megpillantotta Michaelt a szikla tetején. - Megtaláltuk. Gyere, és nézd meg, Michael! - Hagyd abba! Maradj, ahol vagy! Ez biztos az agyrázkódástól van, gondolta a férfi, és sietve odaerősítette a kötelet a Max nyergén lévő szarvra. A szíve a torkában dobogott a gondolatra, hogy az asszony esetleg megpróbál felállni. Még leesik, mielőtt visszaérne hozzá.
205
- Tartsd mozdulatlanul! - parancsolt rá Maxre, aztán ledobta a kötelet. Sebesebben ereszkedett le, mint az óvatosság megkívánta volna, a kötél égette sebes kezét, a szikla végigmarta büntetésként a testét. Majd beleroppant a bokája, amikor földet ért, és hangosan lihegett, de már újra a karjában, biztonságban volt az asszony, szorosan magához ölelte. - Megígérted, hogy nem mozdulsz. - Seraphina. Az üregben. Nem tudtam egyedül kihúzni. Túl nehéz. Szükségem van Margóra és Kate-re. - Egy pillanat! Hadd kössem rád. - Gyors mozdulattal az asszony derekára erősítette a kötelet. - Semmit sem kell tenned, csak kapaszkodj belém. Fölviszünk Maxszel. - Jól van - mondta Laura, és nem kérdezett semmit. Végül is, olyan egyszerű volt. Kihúznád nekem? Hogy idekint legyen a napon. Olyan sokáig volt sötétben. - Persze. Most fölemellek. Nézz rám, ne csinálj semmit csak nézz rám! - Persze, de a ládikó. - Miféle ládikó? - Az üregben. - Ne törődj vele! Majd… - Viszont önkéntelenül arrafelé pillantott, amerre Laura mutatott. Látta a fán megcsillanó rezet látta a ládikó alakját. - Jézusom! - Seraphina hozománya. Kihúznád az üregből? Kicsi, alig hatvancentis, domború fedelű cédrusfa ládikó volt rézverettel és zárral. Olyan nyolc-kilenc kiló körül lehet gondolta, amint fölemelte. Egyszerű ládikó volt faragás nélkül, mégis megesküdött volna, hogy érez valamit, amint a kezét közelebb emelte hozzá. Valami hőséget, amely pedig egyáltalán nem létezett, valami erőtlen vibrálást, ami megcsiklandozta az ujjbegyét. Alig egy pillanatig tartott, talán kettőt vert a szíve, aztán már újra csak gyalult fából készült rézveretes ládikó lett belőle. - Minden álmát belezárta - mondta lágy hangon Laura. - Mindegyiket, mert eltűnt életéből az a férfi, akit a legjobban akart. - A rengés mozdította el a sziklákat - mondta szemöldökét összehúzva Michael, és a szabályos alakú üreget tanulmányozta. - Azt mondanám, egy másik rengés fedte be, mit tudom én, mikor. - Seraphina azt akarta, hogy mi találjuk meg. Egész életünkben vezetett minket, hogy idetaláljunk. - Hát, már megvan - mondta Michael. Nagyon érdekes volt ugyan a lelet, de nem az volt az első. - Azt akarom, hogy öleld át a nyakamat, és kapaszkodj. Meg tudod tenni? Hogy van a vállad? - Sajog, de sikerülni fog. Hogyan… - Majd én elintézem. - Talpra segítette az asszonyt, ott állt közte és a perem között. - Le ne vedd rólam a szemed - folytatta, felhúzta az asszony karját, hogy át tudja ölelni a nyakát. A kötél jó erős. Nem kell aggódnod miatta. - Felmásztál a sziklára? Azt hiszem, láttalak, amikor fölfelé másztál. - Ne törődj vele - mondta a férfi, mert rájött, hogy az asszony tudata még nem tisztult fel egészen. - Csúsztam már eleget a filmeken is. - Be nem állt a szája, miközben a kötelet próbálgatta. - Kapaszkodj, indulunk. Max! Vissza, vissza! - A kötél megfeszült. Michael fél
206
karjával szorosan átölelte Laura derekát, aztán érezte, hogy a talpa már nem érintkezik a földdel. Azontúl a lóra bízta magát. A sziklák fájdalmasan karcolták a hátát. A sarkával segítette az emelkedést, miközben ömlött a veríték az arcáról, és minden karizma pattanásig feszült. - Már majdnem fent vagyunk - mondta az asszonynak. - Nem hoztuk magunkkal Seraphinát. El kellett volna hoznunk. - Visszajövök és elhozom. Csak kapaszkodj. Nézz rám! Laura nézése újra normális lett, belebámult a férfi szemébe. - Visszajöttél értem. - Így van. Kapaszkodj! - Egy pillanatra úgy érezte, megáll a szíve. Pár centire voltak a peremtől, az ég és a tenger között. Ha bármelyikük habozik, elvesztek. - Nyúlj föl! Csak a fél kezeddel. Nyúlj fel, és fogd meg! Az asszony tette, amit mondtak neki, figyelte, amint a keze megragadja a szikla peremét, aztán lehullik róla, majd újra megragadja. - Ez az! Húzódzkodj! Michael ügyet sem vetett megkínzott izmaira. Fölfelé tolta az asszonyt, és sajátmagát is fölfelé rángatta, miközben a ló addig húzta a kötelet, amíg túl voltak az utolsó pár centin. Michael hason érkezett a tetőre, aztán egyszerűen elterült, a teste védelmezte Laura testét, az arcát az asszony hajába temette. - - Laura! Istenem, Laura! - Ajka az asszonyét kereste, s egy pillanatra elfeledte a rettegést. - Hazaviszünk. Most hazaviszünk - mondta és visszahúzódott. - Fájdalom? - A fejem. De azért rendben. - Feküdj nyugodtan, én majd vigyázok rád. - Leoldotta a kötelet, aztán karjába emelte az asszonyt. - Max? - Majd utánunk jön. Ne izgulj, utánunk jön. - Aztán levitte Laurát a sziklákról, s elindult vele a Templeton-ház felé vezető hosszú lejtőn. Max békésen kocogott mögöttük. Michael lába csak akkor kezdett reszketni, amikor Ann kirontott a bejárati ajtón. - Ó, édes istenem! Már mindenütt kerestem. Mi történt? Szegény báránykám! - Leesett - mondta Michael, és Ann kézcsapkodása közepette elindult befelé. - Be kell vinnem. - A szalonba! - mondta Ann, előreszaladt és elkeseredetten fölkiabált az emeletre. - Mrs. Williamson! Jenny! Megtaláltam. - Aztán Michaelt kérdezte. - Nagyon rossz az állapota? Mindenki úton van. Mindenkit felhívtam, amikor sehol sem találtam. Fektesse ide a kerevetre, és hadd nézzem. Ó, kicsim, a fejed! - Az istenért mi történt… - állt meg lihegve Mrs. Williamson az ajtóban. - Leesett - vakkantotta oda Ann. - Forró víz kell, kötés. - Leestem a szikláról - mondta Laura, miközben úgy érezte, a feje ismét a helyére került. - Ó, istenem! Hol sérültél meg? Hadd nézzelek. - Elhallgatott, amikor meghallotta, hogy autók repesztenek fölfelé a felhajtón, ajtók csapódnak. - Mindenki itt van. - Csókot nyomott Laura szemöldökére. - Most már mindenki itt van. Először Susan rontott be az ajtón, megállt, hogy megerősítse magát, mert a szíve ugrott egyet. - Nos, mi ez az egész? - kérdezte viszonylag higgadtan. 207
