A szlovákiai magyarság vallási arculata - Eredmények, folyamatok és perspektívák

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Jakab Attila

A szlovákiai magyarság vallási arculata

Eredmények, folyamatok és perspektívák M û he h e l yt y t a nu n u l má má n y 2 7 .

Budapest, 2007.

Tartalomjegyzék Bevezetés

.....................................................5

I. Szlovák törekvések – felekezeti kötődések

.......................7

II. A felvidéki magyarság új helyzete – kisebbségben (1918–1938) III. Az első szlovák köztársaság (1938–1944/1945) IV. A jogfosztottság évei (1944/1945–1948)

. . . . . . . . . . . . . . . . . 17

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20

V. A kommunista Csehszlovákia (1948–1989)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27

VI. A demokratikus Szlovák Köztársaság megalakulása Összegzés

. . . . 11

. . . . . . . . . . . 35

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44

Források . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49 Függelék I. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 Függelék II. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54 Függelék III. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 Függelék II. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58


3

Bevezetés „A történelmi Felvidék a ‘Magyar-medencét’ északról határoló hegykeretet, illetve az ennek déli határán húzódó vásárvárosi övezetet foglalta magában, a mai magyarországi Északi-középhegység területét is beleértve. E nagyrégiót a történelem során nevezték Felföldnek, Felső-Magyarországnak és Felvidéknek.” Területi tagolódását tekintve: „Északnyugat-Felvidékből, valamint Északkelet-Felvidékből, illetve a XVI. százaszá zadig közigazgatási egységként működő Alsó- és Felső-Magyarországból állt: az Északnyugat-Felvidék – lényegében az osztrák–morva határtól, a Dévényi-kaputól a Duklahágóig, illetve a Gömör-Szepesi-érchegységig, ettől délre a mai Magyarország területére áthúzódó déli vonulatokig, a Zempléni-hegység (az Eperjes-Tokaji-hegység), a Bükk, a Mátra, a Cserhát és a Börzsöny vonulatáig húzódott. A trianoni békeszerződés óta a Felvidékhez sorolható a Csallóköz síksága is.”1 Tanulmányom tárgya természetesen nem a történelmi régió, hanem értelemszerűen az a dél-szlovákiai terület, amely önmagában soha nem képezett semmiféle egységet, és ahol a magyar lakosság döntő többsége él (94 százalék), és ahol részarányuk meghaladja a 10 százalékot. százalékot.2 Ez jelen pillanatban egy közel 700 kilométer hoszszú, 16 szlovákiai járás alkotta térséget jelent. Ebben a térségben a „magyarság három nagyobb tömbre tagolódik”: a számbelileg legnagyobb közösség a Duna Dun a mentén található (az egykori Pozsony, Komárom, Esztergom, Nyitra és Bars megyék területén); kisebb az ún. középső vagy palóc régió (a régi Hont, Nógrád, Gömör-Kishont és Abaúj-Torna megyék területe) magyarsága; és „legkisebb a hajdani Zemplén és Ung megyék részein élő magyarság”. Csekély (kb. 15 ezer) magyar él ezen a térségen kívül, mint ahogy aránylag kicsinek mondható Pozsony és Kassa magyar lakóinak a száma is. Mindebből az is következik, hogy „a magyar nemzeti közösségnek, mint egységnek nincs természetes, illetve történetileg kialakult kiala kult központja. Pozsony, mint főváros mellett újabban leginkább Komárom tölti be ezt a funkciót”.3 Az itt meghatározott hármas tagolódás mellett lehetséges a magyar kisebbség területi eloszlásának egy másik – az előbbit kiegészítő – megközelítése is. Eszerint: „a magyarság által lakott községek helyenként keskenyedő, másutt szélesedő, többnyire összefüggő nyelvterületet határolnak be Pozsonytól a szlovák–ukrán határig. Az összefüggő magyar nyelvterület Közép-Szlovákiában a Nagykürtösi járás j árás területén két ponton is egy-egy község területére zsugorodik, majd Kelet-Szlovákiában hosszabb, több tíz kilométeres szakaszon megszakad. A harmadik, térben elkülönülő magyar nyelvterületrészt, nyelvterületrészt, nyelvszigetet a Nyitra környéki községek képezik.”4 A földrajzi behatárolás mellett maga a vizsgálat tárgya is körülhatárolt: a magyar kisebbség vallási arculata, illetve ezen arculat alakulása Csehszlovákia és az önálló Szlovákia politikatörténetének különböző fázisaiban. Az első hallásra ambiciózusnak tűnő terv azonban gyakorlati kivitelezésében sokkal szerényebbnek mutatkozik. Ennek 1 Horváth Gy. (szerk.): Dél-Szlovákia. Pécs –Budapest, 2004, 21. old. 2 A Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban a magyar lakosság részaránya meghaladja a 60 százalékot, míg a Galántai, Vágsellyei, Vágsellyei, Érsekújvári, Rimaszombati és Rozsnyói j árásokban ez az arány 30 és 50 százalék között mozog. Lásd Horváth Gy. (szerk.): Dél-Szlovákia. Pécs –Budapest, 2004, 22. old. 3 Horváth Gy. (szerk.): Dél-Szlovákia. Pécs –Budapest, 2004, 23. old. 4 Gyurgyík L.: Magyar mérleg. Pozsony, 1994, 17. 17. old. ol d.


5

6

Jakab Attila: Attila: A szlovák szlovákiai iai magyars magyarság ág vallási vallási arculat arculataa – Eredmény Eredmények, ek, folyama folyamatok tok és perspe perspektív ktívák ák

elsődleges oka, hogy gyakorlatilag egy feltáratlan területet kell számba venni,5 ahol sokkal könnyebb megjelölni a kutatási irányvonalakat, mint összegezni a hiányzó kutatások nem létező eredményeit.6 Ebből kifolyólag a tanulmány mindenekelőtt egy évszázad történeti kontextusba ágyazott társadalmi folyamatait igyekszik megragadni és vázolni, munkahipotéziseket próbál megfogalmazni – amelyek a későbbiekben megerősítésre, árnyalásra, vagy akár cáfolatra kerülhetnek –, illetve körülhatárolja a feltárásra és megválaszolásra váró területeket és kérdéseket. Mindezt teszi abból a megfontolásból, hogy – meggyőződésem szerint – a magyar–szlovák kapcsolatoknak a XIX. századtól kezdődően van egy, napjainkig tartó és kiható, vallási dimenziója is.

5 Popély Árpád a számos feldolgozásra váró kérdés közé sorolja a (cseh)szlovákiai magyarság egyházi életét is. Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 7. old. Gaucsík István szerint pl. „a katolikussággal foglalkozó, tudományos megalapozottságú történettudományi feldolgozások, monográfiák, forráskiadványok, tanulmánykötetek, adatbázisok teljes mérTársadalomtudományi szemle 9, 2007/2, 153–154. old. Pedig a rendtékben hiányoznak”. Gaucsík I.: „Helyzetkép…” . Fórum Társadalomtudományi szerváltás óta nagyon sok munka jelent meg a szlovákiai magyarság történelmére vonatkozóan. vonatkozóan. Lásd Simon Attila (szerk.): A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990–2002). (Miscellanea Bibliothecae Hungaricae, Hungaricae, 9), Fórum Kisebbségkutató sebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, Dunaszerdahely, 2004. 6 Pl. a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet is mindenekelőtt a szakrális néprajz (feszületek, képoszlopok, szentek szobrai, kis kápolnák, temetői sírjelek) kutatását helyezi előtérbe, amely alkalmatlan a felekezeti társadalomszerkezet feltárására.

I. Szlovák törekvések – felekezeti kötődések A szlovákoknál is érzékelhető nemzeti (nyelvi) és felekezeti összefonódás gyakorlatilag ugyanazokat a vonásokat és fejlődési pályát kínálja elemzésre, mint más közép-kelet-európai (vagy egyszerűen csak európai) nép esetében. Ami mégis sajátságosnak tekinthető, az a saját – „nemzetinek” is mondható – politikai és egyházi struktúra hiánya. Évszázadokon keresztül keresztül ugyanis a szlovákok szervesen betagolódtak a magyar állam- és (szentistváni) egyházszerkezetbe (esztergomi, (esztergomi, nyitrai és egri püspökségek); történelmük tört énelmük során pedig követték követték annak alakulását, és osztoztak hányatottságában. Ez egy olyan megmásíthatatlan történelmi tény, amely nagymértékben magyarázza és megvilágítja a szlovák többség és a magyar kisebbség közel egy évszázada tartó – frusztrációkkal és (vélt vagy valós) sérelmekkel telített telített – konfliktusos viszonyát.7 Napjaink közéleti és társadalmi irracionalitásai tehát a múltban gyökereznek, gyökereznek, még akkor is, ha a jelenben nyilvánulnak meg, és fejtik ki hatásukat; mintegy érzelmileg behatárolva a politika mozgásterét. Európa középkori politikai és egyházi strukturálódásának eredményeképpen a szlovákok a nyugati – vagyis latin – kereszténység térfelére kerültek; gyakorlatilag egy táborba a magyarokkal. Mivel egészen a modern kor kezdetéig az identitást alapvetően a felekezeti kötődés és a feudális hatalmi viszonyok határozták meg, ténylegesen nem beszélhetünk nemzeti ellentétekről. A szlovák nyelv – akárcsak a magyar – azon társadalmi rétegek hétköznapi kommunikációs eszközét jelentette, akiknek nem volt beleszólásuk a történésekbe. Egyházi vonatkozásban a liturgia egységes latin nyelve pedig eleve kizárta a „nemzeti” nyelv problémáját.8 Ebben az egységes nyugat-európai rendszerben a törés a reformáció időszakában következett be. Hatására ugyanis teret nyert a nép hétköznapi nyelve, és elindult az egyes nemzetek irodalmi és kulturális fejlődése. A későbbi (cseh)szlovákiai politikai térben ily módon – az erőviszonyok függvényében – több keresztény felekezet szerveződött meg. A katolikusok mellett megjelentek az evangélikusok, reformátusok és – az 1646-ban megkötött ungvári uniót követően – a görög katolikusok. A szlovák nyelv azonban továbbra is háttérbe szorult, mivel a protestánsok a cseh (illetve a magyar) liturgikus nyelvet használták. Amikor a XVIII. században elindult a nemzeti nyelvek felértékelődése, és hivatali használatba kerülése,9 a katolikus alsópapság és értelmiség erőteljesen kivette a részét a szlovák irodalmi nyelv kikristályosításában, és használatának az előmozdításában, illetve a szlovák nemzeti mozgalom kibontakoztatásában.10 Mindebben fontos szerepet játszott pl. az a pozsonyi katolikus szeminárium, amelyet II. József alapított, és ahol program7 Hasonló fejlődési pályával számolhatunk a magyar–román kapcsolatok kapcsolatok esetében is. A cseheknél a magyar szerepet szerepet a németek töltik be. Véleményem szerint nagyon tanulságos lehetne az elhatárolódást és a szembenállást a gyűlöletig fokozó három identifikációs kapcsolatrendszer kapcsolatrendszer (magyar–román, (magyar–román, magyar–szlovák, cseh–német) párhuzamos vizsgálata. Ezt még ki lehetne egészíteni a magyar–horvát, illetve a magyar–szerb kapcsolatok elemzésével is. 8 A keleti kereszténység esetében ez a nyelvi egység sohasem valósult meg. Ott ugyanis a „nemzeti” nyelvek (pl. kopt, szír; később a szláv) már az ókortól kezdődően szerephez jutottak jutottak a liturgiában. liturgiában. 9 Herder a nemzetet nyelvi és kulturális közösségként határozta meg. 10 Ennek hátterében mindenekelőtt a szlovák elem XVIII. századi térhódítása áll, amely összefügg a török hódoltság idején elszenvedett szenvedett népességveszteséggel. népességveszteséggel. Ellenben nem ez az egyedüli ok. „A szlovák elem spontán térhódítását a magyar etnikum rovására a tudós Bél Mátyás (1684–1749), e jelenség megfigyelője és leírója, többek között a következő szavakkal jellemezte: ‘Míg a magyarok fogynak, addig a szlovákoknak egyre jobban megy soruk, nem is annyira a vagyonosságban, mint inkább számbeli súlyuknál fogva. Ritka az olyan falu, amelyben nem lennének szlovákok. A magyarok ezekből elköltöznek, elköltöznek, és


7

8


szerűen is tanulmányozták a szlovák nyelvet. Ezt végül Anton Bernolák (1762–1813) kodifikálta a nyugat-szlovákiai nyelvjárásra alapozva (Grammatica Slavica, Pozsony, 1790). Az ő nevéhez fűződik a Szlovák Tudományos Egyesület megalapítása is (Nagyszombat, 1792). Ennek titkára és legaktívabb tagja egy eg y katolikus pap lett: Juraj Fándly (1750–1 (1750–181 811). 1). Jóllehet néhány év után megszűnt, az egyesületnek mégis sikerült megjelenítenie az önállóság eszméjét. A háttérbe szoruló mozgalmat az 1820-as évek közepén szintén egy katolikus pap, Juraj Palkovic kanonok (1769–1 (1769–1850), 850), élesztette újra, aki egyben a Bibliát is lefordította a Bernolák-féle szlovák nyelvre. Munkáját az önmagát „szláv”-nak deklaráló Rudnay Sándor esztergomi érsek (†1831) (†1831) támogatta. A szlovák katolikus alsópapság – amely egy magyar jellegű egyházi intézményrendszerben a szintén katolikus magyaroktól csakis nyelvi/nemzeti alapon tudta önmagát elhatárolni – önállósági gondolatával ellentétben és párhuzamosan a szlovák protestáns értelmiség a csehszlovák nemzeti és nyelvi egység gondolatát képviselte. Ennek kétségtelenül a felekezeti együvé tartozás volt az alapja. Az eszme szellemi központja Pozsony volt; mégpedig az 1607-ben alapított pozsonyi evangélikus líceum Cseh-Szláv Nyelv és Irodalom Tanszéke, amely a XIX. század elejétől kezdődően határozottabban is megjelenítette a gondolatot. A szlovák nemzeti tudat kikristályosodásában fontos momentumnak tekinthető a magyar országgyűlés 1839–1840-ben hozott törvénye, amely előírta a magyar nyelv használatát az egyházakban, és kötelezővé tette annak ismeretét a papok és a lelkészek számára. Ugyanakkor az anyakönyvek nyelve is a magyar lett.11 A történet érdekessége, érdekessége, hogy a szlovákok a latin nyelv megtartását kérték abban a Szlovák felségfolyamodványban, amelyet 1842. június 4-én adtak át Metternich kancellárnak. Mivel ez evangélikus kezdeményezés volt (200-an írták alá), 1842 nyarán az – egyértelműen a Habsburg Birodalomhoz kötődő – egyház egyetemes konventje az akció szervezőit „hazaárulók”-nak bélyegezte. Ez is mutatja az egyházi és a politikai hatalom korabeli szerves összefonódását. Az egyházi döntés következtében Ludovít Štúrt (1815–1856) – aki a közép-szlovák nyelvjárásra alapozva megalkotta a szlovák irodalmi nyelvet – menesztették a pozsonyi líceum tanári állásából.12 Tiltakozásul a diákok egy része Lőcsére távozott. A Štúr által megalkotott szlovák irodalmi nyelv (A szlovák nyelv elmélete, 1846) lehetővé tette a katolikusok és az evangélikusok közeledését. Ennek köszönhetően a szlovák nemzeti mozgalom, legalábbis a nemzeti nyelv kérdését illetően, egységessé vált. Ugyanakkor az addig főképpen nyelvi és kulturális kérdés politikai dimenziót kapott. A következő lépést a Matica slovenská 1863. augusztus 4-én, Turócszentmártonban tartott alakuló közgyűlése jelentette, amely betetőzte Cirill és Metód NagyMoráviába érkezésének ezeréves jubileuma ünnepségeit. A katolikus és protestáns településeiket településeiket átengedik a szlovákoknak, de ha helyben is maradnak és tovább a szlovákokkal élnek együtt, nem szaporodnak. A szlovák családban három, négy, sőt hat gyermek is van, a magyarban egy vagy kettő. A fiatalabb magyar nemzedék nemcsak a szlovákok szokásait sajátítja el, hanem azok nyelvét is, és az öregek kihalásával kihalásával ők is szlovákokká válnak. De sokan azok közül az idősebb magyarok közül is, akik azelőtt a szlovák nyelvet nyelvet nem bírták, most úgy beszélik ezt a nyelvet, nyelvet, mint a született szlovákok.” Popély Gy.: Népfogyatkozás. Budapest, 1991, 14. old. Lásd még Kőrösy József: A felvidék eltótosodása. Budapest, 1898; valamint Kocsis Károly: Etnikai változások a mai Szlovákia és a Vajdaság területén a XI. századtól napjainkig. (Az etnikai térszerkezet átalakulásának sajátosságai). (Politikaelméleti füzetek, 4), ELTE BTK Politikaelméleti Továbbképző Intézete, Budapest, 1989. 11 Az 1844. évi II. törvénycikk értelmében a magyar államnyelv lett (hivatali, közigazgatási és közoktatási). 12 Az intézményre vonatkozóan lásd pl. Fukári Valéria: Egy régi alma mater. mater. A pozsonyi evangélikus líceum és teológiai akadémia utolsó negyven éve (1882–1923). Kalligram, Pozsony, 2003.

szlovákok egymásra találását tükrözte a szervezet vezetőségének az összetétele is – jóllehet továbbra is voltak ellentétek. Első elnöke Štefan Moyzes katolikus püspök (1797–1869), első alelnöke pedig Karol Kuzmány evangélikus lelkész (1806–1866) lett. A Matica slovenskát a magyar kormány 1875. november 12-én szüntette meg; közadakozásból származó vagyonát pedig az állam egyszerűen elkobozta. Ezt megelőzően – 1874–1875-ben – záratta be a magyar kormány az 1860-as években megnyílt nagyrőcei és turócszentmártoni evangélikus, valamint a znióváraljai katolikus szlovák gimnáziumokat. Egyedül az 1869-ben alakult Szent Adalbert Társulat elnevezésű szlovák katolikus egyházi kulturális szervezetet sikerült egészen 1918-ig fenntartani. Tehát ha tárgyilagosan nézzük a dolgokat, a szlovák sérelmek és frusztrációk nem tekinthetők teljesen megalapozatlanoknak. Az idő közelsége miatt, a Monarchia felbomlása után hatalmi pozícióba kerülő szlovákok kétségtelenül rendelkeztek személyes élményekkel, illetve családi tapasztalatokkal. A XIX. század utolsó évtizedeiben a fiatal szlovák katolikus értelmiségiek – szűkre szabott mozgásterük keretei közepette – a XIII. Leó pápa által 1891-ben kiadott Rerum novarum enciklikából merítettek ihletet. Céljuk közös volt a nép körében tevékenykedő papokkal: a szlovák parasztság felemelése13 a gazdasági egyletek, a népművelés érdekében, illetve az alkoholizmus ellen folyatott harc révén. Mindezt az Anton Bielek (1857–1911) és Andrej Hlinka (1864–1938) kiadta Ludové noviny fogta össze. Andrej Hlinka a Szlovák Nemzeti Párt katolikus, ún. népi szárnyának volt a vezéralakja. Az 1906-os választások alkalmával kifejtett tevékenysége miatt Párvy Sándor szepesi püspök (1848–1919) felfüggesztette, és eltiltotta a papi tevékenységtől. 1913 913 júliusában, Zsolnán, alakult meg a Hlinka vezette Szlovák Néppárt, amely a keresztényszocializmus talaján indult, majd tekintélyuralmi és nacionalista lett. Ez a párt képviselte és testesítette meg a szlovák autonómia eszméjét14 a csehszlovák nemzetegység fikcióját már-már államvallásként kezelő Csehszlovákiában.15 13 Erre vonatkozóan Andrej Hlinka 1934-ben a következőket következőket írta: „Fiatal plébános p lébános és pap voltam Háromszlécsen. Saját szememmel láttam a szlovák nép nyomorát, minden neki jutott ütés és sérelem fájt nekem. Agyonkínozta a bürokratizmus, kiszipolyozta a zsi dóság. A hivatalok semmit sem segítettek, otthon nem volt kilátás a helyzet javítására. Kénytelenek voltunk külföldi segítség után nézni.” Chmel R. (szerk.): A szlovákkérdés a XX. században. Pozsony, 1996, 1996, 184. old. A szlovákság társadalmi helyzetének ilyen jellegű érzékelése minden bizonnyal összefüggött azzal a ténnyel, hogy „a városok nemzetiségi vidékeken is nagyrészt magyar nyelvűek és kultúrájúak voltak, amelyeknek a polgárosodás előrehaladtával valóban jelentős asszimilációs hatásuk volt. A magyar anyanyelvű lakosság számát a magyarországi zsidóság egyre nagyobb méretű magyar nyelvűvé és magyar kultúrájúvá válása is hatékonyan növelte. Ez a rohamosan polgárosodó, az ország politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi életében egyre fontosabb pozíciókat meghódító réteg nemzetiségi vidékeken is zömmel a magyar elem sorait szaporította. Ez a jelenség főleg a Felvidéken, ott is leginkább a városokban volt szembeötlő. A századfordulón a felvidéki városok magyar anyanyelvű polgárságának jelentős részét már a megmagyarosodott honi zsidóság alkotta.” Popély Gy.: Népfogyatkozás. Budapest, 1991, 15. old. 14 Lásd pl. James Ramon Felak: „At the price of the Republic”: Hlinka’s Slovak People’s Party, 1929–1938. (Pitt Series in Russian and East European Studies, 20), University of Pittsburgh Press, Press, Pittsburgh, 1994. 1930-ban 1930-ban Jozef Tiso a párt ideológiáját a következőképpen következőképpen határozta meg: „Az a politika, amely a nemzet javát tartja szem előtt, és célként a nemzet valóban egészséges fejlődését követi, az adott nemzet történelmére alapozza tevékenységét. Ebből a történelmi előfeltételből fakad a szlovák néppárt autonomista politikája. A szlovák nemzet életének eszményét gondolatvilágában a szlovák nemzet történelmének alapján dolgozza ki, s igyekszik ezt az eszményt megvalósítani a nemzet államrendjében. A szlovák nemzet történelme kategorikusan hangsúlyozza a szlovák nemzet egyediségét, önállóságát a nagy szláv családon belül. Ezt a múltat nem lehet figyelmen kívül hagyni és félreseperni anélkül, hogy az egész politikai vonal ne tévesztene tévesztene irányt, és így előbb vagy utóbb eredménytelenül zátonyra ne futna. (…) A nemzet ugyanis a legtágabb meghatározás értelmében olyan emberek közössége, akiknek azonos az eredetük, a testtípusuk, természetük, egy a múltjuk, egy a nyelvük, azonosak a szokásaik, egy a kultúrájuk, azonosak a céljaik, és összefüggő területen szerves egységet alkotnak. (…) A szlovákok tehát sajátos nemzetet alkotnak, és a csehszlovák nemzet kifejezés kifejezés csupán politikai ér telemben helytálló, amikor a közös állam tagjait jelöli.” Chmel R. (szerk.): A szlovákkérdés a XX. században. Pozsony, 1996, 90–91. old. 15 A csehszlovák nemzetegység eszméjének ellentmond az ún. „pittsburghi egyezmény”, amelyet 1918. május 30-án kötöttek az Egyesült Államokban működő cseh és szlovák szervezetek képviselői. Ez Szlovákia számára bizonyos önállóságot biztosított a közös államban: saját országgyűlés és közigazgatás, saját bíróság, iskolahálózat, szlovák hivatali és közéleti hivatalos nyelvvel.


9

10


A XIX. századi szlovák–magyar kapcsolatok fejlődését szem előtt tartva nyugodtan beszélhetünk a szlovák érzelmű alsópapság és a magyar felsőpapság szétválásáról. Amennyiben tárgyilagosan szemléljük az egyházi közigazgatást, mindenképpen fonáknak mondható, hogy a szlovák egyházmegyéket magyar főpapok irányították, még akkor is, ha a liturgia egységes latin jellege talán valamiképpen tompította az erősödő nemzeti ellentéteket. ellentéteket.

II. A felvidéki magyarság új helyzete – kisebbségben (1918–1938) Az önálló Csehszlovákia Csehszlovákia megalakulását,16 és a kialakult területi-politikai átrendeződést véglegesítő békeszerződést (Saint-Germain, 1919. szeptember 10.) követően „a nemzeti kisebbséggé válás… lelkileg, tudatilag teljesen váratlanul és felkészületlenül érte a felvidéki magyar társadalom minden rétegét.”17 Ugyanakkor „a Pozsony, Komárom vagy Nyitra megyei, illetve Ung, Bereg vagy Ugocsa megyei magyarok között természetszerűleg jelentős kulturális, világnézeti, mentalitásbeli, sőt faji eltérések léteztek. A nyugati és keleti végek magyarsága csaknem teljesen ismeretlen volt a másik számára, így évek teltek el, amíg a közös kisebbségi sors következtében beindult egy bizonyos mentalitásbeli közeledés.”18 Arról nem is beszélve, hogy sokan ideiglenesnek gondolták az újonnan kialakult helyzetet, ami nagyban megnehezítette az önmagára találást. „Időre volt tehát szükség, hogy a csehszlovákiai magyarság némiképp felocsúdjon az új viszonyok között, és az irreális csodavárás meddő hangulatából kiemelkedve keresni kezdje megmaradásának, nemzeti és nyelvi jogai védelmének, valamint politikai törekvései realizálásának járható útjait.”19 Ez viszonylag gyorsan megtörtént. 1920. február 17-én Komáromban megalakult a főképpen protestánsokat tömörítő Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt, amely 1925 októberében átalakult Magyar Nemzeti Párttá; 1920. március 23-án Pozsonyban pedig a katolikus többségű és szellemiségű Országos Keresztényszocialista Párt20 (1932-től Esterházy János volt az elnöke21), amely a szlovákokat és a németeket is megszólította.22 Ugyanakkor azt lehet mondani, hogy a magyar katolikus, református és evangélikus egyházközségek – ki-ki a maga oldalán és szintjén – erős támaszai voltak az önszerveződésnek. Esetenként hatékonyan együttműködtek a Szlovenszkói Magyar Kulturális Egyesülettel. Ami az I. világháború utáni csehszlovák helyzet demográfiai viszonyait illeti, kétségtelen, hogy „nem könnyű az 191 1918 után létrejött új államalakulat részét képező Szlovákia nemzetiségi megoszlását számszerűleg is meghatározni. Az 1910 1910.. évi magyarországi m agyarországi és az 1921. évi csehszlovákiai népszámlálás nemzetiségi adatai jelentős mértékben eltérnek egymástól. A mai Szlovákia területén 1910-ben 2,9 millió lakos élt, ebből 884 ezer magyar (30,3 százalék), 1688 ezer szlovák (57,8 százalék), 198 ezer német (6,8 százalék), 97 ezer ruszin (3,3 százalék), 10 ezer lengyel (0,3 százalék), 7 ezer cseh (0,3 szá16 1918. október 30-án, Turócszentmártonban, a Szlovák Nemzeti Tanács tudomásul vette és elfogadta a 28-án Prágában kikiáltott Csehszlovák Köztársaságot. Köztársaságot. Az új államalakulathoz a szlovákok, mint „a csehszlovák nemzet magyarországi ága” csatlakoztak. Mindez azonban „két egyenlőtlen fél társulásának” bizonyult, ami rá is nyomta a bélyegét az ország két évtizedes történetére. Szarka L.: A szlovákok története. Budapest, 1993, 170. old. 17 Popély Gy.: Népfogyatkozás. Budapest, 1991, 38. old. 18 Popély Gy.: Népfogyatkozás. Budapest, 1991, 24. old. 19 Popély Gy.: Népfogyatkozás. Budapest, 1991, 39. old. 20 Lásd Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936. 1919–1936. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, 2004. 21 Lásd Esterházy János: A kisebbségi kérdés. Válogatott írások, beszédek, interjúk. Válogatta, összeállította, az utószót és a jegyzeteket jegyzeteket írta Molnár Imre. Ister Kiadó, Budapest, 2000; Uő.: Cselekedjünk mindnyájan egyetértésben és szeretetben. Pannónia Könyvkiadó, Pozsony, 1992; Molnár Imre: Esterházy János (1901–1957). Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997. 22 A két párt 1936. június 21-én Érsekújváron létrehozta az Egyesült Magyar Pártot. Addig a kapcsolatukat sok esetben a rivalizálás és a kölcsönös vádaskodás vádaskodás jellemezte.


