Nem kell védekezned Petra halálosan beleszeretett a tulajdon férjébe! Ez azonban számára kész katasztrófa, hiszen az övék színtiszta érdekházasság, amelynek célja csupán az, hogy gyerekük szülessen, s ezzel kedvére tegyenek a férfi dúsgazdag nagyapjának, aki már régóta áhítozik örökösre. Ám Liam, a férj hiába iparkodik, Petra egy év alatt sem esik teherbe. Senki nem is sejti, hogy a fiatalasszony titokban mindaddig szedni akarja a fogamzásgátló tablettát, amíg meg nem bizonyosodik Liam szerelméről...
1. FEJEZET Petra hátraszegett fejjel állt a zuhany alatt. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a forró vízsugár nagy erővel verje az arcát. Már-már elkábult, nem akart gondolni semmire, mégsem ment ki a fejéből a szólásmondás: Késő bánat ebgondolat... - Nem! - kiáltott fel kétségbeesetten, gyorsan elzárta a csapot, és megrázta a fejét, mintha ezzel szabadulhatna a kínzó gondolatoktól. Olyan nagy volt a csönd, hogy hallotta a saját, szaggatott lélegzetét, amely mintha egy megkínzott, agyonhajszolt állat zihálása lett volna. Egy szegény kis állaté, aki csapdába esett, és most nem talál kiutat. - Nem... - hajtogatta egyre halkabban, és ismét megrázta a fejét. Csurom vizes, hosszú barna hajából csak úgy záporozott a permet a zuhanyozókabin méregdrága csempéjére. Ó, nem! Elviselhetetlen volt a csend. Annyira nyugtalanította, hogy ismét megnyitotta a csapot, mert úgy érezte, menten megőrül. - Petra? - hangzott fel ekkor egy mély férfihang a fürdőszobaajtó mögül, a hálószobából. A nő rémülten, tágra nyílt szemmel nézett az ajtó felé, melynek vastag üvegén átderengett férjének félreismerhetetlen sziluettje. Már-már maga előtt látta a termetes, izmos férfit, határozott vonású arcát, erőteljes pofacsontját, egyenes vonalú orrát és zöld szemét, melyet sűrű pilla árnyékolt. Szinte látta ragyogni a hullámos, sötétbarna haját a napfényben. Bronzfényű haj, széles váll, izmos mellkas, keskeny csípő, hosszú, erős láb Liam kétségtelenül nagyon vonzó, kisportolt férfi volt. - Petra, te vagy az? - Miért, ugyan ki más lenne a fürdőszobádban? A nő igyekezett tréfás hangot megütni, ez azonban nemigen sikerült, mert a tudattól, hogy férje az ajtó mögött áll, máris bizseregni kezdett a bőre. Mélyen zengő hangját lágy simogatásnak érezte, meglódult a szívverése, és hevesen vert a pulzusa. - A fürdőszobánkban! - javította őt ki a férje. - Hogy mondod? - kérdezte Petra, mert a tus alatt nem hallotta őt tisztán. - Azt mondtam, hogy a mi fürdőszobánkban. Nemcsak az enyém, hanem a tiéd is.
Kedveskedő szemrehányás volt ez, semmi komoly, Petra mégis beleborzongott. A mi fürdőszobánk, a mi zuhanyunk... Liamnek fogalma sincs, hogy érzékien zengő hangjában ott bujkál a birtoklási vágy. Igen, világos: Liam a birtokának tekinti feleségét is. Kívülről úgy tűnt, hogy ők ketten az eszményi házaspár. Ezen a decemberi estén ünneplik első házassági évfordulójukat, és igazán boldogok. A valóságban azonban nem volt minden ilyen rózsaszín, és Petra már néhány napja nyugtalankodott. - Menjek be hozzád? - kérdezte a férfi jókedvűen. - Nem, nem! - tiltakozott menten a nő olyan mereven, mintha a férje hangjában lett volna bármi erőszakos vagy fenyegető. - Be ne gyere! Liam elszótlanodott. Petra a távolból is megérezte, hogy megcsappant a jókedve. A férfi némasága többet árult el bármi válasznál: nem esett jól neki a heves visszautasítás. - Úgyis mindjárt kész vagyok - fűzte hozzá az asszony izgatottan. Elképzelte, mi lenne, ha Liam mégis bejönne, és máris kalapálni kezdett a szíve. Az idegei pattanásig feszültek. A forró vízben ázó teste bizseregni kezdett, és érzéki képeket látott, amelyek Liam szerelmi művészetét dicsérték. - Akkor gyere! - kiáltotta a férfi. Az ajtó vastag üvegén keresztül Petra látta a kezében a széthajtogatott fehér törülközőt, amellyel várta. Nincs mese, ezúttal engedelmeskednie kell, gondolta; nem hagyhatja őt tovább várni. - Petra! A férfi hangjában immár fenyegetés bujkált. Vagy nem? Lehet, hogy csalódik? Lehet, hogy túl érzékeny? - Petra!! Nem, nem tévedett. Liam hangja valóban izzott a türelmetlenségtől, és igen szigorúan csengett. Petra gyorsan elzárta a csapot, és hátrasimította hosszú, vizes haját. Hogy lépjen elébe ilyen idegállapotban? Nincs más hátra, úgy kell táncolnia, ahogy ő fütyül, gondolta. Kezdettől fogva minden úgy volt, ahogy Liam akarta. Amikor megkérte a kezét, leplezetlenül a tudtára adta, hogy szerinte a házasság olyan intézmény, amelyben a férfi az úr. Úgy beszélt, mintha valami üzletet kötöttek volna. Ő azonban az utóbbi hónapokban ráébredt, hogy ilyen feltételek mellett képtelen lesz továbbra is együtt élni vele, és kétségbeesetten kereste az alkalmat, hogy beszéljenek erről. Késő bánat ebgondolat. A szólásmondás továbbra is tompán visszhangzott a fejében. Félretolta a zuhanyozófülke ajtaját, és mosolyt erőltetett az arcára. Liam vidámnak szerette látni, s ő nem mert csalódást okozni neki. Késő bánat ebgondolat. Liamnek sem ment ki a fejéből ez a mondás, egész nap gyötörte. Ezzel ébredt, és csak rövid időre tudta elfelejteni. Biztos nem véletlen, hogy az első házassági évfordulón mindenféle furcsa gondolatok járnak a fejében... Mit követtem el? - tanakodott. Azelőtt soha nem szokott efféle szemrehányásokat tenni magának, most azonban lelkifurdalása támadt. Egy évvel ezelőtt, karácsony előtt négy nappal esküdtek egymásnak örök hűséget. Liam szerencsésnek érezte magát, hogy megkapta Petrát; a házasság számos problémájára megoldást jelentett. Csakhogy most már elhamarkodottnak érezte a döntését. Pedig nem volt rá jellemző a megfontolatlanság. Váratlan fejlemények adódtak azonban, amelyek kibillentették lelki egyensúlyából, és nem tudta mire vélni a dolgot.
- Az ördögbe, Petra, kijössz már végre?! Vagy azt akarod... - Elhallgatott, mert kinyílt a fürdőszobaajtó, és a küszöbön megjelent a felesége. Hát igen! Ezért volt egy évvel ezelőtt olyan hebehurgya! Itt a válasz, gondolta, amikor a gyönyörű asszonyra nézett. Még mindig ugyanúgy izgalomba jött tőle, mint annak idején. Elöntötte a vágy, és úgy begerjedt, hogy az már fájt. Erőt kellett vennie magán, hogy ne sóhajtozzon. - Mondani akarsz valamit? - kérdezte a nő. Vajon tudja, mennyire csábító? - tanakodott magában Liam. A víz végigcsorgott istennői testén, fehér bőre kipirosodott a forró zuhanytól. Vajon tudja, mekkora hatással van rám? - nézett végig a férfi a felesége gömbölyded formáin. Petrának csodálatos alakja volt: telt keble, karcsú dereka, erős csípője és hosszú-hosszú combja. A nő természetesen tudta, hogy a férje bolondul a testéért, hiszen Liam estéről estére tanúbizonyságot tett erről. Erős érzéki vonzalom kötötte őket össze, a házasságba is ezért rohantak bele. - Hallgatlak! - mondta a nő homlokráncolva, összehúzott szemmel, mert már idegesítette a férfi hallgatása. Liam egy csábító mosoly kíséretében tetőtől talpig végigmérte a feleségét. Tekintete végigsiklott a fejére tapadó, nedves, barna haján, csodálatos testén, le, egész a lábujja hegyéig. - Csak azt akartam mondani, hogy ha bementem volna hozzád a fürdőszobába, akkor most vadul szeretkeznénk a zuhany alatt. Ezt Petra is nagyon jól tudta, ezzel Liam nem mondott semmi újat. Valami azonban megváltozott a kapcsolatukban, amivel a férfi nem volt hajlandó számot vetni. - Még nem késő! - válaszolta a nő, és kacéran felragyogott a kék szeme. Mosolya maga volt a felhívás. - Ha akarod... Amikor így, meztelenül látta őt, Liam képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Szemét a nő csábos ajkára szegezte. Petra megnyalta a szája szélét. Egyáltalán nem zavartatta magát a pucérsága miatt. Büszkén, felszegett fejjel állt a küszöbön, pedig a férfi tetőtől talpig fel volt öltözve, és elegáns, ezüstszürke öltönyben, sötétszürke selyemingben, nyakkendősen állt vele szemben úgy, ahogy egy üzleti tárgyalásról hazaérkezett. Petra tudatában volt a szépségének. Mélykék szeme volt, magas járomcsontja, telt, csókra hívogató ajka, finom bőre, és smink nélkül még szebb volt, mint kifestve. - Akkor vesd le ezt az elegáns öltönyt! Gondolom, nem akarod tönkretenni... Vagy nem számít? Ez már több volt a soknál. Liam nem tudott tovább ellenállni a csábításnak. Egy év alatt alaposan kiismerték egymás szexuális szokásait. Gondolkodás nélkül elkapta a nő derekát, miközben a másik kezével kioldotta a nyakkendőjét. Közben a felesége szemébe nézett, és úgy mosolygott, mint egy Don Juan. Egyszeriben azonban lelohadt ajkáról a mosoly, és mint aki jobb belátásra tért, elengedte a nőt. - Nem szárítkoznál meg előbb? - nyújtotta feléje a törülközőt. Petra közönyt és szemrehányást érzett a hangjában, és elsötétült az arca, de nem mondott semmit. Liam már várta, hogy lecsapjon rá, mert házasságuk egy éve alatt éles nyelvű nőnek ismerte meg a feleségét: ami a szívén, az a száján. Legnagyobb meglepetésére azonban Petra ezúttal az ajkába harapott, és nem szólt semmit.
- Fázol - állapította meg Liam, és elnézte, amint egy vízcsepp legördül a hajáról, lassan végigcsorog a vállán, a mellén, és megállapodik kihegyesedett mellbimbóján. Alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megcsókolja. Nyelt egyet, és a vágytól rekedtessé vált hangon rászólt: - Petra, ne ácsorogj itt, törülközz már meg végre! A nő mintha habozott volna egy pillanatra, ám mégis átvette a törülközőt, és a vállára vetette. Még mindig ugyanolyan karcsú volt, mint az esküvőjük napján. Ezt nem így tervezték! Megbeszélték, hogy gyerekük lesz, ám Petra még mindig nem esett teherbe. - Azonnal - felelte az asszony, hogy megtörje a kellemetlen csendet, és elejét vegye a további vitának. Természetesen nem azért didergett, mintha a lakásban hideg lett volna, hanem azért, mert fel volt zaklatva. - Megszárítom a hajam, és felöltözöm - fűzte hozzá. A férfi nem próbálta őt feltartóztatni, és ettől még jobban elborult a kedélye. Liam nem szokott így viselkedni. Mi baja lehet? Amikor beszólt a fürdőszobába, még sokkal jobb hangulatban volt. Petra csókokra és ölelésre számított, újabb szexuális bizonyságtételre. Az erotikus helyzeteket jól kezelte, a férfi hűvös közönyével azonban nem tudott mit kezdeni. Itt valami nem stimmel! Petra már napok óta érezte, hogy gáz van, és sokat töprengett a baj okán. Arra gondolt, hogy Liam talán kételkedik a szerelmében. - Valami baj van? - kérdezte a férfi váratlanul. Petra megrezzent, és mezítláb keresztülment a hálószoba bronzszínű, vastag szőnyegén. - Mi lenne? Ugyan mi? A hangja azonban meglehetősen bizonytalanul és ingerülten csengett. Amikor a hajkefe után nyúlt, enyhén reszkető keze is elárulta, hogy fel van dúlva. - Nem tudom. Gondoltam, majd csak kibököd. - Minden rendben. A férfi gyanakvóan felvonta a szemöldökét, Petra pedig úgy megszorította a hajkefét, hogy kifehéredtek az ujjpercei. - Akkor jó. A nő ekkor a férje szemébe nézett: bárcsak ne tette volna! - Ha nem hiszel nekem, akkor mondd meg te, mi a baj. Miért vagy ilyen ideges? kérdezte. A férfi tökéletes önuralomról tett tanúságot. Lazán megrántotta a vállát, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, a szúrós tekintete azonban leleplezte. Petra nehezen viselte ezt a nézést, és egyszeriben nagyon sérülékenynek érezte magát. Megijedt, hogy a férfi ledönti a védőfalat, amelyet felépített maga köré. - Azt hittem, ma este boldog leszel, és örülsz a partinak. Ehelyett ideges vagy, és visszautasító. Petra elhűlt: én vagyok ideges és visszautasító? Hát ő hogy viselkedik hetek óta?! Valóban, akárhányszor beszélni akart volna vele, Liam mindig vonakodott, és megközelíthetetlennek bizonyult. Petra legszívesebben nekitámadt volna, de az utolsó pillanatban visszafogta magát. - Biztos a parti miatt... - mormolta. Liam megcsóválta a fejét. - Drágám, ne beszélj zöldeket! Lefogadom, hogy nem a parti miatt idegeskedsz.
- Miből gondolod? - Csak. - Na, mondd meg! A férfi keresztülszelte a szobát, és megállt a nő előtt. - Sohase szoktál ilyen idegesen készülődni, amikor társaságba megyünk. Téged nehéz kihozni a sodrodból, egy parti biztosan nem zaklatna fel ennyire. - Nem igaz! - rázta meg a fejét Petra, és nedves haja az arcába hullott. - Mit jelentsen ez? - nézett rá gyanakodva a férfi. - Nem igaz, hogy téged nehéz kihozni a sodrodból? Vagy az nem igaz, hogy egy parti nem zaklatna fel ennyire? - Azt jelenti, hogy nem igaz, és kész! - dacolt vele az asszony. - Nem értem, miért gondolod, hogy a mai este nem ad elég okot az idegességre. - De hát az ördögbe is, miért? - csattant fel Liam. - Semmi okod a nyugtalankodásra. - Igazán? - Igazán. Hiszen ünnepelünk. Ismered az embereket, akiket meghívtunk. Családtagok, barátok, akik velünk szeretnének ünnepelni... - Hát ez az! - szakította őt félbe az asszony. Nem tudta tovább türtőztetni magát. Még hogy „ünnepelünk"! Pontosan tudta, mit szeretne Liam egy év házasság után megünnepelni. Azt szeretné, ha ő most terhes volna. Kezdetben mindketten gyereket akartak. - Miről beszélsz? Most aztán végképp nem értek semmit - ráncolta össze a homlokát a férfi, immár igencsak ingerülten. - Talán az a baj, hogy ennek az egésznek semmi értelme - jelentette ki Petra, és elkezdte kefélni a haját, de oly erővel, hogy az mindent elárult a lelkiállapotáról. - Micsoda?! - kapta el a csuklóját a férje. Petra nem akart ránézni, inkább lehajtotta a fejét, és a férfi elegáns cipőjére szegezte a tekintetét. Mindig neki van igaza, gondolta mérgesen. - Petra, drágám, hát nem akarod nekem elárulni, mi jár a fejecskédben? Mi bánt? Még hogy „drágám"! Petra ezt már nem bírta elviselni. Igaz, hogy csak egy jelentéktelen szó, minden második férfi így szólítja a feleségét, de ő pontosan tudta, hogy Liam sohasem gondolt bele, voltaképpen mit is jelent. Tény, hogy a házasságuknak semmi köze sem volt a szerelemhez. Legalábbis kezdetben. Megállapodtak, hogy ésszerűen fogják élni az életüket. Mélyebb érzelmek egyiküknél sem forogtak fenn. Liamnél ez így is maradt. Őnála azonban nem! Éppen ezért elképzelhetetlennek tartotta, hogy a megállapodás szerint folytassa a házaséletet. Azt hitte, képes lesz majd tartani magát a játékszabályokhoz, csakhogy ez egyre inkább nehezére esett. Amikor összeházasodtak, megegyeztek abban, hogy mellőzik a nagy érzéseket. Ő azonban áthágta a játékszabályokat, mivel reménytelenül és örökre beleszeretett a férjébe. Ezt nem lett volna szabad! Petra tudta, hogy reménytelenül szerelmes, és ettől kétségbeesett. Mindent megtett azért, hogy véletlenül se essen teherbe, habár Liam gyereket akart, mégpedig feltétlenül.
2. FEJEZET - Ne szólíts a drágádnak! - rivallt rá fájdalmas hangon a férjére. - Nekem ez kellemetlen - füllentett, mert nem merte megmondani az igazat.
- Most hallom először. Hát jó. A férfi közömbös válasza még jobban elvette Petra kedvét. - Ez zavart ennyire? - kérdezte Liam. - Nem, dehogy. - Akkor légy szíves, magyarázd meg, mi bajod! Liam hangja olyan hűvös volt, és olyan türelmetlenül csengett, hogy Petra belesápadt. Belátta, hogy nem kertelhet, nem vonakodhat tovább, különben ő fogja meginni a levét. - A parti miatt idegeskedem - lódította. - De hát miért? - Nem vagyok biztos benne, hogy helyénvaló. - Helyénvaló?! - hüledezett a férfi. - Nem értem. Nem fejeznéd ki magad pontosabban? - Nem vagyok benne biztos, hogy helyénvaló ünnepelni. Hallgass végig! - szólt rá a férjére, amikor az a szavába akart vágni. - Ez az első házassági évfordulónk... - Ezt én is tudom, nem vagyok hülye - szólt közbe a férfi olyan maró gúnnyal, hogy Petra hátrahőkölt. - De a mi házasságunk nem arról szól, mint a többi fiatal páré, akik boldogan ünnepelhetik az első házassági évfordulójukat. A mi házasságunk más, és soha nem lesz normális. Ó, pedig mennyire sóvárgott erre! Mindig is szerelemről és boldogságról álmodozott. A szerelem fontosabb volt számára, mint az, hogy gyereket szüljön. Ezzel szemben Liamnek a gyerek a leghőbb vágya, és csakis ezért vette őt feleségül. - Mégis meghívtunk egy csomó embert, az egész családomat, a nagyapádat, a barátainkat... - fűzte hozzá a nő szomorúan. - Azért jönnek, hogy együtt ünnepeljenek velünk. Nemsokára itt a karácsony, ez is egy ok az összejövetelre. Petra biztos volt benne, hogy a férje pontosan tudja, mire célzott, és most szándékosan mellébeszél. Azt akarja, hogy ő legyen az, aki kimondja a legfájdalmasabb dolgokat. - Persze hogy örömmel jönnek hozzánk, hiszen nem tudják, mi a valóság, sejtelmük sincs róla, hogy a mi házasságunk nem sokkal több egy üzleti szerződésnél, és nem szerelemből köttetett. De nekünk nincs jogunk elvárni tőlük, hogy olyasmit ünnepeljenek velünk, ami végső soron hazugság. - Hazugság?! - hűlt el a férfi. Liamnek szemlátomást nem tetszett, hogy a felesége kimondta az igazságot. Elborult az arca, kikapta a kezéből a hajkefét, és a padlóra hajította. Eztán megragadta a nő csuklóját, felrántotta őt a székről, és hevesen magához szorította. Petra ráemelte a szemét. Akár a férfi vállára hajthatta volna a fejét, de ezt nem akarta megkockáztatni. Már így is egészen közel voltak egymáshoz; érezte Liam férfias illatát, csábító ajka pedig épp a szeme magasságában volt. Alig tudta megállni, hogy ne csókolja meg. Tudta, hogy elég lenne egy csók, és a férfi jobb kedvre derülne. Eddig legalábbis mindig így volt. Ám most, a veszekedés után zárkózottnak tűnt az arca. Petra félt, hogy visszautasításra talál, amit nem tudott volna elviselni. Egyébként is már hónapok óta kínozta a rossz lelkiismeret. Nem véletlenül beszélt az imént hazugságról. Saját magára értette. Bűnösnek érezte magát, amiért nem mondta meg a férjének az igazságot.
- Szóval hazugság - ismételte meg Liam immár higgadtabban, de nem kevésbé keményen. - A mi házasságunk nem hazugság, drágám. Olyan, amilyennek terveztük, és olyan, amilyenné formáltuk. Sokkal őszintébb, mint sok más kapcsolat. - De... Petra legszívesebben mindent bevallott volna, ám a férje nem hagyta őt szóhoz jutni. - Hidd el nekem, hogy sokan, akik örök szerelmet esküdtek egymásnak, az első házassági évfordulóig sem húzzák. A házasságok jó része már a kezdeti nehézségek felbukkanása után összeroppan. A szerelem kihuny, és minden oda. Elkezdődik a gyűlölködés, és a „szerelmespár" látni sem akarja egymást soha többé. Úgyhogy... A férfi váratlanul elnémult. Rádöbbent, hogy hibát követett el, amikor magához rántotta a nőt. A csípőjük összeért, Petra telt keble a mellkasához lapult. Érezte bőrének melegét, a tusfürdő üde illata elborította, és a torkán akadtak a szavak. Nyelt egyet. - Örüljünk annak, hogy együtt vagyunk. Van okunk az ünneplésre - fejezte be a mondatot. - De... - Semmi „de"! Nincs baj a házasságunkkal. Ha két ember házasságot köt, az a legfontosabb, hogy a közös életükben mindketten megtalálják azt, amit akartak. És hogy boldogok legyenek egymással... - A férfi lelkiismerete megmozdult, de nem akart a fájó pontra gondolni, és remélte, hogy Petra nem vette észre az elgyengülését. Nincs semmi probléma! Mindennek eljön az ideje. - Ma van az első házassági évfordulónk, és meg fogjuk ünnepelni. Más nem számít. Ez a nagy igazság - mondta, és elnézte a felesége enyhén kipirult, finom bőrét. Rögtön elfelejtette, mit is akart még mondani, s a gondolatai egészen más irányt vettek. - Az az igazság... - kezdte Petra, de a férje már nem figyelt rá. Elcsábította a csupasz válla, nem tudta tovább türtőztetni magát, és gyengéden megsimogatta a puha bőrét. - Szerinted mi az igazság, drágám? - kérdezte fojtott hangon. Még mindig nem tanulta meg kordában tartani erotikus szenvedélyét, amelyet a felesége ébresztett benne. Elég volt megérintenie, ő máris begerjedt. - Mert szerintem ez itt - mondta, és a nő vállára tapasztotta az ajkát. - Ez... meg ez... meg ez... - siklott végig a szája lassan, csábítón a felesége karcsú nyakán, és a verőerén megállt. Belefúrta a fejét a hajába, s amikor megérezte, hogy Petra felsóhajt az élvezettől, diadalmasan elmosolyodott. - Ez az igazság, drágám. Az egyetlen igazság, amelyre szükségünk van - folytatta, miközben a nő pulzusa egyre vadabbul vert. Liam simogatni kezdte a számára oly meghitt testet, gyönyörködve érzékelte telt formáit. Beletúrt a felesége még nedves hajába, a másik kezét pedig a test köré tekert törülköző csomójára helyezte, félreérthetetlenül jelezvén a szándékát. - Az igazság... - ismételte meg Petra egyetértőn, hangjában mélységes odaadással. A férfi ajka már a füle mögött járt, majd az arcán át a szájára siklott. Petra érezte, hogy Liam teljesen feloldódott, és készségesen résre nyitotta az ajkát. A férfi ezt bátorításnak vette, és a nyelvével belehatolt. - Az egyetlen igazság... - suttogta kisvártatva, és végighúzta kezét a törülköző szegélyén - …a kettőnk igazsága. A nő egy pillanatra megdermedt, de Liam nem törődött vele, a tenyere tovább vándorolt, míg el nem érte a csomót. Közben hevesen csókolóztak, s a férfi érezte, hogy a
felesége igen feszült: nyilván arra koncentrál, ami mindkettejük vágya, és már alig várja, hogy megszabaduljon a törülközőtől, gondolta. A csomó már meglehetősen kilazult, hiszen Petra testének nem volt nyugta. Liam a törülköző alá nyúlt, érzékien cirógatta a nő puha, meleg bőrét, és megérintette a mellbimbóját. - Liam! - sóhajtozott az asszony. A férfi érezte, hogy Petra végtelenül élvezi az érintését. Választhatott: vagy hátrál egy lépést, és nem bontja ki a testét a lepelből, vagy egyetlen mozdulattal lerántja róla a törülközőt. Habozott. - Liam! - rebegte Petra immár türelmetlenül. A férfi elégedetten mosolygott, lehelete a nő arcát érte. - Igen, drágám? - kérdezte halkan. Szándékosan ingerelni akarta ezzel a megszólítással. Petra nyomban felnyitotta a szemét, és ránézett a férjére, aki viszonozta a pillantását. Liam látta, hogy a felesége kész a szeretkezésre. - A kettőnk igazsága - mondta rekedt hangon. - A kettőnké - suttogta a nő odaadóan. Liam biztos volt a győzelmében. Ezt akarta, ennyi elég is lett volna neki, ám nem tudta már visszafogni magát. Nem, mert a vágy lángra lobbant benne, és felégetett minden gondolatot. Még egyszer megcsókolta a feleségét, miközben a keze türelmetlenül matatott a törülköző csomóján, s már alig várta azt, amire a nő is ugyanúgy áhítozott. Meghúzta a csomót, és a fehér törülköző lehullott a szőnyegre. Ugyanebben a pillanatban két markába fogta a nő telt mellét. Igen, ez az igazság, gondolta Petra, és átadta magát a sóvár vágynak. Nem tudják nem csókolni, ölelni egymást. És ez kezdettől fogva így volt. A nő tudta, hogy elég egy érintés, és ő elveszett. Már a férje puszta jelenléte is megbizsergette a bőrét, s ez a bizsergés csakhamar lobogó tűzzé változott. Nem volt menekvés. Liam csókjának hatására teljesen feloldódott, és minden porcikája égett a vágytól. Amikor megérezte mellén a férfi tenyerét és bőrén az ajkát, szinte hallani vélte a saját vére zubogását. Egy csapásra elpárologtak a kétségek és a szorongások, amelyek egész nap kínozták. - Kívánod? - súgta a fülébe a férfi rekedt hangon. Forró lehelete a fülcimpáját érte, miközben keze a mellét simogatta, hüvelykujja pedig a mellbimbója körül cikázott. Petra ajkát kéjes sóhaj hagyta el. - Kívánod? - kérdezte a férfi ismét, ám nem kapott választ. Erre hüvelykujja és mutatóujja közé fogta a mellbimbót, és gyengéden pödörgette, míg Petra fel nem nyögött az élvezettől. - Petra! - Tessék - rebegte a nő; képtelen volt elrejteni Liam elől az érzelmeit, ehhez túlságosan heves volt benne a vágy. - Azt hiszem... - súgta a fülébe a férfi, és elcsukló hangja elárulta, hogy ő sem bír már sokáig talpon maradni. - Azt hiszem, túl sok minden van rajtam. Nem segítenél levetkőzni? Az asszony nem tudott magához térni a kéjmámorból, és értetlenül nézett a férjére, aki látván a zavarát elmosolyodott, és ismét csókolni kezdte. Közben kioldozta a
nyakkendőjét, és válla fölött a szőnyegre dobta. Ezután megfogta a nő kezét, és a mellkasához szorította. - Segíts levenni az inget! - kérte halkan. Nem kellett még egyszer kérnie. Amikor Petra megérezte az ing finom anyagán át testének melegét és erős izmait, alig tudta kivárni, hogy megsimogassa a meztelen bőrét. Gyorsan kigombolta az inget, de sietségében és türelmetlenségében leszakított egy gombot, amely a fésülködőasztalra pattant, anélkül hogy észrevették volna. Mindegy volt nekik. Most az volt a fontos, hogy Liam minél előbb megszabaduljon a ruháitól, másra nem volt idejük. A férfi már levetette a cipőjét, és lekapcsolta a nadrágszíját. Petra lehúzta a cipzárt, és lesodorta róla az elegáns nadrágot, végig a csípőjén, az izmos lábán. Aztán felfelé siklott keze a combján, és hüvelykujját a fekete alsónadrág alá dugta. A férfi nagy levegőt vett, és megfeszültek az izmai. Petra egyre merészebben játszott a testén, már nyoma sem volt benne a bizonytalanságnak, amely nemrég emésztette. Egy mozdulat közepén azonban megdermedt a keze, felnézett a férfira, és kihívóan elmosolyodott. - Vagy mégsem? - kérdezte kacéran, és úgy tett, mintha vissza akarná vonni a kezét. - Ne merészeld abbahagyni! - szólt rá a férfi a gerjedelemtől reszelős hangon. - Te kis boszorkány! - fűzte hozzá, amikor Petra habozni látszott. A nőnek tetszett, hogy ekkora hatalma van az oly erős, oly független férfin. - Igen? Boszorkány vagyok? - nevetett a férje szemébe. - Hát jó, ha már így van, akkor elvarázsollak. - Már rég elvarázsoltál, jól tudod! A nő pulzusa vadul vágtatott, és forgott a feje. Csókolni akarta a férjét, azt szerette volna, ha rágördülnek az ágyra. Rettenetesen kívánta a szeretkezést és a vágyva-vágyott beteljesülést, ugyanakkor nem akarta még abbahagyni az előjátékot, minél hosszabbra szerette volna nyújtani az élvezetet. Minél tovább fenn akarta tartani a legmagasabb fokú izgalmi állapotot, hogy minden ízében kiélvezze. Annál mennyeibb, annál csodálatosabb lesz a kielégülés! Petra húzta volna az időt, ám a férfi átvette a kezdeményezést. Elkapta a csuklóját, a másik karjával átfogta a derekát, és ledöntötte őt az ágyra. Gyorsan lehúzta magáról az alsónadrágot, mellé feküdt, és magához szorította. - Kínozni akartál, ugye? - suttogta, és rágördült. - Meg akartál várakoztatni? - túrt bele a felesége selymes, puha hajába. - A következő pillanatban az ajkára tapasztotta a száját, lejjebb húzódott, és végigcsókolta a testét, majd ismét felkapaszkodott, és gyengéden harapdálni kezdte a fülcimpáját. - Majd én megmutatom neked, mit jelent kínozni valakit! És mit jelent halálosan kívánni valakit! Azt akarom, hogy epedj el utánam, vessen szét a vágy, és mindegy legyen, elsüllyed-e körülötted a világ, vagy sem. Azt akarom, hogy semmit se láss, semmit se hallj, csak engem kívánj! Igen, drágám, bizony így lesz! Petra megremegett. Nem kételkedett, hogy a férje mindezt valóban eléri. És ő mindent meg fog adni neki, amit csak kíván. Nem először szeretkeztek, pontosan ismerték egymást, tudták, hol vannak az erogén pontjaik, és hogyan képesek a legnagyobb örömet szerezni egymásnak. Az ágyban tökéletesen volt köztük az összhang. Mindketten pontosan tudták, a másik mire, hogyan reagál, mit szeret, mi izgatja fel. Tudták, hol kell megérinteni a másikat, ki milyen cirógatást kedvel a legjobban, mivel fokozhatják egymás gyönyörét.