- Leestem a szikláról - mondta Laura. - Michael talált meg. Beütöttem a fejemet. Ennyit sikerült mondania, mert a szalon máris megtelt emberekkel, mindenki őt akarta megtapogatni, és elárasztották kérdésekkel. - Csönd! - kiáltott rá Thomas a kisebbfajta tömegre, és megfogta a lánya kezét. - Josh, hívj orvost, és mondd meg neki, hogy bevisszük Laurát a… - Nem! - mondta Laura riadtan, felült, és megveregette Kayla fejét, amit a kislány az ölébe hajtott. - Nem kell hozzám orvos. Csak beütöttem a fejemet. - Jó nagy dudor! - cicegte Mrs. Williamson, aki még mindig a koszt és a vért törölgette Laura fejéről. - Nem csodálkoznék, ha agyrázkódásod volna. Michael? A férfi nem is vette észre, hogy minden szem rászögeződik. Annyit tehetett, hogy lebámult Laurára. - Nem tudom, meddig volt eszméletlen. Öt-hat percig talán. De a tudata tiszta, a látása nem ködös. Egyetlen csontja sem törött el. - Megtörülte a száját. - Kificamodott a válla. Biztos a bal oldalára esett. Fájni fog, de már jól tudja mozgatni. - Nem akarok kórházba menni. A röntgen biztos zsúfolva van emberekkel a rengés után. Nem akarok velük együtt várni. Csak arra van szükségem, hogy itthon legyek. - Akkor itthon kell maradnod - mondta Margo, és Laura mellé guggolt. - Majd mi gondodat viseljük. Jól megijesztettél minket. - Magamat is - motyogta Laura, és átölelte Alit, aki hozzá bújt. - De jól vagyok. Csak pár dudor és zúzódás. Olyan volt, mint egy kaland. - Tudod mit, legközelebb menj el könnyűbúvárnak, ha kalandra vágysz - mondta Kate, és a kerevet háta felett átnyúlva Laura vállára tette a kezét. - Az én szívem nem bírja az ilyesmit. - Megtaláltuk Seraphina hozományát. - Micsoda? - kérdezte Kate, és erősebb lett a szorítása. - Micsoda? - Ott volt azon a peremen, ahová estem. Volt egy üreg, és abban volt. Igaz, Michael? El sem tudtam volna képzelni. - Ott van. Majd idehozom - szólt közbe Michael. - Nem hozol te semmit! - mondta fölemelt hangon Mrs. Williamson, hogy megelőzze a kérdések áradatát. - Ülj le, mielőtt leesnél a lábadról, és hadd nézzem meg a kezedet. Gyalázatos állapotba kerültél. - Te jó isten! - mondta Susan, aki először semmi másra nem tudott figyelni, csak a lányára. Elkapta Michael csuklóját. Kosz és vér fedte a férfi tenyerét, az ízületei összevagdosva. - Hiszen te darabokban vagy. - A férfira emelte a tekintetét, kicsordult belőle a meghatottság, amikor rájött, mit tett a férfi. - Michael! - Jól vagyok - mondta Michael, és hátratántorodott. Hirtelen nem kapott levegőt, és nem volt benne biztos, meddig bírja el a lába. - Látnom kell a lovaimat. Susan utánalépett, amikor kitántorgott a szobából. - Anya! - mondta Josh, és megfogta az anyja karját. - Hagyd, majd én. Kérlek! - Hozd vissza, Josh! Ápolásra van szüksége. - Nem fog visszajönni - mondta magának Josh, miközben a barátja után lépett. Michael! - Átrohant a teraszon, az udvaron, és bolondnak érezte magát, hogy egy férfit üldöz, aki úgy lépked, mint egy részeg a kocogó lova mellett! - A francba, Michael, várj! - Elkapta
208
Michael vállát, megpördítette, aztán önkéntelenül visszahőkölt, olyan izzó gyűlölet lövellt felé a barátja szeméből. - Hagyj engem békén! Nekem már semmi dolgom itt. - De nekem igen. Figyelj… - Ne kezdj ki velem! - mondta Michael, s bár fájt a keze, hátralökte Josht. - Olyan hangulatban vagyok, hogy könnyen kikészítek valakit, és akár te is lehetsz az. - Remek! Tessék! Amilyen állapotban vagy, rád fújok, és hanyatt esel. Te idióta, te ostoba barom, miért nem mondtad el, hogy szerelmes vagy bele? - És akkor mi lett volna? - Minden másként alakul. Csak álltál előttem, és hagytad, hogy egy csomó hülyeséget zúdítsak rád, és nem tettél semmit. Pedig csak annyit kellett volna tenned, hogy kinyitod a szádat és elmondod. Azt hittem, kihasználtad. - Miért, nem? Kihasználtam, aztán eldobtam, ahogy mondtad. Kérdezd meg a húgodat! - Tudom, milyen az, amikor valaki szeret egy asszonyt, és halálra rémül, amikor rájön, hogy nem tudja megtartani. És tudom, milyen, amikor annyira vágyik rá, hogy a végén elrontja. Most már tudom, milyen az, amikor két ember nyomorultul érzi magát a beavatkozásom miatt, pedig csak a javukat akartam. És ez nagyon nem tetszik. - Itt nem rólad van szó. Azt találtam ki, ideje tovább lépni, mielőtt kinyitod a szád. Más terveim vannak. Mást akarok… - Elhallgatott, Max meleg nyakához szorította az arcát. - Azt hittem, meghalt. - Megrázkódott a válla, és nem volt benne sem elég akarat, sem elég erő, hogy lerázza magáról Josh kezét. - Lenéztem, láttam, hogy ott fekszik, és azt hittem, meghalt. Másra nem is emlékszem, amíg le nem értem, és a pulzusára nem tettem a kezem. Éreztem, hogy ver. - Rendbe fog jönni. Te is. - Nem kellett volna lezuhannia, ha nem mondom meg neki, hogy vége. Ha nem bántom meg. - Elhúzódott, megdörgölte az arcát, elkente rajta a vért. - Az a fontos, hogy ápolni fogják. Nekem már nincs itt helyem. - Tévedsz. Senki sem küld el, magad mész. Jézusom, Michael, rettenetes állapotban vagy! - Végigmérte a férfi tönkrenyomorított kezét, a szakadt és véres ruháját. Nem, még nem akart belegondolni, hogy a húga és a barátja milyen közel volt a halálhoz. - Gyere vissza, Michael! Mrs. Williamson majd gondodat viseli. Nagyon úgy látom, hogy egy ital is jól jönne. - Majd akkor iszom, ha végeztem. - Mivel? - Azt mondtam neki, hogy elhozom azt a rohadt ládikót. Hát akkor indulok. Josh kinyitotta a száját, de Michael már elindult. Josh úgy döntött, ez nem az érvek ideje. - Várj! Előkerítem Byront. Együtt megyünk.
