Maureen Child - Megdöbbentő Viszontlátás

Maureen Child - Megdöbbentő viszontlátás - Tiffany 124

Maureen Child

Megdöbbentő viszontlátás The Surprise Christmas Bride 1997

Tiffany 124. Annak idején nem sikerült Kim terve. Hiába bújt anyaszült meztelenül barátnője bátyjának ágyába, elszámította magát! S habár Jake szíve szerint élt volna a lehetőséggel, erőt vett magán, és elküldte a lányt…

1/192


1. FEJEZET

Talán jobb lenne becsukni a kocsitetőt, mielőtt még megfulladok, gondolta Kim Oakes, miközben ellebbentette szeme elől a homlokába lógó nedves hajtincset, és hunyorogva bámult ki a szakadó esőbe. Egész testében reszketett. – Most már úgyis mindegy – motyogta. Tulajdonképpen áldás lenne, ha így halnék meg, tette hozzá gondolatban. Legalább valami olyat tudna véghez vinni ebben az életben, ami még az Oakes család egyetlen tagjának sem sikerült. Igaz, egy kabrioletben megfulladni a Simpson környéki utakon nem éppen olyasmi, ami az ő családjukban a vágyak netovábbja – valószínűleg így fogalmazná meg lesújtó véleményét az anyja. Pedig messze földön híre menne, hogy menyaszszonyi ruhában találtak rá holtan. Neve bekerülne a helyi krónikába, nyári tábortüzek alkalmával pedig fátyolos hangon mesélnék szomorú történetét, és a szülők a nagy búsulásba belehalt ara szellemével ijesztgetnék engedetlen gyermeküket. Kim ezt a képet annyira mulatságosnak találta, hogy minden baja ellenére elmosolyodott. Egy pilla2/192


nattal később azonban összerezzent, ahogy az átázott fátyol az arcába csapódott, és eltakarta előle a kilátást. Teljes erőből a fékre lépett. Hallotta, hogy valami reccsent a kocsi alatt, de az autó szerencsére megállt. Leállította a motort, már csak az eső kopogott a karosszérián. Az ablaktörlők fáradhatatlanul küszködtek a vízzel, mégsem sikerült úrrá lenniük az özönvízszerű felhőszakadáson. Az autóban már centiméternyi eső állt, a skarlátvörös velúrkárpit tocsogott a nedvességtől, és a bőrülések is csuromvizesek lettek. – Na persze! – bosszankodott. – Ki gondolta volna, hogy esni fog? – Ám azok után, amiken ma keresztülment, már semmin sem csodálkozott. Egy hirtelen támadt hóvihar sem rázta volna meg különösebben. Hátradobta menyasszonyi fátylát, és körülnézett. A keskeny útra évről évre újabb vékony kavicsréteget terítettek. Ez a réteg azonban most belesüppedt a felázott, sáros alapba. Az út két oldalán facölöpökre feszített szögesdrót kerítés húzódott. Azon túl már senki sem lakott, csak hatalmas rét terült el, ahol a nagyra nőtt fű engedelmesen hajladozott a szélben. Néhány kopasz, göcsörtös fa árválkodott még a közelben, mintha már évszázadok óta itt állnának, valamivel távolabb pedig egy óriási, viharvert fenyőerdő sötétlett – nem valami szívderítő látvány. 3/192


Sehol egy ház. Sehol egyetlen kiszűrődő fénysugár. Sehol egy teremtett lélek. Mindennek a tetejébe Kim olyan régen volt utoljára Simpsonban, hogy nem tudta, elérte-e már a Parrish-farm határát. Annyira szerencsétlennek érezte magát, hogy pityeregni kezdett, de ez csak néhány pillanatig tartott, és határozott mozdulattal letörölte a könnyet az arcáról. Enélkül is épp elég víz van itt, gondolta. Egyszer csak zaj ütötte meg a fülét. Először halk bőgést, majd erőtlen nyögést hallott. Homlokát ráncolva kiszállt a kocsiból, és elhúzta a száját, amikor hófehér, szatén körömcipője elmerült a hideg sárban. A következő pillanatban megcsúszott a jobb lába. Éppen csak el tudta kapni a kocsiajtót, hogy ne essen hasra a barna tócsába. Megpróbálta kihúzni a lábát a jeges pocsolyából, mire jobb napokat is látott cipője hangos cuppanással vált meg gazdájától, és a sárba ragadt. És akkor Kim megint nyögést hallott. Megfordult, szorongva nézett a hang irányába. Szemei elkerekedtek, és sajnálkozva felkiáltott: – Ó, szegénykém! – Közben elszántan küzdötte előre magát a latyakban. 4/192


* – Nem, nem árulom el, mi az! – Jake Parrish nevetve megcsóválta a fejét, és a kávéscsészéje után nyúlt. Húga, Annie semmit sem változott az évek során. Még mindig kínpadra feszítéssel ért fel számára, ha valamit eltitkoltak előle. – Na, gyerünk már, Jake! – hangzott az unszolás a telefonvonal másik végén. – Legalább egy apró kis támpontot adj! Csak egy egészen picikét! – Nem – állta az ostromot a bátyja, és kortyolt egyet a kávéból. – Ha tudni akarod, mi az, gyere ide holnap korán reggel! – Hát néha igazán kegyetlen tudsz lenni! – Igen, tudom – nevetett bele a kagylóba Jake. – Egyébként pedig örülnék, ha egyúttal magaddal hoznád apát, Harry bácsit és Emma nénit is. Annie mély levegőt vett, Jake pedig lelki szemével látta, hogy húga felvonja a szemöldökét. A lány gyűlölte, ha nem volt mindennel teljesen tisztában. – Eszerint tényleg valami nagyon fontos dologról lehet szó. – Eltaláltad. – Jake! – Annie hangja akaratlanul is arra a szigorú hangnemre váltott, amelyen néha hároméves kislányához, Lisához beszélt. – Tudod, mennyire utálom a meglepetéseket. Ha nem adsz legalább egy aprócska 5/192


támpontot, egész éjszaka le sem fogom hunyni a szemem! Jake gondolatai visszakalandoztak a múltba. Amikor még gyerekek voltak, Annie a születésnapját megelőző éjszakán végig ébren hánykolódott, és azon tépelődött, vajon mit kap majd ajándékba. Karácsonykor pedig még rosszabb volt a helyzet. Akkor nemcsak a húga nem aludt, hanem őt sem hagyta békén. – Hát jó – egyezett bele Jake, és sejtelmesen mosolygott. – Egy kicsit segíthetek. – Nagyon megköszönöm! A férfi elmerengve összeráncolta a homlokát, és azon gondolkodott, hogyan fogalmazhatná meg úgy az aprócska utalást, hogy ne árulja el a titkot. Nekidőlt az étkező falának, keresztbe tette a lábát, és felnézett a lámpára, amelynek formája leginkább egy kocsikerékre emlékeztette. A hat foglalatban fényesen világítottak a villanykörték. Jake az ablak felé fordította a tekintetét. Odakint még mindig tombolt a vihar, ő azonban olyan nagyszerű üzletet ütött nyélbe, hogy sem a zuhogó eső, sem a beharangozott hóvihar nem szeghette jókedvét. – Jake! – hallatszott a türelmetlen felszólítás a vonal túlsó végéről. – Jaj, bocsáss meg, Annie! Elgondolkodtam. 6/192


– Csak meg ne erőltesd magad! – Nagyon vicces! Lehet, hogy mégsem segítek. – Jake, ha most azonnal nem árulod el... A férfi felnevetett, és elrugaszkodott a faltól. – Rendben, nyertél! Segítek. Szóval, valami olyasmiről van szó, amire már nagyon régen vágytam. Hosszú hallgatás következett. – Ennyi? – hallatszott valamivel később Annie felháborodott hangja. – Igen. Akkor holnap. Szia! – Sokszor mondtam már neked, de ezúttal sem állom meg, hogy ne vágjam a fejedhez: lehetetlen alak vagy, Jake Parrish! Ezért még a pokolra kerülsz! – Valószínűleg. De egy cseppet sem érdekel, ugyanis az összes barátom ott lesz velem. – Na látod, ebben tökéletesen igazad van. Válasz helyett a férfi hangosan fölnevetett, és cseppet sem lepte meg, hogy Annie mérgesen lecsapta a kagylót. Húga biztosan megbosszulja még, amiért így felcsigázta az érdeklődését, de ennyit igazán megér. Régóta várt már erre a napra, és most minden percét ki akarta élvezni. Elégedetten ment ki a konyhába, és letette a kávéscsészét a munkaasztal szürke gránitlapjára. 7/192


A mai tárgyalás volt a farmmal kapcsolatos tervének utolsó lépése. Most már csak a lótenyésztés beindítására kell összpontosítania, amiről hónapok óta álmodozik. Most már minden nagyon elérhetőnek tűnt. Miközben körbenézett a konyhában, halványan elmosolyodott. A modem berendezések, a ragyogó járólapos padló és a sarokban hivalkodó, mutatós kandalló igazán elegáns megjelenést kölcsönöztek a helyiségnek. Igaz, főzési tudománya kimerült a kávé, az odaégetett pirítós és néhány, mikrohullámú sütőben felmelegíthető étel elkészítésében, de mit számít ez ahhoz képest, hogy teljesítette ígéretét: annyira fellendítette a farmot, hogy az összes felújítási és átalakítási költséget ki tudta fizetni. A ház szépítéséhez még a volt felesége ragaszkodott, és minden erőfeszítése ellenére Lindának nem sikerült kifosztania. Jake homlokát ráncolva gondolt vissza egykori élete párjára, aki végül bolonddá tette. De azután elhessegette a kellemetlen emlékeket, és megint csak a farmon rá váró teendőkkel foglalkozott. Az ő érdeme, az ő győzelme. A birtok ma már teljesen másként festett, mint gyermekkorukban. Lelki szemei előtt felderengett a régi szén– és fatüzelésű kályha képe, amelyet édesanyja mindig csak fáradságosan tudott befűteni, meg a rozzant fenyőasz8/192


tal, amelyen mindig együtt írta meg a házi feladatát a húgával, és amely mellett a család a nap végén megbeszélte az ügyes-bajos dolgokat. A régi, jól ismert bútordarab helyén ma már polírozott tölgyfa asztal állt, hozzáillő székekkel. Még Linda vásárolta őket három éve. Igen, a ház annak idején tényleg nem dicsekedhetett komfortosságával, mégis mindig harmonikus, szeretetteljes légkör uralkodott a falai között. Viszont éppen ez hiányzott a mostani, felújított házból. Jake megcsóválta a fejét, és a kávéscsésze után nyúlt. Kiitta az utolsó kortyot is, majd visszatette a helyére. Csak az üzlet számít, morfondírozott. Ha állandóan csak a szerelemre gondolsz, és azon jár az eszed, mi lehetett volna, sosem jutsz előbbre. Ha pedig mindig csak Lindára gondolsz, a végén még gyomorfekélyt kapsz. Azonkívül még sötétedés előtt ellenőriznie kell a kerítést. Ilyen viharban folytonosan fennállt a veszély, hogy kiszakad valahol, és elcsatangolnak az állatok. A meteorológusok előrejelzése szerint hamarosan beköszönt a hideg, és leesik az első hó, így hát legfőbb ideje elvégezni ezt a feladatot. Leakasztotta esőkabátját és kalapját a fogasról, s felöltözött anélkül, hogy még egy utolsó pillantást ve9/192


tett volna a csillogó-villogó konyhára. Minél előbb hozzáfog, annál hamarább végez, akkor pedig bedob egy pizzát a mikrohullámú sütőbe, kivesz egy sört a hűtőszekrényből, és megnézi a meccset a tévében. Ha elég magasra állította a hangerőt, néha még azt is el tudta hitetni magával, hogy nincs egyedül. – El tudom képzelni, hogy érzed magad, kicsikém – sajnálkozott Kim, és összefogta átázott menyasszonyi ruhájának szoknyáját. Igyekezett valamennyire bebugyolálni vele a reszkető borjút, és hogy megvédje a zuhogó esőtől, a nyálát csorgató állat fölé hajolt. Miközben a boci nyakát simogatta, belenézett a szomorú barna szempárba. – Tökéletesen meg tudlak érteni. Nem jó dolog fázni és egyedül lenni. A borjú tüsszentett egyet. – Egészségedre! – szaladt ki Kim száján, és megpróbálta kifújni a szemébe lógó vizes hajtincset. Ám ez a kísérlete legalább annyira sikertelennek bizonyult, mint az, hogy hátratolja a folyton előrecsúszó fátylát. A borjút azonban nem akarta elengedni. Szegény kis jószág annyira meg volt rémülve, hogy valószínűleg ész nélkül elrohant volna, ebben a sárban pedig semmi remény, hogy ő valaha is megfogja. A reszkető boci nekitámaszkodott. Az állat meglepően nehéz volt, és a lány úgy érezte, már nem bírja 10/192


sokáig tartani. Újra belenézett a nagy barna szempárba. – Tudod, mit? Tisztára olyan szemed van, mint a vőlegényemnek. Vagy inkább most már csak a volt vőlegényemnek. De ne félj, emiatt nem neheztelek rád! Neked mindenesetre sokkal jobban áll. A borjú megint prüszkölt egyet, és keservesen bőgött. – Az imént én is legszívesebben üvöltöttem volna – motyogta Kim együtt érzőn. – Te nem tudhatod, de tulajdonképpen ma kellett volna férjhez mennem. Kis barátja egyre jobban reszketett. – Igen, engem is kiver a hideg, ha csak rágondolok. – A lány előrehajolt, és arcát az állat fejéhez dörgölte. Lába jéggé fagyott, lábujját már alig érezte. Micsoda pocsék idő! Nem akarta, hogy eluralkodjon rajta a rosszkedv, és tovább beszélt védencéhez: – Az egészben az volt a legrosszabb, amikor közölni kellett az egybegyűlt vendégekkel, hogy nem lesz semmiféle esküvő. Látnod kellett volna az arcukat! A borjú halkan elbődült. – A templomban várakozó népség csak szörnyülködött. – Kim halkan kuncogott, aztán szipogott egyet. – A szüleim meg majd elájultak. Az Steven mázlija, hogy a búcsúlevelében azt írta, Mexikóba utazik. Mert ha az apám azt a félnótást a keze közé 11/192


kapta volna... – Megint szipogott. – Ugyanis nem mindennap esik meg egy lánnyal, hogy faképnél hagyják az esküvője napján. Nem gondolod, hogy illene egy kicsit szomorúbbnak lennem? Az állat megrázta a fejét. – Szerintem sem. – Kim megsimította a boci lucskos szőrét, majd folytatta: – És kérlek, ne vedd a szívedre, hogy az előbb a vőlegényeméhez hasonlítottam a szemedet! Végül is nem tehetsz róla. Azonkívül – fűzte hozzá cinkos mosollyal – te nála sokkal kedvesebb teremtés vagy. A borjú nyugtalankodni kezdett, és a lány lábujjára lépett. Kim felkiáltott fájdalmában, s kihúzta lábát a kemény pata alól. – Pont úgy táncolsz, mint Steven! – jegyezte meg fájdalomtól elhaló hangon. A szél feltámadt, és belekapott a fátylába. – Tudom, hogy hihetetlen, de néhány órával ezelőtt még tényleg öröm lehetett rám nézni. Akaratlanul is arra gondolt, milyen izgatottan várt a jelre, hogy édesapja oldalán a fenyőágakkal díszített oltárhoz léphessen. Végigtekintett a tíz felsorakozott nyoszolyólányon, és akkor eszmélt rá, hogy igazából egyet sem ismer közülük. Igaz, hogy ugyanazokra a helyekre jártak, ugyanazokat a történeteket mesélték egymásnak, és ugyan12/192


azokon a vicceken nevettek, de egyiket sem nevezte volna a barátnőjének. Az egyetlen igaz barátnője nem jött el az esküvőre. Annie ugyanis nem volt hajlandó végignézni, ahogy Kim elköveti élete nagy hibáját – ez volt ugyanis a véleménye a döntéséről. Abban a percben ismét felerősödött benne a kétely, amely már jó ideje gyötörte. Ám akkor megszólalt az orgona. Az első nyoszolyólány már épp elindult az oltár felé, amikor egy küldönc átnyújtotta Kimnek Steven üzenetét. A következő percek végtelen hosszúnak tűntek: Kíváncsi pillantásokat, sugdolózást, sőt elfojtott kuncogást kellett elviselnie. Egyetlen barátságosan mosolygó arcot sem vélt felfedezni a meglepett és csalódott vendégseregben. A szülei is csak értetlenül álltak ott, és nem szolgáltak támaszul a válságos pillanatban. Apja dühös tekintettel és összeszorított szájjal nézett maga elé, anyja pedig gyámoltalanul simogatta a vállát, miközben csendesen sírdogált a zsebkendőjébe. Bátyjai, az ikrek viszont legszívesebben eldöngették volna a hűtlen vőlegényt. Néhány perc elteltével a lány kiszaladt a templomból, beugrott egyik fivérének a sportkocsijába, és első útja a legjobb barátnőjéhez vezetett. Annie Parrish volt az egyetlen, akiről biztosan tudta, hogy meghallgatja. Aki megnyugtatná, hogy nem őrült, és hogy 13/192


semmi különös nincs abban, ha úgy érzi magát, mintha börtönből szabadult volna. Kim még feljebb húzta a szoknyáját, hogy befedje vele az állat hátát. Már csak meg kellene találnia a Parrish–farmot! Remélhetőleg sikerül, mielőtt még fagyhalált szenved. Családja alig öt éve, hogy elköltözött Simpsonból. Miért tűnik mégis annyira másnak ez a vidék? Az eső miatt nem ismerem ki magam, gondolta. Mihelyt eláll a zivatar, megtalálom a farmot. Már amennyiben eláll, tette hozzá. Felnézett a sötét felhőkre, majd a legelő szélén, a viharban hajladozó fákra, és hirtelen félelem fogta el. Minden pillanatban esni kezdhet a hó, akkor pedig reggelre biztosan jégszoborrá fagy. Egy meglehetősen viharvert menyaszszonyt ábrázoló szoborrá! Ír csipkével díszített elefántcsontszínű selyemruhája becslése szerint legalább fél tonnássá nehezedett a magába szívott esővíztől, és a szegélyén lerakódott sár igazán megkapó látványt nyújtott. Vajon mit szólna most a divattervező a művéhez? A világ legdrágább sátra egy agyonázott borjú számára! És mit szólna az édesapja? Kim halkan felnyögött, és néhány másodpercig behunyta a szemét. Henderson Oakes jó ideig biztosan nem repes majd a boldogságtól. Személyes sér14/192


tésnek vette, hogy a lányát faképnél hagyták. Szülei alapjában véve egyenes emberek voltak, mégis többet jelentettek nekik a külsőségek, mint a belső értékek. Jobb, ha inkább most nem is gondol rájuk. Az eső egyre jobban zuhogott, testét mintha ezer késheggyel szurkálták volna. Háta megfájdult, ahogy a borjú fölé görnyedt. Karja csupa karcolás volt, mert át kellett bújnia a drótkerítésen, hogy segítsen az állaton. Egyik cipője a sárba veszett, és már észlelte magán a meghűlés tüneteit. Lehet, hogy tüdőgyulladást kapott? – Itt jön a menyasszony... – énekelte halkan, de azután elhallgatott. Ha nem lenne ilyen átkozottul fáradt, és nem félne attól, hogy nyakig merül a sárban, most legszívesebben a földre rogyna, és teli torokból üvöltene. – Mi az ördögöt csinál itt maga? A mély, barátságtalan hang mintha a semmiből szólt volna hozzá. A lány felugrott, megbotlott, és átesett a borjú testén. Fél kezét maga elé tartotta, hogy ne bukjon fejjel előre a sárba. Éles fájdalom hasított a csuklójába, de már ügyet sem vetett rá. A hang irányába fordította a fejét, és egy lovast pillantott meg. Végre segítség érkezett! Legalábbis remélte, hogy ez az alak a segítségére lesz. 15/192


Jobban oda kellene figyelnie arra, mi történik körülötte. Az előbb is annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette a felé közeledő lovast. Félig felegyenesedve, egyik kezével a borjút szorosan ölelve tekintett az idegenre. A férfi kalapját mélyen a homlokába húzta, zöld esőkabátja teljesen betakarta, csak a csizmája látszott ki alóla. Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Kim, szemellenzőként felemelve a kezét, megpróbálta az esőt felfogni, hogy jobban szemügyre vehesse megmentőjét. – Kimberley Oakes! – kiáltott fel a férfi. – Ez nem lehet igaz! Hangjában leplezetlen bosszúság vibrált, és ez valahogy olyan ismerősnek tűnt Kim számára. Hányszor hallotta már ezt a nyers férfihangot: „Az ördögbe is, hagyj végre békén!” És hányszor hallotta álmaiban is ezt a baritont?! Hirtelen borzongás járta át a testét. Ennek azonban semmi köze nem volt az esőhöz és a hideghez. Csak egyetlen férfi tudta felébreszteni benne ezt az érzést. És egyáltalán nem számított, hogy már öt éve nem látta őt. Öt év telt el azóta, hogy összetörte a szívét... – Szia, Jake! 16/192


2. FEJEZET

– Szia, Jake? Ez minden, ami Kimnek az eszébe jut? Itt áll birtokának a kellős közepén egy szétázott menyasszonyi ruhában, miközben megpróbál vele betakarni egy reszkető borjút, és csak annyit mond, hogy „szia, Jake”? A férfi nagyot sóhajtott. Amikor megpillantotta az út szélén az elhagyott kabrioletet, rögtön tudta, hogy valaki bajba került. Ezen az úton csak az ő, illetve Don Wilson birtokára lehet eljutni, ezért nem is forgalmas. Valójában egy eltévedt turistára számított, esetleg valakire, aki Donhoz igyekezett. Ám legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy egy menyasszonyra lel. Milyen könnyen el lehet rontani valakinek a napját, jegyezte meg gondolatban. Húsz perce még nagyszerűen érezte magát, de sejthette volna, hogy nem tart sokáig. Azt azonban igazán nem várta, hogy Kim bukkan fel a semmiből, és ő rontja el a kedvét. Mindenesetre be kellett vallania, hogy a váratlan találkozás alaposan felkavarta. Szembenézett az elkerülhetetlennel, és megkérdezte: 17/192


– Mi az ördögöt keresel te itt, Kim? – Futó pillantást vetett a menyasszonyi ruha szánalmas maradványaira, és hozzátette: – Csak nem templomot keresel? – Nem. Épp ellenkezőleg, most menekültem el onnan. – Vagy úgy. – A férfi előrébb hajolt a nyeregben. – És mondd, hol hagytad a vőlegényt? – Ezt hosszú lenne most elmesélni – hebegte a lány szederjes ajakkal. – Na persze. Kim hátravetette a fejét, és végre sikerült az ázott fátylát hátralódítania, hogy láthassa egykori imádottját. Zöld szemével alaposan végigmérte, amitől a férfi meglehetősen kényelmetlenül érezte magát. – Majd később mindent részletesen elmesélek – mondta egyszerűen. – Nehezedre esne segíteni nekem? Hogy lehet egy nő nyakig sárosan is ilyen vonzó? – morfondírozott Jake, de azon nyomban már boszszankodott is, hogy megkívánta a lányt. – Mit segítsek? – kérdezte barátságtalanul. – Megmenteni ezt a borjút – felelte Kim, és fejével a négylábú felé intett. Jake soha nem látott még állatot, amelyik ennyire nem szorult segítségre, és titokban bevallotta, hogy szívesen cserélne most a bocival. Jól emlékezett még 18/192


rá, hogy Kim már évekkel azelőtt is mennyire szerette az állatokat, és mosolyognia kellett, ha visszagondolt arra a percre, amikor a lányban tudatosult: a hamburgert valójában marhahúsból készítik. Magánkívül volt a felháborodástól. Ez valószínűleg abból fakadt, hogy világéletében városban élt, és bátyjaival együtt csak a farmon látott testközelből élő állatot. A szüleik soha nem engedték, hogy háziállatot tartsanak. Mikor is találkozott utoljára az ikrekkel? A töméntelen munka és a rövid, de annál emlékezetesebb házassága mellett már nem maradt ideje, hogy a régi barátságait ápolja. – Jake, mi lesz már? – Tessék? – A férfi összeráncolta a homlokát, és igyekezett a jelenlegi problémára összpontosítani. – Ó, igen. A borjú. Mitől kellene megmentenem? – Túlságosan átnedvesedett, elfáradt és átfagyott már ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon. Azt is régen megtanulta már, hogy résen kell lennie, ha Kimmel beszél. Most azonban egyáltalán nem tudott kellőképpen figyelni. – Ha nem látnád, nagyon fél. – Fél? – Jake szorosabbra fogta a gyeplőt, s bár tudta, hogy meg fogja bánni, azért megkérdezte: – No és mitől? – Természetesen a vihartól. 19/192


Mintha a szél is a lány véleményét akarná igazolni, ismét megcibálta a fák koronáját, és a borjú még jobban nekidőlt Kimnek. A lány diadalittasan nézett fel a férfira, mint aki pillantásával azt akarja mondani: na ugye látod, mennyire bújik hozzám ez a szegény jószág? Jake összeszorította a fogát. Ez a nőszemély ugyanolyan makacs, mint hajdanában. És ugyanolyan szép, hiába csapzott a haja, és hiába csupa sár a ruhája. Kínjában azt sem tudta, merre fordítsa a tekintetét, amikor a lány hátratolt fenékkel és szétterpesztett lábbal igyekezett biztosabb testhelyzetet felvenni, miközben megpróbálta még jobban magához ölelni a borjút. Jake-nek olyan érzése támadt, mintha súlyos kő nehezedne a mellkasára, amely összenyomja a szívét és a tüdejét. Alig kapott levegőt. Kim öt év múltán is ugyanolyan hatással van rá, mint azelőtt... Nagy nehezen összeszedte magát. Kim menyaszszonyi ruhát visel, és az imént említette, hogy a templomból szökött meg, azt azonban nem mondta, hogy az esküvő előtt vagy után. Amikor eszébe villant, hogy a lány alighanem már valaki másnak a felesége, csak még jobban fokozódott a szorítás a mellkasában. Az eső kitartóan verte a kalapját és az esőkabátját, most mégis élvezte a hideg esőcseppeket. A víz nem 20/192


zavarta. E pillanatban kisebb gondja is nagyobb volt annál. – Lennél olyan kegyes, és leszállnál a nyeregből, hogy segíts nekem? – pirított rá a lány. Jake megcsóválta a fejét, fél kezével szorosabbra fogta a gyeplőt, a másikkal megdörgölte az állát. Nem akart leszállni a lóról, attól tartott, hogy nem tudja leplezni, milyen heves vágy ébredt kiéhezett testében. Az esőköpenyt erre a célra nem tartotta elég megbízhatónak. De muszáj tennie valamit. Ez a nevetséges párbeszéd nem vezet semmire. – A tehenek a szabadban élnek – mondta nehezen forgó nyelvvel. A borjú szánalmasan elbődült. Kim vigasztalóan súgott neki valamit. Szeme villámokat szórt, amikor ismét a férfira nézett. – De hiszen ez csak nemrég született! – Nehezebb, mint te. Egyszer csak mély, dobogó hang ütötte meg a fülüket. Kim, karjával még mindig az állatot ölelve, felegyenesedett. – Mi volt ez? – kérdezte döbbenten. – Fogadok, hogy a mamája. A borjú reszketve válaszolt, mire az anyja megint bőgött egyet. 21/192


– Ott jön! – mondta a férfi, és fejével a közeli fasor felé intett. Kim odafordult, és ijedtében elállt a lélegzete. Egy hihetetlenül nagy tehén közeledett felé, egy ilyen hatalmas testű állathoz képest meglepő gyorsasággal. Hirtelen fordult a kocka, most már nem annyira a borjú, mint inkább ő szorult segítségre. Gyorsan elengedte az állatot, hogy a lovon ülő férfihoz, a viszonylagos biztonságba meneküljön. Összefogott szoknyáját a térdéig felhúzva átevickélt a sártengeren. A tehén patája a felpuhult talajon dobolt, és úgy hangzott, mint a géppuskaropogás. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre a lány a lóhoz ért. Jake persze a kisujját sem mozdította. De aztán mégis közelebb irányította a lovát, kivette egyik lábát a kengyelből, és lenyújtotta a kezét. Kim ránézett. A viszontlátás örömének leghalványabb szikrája sem csillogott a férfi szemében. A lány habozott, de aztán válla fölött hátratekintett a feléje vágtató dühös állatra. Hirtelen elhatározással a kisebbik rossz mellett döntött. Amikor kezük összeért, és Jake erős ujjai szorosan körbefonták finom kézfejét, nem figyelt a tagjaiban szétáramló, bizsergető érzésre, hanem felemelte a lábát, amelyen már csak egy sártól tocsogó harisnyát viselt, és beledugta a szabad kengyelbe. 22/192


Jake felhúzta maga mögé a nyeregbe, gyorsan megfordította a lovát, és térdével gyors vágtára ösztönözte. Néhány méterrel odébb meghúzta a gyeplőt, és megállította az állatot. Megfordult a nyeregben, és visszanézett. Kim szintén hátrafordult; a borjú láttán elmosolyodott. A kicsi mohón szopott anyja tőgyéből. Az anyaállat láthatóan még nyugtalankodott a két betolakodó miatt, de a boci már biztonságban volt. És most már én is, jegyezte meg a lány gondolatban. – Nesze! – mondta Jake, azzal kalapját a lány fejébe nyomta. Kim felhajtotta a karimáját, és a férfira nézett. Jake erős szálú, fekete haja csuromvizesen lógott a homlokába. Hogy ne zavarja a látásban, türelmetlenül hátradobta loboncos üstökét. Komolynak látszott, de volt valami a nézésében, amit Kim nem tudott megfejteni. Ám ez a valami egy pillanat múlva már el is tűnt. – Elviszlek a kocsidig. – Semmi értelme – legyintett a lány, mert még jól emlékezett a reccsenésre, amelyet a fék behúzása után hallott. – Azt hiszem, defektet kaptam.