11

12


zalék), 34 ezer egyéb és ismeretlen (1,2 százalék) anyanyelvű volt. 1921-ben a magyar nemzetiségűek száma 651 ezerre (21,7 százalék) apadt, a szlovák nemzetiségű lakosságé viszont 1952 ezerre (65,1 (65,1 százalék) nőtt. A többi szlovákiai nemzetiség lélekszáma szintén megfogyatkozott. A csehek számát a Szlovákiába történő jelentős számú hivatalnokréteg és katonatiszt beköltözése közel 73 ezerre növelte (2,4 százalék)”. száz alék)”.23 A kisebbségi lét, amelynek nélkülöznie kellett a kollektív jogokat, természetesen a magyarság vallási térképét is átrajzolta – mind társadalmi, mind pedig intézményes vonatkozásban.24

1. A katolikus egyház A (cseh)szlovákiai katolikusok viszonylatában azt lehet mondani, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés tulajdonképpen szétdarabolta a régi monarchiabeli (szentistváni) egyházszervezeti rendszert.25 A nyitrai, besztercebányai és szepesi egyházmegyék teljes egészében, a rozsnyói, a kassai és az esztergomi területének pedig jelentős része átkerült Csehszlovákiába. A szlovákiai magyar ma gyar katolikusok döntő többségét egyébként ez utóbbi három (rész)egyházmegye plébániái tömörítették. A csehszlovák államhatalom első perctől hadat indított a magyar ma gyar katolikus hierarchia ellen. Még 1919 augusztusában egy állami felügyeleti bizottság vette kézbe az egyházi vagyon kezelését (amit nem is sikerült soha rendezni)26, s az év folyamán kiutasították az országból Báthy László nagyszombati érseki helynököt – aki az esztergomi egyházmegye Csehszlovákiába került 404 plébániáját (a 493-ból) lett volna hivatott irányítani –, Radnai Farkas besztercebányai, Balázs János rozsnyói, Battyhány Vilmos nyitrai római katolikus, illetve Novák István eperjesi görög katolikus püspököt.27 Párvy Sándor szepesi püspök meghalt. Egyedül a korszak viszonyai közepette „haladó szellemű”-nek mondható – a földreformot szorgalmazó és a nemzeti kisebbségek jogait védelmező (mind a Monarchiában, mind pedig Csehszlovákiában) – Fischer-Colbrie Ágoston kassai püspök (†1925) maradhatott a helyén, mivel élvezte a Szentszék támogatását. Utóda Jozef Cársky lett, aki egyben a rozsnyói egyházmegyét is igazgatta. Róma szlovák papokkal papok kal már 1920 decemberében betöltötte betöltötte a nyitrai, besztercebányai és szepesi püspöki székeket; 1922-ben pedig felállította a Nagyszombati Apostoli Adminisztratúrát – ami az esztergomi érsek joghatóságának megszűnését jelentette az egykori egyházmegye csehszlovákiai plébániái felett –, miközben a rozsnyói és a kassai püspökök 1937-ig megőrizték a joghatóságukat a magyarországi részek felett, amelyeket helynökök útján igazgattak. Az Apostoli Adminisztrátor Pavel Jantausch lett. Az új helyzetre a (cseh)szlovákiai magyar katolikus papság a Katolikus Nagybizottság (Komárom, 1924) létrehozásával reagált, amely azonban a rá nehezedő álla23 Gyurgyík L.: Magyar mérleg. Pozsony, 1994, 10. old. 24 A magyar nemzetiségű zsidó vallásúak aránya pl. az 1921-es 3,41 százalékról 1930-ra 1,64 százalékra (9728 fő) apadt. 25 Lásd Sebők L.: „A katolikus egyházszervezet változásai Trianon óta”. Regio 2, 1991/3. 26 Lásd pl. Rácz Kálmán: „Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság előtt (1. és 2. Társadalomtudományi Szemle 6, 2004/3, 35–51. old. és 2004/4, 67–95. old. rész)”. Fórum Társadalomtudományi 27 A Magyarországra való áttelepülés következtében a kezdetben néhány ezer magyar görög katolikus hívő száma 1930-ra szinte jelentéktelenre zsugorodott.

mi nyomás miatt csak néhány évig működhetett (1927-ben oszlott fel). Ellenben tevékenységének eredményeképpen eredményeképpen jött létre Komáromban a Katolikus Magyar Kisszeminárium és a Katolikus Magyar Internátus (Marianum28). Ugyanakkor a magyar katolikus papok lelkiségi mozgalmakat indítottak, népmissziókat szerveztek, lap- és könyvkiadást működtettek. működtettek.29 Vagyis tevékenységük tevékenységük részét képezte a közösségi élet szervezése és a kultúra ápolása. Ugyanakkor voltak laikus önszerveződési kezdeményezések is, amelyek közül mindenképpen érdemes megemlíteni a Magyar Akadémikusok Keresztény Körét, a Prohászka köröket, köröket, illetve a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesületet. Egyesületet. Haiczl Kálmán római katolikus pap így jellemezte ezt a két évtizedes korszakot: „Amikor a magyarságunkért küzdöttünk, keresztény hitünkért is küzdöttünk, és viszont, amikor keresztény hitünk védelmére keltünk, egyszersmind magyarságunkat is védelmeztük. Munkánkban és küzdelmeinkben minden erősségünket Istenbe vetett tántoríthatatlan hitünkben és magyar népünk józansága-, komolysága- s idegen jármot nem tűrő makacs kitartásában találtuk meg.”30 Érdekes módon Paxy László kicsikét másként látja ennek a kornak a szellemiségét: „Születésemtől fogva magyar szellemben neveltek nemcsak otthon, hanem az iskolában is. Ez a nevelés, ma úgy látom, túlságosan is nacionalista szellemű volt. Ennek következtében következtében gúnyoltuk és utáltuk utá ltuk a szlovák sz lovák iskolába járókat, a szegény magyar családok gyermekeit, akik cipő, ruha, tehát anyagi juttatások reményében iratták oda be gyermekeiket. Még ma is szégyenkezem, ha erre gondolok. Üldöztük, bosszantottuk a cigánygyerekeket is, de még náluk is jobban a zsidó származásúakat, hiszen ‘Jézust a zsidók ölték meg’, tehát mi Jézust ‘bosszuljuk’ meg. Akkor arra még nem gondoltunk, hogy maga Jézus, Mária és az apostolok is zsidók voltak, és a mai, sőt az akkori zsidók sem tehettek mindnyájan arról, ami Jézussal történt.”31 Mivel az állami fizetést a szlovák nyelvtudáshoz kötötték, a magyar papoknak meg kellett tanulniuk szlovákul, esetenként pedig be kellett vezetni a szlovák prédikációt és liturgiát. Ugyanakkor szembesülniük kellett az ellenük folyamatosan felhozott vádakkal is: nemzetellenesek (vagyis csehszlovákellenesek), élősködők, az arisztokraták tányérnyalói. Helyzetükben akkor jelentkezett valamiféle „enyhülés”, amikor a csehszlovák hatóságok az autonomista szlovák római katolikus papokat is üldözni kezdték. A magyar katolikus papok 1928 júniusában emlékiratot juttattak el Rómába, amelyben igényeiket igényeiket és javaslataikat fogalmazták meg arra az esetre, ha a Szentszék, az új politikai konfigurációhoz igazodva feldarabolná a történelmi esztergomi egyházmegyét. Ezek között szerepelt egy új püspökség felállítása, a beszüntetett vagy csehszlovák nyelvűvé tett katolikus gimnáziumok helyreállítása (hiszen egyedül a komáromi magyar bencés gimnázium maradt meg), egy magyar katolikus férfi tanítóképző 28 Lásd http://www.zsgmarianum.edu http://www.zsgmarianum.edu.sk/hu_maria.ht .sk/hu_maria.htm. m. 29 Pl. Szent Ágoston Társulat, Társulat, Sajó-Vidék Könyvkiadó. Katolikus kiadványok: Szűz Mária Virágoskertje (1922–1944), Katolikus Értesítő (Komárom, 1934–1937), Kassai Katholikus Egyházi Tudósító Tudósító (1922, 1930–1944), Katolikus Élet (Munkács), Katolikus Nő (Komárom, 1932–1934), Krisztus Királysága (Rozsnyó, 1928–1944), Ifjúság (Rozsnyó), Tábortűz diáklap, Szivárvány gyermeklap (1929–1937). 30 Lásd Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából. Esztergom, 1940. Idézi Molnár I.: „A magyar anyanyelvű egyházak…” In: Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, I. kötet, Budapest, 1998, 209. old. 31 Paxy L.: Testvérek Testvérek Krisztusban. Budapest, 1991, 8. old.


13

14


megszervezése, valamint az „aránylagos képviselet” az egyházhatósági hivatalokban, papnevelő intézetekben (Nagyszombat, Rozsnyó), illetve az előléptetéseknél. Ugyanakkor felmerült egy magyar papnevelő intézet felállításának az igénye is. Mindebből a Szentszék természetesen semmit nem teljesített, hiszen a Csehszlovákiával való rossz viszonyt nem akarta terhelni még egy „magyar” „ magyar” problémával is. Arról nem is beszélve, hogy a szlovák katolikus egyházi vezetés – amely saját hatáskörben is sok kérdésre megoldást találhatott volna – szintén ignorálta az igényeket és javaslatokat. A magyar katolikus önszerveződés eredményeképpen alakult meg 1936-ban a Magyar Katolikus Tanács. Ez már a szlovák vezetésű egyházba tagolódva képzelte el a magyarok összefogását. Ennek a gondolatnak volt a képviselője Schalkház (Salkaházi) Sára is (†1944. december 27.). 32 Amikor XII. Pius 1937. szeptember elején az államhatárokhoz igazította az egyházmegyék határait, a szlovákiai magyar katolikus papság egy új, magyar püspökség felállítására vonatkozó igényét nem vette figyelembe. figyelembe. Ezek után a magyar papok négy magyar vikariátus létrehozását javasolták ott, ahol legalább 15 magyar jellegű plébánián 35 ezer magyar mag yar nemzetiségű hívő él. Törekvéseiket Törekvéseiket szintén nem koronázta siker. siker. Ilyen körülmények körülmények között nem meglepő, ha a korszak egyik érdekes és meghatározó jellemvonása egyes egyháziak politikai szerepvállalása. Erre nagyon jó példa Király József csicsói római katolikus esperes, aki prágai nemzetgyűlési, illetve magyar országgyűlési képviselő is volt (1944. október 17-én a nyilasok tartóztatták le, 1945 után a szentgyörgyi internálótáborba került, végül 1948. június 18-án kitoloncolták Magyarországra). De magyar katolikus papok vezető szerepet töltöttek be az Országos Keresztényszocialista Pártban is. Ugyanakkor az is igaz, hogy az intézményes problémák nem terhelték meg túlságosan a magyar és a szlovák katolikus hívők viszonyát. A tekintélyelvű33 és üdvösségbiztosító katolikus egyházhoz való sok évszázados (együvé) tartozás ekkor még lényegében felülírta a nemzeti/etnikai alapon való elkülönülést. Mindez megnyilvánult a fiatal magyar katolikus értelmiségiek tevékenységében is, amely túllépett a magyar nemzeti gondolkodás kizárólagosságán, és az elméleti viták mellett a gyakorlatiasságnak is teret biztosított (pl. falukutatás, néprajzi gyűjtés, szociális munka). Erkölcsi érettségüket érettségüket bizonyítja, hogy az 1930-as években ellen tudtak állni az eluralkodó szélsőjobboldali nacionalizmusnak.

2. A református egyház A döntő többségében magyarok alkotta református egyházközségek esetében szintén azt lehet mondani, hogy kiszakadtak a monarchiabeli konszolidált és történelmi hagyományokkal bíró egyházszervezeti rendszerből. Az „önállósult” – és püspök nélkül maradt34 – szlovákiai református egyháznak tehát tehát meg kellett kellett találni a saját helyét a számára teljesen újszerű helyzetben. Az újonnan megalakult Csehszlovákia ál32 Lásd Hidvégi Máté (szerk.): Boldog Salkaházi Sára. Emlékkönyv. Szent István Társulat, Budapest, 2006. 33 A kor szellemiségét és társadalomszemléletét társadalomszemléletét tükrözi az a magyar katolikus női háztartási szakiskola, amelyet az Isteni Megváltó Leányai működtettek Érsekújváron. 34 A „Tiszán inneni egyházkerület püspöke, Révész Kálmán, 1919 őszén Kassáról Miskolcra tette át a székhelyét”. Molnár I.: „A magyar anyanyelvű egyházak…”. in: Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. 1918–1998. I. kötet, Budapest, 1998, 223. old.

lami keretei között három egyházkerület került megszervezésre: a Dunán inneni (püspökei Balogh Elemér és Sörös Béla), a Tiszán inneni (püspökei Pálóczi Czinke István, Péter Mihály, Mihály, Idrányi Barna és Magda Sándor) és a kárpátaljai k árpátaljai (püspöke Bertók Béla). 492 gyülekezetben gyülekezetben (449 magyar, 12 12 vegyes, 31 31 szlovák) 223 168 református élt. A Csehszlovákiai Református Egyetemes Egyház központi vezető szerve az egyetemes konvent lett. Az 1923-ban Léván elfogadott egyházi alkotmánynak az állami jóváhagyása azonban 1938-ig, Csehszlovákia felbomlásáig húzódott. Pedig az 1928-as pozsonyi zsinat kimondta a magyarországi református egyháztól való végleges elszakadást, és elfogadta a szlovák egyházmegye felállításának elvét is. Ebben a huzavonában elsősorban két dolog játszott szerepet: a lelkészi hűségeskü és a kormány által szorgalmazott szlovák nyelvű egyházmegye felállítása.35 Mindkét fél a másiktól várta el az első lépést, és a feltételek másik általi teljesítésétől tette függővé a rá vonatkozók megvalósítását. Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy az egyház erős magyar „nemzeti tudattal” rendelkezett, ami szálka volt a csehszlovák hatóságok szemében. Szilassy Béla világi főgondnok és a Magyar Nemzeti Párt szenátora 1937-ben így fogalmazott: „hogy ha Isten a mi egyházunkat a Csehszlovákiában élő magyarságba állította, akkor annak kötelességévé tette a magyarság szolgálatát, minden konzekvenciájával együtt. Ez azt jelenti, hogy az egyháznak egyházn ak és különösen az egyházi adminisztrációnak mindent abból a szempontból kell vizsgálnia, hogy az a magyarság előnyére vagy hátrányára van-e…”36 A lelkészképzés és a lelkészi utánpótlás kérdésének megoldására alakult meg – külföldi segítséggel – 1925-ben, Losoncon, a Teológiai Szeminárium, amely ebben az az időszakban Csehszlovákia egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézménye volt, jóllehet az állam soha nem ismerte el; 1935-ben pedig református tanítóképző indult Komáromban.37 Addig a reformátusok a Pozsonyi Szent Orsolya-rendi Római Katolikus Elemi és Polgári Tanítóképző Intézetben tanultak, hiszen 225 elemi iskola számára kellett magyar tanerőt biztosítani. (Cseh)szlovákiában a református egyháznak nem volt gimnáziuma, mert azokat (Losoncon és Rimaszombaton) az állam bezáratta; ellenben Pozsonyban fenntartott egy diákinternátust és menzát (1934-től). A református egyház sajtótermékei közül megemlíthetjük a Református Egyház és Iskola hetilapot (1921–1938), a kéthetente megjelenő Szeretet hitépítő újságot (1923–1938), az Útmutató havilapot (1936–1938), valamint a Református Sion (1928–1934), (1928–1934), a Református Világszemle (1931–1935), a Baráti Szó (1928–1931) és a Hajnal (1931–1938) folyóiratokat. Társadalmi téren – ahol főképpen az egyes személyek tevékenysége tekinthető meghatározónak (mint pl. Nehézy Károly kisújfalusi lelkipásztor, Sörös Béla püspök) – árvaházak létesültek (Beretke, Munkács, Nagyszőllős), egyesületek jöttek létre (Béthel Egyesület, Kárpátaljai Reformátusok Segítő Egyesülete), és mozgalom indult el (Református Összefogás). 35 Minden próbálkozása ellenére a csehszlovák hatóságoknak nem sikerült szembefordítani a szlovák reformátusokat a magyarokkal, illetve az egyházi vezetéssel. Pedig 1930-ban szlovák lelkészek egy csoportja megalakította megalakította a Szlovák Kálvinista Szövetséget, és elindította a Slovenské Kalvinské Hlasy lapot, hogy szervezettebben szervezettebben harcolhassanak harcolhassanak a szlovák egyházmegyéért. 36 Idézi Molnár I.: „A magyar anyanyelvű egyházak…”. in: Tóth László–Filep Tamás Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I. kötet, Budapest, 1998, 226. old. 37 A Felvidék Magyarországhoz való visszacsatolását követően már nem indított új évfolyamot. Ennek következtében az utolsó évfolyam kifutásával megszűnt (1942-ben).


15

16


3. Az evangélikus egyház Az erősen nacionalista érzelmű és csehbarát szlovákiai evangélikus egyház 320 gyülekezetéből gyülekezetéből csupán 15 volt magyar nyelvű. A betelepítések miatt ezek közül is többen kétnyelvűvé váltak, aminek következtében a szlovákok igyekeztek pozícióba kerülni. Azt lehet mondani, hogy az egyházon belül szabály lett a nemzeti alapon történő hátrányos megkülönböztetés, a németek és a magyarok kárára. Védekezésül a somorjai evangélikus egyházközség csak 1931-ben, a komáromi pedig csupán 1937-ben csatlakozott a Szlovák Egyetemes Evangélikus Egyházhoz. Addig szabadegyházakként léteztek. Ugyanakkor, 1922-ben, Léván megalakult a Szlovákiai Magyar Evangélikus Szövetség, amely a magyar nyelvű egyházközségeke egyház községekett volt hivatott tömöríteni és érdekeiket érdekeiket valamiféleképpen védelmezni. Egyben kéthetente megjelenő lapot is kiadott Evangélikus Lap (1922–1938) címmel, illetve egy Orgo1929-ben megjelentetett egy magyar tempnaszó című missziós tartalmú mellékletet. 1929-ben lomi énekeskönyvet, és hittankönyvekről is gondoskodott. Az evangélikus egyházi főhatóság természetesen soha nem ismerte el a szövetséget. A magyar evangélikusok önszerveződésének igen figyelemreméltó példája, hogy saját árvaházat ár vaházat működtettek Kassán és Rozsnyón; Vargha Sándor rozsnyói lelkész Luther (1934–1938) címmel néhány évig néplapot jelentetett meg; Kowarik Sándor vezetésével pedig 1936-ra elkészült egy új magyar liturgikus rend.

III. Az első szlovák köztársaság (1938–1944/1945) Az önálló Szlovákia létrejötte tulajdonképpen a korabeli német (és magyar) geopolitikai érdekek térségbeli gyors megvalósításának az eredménye. 1938. október 6-án – német biztatásra – megtörtént az autonóm Szlovákia kikiáltása Zsolnán. A kormány miniszterelnöke Jozef Tiso, a Szlovák Néppárt elnöke lett.38 Ettől kezdődően Csehszlovákia sorsát a gyakorlatban a hitleri Németország irányította – amihez Nagy-Britannia és Franciaország asszisztált. 1938. november 2-án, az első bécsi döntés következtében, Dél-Szlovákia – a katolikus és református magyarok döntő többségével – Magyarországhoz került. Ezt követően megalakult a Szlovák Nemzeti Egység Pártja, illetve a Deutsche Partei és a Magyar Párt. A magyar kisebbség helyzetét a továbbiakban a reciprocitás elve határozta meg. Jogaik a magyarországi szlovákok jogainak a függvényévé váltak. 1938. november 19-én 19-én az állam neve Cseh-Szlovák Cseh-Szlovák Köztársaság lett. 1938 decemberében decemberében a későbbi Szlovák Szlovák Köztársaság területén 57 897 magyar nemzetiségű lakost (a lakosság 2,2 százaléka) számoltak össze. A magyarság korabeli felekezeti társadalomszerkezete, vallási élete alapjában véve egy fehér folt. 1939. március 10-én a csehszlovák kormány – mintegy végső lépésként – visszavissz ahívta a szlovák Tiso-kormányt, és katonai diktatúrát vezetett be. Válaszlépésként, 1939. 1939. március 14-én, kikiáltották a Szlovák Köztársaságot.39 Hitler ugyanis válaszút elé állította a szlovákokat: választhattak az önállóság ö nállóság vagy a teljes magyar fennhatóság között. Az elnök Jozef Tiso lett (október 26-án választották meg). Az új államot 27 ország ismerte el. 1939. március 15-én a német hadsereg bevonult Cseh- és Morvaországba, amely a Harmadik Birodalom protektorátusa lett. Szlovákiában – amely teljes mértékben Németországtól függött (1939. március 23-án német–szlovák államközi „védelmi” szerződést kötöttek) – gyakorlatilag egypártrendszerű diktatúra alakult ki. Tiso szerint ugyanis: „A pártnak kell az élen állnia, a közélet egészének a szervezőjévé kell lennie. A Párt a nemzet, és a nemzet a Párt. A nemzet a Párt által szól. A Párt a nemzet helyett gondolkodik. Ami a nemzetnek árt, azt a Párt betiltja és megbélyegzi.”40 A napjainkig érzékelhető befolyást gyakorló Szlovák Köztársaság eszmeisége, működése, a vallásnak (katolicizmusnak) biztosított politikai és társadalmi szerepek jobban érthetők, ha szem előtt tartjuk Jozef Tiso 1930-ban megfogalmazott gondolatait: „Gyakran találkozunk azzal a nézettel, hogy a vallásnak nincs helye a politikában. Ez a nézet arra utal, hogy egyáltalán nem értik a vallásnak és a politikának a közéletben betöltött szerepét. Abban az esetben, ha a vallásban nem csupán az egyházi szertartásokat látjuk, és ha a politika hatásköréből már előre nem zárunk ki semmit, ami a nemzet életével összefügg, akkor nem fogadhatjuk el e nézetet. Hiszen a vallás az emberi tevékenység normá38 Lásd G. Kovács László–Kamenec Ivan: Jozef Tiso. (Arcképek kettős tükörben), Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997. 39 Lásd pl. Yeshayaku Jelinek: The Parish Republic. Hlinka’s Slovak Peoples’ Party, 1939–1945. East European Quarterly, London – Columbia University Press, New York, 1976. 40 Kovác D.: Szlovákia története. Pozsony, 2001, 210. old.


