http://www.tar.hu/lazadas/varkonyifej.htm
Kezdõlap Útjelzõk Sötétoldal Letölthetõ Magyaroldal Könyvajánló Könyvajánló2. Galériák Fórum Linkek
Email
VÁRKONYI NÁNDOR A MAGYAR FEJEDELEMSÉG KOZMIKUS JELLEGE A magyar fejedelemség eredeti kozmikus jellege az észak-ázsiai, közelebbrõl a hun és a kazár történelem forrásaiból fejthetõ ki; a két birodalomnak volt alkatrésze a magyar is. A kifejtés munkáját Váczy Péter, Németh Gyula, Deér Gyula, Alföldi András, Pais Dezsõ, Ferdinándy Mihály, Vámos Ferenc végezték el; mi fõként Ferdinandyt követjük. (Saját megjegyzéseinket szögletes zárójelbe tesszük.) Az ország a Kozmosz vetülete, a fejedelem az Ég fia; a kozmikus államrend alapja pedig a fénytisztelet. E kultusz régibb Zarathustránál, s valószínû, hogy türk-mongol formáiban eredeti, õsi elemek lappanganak. A fény szimbóluma az Égen a Nap, a Föl-dön a tûz. Ezért mondja — tévesen — Ibn Ruszta és Gardézi, hogy a magyarok tûzimádók. Sem tûz-, sem Napimádók nem voltak, a tûzszertartás, a fehérló-áldozat a fény-tisztelet jelképes rituáléja volt. A fejedelem tehát a fény földi képviselõje, megtestesí-tõje: a magyar Napkirály, neve kende, azaz Nap, mellén fényverõ, sugárzó fémtükröt, napjelvényt hord. [Ezt jelenti ma is a mézeskalács-szívek közepére illesztett tükör: a napkultusz maradványa.] De amint a fény, a Nap az Égnek vagyis a Kozmosznak csak egyik felén uralkodik, a világos, nappali részén, s a másikon, a sötét éjszakai felén a Hold, akként birodalma is fényes és sötét részre oszlik; emezen a kisebbek fejedelem, a Holdkirály, gyula (gyila vagy dzsila) uralkodik. Innen ered a kettõskirályság intézmé-nye, melyet az Árpádház mindvégig fenntartott. — (A fémtükör a sámán papi köpe-nyén is feltûnik Nap- és Holdalakban, segítségükkel jósol.) A hun király minden reggel kilépett sátrából, és köszöntötte a fölkelõ Napot, este pedig a fölkelõ Holdat. „Ezt az adatot mély történeti háttérbe tudjuk állítani, - írja Ferdinándy. — Primitív népeknél közismert jelensége ez a Kozmosz megjátszásának. A Holdkirály például a növõ Holddal lépést tartva, egyre gyakrabban tûnik fel népe elõtt; Telihold ragyogásakor õ is teljes pompájában jelentkezik; midõn a Hold fogyni kezd, az õ jelenléte is megritkul, s végre Újholdkor teljesen eltûnik népe elõl. — A hu-nokról szóló fenti adat a Kozmosz-megjátszás sorának csak része: a király 'felkel', akár a Nap vagy a Hold. A votjákoknál a király annyira megélte a Nap sorsát, hogy õsszel, midõn a Nap fénye meggyengült, a nép megölte a királyt." [— Ez az adat ismét a rituá-lis királyölés „szokásához" vezet; történet elõtti, matriarkális eredetû rítus, valaha kö-rülölelte a Földgolyót, Közép-Afrika népei közt ma is él; ismert magyar példája Almucs (Álmos) megöletése Munkácsnál, Árpád pajzsra emelése elõtt.] Gardézi elmondja, hogy ha a kazár király kivonul „a hadseregben viaszfáklyákat visznek a fejedelem elõtt, hogy annak fényénél járjon seregével." Ibn Ruszta is felje-gyezte, hogy a fejedelem elõtt „egy Naphoz hasonló tárgyat hordoznak, mely dob for-májára van készítve [belülrõl kivilágított korong]; e tárgyat egy lovas viszi elõtte, s a há-tul utána jövõ sereg figyelmesen nézi a Napot ábrázoló tárgy fényét." — Csakhogy itt valójában a másodfejedelem, a khagan-bbu, más néven isa szerepel, õ helyettesíti, meg-jeleníti a fõfejedelmet vagyis khszar-khagant, ki maga nem volt látható soha, s az isa is csak megszabott tûz-rítus szerint közelíthette meg: mezítláb járult eléje, a kezében tar-tott vesszõköteget meggyújtotta, a lángjával üdvözölte a khagánt. Hasonló kultuszra utal Julius Krohn tudósítása a votjákokról: „Rycskov a kualában [nemzetség-házban] lévõ ágköteget oly szentnek mondja, hogy õt a közelébe sem engedték; hozzáteszi még, hogy a köteghez való ágakat arról a szent fenyõrõl tördelték, melyet õseik választottak egykor maguknak az erõdben." Tehát az áldozati tûzhöz használt fa már eleve „szent". [A magyarban Jó fa", ellentéte a „rossz fa", melyet nem szabad „a tûzre tenni", mert megharagszik az isten.] A kettõs királyságról Alföldi András ismerte fel elõször, hogy „a nép vallásos gon-dolkozásában gyökerezõ, örökletes http://www.tar.hu/lazadas/varkonyifej.htm (2 of 4)2004.06.15. 22:23:28
