Romana 183 - Kay Gregory - A KUTYAFÁJÁT

A KUTYAFÁJÁT! 1. FEJEZET A templom annyira megtelt, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Aki valamit is adott magára Carmody Fallsban, az ott volt. Halk zajok töltötték be a templomot, énekeskönyvekben lapozgattak, izgatottan suttogtak. A gyülekezet Kerry Fleming és Declan King esküvőjére várakozott. Elhallgatott az orgonazene, a lapozgatás és a suttogás is elcsendesült. Minden tekintet várakozásteljesen sze­geződött a templomkapura. Declan feszes tartásban állt az oltár előtt. Jelenlétével úgy betöltötte a templomot, mint Gulliver a liliputiak gyűléstermét. Nem csak a magassága és széles válla vagy kemény arcvonásai miatt. Az erő meghatározhatatlan légköre lebegte körül, mintha a körülötte levő emberek és események mind az ellenőrzése alatt állnának. Esküvői tanújához fordult, és odasúgta neki: - Itt jön a menyasszony, szokásához híven elkésett. A tanú zavartan mosolygott. - De azért nagyon... csinos, nem'? - Igen, nagyon csinos - ismételte Declan dühösen. Úgy tűnt, arájában nem álmai asszonyát látta, hanem keresztet, melyet a vállára kell vennie. Az orgonista belekezdett az esküvői indulóba, a menyasszony még egyszer ide­gesen beletúrt a hajába, majd rövid habozás után a mellette álló büszke, ősz öregemberhez fordult. - Gyere, nagypapa, menjünk! - súgta oda neki. Elindultak az oltárhoz vezető hosszú úton a férfihoz, aki láthatóan türelmetlenül várta a lányt. Nem túl lelkes vőlegény, gondolta Kerry kétségbeesetten. De a sors Declanhez vezette. A férfi barátságból veszi el... és hogy megőrizze a család jó hírnevét. No meg azért, mert meg volt győződve róla, hogy ő hivatott megóvni Kerryt a nehéz­ségektől. Az orgonazene lassan elhallgatott. Kerry odalépett Declan mellé. A férfi futólag végignézte a lányt. Úgy tűnt, sem a testtartását, sem halványkék menyasszonyi ruhá­ját nem tartotta megfelelőnek, de ebben a pillanatban a lányt ez hidegen hagyta. Most csak az számított, hogy végre túl legyen ezen a méltatlan szertartáson, amely örökre Declan Kinghez fogja kötni, gyermekkora bálványához, fiatalkora zsarnokához, aki most, ebben a vészhelyzetben egyetlen menedéke volt. Mégis nehezére esett, hogy Declant pusztán menedéknek tekintse. Amikor a férfi látta, hogy a lány számára nincs más kiút, egyenesen megparancsolta neki, hogy menjen hozzá feleségül. Kerry persze hálás volt, ugyanakkor félt is egy kicsit. Innen asztán már nincs visszaút. Nagyot nyelt, és megkockáztatott egy mosolyt. Declan visszamosolygott rá. Tehát a férfi hajlandó az ő kedvéért jó képet vágni a dologhoz Néhányan a gyülekezetből felhúzták a szemöldöküket, és szomszédjuk fülébe suttogták megjegyzéseiket. Kedves jegyespár, azért gyűltünk itt ma össze az Úr színe előtt... - kezdte Jonathan MacNaughtonBones tiszteletes. Kerry nagyapja krákogott, és a lány egy pillanatig azt hitte, hogy túl hamar fogja átadni a vőlegénynek. Jonathan tiszteletes a fejét csóválva folytatta: ..ezt a férfit és ezt a nőt a házasság szent kötelékébe... 1esítsük, egészségben, betegségben... A szavak végtelen litániaként áradtak a tiszteletes ajkáról. Menyasszony és a vőlegény mereven maga elé bámult, mintha nem is állna ott A férfi minden mozdulata azt juttatta Kerry eszébe, hol töltik a mai éjszakát. Erre a gondolatra furcsa érzés járta át, az izgalom és a félelem keveréke. A hosszú évek során, mialatt együtt nőttek fel, Kerry soha nem mert úgy gondolni Declanre, mint a szeretőjére. Ehhez túl hatalmas volt a férfi mintha valami felsőbbrendű lény lenne. - Declan John, akarode ezt a nőt hites feleségedűl?

Akarom. Declan habozás nélkül, hangosan és határozottan felelt a hirtelen beállott csendben A gyülekezet megkönnyebbülten sóhajtott Kerry Ellen, akarode ezt a férfit... - Nem! - kiáltotta egy hang a templom kapujából,Nem akarja,Kerry várj,ne tegyél ilyet! A gyülekezet egy emberként nyögött fel, aztán izgatottan Egy fiatalember futott be a templomba. Fekete bőrkabát és motorsisakot viselt. Odarohant a menyasszonyhoz, és megragadta a karját. - Kerry, nem mehetsz hozzá! Az enyém vagy - Még jó, hogy nem egy pej lovon rontott be, jegyezte meg Declan szárazon. Arcán nem tükröződött semmi A lány egy szót sem szólt. Nem jött ki hang a torkán,száraz volt a szája,a szive őrülten vert. Attól félt, hogy mindjárt összeesik. - Kerry? - sürgette az újonnan érkezett. Válaszolj! - Nem tud. - Declan felelt a menyasszony helyett. - Megnémítottad. - Nem. - Kerry végre meg tudott szólalni. - Nem némított meg. Tudok beszélni. - Jó - mondta Declan. - Akkor, még nem egészen hites feleségem, döntened kell. A meghívottaknak többékevésbé mindegy, kihez mész hozzá, de az nem, hogy egyáltalán lesze esküvő, vagy sem. Kárba veszne a pompás ünnepi lakoma. - De... - Kerry az ajkába harapott, körmét a tenyerébe mélyesztette. Beszélni tudott volna, de fogalma sem volt, mit mondjon. Ha Larry pár másodperccel később érkezik, már Declan felesége lenne, talán jó, talán rossz felesége. De most elmenekülhet. Declan várja a döntését. Persze, nem esne jól neki, hogy az egész gyülekezet előtt kikosarazza, Kerry mégis fájdalmasan tisztában volt vele, hogy a férfi csak kötelességtudatból venné feleségül. - Declan - fogott bele végre -, neked mindegy, hogy hozzád megyeke, vagy sem, ugye? Megpróbált legalább egy leheletnyi gyengédséget felfedezni a férfi éjkék szemében, legalább egy parányi jelét annak, hogy jelent neki valamit. Ehelyett a vőlegénye szokása szerint ironikusan mosolygott. Már hogy lenne mindegy? Nem megyek bele csak úgy egy házasságba, különö­sen nem veled. De ez az ifjú hős mégiscsak annak a gyereknek az apja, akinek a ne­vemet akartam adni. - Becsmérlően nézett a másik férfira. - Miért ez a hirtelen pál­fordulás? - kérdezte élesen. Szeretem Kerryt - mondta Larry, és drámai mozdulattal a szívére szorította a kezét. Kissé ijedtnek tűnt, de kétségbeesetten őszintének. - Vagy úgy! Declan még egy pillanatig fürkészve nézte Larryt, végül bólintott, mintha elmúl­tak volna a kétségei. - Hát jó. Úgy látszik, észhez tértél - mondta, majd a menyasszonyhoz fordult: - Tehát miután ilyen jól átgondolta a dolgot, akár rólad is gondoskodhat. Joga van hoz­zá, és tulajdonképpen ez a kötelessége is. - Megfogta a lány állát, felemelte, és kényszerítette, hogy ránézzen. - De én nem dönthetek helyetted, Kerry. Neked kell döntened. A lány hitetlenkedve nézett erre a gúnyos, fegyelmezett emberre, aki azt akarta elhitetni vele, hogy most átengedi a másik férfinak. Tekintete mit sem árult el valódi érzelmeiből, Kerry mégis jól tudta, hogy nem szívesen venné feleségül. Kemény férfi volt, és az évek múlásával csak egyre keményebb lett. Mégis hajlandó lett volna gondjaiba venni egy nőt, akit valószínűleg még mindig csak butuska, könnyelmű gyereknek tartott. A lány szemügyre vette a férfi rövid, sötétbarna haját, klasszikus vonalú, egye­nes orrát, kékesfekete szemét. Határozott arcvonásaival jóképű férfi volt, de ebben a pillanatban csodálatosan érzéki ajkai mindennek tűnhettek, csak csábítónak nem. Utálattal nézte Larryt, mint valami rovart, melyet a takarítónő nem vett észre, és akonyhában hagyott. És mégis hajlandó volt megengedni, hogy Larry vegye felesé­gül a lányt, miután meggyőződött arról, hogy gondoskodni fog róla. Kerry a földre szegezte a tekintetét. Declan egyáltalán nem is akarta őt. Csak azért akarta feleségül venni, mert már annyira megszokta, hogy mindig gondoskodik róla. Lassan a másik férfi felé