23/192


– Hát ez nagyszerű! – morogta Jake, és ismét megfordult a lovával. – Karold át a derekamat! Körülbelül tíz percet kell kibírnod a hátam mögött a házamig. – És mi lesz az autómmal? A férfi összeráncolta a homlokát, és futó pillantást vetett a kocsira. – Otthonról felhívhatjuk az autómentőket. Amikor a ló vad vágtába kezdett, Kim majdnem hanyatt esett. Gyorsan Jake után kapott, és feszes, lapos hasa előtt keresztezve a karját, szorosan belékapaszkodott. Érezte, ahogy az érintésétől megfeszültek a férfi izmai. Az ő testét ugyanaz a heves érzés járta át, amelyre immár öt éve igyekezett minél ritkábban gondolni. Kim lehunyta a szemét. És még azt hitte, hogy örökre elmúlt! Hiába, pedig ő minden tőle telhetőt megtett ennek érdekében. És tessék! Még tíz perc sem telt el, és máris remeg a térde. Talán fel kellene idéznie az utolsó találkozásuk emlékét. Azt a szörnyű zavartságot. A megaláztatást. Az majd biztosan észhez téríti, és a hajdani vonzalom maradékát is kiírtja belőle. Nem! Nem akart arra az estére gondolni. Nem akarta még egyszer végigélni azt az éjszakát.

24/192


Azonkívül valószínűleg csak azért váltott ki belőle ilyen heves érzelmeket a viszontlátás, mert túlságosan zaklatott nap van mögötte. Ráadásul fázott, és iszonyatosan fáradt is volt. Legszívesebben a férfi hátára dőlt volna, de ez most igazán nem lenne tanácsos. Végül is nem akarja kiélezni a helyzetet. Határozottan kihúzta magát, és kissé lazított a szorításon. Ahelyett hogy gondolatban veszélyes vizekre evezett volna, arra figyelt, hogy felvegye a ló ritmusát. Most kiderült, hogy nem voltak hiábavalók a lovaglóiskolában töltött drága órák. Kissé előrébb hajolt, és megkérdezte: – Mit mondtál? – Semmit! – mordult rá Jake. – És légy szíves, maradj csendben! * Jake letette Kimet a ház hátsó ajtajánál, a lovat pedig bevezette az istállóba. Nem sietett a konyhában várakozó vendéghez. A legnagyobb nyugalommal leszerszámozta és lecsutakolta a hűséges állatot. Aztán kiadósán megetette, megitatta, és a bokszába vezette, s csak ekkor ment a nyitott istállóajtóhoz, hogy felnézzen a házra. 25/192


Az ablakból kiszűrődő fény a pocsolyák víztükrében ezernyi apró, csillogó pontként sziporkázott. Hátrafordult, és a kétszáz méterre fekvő vendégház felé tekintett. Csak a nappaliban égett egyetlen lámpa, és a kék furgont sem látta. Ezek szerint az alkalmazottja és annak felesége a vihar ellenére bement a városba. Már csak ez hiányzott, futott át az agyán. Kettesben maradt Kimmel! Nem is fog tőle egykönnyen megszabadulni, hiszen a dzsipje nem jó, a furgont pedig bizonytalan időre elvitték. Nincs más választása, el kell viselniük egymást. Az ördögbe is, miért épp ide kellett jönnie a lánynak? És miért áll el tőle még mindig a lélegzete, ha csak ránéz? Jake mérges volt magára, amiért ilyen ostobán viselkedett. Kiment az istállóból, és becsukta maga mögött a duplaszárnyas ajtót. Lassan, széllel és esővel nem törődve keresztülvágott az udvaron, mintha abban bízna, hogy a hideg kioltja benne a váratlanul rátört vágyat. De hasztalan reménykedett. A lelkében lobogó tűz tovább égett, és ha arra gondolt, hogyan szorította Kim a combjaival, forróság öntötte el az ágyékát. Félúton megállt, és felpillantott az égen száguldó viharfelhőkre. 26/192


A zápor a szemébe vágott, heves szélroham cibálta az esőköpenyét. Ahogy átnézett a jeges esőfüggönyön, itt-ott néhány pihekönnyű fehér pontocskát látott szállingózni. Jaj, ne! Havazik! – Mivel érdemeltem ezt ki? – suttogta rekedten az ég felé. Az esőcseppek közé egyre több hópehely vegyült. Jake kihúzta magát, megcsóválta a fejét, majd a pocsolyán átszökkenve a hátsó verandára ugrott. Levette a köpenyt, lerázta róla a vizet, és a legközelebb álló székre dobta. Megtörölte a csizmáját, azután kinyitotta az ajtót, hogy szembenézzen a veszéllyel. Kim a kandalló előtt állt, és a tüzet bámulta, amely még mindig pislákolt a délután rárakott fahasábokon. – Hiszen te reszketsz a hidegtől! – szólalt meg Jake, ügyelve arra, hogy hangja közömbösen csengjen. – Pedig már felmelegedtem valamelyest. Lehet. Kim foga azonban még mindig vacogott. A férfi végigjártatta tekintetét az átázott, nemrég még szép, fehér ruháján, és újra feltette magában a kérdést, hogy miért nincs mellette a vőlegénye. Melyik idióta hagyná elfutni a menyasszonyát az esküvőről? Különösen egy olyan nőt, mint ő. 27/192


A nedves anyag szenvedélytől fűtött szeretőként simult a testére, kiemelte formás kis mellét, csípője kecses vonalát. A ruha szoknyarésze, amely eredetileg széles uszályként kísérte, a lábára tapadt, csupa sár volt. Jake szívébe fájdalom nyilallt, ha arra gondolt, hogy Kim minden valószínűség szerint férjnél van már. A következő pillanatban azonban el is hessegette ezt az érzést. Ami közöttük volt, elmúlt. Öt évvel ezelőtt meghozta a döntését, és helyesen tette. Az pedig mindegy, hogy ez mekkora önuralmába került. A férfi két kézzel vizes hajába túrt, majd felemelte a fejét, és meglehetősen hűvösen megkérdezte: – Mit keresel itt, Kim? A lány kissé hátrahajolva levette a fátylát, és kicsavarta. Sáros, fekete lé csorgott a valaha hófehér anyagból. – Csak meg akartam látogatni Annie-t. – Vagy úgy! – bólintott a férfi zavartan. Persze, mi másért is jött volna, te tökkelütött? – korholta magát. Miért látogatott volna meg téged? Mély lélegzetet vett, és megszólalt: – Annie már nem lakik itt. – A lány kérdő tekintetét látva hozzáfűzte: – Hat hónapja visszaköltözött a városba. – Istenem, milyen ostoba vagyok! – Kim csavart még egyet a fátylán, majd a kandalló felé fordult, és 28/192


csak annyit motyogott: – Tudnom kellett volna, hogy amilyen hamar csak lehet, megint önálló életet akar élni. – Egy kicsit meglepődött, amikor Jake arcán csalódottságra valló árnyék suhant át. – Egyébként hogy van? – Igazán jól – vonta meg a vállát Jake. – Ismered Annie-t. A válás mindenkit megvisel, de nemsokára túl fogja tenni magát rajta. – Ebben biztos vagyok. – Igen. Végül is, ha én túléltem, ő is képes lesz rá. Kim egy kicsit kihúzta magát, és nyíltan a szemébe nézett. – Annie mesélt a válásodról. Nagyon elszomorított. A férfi kicsit kényelmetlenül érezte magát, amikor a lány szemébe nézve részvétet és megértést olvasott ki onnan. Zavartan elfordította a tekintetét, és azt kívánta, bárcsak témát váltanának. Sem vele, sem mással nem akart Lindáról beszélgetni. Úgy érezte, hogy mindent, aminek köze volt hozzá, legszívesebben kitörölne az emlékezetéből. A tanulságot viszont jól az eszébe véste. – Már rég volt – mondta fakó hangon. – Nem is olyan régen. Még csak három éve mondták ki a válást. 29/192


A férfi összevonta a szemöldökét. Öt éve nem látta Kimet, de úgy látszik, a húga mindenről részletesen beszámolt neki. – Van egyáltalán valami, amit Annie nem mondott el neked? – Valószínűleg nem sok minden – vallotta be a lány. – Emlékeztess rá, légy szíves, hogy váltsak erről vele néhány szót! – Hogy van a kis Lisa? Jake a név hallatán elmosolyodott. Így volt ez mindig, ha csak rágondolt a hároméves unokahúgára. De hát egyszerűen lehetetlen volt nem mosolyogni azon a kis ördögfiókán. – Nagyszerűen. Lassan, de biztosan az őrületbe kergeti Annie-t. Kim arcán is átsuhant egy halvány mosoly. – Olyan régen nem láttam már, hogy meg sem ismerném. – Arca megint komorrá vált. – És mi van Lisa apjával? A férfi gúnyos arcot vágott, és ökölbe szorította a kezét. Ahogy Lisa folyton mosolyt csalt az arcára, a kislány apjának már a puszta említése is haragra gerjesztette.

30/192


– Ő szintén olyan régen nem jelentkezett már, hogy a saját lányát sem ismerné meg. Veled ellentétben azonban őt ez nem nagyon érdekli. – Micsoda szégyen! – És nem az egyetlen! Ezután csend ült közéjük. Nem szóltak néhány percig, csupán az esőcseppek kopogása és a kandallóban égő tűz pattogása hallatszott. Kim szólalt meg végül elsőként: – Be tudnál vinni a városba? – Nem. – Miért nem? – A dzsipem lerobbant, a furgont meg elvitte az alkalmazottam. Elment szórakozni a feleségével. Ebben a viharban reggelnél hamarabb valószínűleg nem kerülnek haza. Kim úgy bámult rá, mint aki nem hisz a saját fülének. Holott Jake sem repesett az örömtől, hogy így alakultak a dolgok. De egyikük sem tudott változtatni a helyzeten. – Biztosan akad valami más járgány is a dzsipen és a furgonon kívül egy ekkora farmon! – Ó, hogyne – mondta a férfi, szándékosan elnyújtva a mondatot –, persze. Ám attól tartok, hogy az én városi autóm sem jutna tovább ebben a sárban, mint a tiéd. 31/192


– Istenem! – Bizony, bajban vagyunk. – Ennél rosszabb ma már nem történhet velem! – csapta össze a kezét Kim. – Havazik – jelentette be Jake rezzenéstelen arccal. Nagyszerű! Hát még ez is. Jake észrevette, hogy Kim megborzong, és dörgölni kezdi a karját. Szemmel láthatóan fázott. A férfi hirtelen nagyon ostobának érezte magát. Miközben itt kérdezősködik, a húga barátnője tüdőgyulladást kap! – Amíg rajtad van a vizes ruha, nem melegszel át. Kim kérdőn felvonta szép ívű szemöldökét. – Mondd csak, mit forgatsz a fejedben? Le akarsz vetkőztetni? – Ne bolondozz, Kim! – A házigazda odament a kandallóhoz, fogta a teafőzőt, és elmosta. Miközben vizet töltött bele, tovább beszélt: – Túl régóta ismerjük már egymást ahhoz, hogy ilyen kisded játékokat űzzünk. Vedd le azt az átkozott ruhát! Tudod, hol a fürdőszoba. Addig keresek neked valami meleg holmit. Amikor az edény félig megtelt vízzel, a tűzhelyhez vitte, és rátette a főzőlapra. Aztán kiment a konyhából, anélkül hogy megnézte volna, engedelmeskedette a lány. Jake azonban titokban bevallotta magának, 32/192


hogy a lehető legtávolabb akar lenni tőle, amikor leveszi a ruháját. Mert nem számít, hogy öt év telt el az óta a kínos éjszaka óta, tudta, hogy Kim még mindig veszélyes lehet rá.

33/192


3. FEJEZET

Jake végigment a téglából és fából épült nagy ház hosszú folyosóján. Hirtelen mozdulattal kinyitotta hálószobája ajtaját, szinte észre sem véve a nehéz tölgyfa ajtó csattanását. Egyetlen gondolat járt a fejében: valamilyen hálóalkalmatosságot kell találnia Kim számára. Valamit, ami mindent eltakar. Legjobban egy zsákvászon csuha felelne meg erre a célra! Sajnos, az egyetlen dolog, amely valamennyire közelített az elképzeléséhez, az ajtón csüngő fürdőköpeny volt. Igaz, meglehetősen kurta fürdőköpeny. Nem számít, dohogott. Most az a lényeg, hogy Kim száraz ruhát vegyen fel, utána ráérek még keresgélni a régi szabadidőruháim között. Majdcsak túléljük valahogy ezt az éjszakát, azután Kimnek úgyis mennie kell. Megint. Fogta a fürdőköpenyt, és már éppen ki akart menni a szobából, de aztán megállt az ágy lábánál. Az elmúlt öt évben igencsak megváltozott az élete. Először is most már szüleinek egykori hálójában alszik, nem pedig a folyosó végén lévő szobában, amelyben fiatalemberként lakott. És nem is a vendég34/192


házban, amely szintén a birodalmának számított néhány évig. A bútorok többségét lecserélte, a falakat lefestette, és új függönyöket rakott fel. Ám a nagy ágy, amelyben felnőttkora óta aludt, még mindig a régi volt. Ugyanaz az ágy, amelyben öt évvel ezelőtt Kimet találta. Egy pillanat alatt megrohanták az emlékek, és megborzongott tőlük. Kim bátyjai búcsúestet rendeztek Simpsonban, mivel az Oakes család a viszonylag nagyvárosnak számító Morgan Hillbe költözött. Az estre meghívták az összes barátjukat. Jake korán hazament. Egy kis nyugalmat akart, mielőtt még a szülei és a húga megérkeznek. Akkoriban a vendégházban lakott. „Tapintatból”, vélekedett erről az apja, Jake számára azonban ez inkább szükségszerűség volt. Jóllehet a farmot mindig is az otthonának tekintette, a harmincéves fiatalember azonban már szerette volna kialakítani a maga életét, ezt pedig a szülői ház – tágassága ellenére – nem tette lehetővé. Lámpagyújtás nélkül ment végig a sötét vendégházon. Szinte még ma is a fülébe cseng lépteinek ütemes kopogása, és még emlékszik rá, mennyire fájt a tudat, hogy az ikrek és Kim elköltöznek. A hálószo35/192


bába érve ledobta magát az ágyára, és lehúzta a csizmáját. Már éppen letette az egyiket, és készült a másikat is levenni, amikor valaki megszólalt. Az ismerős hang azon az éjszakán egészen másképp csengett. Rekedtesen, búgva, kimondhatatlan érzékiségtől telítve, kissé remegve, s ezzel elárulta tulajdonosának zavarát. – Szeretnélek figyelmeztetni, hogy nem vagy egyedül. A férfi egy szökkenéssel talpon termett, odaugrott az éjjeliszekrényhez, és felkapcsolta a lámpát. A látvány élénken élt még az emlékezetében... Lágy fény világította meg a szobát és az ágyában rá várakozó nőt. Kim feküdt ott, háta mögött a kispárnájával. A vékony takaró alatt kirajzolódott a melle, és a férfi épp eleget látott belőle ahhoz, hogy megállapítsa: a lány meztelen. Jake nagy levegőt vett, és hátrált egy lépést. – Mit forgatsz a fejedben? Kim a férfira bámult, de hamar elkapta róla a tekintetét. – Jake, én... – Hogy jutottál be a házba? – Annie ideadta a kulcsát. – Annie? – Tehát a húga keze is benne van a dologban. Mi ez? Valami vicc? Nem. Jake ösztönösen 36/192


tudta, hogy Kimberley Oakes teljesen komolyan gondolja, amit csinál. Gyorsan végignézett még egyszer az előtte fekvő lányon, és elnyomott egy sóhajt. Kim hosszú szőke haja meztelen vállára és karjára omlott. Zöld szemében pedig olyan szenvedélyes tűz lobogott, hogy Jake teljesen megdöbbent tőle. Az ördögbe is, most mit csináljak? Ó, nagyon is tudta ő, hogy szíve szerint mit csinálna. Már hónapok óta egyre nagyobb figyelmet szentelt húga barátnőjének, bár ez tulajdonképpen kínos volt számára. Végtére is már tízéves kora óta ismerte Kimet, aki az ő szemében szinte gyermek volt még. Egy ideje mégis vágyott a társaságára. Minden alkalommal, ha a lány átjött a Parrish-farmra meglátogatni Annie-t, tekintetével folyton őt kereste, és remélte, hogy találkoznak. Ez pedig aggodalommal töltötte el. Hiszen ő mégiscsak harmincéves, ráadásul ragaszkodik ehhez a farmhoz. Elvégezte a főiskolát, világot is látott már, és rájött, hogy amit keres, azt csak itt, a farmon találja meg. Ezzel szemben Kim Oakes tizenkilenc éves volt akkor, és éppen befejezte a középiskolát. Mit tudhatott ő még az életről? Még saját magát sem ismerte igazán. Nem tehette tönkre a lány jövőjét, amely 37/192


éppcsak elkezdődött! Úgy döntött tehát, hogy féken tartja vágyait, és távolságtartóan viselkedik, amíg a lány elég érett nem lesz hozzá. Arra azonban nem számított, hogy Kim a hálószobájában lepi meg. Nehezen nyelt, izgalmában elszorult a torka. – Jobb lesz, ha most elmész – jelentette ki nyersen. – De hiszen rád vártam – mondta Kim. A takarót maga elé tartva feltérdelt az ágyon. Haja az arcába hullott, ezért hátraszegte a fejét, és esdeklő tekintettel nézett fel imádottjára. Jake szaporábban szedte a levegőt, s akarata ellenére végigsiklott a pillantása Kim takaró alól kidomborodó mellén. A lány formás kis keble minden lélegzetvételnél megemelkedett. A fiatalember a kínok kínját állta ki, és emberfeletti önuralomra volt szüksége, hogy meg ne érintse. Sóvárgása már odáig fokozódott, hogy érezni vélte a lány melegségét, puhaságát. Csak nagy nehezen sikerült uralkodnia magán. Csípőre tette a kezét, és megjátszotta, hogy mérges. – Nos, itt vagyok, úgyhogy most már elmehetsz – utasította erélyesen a lányt. – Nem megyek sehová. – Mit jelentsen az, hogy nem? – Jaj, Jake... – Kim odahajolt hozzá. A mozdulat közben a takaró még lejjebb csúszott, és kilátszott a 38/192


mellbimbója. Kinyújtotta a kezét a férfi felé. – Hát nem érted? Olyan régen szeretném, hogy megtörténjen, most pedig elköltözünk, és nem tudom, mikor jövök vissza. Hát éppen ez a bökkenő! Pontosabban ez volt az oka, hogy Jake hamarabb otthagyta a búcsúest vidám társaságát. Nem volt kedve megünnepelni az alkalmat, hogy az egyetlen nő, aki érdekli, elmegy a városból. Nem volt jó véleménnyel arról a mondásról, hogy a távolság csak erősíti a szerelmet. Egy-két éven belül Kim biztosan elfelejtené. Csakúgy, mint ő a lányt. Ezért tanácsosabbnak látszott valamilyen úton-módon kitenni Kimet a szobájából. – Kim, nem kellene itt lenned. – De igen! Jobb helyen nem is lehetnék – makacskodott a lány, azzal a takarót maga elé tartva felállt, és kezét Jake karjára tette. Jake-nek még így, az ingen keresztül is izzott a bőre az érintésétől. Összeszorította a fogát, és elhatározta, hogy ellenáll a kísértésnek. – Nem várhattam addig, amíg te teszed meg az első lépést – suttogta Kim. – Nincs több időm. Ezért el kell mondanom. – Mit kell elmondanod? – Mondd el gyorsan, könyörgött magában a férfi. Mondd el, és menj! 39/192


– Azt, hogy szeretlek. Jake néhány másodpercig visszatartotta a lélegzetét. Mélyen Kim szemébe nézett, és mindent meglátott benne, amiben csak reménykedett. Istenem, milyen szívesen mondta volna neki ugyanezt! Mennyire szerette volna szorosan átölelni, minden másról megfeledkezve. Szerette volna érezni lüktető melegségét, hallani halk, gyönyörteljes lihegését, amint egymáséi lesznek. De nem tehette, és az sem számított, hogy Kim azt hiszi, szereti őt. Semmi sem változott. A lány túl fiatal, túl tapasztalatlan volt még ahhoz, hogy tudja, mit akar. Még mindig ugyanazzal a gyerekkel állt szemben, aki követte az udvaron, és folyton kérdésekkel bombázta annyira, hogy legszívesebben bezárta volna Annie szobájába. És bár ebben a pillanatban csöppet sem tűnt gyereknek, nem szabad kihasználnia az érzéseit, csak hogy enyhítse kínzó vágyakozását. Nem várhatja el egy ilyen fiatal teremtéstől, hogy örök szerelmet ígérjen neki. Bár úgy gondolta, képtelen megtenni, mégis kényszerítette magát, hogy kimondja: – Köszönöm, Kim. Igazán méltányolom a kívánságodat. A lány értetlenül bámult rá. 40/192


– Méltányolod a kívánságomat? – Kim, tudom, hogy nem szívesen hallod, amit mondok, de... – Akkor ne mondd, Jake! – Közben ujjaival a férfi inge alatt cirógatta annak mellkasát. – Ne mondj ilyen ostobaságokat! – Nem tehetek másképp. – Jake megfogta a lány kezét. – Harmincéves vagyok, kedvesem. Te pedig épphogy csak tizenkilenc. – Jövő hónapban már húsz leszek! – Jó, akkor húsz. – Hüvelykujját végighúzta a lány csuklóján. Szíve majd kiugrott a helyéből. – Még csak most kezdted el a főiskolát. – Mi köze van ennek hozzánk? – Értsd meg, számunkra nincs „mi”. – De lehetne. Jake megcsóválta a fejét. – Ez azt jelenti, hogy semmit sem érzel irántam? – Kim... – Egy fenét! Tudom, hogy nem így van. Tudom, hogy nem vagyok közömbös a számodra. Láttam, hogy néztél rám. Éppúgy, ahogy én terád. Kérlek, Jake, ne küldj el! Nem akarlak elhagyni. – A lány közelebb lépett, felemelte a karját, és átölelte a férfi nyakát. Lassan magához húzta a fejét, és ajkát a szájára tapasztotta. 41/192


Jake felnyögött, ugyanakkor erőnek erejével viszszatartotta magát attól, hogy viszonozza a lány gyengéd érintését. Kim csókja azonban teljesen felforralta a vérét. Amint ajkuk összeért, valami egészen különleges, varázslatos érzést éltek át. Mégsem ölelte meg; minden erejét a lázas igyekezet emésztette fel, hogy leküzdje mohó vágyát. Kimről lehullott a takaró, mindkét karjával a fiatalember nyakát ölelte, és szorosan hozzásimult. Ágaskodó mellbimbóját a férfi a mellkasán érezte. Ennek már igazán nem lehetett ellenállni. Heves vágy tombolt Jake szívében. Igaz, elhatározta, hogy erős marad, de hát ő sincsen fából! Amikor aztán átölelte Kim meztelen derekát, a lány elégedett, doromboláshoz hasonló hangot hallatott. Jake mindkét kezével végigsimította a hátát, lassan és érzékien, minden apró centimétert kitapogatva. A lány kissé kinyitotta a száját, a férfi nyelve besiklott, és először életében megízlelhette a régóta áhított ajkakat. Édesebb és csábítóbb volt ez a csók, mint legmerészebb álmában elképzelte. Ha most rögtön nem hagyja abba, soha nem lesz képes rá, hogy nemet mondjon. A következő pillanatban eleresztette a lányt, és hátrált egy lépést. 42/192


– Mi a baj? – súgta Kim. Szemében a felébresztett szenvedély tüze lobogott, és Jake kis híján elfeledte lovagi felelősségérzetét. De csak kis híján. – Mi a baj? – ismételte ő is. – Ez. – Azzal lehajolt, felemelte a földről a takarót, és gyorsan a lány köré tekerte. – Nem helyes, amit az előbb műveltünk. – De hát miért, amikor mindkettőnknek jólesett? – Kim, én sem vagyok fából! – Rápillantott, azután elment mellette, és kibámult az ablakon a sötétségbe. – Tedd meg mindkettőnk kedvéért azt a szívességet, hogy most elmész, jó? Most rögtön! Mielőtt még olyasmit teszünk, amit később megbánunk. Hallotta, hogy a lány sír, de ő kemény maradt, mert ha megfordul, és meglátja szemében a könnyeket, vége van. Örökkévalóságnak tűnt, amíg Kim végre megszólalt: – Rendben, elmegyek. Hála az égnek! – De ami minket illet, tévedsz – folytatta. Jake összerezzent a lány hangjából kiérződő fájdalomtól. – A szerelemnek semmi köze a korhoz, Jake Parrish. És egy nap még nagyon megbánod, hogy ma elküldtél! A lány utolsó szavait felidézve Jake visszazökkent a valóságba. Igaza volt, valóban megbánta. 43/192


– Hát megbántad-e, hogy elküldtél akkor? – kérdezte szinte ugyanabban a pillanatban Kim. Már a hálószoba ajtajában állt, egy szál türkizkék fürdőlepedőben, amelyet maga köré csavart, miután megszabadult a romhalmazzá vált menyasszonyi ruhától. – Meg ám, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett – felelte Jake félrehúzott szájjal. – Akkor jó. – Kim bement a hálóba, s közben le sem vette a szemét Jake-ről. Különös, hogy amikor utoljára volt vele kettesben, akkor is pucéran állt előtte, és most is csak egy vékony anyag takarja. Érezte, hogy a férfi rászegeződő átható tekintete azt is lefejti róla. Elég volt ránéznie, és máris tudta, hogy az imént annak az öt évvel ezelőtti éjszakának az emlékképei peregtek le Jake lelki szemei előtt. De úgy kell neki, hadd fájjon a szíve, hogy nem engedett a csábításnak! Mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy ő is így van ezzel, és sohasem bocsátotta meg magának, hogy nagy sértődöttségében elrohant? – Vedd fel ezt! – nyújtotta oda Jake a fürdőköpenyt. – Átmenetileg megfelel, amíg keresek neked egy szabadidőruhát vagy valami hasonlót.

