John M. Gottman PhD és Nan Silver
A jól működő házasság hét alapelve
J o h n M. G o t t m a n PhD és Nan Silver
A jól működő házasság hét alapelve
GYAKORLATI ÚTMUTATÓ AZ USA ELSŐ SZÁMÚ PÁRKAPCSOLATI SZAKÉRTŐJÉTŐL
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: The Seven Principles for Making Marriage Work. A Practical Guidefrom the Country's Foremost Relationship Expert Harmony Books, 2015 Fordította: Török Péter Szerkesztette: Lovas Gábor és Gutman Bea Borítóterv: Szabó György Hungarian edition © Kulcslyuk Kiadó, 2016 Minden jog fenntartva!
ISBN 978-615-5281-41-9
Felelős kiadó: Hasenfracz Péter Tördelés: Jeges Erzsi
Nyomás: AduPrint Kiadó és Nyomda Kft. Felelős vezető: Dr. Tóth Zoltán
Kulcslyuk Kiadó www. nyitottakademia. h u
Gyönyörű és csodás lányaimnak, Julié és Moriah Gottmannek.
J.G. Odaadó szüleim, Blanche és Murray Silver hatvanéves házasságának tiszteletére.
N.S.
Köszönetnyilvánítás
Először is meg kell köszönnöm azt a bátor ajándékot, amellyel több ezer önkéntes házaspár járult hozzá a házassággal kapcsolatos ismereteinkhez. Azzal, hogy fellebbentették magánéletük legszemélyesebb aspektusait is, megnyitottak egy eddig zárva tartott ajtót, amely lehetővé tette a hét alapelv kidolgozását a házasságok működtetésére. Ez a könyv azon a kutatáson alapszik, amelyet az amerikai Nemzeti Mentálhigiéné Intézet folyamatos támogatása biztosított. Nagy jelentősége volt Molly Oliveri, Della Hahn és Joy Schulterbrandt elkötelezett iránymutatásának. Ez a könyv nem jöhetett volna létre számos olyan fontos együttműködés nélkül, melyek életem örömteli részét képezik. Ezek között is a legfőbb, amely az elmúlt harmincnyolc évben áldással halmozta el életem, Róbert Levensonhoz, a Kaliforniai Egyetem professzorához fűződik. Közös munkánk alapja mindig jókedvünk és barátságunk volt. Szintén fontos volt számomra a néhai Neiljacobsonnal, illetve Laura Carstensennel való együttműködés. Nagy szerencsének tartom, hogy a laboratóriumban és a Gottman Intézetben kiváló munkatársakkal dolgozhattam együtt, különösen Etana és Alan Kunovskyval, valamint Dávid Pennerrel. Feleségem, dr. Julié Schwartz Gottman csodálatos ajándékokkal halmozott el: szeretetével, barátságával, telkesítéssel, intellektuális bajtársiasságával, támogatásával és szervezéssel. Julié nemcsak a bölcsességét adta a közös
8
Köszönetnyilvánítás
munkához, hanem klinikusként hasznosított éleslátását és óriási lelkesedését is. Számos termékeny és parázs vita után a „szilárd kapcsolatház" elmélet teljes mértékig kettőnk együttműködésének lett az eredménye, amelyben a magányos tudós és az együttérző klinikus találkozott és tanult egymástól. Julié volt továbbá a tanárom és mesterem a pszichoterápia művelésében. O tette a házaspárok és szülők műhelymunkáit izgalmas, kreatív élménnyé. Miközben Julié és jómagam főállású munkánkat végezzük, Alan és Etana Kunovsky ügyesen, nagy lelkesedéssel, fantáziával és a részletekre is kiterjedő figyelemmel vezetik a Gottman Intézetet, mi több, kommunikációnkat is elősegítik. Linda Wright pedig abban segít, hogy a házaspárokkal való kapcsolattartás barátságos és jó hangulatú legyen - hihetetlen jó érzéke van ahhoz, hogy a kétségbeesett párokat megnyugtassa. Az elmúlt időszakban számos kiváló diákom és nagyszerű munkatársam volt, köztük Kim Buehlman, Jim Coan, Melissa Hawkins, Carole Hooven, Vanessa Kahen, Lynn Katz, Michael Lorber, Kim McCoy, Jani Driver, Eun Young Nahm, Sonny Ruckstahl, Regina Rushe, Kimberly Ryan, Alyson Shapiro, Amber Tabares, Tim Stickle, Beverly Wilson és Dan Yoshimoto. Jim Coan nemrégen megjelent munkája az emberi kapcsolatok és az agy összefüggéseiről igen ösztönző és lelkesítő volt számunkra. Meg kell említenem azokat az intellektuális alapokat is, amelyekre építkezem. Ahogy Newton írta, „ha távolabbra láthattam, csak azért, mert óriások vállán álltam". Számomra ez a newtoni helyzet Susan Johnson érzelmekre fókuszoló házasságterápiával foglalkozó lenyűgöző munkájával kezdődött. Munkája a miénk előfutára volt, ő mutatott rá, hogy mire kell figyelnünk. De nemcsak ebben volt a példaképünk, hanem abban is, ahogy kiváló intuícióját és együttérzését ötvözte az objektív tudós lankadatlan és kitartó munkájával. Szakterületünk ismereteinek gyarapodásához senki sem járult hozzá annyival, mint ő. Szeretném elismerni Bob Weiss tudományos munkásságát számos fogalommal kapcsolatban, beleértve az érzelmi felülírást; Cliff Nótárius fogalomalkotó munkásságát, szintén az érzelmi felülírással és a házaspári hatásossággal kapcsolatban; Howard Markman és Scott Stanley hitét a preventív intervencióban; Jerry Lewis munkásságát, amely a házasságban tapasztalható függetlenségre és kapcsolódásokra
9 Köszönetnyilvánítás
fókuszált; valamint néhai kollégám, Neil Jacobson állhatatos munkáját, amely az elsőnek és legfontosabbnak, egyben mintaadónak is bizonyult a lelkiismeretes házasságterápiás kutatásban. Jacobsonnak lekötelezettje vagyok legutóbbi, Andy Christensennel végzett munkájáért is. Szeretném kiemelni William Dohertynek a kapcsolatok rítusairól szóló munkásságát is, valamint Peggy Papp és Pepper Schwartz, továbbá Ronald Levant és Alan Booth kutatásait a férfiak családban betöltött szerepéről. Meg kell említenem Dan Wile nagyszerű munkáját a párterápiáról, különösen annak folyamatjellegéről. Nagyon szeretem Wile írásait, gondolatai rendkívül lelkesítőek. Klinikai szemszögből közelítő szemlélete szerintem hihetetlenül előremutató, és teljes összhangban van számos kutatási eredményemmel. Szerintem Wile egy zseni... Nagy szerencsémnek tartom, hogy eszmecseréket folytathattam vele. Kiváló terapeuta. Szeretném megemlíteni Irvin Yalom és Victor Franki munkáit az egzisztenciális pszichoterápia területén. Yalomnak bámulatos a terápiás folyamatba és az ember növekedési-fejlődési képességébe vetett hite. Franki pedig különleges helyet foglal el a szívemben. O és szeretett unokatestvérem, Kurt Ladder is túlélték a dachaui koncentrációs tábort. Mindketten megtalálták a hihetetlen szenvedés, zsarnokság és elembertelenítés közepette is az értelmet. Julie-val együtt beépítettük az ő értelemre irányuló keresésüket a kapcsolatok rendszerébe. Ez teszi lehetővé, hogy a konfliktusokat átalakítsuk az életcéljainkat, álmainkat felvillantó új élményekké, hogy megtaláljuk a közös értelmet, és megerősítsük a házaspár barátságát. Remélem, hogy a munkám kifejezi irántuk való tiszteletemet, s egy kis pluszprecizitással és integrációval járul hozzá ahhoz az erőfeszítéshez, amellyel meg szeretnénk értetni, hogy mitől működik, mitől lesz jó egy szoros emberi kapcsolat. JG.
Tartalom Bevezetés / 13 1. A seattle-i szerelemlabor belülről: Az igazság a boldog házasságokkal kapcsolatban / 17 2. Mitől működik ténylegesen a házasság? / 39 3. Ami alapján a válást megjósolom / 49 4. Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed! / 73 5. Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod! / 89 6. Harmadik alapelv: Ne egymástól el-, hanem inkább egymás felé forduljatok! / 111 7. Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon! / 143 8. A házassági konfliktus két formája / 169 9. Ötödik alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat! / 197 10. Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra / 239 11. Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése / 289 12. Hetedik alapelv: Teremtsetek közös értelmet! / 317 Utószó: Hogyan tovább? / 339
Bevezetés
E könyv első kiadásának megírásához anno nagy izgalommal láttunk neki, mert meg akartuk osztani a kapcsolatokról szerzett laboratóriumi kísérleteink eredményeit. Ugyanakkor tisztában voltunk azzal is, hogy meg kell majd küzdenünk némi szkepticizmussal: egy olyannyira megfoghatatlannak, egyedinek és személyesnek ható érzés, mint amilyen a romantika, a szerelem tudományos tanulmányozása vajon szolgálhat-e hasznos tanulságokkal a házaspárok számára? Nos, több mint tizenöt évvel később és több millió olvasóval a hátunk mögött örömmel jelentjük, hogy A jól működő házassághét alapelve képes volt erre. Világszerte számtalan olvasó jelzi felénk, hogy a könyv stratégiája elmélyítette, védte vagy egyenesen megmentette kapcsolatukat. Köszönetnyilvánításokat kaptunk mindenféle pártól, beleértve az újházasokat, a hagyományos és kétkeresős párokat, a mélyen vallásos házaspárokat, a katonaságnál szolgálókat, az élettársakat, az azonos nemű párokat, a még össze nem házasodottakat, valamint az elváltakat, akik az újrakezdés felé kacsintgattak, de azokat a házassági tanácsadókat is, akik az előbb felsoroltakkal dolgoznak. A megelégedettség és büszkeség kimeríthetetlen forrása számunkra, hogy ennyiféle emberen segíthettünk. Az is nagy örömünkre szolgál, hogy a kutatások folyamatosan megerősítik azt, amit az olvasók következetesen közölnek is velünk, nevezetesen, hogy a hét alapelv igen komoly pozitív hatást képes gyakorolni a kapcsolatokra. A John és ku-
14
Bevezetés
tatótársai (Júlia Babcock, Kim Ryan és Julié Gottman) által végzett, véletlen kiválasztáson alapuló klinikai tanulmány úgy találta, hogy már azok a házaspárok is, akik csupán elolvasták A jól működő házasság hét alapelvét, valamint keresztülrágták magukat a kérdőíveken és a gyakorlatokon (de ezenkívül semmilyen más professzionális segítséget nem kaptak), statisztikailag kimutathatóan boldogabbak voltak. Mi több, ez az állapot még egy évvel később is fennállt. Már pusztán a könyv elolvasása is olyan hatásosnak bizonyult, hogy a nyomán keletkező sikerek összezavarták a kutatásainkat. Az eredeti kísérleti tervben ugyanis ezek a „csak a könyvet olvasó" párok képezték volna a kontrollcsoportot, amellyel tesztelhetjük házasságterápiánk hatásosságát. Felmerülhet a kérdés, hogy ha ilyen jó volt e könyv első kiadásának fogadtatása, akkor miért döntöttünk mégis az átdolgozás mellett. A válasz nagyon egyszerű: John kutatása és házaspárokkal folytatott munkája rendkívüli mértékben előrehaladt azóta, amióta először „átrágta magát" azon az adathalmazon, amit a harmonikusan működő házasságokkal, illetve a válás megjövendölésével és megelőzésével kapcsolatban összegyűjtött. Ma már negyvenkét évnyi longitudinális adat áll rendelkezésünkre a házastársi barátság fontosságáról. Folyamatosan gyarapodó mennyiségű statisztikai elemzés létezik már olyan populációk házassági sikerességéről is, mint például az alacsony jövedelmű családok, az olyan partnerek, akiknek nemrég született gyermekük, illetve az azonos nemű és eltérő etnikai hátterű párok. Ezek az újabb kutatások megerősítették a hét alapelv egyetemességét, és elősegítették annak megértését is, hogy miért olyan hatásosak, illetve hogy a párok miként használhatják fel ezeket a leghatékonyabban. Ám a legfontosabb ok talán az, hogy A jól működő házassághét alapelvének első kiadása óta John és felesége, Julié a Gottman Intézetben átültették a kutatási eredményeket a gyakorlatba. Ez az intézet szemináriumok és terápiák formájában közvetlen támogatást ajánl a házaspároknak, illetve szakembereket is képez a John kutatásain alapuló tanácsadás területén. A Gottman Intézetnek köszönhetően a hét alapelvet már világszerte oktatják. Az intézet terápiás és oktatói munkája szinergikus kapcsolatban áll a laboratóriumi kutatással - mindkettő hasznosítja a tudományos eredményeket, illetve megkönnyíti a Gottman házaspárnak elméletük gyakorlatba ültetését azon házaspárok ese-
Bevezetés
15
tében, akiknek erre szükségük van. Ellenőrző kutatások egyre gyarapodó száma bizonyította ennek a megközelítési módnak a hatásosságát. Például egy véletlenszerű kiválasztáson alapuló klinikai kísérletben azok a házasságukkal elégedetlen párok mutatták a legnagyobb és legtartósabb hatást, illetve a legkisebb visszaesést az egy év elteltével felvett ellenőrzésnél, akik a konfliktusmegoldással és a házassági barátsággal foglalkozó műhelymunkák mellett részt vettek a Gottman Módszerű Párterápia kilencalkalmas rendezvényén is, amely a hét alapelven nyugszik. A Gottman Intézet másik sikeres tevékenységi területe az elsőbabás pároknak nyújtott támogatás, mivel az első gyermek születése utáni időszak a legtöbb házasságban meglehetősen sok stresszel jár. (Körülbelül a párok 67%-ánál mutatkozik jelentős hanyatlás a házassággal való megelégedettségben az első gyermek születését követő három évben.) Baba Hazahozó Műhelyeink is a hét alapelvet alkalmazzák az új szülők igényeinek tárgyalásánál. Ugyancsak egy véletlenszerű kiválasztáson alapuló klinikai kísérlet során azok a boldogtalan párok, akik részt vettek a kétnapos programon, jelentős mértékben visszafordították a házassági elégedettségükben mutatkozó hanyatlást. A program a szülés utáni depressziót, valamint a párok közötti ellenségeskedést is csökkentette, továbbá fejlesztette a szülők gyermekükkel való kommunikációját és a gyermek beszéd- és érzelmi fejlődését. Ausztráliában és Izlandon végzett kórházi kísérletek is hasonló eredményekről számoltak be. Könyvünk új kiadása lehetőséget biztosít arra, hogy megosszuk az olvasókkal mindazt, amit a szerelemlabor és a Gottman Intézet kutatásaiból tanultunk. Az egész könyvben végig pontosítások és fontos kiegészítések találhatók, illetve olyan átdolgozások, amelyek azokkal a feszültségekkel és kényszerűségekkel foglalkoznak, amelyekkel a mai házaspároknak meg kell küzdeniük. Kiegészítettük és frissítettük a korábbi Hét alapelv interaktivitást biztosító részeit. Mindegyik alapelvhez kapcsolódnak (magas megbízhatóságú és érvényességű) kérdőívek, amelyekkel a saját kapcsolatodban is felmérheted az adott alapelv aktuális helyzetét. Szintén az interaktivitást fokozzák azok az új vagy átdolgozott gyakorlatok, amelyekkel az egyes alapelvek készségeit fejlesztheted. Ezeket a gyakorlatokat alaposan megvizsgálták mindazok,
16
Bevezetés
akik a Gottman Intézet műhelymunkáin részt vettek, ahogy azok a párok is, akik az intézet által képzett terapeutákkal dolgoztak. A hét alapelven nyugvó megközelítés egyik erőssége a kapcsolatok minden fázisában való alkalmazhatósága. Ajánlom ezt a könyvet akkor is, ha még egyedülálló vagy, és jó lenne, ha „tesztelhetnéd" kapcsolatodat már az előtt is, mielőtt véglegesen elköteleződnél. De akkor is hasznát veheted, ha már elköteleződtél, és szeretnél kapcsolatodon javítani, netán megvédeni a rá leselkedő veszélyektől. Ha partnereddel nehéz élethelyzettel kell megbirkóznotok, a hét alapelv segít abban, hogy kapcsolatban maradjatok egymással. A következő oldalak megmenthetnek akár még egy nagyon veszélyeztetett házasságot is. Természetesen egyetlen kapcsolati útmutató sem képes minden házasságot megmenteni, ahogy az sem igaz, hogy minden kapcsolatot feltétlenül meg kellene menteni. Olykor az ellenségeskedés és a hűtlenség annyira tönkretesz egy kapcsolatot, hogy az már régen halott, mire a pár segítségért kiált. De a megfelelő segítség sokkal több kapcsolatot képes megmenteni, illetve több reményt nyújt, mint gondolnánk. Mindazok, akik párokkal foglalkoznak, vagy erre készülnek, szerénységet és alázatot tanulnak, illetve ámulattal tölti el őket azoknak az embereknek a kitartása, találékonysága és harcossága, akik szeretik egymást, és elhatározzák, hogy nem hagyják veszendőbe menni a kapcsolatukat. Azért írtuk ezt a könyvet, hogy megfelelő útitársuk legyen a küzdelmükben. Sok minden változott az alatt a több mint tizenöt esztendő alatt, mióta e könyv első kiadása megjelent, de egy tény azóta is változatlan maradt: a legnagyobb ajándék, amit az élet csak adhat, a hosszú távú romantikus és szexuális kapcsolat egy másik emberrel. Reméljük, hogy A jól működő házasság hét alapelve megerősíti és oltalmazza majd kapcsolatodat - s egyben hozzá is segít ahhoz, hogy célt és értelmet adjon közösen épített életeteknek.
1 .
A seattle-i szerelemlabor belülről: Az igazság a boldog házasságokkal kapcsolatban
eglepően derűs a reggel Seattle-ben, amikor a frissházas Mark és Janice leülnek, hogy elfogyasszák reggelijüket. Miközben bundás kenyerüket majszolják és a vasárnapi lapot olvassák, az ablakból eléjük táruló kilátásban gyönyörködnek. Mark később valószínűleg futballmeccset fog nézni, Janice pedig St. Louisban élő édesanyjával cseveg majd telefonon. Meglehetősen szokványosnak tűnik minden ebben a műteremlakásban, míg észre nem vesszük a falra erősített három videokamerát, a Mark és Janice gallérjára csíptetett, televíziós műsorokban használatos mikrofonokat és a mellkasukra erősített Holter monitorokat. Mark és Janice csodálatos műteremlakása a festői kilátással ugyanis nem az övék. Ez a Seattle-ben lévő Washington Egyetem laboratóriuma, ahol immár tizenhat éve vezetem a házassággal és válással foglalkozó legdrágább és leginnovatívabb kutatást. Az egyik ilyen kutatás részeként Mark és Janice (illetve még negyvenkilenc, véletlenszerűen kiválasztott pár) önként vállalkoztak arra, hogy eltöltsenek egy hétvégét ebben a különlegesen felszerelt lakásban, amelyet mi csak szerelemlabornak nevezünk. Azt az utasítást kapták, hogy viselkedjenek olyan természetesen, amennyire csak lehet, annak ellenére, hogy tudósokból álló kutatócsoportom a konyha megfigyelésre alkalmas egyirányú tükre mögül nézi őket, a kamerák minden szavukat és arckifejezésüket felveszik, a mellkasukon lévő érzékelők
18
A jól működő házasság hét alapelve
pedig rögzítik a stressz és nyugalom minden testi megnyilvánulását, mint például a szívverésük gyorsaságát. (Hogy biztosítsuk az alapvető magánélet lehetőségét, a párokat csak reggel kilenctől este kilencig figyeltük, de a fürdőszobában még ekkor sem.) A lakások kinyitható ággyal, berendezett konyhával, telefonnal, televízióval és zenelejátszó berendezéssel voltak felszerelve. A párokat arra kértük, hogy hozzák magukkal a szükséges élelmet, könyveket, komputereket, kézi súlyzóikat, sőt még kedvenc háziállataikat is - egyszóval mindent, amire csak egy tipikus hétvégén szükségük lehet. Nagyravágyó célunk az volt, hogy felfedezzük a házassággal kapcsolatos igazságot - hogy végre megválaszolhassuk azt a kérdést, amely olyan régóta foglalkoztatja az emberiséget. Olykor miért olyan elviselhetetlen a házasság? Egyes, életre szóló kapcsolatok miért működnek, és mások miért robbannak időzített bombaként? Hogyan előzhetjük meg a házasság elromlását, illetve hogyan menthetjük meg a már problémás kapcsolatokat?
A válás megjósolása 91%-os pontossággal Hála a több évtizedes kutatásnak, ezek a kérdések végre megválaszolhatók. Mi több, elég pusztán tizenöt percig hallgatnom egy házaspárt, és meglehetősen nagy pontossággal meg tudom állapítani, hogy boldogan kitartanak-e majd egymás mellett vagy elválnak. Hét különböző tanulmány tanúsága szerint az előrejelzésem átlagosan 91°/o-os pontosságú volt. Más szóval, az esetek 91%-ában, mikor egy pár házasságáról kijelentettem, hogy az sikeres lesz vagy válásban végződik, igazam lett. Ez azonban nem az intuíciómnak tulajdonítható, egyszerűen a tudományon nyugszik: azokon az adatokon, amelyeket kollégáimmal együtt évtizedeken keresztül gyűjtöttünk. Először talán kísértést érzel arra, hogy félredobd a kutatási eredményeinket, mondván, ezek is csak az új elméletek számát szaporítják. A szkepticizmus természetesen jogos is, ha bárki azt állítja, hogy rájött, mitől lesz igazán tartós a házasság, s hogyan teheted válásbiztossá a sajátodat. Nagyon sokan gondolják azt magukról, hogy ők a házasság szakértői - és boldogan elmondanák véleményüket arról, hogyan kell
A seattle-i szerelemlalior belülről...
19
egy tökéletesebb egységet létrehozni. Csakhogy pontosan ez a kulcsszó: a vélemény. A kutatásaink előtt, akik a házaspároknak segíteni akartak, legfeljebb szempontokat adhattak - és ebbe a segítő csoportba tartozott lényegében minden képesítéssel és talentumokkal rendelkező, jól képzett házassági terapeuta. A felelősségteljes terapeuták házaspároknak adott tanácsai általában e tanácsadók képzésére, saját tapasztalataikra, megérzéseikre, családi történeteikre, esetleg még vallási meggyőződésükre is alapozódott - és alapozódik gyakran még ma is. Az egyetlen dolog, amire korábban nem építhettek, a megingathatatlan tudományos eredmény volt. Merthogy nem is igen álltak rendelkezésre precíz tudományos adatok arról, hogy mitől lesz sikeres néhány házasság, s mitől omlanak össze mások. A válások megjövendölése hangzatos újságcímeket eredményez, de a statisztika olykor bizony zavaró lehet. Az emberek például azzal hessegetik és utasítják el a házasságok megítélésének tudományos megközelítését, hogy rámutatnak: a házasságok 50%-os válási aránya mellett a teljesen hasraütés-szerű tippelés is meglehetősen jó arányokat eredményezne. Csakhogy ez az érvelés félreértelmezi, hogy tulajdonképpen mit is vizsgálunk. Ez a sokszor idézett 50% egy negyvenéves időszakra vonatkoztatott, általános becsült érték. A mi tanulmányaink sokkal rövidebb időintervallumra adnak előrejelzést. Például egy tanulmányban 130 frissen házasodott pár interakciója alapján mondtuk meg, hogy melyik lesz az a tizenöt, amelyik a következő hét éven belül elválik. Valójában tizenhét pár vált el (köztük az általunk megjósolt tizenöt is), ami ebben a tanulmányban így 98°/o-os pontosságot eredményezett. Az évek során az általunk kifejlesztett módszereket alkalmazva más laboratóriumok is lenyűgöző sikerfaktorú előrejelzésekről számoltak be, megerősítvén ezzel azt, hogy hosszú távra vonatkozó adataink megbízható tudományos eredmények, s nem anomáliák voltak. Egy másik, újházasokról szóló, mérföldkőnek számító tanulmányban Janice Kiecolt-Glasernek, Rond Glasernek és kollégáiknak az Ohiói Állami Egyetemen sikerült újházasok vitái közben tapasztalható adrenalinszintjét mérniük. Tíz évvel később a kutatók megállapították, hogy azoknak, akik elváltak, vagy házasságuk nem volt boldog (összehasonlítva azokkal a házaspárokkal, akik továbbra is boldog házasságban
20
A jól működő házasság hét alapelve
éltek), újházasként a vitatkozás során 34%-kal több adrenalint választott ki a szervezetük. Ugyanezek a kutatók azt is megállapították, hogy egy másik stresszhormon (az A C T H hormon) szintje kétszer olyan magas volt azoknál az újházas nőknél, akik házassága problémássá vált, vagy elváltak tíz évvel később, összevetve a boldog házasságban élő nőkével. Más szóval, ezek a kutatók képesek voltak tíz évre vonatkozóan előre jelezni egy friss házasság sorsát pusztán abból, hogy a házasság első évében megmérték az újházasok vérében található hormonszintet! Kétségtelen, hogy az a laboratóriumi kutatások eredményein alapuló képesség, hogy előre jelezzük a válást, nagy előrelépést jelent a hosszú távú kapcsolatok tanulmányozásában, mégsem gondolnám, hogy ez lenne a kutatás legjelentősebb eredménye. Sokkal inkább azt a hét alapelvet tartom a leghasznosabb felfedezésemnek, amelyek nemcsak a válás megjövendölését teszik lehetővé, hanem annak megelőzését is. Számos más, házaspárokat segítő megközelítéssel ellentétben a miénk azon alapul, hogy tudjuk, mi tesz egy házasságot sikeressé, s nem azon, hogy mitől bomlik fel. Hogy nem kell többé azt találgatnunk, néhány pár miért él boldog házasságban. A tudományos adatok elemzésével eltöltött éveknek köszönhetően pontosan meg tudjuk mondani, hogy mi különbözteti meg a boldog házasságban élő párokat mindenki mástól.
Az érzelmileg intelligens házasságok Az, ami a házasságot működőképessé teszi, meglepően egyszerű. A boldog házasságban élő párok sem okosabbak, gazdagabbak vagy pszichológiailag képzettebbek és előrelátóbbak, mint a többiek. De a mindennapos életükben sikerült egy olyan dinamikát kialakítaniuk, amely a másikról szóló negatív gondolatokat és érzéseket (amelyek minden párnál jelen vannak) felülírja pozitív gondolatokkal és érzésekkel. Ahelyett, hogy az egyet nem értés és az ellenállás atmoszféráját teremtenék meg, elfogadják és magukévá teszik a másik igényeit, szükségleteit. Amikor a partner kérésére válaszolnak, a mottójuk inkább a segítő „igen, és", mintsem az „igen, de". Ez a pozitív beállítottság nemcsak
A seattle-i szerelemlalior belülről...
21
azt teszi lehetővé, hogy fenntartsák, hanem hogy még fokozzák is a romantika, a játék, az öröm, a kaland és az együttes tanulás érzetét, amelyek egytől egyig ott rejlenek minden egyes hosszan tartó szerelmi kapcsolat mélyén. Az ilyen pároknak - én úgy nevezem - érzelmileg intelligens a házasságuk.
Előre tudom jelezni, hogy egy házaspár elválik-e, csupán az alapján, hogy tizenöt percig figyelem és hallgatom őket.
Az érzelmi intelligenciát most már széles körben olyan fontos tényezőnek tartják, amely meghatározza, hogy egy gyermek sikeres lesz-e az életben. Minél inkább kapcsolatban van az érzelmeivel, minél jobban megért másokat, minél jobban kijön velük, annál fényesebb lesz a jövője, függetlenül attól, hogy mennyi a mérhető I Q ; j a . Ugyanez érvényes a házaspárokra is. Minél intelligensebb egy pár érzelmileg, annál jobban megértik, tisztelik és becsülik egymást és házasságukat - és annál nagyobb a valószínűsége, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak. Bármilyen egyszerűnek is hangzik, e képesség kifejlesztése nagymértékben megnöveli a férj és feleség válással szembeni esélyeit.
Miért mentsd meg a házasságodat? A házasságok halálának egyik legszomorúbb oka az, hogy egyik fél sem látja meg kapcsolatuk értékét, s csak akkor veszik észre, amikor már túl késő. Csak miután aláírták a válási papírokat, elosztották a bútorokat és külön lakásokat béreltek... csak akkor jönnek rá, hogy mennyi mindent adtak fel, mire már lemondtak egymásról. A jó házasságot nagyon gyakran magától értetődőnek tartják, ahelyett, hogy megadnák az annak kijáró gondoskodást és tiszteletet. Néhányan úgy tartják, hogy nem nagy ügy elválni, vagy elevickélni egy boldogtalan házasságban - talán még azt is gondolják, hogy ezek a modern élet velejárói. Csakhogy mára elegendő bizonyíték gyűlt össze annak igazolására,
22
A jól működő házasság hét alapelve
hogy mennyire káros minden érintett számára akár a válás, akár a boldogtalan párkapcsolat. Lois Verbragge-nek és James House-nak, a Michigani Egyetem kutatóinak köszönhetően ma már tudhatjuk, hogy a boldogtalan házasság a betegségre való hajlamunkat 35%-kal megnöveli, mi több, az életünket is megrövidíti átlagosan négy-nyolc évvel. A másik oldalról nézve viszont azok, akiknek a házassága boldog, hosszabb ideig és egészségesebben élnek, mint azok, akik elválnak vagy boldogtalan kapcsolatban vegetálnak. A tudósok biztosak benne, hogy ezek a különbségek valóban léteznek, csak még azt nem tudjuk, hogy miért. A magyarázat részben az lehet, hogy a boldogtalan házasságban élők krónikus és igen sokrétű, összetett pszichológiai ingerléstől szenvednek, más szóval állandó fizikai stresszt és általában érzelmi kimerültséget is éreznek. Mindez tovább gyöngíti a testet és a lelket, ami aztán a legkülönfélébb fizikai panaszokban nyilvánulhat meg, beleértve a magas vérnyomást és szívbetegséget, illetve számos olyan pszichológiai problémát is, mint például az aggódás, a nyugtalanság, a depresszió, a kábítószerezés, a pszichózis, az erőszak és az öngyilkosság. Egyáltalán nem meglepő, hogy a boldog házasságban élők esetében jóval alacsonyabb az ilyen betegségek és tünetek előfordulási aránya. Ők ráadásul sokkal egészségtudatosabbak is, mint mások. A kutatók feltételezik, hogy a házastársak figyelmeztetik egymást a rendszeres orvosi ellenőrzésekre, hogy bevegyék a gyógyszereiket, egészségesen táplálkozzanak és így tovább.
Azok, akik házasok maradnak, négy-nyolc évvel tovább élnek, mint azok, akik elválnak.
De arra is egyre több a bizonyíték, hogy a jó házasság azért is teszi egészségesebbé az embert, mert közvetlenül erősíti az immunrendszert, amely a test betegségek elleni védekezésének élharcosa. A kutatók már körülbelül két évtizede tudják, hogy a válás gyengítheti az immunrendszer funkcióit. Elméletileg, ha immunrendszerünk kevésbé képes arra, hogy leküzdje az idegen behatolókat, védtelenek maradunk a fer-
A seattle-i szerelemlalior belülről...
23
tőzőbb betegségekkel és a rákkal szemben. Most azt látjuk, hogy ez az ellenkező előjellel is igaz lehet: a boldog házasságban élők nemcsak hogy elkerülik az immunrendszer ilyetén hanyatlását, hanem az immunrendszer még többleterősítést is kaphat. Amikor a szerelemlaborba költözött ötven pár immunrendszeri eredményeit vizsgáltuk, feltűnő különbséget fedeztünk fel azok közt, akik a házasságukkal nagyon elégedettek voltak, és azok közt, akiknek az egymás iránti érzelmi válaszuk közömbös volt, netán boldogtalanok voltak egymással. Minden egyes résztvevő vérmintájában megvizsgáltuk az immunrendszer fontos részét képező fehérvérsejtek reakcióját. Altalánosságban azt tapasztaltuk, hogy a boldog házasságban élő férfiak és nők fehérvérsejtjei életerősebbek voltak, amikor külső behatolókkal találták magukat szemben. Janice Kiecolt-Glaser és Ron Glaser kutatók megvizsgálták az immunrendszer más összetevőinek hatékonyságát is, nevezetesen a természetes ölősejtekét (NK-sejtek). Ezek a sejtek, nevükhöz híven, elpusztítják a test azon sejtjeit, amelyek károsodtak vagy megváltoztak (mint például a fertőzött vagy rákos sejtek), ily módon pedig korlátozzák a rákos daganatok növekedését. Az eredmény ismételten az volt, hogy a házasságukkal elégedettek természetes ölősejtjei sokkal hatékonyabbak voltak, mint a többiekéi. Sok kutatást kell még végezni addig, amíg a tudósok biztosan kimondhatják, hogy az immunrendszer ilyenfajta megerősödése egyike azoknak a mechanizmusoknak, amelyekkel a jó házasság erősíti egészségünket és meghosszabbítja életünket. De ami a legfontosabb, már most is biztosan tudjuk, hogy a boldog házasság nyújtja ezeket az előnyöket. Gyakran eszembe jut, hogy ha a fitneszrajongók heti edzésidejüknek csak tíz százalékát - mondjuk, napi húsz percet - fordítanák arra, hogy testük helyett a házasságukkal foglalkozzanak, háromszor annyi javulást érnének el az egészségükre nézve, mint edzéssel vagy a futópadon izzadva. Ha egy házasság recsegni kezd, nemcsak a férj és feleség szenvednek tőle, hanem a gyermekek is. Egy kutatásban 63 óvodáskorú gyermeket vizsgáltunk, akik jelentős mértékű házastársi ellenségeskedéssel terhelt családban éltek, ami - a vizsgálatba vont többi gyermekhez képest krónikusan megemelte a stresszhormonjaikat. Azt még nem sejthetjük,
24
A jól működő' házasság hét alapelve
hogy az egészségükre nézve milyen hosszú távú hatása lesz e stressznek, de azt már tudjuk, hogy ennek a biológiai megnyilvánulásai viszszatükröződtek a viselkedésükben. Tizenöt éves korukig követtük őket, és úgy találtuk, hogy a többi hasonló korú gyermekhez képest ezek a fiatalok többet kerülték az iskolát, többet szenvedtek depressziótól, kortársi elutasítottságtól, magatartási zavaroktól (elsősorban agressziótól), gyengébb volt az iskolai teljesítményük, némelyiküknek még osztályt is kellett ismételnie. Az egyik legfontosabb következtetése ezeknek a kutatásoknak, hogy pusztán a gyermekek kedvéért nem érdemes kitartani egy rossz házasságban. Rájuk nézve ugyanis egyértelműen rossz hatású az, ha ellenségeskedéssel teli környezetben nevelkednek. Egy békés válás kedvezőbb, mint a vég nélküli házastársi ellenségeskedés. Sajnos azonban nagyon sok válást egyáltalán nem lehet békésnek nevezni. A szülők közötti háború gyakran még a válás után is folytatódik, ennek következtében az elvált szülők gyermekei éppen olyan rosszul boldogulnak, mint azok, akik egy rossz házasság kereszttüzében találják magukat.
Innovatív kutatás, forradalmi eredmények Ha már egy házasság megmentéséről kell beszélni, akkor a család minden egyes tagja igen sokat veszíthet. Mégis, annak ellenére, hogy a házassági elégedettség fontossága bizonyított, kétségbeejtően alacsony az olyan tudományosan elfogadható kutatások száma, amelyek a házasságok stabilan tartásával és a házassági boldogság megőrzésével foglalkoznak. Amikor több mint negyven évvel ezelőtt hozzáfogtam a házasságok kutatásához, az ezzel a témával foglalkozó jó tudományos munkákat valószínűleg egy kezemen meg tudtam volna számolni. „Jó" alatt azokat az eredményeket értem, amelyeket legalább olyan szigorú és precíz kutatási módszereket használó vizsgálódásokból nyertek, mint az orvosi kutatások. Vegyük például a házassági boldogsággal kapcsolatos vizsgálatokat, amelyek közül igen sok csupán abban merült ki, hogy a feleknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet. Ezt az eljárást saját bevalláson alapuló módszernek nevezik, amelynek ugyan megvan a maga jelentősége és haszna, de ugyanakkor meglehetősen limitált is
A seattle-i szerelemlabor belülről...
25
a felhasználhatósága. Honnan tudhatjuk, hogy egy feleség tényleg boldog-e, pusztán abból, hogy egy kérdőíven beikszelte a „boldogság" rubrikát? A fizikai abúzusokkal terhelt kapcsolatokban élő nők például általában igen magas eredményeket érnek el a házassági elégedettséget vizsgáló felméréseken. A bántalmazott nő csak akkor fogja elmondani az igazat, ha biztonságban érzi magát, s még olyankor is csak akkor, ha egyedül interjúvolják. Hogy pótoljuk a minőségi kutatásokat, kollégáimmal kiegészítettük a hagyományos megközelítési módokat szélesebb látókörű és innovatívabb módszerekkel. Hét különböző kutatásban hétszáz házaspár sorsát kísértük figyelemmel. Nemcsak újházasokat kutattunk, hanem olyan, már régóta házasságban élőket is, akiknél az első vizsgálódás negyven-hatvan éves korukban történt. Mindezen túlmenően elemzésünkbe vontunk olyan párokat is, akiknek éppen akkor született meg az első gyermekük, és olyanokat is, akik óvodás- és tinédzserkorú gyermekeket neveltek. Megvizsgáltuk különböző társadalmi-gazdasági hátterű, eltérő etnikai, faji és szexuális orientációjú párok kapcsolati rendszereit is. A legtöbb hosszú távú kutatásomban alkalmaztam részletes interjúkat is, amelyekben az alanyok elmesélték házasságuk történetét, kapcsolati filozófiájukat, elképzeléseiket, s hogy miként tekintettek mások házasságára, beleértve a szüleikét is. Videóra vettem, amint a párok egymással beszélgettek arról, hogyan telt a napjuk, a házasságukban folytatólagosan fennálló nézeteltérések valamelyikéről vitatkoztak, illetve amint örömteli témákról beszéltek. S hogy mindehhez fiziológiai adatokat is kaphassak arról, hogy mennyire érezték magukat feszültnek, stresszesnek vagy ellazultnak, a filmre vett interakciók alatt mértem a pulzusukat, véráramlási sebességüket, izzadásuk intenzitását, légzésüket, valamint az endokrin és immunrendszeri funkcióikat. Mindegyik vizsgálat során megmutattam a pároknak a videofelvételt, hogy azt is megtudjam, mire gondoltak vagy mit éreztek, amikor, mondjuk, a pulzusuk vagy vérnyomásuk hirtelen megugrott a házastársukkal való beszélgetés alatt. Ezután is kapcsolatban maradtam a párokkal egészen a kutatás végéig, évente legalább egyszer találkozva velük, hogy lássam, hogyan alakult a kapcsolatuk.
26
A jól működő' házasság hét alapelve
A z o k a párok, akik részt vettek a műhelymunkámon, körülbelül feleakkora arányban jeleztek visszaesést vagy további romlást, mint akik hagyományos házassági terápián vettek részt.
Kollégáim és én voltunk az első kutatók, akik a házaspárokról enynyire kiterjedt megfigyeléseket és elemzéseket készítettek. A mi adataink szolgáltatták az első bepillantást a házasság belső működésébe anatómiájába. Ezek az eredmények, s nem az én saját véleményem képezték az alapjait az általam felállított hét alapelvnek a házasság működtetésére. Ezek az alapelvek alkotják annak a rendkívül hatékony, házaspároknak szánt rövid lejáratú terápiának a sarokköveit, amelyet feleségemmel, dr. Julié Gottman klinikai pszichológussal együtt dolgoztunk ki. Házaspárok ezrei látogatták már programjainkat. Szinte mindegyikük azért jött, mert a házasságuk komoly válságban volt, sőt, egyesek már a válás közelébe jutottak. Sokuk kételkedett abban, hogy egy ilyen egyszerű, a hét alapelvre épülő műhelymunka javítani tudna kapcsolatukon. Szerencsére szkepticizmusuk megalapozatlannak bizonyult. Az eredményeink azt mutatják, hogy ezek a workshopok alapvető és erőteljes változásokat idéztek elő a párok életében. Amikor a házasságterápiák hatékonyságát ítéljük meg, úgy tűnik, hogy az egyévnyi időtartam a fordulópont. Azok a párok, akik a terápia után visszaesnének, egy év után már mutatják ennek jeleit. Azok pedig, akik megőrzik a terápia első éve során elért eredményeket, folytatják is ezt a tendenciát. Ezért aztán olyan módon teszteltük a műhelymunkáinkat, hogy 640 párt követtünk 12 hónapon keresztül. Örömmel jelentem, hogy 75°/o-uk sikeres volt! Még boldogabban írom, hogy ezzel szemben a visszaesési arány pedig nagyon alacsony, mindösszesen 20°/o. (Az USA-beli országos visszaesési arány a hagyományos viselkedésterápiás házasságterápia esetében 30-50% közötti.) Részletesebben: arra lettünk figyelmesek, hogy műhelyeink kezdetekor a párok 27%ánál volt igen nagy a válás veszélye, de 12 hónap és 9 alkalom után ez az arány 7%-ra csökkent. Ez a szám aztán még tovább csökkent, 4%ra, azoknál a nehézségekkel küszködő pároknál, akik további 9 terápiás
A seattle-i szerelemlabor belülről...
27
alkalmon vettek részt. Azt tapasztaltuk továbbá, hogy azok a prevenciós műhelyek, amelyekben a házaspárok már a konfliktusok jelentkezése előtt elkezdtek kapcsolatukon dolgozni, még háromszor olyan hatékonyak voltak, mint azok, amelyeket a már problémákkal küzdő házaspároknak terveztünk.
Amiért a legtöbb házasságterápia hatástalan Az elmúlt években más laboratóriumok is a mieinkhez hasonló eredményeket értek el, és szintén kifejlesztettek különféle technikákat a házasságterápiák fejlesztésére, illetve a kapcsolati problémák megelőzésére. Csakhogy a fokozatosan gyarapodó, hasznos és reményteli megközelítések ellenére is a házasságterápiák többsége olyan eljárást ajánl, amely nem hatol igazán annak mélyére, ami tartóssá tehetné a hosszú távú kapcsolatokat. Hogy eljussunk a megértés következő szintjére, és lássuk, hogyan őrizhetjük meg kapcsolataink prosperálását, meg kell szabadulnunk néhány régóta szentnek tartott hiedelemtől a házassággal és válással kapcsolatban. Ha már volt valaha, vagy ha éppen most van valamilyen kapcsolati problémád, akkor nagy valószínűséggel igen sok tanácsot kaptál már. Néha úgy tűnik, mintha mindazok, akik valaha házasok voltak, vagy legalább ismertek más házasokat, azt gondolnák, hogy birtokában vannak a titoknak, amely a vég nélküli szerelmet garantálja. Ám ezeknek az elképzeléseknek a döntő többsége rossz, függetlenül attól, hogy azt a televízióból mantrázza egy pszichológus, vagy a helyi bevásárlóközpont bölcs manikűröse duruzsolja a füledbe. Sok ilyen teória, ideértve még azokat is, amelyeket pedig kezdetben tehetséges elméleti szakemberek is támogattak, már rég hiteltelenné vált, vagy legalábbis megérdemelné, hogy rég az legyen. Csakhogy ezek már annyira beágyazódtak a köztudatba, és olyan népszerűvé váltak, hogy nem is hinnénk. Talán mind közül a legnagyobb hatású mítosz az, hogy a kommunikáció - és azon belül is a konfliktusok megoldásának megtanulása szolgáltatja a romantikához és a tartós, boldog házassághoz vezető utat. Függetlenül attól, hogy a házasságterapeuta milyen elméleti beállítottságú, hogy hosszú vagy rövid távú terápiát választasz-e, az üze-
28
A jól működő' házasság hét alapelve
net, amit kapsz, mindig meglehetősen egyforma: tanulj meg jobban kommunikálni. Könnyű megérteni, hogy miért olyan elsöprően népszerű ez a megközelítés. Amikor a házaspárok többsége valamilyen konfliktusban találja magát (függetlenül attól, hogy az egy rövid csetepatéban vagy teljes erőbedobással zajló ordítozásban, netán halálos csendben nyilvánul-e meg), minkét fél felfegyverkezik, és nekiveselkedik, hogy megnyerje a csatát. Annyira elmerülnek abban, hogy sértetten bebizonyítsák, nekik van igazuk, és a párjuk a hibás, valamint hogy lekezelően, félvállról beszéljenek a másikkal, hogy a kommunikációs csatornák statikussá válnak, nemritkán teljesen el is dugulnak. Ilyen körülmények között nagyon is logikusnak tűnhet a tanács, hogy az egymás szempontjaira való nyugodt és szeretetteljes odafigyelés elvezetné a házastársakat a megoldáshoz és a házasság helyreállításához. Valóban nagyon fontos szerepe van a figyelési és problémamegoldó technikáknak a kapcsolatok építésében és fenntartásában. Azonban igen gyakran úgy tekintünk ezekre a módszerekre, mintha a házaspároknak csak ezekre lenne szükségük a sikerhez, így aztán azok a párok, akik nem oldják meg „jól" a problémáikat, eleve kudarcra vannak ítélve. Csakhogy ezeknek a hiedelmeknek egyike sem igaz. A leggyakrabban ajánlott módszert a konfliktusok megoldására amit a legtöbb házasságterapeuta ilyen vagy olyan formában javasol aktív figyelésnek nevezik. A terapeuta például arra biztathatja a párt, hogy alkalmazzák a hallgató-beszélő csere valamilyen formáját. Mondjuk, Rick nehezményezi, hogyjudy esténként sokáig dolgozik. A terapeuta arra kéri Ricket, hogy panaszát énközlés formájában fejezze ki, ahelyett, hogy vádakkal illetné Judyt. Rick ekkor ezt mondja: „Magányosnak és levertnek érzem magam, amikor esténként egyedül vagyok otthon a gyerekekkel, amíg te dolgozol", ahelyett, hogy ezt mondaná: „Annyira önző vagy, hogy mindig sokáig dolgozol, és elvárod, hogy egyedül gondoskodjak a gyerekekről!" A következő lépésben Judyt arra kérik, hogy írja körül, mondja el más szavakkal Rick üzenetének tartalmát és a benne foglalt érzéseket is, valamint ellenőrizze, hogy jól értelmezte-e ezeket. (Ezzel tudja demonstrálni, hogy valóban aktívan figyelt rá.) Azt is kérik tőle, hogy hagyja jóvá a férfi érzéseit, tudassa vele, hogy jogosnak tartja őket, tiszteli a párját és együttérez vele, még ha nem is ért egyet a szempont-
A seattle-i szerelemlabor belülről...
29
jaival. Ezt mondhatja például: „Biztosan nehéz egyedül vigyáznod a gyerekekre, amikor én késő estig dolgozom." Judyt arra kérik, hogy függessze fel az ítélkezést, ne érveljen a saját igaza mellett, s ne védekezően válaszoljon. „Értelek", ez a leggyakoribb varázskifejezés az aktív íigyelés jelzésére. A legemlékezetesebb pedig talán ez: „Átérzem a fájdalmadat". Amikor arra kényszerítjük a párokat, hogy meglássák a különbségeket egymás nézőpontjaiban, a problémamegoldásnak elvileg harag és düh nélkül kellene megtörténnie. Gyakran ajánlják ezt a módszert, függetlenül attól, hogy mi a nézeteltérés tárgya - hogy a konfliktus a kosztpénz mennyiségéből vagy az eltérő életcélokból adódik-e. A konfliktus feloldását nemcsak a problémás házasságok minden baját gyógyító csodaszernek, de még afféle doppingnak is tartják, amellyel megelőzhető a jó házasságok botladozása. Honnan származik ez a megközelítés, ez a módszer? A házasságtelápia úttörői a világhírű pszichoterapeuta, Carl Rogers egyénekre alkalmazott pszichoterápiájából vették át. A rogersi pszichoterápia fénykora .1 múlt század hatvanas éveiben volt, de kisebb-nagyobb mértékben még ma is alkalmazzák. A módszer lényege, hogy a páciens minden érzésére, gondolatára ítélkezés nélkül, elfogadó beállítottságban válaszoljunk. Például, ha a páciens azt mondja: „Utálom a feleségemet, ezt a perlekedő, zsémbes boszorkát!", a terapeuta bólogatva valami ilyesmit mond: „Értem, a felesége állandóan perlekedik önnel, és ezt ki nem állhatja." A cél az, hogy olyan empatikus, együttérző környezetet teremtsünk, amelyben a páciens biztonságosnak érzi, hogy felfedezze saját gondolatait és érzelmeit, s azokat bizalmasan megossza a terapeutával. Mivel a házasság is, ideális esetben, olyan kapcsolat, amelyben az emberek biztonságban érzik magukat, logikusnak tűnik, ha erre a feltétel nélküli megértésre trenírozzuk a házastársakat. A konfliktus feloldása értelemszerűen könnyebb, ha a felek kifejezik empátiájukat a másik érzéseivel, szempontjaival. A probléma csak az, hogy az a terápia, amely kizárólag az aktív figyelésre és a konfliktusok megoldására fókuszál, nem működik. A Münchenben dolgozó házasságterapeuta, Kurt Hahweg és munkatársainak tanulmánya szerint az átlagos házaspárok még az aktív figyelési
30
A jól működő' házasság hét alapelve
technika alkalmazása után is szomorúak, levertek maradtak. Az a néhány pár pedig, akik számára hasznos volt a technika, egy éven belül visszaesett korábbi állapotába. Amikor kutatásunkhoz hozzákezdtünk, a konfliktusfeloldáson alapuló házasságterápiák legtöbbje hanyatlóban volt. A legjobb ilyen jellegű (Neil Jacobson által vezetett) terápia is csak 35-50°/o-os eredményességgel működött. Jacobson maga dokumentálta kutatásaiban, hogy az általa kezelt pároknak csak 35-50%-a látott a terápia következtében értelmezhető javulást házasságában. Egy évvel később pedig az előző csoportnak csak a fele, tehát a terápiára jelentkező pároknak már csak 18-25°/o-a őrizte meg a terápia nyújtotta előnyöket. Nem sokkal ezelőtt a Consumer Report nagymintás felmérésben megvizsgálta, hogy az emberekben milyen tapasztalatok maradtak a különféle pszichoterapeutákkal kapcsolatban. A legtöbb terapeuta igen jó megelégedettségi mutatót kapott a kliensektől, kivéve a házasságterapeutákat, akik viszont rendkívül gyengén szerepeltek. Bár ez a felmérés nem minősíthető precíz és szigorúan vett tudományos vizsgálatnak, mégis megerősítette azt, amit a legtöbb szakember már úgyis tudott: hosszú távon a házasságterápia nem segít a párokon. Ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem nehéz észrevenni, hogy miért bizonyul többnyire hatástalannak az a technika, amely csak az aktív figyelésre hagyatkozik a kapcsolatok megmentése során. Judy valószínűleg a legjobb képességei szerint, figyelmesen hallgatja Rick panaszait. Csakhogy ő nem egy olyan terapeuta, aki egy kliens valamely harmadik személlyel kapcsolatos sirámait hallgatja. Az a személy, akit a férje az énközlésekben püföl, ő maga, Judy. Van néhány olyan személy, aki nagyvonalú tud maradni még ilyenfajta kritizálás során is példaként a dalai láma jut eszembe. Az viszont valószínűtlen, hogy te vagy a házastársad ilyen személlyel kötöttetek volna házasságot. (Még a rogersi terápiában is, ha a kliens a terapeutára panaszkodik, akkor a terapeutának más módszerre kell váltania az empátiáról.) Az aktív figyelés - képletesen szólva - olimpiai szintű teljesítést vár el az érzelmi gimnasztika terén a pároktól olyankor, amikor azok járni is alig tudnak. Nem azt akarom sugallni, hogy az aktív figyelésnek, az értelmezés ellenőrzésének és az énközléseknek semmi értelmük sincs. Nagyon is hasznosak lehetnek a konfliktusok feloldásánál. Mi több, magam is
A seattle-i szerelemlabor belülről...
31
gyakran ajánlom ezek kissé módosított változatát specifikus iránymui.itással, ahogy az a könyv később részeiben látszik is majd. De itt jön .1 lényeg: még ha „jobbá", ritkábbá is teszik a veszekedéseiteket, ezek .1 stratégiák önmagukban elégtelenek a házasságotok megmentéséhez. I '.hhez a hét alapelvre van szükségetek.
Még a boldog házasságban élő párok között is lehetnek hangos veszekedések - a hangos érvelés nem feltétlenül károsítja a házasságot.
Körülbelül hétszáz házasság tanulmányozása után, valamint az érintettek sorsának alakulását húsz éven keresztül nyomon követve, mára megértettem, hogy a tanácsadás standard módja nem vezet eredményre. Nemcsak azért, mert a legtöbb pár számára elképzelhetetlen, hogy jól csinálják, hanem azért is - és ez a fontosabb -, mert nem az eredményes konfliktusfeloldástól lesz egy házasság sikeres. Kutatásunk egyik legfurcsább eredménye ugyanis az, hogy azok a párok, akik képesek boldog házasságban élni, amikor dühösek, ritkán vagy szinte sosem csinálnak olyasmit, ami legalább részben hasonlítana az aktív figyelésre. Vegyünk például egy házaspárt, Belle-t és Charlie-t. Negyvenöt évnyi házasság után Belle közölte Charlie-val, hogy azt kívánta, bárcsak ne lettek volna gyerekeik. Ez egyértelműen nem tetszett a férfinak. Ezután egy olyan párbeszéd következett, amely minden tekintetben felrúgta az aktív figyelés szabályait. Nincs benne sok értelmezési ellenőrzés vagy empátia - mindketten azonnal belevágnak, rátérnek mondandójuk lényegére. CHARLIE: Azt gondolod, hogy jobb lett volna számodra, ha támogattalak volna ebben a gyermektelenségi elképzelésben? BELLE: A gyerekvállalás borzasztó sértés volt számomra, Charlie. CHARLIE: Na, álljon meg a menet! BELLE: Hogy ennyire lealacsonyítottál! CHARLIE: É n n e m a l a -
32
A jól működő' házasság hét alapelve
BELLE: Annyira szerettem volna megosztani veled az életet. Ehelyett meg egy taposómalomba kerültem rabszolgának. CHARLIE: Állj már meg egy pillanatra, várj már egy kicsit! Nem hiszem, hogy a gyermektelenség olyan egyszerű lenne. Szerintem egy csomó biológiai tényt figyelmen kívül hagysz. BELLE: Gondolj azokra a gyönyörű házasságokra, amelyek gyermektelenek voltak. CHARUE: Például kikére? BELLE: A windsori hercegre és feleségére. CHARUE (mély sóhajjal): Ugyan már, kérlek! BELLE: Ő volt a király. Egy értékes asszonyt vett feleségül. És nagyon boldog volt a házasságuk. CHARLIE: Nem hiszem, hogy ez jó példa lenne. Először is, a nő már negyvenéves volt. És ez nagy különbség. BELLE: AZ asszonynak sosem volt gyermeke. És a férfi nem azért lett belé szerelmes, hogy aztán a nő gyerekeket szüljön. CHARLIE: De a helyzet az, Belle, hogy az emberben egy nagyon is valós, erős biológiai késztetés van arra, hogy gyerekei legyenek. BELLE: Nagyon sértő azt gondolni, hogy biológiailag szabályozott vagyok. CHARLIE: Sajnálom, erről nem én tehetek. BELLE: Mindegy. Szerintem nagyon jól éreztük volna magunkat gyermekek nélkül. CHARLIE: Szerintem pedig a gyerekekkel is nagyon jól éreztük magunkat. BELLE: Én nem éreztem magam olyan nagyon jól. Charlie és Belle valószínűleg nem tűnnek az év házaspárjának, mégis boldog házasságban élnek már több mint négy évtizede. Mindketten állítják, hogy nagyon elégedettek a kapcsolatukkal, és a végletekig elkötelezettek egymás iránt. Az elmúlt években biztosan voltak már hasonlóan agresszív és provokatív vitáik. De a lényeg, hogy nem haraggal és dühvel fejezik be azokat. Ebben a párbeszédben azzal folytatják, hogy megnézik, Belle miért érez így az anyaság iránt. Leginkább azt sajnálja, hogy nem tudott több időt Charlie-val tölteni. Milyen jó lett volna, ha nem lett
A seattle-i szerelemlabor belülről...
33
volna mindig olyan nyűgös és fáradt. Ezt a megállapítást aztán nagynagy szeretettel és sok nevetéssel vesézik ki. Belle mondandójának az a lényege, hogy olyannyira szereti Charlie-t, hogy szeretett volna több időt tölteni vele. Egyértelmű, hogy kettőjük között van valami nagyon pozitív, ami minden vitatkozást felülír. Bármi is legyen ez, az olyan házassági tanácsadás, amelyik csak a „jó" veszekedésre figyel, nem segít más pároknak abban, hogy rátaláljanak erre a valamire.
A házassággal kapcsolatos további mítoszok szétzúzása Az az elképzelés, hogy pusztán azzal megmentheted és megőrizheted a kapcsolatodat, hogy megtanulsz érzékenyebben kommunikálni, valószínűleg a legelterjedtebb téves koncepció a boldog házasságokkal kapcsolatban, de korántsem az egyedüli. Az évek során számos olyan mítosszal találkoztam, amelyek nemcsak tévesek, de potenciálisan romboló hatásúak is. Ezek már csak azért is veszélyesek, mert félrevezethetik a házaspárokat, vagy rosszabb esetben arról is meggyőzhetik őket, hogy a házasságuk reménytelen. Álljon itt ezek közül néhány. A neurózis vagy személyiségzavarok romba döntik a házasságot. A tévhittel szemben a kutatások csak nagyon gyenge összefüggést találtak az átlagos neurózis és a szerelmi sikertelenség között. Az ok pedig az, hogy nem vagyunk minden kérdésben százszázalékosan racionálisak. Ezeket a „kioldógombokat", előidéző okokat a szakma „tartós sebezhetőségnek" nevezi, amely kifejezést a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen dolgozó Tom Bradburytől vettük át. Nem szükségszerű azonban, hogy ezek hatással legyenek a házasságra, feltéve, ha megtanuljuk felismerni és elkerülni azt, hogy aktiváljuk, kioldjuk őket a társunkban. Álljon itt példáképpen Sam, aki nem tud mit kezdeni a tekintéllyel - ki nem állhatja a főnököket. Ha a felesége ellenőrző hajlamú, domináns típus lenne, az katasztrofális eredménnyel járna. Szerencsére boldog házasságban él Megannel, aki egyenrangúnak tekinti Samet, és meg sem próbálja őt uralni. Nézzünk meg azonban egy olyan párt is, akiknek problémáik adódnak. Jill borzasztóan fél attól, hogy magára marad, elhagyják. Férje, Wayne azonban minden teketóriázás nélkül flörtöl a partikon, annak
34
A jól működő' házasság hét alapelve
ellenére, hogy hűséges Jillhez. Amikor az asszony emiatt szemrehányást tesz neki, a férfi azt feleli, hogy a felesége „ne görcsöljön már annyit", és engedje, hogy kiélvezze ezeket az ártatlan játékokat. Csakhogy az a veszély, amit Jill ezeknek a flörtöléseknek köszönhetően átél, elválasztja őket, így szétköltöznek, és végül elválnak. A lényeg az, hogy a neurózis nem dönti romokba szükségszerűen a házasságot. Ha képesek vagyunk alkalmazkodni egymás „őrültségeihez", s azokat óvatosan, szeretettel és tisztelettel kezeljük, akkor a házasságunk harmonikus marad. Természetesen a komoly mentális betegség már más tészta. Nem válsz attól rosszá, ha lezárod a kapcsolatodat egy olyan személlyel, aki súlyosan pszichotikus, és képtelen önállóan gondolkodni, létezni és funkcionálni. Az azonban már a legtöbb házaspár számára problémát jelent, hogy mit tegyenek a „közbülső esetekkel". Mit kezdjünk azokkal a lelki egészséggel kapcsolatos bajokkal, amelyek igen nagy kihívást jelentenek, de amelyeket néhány pár feltehetőleg mégis nagyon jól tud kezelni? Ebbe a kategóriába tartoznak a különféle függőségek, a klinikai depresszió, a fóbiák, a poszttraumás stressz okozta rendellenességek vagy a komoly személyiségzavarok és hangulati betegségek. Ha ezek közül bármelyik is ismerősnek tűnik, a jövőddel kapcsolatos döntéseknél ne kizárólag erre a könyvre hagyatkozz, hanem keress egy tapasztalt és elismert mentálhigiénés szakembert. A közös érdeklődés összetartja a házasságotokat. Mindez attól függ, hogy milyen a kapcsolatotok, a viselkedésetek a közös tevékenység végzése során. Ha a kajakozni imádó férj és feleség képes simán együtt siklani a vízen, a közös hobbijuk gazdagítja és elmélyíti egymás iránti szeretetüket és érdeklődésüket. De ha az evezést olyan megjegyzések szakítják meg, hogy „Nem így kell a lapáttal húzni, te idióta!", akkor a közös érdeklődés aligha fog a házasságon segíteni. Te vakarod az én hátam, és... Néhány kutató úgy véli, hogy a jó házasságokat az különbözteti meg a rosszaktól, hogy előbbiekben a párok hasonlóképp reagálnak a másik pozitív kezdeményezéseire. Ha az egyik segít a ház körüli munkában, akkor a másik viszonozza azt és így tovább. Lényegében a házaspár egy íratlan megegyezés szerint működik, nevezetesen, hogy megjutalmazzák egymást minden egyes kedves szóért és cselekedetért. A rossz házasságokban viszont ez az
A seattle-i szerelemlabor belülről...
35
egyezség olyannyira nem működik, hogy környezetükben a levegő dühvel és haraggal telített. Ha ráébresztjük a bukdácsoló házaspárt egy ilyen egyezség vagy „szerződés" szükségességére - az elmélet szerint ,i kapcsolatot meg lehet javítani. Csakhogy, ha már listát kell vezetni arról, hogy ki és mit tett a másikért, az valójában egy házassági probléma előjele. A boldog házaspároknál az egyik nem azért pakolja be - afféle fizetségként - a mosogatógépbe a mosatlant, mert a másik megfőzte az ebédet, hanem a t.írsa és a kettőjük kapcsolata iránt érzett általános pozitív érzésekből l.ikadóan. Ha azon kapod magad, hogy listát vezetsz a pároddal kapcsolatban valamiről, akkor az azt jelzi, hogy azon a területen baj van .1 házasságotokban. A konfliktusok elkerülése megrontja a házasságotokat. Nagyon sok élethosszig tartó kapcsolat működik úgy, hogy a felek kerülik a konfrontációt. Negyvenéves házasságuk során Allan és Betty egyszer sem ültek le, hogy beszélgessenek a kapcsolatukról. Azt sem tudnák megmondani, hogy mi fán terem az „énközlés" vagy az érzelmek ellenőrzése. Ha Allan valamiért neheztel Bettyre, akkor rendszerint bekapi solja sportcsatornáját. Ha pedig Betty haragszik valamiért a férfira, elmegy a bevásárlóközpontba. Aztán folytatják együtt, mintha mi sem lörtént volna. Mindezzel együtt azt állítják, hogy nagyon elégedettek ,i házasságukkal, nagyon szeretik egymást, sőt, a gyermekeiknek is legalább ennyire boldog házasságot kívánnak. A helyzet az, hogy a házaspárok különböző módon kezelik vagy nem kezelik a konfliktusokat. Egyesek mindenáron kerülik a veszekedéseket, míg mások rengeteget vitatkoznak, megint mások pedig képesek úgy kifejezésre juttatni eltérő véleményüket, hogy még csak a hangjukat sem emelik fel. Egyik stílus sem szükségszerűen jobb a többinél, mindaddig, amíg az megfelelő mindkét félnek. A hűtlenség a válás legfőbb oka. A legtöbb esetben pontosan fordítva van a dolog. Azok a házassági problémák, amelyek ráállítják a házaspárt a válás felé vezető útra, serkentik az egyiküket (vagy mindkettejüket) arra, hogy intim kapcsolatot keressenek a házasságon kívül. Ezek a légyottok aztán általában nem a szexualitásról szólnak, hanem a barátság, a támogatás, a megértés, a tisztelet, a figyelem és a törődés kereséséről. A kaliforniai Corte Maderában lévő Válási Mediációs Pro-
36
A jól működő' házasság hét alapelve
jekt munkatársai, Lynn Gigy és Joan Kelly által a válásról végzett legmegbízhatóbb felmérések egyikében az elvált férfiak és nők 80%-a azt vallotta, hogy házasságuk azért ment tönkre, mert fokozatosan elhidegültek egymástól, elveszítették az egymáshoz való közelség érzetét, illetve nem érezték a társuk szeretetét, tiszteletét. Csak a párok mintegy 20-27%-a mondta azt, hogy válásuk oka legalább részben a házastársi hűtlenség volt. A férfiak biológiailag alkalmatlanok a házasságra. Annak a felfogásnak, hogy a válás oka a házastársi hűtlenség, egyik kiegészítője az az elképzelés, hogy a férfiak természetüknél fogva szoknyabolondok, következésképpen alkalmatlanok a monogámiára. Bármi legyen is az a természeti törvény, amelyet más fajok követnek, a házastársi hűtlenség gyakorisága az emberek között nem annyira a nemüktől függ, hanem a lehetőségeiktől. Most, hogy a nők közül sokan az otthonuktól távol dolgoznak, az általuk elkövetett házasságon kívüli nemi kapcsolatok száma az égbe szökött. A Kaliforniai Egyetemen dolgozó angol szociológusnő, Anett Lawson szerint, amióta a nők jelentős számban képviseltetik magukat a munkaerőpiacon, a fiatal asszonyok által elkövetett házastársi hűtlenségek száma kismértékben ugyan, de meghaladja a férfiak által elkövetettek számát. A férfiak és nők különböző bolygókról származnak. Sikerkönyvek sorozata állítja, hogy a férfiak és nők azért nem tudnak kijönni egymással, mert a férfiak a Marsról, míg a nők a Vénuszról jöttek. Csakhogy a boldog házasságban élő heteroszexuális párok is „idegenek" egymás számára. A nemi különbségek esetleg hozzájárulnak a házassági problémákhoz, de nem tekinthetők azok okozóinak.
A nők 70%-ánál abban a kérdésben, hogy elégedettek-e a szexuális életükkel, a házasságuk romantikusságával és szenvedélyességével, a házaspár barátságának minősége volt a meghatározó tényező. A férfiak 70%-ánál ugyanebben a kérdésben ugyancsak a házaspár barátságának minősége volt a döntő. A férfiak és n ő k tehát mégiscsak ugyanarról a bolygóról származnak.
A seattle-i szerelemlabor belülről...
37
És még sokáig folytathatnám. A lényeg az, hogy ezek a házassággal Lipcsolatos mítoszok hamis, elcsüggesztő információkat kínálnak a kapcsolatukat kétségbeesetten megmenteni igyekvő pároknak. Ha van v ilami közös ezekben, akkor az, hogy a házasság olyan borzasztóan összetett, sokat követelő intézmény, amelyet a legtöbbünk képtelen |(')l csinálni. Én sem állítom, hogy könnyű lenne. Mindannyian tudjuk, liogy a hosszú távú kapcsolathoz bátorság, kitartás és eltökéltség kell. De ha egyszer megértjük, hogy mi működteti a házasságot, akkor .innak megmentése vagy a rá való vigyázás is könnyebb lesz már.
2. Mitől működik ténylegesen a házasság?
zakmai pályafutásom elején többnyire magam is ugyanazokat a tanácsokat adtam a hozzám forduló pároknak, mint bármelyik terapeuta akkoriban - ugyanazokat az ezeréves javaslatokat és kommunikációs lehetőségeket a konfliktusok leioldására. De a saját eredményeimmel való őszinte szembesülés rákényszerített, hogy nyíltan szembenézzek a száraz tényekkel : ha csak .irra veszem rá a párokat, hogy „kedvesebben" fejezzék ki nézeteltérésüket, attól valószínűleg csökken a vitatkozás alatti stressz-szintjük, de ez arra már többnyire nem elég, hogy újra is élessze házasságukat. Arra, hogy mit kellene tenniük ezeknek a pároknak, akkor ébredtem rá, miután megvizsgáltam azoknak a házasoknak a viselkedését, akiknek a kapcsolata simán haladt még rögös utakon is. Mitől működtek ezek a házasságok olyan jól? Talán bizony ezek a párok intelligensebbek és stabilabbak voltak mint a többiek, vagy csak egyszerűen szerencsésebbek? S bármi is legyen a titkuk, lehetne-e azt másoknak is tanítani? Elég hamar világossá vált számomra, hogy ezek a boldog házasságok sem képeztek tökéletes egységet. Néhányan azon házastársak közül, akik azt állították, hogy nagyon elégedettek voltak egymással, igen jelentős eltéréseseket mutattak vérmérsékletben, érdeklődési körben, mi több, még a családi értékek terén is. A házastársak közötti konfliktus sem volt ritka vendég náluk. Ugyanúgy vitatkoztak pénzről, munka-
40
A jól működő' házasság hét alapelve
helyről, gyermekekről, házimunkáról, szexről, apósról és anyósról, mint a boldogtalan párok. A különbség abban volt, ahogy és amilyen ügyesen navigáltak ezek a párok az adott nehézségek közt, megőrizve ezáltal házasságuk boldogságát és stabilitását. Több száz házaspár tanulmányozása volt szükséges ahhoz, hogy felfedezzük az érzelmileg intelligens házasságok titkait. Nincs két egyforma párkapcsolat, de minél jobban megfigyeltük kutatócsoportommal a boldog, működő házasságokat, annál egyértelműbbé vált, hogy hét kérdéskörben mégis nagyon is hasonlók. S bár a boldog házasságban élő párok valószínűleg nem is tudják, hogy követik e hét alapelvet, mégis mind ténylegesen ezek alapján élnek. A boldogtalan házasságoknál pedig rendre sérül a hétből legalább egy - sőt, általában több is. Ha viszont elsajátítod ezt a hét alapelvet, te is biztosíthatod házasságod harmóniáját. Megtanulod majd beazonosítani, hogy melyik alapelv működött eddig gyengébben nálad, vagy melyik lehet potenciálisan veszélyeztető a kapcsolatodban, hogy arra fordítsd a figyelmed, amire leginkább szükséges. A következő fejezetekben mindent megtalálsz majd, ami ahhoz kell, hogy fenntarts (vagy újjáépíts) egy boldog házasságot; s útmutatást adunk arra nézve is, hogyan alkalmazd az ismertetett technikákat a saját kapcsolatodban.
Barátság vagy harc A hét alapelvet szem előtt tartó megközelítés lényege az az egyszerű tény, hogy a boldog házasságok mély barátságon nyugszanak. Ezalatt azt értem, hogy a házaspárok mindkét tagja kölcsönösen tiszteli a másikat és örül a társaságának. Ezek a párok nagyon bensőségesen, intim módon ismerik egymást: jártasak abban, hogy a másik mit szeret és mit nem, ismerik egymás fura szokásait, elképzeléseit, reményeit és álmait. Egymás iránti tiszteletük tartós, maradandó, és a szeretetüket nemcsak látványosan, hanem egészen apró gesztusokkal is kimutatják, napról napra. Vegyük például a keményen dolgozó Nathaniel esetét, aki egy nemzetközi kereskedelmi cég alkalmazottja, és mindennap nagyon sokáig dolgozik. Más házaspárnál ez az elfoglaltság komoly problémákat je-
Mitől működik ténylegesen a házasság?
41
Icntene, de feleségével, Oliviával megtalálták a módját, hogy kapcsolatban maradjanak egymással. A nap folyamán többször beszélnek \ agy üzennek egymásnak. Ha a nőnek orvoshoz kell mennie, a férj észben tartja, hogy felhívja utána, s megérdeklődje, mi történt. Amikor .1 lérfi megy tárgyalni egy fontos ügyféllel, a felesége tudakolja meg, hogyan sikerült. Ha sült csirke van vacsorára, Olivia a combot mindig i lérjének adja, mert tudja, hogy az a kedvence. Ha Nathaniel szombat ifggelenként áfonyás palacsintát süt a gyerekeknek, a feleségének ké/ülő adagból kihagyja az áfonyát, mert ő azt nem szereti. S bár a férfi nem vallásos, mégis minden vasárnap elkíséri párját a templomba, inert ez fontos a nő számára. Hasonlóképp, bár Olivia szórakoztatóbb elfoglaltságot is el tudna képzelni, mint nem kevés időt tölteni a férje i s.iládjával, mégis jó barátságot ápol Nathaniel anyjával és húgaival, inert a férfi számára nagyon sokat jelent a családja. Ha mindez unalmasnak vagy nem elég romantikusnak tűnik elsőre, akkor bizony nagyon tévedünk. Olivia és Nathaniel ugyanis apró, de lontos dolgok által tartja fenn azt a barátságot, amely szerelmük alapja. I nnek eredményeképp házasságuk sokkal szenvedélyesebb, mint .i/.oké a pároké, akik együttlétüket romantikus vakációkkal és pazar évlordulós ajándékokkal tarkítják, de mindennapi életükben eltávolodnak egymástól. A barátság táplálja a romantika izzását, mert ez biztosítja a legjobb védelmet az ellen, hogy ellenséges érzülettel viseltessünk házaspárunk ilányában. Mivel Nathaniel és Olivia a házaséletben szükségszerűen jelentkező nézeteltérések és bosszúságok ellenére is megőrizték - sőt meg is erősítették - barátságukat, így megtapasztalják azt, amit a szakemberek a „pozitív érzés általi felülírásnak" vagy PSO-nak (positive sentiment override) neveznek, s amit az Oregoni Egyetem pszichológusa, Róbert Weiss ismertetett először. Ez arra utal, hogy a párok egymással és házasságukkal kapcsolatos pozitív gondolatai olyannyira átjárnak mindent, hogy képesek kiszorítani, helyettesíteni a negatív érzéseket. Az ilyen pároknál sokkal nagyobb konfliktus kell ahhoz, hogy kibillenjenek egyensúlyukból, mint azoknál a pároknál, akiknél a PSO hiányzik. Pozitív hozzáállásukból adódóan optimistán viszonyulnak egymáshoz és házasságukhoz, pozitív elvárásokkal és reménnyel tekintenek közös életükre és jóhiszeműek egymással.
42
A jól működő' házasság hét alapelve
Álljon itt egy egyszerű példa. Olivia és Nathaniel meghívták a barátaikat vacsorára, nagy készülődésben vannak. Nathaniel hangosan megkérdi, „Hol vannak a szalvéták?", mire Olivia ingerülten visszakiált: „A konyhaszekrényben, természetesen." Mivel házasságuk alapja a szilárd barátság, így Nathaniel figyelmen kívül hagyja a nő hangjában érezhető ingerültséget, s inkább az Olivia által nyújtott információra fókuszál, nevezetesen arra, hogy a szalvéták a konyhaszekrényben találhatók. Felesége idegességét, ingerültségét valami olyan apró problémának tulajdonítja, amelynek semmi köze őhozzá - például, hogy mindjárt megérkeznek a vendégek, miközben Oliviának még nem sikerül kihúznia a dugót a borosüvegből. Ha viszont házasságuk problémás lenne, valószínűleg valami ilyesmit üvöltene vissza duzzogva: „Mit tudom én, keresd meg!" Talán jobban megértjük ezt a pozitív érzés általi felülírást, ha azt a fogyókúrázásban használatos alapértéki (set point) megközelítéshez hasonlítjuk. E népszerű elképzelés szerint van egy alapvető súlyunk, amelyet a testünk próbál tartani. A homeosztázisnak köszönhetően, függetlenül attól, hogy diétázunk vagy sem, testünk kitartóan eme érték körül tartja súlyunkat. Csak a testünk metabolizmusának átállításával (például rendszeres mozgással) tudunk diéta által tartós súlycsökkenést elérni. A házasságban is hasonlóképp működik a pozitív és negatív beállítottság. Ha a házasságod egyszer „beállítódik" egy magas értékű pozitív érzületre, akkor már sokkal több negatívum kell ahhoz, hogy kapcsolatod megsérüljön, mintha az „alapértéked" alacsony lenne. Viszont ha a kapcsolatod túlnyomórészt negatív, akkor sokkal nehezebb lesz azon javítani. A legtöbb házasság olyan magas alapértékkel kezdődik, hogy egyik fél sem gondolná, hogy a kapcsolat valaha is zátonyra futhat. Csakhogy ez az áldott állapot többnyire nem tart sokáig. Idővel annyi boszszúság, ingerültség, neheztelés és düh halmozódik fel, hogy a felek barátsága jobbára már csak elvont fogalomként van jelen. A házaspár talán még emlegeti időnként, de maga a barátság már rég eltűnt mindennapjaik valóságából. Végül pedig beáll a „negatív érzés általi felülírás". Mindent negatív beállítottsággal néznek. A közömbös hangsúlylyal mondott szavakat is személyes sértésként értékelik. A férj például azt mondja: „Nem kéne bekapcsolnod úgy a mikrót, hogy nincs benne
Mitől működik ténylegesen a házasság?
43
semmi étel." A feleség ezt személyes támadásként értékeli, és valami ilyesmit válaszol: „Te csak ne mondd meg nekem, hogy mit hogyan kell csinálni! Én legalább el szoktam olvasni a használati utasításokat." S ezzel elkezdődik egy újabb veszekedés.
A megbízható kapcsolati ház építése A könyvünk első kiadásának megjelenése óta eltelt években kollégáimmal együtt igen alaposan tanulmányoztuk a házastársi barátság analómiáját, és így jobban megértettük azt is, miért olyan fontos ez a sikeres kapcsolatokban. Azok a pozitív érzések, amelyek elárasztják az olyan boldog párokat, mint Nathaniel és Olivia, az alapvető érzelmi s/inten levő kölcsönös, egymás iránti megértésből származnak. Ezt a kapcsolatot egymásra hangoltságnak nevezem. Minél ügyesebbek ennek elérésében a partnerek, annál rugalmasabb és ellenállóbb lesz a barátságuk, s ennek következtében a jövőjük egyre biztosabb és ígéretesebb. Néhány házaspárnak természetesen, könnyedén jön ez az egymásra li.ingolódás, ám a többinek (legtöbbünknek) egy kissé dolgozni kell a sikerért. De nagyon megéri az erőfeszítést. Ahogy a partnerek egyre inkább megismerik a másikat, és mind jobban kapcsolódnak egymáshoz, közben építik az általam „megbízható kapcsolati háznak" nevezett „épületet". A hét alapelv magában foglalja i nnek a háznak számos szintjét. Ezek az elvek nagyon szorosan kapi solódnak a bizalomhoz és az elköteleződéshez, amelyek a ház védő- és lámfalait alkotják. A bizalom és elköteleződés jelentősége a szerelem sikerességében olyannyira magától értetődőnek tűnik, hogy azt is gondolhatnád, ezek tanulmányozása teljességgel felesleges. Csakhogy a valóság mást mutat. A szerelemlaborból nyert adatok tanulmányozásának köszönhetően sikerült elkülönítenem és meghatároznom a partnernek, illetve a kapcsolatnak való elköteleződés összetevőit. Mi több, a konfliktusok elemzésére használt matematikai megközelítésű játékelmélet szabályai alapián kialakíthattam azokat a függvényeket, amelyek segítségével megállapíthatom, hogy a partnerekben magas-e a bizalom szintje, vagy a jövőben hajlamosak lesznek a hűtlenség ilyen vagy olyan formáira.
44
A jól működő' házasság hét alapelve
Ezen egyenletek között szerepel az is, amelyet a házaspár bizalommetriájának nevezek, s ami a partnerek egymásba vetett hitét mutatja. Képzeljünk el két újházas párt, amint a szerelemlaborban felmérjük őket. Első ránézésre mindkét pár egyformán alkalmasnak tűnik arra, hogy felépítsék a „megbízható kapcsolati házukat". Ám miután a kutatócsoportom lekódolja és kielemzi a beszélgetéseik apró részleteit, az eredmény égbekiáltó különbségeket jelez. A spektrum pozitív végén foglal helyet Dennis és Jackie. Nathanielhez és Oliviához hasonlóan ők is a hosszú távú kapcsolat mestereinek tűnnek. A legjobbakat tételezik fel egymásról és kapcsolatukról. Képesek elismerni és méltányolni egymás álláspontját, legalábbis egy bizonyos mértékig még akkor is, amikor épp nagyon nem egyezik a véleményük. Amikor visszanézték a laborban róluk készült videofelvételt, mindketten arról számoltak be, hogy lehangoltnak érezték magukat, amikor a másik boldogtalannak vagy megbántottnak látszott. Biológiai mutatóik, mint például a vérnyomásuk és pulzusuk alátámasztották ezt. A boldogságuk a partnerük érzéseitől függ. Ráhangolódtak egymás érzelmeire, együttérzőek a másikkal és mélyen megbíznak egymásban. Bizalommetriájukat kiszámolva meglehetősen magas értéket kapok. Mindent összevetve, igen jó munkát végeznek a „megbízható kapcsolati házuk" építésében. Az újházasok bizalmi spektrumának másik végén találjuk Tinát és Mattét. Denisszel és Jackie-vel ellentétben nagyon nehezen megy nekik az érzelmi kapcsolódás és az elköteleződés. Miközben a szerelemlaborban beszélgetnek egymással, hiányzik belőlük a kölcsönös megértés és a kapcsolatukba vetett hit. Tina hangulatai egyáltalán nem kapcsolódnak férje érzéseihez. Például, amikor a férfi arról beszél, mennyire sajnálja, hogy a munkahelyén nem kapott előléptetést, Tina a saját érzéseit „semlegesnek, közömbösnek" minősíti. Biológiai mutatói sem jeleznek magasabb stressz-szintet, vagyis a vérnyomása nem emelkedett és a pulzusa sem lett szaporább. Férje reakciói is hasonlóak, nem állnak kapcsolatban felesége érzéseivel. Egyértelmű, hogy ennek a párnak alacsony a bizalommetriája. Ha semmi nem változik kettőjük között, akkor nagymértékben korlátozott lesz az a képességük, hogy érzelmi és szexuális életük tartalmas legyen. Ahogy arra is kevésbé lesznek képesek, hogy veszekedéseikből vagy egyéb konfliktusaikból kiszabadítsák magukat.
Mitől működik ténylegesen a házasság?
45
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy Matt és Tina házasságát .1 negatív érzések általi felülírás jellemzi, amely nagymértékben gátolja majd egy kölcsönösen támogató jellegű kapcsolat kiépítését. Olyanynyira a legrosszabbat tételezik fel egymásról, hogy képtelenek kikecmeregni a teljes negativitás állapotából - ezt nevezem én a szerelmesek i sótánymotelének. Ezt a borzalmas helyet a vég nélküli konfliktusok és rossz érzés jellemzi. A felek „bejelentkeznek ebbe a motelbe", majd ráébrednek, hogy nem tudnak távozni onnan. Attól kezdve, hogy ott ragadnak a csótánymotelben, már mindketten azt gondolják a másikról, hogy az velejéig önző. Ilyen gondolatok kavarognak a fejükben: „Hnnek a férfinak egyáltalán nem számít, hogy én mit érzek", és „Ez .1 nő csak azzal törődik, hogy minden úgy történjen, ahogy ő akarja". Mindkettőnek egyre inkább az lesz a meggyőződése, hogy a másik ellene van, hogy nem számíthat rá. A kapcsolat egy zéró összegű játékká alakul át, amelyben az egyik győzelme egyúttal a másik teljes vereségét je lenti. Ennek a krónikus bizalmatlanságnak köszönhetően a biztonságérzet teljesen eltűnik. Ilyen körülmények között képtelenség „megbízható kapcsolati házat" építeni. A falak kidőlnek, s így a kapcsolat teljesen kiszolgáltatottá válik a külső erőknek. Mit tartogat Tina és Matt számára a jövő? Ha nem történik valamilyen változás, akkor valószínűleg hűtlenség lesz a dologból. Bár hajlamosak vagyunk a hűtlenséget szexuális értelemben szemlélni, a házasságon kívüli testi kapcsolat csak az egyike azoknak a hűtlenségeknek, amelyek a házaspárt fenyegethetik, miután a „megbízható kapcsolati házuk" összeomlott. Lényegében hűtlenségnek minősül minden olyan cselekedet vagy választás, amely nem az elköteleződést tartja szem előtt, és nem a társat helyezi „mindenki más elé". A nem szexuális természetű hűtlenségek éppúgy összezúzhatják a házasságot, mint a szexuális értelemben vett megcsalás. E hűtlenségek gyakori formái közé tartozik az érzelmi távolságtartás, a házastárssal szemben az egyik szülőhöz való „húzás", a partnerrel szembeni tiszteletlenség, és a fontos, jelentős ígéretek megszegése, be nem tartása. Az igazság az, hogy időről időre szinte mindannyian hűtlenek vagyunk ilyen vagy olyan formában. A veszély akkor jelentkezik, ha az egyik fél rendszeresen becsapja a másikat. A szerelemlabor eredményei azt mutatják, hogy minden tönkrement kapcsolat mélyén ott találjuk a hűtlenséget.
46
A jól működő' házasság hét alapelve
A legtöbb pár általában nem olyan bizalmatlan egymással, mint Matt és Tina, de nem is olyan ügyesek az együttélésben, mint Dennis és Jackie. A hosszú távú kapcsolatban élő párok többsége e két véglet között helyezkedik el. Ez pedig jó hír, mert azt jelenti, hogy a házastársaknak nem kell a tökéletes kapcsolat állapotában lenniük ahhoz, hogy szerelmük sikeres legyen. A dolog lényege az, hogy megtanulják, hogyan hangolódjanak minél jobban egymásra, s az első helyen mindig a barátságuk fontossága álljon. Ahogy a hét alapelv vezérel majd e célok felé, nagy valószínűséggel érezni fogod, hogy javulás állt be a mindennapos interakciókban. Továbbra sem értetek mindenben egyet, de konfliktusaitok nem lesznek olyan rombolóak. Hogy ez miért történik így, annak sajátos okai vannak, és ez a szerelemlabor egyik legfontosabb kutatási eredménye.
Javítások: A boldog házaspárok titkos fegyvere A barátság ismételt felfedezése és megújítása nem óvja meg a házaspárokat a vitáktól, de biztosít számukra egy olyan titkos fegyvert, amely lehetővé teszi, hogy nézeteltéréseik ne durvuljanak el. Álljon itt például, hogy mi történik akkor, ha Olivia és Nathaniel között nézeteltérés van. Ahogy a belvárosból a kertvárosba költözésük ideje közeledik, úgy nő köztük a feszültség. Abban egyetértenek, hogy melyik lakást válasszák és hogyan rendezzék be, de azon már összekülönböznek, hogy milyen autót vásároljanak. Olivia szerint a többi külvárosi lakoshoz hasonlóan nekik is egy minifurgont kellene vásárolniuk. Nathaniel szerint viszont semmi sem lehetne annál barátságtalanabb - ő egy terepjárót akar. Minél többet beszélnek erről, annál jobban nő a hangerő. Ha te is ott lennél a hálószobájukban, mondjuk, légyként a falon, komolyan aggódnál a kapcsolatuk jövője miatt. Ám ekkor Olivia hirtelen a csípőjére teszi a kezét, és négyéves kisfiúkat tökéletesen utánozva kinyújtja a nyelvét. Mivel Nathaniel tudja, hogy Olivia ezt fogja tenni, megelőzi őt a nyelvkinyújtásban. Akkor aztán mindketten elnevetik magukat. Mint mindig, ez a bolondos versengés most is eloszlat minden feszültséget kettejük között.
Mitől működik ténylegesen a házasság?
47
Amit Olivia és Nathaniel tettek, annak kutatásunk során a javítási kísérlet vagy próbálkozás elnevezést adtuk. Ez a szaknyelvi kifejezés utal minden olyan - komoly vagy komolytalan - kijelentésre és cselekedetre, amely megakadályozza, hogy a negatív hozzáállás vegye át az uralmat. A javítási kísérletek titkos fegyverként működnek az érzelmileg intelligens társak kapcsolatában, még akkor is, ha a párok többsége nincs tudatában annak, hogy milyen hatalmas erőt működtetnek ilyen módon. Ha egy házaspár kapcsolata erős barátságon alapszik, maguktól mesterien el tudják sajátítani, hogyan kell egymásnak ilyen jeleket küldeni, illetve a kapott jeleket megfelelően értelmezni. Ám ha a házaspár negatív érzelmi felülírásban él, még az olyan őszinte javítási kísérlet, mint a „Ne haragudj, sajnálom!" is eredménytelennek bizonyulhat. Egy pár javítási kísérleteinek sikeressége vagy eredménytelensége az egyik legfontosabb tényezője annak, hogy házasságuk szárnyal vagy bukdácsol-e. Azt pedig, hogy javítási kísérleteik sikeresek lesznek-e vagy sem, ismét csak az határozza meg, hogy milyen erős a barátságuk. Ha ez számodra túlságosan is egyszerűnek és nyilvánvalónak tűnik, a későbbiekben látni fogod, hogy korántsem az. A házasságban megélt barátság erősítése nem olyan egyszerű, mint hogy „kedvesek" vagyunk a másikkal. Még akkor is, ha úgy érzed, hogy barátságotok meglehetősen szilárd, meglepve tapasztalhatod, hogy nagyon sok területen lehetne azt még továbbfejleszteni. A workshopjainkon részt vevő házaspárok többsége megkönnyebbülve hallja, hogy szinte minden házasságban vannak konfliktusok, méghozzá eléggé elfuseráltak is. A kérdés az, hogy a javítási kísérletek sikeresek-e.