Ezúttal azonban a szokásosnál is izgatóbbak voltak a simogatások. Azt hinné az ember, Liam máról holnapra még ügyesebb, még ötletesebb partnerré vált, futott át Petra fején a gondolat. Még csak néhány perc telt el a férfi iménti monológja óta, s ő máris remegett a keze alatt. Teste meg-megrándult a leplezetlen kéjtől, és a szenvedély úgy hányta-vetette, mint faágat a hullámok. Beteljesülésre vágyott, már-már könyörgött, hogy a férfi végre tegye magáévá. Liam azonban megrázta a fejét, és tovább ingerelte, izgatta, gyengéden kínozta. Csak az elviselhetetlenség küszöbén hatolt belé. Ennél nagyobb öröm, nagyobb élvezet nem létezik, gondolta Petra, ám tévedett. Még nagyobb kéj következett, aztán még nagyobb... A pulzusa vadul vert, már-már felforrt a vére. Hozzáigazodott a férfi ritmusához, és nem kevésbé szenvedélyesen és érzékien csókolta, simogatta. Egyre magasabbra sodorták őket a gyönyör hullámai, mígnem egyazon pillanatban eljutottak a csúcsra. Egymás nevét kiáltották, és elfeledkeztek az egész világról. 3. FEJEZET Csak a szexualitás köt össze bennünket, semmi más, gondolta Petra később az este folyamán, miközben elnézte a férjét, aki a közös barátnőjükkel táncolt. A Hewland Hall fényűző báltermét tucatnyi pompás csillár borította fényárba. A hatalmas terem egyik végében plafonig érő karácsonyfa magasodott. A falakat piros, sárga és zöld girlandok díszítették. Petra azonban mást sem látott, csak a férjét. Eszébe jutott, milyen mennyei érzés volt a karjában lenni, érezni erős, meleg testét, és merengő mosoly ült ki az arcára. Olyan szenvedélyesen, olyan tüzesen szeretkeztek, hogy Petrának elég volt felidéznie lázas csókjaikat, máris bizseregni kezdett a bőre. Hogy hatalmas szenvedély fűzi őket össze, az tagadhatatlan, gondolta. A szexualitás volt az, ami összehozta őket, és ami megtartotta a házasságukat. Az erős érzékiség, amely feledtette velük a mélyebb érzelmek hiányát, és olyan szoros köteléket font közéjük, hogy együtt maradtak. Amikor azonban eszébe jutott, hogy Liam csak azért vette el, mert gyereket akar, lelohadt az arcáról a mosoly, elsápadt, és elkomorult a tekintete. Egész életében arról álmodott, hogy egyszer anya lesz. Menedzserasszisztens volt, szerette a munkáját, de a legnagyobb vágya mégis a gyerek maradt. Huszonhat évesen, a huszonhetedik életéve küszöbén fájdalmas volt szembenéznie a ténnyel, hogy a legnagyobb álma nem teljesült: nem ment férjhez, nem szült gyereket, és sehol egy kérő, sehol egy barát, aki számításba jöhetne. A három évvel fiatalabb öccsének bezzeg már volt egy kétéves kisfia, és a felesége már a második gyereket várta... Ez csak növelte Petra lelkében az űrt, meg a saját család utáni sóvárgást. Nem akart gyermekét egyedül nevelő anya lenni. Egy gyereknek joga van arra, hogy anyja is legyen, meg apja is, akik szeretik egymást, és teljes szívükkel gondoskodnak róla. Elhatározta, hogy mindent meg fog adni a gyermekének. Amikor Liam elmondta neki, mennyire vágyik utódra, azt hitte, hogy megtalálta az igazit. Csakhogy mindent elrontott azzal, hogy reménytelenül beleszeretett a férjébe. Végigsimította hosszú, sötétkék selyem estélyi ruháját, és azon tűnődött, hogy nem lett volna szabad beleszeretnie Liambe. Ezt nem tervezte! Amikor megállapodtak abban, hogy házasságra lépnek, szó sem volt szerelemről.
- Mi lesz, ha kiderül, hogy a házassághoz nem elég ennyi? - kérdezte Liamtől, amikor a férfi első ízben vetette fel a szexuális vonzalmon, nem pedig a szerelmen alapuló, megfontolt, ésszerű házasság gondolatát. - Mi lesz, ha valamelyikünk megismerkedik valakivel, és belészeret? - Azt mondtad, hogy nem hiszel a szerelemben - válaszolta a férfi. - Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy nem tudom, mi a szerelem. Így igaz. Még sohasem voltam szerelmes. Még sohasem éreztem valakivel kapcsolatban, hogy nem tudnék nélküle élni. Ilyen élményem még nem volt, és lehet, hogy soha nem is lesz. Ahogy Petrának eszébe jutott ez a régi párbeszéd, világossá vált előtte, hogy mégis megtörtént, amit lehetetlennek hitt. Beleszeretett a tulajdon férjébe! Sóvár tekintettel nézte Liamet, aki remekül mutatott a sötét öltönyben, hófehér ingben. Tökéletesen állt rajta az ünneplő ruha. Hát igen, gondolta a nő, immár tudja, mi a szerelem, csak azt nem, hogy mit kezdjen ezzel az érzéssel. Nem tudta levenni szemét a férjéről. Egy éve élnek együtt, sok tekintetben mégsem ismeri őt. Nagyon jól áll neki a klasszikus szabású fekete zakó: kiemeli széles vállát, izmos mellkasát, a finom szövetnadrágban pedig még hosszabbnak tűnik a lába. A bálterem magas mennyezetéről függő csillárok fényében bronzosan ragyogott gesztenyebarna haja. Zöld szeme, akár a jádekő. A szeme akkor tűnt fel először Petrának, amikor az esküvőjük előtti estén felvetette, hogy mi lesz, ha valamelyikük beleszeret valakibe. Akkoriban azt hitte, jobb beszélni erről, nehogy később megoldhatatlan problémák támadjanak köztük. Elsősorban Liamre gondolt: mi lesz, ha beleszeret egy másik nőbe? Szerelmi téren a férfi volt a tapasztaltabb, habár csupán egyetlen rövid ideig tartó és szerencsétlen véget érő kapcsolata volt mögötte. A nő, akit nagyon nagyra becsült, elhagyta. Huszonhárom éves volt akkor, és e kudarc után nem esett többé szerelembe. Petra nem gondolta volna, hogy valaha is szerelmes lesz, különösen nem, hogy a saját férjébe. - Ha felmerül ilyesmi, akkor majd megoldjuk a problémát. Ha egyáltalán felmerül magyarázta annak idején Liam. - Én valószínűtlennek tartom. És te? Egyikünk sem naiv kamasz már. Elég tapasztaltak vagyunk, tudjuk, mit csinálunk. Pillanatnyilag azonban, gondolta Petra, pontosan olyan vagyok, mint egy naiv kamasz, aki most fedezi fel a szexualitását, és lecsap rá az első szerelem. Egész nap Liam járt a fejében. Éjszakánként róla álmodott, és szívdobogva riadt fel szerelmi álmaiból. Mindannyiszor kapkodva szedte a levegőt, átforrósodott a bőre, és megizzadt. Már attól tartott, hogy a békésen alvó Liam megérzi izgatottságát, felébred, és kérdőre vonja. Kezdetben, amikor még pusztán a testi vágy fűzte őket össze, Petra könnyedén és gyakran beszélt neki az érzelmeiről. Átfogta a nyakát, magához vonta a fejét, hosszan csókolta, beletúrt a hajába, és hozzásimult. - Kívánlak - suttogta a fülébe. - El sem tudom mondani, mennyire. Szeretkezzünk! Érezni akarlak, most! Vállalta a saját szenvedélyét, és nyíltan beszélt a vágyairól. Olyan egyszerű volt minden! Amióta azonban beleszeretett, minden úgy összekuszálódott... A testi vágyakozásáról szabadon beszélt, ám azt lehetetlennek érezte, hogy a férje elé álljon, és szerelmet valljon neki. Liam nyilván megbotránkozna. Hallani sem akar a szerelemről. Ő nem táplál ilyen érzéseket.
Petra félt, hogy a szerelme nem talál viszonzásra, ezért inkább hallgatott. A némaság azonban napról napra jobban nyomasztotta. Olyan szilárdan eltökélte, hogy titokban fogja tartani a szerelmét, hogy egyetlen szó sem jött volna ki a torkán, ha mégis elszánta volna magát a vallomásra. Sokkal könnyebb volt hallgatni! Ennek azonban azt volt az ára, hogy belsőleg eltávolodott a férjétől. Liam észrevette ezt, és már csak idő kérdése volt, hogy mikor kérdez rá. - Elárulnád nekem, mire gondolsz? A férfi puha hangja felriasztotta tűnődéséből. Csak ekkor ébredt rá, hogy már nem szól a zene, és vége a táncnak. A férje és a közös barátnőjük ott állt mellette. Liam átfogta a felesége derekát, és úgy magához szorította, hogy Petrának meglódult a szívverése. - Hogy mire gondolok? - ismételte meg a nő kelletlenül az iménti kérdést, hogy időt nyerjen. A férfi érintése és testmelege máris izgalomba hozta. - Semmire. Semmi különösre nem gondoltam. - Ne füllents! - nevetett rá a barátnője, Stephanie Saunders. - Láttam, hogy bámultál bennünket, miközben táncoltunk. Biztosan nem a ruhámat csodáltad, hiszen a tiéd sokkal elegánsabb és merészebb. - Kösz - mosolygott rá Petra a barátnőjére. Tudta, hogy nagyon jól áll neki az ujjatlan selyemruha, amely szabadon hagyta a vállát, és kidomborította a mellét. - Valld be, hogy Liamre gondoltál! Ezt a gyönyörű nyakéket kaptad tőle a házassági évfordulótokra? - kérdezte Stephanie. Petra ösztönösen megérintette a briliáns ékszert, amelyet Liam tett a nyakába, mielőtt elindultak volna a Hewland Hallba, a nagyapja kúriájába. Petra kontyba tűzve viselte a haját, amitől még hosszabbnak látszott a gyönyörű hattyúnyaka. A nyakékhez illő fülbevaló szikrát hányt a fülében. A kollekciót reggel nyújtotta át neki Liam. - Igen - bólintott. - A férjednek kitűnő ízlése van - jegyezte meg a barátnője. - Ó, igen - helyeselt Petra. Liam még jobban magához vonta a feleségét. - Petra volt életem legjobb választása - mondta. - Tökéletesen kiegészítjük egymást, a származásunk, a vagyonunk kifogástalanul passzol, már csak az utódlást kell elintézni tréfálkozott a férfi. Stephanie felkacagott, Petra azonban szúrást érzett a szívében. Liam igazat mondott! A férfi édesanyja volt a Hewland család utolsó törvényes sarja. Petra családjához, a híres Lassiter famíliához képest a Hewlandok újgazdagnak számítottak. A Lassiter família a normannokig vezette vissza a családfáját, de a rendkívül magas örökösödési illetékek meg az elhibázott tőzsdei spekulációk miatt elszegényedett. Petra szülei és Liam nagyapja, akik régi barátok voltak, arra a gondolatra jutottak, hogy a két famíliát összekötő házasság mindenkinek igen előnyös lenne. - Miféle utódlásról beszéltek? - avatkozott a beszélgetésbe Stephanie férje, Tony, aki ebben a pillanatban csatlakozott a társasághoz. - Csak nem titkoltok előlünk valamit? nézett felváltva hol Petrára, hol Liamre. - Vagy a feleségem árulta volna el a mi kis titkunkat? - Nem, mi nem titkolunk semmit - felelte gyorsan Petra, és nem mert a férje szemébe nézni. Krétafehérré vált, mert a lelkiismerete arra emlékeztette, hogy becsapja a férjét.
Megvan rá az oka, de ez nem számít. Liam úgysem fogja megérteni, hogy minden megváltozott, amióta tudja, hogy belészeretett. - Nálunk azonban van egy kis újdonság - szólalt meg Stephanie, és többet nem is kellett mondania, mert szemének csillogása és ragyogó mosolya mindent elárult. Petrának összeszorult a gyomra. A barátnője csak fél éve ment férjhez, és máris bejelentheti, hogy gyereket vár. - Szívből gratulálok, Steph - ölelte át a barátnőjét, és szőke hajába fúrta az arcát, hogy ne lássák rajta, mennyire megilletődött. Azért ment hozzá Liamhez, mert gyereket akart. Csakhogy, miután megváltoztak a férje iránti érzelmei, a gyerekvállalásról is másként gondolkodott. Stephanie és Tony szemlátomást szerelmes egymásba. Petra úgy érezte, jól döntött, amikor elhalasztotta a dolgot, hiszen ő és Liam sohasem lesznek ilyen boldogok, tehát olyan jó szülők sem lehetnek, amilyet a gyerekének kívánt. - Ez aztán az örömhír! - lelkendezett. Ez nem hangzott valami őszintén, gondolta Liam kesernyésen, habár annak, aki nem tudja, mi zajlik köztük, nyilván nem tűnt fel Petra kényszeredettsége. A kívülállók készpénznek vették Petra szavait, és nem észlelték, milyen üresen, örömtelenül kongtak. Ő azonban ismeri a feleségét, és pontosan tudja, mi megy végbe benne; bizony, nem szívből jött ez a gratuláció! Liam pontosan érezte, hogy van valami, ami sötét árnyékot vet a boldogságukra. Petra nem mert a szemébe nézni. Amióta Liam kiejtette a száján azt az ostobaságot az utódlásról, kerülte a tekintetét. A férfi legszívesebben a nyelvébe harapott volna. Miért mondott ilyen butaságot! A két család tényleg erőltette ezt a házasságot, ám ők ketten eleinte nem akartak belemenni. Hogy aztán végül mégis megesküdtek, emlékezett vissza a férfi, annak egészen más oka volt: a testi vonzalom. Petrának most nyilván fáj, hogy még mindig nem esett teherbe. E pillanatban szerencsére asztalhoz hívták a vendégeket. Liam örült, hogy témát válthatnak. - Mit hozhatok neked? - kérdezte a feleségét. - Bármit. Nem vagyok valami éhes - válaszolta Petra zavartan, és még mindig nem merészelt a férjére nézni. - Hát jó, akkor talán foglalj helyet! Azt hiszem, tudom, mit ennél szívesen. Amikor Liam elment a svédasztalhoz, Petra megkönnyebbült. Legszívesebben elvonult volna a terem túlsó sarkába, hogy minél távolabb legyen tőle, de az emberek még azt hinnék, hogy összevesztek. Ez pedig nem illene a boldog pár eszményi képéhez, ezért jobbnak látta, ha nem kelt feltűnést. - Csak nem beteg a szépséges feleséged, kisfiam? - harsant fel váratlanul Liam háta mögött a nagyapja, Joshua Hewland hangja. Liam megdermedt. Nyolcvankét éves nagyapja mellett a maga harminc évével tényleg fiatal volt, mégsem tudott hozzászokni ahhoz, hogy a nagyapja folyton „kisfiamnak" szólítja. - Á, nem, nem, csak egy kicsit kimerült, ez minden - felelte. - Kimerült? - álmélkodott Joshua. - Az ő korában! - mérte végig a távolból lekicsinylően Petrát. - Hej, de nyavalyás a mai fiatalság! Az én koromban... - kezdte volna a szokásos litániát, ám hirtelen elhallgatott, felderült az arca, és rákacsintott az unokájára: - Csak nem? Csak nincs valami újság?
Liam az ajkába harapott: mégsem mondhatja a nagyapjának, hogy semmi köze hozzá. Az öreg attól tartott, hogy kihal a család, és rettenetesen szeretett volna egy utódot, akire ráhagyhatja hatalmas házát és a birtokait. Liam természetesen tiszteletben tartotta a nagyapja akaratát, s bizonyos mértékben a véleményét is osztotta, pillanatnyilag azonban nem akart erről beszélni, kiváltképp mások előtt nem. - Ha lesz, te leszel az első, aki megtudja - válaszolta mereven -, egyelőre azonban ne kérdezz semmit! A nagyapa összeszorította a száját, és megvetően ráncolta a homlokát. - Iparkodj, kisfiam, iparkodj! Én már nem leszek fiatalabb, és nem várhatok a végtelenségig arra, hogy bemutasd nekem a dédunokámat. - Csak nem azt akartad mondani, hogy a törvényes örökösödet?! - felelte bosszúsan Liam. Soha nem békélt meg azzal, hogy a nagyapja őt nem fogadta el teljes mértékben. Újra meg újra azzal hozakodott elő, hogy a dédunokájára akarja hagyni Hewland Hallt. Ezzel mindannyiszor emlékeztette Liamet arra, hogy semmibe veszi a lányát, Liam édesanyját, aki annak idején fellázadt apja avítt nézetei ellen, és házasságon kívül hozta világra gyermekét; még csak együtt sem élt a fia apjával. - A te gyereked legalább nem lesz fattyú - felelte Joshua szárazon. - Épp elég baj, hogy az anyád olyasvalakitől szült gyereket, akiben még annyi kurázsi sem volt, hogy feleségül vegye. - Volt, ahogy volt. Meg kell elégedned velem. A nagyapám olyan, mint a mostohaapám, gondolta Liam. A mostohaapja sohasem leplezte, mennyire bosszantja, hogy neki kell felnevelnie a felesége házasságon kívül született gyerekét. Közös gyerekük ráadásul nem lett. A férfi kezdettől fogva megnehezítette a mostohafia életét. Mindig előnyben részesítette az első házasságából származó gyerekeit, és gondoskodott arról, hogy Liam alacsonyabb rendűnek érezze magát. - Hidd el, nagyapa, hogy én ugyanúgy szeretnék gyereket, mint te dédunokát! Liam magányos fiú volt, és mindig is saját családról álmodozott. Megfogadta, hogy nagyon jó apa lesz, és imádni fogja a gyermekét. - Mielőtt meghalok, a karomban akarom tartani a dédunokámat - mondta az öregember. - Mi a baj, kisfiam? Miért nem megy? Jaj, istenem, gondolta Liam bánatosan; én is ugyanezt kérdem magamtól hetek óta. Valóban sokat rágódott ezen. Összeszorította az ajkát, és nem mondott semmit a nagyapjának. Ehelyett a borospalackokat vizsgálta, hogy kiválasszon egy jó évjáratot, és megrakta a két tányért. - Dolgozom rajta - bökte ki végül ingerülten, paprikavörös arccal. - Hidd el, ami engem illet, mindent megteszek, hogy legkésőbb jövő karácsonykor ringathasd a dédunokádat. Kis híján elárulta magát. Kénytelen volt beismerni magának, hogy majdnem elvesztette az önuralmát. A nagyapja mindenesetre gyanakodni kezdett. Miközben a megrakott tálcával a kezében utat tört az asztaluk felé, Liam szinte a hátában érezte az öregember szúrós tekintetét. Petra valóban nagyon sápadt volt, és feszültnek tűnt. Liam tüzetesen szemügyre vette, és felfigyelt a szeme alatti sötét karikákra, melyeket az alapozó sem takart el teljesen. Kalapálni kezdett a szíve. Támadt egy gyanúja. Nem lehet, hogy...?
- Mit akart tőled a nagyapád? - kérdezte a nő. Liam számolt ezzel a kérdéssel. Úgy érezte, hogy Petrának van valami mondanivalója a számára. Lehet, hogy pillanatokon belül elpárolog az összes kétsége és szorongása! - Ó, csak gratulálni akart nekünk - lódította teljesen nyugodt hangon, bájos mosollyal. Közben arra gondolt, hogy már sejti, mit titkol előle a felesége. Petrának már csak egy kis bátorításra van szüksége, és előáll a nagy újsággal! - Gratulált? Nekünk? - remegett meg Petra hangja. Épp le akarta venni a tálcáról a pohár borát, de a karja megállt a levegőben. Azon tanakodott, mit mondhatott Liam, amitől az öreg azt hiszi, hogy teljesül a régi vágya? - A házassági évfordulónkhoz - mondta Liam egyszerűen, de volt a hangjában valami, ami zavarba hozta Petrát. - Pedig én úgy láttam, mintha bosszankodott volna - vélte Petra, ám mivel Liam erre nem mondott semmit, nekiszegezte a kérdést: - Miért mérgelődött? A férfi megmakacsolta magát, és hallgatott, mint a csuka. Egész tartásával és a tekintetével is azt közölte, hogy nem hajlandó válaszolni a kérdésre. Ám a nő nem tágított. - Mit mondott? - kérdezte, és félt, hogy ismét válasz nélkül marad. Mit titkol előle a férje? Liam végül megrántotta a vállát, és ránézett az asszonyra. - Nem mérgelődött - válaszolta közömbösen, és a pohara után nyúlt. - Csak kifejezte a csalódását, hogy Stephnek és Tonynak előbb lesz gyereke, mint nekünk. - Ó! - Petra torka összeszorult, és tudta, hogy egyetlen falat, egyetlen korty sem fog lemenni a torkán. - Ilyen sokat jelent ez neki? - Már mondtam, hogy örököst akar. Amikor elfogadtad a házassági ajánlatomat, tudtad, hogy ez a helyzet. Petra annak idején könnyedén vette a házasságot, minden olyan egyszerűnek tűnt neki. Most azonban kénytelen volt belátni, hogy nem vette elég alaposan fontolóra a dolgokat, sőt egyáltalán nem is gondolkozott. Kezdettől fogva világosan látták, hogy a két család mindent megtesz annak érdekében, hogy összehozza ezt a házasságot. Petra egyetemre járt, és csak a szünidőkben volt otthon. Aztán öt évig Seattle-ben dolgozott. Liammal csak futólag ismerték egymást. Amikor ismét összetalálkoztak, rögtön vonzalom ébredt bennük egymás iránt. Ha a szüleik nem avatkoztak volna közbe, és nem próbálták volna őket összeházasítani, akkor is azon lettek volna, hogy közelebbről is megismerjék egymást. - Jól tudod, hogy mi okból boronáltak bennünket össze a szüleink - verte fel Petrát a tűnődéséből Liam. Az arckifejezése és a tekintete elárulta, hogy az imént mindketten ugyanarra gondoltak. - Nem jártak el valami óvatosan. Vagy te nem így gondolod? - kérdezte a nő. Fiatalabb éveikben még szabotálni akarták a felnőttek terveit, ám amikor érettebb korukban ismét találkoztak, olyan vonzónak találták egymást, hogy a házasság mellett döntöttek. - Nyílt lapokkal játszottak - jelentette ki Liam, és gunyorosan elmosolyodott. Aztán fogott egy zsemlét, és szaggatni kezdte. Petra látta a mozdulatain, milyen ideges. - Elgondolkoztál már azon, mi lett volna, ha nem jelenünk meg az első találkán? kérdezte.
A férfi felemelte a fejét, és letette az asztalra a megtépett zsemlét. Olyan mereven és némán ült, hogy Petra megijedt tőle. Amikor belenézett a férje zöld szemébe, végigfutott a hátán a hideg. - Nem is egyszer - válaszolta Liam nagy sokára. - Ha akkor nem randevúzunk, és én nem csókollak meg, akkor most nem lennénk együtt. Csak azért egyeztek bele, hogy találkozzanak, mert már elegük volt a szüleik unszolásából. Hetekig noszogatták őket, eleinte finom célzásokkal, később egyre konkrétabban és erőszakosabban. Kihasználtak minden kedvező és kedvezőtlen alkalmat, hogy értésükre adják, milyen remekül összeillenének, és milyen szerencsés lenne, ha a két családot összekötné ez a házasság. Végül Petra már hallani sem akart a dologról. Ilyen körülmények között támadt Liamnek egy ötlete. - Tudod mit? Tegyünk nekik eleget, és randevúzzunk! - javasolta. - Házasságra úgysem gondol egyikünk sem. De ha beleegyezünk, hogy együtt töltünk egy estét, talán végre békén hagynak bennünket. - Nem rossz ötlet! Ha elmegyünk valahova egy este, kis időre biztosan megnyugszanak, de nem hiszem, hogy aztán nem fognak a nyakunkra járni. Majd elkezdik kérdezgetni, hogy mikor lesz az eljegyzés, és kitűztük-e már az esküvő időpontját. Nem gondolod? - kérdezte Petra. - Én is számítottam erre - felelte Liam -, és a megoldást is tudom. Összehozunk egy randevút, aztán azt mondjuk, hogy semmi értelme sem volt, ki nem állhatjuk egymást, és soha többé nem akarunk találkozni. Csakhogy nem így történt. Az első randevú után Liam felhívta a lányt a lakásába egy kávéra. - Nos, minden tőlünk telhetőt megtettünk - mondta mosolyogva. - Az egyetlen randevú zökkenőmentesen lezajlott. Kár, gondolta Petra, mert nagyon jól érezte magát a férfival, és szívesen találkozott volna vele máskor is. Miután megitták a kávét, és Petra haza akart menni, Liam emlékeztette: - Ahogy megbeszéltük, azt fogjuk mondani, hogy megpróbáltuk, de nem megy, mert ki nem állhatjuk egymást. És többet nem találkozunk. Vagy? Nehéz kérdés, gondolta a lány. Ha rajta állna, szívesen megismerné közelebbről is Liamet, annak ellenére, hogy a családja nyilván elhamarkodott következtetésekre jutna. Liam azonban nem várta meg a választ. Búcsúzni kezdett, és meg akarta puszilni Petrát, aki azonban egy kicsit felemelte a fejét, és a pusziból csókolózás lett. Megállt az idő, már nem gondolkoztak semmiről, és elfeledkeztek minden gondjukról. Olyan volt, mintha egy vadul kavargó érzéki örvény szívébe kerültek volna: elveszítették a lábuk alól a talajt, kiszakadtak a valóságból, és csak akkor szabadultak a kavargásból, amikor kifogytak a szuszból, és félig aléltan egymásra borultak. Petra már nem emlékezett, hányszor szeretkeztek azon a túlfűtött, kéjtől mámoros éjszakán. Csak reggel tért észhez, túl későn ahhoz, hogy bárkit meggyőzhessen közömbösségéről. 4. FEJEZET Petra és Liam hajnali háromkor ért haza a partiról. - Jaj, de kimerültem! - sóhajtotta az asszony, és lehajította a kanapéra a kasmír stólát, amelyet útközben magára terített.
Lerogyott az aranyszínű párnákra, lerúgta lábáról a magas sarkú szandálját, és nagyot nyújtózott. - Biztos vagy benne, hogy csak kimerültség? - kérdezte Liam különösen éles hangon. Petra meglepődve nézett rá. - Persze. Mi más lenne? A férfi felettébb ingerülten vállat vont, ám a tekintete csöppet sem tűnt közömbösnek. Petra olyannak látta, mint egy ragadozó madarat, amely a zsákmánya fölött köröz, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsapjon rá. - Mit tudom én - válaszolta a férfi hűvösen. - Majd elmondod! - Nincs mit mondanom. - Nincs? Ezzel Liam odament a tálalóhoz, melyen egy konyakosüveg állt, mellette két pohár. Petra hallotta, amint lecsavarja a kupakot; a szoba csendjében természetellenesen felerősödött minden nesz. - Biztos vagy benne? - kérdezett rá a férfi ismét, és töltött. - Liam, mi a baj? Csak nem valami kihallgatás akar ez lenni? - Ne add itt nekem az értetlent! Kérsz egy konyakot? - fordult a felesége felé, és felvonta a szemöldökét. Petra megrázta a fejét, és hirtelen kiszáradt a torka. - Mit faggatsz? Mit akarsz tudni? - Mindent. Hallgatlak! Liam biztos volt benne, hogy a feleségének van valami mondanivalója. Egész este várta, hogy bökje már ki végre, és most is látta rajta, hogy valami nyomja a szívét. A partin Petra alig szólt hozzá, de nem is volt alkalma rá. Vacsora közben a barátaikkal meg a kollégáikkal kellett társalogniuk, később pedig Petra szüleivel. Liam meg volt győződve, hogy ha kettesben maradnak, az asszony nyomban elmondja neki az újdonságot. Hiszen az első forró, szerelmes éjszakájuk után azért döntöttek úgy, hogy összeházasodnak, mert Petra vágyva vágyott egy gyerekre, ő pedig végre fel akarta mutatni az örököst a nagyapjának. Meg tudta érteni, hogy a felesége négyszemközt akarja közölni vele az örömhírt, habár az is szép lett volna, ha a partin jelenti be. Valóban örömhír lenne, a lehető legjobb hír, amelyet csak el tud képzelni. A nagyapja végre békén hagyná, s az ő gyötrő kétségei is elpárolognának. - Egész este úgy éreztem, hogy valami van a nyelved hegyén - ült le a feleségével szemben a fotelba, majd lazán hátradőlt, miközben két kézzel szorongatta a konyakospoharat. Átható tekintete ingerültté tette Petrát, aki kelletlenül fészkelődött a kanapén. Lehet, hogy ostobaság vagy gyávaság, gondolta, de nem mondja meg az igazat. Ezen az éjszakán még megőrzi a titkot, mert ha elárulja, Liam fel fog robbanni. - Már mondtam, hogy semmi sincs... - Semmi mondanivalód sincs? - hüledezett a férfi. - Akkor meglehetősen unalmas társalgást fogunk folytatni. Sejt valamit, talán elárultam magam véletlenül? Vagy valami másról van szó? Talán valami hibát követtem el a partin? Csak nem tettem féltékennyé? Petra megszeppenve tanakodott magában, mert nem tudta mire vélni a férje viselkedését. Ha valóban féltékeny, gondolta szívdobogva, akkor többet érez irántam, mint hittem. Belekapaszkodott ebbe a gondolatba, és felállt.