44/192


– Köszönöm. – A lány belebújt a köpenybe, majd levette a fürdőlepedőt, és letette maga mellé. Mindketten zavarban voltak. Megismétlődik, ami már megtörtént egyszer? – Azért nem egészen így képzeltem el az esküvőmet – szólalt meg Kim minden átmenet nélkül, és felnevetett. Ám nevetése inkább idegességről, mint vidámságról árulkodott. – Mondd már el végre, hogy jutottatok idáig! És egyáltalán, miért ide jöttél, és miért nem vagy nászúton, amelyre bizonyára már jó előre befizettetek? – Ha jól emlékszem, a nászút előfeltétele a házasságkötés. Jake összevonta a szemöldökét, és még így, a félhomályos szobában is látni lehetett komor tekintetét. Kim kisimította arcából a még mindig nedves haját, az ágyhoz ment, leült, felhúzta mindkét lábát, és kezét a bokája köré fonta. – Mi történt? – kérdezte Jake már emeltebb hangon. – Ó, semmi különös – vont vállat a lány –, csak a vőlegényemnek az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy talán mégsem olyan jó ötlet összeházasodnunk. – Miközben beszélt, zavarában a fürdőköpeny szegélyét tépdeste. – Nem ment el az esküvőre? 45/192


Mennyi megaláztatást kell még ma elviselnie? Épp elég, hogy faképnél hagyták, és még itt is erről faggatják! De minden bizonnyal hozzá kell szoknia ehhez a kérdéshez. Az elkövetkező hónapokban valószínűleg jó néhányszor neki fogják szegezni. – De eljött – mondta végül –, legalábbis arra az időre, amíg odaadta valakinek a levelet. – A levelet? – ámult el Jake, a választ azonban már úgy várta, hogy leült a vendége mellé. – Igen – felelte a lány bágyadt mosollyal. – Stevenben ellenállhatatlan vágy ébredt, hogy Mexikóba utazzon. – Gyáva kutya! – Én is ugyanezt mondtam – ingatta fejét Kim, és önkéntelen mozdulattal megsimogatta Jake kezét. – Legalábbis abban a pillanatban. Amikor ugyanis higgadtan végiggondolta a dolgot, meglepetten állapította meg, hogy amilyen hirtelen támadt a haragja, olyan hamar el is párolgott. Furcsa. Most pedig már a megaláztatás helyett inkább megkönnyebbülést érez. Nem volt őrülten szerelmes Stevenbe, és most már arra sem mert volna megesküdni, hogy egyáltalán szerelmes volt-e belé. Kedvelte. Legalábbis a mai napig. Megnyerő külsejű, jó családból származó férfi, 46/192


összegezte véleményét az anyja. Pontosabban, gazdag családból származik, gondolta Kim. A szüleik kívánták, hogy egybekeljenek, ők pedig egyszerűen csak sodródtak az eseményekkel. Még arra sem emlékezett, hogy Steven megkérte volna a kezét. Minden annyira magától értetődőnek tűnt. – Sajnálom, Kim. – Miért? Ezúttal nem te utasítottál vissza. – Ugye most nem fogunk erről beszélgetni? – Miért ne? – A lány a házigazda felé fordította a fejét, és a szemébe nézett. Abba a szempárba, amelyről mindig is álmodozott. – Végül is ma van a nászéjszakám. Tudsz jobb témát a szexnél? Legalább hadd beszélgethessek róla, ha már nem csinálom! – A teafőző még a tűzhelyen van – próbált témát váltani Jake, és felállt. – Kérsz egy forró teát? – Lekapcsoltam a tűzhelyet, amikor forrni kezdett a víz – világosította föl Kim a vendéglátóját, és intett neki, hogy üljön vissza. – Kim – hátrált egy kicsit Jake –, rossz napod volt ma. A legjobb, ha lefekszel aludni. – Nem akarok aludni. – Sőt, a lány úgy érezte, soha nem volt még ennyire éber. Normális körülmények között meg sem fordult volna a fejében, hogy idejöjjön, és elbeszélgessenek arról az éjszakáról, de ha már így hozta a sors, ki akarta használni az alkalmat, hogy 47/192


megkérdezze Jake-et, miért utasította vissza annak idején. A férfi idegesen fel-alá járkált a szobában. – Nyugodj meg! – szólt rá Kim. – Nem próbálkozom még egyszer az elcsábításoddal. Akkor világosan tudtomra adtad, hogy semmit sem jelentek neked. Szóval nem foglak még egyszer megkörnyékezni. – Tessék? – A férfi felnevetett, léptei felgyorsultak. – Hogy semmit sem jelentettél nekem? Nem emlékszem, hogy ilyesmit mondtam volna. A lány hunyorgott, és megpróbált ügyet sem vetni a gyomrában támadt bizsergésre. Hirtelen megrohanták az emlékek. Felidézte azt az érzést, ahogy Jake megérintette meztelen bőrét. Csókjának ízét. Szapora légzését. De legélénkebben az élt benne, ahogy tőle telhetően kíméletesen, de határozottan visszautasította. – Azt akarod mondani, hogy kívántál? – Hogy kívántalak-e? Igen, úgy is mondhatnánk. Egy álló hétig alig tudtam járni. Kim megdörzsölte a szemét, és nyújtózott egyet. Jake az ablaknál állt, egyik kezével a függönyt markolászta, és az éjszakába bámult. Odakint fehér hópelyhek szállingóztak. – Még mindig havazik – mormolta a lány, és egy pillanatra sem vette le a szemét Jake-ről. 48/192


– Igen, de még nem kezdett rá igazán. – Ha kívántál, miért küldtél el? – Megőrültem, vagy hirtelen felébredt bennem az önkínzó hajlam? – tépelődött Kim. Nem elég, hogy ma elhagyott a vőlegényem, tényleg tudni akarom a választ? Még akkor is, ha ez további megaláztatást jelent? Igen. Tudni akarta. Azonkívül azóta már eltelt öt év. Csak az okot szeretné megtudni végre. Mivel nem kapott választ, újra megkérdezte: – Miért, Jake? A férfi rezzenéstelen arc nézett vissza rá. – Mert így kellett tennem. Szinte még gyerek voltál. Egy felnőtt férfi nem használhatja ki egy gyermek... rajongását. – Rajongását? Én szerettelek téged, Jake! – Túl fiatal voltál még ahhoz, hogy tisztában legyél vele, mi a szerelem. – Ki mondja ezt? – Én. – Szóval úgy döntöttél, hogy úriember leszel. – Úgy döntöttem, hogy helyesen cselekszem – markolta meg Jake már teljes erőből a függönyt. – De úgy történt, ahogy mondtam. Tényleg kívántalak. Kimnek összeszorult a torka, amikor arra gondolt, milyen lehetőséget szalasztottak el. Figyelmesen végigmérte Jake-et. Alig változott azóta. Ó, nagyon is 49/192


jól tudta, hogy megnősült, és azt is, hogy nem volt boldog a házassága. Annie egész idő alatt folyamatosan tájékoztatta bátyja sorsának alakulásáról. Arról azonban nyilvánvalóan sejtelme sem lehetett, hogy a bátyja egyszer már megkívánta a legjobb barátnőjét. – Mikor múlt el a vágyakozásod? – faggatózott tovább Kim. Jake felé fordította a fejét, és félszegen elmosolyodott. – Majd szólok. – Ez azt akarja jelenteni, hogy... A férfi mély levegőt vett, elfordult az ablaktól, és az ajtó felé indult. – Inkább hagyjuk ezt! A lány döbbenten felállt az ágyról, és elállta az útját, nehogy kimeneküljön a szobából. Kezét a férfi karjára tette, az arcába nézett, és rá akarta bírni, hogy Jake is rátekintsen. Kis idő múlva tétovázva és lassan bár, de a férfi a szemébe nézett. Pillantása a lelkéig hatolt, felébresztve sóvárgását, vágyakozását és szeretetéhségét. Az öt évvel ezelőtt fellobbant érzések nem múltak el, csak éppen tudatosan háttérbe szorította őket. Most azonban feltartóztathatatlanul törtek fel lelkének legmélyebb bugyrából. 50/192


Kim szaporán vette a levegőt. Ezúttal mintha még erősebbek lettek volna ezek az érzések. Már ha egyáltalán lehetséges az ilyesmi. Az az öt évvel azelőtti éjszaka, sőt a kútba esett esküvő is mintha csak a sors által elébük gördített akadály lett volna, hogy azután a jó szerencse ismét összehozza őket, ha eljön az ideje. És ebben a pillanatban úgy érezték, hogy kaptak még egy lehetőséget. – Jake – szólalt meg halkan Kim –, már felnőttem. A férfi letekintett rá. – Észrevettem. – Azt mondtam, hogy nem környékeznélek meg még egyszer... – Bölcs döntés. A lány mosolygott. – De azt nem említettem, hogy mit felelnék, ha te próbálkoznál... – Kim... – Én... én igent mondanék. – Kim hirtelen úgy érezte, megállt az idő. Szívverése kihagyott, mégis olyan elevennek érezte magát, mint még azelőtt soha. Minden porcikája a válaszra várt. A férfi lassan felemelte a kezét, és tenyerébe fogta a lány arcát. – Őrült vagy – suttogta. – Lehet. De nem hiszem. 51/192


– Úgysem gondolod komolyan a dolgot. Csak azért viselkedsz így, mert ma elhagyott a vőlegényed. Ez azonban még nem ok arra, hogy elvesd a sulykot. – Tévedsz! – Kim csókot lehelt Jake tenyerébe. – Ennek semmi köze sem Stevenhez, sem máshoz. Soha nem felejtettem el azt az éjszakát. Ma viszont kaptunk egy második lehetőséget. Ma este. – A lány tekintete megtelt sóvárgással. – Lehet, hogy öt évvel ezelőtt helyesen döntöttél – ismerte el –, de ez most már nem számít. Ami elmúlt, elmúlt. Most viszont jól gondold meg, mielőtt kimondod a végső szót! A pillanat, amíg Jake a válaszon töprengett, örökkévalóságnak tűnt. – Akár helyesen döntök, akár nem – suttogta Jake, miközben tekintetével a lány arcát cirógatta –, ezúttal arra kérlek, hogy maradj velem ma éjszaka! – Jó! – súgta a lány boldog sóhajtással. Kissé hátrahajtotta a fejét, és várta, hogy Jake megcsókolja.

52/192


4. FEJEZET

Jake arcán zavar látszott, és a lány egy szörnyű pillanatig azt hitte, hogy meggondolja magát. De aztán a férfi vadul és szenvedélyesen a szájára tapasztotta az ajkát. Ez a csók már nem óvatos, tétova csók volt. Kim tudta, hogy egyforma lánggal ég testükben a vágy. Elfeledte az elmúlt öt évet, mintha nem is létezett volna, és megint annak az alig húszéves lánynak érezte magát, aki mindenét oda akarta adni Jake Parrishnek. Jake a nyelvével mélyen behatolt a szájába, és hevessége még több gyönyört ígért. Az érzéki érintés hatására kígyózó lángnyelvként tört fel Kimből a vágy. Zihálva simult az ölelő karokba, égő szemével jelezte, hogy még többet akar. Jake sem tétovázott már: kezével a fürdőköpeny övét kereste, s ügyesen kibogozta a csomót. Levette, és a földre ejtette a fölöslegessé vált ruhadarabot. A lány hosszú, nedves haja a vállára hullott, amitől kissé megborzongott. De amint Jake ismét átölelte, és újra megcsókolta, közben a hátát simogatva, borzongásának már semmi köze nem volt a hideghez. 53/192


Varázslatos kapocs kötötte össze őket, és szinte eggyé olvadtak. Kim számára Jake jelentette az egyetlen férfit, aki előtt így ki tudott tárulkozni, és remegve simult hozzá. Akarta, kívánta őt. Jake felnyögött, félbeszakította a csókot, felemelte a fejét, és levegő után kapkodott, mint egy fuldokló. Egy csodálatos pillanatig mélyen a lány szemébe nézett. Kim megremegett, amikor a simogató tekintet végigtapogatta meztelen testét. A férfi hirtelen mégis hátrált egy lépést, és félve megkérdezte: – Kim, biztos vagy benne, hogy akarod? Ha azelőtt nem is lett volna teljesen biztos benne, Jake csókja segített meggyőzni őt arról, hogy helyesen cselekszenek. Tudta és érezte. Öt év telt el azóta, hogy először voltak együtt a férfi hálószobájában. Az évek során Kim azonban magabiztosabb lett, és ha most Jake mégis meg akarna szabadulni tőle, bizony ma már nem menne olyan könnyen, mint akkor. – Itt állok meztelenül előtted a hálószobádban, és ilyet kérdezel? A férfi megdörgölte a tarkóját, és közben izzó tekintete újra végigsiklott a lányon. – Meg kell kérdeznem. Tudnom kell, hogy tisztában vagy-e azzal, mit teszel. Ez az utolsó lehetőséged, 54/192


Kim. – Összeszorította a fogát, és zihálva szedte a levegőt. – Ha meggondoltad magad, most szólj! Kimet egy belső hang óvatosságra intette, azt tanácsolta, ragadja meg az alkalmat, és fusson el. Ám amit érzett, szöges ellentéte volt annak, amit az esze súgott. Aki mer, az nyer, gondolta, és egy lépéssel előbbre nyomult. – Szeretném veled tölteni az éjszakát – felelte szelíden. – Vágyom rá, hogy együtt legyünk. – Forró tenyerét Jake mellkasára tette, és érezte, hogy a másik megvonaglik az érintésétől, mintha megperzselte volna. – Most, Jake! Ekkor a férfi már nem habozott tovább; kirántotta ingét a farmerjából, és olyan hévvel tépte le magáról, hogy a gombok szanaszét repültek a szobában. Kim tágra nyílt szemmel figyelte, hogy a maradék ruhájától is ugyanilyen gyorsasággal szabadul meg. Amikor Jake végre meztelenül állt előtte, el volt ragadtatva a látványtól. A férfi teste erőteljes és izmos volt a kemény fizikai munkától. Vágyakozásának bizonyítéka olyan lélegzetelállító volt, hogy Kim hirtelen megint elbizonytalanodott. A következő pillanatban azonban Jake kinyújtotta felé a kezét, és a lány minden kétkedése szertefoszlott. 55/192


Odasimult hozzá, és élvezte, ahogy mellének puha bőre Jake izmos mellkasához nyomódik. Valami keményet és forrót érzett a hasánál, és combjai között mintha lángok lobbantak volna. Még szorosabban tapadt a férfi erős, felhevült testéhez. Jake zihálva kapkodta a levegőt. Odahajolt a lányhoz, és ismét szenvedélyesen megcsókolta. Kim a sóvárgástól és türelmetlenségtől hajtva mindkét kezével átkulcsolta a férfi nyakát, miközben önfeledten élvezte nyelvük egyre vadabb játékát. Miközben átadta magát a lelkében növekvő boldogság érzésének, Jake keze végigsiklott a hátán, le egészen a fenekéig. Amikor pedig a férfi ujja hegyével óvatosan matatni kezdett a combjai között megbúvó, selymes alagútban, másodpercekig nem kapott levegőt. Jake folytatta a felfedező becézgetést, és elégedetten föl lélegzett, amikor Kim készségesen előretolta a csípőjét. Ujjaival egyre beljebb hatolt, másik kezével pedig megfogta a lány fenekét. Kim minden porcikájában megremegett, mintha hűvös szellő csapta volna meg. Lehunyt szemmel élvezte a varázslatos érintéseket. Térde reszketett, de igyekezett talpon maradni, mert félt, hogy ha megmozdul, Jake abbahagyja ezt a csodát. Ezt pedig semmiképp sem akarta. 56/192


Ám a férfi nyilvánvalóan észrevette megingását, mert hirtelen felkapta, az ágyához vitte, és óvatosan lefektette. A lány először még érezte a hátán a hűvös lepedő érintését, pár másodperccel később azonban már csak Jake-re figyelt. Minden idegszálával. A férfi, mintha már régóta várt volna arra a percre, hogy szabad folyást engedhessen szenvedélyének, Kim mellét apró, gyengéd, mégis perzselő csókokkal borította, majd játékosan ajkai közé vette kemény mellbimbóját. – Jake! – A férfi testhelyzetet változtatott, mire Kim nyugtalanul felült. – Ne hagyd abba! Kérlek! – De hiszen még csak most kezdtük el! – mondta Jake, és gyengéden visszanyomta az ágyra. Majd ismét fölé hajolt, és felváltva hol az egyik, hol a másik mellbimbót kényeztette az ajkával, nyelvével és fogával. A lány nem is sejtette, hogy mindez ilyen szédületes lehet. A férfi szerelmes nógatásai szenvedélye parazsát lobogó tűzzé izzították. Kim úgy érezte magát, mintha lángba borult volna, ahogy a férfi érdes, munkától edzett kezével az ő puha testét simogatta. Élvezte férfias erejét, mellén arca borostáját, ami még izgatóbbá tette csókjait. Jake szemmel láthatóan minden porcikáját meg akarta ismerni, őrült vágy hajtotta, nem volt olyan 57/192


hely rajta, amelyet ne csókolt, ne ízlelt volna meg. Hosszú ujjaival a bőrét simogatta, miközben kéjjel szívta mellbimbóját, és időnként gyengéden beleharapott. Valamivel később Jake felemelte a fejét. Kim kinyitotta a szemét, s tekintetük találkozott. A lány buján és odaadóan nézett rá vissza, mintha csak szerelemre született volna – az ajka félig nyitva, telhetetlenül csókra várón. Jake emésztő szenvedéllyel teljesítette ezt a kívánságát. Gyönyörben úszva becézgette a félig nyitott édes száját, és nem tudott betelni a lány nyelvének mohó birkózásával. Helyesen tette, hogy annak idején elküldte. Igen, megérte a várakozás! Évődő játékuk közben minden másodperccel egyre nagyobb lett közöttük a feszültség. A férfi még sosem érezte magát ennyire elevennek. Teste szinte vibrált az energiától és a vágyakozástól. Attól a vágyakozástól, amely régóta nem talált kielégülésre. Magáénak akarta Kimet. A lábai közé térdelt, s hüvelykujjával megsimogatta legérzékenyebb pontját, Kim egész testében megremegett, feje visszahanyatlott a párnára. Amikor Jake két ujjal beléhatolt, egy pillanatra elállt a léleg58/192


zete, annyira meglepődött. De hagyta, hogy Jake tovább dédelgesse, és odaadón megemelte a csípőjét. – Segíts nekem, Jake! – suttogta, miközben a lepedőt karmolászta. – Ez nagyon jó – zihálta. – Akarom... – Tudom, kicsim – felelte Jake mély, elcsukló hangon. – Én is akarom. – Torka összeszorult az ágyékában izzó, kínzó vágytól, és kezét gyorsan a lány feneke alá csúsztatta. Nem várhatott tovább, most azonnal magáévá kellett tennie, hogy beléhatoljon, és részévé váljon. Soha nem érzett még ilyen emésztő sóvárgást, ekkora kétségbeesett vágyakozást, hogy eggyé váljon egy nővel – hogy érezze, amint befogadja, és körülöleli. Megemelte Kim fenekét, és mélyen behatolt a lüktető melegségbe, amelyet már annyira kívánt. A lány fájdalmasan felnyögött. Jake megrémült. Rábámult kedvesére, és nagy nehezen kibökte: – Miért nem mondtad, hogy még szűz vagy? Kim nehezen szedte a levegőt. Sóhajtott, és átkarolta Jake nyakát. – Miért, mi a különbség? A férfi továbbra is mélyen a lányban maradt, de nem mozdult. Ami történt, megtörtént, gondolta. Nincs visszaút. 59/192


– Már nincs – ismerte el, majd óvatosan visszahúzódott, hogy utána még mélyebbre hatolhasson. – Jake! – A lány belemélyesztette körmét a férfi vállába, lábával átkulcsolta a derekát. Egyenletesen mozogtak együtt. A férfit a világ legősibb ritmusa tartotta fogva, és most már ő is csak a beteljesedésre vágyott. Amikor az első remegések átjárták Kim testét, körmét még nagyobb erővel mélyesztette Jake hátába. Újra és újra megvonaglott, és a gyönyör szédületében odaszorította ágyékát a férfiéhoz, amíg ő is el nem jutott a csúcsra, és levegő után kapkodva rá nem zuhant. Jake szíve olyan hevesen dobogott, hogy majd kiugrott a helyéből. Soha életében nem volt része ilyen varázslatban. Ó, a szexet mindig is élvezte, noha már azt sem tudta, mikor volt utoljára nővel. A válás óta távol tartotta magát a szebbik nemtől. Talán olyan régóta menekül a testi szerelemtől, hogy elfelejtette, milyen fantasztikus és hihetetlenül jó is lehet? Nem. Jake összeráncolta a homlokát, és az oldalára hengeredett. Nem csupán azért lepődött meg ennyire, mert régen szeretkezett, hanem mert Kimmel élte át ezt a csodát. – Miért nem szóltál, édes? 60/192


– Tessék? – Hogy az ördögbe lehetsz még szűz? – De hiszen már nem vagyok az – pihegett a lány, és hangja elégedettségről árulkodott. – Mit akarsz ezzel mondani? – Hát csak azt – vonogatta vállát pajkosan Kim, miközben zavartan oldalt hajtotta kissé a fejét –, hogy sajnos azelőtt én még sohasem csináltam. Mit is mondhatna az ember, ha... – Elveszik a szüzességét? – fejezte be helyette a férfi a mondatot, és komoran rátekintett. A lány felnevetett. – Elvenni a szüzességemet? Atyavilág, Jake, úgy beszélsz, mintha puritán lennél. Puritán? Ő? – Te kis álnok, meg kellett volna mondanod! – Nem kérdezted. – Végül is menyasszony voltál. Ma kellett volna férjhez menned. – Nem vetted észre, hogy fehér ruhát viseltem? – Azt hiszem, ez ma már nem sokat jelent. – Legalább okosodtál. Jake beletúrt a hajába, és a takarót bámulta. – Tényleg meg kellett volna mondanod. – ha megteszem, lehet, hogy nem... – Ebben igazad van. 61/192


– Most már megérted, miért hallgattam? – nyújtózkodott egyet a lány, és a mozdulat közben kissé összerezzent. A férfi becsukta a szemét. A mindenségit, ez volt Kim számára az első alkalom, ő pedig a szenvedély hevében túlságosan nyersen bánt vele. – Nagyon fájt? – kérdezte, és félve várta a választ. – Hogy fájt-e? – Kim felkönyökölt, és lenézett rá. – Csodálatos volt. Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen lehet. – Miért, mire számítottál? – Nem is tudom – sóhajtott Kim, és játékosan cirógatni kezdte mutatóujjával a férfi mellét. – Gondoltam, hogy jó, de hogy ilyen eget rengető élményben lesz részem... Jake a lány lágy arcvonásaiban és zöld szemének vidám csillogásában gyönyörködött. Dús, szőke haja kissé zilált glóriaként övezte a fejét. Mi baja volt a vőlegényének? Miért nem vette el feleségül? És miért nem feküdt le vele egyszer sem? Jake gondolkodás nélkül rukkolt elő ezekkel a kérdésekkel. A lány arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott, hűvösen tekintett rá. Elhúzta a kezét, a hátára feküdt, és mellén keresztbe tette a karját. – Soha nem jutottunk el odáig. 62/192


– Én ezt nem értem. – Jake felkönyökölt, hogy lássa Kim arcát. – Nem hittem volna, hogy létezik még valaki, aki kivárja vele az esküvő napját. – Sajnos, én már csak ilyen régimódi vagyok. – Nem ezt akartam mondani. – Ha azt hiszed, hogy neked tartogattam magam, felejtsd el! – Nem is erre gondoltam. – Mindig ilyen nehezen értettük meg egymást? – morfondírozott magában Jake. – Egyszer már eljöttem hozzád, és akkor felvilágosítottál róla, hogy mi az ábra. Nem érdekeltelek. – Úgy gondolom, ezt már megbeszéltük. A lány szája szöglete megremegett. – Egy pont neked. – Elárulod, hogy hívják? Kim nem válaszolt, mintha messze járt volna gondolatban, és elfeledte volna, miről is beszélnek tulajdonképpen. Azután hanyagul odavetette: – Steven. – Steven – ismételte Jake nyugodtan. – Az az ember biztosan bolond. A lány feléje fordult, és felkacagott. – Jake Parrish, azt hiszem, ez a legszebb, amit valaha mondtál nekem! A férfi a szemét forgatta, és ismét hanyatt feküdt. 63/192


– Beszéljünk inkább arról, ami most történt velünk! – Rendben – egyezett bele Kim, és szerelmesen csókra nyújtotta a száját. – Beszéljünk! – Kérlek, hagyd abba! – rándult össze Jake, és megpróbált kissé elhúzódni. – Ne tégy úgy, mintha nem kívánnál, szerelmem! – évődött a lány, azon nyomban végigfuttatva ujjait a férfi testén, és határozottan érezte, hogy újra felizzott társában a vágy. – Kim, ne! – Jake megragadta a lány kezét, és fogva tartotta. – Hiszen te még szűz vagy, ráadásul a húgom barátnője. Egy... egy fiatal lány. – Szóval menjünk csak szép sorjában! – vágott szavába a lány, és kis szünetet tartott, hogy megpuszilhassa Jake mellkasát. – Mint ahogy azt hamarosan meg fogod tapasztalni, már nem vagyok szűz. Nos, természetesen Annie barátnője vagyok. De mit számít ez? Mindenki valakinek a barátja. – Hagyjuk ezt! – morogta Jake, amikor a lány gyengéden megharapta a mellbimbóját. – Ami pedig a harmadik kifogásodat illeti – suttogta Kim a száját csücsörítve –, el kell ismerned, hogy nem vagyok már kislány. A férfi nagy levegőt vett, majd lassan, sóhajtva kifújta. Kim elmosolyodott. Jake elgyengült, gondolta. 64/192


Lenézett az ágyéka felé. Nos, nem mindenről lehet ezt elmondani, állapította meg magában, azzal óvatosan megérintette a férfiasságát. Jake összeszorította a fogát, és amikor az ujjak szorosan ráfonódtak, érezte, hogy megborzong. Kim pedig elemében volt, egyre jobban tűzbe jött. Erősnek és magabiztosnak érezte magát. Jake Parrish akár akarja, akár nem, kívánja őt, ezt már nem tudja eltitkolni előle! A teste elárulta. Most jött rá, miért könnyebbült meg annyira, hogy Steven lelépett. Mert ahhoz a férfihoz, akit a szülei kiválasztottak számára, egyáltalán nem akart hozzámenni – mivel túlságosan is erősek voltak a Jake-hez fűződő érzelmei. – Istenem, egy szűz! – fakadt ki a férfi ismét. A lány fölébe hajolt. Hosszú haja előrehullott a válla fölött, és a tincsek finoman cirógatták Jake mellét. – Egy szűzzel több vagy kevesebb? Ugyan már, ez még nem a világ vége! És semmi olyat nem tettél velem, amit ne akartam volna. Különben is, én használtalak ki téged. – Hogyhogy? – Hát úgy – mosolygott pajzánul Kim, és nagyon élvezte a beszélgetés ilyetén fordulatát –, hogy egy városi rosszlány furfangjával elcsábítottalak, és meg65/192


kaptam, amit akartam. Neked pedig, szegény vidéki fiúnak, nem maradt más választásod, mint hogy engedelmeskedj. Jake szája szögletében mosoly bujkált. – Most már jobban érzed magad, drága Jake-em? – Talán. – Van egy ötletem, hogyan fokozhatnánk még ezt az állapotot! – huncutkodott lány, azzal játékosan végighúzta ajkát a férfi mellkasán. – Szépen kérlek, ne játssz a tűzzel! – sóhajtott fel Jake. – Nem szabad még egyszer megtennünk. Hiba volna. Másodszorra már tényleg ostobaság lenne. Kim kissé összerezzent e szavak hallatán, de továbbra is mosolygott. – Akkor legyünk mindketten ostobák! – Gyengéd csókokkal adott nyomatékul javaslatának. – Csak ma éjszakára... Kim lélegzetvisszafojtva feküdt az ágyban. Az idegességtől bizsergett a gyomra. Szája kiszáradt, és biztosra vette, hogy reszketne a keze, ha most Jake felé nyújtaná. Nevetséges! Szeretkezett ezzel a férfival. Mitől kellene félnie? De nagyon is jól tudta a választ. Viharos, szenvedélyes együttlétük éppen az volt, amitől az anyja mindig is óvta. „Ha az ember nem tud többé pa66/192


rancsolni a hormonjainak és vágyainak, eszeveszett tettekre ragadtathatja magát.” Jake a szemöldökét ráncolva nézett rá. – Mi a baj? – kérdezte a lány. – Eszembe jutott valami. – A férfi a könyökére támaszkodott, és kissé oldalra billentette a fejét. – Szűz voltál, és nem mondtad el nekem. – Azt hittem, ezt már megbeszéltük. – Mit nem mondtál még el? – Mire célzol? – Szedsz valamit...? A fenébe is! Hogy védekezel? Jaj, ne! A lány sóhajtva behunyta a szemét. Jake visszahanyatlott a párnájára. – Nem gondoltam rá – hadarta a választ Kim. – Stevennel pedig sohasem beszéltünk ilyesmiről. – Azt nem tette hozzá, hogy neki ez eszébe sem jutott, mert valójában alig várta, hogy végre magához ölelhesse a saját gyermekét. Megtapogatta feszes hasát, mintha rögtön választ várna rá, hogy teherbe esett-e Jake-től, amit e pillanatban vágyai netovábbjának érzett. A férfi észrevette a mozdulatot, de félreértette. – Ne aggódj – sietett megnyugtatni kedvesét –, meglehetősen csekély annak az esélye, hogy rögtön az első alkalommal teherbe ess! – Nagy levegőt vett. – De ha mégis, akkor össze kell szednünk az eszünket. 67/192


Kim nem zavartatta magát, lehajtotta fejét párja mellkasára, és hallgatta egyenletes szívverését. Néhány másodperc múlva Jake végre átkarolta. – Sajnálom – mondta gyengéden. – Nem lett volna szabad megtörténnie. Máskor nem szoktam elveszíteni a fejem. – Nincs mit sajnálnod. Régi vágyam teljesült. A férfi fojtottan felnevetett, és megcsóválta a fejét. – Melletted aztán igazán nem könnyű hibásnak éreznem magam! – Nincs is miért. – Lehet, hogy teherbe estél. – De valószínűleg nem. Te magad mondtad, hogy meglehetősen kicsi rá az esély. – Igen. – Jake megsimogatta a lányt, majd elhúzódott tőle, és felállt. – Keresnünk kell valami száraz ruhát. Annie régi szobájában aludhatsz. Reggel pedig hívok egy vontatót, és hazavitetjük az autódat. – Jake... – Kim, már elmúlt. – Az nem lehet – tiltakozott gyorsan a lány. Nem akarta, hogy ilyen gyorsan véget éljenek az együtt töltött percek. Megmagyarázhatatlan okból a sors megajándékozta azzal, amiről már évek óta álmodozott. És ezúttal nem akart elrontani vagy elsietni semmit. 68/192


Ezt a Jake-kel eltöltött éjszakát mindennél jobban kívánta. – Ez az egész nem ismétlődhet meg, Kim! A férfi ránézett az ágyon ülő lányra, aki még így, a félhomályban is tisztán látta a tekintetében megbújó tanácstalanságot. Elszántan felült, és hagyta, hogy a takaró lassan lecsússzon róla. Szerelmesen, hívón tárta szét a karját. – Jake, ez a mi éjszakánk. Az az éjszaka, amelyre mindig is vágytunk. – Igazán azt hiszed? – Igazán. – Az ujjai reszkettek, mégsem húzta vissza a kezét. – Valamiért összehozott minket a sors erre az éjszakára. Bolondok lennénk, ha nem használnánk ki az alkalmat! – Erős széllökés rázta meg az ablakot. – Ez a jel szerintem – tette hozzá mosolyogva. – Szerintem inkább a vihar. – Csak ezt az egy éjszakát kérem! – Nem vagyok normális – rázkódott meg Jake, és a következő pillanatban már a karjában tartotta a lányt. Kim jóleső sóhajtással Jake széles mellkasához simult. Ajkuk hosszú, kábító csókban forrt össze. Élvezettel ízlelgették egymás száját, és hagyták, hogy testükön egyre jobban elhatalmasodjon a szenvedély. 69/192