209
21 Egy órával később koszosan és kisebb fájdalmak árán, de Josh és Byron bevitte az apró ládikót a szalonba. Az utórengések miatt volt egy-két cikis pillanat, amikor a peremen kucorogva azon tűnődtek, talán elment az eszük. De szerencsésen túljutottak rajta, és a ládikó, mintha várakozna, már ott volt a kávézóasztalon. Még mindig nem nyitották ki. - Nem tudom elhinni - motyogta Margo. Ujjával megsimogatta a fáját. - Valódi. Oly sok idő után. - Rámosolygott Laurára. - Te találtad meg. - Mi találtuk meg - javította ki Laura. - Mindig is ezt akartuk. - Tompán zúgott a feje, amint Kate kezéért nyúlt. - Hol van Michael? - Nem tudott… - mondta Josh, és lenyelt egy káromkodást. - Utána kell néznie a lovainak. - Majd én előkerítem neked - ajánlkozott Byron. - Nem - mondta Laura, és emlékeztette magát, hogy a férfi már választott. És hogy neki folytatnia kell az életét. - Olyan kicsi, ugye? - mondta gyönyörködve. - Olyan egyszerű. Azt hiszem, mindnyájan valami hatalmas, díszes, rendkívüli tárgyra gondoltunk. De csak egy sima, egyszerű ládikó. Az a fajta, amelyik sokáig tart. - Nagyot lélegzett. - Készen vagyunk? Margo és Kate ott állt mellette, amikor a zárra tette a kezét. Könnyen, hangtalanul nyílt ki, levendula- és cédrusszag áramlott ki belőle. És ott voltak benne egy fiatal lány kincsei és álmai. Egy lazuritból faragott rózsafüzér súlyos ezüstkereszttel. Egy gránátbross, száraz rózsaszirmok. És igen, arany is volt benne, amely sápadtan megcsillant, amikor kiöntötték egy bőrerszényből. De fehérnemű is volt benne, aprólékosan hímzett és gondosan összehajtogatott fehérnemű. Csipkeszegélyes, megsárgult zsebkendők. Egy borostyán nyaklánc, egy nagyon vékony ujjra való gyűrű rubinttal kirakva, amely úgy csillogott, mint a frissen kicsordult vér. Apró ékszerek, amelyek hajadonokhoz illenek, és egy medalionban egy aranycérnával átkötött sötét hajfürt. Ott volt mellette egy kicsi, vörös bőrkötésű könyv. Benne egy jó nevelést kapott lány gondos, iskolás kézírásával a következő. „Ma korán reggel találkoztunk a sziklákon, amikor még harmatos volt a fű, és a nap akkor emelkedett ki a tengerből. Felipe azt mondta, szeret, s ettől olyan ragyogás költözött a szívembe, hogy szebb volt, mint a hajnal.” Laura Margo vállára hajtotta a fejét. - A naplója - motyogta. - A kincse mellé tette a naplóját. Szegény lány! - Mindig azt hittem, rettenetesen fogok örülni, amikor megtaláljuk - mondta Kate, belenyúlt a ládikóba, végighúzta ujját a borostyán gyöngyszemeken. - De most szomorú vagyok. Mindent ebbe a ládikóba rejtett, ami fontos volt neki, és emlékül hagyta maga után.
210
- Nem kell szomorúnak lenned - mondta Laura, és ölébe engedte a nyitott naplót. - Azt akarta, hogy megtaláljuk és újra kinyissuk. Szeretek arra gondolni, hogy addig kellett várnunk rá, amíg mind a hárman szembe nem néztünk valamivel, amiről pedig azt hittük, képtelenek vagyunk szembenézni vele. De hát megtettük. Megtesszük. - Előrenyúlt, megfogta két barátnője kezét. - Azt hiszem, az egészet el kell helyeznünk a boltban, egy külön polcon. - De nem adhatjuk el - motyogta Margo. - Nem adhatjuk el Seraphina kincseit. - Nem, dehogy adjuk el - mondta mosolyogva Laura, és az egyszerű ladikóra pillantott. - Azért tesszük oda, hogy mások is álmodozhassanak.