- Azt hiszem, én is iszom valamit - mondta, és a tálalóhoz ment. Konyak helyett azonban ásványvizet töltött magának. Egészen kiszáradt a torka, ezenkívül ideges is volt. Nem kívánta az alkoholt. A tálaló előtt állva félig kiitta a vizet, és csak aztán fordult a férje felé. - Tettem valami rosszat? - kérdezte. Liam ivott egy korty italt. - Nem - felelte közömbösen. Petra összeráncolta a homlokát. - Nem? Akkor... - Nem arról van szó, amit tettél, hanem arról, amit éppenséggel nem tettél meg - vágott a szavába a férfi hűvösen, és fürkésző pillantást vetett rá. Petra elképedt. Amit nem tettem meg? Valamit nem vettem észre, vagy valamit elfelejtettem? Valamit, ami összefüggésben áll a házassági évfordulóval? Tudta, hogy Liam azt a benyomást akarja kelteni, hogy kifogástalan a házasságuk. Senkinek semmi köze hozzá, hogy nem a szokványos okokból kötöttek házasságot. Ez kizárólag kettejükre tartozik. Higgye csak azt mindenki, hogy szerelemből esküdtek meg, és boldogan élnek, míg meg nem halnak! Petra biztosan tudta, hogy végig tartotta magát a megállapodásukhoz, és hibátlanul játszotta a boldog feleséget. Liam karján ott volt az elegáns arany karóra, amelyet a házassági évfordulóra vett neki. Néhány vendég meg is csodálta, és Liam ragyogó mosollyal dicsekedett el vele az anyósának. Petra az ajkába harapott, és visszatartotta feltoluló könnyeit. - Nem akarod megmondani? - kérdezte emelt, éles hangon. - Mi az, amit véleményed szerint nem tettem meg? Vagy egész éjszaka itt akarsz ülni, és homályos szemrehányásokat tenni nekem? - Nem teszek neked szemrehányásokat - tiltakozott a férfi. - Csak aggódom érted. Ezzel Petra a legkevésbé sem számolt. - Aggódsz? - huppant le ismét a kanapéra, és már nem tudta, mit gondoljon. Jó jel, hogy Liam aggódik érte, vagy mégsem? - De hát miért? - kérdezte idegesen. - Egész este olyan nyugtalan voltál, mintha nem is te lettél volna. Alig ettél valamit. - Nem voltam éhes. - Alig ittál néhány kortyot - nézett a felesége kezében lévő ásványvízre. - Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte a nő értetlenül, és arra gondolt, hogy nyilván gyenge a felfogása. Egyszerre azonban megvilágosodott előtte, mi a helyzet. - Ó, nem, nem, nem! Csak ezt ne! - kiáltott fel. - Nem vagyok terhes, ha erre gondoltál. Liam megrökönyödve vette tudomásul, hogy tévedett. A csalódás az arcára volt írva. Összeszorította a szemét, és úgy megmarkolta a poharat, hogy Petra attól tartott, összeroppantja. - Biztos vagy benne? - kérdezte a férfi, miközben arra gondolt, hogy ez nem lehet igaz. Annyira bízott benne! - Természetesen. - Mennyire? - faggatta őt tovább a férfi szívdobogva, elakadó lélegzettel; úgy érezte magát, mint akit arcul csaptak. - Teljesen biztos vagyok benne. Nem vagyok terhes, Liam. - Annyira azért nem lehetsz biztos... - vetette ellen a férfi. - Dehogynem. Én... - némult el a nő. Már majdnem elárulta, hogy fogamzásgátló tablettát szed.
Tudta, hogy a férje gyereket akar, de hogy ennyire! Most már tisztán látta, mi a helyzet. De miből gondolta Liam, hogy terhes? Petra rejtélyesnek találta ezt, miként azt is, hogy a férfit ennyire szíven sújtotta az ellenkezője. El sem merte képzelni, mi lenne, ha megmondaná neki, hogy védekezik. - Honnan tudod ilyen pontosan? - Ismerem a testemet, Liam! Ha terhes volnék, éreznék bizonyos változásokat, az egész közérzetem megváltozna... Túl sokat beszélek, gondolta, és ez úgy hangzik, mintha védekeznék. Tudta, ha nem vigyáz, a férfi észre fogja venni, hogy titkol előle valamit, elkezd a dolgok végére járni, és hamarosan rájön, mi a nagy helyzet. Liam rendkívül intelligens és éles eszű ember, nem lehet őt sokáig az orránál fogva vezetni. Már az is meglepő, hogy mindeddig nem jött rá. Petra mintha izzó parázson ült volna, egyre idegesebb lett. Nem sokáig bírta így. Felpattant, átszelte a szobát, és az ablakhoz ment, kinézett a sötét éjszakába. - Mit érzel? - kérdezte a férfi. - Másként érzed magad? - Nem! A szoba visszatükröződött az ablaküvegen, és Petra láthatta, amint a férfi feláll, és komoly arccal, összeszorított szájjal, sápadtan közeleg felé a pohárral a kezében. Liam sohasem csinált titkot abból, hogy mit vár el ettől a házasságtól. Gyereket akart, és persze jó szexet. Ez utóbbit mindketten akarták, már-már kétségbeesetten. Petrának az volt a fontos, hogy minden éjszaka együtt alhassanak, anélkül hogy tűrnie kellene a szülei szemrehányó tekintetét vagy Liam régimódi nagyapjának csípős megjegyzéseit. Persze ő azt remélte, hogy a kölcsönös erotikus vonzalomból szerelem lesz. Arról álmodott, hogy Liam előbb vagy utóbb ugyanúgy fog érezni, mint ő. Arra vágyott, hogy a kapcsolatuk egy napon mindkettejüknek sokkal többet jelentsen a puszta érzéki szenvedélynél. Szívből remélte, hogy az érdekházasság szerelmi házassággá változik. Akkor boldogan szülne gyereket. - Nem - ismételte meg, és még mindig a férfi tükörképét figyelte az ablaküvegen. Nem érzem magam másképp, és semmi sem változott a szervezetemben. Pedig ez nem volt igaz. Néhány hónapja, amióta szerelem ébredt benne a férje iránt, másként érezte magát. Minden megváltozott. Azelőtt nyugodt lelkiismerettel úgy vélte, hogy semmire sem vágyik olyan nagyon, mint egy gyerekre. Ám amióta ráébredt, mennyire szerelmes Liamba, nemcsak a nézetei változtak meg, hanem az egész élete. - Jó lenne azt mondani neked, amit hallani akarsz. De nem lenne igaz. Liam úgy odavágta a poharát a kandalló párkányára, hogy Petra megreszketett. Keresztbe fonta a karját, mintha dideregne. Lelkiismeret-furdalása volt, amiért hazudott a férjének, és félrevezette. Pedig még rendbe hozhatna mindent! Csak akarni kell! Elfeledni a szorongásait meg a kétségeit, és elhajítani a tablettát. Két-három hónap alatt minden bizonnyal teherbe esne. És ha nem? Tizenkét hónapja vannak együtt. Ez idő alatt megszámlálhatatlanul sokszor szeretkeztek. Az első három hónapban, Petra nem kis meglepetésére, Liam azt kérte, hogy védekezzen. Úgy vélte, hogy előbb hozzá kell szokniuk egymáshoz. A három hónap letelte után, amikor abbahagyta a védekezést, Petra reménykedett, hogy teherbe esik, ám újra meg újra csalódott, mert nem így történt. Amikor ráébredt, hogy beleszeretett a férjébe, arra gondolt, talán lelki okok miatt nem esik teherbe. Mivel tudja, hogy a szerelme viszonzatlan, a legbensőjében talán ellenáll
valami. Jobb is! Ekkor úgy döntött, hogy inkább szedi a tablettát, míg nem sikerül mindent tisztáznia magában. - Sajnálom, Liam - mondta. - Nem kell szabadkoznod - vágta rá a férfi nyersen. Petra attól tartott, hogy túlfeszített idegei felmondják a szolgálatot. Még szorosabban maga köré fonta a karját, és megdermedt. - Nem számít - fűzte hozzá Liam. Petra meghökkenve fordult felé. - Hogy érted? - Nyugodj meg! - oldotta meg a férfi a nyakkendőjét, és olyan közömbösen vonta meg a vállát, mintha teljesen jelentéktelen dologról volna szó. - Nem szabad türelmetlenkedni. Liam azt hitte, hogy Petra kétségbe van esve, amiért nem esik teherbe. A hiábavaló várakozás és reménykedés eléggé kikészítette, gondolta. Nyilván hónapról hónapra csalódást él meg. Nem csoda, hogy az este olyan furcsán reagált, amikor Steph és Tony bejelentették a hírt. Elfehéredett, mint a fal, és aztán egész este magába süppedt. Liam már bánta, hogy épp ezen az éjszakán, az első házassági évfordulójukon vágott bele a kényes témába. Azért házasodtak össze, mert gyereket akartak. Már egy éve házasok, és még mindig semmi... Ez nyilván borzasztóan nyugtalanítja szegénykét... - Tényleg nem számít - erősítette meg. - De amikor összeházasodtunk... - Akkor azt mondtam, hogy gyereket szeretnék, aki megörökölhetné Hewland Hallt. Még mindig így van, de nem kényszeríthetjük ki. Tudok várni. Bárcsak valóban ilyen türelmes lennék! - gondolta Liam, de most fontosabbnak érezte, hogy megnyugtassa Petrát. Nehogy még ő is gyanakodni kezdjen, mint a nagyapja. Nem, velem nem lehet semmi probléma, bizonygatta magában a férfi, hiszen egészséges vagyok. Megígérte Petrának, hogy lesz gyerekük, ez hozzátartozik a megállapodásukhoz, és meg is fog tenni mindent annak érdekében, hogy így legyen. Nem szabad felülkerekednie a félelemnek. Már hogy lenne ő meddő! Ez lehetetlen! Gondoskodni fog arról, hogy gyerekük szülessen, ezt megfogadta magának. Ha Petra még nem esett teherbe, hát cselekedni kell, és változtatni a helyzeten. Estefelé, a parti előtt már nekifogtak. Nem lehetetlen, hogy már meg is történt a fogamzás, hiszen oly viharosan és gátlástalanul ölelkeztek, hogy már a gondolatától újra izgalomba jött a teste. Ha lesz egy kis szerencséjük, a következő házassági évfordulójukat már boldog szülőkként fogják ünnepelni. A férfi elmosolyodott, és Petra arcáról leolvasta, hogy sikerült legalább részben megnyugtatnia. - Nem minden nő esik olyan könnyen teherbe, mint Stephanie - állapította meg mintegy mellékesen, mert szeretett volna oldott hangulatot teremteni. - Na de mit számít, van időnk. - Komolyan mondod? - Persze! Ez még nem a világvége. Eddig nem volt szerencsénk, de újra meg újra megpróbáljuk! - lépett lassan a feleségéhez. Petra még mindig nagyon nyugtalannak tűnt. Ha Liam nem lett volna olyan óvatos, talán még pánikba is esik. A férfi azonban nagyon vigyázott, nehogy egy rossz mozdulatot
tegyen, vagy egy rossz szót szóljon, mert attól tartott, a nő nyomban sarkon fordul, és kereked old. - Nyugodtan gyakorolhatjuk még - fűzte hozzá, és olyan ígéretes mosoly ült ki az ajkára, hogy Petrának kis híján elállt a lélegzete. - És mint tudod, a gyakorlás felettébb élvezetes lesz! 5. FEJEZET Liam egészen közel lépett az asszonyhoz. A szemébe nézett, fogva tartotta a pillantását, majd megsimogatta az arcát. Petra felszegte az állát, félig lehunyta a szemét, és felsóhajtott: - Tényleg muszáj még gyakorolni? - nyöszörögte olyan vékony hangon, hogy Liam elmosolyodott. - Te mit gondolsz? A nőnek kalapálni kezdett a szíve, és meglódult az ereiben a vér. Liam ismét megsimogatta az arcát, majd a nyakát, és a melle felé tapogatózott. Petrának egyből kiszáradt a torka, és megnyalta a szája szélét. Liamnak ettől az érzéki gesztustól elhomályosodott a szeme. - Azt hiszem, máris egészen jól megy nekünk - felelte a nő kihívóan, és kacér pillantást vetett a férjére. A férfit mintha villanyáram rázta volna meg. - De minden alkalommal javítunk egy kicsit - felelte nevetve. Ismét a jól ismert terepen jártak, ahol nem volt félnivalójuk. Petra pontosan tudta, hova vezet a kacér játék: az ágyba. Nem, az ő vad, szenvedélyes ölelkezéseiknek a szerelemhez semmi köze, nyilallt Petra szívébe a könyörtelen gondolat. Sokat szeretkeznek, de Liamnek ez csak szexuális kielégülés, hiszen mélyebb érzelmei nincsenek. Fogadja el ezt a keveset, amit a férfi kínál? Megelégedhet-e a testi szerelemmel, mint Liam? De hiszen oly kétségbeesetten vágyakozik az igazi szerelemre... Hiába, tovább kell csinálni ugyanúgy, mint eddig, mert a végén még semmit sem kapok, fontolgatta. Már hónapok óta megjátszotta magát, és úgy tett, mintha elég volna neki, amit a férje nyújt. Idővel majd könnyebb lesz a tettetés, gondolta. Egyébként is izgatott volt már, és ha az ágyra gondolt, máris az arcába szökött a vér. Mindig is így reagált a férfi közeledésére. Kihunyt a tudata, és képtelen volt ellenszegülni a vágynak. - Min akarsz javítani? - kérdezte. - Hát, a parti előtt nem jött össze a közös zuhanyozás. - Zuhanyozni akarsz? Éjnek idején? Liam... A tiltakozás azonban csöppet sem hangzott meggyőzően. Ezt nyilvánvalóan Liam is észrevette, mint erről a vidám tekintete is árulkodott. Petra maga sem tudta már, minek akadékoskodik. Hiszen le akar feküdni a férjével. Dehogy fog nemet mondani! Esze ágában sincs. Folytatni fogja az érzelmekben szegény kapcsolatot. Csak akkor bonyolódik a dolog, ha belegondol, hogy ilyen családban kell majd felnevelnie a gyerekét. - Elhiszed, hogy mindenki, aki gratulált nekünk, és akik integettek, amikor elmentünk, tudta, hogy ma éjjel még zuhanyozni fogunk?
- Azt akarod mondani, hogy mindnyájan pontosan tudták, mire készülünk? És nem gondolod, hogy éppen ezt várták el tőlünk? Ugyanezt várták el tavaly is, amikor az esküvő után nászútra mentünk. Tisztában voltak vele, hogy kettesben akarunk lenni, és szeretkezni fogunk. Talán még irigyeltek is bennünket. Liam az öt ujjával gyengéden végigszántott a felesége homlokán. - Mit csinálsz? - Simára fésülöm az összeráncolt homlokodat. Már korábban meg szerettem volna tenni. Petra homloka azonban ismét ránca szaladt. - Hagyd már el! - vonta fel a szemöldökét a férfi kissé szemrehányó hangon. - Úgy teszel, mintha már régi házasok volnánk. Pedig nem így van, drágám. Csak egy éve élünk együtt. És még mindig olyanok vagyunk, mint egy ifjú pár. Csakhogy nem szeretjük egymást, gondolta Petra, és leeresztette a szemhéját, mert nem akarta, hogy a férje észrevegye komor hangulatát. - Egész este engem néztél - tette hozzá Liam. Petra a férje elégedett, diadalmasan mosolygó arcára pillantott. - Én... - kezdte megszeppenve. - Emiatt ne izgasd magad, drágám! - csóválta meg a fejét mosolyogva Liam. - Nekem csak hízelgett. Lefogadom, hogy mindenki azt hiszi, szerelemből házasodtunk össze. Őszintén szólva nekem is ez volt a benyomásom. Elragadó voltál az estélyi ruhádban, egyszerre királynői és erotikus jelenség. Le sem tudtam rólad venni a szemem. Hidd el, egész este vágyakoztam rád, úgy, de úgy kívántalak... - mélyült el Liam hangja. - Örülök, hogy olyan nő vagyok, amilyenre vágytál. - Amilyenre vágytam... - utánozta ironikusan a felesége hangját a férfi, úgyhogy Petra megrezzent: tényleg ilyen kemény, feszült hangon beszél? - Drágám, te egyenesen tökéletes feleség vagy! Nem volt olyan férfi, aki ma este nem irigyelt bennünket. Liam összeráncolta a homlokát, és elhallgatott. Petra már meg akarta kérdezni, hogy mi baj, mire a férje csábítóan és elragadóan rámosolygott. - Egész este meg akartam tenni valamit - mondta. Petra haja kontyba volt tűzve; egy sötét fürt elszabadult, és a homlokába hullott. Liam elnézte a selymes tincset, majd az ujjára tekerte. - Ki akartam bontani a hajad, hogy szabadon a válladra hulljon - mondta, majd óvatosan kihúzta a nő hajából a csatokat. Amikor a dús hajkorona Petra meztelen vállára hullt, elégedetten elmosolyodott. - Bele akartam túrni - folytatta -, s a kezemben érezni a puhaságát, miközben csókollak. Ezzel lágyan megemelte a nő állát, és gyengéden, csábítóan csókolni kezdte őt. Petrának az volt az érzése, hogy kiszakad a lelke, és lebegni kezd. Már nem tudott volna megfogalmazni egyetlen értelmes mondatot sem, és képtelen volt megzabolázni az érzelmeit. Másodperceken belül lángokban állt teste-lelke. Parázsló szenvedély lett úrrá rajta. Nem akart már gondolni semmire, csak Liamet akarta. Elhatalmasodott rajta a sóvárgás, és olyan heves vágyak lobogtak benne, hogy képtelen volt uralkodni magán. Reszketve a férfi mellkasára borult, és boldog volt, hogy Liam oly erősen szorította. - Igen - mondta a férfi nyers hangon. Szemlátomást sejtette, mi megy végbe a feleségében, és a tudtára akarta adni, hogy ő sem érez másként. Ismét az ajkára tapasztotta
a száját, és játszani kezdett a nyelvével. Élvezte a nő teljes odaadását és kiszolgáltatottságát. Olyan volt, mint valami hódító király. Végül ismét beletúrt az asszony hajába, kiszedte, és hanyagul a padlóra dobta a maradék csatokat. Ugyanígy tett a nászéjszakánkon, futott át Petra kába agyán a gondolat. Ugyanilyen hanyagul szedte ki a hajából a virágokat azon a régi éjszakán. Ezúttal azonban még türelmetlenebbek voltak a mozdulatai, s az érintése már-már gorombának tetszett. Nem okozott fájdalmat, de nem volt olyan gyengéd és óvatos, mint a nászéjszakán. Petra ebből tudta, hogy Liam nem hazudott: valóban egész este vágyakozott, sóvárgott reá. - Igen, igen, én szép feleségem, tudom, hogy te is akarod! Én is akarom. Érezni szeretném a meztelen testedet, be szeretném szívni az illatát. És érezni akarom a selymes hajad a bőrömön, a számon, miközben csókollak. - Liam! - kiáltotta a nő, s mintha minden vágya belesűrűsödött volna ebbe a sikolyba. Várakozásteljesen hozzásimult, befészkelte magát a karjába, és minden mozdulatnál érezte férfiasságának erőteljes, már-már erőszakos feszülését. Rózsaszín fellegekben járt, s csak annyit hallott, hogy kinyílt ruhájának hosszú cipzárja. A ruha egy másodperc múlva már a padlón volt, a lába köré hullva. - Ó, igen! - suttogta a férfi, és mély lélegzetet vett. A szeme elsötétült a vágytól. Csodálattal nézett végig a felesége testén, amelyen már csak egy parányi bugyi volt, a mellbimbója pedig máris kihegyesedett. - Igen, drága feleségem... - simította végig Petra meztelen bőrét. - Fázol? - kérdezte, amikor a nő megreszketett. Petra megrázta a fejét. - Nem, dehogy! Nem azért reszketett meg, mert fázott. A hűvös éjszakai szellő meglegyintette ugyan meztelen bőrét, belülről azonban égett a vágytól. A pulzusa vadul vert, és már nem volt ura magának. Ő is megsimogatta Liamet. Más sem kellett a férfinak. Az arckifejezése elváltozott; pontosan tudta, a felesége mit akar, ölbe kapta, és a magasba emelte. Petra két kézzel belécsimpaszkodott, és kisvártatva a kandalló előtti vastag, puha szőnyegen találta magát. - Ne aggódj, nem hagyom, hogy dideregj! - ígérte a férfi nyers hangon, egy pillanat alatt levetkőzött, és máris a nő mellé kuporodott. - Nem, drágám! Azt mondod, mindig is jó volt a szexuális életünk, de az mind semmi ahhoz képest, ami most következik. Liam úgy gondolta, hogy nem fogja elsietni, ám amikor végignézett felesége pompás testén, amikor végigsiklott a tekintete hosszú combján, szétterülő, selymes haján, kis híján elvesztette az önuralmát. Nem tudott várni többet, belé akart hatolni, méghozzá rögtön. Birtokba akarta venni, azt kívánta, hogy haladéktalanul az övé legyen. És ha a sors is úgy akarja, akkor ezen az éjszakán minden beteljesül, és Petra megfogamzik! - Liam... - suttogta a nő forrón, felült, és hozzásimult a férjéhez. - Liam! - ismételte meg. - Ölelj át, csókolj... A férfi a mellkasán érezte Petra csupasz mellét, és habozás nélkül engedelmeskedett. Ölelte, csókolta, simogatta, és amikor a nőnek akadozni kezdett a lélegzete, elvesztette az eszét.
Liam még soha nem volt ilyen vad, ilyen viharos. Általában időt adott magának, és nem siette el az aktust. Mindig figyelt Petrára, és gondoskodott róla, hogy ne maradjon le. Ezúttal azonban elsodorta a szenvedély. Nem volt már a maga ura. Petrát ez nem zavarta. Amikor összesimultak, benne sem lobogott kisebb lánggal a vágy. Elég volt neki, hogy érezze a férje csupasz bőrét, hogy rátapassza a száját forró testére, máris szinte lángban égett. A férfi minden mozdulata, minden cirógatása, minden csókja tovább izzította a szenvedélyét, mígnem tehetetlenül belekapaszkodott, és jajongani kezdett a sóvárgástól. Liam türelmetlenül marcangolta a mellét, harapdálta meztelen bőrét, és olyan szorosan magához szorította, hogy a nő már alig jutott levegőhöz. Eddig csak egyszer fordult elő, hogy ilyen hevesen estek egymásnak, mégpedig az első csók alkalmával, melynek tulajdonképpen búcsúcsóknak kellett volna lennie. Azon az estén Liam olyan féktelen vágyat szabadított fel benne, hogy Petra teljesen elfeledkezett magáról. Már csak a teste számított, és úgy érezte, örvénybe zuhan. - Liam... Liam... Liam... - hajtogatta a férje nevét. Hozzádörgölőzött, hogy még jobban felizgassa, beszívta testének meghitt illatát, és hallotta, hogy a férfinak is elakad a lélegzete. Azt is hallotta, hogy fojtottan szitkozódik, mert ezúttal nem sikerült olyan ügyesen lesodornia róla a bugyit, mint egyébként. Türelmetlenségében szétszakította a csöpp kelmét, és messzire hajította. Aztán megmarkolta az asszony csípőjét, könnyedén megemelte egy kicsit, és egy heves mozdulattal belehatolt. Petra megnyílt neki. A szíve és a lelke Liamé volt, elvehette. Nem bánta, hogy a férfi így kapkodott, hiszen ez a szenvedélyét bizonyította. Hogy a férje nem érez iránta szerelmet, azt úgyis tudta. Valamit azonban mégiscsak érez! Vagy mégsem? E pillanatban mindenesetre nem volt szükségük szavakra, anélkül is megértették egymást. Elemi ragaszkodás kapcsolta őket össze, semmire sem gondoltak. Együtt jutottak el a csúcsra, amely mindkettejüket az űrbe ragadta. Egymás nevét kiáltották, s hangjuk még másodpercekig visszhangzott a néma csendben. Egy hosszú, érzéki éjszaka kezdete volt ez. A szeretkezés után, amely minden érzékszervét rabul ejtette, Petra csakhamar magához tért, és elfogadta a férje kinyújtott kezét. Liam már megint tettre kész volt. Immár nem volt olyan türelmetlen, mint az előbb, ám ugyanolyan szenvedélyesen és gátlástalanul szerette. Petrának a gyönyörtől eleredtek a könnyei. Később, amikor kialudt a kandallóban a tűz, és a nő dideregni kezdett a hűvös szobában, Liam ölbe kapta, és felvitte az elegáns csigalépcsőn a hálószobába, ahol óvatosan az ágyra fektette. Petra megborzongott a hideg párnák érintésétől, mert még izzadt volt. Liam azonban megígérte, hogy nem engedi fázni, és be is tartotta a szavát. A tulajdon forró testével takarta be, és a simogatása ismét lángra gyújtotta benne a már elcsitult vágyat. Ezúttal lassabban szeretkeztek, hiszen már kimerültek voltak, de ez az aktus is ugyanolyan boldogító volt, sőt Petra bensőségesebbnek és még intenzívebbnek érezte. Csodálatos érzés kerítette hatalmába, mintha teljesen felolvadt volna a csillagos mindenségben, túl téren és időn. A kéj ormain az volt az érzése, hogy örökre elveszti önmagát. Ezután elaludt. Olyan kimerült volt, hogy semmi és senki nem tudta volna felébreszteni, még Liam sem, aki egyébként ugyanolyan mélyen aludt mellette.
Csak hajnalhasadáskor mozdult meg. Az új nap ugyanolyan hidegnek ígérkezett, mint ez előző. Lassan megvirradt, s a fény betört a hálószobába. Petra felnyitotta a szemét, és furcsa, rossz érzés lett rajta úrrá. Maga sem tudta, mi baja. Csak abban volt biztos, hogy valami nem stimmel. Összeráncolta a homlokát, megdermedt, s összeszorult a gyomra. Valamit tennie kell, gondolta. De mit? Ismét leragadt a szemhéja. A csodálatos éjszaka után tulajdonképpen elégedettség honolt a szívében. Még mindig kimerült volt, és élvezte, hogy kedvére lustálkodhat férje mellett a meleg ágyban. Az éjszaka folyamán ki tudja, hányszor szeretkeztek, és ennek különös utóhatása volt. A viharos szenvedély szinte darabokra tépte a testét. Nem értette azonban, mitől lett egyszeriben ilyen nyugtalan és ingerült? Hiszen semmi oka nincs rá. Vagy mégis? Nem tudta, mi baja. Nagyot nyújtózott, és kinyitotta a szemét. A szemhéja nehéz volt, mint az ólom, legalábbis így érezte. És vajon mitől szorult össze a torka? Mintha a torkán akadt volna egy tabletta, amelyet nem tud lenyelni. - Ó nem, a tabletta! - nyögte halkan, és az oldalára fordult. Hirtelen teljesen felébredt. Feszülten és szorongva pillantott Liamre. Csak nem ébresztette fel? A férfi szerencsére nem moccant. Petra megkönnyebbülése azonban nem tartott sokáig, mert eszébe jutott, hogy a feledékenységének miféle következménye lehet, és ettől kiborult. Elfelejtette bevenni a fogamzásgátló tablettát! A szenvedély tüzében megfeledkezett mindenről, most pedig már nyilván késő. Óvatosan kinyújtotta a kezét, és maga felé fordította a digitális órát. Kis híján hangosan felsóhajtott. Tizenkét órával ezelőtt kellett volna bevennie! Hogy fel ne ébressze a férjét, lassan, óvatosan, centiméterről centiméterre araszolva lekászálódott az ágyról. A fülét hegyezve, minden neszre megrezzenve, minden lépés után megtorpanva, csigalassúsággal a szekrényhez ment. Az alvó férfi minden kis moccanására holtra vált, mert rettenetesen félt, hogy felébreszti. Liamnek nem szabad megtudnia, hogy mit keres! Végre sikerült: felvette a világoskék selyem köntösét, és óvatosan beosont a fürdőszobába. A pirkadat fényében derengő fürdőszobában megkereste a neszesszerét, mely az egyik fürdőszobaszekrényben állt. Reszkető kézzel kinyitotta. Valami tiltakozott a lelkében. Vajon helyesen cselekszik? Már azelőtt is voltak kétségei, ám az elmúlt éjszaka után még bizonytalanabb lett. - Liam, mi a baj velünk? - suttogta maga elé. Annak idején minden olyan simának, egyszerűnek tűnt. Mindketten gyereket akartak. Amióta együtt voltak, egyiküknek sem volt mással viszonya. Kölcsönös vonzalmuk oly erősnek bizonyult, hogy eszükbe sem jutott senki más. Ő úgy érezte, hogy e nélkül a férfi nélkül nem tudna élni. Mindig maga mellett akarta őt tudni, egy ágyban akart aludni vele. És Liam is ugyanígy érzett. Petra beletúrt a türkizkék, bőr neszesszerébe, és ismét megdermedt. Egészen pontosan emlékezett a pillanatra, amikor tudatosodott benne, hogy reménytelenül beleszeretett a férjébe. E pillanat után teljesen megváltozott minden. Egy esős augusztusi napon történt. A hosszú, forró nyár után heves vihar vetett véget a szárazságnak. Hatalmas felhőszakadás kerekedett, és elöntötte az utakat a víz. Az autók szélvédő üvegén patakzott az eső, és veszélyes volt vezetni.