Bőrük tüzelt, ahogy összeért, kezük féktelen játékba kezdett. Jake hirtelen Kim fölé hengeredett, és maga alá szorította. Csókkal borította arcát, és kedvtelve becézgette az ajkát. Kim nagyon élvezte a gyengéd érintéseket, és mindkét kezével a férfi feszes bőrét simogatta. Csodálatot ébresztett benne a felismerés, hogy ez a csupa izom férfi varázslatosan gyengéd mozdulatra képes. Ekkor Jake átnyúlt az éjjeliszekrényhez, és a fiókból elővett egy kis csomagot, feltépte és gyorsan felhúzta az óvszert. Majd lassan Kim forró testébe hatolt. Már azt sem tudta, mi számára a legnagyobb gyönyör: az, amit ő maga érez, vagy pedig a párnára hanyatló, behunyt szemű lány látványa. Anélkül hogy elengedték volna egymás kezét, egyre vadabb ritmusban mozoglak. Kim testét a kéj újabb és újabb hulláma járta át. Lábával átkulcsolta Jake derekát, és mindenestül odaadta magát a befogadás gyönyörének. Ekkor ért el a csúcsra. Hangosan felsikoltott, s érezte arcán Jake forró leheletét. Megszorította párja kezét, amikor az felnyögött és tökéletesen elveszett, szinte megsemmisült benne. Kim kényelembe helyezte magát, egyik lábát Jake derekára fektette, fejét a vállára hajtotta. A férfi fel70/192


jebb húzta a takarót, és átölelte. Hallgatta a szíve dobogását, és a sötétségbe bámult. Az ördögbe is, mit gondolt? Szégyenkezve állapította meg, hogy egyáltalán nem gondolkodott. Tette, amit az ösztönei diktáltak. Mint egy középiskolás kamasz, aki nem tud uralkodni a hormonjain – elfogadta, amit odaadón felkínáltak neki, anélkül hogy számolt volna a következményekkel... Kim motyogott valamit álmában, halkan kuncogott, és még szorosabban hozzábújt. Jake önkéntelenül a homlokát ráncolta, mert váratlan felismerés hasított az agyába. Na jó, többről volt szó, mint hormonokról. Eddig soha nem történt még vele ilyesmi. Itt nem pusztán annyi zajlott le, hogy megkívánta és magáévá tette a lányt. Ámde mindeddig esze ágában sem volt, hogy belebonyolódjon egy újabb kapcsolatba. Háta mögött tudott már egy balul végződött szerelmet és házasságot. Nem sikerült. Semmi esetre sem akarta még egyszer megégetni magát. Csak az a bökkenő, hogy ő vette el Kim szüzességét. Eddig mindig gondosan kerülte az efféle kalandokat. Neveltetéséből eredően óvakodott attól, hogy lefeküdjön egy szűz lánnyal, azután pedig úgy tegyen, mintha mi sem történt volna. Most pedig végképp 71/192


nem tehet ilyet, mert ez a szűz nem más, mint Kim Oakes. Nem is beszélve arról, hogy fennáll a lehetősége – még ha meglehetősen csekély is –, hogy teherbe ejtette. Most mitévő legyen? Jake az ablak felé fordította tekintetét, és megpróbálta tiszta fejjel végiggondolni a történteket. Minden bizonnyal könnyebben dűlőre jutna, ha előbb aludna pár órát. A derült éjszakai égbolton megszámlálhatatlan apró, fényes csillag ragyogott. A vihar elcsendesedett. Lehet, hogy ez jót jelent. * – Hát ez elképesztő! – Annie lekapta a zuhanyról a ráakasztott sáros, csatakos menyasszonyi ruhát, és kiviharzott a fürdőszobából. – Mami! – kiáltott utána kislánya, akiről nagy izgalmában elfeledkezett. – Bilizni kell! A fiatalasszony azonban olyan mérges volt, hogy Lisa felháborodott hangocskáját meg sem hallotta. Kiszaladt a konyhába, ahol apja, nénikéje és bácsikája az asztalnál ülve várták, hogy Jake felébredjen, és felkiáltott: – Idenézzetek, mit találtam! 72/192


– Jesszusom! – Emma néni elkerekedett szemmel meredt a ruhára. – Mi történt ezzel a szép ruhával? – Hol találtad? – kérdezte az apja. – A fürdőszobában – felelte Annie. – A zuhanyrózsán lógott. – Akkor akaszd is oda szépen vissza! – feddte meg Emma néni, és szemrehányóan mutatott a konyha kövén éktelenkedő tócsákra, amelyeket a még mindig csöpögő ruha hagyott maga után. – Mihez kezd Jake egy menyasszonyi ruhával? – Harry bácsi, Emma néni férje elgondolkodva dörgölte az állát. – Hát nem értitek? – Annie az apja ölébe dobta a ruhát, és lesújtó pillantást vetett a nehézfejű társaságra. – Erre célzott tegnap Jake a telefonban! – Mire? – Jake azt mondta, hogy végre megkapta, amire már olyan régen vágyott. – Tényleg? – Csakis erről lehet szó! – Annie hátravetett az arcából egy rakoncátlan tincset. – Jake megnősült! – Megnősült? – hüledezett Harry bácsi. – Ki nősült meg? – Jake! – Annie – szólt rá az apja –, nem tudhatod biztosan! 73/192


– Mi másért lógna akkor a fürdőszobában egy menyasszonyi ruha? – Közben a nő olyan hévvel csóválta a fejét, hogy egy újabb tincs szabadult ki a frizurájából, és a vállát verdeste. – Aljas gazember! Képes volt eltitkolni előlünk. Miért nem hívott meg engem? Frank Parrish csontos kezével végigsimított a menyasszonyi ruhán. – Még ha megházasodott is, hogyan keveredtek haza? – A sárfoltokra mutatott. – A nyeregkápához kötözte a menyasszonyt, és úgy vonszolta maga után, míg igent nem mondott? – Ó, azt nem tudom. – Annie megfordult, és fel-alá járkált a konyhában, miközben sejtelmes mosoly ült ki az arcára. – De nem mindegy? Csak tudnám, hogy kit vett el. – Mami! – hallatszott ismét odakintről. – Lisa! – Annie egy pillanatra megdermedt a rémülettől, aztán az ajtóhoz sietett. – Teljesen megfeledkeztem róla... Ki kell mennie. – Ki kell mennie! – háborgott Emma. – Micsoda kifejezéseket használtok! Inkább talán egy kis baleset érte szegénykémet. – Szerintem semmi baj sincs azzal a kifejezéssel, hogy „ki kell mennie”. – Annie bosszúsan nézett a nénikéjére, és még egyszer feltette magában a kérdést, hogy vajon a kedves, kissé szórakozott bácsikája 74/192


mi szeretnivalót talál ezen a csípős nyelvű, öreg őrmesteren. – Egy gyerek ne beszéljen a nyilvánosság előtt testének működéséről! – Nincs nyilvánosság előtt. Csak... – Annie félbeszakította a mondandóját. Senkinek sem tartozott magyarázattal a lánya nevelését illetően. Legkevésbé Emmának. – Mindegy – motyogta, azzal kiszaladt a kislányhoz. – Mami! – Lisa hangja követelőzőbben csengett. – Ki az a néni az ágyban? Emma levegő után kapkodott. – Micsoda? – hüledezett Harry. – Milyen néni? Kicsoda? – Ó! – kiáltott fel Frank, és fölpattant, hogy a folyosón át kövesse lányát a fia hálószobájába. Emma és Harry azonnal utánamentek. Jake hálószobájának ajtaja tárva-nyitva állt. A reggeli napfény sugara az ágyra és a benne alvó párra esett. Annie megtorpant az ajtóban, és földbe gyökerezett a lába a látványtól. Apja nem tudott olyan hirtelen megállni, nekiütközött, és belökte a szobába. Utánuk érkezett fújtatva Emma néni. Harry feljebb tolta orrán a szemüvegét, és kíváncsian leskelődött felesége terebélyes válla fölött. 75/192


Lisa, a fekete hajú, kék szemű szélvész, az ágy lábánál figyelt, és nyugtalanul hol az egyik, hol a másik lábára állt. – Jó reggelt, fiam! – üdvözölte Frank az ébredőt. – Apa! – Jake lassan felült, és rácsodálkozott a vendégekre. – Annie! – Jake bácsi – kérdezte Lisa ismét –, ki ez a néni? Ebben a pillanatban a Jake mellett fekvő meztelen „néni” felült, és pajzsként tartotta maga elé a takarót. Szaporán pislogott, és zavartan mosolygott az ajtóban álló emberekre. – A néni – adta meg a választ Annie a kislányának – a keresztanyád, Kim.

76/192


5. FEJEZET

Jake visszapillantott a hófödte házra. Odabent van a húga Kimmel, és a jó ég tudja, miről beszélgetnek éppen. Remélhetőleg sikerült Harrynek távol tartania Emmát a telefontól. Attól a pillanattól kezdve, hogy a rokonai rájuk törtek, a nagynéninek viszkettek az ujjai, hogy a készülékre vethesse magát, és szétkürtölje a nagy újságot. Óriási pletykának számított, hogy unokaöccsét egy menyasszonnyal az ágyában kapták rajta. A tény, hogy a lány másnak a jövendőbelije lett volna, csak még izgalmasabbá tette a dolgot. Jake kínosan mosolygott, mert eszébe ötlött, hogy amikor válni készült Lindától, ezt egy teremtett léleknek sem kellett elmondania. Emma átvállalta tőle ezt a feladatot, és nem tellett két órába, már az egész város tudta a hírt. – Nos, fiam – mondta az apja elnézően, miközben odalépett hozzá –, mit fogsz most tenni? – Miért, mit kellene tennem? – Miért kellene magyarázkodnia mások előtt? Felnőtt férfi, és Kim sem gyerek már. Senkinek semmi köze hozzá, ha két felnőtt ember együtt tölti az éjszakát. Jake morcos arcot 77/192


vágott, és megvonta a vállát. És miért viselkednek vele úgy, mint egy kamasszal, akit hancúrozás közben kaptak rajta egy lánnyal a kanapén? – Jake – kezdett bele apja a mondandójába –, láttam a menyasszonyi ruhát. – Felvonta a szemöldökét. – Fehér. Az én időmben a fehér szín még jelentett valamit. – Manapság már minden menyasszony fehér ruhában esküszik, apa! – Jake nem óhajtotta apja orrára kötni, hogy Kim esetében ez a szín még tényleg a régi jelentésével bírt. – Ez igaz – sóhajtott az öreg. – Azt hiszem, ma már nagyítóval sem lehet találni olyan nőt, aki várna az esküvőig. Persze, ritka az olyan férfi is, aki nem helyteleníti ezt a felfogást. Jake kényelmetlenül érezte magát. Kim megvárta azt a napot. A vőlegénye pedig az utolsó pillanatban faképnél hagyta. De neki semmi kedve nem volt mentegetőzni az apja előtt. – Apa, Kim már felnőtt nő. Saját maga dönt a sorsáról. – Csakúgy, mint te. És remélem, tudod, mit csinálsz. Mit jelentsen ez? Aztán Jake-nek eszébe jutott, hogy nem védekeztek. Vagyis fennáll a lehetőség, 78/192


hogy a lány teherbe esett. Kicsi a valószínűsége, de akkor is... Dünnyögött valamit, és kinézett a hófödte legelőre. Nevetséges! Egy átkozott vihar és egy borjú miatt lehet, hogy apa lesz. Rátámaszkodott a kerítésre, és megpróbálta bebeszélni magának, hogy nincs miért aggódnia. Édesapja ismét sóhajtott egyet, ő is a kerítésre könyökölt, s állával a kezére támaszkodott. – Tudod jól, hogy Emma képtelen tartani a száját, ha telefonkagylót érez a kezében. És az, hogy ez a lány a templomból egyenesen a te ágyadba szaladt, egy csomó ember számára csak még érdekesebbé teszi a történetet. Jake sejtette, mi lesz a vége ennek a beszélgetésnek, azt azonban nem tudta, hogyan akadályozhatná meg. – Az édesanyád... Aha, szóval az öreg minden követ megmozgat! – Mindig is nagyon kedvelte Kimet, már-már lányaként tekintett rá. – De nem az. – Mégis sokkal közelebb áll hozzánk, mint bárki más a család baráti köréből. Ez igaz. Kim gyerekkorában sok időt töltött a farmon. S az ő szülei szabályosan belebolondultak. Ám 79/192


most már felnőtt nő, és nincs szüksége senkinek a támogatására. – Ez a lány a családunkhoz tartozik, és éppúgy nem tűröm el, hogy kihasználják, mint a húgodat! – Amint Frank ezt kimondta, összeszorította a száját, és sötét szemében fájdalom villant. Annak idején sem ő, sem Jake nem tudták megóvni Annie-t a csalódástól, és az öreg most szemmel láthatóan Kim oltalmazásával akarta jóvátenni a dolgot. – Van esély arra, hogy elébe menjünk a pletykának. – Az idős ember szünetet tartott. Jake gyanította, mi következik most. Kifejezéstelenül figyelte az apját. – Összeházasodhatnátok. Hát kimondta. Jake úgy érezte, egy képzeletbeli nyakkendő csavarodik szorosan a nyaka köré, és alig kap levegőt. – Hogy megházasodjak? – Ellökte magát a kerítéstől, és zsebre dugta a kezét. Apja nyugodtnak és határozottnak tűnt. – Nem, apa! Már megtettem egyszer. Édesapja nem válaszolt, csak nézett rá szótlanul. Jake ehhez hasonló csalódottságot a tizenhetedik születésnapján látott a tekintetében. Mint minden suhanc, ő is úgy gondolta, hogy egy buli nem buli, ha nincsen sör. Szerencsétlenségére utána neki kellett hazáig vezetnie. A fát, amelynek végül is nekiütközött a jobb 80/192


sárhányójával, egyáltalán nem vette észre. Az egészből csak apja arckifejezésére emlékszik, amikor kihozta őt az őrsről. Akkor fogadalmat tett, hogy soha többé nem okoz csalódást az öregének. A mai napig sikerült is. Bizonytalanul nézett a ház felé. Talán igaza van az apjának, lehet, hogy tényleg meg kellene kérnie a lány kezét. A kilencvenes éveket írják ugyan, az amerikai kisvárosok erkölcsi mércéje azonban még múlt századi. Nem is tartotta ezt rossz hagyománynak egészen addig, amíg a saját bőrén nem érezte ennek hátrányát. Még valami átvillant az agyán. Kim kétségtelenül visszautasítaná. Tehát ha megfelel a vele szemben támasztott elvárásoknak, az apja szemében sem lesz szélhámos, és nem kell belemennie egy újabb rossz házasságba sem. – Nos, Jake? – Beszélek vele. – És még mielőtt meggondolta volna magát, elindult a ház felé. Kim a tükör előtt állt, és kócos haját fésülte. Futó pillantást vetett kölcsönkapott öltözékére. Jake szabadidőruhája túlságosan nagy volt rá. A felsőrész buggyos ujja túlért a csuklóján, és állandóan fel kellett húzogatnia. A nadrágot pedig egyben papucsnak is használhatta volna. 81/192


– Mi történt tegnap tulajdonképpen? – Annie ledobta magát Jake ágyára, és keresztbe rakta a lábát. Kim hosszan, felvont szemöldökkel nézett a barátnőjére. Annie elnevette magát, és nyugtatóan felemelte a kezét. – Nyugi, tudom, mi történt! Csak az nem világos, miért. – Nagyon butának nézel, ha azt mondom, hogy ezt én sem tudom? Annie előrehajolt, és felhúzott térdére könyökölt. – Amikor legutóbb beszélgettünk, jóformán már úton voltál az oltár felé... hm, Stevennel. – Na igen. Én mentem, ő meg szabályosan rohant. Az ellenkező irányba. – Micsoda? Ő hagyott el téged? Az a csirkefogó tényleg faképnél hagyott? – Nem tűnt még fel, milyen kedves kifejezés az, hogy „faképnél hagyott”? – Kedves? – Annie hátravetette a fejét. Hosszú, fekete haja kibomlott, és a vállára hullott. Kim zavarban volt, mert nem tudta, mit válaszoljon erre. Nem volt érkezése hosszas magyarázkodásba fogni. Hiszen ez után az éjszaka után úgy érezte magát, mintha most engedték volna ki a börtönből egy csodálatos, új világba. Jó, azért messze nem volt olyan rossz Stevennel, és a hajdani kapcsolatukat sem 82/192


lehet börtönnek minősíteni, ez azért túl kemény szó rá. Ám ha a rövid, szenvtelen csókjaikra gondolt, utána pedig azokra, amelyeket Jake-kel váltottak... bizony a különbség ég és föld. Tegnap majdnem férjhez ment csak azért, hogy a szülei kedvére tegyen. És hogy ne bántsa meg Stevent. Na és mert nem volt mersze lefújni az esküvőt, miután már annyi pénzt és időt fordítottak az előkészületekre. Ma már azonban minden lehetségesnek tűnt. Annak ellenére, hogy zavarba jött a váratlan vendégek láttán. – Soha többé nem merek apád szeme elé kerülni. Annie felállt, és mosolyogva odalépett hozzá. – Emiatt igazán nem kell aggódnod. – Ráadásul Harry bácsi lelkész! – Ha jól tudom, a lelkészek sem érzelmek nélküli lények. Habár... ha arra gondolok, hogy Emma nénivel kell esténként ágyba bújnia, lehet, hogy jobban járt volna, ha a papi nőtlenséget választja. Kim felkacagott. Máris jobban érezte magát. – Látod, semmi sem lehet olyan borzasztó, hogy egy kis nevetés át ne segítene a bajon! – Remélhetőleg akkor is így vélekedsz majd, ha meglátod, mennyire összekente Lisa a ruháját – szólt be Jake az ajtóból. 83/192


– Miért, mivel kente már megint össze magát? – kérdezte az asszony bosszús, csüggedt hangon. – Nem tudom pontosan, de fekete, és nem olyannak látszik, mintha valaha is ki lehetne mosni az anyagból. – Jaj, ne! – Annie kiszaladt. – Mindjárt jövök, Kim. Ne menj el! – Nem megy el – biztosította a bátyja. Kim ránézett kedvesére. Jake nagyon határozottnak tűnt. – Hogy érted ezt? – Addig nem mégy el, amíg nem beszéltünk egymással. – Miről? – Az esküvőnkről. Kim szeme előtt forogni kezdett a világ. Megfogódzott a komód szélében, nehogy nekiessen az ablaknak. Jake kézen fogta, és az ágyhoz vezette. – Esküvő? – A lány zavartan csóválta a fejét. – Nézd, Emma egyre jobban becserkészi a telefont a konyhában, Harry és apa már nem sokáig tudják tartani a frontot. – Na és? – És ha ő egyszer kezébe kaparintja a kagylót, akár az újságban is megjelentethetnénk a hírt. 84/192


– Ennyire adsz a pletykára? – Ahogy kimondta, a lány már meg is bánta. Annie elbeszélései alapján sejtette, hogy annak idején a válás milyen kínos lehetett Jake számára. Kétségtelenül Emma néni pletykarangsorát hónapokig vezette unokaöccsének magánéleti problémája. – Ezúttal nem vesznek a szájukra! – Jake fel és alá járkált a szobában. – Engem már nem is érdekel anynyira a dolog, de te... te igazán nagyszerű csemege lennél nekik. – Ó! Kim elkerekedett szemmel bámult. Bárcsak ne állna neki ennyire jól a szabadidőruhám és a kék pulcsim! – gondolta Jake. Majd elvész benne, és mégis szép. Összeszorította a fogát, és igyekezett ügyet sem vetni az ágyékában támadt heves hőhullámra. Jóllehet tudta, hogy Kim nem porcelánbaba, azt nem tudta volna elviselni, hogy mindenféle szóbeszéd tárgya legyen, és az emberek a nyelvüket köszörüljék rajta. – De hát én már nem itt lakom! Miért kellene azzal törődnöm, hogy mit fecsegnek rólam Simpsonban? – Morgan Hill nincs olyan messze. És az Oakes családot majdnem mindenhol ismerik. Családjának említésére Kim elsápadt. Nem csodálom, gondolta Jake. A szülei biztosan nem örülnének, ha szájára venné lányukat a környék. Komor arccal 85/192


oldalra pillantott. Miért foglalkozik most ezzel? Hiszen épp azért jött, hogy megkérje a kezét. Hogy ne kelljen szemrehányást tennie magának. Miért próbálja meg rábeszélni, hogy mondjon igent, amikor azt reméli, hogy visszautasítja? Nem, ez nem az ő asztala. Ha Kim azt hiszi, hogy elbír majd Emmával és a többi pletykafészekkel, nem beszélve az apjáról, Henderson Oakesról, akkor ez az ő dolga. Én megtettem minden tőlem telhetőt, gondolta Jake. Megkértem a kezét. Egek, milyen boldog leszek, ha véget ér ez a nap! – örült előre, és megdörgölte a nyakát, mintha a képzeletbeli nyakkendőt igyekezne kissé meglazítani. Még arra sem volt ideje, hogy bejelentse a családjának, sikerült végre megszereznie azt a földdarabot, amelyre már olyan régóta fáj a foga. Tulajdonképpen ennek a mai napnak emlékezetesnek kellett volna lennie. Ünnepelnie kellene, ahogy egy győztesnek dukál. Hát igen. – Rendben van, Jake – mondta Kim szelíden. A férfi megfordult, és a lányra bámult. – Hogy érted ezt? – Rendben van, hozzád megyek.

86/192


Annak az átkozott nyakkendőnek a szorítása hirtelen még erősebb lett, és Jake szinte már nem kapott levegőt. * A szépség és a szörnyeteg. Ez a hasonlat villant át Jake agyán, miközben menyasszonya apja oldalán lassan feléje tartott. Kim gyönyörű volt. Hosszú haját szabadon hagyta, fején rózsából és szegfűből font koszorút viselt. Finom, lágy esésű anyagból készült ruhája kecsesen libbent minden lépésénél. Aztán a szörnyetegre pillantott. Henderson Oakesra. A férfira, akit sem humorral, sem türelemmel nem áldott meg az ég. Haragos arckifejezéssel kísérte mosolygó lányát hozzá, a vőlegényhez. Az első sorban ült az apja, közvetlenül Emma mellett, aki egy virágos zsebkendővel folyton a szemét törülgette, bár egyetlen könnycseppet sem sikerült kipréselnie magából. Az ideiglenesen kialakított folyosó másik oldalán ült Kim anyja, Hilary, aki vörös selyemruhájához gyémánt ékszereket viselt. Kissé gyámoltalanul ücsörgött a helyén, mintha attól félne, hogy tökéletesre bámult bőrű teste alatt bármelyik pillanatban összetörhet a szék. Nem csoda, hiszen Kim a szüleit csak az esküvő előtti estén értesítette a nagy 87/192


eseményről. Jake még azt sem vetette volna a szemére, ha egyáltalán nem szól nekik. Sőt most már azt is megértette, miért egyezett bele a lány a házasságba. Bizonyára még mindig elviselhetőbbnek találta azt, hogy vele éljen, mint hogy állandóan a szülei prédikációját hallgassa arról, mekkora csalódást okozott nekik. A szörnyeteg közvetlenül előtte megállt. Átadta neki a szépség kezét, és hátrébb lépett. Kim belekarolt Jake-be, majd együtt a szertartást bonyolító Harry bácsihoz fordultak. Abban a pillanatban, ahogy a lány Jake-hez ért, elpárolgott az izgatottsága. Érezte még ugyan a hátán szülei rosszalló pillantását, de a többiek jókívánsága kárpótolta ezért. És a bátyjai is mellette álltak. Mosolyogva húzta ki magát, vetett még egy pillantást a bal oldalán ülő Annie–re, aztán pedig már csak a lelkésznek szentelte a figyelmét. A nap erőtlenül világított be a nagy ablakon, és a szellő feléjük sodorta a szobát díszítő fenyőágak finom illatát. Ez a kis, fesztelen hangulatú esküvő, amelyet a múlt héten terveztek meg, sokkal jobban tetszett Kimnek, mint az a „nagy esemény”, amelyre anyja négy hónapig teljes erőbedobással készült. A kandallóban pattogva égtek a fahasábok. A lány közelebb húzódott Jake-hez. Különös. Tulajdonkép88/192


pen most egy távoli szigeten kellene lennie egy másik vőlegénnyel, ehelyett azonban itt, Simpsonban feleségül megy ahhoz a férfihoz, akit már gyerekkora óta szeret, még ha annak idején a fiú nem lelkesedett is érte túlzottan. – Igen – mondta Jake, és a lány összerezzent a hang hallatán. Hunyorgott, és nagyon figyelt, nehogy remegjen a hangja, amikor ő is kimondja ezt a sorsdöntő szót. Hiszen azt fogadja meg vele, hogy mindig szerető és gondoskodó felesége lesz a férjének. – Ezennel házastársaknak nyilvánítalak benneteket! – Harry bácsi jóságosan mosolygott rájuk. – Most csókold meg a feleségedet, Jake! A férfi engedelmesen Kim felé fordult, és a szemébe nézett. Meglepően sok bizakodást olvasott ki belőle. Hirtelen sajnálkozás támadt benne, de a következő pillanatban már el is múlt ez az érzése. Ő már megtapasztalta, mit jelent a házasság. Mégis azt kívánta, bárcsak lehetne hinni annak a mondatnak, amellyel a legtöbb mese végződik... „és boldogan éltek, míg meg nem haltak”. A vendégek tapsoltak és csókot követeltek. Kim tekintete egy kissé el komolyodott, és Jake gyanította, hogy ennek az ő tétovasága az oka. Odahajtotta a kötelező csókra a fejét, ám abban a pillanatban, ahogy 89/192


ajkuk összeért, már nem érezte kötelezőnek. A lány odaadón hozzásimult. Jake átölelte, megcsókolta, és nyelvével szétfeszítette ajkait. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Hallotta, hogyan lüktet a vére. Újra felizzott körülöttük a levegő. Kim a karját Jake nyaka köré fonta, és még közelebb húzta magához. Nyelvük ismét egymásra talált, és megint vad, játékos táncba kezdett. Jake teljesen beleszédült. Valahonnan a távolból hallotta a vendégek helyeslő kiáltásait és a hangos füttyöt, amelyet az ikrek közül az egyik produkált. Jake felemelte a fejét, ránézett a feleségére, és hallotta, amint Harry bácsi azt mondja: – És még mondja azt valaki, hogy ez a házasság nem szerelemből köttetett! Vajon ez tényleg szerelem? Aligha, gondolta Jake. De azt, hogy kívánják egymást, biztosan állíthatta. * – Mondd meg őszintén, Kimberley – vonta össze a szemöldökét a szörnyeteg örömapa –, hogy csak azért mentél bele ebbe a házasságba, hogy fenntartsd a látszatot! Steven megalázott minket, és most ki akarod egyenlíteni a számlát. 90/192


Kim nyelt egyet, és a nappali ajtaja felé pillantott. Mindenki nagyszerűen szórakozott, és teljes szívéből kívánta, bárcsak ő is köztük lehetne. Ehelyett itt áll a konyhában, és a rettegett erkölcsi prédikációt kell hallgatnia. – Miként hihetted, hogy ha hozzámész egy férfihoz, akit alig ismersz, az jóváteheti a nyilvános felsülést? Ráadásul egy héttel azután, hogy... – édesanyja lehalkította a hangját – elhagytak. Ezt képtelen vagyok felfogni! – Anya, már évek óta ismerem Jake-et! Az asszony összevonta a szemöldökét, de azután nyilván eszébe jutott, hogy ez sietteti a ráncok kialakulását, ezért ismét felvette szokásos semmitmondó arckifejezését. – Persze hogy ismered a családot, de nem váltogathatod úgy a vőlegényeidet, mint más az ingét. Kimberley, szóhoz sem tudok jutni! Kim nagy levegőt vett. – Biztos vagyok benne, hogy Steven hamarosan észhez tér – mondta az apja éles hangon. – Semmi ok a kétségbeesésre. – Nem estem kétségbe – világosította fel a fiatalasszony. – És ha visszajönne, akkor sem mennék hozzá. 91/192


– Dehogynem, kedvesem! Egy ilyen kis félreértés miatt nem mondhatsz le egy nagyszerű jövőről. Megesnek az efféle dolgok két ember között. – Anyja a drága parfümjétől illatozó zsebkendőjével legyezgette magát. Kis félreértés? – gondolta Kim. Hát lehet azt kis félreértésnek nevezni, ha az oltár előtt emberek százainak a szeme láttára faképnél hagyják a menyaszszonyt? – Már beszéltem is Steven apjával. Tisztázza a dolgot a fiával, és azután minden úgy lesz majd, ahogyan lennie kell. Persze, mihelyt túl leszünk ezen az elsietett frigyen – fűzte hozzá gyorsan a szigorú családfő. – Amelyre tulajdonképpen egyáltalán nem is került volna sor, ha nem csak tegnap értesítesz minket a hebehurgya ötletedről. Kim éppen ezért nem szólt hamarabb. Ha Jake nem ragaszkodott volna hozzá annyira, hogy meghívják a szüleit, szíve szerint csak az esküvő után közölte volna velük a hírt. Jellemző az apjára, hogy itt van az esküvőn, és már azon gondolkodik, miként vethetne véget a házasságnak. Egy percig sem kételkedett abban, hogy a szülei eljönnek az esküvőre. Számukra mindennél fontosabb a látszat fenntartása. 92/192


– Apa – próbált védekezni Kim –, már Jake felesége vagyok, és ez így is marad. – Badarság! Semmi sem változott. De hát miért is várna mást? Szülei soha nem hallgatták meg őt. Legszívesebben berohant volna a nappaliba, ahol vidám tánczene szólt. Szeretett volna elvegyülni a nevető, táncoló emberek között, távol a szüleitől, akiknek pedig a világon a legközelebb kellene állniuk hozzá. – Kim, kedvesem, a válás hozzátartozik az élethez. – Anyja megint heves legyezgetésbe kezdett. – A legjobb családokban is mindennapossá vált már az ilyesmi. – A könyvelőm felveszi a kapcsolatot Mr. Parrishsel – jelentette ki az apa. – Biztos vagyok benne, hogy találunk majd értelmes megoldást, és kárpótolhatjuk Jake-et minden kellemetlenségért. Kimnek ökölbe szorult a keze, körmei a tenyerébe mélyedtek, és megpróbált kizárólag a fizikai fájdalomra összpontosítani. Ez még mindig elviselhetőbb volt, mint szülei fölényes viselkedése. Még hogy kellemetlenségek! Micsoda ostoba szó ez? Talán Jake is kellemetlenségnek tartja, ami történt? – Kim?

93/192


A lány megfordult; Jake közeledett felé. Hihetetlenül jól festett elegáns szmokingjában, habár utálta az olyan alkalmakat, amikor ki kellett öltöznie. Jake fejbólintással üdvözölte anyósát, aztán az apósa felé nyújtotta a kezét. A férfi kelletlenül viszonozta újdonsült veje kézfogását, és gyorsan el is engedte a jobbját. Le akart ülni vele beszélgetni, de Jake megelőzte, és Kimhez fordult. – Ha megengedi, fel szeretném kérni az első közös táncunkra, Mrs. Parrish! A fiatal nő nyelt egyet. Lehet, hogy csak a fény teszi, de mintha olyan kifejezés ült volna a férje szemében, amely most nagyon jóleső érzéssel töltötte el. Igazi gondoskodást és talán egy kis szerelmet lehetett kiolvasni belőle. Nagyon hálás volt ezért, így csak ennyit mondott: – Semmi akadálya, Mr. Parrish!