17

18


ja – és a politika ilyen tevékenység, ezért nem lehet kivonni a vallás hatásköréből. Másfelől azonban a vallás a nemzet kultúrájának része, tehát ez a rész kell, hogy érdekelje a politikát. (…) A politikai tevékenység normája a közjó; igyekszik törvényeket hozni, rendeleteket kiadni és létesítményeket alapítani abból a célból, hogy minél több polgárnak biztosítson méltó, emberi életet. A méltó emberi élet azonban csak az olyan élet, melynek színvonalát a kultúra és az erkölcs emeli magasabbra. A politika tehát az anyagi érdekek mellett nem hanyagolhatja el az ember szellemi és erkölcsi tulajdonságainak nevelését és erősítését, melyek nélkül nem létezik magasabb szintű kulturális élet, hanem még primitív társadalmi rend sem. A politika egyoldalú anyagias orientációja keserű gyümölcsöt hoz a gazdasági és társadalmi élet szétzüllésének formájában. A vallás azonban csak úgy és addig érvényesülhet a politikában, amíg a politika nem teszi a vallást szolgájává, hanem elismeri szuverenitását, és a vallás parancsait a maga részére irányadónak fogadja el. Nem szabad, hogy a vallás a politika eszközévé és rabszolgájává váljon. A politikának nem alája, hanem föléje van rendelve. A vallás a politikában világító fáklya, éppen ezért a politika fölé kell helyezni, és ott is kell tartani. (…) Csakis szuverenitása elismerése esetén nyújthatja a vallás a politikának és az államnak azt a hathatós támogatást, amelyet elvárnak tőle, azaz azt a lelkiismeretben kötelező szankciót az autoritás iránt, melyből a törvény ereje fakad. A vallásnak az állam és a politika által való leigázása és eszközként való felhasználása a maga szolgálatában megfosztja a vallást ettől a hatalmas erejétől, és ezért az állam és a politika a leigázott vallásban nem talál támogatást éppen a legkritikusabb pillanatban, amikor kötelező szankciójú törvényei ezt a legjobban igényelnék. A vallás vagy napfény a politikában, vagy értéktelen dísz, amely ingerli és ösztökéli a bomlasztó szenvedélyeket. A politikának tehát nem arra kell törekednie, hogy uralkodjék a vallás felett, hanem el kell a vallást ismernie és igazodnia kell az elveihez. Nem a vallásnak van szüksége a politikára, hanem a politika van ráutalva a vallásra.”41 Mindez jobban érthetővé teszi a szlovák katolikus egyház átpolitizáltságát, illetve a nacionalizmus szellemétől való átitatottságát.42 Hiszen a katolikus egyház eszmei és személyi téren is összefonódott az új Szlovák Köztársasággal; amely összefonódást teljes egészében talán napjainkig sem sikerült levetkőzni. Főképpen, ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista államhatalom áldozati áldozat i szerepbe kényszerítette, kényszerítette, ahol konzerválódhattak az eszmék, megszépülhetett a múlt, illetve továbbhagyományozódhatott annak egyfajta reprezentációja. Az önmagát a katolicizmus talaján állóként meghatározó szlovák nemzetiszocializ43 mus eszmeiségét egyébként jól tükrözi egy 1940-es Hlinka-gárda röpirat: „Bennünket nem vezetnek félre azzal az ostoba frázissal, hogy a zsidó is ember. A zsidó nem az Isten, hanem az ördög teremtménye, s ezért a zsidó nem ember, csak embernek látszik. Aki a zsidókat bármi módon támogatja vagy védelmezi, azt nem fogja elkerülni az Isten bün41 Chmel R. (szerk.): A szlovákkérdés a XX. században. Pozsony, 1996, 96–98. old. A Tiso által megfogalmazott gondolatok ma is jelen vannak a közép-kelet-eur közép-kelet-európai ópai (és hellyel-közzel hellyel-közzel a nyugati) politikai és egyházi diskurzusokban. Bizonyos értelemben a térség XX. századi politikai és társadalmi berendezkedése, illetve annak reprezentációja napjaink közéletének bizonyos jobboldali szegmensei számára modellértékű. Arról nem is beszélve, hogy egyes baloldaliak is kokettálnak az egyházakkal való intézményesítettebb intézményesítettebb együttműködés gondolatával. Ők azonban csak a kommunista korszak gyakorlatából inspirálódhatnak, amely instrumentalizálta az egyházakat, egy ideológiailag teljesen cinikus és tudathasadásos helyzetet teremtve. 42 Ebben a vonatkozásban a magyar katolikus egyház is a szlovákkal azonos értékrendet értékrendet képvisel (Isten és a nemzet összekapcsolása, racionalizmus elutasítása). Kétségtelenül ez magyarázza – a szlovákiai magyar katolikusok helyzetétől teljesen elvonatkoztatott – diplomatikus kapcsolatot a két egyházi intézmény között. 43 Lásd Polakovic Š.: „A szlovák nemzetiszocializmus”. In: Chmel R. (szerk.): A szlovákkérdés a XX. században. Pozsony, 1996, 296–307. 296–307. old. o ld.

tetése.”44 A másság ilyen mértékű elutasításának a fényében egyáltalán nem meglepő sem a zsidók deportálása,45 sem pedig a magyar kisebbséghez való ellenséges viszonyulás. Az újonnan megalakult Szlovák Köztársaság területén maradt 25 református egyházközség életének az irányítására az állam egy szlovák Szervező Bizottságot nevezett ki.46 A szlovák–magyar ellentét annyira megtörte a bécsi döntés után megválasztott Böszörményi Sándor püspököt, hogy röviddel lemondása után meg is halt. 1941. szeptember 9-én jelent meg a Zsidó Kódex, vagyis a zsidóellenes törvényrendeletek gyűjteménye. gyűjteménye. Ez ellen maga a Vatikán is tiltakozott, elsősorban azért, mert mer t a rendelkezések a megkeresztelt zsidókat is érintették. Ugyanakkor a katolikus egyház számára kínos dilemmát jelentett Tiso elnök papi mivolta, még akkor is, ha személy szerint bírta a Szentszék elnéző jóindulatát (soha nem függesztették fel). Az egyházi tiltakozás azonban nem tántorította el a szlovák hatóságokat. 1942. május 15-én egy alkotmánytörvénnyel alkotmánytörvénnyel a zsidókat megfosztották állampolgárságuktól, és októberig deportálták őket (58 ezer).47 A pozsonyi parlamentben egyedül Esterházy János szavazott a zsidótörvények elfogadása ellen. A Szlovák Köztársaságban az ellenállást – a kommunisták mellett – az ágostai hitvallású evangélikus egyház és evangélikus értelmiség testesítette meg. Ez azonban valamiféle lojális ellenzékiséget jelentett, amely a politikai életben tanúsított passzivitásban nyilvánult meg. Gyökere a korábbi kitüntetett helyzet elvesztésében keresendő. Az önállóságukat elnyert katolikus szlovákok ugyanis bizalmatlanok voltak a csehszlovák evangélikusokkal szemben. Ebben az időszakban a magyar főiskolásokat a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre (1944-ben (1944-ben 188 188 tagja volt); a katolikus diákságot pedig a Prohászka Kör48 tömörítette. Ezek még a régi csehszlovák korszakban alakultak. Érdemes lenne alaposabban feltárni a tevékenységüket. tevékenységüket. A szlovákiai helyzet különös vonása, hogy a Tiso-rendszerrel Tiso-rendszerrel szembeni ellenállás egyfajta magyarellenességgel társult. Az 1944. augusztus 29-én kirobbant szlovák nemzeti felkelést irányító Szlovák Nemzeti Tanács Tanács ugyanis, többek között, a magyar istentiszteletek tentiszteletek korlátozását is elrendelte.49 Ez mintegy előre vetítette azt, hogy mire számíthatnak a magyarok a háború befejezése után. Ivan Kamenec szerint: „A Szlovák Köztársaságot dicsérni vagy démonizálni, elrettentő vagy éppen ideális példaként, előképként állítani Szlovákia államjogi helyzetének megoldásában lélektani és erkölcsi okból káros, nemzetközi szempontból, de a demokratikus elvek szempontjából is elfogadhatatlan eljárás. Mind a reális politikában, mind pedig egy valóban korszerű társadalomban sikertelenségre vannak ítélve azok a szentimentális törekvések, amelyek az idealizált vagy elátkozott múlthoz kívánnak megtérni.”50 44 Kovác D.: Szlovákia története. Pozsony, 2001, 216. old. 45 Erre vonatkozóan lásd Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939–1945. 1939–1945. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1993. 46 A kb. 13 ezer református hívő mintegy fele magyar volt. Ezek nevében, 1941. április 30-án, Mertens Alfréd nagymihályi ügyvéd és Szabó Béla pozsonyi református lelkész emlékiratot intézett a magyar miniszterelnökhöz és külügyminiszterhez egy magyar református egyház megszervezése érdekében. érdekében. Lásd Romsics I. (főszerk.): Magyarok kisebbségben és szórványban. Budapest, 1995, 87–90. old. 47 Lásd pl. Tóth D. (ed.): The Tragedy of Slovak Jews. Proceedings of the International Symposium, Banská Bystrica, 25th to 27th March 1992, Banská Bystrica, 1992. 48 Folyóiratuk, az Új Élet 1932 és 1944 között jelent meg, Kassán (1932–1941), majd Budapesten (1941–1944). 49 Lásd Szarka L. (szerk.): Jogfosztó jogszabályok… Komárom, 2005, 161. old. 50 Idézi Szarka L.: A szlovákok története. Budapest, 1993, 184–185. old. Lásd még Kamenec Ivan: Trauma. Trauma. Az első Szlovák Köztársaság (1939–1945). Aurora Kiadó, Budapest, 1994.


19

IV. A jogfosztottság évei (1944/1945–1948) Az 1945–1948 közötti időszak a szlovákiai magyar kisebbség számára a teljes jogfosztottság („hontalanság”)51 időszakát jelenti52: állampolgárságtól való megfosztás, vagyonelkobzás,53 közalkalmazottak elbocsátása, magyar iskolák bezárása, egyesületek feloszlatása, reszlovakizáció,54 kitelepítések, deportálások55. Mindez a Kassán, 1945. április 5-én, meghirdetett kormányprogram56 gyakorlati megvalósítását jelentette.57 Ennek eredményeképpen került sor a belső szlovák/szláv telepítésekre, amelyek vonatkozásában mindenképpen érdekes, hogy figyelemmel voltak a telepesek vallási hovatartozásának egyezésére is (Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal hirdetménye: 96/1945. 96/1945. június 2.).

1. A katolikus egyház A szlovákok által is elveszített/megnyert elveszített/megnyert II. világháború után a szlovákiai katolikus egyház számára egy teljesen új korszak kezdődött. 1945. február 22-én meghalt a rövid ideje szabadult Bubnics Mihály rozsnyói római katolikus püspök, akit a csehszlovák hatóságok vettek őrizetbe. 51 Lásd Mint fészkéből kizavart madár… A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945–1949. Válogatta, összeállította Molnár Imre és Tóth László, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1990; Janics Kálmán: A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után, 1945–1948. Illyés Gyula előszavával, Madách Könyv- és Lapkiadó, Bratislava, 1992 (eredetileg 1980-ban jelent meg Münchenben; 1982-ben pedig angolra is lefordították). 52 A korszak irracionalitását tükrözi, hogy a kollektív bűnösséget kiterjesztették a németnek vagy magyarnak ítélt csehszlovákiai zsidókra is. Ennek következtében következtében a haláltáborokból hazatért egyes zsidók újra szembesültek a megaláztatással, kilakoltatással, vagyonelkobzással és deportálással. „Jozef Lettrich, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke 1945. június 3-án hivatalosan kijelentette, hogy ‘azok a zsidók, akik gondolkodásukkal és beszédükkel a magyarokhoz vagy a németekhez tartoznak, magyaroknak, illetve németeknek számítanak, s ezért osztozniuk kell a magyarok és németek sorsában’.” Idézi Molnár I.: „A magyar anyanyelvű (cseh)s zlovákiai magyar művelődés története 1918–1 1918–1998, 998, I. kötet. egyházak…”. In: Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai Budapest, 1998, 246. 246. old. A Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának I rodájának kérésére a magyar kormány szóbeli jegyzékben tájékoztatta a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, amely természetesen természetesen tudomásul vette a helyzetet, és nem tett semmit. 53 A Szlovák Partizánok Szövetsége pl. kifogásolta a haláltáborokat haláltáborokat túlélt magyar zsidók vagyonának vagyonának visszaszolgáltatását. Az általánosan – a sajtó és egyes politikusok által – szított zsidóellenes hangulat végül Nagytapolcsányban pogromba torkollott (1945. szept. 24). 54 Ez a megfélemlített és a teljes létbizonytalanságba taszított magyarság körében körében „sikerakciónak” mondható. A 410 410 820 jelentkezőből (= 135 317 317 család) a hatóságok 326 679-et szlováknak is minősítettek. minősítettek. Ez egyben azt is tükrözi, hogy a megalázó eljárásba beépítették a visszautasítás lehetőségével járó szorongató félelem megpróbáltatását (különösen azok esetében, akiknek a vagyonát már jó előre elkobozták). Annál is inkább, mivel a reszlovakizáció folyamata mintegy párhuzamosan haladt a kitelepítésekkel. A „reszlovakizált” személynek a következő (cinikusan megfogalmazott) fogadalmat kellett tennie: „Önként visszatérve a szlovák nemzet kebelébe, amelyből származom, s amelyből a mostoha sors a múltban kiszakított, ünnepélyesen fogadom, hogy a szlovák nemzethez és a Csehszlovák Köztársasághoz hű maradok, s hogy mindig és mindenhol hűségesen fogok dolgozni szlovák nemzetem jóléte és felemelkedése érdekében.” Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 129. old. 55 Eduard Beneš 88/1945. okt. 1-jén kiadott általános munkakötelezettségi rendelete alapján 1946 novembere és 1947 februárja között 393 településről 44 129 129 magyart telepítettek át Szlovákiából a csehországi határvidékre. A kérdésre vonatkozóan lásd pl. Vadkerty Katalin: A deportálások. A szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945–1948 között. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1996. A magyar politikai naivitás – vagy ostobaság – iskolapéldájának is tekinthető Károlyi Mihály E. Benešhez intézett levele (1946. nov. 26), amelyben az áttelepítések leállítását kéri: feltételezve, hogy az akció az elnök tudta nélkül (!) zajlik. A levéllel kapcsolatosan lásd Janek István: „Károlyi Mihály a csehszlovák–magyar viszony és lakosságcsere rendezéséért 1945–48 között”. Fórum. Társadalomtudományi Szemle 6, 2004/2, 127–143. old. 56 Lásd Szarka L. (szerk.): Jogfosztó jogszabályok… Komárom, 2005, 37–51. old. 57 1968. június 1-jén Gustáv Husák miniszterelnök-helyettes elismerte, hogy „a kassai kormányprogramban és az elnöki dekrétumokban kifejezésre jutott magyarellenesség a csehszlovák kormány, a szlovák nemzeti szervek, valamint a CSKP és az SZLKP egyértelmű álláspontja volt”. Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 279. old.

1945. február 27-én kiutasították Madarász István kassai római katolikus püspököt és Tost Barnabás plébánost. Ezzel a csehszlovák hatóságok mintegy jelezték, hogy a Felvidéket de facto visszacsatolják az újjáalakuló Csehszlovákiához, és egyben érvénytelenítenek minden, a Magyarországhoz tartozás ideje alatt (1938. november 2-a után) hozott állami intézkedést. Április végén a magyar kormány szóbeli jegyzékben tiltakozott a kiutasítások ellen a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál. Az eredmény: semmi. 1945. június végén a hatóságok bezárták a magyar tannyelvű komáromi bencés gimnáziumot. A magyar – állami és egyházi – oktatási intézmények felszámolásával párhuzamosan megszűnt a magyar katolikus sajtó is. 1945. szeptember 5-én Karol Kmetko nyitrai püspök levelet intézett a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségéhez, amelyben felemelte szavát a magyar és a német lakosság egyoldalú kitelepítési terve ellen, illetve síkra szállt az internáltakkal való emberséges bánásmód és az ártatlanul fogva tartottak szabadon bocsátása érdekében. 1945 szeptemberében a kassai hatóságok korlátozó intézkedéseket léptettek életbe a magyar nyelvű katolikus istentiszteletek tartásának terén. A magyar istentiszteletek helyszínéül a város legkisebb templomát jelölték ki, ahol heti egy alkalommal engedélyeztek magyar istentiszteletet. istentiszteletet. 1945. november 15-én „a cseh és szlovák római katolikus püspökök Olomoucban ülésező háború utáni első közös konferenciája a kormányhoz intézett emlékiratában [bírálta] a német és magyar kisebbséggel szembeni bánásmódot és az ártatlanok meghurcolását.”58 1945 őszén Paxy László római katolikus pap tanácsára Hentz Zoltán és Lipcsey Gyula pozsonyi főiskolai hallgatók titkos szervezetet alakítottak.59 Vezetője Arany A. László nyelvtudós lett. A főképpen katolikus értelmiségieket tömörítő Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség célja a magyarok sérelmeinek dokumentálása, tiltakozó jegyzékek összeállítása, és a külföld tájékoztatása volt. 1946 elején, Krausz Zoltánnak és Varró Istvánnak köszönhetően, Rozsnyón is megalakult a szervezet kelet-szlovákiai csoportja. 1946 tavaszán több aktivista is személyes kapcsolatba lépett Mindszenty hercegprímással, hogy tájékoztassák a szlovákiai magyarok helyzetéről, és a segítségét kérjék. 1946. március 1-jén Andrej Cvincek nyitrai kanonok vezetésével megalakult a Keresztény-republikánus Párt, és rögtön (március 5-én) kérte is a felvételét a Nemzeti Frontba (vagyis a csehszlovák kormányba). Ez tulajdonképpen a szlovákiai katolikus egyházban már hagyományos politikai és közéleti szerepvállalás megújított továbbvitelét jelentette – az új hatalmi és ideológiai viszonyok közepette. Kommunista Kommunista nyomásra azonban a Nemzeti Front a felvételt a névváltoztatáshoz kötötte. Ez egyrészt mutatta az erőviszonyokat és a szovjet befolyást, másrészt pedig sejtette a kommunistáknak a valláshoz való viszonyulását: kiszorítani a politikai közéletből, ellentétben az addig megszokott szlovák (és közép-kelet-európai) közép-kelet-európai) gyakorlattal. Végül Szabadságpárt Szabadságpár t néven került be a Frontba (április 1-jén), és 1948 nyarára gyakorlatilag a kommunista párt egyik „szatellit pártjává” degradálódott. 58 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 81. old. 59 A történet érdekessége, hogy Paxy László az önéletrajzában minderről egyetlen szót sem ír. Lásd Paxy L.: Testvérek Krisztusban. Budapest, 1991.


21

22


Cvincek kanonok kezdeményezésének az ellensúlyozásaként is értelmezhetjük a Demokrata Párt vezetése és a párt katolikus szárnyának képviselői által 1946. március 31-én aláírt ún. „áprilisi egyezmény”-t (április 5-én hagyták jóvá). 60 Ennek értelmében a párt vállalta a katolikus egyház érdekeinek a képviseletét, aminek fejében elvárta, hogy az egyház a párt támogatására szólítsa fel a katolikus választókat; a párt katolikus szárnya pedig lemondott az önálló pártalapításról. Szlovákiában minden bizonnyal ennek köszönhetően a demokraták nyerték a májusi parlamenti választásokat (61,4 százalék). A párt azonban rövidesen a csehszlovák kormány kommunista tagjai támadásainak célpontja lett. 1946. április 17-én 17-én az érsekújvári érsekúj vári járási nemzeti bizottság – arra hivatkozva, hogy a város lakosságának 80 százaléka szlovák nemzetiségű – betiltotta a magyar nyelvű húsvéti körmenetet, s a templomokban is korlátozta a magyar nyelvű istentiszteleteket. istentiszteleteket. 1946. december 11-én A. Škrábik besztercebányai püspök egy levelében a következőket írja: „A magyarok csehországi munkára történő elhurcolásának kérdésében azon a véleményen vagyok, hogy először meg kellene állapítanunk a valós helyzetet, hogy igazából történik-e valamilyen törvénysértés az elszállításokkor, s hogy az elszállítás módja valóban embertelen-e. A megyéspüspökök, kik híveik által érintettek a kérdésben, készítsenek jegyzőkönyvet minél több jogsértő esetet összegyűjtve… csak ezután lesz módunkban közbelépni, mert különben nem kívánt gyanús szerepben tűnnénk fel, és a kíméletlen beavatkozás veszélyének tennénk ki magunkat.” 61 Ami gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a püspök magát az áttelepítést nem tekintette kifogásolandónak, csupán annak kivitelezésével szemben voltak fenntartásai. 1946. december 21-én a csehszlovák hatóságok nem n em engedélyezték Mindszenty József esztergomi érsek csehszlovákiai beutazását. Ez nem is volt meglepő, hiszen 1945. október 15-én és 1946. október 26-án a főpap pásztorleveleiben szót emelt a csehszlovákiai magyarok érdekében. 1947. január 9-én „Róbert Pobožný rozsnyói római katolikus megbízott püspök Josef Beran prágai érsekhez intézett levelében közbenjárását kéri, hogy legalább a szokatlanul erős téli hidegben szüneteltessék a szlovákiai magyarok csehországi deportálását.” 62 1947 947. február 2-án Pavel Jantausch nagyszombati apostoli adminisztrátor memorandumban fogalmazta meg kifogásait a magyarok deportálása ügyében.63 1947. február 9-én, Komáromban, a szlovákiai magyar katolikusság ‘vezetői’ 14 pontba foglalva összeállították és a szlovákiai katolikus egyház vezetése elé terjesztették a magyar katolikusok egyházi vonatkozású kérelmeit. Síkra szálltak „többek között a magyar nyelvű katechézis és igehirdetés, valamint a magyar katolikus egyesületek működésének engedélyezéséért, a magyar nyelvű papképzés biztosításáért és magyar katolikus sajtótermékek megjelentetésének lehetővé tételéért.”64 Egyes papok megpróbálták meglátogatni a Csehországba hurcolt híveket is, ellenben a hatóságok ezt rövid időn belül megtiltották. Ezt követően (1947 tavaszán) a magyarországi kato60 Ez a gyakorlatban egyfajta evangélikus és katolikus összefogást jelentett Szlovákiában. 61 Eperjesi Területi Levéltár (ŠOBA Prešov Görög Katolikus Püspökség 979. 366/1946). Idézi Šutaj Š.: „A szlovák katolikus püspöki kar tiltakozása…” tiltakozása…” Regio 2, 1991/3. 62 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 117. old. 63 Lásd Függelék II. 64 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 119–120. old.

likus, református és evangélikus egyházak küldtek lelkipásztorokat a Csehországba deportált magyarok lelki gondozására, és megszervezték a levélpasztorációt is. 1947. február 27.: „Jozef Cársky kassai római katolikus püspök levélben [értesítette] Szlovákia római katolikus püspökeit, hogy tudatta a politikai pártok pár tok titkárságaival, miszerint a pártoknak nincs joguk beavatkozni az istentiszteleti nyelv kérdésébe.”65 1947. április 15-én a pozsonyi Szlovák Nemzeti Bíróság kötél általi halálra ítélte Jozef Tisót (18-án végezték ki). Az ezt követő tiltakozásokat és tüntetéseket szervező Demokrata Párt értelemszerűen még jobban kitette magát a támadásoknak. Ez egyben a katolikus egyház politikai és társadalmi pozícióját is veszélybe sodorta. A párt elleni általános támadás 1947. szeptember 14-én indult meg, amikor is, „államellenes összeesküvés” címén, mintegy 700 embert tartóztattak le; közöttük több pártvezetőt.

2. A református egyház A II. világháborút közvetlenül követő időszakban a szlovákiai református egyház életét az első bécsi döntés eredményeképpen a Szlovák Köztársaságban létrejött Szervező Bizottság határozta meg, amely élvezte az újonnan megszerveződő csehszlovák állami közigazgatás támogatását. Rendeleteivel szerepet szerepet játszott abban, hogy a magyarellenes intézkedések (lelkészek kitoloncolása, szlovák istentiszteletek erőszakolása, a reszlovakizáció – pl. mintegy 80 magyar lelkész is kérte a reszlovakizálását – és a lakosságcsere támogatása) begyűrűztek a református egyházba is. 1945. április 16-án a hatóságok 1700 kassai családot toloncoltak át Magyarországra. Közöttük volt Szabó Lajos, Kassa református lelkipásztora is. Ily módon a város magyar katolikusai után a magyar reformátusok is lelkipásztor nélkül maradtak. 1945. május 24-én a református egyházat irányító Szervező Bizottság (lelkészi elnöke Ján Tomašuľa, Tomašuľa, a kassai lelkész, világi elnöke pedig Vojtech Vojtech Ozorovský volt) újjászervezte az egyházmegyéket – 6 „magyart” (Uzsok, Zemplén, Abaúj, Gömör, Bars, Komárom) és 3 „szlovákot” (Uzsok-Mezőlaborc, Bánóc-Zemplén, Torna) alakítva ki –, amelyek élére ideiglenes adminisztrátorokat ad minisztrátorokat (megbízott espereseket, köztük magyarokat is) nevezett ki. Ugyanakkor a szlovákot nyilvánította az ügyintézés nyelvévé; a lelkészek számára kötelezővé tette a szlovák nyelv ismeretét és az eskütételt,66 a segédlelkészek kinevezését pedig a politikai megbízhatóság és a csehszlovák állampolgárság igazolásától tette függővé. A Szervező Bizottság működése érdekes és elgondolkodtató példáját kínálja a Tiso-rendszer kiszolgálóinak „újrahasznosításáról”, valamint egyes lelkészek hatalomkiszolgáló magatartásáról, a hatalomban való valamiféle részesedés fejében (pl. Szirmai János67). Mivel bőven volt mit kompenzálni, érthető, hogy a szlovák vezetés mindenben igyekezett megfelelni az elvárásoknak, illetve túlteljesített. 1946. 1946. január végén pl. a Szervező Bizottság szlovák nyelvű havilapot indított (Kalvínske hlasy) – a jelentős többségében magyar egyházban. 65 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 121. old. 66 Íme a szövege: „Én N. N. esküszöm az élő Istenre, Istenre, hogy a Csehszlovák Köztársasághoz Köztársasághoz mindig hű leszek, kormányának engedelmeskedem. Esküszöm, hogy törvényeit és rendeleteit megtartom, hivatali kötelességeimet a törvények és rendeletek szerint, szorgalmasan, szorgalmasan, lelkiismeretesen és részrehajlás nélkül teljesítem, a hivatalos titkokat megőrzöm, el nem árulom, elöljáróimnak engedelmeskedem engedelmeskedem és minden ténykedésemben a Csehszlovák Köztársaság javát és hivatásom érdekeit szolgálom. Isten engem úgy segéljen.” Szabó A.: A .: „A Szlovákiai Református Keresztyén Keresztyén Egyház története I”. Regio 1990/3. 67 Ján Silmanec, az I. világháború előtt még szlovák katolikus pap, nősülése után lett Szirmai néven magyar református református lelkész.