A házasság célja A legerősebb házasságokban a férj és a feleség szeme előtt ugyanaz a cél lebeg. Nemcsak hogy jól „kijöjjenek egymással", hanem hogy támogassák is egymást törekvéseikben, közös életüknek célt, értelmet adnak. Pontosan ezt értem az alatt, amikor egymás tiszteletéről és megbecsüléséről beszélek. Ha egy párnál ezek hiányoznak, a felek gyakran véget nem érő, haszontalan vitatkozásokban találhatják magukat, vagy
48
A jól működő' házasság hét alapelve
elszigeteltnek és magányosnak érzik magukat házasságukban. Számtalan videofelvételt végignézve, amelyeken házaspárok vitatkoztak, garantálhatom, hogy a legtöbb veszekedés valójában nem amiatt robban ki, hogy a vécé ülőkéje le van-e hajtva vagy nincs, vagy hogy ki vigye ki a szemetet. Mélyebb és rejtett problémák táplálják és tüzelik ezeket a felszínes, lényeget nem érintő konfliktusokat, illetve teszik a vitákat sokkal hevesebbé és bántóbbá, mint amilyenek máskülönben lennének. Ha ezt megértetted, akkor készen állsz arra, hogy elfogadd a házassággal kapcsolatos legmeglepőbb igazságot: a legtöbb házasságon belüli vitát és konfliktust nem lehet megoldani. A házaspárok éveket töltenek azzal, hogy megpróbálják a másik gondolkodását, beállítottságát megváltoztatni - de ez lehetetlen. Mégpedig azért, mert nézeteltérésük lényegében alapvetően eltérő életstílusokban, személyiségekben és értékekben gyökerezik. Az ezek miatt történő vitatkozással csak az idejüket vesztegetik, illetve a házasságukat teszik tönkre. Ehelyett azt kell meglátni, hogy melyek azok az alapvető különbségek, amelyek a konfliktust okozzák, és meg kell tanulni úgy együtt élni velük, hogy közben tiszteljék és megbecsüljék egymást. Csak ekkor lesznek képesek közös értelmet és célt adni házasságuknak. Régebben ezt a párok csak a saját megérzéseik, ösztöneik és áldott szerencséjük által tudták elérni. Most viszont a hét alapelv a sikeres házasság titkait minden pár számára megismerhetővé teszi. Függetlenül attól, hogy kapcsolatod éppen milyen állapotban van, a hét alapelv alkalmazása lényeges pozitív változáshoz vezethet. Az első lépés házasságod javítása vagy megerősítése felé annak megértése, hogy mi történik akkor, ha a hét alapelvet nem veszik figyelembe és nem tartják be. Mindezt nagyon jól dokumentálja az az alapos kutatás, amelyet olyan párok körében végeztek, akik képtelenek voltak házasságukat megmenteni. A hibákból való tanulás megóvhat attól, hogy ugyanazokat a hibákat kövessétek el - vagy ha már elkövettétek, segítségetekre lehet. Ha megértetted, hogy a házasságok egy része miért fut zátonyra, s a hét alapelvvel hogyan lehet megelőzni az ilyen tragédiákat, már rajta is vagy a házasságod tökéletesítése felé vezető úton.
Ami alapján a válást megjósolom
} / ¡ara és Olivér a szerelemlaborban ülnek egymással szemben. Mindketten húszas éveik vége felé járnak, s önkéntesként vesznek részt az újházasokat vizsgáló kutatásomban. E nagyszabású vizsgálat során 130 pár adta a beleegyezését ahhoz, hogy tüzetesen megvizsgálhassuk házasságukat; nemcsak „mikroszkóp .ilatt", de a kamera lencséjén keresztül is. Dara és Olivér egyike annak •íz 50 párnak, akiket egy napig, reggeltől estig megfigyelhetünk a szerelemlabor „lakosztályában". Elmondásuk szerint az életük meglehetősen hektikus, ám boldog. Dara ápolónőnek tanul esti iskolában, míg a férfi szoftverfejlesztő mérnökként dolgozik, mindennap későn ér haza a munkából. Nagyon sok párhoz hasonlóan, beleértve azokat is, akik elégedettek maradnak a házasságukkal, és azokat is, akik végül elválnak, Dara és Olivér is elismerik, hogy kapcsolatuk nem tökéletes. De azt is állítják, hogy szeretik egymást, és elkötelezettek abban, hogy együtt maradjanak. Az arcuk csak úgy sugárzik, amikor tervezett közös életükről beszélnek. Arra kérem őket, hogy az elkövetkező tizenöt percben próbálják feloldani egy aktuális nézeteltérésüket itt a laborban, mialatt videofelvétel készül róluk. Miközben beszélnek, a testükre erősített érzékelőkön keresztül figyeljük a stressz-szintjüket a keringési rendszerük egyes jellemzői, például a szívverésük gyorsasága alapján. Arra számítok, hogy beszélgetésük legalább valamelyest negatív tó-
50
A jól működő' házasság hét alapelve
nusú lesz - végül is arra kértem őket, hogy vitatkozzanak. Bár néhány házaspár képes a szavak megértésével és némi mosollyal megoldani egy nézeteltérést, az esetek többségében azért kialakul valamennyi feszültség. Dara és Olivér sem kivétel ez alól. Darának az a véleménye, hogy Olivér nem vesz részt a háztartási munkákban, Olivér pedig azt állítja, hogy a felesége túl sokat piszkálja, ami elveszi a kedvét attól, hogy többet ténykedjen odahaza. Végignézve és meghallgatva, ahogy a problémát megvitatják, szomorúan közlöm kollégáimmal, hogy Dara és Olivér házassági boldogsága megcsappan majd. És így is történik, négy évvel később arról tudósítanak, hogy nagyon közel állnak a váláshoz. Bár még együtt laknak, magányosan élik életüket. Olyanok lettek, mint a szellemek: ma már csak kísértik azt a házasságot, amely egykor olyannyira élővé varázsolta őket. Azt jósoltam, hogy házasságuk meg fog inogni, de nem azért, mert vitatkoznak - végül is én kértem őket erre. A férj és feleség közti harag önmagában még nem jelenti a házasság végét. Az újházasok kutatásában részt vevő többi pár náluk sokkal többet vitatkozik a tizenöt perces videofelvételen, én mégis azt jósolom, hogy sokan közülük boldog házasságban fognak élni - és úgy is lesz. Dara és Olivér jövőbeni válásának árulkodó jele az, ahogyan vitatkoznak.
Az első jel: Durva nyitás A legegyértelműbb jele annak, hogy a vitatkozás (és majd a házasság) nem lesz sikeres, az, ahogy a beszélgetés kezdődik. Dara azonnal negatív és támadó lesz. Amikor Olivér szóba hozza a háztartási munkát, a nő azonnal szarkasztikussá válik: „Pontosabban a háztartási munka hiányáról van szó", mondja. Olivér egy viccel próbálja oldani a helyzetet: „Vagy arról az általunk írandó könyvről, aminek az lesz a címe, hogy A férfiak disznók.'" Dara azonban továbbra is pókerarccal ül a helyén. Tovább beszélnek, megpróbálnak kialakítani valamiféle stratégiát, ami biztosítaná, hogy Olivér kivegye a részét a házimunkából, majd Dara megjegyzi: „Szeretném, ha megoldódna ez a probléma, de nem úgy tűnik, hogy afelé haladnánk. Megpróbáltam összeállítani egy listát,
Ami alapján a válást megjósolom
51
de az nem vezetett eredményre. Aztán megpróbáltam rád hagyni, hogy mikor végzed el a feladatokat, de egy hónappal később sem volt kész semmi." Amint látjuk, Dara Olivért vádolja, őt teszi felelőssé. Lényegében azt mondja, hogy a probléma nem a háztartási feladatokkal, hanem a férfival van. Darának valószínűleg oka van rá, hogy frusztrált legyen, de az, ahogy ennek kifejezést ad, megakadályozza a nézeteltéréseik feloldását. Ha egy vitás helyzet ilyen irányba megy el - kritizálásba és/vagy szarkazmusba torkollik, ami az elégedetlenség egyik megnyilvánulási formája -, az általában a „durva nyitással" kezdődik. Bár Dara kifejezetten lágyan és halkan beszél, szavaiban hihetetlen intenzitású negatív érzés rejlik. Beszélgetésük első percét hallva, egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy az idő leteltével Dara és Olivér nemhogy nem oldotta meg a nézeteltérést, de még csak a megoldás közelébe sem kerültek. A kutatási eredmények azt mutatják, ha egy párbeszéd durva nyitással indul, az elkerülhetetlenül nagyon negatívan végződik majd, még akkor is, ha a felek közben erősen dolgoznak azon, hogy „kedvesek" legyenek. A statisztika igen sokatmondó: az esetek 96°/o-ában a negyedórás beszélgetés első három percéből megjósolható a végkifejlet. A durva nyitás egyértelműen bukásra ítél. Ha tehát egy beszélgetésetek így kezdődik, akár hagyjátok is azonnal abba, szusszanjatok egyet, és kezdjétek elölről.
A második jel: A négy lovas Dara felütése felér a vészharang megkondításával: neki és Olivernek valószínűleg komoly nehézségekkel kell szembenézniük. Folytatódó beszélgetésüket hallgatva a negatív megnyilvánulások további tipikus példáira figyelek fel. A negatív beállítottság bizonyos fajtái, ha szabadjára engedjük őket, olyan végzetesen veszélyesek lehetnek egy kapcsolatra, hogy az apokalipszis négy lovasa elnevezést adtam nekik. Ez a négy lovas általában a következő sorrendben vágtat be egy házasságba: kritika, megvetés, védekezés és időhúzás. Első lovas: Kritika. Valami panaszod mindig lesz arra a személyre, akivel együtt élsz. Csakhogy a panasz és a kritika között óriási a kü-
52
A jól működő' házasság hét alapelve
lönbség. A panasz valamilyen sajátos személyiségvonásra vagy egy konkrét esetre fókuszál. „Nagyon dühös vagyok azért, hogy tegnap este nem söpörted fel a konyhát. Megegyeztünk abban, hogy egyik nap én, másik nap te fogod felsöpörni. Légy szíves, söpörd fel most!" Sok panaszhoz hasonlóan ez is három részből áll. (1) így érzem magam („Nagyon dühös vagyok"); (2) egy bizonyos helyzet miatt („Tegnap este nem söpörted fel a konyhát"); (3) és itt van az, hogy mire van szükségem/mit akarok/szeretnék („Légy szíves, söpörd fel most!"). Ezzel szemben a kritika globális jellegű, és negatív érzéseket vagy véleményt fogalmaz meg a másik jelleméről, illetve személyiségéről. „Miért vagy ilyen feledékeny? Utálom, hogy mindig nekem kell felsöpörni helyetted. Egyszerűen nemtörődöm vagy." Azok a kijelentések, amelyek panaszt fogalmaznak meg, finom kezdésnek minősülnek, míg a kritikát tartalmazó kijelentések durva nyitásnak. A kritikák két nagyon gyakori formáját adják azok a kijelentések, amelyek a következőket tartalmazzák: „te mindig", illetve „te sosem". De nagyon egyszerűen kritikává alakíthatsz bármilyen panaszt, pusztán azzal, hogy beleilleszted egyik „kedvenc" kérdésemet, nevezetesen: „most meg mi bajod?". Láthattuk, hogy Dara panasza milyen gyorsan kritikává (és durva nyitássá) alakult előbbi, Oliverrel folytatott párbeszédében. DARA: „Szeretném, ha megoldódna ez a probléma, de nem úgy tűnik, hogy afelé haladnánk, (egyszerűpanasz) Megpróbáltam összeállítani egy listát, de az nem vezetett eredményre. Aztán megpróbáltam rád hagyni, hogy mikor végzed el a feladatokat, de egy hónappal később sem volt kész semmi." (Ez már kritika, mert burkoltan arra céloz, hogy a probléma aférfi hibájából adódik. De mégha így is lenne, a másik hibáztatása, okolása csak ront a helyzeten.) Álljon itt néhány további példa a panasz és kritika közötti különbségek szemléltetésére. Panasz: Nincs üzemanyag a kocsiban. Dühös vagyok, amiért nem tankoltad meg, ahogy ígérted. Légy szíves, holnap feltétlenül tankold meg.
Ami alapján a válást megjósolom
53
Kritika: Miért nem emlékszel semmire? Ezerszer mondtam neked, hogy tankold tele a kocsit, és megint megfeledkeztél róla! Sosem törődsz semmivel! Panasz: Bárcsak korábban mondtad volna, hogy túlságosan fáradt vagy a szeretkezéshez! Nagyon csalódott vagyok, és egy kicsit szégyellem is magam. Legközelebb légy szíves jelezd időben, ha nem vagy olyan hangulatban, hogy szexeljünk! Egy szimpla nemmel is beérem ilyenkor. Kritika: Miért vagy állandóan olyan hideg és önző? Ez egyáltalán nem volt szép tőled, hogy így félrevezettél. Mi a bajod? Frigid vagy? Panasz: Kérlek, beszéld meg velem is, mielőtt bárkit meghívsz hozzánk vacsorára. Ma este csak veled akartam lenni. Azt szeretném, hogy legyen a héten egy romantikus esténk. Kritika: Miért van az, hogy a barátaid mindig fontosabbak nálam? Nekem csak az utolsó hely jut a listádon. Miért nem akarsz velem kettesben lenni? Ha úgy hallod, hogy ezekben a kritikákban a magad vagy a házastársad által mondottak visszhangoznak, megnyugodhatsz, igen sokan vannak így. Az első lovas nagyon gyakori a kapcsolatokban. Ha tehát a házastársaddal kritikusak vagytok egymással, még ne gondold azt, hogy már a válóperes tárgyalás felé tartotok. A kritikával az a probléma, hogy ha gyakorivá válik, akkor előkészíti az utat a többi, sokkal veszélyesebb lovasnak. Második lovas: Megvetés. A második lovas a partnerrel szembeni felsőbbrendűségi érzésből származik. Ez a tiszteletlenség egyik formája. Ennek a lovasnak a megérkezését harangozza be az, amikor Dara szabályosan vigyorog férje javaslatán, miszerint kitehetne neki egy listát a hűtőszekrény ajtajára az elvégzendő feladatokról, emlékeztető gyanánt. Az asszony - gúnyosan - ezt mondja neki: „Tényleg azt hiszed, hogy az majd segít neked?" Aztán Olivér azt is mondja, hogy hazaérkezése után szüksége lenne egy negyedóra pihenésre, mielőtt hozzáfogna az otthoni tennivalókhoz. „Szóval azt gondolod, hogy ha magadra hagylak tizenöt percre, akkor eléggé motivált leszel arra, hogy
54
A jól működő' házasság hét alapelve
felugorj, és hozzáfogj valamihez?", kérdezi még mindig gúnyosan vigyorogva. „Talán. Még nem próbáltuk ki", mondja Olivér. Darának itt lehetősége lenne arra, hogy kicsit enyhítsen a feszültségen, de ehelyett szarkasztikusan visszavág. „Nagyon is ügyes vagy abban, hogy a hazajövetel után heverésszél vagy eltűnj a fürdőszobában." Aztán még provokatívan ezt is hozzáteszi: „Tényleg azt hiszed, hogy ha adnék neked egy negyedórát, az mindenre gyógyír lenne?" Dara szarkazmusa és cinizmusa a megvetés tipikus formái. Ilyenek még a szitkozódás, a hitetlenkedő arckifejezés, a gúnyolódás és az ellenségeskedő humor. Bármi legyen is a formája, a megvetés mérgezi a kapcsolatot, mert undort, utálatot fejez ki. Egy problémát akkor már lehetetlen megoldani, ha a partnered azt az üzenetet kapja tőled, hogy utálod. A megvetés szükségszerűen további konfliktusokhoz vezet a megbékélés helyett. Peter mestere volt a megvetésnek, legalábbis akkor, amikor a feleségéről volt szó. Figyeljük meg, mi történik, amikor Cynthiával a pénzköltésről vitatkoznak. A férfi azt mondja: „Csak nézd meg, milyen különbség van az autóink és a ruháink között. Ez igen sokat elárul arról, hogy kik vagyunk és mit értékelünk. Te például azért cukkolsz, mert magam mosom le a kisteherautómat, te viszont másnak fizetsz azért, hogy mossa a kocsidat. Egy vagyont költünk így a kocsidra, mert nem vagy képes magad lemosni. Valószínűleg ez a legkényeskedőbb megnyilvánulásod." Ez a megvetés iskolapéldája. Nemcsak arra mutat rá, hogy másképpen bánnak a pénzzel, hanem meg is vádolja a feleségét azzal, hogy elkényeztetett. Cynthia azzal érvel, hogy számára fizikailag nehéz egyedül lemosni egy autót. Peter azonban lesöpri ezt az érvelést, és továbbra is magas lóról beszél a feleségével. - Én gondját viselem a kocsimnak, mert ha vigyázok rá, akkor hoszszabb lesz az élettartama. Veled ellentétben engem otthon nem arra neveltek, hogy „ugyan már, majd megyek, és veszek egy másikat!". Még mindig reménykedve abban, hogy megbékítheti Petert, Cynthia így válaszol: - Nagyon jólesne, ha segítenél lemosni a kocsit. Igazán nagyra értékelném a gesztust.
Ami alapján a válást megjósolom
55
De ahelyett, hogy megragadná a kibékülési lehetőséget, Peter inkább isatázik, és ellentámadásba lendül: - Te hányszor segítettél nekem autót mosni? - Sosem - mondja Cynthia. - Akkor meg - kontrázik Peter - úgy érzem, itt neked is lenne egy kis felelősséged. Olyan ez, mintha apád vásárolna neked egy házat, de te még azt is elvárnád tőle, hogy jöjjön át, és fesse is ki. - Na, és segítesz nekem kocsit mosni, ha én segítek neked a kisteherautóval? - Nem vagyok biztos benne, hogy szeretném, ha segítenél nekem leleli Peter nevetve. - Szóval, segítesz nekem kocsit mosni? - ismétli Cynthia. - Segítek, amikor tudok. De erre nem adok élethosszig tartó garanciát. Mit csinálsz, ha nem teszem? Beperelsz? - kérdezi Peter, és ismét nevet. Amint ezt a párbeszédet hallgatjuk, egyértelművé válik, hogy Peter elsődleges célja az, hogy megalázza a feleségét. Megvetését erkölcsi felsőbbrendűségnek álcázza, amikor ezeket mondja: „Ez igen sokat elárul arról, hogy kik vagyunk és mit értékelünk", valamint: „Veled ellentétben engem otthon nem arra neveltek, hogy »ugyan már, majd megyek, és veszek egy másikat!«"
A z o k a házaspárok, akik megvetéssel viseltetnek egymás iránt, nagyobb valószínűséggel k a p n a k meg fertőző betegségeket (nátha, influenza stb.), mint mások.
A megvetést a partnerrel kapcsolatban huzamosan meglévő negatív gondolatok táplálják. Semmi kétségem afelől, hogy az első alkalommal, amikor Peter és Cynthia az autómosás miatt veszekedtek, a férfi még nem volt ennyire tiszteletlen. Valószínűleg egyszerűen csak ennyit mondott: „Szerintem magadnak kellene lemosni a kocsidat. Túl sokba kerül, ha valaki mással mosatod." Ám ahogy egyre régebb óta állt fenn a nézeteltérés, Peter egyszerű panaszai globális kritikává alakultak, mint
56
A jól működő' házasság hét alapelve
például: „Mindig túl sok pénzt költesz." S ahogy a konfliktus folytatódott, egyre inkább elege lett Cynthiából, megutálta őt, s ez a változás arra is kihatott, hogy a konfliktusok alkalmával mit vágott az asszony fejéhez. A megvetés közeli rokona, az ellenséges magatartás legalább ugyanannyira veszélyes a kapcsolatra nézve. Ez az agresszív harag egyik formája, mivel fenyegetést és provokációt tartalmaz. Ha egy feleség amiatt panaszkodik, hogy a férje munka után nem jön haza időben vacsorára, az ellenségeskedő válasz valahogy így hangzik: „És akkor mi van? Mit teszel ellene?" Amikor Peter azt kérdezte Cynthiától, hogy „Mit csinálsz, ha nem teszem? Beperelsz?", éppen humorosan kívánt megnyilvánulni, de valójában ellenségeskedett. Harmadik lovas: Védekezés. Tekintettel arra, hogy mennyire undok módon viselkedik a férje, egyáltalán nem meglepő, hogy Cynthia megpróbálja megvédeni magát. Rámutat, hogy nem olyan sűrűn mosatja a kocsiját, mint azt a férje gondolja. Elmagyarázza azt is, hogy az ő számára sokkal nehezebb fizikai munka ez, mint a férjének. Bár érthető, hogy Cynthia megpróbál védekezni, a kutatások azt mutatják, hogy ennek csak nagyon ritkán van meg a kívánt hatása. A támadó fél nem fog visszakozni vagy bocsánatot kérni. Ez pedig azért van, mert a védekezés valójában a partner vádolásának az egyik formája. Lényegében ezt mondod: „Nem velem van a probléma, hanem veled." A védekezés egyik gyakori formája az „ártatlan áldozat" szerepének felvétele, ami gyakran nyafogással és pityergéssel jár, és ilyen üzenetet küld a másiknak: „Miért bántasz engem? Teljesen figyelmen kívül hagyod azt a sok jót, amit én teszek? Neked még a Jóisten sem tudna a kedvedre tenni." A védekezés összes álcázott formája is csak olaj a tűzre, tovább mérgesíti a konfliktust, és pontosan ezért olyan halálosan veszélyes. Amikor Cynthia azt mondja Peternek, hogy nehéz neki a kocsimosás, a férfi nem azt fogja felelni, hogy „aha, most már értem". Teljesen figyelmen kívül hagyja felesége indokát, még annak sem adja jelét, hogy egyáltalán felfogta, amit az asszony mondott. Ehelyett még magasabbra tornázza magát erkölcsi felsőbbrendűségében, mondván, hogy ő milyen remekül gondját viseli az autójának, amiben egyszersmind az is benne foglaltatik, hogy a felesége vele szemben mennyire elké-
Ami alapján a válást megjósolom
57
nyeztetett, amiért nem tesz ugyanígy. Cynthia tehet bármit, nem győzhet - de sajnos a házasságuk sem. A kritika, a megvetés és a védekezés nem mindig ugyanabban a sorrendben galoppíroznak be az otthonunkba. Inkább úgy funkcionálnak, mint a relékapcsolók, újra meg újra egymást váltogatva, ha a házaspár nem tesz ellenük valamit. Jól látható ez, amint Olivér és Dara tovább veszekednek azon, hogy ki takarítsa a lakást. S bár látszólag a megoldást keresik, Dara egyre inkább gőgös és megvető lesz - feltett kérdései valójában Olivér kigúnyolására irányulnak, a férfi összes javaslatát pedig élből elutasítja. Minél védekezőbbé válik a férfi, annál támadóbb lesz a nő. Az asszony testbeszéde lekezelő beállítódást jelez. Lágyan beszél, könyöke az asztalon támaszkodik, miközben összefont ujjaival az állát simogatja. Mint egy jogászprofesszor vagy bíró, kérdésekkel bombázza, hogy lássa, hogyan feszeng a férfi. DARA: Szóval azt gondolod, hogy az lesz a varázsszer, ha biztosítok számodra egy negyedórát? (gúnyosan mosolyog) OLIVÉR: Nem, egyáltalán nem gondolom, hogy az lenne a varázsszer. De ha kombinálnánk ezt a heti feladatok listájával... Miért nem teszünk ki a hűtőszekrény ajtajára egy naptárt? Akkor ott láthatnám. DARA: Ugyanúgy, ahogy a telefonodba beírt teendőkkel is elkészülsz? (gúnyolódik, még megvetőbb) OLIVÉR: Napközben a munkahelyemen nem mindig van rá lehetőségem, hogy ránézzek a listára. De idehaza... (védekező) DARA: Szóval azt mondod, hogy itthon viszont ránézel a naptárra, he? OLIVÉR: Igen, bármikor, ha nem kell sietnem, rákérdezhetsz. De ahogy mostanában csinálod, az nem kérdezés, hanem kijelentés: „Ezt sem végezted el, azt sem végezted el." Ehelyett inkább megkérdezhetnéd, hogy „van valami oka annak, hogy nem csináltad meg ezt vagy azt?". Mint például, amikor egész éjjel fennmaradtam, és összeállítottam a szakmai önéletrajzodat. Hasonló dolgok bármikor előfordulhatnak, de te ezeket egyáltalán nem veszed számításba, (védekező) DARA: Mintha én nem tennék neked olykor-olykor szívességeket, (védekező) OLIVÉR: De, te is teszel... Úgy érzem, pihenned kellene egy kicsit.
58
A jól működő' házasság hét alapelve
DARA (szarkasztikusan)-. Hmm. Úgy hangzik, mintha mindent megoldottunk volna. Dara és Olivér azonban nyilvánvalóan semmit sem oldottak meg a kritika, a megvetés és a védekezés dominanciájának köszönhetően. Negyedik lovas: Visszavonulás, visszahúzódás. Azokban a házasságokban, amelyekben a vitatkozás durván kezdődik, ahol a kritizálás és a megvetés védekezéshez vezet, illetve beáll ezek ördögi köre, az egyik fél előbb-utóbb kikapcsol, nem figyel oda. Ez jelzi a negyedik lovas érkezését. Gondoljunk arra a férjre, aki a munkából hazaérve a háztartásbeli felesége által rázúdított panaszáradattal szembesül, s erre adott válaszreakciója az, hogy bekapcsolja a televíziót. Minél kevésbé figyel a férfi, annál inkább kiabál a nő. Előbb vagy utóbb a férfi elhagyja a szobát. Ahelyett, hogy konfrontálódna a feleségével, visszakozik. A feleségétől való elfordulással távol marad egy veszekedéstől - de a házasságától is. Visszahúzódóvá válik. Bár mind a férj, mind a feleség folytathat visszavonuló technikákat, a kutatások azt mutatják, hogy ez a stratégia sokkal inkább jellemző a férfiakra, bármilyen típusú házasságban éljenek is. Ennek az okait a későbbiekben fogjuk majd látni. Egy közönséges, két ember közt zajló beszélgetés során a hallgató fél számos jelét adja annak, hogy figyel arra, aki épp beszél. Szemkontaktust teremthet, bólogathat, és akár valami olyasmit is mondhat, hogy „ja" vagy „aha". Csakhogy a visszahúzódó fél nem él ezekkel az alkalmi lehetőségekkel. Inkább félrenéz vagy a földet bámulja, anélkül, hogy egy szót is szólna. Esetleg úgy ül ott, mint valami érzéketlen kőfal. A visszavonult házastárs úgy viselkedik, mintha kisebb gondja is nagyobb lenne annál, mint hogy arra figyeljen, mit mond a másik ha egyáltalán meghallja. A visszahúzódás a három másik lovashoz képest általában később jelentkezik a házasságban. Ezért van az, hogy kevésbé jellemző az újházas férjekre, például Olivérré, s jellemzőbb azoknál a házaspároknál, amelyek már régebb óta áldozatai a negatív spirálnak. Belekerül egy kis időbe, amíg a másik három lovas által teremtett negatív beállítódás olyannyira nyomasztóvá válik, hogy a visszavonulós „kilépés" értelmes stratégiává váljon. Pontosan ezt a megoldást választja Mack, amikor
Ami alapján a válást megjósolom
59
féleségével, Ritával arról vitatkoznak, hogy a másik hogyan viselkedik .1 partikon. A nő szerint az a gond, hogy a férfi sokat iszik. A férj szerint viszont az asszony reakciója a probléma: megszégyeníti őt a barátai előtt. S máris itt vannak, egy vita kellős közepén: RITA: Már megint én vagyok a hibás. Én kezdtem az egészet egy panasszal, de máris én vagyok mindennek az oka. Mindig ide lyukadunk ki. MACK: Igen, tudom, én irányítom így a vitát, (szünet) De a hisztériás kitöréseid és a gyerekes viselkedésed megszégyenítenek engem és a barátaimat is. RiTA: Ha képes lennél arra, hogy megálld, és nem innál annyit a partikon... MACK: (A földet bámulja, elkerüli a szemkontaktust, nem szól egy szót sem, húzza az időt.) RlTA: Mert egyébként szerintem (nevet) többnyire meglehetősen jól kijövünk egymással, meglehetősen jól. (megint nevet) MACK: (Továbbra is húzza az időt. Csendben marad, kerüli a szemkontaktust, bólogat, az arcát rángatja vagy dudorászik.) RlTA: Szerinted nem? MACK: (semmi válasz) RITA: Mack? Halló?
A harmadik jel: Elárasztás Ritának úgy tűnhet, hogy kritikája és megvetése teljességgel lepergett Mackről. Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól. Általában azok húzzák az időt egyfajta védekezésként, akik lelkileg és fizikailag is leterheltnek, megsemmisültnek érzik magukat. Ezt szaknyelven elárasztásnak nevezzük. Ez olyankor történik, amikor a házastársad negativitása rendkívül intenzív és hirtelen, és annyira védtelennek érzed magad ebben az össztűzben, hogy bármit megteszel, csak elkerülhesd az újrajátszást, az ismétlést. Minél gyakrabban érzed magad elárasztva házastársad kritikája vagy megvetése által, annál inkább érzékennyé válsz azokra a jelekre, amelyek azt jelzik, hogy házastársad mindjárt „rob-
60
A jól működő' házasság hét alapelve
ban". Ezért Mack csak arra tud gondolni, hogy védje magát attól az érzéstől, amit Rita támadása idéz elő benne. Ezt pedig úgy tudja elérni, hogy érzelmileg visszavonul a kapcsolatból. Sajnos Rita és Mack már el is váltak. Egy másik férj, Paul meglehetősen őszintén és szemléletesen mondta el, hogy miért húzza az időt, mikor felesége, Amy negatívvá válik. A következő párbeszédben jól megfogalmazza azt, amit minden időhúzó érez. Amy: Amikor dühöngeni kezdek, akkor kellene közbelépned és lecsillapítanod. De ha csak hallgatsz, az azt üzeni nekem, hogy téged hidegen hagy, mit érzek. Ettől teljesen összezsugorodom. Mintha a véleményem és az érzéseim semmit sem számítanának neked. Egy házasságban ennek másképp kéne lennie. PAUL: Én csak azt mondom, hogy ha komolyan akarsz beszélgetni, akkor azt kiabálás és sikítozás nélkül kell tenned. Úgy kezded a mondandód, hogy az már eleve bántó. Amy: Igen, ha valami fáj nekem, ha dühös vagyok, akkor én is bántani akarok, és bizony a fejedhez vágok dolgokat. Akkor kellene mindkettőnknek abbahagynunk. Azt kellene mondanom, hogy „Sajnálom, elnézést". Neked pedig erőnek erejével is mondanod kéne valamit, ahelyett, hogy tudomást sem veszel rólam. PAUL: Akkor beszélek majd, ha... Amy: Az érdeked úgy kívánja. Paul: Nem. Majd akkor beszélek, ha nem kiabálsz és sikoltozol, és nem ugrálsz le-föl úgy, mintha el akarnál taposni. Amy csak azt hajtogatta továbbra is, hogy mit érez, amikor Paul elhallgat és bezárkózik. De úgy tűnt, azt meg sem hallotta, hogy a férfi miért zárkózik be: mert nem tud mit kezdeni a nő ellenségességével. Ez a pár is elvált már. Egy házasság „lepusztulását" tehát meg lehet jövendölni a gyakori durva nyitásokból, valamint a rendszeres elárasztásokból, amelyet a négy lovas vitatkozások alatti kérlelhetetlen jelenléte idéz elő. Bár ezen tényezők mindegyike önmagában is előrevetítheti a válást, általában együttesen vannak jelen a boldogtalan házasságokban.
Ami alapján a válást megjósolom
61
A negyedik jel: Testbeszéd Még ha nem is hallottam volna a visszahúzódó Mack és a felesége, Rita közti párbeszédet, akkor is, pusztán a férfi fiziológiai megnyilvánulásai alapján meg tudtam volna jósolni a válásukat. Amikor feszült viták során a párok testi változásait monitorozzuk, láthatjuk, hogy fizikailag mennyire megterhelő az elárasztás. E nyilvánvaló élettani reakciók egyik legjellemzőbbje a szaporább szívverés - ami akár percenként a százat is meghaladhatja, és elérheti a 165-ös pulzust is. (Ezzel szemben egy harminc év körüli férfi átlagos pulzusa 76, míg a hasonló korú nőké 82.) De hormonális változások is történnek, beleértve az adrenalin kiválasztását, amely beindítja a „harcolj vagy menekülj" reakciót. A vérnyomás is a magasba szökik. Ezek a változások annyira drámaiak lehetnek, hogy amennyiben a házastársak egyikét gyakran érik ilyenek a viták során, könnyű megjósolni, hogy (hacsak nem változtatnak) annak válás lesz a következménye. Az ismétlődő elárasztások két okból is váláshoz vezetnek. Először is, mert azt jelzik, hogy a párnak legalább az egyik tagja érzelmileg nagyon kimerül, amikor a másikkal kell foglalkoznia. A másik ok pedig az, hogy az elárasztás élettani következményei - felgyorsult szívverés, izzadás és a többi - lényegében megakadályozzák, lehetetlenné teszik a hasznos, problémát feltáró és megoldó beszélgetést. Amikor a tesliink ilyen felpörgetett állapotba kerül, tulajdonképpen egy olyan riasztórendszer irányítja, amelyet még történelem előtti őseinktől örököltünk. Mindezek a megterhelő reakciók, mint a szapora szívverés vagy az izzadás, azért jelennek meg, mert valahol mélyen a testünk azt érzékeli, hogy épp veszélyes helyzetben van. Bár már a lombikbébik, a szervátültetések és génjeink feltérképezésének korszakában élünk, az evolúció szempontjából nem sok idő telt el barlanglakó időszakunk óta. Ennek következtében az emberi test még nem finomított félelemreakcióin: ugyanúgy reagál akkor is, ha egy házsártos házastárssal áll szemben, aki azt akarja tudni, hogy a párja miért nem képes észben tartani, hogy lehajtsa a vécé tetejét, mintha épp egy kardfogú tigris méregetné fenyegetően. Ha a társaddal folytatott vita során a szívverésed felgyorsul, és megjelenik a többi stresszes testi jelenség is, a következmények igen hátrá-
62
A jól működő' házasság hét alapelve
nyosak lesznek. Romlik az információfeldolgozó képességed, ami azzal jár, hogy nehezebben tudsz figyelni arra, amit a társad mond. A kreatív problémamegoldó képességed és a humorérzéked is köddé válik. Csak a legegyszerűbb és legkevésbé intellektuális reakciókra marad erőd és képességed: küzdj (viselkedj kritikusan, légy megvető, esetleg védekező) vagy menekülj (húzódj vissza). Arra, hogy a vitát kiváltó problémát megoldjátok, már nincs esély. Ha tovább beszéltek, az nagy valószínűséggel már csak ront a helyzeten.
A férfiak és a nők tényleg különbözőek A heteroszexuális házasságok 85%-ában a férj a visszahúzódó fél. Ez nem a férfiak valamilyen hiányosságából fakad, hanem evolúciós örökség. Antropológiai kutatások eredményei azt sugallják, hogy olyan emberfélék leszármazottai vagyunk, akiknek az életét nagyon erősen szabályozott nemi szerepek irányították, hiszen a kíméletlenül szigorú életfeltételek közt ez volt előnyös a fennmaradáshoz. A nőneműek a gyermekek ápolására specializálódtak, míg a hímneműek a csoportban történő vadászatra és védelemre. Ahogy azt a gyermeket nevelő édesanyák többsége jól tudja, a tejtermelődést nagymértékben befolyásolja az, hogy mennyire érzed magad nyugodtnak; ez pedig az agyban termelődő oxitocin kiáramlásával van összefüggésben. A természetes kiválasztódás tehát azt a nőnemű egyedet helyezte előnybe, aki képes volt a stresszes helyzet után önmagát gyorsan megnyugtatni, lecsendesíteni. Az a képessége, hogy nyugodt tudott maradni, javíthatta gyermekei életben maradási esélyeit, mert így több táplálékhoz juthattak. Csakhogy a hímneműek esetében pontosan az ellenkező reakció segítette elő a természetes kiválasztódást. Csoportban vadászó elődeinknél a figyelem és éberség fenntartása volt a fennmaradás kulcsa. Tehát azok a hímek maradtak nagyobb valószínűséggel életben, és ennek következtében azok tudtak utódokat nemzeni, akiknél az adrenalin termelése hamarabb beindult, és akik nem nyugodtak le olyan gyorsan. A férfiak kardiovaszkuláris rendszere mind a mai napig sokkal aktívabb maradt, mint a nőké, így lassabban higgadnak le egy stresszes
Ami alapján a válást megjósolom
63
helyzet után. Róbert Levenson és diákja, Loren McCarter kutatásai s/.erint, ha egy férfi és egy nő hirtelen rövid, de igen hangos zajt hall, mondjuk, egy durrdefektet vagy egy biztosíték kiégését, nagy valószínűséggel a férfi szíve gyorsabban fog verni, és hosszabban is marad ebben az állapotban, mint a nőé. Az Alabamai Egyetem pszichológusa, Dolf Zillmann pedig úgy találta, hogy amikor férfiakkal szándékosan durván bántak, majd azt mondták nekik, hogy relaxáljanak húsz I 'ércig, a vérnyomásuk magasba szökött, és úgy is maradt mindaddig, .imíg meg nem torolhatták az őket ért sérelmet. Ezzel szemben a nők, .miikor őket vetették ugyanilyen eljárás alá, képesek voltak a rendelkezésükre álló húsz percben lehiggadni. (Érdekes, hogy az ő vérnyomásuk ismét emelkedni kezdett, ha arra kényszerítették őket, hogy viszonozzák az őket ért sérelmet.) Mivel a nagyobb éberséget kiváltó házasi.irsi konfliktus a férfiakat jobban igénybe veszi, nem csodálkozhatunk .iz.on, hogy ők nagyobb valószínűséggel igyekeznek azt elkerülni, mint ,i nők.
Biológiai tény, hogy a férfiakat a házastársi konfliktus jobban megviseli, mint a feleségüket.
Ez a testünk élettani reakcióiban megnyilvánuló nemi különbség .u ra is hatással van, hogy a házassági feszültség észlelésekor mire gondol a férfi és mire a nő. Kísérletünk részeként arra kértük a párokat, hogy nézzék vissza vitatkozásukat videofelvételen, és mondják meg, hogy mire gondoltak akkor, amikor a testükre szerelt érzékelők szerint elárasztva érezték magukat. A válaszok abba az irányba mutattak, hogy .1 férfiak inkább olyan negatív gondolatokkal voltak elfoglalva, amelyek lenntartották szorongásukat, míg a nők inkább olyan gondolatokat forgattak a fejükben, amelyek elősegítették lehiggadásukat, megbékülésüket. A férfiak inkább arra gondoltak, hogy milyen felháborodottnak és vélt igazukban mennyire sértettnek érezték magukat („Ezt még visszafizetem!" vagy „Na, ezt már nem szabad eltűrnöm!"), ami jobbára megvetéshez vagy háborúskodáshoz vezet, vagy pedig feleségük
64
A jól működő' házasság hét alapelve
haragjának és zsörtölődésének ártatlan áldozataként tekintettek magukra („Miért mindig engem vádol?"), ez pedig védekezésre késztet. Természetesen ezek a szabályok nem minden férfira és nőre érvényesek; ahogy maga az elképzelés is, mely szerint a férfiakat jobban megviseli a házassági konfliktus, valamelyest vitatott. Mindezzel együtt a negyvenkét évnyi kutatási tapasztalatom azt sugallja, hogy a heteroszexuális házaspárok döntő többségére igazak ezek a nemi különbségeken alapuló törvények a stresszre adott fiziológiai és pszichológiai reakcióikat illetően. E különbségek miatt a legtöbb házasság (beleértve boldogokat is) olyan összehasonlítható sémát követ a konfliktusok terén, amelyben a feleség - aki, mint azt a korábbikban láthattuk is, neménél fogva alkalmasabb a stressz kezelésére - időről időre érzékeny témákat hoz fel. Az ezzel megbirkózni képtelen férj pedig igyekszik elkerülni ezeket a kényes kérdéseket, így védekezővé és visszahúzódóvá válhat - vagy rosszabb esetben, hogy elhallgattassa feleségét, ellenségessé és megvetővé. Ha egy házasság követi ezt az „általános" sémát, az még nem jelenti azt, hogy a válás felé tart. Mi több, néhány stabil házasságban is találhatók példák az összes lovasra, sőt, olykor még az elárasztásra is. De ha a négy lovas öröklakást vesz, ha az egyik fél rendszeresen elárasztva érzi magát, az a kapcsolat már komoly veszélyben van. Az elárasztás rendszeres megtapasztalása szinte szükségszerűen érzelmi eltávolodáshoz vezet, amely aztán magányosságot eredményez. Segítség nélkül a pár elválik, vagy olyan halott házasságban vegetálnak, amelyben elkülönült, párhuzamos életvitellel tudnak létezni ugyanabban a házban. Megnyilvánulásaikban fellelhető lesz majd az együttesség ciklusa: elmennek a gyerekeiket érintő különféle rendezvényekre, meghívják barátaikat vacsorára, még nyári vakációjukat is együtt töltik. De érzelmileg már nem kapcsolódnak egymáshoz. Azt már rég feladták.
Az ötödik jel: Sikertelen javítási kísérletek Beletelik némi idő, amíg a négy lovas, valamint az elárasztás felboríthatná a házasságot. Ennek ellenére a válás igen gyakran megjósolható az újházasok egyetlen beszélgetéséből is. Hogyan lehetséges ez? A vá-
Ami alapján a válást megjósolom
65
l.isz az, hogy a házaspár közötti bármilyen nézeteltérés elemzéséből meglehetősen sok információt lehet szerezni viselkedésükről, amely n.igy valószínűséggel változatlan marad, ha nem kapnak megfelelő segítséget. A pár viselkedésének egyik döntő eleme az, hogy javítási kieleteik sikerrel járnak-e vagy sem. A javítási kísérletek a házaspár által lett erőfeszítések („Hagyjuk abba, pihenjünk egy kicsit!"; „Várj, le kell higgadnom!"), hogy egy érzékeny vita során a feszültséget csökkentsék hogy fékezzenek, s ezzel megelőzhessék az elárasztást. A javítási kísérletek nemcsak azért alkalmasak a házasság megmentésére, mert csökkentik a felek közti feszültséget, hanem azért is, mert .1 stressz enyhítésével a felgyorsult szívverést is lassítják, valamint megelőzik azt, hogy elárasztva érezd magad. Csakhogy amikor a négy lovas uralja egy házaspár kommunikációját, a javítási kísérleteket igen gyaki,tn észre sem veszik. Amikor pedig elárasztva érzed magad, kiváltképp képtelen leszel meghallani, észrevenni egy „verbális fehér zászlót". A boldogtalan házasságokban kialakul a visszajelzések terén egy afléle ördögi kör a négy lovas és a sikertelen javítási kísérletek között. Minél megvetőbben és védekezőbben viselkednek egymással a felek, .innál több elárasztás történik, ahogy a javítási kísérletet is annál nehezebb lesz meghallani, pláne még válaszolni is rá. És mivel a partnelek észre sem veszik a kísérletet, a megvetés és a védekezés tovább erőMidik, így az elárasztás is intenzívebbé válik, ami pedig még nehezebbé teszi a következő javítási kísérlet észlelését - mindaddig, amíg az egyik lel vissza nem vonul. Ezért van az, hogy gyakran férj és feleség egyetlen vitáját elegendő meghallgatnom ahhoz, hogy megjósoljam a válást. A javítási kísérletek • ikertelensége megbízhatóan jelzi jövőjük boldogtalanságát. Csupán a négy lovas jelenléte 82%-os pontossággal képes jelezni a válást, de ha ehhez még hozzáadjuk a javítási kísérletek sikertelenségét is, a megbízhatósági arány már 90% felett lesz. Ezért lehetséges néhány olyan házaspárnál, akik vitáik során a négy lovassal is képviseltetik magukat, hogy mégis sikeresen ki tudják javítani a kapcsolatukban keletkezett károkat. Az ilyen helyzetekben általában - ha a négy lovas jelen van, de a házaspár javítási kísérletei sikeresek - a házasság is sikeres lesz. Számszerűsítve, azon újházasok 84%-a, akik (még ha kapcsolatukban •i négy lovas jelen is volt) hatékonyan alkalmazták a javítási kísérleteket,
66
A jól működő' házasság hét alapelve
hat évvel később is stabil, boldog házasságban éltek. De ha nem voltak javítási kísérletek - vagy azok észrevétlenek maradtak -, a házasság komoly problémák előtt állt. Az érzelmileg intelligens házasságokban a legkülönfélébb javítási kísérletekkel találkozhatunk. Mindenkinek megvan a saját módszere. Olivia és Nathaniel kinyújtják a nyelvüket; más párok elnevetik magukat, vagy elmosolyodnak, vagy egyszerűen elnézést kérnek egymástól. Még egy ingerült „ne kiabálj velem!" vagy „eltérsz a tárgytól!" is tompíthatja a feszült helyzeteket. A javítási kísérletek stabilan tartják a házasságot, mert megakadályozzák, hogy a négy lovas véglegesen beköltözhessen. Hogy egy javítási kísérlet sikeres lesz-e vagy sem, egyáltalán nem azon múlik, hogy mennyire ékesszólóan valósul meg, hanem a házasság állapotán. Ezt Hal és Jodie, egy boldog házasságban élő pár példája világította meg a számomra. A vegyész Hal (kutatása miatt) igen gyakran csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy nem fog időben hazaérni vacsorára. S bár Jodie (aki maga is teljes munkaidőben dolgozott) tisztában volt azzal, hogy Hal nem tudja a munkaidejét szabályozni, ez mégis nagyon bosszantotta. Amikor a laborunkban erről vitatkoztak, az asszony elmondta a férfinak, hogy a gyerekek sem hajlandóak addig enni, amíg az apjuk nincs otthon, így aztán olykor ők is nagyon későn vacsoráznak, aminek Jodie egyáltalán nem örül. Erre Hal azt találta javasolni, hogy Jodie adjon nekik néhány falatot, hogy addig is kibírják, amíg ő hazaérkezik. Jodie hitetlenkedve felcsattant: „Mit gondolsz, eddig mit csináltam?" Hal érezte, hogy elszúrta a dolgot. Fogalma sem volt arról, hogy mi történt odahaza, s ráadásul még a feleségét is megsértette azzal, hogy alábecsülte intelligenciáját, rátermettségét. Egy boldogtalan házasságban ez bőven elég lett volna ahhoz, hogy teljes fegyverzetben támadjanak egymásra. így aztán kíváncsian vártam, hogy mi következik. Mivel minden más jel arra utalt, hogy boldog házasságban élnek, arra számítottam, hogy Hal előrukkol valami csodálatosan ékesszóló javítási kísérlettel. Ehelyett Hal egyszerűen, de igen hülye arckifejezéssel rámosolygott Jodie-ra. Hal gyors vigyorgása megtette a hatását, mert jó volt a házasságuk. De ha Olivér próbálta volna Darát egy kuncogással megpuhítani a ház-
Ami alapján a válást megjósolom
67
i.irtással kapcsolatos vitájuk során, a gesztus eredménytelen maradt volna. Azokban a házasságokban, amelyekbe a négy lovas már véglegesen beköltözött, a legékesszólóbb, legérzékenyebb és célratörőbb javítási kísérlet is kudarcra van ítélve. A helyzet iróniája az, hogy sokkal több javítási kísérlettel találkozhatunk a problémás házasságokban, mint azoknál, ahol simán mennek a dolgok. Minél sikertelenebbek ugyanis ezek a kísérletek, a pár annál inkább próbálkozik. Nagyon szívbemarkoló azt látni és hallani, ha az egyik fél sorra próbálkozik a javítási kísérletekkel, de mindhiába. Mi változtathatná meg ezt a helyzetet? Hogyan javíthatnád annak az esélyét, hogy hatásos legyen a javítási kísérleted? A későbbi fejezetek megtanítanak majd arra, hogy barátságotok erősítésével növeld a kísérletek ikerességét.
A hatodik jel: Rossz emlékek I la egy kapcsolatot felemésztett a negatív beállítottság, akkor már nemi sak a pár jelene és közös jövője forog veszélyben, hanem a múltjuk is. Amikor interjút készítek egy párral, általában rákérdezek a házasság történetére is. Rendszerint azt tapasztalom, hogy azok a párok, akiknél a másik iránti negatív beállítottság már mélyen meggyökerezett, átírják a múltjukat. Az olyan kérdésekre adott válaszaikból, mint például, hogy hogyan kezdődött a kapcsolatuk, milyen volt az esküvőjük és az együtt töltött első év, meg tudom állapítani a válás esélyét, még akkor is, ha nincs tudomásom jelenlegi érzelmeikről. A legtöbb pár nagy elvárásokkal és szép reményekkel kezdte házasigát. A boldog házasságban élők általában szeretettel gondolnak viszs/.a első közös napjaikra. Még ha az esküvő nem is sikerült tökéletesen, valószínűleg inkább a szép dolgokra emlékeznek, mint a kellemetlenegekre - és ugyanez vonatkozik az egymásról alkotott elképzeléseikre is. Arra emlékeznek, hogy mennyire pozitívan álltak egymáshoz, milyen izgatottak voltak, amikor találkoztak, és mennyire csodálták egymást. Amikor a nehéz időszakokról beszélnek, megszépítik az átélt küzdelmeket, és erőt merítenek a közösen elviselt nehézségekből. De ha egy házasság akadozik, a története átíródik - méghozzá rosz-
68
A jól működő' házasság hét alapelve
szabbra. Ekkor az asszony arra emlékszik, hogy a vőlegény félórát késett az esküvői szertartásról, a férfi pedig arra fókuszál, hogy a főpróba vacsoráján a leendő menyasszony kizárólag a férfi tanújával beszélt vagy ahogy már utólag látja: „flörtölt" a barátaival. De az is rossz jel, ha az egyik vagy mindkét fél nehezen emlékszik vissza a múltra: vagy azért, mert annyira nem fontos már, vagy mert olyan fájdalmas, hogy inkább hagyják feledésbe merülni. Peter és Cynthia nem mindig töltötték azzal az idejüket, hogy az autómosás vagy a pénzköltés miatt veszekedjenek. Ha megnézzük a fotóalbumaikat, minden kétséget kizáróan számos, első napjaik boldogságáról tanúskodó fényképet találunk bennük. Csakhogy ezek a képek már mind kikoptak az emlékezetükből. Ha arra kérjük őket, hogy meséljék el a történetüket, tényszerűen elmondják, hogy milyen volt az udvarlási időszakuk és a házasság - de csak ennyi, semmi több. Cynthia elmondja, hogy egy kávéházban találkoztak, ahol ő pincérnőként dolgozott. A férfi hitelkártyája alapján szerezte meg Peter telefonszámát, mert fel kellett hívnia, hogy a talált tárgyak közt lévő kesztyű az övé-e. Ebből lett az első randevú. Cynthia azt mondja, kezdetben azért tetszett neki Peter, mert a fiú egyetemre járt, érdekes volt vele beszélgetni, no, és nem utolsósorban jóképűnek találta. „Szerintem valójában azért vonzódott hozzám, mert Visa kártyám volt", vág közbe Peter, csípős utalást téve a mostani, pénz körül forgó vitáikra. Neki viszont már nehéz visszaemlékeznie arra, hogy mi tetszett annyira a lányban, amikor először találkoztak. Ezt mondja: „Hmmm... (hosszú szünet), őszintén megvallva, már nem is tudom. Sosem próbáltam igazán megragadni, hogy mi tetszett annyira benne. Úgy érzem, az én számomra ez nagyon veszélyes lenne." Amikor azt kérdezzük, hogy mi volt az, amit örömmel csináltak együtt az udvarlás alatt és a házasságuk elején, nem nagyon tudnak visszaemlékezni rá. „Mintha piknikeztünk volna, vagy valami ilyesmi, nem?", kérdezi Cynthia, miközben vonogatja a vállát. Ugyanez az üres tekintet a válasz akkor is, amikor arról kérdezzük őket, hogyan határozták el, hogy összeházasodnak. „Én azt gondoltam, hogy ez megszilárdítaná a kapcsolatunkat. Logikusnak tűnt, lényegében ez volt a fő okom", mondja Peter. Majd felidézi, hogyan kérte meg Cynthia kezét egy étteremben. Egy fehér szalaggal összekötött egy csokor fehér ró-
Ami alapján a válást megjósolom
69
"..it, és erre fűzte föl a jegygyűrűt. Ez meglehetősen romantikusnak és ígéretesnek tűnik - mindaddig, amíg egy kesernyés nevetéssel hozzá nem teszi: „Sosem fogom elfelejteni. Meglátta a gyűrűt. Enyhén részit el ni kezdett, majd azt kérdezte tőlem, hogy ugye, most valami választ ¡'¡írsz tőlem? Az igazat megvallva, nem ilyen reakcióra számítottam." M.ijd odafordult a feleségéhez: „Még csak nem is mosolyogtál, nem is nevettél, amikor ezt mondtad. Mintha fapofával csak annyit mondtál volna: te idióta/" „O, neeem!" - feleli mindezekre Cynthia, meglehetősen sután. A kép akkor sem lesz rózsásabb, amikor az esküvőről kérdezzük okét. Cynthia arra emlékszik, mennyire rosszulesett neki, amikor a vendégek közül igen sokan távoztak vacsora után. Peternek az jut i s/.ébe, hogy a vendégsereg állandóan kanállal ütögette a poharakat, liogy Cynthiával megcsókolják egymást. „Kezdett igazán bosszantó lenni", mondja. Az esküvőről őrzött legélénkebb emlékképe az, ahogy .1 lagzi után a feleségével és a tanújával elhajtanak egy limuzinban ülve. lekapcsolták az autórádiót, amiből egy Mötley Crüe-dal harsogott, nevezetesen A megszokott régi rablánc (Same Old Ball and Chain) i ímű. Esküvőjüket így foglalja össze: „Ez volt a te alapvető tragédiád." (iynthia sápadtan, de egyetértően mosolyog. Peter és Cynthia azért nem emlékszik, mert a kettőjük közötti negatív viszony annyira intenzívvé vált, hogy az már szinte „kőbe vésődött". Amikor a négy lovas bevesz egy otthont, egyben meg is bénítják ,i kommunikációt, és a negatív beállítottság olyan mértékű lesz, hogy bármit is tegyen az egyik fél - vagy bármit is tett a múltban azt a másik már teljesen negatív beállításban tudja csak látni. Ha egy boldog házasságban élő férj megígéri a feleségének, hogy elhozza a ruhákat a tisztítóból, de megfeledkezik róla, a nő valószínűleg azt gondolja: „Nagyon stresszes az élete az utóbbi időben, valószínűleg ráférne egy kis pluszalvás." Úgy véli, hogy a memóriazavar csak időleges, illetve, hogy azt egy sajátos helyzet idézte elő. Ugyanez a körülmény egy boldogtalan házasságban valószínűleg ilyen gondolatokat szül: „Mindig ilyen figyelmetlen és önző!" Ugyanezzel az erővel egy boldog házasságban egy szeretetteljes gesztus (mint például a feleség részéről egy szenvedélyes csók a munkából hazaérkező férj számára) azt jelzi, hogy a párja szereti őt és gondoskodik róla. De egy boldog-
70
A jól működő' házasság hét alapelve
talan házasságban ugyanez a cselekedet a férjben azt a gondolatot váltja ki, hogy: „Már megint mit akar tőlem?" Ez az elferdített, negatív beállítódás magyarázza meg, hogy egy általunk vizsgált férj, Mitch miért vélt állandóan valamilyen hátsó szándékot látni hitvese, Leslie cselekedeteiben, ha az például ajándékot vásárolt neki, megölelte, vagy csak éppen felhívta telefonon. Ahogy telt az idő, a férfi teljesen átírta házasságuk történetét - mondani sem kell, mennyire negatívra. Számára a feleségéről és a kapcsolatukról kialakított negatív elképzelései váltak természetessé. Végül el is váltak.
Közeleg a vég Ha a pár eljut arra a pontra, hogy átírják házasságuk történetét, ha ellehetetlenül a kettőjük közti kommunikáció, s ez megakadályozza, hogy megjavítsák a fennálló problémákat, kapcsolatuk a megfelelő segítség nélkül szinte eleve bukásra van ítélve. A pár folyton a legmagasabb fokú harckészültségben áll, mivel állandóan csatára számítanak, egész kapcsolatuk kínszenvedéssé válik. Nagyon is érthető, hogy mindketten kihátrálnak belőle. Olykor a pár a házasságnak ebben a végső stádiumában fordul tanácsért, segítségért. A felszínen úgy tűnhet, hogy nincs nagy baj, hiszen nem veszekszenek, nem viseltetnek megvetéssel egymás iránt, nem húzódnak vissza. A négy lovasnak híre-hamva sincs a kapcsolatukban. Ehelyett nyugodtan és távolságtartással beszélnek kapcsolatukról és konfliktusaikról. Egy kevés tapasztalattal rendelkező terapeuta könynyen azt hihetné, hogy nincs nagy baj. Valójában azonban már az egyikük, vagy akár mindketten visszahúzódtak érzelmileg a kapcsolatból. A laborban végzett tanulmányaink azt jelzik, hogy az ilyen érzelmileg eltávolodott párok el fognak válni - de ez majd csak átlagosan mintegy 16 évnyi házasság után fog bekövetkezni, szemben azzal az 5-6 éves átlaggal, amely azokra jellemző, akiknél a konfliktusos vitákat a négy lovas uralta. A házaspárok egy része ténylegesen elválik. Mások együtt maradnak, de külön életet vagy párhuzamos életet élnek. Bármelyik megoldást is választják, egy kapcsolat halálát négy (végső) stáció jelzi.
Ami alapján a válást megjósolom
71
1. A pár úgy értékeli, hogy házassági problémáik komolyak. 2. A helyzet átbeszélése hasztalannak tűnik. A házastársak egyedül próbálják megoldani a problémákat. 3. A pár párhuzamos, különálló életvitelt folytat. 4. A magányosság jellemző az életükben. Amikor a házasság ehhez az utolsó stádiumhoz ér, egyikük vagy akár mindketten viszonyt folytathatnak. De ez a hűtlenség a haldokló házasságnak sokkal inkább a tünete, mintsem az oka. A kapcsolat végét már jóval korábban meg lehetett volna jósolni, még mielőtt bármelyikük is félrelépett volna. A párok gyakran csak akkor fordulnak segítségért, amikor házasságuk már igen rossz állapotban van. A figyelmezető jelek kezdettől fogva ott voltak, csak tudni kellett volna, mire figyeljenek. A probléma csíráit fellelheted abban (1) amit a partnerek mondanak egymásnak (a durva nyitások gyakoriságában, a négy lovas iclenlétében és a ráhatás vonakodó elfogadásában), (2) a javítási kísérletek sikertelenségében, (3) a fiziológiai reakciókban (elárasztás) vagy (4) a házasságotokkal kapcsolatos állandósuló negatív gondolatokban. I zen jelek bármelyike azt jelzi, hogy ha nem történik változás a házastársak interakcióiban, az érzelmi elkülönülés és - a legtöbb esetben a válás is csak idő kérdése.
De amíg nincs vége, addig nincs vége bármennyire is zordan hangzik mindez, meg vagyok győződve arról, hogy sokkal több házasságot meg lehetne menteni, mint amennyit jelenleg megmentenek. A megfelelő közbelépéssel még azt a házasságot is életre lehet kelteni, amelyik már valóban fél lábbal a sírban van. Sajnos azonban a legtöbb házasság ebben a stádiumban nem a megfelelő segítséget kapja. A jó szándékú terapeuták olyan tanácsok özönével bombázzák a párt, amelyek a nézeteltéréseikkel való kiegyezést és kommunikációjuk javítását célozzák. Régebben én is ezt tettem volna. Amikor rájöttem, hogy mi alapján jósolhatom meg a válást, először azt gondoltam, hogy felfedeztem a házasságok megmentésének titkát. Feltételeztem, csupán arra van szükség, hogy megtanítsuk a párokat úgy
72
A jól működő' házasság hét alapelve
vitatkozni, hogy ne győzze le őket a négy lovas, illetve ne hagyják magukat elárasztani. Akkor majd sikeresek lesznek a javítási kísérleteik, és megoldódnak a nézeteltéréseik is. De sok korábbi szakemberhez hasonlóan én is tévedtem. Képtelen voltam megfejteni a házasságok megmentésére szolgáló kódot mindaddig, amíg azt nem kezdtem tanulmányozni, hogy mi ment jól a boldog házasságokban. Boldog házasságban élő párok húszévnyi tanulmányozása után most már tudom, hogy egy kapcsolat felélesztésének vagy a válás elkerülésének nem az a nyitja, hogy miként kezeled a nézeteltéréseket, hanem hogy mit teszel akkor, amikor nem veszekedtek. Bár a hét alapelv abban is segíteni fog, hogy miképp küzdjetek meg a konfliktusokkal, az én módszerem lényege - ami az első három alapelvet foglalja magában - az, hogy erősítsétek barátságotokat és egymásba vetett bizalmatokat, mert ez a házasság veleje. A barátság megerősítése elsősorban azért fontos, mert ebből táplálkozik minden, amit a közös élettől várunk: romantika, szenvedély, szexualitás. A helyzet az, hogy amikor egy pár azzal fordul hozzám, hogy szexuális életük rutinszerűvé vált, megritkult vagy már nem is létezik, nem azzal kezdem, hogy átnyújtok nekik egy szexkézikönyvet. Ehelyett átveszem velük az első három alapelvet, hogy újból felfedezzék és megerősítsék azt a bajtársiasságot, ami összehozta őket. A házaspár barátságának erőssége nemcsak a tüzet táplálja, hanem megjósolja a kapcsolat jövőjét is, mert ez a PSO, a pozitív érzés általi felülírás legfontosabb összetevője. Amint láttuk, a PSO olyan, mint egy életbiztosítás - lényegesen megnöveli annak az esélyét, hogy a javítási kísérletek hatásosak legyenek és csökkentsék a feszültséget. Bármilyen állapotban is legyen a házasságod, igen nagy hasznát veszi annak, ha támogatod, felüdíted és megerősíted, vagy ha szükséges, feléleszted barátságotokat. Ennek a folyamatnak az első lépcsője az, hogy egy pillantás erejéig megnézed, valójában mennyire ismeritek (még) egymást - ez az első alapelv témája.
4 Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
// ./ ory gyermekorvos volt, egy gyermek intenzív osztályt ve/ | zetett. A kórházban mindenki kedvelte, mert melegséget és humort árasztott, sőt egészen elbűvölő is tudott lenni. Munkamániásként havonta átlagosan húsz éjszakát a kórházban töltött. Gyermekei barátait nem ismerte, azt sem tudta, hogy a saját kutyájukat hogy hívják, sőt, ha megkérdezték tőle, melyik ajtó vezet a lakásukból a kertbe, feleségéhez, Lisához fordult segítségért. Lisát nagyon dühítette, hogy olyan keveset látta a férjét, aki, úgy tűnt, érzelmileg igen távolra sodródott már tőle. Gyakran próbálta apró gesztusokkal férje értésére adni, hogy szeretné, ha törődne vele, de kísérletei csak felbosszantották a férfit. így aztán Lisában az az érzés alakult ki és erősödött meg, hogy a férje nem értékeli sem őt, sem a házasságukat. Még ma is megérint ennek a párnak a története. A kapcsolatukat veszélyeztető számos probléma közül valószínűleg az volt a legalapvetőbb, hogy ennek a magas intelligenciával megáldott férfinak abszolút fogalma sem volt az otthoni életükről. Olyannyira elmerült a munkájában, hogy a feleségének alig jutott hely az elméjében. A tapasztalatom azt mutatja, hogy igen sok házasság esik (még ha nem is ennyire szélsőséges módon) hasonló csapdába, nevezetesen, hogy a feleknek vajmi kevés fogalmuk van társuk életének részleteiről. Nem tudják, hogy mi okoz a másiknak örömet, mit szeret és mit nem,
74
A jól működő' házasság hét alapelve
mitől fél, mi nyomasztja, mi jelent számára stresszt... Lehet, hogy a férj szereti a modern festészetet, de a feleség nem tudná megmondani, hogy ki a kedvenc festője (és miért). A férfi pedig nem emlékszik sem a felesége barátainak a nevére, sem arra, hogy a nejének konfliktusa van az egyik munkatársával. Ezzel szemben az érzelmileg intelligens párok bensőségesen ismerik egymás életét, környezetét. Úgy nevezem ezt, hogy a másikról egy részletgazdag szerelemtérképpel rendelkeznek, vagyis ezek a párok nagyon sok kognitív kapacitással rendelkeznek házasságuk számára. Amikor a feleség salátát rendel a férj számára, tudja, hogy az milyen öntettel szereti. Ha a nő este sokáig dolgozik, a férfi videóra veszi a kedvenc műsorát. A férj tisztában van vele, hogy a felesége hogyan viszonyul a főnökéhez, s tudja, hogyan lehet a lifttől eljutni felesége irodájáig. Tudja, hogy a neje számára fontos a vallás, de azt is, hogy a lelke mélyén azért vannak kételyek is. A nő pedig tudja a férjéről, hogy „szabad szelleműnek" tartja magát, ahogy azzal is tisztában van, mennyire aggasztja a férfit, hogy túlságosan is olyannak látja magát, mint amilyen az apja volt annak idején. Ismerik egymás céljait, félelmeit és reményeit. Szerelemtérkép nélkül nem ismerheted igazán a párodat. És ha valakit nem ismersz igazán, hogyan is tudnád valóban szeretni? Nem véletlen, hogy a testi szerelemre a Biblia is azt a kifejezést használja, hogy: „megismerni a másikat" 1 .
A tudásban, ismeretben van az erő A tudásból, ismeretből nemcsak szeretet származik, hanem a kapcsolaton belüli problémáknak ellenálló erő is. Azok a párok, akik részletes szerelemtérképpel rendelkeznek a másikról, jobban felkészülnek arra, hogy megküzdjenek a stresszes helyzetekkel és konfliktusokkal. Vegyük például a házassággal való elégedetlenség és válás egyik legfőbb okát, az első gyermek születését. Az új házasokat vizsgáló kutatásunkban a
1
Vö. 1 Mózes 4:1 (aford.).
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
75
párok 67%-ánál a házassággal való elégedettség szintje meredeken zuliant, amikor szülőkké váltak. De a fennmaradó 33% nem tapasztalt ilyen hanyatlást, mi több, ezen párok fele úgy érezte, hogy kapcsolatuk lejlődött, javult. Mi volt a különbség a két csoport között? Egyik tanítványom, Alyson Shapiro ötven házaspárt vizsgáló tanulmánya szerint azok a párok, .1 kiknek a házassága a gyerek születése után is harmonikus maradt, részletes szerelemtérképpel rendelkeztek kezdettől fogva. Ezekkel a szerele intérképekkel védték meg kapcsolatukat e nehéz időszak kezdetén. Mivel ezeknek a férjeknek és feleségeknek már a vérükben volt, hogy ismerjék a másik érzéseit és gondolkodását, s e tudásukat állandóan 11 issítsék is, a gyermek születése sem zökkentette ki belőle őket. De ha •i párok nem ismerik egymást alaposan kezdettől fogva, könnyen megeshet a kapcsolatukkal, hogy kisiklik, amikor az életük hirtelen és drámai mértékben megváltozik. Maggie és Ken csak rövid ideig ismerték egymást, mielőtt összeházasodtak, és úgy döntöttek, hogy családot alapítanak, de az ebből fakadó hiányosságokat intimitással pótolták. Nemcsak felszínesen érintkeztek társuk életével - mi a kedvenc hobbija, sportja stb. -, hanem ismerték egymás legtitkosabb vágyait, hitét és félelmeit is. Bármennyire is elfoglaltak és leterheltek voltak, mindig a másik volt számukra a leglóntosabb, mindig szakítottak időt arra, hogy megbeszéljék egymással ,i napi eseményeket. Hetente legalább egyszer elmentek vacsorázni, és ilyenkor csak beszélgettek - olykor a politikáról, máskor az időjárásról és alkalmanként a házasságukról. Amikor kislányuk, Alice megszületett, Maggie úgy döntött, hogy feladja állását, és otthon marad a picivel. O maga is meglepődött a döntésén, mert mindig karrierre vágyott, de amikor anya lett, az élet értelméről vallott alapvető nézetei megváltoztak. Úgy érezte, hogy Alice kedvéért nagy áldozatokra is képes. Azt akarta, hogy a motorcsónakra félretett pénzüket fektessék be egy olyan kötvénybe, amelyből majd a gyermek tanulását fedezik. Ami Maggie-vel történt, az nagyon sok újdonsült szülő számára ismerős: a gyermek léte annyira meghatározó, hogy minden megváltozik, amit addig önmagukról és az értékeikről gondoltak. Kent először összezavarta a változás, amin a feleségébe keresztül-
76
A jól működő' házasság hét alapelve
ment. A nő, akit addig úgy tudta, jól ismer, a szeme előtt alakult át. Mivel azonban megszokott élmény volt számukra, hogy kapcsolatuk stabil és mélyen gyökerezik, Ken követni tudta a változást, ami egyaránt kihatott neje gondolkodására és érzelmeire is. Amikor a kisbaba megszületik, a férj nagyon gyakran háttérbe szorul. (Erről és az ezzel való megküzdésről többet is írok majd a 10. fejezetben.) A férfi képtelen lépést tartani a felesége életében végbemenő változásokkal, amelyeket így aztán nem ért, és talán nem is örül nekik. Ám az, hogy jól ismerje a feleségét, Ken számára mindig alapvető fontossággal bírt, ezért aztán nem követte el azt a hibát, amit az újdonsült apák közül oly sokan: nem húzódott vissza az egymás bűvöletében élő anyától és gyermekétől. Ennek következtében együtt élték át a szülővé válás folyamatát, anélkül, hogy egymást vagy a házasságukat szem elől veszítették volna. A gyermek születése csak az egyike azoknak a nagy életeseményeknek, amelyek miatt a házaspár eltévedhet, ha nincs részletes szerelemtérképük. Bármilyen nagyobb változás - munkahelyváltástól kezdve egy megbetegedésen át a nyugdíjba vonulásig - ugyanilyen hatást válthat ki, de akár az idő múlása is. Ám minél jobban ismeritek és értitek egymást, annál könnyebben maradtok kapcsolatban egymással, bárhogy is örvénylik körülöttetek az élet.
SZERELEMTÉRKÉP KÉRDŐÍV Ha őszintén megválaszolod a következő kérdéseket, felmérheted, hogy szerelemtérképed pillanatnyilag milyen állapotban van. Annak pontos megállapításához, hogy kapcsolatotok hogy áll az első alapelvet illetően, mindketten töltsétek ki a kérdőívet. Olvassátok el az egyes állításokat, majd karikázzátok be az „l"-t, ha igaznak, vagya „H"-t, ha hamisnak, ha nem helytállónak tartjátok azt. 1. Tudom a párom legjobb barátainak a nevét. I H 2. Tudom, hogy a párom épp milyen stressz(ekk)el küszködik. I H 3. Tudom néhány személy nevét, akik mostanában felidegesítették a páromat. I H
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
77
4. Ismerek néhányat a párom életcéljai közül. I H 5. Nagyon jól ismerem a párom hitét és vallásról alkotott elképzeléseit. I H 6. El tudnám mondani, alapvetően hogyan gondolkodik a párom az életről. I H 7. Fel tudom sorolni azokat a rokonokat, akiket a párom a legkevésbé szeret. I H 8. Tudom, mi a párom kedvenc zenéje. I H 9. Fel tudnám sorolni a három legkedvesebb mozifilmjét. I H 10. A párom tudja, hogy pillanatnyilag milyen gondok aggasztanak. I H 11. Tudom, hogy mi volt a párom életének három legemlékezetesebb eseménye. I H 12. Meg tudnám mondani, mi váltotta ki a legtöbb stresszt a páromból gyermekkorában. I H 13. Fel tudom sorolni a párom főbb reményeit és törekvéseit az életben. I H 14. Tudom, hogy a párom mostanában mi miatt idegeskedik a leginkább. I H 15. A párom tudja, hogy kik a legjobb barátaim. I H 16. Tudom, hogy a párom mit tenne, ha megnyerné a főnyereményt a lottón. I H 17. Részletesen el tudom mesélni az első benyomásaimat a páromról. I H 18. Rendszeresen érdeklődöm a párommal kapcsolatos fejlemények felől. I H 19. Úgy érzem, a párom elég jól ismer. I H 20. A párom ismeri az elképzeléseimet és reményeimet. I H Értékelés: minden egyes „I" (igaz) válaszért adj magadnak egy pontot.
10 vagy ennél magasabb pontszám: Ez a terület házasságod erős oldala. Meglehetősen részletes szerelemtérképed van házastársad mindennapi életéről, reményeiről, félelmeiről és álmairól. Tudod, hogy társad mitől „indul be". Eredményedből kiindulva valószínűleg az itt következő szerelemtérképpel kapcsolatos gyakorlatokat könnyűnek és
78
A jól m ű k ö d ő ' h á z a s s á g hét alapelve
örömtelinek fogod találni. Próbáld meg nem magától értetődőnek venni ezt a tudást és egymás megértését. Ha ilyen módon továbbra is kapcsolatban maradtok egymással, jól felvérteződtök a kapcsolatotokban felbukkanó problémákkal való megküzdésre. 10 p o n t n á l k e v e s e b b : Házasságotoknak jót tenne némi javulás ezen a területen. Lehet, hogy sosem volt időtők, vagy nem álltak rendelkezésetekre azok az eszközök, amelyekkel jól megismerhettétek volna egymást. De az is lehet, hogy szerelemtérképetek az évek során elavulttá vált. Bármi legyen is az ok, a házastársad alaposabb megismerésére fordított idő megerősíti majd a kapcsolatotokat. Kevés annál értékesebb ajándék van, amit a házastársak egymásnak adhatnak, mint az az öröm, amely egymás ismeretéből és a megértettség érzéséből fakad. Egymás megismerése nem szabad hogy fáradságot jelentsen számotokra. Ezért a szerelemtérképpel kapcsolatos első gyakorlat valójában egy játék. A játékból fakadó öröm élvezetével egyidejűleg tágítjátok és elmélyítitek a másikról szerzett ismereteiteket. Mire az ehhez a fejezethez tartozó összes feladatot elvégzitek, belátjátok, hogy nagy igazság rejlik abban a régi dalban, amelynek ez volt a címe: „Ismerni téged annyi, mint szeretni téged" 2 . Ne értékeld vagy ítéld meg, amit a házastársad rólad mond, s ne adjatok egymásnak tanácsokat. Tartsátok észben, hogy feladatotok csupán tények, adatok begyűjtése. A cél az, hogy meghallgasd, figyelj rá, és így minél többet megtudj róla.
2
„To know you is to love you" címmel több el adó - Beatles, John Lennon, Stevie Wonder, B. B. King - repertoárjában is szerepelt. Első versszaka így hangzik:
To know you is to love you But to know me is not that way, you see 'Cause you made me so happy That my love for you grows endlessly
(Ismerni téged annyi, mint szeretni téged) (De, látod, engem ismerni nem ugyanazt jelenti) (Hisz' te annyira boldoggá tettél) (Hogy az irántad érzett szerelmem örökké növekszik) (Aford.)
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
79
ELSŐ GYAKORLAT: A SZERELEMTÉRKÉP 20 KÉRDÉSES JÁTÉK I /t a játékot a nevetés és szelíd öröm jegyében játsszátok egymással. Minél többet játszotok, annál többet tudtok meg a szerelemtérkép lényegéről, és arról, hogy miként használjátok azt saját kapcsolatotokban. Első lépés: Mindketten fogjatok egy papírt és egy tollat vagy ceruzát. Közösen, véletlenszerű kiválasztással egyezzetek meg húsz számban 1 ós 60 között. Második lépés: Alább találtok egy listát számozott kérdésekkel. Az .iltalatok kiválasztott húsz szám közül kezdjétek az elsővel, válasszátok ki a listáról a számhoz tartozó kérdést. Tegyétek fel egymásnak a kérdést. Ha házastársad helyesen válaszolt (ebben te leszel a döntőbíró), iinnyi pontot kap, amennyi a kérdés után lévő zárójelben szerepel, s te is kapsz egy pontot. Ha társad nem jól válaszolt, egyikőtök sem kap egyetlen pontot sem. Ugyanígy kell eljárni akkor is, ha te válaszolsz a kérdésre. Az lesz a győztes, aki a legtöbb pontot szerzi, miután mindketten válaszoltatok mind a húsz kérdésre. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Nevezd meg két legközelebbi barátomat! (2) Melyik a kedvenc zenekarom, zeneszerzőm vagy hangszerem? (2) Mi volt rajtam, amikor először találkoztunk? (2) Mondj egyet a hobbijaim közül! (3) Hol születtem? (1) Mi okoz nekem mostanában feszültséget, stresszt? (4) Mondd el részletesen, hogy mit csináltam ma vagy tegnap! (4) Mikor van a születésnapom? (1) Mikor van a házassági évfordulónk? (1) Ki a kedvenc rokonom? (2) Mi a legkedvesebb (még) meg nem valósult álmom? (5) Melyik a kedvenc honlapom? (2) Nevezz meg egyet a legnagyobb félelmeim vagy szorongásaim közül! (3)
80
80 A jól működő' házasság hét alapelve
14. Melyik napszakban szeretek a legjobban szeretkezni? (3) 15. Miben, milyen területen érzem magam a legkompetensebbnek? (4) 1 6 . Mitől gerjedek be szexuálisan? (3) 17. Mi a kedvenc ételem? (2) 18. Hogyan szeretem a legjobban eltölteni az estémet? (2) 19. Mi a kedvenc színem? (1) 20. Miben, mely területeken szeretnék életem során fejlődni? (4) 2 1 . Milyenfajta ajándékot szeretnék leginkább? (2) 2 2 . Mi volt az egyik legkedvesebb gyerekkori élményem? (2) 23. Melyik volt a kedvenc vakációm? (2) 24. Nevezz meg egyet a kedvenc relaxációs módszereim közül! (4) 25. Kitől kapom a legtöbb támogatást (rajtad kívül)? (3) 26. Mi a kedvenc sportom? (2) 27. Leginkább mit szeretek csinálni a szabadidőmben? (2) 28. Nevezz meg egyet a kedvenc hétvégi időtöltéseim közül! (2) 29. Hová szeretnék a leginkább elutazni? (3) 30. Melyik a kedvenc filmem? (2) 31. Melyek a mostanában előttem álló legfontosabb események? Milyen érzésekkel viseltetek irántuk? (4) 32. Melyek a kedvenc edzésformáim? (2) 33. Gyerekkoromban ki volt a legjobb barátom? (3) 34. Nevezz meg egyet a kedvenc újságaim közül! (2) 35. Nevezz meg egyet a legfőbb riválisaim vagy „ellenségeim" közül! (3) 36. Mi lenne számomra az ideális munkahely? (4) 37. Mitől félek leginkább? (4) 38. A rokonaim közül kit szeretek legkevésbé? (3) 39. Leginkább mit szeretek csinálni, mikor szabadságon vagyok? (2) 40. Leginkább milyen könyveket szeretek olvasni? (3) 41. Melyik a kedvenc tévéműsorom? (2) 42. Az ágy melyik oldalát kedvelem? (2) 43. Mi miatt vagyok a legszomorúbb? (4) 44. Nevezz meg egyet a legnagyobb aggodalmaim közül! (4) 45. Milyen egészségügyi problémák miatt szoktam aggódni? (2) 46. Mi volt életem legszégyenteljesebb pillanata? (3) 47 Mi volt a legrosszabb élmény gyermekkoromban? (3)
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
81
48. Nevezz meg két személyt azok közül, akiket a legjobban csodálok! (4) 49. Nevezd meg a legfőbb vetélytársamat vagy ellenségemet! (3) 50. A közös ismerőseink közül kit szeretek a legkevésbé? (3) '¡1. Melyik az egyik kedvenc desszertem? (2) 52. Mi a TAJ-kártyám száma? (2) 53. Nevezz meg egyet a kedvenc regényeim közül! (2) 54. Melyik a kedvenc éttermem? (2) 55. Nevezd meg két tervem, reményem vagy vágyam! (4) 56. Van-e titkos vágyam, tervem? Ha igen, mi az? (4) 57. Melyik ételeket utálom? (2) 58. Melyik a kedvenc állatom? (2) 59. Melyik a kedvenc dalom? (2) 60. Melyik a kedvenc sportcsapatom? (2) Játsszátok ezt a játékot, amilyen gyakran csak szeretnétek. Minél többet játsszátok, annál jobban megértitek a szerelemtérkép lényegét, és .innál jobban megismeritek azokat a típusú információkat, amelyeket az egymással való beszélgetés során meg kell(ene) osztanotok egymással.
MÁSODIK GYAKORLAT: NYITOTT KÉRDÉSEK Szerelemtérképed frissítése legalább annyira fontos, mint maga a térkép. A folyamathoz az is hozzátartozik, hogy nyitott kérdéseket tegyünk fel - és persze utána emlékezzünk arra, hogy milyen választ kaptunk. A nyitott kérdés olyan, amelyet nem lehet egy gyors „igennel" vagy „nemmel" megválaszolni. Ehelyett arra serkenti a partnert, hogy elmondja élményeit, véleményét és érzelmeit. A nyitott kérdés feltevése a partner elete és benső világa iránti őszinte érdeklődésről tanúskodik. Ú t m u t a t ó : Lejjebb látható egy hosszú lista nyitott kérdésekből. Ezek közül négyet válasszatok ki egymás számára. Váltogassátok a kérdező-
82
A jól működő' házasság hét alapelve
figyelő és a beszélő szerepét! Miután társad megválaszolta kérdésed, magadtól is tegyél fel továbbiakat! Végül te is válaszold meg azt, amit először a társadtól kérdeztél. Most a partnereden a sor, hogy neked tegyen fel egy nyitott kérdést és így tovább. Érdeklődéseteket természetesen korántsem kell pusztán négy kérdésre leszűkíteni. Idővel az összesei végigkérdezhetitek - ami igen szórakoztató és nagyon tanulságos is lehet. 1. Mely területeken szeretnéd, hogy más legyen az életed három éven belül? 2. Feltételezésed szerint változni fog-e a munkád a jövőben? Hogyan? 3. Mi a véleményed az otthonunkról? Min változtatnál, ha tudnál? 4. Mit gondolsz, miben lenne más az életed, ha száz évvel korábban születtél volna? 5. Ha összehasonlítod magad, mint anyát (vagy apát) a saját édesanyáddal (vagy édesapáddal), mik lennének a hasonlóságok és a különbségek? 6. Mit gondolsz, milyen(ek) lesz(nek) a közös gyerekünk/gyerekeink? Vannak vele/velük kapcsolatos félelmeid, reményeid? 7. Mit gondolsz mostanában a munkádról, állásodról? 8. Ha egy ötéves időszakot másképp élhetnél az életedből, melyik lenne az? 9. Hogyan, milyennek éled meg mostanában a szülőséget? 10. Ha megváltoztathatnál a múltadban egy dolgot, mi lenne az? 11. Jelenleg mi a legizgalmasabb dolog az életedben? 12. Ha azonnal, egy pillanat alatt elsajátíthatnál három új készséget, képességet, mik lennének azok? 13. A jövőt illetően mitől tartasz vagy félsz a leginkább? 14. Kiket tartasz a legjobb barátaidnak vagy legközelebbi szövetségeseidnek? Változott-e ez a lista a közelmúltban? 15. Jelenleg milyen tulajdonságokat értékelsz leginkább a barátaidban? 16. Mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog, ami tizenéves korodban történt veled? 17. Ha lehetséges volna, hogy a történelem egy másik korszakában élj, melyiket választanád, és miért?
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
83
18. Ha választhatnál egy másik szakmát vagy hivatást, mi lenne az, és miért? 19. Ha megváltoztathatnál egy dolgot a személyiségedben, mi lenne az, és miért? 20. Szoktad úgy érezni, hogy bizonyos dolgok hiányoznak az életedből? Melyek? 21. Mit gondolsz, változtál az elmúlt évben? Hogyan, miben? 22. Ha megtervezhetnéd a tökéletes otthonunkat, hogyan nézne ki? 23. Ha valaki más életét élhetnéd, kiét választanád? 24. Változott-e mostanában valamelyik életcélod? 25. Miről álmodozol mostanában, mit szeretnél elérni az életben? 26. Milyen céljaid vannak számunkra, a családod számára? 27. Önmagad számára éppen milyen célokat tűztél ki? 28. Ha megváltoztathatnál egy dolgot magaddal kapcsolatban, mi lenne az? 29. Mik voltak a legjobb és a legrosszabb dolgok, amelyek az elmúlt évben veled történtek? 30. Most éppen milyen kalandokba vágnál bele, ha módodban állna? A fenti, szerelemtérképhez kapcsolódó kérdések igen hasznosak lehetnek abban, hogy átfogó keretet adjanak a jelenlegi életetekhez. A szerelemtérképeknek azonban nemcsak átfogónak, hanem mélynek is kell lenniük. A következő gyakorlat azt biztosítja, hogy a tiétek is ilyen legyen.
HARMADIK GYAKORLAT: KI VAGYOK ÉN? Minél jobban ismeritek egymás belső világát, annál alaposabb, mélyebb és kielégítőbb lesz a kapcsolatotok. A következő kérdőívet kettős céllal állítottuk össze: az egyik az, hogy irányt mutasson önmagad jobb megismeréséhez, a másik pedig, hogy segítsen ezt a partnereddel is megosztanod. Foglalkozzatok ezzel még akkor is, ha partnereddel együtt úgy tartjátok, hogy az életetek „nyitott könyv" egymás számára. Mindig
84
A jól működő' házasság hét alapelve
lehet még többet tudni a másikról. Az élet változtat, alakít bennünket, ezért már egyikünk sem az, aki öt, tíz vagy harminc évvel ezelőtt elmondta az esküvői fogadalmát. Az alábbi gyakorlatban szereplő kérdések közül több is nagyon felkavaró lehet. Éppen ezért biztosítsatok rá elegendő időt és megfelelő körülményeket - például lehetőséget az egyedüllétre. A legjobb az lenne, ha olyankor végeznétek, amikor semmi sem zavarhat meg; amikor épp nem kell közben valami más munkát is végezni, éppen nem sürget semmilyen határidő, nem kell e-maileket küldeni és nem kell a gyerekekre (vagy bárki másra) vigyázni. Nagyvalószínűséggel lehetetlen egyetlen lendülettel a kérdőív végére érni, de ez nem is lenne kívánatos. Jobb, ha részenként haladtok, lassan és együtt. Olyan őszintén válaszoljatok minden egyes kérdésre, amennyire csak lehetséges. Nem kell minden kérdés minden egyes aspektusára válaszolni - elég, ha azokra válaszoltok, amelyek éppen időszerűek a számotokra. A válaszokat a naplótokba vagy jegyzetfüzetetekbe írjátok. Ha úgy gondoljátok, hogy túl sok mindent kellene leírni, elég az is, ha ezt csak jegyzetszerűen készítitek el, de a leírás folyamata elengedhetetlenül fontos a gyakorlat sikeréhez. Amikor elkészültök, osszátok meg egymással, amit leírtatok. Beszéljétek át a leírtakat, kitérve arra is, hogy mindez mit jelent a házasságotokra és barátságotok elmélyítésére vonatkozóan.
Küzdelmeim és győzelmeim 1. Mi az az életedben, amire különösen büszke vagy? Olyan lelki-pszichológiai győzelmekről, élményekről írj, amelyekben felülmúltad önmagad, olyan időszakokról, amelyek nehezek és emberpróbálóak voltak, de jobb emberként kerültél ki belőlük! 2. Hogyan alakították ezek a győzelmek az életedet? Hogyan hatottak arra, ahogyan most önmagadra és a képességeidre gondolsz? Hogyan befolyásolták az elképzeléseidet és azokat a célokat, amelyekért mostanában dolgozol és küzdesz? 3. A büszkeség (valamint az önérzetesség és mások dicsérete) milyen szerepet játszott és játszik az életedben? Gyermekkorodban kimutatták a szüleid, hogy büszkék rád? Ha igen, hogyan?
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
85
4 Kimutatták-e a szüleid, hogy szerettek? Ha igen, hogyan? Könnyen kifejeződött a szeretet a családotokban? Ha nem, milyen hatással és következményekkel van ez a házasságodra? 5. A büszkeség milyen szerepet tölt be a házasságodban elért eredményeket illetően? És a házasságodért tett erőfeszítéseidnek mekkora szerepet tulajdonítasz? Mit szeretnél, hogy partnered rólad, a múltadról, jelenedről és a jövőre vonatkozó terveidről tudjon, illetve megértsen? Hogyan fejezitek ki, hogy büszkék vagytok a másikra?
Sebek és gyógyulás 1. Milyen nehéz eseményeken és időszakokon mentél keresztül? írd le, hogy milyen jelentősebb lelki sérüléseket szenvedtél, milyen veszteségeken, csalódásokon és megpróbáltatásokon mentél át! Sorold fel a stresszel és fizikai megpróbáltatásokkal, kényszerrel terhelt időszakokat is, valamint azokat a csendesebb periódusokat, amelyekben reménytelennek, kilátástalannak láttad a helyzetedet, esetleg magányosnak érezted magad! 2. Hogyan élted túl ezeket a traumákat? Milyen hatással voltak/vannak ezek rád? 3. Hogyan erősítetted, miképp szedted össze magad? Hogyan gyógyítottad magad? Hogyan próbáltad helyrehozni a sérelmeidet, az életedet? 4. Milyen óvintézkedéseket tettél, hogyan próbáltad megóvni magad attól, hogy ezek a traumák újból előforduljanak? 5. Ezek a sérülések, valamint a kivédésükre és a gyógyulásra tett erőfeszítéseid hogyan hatnak ma a házasságodra? Mit szeretnél, hogy társad mindezekről tudjon?
