Sarah Holland - Kölcsönös Előnyök

Sarah Holland Kölcsönös előnyök Rachel apja és nagybátyja állandó harcot vív egymással a családi cég vezetéséért. Amikor a papa szívrohammal kórházba kerül,

az

a

kívánsága,

hogy

lánya

az

új

ügyvezetővel,

Damiannel együttműködve vegye át a vállalat irányítását. A férfi nagyon rámenős, és Rachel sejti, hogy Damian a cégre pályázik. Egy a baj: a lány tisztánlátását erősen tompítja a férfi érzéki kisugárzása…

1. FEJEZET Rachel

vidáman

pörgött-forgott

Tony

karjában

a

táncparketten. Zöld szeme csak úgy tündökölt, hosszú haja a zene ritmusára sodródott jobbra-balra a vállán, a hátán. Karcsú, sudár nő volt, és ebben a piros ruhában különösen elbűvölő. Tony Radcliffe meg valósággal szárnyakat adott neki; Rachel nagyon kedvelte a férfit, régi, szívbéli jó barátját, akit ráadásul vagy másfél éve nem is látott. – Élvezet veled táncolni – jelentette ki sugárzó arccal. – Nagyon hiányoztál már, hallod? – Akkor miért jöttél el Hongkongból? – kérdezte Tony. Bámulatos, gondolta közben Rachel, hogy ez a hatalmas termetű férfi ilyen ruganyosan, fürgén és ügyesen mozog. Egy szőke fürt most Tony homlokába hullott, kék szemével azon át nézett kíváncsi tekintettel táncpartnerére. – Nem bírtam már azt az állandó feszültséget – hangzott a válasz. A lány ugyanis hongkongi születésű volt, és szerette is a várost, csak épp lassan már minden percét megkeserítette, hogy apja és nagybátyja örökké egymással marakodott, mint akiket

egy

életre

szóló

ellenségesség

fűz

össze,

elszakíthatatlanul. A két úr mindig azt várta, hogy Rachel majd valamelyiküknek igazat ad, de természetesen nem a másiknak. A lány pedig egyre kevésbé bírta elviselni ezt az áldatlan állapotot, végül aztán faképnél hagyta a pénzügyi világ fellegvárát, Hongkongot, és azóta itt élt Londonban. Tony együtt érzőn bólogatott.

– Hát igen, igen. – Látszott rajta, hogy ért mindent. – A helyzet természetesen mit sem változott, Charles és Jamie Swift továbbra is rendíthetetlenül acsarkodik egymással. – Ez már nyilván soha nem is lesz másképp – húzta el a száját kesernyésen Rachel. – Szóval ezért jöttem el. – Igen, de most talán ez az új fickó változtat majd a dolgokon – jegyezte meg Tony. – Ha valaki, hát ő jobb belátásra bírhatja a két kakaskodó öregurat. – Kiről beszélsz? Egy szót sem értek. – Damian Flintről. – Vagy úgy! – A lánynak derengeni kezdett valami. – És milyen ember ez a Damian Flint? – A nők állítólag megörülnek érte – felelte finom mosollyal Tony. – Egyébként minden téren sikeres, de ahogy az üzleti körökből hallom, meglehetősen gátlástalan, hatalomvágyó alak. – És igaz, hogy át akarja venni apám befektetési társaságát? – A jelek szerint igen. – Tony vállat vont. – Örülj, hogy távol vagy

a

mostani

viszályoktól,

ettől

a

kiábrándító

iszapbirkózástól! Tényleg csak abban bízhatunk, hogy Damian Flint előbb-utóbb véget vet ennek a méltatlan csetepaténak., Rachel csüggedten felsóhajtott. – Engem azért bánt a lelkiismeret, hogy apámékat magukra hagytam. – Okosabbat nem is tehettél volna. Gyere, menjünk, már három óra! – Azzal Tony belekarolt partnernőjébe, és távoztak az éjszakai mulatóból. Odakint hűvös idő fogadta őket, mintha nem is július lenne. A fiatalember leintett egy taxit, beültek hátulra, majd Rachel

megadta

a

címét

a

sofőrnek:

London

Clapham

nevű

városrészében lakott. Aztán Tony vállára hajtotta a fejét, és így kérdezte: – Meddig maradsz még Londonban? – Legfeljebb egy hétig. Gyerekkoruk

óta

ismerlek

egymást.

Mindkettejük

szülei

gazdag pénzemberek voltak Hongkongban. Ők ugyanabba az iskolába jártak, sok időt töltöttek egymás társaságában. Soha nem melegedtek össze ennél jobban, egészen a mai napig megmaradtak egyszerű barátoknak, bár ez a kapcsolat nagyon sokat jelentett mindkettejük számára. Ahogy a taxi bekanyarodott Rachel utcájába, nyomban feltűnt nekik egy fekete Rolls-Royce, melynek sofőrje ott álldogált a viktoriánus stílusban épült, ódon ház előtt. Tony füttyentett egyet. – Gazdag szomszédjaid vannak, nem mondom! – Vagy talán a mesebeli herceg jött el végre értem – kuncogott Rachel, majd kiszállt a kocsiból. – Gyere fel, legalább köszönj be Jennynek! Annyira örült, amikor meghallotta, hogy Londonban vagy. Jenny szintén régi barátnője volt Rachelnek, néhány hónapja pedig a lakótársa is. Annak idején ő segített a lánynak elmenekülni Hongkongból. A szép és rendkívül értelmes fiatal nő harminc felé járt, és korábban a Swift Investmentsnél dolgozott, mint Jamie titkárnője. Nagyon jól ismerte a családot, már egy ideje reménytelen szerelem fűzte a férfihoz, akinek a szívében viszont a bátyja, Charles iránti gyűlöleten kívül semmilyen más érzelem nem fért meg.

– Lassan már két éve élsz itt, még sincs fiúd? – tréfálkozott Tony, miután átváglak a kis előkerten, és Rachel kinyitotta a ház kapuját. – Téged senki sem pótolhat, drágám – hangzott hasonló stílusban a válasz, miközben elindultak fölfelé a lépcsőn. Tony tiszta szívből nevetett. – Ezek szerint én lennék a te titkos szerelmed? Annyira titkos, hogy még én sem tudok róla? – Úgy ám! Te vagy az egyetlen férfi az életemben, Tony Radcliffe – szorította meg a lovagja karját Rachel. Egymást átölelve, nevetgélve léptek be a nappaliba, ahol aztán azon nyomban elnémultak a csodálkozástól. Jenny az ablaknál állt, és nagyon sápadtnak tűnt. Mellette ott magasodott egy remek alakú férfi, pompás öltönyben – de igen komor tekintettel, kezét zsebre vágva. Kék szeme volt, átható tekintete, markáns arca és barna bőre. Látszott rajta, hogy sok időt tölt a szabad ég alatt. És az is látszott, hogy elszánt, ellentmondást nem tűrő, célratörő ember. Micsoda pasi! – gondolta irigykedve Rachel. Jenny jól kifogta… Valahogy mégsem értette a dolgot. – Bocs, Jenny – szólalt meg mentegetőzve. – Nem tudtam, hogy vendéged lesz. – Azzal máris Tonyhoz fordult, mint aki kérni akarja kísérőjét, hogy búcsúzzanak el. – De hát ő Damian FIint – súgta oda neki a barátja. – Nem hozzám, hanem hozzád jött – magyarázta máris a barátnője.

Rachel lába földbe gyökerezett. Tétován, nézett a férfira, és a lenyűgöző látványtól a szíve csaknem megállt. Ez nem lehet igaz! – Damian Flint? – nyögte, és az arcára volt írva az ámulat, a riadalom… meg a visszafojthatatlan elragadtatás. A férfi tett egy lépést felé. – Miss Swift, súlyos dologról van szó. Rossz hírt hoztam. Beszélhetnénk négyszemközt? – Csak nem az apám…? – kérdezte elfúló hangon Rachel. – Sajnos igen. Szívrohamot kapott, és kórházba került – felelte Damian Flint. – Azonnal vissza kell térnie Hongkongba. Hosszú másodpercekre halotti csend telepedett a szobára. Rachel elképedve, tágra nyílt szemmel nézte a borzasztó hír hozóját. Tony is alig jutott szóhoz döbbenetében. – Te jó ég, Charles… szegény. De hogyan… mi történt? És mikor? – A múlt éjjel. – Damian Flint figyelmesen méregette Tonyt. – Épp

üzleti

ügyben

tartózkodom

Londonban.

Az

egyik

munkatársam tájékoztatott telefonon a sajnálatos eseményről. Én meg nyomban ide siettem. – Most Rachelre nézett. – Miss Swift, okvetlenül beszélnem kell magával… négyszemközt. Tehát ez még nem minden, amit hallania kell. Rachel bocsánatkérő pillantást vetett a barátjára. – Akkor most el kell búcsúznunk… Majd Hongkongban találkozunk. Tony megértően bólogatott, és két puszival, meg néhány vigasztaló simogatással el is köszönt.

– Vigyázz magadra, kicsim! Apádat üdvözlöm, minden jól kívánok neki, elsősorban gyors gyógyulást! – Kikísérlek, Tony – ajánlotta Jenny, és már indult is. Rettentő vonzó jelenség volt: vörös haj, világos bőr… Ahogy így kettesben maradt Damian Flinttel, Rachel még riadtabbnak és elveszettebbnek érezte magát. A szemébe könny szökött, a térde remegett. – Hogy történt? – kérdezte, miközben megkapaszkodott az asztal peremében. – Odahaza, az ágyában érte a roham. De az előzmények is fontosak… Nem ülne le, Miss Swift? Amit tőlem kell majd hallania, talán még jobban megrázza, mint apjának igen sajnálatos szívrohama. Rachel elsápadt, és lehuppant egy karosszékbe. – A nagybátyámról van szó, ugye? – Igen. Ha jól sejtem, a két testvér közt tegnap heves összecsapásra

került

sor.

–

A

férfi

hangja

hűvösen,

tárgyilagosan csengett. Rachel nyelt egy nagyot. – Folytassa! – kérte. – Az édesapja meghívott vacsorára néhány befolyásos japán ügyfelet. Az este folyamán azonban legnagyobb meglepetésére betoppant hozzá Jamie is, jócskán kapatos állapotban, majd a vendégekkel

mit

sem

törődve

minősíthetetlen

hangon

szidalmazni kezdte az édesapját. Rachel lehunyta a szemét. Ismerte Jamie-t. Iszákos volt, sőt szenvedélybeteg, néha iszonyú dührohamok jöttek rá. Ráadásul gyűlölte és irigyelte a testvérét.

– Nos, miközben az édesapja megpróbálta kidobni Jamie-t, verekedésre került sor – ismertette az eseményeket szemtelen hangon Damian Flint. – Csúnya jelenet lehetett, képzelheti. – Meg is sérültek? – Jamie megúszta egy csúnya monoklival, de Charlesnak eltört két bordája, és az állával is történt valami. – Ó, ne! – kapta a szája elé a kezét ijedten Rachel. – Jamie pillanatnyilag vizsgálati fogságban van. Charlesnak egész éjszaka talpon kellett maradnia. Először ellátták a séfüléseit a kórházban, utána meg kihallgatták a rendőrségen. Mire végül úgy hajnali hat óra tájban nyugovóra térhetett, rájött a szívroham. Rachel elsápadt. – És egymaga volt? – Nem, nem, szerencsére a házvezetőnő még idejében rátalált. Ő hívta a mentőt is, aztán értesítette a személyi titkáromat. Hát így történt. – Azonnal oda kell mennem! – kiáltott fel Rachel. – Megyek, rendelek repülőjegyet, aztán csomagolok és… – Én már foglaltattam helyet magunknak – közölte higgadtan Damian Flint. – Ma reggel hétkor indul a gépünk Hongkongba. Rachel csak nézte, és szeme már nem a könnyektől, hanem az ámulattól csillogott. Mi van velem? – kérdezte ijedten magától. A legszívesebben a férfi karjába ájult volna. Helyette azonban azt mondta: – Akkor összeszedem a holmimat… – Most fél négy – közölte Damian Flint. – Négykor indulnunk kell, hogy időben kiérjünk a reptérre. Addig én leugrom a

kocsimhoz,

hogy

ellenőrizzem,

minden

szükséges

iratot

összekészítettek-e nekem az itteni tárgyalásaimról. Rachel engedelmesen biccentett. –

Villámgyorsan

összeszedelődzködöm.

–

Megint

elsírta

magát, arcán peregtek a könnyek- Kiengedte a férfit az ajtón, majd a szobájában hozzálátott, hogy csak úgy találomra behajigáljon a bőröndjébe ezt-azt. Közben visszagondolt az elmúlt időkre. Amíg nagyapja, Edward Smith, a cég alapítója élt, Charles és Jamie nem mert viszálykodni,

legalábbis

kerülték

a

nyílt

összecsapásokat,

Edward Smith a céget Charlesra hagyta, ez igencsak dühítette a tíz évvel fiatalabb Jamie-t. Úgy érezte, kisemmizték. Edward végrendeletének záradéka szerint azonban a cégnek családi tulajdonban kellett maradnia. Vagyis ha Charles örökös nélkül halna meg, értelemszerűen Jamie-re szállna minden. Ugyanez vonatkozott arra az esetre is, ha Charles lemond a családi vállalkozás irányításáról. Ennek azonban semmi esélye nem volt, tekintve, hogy az idősebb testvér teljesen alkalmatlannak tartotta öccsét a cég vezetésére. Jamie tehetetlen indulata a bátyja ellen fordult, és mindent elkövetett, hogy megkeserítse az életét. Pedig épp elég szerencsétlenség sújtotta már enélkül is Charlest. Huszonöt évvel ezelőtt elvett egy gyönyörű francia táncosnőt. Marguerite-et, de a tőle született fiú és lány közül csak Rachel maradt életben. Aztán, hamarosan a feleségét is elveszítette; Marguerite vízbe fúlt egy hajóbaleset során. Charles szerelemből nősült, nem azért, hogy mindenképpen örököse legyen. Eszébe sem jutott, hogy újra házasodjék.

Mindez

azonban

semmit

sem

csökkentett

testvére

engesztelhetetlen gyűlöletén. Az évek során Rachel két tűz közé került. Apját is, nagybátyját is nagyon szerette, és szentül hitte, hogy békesség lehet még köztük. Huszonkét év kellett ahhoz, hogy belássa, nincs remény, csak fölöslegesen emészti magát. Akkor Jenny segített rajta. Igen, az ő éles eszű, tapasztalt, jószívű barátnője, aki éjről éjre végighallgatta tépelődéseit, és arra biztatta, ne áldozza fel magát egy ilyen rossz ügy oltárán, mert Jamie sajnos nem érdemli meg. Az alma messze esett a fájától... És végül Rachel is messzire menekült Hongkongtól. Ide jött Londonba, ahonnét most mégis vissza kell mennie az apjához. Kopogtak az ajtón. Jenny volt az, együtt érző arccal lépett oda barátnőjéhez: – Szívesen elkísérnélek, de a jelenlegi helyzetben semmi hasznomat sem vennéd. Jamie még mindig főfoglalkozásban gyűlöli apádat, és minden módon ártani akar neki. – Mindig is sejtetted, hogy ez lesz a vége, ugye? – kérdezte halkan Rachel. Jenny bólintott. – Nem is akartam ott lenni, amikor bekövetkezik. De majd talán Damian Flint rendbe hozza a dolgokat. Tény, hogy Charlesnak is döntenie kell végre. – Tony is így gondolja. Mármint szintén sokat vár Flinttől. – Rendkívül rámenős fickó, az biztos, és mindig nagy hatással van a környezetére… főleg a nőkre – nevetett Jenny. Rachel elgondolkodva hallgatta.

– Szóval a nagybátyám ezért szidta nekem minden levelében annyira Damian Flintet! Mert látta rajta, hogy bele akar nyúlni a viperafészekbe. – Rachel, itt bárki nyúlkálhat, ahova akar, a törvényes örökös akkor is te leszel… te vagy – jelentette ki Jenny. Apja halálára Rachel a legszívesebben nem is gondolt volna soha,

most

mégis

szembe

kellett

néznie

a

fenyegető

lehetőséggel. – Nézd, ez más kérdés. Nem az örökös személye a lényeg, hanem az, hogy én egy ekkora vállalkozás ügyeit egyszerűen képtelen lennék kézben tartani, se tehetségem, se kedvem nincs hozzá. Talán majd ráíratom Jamie-re a céget. – Aki előbb-utóbb tönkreteszi, arra mérget vehetsz – jegyezte meg felháborodottan Jenny. – Nem ért hozzá, én csak tudom. – Viszont akkor mi lenne a megoldás? – Őszintén szólva én egyedül Damian Flintben bízom – felelte Jenny. – Neki megfelelő a szakértelme, és ami a legfontosabb, ez kellő eréllyel párosul. – Örökké ez a Damian Flint… – Miért, te nem találod vonzónak? – Megmondom kereken: nem. Egyáltalán nem – vágta ki Rachel. – Túlságosan becsvágyó és erőszakos. Nem bírom az ilyen alakokat. Kicsit zavartan próbálta magyarázni a véleményét, úgy, mint aki saját magát is meg akarja győzni. –

Szerintem

meg

kifejezetten

lehengerlő

–

nevetett

csiklandósan Jenny. – Elég egyetlen pillantása, és remegni kezd a térdem.

– Hidd el, szívesen átengedném neked az „élvezetet”! – sóhajtott fel kelletlenül Rachel. – Tizenhárom órán át kell majd mellette ülnöm a gépen – tette hozzá fintorogva –, közben meg nézhetem

az

önelégült

ábrázatát,

és

hallgathatom

a

kiábrándítóan idegesítő fontoskodását. – Dühösen legyintett egyet, majd nagy lendülettel kitárta az ajtót. – Hogy a fene vinné el Damian Flintet! A fene viszont inkább meghozta, mert a folyosón épp vele találta magát szemközt. A férfi arca kifürkészhetetlennek tűnt, de a hangja ridegen csengett: – Elkészült, Miss Swift? Rachel elvörösödött. – Igen… el. Flint átvette tőle a bőröndöt. Jenny még megcsókolta a barátnőjét, jó utat kívánt neki, és kérte, adja át üdvözletét Charlesnak, meg persze Jamie-nek is. Aztán a férfi felé fordult, és az arcán rajongó mosoly jelent meg: –

Rendkívüli

örömömre

szolgált,

hogy

megismerhettem

magát, Damian. Flint csak hanyagul biccentett, majd a karját nyújtotta Rachelnek, és levezette őt a ház elé. Udvariasan kinyitotta előtte a Rolls-Royce ajtaját. No persze, az övé volt az a luxusjárgány, amely Tonynak is rögtön feltűnt. Ahogy a reptér felé haladtak, Damian Flint szólalt meg először: – Az a férfi, akivel átmulatta az éjszakát, Tony Radcliffe volt, ugye?

Átmulatta az éjszakát? Ez olyan elítélően hangzott. Rachel szinte megszeppenten felelte: – Ó, igen… – Régi ismerősök? – érdeklődött tovább Flint. Mi közöd neked ahhoz? – bosszankodott magában a lány, de ezt mégsem mondhatta a férfinak. – Gyerekkori pajtások vagyunk – adta meg végül a választ. – Aha, pajtások… Értem – húzta el a száját kissé gunyorosan Damian Flint, miközben jelentőségteljesen végigmérte Rachel karcsú alakját. Aztán mintegy mellékesen még hozzátette: – Ekkora távolságból nyilván nehéz ápolni egy ilyen romantikus viszonyt. Tony… Mr. Radcliffe gyakran meglátogatja magát Londonban? – Ami azt illeti, igyekszünk tartani a kapcsolatot – Rachel szándékosan

fogalmazott

homályosan,

mert

így

akarta

érzékeltetni, hogy nem veszi jó néven az efféle kíváncsiskodást. Csönd lett. Aztán, ahogy Flint előkotorta mobilját a zsebéből, véletlenül hozzáért a keze fejével Rachel combjához, és a lány úgy érezte, mintha elektromos áram bizseregne végig a testén. De hát ez őrület! – A repteret hívja netán? Nem azt mondta, hogy Elintézte már a helyfoglalást? – kérdezte élesen. – Azzal nincs is semmi gond – csóválta meg a fejét kissé csodálkozva a férfi. – Egy barátnőmet akarom felhívni, akivel együtt jöttem Londonba – magyarázta hűvösen – Ő közli majd Hongkonggal, hogy már el is indultunk. – Vagy úgy! – biccentett Rachel.

– Domino? – A férfi mély, érzéki hangra váltott, ahogy ezt a nevet

kimondta.

Megtennéd?

–

Igen,

Köszönöm…

úton

Akkor

vagyunk majd

Heathrow-ra…

látjuk

egymást.

–

Incselkedve nevetni kezdett. – Ez jól hangzik. Már alig várom! Nyilván a kedvese, gondolta Rachel, és maga sem értette, miért tölti el keserű dühvel ez a feltételezés. Ahogy a beszélgetés véget ért, Damian felé fordult: – Kit hív fel ez a nő? Apámat… vagy a bácsikámat? – A kórházat hívja fel. – Vagyis apám már jobban van? – tudakolta reménykedve Rachel. – Azt hittem… – Édesapja kifejezett óhaja volt, hogy maga visszatérjen – vágott közbe Flint. – Az orvosok is kérték, hogy értesítsem őket, ha elindultunk. Elképzelhető, hogy a jelenléte gyorsíthatja a gyógyulás folyamatát. Maga nagyon hiányzott az édesapjának. Rachel nyomban bűntudatot érzett. – De hát nekem ő soha semmi effélét nem mondott. Sőt, még csak nem is célzott rá… – Igen, mert tudta, hogy maga önállóságra vágyik – közölte hűvösen a férfi. – Úgy vélem azonban, hogy a szívrohamot intő jelnek vette, ezért akarja magát mindenképpen látni. Túl sok minden jött össze az utóbbi időben, és félő, hogy… – Hogy apám meghalhat? – csuklott el Rachel hangja. – Ezt akarta mondani? – Egyszer valamennyien meghalunk, Miss Swift. A gond inkább az, hogy Charles eddig nem akart ezzel szembenézni. Túl sokat vállalt, erején felül hajszolta magát.

Rachel azt gondolta a szíve mélyén: jaj, csak legalább egy kicsit értenék a gazdasági dolgokhoz! Csak hát ő akkor sem lenne képes vezetni a céget, ha beleszakadna, vagy ha ezen múlna az élete. Vagy az apja élete… – Akkor most mi lesz? – Ezt akarja magával megbeszélni az édesapja – hangzott a kurta válasz. – Pont velem? – vonta fél a szemöldökét hitetlenkedve Rachel. A férfi azonban néma maradt, és olyan arccal nézett ki az ablakon, mint aki már minden lényegeset elmondott, és nem óhajtja folytatni a társalgást. Miután beszálltak a gépbe, és helyet foglaltak az első osztályon, a légikisasszony pezsgővel kínálta őket, de nem kért egyikük sem. – És Jamie sorsa mi lesz? – érdeklődött Rachel, ahogy elérték a repülési magasságot, és kicsatolhatták a biztonsági öveiket. – Említette, hogy apám följelentette. – Mindent a maga idejében, Miss Swift. Az édesapjától majd megtudja a részleteket. Hogy fulladnál meg! – dühöngött magában Rachel, de megpróbált fegyelmezetten viselkedni. – Jó, de ha Jamie-t elítélik… – Akkor le kell ülnie a büntetését. Vagy az is lehet, hogy felfüggesztettet kap – vonta meg a vállát Flint. – Egyébként, ha kíváncsi a véleményemre, szerintem az édesapja visszavonja majd a feljelentését, mihelyt jobban lesz egy kicsit. De ne bocsátkozzunk jóslásokba!

– Szegény Jamie! – sóhajtotta fel szánakozva a lány. Ő még mindig arra vágyott, bárcsak észhez tudná téríteni valamilyen módon a bácsikáját. Akkor az édesapja helyzete is könnyebb lenne. – Inkább aludjon! – szólt rá hidegen Flint. – Egész éjszaka ébren volt. Mi haszna abból, ha most a drágalátos bácsikája sorsán töpreng, aztán meg a fáradtságtól félholtan érkezik Hongkongba? Rachel szeme haragosan villant. – Ne nevezze őt drágalátosnak! – csattant fel indulatosan. – És vegye tudomásul, hogy a nagybátyámat ugyanúgy szeretem, mint az apámat! – Miért, állítottam én az ellenkezőjét? – kérdezte gúnyosan Damian Flint. – Csak azt gondolom… – Félbehagyta, és legyintett egyet. – De minek is folytassam, amikor leginkább egy kiadós alvásra lenne szüksége? Majd én eldöntöm, mire van szükségem! – méltatlankodott magában Rachel, de egyelőre jobbnak látta, ha nem száll vitába a férfival. Azt viszont szentül megfogadta, hogy Hongkongig kiszedi belőle, amit most elhallgatott. Óriásit téved Damian Flint, ha azt hiszi, hogy egy fölényes kézlegyintéssel Elintézheti őt! 2. FEJEZET A fehér felhők felett a nap aranyló fénnyel világította meg a kék eget. Ez a nagy világosság csak kiemelte Damian markáns arcélét, szemöldökének lendületes ívét, a szája körüli konok

vonásokat. Bár ez az arc engesztelhetetlennek látszott, a férfi tekintete inkább érdeklődnek tűnt, ahogy Rachelre pillantott. Kinyújtóztatta a lábát, vett egy mély lélegzetet, majd szelíd hangon így szólt: – Rendben, Miss Swift. Kezdheti a vallatást. Néhány másodpercnyi csend következett. Rachelt valahogy halálra idegesítette ez az alak. Végül mégis szót fogadott. – Maga nem nagyon kedveli Jamie-t, ugye, Mr. Flint? – Ezt meg honnan veszi? – kérdezett vissza a férfi. A lány elmosolyodott. –

Nagybátyámmal

jó

viszonyban

vagyunk,

így

aztán

mindenről beszámol nekem. Flint kissé lenézően vonta fel a szemöldökét. – És mit tudott meg rólam? Rachel azonnal rájött, hogy a férfi nem veszi őt komolyan. Azt hiszi, könnyen elbánhat vele. Hát jól vigyázz, Damian Flint, mert nagyon hamar megbizonyosodhatsz majd az ellenkezőjéről! – gondolta harciasan. –

Értesültem

róla

például,

hogy

maga

most

már

résztulajdonosa a Far East Swiftnek, a Swift Investments leányvállalatának – felelte Rachel. – Így is van – hangzott a hűvös válasz. – De mire következtet ebből? – Arra, hogy innentől kezdve komoly befolyása van a vállalat ügyeire. És hatalma, hogy döntéseket hozzon. Damian Flint elgondolkodva bólogatott. – Szeretem, ha a munkám mellett hatalmam is van, és beleszólhatok a döntési folyamatokba. Viszont elsősorban a

teendőimre és a cég érdekeire összpontosítok, Miss Swift, és sosem élek vissza a hatalmammal. – Abban én is egész biztos vagyok, hogy elég jártas a hatalomgyakorlásban – jegyezte meg epésen Rachel. Damian halkan fölnevetett. – Köszönöm a bókot, Miss Swift! – Ahogy útitársnőjére pillantott, látszott rajta, a legkevésbé sem zavarja, hogy ez az ifjú hölgy nyilvánvalóan nem kedveli őt. – A becsvágyó emberek általában a hatalom megszállottjai lesznek – folytatta Rachel. – És maga nagyon becsvágyó, ezt is Jamie-től tudom. – Aláírom – helyeselt közönyösen a férfi. – A nagybátyám azt állítja, maga gátlástalanul véghezvinné minden elképzelését, ha hatalmi helyzetbe kerülne. Damian Flint megvonta a vállát. – Ha módom van rá, megteszem, amit helyesnek tartok, ennyi az egész. Egyébként meg szerintem ezzel mindenki így van. – Mármint mivel? – Hogy el akarja érni a célját, – És mik a maga céljai, Mr. Flint? A férfi gúnyosan elmosolyodott. – Ó, nekem nehéz gyerekkorom volt, Miss Swift. Ezért lettem felnőtt fejjel ennyire becsvágyó. – El ne sírjam magam! – fintorgott Rachel. – Szóval csak kárpótlást, vigaszt keres a keserves gyermekévekért. – Nagyjából így van – bólintott Flint. – Jamie kicsit másképpen fogalmazott…

A férfi elhúzta a száját. Szemlátomást mulattatta, mennyire nem szíveli őt ez a nő. Rákérdezett hát: – Hallhatnék valamivel többet a nagybátyja véleményéről? – Jó, rendben. Jamie-nek szent meggyőződése, hogy a maga célja: átvenni a teljes hatalmat a Swift Investmentsben, őt kisemmizni,

aztán

megnősülni,

örökösökről

gondoskodni,

dinasztiát alapítani… – Elég, elég! Utána meg én leszek a kínai császár – vigyorgott Flint. – És a bácsikája ezt komolyan gondolja? – Halálosan komolyan. Sőt még azt is kijelentette, hogy maga mindezt harmincöt éves korára akarja elérni. Nézzük csak, hány éves is most, Mr. Flint? –

Töredelmesen

bevallom,

hogy

már

harminchárom

is

elmúltam – kacsintott útitársnőjére gonoszkodva a férfi. Rachel azonban nem volt hajlandó tréfára venni a helyzetet. – Tehát még két éve van a céljai megvalósításához – állapította meg tárgyilagosan.