23

24


1945. július 8-án „az Oktatás- és Népművelődésügyi N épművelődésügyi Megbízotti Hivatal [kiutasított] Csehszlovákia területéről területéről minden olyan nem csehszlovák állampolgárságú állampolgárs ágú magyar lelkészt, akit 1938. november 2. után helyeztek valamely szlovákiai egyházközségekbe.”68 A magyar kormány tiltakozott; a Szövetséges Ellenőrző Bizottság pedig tudomásul vette a tiltakozást. Hiszen mindez része a szokványos diplomáciai játéknak. 1946. április 5-én a református református egyház Szervező Bizottság a kassai ülésén egyetértett a kitelepítésekkel és a lakosságcserével. Csupán arra kérte a hatóságokat, „hogy a kitelepítendő magyarok kiválasztásánál ne legyen mérvadó vallási hovatartozásuk, mivel a református vallásúak nem feltétlenül magyar nemzetiségűek is”.69 1946. szeptember 25-én „a Rimaszombati Rima szombati Járási Nemzeti Bizottság [elkobozta] a rimaszombati református egyház vagyonát. A határozat indoklása szerint az egyházat ‘olyan társaságnak kell tekinteni, amely fasiszta célokat szolgált.”70 A Tiso-korszakból átmentődött református Szervező Bizottság erre erre gyakorlatilag nem is reagált. 1946. december 11-én „a református egyház esperesei tátralomnici értekezletükön a csehszlovák kormányhoz intézett memorandumukban szót [emeltek] a magyar református egyházközségek s általában a magyar reformátusság üldözése ellen. Kifogást [emeltek] az ellen is, hogy a januárban esedékes egyházmegyei és alkotmányozó zsinati választásokon tisztségekbe csupán csehszlovák állampolgársággal rendelkező, ‘államilag megbízható’, valamint szlovákul beszélő lelkészek és világiak lesznek választhatók.”71 Mindez egyértelműen az egyházi autonómia durva megsértését megsér tését jelentette, az etnikai kritériumok előtérbe helyezésével. Ugyanakkor nyilvánvaló célja a kinevezett és megbízott vezetőségnek választás útján történő megerősítése volt. 1947 januárjában, a Szervező Bizottság előzetes határozata szerint, meg is történtek a választások. Ennek eredményeképpen eredményeképpen 1947 1947. március 20-án, Kassán, újjáalakult „a református egyház élén álló Szervező Bizottság. A továbbra is kizárólag szlovákokból álló testület lelkészi elnöke ismét Ján Tomašula kassai lelkész, alelnöke Andrej Matašík lucskai lelkész,72 világi elnöke Vojtech Vojtech Ozorovský, jegyzője Štefan Turnský pályini p ályini lelkész” lett. „A Szervező Szer vező Bizottság arra hivatkozva, hogy nem rendelkeznek csehszlovák állampolgársággal, több zsinati tag megválasztását nem” hagyta jóvá. Így nem lehetett összehívni a tervezett alkotmányozó zsinatot.73 1947. április 8-án az Oktatás- és Népművelődésügyi Megbízotti Hivatal a magyar és német nemzetiségű lelkészek számára megtiltotta az iskolai hittanoktatást. 68 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 68. old. 69 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 91. old. 70 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 109. old. 71 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 115. old. 72 1946 október elején A. Matašík (egyben a Demokrata Párt képviselője a Szlovák Nemzeti Tanácsban) körlevelet küldött szét, amelyben többek között ez volt olvasható: „Már másfél éve élünk a megújított Csehszlovák Köztársaságban. Mi, szlovákok ennek természetesen természetesen örülünk és ezért hálát adunk Istennek. Ez az öröm azonban nem nyilvánul meg Nálatok, Magyaroknál. Magyaroknál. Nagyobb baj azonban, hogy kevés érdeklődést mutattok a mi drága református egyházunk iránt is. Tudom, hogy ennek sok komoly oka van, szükséges azonban valami módon kiegyeznetek a ténnyel, hogy a Csehszlovák Köztársaság itt van, hogy népi demokratikus szláv állam lesz, amely meg akarja oldani a magyar kérdést: 1) azoknak reszlovakizálásával, reszlovakizálásával, akiknek szlovák ősei vannak, 2) Magyarországgal történő lakosságcserével, államközi egyezmény alapján, 3) azon magyarok Magyarországra való kitelepítésével, akik vétkeztek a csehszlovák állam és a szlovák nemzet ellen, 4) a megbízhatatlanok esetleges belföldi széttelepítésével és 5) annak a lehetőségnek megadásával, hogy elszlovákosodhasson azok következő nemzedéke, nemzedéke, akik maguk még magyarok akarnak maradni (nem lesz kisebbségi jog).” Szabó A.: „A Szlovákiai Református Keresztyén Keresztyén Egyház története I”. Regio, 1990/3. 73 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 122. old.

1948. március 8-án, Pozsonyban, a magyar nyelvű evangélikus istentiszteletek után betiltották a reformátust is.

3. Az evangélikus egyház A magyarellenességből a szlovákiai evangélikus egyház is kivette a részét, jóllehet ez jelen pillanatban eléggé hiányosan dokumentált. Ugyanakkor ez azért figyelemre méltó – és döbbenetes –, mert a szlovákok számarányához képest a magyar evangélikusok száma elenyészőnek mondható, és zömük magyar környezetben élt. Tehát ők elsősorban a felekezeti hovatartozás révén differenciálódtak a magyar kisebbségen belül. A ki- és betelepítések, illetve a reszlovakizáció erősen érintette őket is, és számos közösséget szétzilált, hiszen a települések népességszerkezete népességszerkezete sokszor jelentősen átalakult. 1945. augusztus 3-án a Megbízottak Testülete megszüntette a magyar evangélikus egyházközségek és szeniorátusok önállóságát, vagyonukat átadta a szlovák egyházközségeknek, a magyar lelkészeket elbocsátotta, elrendelte az esetlegesen mégis megtartott lelkészek szlovák etnikai területre történő áthelyezését, és kimondta, hogy istentiszteleteket rendszeresen csakis az állam nyelvén lehet tartani. 1946. március 4-én Magyarországon megkezdte tevékenységét a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság. A magyarországi szlovákok toborzásában az egyháziak is szerepet vállaltak, pl. Štefan Osuský evangélikus püspök. 1947 júniusában Július Dérer modori szlovák evangélikus lelkész újságcikkben ítélte el Jan Ja n Mirejovský Mirejovsk ý és Rudolf Rudo lf Řic˘an ˘an cseh lelkészeknek lelkés zeknek a megalá m egalázó zó és embertele emb ertelen n bánásmódnak kitett magyarok iránt nyilvánosan kifejezett rokonszenvét. 1948. február 28-án „az Oktatás- és Népművelődésügyi Megbízotti Hivatal Pozsonyban azonnali hatállyal [betiltotta] a magyar nyelvű evangélikus istentiszteleteket”.74 Az 1945 és 1948 közötti időszak magyarellenes szlovákiai történéseivel kapcsolatban mindenképpen felvetődik az a gondolat, hogy a szlovákok tulajdonképpen a háborús szereplésükből levezethető kollektív kollektív félelmeiket és bűntudatukat a magyar mag yar kisebbségen igyekeztek levezetni. Az a tudathasadásos helyzet alakult ki, hogy miközben mindennel a magyarokat vádolták, és mindenért őket okolták, önmagukat igyekeztek teljes mértékben felmenteni; háború alatti magatartásukat és cselekedeteiket (pl. zsidók deportálása) depor tálása) feledtetni és semlegesíteni. A Tiso-féle nemzeti vállalkozás kudarca felett érzett fájdalom és a jövő miatti szorongás egyfajta irracionális magyargyűlöletben vegyült össze és bontakozott ki. Ebben az irracionalitás, irracionalitás, a különböző politikai érdekérvényesítés érdekérvényesítés és a manipuláció által uralt időszakban a római katolikus egyházi vezetés, mindent egybevetve, nagyon visszafogott és ellentmondásos magatartást tanúsított.75 Egyrészt megpróbált hellyel-közzel szót emelni a német és a magyar lakosság érdekében, ugyanakkor pe74 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 138. old. 75 Figyelembe véve főképpen a szlovák katolikus klérus háború alatti magatartását, nem is igen tehetett mást. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy két teljesen különböző – mondhatni ellentétes ellentétes – háborús tapasztalatot tapasztalatot kellett egységbe illeszteni, miközben mindenki emlékezett emlékezett az előbbi Csehszlovákia államhatalma és a katolikus egyház konfliktusos viszonyára.


25

26


dig minden „reszlovakizált” közösségben a szlovák püspökök azonnal elrendelték a szlovák nyelvű misét. Protestáns intézményes viszonylatban pedig nyugodtan ki lehet mondani, hogy eléggé egyértelműen a kompenzációs kompenzációs lélektani mechanizmusok működtek. Később a kommunista hatalom ezt használta fel a protestáns intézmények domesztikálására.

V. A kommunista Csehszlovákia (1948–1989) A kommunista hatalomátvételt követően (1948. február) a szlovákiai magyarok jogfosztottsága még hónapokig tartott.76 1948. március 15-én pl. (szimbolikus dátum!) a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége elrendelte, hogy a reszlovakizáció eredményeképpen szlovák többségűvé vált településeken az istentiszteletek nyelve kötelezően kötelezően a szlovák legyen. Később azonban, kétségtelenül a hatalom konszolidációjának köszönhetően, döntés született arról, hogy a magyarok, hűségeskü fejében, visszakaphatják állampolgárságukat (245/1948. október 25-i törvény), és a szlovákosítás is alábbhagyott.77 Majd, pártirányítás alatt, lehetőség nyílt a magyar tannyelvű oktatásra és a kultúra ápolására is. 78 Az egyházak helyzetét az új pártállamhatalmi pár tállamhatalmi keretben az 1949. október 14-én 14-én elfogadott 217/1949 és 218/1949 sz. egyházügyi törvények határozták meg és szabályozták. Ezek minden egyházi tisztség vagy hivatal betöltését hűségeskü letételéhez és az állami szervek előzetes jóváhagyásához kötötték.79 Szlovákiai viszonylatban az egyházak a pozsonyi Szlovák Egyházügyi Egyházü gyi Hivatal ellenőrzése alá kerültek.80 Ugyanakkor, kor, kormányrendeletek révén, az állami felügyeletet felügyeletet kiterjesztették az egyházi vagyonra is. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy állami fizetés csak annak a lelkésznek/papnak járt, aki a tevékenysége végzéséhez rendelkezett „állami hozzájárulással”. A kommunista államhatalom alapstratégiája volt a mindenre kiterjedő ellenőrzés, illetve a rettegés és a bizalmatlanság légkörének a megteremtése. Ez is az emberek akarat nélküli, könnyen manipulálható bábokká degradálását szolgálta. A vallási élet minden megnyilvánulását igyekeztek visszaszorítani a templom falai közé (államosították pl. az egyházi iskolákat). Mindezt oly módon próbálták meg elérni, hogy lehetőleg az egyháziak maguk „kezdeményezzék” a társadalmi láthatóság különböző elemeiről (pl. körmenetek) való „önkéntes” lemondást.

1. A katolikus egyház A kommunista párt hatalomra kerülése után rögtön megnyilvánult annak erőteljes katolikusellenessége. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a katolikus egyház és a Demokrata Párt összefonódása is. Ellenben nem ez az egyedüli magyarázat. 76 Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a magyar protestánsokat érintő intézkedések (istentiszteletek betiltása Pozsonyban) részét képezték-e a kommunista hatalomátvételi stratégiának? 77 1950 áprilisában a Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságában – természetesen a belső hatalmi harc függvényeként – már kezdett olyan nézet megfogalmazódni, amely a depor tálásokat és a reszlovakizációt a „burzsoá nacionalizmus” megnyilvánulásainak tekintette. 78 A magyar kisebbség egyetlen engedélyezett szervezete a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok) volt, amely 1949. márc. 5-én alakult és az 1989-es rendszerváltásig működött. Már az alakuló közgyűlésen nyilvánvalóvá vált, hogy a kulturális egyesület alapvető feladata a kommunista pártpolitikának a magyar lakosság körében való népszerűsítése, illetve a szocialista kultúra anyanyelvű terjesztése lesz. 79 Lásd Az egyház új viszonya az államhoz. Tatran, Bratislava, 1950. 80 A hivatalt 1956. június 16-án megszüntették. Jogkörét az Oktatásügyi Megbízotti Hivatal vette át.


27

28


A cél mindenekelőtt az államhatalom által (eléggé) nem ellenőrzött, valamiféle alternatívát megjeleníteni képes intézményrendszer felszámolása volt. Közép-Kelet-Európa kommunista rendszerei ugyanis hasonlóképpen jártak el, és alkalomadtán együtt is működtek. Mindszenty József 1948. december 25-i letartóztatását követően pl. a magyar hatóságok közreműködése kellett, hogy a megtalált írásos dokumentumok alapján a csehszlovákok elkezdhessék – 1949 tavaszán – a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség felgöngyölítését.81 1949. június 10-én Prágában megalakult a „hazafias” katolikus papokat és hívőket tömörítő Katolikus Akció. Ennek célja a katolikusok intézményes és ideológiai integrálása volt a népi demokrácia állami és társadalmi struktúrájába. Az Akció azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A cseh és szlovák püspökök pásztorlevelükben („A nagy próba órája”, június 15.) szakadárnak minősítették, a Vatikán pedig kiközösítette a tagjait (június 20.) – a kommunista párttagokhoz hasonlóan82 (június 1.). Szlovákiában komoly tiltakozási hullám bontakozott ki a pásztorlevél felolvasásának betiltása miatt. Mindez Csehszlovákia és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolatok gyakorlati megszakadásához vezetett. 1949. augusztus 13–14-én 3–14-én a katolikus püspökök nagyszombati konferenciája elutasította a készülő egyházügyi törvényeket, amelyek az egyházak állami felügyeletét irányozták elő.83 Ennek ellenére, a törvények életbelépése után, 1950 januárjában, megkezdődött a szlovákiai alsópapság hűségesküjének a letétele. 1950. április 13–14-én 3–14-én az Állambiztonsági Hivatal egyetlen éjszakai akcióban felszámolta a férfikolostorokat. A szerzetesek először összpontosító, majd munkatáborba kerültek. Április 28-án a görög katolikus papok és hívők eperjesi nagygyűlése na gygyűlése semmissé nyilvánította az ungvári uniót, és kimondta a pravoszláv egyházba való visszatérést. Ezzel a görög katolikus egyház mintegy megszüntette önmagát. Mindezek következtében kialakult egy föld alatti egyház,84 amelynek tevékenységébe a magyarok (papok és hívők) igazából – az ifjúsági táborszervezéseket és a könyvcsempészetet leszámítva – nem kapcsolódtak be.85 Sőt! A szlovákiai magyar katolikus papság részéről azok, akik részt vettek az Egyházügyi Hivatal által kezdeményezett szliácsi értekezleten kezleten (június 14.), 14.), csatlakoztak az ún. „hazafias „h azafias papok” mozgalmához. moz galmához. Eközben pedig kemény katolikusellenesség érvényesült Csehszlovákiában: Csehszlovákiában: a püspökök püsp ökök börtönbe és házi őrizetbe kerültek. 81 Krausz Zoltánt és Varró Istvánt a magyar hatóságok tartóztatták le Budapesten (1949. február végén), majd átadták őket a csehszlovák belügyi szerveknek. A később perbe fogott 32 személyből (közöttük volt 20 katolikus pap és 4 református lelkész is) 10-et ítéltek el (1949. december 30.). 82 Abban az időben nagy vihart kavart a 8 évre elítélt cseh katolikus pap, Alois Fajstl, esete, aki megtagadta egy beteg kommunista asszony feloldozását. Lásd http://www.charta77.org/documenti/artico10fajstl.htm. 83 Tarics Péter szerint pl. „csak a katolikus egyházban több mint 500 paptól tagadták meg a működési engedélyt Csehszlovákia területén, miközben plébániák álltak üresen. A hívekkel igényesebben foglalkozó papokat, ha teljesen el nem távolították hivatalukból, az egyik egyházközségből a másikba üldöztették a hatóságok. A gyermekeiket hitoktatásra beírató szülőket a munkahelyükön munkahelyükön zaklatták. S az is előfordult, hogy koholt vádak alapján perbe fogtak egyházi személyeket, akik valamiért nem tetszettek a hatalomnak.” Tarics P.: Magyarként a Felvidéken. Budapest, 1994, 48. old. 84 Itt készültek pályájukra az 1989 utáni szlovák politikai élet egyes vezető személyiségei (pl. a Carnogurský-fivérek, Carnogurský-fivérek, Ivan és Ján). Az illegalitásban működő egyház erejét és szervezettségét mutatja, hogy 1987 decemberében aláírásgyűjtésbe kezdett a vallásszabadság tiszteletben tiszteletben tartása érdekében. érdekében. A petíciót országos viszonylatban viszonylatban 501 501 590, Szlovákiában Szlovákiában pedig 291 284 személy írta alá. 85 Ellenpéldák is akadnak. 1951 1951 áprilisában 2,5 év börtönre ítélik Burián László nagylévárdi és Szitás Béla búrszentmiklósi katolikus papokat. A vád, hogy internálótáborból megszökött papokat segítettek átjutni Ausztriába. 1951. december 9-én ugyanezért Lénár Károly már 17 évet kapott (1962. augusztus 20-án feltételesen szabadult).

1950. augusztus 29. és 31. között került sor a szlovákiai női szerzetesrendek felszámolására. 1951. szeptember 27–28-án alakult meg a Katolikus Békepapi Mozgalom. A vezetést megtestesítő Összállami Békebizottság főtitkára Záreczky István lett. 1956. október 28-án a még hivatalban hivatalba n levő kassai (Jozef Cársky), nyitrai (Eduard Nécsey), nagyszombati (Ambróz Lazík) és rozsnyói (Róbert Pobožný) püspökök, a lengyelországi és a magyarországi változásokra hivatkozva, kérték az egyházügyi törvények módosítását. Eredménytelenül. Amennyiben azonban a korszak megítéléséhez figyelembe vesszük Paxy László visszaemlékezéseit, akkor egy nagyon ellentmondásos képet kapunk ezekről az évekről. Hiszen minden nehézség ellenére lehetett hittant tanítani és templomot javítani; sőt az állam „költözködési pénz”-t is juttatott az áthelyezett katolikus papnak.86 1968. március 21-én – kétségtelenül az érzékelhető csehszlovákiai társadalmi és politikai átalakulások hatására – lemondott a Katolikus Békepapi Mozgalom Elnöksége, amely ezzel gyakorlatilag megszűnt. Március 25-én František Tomášek prágai érsek memorandumban kérte a kormánytól „az állam és az egyház közötti viszony rendezését, többek között a szerzetesrendek szerzetesrendek és a görög katolikus egyház tevékenységétevékenységének újbóli engedélyezését, az egyházellenes intézkedések orvoslását és a szabad vallásoktatás lehetővé tételét”.87 1968 áprilisában, az egykori görög katolikus papok és szerzetesek kassai értekezletén, érvénytelenítették az 1950-es 1950-es eperjesi határozatot, és megfogalmazták az egyház rehabilitálásának az igényét. A kormány június 13-án hivatalosan is engedélyezte a görög katolikusok működését (205. sz. határozat), sőt gazdasági ellátásukról is rendelkezett (70/1968), ellenben később (1973-tól) újra fenyegetéseknek kitéve kellett élniük. Ebben az időszakban szintén az állami nyomás enyhülését tükrözi a katolikus papok országos konferenciájának (1968. május) résztvevői által megalakított Zsinati Megújulási Bizottság. A szlovákiai és az országos bizottságok tagjai között helyet kapott Bíró Lucián bencés szerzetes is. Október 18-án azonban a Csehszlovák Belügyminisztérium elutasította a szervezeti szabályzat jóváhagyását, s ezzel a Bizottság gyakorlatilag meg is szűnt. Ez már má r a kommunista kerékvágásba való államhatalmi visszarendeződést vetítette előre. Novemberben viszont elvben engedélyezték a szerzetesrendek működését. 197 1971. november 17-én, Prágában, Prágába n, Pacem in Terris néven, újjáalakult az 1968-ban felbomlott katolikus békepapi mozgalom. A szlovákiai katolikus egyházi intézményrendszer helyzete elvben 1977. december 30-án rendeződött – a Vatikán ún. „keleti politikájá”-nak is köszönhetően –, amikor VI. Pál pápa, hosszas diplomáciai tárgyalások után a nagyszombati apostoli kormányzóságot érseki rangra emelte, és létrehozta a szlovák egyháztartományt (a nyitrai, besztercebányai, szepesi, rozsnyói és kassai alárendelt püspökségekkel). Egyben az államhatárokhoz igazította az egyházmegyék határait is. Ebbe az egyházgeopolitikai rendezésbe értelemszerűen a szlovákiai magyar katolikusok semmiféle igénye nem fért bele, jóllehet ebben az időszakban (1980 körül) a magyar és vegyes nyelvű plébániák száma kb. 235 (28,1 százalék) volt. 86 Lásd Paxy L.: Testvérek Testvérek Krisztusban. Budapest, 1991, 97. old. 87 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 272. old.


29

30


Mivel a „normalizálódott” helyzetben a pasztorációs mozgástér továbbra is szűk maradt, a katolikus papság az építkezésekben és felújításokban élte ki tevékenységi igényét. Ennek eredményeképpen az 1970-19 970-1980-as 80-as években gyakorlatilag megújultak a plébániaépületek. 1978 februárjában, a Charta ’77 aláírása miatt, őrizetbe vették Gombik Róbert szenci káplánt, majd 7 évre eltiltották a papi tevékenységtől. 1984. október 10-én 10-én a szlovák hatóságok ha tóságok „lázításra tett előkészület” miatt eljárást indítottak „Németh Mátyás hárskúti plébános ellen, mivel otthonában egy házkutatás alkalmával nagy mennyiségű vallásos irodalmat találtak. A Rozsnyói Járásbíróság 1985. május 14-én kétéves felfüggesztéssel egyévi feltételes szabadságvesztésre” ítélte, és egy évre megvonta tőle a papi tevékenység végzésének engedélyezését.88 1988. március 25-én (vagyis Gyümölcsoltó Boldogasszony napján) napján ) „a szlovák katolikus ellenzék František Mikloško kezdeményezésére gyertyás tüntetést [szervezett] [szer vezett] Pozsonyban az emberi jogok és a vallásszabadság be nem tartása, valamint az üresen álló püspöki székek betöltésére tett vatikáni javaslat csehszlovák részről történt elutasítása elleni tiltakozásul”. A kb. 3-4 ezer fős tömeget a rendőrség erőszakkal (vízágyú, könnygáz, gumibot) szétverte.89 A tüntetést követően került sor Jan Sokol püspökké szentelésére (június 12-én). Ez alkalomból Paxy László – a magyar katolikus papság és hívők nevében – egyetlen mondatban magyarul is köszöntötte, amire epés hangú levelet kapott, a főpapnak címezve: „Excellenciás Úr! Őszinte szívből gratulálunk Önnek a nagyszombati főegyházmegye püspökévé való kinevezése alkalmából. Elsősorban Isten áldását, jó egészséget, szerencsét, örömöt örömöt és sikert kívánunk. – De most más má s ügyben írunk Önnek. Nagy keserűséggel vettük a hírt, hogy az Ön felszentelésén az egyházfai plébános magyarul beszélt. Amennyire tudjuk, Szlovákiában magyarok nincsenek. Azokat, akik magyar nemzetiségűeknek vallották magukat, 1946-ban kitelepítették. A többiek reszlovakizáltak. A jelenlegi szlovákok ellen irányuló soviniszta politikát a tanítók és papok folytatják, akik, mint látható, még hivatalos teret is kapnak erre. Kár. Odaadással” (olvashatatlan aláírás). – (A lap alján:) „Tudomásulvételül: Paxy László, Egyházfa. Az Ön feladata híveit szlovákul tanítani. Hogyha ezt megtanulhatta a budapesti érseki helynök [vagyis Bárdos Ferenc, aki szlovák nyelven köszöntötte Sokol érseket], Ön miért nem tette? A Duna és a Tátra között legszebben csak a szlovák szó hangzik. Máskülönben ugyanaz vár önökre, mint az önökhöz tartozókra Romániában.”90 Jan Sokolt azonban csak 1989. szeptember 9-én iktatták be a nagyszombati érseki és a szlovákiai prímási tisztségbe. Mindez már a változás előszeleként is értelmezhető (novemberben tört ki a „bársonyos forradalom”). 1989. december 7-én feloszlott a kommunista rendszert támogató, és az államhatalom által támogatott, Pacem in Terris papi mozgalom. Az egyház – és az ország – életében egy új korszak volt kibontakozóban. Összességében azt lehet mondani, hogy a kommunizmus alatt a szlovákiai magyar katolikus szellemi élet egyszerűen elsorvadt, beszorult a liturgiába, hiszen ma88 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 395. old. 89 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 417. old. 90 Paxy L.: Testvérek Testvérek Krisztusban. Budapest, 1991, 152–153. old.

gyar nyelvű katolikus sajtót nem engedélyeztek, s a könyvkiadás is kimerült a liturgikus kiadványokban. A szlovák egyházi hatóság pedig – amelyet lefoglalt az állammal való konfrontáció – közömbös maradt a magyar katolikusok problémáival szemben. Ugyanakkor ténylegesen nem ismerjük, hogy a magyar katolikus papok hogyan viszonyultak egymáshoz, a szlovák papokhoz, illetve a felső vezetéshez.

2. A református egyház Református viszonylatban a kommunista hatalomátvétel egyben a Szervező Bizottság térvesztését is jelentette, amelynek voltak bizonyos kötődései a Demokrata Párthoz. A teljhatalom megingásának első jeleként értelmezhetjük azt az 1948. március 18-i állásfoglalást, amely a pozsonyi tiltásra reagálva kifejtette, hogy az egyházi ala lkotmány értelmében az istentiszteleti nyelv megválasztása az egyházközségek hatáskörébe tartozik. Ezzel burkoltan ugyan, de mégis az egyházi autonómia durva megsértésére világított rá. 1948. május 15-én „a Kalvínske hlasy közlése szerint 1945 1945 óta a magyar istentiszteleti nyelvet a református egyház 14 gyülekezetében ‘önként’, Kassa környékén pedig további 11-ben 11-ben a Szervező Bizottság utasítására utasításá ra változtatták szlovákra, s a 136 református vasárnapi iskola közül 11 118-ban folyik magyarul, 18-ban szlovákul az oktatás. Az egyháznak 9 egyházmegyéje (6 magyar, magyar, 3 szlovák), 208 anyaegyházközsége (169 magyar, 28 szlovák, 10 vegyes), 82 leányegyházközsége (67 magyar, 12 szlovák, 3 vegyes) és 46 fiókegyházközsége (36 magyar, 10 szlovák) van.”91 1948. július közepén az istentiszteleti nyelv miatt a Szervező Bizottság Elnöksége összeütközésbe került a járási nemzeti bizottságok akcióbizottságaival – jóllehet ekkor már (a kommunista párt érdekeinek megfelelően) napirenden volt a magyar kisebbség helyzetének a rendezése.92 1948. október 1-jén kántor-katechetikai iskola nyílt Kassán, szlovák és magyar oktatási nyelvvel. Ez már egyértelműen az átalakuló helyzetről és az átrendeződő erőviszonyokról árulkodott, annál is inkább, mivel Csehszlovákia és Magyarország ugyanazon (szovjet) politikai táborba tartozott, ahol a kapcsolatokban a „barátság” volt a mérvadó. 1949. március 15–16-án, a református lelkészek komáromi általános konferenciáján Andrej Matasík a Szervező Bizottság nevében új zsinati választás kiírását jelentette be. A szeptemberben szeptemberben megválasztandó új egyházi zsinatnak z sinatnak feladata lesz az új alkotmány kidolgozása. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy az eseményeket ténylegesen már nem a Bizottság irányítja. Galambos Zoltán komáromi lelkipásztor vezetésével azonnal megalakult az Országos Református Lelkészegyesület. 1949 júliusában – miközben folyt a katolikusok és az államhatalom államh atalom konfrontációja – a református egyház elégedettségét fejezte ki a készülő új egyházügyi törvények kapcsán, amely a református egyházat egyenjogúsította a többi egyházzal. Ennek eredményeképpen most már a magyar nemzetiségű lelkészek is kaphattak állami fizetést; és lehetőség nyílt a prágai Comenius Teológiai Fakultáson is tanulni. Később 91 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 143. old. 92 1948. 1948. július 8-án Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Bizottságának Elnöksége jóváhagyta a magyarok helyzetének rendezéséről szóló alapelveket. Ez pl. a magyar nyelvű oktatást is tartalmazta.