http://www.tar.hu/lazadas/varkonyifej.htm
intézmény." A lovas-nomád népeknél általános szo-kás a birodalom két részre osztása fõfejedelem uralma alatt. Az idõsebbik némi hatal-mat gyakorol ugyan az ifjabb felett, de az õ kormányzata csak szakrális jellegû, míg emennek kezében van a cselekvés, és néha ellenségessé változtatja: õ a leendõ király. (Például Attila megölte Budát.) De ez már a törvény és hagyomány megszegése: ilyen viszály okozta az Árpádház belsõ bukását is. A két király rendszerint testvér vagy vér-rokon, ami arra vall, hogy az elsõ megosztás, a birodalomalapítás testvérek között tör-tént. [V.ö. Hunor és Magor. A mesebeli királyok is rendszerint odaadják „országuk fe-lét".] A hunok birodalmukat bal- és jobboldali félre osztották fel, a fehér (fény, nappal) és fekete (sötétség, éjszaka) hunok részére. A baloldali volt a magasabb rangú, fejedel-me a szakrális Napkirály, az Ég fia, mint a kínai császár. Dzsengiz-khán [tulajdonképp Csengiz-khán, Tenger-kán, a népek tengerének urak] pecsétjére ez volt vésve: „Az Ég-ben: isten. A Földön: a khagán, isten hatalmának letéteményese. Az emberek császár-jának pecsétje ez." Birodalma tehát az Ég, a Kozmosz földi képmása. A hunoknál ugyanígy: a birodalomnak négy fõméltósága volt, címük a „Négy Sarok" vagy „a Világ Négy Oszlopa", a világtájak szerint. Utánuk hat, majd huszonnégy „Sarok" követke-zett, s ezek háromszoros körben állták körül a császár trónusát, így jelképezve a Biro-dalom, azaz a Mindenség határát. A hadsereg beosztása ugyan ezen a számrendszeren alapult: a négy fõhadtest egyenként hat-hat, összesen huszonnégy tumánra [töményre] tagolódott. „Mikor az ázsiai hun sereg csatasorba állt, — írja Ferdinándy — hadaikat négy részre osztották: a Nyugatot képviselték a fehér, a Keletet a kék, az Északot a fe-kete, a Délt pedig a vörös sörényû lovak. Szimbolikus formában tehát az egész világ-mindenség szállott csatába akkor, mikor a hun csatarend kibontakozott. Késõbbi lovas-népekrõl — így a magyarokról is — tudjuk, hogy megszállásuk [letelepülésük] csatarendjük képét tükrözte, azaz eredetileg az egész nép megszállása is makrokozmikus volt a fenti értelemben." A kettõskirályság a kazároknál tiszta történeti világosságban áll elõttünk. A kagán, a fõkirály ritkán mutatja magát népének: nagy ünnepeken, az esztendõ csillagászatilag fontos napjain, s ekkor is szertartások keretében, mint az Ég fia, a fény hordozója. Sen-kinek sem szabad õt látnia; aki a rítus szabályai szerint eléje lép, elfödi szemét. [A mai katonai tisztelgés: a kéz homlokhoz emelése, ennek a rítusnak maradványa, az alattva-ló kezével eltakarta szemét, nehogy a király személyébõl surágzó fény megvakítsa.] Ha kivonul a kagán, a nép a földre borul, nem szabad föltekintenie. Noha a kagán nem kor-mányzott, csak uralkodott, mégis „õ a legfõbb hatalom kifejezõje", — írja az arab Isztakhri. A hatalom gyakorlatilag az isa kezében volt, intézte az államügyeket, rendel-kezett a hadsereggel, háborúban vezérkedett. [A kagán lovagolni sem tudott.] „Mind-azonáltal — mondja Maszudi, egykorú arab szerzõ — a kormányzó király hatalma sem-mi volna, ha a fõkirály nem laknék vele palotájában." Tehát tõle kapja hatalmát, mint