– Elég lesz ennyi? Nem lehet,

hogy kicsit elszámította magát? – Velem ilyesmi sosem szokott megtörténni – vágott vissza szinte

gondolkodás

nélkül

Damian

Flint,

és

most

jeges

keménység villant a tekintetében. Rachel úgy érezte, szédül. Ez a pillantás! Alig kapott levegőt. – És megmondaná, hogyan képzeli? – kérdezte, mint aki beismerésnek veszi a férfi szavait. – Hiszen egyre inkább sürgeti az idő. – Maga csak ne féltsen engem! – hangzott a meglehetősen zord válasz.

– Mégis mi lesz, ha valaki megelőzi, amikor jön az állítólagos nagy alkalom? – Alkalom általában annak kínálkozik, aki képes megragadni, és élni is vele. – Önbizalom az van magában, annyi szent! – Mulat rajtam, látom, de… – Nem mulatok, csak számomra kissé zűrzavarosnak tűnik, amit előad. – Az élet, Miss Swift – fogta suttogóra a hangját Flint, mint aki nagy titkot közöl –, ha nem tudná, egyetlen óriási zűrzavar. Valóságos dzsungel. Bozótvágó késsel kell haladnunk benne. Gondoljon azonban a nagy ragadozókra! Ők eligazodnak a sűrűben is, és megszerzik a zsákmányukat. – Keze közben odacsusszant Rachel nyakára. – Maga mi akarna lenni inkább, ifjú hölgyem? Ragadozó vagy zsákmány? Ez őrület, gondolta Rachel. Mit merészel ez az alak! Úgy látszik, mindenre képes. Ebbe a gondolatba a lány akaratlanul is beleborzongott. Mintha a dzsungelben lennénk, futott át az agyán. – Én – folytatta közben Damian Flint –, ha úgy tetszik, ragadozó vagyok. És mindenki reszket, ahol megjelenek. Régen ezt nagyon élveztem. Most azonban már látom a keselyűket is, és ez bizony eléggé visszafog, ha friss zsákmány tűnik fel a láthatáron. Rachel szíve hevesen vert. Minden erejét összeszedte, hogy ne kerüljön teljesen a férfi hatása alá, de borzalmasnak, ugyanakkor lenyűgözőnek érezte a szavait. Elhatározta hát, hogy minél hamarabb véget vet a beszélgetésüknek.

– Nézze, Mr. Flint, kétségkívül rendkívül érdekes, amit mond, de én túl álmos vagyok ahhoz, hogy figyelni tudjak a fejtegetéseire. Ha nem haragszik, megpróbálok inkább aludni egy kicsit. – Ennyire fáradt, Miss Swift? Akkor nyilván félreértettem valamit. Nekem úgy tűnt, társalogni óhajt velem, – Szándékomban is állt. Csak a jelek szerint erősebb… a kimerültségem. A férfi a fejét csóválta. – Csalódást okoz nekem – jelentette ki félig tréfásan, félig komolyan. – Sajnálom – felelte Rachel, miközben felhúzta magára a könnyű gyapjútakarót, amely azonban újra lecsúszott róla. – Hagyja, majd én! – hajolt fölébe Damian Flint. A szája közben alig két centire járt útitársnője ajkától. – Most már jó lesz – rebegte a lány elfúló hangon, majd hátrahajtotta az ülést. – Köszönöm a segítséget. És aludjon jól maga is. – Azzal a biztonság kedvéért hátat fordított neki, hogy elejét vegye a további kellemetlen helyzeteknek. Ez az átkozott fickó állandóan zavarba hozza és felkavarja. Nem csoda, ha Jamie is utálja. Ellenszenves, beképzelt alak! Rachel

érezte,

hogy

megfájdult

a

feje.

Rossz

volt

a

lelkiismerete is. Hiszen apja kislánykora óta azt magyarázta neki, hogy Jamie egy szörnyeteg, nem lehet és nem is szabad szeretni, mert nem érdemli meg. Ő pedig most úgy hivatkozott a

nagybátyjára,

mint

valami

bölcsre.

Miközben

apja

szívrohammal fekszik egy hongkongi kórházban, és talán… talán…

Nem! Erre gondolnia sem szabad. Ez zakatolt benne, amíg el nem nyomta az álom. A légikisasszony ébresztette, ki tudja, mennyi idő múlva, és reggelit tálalt fel. Rachelnek eszébe jutott, hogy az időeltolódás miatt az óráját is át kellene állítania. Eléggé nyomorultul érezte magát, a rövid, kényelmetlen alvás nem jelentett igazi pihenést. Csak gyűrött tőle az ember, és fáradtabb, mintha éberen maradt volna. Ezért reggeli után elővette inkább az olvasnivalóját. Damian is valami könyvbe mélyedt. Megint végtelen hosszú idő telt el. A lányt pedig közben újra elnyomta az álom. Damian Flint hangja riasztotta föl. – Lassan készülődnünk kellene – mondta a férfi. – Elhangzott a figyelmeztetés. Leszállunk. Való igaz, Rachel látta kirajzolódni az ismerős hegyek és felhőkarcolók vonalait. Jóságos ég, de szerette ezt a várost! Csak az fájt neki, hogy így kell visszatérnie… – Apámat mikor láthatom? – kérdezte. – Még ma délelőtt – felelte a férfi hűvösen. – Oda viszem. – Köszönöm, nem szükséges, majd fogok egy taxit. – Rachel most úgy érezte, sikerült gúnyosan mosolyognia. – Apám villája a Repulse Bay-en van, igen messze a belvárostól. Nem kívánhatok magától ekkora fáradságot. – Miért lenne fáradság? – vonta fel a szemöldökét vidáman a férfi. – Az én villám épp szomszédos a magukéval. – Micsoda? Hogy… épp szomszédos? Rachelnek meg kellett kapaszkodnia.

– Igen, jól hallotta. De mi történt magával, Miss Swift? Hirtelen olyan sápadt lett. – Semmi, semmi, csak elég rosszul bírom a leszállást… Néhány perc múlva már lent gördültek a kifutópálya betonján. – Jönnek értünk – jelentette be a férfi. Jó biccentett beletörődően Rachel. Dühösen nézte Damian Flintet. Friss és energikus, mintha nem is repült volna bő tizenkét órát. Őt viszont a kinti szabad levegő valósággal letaglózta, Szerencsére Benett, Damian sofőrje közel állt meg. Nyílt a nagy kocsi ajtaja, és bent természetesen légkondicionálás fogadta őket. Sorra jöttek az ismerős helyek. Az alagút, a sokat járt utcák, a szökőkutas tér. Könnyű szél fújt a tenger felöl… Jaj, de szép az öböl! Damian segített kiszállni Rachelnek. – Majd viszem a bőröndjét – ajánlotta. Ebben a pillanatban nyílt a ház kapuja, és egy szolgálatkész kínai nő jelent meg. – Nightingale! – kiáltotta Rachel nevetve – Üdvözlöm! – Miss Rachel? –A derék asszony már jött is sietve. – Amióta maga itt hagyott minket, csak gond és baj van. Rachel megölelte. – A kórházból mi hír? – Mr. Charles hamarosan talpon lesz megint, rendbe jön, ezt biztosra veszem. – Hát, reméljük…

Nightingale

azaz

„Csalogány”

–

öt

éve

volt

Charles

házvezetőnője. Már szinte családtagnak számított. – Tizenegytől van látogatás – közölte Damian. – Pontosan fél tizenegyre magáért jövök. – Nem fogom megvárakoztatni – felelte Rachel ellenségesen. – Jól van – biccentett a férik majd bevitte a bőröndöt a kapuig, aztán visszatért a kocsijához. Rachel hosszan nézett utána. Micsoda ruganyos, izmos test, pompás alak! A házvezetőnő is megjegyezte: – Mr. Damian nagyon vonzó férfi. – Érdekes, nekem ez eddig fel sem tűnt – vágta rá Rachel gépiesen, majd gyorsan besietett a házba. Nem volt ínyére ez a beszélgetés. Nightingale azonban nem hagyta ilyen könnyen lerázni magát. – Rajong érte minden nő – folytatta mézédes hangon, mint valami kerítőnő. – Úgy látszik, én kivétel vagyok. – Az édesapja úgy tekint Mr. Damianre, mintha csak az elveszített fia került volna meg a személyében. Ért engem, ugye? Rachel megdöbbent. – Ezt mondta volna az apám? – Mindennap ezt mondja, amióta megismerte Mr. Damiant. Te jó ég! Rachel dermedten állt. Be kellett vallania, hogy legalább minden második gondolata Damian Flint körül forog. Ennek véget kell vetni, határozta el. Az ablakhoz lépett hát; és

gyönyörködni kezdett a kéklő, nyugalmas tenger látványában. Csend honolt a tájon, a kereskedelmi kikötő messzire esett innen. Repült az idő, a szorongás csak hajtotta, űzte a perceket. Végül megérkezett Damian. – Nézzünk oda, maga tényleg elkészült időre! – állapította meg elismerően. – Ritka női tulajdonság. – Csibészesen elmosolyodott, majd hozzátette: – Azért csak el ne bízza magát! – Mehetünk, Mr. Flint? – nézett rá kissé türelmetlenül Rachel. Damian szó nélkül meghajolt, és karjával az ajtó felé mutatott, mint aki jelzi: „Csak ön után!” – Nem viselte meg túlságosan a hosszú utazás? – érdeklődött udvariasan, ahogy a ház. elé értek, és kinyitotta Rachel előtt a kocsija ajtajai. – A legkevésbé sem. Sőt az időeltolódás sem okozott gondot – hangzott a válasz. – De amint látom, magának sem. – Kedves, hogy ennyire figyel rám – csapott le a megjegyzésre nyomban Damian. – Ilyeneket észrevesz? Bár az én esetemben ez szinte természetes, hiszen a munkám során bőven adódik alkalmam hozzáedződni. – Vagy úgy, persze – mondta némi éllel Rachel. – A Swift Investments képviseletében módja van akkor utazni Londonba, Párizsba, New Yorkba. Münchenbe, amikor csak óhajtja. – Japánt ki ne felejtse! – vetette közbe gúnyosan a férfi. Addigra már kint jártak az utcarengetegben. A sofőr ügyesen manőverezett, jól haladtak, pedig hatalmas volt a forgalom. – Nagyon érdekes beszélgetést folytattam Nightingale-lel – szólalt meg Rachel, csak hogy véget vessen a hosszúra nyúló

hallgatásnak. – „Csalogányunk” szerint az apám nagyon kedveli magát. – A vonzalom kölcsönös. – Állítólag úgy tekint magára, mintha az elveszített fiát kapta volna vissza. – Ez viszont már butaság – felelte a férfi. – Tudja, mennyi mindent beszélnek összevissza az emberek! –

Hongkongban

valóban

sok

a

pletyka

–

helyeselt

elgondolkodva a lány. – A legtöbbnek azonban van valami alapja. Kezdek kíváncsi lenni, miket kell még hallanom. Újabb csend következett. Rachel tartott tőle, hogy a mai nap tartogat még a számára egy-két kellemetlenséget. Csak apa legyen egészséges… Egyelőre más nem érdekelte. Nézte a tájat, amely a felhőkarcolók közti hézagokon át ismét kilátszott néha. – Kedves Miss Swift, nagyon remélem, nem ad hitelt a pletykáknak. Fájlalnám, sőt kimondottan nehezményezném, ha készpénznek

venne

olyan

rosszindulatú

híreszteléseket,

amelyek engem is érintenek – jegyezte meg fenyegetően a férfi. – Ilyesmi eszembe sem jutna, Mr. Flint. – Megnyugtat, Miss Swift. Ugyanis nagyon goromba tudok lenni, ha hitványságokat. terjesztenek rólam. – Én csak annyit akartam – mondani felelte a lány elfúló hangon –, hogy nyilván hallani fogok különféle mendemondákat magával kapcsolatban, de eszembe sem jutna ezek alapján ítéletet alkotni.

– Nagyon helyes – bólintott veszélyes nyugalommal a férfi. – Ennek, ellenére az a benyomásom, hogy maga ellenséges érzéseket

táplál

irántam.

Igazam

van,

ugye?

–

Sötét

arckifejezése mindent elárult. – Ha egy nő és egy férfi közt viszály

támad,

az

mindig

hatalmi

harcot

jelent.

Olyan

küzdelmet, amely csak egyféleképp dőlhet el. Ért engem, remélem. – Hogyne értenem! – mondta most már jéghideg hangon Rachel. – Ha például én keresztezném a számításait, mindent elkövetne, hogy tönkretegyen, – Nem fogalmaznék ilyen végletesen– vigyorodott el Damian Flint, miközben kimutatta a foga fehérét –, de a lényeg ez. Viszont teljesen fölösleges erről beszélnünk, mert maga úgysem akarja keresztezni a terveimet. Soha nem követne el ilyen veszélyes ostobaságot, ugye? Rachel úgy érezte, hogy ő bizony a legnagyobb ostobaságot is elkövetné, olyan vonzerővel hat rá ez a férfi. Az egész teste, minden idegszála remegett. Ez iszonyú, gondolta, mégis újra meg újra elöntötték a vágy forró hullámai. Már ott suhantak a Repulse Bay-en túl, a meredek hegyi utakon, föl a legmagasabb kilátópontig, ahonnét, ha ködön át is, de szédületes látkép nyílt a fehérlő felhőkarcolókra. A nyirkos forróságban a kocsi végre megállt a kórház parkolójában. – Édesapja már vár minket – közölte kiszállás közben Damian Flint – Ha kérhetem, ne izgassa föl semmivel, az nem tenne jót neki.

– Szükségtelen ilyesmire figyelmeztetnie! – vágta oda kurtán Rachel, miközben követte a férfit az előtérbe. A kórház hangulata azonnal nyomasztani kezdte. Egy orvos jött le értük, és néhány lépcsőn meg folyosón keresztül elvezette őket a magánkórtermekhez. Rachel dobogó szívvel nézte az ajtót, amely mögött az apja feküdt… Nem, nem, biztos nincs már nagy baj. – gondolta lázasan. Az orvos közben arra kérte őket, ne maradjanak sokáig. Aztán a következő pillanatban már be is léptek a tágas szobába. Charles mosolyogva nyújtotta a kezét Rachel télé. – Kislányom, hát itt vagy! – kiáltotta elfúló hangon. – Apa! Szia, apa! – felelte Rachel, és nagyon igyekezett, hogy az arckifejezése ne árulja el rettentő szorongását. Apja mintha húsz évet öregedett volna, és a rengeteg cső, amely

különféle

műszerekhez,

kötötte

a

testét,

szintén

félelmetes látványt nyújtott. – De jó, hogy itt vagy megint! – ismételgette Charles, miközben a lánya kezét szorongatta. – Damian visszahozott. Mondta ő, hogy sikerülni fog. Persze tudhattam volna, neki minden sikerül… Flint ekkor kérlelő hangon közbeszólt: – Ha lehet, kíméld

magad! Nem szabad most annyit

beszélned. Pihenned kell. – Hát igen, most aztán kipihenhetem magam – nyögte erőltetett vigyorral Charles. – Még jó, Damian, hogy rád mindig számíthatok… Rachel homlokráncolva nézte az apját, hallgatta furcsa érzelemkitöréseit. Szorongott, vajon hová vezet mindez.

–

Ugye,

Damian

–

folytatta

akkor

Charles

–,

mindig

megbízhatom benned? – Persze hogy mindig – felelte a férfi. Rachel ebben a pillanatban értette meg, milyen erős szálak fűzik egymáshoz ezt a két embert. Több mint baráti, inkább apai-fiúi kötelék. Ez meghatotta, ugyanakkor rémülettel töltötte el. Hiszen Damian a beszélgetésük

során

nem

is

titkolta,

mennyire

hajtja

a

becsvágy. Csak nehogy visszaéljen az apja bizalmával! Charles most Rachelhöz fordult. – Kislányom, nem utazol el többé, ugye? Hiszen Hongkong a te városod, nem London. Ez a hazád. Rachel kinézett az ablakon. Néhány másodpercre minden figyelmét lekötötte a város látványa. Újra megcsodálta a kikötőt, a buja-zöld Lantau-szigetet, a napsütésben szikrázó tengert. Emlékek törtek fel benne. Szegény anyja, Marguerite itt, az egyik partfok közelében vesztette életét. Mélységes fájdalom kúszott a szívébe, és kicsordultak a könnyei. – Persze hogy maradok – jelentette ki végül az apjára pillantva – Nem hagylak el soha többé. Charles megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Köszönöm, kislányom. Nyilván szükséged lesz munkára. Biztos találunk majd neked valami jó állást. Damian, van felvétel most a cégnél? – Igen, én például épp titkárnőt keresek – felelte a férfi. – Neki én nem dolgozom – vágta ki Rachel azon nyomban. Az összevont szemöldök nem ígért semmi jót, ám Damian hangja visszafogott maradt:

– De miért nem? Titkárnőt keresek, maga meg állást. Mi a baj akkor? – Nem és nem! – De miért nem? – kérdezte rémülten Charles. – Kicsikém, fogadd el ezt az állást… – Itt elakadt a szava, mert csipogni kezdeti

mögötte

az

egyik

készülék.

A

beteg

szívverése

fenyegetően felgyorsult, – Jaj, apa, ne izgasd fel magad! – kérte Rachel ijedten. – Kislányom, ne makacskodj! – ragadta meg a kezét Charles. – Sajnos távozniuk kell – hallották ekkor a két ápolónő kíséretében megjelenő orvos hangját. – Ígérje meg neki gyorsan, hogy együttműködik velem – súgta oda Rachelnek sietősen Damian. – Kislányom, ugye elvállalod az állást? Damian jó ember, kitűnő vezető, ráadásul a kisujjában van az üzlet minden csínjabínja – hadarta az idős férfi. – Egyedül ő segíthet nekünk, hidd el! – Rendben, elfogadom az állást – jelentette ki színtelen hangon Rachel. – Jól van – biccentett Flint, és már húzta is kifelé leendő titkárnőjét a kórteremből, hogy az orvos meg az ápolónők elfoglalhassák a helyüket. – Csak Damianre hallgass, soha ne Jamie-re! – kiáltotta még utánuk Charles. Ők ketten meg kézen fogva hagyták el a kórházat. Rachel már értette, mit akar az apja. Hogy ők Damiannel egy pár legyenek. Férj és feleség. Te jó ég! Ezek ketten ilyesmit főztek ki az ő távollétében. És ami a legborzalmasabb… Riadalmában a

kórház lépcsőin lefelé haladva szorongatni kezdte az izgató, erős férfikezet. Közben sebesen járt az agya. Nem, én ennek az embernek soha nem leszek a felesége! – gondolta lázasan. Ez az alak csak úgy tesz, mintha hűséges lenne Charleshoz, hogy minél nagyobb hatalmat szerezhessen a cégnél. Mert egyedül a saját érdekeivel törődik. Az egész eddigi viselkedése ezt bizonyította. Ahogy vele is bánt, az első pillanattól kezdve… Még jó, hogy Jamie megírta neki, mit tartson erről a veszedelmes, becsvágyó embertől. Különben őt is a hatalmába kerítené a rendkívüli vonzereje. Mert kétségkívül nagyon jóképű, elbűvölő a modora, lenyűgöző a tekintete. Én azonban szerencsére védve vagyok mindettől, gondolta megkönnyebbülten

Rachel.

Damian

Flint,

nem

feleséged! Erről ne is álmodozz, bármennyire

leszek

a

is hajt a

becsvágy! Pedig még Jennyt, a józan, gyakorlatias Jennyt is levette a lábáról ez a férfi. Igen, az egyből látszott, hogy Jenny szívesen összejönne Damiannel. De ő nem. Nem és nem! Közben ellenségesen nézte a férfit. Persze Damian hatalmi törekvéseinek legfontosabb lépcsőfoka az lenne, ha feleségül vehetné a tulajdonos lányát. A nagyfőnökét! Hohó, de ebből nem eszel, barátocskám! – Hallott valamit a nagybátyámról? – kérdezte épp ezért szándékos gonoszkodással. – A maga szeretett Jamie-jéről? – Már a parkolón keresztül igyekeztek a kocsi felé. – Szinte vártam ezt a kérdést, Miss Swift.

– Hiába, ő a nagybátyám, és én valóban szeretem – vágott vissza Rachel. – Kiengedték már a rendőrök? – Igen, szabadlábon védekezhet – nyitotta ki a kocsi ajtaját Damian. – Dolgozik ezen a héten? A férfi beült Rachel mellé. – Nem, ideiglenesen szabadságolták, az ismert események miatt. –

Akkor

nyomban

hívom

őt

otthon.

Mi

a

helyzet

a

feljelentéssel? Apámat nem kérdezhettem… még nincs olyan állapotban. De valamit feltétlenül tenni kell – mondta Rachel, ahogy

a

gépkocsivezető

indított,

és

lassan

kigurultak

a

parkolóból. – Ne aggódjon! Intézkedni fogok. – Mr. Flint, nagyon hálás lennék, ha a családi ügyek intézését rám hagyná. Damian szeme bosszúsan villant. – Ahogy óhajtja. – Hirtelen kemény lett a hangja. – Ami pedig kettőnket illeti, hétfőn reggel pontosan kilencre várom az irodámban. Rachel az ajkába harapott, és a férfira sandított. Ez az ember erősebb nálam, állapította meg magában. Megint elfogta a szorongás, de nagyon. 3. FEJEZET – Tehát igazam volt – szögezte le gyűlölködve Jamie. – Ez a Flint egyszerűen mindent magának szeretne. Meg akarja

kaparintani a kirendeltségeket, a leányvállalatokat, végül pedig az egész átkozott céget. Rachel nyomban telefonált a nagybátyjának, amint hazaértek, és

Jamie

nem

késlekedett

meglátogatni

az

unokahúgát.

Ugyanolyan vonzó jelenség volt, mint egykor – csak az arca látszott kicsit elnyűttebbnek. Halántékán már őszült, de a testtartása

nem

Tengerészkék

árulkodott

öltönyében,

a fehér

megpróbáltatásokról. ingében,

elegáns

nyakkendőjével hasonlóan pompás férfi lehetett volna, mint Damian. A szesz azonban már kezdte megtenni a magáét. Testesebbnek tűnt a kelleténél, pocakot is eresztett. – Nem megyek feleségül hozzá – jelentette ki Rachel nagyon határozottan. – Ez az utolsó szavam – tette még hozzá a nyomaték kedvéért, látván Jamie kétkedő tekintetét – De tényleg… Ha az egyetlen férfi lenne a Földön, akkor is inkább a halált választanám. –

Ezt

örömmel

megkönnyebbülésébe

hallom

–

most

is

sóhajtotta jó

adag

fel kétely

Jamie, vegyült

de –

Megbocsáss, hogy ilyesmit feltételeztem rólad, de tudod, nagyon

hiányoztál,

és

az

ember

olyankor

hajlamos

a

kishitűségre. – Jamie, csak azt mondd meg, miért csináltad azt a ronda botrányt? Hogy engedhetted el magad ennyire? Szegény apa! Ha látnád őt a kórházban… – Aznap este tisztára bediliztem – ismerte el Jamie. – Ittam is jócskán, mert féltékeny voltam Flintre, és dühös apádra… de azt hiszem, joggal. Nem emlékszem semmire. Szándékosan biztos nem ütöttem meg szegény Charlest, esküszöm. Fogalmam

sincs, mi történt. Első emlékem az, hogy iszonyúan fáj a fejem, és egy börtöncellában vagyok. Rachel szemlátomást a legkevésbé sem tudta elfogadni ezt a magyarázatot. Ha valamiben, hát ebben a kérdésben teljesen az apja oldalán állt. A nagybátyja néha csakugyan úgy viselkedik, mint valami közveszélyes őrült. – Rachel, drágám, hidd el, én nem akartam… én nem emlékszem… – ismételgette szinte kényszeresen Jamie. Ezúttal azonban nem sikerült meghatnia az unokahúgát. – Figyelj, megpróbáltad azóta csak egyszer is meglátogatni szegényt? – szegezte neki a kérdést Rachel. – Persze, hogyne próbáltam volna, de a kórház közelébe sem engednek! – Csodálod? – Nem, mert ezt is Flintnek köszönhetem – felelte ingerülten Jamie. – Még Londonból telefonált, és utasítást adott, hogy a kórházban vigyázzanak a bátyámra. Rachel most kivételesen Flintnek adott igazat. Jamie rövid szünet után megkérdezte: – Mikor állsz munkába? – Hétfőn. A férfi szigorúan nézett az unokahúgára–

Aztán

nagyon

vigyázz!

–

emelte

fel

a

mutatóujját

figyelmeztetően. – Lehetőleg sose maradj Flinttel kettesben! – Csak nem képzeled, hogy, el akarna csábítani? – riadt meg Rachel. – Jamie, azért ne hidd, hogy én afféle védtelen vidéki virágszál vagyok!

– Ennek az embernek semmi sem szent, ha el akarja érni a célját.

Keresztülgázol

mindenkin

és

mindenen,

ráadásul

megvannak az… – Jamie itt hirtelen elhallgatott. – Mondd csak ki bátran: megvannak az eszközei! De nálam hiába vetné be valamennyit, nem érne el vele semmit. Ebben

maradtak.

Hétfőn

reggel

Rachel

lelkiismeretes

pontossággal megjelent kilenckor az irodában. Érezte magában a kellő elszántságot is, hogy bármilyen csábításnak ellenálljon. Egyszerű fehér vászonkosztümöt viselt, fekete kis szandállal. Így lépett ki a liftből, és azonnal Damian Flintbe botlott. De szó szerint, mert majdnem elveszítette az egyensúlyát, ahogy leendő főnökének ütközött. – Nem tud vigyázni? – támadt Rachel rögtön a férfira, – Ezt én is mondhatnám magának, hiszen csak úgy vaktában lépett ki a liftből – felelte a férfi, de közben már mohó szemmel méregette Rachel karcsú testét, kecses lábát. – Igazán tetszik… az öltözéke, Miss Swift. Hivatalba illő, ugyanakkor rendkívül… csábos is. Remek az ízlése, és én örülök, hogy egy ilyen jó… hm… munkatársnővel dolgozhatom együtt. – Semmiképp sem a maga tetszésére pályáztam, Mr. Flint – vágott vissza a lány. –

A

személyünk

sosem

választható

el

teljesen

a

cselekedeteinktől – vigyorgott pimaszul Damian. – Én más véleményen vagyok. – Én pedig őszintén becsülöm, hogy véleményét sosem rejti véka alá. Na mindegy, jöjjön inkább, hadd mutassam meg munkahelyét! titkárnőjét.

– Azzal Damian a leendő irodájába vezette új

Rachel elégedetten nyugtázta, amit látott. Világos, nagy méretű szoba, takaros bútorok, fehér falak. Csíkos szőnyeg, sötétkék és krémszín. – A számítógép meg az egyéb nélkülözhetetlen eszközök használatában jártas, ugye? – kérdezte Damian. – Bár nem vagyunk bemutatva egymásnak, azért egész jól ismerem őket – felelte Rachel, és azon nyomban elröstellte magát az ócska kis szellemessége miatt. Be kellett vallani magának, hogy meglehetősen zavarba jött. A férfinak azonban egy arcizma sem rándult. Csak annyit mondott: – Akkor jó. Mert sokszor lesz szüksége erre az ismeretségre. – A hangjában érződött egy csöpp gúny, de már át is tért a következő témára. – Nézzük a lényeget! Ha átfáradna az irodámba, szeretném megbeszélni magával a részleteket. Rachel az asztalán hagyta a táskáját, majd követte Damiant. A tágas helyiségnek többfelé néztek az ablakai, a legszebb látványt Kowloon kikötője nyújtotta. Ilyen magasból Rachel még sosem látta. A lélegzete is elállt a panorámától. Damian leült a karosszékébe. – Foglaljon helyet! – mutatott az egyik székre az íróasztalával szemközt. Lehunyta a szemét, a két kezét összefonta a tarkóján. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a félig hunyt pillái mögül mohón les. Figyeli új titkárnője minden mozdulatát. Ahogy keresztbe teszi a lábát, előredől… A levegő megtelt feszültséggel.

– A munkámról óhajtott beszélni velem – emlékeztette a férfit Rachel, mintha jó titkárnőként máris ki akarná segíteni a főnökét. – Igen – biccentett kurtán Damian, majd néhány másodpercig elgondolkozva

szemlélte

új munkatársnőjét,

mint aki azt

próbálja felmérni, mit is bízhatna rá. – Tessék, itt vannak ezek a levelek! – Aztán elmagyarázta, mit kell válaszolni az egyikre, a másikra, a harmadikra és így tovább. – Délre legyen kész az összes, ez nagyon fontos. Vigye ezt az iratrendezőt is, és utána folytassa azzal, hogy megismerkedik a tartalmával. Alaposan tanulmányozzon át minden egyes feljegyzést! Világos? Rachel bólintott, és már indult is. A számítógéppel nem volt semmi

gondja:

gépelés,

kinyomtatás

–

ment,

mint

a

karikacsapás. Ahogy a válaszok elkészültek, hozzálátott a következő

feladathoz,

sorra

elolvasta

az

iratrendezőben

található dokumentumokat. Telefonügyeletet is végzett közben, kapcsolta a hívásokat Damiannek.

Egyszerre

csak

egy

nagyon

hűvös,

mégis

simogatóan érzéki női hang jelentkezett, – Kivel beszélek? – kérdezte csaknem suttogva. – Mr. Flint új titkárnőjével – telelte Rachel – Segíthetek valamiben, Mrs… – Csak Miss. Miss Domino Mei-Ling. Rachel dermedten hallgatta. Ez volt az a nő, akivel Damian Londonból is beszélt. És egyszerűen csak Dominónak szólította. A hangja meg olyan rekedtes, férfivadító… csupa vágy! Legalábbis Rachel így érezte.