Érzelmi életem 1. Családod hogyan fejezte ki a következőket: • düh • szomorúság • félelem • szeretet
86
A jól működő' házasság hét alapelve
• a másik iránti érdeklődés • a másikra való büszkeség? 2. Gyermekkorodban adódott-e a családodban valami különleges érzelmi probléma, mint például agresszió a szülők közt, valamelyik szülő depreszsziója, esetleg valamelyikük enyhébb-komolyabb érzelmi sérülése? Milyen hatással van ez most a házasságodra és más közeli kapcsolataidra (barátságokra, szüleiddel, testvéreiddel, gyerekeiddel való kapcsolatodra)? 3. Milyen sajátos filozófiát vallasz, milyen beállítottságú vagy az érzések, érzelmek kifejezését illetően, különös tekintettel a szomorúságra, dühre, félelemre, büszkeségre és szeretetre? Nehéz-e ezek közül bármelyiket is kimutatnod vagy észrevenned, ha a házastársad próbálja ezeket kifejezni? Mire alapozod az érzelmek kifejezéséhez való hozzáállásodat? 4. Miben különböztök a házastársaddal az érzelmek kifejezését illetően? Mi húzódhat e különbségek hátterében? Rád nézve milyen következményei vannak mindennek?
Küldetésem és örökségem 1. Képzeld el, hogy egy sír előtt állsz, és a saját fejfádat, síremlékedet nézed! Milyen feliratot szeretnél látni rajta? írd le, ezekkel a szavakkal kezdve: „Itt nyugszik..." 2. írd meg a saját halotti búcsúztatódat (nem kell rövidnek lennie)! Hogyan szeretnéd, hogy emlékezzenek rád, mit gondoljanak az életedről? 3. Most már készen állsz arra, hogy megírd életed küldetési nyilatkozatát. Mi az életed célja? Mi az életed értelme? Mit szeretnél elérni, megvalósítani? Milyen nagyobb küzdelmeid, harcaid vannak? 4. Milyen örökséget szeretnél magad után hagyni? 5. Milyen jelentős célokat kell még elérned, teljesítened? Ez lehet valaminek a megteremtése vagy valamilyen sajátos élmény átélése is. Mint például: megtanulni bendzsón játszani, hegyet mászni és így tovább.
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
87
Ki szeretnék lenni? Adj magadnak egy kis időt, hogy reflektálhass mindarra, amit leírtál! Mindannyian azon vagyunk, hogy azzá váljunk, akivé válni szeretnénk. I bben a küzdelemben azonban mindannyiunknak megvannak a ma(junk démonjai, amelyekkel meg kell küzdenünk, s amelyeket le kell győznünk. 1. írd le, hogy kivé, milyen emberré szeretnél válni! 2. Hogyan tudsz ebben a legjobban segíteni önmagadnak? 3. Milyen küzdelmeket kellett már eddig is megvívnod, hogy ilyen emberré válhass? 4. Milyen démonokkal kellett ezért önmagadban megküzdened? Vagy milyenekkel kell még mindig? Mit szeretnél a leginkább megváltoztatni önmagadban? 6. Milyen álmokat tagadtál meg önmagadtól? Melyeket nem sikerült megvalósítanod? 7. Mit szeretnél, milyen legyen az életed öt év múlva? 8. Milyen az élete, az élettörténete annak a személynek, akivé válni szeretnél?
A következő lépés A fenti gyakorlatok és kérdések segítségetekre lesznek abban, hogy alaposabb, személyesebb ismeretetek legyen önmagatokról, és egymásról minél részletesebb szerelemtérképpel rendelkezzetek. Házastársad jobb megismerése és belső életed megosztása a partnereddel soha véget nem érő folyamat. Éppen ezért időről időre térjetek vissza ezekhez a kérdésekhez, hogy felfrissítsétek az önmagatokról és egymásról szerzett ismereteiteket. Gondolkozzatok azon, hogy majd milyen kérdéseket lesztek fel a társatoknak. Egy terapeuta úgy döntött, hogy állandóan Tapsi Hapsi-kitűzőt fog viselni, arra emlékeztetve ezzel a párokat, hogy boldog házasság fenntartásához a legszükségesebb, hogy rendszeresen megkérdezzétek egymástól: „Mi a hézag, hapsikám?" (Vagy csajszikám.)
88
A jól működő házasság hét alapelve
Ám bármennyire is hatásosak, a szerelemtérképek csak az első lépést jelentik. A boldog házasságban élő párok nem „csak" ismerik egymást. Sokféleképp építenek is erre az ismeretre, amelyet fejlesztenek is. Példának okáért arra használják szerelemtérképüket, hogy kifejezzék nemcsak megértésüket, hanem szeretetüket és csodálatukat is - ez a második alapelv.
5. Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
'érjünk vissza dr. Roryhoz, ahhoz a férjhez, akinek a szerelemtérképe postabélyeg nagyságú volt, és még arra sem emlékezett, hogy a kutyájuknak mi a neve. Felesége, Lisa évekig elviselte férje munkamániáját, ám egy karácsonykor kapcsolatuk válaszút elé jutott, amikor Rory - természetesen - ismét dolgozott. I.isa elhatározta, hogy karácsonyi pikniket szervez, összepakolt némi élelmet, hóna alá kapta a gyerekeket, és bement a kórházba, hogy meglepje a férjét. Roryt a látogatás feldühítette. Elmondta Lisának, hogy nagyon nem tetszik neki ez a meglepetés piknik. „Miért csináltad ezt? Nagyon kellemetlen helyzetbe hoztál." Rögtön ezután egy rezidens orvos hívta telefonon. Miközben Rory telefonált, arcvonásai ellágyultak, hangja pedig segítőkésszé, meleggé és barátságossá vált. Amikor letette a kagylót, és újból Lisához fordult, arca ismét eltorzult a dühtől. Ekkor valami bevillant az asszonynak. A férje egyértelműen képes a kedvességre de nem ővele. Összepakolta a piknikkosarat, fogta a gyerekeket, és hazament. Nem sokkal ezután az asszony elkezdett esténként eljárni otthonról a férje nélkül. Kis idő múlva Rory azt javasolta neki, hogy váljanak el, de utolsó erőfeszítésként még elhatározták, hogy megpróbálják nézeteltéréseiket rendezni, és elmennek párterápiára. Először ez is csődöt mondott. Amikor az első ülésen Lisa békülékeny hangon beszélt a fér-
90
A jól működő' házasság hét alapelve
jéhez, Rory képtelen volt hasonló módon válaszolni a felesége közeledési kísérletére. A halovány reménysugár akkor villant fel számukra, amikor beleegyeztek, hogy szerelemlaborunkban felvegyék őket egy készülő televíziós műsor számára. A riporter kapcsolatuk első éveiről kérdezte a párt. Amikor a férfi első randevújukról mesélt, arca felderült. Álljon itt egy rövid részlet az elhangzottakból. RORY: Lisa, azt hiszem, nagyon izgult, nekem pedig volt némi elképzelésem arról, hogy miért ilyen ideges. Ez a kulturális hátteréből adódott, amelynek igyekezett megfelelni. Ennek következtében én tudtam, hogy ez sok, nagyon sok időt fog igénybe venni. Szóval én egyáltalán nem izgultam. Tudtam, hogy ez csak az első fázisa egy ötéves maratonnak... LLSA: Azt mondod, hogy az első randevúnkra egy ötéves tervvel érkeztél? RORY: EZ talán túlzás, de azt tudtam, hogy nem csak egy vacsorameghívásról lesz szó. Rory és Lisa a beszélgetés közben egymás kezét fogták. Lisa arca sugárzott a boldogságtól - férje még sosem beszélt arról, hogy milyen stratégiát tervelt ki a szíve elnyerésére. Ez az apró részlet talán nem tűnik különlegesnek (a tévések épp csak egy kis részletet vágtak be ebből az interjúból az adásba), de egy szakavatott megfigyelőnek igen sokatmondó volt a pár interakciója, ami házasságuk jövőjére nézve is reménnyel kecsegtetett. Rory és Lisa kapcsolatuk első napjaiból megőrzött kedves emlékei azt tanúsították, hogy az ellenségeskedés alatt még mindig ott van valamilyen mértékben mindaz, amit én a szeretet és csodálat rendszerének nevezek. Ez arra utalt, hogy mindketten megőrizték még azt az érzést, hogy érdemes a másikat tisztelni, sőt szeretni is. Ha a kapcsolatban még mindig működik a szeretet és csodálat rendszere, a házasság megmenthető. Ezzel nem azt mondom, hogy könnyű lenne újjáéleszteni egy olyan problémás házasságot, mint amilyen Roryé és Lisáé volt. De lehetséges. Két évvel később már más helyzetben voltak. Terapeutájuk, Lois Abrams segítségével olyan technikákat
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
91
sajátítottak el, amelyek segítettek, hogy még több pozitív érzést tárjanak fel és állítsanak hadrendbe házasságuk megmentéséért. Rory változtatott a munkarendjén. Betanította egy kollégáját arra, hogy átvegye mindaddig egyedül végzett kórházi teendőinek jelentős részét. Attól lógva minden este együtt vacsorázott Lisával és a gyerekekkel. Esténként közösen jártak el szórakozni, főleg táncolni. Minden egymás miatt átélt szenvedés ellenére Rory és Lisa megmentették házasságukat. A szeretet és csodálat rendkívül fontos elemei a kielégítő és tartós romantikus kapcsolatoknak. Bár a boldog házasságban élők olykor úgy érezhetik, hogy a másik személyiségéből adódó problémák eltávolítják őket egymástól, mégis úgy tartják, hogy akivel összeházasodtak, megérdemli a megbecsülést és tiszteletet. Nagy becsben tartják egymást, ami elengedhetetlenül szükséges kapcsolatuk fenntartásához és a hűtlenség megelőzéséhez. Ha a szeretet és a csodálat teljesen hiányzik, akkor a kapcsolat megmentése lehetetlen.
Tanuljunk a történelemből Ahogy Rory és Lisa esetében is láttuk, annak eldöntésére, hogy egy pár esetében működik-e még a szeretet és csodálat rendszere, a legjobb módszer arra rákérdezni, hogyan tekintenek a múltjukra. Ha egy házasság problémás, annak firtatása, hogy milyen a mostani helyzetük, nem sok kölcsönös, egymással szemben táplált pozitív érzést vált ki belőlük. De kérdezd őket a múltról, és akkor felfedezheted még a pozitív érzések nyomait. Természetesen vannak már kiüresedett házasságok is. Ezekben a kapcsolatokban az ellenségeskedés olyan áttételessé vált, mint a rákos daganat, csakhogy ez időben visszafelé is terjed, megsemmisítve a pár egykor kedves emlékeit. Ezt a szomorú eredményt láthattuk már Peter és Cynthia házasságában. Alig emlékeznek valamire kapcsolatuk elejéről. Amikor azt kérdeztük tőlük, Peter hogyan udvarolt Cynthiának, segélykérő pillantásokkal tekintgettek egymásra, és csendben ülve próbálták emlékezetükbe idézni, hogy mi is történt akkoriban. Peternek semmilyen jó tulajdonság sem jutott eszébe, ami miatt annak idején csodálta feleségét. Házasságukat nem lehetett megmenteni.
92
A jól működő' házasság hét alapelve
Az esetek 94%-ában azok a párok, akik házasságuk történetében és társuk jellemében pozitív elemeket is megemlítenek, nagy valószínűséggel boldog jövő előtt állnak. Ám ha a boldog emlékek eltorzulnak, az annak a jele, hogy a kapcsolatnak segítségre van szüksége.
Ezzel ellentétben, amikor az új házas kutatásunk egy másik párját, Michaelt és Justine-t kérdezzük, csak úgy sugároznak. Esküvőjük „tökéletes volt", nászútjuk pedig egyszerűen „csodálatos". Ami viszont igen sokatmondó, az nemcsak az első éveikkel kapcsolatos pozitív érzések tömkelege, hanem az is, hogy mennyire élénken emlékeznek vissza erre az időszakra. Justine felidézi, hogy ugyanabban a középiskolában tanultak, bár Michael néhány osztállyal feljebb járt. A fiú népszerű sportoló volt. Justine annyira beléhabarodott, hogy kivágta a fényképét az újságból, és betette a fotóalbumába. (Justine aztán a negyedik randevún be is vallotta ezt, és megmutatta a fotóalbumot Michaelnek.) Néhány évvel a középiskola befejezése után jöttek össze, amikor a lány jó barátjához, Michael mostohahúgához csatlakozva meglátogatta a fiút a főiskolán. A pár felidézi a hosszú sétákat és beszélgetéseket, a napi rendszerességgel egymásnak írt leveleket. Azokban a napokban az egyedüli rossz dolog az volt, mondja Michael, „hogy távol voltam Justine-től. Nagyon hiányzott." Amikor Justine megszólal, hangjából hallani lehet, hogy mennyire szereti és csodálja Michaelt. „Arra gondoltam, hogy istenem, ha nem én leszek ennek a fiúnak a felesége, akkor valaki más fog hozzámenni. Tennem kéne valamit, amíg még lehet." Mire Michael: „Láttam más lányokat is, de nem akartam velük lenni. Csakis Justine-nel. Azt akartam, hogy hivatalosan is egy pár legyünk, hogy mindenki tudhassa, mennyire különleges a számomra." Justine felidézi azt is, milyen összekovácsoló élmény volt, mikor a fiú egyik barátja nehezményezte, hogy Justine olyan sok idejét veszi el Michaelnek. „Nem tudta felfogni, hogy én adom neki az időmet, nem ő veszi el", mondja Michael.
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
93
Ezek után egyáltalán nem lesz meglepő hallani, hogy Michael és Justine most is boldog házasok. A házastársadról és házasságodról kialakított, alapvetően pozitív vélemény a legerősebb védőbástyának szokott bizonyulni a nehéz időkben. Ha Justine és Michael vitatkoztak is, sosem gondoltak különélésre vagy válásra.
A megvetés ellenszere Ez először annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy szinte nevetségesen hangzott: a boldog házasságban élők szeretik egymást. Ha nem szeretnék, nem élnének boldog házasságban. Csakhogy a szeretet és a csodálat nagyon törékenyek lehetnek, hacsak nem vagy tudatában, menynyire fontos összetevői annak a barátságnak, amely a jó házasságok mélyén gyökerezik. Pusztán azzal, hogy felidézed házastársad jó tulajdonságait - még akkor is, amikor egymás hibáival nyűglődtök -, megelőzheted kapcsolatotok leromlását. Ennek pedig az az igen egyszerű oka, hogy a szeretet és a csodálat a megvetés ellenszereiként hatnak. I la tiszteled a társadat, kisebb valószínűséggel fogsz nézeteltérés esetén ellenszenvesen vagy felháborítóan viselkedni vele. Más szóval a szerelet és a csodálat elejét veszi annak, hogy a négy lovas átvehesse az uralmat a kapcsolatotok felett. Ha az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet kihalt belőletek, házasságotok komoly veszélyben van. A nélkül az alapvető hit nélkül, hogy a társad méltó a tiszteletre és megbecsülésre, mégis mire alapozódhatna egy valamirevaló kapcsolat? Ám lehetséges, hogy újjáéleszszük az alig észrevehető szintre zsugorodott szeretetet és csodálatot. I z.ek megerősítésének kulcsa abban rejlik, hogy olyan tulajdonságokra és cselekedetekre figyelj, amelyeket méltányolni és értékelni tudsz, aztán pedig add a társad tudtára, hogy mire figyeltél fel és miért vagy hálás. Nem kell, hogy ezek különösebben nagy jelentőségű dolgok legyenek - mindennapos, apró cselekedetekre figyelj. Lásd meg, amint .1 párod valami apróságot jól csinál, és őszintén jelezd neki, hogy ezt nagyra értékeled. Valahogy így: „Köszönöm, hogy szeretettel fogadtad .1 nővéremet." Sőt, még az is belefér, hogy: „Hú, de jól nézel ki ebben a ruhában! Mindenféle szégyentelen gondolat jár az eszemben."
94
A jól működő' házasság hét alapelve
Néha a párok azért ódzkodnak attól, hogy házastársuk pozitív magatartására felfigyeljenek, és azért hálásak legyenek, mert úgy érzik, hogy ez erőltetettnek, mesterkéltnek hatna. Csakhogy egy pozitív szokás kifejlesztése még nem keni be cukormázzal a kapcsolatot. Ehelyett inkább visszaállítja azt egy valóságosabb alapra. Ennek ismerete igen fontos lehet olyan házasok számára, akik pesszimisták a párjukat és a házasságukat illetően. Elizabeth Robinson és Gail Price kutatásai igazolják ezt. Olyan jól képzett, objektív megfigyelőket alkalmaztak, akiknek az volt a feladatuk, hogy megszámolják, hány pozitív cselekedetnek voltak tanúi a vizsgált pár részéről egy este folyamán. Majd megkérték a párt is, hogy számolják össze, hány ilyen gesztust tettek. Amikor a kutatók összehasonlították a házaspár által megadott eredményt az objektív megfigyelők által jelzettel, úgy találták, hogy a boldogtalan házasságban élők csak a felét vették észre mindannak, ami valójában történt. Ez azért történhetett így, mert olyannyira ráhangolódtak már a partnerük hibáira, hogy társuk pozitív tetteinek az 50%-ára fel sem figyeltek.
SZERETET ÉS CSODÁLAT KÉRDŐÍV Hogy felmérd a szeretet- és csodálatrendszered jelenlegi állapotát, válaszolj a következő kérdésekre! Olvasd el az egyes állításokat, majd karikázd be az „l"-t, ha azt igaznak érzed, vagy a „H"-t, ha hamisnak tartod! 1. Könnyedén fel tudom sorolni azt a három dolgot, amit a leginkább csodálok a partneremben. I H 2. Ha távol vagyunk egymástól, gyakran gondolok szeretettel a páromra. I H 3. Gyakran találok lehetőséget arra, hogy elmondjam a partneremnek, mennyire szeretem. I H 4. Gyakran szeretettel megérintem vagy megcsókolom a páromat. I H
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
95
5. A partnerem valóban tisztel engem. I H 6. Úgy érzem, hogy szeretnek és törődnek velem ebben a kapcsolatban. I H 7. Úgy érzem, hogy a partnerem elfogad és szeret engem. I H 8. A partnerem szexinek és vonzónak tart engem. I H 9. A partnerem szexuálisan felizgat engem. I H 10. Kapcsolatunk tüzes és szenvedélyes. I H 11. A romantika még ma is egyértelműen része a kapcsolatunknak. I H 12. Tényleg büszke vagyok a partneremre. I H 13. A partnerem tényleg örül az elért eredményeimnek. I H 14. Könnyen meg tudom mondani, hogy miért házasodtam össze a partneremmel. I H 15. Ha újra kéne kezdenem, akkor is őt választanám társamnak. I H 16. Ritkán fekszünk le úgy, hogy valahogy nem mutattuk ki egymás iránti szerelmünket és szeretetünket. I H 17. Ha belépek a szobába, a partnerem megörül a jelenlétemnek. I H 18. A partnerem méltányolja azokat a dolgokat, amelyeket a házasságunkban teszek. I H 19. A házastársam általában szereti a személyiségemet. I H 20. A szexuális életünk összességében kielégítő. I H Értékelés: minden egyes „I" (igaz) válaszért adj magadnak egy pontot.
10 vagy ennél magasabb pontszám: Ez a terület kapcsolatotok erős oldala. Mivel nagyra értékelitek egymást, birtokában vagytok egy olyan pajzsnak, amely megvéd benneteket attól, hogy a kettőtök között felbukkanó bármilyen negatív érzés legyőzzön titeket. Bár nyilvánvalónak tűnhet számotokra, hogy akik szeretik, azok egyben nagyra is tartják egymást, mégis gyakran előfordul a házaspároknál, hogy idővel szem elől tévesztik egymás iránt érzett szeretetüket és csodálatukat. Ezért hát tartsátok észben, hogy ez a szeretet és csodálat olyan ajándék, amelyet érdemes különösen'óvni és megőrizni. Az ebben a fejezetben található gyakorlatok ismételt elvégzése segítségetekre lesz abban, hogy megerősítsétek az egymás iránt érzett pozitív érzéseiteket.
96
A jól működő' házasság hét alapelve
10 p o n t n á l k e v e s e b b : Kapcsolatotoknak jót tenne némi javulás ezen a területen. De ne bátortalanítson el benneteket az alacsony pontszám. Sok olyan pár van, akiknél a szeretet és csodálat rendszere ugyan nem semmisült meg, de nagyon mélyen eltemetődött a negatív beállítottság, a fájó érzések és a hűtlenség rétegei alatt. A mélyben még mindig jelen lévő pozitív érzések felélesztésével jelentős mértékben javíthatsz a házasságodon. Ha a szereteted és csodálatod már jócskán megcsappant, a visszaszerzésükhöz vezető út mindig azzal kezdődik, hogy ráébredsz, menynyire értékesek is ezek. Valójában elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon boldog maradhasson, elvégre ezek akadályozzák meg a megvetést - a házassággyilkos négy lovas egyikét - abban, hogy mindent eltiporva belépjen az életetekbe. A megvetés olyan anyag, amely idővel szétmarja a férj és feleség közötti legerősebb kötelékeket is. Minél inkább kapcsolatban vagytok a mélyben gyökerező, egymás iránt érzett pozitív érzésekkel, annál kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy megvetéssel viseltetnétek házastársatok iránt, ha nézeteltérésetek támad egy kérdésben.
A lángok felszítása Társad iránti szereteted és csodálatod növelése egyáltalán nem bonyolult. Még a régóta eltemetett pozitív érzések is könnyen exhumálhatok pusztán az által, hogy gondolsz rájuk és beszélsz róluk. Gondolj egy kicsit a társadra, illetve arra, hogy miért becsülöd őt. Ha úgy érzed, hogy már kijöttél a gyakorlatból, illetve ha túlságosan nagy benned a stressz vagy a düh ahhoz, hogy ezt teljesen magadtól végezd el, a következő gyakorlatok a segítségedre lesznek. Bár egyszerűnek tűnhetnek, az erejük mégis hatalmas. Amikor elismered a partneredet, és nyíltan beszélsz a házasságotok pozitív aspektusairól, a kettőtök közötti kötelék megerősödik. Ez megkönnyíti azt, hogy a kapcsolatotokban lévő problémákról beszéljetek, és pozitív változásokat eszközöljetek. Olyan gyakran végezzétek el ezeket a gyakorlatokat, amilyen gyakran csak akarjátok. Nem csak a problémás kapcsolatok számára fejlesztettük ki
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
97
őket; ha stabil és boldog a házasságotok, ezek a gyakorlatok arra is kiválóak, hogy fokozzátok a romantikus érzéseiteket.
ELSŐ GYAKORLAT: „NAGYRA ÉRTÉKELEM..." Az alábbi listából válassz ki öt példát, amelyeket szeretnél a saját szavaiddal kifejezni a partnered felé, hozzátéve, hogy mikor tette azt a dolgot vagy mikor mutatta azt a jó tulajdonságát, amelyet olyan nagyra értékelsz benne. A műhelymunkáinkban azonnal megmutatkozik ennek a gyakorlatnak a haszna. Azok a párok, akik a gyakorlat kezdetén esetlenül és mereven, szinte karót nyelten ülnek egymás mellett, hirtelen ellazulnak. A terem megtelik nevetéssel. Miközben nézem a gyakorlatot végző párokat, biztos vagyok benne, hogy újból felfedeznek valamit, amit előzőleg valahol elveszítettek. Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt! Köszönöm, hogy törődsz a gyerekekkel és gondjukat viseled! Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű apa vagy! Köszönöm, hogy feltakarítottad a konyhát! Köszönöm, hogy kimostad a ruhákat! Köszönöm, hogy támogattál, amikor arról a stresszes helyzetről beszéltem! Köszönöm, hogy elmosogattál! Köszönöm, hogy meghallgattad, hogy milyen napom volt! Köszönöm, hogy olyan megértő voltál, amikor arról az udvariatlan alakról meséltem neked, akivel találkoztam! Nagyon jó volt veled szeretkezni. Nagyra értékelem, hogy az utóbbi időben olyan szeretetteljes vagy velem. Igazán élveztem vacsora közben a beszélgetésünket. Köszönöm, hogy olyan nagyszerű anya vagy! Nagyon jó volt sétálni veled. Nagyon jólesett, hogy megöleltél.
98
A jól működő' házasság hét alapelve
Nagyon jól áll neked ez a szín. Köszönöm, hogy szakítasz rám időt! Köszönöm, hogy gondoskodsz arról, amire szükségem van! Köszönöm a virágokat! Köszönöm, hogy vágyódsz utánam! Nagyon fontos számomra, hogy olyan nagyszerű vagy a gyerekekkel. Sokat jelent számomra, ahogy a családomhoz viszonyulsz. Köszönöm, hogy úgy érzem melletted, hogy én vagyok a legfontosabb az életedben! Köszönöm, hogy feltetted a kedvenc zenémet! Köszönöm, hogy olyan keményen dolgozol a családunkért! Köszönöm, hogy elvittél vacsorázni! Nagyon jó volt. Köszönöm a közös fürdőzést! Nagyon finom vagy. Köszönöm, hogy meghallgatsz! Köszönöm, hogy kihívtad a vízvezeték-szerelőt (villanyszerelőt, asztalost, kertészt stb.)! Köszönöm, hogy velem maradtál, amikor olyan szomorú voltam! Köszönöm, hogy együttérző vagy velem! Köszönöm, hogy mellettem vagy! Köszönöm, hogy elvitted a gyerekeket az orvoshoz! Köszönöm, hogy megvigasztalsz! Köszönöm, hogy olyan gyengéd vagy hozzám! Nagyon élveztem a partit. Köszönöm, hogy te is eljöttél! Jó veled csókolózni. Köszönöm, hogy átölelsz! Köszönöm, hogy a gyerekekre is fordítasz időt! Köszönöm, hogy takarékoskodsz! Köszönöm, hogy nevettél! Köszönöm, hogy megmondod, mire van szükséged! Köszönöm, hogy elvittél autóval! Köszönöm, hogy hagytál időt egy kicsit egyedül lenni! Nem tudok a kezemnek megálljt parancsolni, ha téged simogathatlak! Köszönöm, hogy olyan kedvesen fogadtál, amikor hazaértem! Igazán jó volt ez a kis kocsikázás veled.
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
99
Köszönöm, hogy elvégezted a házimunkát! Nagyon élveztem a közös piknikünket! Csodásan nézel ki ma este. Köszönöm, hogy gondoskodtál rólam, amikor beteg voltam! Köszönöm, hogy elmondod, hogyan érzel! Olyan jó itt megérinteni téged. Nagyra értékelem, hogy olyan hűséges vagy. Hú, de jó illatod van! Köszönöm, hogy szeretsz! Köszönöm, hogy olyan széppé varázsolod az otthonunkat! Köszönöm, hogy időt szakítottál a családomra! Köszönöm, hogy megfőzted a kávét! Nagyon finomak voltak a sütemények. Köszönöm, hogy megvetted őket! Köszönöm, hogy kértél nekem időpontot az orvostól. Köszönöm, hogy kifizeted a számlákat! Köszönöm, hogy kiálltéi mellettem, amikor kritizáltak!
MÁSODIK GYAKORLAT: KAPCSOLATOTOK TÖRTÉNETE ÉS FILOZÓFIÁJA Alább található az a kérdőív, amely Roryt és Lisát visszavezette egymás iránt érzett szeretetükhöz és csodálatukhoz. Ha együtt átbeszélitek ezeket a kérdéseket, ismét közeli kapcsolatba kerülhettek ismeretségetek első éveivel. A kérdések egyben segítenek felidézni azt az utat, amelyet bejárva házasok lettetek. Néhány zavartalan órára lesz szükségetek ahhoz, hogy elkészüljetek ezzel a feladattal. Ezekre a kérdésekre nincsenek jó vagy rossz válaszok - pusztán azt a célt szolgálják, hogy segítsenek titeket szerelmetek és a házasságotokról alkotott elképzeléseitek felidézésében, amelyek miatt annak idején összekötöttétek az életeteket. Ne feledkezzetek meg arról, hogy igyekezzetek kifejezetten pozitív emlékeket keresni - hiszen ez a gyakorlat még csak véletlenül sem azért készült, hogy civakodást szüljön.
100
A jól működő' házasság hét alapelve
Első rész: Történetetek 1. Idézzétek fel, hogyan találkoztatok és jöttetek össze! Mi volt az első benyomásotok egymásról? Mitől volt a leendő párotok más, mint a többi férfi vagy nő? 2. Mire emlékeztek legjobban az udvarlás időszakából? Milyen közös időtöltéseitek voltak? Elevenítsetek fel néhány különösen szép emléket! 3. Mennyi ideig jártatok együtt, mielőtt összeházasodtatok? Hogyan jutottakéi az elhatározásig, hogy összeházasodtok? Könnyű döntés volt, vagy inkább nehéz? Miért éreztétek úgy, hogy a világ összes embere közül éppen a leendő párotok lesz az igazi? 4. Idézzétek fel az esküvőtök é s - h a voltatok-a nászutatok emlékeit! Mire emlékeztek leginkább? 5. Emlékezzetek vissza a házasságotok első évére! Össze kellett-e csiszolódnotok? 6. Hogyan váltatok szülőkké? Külön-külön hogyan éltétek meg ezt az időszakot? 7. Házas éveitekre visszatekintve, mely pillanatokra emlékeztek vissza úgy, mint a legboldogabbakra? Változott-e ez az idők során? 8. Számos kapcsolat megy keresztül boldogabb és nehezebb időszakokon. Érvényes-e ez a tiétekre is? Fel tudtok idézni néhány ilyen időszakot? 9. Visszatekintve az együtt töltött évekre, melyek voltak az igazán nehéz pillanatok? Mit gondoltok, miért maradtatok együtt? Hogyan jutottatok túl ezeken a nehéz időszakokon? 10. Abbahagytatok-e bizonyos dolgokat, amelyek valamikor örömet okoztak nektek? Beszéljétek át ezt egymással!
Második rész: A házasságról vallott nézeteitek 11. Mit gondoltok, miért van az, hogy bizonyos házasságok működnek, míg mások nem? Beszéljetek két házaspárról, akiket mindketten ismertek, s akikről tudjátok, hogy különlegesen jó vagy rossz a kapcsolatuk. Mi a különbség e két házasság között? Milyennek látjátok a saját kapcsolatotokat ezek fényében?
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
101
12. Beszéljetek a szüleitek házasságáról! Mit gondoltok, a tiétek inkább hasonlít az övékhez, vagy különbözik tőlük? I 3. Rajzoljatok a házasságotokról egy grafikont vagy idővonalat, és jelöljétek be rajta a jelentősebb fordulópontokat, a szebb időket és a rossz időszakokat. Melyek voltak számodra a legboldogabb pillanatok? És partnered számára? Hogyan alakult, változott házasságotok az évek során? A legtöbb pár a házasságuk történetére való visszaemlékezést kapcsolatuk megerősítéseként éli meg. A kérdések megválaszolása emlékezteti őket arra a szerelemre és a nagyszerű tervekre, amelyek a házasságkötésre késztették őket. Ez újból reményt adhat, kapcsolatuk megmentéséért ismételt küzdelemre serkentheti azokat a párokat is, dkik úgy gondolták, hogy a házasságuknak már vége. Pusztán a fenti két gyakorlat időnkénti megismétlése elegendő lehet ahhoz, hogy felélesszék és erősítsék egymás iránt érzett szeretetüket és csodálatukat.
Tanuld meg nagy becsben tartani a partneredet Milyen gyakran gondolsz boldogan a párodra, amikor távol vagytok egymástól? Büszkeséggel gondolsz-e megannyi jó tulajdonságára? Az ilyen gondolatok alapozzák meg, hogy nagy becsben tartsuk társunkat, ami pedig igen fontos összetevője bármely pár esetében a szeretet és csodálat rendszerének. Ez olyan szokás, melynek során - ha napközben külön vagytok egymástól - a lehető legtöbbször felidézed házaslársad pozitív tulajdonságait, és minimálisra csökkented a vele kapcsolatos negatív gondolataidat. Ez a partnered kiválóságaira való aktív figyelem, összpontosítás lehetővé teszi, hogy hálás legyél azért, amid van, ahelyett, hogy azt nehezményeznéd, amid nincs. A következő gyakorlat ennek az igen fontos szokásnak a kifejlesztésében lehet segítségetekre.
102
A jól működő' házasság hét alapelve
HARMADIK GYAKORLAT: PARTNERED MEGBECSÜLÉSE Első rész: Az alábbi listából válassz ki tíz olyan tulajdonságot, amelyeket igen nagyra értékelsz a partneredben. Mindegyikhez írd oda, hogy legutóbb mikor tapasztaltad meg nála. Majd mondd ezt önmagadnak: „igazán szerencsés vagyok, hogy ő az én társam." Tartsd kéznél ezt a listát, s amikor egyedül vagy, figyelj a társad iránti szeretetteljes érzéseidre, és éleszd fel magadban a hála érzetét. M á s o d i k rész: írj szerelmes levelet a partnerednek arról, hogy milyen nagyra értékeled őt a jó tulajdonságaiért. Az elkészült levelet olvasd fel neki egy romantikus pillanatban! IGEN NAGYRA ÉRTÉKELEM A PARTNEREMBEN, HOGY Ö OLYAN:
adakozó agyafúrt aktív alapos alkalmazkodó állhatatos barátságos bátor becsületes békés beleérző bizakodó bizalmas bizalomgerjesztő biztonságot sugárzó boldog bölcs büszke
csendes csodálatos egészséges együttérző elismerő elismert elkötelezett eltökélt engedékeny eredeti erős erőteljes etikus éber éles eszű életrevaló érdekes érdeklődő
érett érzékeny észszerű fantáziadús fáradhatatlan fegyelmezett felelősségteljes figyelmes fogékony független gondolkodó gondoskodó gyakorlatias gyengéd gyors észjárású harmonikus határozott higgadt
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
hiteles hűséges idealista igazmondó igényes igyekvő intelligens intuitív invenciózus jó ítélőképességű jókedvű joviális kalandvágyó kedélyes kedves kellemes kiegyensúlyozott kiváló kíváncsi kivételes komoly korrekt könnyed következetes kreatív leleményes lelkes lelkiismeretes magabiztos megbízható megbocsátó megértő megfontolt
meglepő méltóságteljes merész mértékletes motivált munkabíró nagylelkű nevettetni tudó nyitott nyugodt odaadó okos optimista óvatos önálló önfeláldozó önzetlen örömteli ötletes pozitív problémamegoldó racionális rendes rendezett rokonszenves rugalmas sikeres spirituális spontán szakavatott szellemes szerény szeretetre méltó
szerető szilárd meggyőződésű szimpatikus szívélyes szívós szolgálatkész szórakoztató szorgalmas találékony támogató társaságkedvelő tehetséges természetes tetterős tiszteletre méltó tiszteletteljes toleráns törődő tréfás tudatos tudós türelmes ügyes ünnepélyes vállalkozó kedvű vicces vidám más, éspedig
103
104
A jól működő' házasság hét alapelve
NEGYEDIK GYAKORLAT: A SZERETET ÉS CSODÁLAT HÉTHETES KURZUSA Ez a gyakorlat azt a célt szolgálja, hogy rászokj arra, hogy méltányold és nagy becsben tartsd partnered. Ha dühös vagy stresszes vagy, esetleg elidegenedtél házastársadtól, előfordulhat, hogy csak a negatív jellemvonásait veszed észre. Ez a szorongást fenntartó gondolatokhoz vezet, amelyek még inkább az elidegenedettség és elszigeteltség érzését növelik házasságodban. Az alábbi gyakorlat ezt a tendenciát ellensúlyozza. Arra szoktat rá, hogy partnered pozitív jellemvonásaira figyelj, még akkor is, ha éppenséggel nem a legjobb napotokat töltöttétek együtt. Minden egyes napra jut egy pozitív állítás vagy gondolat, amelyet egy feladat követ. Forgasd a fejedben az aznapi állítást, s amikor távol vagytok egymástól, mondogasd magadban, amilyen gyakran csak eszedbejut. Előfordulhat, hogy az állítás vagy gondolat nem vonatkoztatható a házastársadra vagy a kapcsolatotokra, különösen akkor, ha szeretetetek és csodálatotok már elhalványult. Ilyenkor gondolj arra, hogy az állításnak nem a kapcsolatotok pillanatnyi állapotát kell leírnia. Ha fel tudsz idézni akár egyetlen olyan esetet vagy állapotot, amit az állítás jelez, fókuszálj arra az emlékképre. Például, ha mostanában nem vonzódsz különösebben a párodhoz, fókuszálj azokra a testi adottságaira, amelyek még most is nagyon tetszenek neked. Figyelj arra is, hogy el ne feledkezz az állítást követő feladatról. Végezd el a gyakorlatot mindennap, még akkor is, ha nem vagy éppen túlságosan elragadtatva a partneredtől vagy a házasságotoktól. Ne hagyd abba akkor sem, ha nagyon összevesztetek vagy nagyon elidegenedtetek egymástól. Bár ez a gyakorlat ostobának tűnhet, kutatások sora bizonyítja a pozitív gondolatok erejét. Ez a megközelítés a kognitív terápia egyik elvén alapul, amely igen sikeresen alkalmazható a depresszió leküzdésében. Ha valaki depresszióba esik, gondolkodása rendezetlenné válhat: mindent túlságosan negatív fényben lát, ami még inkább fokozza a reménytelenség érzetét. De ha tudatosan és akarattal átállítja elméjét egy másfajta, pozitív gondolkodásra, a reménytelenség érzete száműzhető.
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
105
Ez a gyakorlat egyben kísérlet is arra, hogy reményt adjunk egymástól elhidegült házasoknak is. Amit ténylegesen csinálsz, az annak a begyakorlása, hogy pozitívabban gondolkodj a partneredről és kapcsolatotokról. Mint minden gyakorlatot, ezt is olyan sűrűn kell végezni, hogy a szavak (s még inkább a gondolatok) teljesen természetessé váljanak. Megjegyzés: mivel a házasok jelentős része hétfőtől péntekig sokat van egymástól távol, az alábbi heti beosztás ezekre a napokra vonatkozik. A napok persze felcserélhetők, a saját időbeosztásodhoz igazíthatók (például, ha hétvégén dolgozol) mindaddig, amíg ténylegesen elvégzed az öt napra vonatkozó gyakorlatokat.
Első hét HÉTFŐ
Gondolat: Igazán szeretem a partneremet. Feladat: Nevezd meg partnered egy olyan jellemvonását, amelyet szeretetre méltónak, kedvesnek tartasz! KEDD
Gondolat: Sokat tudok mesélni házasságunk szép aspektusairól. Feladat: Válassz ki egyet ezek közül, és írj róla egy mondatot! SZERDA
Gondolat: Házasságunkban sok különleges és romantikus emlék van. Feladat: Válassz ki egyet ezek közül, és gondolkodj el róla! CSÜTÖRTÖK
Gondolat: Fizikailag vonzódom a partneremhez. Feladat: Gondolj partnerednek egy olyan fizikai adottságára, amely nagyon tetszik neked! PÉNTEK
Gondolat: A partneremnek vannak olyan különleges tulajdonságai, amelyekre nagyon büszke vagyok. Feladat: írd le egy olyan tulajdonságát, amely büszkeséggel tölt el!
106
A jól működő' házasság hét alapelve
Második hét HÉTFŐ
Gondolat: Valóban úgy érzem, hogy a házasságunkban „mi" vagyunk, és nem csak „én". Feladat: Gondolj egy közös dolgotokra, tulajdonságotokra! KEDD
Gondolat: Közösek az értékeink, a hitünk. Feladat: írj le egy olyan dolgot, amelyben mindketten hisztek! SZERDA
Gondolat: Közösek a céljaink. Feladat: Nevezz meg egy ilyen közös célt! CSÜTÖRTÖK
Gondolat: A házastársam a legjobb barátom. Feladat: Gondolj egy olyan bizalmas, titkos dologra, amelyet megosztottál a partnereddel! PÉNTEK
Gondolat: Sok támogatást kapok a házastársamtól. Feladat: Gondolj egy olyan időszakra, amikor a párod nagyon sokat segített neked!
Harmadik hét HÉTFŐ
Gondolat: Az otthonom olyan hely, ahol segítenek, támogatnak, és ahol a stressztől is megszabadulhatok. Feladat: Nevezz meg egy olyan időszakot, amikor a házastársad segített megszabadulnod a stressztől! KEDD
Gondolat: Könnyen fel tudom idézni az első találkozásunkat. Feladat: írd le egy papírra, milyen volt az első találkozásotok! SZERDA
Gondolat: Részletesen fel tudom idézni, miért döntöttem úgy, hogy összeházasodom a párommal. Feladat: írd le egy mondatban ezt az emlékedet
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
107
CSÜTÖRTÖK
Gondolat: Fel tudom idézni az esküvőnket és a nászutunkat. Feladat: írj le egy ezekkel kapcsolatos emléket, amely nagyon kedves számodra! PÉNTEK
Gondolat: Korrektül felosztjuk egymás között a házimunkát. Feladat: írj le egy olyan ház körüli tevékenységet, amely esetében rendszeresen ez az elv érvényesül! Ha a házastársad nem végez házimunkát, gondolj valami másra, amivel hozzájárul otthonotok fenntartásához. Ha nincs saját feladatod, válassz valamit, amit ezentúl elvállalsz (például elvégzed a nagymosást).
Negyedik hét HÉTFŐ
Gondolat: Jól tudunk tervezni, és úgy érezzük, hogy kontroll alatt tartjuk közös életünket. Feladat: írj le egy olyan eseményt, amelyet közösen terveztetek meg. KEDD
Gondolat: Büszke vagyok a házasságomra. Feladat: Nevezz meg két dolgot a kapcsolatotokból, amire büszke vagy! SZERDA
Gondolat: Büszke vagyok a családomra. Feladat: Idézz fel egy olyan időszakot, amikor különösen érezted ezt a büszkeséget! CSÜTÖRTÖK
Gondolat: A partneremnek vannak olyan dolgai, amelyeket nem szeretek, de el tudom őket fogadni. Feladat: Mi az egyik olyan kisebb hibája, amelyhez már hozzászoktál? PÉNTEK
Gondolat: Házasságunk sokkal jobb az általunk ismert házasságok többségénél. Feladat: Gondolj egy olyan házasságra, amelyről tudod, hogy borzalmas.
108
A jól működő' házasság hét alapelve
Ötödik hét HÉTFŐ
Gondolat: Igazán szerencsés vagyok, hogy találkoztam a párommal. Feladat: Nevezz meg valamit, ami hasznodra vált, és a házasságotoknak köszönheted! KEDD
Gondolat: A házasság olykor küzdelmes, de megéri. Feladat: Gondolj egy olyan nehéz időszakra, amelyet közösen vészeltetek át! SZERDA
Gondolat: Sok szeretet van köztünk. Feladat: Tervezz a társadnak egy meglepetés ajándékot ma estére! CSÜTÖRTÖK
Gondolat: Igazán érdeklődünk egymás iránt. Feladat: Találj ki valami érdekes programot vagy témát, amiről beszélgethettek! PÉNTEK
Gondolat: Jó társai vagyunk egymásnak. Feladat: Tervezz meg egy közös kiruccanást!
Hatodik hét HÉTFŐ
Gondolat: Sok meghittség és szeretet van a házasságunkban. Feladat: Idézd fel egy különleges közös kirándulásotokat! KEDD
Gondolat: A partnerem nagyon érdekes ember. Feladat: Találj ki valamit, amit megkérdezel a társadtól, és mindkettőtöket érdekel! SZERDA
Gondolat: Igazán összhangban vagyunk. Feladat: írj egy szerelmes levelet a házastársadnak, és add is oda neki! CSÜTÖRTÖK
Gondolat: Ha újrakezdhetném, akkor is vele kötnék házasságot. Feladat: Tervezd meg a házassági évfordulótok megünneplését (vagy valamilyen más romantikus programot)!
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
109
PÉNTEK
Gondolat: Házasságunk bővelkedik a kölcsönös tiszteletben. Feladat: Találj ki valami közösen elsajátítható tevékenységet, egy olyan hobbit, amelybe együtt vághattok bele (például vitorlázás, társastánc stb.)! Vagy meséld el a társadnak, hogy mostanában mi miatt csodáltad vagy tisztelted igazán!
Hetedik hét HÉTFŐ
Gondolat: A szex általában egész jó (vagy az lehet) a házasságunkban. Feladat: Tervezz meg egy erotikus estét magatoknak! KEDD
Gondolat: Sokat fejlődtünk közösen. Feladat: Gondold végig, hogy mi mindent értetek el egy csapatként! SZERDA
Gondolat: Szerintem mi minden nehézséget legyőzünk. Feladat: Emlékezz vissza egy nehéz időszakra, amit közösen átvészeltetek! CSÜTÖRTÖK
Gondolat: Értékeljük és élvezzük egymás humorát. Feladat: Nézzetek meg közösen egy vígjátékot! PÉNTEK
Gondolat: A házastársam nagyon helyes, vonzó tud lenni. Feladat: Öltözzetek fel alkalomhoz illően egy együtt töltött, elegáns estéhez! Vagy ha nem szeretitek az ilyesmit, tervezzetek egy olyan közös estét, amelyet mindketten nagyon fogtok élvezni! A hét hét elteltével már nagy valószínűséggel megtapasztalod, hogy a párodról és a házasságodról kialakított nézeteid sokkal derűlátóbbak. Egymás dicsérete csakis segíthet a házasságotokon. De hogy bebiztosítsd az így elért javuló tendencia folytatódását, a szeretetet és csodálatot munkára is kell fognotok. A következő fejezetben pontosan erről lesz szó: megtanuljátok úgy használni ezeket, hogy felélesszétek házasságotokban a romantikát.
6. Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
Ha a szerelemlaborban készült felvételeket mozifilmként vetítenék, egyik sem nyerne Oscar-díjat. Filmarchívumunk televan olyan unalmasnál unalmasabb jelenetekkel, mint például az, hogy a férfi kinéz az öbölre nyíló, tágas ablakon, és így szól: „Hú, nézd azt a gyönyörű vitorlást!", mire a feleség feltekint a magazinjából, és azt mondja: „Ja, olyan, mint az a nagy szkúner, amit tavaly nyáron láttunk, emlékszel?" Erre a férfi már csak morog egyet. Talán azt gondolhatod, elviselhetetlenül unalmasnak találom, hogy ilyen jeleneteket nézzek órákon keresztül. Holott éppen ellenkezőleg - a legkedvesebb felvételeim a szerelemlaborból éppen azok, amelyeket egy tapasztalt hollywoodi szakember gondolkodás nélkül kivágna a filmből. Hogy miért? Nos, mert komoly drámai feszültség van ezekben az apró momentumokban. Például közösen olvasnak-e valamit a partnerek, közösen hallgatják-e a híreket, vagy inkább csendben, különkülön? Beszélgetnek-e egymással, miközben ebédelnek? Feszülten figyelek ezekre a jelekre, mert tudom, hogy azok, akik sok ilyen közös időtöltésben vesznek részt, nagy valószínűséggel boldogok maradnak. E rövid kis interakciókban valójában az történik, hogy a férj és a feleség kapcsolatot teremtenek egymással - ráhangolódnak egymásra, mégpedig az által, hogy egymás felé fordulnak. Azok, akik így cselekszenek, kölcsönös bizalmat építenek, akik pedig nem így tesznek, nagy való-
112
A jól működő' házasság hét alapelve
színűséggel elveszítik egymást. Ritkán látok ilyen apró kapcsolódási momentumokat az olyan házasokról készült felvételeken, akik később elválnak, vagy arról számolnak be, hogy a kapcsolatuk véglegesen elromlott. A legtöbb esetben a feleség még csak fel sem pillant a magazinból - de ha mégis, a férje általában nem reagál arra, amit a neje mond. A hollywoodi filmek eltorzították a romantikáról és a forró szenvedélyről alkotott elképzeléseinket. Ha Humphrey Bogart magához húzza a könnyes szemű Ingrid Bergmant, az megdobogtatja a szívünket, de a valódi romantikát ennél sokkal unalmasabb jelenetek teszik igazán szenvedélyessé, „perzselővé". Az ilyenfajta romantikát az tartja életben, ha a mindennapos rohanásban is jelzed házastársad felé, hogy mennyire fontos és értékes ő a számodra. Egy házasságban mindig megfigyelhetjük az általam csak „felhívásnak" nevezett jelenséget: a házastársak igénylik, keresik, „hívják" a másik figyelmét, szeretetét, humorát vagy támogatását. Amit kérnek egymástól, az lehet olyan kis dolog is, mint például egy hátvakarás, de olyan jelentős is, mint egy idős szülő súlyos betegségéből adódó lelki teher elviselésében nyújtott segítség. A házastárs az egyes felhívásokra adott válaszában vagy a partner felé fordul, vagy elfordul tőle. A házastárs felé fordulási tendencia a bizalom, az érzelmi kapcsolódás, a szenvedély és a megfelelő szexuális élet alapja. Bár komikusan hathat, a romantika érzését például az erősíti, amikor az áruház polcsorai között járkálva házastársad megkérdi, hogy „van még otthon vajunk?", mire te azt válaszolod, hogy „nem tudom, de a biztonság kedvéért beteszek egyet a bevásárlókosárba", ahelyett, hogy közönyösen megvonnád a válad. A romantika érzése akkor növekszik, amikor tudod, hogy a társadnak igen nehéz napja van a munkahelyén, és teendőid közepette néhány másodpercet arra szánsz, hogy egy bátorító üzenetet küldj neki. Az említett példákban a házastársak úgy döntöttek, hogy inkább egymás felé fordulnak, mintsem hogy elforduljanak egymástól. Kutatásaink is azt bizonyítják, hogy az ilyen felhívások központi szerepet játszanak a kapcsolatokban. Az újházasokat vizsgáló hatéves utánkövetéses vizsgálatunk során azt találtuk, hogy azok a párok, akik együtt maradtak, a szerelemlaborban töltött idejük alatt átlagosan a felhívások 86%-ában a párjuk felé fordultak, míg azoknál, akik később
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
113
elváltak, ez az érték átlagosan csak 33% volt. Az is kifejezetten sokatmondó, hogy a házaspárok közötti viták többsége egyik csoportban sem valami sajátos témából - mint például a pénz vagy a szex - eredt, hanem a sikertelen kapcsolatteremtési felhívásokból. Jó oka van annak, hogy az első ránézésre bagatellnek tűnő események miért olyan alapvetőek a kapcsolat jövője szempontjából. Minden egyes alkalommal, amikor a párok egymás felé fordulnak, növelik azt, amit én „érzelmi bankszámlának" neveztem el. Megtakarítást végeznek, ami a bankba betett pénzhez hasonlóan afféle vésztartalékként szolgálhat, amikor rossz idők járnak, tehát amikor stresszesebb élethelyzetbe vagy konfliktusba kerülnek. Mivel az ilyen párok bőséges mennyiségű jó szándékot raktároztak el, kevésbé valószínű, hogy a nehéz időszakokban átlendülnének a bizalmatlanság állapotába vagy valamilyen krónikusan negatív beállítottságba. A nagyobb mértékű egymás felé fordulás első lépése egyszerűen annak tudatosítása, hogy mennyire fontosak ezek az apró momentumok nemcsak a bizalom, hanem a romantika folytonosságának szempontjából is. Sok pár esetében már az is óriási fejlődést eredményez, amikor belátják, hogy mindennapos interakcióikat nem kellene magától értetődőnek venniük. Emlékeztesd magad arra, hogy az egymás felé irányuló segítőkészség sokkal többet tesz a házasságotok erősségéért és szenvedélyességéért, mint egy kéthetes vakáció a Bahamákon. Sokan azt gondolják, hogy a partnerükkel való újbóli kapcsolatteremtés nyitja egy tengerparti nyaralás. Csakhogy egy ilyen romantikus kirándulás csupán felfokozni képes azt a szenvedélyt, amit azzal lehet elérni, hogy a kis dolgokban is kapcsolatban maradnak egymással a felek, így vigyázva a „takaréklángra". Könnyű elképzelni Justine-t és Michaelt - azt a párt, akik olyan lelkesedéssel idézték fel az udvarlás időszakát és az esküvőjüket - egy étterem gyertyafényes asztalánál. De ültessük a szomszéd asztalhoz Petert és Cynthiát; az ő estéjük nagy valószínűséggel kudarcba fulladna, mert tele lenne vádaskodással, tiltakozással és kínos csenddel. Az egymás felé fordulás egyik előnye, hogy nagyon könnyű megvalósítani. Mindössze egy apró gesztusra van szükség, ami a következőhöz vezet, az pedig a rákövetkezőhöz és így tovább. Az „egymás felé fordulás" a pozitív visszajelzés törvénye alapján működik: a domb-
114
A jól működő' házasság hét alapelve
oldalon lefelé guruló hólabdához hasonlóan aprócskaként kezdi, mégis óriásivá nőhet; nagy és komoly eredményeket hoz. Más szóval, nem kell különösebben teátrálisan fordulnod a partnered felé ezekért az eredményekért. Csak el kell kezdeni, s a dolgok maguktól javulni kezdenek. Álljon itt egy példa a saját életemből. Egy nap fültanúja voltam, ahogy Julié halkan morgolódni kezdett, miközben kipakolt a mosógépből. Könnyen úgy tehettem volna, mintha észre sem vettem volna az egészet. Csakhogy ez a morgolódás egy felhívás volt a részéről, még akkor is, ha nagyon halkan intézte hozzám. Ezért aztán megkérdeztem, hogy mi a probléma, mire ő azt válaszolta, hogy szívesen kimossa a ruhákat, de az összehajtogatásukat ki nem állhatja. Én viszont történetesen szívesen végzem az ilyen, gondolkodást nem igénylő feladatokat, mint például az ingek hajtogatását. Sikerélményt, a teljesítmény érzését nyújtják nekem, valami olyasmit, mint amikor a laborban átrágom magam a számok tengerén. Ezért aztán „a feleségem felé fordultam" a hajtogatás átvállalásával. A kimosott ruhákat egy kupacban az ágyra raktam, bekapcsoltam a rádiót, amiből Bili Evans jazzkomponista varázslatos zongorajátéka szólt, és valami mennyeien éreztem magam. (Sok emberhez hasonlóan én is szeretem a házimunkát önkényeztetően, élvezhető formában végezni.) Idővel Julié is bejött a szobába. Tudtam, arra számított, hogy majd megkérem, segítsen mégis, annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, mennyire ki nem állhatja a hajtogatást. Ehelyett mindketten pihentünk, élveztük a zenét, miközben én tovább hajtogattam. Julié közben megjegyezte, hogy már nagyon rég nem jártunk a kedvenc jazzklubunkban. így aztán fogtuk magunkat, és elmentünk oda vacsorázni. Végül is azzal és ahogy a kimosott ruhakupachoz fordultam, kifejezetten romantikussá vált az esténk.
FELKÉSZÜLT-E A HÁZASSÁGOD A ROMANTIKÁRA? Hogy megbecsülhesd, milyen állapotban van a kapcsolatod (vagy milyen állapotban lesz a jövőben), válaszolj a következő kérdésekre. Olvasd el az egyes állításokat, és karikázd be az „l"-t, ha igaznak, a „H"-t pedig ha hamisnak tartod.
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
115
1. Örömünket leljük az olyan hétköznapi közös programokban, házimunkákban, mint a tévénézés vagy a mosogatás. I H 2. Már alig várom, hogy együtt tölthessem a szabadidőmet a partneremmel. I H 3. Este a partnerem örömmel vár haza. I H 4. A partneremet általában érdekli a véleményem. I H 5. Örömmel beszélek meg dolgokat a partneremmel. I H 6. A partnerem az egyik legjobb barátom. I H 7. Kifejezetten összeillünk lelki értelemben. I H 8. Szeretünk egymással beszélgetni. I H 9. Gyorsan repül az idő, ha együtt megyünk valahova. I H 10. Mindig rengeteg mondanivalónk van egymás számára. I H 11. Jól szórakozunk együtt. I H 12. A partnerem elmondja nekem, ha rossz napja volt. I H 13. Úgy gondolom, hogy nagyon közeli barátja vagyok a partneremnek. I H 14. Hasonló az értékrendünk. I H 1 5. Hasonlóképp szeretjük eltölteni a szabadidőnket. I H 16. Sok közös érdeklődési területünk van. I H 17. Sok közös álmunk és célunk van. I H 18. Sok dolgot szeretünk közösen csinálni. I H 19. Ugyan az érdeklődési területeink kissé eltérőek, én is örömmel osztozom a partnerem kedvenc időtöltéseiben. I H 20. Bármit csinálunk is közösen, általában jól érezzük magunkat. I H Értékelés: minden egyes „I" (igaz) válaszért adj magadnak egy pontot.
12 vagy ennél több pont: Gratulálunk! Az egymás felé fordulás a házasságotok egyik erőssége. Mivel gyakran ott vagytok egymás számára életetek kisebb eseményeinél is, ezért érzelmi bankszámlátok olyan gazdag, hogy a házasságotok nehezebb időszakaiban is támogat majd benneteket (és még akkor is marad benne bőven). Bár ezekre az apró momentumokra - amikor elmondasz egy viccet a házastársadnak, együtt terítitek meg az asztalt, vagy csak felhívod őt még munkaidőben, megkérdezni, hogy van - nem is készültök tudatosan, mégis ezek adják
116
A jól működő' házasság hét alapelve
a házasság savát-borsát. Az érzelmi bankszámlátokon lévő megtakarítások teszik a kettőtök közötti romantikát tartóssá, s ez segít át benneteket a nehéz időszakokon, a rossz hangulatokon és az életetekben bekövetkező nagyobb változásokon. 12 alatt: Házasságotoknak jót tenne némi javulás ezen a területen. Ha megtanultok jobban egymás felé fordulni a hétköznapok kisebb, jelentéktelenebb momentumaiban is, akkor nemcsak stabilabbá teszitek a házasságotokat, hanem romantikusabbá is. Minden egyes alkalommal, amikor egy kis erőfeszítést teszel, hogy figyelj és válaszolj a házastársad mondandójára, egy picit jobbá, szebbé teszed a kapcsolatotokat.
Az egymás felé fordulás két akadálya A házaspárokkal végzett munka során felfigyeltem két olyan helyzetre, amelyek jelentősen befolyásolhatják, akár meg is akadályozhatják, hogy a partnerek egymás felé forduljanak, erősítve az egymásba vetett bizalom érzését. A következő részben azt nézzük meg, hogyan előzhetitek meg az ilyen akadályok kialakulását. 1. A dühbe vagy más negatív érzelembe burkolt felhívás „meg nem hallása" Időnként, és főleg akkor, amikor egy kapcsolat göröngyös, netán egyenesen rázós úton halad, a férj vagy feleség nem ismeri fel azt, hogy a másik éppen kapcsolatteremtési felhívást intézett felé, mert amit észlel, túlságosan negatívan hangzott. A partner ilyenkor a negatív beállítottságra reagál, észre sem véve az abban rejtve megbúvó kérést. Például, amikor Lena elkeseredetten így szól a férjéhez, Cárihoz: „Az, ugye, eszedbe sem jutna, hogy letöröld az asztalt?" Carl meg sem hallja Lena felhívását, kérését („Kérlek, ma este töröld le az asztalt"). Ehelyett kritikát hall (ez ugyebár az első lovas). Ezért aztán egyáltalán nem meglepő, hogy védekezve reagál: „És te mikor fogod egyszer már végre megtankolni az autót?" A veszekedés innen fogva csak még intenzívebb lesz. Mi lett volna, ha ehelyett Carl így válaszol: „Ó, elnézést, igazad van", s azzal a lendülettel le is törli az asztalt? Ezzel valószínűleg ren-
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
117
geteg jó pontot szerzett volna, s talán még egy kis mosolyt is előcsal a feleségéből, aki ekkor esetleg észreveszi, hogy durva beszélgetésindítása nem volt helyénvaló. Hasonlóképp, tegyük fel, Carl azt szeretné, hogy Lena feküdjön le vele, de az asszony az e-mailjeivel van elfoglalva. A felhívása, kérése ez lenne: „Kérlek, gyere, bújj velem az ágyba!" Ehelyett azonban ez hangzik el: „Most olvasod az e-maileket, amikor itt volt rá az egész este?" Ha Lena a felhívásra figyelne és nem a hangsúlyra, lehetősége volna pozitívan válaszolni, mondjuk, így: „Igazad van, mindjárt jövök." Tehát mielőtt védekezéssel reagálnál arra, amit a házastársad mond, állj meg egy pillanatra, és próbáld megtalálni a kemény szavak között a felhívást, a körítés helyett pedig arra összpontosíts! Ha csak nehezen bírnád megállni, hogy védekezően reagálj, végy inkább öt mély lélegzetet: számolj lassan egytől hatig belélegzés közben és lassan héttől tizenötig kilégzés alatt. Aztán mondj valami ilyet a házastársadnak: „Szeretnék pozitívan reagálni, ezért kérlek, mondd meg, hogy most éppen mit vársz tőlem? Tényleg szeretném tudni." Ha a felhívások kritikába burkolása szokássá vált nálatok, és a negatív beállítottság összekuszálja az egymásnak küldött jeleket, akkor azon kell dolgoznotok, hogy felpuhítsátok, meglágyítsátok a kommunikációs kezdeményezéseiteket. 2. Elektronikus figyelemelterelés A házaspárokkal végzett munkám során felfigyeltem arra is, hogy az internet és a különböző digitális eszközök térnyerése egyre nagyobb kihívást jelent az egymás felé fordulásban. Természetesen a világgal való azonnali kapcsolat és kommunikáció igen sok társadalmi előnnyel jár. Jóval könnyebbé vált a barátokkal, rokonokkal való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás, ahogy az elszigetelt, magányos emberek támogatása és társ(ak)ra találása is. Csakhogy mindennek megvan az árnyoldala is. Az a lehetőség, hogy mások a nap folyamán, sőt éjjel is bármikor könnyedén kapcsolatba kerülhetnek velünk, megnehezíti azt az intim, bensőséges kommunikációt, ami nemcsak a romantikus szerelem, hanem a családi élet meghitt melegségét is táplálja. Mindehhez persze az is hozzájárul, hogy számos munkaadó elvárja beosztottjaitól, hogy a munkaidőn túl is legyenek elérhetők akár e-mailben, akár a közösségi média által.
118
A jól működő' házasság hét alapelve
Néhány esetben az e-mailek, posztok, tweetek és SMS-ek állandó figyelgetése egyfajta függőséghez vezet, amely során a zaklatottság, az élet más területei iránti figyelmetlenség szokásunkká válhat. Nicholas Carr Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? - A sekélyesek kora című könyvében ismerteti azt a kutatást, amely kimutatta, hogy saját magunk (egészen az önpusztításig fokozható) zaklatása igen sokak esetében afféle állandó, öntudatlan szokássá vált. A rengeteg elektronikus eszköz rászoktatott bennünket arra, hogy a figyelmünk és koncentrációnk időről időre megszakadjon. A zaklatásnak ez a szabályos kultúrája egyáltalán nem segíti elő a bensőséges, intim kapcsolatok zavartalan működését, melyeknek éppen ennek ellenkezőjére volna szüksége: arra, hogy a tudatosság, valamint a figyelmesség szokássá váljon. A házastársak igen gyakran arra panaszkodnak, hogy a másik elfoglalt és nem érhető el. Azt az elcsépelt klisét, hogy a férj az újságba temetkezik, mára felváltotta egy másik, nevezetesen: bármelyik házastárs SMS-t pötyög, az internetet bújja, vagy valamilyen ellenállhatatlan, letehetetlen mobiltelefonos játékkal szórakozik. Szeretnék elmesélni egy rövid történetet, amely érzékletesen megmutatja, mennyire fontos, hogy jelen legyünk a társunk számára. Egy kutatás részeként kollégámmal, Alyson Shapiróval olyan videofelvételeket tanulmányoztunk, amelyeken a szülők három hónapos gyermekükkel foglalkoztak. Úgy találtuk, hogy a csecsemők teljesen az aktuális pillanatra összpontosítottak, és semmi sem kötötte le őket jobban, mint a szüleik arca és hangja. Csakhogy a szülők nem mindig vették észre, amikor a kisbabájuk játszani akart, mert a csecsemők jóval lassabban „működnek". Ha az apa, példának okáért, kinyújtotta nyelvét az újszülött felé, a pici utánozta őt, de csak egy-két perces lemaradással, tekintve, hogy már önmagában ez a mutatvány is óriási erőfeszítést igényelt a baba részéről. Csak azok a szülők élvezhették gyermekük csodálatos utánzóképességét - ami valójában egyfajta kommunikáció volt a részükről -, akik továbbra is figyelmesen és türelmesen játszottak velük. E videók tanulmányozása érttette meg velem, hogy mennyire fontos a jelenlét, valamint az, hogy a figyelmünk ne szóródjon szerteszét, ha olyan személlyel vagyunk együtt, akit szeretünk - függetlenül annak életkorától. A házaspárok veszekedéseik során olykor öntudatlanul is figyelem-
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
119
elterelésre alkalmas eszközökhöz nyúlnak. Az választhatja az elterelésnek ezt a formáját, aki például nyugtalan, tart a beszélgetéstől, netán már kész is a visszavonulásra, csak hogy a másikkal való interakciónak véget vethessen. Ahelyett, hogy kivonulna a szobából, vagy más irányba terelné a beszélgetést, amikor valamilyen kényes, érzékeny vitatéma ismét előbukkan, figyelmét a mindig nála lévő mobiltelefonra vagy tabletre összpontosítja. Az ilyen esetekben az eszköz lehetőséget nyújt arra, hogy elforduljon a másiktól - mégsem gondolom azt, hogy ez szándékos lenne, vagy hogy valamilyen házassággal kapcsolatos probléma okozná. Egyszerűen észre sem vesszük, hogy ezek az eszközök mennyire a rabjukká tudnak tenni. A legjobb megoldás mindkét fél számára az, ha el-, illetve beismerik, hogy zavarja őket ez az egyre elterjedtebb szokás; és kidolgoznak egy olyan illemszabályt, amely mindkettőjük számára elfogadható.
A h á z a s p á r o k figyelmetlenségből (és n e m rosszakaratból) gyakran tudomást sem vesznek a m á s i k érzelmi igényeiről.
Ha úgy érzed, hogy magad vagy a partnered számára még hasznos lehet az egymás felé fordulás elősegítése, nézzétek át a következő gyakorlatokat. Ezek megkönnyítik a harmadik alapelv elsajátítását, azt, hogy ez a közös életetek szerves részévé válhasson.
ELSŐ GYAKORLAT: AZ ÉRZELMI BANKSZÁMLA Sokat javíthat a házasságotokon, ha észben tartod, hogy a párod milyen sokszor és milyen módokon próbált apróságok ürügyén kapcsolatot teremteni veled. Néhány pár számára azonban csak akkor lesz valóban hasznos ez az elv, ha az érzelmi bankszámlájukat „igazivá, valódivá" teszik. Ezt úgy tehetitek meg, ha egyszerűen könyvelést vezettek: minden egyes alkalommal adsz egy jó pontot a társadnak, ha a nap folyamán
120
A jól működő' házasság hét alapelve
feléd fordult, segített valamiben. Bár nyilván nem kell egy beszélgetés során minden egyes bátorító fejbólintásáért jó pontot adni, az olyanokat biztos bevezetnéd a könyvelésbe, hogy „felhívott a munkahelyemen, hogy megkérdezze, sikeres volt-e a megbeszélés" vagy „elvitte a kocsit az autómosóba". Mutassátok meg egymásnak a könyveléseteket, de vigyázzatok, hogy ne váljon versengéssé, és ne kezdjétek „valamit valamiért" alapon árgus szemekkel figyelni egymás számlájának „egyenlegét", azt méricskélve, hogy ki mit tett a másikért. Az ilyen megközelítés aláásná a gyakorlat
eredeti szándékát. A cél az, hogy apró lépéseket tegyetek a fejlődés irányába azáltal, hogy észreveszitek, házastársatok hogyan és miben fordult felétek, mit segített vagy adott nektek. Ha már elszoktál attól, hogy megköszönd a házastársad feléd fordulását, akkor beletelhet egy kis időbe, mire észreveszed az alábbi gyakorlat hasznát. A nagy kihívás abban áll, hogy felfigyelj arra, amikor a partnered valóban feléd fordult. Ne feledjétek, a boldogtalan házaspárok rendre szem elől tévesztik ezeket az eseteket. Alább található egy hosszú lista olyan dolgokról, amelyeket a felek akár közösen is elvégezhetnek a kutyasétáltatástól kezdve a tekézésig. Válassz ki három olyat, ami jellemző a partneredre, és te is nagyra értékeled. Egy olyat is bekarikázhatsz, amelyet a házastársaddal közösen végeztetek. Aztán köszönd meg neki, hogy ezek által ilyen módon is feléd fordult. 1. Leülni együtt a nap végén, megbeszélni, hogy mi minden történt veletek. 2. Együtt bevásárolni, bevásárlólistát írni. 3. Közösen vacsorát főzni, sütni. 4. Házat takarítani, nagymosást végezni. 5. Közösen vásárolni ajándékot vagy ruhát (saját magatok, a gyerekek vagy barátok számára). 6. Elmenni (gyerekek nélkül) tízóraizni vagy vacsorázni, netán a kedvenc törzshelyetekre vagy klubotokba. 7. Együtt megnézni este a híreket vagy közösen újságot olvasni. 8. Segíteni egymásnak az önfejlesztésben (például kurzusokra járni, fogyókúrázni, edzeni stb.)
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
9. 10. 11. 12. 13. 14.
121
Vacsorával egybekötött partit tervezni és levezényelni. Munkaidőben a másikra gondolni, felhívni őt. Eltölteni egy éjszakát valami romantikus helyen. Együtt reggelizni munkanapokon is. Együtt részt venni valamilyen egyházi rendezvényen. Kertészkedni, járdát seperni, megszerelni, ami elromlott otthon, karbantartani vagy lemosni az autót. 15. Önkéntes munkát végezni. 16. Együtt edzeni. 17. Hétvégi kirándulásra vagy piknikezni menni. 18. Találkozni, időt tölteni a rokonokkal (szülők, sógorok, sógornők, testvérek). 19. Tévét nézni, videózni. 20. Ebédet vagy vacsorát rendelni. 21. Duplarandizni egy baráti házaspárral. 22. Közösen beszélgetni vagy olvasni tábortűz mellett. 23. Közösen zenét hallgatni. 24. Táncolni, vagy koncertre, jazzklubba vagy színházba menni. 25. A gyerek születésnapi zsúrját megrendezni. 26. Iskolába, óvodába vinni a gyereket. 27. Együtt elmenni, megnézni a gyereket valamilyen fellépés vagy sportesemény próbája vagy edzése alkalmával. 28. Számlát befizetni. 29. Leveleket, képeslapokat írni. 30. Otthon dolgozva is együtt, egymással lenni. 31. Elmenni egy partira. 32. Együtt munkába menni. 33. Együtt ünnepelni a gyermeketek életének főbb eseményeit (bérmálkozás, érettségi vagy diplomaosztó). 34. Más jelentős eseményeket közösen megünnepelni (például előléptetést vagy valamilyen kitüntetés elnyerését). 35. Együtt internetezni vagy számítógépes játékokat játszani. 36. Vigyázni a gyerekekre, amikor átjönnek játszani a barátaik. 37. Közös jövőtöket tervezni, megálmodni. 38. Kutyát sétáltatni. 39. Felolvasni valamit egymásnak.
122
A jól működő' házasság hét alapelve
40. 41. 42. 43. 44. 45.
Társasjátékozni, kártyázni. Együtt színházasdit játszani, jeleneteket előadni. Intézni a ház körüli dolgokat hétvégén. Közös hobbit űzni (festés, szobrászkodás, zenélés). Meginni valamit (alkoholt, kávét, teát), és beszélgetni. Időt szakítani arra, hogy megszakítás nélkül beszélgethessetek - és hogy párod rendesen odafigyelhessen rád. Pletykálkodni másokról. Másokon segíteni. Új házat vagy lakást keresni. Kipróbálni egy új autót. Egyéb, úgymint:
46. 47. 48. 49. 50.
Most pedig osszátok meg egymással a három általatok választott dolgot, hogy megtudjátok, melyik „egymás felé fordulás" jelentette a legtöbbet a másik számára.
MÁSODIK GYAKORLAT: A STRESSZOLDÓ BESZÉLGETÉS Noha a fentiekben felsoroltak szinte bármelyikével eredményesen gazdagíthatod érzelmi bankszámládat, úgy találtuk, hogy azért a legelső a leghatékonyabb, tehát: leülni együtt a nap végén, megbeszélni, hogy mi minden történt veletek. Mégpedig azért, mert az ilyen beszélgetések olyan hatásos stresszoldók lehetnek, amelyek nagymértékben elősegítik a kapcsolatotokon kívüli feszültség kezelését. Neil Jacobson kutatása szerint egy házasság hosszú távú működtetése szempontjából igen fontos annak elsajátítása, hogy az ilyen külső feszültségekkel hogyan kell bánni. Sok házaspár esetében a vacsoraasztal mellett ülve vagy a gyerekek lefektetése után automatikusan jön elő a „milyen napod volt ma, drágám?" kérdés. Sajnos azonban ezek a beszélgetések igen gyakran egyiküknél sem csökkentik a feszültséget. Éppen ellenkezőleg, még tovább emelik a stressz szintjét, mert mindketten frusztráltak lesznek attól,
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
123
hogy a másik nem igazán figyel rájuk. Ha közted és a házastársad között is ez a helyzet, akkor az ilyen beszélgetésekhez való hozzáállás megváltoztatása nyújthatja azt, hogy mindketten valóban megszabadulhassatok a bennetek lévő feszültségtől. Kezdés gyanánt nézzük meg az ilyen beszélgetések időzítését. Vannak, akik még be sem léptek az ajtón, máris könnyíteni szeretnének a leikükön. Másoknak szükségük van egy kis egyedüllétre, mielőtt interakcióba lépnének. Tartsátok észben, hogy mi az ideális időzítés a másik számára ahhoz, hogy mindketten épp beszélgetős kedvetekben legyetek. Egy átlagos nap során húsz-harminc percet szánjatok erre a beszélgetésre. A legfontosabb szabály az, hogy mindarról beszélj, ami csak a szívedet-lelkedet nyomja - a házasságotok kivételével. Az egymás közötti konfliktusok megbeszéléséhez nem ez a megfelelő alkalom, és nem ilyenkor van itt az ideje. Most arra van lehetőségetek, hogy életetek más területeivel kapcsolatban támogassátok egymást érzelmileg. Ez a gyakorlat valójában az aktív figyelés egyik formája, amely esetében egymás lelkének rezdüléseire reagálunk együttérzően és ítélkezés nélkül. Mivel a problémák és panaszok középpontjában nem a másik fél vagy a kapcsolatotok áll, sokkal könnyebb is lesz így egymás támogatása és megértése. A nap végi beszélgetéseitek olykor jó hírek megosztását vagy a nap folyamán (például a gyereknevelésben vagy a munkahelyeteken) elért kisebb „győzelmeitek" megünneplését, megosztását jelentik egymással. Az aktív figyelés ezekben az esetekben maga a hír, valamint az abból fakadó öröm egymással való megosztását jelenti. Többnyire azonban ezek a beszélgetések arra adnak alkalmat, hogy levessük magunkról kisebb (vagy olykor nagyobb) problémáink, bosszúságaink terhét. Ha van bármi pozitívuma a párod szomorúságának, félelmének vagy dühének, akkor az nem más, mint hogy a panaszok meghallgatásával erősítheted a kettőtök közti bizalmat. A leginkább negatív érzelmeket generáló élmények nyújtják egyben azt a lehetőséget is, hogy kiindulópontjai legyenek a legerősebb kapcsolatok, kötődések kialakulásának. Előfordulhat, hogy egyik vagy mindkét fél számára kényelmetlen a saját érzések megosztása. Az ilyenfajta nyugtalanság gyakran gyermekkori tiltások eredménye, ha nem volt szabad a negatív érzéseket kifejezni. Ha házasságotokban ez az eset áll fenn, akkor vegyétek át A há-
124
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
zastárs szomorúságával, félelmével és dühével való megküzdés című részt. Az alábbiakban részletes útmutatást találhattok arra vonatkozóan, hogy miként használjátok az aktív figyelést stresszoldó beszélgetések alkalmával. 1. Csináljátok felváltva! Mindketten tizenöt percet panaszkodhattok.
2. Mutassatok valódi érdeklődést! Gondolataitok ne kalandozzanak el, ne nézzetek másfelé. A partneretekre figyeljetek. Tegyetek fel kérdéseket. Nézzetek egymás szemébe. Bólogassatok, mondjátok, hogy „ó, ó!" és így tovább.
3. Kéretlenül ne adjatok egymásnak tanácsokat! Ha olyan valaki beszél a fájdalmáról, akit szeretünk, természetes, hogy szeretnénk megoldani a problémáját, elérni, hogy jobban érezze magát. Csakhogy a párod igen gyakran egyáltalán nem azt akarja, hogy valami jó megoldással állj elő - csupán annyit akar, hogy meghallgasd, hogy elsírhassa a bánatát. Tehát, ha csak nem kifejezetten a segítséged kéri, ne akard megoldani a problémát, ne akard megváltoztatni az érzéseit, ne akard megmenteni őt. Inkább ez legyen a mottód: „Ne tégy semmit, csak légy jelen I" A házaspárokkal végzett munkám során lépten-nyomon kéretlen tanácsok okozta következményekkel találkozom. Itt van például Carrie, aki azért volt boldogtalan, mert a férje, Jeff sosem osztotta meg vele az érzelmeit, belső világát. Hogy megtudjam, mi zajlik kettejük között, arra kértem őket, hogy folytassanak egy ilyen stresszoldó beszélgetést a jelenlétemben. Jeff panaszkodni kezdett egy problémás személyre, akivel együtt kell dolgoznia önkéntes munkája során. Carrie azonnal rávágta: „Már rég megmondtam, hogy hagyd ott azt a munkát! Túlságosan stresszes a számodra." Jeff erre abbahagyta a beszélgetést, Carrie pedig így fordult hozzám: „Most ön is láthatta, ahogy bezárkózik. Emlékszik, pontosan erről beszéltem." Azt javasoltam, hogy kezdjék újra a beszélgetést, de arra kértem Carrie-t, hogy most ne adjon semmiféle tanácsot. Ezt meg is tette, tanácsadás helyett egyszerűen azt kérdezte Jefftől, hogy miért olyan kiállhatatlan
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
125
az az ember. Jeff végül megnyílt, és a beszélgetés mindkettőjük megelégedésével zárult. Bár ez az elmúlt években valamennyire már megváltozni látszik, a heteroszexuális pároknál többnyire még mindig inkább a férfi az, aki meg akarja oldani a felesége problémáit. Ezek a férfiak igen gyakran nagy megkönnyebbüléssel veszik tudomásul, amikor azt mondom, hogy nem az ő feladatuk és felelősségük a nejük megmentése. Mi több, az ilyen megmentési kísérletek általában visszafelé sülnek el. Amikor a feleség megosztja férjével a problémáit, többnyire kifejezetten negatívan reagál, ha a férfi megpróbál azonnal tanácsot adni. A nő tanácsok helyett inkább azt szeretné hallani, hogy a férje érti a problémáját és együttérez vele. Ezzel nem azt mondom, hogy sosem szabad a megoldásról beszélni, ha a házastárs egy probléma miatt zaklatott. De Haim Ginott pszichológust idézve, az aranyszabály az, hogy a megértés előzze meg a tanácsadást! Biztosítanod kell a partneredetarról, hogy tökéletesen megértetted és átérzed a dilemmáját. Csak ezután válik majd fogékonnyá a tanácsokra. 4. Fejezzétek ki m e g é r t é s e t e k e t . Tudasd a házastársaddal, hogy átérzed a helyzetét. Ha inkább csendes alkat vagy, netán nem szokásod az érzelmek kifejezése, előfordulhat, hogy bizonytalan leszel arra nézve, hogy mit is mondj, amivel kimutathatnád a megértésedet. Alább látható a javasolt kifejezések listája - használd bármelyiket, amelyiket megfelelőnek találod. Hú, de ciki! Ettől én is kiborulnék. Nagyon is megértem, hogy így érzel. Teljesen igazad van. Igen, értem. Szorult helyzetben vagy. Bárcsak ne kellene ezen keresztülmenned! Együttérzek veled. Bárcsak ott lehettem volna veled! Hűha, ez borzasztó!
126
A jól működő' házasság hét alapelve
Teljesen egyetértek. Nem csoda, hogy így felizgattad magad. Bárcsak túl lehetnél már ezen! Ez aztán idegesítő lehetett. Ez aztán dühítő/bosszantó. Ettől én is csalódott lettem volna. Ez engem is nagyon bántott volna. Ettől én is nagyon szomorú/sértett/bizonytalan/dühös lettem volna. Nem tudom, én hogy birkóztam volna meg ezzel. Ez rémisztő!
5. Fogd a házastársad pártját! Más szóval, biztosítsd támogatásodról, még akkor is, ha úgy látod, hogy az álláspontja, hozzáállása észszerűtlen. Ne támogasd a párod ellenfelét, mert ettől sértettnek, elutasítottnak fogja érezni magát. Ha a főnöke jól lehordja a feleségedet, amiért öt percet késett, ne azt mondd neki, hogy „Ó, Búdnak biztos rossz napja volt". Azt meg végképp ne, hogy „Nos, nem kellett volna elkésned!". Inkább azt, hogy: „Ez rettentő igazságtalan!" A lényeg nem az őszintétlenség, hanem az időzítés. Ha a párod érzelmi támogatásért fordul hozzád (nem pedig tanácsért), akkor nem az a feladatod, hogy morális ítélettel rukkolj elő, vagy megmondd neki, mit tegyen. A feladat az, hogy biztosítsd az együttérzésedről. Más szóval, azt kell neki mondanod, hogy „Jaj, szegénykém!".
6. Mutasd ki a „mi a többiek ellen" hozzáállásodat! Ha a társad úgy érzi, hogy egyedül kell megbirkóznia valamilyen problémával, biztosítsd az együttérzésedről. Légy vele szolidáris. Mondd el neki, hogy együtt fogtok megküzdeni ezzel a nehézséggel.
7. Mutass érzelmeket, érzéseket! Öleld meg a házastársadat, tedd a vállára a kezed, és úgy mondd neki, hogy „szeretlek!". 8. Erősítsd m e g az é r z é s e i b e n ! Add tudtára, hogy megérted, amit érez! Ilyen kifejezésekkel teheted ezt meg: „Igen, ez valóban elszomorító", „Ez engem is megrémisztett volna", „Megértem, hogy ez ennyire felbosszantott."
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
127
Álljon Itt két rövid példa a stresszoldó párbeszédre, hogy legyen némi elképzelésetek arról, mit kell tenni, és mi az, amit semmiképp sem célszerű.
NE TEGYÉTEK! HANK: Ma is volt egy borzasztó megbeszélésem Ethellel. Állandóan megkérdőjelezi a hozzáértésemet, ráadásul a főnökhöz is bement, és azt mondta neki, hogy kételyei vannak a képességeimet illetően. Utálom ezt a nőt! WANDA: Szerintem ez csak egy újabb példája annak, hogy mennyire elvakít a harag, és túlreagálod a dolgokat, (kritizálás) Láttam, hogy Ethel mennyire konstruktív és észszerű tud lenni. Talán csak nem elég figyelmesen hallgattad, amit mondott, (az ellenség pártját fogja) HANK: Ez a nő ki akar készíteni engem. WANDA: Na, már megint előjött a paranoiád. Ezt meg kéne próbálnod valahogy kontroll alatt tartani, (kritizálás) HANK: Ó, h a g y j u k már.
TEGYÉTEK! HANK: Ma is volt egy borzasztó megbeszélésem Ethellel. Állandóan megkérdőjelezi a hozzáértésemet, ráadásul a főnökhöz is bement, és azt mondta neki, hogy kételyei vannak a képességeimet illetően. Utálom ezt a nőt! WANDA: Nem igaz, hogy milyen ez a nő! Ennél kötözködőbb és pletykásabb hárpiát még nem láttam, (mi a többiek ellen) És te mit mondtál erre? (valódi érdeklődés mutatása) HANK: Azt, hogy ki akar készíteni engem. De hozzátettem azt is, hogy ez nem fog neki sikerülni. WANDA: Ez a nő bárkit paranoiássá tenne. Nagyon sajnálom, hogy ilyen dolgoknak tesz ki ez a szipirtyó, (együttérzés, szeretet kifejezése) Jó lenne valahogy visszavágni neki. (mi a többiek ellen) HANK: Azt én is nagyon szeretném, de azt hiszem, jobb, ha hagyom az egészet. Egyszerűen levegőnek nézem. WANDA: A főnököd tudja, hogy milyen ez a nő. Mindenki tudja. HANK: Ez igaz. Ő sem szereti, hogy Ethel mindenkit inkompetensnek állít be. Bezzeg saját magát!
128
A jól működő' házasság hét alapelve
WANDA: Ez előbb-utóbb visszafelé fog elsülni. HANK: Nagyon remélem, mert lassan már gyomorfekélyem lesz tőle. A következőkben felvázolok néhány helyzetet, amelyek segítségével begyakorolhatod, hogy miként támogasd a házastársad, miközben ő sírdogál. 1. A sógorod jól leszidta a feleségedet, mert még nem fizette vissza a pénzt, amit két hónappal ezelőtt kért tőle. A feleségedet sértette és felháborította a testvére viselkedése. (Tényleg tartozik neki.) Erre te így reagálsz: 2. Megbüntették a férjedet gyorshajtásért. Kiabál, dühöng: „Direkt kiszúrtak velem! Mindenki más is 140-nel hajtott, miért csak engem állítottak meg?" Mire te: 3. A feleséged késve érkezett egy ígéretesnek tűnő állásinterjúra. Most aztán ideges, hogy nem kapja meg az állást. „Nem hiszem el, hogy lehetek ennyire hülye!", nyöszörgi. A reakciód 4. A férjed fizetésemelést kért a főnökétől, de nem kapta meg. Erre dühösen kirohant az irodából. Most attól tart, hogy ennek még súlyos következményei lesznek. Mire te válaszul:
Válaszminták 1. „Nagyon sajnálom, hogy ennyire megsértett és feldühített a testvéred." (Vagy: „szegénykém!") 2. „Ez felháborító! Teljességgel igazságtalan!" (Vagy: „szegénykém!")
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
129
3. „Egyáltalán nem voltál hülye. Ez bárkivel előfordulhatott volna." (Vagy: „szegénykém!") 4. „Nagyon is megértelek." (Vagy: „szegénykém!") Még egy utolsó megjegyzés: valószínűleg senki sem ismer olyan jól, mint a házastársad. Olykor tényleg tanácsra van szükséged. A legjobb stratégia az, ha megbeszélitek, hogy mit vártoka másiktól, amikor rátok tör a stressz. Ha a párod amiatt dühöng, mert nem léptették elő, valami ilyesmit mondhatsz neki: „Hogyan segíthetnék? Csak meghallgassalak, vagy inkább azon gondolkodjunk, hogy mi legyen a következő lépés?" Ha mindennap van ilyen stresszoldó beszélgetésetek, az nagyon megerősítheti a házasságotokat. Egyre inkább úgy fogod érezni, hogy a párod veled van, a te oldaladon áll. Ez az egyik alappillére a hosszan tartó kapcsolatoknak.
Hogyan kezeld házastársad szomorúságát, félelmét és dühét? Dolgoztam olyan házaspárokkal, akiknek az volt a tapasztalatuk, hogy a fentebb leírt stresszoldó gyakorlat inkább fokozta a stressz-szintjüket, mert vagy az egyikük, vagy mindketten kényelmetlenül érezték magukat, miközben a másik a negatív érzelmeiről beszélt, még akkor is, ha nem a házastársra irányult az épp kifejtett panasz. Ez az elfordulás egyik formája. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire jót tesz kapcsolatotoknak, ha megajándékozod házastársadat a jelenléteddel, amikor mérges, ideges vagy zaklatott. A laborban a házaspárok tanulmányozásával, illetve a velük való közvetlen munkával töltött hoszszú évek során egyre inkább világossá vált számomra, hogy a boldog házasságban élők magukévá tették azt a hitvallást, hogy „ha valami fáj, akkor a világ megáll, és én meghallgatlak téged". Természetesen, ha a társad negatív beállítottsága ellened irányul, akkor különösen is nehéz a hallgatás, az odafigyelés. Hogy ezt hogyan kezeljétek, arra a 9. fejezetben találtok útmutatást. Itt azonban azokról a mindennapos interakciókról van szó, amelyekben az egyikőtök kirekeszti a másik érzelmi támogatásra irányuló kérelmét.
130
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
Ez a nagyon is gyakori tendencia, hogy igyekszünk kirekeszteni a negatív érzéseket, általában a gyermekkorunkban gyökerezik. A pácienseim rendre arról számolnak be: tudták, hogy a szüleik szerették őket, de ezt a szeretetet nemigen mutatták ki. Olyan családokban nevelkedtek, amelyek helytelenítették, elutasították a negatív érzelmek megjelenítését, és egyáltalán nem vagy csak alig nyújtottak vigasztalást az arra rászorulónak. A félelem vagy szomorúság érzése - hogy ezek kifejezéséről ne is beszéljünk - azt jelentette náluk, hogy félős, gyáva vagy. A gyermek dühének kifejezését erkölcsi, morális bukásként, a tiszteletlenség, sőt akár mentális betegség jeleként értelmezték. Ha ilyen környezetben nőttél fel, ez a tapasztalat könnyen megtaníthatott arra, hogy az érzelmeidet magadba zárd, a problémákat magad oldd meg, csak önmagadra számíts. Mivel az élet számos problémával, bajjal szembesít, a képesség, hogy egyedül birkózz meg gondjaiddal, kétségkívül nem kis előnyt jelent. Csakhogy a valódi intimitás eléréséhez arra is szükség van, hogy jelen legyél a partnered számára, hogy az ő szemszögéből lásd a világot, és átéld a negatív érzéseit is. Ha bármelyikőtök nehéznek találja ezt, a következő lépések segíthetnek. 1. Ismerd el a feladat nehézségét. Nagyszerű kezdésnek számít, ha elárulod a társadnak, hogy a negatív érzésekkel való szembesülés és azok kezelése kemény dió a számodra. Pusztán annak jelzése, hogy kész vagy ezzel a problémával foglalkozni, nagyban elősegítheti a helyzet javítását. 2. Önmagunk lecsillapítása, megnyugtatása. Ha úgy érzed, hogy partnered érzelmei teljesen maguk alá gyűrtek, használd az 5. alapelv 3. lépésénél kifejtett önmegnyugtató technikákat. 3. Idézd fel az emlékezetedben, hogy a cél a másik megértése. Ne megoldani akard a problémát és ne is bagatellizáld a társad érzéseit. Csak hangolódj rá arra, amit mond. 4. Használj feltáró megjegyzéseket és nyitott kérdéseket. A célod az, hogy a társad beszéljen, elmondja érzéseit, ezért vagy feltáró megjegyzésekkel vagy nyitott kérdésekkel reagálj a hallottakra. Az ilyen reakciók egyrészt támogatottságról biztosítják őt, másrészt válaszra, továbbgondolásra bátorítják.