fordult, a boldog, gyengéd szívű larry felé. Kócos, szőke hajú, megnyerő mosolyú szeretője felé. Larry soha nem ráncolta a homlokát, soha nem szólt rá, hogy ne viselkedjen már olyan gyerekesen. Igaz, Larry cserbenhagyta, amikor a leginkább szüksége lett volna rá, de még idejében újra feltűnt, hogy felesé­gül vegye. Ez a Larry most esedezve állt előtte. - Szeretlek, Kerry - suttogta. - Kérlek, bocsáss meg! Kérlek... gyere hozzám fe­leségül! A lány még egy utolsó oldalpillantást vetett Declanra. Semmiféle gyengédséget nem látott rajta, semmi jelét annak, hogy a férfi meg akarná akadájozni hogy másként döntsön. Ujra Larryhez fordult. - Megbocsátok - suttogta. Nem tehetett mást. Úgy tűnt, Declan előre tudta, hogyan fog a lány dönteni. Láthatóan nem tetszett neki a napirend hirtelen megváltozása, de nem látszott sem csalódotnak, sem sértő­döttnek. - Élj boldogan, Kerry! - Hangja hűvös és fegyelmezett volt. mintha a lány csak egy vacsorameghívást mondott volna le. A férfi arca gúnyos mosolyra húzódott. - És viselkedj rendesen! - Aztán Larryhez fordult, és fenyegetőn Igy szólt: - Jól vi­gyázz rá! Sok bajod lesz vele. Futó csókot lehelt a lány arcára, és távozott. Tíz perccel később Kerry Mrs. Lawrence Simmsszé változott a megdöbbent gyü­lekezet színe előtt. Rápillantott a mellette álló fiatal férfira, és mint egy mesebeli herceg, megmentette a kényszerházasságtól. Így végül nem kellett hoz­zámennie ahhoz a férfihoz, aki egész életében úgy bánt volna vele Mint egy sokkal erősebb, hatalmasabb báty... De akkor miért lenne mégis ordítani kedve? Larry rámosolygott a lányra, és Kerry bátran visszamosolygott rá. Jobb így, bi­zonygatta magának, hiszen Larry azt mondta, szereti. !?e Declannek is, aki egyáltalán nem akarta feleségül venni. Megfogta Larry vállát felágaskodott, hogy viszonozza a csókját. 2. FEJEZET A hóesés beüldözte Kerryt az étterembe. Jeges, fehér pelyhek keringtek körülötte, míg be nem húzta maga után az ajtót. Odabent meleg volt. Kerry lehúzta a fejéről kék kabátja kapucniját, és elindult az asztalok között. Észrevette, hogy mindenhonnan kí­váncsi pillantások szegeződnek rá. Carmody Falls tehát nem felejtette el őt. Felsóhajtott. Tulajdonképpen abban re­ménykedett, hogy hét év alatt csak találtak valami más pletykálnivalót az emberek, de úgy tűnt, mégsem. - Kerry Fleming! - kiáltotta egy szakállas öreg, az arca göcsörtös tölgyfára emlé­keztetett. - Te aztán egy cseppet sem változtál! Kerry lefogyott, és világosszőke haja az évek során mézszínűre sötétült. De any­nyira azért nem változott meg a külseje, hogy a kis nyugatontariói község lakosait megtévessze. - Igen - felelt az öregnek. - Én vagyok az. Hogy vagy, Barney? - Nem is lehetnék jobban! Az öreg Kerry után nézett, ahogy az elment mellette, és helyet foglalt a pultnál. Kerry a hátában érezte a többi vendég tekintetét is. Úgy látszik, az emberek nem fe­lejtették el, milyen vad és könnyelmű fiatal lány volt, mielőtt feleségül ment Larryhez. Ahogy visszagondolt ifjúsága viselt dolgaira, nem is tudta zokon venni a bizalmatlanságukat. Leült. Csak most vette észre azt a magas, erős testalkatú férfit, aki a pult túlsó ol­dalán a kávéját szürcsölte. Kerrynek elakadt a lélegzete. De hát ez nem lehet! Lori azt írta, hogy Declan már évek óta eltűnt a városkából. Abban reménykedett, hogy tévedett, de minél többször pillantott arra, annál biztosabb volt a dologban. Carmody Fallsban senki más nem sugárzott ekkora önbizalmat, még ha csak a kávéját itta is. Kerry túlságosan is jól emlékezett ezekre az ajkakra. Declan soha nem csókolta meg igazán, de néhány őrült, ábrándos héten át azt hitte, hogy nemsokára megteszi. Persze a férfi is öregebb lett, sötét haja hosszabb volt, mint ahogy az emlékeiben élt. Nocsak! Az eltűnt menyasszony szólt oda Declan. Szervusz, Kerry Ellen! Húsvétra jöttél? A nő megrázta a fejét. Amikor megszólalt, hangja kissé remegett. Úgy terveztem, de mégsem tudok maradni.

A férfi a maga jellegzetes módján húzta föl a szemöldökét. Kamaszkorában ezzel a szemöldökfelhúzással gyakran félemlítette meg Kerryt. Nem tudsz maradni? - kérdezte. - Remélem, nem miattam utazol el. Kerrynek az arcába futott a vér. Az utóbbi időben már nem pirult el olyan köny­nyen, de most jó oka volt rá. Amikor utoljára látták egymást, lehetetlenül viselkedett, és ezt bizonyára nemcsak ő maga, hanem a férfi sem felejtette el. - Nem - felelte zavartan. Természetesen nem. Lorinál és a családjánál akartam tölteni a húsvétot, de mindnyájan ágynak estek kanyaróval. Lori? Declan a pulton dobolt az ujjaival. Á, az a sárga ruhás fiatal nő a ko­szorúslány a majdnemesküvőnkön. Igen - felelte Kerry kurtán. - és kanyarója van? Neki is, meg a férjének is, meg a két gyereknek. Így hát nem maradhatok. Természetesen nem. Fiorence Nightingale nem tartozott a példaképeid közé, ha jól emlékszem. Ez nem... kezdte, majd halkabban folytatta, mert vagy féltucatnyi fej fordult feléjük. - Ez nem szép tőled, Declan. Lori nem akarta, hogy megkapjam. Nem voltam még kanyarós, és azt mondja, veszélyes lehet, ha az ember fiatalkorában kapja meg ezt a betegséget. Mindenki feléjük bámult, úgyhogy Kerry belátta, ezen a helyen nem tanácsos ma­gántermészetű beszélgetést folytatniuk. De egyébként sem vágyott most túlzottan ar­ra, hogy Declannal beszéljen. Valaha a barátja volt ez a férfi, a bizalmasa és szeretett tanítómestere. Érte tűzbe tette volna a kezét... és a férfi óva intette volna ettől. De azóta túl sok minden történt. Jobb lesz, ha most elmegyek - szólt Kerry, és felállt. - Ejnye! Hát már megint meg akarsz szökni? Nem tudod, hogy az, emberek türel­metlenül várnak? Miért sietsz annyira? Ezt egy magas, vöröses hajú fiatalember mondta, aki a konyhából bukkant elő. Megtörölte a kezét egy konyharuhával. - Sajnálom, Phil. Kerry valami udvarias kifogást keresett, hogy meg ne sértse a férfit. - Mindig is valami átlagon felüli, különleges helyet akartam csinálni ebből az étteremből. Szerintem sikerült is, csak sajnos most mennem kell Nem is vettem észre, hogy elrepült az idő. - Én riasztottam el - magyarázkodott Declan. hátradőlt a széken, és gúnyosan rámosolygott a másik férfira. Kerry az ajtóhoz botorkált. Nem volt kedve ahoz, hogy vitatkozzon. Honnan is tudhatta volna, miféle ember lett gyerekkori barátjából azóta, hogy kiadta az útját az oltár előtt? Hiszen ez már jó pár évvel ezelött történt Azóta csak néhanéha látta a nevét a napilapok gazdasági rovatában, amikor sikeres üzleteiről, hihetetlenpénzösszegekről volt szó. És egyszer látta egy életmódmagazinban a férfi torontói házát. Kerry odaért a kijárathoz. Egy csöppet habozott, amikor meglátta a kint háborgó jeges szelet. Aztán leszegte a fejét, és kilépett az éjszakába. Olyan metsző hideg csapta meg, hogy az első pillanatban alig jutott lélegzethez. Megállt, kezét az arcá­hoz szorította, hogy óvja a széltől. De rögtön megbánta ezt a késlekedést. Mögötte újra nyílt az ajtó, és egy erős kéz vállon ragadta. - Erre egyenesen hallotta Declan hangját. A férfi maga előtt tolta, ő pedig túlságosan ijedt volt ahhoz, hogy bármiféle ellenállást tanúsítson. A Cambrianben lakom. - Remek. De én nem tiltakozott Kerry. Megpróbált szabadulni a férfi kezének szorításától, de hiába. Nem? Hát akkor hol? - Még nem tudom vallotta be a lány habozva. A régi ismerőseim vagy elköltöztek, vagy elutaztak húsvétra, vagy tele van a házuk vendégekkel.

- Akkor hát marad a Cambrian - döntötte el helyette Declan. - Igaz, éttermük nincs, de hát ez a legjobb szálloda Carmody Fallsban. - Igen, de... - ellenkezett volna Kerry. mi a baj? Talán attól félsz, hogy bosszút állok? Már évekkel ezelőtt megtehettem volna, ha akarom. - Nem - felelt Kerry zihálva, mert a jeges szél az arcába fújta a havat. Ettől nem félek. Ha magadnak akartál volna, akkor nem engedted volna, hogy hozzámenjek Larryhez. - Ebben igazad van mondta Declan a jeges szélnél is jegesebb hangon. - Akkor nem engedtem volna. Kivilágított kapu előtt álltak. - Megérkeztünk. Meglátjuk, kapunke neked szobát. A férfi kinyitotta a nehéz üvegajtót, és betuszkolta a nőt a piros szőnyeges, meleg előtérbe. Declan! - ellenkezett Kerry. - Declan, várj! - Figyelj ide! Kint olyan hóvihar tombol, amilyet évek óta nem láttam. Nem tudod, hol aludj, és a Cambrianben legalább fedél lesz a fejed fölött. Tehát mire várjak? Vagy azt hiszed, hogy a mesebeli herceged megint megjelenik csillogó fegyver­zetében, és megment a karmaim közül? Kerry a földre szegezte tekintetét. - Ha Larryre gondolsz, ő meghalt. Declan nem felelt azonnal. Aztán újra Kerry vállára tette a kezét. - Sajnálom - mondta. Nem tudtam. Mindketten hallgattak. Aztán a férfi törte meg a csöndet. - És a gyerek? Ő... Őt is elvesztettem. Nem sokkal az esküvő után. Értem. Ezt sem tudtam. Rettenetes lehetett. Sajnálom. Még egyszer megszorította a nő vállát, aztán szégyenlősen visszahúzta a kezét. Kerry látta, hogy a férfi most kivételesen őszintén beszél, és hirtelen feltámadt benne a régi gyász és az a rettenetes üresség. Kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. Declan egy zsebkendőt nyújtott át neki, aztán átölelte és vigasztalta, ahogy régen. Egy idő múltán Kerry csendesen megszólalt: - Annyira akartam a gyereket. - Könnyes szemmel rámosolygott Declanre. - Még ha nem is tudtam, hogyan boldogulnék vele. Soha nem fogom elfelejteni. Fiú lett volna - mondta, és nagyot nyelt. De... beletörődtem. - Látta Declan hitetlenkedő arckifejezését, úgyhogy hozzátette: - Néha azt hiszem, így volt megírva a sors köny­vében. Lehet - mondta Declan. - És még... Habozott, mintha próbálná megtalálni azokat a szavakat, melyek nem ríkatják meg újra a nőt. - Azt akarod mondani, hogy lehetnek még gyerekeim - előzte meg Kerry. - Tény­leg lehetnek, feltéve, hogy még egyszer férjhez megyek. De nem igazán sürgős... Szemügyre vette a férfi nyakának kemény izmait. Egy pillanatig úgy tűnt neki, hogy az a nagyfiú áll előtte, akit gyerekkorában csodált, és ez a nagyfiú türelmes és vigasztaló, mint valaha. De a fiú már rég felnőtt. Kemény, sikeres üzletember lett be­lőle, akinek nincs ideje az érzelmek gyerekes zűrzavarára. A múltat nem lehet visz­szahozni. Declan arca semmilyen érzelmet nem tükrözött. Nem igazán sürgős? - kérdezte. - Akkor talán még van remény a számodra. Otthagyta a nőt, és a portához ment. Határozottan csengetett. Hát ez meg mit jelentsen már megint? Kerry tanácstalanul bámulta a férfi széles hátát. Declanből mindig is valamiféle erő sugárzott, de csak egyszer verte be valakinek az orrát, azt is Kerry miatt, mert az illető valamilyen ürüggyel a kocsijába akar­ta csalogatni a lányt. Declan észrevette, milyen mozdulattal nyúl a férfi a védence fe­lé, és a következő pillanatban a fickó már a földön feküdt. Kerry visszazökkent a jelenbe, amikor egy idősebb hölgy jelent meg a pult mögött. Sajnálom, hogy megvárakoztattam önöket - szólt az asszony. - Olyan moz­galmas ez a mai este, hogy ki sem látszom a munkából. "Tudják, a vihar miatt megállt a közlekedés - mondta, és rámosolygott Kerryre. - Szóval szobát keres? Tele van az egész szálloda. Már egy üres fürdőkádat sem talál a városban, ha igaz, amit beszélnek.