Liam egész nap üzleti úton volt. Petra tudta, hogy hosszú út áll előtte, és az autóúton fog menni. Azt is kiszámította, hogy mikor kell hazaérnie, ám a férfi még másfél órával később sem volt otthon. A rádió és a tévé számos súlyos balesetről adott hírt, és vele először fordult elő, hogy rettenetesen féltette a férjét. Újabb óra feszült várakozás után pánikba esett. Szinte látta Liamet súlyosan megsebesülve, sőt holtan is. Annyira belelovallta magát a félelembe, hogy már másra sem tudott gondolni, csak a balesetre. Amikor Liam végül hazavergődött, Petrának nagy kő esett le a szívéről. A férfi elmondta, hogy defektet kapott, a mobilja nem működött, ott állt az esőben az út szélén... Petra végtelenül boldog volt, hogy épen és egészségesen látja őt viszont. Akkor még nem kérdezte meg magától, hogy miért ennyire boldog, csak később, éjszaka az ágyban ébredt rá az igazságra, ami valósággal tarkócsapásként érte. A tabletta a neszesszer legalján hevert. Petra leült a kád szélére, és lassan kihalászta a levelet. Csak fogta a kezében, de nem vitte rá a lélek, hogy bevegye a tablettát. Liam az elmúlt éjjel egészen másmilyen volt, mint egyébként. Szokatlanul viselkedett, teljesen elvesztette az önuralmát, és nem vigyázott. Máskor nem így viselkedett! Általában tökéletesen ura volt magának, és csak ritkán mutatta ki az érzelmeit. Az elmúlt éjjel azonban nem rejtegette őket. Lehetséges, hogy Liam érzelmei is elmélyültek? Petra kinyomta a tablettát, melyről az este elfeledkezett, és a tenyerébe szorította. Nyelje le, vagy ne nyelje le? Lehunyta a szemét, hogy koncentráljon, és rendezze a gondolatait. Gyereket ígért Liamnek. Törvényes magzatot, hiszen ez volt a férfi szíve vágya. Ő maga is akart gyereket. Ez mind igaz! Csakhogy ő egy másik Liamnek tett ígéretet, akibe akkor még nem volt szerelmes. - Petra? - hangzott fel az ajtó felől. A nő nem hallotta a lépteket. Liam ott állt a fürdőszoba küszöbén, és felkapcsolt a a villanyt. Petra rémülten nézett rá. Annyira megijedt, hogy kiesett a kezéből a fogamzásgátló. A neszre Liam a padlóra nézett, egy lépéssel ott termett, felemelte a levelet, és elolvasta rajta a feliratot. - Liam... - hebegte az asszony. - Én... A férfi azonban rá sem hederített, ehelyett sötét arccal forgatta kezében a tablettát, és összehúzta a szemöldökét. 6. FEJEZET - Petra! - kiáltott fel a férfi szokatlanul mély, vészjóslóan higgadt hangon. - Mi ez? Nincs értelme hazudni, gondolta Petra, hiszen a csomagoláson ott a tabletta neve, és Liam pontosan tudja, mire szolgál. - Hiszen látod - nyögte ki az asszony alig hallhatóan. - Látni látom, de nem tudom elhinni! - emelte fel a hangját a férfi. És valóban nem hitt a szemének. Nem foghatta fel, hogy a felesége egész idő alatt szedte a fogamzásgátlót, miközben ő már kételkedni kezdett önmagában. Úgy dühbe gurult, már-már eszét vesztette. - Petra! - ordította. - Mi az ördög akar ez lenni? A nő nem tudta, mit mondjon. Felpattant a kád széléről, és ijedten pislogott. Liam dühödten villogó szeme és sötét ábrázata még jobban zavarba hozta.
- Láthatod, ott van a kezedben! - Mondd ki! - követelte a férfi. - Tabletta. Antibébi tabletta, hogy egészen pontos legyek. - Ez a te antibébi tablettád?! - Hát persze. Kié lenne? - És minek szeded?! - Ezt csak nem kell elmagyaráznom. - A te szádból akarom hallani, miért szeded ezeket a pirulákat, és miért nem tartottad magad a megállapodásunkhoz! - Én... - Petrának hirtelen elszállt a bátorsága. Meredten bámult a férje jéghideg, áthatolhatatlan arcába, és úgy érezte, hogy az idegei menten felmondják a szolgálatot. A torka kiszáradt. Nyelt egyet, de ez nem sokat használt, továbbra is iszonyúan érezte magát. - Én... - kezdte volna újra, ám most sem jutott tovább. Liam valamikor felvette a fekete selyem pizsamanadrágját, az izmos, bozontos mellkasa azonban fedetlen maradt. A nő visszaemlékezett, milyen mennyei érzés volt ráhajolni erre a boltozatos mellkasra, milyen jó volt érezni Liam testének melegét, erős karjának ölelését, és ettől még jobban kétségbeesett. Egy hang nem sok, annyi sem jött ki a torkán. A férfi olyan közel volt hozzá, hogy láthatta szeme körül a szarkalábakat és arcán a düh pírját. - Mondani akartál valamit? - rivallt rá Liam. - Úgy gondoltam... még nincs itt az ideje. Még nem vagyok felkészülve arra, hogy gyereket szüljek. - Még nem vagy felkészülve?! - ismételte meg a férfi baljósan higgadt hangon. - Javíts ki nyugodtan, ha tévedek, de nem azt mondtad, hogy a biológiai órád lassan lejár? Nem te voltál az, aki feltétlenül gyereket akart? Hát igen, annak idején valóban úgy gondolta. De mit magyarázkodjon? Az az igazság, hogy még mindig nagyon szeretne gyereket. Méghozzá Liamtől. A gondolat, hogy a gyerek még jobban összekötné őket, teljesen magával ragadta, különösen most, amikor tudta, hogy szerelmes belé. De nem lehet ilyen önző. Az elsődleges szempont a gyerek jóléte. Emiatt változtak meg a nézetei. - Meggondoltam magam - mondta. - Szóval meggondoltad magad! - dőlt neki a falnak a férfi, és még mindig a kezében tartotta a tablettalevelet. - És mikor gondoltad meg magad, ha szabad kérdeznem? - Úgy négy hónappal ezelőtt. Petra megkönnyebbült a vallomástól. Most már nincs titka a férje előtt. Liam mérges, sőt nagyon dühös, ehhez nem fér kétség. Tudni akarja, mi a helyzet, ő pedig vállalni fogja a felelősséget azért, amit tett. Mindent el fog mondani, csak előbb Liam nyugodjon meg egy kicsit. - Négy hónappal ezelőtt? - Igen. Nem szükséges ismételgetned a szavaimat. Liam figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, és megkövült arccal folytatta a kihallgatást. - Pontosan mióta szeded a fogamzásgátlót? Petra nem bírta tovább elviselni a férje szemrehányó tekintetét, és elfordult. - Szeptember óta - felelte halkan. - Hogy mondod?!
Tényleg nem érti, vagy mindent kétszer akar hallani? Még nagyobb bűntudatot akar ébreszteni benne? Petra nem értette, mi folyik itt. - Mióta?! - hördült fel a férfi. Petra felszegte a fejét, és hátralebbentette a haját. Szívesen bevallotta volna, milyen változás történt a lelkében, de egy belső hang óva intette ettől. Liam most nem venne jó néven egy elhamarkodott szerelmi vallomást. Elutasító arckifejezése maga volt az élő figyelmeztetés: csak semmi romantika! - Szeptember óta - ismételte meg az asszony. Liam úgy ökölbe szorította a kezét, hogy összegyűrte a tablettalevelet, és a szeme villámokat szórt. Petra érezte, hogy legszívesebben kitekerné a nyakát. - És nem kellett volna ezt megbeszélni velem? Nem is akarta megbeszélni, gondolta magában a férfi. Olyan mérges volt, hogy ezúttal nem hatott rá a felesége szépséges arca és kifejező, kék szeme. Pillanatnyilag úgy tartotta, hogy ez a szépség csalárd, és ez a szem hazug. Nem is akarta elmondani! Bizonytalanságban akarta őt tartani! Hogy csak várjon, várjon, és napról napra nyugtalanabb legyen. Ezt akarta! Liam úgy feldühödött, hogy képtelen volt gondolkozni. Egyszeriben túl szűknek és túl kicsinek érezte a fürdőszobát. Nem bírt tovább egy légtérben tartózkodni a nővel. Inkább kiment, nehogy valami ostobaságot tegyen, amit később megbán. - Liam... A férfinak zúgott a feje, és alig hallotta a felesége hangját. Rá sem bírt néz ni, és immár nem volt semmi mondanivalója számára. Alig tudott erőt venni magát, hogy tombolni ne kezdjen. Forrt benne a méreg, úgy érezte, mindjárt felrobban. Átment a hálószobába. - Liam, mire készülsz? - szaladt utána a nő. Most miért jön utánam? Liam látta a felesége szemén, hogy úgy néz rá, mint egy őrültre. Lehet, hogy igaza van, gondolta. Az eset valóban őrjítő, és minden összezavarodott. Összeszorította a száját, mert nem akarta rázúdítani Petrára a szemrehányásait. Pedig legszívesebben alaposan megmondta volna neki a magáét! Mégis félt, hogy dühében nagyon megsérti és megsebzi. Megpróbált valami másra gondolni. Megkereste a ruháit, és kapkodva felöltözött. Rá sem akart nézni a felesége álszent, csalárd arcára. - Mit csinálsz? - hangzott fel Petra remegő hangja. Liam szája olyan vékony volt, mint a penge. - Felöltözöm - mondta sziszegve, hátha ezzel elejét veszi a további kérdéseknek. - Miért? - Mert képtelen vagyok továbbra is egy légtérben tartózkodni veled! Különben még olyasmit teszek, amit aztán megbánnék. - De... - Nem! - vágott a nő szavába Liam, és felhúzta a nadrágján a cipzárt. Megpróbált tudomást sem venni a felesége jelenlétéről, de a szeme sarkában látta őt közeledni. Nyomban felkapta a fejét, és baljós pillantást vetett rá: - Maradj veszteg! - szólt rá keményen. - Pillanatnyilag semmit sem tudok garantálni! Petra egy pillanatig habozott, majd megdermedt, és elhűlve nézte a férjét. Amikor Liam észrevette a felesége üveges szemét, arra gondolt, hogy sikerült őt jól megsérteni. Egy nappal ezelőtt, néhány órával ezelőtt még vakon hitt neki, most azonban már el sem tudta képzelni, hogy valaha is elhiszi akár egyetlen szavát.
- Liam, kérlek, ne kapkodj! Meg fogom magyarázni! Már rég el akartam neked mondani... - Persze. - Én... én megpróbáltam... - dadogta a nő. A férfi kísértésbe esett, hogy mégis higgyen neki. Petra olyan törékenynek, olyan ártatlannak látszott. Liam kis híján feladta az ellenállást, ám ugyanebben a pillanatban villámként hasított belé a felismerés, hogy Petra mindig is csak adta az ártatlant, ő meg annyira bolondult érte, hogy elvesztette a fejét, és úgy reagált, mint a legprimitívebb férfiak. Elnézte a szétdúlt ágyat, és összeszorult a gyomra. Túlságosan is jól emlékezett a forró éjszakájukra, és a legellentmondásosabb érzelmek tolultak fel benne. Vajon mióta űzi vele Petra ezt a rosszízű játékot? Csak szeptember óta, vagy sokkal régebbtől fogva? Talán soha nem is akarta tartani magát a megállapodásukhoz... Talán egész más okból jött hozzá feleségül... Ugyan mi okból? - Liam, kérlek... - Nem! - rivallt rá a férfi. Petra elhűlve meredt rá. Ilyen heves elutasítást nem várt. Liam olyan dühösen vette fel a cipőjét, hogy az asszonynak görcsbe rándult a gyomra. Nem, Liam szemlátomást nem ad neki esélyt, hogy mindent megmagyarázzon. Jeges tekintettel keresztülnéz rajta, mintha itt sem lenne. Egyszeriben úgy érezte, hogy nem is ismeri ezt az embert, és ez halálra rémisztette. Liam már nem az a kedves, gondtalan és rendkívül vonzó férfi, akinek ismerte, akivel egy évig együtt élt. Néhány perc alatt teljesen megváltozott. Más ember lett belőle. Kemény, veszélyes férfi, akihez nem lehet közel kerülni, legalábbis a korábbi eszközökkel nem. Nem csak a franciaágy áll közöttük! Mintha világok választanák el őket egymástól. A férfi ellenséges tekintete és rezdületlen, fagyos arca hihetetlen távolságról tanúskodott. - Többé semmi közöm hozzád - jelentette ki Liam. - De beszélnünk kell! - próbálkozott Petra. - Beszélni? Te jó ég, te még beszélni akarsz velem?! - támadt rá a férfi. - Késő, galambocskám! Nem gondolod? Nem korábban kellett volna beszélned velem? Akkor, amikor eldöntötted, hogy megszeged a megállapodásunkat és az ígéreted? - Nem így volt! - Nem?! - kérdezte a férfi, és gúnyosan felhúzta a szemöldökét. - Hát hogy? - Én... - kezdte volna a nő, de torkán akadtak a szavak. Ugyan mit mondhatna? Vallja meg, hogy beleszeretetett, és elvesztette a fejét? Hogy rettenetesen megszerette, és nem tudott tovább úgy élni, mint azelőtt? Mielőtt gyereket szülne neki, tudni akarta, hogy ő, a férje, mit érez iránta. Időre volt szüksége ahhoz, hogy felfogja, mi történt vele, és megpróbálja megnyerni a szívét. Árulja el neki mindezt? Liamnek ez biztosan nem tetszene. Már a kezdet kezdetén kijelentette, hogy nem tudja, mi a szerelem, és nem is hisz benne. A szemébe mondta, hogy meggyőződése szerint a józan ésszel megkötött házasság jobban működik, mint a szerelmi házasság. Nála ez nyilván így is van, és nem kíváncsi az ő szerelmi vallomására, forró, bensőséges érzelmeire, melyek a rabjává tették. - Csak el akartam halasztani egy kicsit - mondta végül. - Világos, drágám - felelte a férfi gúnyosan. - Csak halogattad, amíg... - Lenyelte, ami a nyelve hegyén volt. - Áruld el nekem, meg akartad egyáltalán mondani?
- Persze. - Mikor? Petra eleinte abban reménykedett, hogy egyszer majd Liam is ráébred, hogy ami köztük van, az szerelem. Arról álmodott, hogy az érdekházasságból szerelemi házasság lesz, és majd boldogan élnek, míg meg nem halnak, akár a mesében. Úgy képzelte, ha így lenne, rögtön teherbe esne. Most azonban, ahogy elnézte a férje elutasító arcát és haragos tekintetét, ráébredt a tévedésére, és szomorúan megcsóválta a fejét. Ó, csak egy szép álom volt az egész! Liam azonban félreértette a fejcsóválást. - Na ugye, soha? - kérdezte keményen, könyörtelenül. - Természetesen meg akartam mondani, hogy... - Hogyhogy „természetesen"? - vágott a szavába a férfi ingerülten és gúnyosan. Csöppet sem „természetes" ez, drágám! Petra megremegett. Szándékosan nevez „drágámnak", gondolta, mert tudja, hogy ezt nem szeretem. - Véleményem szerint kezdettől fogva hazudtál nekem, és teljesen más okból jöttél hozzám, mint gondoltam - folytatta Liam. Kikapott egy inget a szekrényből, és felvette. - Nem, ez nem igaz. Soha nem hazudtam neked - tiltakozott Petra. Liam azonban kötötte az ebet a karóhoz. - Szóval továbbra is az orromnál fogva akarsz vezetni? Amíg... - ügyetlenkedett az inggombjaival, ami nem volt jellemző rá. Végül feladta, és nagyot káromkodott. Petra elhatározta, hogy nem hagyja ennyiben. - Mit akartál mondani? - Amíg meg nem kapod azt, amire pályázol - jelentette ki a férfi közömbösen. Petrának mintha tőrt döftek volna a szívébe. - És szerinted mire pályázom én? - Nem tudom. Elárulhatnád végre. De támadt egy ötletem! - Igen? - álmélkodott a nő. - Éspedig? Mondjam ki? - tanakodott magában a férfi, és haragosan villant a szeme. - A pénzemre! - tört ki belőle. - A pénzedre? - Petra nem akart hinni a fülének. - De hiszen ez abszurdum! - Abszurdum? Miért? - Mert... mert nem hiszem el, hogy ilyet gondolsz rólam. Nem hiszem el, hogy valóban azt gondolod, a pénzed miatt mentem hozzád, a pénzed miatt élek... és fekszem le veled. Jaj, nem, ez nem volt jó válasz, futott át a nő fején, amikor látta, hogy Liam homloka ráncba fut. Vagyis jó válasz, csak rosszul fogalmazta meg. Ki akarta javítani magát, ám Liam nem hagyta többé szóhoz jutni. - Mi a baj, drágám? Nem tudod elviselni az igazságot? Nem akarod bevallani, hogy mindenre kész voltál, csak feleségül mehess a Hewland-birtok örököséhez? Hiszen köztudomású, hogy a családod, noha a legjobb körökhöz tartozik, koldusszegény. Hiába vezetitek vissza a családfátokat a normannokig, ha egy filléretek sincs! Nos, erről van szó! - hadonászott Liam a nő orra előtt. - És ez neked elég volt ahhoz, hogy lealacsonyítsd magad, és hozzámenj a környék leggazdagabb emberének törvénytelen unokájához! - Te jó ég, miket mondasz! - szörnyülködött Petra, és kétségbeesetten rázta a fejét. Nem, nem így volt!
- Nem? Akkor miért nem mondod el, hogy volt? Semmi sem jut eszedbe, drágám? Megkukultál? - kérdezte gonoszul, gyűlölködve, majd közönyösen elfordult, és felgyűrte az ingje ujját. Tegnap is ez az ing volt rajta, gondolta Petra, és eszébe jutott, milyen jól festett benne, meg az elegáns öltönyében. Ha már nem lett volna jócskán szerelmes ebbe a jóvágású, fekete hajú, ragyogó zöld szemű férfiba, hát legkésőbb ezen az estén végzetesen beleszeret. Ki tudna ellenállni neki? Petra az este során jól látta, milyen szemeket meregetnek rá a lányok. Liam csak mosolygott, és flörtölgetett velük. Minden nővel táncolt, és mindegyiket könnyedén elbájolta. Akármelyiket megkaphatta volna... Petrának egyszeriben eszébe jutott egy megjegyzés, amelyet Liam tett egyik ritka őszinte pillanatában a saját apjára, aki elcsábította az anyját, aztán eltűnt, magára hagyva a terhes asszonyt. Avagy Joshua Hewland szavával: szégyenben hagyva. „Apám állhatatlan, ingatag jellem volt - mondta kesernyés gúnnyal. - Folyton cserélgette a nőit, és mindig csak magára gondolt. Kész csoda, hogy anyám mellett egy egész évig kibírta." Az alma nem esik messze a fájától, gondolta Petra, és megremegett. Lehetséges, hogy Liam ugyanolyan, mint az apja? Elszörnyedt ettől a gondolattól, és maga sem tudta miért, beszélni kezdett: - Hogy miért nem akarom megmondani az igazat? És te miért nem mondod el, hogy mi okból vettél feleségül? Azt hiszem, itt az ideje, hogy tiszta vizet önts a pohárba. - Az igazat akarod hallani? Valóban az igazat? Amikor Petra megpillantotta a férfi villámló szemét, menten megbánta, hogy nekitámadt. Csakhogy késő volt. Késő bánat ebgondolat. Most már viselnie kell a következményeket. Lesz, ami lesz, nincs visszaút. 7.
FEJEZET
- Biztos vagy benne, hogy tudni akarod az igazat? - nézett a felesége szeme közé a férfi. Tulajdonképpen csak időt akart nyerni, mert nem tudta, mit is mondjon. Hogy miért vette feleségül Petrát? Azért, mert első pillanattól kezdve rajongott érte. Nem ment ki a fejéből. Tudta, hogy a nagyapja szeretné, ha feleségül venné, és azt is tudta, hogy Petra apja is ezt kívánja. Rá sem akart hederíteni a nagyapja terveire, ám amikor megpillantotta Petra Lassitert, lenyűgözte a szépsége, és meggondolta magát. - Igen, biztos vagyok benne - válaszolta Petra határozottan, és bátor, kihívó pillantást vetett a férjére. Liam azon törte a fejét, hogy miként meneküljön ki a csapdából. Néhány órával ezelőtt még megmondta volna az igazságot. Az elmúlt, szerelmes éjszakán majdnem meg is tette. Csak gyávaságból harapta el a vallomást, amely már a nyelve hegyén volt, mert fogalma sem volt róla, hogy Petra mit érez. Most örült, hogy nem beszélt neki az érzelmeiről. Petra nyilván meg sem hallgatta volna. „Azt hiszem, jobban szeretlek, mint gondoltam" - ez volt a nyelve hegyén. Hála istennek, az utolsó percben visszafogta magát. Hiszen Petra úgysem értette volna!
Micsoda egy álnok nőszemély! Egész idő alatt hazudott, az orránál fogva vezette! Pedig mindent megkapott, amit csak akart: szép lakást, ajándékokat. A partin is milyen boldogan viselte a briliáns nyakéket meg fülbevalót! - Nem akarod elárulni? Van egyáltalán valami mondanivalód? - rezzentette fel a gondolataiból Liamet a felesége éles hangja. Ó, de fagyos a tekintete! Ó, de fenn hordja az orrát! Mióta néz rám ilyen megvetéssel? Vagy mindig is lebecsült? Lehet, hogy csak most ismerem meg az igazi Petra Farrellt? Liam már-már rosszul lett ezektől a gondolatoktól. Nem, ő nem Farrell, hanem igazi Lassiter. Kiköpött Lassiter, fűzte tovább a gondolatait. Kék vér csörgedezik az ereiben, és ugyanolyan gőgös, mint az egész famíliája. Vajon tudja-e, hogy az apja megpróbált pénzt kicsikarni az ő nagyapjától, hogy rendbe hozza a birtokviszonyait? Liamnek végigfutott a hideg a hátán a gondolatra, hogy mindezt talán Petra is tudta, mi több, egyetértett vele. Még az is meglehet, hogy az ötlet is tőle származott! A gondtalan költekezést mindenesetre nagyon élvezte. Hát igen, töprengett a férfi, könnyen meglehet, hogy Petra kizárólag érdekből ment bele ebbe a házasságba. A kölcsönös testi vonzalmuk csak hab a tortán. - Van egyáltalán valami mondanivalód? - utánozta Liam a feleségét, és leplezetlen iszonnyal meredt rá. - Ó, igen, nagyon sok mondanivalóm van, ha egyáltalán meghallgatsz. - Hallgatlak - jelentette ki Petra. Igyekezett kemény maradni, ami nem volt könnyű. Ha most kimutatná a gyengeségét, Liam nem ismerne irgalmat. Kénytelen közönyösnek mutatkozni, mert másként nem lesz képes elviselni, ami következik. Jobb tartózkodni, mint lelepleződni, gondolta. - Az a kérdés, hogy miért vettelek feleségül - mondta a férfi, és úgy tett, mintha nem tudná a választ. Petra azonban pontosan érezte, hogy a férfi már eldöntötte, mi lesz a következő lépése, és most csak taktikázik, hogy ráijesszen. És ez sikerült is neki. A nő idegei pattanásig feszültek. Amikor Liam megmozdult, összerezzent. A férfi azonban csak keresztülment a szobán, és lehuppant az ablak előtti karosszékbe. Kinyújtotta és keresztbe fonta a lábát, hátrahajtotta a fejét, és összecsippentett szemmel fürkészte a feleségét. - Tudod te azt jól - mondta. - Azért, mert gyereket akartál? Liam közömbösen vállat vont, mintha ez nem is lenne érdekes. - Ebből sohasem csináltam titkot. Egyébként annak idején te sem. Igaz, helyeselt magában az asszony, de nem szólt semmit. - Meg hát a származásod miatt - fűzte hozzá Liam. Petra ezzel a válasszal nem számolt. Meglepetésében tágra meredt a szeme, és báván bámulta a férjét. Csakhamar azonban észbe kapott, és nyugodtan leült az ágy szélére. Hangsúlyos mozdulattal a térdére húzta világoskék selyem köntösét, és ezzel elárulta a zavarát. - Nem is tudtam, hogy a származásom fontos volt neked - mondta hűvös, semleges hangon, mintha mit sem jelentene neki a dolog. - A nagyapámnak volt fontos - igazította ki a Liam. - Na de miért?
- Úgy gondolta, hogy ez jót fog tenni a családunk tekintélyének, amelyen anyám a felelőtlen és könnyelmű cselekedeteivel csorbát ejtett. A nagyapám szemében óriási szégyen volt, hogy anyám összeállt William Farrell-lel, és törvénytelen gyereket szült tőle. Én lettem a család fekete báránya, mivel ilyen szégyentelen viszonyból születtem. A nagyapám úgy gondolta, ha elveszlek, azzal helyreáll a család becsülete. És ha gyereket is szülsz nekem, azzal végképp eltűnik a szégyenfolt, amely születésem óta mocskolja a családot. - Szóval csak arra kellettem neked, hogy megtermékenyíts... - állapította meg Petra keserűen. Vérig sértődött. Tudta, hogy Liam nem szerelmes belé, de amit most hallott, az felülmúlta a legrémesebb elképzeléseit is. - Csakhogy te szemlátomást nem akarsz gyereket tőlem - felelte a férfi. - Senkitől sem akarok gyereket! - kiáltott fel az asszony, noha a leghőbb vágya volt, hogy gyereket szüljön Liamnek. Ezt azonban nem merte bevallani. - Nem tudok felelősséget vállalni azért, hogy gyereket szüljek a te rideg világodba! - Az én rideg világomba? - villant fel bőszen a férfi szeme, és még job ban elborult az arca. - Mit értesz ezen?! - Egyetlen gyereknek sem kívánnám, hogy ilyen házasságban nőjön fel, mint a miénk. - Kezdetben nem így beszéltél! - Annak idején nem tudtam világosan gondolkodni. Ám azóta észhez tértem, és tudom, hogy egy ilyen rideg házasságban nem szabad gyereket nevelni. A mi házasságunk nem is igazi... - De én szeretném a gyerekünket - vágott a szavába a férfi -, és mindent megadnék neki. Jó apja lennék, nem hiszed? - Igen, biztosan. Csakhogy... Petra nem kételkedett benne, hogy Liam szeretné a gyerekét. Csakhogy vele mi lenne? Megkapná ő is azt a szeretet, amelyre oly kétségbeesetten vágyakozik? Az igazi szerelmet, amely boldoggá tenné, és betöltené a szívében tátongó űrt? - Nos? - kérdezett rá Liam éles hangon. - Mi kell még? - Én is itt vagyok. A férfi oly álmélkodva és értetlenül nézett a feleségére, mintha csak most venné észre, hogy ő is a világon van. Petra legszívesebben elbújt volna valahova. - Mindened megvan, amit csak kívánsz. - Mindenem? A szíved is az enyém? - fűzte hozzá gondolatban, de nem merte kimondani, ehelyett lehajtotta a fejét. Sötét haja függönyként borult az arca elé. - Természetesen. Csak egy szavadba telik. Kérj, és megkapod! - Nem kérhetem - suttogta Petra, és rávillantotta szemét a férjére. - Akkor honnan tudjam, mit akarsz? - kérdezte a férfi kemény, feszült hangon. - Nem vagyok gondolatolvasó, drágám, nem tudom, milyen ajándékot szeretnél éppen. - Nem ajándékról van szó. - Hát akkor miről? Mit akarsz? Hogyan adjam meg, ha nem tudom, mi hiányzik neked? Néma gyereknek anyja sem érti szavát! Petra felsóhajtott: bárcsak ki tudná mondani! Már közel állt hozzá, hogy megtegye, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. - Valami hiányzik - bökte ki.
- Mi? A házasságunk elején nagyon is meg voltál elégedve! - emlékeztette őt a férje. - Igen. De most már nem. Liam felsóhajtott, és két kézzel beletúrt a hajába. - Hát jó. Mennyibe kerül? - Tessék? Petra belefáradt a vitába. Legszívesebben kinyújtotta volna a karját, hogy lesimítsa a férfi összekócolt haját. Úgy elhatalmasodott rajta ez a vágy, hogy kénytelen volt ökölbe szorítani, és a lába közé fogni a kezét. Tapasztalatból tudta, ha megérinti a haját, nem lesz visszaút. - Azt kérdeztem, mennyibe kerül - makacskodott a férfi. - Ha megtehetem, megveszem neked. Csak szólnod kell. - Te tényleg semmit nem sajnálnál azért, hogy gyereked szülessen? Ilyen sokat jelent neked az utód? - Igen - felelte Liam határozottan, és hideg, kemény tekintetet vetett a feleségére. Egy csöppet sem jött zavarba. - Csak nem hiszed azt, hogy megvásárolhatod? - kérdezte Petra. Liam arckifejezése hirtelen elváltozott, és talányosan villant a szeme. Egy másodperc múlva azonban ismét a legnagyobb határozottsággal nézett a feleségére, aki nem tudta mire vélni a röpke elbizonytalanodást. - Jaj, dehogy. Én téged akarlak megvenni, drágám. Sőt már meg is vásároltalak. Ez már több volt a soknál. Petra úgy érezte, tőrt döftek a szívébe, és végze tes sebet ejtettek rajta. Nem is fájdalmat érzett, inkább szörnyű kétségbeesést, amiért a férje ilyen kegyetlenül sértegeti. Tudta azonban, hogy a fájdalom sem fog sokat késlekedni; amint magára marad, meghasad a szíve. - Vedd tudomásul, hogy ez a legnagyobb tévedésed - válaszolta bátran. Nem akarta, hogy Liam észrevegye, mi megy végbe a lelkében. Ám nem ámította magát, tudta, hogy közel az idegösszeomlás. Még csak az hiányzik, hogy a férfi tanúja legyen! Idejében meg kell tőle szabadulnia. Egyedül akart maradni, hogy átadja magát a fájdalomnak és a kétségbeesésnek. - Bármit kínálsz fel nekem, semmi sem lesz elég! Semmit sem akarok tőled, egyáltalán semmit - mondta. - Hazudsz - mondta a férfi halkan. - Tudom, hogy nem gondolod komolyan. - Tévedsz! Nagyon is komolyan gondolom! - tiltakozott a nő. - Jobban teszed, ha elhiszed nekem. Liam ismét cinikus és egyúttal gyanakvó pillantást vetett rá, amellyel át akarta törni a nő védőfalát. Petra már jól ismerte ezt az ártó tekintetet, és úgy érezte, tennie kell valamit, ha meg akarja előzni a katasztrófát. - Ha nem hiszel nekem - kezdte, és már mindegy volt neki, milyen a hangja -, akkor más módon kell értésedre adnom, mi a helyzet. Ezzel kinyújtotta a bal kezét, szétterpesztette az ujjait, és megpróbálta lehúzni az ujjáról az eljegyzési briliánsgyűrűt meg a keskeny arany karikagyűrűt, amelyet Liam egy évvel ezelőtt húzott az ujjára. Csakhogy nem ment. Mintha minden összeesküdött volna ellene. A gyűrűk mintha az ujjára ragadtak volna. Másodpercekig küszködött velük, és már megijedt, hogy pácban marad. Egészen kétségbeesett, ám ekkor lejött az ujjáról a briliánsgyűrű, és csakhamar a karikagyűrű is.