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
131
Néhány példa a feltáró megjegyzésekre, hozzászólásokra: Mondd el nekem az egész történetet! Mindent szeretnék tudni arról, hogy hogyan érzed magad. Most semmi sem olyan fontos nekem, mint hogy meghallgassalak. Rengeteg időnk van beszélgetni. Mondd el, hogy mik a legfontosabb szempontjaid ebben a kérdésben! Szerintem nagyon is világosan beszélsz, értem, amit mondani akarsz. Folytasd csak! Mondd csak el minden érzésed! Fejtsd ki még bővebben, hogyan látod a helyzetet! Meséld el az egészet az elejétől a végéig! Néhány példa a nyitott kérdésekre: Mi miatt aggódsz, milyen aggodalmaid vannak ezzel kapcsolatban? (Ez a kedvenc kérdésem.) Tudnál még mesélni arról, hogy mit érzel? Mire van most a leginkább szükséged, mit tegyek? Mivel kapcsolatban vannak vegyes érzéseid? Szerinted mi a legrosszabb, ami történhet? Mitől olyan nehéz vagy stresszes ez a helyzet a számodra? Segíts, hogy megérthessem a helyzetet a te szempontodból is! Mik a legfontosabb szempontjaid ebben a kérdésben? Mi miatt izgulsz leginkább? Van még valami, amivel kiegészítenéd az elmondottakat? 5. Ne kérdezd, hogy „miért?"! Van azonban egy nagy kivétel a nyitott kérdéseknél tett javaslatok esetében: kerüljétek az olyan vitákat, amelyek úgy kezdődnek, hogy „miért?". Általában azok az emberek szeretik ezt a kérdést, akik problémamegoldó beállítottsággal rendelkeznek. Csakhogy abban a beszélgetésben, ahol a társad érzéseiről van szó, a „miért?" kérdés szinte mindig kritizálásnak hangzik. Amikor azt kérdezed, hogy „Miért gondolod ezt?", a másik valószínűleg sokkal inkább azt hallja, hogy „ilyenekre még csak ne is gondolj, tévedsz!". Célravezetőbb lenne inkább azt kérdezni, hogy:
132
A jól működő' házasság hét alapelve
„Miből következtetsz erre?" vagy: „Kérlek, segíts megérteni, hogyan jutottál erre a következtetésre!" 6. Tégy tanúságot! Amikor a társad zaklatott, azt szeretné, hogy állapota fontos legyen számodra, hogy ne maradjon egyedül az érzéseivel. Ezt úgy adhatod meg neki, hogy tanúja leszel szorongásának. Ez azt jelenti, hogy egyértelművé teszed: ott vagy, jelen vagy a számára, megérted és tiszteletben tartod, amit érez. Ezt nagyon jól kifejezheted azzal, ha a saját szavaiddal megismétled, amit ő mond. Például a társad azt mondja, hogy: „Nem tudok tovább ezen a munkahelyen dolgozni. A főnököm nem ért semmihez, mindent nekem kell csinálni." Erre te így válaszolsz: „Úgy látszik, nagyon ki vagy már a főnököd tehetetlenségétől és attól, hogy nemcsak a saját munkádat kell elvégezni, de még másoké is a te nyakadba szakad. Jól értem, hogy ez a helyzet?" A tanúságtétel része lehet az is, ha elismered, jelzed, hogy a párod érzései nagyon is érthetők, helyénvalók. Például azt mondja neked, hogy: „Hallanod kellett volna, hogy beszélt velem a testvérem a telefonban. Állandóan megaláz." Mire te: „Szóval azt mondod, hogy a testvéred ellenséges és durva? Teljességgel megértelek, ha emiatt dühös vagy. Velem is így beszélt." 7. Használd a társad hasonlatait! Néha szóképekben, hasonlatokban, metaforákban beszélünk. Ha erre felfigyelünk, amikor a társunk zaklatott, és mi is ezeket használjuk, azt üzenjük neki, hogy tisztában vagyunk azzal, min megy keresztül, mit tapasztalt meg. Például, ha a társad ezt mondja: „Úgy érzem magam ebben a lakásban, mintha börtönben lennék." Válaszul: „Úgy hangzik, mintha tényleg fogságba estél volna." Vagy a társad azt mondja, hogy: „Úgy érzem magam az életemben, mintha a vonat már elindult volna, de én még mindig a peronon állnék." És erre te: „Úgy érzed, hogy a világ elmegy melletted, és az életed mozdulatlanul áll a holtponton? Ez nagyon rossz érzés lehet."
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
133
További ötletek odafigyeléshez, amikor a társad szomorú vagy sír Kérdezd meg, hogy mit hiányol! Ha valaki szomorú, az általában azért van, mert úgy érzi, hogy elveszített valakit vagy valamit. Olykor egyértelmű, hogy mi okozza a veszteség érzését, például, amikor valakinek meghal az egyik szülője. De igen sokszor nem annyira világos, liogy mit hiányol a házastársad. Ilyenkor segíthet, ha megkérdezed, hogy mi az oka a szomorúságának. Amber például lógó orral tesz-vesz a ház körül, miután a nővére telefonon közölte vele, hogy nem tud átjönni ebédre. Mario első gondolata az volt, hogy azt mondja a feleségének: „Ne csinálj már ekkora ügyet ebből! Majd találkozol vele holnap vagy holnapután." Ehelyett azonban elismerte a neje szomorúságát, s rákérdezett annak okára. „Annyira szomorúnak látszol, amiért Ellen lemondta az ebédet. Mi a baj? Úgy érzed, hogy elveszítettél valamit?" Erre válaszul Amber elmondta neki, hogy úgy érzi, amióta Ellen anya lett, szemlátomást kevésbé érdekelt abban, hogy időt töltsön vele. Ambernek az hiányzik, hogy Ellennel lehessen. Ne próbáld meg felvidítani a párodat! Ha valaki szomorú, általában azt szeretnénk elérni, hogy az illető mosolyogjon, nevessen, vagy valahogy elűzze épp aktuális gondját-baját. Viszont, hacsak a másik nem kifejezetten azt kéri, hogy segítsünk megváltoztatni a hangulatát, általában az jelent nagyobb segítséget, ha meghallgatjuk, mi baja, ahelyett, hogy elűzni akarnánk a szomorúságát. Ilyenkor gondold azt, hogy turista vagy szomorúság földjén, a társad pedig az idegenvezető. Az ilyenfajta „jelenlét" társad szomorúságában sokkal közelebb hoz egymáshoz benneteket, mint a szokásos „Ugyan, ne sírj már!". További ötletek odafigyeléshez, amikor a társad dühös Ne vedd magadra! Partnered haragja nem ellened irányul, nem miattad dühös. És még ha rád is lenne mérges, a védekező álláspont akkor sem segítene. Sose mondd azt neki, hogy „nyugodj meg, higgadj le"! A társad az ilyen tanácsot nagy valószínűséggel úgy értelmezi, hogy a dühét
134
A jól működő' házasság hét alapelve
nem érzed jogosnak, helyénvalónak, vagy hogy bármilyen okból eredő haragjának kifejezése számodra nem elfogadható. A célod ilyen esetben nem az, hogy megváltoztasd (vagy pláne cenzúrázd) az érzéseit, hanem annak közvetítése, hogy megérted és elfogadod, hogy így érez. Kutass a cél és az akadály után! A düh mögött legtöbbször az az érzés rejtőzik, hogy az illető valamilyen cél elérésében korlátokba ütközik. Például, ha a házastársad vágya egy előléptetés, frusztráló akadály lehet egy olyan főnök, aki nem ad lehetőséget a haladásra. Ha a cél az, hogy különlegesnek érezhesse magát a születésnapján, az akadály lehet egy barát vagy rokon, aki időről időre megfeledkezik a jeles alkalomról. A düh nem mindig vezethető vissza racionális okokra, és előfordulhat, hogy nem mindig értesz egyet a párod szempontjaival, netán a düh mértékével. De ez nem változtat a te feladatodon, ami az, hogy ítélkezés nélküli kérdéseket tegyél fel, s hogy megértést és együttérzést tanúsíts felé. További ötletek odafigyeléshez, amikor a társad fél és stresszel Ne bagatellizáld! Gyakran esünk abba a hibába, miközben azt hallgatjuk, hogy házastársunk mitől fél vagy mi miatt aggódik, hogy lekicsinyeljük az elmondottakat, csak hogy sikerüljön megnyugtatni, biztatni őt. Az olyan mondatok, mint hogy „Ugyan, ne légy már buta!" és „Egyáltalán nem kell félni!" lehetnek jó szándékúak, de a másik számára azt sugallhatják, hogy kinevetjük őt. Gavin de Becker biztonsági szakértő A félelem ajándéka című könyvében rámutat, hogy biztonságunk megtartásának az a legjobb módja, ha kifejlesztünk magunkban egy olyan érzést, ami jelzi, ha veszélyes helyzettel vagy személlyel találkozunk. De Becker azt tanácsolja, ha ilyen megérzéssel rendelkezünk, akkor inkább hallgassunk rá ahelyett, Hogy elhessegetnénk, elutasítanánk azt. Még a kis izgalmak vagy kényelmetlenségi érzések is azt jelzik, hogy az illető nem érzi teljesen biztonságosnak a mindennapos helyzetét.
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
135
Mi a teendő akkor, ha a házastársad nem fordul feléd? Ha belegondolunk, hogy mennyire jótékony hatású az egymás felé fordulás, teljességgel érthető, hogy igencsak bántó és elutasító az a gesztus, ha a házastársad az ellenkezőjét teszi. Mi a teendő ilyenkor? A párok gyakran nem akarattal vagy rossz szándékból fordulnak el egymástól, hanem gondatlanságból, figyelmetlenségből. Szórakozottá válnak, és magától értetődőnek veszik a másik jelenlétét, segítségét. Az ilyen esetekben általában elegendő, ha érzékeljük az apró momentumok fontosságát, és az ezekre való odafigyelés általában elégséges is a probléma megoldásához. Néha viszont mélyebben gyökerező okai vannak annak, ha egy pár elhanyagolja egymást. Például, ha az egyik fél visszautasítja a másikat, az lehet valamilyen hosszan elhúzódó, „fekélyesedő" konfliktusból származó ellenségeskedésnek is a jele. Az esetek többségében azonban úgy találtam, hogy amikor az egyik fél úgy érzi, hogy a másik nem kapcsolódik eléggé, annak oka az, hogy eltérőek az intimitás és a függetlenségi érzés iránti igényeik. A házasság egyfajta tánc. Vannak időszakok, amikor szeretnél közel lenni a szeretett személyhez, és olyan periódusok is, amikor szükségét érzed, hogy visszahúzódj, így „feltöltve" egy kicsit az autonómiaérzésedet. A „normális" szükségletek széles spektrumát láthatjuk itt: néhányunknak nagyobb és gyakoribb igénye van a másikhoz kapcsolódásra, másoknak pedig a függetlenségre. A házasság akkor is működhet, ha a házastársak ennek a spektrumnak az ellentétes pólusain helyezkednek el - feltéve, ha megértik az egymás érzései mögött meghúzódó okokat, és tiszteletben tartják a kettejük közti különbségeket. Ha viszont ez nem valósul meg, akkor nagy valószínűséggel sérülnek az érzelmek. Ha úgy érzed, hogy a házastársad egész nap hűvösen, lekezelően viszonyult hozzád, vagy ha párod közelségigényét fojtogatónak érzed, kapcsolatotok szempontjából az a legjobb, ha átbeszélitek a dolgot. Ezeknek az érzéseknek az alapos és közös megvitatása még jobban megismertet benneteket egymással, és segít annak megvalósításában, hogy azt adjátok a másiknak, amire annak igénye van. Az alábbi gyakorlat segíthet ebben.
136
A jól működő' házasság hét alapelve
HARMADIK GYAKORLAT: ÁTBESZÉLÉS, MEGVITATÁS Ha egyikőtök úgy érzi, hogy a másik az elmúlt időben visszautasította, vagy hogy teljesen letaglózza a másik közelségigénye, töltsétek ki az alábbi kérdőívet, és mutassátok meg egymásnak. Ehhez nincs megoldókulcs; kizárólag azt a célt szolgálja, hogy segítsen megindítani a beszélgetést köztetek. Ennek a megközelítésnek az alapgondolata az, hogy ha egy házaspár elfordul egymástól, annak nem csak egyetlen oka van. Két egyformán fontos és jogos szempontrendszer létezik. Ha megérted és elfogadod ezt, akkor úgy érzed majd, hogy természetesen, magától jön létre köztetek az újbóli kapcsolatteremtés egymással.
Ebben az időszakban ilyen érzésem volt: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Védekező Sértett Dühös Szomorú Félreértett Kritizált Szorongó Joggal dühös Nem eléggé megbecsült Undorodó Felháborodott Rosszalló Elvágyódó A véleményem nem számít Nem tudom. mit éreztem Magányos
nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben
határozottan határozottan határozottan határozottan határozottan határozottan határozottan határozottan határozottan
kicsit kicsit kicsit kicsit kicsit kicsit kicsit kicsit kicsit
egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán
nem nem nem nem nem nem nem nem nem
nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben nagymértékben
határozottan határozottan határozottan határozottan határozottan
kicsit kicsit kicsit kicsit kicsit
egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán egyáltalán
nem nem nem nem nem
nagymértékben határozottan kicsit egyáltalán nem nagymértékben határozottan kicsit egyáltalán nem
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
137
Mi okozta ezeket az érzéseket? 1. Kirekesztettnek nagymértékben érezem magam 2. Nem voltam nagymértékben fontos a párom számára 3. Elhidegültem nagymértékben a páromtól 4. Elutasítottnak nagymértékben éreztem magam 5. Letaglóztak nagymértékben az elvárások 6. Semmit sem nagymértékben éreztem a partnerem iránt 7. Úgy éreztem, nagymértékben hogy a társam nem vonzódik hozzám 8. Sérült a méltó- nagymértékben ságérzetem 9. A párom nagymértékben dominált 10. A társam nem nagymértékben figyelt rám
határozottan kicsit egyáltalán nem határozottan kicsit egyáltalán nem
határozottan kicsit egyáltalán nem határozottan kicsit egyáltalán nem határozottan kicsit egyáltalán nem határozottan kicsit egyáltalán nem
határozottan kicsit egyáltalán nem
határozottan kicsit egyáltalán nem határozottan kicsit egyáltalán nem határozottan kicsit egyáltalán nem
Miután beazonosítottátok érzelmi reakcióitokat, érdemes azt is megnézni, hogy a válaszaitoka múltatokban gyökereznek-e? Hasonlítsátok össze a válaszaitokat a „Ki vagyok én?" gyakorlatban leírtakkal (első alapelv, 3. gyakorlat). Azt kutassátok, hogy találtok-e összefüggést korábbi traumáitok vagy viselkedésetek és a mostani reakcióitok között! Hogy elősegítsétek a múltatok és jelenetek közti kapcsolódási pontok megtalálását, használjátok a következő ellenőrző listát!
138
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
Amikor a partnerem (vagy én) elfordult(am), az arra emlékeztetett: (többet is bejelölhettek) ahogy a családom bánt velem gyermekkoromban egy korábbi kapcsolatomra korábbi sérülésekre, nehéz időszakokra vagy elszenvedett traumákra alapvető félelmeimre és bizonytalanságaimra olyan dolgokra és esetekre, amelyeket még nem dolgoztam fel meg nem valósított álmaimra ahogy mások bántak velem a múltban olyan dolgokra, amiket rendszeresen gondolok magamról régi „rémálmokra" vagy olyan „katasztrófákra", amelyektől félek, tartok Miután elolvastátok egymás válaszait, írjátok le röviden a saját szempontjaitokat, majd a partneretekéit is. Nagyon remélem, hogy látni fogjátok: arról írt beszámolóitok, ami történt (s hogy miért történt úgy, ahogy) korántsem „ténykérdések". Mindannyian összetett, bonyolult teremtmények vagyunk, akiknek a cselekedeteit és reakcióit a gondolatok, benyomások, érzések és emlékek széles skálája irányítja. Más szóval, a valóság nagyon is szubjektív, s emiatt van az, hogy a házastársad nézőpontja nagyban különbözhet a tiédtől, de ettől még egyikőtöknek sincs igaza és egyikőtök sem téved. Emberi mivoltunkból adódik az alapvető tévedés, hogy azt gondoljuk, a távolságtartás és a magány mind a házastársunk hibája. Ezzel szemben az igazság az, hogy ez senkinek sem a hibája. A kialakult séma megtöréséhez az kell, hogy mindketten belássátok: ezeknek az érzéseknek a kialakulásához mindketten hozzájárultatok (bármilyen kismértékben is, legalábbis kezdetben). Ehhez olvassátok el az alábbi listát, és karikázzátok be azokat a részeket, amelyek rátok, a ti helyzetetekre vonatkoznak, és hozzájárulhattak ahhoz, hogy elforduljatok egymástól, illetve hogy egyikőtök úgy érezze, szabályosan megfullasztják a másik őt elárasztó érzelmei. (Ha még mindig zaklatott vagy ezek miatt, ne is
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
139
próbáld elvégezni ezt a gyakorlatot! Alkalmazd az önnyugtató, önlecsillapító technikákat, beleértve azon gondolatok elengedését Is, amelyek a zaklatottságot fenntartják, mint például a jogos haragról, dühről vagy az ártatlan áldozatról való elképzeléseket.) 1. Nagyon stresszes és ingerlékeny vagyok. 2. Nem valami sok alkalommal fejeztem ki elismerésemet a házastársam iránt. 3. Túlságosan érzékeny voltam mostanában. 4. Túlságosan kritikus voltam mostanában. 5. Mostanában nem sokat beszéltem magamról, az érzéseimről. 6. Depressziós voltam mostanában. 7. Neheztelek valakire, valamire. 8. Mostanában nem voltam különösebben gyengéd. 9. Nem nagyon hallgattam meg másokat. 0. Egy kissé mártírnak éreztem magam.
Határozottan igaz Határozottan igaz
Talán, egy kicsit Talán, egy kicsit
Határozottan igaz
Talán, egy kicsit
Határozottan igaz
Talán, egy kicsit
Határozottan igaz
Talán, egy kicsit
Határozottan igaz Határozottan igaz Határozottan igaz
Talán, egy kicsit Talán, egy kicsit Talán, egy kicsit
Határozottan igaz
Talán, egy kicsit
Határozottan igaz
Talán, egy kicsit
Összességében ezzel járultam hozzá ennek a kusza helyzetnek a kialakulásához:
A jövőben hogyan csinálhatnám ezt jobban?
140
A jól működő' házasság hét alapelve
Mi lenne az egyik d o l o g , a m i t a h á z a s t á r s a m tehetne, h o g y elkerüljük ezt a p r o b l é m á t ?
Ahogy elvégzitek a fenti gyakorlatokat, egyre inkább képesek lesztek majd rendszeresen egymásra hangolódni, és házastársi köteléketek is egyre szorosabb lesz. Ez a mélyebb barátság erős pajzsként szolgál a konfliktusok ellen. Valószínűleg nem akadályoz majd meg minden vitát, de meggátolhatja, hogy véleménykülönbségeitek megnyomorítsák a kapcsolatotokat.
Az első három alapelv ereje Bízom benne, hogy az utolsó három fejezet információi elmélyítették egymás iránt érzett csodálatotokat és szereteteteket, s növelték bennetek az egymás felé fordulás készségét, nagymértékben hozzájárulva házassági barátságotok elmélyüléséhez. Amint láttuk, a barátság igen fontos tényezője annak, hogy egy kapcsolat hosszú távon jól működjön, mert ez a PSO (a harmadik fejezetben tárgyalt positive sentiment override - pozitív érzés általi felülírás) lényege. Ez az a hatalmas erő, amely képessé tesz a bizalom fenntartására, és arra, hogy társatokról a legjobbakat feltételezzétek még konfliktus esetén is. Miután magatokévá tettétek az első három alapelvet, javaslom, hogy szakítsatok időt az alábbi kérdőív kitöltésére, s csak azután olvassátok tovább a könyvet. Ez segít abban, hogy felmérjétek jelenlegi PSO-szinteteket, s eldöntsétek, megfelelő-e, vagy ráférne egy kis figyelem és tovább erősítés.
r
Harmadik alapelv: Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
141
KÉRDŐÍV A POZITÍV ÉRZÉS ÁLTALI FELÜLÍRÁS FELMÉRÉSÉRE A házastársaddal történt legutóbbi Interakcióitok alapján válaszolj az alábbi kérdésekre. Karikázd be az J"-t, ha igaznak, a „H"-t pedig ha hamisnak, nem helytállónak tartod az állítást.
Amikor a partneremnek rossz a kedve, én rendszerint: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Úgy érzem, hogy engem fog okolni valamiért. I H Megpróbálom kitalálni, hogy pontosan mit is érez. I H Viharos erejű, negatív érzelmek közeledésétől tartok. I H Feltételezem, hogy a házastársam egy kissé stresszes állapotban van. I H Feltételezem, hogy nekem fog támadni valamiért. I H Azt hiszem, hogy valószínűleg tudok neki segíteni, hogy jobban érezze magát. I H Arra számítok, hogy a személyiségemet fogja kritizálni. I H Szeretném őt megnyugtatni, ha lehetséges. I H Csak azt akarom, hogy pozitívabb legyen a hozzáállása. I H Azt gondolom magamban, hogy valami borzasztó dolog történhetett. I H
Értékelés: számold meg, hogy a páratlan számú állításoknál hányszor karikáztad be a „H"-t, és ezt add hozzá ahhoz, hogy hányszor választottad az „l"-t a páros számúaknái. A végösszeg a te Pozitív Észlelési Eredményedet mutatja. (Kérdezd meg a párod, hogy ő milyen eredményt ért el, ha hajlandó megosztani veled.)
6 pont vagy annál magasabb érték: Társaddal erős baráti kapcsolatban vagytok, amely nagymértékben gazdagítja házasságotokat. 6 p o n t alatti érték: Kapcsolatotoknak szüksége van némi munkára legalább az egyik alapelv területén: a szerelemtérkép pontosításában, a szeretet és csodálat táplálásában és az egymás felé fordulásban. Fontold meg, hogy több időt fordíts a 4 - 6 . fejezetek gyakorlataira. Bízom
142
A jól működő' házasság hét alapelve
benne, hogy a jelenlegi eredményeid nem frusztrálni, hanem inkább motiválni fognak. Bár ezeknek a képességeknek az elsajátítása időbe telik, ne felejtsd el, hogy már egy kis változás is igen látványosan javíthatja a házasságotokat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden egyes nap olyan jelentős új lehetőségeket tartogat, amelyek előbbre viszik a kapcsolatotokat. A pozitív érzés általi felülírás segít a két fél közötti erőviszonyok kiegyenlítésében, hogy egyik se érezze magát mellőzöttnek, megalázottnak. Ha tisztelitek és becsülitek egymást, akkor általában képesek vagytok arra is, hogy a másik szempontjait méltányoljátok, még ha nem is értetek egyet azokkal. Ha viszont az erőviszonyok kiegyenlítetlenek, akkor szinte elkerülhetetlen valamilyen komoly házasságon belüli feszültség, kínlódás. A következő alapelvem arra összpontosít, hogy mi történik akkor, ha az egyik fél nem hajlandó a hatalom megosztására, s hogy mit lehet ezzel kezdeni. S bár a hataloméhség általában a férjekre jellemző, egyes feleségek számára is éppoly nehéz lehet, hogy engedjenek házastársuknak, ezért aztán a negyedik alapelv valójában mindenkire vonatkozik.
7 Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
Jeremy azt fontolgatta, hogy vásárol egy használt Hondát. Nagyszerű vételnek ígérkezett, mivel az eladó, Phil csak három hónappal korábban vásárolta újonnan, és jelentős kedvezménnyel árulta tengerentúli kiküldetése miatt. Jeremynek nagyon tetszett a kocsi, a megegyezés előtt azonban szerette volna átnézetni egy szerelővel. j
y
- Minek? - kérdezte Phil. - Hiszen teljesen új. Csak háromszáz mérföld van benne, és megkapod hozzá a gyártó garanciáját. - Igaz - válaszolta Jeremy -, de megígértem az asszonynak, hogy nem veszek kocsit addig, amíg egy szerelő át nem nézi. Phil lesújtó pillantással mérte végig Jeremyt. - Te hagyod, hogy a feleséged mondja meg, hogy mit csinálj az autókkal? - kérdezte. - Persze - válaszolta Jeremy. - Miért, te nem? - Nem, én nem hagyom. Pontosabban, nem hagytam. Elváltam tette hozzá Phil. Jeremy megvizsgáltatta a kocsit a szerelőjével, és mivel kiderült, hogy a felfüggesztés igen drága javításra szorulna, mégsem vette meg. De ami ennél is fontosabb, hogy nem tette magáévá Phil nőkhöz való hozzáállását. Döntéshelyzetekben Jeremy számára a felesége mindig
144
A jól működő' házasság hét alapelve
is partner volt, és az is maradt. Tiszteli és becsüli a nejét, a véleményét és az érzéseit is. Tudja, hogy ha működő házasságot akar, nem foghatja egyedül a kormánykereket. Volt olyan időszak, amikor Phil macsó beállítottsága nem jelentett hátrányt a férjek számára. Adataink azonban azt mutatják, hogy ez már a múlté. A 130 újházas párt kilenc éven át követő kutatásunk azt mutatta ki, hogy már a házasság első hónapjaiban is boldogabb volt azoknak a férfiaknak a kapcsolata, akik engedték, hogy feleségük befolyásolja őket, és kisebb arányban végződött házasságuk válással, mint azoké, akik ellenálltak a feleségük befolyásolási kísérleteinek. Statisztikailag kifejezve: azoknak a férfiaknak, akik nem osztják meg a hatalmat feleségükkel, 81°/o-os eséllyel végződik a házasságuk válással. A házasság felbomlásához nyilvánvalóan két emberre van szükség, ezért itt nem csak a férfiakról van szó. Ennek a fejezetnek egyáltalán nem az a célja, hogy bármelyik nemet is szidja, ostorozza vagy sértegesse. A társ tisztelettel és megbecsüléssel kezelése legalább ennyire fontos elvárás a feleségek irányában is. Adataink azonban azt mutatják, hogy a feleségek döntő többsége - még a labilis házasságokban is megadja ezt a férjek számára. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a nők ne lennének olykor dühösek a férjükre, sőt, ne fordulnának akár megvetéssel is a párjuk felé időnként. Mindez inkább azt jelenti, hogy engedik magukat férjük által befolyásolni a döntéseikben, figyelembe véve társuk véleményét és érzéseit. A férfiak sajnos gyakran nem viszonozzák ezt a gesztust.
„Bármit, amit mondasz, drágám"? Ez volt az a szlogen, amelyet néhány médiafelület használt - tévesen - a befolyásolás elfogadását taglaló tanulmányom összefoglalásaként. A Saturday Night Live show-ban gúnyt űztek belőle, a Rush Limbaugh által vezetett rádióműsor pellengérre állította, és Bili Maher politikai guru is kipécézte. Kutatásunk valójában nem azt mutatta, hogy a férfiaknak fel kellene adniuk minden autonómiájukat, és hagyniuk, hogy a feleségük uralja az életüket. Hanem azt, hogy azok a legboldogabb, legstabilabb, hosz-
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
145
szú életű házasságok, amelyekben a férjek megosztják a feleségükkel a hatalmat, és közösen döntenek. Amikor a házastársak nem értettek egyet, ezek a férjek inkább a közös megoldás lehetőségét keresték ahelyett, hogy a saját elhatározásuk mellett kardoskodtak volna. Úgy jutottunk erre a megállapításra, hogy megfigyeltük az újházas párokat, amikor valamilyen konfliktust éltek át, illetve amikor szerelmük történetéről beszéltek. Amikor az adatokat elemeztük, meglepve észleltük a nemek közötti jelentős különbséget. Bár olykor a feleségek is dühödten vagy más negatív érzelmi töltéssel viseltettek férjük irányában, csak ritkán válaszoltak nekik növekvő, erősödő negativitással. A feleségek általában vagy megpróbálták lecsillapítani férjük negatív beállítottságát, vagy pedig ahhoz igazították a magukét. Ha tehát egy férj azt mondta, hogy „nem figyelsz rám", a feleség általában valami ilyesmit felelt, „bocsánat, most már figyelek" (ez egy javítás, ami a negatív hozzáállás csökkentését szolgálja), vagy pedig azt, hogy „nem könnyű rád figyelni", ami a férj dühével azonos szintű volt, de azt nem fokozta tovább. Csakhogy a férfiak 65°/o-a egyik megközelítést sem alkalmazta, hanem reakcióik tovább fokozták feleségük negatív érzületeit. Ráadásul mindezt nagyon is sajátságosan tették: előhívva a négy lovas egyikét. Ha egy ilyen embernek a felesége azt találta mondani, hogy „nem figyelsz rám", akkor a férj vagy tudomást sem vett róla (visszavonulás), vagy védekezésbe fogott („dehogynem, figyelek"), esetleg kritizált („azért nem figyelek, mert annak, amit mondasz, nincs semmi értelme"), netán megvetően nyilvánult meg („minek vesztegessem az időmet?"). Az egyik lovas használata árulkodó jele annak, hogy a férj ellenáll a felesége befolyásolási kísérletének. Ahelyett, hogy elismerné a felesége érzéseit, az ilyen típusú férj arra használja a négy lovast, hogy elnyomja a nőt, semmibe vegye a szempontjait. Akárhogy is, ez a megközelítés a házasság instabilizálásához vezet. Még ha a férj nem is nagyon gyakran reagál így, 81%-os eséllyel rongálja a kapcsolatát. Valamilyen oknál fogva, ha a feleség használja ugyanilyen módon a négy lovas valamelyikét, a házasság általában nem válik instabilabbá. Jelenleg azt gondolom, hogy ennek az aszimmetrikus állapotnak szociológiai okai vannak. Egy túlságosan engedékeny feleség, aki úgy érzi,
146
A jól működő' házasság hét alapelve
nincs lehetősége arra, hogy visszautasítsa a házastársa befolyását, valószínűleg depressziós lenne, ami sem az egészségének, sem a kapcsolatnak nem tenne jót. A feleség számára talán ezért jelenti a kisebbik rosszat, ha inkább fokozza is egy kissé a konfliktust, ahelyett, hogy teljesen behódolna a férjének. Ez megmagyarázhatja azt is, hogy miért nem sérül a házasság akkor, ha a feleség olykor szabadjára engedi a négy lovas egyikét (a megvetés kivételével), annak hangsúlyozására, hogy mire lenne szüksége, mit várna el a férjétől. Talán ez az erőfitogtatás kiegyenlíti a házasfelek közti erőviszonyokat, főleg akkor, ha a férj képes arra fókuszálni, hogy a feleségének mire van szüksége, nem pedig arra, ahogyan azt kifejezte. Bármi legyen is a nemek közötti eltérés oka, az adatok azt mutatják, hogy a férjek sokkal inkább hajlamosak a négy lovas valamelyikét arra használni, hogy felfokozzanak egy házastársi nézeteltérést. Ha pedig ezt teszik, akkor a házasságukat is jelentősebben kockáztatják. Éppen ezért, bár mindkét fél számára nagyon ajánlatos elkerülni, hogy ilyen módon tegyék intenzívebbé a konfliktusokat, a férjeknek sokkal inkább ügyelniük kell arra, hogy elfogadják a párjuk befolyásolási szándékát.
Az ellenállás jelei Találkoztam éppen elég sok felpaprikázott férjjel, és csatáztam éppen elég dühös rádiós műsorvezetővel ahhoz, hogy tudjam: a férfiak egy jelentős része nyíltan visszautasítja azt, hogy megosszák a hatalmat a házastársukkal. Még ma, a nemek közti egyenlőség korában is vannak olyan férjek, akik fontolóra sem veszik a feleségük véleményét, sosem veszik figyelembe a nő érzéseit vagy gondolatait, amikor valamiről döntenek. Néhány férfi arra hivatkozik, hogy vallási meggyőződése megköveteli, hogy ő irányítsa a feleségét. Csakhogy egyetlen általam ismert vallás sem mondja ki azt, hogy a férfinak erőszakosnak kell lennie. Kutatásaink során megkérdeztünk olyan házaspárokat is, akik úgy gondolták, hogy a férfinak kell a család fejének lennie, és olyanokat is, akik az egyenlőségre törekedtek. Mindkétféle házasságban az érzelmileg intelligens férjek rájöttek egy igen fontos dologra: hogy miképp fejezzék
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
147
ki tiszteletüket és megbecsülésüket. A spiritualitás minden formája egységesen viszonyul a házastárs szeretetének és tiszteletének kérdéséhez - és pontosan erről szól a befolyásolás megengedése is. Végül is tényleg úgy akarod meghozni a döntéseidet, hogy azok azt üzenjék a társadnak, hogy egyáltalán nem tiszteled őt? Ez összhangban lenne a vallásos hittel? Egyáltalán nem. Erre egy olyan kollégám hívta fel a figyelmemet, aki egy patriarchális szemléletet képviselő vallást követ. O úgy tartja, hogy a családot illetően minden kérdésben a férfinak kell döntenie. Ám mivel érzelmileg intelligens házasságban él a feleségével, semmiféle konfliktust nem lát a hitéből fakadó meggyőződése és aközött, hogy elfogadja a felesége által rá gyakorolt befolyásolást. Ezt mondta nekem: „Meg sem fordul a fejemben, hogy olyan döntést hozzak, amivel a feleségem ne értene egyet. Ez nagy tiszteletlenség lenne a részemről. Addig beszélgetünk, amíg egyet nem értünk, s így hozom meg a döntést." Ez a férfi „ösztönösen" érzett rá arra, hogy a házasság csak akkor működhet, ha mindkét fél tiszteli és becsüli a másikat. Ez pedig attól függetlenül igaz, hogy milyen vallású vagy. Feltételezem, nagyon sok esetben maguk a férfiak sincsenek tudatában annak, hogy ellenállnak a feleségük befolyásolási szándékának. Itt van például Chad, a keményen dolgozó technikus. Ha azt kérdeznéd tőle, hogy hisz-e a házastársak közötti egyenjogúságban, vehemensen bólogatna. De új otthonukban, ahol a feleségével, Marthával él, mégsem így mennek a dolgok. Egyik este bejelentette, hogy a következő csütörtökön késő estig kell dolgoznia. Felesége emlékeztette, hogy péntek délelőtt az édesanyja jön hozzájuk, ezért arra számított, hogy csütörtök este a férje segít majd neki kitakarítani a házat és előkészíteni a vendégszobát. Martha kerek perec megmondta neki: „Nagyon haragszom rád. Elfelejtetted, hogy jön az anyám? Miért nem cseréled el valakivel a műszakot?" Mire Chad: „És neked miért nem jutott eszedbe az a nagy projekt, amit nemsokára be kell fejeznem? Szó sem lehet róla, hogy műszakot cseréljek. Lehet, hogy egész hétvégén dolgoznom kell." Válasza még emelte is a tétet. Először csak védekező volt. Ahelyett, hogy Martha kérdésére válaszolt volna, a saját panaszával állt elő: miért nem a nő emlékezett az őmunkabeosztására? Aztán még azzal is megfenyegette,
148
A jól működő' házasság hét alapelve
hogy talán jóval többet kell majd dolgoznia, mint ahogy azt előzőleg jelezte. Más szóval, a viselkedése kifejezetten ellenséges volt. Martha erre nagyon dühös lett. Elmondta a férfit mindennek, aztán pedig kirohant a szobából. Chad úgy érezte, hogy igazságtalanul bántak vele. Végtére is neki dolgoznia kell. Az asszony tombolása, ahogy máskor is, most is úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. A szíve hevesen kalapált, a feje zúgott. Megsemmisültnek, elárasztottnak érezte magát, ami persze megakadályozta abban, hogy tiszta fejjel tudjon gondolkodni a problémán, és valami megoldásra jusson. Arra vágyott csupán, hogy valahogy megszabadulhasson felesége igazságtalan, irracionális viselkedésétől. Mivel áldozatnak érezte magát, fogott egy üveg sört, és leült a tévé elé. Amikor Martha visszatért a szobába, hogy átbeszéljék a dolgot, tudomást sem vett róla. Amikor az asszony elkezdett sírni, egyszerűen kisétált a szobából, mondván, hogy korán lefekszik.
A z o k a feleségek, akiknek sikerül befolyásolniuk a férjüket, kisebb valószínűséggel lesznek velük szemben durvák, ha egy házasságukkal kapcsolatos, komoly téma kerül szóba. Ez pedig megnöveli annak az esélyét, hogy boldog legyen a házasságuk.
Amikor egy házaspár ilyen vitába keveredik, annyit vádaskodnak, hogy olykor már azt is nehéz kideríteni, valójában mi volt a veszekedés alapja. Chad és Martha esetében azonban elérhető a megoldás: az alapvető probléma az, hogy a férfi hajthatatlan, nem hajlandó elfogadni az asszony befolyásolási szándékát. Amikor a nő dühös lesz („Haragszom rád" - egyértelmű panasz), a férje úgy válaszol, hogy tovább fokozza a konfliktust. Ellenséges magatartást tanúsít, és behozza a vitába a harmadik lovast, a védekezést. Martha dühös lesz, Chad pedig elárasztott, ez pedig kiváltja a visszahúzódást, .1 negyedik lovast. Nagy csapás volt ez a házasságukra. A befolyásolás engedése egyáltalán nem azt jelenti, hogy sosem viseltetsz negatív érzelmekkel a partnered iránt. A házasság sok dühki-
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
149
törést, panaszkodást, sőt még kritikát is elbír. Ha megpróbálnád visszatartani vagy elnyomni a negatív érzéseidet a társad jelenlétében, az nem tenne jót sem a házasságodnak, sem a vérnyomásodnak. A problémák ott kezdődnek, ha a feleség enyhe elégedetlensége a férj részéről teljes elzárkózást eredményez ahelyett, hogy lecsillapodna, vagy legalább csak hasonló mértékű negativitással (visszakiabálással, panasszal stb.) reagálna.
Mit tanulhatnak a férjek a feleségektől? Amikor egy férfi engedi, hogy a felesége befolyásolja, akkor azzal a barátságukat is erősíti. Nemcsak azért, mert a kevesebb küzdelem kellemesebbé teszi a házasságot, hanem mert az ilyen férj hajlandó a feleségétől tanulni, márpedig a nők sok mindenre megtaníthatják a férfiakat a barátsággal kapcsolatban. Dave Barry humorista A pasik természetrajza című könyvében leírja, hogy feleségével együtt minden évben összejönnek néhány régi baráttal. A feleségek azonnal elkezdik megbeszélni, hogy az érzéseik tekintetében kivel mi történt az elmúlt időszakban, Barry és a többi férfi ezzel egy időben futballmérkőzéseket néz felvételről. Persze a férfiakat is elönthetik olykor az érzések, például amikor azt kell eldönteni, hogy milyen pizzát rendeljenek. Az este vége felé, mikor a házaspárok hazaindulnak, Barry felesége valami ilyesmit mond a férjének: „Hát nem csodálatos? George olyan jól alkalmazkodott ahhoz, hogy amputálták a lábát!" Mire Barry persze úgy tesz, mintha észrevette volna, hogy George-nak hiányzik az egyik lába. Barry persze túloz, de a történet azért humoros, mert jól szemléltet egy alapvető igazságot: a nők hajlamosabbak érzéseik megvitatására és megértésére, mint a férfiak. Nem állítom, hogy az érzelmek tekintetében kivétel nélkül minden nő bölcsebb, s hogy ügyesebbek az emberi kapcsolatok terén, mint a férfiak. Rengeteg olyan nő van, aki teljesen süket a társadalmi különbségekre, miközben számos férfi mélyen érzékeny mások irányában. Az azonban tagadhatatlan, hogy a nők érzelmi intelligenciája általában magasabb mint a férjüké, s ennek van egy pofonegyszerű magyarázata: e készségek elsajátításában van egy óriási előnyük. Figyeld csak meg a
150
A jól működő' házasság hét alapelve
játszótéren játszó gyermekeket, és azonnal észreveszed ezt a különbséget. Amikor fiúk játszanak (általában valamilyen egymást hajkurászó játékot), náluk maga a játék élvez prioritást, nem pedig az egymással és az érzelmeikkel való kapcsolatuk. Ezzel szemben a kislányok számára az érzelmek a legfontosabbak. Elég egy kiáltás, hogy „nem vagyok többé a barátod!", s a játék máris félbeszakad. Hogy újrakezdik-e, az nagymértékben azon múlik, hogy kibékülnek-e egymással a veszekedő lányok. A nemek közötti különbség gyakran akkor is nyilvánvaló, ha egy fiú és egy lány játszik ugyanazzal a játékkal. Amikor a négyéves legjobb barátok, Naomi és Eric ugyanazzal a babával játszottak, a lány azt akarta játszani, hogy a baba az ő gyerekük, s hogy megmutatják barátaiknak (kapcsolat alapú játék). A fiú bele is ment ebbe, körülbelül tíz percig, de akkor aztán a játék egy szemhunyás alatt tevődött át fiús területre. „Hé, Naomi, a kisbaba meghalt" - kiáltotta Eric. „Azonnal be kell vinnünk a kórházba!" S már mászott is be egy képzeletbeli mentőautó ülésére, majd elberregett. Naomi figyelmeztette, hogy ne hajtson túl gyorsan. A következő pillanatban már mindketten sebészek voltak, akik végül is megmentették a baba életét. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Eric először azt akarta, hogy Naomi ápolónő legyen, de a kislány tiltakozott, mondván, lányok is lehetnek sebészek, tehát már történt némi változás!) Miután megmentették a baba életét, a játék visszatért a Naomi által javasolt eredeti kerékvágásba: megmutatták a kisbabát a barátaiknak. Naomi és Eric játszási stílusa egyformán elbűvölő és gyönyörködtető. Az viszont kétségtelenül tény, hogy a lányos játékok sokkal jobb előkészítői a házasságnak és a családi életnek, mert ezek a kapcsolatokra összpontosítanak. Ezzel szemben a fiúk nem túl gyakran játszanak olyan játékokat, amelyek kapcsolatokkal és otthoni témákkal foglalkoznának. Mivel ez az eltérés megtalálható szinte minden kultúrában, gyanítom, hogy az ok sokkal inkább biológiai, mintsem szociológiai. De függetlenül attól, hogy a természet vagy a nevelés a felelős ezekért az eltérésekért, a hatásuk tagadhatatlan. Mivel .1 kislányok játékai társas interakciókat és érzéseket foglalnak magukban, .1 gyerekkoruk végére a lányok tartalmas érzelmi „oktatásban" részesülnek. Eközben a fiúk megtanulnak dobni. A fiúk játékainak előnyei később majd a tervező-
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
151
asztalnál vagy az építkezésen mutatkoznak meg, de a házasságukban bajban lehetnek, ha a feleségük szempontjai mögött meghúzódó érzésekről lesz szó. Ez a különbség tovább mélyül azáltal, hogy amint idősebbek lesznek, a fiúk csak nagyon ritkán játszanak a lányokkal, s így lehetőségük sem adódik arra, hogy tanuljanak tőlük. A Stanford Egyetem kutatója, Elenor Maccoby nagy jelentőségű tanulmányában rámutatott, hogy amíg az iskoláskor előtti időszakban a barátságok 35°/o-a fiúk és lányok között szövődött, addig ez az arány 7 éves korra gyakorlatilag nullára esik. Ettől kezdve egészen a kamaszkorig a fiúk és a lányok semmi vagy csak nagyon kevés időt töltenek egymással; s ez az egész világon így van. Igen sokféle magyarázatot adtak már erre az önkéntes szegregációra. Maccoby olyan különleges elmélettel állt elő, ami összhangban van az én eredményeimmel is. A kutató úgy találta, hogy a fiúk már igen kis korban (másfél évesen) is csak más fiúktól fogadják el a befolyásolást játék közben, míg a lányok egyformán nyitottak rá azonos és ellenkező nemű társaik irányából egyaránt. Azonban körülbelül öt és hét év közötti korukban a lányoknak elegük lesz ebből a helyzetből, és nem akarnak többé a fiúkkal játszani. Ettől az időszaktól kezdve egészen a pubertáskorig a mi kultúránk és gyakorlatilag az összes többi sem ajánl olyan hivatalos keretet, amely biztosítani képes a fiúk és lányok közötti folyamatos interakciókat. Mire Naomi és Eric felnőnek, a családdal és háztartással kapcsolatos ismereteikben lévő különbségek nyilvánvalóvá válnak. Amikor egy pár összeköltözik vagy eljegyzik egymást, a leendő vőlegény hirtelen egy olyan világban találja magát, amely nagy valószínűséggel teljesen ismeretlen számára. A Broadway-n játszott, A barlanglakó védelmében című színdarabban a férfi azt mondja, hogy amikor először megházasodott, és azt látta, hogy a felesége a fürdőszobát takarítja, megkérdezte tőle, hogy talán elköltöznek? Nőtlenként ugyanis az volt az egyedüli ok és alkalom, amikor neki és szobatársainak egyáltalán eszébe jutott a fürdőszoba takarítása. Nagyon sok fiatal férj ébred rá arra, hogy az otthon fenntartása terén igen sokat kell tanulnia a feleségétől. A háztartási és bútorüzletekben számos vőlegény arcán láthatunk a harctéri idegsokkhoz hasonló rémült arckifejezést. Nem tudják, igaz, nem is érdekli őket, hogy mi a különbség a szarvasbőr és a mikroszálas anyag
152
A jól működő' házasság hét alapelve
közt. Az edények mind egyformának tűnnek számukra. És legfőképp azt gondolják, hogy mindez borzasztóan sok időt vesz el, s ha hirtelen mozdulatot tesznek, legalább tízezer dolláros kárt okoznak, hiszen minden polc üvegből készült, és csak fél méterre vannak egymástól. Valószínűleg azért, hogy megfélemlítsék a hozzájuk hasonló fickókat. Hogyan fognak minderre reagálni? Ha kis idő múlva meghallják a saját hangjukat, amint így szól: „Figyelj, ennek nagyon szép a mintája!", akkor tanúi lehetnek egy új, érzelmileg intelligens férj születésének.
Az érzelmileg intelligens férjek Az újházasokról gyűjtött adataim azt mutatják, hogy egyre több férj alakul ilyenné. Az általunk tanulmányozott férfiak 35%-a volt érzelmileg intelligens. A korábbi évtizedekben végzett kutatásainkban ez az arány jóval alacsonyabb volt. Mivel az ilyen típusú férj tiszteli és becsüli a feleségét, nyitott arra is, hogy minél többet tanuljon tőle az érzelmeket illetően. Megérti a felesége, gyermekei és barátai világát. Nem pont olyanok lesznek az érzelmei, mint a feleségének, de megtanulja, hogy érzelmileg hogyan kapcsolódjon hozzá. Eközben olyan döntéseket hoz majd, amelyek azt mutatják, hogy tiszteli a feleségét. Amikor a neje beszélni akar vele, kikapcsolja a kosárlabda-közvetítést, és őrá figyel. Az „én" helyett a „mi"-t választja majd. Meggyőződésem szerint az érzelmileg intelligens férj a társadalmi evolúció következő lépcsőfoka. Ez nem azt jelenti, hogy személyiségében, neveltetésében vagy morálisan magasabb rendű lenne más férfiaknál. Egyszerűen csak rájött egy olyan rendkívül fontos dologra a házassággal kapcsolatban, amelyre a többiek - még - nem. Ez pedig nem más, mint a felesége megbecsülése, illetve e tisztelet kifejezése. Tényleg ilyen egyszerű az egész. Az új férj valószínűleg nem tartja majd a karrierjét fontosabbnak, mint a családi életét, mert átértelmezte, újrafogalmazta, hogy mit jelent számára a siker. A korábbi nemzedékek férjeivel szemben ő már természetes módon építette be mindennapos életébe az első három alapelvet. Részletes térképpel rendelkezik felesége világáról. Táplálja a felesége iránt érzett szeretetet és csodálatot, mindezt pedig azzal fejezi
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
153
ki, hogy mindennapi cselekedeteiben feléje fordul. Mindez nemcsak a házasságára nézve, hanem gyermekei számára is hasznos. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy azok a férjek, akik engedik, hogy feleségük hasson rájuk, rendszerint kiváló édesapák is. Ismerik gyermekeik világát, beleértve a barátaikat és a félelmeiket is. Mivel nem félnek az érzelmeiktől, megtanítják gyermekeiket is arra, hogy tiszteljék a sajátjainkat - és önmagukat is. Ha ők akarnak velük beszélni, miattuk is kinyomják a kosármeccset, mert azt szeretnék, hogy a gyerekek emlékezzenek majd arra, hogy az apjuknak mindig volt rájuk ideje. ígéretes tendencia az apák körében, hogy egyre többen adják át gyermekeiknek azt a törekvést, hogy megértsék és tiszteljék a maguk és mások érzelmeit. A szülőségnek ezt az értelmezését „érzelmi felkészítésnek" nevezzük. A gyermekek sokat profitálnak abból, ha az anya és az apa is ezt a szülői magatartást követik. Ez a fajta új férj és apa gazdag és értelmes életet él. Boldog családi háttere lehetővé teszi a számára, hogy hatékonyan dolgozzon. S mivel ennyire szoros kapcsolatban van a feleségével, az asszony nemcsak akkor fordul majd hozzá, ha bajban van, hanem akkor is, ha boldog. Ha a város, ahol él, gyönyörű hóesésre ébred, a gyermekei oda fognak szaladni hozzá, és megkérik, hogy jöjjön ő is gyönyörködni benne. A számára legtöbbet jelentő emberek törődnek majd vele akkor (is), ha már búcsúzik az élettől. A másik fajta férjé és apáé, nos, nagyon szomorú történet. O dühöngéssel vagy áldozat mivoltának hangoztatásával reagál a férfiúi előjogok elveszítésére. Vagy még inkább tekintélyelvűvé válik, vagy teljesen visszahúzódik önmagába, hogy védje azt a keveset, ami még megmaradt neki. Nem nagyon törődik mások megbecsülésével és tiszteletével, mert annak a tiszteletnek és megbecsülésnek a felkutatásával van elfoglalva, amelyről azt gondolja, hogy őt megilleti. Nem engedi, hogy felesége befolyással legyen rá, mert attól fél, hogy így még kevesebb hatalma maradna. S mivel nem engedi, hogy befolyásolják, ezért neki sem lesz különösebben sok befolyása másokra. Mindennek pedig az lesz a következménye, hogy senki sem törődik vele igazán, amíg él, és senki sem siratja meg igazán, ha meghal.
154
A jól működő' házasság hét alapelve
Megtanulni engedni Évszázadokon keresztül a férfiaktól várták el, hogy vezessék, irányítsák családjukat - érthető, ha a férjszerep átírása igen nagy kihívást jelenthet sok férfi számára még ma is, amikor a házas nők 60°/o-a nem a saját háztartásában dolgozik, vagyis gazdasági pozícióját és önbecsülését az állásából nyeri. A házasok közötti alapvető problémák jelentős része a nemi szerepek efféle változásából ered. A feleségek gyakran panaszkodnak amiatt, hogy a férjek még ma sem veszik ki részüket a háztartási és gyermeknevelési feladatokból - és ez nem csak a fiatal párok problémája. Ugyanez a probléma jelenik meg a negyvenes, sőt hatvanas éveikben járó pároknál is. Azok a férfiak, akik engedik, hogy a feleségük befolyásolja őket, boldog házasságban élnek, míg azoké, akik ezt nem hagyják, labilissá válik. Talán az az alapvető különbség azok közt a férjek közt, akik befolyásolhatók a feleségük által, és azok közt, akik nem, hogy az előbbiek megtanulták, a nyeréshez olykor engedni is kell. Ha egy forgalmas városon hajtasz keresztül, forgalomkorlátozásokba és váratlan úttorlaszokba botiasz majd, amelyek megakadályoznak a zavartalan haladásban. Az ilyen helyzetekben két lehetőség közül választhatsz. Vagy megállsz és elkezdesz dühöngeni, követelvén, hogy távolítsák el az akadályokat, vagy pedig egyszerűen kikerülöd azokat. Az első megközelítés előbb-utóbb szívinfarktushoz vezet. A második - amelyet a „nyerésért való engedésnek" hívok - biztosítja, hogy hazaérj. A nyerésért engedő férj klasszikus példája az a férfi, aki alaposan megfontolja a szinte minden házaspárnál előforduló vécéülőke-problémát. A nők közül igen sokan ingerültek lesznek, ha férjük a vécéülőkét felhajtott állapotban hagyja, pedig a nőknek is csak egy ezredmásodpercükbe kerülne lehajtani azt. Nagyon sok nő számára a felhajtott ülőke a férjek által vélt előjogok szimbólumává vált. Ebből adódóan a férfi igen sok jó pontot szerezhet feleségénél pusztán azzal, hogy lehajtja az ülőkét. A bölcs férfi elmosolyodik azon, hogy milyen okos is ő, miközben lehajtja a vécéülőkét. A befolyásolás engedése nemcsak beállítódás, attitűd kérdése, hanem olyan készség, amelyet fejleszthetsz, „élesíthetsz" is, ha odafigyelsz arra, hogyan kapcsolódj a házastársadhoz. A mindennapi élet-
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
155
ben ez úgy nyilvánul meg, hogy foglalkozol az első három alapelvvel, ahogy azt a negyedik, ötödik és hatodik fejezetben tanácsoltuk, és amihez gyakorlatokat is adtunk. Ha konfliktus adódik, a megoldás kulcsa a kompromisszumra való készség. Ennek elsajátítása úgy lehetséges, hogy megvizsgálod, mivel tudsz egyetérteni a párod kívánságában. Például Chad valószínűleg nem tud hamarabb eljönni munkahelyéről az anyósa érkezésekor, de a beosztáson talán tud egy kissé változtatni. A késő esti munkát feltehetőleg el tudja halasztani péntekig, így pedig segíthet Marthának a ház kitakarításában és rendbe rakásában. Esetleg Martha, a nagymama és a kistestvér el tudják vinni a lányukat a szombati fociedzésére (ami egyébként Chad feladata lenne), ő pedig ezalatt be tud hozni valamennyit az elmaradt munkájából. Ha a férj rengeteg erőfeszítés ellenére sem képes engedni valamiben a feleség befolyásolásának, az annak a jele, hogy egy el nem ismert, meg nem oldott probléma megakasztja, akadályozza a törekvésében. Ilyen esetben az a legfontosabb, hogy megtanuljon megküzdeni az elakadással, ahogy azt a tizenegyedik fejezetben tanácsoljuk. Az egyik általunk tanulmányozott pár, Tim és Kara is ilyen dilemmával szembesült. Veszekedésük „tárgya" a férfi, Tim gyerekkori barátja, Buddy volt, aki Kara szerint viszont minden, csak nem barát. Buddy gyakran veszekedett élettársával, ilyenkor rendszeresen leitta magát, majd átment hozzájuk, s mint aki jól végezte dolgát, elvágódott nappalijukban a heverőn. Kara attól tartott, hogy Buddy rossz hatással lesz Timre, ezért a férfi gyakori vendégeskedését veszélyként és „birtokháborításként" élte meg. Ám akárhányszor próbált erről Timmel beszélni, a férfi csak azt hangoztatta, hogy ez az ő otthona, és azt hív meg, akit akar. Ha az asszony ellentmondott, Tim magába zárkózott, visszavonult, ami Karát rendszerint annyira feldühítette, hogy kiabálni kezdett vele. Erre a férfi úgy reagált, hogy szerinte Karával van a probléma, nem pedig Buddyval. Karát ez a hozzáállás teljesen felbőszítette. Az ő szemszögéből nézve a férfi teljesen figyelmen kívül hagyta azt, hogy ez az ő otthona is, így a férjének vele is meg kellene beszélnie, hogy kit hívnak meg vendégségbe.
156
A jól működő' házasság hét alapelve
Az esetek több mint 80°/o-ában a feleség hozza fel a házasságon belüli kényes kérdéseket, miközben a férj megpróbálja elkerülni ezek megvitatását. Ez nem a problémás kapcsolatok tünete, hiszen ez a legtöbb boldog házasságban is így van.
Amikor Timmel és Karával erről beszélgettünk, az tűnt a probléma gyökerének, hogy a férfi nem volt hajlandó engedni a feleségének különösen, miután közölte, hogy szerinte ebben a kérdésben nincs semmiféle alapja a kompromisszumkeresésnek. Ám amikor arról kérdeztem, hogy mit jelent számára a Buddyval való barátság, kiderült, hogy ennél jóval többről van szó. Középiskolás éveikben, amikor Tim szülei rengeteget veszekedtek, családi életük széttört, majd elváltak, a fiú számtalanszor töltötte az éjszakát Buddyék heverőjén. Tim úgy gondolta, most rajta a sor, hogy segítsen a barátján, aki annak idején annyiszor kisegítette őt. Ezért aztán nagyon rossz néven vette Kara befolyásolási kísérleteit, hogy hagyja magára Buddyt, mivel ez teljesen ellentétes volt azzal, amit ő tisztességesnek, becsületesnek tartott. Timet egyáltalán nem foglalkoztatta az, hogy Buddy esetleg rossz hatással lenne rá. Olyan stabil személyiségű férjnek tartotta magát, aki büszke arra, hogy segíthet a barátján. Minél többet mesélt Tim Buddyról, annál világosabbá vált, hogy ő és Kara olyan, örökké jelen lévő problémával viaskodnak, ami a barátságról és a hűségről, elkötelezettségről vallott eltérő nézeteikről szól. Felismervén ezt a különbséget, és közösen dolgozva a problémán, képesek voltak változtatni. Tim többé nem gondolta úgy, hogy egyedül az ő „joga" azt meghívni a lakásba, akit csak akar. Kara pedig elismerte, hogy nemcsak Buddy jelenléte, hanem Tim „disznósága", durva megnyilvánulásai is dühítették. Elmondta Tininek, liogy valójában nagyon is csodálja a hűségét, ez az egyik dolog, amit olyannyira szeret benne. Csak attól tartott, hogy Buddy kihasználja a férjét. A férfi pedig belátta, hogy Buddy ezzel tényleg visszaélhet. Miután beazonosították, hogy mi volt örökös problémájuk lényege, Tim beleegyezett, hogy ezt Karával közösen próbálják megoldani, és elfogadta .1 neje befolyásolását.
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
257
Mindketten képesek voltak megérteni a másik szempontjait. Végül is megegyeztek abban, hogy Buddy továbbra is menedéket kaphat a heverőjükön, de nem olyan sűrűn, mint ahogy az addig történt. Ahhoz, hogy Tim elfogadja a felesége befolyásolási szándékát, az örökös probléma gyökeréig kellett hatolniuk. A legtöbb esetben azonban elég annyi, hogy a férj nyitott legyen a hatalom megosztására, és sokat gyakorolja azt. Kezdetnek a férj kitöltheti az alábbi tesztet, amivel felmérheti jelenlegi befolyásolhatósági szintjét. Természetesen annak sincs akadálya, hogy a feleség is kitöltse a kérdőívet, hiszen minél nyitottabb mindkét fél a befolyásolásra, annál boldogabb a házasságuk. Ezt követően a pár hozzáfoghat a szórakoztató gyakorlatokhoz is, amelyek elősegítik a hatalommegosztás begyakorlását.
BEFOLYÁSOLHATÓSÁGI KÉRDŐÍV Olvasd el az alábbi állításokat, és karikázd be az „l"-t, ha igaznak találod, a „H"-t pedig, ha hamisnak, nem helytállónak. 1. A házastársam valóban kíváncsi arra, hogy mi a véleményem közös dolgainkról. I H 2. A házastársam általában sokat tanul tőlem, még akkor is, ha nem értünk egyet valamiben. I H 3. A házastársam szeretné, ha érezném, hogy amit mondok, annak súlya van, és figyelembe is veszi azt. I H 4. A házastársam szeretné, hogy legyen befolyásom, ráhatásom a házasságunkra. I H 5. A házastársam figyel rám, de csak egy bizonyos mértékig. I H 6. A házastársam úgy véli, hogy megvan a magamhoz való eszem. I H 7. A házastársam akkor is igyekszik tisztelettel beszélni velem, ha éppen nem értünk egyet. I H 8. Ha a házastársam igyekszik valamiről meggyőzni engem, akkor az általában sikerül is neki. I H
158
A jól működő' házasság hét alapelve
9. A házastársam nem utasítja el kapásból, amit mondok. I H 10. A házastársam szerint nem vagyok elég racionális ahhoz, hogy komolyan vegyen, amikor vitatkozunk. I H 11. A házastársam a vitáinkban gyakran alkalmazza a hoci-nesze féle kompromisszumos eljárást. I H 12. A házastársam eléggé meggyőző, ezért általában ő nyer a vitáinkban. I H 13. A házastársam azt akarja, hogy az én véleményem is fontos szerepet kapjon a döntéseinkben. I H 14. A házastársam meg van győződve arról, hogy jó gondolataim, elképzeléseim vannak. I H 15. A házastársam szerint jó problémamegoldó képességgel rendelkezem. I H 16. A házastársam akkor is igyekszik tisztelettel végighallgatni, amikor épp nem értünk egyet. I H 17. A házastársam általában úgy gondolja, hogy az ő javaslata, elgondolása jobb, mint az enyém. I H 18. A házastársam rendszerint talál valamit az én elképzelésemben, amivel egyet tud érteni. I H 19. A házastársam szerint engem túlságosan befolyásolnak az érzelmeim. I H 20. A házastársam úgy véli, hogy a fontosabb döntéseket kettőnk közül neki kell meghoznia. I H Értékelés: Adj a párodnak egy pontot minden egyes „igaz" válaszért, kivéve az 5-ös, 8-as, 10-es, 12-es, 17-es, 19-es és 20-as kérdéseknél. Aztán vonj le egyet minden egyes „igaz" válaszért az 5-ös, 8as, 10-es, 12-es, 17-es, 19-es és 20-as kérdéseknél.
6 vagy annál több pont: Ez a terület a házasságotok egyik erőssége. Házastársad örömmel megosztja veled a hatalmat, ami az érzelmileg intelligens házasság egyik jele. 6 p o n t alatt: Házasságotoknak jót tenne némi javulás ezen a területen. A párodnak nehézséget okoz, hogy engedjen a befolyásodnak, ami veszélyesen labilissá tehet egy házasságot. Jó lenne, ha a párod
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
159
újból elolvasná ezt a fejezetet, ha még most sem világos a számára, hogy miért lényeges a hatalom megosztása. Ezt követően az alábbi gyakorlat segíthet benneteket a továbbiakban.
ELSŐ GYAKORLAT: ENGEDJ, HOGY NYERHESS! Az alábbiakban néhány gyakori helyzetről olvashatsz, amelyekkel a házaspárok tanulmányozása során találkoztam. Próbáld meg úgy elképzelni ezeket, mintha a társaddal együtt te lennél az adott konfliktusban. (Azok a feleségek, akik elvégzik ezt a gyakorlatot, fordítsák meg a szituációk során felrajzolt nemi szerepleosztást.) Minél élénkebben képzeled bele magad a szituációba, annál eredményesebb lesz a gyakorlat. Függetlenül attól, hogy mennyire negatívan képzeled el a társadat az adott szcenárióban, próbáld meg úgy felfogni a véleményét, hogy azzal a helyzet fontosságát akarja hangsúlyozni, nem pedig téged támadni. Más szóval, az üzenetre próbálj reagálni, ne pedig a társad hangsúlyára. Tételezd fel, hogy a mondandója megfontolandó kérést tartalmaz, amellyel könnyedén egyetérthetsz. (A helyzetek némelyikében a kérés inkább csak burkolt, nem nyíltan kifejezett.) írd le ezt a kérést egy mondattal. Aztán jegyezd le azt is, hogy mivel fejezhetnéd ki az együttműködésedet. PÉLDA: Miután hazaérsz eladói munkádból, általában már eleged van abból, hogy egész nap készenlétben állj. Csak arra vágysz, hogy számítógépes játékokkal játszhass. Csakhogy a feleséged, akit a munkája inkább a számítógéphez köt, s így kevesebb alkalma adódik a nap folyamán másokkal beszélni, kapcsolatteremtésre vágyik. Egy este a feleséged igencsak dühbe gurul, amikor beszélgetni próbál veled, de te még a szemedet sem fordítod el a képernyőről, ehelyett azt mondod, hogy fáraszt a beszélgetés. Mire ő így reagál (ordítva): „És akkor mi lesz velem? Megőrülök, ha nem beszélhetek valakivel arról, hogy mi történt ma velem!" A feleség jogos elvárása: beszélni arról, hogy mi történt aznap. Erre a válaszod: „Bocsáss meg! Mi lenne, ha adnál egy félórácskát, hogy lehiggadjak, s aztán nyugodtan beszélhetünk?"
160
A jól működő' házasság hét alapelve
1. Büszke vagy arra, hogy az érzelmeid általában nem tudnak befolyásolni. Ezzel szemben a feleséged azt szeretné, hogy bizonyos dolgok miatt igenis csinálj nagy felhajtást... Ilyen például a születésnapja, a Valentin-nap és a házassági évfordulótok. Sértettségének ad hangot amiatt, hogy a születésnapja alkalmából nem szerveztél neki meglepetésbulit, s így az egészet neki „kellett" megszerveznie. Szerinted a születésnapi bulikat gyerekeknek találták ki, de erre meg azt mondja: „Miért nem tudod azt tenni, amit kérek? Miért olyan nagy dolog ez a számodra?" A feleség jogos elvárása:
A válaszod:
2. A feleséged dühös rád, mert nem egyeztettél vele, mielőtt elfogadtál egy vacsorameghívást a barátaidtól, Mattol és feleségétől, Sallytől. A feleséged ki nem állhatja a velük való étkezéseket, mert meggyőződése szerint Sally túlzásba viszi a reformkonyhát, és folyton erőlteti a biotermékeket és táplálékkiegészítőket. A feleséged azt követeli, mondd nekik azt, hogy nem tudtok elmenni. A feleség jogos elvárása:
A válaszod:
3. A feleséged szeretne elvégeztetni néhány lakásfelújítási munkálatot. Azt mondod neki, hogy erre most nincs pénz, hacsak ő nem spórol más kiadásokon. Erre ő kijelenti, hogy igazságtalanul állsz hozzá a dolgokhoz, majd hozzáteszi: „Érdekes, miért van az, hogy amire te akarsz költeni, amit te tartasz fontosnak, arra mindig van pénz?"
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
161
A feleség jogos elvárása:
A válaszod:
4. Olykor széthagyod a cuccaldat, és kisebb felfordulást csinálsz a nappaliban, amikor hazajössz a munkából, de rendszerint vacsora után, amikor már nem vagy annyira fáradt, rendet raksz. Egy este viszont, amikor nem pakoltál el magad után, a feleséged azt mondja: „Igazán megőrjítesz azzal, hogy ilyen rendetlenséget hagysz magad után. Én is fáradt vagyok, és úgy szeretném, ha nem nekem kellene összeszedni a holmidat. Miért nem pakolsz össze magad után még vacsora előtt?" A feleség jogos elvárása:
A válaszod:
5. Épphogy hazaértél a munkából, fáradt vagy, de még el kell ugranod a barkácsboltba. A feleséged otthon van a gyermekeitekkel, és ő is fáradt, hiszen egész nap a két pici után futkosott. Azt akarja, hogy vidd magaddal őket, hadd legyen neki is egy kis szabadideje. A feleség jogos elvárása:
A válaszod:
162
A jól működő' házasság hét alapelve
Válaszminták 1. A feleség jogos elvárása: megérdemli, hogy olykor különlegesnek érezze magát. A válaszod: „Megértem, hogy szeretnéd, ha rád figyelnénk, téged ünnepelnénk. Kiválaszthatunk két vagy három alkalmat, amiket aztán alaposan megünneplünk?" 2. A feleség jogos elvárása: nem szeretné olyan gyakran hallgatni Sallyt, aki tényleg bosszantó prédikációkat tart a helyes étkezésről, amelyeket olykor igen nehéz türelmesen végigülni. A válaszod: „Értem, hogy miért vélekedsz így róla. De ne felejtsük el, hogy milyen nagylelkű és segítőkész volt, amikor ideköltöztünk, és én igazán kedvelem Mattét. Mi lenne, ha megígérném, hogy nem csak Mattel beszélgetek az este folyamán, és nem hagylak magadra Sallyvel? És megígérem azt is, hogy legközelebb megbeszélem veled, mielőtt válaszolnék a meghívásukra." 3. A feleség jogos elvárása: a házra tényleg ráfér némi felújítás. A válaszod: „Rendben, valószínűleg igazad van. Mit gondolsz, mit kell megcsináltatnunk?" 4. A feleség jogos elvárása: valóban el kéne pakolnom magam után még vacsora előtt. A válaszod: „Bocsánat, rendben, el fogok pakolni." (És aztán tényleg pakolj is el!) 5. A feleség jogos elvárása: egy kis pihenő gyereknevelés közben. A válaszod: „Rendben, gyerekek, mit szólnátok egy kis autókázáshoz? És egy kis fagylalthoz útközben?" Miután elvégezted ezeket a gyakorlatokat, jobban megérted majd, hogy mit jelent „engedni" egy kapcsolatban. A következő lépés az, hogy hozzászokj az engedéshez, beleegyezéshez, és jobban megosszátok egymással a hatalmat a házasságotokban. A következő vicces gyakorlatok segítik a közös döntéseket. Ne feledjétek, a cél az, hogy mindketten úgy érezzétek, hatással vagytok a másikra, és elfogadjátok egymás befolyásolási szándékát.
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
163
MÁSODIK GYAKORLAT: TÚLÉLÉSI JÁTÉK A GOTTMAN-SZIGETEN Képzeljétek el, hogy a luxushajótok épp most süllyedt el valahol a Karibi-tengeren, ti pedig egy lakatlan szigeten tértek magatokhoz. A Lost - Eltűntek című sorozat szereplői nincsenek a láthatáron - csak ti ketten éltétek túl a szerencsétlenséget, viszont az egyikőtök megsérült. Fogalmatok sincs, hol lehettek. Feltételezésetek szerint van némi esély arra, hogy a külvilág értesült a hajókatasztrófáról, de ebben nem lehettek biztosak. Ráadásul egy vihar is közeledik felétek. Egyértelmű: ahhoz, hogy életben maradhassatok, egy bizonyos időre be kell rendezkednetek a szigeten. Arról is gondoskodnotok kell, hogy a túlélők után kutatók valahogy észrevegyenek benneteket. A hajóról több dolog is a partra sodródott, de csak tízet vihettek magatokkal.
Küldetésetek ELSŐ LÉPÉS: Külön-külön írjátok le egy papírra, hogy a túlélési tervetek szerint mi az a tíz legfontosabb tárgy, amit az alábbi listáról kiválasztanátok. Majd fontosság szerint, sorszámokkal ellátva rangsoroljátok ezeket: a legfontosabbat jelöljétek egyessel, a következőt kettessel és így tovább. Nincsen jó vagy rossz válasz. Hajótöröttleltár 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Két váltás ruha AM/FM és rövidhullámú rádió Tíz gallon (kb. 40 liter) ivóvíz Fazekak és serpenyők Gyufa Ásó Hátizsák Vécépapír Két sátor Két hálózsák Kés
164
A jól működő' házasság hét alapelve
12. Kis mentőcsónak vitorlával 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26.
Napolaj Kis gáztűzhely és lámpa Hosszú kötél Két walkie-talkie adóvevő Egy hétre elegendő fagyasztott-szárított étel Még egy váltás ruha Egy whiskys üveg, az alján egy kis whiskyvel Jelzőfáklyák Iránytű A környék műholdas térképe Puska hat golyóval Ötven csomag óvszer Elsősegélycsomag penicillinnel Oxigénpalackok
MÁSODIK LÉPÉS: Nézzétek át egymás listáit! Ezt követően együtt, egyetértésre jutva alkossatok egy közös, tízes listát! Más szóval, beszéljétek meg, és közösen - egy csapatként - oldjátok meg a problémákat, nézeteltéréseket! Mindkettőtök igyekezzen hatással lenni a másikra, befolyásolni őt a probléma megoldásában és a végső döntés meghozatalában. Ha végeztetek, értékeljétek ki a játékot! Mindketten töltsétek ki az alábbi kérdőívet! 1. Mit gondolsz, mennyire voltál hatással a párodra, mennyire voltál hatékony a meggyőzésében? a. egyáltalán nem voltam hatékony b. nem voltam hatékony, de nem is voltam teljesen hatástalan c. valamelyest hatékony voltam d. kifejezetten hatékony voltam 2. A párod mennyire volt hatékony a te meggyőzésedben, mennyire volt hatással rád? a. egyáltalán nem volt hatékony b. nem volt hatékony, de nem is volt teljesen hatástalan
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon! 165
c. valamelyest hatékony volt d. kifejezetten hatékony volt 3. Versengtetek egymással a dominanciáért? a. nagyon is b. valamelyest c. egy kicsit d. egyáltalán nem 4. Durcáskodtál, esetleg visszahúzódtál? a. nagyon is b. valamelyest c. egy kicsit d. egyáltalán nem 5. A párod durcáskodott, esetleg visszahúzódott? a. nagyon is b. valamelyest c. egy kicsit d. egyáltalán nem 6. Mennyire volt szórakoztató a játék? a. egyáltalán nem volt az b. egy kissé c. valamelyest d. kifejezetten szórakoztató volt 7. Mennyire tudtatok összedolgozni, egy csapatként működni? a. egyáltalán nem b. egy kissé c. valamelyest d. kifejezetten jól 8. Mennyire voltál ingerült vagy dühös? a. kifejezetten b. valamelyest
166
A jól működő' házasság hét alapelve
c. egy kicsit d. egyáltalán nem 9. Házastársad mennyire volt ingerült vagy dühös? a. kifejezetten b. valamelyest c. egy kicsit d. egyáltalán nem 10. Mindketten úgy éreztétek, hogy aktívan részt vettetek a döntésben? a. egyáltalán nem b. egy kicsit c. valamelyest d. nagymértékben Értékelés: adjatok magatoknak minden egyes „a" válaszért 1 pontot, minden egyes „b" válaszért 2-t, minden „c"-ért 3-at, valamint minden „d"-ért 4-et. Adjátok össze a pontokat! Ha a végeredményetek 24 felett van, igen jól engeditek, hogy a másik hatással legyen rátok, és jól tudtok együttműködni, csapatként együtt dolgozni. Ha az eredményetek 24 pont vagy annál alacsonyabb, akkor a házasságotokra még ráférne némi javulás ezen a területen. Ha nehezedre esik, hogy engedj a társadnak, jót tehetnél a házasságodnak, ha képes lennél be- és elismerni ezt, és beszélnétek erről. Senki sem képes a régi beidegződéseket máról holnapra megváltoztatni. De ha képes vagy felelősségteljesen dolgozni a házastársi és háztartási döntésekkel kapcsolatos hatalommegosztási problémákon, az nagy előrelépést jelentene számotokra. Házastársad valószínűleg nagy megkönynyebbülést fog érezni, és megújul a házasságotokkal kapcsolatos optimizmusa is. A következő lépés e probléma megoldásában az, hogy nyerd meg a párod szövetségesnek a probléma megoldásáért indított hadjáratodban. Kérd meg arra, hogy tapintatosan hívja fel a figyelmedet azokra az esetekre, amikor szándékod ellenére, öntudatlanul is őt lenyomva, védekezően, esetleg tiszteletlenül viselkedsz.
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
167
Mivel a hét alapelv összefüggésben van egymással, megtapasztalod majd, hogy könnyebben el tudod fogadni a társad elképzeléseit, ha e program többi részét már jól elsajátítottad. Hasonlóképp, minél inkább készségeddé válik, hogy engedj a házastársadnak, annál könnyebb lesz a többi alapelvnek való megfelelés is. A kompromisszumkészség előfeltétele a hatalommegosztási hajlandóság és a másik elképzeléseinek tiszteletben tartása. Éppen ezért, minél jártasabb leszel a házastársad elgondolásainak elfogadásában, annál inkább képes leszel a házastársi konfliktusok kezelésére - amellyel az ötödik és hatodik alapelvekben foglalkozunk. Látni fogod, hogy a nézeteltéréseknek két olyan kategóriája van, amelyekkel gyakorlatilag minden házas szembesül. De a konfliktus kategóriájától függetlenül a befolyásolhatóság, az engedés bizonyul majd a kezelésük alapvető módszerének.
8. A házastársi konfliktus két formája
Minden házasság két olyan egyén szövetsége, akik ebbe az egységbe hozzák saját elképzeléseiket, véleményüket, személyiségjegyeiket és értékrendjüket. Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a párok még boldog házasságok esetében is kénytelenek a házasságon belüli gondok és problémák komplett arzenáljával megküzdeni. Ezek közül néhány csak apró irritációt jelent, míg más problémák iszonyatosan összetettek és intenzívek. A házaspárok igen gyakran úgy érzik, hogy ezek a konfliktusok beszennyezik őket, vagy egyfajta védekezésként eltávolodnak egymástól. Bár úgy érezheted, hogy a ti helyzetetek különleges, hogy nincs több ilyen a világon, mi arra a következtetésre jutottunk, hogy a házassági konfliktusok, kezdve a hétköznapi bosszúságoktól a mindent elpusztító háborúskodásig, végső soron két kategóriába sorolhatók: amelyeket meg lehet oldani és amelyek örök életűek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a probléma ilyen vagy olyan formában örökké az életetek része marad. Ha sikerül beazonosítani a legkülönfélébb nézeteltéréseiteket, akkor képesek lesztek a megküzdési stratégiáitokat is „magatokra szabni", attól függően, hogy a kétfajta konfliktus közül éppen melyikkel kell szembenéznetek.
170
A jól működő' házasság hét alapelve
Örök életű problémák Sajnos a házassági konfliktusok többsége - egészen pontosan 69°/o-a ebbe a kategóriába esik. A négyévente esedékes utánkövetéses vizsgálataink során időről időre úgy találjuk, hogy a házastársak még mindig ugyanazon problémák miatt kerülnek konfliktusba egymással. Megváltozott a frizurájuk, új ruhákat hordanak, felszedtek (vagy leadtak) néhány kilót, de még mindig ugyanazon veszekszenek. Mintha nem is négy év, hanem csak négy perc telt volna el. Álljon itt néhány olyan tipikus örök életű probléma, amelyekkel a boldog házasságban élőknek kell együtt élniük: 1. Mary már nagyon szeretne gyereket, de Donald azt mondja, ő még nem kész rá - sőt abban sem biztos, hogy valaha az lesz-e. 2. Walter sokkal sűrűbben szeretne szexelni, mint felesége, Dana. 3. Chris meglehetősen fegyelmezetlen a házimunkák elvégzését illetően, s csak akkor teszi a dolgát, ha Susan nógatja, csakhogy az meg feldühíti a férfit. 4. Tony katolikusnak szeretné nevelni a gyermekeiket, Jessica viszont zsidó származású, és azt szeretné, ha gyermekeik az ő hitét követnék. 5. Angié szerint Ron túlságosan kritikus a fiukkal szemben. Csakhogy Ron meg azt gondolja, hogy neki van igaza: a fiút úgy kell nevelni, hogy megfelelően végezze a dolgokat. Különbségeik ellenére ezek a párok mégis nagyon elégedettek a házasságukkal, mert megtalálták a módját, miként kezeljék úgy megkerülhetetlen problémáikat, hogy azok ne váljanak nyomasztóvá, megsemmisítővé. Megtanulták a maguk helyén kezelni ezeket a problémákat, és megfelelő humorral közelíteni hozzájuk. Itt van például Melinda és Andrew örökös konfliktusának forrása, nevezetesen, hogy a férfi húzódozik a családi kirándulásoktól. De amikor erről mesélnek nekem, nem lesznek dühösek; egyszerű természetességgel részletezik, hogy mi történik ilyenkor. Andrew kezdi, elmondja, hogy részéről ilyenkor mi a végső konklúzió. Melinda, aki persze jól ismeri már mindezt, közbeszól, és már mondja is, a férfi hangját utánozva: „Na,
A házastársi konfliktus két formája
171
jól van, mégis elmegyek." Majd Andrew hozzáteszi, hogy ilyenkor azt is mondja: „Rendben, természetesen, amit csak mondasz, drágám!" „Még most is így teszünk", magyarázza Melinda. Andrew pedig kuncogva megjegyzi: „Még csak nem is vitatkozunk, ugye, szívem?" Melinda és Andrew nem oldották meg a problémájukat, de megtanultak vele élni, és humorral kezelni azt.
Ellentétben azzal, amit a terapeuták mondanak, nem kell ahhoz megoldanotok a komoly házastársi konfliktusaitokat, hogy házasságotok boldog legyen.
Egy másik boldog házaspár, Carmen és Bili állandó konfliktusa eltérő rendfelfogásukból adódik. Carmen olyan, mint egy kiképzőtiszt, míg Bili a szórakozott professzor tipikus megtestesítője. A felesége kedvéért Bili igyekszik észben tartani, hogy hová tette a dolgait, míg a férfi kedvéért Carmen pedig arra törekszik, hogy ne zsörtölődjön vele állandóan, amikor valami nincs meg. Ha, mondjuk, Carmen talál egy félig teli kávéspoharat egy kupac újság mögött, akkor nemtetszését úgy fejezi ki, hogy látványosan elfintorítja az orrát. Ez persze csak akkor működik, ha nem volt éppen nagyon stresszes napja, mert olyankor valószínűleg megemeli a hangját, amire a férfi - bűnbánata jeléül megmasszírozza a hátát, és boldogan folytatják ott, ahol abbahagyták. Más szóval, állandóan azon vannak, hogy feloldják a problémát, többnyire jó szándékkal, kedélyesen. Ez olykor sikerül, máskor nem. De mert el- és beismerik a problémát, illetve beszélnek róla, elejét veszik annak, hogy megterhelje a kapcsolatukat. Ezek a párok ösztönösen ráéreztek arra, hogy bizonyos nehézségek éppúgy az élettel járnak, mint ahogy az öregkorral a krónikus betegségek. Olyanok ezek, mint egy „berozsdásodott" térd vagy teniszkönyök, egy fájós hát vagy érzékeny gyomor. Valószínűleg nem repesünk az örömtől, hogy ilyen gondjaink vannak, de megtanuljuk, hogyan kerüljük el azokat a helyzeteket, amelyek csak tovább rontanák az állapotunkat, ahogy azt is, hogy milyen módszerekkel könnyíthetünk a nehézségeken. Nagyon jól fogalmazta meg ezt a pszichológus Dan
172
A jól működő' házasság hét alapelve
Wile A nászút után című könyvében: „Ha hosszú távú kapcsolathoz választasz partnert, akkor végső soron egy olyan sajátos, megoldhatatlan problémacsomagot választasz, amellyel az elkövetkező tíz, húsz vagy ötven évben foglalkoznod kell." A házasságok akkor lesznek sikeresek, ha olyan problémákat választasz, amelyekkel meg tudsz küzdeni. Wile ezt írja: „Paul Alice-szel kötött házasságot, csakhogy Alice igen hangos tud lenni, nemcsak a partikon, hanem az alapvetően félénk, szégyenlős Paullal is. Paul ki nem állhatja ezt. De ha Paul Susannel kötött volna házasságot, kettőjük veszekedése már azelőtt elkezdődött volna, mielőtt odaérnek a partira. Paul ugyanis állandóan elkésik, Susan pedig nagyon nem szeret várakozni. Susan úgy érezte volna, hogy férje magától értetődőnek veszi, elhanyagolja, erre pedig nagyon érzékeny. Paul viszont úgy értékelné a helyzetet, hogy Susannek a várakozás miatti panaszkodása nem más, mint arra tett kísérlet, hogy uralkodni tudjon felette; erre pedig ő érzékeny, de nagyon. Viszont ha Paul Gailt vette volna feleségül, akkor el sem indulnak a partira, mert még mindig nézeteltérésük lenne az előző esti veszekedésük miatt, ami azért tört volna ki, mert Paul nem segített a házimunkában. Ha Paul nem segít, akkor Gail úgy érzi, hogy magára hagyták, amire pedig nagyon érzékeny. Ha viszont Gail emiatt panaszkodik, akkor Paul úgy érezné, hogy Gail uralkodni akar felette, erre pedig ő érzékeny, de nagyon." így van ez, kérem. Labilis házasságokban az ehhez hasonló örökös problémák végül is megölik a kapcsolatot. A felek, ahelyett, hogy hatékonyan kezelnék a helyzetet, fennakadnak rajta, lebénulnak tőle. Ugyanarról fognak vitatkozni újra meg újra. Ismét felidegesítik egymást, és nem oldanak meg semmit. Mivel nem jutnak egyről a kettőre, egyre inkább sértettnek, frusztráltnak és bizalmatlannak érzik magukat. A négy lovas egyre gyakoribb vendég lesz náluk, miközben a humor és a szeretet egyre jobban elkerüli őket. Fokozatosan beássák magukat a lövészárkaikba. Egyre inkább úgy érzik, hogy fizikailag is leterheli őket a helyzet. Ha a házaspár ilyen fennakadásban találja magát, megpróbálhatnak úgy javítani a helyzetükön, hogy lassan és fokozatosan elkerülik vagy elszigetelik a problémás területet - például hallgatólagos megegyezés születik kettőjük közt arról, hogy észre sem veszik a problémát vagy említést sem tesznek róla. Ezt mondhatják: „Egyezzünk meg abban,
A házastársi konfliktus két f o r m á j a
173
hogy nem értünk egyet." Besöprik a szőnyeg alá, ami aztán - a híres költő, Róbert Creely megfogalmazásában - „kidudorodik, felpúpozódik" 3 . Bármennyire is igyekeznek emlékezetükbe vésni, hogy kerüljék a szőnyegnek azt a részét, újra meg újra belebotlanak. Egy örökké meglévő probléma mint potenciális konfliktus elkerülése érzelmi elhidegüléshez vezet. A házaspár egymásba és kapcsolatukba vetett bizalma megrendül, miközben egyre inkább beleragadnak ebbe a negatív beállítottságba, ami a szerelmesek csótánymotelje. Ahogy ez az elakadás rosszabbodik, mindketten azt érzik, hogy a másik egyre önzőbb, s csak magával törődik. Továbbra is együtt élhetnek, de ez egyre inkább csak egymás melletti - párhuzamos - életet és azzal járó magányt jelenti, ami pedig minden házasság halála.
Az elakadás jelei Ha nem vagy biztos abban, hogy házastársaddal elakadtatok-e valamilyen örökös problémánál, vagy hogy jól kezelitek-e azt, az alábbi lista segíthet ennek eldöntésében. Az elakadásos probléma jellemzői a következők: • A konfliktus miatt úgy érzed, hogy a párod elutasít. • Bár beszéltek róla, nem haladtok egyről a kettőre. • „Beássátok" magatokat a „lövészárkokba", és nem vagytok hajlandók engedni a nézőpontotokból, véleményetekből. • Ha a témáról beszéltek, a végén még inkább sértettnek, idegesnek és frusztráltnak érzed magad. • A témáról való beszélgetésetek nélkülöz minden humort, könynyedséget és szeretetet.
J
Robert Creely (1926-2005) amerikai költő, több mint hatvan kötet szerzője. One Way című, egy férfi és nő egymástól való eltávolodását nagyszerűen bemutató versének záró sorát - „and under hisfeet the rug bunches" - Eörsi István „szőnyegrojtoknak" fordította. Gottman következő mondata („As much as they try to remember to sidestep that place on the rug, they trip over it again and again.") egyértelművé teszi, hogy az ő értelmezésében itt inkább valami olyasmiről van szó, hogy a szőnyeg kidudorodik, meggyűrődik, felpúpozódik. (Aford.)
174
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
• Idővel még tántoríthatatlanabbul ragaszkodsz a nézeteidhez, ez pedig a másik rágalmazásához vezet, amikor legközelebb szóba kerül az adott téma. • Ez a rágalmazás még inkább bebetonoz a saját meggyőződésedbe, tovább sarkítja azt, és egyre kevésbé vagy hajlamos a kompromisszumra. • Végül érzelmileg teljesen elhidegültök egymástól. Ha ez fájdalmasan ismerősen hangzik, vigasztaljon az, hogy van kiút az elakadásból, bármennyire is lehetetlennek tűnik ez első látásra. Ahogy azt a hatodik alapelvnél látod majd, csupán motivációra és akaratra van szükséged, hogy feltárd azokat a rejtett dolgokat, amelyek a fennakadás tényleges okozói. A megoldás kulcsa, hogy megosszátok egymással azokat a fontos, személyes álmaitokat, amelyeket szeretnétek megvalósítani az életetekben. Ügy találtam ugyanis, hogy be nem teljesített, meg nem valósított álmok rejlenek minden egyes fennakadásos konfliktus hátterében. Más szóval, a soha véget nem érő vitatkozások olyan, kettőtök közti alapvető különbségeket jelenítenek meg, amelyekkel mindenképp foglalkozni kell ahhoz, hogy jól működjön a kapcsolatotok.