Ám. Declan gyorsan megoldotta a problémát a maga utánozhatatlan módján. Minden rendben, Mrs. Kovalik - kezdte. - Mrs. Sinrnrs a húgom. Majd nálam alszik. Végül is nem hagyhatjuk, hogy kint éjszakázzon a hóviharban, nem igaz? - folytatta, és úgy mosolygott a tulajdonosnőre, hogy az elpirult.- Nem, semmiképpen nem hagyhatjuk. Rendben van, Mr. King. Csak gyorsan be? írom a könyvbe. - Akkor minden rendben - állapította meg Declan. Kerryhez fordult, és diadalit­tasan rámosolygott. - Gyere, húgocskám! Kerry levegő után kapkodott. - De hát kezdte - mégsem lenne szabad... - Ne aggódj, nem fogsz több kellemetlenséget okozni nekem, csak amennyit álta­lában szoktál. Hol van a csomagod? - A csomagom... Szent ég, teljesen elfelejtette! A kocsiban hagyta, a kocsi pedig Dieter műhelyében van, hogy megjavítsák. De ez végül is mindegy. Úgysem fog egy szobában alud­ni Declannel. - A csomagom nem fontos. Declan, én nem maradok itt. Úgy döntöttem, hogy elmegyek az éjszakai busszal. - Az nem fog sikerülni - jegyezte meg Mrs. Kovalik a pult mögül. - Az éjszakai busz kimarad. Ó! - sóhajtott föl Kerry, és tanácstalanul nézett Declanre. A férfi, gúnyosan mosolyogva, fejével a lépcső felé intett. Erre - utasította Kerryt, majd még egyszer köszönetet mondott Mrs. Kovaliknak. Kerry nem mozdult. A férfi megjátszott kétségbeeséssel felsóhajtott, karon fogta a nőt, és feltolta maga előtt a lépcsőn. Te jó isten, csak nem fogunk úgy viselkedni, mint egy kamasz szerelmespár, ha szülői engedély nélkül szórakozni mennek a hétvégén! - jegyezte meg hűvösen. - Úgyis rá fog jönni, hogy nem a húgod vagyok - ellenkezett Kerry. Persze, hogy rá fog jönni. Ha nem ma, hát holnap. Amikorra a pletyka már idáig is eljut. - De akkor miért... - Azért, kedves kishúgom, hogy legalább a látszatot megőrizzük. Amíg Mrs. Ko­valik bizonyítani tudja az ártatlanságát, addig szívesen besöpri a te ágyadért járó pénzt. - Megállt, kinyitott egy ajtót. Megérkeztünk. Kerry körülnézett a tiszta, célszerűen berendezett helyiségben. A szobában barna szőnyeg meg barna függöny volt, két szék... és két ágy. A hugica megkönnyebbül­ten lélegzett föl. Declan gúnyosan pillantott rá. - Csak azt ne akard bemesélni, hogy még mindig azokat az ostoba könyveket olvasod! - Nem értem, mit akarsz ezzel mondani. - Az ilyen könyvekben a bátor hősnő arra kényszerül, hogy egy gazfickó ágyában töltse az éjszakát. Erre számítottál, ugye? De a való életben ez ritkán fordul elő - mondta megvető pillantással. Szerencsére - tette még hozzá. - Valóban? - kérdezte élesen Kerry, és maga is csodálkozott, hogy mennyire bántotta a férfi lekicsinylő pillantása. - Azt kell hinnem, hogy te is ilyesféle könyveket olvasol, ha ilyen jól ismered őket. Declan rendíthetetlenül mosolygott. - Igen, beismerem, a vállamra vettem azt a gondot is, hogy az olvasmányaidra ügyeljek. - Hencegő! - dühöngött Kerry. A férfi lehajtotta a fejét. - Köszönöm. De szeretnélek emlékeztetni, egykor készen álltál arra, hogy ebbe is beletörődj. Ráadásul egész életedre. Kerry lehúzta a csizmáját, és leült a közelebbi ágyra. - Ó, Declan, sajnálom. Lehetetlen dolog volt tőlem.

- Tényleg az volt. De illett hozzád. - A férfi levette a kabátját. - Úgy teszel, mintha fertőző beteg lennék, vagy ártatlan lányokat csábítanék el. - Jó, jó. Nem akartam... - Nem, te soha nem akarod. Mindig is ez volt a bajod. Előbb cselekszel, és csak utána gondolkodsz. De hát én mindig ott voltam, hogy helyrehozzam, amit elrontot­tál. - A férfi leült a másik ágyra, és összekulcsolta a kezét a feje mögött. - De most már nagylány vagy. Túl nagy ahhoz, hogy így folytasd, tehát jobban teszed, ha belenyugszol ebbe a helyzetbe - mondta, és a két különálló ágyra mutatott. - A jelen körülmények között ez nem is lesz olyan nehéz - folytatta. - És ha jól emlékszem, soha nem ártottam neked, még akkor sem, ha úgy felingereltél, hogy jó okom lett volna rá. Ezenkívül... ha látnád, hogy nézel ki... alaposan megfontolnám a dolgot még akkor is, ha utolsó találkozásunk óta szexmániássá változtam volna. Kerry értetlenül nézett a férfira. Tessék? Mi a baj velem? A férfi válasz helyett csak megvetően horkantott. Kerry felállt, és belenézett az éjjeliszekrény feletti nagy tükörbe. Declannek iga­za volt. Sminkjét lemosta a hóvihar, sápadt arca beesett. Hosszú, szőke haja nedves csomókban tapadt a vállához, kék kabátja vizesen, havasan lógott rajta. Hát, tényleg nem valami csábító. Aggodalmasan pillantott Declanre, aki nedves pulóverében és farmerjában is elképesztően vonzó volt. Nagyon komoly, higgadt, de egyértelműen szexis. Férfiassá­ga mindig is riasztotta egy kicsit Kerryt, és talán ezért menekült a felelőtlen Larryhez, amikor kétségbeesetten vágyott a szeretetre. Declan szigorú nevelési kísérletei nem érhettek célt a lánynál, aki éppen akkoriban fedezte föl, milyen befolyás­sal vannak a hormonok az ember életére. Kerry észrevette, hogy a férfi fürkészően végignéz rajta, miután levette a kabátját, és farmerban meg rózsaszínű pulóverben állt ott. - Attól tartok, nem vagy túl nagy zsákmány egy szexszörnyetegnek - mondta. Mióta lettél az? - kérdezte Kerry, majd bement a fürdőbe, hogy a kádba dobja a kabátját. Declan vigyorogva húzta föl a szemöldökét. Ezt most vegyem bóknak? - kérdezte, amikor Kerry visszajött a szobába. - Vagy azt akarod mondani ezzel, hogy a szeretőidhez képest... Ugyan, Declan! - csóválta a fejét Kerry, majd az ablakhoz lépett. - Nincsenek semmiféle szeretőim. - Odakint a szél még mindig vadul rohant a hópelyhekkel. Már hat éve nincs semmiféle szeretőm. - Ó, szóval nincs? - habozott a férfi, aztán kevésbé gúnyos hangon folytatta: - Mi történt veled, Kerry? Ehhez... ehhez semmi közöd... - Szerintem igenis van közöm hozzá. Bár nem törted össze a szívemet, amikor elzavartál az oltár elől, de azért nem volt túl kellemes, hogy az a teletetovált fickó az egész gyülekezet előtt bolondot csinált belőlem. Még tartozik nekem, Mrs. Simms. Kerry megfordult, most háttal állt az ablaknak. - Újra felvettem a lánykori nevemet - magyarázta. - Kerry Fleming vagyok. Declan lustán nyújtózkodott az ágyon. - Azt kérdeztem, mi történt veled, Kerry. A nő habozott. Félt beismerni, milyen borzasztó hibát követett el, de volt egy olyan megérzése, hogy a férfi ezt úgyis sejti. és talán tényleg tartozik neki ennyivel. Bolondult Larryért, de végül mégis Declan volt az, aki kitartott mellette a legna­gyobb vész óráiban, a hat évvel idősebb Declan, aki már akkoriban azzal foglalko­zott, hogy óriási vagyont halmozzon fől Torontóban és New Yorkban. A férfi dühödt elszántsággal törölte le akkor a lány könnyeit, és kivételesen nem oktatta ki, nem mondta, hogy lehetett volna több esze is... mint teherbe esni valakitől, aki semmi mást nem szól erre, mint hogy sajnálja, de még nem érzi magát elég érettnek arra, hogy apa legyen, és közli: a lánynak egyedül kell megbirkóznia a feladattal. Larry kiállított neki egy csekket, de a lány rögtön széttépte. Aztán az apajelölt eltűnt a

városból. A férfi hirtelen felugrott. Kérdeztem valamit, és követelem, hogy válaszolj. Kerry összerezzent, és gépiesen azt latolgatta, hogyan menekülhetne. Elég magasan vagyunk - óvta Declan. - Lebeszélnélek arról, hogy az ablakon keresztül menekülj. Kerry nagyot nyelt. Az ablakpárkányra támaszkodott. - De miért olyan fontos neked, hogy válaszoljak? - kérdezett vissza. - Mit érde­kelnek téged a tönkrement házasságom szomorú részletei? Egyáltalán miért foglalkozol velem? Azért, mert én engedtem meg, ahogy te is mondtad, hogy hozzámenj Larryhez. Akkor úgy gondoltam, hogy mint a gyermeked apjának joga van ahhoz, hogy fele­ségül vegyen. És hogy ez a kötelessége is. Azt is gondoltam, hogy biztos fontos vagy neki, és tényleg megbánta, hogy elhagyott. Ezenkívül nekem úgy tűnt, szereted, vagy legalábbis azt hiszed, hogy szereted. - Beletúrt a hajába, majd valamivel kevésbé éles hangon folytatta: - Kezdem azt hinni, hogy jobb lett volna, ha mellettem szen­vedsz, mint így, hogy Larry mellett szenvedtél. - Szenvednem kellett volna? - értetlenkedett Kerry. - Mármint ha hozzád megyek feleségül. Valószínűleg. Nevetségesen fiatal voltál, és én nem éppen a türelmemről vagyok híres. Kerry felkacagott. - Akkor még szerencse, hogy meg sem próbáltál az ígéretem betartására kénysze­ríteni. - Valószínűleg - felelte Declan szárazon. - De jogom van megtudni, mi történt a távozásom után. Mégiscsak köze van a lelkiismeretemhez. Ugyanis nekem ilyenem is van. - Közelebb lépett a nőhöz, és megállt előtte. - Miután megvettem a szüleimnek a minneapolisi házat, egyre kevesebb hírt kaptunk Carmody Fallsból, de eleinte azt beszélték, boldog vagy Larryvel. Kerry el tudta képzelni, hogy a férfi családja tényleg ezt hitte. A férfi szülei vol­tak Kerry szüleinek legjobb barátai. Mindkét házaspár szenvedélyes bridzsjátékos volt. Általában úgy el voltak foglalva a kártyával, hogy észre sem vették, mi történik körülöttük. Szüleiknek ez a megszállottsága hozta össze Kerryt és Declant a köztük levő korkülönbség ellenére. Mindketten azzal a tudattal nőttek fel, hogy a szüleik gyakran nem tekintik őket másnak, mint a legfontosabb elfoglaltságukat zavaró kö­rülménynek. Declan erős volt, így hamar feldolgozta, hogy szülei elhanyagolják, de részvétet érzett a kislány iránt, akinek nem voltak ilyen erősek a túlélési ösztönei. Megpróbál­ta megadni neki azt a biztonságot és védettséget, melyet a szüleitől nem kapott meg. Amíg a lány gyerek volt, és istenítette a fiút, addig kölcsönösen vonzódtak egymáshoz. Ám amikor Kerry serdülni kezdett, nehezebbé vált a kapcsolatuk. Kerry - szólt Declan. Hagyd már abba az álmodozást! A nő feleszmélt gondolataiból. - De hát én nem... Mondtál valamit? - Te is nagyon jól tudod. Tényleg tudni akarod, mi történt köztünk Larryvel? Igen. Akár hiszed, akár nem, sokszor eltűnődtem azon, mi lehet veled. Kérlek, mesélj! A férfi alig egy karnyújtásnyira állt Kerrytől, terpeszben, két kezét összefonva, Még mindig természetesnek tartotta, hogy parancsolgasson neki. Minden a régi volt, de valami mégis megváltozott. A nő ezúttal úgy tekintett a férfira, ahogy régebben soha nem mert tekinteni barátjára és védelmezőjére. Ha régebben gyomorgörcse volt, ahogy a férfi belépett a szobába, ezt a rossz emésztésére fogta. De mostanában nem voltak emésztési problémái. - Na? - sürgette Declan olyan hangnemben, amelyre Kerry még nagyon is jól em­lékezett. Újra tízévesnek érezte magát, aki a sötétben kioson a házból, mialatt a szülei kár­tyáznak. Aztán végül persze Declan viszi haza. Megköszörülte a torkát, és kisimított az arcából egy nedves hajtincset. - Larry csak azért vettel, mert a nagybátyja megtudta, hogy terhes vagyok- kezdte fakó hangon. Declan elhúzta az arcát.