31

32


a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház két tanszéket kapott a fakultáson, aminek köszönhetően a diákok képzésük ideje alatt magyar előadásokat is hallgathattak. A változás jeleként 1949. november 30-án a református egyház hivatalos lapja, a Kalvínske hlasy , magyar nyelvű mellékletet indított. A protestáns – köztük a református – egyházak vezetői 1950. február 10-én Viliam Široký miniszterelnök előtt tették le az egyházügyi törvények előírta hűségesküt. 1950. december 28-án Poprádon megalakult az Alkotmányozó Zsinat. 1951 júliusában elindult a Kálvinista Szemle, a református egyház magyar nyelvű hivatalos lapja. Ez hatalmas változást jelentett a II. világháború utáni évekhez képest, amikor is minden szlovák irányítás alatt állt. 1951 augusztusában, a pozsonyi zsinati ülésen került elfogadásra az a keretalkotmány, mány, amely meghatározta meghatározta a Szlovákiai Református Keresztyén Keresztyén Egyház létének jogi alapjait – és amelyet a Csehszlovák Egyházügyi Hivatal is elfogadott (október 22). Az alkotmány értelmében az egyház egy hattagú elnökség irányítása alá került, amelynek tagjai voltak a püspök (Ján Tomašula) és a világi elnök (Vojtech Ozorovský), valamint azok 2-2 helyettese. Ezen utóbbi poziciókba már magyarok kerültek. Ily módon a református egyház csendesen és módszeresen módszeresen valósította meg a vezetőváltást. vezetőváltást. Ugyanakkor – az állami igényeknek megfelelően – megszűnt az egyház belmissziós tevékenysége. tevékenysége. 1951. december 5-én került megválasztásra az egyház legfelsőbb törvényhozó szerve, a Zsinati Tanács. Határozata értelmében a magyarországi új énekeskönyv szlovákiai kiadásában a magyar himnuszt a csehszlovákkal helyettesítették. 1952. március 20-án a Zsinati Elnökség, eleget téve az állami á llami utasításnak, felfüggesztette az Országos Református Lelkészegyesület működését. 1952. augusztus 21-én a lévai zsinat meghatározta a hét új egyházmegye határait és megnevezéseit (a régieket az államhatalom feudális maradványnak ítélte): pozsonyi, dél-nyitrai, észak-nyitrai, besztercebányai, nyugat-kassai, kelet-kassai, eperjesi. Ezek összhangban voltak az új állami közigazgatási elnevezésekkel. Ennek következtében új egyházmegyei tisztújító választásokat szerveztek (1953. január). 1953. szeptember 29-én, a pozsonyi zsinati ülésen, Varga Imre rimaszombati lelkészt 6 évre püspökké választották.93 A tisztséget egészen haláláig viselte (1980. december 10-ig).94 Az első püspökhelyettes Juraj Gazdovic, a világi elnök (főgondnok) pedig Csáji Bertalan lett. Ezzel gyakorlatilag befejeződött a „nemzeti” hatalomváltás az egyházban. 1960. március 10-én a nyitrai zsinati ülés 6-ról 12 évre növelte a tisztségviselők megbízatási idejét. Újra Varga Varga Imre lett a püspök, Csáji Bertalan pedig a főgondnok. főgond nok.95 A szlovák Ján Contofalský itt már csak a második püspökhelyettesi tisztet kapta meg. Mintha a pártállam hatalmi modelljének begyűrűzését észlelhetnénk az egyházban. 1961-ben a református egyháznak 203 anyaegyházközsége (163 magyar, 23 szlovák, 17 vegyes nyelvű) és 107 leányegyházközsége volt. Ezekben 155 lelkipásztor teljesített szolgálatot. 93 1951-ben Varga Imre, mint zsinati alelnök, azzal magyarázta a református egyházi belmisszió megszüntetését, hogy az hétköznapokon akadályozta a mezőgazdasági munkavégzést, és figyelmeztetett minden lelkészt, hogy törvénysértést követnek el, ha szolgálati helyükön kívül evangelizációban evangelizációban (missziós munkában) vesznek részt. 94 1959-ben a Református Világszövetség alelnöke lett. Ennek fényében mindenképpen megérdemelné azt vizsgálni, hogy a kommunista országokból származó és a nemzetközi egyházi szervezetekben szervezetekben tisztséget betöltő személyek milyen tevékenytevékenységet fejtettek ki, milyen szellemiséget és érdekeket jelenítettek meg – illetve feltárni, hogy ki manipulált kit? 95 1972-ben szintén újraválasztották őket.

1963-ban megjelenhetett a magyar énekeskönyv és a konfirmációs Káté. 1968. január 1-jétől Varga Imre püspök lett a Kalvínske hlasy és a Kálvinista Szemle főszerkesztője is. 1968. április 10-én a református egyház vezetése a demokratikus folyamatok támogatásáról biztosította a prágai és a pozsonyi pártvezetést. Ugyanakkor – a katolikusokkal és az evangélikusokkal ellentétben – semmi kifogásolni valót nem talált az 1949-es egyházügyi törvényekben. Hiszen azok teremtették teremtették meg a református egyház egyenjogúságát a többi egyházzal. 1968. május 2-án „a református egyház szlovák lelkészei Ján Contofalský püspökhelyettes által kezdeményezett nagymihályi találkozójának résztvevői A szlovák lelkészek rezolúciója címmel beadvánnyal [fordultak] az egyház Zsinati Elnökségéhez, amelyben többek között egy önálló szlovák egyházmegye létrehozását és a szlovák nyelvű egyházi lap szerkesztésének a szlovák egyházmegyébe való áthelyezését” kérték.96 Kérésüket a Zsinati Tanács elutasította (június 20.). Elgondolkodtató a párhuzamosság a magyar református és a szlovák katolikus egyházi vezetés magatartása között! De még ennél is elgondolkodtatóbb a magyar református egyház belesimulása a visszarendeződő kommunista államrendszerbe. 1970. december 1-jén ugyanis a komáromi zsinat már elítélte a szlovák lelkészek lelkészek 19681968-as as rezolúció rezolúcióját, ját, és „testvéri üzenetet” intézett a gyülekezetekhez, mintegy megelégedéssel nyugtázva, „hogy az egyház szlovák és magyar hívei a válságos 1968-as és 1969-es évek során bizonyságot tettek ‘szoros együvé tartozásukról’.”97 Ezt követően az aláírók visszavonták a rezolúciót. 1984. május 4-én Horváth Zsigmond komáromi lelkész lett a püspök, aki 1972 óta volt első püspökhelyettes; 1981 februárjától pedig már de facto is betöltötte a lelkészi elnök tisztségét. Főgondnokká Takács Zoltánt választották.98 1988. június 28-án a komáromi zsinat rendkívüli jelölő ülése Mikó Jenő pozsonyi lelkipásztort püspökké választotta. Megválasztását a hatóságok 1988. december 15én hagyták jóvá. Ennek következtében a püspöki székhely Pozsonyba költözött, miközben a hivatal és a Zsinat Elnöksége továbbra is Komáromban maradt. 1989. november 29-én a református lelkészek pozsonyi országos konferenciájának résztvevői támogatásukról biztosították a csehszlovákiai egyházak és vallási közösségek vezetőinek rendszerváltást és teljes vallásszabadságot sürgető brünni nyilatkozatát (november 27.). Ugyanakkor kérték az elkobzott egyházi vagyon legalább részleges visszaszolgáltatását, a meghurcolt lelkészek rehabilitálását, egy független lelkészegyesület létrehozását, illetve Tőkés László erdélyi református lelkész támogatásának a kinyilvánítását. A kommunista korszak évtizedeit összegezve azt lehet mondani, hogy az intézmény- és politikatörténeti eseményeket leszámítva a magyar katolikusok, reformátusok és evangélikusok belső egyházi életéről, közösség- és identitásmegtartó szerepéről gyakorlatilag nem rendelkezünk információkkal. Ellenben az jól körvonalazódik, 96 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 277. old. 97 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 319. old. 98 Takács Zoltán a rendszerváltás után elvégezte a budapesti református teológiát, és 1997-ben (70 évesen) le is doktorált. Lásd L. Erdélyi Margit – Peres Imre (szerk.): Gaudium et Corona . Tanulmánykötet ThDr. Ing. Takács Zoltán, PhD. tiszteletére 80. születésnapja alkalmából, Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Komárno, 2007.


33

34


hogy az egyházak többnyire sodródtak az eseményekkel, és a társadalomban, illetve a politikai hatalmi szférában zajló folyamatokra reagáltak. Az azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy az 1968-as 1968-as demokratizálódási folyamat ismét felszínre hozta a szlovák nacionalizmust és magyarellenességet. Ez tanulságul és figyelmeztetőül szolgálhatott volna a rendszerváltás időszakában. 1969. január 1-jén Csehszlovákia szövetségi állammá alakult át. Bizonyos értelemben új korszak kezdődött az ország életében. Ellenben továbbra sem lehetett túlzottan vallásosnak lenni, s nem volt tanácsos szabadon gondolkodni, illetve önálló véleményt alkotni. Különböző eszközökkel és módon gyakorlatilag tovább folyt az egyházak üldözése és zsarolása, a vallásos élet akadályozása – egészen a rendszerváltásig.

VI. A demokratikus Szlovák Köztársaság megalakulása Minden jel arra mutat, hogy a rendszerváltás – Csehszlovákiában is, mint minden mind en más közép-kelet-európai országban – váratlanul érte az egyházakat. Bizonyos értelemben továbbra is csak szemlélői maradtak a történéseknek. 1990 januárjában elindult a többpártrendszer intézményes kialakulása. Ennek keretében jött létre – szlovák kezdeményezésre (!) – a Magyar Kereszténydemokrata Klubok Ideiglenes Országos Szervezőbizottsága, amelynek elnöke Janics Kálmán lett.99 Értesítőt is kiadtak Keresztény Híradó címmel. Ugyanakkor újjáéledt a magyarellenes szlovák nacionalizmus is (Matica slovenská, Szlovák Nemzeti Párt, Štur Társaság). 1990. március 17-én a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom pozsonyi első országos közgyűlése az önállóság mellett döntött. Ezt követően választási koalíciós szerződést kötöttek a Duray Miklós vezette Együttélés politikai mozgalommal. Az 1990 júniusában megtartott első szabad parlamenti választásokon a koalíció mind a szövetségi, mind pedig a szlovákiai törvényhozó népképviseleti szervekben mandátumokhoz jutott. 1990. szeptember 12-én a Kassai Területi Bíróság rehabilitálta a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség 1949-ben elítélt aktivistáit (ún. „csehszlovákiai magyar Mindszenty-per”). A Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériumának 536/1990. október 30-i renderendelete megteremtette az egyházi iskolák létrehozásának és működtetésének lehetőségét és feltételeit. A finanszírozást kezdetben a 279/1993-as törvény, majd az 597/2003-as 597/2003-as törvény szabályozta. Az 1992-es parlamenti választásokon Szlovákiában a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (Vladimir Mečiar); Csehországban pedig a Polgári Demokrata Párt (Václav Klaus), koalícióban a Kereszténydemokrata Párttal, győzött. A győztesek mindkét oldalon hajlottak a szétválásra, jóllehet azt a szlovákok vitték keresztül. A politikusok megállapodását (1992. július–augusztus) a szövetségi parlament – amely képtelen volt köztársasági elnököt választani – végül megerősítette (november 13. vagyonelosztási, illetve november 25. a Szövetségi Köztársaság megszűnéséről szóló alkotmánytörvények). A szétválás után egyik országban sem rendeztek parlamenti választásokat.100 A megegyezés eredményeképpen 1993. 1993. január 1-jén létrejött a Szlovák Köztársaság, amely március 1-jétől külön pénznemet is bevezetett. Az újonnan megalakult államban az 1993/1994-es tanévtől az alap- és középiskolákban az etika mellett a hittan is kötelezően választható tantárgy lett. 2003-ban pedig olyan törvény született (597/2003) az alap- és középiskolák, valamint az oktatási intézmények finanszírozásáról, amely lehetővé teszi a magán- és egyházi oktatási intézmények finanszírozásához való állami hozzájárulást.

99 A magyar katolikus papságnak a mozgalomban játszott szerepe szerepe még mindig feltárásra vár! 100 Lásd pl. Eric Stein: Czecho/Slovakia. Ethnic Conflict, Constitutional Fissure, Negotiated Breakup. University of Michigan Press, Ann Arbor, 1997.


35

36


1. A szlovákiai („magyar”) katolikus egyház101 A szabadság légkörében a magyar katolikusok mozgástere is elkezdett növekedni. 1990. február 20-án, Szencen, megalakult a Szlovákiai Magyar Katolikus Papok (Glória) Társulata, Társulata, amelynek elnöke Harsányi Gyula, titkára pedig Koller Gyula lett. Hivatalosan is újjászerveződött a premontrei rend (1990. június), amely Bartal Károlyt választotta meg apátnak. Gaucsík István szerint azonban „a szlovákiai magyar katolikus közösség múltjáról és jelenéről – annak ellenére, hogy néhány részproblémával az utóbbi időben több szerző is foglalkozott – lényegében hiányoznak a tudományos megalapozottságú, nagyobb ívű elemzések és felmérések”. felmérések”.102 Ennek elsősorban az az oka, hogy a magyar katolikusok a szlovák katolikusokkal katolikusokkal közösen egy egységes katolikus egyházi intézményrendszerbe tartoznak. Kifejezetten a magyarok lelki gondozásával senki nincs megbízva, jóllehet erre az (476. kánon). Ebből Eb ből kifolyólag a magyar kaEgyházi Törvénykönyv lehetőséget biztosítana (476. tolikusok dokumentálása nem egyszerű feladat, mert semmiféle adatbázis nem létezik. Négy egyházmegyébe (Pozsony-Nagyszombat, Kassa, Rozsnyó, Nyitra) szétszórva szétszór va élnek, melyek mindegyikének élén szlovák püspök áll. Ráadásul a magyar görög katolikusok egy külön egyházmegyébe tartoznak tar toznak (kassai exarchátus), a Szentszéknek alárendelve.103 A helyzetet súlyosbítja, hogy a magyar többségű plébániák csupán egyharmada rendelkezik saját magyar katolikus pappal. 104 Ilyen körülmények körülmények között az a paradox helyzet állhat elő, hogy egy szlovák hitéleti környezetben környezetben egy kevésbé vallásos magyar jobban, vagy tovább megőrizheti nemzeti identitását, mint a hitéletbe tevékenyen bekapcsolódó hívő magyar, aki óhatatlanul kiteszi magát az asszimilálódás lehetőségének. 105 Kétségtelen, hogy a kialakult helyzetnek okai vannak. A több évtizedes kommunista elnyomás következtében csekély számú teológus végzett/végezhetett,106 így a rendszerváltás pillanatában kevés volt a magyar pap. Arról nem is beszélve, hogy nagy részük idős volt. Kérdés, hogy ez mennyire játszott szerepet, de tény, hogy a teljessé váló katolikus hierarchiában, amikor is minden egyházmegye püspököt és segédpüspököt kapott, magyarok nem kerültek pozícióba. 1990 áprilisában – azt követően, hogy a Szentszék minden üresen álló püspöki széket (Kassa, Rozsnyó, Besztercebánya) betöltött – a magyar papok és hívők egy 101 101 Szlovákiában valójában nem létezik magyar katolikus egyház, mint a magyar katolikusokat tömörítő intézményi struktúra. 102 Gaucsík I.: „Gondolatok a szlovákiai magyar katolikusság szervezettségéről”. szervezettségéről”. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2006/1, 197. old. 103 Azt lehet mondani, hogy ők sokkal jobb helyzetben vannak, mint a római katolikusok, mert elegendő számú, és jól képzett magyar pap látja el a pasztorációjukat (2000-ben az átlagéletkoruk 38 év volt). Ugyanakkor egy külön magyar esperesi kerülethez tartoznak, amelynek a székhelye Nagykapos. Lásd Ósz István: „Görög katolikus magyarok Szlovákiában”. In: Keszthelyi Gyula (szerk.): Egyház és magyarság. Hét egyház és felekezet határon túli és hazai lelkipásztorainak, világi elöljáróinak tanácskozása. Esztergom, 2000. január 27–28. Custos Kiadó, Budapest, 2000, 116–118. old. 104 Mivel a katolikus pap értelemszerűen ki van szolgáltatva a püspökének, akinek engedelmességet engedelmességet fogadott, a nemzeti indíttatású túlzott agilitás, intézmény- és közösségszervezés, közösségszervezés, illetve a közéleti szerepvállalás szerepvállalás akár kontra-produktívnak kontra-produktívnak is bizonyulhat a saját egyházi karrierje vonatkozásában. Mindez természetesen elégedetlenséget, feszültségeket eredményez. 105 Az asszimiláció első lépcsőfoka egy olyan kétnyelvű, kétkultúrájú kétkultúrájú személyiség kifejlődése, aki bizonytalanná válik a saját etnikai/nemzeti nikai/nemzeti hovatartozását illetően. Mivel ritka az az egyén, akinek a sehova-sem-tartozás a természetes létállapota, létállapota, ez a köztes és bizonytalan hovatartozás a személyiség sérülése nélkül hosszú távon nem tartható fenn. Ebben a folyamatban – a közhiedelemmel ellentétben – nem az anyanyelv a meghatározó tényező, még akkor sem, ha fontos elem, mint kulturális adottság, hanem a tudatos identitásválasztás, -váltás. A kérdéssel kapcsolatosan lásd pl. Gyurgyík L.: Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. Pozsony, 2004. 106 Az évente engedélyezett 10-20 teológiai hallgató csupán 10 százaléka lehetett magyar nemzetiségű.

csoportja levelet írt a pápának, hogy önálló magyar püspökséget kérjen, mivel kb. 200 plébánián, a magyar hívek vannak többségben.107 Sikertelenül. Jóllehet időközben a kérelem püspökre módosult,108 ennek a szlovák társadalmi és politikai körülmények, illetve a territoriálisan és rítus – tehát semmiképpen nem nyelv vagy etnikum/nemzetiség – szerint szerveződő katolikus egyházi közigazgatási rendszerben nincsen semmiféle reális esélye. A cél érdekében szervezett szer vezett imanapok109 illúziót ápoló (a semmittevést és a tehetetlenséget elkendőző) pótcselekvések, és valójában elterelik a figyelmet a tényleges lehetőségekről és tennivalókról. Hiszen néhány pozitívum azért mégis felsorolható: a magyar többségű esperességek élére magyar esperesek kerültek, a papi szenátusokba (amely a püspök püsp ök tanácsadó testülete), illetve az egyházi bíróságokba magyar papok is bekerültek. Hasonló a helyzet az egyes egyházmegyei bizottságokkal is. Ezeket kellene hasznosítani és bővíteni. Hiszen pl. a kassai főpásztor magyar vikáriust nevezett ki a vegyes lakosságú plébániák lelkipásztori gondozásának feladatára. A szlovákiai magyar katolikusok helyzetét azonban gyengíti, hogy Szlovákiában nincs magyar nyelvű papképzés. Minden bizonnyal ez is oka annak, hogy a magyar papi utánpótlás helyzete semmiképpen nem mondható rózsásnak – még akkor sem, ha a megújult szerzetesrendeknek magyar tagjai is vannak. Azok a növendékek, akik képzési helyként a magyarországi szemináriumokat választják, katolikus papként nem térhetnek vissza Szlovákiába. Sokan azonban már eleve azért jönnek Magyarországra tanulni, mert nem is akarnak Szlovákiában működni.110 Mindenképpen a rendszerváltás teremtette lehetőségek kihasználására irányuló kezdeményezésnek tekinthetjük a Tóth László vezetésével megalakult Magyar Hitoktatási Központot (Fél, 1990. október), amely a magyar nyelvű katolikus hitoktatás kérdésének megoldására a magyar hitoktatók képzését tűzte ki célul. A Központ 1993-ban magyar nyelvű teológiai tanfolyamot indított. Akkreditáció hiányában111 azonban a hároméves képzéssel állami iskolában csak szakképzetlen munkaerőként lehet elhelyezkedni. Hasonló nehézségekkel küszködnek azok is, akik a pannonhalmi bencések Komáromban szervezett hitoktatóképzésében vesznek részt. Ennek oka, hogy Szlovákiá107 107 Az elképzelés szerint a magyar katolikus püspökség területét – Komárom székhellyel – a nagyszombati érsekség területéből kellett volna kiszakítani. Ez a terv tulajdonképpen beszédes bizonyítéka annak a magyar naivitásnak, amely egyáltalán nem akar tudomást venni a Vatikán politikai és stratégiai stratégiai dimenzióiról, s az Egyházat kizárólag üdvösségbiztosító vallási és spirituális intézményként fogja fel – miközben megkíséreli az egyházi intézményi érdekekkel érdekekkel csak nehezen összeegyeztetösszeegyeztethető etnikai/nemzeti szempontokat szempontokat valamiféleképpen érvényre juttatni. A kérelem szövegét lásd a függelékben (III). 108 Lásd Jópásztor Társulat 2001. májusi memoranduma (Függelék IV.). 109 Ezek elindításának hátterében a Magyar Kereszténydemokrata Kereszténydemokrata Mozgalom húzódik meg, amely akarva-akaratlanul, akarva-akaratlanul, de mindenképpen instrumentalizálta instrumentalizálta a vallást. Egy olyan valláspolitikai valláspolitikai múlttal rendelkező országban, mint Szlovákia, figyelmen kívül hagyni a vallási színezetű politikai tevékenység tevékenység kihatásait és percepcióját percepcióját mindenképpen szűklátókörűségre vall. Ezek fényében nem csoda, ha a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom még tárgyalni sem volt hajlandó a velük elméletileg egyazon elvet valló magyar politikai alakulattal. Ugyanakkor az is eléggé tudathasadásossá teszi a helyzetet – mindenki számára –, hogy az imanapon több évben is szlovák katolikus főpap celebrálta a szentmisét, amelyen a szlovákiai magyar hívek és papok magyar főpapért imádkoztak. 110 Az 1991. február 23-án Budapesten megalakult Pázmány Péter Alapítvány kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a magyar, illetve magyarul tudó szlovákiai papnövendékek magyarországi teológiai tanulmányait. A magyar katolikus egyház – sok más hazai munkaerő-piaci munkaerő-piaci terület példáját követve – a környező országok magyar kisebbségi közösségeiből származó papnövendékekkel papnövendékekkel (és papokkal) igyekszik a paphiány gondjain enyhíteni. 111 Ennek egyik alapvető oka minden bizonnyal a tudományos követelményeknek meg nem felelés. Általánosan elterjedt az a téves nézet, hogy a teológia terén a papképzés egyben a felsőfokú oktatásban való szerepvállalást is lehetővé teszi – bármiféle fokozat megszerzése megszerzése nélkül is. Hiszen a pap értelemszerűen a hit szakembere. Egyébként ezt a felfogást felfogást nagyon beszédesen tükrözi a komáromi Selye János Egyetem (református) Teológiai Kara. Ugyanennyire téves az a felfogás is, miszerint ha valaki mélyen hívő, akkor mintegy értelemszerűen értelemszerűen a teológiát is képes felsőfokon tanítani.


37

38


ban szakképzett hitoktatói diplomát kizárólag szlovák nyelven lehet szerezni (pozsonyi Comenius Egyetem Teológiai Kara, nyitrai Konstantin Egyetem, rózsahegyi Katolikus Egyetem)112. A Magyarországon szerzett diplomát Szlovákiában honosítani kell. A szlovákiai katolicizmus helyzetéről és mentalitásáról sokat elárul az a tény, hogy a szlovák katolikus hetilap (a Katolické noviny ) kiadója, a Szent Adalbert Társulat, nem vállalta fel a Remény című magyar katolikus hetilap kiadását. Ezért azt a Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata (ténylegesen a Glória Kiadó) adja ki – amely nem rendelkezik semmiféle egyházi jóváhagyással, így egyházjogilag nem is létezik. Első száma 1990 virágvasárnapja alkalmából jelent meg.113 A hetilap – amely elsősorban Koller Gyulának köszönheti a létrejöttét – ez idáig két alkalommal (Diószegen és Nádszegen) is szervezett 2 éves népfőiskolai képzést az igényesebb hívők vallási ismereteinek az elmélyítése céljából. A magyar katolikus sajtót illetően a Remény mellett még megemlíthetjük a plébániai lapokat is, amelyek főképpen a helyi egyházközségek életével és problémáival foglalkoznak. 2006. február 22-én indult egy internetes napilap: a www.spesnet.info („remény a neten”). Iskolaügy tekintetében elsősorban az egyes helyi plébánosok egyéni érdemeiről beszélhetünk. Elszórt jellegük, és a beiskolázott gyerekek száma (néhány száz) után ítélve azonban a magyar katolikus oktatás inkább csak jelképesnek mondható. Komáromban működik a Marianum alapiskola és gimnázium, óvodával együtt. Más oktatási intézmények: óvoda (Párkány), alapiskola (Ipolyhídvég, Kelenye, Óvár 1–4. osztály, Dunaszerdahely, Dunaszerdahely, Ipolyság, Palást 1–9. osztály), középiskola középiskola (Ipolyság, Gúta). A szlovákiai magyar katolikus szervezetek és csoportosulások csopor tosulások (Keresztény Ifjúsági Közösség, Házas Hétvége, Mária Légió, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Jópásztor Társulat, Társulat, Pázmáneum Polgári Társulás, Társulás, Gábriel Polgári Társulás) Társulás) azt sugallják, hogy a tevékenységek elsősorban a hitéletre, a lelkiségre, az együttlétre és a kikapcsolódásra irányulnak; ellenben nincs korszerű és színvonalas, a korosztályi és a társadalmi tagolódásokat figyelembe vevő pasztoráció. Mindenekelőtt egy konzervatívabb, népibb, mindenképpen egyházi tekintélytisztelő és kezdeményező készség nélküli katolikus rétegről beszélhetünk, amelynek alacsony vagy közepes a teológiai, vallási műveltsége. Ez alapjában véve még a katolikus értelmiségre is érvényes – és minden bizonnyal a szlovák katolikusok is hasonló problémákkal küzdenek. Mindezt beszédesen támasztja alá pl. a korszerűbb és időszerűbb szlovákiai magyar nyelvű katolikus teológiai irodalom gyakorlatilag teljes hiánya.114 Nem csoda tehát, ha az önszervezés komoly akadályokba ütközik – hiszen egy ilyen közegnek lélektanilag szinte lehetetlen felvállalni a konfrontációt az egyházi hatóságokkal.