94/192


6. FEJEZET

– A holmimat átvittem az üres szobába – mondta Jake. – Várj, nem értem, miről beszélsz! Az igazság az, hogy a férfi maga sem értette egészen. Egyvalamit tudott pontosan. Azt, hogy a hűségeskü nem elég a boldog házassághoz. Ahhoz szerelem is kell, ezt sajnos már a saját bőrén tapasztalta. A vendégek hazamentek, az esküvői lakoma maradékát a hűtőszekrénybe tették. A felforduláson is úgy-ahogy úrrá lettek. Kettesben maradtak. A házban nyugalom honolt. – Nézd, Kim! – kezdte a férfi, és társa szemébe nézett, különben még gyávának tűnt volna. – Mindketten tudjuk, hogy ez nem egy szokványos házasság. – De az lehetne. A lány kihúzott a koszorújából egy rózsát, és az arcához emelte. Kicsit elpirult, a jobb mellén pedig ujjlenyomatszerű málnafolt díszelgett. Lisa nyilván nem mosta meg a kezét, mielőtt felkérte táncolni. Málna és Kim melle. Csábító párosítás! Jake mégis kihúzta magát, és figyelmen kívül hagyta testének 95/192


jelzéseit, nehogy a hormonjai megint győzedelmeskedjenek az értelme fölött. – Kim – a férfi hangja most már kissé rekedtesebben csengett –, előbb nézzük meg, hogy működik a dolog, rendben? Hagyjunk szabad teret egymásnak, és csiszolódjunk össze egy kicsit. A lány hátravetette a fejét, és Jake-nek kemény erőfeszítésébe került, hogy ne zavarodjon össze illatos, selymes hajának látványától. – Miért kérted meg a kezem? – Több okból is – ráncolta össze a férfi a homlokát. – Csak egyet mondj! – Na igen – mormogta –, például lehet, hogy terhes vagy. – Ennyi nem elég. Ezt csak egy-két hét múlva tudjuk meg. Várhattál volna addig. – Talán azért, mert a családom rajtakapott minket az ágyban? – Jake elnyomott egy sóhajtást, mert eszébe jutott, hogyan simogatta azon az éjszakán Kim meztelen testét. Egy hete nem hagyta nyugodni ez a gondolat. Túl jól emlékezett még a halk sóhajokra, a gyönyörteljes nyögdécselésre, a testét befogadó szűzi öl forróságára. Már a puszta gondolattól is újra felizzott benne a vágy. 96/192


– Igen, az tényleg kínos volt – válaszolta a lány –, de nem dőlt tőle össze a világ. – Az ördögbe is! – fakadt ki Jake. – Miért olyan átkozottul fontos neked, hogy miért kértem meg a kezed? Megtettem, te igent mondtál, és most már házastársak vagyunk. Kész! – Igenis fontos. Ugyanolyan fontos, mint az, hogy miért mentettél meg a szüleim további vallatásától. Jake maga sem tudta, miért tette. Csak azt látta, hogy Kim ott áll a két legfélelmetesebb ember előtt, akiket valaha is ismert, és egyszerűen a segítségére sietett. Védelmező ösztönnek is lehetne nevezni ezt. – Úgy néztél rám, mint akinek baráti segítségre van szüksége. – És persze elvállaltad ezt a feladatot. – A férjed vagyok. – Igen, az vagy. – A fiatalasszony szelíden bólintott, keze felsiklott férje vállán, és átkarolta a nyakát. – Kim! – Jake minden akaraterejét összeszedte, hogy féken tartsa ölelésre mozduló karját. – Jake – súgta a másik, és lábujjhegyre állt. Amikor a szájuk már majdnem összeért, megkérdezte: – Nem akarod tudni, hogy én miért mondtam igent? – Nem. – Valójában Jake akarta, de inkább nem kérdezte meg. – Valószínűleg hasonló okokból, mint amelyeket az imént felsoroltam. 97/192


– Nem. – Kim leheletfinoman megcirógatta párja ajkát, mire Jake önkéntelenül felnyögött. – Pedig nagyon egyszerű – folytatta a nő, és még egyszer gyengéden megcsókolta. – Bár én is ma délután lettem okosabb. Jake tudta, mit fog hallani. Érezte, még mielőtt a szavak elhangzottak volna, és felkészült a válaszra. – Szeretlek, Jake. Mindig is szerettelek. – Kim újabb csókkal adott nyomatékot vallomásának. – És mindig is szeretni foglak! A férfiban izzó tűz, amelyet az imént Kim érintése szított benne, egy pillanat alatt kihunyt. Szinte hideg zuhanyként érte a válasz. Ránézett Kimre, aki nyilvánvalóan megérezte, hogy valami nincs rendben, mert elengedte, és hátrébb lépett. – Mi a baj, Jake? – Szeretsz engem? – Igen. Ez már nem hangzott olyan boldogan, mint az imént. – De egy hete – emlékeztette a férfi Kimet – valaki máshoz akartál hozzámenni. Őt is szeretted? – Nem. – És mégis hozzámentél volna?

98/192


– Szívesen játszadozom a gondolattal, hogy az oltár előtt nemet mondtam volna, de azt hinnéd, hogy csak a kedvedért mondok ilyesmit. – Ebben igazad van. – Jake mélyen beszívta a lány parfümjének illatát. Esze védekezésre késztette, tiltakozott az ellen, hogy a női varázs hatása alá kerüljön, még egyszer szerelmes legyen, és megajándékozzon bizalmával egy asszonyt. Olyan könnyen dobálóznak a nők a „szerelem” szóval, és az a férfi, aki hisz nekik, elveszett. De vele nem történhet meg ilyesmi. Még egyszer nem! Még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy ez lesz a világ legelső plátói házassága. Remélte, hogy egyezséget tudnak majd kötni. Bízott benne, hogy barátok lehetnek. Az ágyban pedig társak. Végül is ezt már kipróbálták, és kölcsönös elégedettségükre szolgált. Maga is csodálkozott, hogy ez a szó mennyire nem fejezi ki a múlt héten átélteket. Csak hát éppen ma, amikor Kim ilyen nyíltan szerelemről beszél, nem kockáztathatja meg, hogy lefeküdjön vele. Még akkor sem, ha a frász töri érte, nem tölthetik együtt az éjszakát! Addig nem, amíg hitvese meg nem érti, hogy szerelemről szó sincs közöttük. Mert, hogy az ő részéről ilyesmiről szó sem lehet. 99/192


Gyorsan és alaposan tetőtől talpig végigmérte az asszonyt. És bár elhangzott a szájából az az átkozott szó, mégis újra megkívánta őt. Az esze tudta, mit akar, de a teste és az esze nyilvánvalóan nem volt összhangban. – Jó éjszakát, Kim! – mondta ridegen, és elviharzott, még mielőtt elhagyná az ereje. * Egy héttel később még mindig változatlan volt a helyzet. Kim a konyhaasztalnál ült, és az ablakon keresztül a semmibe bámult. Férje valahol kint dolgozott. Mint az esküvő óta mindennap. Jake mindent elkövetett, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék együtt. Sőt még esténként is, ha már elvégezte a kinti munkákat, és beszélgethettek volna, inkább visszahúzódott az irodájába. Dolgozószobájának ajtaja pedig ugyanúgy zárva volt előtte, mint a szíve. Akkor kezdődtek a problémák, amikor bevallotta neki, hogy szereti. Ez pedig nem olyan szó, amitől egy házasságban ki szokott törni a háború. Kim sóhajtott, és kortyolt egyet a kávéscsészéjéből. Már nem számolta, hányadik kávéját issza ma reggel. De élvezni akarta addig, amíg még lehet. Mert ha beigazolódik, amire gyanakodott, akkor az elkö100/192


vetkezendő nyolc és fél hónapban nem szabad túl sok koffeint fogyasztania. Az erős kávé átmelegítette. Jólesett neki, mert meglehetősen fázott. Kívül és belül egyaránt. Néhány nappal ezelőtt beköltözött Simpsonba a tél, de még a gyakori hózáporok miatt sem volt annyira fagyos az időjárás, mint a ház hangulata. Sejtette, hogy Jake meglepődik majd, ha elmondja neki, mennyire szereti, hiszen ettől a felismeréstől először ő maga is megdöbbent. Ám azt sohasem gondolta volna, hogy a vallomása után egyszeriben olyan lesz hozzá, mint a jégcsap. Hirtelen megcsörrent a telefon. Kim komoran nézett a készülékre. Bosszantotta, hogy most zavarják, amikor épp átadta magát az önsajnálatnak. Felvette a kagylót. – Tessék! – szólt bele kurtán. – Én is jó napot kívánok neked – felelte Annie, és felkacagott. – Sajnálom, de ma nem vagyok virágos jókedvemben. – Igen, emlékszem még rá, hogy éreztem magam az elején. – Annie... – Nem kellett volna elmondania még a legjobb barátnőjének sem, amíg nem tudja biztosan. És főleg addig nem, amíg nem beszélt róla Jake-kel. 101/192


– Megcsináltad már a tesztet? – Nem. – De hát miért nem? Mire vársz még? Talán egy égi jelre? – Ha a teszt eredménye pozitív lesz, az csak tetőzi a bajt. – Igen ám, de ha nem csinálod meg, az az égvilágon semmin sem változtat. – Tudom, tudom. – Kim kezébe fogta a rózsaszín dobozt, amelyet előző nap vett a gyógyszertárban, megszorította, és kényszerítette magát, hogy könnyed hangsúllyal mondja: – Szerintem nem is vagyok terhes. Mi is az esély? Egy a millióhoz? – Körülbelül. – Máskor is késett már a menzeszem egy-két napot. – Persze. – Ugye nem is érdemes ezen ennyit rágódnom? – Szerintem egyszerűen gyáva vagy! – Rendben – sóhajtotta Kim –, megcsinálom a tesztet! Mihelyt alkalmam adódik rá. – Okos kislány. Szia! A vonal másik végén először kattanás, majd egyenletes búgó hang hallatszott. Kim gondolataiba mélyedve letette a kagylót, és a kezében lévő dobozra nézett. 102/192


– Üt az igazság órája... – motyogta, és elindult a fürdőszoba felé. Jake közben hazaérkezett, de amint benyitott a konyhába, a homlokát ráncolva megállt. Nem fogadták ínycsiklandó illatok. A tűzhelyen nem sorakoztak fazekak. Csábító desszert sem várta az asztalon. Sőt még a kávéskanna is üres volt, a kávéfőzőt pedig elfelejtette kikapcsolni a ház asszonya. Jake megnyomta a gombot, azután úgy nézett körül a temetői hangulatot árasztó konyhában, mintha Kim bármelyik pillanatban felbukkanhatna a semmiből. Házasságuk rövid ideje alatt először nem várta meleg étel. Csodálkozott is, mennyire hozzászokott már a friss ételhez, a fazekak csörömpöléséhez, Kim kissé hamis, de annál lelkesebb énekléséhez, mindenekelőtt persze a főztjéhez. Felesége valóságos konyhatündérnek bizonyult. Az esküvőjük után másról sem beszélt az egész város, csak Kim főztjéről, amelyet ő egyedül, minden segítség nélkül készített. Nem csoda, hogy tucatnyian érdeklődtek nála, mert szerették volna elcsábítani, hogy szakácskodjon náluk nevezetes alkalmakon. Jake levette a kalapját, megvakarta a fejét, és kiment a sötét folyosóra. Egyetlen lámpa sem égett, még a nappaliban sem. Ahogy az ablakon keresztül kitekintett a téli tájra, mintha csak egy karácsonyi ké103/192


peslap elevenedett volna meg. Rosszkedvűen továbbment. Valami nincs rendben, gondolta. Bosszúsan felnevetett. Miért, rendben van egyáltalán valami ebben a házasságban? Valószínűleg nem sok olyan fiatal házas létezik, akik nemcsak hogy nem szeretkeznek, de alig beszélgetnek egymással. Erről ő tehet, ez világos volt számára. Kim igyekezett a kedvében járni, ám minden alkalommal, amikor ő ellágyult, és szívesen átölelte, megcsókolta volna hitvesét, fülébe csengett az a szó, amely azonnal kioltotta minden vágyát: „szeretlek”. Komor tekintettel sietett tovább. A folyosó végén a hálószobájának ajtaja – helyesebben, most már Kim hálószobájának ajtaja – tárva-nyitva állt. Belesett a sötét szobába, és halkan beszólt. Semmi válasz. Hirtelen szorítást érzett a mellkasában. Mi a fene történt? Ám ekkor megpillantotta a fürdőszoba ajtaja alatt kiszűrődő fényt. Óvatosan odament. Hallotta, hogy Kim bent dünnyög valamit. Nagy kő esett le a szívéről. Halkan bekopogott. – Jake? – hallatszott odabentről. – Igen, én vagyok. Jól érzed magad? – Igen, persze – felelte Kim, és szipogott egyet. – A rózsaszínben van.

104/192


A férfi zavartan felvonta a szemöldökét. Egyértelműen hallatszott Kim hangján, hogy valami nem tetszik neki. – Kim, nyisd ki az ajtót! – Menj el, Jake! Természetesen esze ágában sem volt odébbállni. Az ágyra dobta a kalapját, és komoran nézte a sötét ajtót. – Egy tapodtat sem teszek, amíg el nem mondod, mi történt! Csak a szipogás halk nesze hallatszott. – Kim, a mindenségit... – Jake a kezét az ajtóra tette, mint aki ugrásra készül, ha segítségre van szükség. Nyugtalansága egyre nőtt. – Hajlandó vagy kinyitni az ajtót, vagy betörjem? Kurta, cseppet sem vidám nevetés hallatszott odabentről. – Egyszerűbb, ha lenyomod a kilincset – érkezett a válasz kis idő múlva. – Nincs bezárva. Jake saját ostobaságát restellve megcsóválta a fejét, és benyitott. Eltartott néhány másodpercig, amíg szeme hozzászokott a vakító fényhez. Kim a fürdőkád szélén ült, és a kezében szorongatott kis műanyag pálcikára meredt. – Mi a baj? – A fehér nemet, a rózsaszín igent jelent. 105/192


– Mondd, miről beszélsz? – Fehér nem, rózsaszín igen. Kim olyan önfeledten bámulta a pálcikát, mintha az élete függne tőle. Jake-et elöntötte a harag. Karba tette a kezét, és válaszra várt. – Mit gondolsz, miért rózsaszín, Jake? Vajon ez azt jelenti, hogy lány? A férfi megdermedt, szinte sóbálvánnyá változott, csak a szemét meresztgette. – Nem – gondolkodott hangosan Kim. – A rózsaszín csak a terhességet jelzi. Fiú is lehet. Lány? Fiú? A férfi szája kiszáradt, egyetlen értelmes gondolat sem jutott az eszébe. Jól értette? Nem, az nem lehet. Hiszen csak azon az egyetlen éjszakán voltak együtt. Kim felemelte a fejét, és könnyes szemmel nézett fel rá. Jake ekkor rájött, hogy jól hallotta. – Gratulálok, Jake! Babát várunk. – A fiatalaszszony még jobban szorította a pálcikát, és kihúzta magát, mint aki harcra készül. Terhes... Szorongás és öröm, lelkesedés és nyugtalanság kavargott Jake-ben. Boldogság harcolt a kétség ellen, de végül is az előbbi győzedelmeskedett. Mindössze két másodpercig tartott. Legfeljebb kéthárom szívdobbanásnyit. De ez alatt a röpke idő alatt 106/192


legalább tucatnyi különböző érzést látott Kim zöld szemében. Jake letérdelt elé, s a csempe hidegét még így, a farmernadrágon keresztül is érezte. Gondoskodik majd szőnyegről. Isten őrizz, nehogy Kim felfázzon, vagy ami még rosszabb, a nedves csempén megcsúszszon, és elessen! Elvette a műanyag pálcikát, rápillantott a sötét rózsaszín mezőre, és tenyerébe vette Kim jéghideg kezét. Furdalta a lelkiismeret. – Sajnálom, Jake – mondta Kim szelíden, de határozottan. – Tudom, hogy nem akarod ezt a gyereket, én viszont nagyon. Kettőnk helyett fogom szeretni. – Tévedsz, ebben az egyben tévedsz! Kim meglepetten nézett rá, és ezen még Jake sem csodálkozott, hiszen ami őt illeti, szintén meglepődött. Mégpedig azon, hogy örül. Határtalanul. A gyermek végül is nem tehet róla, hogy a szülei ostobák! – Ez a mi gyermekünk – jelentette ki határozottan Jake. – Kettőnknek gyermeke születik. És ez a legszebb karácsonyi ajándék, amelyet valaha is kaptam. – Leült Kim mellé a kád szélére, átkarolta a vállát, és közelebb húzta magához. – Nem számít, hogyan kezdődött ez a házasság. Most már egy család vagyunk. 107/192


7. FEJEZET

Egy gyermek. Három héttel ezelőtt még boldogan és elégedetten éldegélt csendes magányában. Most pedig apa lesz, és egy olyan nő a felesége, akit évek óta nem látott... Kim visszavette tőle a műanyag pálcikát, és úgy nézte, mintha még mindig nem hinné el, hogy mindez valóság. – Hiába bűvölöd, kis feleségem, attól nem változik meg a színe. – Olyan különös. – Terhesnek lenni? – Nem csak az. Habár biztos, hogy az a legkülönösebb. Az egész helyzetre gondoltam, Jake. A férfi elvette a karját Kim válláról, de nem állt fel mellőle. – Három hete olyan más volt még minden – horgasztotta le a fejét Kim. Jake arca elkomolyodott, bár egy perce neki is épp ez jutott eszébe. – Akkor még Steven menyasszonya voltam. – A fiatalasszony megint a pálcikára nézett, és ezért nem láthatta, hogy férje összerezzent szavai hallatán. – De 108/192


ha valóban férjhez mentem volna, ez nem történt volna meg. – Tagadhatatlan, ennek azonban már nincs jelentősége. Végül is az a terv kútba esett. Minden másképpen alakult, és majd elválik, hogy boldogulnak együtt. Merengve simogatta mutatóujjával a sötét rózsaszínű mezőt. – Nem hiszem, hogy Steven akart gyereket. A férfi meghökkent. – Hogyhogy nem hiszed? Kim megcsóválta a fejét. – Tulajdonképpen nem beszéltünk túl sokat egymással. Nyilván elég szörnyen hangzik, hogy hozzá akartam menni egy olyan férfihoz, akivel még a gondolataimat sem osztottam meg. – Istenem, nem is tudom, mit mondjak erre... – Jake színigazat beszélt, teljesen tanácstalan volt. – Arra sem emlékszem, mikor jegyeztük el egymást. – Tessék? – Jól értetted. Egyszerűen fogalmam sincs róla, mikor kérte meg Steven a kezemet... Jake-et a kelleténél jobban izgatta, mit is fog most megtudni felesége világgá ment vőlegényéről, vagy talán pontosabban: múltja titkairól.

109/192


– De azt hiszem, nem is kért feleségül. Csak úgy egyszerűen belesodródtunk ebbe az egészbe. A szüleink akarták mindenáron ezt a házasságot. Jake mindeddig csak ellenszenves, pipogya és gyáva alaknak tartotta Stevent annak alapján, amit hallott róla, de most teljesen megsemmisült a szemében. Hiszen micsoda férfi az olyan, aki azért hajlandó belemenni egy házasságba, mert apuka meg anyuka úgy látja jónak? Megáll az ember esze! Nem, nem akart többé egy szót sem hallani arról a lehetetlen alakról. Felpattant, és szembefordult a feleségével. – Elég Stevenből! Most már egymáshoz tartozunk. És úton van a gyermekünk. – Ebben igazad van. Terhes vagyok, most már biztos – mondta Kim. Aztán elszontyolodva hozzátette: – Ám a házasságunkat még csak az a rövid esküvő bizonyítja... – Tessék? – Jake zavarba jött. – Mondd csak, miről beszélsz? – Rólunk beszélek. Rólad és rólam. – Ennek így semmi értelme. – Nem, ennek a házasságnak tényleg semmi értelme. A férfi nagy levegőt vett. Az elmúlt két hétben keményen dolgozott, és távolságtartóan viselkedett. 110/192


Éjszakánként pedig ébren forgolódott az ágyában, és egyszerre emésztette vágy és düh, hogy csak néhány ajtó választja el Kimtől. Újabban már valósággal ügyelnie kellett a lépteire, mert lágyéka megfájdult a hiábavaló vágyakozástól. És ezt mind Kim miatt vállalta. Hát nem látja a felesége, micsoda önmegtartóztatást igényel tőle, hogy visszafogja magát? Nem veszi észre, milyen karikás a szeme az álmatlanságtól? Talán mondja meg neki, hogy éjszakánként csak forgolódik, és rá gondol? Az érintésére, az illatára, az ízére? – Ha tényleg házasok vagyunk – folytatta Kim anélkül, hogy észrevette volna férje elutasító arckifejezését –, nem gondolod, hogy legalább a látszatát fenn kellene tartanunk a házaséletnek? – Erre semmi szükség. Igazi házaspár vagyunk. Harry adott össze minket. Te is ott voltál. – Nem vagyunk igazi házaspár, Jake, csak két ember, akik ugyanabban a házban laknak. Lakótársak vagyunk. A férfi megdörgölte az arcát. – Kim, mondtam már, hogy azt hiszem, előbb meg kellene szoknunk egymást. – Ha megbántad, hogy elvettél, akkor mondd meg! Szólok apámnak, intézkedjen a válásról. Semmit sem tenne szívesebben. 111/192


Jake rászegezte a tekintetét. Kezdett mérges lenni. Hogy van-e joga hozzá, azt inkább nem firtatta. De hogy Kim ilyen magától értetődően beszélt a válásról, nagyon bántotta. – Nem lesz semmiféle válás! – Összeszorította a fogát, és fakó hangon folytatta: – Jobb lesz, ha hozzászoksz a gondolathoz. Nem csinálom végig még egyszer. És azt sem engedem, hogy a gyermekemet más nevelje fel! Kim úgy érezte, mintha jeges szél borzongatta volna meg. A férfi összehúzta a szemét, érezni lehetett, mennyire feszült. A fiatalasszony rájött, hogy elvetette a sulykot, hiszen dehogyis akart ő válni. Éppen ellenkezőleg. Miért válna el attól a férfitól, akit szeret? Ám most szemmel láthatóan nagyon megbántotta a párját. Igyekezett megőrizni a nyugalmát, és kimondta, amit gondolt: – Igazad van. Tényleg nem fogunk elválni. Hiszen ezt én sem akarom. – Amikor látta, hogy szavainak van foganatja, folytatta: – De olyasvalakit szeretnék magam mellé, akivel beszélgetni lehet. Nevetni. Tervezgetni. Úgy tűnt, Jake lassan magához tér, csökken benne a feszültség. 112/192


– És akivel szeretjük egymást – fűzte hozzá a nő. Legszívesebben leharapta volna a nyelvét, amikor látta, hogy Jake megint összerándul a szó hallatán. – A szerelmet inkább hagyjuk ki a játékból, rendben? – Hogy lehetne kihagyni a szerelmet egy házasságból? Fanyar mosoly jelent meg Jake arcán. – Hidd el, könnyebb, mint erőnek erejével szerelmesnek lenni! Kim nagyot nyelt. Megint csalódnia kellett. Hiszen Jake mindig is makacs volt. Öt évvel ezelőtt csak egy icipicit kevésbé önfejű férfi nem utasította volna viszsza vakmerő kísérletét, és nem szalasztottá volna el, hogy boldogok legyenek. Jake becsületessége és lelkiismeret-furdalása miatt öt évre elveszítették egymást. Mert biztos volt benne, hogy a köztük felizzott szikra soha ki nem hunyó tűzzé teljesedett volna, ha Jake annak idején nem adja ki az útját. Azóta is együtt élnének, és a szíve alatt hordott gyermek talán már a második, vagy a harmadik lenne. – Na, gyere! – szólalt meg a férfi, és megfogta a kezét. – Enned kell valamit.

113/192


A sötét házon át a konyha felé menet Jake felkapcsolta a lámpákat. Egyszeriben minden világossá, meleggé és otthonossá vált. És ebben a pillanatban megvilágosodott Kim előtt, miként kell viselkednie, hogy elnyerje a férfi szerelmét. Szépen sorjában, egyik lámpácskát a másik után kell meggyújtania, amíg társa lelkéből végleg el nem tűnik a bizalmatlanság utolsó sötét árnyéka is. * – Látod? – Jake kisimította az asztalára kiterített térképet, és a pirossal jelölt részre mutatott. Kim átkukucskált a válla fölött, ő pedig szándékosan lassan lélegzett, mert attól tartott, hogy az illat, amely hirtelen körüllengte, felforrósítja a vérét. Ráadásul Kim hosszú haja majdnem hozzáért az arcához. Tudta, mitől illatozik a csodás hajzuhatag: rózsaillatú sampontól. Ha teli tüdőből beszívná ezt az illatot, képtelen volna uralkodni magán, és pillanatok alatt az ágyban találnák magukat. – Ki karikázta be pirossal ezt a területet? – Én. Évek óta meg akartam szerezni ezt a földdarabot, és azért jelöltem meg, hogy mindig emlékeztessen a célomra. – Aha. 114/192


Jake e fölöttébb „sokatmondó” szó hallatán megfordult, holott tisztában volt ennek kockázatával. Amióta megtudta, hogy terhes a felesége, rettenetesen igyekezett, hogy jobb férj legyen. Vacsora után együtt üldögéltek a nappaliban, filmeket néztek, esetleg megbeszélték a farmmal vagy a partiszolgálattal kapcsolatos terveiket. Jake szorgalmasan bólogatott, amikor meghallgatta az aprólékosan kidolgozott elképzeléseket első közös karácsonyukról. Mindent együtt csináltak, de még mindig külön aludtak. Amellett pedig egyfolytában az járt a férfi fejében, milyen csodálatos volt az a viharos éjszaka, amely egyre gyakrabban és egyre élénkebben jutott eszébe, és kavarta fel. Nem hagyta nyugton a vágy, hogy megismételje kettejüknek azt a szenvedélyes egyesülését. Ám éppen ebben rejlett a veszély is. Ez kockázatot jelentett, amit nem akart vállalni. Még nem. Csak hát persze ahhoz sem fűlött a foga, hogy most már örökké önmegtartóztató életet éljen. Úgy okoskodott, hogy előbb meg kell teremtenie bizonyos érzelmi távolságot, és csak utána vállalhatja teljes mértékben a házastársi kötelezettségeit. És ha sikerült ezt véghez vinnie, minden sokkal egyszerűbb lesz. Mindez csak egy futó pillanat volt, amíg győzködte magát, rögtön visszatért a jelen valóságába. 115/192


– Mit értesz azon, hogy „aha”? – Semmi különöset, csak meglepődtem rajta, hogy érdekel a pozitív képi megjelenítés. – A pozitív micsoda? – Képi megjelenítés. – Kim felegyenesedett, és hátrébb lépett. Jake pedig azóta, hogy beléptek az irodájába, most először szabadon fellélegzett. – Nem tudom, miről beszélsz – mondta. – Én csak bekarikáztam valamit, amit meg akartam szerezni. – Pontosan ez az. A pozitív képi megjelenítés azt jelenti, hogy energiáidat a kívánt tárgyra összpontosítod, miközben felhasználod a világegyetem energiáit célod eléréséhez. A férfi nem tudta megállni, hogy el ne nevesse magát nejének komoly arckifejezését látva. Mintha azt akarná mondani, hogy problémái megoldására semmi másra nincs szüksége, csak a világegyetemre. – Több könyv is íródott már erről a témáról. – Igen, meg az ufókról is. – Az azért nem ugyanaz. – Persze. – Jake megértőén bólintott. – Két külön világ. – Hidd el, nagyon érdekes könyvek! A kedvencem az Istenek harckocsiban. A férfi fújt egyet, és a szemét forgatta. 116/192


– Na jó – zárta le a témát Kim, és elindult kifelé a szobából. – A lényeg az, hogy a te belső energiáid és a világegyetem szoros összefüggésben állnak egymással, és így tudtad elérni a célodat. – Biztosan – dünnyögte Jake, és máris ment utána. – Mihelyt összegyűjtöttem elég pénzt, meg akartam szerezni Don földjét. – Pontosan. A férfi megint felnevetett. Furcsa, de évek óta nem nevetett már ennyit, mint az utóbbi napokban. – Kim, mit jelentsen ez már megint? A nő leült a nappali hosszú kanapéjára, mielőtt válaszolt volna. – Abba a helyzetbe kerültél, hogy fel tudtad hajtani a pénzt, miután a világegyetem megadta neked azt a kegyet, hogy minden tartozásodat ki tudd egyenlíteni. Jake felszegte a fejét, és a mennyezetre bámult. – Újra és újra meglepsz valamivel! – Köszönöm... A férfi nem számított a támadásra, nem is hallott semmit, ezért amikor a legalább tizenöt kilós borzas eb a hasán landolt, levegő után kapkodott. – Szia, kicsim! – köszöntötte Kim szelíden a kutyát, és mosolyogva nézte, ahogy a nagy állat kényeskedve elhelyezkedik férje ölében. 117/192


– Lefelé, te neveletlen dög! A hatalmas, fiatal kutya lesunyította a fejét, és füle az arca elé konyult. – Jake, nézd meg, most beletiportál a lelkivilágába! Ha az állat csak néhány centivel elvéti az ugrást, lehet, hogy megsértett volna valamit, ami Jake számára sokkal nagyobb jelentőséggel bírt a kutya lelkivilágánál, de amikor belenézett a nagy barna szempárba, már bánta, hogy a kelleténél hangosabban szólt rá. – Jól van, Stumbles – csitította Kim az állatot. – Gyere ide hozzám, és ne törődj apával! Jake megrökönyödve nézett rá. – Nem én vagyok ennek a kutyának az apja! Kim rá sem hederített. A kutya nemkülönben. Jake szótlanul figyelte, ahogy hitvese magához szorítja az ebet, és megsimogatja. Stumbles homlokán és lábán csomókban nőtt a szürkésfekete szőr. Ferde fülei olyan hatást keltettek, mintha folyton félrehajtva tartaná a fejét. Neki volt a legnagyobb mancsa, amelyet Jake valaha is látott. Kirázta a hideg, ha belegondolt, mekkora lesz nagykorára. Már nem is emlékezett rá, hogyan lettek egyszeriben kutyatulajdonosok. Arra sem vett volna mérget, hogy Kim tudja. Stumbles egy este megjelent náluk, 118/192