- Ne nézz hülyének, Kerry! Az emberek általában nem azért házasodnak meg, hogy szívességet tegyenek a nagybátyjuknak. Általában nem, de akkor igen, ha a nagybácsinak sok pénze van... és régimódi. Azzal fenyegette meg Larryt, hogy nem hagy rá semmit, ha nem vesz el engem fe­leségül - folytatta Kerry, és maga is meglepődött, mennyire fáj egy ilyen régi seb. - A nagybácsi már öreg volt, úgyhogy Larry úgy döntött, az lesz a legjobb, ha elvesz. Declan megértően bólintott. - Igen, megértem, hogy ilyen fogalmakban gondolkodott. Én is így voltam vele. - Milyen fogalmakban? Én is a legjobbat akartam. - Nem kellett volna felelte a nő mereven. - Nem kellett volna fáradoznod miattam. - Ez igaz, de szokásommá vált, hogy megkíméljelek a nehézségektől. Természe­tesen azonnal hazautaztam, amikor megkaptam a leveledet. - Hogy feleségül vegyél? hitetlenkedett Kerry. Eredetileg nem gondoltam erre, de aztán ez tűnt a legésszerűbbnek. - De hát miért? Hiszen már mondtam: megszokásból. És kihívás is volt. Már nem tudom, miért, de valahogy mindig is nagyon kedveltelek. Szeme pajkosan csillogott, és ez feldühítette Kerryt. - Ez minden? - kérdezte. Ezért lettél volna hajlandó, hogy egy másik férfi gye­rekét elfogadd? Nem. - Declan hallgatott egy darabig, és amikor folytatta, már szemernyi gúny sem volt a hangjában. - Nem csak ezért. Ott volt még az a kis ügy az unokatestvéremmel, Oliverrel. A King család mégiscsak adós volt neked a viselkedéséért. A férfi hangja olyan volt, mintha tíz kölcsönkért dollár visszafizetéséről beszélne, nem pedig egy kötelezettségről, amely egész életre szól. De ez jellemző volt rá. Declan mindig is magára vállalta a felelősséget a családtagjai hibáiért. Nem akarok Oliverről beszélni - tiltakozott Kerry. - Én sem. Arról szeretnék beszélgetni, mi történt azután, hogy Larry elhatározta, helyrehozza a ballépését. Tekintetük egy másodpercig összetalálkozott. Aztán Kerry elfordult. Én magam sem tudom pontosan - kezdte lassan. - Azt hiszem, a maga módján tényleg szeretett, legalábbis eleinte. De állandóan az az érzés gyötörte, hogy belekényszerítették egy házasságba, és utálta ezt az érzést. Azonkívül a férfiaknak abba a csoportjába tartozott, akik szeretnek vadászni, ám rögtön elvesztik az érdek­lődésüket, mihelyt a zsákmány megvan. Zsákmány, nevetnem kell! tört elő Declanből. Téged elejteni annyi fáradsá­gába kerülhetett, mint Bambit becserkészni. És ezt éppen te mondod? Te soha nem is voltál rajta a vadászlistámon közölte Declan. Kerry nagyot nyelt, Larry kezdetben szívesen járt velem szórakozni folytatta. Most már minél gyorsabban el akarta mondaní a történet hátralevő részét, anélkül hogy Declan ész­revegye, milyen rettenetesen gyámoltalan és elhagyatott lett, amikor a férje már nem kedvelte annyira. Amikor az esküvő után nem sokkal elveszítettem a gyerekemet, akkor Larry... Szóval egy darabig nagyon letört voltam, és Larry ezt nagyon unta. Nem értette meg, mi megy végbe bennem. Hiszen ő nem is akarta igazán a gyereket. és ekkor már végképp úgy érezte, hogy valami gonosz kis trükkel kényszerítettem rá ezt a házasságot. Miközben beszélt, mereven maga elé bámult. Csak akkor nézett föl, amikor a sze­me sarkából észrevette, hogy Declan heves mozdulatot tesz. Larry Simmst senki nem csapta be! kiáltotta szenvedélyesen. Szerintem pon­tosan azt kapta, amit megérdemelt. Kerry összefonta a karját. Köszönöm. Igazad van. Engem kapott. Kerry hallotta, hogy a férfi visszatartja a levegőt, majd egy idő után mély léleg­zetet vesz.

Tudod te egyáltalán, hogy mit csinálsz? A lány idegesen hintázott a székén. Minden önbizalma elhagyta azóta, hogy megpillantotta Declant az étteremben. Szerinted mit? Felébreszted bennem a vágyat, hogy egy bizonyos szőke nőt a térdemre fektes­sek és kiporoljak. Miért? kérdezte Kerry megbántódva, de tudta, hogy Declan soha nem tenne ilyesmit. Magam sem tudom. Azzal a félénk, kislányos modorosságoddal lehet valahogy összefüggésben. Ez felébreszti a legalávalóbb ösztöneimet. Nem vagyok félénk ellenkezett Kerry, és a biztonság kedvéért a szék peremére csúszott. Kislány meg aztán pláne nem vagyok. Szóval nem? Declan elhallgatott, és szemügyre vette Kerry karcsú, nőies alakját. Na igen, felületesen nézve tényleg nem, de ne forgasd ki a szavaimat! Én csak azt akartam mondani, hogy egy olyan fickó, aki nem érez felelősséget a saját gye­rekéért, aztán meg egy örökség miatt megváltoztatja a véleményét, nem érdemel túl sok rokonszenvet. Odahúzta magának a másik széket, megfordította, ráült, rákönyökölt a háttámlára. De most halljuk a történet végét! Aztán rendelünk neked va­lami vacsorát. Kerry összerezdült. Declan olyan közel ült le hozzá, hogy a térdük majdnem ösz­szeért, és közben arra is gondolt, hogy Kerry még nem vacsorázott. Declan mindig fejben tartotta a fontos dolgokat, soha nem felejtett el semmit. Ez volt az egyik leg­idegesítőbb tulajdonsága. A történet vége az kezdte a lány, és hirtelen sürgős lett neki, hogy minél ha­marabb befejezze a történetet, hogy Larry szórakoztató és vonzó volt, amikor együtt jártunk. Olyan, mint egy nagy gyerek. De ahogy teherbe estem, egy csapásra megváltozott. Csak azért vett el feleségül, hogy megszerezze a nagybátyja vagyonát, ám valójában soha nem is akart megnősülni. Aztán elvesztettem a babát, Larry meg elvesztette az állását, mert túl gyakran ment másnaposan és késve dolgozni. Addig játék volt számára az élet, aztán egyszer csak rá kellett jönnie, hogy nem az. És már neked sem volt játék az élet, gondolom. Kerry bizalmatlanul pillantott a férfira. Ez most együttérzés vagy káröröm? Igen ismerte el. De ekkorra már hozzászoktam a sokkhatásokhoz. Hagytam, hogy Larry átkozódjon és panaszkodjon, én pedig munkát vállaltam: beálltam pin­cérnőnek. Egy éjjel aztán elment a motorján. Soha többé nem jött vissza. Ez nagyon kíméletes megoldás volt tőle gúnyolódott Declan. Tehát olyan rettenetesnek találta a házasságotokat, hogy inkább az örökségről is lemondott? Kerry hitetlenkedve nézett a férfira. Ez egyáltalán nem vicces! háborgott. Nem, az örökségéről nem mondott le. Éppen akkor veszítette el. Charles nagybácsi máshogy döntött. Mindent rám hagyott azzal a feltétellel, hogy Larry egy fillért sem fog kapni belőle. Amikor Larry megtudta ezt, rettenetesen összevesztünk. Még ugyanazon az éjszakán felszívódott. Nem is gondolt arra, hogy könnyen ki lehetne játszani a végrendeletet? A te se­gítségeddel legalábbis. Kerry behatóan tanulmányozta Declan karórájának vastag bőrszíját. De, ez eszébe jutott, akkoriban azonban én nem nagyon akartam együttműköd­ni vele. Charles nagybácsi pedig, úgy tűnik, eltökélte, hogy minél tovább életben marad, csak hogy Larryt bosszantsa. Azt hiszem, Larry azt tervezte, hogy visszajön hozzám, amint meghal a nagybátyja. De erre már nem került sor, mert négy éve belehajtott egy árokba a motorjával, és kitörte a nyakát. Tiszta munka mormogta Declan, majd gúnyos elismeréssel bólintott. Annak a férfinak aztán voltak képességei. Kerry felsóhajtott. Mégiscsak a férjem volt ellenkezett. Fel akart állni, ám Declan lefogta a kezét, és gyengéden visszanyomta a székre. Nem kell megjátszanod, hogy megsértettem az érzéseidet mondta. Tudom, hogy Larry a férjed volt, de nem fogom megjátszani, hogy gyászolom. és előttem ne­ked sem kell színészkedned.