112 2004 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és az Esztergomi Hittudományi Főiskolával kötött egyezmény értelmében a Rózsahegyi Katolikus Egyetem hallgatóinak elvileg lehetséges magyar nyelven tanulni és érvényes, államilag is elismert szlovák hittanári diplomát szerezni. Lásd Käfer István: „Keresztény internacionalizmus’. A szlovák katolikus egyetem kihelyezett tagozata Esztergomban”. Új Ember katolikus hetilap 60. évf. 20. (2910), 2004. május 16. Ennek az egyezménynek azonban vélhetően sokkal nagyobb a retorikai retorikai és diplomáciai, mint a valós, gyakorlati gyakorlati jelentősége. 113 Az eredeti 22 ezres példányszám 15 500-ra csökkent, de még így is tiszteletre tiszteletre méltónak mondható. Főképpen, ha figyelembe vesszük, hogy semmiféle egyházi támogatást nem kap. 114 Ezen a téren Magyarországról sem remélhetnek segítséget, segítséget, mert a hazai teológiai és vallástudományi szakirodalom, illetve oktatás nemzetközi mércével mérve tartalmában lemaradottnak mondható.

2. A szlovákiai református egyház (SZRKE)115 A rendszerváltást követően gyakorlatilag újra kellett gondolni és szervezni a református egyházat. Jóllehet 1990. február legelején mind a kassai országos lelkészkonferencia résztvevői, mind pedig a Zsinati Tanács általános tisztújítást javasolt, érdemben mégsem történt semmi. Ily módon Tőkés László püspöki beiktatását Nagyváradon (1990. május 8.) Mikó Jenő, a szlovákiai református egyház püspöke végezte.116 1991. 991. április 27-én rendezték meg Pozsonyban az I. Országos Ifjúsági-munkás Ifjúsági-munká s Találkozót, ahol megfogalmazódott „egy református ifjúsági szövetség sz övetség létrehozásának a 117 gondolata”. 1991. november 1-én került sor a Református Pedagógusok Munkaközösségének első országos konferenciájára. 1991. november 15-én alakult meg a Szlovákiai Magyar Református Lelkészegyesület (Szepsi), amely a magyar lelkipásztorok mintegy 1/3-át tömöríti. „A szervezet célkitűzései közé tartozott, hogy szakmai fórumot teremtsen teológiai, egyházi és társadalmi kérdések megvitatására, javaslatokkal éljen az egyházi hatóságok irányában, támogassa a lelkészképzés ügyét, szem előtt tartsa a lelkészi hivatás erkölcsi támogatását stb.”118 Ugyanakkor kérelmezte az általános tisztújítást és a történelmi egyházkerületek visszaállítását. 1991. november 20–21-én, a komáromi alkotmányozó zsinati ülésen került elfogadásra a Cseh-Szlovákiai Református Keresztyén Egyház alkotmánya. A történet szépséghibája, hogy a tisztújítás csak részlegesen (egyházmegyei szinten) történt meg. Ily módon sok olyan tisztségviselő maradt pozícióban, aki annak idején a kötelező állami hozzájárulással került hivatalba. Ugyanakkor elmaradt az egyházkerületek visszaállítása – vélhetően azért, mert az a tisztségek és a hatalmi viszonyok átrendeződését eredményezte volna. Ellenben bizottságot hoztak létre a szlovák ajkú híveket is tömörítő kelet-szlovákiai egyházmegyék helyzetének a felülvizsgálására. 1992. november 14-én 14-én alakult meg Losoncon a Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz). Alapcélkitűzése a református egyház lelki megújulásának elősegítése a fiatalok hozzájárulása révén.119 Szintén 1992-ben jött létre a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete. Főképpen konferenciák szervezésével foglalkozik a keleti országrészben. 1993-ban, a Szlovák Köztársaság megalakulásával, természetesen természetesen módosítani kellett az egyházi alkotmányt. Egyházkormányzási szempontból talán legfontosabb lépésnek tekinthető, hogy 1993–1994-ben, a hét magyar egyházmegye mellé (pozsonyi, komáromi, barsi, gömöri, nyugat-kassai, kelet-kassai és ungi)120, sor került két szlovák egyházmegye (a nagymihályi és az ondava-hernádi) megszervezésére is.121 Erről már 1992. február 20-án határozott a komáromi rendkívüli zsinat. 115 http://www.lutheran.hu/z/honlapok/protestans/felvidek/00szlovakiaireformatuskeresztyenegyhaz. Az SZRKE nem rendelkezik saját honlappal. Ez a rész tartalmilag A. Kis B. munkáira támaszkodik. 116 Ez is megérdemelne egy kérdésfelvető kérdésfelvető tanulmányt. 117 Popély Á.: A (cseh)szlovákiai magyarság… Somorja, 2006, 510. old. 118 A. Kis B.: „Az egyházak szerepe a kulturális értékek ápolásában. 1: A református egyház”. In: Csanda G.–Tóth K. (szerk.): Magyarok Szlovákiában. III. kötet: Somorja, 2006, 161–191. old. 119 Lásd www.firesz.sk. 120 120 A rendelkezésemre rendelkezésemre álló tanulmányokból tanulmányokból nem tűnik ki, hogy az 1952-es elnevezésekhez elnevezésekhez képest mikor és miért változott meg az egyházmegyék neve. 121 121 A református egyház keretében a szlovák gyülekezetek aránya az 1918-as 4 százalékról 12 százalékra emelkedett.


39

40


A református egyházban a teljes tisztújítás csak 1995-ben valósult meg. Ezt követően, 1996. 1996. május 30-án, a komáromi zsinat Erdélyi Géza hanvai lelkipásztort püspökpüsp ökké, Asszonyi Árpádot pedig főgondnokká választotta. A 2001-es 2001-es népszámlálá népszámláláss 109 109 735 reformát reformátust ust mutatott mutatott ki, amelyből amelyből 80 582 volt magyar.122 Megítélésem szerint önmagában már ez a tény is elégséges ahhoz, hogy kérdésessé váljon a református egyház egyértelműen magyar nemzeti jellegének a fenntartása. Arról nem is beszélve, b eszélve, hogy a szlovákiai reformátusok összessége egyetlen egyházkerületben – vagyis egységes intézményes keretek között – él. A XXI. század elején mindez 204 anya-, 103 leányegyházközséget és 59 szórványgyülekezetet jelent, mintegy 200 lelkésszel (ebből kb. 20 szlovák). 2002 decemberében az 1993-as alkotmánymodósítást egy újabb módosítás követte. Az ezt megelőző választások eredményeképpen újra Erdélyi Géza lett a püspök. Főgondnokká Koncsol Lászlót választották. Mindkettőjüknek van egy-egy magyar és szlovák helyettese. Ők hatan alkotják a Zsinati Elnökséget. 2006 márciusában – a titkosszolgálatok dokumentumainak hozzáférhetővé válása miatt (53/2002 törvény), s mintegy megpróbálva lezárni a még mindig lezáratlan múltat – a zsinat úgy döntött, hogy a kommunista ügynökmúltú személyek tíz évig nem tölthetnek be magasabb egyházi tisztséget (esperes, egyházmegyei elnökségi tag, zsinati tag, zsinati elnökségi tag). Döbbenetes, hogy a döntés pillanatában még mindig voltak mintegy féltucatnyian, akiket ez érintett.123 Iskolaügy tekintetében azt lehet mondani, hogy a reformátusok (természetszerűen) jobban állnak, mint a magyar katolikusok. 2004-ben összesen 11 intézménnyel rendelkeztek.124 Óvoda: Érsekkéty (2002). 2005/2006-ban 21 gyermek járt ide. Alapiskola: Alistál (1992), Rozsnyó (1997), Martos és Érsekkéty (1999), Vaja (2001). A 2005/2006-os tanévben ezeknek az iskoláknak összesen 398 diákja volt. Középiskola: Rimaszombat (Tompa Mihály Református Gimnázium, 1999), Léva (2001).125 A 2005/2006-os tanévben a két gimnáziumban 250 diák tanult. Ugyanakkor különálló felsőoktatási (egyetemi) intézményes keretben sikerült fejleszteni a teológiai képzést. 1990–1991-ben beindították a komáromi Katechetikai Szemináriumot, amely levelező tagozaton vallásoktatók képzését tűzte ki célul. Igazgatója Takács Zoltán, a SZRKE főgondnoka lett. 1992-ben a szeminárium átalakult Calvin J. Teológiai Intézetté. Igazgatója Peres Imre padány-bögellői lelkipásztor lett. Ugyanebben az évben a kassai Katechetikai Szemináriumban is elindult a hároméves tanítás (magyar és szlovák nyelven). Ez a komáromi intézet kihelyezett tagozataként kezdte meg a működését. 1998-tól itt folyt a kántorképzés is. 122 122 Ennek ellenére a Szlovák Televízió, nagyon ritkán ugyan, de szlovák református istentiszteletet sugároz. 123 123 Szászi Zoltán: „Történelmi döntést hozott a szlovákiai református református egyház”. Új Szó, 2006. március 6. 124 124 A 2005/2006-os tanévben a következő egyházi oktatási intézmények működtek Szlovákiában: 39 óvoda, 131 alapiskola, 73 középiskola. 125 125 A lévai gimnázium körül hosszú ideig tombolt a vita a lelkész, Pásztori Attila, és a presbitérium között, amely gyakorlatilag szétbomlasztotta a helyi magyarságot. Mindez felveti a kérdést, hogy a magyar kisebbségek ténylegesen társadalmak-e, vagy pedig olyan konglomerátumok, amelyeket amelyeket elsősorban a rájuk nehezedő nyomás kovácsol csupán össze. Ennek megszűntével a nagyon is valós egyéni és/vagy csoportérdekek rövid idő alatt szétfeszítik az etnikai/nemzeti együvé tartozás retorikai tartóelemeit.

1993-ban a Zsinati Tanács kimondta, hogy az intézet az a z 1939-ben 1939-ben megszüntetett 126 losonci Teológiai Szeminárium jogutóda. Ennek következtében levelező tagozaton elindulhatott a teológusok ötéves képzése. 1994-ben beindult a nappali tagozat, az intézet neve pedig Calvin J. Teológiai Akadémiára változott. Mivel a Kárpát-medencében levelező tagozaton egyedül Komáromban folyik lelkészképzés, a hallgatók között voltak (és vannak) magyarországiak, horvátországiak, szerbiaiak és romániaiak is. 1995-ben a zsinat előírta, hogy azok, akik külföldön szándékoznak tanulni, előbb az Akadémián felvételizzenek, amennyiben szeretnék, hogy a SZRKE elismerje őket a saját teológusainak. 2004 szeptemberétől az intézet a Selye János Egyetem 127 akkreditált teológiai karaként működik (a tanárképző és a gazdaságtudományi karok mellett), hét tanszékkel (Ószövetség, Újszövetség, egyháztörténet, rendszeres teológia, gyakorlati teológia, vallás- és filozófiatörténet, filoz ófiatörténet, nyelv). Ezzel a lelkészképzés anyagi terhe gyakorlatilag lekerült a gyülekezetek és a nyugati (holland, német, svájci) segélyszervezetek válláról. Ugyanakkor felfüggesztette tevékenységét a kassai Katechetikai Szeminárium,128 ahonnan a hallgatókat Komáromba irányították.129 A teológiai kar dékánja Molnár János lett. Végzett hallgatóinak száma: 2005-ben 20, 2006-ban 12. Ami a református sajtót illeti, a hivatalos havilapnak számító Kálvinista Szemle130 mellett 1994-ben indult a Református Újság, amely kezdetben a Szlovákiai Református Lelkészegyesület, majd később a deregnyői gyülekezet kiadásában jelent meg. Ugyanakkor vannak gyülekezeti lapok is, pl. a Kassai Magyar Református Egyházközség lapja, a Kis Tükör (Révkomárom), Soli Deo Gloria (Apácaszakállas), Dunaszerdahelyi Református Református Hírvivő, Hírvivő, Hírlevél Hírlevél (Csicsó), Hajlék (Nemeshodos), Háló (Alistál). A komáromi teológusok szerkesztésében jelenik meg a Papirusz (2001-től). A református egyházban létrejött intézmények közül még megemlíthetjük a német missziós lelkész, Uwe-Martin Schmidt munkája eredményének tekinthető Betlehem Missziós Központot és a Jó Pásztor Háza gyermekotthont (Jóka, 2000 májusától); a deregnyői Református Tanulmányi Központot, amely az ungi egyházmegye létesítménye; illetve a hanvai Diakóniai Központot.

3. Vallási pluralizmus Szlovákiában A kommunista országokbeli, így a csehszlovákiai rendszerváltás egyik igen fontos vívmánya a gondolati, a szólás- és a vallásszabadság. Ennek eredményeképpen Szlovákiában is megvalósult a vallási pluralizmus, amely a közép-kelet-európai közép-kelet-európai térségben óhatatlanul az ún. „történelmi” egyházak társadalmi tér- és befolyásvesztésével járt együtt. 126 126 Történetére vonatkozóan vonatkozóan lásd Böszörményi István: A losonci Református Teológiai Szeminárium. (http://www.gomororszag. sk/72.html). 127 127 Lásd www.selyeuni.sk. 128 128 A Szeminárium történetének érdekessége, hogy 70 katechéta végzett magyar, 50 pedig szlovák szakon, miközben a szlovák reformátusok száma lényegesen alacsonyabb, mint a magyar reformátusoké. 129 129 A katechétaképzés a tanárképző karon folyik, amit a református Zsinati Elnökség erősen kifogásol, hiszen nincs befolyása a képzésre. 130 130 Szlovák nyelvű megfelelője a Kalvínske hlasy .


41

42


Ez természetesen egy általánosabb társadalomfejlődési jelenség, ellenben kihatásai másképpen érvényesülnek egy kisebbségi, mint egy többségi társadalomban. Ennek a szekularizációs folyamatnak az ellensúlyozására a „történelmi” egyházak igyekeznek azóta is harmonikus – esetleg privilegizált – viszonyt kialakítani a politikai mező (egyes) szereplőivel, hogy a hatalom útjain keresztül mégis megőrizhessék valamiképpen, még ha részben is, a társadalomra gyakorolt hatásukat. Szlovákiai viszonylatban a magyar református egyház, nemzeti jellegénél fogva, ebben a hatalmi játszmában nem igazán tud részt venni. A katolikus egyház esetében a magyar katolikusok csak zavaró tényezőnek számítanak, és alapjában véve semmiféle pozitív hozadékban nem remélhetnek. Az evangélikus egyházban pedig a magyarok gyakorlatilag számításba sem jönnek. A 2001-es 2001-es népszámlálási adatok a datok a szlovákiai magyarság körében is felszínre hozták a vallási pluralizmust. Jóllehet pillanatnyilag ez még nagyon kezdeti szakaszt tükröz, mégis érdemes felfigyelni rá, mert előre vetíti azoknak a társadalomszerkezeti átalakulásoknak az irányát, amelyek a jövőben meghatározzák majd a szlovákiai magyar kisebbség vallási/felekezeti vallási/felekezeti arculatát. Ezen adatok fényében nőtt pl. a magukat magyarnak valló zsidó felekezetűek száma (2001-ben 240; 1991-ben 122), miközben kevesebb lett a magyar pravoszláv (2001-ben (2001-ben 86; 1991-ben 135). 135). Ugyanakkor, Ugyanakkor, kis létszámuk ellenére is dinamikusnak dinamikusna k és látványosnak mondható demográfiai fejlődésről tettek tanúbizonyságot a kisegyházak (magyar tagjaik száma 2001-ben 5712; 1991-ben 4575). 2002 áprilisában – az állam és egyházak közötti szerződés parlamenti elfogadása következtében – megtörtént a felekezetek egyenjogúsítása. Mai napig hiányzik azonban az egyházak finanszírozásáról szóló törvény megalkotása. És köztudott, hogy ahol valami nincs törvénnyel egyértelműen szabályozva, ott sokkal szélesebb az értelmezési mozgástér. 2004. május 13-án a vallásos nevelés és a hitoktatás kérdésében a Szlovák Köztársaság szerződést kötött az országban regisztrált egyházakkal. Ez a szerződés 11 egyházra vonatkozik: Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház, Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, Szlovákiai Pravoszláv Egyház, Metodista Evangélikus Egyház – Szlovákiai Egyházkerület, Szlovákiai Baptista Egyház, Szlovákiai Cseh Testvérek, Heted Nap Adventista Egyház – Szlovákiai Gyülekezet, Szlovákiai Apostoli Egyház, Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége, Szlovákiai Ókatolikus Egyház, Szlovákia Csehszlovák Huszita Egyház. Mindez azt is bizonyítja, hogy maga a szlovák állam is tényként kezeli a vallási pluralizmust, és tulajdonképpen a vallási mezőt igyekszik szabályozni, ahol szintén a kereslet–kínálat gazdasági logika, illetve a spirituális értékeket megjelenítő intézmények és eszmerendszerek versengése kezd mindinkább meghatározóvá válni. A „történelmi” egyházaknak is ebben a mezőben kell mozogniuk és tevékenykedniük, amely sokkal nyitottabb, mint a kommunista államhatalom megszorító, de egyben védett monopolhelyzetet is teremtő légköre. Napjainkban a szlovákiai magyar egyházak és vallási közösségek is ebben a nyitott mezőben léteznek. Ha a kommunizmus alatt a kulturális tevékenységet tevékenységet a lelkipásztorkodás járulékának lehetett tekinteni, amely akár ki is válthatta azt; ma már nem biztos, hogy ez továbbra is működik. Hiszen mindkét területen van alternatív kínálat. k ínálat. Ezért az egyes magyar pasztorációt végző személyeknek tudniuk tudn iuk kell ezeket szétválasztani,

jóllehet a kettőt továbbra is össze lehet kapcsolni. Hiszen ma sok esetben a kulturális tevékenység révén szólíthatják meg azokat, akik már kikerültek a lelkipásztori tevékenység hálójából. Ellenben nem kínálhatnak magyar kultúrát annak, aki spiritualitásra vágyik. Különben sem tudni, hogy az elbizonytalanodott egyénben a lelkiség, avagy a kultúra erősíti meg a magyarságtudatot?


43

Összegzés Mindent egybevetve azt lehet mondani, hogy Szlovákia rendkívül érdekes laboratóriuma az értelemszerűen egyetemes és nemzetfeletti vallási/spirituális eszmények és a nagyon is pragmatikus, hétköznapi nemzeti/kisebbségi törekvések összehangolása tudathasadásos állapotának egyazon egyházi intézményes keretben. Hiszen a kettőt egy időben csak akkor lehet kielégíteni, ha a vallásos/spirituális igény teljesen feloldódik a nacionalizmusban („nemzeti vallás”). Ellenkező esetben az eltúlzott nemzeti retorika sokkal inkább taszítani fog, mint vonzani. A római katolikus egyház esetében elsősorban magyar többségű plébániákról beszélhetünk, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy az adott nemzetiségű papnak meg kell oldania a másik nemzeti/nyelvi közösség lelki gondozását is. Értelemszerűen felvetődik tehát a kérdés, hogy vegyes hallgatóság esetén mi határozza meg a liturgikus nyelvet? Hiszen tisztán vallási szempontból mindegyik közösségnek ugyanolyan joga van a saját nyelvű liturgiához. Itt jut szerephez az intézmény belső nemzetiségpolitikája, illetve a pap személyében a „nemzeti elkötelezettség” és a lelkipásztori mivolt arányos (vagy aránytalan) összetétele. Szlovákiai református, illetve magyar katolikus viszonylatban gyakorlatilag nem beszélhetünk mértékadó szociális131 és gazdasági tevékenységről. Annál inkább szó lehet azonban felújításról, illetve világháborús emlékművek, emléktáblák, köztéri szobrok és kopjafák állításáról/avatásáról – jóllehet ez a katolikus közegben sokkal visszafogottabb méretű. Ezt egészítik ki a különböző megemlékezések, melyek mind-mind a (képzelt vagy valós) múlt kultuszáról árulkodnak, még akkor is ha a jelenben, helyi szinten, rengeteg kulturális cselekvés történik a zene, a spor t, a szabadidős tevékenytevékenység és a művelődés terén. Ellenben ami valós probléma – történetesen a cigányokkal való törődés –, az gyakorlatilag megreked az elméleti megközelítés (pl. konferencia) szintjén. Elvileg a magyar katolikus és református lelkipásztorok feladatuknak tekinthetik a magyar identitás ápolását és erősítését; a hétköznapi lelkipásztori munka gyakorlatában azonban a kérdés sokkal összetettebb. Hiszen a helyzetek helyzetek sokfélesége áll fenn: a homogénnek mondható magyar közösségtől, a különböző mértékben vegyes közösségen keresztül egészen az elenyésző számú magyar hívőt számláló közösségig. Szlovákia vallási és nemzeti arculatának legnagyobb nehézsége – ami az egyházak és vallási közösségek magyaridentitás-megőrző szándékát és tevékenységét tevékenységét is erőteljesen behatárolja –, hogy a magyarok és a szlovákok ugyanazoknak a vallási felekezeteknek a tagjai. A hívők egy része pedig kétségtelenül vallási/spirituális szolgáltatásra tart igényt (lásd kisegyházak térnyerése), amit nem minden esetben lehet nemzeti retorikával, kulturális programkínálattal kiváltani – még akkor sem, ha az mindenképpen kényelmesebb és kevesebb erőfeszítést igénylő megoldás. 131 131 Az 1991-ben alakult Református Mentőmisszió tevékenysége pl. gyógyító és hitmélyítő konferenciák szervezésére irányul alkoholisták, kábítószer-fogyasztók és szenvedélybetegek részére. A szintén 1991-ben létrejött Lepramisszió pedig elsősorban adománygyűjtéssel adománygyűjtéssel foglalkozik.

A szlovák katolikus püspökök magatartását – de a magyar református egyházi vezetését is (!) – a jövőben a társadalmi és főképpen a vallási kényszer fogja alakítani. A magyar katolikus hívek magyar nyelvű pasztorációja azért lesz érdekük, mert ellenkező esetben elveszíthetik őket, őket, ami ma már nem csupán demográfiai, hanem egyben anyagi veszteséget is jelent. Hiszen mire szolgál egy jól felépített intézményes egyházi közigazgatási rendszer, ha már nincs kit igazgatni benne, még akkor is ha állami támogatások biztosítják a fenntartását? Ez a nagyon is prózai gazdasági és pénzügyi szempont lehet a szlovákiai magyar katolikusok (egyik) leghatékonyabb érve és fegyvere! fegyvere! A közhiedelemmel és a mesterségesen fenntartott retorikai reprezentációval szemben ugyanis már Szlovákia sem az a vallásos (katolikus) nemzet, ami a XX. század közepéig volt.

Javaslat A szlovákiai magyar kisebbség esetében a jövőben két fontos és egymásba kapcsolódó területen lenne érdemes átfogó és hosszabb távon ható és megvalósuló koncepciókat kidolgozni. Egyik a társadalomtörténeti/társadalomtudományi kutatások céltudatosabb megszervezése; másik pedig a határon átnyúló gazdasági támogatások és együttműködések humán dimenzióval történő kiegészítése. Hiszen amennyiben a gazdasági fellendülés és fejlődés folyamatában a magyar kisebbség felmorzsolódik, vagy társadalmilag súlytalanná válik, a kitűzött politikai célok nem valósulnak/valósulhatnak meg. Lehetséges kutatási irányvonalak irányvonalak a szlovákiai magyarság felekezeti társadalomszerkezetének és vallási vallási arculata alakulásának feltárása terén: A két világháború közötti (cseh)szlovákiai, illetve az első szlovák köztársaságbeli (pl. Katolikus Figyelő) magyar egyházi és vallásos sajtó, könyvkiadás feldolgozása; a magyar nyelvű felekezeti felekezeti oktatás (formai és tartalmi) tartalm i) kérdésének a vizsgálata;132 a magyarság felekezeti társadalomszerkezetének és vallási életének, valamint a „magyar egyházak” és a magyar politikai pártok viszonyának a feltárása. A szlovákiai ún. „történelmi” egyházak (katolikus és evangélikus), illetve a kisegyházak magyarok iránt tanúsított magatartásának a tanulmányozása a jogfosztottság időszakában (1945 és 1948 között). Itt mindenképpen érdemes lenne megkülönböztetetten vizsgálni az egyes intézmények, illetve egyházi személyek magatartását. A kommunista (cseh)szlovákiai magyar sajtó (pl. Új Szó, Hét, Nő, Új Ifjús Ifjúság, ág, SzaSzabad Földműves) egyházi vonatkozású írásainak, illetve az egyházi sajtónak (pl. Kálvinista Szemle, Szemle, Remény Remény katolikus hetilap) a feldolgozása és elemzése. Annak feldolgozása és megválaszolása, hogy a magyar katolikusok igazából miért nem kapcsolódtak kapcsolód tak be a (cseh)szlovákiai föld alatti katolikus egyház tevékenységé132 132 Erre vonatkozóan lásd pl. Popély Gyula: „A magyar iskolaügy kálváriája (Cseh)Szlovákiában 1918–1945”. In: Tóth L.–Filep 1918–1998. 998. II. kötet, Budapest, 1998, 5–93. old. T. G. (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1


45

46


be – miközben a magyar papok közül sokan részt vettek a papi békemozgalomban?133 Vajon mindez mennyire terheli meg a magyar katolikus papság és a szlovák egyházi felsővezetés viszonyát? A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok) és a magyar nemzetiségű egyházi személyek (papok, lelkészek) egymáshoz való viszonyulásának feltárása. Annak felmérése és elemzése, hogy a II. Vatikáni zsinatot követően az anyanyelvű liturgiára való áttérésnek milyen kihatásai voltak a szlovákiai magyar katolikusokra nézve. Kétséget kizáróan külön vizsgálat tárgyát képezhetné a szlovákiai magyar református egyház belesimulása a kommunista államrendszerbe. Az ún. „kisegyházak” magyar vonatkozású missziós és/vagy pasztorációs tevékenységének a feltárása a kommunizmus évtizedei alatt.134 Vizsgálni kellene a magyar lelkipásztorok lelkipá sztorok viszonyulását a Duray Miklós által 19781978ban megalakított Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságához (illetve a Charta ’77-hez), az együttműködés vagy az együtt nem működés perspektívájában. Egyházi levéltári kutatások elindítása. Támaszkodni lehetne pl. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményére (Rimaszombat), amelynek célja a szlovákiai reformátusságra vonatkozó dokumentumok, levéltári anyagok, tárgyi emlékek, könyvek gyűjtése, megőrzése és feldolgozása. Ugyanakkor fontos lenne figyelni arra, hogy a magyar települések, egyházi személyek írott anyagai megmentődjenek az utókor számára.135 Vallásszociológiai felmérések, egyházközségi statisztikák összegyűjtése és kielemzése.136 Külön vizsgálat tárgyát képezhetné a magukat magyarnak valló szlovákiai romák vallási társadalomszerkezete, viszonyulásuk az egyes egyházakhoz, illetve az ő lelkigondozásuk. Magyar katolikusok demográfiai adatbázisának a megteremtése; életük és kulturális tevékenységük tevékenységük dokumentálása. dokumentálá sa. 133 133 Jozef Haľko szerint „azok a papok, akik együttműködtek a kommunista rendszerrel, rendszerrel, rendszerint rendszerint ambiciózus, jó szónoki képességű értelmiségiek voltak, akik egy bizonyos pillanatban frusztrációt frusztrációt éltek át az egyházi feljebbvalóikhoz feljebbvalóikhoz fűződő kapcsolatban”. J. Haľko: „A kommunizmus és az egyház…” In: Deo Gratias. Esztergom–Piliscsaba, Esztergom–Piliscsaba, 2003, 83. old. 134 134 Pozsonyban az adventista egyház pl. 1969 és 1983 között, félévi periodicitással és Bibliai Tanulmányok címmel, magyar lapot adott ki. 135 135 Lásd Gaucsík I.: „Helyzetkép…” Fórum Társadalomtudományi Szemle 9, 2007/2, 153–158. old. 136 136 Lásd pl. Lampl Zsuzsanna: „A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok vallásossága”. Fórum Társadalomtudományi Szemle 7, 2005/2, 85–108. old.