– Máris megnézem, itt van-e Mr. Flint. Egy pillanat türelmet kérek! Damian

jelezte,

hogy

fogadja

a

hívást,

és

a

nő

ezt

elégedetten nyugtázta. – Örülök, hogy sikerült elérnem, mert mindenképen szerettem volna köszönetet mondani neki a tegnapi estéért – susogta. De hát mi közöm nekem ehhez? – zsörtölődött magában Rachel.

A

legkevésbé

sem

vagyok

kíváncsi

a

kis

kiruccanásaikra. Felőlem azt csinálnak, amit akarnak… Tíz perc múlva Damian csörgött rá a házi telefonon. – Rendeljen nekem, kérem, ma egy órára egy kétszemélyes asztalt a Mandarin Grillben. – Hogyne! – válaszolta erre Rachel szolgálatkészen, bár nem túl lelkesen. A Hotel Mandarin Hongkong krémjének volt a találkozóhelye. Ott fog tehát ebédelni Damian Flint ezzel a nőszeméllyel! Nem sokkal később Flint kijött hozzá az irodájából. Újabb utasításokat adott, de közben igyekezett eligazítást is nyújtani azokban

az

üzleti

ügyekben,

melyek

a

feladatokkal

kapcsolatban felmerülhetlek. – Na és ami a Shanghai Trösztöt illeti – fejezte be –, több értékelhető adatra lenne szükségünk, mielőtt tárgyalásokba bocsátkozunk velük… – Bocsánat, de nem lehetne Jamie-re bízni a további tájékozódást? – vágott közbe merészen Rachel. – A nagybátyját szabadságolták – felelte Flint.

– Ezekre a tárgyalásokra akkor is ő lenne a legalkalmasabb – makacskodott a lány. – Kérem, Miss Swift, az efféle döntéseket nyugodtan hagyja rám! Maga mégsem a tanácsadóm, csak a titkárnőm. – A titkárnője, de egyben a cégtulajdonos lánya is – vágott vissza haragosan Rachel. – Vagy úgy! Már vártam, mikor kezdi felemlegetni – jegyezte meg finom mosollyal Damian. Felállt, és járkálni kezdett az asztala mögött. Rachel úgy érezte, a szíve mindjárt kiugrik a helyéről. Ennek a férfinak a jelenlétében soha nem tudta megőrizni a higgadtságát. Damian

ekkor

megállt

mellette,

lehajolt

hozzá,

és

félrebiccentett fejjel szinte a fülébe súgta: – Jegyezze meg, Miss Swift, a vállalatot nem maga vezeti, nem Jamie, de még csak nem is Charles… hanem pillanatnyilag én! – Pillanatnyilag – ismételte meg jelentőségteljesen Rachel. – De csak addig, amíg apám kórházban van. Végül pedig én veszem át a céget, és akkor… – Akkor kirúg engem, világos – szögezte le Damian. – Nézze, ha maga lesz a főnök, természetesen azt tesz, amit akar. De addig még sok ár és apály levonul ebben az öbölben. És ha nem hagyja, hogy nyugodtan végezzem a dolgom, a vállalat is könnyen hullámvölgybe juthat, mire maga átvenné itt a vezetést. Jobban teszi hát, ha nem szól bele a dolgomba. – De én akkor is… – Ki fog rúgni engem? Édes a bosszú, persze. De tényleg nem a bosszantására mondom, Miss Swift, csak miheztartás végett:

nem szoktam tűrni, hogy a titkárnőim feleseljenek velem, teljesen függetlenül attól, milyen magas polcra kerülhetnek később. Megértett? – Igen – bólintott tehetetlen dühvel Rachel. – Így mindjárt jobb. – Ebédszünet van már, ugye? – kérdezte türelmetlenül Rachel, mintha arra akarna célozni, hogy szabad idejében ne zaklassa őt a férfi. Az igazi zaklatás azonban még csak most következett. – Igen. De meg kell mondanom, hogy a frizurájával sehogy sem

vagyok

elégedett.

–

Damian

beletúrt

Rachel

sötét

sörényébe, és kioldotta belőle a könnyű fehér szalagot. Ujjai a nyak hajlatához kalandoztak, és így folytatta: – Ezentúl hordja leeresztve a haját! Tekintse ezt utasításnak. Rachel mereven leszegte a fejét. De nem az engedelmesség késztette erre. Nem mert volna fölnézni a világ minden kincséért sem. Iszonyúan szégyellte magát, amiért lángra gyúlt az arca, és a férfi érintésére a mellbimbói megkeményedtek, szinte átdöfték a melltartót, a blúzt, talán a kosztümkabát anyagát is… – Mondom, ez parancs. Rachel egy pillanatig nem is értette a férfi szavait. Vagy úgy, a frizurája! Iszonyú riadalommal érzékelte, hogy bármi mást is képes lett volna most parancsnak tekinteni. Szerencsére a férfi visszatért az irodájába, Rachel meg továbbra is ott ült az asztal peremébe kapaszkodva. De csak fél percig, mert valaki kopogás nélkül belépett a szobába, egy gyönyörű kínai nő. Testhezálló ruha, csodás

hajlatok, kurtára nyírt haj. Napszemüveget viselt, hogy még rejtélyesebb legyen a megjelenése. – Domino Mei-Ling vagyok – mutatkozott be hanyag fölénnyel. – Mr. Flint már vár. – Azonnal beszólok neki. – Azzal Rachel felállt, és a kis összekötőajtón bedugta a fejét a főnökéhez. – Megérkezett Miss Mei-Ling. – Jöjjön csak be! A szép fiatal nő eltűnt Flint irodájában. Tényleg a kedvese lenne? Rachel gyomra összeszorult már a puszta gondolatra is. Mi ez? – kérdezte magától rögtön. Féltékeny volnék? Én? Mikor kifejezetten gyűlölöm ezt az alakot! Gyorsan összeszedte magát. Megyek ebédelni, határozta el. Akkor legalább egy jó óráig nem kell Damian Flintre gondolnom, szögezte le magában elégedetten. Ahogy kilépett az irodaépületből, vett egy mély lélegzetet. Ez jót is tett, meg nem is, mert nyirkos és forró volt a levegő. Ráadásul fülsüketítő zaj töltötte meg az utcát. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki a nevét kiáltozza. – Rachel! Rachel! A hang ismerős volt… – Tony! A barátja már szaladt is felé, hogy megölelje. – Édes kicsikém! – nevetett Tony elfúló hangon. – De jó téged újra látni! Ebben a pillanatban lépett ki a kapun Damian Flint a rejtélyes kínai szépséggel.

A nő vállát átölelve a limuzin felé indultak. Egy pillanatra megtorpant,

amikor

észrevette

Tony

és

Rachel

bizalmas

kettősét: a mohó, boldog ölelést, a leheletnyi csókot. Aztán ment tovább. – Hallottam, megint a Swift lnvestmentsnél dolgozol. Flint titkárnője vagy? – érdeklődött Tony. – Együnk valamit, közben mindent elmesélek – ajánlotta Rachel. – Meg persze te is. – Én sok újsággal nem szolgálhatok… – kezdte Tony, de a nagy zajban egymás szavát sem hallották jól. A Californiára esett

a

választásuk.

Éjszakai

mulató

volt,

de

nappal

étteremként működött, ahogy a legtöbb vendéglátóipari egység Hongkongban. Rachel beszámolt lbnynak arról, hogyan is kapott az édesapja szívrohamot. – Én mondom, Jamie megérdemelné a börtönt. Végtére is a tulajdon testvére életét veszélyeztette – háborgott Tony. – Kérlek, ne beszélj így! – Jó, tudom, Jamie a gyengéd. Akkor inkább mesélj magadról! Még mindig civakodik rajtad az apád meg a nagybácsikád? – Igen, de nekem most már más gondom van. Úgy hívják, hogy Damian Flint. – Á, egy cseppet se félj, majd elbánsz vele! – legyintett Tony. – Ha mindig észnél leszel, nem történhet baj. Rachel nem akarta bevallani, hogy bár észnél van, teste eszeveszett vággyal felel a férfi minden érintésére.

– Aggódom érted – folytatta Tony, mintha megérzett volna valamit. – Szükséged lenne egy kis kikapcsolódásra. Mi lenne, ha ellátogatnánk ma este a kedvenc éjszakai mulatónkba? Rachel mosolyogva fogadta az ötletet. – Remek. Tony, te igazi lélekbúvár vagy! – És hivatásos szórakoztató – nevetett örök barátja. Az irodában már nem volt ilyen derűs a hangulat. – Azt hittem, Radcliffe Londonban van – jegyezte meg zordul Damian. – Üzleti ügyben járt csak ott, de ma reggel visszaérkezett. Megtudta, hogy magának dolgozom, Mr. Flint, és… – Szeretném figyelmeztetni, Miss Swift – nézett rá szigorúan a főnöke –, hogy tekintve a családja kényes helyzetét, Mr. Radcliffe-et a legkevésbé sem tartom kívánatos társaságnak a maga számára. – Tessék? – Rachel elnevette magát. – Azt csodálnám inkább, ha kívánatosnak tartaná Tonyt… Jaj, bocsánat az ízetlen tréfáért. Legnagyobb meglepetésére nem fagyott meg a levegő, és nem sötétült el a főnöke arca, sőt, mintha éppenséggel enyhült volna a szigora. – Rachel… Miss Swift – köszörülte meg a torkát a férfi. – Természetesen nem tilthatom meg, hogy találkozzanak, csak arra kérem, ne feledje: Radcliffe igen sok befolyásos embert ismer, ráadásul maga is nagy pletykafészek. A cég ügyeiről tehát egy szót sem ejthet előtte. Hallja?

– Hallom – felelte a lány, bár alig bírta megőrizni az önuralmát. – Akkor dolgozzon tovább, de szorgosan! Igen sok munkánk gyűlt össze ma délutánra. Rachel szívesen megkérdezte volna, mikor gyűlt össze. Miközben a főnöke Domino kisasszonnyal ebédelt? De hallgatnia kellett, az volt az okosabb. Bevágta maga mögött az ajtót. Damian Flint a hibás, gondolta, ha nem tudok a munkámra összpontosítani. Hanem aztán hamar visszatért minden a régi kerékvágásba. A titkárnő végül időre elvégezte minden feladatát. Késő délután belátogatott apjához a kórházba. Charles szerencsére jobban volt. – Hogy telt az első napod? Rendes főnök Damian, ugye? – kérdezte apja leplezetlen elfogultsággal. Rachel eltökélte, hogy óvatos marad, nem mondja el, amit sejt. Damian Flintet sem minősíti, Jamie-ről meg végképp nem tesz említést. A hét további része ugyanúgy telt, mint az első munkanap. Az irodában lázasan folyt a munka – tömérdek volt az elmaradás, a teendő – Rachel megszokta lassan Damian Flintet, így a viszonyuk is egyre kiegyensúlyozottabb lett, elmaradtak a heves szóváltások. Miután a lány végzett az irodában, minden délután

ellátogatott

apjához

a

kórházba.

Jamie-vel

is

kapcsolatban maradt. A nagybátyja boldog volt, hogy Charles állapota napról napra javul, mert nem vette volna a lelkére, ha a bátyját miatta éri valami komolyabb baj. És Rachel úgy

gondolta, nem ábránd csupán, hogy a két kakaskodó testvér egyszer csak összebékül. Mivel a Jamie ellen indított eljárásban a bírósági tárgyalást két hónap múlva tartják, Rachel bízott benne, hogy apjával már nyugodt

körülmények

között

beszélhet

a

feljelentés

visszavonásáról, mert addigra Charles teljesen felépül, és akkor már bizonyára ő is másként látja majd a dolgokat. Tonyval estéről estére szórakozni jártak, és sok örömöt szerzett nekik a régi emlékek felelevenítése. Ahogy egy szép szombati napon kedves piros ruhájában Rachel épp a teraszon üldögélt, türelmetlen csöngetést hallott a bejárati ajtó felől. Jött is már Nightingale sietve: – Mr. Damian szeretne beszélni magával. Rachel felállt. Mezítelen talpát szinte égette a forró műkő. Nem vette le napszemüvegét, így fogadta a főnökét. A férfi farmerben volt, jócskán kigombolt fehér ingben, és észveszejtően érzéki jelenségnek tűnt. Napszemüveg védte őt is – tekintete így nem árult el semmit. A titkárnő dühös volt magára, hogy a váratlan vendég megjelenése ennyire kizökkentheti a lelki egyensúlyából. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést? – próbálta tréfával enyhíteni a helyzet feszültségét. – Az édesapját – kezdte Damian lassan – ma kiengedik a kórházból. Talán együtt mehetnénk érte. – Jó, de miért így kell erről értesülnöm? Miért nem a kórház tájékoztat közvetlenül? Maga semmiből sem maradhat ki? Ez elképesztő, már-már…

– Ne izgassa fel magát! Azért telefonáltak nekem, mert a kórház csak az én számomat ismeri – vágott közbe Damian. – Szóval akkor eljön velem? – Persze – pirult el Rachel, és nem azért, mert az előző kirohanásához képest túl gyorsan adta be a derekát, hanem mert a férfi „úgy” nézett rá. Úgy, hogy neki megint bizseregni kezdtek egynémely kényes testrészei. –

Rendben

–

biccentett

Damian,

és

máris

a

kínai

házvezetőnőhöz fordult: – Nightingale, készítsen elő mindent Charles úr hazatérésére! Mintha Rachel ott sem lenne! – Igenis, Damian úr! – hangzott „Csalogány” édesen fuvolázó válasza. – Tévét is kérünk a szobájába. Úgy könnyebb ágyban maradnia egy lábadozó betegnek. – Néhány másodpercre elgondolkozott,

aztán

még

hozzátette:

–

Ma

este

pedig

hármasban vacsorázunk: Miss Swift, Charles és én. – Pillanat! – szóit közbe mérgesen Rachel. – Erről eddig nem volt szó. – Csupán az édesapja óhaját tolmácsolom mindenben – felelte békésen Damian. – Remélem, nincs kifogása ellene, hogy együtt vacsorázzon az édesapjával, akit ma engednek ki a kórházból? – Persze hogy nincs – rázta meg a fejét ingerülten Rachel. – Csak jobban örültem volna, ha velem is előre megbeszélik. A férfi azonban nem sokat törődött a kifogásával, hanem sietve közölte: – Most pedig indulnunk kell. Nem szabad megvárakoztatnunk az édesapját.

Rachel átöltözött, és néhány perc múlva már ott ült Damian hatalmas kocsijának végében, érintésnyire a férfitól. Egész idő alatt moccanni sem mert, és reménykedhetett csupán, hogy egy-egy kanyarban nem dől a főnöke ölébe. Ráadásul szűk farmerében, hófehér ingében, ki-kivillanó barna bőrével és sűrű mellszőrzetével Damian ismét nagyon vonzó, már-már érzéki jelenség volt. Rachelnek valóságos megváltást jelentett, amikor végre az apját is beültették harmadiknak. Szegény Charles! Damian segítette őt be a limuzinba, miközben az idős férfi egyre csak a gyógyszereire panaszkodott. – Azok a nyomorult tabletták! – háborgott Charles. – Na, köszönöm az ilyen gyógyítást! Hetekbe is beletelik, mire megint embernek érzem majd magam. Csak az nyugtat meg Damian – folytatta most már jóval szelídebben –, hogy te tartod kézben az ügyeinket. – Nagy elégedettség érződött a hangjában. Rachel már ebbe is beletörődött. Őt csak az érdekelte, hogy az édesapja csakugyan minél hamarabb felépüljön. Nightingale várta őket a ház kapujában, és lelkendezve újságolta: – Minden megvan, tévét is tetettem a szobájába, Mr. Charles, meg rengeteg friss virágot, az ágyát pedig olyan kényelmesen… Charles azonban morcosan közbevágott: – Eszem ágában sincs megint az ágyat nyomni! Még mit nem! – Azzal Damian karjára támaszkodva lassan bevonult az előtérbe, ahol máris kiadta első utasítását a házvezetőnőnek: – Kérem, mindenekelőtt hozzon ki nekünk valami jóféle italt a teraszra!

Flint most már elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen: – Persze, persze, de az a jóféle egyelőre csak üdítő lehet, szeszes ital még szóba sem jöhet. Charles megadóan zöttyent le az egyik karosszékbe. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. – Majd én – szólt Damian, és már ment is. Egy pillanat múlva azonban visszatért, és kelletlen arccal Rachelhöz hajolt: – Radcliffe az. Óhajt beszélni vele? – Hát persze! – hangzott a vidám válasz, mire a férfi ábrázata még jobban elkomorodott. Rachel kisietett a készülékhez. – Szia, Tony! – emelte fel örömmel a kagylót. – Szia, szépségem! – üdvözölte őt lelkesen a barátja. – Maradunk akkor a holnapi találkozóban? – De még mennyire! – Csodás! Akkor fel kettőre érted megyek. És vedd a legmerészebb bikinidet, hadd sárguljanak az irigységtől a barátaim! Tudod, hogy mind beléd van esve. – Te kis hízelgő – nevetett Rachel. – Jó, rendben, a legmerészebb bikinimben fogok parádézni – ígérte. – Akkor holnap. Megfordult, hogy visszamenjen a többiekhez, de hirtelen Damianbe ütközött. Elpirult. – Hallgatóztunk, Mr. Flint? – Maga minden estéjét ezzel a Radcliffe-fel tölti! – Talán kémkedik utánam?

– Kémkedni? Minek? Olyan hangosan bömbölteti a zenét a kedves barátja a kocsijában minden este, amikor magát hazahozza, hogy aludni nem lehet tőle! Egyébként holnapra mit terveznek? – A délutánt egy dzsunkán töltjük. Édes kis hajó. Van valami kifogása ellene? – Amíg nem beszél neki olyasmiről, amihez semmi köze, felőlem azt csinálnak, amit akarnak. – Damian hangja hűvösen csengett. Aztán faképnél hagyta titkárnőjét, visszament a teraszra, és leült Charles mellé. Miután az első mérge elpárolgott, Rachel is csatlakozott hozzájuk. Apja kedvéért kedves mosolyt erőltetett az arcára. Charles azonban neheztelő tekintettel nézett rá: – Kislányom, csak nem megint Radcliffe-fel találkozgatsz, azzal a bohém ficsúrral? – Azt hittem, kedveled Tonyt – csodálkozott el őszintén Rachel. – Ráadásul elég régről ismered a családját is, és soha nem említetted, hogy bármi kivetnivalót találsz a gyerekükben. – Akkoriban még fiatal voltál – feszengett Charles, majd zavarában megköszörülte a torkát – Tudod, ez ma már egészen más. Huszonöt éves is elmúltál. Elsősorban arra kellene gondolnod, hogy megtaláld a párodat, és férjhez menj. Épp ezért nem szabad ilyen léha fiatalemberekkel mutatkoznod, mint amilyen ez a Radcliffe. – De csak hajókázunk egyet, Tony talált egy jópofa dzsunkát – magyarázta Rachel – Ártatlan szórakozás az egész, sokan lesznek még rajtunk kívül.

– Amikor én annyi idős voltam, mint te, nem értem rá szórakozni. Keményen dolgoznom kellett, még ha… – Charles hirtelen keserves arccal a mellére szorította a kezét. – Hűha! Már megint alaposan felszökhetett a vérnyomásom… Rachel halálra rémült, és azonnal megbánást érzett. – Jó, jó – hadarta gyorsan –, hívom Tonyt, és lemondom a holnapi találkozót. – Ekkora butaságot azért ne csinálj! – kérte gyenge mosollyal az apja. – Menj csak! Nem akarom, hogy egy házsártos öregember akadékoskodásának légy az áldozata. Te még mindig nagyon fiatal vagy, nem lehetsz meg szórakozás nélkül. Ne hallgass rám, éld nyugodtan az életedet! – Te pedig ne izgasd föl magad minden semmiségen! – simogatta meg az apja kezét Rachel. – Csak aggódom érted, a cégért, a jövőért… – Nem szabad aggódnod – folytatta meghatottan a lány – Miattam aztán nem kell félned egy cseppet sem! – De már itt lenne az ideje, hogy végre hozzád illő férjet találj magadnak – suttogta Charles. – Különben hiába volt minden. – Rendben van, ezt is megígérem. Mindent elkövetek majd, hogy megtaláljam azt a férfit, aki képes sikeresen irányítani a céget, és aki mellett én is boldogan leélném az életemet. 4. FEJEZET A vacsoránál Rachel Damiannel ült szemközt, és töprengve figyelte a férfit. El kellett ismernie magában, aligha akad ember a Földön, aki rátermettebb lenne a cég vezetésére. Ebből a

férfiból erő sugárzik, mindent legyőzni kész akarat, közben igen érzékeny

megfigyelő,

tud

lenyűgözően

kedves

lenni,

hihetetlenül értelmes – és az sem baj, hogy olykor kihívóan arcátlan. Kezdte érezni, hogy nem csupán testileg vonzódik hozzá, hanem a felszín mögötti személyiség is izgatja. Erre igen bosszús lett, az étvágya is elment rögtön, és eltolta magától a tányért. Nem akarta ő sem kívánni, sem csodálni Damian Flintet! Kemény, kíméletlen alak, maradjon csak magának minden becsvágyával, szakértelmével együtt! – Fáradt vagyok, attól tartok, le kell feküdnöm – szólalt meg Charles, felriasztva lányát a gondolataiból. Az idős férfi lassan felállt, majd elindult a lépcső felé, ahol Nightingale máris a gondjaiba vette. Néhány másodpercig Damian és Rachel némán farkasszemet nézett egymással. Végül a férfi megkérdezte: – Nem inna egy korty konyakot esetleg? A hangja megint hűvös volt. A lány azonban boldogan fogadta el az ajánlatot, és remélte, jó nagy lesz az a korty. Bizonyosra vette, hogy az apja szántszándékkal hagyta kettesben őket. Amikor Damian átnyújtotta a poharat, a kezük véletlenül összeért. Rachel szédülni kezdett, meg kellett kapaszkodnia. – Bátor dolognak tartom, amit maga megígért az édesapjának – jegyezte meg már-már tanáros komolysággal Damian Flint. – Reméljük, tartani is fogja magát ehhez. – Arra mérget vehet – felelte komoran Rachel, – És a férfit is megtalálta már, akihez hozzá szándékozik menni? – Még nem. De ne féljen, megkeresem!

– Sok sikert hozzá! – Damian Flint mosolya meglehetősen erőltetettre sikerült. – Egyébként meg miért érdeklik magát az én házassági terveim? – vonta fel a szemöldökét kihívóan Rachel – Ennyire ráér? Az igéző küllemű Domino kisasszony nem köti le minden idejét? – Igéző küllemű? – mosolyodott el a férfi sejtelmesen. – Igen. A napszemüvegével, a testhezálló öltözékével, az egzotikus megjelenésével. .. –

Egzotikus,

aha…

–

biccentett

Damian,

mintha

csak

nyugtázni akarná az újabb találó megállapítást. – Vannak férfiak, akik az ilyesmire buknak – folytatta gúnyosan Rachel, bár közben attól tartott, a férfi előbb-utóbb kijön a sodrából. – Amit persze sosem tudtam megérteni. – Szóval nem érti. Ühüm… – A férfi már majdnem nevetett. – Nem, maga ezt soha nem fogja megérteni! – sziszegte Rachel, de már kezdte sejteni, hogy bohócot csinál magából. Ezért jóval visszafogottabb hangon tette még hozzá: – Nyilván erre mondják, hogy ez a típus az esete. Hallottam már ilyet, sőt éreztem is hasonlót… A férfi nem hagyhatta ki ezt a magas labdát. – Lehet, hogy magának ebben nagyobb a tapasztalata, Miss Swift, de mi Dominóval mindössze jó barátok vagyunk – jelentette ki diadalmasan, alig leplezett vigyorral. Rachel dühös lett. Mivel azonban nem akart többet hibázni, tárgyilagos kérdést tett fel: – Ha jól tudom, Domino kisasszony kísérte el magát Londonba is, ugye?

– Jól tudja. Amit viszont nem tud, hogy ő szintén a titkárnőm volt, a maga elődje. Rachel erre elnémult egy pillanatra, annyira meglepte a férfi válasza.

Amikor

lassan

kezdett

magához

térni,

tűnődve

megjegyezte: – De fura véletlen! Londonban még a titkárnője volt. Aztán alig egy nap leforgása alatt történt valami, mert utána már én lettem a titkárnője… Damian sejtelmesen mosolygott. – Erre mondják: a véletlenek különös összjátéka. – Tiszta szerencse. – A legtisztább – helyeselt a férfi. Aztán teljesen váratlanul témát váltott: – Mondja, maga nagyon gyűlöl engem, Miss Swift? – Nem én – felelte elfúló hangon Rachel. Érezte, kicsit ostoba válasz ez. De okosabb nem jutott az eszébe. Mi történt velem? Ezt kérdezte magától, mert a térde akaratlanul is reszketni kezdett, a férfira pedig ránézni sem bírt. – Nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy ennyire erős érzelem alakulhatott volna ki köztünk… Eddig jutott.

Aztán folytatni akarta,

vagy inkább csak

sóhajtani, nyögni, sikoltani, szavak nélkül kérni, követelni… És akkor Damian Flint vadul birtokba vette az ajkát, Rachel pedig visszacsókolta. Találkozott a nyelvük, mindketten lázban remegtek, minden idegszálukat emésztő vágy tépázta. A konyakospohár a földre hullt, összetört. Damian combja Rachel combjának feszült, ott volt már a két lába közt. Mintha

egyszerre akartak volna pótolni sok-sok mindent, kifejezni az elmúlt napok megannyi eszeveszett vágyakozását. – Ó, Rachel! – szakad ki Damianből a nyögés. Csókjaik nem bírtak véget érni. Közben a lány keze is elindult, először a barna mellkason, játszva az aranyló szőrszálakkal, aztán Damian derekát szorította, a hátát simogatta. Őrület volt ez… És akkor… – Kérnek még egy korty kávét, Mr…? – csendült fel a csalogányhang, aztán Nightingale feje is megjelent az ajtóban. Nyilván nem hallgatózott, és fogalma sem volt a történtekről. Annál riadtabban húzódott volna vissza. Jaj, ő nem látott semmit! Ott állt a

ziháló

pár, Rachel meg Damian,

és végre

eleresztették egymást. Egyelőre abba kellett hagyniuk, amit így felöltözve, álltó helyzetben mégsem folytathattak. Damian most a házvezetőnő felé fordult, hogy – teljesen fölöslegesen figyelmeztesse: – Kérem, legyen rá gondja, hogy ne zavarjanak! Szegény Nightingale csaknem elájult. Rachel is közel járt az ájuláshoz, és a díványhoz ment, hogy magához térjen. Damian követte. Egyértelműnek tűnt a szándéka, már a zakóját is készült levetni. Nem! – Hozzám ne érj! – sikoltotta fojtott hangon a lány. – Távozz, de rögtön! – Mi baj van? – kérdezte őszinte riadalommal a férfi. – Az előbb még… – Elvesztettem a fejem. Őrültség volt, nagyon is helytelen. Nem tudtam, mit teszek.

– De nagyon is tudtad. És a szád is, a kezed is, meg minden idegszálad… – Nem! Menj innen! – Inkább te gyere ide szépen! – hívta a férfi. – Na, gyere már! Hiszen látom, mást sem akarsz. Vagy én menjek oda? Rachel azonban már nem akart visszahullni a szenvedély öntudatlanságába. Tiltakozva hajtogatta: – Nem, nem! Túl sokat ittam. Ne képzeld, hogy bármit is érzek irántad! Jó volt, de… elég. Értsd meg, nem akarok többet! – Gyere, majd én megmutatom neked, mit akarsz! – Azzal a férfi odalépett, és felkapta a titkárnőjét a díványról. – Nem akarom… – Vad, harapdáló csók fojtotta el minden további ellenkezését. – Nem akarom… – kezdte volna megint. – Ugyanúgy akarod, ahogy én – szakította félbe zihálva a férfi, és már kezdte volna vetkőztetni. Rachel nem a tisztesség kedvéért ellenkezett, és nem is azért, hogy ez az őrjítő férfi ne győzzön. Szerette volna, ha győz, és ha neki is sikerülne valahogy legyőznie a józan eszét. Ez azonban most sehogy sem akart sikerülni. Damian csókjai mind szenvedélyesebbek lettek, már Rachel meztelen mellét ingerelte ujjaival, szájával. Keze lent járt a forró, lüktető, titkos helyen. Másik kezével ő maga is tovább gombolkozott.

Ekkor azonban

Rachel összeszedte

minden

erejét, és ellökte magától: – Ha azt mondom, nem, akkor nem! De ezt olyan hangon kiáltotta, hogy meghallhatta az egész ház. Sajnos attól kellett félnie, hogy Damian ezzel sem törődik. A férfi azonban hirtelen elengedte.