Úgysem hiszek neked. Nem érdekel, hogy hiszele nekem, vagy sem felelte Kerry. Az igazság az, hogy tényleg meggyászoltam Larryt, és a tönkrement házasságunkat is. Nem mintha feltétlenül vissza akartam volna kapni a férjemet, de nagyon magányos voltam. Elfordult, hogy Declan ne vehesse észre, mennyire fájdalmasan érinti az emlékezés. Szegény árva lány csinos kis örökséggel jegyezte meg a férfi szenvtelenül, és kihívóan mosolygott a nőre. Kerry pár másodperc múlva a földre szegezte a pillantását. Declan azon mester­kedik, hogy minél jobban feldühítse őt? Ezzel akarja kiragadni az önsajnálatból? Ha igen, hát sikerült neki. Végül is nem mérgeztem meg Larryt... és Charles bácsikát sem szögezte le. Úgyhogy ne nézz úgy rám, mintha pókhálóból és békanyálból varázsitalt kevertem volna az anyám régi edényeiben! A gúnyos mosoly valódi derűvé oldódott Declan arcán. Inkább elégett rántottát. Soha nem voltál valami nagy konyhatündér. Honnan tudod? Amikor főzni tanultam, te éppen Torontóban voltál, és kocká­zással kerestél egy vagyont. Nem kockázás, hanem Monopoly javította ki a férfi. És ha nem emlékeznél, elég gyakran visszajöttem Carmody Fallsba ahhoz, hogy megóvjalak minden nehéz­ségtől. Az utolsó mentési akció egy életre szólt volna, ha jól emlékszem. Muszáj ezt mindig felhánytorgatnod? dühöngött Kerry. Tudom, hogy nem lett volna szabad Larry miatt cserbenhagynom téged, de nem én kértelek meg, hogy vegyél feleségül. Nem is akartam, hogy elvegyél. És te is nagyon megkönnyebbültél, amikor nem téged választottalak, hanem Larryt. Igen, bizonyos tekintetben megkönnyebbültem. De miután egyszer már elszán­tam magam erre a döntő lépésre, nagy csapást jelentett az önbecsülésemnek, hogy elveszítelek a miatt a bőrruhás herceg miatt. Kerry mély lélegzetet vett. A férfi szemének gúnyos villogása megkérdőjelezte szavainak komolyságát. Nekem nem úgy tűnik, mintha ez bármiféle sebet ütött volna az önbecsülése­den szólt Kerry. Ha az eset tényleg megsebezte Declant, hát egyáltalán nem mutatta ki. Az, hogy a szülei nem törődtek vele, önálló, kemény férfit faragott belőle. És ezt az erőt várta el állandóan őtőle is. Kerrynek eszébe jutott, hogyan viselkedett Declan, amikor a lány lázadozni kezdett a szülei közönye ellen. Serdülőkorba lépve vad ruhákat hor­dott, forró bulikat rendezett, rászokott a dohányzásra. Mindezt azért tette, hogy ide­gesítse a szüleit, és legalább ezzel magára terelje a figyelmüket. Nem sok kellett vol­na hozzá, és a hatóságokkal is összeütközésbe került volna. Declan mindent megtett, hogy megakadályozza a legrosszabbat. Nemsokára Kerry már nem barátjának tekintette a fiút, hanem hatalmaskodó játékrontónak. De ha bajba került, eszébe sem jutott volna máshoz fordulni, mint Declanhez. Amikor aztán Kerry beszélt neki Larryről, és elárulta, hogy gyereket vár, Declan vadul szitkozódott, és azt mondta, hogy majd ő elveszi feleségül. Ez az egyetlen lehetséges mód, hogy megóvjalak a nehézségektől erősködött dühöngve, amikor a lány ellenkezni próbált. Mert ne hidd, hogy ha az én felesé­gem leszel, akkor is megteheted mindazt az esztelenséget, amit most. Ebben nem is kételkedett Kerry, de nem is akart Declan felesége lenni. Az apja azonban időközben meghalt, és a háziorvos azt mondta, hogy beteges anyjának nem tenne jót, ha terhes, hajadon lányáról gondoskodnia kellene. A nagyapja öreg volt, és már nem is teljesen egészséges, ráadásul most még egy gyerek is... Megszokta, hogy mindig azt tegye, amit Declan mond. Végül is habozva és rossz lelkiismerettel beleegyezett a házasságba, amelyből neki biztosan több haszna lett volna, mint Declannek. És most mik a terveid? A férfi mély hangja szakította meg töprengését. Csak az önbecsülésemre készülsz csapást mérni, vagy mást is akarsz? érdeklődött. Mert azt nem fogom hagyni. Egyszer már megpróbáltál orrba bokszolni. De csak azért, mert hideg zuhany alá akartál lökni tiltakozott Kerry.

Furcsa módon ebben a pillanatban úgy érezte, éppen egy hideg zuhanyra lenne szüksége. Declan érintésétől izgató bizsergés futott végig rajta. Meg is érdemelted, hogy lehűtselek jelentette ki Declan. Nem éppen az is­kolába akartál betörni, és olyan szavakat felírni a falra, amelyeket nem is lett volna szabad ismerned? Nem mondta Kerry. Az nem én voltam, hanem Larry. Á! Akkor az voltál te, aki hajnali háromkor skót indulókat játszottál, és a szom­szédok szemetesét használtad hozzá dobnak. Cintányérnak helyesbített Kerry. A fedelével játszottam. Ez szőrszálhasogatás. Az a lényeg, hogy mindenkit. megbotránkoztattál, és ezt te is jól tudod. Kerry gyanakvóan pillantott a férfira. Komolyan és lenézően beszélt, mint min­dig. De nem remegett meg a szája széle egy kicsit? Igen ismerte be a nő. Valóban mindenkit megbotránkoztattam. Mindaddig, amíg te fel nem tűntél a látóhatáron. De már nem vagyok olyan, amilyen voltam fűzte hozzá határozottan. Szóval nem? Akkor jó. Ez alkalommal tényleg megremegett a férfi szája. Declan felállt, és visszarakta a széket az eredeti helyére. Most pedig itt az ideje, hogy átmenjünk Phil éttermébe, mielőtt még bezár. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem szívesen bolyonganék órákon keresztül a vá­rosban ebben a hóviharban, hogy valami ehetőt találjak. Nem is kell ezt tenned. Tudok én magamról gondoskodni. A férfi úgy tett, mintha ezt meg sem hallotta volna. Hol van a kabátod? kérdezte. A fürdőszobában felelte Kerry dühösen. A férfi kiment a szobából. A következő pillanatban elfojtott káromkodás hallat­szott a fürdőszobából. Nem azt mondtad, hogy tudsz magadról gondoskodni? A férfi visszajött a szo­bába, kezében Kerry kabátjával. A kabáton levő hó elolvadt, és így a ruhadarab csu­romvizes volt. Nem számítottam rá, hogy havazni fog, és különben is autóval jöttem. Rendben. Hol az autód? Kerry felsóhajtott. Tudta, hogy előbb vagy utóbb ezt is meg kell magyaráznia, de azt remélte, inkább utóbb. Declan már így is azt hiszi, hogy nincs ki mind a négy ke­reke. Most még inkább ezt fogja hinni. A kocsim Dieter műhelyében áll mondta olyan könnyeden, ahogy csak tudta. A csomagom meg a kocsiban van. A férfi egy kissé felhúzta a szemöldökét. Hát akkor hozzuk el a csomagodat! Nem lehet. Dieter elment egy buliba, a műhelye zárva. A férfi még jobban felhúzta a szemöldökét. Biztos vagy ebben? Sajnos, igen. Azt mondta, ma már ötkor bezár. Lori autóját akartam kölcsönkérni, hogy elhozhassam a holmimat, de aztán közbejött a hóvihar... és a kanyaró... Tudom, tudom vágott közbe Declan. Így aztán elfelejtetted. Micsoda meglepetés! Visszadobta Kerry kabátját a fürdőkádba. Mi a baj az autóddal? A fékbetét elkopott. Dieternek egy újat kell rendelnie. Rendelnie kell? De hát mégis milyen autóval furikázol? Saabbal. Svéd márka. Azt én is tudom. A férfi arcáról le lehetett olvasni, mit gondol magában: ez aztán igazán jellemző Kerryre! Képes olyan autót venni, amelyhez nem lehet alkatrészeket kapni! Nagyon jó kis kocsi védekezett a lány. Az igaz. De miért nem nézetted meg a kocsit, mielőtt elindultál honnan is? Winnipegből. Sietnem kellett.

Declan a fejét csóválta. Akkor csak egyet tehetünk mondta rövid gondolkodás után. Megkérem Philt, hogy csomagoljon be nekünk valami ennivalót. Te pedig itt maradsz, és elgon­dolkozol a bűneidről. Kerry dühösen a szájába harapott. Declannek valószínűleg igaza van. Ha ma este még enni akar, rá van szorulva a férfi segítségére. Jobb lesz, ha nem ingerli föl még jobban, nehogy meggondolja magát. Declan képes lenne rá, hogy vacsora nélkül küldje ágyba, mint egy rossz gyereket. És a vizes kabátjában semmiképpen nem me­het ki a hóviharba. De azt mégsem bírta volna ki, hogy ne szóljon vissza valamit.Miféle bűneimről? érdeklődött. Csak a szokásosakról. Gondatlanság, felelőtlenség. Kerry körülnézett, hogy mit vághatna hozzá a férfihoz. De aztán eszébe jutott, hogy már huszonöt éves. Évek óta nem ragadtatta magát ilyen gyerekes viselkedésre. A lámpát hozzám vághatod tanácsolta a férfi fojtott hangon. De azt előre megmondom, ha megteszed, megfizetsz érte. Declan egyszerűen túlságosan is jól ismerte a lányt. Kerry a férfi felé fordult. Lát­ta, milyen feszülten áll ott, a falnak támaszkodva, zsebre dugott kézzel. A férfi pil­lantása összezavarta. Declan úgy nézett Kerryre, hogy az alig kapott levegőt. Szinte levetkőztette a pillantásával. Talán azt akarja, hogy a testével fizessen? Erre a gon­dolatra Kerryt nem teljesen kellemetlen borzongás járta végig. Declan ellépett a faltól, és odament a kabátjáért. Ahogy lehajolt érte, Kerry megállapította, hogy ebből a nézőpontból is nagyon vonzó. Egy kicsit lehajtotta a fejét, hogy jobban lássa a férfit. Igen, figyelemreméltóan vonzó férfi hátsót látott. Felemelte a kezét, de aztán eszébe jutott, ki is ez az ember, és gyorsan visszahúzta a kezét. De nem elég gyorsan. Declan megfordult. Miért nem próbálod meg? kérdezte kihívóan. Nem, köszönöm utasította vissza Kerry sietve. Pénzeszsákokkal nem adom össze magam. A férfi felegyenesedett. Kerry attól tartott, ezúttal túl messzire ment. Declan ar­cán döbbenet és harag váltogatta egymást, de egy pillanat múlva olyan mosoly jelent meg rajta, hogy a lány alig kapott levegőt. Vagy úgy mondta csendesen. Akkor majd együtt kitaláljuk, hogy kivel adod össze magadat. De azt hiszem, előbb enned kellene valamit. Úgy emlékszem, ha tele van a hasad, valamivel elviselhetőbb vagy. Felvette a kabátját, és kiment az ajtón, mielőtt Kerry még bármit is válaszolhatott volna. Mire gondolhatott Declan? Kerry az ablakhoz lépett, és a havas utca fölött vil­lódzó fényreklámokat figyelte. Kint tombolt a hóvihar. A szél újra feltámadt, és nagy kupacokba hordta össze a havat az utca két oldalán. Kerry a hideg ablaküveghez nyomta a homlokát. Mit tervez vele Declan? Maga is csodálkozott, hogy a férfi titokzatos szavai ellenére sem érez félelmet. Abban biztos volt, hogy nem nyúlna hozzá, ha ő maga bele nem egyezne. Különösen azok után nem, amit az unokatestvére művelt. Már régóta eszébe sem jutott ez az eset. Amikor tizenhat éves volt, és éppen kez­dett megváltozni a Declanhez fűződő viszonya, fülig szerelmes lett Oliverbe. A fiú Vancouverből érkezett, hogy a nyarat a nagynénjénél és a nagybátyjánál töltse. Oliver Declan fiatalabb, gyengédebb hasonmása volt. Megesküdött Kerrynek, hogy szereti, és feleségül veszi. Kerry minden szavát készpénznek vette. Sajnos, egyik este, amikor Kerry tekézés után hazafelé tartott, meglátta Olivert, amint az Loralee Smitht ölelgette. Kerry az ablakpárkányra támaszkodva idézte fel emlékeit. Akkor ő teljesen kiborult, elkezdett üvöltözni Oliverrel, szidta, mígnem Loralee ijedten távozott a helyszínről. Aztán még rosszabb dolgok is történtek. Oliver elve­szítette az önuralmát, és a szűk kis utcácskában a falnak szorította a lányt. Kerry megpróbálta kiszabadítani magát, de a fiú letépte a blúzát, és elkezdte lerángatni a szoknyáját is. Kerry zokogva rohant el onnan. Egy sarokkal arrébb Declan karjaiba futott, aki éppen Maybelle Jensent kísérte haza mozi után.