Megoldható problémák A megoldhatatlan problémákhoz és feloldhatatlan konfliktusokhoz képest ezek viszonylag egyszerűnek tűnnek, de ettől még igen fájdalmasak lehetnek. Pusztán az, hogy egy probléma megoldható, még nem jelenti azt, hogy meg is lesz oldva. Ha az ilyen típusú problémával szembesülő házaspárnak nincs hatékony megoldási technikája, akkor az feszültséget okozhat kettejük kapcsolatában. Az ötödik alapelvem pontosan ezekkel a megoldható problémákkal foglalkozik. A konfliktusfeloldásnak olyan megközelítését ajánlja, amely az érzelmileg intelligens házaspárok nézeteltérés-kezelését vizsgáló kutatásomból származik. Mit tesznek az ilyen párok? A következő fejezetből kiderül, hogy (1) miként tudtok meggyőződni róla, hogy hozzáállásotok, „nyitásotok" ne legyen durva, (2) hogyan tanulhatjátok meg hatékonyan
A házastársi konfliktus két formája
175
használni a javítási kísérleteket, (3) hogyan figyeljétek élettani jelenségeiteket az ilyen feszült viták során, mert ezek az érzelmi elárasztásra figyelmeztető előjelek, (4) hogy miként kössetek kompromisszumot, (5) illetve hogyan tudtok egymás hibáival, tökéletlenségeivel szemben elnézőbbek lenni. Kövessétek ezeket a tanácsokat, és meglátjátok majd, hogy a megoldható problémák többé nem gördítenek majd akadályokat a boldogságotok elé.
A különbség Ha házastársaddal együtt már régóta egy nézeteltérés „lövészárkaiban" vagytok, talán nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy a kétfajta konfliktus közül éppen melyikről is van szó: a megakadásosról vagy a feloldhatóról. A feloldható konfliktusok kevésbé tűnnek fájdalmasnak, nem olyan intenzívek, annyira nem szorul össze tőlük a szívetek, mint a megakadásosak esetében. Ez azért van, mert ha egy megoldható konfliktuson vitatkoztok, altkor csak egy adott dilemmára vagy helyzetre figyeltek. Nincs olyan mélyebben gyökerező gond, ami a vitátokat tüzelné. Itt van például Eleanor, aki már évek óta vitázik férjével, Miguellel, mivel szerinte a férfi túl gyorsan vezet. A férj ilyenkor mindig ugyanazt válaszolja neki, nevezetesen, hogy még sosem volt balesete, s hogy az ő vezetési stílusa nem agresszív, hanem asszertív, és ez nagy különbség. Erre a nő rendre amiatt kezd kiabálni, hogy Miguel önző, hiszen egyáltalán nem érdekli, hogy a gyorshajtás mennyire félelmetes az ő számára. Mire a férfi rendre azt feleli, hogy az igazi probléma az, hogy Eleanor nem bízik meg benne. Minden egyes alkalommal, amikor ez a perpatvar megy náluk, egyre frusztráltabbak, sértődöttebbek lesznek, és egyre mélyebbre ássák magukat meggyőződésük lövészárkaiban. Innentől aztán csak úgy záporoznak egymás felé a rágalmak. A gyorshajtás ennek a házaspárnak valószínűleg olyan örökös problémát jelent, amelyet sosem tudnak teljesen megoldani. Olyan jelentőségű dolgokon veszekszenek, mint például a bizalom, biztonság, önzés. Ha azt akarják, hogy a vezetés miatti vitáik ne rombolják szét a házasságukat, meg kell látniuk, hogy milyen mélyebb tartalmakat, jelentéseket hordoz ez a küzdelem mindkettőjük számára.
176
A jól működő' házasság hét alapelve
Rachel és Jason számára viszont az ugyanebből adódó konfliktus feloldható. Minden reggel autóval mennek be külvárosi otthonukból Pittsburgh belvárosába. Rachel úgy véli, hogy a férje túl gyorsan vezet. A férfi azt mondja, hogy azért vezet gyorsan, mert a neje túl lassan készül el, ő viszont nem akar elkésni a munkából. Erre a felesége azzal vág vissza, hogy azért tart neki olyan sokáig a készülődés, mert a férje zuhanyozik először, és azt alig lehet kivárni. Ráadásul Jason még a reggelinél használt tányérokat és edényeket is az asztalon hagyja. Miközben ő mosogat, a férje már kint dudál, hogy siessen már. Mire odaérnek a nő munkahelyére, Jason teljesen magába zárkózik, az asszony pedig a könnyeivel küzd. Ennek a párnak a vezetési sebességből adódó konfliktusa feloldható. Kezdjük azzal, hogy az egész egy bizonyos konkrét helyzetből adódik. Akkor kezdődik, amikor munkába indulnak, és nem terjed át az életük más területeire. Miguellel és Eleanorral ellentétben ők nem rágalmazzák egymást. Nem a bizalom és önzés kérdései miatt vitatkoznak, egyszerűen csak a reggeli rutin és a vezetés a vita tárgya. Ha megtanulnák, hogy hatékonyabban kommunikáljanak egymással ezekről a problémákról, azonnal kompromisszumképesek lennének. Esetleg egy negyedórával korábbra kellene állítaniuk az ébresztőórát, netán Rachelnek kéne előbb zuhanyoznia, de a férje is észben tarthatná, hogy elpakolja a tányérokat és az edényeket. Ettől függetlenül, ha Rachel és Jason nem tudnak egyezségre jutni ebben a kérdésben, akkor nagy valószínűséggel egyre inkább sértődöttek, bosszúsak lesznek, és mind jobban megmerevednek álláspontjaik. Konfliktusuk elmélyül, és egyre inkább szimbolikussá válhat. Más szóval, az odáig feloldható konfliktusból örökös, megoldhatatlan probléma lehet. A továbbiakban a házastársi konfliktusok legkülönfélébb fajtáit közlöm. Jelöld meg mindegyik után, hogy az szerinted feloldható vagy pedig örökös, már elakadt típusú-e! 1. Cliff és Lynn megegyeztek abban, hogy Cliff fogja levinni a szemetet, méghozzá minden este, közvetlenül vacsora után. Az utóbbi időben azonban egy határidős munka miatt a férfinak olyannyira máshol jár az esze, hogy rendszerint megfeledkezik erről. Vagy Lynn viszi le a
A házastársi konfliktus két formája
177
szemetet, vagy ott marad. Ennek viszont az a következménye, hogy másnap reggel már az egész lakás úgy bűzlik, mint egy szeméttelep, Lynn pedig dühöng. Feloldható
Örökös, elakadt
2. Elise kevesebb időt akar Joellel tölteni, hogy több ideje jusson a barátnőire. Joel viszont ettől elhagyatottnak érzi magát. Elise azt mondja, szüksége van arra, hogy ne legyenek állandóan együtt. A nő szerint a férje nagyon igényli az ő jelenlétét, de ő ettől a rászorultságtól, ragaszkodástól úgy érzi, mintha megfulladna. Feloldható
Örökös, elakadt
3. Ingridnek nem tetszik, hogy Gary inkább duzzog, amikor haragszik rá valamiért, ahelyett, hogy elmondaná, mi bántja. Csakhogy amikor a férfi tényleg elmondja neki, hogy mi minden miatt neheztel, Ingrid azért kritizálja őt, hogy túl sok dolgot hoz fel egyszerre. Gary azzal érvel, hogy mivel számára nagyon nehéz ezekről a dolgokról beszélni, nem akarja, hogy Ingrid a kommunikációs stílusáért kritizálja, amikor elismeri, hogy mérges rá. Ehelyett sokkal inkább valami kompenzálásfélére vágyik; arra, hogy Ingrid bocsánatot kérjen tőle. Feloldható
Örökös, elakadt
4. Helena a hétfő estéket rendszeresen a barátnőivel tölti. Jonathan azt szeretné, ha közösen társastáncleckéket vennének, csakhogy a kurzus is hétfő esténként van. Helena viszont nem akarja feladni a barátnőkkel töltött hétfő estéit. Feloldható
Örökös, elakadt
5. Penny azért panaszkodik, mert Roger nem veszi ki a részét az újszülött kisfiúk körüli feladatokból. Roger viszont azt mondja, szeretne többet tenni, de nincs akkora gyakorlata a pelenkázásban, fürdetésben és a többi dologban, mint a feleségének. Amikor megpróbál valamit
178
A jól működő' házasság hét alapelve
tenni, mondjuk, felveszi a síró kicsit, Penny azt mondja, hogy rosszul csinálja. Ettől a férfi mérges lesz, és azt feleli a feleségének, hogy akkor csinálja egyedül. Feloldható
Örökös, elakadt
6. Jim nagyon szeretné, ha Thea jobban beosztaná az idejét. Kifogásolja, hogy a házban csak akkor van takarítás, amikor ő fog hozzá, és az sem jó, hogy a gyerekek sokszor nem érnek be időben az iskolába. Az asszony viszont kínosan pedánsnak tartja a férfit, aki ráadásul azt képzeli, hogy ő Thea főnöke, és azt sugallja, hogy a házban lévő rendetlenség az ő személyiségének problémáiból fakad. Ahányszor a férfi felhozza ezt a témát, Thea megtámadva érzi magát, ezért védekező álláspontot vesz fel. A nő szerint a házuknak otthonnak kellene lennie, nem kaszárnyának; Jimnek pedig kissé engedékenyebbé kéne válnia ezen a téren, mert az elvárásai nélkülöznek minden észszerűséget. Már négy éve veszekednek ezen. Feloldható
Örökös, elakadt
7. Amikor Brian és Alyssa között nézeteltérés támad, a férfi azonnal felemeli a hangját. Alyssa stresszes állapotba kerül, ha a férje kiabálni kezd, ezért arra kéri, hogy hagyja abba. Brian viszont azt mondja, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha kiabál, amikor mérges. Alyssa ettől sírni kezd, és azt mondja, hogy ezt nem bírja tovább. így aztán a kiabálás miatt kezdenek veszekedni, és nem arról beszélnek, ami miatt a nézeteltérés kialakult. Feloldható
Örökös, elakadt
8. Amióta Isabel úgy döntött, hogy otthagyja a munkáját, és otthon marad a picivel, Anthony úgy érzi, kiszorult a neje életéből, Isabelnek sosincs ideje rá. Isabel viszont azzal érvel, nem akarja, hogy a fiuk, Brendan úgy érezze, az anyja nem törődik vele ahogy annak idején ő is érezte magát. A nő szülei ugyanis elváltak még kétéves korában, és a kislányt évekig a rokonok nevelték. Csakhogy Anthony ezt cser-
A házastársi konfliktus két formája
179
benhagyásként éli meg, mert annyira szerette, hogy Isabel odaadó és figyelmes volt vele. Most úgy látja, hogy mindez a szeretet a kicsire irányul, őt pedig hűtlenül elhagyták. Feloldható
Örökös, elakadt
9. Oscar kétezer dollárt örökölt egy távoli rokonától. A pénzből kondigépet szeretne venni. Csakhogy Mary úgy tartaná helyesnek, ha a kapott összeget lekötnék házvásárlásra. Oscar viszont azzal érvel, hogy mivel ez nem olyan nagy összeg, hogy befektessék, olyasmire kellene költeni, amit azonnal használhatnának és élvezhetnének. Ám Mary szerint „sok kicsi sokra megy", ezért minden kis pénzecskéjüket azonnal félre kell tenniük. Feloldható
Örökös, elakadt
10. Sarah zsugorinak tartja Ryant, amikor a pincérek vagy taxisok borravalójáról van szó. Ez kifejezetten bosszantja a nőt, mert szerinte egy erős, szexi férfinak nagyvonalúnak kell lennie. Amikor elégedetlen vele, igen megvetően tud viselkedni a férjével. Eközben Ryan úgy véli, hogy Sarah nagyon könnyelműen bánik a pénzükkel, és ettől ideges lesz. Ryan számára a pénz biztonságot jelent, és azt az érzést nyújtja, hogy saját kezében tartja az életét. Ezért olyan nehéz lemondania róla. Feloldható
Örökös, elakadt
MEGOLDÓKULCS 1. Feloldható. Cliff csak az utóbbi időben nem vitte le a szemetet, ráadásul egy olyan sajátos ok miatt, ami nem kifejezetten a párkapcsolati dinamikájukhoz kapcsolódik: mostanában igen sok stressznek van kitéve a munkahelyén. Ez a probléma többféleképpen is megoldható. Például tehetnek egy emlékeztető feliratot a hűtőszekrény ajtajára, vagy pedig Lynn átvállalja a szemét levitelét Cliff határidős feladatának befejezéséig.
180
A jól működő' házasság hét alapelve
2. Örökös, elakadt. Ez a probléma alapvető különbséget sugall Elise és Joel között, mind személyiségükben, mind pedig abban, hogy mit várnak el egymástól ahhoz, hogy közeli kapcsolatban legyenek. Ez a különbség valószínűleg nem fog változni - ezért nekik kell hozzá alkalmazkodniuk. 3. Örökös, elakadt. Ingrid és Gary metakommunikációs háborút vívnak egymással. Ez azt jelenti, hogy nehézségeik vannak annak kommunikálásában, hogy miként kell kommunikálni. Ez nem egyedi eset, hanem állandóan felszínre kerül, amikor csak nézeteltérésük van. 4. Feloldható. Helena és Jonathan többféleképpen is megoldhatják ezt a problémát. Például hetente váltogathatják a táncleckét és Helena találkozóját a barátnőivel. De az is lehetséges, hogy a barátnők hajlandók lennének áttenni a találkozót egy másik estére. Vagy Jonathan kereshetne másik tánckurzust, amit egy másik hétköznapon vagy hétvégén tartanak. Vagy egyikőjük akár fel is áldozhatná saját kedvtelését a másik kedvéért. 5. Feloldható. Rogernek egyszerűen több időt kell töltenie a kisfiával, hogy tökéletesítse gondozási képességeit. Pennynek pedig egy kissé hátrébb kell húzódnia, és hagynia, hogy Roger a maga módján gondoskodjék a kisbabáról. Mivel ez a probléma nem a mélyben gyökerező, személyes szükségletekről szól, egy kis kompromisszummal igen hamar ki lehet küszöbölni. 6. Örökös, elakadt. Ez a konfliktus valószínűleg a háztartással és szervezéssel kapcsolatos szituációk során jelentkezhetett először. Feltehetőleg Jim és Thea eltérő toleranciaszinttel rendelkezik a piszkot, rendetlenséget és a napirend megtervezettségét illetően. Mivel ezekben a kérdésekben nem sikerült egyezségre jutniuk, tovább vitatkoztak. Ennek eredményeképp Thea arra a következtetésre jutott, hogy a férje nem értékeli és tiszteli őt, míg a férfi úgy érzi, hogy a felesége nem járul hozzá házasságuk boldogságához azzal, liogy a háztartást flottul vezeti. így aztán kettejük vitája most már sokkal inkább a kölcsönös neheztelésről szól, mintsem magáról a háztartásról.
A házastársi konfliktus két formája
181
7. Örökös, elakadt. Brian és Alyssa érzelmi stílusa nagyon különböző. A férfi lobbanékony, rendkívül szenvedélyes, és érzelmeit „kívül hordja". Alyssa viszont jobban szereti az ilyen dolgokat csendben és racionálisan átbeszélni. Amikor a férfi elkezd kiabálni, a nejét ezzel érzelmileg elárasztja, aki így azonnal leblokkol. Mivel az érzelmi stílus személyiségjegy, nagy valószínűséggel egyikük sem fog megváltozni. De ha ez tudatosul bennük, és tisztelettel viszonyulnak egymás eltérő érzelmi beállítottságához, rátalálhatnak a konfliktusfeloldás olyan módjára, amely mindkettőjük számára elfogadható, sőt akár kényelmes is lehet. 8. Örökös, elakadt. Isabelnek és Anthonynak eltérő érzelmi szükségletei vannak, amit gyermekük születése felszínre is hozott. Anthonynak meg kellene értenie azt, hogy Isabel számára milyen fontos, hogy ne ismételje meg gyermekükkel az ő gyermekkorának tragédiáját. A férfi csatlakozhatna hozzá annyiban, hogy segít neki minél jobb anya lenni. Csakhogy Anthony meg óriási veszteségként éli meg azt, hogy Isabel elfordul tőle, s ennyire gyermekcentrikus lett. Ha a nő nem érti meg, hogy mit jelent Anthony számára ez a veszteség, a férfi el fog távolodni tőle. 9. Feloldható. Oscar és Mary valószínűleg másképp gondolkodnak a takarékosságról, de a pénz miatti konfliktusuk nem tűnik szimbolikusnak. Egyszerűen eltér a véleményük arról, hogy mit kellene tenniük Oscar örökségével. Ebből kifolyólag könnyen egyezségre juthatnának. Például a felét költhetnék kondigépre, a másik felét pedig takarékba tehetnék. 10. Örökös, elakadt. A pénz egészen mást jelent Sarah és Ryan számára. Mivel a pénz szimbolikus jelentősége rendszerint gyermekkori élményekben gyökerezik, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy Ryan természetes úton gavallérrá válna, vagy hogy Sarah máról holnapra elkezdené lelkesen vagdosni az újságokból a vásárlási kuponokat. De ha nekiállnak közösen dolgozni ezen az örökös problémán (és főleg Sarah férje iránti megvetésén a szűkmarkúság miatt), ez idővel megszűnik kapcsolatuk fájó pontja lenni.
182
A jól működő' házasság hét alapelve
KÉRDŐÍV: HÁZASSÁGI KONFLIKTUSOTOK FELMÉRÉSE Most, hogy már jobban értitek a feloldható és örökös problémák közötti különbségeket, ideje, hogy saját házassági ügyeiteket Is górcső alá vegyétek ebből a szempontból. Ha ezt tisztázzátok, azt is tudni fogjátok, hogy milyen stratégiát válasszatok a velük való megküzdéshez. Alább láttok egy listát tizenhét, rendszerint házastársi konfliktust előidéző okról. Mindegyik után írjátok le, hogy ez örökös vagy feloldható probléma-e a ti házasságotokban, illetve jelezzétek azt is, ha ez nálatok jelenleg épp nem okoz konfliktust. Akár feloldhatónak, akár örökösnek találjátok az adott okot-konfliktust, jelöljétek be azokat a részterületeket is, amelyekről úgy érzitek, hogy jelenleg problémásak a számotokra. 1. Érzelmileg elhidegülünk egymástól.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Már az Is nehézségbe ütközik, hogy beszélgessünk egymással. Érzelmileg kevésbé vagyunk kapcsolatban egymással. Úgy érzem, hogy a párom magától értetődőnek veszi a létezésemet és jelenlétemet a kapcsolatunkban. Úgy érzem, hogy a házastársam nem Ismer engem. A házastársam (vagy én) érzelmileg távol van (vagyok). Kevesebb időt töltünk egymással. Megjegyzések:
A házastársi konfliktus két formája
183
2. A nem házassági stressz (mint például a munkahelyi stressz) begyűrűzik a kapcsolatunkba.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Nem mindig vagyunk azon, hogy segítsünk egymásnak a napi stressz csökkentésében. Ezeket a stresszes helyzeteket nem beszéljük meg egymással. Nem segít az a mód, ahogy a stresszről beszélünk egymással. A házastársam nem értő módon figyel, amikor a stresszről és az aggodalmaimról beszélek. A házastársam rajtam vezeti le a munkahelyi stresszből vagy másfajta gondokból eredő feszültségeit. A házastársam a gyerekeken vagy másokon vezeti le a munkahelyi stresszből vagy másfajta gondokból eredő feszültségeit. Megjegyzések:
3. Házasságunk elveszíti romantikusságát, szenvedélytelen; alig pislákol már benne a tűz.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! A házastársam szóban már nem fejezi ki a szeretetét. A házastársam már nem olyan gyakran fejezi ki szeretetét és csodálatát. Ritkán érintjük meg egymást.
184
A jól működő' házasság hét alapelve
Házastársam (vagy én) már nem táplál(ok) romantikus érzéseket. Nagyon ritkán öleljük meg egymást. Nagyon kevés gyöngéd vagy szenvedélyes pillanatunk van egymással. Megjegyzések:
4. Problémák vannak a szexuális életünkben.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Ritkábban van szexuális együttlétünk. Legalább az egyikünk kevesebb kielégülést kap a szextől. Nehézségekbe ütközik az, hogy a szexuális problémáinkról beszéljünk. Szexuálisan mindketten mást várunkéi a másiktól. Csökkent a szexuális vágyunk. Szexuális együttléteink alkalmával kevesebb szeretetet érzünk. Megjegyzések:
5. Házasságunk nem kezeli jól a jelentős változásokat (mint például egy gyermek születése, munkahely elvesztése, egy betegség vagy egy szerettünk halála).
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
A házastársi konfliktus két formája
185
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Nagyon eltérő elképzeléseink vannak arról, hogy miként kezeljünk bizonyos dolgokat. Ez az esemény azt eredményezte, hogy a házastársam eltávolodott tőlem. Ez az esemény mindkettőnket ingerültté tett. Ez az esemény igen sok veszekedést eredményezett. Félek attól, hogy ez az egész hová fog vezetni. Most nagyon eltérő a véleményünk. Megjegyzések:
6. Házasságunk nem jól kezeli a gyerekekkel kapcsolatos fontosabb kérdéseket (ideértve azt a kérdést is, hogy vállaljunk-e egyáltalán gyereket).
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Nagyon eltérő céljaink vannak a gyermekeink számára. Eltérő a véleményünk arról, hogy mi miatt fegyelmezzük a gyermekeinket. Eltérő a véleményünk arról, hogy miként fegyelmezzük a gyermekeinket. Nem mindig értünk egyet abban, hogy miként kerüljünk közel a gyermekeinkhez. Nem jól beszélünk egymással ezekről a problémákról. Sok feszültség és düh adódik ezekből a különbözőségeinkből.
186
A jól működő' házasság hét alapelve
Megjegyzések:
7. Házasságunk nem jól kezeli az apósokkal-anyósokkal vagy más rokonokkal kapcsolatos fontosabb kérdéseket.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Úgy érzem, hogy a házastársam családja nem fogad el engem. Néha elgondolkodom azon, hogy a házastársam melyik családban is él. Úgy érzem, hogy a saját családom nem fogad el. Úgy érzem, hogy a házastársam nem az én oldalamon áll. Feszültség van kettőnk között a jövőt illetően. Ez a téma sok ingerültséget okozott. Félek attól, hogy ez az egész hová fog vezetni. Megjegyzések:
8. Egyikünk nagyon kacér, flörtölős másokkal, esetleg már meg is csalta a másikat, és/vagy egyikünk féltékenykedik.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve!
A házastársi konfliktus két formája
187
Ez a probléma sok sértés és sértettség forrása a kapcsolatunkban. Ez egy olyan terület, ami sok bizonytalanságot okoz nálunk. Nem tudok mit kezdeni a hazugságokkal. Nagyon nehéz helyreállítani a bizalmat. A hűtlenség mindennapos érzéssé vált nálunk. Nehéz megmondani, hogy miként lehetne ezt a sebet begyógyítani. Megjegyzések:
9. Kellemetlen veszekedéseink vannak az utóbbi időben.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Mostanában többet veszekszünk. Mostanában szinte bármin össze tudunk veszni. Házasságunk részévé vált az ingerültség és a düh. Sérelmeink zűrzavart okoznak. Az utóbbi időkben úgy érzem, hogy a házastársam nem nagyon tisztel. Úgy érzem, hogy bírálnak, kritizálnak. Megjegyzések:
188
A jól működő' házasság hét alapelve
10. Különbözőek az alapvető céljaink és értékeink, illetve eltérő életvitelre vágyunk.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Az elmúlt időszakban eltéréseket tapasztalunk az életcéljainkban. Fontos szempontjainkban, elképzeléseinkben eltérések mutatkoznak mostanában. Szórakozásunk módjai, hobbijaink egyre inkább különböznek egymástól. Mindketten mást-mást várunk az élettől. Eltérő irányba fejlődünk. Nem vagyok elégedett azzal az emberrel, akivé a házastársam mellett váltam. Megjegyzések:
11. Nagyon felkavaró és megrázó dolgok (például erőszak, drogok, hűtlenség) történtek házasságunkban az elmúlt időszakban.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Fizikai bántalmazás történt kettőnk között mostanában. Alkoholizmussal vagy drogfogyasztással kapcsolatos problémáink vannak. Házasságunk kezd olyan formát ölteni, amilyenre egyáltalán nem számítottam, s a legkevésbé sem örülök neki.
A házastársi konfliktus két formája
189
Házassági „szerződésünk" változóban van. Házastársam mostani kívánságai, elvárásai közül néhányat nyugtalanítónak vagy egyenesen visszataszítónak találok. Mostanában valamelyest kiábrándultam ebből a házasságból. Megjegyzések:
12. Nem működünk jól csapatként.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Korábban jobban megosztottuk egymás közt a családi feladatokat. Úgy tűnik, hogy ellenkező irányba húzunk. A házastársam nem veszi ki a részét a ház körüli munkából vagy a gyermeknevelésből. A házastársam anyagi tekintetben nem tesz hozzá eleget a családi életünkhöz. Úgy érzem, hogy a családi élet szervezése és egyben tartása teljesen az én vállamat nyomja. _ A házastársam nem elég figyelmes és megfontolt. Megjegyzések:
190
A jól működő' házasság hét alapelve
13. Problémáink vannak a hatalmi viszonyokat és a befolyásolhatóságot illetően.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Nem érzem, hogy hatással vagyok a döntéseinkre. A házastársam egyre dominánsabbá, uralkodóbbá válik. Követelőzőbbé váltam. A házastársam passzívabbá vált. A házastársam nem képvisel meghatározó erőt a házasságunkban. Egyre inkább foglalkoztat az a kérdés, hogy melyikünk szívügye ez a kapcsolat, melyikünk „mozgatja" ezt a házasságot. Megjegyzések:
14. Nem tudjuk jól kontroll alatt tartani az anyagi helyzetünket.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Egyikünk nem keres eleget. Eltérő elképzeléseink vannak a pénz elköltését, illetve megtakarítását illetően. _ Anyagi helyzetünk komoly stresszforrás. A házastársam inkább a saját anyagi helyzetét tartja szem előtt, mintsem a mi közös helyzetünket. Anyagi helyzetünk kezelését illetően nem gondolkodunk azonosan.
A házastársi konfliktus két formája
191
Nem megfelelően tervezzük, alakítjuk anyagi helyzetünket. Megjegyzések:
15. Mostanság nincs sok örömünk, szórakozásunk.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Mostanság nincs sok időnk a szórakozásra. Bárhogy is próbálkozunk, úgy tűnik, nem tudunk igazán jól együtt szórakozni. _ A munka mostanában teljesen kitölti minden időnket. Túl stresszesek vagyunk a szórakozáshoz. _ Annyira különbözik az érdeklődési körünk, hogy szinte semmilyen közös programot sem élvezünk. Szórakoztató programokat tervezünk, de ezek sosem valósulnak meg. Megjegyzések:
16. Hitbeli kérdésekben mostanában nem érezzük közel magunkat egymáshoz.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve!
192
A jól működő' házasság hét alapelve
Más vallásúak vagyunk. Vallási elképzeléseinkben és értékrendünkben nem értünk egyet. Mindketten más-más templomba, imaházba, közösségbe szeretnénk menni. A vallási kérdéseket illetően nem tudunk jól kommunikálni egymással. A lelki gazdagodást és változást illetően vannak nézeteltéréseink. Nézeteltéréseink vannak a családot és gyermekeket érintő egyházi kérdésekben. Megjegyzések:
17. A közösséghez tartozás, valamint a közösségépítés terén konfliktusaink vannak.
Örökös
Feloldható
Jelenleg nem probléma
Jelöld meg alább azokat az állításokat, amelyek ezen problémán belül helytállóak rátok nézve! Máshogy gondolkodunk a más emberekhez (barátokhoz, különféle csoportokhoz) kapcsolódás kérdésében. Nem egyforma mértékben foglalkoztatnak minket a közösségteremtő intézmények. Eltér a véleményünk arról, hogy érdemes-e és mennyi időt érdemes fordítani a közösségi intézményekre (politikai pártok, iskolák, kórházak, vallási intézmények, képviseleti testületek stb.). Nem értünk egyet projektek vagy karitatív tevékenységek végzését illetően. Nem értünk egyet abban, hogy másokkal jót tegyünk-e. Nem értünk egyet abban, hogy vállaljunk-e vezetői szerepet közösségünk szolgálatában.
A házastársi konfliktus két formája
193
Megjegyzések:
Értékelés: minden egyes területen, ahol problémáitok vannak, számold meg, hogy hány részterületi vitatémát jelöltél be. Ha kettőnél többet jelöltél, akkor az a házasságotokban jelentős konfliktusforrásnak számít. A feloldható problémák kezelésére a 9. fejezetben találtok javaslatokat. Ha viszont problémáitok közül néhány örökös, nézzétek át a 11. fejezetben lévő tanácsokat, és kövessétek azokat is.
A konfliktuskezelés kulcsai A következő fejezetekben házassági problémák kezelésére alkalmas speciális technikákat mutatunk be, attól függően, hogy a problémák örökösek vagy feloldhatók-e. De kezdés gyanánt álljon itt még néhány általános, átfogó tanács. A negatív érzések fontosak. Bár igen stresszes élmény házastársad negatív érzéseit végighallgatni, mégis idézd emlékezetedbe, hogy a sikeres kapcsolat mottója: „Ha valami fáj, akkor a világ megáll, és én meghallgatlak téged." Ez még akkor is érvényes, ha házastársad dühe, szomorúsága, csalódottsága vagy félelme feléd, ellened, rád irányul. A negatív érzelmek nagyon fontos információkat hordoznak arról, hogy miként szerethetitek egymást még jobban. Nagyon sok megértés és ráhangolódási képesség kell ahhoz, hogy amikor a partnerünk zaklatott, tényleg azt halljuk meg, amit mond. E könyv egyik célja, hogy iránymutatást adjon a házastársaknak, milyen módon fejezzék ki a negatív érzéseiket, amely lehetővé teszi a meghallgatást és megértést anélkül, hogy a hallgató fél mindezt támadásként élné meg. Ekkor az üzenet úgy jut el a másikhoz, hogy az a gyógyulást segíti elő, ahelyett, hogy újból sebezne. Az ilyen beszélgetések mindkét fél számára igen kemények lehetnek. Segítségetekre lehet, ha ezt beismeritek, és emlékezetetekbe idézitek, hogy tapintatosnak kell lennetek egymással.
194
A jól működő' házasság hét alapelve
Senkinek sincs igaza. A házassági konfliktusokban nincs abszolút igazság, csakis két, szubjektív valóság. Ez attól függetlenül igaz, hogy a konfliktus feloldható vagy örökös, elakadt-e. Ahogy jó barátom, Dan Siegel mondja: „Nincs tökéletes felfogás, szeplőtelen észlelés." Az is segítségetekre lesz, ha ezt az alapvető igazságot mindig szem előtt tartjátok. Az elfogadás döntő, nagyon fontos. Lényegében lehetetlen úgy figyelni valamilyen tanácsra (hát még meg is fogadni!), ha azt hisszük, hogy a másik nem ért meg, nem tisztel, és nem fogad el úgy és olyannak, amilyenek vagyunk. Ha az embert kritizálják, nem szeretik vagy nem értékelik, akkor képtelen változni. Ehelyett azt érzi, hogy ostromolják, támadják, és inkább visszahúzódik. Ezért a kapcsolati problémákkal való megküzdés alapja - függetlenül attól, hogy azok feloldhatók-e vagy sem - annak kommunikálása, hogy a partner személyiségét fenntartások nélkül elfogadjuk. Mielőtt arra kéred a házastársadat, hogy változtasson vezetési, étkezési, porszívózási vagy szeretkezési stílusán, éreznie kell, hogy tiszteled őt, ahelyett, hogy kritizálnád vagy megaláznád. Óriási különbség van aközött, hogy: „Úristen, milyen pocsékul vezetsz! Lassíts már, különben megölsz mindkettőnket!" és aközött, hogy: „Tudom, hogy szeretsz gyorsan vezetni, de én meg ideges leszek tőle, úgyhogy légy szíves lassíts egy kicsit!" Lehet, hogy ez a második megközelítés több időt igényel, de megéri, mert csak ez éri el a kívánt hatást! Összpontosíts a szeretetre és a csodálatra! Ha nehéznek találjátok, hogy elfogadjátok egymás szempontjait, talán jót tenne, ha még foglalkoznátok az ötödik fejezet (Tápláld szereteted és csodálatod!) gyakorlataival. Ugyanis az a tapasztalatom, hogy a szeretet és csodálat rendszerének erőssége létfontosságú a boldog házasság fenntartásához. Azon idős párok közül, akiket kollégáimmal, Bob Levensonnal és Laura Carstensennel tanulmányoztam a San Francisco Bay régióban, igen sokan mesteri szinten űzték ezt. Pedig nagyon régóta házasok voltak, némelyikük már több mint negyven esztendeje! Házasságuk során megtanultak társuk hibáira, furcsaságaira, hóbortjaira úgy tekinteni, mint az „egész csomag" szórakoztató, mulattató részeire.
A házastársi konfliktus két formája
195
Az egyik feleség például kuncogva fogadta el azt, hogy férje egy Dagwood Bumstead 4 , aki örökösen késésben van, s emiatt csak rohanva tud menni. Az asszony annak is megtalálta a módját, hogy ezt „orvosolni" tudja: ha repülőtérre kellett menniük, a ténylegeshez képest mindig fél órával korábbi beszállást időpontot mondott a férjének. A férfi tudta, hogy az asszony becsapja őt, és mindketten nevettek egy jót. Aztán volt egy férfi, aki felesége bevásárlási szokásait találta legalább annyira mulatságosnak, mint amennyire rémisztőnek is. Az aszszony ugyanis a megvásárolt cuccok felét szinte mindig visszavitte, ezzel igencsak megnehezítve a fizetést. Ezek a párok valahogy megtanulták házastársuk furcsaságait higgadtan, türelemmel kezelni. Noha érzelmeik teljes palettáját kimutatták egymás felé, beleértve a dühöt, ingerültséget, elégedetlenséget és sértettséget is, egyben azt is tudatták egymással, hogy nagyon szeretik és tisztelik a másikat, „szőröstül, bőröstül". Ha egy házaspár erre képtelen, a probléma olykor abban gyökerezik, hogy nem tudnak megbocsátani egymásnak bizonyos múltbéli nézeteltérések miatt. Nagyon is könnyű valami miatt örökre neheztelni. A boldog házassághoz azonban elengedhetetlen az, hogy megbocsássatok egymásnak, és elengedjétek a régi sérelmeiteket. Ez olykor igen nehéz lehet, de megéri! Ha megbocsátasz a párodnak, az mindkettőtök hasznára válik. A keserűség ugyanis nagyon nehéz teher. Ahogy Shakespeare írta a Velencei kalmárban, a megbocsátás „kétszeresen áldott: Megáldja azt, ki adja, s azt, ki kapja." 5
4
5
A Blondie című, hosszú ideig nagy népszerűségnek örvendő amerikai képregénysorozat férj/apa figurája (aford.). Vas István fordításában.
9. Ötödik alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
Logikusnak tűnhet, hogy ha egy férj és egy feleség tisztelik egymást, nyitottak egymás véleményére, gondolataira, akkor jól eséllyel meg is tudják oldani a felmerülő nézeteltéréseiket. Ennek ellenére a házaspárok igen gyakran sikertelenül próbálják meggyőzni egymást, sokszor eredménytelenek a konfliktusok rendezésében. A békés megoldáshoz vezető párbeszéd nemritkán egymás leordításába torkollik vagy feszült csendben végződik. Ha ez ismerősen hangzik, és biztos vagy benne, hogy a probléma tényleg megoldható, akkor a megoldás kulcsa a konfliktuskezelés új megközelítésének megtanulásában rejlik. (Az itt ajánlott módszer valamelyest használható az örökös, elakadt problémák kezeléséhez is, de nem lesz elégséges. Ahhoz, hogy az örökös problémákon porosodó lakatot is fel tudd törni, feltétlenül olvasd el a hatodik alapelvről szóló 11. fejezetet!) A népszerű (és a legtöbb házasságterapeuta által ajánlott) konfliktuskezelési formulának az a lényege, hogy arra kérik a házastársakat, képzeljék magukat a párjuk helyébe, nagyon figyeljenek arra, amit a másik mond, aztán adják tudtára (átéléssel), hogy értik, látják már a problémát az ő szemszögéből is. Nem rossz módszer - feltéve, ha meg tudod csinálni. Ahogy jeleztem is, igen sok házaspár képtelen rá - beleértve olyanokat is, akik boldog házasságban élnek. Sok olyan, általunk tanulmányozott pár, akik irigylésre méltó, szeretetteljes kapcso-
198
A jól működő' házasság hét alapelve
latban éltek, egyáltalán nem követték a szakértők ajánlásait, amikor vitatkoztak egymással. Ennek dacára mégis képesek voltak konfliktusaikat kezelni. Azonban azáltal, hogy alaposan tanulmányoztam, hogy ezek a párok ténylegesen mit csináltak, a szerető kapcsolatokban zajló konfliktuskezelés új modelljét tudtam leírni. Ennek alapján az ötödik alapelvem a következő lépéseket tartalmazza: 1. Kezdj nyugodtabban! 2. Tanuld meg a javítási kísérletek elvégzését és elfogadását! 3. Csillapítsd, nyugtasd magad, csillapítsátok, nyugtassátok egymást! 4. Kössetek kompromisszumot! 5. Menjetek végig minden gondon, problémán, hogy ezek aztán ne „kísértsenek" tovább! A fenti lépések többsége nem igényel különösebb tanulást, hiszen többé-kevésbé mindannyian rendelkezünk ezekkel a képességekkel; csak épp a legintimebb kapcsolatunk során elszoktunk ezek használatától. Bizonyos értelemben az ötödik alapelvem lényege a jó modor. A házastársaddal is viselkedj éppolyan tisztelettel, mint amilyet egy nagyobb társaság tagjainak is megadnál. Ha egy vendéged nálad felejti az esernyőjét, azt mondod neki, hogy: „Nézd csak, itt felejtetted az ernyődet!", nem pedig azt, hogy: „Mi van veled? Állandóan megfeledkezel a dolgaidról. Az isten szerelmére, figyelj már oda egy picit! Nem vagyok a rabszolgád, hogy valamivel állandóan utánad rohangáljak." Érzékenyek vagyunk a vendég érzéseire, még akkor is, ha a dolgok nem mindig sikerülnek a legfényesebben. Ha a vendég borospohara felborul, és a tartalma az asztalterítőre ömlik, azt mondjuk: „Semmi baj, kérsz még egy pohárral?", s még véletlenül sem azt, hogy: „Tönkretetted a legszebb abroszomat. Nem is reménykedem abban, hogy valaha bármit is képes lennél rendesen csinálni. Soha többé nem hívlak meg hozzánk." Ismét eszembe jut dr. Rory, aki rendkívül undok volt a feleségével, ám hihetetlenül gyorsan elbűvölővé tudott válni, ha egy rezidens orvos hívta telefonon. Ez egyáltalán nem ritka szokás, meglehetősen gyakran
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
199
előfordul. Ha egy durva veszekedés közben megszólal a telefon, a feleség vagy a férj azonnal képessé válik kedvesen, mosolyogva beszélni: „De aranyos vagy, nagyszerű lesz együtt ebédelni! Kedd? Kedden jó. O, igazán rémes, hogy nem kaptad meg az állást. Biztosan nagyon szomorú vagy most" és a többi. Az addig dühös és hajthatatlan házastárs pillanatokon belül átalakul rugalmas, racionális, megértő és együttérző lénnyé - de csak addig, amíg a telefonhívás tart. Ahogy véget ér, a párja felé fordulva ismét visszaváltozik. De ennek nem kell feltétlenül így történnie! Miközben az alapelveket tanulod és gyakorolod, ne feledkezz meg arról, hogy amit a házastársad elvár tőled, az semmivel sem több, mint amit egy olyan ismerősödtől is elvárna, aki jóval kevesebbet jelent számára mint te, az a személy, aki esküvel ígérte, hogy kitart mellette jóban, rosszban.
Első lépés: Kezdj nyugodtabban! Ha van valami hasonlóság a boldog és a boldogtalan házasságok között, akkor az, hogy inkább a feleségek azok, akik a megoldásra váró, érzékenyebb kérdéseket felteszik. A férjek szeretik távol tartani magukat azoktól a problémáktól, amikkel nehéz szembenézni. Ennek a nemek közti eltérésnek ismételten csak fiziológiai alapja van. A férfiaknál sokkal könnyebben beáll az elárasztottság állapota, hiszen az ő szervezetük inkább hajlik az érzelmi stresszre adott reakciókra, mint a feleségeké. Éppen ezért hajlamosabbak a konfrontációk elkerülésére is. Csakhogy óriási különbséget jelent, hogy a feleség hogyan kezdi az érzékeny témák megvitatását. Ahogy Dara nekiesett a férjének, Olivernek, amikor a háztartási munkáról volt szó, még egy perc sem telt el, és máris szarkasztikusan szedte ízekre azokat a javaslatokat, amelyekkel a férje előállt: „Tényleg azt hiszed, hogy a lista majd segít neked?" És kicsit később: „Nagyon is ügyes vagy abban, hogy a hazajövetel után heverésszél vagy eltűnj a fürdőszobában." Hasonlítsuk össze Dara durva hozzáállását azzal, amit a Michaellel boldog házasságban élő Justine tanúsított, miközben mindkét pár ugyanazzal a problémával küszködik: a férfi nem veszi ki a részét a ház körüli teendőkből. A leginkább az bosszantja a nőt, hogy neki kell
200
A jól működő' házasság hét alapelve
összehajtogatnia a tiszta ruhát, amit pedig egyenesen rühell (éppúgy, mint az én feleségem). Álljon itt példaként egy, erről a témáról folytatott, a szerelemlaborban elhangzott párbeszédük. JUSTINE: Nos, akkor (mély lélegzetet vesz) vegyük elő ismét a házimunka kérdését! MlCHAEL: Ja. Üsse kő, letakarítom a konyhapultot és az asztalt, (védekező) JUSTINE: Hüm-hüm. Rendben van, tehát letakarítod, (javítási kísérlet) MlCHAEL: Hüm-hüm. (Ásít, ellazul; Justine javítási kísérlete sikeres volt.) JUSTINE: Szerintem, izé, időnként, ha a dolgok úgy felgyülemlenek, a kimosott ruhák felhalmozódnak... (nyugodt kezdés) MlCHAEL: Nahát, nekem eszembe sem jutottak a kimosott ruhák. (nevet) Tényleg, még sosem jutottak eszembe, (most már nem védekezik) JUSTINE: (nevet) Ez kedves. Mit gondolsz, azokat ki mossa ki? Mindig van tiszta ruhád. MICHAEL: Jé, tényleg. JUSTINE: De ez rendben is van, alapvetően szeretek mosni. De időnként túl sok minden van rajtam. MICHAEL: (még mindig kuncogva) A kutyafáját, még csak az eszembe sem jutott, hogy nekünk kell mosni. JUSTINE: Tudod, hogy ki hajtogatta össze? Tim. (A szomszéd a lakóközösségből, a mosó- és szárítógép közös használatban van egy úgynevezett közösségi teremben.) Ott hagytam egy kupac tiszta ruhát, és mire viszszamentem, a lepedők össze voltak hajtogatva. MICHAEL: Esetleg nála is tarthatnánk a ruháskosarunkat. JUSTINE: (Elneveti magát. A közös viccelődés levezeti a feszültséget és lassítja a szívverést.) MlCHAEL: Viccet félretéve, mondjuk, időnként, vagy amikor előbb érek haza a munkából... JUSTINE: Igen, összehajtogathatnál egy-két dolgot, főleg a törülközőket, a fehérneműket és a lepedőket... MlCHAEL: Rendben, belekukkantok a ruháskosárba, aztán meglátom. (Enged a felesége befolyásolásának.) JUSTINE: Nagyszerű!
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
201
Talán a legfontosabb jellemzője ennek a beszélgetésnek, hogy a négy lovasnak híre-hamva sincs benne. Nélkülöz bármiféle kritikát, megvetést, védekezést vagy visszahúzódást. Ez pedig azért volt lehetséges, mert Justine higgadtan, nyugodtan nyitotta a beszélgetést. Ezzel ellentétben a durva felütések általában a lovasokat megkerülni képtelen láncreakciót indítanak el, ami aztán elárasztást eredményez, ami érzelmileg eltávolítja egymástól a házaspárt, a felek így elmagányosodnak, ami pedig végül tönkreteszi a házasságot. A házaspároknak csak 40°/o-a válik el az állandó, öldöklő veszekedések miatt. Az esetek többségében a házasság azért bomlik fel, mert a férj és a feleség az állandó perpatvarok elkerülése érdekében olyannyira eltávolodik egymástól, hogy barátságuk és az egymáshoz tartozás érzése teljesen elenyészik. Ezért olyan jelentős az a momentum, amikor Michael elismeri, hogy még csak meg sem fordult a fejében a mosás, mire válaszul Justine nem kezdi el kritizálni vagy megvetően viselkedni vele. Inkább elneveti magát, s csak annyit mond, hogy „ez kedves". Mivel Justine kedvesen viselkedik Michaellel, párbeszédük eredményre vezet: kidolgoznak egy tervet a konfliktus megoldására. Azáltal, hogy erre képesek voltak, pozitív érzés tölti el őket mind önmagukat, mind pedig a kapcsolatukat illetően. Ez az érzés pedig minden házaspár számára komoly lelki „befektetés", mert olyan pozitív hozzáállást eredményez, amely segít a következő konfliktus megoldásában is. Egy másik boldog házasságban az a konfliktus forrása, hogy Andrea szeretné, ha Dave többet járna templomba. Ezt azonban nem azzal kezdi, hogy jól fejbe veri férjét a Bibliával. Nem, hanem inkább azt mondja: „A templomba járás nem olyasmi, amire mindennap szükségem lenne. De megnyugvást, vigasztalást ad." Majd hozzáteszi: „Nem szeretném azonban, ha csak miattam jönnél el." Mire eljut oda, hogy nyíltan megmondja, „Azt szeretném, ha nemcsak húsvétkor, karácsonykor és anyák napján jönnél el a templomba, hanem máskor is", a férfi már kész a kompromisszumkötésre: „Rendben, elmegyek a templomba a legfontosabb ünnepek alkalmával, és... talán még néhány vasárnapon is." Korábbi diákjaim, Jani Driver és Amber Tabares a házastársi megbékélést vizsgáló, hétéves kutatásuk során kimutatták, hogy amikor egy konfliktust nyugodtan kívánunk megvitatni, a kezdés alkalmával rend-
202
A jól működő' házasság hét alapelve
kívül fontos az adott probléma terén mutatott felelősségvállalás. Ha például a feleség nagyon dühös amiatt, hogy a férje elfelejtette hazahozni a gyerekeket az iskolából, sokat segít, ha így kezdi a mondandóját: „Tudom, hogy reggel nem mondtam el a mai teendőket, mégis szeretném megbeszélni veled, hogy megfeledkeztél arról, hogy ma a te feladatod lett volna a gyerekekért menni az iskolába." Ha nehezedre esik konkrétan valamilyen részletért felelősséget vállalni, próbálj valami ilyesmit mondani: „Tudom, hogy nem kizárólag a te hibád. Biztos nekem is részem van benne." A felelősségvállalás nagyon fontos, kritikus alkotórésze a nyugodt kezdésnek, függetlenül attól, hogy kivel akarsz átbeszélni valamit. Ezt részben megcáfolva mégis azt kell mondanom, hogy a feleségeknek különösen fontos ezt észben tartaniuk a mondandójuk kezdetén. Ugyanis nagyon sok férfi számára azt hallani, hogy feleségük a közösen vállalt felelősségről beszél, olyan, mint a manna az égből; s ez megakadályozza a feszültség fokozódását. A legjobb fajta beszélgetésindítás négy részből áll: (1) „Én is felelős vagyok azért, ami történt..." (2) Úgy érzem magam... (3) ezzel a mostani... helyzettel kapcsolatban, és... (4) erre lenne szükségem... (itt valami pozitív szükséglet álljon, tehát azt mondd, amire szükséged van, és ne azt, hogy mire nincs szükséged). Ahelyett, hogy házastársadra mutogatnál, őt okolnád, te okolod saját magad. A negatív szükségletet úgy lehet pozitívvá alakítani, hogy negatív érzéseidre összpontosítasz, és megkeresed azt az igényed, vágyad, amely ezen érzéseid mögött megbújik. Ha lenne egy varázspálcád, mit kívánnál? Mit ajánlanál most a házastársadnak, mivel, hogyan tehetne a kedvedre? A hatékonyság okán a nyitásnak nem kell különösebben diplomatikusnak lennie, de mindenképp nélkülöznie kell a kritizálást és a megvetést. Egy egészséges, de lobbanékony házasságban - amely sok összetűzéssel járhat - a feleség például indíthat így: „Hé, tudom, hogy időnként én is trehány vagyok, de most igazán dühös vagyok rád, amiért tegnap este úgy elmentél a ruháskosár mellett, hogy egy árva lepedőt sem hajtottál össze! Nagyon nem szeretem, ha az összeset nekem kell összehajtogatni." Vagy: „Határozottan úgy érzem, hogy többször kellene együtt mennünk a templomba, mert ez nagyon fontos nekem." Ezek még nyugodt nyitásnak minősülnek, mivel közvetlen panaszokat fogalmaznak meg, nem kritizáló jellegűek vagy megvetéssel teli vádaskodások.
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
203
DURVA NYITÁS KÉRDŐÍV Hogy megvizsgálhassátok, problémát okoz-e házasságotokban a durva nyitás, válaszoljátok meg az alábbi kérdéseket. Olvassátok el az egyes állításokat, és karikázzátok be az „l"-t, ha azt igaznak, a „H"-t pedig, ha hamisnak érzitek. 1. A házastársam gyakran igen kritikus velem szemben. I H 2. Ki nem állhatom, ahogy a partnerem felhoz bizonyos témákat. I H 3. A viták sokszor mint derült égből a villámcsapás, olyan váratlanul kezdődnek nálunk. I H 4. Még mielőtt észbe kaphatnék, már veszekszünk is. I H 5. Amikor a házastársam panaszkodik, úgy érzem, hogy kizárólag engem okol mindenért. I H 6. Mindig úgy tűnik, mintha én lennék az oka mindennek. I H 7. A házastársam aránytalanul negatív beállítottságú. I H 8. Úgy érzem, folyton a személyemet érő támadásokat kell elviselnem. I H 9. Gyakran kell védekeznem az ellenem felhozott vádak ellen. I H 10. A párom túlságosan sértődékeny. I H 11. A problémákért általában nem én vagyok a felelős. I H 12. A házastársam a személyiségemet kritizálja. I H 13. A problémáink megvitatása igen sértő módon történik. I H 14. A házastársam olykor igencsak önelégülten, fensőbbségesen panaszkodik. I H 15. Már nagyon elegem van a kettőnk közötti negatív viszonyból. I H 16. Amikora házastársam panaszkodik, úgy érzem magam, mint akit nem tisztelnek. I H 17. Legszívesebben elmenekülnék, amikor a párom elkezd panaszkodni. I H 18. A nyugalmunk viszonylag könnyen és hirtelen szertefoszlik. I H 19. A házastársam negatív beállítottsága igen nyugtalanító és elbátortalanító a számomra. I H 20. Úgy érzem, a házastársam időnként teljesen irracionális. I H
204
A jól működő' házasság hét alapelve
Értékelés: Minden egyes „I" (igaz) válaszért adj magadnak egy pontot! 5 p o n t alatt: Ez a terület a házasságotok egyik erőssége. Pároddal együtt igen tapintatosan kezditek a nehéz témák tárgyalását - anélkül, hogy kritizáló vagy megvető hangnemben beszélnétek egymással. Mivel kerülitek a durvaságot, nagy valószínűséggel képesek lesztek sikeresen megoldani a konfliktusaitokat. 5 v a g y annál t ö b b p o n t : Házasságotoknak jót tenne némi javulás ezen a téren. Az eredmény azt sugallja, hogy amikor olyan téma kerül szóba, amelyben nem értetek egyet, akkor egyikőtök durván reagál. Ez pedig azzal jár együtt, hogy legalább az egyik lovast beengeditek magatokhoz, gátat vetve a konfliktus megoldásának. Igaz ugyan, hogy általában a feleségek felelősek a durva nyitásokért, de hogy ezt elkerüljétek, annak az a titka, hogy együttesen dolgozzatok az első négy alapelv elsajátításán. Ha így tesztek, a feleség nyitásai maguktól lecsillapodnak, nyugodtabbak lesznek. Ha tehát a házastársad a nézeteltéréseitek átbeszélését általában durván kezdi, a legjobb tanács, amit adhatok, az, hogy tégy meg mindent, hogy a feleséged (vagy férjed) úgy érezhesse, ismered, tiszteled, szereted őt, és hagyod, hogy befolyásolhasson téged. A durva nyitás általában olyan reakció, amely ingerlékenységet és panaszáradatot indít el. Ha tehát egy olyan kisebb kéréssel állsz elő, mint például: „Ma rajtad a sor, hogy levidd a szemetet, tedd meg, légy szíves", azzal elkerülheted, hogy ugyanez idáig fokozódjon: „Mi az ördög van már megint veled? Süket vagy? Vidd már le azt a rohadt szemetet, M O S T ! " Ne felejtsd el: ha egyből a másik torkának esel, abból csakis rossz dolgok sülhetnek ki! Háborúskodás, esetleg visszahúzódás a társad részéről, ahelyett, hogy eredményesen tudnátok kezelni a nézeteltérést. Ha dühös vagy a partneredre, érdemes nagy levegőt venni, és elgondolkodni azon, hogy miképp lehetne épületesen megbeszélni a helyzetet. Könnyebb úgy nyugodtan kezdeni egy ilyen társalgást, ha állandóan észben tartod, hogy ez a konfliktusmegoldás optimális stratégiája. Ha úgy érzed, túlságosan dühös vagy ahhoz, hogy nyugodtan, finoman beszéljetek, a legjobb, ha addig hozzá sem fogtok, amíg le nem higgadsz. Kövesd az önmagad lecsillapítására, megnyug-
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
205
tatására ajánlott lépéseket, mielőtt a házastársad előtt szóba hoznád a témát. Álljon itt néhány javaslat, azt biztosítandó, hogy képesek legyetek nyugodtan kezdeni a megbeszéléseket: Panaszkodj, de ne vádaskodj! Ne feledd: „Úgy érzem magam ... ezzel a mostani ... helyzettel kapcsolatban, és ... erre lenne szükségem." Tételezzük fel, hogy dühös vagy, mert minden fenntartásod ellenére házastársad kitartott amellett, hogy vegyetek magatokhoz egy kutyát. Esküdözött égre-földre, hogy feltakarít majd utána, most mégis tele van a kert kutyaszarral. Teljesen jogos a panasz. Nyugodtan mondhatsz valami ilyesmit: „Hé, a kert tele van kutyaszarral. Abban maradtunk, hogy feltakarítasz a kutya után. Nagyon dühös vagyok emiatt. Légy szíves, szedd össze a kutyagumit!" Bár igaz, hogy ez is konfrontáció, a lényeg, hogy mégsem támadás. Egyszerűen csak panaszkodsz egy helyzet miatt, de a panaszod nem a házastársad személyiségére irányul. Az viszont már nem lenne helyes, ha valami ilyesmit mondanál: „Hé, a kert tele van kutyaszarral, és ez a te hibád. Tudtam, hogy nem számíthatok rád. Eleve nem is kellett volna rád hallgatnom." Bármenynyire is igazad lehet abban, hogy a párodat okolod, a lényeg az, hogy ez a hozzáállás nem vezet sehova. Még ha a párod össze is szedi a kutyapiszkot a kertben, ezzel egy időben nő a feszültség, a neheztelés, a védekezés és ehhez hasonló, kedvezőtlen dolgok mértéke is. Olyan állításokat, közléseket tégy, amelyek „én"-nel kezdődnek, és nem „te"-vel, amelyek önmagadról szólnak, és nem a másikról. Az „én-közlések" az interperszonális pszichológia legfontosabb „árucikkévé" váltak a hatvanas évek közepétől kezdődően, amikor Thomas Gordon rájött, hogy azok a kijelentések, amelyek „én"-nel kezdődnek, kevésbé tűnnek kritizálónak, mint azok, amelyek a másikról szólnak, és „te"-vel kezdődnek. Álljon itt néhány példa a különbség szemléltetésére, érdemes összevetni őket: „Nem figyelsz rám." Vagy: „Szeretném, ha meghallgatnál." „Nem törődsz a pénzzel." Vagy: „Szeretném, ha félretennénk egy kis pénzt."
206
A jól működő' házasság hét alapelve
„Egyáltalán nem törődsz velem." Vagy: „Elhanyagoltnak érzem magam." Egyértelmű, hogy fenti én-közlések tapintatosabbak, mint a másik személyről szóló, vonatkozó állítások. Természetesen ki is lehet kerülni ezt a szabályt, és vádlóvá alakított én-közlésekkel bombázni a másikat, mint például: „Énszerintem te egy önző alak vagy." Ezt már nehéz lenne tapintatosnak, kedvesnek nevezni. A lényeg az, hogy ne beszélj a házastársaddal valami mesterkélt, pszichologizáló nyelven. Tartsd észben, hogy ha a kijelentéseiddel arra összpontosítasz, hogy te hogyan érzel, és nem arra, hogy miként vádolhatod őt, akkor a kettőtök közötti kommunikáció sokkal eredményesebb lesz. Azt mondd, „írd le", hogy mi történik, ahelyett, hogy értékelnél vagy ítélkeznél. Ahelyett, hogy vádolnál vagy okolnál, egyszerűen csak azt mondd, amit látsz! Ahelyett, hogy azt mondanád a másiknak, hogy „Sosem figyelsz a kicsire", mondd inkább ezt: „Úgy tűnik, hogy ma csak én rohangászom a gyerek után..." Ez elejét veszi annak, hogy a párod úgy érezze, megtámadtad, s emiatt azonnal védekező álláspontot vegyen fel, ahelyett, hogy elgondolkodna azon, mit is mondtál tulajdonképpen. Légy egyértelmű és pozitív a szükségleteidet, igényeidet illetően! Ne várd azt a házastársadtól, hogy gondolatolvasó legyen! Ahelyett, hogy azt mondanád: „Már megint micsoda felfordulást hagytál a konyhában", mondd azt, hogy „Nagyon jólesne, ha eltakarítanál a konyhaasztalról". Ahelyett pedig, hogy azt mondanád: „Legalább egyszer törődhetnél már te is a gyerekeddel", használd azt, hogy „Légy szíves, cseréld ki Emma pelenkáját, és adj neki egy üveg babatejet!" Légy kedves! Használj olyan kifejezéseket, mint „kérlek", „nagyon örülnék, ha..." vagy „nagyon jólesne, ha...". Légy méltányos, elismerő! Ha a házastársad az ezekhez hasonló helyzeteket korábban jobban kezelte, kedvesebb volt, akkor kérésedet „csomagold be" olyan méltányoló, elismerő szövegkörnyezetbe, amely rámutat, hogy a párod ezt vagy azt milyen jól tette a múltban, és ez
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
207
mennyire hiányzik neked most. Ahelyett, hogy ezzel indítanál: „Már egyáltalán nincs rám időd", kezdj inkább ezzel: „Emlékszel, hogy régebben mindig elmentünk valahová szombat esténként? Nagyon jó volt annyi időt édes kettesben tölteni. És az is nagyon jó érzés volt, hogy te is vágytál arra, hogy együtt legyünk. Szakítsunk időt újra ilyenekre is!" Ne raktározd a sérelmeidet! Nehéz úgy tapintatosnak, kedvesnek lenni, ha közben majdnem szétrobbansz a dühtől. Ne várj túl sokáig arra, hogy megbeszéld a házastársaddal, ami bosszant, mert így csak egyre dühösebb leszel. Ahogy a Biblia is mondja: „Ne nyugodjék le a nap a haragotok felett!" (Efezusi 4,26) Hogy lássuk, ezeket a szempontokat hogyan érvényesíthetitek nyugodt beszélgetésindításokban, hasonlítsuk össze, mit és hogyan mond Iris az alábbi párbeszédekben: Durva
nyitás
IRIS: Ismét egy szombat, amikor a te cuccaid elpakolásával töltöm a szabadidőmet. Az a baj veled, Richárd, hogy... (kritizálás, vádaskodás) RlCHARD: Na, helyben vagyunk. Nincs velem az égadta világon semmi baj! IRIS: Akkor miért kell állandóan mondogatnom, hogy mit csinálj? Tudod mit, nem is érdekes, mert már összeszedtem mindent. Vagy annyira el voltál foglalva az SMS-ezéssel, hogy talán észre sem vetted? (megvetés) RICHÁRD: Tudod, hogy mennyire utálok takarítani. Persze, tudom, te is utálod. Azon gondolkodtam, hogy milyen megoldást találhatnánk ki. (javítási kísérlet) IRIS: Na, hát erre aztán kíváncsi leszek! (még több megvetés) RICHÁRD: Nos, ami azt illeti, szerintem jót tenne nekünk egy kis nyaralás. Neked is jó lenne, ha teljesen kiszolgálnának, nem kellene sem főznöd, sem takarítanod, (második javítási kísérlet) IRIS: Ugyan már! Annyi pénzünk sincs, hogy takarítónőt fogadjak, nyaralásra meg aztán végképp nem telik!
208
A jól működő' házasság hét alapelve
Nyugodt nyitás IRIS: Micsoda felfordulás van ebben a lakásban, ráadásul ma este még vendégeink is lesznek, (leírás) Igazán dühít, hogy szombatonként az egész takarítás rám marad, (én-közlés) Lehet, hogy hamarabb kellett volna szólnom (felelősség elismerése, vállalása), de tudnál, kérlek, egy kicsit segíteni? Esetleg felporszívózhatnál, (igény egyértelműsítése) RLCHARD: Rendben. Utálok takarítani, de valószínűleg még a porszívózás az összes közül a legkevésbé rossz. Kitakarítom a fürdőszobát is. IRIS: AZ nagy segítség lenne, (méltányolás, elismerés) Köszönöm! (kedvesség) RICHÁRD: Ha végeztünk vele, megérdemlünk egy kis jutalmat. Menjünk el valahová ebédelni! IRIS: Szuper! Itt van még néhány példa a durva és nyugodt nyitások közötti különbségek szemléltetésére: Durva nyitás-. Sosem vagy kedves velem! Nyugodt megfelelője-. Olyan jólesett, amikor a múltkor megcsókoltál a konyhában. Nagyon jól csókolsz. Máskor is csókolj meg, kérlek! Durva nyitás: Látom, már megint nekimentél valaminek a kocsival. Mikor tanulsz már meg vezetni? Nyugodt megfelelője: Láttam az új horpadást a kocsin. Mi történt? Kezdek aggódni a vezetésed miatt, nem szeretném, ha valami bajod esne. Tudunk most erről beszélni? Durva nyitás: Sosincs időd rám! Nyugodt megfelelője: Hiányzol mostanában, és kissé magányosnak érzem magam.
ELSŐ GYAKORLAT: NYUGODT NYITÁS Teszteljük abbéli képességeiteket, hogy miként tudtok egy durva nyitást nyugodttá változtatni. Az alábbiakban írjátok le a példaként szereplő durva kezdések nyugodt megfelelőit. (Lehetséges megoldásokat is közlünk a gyakorlat után, de próbáljatok meg nem leskelődni!)
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
209
1. Úgy tervezed, hogy amikor este az anyósod eljön hozzátok látogatóba, elmondod neki, mennyire rosszulesik, hogy ilyen rossz véleménnyel van a szülői képességeidről. Azt szeretnéd, ha párod is támogatna ebben, csakhogy ő rendre védekező álláspontot vesz fel, ha az édesanyjáról van szó. Durva nyitás: Ki nem állhatom, amikor az anyád itt van nálunk! A te nyugodt kezdésed: 2. Azt szeretnéd, hogy a partnered főzzön vacsorát vagy vigyen el egy étterembe. Durva nyitás: Sosem viszel el sehová. Már elegem van abból, hogy mindig nekem kell főzni! A te nyugodt kezdésed: 3. Ha együtt mentek el egy partira, az az érzésed, hogy a házastársad túl sok időt tölt másokkal, téged pedig elhanyagol. Durva nyitás: Tudtam, hogy ma este is ordenáré módon végigflörtölöd majd a partit. A te nyugodt kezdésed: 4. Meglehetősen aggódsz amiatt, hogy régóta nem szexeltetek. Már abban sem vagy biztos, hogy a partnered vonzónak talál-e. Szeretnéd, ha ma este ismét együtt lennétek szexuálisan. Durva nyitás: Mindig olyan hideg és elutasító vagy velem! A te nyugodt kezdésed: 5. Azt szeretnéd, hogy a házastársad fizetésemelést kérjen. Durva nyitás: Túlságosan gyáva vagy ahhoz, hogy fizetésemelést kérj a családod eltartásához. A te nyugodt kezdésed:
210
A jól működő' házasság hét alapelve
6. Több közös szórakoztató dolgot szeretnél a házastársaddal együtt csinálni a hétvégén. Durva nyitás: Elképzelésed sincs arról, hogy mit jelent szórakozni. Munkamániás vagy. A te nyugodt kezdésed: 7. Azt szeretnéd, ha több pénzt tudnátok közösen megtakarítani. Durva nyitás: Fogalmad sincs arról, hogy hogyan kezeld a pénzügyeinket. A te nyugodt kezdésed: 8. Szeretnéd, ha a házastársad több pénzt költene arra, hogy ajándékot vegyen neked. Durva nyitás: Mikor vettél te nekem bármit is? A te nyugodt kezdésed:
Válaszlehetőségek 1. Tartok tőle, hogy anyád kritizálni fog, te pedig nem állsz mellém. 2. Elegem van a főzésből. Igazán kedves lenne tőled, ha ma te készítenél vacsorát vagy elmennénk valahová. 3. Nagyon bátortalannak érzem magam ma este. Kérlek, légy velem, és segíts másokkal beszélgetni. Te olyan jó vagy ebben. 4. Nagyon hiányzol az utóbbi időben, pedig tudod, hogy milyen kívánatos vagy. 5. Jó lenne, ha hamarosan fizetésemelést tudnál kérni. Mit szólnál, ha kitalálnánk hozzá valami stratégiát? 6. Nagyon szeretnék egy kicsit veled együtt szórakozni a hétvégén. Mi lenne, ha most nem dolgoznál, és közösen csinálnánk valami érdekeset, izgalmasat? Van például egy jó film, amit szeretnék megnézni. 7. Nyugtalan vagyok a megtakarításainkat illetően. Dolgozzunk ki erre valami tervet, jó?!
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
211
8. Egy kicsit mellőzöttnek érzem magam mostanság, és szeretném, ha meglepnénk egymást valamivel ezen a héten. Mit szólsz hozzá? Ne számíts arra, hogy a párod azonnal és egyből kedvesen, együttműködve reagál majd a nyugodtabb nyitásokra. Elképzelhető, hogy továbbra is arra számít, hogy előbb-utóbb úgyis jön majd a szokásos kritizálás és megvetés; s emiatt nem reagál pozitívan az új, nyugodtabb stílusodra. Ne ess abba a csapdába, hogy feladva higgadtságod, ismét konfliktust gerjesztesz! Továbbra is kedvesen és tapintatosan közelíts az érzékeny témákhoz. Idővel majd látni és érezni fogod a házastársad válaszaiban bekövetkező változást, különösen akkor, ha mind a hét alapelven együtt, közösen dolgoztok.
Második lépés: Tanulj meg javítási kísérletekkel élni, és elfogadni azokat Amikor vezetni tanulsz, az első dolog, amit elsajátítasz, hogy miként állítsd meg a kocsit. A fék használata a házasságban is igen fontos. Számos szerencsétlenségnek tudod elejét venni, ha lezársz egy olyan vitát, ami eleve rosszul indult, s ha véget tudtok vetni a látszólag soha véget nem érő, kölcsönös vádaskodásoknak. De hogyan tegyétek ezt? A javítási kísérletek alkalmazásával. Idézzük emlékezetünkbe, amikor Michael védekező álláspontot vett fel, és azt mondta: „Üsse kő, letakarítom a konyhapultot és az asztalt." Justine erre nem élből utasította el a javaslatot, inkább csak hümmögött, és azt válaszolta: „Rendben van, tehát letakarítod." Ez egy javítási kísérlet. Ezzel enyhíti a feszültséget, hogy Michael készségesebb legyen kompromisszumot kötni. Ami igazán megkülönbözteti a többitől a stabil, érzelmileg intelligens házasságokat, az nem szükségszerűen az, hogy ügyesebb, kifinomultabb, jobban átgondolt javítási kísérleteket használnak a bennük élők, hanem hogy ezek a kísérletek el is jutnak, megérkeznek a házastársakhoz. Ez pedig azért sikerülhet, mert a kettőjük közötti viszonyt még nem árnyékolta be véglegesen a negatív beállítottság.
212
A jól működő' házasság hét alapelve
JAVÍTÁSI KÍSÉRLET KÉRDŐÍV Hogy felmérhessétek javítási kísérleteitek hatékonyságát, töltsétek ki az alábbi kérdőívet. Olvassátok el az egyes állításokat, és karikázzátok be az „l"-t, ha azt igaznak érzitek, ha pedig hamisnak, akkor a „H"-t.
Konfliktusfeloldási kísérleteink közben: Jól és jókor tudunk megállni a vitatkozásban. I H A házastársam rendszerint elfogadja a bocsánatkérésemet. I H Ki tudom mondani, hogy hibáztam vagy nem volt igazam. I H Jól le tudom nyugtatni magam. I H Vitatkozás közben sem veszítjük el a humorérzékünket. I H Amikor a házastársam azt mondja, hogy másként kellene egymással beszélnünk, rendszerint igaza van. I H 7. Az arra irányuló próbálkozásaim, hogy visszatereljem a megfelelő mederbe az eldurvulni látszó vitáinkat, rendszerint hatásosnak bizonyulnak. I H 8. Elég jól tudunk figyelni egymásra, még akkor is, ha bizonyos dolgok esetében eltérő véleményen vagyunk. I H 9. Ha a vita kezd elmérgesedni, általában még időben leállítjuk, és témát váltunk. I H 10. Ha felidegesítem magam, a házastársam rendszerint jól meg tud nyugtatni. I H 11. Meggyőződésem, hogy a kettőnk közt felmerülő legtöbb vitás kérdést meg tudjuk oldani. I H 12. Ha van valami arra irányuló ötletem, hogy miként tudnánk egymással jobban kommunikálni, a házastársam meghallgat. I H 13. Ha időnként nehézzé is válik a kettőnk kapcsolata, tudom, hogy képesek vagyunk megoldani a nézeteltéréseinket. I H 14. Akkor is ki tudjuk fejezni egymás iránti szeretetünket, ha valamiben épp nem értünk egyet. I H 1 5. A cukkolás, ugratás és humor rendszerint hatásosnak bizonyul, ha a házastársam negatívan áll hozzám. I H 1. 2. 3. 4. 5. 6.
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
213
16. Ha szükséges, képesek vagyunk újrakezdeni a beszélgetést, és második nekifutásra jobban, sikeresebben megvitatni a nézeteltérésünket. I H 17. Ha az érzelmeim felkavarodnak, a témaváltáshoz elég annyit mondanom a páromnak, hogy nagyon felzaklatott, amit mondott. I H 18. Még azokat a dolgokat is jól meg tudjuk beszélni, amelyekben egyáltalán nem értünk egyet. I H 19. A házastársam kifejezi, hogy nagyra értékeli azokat a kedvességeket és gesztusokat, amelyeket mondok vagy teszek neki. I H 20. Ha megpróbálok kommunikálni, az előbb-utóbb sikerre vezet. I H Értékelés: Minden egyes igaz válaszért adj magadnak egy pontot. 13 v a g y ennél t ö b b p o n t : Ez a terület házasságotok egyik erőssége. Ha fennáll annak a veszélye, hogy nézeteltérésetek kontrollálhatatlanná válik, képesek vagytok még időben „fékezni", és hatékonyan meg tudjátok nyugtatni egymást. 13 p o n t alatt: Házasságotoknak jót tenne némi javulás ezen a területen. Ha megtanuljátok, hogyan javítsátok ki a vitáitokból adódó nehézségeket, akkor problémamegoldó készségetek igen nagymértékben javul, ráadásul házasságotokról és egymásról is kedvezőbb képet tudtok kialakítani.
Hogyan érjen célba a javítási kísérletünk? Ne feledjétek, az, hogy egy javítási kísérlet hatékony-e, a kapcsolatotok minőségén, állapotán múlik. Boldog házasságokban a párok könnyedén küldenek és fogadnak javítási kísérleteket. A boldogtalan házasságokban viszont még a legelegánsabb javítási kísérlet is süket fülekre találhat. Mivel azonban ennek már tudatában vagytok, elkerülhetitek ezt a zsákutcát. Házasságotok javítását már most elkezdhetitek, nem kell arra várnotok, hogy meghalljátok egymás javítási kísérleteit. Kezdjétek azzal, hogy nagyon figyeltek a „fékezésekre", és arra trenírozzátok
214
A jól működő' házasság hét alapelve
egymást, hogy felismerjétek, amikor a másik ilyen próbálkozással él. Ha így tesztek, képesek lesztek arra, hogy ne kerüljetek a negatív hozzáállás ördögi körébe.
A jövőtök akkor is lehet boldog, ha nézeteltéréseitek rendszerint nagyon súlyosak. C s a k meg kell tanulnotok a szükséges kármegelőzés és a rendbe hozás módját.
Az egyik ok, amiért a párok nem figyelnek fel egymás javítási kísérleteire, az, hogy e kísérleteken nincs mindig cukorbevonat. Ha a házastársad rád kiált, hogy „Már megint eltérsz a tárgytól!", vagy azt mormogja, hogy: „Álljunk már le egy kicsit!", az akkor is javítási kísérlet, ha nem éppen tetszetős a csomagolása. Ha inkább a tónusra figyelsz, és nem magukra a szavakra, akkor könnyen szem elől tévesztheted a tényleges üzenetet, ami pedig nem más, mint az, hogy: „Álljunk meg, amíg még kézben tudjuk tartani a vitát!" Ha a kapcsolatotok már szinte elmerül az egymásról kialakított negatív érzések tengerében, a javítási kísérleteket igen nehéz meghallani. Ezért ilyenkor az a legjobb stratégia, ha formalizáljátok, „hivatalossá" teszitek a próbálkozásaitokat annak érdekében, hogy megfelelően artikuláljátok őket. Alább találtok majd egy hosszú listát az ilyenkor használható kifejezésekről. Ezek olyan megfogalmazások, amelyekkel csökkentheted a párod és közted kialakult feszültséget. Használatukkal képesek lesztek arra, hogy kézben tartsátok a nézeteltérésetek megvitatását, még akkor is, ha a helyzet kezd már kiéleződni. Néhány házaspár még a hűtőszekrényre is kirak egy másolatot erről a listáról, hogy szükség esetén kéznél legyen. Javítási kísérleteitek formalizálása kétféle módon is csökkentheti a viták hevességét. Először is a kifejezések hivatalos stílusa biztosítja, hogy olyan szavakat használjatok, amelyek jól működnek „fékezéskor". Másodszor pedig ezek a szófordulatok úgy működnek, mint a hangszórók: elősegítik, hogy felfigyeljetek arra a javítási kísérletre, amelyet a párotok küld felétek. Több vagy talán az összes kifejezés is mesterkéltnek és természetellenesnek tűnhet első olvasásra. Ennek oka pusztán az, hogy nagyon
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
215
eltérő stílusban íródtak, mint ahogy épp zaklatottan beszélsz a házastársaddal. Mesterkéltségük azonban még nem ok arra, hogy ne használd őket. Ha a teniszütő tartásának egy jobb és hatékonyabb módját tanulod, akkor az kezdetben bizony „rossznak" és „természetellenesnek" tűnhet, de csak azért, mert még nem vagy hozzászokva. Ugyanez vonatkozik ezekre a javítási kísérletekre is. Idővel könnyedén jönnek majd a nyelvedre; sőt valószínűleg még módosítani, alakítgatni is fogod majd őket, hogy minél jobban illeszkedjenek a személyiségedhez és beszédstílusodhoz. Úgy érzem, hogy
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Félek. Kérlek, mondd ezt tapintatosabban! Valami rosszat mondtam? Ez nagyon sértő rám nézve. Ez kifejezetten támadóan, sértően hangzott. Ez nagyon elszomorít. Úgy érzem, hogy ezért engem vádolsz. Nem tudnád ezt valahogy másképp megfogalmazni? Úgy érzem, hogy nem értékelsz kellőképpen. Úgy érzem, hogy ezzel most sarokba szorítasz, és védekeznem kell. Nem tudnád ezt valahogy másképp megfogalmazni? Kérlek, ne oktass ki! Úgy érzem, hogy nem értettél meg. Kezdem úgy érezni, hogy teljesen felkavarodtak és elárasztanak az érzelmeim. Úgy érzem, hogy kritizálsz. Nem tudnád ezt valahogy másképp megfogalmazni? Ettől most kezdek nyugtalan, ideges lenni.
Le kell higgadnom
1. Nem tudnád valahogy nyugodtabbá tenni ezt a helyzetet a számomra? 2. Most arra lenne szükségem, hogy nyugodjunk meg egy kicsit.
A jól működő' házasság hét alapelve
216
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Most arra lenne szükségem, hogy támogatóbban állj hozzám. Csak figyelj rám, és próbálj megérteni! Mondd, hogy szeretsz! Kaphatok egy csókot? Visszavonhatom még ezt? Kérlek, légy velem tapintatosabb! Kérlek, segíts lehiggadni! Kérlek, most maradj csendben egy kicsit, és hallgass végig! Ez nagyon fontos a számomra. Kérlek, figyelj rám! Szeretném befejezni, amit épp elkezdtem mondani. Kezdem úgy érezni, hogy teljesen felkavarodtak és elárasztanak az érzelmeim. 14. Úgy érzem, hogy kritizálsz. Nem tudnád ezt valahogy másképp megfogalmazni? 15. Tarthatnánk egy kis szünetet? Sajnálom
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Nagyon felindultan reagáltam, elnézést kérek! Na, ezt aztán jól elszúrtam! Hadd próbáljam újra! Szeretnék kedvesebb és tapintatosabb lenni veled, de nem tudom, hogyan tegyem. Kérlek, ismételd el, ahogy te értetted, amit az imént mondtam. Látom, hogy ebből mi az én hibám és felelősségem. Hogyan tudnám ezt helyrehozni? Próbáljuk meg ezt elölről kezdeni! Tehát azt mondod, hogy... Hadd kezdjem elölről kedvesebben, tapintatosabban! Szeretném tudni, hogyan fogalmazzam meg másként, hogy tényleg pontosan azt értsd, amit mondani szeretnék. Nagyon sajnálom, kérlek, bocsáss meg!
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
A
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
megbékélés felé közeledve
Kezdesz meggyőzni. Részben egyetértek veled. Kössünk itt egyezséget! Keressük meg, hogy miben értünk egyet, hol van a közös nevező! Még sosem gondolkodtam erről így. A dolog egészét nézve ez a probléma már nem is tűnik olyan komolynak. Mondasz valamit... Egyezzünk meg, hogy olyan megoldást találunk, amely mindkettőnk szempontjait egyaránt figyelembe veszi! Hálás vagyok azért, hogy... Az egyik dolog, amit annyira csodálok benned az, hogy... Ertem a szempontjaidat.
Álljunk
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
217
meg
egy pillanatra!
Lehet, hogy ebben nincs igazam. Kérlek, álljunk meg itt egy pillanatra! Tartsunk egy kis szünetet! Csak egy pillanat türelmet kérek, aztán rögtön folytathatjuk! Úgy érzem, hogy teljesen összekuszálódtak és elárasztottak az érzéseim. Kérlek, hagyd abba! Egyezzünk ki abban, hogy ebben a kérdésben nem értünk egyet! Kezdjük elölről az egészet! Tarts ki, ne visszakozz! Szeretnék témát váltani. Eltértünk a témától.
Értékelés,
méltányolás
1. Tudom, hogy ez nem a te hibád. 2. A problémának az a része az én felelősségem, hogy... 3. Ertem, mire gondolsz.
218
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
A jól működő' házasság hét alapelve
Köszönöm, hogy... Igazad van, ez egy jó meglátás. Végül is mindketten azt mondjuk, hogy... Értem. Szeretlek. Hálás vagyok azért, hogy... Az egyik dolog, amit annyira csodálok benned az, hogy... Ez nemcsak a te problémád, hanem a miénk.
Ezek után itt az ideje, hogy a fenti lista segítségével megoldjátok valamelyik házastársi problémátokat. Válasszatok ki valamilyen kevésbé jelentős, nem különösebben felkavaró konfliktusforrást, és vitassátok meg! Mindketten tizenöt percet beszélhettek. A megbeszélés során mindketten használjatok legalább egy kifejezést a fenti listáról. Előtte azonban jelezzétek a párotoknak, hogy javítási kísérletet készültök tenni. Akár azt is megtehetitek, hogy szám szerint beazonosítjátok, melyikkel éltek épp, például: „A hatos javítási kísérletet fogom használni az »Úgy érzem, hogy« csoportból (Ez nagyon elszomorít)." Amikor a házastársad bejelent egy javítási kísérletet, a te feladatod csupán annyi, hogy megpróbáld elfogadni azt. A bejelentéssel járó félbeszakítást tekintsd arra vonatkozó ajánlatnak, hogy javítsatok a helyzeteteken. Annak szellemében fogadd a javítási kísérletet, amelyben a másik fél használni próbálta. Ez azt is magába foglalja, hogy elfogadod a partnered általi befolyásolást. Például, ha a férj vagy a feleség azt mondja, hogy „Szeretném befejezni, amit épp elkezdtem mondani", ismerd el ezt az igényt, majd bátorítsd a párod, hogy folytassa, amit elkezdett mondani. Ahogy beszélgetéseitek során használjátok a listát, előbb-utóbb oda is eljuthattok, hogy valamilyen más rítussal helyettesítsétek, például egyszerűen felemelitek a kezeteket, és kategorikusan kijelentitek: „Ez egy javítási kísérlet." Az is előfordulhat, hogy valami jobb, hatékonyabb javítással álltok elő, ami jobban illeszkedik a személyiségetekhez és a kettőtök kapcsolatához. Az egyik, általunk ismert házaspár tagjai például rendszeresen azt mondják egymásnak (patadobogást utánozva), hogy „trapp-trapp", ha az egyikük behozni készül a beszélgetésbe a négy lovas valamelyikét. Az e javítási kísérletben rejlő humor elősegíti a negatív hozzáállás mellőzését.
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
219
Harmadik lépés: Nyugtassátok meg önmagatokat és egymást! Miközben Justine a mosást vitatja meg Michaellel, a férfi valami olyasmit tesz, ami mellékesnek tűnik, ám valójában igen nagy jelentősége van, mert azt jelzi, hogy jó esélyük van a boldog jövőre: ásít egyet. A ház takarítása nem éppen a legizgalmasabb téma, de Michael nem azért ásít, mert untatja a neje. Azért teszi, mert nyugodt. Ha dühös vagy, ha szorongsz, az ásítás lenne a legkevésbé valószínű élettani reakciód. Michael ásítása olyan, mintha azt mondaná, hogy Justine megnyugtatta, noha a nő éppen olyan témáról beszél, ami konfliktusforrás kettejük közt. Mivel semmiféle riadókészültséget nem érzékel a testében (és az elméjében sem), ezért könnyedén tud beszélni Justine-nel a ház körüli munkákról, és egyezségre is könnyen tud jutni.
A férfiaknak (fizikailag) sokkal nehezebb lehiggadniuk egy vita után, mint a nőknek.
A kevésbé stabil házasságokban azonban a konfliktusok átbeszélése éppen az ellenkező hatást válthatja ki: érzelmi elárasztást eredményezhet. Ha ez bekövetkezik, érzelmileg és fizikailag is megsemmisültnek érzed magad. Valószínűleg a jogos felháborodottsággal („Ezt nem kell eltűrnöm!") vagy az ártatlan áldozat szereppel („Miért piszkál ez a nő állandóan?") járó érzések kavarognak benned. Mindeközben a tested az aggodalom és a kimerültség jeleit mutatja. A szíved hevesen ver, izzadsz és visszatartod a lélegzeted. Úgy találtam, hogy az esetek döntő többségében annak, ha az egyik fél nem „veszi" a másik javítási kísérletét, az az oka, hogy a hallgató fél az érzelmi elárasztottság, letaglózottság állapotában van, ezért valójában nem is hallja, hogy a másik mit mond. Ha ilyen körülmények között vagy, a legügyesebben kigondolt javítási kísérlet sem segít a házasságotokon.
220
A jól működő' házasság hét alapelve
ELÁRASZTOTTSÁG KÉRDŐÍV Hogy eldönthessétek, az elárasztás, a letaglózottság milyen komoly problémát jelent a kapcsolatotokban, válaszoljátok az alábbi kérdésekre. Olvassátok el az egyes állításokat, és karikázzátok be az „T-t, ha azt igaznak, a „H"-t pedig, ha hamisnak találjátok. 1. A vitáink nagyon hevesek szoktak lenni. I H 2. Nehéz lehiggadnom. I H 3. Egyikünk olyat fog mondani, amit aztán nagyon megbánunk. I H 4. A házastársam túlságosan ideges és zaklatott lesz. I H 5. Veszekedés után távolságtartó leszek. I H 6. A házastársam ok nélkül kiabál. I H 7. Úgy érzem, hogy a vitáink kikészítenek, megsemmisülök tőlük. I H 8. Nem tudok megfelelően gondolkodni, amikor a házastársam ellenséges. I H 9. Gyakran felteszem magamban azt a kérdést, hogy miért nem tudunk logikusan érvelni. I H 10. A házastársam gyakran és minden előzmény nélkül negatív beállítottságú lesz. I H 11. Házastársam dühös természete gyakran kontrollálhatatlan. I H 12. A legszívesebben elszaladnék, amikor vitatkozunk. I H 13. Vitáink során hirtelen a bolhából is elefántot csinálunk. I H 14. Amikor vitatkozunk, nem tudok könnyedén lehiggadni. I H 15. A házastársamnak igen sok értelmetlen elvárása van irányomban. I H Értékelés: Adj magadnak egy pontot minden egyes „igaz" válaszért. 6 p o n t alatt: Az érzelmi elárasztás nem jelent komoly problémát a házasságotokban. Képes vagy a pároddal a nézeteitek ütköztetésére anélkül, hogy érzelmileg megsemmisültnek, letaglózottnak éreznéd magad. Ez azt jelenti, hogy sem magadat nem érzed áldozatnak, sem a párodat ellenségnek, mikor vitatkoztok. Ez jó hír, mivel azt jelzi, hogy
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
221
képesek vagytok úgy kommunikálni egymással, hogy közben a negatív érzéseiteket is kontrollálni tudjátok. Ennek következtében a konfliktusaitokat is eredményesebben tudjátok feloldani (illetve elkerülni a feloldhatatlanokat).
6 vagy annál több pont: Az eredmény azt sugallja, hogy a házastársaddal folytatott viták során rendre az elárasztottság állapotába kerülsz. Ez pedig szinte kizárja, hogy egy-egy vitátok pontot tegyen az adott konfliktushelyzet végére. Túlságosan zaklatott leszel ahhoz, hogy meghalld, mit mond a párod, vagy hogy elsajátíts valamilyen konfliktuskezelő technikát. A könyv továbbolvasása azonban segíthet abban, hogy megküzdj ezzel a problémával.
MÁSODIK GYAKORLAT: ÖNMAGUNK MEGNYUGTATÁSA Az érzelmi elárasztottság kezelésének első lépése, hogy abbahagyjátok a vitát. Ha tovább folytatjátok, akkor vagy ráripakodsz a partneredre, vagy összeomlasz (visszahúzódsz), de egyik esetben sem juttok előbbre. Ne gondold azt, hogy „majd abbahagyjuk, ha már belátta, hogy igazam van", mert akkor sosem lesz vége. Egyszerűen: állj! Jelezd a párodnak, hogy letaglózottnak érzed magad. Ilyenkor tartsatok egy minimum húszperces szünetet, mert a testednek legalább ennyi idő kell a lehiggadáshoz. Nagyon fontos, hogy ilyenkor elűzd a jogos felháborodottsággal vagy az ártatlan áldozat érzéssel kapcsolatos gondolataidat. Csinálj valami olyasmit, ami megnyugtat, segít lehiggadni vagy elterelni a gondolataidat: például hallgass zenét, sétálj egyet, olvass valamit. Az edzés is jó megoldás lehet, feltéve, hogy élvezettel csinálod, s közben nem a sebeidet nyalogatod, vagy dühíted, hergeled magad, netán azon jártatod az eszed, hogy milyen verbális támadásokkal fogsz lecsapni a partneredre a szünet után. Nagyon sokan úgy vélik, hogy önmaguk lenyugtatásának legjobb módja valamilyen meditatív technika használata. Itt van például egy egyszerű módszer:
222
A jól működő' házasság hét alapelve
1. Ülj le egy székre vagy feküdj hanyatt a földön! 2. Ügyelj a normális légzésre! Amikor valakit elárasztanak az érzelmei, általában vagy visszatartja a lélegzetét, vagy nagyon szaporán veszi a levegőt. Csukd be tehát a szemed, és lélegezz mélyen, szabályos ütemben! 3. Lazítsd el az izmaidat! Feszítsd meg erősen, egyesével azokat az izomcsoportokat, amelyeket feszültnek, görcsösnek érzel (általában a homlokod, állkapcsod, nyakad, vállad, karod és hátad környékén). Maradj így két másodpercig, majd ernyeszd el az izmaid ! 4. Engedd, hogy a feszültség „kifolyjon" az egyes izomcsoportjaidból, és tegyél úgy, mintha nagyon nehezek lennének! Képzeld azt, hogy valami nagy súly nehezedik rájuk! 5. Most pedig koncentrálj arra, hogy melegséget érezz ezekben a „megnehezített" izomcsoportokban! Ennek a legelterjedtebb módja, hogy a szemünket továbbra is behunyva valami megnyugtató emlékképre, gondolatra koncentrálunk. Sokaknak az segít, ha ilyenkor valami olyan helyre gondolnak, amihez a nyugalom érzete társul az emlékezetükben, mondjuk, egy erdő, tó vagy tengerpart. Számomra például az egyik ilyen hely a Washington állambeli Orcas szigetén található, ahol az egyetlen hallható hang a fákat simogató szellőtől jön, miközben az égen a közelben élő sasfiókák gyakorolják a repülést. E kép felidézése azonnal ellazít engem, és automatikusan beindítja a megnyugtató technika többi lépését is. Képzeld el a téged megnyugtató helyet olyan részletgazdagon, ahogy csak tudod. Figyeld ezt a békés helyet mintegy harminc másodpercig. Az ilyen jellegű szünet beiktatása olyannyira fontos, hogy minden egyes konfliktusmegoldó műhelyünkben szerepel. A résztvevők először morognak emiatt az „erőltetett" relaxáció miatt. Sokan kifejezetten szkeptikusak, mondván, pusztán az, hogy becsukják a szemüket, és egy tóra gondolnak, hogyan is segíthetne a házassági gondjaikon? Ám ahogy elkezdik a gyakorlatot, egyből ráéreznek, hogy milyen hatékony. A teremben hirtelen mindenki ellazul. Látni lehet a különbséget abban, ahogy a házaspárok egymáshoz viszonyulnak. Hangjuk ellágyul, és
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
223
egyre több kuncogás hallatszik innen is, onnan is. Az ellazulás pedig azt eredményezi, hogy csökken köztük az ellenségeskedés, s így jobban tudnak együttesen, csapatként dolgozni a konfliktusaikon. De ha még további bizonyítékokra lenne szükséged az ilyen gyakorlatok hatásosságával kapcsolatban, álljon itt egy kísérlet, amit a szerelemlaborban végeztünk. Arra kértük a párokat, hogy vitassanak meg egy épp aktuális házastársi konfliktust, de tizenöt perc elteltével azt mondtuk, hogy meg kell igazítanunk a felvevőberendezést. Arra kértük őket, hogy a „szerelés" ideje alatt (ami nagyjából félórát vett igénybe), kerüljék a témát, és olvassanak inkább magazinokat. Amikor folytattuk a kísérletet, a pulzusuk a korábbihoz képest jelentősen alacsonyabb volt és az interakciójuk is hatékonyabbnak bizonyult.