Michael hagyta a kuplerájt a nappalijában úgy, ahogy volt. Be akart állni a zuhany alá, hogy lemossa magáról a fájdalom nagyobbik részét. Miután ivott egyet. Valójában, ahogy belegondolt, úgy látta, egy rohadt ital a legjobb módja, hogy lemossa magáról a fájdalom nagyobbik részét. Hagyta a sört, és elővett egy üveg Jameson whiskyt. Ügyet sem vetett a kitartó kopogtatásra, miközben félig teli töltött egy poharat. - Menj innen, a rohadt életbe! - morogta, és nagyot kortyolt. Egy kicsit földerült a hangulata, amikor Ann Sullivan rányitotta az ajtót. - Látom, már elkezdted italba fojtani a bánatodat ennek a káosznak a kellős közepén mondta az asszony, letett egy dobozt a pultra, és összehúzott szemöldökkel felmérte a pusztulást. - Nem hittem volna, hogy ennyi kárt okozott a rengés. - A nagy házban csak néhány törékeny holmi veszett oda. - A nagyját Laura törte össze - mondta Michael, és újra fölemelte a poharát, amikor Ann elbiggyesztette a száját, - Tényleg? Ritkán engedi szabadjára az indulatát, de olyankor nagyon kijön a sodrából. Nos, ülj csak le, majd a gondjaimba veszlek, mielőtt föltakarítom ezt a rendetlenséget. - Nem akarom, hogy föltakarítsa, és azt sem akarom, hogy a gondjaiba vegyen. Menjen innen! A asszony nem szólt semmit, csak belenyúlt a dobozba, és elővett egy letakart tányért. - Mrs. Williamson küldött neked ételt. Én kértem meg, hogy áthozhassam. Nyugtalan miattad. - Nem kell nyugtalankodni. - A kezét tanulmányozta. - Voltam már rosszabbul is. - Nem kétlem, de igazán leülhetnél, hogy kitisztítsam azokat a vágásokat. - Ezzel egy tálat, üvegeket és kötszert rakott a pultra. - Én is meg tudom csinálni - mondta Michael, fölemelte a poharát, és a whisky szintjét méregette benne. - Már el is kezdtem. Ann a maga keresetlen módján megkerülte a pultot, és lenyomta a férfit egy székbe. - Ülj le, ha azt mondják. - A rossebet! - szakadt ki a férfiból, s megdörgölte a vállát, aminél fogva az asszony lenyomta a székre. Úgy égett, mint a tűz. - És beszélj tisztességesen! - mondta Ann, s forró vizet töltött a tálba. - Biztos vagyok benne, hogy máris elfertőződött. Annyi eszed sincs, mint egy tyúknak. - Elkapta a férfi fél kezét, és munkába fogta. - Ha már irgalmas nővért játszik, legalább… A francba, ez fáj! 211
- Elhiszem. És ne káromkodj előttem, Michael Fury. - Meghökkent, amikor látta, milyen rossz állapotban van a férfi keze, de a mozdulatai továbbra is fürgék voltak, és nem óvatoskodott. - Ez csípni fog. A fertőtlenítőtől, amellyel Ann bőkezűen meglocsolta a nyílt sebeket, keresztbe akadt a férfi szeme, és a levegőt a legvadabb káromkodások töltötték meg. - Micsoda mocskos ír szád van! Shamus bácsira emlékeztetsz. Az országnak melyik részéből jött a családod? - Galwayből. Még jó, hogy nem sósavat tölt a kezemre! - Egy olyan nagy, erős férfi, mint te, aztán vinnyog egy kis peroxidtól meg alkoholtól? Igyál még egyet, mivel éppen nincs nálam keserű pirula, amit lenyelhetnél. Ez sértette a férfi büszkeségét, hiszen Ann annak is szánta. Michael lecsapta a poharat, komoran az asszonyra bámult. Úgy döntött, magával foglalkozik, miközben Ann gézzel bekötötte a kezét. - Kész? - kérdezte a férfi. - Ez igen, legalábbis egy időre. Tartsd szárazon a kötést, és rendszeresen cseréld ki, mivel feltételezem, te is olyan csökönyös vagy, mint Miss Laura, ami az orvost illeti. - Nem kell orvos - mondta Michael, és elrántotta a vállát, de megbánta, mert lüktetni kezdett. - Ő is rendbe jön. Elég ember van körülötte, aki nem hagyja békén. - Laura mindenkiből szeretetet és ragaszkodást vált ki, mert igen nagylelkűen osztogatja ő is mindkettőt - mondta Ann, felállt, kiürítette a tálat, aztán újra megtöltötte. - Vesd le, ami az ingedből megmaradt - szólt rá a férfira. Michael felrántotta a szemöldökét. - Nos, Annie, most egy kicsit rozoga vagyok, de ha tudtam volna, hogy ilyen sürgős magának… Jaj! - A férfi hangtalanul tátogni kezdett megdöbbenésében, mert Ann keményen megcibálta és megcsavarta a fülét. - Nem csak a füledet csavarom meg, ha úgy viselkedsz, mint egy tuskó. Le azzal az inggel, fiam! - Jézusom! - mondta Michael, csak ült, és a sajgó fülét dörgölte. - Mi a baja velem? - Nem csak a kezed van gyalázatos állapotban. Vedd már le azt az inget, hogy lássam, milyen állapotba kerültél. - Mi a francot törődik velem? Magától akár elvérezhetnék, és még csak nem is pislantana rám. Mindig is gyűlölt. - Nem. Mindig féltem tőled, ami elég nagy bolondság volt. Pedig csak szánalomra méltó férfi vagy, aki nem ismeri a saját értékét. Tévedtem, amit sajnálok, és remélem, van bennem annyi kurázsi, hogy bevalljam. - Mivel a férfi meg sem mozdult, Ann lehúzta róla az elrongyolódott trikót. - Azt hittem, megverted az anyádat. - Micsoda? Hogy az anyámat? Soha… - Tudom. Maradj nyugton! Jézusom, te aztán jól helyben vagy hagyva. Szegény fickó! Dudorászott közben, amint sorban, gyöngéd kézzel ellátta a hosszú vágásokat a férfi hátán. Akár magadat is megölted volna Lauráért, ugye? Michael hirtelen úgy érezte, fáradt, elviselhetetlenül fáradt. A pultra fektette a fejét. - Menjen innen! Hagyjon már békén! - Dehogy! Más sem tenné. Ilyesmit csak te szoktál csinálni. Most tarts ki, mert csípni fog. 212
Michael sziszegni kezdett, amikor a fertőtlenítő belemart. - Csak le akarok részegedni. - Ha muszáj, majd leiszod magad - mondta könnyed hangon Ann. - De annak a férfinak, aki elég bátor ahhoz, hogy földrengéskor is elmenjen azért a nőért, akit szeret, elég mersze van ahhoz is, hogy józanul nézzen szembe azzal az asszonnyal. Nos, ezt majd akkor vitatjuk meg, ha végzünk a többivel. Vedd le a nadrágod! - A rossebbe, nem fogok itt… Jézusom! - ordított fel, amikor az asszony megcsavarta a másik fülét is. - Jól van már, na! Pucéran akar látni, megkapja. - Felállt, kigombolta szétszakadt farmerját, letolta. - Kórházba megyek, ha tudom, hogy mit kapok helyette. - A combodon ezt a vágást össze kéne varrni, de majd meglátom, mit tehetek. Michael rosszkedvűen leült, de a poharat félretolta. Már nem vágyott rá annyira, hogy berúgjon. - Jól van? - kérdezte lesütött szemmel. Ann szája körül megjelent valami mosolyféle, de nem emelte föl a fejét. - Laura megsebzettnek érzi magát, és nem csak kívül. Szüksége van rád. - Nem, nincs. Én volnék az utolsó, akire szüksége van. Tudja, kivagyok. Az asszony akkor fölemelte a fejét, és keményen a férfi szemébe nézett. - Igen, tudom, ki vagy. De te tudod-e, hogy ki vagy, Michael Fury?