Kerry szülei szokás szerint éppen elutaztak valami bridzsturnéra, így aztán - ugyancsak szokás szerint Declannek kellett megvigasztalnia a lányt. A fiú órákon keresztül beszélt hozzá, próbálta meggyőzni arról, hogy ha szét is törték ifjúkori álmait, azért még nincs vége a világnak. Végül Declan megígérte, hogy unokatestvére egy órán belül el fogja hagyni a vá­rost, és meg is tartotta az ígéretét. Kerry soha többé nem látta Olivert. De mivel még mindig szerelemre és védettségre vágyott, néhány hónappal később összemelegedett Larryvel és a barátaival, és pár héten belül Larry barátnője lett. Most senkinek sem volt a barátnője, és már egészen megszokta ezt az állapotot. Azt kívánta, bárcsak ne éppen most bukkant volna föl újra az életében Declan. Sok időre volt szüksége, hogy kiheverje félresikerült házasságát. Most már egész jól érezte magát, csak Declan ne ébresztené föl a régi emlékeit és elfeledett érzéseit... és ne emlékeztetné arra, hogy tizennyolc évesen ő volt a legnagyobb szamár Carmody Fallsban. 3. FEJEZET Declan negyedóra múlva ért vissza. Fóliába csomagolt ételeket és egy üveg italt hozott. Kerry rögtön megkérdezte tőle: - Tulajdonképpen mi dolgod itt? Miért jöttél vissza Carmody Fallsba? Talán nem kereshetem fel időnként a szülővárosomat? A férfi lábbal csukta be maga mögött az ajtót. Kerry csak most jött rá, milyen udvariatlan is volt a kérdése. De, persze. Csak hát a szüleid már nem itt laknak. Nem velük akarod tölteni a húsvétot? Nem. Most éppen valahol a Karibtengeren lehetnek, egy hajón dolgoznak mint profi bridzsjátékosok - közölte, és letette a csomagokat a tálalóasztalra. - Csak ak­kor találkozunk, ha hivatalos elfoglaltságaink engedik. Ez azt jelenti, hogy a férfinak a szüleihez való viszonya egy csöppet sem változott. Declan kicsomagolta az ételeket. Szolgáld ki magad! Ez úgy hangzott, mint valami parancs. Kerrynek azonban nem kellett megparan­csolni, hogy egyen, mert már majdnem éhen halt. Odalépett a tálalóasztalhoz, fogott egy papírtányért, és szemügyre vette a dobozok tartalmát. Declan tésztákat, szószokat és egy salátát hozott, amely minden bizonnyal jobb napokat is megélt. - Phil specialitása - mondta Declan. - Maradékok. Phil már éppen pakolta fel a székeket az asztalokra. - Nem tudtad volna rákényszeríteni, hogy csináljon valami frisset? De Kerry máris dühös volt magára, hogy ezt kérdezte. A maradékok ugyanis fen­ségesek voltak. - Másokat is éppoly kevéssé szoktam bármire is kényszeríteni, mint ahogy maga­mat sem hagyom semmire kényszeríteni - felelte Declan élesen. - És eszembe se jutna, hogy túlórázásra bírjam Philt egy elkényeztetett kis nő miatt, aki a nyitvatartási idő alatt is nyugodtan megvacsorázhatott volna. - Hát persze hogy eszedbe sem jutna mondta gyorsan Kerry. - Nem is úgy gon­doltam. Én magam sem kértem volna meg rá. - Leült, és nekilátott a vacsorának. Declan közben töltött két pohár bort. Kerinek feltünt, hogy a bor különösen jó fajta. A véletlen találkozásokra! mondta Declan felemelve a poharát, és gúnyosan elmosolyodott. Kerry nem volt egészen biztos abban, hogy a véletlen találkozások tényleg ünneplésre adnake okot. Felemelte a poharát. A régi barátokra! Szóval mit csinálsz itt tulajdonképpen? Azt hittem, ez egyértelmű. Megvédelek a vihartól. Eddig nem voltál túl hálás a segítőkészségemért, de még úgyis hosszú az éjszaka. Keri majdnem félrenyelte a bort. Hálás vagyok, de azért annyira nem tört ki belőle. Nem? Akkor mennyire? A kinti fényreklámok villódzása nyugtalan árnyékot vetett a férfi arcára. Kerry gyorsan ivott még egy korty bort.

Azt mondtad, senkit sem kényszerítenél semmire. Nem is Sokkal hagyományosabb vágyaim vannak. Nem érdekelnek a vágyaid tiltakozott sietve Kerry.&férfi mosolya évek óta elfeledett érzéseket keltett fel benne. Miért nem árulod el, mit csinálsz itt? Nem titok az. Új stadion hiva­talos megnyitója miatt érkeztem. Tessék Kery csodálkozva nézett a férfira, Declan biztos jót nevet magában rajta. Nem viccelek. Igen, De... csak nem azért autóztál ide Torontóból, hogy részt vegyél egy kicsi­ke stadion megnyitóján? Nem autóval utaztam végig vonattal ésrepülővel jöttem, és csak onnan kocsival. De... miért? Ez egyáltalán nem jellemző rád. Hiszen már hét éve nem itt élsz. A férfi hátat fordított neki, és kinézett az ablakon. mert ide kellett jönnöm, különben megsértettem volna néhány tekintélyes, jósá­gos embert, és udvariatlannak tüntem volna kezdte ingerülten!ú!vu. Ha mindenképpen tudni akarod, bár rajtad kivül már az egész város tudja, én támo­gattam anyagilag a stadion építését. Megfonűu!t, megfordult és áthatóan nézett Kerryre. A városi tanács hozzám fordult öreg barátom, Phii személyében folytatta a magyará­zatot. Beleegyeztem. azzal a feltétellel, hogy nem hozzák nyilvánosságraa nevemet. De sajnos máshogy alakult. Kerry a fejét csóválta. Declan nagyon dühösnek látszott. A lánynak valahogy mégsem állt össze a kép, Nem furcsa, hogy pont ilyenkor nyitnak meg egy jéghokipályát? kérdezte. Tulajdonképpen nem. Már ősz óta használják, de a városi tanács úgy döntött, hogy tavaszra halasztják a hivatalos megnyitót, mert akkor jobb az idő mondta, és gúnyosan mutatott a kint tomboló hóviharra. Kery ráncolta a homlokát. Ez jellemző Declanre. Nagyvonalú, de nem szereti, ha a jótékonykodásai nyilvánosság elé kerülnek. Úgy tűnt, kínosan érinti, ha hálálkod­nak neki. Szóval teljesen egybevágott a jellemével, hogy nem akarta nyilvánosságra hozni az új stadion felépítéséhez nyújtott támogatását. De ez még mindig nem magyarázta meg, miért jött vissza. Küldhe­tett volna valakit maga helyett. De hát miért jöttél el te magad? tette fel a kérdést Hidd el, eszem ágában sem volt idejönni, míg meg nem tudtam... Elhallgatott, zsebre vágva a kezét. Valamelyik tanácstag a tudomásomra hozta, hogy én leszek a díszvendég. A jó Carmody Fallsi emberek megsértődnének, ha nem lennék itt. Igen, ez így már érthető volt. Bár Declan tudott udvariatlan is lenni, de soha nem sértette meg jóhiszemű emberek érzéseit. Tehát ezért változtattad meg a szándékodat állapította meg Kerry, és megér­tően bólintott. Igen. Különösen amikor megtudtam Philtől, hogy a tanács Maybelle jensent " akarja Torontóba küldeni, hogy rábeszéljen a személyes részvételre mondta a férfi enyhén elmosolyodva. Kerry kapkodva tette le poharát az asztalra. Maybelle? Még mindig itt lakik? De még mennyire! Phillel együtt tagja a városi tanácsnak. A polgármester pedig quentin malley ó nyögött fel kerri Most már kezdte kapiskálni a dolgot. Hát még is csak elárultad a titkodat. Maibelle akarta hogy gyere és ezért minden követ megmozgatott. declan bólintott. Mivel nyilvánosságra hozták a hozzájárulásomat ráadásul rólam nevezték el a stadiont, már nem léphettem vissza. Kerry hirtelen nagyon száraznak érezte a torkát. A csinos, ravasz kis Maybelle! mindig megkapta, amit akart... kivéve Declant. De ez már régen volt. És az idő megváltoztatjaa dolgokat. Tehát valójában azért jöttél vissza, mert viszont akarod látni Maybellet kérdezte Kerry. Maga is elcsodálkozott, mennyire felidegesíti hogy a nő és Declan találkoznak. és meddig tudsz maradni Nem szólítanak vissza az üzleti ügyeid? Megtanultam, hogyan szakítsak magamnak annyi időt amennyit, csak akarok, ha úgy tartom fontosnak ü:lekrhűvösen felelte hüvösen a férfi. éppen volt néhány szabadnapom. A megnyitó hétfőn lesz. Szerdán már megínt az irodámban fogok ülni.