Érdemes lenne párhuzamban vizsgálni a szlovákiai magyar társadalom önszerveződési és kezdeményezési tevékenységét az első világháborút, illetve a rendszerváltást követő időszakban.

Kilátások és feladatok Hosszú távú és kiszámítható együttműködést lehetne kiépíteni a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézettel137 a vázolt kutatási irányvonalak megtervezése, ütemezése és kivitelezése érdekében. Ezek megvalósítása elősegíthetné egy olyan sokkal általánosabban (pl. más európai nemzeti és/vagy vallási kisebbségek esetében) is hasznosítható vallásszociológiai módszertan kidolgozását, amely egyrészt túlmutat a kérdőíves statisztikák pusztán leíró feldolgozásán, másrészt pedig a társadalomnak egy adott pillanatnyi helyzetét folyamati perspektívába ágyazza; vagyis rámutat a helyzetet eredményező okokra, az oda vezető folyamatokra, és vázolja a cselekvési lehetőségeket. Napjainkban, amikor a vallás megkerülhetetlen társadalmi tényező, egy meghatározott magyar kisebbség vallási arculatának a tényleges megismerése hozzásegíthet magának a kisebbségi problematikának is a jobb megértéséhez, és megvilágíthatja a kisebbségi közösség/társadalom valós jövőbeni kilátásait, társadalmi fejlődése irányvonalait. Ennek eredményeképpen a magyar kisebbség valósabb képet alkothat önmagáról, a magyarországi politikai döntéshozók pedig kiszámíthatóbban és hosszabb távon tervezhetik meg a kisebbségi cselekvési politikát; olyan életképes, jövőbe mutató kezdeményezéseket és projekteket támogathatnak, amelyek egy időben szolgálják és tűzik ki célul az önállóság megteremtését, a közösségépítést, illetve a közösségmegtartást. A magyarországi katolikus egyház feladata lenne, hogy a Szlovák Püspökkari Konferenciával közösen megoldást találjanak arra nézve, hogy a visszatérni szándékozó szlovákiai magyar katolikus papnövendékek magyarországi képzésük és felszentelésük után lelkipásztori szolgálatot teljesíthessenek Szlovákiában. Ily módon megoldott lenne a magyar papok utánpótlásának kérdése. Jelen pillanatban ez az adott szlovák püspök személyes jóindulatától függ: pl. a rozsnyói és a kassai egyházmegyékben lehetséges, Pozsony-Nagyszombat vonatkozásában azonban nem (itt csak teológiai részképzés engedélyezett – egyelőre elméleti szinten). Ebben a tekintetben azonban azt lehet mondani, hogy a magyarországi katolikus egyház kettős játékot játszik. Miközben a hazai ha zai közéletben erőteljes nemzeti és politikai tevékenységet tevékenységet fejt ki a társadalom irányába, addig a környező országok katolikus egyházai felé mindenekelőtt az egyetemes katolicizmus magyarországi ágaként jeleníti meg magát, mag át, aki intézményesen semmilyen formában nem vállal közösséget a magyar katolikusokkal, mert nem óhajt az adott ország nemzeti és vallási problémáiba belebonyolódni, és esetleg konfliktusba keveredni a Vatikánnal.138 Hiszen az mindenképpen rontaná a megítélését,139 és ártana az esztergomi bíboros-érsek nemzetközi karrierjének. 137 137 www.foruminst.sk. 138 138 A Szentszék és Szlovákia kapcsolatai kapcsolatai különben is jóknak mondhatók (2000-ben írtak alá egy alapszerződést). 139 139 Lásd pl. a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti képviselete által szervezett szimpóziumot 2007. febr. 27-én az Andrássy Egyetemen: A politika és a vallás perspektívái Magyarország és Szlovákia megbékélésében.


47

48


A szlovákiai magyar kisebbség vallási/felekezeti társadalomszerkezetének társadalomszerkezetének és vallási arculatának a pontosabb megismerése mindenképpen lehetőséget teremtene a magyarországi támogatások és anyagi források hatékonyabb és céltudatosabb irányítására. Ezeknek ugyanis nem lehet feladata a felekezeti intézmények öncélú fenntartása, hanem mindenekelőtt olyan kezdeményezéseket és tevékenységeket kell támogatniuk, amelyek egy adott felekezet felekezet keretében keretében ugyan, de a magyar kisebbség közösségeinek építését és identitásmegőrzését szolgálják. Ugyanakkor azonban nem téveszthetjük szem elől azt a tényt sem, hogy egy-egy szlovákiai településen egy magyar lelkipásztor jelenléte tulajdonképpen az utolsó magyar jellegűnek mondható intézményességet jelenítheti meg. Ami jól tükrözi a kérdés összetettségét, és árnyalt kezelésének a szükségességét.

Források: A. Kis Béla: „A szlovákiai református keresztyén egyház”. In: Fazekas József– Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában (1989–2004). Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az Európai Uniós csatlakozásig. I. kötet, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, 2004, 379–386. old. A. Kis Béla: „Az egyházak szerepe a kulturális értékek ápolásában. 1: A református egyház”. In: Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában. III. kötet: Kultúra (1989–2006) , Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 161–191. old. Andrássy Zsuzsa: „Globalizáció és a szlovákiai magyarság”. In: Szabó Zoltán (szerk.): Jövőkép 2000. Selye János Kollégium, Komárom, 2001, 37–45. old. Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában. III. kötet: Kultúra (1989–2006). Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. Chmel Rudolf (szerk.): A szlovákkérdés a XX. században. (Visegrád könyvek). Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1996. Dohányos Róbert–Lelkes Gábor–T Gáb or–Tóth óth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában, 2003. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, 2004. Fazekas József–Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában (1989–2004). Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az Európai Uniós csatlakozásig. I. kötet, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, 2004. Gaucsík István: „Gondolatok a szlovákiai magyar katolikusság szervezettségéről”. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2006/1, 197–202. old. Gaucsík István: „Helyzetkép a szlovákiai magyar katolikus ‘levéltárakról’ a kulturális intézményépítés tükrében”. Fórum Társadalomtudományi Szemle 9, 2007/2, 153–158. old. Gyurgyík László: „A csehszlovákiai magyarság felekezeti megoszlásának alakulása 1921 és 1991 között”. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2, 2000/3 (http://epa.oszk.hu/00000/00033/00005/gyurgyik.htm). Gyurgyík László: „Adalékok a szlovákiai magyarság asszimilációs folyamatainak vizsgálatához, 1950–1991”. In: In memoriam Horváth Róbert (kísérlet Horváth Róbert tudományos munkásságának vázlatos áttekintésére) (A KSH Népességtudományi Kutató Intézetének történeti demográfiai füzetei, 13). Komáromi Nyomda és Kiadó Kft., Komárom, 1994, 13–42. old. Gyurgyík László: „A magyarság demográfiai, település- és társadalomszerkeze társad alomszerkezetétének változásai”. In: Fazekas József–Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában (1989–2004). Összefoglaló jelentés. I. kötet, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, 2004, 141–182. old. Gyurgyík László: „A (cseh)szlovákiai magyarság demográfiai, valamint településés társadalomszerkezetének alakulása 1918–1998”. In: Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, I. kötet. Ister, Budapest, 1998, 81–131. old. Gyurgyík László: „A szlovákiai magyarság lélekszámcsökkenésének okai”. In: Gyurgyík László–Sebők László (szerk.): Népszámlálási körkép Közép-Európából, 1989–2002. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003, 46–61. old. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

49

50


Gyurgyík László: „Az asszimilációs folyamatok elméleti és empirikus megközelítése a szlovákiai magyarság példáján”. In: Gyurgyík László–Kocsis Aranka (szerk.): Társadalom – Tudomány. Tanulmányok a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport műhelyéből. (Mercurius könyvek), Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2002, 11–30. 11–30. old. Gyurgyík László: „Katolikus magyarok Szlovákiában. A katolikus egyház helyzete Szlovákia magyarlakta területein”. Regio 1991/3, 130–139. old. Gyurgyík László: Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. (Mercurius könyvek), Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, Pozsony, 2004. Gyurgyík László: Magyar mérleg. A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a Pozsony, népmozgalmi adatok tükrében. (Mercurius könyvek), Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1994. Haľko Jozef: „A kommunizmus és az egyház viszonyának néhány vonása Csehszlovákiában – a katolikus papság békemozgalma”. In: Deo Gratias. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nagyszombati Egyetem millenniumi ünnepi találkozója, 2001. február 2–3. (Pons Strigoniensis. Studia, 2), PPKE BTK, Szlavisztika – KözépEurópa Intézet, Nyugati Szláv Kulturális Kutatócsoport, Esztergom – Piliscsaba, 2003, 80–84. old. Herdics György–Zsidó János: „A római katolikus egyház”. In: Fazekas József–Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában (1989–2004). Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az Európai Uniós csatlakozásig, I. kötet. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Lilium Aurum Könyvkiadó, Dunaszerdahely, 2004, 387–395. old. Horváth Gyula (szerk.): Dél-Szlovákia. (A Kárpát-medence régiói, 2), MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs – Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2004. Kovác (Dušan): Szlovákia története. Kalligram, Pozsony, 2001. László Béla–A. Szabó László–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában. IV. IV. kötet: Oktatásügy (1989–2006). Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. Menyhárt József: „Egyház és nyelv (A katolikus egyház nyelvpolitikája Szlovákiában)”. Fórum Társadalomtudományi Szemle 5, 2003/2, 3–30. old. Molnár Imre: „A magyar anyanyelvű egyházak helyzete Csehszlovákiában”. In: Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története téne te 19 1918–1 18–1998, 998, I. kötet. Ister, Budapest, 1998, 207–257. old. Molnár Imre: „Vallás és egyház a szlovákiai magyarság életében”. Egyházfórum 1991/3, 89–101. old. & 1991/4, 105–120. old. Paxy László: Testvérek Krisztusban. Egy szlovákiai magyar pap önéletrajza. Márton Áron Kiadó, Budapest, 1991. Popély Árpád: „A reszlovakizáció területi vetülete. Adalékok a II. világháború utáni reszlovakizáció történetéhez”. In: Gyurgyík László–Kocsis Aranka (szerk.): TársadaTársadalomtudományi Kutatócsoport műlom – Tudomány. Tanulmányok a Mercurius Társadalomtudományi helyéből. (Mercurius könyvek), Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2002, 38–60. old. Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992. (Nostra tempora, 13), Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. Popély Gyula: „A magyar iskolaügy kálváriája (Cseh)Szlovákiában, 1918–1945”. In: Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II. kötet, Budapest, 1998, 5–93. old.

Popély Gyula: Népfogyatkozás (A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében, 1918–1945). (Hungaro–Bohemico–Slovaca, 4), Írók Szakszervezete Széphalom Könyvműhely – Regio, Budapest, 1991 1991. Popély Gyula: Ellenszélben. A felvidéki magyar kisebbség első évei a Csehszlovák Köztársaságban (1918–1925). (Mercurius könyvek), Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1995. Romsics Ignác (főszerk.): Magyarok kisebbségben és szórványban. A Magyar Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának válogatott iratai, 1919–1944. (A Magyarságkutatás könyvtára, 16), Teleki László Alapítvány, Budapest, 1995, 8–133. old. (= Szlovákia és Kárpátalja). Sebők László: „A katolikus egyházszervezet változásai Trianon óta”. Regio Kisebbségtudományi Szemle 2, 1991/3 (http://www.regiofolyoirat.hu/newspaper/1991/3/04%20Sebok_Laszlo.doc). Šutaj Štefan: „A szlovák katolikus püspöki kar tiltakozása a magyarok Szlovákiából Csehországba történő áttelepítése ellen”. Regio Kisebbségtudományi Szemle 2, 1991/3 (http://www.regiofolyoirat.hu/newspaper/1991/3/14%20pro_memoria_Stefan_Sutaj.do c). Szabó Antal: „A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története I-II”. Regio 1990/3, 133–162. old. (http://epa.oszk.hu/00000/00036/00003/pdf/09.pdf) és 1990/4, 204–221. old. (http://epa.oszk.hu/00000/00036/00004/pdf/14.pdf). Szarka László: A szlovákok szlovákok története. (Népek hazája…). Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 1993. Szarka László (szerk.): Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában 1944–1949. Elnöki dekrétumok, törvények, rendeletek, szerződések. (Források a kelet-közép-európai kisebbségek 20. századi történetéhez, 2), MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kecskés László Társaság, Komárom, 2005. Tarics Péter: Magyarként a Felvidéken, 1918–1993. (Először nyilvánosságra hozott dokumentumokkal és információkkal). információkkal). Püski Kiadó, Budapest, 1994. Tóth László–Filep Tamás Gusztáv Gusztá v (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, I. kötet: Történelem, demográfia és szociológia, nyelvhasználat és nyelvfejlődés, a mindennapok kultúrája, vallás és egyház. Ister, Budapest, 1998. Tóth László–Filep Tamás Gusztáv Gusztá v (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés Ister, története 1918–1998. II. kötet: Oktatásügy, közművelődés, sajtó, rádió, televízió. Ister, Budapest, 1998. Zsidó János: „Az egyházak szerepe a kulturális értékek ápolásában. 2: A katolikus egyház”. In: Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában, III. kötet: Kultúra (1989–2006) . Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 192–207. old. Internetes honlapok (ahol a szlovákiai magyarság vallási életével és felekezeti társadalomszerkezetével kapcsolatos információk találhatók): www.felvidek.ma www.katolik.sk – szlovákiai katolikus egyház (szlovák nyelvű) www.katolikus.sk – szlovákiai magyar katolikusok. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

51

52


www.jopasztor.sk www.jopasztor.sk – Jópásztor Jópá sztor Társulat www.gloria.sk – Glória Kiadó http://uj.remeny.net/news.php http://uj.remeny.net/news.php – Remény hetilap www.lutheran.hu/z/honlapok/protestans/felvidek/00 www.lutheran.hu/z/honlapok/pr otestans/felvidek/00szlovakiairefor szlovakiaireformamatuskeresztyenegyhaz – szlovákiai református egyház. http://komref.extra.hu http://komref.extra.hu – Révkomáromi Református Egyházközség.

Függelék I. A szlovákiai magyar népesség létszámának alakulása 140 Év 1910 1921 1930 1950 1961 1970 1980 1991

Szlovákia lakossága 2 914 143 3 000 870 3 324 111 3 442 317 4 174 046 4 537 290 4 991 168 5 274 935

A magyarok lélekszáma 881 326 650 597 585 434 354 532 518 782 552 006 559 490 567 296

%-ban 30,2% 21,7% 17,6% 10,3% 12,4% 12,2% 11,2% 10,8%

A szlovákiai magyar népesség felekezeti megoszlásának alakulása 141 Év 1921

A magyarok lélekszáma 650 597

Római katolikus 448 117

Görög katolikus

Református (helvét)

12 969

223 168

Evangélikus (ágostai)

Felekezeten kívüli

142

(70,33%) 1930

1950

585 434 354 532

1961

518 782

1970

552 006

1980

559 490

1991

567 296

2001

422 282

12 398

126 484

20 260

708

(71,61%)

(2,09%)

(21,35%)

(3,42%)

(0,12%)

265 729

4209

72 584

10 929

492

(74,9%)

(1,2%)

(20,5%)

(3,1%)

(0,14%)

368 416

6764

64 533

(64,94%)

(1,19%)

(11,38%)

378 700

8086

80 582

144

12 310

(2,17%)

143

145

37 247

(6,57%)

140 Szarka László: A szlovákok története. Budapest, 1993, 186. old. 141 A hívők statisztikai száma és a vallásukat valamilyen mértékben gyakorlók, illetve a felekezetüket anyagilag is támogatók között napjainkban nagyon lényegesek lehetnek az eltérések. 142 Ez a reformátusok teljes létszáma, akiknek döntő többsége magyar. 143 A magyar lakosság csupán 0,04 százaléka (129 fő) volt felekezeti szempontból ismeretlen hovatartozású. 144 Főbb gyülekezeteik gyülekezeteik Losonc, Rimaszombat, Kassa, Rozsnyó, Komárom, Százd, Naszvad. 145 Ugyanakkor 12,9 12,9 százalék (73 194) 194) nem válaszolt a felekezeti hovatartozásra hovatartozásra vonatkozó kérdésre.


53

Függelék II. P. Jantausch püspök memoranduma a magyarok Csehországba történő áttelepítése kapcsán146 „Memorandum, melyet az összes szlovák katolikus püspök megbízásából a Szlovák Nemzeti Tanács Tanács elnökségének, az államfőnek és a külügyminiszternek küldünk a mama gyarok csehországi áttelepítésével kapcsolatban. Nagyszombat, 1947. február 1. Több jelentést kaptam, melyekből kitűnik, hogy olyan módszereket alkalmaznak, melyeket nekem mint az itt élő lakosság egyházi elöljárójának, nem lehet szó nélkül hagynom – figyelmeztetnem fig yelmeztetnem kell az illetékeseket. illetékeseket. Arról, hogy bizonyos túlkapások történtek a magyarok Csehországba történő áttelepítésénél, már a köztársasági elnök, dr. Beneš is említést tett Károlyi grófnak adott válaszában. Az áttelepítés az általános munkakötelezettségről munkakötelezettségről szóló 1945. október 1-jei 1945/88. számú elnöki rendeletre hivatkozva történik. Ezen dekrétum 1. paragrafus 1. része kimondja, hogy az általános munkavállalás 16 és 55 év közötti férfiakra, valamint 18 és 45 év közötti nőkre vonatkozik. A 2. paragrafus szerint ez alól kivételt képeznek: – a terhes nők, a terhesség 3. hónapjától a szülés utáni 3. hónapig, – azok a nők, akik egy 15 évnél fiatalabb gyereket nevelnek, – a családfenntartó nők, akik eltartják legalább egy családtagjukat. Az 1945. szeptember 19-én jóváhagyott 1945/71. számú köztársasági elnöki rendelet 2. paragrafusa az állampolgárságukat elvesztett személyek általános munkavállalásáról rendelkezik, s kimondja, hogy a testileg vagy szellemileg fogyatékosokra, öregekre, gyerekekre gyerekekre és betegekre b etegekre nem vonatkozik a dekrétum. Ebből következően: – nem egyeztethető össze a dekrétummal az, hogy csehországi munkára korra és nemre való tekintet nélkül gyerekeket, öregeket, terhes anyákat és súlyos betegeket osztanak be, – mindez úgy történik, hogy a településeket a hadsereg és a Nemzetbiztonsági Szervek alakulatai bekerítik, s a lakosságot elhurcolják saját házaikból – egész családok elhurcolása történik, amelyről a dekrétum nem rendelkezik. A munkaerőtoborzás a téli hónapokban történik, nemegyszer a kegyetlen hideg napokban. A dekrétum rendelkezésében az sem szerepel, hogy a kitelepítések folytán munkaerőhiány lépjen fel a kitelepítés hónapjaiban a kitelepített területeken, ahogy az jelenleg megtörténik. Olyan kézműveseket és szakembereket is elhurcolnak, akik csak Szlovákiában érvényesülhetnek – például dohánytermesztőket. Ez a lakosság elveszti ingóságait is. A zsidók elhurcolásakor felháborodtunk az emberi érzésnek és keresztényi keresztényi szeretetnek ellentmondó tett miatt. Ma ugyanezt teszszük, mivel a bánásmód nagyon hasonlít azokéhoz, akiknek a múltban ugyanezért szemrehányást tettünk.

146 Šutaj Š.: „A szlovák katolikus püspöki kar tiltakozása…” Regio 2, 1991/3.

A létminimum kérdése máig nem megoldott ügy. A szolgálatot teljesítő és nyugdíjas magyar nemzetiségű papok s a nyugdíjban lévő állami alkalmazottak részére nem fizették ki a létminimumot, pedig kormányunk a lakosságcsere-egyezményben kötelezte magát erre is. A magyar nemzetiségű lakosság féltve a szorgalmas munkával vagy jogos öröklés útján szerzett vagyonát, félt attól, hogy vagyongazdálkodóból vagyonnélkülivé válik, ha olyan emberek közé kerül, akiknek nyelvét sem ismeri. A Csehországba áthelyezettek között olyan személyek is voltak, akik a reszlovakizáció útján kívántak nemzetükhöz visszatérni. Így nehéz Dél-Szlovákia határvidékének határvid ékének lakosságát megnyerni a nemzet és az ország javára folytatott konstruktív munkára. A köztársasághoz visszatérő magyar lakosság nyugodtan várta a fordulatot, kivéve azt a néhány személyt, akik a nemzet és az állam ellen vétkeztek. Nem lehet azonban a magyar kisebbség egészét elítélni. Ha egy nemzet vagy nemzetiségi csoport, illetve egy kisebbség néhány tagja vétkezik, ebből nem következhet az, hogy ezzel a bűnnel az egész nemzetet vagy kisebbséget vádolhatjuk. A magyar kisebbség vagyonjogi kérdésének rendezésekor ügyelni kellett volna arra, hogy ne sértsék meg a természetjogi és isteni törvényeket. Hiszen természetes joga minden embernek, hogy tisztességes munkával magántulajdonhoz jusson, és azt az általánosan érvényben lévő erkölcsi szabályok szerint hasznosítsa. Nem tudunk tehát egyetérteni, és nem hagyhatjuk szó nélkül az olyan eseteket, ahol a bűnösség bizonyítása nélkül erőszakkal törnek a tisztességesen szerzett tulajdon ellen.”