Annyira idegesítette a dolog, mint egy sajgó fog. Hogy tudna arra összpontosítani, amit meg kell tennie, amikor folyton maga előtt látja az asszonyt azon a sziklán, fehéren és mozdulatlanul? Vagy amikor megfordult ennél az ajtónál, megbántott, indulatos tekintettel ránézett, és azt mondta, szereti. Bármit tett, nem segített. Föltakarította a szemetet a lakásban, mert Ann ráparancsolt, hogy emelje föl a seggét, és rakjon rendet, hordja ki a szemetet. Lecsillapította a lovakat, újra felaggatta a lószerszámokat, aztán mégiscsak levette és elcsomagolta. Nem bírt nyugalmat találni. A végén feladta, és a gyepen át elindult a Templeton-ház felé. Magával civakodva azt mondta, ésszerű, hogy ellenőrizni akarja, jól van-e Laura. Talán mégis kórházba kell vinni. A családja tehetetlen. Világos volt előtte, ha egyszer Laura Templeton a sarkára áll, akkor senki nem tudja megingatni. Csak ellenőrizni akarja az asszonyt, aztán el kell intézni, hogy a lovainak szállást találjon valahol, amíg ki nem keveredik ebből az egészből. Amikor átvágott a kerten, Kayla és Ali feje bukkant fel a teraszon, játszottak. A két kislány felé rohant. - Kimentette mamát a földrengésből - kiabálta Kayla, és Michael ölébe mászott, amitől a friss sérülései lüktetni kezdtek. - Nem egészen - kezdte a férfi. - Én csak… - De maga volt az - nézett föl rá Ali ünnepélyesen. - Mindenki ezt mondja. - Michael vonogatni kezdte a vállát, mert igen kényelmetlenül érezte magát a hős szerepében, de Ali megfogta a kezét, és szemét elhomályosította az aggodalom. - Mindenki azt mondja, hogy a mama helyre fog jönni. Mindenki ezt mondja. Ugye, helyre jön?
213
Miért őt kérdezi? A francba, hogy lett belőle tekintély? Mégis leguggolt, mert nem tudott ellenállni annak a remegő szájnak. - Biztos. Csak néhány dudor van a fején, ez minden. Alinek kinyílt egy kicsit a szája. - Akkor jó. - Leesett a szikláról - folytatta Kayla. - És megtalálta Seraphinát, és megsérült, de maga meg Max visszahúzta. Mrs. Williamson azt mondja, Maxnek egy egész tál répa jár. Michael elvigyorodott, és beleborzolt a kicsi hajába. - És én mit kapok? - Mrs. Williamson azt mondta, maga már megkapta a jutalmát. Mi volt az? - Keresd meg nálam! - Maga is megsebesült - mondta kijózanodva Kayla, és fölemelte a férfi bekötözött kezét. Abban a pillanatban megcsókolta. - Fáj még? Ugye, most már jobb? A férfin úgy rohant át, olyan élesen az érzelem, mintha méh csípte volna meg, és valami édes sajgás maradt utána. Egész életében még soha senki nem csókolta meg azért, hogy ne fájjon a sebe. - Igen, sokkal. - A kislány hajába temette az arcát egy pillanatra. Vágyódva. - Lemehetünk Maxhez? - kérdezte Ali, és ösztönösen megsimogatta Michael haját, hogy megnyugtassa. - Hogy megköszönjük neki. - Igen, ez tetszeni fog neki. És a mama… - A szalonban van. Mindenkinek csöndben kell lennie, hogy pihenhessen. De maga bemehet - mosolygott rá Ali. - Szerette volna látni magát. És Kaylával majd minden reggel korábban kelünk fel, hogy iskola előtt még kitakarítsuk az istállót, amíg meggyógyul a keze. Ezért ne aggódjon! - Én… - kezdte Michael. - Te gyáva! - mondta magának. - Mondd el nekik, hogy elmész. - De képtelen volt rá. Egyszerűen képtelen volt rá. - Kösz! - nyögte ki. Figyelte, amint elindultak, két csinos kislány szaladt át a gyönyörű kerten. Aztán átlépett a szétszórt játékokon és háromszori próbálkozás után benyitott a teraszajtón. Azt várta, hogy Laura a kereveten fog feküdni, de nem, háttal a szalonnak az ablaknál állt, és kinézett a sziklákra. Olyan… olyan kicsi, gondolta. Minden ízéről kiabált a törékenység, mégis ő a legerősebb asszony, akit valaha ismert. És csak azért látszott mégis olyan finom alkatúnak, igen sérülékenynek, mert hátrafésülte a haját, és valami puha fehér ruhába burkolózott, aminek az anyaga olyan volt, mint a víz. De szinte elpusztíthatatlannak látszott, amikor megfordult, és a lenyugvó nap utolsó arany sugarai az ablaküvegen táncoltak a háta mögött. - Reméltem, hogy átjössz - mondta az asszony, és a hangja éppoly higgadt volt, mint ő maga. Ez az ingerkedés a halállal megmutatta neki, hogy valóban túl tud élni mindent. Még Michael Furyt is. - Nem voltam abban az állapotban, hogy érthetően megköszönjem neked, amit tettél, vagy hogy utánanézzek, te milyen állapotban vagy. - Jól. Hogy van a fejed? Laura elmosolyodott.