– Hát legyen… Ahogy akarod – zihálta. – Fogalmad sincs, mit mulasztasz – vágta még oda, aztán kiment a házból. A lány végigzuhant a széles, fehér díványon, és eltakarta az arcát. Hogy történhetett ez az egész? Amikor úgy utálják egymást, talán még gyűlölik is, és akkor hirtelen ilyen vad vágy söpör végig rajtuk! Igen, Rachel egyre a száját tapogatta, melyet a férfi sebesre harapdált. Emlékeiben ott éltek ezek a csókok. Igen, éltek, bizsergették őt most is, nem hagyták nyugodni. Őrület, hogy egy ilyen páratlanul vonzó, hihetetlenül érzéki férfi, egy ilyen kivételesen értelmes és értékes ember, egy ilyen álompasi… ennyire kívánja öt. Vagy csak kívánta. Rachel lassan józanodni kezdett. Nem, dehogy vágyott rám, igazából nem is engem akart. Céljainak eszközét látja bennem csupán. Persze hogy begerjedt, minden férfi begerjedne egy ilyen helyzetben. De hogy én ezt az egészet megengedtem, sőt, elősegítettem… a vadságot vadsággal viszonoztam… és nem hagytam semmi kétséget felőle, hogy a legszívesebben itt helyben odaadnám magam neki, mint valami olcsó kis kéjnő, ez gyalázat! Ráadásul nem is rajtam múlt, hogy megúsztam. Damian folytathatta volna… és akkor ő nyer. Rachel nem tagadhatta, kis híján hagyta, hogy a férfi kihasználja a helyzetet, és innét már egyenes út vezetett volna az oltárhoz… Bármilyen átlátszó és nevetséges is az egész, Damian Flint mégis majdnem elérte, amit akart. Hirtelen azt sem tudta, melyikükre haragszik jobban.

Aztán hamar rájött, amikor arra gondolt, hogy a férfi most bizonyára

egyenesen

Dominóhoz

megy,

és

ott

mindent

megkap, amit itt elszalasztott, sőt még annál is többet. Akaratlanul is elbőgte magát, jólesett az önsajnálat, a gyengeség. Hagyta, hadd folyjanak a könnyei, míg szépen álomba nem sírta magát. Másnap apja a reggeli kalács és kávé mellett ülve, derűs arccal rákacsintott: – Valami olyasmit hallottam, hogy tegnap Damiannel végre jól megértettétek egymást, igaz ez? Rachel elpirult. De fürge szárnyakon száll itt a pletyka! Apja elégedetten folytatta: – Nem kell pirulnod, kicsi lányom. Vagy pirulj csak! Hiszen így megerősíted a feltételezésemet. Helyes, helyes! Damian ezúttal fekete farmerben és fekete ingben jelent meg, arcán közönyös kifejezés ült. Rachel egész teste remegett. Egyszer még a villa is kiesett a kezéből, alig bírt uralkodni magán. A vad csókok emléke… – Hogy van Domino? – kérdezte hát. A legjobb védekezés a támadás. – Voltál nála tegnap este? – Domino? – ráncolta össze a homlokát Charles. – Miről beszél Rachel? – fordult értetlenkedve Damianhez. –

Ugyan,

csacsiság

az

egész!

Nem

is

lenne

értelme

elmagyarázni, maradjon a mi kis titkunk! – nevetett a férfi. Rachel csak fanyarul elfintorodott, majd otthagyta őket, és felment a szobájába átöltözni.

Tony a piros sportkocsijával jött érte. Rachel boldogan ült be melléje. Remekül telt a nap, csodás volt az idő, hangulatos a társaság – a férfiak imádták a leheletnyi bikinibe „öltözött” lányt. Ő meg úgy tett. mintha élvezettel belemenne a flörtökbe. Tehette, a fiatalemberek egyike sem érdekelte. Hatkor ért véget a hajókázás, újból beszálltak hát a piros sportkocsiba, hogy Tony hazavigye a barátnőjét. Kellemesen fújt a szél a kanyargós utakon. Rachel-nek hirtelen merész ötlete támadt. – Tony – szólalt meg, ahogy a Tai Hang Roadon hajtottak – letennél itt, Jamie lakásánál? – Persze, miért ne. – Azzal megálltak az elegáns ház előtt, Rachel pedig kiszállt. – Ez aztán a meglepetés! – lelkendezett Jamie. Rachel azonban lehűtötte. – Jamie, komoly dolgokról keli beszélnem veled – kezdte, majd elmesélte, hogy apja kijött ugyan a kórházból, de az állapota semmiképp sem megnyugtató. Fölösleges dolgokkal foglalkozik, emészti magát, felfortyan mindenre, és akkor jönnek az ijesztő tünetek. – Biztosra vettem, hogy neked majd sikerül megnyugtatnod… – Hát épp ez az. Annyira szerettem volna megnyugtatni, hogy tettem neki egy ígéretet. – Mit ígértél meg? – kérdezte Jamie gyanakodva. Rachel nem mert a szemébe nézni. – Hogy találok magamnak megfelelő férjet. Apám érdekében döntöttem így. De sürget az idő, félek, nehogy meghaljon.

Jamie elsápadt. Görcsösen markolta az erkély korlátját. Rachel folytatta: – Egyedül az vezérelt, hogy elősegítsem a gyógyulását. Nyugalomra van szüksége. A jelek szerint az nyugtatja meg, ha én férjhez megyek, és jó kezekben tudhat engem, ugyanakkor a vállalatot sem kell féltenie… Döfés volt ez Jamie szívének. Rachel mégsem tehetett másképp. – Értem. Ki se mondd, a boldog férjjelölt nyilván Damian Flint. – Jamie, én… – Te ezt az alakot, úgy tudom, gyűlölöd. Most meg egy szóra ugrasz, és a karjába veted magad? – Jamie, igazságtalan vagy. Ilyesmiről szó sincs! – Micsoda árulás! – nézett rá a nagybátyja könnyes szemmel. – És épp te vagy az, aki ilyet tesz velem. Rachel

megharagudott.

Ő

érezte

árulásnak

Jamie

viselkedését. Hogy még nagybátyja is csak nehezíti a helyzetét, éppen most! – Nem, Jamie – csóválta meg a fejét, és az ő szemében is könnyek

csillogtak,

a harag könnyei.

–

Én

nem akarok

hozzámenni Damian Flinthez, de apám miatt nincs más választásom. – Persze. Most azonban menj el, kérlek, és hagyj magamra a keserűségemmel! Meg egy üveg konyakkal, gondolta Rachel. Azzal búcsút intett, és távozott. A párás hőségben szinte a testére tapadt a ruhája. Gyorsan fogott egy taxit, hogy hazavitesse magát. Az utazás legalább egy kicsit megnyugtatta.

Apját megint Damian Flint társaságában találta. Sakkoztak. – Szia, drágám! – üdvözölte őt jókedvűen Charles. – Láthatod, mennyivel jobb nálam Damian, mindjárt mattot ad. Rachel

akaratlanul

is

végigmérte

a

férfit,

és

megint

megállapította magában, milyen iszonyúan vonzó. A főnöke viszont nem tudhatja meg, mit érez iránta, nehogy a következő „sakklépése” a házasság felé vezessen. Flint ekkor felnézett, és tekintete végigsiklott Rachel karcsú alakján. Pillantása felért egy vetkőztetéssel, és nem lehetett vitás, mi jönne azután, – Na, ülj le! – kínálta hellyel Charles a lányát. – Még szeretnék lezuhanyozni a vacsora előtt – dadogta Rachel. – Jó, akkor menj! – legyintett az apja. – De siess, egy óra múlva asztalhoz ülünk. Nightingale pekingi kacsát készít. Az Damian kedvence. – Damian kedvence? – ismételte meg Rachel értetlenkedve. – Persze, hisz ő is velünk vacsorázik, ez csak természetes! Végig az egész étkezés alatt feszült hangulat uralkodott, de semmi említésre méltó nem történt. Utána Charles hamarosan ásítozni kezdett. – Kifárasztott ez a mai nap mondta. Jót fog tenni a korai lefekvés. Érzem, rendbe jövök én hamar, csak tényleg sokat kell pihennem. Hát akkor… nektek is jó éjt! Rachel kétségbeesetten nézett utána. Már megint magunkra hagy bennünket, gondolta keserűen. És már hallotta is Damian hangját: – Kérsz egy brandyt?

– Nem, köszönöm – rázta meg a fejét határozottan Rachel, mert még jól emlékezett az előző esti eseményekre. Csak semmi szeszt! Józanság és higgadt önmérséklet mindenekelőtt! – Miért nézel úgy rám, mintha vágóhídra akarnálak küldeni? – kérdezte Damian megbántva. Látom, ideges vagy, ilyenkor az alkohol jót tesz. A brandy meg kimondottan. – Nem vagyok ideges – pirult el Rachel – Ejha! Vacsora közben szinte remegtél. – Meglep? A tegnapi este után? Így ülni veled… és apával? – Mert mi különös történt tegnap este? Csókolóztunk egy kicsit, na és? – Ó, igen. Könnyű kis csókokat váltottunk – gúnyolódott Rachel. Elszégyellte magát, mert éreznie kellett, hangjában most is vágy remeg, – Miért, mással még soha nem csókolóztál? – kérdezte Damian ridegen. –Valahányszor ezzel a Tony fiúval látlak, örökké ölelkeztek. És el tudom képzelni, hogy csodáltak a pici bikinidben azok a sihederek a hajón. Biztos ölre mentek egymással, melyikük kenje be naptejjel a hátad! – Látom, beindult a képzeleted. – Nem az én képzeletem indult be – vonta lel a szemöldökét a férfi – hanem feltehetőleg azoké a vízi suhancoké. – A legszívesebben… jól felképelnélek. – Micsoda hang! És még te mondod, hogy nem kerültünk közel egymáshoz – Azzal Damian odahúzódott hozzá, a testük összeért.

– Ezt meg ne próbáld! – hangzott máris a bősz tiltakozás. – Nem szeretem, ha valaki a hátam mögött áll. – Nem én álltam a hátad mögé,hanem te dőltél nekem. Most is érzem – vigyorgott Damian. – Hogy a fene esne beléd, te hazug fráter! – Mondom én, hogy jól megértjük egymást – szögezte le a férfi. – Úgy gondolod? – kérdezte vészjósló hangon Rachel. – Nem gondolom, inkább… érzem. – Azzal Damian megint szorosan magához húzta a lányt. – Eressz el… – Mert ha nem? – Tényleg felképellek! – Alig várom. Rachel keze máris lendült, de a férfi gyorsabbnak bizonyult. Diadalmasan titkárnője

felnevetett,

ajkára.

aztán…

Szenvedélyes,

Szája forró

máris csók

rátapadt

következett.

Nyelvének mohó játéka, az apró harapások, az önfeledt szenvedély most sem maradt viszonzatlan. Őrület! – gondolta Rachel. Igen, őrület, hogy ilyen eszeveszett vágyat érezhet egy férfi iránt. Hirtelen feladta a reménytelen, buta küzdelmet. Hagyta, hadd becézgesse a mellbimbóját Damian egyik keze, mialatt a másik becsusszan a lába közé. Aztán Damian vetkőztetni kezdte. – Nem! – lökte el magától a józanság maradék erejével Rachel. – Ezt aztán tényleg nem! Hagyj ki ebből, foglalkozz csak a céggel!

Egyértelmű volt a célzás. A férfi azonban nem állt le a vetkőztetéssel. Rachel erre beleharapott a kezébe, ezzel jelezte, hogy nem ismer tréfát. Damian végül elhúzódott tőle. – Esküszöm neked, eszembe sem jutott a vállalat. Nekem te kellesz, nem a cég… Hiába is gondolsz ilyeneket, és hiába is tömi mindenféle ostobasággal Jamie a fejed. – Nem érdekel, mit hiszel. Ezt most akkor is azonnal hagyjuk abba! – hangzott a dühös felelet. – Máskor folytathatjuk? – támadt fel a remény Damianben. Rachel hevesen megrázta a fejét. – Soha. Veled soha. Szavait sértésnek szánta, és el is érte célját. A férfi dühös arccal indult el, és szó nélkül távozott. Rachel pedig ott maradt vágytól izzó testtel, könnyáztatta arccal. Végigvetette magát a díványon, és hangosan zokogni kezdett. Másnap reggel, ahogy az irodába érkezett, Rachel azt érezte, minden idegszála pattanásig feszül. Leült az íróasztalához, és abban reménykedett, aznap nem kell Damiannel találkoznia. De csalódnia kellett. Jött a főnök, remekül szabott öltönyben, elegánsabban, mint valaha. Rögtön odalépett Rachelhöz. – Bejönnél az irodámba? Beszélnünk kell. Hamar kiderült, mi a gond. – Az aueklandi kirendeltségünk ügyei nincsenek rendben. – Pontosabban ez mit jelent? – érdeklődött Rachel. – Forster, egy milliomos megtudta, hogy apád szívrohamot kapott. Most garanciát kér, méghozzá azt, hogy én leszek az

igazgatótanács elnöke, azaz az aucklandi ügyek teljes jogú meghatalmazottja. – Tehát oda kell repülnöd? – Igen, de egymagamban nem vagyok elegendő. Forster ragaszkodik hozzá, hogy egy családtag is megerősítse az elhatározást. Apád érthető okból nem tarthat velem, maradsz te. – Néhány pillanatra kínos csend támadt, majd Damian folytatta: – Négy napot kellene Aucklandben töltened. Rachel a legszívesebben elszaladt volna. Sejtette, mit hozhat ez az együtt töltött négy nap. A férfi rohamot indít minden „fronton”. Ennek ellenére ő mégsem mondhat nemet. A Swift Investmentsnél felmerülő gondokról már tudomást szerzett a tőzsde. Valakit ki kellett nevezni Charles utódjául, különben a részvények árfolyama zuhanni kezd. – Elkísérsz tehát? – kérdezte Damian. – Hol szállnánk meg? – A Hotel Auckland Regentben – hangzott a válasz. – Külön szobákban. – Az csak természetes! – mondta pirulva Rachel, és kerülte a férfi

tekintetét.

–

Megértem

a

helyzetet.

Forsterről

már

hallottam. Még képes rá, és riasztja a sajtót, ha nem teszünk a kedvére. Akkor meg ki tudja, mi lesz. – Úgy ám! – Tehát a cég érdekében eleget teszek a kérésednek, Damian. De jól jegyezd meg, apám miatt teszem, nem a te kedvedért – jelentette ki Rachel keményen, majd emelt fővel kivonult a férfi irodájából.

Kint aztán nyomban nekidőlt a falnak. Nyugalom, nem lesz semmi baj! – biztatta magát csaknem kétségbeesetten. A cégért, apámért meg kell tennem. Ezt ismételgette magában, hogy erőt merítsen. Mert

szüksége

lesz

rá,

ha

négy

napot

kell

eltöltenie

Damiannel. Persze vannak még csodák, és az is lehet, hogy normális emberi kapcsolat alakul ki köztük. Felülemelkednek alantas ösztöneiken, és csak kölcsönös megbecsülés meg tisztelet jellemzi majd a kapcsolatukat. Erősnek kell lennem, gondolta a lány. Tudta, nem sok esélye van, hogy győztesen kerüljön ki a harcból, de legalább küzdeni fog a legvégsőkig, ezt szentül megfogadta magában. 5. FEJEZET Ragyogó napsütésben érkeztek meg Aucklandbe. Rachel elégedett volt a szállodájukkal: jó éttermek, elegáns butikok, kávézók a közelben. A két szoba közvetlenül egymás mellett helyezkedett el, ez viszont már szorongással töltötte el. Három éjszaka ilyen közel Damianhez! Már a repülőúton is úgy érezte, mintha

valami

kitörni

készülő

vulkán

fenyegetné,

olyan

feszültség uralkodott kettejük között. Sejtette, Damian nem fog kihagyni egyetlen lehetőséget sem, hogy elérje célját. Nem is kellett sokáig várnia. Ahogy első este együtt vacsoráztak a szálloda éttermében, a férfi mintegy mellékesen megjegyezte:

– Elutazásunk előtt beszéltem még apáddal, és sikerült elérnem,

hogy

visszavonja

a

Jamie

elleni

feljelentését.

Nagybátyád ismét a hongkongi irodánkban dolgozhat. Rachelnek

a

lélegzete

is

elállt.

Nem

akarta

bevallani

magának, hogy a férfi nagylelkűsége milyen lenyűgöző hatással van rá. Vajon csak merő számításból cselekedett volna? Bármennyire is valószínűnek Játszott, ő mégsem tudta elhinni. Egyre inkább úgy érezte, hogy a testi vonzalmon túl emberileg is kezdi megkedvelni ezt a rejtélyes férfit. – Te semmit sem teszel ok nélkül – mondta mégis. – Elárulnád, miért segítettél Jamie-n? Valami megvillant Damian tekintetében. – Mondd, te ennyire rossz véleménnyel vagy rólam? Egyiküknek

sem

volt

valami

jó

az

étvágya,

hamar

visszaindultak a szobáikba. A lift parányi terében Rachel számára iszonyatos próbatételt jelentetett a túlzott testi közelség elviselése. Minden idegszála vibrált, bizsergett, alig bírt uralkodni magán. Megfogadta, ha teheti, kerülni fogja a hasonló helyzeteket. Ezért érintette különösen kínosan, amikor a férfi a következő szavakkal fordult feléje: – Remélem, Forstert holnap elintézzük, és akkor marad egy teljes napunk, amit végre kettesben tölthetünk, csak te meg én. – Én viszont azt remélem, hogy nem – vágott vissza ellenségesen a titkárnő. – Miért, mi kifogásod lenne ellene? – nézett rá ártatlan tekintettel a férfi. Micsoda színész! Közben mégis annyira szeretetreméltónak látszott, hogy Rachel már-már szerelmes szívdobogást érzett.

Szerencsére ekkor megérkeztek az emeletükre, és kinyílt a liftajtó. – Jó éjt? – búcsúzott el gyorsan Rachel, majd előresietett a szobájához. Csak akkor nyugodott meg igazán, amikor végre magára zárhatta az ajtaját. Másnap reggel limuzin várta őket sofőrrel. Mekkora autó! Rachel csak ámult. Damian örökké így közlekedik? Ez is a hatalmat jelképezi számára, és külön élvezi – vagy már teljesen természetes neki? Miközben elnézte Damiant, kezdett rájönni, ez a férfi nem csupán a hatalma miatt olyan „más”, hanem mert ismeri a célját, és harcolni is tud érte. A hatalom ennek az eredménye csupán. Ahogy ezt végiggondolta, akarva-akaratlanul is el kellett ismernie, hogy a testi vonzalmon túl valami mélyebb tisztelet is él benne a főnöke iránt. Sajnos! Mert ez tovább nehezítette a helyzetét. Olyan jó lett volna Damian Flintet egyszerűen csak gyűlölni! Megálltak az aucklandi Swift Investments tekintélyes épülete előtt, az erős napsütésben csak úgy csillogott-villogott a pompás, halványszürke márványhomlokzat. A tárgyalóterembe érkezve Damiant rögtön körbezsongták a munkatársak, ezer kérdést tettek fel neki. Rachellel senki sem törődött. Ahogy pedig Damian hirtelen odanézett rá, a szeme villanásából láthatta: a férfi máris tudatában van, ő az új igazgatótanácsi elnök, és ezt neki épp csak forma szerint kell majd megerősítenie. – Íme, ő Miss Swift! – mutatott ekkor Rachelre Damian, majd mosolyogva odalépett hozzá, és kézen fogta. – Az ülésen

mellettem foglal helyet. Ami azt illeti, egy kávét szívesen elfogadnánk. Mindenki sietve üdvözölte Rachelt. A lány térde minden eddiginél

jobban

reszketett,

és

az

agyában

is

zavaros

gondolatok kergetőztek. Damian érintése, kedélyes modora teljesen lehengerelte. Csak rá tudott figyelni, mintha rajta kívül nem is tartózkodna más a teremben. Az ülés után átmentek az Aucklandtől mintegy nyolcvan kilométerre lakó Kürt Forsterhez. Hatalmas férfi volt, bozontos szemöldökű, szúrós szemű – de a mosolya szívélyes. Főleg, hogy két vendége látogatásából arra következtetett, számára megnyugtató módon rendeződik a cég helyzete. Az ebédnél rögtön ezzel kezdte a társalgást: – Mondja csak, Charles tényleg nyugállományba vonul? – kérdezte Damiantől. – Igen, így van. – Tehát hivatalosan is bejelentette? És kifejtette már az elképzeléseit? – Nem is egyszer! – felelte Flint. – Ennek örülök. Csak hát még mindig aggódom egy kicsit. Mi van, ha Jamie tart igényt az igazgatótanácsi elnökségre? – Nem tarthat rá igényt – felelte Damian – És nem azért, mert eleve alkalmatlan rá, hanem mert… A roppant termetű házigazda a legnyájasabb mosolyával vette át a szót: – Mert Rachel lesz az? – Szó sincs róla! – Akkor ki lesz? – ráncolta össze a homlokát Kürt Forster.

– Egyértelmű, hogy Damian Flint – jelentette ki Rachel. Hatalmas volt a megkönnyebbülés, egyből feloldódott a feszültség. És a házigazda most már jóval felszabadultabban folytatta a társalgást. Hét óra tájt köszöntek el tőle. – Jobban sikerül az egész, mint remélni mertem – sóhajtott fel elégedetten a férfi, ahogy kettesben maradtak. – Mivel csak holnapután van még egy tárgyalásunk, a holnapi napunk szabad lesz. Bérbe veszek egy kocsit, aztán megtekintünk minden látnivalót. Rachel megborzongott. Riadalommal töltötte el a gondolat, hogy egy egész napot töltsön el Damiannel kettesben. – Javaslom, ünnepeljük is meg rögtön a mai sikerünket – folytatta a férji. –Találkozzunk kilenckor a szálloda bárjában! Öltözz fel csinosan! Mutasd meg, milyen gyönyörű vagy! – kérte őszinte lelkesedéssel. Rachel érezte, hogy elgyengül. A főnöke eddig még soha nem bókolt neki. – Hogy te miket mondasz! – próbált tréfálkozni. – Azt hittem, csak az üzlet érdekel, meg a hatalom. – Ó, korántsem! Auckland szép város, biztosan akad benne olyan vendéglő, ahol jól főznek… Igen, ezzel kezdjük, aztán az élvezetek hosszú sora vár még ránk… Rachel rettegve hallgatta a férfi szavait. Ennek ellenére meg sem fordult a fejében, hogy visszautasítsa a meghívását. Végtére is nem menekülhet el előle mindig, csak úgy veheti fel vele a harcot, ha bátran szembe mer nézni a veszéllyel.

A szobájában hosszan próbálgatta kis ruhatára darabjait, végül egy térdig érő, testhezálló, mélyen kivágott piros estélyit választolt. Damian már várta a bárban. Fekete öltönyében olyan lélegzetelállítóan nézett ki, hogy Rachel megbotlott, amikor kezet fogtak, majd egyenest a férfi, izmos mellkasának dőlt. Pedig még egy kortyot sem ivott! – Szívesen elkapom a bukdácsoló hölgyeket – tréfálkozott a főnöke. – Sokan szédültek már így a karomba. A bárpincér mosolyogva szemlélte a jelenetet. Szerelmespár, gondolta. – Szédítő a ruhád… – folytatta volna a férfi a forró hangulatú társalgást, de a titkárnője türelmetlenül közbevágott. – Nem indulnánk végre? Damian Auckland legjobb éttermében foglaltatott asztalt. Remek volt a konyha, a kilátás a vitorláskikötőre pedig egyenesen csodálatos. – A kikötő túlpartján ismerek egy remek éjszakai mulatót – mondta a férfi – Ott tölthetnénk az este hátralévő részét. – Damian Flint, a tekintélyes üzletember éjszakai lokálokba vágyik? – Miért is ne? A lendület és az érzékiség az üzleti szellem táplálója. Arról már nem is beszélve, hogy a tánc jót tesz az egészségnek. Rachel akaratlanul is a férfi széles mellkasára pillantott. – Berendeztem magamnak otthon egy konditermet – folytatta Damian. – Mielőtt bemennék az irodába, ott edzem minden reggel.

– Le sem tagadhatnád. Látszik rajtad, hogy remek formában vagy. – Akkor indulunk? – nevetett Damian. – Nem bánom – állt lel az asztal mellől Rachel. Átballagtak a mulatóhoz, megkerülve a kivilágított kikötőt. Damian közben többször is csodálattal mérte végig Rachel karcsú alakját. – Mondd, milyen rejtélyes varázsszerekkel tartod ilyen jól karban a vonalaidat? Mert kész csoda, ahogy kinézel. Te… bombanő

–

tette

hozzá

rekedtes

hangon,

miközben

önkéntelenül is közelebb húzta magához a lányt. – A bombanők általában tornagyakorlatokkal védekeznek a kilók ellen – felelte mosolyogva Rachel. – Ami azt illeti, kislánykoromban balett-táncosnő szerettem volna lenni. Csak elriasztott a túl sok edzés, és türelmem sem volt az állandó gyakorláshoz. De napi egy órácska… az még ma is elmegy. – Napi egy óra? – szörnyülködött tréfásan Damian. – Értem már, miért mozogsz olyan kecsesen. Rachel örült a hízelgésnek, de félni is kezdett. Megint túl bensőséges hangulat alakult ki közöttük. Mi lesz ennek a vége? A mulatóban könnyen találtak helyet. Damian egy sötétkék díványhoz vezette Rachelt, majd pezsgőt rendelt. Vödörben hozták az üveget, jegelve, és két pohár csillogott előttük az asztalon. – A sikerünkre! – emelte magasba az italát Damian. – Talán inkább a te sikeredre – javította ki Rachel.

–

Véleményem

szerint

neked

is

hasznod

származik

a

vállalkozás sikeréből, függetlenül attól, ki vezeti éppen a céget. Hiszen a többségi tulajdon a te családodé. – És neked is mennyivel több részesedés járna, ha a családom tagja lehetnél – jegyezte meg epésen Rachel. Hosszú csend következett. – És ha egy szép napon családfői rangra emelkednél, az jelentené csak az igazi „aranyesőt”! – Rachel nevetett. – Ne mondd, hogy ez a gondolat még sosem fordult meg a fejedben. Damian szemében különös fény csillant. – Sok a dolgom, ilyesmire nem érek rá – felelte, majd megfogta Rachel csuklóját. – Gyere, táncoljunk! Nemsokára Damian

összeölelkezve

mozgása

olyan

ringatóztak

volt,

mint

a

a

zene

nagy

ütemére.

ragadozóké.

Hajlékony, rugalmas, de könyörtelen. Így szorította magához most is… az áldozatát. Nem hagyott kétséget a szándékai felől. Rachel

belebódult

simogatásokat, csókokat.

ebbe

egyre

Damian

az

a

testi

hevesebb illendőség

közelségbe.

borzongással határán

Tűrte

a

fogadta

a

belül

minden

elképzelhető helyen megérintette. Rachel a maga módján viszonozta szenvedélyes mozdulatait. A férfi keze a fenekére tévedt? Ő a vállára hajtotta a fejét. A keménységét érezte odalent? Egész testében megvonaglott. Aztán… – Jaj, elég, nem bírom! – zihálta. Damian udvariasan visszavezette őt az asztalukhoz. Még hosszan elüldögéltek, kortyolgatták a nemes italt, és elég keveset beszéltek. Testük valahol mindig összeért.

A szállodába érkezve Damian azt indítványozta: – Egy búcsúpoharat megihatnánk még… mondjuk, az én szobámban. – Ó, most inkább nem – rázta meg a fejét a lány, de maga is érezte, bizonytalan a hangja, és az ellenállása is gyengül. Közben beléptek a liftbe. Alig csukódott be az ajtó, Rachel egyszer csak arra riadt fel, hogy Damian szája ott jár meztelen mellén, az ő keze meg a férfi hajába túr. – Gyere be hozzám! – suttogta Damian. – Gyere be, kérlek! – Nem! – nyögte Rachel. – Megőrjítesz – zihálta Damian. – Gyere… folytassuk nálam! Ahogy a liftajtó újra kinyílt, Rachel kiugrott, lélekszakadva futott a szobájához, aztán villámgyorsan bezárkózott. – Ne játszd ezt örökké, te kis gyáva! – zihálta Damian, amikor odaért. – Hiszen ugyanazt akarjuk mind a ketten… – Nem. Te… – Hogy én nem akarom? Majd mindjárt megmutatom. Csak nyisd ki már azt az átkozott ajtót, hallod? – Te a céget akarod. Egyéb sem jár az eszedben! – Rachel! Esküszöm, amikor a karomban tartalak, semmi másra nem gondolok, csak rád… Semmi másra nem vágyom, csak hogy szerethesselek! – De te még akkor is a céget szereted: a sikert, a hatalmat, semmi mást! – Miket beszélsz? – Damian egy pillanatra megdermedt döbbenetében. – Rachel, ez nem igaz, nem és nem! – Azzal püfölni kezdte az ajtót. – Nyisd ki! Azonnal nyisd ki!

Valaki más ki is nyitott egy ajtót a nagy lármára a folyosón, ám

amikor

a

dühöngő

őrültnek

látszó

Damian

Flintet

megpillantotta, visszahúzódott. – Rachel! – Hagyjál békén… – Ha nem nyitod ki az ajtót, rád töröm! Két erőteljes rúgás kísérte e szavakat. – Holnap tele lesz vele a sajtó… Az igazgatótanács és Forster ezen fog csámcsogni – figyelmeztette Rachel. – Fütyülök rájuk! Azt csinálnak, amit akarnak! Kinyitod azonnal, vagy… – Bolond leszek kinyitni! Hogy begyere, és megerőszakolj? – Csak ha te is akarod… Na, engedj be, elég a játékból! – A férfi most már tényleg őrjöngött. – Az sem érdekel, hogy az apám mit fog szólni hozzá? Hirtelen csend támadt. – Rachel! – szólalt meg Damian néhány másodperc múlva jóval csendesebben, de ugyanolyan elszántan. – Előbb-utóbb úgyis megtörténik. Az enyém leszel, és élvezni fogod, sőt könyörögve kérsz majd, hogy kezdjük újra, újra meg újra… és én sem akarok mást. Kellesz, hallod? Rachel nem felelt, csüggedten lekuporodott az ágyára. Hogy a jövő mit hoz, pillanatnyilag nem érdekelte. De ha belegondolt, komolyan fel kellett tennie a kérdést: csakugyan, meddig húzható ez még így? Damiannek igaza van. Egyetlen érintése, szemvillanása elég, és ő… Hiszen titkon egyébre sem vágyott, mint hogy ez a férfi a magáévá tegye. Most is alig bírta megállni, hogy föl ne ugorjon, és ajtót ne nyisson neki.