55

Függelék III. A szlovákiai magyar hívek kérelme őszentségéhez, II. János Pál pápához, Krisztus földi helytartójához apostoli látogatása alkalmával Szlovákia fővárosában, Pozsonyban, egy magyar püspökség megalapítása és más egyházkormányzati intézkedések tárgyában. 147

Szentséges Atyánk! Isten kegyelméből az Anyaszentegyház negyven súlyos esztendőn át tartó csehszlovákiai üldöztetésének elmúltával, miután Szlovákia valamennyi megüresedett püspöki székére bölcs elhatározással főpásztorokat állítottál és atyai jóindulatod folytán biztosítottad Krisztusban szeretett szlovák testvéreink hatékony lelki gondozását, sőt valamennyiünk örömére Szent Péter utódai közül elsőként személyesen hozod a kereszténység e régi földjére áldásodat, hódoló tisztelettel járulunk eléd, és arra kérünk, hogy főpásztori tekintetedet kegyesen fordítsd reánk, a Szlovákiában élő több mint félmillió magyar katolikusra. 1. Csehszlovákia első megalapítása, tehát 1918 918 óta Szlovákia Sz lovákia mai földjén, annak déli, alföldi Magyarországgal szomszédos vidékén több mint hatszázezer magyar él összefüggő nagy területen. Lélekszámunk különösképpen jelentős a Nagyszombati Érsekség, a Rozsnyói meg a Kassai Kassa i Püspökség területén. Népünk zöme összesen 13 világi közigazgatási egységben és két nagyvárosban él. Ezen a 399 községből álló területen számunk meghaladja az 50 százalékot, közülük 321 helységben 70 százalék, illetve ezekből 164 községben pedig 94 százalék feletti a lélekszámunk. Ennek a magyarságnak mintegy 80 százaléka a katolikus egyház kebelén született, és 1918-ig, ezer esztendőn keresztül, saját magyar püspökeinek lelki gondozása alatt élt.148 2. A kereszténység kezdetei kezdetei éppen a szlovákiai magyarság által lakott térségben már a Római Birodalom idejéig nyúlnak vissza. Az első biztos egyházszervezet létrehozása e térségben 805-höz és 880-hoz kapcsolódik. Nagy Károly III. Szent Leó pápával egyetértésben, 805-ben alapította meg a Frank Birodalom keleti térségében a Keresztény Avarok tartományának Chorepiscopatusát a Passaui Püspökség keretében. A Nyitrai Püspökség első megalapítására pedig 880-ban került sor VIII. János pápa és Szvatopluk morva fejedelem megállapodása értelmében. Az említett avar chorepiscopatus több mint egy évszázadot ért meg, az első Nyitrai Püspökség pedig másfél évtizeddel az alapítása után, még alapítója életében, Szvatopluk alatt megszűnt, miután az első püspöke elhagyta a székét. 3. Az állandó egyházszervezet alapjait itt Szent István magyar király vetette meg az Esztergomi Érsekség megalapításával 1001-ben, 1001-ben, majd Szent László és Könyves Kálmán magyar király a XI. század végén újból megalapította a Nyitrai Püspökséget. Ezt követően Mária Terézia 1776-ban, Magyarország kormánypálcáját viselvén, további három új püspökséget létesített azok közül, amelyek ma Szlovákiában működnek: a besztercebá147 Tarics P.: Magyarként a Felvidéken. Budapest, 1994, 283–285. old. 148 Ami történeti szempontból nem felel meg a valóságnak, hiszen a magyar királyság katolikus egyházszervezetének egyházszervezetének a kiépítése csak I. István korában kezdődött. Itt egyértelműen egy retorikai reprezentációról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a püspökök „nemzeti hovatartozása” felettébb változatosnak változatosnak mondható. Esetenként pedig sokkal inkább a királyi/császári hatalom, mintsem a „nemzet” vagy az egyszerű hívek érdekeit képviselték, és tartották szem előtt.

nyait, a rozsnyóit meg a szepességit. Ezeket követte a Kassai Püspökség megalapítása 1804-ben, illetve az Eperjesi Görög-katolikus püspökség létesítése 1818-ban, mindkettő I. Ferenc magyar király idejében. Végül Csehszlovákia fennállásának hatvanadik évfordulója előestéjén, 1977-ben, nagyérdemű elődöd, VI. Pál pápa mindannyiunk örömére létrehozta a szlovák nép első érseki tartományát, a nagyszombati érseki tartományt, amely az ősi Esztergomi Érsekségből szakadt ki. Ennek az új szlovák érsekségnek a székeit már Szentséged töltötte be a katolikus szlovákok régi óhaját teljesítve. 4. Miután atyai gondoskodásoddal megoldottad szlovák testvéreink legfőbb egyházkormányzati gondjait, sőt az Eperjesi Görög-katolikus Püspökség betöltésével Szlovákia ukrán-rutén nemzeti kisebbségének lelki gondozását is elrendezted, arra kérünk, hogy a Szlovák Köztársaság legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségének, a magyarnak, mind ez ideig rendezetlen egyházszervezetének rendezésével az utolsó függő kérdés megoldását karold fel. 5. Gondos megfontolás alapján a Szlovák Köztársaságban élő katolikus magyar hívek egyházszervezetének rendezésére a következő következő tiszteletteljes javaslatot tesszük: a) A Nagyszombati Érsekség területéből, amelyet jelenleg 435 plébánia alkot, egy önálló, mintegy 180-200 magyar plébániából álló magyar püspökség kihasítását kérjük, Komárom székhellyel. b) A Rozsnyói Püspökség 84 plébániájából, melynek csupán mintegy harmadrésze magyar, nem óhajtunk önálló egyházmegyét alkotni, hanem az egyházmegye élén álló püspökök rotációját kérjük. Kérjük tehát, hogy a most felszentelt szlovák püspököt kövesse magyar, majd azt szlovák és így tovább. A mindenkori püspök vikáriusa a másik nemzet papjainak sorából kerüljön ki. A rotációt örök érvényű pápai konstitúció biztosítsa. c) A Kassai Püspökség területén Tőketerebes Tőketerebes város vidékén egy magyar főesperesség felállítását kérjük. Ebben a térségben mintegy 46 ezer magyar él, köztük megközelítően 30 ezer a katolikus. d) A két nagyváros – Szlovákia fővárosa Pozsony, valamint Kassa – magyar egyházigazgatásának megoldására javasoljuk: Pozsonyban megfelelő számú magyar plébániából álló magyar főesperesség létesüljön. Kassán és környékén pedig a mintegy 15 ezer magyar katolikus számára egy diaszpórás magyar főesperesség alapíttassék. e) A mondott három főesperesség, úgymint a tőketerebesi, a pozsonyi meg a Kassa és Kassa környéki diaszpórás főesperesség tartozzék a Komáromban megalapítandó magyar püspökség joghatósága, illetve az ottani leendő püspöki szék alá. Mélységes meggyőződésünk, hogy a fenti rendezés minden tekintetben méltányos, megoldja a megoldatlan gondokat gondo kat és megerősíti Szent Megváltónk, Jézus Krisztus szlovákiai egyházát. Tudjuk, hogy Szentséged annak a Jó Pásztornak földi helytartója, aki egyetlen báránykájáért útra kelt, hogy azt nyájába visszavihesse, éppen ezért bízunk benne, hogy Szentséged ezen az első szlovákiai útján az ötszázezret is meghaladó magyar hívének ügyét a Jó Pásztor tanításának szellemében felkarolja. Kelt Pozsonyban, Húsvét vasárnapját követő első vasárnapon, Szentséged látogatásának, gatásának, azaz április hó 22. napján. 34 599, azaz harmincnégye harmincnégyezer zer-ötszá -ötszázkilenc zkilenc-venkilenc magyar katolikus hívő aláírásával, az Úr Megtestesülésének Ezerkilencszázkilencvenedik, Fényes Pápaságod Tizenkettedik Évében. Rajczy László az MKDM főtitkára

Dr. Püspöki Nagy Péter az MKDM független főtanácsosa Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

57

Függelék IV. Memorandum a szlovákiai magyar katolikus közösség helyzetéről 149

A felvidéki katolikusok problémáiról és ezek megoldási lehetőségeiről A szlovákiai magyar közösség lélekszáma az 1991-es népszámlálási adatok szerint 567 ezer fő, Szlovákia magyar anyanyelvű polgárainak száma ennél magasabb: 608 ezer fő. A fenti közösségből 19911991-ben ben 368 ezer polgár polgá r vallotta magát római katolikusnak, akik 5 püspökségben, püspök ségben, 250 plébánia területén élnek. Ennek a közösségnek a legnagyobb gondja az, hogy senki sem foglalkozik hivatalos megbízatás alapján a problémáival: pásztor nélküli nyájnak tekinthető, a Szlovákiai püspöki karnak egyetlen olyan tagja sincs, aki a magyar közösségből származna, aki átérezné eme közösség gondjait és a megfelelő jogkörökkel is rendelkezne azok megoldására. Ez a memorandum eme részegyház gondjaira kíván rávilágítani, s megoldási javaslatokat felvázolni – a II. Vatikáni zsinat szellemében I. Főpásztor és papok hiánya A 250 plébánián, ahol a szlovákiai magyar katolikusok élnek, az alábbi jelenlegi egyházmegyék közt oszlik meg: – Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye: 155 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia – Rozsnyói Egyházmegye: 49 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia – Kassai Főegyházmegye: 25 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia – Nyitrai Egyházmegye: 6 magyar többségű vagy jelentős számú magyar hívőt tömörítő plébánia – Kassai Görögkatolikus Exarchátus: 15 magyar jellegű plébánia A népszámlálási adatok szerint a fenti települések települések magyar többségűnek tekinthetőek, bár a településeken élnek más vallású, illetve más nemzetiségű polgárok is. A zömében katolikus magyarok által lakott plébániák egyharmada pap nélkül van, a másik harmadában nyugdíjas vagy szlovák anyanyelvű lelkipásztor működik. Nagyra becsüljük szlovák anyanyelvű paptestvéreink tevékenységét, ám sok esetben hiányos nyelvtudásuk miatt nem tudják kellőképpen szolgálni magyar ajkú híveiket. A Pozsony-nagyszombati Főegyházmegyében a 155 magyar jellegű plébániából 54 üres, 25-ben szlovák anyanyelvű pap működik, 20-ban pedig nyugdíjas. A magyarlakta vidéken működő aktív papok átlagéletkora a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegyében 52,7 év, a Rozsnyói Egyházmegyében 48,1 év, a Kassai Főegyházmegyében 37,95 év. Meggyőződésünk, ha a katolikus magyar papság közül is lennének püspökké szentelt pásztorok, hovatartozásuk miatt hatékonyabban tudnák szívükön viselni a rájuk bízottak gondját, s így ez az állapot nem lenne ilyen siralmas. Nézetünk szerint könnyebben és rugalmasabban tudnák megoldani a felhalmozódott problémákat. 149 http://www.hunsor.se/dosszie/aszlovmagykatolikuskozosseghelyzeterol.pdf.

Ezek a főpásztorok könnyebben el tudnák érni, hogy a határon túl tanuló kispapok is elsősorban itthon vállaljanak lelkipásztori szolgálatot. Nem lehet egyetérteni azokkal a nézetekkel, amelyek ezt a kérdést megpróbálnák a nyelvhasználat ügyére leszűkíteni. Nem arról van szó, hogy egy főpap képes-e jó vagy kevésbé jó magyarsággal elolvasni egy liturgikus szöveget, hanem arról, átérzi-e a szlovákiai magyar katolikusok gondjait és rendelkezik-e a megoldásukhoz szükséges jogkörökkel. jogkörökkel.

II. Fiatal papok elvándorlása A magyar püspök hiánya Szlovákiában azt is okozza, hogy csaknem 50 kispap tanul Szlovákiából Magyarországon, s többségük nem tér – vagy nem térhet haza. Ez a jelenség az egyik oka, hogy bár a szlovákiai magyar katolikus közösségben megfelelő a hivatások száma, mégis jelentős paphiány alakult ki. A másik ok – amely összefügg a fentivel –, hogy Szlovákiában nem létezik magyar nyelvű papképzés. A pozsonyi Comenius Egyetem Hittudományi Karán jelenleg 18 magyar anyanyelvű kispap tanul szlovák nyelven. A kassai szemináriumban 7 magyarul tudó kispap, kispap , a nyitrai szemináriumban 2 magyar kispap van. Az okok vizsgálatánál sajnos nem hunyhatunk szemet a szlovákiai papnevelő intézményekben és a szlovák papok egy része között fellelhető magyarellenesség felett sem. A magyar papok hiányát Szlovákiában nagyban enyhítené, ha a Magyarországon működő szlovákiai származású magyar papok egy része visszatérne szülőföldjére. Az ő lelkiismeretükre, s a magyarországi püspökök felelősségére is apellálunk ezzel a felvetéssel. A szlovák püspökök felelőssége sem kerülhető meg a kérdés kapcsán: igazi atyaként kellene keblükre ölelniük magyar papjaikat is, vonzóvá kellene tenniük a működést számukra. Ismét megkerülhetetlen a magyar püspök hiánya, mert bár igaz, hogy a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegyében működik két magyarul is tudó segédpüspök, Mons. Dominik Tóth és Mons. Vladimír Filo, akik hűséggel és odaadással járnak bérmálni, de ez ma már kevés, nincs jogkörük a problémák megoldására. Sajnos, a többi egyházmegyében a helyzet még rosszabb, a püspökök nem tudnak magyarul, jobb esetben lelkipásztori látogatásuk során törve felolvassák a szentbeszédet. Ez a helyzet nem felel meg a 3. évezred követelményeinek. A 64 ezer fős szlovákiai magyar reformátusságnak van püspöke, pü spöke, a jóval kisebb létszámú görög katolikus közösség gondjaival két püspök pü spök is hivatott foglalkozni. Érthetetlen a szlovákiai magyar katolikusság mostoha helyzete, nézetünk szerint tarthatatlan állapot, hogy a Szlovák Püspöki Karban egyetlen főpásztor se képviselje a 368 ezres szlovákiai magyar katolikus közösséget, aki őket – nyájként a nyájban – igaz atyaként összefogná. III. Intézmények, szervezeti problémák A szlovákiai magyar katolikus intézmények száma, színvonala és helyzete messze elmarad a kor kívánalmaitól. Népünk körében nincs hivatásgondozás, minden bizonynyal papjelöltjeink közül is többen ezért mennek el Magyarországra. Nincs papi továbbképzés, nincs céltudatos felnőtt lelkipásztorkodás és ifjúsággondozás. 1990 februárjában megalakult megalakult a szlovákiai magyar papok társulata, a Glória. A társulat vezetősége működéséhez működéséhez egyházi jóváhagyást kért a nagyszombati megyéspüspöktől, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

59

60


a megyéspüspök azonban nem foglalt pozitívan állást és a csoportosulás csak kiadóként működhet. Szlovákiában magyar nyelven egy országos terjesztésű hetilap, a Remény jelenik meg, 17 17 ezres példányszámban. A Szlovák Püspöki Kar egyéb kiadványokat is küld a magyar plébániákra, de csak szlovák nyelven. Magyarul csupán a püspökkari körlevelek jelennek meg. A médiákban a katolikus magyarság alig van képviselve, a Szlovák Rádió Magyar Adása havonta két alkalommal sugároz félórás katolikus magazinműsort „Világosság” címmel. A műsor léte a mindenkori kormány jóindulatától függ. Az iskolai hitoktatás államilag engedélyezett, sőt, bizonyos korosztályok korosztályok számára kötelezően választható tantárgy (az alternatíva az etikai nevelés). Az új lehetőségekre és kihívásokra válaszolva a magyar anyanyelvű iskolák hitoktatói a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegyében hároméves magyar nyelvű tanfolyamon vettek részt. A képesítésüket az Egyház ugyan elismerte, de az állam nem. Így hitoktatóink az iskolákban csak mint szakképzetlen munkaerők taníthatnak. A pannonhalmi Bencés Hittudományi Főiskola által szervezett, Komáromba kihelyezett hitoktatóképzőt, illetve az általa nyújtott képesítést pedig még a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye elöljárósága sem ismerte el, hallgatói nem kapnak kánoni missziót. Aki Szlovákiában ma szakképzett hitoktató kíván lenni, az csak szlovákul tanulhat. Elenyészően kevés a katolikus magyar iskolák száma (8 alapiskola, 2 középiskola), ami hátráltatja a magyar anyanyelvű katolikus értelmiség képzését is. A pozsonyi teológiai karon oktatják ugyan két éven keresztül a magyar nyelvet is, de a kispapok vizsgát nem tesznek, ezért magyar nyelvismeretük olyan siralmas, hogy magyarul a legtöbben még olvasni sem tudnak. Ilyen esetben, ha szlovák pap kerül magyar plébániára, a magyar szentmisék ugyan nem szűnnek meg, de a hívek nem kapják azt a lelki élményt, amit a szentmisének nyújtania kellene. Érthető tehát, hogy a szlovák nyelvű, illetve a helytelen magyarsággal mondott szertartások nem vonzzák a híveket, s fennáll annak a veszélye, hogy aki nem imádkozhat rendszeresen anyanyelvén, az lassan teljesen elfelejt imádkozni. A magyar hívek fent említett gondjai különösen a vegyes lakosságú nagyobb városokban domborodnak ki. A magyar ajkú hívek lelki gondozását itt rendkívül megnehezíti az, hogy nincs saját plébániájuk. Ezért azokban a nagyvárosokban, ahol számottevő magyar közösség él, szükség lenne ún. „személyi plébániák” létrehozatalára (Pozsony, (Pozsony, Kassa, Kassa , Nyitra).

IV. Konklúziók A problémák megoldásaként a következőket kérjük figyelembe venni és orvosolni: a) A Szlovák Püspöki Karnak legyen magyar anyanyelvű tagja, aki bírja a szlovákiai magyar katolikus hívek és papok bizalmát, s aki olyan jogkörökkel rendelkezik, hogy képes lesz a szlovákiai magyar katolikus közösség gondjait megoldani és a Szlovák Püspöki Kar irányításával koordinálni tudja a szlovákiai magyar lelkipásztorokat. b) A Kassai Főegyházmegyében és a Rozsnyói Egyházmegyében élő katolikus magyar hívek lelki gondozásának legyen magyar püspöki helynök felelőse. c) A Szentszék az új egyházmegyék létrehozatalakor ne aprózza fel a Szlovákiában egy tömbben élő katolikus magyarságot. d) A Szlovák Püspöki Kar a hatékonyabb lelkipásztorkodás érdekében az egyes szakbizottságok mellett hozzon létre magyar szekciókat is.

e) A teológiai képzés során a magyar anyanyelvű kispapok megfelelő szervezeti formák segítségével anyanyelvükön is kaphassanak képzést. Kérjük lehetővé tenni a Magyarországon tanuló kispapok, illetve az ott működő papok visszatértét szülőföldjükre. f) Meg kell oldani a szlovákiai magyar katolikus hitoktatók képzését és a hitoktatók státusának elismerését az Egyház és az állam által.

V. A remény jegyében Ez a memorandum az Evangélium igazába vetett hitünkből fakad: kérjetek és adatik nektek, zörgessetek és megnyittatik nektek. Szlovák testvéreinkkel szerető megértésben akarunk élni közös országunkban, Szlovákiában, s meggyőződésünk, hogy gondjaink orvoslása, kéréseink teljesítése csakis az evangéliumi szeretet kiteljesedéseként lesz értékelhető. A szlovákiai magyar hívők elutasítják azt a gyanúsítást, amelyet egykét szlovák főpásztor hangoztatott, miszerint kérésünk esetében politikai kérdésről van szó. Kérjük a Szlovákiai Püspöki Kar tagjait, ne a politika optikáján keresztül vizsgálják ezt a kérdést. Ez a memorandum valós problémákra mutat rá, amelyek reális megoldásokat igényelnek: ez pedig nem politikai kérdés, hanem a hívek és az Egyház legszentebb érdeke. Memorandumunk kapcsolódik ahhoz a dokumentumhoz, amelyet 33 magyar pap aláírásával kapott meg Ján Sokol pozsony-nagyszombati érsek 1993-ban, illetve ahhoz az írásban is megfogalmazott kéréshez, amely 53 ezer szlovákiai magyar hívő aláírásával kérte magyar nemzetiségű püspök kinevezését, s amelyet 1995-ben személyesen juttattunk el a Szentatyához, vatikáni zarándokutunk alkalmával, s amelynek másolatát akkor megkapta Luigi Dossena pozsonyi nuncius úr is. Az idén, 2001-ben tizenkettedik alkalommal jön össze Komáromban több ezer szlovákiai katolikus hívő, hogy Jópásztor vasárnapja alkalmával szlovákiai magyar papi hivatásokért és magyar püspökökért imádkozzon. Hisszük, hogy kéréseink meghallgatásra találnak. Pozsony-Bratislava, 2001. május Jópásztor Társulat Szlovákiai magyar papok és hívők


61

Az Európai Összehasonlító Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány gondozásában eddig megjelent kiadványok: Kötetek (Szerkesztette Ágoston Vilmos) 1. Médian Médianaci aciona onaliz lizmus mus és eur európa ópaii inte integrá gráció ció (Szerkesztette 2. Közeledő Közeledő régió régiókk a Kárpát-me Kárpát-medencé dencében. ben. Dél-Szl Dél-Szlová ovákia, kia, Erdély Erdély és a Vajdas Vajdaság ág gazdagazdasági átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás) (Szerkesztette Böszörményi Jenő) 3. Az ENSZ ENSZ kise kisebb bbsé ségi gi kéz kézik ikön önyv yvee (Szerkesztette 4. Többnye Többnyelvűség lvűség és EU-int EU-integrá egráció. ció. Az európai európai modell modell alkalmaz alkalmazhat hatóság óságáró áróll a kisebb(Szerkesztette Ring Éva) ségi iskolákban (Szerkesztette 5. Felzárkózás vagy bezárkózás? Az európai modell alkalmazhatóságáról alkalmazhatóságáról a kisebbségi (Szerkesztette Ring Éva) iskolákban. (Szerkesztette 6. Médiapolitika vagy politikai média? (Szerkesztette (Szerkesztette Ágoston Vilmos) 7. Közeledő Közeledő régiók régiók a Kárpát Kárpát-med -medencéb encében en II. Dél-Szl Dél-Szlová ovákia, kia, Erdély Erdély és a Vajdas Vajdaság ág gazdasági átlakulása (Szerkesztette Réti Tamás) 8. Salat Levente: A liberalizmus és az autonómia viszonyáról – kisebbségi nézopontból 9. Petrás Éva: Nacionalizmus és politikai romantika – Vázlat a magyar nacionalizmus romantikus elemeiről és a politikai romantikáról Magyarországon 10. Autonómia, Autonómia, liberalizmus, szociáldemo s zociáldemokrácia krácia (Fejtő Ferenc, Salat Levente, Ludassy Mária, Egry Gábor és Bognár Zoltán írásai) 11. A határon túli magyarság és a magyar közszolgálati média (Szerkesztette Ágoston Vilmos) 12. Ágoston Vilmos: A kisajátított tér – A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben Műhelytanulmányok 1. Husz Huszka ka Be Beaa és és Ádá Ádám m Ján János os:: A gazdasági integráció esélyei Szerbia és Szlovákia határ menti régióiban (Szerkesztette Réti Tamás) 2. Méz Mézes Zso Zsolt Lá Lász szló ló:: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei a határon túli magyarok vonatkozásában 3. Zolnay János: A „roma ügy” és finanszírozása 4. Jakab Attila: Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe szerepe 5. Átalakuló Átalakuló régiók régiók (A (A Partium, Partium, a Bánság Bánság és Közép-E Közép-Erdé rdély ly gazdasá gazdasága) ga) (Králik Lóránd és Tibori Szabó Zoltán tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás) 6. Ágoston Vi Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció. Magyarország és Románia 7. Méz Mézes Zso Zsolt Lá Lász szló ló:: Állam és egyház viszonyának változásai Franciaországban; Jakab Attila: A laicitás 8. Zolnay János: A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása 9. Átalakuló Átalakuló régió régiók. k. Székelyfö Székelyföld ld és Erdély Erdély gazdaság gazdasága: a: az innováció innováció és és a versenyké versenyképespesség egyes kérdései (Sánduly Edit és Szabó Árpád, valamint Juhász Jácint és Györfy Lehel tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás) 10. Átalakuló régiók. régiók. Dél-Szlovákia és a magyarok magyarok által lakott lakott régiók gazdasági gazdasági helyzete (Ádám János, Morvay Károly, Reiter Flóra, Semsey Ilona és Tóth Attila tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)

11. Jaka Jakab b Atti Attila la:: A protestáns Erdély. Az erdélyi magyar protestáns egyházak és vallási közösségek társadalmi szerepe 12. Mézes Mézes Zsol Zsoltt Lász László: ló: A magyar kormányzat kormányzat kisebbségpolitikájában alkalmazott jogi eszközök nem szándékolt következményei 13. Jakab Jakab Atti Attila: la: A pluralitás vonzáskörében – Csíkszereda történelmi, társadalmi és vallási mikroszociográfiája 14. Jakab Jakab Atti Attila: la: Többszörösen kisebbségben – A magyarországi román kisebbség vallási arculata és az ortodox egyház társadalmi szerepe 15. Jakab Jakab Atti Attila: la: Székelyföld – Mítosz és valóság 16. Zoln Zolnay ay Ján János os:: Oktatáspolitika és etnikai szegregáció szegregáció Miskolc és Nyíregyháza általános iskoláiban 17. Husz Huszka ka Be Beát áta: a: A szerb–magyar gazdasági kapcsolatok kapcsolatok fejlődésének lehetőségei Magyarország Magyarország EU-csatlakozása után 18. Jakab Attila: Csángóság és katolicizmus – Az identitástudat változásai 19. Hegedűs Dániel: A határokon átívelő együttműködés nemzetközi jogi háttere I. – Multilaterális keretek és a Magyar Köztársaságot érintő kelet-közép-európai bilaterális együttműködési formák áttekintő elemzése 20. Böször Böszörmén ményi yi Jenő: Jenő: Nyelvhasználati jogok a bírósági eljárásokban 21. Mézes Mézes Zsolt Zsolt Lász László: ló: A külföldiek munkavállalása munkavállalása Magyarországon 22. Majoro Majoross András András:: Verseny és együttműködés – Magyarország és Románia külgazdasági kapcsolatainak nemzetgazdasági és regionális dimenziói 23. Jakab Attila: Értelmiségi sorsok Erdélyben – Jelenünk a történeti visszatekintés tükrében 24. Huszka Huszka Beáta, Beáta, Bakó Bakó Tamás: Tamás: Észak-Vajdaság magyar többségű községeinek gazdasága 25. Ilic´ Angéla: Egyházi és vallási közösségek szerepe a vajdasági magyarok identitásának megőrzésében 26. Major Majoros os Andr András: ás: Piac határok nélkül 27. Jaka Jakab b Atti Attila la:: A szlovákiai magyarság vallási arculata – Eredmények, folyamatok és perspektívák 28. 28. Petr Petrás ás Éva: Éva: A szlovák nemzettudat történetisége 29. Gyurg Gyurgyik yik László László:: A szlovákiai magyar lakosság kormegoszlása – A 2001-es és a korábbi népszámlálások adatai alapján 30. Hegedűs Dániel: Komplementer vagy redundáns struktúrák a területi együttműködés európai szabályozásában? – Az Európa Tanács készülô Euroregionális Együttműködési Csoportosulásának elôzetes elemzése a magyar nemzetpolitika, illetve a létezô EGTCstruktúrával történô összehasonlítás komparatív nézôpontjából Jelentések 1. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002: A változások, az ígéretek és a várakozások éve (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 2. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002: A Year of Changes, Promises and Expectations (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 3. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 4. A Roma’s Life in Hungary – Report 2003: Illusory Politics and Standing Still (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)


63

64


5. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2004: Helybenjárás Helybenjárás (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 6. A Roma’s Life in Hungary – Report 2004: Stagnation (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 7. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 8. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002–2006: The Age of Reorganization (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 9. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002–2006: Átszervezések kora (Szerkesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika) 10. A romapolitika kifulladása – Cigánynak lenni Magyarországon Magyarországon – Jelentés 2006 (Szerkesztette: Törzsök Erika, Paskó Ildi és Zolnay János) Háttéranyagok 1. A Patrubány-jelenség. Részletek az MVSZ és a VET sajtószolgálatának e-mailen (Szerkesztette Ágoston Vilmos) küldött tájékoztatásaiból tájékoztatásaiból (Szerkesztette 2. Beutazás, tartózkodás, tanulmányok folytatása, munkavállalás, munkavállalás, letelepedés letelepedés és állampolgárság megszerzése Magyarországon Magyarországon – Tájékoztató a tennivalókról, különös tekintettel a határon túli magyarokra (Szerkesztette (Szerkesztette Mézes Zsolt László) 3. Jakab Attila: „Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben – A Gyulafehérvári Római Katolikus Katolikus Hittudományi Fôiskola (Papnevelô Intézet – SIS) betagolódása a kolozsvár koloz svárii Babes Babe s¸-Bolyai ¸-Bo lyai Tudományegy Tudom ányegyetembe etembe

A kiadványok letölthetők az EÖKiK honlapján (http://www.eokik.hu), vagy személyesen átvehetők a kiadóban.

A szlovákiai magyarság vallási arculata - Eredmények, folyamatok és perspektívák

Recommend Documents