214
- Mintha odamázolódott volna a sziklához. Kérsz egy brandyt? Én nem engedhetem meg magamnak. A számtalan orvosszakértőm azt mondta, huszonnégy óráig nem ihatok egy csepp alkoholt sem. - Nem kérek - mondta a férfi. Még mindig nem ülepedett le benne a korábban legurított whisky. - Ülj le, kérlek! - intett jól nevelten egy szék felé az asszony. - Ez volt aztán a nap, ugye, Michael? - Hát, egyhamar nem fogom elfelejteni. A vállad… - Már eleget törődtem vele. Sajog. - Leült, lesimította a ruháját. - Mindenem sajog. Fáj a fejem, és időnként élesen belenyilall a gyomromba, ha arra gondolok, mi történhetett volna. Mi történt volna, ha nem találsz meg. Felhúzott szemöldökkel figyelte, amint a férfi ide-oda őgyeleg a szobába. Még alig nézett rá. Csak akkor bámulta meg nagyon, amikor az ablaktól felé fordult. Laura nem akarta, hogy a keze reszketni kezdjen, összekulcsolta az ölében. - Van még valami, amit meg akarsz tudni, vagy csak orvosi szempontból érdekel az állapotom? - Csak látni akartalak… - mondta a férfi, aztán elhallgatott, a zsebébe akasztotta a hüvelykujját, és kényszerítette magát, hogy az asszonyra nézzen. - Ide figyelj, semmi értelme, hogy ez a dolog elintézetlen maradjon. - Miféle dolog? - Te nem vagy szerelmes belém. - Nem? - kérdezte türelmes figyelemmel az asszony, és félrebillentette a fejét. - Nem. Mert az a helyzet, hogy minden összekeveredett a szexszel meg talán a hálával. Egyszerűen ostobaság. - Szóval ostoba is vagyok. - Ne akard összezavarni, amit mondtam. - Éppen azon vagyok, hogy tisztázzam - mondta az asszony, előrehajolt, megérintette a ládikót, amely még mindig ott állt nyitva a kávézóasztalon. - Nem láttad Seraphina hozományát. Kíváncsi vagy rá? - Nekem semmi közöm hozzá. - Mégis lenézett, látta a csillogó aranyat, ezüstöt, a sima borostyángyöngyöket. - Nem valami sok. Alig számít. - Tévedsz. Sokat számít - mondta az asszony, és újra a férfira nézett. - De még mennyit! Miért mentél vissza érte? - Azt mondtam, visszamegyek. - Egy férfi, aki állja a szavát - motyogta Laura. - Akkor még zavart voltam egy kicsit, de most már tisztán látom a dolgokat. Emlékszem, amint ott feküdtem, s azt figyeltem, hogy fölfelé mászol a sziklán. Úgy lógtál ott, mint egy gyík. Vérzett a kezed, megcsúszott, amikor lemállott a szikla. Szörnyet halhattál volna. - Azt hiszem, mégis ott kellett volna hogy hagyjalak. - Képtelen lettél volna rá. Bárkiért megtetted volna. Mert ilyen vagy. És visszamentél a ládikóért is. - Megsimogatta a ládikó fedelét. - Mert megkértelek rá. - Nagyobb jelentőséget tulajdonítasz a dolognak, mint amilyen a valóságban. - Tőled kaptam meg azt, amit egész életemben kerestem. - A tekintete teli volt érzelemmel, ahogy a férfira nézett. - Nem tudom nagyobbnak látni, mint amekkora. Hányszor 215
másztál le meg föl azon a sziklán miattam, Michael? - Amikor a férfi nem válaszolt és tovább járkált, Laura felsóhajtott. - Kényelmetlenül érzed magad, ha hálával, csodálattal, szerelemmel találkozol. - Nem vagy szerelmes belém. - Ne mondd meg nekem, mit érzek! Michael visszanézett, mert az asszony hangja élesebb lett. Ha megint hajigálni kezd, amiben kételkedett, van benne elég erő, hogy hárítsa. - Ne merd megmondani, mit érzek. Te eldöntötted, hogy nem érzel így, nem akarod, hogy szeresselek, de ahhoz nincs jogod, hogy megmondd, mit érzek. - Akkor tényleg ostoba vagy - robbant ki a férfiból az indulat. - Azt sem tudod, ki vagyok. Pénzért öltem. Az asszony várt egy pillanatig, aztán felállt, és elindult, hogy egy pohár ásványvizet töltsön magának. - Arra utalsz, hogy zsoldos voltál? - Nem érdekes, mire utalok. Öltem, és pénzt kaptam érte. - Fel sem tételezem, hogy hittél az ügyben, amelyért harcoltál. A férfi kinyitotta a száját, aztán becsukta. Hát nem hallotta ez a nő, mit mondott? - Nem érdekes, hogy hittem benne, vagy sem. Pénzért öltem, egy éjszakára bedutyiztak, olyan nőkkel feküdtem le, akiket nem is ismertem. Laura higgadtan kortyolt egyet az ásványvízből. - Most dicsekszel vagy mentegetőzöl, Michael? - Isten az égben! Hagyd már ezt a fellengzős modort! Olyasmit tettem, amit el sem tudsz képzelni ebben a kifinomult világodban. - Kifinomult, mi? - motyogta az asszony, és nagyot húzott a vízből. - Ahhoz képest, amilyen a te valóságod. Azt hiszem, mégis sznob vagy, Michael Fury. - Jézusom! - Pedig az vagy. Te úgy látod, fölötte állok minden köznapiságnak, vágynak vagy bűnnek, mert gazdag családból származom, és fenntartom a társadalmi helyzetemet. És nem tudod feltételezni, hogy meg tudok érteni egy hozzád hasonló férfit, még kevésbé, hogy törődni tudok vele. Jól mondom? - Igen - mondta a férfi. Már az egész teste sajgott. - Nagyjából így lehet összefoglalni. - Akkor engedd meg, hogy elmondjam, én hogy látom. Olyan embert látok magam előtt, aki mindent megtett azért, hogy túlélő legyen. És megértem ezt az embert, nagyon is jól, még ebben a szánalmasan kifinomult világomban is. - Nem akartam… - Olyan valakit látok, aki nem adta fel, bármi került is az útjába - szakította félbe Laura a férfit, és lenézett rá. - Olyan valakit, aki úgy döntött, új irányt szab az életének, és azon volt, hogy valóság legyen belőle. Van benne becsvágy, tisztesség és bátorság. És olyan férfit látok magam előtt, aki még mindig gyászolja azt a gyereket, akit meg sem tudott ismerni. Laura olyannak festette le a férfit, amilyen Michael szerint nem volt, és ezzel halálra ijesztette. - Nem én vagyok az, akit keresel.