Jamie szavait próbálta újra felidézni. Hogy Damian Flintnek csak a cég kell. Akkor válhat a Swift Investments teljhatalmú urává, ha Miss Swiftet elcsábítja, feleségül veszi, a rabnőjévé teszi… Elment zuhanyozni, hátha az segít. Átmenetileg segített is. Ahogy a víz lehűtötte a testét, újra tudott józanul gondolkozni. Azonban hideg fejjel mérlegelve a helyzetét, ugyanoda jutott: még soha egyetlen férfi sem keltett benne ilyen vad vágyat, mint Damian Flint, senkinek az ölelését nem kívánta ennyire, senki nem ébresztett benne ilyen emésztő szenvedélyt, és még soha senkitől nem kapott ennyi gyönyört… Még egy adag hideg vízre volt szüksége. Végül ágyba keveredett, és nagy nehezen elaludt. És akkor… ott állt egy tisztáson, mögötte egy erdészlak. Kétfelől két fura alak közeledett. Jamie volt az egyik, de apja szemüvegével, apja pedig a másik, de ő meg egy üveg jóféle itókával hadonászott. És Rachel azt érezte, életveszélyesen megfenyegetik. Berohant a házba, és magára zárta az ajtót. Kintről ordítozás hallatszott, valaki elkergette az apját és a bácsikáját. És ez a valaki se szó, se beszéd, rátörte az ajtót, elkapta, leteperte… de nem kellett megerőszakolnia, mert ő nyomban elengedte magát, megadóan hagyta, hogy szeressék, és a vad szeretkezésnek nem volt se vége, se hossza, kezdték mindig elölről… De egyszer csak valamitől ő mégis megriadt… Felsikoltott, leesett az ágyról. Mi az, mi történt? Hirtelen eszébe jutott, hogy Aucklandben, a szállodai szobájában van. Kintről zajt hallott. Léptek közeledtek, valaki halkan kopogtatott az ajtaján.

– Rachel? Valami baj van? Rachel, hallasz? – Semmi baj, ne is próbálkozz, nem eresztelek be! Rosszal álmodtam, ennyi az egész. – De mit? – Semmi közöd hozzá. – Nagyon is sok közöm van hozzá. Engedj be, hallod? – Abból nem eszel! Menj, és feküdj vissza! Még én is alszom egyet. – Alszol egyet? Húsz perc múlva reggeli. Jó, akkor találkozzunk ott. Rachel az órára nézett, és nem hitt a szemének. Persze nem feküdi vissza, hanem inkább lezuhanyozott, aztán felöltözött. Farmert meg fehér pulóvert húzott. A haja még vizes volt, így jelent meg lent a reggelizőasztalnál, ahol Damian már a kávéját kortyolgatta. – Béreltél autót? – kérdezte Rachel, miközben leült vele szemközt. – Igen – felelte a férfi rezzenéstelen arccal – Rendelj magadnak valami kiadósat! – Nem vagyok éhes… – Egy kávé akkor is jót fog tenni. Kövesd a példámat! – ajánlotta a főnöke. Reggeli után a férfi elhozta a pulttól a kocsi kulcsát. Rosszkedvűnek látszott. Mint aki a légszívesebben visszafeküdne aludni, Rachel azonban most már bánta volna, ha elmarad a kirándulás. – Hova megyünk először? – kérdezte.

– Bevásárolni. Utána megnézzük a nevezetességeket. Már ami egy napba belefér. A Queen Streeten, a főutcán boltról boltra jártak. Damian elégedetlenül méregette a választékot. – Turistáknak való ócskaságok – csóválta a fejét rosszallóan. – Ugyan, ez a faragott sótartó egészen helyes – mondta Rachel. – Ez? Giccs! – Tonynak szántam… – Jó, ez kicsit megnyugtat. De ez a fűrészelő, rugós favágó? – Jamie boldog lesz, hogy rá is gondoltunk. – Megéred a pénzed – vigyorodott el kényszeredetten Damian, tudván, hogy Rachel csúfolódik vele. Hamarosan bekanyarodtak egy mellékutcába, ahol igényes kis boltok sorakoztak. Az egyikben Damian arca végre felderült: – Látod, ez itt igazi népi faragás! Megveszem Dominónak. – Dominónak? Aha, vedd meg! – vont vállat Rachel, de közben vad féltékenység lett úrrá rajta. – Őt egészen elfelejtettem. Éjszaka valahogy nem említetted. Ez erős volt, de Damian elengedte a füle melleit. – Domino mit szólt hozzá, hogy egy másik nővel utaztál Aucklandbe? – folytatta a gonoszkodást Rachel. – Miért szólt volna bármit is? A titkárnőm vagy, ráadásul a tulajdonos örököse. Éppen ezért te nem számítasz „másik nőnek”. – Neki is így magyaráztad? – Őszintén szólva nem tájékoztattam őt az utunkról.

– Szóval becsaptad. Ez jellemző rád! Biztosra veszem, hogy magánemberként is ugyanolyan gátlástalan zsarnok vagy, mint az üzleti életben. Íme a sikereid titka! – Nem értem, ezt honnan veszed. Miért lennék én gátlástalan zsarnok? Mert az vagy, az vagy! – hajtogatta magában Rachel kétségbeesetten,

iszonyú

féltékenység

mardosta.

Damian

napról napra csak azt bizonyítja, milyen kíméletlenül törtető alak. Ráadásul még elvetemült nőcsábász is, toldotta meg a férfi bűnlajstromát őszinte borzadállyal. A nagy csöndekhez már rég hozzászoktak mindketten, így járták hallgatagon a belvárosi utcákat. – És te mit mondtál Radcliffe-nek? – kérdezte hirtelen Damian – Hogy hová mész el néhány napra? – Semmit. – Akkor te is becsaptad öt. – Te jó ég, mit süketelsz már megint? Tony meg énköztem nincs semmi… Nem szeretjük egymást… olyan értelemben. – Olyan értelemben én sem szeretem Dominót – hangzott Damian hűvös válasza. – Akkor csak még szégyenletesebb az egész rád nézve! – förmedt a főnökére Rachel dühösen. – Miért? Már kint jártak a városbók Vidékies táj volt ez, szelíd, békés. Nem is illettek bele a kölcsönös ingerültségükkel. – Mert hagyod, hogy a kedvesed legyen, és közben még csak nem is szereted. A férfi összevonta a szemöldökét.

– Neked talán Radcliffe nem a szeretőd? Rachel vett egy mély lélegzetet. – Hát ehhez neked…? – Semmi közöm? Attól függ, honnan nézzük – vigyorodott el Damian. – Mert ha már egymás szerelmi életéről társalgunk, akkor szerintem neked is el kell tűrnöd ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket nekem. Utána folytathatjuk egy kis tapasztalatcserével,

vagy

ha

az

jobban

tetszik,

a

legizgalmasabb részletek felelevenítésével. Rachel pirulva hallgatott. Közben a férfira sandított, és őrjítően vonzónak találta. – Bocsáss meg, ha tapintatlan voltam – mentegetőzött máris őszinte bűnbánatot színlelve Damian. – Csak azt hiszem, egy kicsit félreértettem a közvetlenségedet. – Mondd ki nyugodtan, hogy tolakodónak tartasz! – felelte sértődötten a lány. – Ugyan, dehogy! Én is szívesen eltársalognék veled hasonló témákról. Kíváncsi lennék, mennyire ismered a férfiakat. Mit tapasztaltál velük kapcsolatban, hogyan értékelnéd a szerelmi életed? Egyáltalán: milyenek az elvárásaid? Hadd ismerjem meg a mércédet! – Hagyd abba, de azonnal… légy szíves! – kérte szinte könyörögve Rachel. –

Mert

a

csókjaid

iszonyúan

szenvedélyesek

voltak,

ugyanakkor tapasztalatlanságról is árulkodtak – folytatta ennek ellenére a férfi. – Vigyázz, mert mindjárt kiszállok! – fenyegetőzött Rachel kétségbeesetten.

– Ha annyira tapasztalt vagy, amennyire szenvedélyes, irány a szálloda, de rakétasebességgel, és adjunk leckét egymásnak a szerelem művészetéből! – A férfi hangja rekedtes volt. Nem is leplezhette vágyát. Rachel most mélyen a szemébe nézett. – Neked én nem kellek igazán. Csak a céljaidat tartod szem előtt. Te a céget akarod, és amit érzel, üzletszerű szerelem. – Ez nagyon szellemesen hangzik, de hidd el, tévedsz – válaszolta Damian komolyan. – Bár úgy lenne! – sóhajtott vágyakozva Rachel. Jobbnak látta azonban, ha a legkisebb engedékenységet sem mutatja. Ne higgye a férfi, hogy könnyű dolga lesz vele! 6. FEJEZET Rachel és Damian az Auckland melletti szafariparkba hajtott. Számos vaskapun át, hepehupás utakon jutottak el oda, ahol az oroszlánok éltek. Megpillantottak egy óriási ketrecnek látszó teherautót. Bentről egy nő vasvillával húsdarabokat hajigált egy oroszláncsaládnak. Az egyik jókora falat véletlenül az ő kocsijuk mellé esett, épp azon az oldalon, ahol Rachel ült. A lány halálos rémülettel kérdezte Damiant: – Most mi lesz? – Semmi, ha nem mozdulsz. Mert akkor azt hiheti, el akarod venni tőle a falatot, és talán még az ablaküveget is betöri. Tehát csak nyugalom!

Nem is lett baj. Az oroszlán magához húzta a húst, rátette egyik iszonyatos tappancsát, aztán falatozni kezdett. – Hűha! – lélegzett fel megkönnyebbülten Rachel. – Így mindjárt jobban tetszik, De csakugyan pompás állat. Kivételes példány… – Egyszer nekem is volt egy kis oroszlánom. – Hol, az állatkertben? – Nem, Afrikában. – Hogy kerültél oda? – Ott születtem. Rachel csak ámult. Aztán megkérdezte: – És jó volt ott élni? – De mennyire! Sehol nem olyan kék az ég, mint ott. Egyszerűen leírhatatlan. De mindegy. Inkább azt meséld el, mit álmodtál ma hajnalban! – Semmi közöd hozzá. Egyébként sem volt olyan érdekes. – Viszont meglehetősen rémes lehetett, hiszen sikoltoztál. – Igen, az volt. – Legalább találgathatok? Férjhez mentél? – Most hülyéskedsz? – nézett a férfira megbotránkozva a lány. – Nem. Nagyon is komolyan érdekel, hogy eddig miért nem mentél férjhez. – Tessék?! – nyílt tágra Rachel szeme. – Végül is fiatal vagy, szép és okos, érzéki és szenvedélyes, ráadásul még csókolózni is szeretsz. – Damian szemében mókás fény villant – Miért nem sikerült eddig egyetlen férfinak sem elnyerni a szívedet?

– Talán mert mindegyik csak megszerezni, meghódítani akarta, így ösztönösen is védekeztem, és nem nyíltam meg egyikük előtt sem – felelte Rachel. – És Radchliffe? Sosem gondoltál rá, hogy feleségül menj hozzá? Ezen Rachel csak nevetett, miközben a fejét ingatva jelezte, hogy esze ágában sincs válaszolni. De nem úszta meg ennyivel. Mert a férfi tovább faggatta: – A házasságot valamiféle csapdának érzed? – Azt hiszem, igen – helyeselt tűnődve a lány. – És te hogy vagy ezzel? Hiszen te sem nősültél meg, ha jól tudom. Miért élsz így? – Hasonló okokból talán, mint te. – Damian csibészesen elmosolyodott. – Ha hiszed, ha nem, meglehetősen vonzó agglegénynek tartanak, ezért aztán a legtöbb nő, ha a közelembe kerül, megpróbál behálózni. Rachel ismét pokoli féltékenységet érzett, mert akarvaakaratlan elképzelte, a csábítás milyen ravasz és kifinomult eszközeivel találkozhatott már a férfi. – És eddig egy nő sem járt sikerrel? – Eddig egy sem. Vannak nők, akik úgy tervezik meg a házasságukat, haditervet

mint

készítenek.

mások

a

pályafutásukat.

Módszeresen

látnak

Valóságos

neki,

ráadásul

nagyon makacsak is. És ha végül a kiszemelt áldozatukat sikerül

az

oltár

elé

ráncigálniuk,

elnevezik

az

egészet

szerelemnek. Holott mondanom sem kell, szerelemről szó sincs ilyenkor.

– Mint üzletembernek, nyilván jó érzéked van a dolgok, megítéléséhez. Átlátsz az olcsó trükkökön. –

Az

üzleti

életben

semmi

bajom

a

trükkökkel,

ez

hozzátartozik a játék lényegéhez – vonta meg a vállát Damian. – De a magánéletben csak az őszinteséget díjazom. Meg hát szívesebben vagyok vadász, mint vad. Rachel az oroszlánra gondolt, és elképzelte, milyen vadul vetheti magát Damian a zsákmányára. Örült, amikor végre más témára terelődött a szó. Délután egy kis repülőútra vállalkoztak, és megtettek néhány kört Auckland felett. A lemenő nap sugaraiban csodaszép látványt nyújtott a város. Amikor visszaértek a szállodába, Damian közölte: – Szeretném átnézni a tegnapi jegyzőkönyveket. Nyolckor érted jövök, és együtt vacsorázunk. Hozd magaddal az összes iratot! Rachel forró fürdőt vett, és közben minden porcikája a férfi után vágyakozott. Teljesen új volt számára ez az érzés. Nyolckor azonban rezzenéstelen arccal nyitott ajtót a főnökének. – A jegyzőkönyvek? – kérdezte rögtön Damian. Rachel

néhány

másodpercig

felelni

sem

bírt,

annyira

lenyűgözte a férfi eleganciája. A fehér selyeming, a csodás mintájú nyakkendő, és ahogy a világos öltözék kiemelte a férfi napsütötte, barna bőrét. – Tessék, itt vannak! – mutatott egy vaskos mappára. Igyekezett, hogy a hangja meg az arckifejezése ne áruljon el semmit. Különben a férfi azonnal észrevenné rajta, hogy most bizony könnyen megkaphatná.

Ezúttal egy zenés étterembe mentek. Az ízletes vacsora és pár korty ital után táncoltak is. Érzéki hangú énekesnő búgott a mikrofonba. – Ez az egyik kedvenc számom – suttogta Damian ugyanolyan érzékien, és belecsókolt partnernője fülébe. – Én is imádom – felelte Rachel. – Csodásan táncolsz. El sem tudom képzelni, hogy Radcliffefel minden este szórakoztok valahol, utána meg… semmi. Járnék csak én veled! – mondta a férfi újabb csók kíséretében. – Akkor mi lenne? – Miért, közted és Radcliffe közt mi van? – kérdezett vissza a férfi. – Már megint kezded? – Jó szerető? Elégedett vagy vele? Nem próbálkoznál… mással is? Ez már túlment minden határon. Damian egyetlen mentsége az lehetett, hogy Rachel érezte, milyen iszonyatosan feszíti a vágy a férfit. Akaratlanul is belemélyesztette körmét Damian vállába, aki erre odahajolt a nyakához, és ajkával meg a nyelvével leheletfinoman simogatni kezdte a legérzékenyebb pontokat. – Dominót is így… kényezteted? – Mire gondolsz? Miért kényeztetném? – értetlenkedett a férfi. Rachel bódultan hunyta le a szemét. – Csak ne add itt az ártatlant! – nyögte. – Ez a legjobb vicc. Én és az ártatlanság. De hogy jön ehhez az egészhez Domino? – Hiszen a szeretőd…

– Psszt! Most ne beszéljünk ilyenekről! – Akkor miről beszéljünk? – Például, hogy szeretsz-e velem táncolni – préselődött a lányhoz Damian. – Ez már nem tánc, hanem valami egészen más – jegyezte meg a nő, és bármennyire nehezére esett is, kibontakozott a férfi öleléséből. – Hagyjuk most abba, elfáradtam. Visszatértek az asztalukhoz, ittak még egy kicsit, aztán gyalog mentek haza a szállodába. Damian a liftben azt mondta: – Csak a lényeg maradt el. Rachel riadtan kapta fel a fejét. – Mármint a jegyzőkönyvek – folytatta a férfi. – Szeretném átnézni az anyagot. – Itt a liftben? – Dehogy, a szobámban. Rachel szíve a torkában dobogott. – Arról szó sem lehet! – Aztán miért nem? A munka mindenekelőtt! – A munka? Kötve hiszem, hogy dolgozni akarsz velem a szobádban. – Neked jár örökké ilyesmin az eszed – morogta Damian. – És mindenből cirkuszt csinálsz. Rachel most már tényleg kezdett megharagudni. A főnöke azonban nem tágított. – Holnap reggel már nem érünk rá – jelentette ki igen határozottan, miközben a szobáik felé tartottak a folyosón. – Végtére is nem kéjutazásra jöttünk. Fontos üzleti ügyekei kell elintéznünk.

– Nem lehetne esetleg a bárban? – próbálkozott Rachel. – Nem lehetne. Ezek bizalmas ügyek, bárki meghallhatná, miről beszélünk. – Azzal Damian már nyitotta is a szobája ajtaját, és betessékelte a munkatársnőjét. – Gyere, vár a munka! Dolgozz meg a fizetésedért! De nem az ágyban! – tette hozzá magába Rachel elszántan, és azon nyomban elhatározta, hogy sziklaszilárdan ellenáll minden csábítási kísérletnek. Miután belépett Damian szobájába, furcsa kis zajt hallott. A férfi ráfordította a kulcsot a zárban. – Mit jelentsen ez? – kérdezte Rachel szorongva. – Hogy végre kettesben maradtunk – felelte rekedt hangon Damian, és elindult csapdába csalt áldozata felé. Szándékaihoz nem fért kétség. – Nem! – sikoltotta fojtott hangon Rachel. – Hagyj engem! – Elegem van belőle, hogy örökké harcolunk egymással – közölte vágytól csillogó szemmel a férfi. – Ennek most véget vetünk. – Ne közelíts! – zihálta Rachel. – Majd épp te mondod meg, mit tegyek! – hangzott az alig hallható válasz – Védekezz, ha tudsz! – zihálta Damian, miközben megragadta Rachel csuklóját, magához szorította, és vadul csókolni kezdte. Rachel azt hitte, elájul, nem bírt, és nem is akart védekezni. Készségesen viszonozta a csókot, a keze közben már a férfi hajába túrt.

A csók akkor is folytatódott, mikor Damian az ágyához vitte. Csak akkor vált szét az ajkuk, amikor a férfi óvatosan letette, majd ő is odafeküdt mellé. Rachel

keze

remegett,

ahogy

Damian

nyakkendőjét

kibogozta, majd a férfi zakóját is lehántotta a hatalmas, erős testről. Azt már nem tudta volna megmondani. ki gombolta ki az inget. A lényeg az volt, hogy a látvány pontosan megfelelt az elképzeléseinek. Lassan haladt előre a keze a mellkas szőrzetében, ujjai érzékeny pontokat ingereltek. – Csináld! – hörögte Damian. – Ne hagyd abba! Értelmetlen

hangokat

adtak

ki,

érthetetlen

szavakat

suttogtak. Rachel észre sem vette, hogy kosztümkabátja nyitva, és az ügyes férfikéz épp a csipkés fekete melltartóját távolítja el, hogy céljához, az egyik mellbimbóhoz férkőzhessen. Aztán a másikhoz.

A

bimbók

megkeményedtek

a

férfiszáj

mohó

ingerlésére. – Ó, milyen gyönyörű vagy! – Damian már alig bírt magával. Végül a lány szoknyáját is felgyűrte, keze a csaknem meztelen domborulatokon járt. Rachelt azonban ekkor hirtelen elfogta a vakrémület. – Nem! – sikoltotta halkan. – Nem akarom!

– Sikerült

kiszabadítania magát a férfi szorításából. Damian döbbenten nézte. – Rachel, ne félj, nem fogok neked csalódást Ugyanolyan

jó

vagyok

szeretőnek,

mint

okozni.

igazgatótanácsi

elnöknek – suttogta. – Érzed ? – Azzal odapréselődött hozzá, és szájával megint az ajkát kereste.

Rachel azonban nem engedett. Vadul eltaszította magától a férfit. – Értsd már meg, hogy nem akarom! – Jó, megértettem – felelte Damian, majd két csuklójánál fogva az ágyra szorította Rachelt. – Ne félj, nem foglak megerőszakolni. – Akkor engedj el! – Miért gondoltad meg magad? Eleinte benne voltál. – De most már nem. Átlátok rajtad. Nem én kellek neked, hanem a cég. Eszköz vagyok csupán… – Te jó ég, már megint ezzel a badarsággal jössz? Hallani sem akarok róla. A cég pillanatnyilag eszembe sem jut, téged akarlak, de nagyon. – Hazudsz. – jelentette ki Rachel megfellebbezhetetlenül. – Tisztában vagyok a terveiddel. Azért akarsz elcsábítani és feleségül venni, hogy a tiéd legyen a Swift Investments. A férfi némán, rezzenéstelen arccal nézett rá. – Rendben. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Rég eldöntött kérdés, hogy mi összeházasodunk. Csak így lehet a miénk, amire mindketten vágyunk. – Ugyan már! Mi lenne így az enyém? – Apád. Az ő egészsége és élete. Belehalna, ha a cég netán Jamie-re szállna. – Hogyhogy? – Általad. Ha te vagy az egyedüli örökös, és én nem állok melletted,

egy

gyenge

pillanatodban

átruházhatsz

a

nagybátyádra minden jogot. Jamie irányításával pedig két hónapon belül esődbe menne a vállalat.

Rachel szemében könnyek jelentek meg. – Tehát mégsem én kellek neked, hanem a cég. – De, nekem csak te kellesz! Nem látod, nem érzed? – Én ebben a játékban nem veszek részt – rázta meg a fejét hevesen a lány. – Azért bizonyos játékokban nagyon is benne lennél – vigyorodott el pimaszul a férfi, miközben a keze játszadozni kezdett Rachel mellbimbójával. – Azonnal eressz el! Damiannek azonban szemlátomást esze ágában sem volt engedelmeskedni. – Az ilyen vonzalmak a kölcsönösségre épülnek. És te eddig elég meggyőzően bizonyítottad, mennyire kellek neked. Miért riadsz vissza éppen a végén? – Kettőnk közt semmi sem lehet csodálatos. – Rachel, higgy nekem, kérlek! Harminchárom éves vagyok, nem taknyos könyök, épp elég nőt ismertem ahhoz, hogy tudjam… – Mi az igazi szerelem? Szánalmas vagy, ahogy itt alakoskodsz. Két lélek találkozása, házasság, örök hűség. Minden ilyesmi nevetségesen hangzik a te szádból! – Legalább jól fogsz szórakozni az oltár előtt. Ugyanis nekünk mindenképpen össze kell házasodnunk, hát nem érted? Akkor meg miért ne élvezhetnénk már egy kicsit előre is a házasélet örömeit? Na, gyere! – Azzal újra közelebb húzódott, hogy megszelídítse ezt a vadmacskát. Rachel azonban nem engedett. Sem a csókoknak, sem a könyörgésnek, sem az enyhe erőszaknak.

–

Kis

boszorkány

–

zihálta

Damian.

–

Nem

foglak

megerőszakolni, de az enyém leszel, méghozzá itt és most. – Azt szeretném én látni! – Igen? Másnak megengeded, nekem nem? – Ezt meg hogy értsem? – nyögte ki Rachel felháborodottan. – Radcliffe-nek bezzeg nem tiltottad meg, hogy elszórakozzon veled! Hidd el, én sem vagyok ügyetlenebb nála! – Minek gondolsz, te engem? Ha csak szórakozni akarnék, már rég megtehettem volna, akár veled, akár mással. De nekem vannak érzelmeim is… – Itt akaratlanul is elcsuklott a hangja, és keserves zokogásban tört ki. Damian hirtelen kijózanodott. – Dehogy feltételeznék rólad ilyet… Tényleg azt hittem, hogy… – Eressz már el! Damian lassan elengedte Rachelt, és közben hitetlenkedve összeráncolta a homlokát. – Csak nem azt akarod mondani, hogy nem voltál még férfival? – Semmit sem akarok mondani, Eressz el, ennyit kértem csupán. Hallod? A férfi elengedte ugyan a csuklóját, de rögtön utána megfogta az állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Újra kérdem: te meg sosem voltál férfival? – Nem! – sikoltotta Rachel. – Ezt akartad hallani? Damianen látszott, még mindig nem fogja fel, amit hallott. – Tehát nem feküdtél le Radcliffe-fel sem? – Nem.

– Vagyis még szűz vagy – vonta le végre a férfi a kézenfekvő következtetést. – Miért csodálkozol annyira? Nekem épp ez a természetes, hogy nem hagytam senkit sem csak úgy „szórakozni velem”. – Jó, de Londonban olyasmit hallottam, hogy Radcliffe a te titkos szeretőd… – Csak eljátszottuk… tréfából. Rachel közben visszagombolgatta a kosztümkabátját, leszállt az ágyról, megkereste a kis táskáját, és menni akart. – Várj még egy kicsit! – kérte Damian – Ne így váljunk el! Nemrég még olyan szenvedélyesen csókoltál, tényleg nem gondoltam volna, hogy szűz vagy. – Pedig jobb, ha megbarátkozol a gondolattal! És nem fogom puszta „szórakozásból” odaadni magam! – vágta még oda megvetően Rachel, majd emelt fővel távozott. Damian lezöttyent a fotelba, és tenyerébe temette az arcát. Ahogy beért a szobájába, Rachel levetette magát az ágyra, és most kezdett cl csak igazán zokogni. Minden porcikája lüktetett. Egyetlen dologra vágyott: Damianre. A fejét verte volna legszívesebben a falba, amiért olyan ostoba volt, hogy nem hagyta, történjék meg végre, aminek meg kellene történnie. Most azonban már nem tehetett semmit, csak a könnyeit törülgethette. Végül rátört a halálos kimerültség, így végre ágyba bújt és elaludt. Másnap reggel aztán teljes tanácstalanság vett rajta erőt. A lábára állni is alig bírt. Főleg azt nem tudta, hogyan viselkedjék a főnökével. Mielőtt a nagy kérdést alaposan végiggondolhatta

volna, kopogtattak az ajtaján. Negyed nyolc múlhatott pár perccel. Rachel megdermedt. Tudta, ki az. – Felébredtél már? – hallotta a hűvös hangot. – Én vagyok az, Damian. Nyiss ajtót, kérlek! Beszélnünk kell. Rachel gyomra görcsbe rándult. – Tréfálsz? – kérdezte. – A tegnap este történtek után milyen mondanivalónk lehetne még egymásnak? – Nem foglak sem elcsábítani, sem megerőszakolni, ha ettől félsz – felelte Damian hidegen. – Mielőtt azonban bemennénk az irodába, beszélnünk kell. Hangjából érződött, hogy tényleg valami fontos dologról lehet szó. Rachel beengedte. – Kösz! – Elegáns ezüstszürke öltönyében Damian elbűvölően nézett ki, mint mindig. Rachel figyelte, ahogy a férfi bemegy a hálószobába, majd becsukta az ajtót, és háttal nekitámaszkodott. Damian lassan feléje fordult. – Tegnap este elkezdtünk beszélgetni a házasságunkról, de nem jutottunk eredményre. Az idő pedig sürget. – Annyira, hogy nem várhatjuk meg, míg visszaérünk Hongkongba? – Nem – hangzott a kurta válasz. – Nekem viszont semmi kedvem most erről beszélni. – Pedig muszáj lesz. Apád azzal számol, hogy néhány héten belül összeházasodunk. Es nekem ugyanez, a véleményem. – Micsoda? – ámult el Rachel. – Én még nem állok készen egy ilyen

fordulatra.

megszokjam.

Idő

kell,

hogy

a

puszta

gondolatát

is

– Volt rá épp elég időd – jelentette ki Damian. – Mielőtt Hongkongba visszarepülünk, kérem a válaszodat. Addig döntsd el, hozzám jössz-e feleségül, vagy sem. 7. FEJEZET Damian az ablaknál állt, háttal a napsütésnek, így nem lehetett kivenni az. arckifejezését, miközben beszélt. – Tegnap eredetileg az volt a szándékom, hogy megkérem a kezed. Csak az események kicsit összekavarodtak. Semmi sem úgy történt, ahogy szerettem volna… És ez még enyhe kifejezés! – gondolta Rachel. – Ma estig kapsz haladékot, hogy válaszolj! – fejezte be a férfi. – Ha beleegyezel, három héten belül a feleségem leszel. – Ha az életem múlna rajta, akkor sem! – rázta meg a fejét hevesen Rachel. – Nem a te életed, hanem apád élete múlik rajta, ha jól sejtem. De hát te tudod. Ha azt akarod, hogy szívrohamot kapjon… – Elegem van belőle, hogy állandóan ezzel fenyegetőzöl! – csattant

fél

Rachel.

–

Nem

hiszem,

hogy

épp

az

én

boldogtalanságom segítené őt a gyógyulásban! – Viszont igenis nagyon sok múlik a lelki nyugalmán. Ha felzaklatod

a

makacskodásoddal,

annak

beláthatatlan

következményei lehetnek… – De miért zaklatná fel annyira, hogy ebben az egy kérdésben kivételesen nem a te akaratod érvényesül?