- Lásd, nem hazudok! - kiáltotta, és Liam felé dobta a gyűrűket. Az egyik a férfi vállát érte, a másik a mellkasán kötött ki, majd mindkettő lehullott a szőnyegre. - Többé nem akarom viselni a gyűrűidet! Többé nem akarok a feleséged lenni, és nem akarok gyereket tőled! És ekkor bekövetkezett a lehető legrosszabb verzió: Liam rezdületlen maradt. Egész idő alatt moccanatlanul ült a karosszékben, szempillája sem rezdült. Nem hatott rá a jelenet. Hűvös, részvétlen tekintettel nézte végig a drámát. Semmiféle érzelmet nem mutatott. Petrának összeszorult a torka. Úgy érezte magát, mint egy rovar a boncasztalon. Mondj már valamit! - nézett kérlelő tekintettel a férjére. A csönd úgy marta az idegeit, mint a méreg. Ekkor Liam vett egy mély lélegzetet. - Szóval nem akarsz gyereket? - kérdezte jegesen. - Nem akarok - erősítette meg Petra, és maga lepődött meg a legjobban a saját hűvös hangján. Nem hiába tett meg minden tőle telhetőt, hogy kemény és kérlelhetetlen maradjon. - Azért vettelek el, hogy gyereket szülj - mondta a férfi semleges hangon. - Nem leszek a tenyészkancád! Sem a tiéd, sem a nagyapádé! A férfi végre megmoccant, de nem lehetett tudni, mire készül. Összehúzott szemmel, összeszorított szájjal nézett a feleségére, aztán, mint aki meggondolta magát, megrántotta a vállát. - A te döntésed - vetette oda, majd hirtelen felpattant. Feltornyosult a hatal mas teste, kifeszült a széles válla. - Elfelejtetted, miben állapodtunk meg? - szólalt meg fagyosan. Ha nincs gyerek, nincs házasság sem. Vagy mindkettő, vagy egyik sem. Világos? - És ha már egyiket sem akarom? Petra megrémült a tulajdon szavaitól. Immár elvesztette az önuralmát. Megfontolás nélkül, habozás nélkül mondta ki a szörnyű mondatot, pedig egyáltalán nem tartott itt. Csak meg akart szabadulni a férfitól, hogy egy kicsit egyedül lehessen, és átadhassa magát a fájdalmának. Nem akart ilyen messzire elmenni. - Ha nincs gyerek, nincs házasság sem - ismételte meg Liam. - És ha nincs házasság, nincs pénz sem. Ez ilyen egyszerű. Petra meghökkent: hát Liam tényleg azt hiszi, hogy a pénz miatt meg fogja változtatni a döntését? Hogy ilyen üres nőszemély? De hiszen ez nem kérdés, gondolta szomorúan. A férje valóban így vélekedik róla. Különben miért mondta volna, amit mondott? Petrának már védekezni sem volt ereje. - Na mi van, nem tudsz dönteni, drágám? Az előbb még azt mondtad, hogy nem vagy megvásárolható. Petra legnagyobb meglepetésére Liam elnevette magát. Csakhogy ez nem szívélyes, hanem gyűlölködő, már-már ördögi nevetés volt. - Amikor hozzám jöttél, drágám, valamivel nem voltál tisztában - magyarázta gunyorosan. - A házasságot, feltételezem, eszköznek tekintetted ahhoz, hogy rátedd a kezed Hewland Halira meg a családi birtokokra. A nagyapám azonban nem naiv. Ha nem tudok törvényes örököst felmutatni, amíg él, akkor az egész vagyon egy állatmenhelyre száll, a kegyelemkenyéren élő kiszolgált versenylovaké lesz. Így rendelkezett a testamentumában.
Petra nem akart hinni a fülének. Tudta, hogy Joshua Hewland makacs, kemény öregember, de ezt azért nem képzelte róla. Milyen ember az, akinek úgy tele van a szíve gyűlölettel és haraggal, hogy képes kitagadni az örökségből az egyetlen unokáját? - Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! - De bizony igaz! Mint mondtam, ha nincs gyerek, nincs pénz sem. Ilyen egyszerű. A válás számításba sem jöhet, mert a vagyon ez esetben is az állatmenhelyre száll. Légy ezzel tisztában! Ez a nagy helyzet. Nincs kiút. Ezzel Liam sarkon fordult, és elindult az ajtó felé. A gyűrűk még a szőnyegen hevertek. Liam megvetően félrerúgta őket az útból, és a két gyűrű az ágy alá gurult. Ez a mozdulat félreérthetetlenül elárulta, mit tart a házasságáról meg a feleségéről. Petrának majd megszakadt a szíve. - Hova mész? - kérdezte tétován, maga sem tudta, miért. Egyre jobban összeszorult a gyomra a félelemtől. Attól tartott, hogy Liam mindörökre távozik az életéből.
Kimegyek
- szólt vissza a férfi a válla fölött, anélkül hogy megállt volna. - Ki kell mennem a házból, friss levegőre van szükségem. Itt birtoklási vágytól, hamisságtól és csalástól bűzlik a levegő. Mindjárt megfulladok. - A küszöbön meg egyszer visszafordult, és megvetően tetőtől talpig végigmérte a feleségét - A te helyedben kihasználnám az alkalmat, és mindent alaposan átgondolnék. Döntsd el, mit akarsz, és mire vagy hajlandó annak érdekében, hogy megkapd, amit akarsz! - Már megmondtam... - kezdte a nő Liam egy legyintéssel a torkára forrasztotta a szót. - Tudom, mint mondtál. De aztán én is megmondtam, hogy semmit sem nyersz azzal, ha elmész, viszont ha maradsz, akkor minden a tiéd. Ha még több pénzt akarsz, drágám, akkor nem válhatsz el tőlem. Biztos vagyok benne, hogy megjön az eszed - Arra várhatsz! Petra maga sem tudta, komolyan gondolta-e, amit mondott. Már azt sem tudta, szeretie még ezt az embert, vagy gyűlöli. Egyvalamiben biztos volt: Liamnek édes mindegy, mit érez iránta. - Majd meglátjuk - válaszolta a férfi hűvösen, semleges hangon. - Dönts a válás mellett, ha feltétlenül akarod, de ne felejtsd el, ez esetben semmit sem kapsz! - jelentette ki, és távozott. Petra hallotta becsukódni az ajtókat, hallotta a férfi lépteit a lépcsőről, majd az előszobából, és eközben lassan felfogta, mit jelent a magány. Liam nélkül oly üresnek és hidegnek érezte a szobát! Oly magányos volt, oly elveszett. - Liam! - kiáltotta, habár a férfi már rég kiment. - Liam, kérlek, ne menj el! Maradj itt, és beszéljünk! Talán még mindent helyre tudunk hozni. Kérlek, gyere vissza! - csuklott el a hangja. Szavaira csak néma csönd volt a válasz. A férfi léptei már rég elhaltak. 8. FEJEZET Mit tettem! Mit tettem! Liam zaklatott szívvel sietett le a lépcsőn. Maga sem tudta, mi ütött belé, miért hazudozott Petrának. Na jó, nem minden volt hazugság, gondolta. A nagyapja tényleg makacs, önfejű öregember, de hogy a vagyonát egy állatmenhelyre
hagyná, az csak puszta fenyegetés volt az öreg részéről. És még ha így történne is, ő akkor is gazdag ember maradna. Az apjától örökölt kevés jó között ugyanis ott volt az, hogy kitűnően tudott bánni a számokkal. Kiválóan spekulált a tőzsdén, és nagy vagyonra tett szert. Akkorára, hogy fényűző életet tud biztosítani a családjának anélkül, hogy bármikor munkába kellene állnia. Tény, ami tény, az apai ági leszármazása miatt nem örvend valami nagy tekintélynek, és az ősei között sincs annyi nemes, mint Petra családfájában. A kutyabőrnek azonban szemlátomást nemcsak a nagyapja, hanem a felesége is nagy jelentőséget tulajdonít. Petra úgy viselkedett vele, mintha vagyon nélkül maradna, ha nem örökölné meg a nagyapja birtokait. Liam legalábbis így értette, és ezen töprengett, miközben ingerülten felvette a meleg téli dzsekijét, és sötét képpel szemlélte a hallban álló, feldíszített karácsonyfát. A karácsonyból, úgy látszik, nem lesz semmi. Amikor egy évvel ezelőtt összeházasodtak, örült, hogy végre neki is lesz családja, és Petra hamarosan teherbe esik. Tényleg azt hitte, hogy a felesége ugyanúgy vágyik egy gyerekre, mint ő. El sem tudta volna képzelni, hogy Petra birtoklási vágytól hajtva vagy hasonlók miatt hazudik neki. Azt hitte, ők ketten másmilyenek, mint a szüleik meg a nagyszüleik. A pénzsóvárságával azonban Petra a szüleire ütött. Ő, Liam, olyan lett, mint egy marionett, akit tetszés szerint lehet rángatni. Kár ezen morfondírozni, gondolta, miközben begombolta a dzsekijét. Miért nem hagyja elmenni ezt a pénzéhes, hazug asszonyt? Miért akarja megakadályozni abban, hogy valóra váltsa a fenyegetését, és elváljon tőle? Azért, mert azt akarja, hogy maradjon mellette. Az ördögbe, szitkozódott magában, az ördögbe... Jaj, de ostoba vagyok! Sohasem gondolta volna, hogy ilyen rosszra fordulhat minden. Annak idején gondolkodás nélkül kérte meg Petra kezét, mert mindig maga mellett akarta tudni őt. Addig soha életében nem gyulladt úgy lángra egy nőért. Igaz, hogy a kapcsolatuk nem volt olyan romantikus, mint az ismerősök hitték, de ő biztos volt benne, hogy feleségül akarja venni Petrát, és hogy a házasságuk sikeres lesz. Sok közös vonás volt bennük, tisztelték-becsülték, kívánták és megértették egymást. És mindketten gyereket akartak. Nem, ez nem így volt. Petra igazából nem is akart gyereket. De én akartam őt, ismerte be magának Liam, és ez vakká tett. Nem gondolkodtam, kizárólag az ösztöneimre hagyatkoztam. És azt is beismerte magának, hogy még mindig kívánja a feleségét, méghozzá nagyon. Mi több, esztelenül. Ilyet egy józan férfi nem engedhetne meg magának. Ostobaság volt, hogy nem engedte el, hadd menjen. Kizárólag azért találta ki ezt a buta történetet az állatmenhelyről, hogy eltántorítsa őt a válástól. Amikor elhaladt a súlyos tölgyfaajtó mellett, furcsa hangokat hallott, és hátrafordult. De néhány másodperc múlva minden elcsendesedett, és ő azt hitte, hogy csak a képzelete játszott vele. Levegőre van szükségem, gondolta, futnom kell egyet, hogy kitisztuljon a fejem. Már maga sem tudta, mit akar. Az egyik pillanatban megvetette a feleségét és megvetett mindent, ami vele kapcsolatos, a következő pillanatban azonban elviselhetetlennek találta a gondolatot, hogy a jövőben nélküle éljen. Mégsem kellett volna feltartóztatni!
Hogy lehetett ilyen ostoba, ilyen gyönge! Liam megperdült a sarkán, és elindult visszafelé. Rá fog parancsolni Petrára, hogy tűnjön el az életéből, és soha többé ne térjen vissza! Nem akarja látni többé azt a szép arcocskáját. Szépnek szép, az kétségtelen, csakhogy hazug is. Ám amikor rátette a lábát az első lépcsőfokra, már tudta, hogy úgysem teszi meg. Ha most visszamegy a hálószobába, és megpillantja Petra sudár, karcsú alakját a testéhez tapadó selyem köntösben, hosszú, sötét haját, amely oly lágyan keretezi szépséges arcát, kék szemét... Nem, nem lenne rá képes. Valószínűleg a karjába ragadná és hevesen, szenvedélyesen csókolná, az ágyra fektetné, és... Már a gondolatra is begerjedt. Elég volt elképzelnie, amint a nő alatta fekszik, finoman, csábítón illatozik a bőre, résre nyitja az ajkát, s a teste íjba feszül... Ha Petra most elindulna felé, ugyan mit tenne... Szembe kell néznem a valósággal, gondolta. Bolondulok ezért a nőért, és sohasem akarnék megszabadulni tőle, hacsak... Liam lassan visszament az előszobába, nekidőlt a falnak, és keresztbe fonta a karját. Eszébe jutott valami. Talán mégiscsak van kiút! Talán kielégítheti a pénzsóvár feleségét, és neki is meglesz mindene, amire vágyik! Minél tovább töprengett, annál jobban meggyőződött, hogy a dolog menni fog. Nemsokára a markában tartja majd a nőt! Mindent el fog érni, amit akart, és Petra is megkapja azt, amiről álmodozott. Egyelőre azonban csak főjön a saját levében! Ő most okvetlenül elmegy sétálni, s mire visszaér, talán már lehet beszélni Petrával. Elő fog állni az ajánlatával. Petra kénytelen lesz elgondolkodni a jövőjén, vissza fog riadni attól, hogy vagyontalan maradjon, és nyilván boldogan elfogadja a kompromisszumot, amelyet felkínál neki. Habozás nélkül bele fog egyezni, gondolta Liam, és ádáz mosoly ült ki az ajkára. Amikor kilépett a házból, észrevette, hogy hull a hó. A ház előtti gyepet meg a kapubejárót vékony hólepel fedte. A súlyos, szürke felhők meg az ólomszürke ég még több havat ígért. Fújt a szél, és ez jól illett Liam lelkiállapotához. Feltűrte a gallérját, és a dzsekije legfelső gombját is begombolta, hogy ne fázzon. Ekkor ismét furcsa hangokat hallott. Mintha valaki halkan sóhajtozna, nyöszörögne... Ilyesmit még sohasem hallott a környező erdőkben. Állat nem lehet, mert az erdő vadjainak és madarainak hangját jól ismerte. Amikor tovább ment, felfedezett egy kartondobozt. Meglepetésében földbe gyökerezett a lába, és tágra nyílt szemmel meredt a dobozban megbúvó batyura. Nem akart hinni a szemének. - Hát te hogy kerültél ide? Petra nagy nehezen beletörődött, hogy Liam egyelőre nem jön vissza, mégis ott maradt a hálószobában az ágyon ülve, fülelt és várt, még ha értelmetlenül is. Tudta, hogy a férje nagyon mérges rá. Ő pedig olyan határozottan visszautasított mindent, hogy Liam biztosan nem fog békejobbot nyújtani. Petra dideregni kezdett a vékony köntösében. A félig behúzott függöny szárnyai között látta a súlyos hófelhőket meg az ólomszürke eget, és tudta, hogy hideg, barátságtalan decemberi nap áll előtte, valószínűleg havazni is fog.
Fehér karácsony, gondolta a zuhany alatt. Gyerekkorában szerette a havat. Szívesen, gyakran játszott az udvaron, hóembert, hó kunyhót épített, és az apjától örökölt régi szánkón leereszkedett a dombról. Az idén kimaradnak a téli örömök, gondolta, miközben végigcsorgott a testén a jó meleg víz. Nincs senkije, akivel hógolyózhatna vagy szánkózhatna. A rettenetes jelenet után, amely közte meg Liam közt lezajlott, örülhet, ha a férje egyáltalán itthon marad karácsonykor. Petra nyomorúságosan érezte magát, elzárta a csapot, és a törülköző után nyúlt. Habár átmelegedett a forró víztől, didergett. Inkább belső hidegség volt az, ami eltöltötte, mert nagyon nehéz volt a szíve. És ez még sokáig így marad, gondolta. Talán örökre... Miután megtörülközött, valamivel jobban érezte magát. Felvette a farmernadrágját meg egy meleg kasmírpulóvert, fényesre kefélte a haját, és lófarokba kötötte. A sminkről lemondott, hiszen egyedül volt a házban. Csak bekrémezte az arcát, s amikor belenézett a tükörbe, elfintorodott. Szörnyen nézek ki, gondolta fájdalmasan. Rátört a női hiúság, és mégis kifestette a szempilláját, de a szeme alatti sötét karikák ettől nem tűntek el, és orra meg a szája körül is elmélyültek a ráncok. Különleges korrektorral kellene eltakarni őket, de ehhez nem volt kedve. Úgysincs ma senki itthon, minek fáradozzak? Igaz, Liam nyilván haza fog jönni, gondolta, de úgysem néz majd rám, hiszen haragszik. - Petra! - harsant fel hirtelen a férfi hangja az előszobából. A nő csodálkozva letette a sminket. Tényleg Liam lenne az? Nem hitte volna, hogy ma még hallani fogja a hangját. Talán csak nem képzelődik? Hiszen Liam már biztosan messze jár. Egyszeriben eszébe jutott, hogy nem hallotta az autóját. - Petra! Hol vagy? Nem, nem képzelődött. Ez valóban Liam. Meggondolta volna magát? Másként látja már a dolgokat? Ilyesféle gondolatok cikáztak a fejében, miközben az ajtóhoz sietett. Ha Liam kész megbocsátani és mindent elfeledni, ha megcsókolja, ő nem fog akadályt gördíteni a békülés elé. Jaj, de boldogan kibékülne! - Petra! - Megyek! Liam hangja elég ingerülten hangzott, de hát ez érthető is. Egyébként sem türelmes alkat, gondolta a nő. Nyilván azért ilyen izgatott, mert nem tud tovább várni, beszélni akar vele, de rögtön, és pontot tenni a vita végére. Petra áthajolt az emeleti korláton, és lenézett a hallba, de sehol sem látta a férjét. - Mi baj? Mit akarsz? - kiáltotta. - Azonnal gyere le! Segíts! - kiáltotta vissza a férfi. Elég éles volt a hangja, és Petra ettől megszeppent egy kicsit, annak viszont örült, hogy a segítségére lehet. - Rögtön! Habár nem tetszett neki, hogy a férfi már megint parancsolgat, engedelmeskedett. Rá sem hederített arra, hogy mit sugdos a lelkében egy belső hang, és lerohant a lépcsőn. Siettében az utolsó három lépcsőfokot átugorta, és térdre esett. Néhány másodpercig eltartott, míg visszanyerte az egyensúlyát, felállt, és szemben találta magát a férjével. A szíve vadul vert, és ragyogó szemmel, kipirult arccal nézett Liamre.
- Itt vagyok. Mi baj? Mit... - Elnémult, mert Liam arca változatlanul komor volt. Összehúzott szemöldökkel, sötét ábrázattal és üveges szemmel állt előtte. Valami történt, gondolta Petra, és ekkor észrevette, hogy Liam valamit tart a hóna alatt. Öröm nyilallt a szívébe, és elállt a lélegzete. - Liam! - kiáltotta. - Mi ez? A férfi egy kartondobozt szorongatott, amely karácsonyi ajándékpapírba volt csomagolva. Ajándék? Nem, az nem lehet, gondolta, hiszen amikor Liam elhagyta a hálószobát, távolról sem volt olyan hangulatban, hogy ajándékvásárlásra gondoljon, hacsak nem a válókeresetet csomagolta karácsonyi papírba. A táncoló hóemberek azonban nem az ő ízlésére vallanak. Ez egy olcsó, hitvány csomagolópapír, Liam pedig mindig ügyelt a minőségre meg a stílusra. Aztán meg a doboz fel volt nyitva. Petra valami fehéret, vattásat látott benne, de nem tudta kivenni, mi az. Miközben földbe gyökerezett lábbal álmélkodott, halk nesz hallatszott a dobozból, és a vattás fehér batyu megmozdult. - Liam! - Fogd! - nyújtotta át neki a dobozt a férfi. Petra automatikusan nyújtotta a karját. - Mi ez? Amikor meglátta, hogy mi van a dobozban, elállt a lélegzete. Egy angyalarcú, alvó kisbaba volt az, puha fehér pólyába göngyölve. - Liam, ez egy kisbaba! - kiáltott fel. - Az - felelte a férfi révülten. - Tegyél nekem egy szívességet, és vigyázz rá egy kicsit! - Vigyázzak rá? Honnan van ez a gyerek? Mi a szándékod? A férfi rá sem hederített a záporozó kérdésekre, szó nélkül sarkon fordult, és az ajtóhoz ment. - Liam! - ragadta meg a kezet a nő, miközben a másik karjával görcsösen magához szorította a dobozt. - Mit jelentsen ez? Hol... - Meg kell találnom az anyját - mondta a férfi, mintha gondolatban már nem is lenne ott. - Talán még itt van valahol a környéken. - Liam, kérlek! Nem értem! Hogy került ide ez a gyerek? Ki az anyja? - Az ördögbe, hát honnan tudjam! - rivallt rá Liam az asszonyra. A durva hang felébresztette a kisbabát. - Itt találtam az udvaron - fűzte hozzá már halkabban. Petra látta, hogy a férje még mindig nem gyűrte le a dühét. Erről tanúskodott a hűvös tekintete s a szemében ülő idegenség. Sőt még rosszabb lett a kedve, mint volt. - Nem tudom, ki hozta ide, de még nem érhetett el messzire. - Ide? - ámuldozott Petra, és kinézett az ablakon. Pelyhekben hullott a hó, és beborította a földet. - Ilyen időben? - Én is látom, hogy havazik - rivallt rá a férfi. - Épp ezért kell megtalálnom a gyerek anyját. Hajlandó vagy addig gondoskodni a babáról, vagy nem? - Van más választásom? - emelte fel a hangját Petra, de rögtön megbánta, hogy ilyen pökhendien válaszolt. - Jaj, bocs. Természetesen meg kell keresned az anyát. Én addig elleszek a kicsivel. Liam szeme felcsillant, és hálás tekintetet vetett a feleségére. - Kösz - bökte ki nagy nehezen. - Sietek vissza. Ebben a zacskóban találsz két üveg tejet meg egyéb holmikat - mutatott egy dugig telt nejlonzacskóra, amely a padlón állt a fal mellett.
- Minden rendben lesz - felelte Petra, remélve, hogy Liam nem veszi észre rajta, mennyire szorong. Itt valami nem stimmel, gondolta. Mi történt? Úgy érezte, valami sötét vész közeleg, és hatalmas károkat fog okozni. - Egyébként - állt meg a küszöbön Liam, s a nyitott ajtón máris befújta a havat a szél. Egyébként Alice-nek hívják. Sietek vissza. Petra már nem tudta neki feltenni a kérdést, amely a nyelve hegyén volt, mert Liam egy pillanat alatt eltűnt a hóesésben. - Honnan tudja a nevedet? - kérdezte az alvó kisbabát. - Honnan tudja, ki vagy? Persze nem kapott választ. Mosolyogva becsukta lábával az ajtót. - Itt hideg van. Nem egy ilyen csöpp lénynek való. Inkább bemegyünk a melegbe. A nappaliban sötét volt. Petra óvatosan letette a dobozt a kanapéra, majd széthúzta a nehéz függönyöket. Ekkor ismét eszébe jutott az elmúlt éjszaka. A szenvedélyes vágy, amely elragadta őket... Nem derítette jobb kedvre az emlék, ellenkezőleg, csak ingerült lett tőle. Nem is tudta, miért érzi magát ilyen rosszul. Percekig nézte magát a nagy állótükörben. Hiszen már régóta tudja, hogy Liam nem szerelmes belé. Csak azért vette el, mert gyereket akart. Miért bántja most ennyire a férfi hidegsége? Nem újdonság ez... A fájdalom azonban nem szűnt. Petra mélységesen sértve érezte magát, és a seb, amelyet kapott, gyógyíthatatlannak tűnt. Mégsem volt könnyű belátni, hogy a boldogságról szövögetett álmai örökre beteljesületlenek maradnak. A kemény szavak, melyeket Liam a hálószobában zúdított rá, széttörték a reményeit. Nem, Liam sohasem fogja őt szeretni, sohasem lesz neki több mint egy nő, aki gyereket szülhet. - Jaj, kicsim, nyilván te leszel az egyetlen baba, akit ringathatok - dünnyögte szomorúan az alvó gyermeknek, majd fölé hajolt, és megsimogatta az arcocskáját. Hacsak nem szülök Liamnek egyet, és bele nem törődöm abba, hogy nem szeret. Ez a gondolat túlságosan fájdalmas volt. Petra szemét könnyek lepték el, és nőttönnőtt benne a kétségbeesés. Hogy vállaljon egy ilyen jövőt? Ha valóban gyereket szülne Liamnek, folyton szembesülnie kellene azzal, hogy a gyerek apja nem szereti őt, és az elviselhetetlen lenne. És ha majd felnő a gyerek, és kérdéseket szegez neki, mit válaszoljon? Hogy nézzen a kislánya vagy a kisfia szemébe, ha majd megkérdezi, hogyan születnek a gyerekek? „Ha két ember szereti egymást, akkor összebújnak" - mondta volt az édesanyja annak idején. Ő azonban ilyet nem mesélhet majd a gyerekének. Amikor eszébe jutott az édesanyja meg ez a gólyamese, nem tudta tovább visszatartani a könnyeit. „Vannak emberek, akik csak a szexet ismerik, kislányom. De ha két ember mélységesen megérti egymást, akkor az már szerelem." Most, amikor sok év múltán Petrának eszébe jutott ez a mondat, alaposan meggyötörte, és sziklaként nehezedett a szívére. Ő szerelemből feküdt le Liammel, akit viszont csak a szex érdekelt. - Jaj, Alice, mitévő legyek? - sóhajtott fel, és hagyta, hadd folyjanak a könnyei. A baba talán meghallotta, hogy szólítják, vagy Petra zokogása zavarta fel álmából, mindenesetre megmoccant, és felnyitotta kék szemét. Pislogott egyet, és hangosan sírni kezdett, majd mintha érezné, hogy teljesen idegen környezetbe került, elkezdett bömbölni. Valamit kezdeni kellett vele. 9. FEJEZET
Már esteledett, mire Liam hazaért. Napközben elállt a hóesés, de most újra havazni kezdett. A kocsibejárót meg a gyepet lassan vastagodó hótakaró borította. A férfi sóhajtva vetette le a dzsekijét, és felakasztotta a fogasra, majd topogni kezdett a lábtörlőn, hogy leverje a cipőjéről a havat. Átfázott, éhes volt, mint a farkas, és irtó rossz volt a kedve. Nem sikerült megtalálnia a gyermek anyját. A kudarc mélységesen nyomasztotta. Hol lehet Lucy? Mindenütt kereste. Vagy mégsem mindenütt? Hova bújhatott? Liam borús arccal nyitott be nappaliba, az elé táruló látvány azonban elkápráztatta. Petra törökülésben ült az aranyszínű kanapén, és egy kis batyut tartott a karjában, a kis Alice-t. A baba feje szilárdan nyugodott a könyöke hajlatában, a másik kezében egy cumisüveget tartott, a kicsi pedig elégedetten, lassan kortyogva szopta a tejet. A szobában nem égett a villany, de Petra tüzet gyújtott a kandallóban. Figyelmesen, kedvesen nézegette a gyereket, a lángok rózsaszínje visszaverődött az arcán. A látványtól Liamnek elállt a lélegzete, és hangosan felsóhajtott. Élete legnagyobb vágyát látta megvalósulva. Annyira fogva tartotta a kép, hogy mozdulni sem bírt, és földbe gyökerezett lábbal, némán nézte Petrát meg a csecsemőt. Az asszony hirtelen felemelte a fejét. - Végre itt vagy! Már azt hittem, haza sem jössz többé. Volt a nő hangjában valami, ami szíven szúrta a férfit, és amúgy is rossz hangulata még jobban megromlott. - A gyerek anyját kerestem, nem akartam nélküle hazajönni - mondta. - És? Megtaláltad? Hol van? - kérdezte Petra. - Fogalmam sincs. Azt hiszed, hazajöttem volna, ha tudom, hol kereshetném még? - Micsoda? Nem találtad meg? - kérdezte Petra kétségbeesve. Liam még nála is kétségbeesettebb volt. - Úgy nézek ki, mint aki sikerrel járt? - rivallt rá a férfi, és felkapcsolta a villanyt. Ismét ránézett Petrára, de a látvány már elvesztette a bűbáját. Illúziónak bizonyult, melynek vajmi kevés köze van a valósághoz. Beképzelt magának valamit, ami megfelelt a vágyálmainak, és azt látta, amit látni akart, nem a valóságot. - Nem látod, hogy egyedül vagyok? - kérdezte ingerülten. - Én csak azt gondoltam... Abban bíztam... Liam tudta, hogy miben bizakodott a felesége. Az elégedetlen hangja elárulta. Azt remélte, hogy meg fogják találni az anyát, és ő megszabadulhat a csecsemőtől. Most mérges, hogy rajta maradt a felelősség. - Sajnálom, hogy csalódást okoztam neked, de nem találtam meg. Senki sem látta. Senki sem tudott segíteni. Liam máris elvesztette az illúzióit. Petra nem anyás természet. Amikor belépett, csak a képzelete játszott vele. Nem véletlenül. Küszöbön a karácsony, amihez hozzátartozik a gyermekét ringató madonna képe. Minden második képeslap ezt a jelenetet ábrázolja. Napközben, amíg Lucyt kereste, többször is elment a falusi templom előtt, és megnézte a betlehemet. Az egyméteres, fából faragott figurák nagyon élethűek voltak. Mária arca oly kedves volt... Amikor benyitott a szobába, ostoba módon azt hitte, hogy Petra arcán is ugyanazt a kedvességet látja. Elég nevetséges dolog Petrát összehasonlítani Szűz Máriával. Azelőtt is voltak illúziói a feleségéről, ez azonban tényleg több a soknál.