Kerry hitetlenül mosolygott. Valószínűleg Maybellenek is lesz néhány szabadnapJa. Declan régebben nem túl gyakran ment el a szőke szépséggel együtt szórakozni, de azért nem kerülték el a figyelmét a lány túlságosan is feltűnő, előnyös tulajdonsá­gai. Vajon még mindig olyan sokat hagy láttatni a bájaiból? Szóval Maybellelel nem is találkozol? érdeklődött, és remélte, hogy a kérdé­se elég gúnyosra sikerült. Declan mindentudóan mosolygott, és leereszkedett az ágyra. De, előreláthatólag igen! válaszolta. Biztos ott lesz a megnyitón, hiszen ta­nácstag. Oldalra hajtotta a fejét, és alaposan szemügyre vette Kerryt. Tudja, Miss Flerning, mióta egy kicsit megszáradt, egész tűrhetően néz ki. Tűrhetően? Kerry letette a kést meg a villát. Egy csapásra elfelejtette Maybellet. Gondolom, ezt nem bóknak szántad. Miért ne? mondta a férfi kihívóan villogó szemmel. Mindig is édes kis bes­tia voltál. Te meg mindig erőszakos szamár voltál vágott vissza felháborodottan Kerry. Régebben egyáltalán nem érdekelte, mit gondol Declan a külsejéről, most mégis idegesítette, hogy tűrhetőnek nevezte, és édes kis bestiának titulálta. De leginkább az dühítette, hogy úgy tűnt, a férfi tudja, mi játszódik le benne. Szeme villogását nem lehetett félreérteni. Csak azon fáradozom, hogy a helyes útra tereljelek gúnyolódott. Ne aggódj, nem tartok igényt bestiákra, sem tűrhető kinézetű hölgyekre. Mindketten tudjuk, ho­vá vezethetne a dolog. Kerry dühösen nézett a férfira. Miért kell mindig a múltra célozgatnia? De még mennyire hogy tudjuk! morogta Kerry. És biztos vagyok benne, egyikünk sem akarja, hogy újra egy oltár előtt találkozzunk. Az ég óvjon tőle! Abból az élményből egy is elég volt mondta metsző hangon Declan. Tényleg olyan szörnyű volt? kérdezte a nő. Nekem úgy tűnt, nem borultál ki túlzottan. Miért is borultam volna ki? Hiszen tudod amiatt, hogy kínos helyzetbe hoztalak a templomban. Kerry beletúrt félig nedves hajába, majd egy pillantást vetett a tányérján maradt utolsó, ma­gányos tésztadarabra. Aztán folytatta: De ugye nem miattam nem nősültél meg még mindig? Egy darabig habozott, mert egy új, nyugtalanító gondolat ötlött az eszébe. Szóval... még nem vagy... még nem vagy nős? Nem felelte Declan. Hát te férjnél vagy? Hiszen tudod. Elég volt egyszer. Soha többet nem akarok férjhez menni. Boldogtalan házassága megtanította arra, hogy erősen kételkedjen férfi és nő kapcsolatában, mely öröknek tűnik, pedig olyan rövid életű, mint a szappanbuborék. Remek mondta Declan. Akkor együtt tölthetjük az éjszakát anélkül, hogy attól kellene tartanunk, holnap gyanakvó házastársaink elárasztanak kérdésekkel. Az órájára pillantott. Későre jár. Ideje ágyba bújni. Teljesen semleges hangon mondta ezt, Kerry mégis azt kívánta, bár ne nézne közben olyan kihívóan rá. Nincs nálam hálóing mondta. A kocsimban maradt. Ruhástul kell aludnom. Szó sem lehet róla. Nincs kedvem hozzá, hogy betegápoló legyek fiatal kis nőcskék mellett, akiknek még annyi eszük sincs, hogy vizes ruhában nem tanácsos aludni. Vedd le a farmerodat! Ne hidd, hogy sztriptízbemutatót tartok tiltakozott Kerry. De hát már rég nem vagyok abban a korban, hogy felizgasson egy kis sztriptíz. Tedd, amit mondtam, vedd le a farmerod! Nem! Hát jó. Úgy látszik, gyerekként kell veled bánnom. Mielőtt Kerry bármit is mondhatott volna, a férfi ott termett előtte, és a nadrágja gombjához csúsztatta a kezét. Ez az utolsó lehetőséged fenyegetőzött. A lány nagyot nyelt. Nem tudott józanul gondolkodni... és aztán már túl késő volt. Declan kigombolta Kerry nadrággombját, lehúzta a cipzárt, és a farmer már fé­lig a földön is volt.

Ülj le! parancsolta a férfi, és az ágyra bökött. Kerry leült, főleg azért, mert így megragadhatta az ágytakaró egyik sarkát, és a csípője köré tekerhette. Maga is csodálkozott rajta, hogy nincs zavarban, inkább dühös. Törvények vannak a szexuális zaklatás ellen vágta Declan fejéhez. Tényleg? nevetett a férfi. Bizonyára egy bíróság sem fog elítélni azért, mert egyáltalán nem találok szexisnek egy kezdődő tüdőgyulladással bajlódó, reszkető fiatal hölgyet. Úgyhogy gyerünk! Feltérdelt az ágyra, lehúzta Kerry zokniját, majd a nadrágját. Ezzel kész is lennénk. és mi legyen a pulóvereddel? Az is eléggé átázott. Kerry dühösen pillantott a férfi hajára. Szívesen megragadta volna, hogy mind egy szálig kitépje, de nem merte, és különben is magához kellett szorítania az ágytakarót. Köszönöm, a pulóverem elég száraz mondta, remélve, hogy elég határozottan csengett a hangja. Declan feléje nyújtotta a kezét, és végigtapogatta a pulóver ujját. Tényleg elég száraz ismerte el. De túl kényelmetlen benne aludni. Vedd föl inkább valamelyik ingemet! Nem akarok... Egy szót se többet! A férfi hangja fáradtnak és kissé türelmetlennek tűnt. Kerrynek akarata ellenére be kellett ismernie, hogy részvétet érez iránta. Neki sem lehet éppen kellemes, hogy a hotelszobáját meg kell osztania egy megázott, rakoncátlan nőszeméllyel, aki ráadásul valaha az oltár előtt kosarazta ki. Be kellett látnia, hogy Declan az adott körülmények között egész okosan viselkedett. Egy kicsit akaratosan, de okosan. A férfi kinyitotta a bőröndjét, és keresgélt benne. Tessék mondta, és odadobott neki egy fehér inget. Vedd fől ezt! Ebben leg­alább valamennyire jobban fogsz kinézni. Hát jó egyezett bele Kerry, mert szokás szerint most is sokkal egyszerűbb volt megadnia magát. Nem kell elfordulnod, már úgyis eleget láttál belőlem. Azt hiszem, ellen tudok állni a kísértésnek. A férfi hangja annyira gúnyos volt, hogy Kerry megint azt latolgatta, mit vághatna hozzá. De mivel az ingen kívül csak két rózsaszínű szék és egy vizes farmer voltak elérhető távolságban, úgy döntött, hogy talán célravezetőbb lesz a megvető hallgatás. Felállt, kibújt a pulóveréből meg a melltartójából, és felvette Declan ingét. Sietve bement a fürdőbe, és bezárta maga mögött az ajtót. Te jó ég, micsoda vakáció! Borongósan vette szemügyre sápadt arcát a tükörben. Sóhajtva lépett a zuhany alá, és meleg vízzel meg szappannal frissítette fől magát. Egy pillanatig eltűnődött, megmossae a haját is, de aztán mégsem tette. Declan azért is megdorgálná, hogy vizes hajjal megy aludni. Egész jól érezte magát a zuhany alatt, míg be nem ismerte magának, szándékosan húzza az időt, hogy minél később kelljen visszatérnie a szobába. Gyáva nyúl, szidta magát. Kis idő múltán büszkén felszegett fejjel vonult ki a fürdőszobából, és arra gondolt, hogy úgy néz ki, mint Maria Antoinette útban a vesztőhely felé, azzal a kis különbség­gel, hogy ő nem volt túl királynői kócos, szőke hajával és a férfiingből kilátszó hosszú, meztelen lábával. És Declan sem úgy nézett ki, mint aki le akarja fejezni, ahogy Kerry rögtön megállapította. A férfi éppen fekvőtámaszokat csinált. Nem volt rajta más, csak egy fehér bokszernadrág rózsaszínű krokodilmintával. Declan felpillantott, és alulról vette szemügyre a hosszú, formás lábakat. Aztán fújtatva a padlóra ereszkedett. Kerry kuncogott. Na mi van? Jó formában akarsz maradni? És miért éppen rózsaszínű krokodilok? Declan csinált még két fekvőtámaszt, aztán felállt. Végignézett a lengén öltözött nőn. Fekvőtámasz és hideg zuhany válaszolta, és nyújtózkodott. Hogy jól alud­jak éjszaka. A bokszert pedig egy ausztráliai barátnőmtől kaptam ajándékba. Aha! Kerry érezte, hogy elpirul. Gyorsan elfordult. Tulajdonképpen semmi sincs abban, ha egy férfi megemlíti az egyik barátnőjét, akitől alsóneműt kapott ajándékba, Kerryt mégis zavarta a dolog, maga sem tudta, miért. Hiszen ez nevetséges. Semmi köze Declan magánéletéhez.

Amikor újra a férfi felé fordult, gúnyos kis mosolyt fedezett föl az arcán. Azt hiszem, itt az ideje, hogy hideg zuhanyt vegyek mondta Declan. Kerry kíváncsi volt, vajon a férfi is épp arra gondolte, amire ő. Ahogy Declan elment mellette, meztelen karja hozzáért Kerry vállához. A lány bizsergést érzett a bőrén, miközben a férfi után bámult, aki eltűnt a fürdőben. Hogy lehet ilyen csábító valaki rózsaszín krokodilos alsónadrágban? Kerry ágyba bújt, és lehunyta a szemét. Még akkor is csukva tartotta, amikor meghallotta, hogy Declan énekel a fürdőszobában. Nem hitte volna, hogy ilyen jó hangja van. És még akkor sem nyitotta ki a szemét, amikor hallotta, hogy Declan kinyitja a fürdőszoba ajtaját, és mezítláb odalép az ágyához. De amikor enyhe szappanillatot ér­zett, az arcát pedig kemény, hideg ajak érintette, akkor már felpattant a szeme. Declan? Kerry gyanakvóan figyelte a fölé hajoló arcot. Ebből a nézőpontból lágyabbnak tűntek az arcvonásai, kékesfekete szeme pedig mintha füstfátyol mögül látszott volna. Mit csinálsz? Kerry észrevette, hogy a férfi mindkét kezével az ágyra könyökölt, pont a feje mellett. Jóéjtpuszit adok neked. Hangja semleges volt, és szenvtelen. Olyan, amilyennek a lány már számtalanszor hallotta. Kerry kifújta az eddig bent tartott levegőt. Titokban csalódottnak érezte magát egy kicsit. Hát akkor jó éjt! felelte kurtán. Szép álmokat! Feladta, hogy megfejtse a Declan nevű titkot. A férfi kisimított a lány homlokából egy hajtincset, aztán felegyenesedett. Kerry csendben feküdt ágyában. Tanácstalanul figyelte a férfit, míg az összerán­colt homlokkal meredt rá, mintha maga sem tudná pontosan, mihez is akar kezdeni vele. Aztán lekapcsolta a villanyt, és lefeküdt a másik ágyba. Az éjszaka első felében Kerry néha felébredt, és mindig hallotta, hogyan hányko­lódik Declan a takarója alatt. Egyszer mintha átkozódott is volna. Biztos rosszat ál­modott. Aztán a lány végül mély, pihentető álomba zuhant. A tévé reggeli hírei riasztották föl, és az, hogy valaki erőteljesen rázza a vállát. NyugatOntarióban és KeletManitobában továbbra is sok hóra kell számítani közölte a tévébemondó. A rendőrség azt kéri, hogy aki csak teheti, ne induljon autóval útnak. A transzkanadai autóutat Thunder Bay és Kenora között lezárták. Újabb és újabb balesetekről és elakadt járművekről kapunk híreket. Itt Winnipegben... Kerry ellökte magától Declan kezét. A képernyőn egy didergő fiatalembert mutat­tak. A Portage Avenuen állt, egy irodaépület előtt, melyet Kerry ismerősnek talált. Mikrofont tartott a kezében. A kapucniját egyre inkább belepték a hópelyhek, mialatt beszélt. Itt Winnipegben havazik fejezte be Kerry a mondatot. Hát persze hogy ha­vazik. Hiszen ez márciusban egyáltalán nem szokatlan. Miért ez a nagy felhajtás? Ez nem felhajtás, csak időjárásjelentés. És azt is megtudhatjuk belőle, hogy a fékbetéted sem ma, sem holnap nem fog megérkezni állapította meg Declan. A fenébe! Kerry a szájára csapott a kezével. Aztán észrevette, hogy az inge félrecsúszott. Sietve a melle elé tette a kezét. Ahogy sejtette, a két felső gomb kigombolódott. Zavartan begombolta őket anélkül, hogy Declanre nézett volna. Akkor ki kell találnom, hogyan menjek haza szólt végül. Talán elmehetnék busszal Thunder Baybe. Az a busz ma nem közlekedik. Már nem emlékszel? Akkor... hát akkor meg kell várnom, míg eláll a vihar. Talán holnap... Nem, szerintem holnap még nem. Kerry a rémülettől dermedten meredt a férfira. De hát én csak a hétvégére jöttem. Úgy volt, hogy ma elmegyünk Lorival a húsvéti istentiszteletre, holnap délután pedig hazautazom. Attól tartok, meg kell változtatnod a tervedet. Kerry felemelkedett, és a könyökére támaszkodott. Hogy gondolod? Nem fogom megváltoztatni a tervemet.