– Ennél azért jóval többről van szó, ezt te is nagyon jól tudod. Ráadásul

édesapád

egészségi

állapota

még

mindig

elég

ingatag, nem ez volt az első szívrohama… így aztán a következő már könnyen lehet az utolsó is. Rachel rémülten hallgatta a férfit. – És nekem ezt miért nem mondta senki? – Nem akartunk megijeszteni, sem lelkiismeret-furdalást kelteni benned. Az ő korában már nem ritkaság az ilyesmi. – Miért, mikor kapta az első rohamot? – Amikor te elmentél Angliába. Féltett téged, féltette a céget is… – Már megint a régi nóta! El sem mondhatom, mennyire unom. Egyébként te honnan tudsz mindent ilyen pontosan? – Mert épp a te távozásod után kezdtem dolgozni a cégnél, így aztán jelen voltam, amikor a második szívrohamát kapta. – A másodikat? – Rachel elsápadt, azt hitte, ott helyben rosszul lesz. – Én meg nem sejtettem semmit… – Úgy érezte, teljesen magára maradt, túl nagy felelősség nyomja a vállát. Nem csoda, ha minden apróságon olyan könnyen felizgatta magát. Ráadásul a végrendelet is sok fejfájást okozott neki, az a nevezetes záradék… – Téged ennyire a bizalmába fogadott? – nézett a férfira gyanakvóan

Rachel.

–

Szinte

mindenről

tudsz

vele

kapcsolatban… – Megosztotta velem a gondjait, amelyek aztán kiváltották a következő szívrohamot. Mondanom sem kell, mindvégig az is nagyon aggasztotta, hogy te szemlátomást vakon megbízol a

nagybátyádban.

Pedig

Jamie

vezetése

alatt,

mint

már

említettem, pillanatok alatt tönkremenne a cég. – Ugyan, Jamie kedves ember, csak rosszul bántok vele. – Nem kedves ember, és nem mi bánunk vele rosszul, hanem, egyszerűen önpusztító alkat. Ezért vinné romlásba a céget is. mert feltehetőleg ugyanúgy irányítaná, mint a saját életét. Rachel hallgatott. Kénytelen volt belátni, mennyire igaza van Damiannek. Valóban a véget jelentené, ha Jamie a cég élére kerülne. – Egyetlen megoldás van csak – jelentette ki hűvösen Damian. – Ha mi ketten minél gyorsabban megegyezésre jutunk, és összeházasodunk.

Akkor

megnyugtatóan

rendeződne

valamennyiünk helyzete, és a cég sem kerülne veszélybe. Rachel jól tudta, hogy előbb-utóbb igent kell mondania. De mi lesz akkor? Damian azt is elvárná tőle, hogy megadja magát, és lefeküdjön vele? Furcsa kis házasság lenne. Ő azonban nem akart ilyen könnyen behódolni. Folytatta hát a kérdezősködést: – És nekünk mi hasznunk lenne az egészből? – Sok. Neked az édesapád egészsége, mert akkor nem kellene félned attól, hogy tovább emészti magát, és esetleg megint szívrohamot kap. Az én hasznom meg az lenne, hogy korlátlan hatalmat kapnék a Swift Investmentsnél. – Amire mindig is törekedtél. – Az, hogy becsvágyó vagyok, még nem bűn. Mindenki törekszik valamire. – De nem mindenki úgy, hogy közben beletapos mások érzelmeibe.

– Én a te érzéseidet igenis tiszteletben tartom. Emlékszem, egyszer azt mondtad, nem bírnál elviselni egy féltékenykedő, zsarnokoskodó férjet. Hát én nem leszek olyan, felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Nem jelent majd számomra gondot, hiszen nem vagyok beléd szerelmes. – Jó. Hát tudd meg, én sem szeretlek téged. – Erre azért Rachel nem vett volna mérget, mert ő bizony néha féltékenynek érezte magát. A férfi elhúzta a száját. – Helyes, Akkor mindent megbeszéltünk. Rachel

a

legszívesebben

Damian

fejéhez

vágott

volna

valamit, de végül a kíváncsisága győzött. – Ezek szerint továbbra is járhatok, akivel akarok, például Tonyval? – Szó sincs róla! – nevetett gúnyosan a férfi. – A szüzességed megtartása a legkevésbé sem zárja ki, hogy esetleg nagyon is messzire mentél már Tonyval meg a pajtásaival a szerelmi játszadozásban. Halljuk, meddig mentél el? – Mégis mit képzelsz? – Rachel lángvörös lett, megpróbálta ellökni magától a nála sokkal erősebb férfit. – Halljuk, mi mindent műveltetek? – zihálta Damian. – Semmi közöd hozzá! – nyögte Rachel, de látszott rajta, már benne is felébredt a testi vágy. A férfi gúnyosan elmosolyodott. – Velem is nagyon könnyen belementél a játékba, és biztosra veszem, sokkal messzebb is elmehettünk volna, hogy közben tüneményes ártatlanságod nem szenved csorbát. Ki vele hát. meddig jutottatok?

– Mondtam már, hogy nem tartozik rád! – Rachel hangja minden felháborodottsága ellenére is gyanúsan rekedtes volt. – Nagyon is rám tartozik, és ki is szedem belőled mindjárt, ne félj! Vágyom rád, de annyira, hogy biztosan megvadulok, és akkor meg sem állok, amíg… Rachel nem tudta, hogyan védekezhetne. – Hidd el, egyetlen férfival sem mentem el olyan messzire, mint veled. – Vagy úgy. Tehát én tartom nálad a rekordot – jegyezte meg fanyarul Damian. – Túlszárnyaljuk? – Hagyjál engem! – kiáltotta Rachel, de közben őrjítően vágyott a férfira. Szerette volna újra látni a meztelen mellkasát, újra érezni magán a kezét, a száját, sejteni felágaskodó férfiasságát…

Tudta,

ha

összeházasodnak,

még

vadabbul

belebolondulna Damian Flintbe, még ellenállhatatlanabb lenne számára ennek a férfinak az érzéki vonzereje, és azt tehetne ővele, amit csak akar. Hirtelen összeszedte minden erejét. – Nem akarok hozzád menni feleségül – jelentette ki elszántan. – Rendben. Tehát nem. De közben azért kellek neked, ugye? Egy kis hancúrozás nem volna ellenedre? – A férfi veszélyesen közel hajolt hozzá. – Tévedsz! – tiltakozott elkeseredetten Rachel – Nem akarom! – A legszívesebben levetkőztetnélek, hogy bebizonyítsam neked, mennyire akarod. De ezzel várok a nászéjszakánkig. Rachel érezte, hogy szédül. A férfi hangot váltott.

– Az, amit mi ketten egymás iránt érzünk, valami különös csoda. Nem olyan gyakori dolog a világon. Ahogy kívánjuk egymást, ilyen vadul, ellenállhatatlanul. Rachel tiltakozni próbált. – Te mondod ezt, aki nők százait ismerted már, és ezek a nők boldogan adták oda magukat, nem utáltak téged úgy, ahogyan én. – Igen, boldogan adták oda magukat, viszont én nem voltam különösebben boldog velük, mert nem kívántam őket annyira, mint téged. És tudom, te is ilyen ellenállhatatlanul kívánsz engem,

és

ez

át

fog

segíteni

minket

a

házasságunk

nehézségein. – Ez akkor sem elegendő alap egy házassághoz. – Mondhatjuk így is. Mert nem szeretjük egymást, ebben igazad van. Csak áruld el nekem, mi is az a bizonyos „szerelem”! Lehet-e erősebb kötelék annál, ami köztünk van? Mindenesetre már most teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy nem lesz olyan rideg a kapcsolatunk, mint egy szokásos érdekházasságban. – És én még abban a hitben éltem, hogy csak szerelemből megyek majd férjhez! – csüggesztette le a fejét Rachel. – Igaz, szerelemmel sajnos én nem szolgálhatok – közölte Damian Flint. Olyan

volt

az

egész,

mintha

szerződésbe

foglalható

szolgáltatások kérdését beszélték volna meg. – Rachel – folytatta akkor a férfi –, előbb vagy utóbb mindannyiunknak föl kell adnunk az álmainkat. A valóság…

– Neked nem kell feladnod semmit. A te álmod a cég, és az a tied lesz. Az üzlet, a pénz, a sok lehetőség… Ráadásnak pedig egy fiatal feleség, nem is akármilyen. – Így van – biccentett a férfi. – A győztes mindent visz. Hazatérésünkkor nyomban közöljük is apáddal a jó hírt. Rachel apjának öröme nem ismert határokat. – Olyan boldog vagyok, el sem merem hinni – ismételgette meghatottan. – Erről álmodom már régóta. – Damianhez fordult: – Csak azt ne mondd, hogy első látásra beleszerettél a lányomba. Az már túl szép lenne… – Pedig pontosan így történt – felelte a férfi, miközben gunyoros pillantást eresztett meg Rachel felé. – Megláttam őt, és nyomban azt gondoltam, ő kell nekem, senki más. Rachel természetesen értette, mire céloz Damian, és morcos arcot vágott. Apja ezt nyilván a zavarjelének tekintette, mert gyorsan témát váltott. – És mikorra tervezitek az esküvőt? – Augusztus közepére – közölte Damian. – Tehát addig még van három hetünk, szépen előkészíthetünk mindent. Charles máris nagy izgalomba jött. – Igen, igen – bólogatott – a meghívókat sürgősen szét kell küldenünk.

Party-szervíz,

virágok,

menyasszonyi

ruha,

egyebek… Te jóságos ég! Pezsgőt ide, erre inni kell! – kiáltotta. – Nightingale! Koccintani akarunk a fiatalok eljegyzésére! A derék házvezetőnő már hozta is, amit az úr kért. Rachel elengedte magát, átragadt rá az apja felszabadult hangulata. Főleg azért érzett megkönnyebbülést, mert Charlest hirtelen

mintha kicserélték volna. Nagy kő eshetett le a szívéről. Mert nem lehetett vitás, apja szerint ő az egyedüli helyes megoldást választotta, bármennyire is nyilvánvaló volt, hogy döntését nem kis mértékben befolyásolta a szülő iránti tisztelet és aggódás. Később

aztán

Damiannel

kettesben

bementek

a

városközpontba, hogy megvásárolják a jegygyűrűiket. A férfi egy smaragdköves platinagyűrűt vett Rachelnek, és a lány majdnem elájult, amikor az árát meghallotta. – Holnap nálam vacsorázunk – közölte akkor Damian. – Micsoda? Arról aztán szó sem lehet! – Nem kell félned. Megígérem, hogy csak a nászéjszakánkon csábítalak el. – Nem ez lenne az első ígéret, amit nem tartasz be. Hogyan bízhatnék benned? – Hagyjuk ezt! De a házat látnod kell. Oda fogsz beköltözni, hát tudd, mi vár rád. Rachel arra gondolt, jobb lenne inkább azt tudnia, mi vár rá ezzel a gyalázatos üzleti alkuval kapcsolatban, de nem akart több veszekedést, ezért némán ballagott tovább Damian mellett. – Innál egy jeges teát? – mutatott az egyik kis kávézóra a férfi. – Hát persze. Bent aztán Damian előhozakodott a vendéglista kérdésével. Rachel első szava az volt, hogy Jamie-t semmiképpen sem hagyhatják ki. – Sejtettem. Pedig engem ugyanúgy utál, mint apádat. – Akkor is a nagybátyám – felelte Rachel.

– Nem is akartam, hogy kizárd. De elárulnád, hogy hőn szeretett

bácsikádon

kívül

kit

látnál

még

szívesen

az

esküvőnkön? Válasz helyett azonban Rachel hirtelen felkiáltott: – Tony…! Mert Radcliffe sétált nagy vígan a kávézó terasza felé. Ő is megörült régi barátnőjének, és egy futó csókot nyomott Rachel arcára, majd így szólt: – Jó napot, Damian. Azazhogy… Mr. Flint. Hogy van? – És a kezét nyújtotta. Damian nem fogadta el a baráti gesztust, hanem megvetően így szólt: – Gyere, Rachel, mennünk kell! – De előtte… – kezdte volna Rachel. A férfi azonban letette a pénzt az asztalra, aztán odabiccentett Tonynak, és már indult is. Rachelnek nem volt más választása, mint hogy kövesse Damiant, de még odakiáltott a barátjának: – Majd felhívlak, és elmesélek mindent. – Rachel! – szólt rá ismét Damian, és valósággal vonszolta maga után. – Este találkozzunk a kedvenc helyünkön! – kiáltotta ekkor Tony. – Éjfélig biztosan ott maradok, tehát ha találkozni akarsz velem… A kávézótól távolodva Rachel megkérdezte dühödt jegyesét: – Hogy viselkedhetsz így valakivel? – Miért, ez a Radcliffe „valaki”? Szerintem egy senki. – A vőlegényem vagy, tehát elvárom tőled, hogy némi tisztelettel viseltess a számomra kedves emberek iránt.

– Te pedig a menyasszonyom vagy, és nem tűrhetem, hogy egy ilyen senkiházi, mint ez a Tony… csókolgasson! – Mintha azt ígérted volna, hogy nem leszel rám féltékeny, mert nem szeretsz – gúnyolódott Rachel. – Miért lennék féltékeny? Csak hányingerem van. Az egészen más. – Ugyan, mesebeszéd! – legyintett Rachel. – És mindig közbotrányt okozol, ha hányingered van? – Miféle botrányról beszélsz? – Hát nem sok híja volt. Egyébként pedig jegyezd meg, Tony a legrégibb barátom, iskolatársak voltunk. Épeszű embernek eszébe sem jut, hogy szerelmi szálat feltételezzen közöttünk. – Nem is feltételeznék, ha nem láttam volna, amit láttam – vágott vissza Damian. – De mindegy. Tonyval többé nem találkozol. Megértetted? – Micsoda? – Rachel elsápadt. – Ezt nem mondhatod komolyan. Hiszen pelenkás korunk óta ismerjük egymást… – Jó, akkor már épp eleget barátkozhattatok. Ennek mától vége. – Igen? És te közben Dominóval úgy hetyeghetsz, ahogy akarsz? – Hogy én Dominóval mit csinálok, ahhoz semmi közöd. Nem tartozom beszámolással neked, végtére is még nem fogadtunk örök hűséget egymásnak. De ez a Radcliffe üzleti szempontból árthat nekünk. Pletykás város ez. Képes vagy valami célzást tenni ennek a senkiházinak, hogy csak érdekházasságot kötünk, aztán onnantól kezdve megnézhetjük magunkat.

– Miért, talán szégyelled az igazságot? Nem örülnél neki, ha kiderülne, hogyan jutottál a Swift Investments vezetői székébe? – Rachel, figyelmeztetlek! Rólunk nem fog a hongkongi üzleti világ pletykálni. Az én jegyesemet nem fogdoshatják mindenki szeme láttára a diszkóban. – Máris úgy beszélsz rólam, mintha a tulajdonod lennék! – Csak próbállak észhez téríteni. Ha pedig nem sikerül, hát majd

hatásosabb

eszközökhöz

folyamodom.

–

Azzal

sokatmondó, vetkőztető pillantással mérte végig a kívánatos, karcsú testet. Rachel okosabbnak tartotta, ha nem felel. Egyrészt nagyon is kíváncsi lett volna azokra a „hatásosabb eszközökre”, ám az önérzete nem hagyhatta, hogy a végén még ő csábítsa el a nászéjszakájuk előtt a vőlegényét. Este aztán nagyon vágyott volna már elbeszélgetni valakivel, annyi minden feszítette. Tonyval nem találkozhatott, tehát csak Jamie jöhetett számításba. Ahogy belépeti nagybátyja lakásába, ezek voltak az első szavai: – Beleegyeztem. Damian Flint felesége leszek. Jamie szó nélkül elfordult. Ez is jól kezdődik, gondolta Rachel. És ő még itt akarta kiönteni a szívét! – Jamie, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom! Más lehetőség nem volt. – Tudom – sóhajtott fel a nagybátyja. – Lehet, hogy rég bele kellett volna törődnöm. Már akkor sejthettem, hogy ez lesz a vége, amikor résztulajdonosként belépett a cégbe. De hogy ilyen hamar?

– Apámnak gondja lesz rá. hogy megfelelő kárpótlást kapj, ráadásul az ügyfélkapcsolati részleg vezetője leszel. – Még kimondani is unalmas – fintorgott a nagybátyja. – Szép kilátások. – Jamie, ne így fogd fel! Tudom, sértőnek találod ezt a helyzetei, és elégedetlenséggel tölt el. Mégis jó alkalom lenne ez most, hogy elássátok apámmal a csatabárdot. Tényleg ne marjátok egymást tovább! Eddig úgyis csak magadnak ártottál a legtöbbet. Látod, apa kimászik a bajból. – Látom – felelte a nagybátyja, és szomorúan nézett Rachelre. – Jamie, értsd meg, nincs mese – mondta a lány ugyanolyan szomorúan –, feleségül kell mennem Damianhez. Apám halála után pedig ő veszi át a céget, és minden az övé lesz. A nagybátyja megadóan bólintott. Ilyen körülmények közölt azonban a bizalmas beszélgetésből semmi sem lett, így Rachel nehéz szívvel tért haza. Úgy hiányzott már neki, hogy valakinek kiöntse

végre

a

szívét!

Jamie-vel

pedig

olyan

meghitt

beszélgetéseket folytattak egykor. Ma viszont a nagybátyja teljes búskomorságba süllyedt. Holmi ügyfélszolgálati állást ajánlottak fél neki! Szégyen, gyalázat. Rachel ezt megértette. De mit tehetett volna? Másnap

este

elment

Damianhez

vacsorára,

hogy

megismerkedjen leendő otthonával. Főleg a nappali tetszett meg neki. Általában is az volt az érzése, hogy Damian háza minden igényt kielégít.

– Hogy jutott eszedbe – érdeklődött kíváncsian, miután befejeződött az idegenvezetés –, hogy egy ekkora házat vegyél magadnak, ráadásul épp a mi szomszédságunkban? – Nézd, a hongkongiak kilencven százaléka bérházakban él. Én

azonban

saját

birtokot

akartam

magamnak.

Szeretek

teljesen független lenni. Véletlen, hogy épp itt kínáltak házat. – Váratlanul témát váltott: – A hálószobákra nem is vagy kíváncsi? – Nem – rázta meg a fejét nagyon határozottan Rachel, és a szíve csaknem kiugrott a helyéből. Damian elmosolyodott, de valahogy olyan ördögien. – Pedig hamarosan kénytelen leszel megismerkedni velük. – Mindent a maga idejében. A férfi tartotta magát az ígéretéhez: csábítási kísérletről szó sem volt, csókot sem váltottak, egy kézszorítás sem jelezte a testi összetartozást, a vágyat. – Hát akkor találkozunk hétfőn az irodában – intett búcsút Damian, miután kikísérte vendégét a ház elé. Rachel megütközve vonta fel a szemöldökét. – Miért csak hétfőn, miért nem holnap? Valami fontos dolgod van? – Hirtelen szörnyű gyanúja támadt, és ki is mondta. – Dominóval leszel, ugye? A férfi rejtélyes képet vágott. – És az zavarna téged? – Ugyan, mi zavarna benne? – vonta meg a vállát Rachel színlelt közönnyel. – Ha nem tudnám az ellenkezőjét, még azt hinném, féltékeny vagy. A lánynak a lélegzete is elállt, de összeszedte magát:

– Az háborít fel csupán, hogy Tonytól eltiltasz, te meg közben…. – Közben én…? – Mindegy. Csak Tony igazi jó barátom. – Ezért viszont őszintén sajnállak. – Nincs szükségem a sajnálatodra! Az viszont botrány, hogy te Dominót ilyen körülmények között is megtartod. – Amint túl vagyunk a nászéjszakán, Dominóval befejezem a kapcsolatomat – közölte a férfi, azzal visszament a házba. Rachel sajgó szívvel nézett utána. Nem vitás, a férfi holnap ezzel

a

kis

formás

kínai

nővel

tölti

majd

a

napját.

Elviselhetetlennek tűnt számára már a puszta gondolat is. Persze hogy féltékeny vagyok, vallotta be magának. De mennyire! És nem szabad megengednem, határozta el, hogy más nőkkel is szerelmeskedjen. Igen, Damiannek nem lehetnek nőügyei… Csak

épp

csüggedten,

mit és

tehetne rettentő

ellenük? önsajnálat

Semmit, áradt

ismerte

szét

el

szívében.

Borzasztó volt szembenézni ezzel a helyzettel. Hogy ő így kívánja Damiant, a férfi azonban beéri helyette mással. Aztán vigasztalni próbálta magát. A férfi nem kevesebbet állított,

mint

hogy

ők

ketten

olyan

viszonyban

vannak

egymással, ami párját ritkítja a világon. Nyilván csak a testi vonzalomra célzott, de az is több a semminél. És ha Damian ennyire kívánja őt, akkor még minden jóra fordulhat. 8. FEJEZET

Héttőn

reggel

jókívánságait.

Rachel

mosolyogva

Jegygyűrűje

fogadta

általános

munkatársai

csodálatot

keltett.

Szombaton jelent meg a legnagyobb napilapban az eljegyzés híre,

és

mellette

egy

rövid

cikk,

melyhez

fényképet

is

mellékeltek, egy jól sikerült felvételt Damianről, alatta a következő felirattal: „A Swift Investments új vezére?” – Ügyes megoldás – bólintott elismerően Damian, aki az íróasztalára feltett lábbal éppen a lapot olvasta. – Mindenesetre pontosan tükrözi a jelenlegi helyzetet – vélekedett Rachel. – Igen, és már csak rajtunk múlik, hogy ebből a kérdőjelből minél

hamarabb

pont

legyen

–

mosolyodott

el

jelentőségteljesen a férfi. – Dominóval kellemes estéd volt? – kérdezte Rachel ártatlan arccal, de gonoszkodó szándékkal. – A magánéletem csak rám tartozik. Kérlek, menj vissza szépen az, irodádba, sok munka vár. – Úgy néz ki, kötelességeim itt csupán nekem vannak – jegyezte meg keserűen Rachel. – Nem tetszik nekem az ilyen főnök. Mit szólnál hozzá, ha megírnám a felmondólevelem? – Nagyon helyeselném – felelte szenvtelen ábrázattal Damian. – Miután elvettelek feleségül, úgysem engedem, hogy dolgozz. Rachel dühösen távozott, és bevágta maga mögött az ajtót. Szerencsére ezen a héten Domino Mei-Ling nem bukkant fel az irodában, hogy ebédelni menjen Damiannel. Lehet, hogy úgy döntöttek, ezentúl kerülik a nyilvánosságot. A férfi mindig ügyelt

rá,

képmutatás!

hogy

ne

keringjenek

róla

pletykák.

Micsoda

Charles lassan felépült. Az irodába ritkán ment be, de a barátaival már gyakran elidőzött, és a kellemes társalgás során mindig nagyon dicsérően nyilatkozott leendő vejéről. Lassan eltelt a július. Az augusztus nyomasztó hőséget hozott. Egy nap iszonyú felhőszakadás söpört végig a városon. Minden úszott. És milyen a véletlen? Ahogy Rachel taxit akart fogni – hát az egyikből Domino szállt ki Damiannel. Borzadva nézte őket Nem vették észre őt, csak eltűntek egy közeli ház kapualjában. Rachel a legszívesebben nem hitt volna a szemének. Szégyen és gyalázat! Másnap reggel az irodában hűvösen közölte vőlegényével: – Damian, most én követelem tőled, hogy ezt a kapcsolatot Dominóval azonnal számold fel! De ettől a másodperctől kedve! Hívd fel, és add a tudtára, hogy ő többé nem létezik számodra! – Az édesanyja volt beteg – magyarázta a férfi bosszúsan. – Megígértem neki, hogy fizetem az orvosi költségeket. – Nem érdekelnek az ócska kifogásaid. Nekem is megígérted, hogy

nem

fognak

rólunk

pletykálni.

Viszont

ahogy

én

megláttalak, megláthattak sokan mások is. Ha azon nyomban nem számolod föl ez a viszonyt, már ma este elmegyek mulatni Tonyval, és hajnalig nem is jövök haza. – Én azonban semmilyen körülmények között sem hagyom, hogy parancsolgass nekem – jegyezte meg fenyegetően a férfi. – Nagyon meg fogod bánni, ha effélékkel próbálkozol. Mert olyat teszek, hogy magam is megbánom…

– Miért, mit akarsz, tenni? – kérdezte suttogva Rachel. Rettegett, hogy megint valami csábítási trükk következik, amely alaposan próbára teszi az önuralmát. A férfi azonban most mást eszelt ki. – Kezdem azzal, hogy megcsókolom Dominót a jelenlétedben, de

szenvedélyesen.

És

közben

minden

szavammal,

mozdulatommal éreztetem vele, milyen veszettül vágyom rá – mondta Damian. Rachel

sápadtan

hallgatta.

Ennél

nagyobb

gyötrelmet

elképzelni sem tudott volna. Szíve szerint könyörögve kérte volna a férfit, ne tegyen ilyet, de akkor el kellett volna árulnia a valódi érzéseit. Damian, mintha sejtette volna, mi jár a fejében, megragadta a csuklóját. – Csak nem vagy féltékeny? – kérdezte. – Ha igen, tessék, valld be bátran, én pedig megígérem, hogy nem találkozom többé Dominóval. Csak egy szavadba kerül. – Nem tűröm, hogy ilyen aljas módon játssz velem! – sziszegte felháborodottan a lány. Érezte, hogy megalázzák, és szabadulni akart. – Nem vagyok féltékeny, nem irigylem tőled az olcsó kis szórakozásaidat. Egyszerűen csak nem akarom, hogy köznevetség tárgya legyek. Damian engesztelően simogatta meg jegyese haját. – Nem fogok vele nyilvánosan mutatkozni, és mihelyt összeházasodtunk, véget vetek ennek a kapcsolatnak. – Ilyesmit egyszer már megígértél. Ennek ellenére… – Rachel, kérlek, hagyd már abba! A lány kimenekült a női mosdóba, és sírva fakadt. Damiannek az a feltétele, hogy ő bevallja: féltékeny. Akkor elhagyja

Dominót. De ő ilyet sosem fog bevallani. Folyatta csuklójára a hideg vizet, és azt hajtogatta: „Nem tudja meg soha.” Rendbe hozta magát, és leült az íróasztalához. Hát ezt a megaláztatást is túléltem, gondolta. Csütörtökön megérkezett Damian családja Kenyából. Együtt mentek vacsorázni Aberdeen kikötőjének egyik úszó éttermébe. A férfi húga volt ott, Kathie, meg az anyja, Lydia; mindkettő zöld szemű, karcsú nő. Apja ezüstösen ősz hajú, kék szemű, nagyon visszafogott

és

hallgatag

férfi.

Damiant

körülugrálta

a

személyzet, és ez roppantul tetszett az anyjának meg a húgának. Kellemesen töltötték együtt az estet, és a férfi családtagjai jókívánságaik

kíséretében

átadták

nászajándékaikat,

majd

visszatértek a szállodájukba. Másnap reggel Rachel közölte Damiannel, hogy következő délután érkezik meg Jenny Londonból, és ki szeretne menni elé a reptérre. A férfi egy közönyös biccentéssel jelezte, hogy nincs kifogása ellene, majd áthívta Rachelt a szobájába, hogy együtt bontsák ki az összegyűlt ajándékokat. A

sok

kellemes

meghökkentő

meglepetés

került elő

után

valami

egészen

az egyik csomagból. Mindketten

döbbenten néztek – főleg a férfi. Egy festmény volt az, és Rachelt ábrázolta icipici bikiniben a strandon. – Hát ezt meg mire véljem? – ráncolta össze a homlokát Damian. Kinek a mázolmánya, és mit akar vele? – Tony festette. Nem tetszik?

– Förtelmes! Azonnal visszaküldjük. Ilyen szemetet nem fogadhatunk el. – De miért nem? Tony nyilván azt gondolta, tetszeni fog neked. Máskor is láthattál már így… majdnem meztelenül – mondta Rachel. – És hová akasszam ki, az irodámba, a tárgyalómba? „Tessék, itt a feleségem, csorgassák csak nyugodtan a nyálukat?” Rachelnek az arcába szökött a vér. – Aha – bólintott komor ábrázattal –, de a selyem ágynemű, amelyet a kis ágyasod küldött, az bezzeg nagyszerű ajándék. Amit viszont Tony csinál, az mindig förtelmes és elítélendő. – Így van. Éppen ezért azonnal visszaküldjük, a megfelelő szöveg kíséretében! – A megfelelő szöveg kíséretében… Azt is te írod meg? – Úgy lenne az igazi, de inkább rád hagyom. – Ügyes megoldás, végezzem én a piszkos munkát! – Ha csak ez a baj… – kapta fel a képet dühösen Damian. – Majd én megmutatom nektek! – Azzal öles léptekkel kisietett a házból. – Mit csinálsz? – kiáltott utána Rachel kétségbeesetten. Válasz nem jött, de a kép repült – a nagy kocsi hátsó ülésére. Rachel rohant vissza a házba, és hívta Tonyt. Közben azonban mégis mást gondolt. Ha Tony felkészülten várja megvadult vőlegényét, abból meg neki lesz baja a végén, mert világossá válik, hogy figyelmeztette a barátját, és akkor Damian… Tíz pere sem telt el, és Tony hívta őt. – Sejtettem, hogy nagy kockázatot vállalok – hallatszott a vonal túlsó végéről barátja elkínzott hangja – De mivel

megígértem neked,

elküldtem

a képet

nászajándékba.