216
- De te vagy, és megtaláltalak. Ezzel a tudattal kell élnem, és meg is teszem, amikor elmész. - Szívességet teszek vele - motyogta a férfi. - Még nem tudod. De előbb vagy utóbb te is rájönnél. Már úgyis szöget ütött a fejedbe. - Mire gondolsz? - Tudom, hogy sehová sem jutnánk egymással. Képtelenség, és már te is tudod. - Tényleg? Elmagyaráznád, hogy jutottál erre a következtetésre? Számtalan példát tudott volna mondani rá, aztán előrántott egyet a hajánál fogva. - Nagyon óvatos vagy, és sosem érintesz meg, ha van valaki a közelben. - Valóban? - kérdezte az asszony, és lecsattintotta a poharát. - Maradj itt! - Bőszen az ajtóhoz robogott, kirohant, és otthagyta a komor ábrázatú férfit. Michael azt kérdezte magától, minek ment bele ebbe az egészbe? Minek vitatkozik vele? Még egyszer, utoljára meg kellett volna érinteni, átkarolni az asszonyt, aztán már mehetett is volna. Laura már ott is volt, Thomast ráncigálta magával. - Azt hittem, pihensz - zsörtölődött Thomas a lányával. - Szia, Michael! Már éppen azon voltam, hogy átmegyek, és… - Majd később beszélgettek - rendelkezett Laura, és egyenesen Michaelhoz masírozott. - Hé! - A férfinak csak ennyire volt ideje, mert az asszony elkapta a grabancát, lehúzta magához a fejét, és forrón szájon csókolta. Michael fölemelte a karját, aztán megint leengedte, aztán engedett, és magához ölelte az asszonyt. A teste reszketett a haragtól, de az ajka lágy volt, édes, és a csókjától megrogyott a térde. - Ez megvolt - mondta Laura, ellépett a férfitól, és a hökkenten vigyorgó Thomas felé pördült. - Kösz, apa! Magunkra hagynál minket, ha megkérlek? - Persze. Michael, azt hiszem, később el kell beszélgetnünk egy kicsit - mondta Thomas, és tapintatosan behúzta maga után az ajtót. - Elégedett vagy? - kérdezte Laura. Nem egészen. Az asszony újra fölkavarta minden vágyát, amelyet pedig már majdnem sikerült lecsillapítania. Nem szólt egy szót sem, csak újra átnyalábolta az asszonyt. - Mi a francot akartál kipróbálni? Ez nem változtat azon, hogy… - Aztán megtört, egyszerűen megtört. Reszketve az asszony hajába temette az arcát, és megpróbált levegőhöz jutni. - Azt hittem, meghaltál - sikerült kinyögnie. - Istenem, azt gondoltam, meghaltál. - Michael! - mondta az asszony, és minden indulata elszállt, amint a férfi hátát simogatta. - Szörnyű lehetett. Sajnálom. De már rendben vagyunk. Megmentettél. Gyöngéden két kezébe fogta a férfi arcát, és hosszan elnézte azt a sötét, zaklatott szempárt. Megmentetted az életemet - motyogta, és a férfi szájához érintette az ajkát. - Ne! - mondta a férfi, és hátraugrott. Elszörnyedt azon, milyen közel jár az asszony ahhoz, hogy térdre kényszerítse. - Ezen már túl vagyunk, nem fogunk mindent újra összekeverni. Az asszony csak állt, ahol volt, azt figyelte, milyen vad indulatok futnak át a férfi arcán. És lassan gyógyulni kezdett sajgó szíve a tudattól, a mosolya is kibomlott. - De hiszen te félsz tőlem! Félsz tőlünk. Látom, tényleg ostoba voltam, amikor azt hittem, csak én vagyok szerelmes beléd. Szerelmes vagy belém, és ettől halálra rémültél!
217
- Ne add a szavakat a számba! - kezdte a férfi, aztán megint hátrálni kezdett, mert az asszony elindult felé. - Ne tedd ezt! - Mi történik, ha újra megérintelek? - kérdezte az asszony, és sugárzott róla a hatalom, a jogos hatalom tudata. - Össze fogsz omlani. Egy ilyen erős férfi, aki mindent magában tart. Tudod, hogy összetörhetlek akár ezzel is - mondta, és a férfi arcára fektette a tenyerét. - Hibát követsz el! - mondta Michael, és fél kézzel elkapta az asszony csuklóját. Reszketett minden ujja. - Nem tudod, mit csinálsz. Nem lehetek az, amire szükséged van. - Elmondanád, mit gondolsz, mire van nekem szükségem? - Azt hiszed, majd kikupálódom, és teniszezni fogok a klubban? Eljárok a galériák megnyitóira, és veszek egy szmokingot? Sosem történik meg. Sosem szokom rá a brandyre és a biliárdra sem. És nem fogok egy füstös teremben üldögélni egy csomó túlsúlyos, gazdag fickóval, és megbeszélni velük, hogy állnak jelenleg a részvények. Laura nevetni kezdett, viszont a nevetéstől fájni és szúrni kezdett a feje, úgyhogy le kellett ülnie a kerevet karjára, amíg nem kap rendesen levegőt. - Na, ezt jól megmondtad! - Azt hiszed, viccelek? Ezt mondaná minden flancos barátod. Ott megy Laura Templeton azzal a korccsal, akit felcsípett magának. Az asszony hamar magához tért. - Ezért megüthetnélek. Valójában meg kéne üsselek. - És össze kellett kulcsolnia a kezét, hogy meggátolja magát abban, amit valóban meg akart tenni. - Ez sértő volt nekem is, és mindenkinek, akit a barátomnak tekintek. Azt hiszed, törődöm az ilyesmivel? Tényleg ilyen kevésre tartasz? - Azt hiszem, te vagy a minden - mondta a férfi, megakasztva ezzel Laurát, aki már éppen folytatni akarta. - Ha így van, akkor tiszteletben kell tartanod, mire van szükségem. Mert kisebbnagyobb változtatással erre vágytam egész életemben. Szükségem van a családomra és a munkámra. Az otthonomra. Kell az érzés, hogy annyit adok, amennyit elveszek. Szükségem van rá, hogy a gyerekeim boldogok legyenek, és biztonságban érezzék magukat. És szükségem van valakire, akit szeretek, aki függ tőlem, és akitől függök. Szükségem van valakire, aki rám figyel, és megért, aki hozzám ér, amikor arra van szükségem. Olyan valakire, akitől gyorsabban ver a szívem, amikor rám néz. Ahogy te nézel rám, Michael. Most is. - Nem fogod hagyni, hogy elmenjek - mondta csöndesen a férfi. - Persze hogy nem - belenyúlt a ládikóba, elővette a medaliont - De nem tudlak megállítani, ha muszáj elmenned, ha ki kell próbálnod valamit, ha menekülni akarsz valami elől, még ha az pontosan az is, amit egymás iránt érzünk. - Gyöngéd mozdulattal újra letette a medaliont. - De nem szűnök meg szeretni téged, és továbbra is szükségem lesz rád. Csak éppen nem leszel mellettem. Tovább élek, pedig megteremthettük volna a közös életünket. És nem látom földerülni a gyerekeimet, amikor belépsz a szobába, és nem fogom látni a közös gyerekeket sem, akik tőlünk születhettek volna. - Összehúzta a szemét, amikor észrevette, hogy megvillan a férfi szeme. - Azt hitted, nem akarok több gyereket? Pedig már ábrándoztam róla, milyen érzés lesz, amikor a karomban tartom a kicsit, akinek mi vagyunk a szülei.