Csak most ébredt rá, miért indult fel annyira, amikor belépett a szobába. Petra hangja kifejezetten barátságtalanul csengett. „Már azt hittem, haza sem jössz többé" - mondta ingerülten. Pillanatnyilag Liamnek csöppet sem volt olyan érzése, mintha hazaérkezett volna. - Kudarcot vallottam - mondta. - Kár. Most mi lesz? - kérdezte Petra. A baba az utolsó cseppig kiszívta az üvegből a tejet, és böffentett. Petra mosolyogva nézett rá. - Kitűnő étvágya van a csöppségnek. Dél óta már másodszor evett. Jól van, Alice, csak növeszd a hasikód - gügyögte, majd a vállára fektette a babát, és óvatosan megveregette a hátacskáját. A gyermek fáradtan ráhajtotta a fejét Petra vállára, és lecsukódott a szeme. Végül még egyet böfögött, és elszunnyadt. - Jó kislány vagy - dicsérte meg Petra a kicsit, és vidáman elmosolyodott. Kisvártatva azonban ismét erőt vett rajta valami furcsa ingerültség. – Tisztába teszem. Biztosan visszaalszik majd gyorsan. Nem adnád ide azt a táskát? Abban vannak a pelenkák. Petra inkább beszélt, csak ne kelljen arra gondolnia, hogy mi jár a férje fe jében. Fogalma sem volt, min tűnődik annyira. Az imént, amikor Liam felkapcsolta a villanyt, és ő megpillantotta a sötét arcát, elment a kedve mindentől. A férfi már akkor sem volt beszámítható, amikor elhagyta a házat, de mire visszaért, még borúsabb lett. Petra érezte, hogy valami nagyon nincs rendben vele, és ez nyugtalanította. Liam átnyújtotta a táskát, és szúrósan a felesége szemébe nézett. - Csináljam inkább én? - Tudsz pelenkázni? Liam arca úgy elfanyalodott, hogy Petra elnevette magát, csakhamar azonban az arcára fagyott a mosoly, mert a férfi szeme ismét haragosan villant. - Hagyd csak, majd én tisztába teszem - mondta az asszony. - Egész nap talpon voltál. Merre jártál? - Az egész falut tűvé tettem, sőt még Holtonba is elmentem. - Hát akkor elég sokat talpaltál. Méghozzá ilyen időben. - Eleinte nem havazott ennyire. Nemrég tört ki a hóvihar. Amikor Petra jobban szemügyre vette a férfit, feltűnt neki, mennyire kimerült. Holt fáradtan dörzsölte a szemét, és idegesen beletúrt a hajába. Petra őszintén megsajnálta, hiszen szemlátomást alig állt a lábán, és lógatta az orrát a kudarcba fulladt keresés miatt. - Nagyon el vagy csigázva. Ettél ma valamit egyáltalán? A férfi nem válaszolt, de az arca mindent elárult. - Mindjárt keresek neked valami harapnivalót, csak előbb tisztába teszem és lefektetem a babát. - Hol fog aludni? - kérdezte Liam tanácstalanul, és egy pillantást vetett a kandalló előtt álló dobozra, amelyben megtalálta a csecsemőt. Elég rozoga doboz volt, valaki ragasztószalaggal foltozta össze. - Abban semmiképp - jelentette ki Petra, és az asztalra mutatott, melyen egy fiók állt, amit nemrég húzott ki a komódból. - Találékony vagy - jegyezte meg a férfi higgadt, semleges hangon.
- Á, dehogy, csak eszembe jutott, hogy valahol olvastam, milyen jó szolgálatot tehet egy fiók, ha nem áll rendelkezésre gyerekágy. Gyorsan kihúztam egy fiókot a komódból, takaróval kibéleltem, hogy jó puha ágyikója legyen a kicsinek. Petra nem számított dicséretre, egy jó szóval megelégedett volna, Liam arca azonban meg sem rezdült, és a tekintete hűvös maradt. Olyan közömbös volt, mintha Petra azt újságolta volna el, hogy mennyibe kerülnek az áruházban a halak. Na de hát mit vártam tőle? Mit vártam ettől az embertől, aki világosan a tudtomra adta, hogy csak a származásom miatt vett feleségül, és csak arra kellettem neki, hogy megtermékenyítsen? - forogtak Petra fejében a keserű gondolatok. Ennek az embernek teljesen mindegy, hogy van-e érzékem a gyerekekhez, van-e bennem szeretet. Neki csak az lett volna fontos, hogy a gyereke örökölje a génjeit, és az ő vére csörgedezzen az ereiben... Petrát annyira nyomasztották ezek a gondolatok, hogy kis híján elsírta magát. Azt hitte, eleget sírt már egész nap, ám ismét könnyek gyűltek a szemébe. Jobbnak látta, ha kimegy a szobából. - Beviszem Alice-t a fürdőszobába, majd ott tisztába teszem - jelentette ki éles hangon, nehogy Liam észrevegye, mennyire elérzékenyült. - Ott gyorsabban és könnyebben fog menni. Te csak ülj le, és melegedj fel! Amint elaludt a baba, adok neked valami harapnivalót. - Á, egy szendvicset én is tudok kenni magamnak. Hagyd csak, és menj a dolgodra! Jobb, ha elkerülöd a konyhát. A főzés nem volt erőssége Petrának, ezt be kellett ismernie. Mégis rosszulesett neki Liam sértő megjegyzése, és a bánata hirtelen átcsapott haragba, amitől felszívódtak a könnyei. - Egy szendvicset meg egy levest azért el tudok készíteni! - csattant fel. - Nem foglak megmérgezni! Liamnek megrándult a szája széle, mintha elmosolyodott volna. Most mulat rajtam? mérgelődött Petra, ám megfékezte a haragját, és visszanyerte a lélekjelenlétét. - Ne felejtsd el, hogy már volt szerencsém megismerkedni a szakácstudományoddal mondta a férfi gunyorosan. Igaza van, gondolta Petra, akinek valóban nem ment valami jól a főzés, pedig az édesanyja remek szakácsnő volt. Ámde nem örökölte meg tőle ezt a tehetséget. A házasságuk elején főzött néhány ételt, de vagy odakozmálta, vagy szénné égette őket. Az ellentéte is előfordult: néhányszor félig nyers ételt tett az asztalra. Később megtanult összeütni ezt-azt, de többnyire átengedte a házvezetőnőnek a sütést-főzést. - Mrs. Dillon főzött levest. Két szelet kenyeret pedig azért meg tudok vajazni - szólt oda a férjének. - Na jó, megkockáztatom. Liam általában nem engedett az elveiből, most azonban megjuhászodott. Petra ebből is látta, hogy nagyon nyomorúságosan érezheti magát. Miért? Ennyire fáradt lenne? Vagy valami más miatt? Olyan közönyös pofát vág, hogy semmit sem lehet leolvasni az arcáról. - Mindjárt jövök. Liam csupán bólintott, és a Petra karjában alvó babára nézett. Kinyújtotta a kezét, és gyengéden megérintette a csöppség arcocskáját, aztán pihekönnyen megsimogatta a buksiját.
A kedves mozdulat meghatotta Petrát. Könnybe lábadt a szeme, és szaporán pislogott, nehogy kicsorduljanak a könnyei. - Tisztába kell tennem - mondta furcsa hangon. - Gyorsan megleszek -fűzte hozzá rekedten. Nem volt könnyű uralkodnia magán. Alig várta, hogy kiszabaduljon a szoba feszült légköréből. Átszelte a nappalit meg a hallt, majd felsietett a lépcsőn. Nem kapkodta el a pelenkázást. Aztán odalépett a mosdóhoz, és hideg vízben jól megmosta az arcát, lehűtötte égő szemét. Csak akkor ment vissza a földszintre, amikor már elég higgadtnak érezte magát. Legszívesebben le sem ment volna, de félt, hogy Liam utána jön, és megkérdezi, hol marad ilyen sokáig. Liam ugyanabban a karosszékben ült, ahol hagyta. A térdére könyökölt, és a tenyerébe hajtotta az állát. Mozdulatlanul meredt a tűzbe, mintha titkos üzenetet akarna kiolvasni a lángok játékából. Ügyet sem vetett Petrára, aki szépen lefektette a kisbabát a rögtönzött ágyikóba. Csak akkor mozdult, amikor a nő néhány perc múlva egy tányér levessel meg egy tál szendviccsel tért vissza a konyhából, és lerakta az ételt a dohányzóasztalra. - Köszönöm - mondta szórakozottan. Szemlátomást egészen máshol jártak a gondolatai. - Liam, itt ez a kislány - kezdte volna Petra, és leült a szemközti karosszékbe. Hallasz? Eltartott néhány másodpercig, míg a férfi felocsúdott, és enyhén megrázta a fejét, mintha meg akarna szabadulni a gondolataitól. - Mi van vele? - nézett Petrára. - Én is ezt kérdezem. Mit fogunk csinálni vele? Nem kellene értesíteni valamelyik hivatalos szervet, például a gyámhatóságot? Liam hirtelen megelevenedett, és szemrehányó pillantást vetett a nőre. - Szó sem lehet róla! - emelte fel a hangját. - De muszáj... - Azt mondtam, nem! - vágott a szavába a férfi olyan hangosan, hogy Petra elszörnyedt. - Elnézést - szabadkozott rögtön. - Nem tájékoztathatunk semmiféle hivatalos szervet. Ha egyszer bekapcsoljuk őket... - De hát muszáj! - szólt közbe Petra. - Az ilyesmi a gyámhatóságra tartozik. Az a feladata, hogy gondoskodjon az elhagyott gyerekekről. - Nem - vágta rá Liam ezúttal halkan és higgadtan, ám annál kérlelhetetlenebb hangon. Petra érezte, hogy hiába is vitatkozna vele, így hát elhallgatott, habár a legszívesebben tiltakozott volna. - Hadd magyarázzam el! - mondta Liam némi habozás után. Petra idegei pattanásig feszültek, és várta a magyarázatot. - A dolog bonyolultabb, mint hinnéd. - Hogyhogy? - Én tudom, ki a gyerek anyja. Petra annyira meglepődött, hogy felpattant a karosszékből. - Hogy?! Te ismered a gyerek anyját? - Itt lakik a faluban. Jól ismerem. Mindig is egy kicsit vad és... beszámíthatatlan volt. - Honnan tudod, hogy ez a... ez a nőszemély... - Lucynak hívják - mondta Liam.
- Honnan tudod, hogy ez a Lucy a gyerek anyja? És honnan tudod, hogy a kicsit Alicenek hívják? - A dobozban találtam egy cédulát, amelyen rajta volt a neve, és még néhány dolog. - Az is, hogy az anyját Lucynak hívják? Liam tűnődve bólintott. - Láthatnám azt a cédulát? - kérdezte az asszony, habár tudta, hogy úgysem fogja megkapni. Liam szemlátomást nem akarta megmutatni. - Nincs nálam. Nyilván elhagytam valahol. De biztosan tudom, hogy ez a bizonyos Lucy a gyerek anyja. És azt is tudom, hogy súlyos problémái támadhatnak, ha a gyámhatóság érdeklődni kezdene iránta. - Miért, most nincsenek súlyos problémái? Miféle anya az ilyen? - Igazad van. Épp erről van szó. Lucy már azelőtt is problémás volt. Rossz társaságba keveredett, és összetűzésbe került a törvénnyel. Nem nagy ügy, de a rendőrség számon tartja őt. Pedig épp a kezébe akarta venni a sorsát. Éppen ezért nem lenne jó, ha ismét feltűnést keltene. Ha a gyámügyhöz fordulunk, az egész ügy hivatalossá válik. És előfordulhat, hogy elveszik tőle a gyereket. - Nem értem, Liam... Szerintem értesítenünk kellene a rendőrséget. - Nem, az fölösleges bonyodalmakhoz vezetne. Néhány napig, legfeljebb egy hétig nem teszünk semmit. Addig megtalálom Lucyt, és elbeszélgetek vele - mondta a férfi, és megragadta Petra kezét. - Petra, kérlek! - nézett a szemébe. - Kérlek, segíts! Petra meg sem szólalt. Dermedten bámult a férfira. Nem akart hinni a fülének: Liam tényleg kért, sőt könyörgött neki! Ilyet még soha nem tett. Még akkor sem, amikor megkérte a kezét. Természetesen tudott kérni a boltokban, az éttermekben és hasonló helyzetekben. De igazi kérés még sohasem hagyta el a száját. - Ennyire fontos neked? Petra nem várt választ. A férfi könyörgése elmondott mindent. Liam némán bólintott. - Adj nekem néhány napot, hogy megkeressem Lucyt. Addig itt maradsz? - Tessék? Petra értetlenül bámult a férjére. Aztán egyszeriben kapcsolt: teljesen elfelejtette, hogy ő volt az, aki válással fenyegetőzött, és el akart menni. Liam azonban szemlátomást nem felejtette el. A kérdése arculcsapásként érte Petrát; vérig sértődött. - Azt akarod, hogy a baba miatt maradjak? - Ha más okból nem... - És te mit szeretnél? - Hiszen tudod. Én még mindig ugyanazt akarom. Azt, hogy tartsuk magunkat a megállapodásunkhoz. Maradjunk együtt, de úgy, ahogy annak idején megbeszéltük. - Házasság és gyerek - suttogta Petra. - Törvényes gyerek - jelentette ki Liam keményen és kérlelhetetlenül. Ismét bezárult, és Petra felfogta, hogy nem kerülhet hozzá közelebb. - Ha nincs gyerek, nincs házasság sem - idézte a férje szavait keserűen. Liam erre nem szólt semmit, csak rámeredt a feleségére. - Mit jelentsen mindez, Liam? Azért akarod megtartani Alice-t, hogy felébreszd bennem az anyai érzéseket? - Anyai érzéseket? - ismételte meg a férfi, és megvetően tetőtől talpig végigmérte a nőt. - Tebenned?
Petra annyira megsértődött, hogy meggondolatlanul kifakadt: - Hogyne ébredhetnének bennem is anyai érzések! De csak akkor, ha igazi férfi az apa! Amint kimondta, máris tudta, hogy szarvashibát ejtett. Másodpercekig mély, vészjósló csönd uralkodott. Olyan feszült volt a légkör, hogy Petra alig kapott levegőt. - Szóval igazi férfi! - ismételte meg Liam fenyegetően kimért hangon. - Én persze nem vagyok az. Petra egy pillanatra lehunyta a szemét; legszívesebben visszaszívta volna az iménti megjegyzését. Már megbánta, hogy kiszaladt a száján. Igazi férfin ő mást értett. Olyasvalakit, aki tud szeretetet is adni, és egy életre szóló kapcsolatra vágyik. Rosszul fejezte ki magát, és Liam félreértette. Amúgy is meg volt győződve, hogy ő, Petra nem akar tőle gyereket, hiába kínál fel neki akár milliárdokat. Amit az imént mondott, csak megerősítette ebbéli hitében. És ennek szörnyű következményei lehetnek. Petra most aztán valóban megrettent. - Én... - kezdte, habár nem tudta, hogy magyarázza meg a tévedését. Csak annyit tudott, hogy meg kell próbálnia lecsillapítani Liam dühét. - Én nem... Csak ekkor ébredt rá, hogy a férje már nincs a szobában. Nyilván akkor hagyta el a helyiséget, amikor ő egy pillanatra lehunyta a szemét. Liam tizenkét óra leforgása alatt másodszor jutott arra az elhatározásra, hogy jobb, ha elmegy, ahelyett hogy további vitába bocsátkozzon. Liam nem kívánt vitatkozni Petrával. Előbb össze akarta szedni magát. Olyan dühös volt, hogy minden kitellett volna tőle, és félt, hogy jóvátehetetlen károkat okoz. Tudta, hogy ha kinyitja a száját, el fogja veszteni az önuralmát. Épp elég baja volt már így is. Arra gondolt, hogy a forró-hideg zuhany talán segít. Ezt jó ötletnek tartotta, és el is indult a fürdőszobába. Csakhogy ez sem segített. Amikor megtörölközött, még mindig lobogott benne a düh, nem tudott mit tenni ellene. Fogta a farmernadrágját, amely egész nap rajta volt, és belevágta a szennyes kosárba. Valami furcsa nesz ütötte meg a fülét, mire kivette a nadrágot a szennyesből. Átkutatta a zsebeit, és Petra antibébi tablettája került a kezébe. Eszébe jutott, mint mondott a felesége: „Nem tudok felelősséget vállalni azért, hogy gyereket szüljek a te rideg világodba". Ezt vágta a fejéhez! Liam pontosan emlékezett minden szóra. És az is eszébe jutott, hogy Petra hozzáfűzte: nem lenne képes gyereket nevelni egy olyan családban, ahol nincs szeretet. Az előbb pedig kijelentette, hogy csak egy igazi férfi mellett ébrednének benne anyai érzések. Liam majd szétrobbant a dühtől. Mindent megadott a feleségének, amit csak akart, és teljesítette minden ígéretét. És az asszony? Az asszony a lába elé hajította a karikagyűrűt. Majd én megmutatom neki! - gondolta bőszen. Szemügyre vette a tablettalevelet: csak két szem hiányzott. Nyilván tartalékol még fogamzásgátlót, gondolta. Biztosan eldugta valahova. Gondosan átkutatta a fésülködőasztal fiókjait, és valóban rátalált még néhány bontatlan csomagra. Gonosz, kárörvendő mosollyal az arcán lesétált a lépcsőn, készen a harcra. Petra még mindig ugyanott ült, ahol hagyta. Ölbe tett kézzel bámult a már alig pislákoló tűzbe. Még izzott a parázs. A leves meg a szendvicsek még ugyanott álltak az asztalon, ahova letette. Amikor a férfi elébe lépett, Petra ráemelte a szemét, de rögtön lehajtotta a fejét, és a szőnyeg egy pontjára szegezte a tekintetét.
- Kihűlt a levesed - mondta. Más nem jutott eszébe. Úgy érezte, hogy egy örökkévalóságig várt Liamre, és fogytán volt a türelme. Az idegei pattanásig feszültek. Miután a férfi magára hagyta, nem volt mitől menekülnie. Pedig legszívesebben felvette volna a kabátját, hogy elhagyja a házat, és soha többé ne térjen vissza. Mégsem tette meg. Először is itt volt a baba. Gondoskodnia kell róla. Nem hagyhatja el, mint ez a Lucy. Másodszor: nem volt szokása kereket oldani a problémák elől. Bármilyen nehézsége támadt, mindig szembenézett vele. - Nem vagyok éhes - mondta Liam mereven. - Legalábbis ételt nem kívánok. Fölösleges volt megkérdezni, hogy akkor mit kíván. Liam olyan csábító és vágyakozó tekintetet vetett rá, hogy Petrának beledobogott a szíve. Máskor azonnal reagált a közeledésére. Most is vágyakozott az ölelésére, a csókjára, és boldogan odaadta volna magát neki. De ha megtenné, ismét ugyanott lennének, ahol a veszekedés előtt voltak. Mindent elvesztene, amit a mai napon nyert. Vagy nem is nyert semmit, inkább csak veszített? Belátta, hogy jelen állapotában nem tudja felmérni, mit nyert, és mit veszített. Vajon az a legrosszabb, hogy Liam mellett marad, noha a férfi nem szereti? Vagy még ennél is rosszabb lenne befejezni ezt a házasságot, ezt a látszatházasságot, és örök búcsút mondani a férfinak, akibe szerelmes? - Mást nem tudok adni. - Nem? - kérdezte Liam behízelgő hangon. - Ugyan meddig fogod kibírni? Vagy talán bosszút esküdtél ellenem? Petra haragos pillantást vetett rá, és abban reménykedett, hogy a férje nem veszi észre rajta önkínzó kétségeit. Mit forgathat a fejében Liam? A férfi könnyű, rugalmas léptekkel átszelte a helyiséget, és megállt Petra mellett. - Nézd csak! - nyújtotta felé a bal kezét, és kinyitotta a tenyerét. Petra megpillantotta a kezében a két gyűrűt. Nyelt egyet. - Szerinted mit csináljak velük? - kérdezte nyugodtan, ám a hangjából kiérződött a leplezett kétségbeesés. - Viseld! Neked vettem őket - felelte Liam. Ez elég ésszerűen hangzott, de Petra túl jól ismerte a férjét. Tudta, hogy valamit forral. - Én pedig visszaadtam. Nem kellenek - mondta. Nem volt könnyű kinyögni ezt a hazugságot. Hiszen boldogan hordta volna továbbra is a gyűrűket! Büszke volt arra, hogy Liam felesége lehet. Legalábbis míg rá nem ébredt, hogy többre van szüksége, mint amennyit a férje nyújtani tud. Nem akart többé úgy élni vele, mint eddig. Nem akarta egy olyan ember mellett leélni az életét, aki képtelen a szeretetre. Mennyit reménykedett, hogy eljön a nap, amikor Liam szerelemre gyullad iránta! Aztán ráébredt, hogy ez a nap sohasem jön el, és megpróbálta kiölni magából a szerelmet. Ám ez lehetetlennek bizonyult. - Nem kellenek - erősítette meg. - Nekem sem - mondta Liam, és ledobta a gyűrűket a dohányzóasztalra. A két gyűrű néhány centimétert gurult, aztán elpihent. Egy soha nem volt szerelem üres szimbólumai, gondolta Petra. - És ezek sem kellenek - folytatta a férfi, és valamit belehajított a tűzbe, ami nyomban elégett. Aztán egy papírdobozt is a tűzbe dobott, amely nagy lángra gyúlva másodpercek
alatt hamuvá porladt. Ez a néhány másodperc azonban elég volt ahhoz, hogy Petra felismerje a dobozt. - A tablettám! - kiáltotta, és felpattant. Megpróbálta kikapni a férfi kezéből a másik két dobozt, amelyet Liam ugyancsak tűzre akart vetni. Nem sikerült, a férfi gyorsabb volt. A másik két csomag is a kandallóban kötött ki. Petra ki akarta őket halászni, mielőtt elégnének, de a férje elkapta a csuklóját, és elvonszolta őt a tűztől. - Ne légy már ilyen ostoba! - rivallt rá. - Majdnem megégetted magad! - Mindegy! - vágott vissza Petra. - Nekem kellenek ezek a tabletták! - Nem, nem kellenek - mondta Liam vészterhes higgadtsággal. - Többé nem lesz szükséged antibébi tablettára. - Hogy mondod? Liam rezdületlen arccal megcsóválta a fejét. - Ettől kezdve fölösleges védekezned. Vagy nálam maradsz, és az enyém leszel, akárhányszor csak akarom, vagy elmész, és akkor sem lesz szükséged rájuk. Ebben az esetben persze benyújtom a válópert. Megesküszöm, hogy ha csak rá mersz nézni bármely más férfira, gondoskodni fogok róla, hogy egyetlenegy centet se kapj sem tőlem, sem a nagyapámtól. Akkor már inkább szálljon az egész vagyon az állatmenhelyre, és legyen a kivénhedt versenylovaké! - jelentette ki Liam határozottan, és maga felé fordította a nőt. Rákényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Petra megkövült arccal meredt rá. Liam már csöppet sem hasonlított arra a férfira, akit oly kétségbeesetten szeretett. - Nos, mit szólsz hozzá, édesem? - kérdezte a férfi gunyorosan. - Döntened kell! Mit akarsz? 10. FEJEZET Petra nem akart hinni a fülének. Tényleg képes ilyeneket mondani az ő szeretett férje? - De hiszen ez nevetséges, Liam! - rivallt rá felháborodva. - Hát egyetlen szót sem értettél mindabból, amit mondtam? Nem akarom folytatni ezt a házasságot - jelentette ki a lehető leghatározottabban, magában azonban hozzáfűzte: legalábbis nem így, mint eddig. - Világosan értésedre adtam, hogy... - Igen, de akkor még nem tudtad, mi áll a nagyapám végrendeletében - szakította félbe a férfi. - Gondolom, most, hogy tisztán látod a helyzetet, másként tekintesz a dolgokra, sokkal reálisabban. - Tényleg így gondolod? Sajnos csalódást kell okoznom neked. A döntésem szilárd, semmit sem változott. Ámbár ma reggel óta más fényben látlak téged. Immár tudom, hogy te egy zsarnoki, más emberek szívével játszó, közönséges fickó vagy! Csak magadra gondolsz! Neked teljesen mindegy, hogy mit művelsz másokkal! Ügyet sem vetsz más emberek érzelmeire. Neked csak az a fontos, hogy megkapd, amit akarsz. - Még te beszélsz?! Te, aki titokban fogamzásgátlót szedtél? Hát te nem játszottál velem? Sőt még hazudtál is! Petra tiltakozni akart, ám belátta, hogy nem egészen tiszta a lelkiismerete, ezért inkább hallgatott. - Elmondtam volna - bökte ki végül.
- Valóban? - kérdezte gyanakvóan a férfi. - És ugyan mikor? Akkor, amikor már elteltél mindazzal a jóval, amit a házasságunknak köszönhetsz? Vagy csak akkor, amikor meghal a nagyapám, és megállapítod, hogy nem kapsz annyit, amennyire számítottál? - Egek, de hiszen ez merő képtelenség! - Akkor áruld már el, mi történt valójában! Vagy azt akarod, hogy találgassak? Petrát Liam sértegetései annyira megsebezték, hogy egy hang sem jött ki a torkán. - Inkább ne, ugye? - folytatta a férfi cinikusan. - És ezzel ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk. Te vagy a soron, drágám! Öt perced van. Dönts: vagy mész, vagy maradsz. Döntsd el, hogy mit vársz a házasságunktól és a jövőnktől. - Van nekünk egyáltalán közös jövőnk? - rebegte Petra halkan. Liam úgy tett, mintha ezen gondolkodnia kellene, majd közönyösen vállat vont. Szemlátomást egyáltalán nem érdekelték a felesége érzelmei. - Tőled függ. Én világosan kifejtettem az álláspontomat: gyereket akarok, és kész. És nem engedhetem meg magamnak, hogy vesztegessem az időt, mert a nagyapámnak lassan elfogy a türelme. Ha a közeljövőben nem tudom elújságolni neki, hogy útban van a baba, ki fogja húzni a nevem a végrendeletéből. És akkor egyikünk sem kap semmit. Pillanatnyilag te vagy az egyetlen jelölt, aki megpályázhatja a gyermekem anyjának a szerepét. - Mindazok után, amit velem tettél, nem várhatod el, hogy valaha is az ágyadba bújjak - emelte fel a hangját Petra, és a kandallóra mutatott, ahol a tablettái porrá égtek. - Az olyan lenne, mintha orosz rulettet játszanék a jövőmmel. - Ahá, szóval tudod, milyen érzés az. Hogy én is képes beszéddel fejezzem ki magam, amikor elhatároztad, hogy fogamzásgátlót fogsz szedni és hazudsz nekem, akkor a mellemnek szegezted a pisztolyt. - Nem hazudtam! - kiáltotta kétségbeesetten Petra. - Nem, dehogy. Elnézést - mondta maró gúnnyal a férfi. - Nem a szemembe hazudtál, csak elhallgattad előlem az igazságot. És ez végső soron ugyanaz. Hihetetlen önzésedben megfosztottál a lehetőségtől, hogy magam döntsek a jövőm felől. Ám most én döntök! Válassz: vagy mész, vagy maradsz. De ha kimész az ajtón, édesem, hidd el, ide többet be nem teszed a lábad! Örökre vége! - Nem tudok maradni. - Akkor el kell menned - szelte át Liam a helyiséget, és kitárta az ajtót. - Dönts, Petra! Én biztosan nem foglak visszatartani. Miközben a legnagyobb határozottsággal cselekedett, Liam azon tanakodott magában, vajon teljesen elment-e az esze. Hiszen minden erejével azon volt, hogy megtartsa a feleségét. Semmi más nem számított. És most kitárta előtte az ajtót! Tényleg képes lesz itt állni, és végignézni, amint Petra kisétál, és eltávozik az életéből? Nem, ezt a nő nem fogja megtenni. Már csak azért sem, mert túl sokat veszítene. Ha a pénz miatt jött hozzá feleségül, a nagyapai öröksége miatt, akkor maradni fog. - Na mi van? El akarsz menni? Mire vársz? Szinte kívánta, hogy a nő valljon színt, és távozzon a sötét éjszakába. Ez azt jelentené, hogy nem olyan pénzsóvár, mint gondolta. Ha elmegy, ő harcolni fog érte. Hagyja, hogy elmenjen. Gyűlölködjön csak egy darabig, addig ő elrendez egyet s mást. Meg kell találnia Lucyt, és rábírni, hogy vegye vissza magához a gyereket. Petra közben talán megnyugszik, és hajlandó lesz visszatérni hozzá. És akkor majd újra megbeszélnek mindent.