és valahogy ott ragadt. Kim a fiatal, rusnya kutyát azonnal karácsonyi látogatónak nevezte, és kijelentette, hogy rettenetes szerencsétlenséget hozna, ha elküldenék. – Nem is ronda – mondta most nyugodtan. – Honnan tudod, hogy ezt gondoltam? – Nem volt nehéz kitalálni. Épp eleget hangoztatod. Stumbles közelebb húzódott, míg teljesen közéjük nem furakodott a kanapén. Úrnője ölébe hajtotta a fejét, behunyta a szemét, és már horkolt is. Jake felvont szemöldökkel figyelte, hová feküdt az állat. Teljes szívéből irigyelte. – Mindig is szerettem volna egy kutyát – suttogta Kim. Hangja annyira sóvárgón csengett, és ujjaival olyan gyengéden simogatta a borzas bundát, hogy Jake-nek szinte már fájt. Nem tudott mit tenni. Elképzelte, mit szóltak volna a lány szülei egy ilyen kutyához. Azonnal beadták volna egy állatmenhelyre, és szegény pára valószínűleg élete végéig ott maradt volna, mert akik odamennek, általában aranyos kölyköt keresnek, és rá se néztek volna egy olyan szőrcsomóra, mint Stumbles. Ha Kim nem veszi a védőszárnyai alá, Stumbles biztosan nem úszta volna meg az elaltatást. 119/192


Emlékezett még rá, hogy Kim csitrikorában menynyire szerette a farmon lévő állatokat. Főleg persze a macskákat és a lovakat. A lány szülei azonban az ötcentes egyik oldalán látható bivalyon kívül nem tartottak más állatot. Valakinek, aki ennyire odavan az állatokért, nagyon nehéz élete lehetett ilyen érzelemmentes családban. – Ha már mindenképp nálunk marad, el kell vinnünk állatorvoshoz beoltatni. Kim elmosolyodott, és ezt Jake javaslata jutalmának tekintette. – Szükségünk lesz még egy nyakörvre és egy kutyabilétára is. Mert ugye nem szeretnénk, ha ellopnák – tervezgetett Kim tűnődve. Jake felnevetett, Stumbles pedig horkantott egyet. Nyilván zavarta fülét a zaj. Nagyon kicsi az esélye, hogy valaki épp erre a ronda kutyára vessen szemet, de ha Kim ragaszkodik hozzá, akkor majd vesznek mindent, ami egy ebnek jár! * Kim másnap a jól felszerelt konyhában állt, és a művét szemlélte. Minden porcikája sajgott az izomláztól. Fél éjszaka nem aludt, csak hogy be tudja fejezni az elvállalt megbízatást. De megérte. 120/192


Olyan sok minden megváltozott ez alatt a kis idő alatt. Férjhez ment, teherbe esett, és szemmel láthatóan új elfoglaltságot talált magának. Virágzó partiszolgálatot alakított ki. – Ki gondolta volna, Stumbles? – szólt oda a kutyához. A konyhaasztal mellett fekvő állat boldogan megcsóválta a farkát, és halkan vakkantott. – Erről szó sem lehet! – nevetett a nő. – Ezek a finomságok nem neked készültek. Stumblesnak lekonyult a farka, mancsára hajtotta a fejét, és Kimet figyelte, ahogy végigmegy a konyhán, és még egyszer mindent ellenőriz. Alaposan szemügyre vette a már gondosan elkészített, asztalon sorakozó hidegtálakat, majd harmadszor is átfutotta a listát. – A krémeseket felszeleteltem – mormolta –, az Eckler-fánkok is készen vannak. – Sorban végigment minden ponton. – Csokitorta. No és a karácsonyi mézeskalácsok... – A lista végére érve elégedetten bólintott. Kész! Jó munkát végzett. Ez volt a legfontosabb megbízatása, amelyet az esküvőjük óta kapott – annak a hölgynek a felkérése, aki a simpsoni karácsonyi vásárt rendezi. Ez az üzlet nagy lendületet adhat a vállalkozásának. – Kész? – hallotta Kim a háta mögül. 121/192


Jake állt az ajtóban. Lélegzetelállítóan festett koptatott farmernadrágjában és felgyűrt ujjú, fehér flanelingében. Hanyagul nekidőlt az ajtófélfának, karba tette a kezét, és úgy nézett Kimre, hogy annak felgyorsult a szívverése, és kiszáradt a szája. Ám amint a nő belenézett Jake szemébe, ott már csak valami baráti gondoskodás parazsa pislákolt. Ettől ismét csalódottság töltötte el. Hiába élvezték egyre jobban egymás társaságát, még mindig külön hálószobában aludtak. A férfi továbbra is ragaszkodott a távolságtartáshoz. Nem csak testileg. Kimnek az volt az érzése, hogy erre törekszik érzelmileg is. – Kim? – Tessék. Sajnálom, egy kicsit elbambultam. Jake bólintott, ellökte magát az ajtófélfától, és odament hozzá. – Indulhatunk? – Nem kell bevinned a városba. Be tudok menni a furgonnal. – Én viszont nem szeretném, ha egyedül cipelnéd ezeket a tálcákat. Kim sóhajtott egyet, és beleegyezően bólintott. – Fáradtnak látszol – csóválta a fejét Jake, és meleg hangjától az asszony elérzékenyült. De erőt vett magán, hogy ezt ki ne mutassa. 122/192


– Az is vagyok. Majdnem egész éjjel talpon voltam. – Nem tesz jót neked, ha ilyen sokáig fent vagy. Pihenésre van szükséged. – Jól vagyok, ne aggódj miattam! – Mikorra jegyeztek elő a doktornőnél? – Ma délután három órára. – Nincs kifogása az orvosnak azellen, ha elkísérlek? Kim elmosolyodott. – Azt mondta, hogy az apukák is ott lehetnek, feltéve, ha jól viselkednek. – Értettem. – Jake biccentett, azzal megfogta az egyik süteményes tálcát. Miközben betette a dobozba, mintegy mellékesen megjegyezte: – Meg szeretném kérdezni tőle, hogy nem megerőltető-e ez a munka, amit a nyakadba vettél. Nem akarom, hogy valami bajotok essen. – Ugyan már... – Az még nem bűn, ha megkérdezem. – Persze hogy nem. De azt gondoltam, hogy az orvosi vizsgálat előtt még meglátogathatnám Annie-t. Jake erre is bólintott egyet, aztán megragadott még egy Eckler-fánkokkal teli tálcát, és belecsúsztatta a dobozba. 123/192


– Nekem is van elintéznivalóm a városban. Először kiszállítjuk a süteményeket, aztán elviszlek a húgomhoz. Majd érted megyek, ha indulnunk kell az orvoshoz. Kim tudta, hogy hiába próbálna vitába szállni vele. Minden jel szerint Jake legalább azt elhatározta, hogy jó apa lesz. Ez is valami. Vagy mégsem?

124/192


8. FEJEZET

– Azt hiszem, megőrülök! Frank Parrish felnevetett fia szavainak hallatán, és hellyel kínálta. – Dehogy őrülsz meg, Jake. Csak harcolsz a józan emberi ész ellen, ahelyett hogy hallgatnál rá. Jake megállt a város parkjára nyíló ablaknál. Néhányan a nagy karácsonyfa körül tüsténkedtek, már a díszeket aggatták rá. Ám ő egyáltalán nem volt ünneplős hangulatban. – Mit akarsz ezzel mondani, apa? – Azt hiszem, nagyon jól tudod te, és épp ez az, amitől félsz. – Félek? – Jake megrázta a fejét. – Egyáltalán nem félek. – Nem tudom, minek lehetne ezt másképp nevezni. Van egy nagyon kedves feleséged, aki ráadásul csinos is. Gyermeket vártok. Van egy hatalmas házatok, és tiétek az egész környék, amit mindig is meg akartál szerezni. Ha nem félsz, akkor miért nem vagy boldog? Apja szavait hallgatva tényleg nevetségesnek tűnt feszült állapota. De a mindenségit, anyagi tekintetben 125/192


eddig is megvolt mindene, és semmit sem ért vele. Linda mégis elhagyta. Ez pedig teljesen megrendítette a nőkbe vetett bizalmát. Miként bízhatna abban, hogy Kimmel nem jár ugyanígy? – Ő nem Linda – mondta az apja. – Soha nem is állítottam ilyet. – Nem kell mondanod. Ott van a tekintetedben. Mindennap azt várod, hogy lesújtson a bárd. Viharfelhőket keresel, és közben nem veszed észre, hogy süt a nap. – Ha nem várom a vihart, rajtam üt. Akkor pedig mi lesz? – Megázol. -– Az őszinte választ harsány nevetés követte. – Azután megszárítkozol, és elölről kezded az egészet. – Nem, köszönöm, abból nem kérek! – Mert ha ezúttal utolérné a vihar, sokkal rosszabb lenne a helyzet. Ebben Jake teljesen biztos volt, hiszen Kimhez fűződő érzelmei jóval mélyebbek voltak, mint azt eleinte lehetségesnek tartotta. Minden nap csodálatosan telt. Jó volt figyelni, ahogyan hitvese, nyomában azzal az átkozott kutyával, belakja az otthonát. Eddig nem is tudta, milyen magányos volt, míg Kim be nem lépett az életébe. De ha kimutatná az érzelmeit, és bevallaná magának, 126/192


hogy szereti, utána pedig elveszítené őt, biztosan belehalna a fájdalomba. – Persze, ebben neked kell döntened. – Mire célzol már megint, apa? – Te döntöd el, hogy megragadod-e ezt a második lehetőséget. Vagy pedig hagyod elmenni magad mellett, és ugyanolyan savanyú életet élsz, mint az elmúlt években... – Na, hogy van a kedves kismama? Kim fülig érő mosollyal nézett Annie-re. – Nagyszerűen. – Mosolya kissé elhalványult. – Nem kellene ebben az időszakban rosszul éreznem magam? Lehet, hogy nincs valami rendben? – Biztosan minden rendben van. Túl sokat aggódsz. – Annie egy ritka fogazató fésűvel beletúrt idős vendége hajába. – Végy példát Mrs. Dieterről, és egyáltalán ne gondolkodj! – Hangosan, szinte kiabálva beszélt. – Igazam van, Mrs. Dieter? – Igen, hogyne. Néha én is elcsodálkozom, hogy mit művelnek ezek a bankok – kiabálta a hölgy. Kim visszafojtotta a nevetését, és látta, hogy Annie is küszködik, nehogy kibuggyanjon belőle a kacagás. A kismama körülnézett az üzletben. A dauervíz csípős, félreismerhetetlen szaga átjárta a kis szépségszalon levegőjét. Annie volt az üzlet tulajdonosa és 127/192


egyszersmind egy főnyi személyzete, ezért a vendégeknek mindig várakozniuk kellett. Kim körbement a kicsiny helyiségben, és megcsodálta a falra akasztott cserepes virágokat. Arany– és ezüstcsillagokkal voltak feldíszítve, karácsonyi hangulatot lopva a falak közé. Az ablakkereten színes karácsonyfaégők villogtak, a magnóból karácsonyi dalok szóltak. – Már nem tart sokáig – mondta a barátnője. – Csak Mrs. Dieternek nagyon sürgős a szép frizura. Ma érkezik az unokája, és elviszi szórakozni. – Majd hangosabban hozzátette: – Joe nagyszerűen táncol. – Tényleg, az állatkertben telt ház volt? – Mrs. Dieter felsóhajtott, és behunyta a szemét. Nyilván ki akarta használni az időt egy kis szunyókálásra. A barátnők ismét összenevettek. – Hogy fogadta a bátyám a hírt, hogy apa lesz? – Azt hiszem, örül neki. – Még szép. Miért ne örülne? Jogos kérdés, gondolta Kim. Azt kívánta, bárcsak Jake fele annyi kedvét lelné a házastársi szerepben, mint ahogy az apaságot várja. Jóllehet amióta tudja, hogy ő terhes, sokat javult a kapcsolatuk. Esténként beszélgettek egymással. Jake mindig nagyon kényeztette, készségeskedett, hogy teát főz, rohanvást vitte 128/192


neki a kispárnát, amikor szükségesnek látta. Meg akkor is, amikor nem volt rá szükség... – És amúgy hogy vagytok? Kim felpillantott a katalógusból, amelyet éppen nézegetett. – Semmi változás – felelte. De hát mit tegyen? Már öt évvel ezelőtt is megpróbálta elcsábítani Jakeet. Nyilvánvalóan nincs hozzá tehetsége. Azonkívül hogyan csábítsa el a saját férjét? – Jake mindig is ilyen önfejű volt. Csoda, hogy egyáltalán teherbe estél. – Annie véletlenül meghúzott néhány összebogozódott hajszálat, mire Mrs. Dieter kinyitotta a szemét, és fodrásza tükörképére nézett. – Elnézést, Mrs. Dieter! – kért bocsánatot Annie. Kim behajtotta a katalógus egyik lapjának csücskét, mert az azon az oldalon lévő ruhát meg akarta rendelni, majd ismét a barátnőjéhez fordult. – Mit gondolsz, találok én ebben cikket arról, hogyan csábítsam vissza a férjemet az ágyba? Mielőtt még Annie bármit is válaszolhatott volna, Mrs. Dieter megelőzte. – Fogadja meztelenül az ajtóban! – javasolta lelkesen. – A férjemnél ez mindig bevált. Kim és Annie előbb egymásra, majd egyszerre a „nagyothalló” idős nőre nézett. 129/192


– Karácsony éjszakáján – tette hozzá Mrs. Dieter – mindig hosszú, vörös szalagot viseltem, mellemen nagy masnival. – Halkan felsóhajtott. – Akkoriban még nagyon szép, feszes mellem volt! Ha a férjem meglátta, rögtön kedvet kapott hozzá. Mit lehetett erre mondani? A csend a hölgyek zavaráról árulkodott. – Mi van, azt hiszik, én sosem voltam fiatal? Annie felnevetett, lehajolt a vendégéhez, és puszit nyomott az arcára. – Mrs. Dieter, a mai frizurájának költségeit én állom. – Szólítsatok csak Agnesnek! Most már Kim is nevetett. Ami Mr. Dieternél bejött, lehet, hogy Jake-nél is beválik majd. A behavazott parkolótól az orvosi rendelőig vezető úton többen megállították őket, és gratuláltak a babához. Kimnek ez szöget ütött a fejébe. – Szerinted honnan tudja már az egész város, hogy terhes vagyok? Jake megfogta a kezét, és tovább vezette. – Nagyon egyszerű – felelte szárazon. – Mondtam már neked, hogy Emma az óriásplakátokkal is felveszi a versenyt, ha egyszer telefon kerül a kezébe. – Más sem hiányzott! Jake lepillantott rá, és elmosolyodott. 130/192


– Akkor most biztosan örülsz, hogy csak tegnap mondtuk el nekik a hírt. Képzeld el, hány embernek elújságolta volna már, ha egy héttel ezelőtt a tudomására jut. – Bele sem merek gondolni! – Kim megpróbált lépést tartani Jake-kel. Nem Emma és Harry volt az egyetlen, akikkel nem közölték azonnal az újságot. Még a szüleinek is a tudtára kell adnia, hogy hamarosan nagyszülők lesznek. Néhány perccel később az üres várószobán keresztül a vizsgálóba vezették őket. Kim az elfüggönyözött fülkében levetkőzött, majd felvett egy nevetségesen vékony anyagból készült, hátul nyitott pamutinget. Azután felmászott a vizsgálóasztalra. – Tudod, Jake, a vizsgálatnál nem muszáj itt lenned. Visszajöhetsz, ha a doktornő kész, és akkor felteheted neki a kérdéseidet. A férfi szótlanul bámulta a hideg acélkengyelt, amelybe Kimnek bele kellett dugnia a lábát. – Ha nincs kifogásod ellene, szeretnék itt maradni. Kim mosolygott, de hirtelen gombócot érzett a torkában. – Semmi kifogásom ellene – válaszolta. Egy pillanattal később Diana Hauck doktornő sietett be a vizsgálóba, nyomában az asszisztensnővel. 131/192


– Szóval – vonta fel a szemöldökét –, ha minden igaz, akkor terhes? – Igen, a teszt legalábbis azt mutatta. Az orvos megcsóválta a fejét. – Ezek az átkozott tesztek a vesztemet okozzák! – mondta, és Jake-re nézett. – Maga itt marad? – Ha nincs ellene kifogása. – Rendben, de ne legyen útban! – Dr. Hauck nevetett, helyére húzta a székét, és leült. – Minden férjnek ezt mondom a szülőszobában, úgyhogy ideje hozzászoknia. Jake nagy levegőt vett, és némán bólintott. – Rendben, asszonyom, csússzon előrébb egy picit! – utasította az orvos Kimet. Jake a vizsgálóasztal fejrészéhez állt. Kim hátranyúlt, és megfogta a kezét. Ujjaik összekulcsolódtak. A férfi hidegnek érezte felesége kezét. Mi van, ha nem volt jó a teszt? És ha mégsem terhes? – morfondírozott Jake. Hogyan fogadná Kim a hírt? Örülne, vagy csalódott lenne? A vizsgálat csak néhány percig tartott. – Most már felülhet! – jelentette ki a doktornő, majd a mosdóhoz ment, és levette a gumikesztyűt. Kézmosás közben annyit mondott: – Körülbelül nyolc hónap múlva érkezik a kicsi. 132/192


Jake hallhatóan fellélegzett. Nem is tudatosult benne, hogy eddig visszatartotta a levegőt. Boldogság töltötte el a lelkét, és már maga előtt sem tudta titkolni, mennyire örül a gyermeknek. Közelebb lépett Kimhez, és ösztönösen megszorította a kezét. * Másnap este Kim lejjebb vette a lámpa fényerejét, majd a fazék fedelét fölemelve még egyszer gyorsan belekukkantott az edénybe, aztán újra lefedte. Figyelmesen körülnézett a konyhában. Stumbles nincs itt, Jake irodájában fekszik, a takaróján. Az asztalt gyönyörűen megterítette. Minden csillog a tisztaságtól. A kandallóban ég a tűz. Marhahúsos egytálétel rotyog a tűzhelyen, a hűtőszekrényben pedig friss Eckler-fánkok sorakoznak. Minden készen áll. Ő is. Éppen végigsimította még egyszer fésűjével a haját, amikor meghallotta Jake dzsipjének motorzúgását. Gyorsan kinézett az ablakon. A férfi kiszállt, majd visszahajolt a kocsiba, és kivette a vaskereskedésben vásárolt szerszámokat. Kim gyomra összeszorult, és nagyokat lélegzett, hogy megnyugodjon. Hát most mindjárt kiderül, hogy igaza volt-e Mrs. Dieternek. 133/192


Kritikusan végigmérte magát, és megigazgatta a vörös szalagot. A masni nem lett az igazi, de Jake-et ez bizonyára nem zavarja majd. Remélhetőleg valami mással lesz elfoglalva, és nem veszi észre ezt a kis szépséghibát. Inkább a kandalló mellett kellett volna maradnom, gondolta. Mert így, a vörös szalagon kívül mást nem viselve, meglehetősen fázott. Nem is beszélve arról, mennyire kényelmetlenül érezte magát. Sóhajtott egyet, és igyekezett arra gondolni, mi történhet. Egy kis megfázás még nem a világ. De mi van, ha Jake bejön, és elneveti magát? Vagy ami még rosszabb: egyszerűen elmegy mellette, és észre sem veszi, hogy meztelen? Azt biztosan észreveszi. Hiszen Jake sincs fából. Kinyílt, majd becsapódott a bejárati ajtó, és Kim görcsösen összerándult. Ha ez az ötlet sem hozza meg a kívánt hatást, akkor már igazán nem tud mit tenni! Laza testhelyzetet vett fel, és várt. Jake letette a táskát az előszobaszekrényre, felakasztotta a kabátját, lehúzta a csizmáját, és rátette az ajtó mellé kiterített újságpapírra. Mélyen beleszippantott a levegőbe, amikor megérezte a konyhából kiáradó finom illatokat. Ehhez aztán könnyen hozzászokik a férfiember! Nem is olyan rég még az volt a házirend, hogy amikor hazaért az üres házba, elővett egy 134/192


készételt a mélyhűtőből, és berakta a mikrohullámú sütőbe. De ez még azelőtt volt, hogy elvette volna Kimet. Nekidőlt a falnak, és azon töprengett, vajon meddig bírja még ezt a kínszenvedést, hogy nem érintik meg egymást, nem szeretkeznek. Minden nappal egyre nagyobb erőfeszítést igényelt ez tőle. És a házban, illetve az életében történt kis változások is napról napra jobban tetszettek neki. Mit tegyen, hogy ne legyen szerelmes? Gondolj Lindára! – figyelmeztette magát. Jusson eszedbe, mennyire fájt, amikor kiderült, hogy szerelmes fogadkozásai csak hazugságok voltak! Jake hevesen bólogatott, kihúzta magát, és elindult kezet mosni. Azután belépett a konyhába, és egyszerre minden értelmes gondolata elröppent. – Boldog karácsonyt, Jake! – köszöntötte Kim. A férfi csak pislogott, megcsóválta a fejét, még egyszer pislogott, mintha azt várná, hogy menten eltűnik a látomás. – Kim? A tompa fényben az asszony bőre olyan fehérnek és bársonyosnak látszott, mint a legdrágább porcelán. A széles, vörös szalag, amely finoman körbefogta a mellét és kidomborodó mellbimbóját, kissé ferdén álló masnit formázott középen. Két vége Kim hasára 135/192


hullott alá, és pontosan valamivel lejjebb, a világos háromszög felé mutatott. Jake-nek kiszáradt a szája, szíve vadul dübörgött mellkasában, és tudta, hogy elvesztette a csatát. Leomlott a fal közte és Kim között. Valamikor meg kell találnia majd a módját, hogy szerelem nélkül éljen együtt ezzel a hihetetlenül kívánatos, izgalmas nővel. De nem ma. Nem most. – Csak három hét múlva lesz karácsony... – szólalt meg végül. – Tehát nemsokára. A fiatalasszony vállat vont, és a férfi lélegzet– visszafojtva figyelte, ahogy a masni le-föl himbálódzik a melle fölött. Tekintetét lassan, sóvárogva végigjártatta a nőn. Ez aztán a karácsonyi ajándék! Soha nem kapott még ilyet. Teltek-múltak a percek. Az ördögbe is, mondania kellene valamit! De mit? – Igazán nagyszerű a vacsora illata. – Na, ez aztán fantasztikus volt! – Húsleves, sok zöldséggel. Jake bólintott, és csak most vette észre, hogy milyen görcsösen markolja Kim a munkalap szélét. Ujjai már teljesen elfehéredtek a szorítástól. Ideges? Megint Kimre nézett, és megkérdezte: – Mi a desszert? 136/192


Felesége megköszörülte a torkát, egyik lábáról a másikra állt, majd a hűtő felé mutatott. – Csokoládés Eckler. – Téged jobban szeretnélek. Kim ujjai ellazultak, és elengedték a szegélyt. Tétován tett egy lépést Jake felé. A férfi legszívesebben pofon vágta volna magát. Ő tehet róla? Ő félemlítette így meg, és tette ilyen bizonytalanná? Igen, az ő műve. Pedig mindezt csak azért csinálta, hogy védje magát. Erre aztán igazán büszke lehetsz, gondolta keserű gúnnyal. Akár tervezték ezt a házasságot, akár nem, Kim most már a felesége, és sokkal jobb bánásmódot érdemel, mint amilyenben eddig része volt. Jake elhatározta, hogy mostantól kezdve minden tőle telhetőt megtesz, és remélte, hogy Kim semmiben sem szenved majd hiányt. – Jake? A férfi elmosolyodott, mire Kim szépen ívelt szemöldöke közül eltűnt a mély ránc. – Azt hiszem, még soha nem részesültem ilyen meleg fogadtatásban. – A fogadtatással egyetértek. De hogy meleg lenne? Jake most vette észre, hogy Kim teste csupa libabőr. Odasietett hozzá, és gyengéden dörgölni kezdte. 137/192


– Lehet, hogy ezzel az ötlettel inkább meg kellett volna várnod a nyarat – súgta a fülébe. – Nem akartam tovább várni – válaszolta Kim, és kacéran hátrahajtotta a fejét. – Soha többé. – Örülök, hogy nem vártál tovább. Most már kibonthatom a karácsonyi ajándékomat? – Ma este mindent szabad. Amikor Kim megint vacogni kezdett, Jake átölelte, és megsimogatta meztelen hátát. – Fázol még? – kérdezte. – Már nem. – Nagyszerű – motyogta Jake, azzal odahajolt hozzá, hogy megcsókolja; hogy végre megtegye azt, amire már napok óta rettenetesen vágyott. Abban a pillanatban, hogy ajkuk összeforrt, a férfi már tudta, hogy bármi történjék is közöttük, soha többé nem lesz képes távol tartani magát Kimtől. Amíg párja akarja, itt lesz mellette. Kim kinyitotta a száját, és Jake nyelve viharos gyorsasággal birtokba vette. Gyengéden és követelően, ugyanazzal a sóvárgással és izgalommal tette ezt, mint az első éjszakájukon. Kim lassan simogatta a karját, keze felsiklott a vállára, beletúrt a hajába. Jake sem tétlenkedett. Megfogta a nő mellét, és hüvelykujjával ágaskodó mellbimbóját kezdte becézni. Kim ujjai felsiklottak a flaneling alatt a mellkasá138/192


ig, és érzéki simogatásba kezdtek izmos testén. Jake megborzongott, és kissé elhúzódott, hogy le tudja dobni magáról az inget. Ez meg is történt, de amikor Kim ölelésre tárta a karját, neki évődésre támadt kedve. – Ha valaki egy szépen feldíszített csomagot ajándékoz nekem, akkor az az enyém, világos? – De még mennyire. – És különben is azt mondtad – nyúlt szép lassan a szalag szabadon lecsüngő vége után –, hogy ma este mindent szabad. – Ez is igaz. A széles szalag kibomlott, ahogy a férfi meghúzta, és a szaténmasni a földre hullott. Jake mosolyogva felemelte Kimet a csípőjénél fogva, és a munkalapra ültette. – Miben mesterkedsz, Jake? – Bízzál bennem, és tiéd a jövő! – kacsintott a férfi; és sejtelmes képet vágva a hűtőszekrényhez ment. – Én bízom benned, de... – szeretett volna mondani valamit a szerelem tüzében égő asszony, ám torkán akadt a szó, amikor férje kezében meglátta a csokoládés Ecklereket. Jake letette mellé a tálcát, majd fogott egy süteményt, mutatóujjával belenyúlt a fenséges krémtölte139/192


lékbe, és néhányszor incselkedve elhúzta Kim szeme előtt. – Ma a desszerttel kezdem a vacsorát... – jelentette ki.