218
- Nem, nem hittem, hogy több gyereket akarsz, főleg nem tőlem - mondta a férfi, és érezte, hogy az asszony egészen apró darabokra törte. - Laura! Laura felállt, várt egy kicsit, de a férfi csak megrázta a fejét. - Michael, nekem a család volt az egyetlen álmom. Sok mindent megváltoztattál bennem, de ez változatlan maradt. Olyan sok mindent éltem át veled először, és nem vettem észre, hogy én is adhatok neked valamit, mert annyira elvakítottál, annyira beléd szerettem. Én családot adhatnék neked, Michael. Michael azon tűnődött, meg tud-e szólalni. Melyik férfi tudna megszólalni, amikor megkapja azt az ajándékot, amire mindig is szüksége volt. Amikor ezt a kincset képzelte el és kereste kétségbeesetten. - Nem vagyok elég jó neked, és sosem képzeltem volna, hogy ez alakul ki kettőnk között. Azért feküdtem le veled, mert megtehettem, mert jobban akartalak, mint bárkit eddig. - Jó vagy nekem - javította ki az asszony. - Jó leszel nekem. És mi az, ami nem alakulhat ki köztünk? - A tervek. A jövő - mondta a férfi, és megint a nyitott ládikóra vándorolt a tekintete, benne az apró, értékes kincsecskékre. - Alig indítottam be az üzletet, alig mozdítottam valamit az életemen, hogy rendbe hozzam. Nem tudok adni neked semmit. - Nem? Nincsenek álmaid, Michael? És egy-kettő nem azonos az enyémmel? - Nagyon szerette volna megérinteni a férfit, de tudta, hogy ez alkalommal a férfinak kell mozdulnia. Michael rájött, hogy Laura hagyja elmenni. Ha megfordul és kilép az ajtón, mindkettőjüknek külön folytatódik az élete. Laura várta, hogy mit tesz. Hajlandó volt elfogadni őt olyannak, amilyen. És arra is rájött, ha az asszony mellette van, önmagában is több erőt találhat, mint amennyiről valaha is álmodni mert. - Adok neked még egy lehetőséget, mielőtt elmondanám, amit el kell mondanom. Hány esélyt ad egy férfi, tűnődött közben. Hány élete van? Hányszor kínálják fel neki azt, ami fontos? Az asszony felé lépett, aztán megállt. - Ahogy már mondtam is, az ajtó becsukódik. Mindkettőnk előtt. Megérted ezt? - És te? - kérdezte mosolyogva az asszony. - Abban a pillanatban megértettem, amint újra megláttalak. - Elsötétedett és veszélyes lett a tekintete. - Maradj vagy fuss, Laura! Az asszony fölemelte az állát. Most meg fogja mondani, gondolta Michael. - Maradj! - mondta az asszony. - Akkor ezentúl együtt kell élned ezzel a döntéseddel. És velem. - Megfogta az asszony kezét. Nem gyöngéden, hanem birtoklóan. Sebzett ujjai belevájtak az asszonyéiba. - Sosem szerettem más nőt. Ezt az ajándékot tőled kaptam meg először. Laura lehunyta a szemét. - Úgy érzem magam, mintha egész életemben ezt akartam volna hallani tőled. - Még sosem mondtam senkinek - mondta a férfi, s szabad kezét az asszony arcához emelte. - Nézz rám, amikor ezt mondom, Laura. Szeretlek! - mondta, amikor az asszony kinyitotta a szemét. - Talán mindig is szerettelek. És tudom, hogy mindig szeretni foglak. Sosem fogok hazudni neked, és sosem fogom hagyni, hogy egyedül birkózz meg a dolgokkal. Apja leszek a gyerekeidnek. Mindegyik gyereknek. És szeretni fogom őket, valamennyit. És sosem kell csodálkozniuk a szeretetemen. 219
- Michael! - mondta meghatottan Laura, és megcsókolta a férfi tenyerét, végigcsókolta a sebeit, ahogy az imént Kayla. - Ez minden, ami kell nekem. - Nem, még hátravan valami. - Megvárta, amíg az asszony szeme kitisztul, és ránéz. - És mindent neked adok, amim csak van, amit csak megszerzek, ami csak van bennem. Rájött közben, hogy a szavak már régóta készen álltak, arra vártak, hogy kimondja őket. Szórakozottan átnyúlt az asszony feje fölött, kiválasztott egy tulipánt a mellettük lévő asztalon álló vázából. Az asszony elé tartotta. - Gyere hozzám feleségül! Légy a családom. Laura nem is vette el a virágot, csak éppen átkulcsolta a szárát. - Igen. - Arcon csókolta a férfit, és nagy sóhajjal a vállára fektette a fejét. - Igen ismételte meg, miközben érezte, hogy a férfi szíve ott dobog az övé mellett, és miközben az álmokkal teli, egyszerű ládikót nézte. – Megtaláltalak - suttogta, és Michael felé nyújtotta a száját. - Megtaláltuk egymást. Végre!
1
Charlotte Brontë regénye Meghalt 1080-ban. A legenda szerint meztelenül lovagolt végig Coventry utcáin, hogy ezzel vegye rá a férjét az adók csökkentésére. 2
220