HARMADIK GYAKORLAT: EGYMÁS MEGNYUGTATÁSA Ha már lehiggadtál, azzal is jelentősen javíthatod a házasságodat, hogy megnyugtatod a párodat. Ez nyilvánvalóan nem könnyű, amikor épp kifejezetten dühösnek vagy sértettnek érzed magad, de az eredmény olyannyira lenyűgöző lehet, hogy érdemes megpróbálni. Ám csak akkor próbáld ki ezt, miután legalább húsz percet eltöltöttél önmagad megnyugtatásával! A társ megnyugtatása azért olyan jelentős a házasságotokra nézve, mert lényegében feltételes reflexként működik. Vagyis, ha gyakran megtapasztalod, hogy a házastársad megnyugtat, akkor előbb-utóbb a stressz helyett a nyugalomra, a nyugodt érzésekre asszociálsz vele kapcsolatban. Ez pedig automatikusan a pozitív hozzáállást erősíti a kapcsolatotokban. Ahhoz, hogy segíthessetek egymáson, először is őszintének kell lennetek az érzelmi elárasztottságot illetően. Tedd fel önmagadnak és a házastársadnak is az alábbi kérdéseket: • Mi váltja ki egyikünkben és másikunkban az érzelmi elárasztottságot?
224
A jól m ű k ö d ő ' h á z a s s á g hét alapelve
• Hogyan tesszük fel a kényes kérdéseket, ml hozza elő a panaszkodást vagy az Ingerültség érzését? • Megmaradnak-e bennünk ennek a feszültségnek a nyomai? • Mit tehetnék azért, hogy megnyugtassalak? • Mit tudnál tenni azért, hogy megnyugodjak? • Milyen egyezményes jelet találhatnánk ki, amellyel a másik tudomására hozhatnánk, hogy érzelmileg letaglózottnak érezzük magunkat? Tudunk-e megállni, szüneteket tartani?
Ha a p u l z u s o d percenként 100-ra emelkedik (sportolóknál 80-ra), képtelen leszel meghallani, h o g y mit m o n d a társad, b á r h o g y is próbálkozol. Mielőtt folytatnátok, tartsatok h ú s z perc szünetet!
A házastársad megnyugtatására számtalan módszer létezik. Fontos, hogy a párod határozza meg a módszert, s hogy örüljön neki, élvezze azt. A házaspárok egy része a masszázst tartja a stresszes viták legjobb ellenszerének. De az is jó hatással bír, ha segíted a párodat az előzőekben leírt meditációs technika végigvitelében. Tekintsd ezt egyfajta verbális masszázsnak! Akár meg is tervezheted részletesen, hogy a párod mikor melyik izomcsoportját feszítse meg, majd lazítsa el, mielőtt elképzelne egy gyönyörű tájat, ami megnyugtatja és örömmel tölti el. Későbbi használatra akár hangfelvételt is készíthetsz ezekről az instrukciókról, amit átadva egészen különleges meglepetéssel kedveskedhetsz neki! Egymás rendszeres ellazítása csodálatos lehetőség arra, hogy megelőzzétek a későbbi érzelmi letaglózottságot, és tartalmasabbá tehessétek a házasságotokat. Az elárasztások megakadályozásának egy másik módja, ha szereztek mindkettőtök számára egy-egy pulzoximétert 6 . Ez a viszonylag olcsó szerkezet kényelmesen ráhelyezhető a mutatóujj ra, s így méri a pulzusszámot és más, stresszt jelző mutatókat. Válassz olyan modellt,
6
Magyarul véroxigénszint-mérőnek is nevezik, gyógyászati segédeszközöket forgalmazó boltokban kapható (aford.).
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
225
amelyen riasztási funkció is van, ha a pulzusszámod egy bizonyos szint fölé megy (percenkénti 100-as érték, vagy 80, ha kirobbanó formában vagy). Ha a riasztó megszólal, mindketten tartsatok legalább félórás szünetet; aztán próbáljátok újrakezdeni a vitatkozást előidéző megbeszélést. A látókörünkbe került párok kiváló eredménnyel használták még az emWave készüléket7 (gyártója a HeartMath cég), melynek segítségével - és némi gyakorlással - testünket és elménket is trenírozhatjuk önmagunk megnyugtatására.
Negyedik lépés: Kompromisszum Akár tetszik, akár nem, csakis kompromisszumkötéssel lehet megoldani a házasságon belüli problémákat. Egy szeretetteljes, intim kapcsolatban egyikőtöknek sem lehet kizárólag a saját elképzelése szerint kiviteleznie a dolgokat, még akkor sem, ha meg vagytok győződve arról, hogy nektek van igazatok. Az ilyen hozzáállás olyan egyenlőtlenséget és igazságtalanságot eredményezne, amely a házasság rovására menne. A házastársak kompromisszumkötési sikertelenségének igen gyakran nem az az oka, hogy meg sem próbálják, hanem az, hogy rosszul próbálják. Egyezséget kötni csak azután lehetséges, ha az előző lépések is megtörténtek: ha finomítottátok a kezdéseket, javítottatok vitatkozási technikáitokon és ha nyugodtak maradtatok. Ezek együttesen képesek pozitív légkört teremteni. Ne feledjétek: a kompromisszum nem arról szól, hogy az egyik fél megváltozik, hanem tárgyalásról, egyezkedésről, olyan utak-módok és lehetőségek kereséséről, amelyek mindkét fél számára kielégítőek, megfelelőek. Képtelen leszel sikeres kompromiszszumkötésekre, ha nem fogadod el a párod hibáit és gyengeségeit; ha ez nem történik meg, folyamatosan csak szélmalomharcot fogsz vívni a partnered megváltoztatásáért. A házasságok sok esetben a „bárcsak" kezdetű mondatok miatt mennek tönkre. Bárcsak magasabb, gazdagabb, ' A szívritmus enyhe változásának mérésére is alkalmas eszköz, amelyet - számítógépes program segítségével - a stresszes helyzetek megfelelő kezelésének megtanulására használhatunk. Magyarországi forgalmazásáról az interneten nem találtam adatot (aford.).
226
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
okosabb, rendesebb, csinosabb lenne a házastársad, akkor minden problémád elpárologna. A párod megbecsülésével ellentétben, ami a meglévőért való hála érzetét erősíti, a „bárcsak" azt a neheztelést táplálja, ami abból fakad, hogy valami hiányzik. Mindaddig, amíg ez az uralkodó hozzáállás, igen nehéz lesz megoldanotok a konfliktusaitokat. Mielőtt bármiféle konfliktust megpróbálnál megoldani, ne feledd, hogy a kompromisszumkötés alapja a házasság negyedik alapelve: engedd, hogy befolyásoljanak! Ez azt jeleni, hogy ha működőképes kompromiszszumot akarsz, akkor nem hagyhatod figyelmen kívül a házastársad véleményét, és nem szabad, hogy a kívánságai süket fülekre találjanak nálad. N e m kell hogy mindennel egyetérts, amit mond vagy hisz, de nyitottnak kell lenned arra, hogy megfontold az ő álláspontját is. Végül is ez a befolyásolás elfogadásának lényege. Ha azon kapod magad, hogy karba tett kézzel ülsz és elutasítóan rázod a fejed (vagy legalábbis erre gondolsz), amikor a házastársad megpróbál valamilyen problémáról beszélni, akkor ez a beszélgetés sehová sem fog vezetni. Ahogy említettem, a férfiak számára nehezebb feladat engedni a befolyásolásnak, mint a nők számára. De függetlenül attól, hogy milyen nemű vagy, a nyitottságra való képtelenség nem kis tehertétel a konfliktusmegoldás során. Tehát, ha még nem tetted volna, végezd el a 7. fejezetben található gyakorlatokat a befolyásolás engedése érdekében. Lásd be, hogy időre és folyamatos koncentrációra lesz szükséged ennek eléréséhez. A párod segíthet abban, hogy az ő szemszögéből nézd a dolgokat. Tegyél fel neki kérdéseket, hogy jobban megértsd az elképzeléseit! Keresd azokat a részeket a felfogásában, amelyeket egy objektív kívülálló is észszerűnek tartana! Ha már készen állsz a tárgyalásra, egyezkedésre, akkor igazán pofonegyszerű olyan megoldást találni, amellyel mindketten ki tudtok békülni. A kompromisszumkötés igen gyakran csupán azon múlik, hogy világosan és rendezetten lássátok a véleménykülönbségeiteket és preferenciáitokat. Ezt pedig igazán nem nehéz elérni, ha betartjátok a fenti lépéseket annak érdekében, hogy ügyes-bajos dolgaitok megbeszélése ne váljon elviselhetetlenül negatív hangoltságúvá.
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
227
NEGYEDIK GYAKORLAT: A KÖZÖS NEVEZŐ MEGTALÁLÁSA Döntsétek el közösen, hogy melyik megoldható problémára akartok megoldást találni! Kezdésként üljetek le külön-külön, és egyedül foglalkozzatok a problémával. Rajzoljatok két kört egy papírra úgy, hogy a kisebb kör a nagyobbikon belül legyen. A kisebb, belső körben soroljátok fel a problémának azokat az összetevőit, amelyekből nem tudtok engedni. A nagyobb, külső körben pedig listázzátok azokat a részeket, amelyeket illetően képesek vagytok kompromisszumkötésre. Ne feledkezzetek meg az aikido alapelvéről: engedj, hogy nyerj; minél több egyezség megkötésére vagy képes, annál nagyobb eséllyel tudod meggyőzni a párodat. Ezért próbáld meg maximalizálni a külső kört, a belsőt pedig minimalizálni. Álljanak itt példaként egy olyan házaspár - Raymond és Carol - külső és belső körei, akik mindketten elégedetlenek a szexuális életükkel.
CAROL Belső kör: 1. Amikor szexuális életet élünk, érezni akarom a szeretetet, szerelmet is. 2. Azt akarom, hogy ölelj át és sokat simogass! Hosszú előjátékot akarok.
Külső kör: 1
Előnyben részesítem az esti szeretkezést, mert utána szeretek a karjaidban elaludni, de a reggeli szeretkezés is oké. 2. Ha sokat beszélsz hozzám szeretkezés közben, az nagyon jó, de ebből is tudok engedni.
228
A jól működő' házasság hét alapelve
RAYMOND Belső kör: 1. Azt akarom, hogy erotikusabb élményt nyújtsanak a szeretkezéseink. 2. Ki akarom élni a fantáziáimat, azt akarom, hogy ilyenkor viselj szexi fehérneműt!
Külső kör: 1. Abban kompromisszumképes vagyok, hogy reggel éljünk-e szexuális életet vagy este, bár este elég fáradt vagyok. 2. Szeretkezés közben beszélhetek hozzád többet. Ha kitöltöttétek a köröket (a listátok persze sokkal hosszabb is lehet, mint Raymondé és Carolé), üljetek össze ismét, és mondjátok el egymásnak, hogy mire jutottatok. Keressétek azokat a területeket, ahol egyezségre tudtok jutni. Ne feledkezzetek meg azokról a problémamegoldó stratégiákról sem, amelyeket ebben a fejezetben tanultatok, nevezetesen a nyugodtabb, kedvesebb beszélgetéskezdésről, és önmagatok vagy a másik fél megnyugtatásáról, amikor érzelmileg elárasztottnak érzitek magatokat. Carol és Raymond esetében a belső körök ugyan nagyon különböznek, de korántsem összeegyeztethetetlenek. Ha elfogadják és tiszteletben tartják egymás eltérő szexuális vágyait, együttléteiket alakíthatják úgy, hogy azok magukba foglalják a férfi erotikus fantáziáit éppúgy, mint a nő intimitás iránti vágyát és a sok érintésre, simogatásra irányuló kívánságát is. És bár a külső köreik is eltérőek, hajlandók kiegyezni, tehát a kompromisszumkötés viszonylag egyszerűnek tűnik. Esetleg attól függően is váltogathatják a szeretkezések időpontjait, hogy Raymond épp mennyire fáradt, és azt is eldönthetik, hogy közben mennyit beszélnek. Ennek a körös gyakorlatnak az a célja, hogy kifejlessze a problémás területekről való közös gondolkodásotokat, s hogy együtt tudjatok munkálkodni egy olyan megoldáson, amellyel aztán mindketten elége-
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
229
dettek lehettek. Miközben átbeszélitek a köreiteket, a következő kérdéseket tegyétek fel magatoknak: 1. Miben értünk egyet? 2. Melyek a közös érzéseink, illetve melyek a legfontosabb érzéseink a témával kapcsolatban? 3. Milyen közös céljaink lehetnek? 4. Hogyan tudnánk ezt a helyzetet vagy problémát (jobban) megérteni? 5. Hogyan tervezzük megvalósítani ezeket a céljainkat, elvárásainkat? Ha megoldható problémával van dolgotok, akkor ezen kérdések megválaszolásával nagyvalószínűséggel élhető kompromisszumra juttok. Ha ez megtörténik, próbáljátok alkalmazni előre meghatározott ideig, mielőtt újból megvizsgálnátok, és eldöntenétek, valóban beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Ha nem, kezdjétek elölről a folyamatot, közösen dolgozva a megoldáson.
Ötödik lépés: Mit tegyünk az érzelmi sérülésekkel? Ha képesek vagytok egy megoldható probléma kapcsán oly módon egyezségre jutni, hogy az mindkettőtök számára megfelelő legyen, akkor megakadályozzátok, hogy a probléma kapcsolatotokat károsító fennakadássá váljon. Ettől azonban a viták még viták maradnak, sebek maradhatnak utánuk, még akkor is, ha az azokat okozó problémákon már rég túljutottatok. Az ilyen, viták, feszültségek után megmaradó károsodásokat nevezem „érzelmi sérüléseknek". Ahogy William Faulkner fogalmazott a Rekviem egy apácáért című regényében: „A múlt sosem halott. Valójában nem is múlt." 8 Újból felkereshetjük a múltat, 8
Faulkner regényének ez idáig kizárólag Albert Camus által dramatizált színpadi változata jelent meg magyarul (Klumák István fordításában). Ez a változat nem tartalmazza az azóta szállóigévé vált mondatot, melyet ezért saját fordításomban közlök (aford.).
230
A jól működő' házasság hét alapelve
mivel továbbra is, a jelenben is velünk van a testünkben. Ha az érzelmi sérüléseinket nem kezeljük, akkor azok állandóan ingerelni fognak bennünket, ahogy egy kavics a cipőben járás közben állandóan nyomja a lábat. Az emberek általában újra meg újra felidézik az ilyen sérüléseket kiváltó eseményeket, bár idővel kialakulhat egy bizonyos érzelmi távolságtartás ezekkel szemben. Az ilyen érzelmi sérülések megléte teljesen normális, ezeket azonban fel kell dolgozni, ki kell beszélni magunkból. Ha ilyen sérülést, sérüléseket szenvedtél el, amikor nem értettél egyet a házastársaddal, vagy megbántottátok egymást, nem az volt a bűnös, ami miatt veszekedtetek, hanem az, ahogyan veszekedtetek. Az alábbi, mélyre hatoló gyakorlat azt vizsgálja, hogy mi történik kettőtök között, amikor nézeteltérésetek van. Ennek közös elemzése folytán válik láthatóvá, hogyan élitek meg egyénileg a vitatkozást. Ennek ismerete aztán segíthet abban, hogy a jövőbeli konfliktusaitok kisebb horderejűek legyenek, és kevesebb érzelmi sérülést okozzanak.
ÖTÖDIK GYAKORLAT: EGY KORÁBBI ÉRZELMI SÉRÜLÉS FELDOLGOZÁSA Miközben ezzel a gyakorlattal foglalkozol, tartsd észben, hogy minden élmény és tapasztalás szubjektív. Nem áll rendelkezésünkre valamiféle Isten-kamera, amely rögzítette volna a végső igazságot a kettőtök közt történtekkel kapcsolatban. Az adott esettel kapcsolatban mindkettőtök élménye, felfogása egyformán érvényes. Acél tehát nem az, hogy meggyőzzétek a másikat, vagy vitassátok az ő tapasztalatainak helytállóságát, hanem az, hogy jobban megértsük a másik szubjektív valóságát, s hogy ő hogyan kezelte az adott helyzetet. így dolgozzuk fel a múltbéli érzelmi sérüléseket. (Megjegyzés: látni fogjátok, hogy ennek a gyakorlatnak bizonyos részei hasonlóságot mutatnak a 6. fejezetben található, rövidebb, „Átbeszélés, megvitatás" elnevezésű, 3. feladattal. Ennek oka az, hogy a kisebb és nagyobb konfliktusok feldolgozása igen sokban hasonlít egymáshoz.)
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
231
Első lépés: Válasszatok ki egy bizonyos esetet feldolgozás célj á b ó l . Olyan konfliktust, amelyről mindketten úgy érzitek, hogy már némi érzelmi távolságtartással tudtok visszatekinteni rá. Képzeljétek azt, hogy egy színházi páholyban ültök a két felvonás közti szünetben, és arról beszélgettek, hogy mi történt az első felvonásban - a felvonás pedig történetesen épp arról a szerencsétlen esetről szólt, amit kiválasztottatok, és ti voltatok a szereplői. M á s o d i k l é p é s : Döntsétek el, hogy ki fog először beszélni. Ezúttal felváltva lesztek beszélők és hallgatók. Ne cseréljétek fel a szerepeket, várjátok meg, amíg az épp beszélő elmondja a magáét. Amikor rajtad a hallgatás sora, dőlj hátra, és közbeszólás nélkül hallgasd végig mindazt, amit a beszélő el akar mondani. Harmadik lépés: Mondd ki hangosan, mit éreztél akkor. Amikor te vagy a beszélő szerepében, sorold fel az összes érzést, amit abban a bizonyos szerencsétlen helyzetben éreztél (ehhez segítségül találsz alább egy listát). Ne magyarázd, hogy miért lehettek benned azok az érzések! Amikor pedig te vagy a hallgató fél, ne tégy megjegyzéseket a házastársad érzéseire!
Az emlegetett vita során a következőket éreztem: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Butának éreztem magam. Bűntudatot éreztem. Megbánást éreztem. Csúnyának éreztem magam. Dühös voltam. Egyedül éreztem magam. Elárasztottak az érzelmeim. Elhagyatottnak éreztem magam. Elhasználtnak éreztem magam, belefáradtam a dologba. Elidegenedettséget éreztem. Elnyomottnak éreztem magam. Erkölcsi alapon nekem volt igazam. Erőtlennek éreztem magam.
232 A jól működő' házasság hét alapelve
2
14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
23. 24. 25. 26.
27. 28.
29. 30. 31. 32 33 34. 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
28
Éhes voltam. Fáradt voltam. Feszült voltam. Félreértettnek éreztem magam. Féltem. Fogalmam sem volt, hogy mit érzek. Helytelenítettem, amit tapasztaltam. Izgultam. Jogosan voltam felháborodott. Konok voltam. Kritizálva éreztem magam. Mintha nem is szeretnél, úgy éreztem magam. Nekem volt igazam, és te tévedtél. Nem éreztem magam biztonságban. Nem éreztem magam kellően megbecsültnek. Úgy éreztem, nem szeretnek. Nem tudtam az érzelmeimen uralkodni. Nem tudtam mit tenni. Nem voltam lojális. Nyugtalan voltam. Ártatlan áldozatnak éreztem magam. Olyan volt, mintha az én véleményem már nem is számítana. Ostoba voltam. Reménytelen volt a helyzetem. Részben mindkettőnknek igaza volt. Sértettnek éreztem magam. Sokkolva éreztem magam. Szerettem volna elmenekülni. Szégyelltem magam. Szomorúságot éreztem. Tehetetlen voltam. Undort éreztem. Úgy éreztem, kihasználnak. Védekeznem kellett. Más, nevezetesen: (írj le minden mást, amit akkor éreztél!)
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
233
N e g y e d i k l é p é s : Oszd meg házastársaddal a saját, szubjektív valóságodat, valamint, hogy mire lett volna akkor és ott szükséged! Közöld vele, hogy szerinted miért voltak benned akkor ezek az érzések. Beszélj úgy az általad megtapasztalt valóságról, mintha riporter lennél. Ne támadj, ne vádolj, és ne kritizálj! Semmiképp se tulajdoníts szándékosságot vagy különböző rejtett motivációkat a házastársadnak! Csak magadról beszélj! Használj én-közléseket („hallottam, hogy azt mondod...") a te-közlések helyett („te azt mondtad, hogy...")! Mondd el azt is a párodnak, hogy mire lett volna szükséged akkor és ott, abban a szituációban! Például, ha az első lépésben azt mondtad, hogy úgy érezted, mintha a véleményed már nem is számítana, akkor mondd azt, hogy visszatekintve talán arra lett volna szükséged, hogy elmondja neked a párod, hogy nagyra értékeli a véleményed. Vagy ha szomorúnak érezted magad, talán arra lett volna szükséged, hogy megvigasztaljanak. Alább felsorolunk néhány példát az olyan legáltalánosabb szükségletekről, amelyek igényként felmerülhetnek a gyakorlat során:
Visszatekintve... 1. Arra lett volna szükségem, hogy úgy érezzem, figyelsz rám. 2. Arra lett volna szükségem, hogy úgy érezzem, türelmes vagy velem. 3. Arra lett volna szükségem, hogy úgy érezzem, nem reagálod túl a helyzetet. 4. Arra lett volna szükségem, hogy azt mondd, szeretsz. 5. Arra lett volna szükségem, hogy tartsunk egy kis szünetet beszélgetés közben. 6. Arra lett volna szükségem, hogy legalább egy kicsit úgy érezzem, hogy elfogadod az álláspontomat. 7. Arra lett volna szükségem, hogy úgy érezzem, tisztelsz. 8. Arra lett volna szükségem, hogy úgy érezzem, támogatsz, és együttérzel velem. Ötödik l é p é s : Azonosítsd be és elemezd ki a mozgatórugókat. A viták során megjelenő negatív reakcióink igen gyakran „tartós sebezhetőségeinkben" gyökereznek: olyan eseményekben és az ezekre adott
234
A jól működő' házasság hét alapelve
válaszainkban, reakcióinkban, amelyekkel kapcsolatban túlságosan is sebezhetők vagyunk. Emlékeidet visszapörgetve állj meg egy olyan pillanatnál, amikor hasonló érzéseket éltél át, mint a most feldolgozott vitás vagy feszült helyzet során. Ez a korábbi eset lehetett akár a gyermekkorodban vagy egy korábbi kapcsolatodban is. Néhányan például nagyon szoronganak attól, hogy elhagyják őket, mivel gyermekkorukban nem lehettek biztosak a szüleik szeretetében. Minél inkább tudatában vagy a saját és a házastársad érzelmei mozgatórugóinak, annál biztosabban el tudjátok majd kerülni egymás felesleges felidegesítését egy-egy nézeteltérés alkalmával. Nagyon fontos, hogy elmeséld a párodnak e tartós sebezhetőségek történetét, hogy megértse, mi mit és miért mozgat meg, indít el benned. Külön-külön karikázzátok be alább az(oka)t a válasz(oka)t, amely(ek) érvényes(ek) rátok.
Az emlegetett vita alatt úgy éreztem, mintha 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Kirekesztenének. Nem lennék fontos. Érzelmileg nem lennél fontos számomra. Határozottan elutasítanának. Kritizálnának. Semmit sem jelentenél a számomra. Nem vonzódnál hozzám. Méltóságomban megsértettek volna. Erőszakkal kényszerítettek volna valamire. Egyáltalán nem tudtalak volna meggyőzni. Mást, nevezetesen: (írd le az összes akkor megtapasztalt érzésedet!)
Miután elmesélted a partnerednek érzelmeid mozgatórugóinak történetét, kutass tovább a gyökerek után! Keress összefüggéseket a korábban átélt esetleges traumák és tapasztalatok, valamint a köztetek lévő viták között! Az alábbi lista használata megkönnyítheti a kapcsolódási pontok megtalálását!
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
235
Reakcióim ebben gyökereztek: (Jelöld meg mindazt, ami rád vonatkozik.) Ahogy bántak velem gyermekkoromban Egy korábbi kapcsolatomban Korábbi sérülésekben, nehéz időszakokban vagy átélt traumákban Alapvető bizonytalanságaimban és félelmeimben Olyan dolgokban és eseményekben, amelyeket még nem dolgoztam fel Meg nem valósított vágyaimban Ahogy mások bántak velem a múltban Olyan dolgokban, amelyeket rendszeresen gondolok magamról Régi „rémálmokban" és „katasztrófákban", amelyektől még most is félek
Ez alatt az incidens alatt az érzelmeim mozgatórugói vélhetően ezek voltak: Úgy éreztem, hogy elítélsz. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy kirekesztesz, kizársz. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy kritizálsz. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy az elárasztanak, letaglóznak az érzelmeim. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy megszégyenültem. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Magányosnak éreztem magam. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy lekicsinyelsz, nem becsülsz eléggé. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy nem tisztelsz. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Úgy éreztem, hogy erőtlen vagyok. Erre kifejezetten érzékeny vagyok. Reménytelennek éreztem a helyzetet. Erre kifejezetten érzékeny vagyok.
236
A jól működő' házasság hét alapelve
Amikor te vagy a hallgató, légy megértő házastársaddal, próbáld meg beleélni magad az ő helyzetébe. A végén foglald össze egy mondatban, hogy mit hallottál, valahogy így: „Látom, hogy ez egy jelentős mozgatórugója az érzelmi életednek. Az, hogy hallottam a történetét, segít abban, hogy jobban megértselek. És értem azt is, hogy az ilyen szituációk miért tesznek tartósan sebezhetővé." Hatodik l é p é s : Ismerd el a történtekben játszott szerepedet. Bízom benne, hogy miután átbeszéltétek egymás fenti lépésekre adott válaszait, már látjátok, hogy mindannyian olyan bonyolult teremtmények vagyunk, akiknek a cselekedeteit és válaszreakcióit az elképzelések, gondolatok, érzések és emlékek széles skálája alakítja. Magától értetődő, hogy azt hiszed, kizárólag a házastársad volt felelős a vitátokért, csakhogy ez hibás gondolkodásra vall. Hogy megszüntessük ezt a sémát, mindkettőtöknek el kell ismernie, hogy valamekkora szerepe (kezdetben bármily csekély is) neki is volt a konfliktus kirobbantásában. Az első (és legkönnyebb) lépés az, hogy leírod, milyen lelkiállapotban voltál, amikor az a bizonyos sajnálatos esemény történt, vagyis mi válthatta ki belőled azt, ahogyan reagáltál. Próbálj meg visszaemlékezni, hogy az alábbiak közül mely állítások alkalmazhatók rád, és karikázd be azokat! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Nagy nyomás volt rajtam akkoriban, és ingerlékeny voltam Nem mondtam el neked, hogy mennyire tisztellek. Nagyon érzékeny voltam. Nagyon kritikus voltam. Nem sokat mondtam el neked arról, hogy milyen volt nekem akkoriban. Depressziós voltam. Nem nagyon figyeltem rád. Mártírnak éreztem magam. Szükségem volt egy kis egyedüllétre. Nagyon el voltam merülve valamiben. Szerettem volna, ha senkire sem kell figyelnem. Akkoriban nem nagyon volt önbizalmam. Teljesen ki voltam égve érzelmileg.
OtödiL alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
14. 15. 16. 17. 18.
237
Úgy éreztem, hogy mindenki kihasznál. Nem tudtam senkire sem ráhangolódni érzelmileg. Magától értetődőnek vettem, hogy ott vagy, velem vagy. Nem volt időm arra, hogy a kettőnk kapcsolatát építsem. Más, nevezetesen:
Ezt követően mondd el a házastársadnak, hogy miért kérsz bocsánatot. Kezdd azzal, hogy mi bánt különösen az esettel kapcsolatban, s hogy szerinted mi részed, milyen felelősséged volt abban, hogy így alakultak a dolgok. Aztán egyértelműen és világosan kérj tőle bocsánatot! A sajnálat kifejezése, a bocsánatkérés csodákat tehet egy párkapcsolattal. Néhány példa a bocsánatkérésre.
Szeretnék bocsánatot kérni, és nagyon sajnálom, hogy: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Túlságosan hevesen reagáltam a történtekre. Tényleg nagyon ingerlékeny voltam. Túlságosan védekező álláspontot vettem fel. Olyan negatív voltam. Annyira letámadtalak. Nem figyeltem rád, és nem hallgattalak meg. Olyan tiszteletlenül viselkedtem. Annyira észszerűtlenül viselkedtem. Más, nevezetesen:
Befejezésül pedig a partner elfogadja a bocsánatkérést. (A beszélő ilyenkor azt válaszolja, hogy: „köszönöm szépen!") Ha a partnernek nehezére esik teljességgel elfogadni a bocsánatkérést, az azt jelenti, hogy még többet kell foglalkozni ezzel a gyakorlattal. Hetedik l é p é s : Előretekintés, konstruktív tervek. Egymás után válaszoljátok meg az alábbi két kérdést: 1. Mi lenne a legfontosabb dolog, amit azért tehetnék, hogy a jövőben elkerüljük az ilyen és ehhez hasonló konfliktusokat vagy vitákat?
238
A jól működő' házasság hét alapelve
2. Mi lenne a legfontosabb dolog, amit a házastársam tehetne azért, hogy a jövőben elkerüljük az ilyen és ehhez hasonló konfliktust vagy vitákat? (Légy annyira egyetértő és beleegyező a házastársad által javasolt dolgokat illetően, amennyire csak lehetséges!) Ha már elsajátítottad az általános problémamegoldó technikát, amelyet ebben a fejezetben ismertettem, megtapasztalod majd azt is, hogy a problémáid közül jó néhány esetében már meg is született a megoldás. Miután leküzdötted azokat az akadályokat, amelyek az egyértelmű és világos kommunikáció útjában álltak, már sokkal könnyebb megoldani a nehézségeket. Ráadásul a következő fejezet kínál néhány kreatív és egyszerű megoldást a leggyakoribb problémákra, amelyekkel a házaspárok szembesülnek: anyagi gondok, szexuális élet, háztartási teendők, gyermeknevelés, munkahelyi stressz. De ne feledkezzetek meg arról, hogy ezek a módszerek csak olyan problémáknál alkalmazhatók, amelyek megoldhatók. Ha a kiegyezés, a kompromisszum továbbra is csak távoli, elérhetetlennek tűnő célként lebeg a szemetek előtt, akkor előfordulhat az is, hogy a szóban forgó probléma örökös, elakadt, azaz nem megoldható. Ez pedig azt jelenti, hogy ideje megismerkedni azokkal a javaslatokkal, amelyeket az ilyen gondok kezelésére mutatunk be a 11. fejezetben.
f
10. Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra
unkahelyi stressz, anyós-após, anyagi gondok, szexuális élet, háztartási teendők, internetezés (mint figyelemelterelés vagy akár függőség), egy új baba: ezek a házastársi konfliktusok legtipikusabb kiváltó okai, ezért igen nagy valószínűséggel a ti kapcsolatotokban is legalább néhány előfordul közülük. Még a rendkívül stabil és boldog házasságokban is állandóan elő-előjönnek. Bár minden kapcsolat más, mégis megvan az oka, hogy miért pont ezek a leggyakoribb problémaforrások: mivel a házasság egyik legfontosabb feladatát érintik. Igen sokan osztják azt a felfogást, hogy a jó házasságért „meg kell dolgozni". De mit is jelent ez pontosan? Minden házasságban előfordulnak olyan érzelmi feladatok, amelyeket a párnak közösen kell megoldania ahhoz, hogy épüljön, elmélyüljön a kapcsolat. Ezek teljesülésének alapfeltétele, hogy a partnerek egyre több megértést és elfogadást tanúsítsanak egymás iránt, hogy így mindketten biztonságban érezzék magukat a másik a mellett. Egy olyan házasság, amelyben ezek a feladatok megoldatlanul maradnak, még távolról sem fog emlékeztetni a háborgó tenger elől menedéket nyújtó, biztonságos kikötőhöz. Sokkal inkább csak egy újabb természeti csapáshoz. Ha konfliktus adódik a felsorolt hét terület valamelyikén, az általában azért van, mert eltérő a feladatról, annak fontosságáról vagy a megoldási lehetőségekről vallott elképzelésetek. Ha örökös, megoldhatat-
240
A jól működő' házasság hét alapelve
lan problémátok van, akkor nincs az a technika, szakértelem, jó tanács, ami segíthetne. Az ebből adódó feszültség csak akkor fog enyhülni, ha mindketten megbékéltek a másik eltérő véleményével. De ha megoldható konfliktus van köztetek, az a feladatotok, hogy megtaláljátok a rendezéséhez leginkább megfelelő stratégiát. (Ha nem vagytok biztosak benne, hogy a problémátok megoldható-e, vagy örökös, elakadt, lapozzátok fel ismét a 8. fejezet, A különbség című részét. Az alábbiakban sorra vesszük ezt a hét, problémás területet, amelyekkel a házastársaknak meg kell küzdeniük, valamint azokat a feladatokat és tanácsokat, amelyek segíthetnek a megoldásban.
„Leválás" a figyelemelterelőkről A feladat: Tartsátok fenn az intimitást, maradjatok kapcsolatban egymással még az internet okozta figyelemelterelés ellenére is. Mit gondolsz, a házasok többsége mennyi időt fordít (vagy legalábbis mennyi időt kellene hogy fordítson) arra, hogy beszélgessen a párjával? Egy tanulmány (amely magasan képzett házaspárokat vizsgált Los Angelesben) nemrégiben megállapította (miután a kutatók egy héten keresztül napi 24 órában figyelték alanyaikat), hogy a párok átlagosan 35 percet beszélgetnek egymással. Egy egész hét alatt! Mi több, beszélgetésük nagyobb részét olyan dolgok megvitatása töltötte ki, amit én érdemi társalgás helyett inkább feladatleosztásnak neveznék, például, hogy ki vigye le a szemetet vagy ki menjen el a gyerekekért az iskolába. Ez szerintem nagyon szomorú. Bár igen sok oka van a kommunikáció ilyen mértékű hiányának, az egyik legfőbb felelős az a szemlátomást soha szűnni nem akaró zavarás, amit az internet és az elektromos szerkentyűk idéznek elő. Sokak számára az információszerzés és a szórakozás azonnali, könnyen hozzáférhető módozatai, mint a honlapok, az e-mailek, az SMS-ezés, a Facebook és a videojátékok az önpusztítást olyan megrögzött szokássá alakítják, amely a másik emberrel való tényleges kapcsolatteremtés útjába állhat. A megoldás: Ha a házastársad arra panaszkodik, hogy szemlátomást jobban érdekel a közösségi médiában jelen lévő profilod, mint a há-
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 241
zasságod alakulása, akkor ezt a problémát érdemes komolyan venned, még akkor is, ha nem értesz egyet a megfogalmazottakkal. Azt javaslom, hogy minden házaspár állítson fel a maga számára egy olyan szabályrendszert, amely elfogadható és beválik. Ennek tartalmaznia kell az SMS-küldés, az e-mailezés és más „internetes bűnök" elkövetésének tilalmát legalább a közös étkezések és randevúk alatt, illetve amikor valamelyikőtök beszélgetni szeretne. Végül is a legtöbben készségesen kikapcsoljuk a különböző kütyüket a templomi szertartások vagy a színházi előadások idejére is. Ugyanezt a tiszteletet kell megadnunk a házastársunknak is. A legtöbb párnak - a nézeteltérések elkerülése végett - azt is szigorúan kellene szabályoznia, hogy a privát szférájukkal kapcsolatban milyen információ vagy kép kerülhet ki az internetre. Tehát a legfontosabb az, hogy olyan egyezségre jussatok, ami mindkettőtöknek megfelelő - és amit aztán tiszteletben is tartotok. Hogy megállapíthassátok, hogy az informatika különböző vívmányai által okozott figyelemelterelés jelentős probléma-e a házasságotokban, s emiatt különleges figyelmet igényel-e, töltsétek ki az alábbi kérdőívet!
DIGITÁLIS FIGYELEMELTERELÉST FELMÉRŐ KÉRDŐÍV 1. Aggódom amiatt, hogy a házastársam túl sok időt tölt az e-mailek nézegetésével, túl sokat lóg a neten. Ritkán
Olykor
(0)
(1)
Általában (2)
Gyakran (3)
2. Sokszor, amikor beszélni szeretnék a párommal, ő SMS-ezik vagy netezik. Ritkán
Olykor
Általában
Gyakran
(0)
(1)
(2)
(3)
3. A digitális figyelemelterelés miatt gyakran az az érzésem, hogy a házastársam számára nem én vagyok a legfontosabb.
242
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
Ritkán
Olykor
Általában
Gyakran
(0)
(1)
(2)
(3)
4. Az az érzésem, hogy a párom túlságosan sok időt akar tévézéssel és a digitális média adta lehetőségekkel tölteni. Ritkán (0)
Olykor (1)
Általában (2)
Gyakran (3)
5. Nagyon rosszulesik, hogy amikor belépek a szobába, a párom szinte észre sem vesz, mert szokás szerint elmerült a közösségi média böngészésében. Ritkán
Olykor
Általában
Gyakran
(0)
(1)
(2)
(3)
6. Az az érzésem, hogy a digitális média miatt a párom nem igazán ér rá velem foglalkozni. Ritkán
Olykor
Általában
Gyakran
(0)
(1)
(2)
(3)
7. Úgy tűnik, hogy a digitális média az eddig egymásra szánt időnket is szinte teljesen felemésztette. Ritkán (0)
Olykor (1)
Általában (2)
Gyakran (3)
8. A házastársamat olyannyira leköti az elektronikus és közösségi média számtalan lehetősége, hogy már képtelen teljességgel velem lenni. Ritkán
Olykor
Általában
Gyakran
(0)
(1)
(2)
(3)
9. A közösségi médiára vagy más, ehhez hasonló jelenségre való figyelem komoly problémát jelent a kapcsolatunkban.
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 243
Ritkán
Olykor
(0)
(1)
Általában (2)
Gyakran (3)
10. Időnként szeretném, ha én lennék az első a párom számára, és nem a különböző kütyük. Ritkán
Olykor
Általában
(0)
(1)
(2)
Gyakran (3)
Értékelés: Add össze a válaszok alatt szereplő pontokat. 0 - 1 0 . Ez nem jelent komoly problémát kettőtök számára. 1 1 - 2 0 . Az eredmény azt sugallja, hogy ezen a területen ráférne a kapcsolatotokra némi javítás. Éljetek az előző (a megoldható problémákkal foglalkozó) fejezetben ismertetett javaslatokkal, alkalmazzátok azokat a legnagyobb konfliktusokat okozó problémára (mint például határok húzása, tilalmak bevezetése arra nézvést, hogy hol és mikor lehet SMS-ezni, e-maileket nézni, videojátékokat játszani stb.). E szükségletek őszinte és szeretetteljes megvitatása elejét veheti annak, hogy a technológia vívmányai rongálják a kapcsolatotokat. 2 1 - 3 0 . Az eredmény azt jelzi, hogy a közösségi médiára és hasonlókra fordított túl sok figyelem rosszat tesz a kapcsolatotoknak. Vizsgáljátok meg, hogy ki tudtok-e egyezni bizonyos mértékű korlátozásban arra vonatkozóan, hogy mennyi legyen a napi limit! Ezt tartsátok be, mondjuk, egy hétig, majd vizsgáljátok meg, hogyan alakultak a problémával kapcsolatos érzéseitek. Néha ugyanis a házasok azért élnek ezekkel a figyelemelterelő lehetőségekkel, hogy elkerülhessék az egymással való kommunikációt, a közeledést a másik felé. Ha ezen a területen segítségre van szükségetek, olvassátok el (ismét) a 6. fejezetben írtakat (Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok). Ne felejtsétek elvégezni a fejezetben található gyakorlatokat! Ha a nézeteltérések továbbra is megoldatlanok maradnak, kövessétek a 11. fejezet tanácsait (Az elakadások legyőzése).
244
A jól működő' házasság hét alapelve
A pornográfiával kapcsolatos problémák Egy digitális technológiával kapcsolatos értekezés nem lenne teljes, ha nem esne szó a pornográfia hihetetlen népszerűségéről. Becslések szerint az interneten mintegy 500 millió honlapon található kifejezetten pornográf tartalom, ráadásul minden elképzelhető igényt kielégítve. Az Amerikai Házasság- és Családterápiás Szövetség jelentése szerint az USA-ban internetezők 20-33%-a szexuális célzattal lép fel a világhálóra: vagy azért, hogy pornográf képeket nézzen, vagy pedig hogy szexuális tartalmú párbeszédet kezdeményezzen. E felhasználók többsége házas férfi. Meggyőződésem szerint a pornográfia lényegében nem a romantika ellenlábasa, mégpedig mivel személytelen: szinte bármilyen „tárgy" megteszi. Ráadásul igen sok pornóoldal a nőkre nézve megalázó, vagy a szexuális kielégülést a nők ellen irányuló erőszakkal kombinálja. így aztán egyáltalán nem is meglepő, hogy a kutatások jelzése szerint a rendszeres pornográfiafogyasztás rontja egy kapcsolaton belül a szexuális élet természetét és minőségét is - különösen akkor (és általában ez az eset áll fenn), ha az egyik fél egyedül nézi e pornográf oldalakat, és nem a házaspár kölcsönös szexuális örömének részeként. A pornográf tartalmak segítségével történő rendszeres önkielégítés a következő hatásokkal jár: Kevesebb szex. Ha az egyik fél rendszeres pornófogyasztó, a házaspár kevesebbszer létesít szexuális kapcsolatot. Ez az összefüggés nem áll fenn abban az esetben, ha a maszturbáció nem párosul pornográfiával: ilyenkor ugyanis a házasok többnyire gyakrabban szexeinek. Kevesebb szexuális kommunikáció. Mivel a pornográfia használata során nem kell tudni a másik vágyairól, ahogy nem is igényli a másikkal való interakciót, hogy az említett vágyak megbeszélését ne is említsük, ezért a kétirányú interakció kérdése természetesen fel sem merül. Ennek következtében minimálisra csökkenhet a házaspár együttlétei közbeni kommunikáció mértéke is.
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 245
Kölcsönösen kevésbé kielégítő szexuális élet. Ha gyakran van orgazmusod bizonyos képeknek vagy fantáziáknak köszönhetően, kialakulhat egy olyanfajta „reflexed", ami arra késztet, hogy a valóságban is ugyanezeket az ingereket keresd. E késztetés kialakulása részben az oxitocinnak és a dopaminnak köszönhető, azoknak a „kötődési és örömhormonoknak", amelyek nagy mennyiségben felszabadulnak testünkben a kielégülés során. Ennek eredményeként a pornográfiával gyakran élő személy olyannyira rabjává válhat önkielégítési fantáziáinak, hogy maga a szexuális aktus egyáltalán nem lesz kielégítő a számára, vagy csak akkor, ha a párja hajlandó megosztani vele, részt venni benne, megtestesíteni e fantáziát. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a házastárs hajlandó erre, valamint hogy ez az ő számára is ugyanolyan kielégítő volna. A végeredmény pedig az, hogy mindketten boldogtalanok maradnak az ágyban. Nagyobb valószínűséggel fordulhat elő a hűtlenség, megcsalás. A pornográfia lehet az első lépés a házasságon kívüli szexuális kapcsolat felé vezető úton. Olykor a pornográf honlapok nézegetése vezethet szexuális tartalmú cseteléshez, és végső soron tényleges szexuális együttléthez olyanokkal, akik hasonló dolgokról fantáziálnak. A vele járó lehetséges veszélyek ellenére sem lehet tagadni a pornográfia népszerűségét és csábító erejét. Éppen ezért a házastársak bölcsen tennék, ha megbeszélnék egymással a pornográfiához való hozzáállásukat, arról kialakított véleményüket, s hogy érzi-e úgy bármelyikük, hogy e szokás valamilyen kedvezőtlen hatással lenne a kapcsolatukra. Megbeszélés, nyílt beleegyezés, kölcsönös egyetértés nélkül a pornográfia valójában nem más, mint a házastársi hűtlenség egyik formája. Olykor az is előfordul, hogy a pornográf tartalmak nézése annyira központi szerepet tölt be egy személy életében, hogy az egyfajta függőséggé, kényszerré válik. Ha kapcsolatotokban ilyen problémák is akadnak, akkor a függőségtől szenvedő személynek megfelelően képzett szakemberhez kell fordulnia segítségért. A függőség más formáihoz (alkoholizmus, drogfogyasztás) hasonlóan a pornófüggőség is hatalmas terhet jelent egy kapcsolat számára, kezelése pedig speciális segítséget igényel.
246
A jól működő' házasság hét alapelve
Stressz és még több stressz A feladat: Tegyétek házasságotokat a béke szigetévé! Stephanie és Todd alig néhány perc eltéréssel érnek haza a munkából. Ám ahelyett, hogy örülnének szeretetteljes együttlétüknek, igen gyakran azon kapják magukat, hogy már megint kiabálnak egymással. Todd, aki egész nap nehéz természetű főnökének hajbókolt, ingerült lesz, ha nem találja a napi postát, amit Stephanie kismilliomodik alkalommal is eltett az asztalról. Stephanie-t viszont, akinek határidős munkája van, és tudja, hogy éjjel sokáig fenn kell még maradnia, elönti a düh, amikor kinyitja a hűtő ajtaját, és csak szamócaszörpöt talál benne. „Nincs ennivalónk!", kiáltja. „Nem hiszem el, hogy az ígéreted dacára sem mentél el bevásárolni! Mi baj van veled?" Az igazi kérdés azonban az, hogy mi nem stimmel Stephanie és Todd között? A válasz az, hogy mindketten hazahozzák a munkahelyi stresszt, ami aztán ellehetetleníti a házasságukat.
A „betervezett" morgolódási alkalmak rendszeres beiktatása megelőzheti a mindennapi stressz beszüremkedését házasságunkba.
A munkahelyi stressz kétségkívül egyre jelentősebb tényezővé válik a házassággal való elégedetlenség problémájában. A házaspárok ma átlagosan több mint ezer órával dolgoznak többet, mint harminc évvel ezelőtt. Kevesebb idő jut beszélgetésre, pihenésre, étkezésre, sőt még alvásra is. Nem véletlenül vált mára olyan sok család számára a „szívecském, megjöttem!" időszaka történelemmé. Legnagyobb valószínűséggel ugyanis „szívecském" is dolgozik, sőt úgy jön haza, hogy még az e-mail-fiókját eltömítő levelekkel is meg kell birkóznia. Vagy az is lehet, hogy egész nap felszolgálóként dolgozott egy étteremben, s a legkevésbé arra vágyik, hogy odahaza pedig a házastársát kelljen kiszolgálnia. A megoldás: Ismerd el, hogy a hosszú, stresszes munkanap után neked is szükséged van arra, hogy „kiengedhesd a gőzt", mielőtt tény-
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 247
legesen jelen tudnál lenni a házastársad számára. Ha hirtelen felháborodsz valamin, amit a párod tett, vedd észre, hogy valószínűleg túldimenzionáltad az esetet, bolhából elefántot csináltál, mert nagyon feszült vagy. Hasonlóképp, ha a párod durcás, elborult arccal jön haza, és „hogy vagy?" kérdésedre csak egy mordulás a válasz, ne vedd személyes sértésnek. Csak rossz napja volt a munkahelyén. Ahelyett, hogy egy nagyjelenetet rendezve még rosszabbá tennéd a helyzetet, engedd el a morgást a füled mellett! Építsétek be a napirendetekbe ezt a leeresztési periódust. Csináljatok belőle szabályos rítust, akár úgy, hogy hanyatt vágod magad a heverőn, és butácska videókat nézel, akár úgy, hogy futsz egyet vagy meditálsz. Sokan úgy tudnak a legjobban leereszteni, ha ehhez igénybe veszik a párjuk segítségét is. Ha már mindketten viszonylag összeszedettnek érzitek magatokat, akkor érdemes átbeszélni a napotokat. Nyilvánítsátok ezt olyan siránkozási időszaknak, amely során mindkettőtök elpanaszolhatja, hogy milyen szörnyűségek történtek vele, s amíg egyikőtök nyafog és jajong, a másik megértően és támogatóan hallgatja.
Kapcsolat az apósokkal, anyósokkal A feladat: A „mi-tudat" kialakítása, az egymással való szolidaritás megteremtése. Bár a férjek által különféle kabarékban és vígjátékokban - vagy éppen kocsmákban - elmondott anyósviccek igen népszerűek, a tényleges családi feszültség sokkal gyakrabban alakul ki a feleség és az ő anyósa közt. A két nő véleménye, személyisége és az életről vallott felfogása közötti különbség az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá válik. Pusztán egy olyan döntés, mint együtt elmenni vacsorázni, számos apróságban való eltérést hoz a felszínre: hová menjenek, mikor induljanak, mit egyenek, mennyit költsenek, ki fizessen, mennyi borravalót adjanak és így tovább. Aztán persze ott vannak az élet komolyabb kérdései is: hol érdemes dolgozni, lakni, milyen életvitel előnyösebb, hogyan kéne imádkozni, kire volna jó szavazni.
248
A jól működő' házasság hét alapelve
Bár az ilyen konfliktusok rendszerint meglehetősen korán a felszínre kerülnek egy házasságban, az apóssal-anyóssal kapcsolatos ellentétek számtalan alkalommal előjöhetnek, mint például a gyermekek születésekor, illetve életük különböző fordulópontjai alkalmával, és akkor is, amikor a házastársak szülei idősödni kezdenek, egyre inkább rászorulva a házaspár segítségére.
E feszültség mélyén egyfajta hatalmi harc rejlik, melyet a két nő folytat a férj/fiúgyermek szerelméért/szeretetéért. A feleség azt várja, hogy kiderüljön, a férje őt támogatja-e vagy az anyját. Talán még azt a kérdést is felteszi a párjának, hogy „valójában melyik családhoz is tartozol?". Gyakran az anya is ugyanezt kérdezi a fiától. A férfi pedig a maga részéről azt szeretné csupán, hogy a két nő jól kijöjjön egymással. Mindkettőjüket szereti, és ha lehet, szeretné elkerülni, hogy választania kelljen közülük. Az egész civakodás nevetséges a számára. Végtére is mindkettejük felé hűségesnek kell lennie, tisztelnie és becsülnie kell mindkettejüket. Sajnos azonban ez a beállítottság igen gyakran a békefenntartó hálátlan szerepébe kényszeríti őt, ami rendszerint csak még tovább rontja a helyzetet. A megoldás: Ebből a dilemmából az egyedüli kiút az, ha a férj a felesége pártjára áll az anyjával szemben. Bármennyire is keményen, durván hangzik ez, ne felejtsétek el, hogy a házasság egyik legalapvetőbb feladata, hogy a férj és feleség közt kialakuljon a „mi-tudat". Ezért a férjnek az anyja értésére kell adnia, hogy számára a felesége az első. O elsősorban férj, és csak aztán fiú. Ezt bizony nem olyan könnyű megemészteni; az anyai szívet nagyon megviselheti. De az anya előbbutóbb valószínűleg alkalmazkodik a valósághoz, nevezetesen, hogy a fia családja, ahol az ő fia a férj, a fia számára a legfontosabb, minden más csak azután jön. A házasság szempontjából elengedhetetlen, hogy ebben a kérdésben a férj megingathatatlan legyen, még akkor is, ha úgy érzi, hogy ez iszonyú tehertétel a számára, és akkor is, ha az anyja nem tudja elfogadni ezt az új helyzetet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a férfi bármi olyasmit te-
r Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 249
gyen, amiről úgy gondolja, hogy tiszteleden lenne a szüleivel szemben, vagy ami ellentmondana az alapvető értékrendjének. Nem szabad megtagadnia önmagát, de a felesége mellett a helye, és nem valahol középen. Neki és a feleségének meg kell teremteniük a saját családi rítusaikat, közös értékrendjüket, valamint életvitelüket, és ragaszkodniuk ahhoz, hogy ezt a férfi anyja (vagy apja) is tiszteletben tartsa. Ezért aztán, hogy megteremtődjön vagy megújuljon a házastársaddal való szolidaritás érzése, elkerülhetetlen lehet (a némi huzavonával járó) leválás arról a családról, amelybe születtél. Ez volt az a kihívás, amellyel Davidnek is szembe kellett néznie, amikor a szülei egy hétvégén eljöttek meglátogatni őket az új otthonukba. Ez lett az az esemény, amelyet aztán a feleségével, Janie-vel együtt csak úgy neveztek, hogy a Nagy Osso Buco Krízis. Janié mindig is félt az anyósa látogatásaitól, mert úgy érezte, hogy az asszony szerint ő inkompetens, anyósa pedig háztartásuk afféle megmentőjeként kíván „segítségükre sietni". Bár Janié mindig nagyon kedves volt az anyósához, amikor kettesben maradtak, férjének, Davidnek volt mit hallgatnia arról, hogy mennyire kontrollmániás és szeszélyes az anyja, vagy hogy mennyire nem értékeli Janié munkája iránti elhivatottságát. Dávid erre mindig azzal reagált, hogy a neje képzelődik vagy eltúlozza a dolgot, ami Janié számára persze csak olaj volt a tűzre. Az említett látogatás alkalmával Janié asztalt foglalt a kedvenc olasz éttermükben. Nagyon izgatott volt, hogy megmutathatja olasz apósának és anyósának ezt az éttermet, mert a szülők igazi szakértői voltak az olasz konyhának. De amikor délután hazaértek különféle ügyesbajos dolgaik intézése után, azonnal megcsapta orrukat a borjúhús és a fokhagyma pikánsán ízletes illata. A mama ugyanis elment a hentesüzletbe, és már készítette is a fia kedvenc ételét, az osso bucót, mondván, Dávid biztos értékelni fogja, ha ehet egy kis „hazait a változatosság kedvéért". Janié majd szétpukkadt a dühtől, Dávid pedig ott állt egy megoldandó dilemmával. Az étel nagyon kívánatosnak tűnt, és tudta azt is, hogy az anyja mennyire megsértődne, ha nem enné meg. Legszívesebben azt mondta volna Janie-nek, hogy mondják le az asztalfoglalást. Bár ez első ránézésre nem tűnik valami nagy krízisnek, mégis fordulópontot jelentett Dávid és Janié házasságában. Janié lélegzetét vissza-
250
A jól működő' házasság hét alapelve
fojtva figyelte, hogyan gyönyörködik a férje az anyja által készített finomságban. Dávid pedig megköszörülte a torkát, átölelte édesanyját, és megköszönte, hogy ilyen csodálatosan finom ételt készített. Majd határozottan közölte, hogy elteszik a hűtőbe másnapra, és elmagyarázta, hogy mennyire fontos kettejük számára, hogy megmutathassák, házaspárként hogyan szeretik eltölteni a szombat estéiket a kedvenc éttermükben. Az anyja persze mélységesen megsértődött. Könnyeket hullatva rendezett egy kisebb jelenetet (Dávid azonban hagyta, hogy az apja törődjön ezzel). Mindez azonban kifizetődött Dávid számára, amikor látta, hogy Janié mennyire boldog volt, hogy győztesnek érezhette magát. Végül is Dávid üzenete egyértelmű és hathatós volt: a feleségem az első, szokj hozzá, mama. „Igazából akkor kezdődött a házasságunk", emlékszik vissza Janié, „amikor tudtára adta az anyjának, hogy a szívében én vagyok az első." Annak, hogy a házastársad van az első helyen, s hogy a kettőtök közti szolidaritás felépítésén fáradoztok, elengedhetetlen része az is, hogy ne tűrj el semmiféle megvetést a szüleid részéről házastársad irányában. Noel és Evelyn házassága óriási katasztrófa felé tartott, mígnem Evelyn megtanulta ezt a leckét. Miután megszületett a kislányuk, úgy döntöttek, hogy Noel marad vele otthon, mert Evelyn állása jobban fizetett, s az ő karrierje tűnt éppen ígéretesebbnek. Ám ez a döntés nem nyerte el a nő szüleinek tetszését, akik nem bíztak Noel gyermeknevelési képességeiben. Minden második hétvégén Evelyn mentesítette Noelt a gyermekgondozási feladatok alól, mégpedig oly módon, hogy a kicsivel együtt meglátogatta a szomszédos városkában élő szüleit. Gyakran Noel is csatlakozott hozzájuk vasárnap este, ám ahogy megjelent, azonnal ellenséges területen érezhette magát. Evelyn szülei vagy tudomást sem vettek róla, vagy kioktatták, hogyan kell a kicsit cumiztatni, hogyan kell biztonságossá tenni a lakást a számára, melyik a jó gyerekülés a kocsiba és így tovább. Állandóan kritizálták a férfit, miközben ódákat zengtek arról, hogy Evelyn milyen jó anya. Az egyik vasárnap este Evelyn apja azon viccelődött, hogy vajon a veje különbséget tud-e tenni a cumisüveg és egy sörösüveg között. Noel dühbe gurult, mert azonnal rájött, hogy Evelyn elmesélte nekik a legutóbbi veszekedésüket, melynek tárgya, mit ad isten, az volt, hogy
r Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 251
a nő egy hatos csomag sört talált a hűtőben. Evelyn figyelmeztette Noelt, hogy ne igyon, miközben a kislányukra vigyáz, amin a férfi nagyon megsértődött. Noel tisztában volt azzal, hogy felesége szüleinek nem tetszik, hogy ő maradt otthon a kicsivel, s hogy Evelynnek menynyire fontos a szülei elismerése. Ezért aztán arra számított, hogy a felesége a szüleinek ad majd igazat, csak hogy a kedvükben járjon. És így is történt. A szerelemlaborban segítettünk ennek a házaspárnak problémájuk feldolgozásában. Mint kiderült, Evelyn folyamatosan rossz színben tüntette föl a szülei előtt a férjét, ezzel feláldozva kettejük „mi-tudatát". Miután Evelyn belátta, hogy mit tett, s az hogyan hatott Noelre és a házasságukra, képes volt változtatni. Ritkábban vitte a gyereket a nagyszülőkhöz, így azok az unokájukat a legtöbbször Noel számára „hazai pályán" láthatták. Amikor a nagymama amiatt aggódott, hogy vajon a pici kap-e eleget enni, Evelyn ódákat zengett arról, hogy Noel épp előző nap vitte el lányukat a gyermekorvoshoz, aki szerint a kislány egy teljesen egészséges, aranyos kis pufók angyalka. Amikor az apja azt mondta, hogy a kislánynak vastagabb kezeslábas kellene, Evelyn azt mondta, hogy Noel mindenki másnál jobban tudja, hogy mire van szüksége a kislánynak. A szülők először ledöbbentek lányuk megváltozott viselkedésén, de idővel elfogadták a változást. Noel és Evelyn pedig úgy érezték, hogy házasságuk minden korábbinál jobban működik. Végre csapatként tudtak működni, elsajátították a „mi-tudat" építésének csínját-bínját.
ELSŐ GYAKORLAT: ANYÓS-APÓS PROBLÉMÁK Ha jelenleg Is egy rokon által okozott problémával küszködtök, töltsétek kl az alábbi rövid kérdőívet! A válaszoka rokoni kapcsolatokra összpontosítják a figyelmeteket, s így megállapíthatjátok, hogy a házastársi mivoltotokból fakadó „mi-tudatotok" erősítésre szorul-e egy bizonyos rokonnal szemben. A kérdőívet mindkettőtöknek külön-külön kell kitöltenie!
252
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
1. Vedd sorba a házastársad egyes rokonaival való kapcsolatodat! Ha úgy érzed, hogy az illetővel szemben a házastársad nem mindig a te pártodat fogja, vagy valami más probléma van ezzel a bizonyos rokonnal, jelöld be a megfelelő négyzetet! • • • • • • •
Házastárs anyja Házastárs mostoha-/nevelőanyja Házastárs apja Házastárs mostoha-/nevelőapja Házastárs fiútestvére(i) Házastárs lánytestvére(i) Más családtagok
írd le az eddigi sikereiteket:
írd le a még fennálló problémákat:
2. Vedd sorra a házastársad kapcsolatait a te rokonságoddal. Ha úgy érzed, hogy a párod nem mindig a te pártodat fogja valamelyikükkel szemben, vagy valami más probléma van az illető rokonnal, jelöld be a megfelelő négyzetet! • Anya • Mostoha-/nevelőanya • Apa • Mostoha-/nevelőapa
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 253
• Fiútestvér(ek) • Lánytestvér(ek) írd le az eddigi sikereiteket:
írd le a még fennálló problémákat:
Most pedig ismét üljetek le a házastársaddal, és olvassátok fel egymásnak a válaszokat! Beszéljétek meg, mit lehet tenni annak érdekében, hogy több támogatást és szolidaritást kaphassatok egymástól. Próbálj meg nem védekezni, ha a társad ott is lát valamilyen problémát, ahol te nem. Ne felejtsétek el, hogy a kapcsolatok megítélésének nem kis része egyéni felfogás, észlelés kérdése. Ha tehát, mondjuk, a feleséged úgy érzi, hogy inkább az édesanyád pártján állsz vele szemben, akkor ez olyasvalami, amivel akkor is foglalkoznod kell, ha nem értesz egyet azzal, ahogy ő látja a helyzetet.
Pénz, pénz, pénz A feladat: A pénz által biztosított szabadság és lehetőségek, valamint az ugyancsak a pénz által szimbolizált biztonság és bizalom közötti egyensúly megteremtése. Függetlenül attól, hogy a bankszámlájukra ömlik-e a pénz, vagy éppen csak csordogál, nagyon sok házaspár esetében komoly konfliktusok forrása a pénz. Igen gyakran az így kirobbant perpatvarok a bi-
254
A jól működő' házasság hét alapelve
zonyítékai valamilyen örökös, elakadt problémának, mivel a pénz számos érzelmi szükséglet jelképe is lehet, mint például a biztonságé és a hatalomé, ráadásul mindez az egyéni értékrendszerünk lényegét érinti. De ha egyszerűbb, megoldható probléma kerül a felszínre, akkor a megoldás kulcsa abban rejlik, hogy megértsük, mi a házasság feladata ezen a területen. A pénzzel örömet tudunk vásárolni a magunk számára, de biztonságot is lehet venni rajta. Ennek a két tényezőnek az egyensúlyban tartása minden házaspár számára feladatot jelent, hiszen a pénzhez és értékekhez való viszonyunk és érzéseink olyannyira személyesek, és gyakran ráadásul nagyon sajátosak is. Azt tapasztaltam, hogy a pénzzel kapcsolatos megoldható problémák általában az újházasoknál lépnek fel. Ez pedig azért van, mert ahogy a házasélet halad előre, ezek a problémák vagy sikeresen megoldódnak, vagy pedig a pénz szimbolikus jelentéséből adódóan átalakulnak örökös problémává. Természetesen a már hosszabb ideje házasságban élők is szembe találhatják magukat feloldható financiális problémákkal, hiszen az ő körülményeik is változhatnak. Munkahelyváltásokkal kapcsolatos véleménykülönbségek, a gyermekek taníttatásának költségei, a nyugdíjas évekre való spórolás, az idős szülőkről való gondoskodás mind alapot adhat középkorú házastársak nézeteltéréseire. A megoldás: Józan költségvetésre van szükség! Alább látható néhány egyszerű lépés arra vonatkozóan, hogy miként tervezzétek meg a kiadásaitokat: mire és mennyit akartok költeni. Azért arról ne feledkezzetek meg, hogy ez a könyv nem a sokszorosan összetett pénzügyi helyzetek kezeléséhez íródott! Ha további segítségre van szükségetek pénzügyi és befektetési dolgaitokat illetően, rengeteg tanácsadót találtok az interneten, ahogy a témával foglalkozó szakkönyveket is a könyvesboltokban, könyvtárakban. Házasságotok szempontjából a legfontosabb, hogy egy csapatként dolgozzatok, mondjátok el egymásnak a szempontjaitokat, szükségleteiteket és vágyaitokat, természetesen még a tervkészítés előtt! Azért arra vigyázzatok, hogy ne olyan költségvetést készítsetek, ami egyikőtöket vagy akár mindkettőtöket mártíriumra kényszerítene, mert az csak neheztelést szülne. Ugyanakkor mindkettőtöknek nagyon határozottnak és következetesnek kell lennie azokkal a tételekkel kapcsolatban, amelyeket feltétlenül szükségesnek tartotok.
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2 5 5
E L S Ő LÉPÉS: T É T E L E S E N S O R O L J Á T O K FEL A JELENLEGI KIADÁSAITOKAT! Használjatok az alábbi listához hasonló formulát annak rögzítésére, hogy mire költöttetek pénzt az elmúlt hónapban, fél évben vagy esztendőben, attól függően, hogy milyen időintervallum vizsgálata a legcélravezetőbb a helyzetetekben. Lehet, hogy mindehhez elegendő átnézni a banki kimutatásokat. De fontoljátok meg a számviteli számítógépes programok használatát is vagy az internet adta lehetőségeket - rengeteg van belőlük, elég csak annyit beírni a keresőbe, hogy „családi költségvetés", és máris programok, táblázatok, minták és kalkulátorok sora jelenik meg. 9 Kiadások: Élelem: Bevásárlás Rendelés, étterem Lakás, lakáshitel-törlesztés vagy bérleti díj Nyaralással kapcsolatos kiadások Felújítás Ingatlanadó Társasházi közös költség Otthoni iroda kiadásai Közművekkel kapcsolatos kiadások Villany Gáz Fűtés Víz Vonalas telefon Mobiltelefon Televízió Internet 9
Ha valaki angol nyelvű programra, kalkulátorra vágyik, az angol kifejezések: „family budget worksheet/ calculator/ app/ estimator" stb. (aford.).
256
A jól működő' házasság hét alapelve
Háztartással kapcsolatos kiadások Takarítás Mosás Szárítás Berendezések és anyagok (porszívó, tisztítószerek stb.) Ruházat Személyi kiadások (hajvágás, manikűr, egyebek) Autó Üzemanyag Karbantartás és javítás Jogosítvány és forgalmi megújítása Biztosítás Parkolás, autópályadíj Befizetések (bírságok) Más közlekedési kiadások Busz, vonat, komp stb. Kirándulások, utazások Üzleti Családlátogatás Egyéb, nyaralás Szórakozással kapcsolatos kiadások Bébiszitter Mozi, színház, koncert, sportolás Otthoni szórakozás (videó, streamelés, CD-k) Egészségügyi kiadások Biztosítás Orvos Fogorvos Gyógyszerek Fitneszbérlet Egyéb (szemüveg masszázs, tanácsadás stb.) Elektronikai eszközök (televízió, számítógép, tablet, mobil) Ajándékok Jótékonysági adományok Hiteltörlesztés, banki kiadások, hitelkártyák
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 257
Életbiztosítás Takarékoskodás és befektetés (tőzsde stb.)
M Á S O D I K LÉPÉS: A MINDENNAPOS PÉNZÜGYEK KEZELÉSE 1. írd le a fenti lista minden egyes olyan kiadási tételét, amelyről úgy gondolod, hogy szükséges a jólétedhez és boldogságérzetedhez. 2. Alaposan vedd szemügyre a bevételeiteket és vagyonotokat. Ezt követően próbálj meg összeállítani egy olyan, a lehetőségeitekhez igazított költségvetést, amely biztosítja a mindennapos pénzügyeitek és más lényeges kiadásaitok kezelését. 3. Állíts össze egy tervet a csekkek rendszeres fizetésére: ezt ki végzi, ki készít róla kimutatást? 4. Hasonlítsátok össze a két listát, beszéljétek meg egymással a két külön tervet. Keressetek bennük közös pontokat! Döntsetek egy olyan stratégia mellett, amely lehetővé teszi mindkettőtök „lényeges" szükségleteinek, igényeinek kielégítését. Egyezzetek meg abban is, hogy néhány hónap múlva újból összeültök megvitatni a pénzügyi helyzeteteket és a terveiteket, hogy olyan megoldásra jussatok, amely mindkettőtöknek egyformán megfelel.
H A R M A D I K LÉPÉS: TERVEZZÉTEK MEG A J Ö V Ő T Ö K E T ANYAGI TEKINTETBEN! 1. Képzeljétek el, hogy milyen lesz az életetek öt, tíz, húsz vagy harminc év múlva! Mi lenne számotokra az ideális helyzet? Gondoljátok végig, hogy mit szeretnétek (ház, autó és így tovább), és milyenfajta életvitelt akarnátok! Vegyétek számításba azokat a lehetséges anyagi csapásokat is, amelyeket mindenképp el akartok kerülni! Sokaknak például az a legnagyobb félelmük, hogy nem lesz elég pénzük a nyugdíjas éveikre. Mások attól tar-
258
A jól működő' házasság hét alapelve
tanak, hogy nem fogják tudni fedezni a gyermekeik taníttatásának költségeit. 2. Most szedjétek össze a hosszú távú financiális elképzeléseiteket, beleértve a legnagyobb vágyaitokat és félelmeiteket is. Céljaitok között ott lehet például a saját ház, a magas nyugdíj, vagy hogy ne kelljen egynél több állást vállalni egyszerre. 3. Hasonlítsátok össze az elképzeléseiteket! Keressetek hasonlóságokat, vitassátok meg a lehetőségeket! 4. Készítsetek egy olyan hosszú távú tervet, amely elősegíti mindkettőtök vágyainak teljesülését. Időről időre vizsgáljátok felül ezt is, mondjuk, évente, így biztosítva, hogy továbbra is egyetértésben vagytok ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban! Ezekkel a lépésekkel igen változatos anyagi hátterű házaspárok is képesnek bizonyultak megoldást találni a helyzetükre. Itt van például Linda, aki szeretett divatos ruhákat vásárolni, és a munkahelye közelében lévő fitneszteremben edzeni. Devon e kiadásokról meggyőződéssel vallotta, hogy csak a könnyelmű pénzkidobás különböző formái. O sokkal szívesebben költötte a pénzét a barátaival való éttermi vacsorázásokra, no meg arra, hogy évente kétszer síelni mehessen. Linda számára viszont ezek az örömök testesítették meg a pénzpocsékolást. Miután végigmentek a fenti lépéseken, pontosan látták, hogy mennyi pénzük van. Házaspárként átbeszélték anyagi helyzetüket, és összeállítottak egy bizonyos időre szóló, kompromisszumos költségvetést. Egyikük sem akarta feladni kedvenc szórakozásait, ezért úgy döntöttek, hogy három megtakarítási számlát nyitnak, egyet-egyet saját maguknak és egy közösét. Megegyeztek abban, hogy a fizetésük egy részét ebbe a közös alapba helyezik a későbbi nagyobb kiadások és gyermekeik tanulmányainak fedezésére. A fizetésük többi részéből tettek félre fitneszterembérletre és síelésre. Elhatározták azt is, hogy hat hónap múlva újból megvizsgálják ezt a költségvetést, és megnézik, hogy mindkettejük számára továbbra is megfelelő-e. Tinának és Gene-nek más problémája adódott. Nagyobbik fiuknak, Briannek még két éve volt hátra az érettségiig. Bár összespóroltak annyi pénzt, hogy jelentkezhetett volna a helyi főiskolára, Tina azt szerette volna, ha a szigorúbb követelményekkel bíró (és persze jóval drágább)
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 259
állami egyetemre mehetne, mert ott több olyan kurzust oktattak, ami jobban érdekelte a fiút. Brian mindig kiváló tanuló volt. Alma, hogy űrrepülési mérnök lehessen, reálisan megvalósíthatónak tűnt. De hogy a szülők fedezhessék az egyetemi tanulmányok költségeit, Gene-nek le kellett volna mondania arról a vágyáról, hogy vehessenek egy tóparti házat. Bár Gene nagyon is törődött a fia képzésével, egyszersmind aggódott is amiatt, hogy ha most nem veszik meg a házat, később olyannyira felmenne az ára, hogy sosem válhatna valóra élete álma, a tóparti ház. Gene azt akarta, hogy Tina menjen vissza teljes állásban dolgozni, s így fedezhessék az egyetemi tanulmányok és a házvásárlás költségeit is. Csakhogy Tina ennek ellenállt, mivel velük élt a nő idős édesanyja, aki a lánya ápolására szorult. Gene szerint már éppen ideje lett volna, hogy ezt a feladatot Tina húga vegye át. De Tina húga teljes munkaidőben dolgozott, ezért kijelentette, hogy nem vállalhatja édesanyjuk ápolását. Alternatív megoldásként szóba jöhetett volna, hogy a nénit idősek otthonába adják, ám Tina erről hallani sem akart. Tina és Gene ezen aztán szinte naponta összevesztek. Amikor kitöltötték a költségvetési lapot, egyáltalán nem tűnt egyszerűnek a dolog. Ám amikor végignézték a kiadásaikat, megváltozott a kettőjük közti érzelmi szituáció. Ahelyett, hogy ismét összevesztek volna, úgy érezték, hogy újból egy csapattá váltak. Összeírták, hogy milyen információkra és adatokra van szükségük a diákhitellel és ösztöndíjakkal kapcsolatban. Végül is Gene belenyugodott abba, hogy néhány évig még várnia kell a parti ház megvásárlásával. Tina ugyan visszament dolgozni, de csak részmunkaidőben. Gene úgy változtatta meg a munkaidejét, hogy amíg Tina dolgozik, ő maradhasson otthon az anyósával. Brian pedig elvégzett két évet a kevésbé drága helyi főiskolán, mielőtt átjelentkezett volna a nívós, állami egyetemre. Valószínű, hogy e párok problémái és azok megoldásai nem hasonlíthatók össze a tieitekkel. A lényeg azonban az, hogy bármilyen anyagi okok álljanak is a nézeteltéréseitek mögött, ha csapatként, közösen dolgoztok egy olyan költségvetési terv összeállításán, ami mindkettőtök számára elfogadható, az megszünteti a köztetek lévő feszültséget, még akkor is, ha nem azonnal teljesül minden vágyatok.
260
A jól m ű k ö d ő ' h á z a s s á g hét alapelve
Háztartási munka A feladat: A csapatmunka és az igazságos munkamegosztás érzetének megteremtése. Joanne-nél betelt a pohár. Hónapokon keresztül hiába kérlelte Greget, hogy a szennyesét ne a hálószoba padlójára dobja. A férfi hónapokon keresztül minduntalan megfeledkezett erről, mint ahogy arról is, hogy neki kellene kiporszívóznia a szőnyeget, este pedig elmosogatnia az edényeket, noha megegyeztek abban, hogy ezek az ő feladatai, és a férfi meg is ígérte, hogy megcsinálja ezeket. Mindketten teljes állásban dolgoztak, de Joanne általában hamarább ért haza, így rendszerint ő végezte el a férje feladatait. Miközben porszívózott vagy a férfi tányérjába száradt ételmaradékot súrolta, belül fortyogott a dühtől. Amikor a férje hazaért, vagy nem szólt hozzá, vagy szarkasztikus megjegyzéseket tett arra, hogy úgy látszik, ő itt valamiféle ingyen dolgozó cselédlány. Greg váltig állította, hogy sokkal inkább az a probléma, hogy Joanne borzasztóan zsémbes. „Ha nem piszkálnál, akkor valószínűleg minden további nélkül megcsinálnám", mondta neki. Greg mindaddig nem fogta fel, hogy a kapcsolatukra nézve milyen ártalmas a háztartási munkához való hozzáállása, mígnem egy nap a munkából hazaérkezve kopácsolást hallott a hálószobájukból. Amikor belépett, a következő látvány fogadta: felesége - még mindig a hivatali kiskosztümjében - épp a padlón térdelve, kezében egy kalapáccsal szögelte alsónadrágjait az igencsak drága tölgyfa parkettához. „Már három napja itt hevernek", mondta Joanne, „úgyhogy gondoltam, nyilván a dekoráció részének szánod őket." Joanne és Greg végül is elváltak, többek között ezért sem javasolnám, hogy a háztartási munkákkal kapcsolatos nézeteltéréseiteket a közeli barkácsboltban vásárolt eszközökkel oldjátok meg. Arra próbálok rávilágítani Joanne-ék példájával, hogy a férfiak sokszor nem veszik észre, hogy a feleségük számára mennyire fontos, hogy rend legyen a lakásban. Akadnak, természetesen, kivételek az ilyen nemi szerepmegoszlás alól, de általában a tisztaságot illetően a Furcsa pár10-spektrum10
1968-as amerikai film, a Felixet alakító Jack Lammonnal és Oscar szerepében Walter Matthauval. A történet szerint a két nagyon eltérő életvitelű és felfogású jó barát elhatározza, hogy takarékosság céljából közös lakást bérelnek (aford.).
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 261
ban a nők még mindig sokkal inkább az igényes Felixhez, míg a férfiak a slampos, ápolatlan Oscarhoz hasonlítanak. Ha egy férfi nem végzi el a megegyezésben vállalt háztartási munkát, a felesége ennek következtében rendszerint úgy érzi, hogy nem kapja meg tőle az őt megillető tiszteletet, támogatást. Ez pedig végső soron neheztelést és kevésbé boldog házasságot eredményez. Persze a „sumákoló, lazsáló" férjek, akikkel beszélek, rendszerint nem szándékosan ilyenek. Egyszerűen csak nem értik, hogy a feleségük miért kerít olyan nagy feneket a házimunkának. E férjek közül sokan olyan családban nevelkedtek, ahol az apa még akkor sem végzett semmiféle háztartási munkát, ha az anya is dolgozott. S ha egyik-másik férj be is látja, menynyire igazságtalan, hogy munka után a feleségének odahaza még egy második műszakot is végig kell dolgoznia az otthoni teendőkkel, míg ő csak kényelmesen elüldögél, ettől még a szokás nagy úr. A férfiak jelentős része a háztartási munkát többé-kevésbé továbbra is kizárólag a nők feladatának tekinti. Ha a férj „besegít", akkor azért elismerést, „tapsot" vár, ám ehelyett a feleség még több segítséget akar, amitől a férfi védekező álláspontot vesz fel - és nagy valószínűséggel inkább kevesebbet fog segíteni. Ennek a szerencsétlen konfliktusnak az egyik legfőbb oka az, hogy a férfiak általában túlbecsülik a saját maguk által elvégzett házimunkát. Erre mutatott rá az angol szociológus, Ann Oakley, de a saját otthonomban szerzett tapasztalataim alapján is állíthatom, hogy ez így van. Ha amiatt panaszkodom, hogy én végzem az összes házimunkát, a feleségem rendre csak annyit mond, hogy „helyes", mert tudja, hogy az valójában csak a felét jelenti. A megoldás: Ennyi bevezetés után a probléma feloldásának már egyértelművé kellett válnia; a férfiaknak több háztartási munkát kell végezniük! Még akkor is, ha a férfiak olykor kibújnak e felelősségek alól, mert erre aztán végképp nincs semmiféle motivációjuk. Valljuk be őszintén, senkinek sincs kedve kicaplatni hóban-fagyban, hogy kivigye a szemetet. De talán a következő aprócska információ majd feltüzeli a férfiak házimunkavégzési kedvét: a nők kifejezetten izgatónak találják, ha a férfiak hajlandók házimunkát végezni. Az olyan férfiaknak, akik kiveszik a részüket az otthoni teendőkből, saját és feleségük
262
A jól működő' házasság hét alapelve
bevallása szerint is sokkal élvezetesebb a szexuális életük, mint azon pároknak, ahol a feleség úgy véli, hogy rá hárul az egész háztartás öszszes teendője. A férjek otthoni munkában való részvételi készsége azonban nemcsak a hálószobában fizetődik ki. Az ilyen házaspároknál a nézeteltérések során a feleségek szívverése jelentősen lassabb, ami azzal jár együtt, hogy jóval kisebb valószínűséggel kezdik el durván e vitákat, így kizárva belőlük a négy lovast, valamint az érzelmi elárasztást felvonultató dominóeffektust, amely végezetül váláshoz vezetne. Nem azt állítom, hogy azoknak a férjeknek, akik meg akarják menteni a házasságukat és javítani akarnak szexuális életükön, tételesen el kell végezniük az összes háztartási munka ötven százalékát. Nem a ténylegesen elvégzett munka mennyisége számít, hanem az, hogy a feleség szubjektív véleménye szerint elegendő munkát végzett-e a párja. Van olyan házaspár, akiknél ez ténylegesen az otthoni munkamennyiség felét jelenti. De egy másik házasságban a feleség ugyanannyira elégedett lehet azzal is, ha a férje csak néhány olyan feladatot végez el, amit ő nagyon utál, mondjuk, a fürdőszoba kitakarítását vagy a porszívózást. De az is elég lehet, ha a férj beleegyezik, hogy felfogadjanak egy heti rendszerességgel dolgozó takarítónőt, hogy így mindkettőjüknek kevesebb házimunkát kelljen végezniük. A legjobb módja annak, hogy kiderüljön, optimálisan mennyi házimunkát végezzen a férj, az, ha végigbeszélitek az alábbi lista pontjait. Ha tételesen végigveszitek, hogy most pontosan ki mit csinál, a végére érve objektíven megállapíthatjátok, hogy kinek mit kellene elvégeznie. A lista segítségével először írjátok le egymás számára, hogy jelenleg ki mit csinál, illetve hogy szerintetek hogyan lenne a legjobb. Az alábbi felsorolásban nemcsak a takarítási teendők szerepelnek, hanem más háztartási munkák is - mint például a család pénzügyeinek kezelése és a gyermekneveléssel kapcsolatos különféle tennivalók -, amelyek ugyanúgy konfliktust gerjeszthetnek, ha az egyik fél úgy gondolja, hogy a családi munkamegosztás nem igazságos. Előfordulhat, hogy úgy találjátok, bizonyos sémák ismétlődnek. Ahogy említettem is, a férfiak gyakran úgy gondolják, hogy sokkal többet segítenek, mint amennyit valójában. Sok házasságban a férfiak végzik a nagyobb fizikai erőt igénylő feladatokat, mint például a kocsimosást, a fűnyírást, vagy az olyan „elvontabb" dolgokat, mint a pénz-
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 263
ügyi tervezés, amit nem kell szigorú, napi rendszerességgel elvégezni. Ezzel szemben inkább a feleségek felelősek a napi rendszerességgel elvégzendő, unalmasabb teendőkért, mint a rendrakás vagy a takarítás, ami aztán neheztelést vált ki belőlük.
A „KI MIT C S I N Á L " LISTA Autóápolás Autó karbantartása (olajcsere, műszaki vizsgáztatás stb.) Tankolás Autó biztosításának intézése Épület, lakás, otthon karbantartása Felújítás Javítások Bútorvásárlás Készülékek vásárlása Növények locsolása Gyereknevelés Főzés, etetés Iskolai feladatok elvégzésének ellenőrzése Fürdetés Altatás Fegyelmezés (meghatározása és végrehajtása) Beteg gyerek ápolása Gyerek érzelmeivel való foglalkozás, „lelkizés" Iskolai ügyek intézése Születésnapi ünneplés megszervezése Bevásárlás
Jelenleg
Ideális lenne
Jelenleg Jelenleg
Ideális lenne Ideális lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális
lenne lenne lenne lenne lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális
lenne lenne lenne lenne lenne lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális
lenne lenne lenne lenne
Gyerek ide-oda szállítása, ügyeinek intézése Időpont-egyeztetés a gyermekorvossal Jelenleg
Ideális lenne
264
A jól működő' házasság hét alapelve
Orvoshoz szállítás Iskolába és hazaszállítás Edzésre, szakkörökre szállítás Szülői értekezletre járás Gyerekkel kapcsolatos programokon való részvétel Kommunikáció Barátokkal, családtagokkal való kapcsolattartás Telefonálás, üzenetek átadása E-mailek megválaszolása Szórakozás Barátokkal való összejövetelek megtervezése Asztalfoglalások intézése Esti programok, randik (mozi, színház stb.) szervezése, kitalálása Lakás takarítása vendégfogadás esetén Utazások megtervezése Utazáshoz szükséges jegyek beszerzése Romantikus vakációk, nyaralások, utazások megtervezése Családi vakáció megtervezése Romantikus hétvégék megtervezése Pénzügyek Pénzügyi tervezés Befektetések tervezése, lebonyolítása Csekkek befizetése Adóügyek intézése Jogi ügyek (végrendelet, vagyonkezelés stb.) intézése
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális
lenne lenne lenne lenne
Jelenleg
Ideális lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális lenne Ideális lenne Ideális lenne
Jelenleg Jelenleg
Ideális lenne Ideális lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális
Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális lenne Ideális lenne Ideális lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális
Jelenleg
Ideális lenne
lenne lenne lenne lenne
lenne lenne lenne lenne
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 265
Táplálkozás Étrend megtervezése Bevásárlás Főzés Mosogatás Mosogatógépbe ki-be pakolás Egészség Egészségügyek koordinálása Egészségbiztosítás intézése Rendszeres takarítás otthon Rendszeres takarítás, rendrakás Beágyazás Konyha rendszeres takarítása Porszívózás Söprögetés Felmosás Fürdőszoba takarítása Kuka ürítése, szemét levitele Szelektív hulladékgyűjtés Mosás Tiszta ruhák hajtogatása Tiszta ruhák elpakolása Tiszta törülközők kikészítése Háztartási munkák, projektek Javítás, szerelés Parketta tisztítása, viaszolása Ablakmosás Kiégett villanykörték kicserélése Készülékek javít(tat)ása Hűtőszekrények leolvasztása és takarítása Kerti munkák
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális
lenne lenne lenne lenne lenne
Jelenleg Jelenleg
Ideális lenne Ideális lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális
lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne
Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg Jelenleg
Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális Ideális
lenne lenne lenne lenne lenne lenne lenne
266
A jól működő' házasság hét alapelve
Más: Jelenleg
Ideális lenne
Jelenleg
Ideális lenne
Jelenleg
Ideális lenne
Jelenleg
Ideális lenne
Most már világos kell hogy legyen számotokra, melyek azok a feladatok, amelyeken megosztoztok, illetve amelyek csak egyikőtök felelősségét jelentik. Attól függően, hogy mit tartotok ideálisnak, újragondolhatjátok a munkamegosztást, hogy minél kiegyenlítettebb legyen a feladatok elosztása. Ne felejtsétek el: az, hogy a férj ténylegesen mennyit végez e feladatokból, nem olyan fontos, mint az, hogy a felesége szerint megfelelően kiveszi-e a részét az otthoni teendőkből. Ám nagyon fontos, hogy a férj a felesége kérése (zsémbes nógatása) nélkül is elvégezze a vállalt feladatait, illetve hogy e vállalások terén rugalmas legyen. Ha egyik este látja például, hogy a felesége a szokásosnál is fáradtabb, elmosogat-e annak ellenére is, ha az egyébként amúgy a neje feladata lenne? Ezzel ugyanis kifejezhetné tiszteletét és megbecsülését. Ha ilyen módon segít neki, az sokkal izgatóbb a felesége számára, mint bármiféle szexfilm. Valószínűleg felesleges is mondanom, hogy ha a háztartási teendőket illetően a ti kapcsolatotokban pont fordított a nemi szerepek felosztása, a fenti szabályok akkor is érvényben vannak.
Szülővé válás A feladat: A „mi-tudat" kiterjesztése oly módon, hogy az immáron a gyermeket is magába foglalja. „A gyermek olyan, mint egy gránát. Ha gyermeketek születik, azzal gyakorlatilag egy robbanást idéztek elő a házasságotokban. Amikor a por már leülepszik, a házasságotok egész másképp fest, mint a robbanás előtt. Nem lesz szükségszerűen jobb; és nem lesz szükségszerűen
N é h á n y m e g o l d á s ¡ 1 leggyakrabban előforduló m e g o l d h a t ó problémákra 2 6 7
rosszabb sem. Másmilyen lesz." így írt erről Nora Ephron a Heartburn" című román á clef 12 lapjain. E művében saját, Carl Bernstein újságíróval13 kötött házasságának felbomlását meséli el. Lényegében minden tanulmány, amely azt vizsgálja, hogy egy pár hogyan válik, egyetért ezzel a véleménnyel. A baba szeizmikus változásokat idéz elő a házasságban. E változások döntő többsége azonban sajnálatosan kedvezőtlen. Az első baba születését követő évben a feleségek 67°/o-a a házasságukkal való megelégedettség terén komoly visszaesést él meg. (A férjek számára az elégedetlenség általában később jelentkezik, a feleség boldogtalanságára való reakcióként.) Igen sok oka van ennek a problémának, ideértve az alváshiányt, a levertség és alulértékeltség érzését, valamint e gyámoltalan kis teremtmény miatt vállalt, súlyos felelősség érzetét, továbbá az anyaság és a munkahelyi elvárások összeegyeztetése érdekében folytatott állandó sakkozgatást. A nagy kérdés azonban nem az, hogy miért érzi magát olyan nyomorultul az újdonsült anyukák 67%-a, hanem az, hogy a maradék 33% hogyan tud sérülésmentesen alkalmazkodni az anyaság megkívánta új szerepkörhöz és kihívásokhoz. (Mi több, néhányan ezek közül az anyukák közül úgy nyilatkoznak, hogy a házasságuk még sosem volt olyan jó, mint a gyerek születése után.) Köszönhetően annak a 130 házaspárnak, akiket újházas koruktól kezdve kilenc éven át követhettünk, most már tudom, hogyan lehet egy házasság boldogságát és stabilitását megőrizni még a „robbanás" után is. Ami megkülönbözteti ezeket az édesanyákat a többiektől, annak semmi köze ahhoz, hogy a kisbabájuk hasfájós-e vagy szépen átalussza az éjszakát, netán ahhoz, hogy szoptatnak-e vagy tápszerrel táplálják a picit, de még ahhoz sem, hogy otthon maradtak-e vagy visszamentek dolgozni. A titok abban rejlik, hogy a férj a feleségével együtt tapasztalja-e meg a szülővé válást, vagy lemaradva kullog a felesége után.