El fogja neki mondani, milyen álmokat szőtt a közös jövőjükről. Lesz egy gyerekük, és közös erővel felnevelik... Szép jövőt akart biztosítani a gyerekének, és jó házasságban akart élni. Amióta együtt élnek, arra vágyott, hogy örökre együtt maradjanak. Azelőtt ilyesmit el sem tudott volna képzelni. És azzal is tisztában volt, hogy Petra az egyetlen nő kerek e világon, akitől gyereket szeretne. Már rég elmondta volna neki mindezt, csakhogy rettentően szorongott: lehet, hogy miatta nem lehet gyerekük. Ezért örült, hogy nem árulta el az érzelmeit. Most Petra fogja elárulni neki, hogy mit is érez iránta. - Öt másodperc múlva lejár az időd, drágám. Petrát már csak néhány lépés választotta el az ajtótól. Rákényszerítette magát, hogy elmenjen. Nem, nem képes a férje mellett maradni, ez teljességgel lehetetlen! Liam már annyi fájdalmat okozott neki... Többet nem tudna elviselni. El kell mennem, hajtogatta magában. Egy darabig egyedül akarok lenni, szabadon akarok lélegezni, és begyógyítani a sebeket, melyeket a férjemtől kaptam. Ám e pillanatban felnyögött a kisbaba a rögtönzött kiságyban, és Petra megtántorodott. Tudta, hogy legjobban tenné, ha eltávozna, úgysem lesz belőle sohasem olyan asszony, amilyet Liam elképzelt magának. Hiszen Liam azt várja tőle, hogy minden lelki igény nélkül élje le mellette az életét, és ne legyenek érzelmei. Erre pedig ő teljességgel képtelen. Minek maradjon ott, ahova nem tartozik? Csakhogy itt van a baba: nem feledkezhet meg róla. Hogy hagyhatná egye dül ezt a kis lényt? Jó, Alice nem maradna teljesen egyedül, Liam is megtenne mindent az érdekében. Petra mégis felelősséget érzett a csecsemőért. A babának szüksége van egy nőnemű személyre. így is biztosan hiányzik neki a melegség és a védettség, amelyet csakis az édesanyja tud nyújtani. Petra szilárdan eltökélte, hogy ameddig kell, vállalja a pótanya szerepét. Ha nem marad itt, hogy fog Liam az anya keresésére indulni? Nemrég mondta, hogy kora reggel folytatni akarja a nyomozást. - Rajta, rajta, drágám! - hangzott fel Liam gunyoros hangja, és kizökkentette őt a gondolataiból. - Mire vársz? - Én... én nem megyek el - suttogta Petra. - Hogyan? Mit mondtál, drágám? Petra biztos volt benne, hogy Liam hallotta, amit mondott, csak ki akarja élvezni a győzelmét, és még jobban meg akarja őt alázni. - Azt mondtam, hogy nem megyek el! - sikoltotta Petra, és görcsösen igyekezett talpon maradni. - Nem mehetek el, muszáj itt maradnom. - Tudtam, hogy észhez fogsz térni, és belátod, hogy sokkal előnyösebb számodra, ha maradsz. - Jaj, istenem! Egész másról van szó! - tiltakozott Petra, s amikor megpillantotta férje szemében a gyanakvást, hozzáfűzte: - Nem miattad maradok, hanem a baba miatt. - Ahá, értem - válaszolta Liam leplezetlen gúnnyal. - Tényleg a baba miatt! - dobbantott a lábával Petra a nagyobb nyomaték kedvéért. Nem azért maradok, mert veled akarok lenni, vagy mert egyszer majd egy nagy vagyont fogsz örökölni, hanem kizárólag azért, mert Alice-nek szüksége van rám. Ez az egyetlen okom. Ha azt hiszed, hogy bármikor az ágyadba tudsz vinni, akkor azt tanácsolom, hogy ezt sürgősen verd ki a fejedből. A házasságunknak vége, különösen, ami az együtt alvást
illeti. Akkor sem feküdnék le veled többet, ha ezüst tányéron nyújtanád át a nagyapád egész vagyonát! - Nem?! - Nem! - Na, majd meglátjuk! - túrt bele a hajába Liam. - Megmondom neked őszintén, nem tudom megígérni, hogy tartani fogom magam az általad felállított szabályokhoz. Lehet, hogy te azt hiszed, a házasságunknak vége, ám én más véleményen vagyok - vágta be az ajtót. Petra valahogy baljóslatúnak, vészterhesnek érezte az ajtócsapódást. Olyan véglegesnek hangzott, mintha örökre lezárult volna egy szakasz az életükben, és egy új venné kezdetét, amelyből számára nincs szabadulás, hiába is fáradozik. - Azért vettelek feleségül, mert jobban kívántalak, mint bármely nőt kerek e világon. És ez máig nem változott. A történtek ellenére jobban kívánlak, mint valaha, ha ez egyáltalán lehetséges. Elég rád néznem, máris valóságos testi fájdalmat érzek a roppant sóvárgástól. - Kénytelen leszel elviselni ezeket a fájdalmakat - szegte fel az állát Petra, ám amikor a férfi némán, határozottan elindult felé, elhagyta a bátorsága. Olyan, mint egy ragadozó, gondolta. Én meg a zsákmánya vagyok. Teljesen kiszáradt a torka, és reszketni kezdett, mint a nyárfalevél. A férfi elmosolyodott. Ó, mennyire gyűlölte Petra ezt a mosolyát! Az arca barátságtalan és komor maradt, a tekintete jéghideg, csak a száját húzta el. Oly éles, rezzenéstelen tekintettel meredt rá, oly kihegyezett figyelemmel nézte, mintha hipnotizálni szeretné. A nő egyszeriben halálra ijedt nyuszinak érezte magát, aki bénultan áll a közeledő autó reflektorfényében. - Nem, nem, drágám, nem fog úgy menni, ahogy elképzelted. Nem fogadom el az általad fölállított szabályokat. Felőlem tiltakozhatsz, akkor is le fogok feküdni veled! - Márpedig nem! Én... - nézett a férfi szemébe elszántan Petra, ám aztán visszarettent. - Csak nem akarsz...? Azt nem teheted meg velem... - Nem, azt valóban nem tudnám megtenni veled - csóválta a fejét Liam. - De akkor is le fogok feküdni veled. Hidd el, kedveském. Egyáltalán nem lesz szükség erőszakra. - Nem lesz szükséged... erőszakra...? - hebegte Petra magánkívül. - Férj és feleség vagyunk - mutatott Liam magára, majd rá, s közben az ujja hegyével megérintette az ajkát. Petra hátrahőkölt. - Férj és feleség - ismételte meg még vontatottabban, még lágyabb hangon, és fürkésző szemét a feleségére vetette. Nem kerülte el a figyelmét, hogy amikor gyengéden végigvonta az ujja hegyét ajkának körvonalán, Petra bizony beleborzongott az érintésbe, és kipirosodott az arca. - Jó, férj és feleség, na és? - vetette oda foghegyről Petra. - Csak nem azt akarod mondani, hogy... hogy jogot... - Hogy jogot formálhatok rád? Ezt akartad mondani? - kérdezte a férfi selymes hangon. - Jaj, Petra, tudhatnád, hogy nem erre gondoltam... - Tessék? Akkor mit akarsz ezzel? Petrában már-már új remények ébredtek, ám a férfi egy másodperc alatt porrá zúzta őket. - Nem lesz szükségem arra, hogy kényszerítselek. Felesleges. Önként fogsz megadni mindent, amit akarok. Te magad fogsz elébem járulni. - Soha!
- Dehogynem, drágám! Miért becézgeti őt ilyen kedvesen, mintha tényleg szeretné? Á, csak gúnyolódik folyton, gondolta Petra. - Te magad fogsz elébem járulni, mert nem tehetsz másként. Minket egymásnak rendelt az Úr. Én vagyok számodra az igazi, számomra pedig te vagy az. - Nem! - rázta a fejét kétségbeesetten az asszony, hosszú haja lebbent, és csábító illatfelhőt árasztott. Ó, ha tudná, mit érzek iránta! Ha tudná, hogy ő az én lelki társam, álmaim hőse, az életem értelme. Ám ha tudná, gondolta Petra, gátlástalanul kihasználna. Ellenem fordítaná a tulajdon szerelmemet, és minden előnyét kiélvezné. Aztán megunna, és habozás nélkül elhajítana, mint egy széttört játékszert. Tényleg így lenne? Petra azért nem volt ebben olyan biztos. - Dehogynem! - nevetett fel harsányan a férfi. A nevetése azonban nem szívből jött, és nem is volt őszinte. Nem Petrával nevetett, hanem rajta. - A lábam elé fogsz borulni, drágám! - folytatta gonoszul. - Erre mérget veszek. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy immár egy éve a feleségem vagy. Elhiheted, hogy jól kihasználtam ezt az egy évet. Alaposan megismertelek, édes feleségem! Pontosan tudom, milyen vagy az ágyban. Tudom, hogyan szoktad leereszteni a szemhéjadat, amikor csókollak... - hajolt a nő fölé, és lassan, csábítón, nyitott szemmel szájon csókolta. Petra megpróbált védekezni. Erőnek erejével nyitva tartotta a szemét, ám amikor a férfi a nyelve hegyével végignyalta az ajkát, önkéntelenül lecsukódott a szemhéja, és kéjes sóhaj szakadt fel a torkából. - Tudom, hogyan reagál a tested a testemre - suttogta Liam a szájába, miközben a két tenyerével lágyan simogatta a hátát, és magához szorította őt. Petra reszketett, meglódult a pulzusa, és kalapálni kezdett a szíve. Tudta, hogy Liam figyelmét nem kerülik el a testi reakciói. Amikor a férfi a puha kasmírpulóvere alá nyúlt, és megmarkolta az egyik mellét, szinte a lélegzete is elállt. - Kedvesem, én pontosan tudom, mitől izgulsz fel - suttogta a férfi forrón. - És kamatoztatni fogom e tudásomat. Mi szerelmespár vagyunk, Petra. - Csak voltunk - felelte a nő parázs hangon, ám tudta, hogy nem volt valami meggyőző. - Ez már a múlté, Liam. - Tényleg? Jaj, kedvesem, de hát ezt te magad sem hiszed! A csókjaid egészen másról árulkodnak. És azt is érzem, milyen hevesen dobog a szíved. A melled pont a tenyerembe illik, mintha egymásnak lennénk teremtve, s a mellbimbód kihegyesedik az érintésemtől. - Nem! - sikoltott fel a nő, és olyan viharosan bontakozott ki a férfi öleléséből, hogy Liam hátratántorodott. - Nem! Nem engedem! Nem fog megtörténni! Nem történhet meg! Legnagyobb döbbenetére Liam egyáltalán nem reagált a drámai jelenetre. Nyugodtan, leeresztett karral állt. A tekintetéből látszott, hogy egyáltalán nem rázta meg a felesége sikongatása. Látta, hogy pánikba esett, és ez számára azt bizonyította, hogy mégiscsak roppant hatással volt rá az ölelése. - Márpedig meglesz, drágám! Efelől halvány kétségem sincs. Pusztán idő kérdése. De nekem nem sietős. Az elmúlt, felettébb élvezetes éjszaka után nem mondhatom, hogy kiéhezett volnék - vetett egy sokatmondó pillantást a kandalló előtti szőnyegre, majd a feleségére nézett, és a szeméből látta, hogy ő is a parti utáni szenvedélyes éjszakára gondol.
- Van időm, megvárom, amíg magadtól jössz hozzám, és könyörögsz, hogy tegyelek magamévá. Kifizetődik majd a várakozás. - Hát azt lesheted! Liam megjátszott szomorúsággal megcsóválta a fejét, mintha azon álmélkodna, hogy Petra ennyire nem ismeri magát. - Ha akarod, fogadjunk. Holnapután szenteste. Lefogadom, hogy karácsony első napjáig elébem járulsz, és kérve kérsz, hogy feküdjek le veled. Természetesen szívesen teljesítem majd a kívánságodat - mosolygott a férfi olyan ördögien, hogy Petra ereiben megfagyott a vér. - Ez lesz a karácsonyi ajándékom, jó? - Lefekszem - közölte Petra. Nem tudott tovább fenn maradni. Késő volt, majd leragadt a szeme az álmosságtól. Már-már elaludt a kandalló melletti karosszékben. Fáradtan feltápászkodott, és ránézett a férjére. Igyekezett elkerülni őt, hogy még véletlenül se érinthesse meg. Ha nem hagyja magát megcsókolni, gondolta, nincs mitől félnie. Már ellátta a babát, megetette, tisztába tette, és ez elterelte a figyelmét a saját problémáiról. Sok időt szentelt a gyereknek, és nagy figyelemmel gondozta. Eközben nem sokat volt kettesben Liammel, olyankor mégis úgy érezte, veszélyes terepen mozog. Sohasem tudta, mi lesz a férfi következő lépése. - Feküdj csak le - felelte a férfi nyugodtan, anélkül hogy felemelte volna a fejét a könyvből. - Elég kimerültnek látszol. Vigyem fel Alice-t? Megállapodtak, hogy a rögtönzött ágyikót a hálószobában helyezik el, és ha Liam továbbra sem találja meg Lucyt, vesznek egy gyerekágyat. - Megköszönném - mondta Petra, és felrohant a lépcsőn. El akarta űzni az emléket, milyen gyönyörű is volt, amikor Liam a karjában vitte fel őt a lépcsőn a hálószobába. Hányszor, de hányszor az elmúlt egy év leforgása alatt... Nem akart emlékezni a szenvedélyes csókjaira, sem a kéjes sóhajokra, a forró lélegzetvételekre. Mindez már a múlté, mondogatta magában, és nem akart a szívére hallgatni. A lelke mélyén azonban tudta, hogy nem fogja túlélni, ha tényleg minden elmúlik. Ó, milyen üres lenne az élete Liam ölelései nélkül! És ha mégis engedne? Mi vesztenivalója van? - gyötörte őt egy belső hang. Nagyon sok vesztenivalóm van, gondolta. Az önbecsülésem, a büszkeségem forog kockán. Hónapok óta tudta, hogy a férje nem szerelmes belé. Épp elég baj volt ez is. Immár azonban a bizalmát is elvesztette. Liam meg van győződve, hogy csak a pénzére ácsingózik. Azt még úgy-ahogy tudomásul vette, hogy a férje nem érez iránta szerelmet, de miként élhetne együtt egy emberrel, aki megveti őt, aki irtózik tőle? És aki csak fizikai vonzalmat érez iránta, csupán tenyészállatnak tekinti? - Tedd le, kérlek, oda, az ágy mellé - mondta a férfinak egészen normális hangon, amin maga is elcsodálkozott, hiszen eléggé fel volt dúlva. – Hogy meghalljam, ha felsír. Miközben Liam elhelyezte a rögtönzött ágyikót, Petra bemenekült a fürdőszobába. Meg akarta várni, hogy a férfi elmenjen. Egy idő múlva előóvakodott a búvóhelyéről. Liam azonban még mindig a hálószobában volt. Már levetette a pulóverét meg az ingét, és a cipőjét is lehúzta. Petra megrökönyödve, hitetlenkedve nézett rá, ám a férfi rá sem hederített. Leült az ágy szélére, és levette a zokniját is. - Mit csinálsz? - szólt rá az asszony. Liam feléje fordult, és elnevette magát.
- Levetkőzöm, mert le akarok feküdni. - Nem itt! Petra önkéntelenül szorosabbra fogta a köntöse övét. - Hol aludjak? Ez az én hálószobám. - Igen, de... - Petra, ugyanolyan fáradt vagyok, mint te. Hosszú volt ez a nap, és most már aludni akarok - magyarázta a férfi. - Itt nem! Itt én alszom! Petra nem bízott benne, de magában sem. Túl veszélyes lenne egymás mellett feküdni! - Én is itt alszom - állt fel a férfi, és lecsatolta a nadrágszíját. - Liam! A férfi szeme felvillant, és gunyorosan elmosolyodott. - Petra! - utánozta az asszony hanghordozását. - Miért viselkedsz úgy, mint egy szemérmes szűz, aki még sohasem aludt férfi mellett? Hiszen mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Csakhogy Petra valóban úgy érezte magát, mint egy szemérmes szűzlány. A nászéjszakájuk óta még sohasem volt ilyen ideges. Még azon az éjszakán sem, amikor először feküdtek le egymással. Akkor annyira vágyakozott a férfira, hogy nem gondolt semmi másra. - Világosan megmondtam, hogy itt nem alhatsz - jelentette ki hűvösen és mereven. A saját fülének is idegenül csengett a hangja. - Nem vagyok hajlandó veled aludni. A házasságunkat pedig befejezettnek tekintem. - Én is világosan megmondtam, hogy itt alszom. A házasságunknak akkor lesz vége, ha én ezt határozottan kijelentem. Amúgy meg ott alszom, ahol akarok. - Nem, velem egy szobában te nem fogsz aludni! Ha okvetlenül itt akarsz lefeküdni, akkor én átmegyek egy másik szobába - jelentette ki Petra, majd felemelte a fiókot, melyben békésen aludt a kisbaba, és ki akart menni a szobából. El akart menekülni a férfi közeléből, ám miközben az ajtónyitással bajlódott, hátulról átfogta a derekát két izmos, meleg kar. - Még mindig férj és feleség vagyunk - suttogta a fülébe Liam, s forró lehelete megcsiklandozta a nő arcát. - A férj meg a feleség pedig együtt szokott aludni. - Nem... - De! Nem kell védekezned, drágám! Úgysem győzhetsz! És gondolom, Alice-t sem akarod felébreszteni. Liam tálcán kínálta neki a kifogást. Hiszen Petra még magának sem merte bevallani, milyen hevesen válaszol a teste a férfi érintésére. Megpróbálta visszafojtani felizzó vágyat, ám ekkor megérezte a hátán a férfi izmos mellkasát. Bőrének finom illata az orrát csiklandozta, és parázslani kezdett benne a gerjedelem. - Nem... - hebegte. - Nem szeretném felébreszteni a babát... Liam óvatosan maga felé fordította a nőt, és kivette a kezéből a fiókot a békésen alvó gyerekkel. Ránézett Petrára, s amit látott, attól valóban megijedt. A nő holtsápadt volt, szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Liamnek lelkifurdalása támadt. Petra tényleg rettenetesen elfáradt, már alig áll a lábán. Nem is csoda, hiszen a kisbaba elég nagy megpróbáltatást jelentett neki. Alice egész nap nyugtalan, elégedetlen volt, nyűgösködött, nyilván hiányolta az édesanyját. Eleinte még a tejet sem akarta elfogadni Petrától, aki addig babusgatta, addig vigasztalta, míg végül a szájába nem vette
a cumit. Ám evés után ismét nyűgös lett, Petrának szünet nélkül ringatnia kellett. Csak késő estére nyugodott meg, amikor a fáradtságtól lecsukódott a szemecskéje. Az asszony úgy festett, mint aki álltában elalszik. - Nagyon kimerült vagy - állapította meg Liam. Petra némán bólintott. A haja az arcába hullt, és amikor felemelte a kezét, hogy félresimítsa a kósza fürtöket, egyszeriben nagyon fiatalnak, ártatlannak és felettébb nőiesnek látszott. Liam minden érzéke reagált az elébe táruló látványra, és legszívesebben óvó karral magához ölelte volna a feleségét. Ó, mindenre képes lett volna érte! Már jó ideje valami furcsa érzés gyötörte. Először akkor tört rá, amikor hazaért, és megpillantotta a feleségét, karjában a gyerekkel. Felelevenedett benne a család utáni régi vágya. Amikor feleségül vette Petrát, abban bízott, hogy e régi álma teljesülni fog. A furcsa érzés sehogy sem múlt el. Eljátszadozott Alice-szel, ha már nem volt saját gyereke. Karácsony volt, a felesége nem hagyta el, és egy kisbaba került a házba. Hát igen, nem a sajátja... És a karácsony sem volt olyan, amilyennek a házasságuk elején tervezték. Mégsem tudta megfosztani magát az illúziótól, hogy teljes családot alkotnak. - Nagyon szépen ápoltad a kicsit - mondta nyugodt hangon. - Úgy látszik, született tehetséged van hozzá. Liam kedves szavai hatására Petrának könnybe lábadt a szeme. Nem ismerte ezt a lágy hangját, ez új volt, és megindító. Az ajkába harapott, hogy visszatartsa a könnyeit. - Gyere, feküdj el! Késő van már, és mindkettőnknek pihenésre van szüksége. - Pihenésre? - ismételte meg Petra meglepetten, hitetlenkedve. - Természetesen. Miért, mire gondoltál? - nézett rá ártatlan szemmel a férfi, és Petra majdnem felült neki, ám csakhamar észrevette szemében a huncut villanást. Válasz helyett csak egy helytelenítő pillantást lövellt felé, remélve, hogy Liam nem veszi észre, mennyire sóvárog utána. És ekkor még jobban meglepődött. Nagyot fordult vele a világ, és úgy érezte, hogy elveszíti lába alól a talajt. - Gyere szépen! - kérlelte kedvesen a férfi. - Gyere, feküdj az ágyba, és aludj el mellettem! Semmit sem várok tőled, megígérem. Mára elég volt az élményekből. Holnap talán új napra virradunk. Majd meglátjuk, mit hoz magával. Ma éjszaka egyszerűen csak fekszünk egymás mellett az ágyban, és alszunk. Ezzel Liam kinyújtotta a karját, Petra pedig elfogadta a kezét. Odamentek az ágyhoz. Liam letette a fiókot a kisbabával, felhajtotta a takarót, és kisimította a lepedőt. Óvatosan lefejtette Petráról a köpenyt, és a szék támlájára fektette. - Feküdj le! - mondta, majd gyengéden, de határozottan megfogta a vállát, és lenyomta az ágyra. Petra máris a párnára hanyatlott. - Aludj jól! - suttogta Liam, és félresimította az arcából a haját. Petra legnagyobb meglepetésére megelégedett egy homlokcsókkal, majd kiment a fürdőszobába. A nő lehunyt szemmel hallgatta a víz zubogását, és perceken belül elszunnyadt. Amikor Liam visszajött a fürdőszobából, és lefeküdt mellé, egy pillanatra felocsúdott. - Jó éjt, kedvesem! - mondta a férfi lágy hangon. A becézés ezúttal egyáltalán nem hangzott olyan ironikusan, mint egyébként. Mintha szívből jött volna. De lehet, hogy csak beképzelem magamnak, gondolta Petra félálomban. Biztosan tévedek...
Liam átkarolta a vállát, és magához vonta őt. Petrának jólesett az oltalmazó ölelés, és boldogan elszenderedett. Alice valamikor az éjszaka folyamán éhesen felsírt. Petra felriadt álmából, és az volt az érzése, mintha messziről pottyant volna vissza a valóságba. Megdörzsölte a szemét, felkelt, és automatikusan a köpenye után nyúlt. - Nincs semmi baj, kicsikém, itt vagyok - suttogta a babának, karba vette, és ringatni kezdte. Csak ekkor vette észre, hogy a franciaágy másik fele üres. Éppen indulni akart a konyhába, hogy meglangyosítsa a tejet, amikor megjelent az ajtóban Liam, a felmelegített cumisüveggel a kezében. - Úgy öt perccel ezelőtt arra ébredtem, hogy Alice nyugtalankodik - magyarázta. - Az üveg meg volt töltve, csak felmelegítettem. Én vagyok a soron az etetéssel. Add ide, kérlek. Milyen kedves volt Liam egész nap! - gondolta Petra, és óvatosan a karjára fektette a kisbabát. Elnézte, amint a férfi gondosan megetette a gyereket. Nem először tette: napközben is át-átvette tőle ezt a feladatot. Egyetlenegyszer sem vonakodott, és a leghalványabb utalást sem tette arra, hogy az ilyesmi nem a férfi dolga. Petra elérzékenyülve nézte a férjét, karjában a csecsemővel. Nem tudta a szemét levenni róla. Liam az ágyon ült, párnákkal a háta mögött. Csak a pizsamanadrág volt rajta, izmos, bozontos mellkasa csupaszon maradt. A csecsemő fölé hajolt, és ügyelt arra, hogy szopni tudjon a kicsi. Petrának hirtelen eszébe jutott az elalvás előtti pillanat, amikor háttal a férfihoz simult. Érezte, hogy izgatott állapotban van. Liam mégis békén hagyta, nem próbált meg közösülni. Még csak meg sem csókolta. Mit jelentsen ez? - Azt hiszem, tisztába kell tennem a kisasszonyt - jelentette ki a nő mosolyogva. Furcsán csengett a hangja, mintha csak el akarná terelni a gondolatait valamiről. Nem volt könnyű elnyomni az erotikus gondolatait. Amikor a férfi csábító pillantást küldött felé az ágyról, még érzékibb lett köztük a hangulat. - Jó. Megbeszéltük, hogy megosztjuk a baba körüli feladatokat, és felváltva gondoskodunk róla. Este én pelenkáztam, most te vagy soron. Vajon a saját gyerekét is így fogja gondozni? E gondolatra Petra nyilallást érzett a szívében. Mit mondana Liam, ha tudná, merre kószálnak a gondolatai? Elképzelte, milyen lenne, ha együtt maradnának, és megtartanák Alice-t. Egészen kiszínezte az ábrándképeket, és nem tudta abbahagyni az álmodozást, ami nem volt veszélytelen. Lehajolt, és az ujjbegyeivel megcirógatta a kisbaba kacsóját. Amikor a kislány megragadta az ujját, vidáman felkacagott. - Holnap vennünk kell még pelenkákat, tejet meg mindent, amire szüksége lehet még a babának - mondta. - Mit gondolsz, túlzás lenne, ha gyerekágyat is vennénk? - Nem, semmiképp - felelte Liam. - Nem alhat továbbra is ebben a fiókban. Ez csak kényszermegoldás volt. Ha megtaláljuk az anyját, majd neki ajándékozzuk a gyerekágyat. Petra örült, hogy végre egyetértettek. Újraébredt benne az összetartozás érzése, s ez boldoggá tette. - Karácsonyi ajándékként? - Nem! - tiltakozott Liam oly hevesen, hogy Petra elhűlt. - Ez egy praktikus holmi, nem való karácsonyi ajándéknak. Veszünk Alice-nek néhány igazi ajándékot. Játékokat meg ilyesmit.
- De Liam! - kacagott fel a nő. - Hiszen még oly kicsi! Ő még nem tudja, mi az, hogy karácsony, és nem tud játszani sem! - Lehet. De... Pillanatnyilag ő az egyetlen gyerek a közelemben, akit meg tudok örvendeztetni. Ki akarom használni az alkalmat. Alice karácsonykor nem elégedhet meg holmi kacattal. - Kacattal? - ámult el Petra. Nem hitt a fülének. Liam hangja oly keserű volt, úgy kifakadt, mintha a saját gyerekkora jutott volna eszébe. - Ilyen gyötrő karácsonyi emlékeid vannak? - kérdezte. - Miután apám eltűnt, anyám hozzáment egy férfihoz. A mostohaapámnak volt ugyan pénze, de csak a sajátjai számára. A felesége törvénytelen gyerekével nem törődött mondta fanyarul, és egy szalvétával óvatosan megtörölte a csecsemő állát. Petra megrendülten nézett rá. Szegénynek nehéz gyerekkora lehetett, gondolta részvéttel. - Volt mit felvennem, enni is adtak. De semmi mást. Minden vágyamról le kellett mondanom. Éreztették velem, hogy örüljek, ha nem dobnak ki az utcára, és a családban maradhatok. Könnyen úgy járhatok, mint az apám, akiből hajléktalan lett. Én sem viszem többre. - Sohasem kaptál ajándékot? Liam oly hevesen rázta meg a fejét, hogy a kisbaba ijedten felnyitotta a szemét. - Bocs, kicsikém - helyezte Liam óvatosan a baba fejére a tenyerét, hogy megnyugtassa, majd Petrához fordult: - Nem is kértem. Tudtam, hogy úgysem kapok semmit. Belenyugodtam, és ez megkönnyítette az életemet. Talán ezért nem tud máig sem kérni, gondolta Petra; ezért nem tudja kifejezni a kívánságait. Hirtelen lelkifurdalása támadt. - El szeretnék neked magyarázni valamit - vágott bele megfontolatlanul. - Az antibébi pirulákkal kapcsolatban. Liam nagy szemeket meresztett rá. Nem szólt egy szót sem, de feszültnek látszott. Petra látta rajta, hogy majd szétpattan a kíváncsiságtól. - Nem hazudtam neked, legalábbis kezdetben nem - kezdte magyarázni a nő kissé bizonytalanul; már megbánta, hogy felhozta ezt a témát, ám nem volt visszaút, kénytelen volt folytatni. - Kezdetben azt hittem, hogy ami összeköt bennünket, az elég lesz. Gyereket akartunk, és egyikünknek sem volt más kapcsolata. Szilárdan hittem, hogy menni fog, és mindent megtettem azért, hogy működjön a házasságunk - mondta Petra, és hirtelen elhallgatott. - És aztán? - törte meg a csöndet Liam. - Mi változott? Az asszony sokáig kereste a szavakat. - Én változtam meg, az érzelmeim változtak meg. Továbbra is úgy gondoltam, hogy a megállapodásunk mindkettőnk számára megfelelő. Ám arra jutottam, hogy a legfontosabb személy, a gyerek számára nem biztos, hogy jó lesz így. Vajon érti, amit mondani akarok? Figyel rám, de vajon érti-e, amit mondok? tanakodott magában Petra. - Beszélj tovább! - biztatta Liam. Alice megmozdult a férfi karjában, és hadonászni kezdett a kezecskéivel. Petra már tudta, hogyan fejezze ki magát.
- Vegyük példának Alice-t! Még nagyon kicsi, és biztosan azért volt egész nap olyan nyugtalan, mert hiányzik neki az anyja. Te azt mondtad, mindent meg fogsz tenni, hogy hazakerüljön az övéihez. Liam szótlanul hallgatta a feleségét, aki a gyermekre függesztette a tekintetét, mert nem mert a férjére nézni. - Egy gyereknek olyan szülőkre van szüksége, akik szeretik őt, és egymást is szeretik. - Én imádni fogom a gyerekemet! - szólt közbe a férfi. Petra megérezte a hangjából, hogy megértette, amit mondani akart. - Efelől nincsenek kétségeim - folytatta halkan. Úgy érezte, menten kettéhasad a szíve a fájdalomtól, ennek ellenére tovább akart beszélni. - Tudom, hogy szeretni fogod a gyerekedet, és én is szeretni fogom. De kettőnk közt nincs meg a bensőséges egyetértés. Azt hiszem, érted, mit akarok mondani, hiszen gyerekkorodban te is hasonló tapasztalatokat szereztél. Nem lettél volna boldogabb, ha a szüleid őszintén szeretik egymást? - Dehogynem - biccentett Liam, majd elvette a gyerek kezéből az üres cumisüveget, és gyengéden megveregette a hátacskáját. - Szóval érted, mire gondolok, ugye? Vagy nem világos? Mi ketten sokat tudnánk adni a gyerekünknek, de a legfontosabbtól megfosztanánk. A szülőktől, akik szeretik egymást. - Hát igen, igazad van. Többet nem is kell mondanod, értem, hova akarsz kilyukadni felelte a férfi. - Ha mi ketten nem szeretjük egymást, akkor a gyerekünket sem tudjuk úgy szeretni, ahogy kellene - mondta, majd a csecsemővel a karján felállt, és az ajtóhoz ment. - Hova mész? - kérdezte Petra higgadtságot erőltetve magára. Pedig csöppet sem volt nyugodt. Percekig reménykedett, és arra várt, hogy Liam ki fogja igazítani, és bevallja, hogy voltaképpen mélyebb érzelmeket táplál iránta, mint hitte. De csalódnia kellett. - Megyek, tisztába teszem Alice-t, megvárom, amíg megnyugszik, aztán lefektetem. - Most én vagyok soron! - csattant fel Petra. - Én már annyira felébredtem, hogy úgysem tudnék ismét elaludni. Majd tisztába teszem, te csak feküdj le! - makacsolta meg magát a férfi. Ez úgy hangzott, mint egy ellentmondást nem tűrő parancs, Petra mégis tiltakozni szeretett volna. Csakhogy elkésett, mert Liam már el is oltotta a villanyt, és kiment a hálószobából. Ezzel végleg befejezte a beszélgetést. Becsukta maga mögött az ajtót, és a galériáról nem szűrődött be több fény a szobába. Petra mindent egy lapra tett fel, amikor elmagyarázta Liamnek, miért szedett fogamzásgátlót. Többet nem tudott tenni. Még az érzelmeiről is megpróbált beszélni. Utánanyúlt minden szalmaszálnak, annyira elveszett és kétségbeesett volt. És mit ért el? Liam világosan kifejezésre juttatta, hogy nem szereti őt, sohasem fogja szeretni, és sietve kereket oldott. Nyilvánvaló, hogy el akart menekülni előle meg az érzelmes kitöréseitől. Mindent megpróbáltam, gondolta Petra. Kockára tettem mindent. És vesztettem. Kettőnk számára nincs közös jövő. Mindegy, mennyire szeretem, számolnom kell azzal, hogy ez a házasság elbukott. Miután Liam becsukta maga mögött a hálószoba ajtaját, és kilépett a galériára, újra felidézte Petra szavait. Természetesen értette, mire akart kilyukadni a felesége. Együtt élni ezzel a nővel, gondolta, olyan, mint a hullámlovaglás. Az egyik pillanatban fent van az ember, a másik pillanatban lent. Miért kellett épp most megtörténnie ennek? Miért választotta Petra a lehető legalkalmatlanabb pillanatot a beszélgetéshez? Most hozta szóba ezt az egészet, amikor ő
kezdett ráébredni, mi is zajlik köztük. Nem, nem így van. Már régóta sejti, csak nem talált rá szavakat. Már néhány hónapja, hogy furcsa dolgokat észlel magában. Fogalma sem volt, mi történik vele, hiszen nem volt hasonló tapasztalata. Eddig még nem ismerte a szerelmet. Csakhogy nemrég olyan érzések tolultak fel benne, amelyeket bizony szerelemnek kell nevezni. Kezdetben észre sem vette, ügyet sem vetett rájuk. Puszta képzelgésnek gondolta az egészet. Nem hitt a szerelemben. Idealista költők romantikus ábrándozásának hitte, meg a reklámipar találmányának, amellyel manipulálni lehet az embereket, és jó sok pénzt lehet kihúzni belőlük. Csak akkor jött tisztába azzal, hogy voltaképpen mit érez, amikor Petra kimondta, hogy egy gyereknek olyan szülőkre van szüksége, akik szeretik egymást. A felesége szemében meglátta az igazságot, s immár világosan érezte és tudatosította magában, hogy szereti őt. Csakhogy már késő. Késő bánat ebgondolat. Épp most, amikor felfedezte, hogy mit érez a felesége iránt, épp most kellett megtudnia, hogy a szerelme viszonzatlan. Petra világosan a tudtára adta, hogy nem szereti. Micsoda iróniája a sorsnak! 11. FEJEZET Amikor Liam oly cinikusan gúnyolódott vele, és felajánlotta azt a bizonyos fogadást, Petra még nagyon távolinak érezte a szentestét. Akkor még két teljes nap állt előtte. Ez a két nap azonban egy szempillantás alatt elmúlt. Eljött a szenteste, és Petrának fogalma sem volt, mit forral magában a férje. Megpróbált nem gondolni arra a kijelentésére, miszerint ő, Petra, még karácsony első napja előtt elébe fog járulni, és kérlelni fogja, hogy feküdjön le vele. Inkább nem firtatta ezt, mert nem akarta megbillenteni a frissen kialakult, kényes egyensúlyt. Az elmúlt negyvennyolc óra alatt egyfajta fegyverszünet jött létre köztük. Így már lehetett élni, még ha nem is valami boldogan. A békesség azonban jót tett megtört lelkének, és sikerült megzaboláznia az indulatait is. Alice ottléte is sok mindent megkönnyített. Egy egész napot eltöltöttek a városban, és jól bevásároltak a kicsinek. Petra eleinte húzódozott a bevásárlástól, hiszen nem lehetett tudni, meddig marad még náluk a baba. Liam azonban nem tágított, és összevásárolta a legjobb, legdrágább holmikat. Dugig teletömött autóval tértek haza. - Ezekkel a játékokkal legkorábban csak fél év múlva tud majd játszani - mondta Petra nevetve, amikor elnézte a rengeteg csomagot és zacskót, melyekkel tele volt az egész, frissen berendezett gyerekszoba. - De akkor majd örülni fog nekik - válaszolta a férfi. - Csak ki kell nyújtania a kezét, és minden játéka meglesz. Petra a kandalló előtt üldögélt, és eszébe jutott, milyen gyerekes lelkesedéssel válogatta össze Liam a játékokat. A kandallóban lobogott a tűz, és ő visszaemlékezett a férfi történeteire. Liam elmesélte, hogy gyerekkorában karácsonykor mindig különös súllyal nehezedett a szívére a felismerés, hogy ő nem kívánt gyerek, aki csak teher a családnak.