A

nászhoz mindenesetre jól illik… – tréfálkozott erőtlenül. – Mondd már, mi történt! – tudakolta Rachel elfúló hangon. – Pár perce akadt rám a strandon. Levágta elém a képet, beszórta

homokkal,

aztán

jól

állon

ütött,

végül

harsány

üvöltözés közepette eltávozott. – Mit üvöltözött? – Hogy tartsam magam távol tőled. – Jaj, szegény Tony! Úgy sajnálom! Megsérültél? – Nem komoly. Csak az állam. Nem egy álom, de… állom – próbált tréfálkozni a barátja. Még folyt a beszélgetés, amikor visszaérkezett a felbőszült vőlegény. Rachel csak későn vette észre. Damian elragadta tőié a kagylót. – Radcliffe, mondtam valamit, ugye? Telefonon se merészelje zaklatni a menyasszonyomat! – Hé, hé… Csak ne olyan hevesen! – hápogott Tony. – Komolyan beszélek, és ha bármilyen trükkel próbálkozik, legközelebb minden csontját összetöröm. Rachel szörnyen dühös lett, és ököllel verni kezdte Damian széles mellkasát. – Hogy viselkedhetsz így a barátaimmal? – Én csak szeretem, ha komolyan vesznek – felelte villogó szemmel a férfi. – Mondtam valamit ennek a senkiházinak, és ha mondok valamit, azt úgy is gondolom. – Kivéve, ha Dominóról van szó! Damian erre már nem is válaszok, csak dühösen legyintett egyet, azzal elviharzott.

Másnap Rachel kiment Jenny elé a reptérre. Úgy döntöttek, csinálnak egy görbe estét.

Sorra járták kedves éjszakai

szórakozóhelyeiket és végül Wan Chai kis angol pubjában telepedtek

le

egy

csöndes

sarokasztalhoz,

meghitt

beszélgetésre. – Jenny, emlékszel még arra, amikor Daimannel rám vártatok? – kérdezte Rachel. – Persze, hogy emlékszem. – Na és miről beszélgettetek? Akart tőled valamit? – Dehogy akart. Én meséltem el neki, hogy szerelmes vagyok Jamie-be – felelte Jenny. – Erre elborzadva nézett rám, mintha azt közöltem volna vele, hogy leprás vagyok. Akkor áttértem inkább valami általánosabb témára, ő viszont még kifejtette a véleményét a szerelemről. – Igen? Halljuk! – Nagyjából azt mondta, hogy a szerelem test és lélek eggyé olvadása, majd hozzátette, ő személy szerint nagyon vágyna erre az élményre, és nem szeretné kevesebbel beérni. Csak még nem találkozott azzal a növel, aki ilyen érzéseket ébresztene benne. Rachel szívében remény támadt. Hátha téved, amikor azt feltételezi, hogy Damian csak egyvalamit akar tőle. Visszaemlékezett, mennyire megdöbbentette a férfit, hogy ő még ártatlan. Mint aki ilyen csodával még nem találkozott, hogy egy ilyen csinos, vonzó, okos, fiatal nő szűz legyen! Jaj! – ijedt meg Rachel, lassan már nem is vagyok annyira fiatal. Akkor miért kellek neki? Mi újat várhat tőlem az ágyban egy ilyen tapasztalt férfi? Őszintén szólva: semmit. Akkor

viszont csak érdekből vesz el. A hatalom kell neki, meg apám vállalata. Másnap Rachel kialvatlannak érezte magát, ráadásul nagy volt a házban a jövés-menés, a készülődés. Nightingale

hozott

egy

csodás

hajpántot,

és

csalogányhangján elmagyarázta, hogy a kínai menyasszonyok mind ezzel ékesítik magukat az esküvőn. – Mivel a kisasszony Hongkongban született, félig kínai, úgy ám – közölte olyan hangon, mintha valami nagy dicséretet mondana. – Egyébként is annyira szépen mutat a drága kicsi fején, meg azon a gyönyörűséges haján. A bóknak Rachel csak örülhetett, meg is köszönte a fejdíszt annak rendje és módja szerint, aztán megszemlélte magát a tükörben.

Elégedett

lehetett.

Hiába

azonban

minden,

ha

Damian jobban vonzódik Dominóhoz, és sosem fogja szívből szeretni őt… Apja hangja riasztotta fel komor gondolataiból. – Készen vagy, drágám? – Igen, papa! A fehér limuzin már vitte is őket a Victoria Parkba, ahol egy kis magaslaton állt a templom. – Büszke vagyok rád – jelentette ki elérzékenyülten Charles, de aztán kiábrándítóan folytatta: – Annyi éven át aggódtam a cégért, hiszen egész életem munkáját fenyegette veszély. Hatalmas követ gördítettetek le Damiannel a szívemről. – Örülök a megkönnyebbülésednek – válaszolta Rachel csaknem hidegen.

– Tényleg, szegény anyád halála óta ma először vagyok boldog – fejezte be az apja, aki semmit sem vett észre lánya ellenérzéseiből. Végre megérkeztek a templomhoz. Charles vezette Rachelt az oltár elé, ahol ott állt már Damian, Jenny Rachel mögött vonult, zöld selyemruhája remekül illett vörös hajához. Nem volt hosszú a szertartás, hamar elérkeztek a végére, amikor a lelkész közölte a vőlegénnyel: – Megcsókolhatja a menyasszonyt. Damian föl lebbentette Rachel fátylát, aztán megcsókolta öt. – Végre az enyém vagy – súgta a fülébe. Rachelt valami megmagyarázhatatlan szorongás kerítette hatalmába. „A tiéd vagyok”, gondolta. A tulajdona, mint egy tárgy. Kéjek, gyönyörök, élvezetek tárgya. Már ameddig a testi vonzalom tart. Mert az ilyesmi nem lehet örök, mint a szerelem. De ki beszél itt szerelemről? – kérdezte keserűen magában. Nem voltak ezek boldog pillanatok. Amint kiléptek a templomból, következett a fényképezkedés. Közben Damian újra a fülébe súgta: – Az enyém vagy… végre! Rachel azonban most sem válaszolt, csak önkéntelenül is megborzongott.

Mielőtt a

nagy kocsiba beszálltak

volna,

körülnézett. A tömegben fölfedezte Jennyt, Jamie állt mellette. Jaj, legalább ti boldogok lennétek egymással, sóhajtott föl magában. Ekkor Damian karon fogta, és nemsokára már a kocsiban ültek. – Rachel Flint – szólalt meg a férfi. Most már teljes joggal illethette hitvesét ezzel a névvel, és érződött a hangján, hogy

ez mámoros izgalommal tölti el. – Bár egyenesen az ágyba vinne minket ez a járgány! Annyira ki vagyok rád éhezve, hogy minden perc fáj, amit mással töltünk. Csend támadt. Damian értetlenkedve kérdezte: – Te nem örülsz? Te nem várod? – Nem – felelte Rachel gyötrődve. – Hiányzott Tony. Miért is nem jöhetett el? Gondolom, mert jól összeverted volna. – Nem, drágám – csóválta meg a fejét Damian. – De ezt még könnyen pótolhatom, ha folyton róla beszélsz. – Tonyt én akkor sem felejtem el – jelentette ki Rachel dacosan. – Majd én teszek róla! – hízelgett Damian. – Ma éjszaka el is kezdjük. Aztán holnap irány Thaiföld, ahol a kéjek kéjeit fogod átélni velem, és elfelejted annak az alaknak még a nevét is. Damian Phuket szigetén bérelt ki egy kis házat, oda készültek nászútra. A férfi most minden átmenet nélkül csókolgatni kezdte feleségét, érthetetlen szavakat suttogott a fülébe, mintha kitörölhetné onnan rút szavainak emlékét, – El fogsz felejteni mindent és mindenkit. Éjjel-nappal szeretkezünk majd. Közben megérkeztek a klubba, a díszvacsora színhelyére. Gyönyörűen megterített asztalok várták őket. A medence mellett egy alkalmi táncparkett állítottak fel. A mulatságot Damian nyitotta meg, Rachelt szorosan magához ölelte, és lassan táncolni kezdtek a zenére. Amikor azonban a kötelező első táncon túljutottak, a férfi szó nélkül magára hagyta

féleségét, és a családjával kezdett foglalkozni. Hamarosan már jókat kacagtak Lydiával meg Kathie-vel. Damian aztán más vendégeket kezdett szórakoztatni, Rachel pedig továbbra is elhagyatottan álldogált. Hamarosan Charles lépett oda hozzá. – Nem kellene lassan már indulnotok? – kérdezte. – Nem rajtam múlik – vonta meg a vállát kelletlenül a lánya. – Egyébként Jenny hol van? Nem látom. Pedig azt ígérte… – Úgy látszik, más dolga van – jegyezte meg rosszallóan az apja, mert ő már észrevette, amire Rachel csak most figyelt fel. A parkett másik sarkában Jenny és Jamie szorosan összebújva táncolt. – A fenébe is! – szitkozódott Charles. – Ezt nem tűrhetem! Mégiscsak gyalázat! Rachel azonban megnyugtatóan a karjára tette a kezét. – Papa, ne izgasd fel magad! Szerintem ebből még valami jó is kisülhet. Charles lassan érteni kezdte a lányát. – Csak nem gondolod, hogy komoly kapcsolat van kettejük között? – De, de – felelte Rachel. – Ha összeházasodnának, Jamie talán meglelné a lelke békéjét, és nem okozna gondot többé senkinek. Elérkezett az indulás ideje. A lány elköszönt a vendégektől, majd egy kis helyiségben átöltözött. Aztán irány a reptér! Bangkokban átszálltak, egy kisebb gép vitte őket Phuket szigetére. Az óceán ezüstösen csillogott a holdfényben. Milyen

romantikus! – gondolta Rachel. Vagyis hát az lenne… igazi szerelmeseknek. Így azonban… A ház, amelyet Damian kibérelt, szép nagy volt, közel a tengerhez és a főúthoz. Fiatal thaiföldi nő várta őket, és a férfi rögtön ki is adta az utasításait, – Mindig csak délben lesz szükségünk magára, csupán egy órára. Most vigye be a csomagjainkat, aztán elmehet. Rachel közben a verandán állva sóvárgó szemmel nézte a férfit. Úgy érezte, minden idegszála pattanásig feszül a vágytól. – Na, gyere szépen! – szólt most neki Damian, mire ő elindult. A nagy hálószobában csatahajónyi ágy fogadta őket. Hát itt fog megtörténni… A férfi belépett utána, és felkattintotta a villanyt. 9. FEJEZET Rachel rettentő izgalmat érzett. Nem csupán testi vonzalom fűtötte, hanem most már be merte vallani magának, hogy igaz szerelemmel szereti ezt a férfit. Eddig valahogy védekezni próbált az érzelmei ellen. De a szívnek is megvannak a maga törvényei. A szerelmet nem lehet sokáig elfojtani. Ahogy a mag kicsírázik, aztán szárba szökken, végül virágba borul… Rá kellett jönnie, hogy a férje iránt érzett szerelme is ilyen természetes és visszafojthatatlan erővel növekszik a szívében. Olvasta valahol egyszer, hogy minél jobban gyűlölünk valakit, tulajdonképpen annál jobban szeretjük, annál inkább kötődünk hozzá. Ő pedig hányszor, de hányszor érezte, hogy gyűlöli

Damiant! Most már tudta, hogy ez a be nem teljesedett szerelem jele volt. Végre engedheti, hogy a vágya kibontakozzék. Régebben, ha a férfi szemébe nézett, bezárta a szívét. Nemsokára azonban szabadjára engedheti minden érzelmét, szenvedélyét, elfojtott sóvárgását. A férfi tett felé egy lépést. – Rachel – zihálta közben, és kinyújtotta felé a karját. A felesége azonban hátrálni kezdett, mert hirtelen úgy érezte magát, mint akit tőrbe csaltak, itt áll kiszolgáltatottan egy férfi kéjvágyának, aki csak a testét akarja, az érzelmei a legkevésbé sem érdeklik. Nem így kellene ennek történnie, hogy máris a „lényegre térnek”. Ez méltatlan az ő szerelméhez. – A közelembe ne gyere! – tartotta maga elé tiltakozva mind a két karját. – Micsoda? – torpant meg értetlenkedve Damian. Rachel menekült volna, a férfi azonban megragadta a karját, véletlenül sem hagyta volna, hogy felesége elérje az ajtót. – Mi ütött beléd? – kiáltott rá. – Nem kell! Nekem nem kell ez a házasság, ez az egész kutyakomédia… nem kell! – sikoltotta Rachel. Aztán hirtelen elnémult, és nagyon kimerültnek, szinte összetörtnek látszott. –

Kicsit

házasságból

későn már

jut nem

eszedbe, lehet

nem

csak

gondolod?

úgy

kilépni

Ebből –

a

felelte

vészjóslóan halk, visszafojtott hangon a férfi. – Egyébként is hogy képzeled? Annyi mindent lenyeltem tőled, és vártam türelemmel, pedig iszonyúan nehéz volt. De hogy most ebből az átkozott hálószobából kiengedjelek, arra ítéletnapig várhatsz!

–

Eressz

el!

–

sziszegte

Rachel,

akiről

szemlátomást

leperegtek a férfi szavai. – Hát ebben egyeztünk meg? Nem arról volt szó mindvégig, hogy a nászéjszakán végre beteljesülhet a szerelmünk? – Miféle szerelemről beszélsz? – dühöngött Rachel – Kőztünk szó sem volt soha szerelemről! Neked első pillanattól kezdve csak a testem kellett, és most sem vágysz másra. – Jó, hát beszéljünk csak a szexről, ha neked úgy jobban tetszik. Soha nem is mondtam, hogy szerelemmel szeretlek. Rachel végre kivágta a legnagyobb sértést: – Tony bezzeg szeretett volna! Mert ő szerelmes belém. – Mit merészelsz?! – Damian egy hirtelen mozdulattal elkapta, és magához szorította a lányt. Vad csók következett. Rachel azonban most nem hagyta magát. Rúgkapált, tekergett, amitől a férfi csak még jobban bevadult, és a végén leverték az éjjeliszekrény lámpáját. A drága üvegholmi hatalmas csörömpöléssel tört ripityára a padlón. – Elment az eszed? – suttogta Damian, mintha ezzel visszafoghatná valamennyire a szanaszét repülő cserepek lármáját – Pont a nászéjszakánkon emlegeted föl azt a semmirekellő barátodat? Nem szégyelled magad? De majd én kiverem a fejedből azt a lehetetlen alakot! – Csak nem akarsz megerőszakolni? – kérdezte Rachel kihívóan gúnyos hangon. – Nincs rá szükségem – felelte megvetően a férfi. – Esküszöm, még te fogsz könyörögni nekem, hogy végre tegyem meg. Mert már alig várod. Azért csinálod ezt az egész felhajtást, hogy

leplezd valamivel, mennyire lángol mar az egész tested, szinte égsz a vágytól. – Azzal lerántotta feleségét a hatalmas ágyra. Rachel most ott próbált menekülni. De hiába, Damian már fölötte volt. – Megjátszod itt a riadt szűzlányt, csak hogy még jobban bevadíts. Ne félj, ugyanúgy megkapnád a magadét, ha nem próbálnál felingerelni… – Eressz el! – kiáltotta Rachel válasz helyett. – Eressz már! – Majd ha bolond leszek! – zihálta a férfi. Rachel még egy darabig ellenkezett, de aztán valami változás következett be az ő testében is. Damian izmos mellkasa, kölnijének illata, az izgalom enyhe verítékszaga, a zihálás az ő érzékeit is felzaklatta, és egyszer csak vadul viszonozni kezdte a férfi csókjait. – Na látod! – szólalt meg Damian most már jóval szelídebben, és el is engedte Rachelt, igaz csak egy pillanatra. Keze nyomban utána elindult a szépséges idomokon, szája a meztelen mellbimbókat kezdte kényeztetni. Rachel maga sem tudta volna megmondani, hogyan került le róla néhány ruhadarab, de már félmeztelenül feküdt ott, és iszonyatos zsibongást, bizsergést érzett minden porcikájában. – Ó, Rachel! – hallotta a férfi reszkető zihálását. – Ó, Damian – nyögte válaszul, és boldogság öntötte el, ahogy a

férje

kezének

gyengéd

cirógatását

megérezte

teste

legérzékenyebb pontjain. – Mióta álmodoztam már erről… Jaj, Rachel, mióta kívánlak! És most nem bírom tovább – kiáltotta kéjesen a férfi. – Akarlak! Gyere!

Előbb azonban Damiannek még meg kellett szabadítania feleségét habkönnyű, selyem fehérneműjétől, aztán magát is a maradék ruhadarabjaitól. Az ingét már Rachel gombolgatta ki, és nem is próbálta leplezni, hogy ez a vetkőztetés külön gyönyörűség a számára. Érezte

a

férfi

szívének

heves

dobogását,

hogy

a

bőre

ugyanolyan finoman nyirkos már, mint az övé. Szerette volna, ha nem a becsvágyó vállalati vezér öleli, hanem az a férfi, akit ő mindennél

és

mindenkinél

jobban

szeret,

és

akit

kimondhatatlan rajongással szeretne körülvenni élete hátralévő esztendeiben. Damian

csodálatos,

tapasztalt

szeretőnek

bizonyult.

Holtbiztosan lelte meg felesége érzékeny pontjait. Amikor meghallotta a nadrág cipzárjának jellegzetes hangját, kinyögte még, félig ájultan: – Igen… gyere! Végre

Damian

következhettek

is a

meztelen még

volt.

Testük

bensőségesebb,

összetapadt,

még

izgatóbb

simogatások. Rachel úgy érezte, nem bírja tovább. Damian óvatosan, szerelmesen hatolt belé. Kis fájdalmat így

is érzett, és

felnyögött, de igazi sikoly csak akkor szakadt ki belőle, amikor elérte a csúcsot. Abban a pillanatban mintha megállt volna a világ, nem érdekelte már semmi más, csak hagyta, hadd sodorja végtelen hullámain a kéj. Damian a nevét suttogta, érthetetlen dolgokat lihegetett a fülébe, majd néhány kiáltásszerű nyögéssel ő is elérkezett a

csúcsra. Amikor teste végül elernyedt, szorosan magához ölelte féleségét. Elfúlva hevertek ott, és úgy érezték, csak ők ketten vannak a világon. Rachel szelíden simogatni kezdte férje dús haját, és akkor már a könnyeit sem bírta visszatartani. Átölelte Damian vállát, reszketett, szólni sem tudott a megindultságtól. Azt érezte, hogy ő ezt az embert mélységesen, forrón, örökre szereti. Sőt a mámor végső pillanataiban még valami olyan remény is támadt benne, hogy esetleg majd egyszer, valamikor Damian is viszontszereti őt. Persze tudta, erre alig van esély, de legalább nem kúszott be a szívébe magát a keserűség, így ezek a pillanatok

a

felülmúlhatatlan

boldogságot

jelentették

a

számára. Amikor Damian kissé magához tért a kimerültség révületéből, döbbenten vette észre Rachel könnyeit. – Mi a baj? – kérdezte. – Drágám, annyira vigyáztam, hogy ne fájjon. Rachel csak nézte őt, és nem is próbálta felvilágosítani, mennyire félreérti a férfi a könnyeit. Persze hogyan is érthetné az ő fájdalmát ez a nagyravágyó érdekember? Hiszen elképzelni sem tudja, mi a szerelem. – Rachel – hallotta megint a férje hangját –, azért nem volt rossz, ugye? Mit lehet erre válaszolni? Nem, nem volt rossz. Most rossz. És rossz lesz

utána

mindig,

ha csak ő

visz

érzelmeket

kapcsolatukba, és nem is reménykedhet a viszonzásban.

a

– Damian, szeretnék most egy kicsit egyedül lenni – szólalt meg hosszú hallgatás után. – Ha nincs ellene kifogásod… – Kifogásom? Az ellen, hogy most magad legyél? Ezer és egy kifogásom van ellene, szó sem lehet róla! – De hiszen megkaptad, amit akartál – mondta Rachel. – Ennyi egy éjszakára, gondolom, épp elég. – Már hogy lenne elég! Miket beszélsz! Belőled sohasem elég! – tiltakozott hevesen a férfi. – Elnézem, milyen gyönyörű vagy, és máris nem bírok magammal… Simogatni kezdte a feleségét. – Ez olyan nagy baj? Hogy őrülten kívánlak? Talán a forró szavak tették? A fiatalasszony maga sem tudta, de érezte, hogy zsongni kezd lassan az egész teste, és megint feltámadt benne a vágy. – Ó, Rachel! – nyögte Damian, miközben megint magáévá tette a feleségét. Szüntelen vigyázva, hogy ne fájjon, hosszan, lassan szeretkeztek. Most egyszerre érték el a csúcsot. Ezúttal viszont alig pihentek valamit, máris újra magával ragadta őket a szenvedély, és harmadszor is szeretkeztek. Utána elaludtak. Másnap, ahogy felébredtek, szeretkeztek negyedszer is. Jól is esett rá a gazdag, pompás reggeli, aztán meg kint heverni tétlenül a napon. Halkan beszélgettek, vagy nagyokat hallgattak, miközben hódítóan csapkodtak a hullámok. Hogy lehűljenek, úsztak egyet a tengerben. Amikor lusta karcsapásokkal kiúsztak a partra, Damian így szólt: – Szerelemről pedig többet szó se essen! – Aztán miért? – Mert van köztünk valami, ami jóval több az úgynevezett szerelemnél.

– És mi az? – Mi az, mi az – háborgott mókásan Damian. – Az, hogy ilyen jól megvagyunk egymással. Tökéletesen boldog a testünk, ettől ráadásul jó a kedvünk is, hát hol lenne itt a baj? Mondtam én, tökéletes pár leszünk. És azok is lettünk. – Gondolod – suttogta Rachel, miközben Damian meztelen mellkasát csókolgatta –, hogy a szex több mint a szerelem? – Hát persze. Semmi nem érhet fel ezzel a forró vággyal, ezzel a határtalan szenvedéllyel – felelte Damian. – Igen, ilyen a mi szenvedélyünk – helyeselt áhítatosan Rachel, miközben lehunyta a szemét. A

napok

szeretkezések,

egyformán aztán

teltek-múltak.

ahogy

reggel,

Éjszaka

többnyire

jó

őrjítő későn,

felébredtek, Damian tett róla, hogy Rachelben újra feltámadjon a vágy, és amikor gyönyörtől eltelve kibontakoztak egymás karjaiból, következett a gazdag reggeli, amelyet mindig Damian készített el a kellemes étkezőkonyhában. Narancslé, zsemle, gyümölcs, kávé. Utána kimentek a strandra, nagyokat úsztak, majd órák hosszat heverésztek. Rachel világos bőre picit lebarnult, de vigyázott rá, hogy le ne égjen. Lassan természetesnek tartotta, hogy félmeztelenül szaladgáljon, így láthatta, Damian milyen mohó tekintettel falja őt. Minél fesztelenebből mozgott az ágyban, minél vadabb volt a szeretkezésben, a férfi annál jobban kívánta, annál mohóbb szenvedéllyel ölelte.

Egyre

kevesebbet

ettek.

Nem

nagyon

törődtek

a

környezetükkel. A természeti szépségek hidegen hagyták őket. Csak a vágy tüze emésztette őket. Rachel élvezte, hogy a férfi olyan tökéletesen fel tudja izgatni. Ő meg nem szégyell merészen és gátlástalanul válaszolni erre! Régen szemérmetlenségnek érezte volna az efféle viselkedést, most pedig… És mégis: utolsó phuketi napjukon Rachel valahogy azt kezdte érezni, változik körülöttük a légkör, más lesz a hangulat. Egymást szorosan átölelve ébredtek. Aztán Damian ezen a reggelen

is

szeretkezett

vele,

de

mozdulataiban

valami

idegesség érződött, valami kapkodás. Rachel nem is értette, de nem mert szólni. Nem félelemből, nem alávetettségből, hanem az elmúlt napok varázslatos hangulatát próbálta óvni. Damian azonban mindjárt a reggeli után közölte vele: – Most akkor csomagolnunk kell. – Persze, értem – telelte Rachel kicsit döbbenten, és nehéz lett a szíve. Nem is alaptalanul, mert délutánra a bizalmas viszony szinte villámcsapásszerűen véget ért. Damiannek már egyetlen jó szava sem volt hozzá. Visszatért a régi, parancsoló, főnöki stílusához. – Mozgás, siessünk, le ne késsük a gépet! – Igenis, kapitány! – incselkedett vele Rachel, de közben érezte, bizony a legkevésbé sem tréfás a helyzet. Egész úton szinte egy szót sem váltottak egymással. Amint megérkeztek, Damian első szava az volt: – Bennett? Hol van Benett? – Biztosan kint vár minket – felelte Rachel.

– Annyi esze sincs, hogy bejöjjön a csomagokért? Hogy a fene… – szitkozódott a férfi. Amikor felbukkant a sofőr, gazdája dühös pillantása fogadta. – Bőröndöket a kocsiba! – förmedt rá Damian köszönés nélkül. Kínosan telt a hazaút a nagyvároson át. Rachel egyre inkább azt érezte, Phuket csak egy futó epizód volt az életükben, és most kezdődnek a végtelen hétköznapok. Ilyen lesz az igazi házaséletük. És igaza lett. Rachel számára nem maradt más, mint hogy a szépséges phuketi emlékeket ápolja. A jelen rideg és kietlen volt. Ahogy férjével szemben ott állt a nappalijukban, Rachel láthatta, hogy nincs remény. Lehullt az odaadó szerető álarca. Ez egy érzéketlen, kíméletlen gépember, egy sikerre törő, gátlástalan cápa – semmi szív, semmi kedvesség nincs benne, és végképp nem érez iránta, Rachel iránt semmit. Teljesen mindegy ennek az alaknak, ki szereti őt, és ki nem. Ölelni is gépiesen ölel a belé kódolt ösztönöket követve… Ó, borzalom! Ekkor váratlan felszólítás hangzott el. – Na, gyerünk az ágyba! Hogy micsoda? Rachel értetlenkedve bámult. – Gyere az ágyba, ne húzzuk az időt! Hát jól hallotta… – Fáj a fejem – rángatta elő Rachel az ősi kifogást. – Hagyjuk ezt, százéves lemez. Na, gyere már! Rachel azonban nem mozdult, inkább beszélni kezdett: – Thaiföldön minden olyan más volt… Kérlek, ne kényszeríts! Annyira másként viselkedsz te is. Lehet, hogy csak én érzem így, de mintha semmi sem lenne ugyanaz.

– Értem – felelte hidegen a férfi. – De miért nem ugyanaz? Mert itt magad mellett tudhatod a szerelmetes Tonyt? – Ilyet én nem mondtam – ellenkezett riadtan Rachel. – Nem is kell mondanod semmit, érzem rajtad, amióta csak újra Hongkongban vagyunk. Miután a férje elaludt végre, Rachel keserves sírásra fakadt. De nem Tonyt gyászolta! Hanem a thaiföldi szeretőt, akit oly hamar elveszített: azt a másik Damiant. Másnap reggel Rachel arra ébredt, hogy férje szépen kiöltözve áll a tükör előtt. – Hová készülsz? – kérdezte ijedten, mert rosszat sejtett. Benézek az irodába – hangzott a bizonytalan válasz. – De csak holnapra várnak! – Akkor is, miért ne mennék be? Mit keresnék itthon? Phuketen jól kibeszélgettük magunkat, túl sok mondanivalónk már nem lehet egymásnak. Ez fájt. Rachel bele is sápadt. – Unatkozom – tette hozzá Damian, majd zsebre vágta a kezét, és elszántan, mégis lezserül azt mondta: – Dolgozni akarok. Teljesen hiteltelen színjáték volt! – Más szóval engem már látni sem bírsz – jegyezte meg keserűen Rachel. Damian elengedte a füle mellett a vádló szavakat, és mindössze ennyit felelt: – Csak estére jövök haza, a napodat úgy töltheted, ahogy tetszik. De Radclitfe-től tartsd távol magad, különben vagdalt húst csinálok belőle, világos? – Azzal elsietett.

Rachel halálos riadalomban ült ott. Hallotta a távozó kocsi zaját, akkor aztán sírni kezdett, és sírt, sírt, míg félájultan nem rogyott az ágyra. Hirtelen azonban fölrezzent, mert valaki belépett a hálószobába. A

takarítónő

volt

az,

körülbelül

harmincéves

lehetett.

Mindketten zavarba jöttek. – Bocsánat, Mrs. Flint… Visszajövök, ha majd alkalmas lesz – hadarta gyorsan az asszony, és már el is tűnt. Ez kizökkentette Rachelt a tétlenkedéséből. Boldogabb nem lesz ugyan, ezt tudta, ha körülnéz a bazárnegyedben, de legalább egy rövid időre eltereli a figyelmét csalódottságáról. Vett egy-két csinos csecsebecsét, aztán odahaza elszöszmötölt a kicsomagolással, meg az ajándékok nézegetésével. Elsősorban

egy

arany

nyakláncnak

örült,

bár

kicsit

bosszantotta, miért adott ki ennyi pénzt hiábavalóságokra. Ekkor meghallotta a takarítónő közeledő lépteit. Butaság, tudta, de úgy határozott, hogy eldugja a „kincseit”, ne lássa ez a vadidegen nőszemély. Férje íróasztalfiókjainak egyike épp alkalmas hely lesz, gondolta. Egy borítékba csúsztatta a súlyos láncot, és… Hirtelen megpillantott valamit. Egy borítékon ez állt: Flint Investments. Nézzünk csak oda! Nem értette. A takarítónő belépett, és ő nem kutakodhatott tovább. De amit még látott, az is több mint elegendő volt: Flint Investments. Wall Street, New York… Mit jelentsen ez? – Parancsol esetleg egy kávét? – igyekezett a kedvében járni a derék asszony, Rachel azonban a fejét rázta.