140/192


9. FEJEZET

Néhány perccel később az asszony már kimerülten és kielégülten feküdt a konyhapulton, Jake pedig az édes krémes töltelék maradékát is letörölte bársonyos bőréről. A férfi tekintete szinte sütött a szenvedélytől, a féktelen vágytól, és bár még csak pár röpke perc telt el azóta, hogy Kim átélte a gyönyör csúcsát, újra fellobbant benne a vágyakozás. Magában akarta érezni ezt a konok, önfejű, nagyra nőtt kamaszt, aki képes volt úgy viselkedni, mintha elfelejtette volna azt a varázslatos éjszakát, amelyet egy héttel az esküvőjük előtt töltöttek együtt. Sóvárogva nyújtotta felé a karját, és a mellkasához simult, mire Jake végre felemelte, és a hálószobába vitte. Kimet az ágy közepére fektette, sietve lefejtette magáról a még rajta lévő ruhadarabjait, és odabújt mellé; hevesen, gyorsan, mint aki túlságosan sokat várt már erre a pillanatra. Olyan eszeveszett vágyakozás fűtötte, mint még soha életében. Kim testének érintése soha véget nem érő dal volt számára, csodálatos melódia, amelyet képtelen volt kiverni a fejéből. Dallam, amely utat talált a szívéhez annak ellenére, 141/192


hogy harcolt ellene, és amely annyira léte részévé vált, akár a lélegzetvétel. Amikor Kim ölébe hatolt, és selymes melegsége körbefogta, hangosan felnyögött. Kim a lábával átkulcsolta Jake derekát, és mélyen magában tartotta, amíg párja el nem veszett benne, és el nem érték a csillagokat. Egymásba gabalyodva feküdtek az ágyon – Kim feje Jake mellkasán, a férfi tenyere Kim hátán. Jake agya lassan tisztult, és első homályos gondolata az volt, hogy minden oka megvan a boldogságra: övé a világ legcsodálatosabb asszonya. Ám abban a pillanatban, hogy tudatára ébredt, mennyire szereti, rögtön elfogta a rémület, és éberségre intette magát. Nem, nem fog még egyszer ugyanabba a hibába esni! Azt már nem. Nem fogja a szerelem még egyszer annyira elvenni az eszét, hogy kikészüljön, ha véget ér a kapcsolat. Kim megmozdult, csókot lehelt a mellkasára, és átölelte. Ez nagyon jólesett neki. És épp ezért volt rémisztő. – Mit gondolsz, szétfőtt már a vacsora? – kérdezte Jake. Önvédelemből tette fel ezt a kérdést, el akarta kerülni, hogy túlságosan messzire jusson azon az úton, amelynek a végén ott vár rá a feneketlen szakadék. 142/192


– Hogy tudsz most az evésre gondolni? – böködte oldalba Kim. – Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy másra gondoljak. – Jake lassanként megtalálta a kellő hangot. – Legalábbis addig, amíg enni nem kapok. – Akkor mindenképpen enned kell valamit! – Kim az oldalára hengeredett, fölkelt, kivett a frissen mosott ruhakupacból egy pólót, és maga elé tartotta. – Felöltözzünk a vacsorához? Szép, formás lába kilátszott a póló széle alól, és csábosan riszálta hozzá a fenekét. – Ha már itt tartunk, megjegyzem, hogy a gondos feleség nem szokta kínozni a férjét. Különben se játssz az éhes oroszlánnal! Inkább dobd ide a nadrágomat. – Értem, vége a mézesheteknek. – Kim beletörődést színlelve felsóhajtott, felvette a pólót, fogta a férfi szabadidőnadrágját, felszökkent az ágyra, és rávetette magát az ő éhes oroszlánjára. – Tényleg szeretlek, Jake Parrish. A szavait követő csend óráknak tűnt. Jake azon rágódott, mit mondhatna ahelyett, hogy itt lapul, mint egy fatuskó. Nem felelt semmit, inkább a kényelmes megoldást választotta, és nem hagyta, hogy megtörténjen, aminek történnie kell. Felállt, felhúzta a nadrágját, és odament a szekrényhez, hogy 143/192


kivegyen egy inget. Csak hogy ne kelljen Kim megdöbbent tekintetét látnia. – Azt hiszem, valóban vége a mézesheteknek – szólalt meg végül Kim, és az ágy szélére csusszant. Jake nagy levegőt vett, és belebújt a kiválasztott flanelingbe. Nem tehet mást, meg kell fordulnia, és Kim szemébe kell néznie. – Figyelj rám... – Ne mondj semmit! – Mit ne mondjak? – Azt, hogy ez egy rendhagyó házasság, és ebben soha nem is volt szó szerelemről. – Miért, nem így van? – Részedről igen. – Kim hirtelen felállt, és az ajtóhoz sietett. Onnan nézett vissza. Jake-nek fájt ez a pillantás, de tudta, hogy rászolgált. – Rendben, tisztázzunk valamit! Nem szeretsz, vagy nem akarsz szeretni? – Ez az egész... nem rajtad múlik – felelte Jake. Nem akart fájdalmat okozni, ezért amennyire csak lehetett, ragaszkodott az igazsághoz. – Az én hibáin Nem hiszek benne, hogy még egyszer szerelmes lehetek. – De hiszen ez ostobaság! – Tessék? 144/192


– Jól értetted – felelte Kim, és hangjából tisztán kihallatszott, hogy mérges. – Hallgass meg hát... – Nem. Amit az előbb éreztünk, az nem volt más, mint... – Élvezet. Egész egyszerűen csak élvezet. – Tényleg csak ennyit jelentett neked? Jake nem mert a szemébe nézni. Tehát hazudik a drágalátos férjem, gondolta Kim, s ez az árulkodó jel bebizonyította, hogy csak valami rögeszméhez ragaszkodik. Hiszen minden egyes érintése, minden csókja, cirógatása felért egy szenvedélyes szerelmi vallomással. Csak ha ez egyszer valamit a fejébe vesz... – Nincs semmi, amiért ne lehetnénk boldogok egymással, Kim. Egy pár lehetünk, és élvezhetjük is a közös életünket. Felnevelhetjük a gyermekeinket, és ugyanolyan jó házasságban élhetünk, mint sokan mások. Az asszony bólintott, és várta a folytatást. – De ennél többet ne kérj tőlem! Attól csak mindketten szenvednénk. Érdekes. Vajon ő maga elhiszi ezt a sok sületlenséget? Kim karba tett kézzel, kissé oldalra billentett fejjel figyelt. – Tévedsz, Jake! – mondta egyszerűen. 145/192


A férfi döbbenten pislogott. – Nem szeretnéd, hogy szerelmet várjak tőled? Rendben, akkor majd úgy viselkedem. De ettől még egy fikarcnyit sem lesz neked jobb! Jake felemelte az állát, mint aki ütésre számít. És meg is kapta. – Én ugyanis valóban szeretlek téged, te csökönyös szamár. De most hallottad ezt tőlem utoljára. – Hogy érted ezt? – Úgy, hogy hiába erőlködsz, hogy elrejtsd az érzelmeidet, Jake Parrish. Te is szeretsz engem. Tudom. – Azzal Kim dühösen eléje perdült. Mutatóujjával Jake mellkasára bökött. – Jól jegyezd meg, amit most mondok! Rendben, férj– és feleségként fogunk élni, s tegyük fel, hogy még élvezzük is. Felneveljük a gyerekeinket. De amíg nem vagy képes bevallani, hogy szeretsz, ez csak fél házasság lesz. – Na de mégis... – És neked kell először kimondanod! Én többé ki nem ejtem a számon ezt a szót addig, amíg te szerelmet nem vallasz. Jake a fejét csóválta, Kim pedig legszívesebben sípcsonton rúgta volna. – Jegyzed meg: vagy kimondod, vagy mindkettőnket olyan értéktől fosztasz meg, amely nagyon keveseknek adatik meg ebben az életben. 146/192


A férfi kinyújtotta felé a kezét, felesége azonban hátrébb lépett. – De hiszen én a kettőnk nyugalmát védelmezem... – Én csak egy férfiembert látok, aki túlságosan önfejű ahhoz, hogy bevallja, amit érez. Jake összeszorította a fogát, és morcosán ráncolta a homlokát. Véget ért az eszmecsere, ezt Kim határozottan jelezte feje biccentésével meg azzal, hogy hátat fordított neki. Az ajtó felé menet még visszakiabált a válla fölött: – Most pedig gyere enni, te élvezethajhászó! Gyűjts egy kis erőt. – Erőt... – hangzott a gyönge mordulás. – Azt bizony. – A harcias asszonyka hirtelen megállt, megfordult, és rámosolygott. – Nem fosztom meg magamat az együttléteinktől csak azért, mert makacsságból nem vagy hajlandó beismerni, ami nyilvánvaló. Jake úgy állt ott, mint akit letaglóztak. Ezek szerint hiába volt minden győzködésem, gondolta megrendülve. Kim ügyet sem vet a szövegelésére, nem adja fel, és nagyon-nagyon bízik benne, hogy előbbutóbb beadja a derekát. És akkor megint a szerelem rabjává lesz... Mi tagadás, szörnyen érezte magát. 147/192


Maga elé bámulva azon töprengett, miért fulladt kudarcba jól kiagyalt terve. * Egy hét múlva Jake még mindig nem jött rá a megoldásra. Nagy, szőrös, lógó fül csiklandozta az arcát, ráadásul Stumbles az arcába ugatott. Jake áttolta öléből a kutyát a másik ülésre. – Inkább az oldalsó ablakon nézz ki! Stumbles buzgón felült, mellső tappancsát feltette a letekert ablakra, kidugta fejét az ablakon, és élvezte az ellenszelet. Gazdája komoran ránézett, majd tekintetét ismét az útra szegezte. Egész héten nem esett, a régi havat pedig a napsugarak már koszos latyakká olvasztották. Minden csupa barna volt. A színek hűen tükrözték a hangulatát. Olyan jól ismerte már ezt az elhagyatott útszakaszt, hogy akár bekötött szemmel is elvezetett volna rajta. Mivel nem kellett erősen az utat figyelnie, gondolatai elkalandoztak, és természetesen mi másra is gondolt volna, mint a feleségére. Időközben eltelt egy hét, de nem tört meg a jég. Kim tartotta a fogadalmát, azt a szót, hogy „szeretlek”, egyetlenegyszer sem ejtette ki a száján. Már egy ágyban aludtak, és különben is sokat voltak együtt. Együtt álmodoztak a karácsonyról és a születendő 148/192


gyermekükről. Stumblesszal játszadoztak, a gyerekszobát tervezgették. Tegnap kiválasztottak és kivágtak egy hatalmas fenyőfát az erdőben, amely azóta már ott állt a nappaliban, csak fel kellett díszíteni. Együtt ettek, együtt aludtak, és minden ment a jól működő házasságok megszokott kerékvágásában. Jake motyogott valamit az orra alatt, és a kormányra csapott. Stumbles ijedten szűkölni kezdett. – Bocsánat – mormolta a férfi, és nevetnie kellett magán, amiért egy kutyától elnézést kért. Az áldóját, gondolta, most azt kapod, amit akartál! Akkor meg miért nem vagy boldog? Mert annyira szerette volna hallani azt a bizonyos szót. – Az ördögbe! – Ránézett Stumblesra. – Még neked is hányszor mondja azt, hogy szeret. A kutya vakkantott egyet, elnyújtózott az ülésen, s fejét a sofőr ölébe hajtotta. – Igen, tudom. Én is szeretlek. Jake megvakarta az állat fülét. – Azért ez furcsa, nem gondolod? Neked mondja, nekem viszont nem. Ekkor hirtelen észrevette, hogy egy barna furgon kanyarodik ki a farmról, és a város felé hajt. Jake hunyorgott a vakító délutáni napfényben, és harcolt egyre növekvő balsejtelme ellen. Ám minél 149/192


közelebb került ahhoz az átkozott kocsihoz, annál erősebb lett benne ez az érzés. Amikor már vagy csak három méter választotta el őket egymástól, jobbra rántotta a kormányt, megállt, és hagyta, hadd hajtson el mellette az autó. A vezető barátságosan integetett. A kocsi hamarosan eltűnt a szeme elől, de Jake még sokáig ült maga elé meredve. A dzsipje üresjáratban állt, Stumbles felmászott az ölébe, és kibámult a szélvédőn. Ezek szerint megint elkezdődött... – Igen, tudom, anya – mondta Kim a telefonba, amikor Jake belépett a konyhába. – Csak azt gondoltam, hogy szeretnéd tudni. Meg sem fordult a fejemben, hogy segíts. Jake szótlanul bámulta. Az asszony rámosolygott, ő azonban nem viszonozta. Most nem. Most, hogy úgy tűnik, örökös félelme kezd valóra válni. – Biztos vagyok benne, hogy apa nagyon szívesen elutazik. – Kim a szemével intett. – Igen, Párizs ebben az évszakban valóban gyönyörű. A fiatalasszony mutogatással jelezte neki, hogy a beszélgetés még körülbelül egy-két percig tart. – Anya, tisztában vagyok vele, hogy nem vagy egy született nagymama. Senki sem várja el tőled, hogy süteményeket süss, és pisis pelenkákat cserélgess. Az biztos, jegyezte meg magában Jake. 150/192


– Tudom, anya. Igen, biztos vagyok benne, a férjem is megérti, hogy egy terhes nő sajnos meghízik és elcsúnyul. Szemmel láthatóan telefonon sem kellemesebb Kim édesanyjával csevegni, mint személyesen. Jake azonban egy csöppet sem sajnálta a feleségét. Nem, most a legszívesebben szabadjára engedte volna dühét és csalódottságát, amely olyan erővel szorította össze a mellkasát, hogy alig kapott levegőt. Beigazolódott hát a gyanakvása. Előre sejtette, hogy semmi sem lesz ebből a házasságból. Sietve átment a konyhán, benézett a nappaliba, futó pillantást vetett az ablak előtt álló, feldíszítetlen karácsonyfára, és kiment a folyosóra. Tudta, hol keresse a csomagokat. A hálószobában. Hol máshol? Amikor a boyszolgálat kiszállította a Linda által megrendelt csomagáradatot, az asszony mindig az ágyra sorakoztatta őket, hadd gyönyörködhessen a szerzeményeiben. De nem, ezúttal nem fogja ezt tétlenül végignézni! Volt felesége költekezési mániájával és különlegesebbnél különlegesebb kívánságaival majdnem tönkretette őt. Nem ismert még olyan aszszonyt, aki hathetenként tizenkét pár cipőt rendelt volna. Befordult a szobába, és azonnal megakadt a szeme az ajtó melletti székre rakott szerény kupacon. Fogta 151/192


a legfelső dobozt, letépte róla a barna csomagolópapírt, levette a tetejét, és Kim kezdődő vásárlási őrületének első bizonyítékára meredt. Egy flanelingre. Amelyet neki vett. Homlokát ráncolva megvizsgálta a többi doboz tartalmát is, mindegyiket kibontotta, a csomagolópapírt pedig szétszórta a padlón. Flanelingek. Zoknik. Két farmer és egy esőkabát. És minden csakis neki. Ráadásul ő is be akarta már szerezni ezeket a ruhadarabokat, csak nem volt hozzá kedve és ideje. Ledobta az utolsó csomagot is, és beletúrt a hajába. Zavartan igyekezett megérteni, mit jelent ez az egész. Hogyan egyeztethető ez össze a gondosan felállított elméletével. – Na – hallotta a háta mögött Kim tárgyilagos hangját –, engedd meg, hogy én köszöntselek fel elsőként karácsony alkalmából! – Elmosolyodott a rendetlenség láttán. – Még jó, hogy nem hozták meg hamarabb az ajándékaidat. Rosszabb vagy, mint egy kisgyerek. – Ez mind az enyém? – kérdezte Jake. – Talán baj? – Az asszony felvett a szőnyegről egy papírdarabot. – Nem – válaszolta a férfi. – Miért volna baj? De mikor vásároltad ezeket? 152/192


– Annie üzletében volt egy nagy katalógus. Ne mondd el neki, hogy elhoztam! Nem gondoltam, hogy kifogásod lesz ellene, ha megrendelek egy-két darabot. A farmerod már teljesen lerongyolódott. Az ócska esőkabátod több vizet ereszt át, mint amennyit felfog, és attól tartok, Stumbles cafattá rágta az összes zoknidat. Igen, azt már észrevette. Kim pedig bevásárolt neki. Jake gúnyos arccal szedte fel a földre dobott csomagolópapírokat. Amikor ismét felegyenesedett, az asszony átható tekintettel nézett rá. – Ugye tényleg meglepődtél, hogy hasznos holmit vásároltam neked? – Igen, mondhatni – horkant fel Jake. – Magasságos ég, hiszen a feleséged vagyok! – Az asszony lábujjhegyre állt, és puszit nyomott férje arcára..– Én... – Gyorsan összeszorította az ajkát, és megrázta a fejét. Majdnem kimondta. Furcsa, gondolta Jake, hogy mennyire tudnak fájni azok a szavak, amelyeket ki sem mondunk. – Örülök, hogy hazaértél – váltott témát Kim. – Szeretném ma feldíszíteni a fenyőfát. – Hm... – hangzott a meglehetősen kurta válasz. A férfi még mindig nem tudott napirendre térni afölött, hogy egy nő neki és nem magának vásárolt új holmikat. 153/192


– Szerintem a karácsonyfaégőket kellene először felaggatni – folytatta Kim valamivel hangosabban, hogy magára vonja férje figyelmét. – Te szeretnéd csinálni, vagy inkább rám hagyod? – A karácsonyfaégőket? – ismételte Jake, és maga elé képzelte a hatalmas fenyőfát. – Vállalom. Neked létra kellene hozzá, és a végén még leesnél róla. – Rendben. Ja, és ma találtam a garázsban egy régi karácsonyfadíszekkel teli kartondobozt. Behoztam. Remélem, nincs kifogásod ellene. A férfi most még jobban összezavarodott. – De hiszen tegnap megmutattam, hol találod az újakat! – A külföldi üveggömbök és a színes díszek egész vagyonba kerültek. Mert hát Linda természetesen mindenből a legjobbat akarta. – Nos igen – kezdte Kim óvatosan –, csak mindegyik olyan... hogy is mondjam. Mindenesetre megkerestem azokat, amelyekkel még az édesanyád díszítette annak idején a karácsonyfátokat. – Miért? – Ó, Jake! – sóhajtotta a nő. – Azok a díszek, amelyeket tegnap mutattál nekem, nagyon szépek, de túlságosan is azokra a szakszerűen feldíszített karácsonyfákra emlékeztetnek, amelyeket az én anyám is állít minden évben. – Megvonta a vállát. – Szeretném, ha az első karácsonyunkon minden olyan... 154/192


– ...tökéletes lenne? – fejezte be helyette Jake a mondatot. – Inkább otthonos – helyesbített az asszony. – Remélem, nem bánod, ha az édesanyád karácsonyfadíszeit használom ehhez? – Nem, dehogy – válaszolta gyorsan a férfi. Természetesen egyáltalán nem bánta, csak hát nem egészen értette a dolgot. – Akkor jó. – Kim elmosolyodott, és indulni készült. – Mosakodj meg, és gyere enni! Utána pedig hozzáfogunk a díszítéshez. Karácsony, gondolta Jake, és leült az ágyra. Karácsony az édesanyja régi díszeivel, egy igazi fával és Kimmel. Boldog lehetne. A mindenségit, akkor meg miért nem engedi át magát ennek az érzésnek?

155/192


10. FEJEZET

– És biztos, hogy nem mászol fel a létrára? – kérdezte Jake másnap reggel nyomatékosan, mielőtt elindult hazulról. Kim nevetve felemelte a jobb kezét. – Szavamat adom. De nincs is szükségem létrára. – Ránézett a színes, világító égőfüzérre, amellyel fel akarta díszíteni a földtől plafonig érő ablakot. – Ugye milyen szép? – Nagyon – mondta a férfi kissé elérzékenyülve. Kim megfordult, és akkor vette észre, hogy férje valami egészen mást néz. Nem is a karácsonyfaégőket, hanem őt. Öröm töltötte el a szívét. Jake szereti. Ahányszor csak ránéz, ezt olvassa ki a tekintetéből. Akkor meg miért nem vallja be magának? Miért nem meri kimondani az igazat? – Ezek szerint továbbra is ragaszkodsz hozzá, Kim, hogy a saját autóddal menj a városba? Itt hagyhatom neked a dzsipet. Elmehetek az egyik bátyáddal is a tóhoz. A nő megrázta a fejét. Ha így haladnak, mennyire fog a kedvében járni a férje, ha már túl lesz a félidőn? Hiszen már most is minden apróságra gondosan 156/192


ügyel, szigorúan figyel a táplálkozására... és mégsem látja be, hogy szerelmes belé. – Menj csak nyugodtan! – intette le a férjét. – Amióta felszerelted a téli gumikat, minden a legnagyobb rendben van. És én is jól vagyok. A férfi bólintott, és a horgászbotja után nyúlt. – Sötétedésre itthon leszek. – Várlak. Jake még némán nézett rá egy darabig, majd odahajolt hozzá, és megcsókolta. Kim gyanította, hogy csak futólag akart az ajkához érni, de ő kihasználta az alkalmat, átkarolta a nyakát, és magához húzta. Jake kiejtette kezéből a horgászbotot, derékon kapta a feleségét, és erősen magához szorította. Minden alkalommal, ha megérintették egymást, leírhatatlan, varázslatos érzés kerítette hatalmába őket. Amikor Kim már biztos volt benne, hogy Jake teljesen belefeledkezett a csókolózásba, kibontakozott az öleléséből, és hátrált egy lépést. Jake fájdalmas arckifejezése elárulta, hogy elérte a célját. Eljátszotta férje előtt, hogy egyetért a házasságról alkotott nevetséges felfogásával. Azt azonban nem ígérte, hogy megkönnyíti a dolgát. – Jó szórakozást! – búcsúzott el tőle. – Üdvözlöm a bátyáimat. 157/192


Jake nagy levegőt vett, és összevonta a szemöldökét. – Tudod, nem kell feltétlenül horgászni mennem... Habár jólesett Kimnek, hogy férje lemondaná az ikertestvéreivel való horgászatot csak azért, mert jobban szeretne vele maradni, mégis az ajtó felé tuszkolta kedvesen. – Igen, tudom. De már az esküvőnk óta tervezgetitek, hogy egyszer elmentek hármasban pecázni. Jake engedelmesen fogta a horgászbotját, és a hóna alá kapta a horgászfelszereléssel teli dobozt. – Akkor jó ötletnek találtam. – Számomra érthetetlen, mi jó van abban, ha az ember lyukat vág a jégbe, és egész nap mellette fagyoskodva várja, hogy arra tévedjen egy hal. – Kim mosolygott, és felhajtotta Jake kezeslábasának gallérját. – Te nő vagy – dörmögte a férje. – A nők pedig ehhez nem értenek. Lehet, jegyezte meg magában Kim. Mi viszont ahhoz értünk, hogy kihasználjuk azokat az alkalmakat, amikor a párunk külön programot csinál magának. Mert miközben Jake az ikrekkel horgászik, ő Annievel akar beszélgetni. Arra az elhatározásra jutott, hogy meg kell ismernie Jake előző házassága alatt 158/192


szerzett tapasztalatait, ha fel akarja venni a keserű emlékek ellen a harcot. Odakint már világosodott. A felkelő nap első sugarai rózsaszín fénnyel vonták be az égen úszó felhőket. Várnia kell még néhány órát, csak azután hívhatja fel a barátnőjét. Integetett Jake-nek az ablakból, majd miután férje kihajtott a kapun, odament a kandallóhoz. Leült, forró kakaót kortyolgatott, nézte a tüzet, és terveket szövögetett. – Szinte az utolsó centig elköltötte Jake keresetét – mesélte Annie, és vett még egy fahéjas süteményt. – Hm, tényleg nagyon finom! De remélem, tisztában vagy vele, hogy nem kell megvesztegetned, ha meg akarsz tudni tőlem valamit. – Ne megvesztegetésnek, inkább biztatásnak tekintsd. Annie bólintott. – Igen, ez így sokkal jobban hangzik. A fahéjas sütemények mindenesetre a szorgalmas háziasszony kezét és ügyességét dicsérték. – Szóval – Kim újra töltött Annie-nek egy kis kávét –, Jake azért vált el Lindától, mert szórta a pénzét? – Ez is biztosan közrejátszott benne, de nem ez volt a döntő ok. 159/192


Kim a nappali felé pillantott. El akarta kerülni, hogy Lisa besétáljon a konyhába, és fültanúja legyen, amint anyjával a bácsikájáról pletykálnak. Hallotta, hogy a tévében épp egy gyermekeknek szóló műsor megy, és a kislány néha kuncogott rajta. Lisa azonnal megszerettette magát a kutyával, alighanem annak köszönhetően, hogy megosztotta vele a süteményét. – Folytasd, kérlek! – sürgette a barátnőjét Kim. – Mindenekelőtt tudnod kell, Jake tényleg azt hitte, szereti azt a nőt. Furcsa, hogy a puszta szavak is mennyire tudnak fájni. Persze hogy azt hitte, szereti Lindát, végül is feleségül vette. Kim elmosolyodott. Ez semmit sem bizonyít. Hiszen őt is elvette. És úgy tűnt, Jake határozottan be akarja bizonyítani, hogy nem szereti. – Őszintén szólva – folytatta Annie, miközben lenyalogatta az ujja hegyéről a fahéjat –, soha nem értettem, mit lát abban a nőben. Én már a szemén láttam, hogy aljas. – Köszönöm, hogy ezt mondod. És mi történt tulajdonképpen? – Nagyon egyszerű. – Az asszony két kézbe fogta kávéscsészéjét, és a szájához emelve kijelentette: – Egyik délután Jake a szokásosnál korábban ért haza, és rajtakapta a kedves feleségét az ágyban egy renói BMW-kereskedővel. 160/192


– Micsoda? – Jól hallottad. – Annie minden alkalommal, hacsak erre gondolt, összeszorította az ajkát. – A saját hálószobájának ajtaja előtt hallotta, amint a felesége azt mondta a szeretőjének, hogy ne aggódjon, a férje úgysem tud meg semmit. Jake annyira bolondult érte, hogy mindent megbocsátott volna neki. Te jó ég! Kimben a legkülönfélébb érzések kavarogtak. Dühös volt Lindára, amiért fájdalmat okozott Jake-nek. De a férje iránti sajnálata hamar úrrá lett haragján. Nem csoda, hogy nem akar beszélni Lindáról, hogy nem tudja legyőzni a bizalmatlanságát, és nyíltan bevallani, mit érez iránta, hiszen egy másik nő már összetörte a szívét! Annak ellenére, hogy imádásig szerette. – Igen, egy ideig tényleg nagyon rosszul érezte magát – mondta Annie. – De úgy gondolom, valójában sosem szerette igazán azt a bestiát. – Ezt meg honnan veszed? – Inkább dühös volt, mint sértett. Ó, valószínűleg nagyon érzékenyen érintették a történtek – bólintott az asszony. – Ám a férfiak többsége minden kis sérülést úgy fog fel, mintha az életük forogna kockán. – Kis sérülés? – hüledezett Kim. Úgy érezte, meg kell védenie férjét a gyanúsítással szemben. 161/192


– Hiszen nem állítom, hogy egyáltalán nem viselte meg a dolog – folytatta Annie –, csak szerintem inkább dühös volt, amiért lóvá tette egy ilyen nő. Kim felkönyökölt az asztalra, és állát a tenyerébe támasztotta. – És nem akarja, hogy még egyszer a bolondját járassák vele – mondta lassan, a fejét ingatva, mintha most gyúlna világosság az agyában. – Nyugodj meg, majd észhez tér! – Ebben nem vagyok olyan biztos. – Kim kihúzta magát, vett még egy süteményt, kettétörte, és a tányérjára tette. – Miért is tenné? – Ezt hogy érted? – Nézd csak az ő szemszögéből a dolgokat! Van egy felesége. Útban van a gyermeke. Tudja, hogy szeretem őt, mégsem akar szerelemről hallani. Eltökélte, hogy kedves, civilizált házasságban él majd, anélkül hogy akár csak egyszer is kiejtenénk a szánkon ezt a szót. – Egek! – Annie megborzongott. – Ez meglehetősen langyosan hangzik. – Igen, és ráadásul még rá is játszottam. – Megbolondultál? – Mami – kiáltott Lisa a nappaliból –, bilizni kell! – Menj ki a mosdóba, kicsim! Egy perc, és én is ott leszek. 162/192


– Nem, nem bolondultam meg – mondta Kim. Harapott egy falatot a süteményből, gyorsan megrágta, és lenyelte. – Legalábbis igyekszem megőrizni a józan eszemet. Az ördögbe, Annie, én már láttam, mit jelent civilizált házasságban élni! Kim tudta, hogy barátnője érti, mire céloz. Annie sokszor meglátogatta őt a szülői házban, és ő is megtapasztalhatta a hűvös, feszültséggel teli légkört. Kim apja és anyja valóban „civilizált” házasságban éltek, amelynek alapja a jólét és a kölcsönös elnézés volt. Kim azonban mindig is többre vágyott. Ezek az álmok vigasztalták őt magányos éjszakáin, és éveken át foglalkoztatták a fantáziáját. Ezek közül sok Jake– kel függött össze, legalábbis amelyeket tizenöt éves kora óta szövögetett. Most esélyt kapott arra, hogy megvalósítsa az álmát. Már csak arról kell meggyőznie álmai lovagját, hogy tényleg szereti. És hogy ő is ugyanolyan gátlástalanul és kételyek nélkül szeretheti. – Mami! Kééész vagyok. Kim elmosolyodott. Hogy tudják a gyerekek azt a rövid szót, hogy „kész”, három szótagúra nyújtani? Annie sóhajtva felállt. – Szokj hozzá a gondolathoz, hogy nemsokára te is meg fogsz becsülni minden nyugodt percet! 163/192


Amint Kim magára maradt, beleolvasott a simpsoni napilapba. A főcím nagy betűkkel hirdette: Harry Biggs nyerte a templomi tombolát! Majd alatta valamivel kisebb betűvel: A felesége csodálkozik. A nő felemelte az újságot, hogy elolvassa, mennyit is nyert Harry. Nyilvánvalóan kevés olyan dolog akadt, ami a kisvárosi lapnak ne ért volna meg egy főcímet. Miközben gondolataiba merülve bámulta az újságot, egyszer csak elmosolyodott. Eszébe jutott valami. * Három nappal később már Kim előtt feküdt az asztalon az a valami, amitől házassági problémájának megoldását remélte. Rápillantott a gondosan összehajtogatott újságra. Mosolygott. Sikerülni fog. Sikerülnie kell! Visszafordult a tűzhelyhez, és belenézett a fazékba. A citromlé és cukor keveréke hevesen fortyogott és habzott, szükség volt a gyakori kevergetésre. Amikor kopogást hallott a bejárati ajtón, összeráncolta a homlokát. Stumblesra, félelmetes védelmezőjére nézett, és elnevette magát. A kutya az asztal alatt az igazak álmát aludta, és még csak össze sem rezzent a zajra. 164/192


Kim vetett egy pillantást a citromtorta készülő töltelékére. Ha most leveszi a habot a tűzhelyről, utána akár ki is dobhatja. Ha pedig rajta hagyja, és úgy nyit ajtót, biztosan odakozmál. Bízott benne, hogy egy sorozatgyilkos nem kopogtatna ilyen barátságosan, hát kikiabált: – Szabad! Miközben gyorsan tovább kavargatta a habos masszát, az ajtó felé nézve várt. – Kim? Már rég hallotta ezt a hangot. A hangot, amelytől nemrég még a boldogító igent remélte. Steven. – Kim? – hallotta ismét. – Hol vagy? Az asszony megköszörülte a torkát, és nyelt egyet. – Itt vagyok – szólalt meg végül. Steven belépett a konyhába, és megtorpant. Tekintetük találkozott, s egy darabig némán bámulták egymást. – Bejöhetek? – kérdezte végül a férfi. – Hiszen már bent vagy. – Kim mély levegőt vett, és figyelmeztette magát, hogy semmi oka az udvariatlanságra. Azonkívül voltaképpen hálával tartozik ennek a férfinak, amiért elhagyta. Mert ha akkor a vőlegénye nem utazik el Mexikóba, ő soha nem talált vol165/192


na vissza Jake-hez. Ettől a gondolattól elmosolyodott, és biccentett a fejével: – Lépj beljebb, Steven! A férfi láthatóan megkönnyebbülve levette a kabátját és a sálját. Egész jól nézett ki. Lebarnulva tért haza mexikói szökéséből, és bár nem volt olyan magas és széles vállú, mint Jake, látványa meg tudta dobogtatni a női szíveket. Selymes, barna haját kifésülte a homlokából, barna szeme komolyan csillogott. Karján fekete kabátjával, acélszürke öltönyében, hófehér ingében és piros csíkos nyakkendőjében nem igazán illett Kim otthonos kis konyhájába. Steven meglehetősen kényelmetlenül érezte magát. – Nyugodj meg! – mondta Kim, mert nevetségesnek találta, ahogy a férfi ott táblából. Mintha szidásra várna. – Ne félj, már nem akarom kikaparni a szemed. – Nem vehetném rossz néven, ha így éreznél – felelte Steven, és elkínzottan vigyorgott. – De igazán nagyra becsülöm az önuralmadat. – Mit keresel itt, Steven? – És miért épp ma kellett jönnie, amikor teljes erejével a tervére összpontosít? – Amikor visszajöttem Mexikóból, anyám elmondta, hol talállak meg. – Még mindig nem tudom, miért jöttél ide. – Ez igaz. – A vendég közelebb lépett, belekukkantott a fazékba, amely mellől Kim egy pillanatra 166/192


sem tágíthatott, majd odébb ment, és a jó három méterre lévő, bepárásodott konyhaablaknál megállt. – Azt hiszem, egyszerűen csak meg akartam győződni róla, hogy jól megy a sorod. – Most már jól vagyok. Akkor, amikor megkaptam az üzenetedet, úgy tűnt, nem nagyon érdekel a lelkivilágom. Steven észrevehetően összerezzent, és lehajolt, hogy megsimogassa a kutyát, amely odaadóan nyalogatta cipőjéről a havat. – Tényleg nagyon sajnálom, Kim. – Hát, már ez is valami. – A fiatalasszony kicsit gyorsabban kezdte kavargatni a citromhabot, és meglepődve tapasztalta, hogy a lelke mélyén mégis haragszik egy kicsit. – Nézd, én megpróbáltam az esküvő előtti éjszakán beszélni veled! – Tessék? – Felhívtalak benneteket, és beszéltem az apáddal. – Steven gondterhelt arccal nézte a cipőjén csillogó nedves foltokat. – Mondtam neki, hogy beszélnem kell veled, de ő ragaszkodott hozzá, hogy nem zavarhatlak. Az apja? – Ugye nem mondta meg? 167/192