11
12
13
Nora Ephron (1941-2012) amerikai író, forgatókönyvíró önéletrajzi ihletettségű műve magyarul csak filmes feldolgozásban jelent meg Féltékenység címmel. A főszerepeket Meryl Streep és Jack Nicholson játszották (aford.). „Kulcsregény", valós történetet feldolgozó, de az eseményeket és szereplőket (enyhe) álcázással bemutató regény (aford.). Ő robbantotta ki a Watergate-botrányt (aford.).
268
A jól működő' házasság hét alapelve
A baba születése szinte elkerülhetetlenül változásokat idéz elő az újdonsült édesanyában. Korábban még sosem tapasztalt olyan mély és önzetlen szeretetet, mint amit most érez a gyermeke iránt. Az új anyukák számára ez szinte kivétel nélkül olyan élmény, ami alapvetően átrendezi az élet értelméről vallott nézeteiket. Az anya ilyenkor rádöbben, hogy hihetetlen áldozatokra képes a gyermekéért. Csodálattal vegyes félelemmel éli át saját intenzív érzéseit e törékeny kis lény iránt. Az élmény olyannyira átformálja az életét, hogy ha a férj nem vele együtt éli át, akkor természetes módon kerülnek egyre távolabb egymástól. Miközben a nőben kialakul egy új „mi-tudat", amely már a gyermeket is magába foglalja, a férj esetleg még mindig a „csak mi ketten" érzés után vágyakozhat. Nem tudja megállni, hogy ne morogjon amiatt, hogy a nejének újabban milyen kevés ideje van őrá, hogy állandóan mennyire fáradt, illetve hogy milyen gyakran kell szoptatnia a gyereket. Azt nehezményezi, hogy már nem biciklizhetnek a tengerparton, mert a baba még túl pici ahhoz, hogy gyerekülésbe ültessék. A férfi, miközben persze szereti a gyermekét, vissza akarja kapni a feleségét. Mit tehet ilyenkor a férj? Erre a dilemmára igen egyszerű a válasz: mivel nem kaphatja vissza, neki kell követnie a nejét abba a birodalomba, amelybe az anyává válással belépett. Csak így gyarapodhat, fejlődhet tovább a házasságuk. Azokban a kapcsolatokban, amelyekben a férj képes erre, az apa nem neheztel a gyerekére. Már nemcsak férjnek érzi magát, hanem apának is. Büszke a gyermekére, gyengéden, oltalmazóan tud bánni vele. Hogyan tudja elérni, biztosítani egy házaspár, hogy feleséggel együtt a férj is részt vehessen ebben az átalakulásban? Először is figyelmen kívül kell hagyniuk néhány ártalmas tanácsot. Igen sok jó szándékú szakértő tanácsolja azt, hogy a felek valamiféle egyensúlyozási mutatványként gondoljanak a házasságukra és családjukra, mintha az életük egy olyan mérleghinta lenne, amelynek egyik végén a baba, a másikon pedig a házasságuk van. Azt javasolják a párnak, hogy biztosítsanak önmaguk számára némi gyermekmentes időt, amikor kizárólag a házasságukra, illetve más, a gyermeken kívül eső dolgokra összpontosíthatnak: ilyenkor beszéljenek a kapcsolatukról, a munkahelyükről, az időjárásról, bármiről, csak a gyermekről ne! Csakhogy a házasság és a család nincsenek szöges ellentétben egymással.
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2 6 9
Sokkal helyesebb úgy gondolni ezekre, mintha ugyanabból a szövetből szabták volna őket. Igen, a házasfeleknek biztosítaniuk kell, hogy legyen gyermekmentes idejük: olykor-olykor. De ha helyesen, közösen élik meg ezt az átmenetet, akkor úgy fogják találni, hogy egyszerűen képtelenek nem a gyerekről beszélni, sőt nem is akarnak. Egy ilyen pár egyszerűen képtelen lenne a gyermekük távollétében elköltött, első éttermi vacsorájuk előételét befejezni anélkül, hogy haza ne telefonálnának - legalább kétszer. Ezek a házaspárok gyakran úgy érzik, hogy valamit elrontottak, mert kettejük kapcsolata szemlátomást másodlagossá vált új, szülői szerepkörükkel szemben. Ennek következtében még inkább stresszes és összezavarodott állapotba kerülnek. Valójában azonban valamit nagyon is jól csinálnak. A fontos dolog ugyanis az, hogy közösen vannak ebben a helyzetben és állapotban. Minél inkább és minél jobban képes férj és feleség együtt végrehajtani ezt a szemléletbeli váltást, annál jobb lesz a gyermek-szülő kapcsolatuk, és annál szebben, jobban fog kibontakozni, új örömöket nyújtani a házasságuk. Álljon itt még néhány további ötlet arra nézvést, hogy miként tudnak kapcsolatban maradni egymással és együttesen szülővé válni a házasok: Összpontosítsatok házastársi barátságotokra! Mielőtt megszületne a baba, feltétlenül jussatok el abba az állapotba, hogy valóban értitek egymást, és meghitt viszonyban vagytok egymás benső világával. Minél inkább képesek vagytok arra, hogy egy csapatként dolgozzatok, annál könnyebb lesz az átmenet. Ha a férj ismeri feleségét, sokkal könnyebben és jobban tud majd ráhangolódni, amikor a neje megteszi az első lépéseket az anyaság útján. Ne szoruljon ki az apa a babagondozásból! Az eufórikus anyaságérzéséből fakadóan a feleség olykor mindent jobban tud a férjénél. Elméletileg ugyan egyetérthet azzal, hogy meg kéne osztani a feladatokat, a gyakorlatban azonban magára vesz egyfajta felügyelői szerepkört, s állandóan irányítja - rosszabb esetben, mint valami katonai parancsnok, utasítgatja - az újdonsült apát. Még az is előfordulhat, hogy alaposan leszidja, ha az nem pontosan az ő elképzelése szerint teszi a
270
A jól működő' házasság hét alapelve
dolgokat: „Ne úgy tartsd azt a gyereket!", „Nem büfiztetted meg rendesen!", „A fürdővíz túl hideg!" így nem csoda, ha néhány apa készséggel visszahúzódik, és átengedi a szakértő szerepét az anyának, elismerve saját tudatlanságát és hozzá nem értését. Ez viszont azzal a szomorú következménnyel jár, hogy egyre kevesebbet is tesz, ami pedig oda vezet, hogy egyre kevésbé érzi magát magabiztosnak, kompetensnek a saját gyermeke közelében. Végül úgy érzi, hogy még inkább kiszorult a gyermekgondozásból. A megoldás igen egyszerű. Az anyának hátrébb kell lépnie! Be kell látnia, hogy nemcsak egyféleképp lehet a picit büfiztetni. Ha nem tetszik az, ahogy a férje csinálja, jó, ha emlékezetébe idézi, hogy a baba a férje gyermeke is, és csak előnye származik abból, ha többféle szülői hozzáállást megtapasztal. Az a néhány langyos fürdő igazán nem nagy áldozat a kicsi - és főleg a házasság - részéről annak érdekében, hogy biztosítsák az apa folyamatos elköteleződését saját családjához. Ha az anya úgy érzi, hogy az apa módszerei ténylegesen nem biztonságosak a gyermek számára, inkább a gyermekorvoshoz vagy egy védőnőhöz küldje a férjét. Természetesen néhány apró és jól időzített tanács helyénvaló (persze ne feledkezzetek meg a nyugodt kezdésről), de a leckéztetés és a kritika visszafelé sül el. A baba etetése különösen nehéz alkalmakat jelent az apa számára. Lehet, hogy a péniszirigység csak Freud kitalációja, de a mellirigység nagyon is valós, és jelen van szinte minden olyan otthonban, ahol az anya szoptatja picinyét. Az apák egyszerűen semmi mást nem tehetnek, mint hogy irigykednek a feleségük és gyermekük közt kialakuló érzelmi kötődésre. Mintha egy olyan bűvkör jönne létre a szeme láttára, amiből őt, az apát végleg kizárták. Ezt a szükségletet felismerve, néhány babaápolási cikkeket árusító cég már piacra dobott olyan eszközöket, amelyek valamelyest lehetővé teszik a férfiak számára a szoptatási élmény átélését. Van például olyan mellforma, amit a férfi a mellkasára szíjazhat, és amelynek plasztik mellbimbójából meleg tejet szophat a kisbaba. A legtöbb házaspárnak azonban nincs szüksége ilyen extrafelszerelésre ahhoz, hogy a férfi ne érezze magát kirekesztettnek. Ehelyett inkább valamilyen szerepet keresnek a férfi számára is a szoptatás rítusában. Itt van például az a lehetőség, hogy a szoptatási időben a férj vigye oda a kisbabát az édesanyához. Ő lehet aztán a hivatalos
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 271
„büfiztető". De akár ő is csatlakozhat, csendben odaülhet felesége és a gyermek mellé a szoptatás idejére, esetleg gyengéden simogathatja a pici fejét vagy halkan énekelhet neki. Legyen az apa a baba játszótársa! Néhány férfi bevallotta nekem, hogy mindaddig nem sok kötődést éreztek a gyermekükhöz, amíg az idősebb nem lett, és inkább csak akkor alakult ki közöttük kapcsolat, amikor a gyerek már tudott járni, beszélni és játszani. Csakhogy sajnálatos módón addigra már az apák családi élettől való távolléte számos rést ütött a házasság egységén. Ahogy azt számos tanulmány megerősítette, az ok, amiért a férfiak később kezdenek el „kötődni" gyermekükhöz, az, hogy amíg a nők inkább gondoskodnak a kicsiről, a férfiak inkább játszanak velük. S mivel a legtöbb férfi úgy gondolja, hogy egy magatehetetlen babával lehetetlen játszani, nem is nagyon törik magukat ebbéli igyekezetükben az egyébként oly kritikus első évben. Ám azok az apák, akik időt töltenek a kisbabájukkal, rájönnek, hogy a gyermek nemcsak afféle „zsírpacni", ami mást se tud, csak sírni, enni, kakilni és aludni. Még az újszülöttek is nagyszerű játszótársak lehetnek. A kisbabák már háromhetes korukban elkezdenek mosolyogni. De szemükkel már ennél is hamarabb követni tudják a mozgást. Nemsokára kuncogva viháncolnak és örömmel rugdalóznak majd kis lábaikkal. Vagyis, az az édesapa, aki a fürdetések, pelenkázások és táplálások alkalmával megismerkedik a gyermekével, azt fogja tapasztalni, hogy az szívesen játszik vele, s hogy az édesapának igenis különleges helye és szerepe van gyermeke életében. Szakítsatok időt kettőtökre! A szülőségbe való átmenet azzal is jár, hogy hangsúlyt fektettek (bár többnyire csak második helyen) a házasságotok fontosságára. Fogadjatok hát fel egy bébiszittert, kérjetek meg egy rokont vagy barátot, hogy egymással is tudjatok egy kis időt tölteni. Ne feledjétek azonban, hogy akkor sem történik semmi baj, ha az így nyert „randevúkat" azzal töltitek, hogy a babáról beszélgettek - már ez is siker! Megtapasztaljátok majd: ahogy a gyermek növekszik, és eléri az iskoláskort, ha le tudtok ülni kettesben beszélgetni egymással, egyre kevésbé jár majd az eszetek a gyereken és a kettőtök szülői feladatain.
272
A jól működő' házasság hét alapelve
Legyetek érzékenyek az apa igényeire is! Még ha a férj jó csapatjátékos is, és az anyával együtt dolgozik a szülővé válás filozófiai követelményein, valamelyest akkor is úgy érzi majd, hogy a kisbaba mindent elsöprő, szemmel láthatóan szünet nélküli és soha véget nem érő anyja iránti igényei megfosztják őt a feleségétől. Még ha fejben képes is belátni, hogy a baba igényei elsőbbséget élveznek az övéivel szemben, a felesége továbbra is hiányozni fog neki. A feleség minél jobban belátja, méltányolja mindazt, amit a férje feladott, mindazt, amiről lemondott, s minél inkább tudtára adja, hogy továbbra is mennyire fontos a számára, a férj annál megértőbb és támogatóbb tud lenni. Ha viszont a feleségnek sosincs ideje kizárólagosan a házasságával foglalkozni, a férj hajlamos lesz egyre inkább visszahúzódóvá válni kettejük kapcsolatában. Az édesanyának is szüksége van kikapcsolódásra! Bármily csodás is az édesanya számára, amit átél az újszülöttel, nagy valószínűséggel ő is elfárad, függetlenül attól, hogy újra munkába állt-e már vagy „főállásban" babázik. Sokat segít a házasságon, ha a férfi módosítani tudja a munkaidejét, hogy a felesége is kimozdulhasson, és ismét kapcsolatba kerülhessen a külvilággal.
Szexuális élet A feladat: Egymás alapvető értékelése és elfogadása. Nincs még egy olyan területe a házaséletnek, amely annyi potenciális sebződéssel, megszégyenüléssel és visszautasítással járna, mint a szexuális kapcsolat. Az elmúlt években a házastársak szexuális kielégülése felkeltette kutatási érdeklődésemet, mivel egyre több pár panaszkodott szenvedélyük hanyatlásáról. A leggyakoribb probléma az, hogy a férfi jóval több szexuális együttlétre vágyik, mint a felesége. Azon házaspárok vizsgálatánál, akiknek már van kisgyerekük, a férfiak átlagosan hatszor gyakrabban szerettek volna lefeküdni a feleségükkel. Ez független volt attól, hogy a házaspár mindkét tagja csodálatosnak ítélte-e a szexuális életüket, vagy olyasvalaminek, ami szinte nem is létezik kettejük közt. Más szóval, még azoknál a házaspároknál is, akik elégedettek vol-
Néhány megoldás ¡1 leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 273
tak szexuális téren, a férfiak több együttlétet szerettek volna, mint a feleségük. Mi a szexuális elégedettség titka a hosszú távú párkapcsolatokban? A kisgyermekes párokat vizsgáló tanulmányunkban úgy találtuk, hogy akiknek a szexuális élete jó vagy egyenesen nagyszerű volt még ebben a sok stresszel járó időszakban is, azoknál a szex nagy prioritású, fontos tényezőként szerepelt, nem pedig a teendőket tartalmazó, hosszú lista utolsó helyezettjeként. Ezek a párok folyamatosan beszéltek szexuális életükről, gondoskodtak róla, hogy jusson rá idejük. Számukra a kapcsolatuk volt a legfontosabb, még a munka és a gyermekek jelentette elvárások mellett is. A szexuális kielégülést nemcsak közösülés útján érték el, hanem a legkülönfélébb módokon. Összességében tehát igen nagy bizalommal voltak egymás iránt; egymásra voltak hangolódva és nemcsak a hálószobában, hanem annak falain kívül is. Mindez azt jelenti, hogy a házastársak közötti barátság értékelése és ápolása a hoszszú távú elégedettség titka mind szexuálisan, mind pedig más téren is. Éppen ezért a szexuális életetek is nagy valószínűséggel javulni fog, ha a hét alapelv beépül mindennapi életetekbe. A boldog szexuális élet egyik jelentős kerékkötője az, hogy miként is beszéljünk a témáról egyértelműen és világosan. A házastársak igen gyakran „ködösítenek", ami megnehezíti, hogy kitalálják, pontosan mit is akar a másik. Itt van erre egy tipikus példa, amit a szerelemlaborban rögzítettünk: EMILY: Gondolj vissza a két és fél, három évvel ezelőtti érzéseidre, illetve hogy miként kezeltük őket, hogyan éreztük magunkat. Kérlek, gondolj vissza rá! Szerintem az akkor sokkal nagyobb probléma volt, mint most. NOAH: Szerintem most sokkal inkább biztonságban érezzük magunkat, mint akkor. Nem tudom. Szerintem a tényleges problémával azóta sem foglalkoztunk többet vagy másképp, legalábbis én nem hiszem. Nem hiszem, hogy annyira megváltoztunk volna. EMILY: De legalább másképp érzel ezzel kapcsolatban? NOAH: Hogy érted ezt? EMILY: NOS, két és fél, három évvel ezelőtt én úgy tekintettem erre a dologra, hogy akár a házasságunkat is tönkreteheti. Komolyan ag-
274
A jól működő' házasság hét alapelve
gódtam, hogy elválunk ezért. Most már lényegében nem izgulok emiatt. NOAH: Számomra ez sosem jelentett veszélyt a házasságunkra nézve. Tudom, hogy neked igen, de nekem nem. EMILY: Igazad van. És talán azért nem jelent már számomra sem veszélyt, mert most nagyobb biztonságban érzem magam. A „probléma", amiről ez a házaspár beszélt, az volt, hogy a férfi gyakrabban szeretett volna szexelni, mint a felesége. Ebben a kis párbeszédrészletben a feleség arra szerette volna rávenni a férjét, hogy mondja ki, ez már nem probléma az ő számára sem. Efelől szeretett volna megnyugtatást, visszaigazolást kapni. A férfi szerint azonban a probléma továbbra is fennáll, de ezt nem mondja ki nyíltan, őszintén. Igen gyakran, amikor férj és feleség a szexuális szükségleteikről beszélnek, a kettőjük közti párbeszéd nagyon hasonlít a fenti dialógushoz: közvetett, pontatlan, nincs meggyőző ereje. Gyakorta mindketten igyekeznek hamar befejezni a dialógust, abban reménykedve, hogy valamilyen csoda következtében megértik egymás vágyait anélkül is, hogy különösebben sokat kéne beszélniük az egészről. Csak elvétve hangzik el olyasmi, hogy: „Olyan jó, amikor hosszú ideig simogatod a mellem, mint ahogy tegnap este is tetted", vagy „Mindennap kívánlak!", vagy „Reggel vágyom a legjobban szeretkezni" és így tovább. A probléma az, hogy minél kevésbé egyértelműen és világosan fogalmazod meg, hogy mit szeretnél, annál kisebb valószínűséggel is kapod meg. Pedig a szex nagyszerű mód lehet az egymás közti meghittség érzésének növelésére. De ha feszültséggel teli a róla folytatott beszélgetés, annak gyakran frusztráció és sértettség lesz az eredménye. A megoldás: Tanuljatok meg úgy beszélni egymással a szexről, hogy közben mindketten biztonságban érezzétek magatokat. így ez mindkettőtök számára kellemes élmény lehet. A kutatások például azt mutatják, hogy azok a nők gyakrabban érik el az orgazmust, akik a párjukkal kényelmesen, feszélyezettség nélkül tudnak beszélni erről a témáról. Először is töltsétek ki ezt a kérdőívet, hogy megfelelő rálátástok legyen a szexuális életetekkel kapcsolatos jelenlegi érzéseitekre.
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2H. r >
TESZT: A SZEX, A ROMANTIKA ÉS A SZENVEDÉLY SZEREPE A KAPCSOLATOTOKBAN Minden egyes tételnél jelöljétek be az ahhoz az állításhoz tartozó négyzetet, amelyik leginkább jellemzi a kapcsolatotok jelenlegi állapotát! Úgy találom, hogy 1.
• •
A. B.
2.
•
A.
•
B.
3.
•
A.
A házastársam szavakkal nem nagyon fejezi ki a szeretetét, nem bókol nekem. A házastársam rendszeresen vagy gyakran mondja,
4.
• •
B. A.
hogy szeret. A házastársam ritkán mondja, hogy szeret. A házastársam kifejezi irántam érzett tiszteletét
•
B.
5.
•
A.
6.
• •
7. 8.
B.
Kapcsolatunk romantikus és szenvedélyes. Kapcsolatunkból kezd kikopni a szenvedély, a tűz kezd kialudni. A házastársam szavakkal is kifejezi a szeretetét; bókol nekem.
és csodálatát. A házastársam ritkán fejezi ki irántam érzett tiszteletét és csodálatát. Sokszor előfordul, hogy gyengéden megérintjük egymást. Mostanság nagyon ritkán érintjük meg egymást.
n
A. B.
• • •
A házastársam szexuálisan is udvarol nekem. A házastársam egyáltalán nem udvarol nekem szexuálisan.
A. B. A.
Sokszor megöleljük egymást. Ritkán öleljük meg egymást.
•
B.
Csak ritkán vagy már egyáltalán nincsenek gyengéd és szenvedélyes pillanataink.
Még most is vannak gyengéd és szenvedélyes pillanataink.
276
A jól működő' házasság hét alapelve
9. • •
A. B.
10. • •
A. B.
11. • • 12. • • 13. •
A. B. A. B. A.
•
B.
14. • • 1 5. •
A. B. A.
•
B.
16. • • 17. •
A. B. A.
•
B.
18. •
A.
•
B.
19. • •
A. B.
Gyakran szenvedélyesen megcsókoljuk egymást. Csak ritkán vagy szinte már sosem csókoljuk meg egymást szenvedélyesen. A házastársam romantikus ajándékokkal lep meg. A házastársam ritkán vagy gyakorlatilag sosem lep meg romantikus ajándékokkal. Jó a szexuális életünk. Határozottan problémáink vannak ezen a területen. Nincs semmi gondunk a szex gyakoriságával. A szex gyakorisága problémát jelent. Képesek vagyunk a szexről vagy szexuális problémákról beszélgetni, ez nem jelent problémát a számunkra. Komoly problémát jelent számunkra, hogy képtelenek vagyunk a szexről vagy szexuális problémákról beszélgetni. Az eltérő vágyak nem jelentenek komoly problémát kettőnk között. Eltérő vágyaink komoly problémát jelentenek számunkra. A szex közben való érzelmi kapcsolódás mértéke nem okoz problémát kettőnk közt. A szex közben való érzelmi kapcsolódás mértéke komoly problémák forrása kettőnk közt. A házastársam elégedett a szexuális életünkkel. A házastársam elégedetlen a szexuális életünkkel. Romantikus érzelmeket táplálok a házastársam irányában. Nincsenek romantikus érzéseim a házastársam irányában. Szenvedélyes érzésekkel viseltetek a házastársam irányában. Nincsenek szenvedélyes érzéseim a házastársammal kapcsolatban, vagyis nálam már kialudt a tűz. A házastársam romantikus és szenvedélyes. A házastársamnak már nincsenek szenvedélyes érzései, vagyis nála már kialudt a tűz.
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2H. r >
20. • • 21. • • 22. • • 23. • • 24. •
A.
A szexuális együttléteink nyújtotta kielégülés megfelelő számomra. B. A szexuális együttléteink nyújtotta kielégülés nem megfelelő számomra. A. A szexet és a romantikát kapcsolatunk egyik prioritásává tettük. B. A szex és romantika nem élvez prioritást a kapcsolatunkban. A. Jól tudom, hogyan izgathatom fel a partneremet szexuálisan. B. Nem igazán tudom, hogyan izgathatnám fel A. B. A.
•
B.
25. •
A.
•
B.
26. •
A.
•
B.
27. • •
A. B.
a partneremet szexuálisan. A partnerem egyértelműen tudja, hogyan izgasson fel szexuálisan. A partnerem nem igazán tudja, hogyan izgasson fel szexuálisan. Úgy érzem, hogy szexuálisan kívánatos vagyok, és a partnerem kíván is. Nem érzem úgy, hogy szexuálisan kívánatos lennék, vagy hogy kívánna a partnerem. Összességében képesek vagyunk arra, hogy kényelmesen beszéljünk a szexuális igényeinkről, és beszélünk is. Összességében nem beszélünk a szexuális igényeinkről, vagy legalábbis kényelmetlenek számunkra ezek a beszélgetések. Lényegében ismerjük és tiszteletben is tartjuk egymás szexuális fantáziáit. Lényegében nem ismerjük vagy nem tartjuk tiszteletben egymás szexuális fantáziáit. Összességében jó szexuális partnerek vagyunk. Összességében nem vagyunk elég jó szexuális partnerek.
É r t é k e l é s : Add össze az „A" válaszaid számát!
278
A jól működő' házasság hét alapelve
27: Gratulálunk! A szex, a romantika és a szenvedély minősége már nem is lehetne jobb az életedben. 2 0 - 2 6 : A szex, a romantika és a szenvedély minősége jelenleg meglehetősen jó, de ha közvetlenebbül tudnál ezekről beszélni, az valószínűleg javítana rajta. Olvasd tovább a könyvet, hogy megtudd, hogyan tehetnéd ezt hatékonyabban, gyengédebben és pozitívabban. 1 1 - 1 9 : A szexuális életedre, a romantikára és a szenvedélyességedre ráférne egy kis javulás, de valószínűleg még nem kritikus a helyzet. Egyáltalán nem vagy ezzel egyedül - igen sok házaspárnak vannak ezen a területen problémái. Az alábbi elképzelések és javaslatok segítenek majd annak elsajátításában, hogy miként beszéljetek hatékonyabban ezekről egymással. 0 - 1 0 : A szex, a romantika és a szenvedély minősége jelenleg sok kívánnivalót hagy maga után a kapcsolatotokban. Az e fejezetben adott tanácsok segítséget nyújthatnak majd, de valószínűleg hatékonyabb lenne, ha ismét átnéznétek az 5. (Tápláld szereteted és csodálatod!) és a 6. (Ne el-, hanem inkább egymás felé forduljatok) fejezeteket, s csak azután összpontosítanátok a szexuális kérdésekre.
A szex személyesebbé és romantikusabbá tételének öt módja Hosszú távú kapcsolatban a szex célja az, hogy jól érezzétek magatokat, megéljétek a közelséget, és hogy házasságotok e területén is értékesnek és elfogadottnak érezzétek magatokat. 1. Definiáljátok újra, hogy mit értetek „ s z e x " alatt Igaz ugyan, hogy a szex és a romantika szétválaszthatatlanul összefüggenek, de ezt egy könyvesbolt polcai közt járkálva nem tudhatnád meg. Erre a megállapításra legfeljebb olyan könyvekben bukkanhattál, amelyeket a szexről szóló műveknek fenntartott, külön részlegben találni. Ezeket a szexről szóló „kézikönyveknek" nevezik, amelyek nagyon el tudnak veszni az anatómia és pszichológia részleteiben, ám annál ritkábban beszélnek a szexről a kapcsolat (kommunikáció, konf-
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2H. r >
liktuskezelés stb.) kontextusában. Ugyanakkor a kapcsolatról írt könyvek pedig igen ritkán szólnak nyíltan a szexről. Sajnos, ez a szétválasztás híven tükrözi azt, ami a házastársak hálószobájában zajlik. Amikor a szex sokkal inkább technikákról és különféle pozíciókról szól, mintsem szenvedélyről és kommunikációról, akkor az szexuális szorongást eredményez. A férfi az erekciója miatt izgul, a nő pedig amiatt, hogy eléri-e az orgazmust. Mindketten feszélyezetté válnak, és egyre nehezebben tudnak róla beszélni. Ahelyett, hogy leválasztanátok a szexet a kapcsolatotok többi részéről, próbáljatok másképp viszonyulni hozzá. Ne higgyétek többé, hogy a szex egyenlő az orgazmussal, hanem gondoljátok azt, hogy mindaz a jó, pozitívum, ami kettőtök közt zajlik és kettőtökkel történik, mind a szex része. Ez a gondolat Shere Hite kulcsfontosságú és nagy sikerű, a nők szexualitását vizsgáló kutatásának14 résztvevőitől származik. A Hite által meginterjúvolt hölgyek közül sokan panaszkodtak amiatt, hogy férjük az orgazmus elérését lényegében a gólszerzéshez hasonlóan éli meg. Ez a beállítottság igen sok szexuális zavart, problémát okozhat, mert ha a célt nem sikerül elérni, akkor érthetően előjön az a gondolat, hogy „valami nincs rendben". A nők azt is elmondták Hite-nak, hogy arra vágynak, bárcsak a férjük jobban jelen lenne, jobban örülne az ágyban zajló beszélgetéseknek, érintéseknek és simogatásoknak, csókoknak és így tovább. Ezért javaslom a házaspároknak: gondolják azt, hogy minden pozitív interakciójuk szex. Az előjáték része mindaz, amikor csak egymás felé fordultok, bármilyen apró gesztus legyen is az a nap során. (A Gottman Klinikán olyan pólókat és bögréket árulunk, amelyekre ez van írva: „Minden pozitív dolog, ami a kapcsolatotokban történik, előjáték.") Az ilyen beállítottság nagymértékben csökkenti a szexuális zavarokkal és teljesítménnyel kapcsolatos szorongásokat, és az egész élményt boldogabbá, élvezhetőbbé teszi. Ha nem az orgazmusra, mint elérendő célra összpontosítanak, akkor a házaspár tagjai ráébrednek,
14
Shere Hite The Hite Report. A National Study ofFemate Sexuality. (A Hite-jelentés. Országos felmérés a női szexualitásról) című műve először 1976-ban jelent meg. Többen kritizálták mintavételezési eljárását: a kiosztott kérdőíveknek csak 4°/o-a került vissza hozzá. Feminista nézetei miatt életveszélyes fenyegetéseket kapott az USA-ban, emiatt 1995-ben lemondott amerikai állampolgárságáról, és Németországban telepedett le (aford.).
280
A jól működő' házasság hét alapelve
hogy a szex, a kapcsolat fizikai része is pont ugyanarról szól: magáról a kapcsolatról. 2. Tanuljátok meg, hogyan beszéljetek „arról"! Igen gyakori, hogy a házaspár szeretne beszélni a szexuális életéről, de nem tudják, hogyan fejezzék ki úgy magukat, hogy a másik ne érezze magát kritizálva, és a felek ne érezzék magukat megszégyenülve. Ezért álljon itt néhány alapvető szabály: Legyetek tapintatosak és pozitívak! Mivel a legtöbb ember igen sebezhetőnek érzi magát azzal kapcsolatban, hogy vonzó-e a párja számára, s hogy „jó szerető-e", éppen ezért a szexről való beszéd kulcsa az, hogy ne kritizáljuk a másikat. A kritikának és értékelésnek már csak azért sincs helye, mert nem arról beszélsz, hogy valami rossz a kapcsolatotokban. Arról gondolkodsz, hogy az amúgy is jó dolgot hogyan lehetne még jobbá tenni. Az a szeretkezésről szóló párbeszéd, amely a partner kritizálásával kezdődik, még annyi ideig sem fog tartani, mint egy gyors numera. Semmi sem garantálja, hogy a partnerednek kedve támad majd megérinteni, ha azt vágod a fejéhez, hogy „te sosem érsz hozzám!". Sokkal jobb, ha azt mondod, hogy „Jólesett, amikor a hétvégén a heverőn csókolóztunk. Nagyon szívesen átélném ezt még egyszer, olyan jól éreztem magam.". Hasonlóképp, ahelyett, hogy azt mondanád: „Ne nyúlj oda\", sokkal pozitívabb reakciót váltasz ki, ha azt mondod: „Annyira jó, amikor itt érintesz meg." Legyetek türelmesek egymással! Nagyon különbözőek lehetünk a tekintetben, hogy mennyire tudunk őszintén és kényelmesen beszélni a szexről. Neveltetésüktől és hátterüktől függően még ma is sokan szégyent éreznek, ha élvezik a szexuális együttlétet, és ebből adódóan nehezükre esik elismerni, s még kevésbé képesek szabadon beszélni szexuális vágyaikról és szükségleteikről - még (vagy különösen) a házastársukkal is. Ha te is ebben a helyzetben vagy, azt tanácsolom, hogy csak lassan, lépésről lépésre haladj. A legjobb talán azzal kezdeni, hogy mindketten elmondjátok a szexualitással kapcsolatos érzéseiteket: miket hallottál a szexről gyermekként, milyen belső konf-
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2H. r >
liktusaid vannak ezzel kapcsolatban stb. Csak ezek után térjetek rá, hogy mit szeretnétek. Egy ilyen beszélgetés nagyon sokat jelenthet a kapcsolatotok számára, és erősítheti érzelmi intimitásotokat, illetve a másik mellett tapasztalt biztonságérzeteteket. Ne tekintsétek személyes ügynek! Tudom, hogy ez ellentmondásosnak tűnhet, hiszen a szexualitás olyannyira személyes, intim dolog - mégis, ami felizgatja vagy épp lelombozza a partneredet, egyáltalán nem rólad szól. A szexuális hajlamok olyan mélyen beágyazottak és annyira egyediek, hogy a szeretkezés célja semmi más nem lehet, mint hogy felderítsétek, kinek mi jó. Semmi kritika nincs abban a vonzerődet, szexuális képességeidet, szeretkezési technikáidat vagy benső lényedet illetően, ha a partnered keményebben vagy lágyabban szeretné, perverzebben vagy kevésbé perverzen, fehérneműben vagy anélkül, trágárságokat mondva vagy nem stb. Próbáljatok meg úgy viszonyulni a szexhez, ahogy egy hivatásos szakács áll a főzéshez. A séf egyáltalán nem sértődik meg, ha a vendégnek aznap este nincs kedve a puliszkához vagy ki nem állhatja az olívabogyót. Sértődés helyett alkalmazkodik a vendég ízléséhez. Kössetek kompromisszumot! Kettőtökön múlik, hogy eldöntsétek, mit tartotok helyénvalónak és biztonságosnak, illetve mit nem. A szexualitás hihetetlenül formálható, alakítható, tehát könnyen kielégíthetitek egymás kívánságait olyan módon, hogy az mindkettőtöknek örömet és gyönyört szerezzen. Mike például hetente többször is szeretett volna szeretkezni, ám felesége, Lynne úgy gondolta, hogy elég az kéthetente is. Emiatt Mike frusztrálttá vált, és visszautasítottnak érezte magát. Idővel egyre kitartóbban követelte, hogy sűrűbben kerüljön sor az aktusokra. Mindenféle kiadványt és erotikus eszközt hozott haza, csak hogy Lynne izgalomba jöjjön. Ám ezek csak arra voltak jók, hogy a nő kényszer alatt érezze magát, ami természetesen épp az ellenkező hatást váltotta ki. Miközben Mike frusztrációja egyre nőtt, Lynne vágya fokozatosan csökkent. Mire eljutottak az egyik műhelymunkánkra, már elképzelésük sem volt arról, hogyan tudnák megoldani ezt a helyzetet. Azt javasoltuk nekik, hogy a szexre fordított figyelmüket tereljék az érzékiség felé, és az irányítson, akinek kisebb erre
282
A jól működő' házasság hét alapelve
az igénye (jelen esetben ez Lynne volt). Mivel Lynne szerette a maszszázst, ezért azt javasoltuk, hogy válasszon ki egy olyan, a masszázs technikájával foglalkozó könyvet, amelyet érdekesnek, izgalmasnak talál, s hogy e könyv útmutatásait kövessék érzéki estéiken, melyeken nem volt szex, ellenben annál több ölelés és simogatás. Lynne szexuális vágya apránként és fokozatosan felébredt, és ennek eredményeképp idővel már hetente kétszer is szeretkeztek. 3. Rajzoljátok meg szexualitásotok térképét! Tapasztalatom alapján a házastársad szexualitásának térképéhez gyűjtendő információkat érdemes két kérdéskörbe csoportosítani: Mi volt élvezetes legutóbb? Fel tudsz idézni néhány jó pillanatot kettőnk szexuális kapcsolatából? Mit gondoltál kettőnk nem szexuális megnyilvánulásairól: egymás megérintéséről, simogatásáról, a csókolózásról vagy masszázsról? Mi olyat csináltunk, ami felizgatott? Mi olyat tettünk, amitől közelebb érezted magad hozzám? Mitől tudtál ellazulni? Mitől érezted magad késznek az érzékiségre és az érintésekre? Mitől érezted magad úgy, hogy hozzám tartozol? Mitől érezted azt, hogy összhangban vagy a testeddel? Mitől érezted magad úgy, hogy készen állsz szeretkezni? Mire van szükséged ahhoz, hogy jobb legyen köztünk a szex? Mire van szükséged ahhoz, hogy neked is legyen hozzá kedved? Szereted azt az érzést, hogy „bármennyi időnk van"? Hogyan érzel afelől, hogy kezdeményezz vagy elfogadj egy gyors numerát? Mit kellene tennem akkor, amikor túlságosan fáradt vagy elfoglalt vagy ahhoz, hogy szeretkezzünk, vagy egyszerűen csak nincs hozzá kedved? Ha én nagyon felizgultam, de neked épp nincs kedved hozzá, tudsz nyugodtan nemet is mondani? Mit tehetnék annak érdekében,
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2H. r >
hogy ez ne okozzon problémát a számodra, és képes lehess nyugodtan nemet mondani? Ha épp nem vagy biztos benne, hogy szeretnél-e szeretkezni, én viszont nagyon fel vagyok ajzva, mit szeretnél, mit tegyek? Rendben van, ha megpróbálom meghozni a kedved? Ha igen, hogyan tegyem? Számodra mitől válik a szex inkább szeretkezéssé? Miről szoktál fantáziálni szexuálisan? Milyen szexuális szokásoknak, „rítusoknak" örülnél a kettőnk kapcsolatában? Mitől lenne az együttlétünk igazán izgalmas, fantáziadús? 4. Folyamatosan és rendszeresen beszéljetek a szexuális intimitásról! Szexuális életetek igen nagy hasznát látja annak, ha állandóan frissítitek, naprakész állapotban tartjátok a szexuális térképeteket. Ennek előfeltétele az, hogy időről időre olyan módon beszéljetek az élményeitekről, mintha mérnétek egymás szexuális „hőmérsékletét". így hangolódhattok egymás szükségleteire, és így korrigálhatjátok a félreértéseket, vagy kezdeményezhettek újításokat úgy, hogy mindketten továbbra is szeretve és kielégítve érezhessétek magatokat. Álljon itt példaként egy boldog házasságban élő férj és feleség párbeszéde a nap végén, az ágyban fekve. A férfi szexuális együttlétet kezdeményez, amit a nő visszautasít, de ahelyett, hogy feszült hallgatásba burkolóznának vagy dühösek lennének, átbeszélik a dolgot az előző fejezetben ismertetett konfliktusmegoldási eszközök alkalmazásával. JED: Hogy vagy, szívem? (Abban reménykedve, hogy a válasz így hangzik majd: „Boldogvagyok, te pedig olyan nagyszerű vagy. Szeretkezzünk!") JANE: Nem valami fényesen. JED: Elmondod, mi bánt? (Csalódott, mert szexuális együttlétről fantáziált.) JANE: Sokkal több érintésre van szükségem. Az utóbbi időben nem igazán érintettél meg, nem nagyon simogattál. Magányosnak és szomorúnak érzem magam.
284
A jól működő' házasság hét alapelve
JED: (Aztgondolva magában: „ Ó, ne, már megint én vagyok a hibás. Már meg is bántam, hogy egyáltalán szóba hoztam az egészet.") Folytasd, kérlek! JANE: NOS, régebben reggelente összebújtunk, de te újabban hajnali négykor felkelsz, hogy a klienseknek tartandó előadásodon dolgozz. így aztán fuccs az összebújásnak, és ez nekem nagyon hiányzik. JED: (Aztgondolva magában: „Igaza van, tényleg nagyon belegabalyodtam ebbe a projektbe. "J Igazad van, teljesen lefoglal ez a munka. Neked pedig most nagyon rossz lehet. JANE: Tényleg ennyit kell dolgoznod? És minden reggel? JED: Nem, nem kell. Itt maradok az ágyban, és bújjunk össze! Én is nagyon szeretek hozzád bújni, ez olyan békés és kellemes. JANE: EZ nagyszerű! És te? Te mit szeretnél, én mit csináljak? JED: Hát, amikor azt mondtad, hogy mostanság nem érintelek meg, nem simogatlak, az első gondolatom az volt, hogy a nagy fenéket. A múlt vasárnap is át akartalak karolni, de te elhessegettél. Az nagyon rosszulesett. Igenis megérintelek, simogatlak egy csomót, tehát ennek mégis te vagy az oka, nem én. Szóval ez volt az első védekező gondolatom, de örülök, hogy nem mondtam ki hangosan. JANE: De vasárnap, ugye, azért öleltél át, mert szeretkezni akartál? JED: Igen, azt hiszem, ez többé-kevésbé igaz. (Kissészégyelli magát.) JANE: Nekem elég nehéz úgy szeretkezni, hogy előtte hosszú ideig meg sem érintettél, hacsak nem azért, hogy szexeljünk. JED: Tényleg? („En bármikor, bárhol szeretkeznék veled, kivéve, ha éhes vagyok.") JANE: Tényleg. JED: Nekem nincs ilyen problémám. JANE: Tudom, hogy neked ez nem probléma. De nekem szükségem van rá, hogy először közel érezzelek magamhoz, és ne érezzem magam magányosnak. Érted? JED: Igen. Ha szexről van szó, nekem nincsenek ilyen elvárásaim, de értelek és megértelek. Rendben, megértettem, hogy mire van szükséged.
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2H.r>
JANE: Neked meg, gondolom, arra lenne szükséged, hogy többször legyek kapható, amikor kezdeményezel. JED: AZ nagyon kedves lenne tőled. JANE: Rendben, ha többször megérintesz, csak úgy, nem szexuálisan. JED: Köszönöm, hogy elmondtad ezeket. JANE: Szívesen. 5. Tanuljátok meg, hogyan kezdeményezzétek a szexuális együttlétet - és hogyan utasítsátok vissza finoman. Több házaspár számára is kényelmetlen arról beszélni, hogy miként kezdeményezzék együttléteiket, és azt sem tudják, hogyan mondják azt, hogy „ne haragudj, most nincs hozzá kedvem" úgy, hogy az ne legyen sértő vagy elutasító. Azzal is nehéz megbirkózni, ha visszautasítják a közeledésünket. Bízom benne, hogy az alábbi tanács segítséget nyújt majd ezekben a szituációkban. A megoldás kulcsa az, hogy legyen egy előre, közösen kidolgozott rítus a kapcsolatotokban a szexualitás navigálására. (És ne feledkezzetek meg arról, hogy a „szex" jelenthet bármiféle pozitív kapcsolódást köztetek.) A rítus egy olyanfajta közelítés - akár szóbeli, akár más természetű amit mindketten ismertek, vártok, amire számíthattok, és amelyre örömmel készültök. Ez a szexuális együttlét kezdeményezését érthetővé, egyszerűvé és egyértelművé teszi. Ismerek egy házaspárt, akiknél van két koreai baba a kandalló párkányán. Ha az egyikük szexeim szeretne, hasra fekteti az egyik babát. Ha a házastárs benne van a dologban, a másik babát is hasra fekteti. Természetesen a rítusnak nem kell nagyon bonyolultnak vagy különösebben kreatívnak lennie. Egy házaspár összebújást vagy aktust kezdeményező rítusa állhat akár abból is, hogy egyikük az ujjával kört „rajzol" a másik hátára, amikor ágyba bújnak. A házastárs aztán megfordulhat, és folytathatják a testi közeledést, vagy finoman le is állíthatja azt. Szerintem az egyik leghatékonyabb módja a szexuális együttlét kezdeményezésének az, amit a híres szexterapeuta, Lonnie Barbach ajánl. A házaspárok egy 1-től 9-ig terjedő skálán jelezhetik, hogy épp milyen mértékig érzik magukat szerelmeskedős kedvükben. Az egyes azt je-
286
A jól működő' házasság hét alapelve
lenti, hogy „egyáltalán nincs hozzá kedvem", az ötös azt, hogy „meggyőzhető vagyok", a kilences pedig azt, hogy „gyerünk, csináljuk!". Ha tehát házastársad kezdeményez, de neked egyáltalán nincs hozzá kedved, akkor mondhatod neki, hogy „Szeretlek, és nagyon szexi vagy, de én most csak az egyesnél tartok". Ha nem vagy biztos a dologban, mondhatod, hogy „Most éppen az ötösnél állok - csókolózzunk, aztán majd meglátjuk". Az alábbiakban felsorolok még néhány rítust, amelyeket a nálunk megforduló párok alkalmaztak: Egyszerűen kimondani, hogy „Szeretnék szeretkezni!". A házastárs nyakát megcsókolni, és azt mondani, hogy: „Nagyon kívánlak!" Megölelni a házastársat, és megkérdezni, hogy szeretne-e szeretkezni. Cetlit hagyni a másiknak azzal az üzenettel, hogy ma este szeretne vele szeretkezni. Szexi e-mailt vagy SMS-t küldeni a házastársnak a nap folyamán. Gyertyát gyújtani a hálószobában. Felvetni egy közös fürdés ötletét.
A szeretkezés tapintatos visszautasítása Ha nincs hozzá kedved, tapintatosan, gyengéden utasítsd vissza a párodat. Álljon itt néhány olyan példa, amelyek segítségével anélkül mondhatsz nemet, hogy az fájdalmat okozna a partnerednek. Természetesen használd a saját szavaidat! „Tudod, mennyire szeretek veled szeretkezni, de nem lehetne kicsit később? Most igazán nincs kedvem hozzá. De nagyon szexi vagy." „Ne haragudj, de én most nem vagyok hozzá megfelelő hangulatban. De ugyanúgy szeretlek és nagyon vonzónak talállak." „Ne haragudj, nagyon fáradt vagyok. De később térjünk vissza rá, jó?"
Néhány megoldás a leggyakrabban előforduló megoldható problémákra 2H. r >
Jól kezelni a visszautasítást Bármi is legyen a házaspár szeretkezést kezdeményező rítusa, nagyon fontos, hogy a visszautasításnak ne legyen negatív következménye. Ezt persze mindig könnyebb mondani, mint a gyakorlatban is e szerint tenni. Igen gyakran, amikor (általában) a feleség azt mondja, hogy „ma este nem" (vagy „ma este sem"), a férj erre sértettséggel, frusztráltan, esetleg dühösen reagál. A reakciója érthető, de az is, hogy ez csak tovább csökkenti a felesége vágyát, hogy igent mondjon a következő alkalommal. E megállapítást igazolandó, hadd mutassam be annak a kísérletnek az eredményeit, amelyben a játékelméletet használtam egy hipotetikus pár szeretkezési gyakoriságainak modellezésére. Jim mindig kész lenne szexelni, Mary azonban kevésbé. Számításaim azt mutatták, hogy ha Jim panaszkodni, duzzogni kezd, vagy más negatív módon fejezi ki a nemtetszését, amikor a neje visszautasítja a kezdeményezését, akkor körülbelül háromhetente egy alkalommal lesz köztük aktus. De ha valamilyen apró kedveskedéssel reagál a visszautasításra (mondjuk, kifejezi megértését, vagy megkérdezi, hogy a felesége akkor inkább mit szeretne csinálni helyette), a gyakoriság elérheti a heti négy alkalmat is. Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, az eredmények azt mutatják, hogy azoknak a férjeknek, akik kedvességgel reagálnak feleségük visszautasítására, sokkal több szexuális aktusban lesz részük. Természetesen egy adott pár tényleges szeretkezéseinek számát lehetetlen pontosan megjövendölni. A lényeg azonban mind a férjek, mind a feleségek számára az, hogy minél inkább meghallod, megérted és tiszteletben tartod, amikor a másik „nemet" mond valamire, annál több „igen" lesz a kapcsolatotokban. Ebben a fejezetben megpróbáltam a leggyakrabban előforduló házassági problémákra gyakorlati tanácsokat adni. Néhányszor azonban előfordul, hogy bármilyen szorgalmasan is igyekszel egy konfliktusra megoldást találni, mégsem jársz sikerrel. Ha ez a helyzet, akkor itt egy örökös, megoldhatatlan problémáról van szó. Az ilyen elakadások elkerülése vagy az ezektől való szabadulás az egyik legnagyobb kihívás, amely a házastársakra vár. A következő alapelvem pontosan arra mutat rá, hogy miképp mentsd - vagy védd - meg házasságodat a kibékíthetetlen ellentétektől.
11. Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
eretnél gyerekeket, de a férjed nem akar. A feleséged azt / szeretné, ha te is járnál vele a templomba, de te ateista ^ -J vagy. A férjed otthon ülő alkat, te viszont minden este partiznál. Minden házasságban vannak kibékíthetetlen, feloldhatatlan különbségek. De ha a házastársak nem találnak megoldást e különbségek „megszelídítésére", a hozzájuk való alkalmazkodásra, akkor könnyen elakadás lehet belőlük. Amikor a házastársak elakadnak valami miatt, lelki szemeim előtt két, egymás irányába tartó ököl jelenik meg. Egyikük sem tudja elérni, hogy a másik megértse és tiszteletben tartsa az álláspontját, azt meg végképp nem, hogy még egyet is értsen vele. Ennek következtében aztán végtelenül önzőnek fogják látni a másikat. Mindketten mélyebbre ássák magukat meggyőződésük lövészárkában, ami lehetetlenné teszi a megegyezést. A házaspárok természetesen elakadhatnak olyan nagy jelentőségű dolgok miatt is, mint, mondjuk, annak eldöntése, hogy melyikük vallása szerint neveljék a gyermekeiket. Ám az sem ritka, hogy olyan különbségek vezetnek idáig, amelyek kívülállók számára nevetségesen kicsinyes, apró problémának tűnhetnek, mint például, hogy melyik irányba hajtogassák a szalvétát. Ezek az alapvető eltérések általában személyiség- vagy életvitelbeli különbségekre utalnak, és négy közös jellemzőjük van. Magad is láthatod, hogy elakadásban vagytok, ha:
290
A jól működő' házasság hét alapelve
1. Ismételten és ugyanazon ok miatt vitatkoztok anélkül, hogy megoldást találnátok rá. 2. Egyikőtök sem tud humorral, együttérzéssel vagy szeretettel fordulni a másik felé, amikor előkerül a téma. 3. Idővel egyre sarkosabb - és értelemszerűen még inkább eltérő álláspontot képviseltek a témával kapcsolatban. 4. A kompromisszumkötés kivitelezhetetlennek tűnik, mert az megfutamodásként, meghunyászkodásként hatna, a meggyőződésed, értékrended vagy önazonosságod lényegét érintő, fontos elvek feladásának. Mint a legtöbb nehézség esetében, az elakadás kezelése során is az a legjobb stratégia, ha elkerüljük. Szerencsére minél jártasabb vagy a többi hat alapelv alkalmazásában, annál kisebb lesz a valószínűsége, hogy elakadjatok valami makacs nézeteltérés miatt. Minél jobban ismeritek egymást és bíztok egymásban, annál inkább megtapasztaljátok majd, hogy mennyivel könnyebben birkóztok meg az olyan véleménykülönbségekkel, amelyek korábban még teljesen megbénítottak volna. Kiváltképp, ha használjátok azokat a rejtett álmokkal foglalkozó gyakorlatokat, amelyek ebben a fejezetben találhatók. Az elakadások megelőzésében kulcsfontosságú, hogy figyeljetek azokra az apró részletekre, amelyekkel nem törődve szem elől veszíthetitek, figyelmen kívül hagyhatjátok egymás szükségleteit. Ha bármelyikőtök komolyan megsértődik apróságnak tűnő dolgok miatt is, akkor talán érdemes még több időt tölteni az egymás iránt érzett szeretetetek és csodálatotok erősítésével (5. fejezet), illetve az egymás felé fordulás gyakorlásával (6. fejezet). Ha nem ismeritek el és nem beszélitek át ezeket az apróságokat, a kapcsolatotok még inkább sebezhetővé válik a nagyobb jelentőségű dolgok okán létrejövő elakadások miatt. Ha a partnerek képesek elkerülni az elakadást, akkor úgy állhatnak örökös, meg nem oldható problémáikhoz is, ahogy allergiájukhoz vagy fájós hátukhoz is viszonyulnak. Tudják, hogy a probléma sosem múlik el, de úgy kezelik, hogy mégse nyomhassa el, ne semmisíthesse meg kettejük életét. Persze, amikor egy elakadás kellős közepén vagy, lehetetlennek tűnik, hogy olyan egyszerűen kezeld, mint mondjuk egy fájós térdet. De akkor is képes vagy rá. Ne felejtsd el, ahhoz, hogy elkerüld az
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
291
elakadást, nem kell megoldanod a problémát. Egyikőtöknek sem kell hozzá „engednie" vagy „veszítenie". Az a cél, hogy képesek legyetek úgy felismerni és megvitatni a dolgot, hogy közben egyikőtök se sérüljön.
Amiből az álmok készülnek Hogy sikeresen kinavigálhassatok az elakadásokból, először is meg kell értenetek, hogy bármily aprónak tűnő dolog miatt akadtatok is el, ez annak a jele, hogy mindkettőtöknek vannak olyan álmai, amelyekről a másiknak fogalma sincs, esetleg nem méltányolja eléggé vagy nem tartja tiszteletben azokat. Alom alatt azokat a reményeket, törekvéseket és vágyakat értem, amelyek identitásod részét képezik, célt és értelmet adva az életednek. Némely álom kifejezetten gyakorlati (mint mondjuk az, hogy legyen némi megtakarításod), de más vágyaink nagyon mélyen gyökerezhetnek. Ezek a mélyebbre ható álmok gyakran rejtve maradnak, míg a hétköznapibbak szinte lerínak rólunk, így ezeket könynyebb észrevenni. Például, ha az az álmunk, hogy sok pénzünk legyen, a mögött ott rejtőzhet a biztonság utáni vágyunk is. Legmeghatározóbb álmaink gyakran gyermekkorunkból erednek. Lehet, hogy szeretnéd újraélni a gyerekkorodból családi életetek legkellemesebb pillanatait, mint mondjuk a közös vacsorákat, amelyeket nem zavart meg sem a televízió, sem az SMS-ek. De érezheted azt a lélektani késztetést is, hogy távol tartsd magad gyermekkorod fájó emlékeitől, ezért mindenáron el akarod kerülni a hasonló sémákat vagy helyzeteket. Például ellenérzéseid lehetnek a közös családi vacsorákkal szemben, ha kiskorodban ezek az alkalmak szolgáltak a veszekedések fő színtereiül. Alább összegyűjtöttünk néhány gyakori, mélyről fakadó álmot, melyeket az intézetünkben megforduló házaspárok osztottak meg velünk. 1. 2. 3. 4. 5.
A szabadság érzete A béke érzete Felfedezni, hogy ki is vagyok én Kaland Lelki fejlődés
292
6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.
A jól működő' házasság hét alapelve
Igazság Becsület Korábban is vallott értékrendhez hűnek maradni Gyógyulás A hatalom érzete Megbékélés az öregedéssel Kreatív oldalam felismerése Múltbéli sérelmek feldolgozása Bocsánatkérés Istentől Énem egy rég elvesztett részének ismételt felfedezése A rend érzete Eredményesség Prioritásaim átlátása Fizikai, testi énem felfedezése Versenyképesség és győzelem Utazás Vezeklés, jóvátétel Életem egy fejezetének lezárása - búcsúzás valamitől
Mindezek kifejezetten gyönyörűek. Önmagában egyik sem ártalmas a házasságra nézve. Ám egy álom mégis problémákat okozhat, ha házastársad nem tartja tiszteletben vagy ha nem osztja meg veled azt. Ilyenkor vagy az történik, hogy ez nyílt csatározásokat eredményez köztetek, vagy „eltemetitek" az adott álmot, ami így már csak szimbolikusan nyerhet kifejezést. Ez utóbbi esetben a házaspár azt gondolhatja, amiatt van nézeteltérésük, hogy vasárnap este étteremben vacsorázzanak-e, holott a lényeg egy éttermi étkezésnél valami jóval fontosabbal kapcsolatos. A vasárnap este mindkettejük szívében különleges helyet foglal el. Ez a gyermekkorukból ered. A feleség számára az étteremben étkezés azért olyan fontos, mert a szüleivel minden vasárnap este ezt tették, és ő ettől különlegesnek érezte magát. Csakhogy a férje számára az éttermi étkezés egyáltalán nem volt olyan nagy dolog, mint az, ha állandóan elfoglalt édesanyja főzött valamit, amire rendszerint csak vasárnaponként jutott ideje. Tehát az „étteremben vagy otthon" kérdés valójában azt szimbolizálja, hogy a házastársak mitől érzik magukat valóban szeretve, megbecsülve.
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
293
Ha tiszteletben tartják az álmokat Miért van az, hogy egyes házaspárok olyan ügyesen és méltóságteljesen tudják kezelni ezeket a dolgokat, míg mások itt megbuknak? A különbség abban rejlik, hogy a boldog házasságban élők ismerik egymás álmait, és házasságuk egyik céljának tekintik, hogy ezen álmok megvalósításában segítsék a másikat. „Tudni akarjuk, hogy a másik mit akar megvalósítani, elérni az életben", mondja Justine, aki boldog házasságban él Michaellel. De ugyanez elmondható minden érzelmileg intelligens házaspárról. A boldog kapcsolatban élő házastársak beépítik egymás céljait a házasságról alkotott elképzelésükbe. Ezek a célok lehetnek nagyon is konkrétak, mint például az, hogy milyen típusú házban szeretne élni valamelyikük, vagy hogy egyikük valamilyen diplomát vagy magasabb akadémiai fokozatot szerezzen. De lehetnek kevésbé kézzelfoghatók is, mint például a biztonságérzet, vagy hogy az életet egy nagy kalandként fogják fel. Shelley szeretne egyetemre járni, amit Malcolm magas fizetése lehetővé is tesz. Csakhogy a férfi pedig szeretné otthagyni sok stresszel járó üzletkötői állását, mert az ő álma az, hogy a saját főnöke lehessen, és hajókat építsen. Boldog házasságban egyik fél sem kívánja a másiktól, hogy adja fel az álmait, és nem is akarják megváltoztatni, manipulálni ezeket az álmokat. Csapatként dolgoznak rajta, számításba véve egymás kívánságait és vágyait. Malcolm esetleg dönthet úgy, hogy addig még kitart állása mellett, amíg Shelley befejezi az egyetemet. De az is lehetséges, hogy Shelley levelezőn végezze a tanulmányait, vagy egy bizonyos, kettőjük által meghatározott ideig késleltesse a tanulást. Az élet azt is megkövetelheti tőlük, hogy egy darabig tegyék félre az álmaikat. A lényeges kérdés nem az, hogy ténylegesen milyen megoldást választanak. Hanem az, hogy a házasságról vallott felfogásukban helyet kap egymás álmainak támogatása. Az, ahogyan meghozzák ezeket a döntéseket - kölcsönös tisztelettel és a másik vágyainak megismerésével -, része annak a folyamatnak, amely értelmessé és jelentőségteljessé teszi a kapcsolatukat.
294
A jól m ű k ö d ő ' házasság hét alapelve
A Daphne nevű ló Ha az egyik fél nincs tudatában a házastársa álmainak, vagy nem tartja tiszteletben és nem támogatja azokat, az elakadás szinte elkerülhetetlen. Ez volt az oka Ed és Luanne komoly házassági problémáinak is. A Seattle-ben élő házaspárt egy tévéműsor számára interjúvoltuk meg a szerelemlaborban. Az interjú alatt is jól látszott, hogy bár az egymás iránti szeretetük és csodálatuk még megvolt, Luanne kilencéves versenylova, Daphne komoly fejfájást okozott a házaspárnak. Házasságkötésük előtt Ed nagyon szerette Luanne lovát. Ám most, amikor az állat gondozásáért fizetendő összeggel is szembesült, a kanca súlyos feszültségek forrásává vált férj és feleség között. Ed azt akarta, hogy Luanne adja el a lovat, hogy félre tudjanak tenni egy kis pénzt. Minél többet vitatkoztak Daphne eladása miatt, a férj a lelke mélyén annál inkább tartott tőle, hogy neje számára a ló sokkal fontosabb, mint ő és a házasságuk. A házaspár háromszor negyedórányi beszélgetésben tárgyalta meg a problémát, ebből kerültek be részletek a tévéműsorba. Az egyes alkalmak között csapatommal együtt azokkal a tanácsokkal láttuk el őket, amelyeket ti is megtaláltok majd ebben a fejezetben. Luanne-nek azt javasoltuk, hogy ne adja fel lóversenyzéssel kapcsolatos álmát, de számos alkalommal mutassa ki, értesse meg Eddel, hogy a szívében ő van az első helyen. Ednek pedig annak megértésében segítettünk, hogy Luanne támogatása álma megvalósításában férjként vállalt kötelezettségei részét képezi. Azt is hagynia kellett, hogy Luanne befolyással legyen rá, amikor a pénzügyi döntésekre került sor. A három beszélgetés végére Ed és Luanne igen nagy lépést tettek házasságuk érdekében. Amikor Ed bejelentette, hogy támogatja feleségét Daphne megtartásában, az asszony széles mosolya szinte beragyogta a képernyőt. Végül is Luanne eladta Daphne-t, de csak azért, hogy vehessen egy fiatalabb lovat (bár továbbra is el-eljárt Daphne-hoz). Folytatta a versenyzést, Ed pedig továbbra is támogatta őt álma megvalósításában.
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
295
A rejtett álmok Ed és Luanne számára nyilvánvaló volt, hogy konfliktusuk alapját egy álom képezi. Számukra a kihívás az volt, hogy tiszteletben tartsák ezt az álmot és egymás szükségleteit. De nagyon sok házaspár számára a konfliktusokat okozó álom korántsem ennyire magától értetődő. Csak az álom megfejtése, felfedése után tudnak kikecmeregni az elakadásból. Vegyük például Katherine és Jeff esetét. Boldog házasságban éltek mindaddig, amíg Katherine állapotos nem lett. Jeffnek ettől kezdve úgy tűnt, hogy Katherine katolikus hite hirtelenjében sokkal inkább központi helyet foglalt el az életében, mint korábban. A férfi agnosztikus volt. Amikor Jeff megtudta, hogy Katherine a gyermek megkereszteléséről beszélt az apjával, igen dühös lett, mert ő semmiféle hivatalos vallási nevelésben nem akarta részesíteni a gyermekét. Mire Katherine és Jeff eljutottak a szerelemlaborba, elakadásuk már egyértelmű volt. Nyilvánvaló volt számomra az is, hogy házasságuk komoly veszélyben forog, mert érzelmileg már nagyon távolra sodródtak egymástól. Még akkor sem emelték fel a hangjukat, nem sírtak, nem mosolyogtak, meg sem érintették egymást, amikor olyannyira személyes dolgokat vitattak meg, mint például a hit vagy a család. Képesek voltak teljesen intellektuális síkon beszélni a kettejük közti véleménykülönbségről, bármiféle érzelmi kapocs nélkül. Csakhogy a problémájuk nagyon is érzelmi jellegű volt - a családdal, szülőséggel és vallással kapcsolatos érzéseikről volt szó -, ezt pedig egyáltalán nem lehetett intellektuális analízissel megoldani, bármily óvatosan is kezdtek hozzá. A következő megbeszélésünk alkalmával azt javasoltam nekik: ahelyett, hogy megoldani próbálnánk a problémát, egyszerűen csak hallgassák meg egymást; kinek mit jelent a vallás. Ez volt ugyanis az egyetlen módja annak, hogy azokat a rejtett álmokat felfedjük, amelyek a konfliktust okozzák. Katherine kezdte. Elmondta, hogy a hite már sok nehézségen átsegítette. A szülei gyűlölködések közepette váltak el, az apjának tíz éven keresztül egyáltalán nem volt semmiféle kapcsolata velük. Az édesanyja olyannyira depressziós lett, hogy Katherine egyáltalán nem számíthatott rá. Teljesen egyedül érezte magát, mintha senki
296
A jól működő' házasság hét alapelve
sem szeretné, egészen addig, amíg az egyházhoz nem fordult. Rokonságban érezte magát a többi hívővel, és az imádság megvigasztalta. Amikor már teljesen reménytelennek érezte a helyzetét, Isten szeretetének mély átélése óriási vigaszt hozott számára. Ahogy ezeket a nehéz időket, illetve a vallásban megtalált vigaszt ismét az emlékeibe idézte, Katherine keserves sírásba kezdett. Jeff elmondása szerint egész életében agnosztikus volt. Ellentétben Katherine diszfunkcionális családjával, az övé nagyon is összetartó, erős és szeretetteljes volt. Amikor nehézségei akadtak, mindig a szüleihez fordult segítségért. Azt akarta, hogy a gyermeke is ugyanilyen bizalommal fordulhasson hozzá és Katherine-hez. Attól tartott, hogy ha fiuk az egyház tanításai hatása alá kerül, az rossz hatással lenne a szülei iránti bizalomra; hiszen ezzel arra nevelnék, hogy a szülei helyett Istenhez forduljon segítségért. Jeffnek és Katherine-nek ellentétes álmaik voltak. A férfi olyan boldog családnak képzelte el magukat, amely megadja mindazt a szeretetet és támogatást, amire a gyermeknek szüksége van. A vallást olyasvalaminek tartotta, ami veszélyeztetheti erős kapcsolatukat. Katherine viszont úgy tekintett rá, mint életbevágóan fontos lelki támaszra, amit feltétlenül biztosítani szeretett volna gyermekeinek. Jeff és Katherine elakadásának megoldásában kulcsfontosságú volt, hogy nyíltan elmondhassák, megbeszélhessék, miért olyan fontos számukra a saját szempontjuk. Emellett ilyenkor különösen lényeges azt is látni, hogy milyen történet áll a másik nézetei, szempontjai mögött, és mit jelent ez a történet az illető számára. Az ilyenfajta beszélgetéseket nevezzük „konfliktuson belüli álmokkal" való közelítésnek. Ez nemcsak abban segít, hogy hatástalanítsa a problémát jelentő dolgot, hanem egyúttal növeli is a házasok egymás közti intimitásának és egymáshoz való kötődésének mértékét is. Miközben Katherine és Jeff ebben a megközelítésben, nyíltan beszélgettek álmaikról, a teremben hihetetlen módon megváltozott a hangulat. Jeff azt mondta Katherine-nek, hogy nagyon szereti őt. Végre megértette: a nő vágya arra, hogy gyermeküket megkereszteltesse, a gyermekük - az őgyermeke - iránt érzett mély szeretetéből származik. Belátta azt is, hogy teljesen „logikus" és érthető az is, hogy ebből a szeretetből fakadóan a neje szeretné megvédeni gyermeküket mindat-
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
297
tói a fájdalomtól, amin ő korábban keresztülment. Ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ismét visszataláljon a Katherine iránt táplált érzéseihez, amelyeket átmenetileg betemetett a sok keserűség és düh. Az első megbeszélés során lényegében semmiféle érzelmi kapcsolat nem volt a házasfelek között. Most azonban Jeff arckifejezése egyértelműen az együttérzés jeleit mutatta, miközben a feleségét hallgatta a gyermekkoráról beszélni. Amikor a neje elsírta magát, papír zsebkendőt nyújtott neki, és bátorította, hogy folytassa. Aztán Katherine is legalább ugyanilyen nagy figyelemmel hallgatta a férje történetét. Miután a probléma kiindulópontjai felszínre kerültek, Katherine és Jeff immáron nyugodtan átbeszélhették gyermekük felnevelésének kérdését; olyan megoldást keresve, amely mindkettőjük szempontjait tiszteletben tartja. Jeff kijelentette, hogy többé nem ellenzi a keresztelőt. O maga valószínűleg örök életében agnosztikus marad, de azzal megbékélt, hogy a gyermek elsajátíthassa az alapvető katolikus tanítást. Az ilyen mélyen gyökerező problémák feltárására általában természetesen nem elég egyetlen megbeszélés. De Katherine és Jeff megtettek egy nagyon fontos első lépést. Egymás felé fordultak, és tisztelettel elismerték egymás álmát, elképzelését gyermekük jövőjét illetően. Egyetértettek abban, hogy a szerelemlaborban elért eredmények folytatásáért további tanácsadó megbeszélésekre járnak majd. Hogy véglegesen megoldódik-e ez a probléma a kapcsolatukban? Valószínűleg nem. De elkezdték megtanulni, hogyan tudnának békességben együtt élni vele.
Hogyan légy álomfejtő detektív? Ha elakadtatok valamilyen házassági problémában, legyen az kisebb vagy nagyobb, először is rá kell jönnötök, hogy milyen álom vagy álmok táplálják az adott konfliktust. Annak, hogy egy rejtett álom a bajok forrása, az egyik biztos jele általában az, hogy úgy véled, a házastársad az oka az adott, problémás helyzetnek. Ha azon kapod magad, hogy úgy találod, a probléma csupán csak annyi, hogy a férjem egy kétbalkezes alak, vagy hogy a feleségem felelőtlen, netán túlságosan
298
A jól működő' házasság hét alapelve
követelőző, ezek a rejtett álom jelei. Ahogy egyben azt is sejtheted ilyenkor, hogy azért nem látod a saját szereped ebben a konfliktusban, mert azt valami eltakarja előled. Egy rejtett álom feltárása nagy kihívás. Addig ugyanis, amíg azt nem érzed, hogy biztonságban beszélhetsz róla a házastársaddal, az álom nem fogja megmutatni, felfedni magát. Ezért olyan fontos, hogy elkezdjetek dolgozni az első három alapelven (ahogy azokat a 4., 5. és 6. fejezetben kifejtettük), hogy megerősödjön a kapcsolatotok.
Ne hagyjátok a b b a az örökös, megoldhatatlan p r o b l é m á k o n való m u n k á l k o d á s t ! U g y a n i s azok kapcsolata, akik többet v á r n a k el a házasságuktól, n a g y o b b valószínűséggel lesz teljességgel kielégítő, mint azoké, akik megelégednek a kevesebbel, és l e a d n a k az elvárásaikból.
Gyakran az ilyen mélyen gyökerező, személyes álmokról szó sem esik, mert azt gondoljuk, a kapcsolatunk úgy majd jobban fog működni. Az is általános, hogy a házastársak úgy érzik, nincs joguk az álmaik megvalósításához. Esetleg „gyermekded vágyaknak" vagy kivitelezhetetlennek tartják őket. Csakhogy ezek a címkék nem vetnek véget a vágyódásnak. Ha tehát a kapcsolat nem tiszteli ezeket az álmokat, a konfliktus szinte szükségszerűen előbukkan. Más szóval, ha eltemetsz egy álmot, az majd valahol máshol fog a felszínre bukkanni - örökös, megoldhatatlan konfliktus formájában.
ELSŐ GYAKORLAT: ÁLMOK UTÁNI NYOMOZÁS Ez a gyakorlat számos lehetőséget biztosít a rejtett álmok felfedésére, anélkül, hogy előbb a kapcsolatodra összpontosítanál. Az alábbiakban hat olyan példát találsz, amelyek meglehetősen gyakoriak az elakadásos konfliktusok esetében. Olvasd el ezeket, majd gondolkodj el azon, hogy milyen rejtett álmok bújhatnak meg az egyes
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
299
házastársak szempontjaiban! Találj ki egy-egy rövid történetet, amely magyarázatot ad a szereplők viselkedésére! Minden egyes esetben képzeld bele magad az egyes személyek helyzetébe, képzeletben azonosulj a nézőpontjukkal, és gondold azt, hogy nagyon nehéz lenne engedned, ha a helyükben lennél. Gondolj arra, hogy mit jelent az álláspontod saját magad és az álmod számára. A mások álmaiba való belehelyezkedés segítséget nyújt majd a saját házasságodban lévő elakadások feltárásához. Ez egy olyan kreatív gyakorlat, amelyben nincsenek helyes vagy rossz válaszok. Az esetleírások után természetesen megtaláljátok saját ötleteinket az általunk feltételezett álmokkal kapcsolatban. De próbáljátok megállni, hogy előre megnézzétek ezeknek a házaspároknak a történeteit, mindaddig, amíg a saját verzióitokkal el nem készültetek! Sokkal többet nyertek ugyanis a gyakorlatból, ha ti magatok végzitek el.
Brandon és Ashley Brandon: Szerintem a feleségem rendmániás. Takarítás után állandóan keresgélnem kell a cuccaimat. Nem törődik a másikkal, mindent kontrollálni akar, és már elegem van ebből.
Ebben a konfliktusban a férfi álma ez lehet: Szeretném szabadnak érezni m a g a m otthon. Édesanyám nagyon sokat adott a külsőségekre, a megjelenésre, ezért a házban mindennek állandóan tisztán, rendben, a helyén kellett lennie, a bútorokat műanyag huzat fedte. Állandóan azzal nyaggatott, hogy takarítsak, rakjak rendet. A feleségem tisztaságmániája és nógatása miatt úgy érzem magam, mint amikor gyerek voltam. Számomra a rendetlen lakás a kritizálástól való szabadságot és a kényelmet jelenti. ASHLEY: Szeretem, ha bizonyos mértékű rend és tisztaság van a lakásomban. Állandóan nekem kell takarítanom a rendetlen férjem után. Szerintem tapintatlan, nem törődik velem, és már elegem van ebből.
Ebben a konfliktusban a nő álma ez lehet: Amikor rendetlenség van a házban, az a fiatalkoromban megtapasztalt káoszra
300
A jól működő' házasság hét alapelve
emlékeztet. Gyermekként semmire sem számíthattam. Például, s o s e m tudhattam, hogy valaki egyáltalán elvisz-e az iskolába, és értem jön-e tanítás után. Az apám sokszor megfeledkezett rólam, és ezért olykor gyűlöltem őt. Aztán, ha valahogy hazakeveredtem, otthon gyakran nem várt bennünket vacsora, és tiszta ruhánk sem volt. Nekem kellett rendet rakni, és felelősségérzetre nevelni a fiatalabb testvéreimet. Nagyon nehezteltem emiatt. Az az álmom, hogy a gyerekeimnek és a családomnak ennél sokkal e g é s z s é g e s e b b környezetet biztosítsak. Számomra a rend megbízhatóságot, biztonságot és békességet jelent. Ezt szeretném a gyermekeimnek is.
Kyle és Nicole KYLE: A feleségem nagyon érzelmes, rólam pedig azt állítja, hogy egyáltalán nincsenek érzéseim. Számomra ez a kettőnk közti különbség azt jelenti, hogy ő túlreagálja a dolgokat, a bolhából is elefántot csinál, és olykor kontrollálatlan, talán túlérzékeny is. Szerintem az erős érzelmeket keltő helyzetekben az a legjobb stratégia, ha racionálisak maradunk, és nem válunk érzelmesebbé. A feleségem szerint én kívül maradok a helyzeteken, és nem lehet leolvasni az érzelmeimet, nem tudja, hogy mi játszódik le bennem.
Ebben a konfliktusban a férfi álma ez lehet: Olyan családban nőttem fel, ahol mindenki vitatkozott. Nagyon szerettünk vitatkozni, érvelni egymással szemben. Az apám állandóan feltett egy kérdést, s ha mondtam valamit, ő az én álláspontommal homlokegyenest ellenkező nézetet képviselte. Senki sem fékezte magát, és mi nagyon élveztük ezt. De tilos volt megsértődni, az érzelmeinket nem volt szabad kifejezni ezekben a vitatkozási „versenyekben". Vagyis az érzelmeink kontrollálását igen nagyra értékeltük a családban. És ez így van ma is. Lehet, hogy érzelmesebbnek kellene lennem, de ez hiányzik az eszköztáramból. Az a vágyam, hogy erős legyek. Az érzelmesség, érzékenység számomra a g y ö n g e s é g e t testesíti meg. NICOLE: Én nagyon érzelmes vagyok, de a férjemnek szinte nincsenek is érzelmei. Számomra ez a kettőnk közti különbség azt jelenti, hogy a férjem hideg, és olykor talán nem is teljesen őszinte, nincs igazán
Hatodik alapelv: Az e l a k a d á s legyőzése
301
jelen. Sokszor fogalmam sincs róla, hogy mit érezhet. Gyakran vagyok csalódott, frusztrált e miatt a kettőnk közti különbség miatt.
Ebben a konfliktusban a nő álma ez lehet: Én egy érzelmes ember vagyok, és punktum. Szerintem az élet erről szól: érezni a dolgokat, kapcsolatban lenni velük, reagálni rájuk. A felelősségteljességnek is ezt kéne jelentenie: képességet a reagálásra, felelésre, „felelés-ség". 15 Számomra ez a legfontosabb érték. Én felelek, reagálok mindenre, ami csak körülvesz: a szép művészi alkotásokra, az építészetre, a gyermekekre, a sportra, a szomorú filmekre, mindenre! Érzelmesnek lenni számomra annyi, mint élni. Engem így neveltek, és én boldog vagyok. Az az álmom, hogy megoszthassam az érzelmeimet azzal, akit szeretek. Ha ezt nem tehetem, számomra a házasság halálra ítéltetett, nem igazi, magányos.
Ava és Thomas AVA: A férjem túlságosan féltékeny, főleg a partikon. Nekem az a véleményem, hogy a társasági alkalmak azért vannak, hogy ott új emberekkel találkozzunk, akik érdekesek a számunkra. De a férjem a partikon félénkké és visszahúzódóvá válik. Azt mondja, hogy flörtölök ilyenkor, de ez egyáltalán nem igaz. Ez a vádaskodás nagyon sértő rám nézve, feldühít. Fogalmam sincs, hogyan nyugtassam meg, és már elegem van abból, hogy nem bízik meg bennem.
Ebben a konfliktusban a nő álma ez lehet: Egyáltalán nem flörtölök, és nem is érdekel senki más, csak a férjem. Csupán arról van szó, hogy a partikon tudom kiélni a „vadabb", társasági énemet. Ha partira megyek, senki másért sem akarok felelős lenni, csak önmagamért! Az a vágyam, hogy érezzem a felfedezés szabadságát! THOMAS: Partikon a f e l e s é g e m a férfiakat nézi és flörtölni kezd. Engem ez persze felzaklat és megaláz. Számtalanszor szóltam már neki ezért, de nem tudom megállítani.
15
Az angol eredetiben is hasonló szójáték olvasható: a „responsible" (megbízható, felelős) és a „response-able" (válaszadásra, felelésre képes) kifejezésekkel (aford.).
302
A jól működő' házasság hét alapelve
Ebben a konfliktusban a férfi álma ez lehet: Mindig azt szerettem volna érezni, hogy én egyedül is „elég" vagyok annak a számára, aki különleges helyet foglal el az életemben. Az az igazi vágyam, hogy teljességgel vonzó és kívánatos legyek a partnerem számára. Azt szeretném, ha a páromat csak én érdekelném, ha e n g e m akarna ismerni, és szeretné tudni, hogy mit gondolok, milyen vagyok belülről. Igazi romantikus élmény lenne a számomra, ha a feleség e m m e l elmennénk egy partira, és ő észre sem venné, hogy más férfiak is vannak ott, ha le sem venné a szemét rólam, és attól lenne ilyen feneketlenül boldog, hogy csakis velem lehet.
Melissa és Liam MEUSSA: A férjem sokkal gyakrabban szeretne szeretkezni mint én. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, amikor újra meg újra a szex miatt zaklat. Nem tudom, hogyan utasítsam vissza tapintatosan. Emiatt úgy érzem, mintha egy ogrével élnék együtt. Nem tudom, mit tehetnék.
Ebben a konfliktusban a nő álma ez lehet: Valamikor régen szexuális zaklatás áldozata voltam. Tehetetlen voltam, és borzasztó volt, de megtörtént. Tudom, hogy nem a férjem tehet a most bennem lévő érzésekről. De úgy érzem, a szex csak akkor lehet jó, ha úgy történik, ahogy én akarom. A házasságom alatt nagyon sokat gyógyultam, és sok g y e n g é d s é g e t tapasztaltam, de valószínűleg sosem f o g o m tudni teljesen feldolgozni ezt a traumát. Az a vágyam, hogy csak úgy szeretkezzünk, ahogy én akarom. LIAM: Sokkal többet szeretnék szexelni a feleségemmel, mint amenynyiszer ő akarná. Mindig fáj, amikor elutasít. Emiatt úgy érzem, hogy nem vagyok elég vonzó és kívánatos. Fogalmam sincs, mit tehetnék.
Ebben a konfliktusban a férfi álma ez lehet: Az a vágyam, hogy a feleségem kezdeményezze a szexuális együttlétünket, s hogy a szenvedélye teljesen elsöpörjön, hogy nagyon kívánjon, noha nem tartom magam különösebben vonzónak. Számomra a szex a teljes kapcsolódáshoz és teljes elfogadáshoz vezető út.
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
303
Ethan és Brittany ETHAN: szerintem a feleségem túlságosan zsugori, ha pénzről van szó, és nem hisz abban, hogy az élet élvezetéhez az kell, hogy megfelelő mértékben költsünk pénzt. Azért is neheztelek rá, mert nincs nagyobb szabadságom és beleszólásom abba, hogy hogyan költsük a pénzt.
Ebben a konfliktusban a férfi álma ez lehet: Az élet túl rövid ahhoz, hogy állandóan csak a jövőre tegyünk félre. Tudom, hogy bizonyos mértékig erre is szükség van, de szeretném valamennyire azt is érezni, hogy nem csak a holnapért élek. Nem szeretem azt az érzést, hogy az élet elhúz mellettem. Mégis gyakran pontosan úgy érzem, hogy nem vagyok elég különleges ahhoz, hogy pénzt „pazaroljanak" rám. Pedig nagyon is különlegesnek és élettel telinek szeretném érezni magam. Szerintem mindez abból jön, hogy amikor szegény voltam, nagyon kellett spórolnom. De most jól keresünk, és végre már nem kell garasoskodnom. BRITTANY: Szerintem a férjem nem elég gyakorlatias a pénzügyeket illetően, ezért meggondolatlanul és ö n z ő m ó d o n költekezik.
Ebben a konfliktusban a nő álma ez lehet: Szeretném élvezni az életet, de csak bizonyos határok között. Számomra a világ legnagyobb problémája a kapzsiság, a pénzsóvárság. Úgy tűnik, az embereknek a világ összes pénze sem elég, és sosincs elég „cuccuk". Vessünk csak egy pillantást a nyaraló amerikaiakra: mennyi mindenük van, lakókocsijuk, motorbiciklijük, csónakjuk, kocsijuk. Nem akarom, hogy sok cuccom legyen! Azt szeretném, ha kevés cuccal, kevés pénzzel is elégedett lennék. Tényleg nincs szükségem sok mindenre ahhoz, hogy boldog legyek. Úgy érzem magam, mint egy szerzetes, akinek célja van az életben, nagyon kevéssel beéri, boldog így is, örül az élet áldásainak, mert jut belőlük bőven. Ezért aztán én hiszek a takarékoskodásban és a kevés költekezésben. Szerintem így kell erkölcsösen élni. Hogy mindez honnan jön? Valószínűleg az apámtól, aki szintén nagyon mértékletes és takarékoskodó volt. Neki köszönhetően a családunknak mindig megvolt mindene, és amikor apám elhunyt, anyám semmiben sem szenvedett hiányt. Nagyon tisztelem ezért az apámat!
304
A jól működő' házasság hét alapelve
Amanda és Mason AMANDA: A férjem sokkal közelebbi kapcsolatban szeretne maradni a rokonainkkal mint én. Számomra a családi kapcsolatok igen sok stresszt és csalódást jelentenek. Én már leváltam a családomról, és jóval n a g y o b b f ü g g e t l e n s é g e t szeretnék.
Ebben a konfliktusban a nő álma ez lehet: Igen sok erőfes z í t é s e m b e került, h o g y megszabaduljak a diszfunkcionális család o m t ó l . A szüleim n a g y o n ridegek és távolságtartóak voltak. A h ú g o m az idegosztályon kötött ki, a bátyám pedig d r o g o s lett. Én voltam az egyedüli, aki megmenekült, de e h h e z az kellett, hogy eltávolodjak a családomtól; inkább a barátaimmal kerültem nagyon közeli kapcsolatba. A barátság mindig is rendkívül f o n t o s volt számomra, és a jövőben is az marad. Viszont egyáltalán nincs kedvem a férjem családjával ilyen közeli kapcsolatban lenni. Nagyon sok diszfunkcionális megnyilvánulást látok, amelyek elriasztanak. Kettőnk számára az az álmom, h o g y mi alakítsuk ki a saját családi szokásainkat, és őrizzük m e g a f ü g g e t l e n s é g ü n k e t . MASON: Sokkal közelebbi kapcsolatban akarok maradni családommal, mint amennyire a f e l e s é g e m szeretné. Számomra a családi kapcsolatok igen fontosak. A szüleim mindig ott voltak, segítettek, amikor nehéz volt az élet. Most, hogy már kezdenek idősödni, én is ott akarok lenni a számukra. A Biblia is azt mondja, hogy: „ne vess el e n g e m az én v é n s é g e m n e k idején; amikor e l f o g y az én erőm, ne hagyj el e n g e m ! " 1 6 Ez e n g e m kötelez.
Ebben a konfliktusban a férfi álma ez lehet: Számomra a nagy család mindig is különösen f o n t o s volt. Sok olyan vasárnapra emlékszem, amikor húsz-harminc rokon is v e n d é g e s k e d e t t nálunk. Nagyon érdekes történeteket hallottunk, kártyáztunk és sokat nevettünk. Aztán a vacsora is n a g y o n - n a g y o n f i n o m volt. Az az álmom, hogy fenntartsuk a közösségnek, közelségnek és a jólétnek ezt az érzetét.
16
Zsolt. 71, 9. (aford.).
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
305
Az elakadt házassági problémák kezelése Miután már némi jártasságra tettetek szert az álmok feltárása terén, készen álltok arra, hogy a saját kapcsolatotokban előforduló elakadásokkal foglalkozzatok. Azonban nem árt, ha felkészültök rá, hogy az ilyen problémákkal való bíbelődés sok időt igényel. Az is előfordulhat, hogy amikor elkezditek felismerni az álmaitokat, úgy tűnhet, hogy a kettőtök közti probléma ahelyett hogy javulna, még inkább elmérgesedik. Legyetek türelmesek! Nem könnyű felismerni az álmainkat, ahogy értük kiállni sem. Az elakadás alapvető természetéből fakad, hogy az álmaitok ellenállást váltanak ki, aminek következményeként mindketten még jobban beássátok magatokat „lövészárkaitokba", attól félve, nehogy engedjetek a másiknak.
E L S Ő LÉPÉS: I S M E R J É T E K M E G A L A P O S A N A Z ÁLMO(KA)T! Kezdésként válasszatok ki egy elakadást, amellyel dolgozni szeretnétek, írásban magyarázzátok meg saját álláspontotokat! Ne kritizáljátok a házastársatokat, ne vádoljátok őt! Segítség gyanánt, sorvezetőként a példákban szereplő házaspárok leírásaihoz fordulhattok: figyeljétek meg, hogy ők sem szidják egymást! Ahelyett, hogy kígyót-békát kiabálnának a másikra, inkább arra összpontosítanak, hogy házastársuknak mire van szüksége, mit szeretne elérni, és hogyan éreznek a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ezt követően írjátok le az álláspontotok mögött megbúvó, rejtett álmaitok történetét. Keressetek magyarázatot arra, hogy honnan jöhetnek ezek az álmok, és mit jelentenek számotokra, miért olyan fontosak nektek. Amikor már mindketten értitek, hogy milyen álmok táplálják az elakadásotokat, ideje beszélni is róluk. Mindketten negyedórát kaptok arra, hogy beszéljetek, ahogy arra is, hogy hallgassatok. Fontos, hogy ne megoldani akarjátok a problémát! Az erre tett kísérletek nagy valószínűséggel visszafelé sülnének el. A célotok ezúttal pusztán annyi, hogy megértsétek, miért olyan fontos a társatoknak a saját álláspontja. A beszélő feladata: Tárd fel őszintén az álláspontodat, és hogy mit
306
A jól működő' házasság hét alapelve
jelent a számodra. írd le a mögötte sejthető álmot, ami fenntartja az elakadást. Magyarázd el, hogy honnan jön ez az álom, és mit jelképez számodra. Légy egyértelmű és őszinte abban, hogy mit akarsz elérni, illetve, hogy miért olyan fontos ez a számodra. Úgy beszélj, mintha egy barátodnak vagy egy semleges harmadik személynek próbálnád elmagyarázni. Ne próbáld meg cenzúrázni vagy kisebbíteni, bagatellizálni az érzéseidet csak azért, hogy ne sértsd meg a párodat, hogy elkerülj egy vele folytatott vitát. Ha ez nehezedre esne, ismételd át a 9. fejezetben a higgadt beszélgetésindításról írtakat. „Én-közlésekben" fogalmazz, s csak a saját érzéseidről és szükségleteidről beszélj. A mostani állapototok nem alkalmas arra, hogy kritizáld a házastársadat vagy vitatkozz vele. Az, hogy hogyan érzel vele kapcsolatban az adott álmot illetően, olyan mellékes kérdés, amelynek megvitatására itt és most nincs lehetőség. A hallgató feladata: Függessz fel mindenféle ítélkezést! Ne csinálj személyes ügyet a házastársad álmából, még akkor sem, ha összefüggésben van a te valamelyik álmoddal. Ne vesztegesd az idődet azzal, hogy ellenérveket gyűjtesz vagy megoldást keresel! Ezúttal csak annyi a szereped, hogy meghallgasd a párod álmát, és bátorítsd arra, hogy minél részletesebben feltárja, megismertesse veled azt. Az alábbiakban felsorolunk néhány segítő jellegű kérdést. Ezeket persze nem muszáj szó szerint alkalmazni; elég, ha a bennük rejlő gondolatot és hozzáállást fogalmazod meg a saját szavaiddal.