Liam nagyon tudott örülni Alice-nek, és Petra eltűnődött azon, milyen sokat fog neki jelenteni, ha saját gyereke lesz, aki örökre vele marad, és nem csak a véletlen folytán vendégeskedik nála egy darabig. Igen, gondolta, helyesen döntött két nappal ezelőtt. Az ő szíve összetört, a reményei és a vágyai odalettek, Liamnek azonban jobb lesz így. Meg kell szabadulnia tőle, Petrától, akit nem szeret, soha nem is fogja megszeretni, és új életet kell kezdenie. Majd megismer egy másik nőt, ismét megházasodik, és gyereke születik. Egy másik nővel talán majd boldog lesz. Egy másik nővel, akit tényleg szeret, talán a nagyapja kívánságának is eleget tud majd tenni. Csakhogy ezek a gondolatok mégis elviselhetetlenek voltak számára. Halkan felnyögött, és keresztbe fonta a karját a mellén, hogy össze ne roppanjon. Hiába próbált megbarátkozni az elképzeléssel, hogy a férfi egy másik nő mellett majd megtalálja a boldogságát, elszörnyedt a gondolattól. - Miért üldögélsz itt a sötétben? - hangzott fel hirtelen Liam hangja. A férfi az ajtóban állt, és már a villanykapcsolón tartotta a kezét. - Ne, kérlek, ne gyújts villanyt! - kiáltott fel Petra, mert nem akarta, hogy Liam meglássa könnyáztatta arcát. Nem szabad megtudnia, hogy sírt. - Olyan kellemes üldögélni itt a sötétben a kandalló előtt. - Ahogy akarod - mondta a férfi, lehuppant mellé a kanapéra, elégedetten hátradőlt, és kinyújtotta hosszú lábát. - Alice mélyen alszik. Olyan sok tejet ivott, hogy remélem, néhány óra hosszat békén hagy bennünket. - A változatosság kedvéért egyszer már átaludhatná az éjszakát. Hányszor fel kellett kelnünk hozzá! De lehet, hogy már hozzászokott az új környezethez. Van valami újság az anyjával kapcsolatban? - Nem, semmi - rázta meg a fejét a férfi. - Mindenütt kerestem, de mintha elnyelte volna a föld. Az a baj, hogy ha elhagyta a falut, aligha tudom megtalálni. Lehet, hogy elment Londonba. Egy nagyvárosban lehetetlen a nyomára bukkanni. - Akkor mégiscsak jelentenünk kell a dolgot. - Lehet, de csak karácsony után. Két napig még nálunk maradhat Alice. Ez számomra is két nap haladékot jelent, gondolta Petra sóváran. Ám amint átadják a gyereket az anyjának vagy a gyámhatóságnak, mennie kell. Minek maradna? Mennie kell, hogy Liam újrakezdhesse az életét. Ám erről most nem akart gondolkodni, mert attól tartott, hogy összeomlás lesz a vége. Merengve bámulta a lobogó tüzet, és megpróbált a lángokra összpontosítani. Csakhogy Liam jelenléte megakadályozta ebben. A férfi fekete pulóverben és fekete farmernadrágban volt, frissen borotvált arca finoméin illatozott. Petra minden érzékszerve felébredt. Az utóbbi két nap teljesen másként telt el, mint képzelte. Liam nagyon szokatlanul viselkedett. Meg sem próbálta őt elcsábítani, felettébb tartózkodó, nyugodt és hallgatag volt. Csak nagyritkán ért hozzá, ha elkerülhetetlen volt, például amikor átadta neki a babát, vagy épp átvette tőle. Az ágyban sem férkőzött hozzá közel, egyszóval került minden testi kontaktust. A távolságtartásával pontosan azt érte el, amit akart. Petrának hiányzott a gyengédsége, hiányzott a közelsége az ágyban, hiányzott neki a meleg teste és bőrének finom illata. Minden érzéke sóvárgott utána, de annyira, hogy az elmúlt éjszaka alig aludt,
csak forgolódott boldogtalanul, nyugtalanul. Sohasem hitte volna, hogy ennyire magányosnak érezheti magát az ember, miközben a másik, akire vágyik, mellette fekszik. - Mire gondolsz? - kérdezte Liam békés hangon. Petra összerezzent, és ráemelte a tekintetét. Liam őt nézte, és a lángok visszatükröződtek a szivárványhártyáján. - Egészen a gondolataidba süppedtél. Azon tanakodtam, vajon mi járhat a fejedben mondta a férfi. - Semmi különös - kerülte meg a választ Petra. Nem akarta neki elmondani az igazat. De ha okvetlenül tudni akarod, a nagyapádról gondolkodtam - lódította. - A nagyapámról? - álmélkodott a férfi. - Ugyan miért? - Aljasságnak találom, hogy csak bizonyos feltételek mellett örökölheted meg Hewland Hallt meg a többi birtokot. - A nagyapám öreg ember, és a család becsülete a mindene. Sohasem tudta megbocsátani az anyámnak, hogy megszökött az apámmal, és teherbe esett tőle. Kétségbeesetten akart egy törvényes örököst, de csak én maradtam neki. - Bármilyen kétségbeesetten vágyott egy dédunokára, mégsem lett volna szabad nyomást gyakorolnia ránk. Sokkal jobb lett volna, ha szabadon ismerkedünk meg, nem pedig ilyen kényszeredetten. Mindkettőnket nyomasztott a tudat, hogy eleget kell tennünk a nagyapád meg a szüleim elvárásainak. Liam nem szólt semmit. Petra nem látta az arcát a sötétben, nem tudta leolvasni róla, hogy mire gondol. A férfi egyszeriben megmozdult, vállat vont, és beletúrt a hajába. - Még nem késő - felelte végül teljes nyugalommal. - Tessék? - kapta fel a fejét a nő. - Mit mondtál? Hirtelen eljutott a tudatába Liam szavainak az értelme, és mélységes öröm töltötte el. Hát lehetséges, hogy mégis egyetértenek? Talán mégis újrakezdhetnek mindent, mintha csak most ismerkedtek volna meg? Mégis el lehetne felejteni ezeket a szörnyű napokat? Ezeket a gyötrő gondokat? Van újrakezdés? - Liam vagyok - nyújtotta a kezét a férfi. Petra másodpercekig elképedve bámulta, aztán egyszeriben megértette, mit is akar ez jelenteni. - Petra... Petra Lassiter - ment bele a játékba. Liamnak feltűnt, hogy felesége a lánykori nevét használta. Ugyan miért? Úgy látszik, megtetszett neki az ötlet, hogy kezdjenek mindent elölről, és borítsanak fátylat az eddigiekre. Vajon sikerülni fog? Elég szőnyeg alá söpörni az elmúlt év csalódásait? Lehet-e fátylat borítani az igazságra? Eleinte egészen jól ment. Úgy tettek, mintha az imént ismerkedtek volna meg. Felnyitottak egy üveg bort, és felszabadultan tereferéltek mindenféléről, könyvekről, filmekről, utazásokról. Aztán arról társalogtak, hogy miként szokták megülni a szentestét, elbeszélgettek a nagy örömet szerző és a kevésbé találó ajándékokról. Még az is szóba került, hogy Amerikában az emberek másképp ünneplik a karácsonyt, mint idehaza. - Ha teljesülhetne egy karácsonyi kívánságod, mit kívánnál? - kérdezte Liam. Ismét megtöltötte a poharakat, majd hátradőlt a kanapén. - Bármit kívánhatok? - nézett rá a pohara fölött Petra. Találkozott a tekintetük, és a férfinak menten bizseregni kezdett a bőre. Valami ideges nyugtalanság vett erőt rajta. Nem lett volna szabad ide ülnöm a kanapéra, gondolta.
Petra arca csak úgy ragyogott a lángok rózsás fényében. Nagy, kék szeme csillogott, mint a kristály. Vacsorára felvett egy rövid, borvörös, hosszú ujjú és mélyen dekoltált bársonyruhát, amelyben nagyon nőies volt. A rövid ruhában még hosszabbnak tűnt a karcsú combja és a hattyúnyaka. A szoba megtelt elegáns parfümjének finom illatával, amely szinte kínozta Liam amúgy is felettébb eleven, kihegyezett érzékeit. Ennek ellenére szilárdan eldöntötte, hogy visszafogott marad. Nem akarta megérinteni a nőt, amíg az nem kéri. A szex nagy hatalom, ezt mindketten tapasztalatból tudták. Azért rohantak bele ebbe a házasságba, mert lobogott bennük az erotikus szenvedély. Nem volt helyes csak ezért összeházasodni. Nyilván Petra is megbánta, amikor megvilágosodott előtte, hogy nem szereti őt. - Tényleg bármit? - ismételte meg a kérdést a nő. - Igen, bármit - erősítette meg Liam, és elhatározta, hogy teljesíteni fogja a kívánságát, ha tudja. Még akkor is, ha Petra mindörökre eltűnik az életéből. Meg merjem tenni? Kimondhatom, ami a szívemen fekszik? Beszélhetek az érzelmeimről ennek az embernek, aki oly sokat jelent nekem? Akinek nem látok bele a lelkébe? Petra sokáig tanakodott; nem merte megkockáztatni, hogy feltárja a szívét. De hát szenteste van! És ez a csodák éjszakája. Azt szokták mondani, hogy ezen az estén beteljesülnek a vágyak, megvalósulnak az álmok, és mindenkinek megvan az esélye, hogy valóra váljék a szíve vágya. Petra mélyen a férje szemébe nézett, és eszébe jutott a közmondás: Aki mer, az nyer. - Hát legyen! - mondta vontatottan. - De csak egy feltétellel. - Éspedig? - Neked is el kell árulnod, hogy mi a leghőbb kívánságod. Előbb elmondom én az enyémet, aztán te a tiédet. Megbeszéltük? - Megbeszéltük - egyezett bele Liam. - Megígérem. - Jó - bólintott Petra, és nem tudta, hol is kezdje. Aztán belevágott: - Azt kívánom, bárcsak ne Joshua Hewland lenne a nagyapád. Azt kívánom, bárcsak ne lennél Hewland Hall meg a többi birtok örököse. Nekem az volna a legjobb, ha pusztán csak az lennél, aki vagy, és mindössze egy átlagos, normális jövedelmed lenne. És akkor lennék boldog, ha a nagyapád kedvéért nem törekednél mindenáron arra, hogy feltétlenül és minél előbb gyereked szülessen. Liam idegtépő hallgatásba burkolózott. Nem és nem szólalt meg; Petra már majdnem felsikoltott, és sírás kapargatta a torkát. - Mondj már valamit, Liam! Kérlek! A férfi végre mély lélegzetet vett. - Miért? - kérdezte halkan. - Mert én mindjárt... - Úgy értettem, miért kívántad mindezt? Miért olyan fontos ez? Jaj nekem! - szomorodott el Petra. Liam még többet akar tudni! Bizony össze kellett szednie az erejét, hogy kimondja a legnyomasztóbb gondolatát. - Azért, mert... Mert úgy talán elhinnéd, hogy nem azért mentem hozzád, mint amit feltételezel rólam. Akkor talán felfognád, hogy nekem édes mindegy, mennyi pénzed van. A szüleim számára fontos a pénz, nekem viszont nem az. A férfi megint végtelenül hosszú ideig hallgatott. Petra el nem tudta képzelni, mi zajlik benne. - Szeretnéd, ha ezt elhinném neked?
Petra bólintott. Semmire sem vágyott jobban, mint Liam bizalmára. A férfi ismét hallgatott, hallgatott, mint aki örökre elnémult. Aztán egyszer csak felsóhajtott. - Ezt fölösleges volt elmondanod. - Szerettem volna, ha... - Úgy értem, nem volt szükséges, mert már tudtam. - Valóban? - álmélkodott Petra, és nem akart hinni a fülének. - Drágám - függesztette rá a szemét Liam -, lehet, hogy kicsit nehéz fel fogású vagyok, de az elmúlt két nap alatt meggyőződtem arról, hogy valóban Alice miatt maradtál itt. Gondoskodni akartál róla. Újragondoltam a házasságunkat, és megállapítottam, hogy az egy év alatt sohasem kértél semmit, sohasem akartál többet, mint amennyit adtam. - De azt mondtad... - Tudom, mit mondtam. Magamon kívül voltam, a düh elvette az eszemet, és ostobán viselkedtem. Te szintén. Hiszen a fejemhez vágtad, hogy elmész. Petra örült, hogy nem égett a villany, különben Liam észrevette volna, mennyire elpirult. - Ez azt jelenti, hogy hiszel nekem? - Azt jelenti, hogy fölösleges volt elmondanod. Ha nem lettem volna olyan ostoba és elvakult, már rég felismertem volna az igazságot. Ám én... - némult el hirtelen. - Mit akartál mondani? - kérdezte Petra. - Semmit - legyintett a férfi. - Nem fontos. Úgy gondolta, túl korai lenne elárulni, mitől félt, amikor Petra oly sokáig nem esett teherbe. A nő közölte vele, hogy más okból jött hozzá, mint azt ő, Liam gondolta. De hogy mi okból, azt nem mondta el. Erre nem is volt szükség. Hogy nem szereti, azt már a tudtára adta. De talán még kívánja... Talán ennyi is elég lesz. Ez nem sok, nem könnyű jövőt építeni rá, de több, mint a semmi. - Most én jövök. Megígértem neked, hogy én is elmondom a leghőbb kívánságomat. Petra visszatartotta a lélegzetét, olyan feszülten várta, mit fog mondani a férje. - Ha már ennyire őszinték vagyunk egymáshoz, szeretném, ha tudnál rólam valamit, ami nekem nagyon fontos - vette a tenyerébe Liam a nő kezét. - Azt kívánom, hogy hidd el nekem a következőket: sohasem voltál nekem holmi tenyészállat. Amikor megkértem a kezed, az vezetett, hogy gyereket szüljél nekem, ez igaz. Az is igaz, hogy a nagyapám miatt kellett megnősülnöm. De számomra nem ez volt az egyetlen ok. - Hanem? - kérdezte Petra magas hangon, feszülten, lélegzetvisszafojtva. - Jaj, Petra, valóban nem tudod? Annyira vágytam rád, mint még soha senkire. Nem tudtam nélküled élni. Most sem tudok. Nem hagyhatom, hogy elmenj, te hozzám tartozol. Liam olyan kedvesen, olyan lágyan csókolta szájon, hogy Petra szíve vadul zakatolni kezdett. Már nem gondolt semmire, csak viszonozta a csókokat, és nem is akart semmi mást. Mióta vágyódott már a férje után! Gyűlölte a magányt, az ürességet és a mardosó sóvárgást. Liam csókja olyan volt, mint egy ígéret. Talán csak egy gyönyörű éjszakát ígért, talán sokkal többet, ezt Petra nem tudta, és pillanatnyilag mindegy is volt neki. Csak egyvalamit tudott: kapott még egy esélyt arra, hogy boldog legyen. Mintha megvalósultak volna az álmai! Vonakodás nélkül Liam karjaiba simult, és úgy érezte, hazaérkezett. Mellette és vele boldog tudna lenni. És ha ez a boldogság csak egy éjszakát fog tartani, akkor majd holnap szembesül a valósággal.
Oly lassan, oly bensőséges szenvedéllyel szeretkeztek, amilyen együttlétről Petra álmodni sem mert volna. A beszélgetés után Liam felvitte őt a lépcsőn a hálószobába, és lefektette a széles ágyra. Aztán levetkőztette, és gyengéd csókokkal borította az egész testét. Petrát elöntötte a forró vágy. Teljesen új élmény volt számára, hogy a roppant gerjedelem mellett ilyen tudatosnak lehet maradni. Minden részlet kristálytisztán lebegett a szeme előtt. Mindeddig nem tudta, hogy a cirógató kéz, a gyengéden csókoló száj ennyi mindenre képes, és azt sem, hogy a szív ily hevesen tud verni. Ilyet még nem tapasztalt! Ezen az éjszakán egészen új távlat nyílt meg előtte. Liam végtelen, határtalan élvezetben részesítette. Amikor végül belé hatolt, örömkönnyek szöktek a szemébe, és lecsorogtak az arcán. Hozzásimult a férfihoz, és átkarolta a vállát. Liam felsóhajtott, a nevét kiáltotta, és ő hallotta a saját sikolyát. Aztán mindenről elfeledkezett, és az volt az érzése, hogy elsüllyed az arany és ezüst csillagok tengerében. Elégedetten és kimerülten feküdtek egymás mellett. Petra kis idő múlva megmoccant, és hozzásimult a férfi meleg, ellazult testéhez. Elalvás közben mintha messzi távolból hallotta volna, hogy lent a hallban tizenkettőt üt a falióra. - Éjfél van - suttogta Liam. - Boldog karácsonyt, drágám! 12. FEJEZET Amikor karácsony első napján Petra felébredt, az volt az első, hogy kinyújtotta a karját Liam felé. Az ágy másik fele azonban hideg volt, és üres. A férfi már jó ideje felkelhetett. Petra meglepetten felült, és homályosan visszaemlékezett, hogy kora hajnalban megszólalt a telefon, és Liam felvette a kagylót. Lucyval beszélt: „Jaj de boldog vagyok, hogy jelentkeztél! Hol voltál? És hol vagy most?" Petra megpróbált ébren maradni, mert hallani akarta a beszélgetés folytatását, ám nem bírta nyitva tartani a szemét. Hol lehet Liam? Ez a Lucy a gyermek anyja. Miért örült annyira Liam, hogy jelentkezett? Ekkor a szomszéd szobából felharsant Alice sírása. Petra szeméből nyomban kiment az álom. Meg kell etetni, és tisztába kell tenni a kisbabát! Gyorsan kiugrott az ágyból, és ellátta a kicsit. Csak aztán jutott ideje arra, hogy átgondolja, mi történt. Liam minden percben visszaérhet. Gyorsan lezuhanyozott, megmosta a haját, és hagyta szabadon megszáradni. Felvett egy borvörös pulóvert meg egy fekete szoknyát. Odalent a nappaliban leoltotta a karácsonyfaégőket, elnézte a csinosan becsomagolt ajándékokat, és türelmetlenül várt. Hol marad Liam? Mindjárt dél lesz, és még mindig nem érkezett meg. A csodálatos éjszaka után Petra biztos volt benne, hogy karácsony napján együtt lesznek. Hirtelen eszébe villant valami. Felszaladt a lépcsőn, és bement a gardróbba. Előszedett a ruháskosárból egy harisnyát, amelybe a Liamnek szánt ajándékokat rejtette. Ám valami megzörrent a kosárban. Egy cédula! Mit keres egy cédula-a ruháskosárban? Gyorsan kikapta, és széthajtogatta. De hiszen ez egy levél! A kézírás nem volt könnyen olvasható, de az aláírást tisztán ki lehetett venni: „Lucy".
Petrának menten eszébe jutott, milyen boldogan fogadta a férje ennek a Lucynak a kora hajnali hívását. Ekkor megpillantotta a kulcsmondatot: „Alice-nek hívják". Ez lenne minden? Megpróbálta kisilabizálni a kézírást. Drága Liam! ...senkim, akihez fordulhatnék. De tudom, hogy te gondoskodni fogsz róla... Boldog vagyok, hogy a te oltalmad alá helyezhetem. Jó dolga lesz nálad. Alice-nek hívják. Alice Tara Farrell. Alice Tara Farrell! Mintha tőrt döftek volna Petra szívébe. Még soha életében nem érzett ilyen fájdalmat. Még emlékezett arra az órára, amikor több mint egy évvel ezelőtt Liammel kitöltötték az esküvőt bejelentő hivatalos papírokat, s ő elkacagta magát, amint megtudta Liam második nevét. - A teljes neved Liam Tara Farrell? De hiszen a Tara női név! Liam erre bosszúsan összeráncolta a homlokát, és szemrehányó pillantást vetett rá. Egyáltalán nem találta mulatságosnak a nevet. Elmagyarázta, hogy a Tara nem női név, hanem régi ír nemesi előnév, melyet az ő famíliájukban minden családtag örököl. Szemlátomást Alice is, gondolta Petra, és képek ugráltak a lelki szemei előtt. Liam Alice-szel a karjában, Liam Alice-t pelenkázza, eteti, itatja... Nem akarta átadni a gyereket a gyámhatóságnak, és a rendőrségnek sem volt hajlandó jelenteni a dolgot. Ellenkezőleg, eltökélte, hogy minden tőle telhetőt megad a kicsinek. Vagyis bizonyára a lánya. E pillanatban meghallotta, hogy megállt egy kocsi a ház előtt. Oly hevesen kapta fel a fejét, hogy néhány könnycsepp a levélre pottyant. Visszajött Liam! Petra nem akarta őt látni. Kirohant a galériára, és hallotta, hogy Liam belép az ajtón, leveri a cipőjéről a havat. E pillanatban tizenkettőt ütött az óra. - Gazember! - kiáltotta Petra, és leszaladt a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfokokat átugrotta, nekirohant a férfinak, és vak dühében ököllel nekitámadt. - Te önző, szívtelen gazfickó! Gyűlöllek! Gyűlöllek! - Mi van veled? - rökönyödött meg Liam, és néhány lépést hátrált, aztán elkapta a nő csuklóját. - Petra, mi bajod? Mi történt? A nő agya zakatolt: Hát ennek nincs lelkiismerete? Hogy lehet ilyen nyugodt, ilyen fegyelmezett? Hiszen számolnia kellett azzal, hogy előbb vagy utóbb napvilágra kerül a dolog. Vagy valóban azt hitte, hogy szexuálisan kihasználhat, rávehet, hogy gondoskodjak a gyerekéről, és én vakon engedelmeskedem, anélkül hogy gyanút fognék? - Tudod te azt jól, hogy mi a baj, te... - némult el Petra, mert lépteket hallott a háta mögött. - Liam? - hangzott fel e pillanatban egy bizonytalan női hang. - Valami baj van? Ki ez? Miért ilyen dühös? - Ez Petra, az én kedves feleségem - felelte Liam, mégpedig Petra legnagyobb meglepetésére egészen vidám hangon. - Nyilván azért dühödött így fel, mert rájött az igazságra. - Én... - kezdte volna Petra, ám nem jött ki több szó a torkán. A kétségbeeséstől és megrökönyödéstől zúgott a feje. Nem akart hinni a szemének.
Egy törékeny, nádszálkarcsú, egészen kislányos kinézetű nő állt Liam mögött. Nem lehetett több húsznál. Hosszú, vörös haja volt, amely kócosan hullt sápadt arcába, s a szeme ragyogó zölden világolt. - Drágám... - fordult Liam a felesége felé. Amikor meghallotta ezt a szót, Petra majd felrobbant a dühtől. - Ne merészelj a drágádnak nevezni, te hazug, álnok... - más nem jutott eszébe, mert a harag eszét vette. - Gondolom, ez a nőszemély a kedves Lucy, igaz? A gyermeketek, Alice Tara Farrell drága anyukája! Liam és Lucy elképedve és hitetlenkedve bámult Petrára. Percekig halálos csönd honolt. Petra dühe lassan elszállt. Csak nem hibázott megint? Csak nem tévedett? - Liam lánya? - szólalt meg végül Lucy. - Alice? Hogy lehetne Alice az ő lánya? A férfi elnézte Petra arcát, és látta rajta, hogy hirtelen elbizonytalanodott. - Légy szíves, Lucy, mondd el Petrának, ki vagy! A fiatal nő zavartan pislogott rá, majd Petra felé fordult, és a szemébe nézett. - Liam a bátyám. A féltestvérem, hogy pontos legyek. Egy apánk van. Liam nem a gyermekem apja, hanem a nagybátyja. Hol van Alice? - Fenn, balra az első szoba. Hamarosan felébred, itt az ideje - mondta a férfi. Lucy máris felrohant a lépcsőn. - Ennyire kiborított ez a félreértés? - kérdezte Liam bizonytalanul. - Ennyire szeretsz, Petra? - Jaj, annyira sajnálom! - hebegte a nő, amikor végre megoldódott a nyelve. - Nem tudtam, hogy... - Értem - vágott a szavába a férfi. - Nem akartam elmondani. Ez Lucy titka volt. Nem akartam beszélni erről, míg meg nem találom. Viszonya volt egy férfival, aki a gyerek születése után hallani sem akart róla. Lucy tehetetlen volt. Pénze nincs, állása sincs... Büszkeségből nem akart hozzám fordulni. Teljesen tanácstalan volt, és amikor nem látott más kiutat, itt hagyta a kislányt. - Azt hittem... - Tudom, de nem így van. Esküszöm neked, hogy az igazat mondom. Ha már lett volna gyerekem, nem féltem volna, hogy nem vagyok... - Tessék? Mitől féltél? - Nem estél teherbe, én pedig megijedtem, hogy bennem van a hiba. - Jaj, nem! Ilyen szorongást okoztam neked! Nagyon sajnálom, kedvesem. Ha tudtam volna, sosem folyamodok a fogamzásgátló tablettához. Bármit vágtam is a fejedhez, nem gondoltam komolyan. Csak... - Petra, kérlek, hagyjuk! Inkább gyere közelebb, hadd öleljelek meg! - tárta szét a karját a férfi. - Kérlek, drágám! Hadd csókoljalak meg! Hadd mondjam ki, hogy szeretlek! Petrát semmi sem tudta volna visszatartani. Liam karjaiba vetette magát. Amikor köré fonódott a férfi meleg, erős karja, az volt az érzése, hogy álmodik. Hosszan, bensőségesen csókolóztak. - Petra, egyetlenem - súgta a fülébe a férfi. - Tudom, hogy sokat vétettem ellened, de jóvá szeretnék tenni mindent. Nem csak azért vettelek feleségül, mert gyereket akartam tőled. Téged akartalak, csak téged, senki mást. Légy az enyém! Nélküled üres lenne az életem. - Az enyém is nélküled - rebegte az asszony, és egy szívből jövő csókot kapott érte.
- Fogalmam sem volt, mi a szerelem, mivel... mivel sem a szüleim, sem a nagyapám nem adtak példát rá. Soha el sem tudtam képzelni, hogy milyen hatalmas, mindent elsöprő érzés szeretni valakit. A szerelem kiborított, és egy darabig nem voltam eszemnél vallotta be. - Hát igen, ilyen a szerelem - válaszolta Petra halkan, és örömkönnyek csillogtak a szemében. - Én is ugyanezt éltem meg. - Ugye újra tudjuk kezdeni? - kérdezte Liam, és a nő legnagyobb meglepetésére térdre esett. - Tudom, hogy egy évet késtem. Már annak idején meg kellett volna tennem. De remélem, elhiszed nekem, hogy teljes szívemből kérlellek. Kezdjük újra! Éljünk továbbra is házasságban, és szeressük egymást mindhalálig! Petra felhúzta a férfit. - Ez a leghőbb vágyam - csókolta szájon. - Ha mellettem vagy, és szeretsz, semmi másra nincs szükségem. Ez életem leggyönyörűbb karácsonya. Petra olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Egy év múlva azonban még tökéletesebb boldogság köszöntött rá. Amikor karácsony első napjának reggelén a férje a karjába fektette újszülött fiát, tudta, hogy mindene megvan, amit csak egy nő kívánhat.