– Nem, köszönöm. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. – Halló! – vette fel a kagylót Rachel. – Csak nem a sugárzó szépségű menyasszonyhoz van szerencsém? – hallatszott a vonal túlsó végéről egy igazi amerikai kiejtéssel beszélő férfihang. – Hát… mindenesetre Mrs. Flint vagyok – felelte Rachel zavartan. – És ön? Jack Bernstein. New Yorkból telefonálok. A férje bent van ma az irodában, Mrs. Flint? Rendkívül sürgős ügyben keresem. – A New York-i cégéről van szó? – érdeklődött Rachel újonnan szerzett tudásának birtokában. – Természetesen. Mrs. Flint. Történt valami, amit csak a férje tudna megoldani. – Elárulná mégis, miről van szó? – Feltétlenül, sőt, meg is kérném, hogy adja át a kedves férjének az üzenetemet. Nevezetesen, hogy Bachman Hart mindig újabb és újabb kifogással áll elő, vonakodik aláírni a szerződést. Azt mondja, kizárólag Damiannel hajlandó tárgyalni, személyesen. Rachel agya lázasan zakatolt. Tudnom kell, mi ez az egész; cáfolhatatlan bizonyítékra van szükségem. –

Értem

–

szólt

a

kagylóba.

–

Bachman

azért

akar

személyesen tárgyalni a férjemmel. mert ő az igazgatótanács elnöke, ugye? Jack Bernstein nevetve válaszolt: – Tökéletesen látja a helyzetet. Bár az ügyfelünk ezt nem mondta ki kereken, mégis egyértelmű.

Rachel pár perc múlva már az utcán volt, fogott hamar egy taxit, aztán irány a belváros. Tehát Damian a saját cégének az igazgatótanácsi elnöke. Székhelyük a Wall Streeten van. Érdekes! Damian Flint már eleve dúsgazdag üzletember, aki a legkevésbé sem szorul rá a Swift Investmentsre. Ezek szerint mégsem érdekből vette őt feleségül? Ó, ha ez igaz lenne! De hát igaznak kell lennie! Igen, igen, szerelemből vette el őt, ez szinte biztos. Neki azonban most semmit sem szabad elkapkodnia. Pontos értesüléseket kell szereznie, aztán kivárnia az alkalmas pillanatot… A kocsi közben megállt a Swift Investments jól ismert bejárata előtt. Rachel éppen pénz. után kotorászott a táskájában, hogy a fuvardíjat kifizesse, amikor tőlük pár méterre leparkolt Damian hosszú luxuskocsija. A férje és Domino Mei-Ling szállt ki belőle. Rachel elszoruló szívvel látta, hogy Damian átöleli a csinos kis kínai nő vállát, és így sietnek fel a lépcsőn. 10. FEJEZET Rachel csak ült megkövülten a taxiban. A sofőr közben egyre türelmetlenebbül várta a viteldíjat. Rachel habozott. Most nem mehet be az épületbe, ezt jól tudta. De akkor mit tegyen? Egyetlen hely maradt csak, ahová mehetett. Ezt a címet adta meg a taxisnak. Tony kint volt épp a strandon. Szüleinek háza közvetlenül a parton állt, úgyhogy otthon érezte magát. Egy nyugágyban

ücsörgött, és zenét hallgatott. Bömbölt a rádió, Rachel kiáltásait eleinte meg sem hallotta. Aztán a taxira figyelt fel. – Hé, te meg mit keresel itt? – szaladt oda máris. – Azt hittem, épp csak megjöttetek a nászútról, eszembe sem jutott volna zavarni.

Nem

mintha

félnék

a

forrófejű

férjed

fenyegetőzéseitől… – Csak látni akartalak – felelte Rachel erőltetett mosoly kíséretében. Nehezen tartotta vissza a könnyeit. – Jól van, értem – bólogatott gyanakodva Tony. – Igazán meghat, hogy ennyire hiányzom. Csak nekem nem hiányzik, amit látok. Könnyektől maszatos az arcod. Mi történt, drágám? – Semmi, semmi – hangzott Rachel válasza. – Leülhetnék ide melléd? Ráérsz egy kicsit? Tudod, Damian munkamániás. Alig érkeztünk haza, máris az irodába ment. Ezer dolog várhatta… Tony egy darabig némán nézte barátnőjét. –

Rachel,

én

örülök,

ha

meglátogatsz,

és

nem

kell

magyarázkodnod – jegyezte meg végül töprengve. – Egyébként nem innál valamit? Van hűtött gyümölcslé… vagy egy kis alkohol most jobban esne? – Nem, köszönöm, egy kis narancslé pont jó lesz – felelte a nő, és amíg Tony bement a házba, ő csak állt, nézte a tengert, anélkül, hogy bármit is látna. Féltékenység már nem gyötörte, de tele volt a szíve bizonytalansággal. Vajon igaz lehet ez a villámcsapásszerű

felismerés?

Nem

kapkodja

el

a

következtetést? Lehet, hogy Damian tényleg szereti? De akkor mit keres mellette Domino? Istenem!

Tony visszajött, és mindketten helyet foglaltak egy-egy nyugágyban. Alig ültek le azonban, a ház elé bekanyarodott egy hatalmas limuzin, és Damian ugrott ki belőle. – Most lesz, csak nagy balhé! – suttogta Tony. miközben magához szorította Rachelt, hogy megvédje. Mindenesetre ez is csak olaj lehetett a tűzre, mert Damian dühtől szikrázó tekintettel indult meg feléjük. – Azonnal engedje el a feleségemet! – kezdte már rögtön meglehetősen emelt hangon. – En tényleg csak… Hadd magyarázzam meg! – próbált védekezni Tony. – Engedje el, hallja? – bömbölte a felbőszült férj. – Elengedi, vagy kettéhasítom a fejét! – Akkor inkább az enyémet, – állt föl merészen Rachel. – Én jöttem hozzá vigaszért. – Vigaszért! Aztán miért kellett neked vigasz? – Mert szomorú voltam. – És nála kerestél vigaszt? De megható! Majd adok én neki mások feleségét vigasztalni… – Azzal mint aki verekedéshez gyürkőzik, elindult Tony felé. Először is akkorát taszított rajta, hogy szegény fiatalember csaknem visszaesett a nyugágyba. – Damian, ne! Légy észnél! – sikoltotta Rachel. – Én legyek észnél? – visszhangozta felesége szavait üvöltve Damian, majd Tonyhoz fordult. – Ha nem vette volna észre, én most még nagyon visszafogtam magam! De ne reménykedjen, legközelebb nem lesz így. Miért zaklatja a feleségemet? Miért cipeli éjszakai mulatókba, mit akar tőle? Alig érünk haza a nászutunkról, máris idehívja a viskójába… Még öt perc,, és

ráveszi, hogy megint abban az icipici bikinijében parádézzon itt maga előtt. Örüljön, hogy nem töröm szét minden csontját! – Nem ő hívott ide! És eszembe sem jutott volna parádézni előtte! – kiáltotta kétségbeesetten Rachel. – Hazudsz! A házvezetőnő mondta, hogy telefonhívásod érkezett,

mire

te

rögtön

taxiba

vágtad

magad,

és

ideszáguldottál. – Igen, telefonhívás érkezett, de nem engem hívtak, hanem téged. – Ez a disznó – ragadta meg Tony vállát Damian –, ugyan miért keresett volna engem? Mit akart volna tőlem? – Nem Tony hívott, hanem Jack Bernstein – vágta ki Rachel. Nagy csend támadt. Damian önkéntelenül is elengedte Tonyt, aki próbálta összeszedni magát, és láthatóan a menekülés lehetőségeit fontolgatta. Damian szólni sem bírt, így Rachel folytatta: – Igen, igen, Jack Bernstein. – Dühtől remegve tette hozzá: – És akkor én taxiba vágtam magam, hogy berohanjak hozzád, az irodába. Ott aztán mit látok? Hogy te meg a kedves Domino Mei-Ling kisasszony összeölelkezve andalogtok az épület előtt. Tehát ha valaki itt szemrehányást tehet a másiknak, az én vagyok. Tony már nem volt érdekes. Damian figyelme most egyedül Rachelre irányúit. – Miket hordasz itt össze? Hogy Jack Bernsteinnel beszéltél telefonon? Hát ennek a Bernsteinnek elment az esze? Mit mondott neked?

Rachel most már a legszívesebben szélesen elmosolyodott volna. – Ezt-azt… Talán majd négyszemközt elmesélem. – Akkor jobb, ha én megyek is – jelentette ki készségesen Tony, és már indult volna. Damian azonban megakadályozta. – Maga marad, Radcliffe. Tudni akarom végre a teljes igazságot. Ha kiderül, hogy maga és a feleségem… Rachel ezt már nem bírta volna még egyszer végighallgatni. – Soha semmi sem volt köztünk, Damian. – Ha kiderül, hát reszkessen, Radcliffe! – fenyegette meg Tonyt még búcsúzóul a férfi, aztán Rachelt maga után vonszolva visszament a kocsijához. – Azért szép kis alak vagy te, mondhatom! – jegyezte meg Rachel, ahogy a műútra rákanyarodtak. – Iderohansz, mint egy veszett bika, és fel akarod öklelni Tonyt… – Örülhet, hogy szét nem téptem – felelte fojtott hangon Damian. Ebben a pillanatban hatalmas fékcsikorgás hallatszott. A kocsi pördült egyet, és a szórakozott, figyelmetlen Damian majdnem fölvezette a limuzint a házuk lépcsőjén. – Ennyit az idegállapotomról – morogta a férfi. – Rachel, figyelmeztetlek,

nem

vagy

abban

a

helyzetben,

hogy

játszadozhass velem! Ne feszítsd túl a húrt! – Rövid szünetet tartott, majd még hozzátette: – Most pedig menjünk be, és mondj el mindent arról a bizonyos telefonhívásról! Miután beérlek a házba, Damian összefont karral megállt a nappaliban. – És most halljuk! Miért keresett Bernstein?

– Csak valami New York-i ügyetek miatt – adta a tudatlant Rachel. – Hidd el, nem is értem az összefüggéseket. – Én viszont nagyon is jól értem, hogy valami hazugságot akarsz nekem beadni. Azért találtad ki az egészet, hogy a nyamvadt barátodat védd… – De meghallgatnál végre? – somolygott Rachel. – Még szép! Halljuk, mit beszéltél Bernsteinnel! – Mint említettem, felhívott telefonon. Alig váltottunk néhány szót,

de

számomra

ennyiből

is

kiderült,

hogy

saját

nagyvállalatod van New Yorkban… Szintén befektetési cég, akárcsak apámé… Damian kesernyésen fölnevetett. – Rachel Flint, a nyomozó. –

Nem

nyomoztam.

Véletlenül

bukkantam

rá

néhány

borítékra. A céged nevével, címével… És mit tesz a véletlen, épp akkor telefonált ez a Jack Bernstein is. – Ezt már tudjuk. Utána mi történt? – Taxit fogtam, hogy megkeresselek az irodádban. – Miért volt olyan sietős? Mert rájöttél, hogy egy sokkal nagyobb vállalat tulajdonosa vagyok, mint amilyen az apádé? Ezt akartad közölni velem? Mégis mire gondoltál, hogy én nem tudok róla? – gúnyolódott Damian. – Nem, hanem arra gondoltam, hogy becsaptál engem – vágta ki Rachel. – Miért tetted? – Majd elmagyarázom, ha te már elmondtál mindent. – Miért, mire lennél még kíváncsi? – A további fejleményekre.

– Nos, mindössze csak annyi történt, hogy láttalak Dominóval édes kettesben andalogni. – És ez annyira felkavart, hogy rögtön Radcliffe-hez rohantál vigaszért? – Igen, így történt – szegte fel az állát dacosan Rachel. – De miért zavar téged, ha engem együtt látsz Dominóval? Rachel mély lélegzetet vett, erőt gyűjtött, mielőtt folytatta volna. – Átlátok rajtad, Damian! Hetek óta egyebet sem akarsz tudni, csak hogy féltékeny vagyok-e rád. Hát értsd meg végre, egyszer s mindenkorra elegem van a kisded játékaidból! – Rendben van, megértettem – nevetett a férfi. – De most sem feleltél. Féltékeny vagy? Halljam! – Igen, féltékeny vagyok, mert… szeretlek. – Ó, drágám – suttogta a férfi, miközben gyengéden magához ölelte Rachelt, és a hajába csókolt. – Hidd el, Domino nem a szeretőm, egy pillanatig sem volt az. A titkárnőm csupán, akit egy hónapra szabadságra küldtem. Fizetett szabadságra, mert egyrészt veled akartam lenni, másrészt mert tényleg nagyon beteg az édesanyja. Amikor átöleltem a vállát, akkor is emiatt sírt, én meg csak vigasztalni próbáltam. Rachel elgondolkodva nézte a férfit, és látszott rajta, hogy még gyanakszik, fél átadni magát a reménynek. – Egyre kevésbé értem ezt az egészet. Ha nem kellett neked igazán a Swift cég, és Domino nem a szeretőd, mit keresel egyáltalán Hongkongban? A férfi az ablakhoz lépett, kinézett a hatalmasan elnyújtózó városra, és így, háttal állva válaszolt.

– Két éve véletlenül átjöttem Hongkongba. Addig nagyrészt New Yorkban éltem az életemet, az üzleti útjaimat leszámítva. Idejöttem, és beleszerettem ebbe a városba. Sajnos azt is meg kellett tapasztalnom, hogy egyre magányosabbnak éreztem magam. Balszerencse, hogy azok a nők, akik közel kerüllek hozzám, nem érdekeltek. – A férfi most nagyot sóhajtott. – Közben viszont egyre azon töprengtem, hátha létezik olyan nő is a világon, akit kedvelek, tisztelek, nagyra becsülök, és az ágyban is sokat tudunk adni egymásnak. Képzeld, még egy csomó könyvet is összeolvastam ebben a témakörben… – És mire jutottál? – Meggyőződésemmé vált, hogy a szerelem az, – amikor két test tökéletesen kiegészíti egymást, a vágy sosem lankad, de van közben valami több is… meg nem mondhatom, mi. Valami rejtélyes

dolog.

A

lelkek

összehangolódása?

Titkos

összetartozás? Nem tudom. Rengeteg titok van ezen a világon. – A szerelem is ilyen titok szerinted? – Igen, az egyik legérdekesebb ezen a világon, ami után akár egy életen át is érdemes kutatni. Így aztán ide-oda ingáztam New York meg Hongkong közt, és hidd el nekem, a te szülővárosodra érezhessem,

azért szívem

semmittevéssel

tölteni

volt is

szükségein,

van. az

időt

Nem itt

hogy

időnkén

akartam

azonban

sem,

ezért

valami

elfoglaltságot kerestem magamnak, és véletlenül épp a Swift cég iráni kezdtem érdeklődni. A többit tudod. – Nem hiszem… – jegyezte meg Rachel gyanakvóan.

– Jó, hát közben akadtak barátnőim is szép számmal, de Domino nem tartozott közéjük. Nagyon kedvelem, sőt tisztelem őt, de történetesen nem az esetem. Rachel a legszívesebben elbőgte volna magát. A férfi szerelmi vallomásnak

induló

szavai

a

nőügyek

részletezésével

végződtek. Kegyetlenül fájt ez neki. Megint kénytelen volt elképzelni

őt

a

legbensőségesebb

pillanatokban

és

helyzetekben… másokkal. Mi a különbség tehát? Mondja már ki végre, hogy csak őt… Mondja ki! Nem

talált

más

megoldást,

mint

hogy

akkor

ő

fogja

kikényszeríteni a férfiból a vallomást. – Damian, ne foglalkozzunk a múlttal! Ami elmúlt, elmúlt. De most itt vagyunk mi ketten… – A hangja elfúlt, egy kis szünetel kellett tartania, hogy összeszedhesse magát. – Itt vagyok, és szeretlek! – Ó, drágám! – hangzott el sokadszorra. De még mindig semmi folytatás. – Szeretlek, hallod, Damian? Igaz szerelemmel szeretlek téged! – Én is szeretlek, Rachel. Szeretlek, sőt imádlak! Ó, én egyetlen szerelmem! Ez már maga volt a csoda, és csókjuknak, mely rákövetkezett, nagyon sokáig nem akart vége szakadni. Hosszú percek után Damian húzódott el először, de csak mert szeretett volna eloszlatni még egy félreértést. – Tudod, azt hittem, Radcliff-be vagy szerelmes, és nekem csak a testemet kívánod. Jó vagyok neked az ágyban, de a

szíved ehhez a Tony fiúhoz húz. Mindig olyan szeretettel, olyan túláradó lelkesedéssel beszéltél róla, és amikor együtt voltatok, szerelmesen sustorogtatok… – Szerelmesen sustorogtunk? Te viccelsz. Damian! Édes egyetlenem, Tonyval mi mindig csak bolondoztunk. Csak jó barátok voltunk. Hidd már el végre! – De hát gyerekkorotoktól fogva ismeritek egymást. Férfi és nő közt elképzelhetetlen ilyen hosszú barátság… testiség nélkül. – Számodra elképzelhetetlen, mert neked mindig csak az jár a fejedben – nevetett Rachel. de hirtelen elkomorult az arca. – És emiatt igen sokszor meg is aláztál… – Még hogy én? Talán inkább te engem, még Londonban. Hallottam, mit mondtál a barátnődnek. Hogy egyáltalán nem tartasz vonzónak. – Butaság, csak azért volt az egész, mert úgy tűnt nekem, valami kialakulóban van köztetek Jennyvel, és nem akartam őt megbántani! – Biztos? – Mérget vehetsz rá, Damian. Azt hittem, épp csókolózás közben zavartunk meg titeket, amikor Tonyval berobbantunk. – Tonyval. Már megint ez a Radcliffe – háborgott Damian, de a végén már ő is elnevette magát. – Értsd meg, egy darabig biztosra vettem, hogy ez a link alak az eseted. Jól lehet vele lötyögni, felelőtlenül szórakozni… én meg unalmas vagyok számodra az örökös üzleti ügyeimmel… – Te ilyen léhának képzeltél engem? Szórakozni vágyó, könnyűvérű nőcskének?

– Könnyűvérűnek nem. De olyan életvidám leányzónak, akihez én túl nehézkes és komoly vagyok. – Tony miatt igazán felesleges izgatnod magad. Csak élveztük egymás társaságát, mint afféle régi cimborák. Táncoltunk, kirándultunk, fürödtünk a tengerben… – És az a pici bikini? Meg a festmény? – Ártatlan ügy! – Rachel, lehet, hogy őrültnek nézel. Én azonban egyszerűen nem bírom elviselni, hogy te ezt a Radcliffe-et akár csak kedveled is. Nem tehetek róla, ahogy először megláttalak, amikor összeölelkezve érkeztetek… – Mi meg azt hittük, Jennyvel csókolóztok éppen! – Az más! És nem csókolóztunk. De ne vágj közbe! Túl sokat sündörög körülötted ez az alak, és erős bennem a kétely, hogy mindennek a hátterében csak valami ártatlan gyermekkori vonzalom áll, Rachel ezt nem hagyhatta ennyiben. – És Domino? Belebetegedtem, ahogy elképzeltelek téged meg őt, amint… – Ugyan mit képzeltét? Halljuk! – Hát csak azt láttam magam előtt számtalanszor, ahogy Domino lábujjhegyre áll, megcsókol téged, te meg felkapod őt, aztán… – Ilyeneket láttál képzeletben? Ó, Miss féltékenység! – Már nem Miss, hanem Mrs. Akinek mindvégig jó oka volt a gyanakvásra, mert a férje bizony nem játszott nyílt kártyákkal.

– A cégemre célzol, ugye? Végig attól rettegtem, valaki idő előtt közli veled. Mert rajtad kívül tulajdonképpen mindenki tudta. – Apám is? – Ő volt az első. Mit gondolsz, másképp rám bízta volna a vállalatát? – Csak nekem nem árulta el senki? – Miért, kérdeztél tán valaha ilyesmit? – Eszembe sem juthatott – háborgott Rachel. – Akkor meg nem értem, nekem miért kellett volna róla beszélnem. Főként, mert számomra az volt a legfontosabb, hogy féltékennyé tegyelek. – De miért? – Mert hallottam, hogy Jennynek azt mondod, nem tartasz vonzónak. Ezért aztán a fejembe vettem, hogy meghódítalak, kerül, amibe kerül. – Azért viselkedtél olyan undokul már a repülőúton is? – Nézd, a legegyszerűbb utat választottam. Igyekeztem a tudomásodra hozni, hogy más nők azért elég vonzónak tartanak. És ennek a legjobb eszköze… – Domino volt, már tudom. Én meg bevettem mindent, és halálosan féltékeny lettem. – Köszönöm a bókot, ezek szerint ügyesen játszottam – nevetett Damian. – Ha már itt tartunk, elárulok még valamit. Rachel szíve nagyot dobbant..Most jön valami rettentő, fájdalmas vallomás? – Halljam!

– Hát csak azt, hogy amikor beállítottam az ülésed a hongkongi gépen, majdnem megcsókoltalak. – Más nőket is ilyen hamar megpróbálsz lerohanni? – tréfálkozott vele Rachel. – Más nők szóba sem jöhetnek melletted! – tiltakozott Damian. – Különben is akkor még visszafogtam magam, mert nem akartam botrányt. – Hanem mit akartál? – Legalább valami szerény kárpótlást. Hozzáérni a meztelen bőrödhöz, a kezedhez, ilyesmi. Az ülés leeresztésekor ez sikerült is. És még valamiért nagyon fontos volt ez a repülőút. – Miért, ha szabad kérdeznem? – Mert akkor dolgoztam ki a haditervemet. Három dolgot tudtam. Egy: testileg vonzódsz hozzám, de ezt igyekszel legyőzni magadban. Kettő: épp olyan szívesen beszélgetsz velem, mint én veled. Három: hogy azt hiszed, csak apád vállalata érdekel, és becsvágyó törtetőnek tartasz. El is határoztam, meghagylak ebben a hitedben. – És ebből mi következett? – Megérkezésünk után egyenest a kórházba mentem, és ott megkértem apádat, engedje, hogy titkárnőnek alkalmazzalak magam mellett. – Képes voltál erre? – Persze, drágám. Hiszen nagyon is jó sejtettem, Charles egyébre sem vágyik, mint hogy előbb-utóbb összeházasodjunk. – Igen, erre nem volt nehéz rájönni…

– Én meg el akartam érni, hogy minél többet legyél velem. Már az első munkanapodon majdnem szétvetett a vágy, elég volt csak a hajadat megsimogatnom. – Még szerencse, hogy nem mentél messzebb – pirult el Rachel. – Te főnökök gyöngye! – Csak ne gúnyolódj! – mosolyodott el Damian. – Akárkinek a haját azért nem simogattam volna. Rachel nem merte megkérdezni, hogy vajon Dominónak hányszor lehetett része ebben az élményben. A férfi azonban mintha gondolatolvasó lett volna. – Nyilván az a nap jár a fejedben, amikor Dominóval ebédelni mentem. Pedig már épp elégszer tapasztalhattad, hogy a látszat csal. Domino nagyon szerény, visszafogott, tisztességes nő, és szereti a férfit, akivel él. – Damian nem várta meg Rachel kérdését, nyomban közölte: – Egy orvos az élettársa, aki szintén nagyon tisztességes ember, mit mondjak, remek fickó. A szegények orvosának nevezik. Így aztán keveset keres, és Domino azért dolgozik, hogy megéljenek. – Kis szünetet tartott, aztán még hozzátette. – És a szerencsétlen nő anyja csakugyan nagyon beteg. Rachel biccentett. – Jó, elhiszem… Mégis valahogy olyan rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. – Persze, mert én valóban féltékennyé akartalak tenni. Nem volt jó ötlet, most már belátom. De te sem viselkedtél túl visszafogottan Radcliffe-fel… – Sejtettem, hogy most ez jön – húzta el a száját a fiatalasszony kelletlenül.

– Miért, talán nincs igazam? Az utolsó pillanatig kitartottál mellette, sőt még most is, hogy a feleségem vagy, hozzá szaladtál a bánatoddal. Rendben van, megértem, hogy a sors így

akar

büntetni

engem,

mert

veled

csúnyán

bántam.

Elfogadom, de mégsem tudok belenyugodni, hogy Radcliffe egyáltalán a világon van, és hiába tiltom meg neked, titokban mégis sokat gondolsz rá. – Titokban? Ugyan már, Damian. Nem gondolok Tonyra titokban, mert semmi titok nem köt hozzá. Szerintem nem is érdemes erre több szót vesztegetni. Téged viszont nagyon megkérnélek, hogy ezután eszedbe se jusson szeretőt tartani. – Esküszöm – nevetett Damian –, ezt egy életre megtanultam. Épp eleget bűnhődtem már így is… – Majd én megvigasztallak – ölelte át a férfit felesége megindultan. Szívében túlcsordult a szeretet. Hagyni kell Dominót, hagyni Tonyt! A saját emlékeikről kell beszélniük. És hirtelen mintha Damian is így érzett volna. – Tudod, amikor először csókoltalak meg, úgy izgultam… Bizony, attól féltem, hogy eltaszít magától az a nő, akitől a szerelmet reméltem. – Féltél, te? Hát akkor mit mondjak én? Elöntött a forróság, és remegni kezdett a térdem, ha a közeledbe kerültem. Úgy éreztem

magam,

mint

egy

szegény

kis

vad,

mikor

az

oroszlánnal néz szembe, és tudja, mindennek vége. – Szegény kis vad, ez jó – bólogatott Damian. – Féltél a saját érzéseidtől – Annyira, hogy saját magam előtt is megpróbáltam letagadni őket.

– És mikor ért a felismerés, hogy talán mégis szeretsz engem? – suttogta a férfi, majd mohón várta a feleletet, bár ettől már semmi sem függött. – Auckland-ban érezted először? – Igen, ott – hangzott ugyanolyan halk hangon a válasz. – Ezért volt a rémálmod is, ugye? – kérdezte Damian. – Persze hogy ezért. Csak még nem akartam elfogadni a tényt, védekezni próbáltam ellene. Nem csoda, ha úgy éreztem, neked semmiképp sem mesélhetem el, miről szólt az álmom. – És most? Most elmeséled? Rachel bólintott, és röviden összefoglalta, amit annak idején álmában látott. – Sejtettem, hogy velem lehet összefüggésben – jegyezte meg a férfi, az elbizakodottság legkisebb jele nélkül. – Végig élt bennem a gyanú, és ezzel együtt a remény, hogy te valójában vonzódsz hozzám, ráadásul nem csupán testileg. – Szóval te a lelkekbe látsz – nevetett Rachel. – De hadd mondjam el azt is: amikor a hálószobádba parancsoltál, annyira megijedtem, hogy végig a torkomban dobogott a szívem. – De nekem is! – vallotta be Damian. – Mindenképpen meg szerettelek volna kapni, és már közel kerültünk hozzá, hogy lefeküdjünk egymással. Valld be! – Talán – mosolyodott el rejtélyesen Rachel. – Mindenesetre akkor derült ki, hogy még szűz vagy. Egész éjszaka szemhunyásnyit sem aludtam, úgy felkavart a dolog. Radcliffe jelent meg a képzeletemben, meg hogy vajon meddig jutottál vele. Mert hátha… – Hazudtam? Nem, és most már tudod is. Egy-két csóknál senkivel sem jutottam messzebb.

– Akkor is sejtettem, hogy ez lehet az igazság. Csak valahogy úgy éreztem, ha igazán szeretnél, hajlandó lennél velem kivételt tenni. – Érted mindenre képes lettem volna – vallotta be Rachel. – Ennek ellenére az utolsó pillanatig kételyek gyötörtek. Nem tudtam, kinek adom oda magam. Annak, aki egyedül engem szeret, és örökre nekem ajándékozza a szívét, vagy annak, aki csak a vágyát akarja csillapítani velem, de a lelke közben valahol messze jár? És amikor már a feleséged lettem, ezek a félelmeim akkor sem szűntek meg. – Vettem észre! – mosolyodott el kajánul a férfi. – Holott senki iránt nem éreztem még azt, amit irántad, egyetlen embert nem szerettem így, nem vágytam rá, hogy csak az övé legyek és ő csak az enyém. Mint a mesében. – Most azonban már ez lesz a valóság… – Szeretlek – suttogta lehunyt szemmel Rachel. – És én is téged, de nagyon – hangzott Damian válasza. Hosszú csók következett. – Tudod, miről ábrándoztam a legtöbbet? – nézett utána szerelmesen a férje szemébe Rachel. – Miről? – Hogy milyen lehetsz ing nélkül. Még egyetlen férfit sem próbáltam meg elképzelni korábban ruha nélkül. – Még egyetlen férfit sem? – hahotázott Damian. – Ha nem te mondanád, el sem hinném. – Aztán nagy komolyan folytatta: – Drágám, bocsáss meg, ha bármiben csalódnod kellett. Mondjuk a nászéjszakán. De azért Thaiföldön bőséges kárpótlásban részesítettelek, ugye?

– Még most is borzongok, ha rá gondolok! Ahogy Rachel ráhajtotta fejét a férje vállára, az erős kéz elindult sűrű hajában, gyengéden végigsimítva a szépséges fürtöket. – Nem lenne kedved feleleveníteni egy-két kellemes emléket? – De, nagyon is! – Mégis melyiket? – Szép sorjában az összeset! És ahogy újra meg újra elmerültek egymás szerelmében, a múlt,

jelen

tengerében.

és

jövő

egybefolyt

a

boldogságuk

végtelen