– Hogy felhívtál? Nem. – Kim igyekezett uralkodni növekvő nyugtalanságán. Sejtette, hogy nem fog örülni annak, amit a másik mondani fog. – Nem csak azt. Azt sem mondta meg neked, hogy nem megyek el a templomba. Hirtelen forogni kezdett a konyha. Kim ujjai szorosan markolták a fazék fülét. Úgy érezte, megfullad. A saját édesapja tudta, hogy a vőlegénye nem jelenik meg az esküvőn. Miért nem szólt neki? Miért hagyta, hogy ez megtörténjen vele? Hogy emberek százai előtt megalázzák? Legszívesebben hangosan kiabálta volna ezeket a kérdéseket. Mindegyikre választ akart kapni, de csak ennyit bírt kinyögni: – Szóval tudta? – Igen. Megmondtam neki, hogy visszalépek. – Steven beletúrt a hajába. – Azt is közöltem vele, hogy valószínűleg te sem akarsz még férjhez menni. – Körülnézett a konyhában, és zavartan elmosolyodott. – Legalábbis hozzám nem. – Ez így volt – erősítette meg Kim. Maga is meglepődött rajta, mennyire meggyőzően csengett a hangja. Steven biccentett, és gyorsan folytatta: – Ismered az apádat. Egyszerűen elintézte annyival a dolgot, hogy ez csak az izgalomtól van, és hogy le168/192


gyek pontos, mert minden a terv szerint fog zajlani. – Steven tekintetében igazi megbánás és szégyen tükröződött. – Én tényleg azt hittem, hogy megmondja neked. Nem számítottam rá, hogy elmész a templomba. Kim érezte, hogy elvörösödik. – De hiszen ott voltál! Üzenetet hagytál nekem. – Igen. Elhajtottam a templom mellett, és észrevettem a rengeteg autót. Akkor már tudtam, hogy apád nem mondta el... – Steven tett felé néhány lépést. – Ezért gyorsan megálltam, és a kezébe nyomtam a levelet az első arra járónak. – Nem tudtál volna személyesen bejönni? – Igen, azt kellett volna tennem. – Valóban. – Kim kikapcsolta a tűzhelyet, odavitte a fazekat az asztalon lévő tortalaphoz, és egyenletesen elkente rajta a krémet. – Nem értem, miért nem tetted meg. – Kirázta a hideg, ha arra gondolt, hogyan viselkedtek volna a szülei, ha Steven személyesen jelenti be a döntését. Épp elég szörnyű volt végignézni, ahogy az Oakes és Miller család dühös pillantásokat váltottak, és egymást hibáztatták a nyilvános felsülés miatt. Ha még a vőlegénye is ott lett volna, az csak tetézte volna a bajt. – És mondd, megtaláltad a boldogságod? Anya mondta, hogy férjhez mentél. 169/192


– És babát várok. A férfi felvonta a szemöldökét. – Nagyon boldog vagyok, Steven. Valójában hálával tartozom neked. Mégsem érzem magam hálásnak – fűzte hozzá Kim. – Jóllehet harag sincs bennem. – Ennek örülök. – A férfi felnevetett, hogy megtörje a kellemetlen csendet. – És őszintén szólva, megkönnyebbültem. Az asszony odament hozzá, és megölelte. – Megbocsátok, megnyugodhatsz. Steven bólintott, átölelte a nő csípőjét, egy kicsit megemelte, és gyengéden magához szorította. – Az a fickó nagyon szerencsés – vigyorgott. Mosolya azonban az arcára fagyott, amikor a hátsó ajtó hirtelen kivágódva a falnak csapódott. – Ez nem lehet igaz! – bömbölte Jake.

170/192


11. FEJEZET

Olyan durván rántotta félre a feleségét, hogy Kimnek összekoccantak a fogai. Az asszony megrökönyödve nézett rá. Soha nem látta még ennyire feldúltnak. Jake arca kivörösödött a dühtől, szeme villogott, miközben hol egyikükre, hol másikukra nézett. – Azonnal vegye le a kezét a feleségemről! – Jake szinte magánkívül volt a fájdalomtól. Legszívesebben ordított volna haragjában. – Félreérti a helyzetet... – magyarázkodott Steven. – Nyugodj meg, Jake! – Kim odament hozzá, és mélyen a szemébe nézett. – Úgy viselkedsz, mint egy őrült. – Gyorsan becsukta a konyhaajtót, hogy ne jöjjön be a hideg. Még ő kifogásolja a magatartását? Jake teljesen összezavarodott. – Ide figyeljen – vette át a szót újra Steven –, talán előbb be kellene mutatkoznom. – A ház ura felé nyújtotta a kezét. – Steven Miller. Steven? Steven! Jake a drága öltözékű férfira bámult, és szabadjára engedte a dühét. Még nem tapasztalta, milyen az, ha elborul az ember agya. Legalábbis mostanáig. Nem 171/192


elég, hogy a sors ismétli magát, és hazaérve rajtakapja a feleségét valakivel, most ráadásul az a férfi a vetélytársa, akihez a párja eredetileg hozzá akart menni. Izzó, hasító fájdalom kínozta. Szinte öntudatlan állapotban meglendítette az öklét, és állón vágta Stevent. Egész karjában érezte az ütés okozta tompa fájdalmat. Vigyorogva figyelte, ahogy a betolakodó megtántorodik, és az asztalnak esik. Zuhanás közben magával rántotta a citromtortát, amely látványosan széttoccsant a földön. Stumbles előbújt az asztal alól, és nekilátott a lakmározásnak. A pórul járt hajdani vőlegény szédelgett, leült a földre, miközben egyik kezével az állát dörgölte. Jake a feleségéhez fordult. Szíve majd szétfeszítette a mellkasát, vére még mindig fortyogott a dühtől. Félelmei ellenére soha nem gondolta volna, hogy Kim tényleg megcsalná. És azt sem hitte, hogy ez ennyire fájdalmasan érintené. Linda ehhez képest jelentéktelennek tűnt. Ez a fájdalom szinte széttépte a lelkét, és percről percre fokozódott. – Megőrültél? – kiáltotta Kim. – Micsoda? – Jake levegőért kapkodott. Még ő vonja kérdőre?

172/192


Az asszony lehajolt, és felsegítette látogatóját. Steven feltápászkodott, és igyekezett tisztes távolban maradni Kimtől. – Miért ütötted meg? – És ő miért tartotta a feleségemet a karjában? – Csupán baráti ölelés volt, Jake. Semmi több. – Kim a konyhakövön uralkodó állapotokra mutatott. Stumbles elmélyülten habzsolta a ritka nyalánkságot. – Éppen tortát készítettem, hiszen az ördög vigye el, ez elvégre konyha, nem pedig hálószoba! Jake sokatmondóan felvonta a szemöldökét. Az asszony elpirult, és Jake ebből már tudta, hogy Kim megértette, mit akart jelezni ezzel. – Láttam, amit láttam – jegyezte meg Jake. – Csak azt láttad, amit látni akartál. – Az asszony előreszegett állal a szemébe nézett. – Az esküvőnk óta erre a napra vártál. – Tessék? – Ezek szerint Kim egész idő alatt tudta, mi játszódik le benne? – Azt hitted, nem tudom? A férfi felsóhajtott. – Na persze, a húgom mindent elmesélt neked. – Igen. A húgod mindazt elmondta, amit tulajdonképpen tőled kellett volna hallanom! Jake hirtelen szorítást érzett a mellkasában. Erre nem volt felkészülve. Hiszen mi sem szörnyűbb an173/192


nál, mint ha a férfit a felesége annyira sem tartja, hogy képes a szeretőjét a saját házában fogadni. Kim tényleg azt gondolta, hogy elmondta volna valaha is, milyen csúfosan megalázták? – Nem adódott alkalom, hogy Lindáról beszélgessek veled. És különben is már semmi közünk hozzá. – Karba tette a kezét, mintha így megnyugtathatná vadul kalapáló szívét. – Semmi közünk hozzá? – Kim még közelebb lépett. – Bocsánat – szólalt meg a mögötte Steven –, de én inkább most elmennék. – Csak lassan a testtel! – förmedt rá Jake. – Maradj csendben, Steven! – szólt rá az asszony is ugyanabban a pillanatban. A látogató vállat vont, megfordult, és a kövön lakmározó kutyát nézte. – Miként mondhatod, hogy a házasságunknak semmi köze Lindához? – Régen történt. – Csakhogy én nem így érzem. Akármilyen régen történt, most van a böjtje. Legalábbis számomra. De te is alaposan megsínyled ezt. – Ugyan már... – Nem, mondjuk ki végre! Beszélnünk kell róla. 174/192


Jake összerezzent, amikor meglátta felesége szemében a könnyeket. Legszívesebben kirohant volna a konyhából, hogy védekezhessen a fájdalom ellen. Hogy elfelejtse, amit látott, amit látnia kellett: a feleségét egy másik férfi karjában. Hogy egyszerűen úgy tegyen, mintha semmi sem történt volna. Még egy utolsó kísérletet tett, hogy elkerülje az elkerülhetetlent. – Elég, Kim! Fejezd be! Felejtsük el, ami ma történt. Steven megköszörülte a torkát, de rá sem hederítettek. – Folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk – mondta Jake. – Hiszen jól megvoltunk együtt, nem igaz? – Nem igazán – felelte Kim nyugodtan. – Szeretném, ha szeretnél. Igazi házasságot akarok. És egy igazi házasságban a társak beszélgetnek egymással. Megbíznak egymásban. Ajka kissé megremegett, de folytatta: – Hetek óta azt lesed, mikor csinálok már valamit, ami bebizonyítaná, hogy én is csak olyan vagyok, mint Linda. Minden idegszáladdal arra vártál, hogy a szemembe mondhasd: „Látod, jó, hogy nem szerettem beléd!” Ahelyett hogy belátnád, nem vagyok Linda. Ahelyett hogy esélyt adtál volna magadnak a boldogságra, mindennek csak a rossz oldalát vetted észre. 175/192


– Soha nem állítottam, hogy olyan vagy, mint Linda. – Nem kellett mondanod. Kimondatlanul is ott volt. Falként emelkedett közénk mindennap. – A nő fogta a táskáját, majd Steven székre dobott kabátját és sálját. Miközben volt vőlegényét az ajtó felé húzta, tovább beszélt a férjéhez: – Rendben, Jake. Ha úgy gondolod, hogy a látottak elég okot szolgáltatnak arra, hogy lemondj a szerelmemről, hát tessék! Te nyertél. Nem kell többé elviselned engem. – Hová mész? – Jake elindult felé. – Miért kérded? – Kim kituszkolta Stevent a nyitott konyhaajtón, leakasztotta a kabátját a fogasról, és a férjére pillantott. – Nem értem, hogy szerethettem egy ilyen hihetetlenül pökhendi, csökönyös férfit, mint te, Jake Parrish! A bejárati ajtó felé haladva azonban még visszaszólt: – De ha nagyon megerőltetem magam, talán rájövök. Azzal kiment, és Jake már csak az ajtó csattanását hallotta. – Hol vagyunk? Kim hunyorított, és kérdőn Stevenre nézett. – Mit mondtál? – Hol vagyunk? – ismételte a férfi. 176/192


Kim a közvetlenül előttük magasodó épületre pillantott. Nyelt egyet, amikor meglátta a Mikulást ábrázoló posztert. Furcsa, de észre sem vette, hogy Annie–hez hajtott. Tulajdonképpen az egész útra alig emlékszik. Annyira elfutotta a pulykaméreg, hogy se nem látott, se nem hallott, elkérte Steventől a slusszkulcsot, beült a Porsche volánja mögé, és volt vőlegényével az oldalán elszáguldott. Valami derengett neki, hogy Steven néhányszor felszisszent, amikor nem jókor lépett a kuplungra, de nem érdekelte. Egyedül a férjére gondolt. Az összes makacs, öntelt, sértő férfi közül Jake Parrish a legrosszabb! Hogy hihette azt ez a bolond, hogy megcsalná őt? Ó, abban nem talált semmi kivetnivalót, hogy Jake meggyűlölte Lindát. De az megbocsáthatatlan, hogy őt is egy kalap alá vette azzal a... nőszeméllyel. – Kim – kérdezte Steven –, tudsz egy jó orvost a városban? Azt hiszem, meg kellene nézetnem az államat. Elég volt egy pillantást vetni rá. – Tudsz beszélni. Nem tört el. – Hát, nem tudom. – Steven az állkapcsára tette a kezét, és ide-oda mozgatta. – Ha így csinálok, akkor furcsán kattog. 177/192


– Hadd kattogjon! – Kim magában motyogva kiszállt a kocsiból, és bevágta az ajtót. Nem várta, hogy Steven kövesse, ehelyett átgázolt a szépségszalon előtti latyakon, és bement az üzletbe. Jake-et rettenetesen nyomasztotta a csend. Megpróbálta ellazítani megrándult vállát, azután ránézett a kutyára, és ráförmedt: – Te meg mit vigyorogsz? Stumbles fejét lehajtva kiballagott a konyhából. A férfi föl-le járkált a konyhában, elégedetlen volt magával és az egész világgal. Csizmája minden lépésnél hangosan koppant a járólapon. – Miért, szerinte mire kellett volna gondolnom? – kérdezte hangosan magától. – Bejövök az ajtón, itt ölelkezik egy másik férfival, és ne dilizzek be? Szavai visszhangzottak a konyhában, és ettől öszszerezzent. Hirtelen megtorpant, és a fényesre nyalt tálcára bámult. Stumbles az utolsó morzsáig elpusztította róla a tortát. Citromtorta. A kedvence. Kim épp a kedvenc tortáját sütötte. Csak úgy. Neki. Pillantása az asztalra tévedt, amelyen az összehajtogatott napilapon kívül egy katalógus és egy lista feküdt. Erre jegyezte fel a felesége a Lisának, Annie178/192


nek, Emmának, Harrynek és az apjának kiválasztott ajándékokat. Kim egész idő alatt rá gondolt. – Én meg berontok, és előadok egy harmadrangú, őrületes színjátékot! Hogyan süllyedhettem idáig? Gondolatban felidézte az elmúlt heteket. Nevetés töltötte meg a házat. Olyan meleg, barátságos légkör honolt itt, amilyenben gyerekkora óta nem volt része. Most is érzi a karácsonyfa illatát. Régen nem örült már így ennek az ünnepnek, mint az idén. Körbeölelte Kim szeretete. Még egyszer esélyt kapott a sorstól a boldogságra. A nő, akit öt évvel ezelőtt annyira kívánt, visszatért, és minden álmát valóra váltotta. És most megint ostobán viselkedett. Ha egészen őszinte akar lenni magához, be kell vallania: most nem elküldte, hanem valósággal elűzte. Azért, mert a féltékenység elvette az eszét. Kim nem olyan, mint Linda. Mélyen, legbelül mindig is tudta ezt. Csak a büszkesége mostanáig nem engedte, hogy ezt bevallja. Most pedig már késő. Lehet, hogy örökre elveszítette? Annyira elege lett belőle, hogy nem jön vissza hozzá? De hiszen ez őrület! Hát hogy tudna élni nélküle? Nem. Képtelenség. 179/192


– Na, most mihez kezdesz? – motyogta. Lelki szemei előtt megjelent Kim, a csokoládéval bekent libabőrös teste, és az a fergeteges éjszaka... Elképzelte azt is, milyen lesz a felesége néhány hónap múlva. Hasa kigömbölyödik, mert közös gyermeküket hordja. Látta a nő meleg mosolyát, szemének csillogását. A konyhaajtóra bámult, és kirohant rajta. Csak egyet tehet. Visszahozza. Oda, ahová tartozik. Hozzá. – Kim! – kiáltotta Annie, amikor barátnője berontott az ajtón. – Pár perc múlva akartalak felhívni. Olvastam az újságot. A kismama összerezzent, és körülnézett az aprócska szépségszalonban. Csalódottan állapította meg, hogy barátnője épp egy vendéggel foglalatoskodik, és két további hölgy várakozik a kis előtérben. Nem akart arról beszélni, hogy mit jelentetett meg a helyi lapban. Legalábbis nem most, amikor minden ilyen drámai fordulatot vett. Az ördögbe, mennyire reménykedett benne, hogy az ötlete végre észhez téríti a férjét! – Valami baj van? – érdeklődött Annie, és vendégéről megfeledkezve odament hozzá. 180/192


– Miért, van itt egyáltalán valami, ami rendben van? – fakadt ki Kim. – A válasz nagyon egyszerű. – Jaj, ne! Mit csinált Jake? Ismét kinyílt a bejárati ajtó, és Annie a belépő férfira nézett. – Annie – sóhajtotta Kim –, engedd meg, hogy bemutassam Stevent. – Stevent? Azt a Stevent? – Miért ejti ezt ki úgy a száján, mintha a nevem egyet jelentene Hasfelmetsző Jackkel? – kérdezte a férfi. – Sajnálom. Istenem – rémüldözött Annie –, mi történt magával? Az álla tiszta véraláfutás. Ez Jake műve? – szörnyülködött az asszony. – Igen. Annie... – Igazán nem akarok alkalmatlankodni – szólt közbe a férfi –, de nem lenne egy kis jege? – Dehogynem. Szolgálja ki magát! – Annie fejével a hátsó helyiség felé intett. Steven felvonta a szemöldökét, és kiment, hogy jég után nézzen. Annie ismét Kimhez fordult. – Mi történt? – Én sem tudom. Jake hazajött, és meglátta, amint éppen átölelem Stevent, és behúzott neki egyet. – Ó, szegény! 181/192


A váróból sustorgás hallatszott, és Kim a két középkorú hölgyre nézett, akik azonnal szétrebbentek, és közönyös képet vágtak. A fodrászszékben ülő vendég igazán nem zavartatta magát. Hogy egyetlen részletről se maradjon le, hátrahajtotta a fejét. Kim már attól félt, hogy eltörik egy csigolyája. Jake-nek peche van, gondolta. Gyűlöli a pletykát. Abban a pillanatban tért vissza Steven; műanyag tasakba csomagolt jégkockákat tartott az állához. Elismerően végigjártatta tekintetét Annie-n. Amikor belenézett a szemébe, gyámoltalanul vállat vont, és Kimhez fordult. – Jó helyen vagy itt? Szeretnék hazamenni. – Nahát, csak nem megint menekül tőle? – epéskedett Annie. Steven kihúzta magát. – Nem menekültem el tőle. – Valóban, a faképnél hagyás mennyivel találóbb kifejezés! – bólintott az asszony. Az előtérből ismét pusmogás hallatszott. Kim felsóhajtott. A simpsoniakat hónapokra ellátta beszédtémával. Ha nem évekre. Még évtizedek múltán is hallgathatják az unokái, hogyan jött vissza a városba a nagymama egykori vőlegénye, és hogyan teremtett tiszta helyzetet a nagyapa. 182/192


– Persze hogy jó helyen van itt – felelte Annie felháborodottan Steven kérdésére. – Miért ne lenne? – Nem magától féltem – mentegetőzött a férfi. Kim oldalra nézett. Nem volt ereje most csitítani őket. Kibámult a főutcára nyíló ablakon, és alig vette észre az ünnepi készülődés forgatagát, az utca fölött keresztben átívelő, feldíszített fenyőágakat. Fáradtan felsóhajtott, és úgy érezte, maradék ereje is elhagyja, amikor meglátta Jake dzsipjét. Olyan közel állt meg Steven Porschéje mögött, hogy valójában beszorította. – Szervusz, Jake! – üdvözölte a férfit az utcán Mr. Holbrook, a vaskereskedés tulajdonosa. – Gratulálok! Jake mosolygott, biccentett, közben pedig azon töprengett, vajon miről beszél az öreg. – Olyan aranyos! – kiáltotta utána egy idősebb női hang. A férfi megfordult, és látta, hogy Dolly Fenwick nevet rá. – És romantikus – sóhajtotta Dolly. – Mondd meg, kérlek, Kimnek, hogy nagyon-nagyon kellemes ünnepeket kívánok nektek! Jake megint bólintott. Mi történik itt? Ránézett a kocsira, amellyel Kim elhajtott. Mivel a dzsipjével egészen a lökhárítójára állt, a Porsche moccanni sem 183/192


tud. A férfi berontott a szépségszalonba, és felkészült élete legfontosabb ütközetére. Steven ledobta a jeges zacskót, és régimódi bokszolóhoz hasonlóan, kissé behajlított térddel, felemelt ököllel várta az ellenfél támadását. Közben esetlenül szökdécselt. Jake homlokát ráncolva bámulta a jelenetet. – Nem maga miatt jöttem ide, Miller! – vetette oda Stevennek. A férfi lassan leeresztette az öklét, de továbbra sem tévesztette szem elől volt menyasszonyának férjét. – Minek jöttél utánam, Jake? – kérdezte fáradtan Kim. – Hogy hazavigyelek. – Miért? Talán attól félsz, hogy meglovasítottam a családi ezüstöt? A váróból halk kuncogás hallatszott. – Ne bolondozz, Kim! – Jake lehalkította a hangját. – Azért jöttem, hogy hazavigyelek. – Nem megyek. – Nem fogsz elhagyni! – Meglepő, hogy egyáltalán ki tudta mondani ezeket a szavakat, mert közben érezte, hogy összeszorul a torka. Körbenézett, észrevette a húga felháborodott pillantását és az őszinte kí184/192


váncsiságot, amellyel Steven és a három kuncsaft tekintett rá. Nem figyelt többé rájuk. Már mindegy volt, ki hallja a beszélgetésüket. Nem érdekelte, ha róluk pletykálnak. Egyedül az számított, hogy meggyőzze a feleségét, adjon neki még egy esélyt, és remélte, nem mérgesíti el még jobban a helyzetet. – Nem engedem, hogy elhagyj. – Én? Téged? Hiszen te már rég elhagytál... – Mindenben igazad volt – folytatta Jake, és beljebb lépett. – Ostoba voltam. Visszafogtam magam, és megpróbáltam közömbösen viselkedni. De nem vagy közömbös a számomra. – Valóban? – A nő oldalt hajtotta a fejét, és már csupa fül volt. – Persze hogy nem. – Jake egészen közel volt már hozzá, de nem érintette meg. Azt egyelőre nem kockáztathatja meg, mert ha most elutasításba ütközne, nem élné túl. – Kezdettől fogva szerettelek, Kim. – Mondd még egyszer! Jake halálosan komoly arcot vágott. – Szeretlek, Kim. Mindig is szerettelek. Kérlek, ne hagyj el! Stumbles és én nem tudunk élni nélküled. Az asszony elfintorodott. – Aljas húzás Stumblest is bevonni a játékba. 185/192


– Kétségbeesésemben bármit megpróbálnék. Mondj valamit! Kim, szeretlek. Gyere haza velem! Adj még egy esélyt, hogy bebizonyíthassam, ugyanolyan őrülten szerelmes tudok lenni, mint bárki más. – Most már Jake a nő vállára merte tenni a kezét. – Ne hagyj egyedül, kérlek! – Még halkabbra fogta hangját, és lehajtotta a fejét, hogy már csak Kim hallhatta. – Ha elmész, belehalok a magányba és a fájdalomba. – Te tulok! Jake meglepetten pislogott. – Tessék? – Olyan bolond vagy. – Kim arcán mosoly suhant át. – Eszem ágában sem volt, hogy elhagyjalak. – Nem? – Ebben a pillanatban megszűnt Jake mellkasában a szorító fájdalom, és megkönnyebbülten fellélegzett. – Persze hogy nem. – Az asszony megsimogatta az arcát. – Nem adom fel ilyen könnyen – mondta ünnepélyesen. – Néha bosszankodom miattad, de nagyon szeretlek. Nem ábrándulok ki belőled csak azért, mert mérges vagyok rád. Eljöttem, mert úgy éreztem, ha nem teszem meg, sípcsonton rúglak. Ahogy meg is érdemelted volna. – Mostantól fogva engedélyezem, hogy sípcsonton rúgj, ha szükségét látod. 186/192


– Ezt megjegyzem! – Kim hátrafordult, és a barátnőjére nézett. Sógornőjének fülig ért a szája. – Annie, add ide, légy szíves, az újságot! Jake zavartan figyelte, hogy húga a simpsoni napilapért nyúl, és Kim kezébe nyomja. – Ha ma reggel elolvastad volna az újságot, mint ahogy azt minden rendes ember teszi, akkor nem csak most látnád ezt – mondta Kim, és férje orra elé nyomta a lapot. Jake átfutotta a főcímet. Aztán még egyszer, hogy megbizonyosodjon róla, nem a szeme káprázik. De nem, jól látta. Elmosolyodott, és most már értette, mire gondoltak az imént az ismerősei. Kétségkívül még hetekig erről fognak beszélni. Ám az ilyesfajta pletykához hozzá tud szokni. Még egyszer elolvasta a főcímet, és maradék félelme és kétsége is egy csapásra elszállt. Az első oldal tetején ugyanis ez állt nagy betűkkel: Kim szereti Jake-et – egy szerelmes bolond. Mit lehetett mondani erre? Nyilván semmit. Itt már csak cselekedni lehetett, és Jake egy pillanatig sem késlekedett. A karjába kapta Kimet, szorosan magához ölelte, és abban a minutumban már érezte, hogy ismét helyreállt a rend az életében. Mert ha Kimet a karjában tudhatta, mindene megvolt, amit csak akarhatott. 187/192


Simogató volt a tekintete, amikor ezt suttogta: – Azt hiszem, jó dolog szerelemből bolondot csinálni magunkból. Kim bólintott. – Feltéve, hogy a másik bolond viszontszeret. Jake a nézők boldog tapsától kísérve hosszan, szívből megcsókolta szerelmes hitvesét.

188/192


UTÓHANG

– De most már lássunk munkához! – mondta Kim, és még szorosabban bújt a kanapén fekvő Jake-hez. – Tudod, hogy mindjárt itt lesznek a vendégek. – Ráérünk még – mormogta a férfi, és nem engedte el maga mellől. Kim felkacagott. – Mindig csak ezt mondod! – Természetesen nem neheztelt rá emiatt. Miért is tenné? Beteljesült az álma, életében ez lesz az első karácsony, amikor a szeretett férfi ölelő karjában élvezheti az ünnepi hangulatot. Jake elmosolyodott, mutatóujjával megsimogatta Kim állát. – Egy férfinak joga van eldönteni, miként szeretné eltölteni a karácsonyi ünnepeket újdonsült feleségével. – Tényleg? Kim kényelmesebben elhelyezkedett, Jake mellkasára hajtotta a fejét, és elgyönyörködött a karácsonyfában. A színes égők világítottak, és a fa a régi, házilag készített díszekkel fenséges látványt nyújtott. – Ugye milyen szép ez az ünnep? – suttogta. 189/192


– Csodaszép. Odakint hideg szél kavarta a hópelyheket, ám bent a kandallóban és a két ölelkező szerelmes szívében lobogó tűz égett. A fa alatt kis kupacban álltak a karácsonyi ajándékok, mindegyik gondosan becsomagolva, és csak arra vártak, hogy kibontsák és megcsodálják őket. Stumbles magával és a világgal elégedetten nyugodtan hortyogott. – Nem akarod megnézni az ajándékodat, mielőtt még megjön a család? – kérdezte Kim, miközben Jake szívverését hallgatta. – Nem – felelte a férfi, és finoman megsimogatta kedvese hátát. – Én már megkaptam az ajándékomat. A fiatalasszony felemelte a fejét, hogy férje arcát láthassa. Jake szemében szerelem csillogott, és már nem fordította el a tekintetét, hogy elrejtse érzelmeit. – Tényleg? – Igen. Az egyetlen ajándék, amire szükségem van, te vagy. És a gyermekünk. És te. Kim kuncogott. – Ezt már mondtad. – Újra és újra ki szeretném mondani. Azt akarom, hogy mindig halld! – A férfi tenyerébe vette Kim arcát. – Szeretlek, drágám! Jobban, mint ahogy azt valaha is el tudtam képzelni. Minden veled töltött nap 190/192


csodálatos ajándék. Minden egyes nap karácsony számomra. Kim szemébe örömkönnyek szöktek. – Szeretlek, Jake. És boldog karácsonyt! – Boldog karácsonyt, szerelmem! Jake végtelen gyengédséggel megcsókolta párját, és amikor Kim behunyta a szemét, továbbra is látta a tarka égők vidám villódzását.

191/192

Maureen Child - Megdöbbentő Viszontlátás

Recommend Documents