ahogy a Hold a Naptól nyeri fényét: a kozmikus rendnek elég tétetett. Táborozáskor a kagán sátra magasabb helyen állt, közepén volt a trón, vagyis a világ közepe, s az isa tõle jobbra foglalt helyet. Ibn Fadhlán útleírásából kitûnik, hogy a türk és mongol uralkodók trónja a társ-méltóságoknak is hellyel szolgált, de persze oldalt vagy alan-tabb; a chatum a kántól balra ült. Vámos szerint a trón a Világhegyen épült vár össze-vonása, redukciója. De már az arany-mennyezet, az Uraniskos, vagyis az Égboltozat mása csakis a kagánt illette meg. Az arany a Nap fémé, a fény szimbóluma. Fény, fény mindenütt. Az arany égbolt Bizáncban aranyozott templom kupolává válik. A kagán aranymennyezete az Etil szigetén épült téglapalotájában állt Szárkelben, azaz a Volga szigetén Kazár-fehérvárt. A fehér is a Nap színe; a magyar Fehérvárak napvárost, szék-helyet jeleznek, Istvánét Székesfehérvár (Trónusfehérvár), a keleti másodfejedelmét, a gyuláét, Gyulafehérvár. A színek szimbolikája mellett a négyes számé variálódik, a világtájaké. József ka-zár király palotavárosának négy kapuja van; a kagán négyhavonként egyszer vonul ki „sétálni", bizonyára kozmikus jelentõségû napokon, uralkodásának tartalma pedig legfeljebb negyven év; „amikor ezt az évet csak egy nappal is túléli, a nép és a fõurak által megöletik" (Ibn Fadhlán). A negyven esztendõ az életerõ teljességének, az uralkodói képesség, az isteni karizma épen maradásának évkoré. Ez biztosítja a népjólétét, az or-szág virágzását; ha balra fordul a sorsa, jele, hogy a király ereje gyengül. Maszudi följegyezte, hogy ilyen esetben a kazárok fõbbjei az isa elé járultak, és így szóltak: „Ettõl a kagántól és uralkodása idejétõl jót nem várhatunk; baljóslatúnak tartjuk õt és uralko-dását; öld meg vagy add át nekünk, hogy megöljük." Az öregedõ magyar fejedelmeket is kijelölt utódjuk ölte meg, így Almucsot Árpád. Eképpen ne fogyott meg az istenkirá-lyi karizma, és sértetlenül szállt át az utódba. Ahogyan a Föld sorsa a Naptól függ, a nép sorsa a fejedelem Nap-erejétõl függött. A magyar kettõsfejedelemség a kazárnak pontos mása, Ibn Ruszta világosan be-szél: „Fejedelmük... kendehnek neveztetik, és ez a név a fõkirályuknak címe, mert an-nak a férfiúnak, ki felettük [gyakorlatilag] uralkodik, neve dzsila. Minden magyar a dzsila szavára hallgat, s támadást és védelmet, meg egyéb ügyeket illetõ parancsainak engedelmeskedik." — De Bíborbanszületett Konstantinos* a X. században már harma-dik fejedelmi méltóságról tudósít, a horkáéról: „Elsõ fejedelmük az Árpád nemzetségébõl sorrend szerint való uralkodó; van még két másik fejedelmük is, a gülasz [gyula] és a kharkan [horka], akik bírói tisztet http://www.tar.hu/lazadas/varkonyifej.htm (3 of 4)2004.06.15. 22:23:28
http://www.tar.hu/lazadas/varkonyifej.htm
viselnek... Tudnivaló, hogy a gülasz és a kharkan nem tulajdonnevek, hanem méltóságok." — Sõt Szent István idejében Erdélyben jelent-kezik a negyedik uralkodó is, Ajtony, kit a királynak Gyula után haddal kell levernie. Ennek magyarázatát Ferdinandy egyre növekvõ hatalmi hasadásban, szétválásban talál-ja meg. Fejtegetéseit kissé bõvebben idézzük, mert rendkívül érdekesek és meggyõzõek. A folyamat szerinte így játszódott le:
„A lebédiai tartózkodás utolsó éveiben a magyarok kendéje Levedi volt, gyulája Álmos. A vérszerzõdéssel fejedelemmé választották Álmos vérét; és Álmos fiát, Árpá-dot, kazár királyválasztó szokás szerint pajzsra emelték. Álmos tehát — ha a címek ezekben az években ingadoztak is — végsõ éveiben lényegileg kende volt: az istenséggel kapcsolatot tartó, szakráliskozmikus szimbólum, ki azonban nem kormányoz. A gyula szerepének örököse pedig — lényegileg — Árpád volt, kinek csupán Munkácsnál, negy-vennapi pihenõ és négy napi áldomás után adja át Álmos a teljhatalmat, illetõleg a ha-talom szakrális-kozmikus erõit, így Álmos feláldoztatása után Árpád a születõ magyar Kozmosz összes erõinek kifejezõjévé vált, a szónak igazi értelmében tehát az elsõ ma-gyar uralkodóvá. A gyulai méltóság azonban õ alatta is fennmaradt. A nagy pusztaszeri osztozkodásnál a gyula kapja a keleti, a fejedelem a nyugati részeket. Ezzel az osztozás az õsi értelemben végbement: a részek gyorsan elkülönülnek. Tuhutum [Tötöny-Tétény] gyula és utódai alatt a Tisztántúl és Erdélyben egy második Magyarország alakul ki; a gyula teljesen függetleníti magát a dunai tájak urától. Gejza [Gyeücse] csak rokon-sági kapcsolatok árán tud újra beleszólni a keleti részek politikájába, István karddal fogja leverni nagybátyját, az utolsó gyulát. „Az utolsó gyula mellett azonban a keleti országrésznek még egy uralkodója van: a marosvári Ajtony, kit szintén Istvánnak kell levernie, hogy uralmát teljessé tegye az egész ország felett. Ajtony fejedelmi formátuma oly erõs volt, hogy sokan azonosították a gyulával. A megoldás egyszerû: a külön országgá vált gyulai országrészben az itt már fõkirálynak számító gyula mellett a pusztai világkép törvényei szerint kibontako-zóban volt egy másodfejedelemség, amelynek talán elsõ megszemélyesítõje Ajtony ve-zér volt. „Hasonló történt Nyugaton is. Árpád utódai: Solt, Fajsz, Taksony idejében a feje-delem megint nem több, mint szakráliskozmikus szimbólum, Égfia-napkirály, akár a kazár khagán. Kell tehát valaki, aki a kende mellett uralkodjék, mint régen a gyula. Ez lesz a Konstantinos emlegette karkán [horka], a fõbírói tisztbõl kibontakozó nyugati másodfejedelemség. Azt, hogy Bulcsú [Eri-Bülcsü, magyarosan és értelmét vesztetten Vér-Bulcsu] karkán a magyar nép fõbírája is volt, a magyar krónikás hagyomány is tud-ta... A század derekán kétségkívül Bulcsú a magyarok igazi fejedelme. Mégis minden hatalma ellenére az égiekkel kapcsolatot tartó, sõt az eget szimbolizáló fõkirállyal szemben a második helyet kell elfoglalnia, akár az isának. Ez a kettõsség még a század végén is fennáll... Koppányban a karkáni méltóság utolsó képviselõjét kell látnunk. [Koppány eredetileg: Kapgán, ez papi méltóságnév, inkább a gyula tisztének örököse.] ...István úgy látszik maga is tisztában volt Koppány megöletésének korszakalkotó jelen-tõségével: nemhiába szegeztette ki testét négyfelé vágatva legnevezetesebb városainak kapuja fölé. Az utolsó karkán négyfelé vágott testének a magyar kozmosz négy pont-ján kellett meghirdetnie a magyaroknak, hogy a jövõben egy uruk lesz csupán. Kop-pány testének negyedik darabját István az erdélyi gyulának küldte el, jelezvén, hogy a magyar kozmosz oszthatatlan egységébe oda gondolja az õ országrészét is, Erdélyt." De az új keresztény Kozmosz, azaz monarchia nem sokáig maradt ép: 1046-ban már ismét két úr van Magyarországon: a dunántúli király és a tiszántúli herceg. 1270-ig tíz esetben mutatja ki Ferdinandy a kettõs királyság (a „kiskirályság") megvoltát és sorsdöntõ szerepét a keresztény királyok, az annyi szentet számláló Árpád-dinasztia uralma alatt. Úgyszólván állandó rendszerrõl lehet beszélni tehát, s ez a tény egy idõt-len hagyomány, õsrégi szemléletbõl eredõ világkép példátlan életerejérõl, történelmet formáló hatalmáról tanúskodik. *A „bíborbanszületett" szó nem egészen pontos fordítása a porphyrogennetosnak; a bizánci császárnõk egy por-fírból, azaz vörös kõbõl épített szobában szülték gyermekeiket, innen ered a jelzõ. (Yárkonyi Nándor: Elveszett paradicsom VI. Mandala-szimbólum). Széphalom Könyvmûhely)
http://www.tar.hu/lazadas/varkonyifej.htm (4 of 4)2004.06.15. 22:23:28