AZ ÁLOMDETEKTÍV MÁGIKUS KÉRDÉSEI • „Mit gondolsz erről a problémáról? Vannak-e olyan értékrendedből következő, etikai megfontolásaid vagy más elképzelésed, amelyek kapcsolódnak a konfliktushoz való hozzáállásodhoz?" • „Mi mindent érzel ezzel az elakadásos konfliktussal kapcsolatban?" • „Számodra mit jelent az állásfoglalásod?" • „Mondd el az álmod történetét! Kapcsolódik-e valamilyen formában a saját életed történetéhez, a gyerekkorodhoz? Szeretném megérteni, hogy mindez mit jelent számodra."
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
•
307
„Mit szeretnél? Mire lenne szükséged? Ha lenne egy varázspálcám, amivel idevarázsolhatnám, amire csak szükséged van, mi lenne az?"
Ne így csináljátok! GEORGIA: Mindig a Mount Everest megmászásáról álmodoztam. NATHAN: Először is, ezt valószínűleg anyagilag sem engedhetjük meg magunknak. Másodszor pedig, annál stresszesebb dolgot, mint a hegymászás, el sem tudok képzelni. Nekem már egy asztal tetején is tériszonyom van. GEORGIA: Rendben, felejtsd el az egészet! így csináljátok! GEORGIA: Mindig a Mount Everest megmászásáról álmodoztam. NATHAN: Meséld el, hogy mit jelent számodra a hegymászás! Miben változtatná meg az életed? GEORGIA: Biztos nagyon felvillanyozna! Mintha a világ tetején állnék! Gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy gyenge vagyok, és semmit sem lennék képes megcsinálni. A szüleim mindig azt mondogatták, hogy „csak óvatosan, óvatosan!". Szerintem a hegymászás lenne számomra a legfelszabadítóbb dolog, amit csak el tudok képzelni. Úgy érezném általa, hogy valamit teljesítettem, valamit megcsináltam. Biztosítsd arról a párodat, hogy támogatod az álma megvalósításában. Ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy hiszel is az álmában, vagy hogy az tényleg olyasvalami, amit meg kéne valósítani. Partnered álmát három különféle szinten lehet tiszteletben tartani - mindegyik igen hasznos a házasságotok szempontjából. Az első annak kifejezése, hogy érted az álmot, és szeretnél többet is megtudni róla. Nathan például támogathatná Georgia elhatározását, hogy beiratkozzon egy hegymászó kurzusra, és lelkesen hallgathatná, ahogy a neje erről beszél, még akkor is, ha neki esze ágában sincs részt venni vele az említett kurzuson. A második szint az álom tényleges megvalósításában való
308
A jól működő' házasság hét alapelve
segítségnyújtás lenne; ebben az esetben az, ha Nathan anyagilag hozzájárulna Georgia részvételéhez a hegymászó expedícióban. A harmadik szint az lenne, ha ő maga is részt venne az álom megvalósításában, ha ő maga is örülne a hegymászásnak.
Egymás legszemélyesebb álmainak elismerése és tiszteletben tartása kulcsfontosságú a házasságotok megmentése és gyarapítása szempontjából.
Lehet, hogy úgy találod, partnered álmai közül néhány esetében mindhárom szinten képes vagy a támogatásra, míg más álmokkal kapcsolatban csak az elsőre, megértésre és érdeklődésre lennél képes. Ez rendben is van így. Az elakadások megszüntetésénél a lényeg nem szükségszerűen az, hogy egymás álmainak részesei legyünk (ámbár a házasságod gazdagítása is olyan mértékű lesz, amilyen a megvalósításé), hanem hogy tiszteletben tartsuk ezeket. Végső soron nyilván nem olyan házasságot akarsz, amelyben ugyan te győzedelmeskedsz, de ezt csak a házastársad eltiprásával vagy képes elérni.
M Á S O D I K LÉPÉS: MEGNYUGTATÁS Az egymással ellentétes álmok megvitatása igen stresszes lehet. Nagyon figyeljetek arra, hogy miként reagáltok a párbeszéd során elhangzottakra. Riaszd a házastársadat, ha a stressz jeleit kezded tapasztalni magadon (például erős, fokozott szívdobogást). Ne feledjétek, ha valamelyikőtöket letaglózzák az érzelmei, a beszélgetés sehová sem fog vezetni. Éppen ezért, ha egyikőtök feszült lesz, feltétlenül éljetek a javítási kísérletek adta lehetőségekkel. Ha az érzelmi elárasztás mégis bekövetkezik, álljatok le legalább húsz percre, és csináljatok valami olyasmit, ami megnyugtat, lehiggaszt. (Segítségért forduljatok a 9. fejezetben olvasható ötödik alapelv harmadik lépéséhez, a Nyugtassátok meg önmagatokat és egymást című részhez.)
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
309
H A R M A D I K LÉPÉS: KÖSSETEK IDEIGLENES KOMPROMISSZUMOT (A K É T K Ö R Ö S M Ó D S Z E R ) Most következik az a folytatólagos feladat, mely során megbékéltek az adott problémával, elfogadjátok a kettőtök közti különbségeket, és egyfajta kiindulópontként szolgáló kompromisszumot köttök, amely lehetővé teszi, hogy békében folytassátok a további megbeszélést. Tartsátok észben, hogy a cél továbbra sem a konfliktus megoldása - az ugyanis nagy valószínűséggel sosem fog véglegesen elmúlni. Ellenkezőleg, a célotok az, hogy kihúzzátok a probléma méregfogát; megpróbáljátok megszüntetni a fájdalmat, hogy az többé ne lehessen a szenvedés forrása. E folyamat elkezdéséhez használjátok a 9. fejezet negyedik gyakorlatát (A közös nevező megtalálása). Meg kell fogalmaznod azt az alapvető minimumot (elvárásaid kvázi „magját"), amelyből nem vagy, nem leszel képes engedni. Ehhez mélyen magadba kell nézned, és meg kell próbálnod két kategóriába sorolni a probléma összetevőit. N e m tárgyalható dolgok. A vitás helyzeten belül azok az elvárásaid, amelyekből csak úgy tudnál engedni, hogy azzal ellentmondanál az értékrendnek, megtagadnád alapvető szükségleteidet. Tárgyalható dolgok. Ez a kategória tartalmazza a problémának azon összetevőit, álláspontod olyan részeit, amelyekkel kapcsolatban rugalmas tudsz lenni, mivel ezek nem olyan fontosak számodra. Próbáld meg ezt a halmazt akkorára bővíteni, amekkorára csak tudod, az előzőt pedig olyan kicsivé csökkenteni, amekkorára csak lehet. Mutasd meg párodnak a listáidat! Dolgozzatok közösen, és használjátok azokat a készségeket, amelyeket a 9. fejezetben tanultatok, majd kössetek ideiglenes kompromisszumot. Próbáljatok e szerint élni, mondjuk, két hónapig, aztán értékeljétek ki a helyzetet. Ettől az első megegyezéstől még ne várjátok, hogy megoldást jelentsen a megoldhatatlanra; csak azt nézzétek, segített-e abban, hogy mindketten nagyobb megnyugvással, békében tudjatok élni. Itt van például Sally, aki abban hisz, hogy a pillanatnak kell élni; meglehetősen spontán módon tud viselkedni, és szabadosan bánik a pénzzel. Ezzel szemben Gus életének legfőbb mozgatórugója a biz-
310
A jól működő' házasság hét alapelve
tonságérzet. Lassan, megfontoltan hozza meg döntéseit, és nagyon takarékos. Ezek a különbségek rendszeresen oda vezetnek kettejük közt, hogy végül összevesznek, amikor Sally amellett kardoskodik, hogy vegyenek egy kis házat a hegyen. Gus erre azonnal rávágja, hogy szó sem lehet róla, mert nem engedhetik meg maguknak. Sally viszont meggyőződéssel állítja, hogy igenis telik rá. Egy éven keresztül tart náluk ez az elakadás. Akárhányszor megpróbálják megbeszélni a dolgot, mindig egymás leordításába torkollik a kísérlet. Gus felesége értésére adja, hogy szerinte csak felelőtlenül álmodozik, és elherdálja a pénzt, amiért olyan keményen megdolgoztak. Sally pedig azzal vádolja a férjét, hogy minden örömet és szórakozást ki akar űzni az életükből. Ahhoz, hogy képesek legyenek felülkerekedni elakadásukon, először is ki kell deríteniük, hogy egyikük, illetve másikuk számára milyen szimbolikus jelentéssel, milyen önmagán túlmutató jelentőséggel bír a ház a hegyen. Erre irányuló első megbeszélésük alkalmával Sally elárulja, hogy az álmai között szerepel az élet élvezete, hogy teljesen el tudjanak lazulni, és hogy harmonikus egységben érezhessék magukat a természettel, s mindezt meg is tudná valósítani a házvásárlással. S noha tart tőle, hogy Gus át akarja alakítani valamiféle robottá, ami a ma helyett mindig csak a holnapra gondol, ezt itt és most nem említi. (Említette ugyanis már épp elégszer az elmúlt időszakban.) Ehelyett arra összpontosít, amire vágyik, nem pedig arra, ami miatt dühös a férjére, vagy amitől tart vele kapcsolatban. Amikor Gusra kerül a sor, elmondja, hogy a takarékoskodás jelképes értelemmel bír számára. Nagyon szeretné magát anyagi biztonságban érezni, mert attól fél, nehogy időskorára koldusbotra jusson. Még élénken él emlékezetében a nagyszülei sanyarú sorsa (nagyon szegények voltak). Nagyapja végül egy olyan silány idősek otthonába került, amely - Gus meggyőződése szerint - minden emberi méltóságától megfosztotta. Éppen ezért élete egyik fő célja, hogy ne alázhassák meg időskorában. Gus azért is dühös Sallyre, mert úgy véli, a neje igen meggondolatlan, és infantilis módon szeretné minden vágyát azonnal kielégíteni, ezzel veszélyeztetve az ő jólétét, valamint azt az életet, amit épp próbál felépíteni. Ám most ő sem vágja Sally fejéhez mindezeket, hanem megmarad a pénzügyi biztonság után érzett vágya részletezé-
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
311
sénél, illetve annak bemutatásánál, hogy mi módon ered mindez a gyerekkorában megtapasztaltakból. Miután Sally és Gus átbeszélték meggyőződésük szimbolikus jelentését, egyfajta átalakulás veszi kezdetét. Ahelyett, hogy veszélyként tekintenének egymás álmaira, annak látják azokat, amik: mélyen megélt emberi vágyaknak, amelyek után ráadásul nem más vágyódik, hanem szerelmük tárgya. Ámbár az álmaik továbbra is ellentétben állnak egymással, most már mindketten motiválttá váltak arra, hogy közös alapokat találjanak, s megleljék azt a megoldást, amely érdekeiket egyformán tiszteletben tartja, s talán mindkettejük számára megoldást jelenthetne. Ezt pedig így próbálják elérni: 1. Meghatározzák mindazt, amiből nem tudnak engedni. Sally számára ilyen a ház a hegyen. Gus pedig legalább harmincezer dollárt szeretne megtakarítani ahhoz, hogy kellő anyagi biztonságban érezhesse magát. 2. Meghatározzák azokat a dolgokat, amelyek esetében rugalmasak tudnak lenni. Sally megelégszik egy kisebb házzal egy néhány hektárnyi területen, szemben azzal a nagyobb birtokkal, amiről korábban álmodozott. A nyaraló megvásárlásának időzítésében is rugalmas tud lenni. Ugyan igaz, hogy ő már most azonnal meg szeretné venni, de ezzel még tud néhány évet várni, ha azt látja, hogy Gus támogatja az elképzelésében, és közösen dolgoznak a megvalósításon. Gus pedig abban tud rugalmasabb lenni, hogy milyen gyorsan spórolják össze a harmincezer dollárt, mindaddig, amíg azt látja, hogy következetesen dolgoznak a kitűzött célon, s mindkettőjük fizetéséből félretesznek erre egy meghatározott összeget. 3. Összeállítanak egy olyan ideiglenes kompromisszumot, amely mindkettejük álmaival kalkulál. Vásárolnak egy kis nyaralót a hegyen, de nem az elkövetkező három évben. Ezalatt a megtakarításaik egyik felét letétbe helyezik, a másik felét megforgatják a tőzsdén. Néhány hónap múlva pedig ismét átnézik a tervet; ellenőrzik, hogy jól működik-e. Sally és Gus belátták, hogy a kettejük örökös problémája mélyén húzódó ellentét sosem fog megoldódni. Sally mindig megmarad ál-
312
A jól működő' házasság hét alapelve
modozónak, akinek az élete nyaralók és kalandos utazások körül forogna, miközben Gus állandóan a pénzügyi biztonságuk, nyugdíjalapjuk és ehhez hasonlók miatt fog aggódni. De azáltal, hogy megtanulnak együtt élni egymástól eltérő nézeteikkel, a legkülönfélébb konfliktusaikban is elkerülik az elakadást, amelyet alapvető szemléletkülönbségük okozna. Az alábbiakban olvasható még néhány olyan házaspár példája, akikkel az Álmok utáni nyomozás elnevezésű gyakorlatban már találkoztunk. E példák azt mutatják, hogyan tanulhatunk meg az ismertetett eljárás segítségével együtt élni különbözőségeinkkel. Feltehetőleg az itt szereplő konfliktusok közül egyik sem lesz pontosan olyan, mint a tiétek, de az ezekről szerezhető összbenyomás meggyőző lehet arra nézvést, hogy nagyon is eltérő véleményű házastársak miképp kerekedhetnek felül elakadásaikon. Brandon és Ashley
Elakadást kiváltó probléma: A ház takarítása, rendrakás - a nő azt szeretné, ha rendszeretőbb lenne a férje, míg a férfi azt, hogy a felesége hagyja békén ezzel. 1. A konfliktus mögött rejlő álmok felismerése és alapos átbeszélése Ashley álma: a rend és biztonság érzése otthonában. Brandon álma: a szabadság érzése otthonában. 2. Megnyugtatás Megegyeznek abban, hogy közös fürdőt vesznek gyertyafény és valamilyen mindkettőjük által kedvelt zene kíséretében. 3. Ideiglenes kompromisszumkötés (A kétkörös módszer) Amiből nem tudnak engedni: Ashley részéről: nem bírja elviselni, hogy férje szanaszét hagyja a használt ruhákat, amiknek a szennyeskosárban lenne a helyük, ahogy a koszos fürdőszobát sem képes tolerálni.
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
313
Brandon részéről: nem hajlandó elpakolni maga után a papírjait rögtön azután, hogy épp csak végzett velük. Amiben rugalmasak: Ashley: némi összevisszaságot még el tud viselni mindaddig, amíg nem jár vele együtt kosz. Brandon: meg tud birkózni a ruhák és edények elpakolásával, valamint a fürdőszoba-tisztítással mindaddig, amíg nem kell állandóan rendezkednie. Ideiglenes kompromisszum: mindketten felelősséget vállalnak a fürdőszoba és a konyha rendben tartásáért, takarításáért. Ashley hetente csak egyszer fog szólni a rendetlenségért, de ha Brandon akkor sem rak rendet, a neje összehordja az egészet egy nagy kupacba a férje dolgozószobájának padlóján. Folytatólagos konfliktus: Ashleynek mindig is problémát fog okozni a rendetlenség; Brandon pedig állandóan utálni fogja a rendet. Kyle és Nicole Elakadást kiváltó probléma: nagyon eltérő mértékű érzelemkifejezési hajlandóság 1. A konfliktus mögött rejlő álmok felismerése és alapos átbeszélése Nicole álma: az érzelmesség személyisége részét képezi, és részben ez ad értelmet az életének. Kyle álma: gyengeségként értelmezi az érzelmességet. 2. Megnyugtatás Hangosan felolvassák a relaxációs instrukciókat az Önmagunk megnyugtatása című gyakorlatból, miközben figyelik saját pulzusukat. Mindaddig várnak, amíg a pulzusuk vissza nem tér az alapértékhez.
314
A jól működő' házasság hét alapelve
3. Ideiglenes kompromisszumkötés (A kétkörös módszer) Amiből nem tudnak engedni: Nicole részéről: nem tudja nem szenvedélyesen élni az életét. Kyle részéről: nem tud nagyon érzelmessé változni, csak hogy Nicole kedvében járjon. Amiben rugalmasak: Mindketten belátják és elfogadják, hogy a házastársuk nem tud egy ilyen alapvető személyiségjegyet megváltoztatni. Ideiglenes kompromisszum: tisztelettel viseltetnek az e téren mutatott különböző vonásaik iránt. A férfi elfogadja, hogy feleségének szüksége van arra, hogy megossza érzéseit. A nő pedig elfogadja, amikor a férje erre képtelen. Folytatólagos konfliktus: továbbra is nagyon eltérő módon fogják kifejezni érzelmeiket. Ava és Thomas Elakadást kiváltó probléma: a nő mások társaságát is élvezi a partikon, míg a férje azt szeretné, hogy csak vele legyen. 1. A konfliktus mögött rejlő álmok felismerése és alapos átbeszélése Ava álma: hogy szabadnak érezhesse magát, és lehetősége nyíljon arra, hogy a társasági összejövetelek során másokkal is találkozhasson, megismerkedhessen új emberekkel. Thomas álma: hogy ő álljon a felesége figyelmének középpontjában. 2. Megnyugtatás A nőt megnyugtatja, amikor a férje garantálja, hogy nem áll szándékában kontrollálni őt, vagy megszabni, hogy kikkel barátkozzon. A férfit pedig az nyugtatja meg, hogy a neje biztosítja afelől, hogy őt egyetlen más férfi sem érdekli rajta kívül. Közösen meditálnak nagyjából félórát, mivel ezt mindketten szeretik csinálni.
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
315
3. Ideiglenes kompromisszumkötés (A kétkörös módszer) Amiből nem tudnak engedni: Ava részéről: legyen szabad jól éreznie magát és új emberekkel találkoznia. Thomas részéről: nem tudja elviselni, ha a felesége más férfiakkal táncol vagy megérint egy másik férfit, még akkor sem, ha az egyértelműen csak egy baráti gesztus. Amiben rugalmasak: Ava: nem kell teljesen magára hagynia a férjét a partikon. Thomas: elviseli, ha a felesége néhány percig más férfiakkal is beszélget. Ideiglenes kompromisszum: együtt maradnak körülbelül a parti idejének feléig. A másik „félidőben" Ava elmehet, és elvegyülhet a jelenlévők közt. De nem fog más férfiakkal táncolni és nem érinti meg őket - ha pedig Thomas azt mondja, hogy zavarja, amit a neje tesz, akkor abbahagyja azt. Folytatólagos konfliktus: Ava mindig is több társasági életet szeretne majd élni, mint ami a férje számára még kényelmes lenne. Most pedig nézzétek meg, fel tudjátok-e vázolni a saját problémáitokat a példákban megadott szempontok szerint. Először írjátok le egy érthető, egyértelmű mondatban, hogy mi a probléma, és mely álom (vagy álmok) táplálják azt. Ezt követően határozzátok meg, hogy mely területeken nem tudtok engedni, illetve melyeken lesztek képesek rugalmasak lenni. Végezetül kössetek egy ideiglenes kompromisszumot, megígérvén, hogy meg is próbáljátok betartani, legalább egy rövid ideig. Az is segít, ha készítetek egy rövid feljegyzést e folytatólagos konfliktusotokról, annak megerősítéséül, hogy mindketten tisztában vagytok vele, hogy ezt a problémát nem tudjátok megoldani - de együtt tudtok élni vele.
316
A jól működő' házasság hét alapelve
N E G Y E D I K LÉPÉS: MONDJATOK KÖSZÖNETET EGYMÁSNAK Előfordulhat, hogy több megbeszélésre is szükségetek lesz az olyan konfliktusok megoldására, amelyek mélyen érintik és zavarják a házasságotokat. Ezek a megbeszélések még akkor is rendkívül stresszesek lehetnek, ha igen nagy igyekezettel próbáljátok egymás álláspontját megítélés vagy minősítés nélkül elfogadni. A cél itt most az, hogy újrateremtsük benned a hálaérzetet, hogy arra tudj figyelni, mi mindenért lehetsz hálás, és magadba nézve kifejezd köszönetedet mindazért, amid van. Ez különösen nehéz lehet olyankor, ha épp előtte elakadásos házassági problémákról volt szó, de már éppen ezért is csak még inkább érdemes erőfeszítéseket tenni ennek érdekében. Ügyeljetek arra, hogy pozitív hangulatban zárjátok a megbeszélést; és három különböző dologért is mondjatok köszönetet a házastársatoknak. (Javaslatokért, ötletekért forduljatok az 5. fejezet 2. alapelvénél megtalálható „Nagyra értékelem..." listához!) Ezt a négy lépést követve képesek lesztek kiszabadulni az örökös problémákból adódó elakadások csapdájából. A folyamathoz - ahogy egymáshoz is - sok türelemre lesz szükségetek. Ezek a problémák természetüknél fogva igen szívósak, tartósak. Hogy enyhüljön a házasságotokra kifejtett nyomásuk, komoly elkötelezettségre és hitre lesz szükségetek. Abból viszont érezni fogjátok a haladást, ha már kevésbé tűnik terhesnek a probléma, ha már humorral tudtok beszélni a témáról, és már nem érzitek olyan óriásinak, hogy képes lenne kiszorítani kapcsolatotokból a szeretetet és az örömet.
12 Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
v j ^ lég yuppie 17 házasságunk volt", mondja Helen, majd hozzá/ t e s z i : „Ezalatt azt értem, hogy nagyon felületes volt. Jól kijöt, \ L y tünk egymással és szerettük egymást, de egyáltalán nem éreztem, hogy annyira kötődnék Kevinhez. Olyan volt, mintha szobatársak lennénk, akik lefekszenek egymással." Helen, a „hithű feminista" mindig is nagyon büszke volt függetlenségére. Először Kevin mellett is nagyszerűnek tartotta az önálló életvitelt - saját karrier, eltérő érdeklődés, különböző barátok. De minél hosszabb ideje voltak házasok, és főleg azután, hogy megszülettek a gyermekek, egyre inkább úgy érezte, hogy valami hiányzik. Nem akarta feladni stabil, erős identitását, mégis valamivel többet szeretett volna kapni a házasságtól. Miután részt vettek az egyik workshopunkon, Helen ráébredt, hogy arra az érzésre vágyott, hogy Kevin és ő egy család. Ha házasságotokban betartjátok az első hat alapelvet, a kapcsolatotok igen nagy valószínűséggel stabil és boldog lesz. De ha azt kérdezed, hogy „a házasság csak ennyi?", akkor elképzelhető, hogy a helyzetetek sokban hasonlít Helen és Kevin esetéhez. Ilyenkor feltehetően a közös cél, értelem mélyebb érzése, átélése hiányzik. A házasság nem csak a gyerekek felneveléséről, a családi munkamegosztásról és a szeretkezés-
17
Jól kereső, fiatal, középosztálybeli városlakó (aford.).
318
A jól működő' házasság hét alapelve
ről szól. Kapcsolatotoknak lehet egy spirituális dimenziója is, amely arra irányul, hogy bensőleg is közös életet teremtsetek. Egy olyan kultúrát, amely jelképekben, rítusokban gazdag, és lehetővé teszi azon szerepeitek és céljaitok nagyra értékelését, amelyek összekötnek titeket, és amelyek elvezetnek benneteket annak megértéséhez, hogy egy családként kik is vagytok valójában. Kultúráról beszélve általában nagyobb etnikai csoportok vagy egész országok sajátos szokásaira gondolunk. De teremthet saját kultúrát akár két olyan ember is, akik megegyeznek abban, hogy összekötik az életüket. Lényegében minden házaspár és család megteremti saját mikrokultúráját. És a többi kultúrához hasonlóan ezek a kis egységek is megteremtik a saját szokásaikat (mint például a vasárnap esti éttermi vacsora), rítusaikat (például a pezsgővel való koccintás gyermekeik születése után), mítoszaikat (tehát azokat a történeteket, amelyeket a házasok mesélnek egymásnak - saját magukról). Függetlenül attól, hogy ezek a történetek igazak-e vagy sem, netán valamennyire átköltöttek, továbbírtak, a felek ezekkel mondják el a házasságukról alkotott elképzeléseiket, érzéseiket, és hogy mit jelent az adott csoporthoz (közös családjukhoz) tartozni. Paula és Doug úgy tekintettek magukra, mint családjaik „törpéire". Saját családjaikban úgy kezelték őket, mint a legkevésbé intelligens, legkevésbé vonzó és a sikerre legesélytelenebb családtagokat. A sors azonban úgy hozta, hogy a testvéreik nem házasodtak meg vagy elváltak, miközben Paula és Doug boldog családot alkottak, biztos állásuk volt, és szerető, meghitt közegben nevelték gyermekeiket. Házassági kultúrájuk része az a történet, amit önmagukról mondanak: hogy milyen nagyszerű csapatot alkotnak, mennyire bátrak és harciasak, hogyan hánytak fittyet a bennük kételkedők belekotyogásaira, és hogyan sikerült megannyi nehézség ellenére is győzedelmeskedniük. A kultúra kialakítása egyáltalán nem azt jelenti, hogy a házasok életfilozófiájuk minden egyes kérdésében egyetértenének. Ez inkább összecsiszolódási jelent. Megtalálják a módját, hogy miképp tisztelhetik egymás álmait, még akkor is, ha nem mindig osztják azokat. Közösen kialakított kultúrájuk magában foglalja mindkettejük álmait. Ráadásul elég rugalmas is ahhoz, hogy változzék, ahogy a személyiségük is változik, fejlődik. Amikor egy házasságban jelen van a közös értelem ér-
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
319
zése, konfliktusaik is sokkal kisebb intenzitásúak, ahogy az örökös, megoldhatatlan problémák kisebb valószínűséggel vezetnek elakadáshoz. Egy házasság természetesen anélkül is lehet stabil, hogy feltétlenül tudnátok, mi az értelme közös életeteknek. A házasságotok akkor is „működhet", ha álmaitok nincsenek szinkronban. Az előző fejezet éppen azt magyarázta, hogyan tudtok örökös, megoldhatatlan problémáitok körül úgy navigálni, hogy együtt tudjatok élni ezekkel, ahelyett, hogy elakadásban végződnének. Fontos elfogadnotok, hogy nagy valószínűséggel mindkettőtöknek vannak olyan álmai, amelyekkel a másik nem tud azonosulni, de tiszteletben tudja tartani őket. Előfordulhat, hogy eltérő a vallásotok, de képesek vagytok kellő tiszteletet tanúsítani egymás lelki fejlődése iránt, így áthidalva a hitbeli nézetkülönbségeiteket. Ám az is igaz, hogy a boldog házasság több pusztán a konfliktusok elkerülésénél. Minél inkább egyetértetek az élet legalapvetőbb kérdéseiben, annál gazdagabb, mélyebb és - bizonyos értelemben - könynyebb a házasságotok. Természetesen nem kell magatokból kivetkőzve ugyanazokat az értékeket vallanotok. De bizonyos mértékű összehangolódás magától is megtörténik, ha nyitottak vagytok egymás szempontjaira. Éppen ezért minden házasság fontos célja az olyan légkör megteremtése, amely elősegíti, bátorítja a feleket arra, hogy őszintén beszéljenek meggyőződésükről. Minél őszintébben és minél nagyobb tisztelettel tudtok beszélni egymással, annál nagyobb valószínűséggel hangolódnak össze értelmezési rendszereitek. Műhelymunkánk során Helen és Kevin úgy tudtak közös életük spirituális dimenziójára összpontosítani, hogy átbeszéltek néhányat azon kérdések közül, amelyek ebben a fejezetben is megtalálhatók. Életükben először őszintén tudtak beszélni saját családjukról, annak történetéről, értékrendjéről és jelképeiről. Hazaérve Helen elővette régi családi fotóalbumát, és megmutatta férjének a dédszülei képét, akik Írországból érkeztek Amerikába. Elmesélte Kevinnek a dédszülei házasságáról számtalanszor hallott történetet: hogyan jegyezték el egymást, mielőtt a dédapa elindult volna Amerikába. A dédapa végig hűséges maradt a dédmamához az alatt a négy év alatt, amíg sikerült annyit összespórolnia, hogy utána jöhessen a jegyese is. Helen értelmezésében az a
320
A jól működő' házasság hét alapelve
történet üzenete, hogy a hűség a házasság és a családi élet egyik oszlopa. Korábban ezt ilyen közvetlenül még sosem mondta el Kevinnek. A férfi is mesélt neki családja történetéről, főleg arról a nagymamájáról, aki egymaga vezetett egy vegyesboltot egy Kansas állambeli vidéki kisvárosban. Majdnem csődbe jutottak, mert a nagymama olyan jólelkű volt, hogy a szegény szomszédoknak mindig ingyen adta az élelmiszert a nagy gazdasági világválság idején. A környékbeliek mind tudták, hogy a nagymama a sajátjából adott a szegény családoknak, akik hétfő esténként, zárás után meg is jelentek nála. „Édesapám állandóan azt hajtogatta, hogy mi, Monahansek olyan nagylelkűek vagyunk, hogy az már kész őrültség", mondta a nejének. „De ezt mindig hangsúllyal mondta, amivel közben a büszkeségét is kimutatta." Kevin azt is elmondta a feleségének, hogy mindez mennyire meghatározó hatással volt az ő felnőttkorára is: mindig fontosnak tartotta, hogy a karácsonyi borravalók mellett még igen jelentős adományt is adjon különféle karitatív szervezeteknek. Ez a beszélgetés fordulópontot jelentett Kevin és Helen házasságában. Innen fogva gyakran beszélgettek az olyan értékekről, mint például a hűség és a nagylelkűség, amelyek a gyermekkorban hallott történeteken keresztül hatottak a személyiségükre. Idővel, ahogy megismerték egymás családjainak történetét, majd továbbadták saját gyermekeiknek is, ezek az elbeszélések az általuk teremtett új család történetévé szövődtek. Helen elfogadta és magáévá tette a Monahansek történetét és értékeit, amelyek Kevin számára fontosak voltak, és a férfi is ugyanígy tett a felesége történeteivel. Ahogy írtam, minél több közös értelmet találtok, annál mélyebb, tartalmasabb és boldogabb lesz a kapcsolatotok. Mindez az idők során tovább erősíti a házasságon belüli barátságotokat, ami még inkább megkönnyíti a felbukkanó konfliktusokkal való megbirkózást. Ez a hét alapelv szépsége! Olyan visszahatási rendszert alkotnak, amely biztosítja, hogy az egyik alapelven dolgozva egyben könnyebbé válik a többin való munkálkodásod is.
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
321
A közös értelem négy alappillére A házaspárokkal végzett munkám során a közös értelem négy igen fontos alappillérét sikerült beazonosítanom. Ha a pár együtt építgeti ezeket, azzal kölcsönösen gazdagítják kapcsolatukat és családi életüket.
A Z E L S Ő ALAPPILLÉR: A K A P C S O L Ó D Á S , K Ö T Ő D É S RÍTUSAI Elkeserítő adat, hogy az amerikai családoknak csak mintegy harmada vacsorázik együtt rendszeresen, de még ezeknek is nagyjából a fele közben a televíziót nézi. Ez aztán nagy hatékonysággal meggátol bárminemű beszélgetést a vacsora alatt. A házasságotokban (és a gyermeknevelésben) történő rítusteremtés igen hatásos ellenszere lehet ennek a széttartási tendenciának. A rítus olyan strukturált esemény vagy szokás, amelynek mindannyian örültök, melyre mindannyian számítotok, és amely nemcsak kifejezi, de meg is erősíti összetartozásotok érzését. A legtöbbünk számára gyermekkorunkból ismerősek ezek, függetlenül attól, hogy karácsonykor az éjféli misére mentünk-e, vagy Kwanzaagyertyákat18 igen gyakran a házastársak egyáltalán nem beszélnek arról, hogy ezek a hagyományok mit is jelentenek számukra. A szociológus William Doherty A tudatos család című könyvében rámutat a házastársak által teremtett olyan rítusok fontosságára, amelyek szándékosak, tudatosak és értelemmel bírnak. Azzal, hogy elismeritek az egymás által a kapcsolatotokba hozott, illetve az általatok teremtett rítusok folyamatos értékét és jelentőségét, elősegítitek és megerősítitek családi identitásotokat. A rítusoknak nem kell szükségszerűen a gyermekkorotokban és családi történeteitekben gyökerezniük. Ti is teremthettek ilyeneket ma-
18
Az Amerikában élő nyugat-afrikai diaszpóra, illetve az afroamerikai kultúra (december 26-tól január l-ig tartó) ünnepe, amely nagy lakomában és ajándékozásban csúcsosodik ki. Egyik jelképe a kandeláberen meggyújtott hét gyertya, melyből három piros, három zöld, a középen álló pedig fekete (aford.).
322
A jól működő' házasság hét alapelve
gatoknak. Ha gyerekként szeretted volna, Hogy a családod hétvégén kirándulni menjen, akkor építsétek be ezt a mostani heti időrendetekbe. Vagy ha azt szeretted volna annak idején, hogy a karácsony spirituális oldala több figyelmet kapjon nálatok, akkor most elhatározhatjátok, hogy minden évben közösen elmentek az éjféli misére. Az új rítusok maguktól, természetesen is kialakulhatnak, ahogy házaspárként közösen haladtok az élet útján. Például a hálaadásnapi vacsora alkalmával, amelyet közösen ünneplünk Julie-val és legszűkebb baráti körünk tagjaival immáron tizenhárom éve, az a szokás, hogy az asztal körül ülők sorban elmondják, miért adnak hálát az elmúlt évet illetően. Ezek a történetek az esztendők során egyre hosszabbakká és személyesebbekké váltak. Julie-val együtt évről évre örömmel készülünk erre a szívet melengető, összetartozási rítusra. A családtagok születésnapi tortájának sütése fontos rítussá vált Nick, Halley és gyermekei számára. A fiuk még kiskorában allergiás lett a tojásra, így a környékbeli cukrászdákból sehol sem vásárolhattak neki tortát. Ezért aztán a családtagok születésnapjaira Halley és Nick elkezdtek saját maguk sütni tojásmentes tortákat. A fiuk aztán idővel kinőtte a tojásallergiáját, de az otthon sütött születésnapi torták szokása megmaradt. A rítus lehetőséget biztosít számukra az összejövetelre, együttlétre és a születésnap meghitt, otthoni, családi megünneplésére. Az egymáshoz kapcsolódást, kötődést szolgáló rítusok védjegye az, hogy nem véletlenszerűek, hanem olyan strukturált, „forgatókönyvszerűén megrendezett" hagyományok, amelyek lefolyását előre ismeritek. Tudjátok, hogy mi fog történni, hogy figyeltek egymásra, és hogy oly módon kapcsolódtok egymáshoz, ami mindkettőtök számára értelemmel bír. Julie és én például nagyon büszkék vagyunk egyik rítusunkra, amit „évenkénti nászútnak" nevezünk. Az elmúlt tizenöt évben egy hetet mindig ugyanannak a panziónak ugyanabban a szobájában töltünk. A környezet csodás, és legalább száz mérföldre van az otthonunktól. Elvisszük a kajakunkat, megnézzük a környékbeli képzőművészeti galériákat és nagyokat kirándulunk. Feltöltődéssel töltjük az egész hetet, együtt álmodozunk, és igen, bizony olykor veszekszünk, vagy tisztázunk olyan dolgokat, amelyeket egészen addig nem
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
323
tudtunk megvitatni különböző elfoglaltságaink miatt. Ez a hét mindig romantikus, varázslatos és különleges. A házaspárok egy része sokat profitálhat abból is, ha a szeretkezéshez alakítanak ki rítusokat, és arról beszélgetnek egymással. Az emberek gyakran azt gondolják, hogy a szex akkor a legjobb, ha spontán, és nincs előre megtervezve. De ha megkérdezzük a házaspárokat, hogy mikor volt számukra a legjobb, legemlékezetesebb az élmény, rendszerint azt válaszolják, hogy a kapcsolatuk elején, még az udvarlás alatt. Abban az időszakban még megtervezték a romantikus együttléteiket, kigondolták, hogy mit viseljenek, milyen parfümöt vagy kölnit használjanak, gondoskodtak zenéről, borról és így tovább. A romantika és a szexualitás ilyen rítusaihoz való visszatérés mindkét fél számára igen élvezetessé teheti az együttlét élményét. Hogy megtudjátok, mennyire vagytok jók abban, hogy rítusokkal teremtsétek meg e közös értelmet, külön-külön töltsétek ki az alábbi kérdőívet. Ha úgy találjátok, hogy másképp látjátok a dolgokat, akkor fogjátok fel ezt a felfedezést egyfajta lehetőségnek arra, hogy olyan kapcsolódási, kötődési rítusokat teremtsetek, amelyek mindkettőtök számára mély értelemmel bírnak.
KAPCSOLÓDÁSI RÍTUSOK KÉRDŐÍVE Olvassátok el az egyes állításokat, és karikázzátok be az „l"-t, ha azt igaznak, a „H"-t pedig, ha hamisnak találjátok. 1. Teljesen egy húron pendülünk az otthon elköltött vacsorákat körülvevő rítusokat illetően. I H 2. Az ünnepi étkezéseink nagyon különlegesek és boldogan telnek (vagy mindketten egyformán utáljuk őket). I H 3. Esti hazaérkezéseink és együttléteink általában különleges alkalmak számunkra. I H 4. Ugyanazt gondoljuk a televízió otthonunkban betöltött szerepéről. I H
324
A jól m ű k ö d ő házasság hét alapelve
5. Az esti lefekvés rendszerint jó alkalom arra, hogy közel legyünk egymáshoz. I H 6. A hétvégén sok olyan dolgot teszünk együtt, ami boldogsággal tölt el bennünket, és értékes időtöltésnek tartjuk. I H 7. Az otthoni szórakozással kapcsolatban (barátok meghívása, partik és így tovább) egyforma az értékrendünk. I H 8. Egyformán szeretjük (vagy ki nem állhatjuk) a különleges, ünnepi alkalmakat (mint például a születésnapok, évfordulók, családi összejövetelek). I H 9. Amikor megbetegszem, érzem, hogy a házastársam gondoskodik rólam és szeret. I H 10. Izgatottan várom és élvezem a közös vakációinkat, utazásainkat. I H 11. Különösen élvezzük az együtt töltött reggeleket, délelőttöket I H 12. A házimunka közös elvégzése rendszerint jó érzéssel tölt el minket. I H 13. Megvannak a jól bevált eszközeink arra, hogy felfrissüljünk és feltöltődjünk, amikor fáradtak és enerváltak vagyunk. I H Értékelés: Adj minden egyes igaz válaszért egy pontot. Ha a kijött eredmény nem éri el a három pontot, akkor kapcsolatotoknak jót tenne némi javulás ezen a téren. Használjátok a közös értelem és jelentőség megteremtésére szolgáló gyakorlatot, amely a 332. oldalon kezdődik, és fókuszáljatok a „rítusok" részre!
A M Á S O D I K ALAPPILLÉR: EGYMÁS SZEREPEINEK TÁMOGATÁSA A világban elfoglalt helyünkről alkotott elképzelésünk jelentős mértékben az általunk betöltött szerepeken múlik - házastársak vagyunk, esetleg gyerekek és/vagy szülők, valamint ilyen-olyan munkakörben dolgozunk. A házasság szempontjából a saját és házastársunk szerepeiről kialakított álláspontunk vagy erősíti a kettőnk közti harmóniát és értelmet, vagy feszültséget teremt.
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
325
A házasságod annál tartalmasabb lesz, minél inkább összhangban vannak az egymással kapcsolatos elvárásaitok - vagyis, hogy érzésed szerint hol kéne lennie a párod helyének a családotokban. Itt most természetesen nem az olyan felszínes dolgokról beszélünk, mint hogy ki mossa el a tányérokat, hanem az önmagaddal és házastársaddal szemben táplált, nem kis elvárásokról. Például Ian és Hilary is úgy gondolta, hogy a férfi legyen a védelmező és kenyérkereső fél, a feleség pedig inkább afféle nevelő, gondoskodó feladatokkal bír. Chloe és Evan pedig inkább az olyan egyenjogú házasság mellett tette le a voksát, amelyben mindkét házastárs érzelmileg és anyagilag is támogatja egymást. Mivel a férj és a feleség mindkét kapcsolatban azonosan gondolkodott a szerepköröket illetően, mindkét házasság jól működött. Persze, ha Ian Chloe-t vette volna feleségül, Hilary pedig Evanhoz ment volna hozzá, abból nem kevés problémájuk származott volna. A gyermekneveléssel kapcsolatos hasonló elképzelések - mint például, hogy milyen értékeket tartunk fontosnak átadni a gyermekeinknek - szintén hozzájárulnak a házasság értelméhez, jelentőségéhez. De ugyanez a helyzet a szüleiddel és testvéreiddel való kapcsolattartást illetően is. Családod részének tekinted-e őket, vagy kívülállóknak, akikkel szemben bizonyos távolságot tartasz? De még a munkáról alkotott elképzeléseid is - mint például, hogy mit jelent dolgozni, és milyen jelentőséget tulajdonítasz a saját munkádnak - mélyíthetik, gazdagíthatják a házastársaddal való kapcsolatotokat. Más szóval, minél inkább hasonló módon gondolkodtok ezekről a dolgokról, annál jobban erősödik a házasságotok is. Mindez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az élet minden filozófiai vagy spirituális kérdéséről egyformán kellene gondolkodnotok, azt pedig végképp nem, hogy ezekről tudnátok is egyformán gondolkodni. Még az olyan házastársak is, akik hasonló munkakörben dolgoznak, különböző jelentőséget tulajdoníthatnak neki. Johnny például szenvedélyes tudós. Geológusként végzett munkája fontos részét képezi identitásának, és nagymértékben meghatározza azt, ahogyan a világot látja. Inspirációt nyer a tudományos szemlélet objektivitásából és analitikusságából. Nagyon büszke a szakmájára. Ha megkérdezik tőle, hogy ki ő, azt válaszolja, hogy elsősorban geológus. Felesége, Molly is geológus, de ő messze nem azonosul ennyire a szakmájával.
326
A jól működő házasság hét alapelve
Ő elsősorban nőnek tartja magát, sokkal inkább mint tudósnak. De Molly és Johnny olyan sok más téren kapcsolódnak egymáshoz, hogy ez a különbség nem okoz számukra nehézséget.
SZEREPEK KÉRDŐÍVE Hogy jobb rálátásotok nyílhasson arra, mennyire tudtok közös értelmet és jelentőséget teremteni egymás szerepeinek támogatásával, olvassátok el az egyes állításokat, és karikázzátok be az J"-t, ha azt igaznak vagy a „H"-t, ha hamisnak tartjátok. 1. Szülői szerepünkkel kapcsolatban vallott értékrendünk számos ponton megegyezik. I H 2. Házastársi szerepünkkel kapcsolatban vallott értékrendünk számos ponton megegyezik. I H 3. Hasonló elképzeléseink vannak azzal kapcsolatban, hogy mit jelent jó barátnak lenni. I H 4. A munkának az ember életében betöltött szerepével kapcsolatban jól összeegyeztethető a házastársam véleménye az enyémmel. I H 5. A házastársammal nagyon hasonló a munka és a családi élet összeegyeztetéséről vallott filozófiánk. I H 6. A házastársam támogat abban, amit életem alapvető küldetésének tartok. I H 7. A házastársam egy véleményen van velem a családjaink és rokonaink (testvérek, szülők) közös életünkben betöltött jelentőségét illetően. I H Értékelés: Adj minden egyes igaz válaszért egy pontot. Ha az eredményed három pont alatt marad, akkor kapcsolatotoknak jót tenne némi javulás ezen a téren. Használjátok a közös értelem és jelentőség megteremtésére irányuló gyakorlatot, amely a 332. oldalon kezdődik, és fektessetek kiemelt hangsúlyt a „szerepek" részre!
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
327
H A R M A D I K ALAPPILLÉR: KÖZÖS CÉLOK Részben azok a célok teszik tartalmassá az életünket, amelyek megvalósításáért küzdünk. Miközben mindannyiunknak vannak nagyon is gyakorlati ambíciói - például egy bizonyos mértékű jövedelem elérése -, vannak mélyebb, spirituálisabb törekvéseink is. Az egyik személy számára cél lehet a viharos és zaklatott gyermekkor után a béke és gyógyulás megtalálása. Egy másik ember számára lehet jószívű és nagylelkű gyermekek nevelése a cél. Igen sokszor hallgatunk, nem beszélünk legmélyebb vágyainkról, céljainkról. Olykor mi magunk sem teszszük fel ezeket a kérdéseket önmagunk számára. De ha feltesszük, lehetőséget teremthetünk olyasvalaminek a felfedezésére, amely nagyon nagy hatással lehet mind önmagunkra, mind pedig a házasságunkra nézve. Nemcsak házasságod intimitását fogod növelni, ha megosztod pároddal legmélyebbről eredő vágyaidat. Minél inkább képesek vagytok együtt dolgozni közös céljaitok elérésén, ezek a célok annál tisztább képet mutatnak majd arról az útról, amelyen végigmenve kapcsolatotok tovább mélyülhet. Például Emilie és Alex elkötelezett önkéntesek voltak annál a templomnál, ahova misére is jártak. Amikor a gyermekeik már felnőttek, elhatározták, hogy lelkileg is gazdagítani fogják közösségüket. A férfi ezért az egyházi iskola igazgatótanácsában vállalt pozíciót, a nő pedig elindított egy felnőttképzési programot olyanok számára, akik szerették volna jobban megismerni a hitüket. „Egyedül is megtettem volna ezt", mondja Emilie. „De hogy Alexszel együtt adhatok vissza és tehetek valamit a közösségért, az egyházért, az csak még nagyszerűbbé teszi az élményt. Nemcsak a hitemben érzem úgy, mintha megújultam volna, de ugyanezt érzem a házasságunkkal kapcsolatban is."
328
A jól m ű k ö d ő házasság hét alapelve
KÖZÖS CÉLOK KÉRDŐÍVE Hogy megismerhessétek, mennyire tudtok közös értelmet és jelentőséget teremteni céljaitok által, olvassátok el az egyes állításokat, és karikázzátok be az „l"-t, ha azt igaznak vagy a „H"-t, ha hamisnak érzitek rátok nézve. 1. Nagyon sok közös célunk van. I H 2. Ha időskoromban majd visszatekintek az életutunkra, úgy fogom látni, hogy útjaink összefonódtak. I H 3. A házastársam értékeli az eredményeimet. I H 4. A párom tiszteletben tartja azokat a személyes céljaimat is, amelyek nem kapcsolódnak a házasságunkhoz. I H 5. Sok közös célunk van olyan személyeket illetően is, akik nagyon fontosak számunkra (gyerekek, rokonok, barátok, közösség). I H 6. Pénzügyi céljaink is nagyon hasonlóak. I H 7. A potenciális pénzügyi katasztrófákat illetően hasonló félelmeink vannak. I H 8. Egyéni és közös vágyaink, reményeink a gyermekeinket, életünket és öregkorunkat illetően is jól összeegyeztethetők. I H 9. Életünkkel kapcsolatos álmaink kifejezetten hasonlóak, de legalábbis jól összeegyeztethetők. I H 10. Még ha ezek helyenként eltérőek is, képesek voltunk mindkettőnk elképzeléseit szem előtt tartva megoldásokat találni álmainkat illetően. I H Értékelés: Adj minden egyes igaz válaszért egy pontot. Ha az eredményed három pont alatt van, akkor kapcsolatotoknak jót tenne némi javulás ezen a téren. Használjátok a közös értelem és jelentőség megteremtésében segítő gyakorlatot, amely a 332. oldalon kezdődik, és fektessetek kiemelt hangsúlyt a „célok" részre!
Hetedik alapelv: A közös értelem m e g t e r e m t é s e
329
N E G Y E D I K ALAPPILLÉR: KÖZÖS ÉRTÉKEK ÉS SZIMBÓLUMOK Az értékek és a hit jelentik a házasság közös értelmének, jelentőségének negyedik alappillérét. Ezek olyan filozófiai tartalmak, amelyek arra nézve adnak útbaigazítást, hogy miként alakítsd az életed. Néhány embernél az értékek vallásos meggyőződésükből fakadnak. De a nem vallásos házaspárok is rendelkezhetnek olyan hitrendszerrel, amely meghatározza elképzeléseiket, döntéseiket és választásaikat. Egy házaspár igen gyakran szimbólumokkal fejezi ki közös értékeit és hitrendszerét, amelyek lehetnek tárgyak, de megfoghatatlan dolgok is. A vallási jelképek, mint például a kereszt vagy a mezüze 19 , otthon is jelzik a házaspár hitét. Ezek jelképezik azokat az értékeket, amelyekről beszélnek, esetleg vitatkoznak, amelyeket közössé tettek, és aztán személyessé is váltak. De természetesen vannak egyedibb, személyesebb jelképek is. Jenna és Spencer számára az étkezőasztaluk bír különleges jelentéssel. Több éven át gyűjtöttek rá, és egy olyan helybéli asztalossal készíttették el, aki mestere volt a fafaragásnak. Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen családi ünnepségre készülvén megterítik, ereje és kecsessége a saját házasságuk szépségéről és stabilitásáról árulkodik. Egy másik család (halva született első gyermekük emlékére) egy angyalként ábrázolt kisbaba miniatűr szobrát helyezte a kandalló párkányára. Az angyalka a kisbabájukat jelképezte, de egyben emlékeztette őket a saját kitartásukra, mély szeretetükre és egymás támogatására, melyek segítségével képesek voltak megküzdeni e tragédiával, és amelyek lehetővé tették, hogy továbblépjenek, és végül boldog nagycsaláddá válhassanak. Az elvont, absztrakt szimbólumok legalább annyira jelentősek a házasság szempontjából, mint a megfoghatók. Már maga a közös otthon is jelképes tartalommal bírhat egy házaspár számára. Nemcsak úgy tekinthetnek rá, mint arra a helyre, ahol étkeznek és alszanak, hanem mint közös életük spirituális szentélyére is: talán itt teljesült be a szerelmük, itt fogantak gyermekeik, akik itt nőttek fel és így tovább. 19
Zsidó jelkép, az ajtófélfára szerelt, gyakran díszes tokba helyezett, pergamenlapra írt imádság (aford.).
330
A jól működő házasság hét alapelve
A családi történetek is többnyire szimbolikusak: megjelenítik azokat az értékeket, amelyek mélyen meghatározzák közös életüket. Helen története a dédszüleiről, akik akkor is életben tartották szerelmüket, amikor egy óceán választotta el őket egymástól, jól jelképezi a család mély és elkötelezett hűségérzetét. Minden egyes alkalommal, amikor ismételten elmesélték ezt a történetet (márpedig ez a családi történetek egyik legfőbb jellemzője, az évek során folyamatosan újra és újra elmesélik ezeket), remekül szimbolizálta, hogy a családjuk számára milyen nagy értékkel bír a hűség. Otthonunkban van egy fal, tele a felmenőink képeivel. A hozzájuk kapcsolódó történetek testesítik meg azokat az értékeket, amelyeket házaspárként képviselünk. Van például egy kép a dédnagyapámról, aki kóser hentes volt, közismerten híres a nagylelkűségéről. Minden héten elajándékozta a tulajdonában lévő hús tíz százalékát a rászoruló családoknak, bármilyen vallásúak is voltak, a cigányoknak is. Mi több, még afféle „kémhálózata" is volt, amely értesítette arról, hogy éppen melyik család éhezik; s akiknek szükségük volt rá, a hús varázslatos módon egyszer csak ott termett a házuk küszöbén. Gyakran mesélek róla a lányaimnak, mondván, hogy a dédnagyapám megtestesítette azt a törődést és gondoskodást, amit mi olyan nagyra értékelünk, és magunk is megpróbálunk utánozni.
KÖZÖS ÉRTÉKEK KÉRDŐÍVE Hogy rálátásotok nyíljon arra, hogy az általatok képviselt értékek által milyen hatásfokkal tudjátok megteremteni a közös értelmet, olvassátok el az egyes állításokat, és karikázzátok be az „l"-t, ha úgy találjátok, igaz, a „H"-t pedig, ha úgy, hogy az hamis. 1. Ugyanazt jelenti számunkra az otthonunk. I H 2. Meglehetősen hasonlóan gondolkodunk arról, hogy mit is kellene jelentenie a szeretetnek. I H 3. Értékrendünkben hasonló helyet foglal el a békesség jelentősége. I H
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
331
4. Értékrendünkben hasonló helyet foglal el a család jelentősége. I H 5. Hasonló elképzeléseink vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet tölt be életünkben a szexualitás. I H 6. Hasonló elképzeléseink vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet tölt be életünkben a szeretet. I H 7. Értékrendünkben hasonló helyet foglal el a házasság. I H 8. Hasonlóképp értékeljük a pénz életünkben betöltött jelentőségét és szerepét. I H 9. Hasonlóképp értékeljük a tanulás életünkben betöltött jelentőségét és szerepét. I H 10. Hasonlóképp értékeljük a szórakozás és a játék életünkben betöltött jelentőségét. I H 11. Értékrendünkben hasonló helyet foglalnak el a kalandok, ezek fontossága. I H 12. Hasonlóan értékeljük a bizalmat. I H 13. Hasonló elképzeléseink vannak a személyes szabadság értékével kapcsolatban. I H 14. Hasonló elképzeléseink vannak az autonómia és a függetlenség értékével kapcsolatban. I H 15. Hasonlóan vélekedünk a házasságunkon belüli hatalommegosztásról. I H 16. Értékrendünkben hasonló helyen szerepel az egymásrautaltság, a „mi-tudat". I H 17. Értékrendünkben hasonló helyen szerepel a tulajdonlás, birtoklás (mint például, hogy legyen autónk, legyenek szép ruháink, könyveink, hanglemezeink, legyen lakásunk és telkünk stb.). I H 18. Hasonlóan vélekedünk a természet fontosságáról, szerepéről, illetve az évszakokhoz fűződő, sajátos viszonyulásunkról. I H 19. Hasonló mértékben vagyunk érzelmesek, és nagyjából ugyanannyira tartjuk fontosnak, hogy múltbéli dolgok felidézésével foglalkozzunk. I H 20. Hasonlóak az elképzeléseink arra nézve, hogy mit szeretnénk csinálni nyugdíjasként, hogy milyen legyen az öregkorunk. I H
332
A jól m ű k ö d ő házasság hét alapelve
Értékelés: Adj minden egyes igaz válaszért egy pontot. Ha az eredményed három pont alatt marad, akkor kapcsolatotoknak jót tenne némi javulás ezen a téren. Használjátok az alábbi, közös értelemre és jelentőségre koncentráló gyakorlatot, és fektessetek kiemelt hangsúlyt az „értékek" részre!
GYAKORLAT: A KÖZÖS ÉRTELEM ÉS JELENTŐSÉG MEGTEREMTÉSE A NÉGY ALAPPILLÉR SEGÍTSÉGÉVEL Ez a négy részből álló gyakorlat olyan kérdéseket foglal magába, amelyeket lehetőleg ne csak válaszoljatok meg, hanem beszéljetek is meg egymással. A közös értelem és jelentőség minden egyes pilléréhez tartozik egy rész: a rítusokhoz, a szerepekhez, a célokhoz és az értékekhez. Ez a gyakorlat azonban nem pusztán egyestényi, de még csak nem is egy hónapnyi használatra lett tervezve! Inkább tekintsétek ezeket kiindulási pontoknak sok-sok további együtt gondolkodáshoz és afféle tábortűz mellé való beszélgetéshez. Hogy a legtöbbet hozhassátok ki ebből a gyakorlatból, összpontosítsatok arra az alappillérre, amely esetében a legkevésbé vagytok sikeresek. Egyesével haladjatok a kérdésekkel! Az adott kérdéssel kapcsolatos gondolataitokat akár le is írhatjátok egy jegyzetfüzetbe. Aztán olvassátok el és beszéljétek meg egymás gondolatait az egyes kérdésekkel kapcsolatban. Vizsgáljátok meg, hogy hol vannak nézeteltéréseitek, és melyek azok a területek, amelyekkel kapcsolatban egyetértetek, amelyek esetében „építkezhettek". Találjátok meg a módját, hogy mindkettőtök értékeit, elképzeléseit és álmait tiszteletben tudjátok tartani. Bár elképzelhető, hogy több területen is eltérőek a szükségleteitek, dolgozzatok ki olyan megoldásokat, amelyek mindkettőtök igényeit szolgálják. Minden olyan esetben, amikor alapvető különbségekre bukkantok, viseltessetek különösen nagy tisztelettel egymás és a nézetkülönbségetek iránt. (Ha eközben összeszólalkoztok, végezzétek el a negyedik, ötödik és hatodik alapelvekhez kapcsolódó gyakorlatokat - még akkor is ismételjétek
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
333
meg ezeket, ha egyszer már megcsináltátok őket!) Ha gondoljátok, írhattok afféle saját, családi „alkotmányt", ami egyértelműsíti, hogy az élet mely területeiről gondolkodtok hasonlóan, egyformán.
ELSŐ ALAPPILLÉR: KAPCSOLÓDÁSI RÍTUSOK TEREMTÉSE Egyezzetek meg két olyan, jelentős kapcsolódási rítusban, amelyekkel bővíteni szeretnétek a repertoárotokat, vagy amelyekre jobban oda szeretnétek figyelni a közeljövőben. Az alábbi listából ötleteket is meríthettek. Kitalálhattok tartalmas rítusokat az olyan nagy napokhoz, mint például a legkülönfélébb évfordulók, vagy akár a közönséges, mindennapi tevékenységeitekhez is, mint például, hogy miként kezdeményezzétek szexuális együttléteiteket vagy hogyan indítsátok a napotokat. A kiválasztott rítusokkal kapcsolatban mondjátok el egymásnak, hogy miért olyan fontosak és milyen értelmet hordoznak a számotokra. Beszéljétek át azt is, hogy miként zajlottak ezek - ha egyáltalán léteztek már akkoriban is - gyerekkorotokban, s hogy örültetek-e nekik. Végezetül egyezzetek meg a rítus lebonyolításának apró részleteiben is, például, hogy ki melyik részletért legyen felelős.
Ünnepségekhez kapcsolódó rítusok: Születésnapok Évfordulók Mikulás Karácsony Újév Húsvét Pészah (zsidó húsvét) Ramadán Pünkösd Sábesz Érettségi, diplomaosztó és az élet más fordulópontjaihoz kötődő események
334
A jól működő házasság hét alapelve
Pihenéshez kapcsolódó rítusok Esti szórakozás (színház, mozi, koncert stb.) Kirándulások, kalandok megtervezése Romantikus éttermi vacsora Otthoni vacsora Vendéglátás az otthonotokban Vakációk (hogyan döntjük el, hová megyünk, mikor stb.)
Kommunikációs rítusok Egymás iránt érzett büszkeségünk kifejezése Egymás elismerésének, megbecsülésének mindennapos kifejezése Kapcsolati ügyeink megvitatása Szerencsétlenségek vagy rossz hírek kezelése, feldolgozása Szükségleteink kifejezése Stresszes események átbeszélése
Szexualitással kapcsolatos rítusok Szexuális együttlét kezdeményezése Hogyan utasítsuk vissza tapintatosan a kezdeményezést Hogyan beszéljünk a szexről
Az élet mindennapos dolgaival kapcsolatos rítusok Hogyan őrizzük meg egészségünket A nap elkezdésével és az elindulással kapcsolatos teendők Hazaérés a fárasztó munkanap után Hogyan frissüljünk fel, amikor fáradtak és enerváltak vagyunk Teendők lefekvéskor Közösen elaludni Betegség esetén betegápolás
MÁSODIK ALAPPILLÉR: SZEREPEK Minél őszintébben tudtok beszélgetni egymással az életben betöltött szerepeitekkel kapcsolatos érzéseitekről, annál nagyobb valószínűséggel juthattok olyan közös megegyezésre, amely észszerű és természetes
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
335
számotokra és a családotok számára. Külön-külön írjátok fel egy-egy papírra az alábbi kérdésekre adott válaszaitokat, majd osszátok meg egymással a kérdésekkel kapcsolatos gondolataitokat! (Nem kell minden egyes kérdésre felelnetek, hagyjátok ki azokat, amelyek épp nem időszerűek az életetekben!) 1. Milyen érzéseid vannak a férjként vagy feleségként betöltött szerepeddel kapcsolatban? Mit jelent számodra ez a szerepkör? Édesapád vagy édesanyád hogyan viszonyult ehhez a szerepéhez? Te miben hasonlítasz rá, miben különbözöl tőle? Te miben szeretnéd megváltoztatni ezt a szerepkört? 2. Milyen érzéseid vannak az anyaként vagy apaként betöltött szerepeddel kapcsolatban? Mit jelent számodra ez a szerepkör? Édesapád vagy édesanyád hogyan viszonyult ehhez a szerepéhez? Te miben hasonlítasz rá, miben különbözöl tőle? Te miben szeretnéd megváltoztatni ezt a szerepkört? 3. Milyen érzéseid vannak a szüleid fiaként vagy lányaként betöltött szerepeddel kapcsolatban? Mit jelent számodra ez a szerepkör? Édesapád vagy édesanyád hogyan viszonyult ehhez a szerepéhez? Te miben hasonlítasz rá, miben különbözöl tőle? Te miben szeretnéd megváltoztatni ezt a szerepkört? 4. Milyen érzéseid vannak a munkahelyeden foglalkozásodból adódóan betöltött szerepeiddel kapcsolatban? Mit jelent számodra ez a szerepkör? Édesapád vagy édesanyád hogyan viszonyult ehhez a szerepéhez? Te miben hasonlítasz rá, miben különbözöl tőle? Te miben szeretnéd megváltoztatni ezt a szerepkört? 5. Milyen érzéseid vannak a barátként betöltött szerepeiddel kapcsolatban? Mit jelent számodra ez a szerepkör? Édesapád vagy édesanyád hogyan viszonyult ehhez a szerepéhez? Te miben hasonlítasz rá, miben különbözöl tőle? Te miben szeretnéd megváltoztatni ezt a szerepkört? 6. Milyen érzéseid vannak az egyik-másik hozzád közel álló közösségben betöltött szerepeiddel kapcsolatban? Mit jelent számodra ez a szerepkör? Édesapád vagy édesanyád hogyan viszonyult ehhez a szerepéhez? Te miben hasonlítasz rá, miben különbözöl tőle? Te miben szeretnéd megváltoztatni ezt a szerepkört?
336
A jól m ű k ö d ő házasság hét alapelve
7. Hogyan egyensúlyozol életed e szerepel, szerepkörei között? 8. A házastársaddal való kapcsolatod eddig milyen módon támogatott ezekben a szerepeidben? 9. A házastársaddal való kapcsolatod mi mást tehetne még azért, hogy támogasson ezekben a szerepeidben?
HARMADIK OSZLOP: CÉLOK írj le néhány gondolatot minden egyes kérdéssel kapcsolatban, majd oszd meg ezeket a házastársaddal, mielőtt még közös céljaitokról beszélgetnétek! 1. írj egy „küldetési nyilatkozatot" életed számára! Sorold fel azokat a „küldetéseket", feladatokat, amelyek a legfontosabbak számodra! 2. Támogatja-e a kapcsolatotok egymás küldetéseit? Hogyan? Miben, melyik küldetésben, feladatban nem bizonyul támogatónak? 3. Ha saját magadnak kellene megírnod a halotti búcsúztató beszédedet, mit szeretnél elmondani benne? 4. Milyen céljaid vannak saját magad, a házastársad és a gyermekeid számára? 5. Mit szeretnél elérni a következő öt-tíz évnyi időszakban? 6. Említs meg életed álmai közül egyet, amit szeretnél teljesíteni! 7. Milyen (eszmei) örökséget szeretnél magad után hagyni? 8. Vannak-e, lennének-e olyan tartalmas tevékenységek, amelyek jól feltöltenének, energiát és örömöt adnának, de amelyeket valamilyen oknál fogva mindig elodázol, vagy amelyek más, közvetlen, sürgős, de kevésbé lényeges teendők miatt kiszorulnak az életedből?
NEGYEDIK OSZLOP: ÉRTÉKEK Az alábbi kérdések segítséget nyújtanak abban, hogy megbeszélhessétek egymással a szimbólumok, jelképek jelentőségét életetekben.
Hetedik alapelv: A közös értelem megteremtése
337
1. Milyen jelképek (mint például fotók vagy tárgyak) mutatják azt, hogy a világban kicsoda-micsoda a ti családotok, és ebből fakadóan mit értékeltek benne? 2. Milyen családi történeteket tekintesz büszkeséged, büszkeségetek forrásainak, amelyek központi helyet foglalnak el az életetekben, illetve jól kifejezik az értékrendeket? 3. Mit jelent számodra az otthon? Milyen fontos jellemzőkkel bírjon? Gyerekkorotokban mit jelentett számotokra az otthon? 4. Milyen tárgyak és tevékenységek jelképeznék számotokra a tartalmas és jó életet? Ilyenek lehetnek például a karitatív tevékenységek, a kereszt viselése, az elhunytakért gyújtott gyertya. Mit gondolsz, kifejezed-e olyan mértékben az életről vallott elképzelésedet, életfilozófiádat, amennyire szeretnéd? A házastársaddal a legmélyebb dolgaitokat illetően megélt egység érzése nem egyik napról a másikra alakul ki. Ezek közös feltárása valóban egy életen át tart. N e m az kell legyen a célotok, hogy minden egyes tételben egyetértsetek az élet értelmét illetően, hanem hogy mindketten nyitottak legyetek egymás legfontosabb, legkedvesebb elképzeléseivel kapcsolatban. Minél inkább sikerül olyan házasságot teremtenetek, amelyben ezek a meggyőződések őszintén feltárhatók, annál örömtelibb lesz az egymással megosztott életetek is.
Utószó: Hogyan tovább?
//
i ! lyan könyv (vagy terapeuta), amely (aki) minden házassági V problémátokat megoldaná, nem létezik. De a hét alapelv elV / sajátítása valóban megváltoztathatja kapcsolatotok irányultságát. Ha csak egy kevés gyengéd módosítást is sikerül végrehajtanotok házasságotok menetén, idővel már az is igen jelentős pozitív hatást fejt ki. A „csapda" természetesen az, hogy számolnotok kell a változással, és ezért meg is kell dolgoznotok. Házasságotok javítása egyfajta út, utazás. Minden más utazáshoz hasonlóan ez is a hitetlenség felfüggesztésével kezdődik; meg kell tenni az első kis lépést, aztán körbe kell nézni, hogy hová jutottatok, majd megtenni a következő lépést. Ha elakadtok, vagy néhány hibás lépést is tesztek, olvassátok el a könyv megfelelő részeit, amelyek kisegítik házasságotokat az elakadásból. Aztán képesek lesztek azt is eldönteni, hogyan tudtok tovább haladni a megfelelő irányba. Az alábbiakban találtok néhány olyan általános stratégiát, amelyeket mindennapi életetekben hasznosítva, kapcsolatotok fokozatosan javulni fog.
340
Utószó: Hogyan tovább?
A mágikus hat óra Amikor a seattle-i műhelymunkáinkon részt vevő házaspárokat utánkövetéses megfigyeléssel vizsgáltuk, feltettük magunknak azt a kutatási kérdést, hogy mi különbözteti meg azokat a párokat, akiknek a házassága egyre inkább fejlődött, javult azoktól, akiké megrekedt. Meglepetésünkre azt találtuk, hogy hetente csupán plusz hat órát fordítottak a házasságukra. Bár mindegyik pár a maga sajátos módján töltötte ezt a plusz hat órát, azért kirajzolódott néhány egyértelműen kivehető séma. Ezek a párok általában rendre „átfuttatták" házasságukat egy, a hét alapelvre építő, igen koncentrált ismétlő kurzuson. Ez a megközelítés olyan remekül működik, hogy el is neveztem A Mágikus Hat Órának. Az alábbiakban nézzük meg, hogyan használhatjátok! Elindulás: Mielőtt elindulsz otthonról, feltétlenül jegyezz meg legalább egy mozzanatot a házastársad aznapi teendőiből - kezdve a főnökével való ebéddel, az orvosi vizsgálata időpontján át egy előre lefixált telefonálásig valamelyik régi baráttal. Idő: napi két perc x 5 munkanap Összesen: 10 perc Hazaérés: Javaslatunk: egy ölelés és egy csók, ami legalább hat másodpercig tart. Egy hat másodperces csókért már érdemes hazajönni. Feltétlenül kezdeményezzetek egy legalább húszperces stresszoldó beszélgetést a munkanap végén (lásd a 3. alapelv 2. gyakorlatát). Idő: napi húsz perc x 5 munkanap Összesen: 1 óra 40 perc Csodálat és nagyrabecsülés: mindennap találj alkalmat arra, hogy kifejezhesd őszinte szereteted és nagyrabecsülésed a házastársad irányába. Mondd neki őszintén, hogy: „szeretlek!". Idő: napi 5 perc x 7 nap Összesen: 35 perc Szeretet: Fizikailag is fejezzétek ki egymás iránti szereteteket, ha együtt vagytok a nap során, lefekvés előtt pedig feltétlenül öleljétek
341 Utószó: Hogyan tovább?
meg egymást. Még ha a jóéjtpuszitok csak egy másodpercig is tart, tekintsétek ezt olyan alkalomnak, amely megszabadít a nap során felgyülemlett apróbb bosszúságoktól. Más szóval, csomagold ezt a puszit a házastársad iránt érzett megbocsátásba és gyengédségbe. Idő: napi 5 perc x 7 nap Összesen: 35 perc Heti randevú: Ez lehet a kapcsolódásra szánt, ellazulós, romantikus alkalom. Tegyetek fel egymásnak nyitott kérdéseket, hogy felfrissítsétek szerelemtérképeteket, forduljatok egymás felé. Készülj előre kitalált kérdésekkel a házastársad számára (mint például: „Még mindig szeretnéd átrendezni a fürdőszobát?", „Hová menjünk nyaralni?" vagy: „Mostanában hogy jössz ki a főnököddel?"). Idő: két óra hetente egyszer Összesen: két óra Helyzetértékelő találkozó: Szánjatok egy órát arra is, hogy átbeszéljétek, ezen a héten hogy alakult a kapcsolatotok helyzete. Tartsátok ezt az alkalmat, valamint a rá fordított időt szentnek és sérthetetlennek. Kezdjétek azzal, hogy mi volt jó. Aztán mondjatok el egymásnak öt dolgot, ami miatt nagyra értékeltétek a másikat, de eddig még nem hoztátok szóba. Próbáljatok meg nagyon konkrétan, specifikusan fogalmazni. Ezt követően beszéljétek meg azokat a problémákat, amelyek a hét folyamán előjöttek. Ügyeljetek a nyugodt kezdésre, és a másikat ne védekező beállítottsággal hallgassátok. A kétkörös módszerrel haladjatok a probléma megoldása felé, melynek leírása az 5. alapelv 4. gyakorlatánál található (A közös nevező megtalálása). Ha volt valamilyen sajnálatos esemény, dolgozzátok fel (5. alapelv 5. gyakorlat - Egy korábbi érzelmi sérülés feldolgozása). Azzal fejezzétek be a találkozót, hogy felteszitek egymásnak és meg is válaszoljátok azt a kérdést, hogy „A következő héten hogyan tudnám kifejezésre juttatni, hogy menynyire szeretlek?" Idő: heti egy óra Az egész összesen: 6 óra!
342
Utószó: Hogyan tovább?
Amint látjátok, az e változások kapcsolatotokba való beemeléséhez szükséges időmennyiség egészen minimális. Ennek ellenére ez a hat óra hihetetlenül sokat segít házasságotok „karbantartásában".
Ne feledd, a házasságoddal való napi foglalatosság többet javít az egészségeden és hathatósabban növeli a várható élettartamodat, mint egy edzés a fitneszklubban!
A házasságon belüli kakiérzékelő Néhány „szakértő" azt állítja, hogy a házasságon belüli boldogtalanság egyik jelentős oka az, hogy a férj és feleség túl sokat vár el egymástól. Érvelésük szerint, ha nem tennének így, valószínűleg kevesebbszer is lennének elégedetlenek. Csakhogy Donald Baucom a North Carolinai Egyetemről a házasfelek egymással szemben tanúsított elvárásainak tanulmányozásával megcáfolta ezt az elképzelést. Úgy találta, hogy azok a házaspárok, akiknek a legmagasabbak voltak az elvárásaik, általában a legjobb minőségű házasságokban is éltek. Ez pedig azt sugallja, hogy ha a kapcsolatotokat illetően magasra teszitek a lécet, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel lesz olyan a házasságotok, amilyennek szeretnétek, szemben azzal, ha szemérmesen homokba dugjátok a fejeteket, hagyva, hogy a dolgok menjenek csak a maguk útján. A saját, újházas párokat vizsgáló kutatásunk is megerősítette Baucom eredményét. Az általunk vizsgált párok közül azok, akik elfogadták házasságukban a negatív beállítottság (ingerlékenység, érzelmi távolságtartás) egy magasabb szintjét, évekkel később már kevésbé voltak boldogok és elégedettek. Azok viszont, akik nem voltak hajlandóak elviselni ezt a nagymértékű negatív beállítottságot - akik kitartóan, de persze kedvesen figyelmeztették egymást, amikor, mondjuk, a megvetés vagy a védekezés kezdett állandósulni náluk -, még évekkel később is boldogok és elégedettek voltak.
343 Utószó: Hogyan tovább?
Ezek az eredmények pedig azt sugallják, hogy jó lenne, ha minden házasság fel lenne szerelve egy gyors reagálású, beépített figyelmeztető rendszerrel, ami tudatná a felekkel, ha veszélyben van a kapcsolatuk minősége. Azért neveztem el ezt a rendszert házasságon belüli kakiérzékelőnek, mert itt tényleg arról van szó, hogy sikerüljön minél korábban felismernünk, ha valami „bűzlik". Valaki egyszer azt mondta, hogy egy férfi számára a legijesztőbb mondat (bármely nyelven) így hangzik: „Beszélgessünk a kapcsolatunkról!" Az igazság az, hogy ez a mondat éppoly ijesztő lehet a nők számára is. A legjobb módja annak, hogy legyőzzétek ezt a félelmet az, ha a kapcsolatotokban lévő problémákról már akkor elkezdtek beszélgetni, amikor azok még aprók, mielőtt még megnőnének és „tűzveszélyessé" válnának. A házasságon belüli kakiérzékelő pontosan erre hivatott. A házastársak egyike általában hamarabb érzékeli, ha valami kezd problémássá válni a kapcsolatban. A legtöbb esetben a feleség ez a személy. Amikor a férje kezd nyűgös és visszahúzódó lenni, a nő rákérdez, és kitalálja, hogy mi a probléma. Ám semmi sem szól az ellen, hogy ezt a funkciót mindketten betölthessétek házasságotokban. Az alábbiakban találtok egy listát azon kérdésekről, amelyeket hetente egyszer fel kell tennetek magatoknak. Ez segíteni fog abban, hogy megállapítsátok, hol tart éppen a kapcsolatotok. Csak meg ne feledkezzetek arról, hogy nyugodtan kezdjétek a beszélgetést, és ne legyetek kritikusak egymással. A legjobb megoldás az, ha valahogy így kezditek: „Figyelj, úgy érzem, mintha mostanában kicsit eltávolodtunk volna egymástól. Mi van veled, hogy vagy?" (Ügyeljetek arra is, hogy lefekvés előtt ne kezdjetek bele semmilyen probléma megbeszélésébe, mert ez nehézségeket okozhat az elalvásban!) Utasítás: Ezt a kérdőívet használjátok arra, hogy felmérjétek, hogyan zajlottak ma (vagy mostanában) a dolgok a házasságotokban, s hogy vajon szeretnétek-e valamit felhozni, megbeszélni. Annyi dolgot jelölj be, amennyiről csak úgy érzed, hogy alkalmazható a helyzetedre, érvényes rád nézve. Ha négynél többet jelöltél be, érdemes három napon belül elkezdeni (tapintatosan) beszélgetni ezekről a pároddal.
344 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Utószó: Hogyan tovább?
Ingerülten viselkedem. Úgy érzem, hogy érzelmileg távol kerültem a házastársamtól. Igen sok feszültség van kettőnk közt. Szeretném, ha valahol máshol lehetnék. Magányosnak érzem magam. Úgy tűnik, a házastársam érzelmileg nem áll rendelkezésemre. Dühös vagyok. Nem vagyunk kapcsolatban egymással. A házastársamnak nagyjából fogalma sincs arról, hogy mire gondolok. Mindkettőnkben sok a feszültség, stresszes állapotban vagyunk, és ez kihat a kapcsolatunkra is. Bárcsak közelebb lennénk most egymáshoz. Sokszor szeretnék csak egyedül, magamban lenni. A házastársam ingerülten viselkedik. A házastársam érzelmileg távol került tőlem. A házastársam figyelme mindig valahol máshol jár. Érzelmileg nem voltam elérhető a házastársam számára. A házastársam nagyon dühös. Gyakorlatilag fogalmam sincs arról, hogy a házastársam mi(k)re gondolhat. A házastársam sokszor szeretne egyedül lenni. Beszélnünk kell, nagyon fontos lenne. Nem kommunikáltunk valami jól egymással az utóbbi időben. A szokásosnál is többet veszekedtünk. Az utóbbi időben a bolhából is elefántot csinálunk. Mostanában sokszor megsértjük egymás érzelmeit. Az utóbbi időben nem sok öröm volt az életünkben.
Bocsáss meg önmagadnak! Ha már átrágtad magad a hét alapelven, valószínűleg egyértelművé vált számodra, hogy nem létezik olyasvalami, mint konstruktív kritizálás. Mindenfajta kritika fájdalmas. Ellentétben a panaszkodással (célirányos kérés, ami változásra, változtatásra irányul), a kritika nem teszi
345 Utószó: Hogyan tovább?
jobbá a házasságot. Hosszú távon csak ront rajta. Na, de mitől válik egy férj vagy feleség krónikusan kritikussá? Rájöttünk, hogy ennek két oka lehet. Az első az, ha a házastárs érzelmileg nem reagál, nem válaszol. Ha Natalie egyre csak amiatt panaszkodik, hogy Jonah miért hagyja a törülközőjét a fürdőszoba padlóján, de a férfi erről tudomást sem vesz, a nő előbb-utóbb kritizálni kezdi. Ahelyett, hogy kedvesen figyelmeztetné rá, hogy a törülközőt akassza inkább a fogasra, trehány alaknak fogja nevezni. A Natalie magatartásában beálló, ilyen irányú változás teljességgel érthető, ám egyáltalán nem jó a házasságukra nézve, mert a kritikája Jonah-t arra készteti, hogy még kevésbé vegyen tudomást róla. Csak úgy tudnak kikecmeregni ebből az ördögi körből, ha mindketten megváltoznak - ami persze egyiküknek sem lesz könnyű. Ahhoz ugyanis, hogy kevésbé legyünk kritikusak egy füle botját nem mozdító házastárssal szemben, némi bátorságra van szükségünk; ahogy ahhoz is, hogy figyelmesek legyünk egy olyan házastárssal, aki állandóan az orrunk alá dörgöli a hibáinkat, hiányosságainkat. Mégis, mindkettejüknek változásra van szüksége ahhoz, hogy megtörjék az ördögi kört. A házasságon belüli kritizálás másik forrása belülről fakad. Ez az önmagunkban való kételkedéshez kapcsolódik, mely az életünk során, elsősorban gyerekkorunkban alakul ki. Más szóval, ez önmagunk kritizálásával kezdődik. Aaron például nem igazán tud örülni saját eredményeinek, nem képes méltányolni azokat. Amikor az üzleti ügyei alakulásában némi hanyatlás mutatkozik, mélyen, legbelül úgy érzi, hogy teljesen értéktelen. Amikor viszont virágzik az üzlet, nem engedi meg magának, hogy büszke legyen magára. Belül egy hang azt súgja neki, hogy ez még mindig nem elég jó. Állandóan elismerésre, jóváhagyásra vár, de ha valakitől megkapja, nem tud neki örülni, még csak el sem tudja fogadni. Mi történik akkor, ha Aaron feleségül veszi Courtney-t? Mivel arra trenírozta magát, hogy általában azt lássa meg, ami rossz, ami hiányzik, valamint hogy ne méltányolja azt, ami van, meglehetősen nehéz számára, hogy örüljön annak, ami jó a feleségében és a házasságukban. Ahelyett tehát, hogy méltányolná Courtney csodálatos képességeit, beleértve a nő szarkasztikus humorát, hűségét és azt a mély érzelmi támogatást, amit akkor nyújt a férjének, amikor veszélyben forog az
346
Utószó: Hogyan tovább?
állása, Aaron inkább azokra a jellemzőkre összpontosít, amikről úgy gondolja, hogy a nő hibái: hogy túlságosan is érzelmes, társaságban kissé ügyetlen, esetlen, és nem olyan aprólékosan vezeti a háztartást, mint ahogy a férje szeretné. Aaron és Courtney története jól szemlélteti, hogy a házasságok 85%-ában mi az, ami rosszul megy. Ha elégtelennek érzed önmagad, akkor állandóan arra figyelsz, hogy mi hiányzik magadból és a partneredből is. És legyünk őszinték: bárki legyen is a házastársad, néhány tulajdonságában biztosan hagyni fog némi kívánnivalót. A probléma az, ha inkább arra figyelünk, ami hiányzik belőle, és meg se látjuk azokat a jó tulajdonságait, amelyek ott vannak - azokat ugyanis magától értetődőnek vesszük. Ha magadra ismertél az önkritizálásban, a legjobb, amit tehetsz, az, ha arra törekszel, hogy elfogadd önmagad, minden hibáddal, hiányosságoddal együtt. Ahogy visszatekintek az életemre, látom, hogy az, hogy mindenféle tökéletlenségemért megbocsátottam magamnak, milyen jelentős változásokat eredményezett az életemben férjként és apaként egyaránt. A megbocsátáshoz vezető egyik út lehet a spiritualitás. Számos vallási hagyomány tartalmaz olyan hálaadó imákat, amelyek az életünkben meglévő sok-sok áldásra hívják fel a figyelmünket. Bármilyen legyen is a valláshoz fűződő viszonyod, hosszú távú kapcsolatodra nézvést ennek fontos üzenete van: a hálaadás és a dicséret kifejezése a kritizálás és másik szörnyű rokona, a megvetés ellenszerei. Az alábbi gyakorlat téged is elindíthat ezen az úton.
HÁLAADÁSI GYAKORLAT Első lépés: Próbálj egy hétig odafigyelni kritikus beállítottságodra. Ehelyett aztán inkább összpontosíts arra, hogy mi az, ami jó, ami nagyszerű. Vedd észre, hogy mid van, és mit adnak ehhez mások. Keress okokat a dicséretre. Kezdd egyszerű dolgokkal: dicsérd a világot! Méltányold a légzés képességét, a napsütést, a zivatar szépségét, a gyermeked szemében megcsillanó csodát! Mondj néhány hálaadó szót ma-
347 Utószó: Hogyan tovább?
gadban (senkinek sem célzottan) ezekért az apró csodákért a nap folyamán. Ez majd elkezdi elterelni a figyelmedet a negatívumoktól. Második lépés: Egy álló héten keresztül mindennap mondj legalább egy őszinte, szívből jövő dicséretet a házastársadnak! Figyelj arra, hogy ez a gyakorlat milyen hatással van önmagadra és a párodra is. Ha képes vagy rá, toldd meg a gyakorlat idejét még egy nappal. Aztán még egygyel. Majd terjeszd ki a gyakorlatot az életedben lévő más személyekre is, például a gyermekeidre. Ha olyasvalakivel találkozol, akit eddig még nem ismertél, keresd azt, hogy az illetőben mi a különleges. Méltányold ezeket a tulajdonságait. Ne feledkezz meg arról, hogy mindennek őszintének és szívből jövőnek kell lennie. Ne próbálj meg csalni! Vedd észre a pozitív, jó tulajdonságokat! Örülj nekik! Próbáld meg elmondani az embereknek, hogy milyen jó dolgokat veszel észre bennük, mely tulajdonságaikat méltányolod. Legalább egy jó dolgot találj mindenkiben! Miközben megtoldod az egyhetes hálaadási gyakorlatot egy újabb nappal, aztán még eggyel és még eggyel, csodálatos ajándékban lesz részed. Kevésbé leszel kritikus önmagaddal szemben is. Helyette a kegyelem és a megbocsátás érzése lép majd be a világodba. Tulajdonképpen erről szól az Amazing Grace20, a Csodálatos kegyelem kezdetű, ismert keresztény egyházi ének is. Értékelni kezded majd a saját teljesítményedet, ahelyett, hogy elégtelennek, nem megfelelőnek tartanád azt. Az egyik legjelentősebb ajándék, amit egy szülő a gyermekének adhat, ha azt tudja mondani neki, hogy „itt hibáztam, ebben tévedtem", vagy azt, hogy „sajnálom!". Ez azért olyan nagyszerű és hatalmas erővel bíró gesztus, mert általa a gyermek is engedélyt kap a szülőtől arra, hogy hibázzon, hogy elismerje, ha valamit rosszul tett, de ennek ellenére is rendesnek, elfogadottnak érezhesse magát. Ezzel építi be saját személyiségébe a megbocsátást, ahogy az önmagának való megbocsátást is. Hasonlóképpen, ha képesek vagytok kimondani és valóban át is érezni, hogy „sajnálom", az egy csodálatos ajándék a házastársad és önmagad számára is. Kapcsolatotokat minél inkább eltölti majd a hálaadás lelkülete és a dicséret jelenléte, annál mélyebben megélt, annál beteljesültebb lesz közös életetek. 20
A szövegét John Newton írta 1772 körül. Magyarul Az Úr irgalma végtelen címen is ismert (aford.).
A szerzők JOHN M. GOTTMAN, vezető kutató a házasság és család témakörében, a pszichológia emeritus professzora a Washington Egyetemen; laboratóriuma, a Relationship Research Institute igazgatója, valamint a Gottman Intézet társalapítója. Húsz éven keresztül a NIMH kutatói karrier díj birtokosa. Dr. Gottman több mint kétszáz szakmai folyóiratban megjelent tanulmány, valamint negyvenkét könyv szerzője, emellett számos elismeréssel és kitüntetéssel díjazták munkásságát a házasság és család kutatása terén. Nemrégiben a Psychotherapy Network folyóirat az elmúlt negyedszázad tíz legbefolyásosabb pszichoterapeutája közé sorolta. Magna cum laude eredménnyel szerezte meg B.S. fokozatát a Fairleigh Dickinson Egyetem matematika-fizika szakán. M.S. fokozatát matematikából a Massachusetts Institute of Technologyban szerezte meg, PhD fokozatát pedig klinikai és fejlődéslélektani pszichológiából a Wisconsini Egyetemen. Dr. Gottman rendszeresen tart nyilvános előadásokat és szerepel a populáris média különböző fórumaiban, hogy a kutatási eredményeket a nagyközönség számára is érthető, illetve a mindennapokban is használható nyelven ismertesse. Mint a Gottman Intézet társalapítója, évente számos hétvégi, intenzív műhelyfoglalkozást tart klinikusok és házaspárok számára Seattle-ben, illetve kis csoportos tréningeket és intenzív, maratoni párterápiákat otthonában, az Oscar-szigeten. Az intézet elérhető a www.gottman.com és a gottmanprivateretreats.com honlapokon. NAN SILVER a Health magazin korábbi főszerkesztője. Társszerzőként jegyzi dr. Gottmannal a What Makes Love Last? (Mitől lesz tartós a szerelem?), illetve a Why Marriages Succeed or Fail (Mitől lesznek sikeresek vagy sikertelenek a házasságok) című könyveket.
I
o h n M. G o t t m a n a világ egyik legismertebb pszichológusa és a párkapcsolatok területének vezető szakértője az Egyesült Államokban. Több évtizede végez utánkövetéses kutatásokat párok százainak bevonásával, aminek köszönhetően ma már elegendő 15 percig figyelegy pár kommunikációját, és 91%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy kapcsolatuk tartós és elégedett lesz-e, vagy pedig elválnak egymástól. Ez a magas találati arány nem Gottman intuícióján alapszik, hanem azon a roppant mennyiségű adaton, amelyet a szakember az elmúlt évtizedek során gyűjtött és elemzett. Gottman azonban nem azt tartja a legfontosabb tudományos eredményének, hogy nagy biztonsággal be tudja jósolni a válást, hanem hogy hét alapelven nyugvó módszere segítségével a párok jelentős részénél meg is tudja előzni azt. Kutatásainak köszönhetően ugyanis ma már nemcsak azzal vagyunk tisztában, hogy mitől megy tönkre egy párkapcsolat, de azzal is, hogy mitől működik jól, és hogyan tehető jobbá, erősebbé. E könyv első kiadása 17 évvel ezelőtt jelent meg, és azóta több mint egymillió példány kelt el belőle világszerte - alapmű lett a párok és segítő szakemberek körében egyaránt. A könyvben ismertetett stratégia ugyanis jelentősen javítja, elmélyíti, védi a párkapcsolatot - és szükség esetén akár képes megmenteni is azt, ha veszélybe kerül. Gottman műve ráadásul azokat is meggyőzi, akik általában szkeptikusak a hasonló témájú könyvekkel szemben, ugyanis nem puszta elképzeléseket és véleményeket ismertet, hanem a világ legdrágább és leginnovatívabb kutatássorozata által felderített és igazolt tényeket.
A könyv átdolgozott kiadásába belekerültek az időközben végzett újabb kutatások eredményei, valamint friss tesztek és feladatok, melyek segítenek felmérni az adott házasság jelenlegi állapotát, illetve fejleszteni a párkapcsolati elégedettség szempontjából legfontosabb készségeket. A kötetben ismertetett stratégia a kapcsolatok minden szakaszában alkalmazható - elköteleződés előtt, hogy meggyőződjünk arról, jó döntést készülünk-e hozni; harmonikus, boldog időszakban, amikor a legjobb eséllyel erősíthetjük meg a szövetségünket, hogy elkerüljünk számos későbbi problémát; kisebb-nagyobb gondok felbukkanása esetén, hogy javítsunk a kapcsolatunkon; és rendkívül nehéz élethelyzetekben is, amikor már a házasság fennmaradása forog kockán. Akárhol tartunk is éppen, ha a legtöbbet szeretnénk kihozni a társunkkal közös életünkből, nagy haszonnal forgathat„ juk ezt a könyvet.