Márpedig nem lesz más választásod mondta gúnyosan mosolyogva. Hogyhogy nem? kérdezte Kerry dühösen. De hát dolgoznom kell, úgyhogy... Dolgoznod? szakította félbe a férfi. Neked van állásod? Hát hogyne lenne! Mit gondolsz, miből élek? .A férfi megrántotta a vállát. Ezen még nem gondolkodtam el. Ez aztán jellemző volt rá! Van egy könyvkereskedésem mondta Kerry. És bár a munkatársam nagyon megbízható, hétfőre visszavár. Jövő héten van a tavaszi könyvkiárusítás, és a dolog üzleti részével nem boldogul egyedül. És te boldogulsz? A férfi meg volt lepődve, és nem úgy nézett ki, mint aki hisz Kerrynek. Hát persze! dühöngött Kerry. Már három éve vezetem az üzletet. Charles bá­csi örökségéből vettem. Minden elismerésem a tiéd. Ezt nem néztem volna ki belőled. A lány annyira elbújt a párnák között, amennyire csak tudott, amit aztán rögtön meg is bánt. Úgy tűnt, a férfi jót mulat rajta. Ne félj! nyugtatta. Reggeli előtt nem csábítom el a volt menyasszonyomat. És reggeli után? kérdezte Kerry lélegzetvisszafojtva. Nem tudott józanul gondolkodni, ha a férfi ennyire közel volt hozzá. Hát kezdte Declan komolykodva, lássuk csak! Az ágya melletti éjjeliszek­rényből elővette kis fekete határidőnaplóját. Igen, azt hiszem, még éppen beleférsz a napomba. Mondjuk fél tizenegykor? Kerry egy pillanatra megzavarodott. Aztán észrevette a férfi huncut mosolyát, és rájött, hogy a bolondját járatja vele. Hát jó, ő is tud bolondozni. Hmmh... Úgy tett, mintha elgondolkozna a javaslaton. Igen, azt hiszem... De mégsem, attól tartok, nem fog menni. Még nem mondtam, hogy üzletemberekkel soha nem csábíttatom el magam? Most Declan fojtotta vissza a lélegzetét. Te kis... Elnémult, mintha nem találna szavakat. Miss Fleming, ha még egy szót ejt arról, hogyan keresem a pénzemet, akkor pórul járhat mondta, ujjaival az ágy peremén dobolva. Remélem, emlékszel még, hogy be szoktam tartani a fenyegetéseimet. Kerry nagyon is jól emlékezett. De az erőszak nem Declan módszere volt. Megrémiszt, Mr. King mondta élvezettel évődve. Remélem is dühöngött Declan. Kerry fesztelenül rámosolygott a férfira. Soha nem tudtad túl meggyőzően eljátszani az ősember szerepét állapította meg. Ne provokálj! intette a férfi Kerryt. A lány nevetett. Declan megragadta a takaróját, és egyetlen rántással lerántotta róla. Ideje felkelni mondta. Kerry felsóhajtott, és zavartan összehúzta magán a kölcsönkapott inget. Nem kerülte el a figyelmét, milyen dühösen szikrázik Declan szeme. Rendben engedett gyorsan. Tudta, ilyenkor jobb, ha nem idegesíti a férfit. Csak egy kicsit hagyj magamra, hadd öltözzem fel! Declan bólintott és feltápászkodott. De aztán siess! figyelmeztette, és az ajtóhoz lépett. Kerry dühösen fintorgott, de kárba veszett az igyekezete, hiszen a férfi háttal állt neki. Tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel, hogyan keresed a pénzedet kiáltotta utána. Csak az zavar, hogy úgy kezelsz, mint... mint egy részvényt, amely nem az elvárásaidnak megfelelően kamatozott. Declan megállt. Tévedsz mondta anélkül, hogy megfordult volna. Ez a különleges részvény sokkal többet kamatozott, mint ahogy vártam. Ezzel kiment a szobából, még mielőtt Kerry válaszolhatott volna. Hát ez meg már megint mit jelentsen? De tulajdonképpen ez is mindegy volt. Hó ide vagy oda, holnap visszaindul Winnipegbe.

...mint már említettük, a rendőrség nyomatékosan felszólít mindenkit, hogy ha teheti, ne induljon autóval útnak... Kerry kiugrott az ágyból, és kikapcsolta a tévét. A tévébemondó könnyen beszélt. Végül is nem ő futott zátonyra Carmody falsban... egy lerobbant svéd kocsival és egy férfival, aki még rózsaszín krokodilos alsónadrágban is szexis volt. Kerry lehunyta a szemét, de ez sem segített. Még mindig Declan izmos testét látta maga előtt, amint a fekvőtámaszokat csinálja. Sóhajtva megfogta a pulóverét és a már majdnem teljesen száraz farmerét, és bement a fürdőbe. A döntést elhalasztotta reggeli utánra. Amikor Declan visszajött, az volt az első dolga, hogy szemügyre vette Kerry ka­bátját. Még mindig vizes. Jobb lesz, ha az enyémet veszed fől rendelkezett. És veled mi lesz? Van egy vékonyabb kabátom, az nekem jó lesz. De... Tedd már meg, amire kérlek, Kerry! mondta ideges hangon. Későre jár, és Philnél csak tízig van reggeli. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én farkaséhes vagyok. Kerry sem akarta lekésni a reggelit, úgyhogy megadta magát, és engedte, hogy Declan ráadja a kabátját. Boldog volt, amikor végre megérkeztek Phil jól fütött étter­mébe. Leültek egy asztalhoz a pult közelében, és juharszirupos palacsintát rendeltek. Ahogy a fiatal pincérnő távozott, Declan hátradőlt székében, és behatóan szemügyre vette Kerryt. A férfi pillantása elárulta, hogy valami komoly dologról lesz szó. Mielőtt még elfelejtenénk, szólok Mrs. Kovaliknak, hogy a következő két éjsza­kára egy szobát... Csak egy éjszakára szólt közbe Kerry. Kettőre. Egyrészt nem fog hamarabb megérkezni a fékbetéted, másrészt nem mész haza keddnél előbb. Már miért ne mennék? Declan előrehajolt. A sportpálya megnyitója holnap lesz. Szeretném, ha ott lennél... és az esti bá­lon is. Szó sem lehet róla felelte Kerry. Túl döbbent volt ahhoz, hogy józanul tudjon gondolkodni. Declan megcsóválta a fejét. Ez nem túl kimerítő válasz. Rendben. Akkor mi lenne, ha mondjuk azt válaszolnám, hogy csak a testemen keresztül? Azt megoldhatjuk. El tudom képzelni. De akkor nem túl sok maradna belőlem. Declan úgy tett, mintha erősen gondolkodna. Igazad van. Akkor csak a nyers erőszak jól bevált módszere segíthet. Ahogy te is mondtad, gyakorolnom kell az ősember szerepét. Kerry majdnem hangosan felkacagott. A hátadra akarsz venni, és úgy vinni magaddal, mint egy rúgkapáló csomagot? kíváncsiskodott. Ha kell. Declan keresztbe tette a lábát. Kerry elgondolkodva nézett rá. De hát miért? Nem lesz rám szükséged ott. Mindenki össze fog súgni a hátunk mögött, és különben sem vagyok hivatalos. Most már az vagy. Ez nem meghívás volt, hanem parancs. Gyors a felfogásod, kedvesem bólintott a férfi. Kerry megragadta a kését, de mivel Declanen kívül nem volt semmi felnyársalnivaló a közelben, lerakta. Nincs jogod parancsolgatni nekem szögezte le. Dehogyis nincs. Tartozol nekem, Kerry Fleming. És most törleszted az adóssá­godat.

Kerry hitetlenkedve nézett rá. Sem a pillantása, sem a hangja nem árulta el, mi is a szándéka. De hát ennek semmi értelme! Miért akarná Declan bálba vinni őt? Talán... Declan kezdte ilyen elképzeléseid vannak a bosszúról? Amiért Larryhez mentem, és nem hozzád? A bosszú édes, édesebb, mint maga az élet. Legalábbis ezt mondják a hülyék. Én azonban nem vagyok hülye, Kerry. De akkor miért...? Be szoktam hajtani, ami megillet. Belekortyolt a kávéjába, majd ismét hátradőlt. Kerry felsóhajtott. Bárcsak ne lenne ilyen vonzó ez a férfi, és ne gondolná ráadá­sul azt, hogy egyetlen intésére ugrani fog! Másrészt viszont erre az emberre mindig számíthatott, ha segítségre volt szüksége, és mindig is megvolt benne az az erő, ami Kerryből hiányzott. És tényleg tartozik neki. Mégsem képes teljesíteni a kívánságát. Az ösztöne azt súgta, hogy amilyen gyorsan csak tud, el kell menekülnie ez elől a férfi elől. Sajnálom, de nélkülem kell boldogulnod mondta csendesen. Azt akarom, hogy mellettem legyél, és ez alkalommal nem bízom rád a döntést. Kerry hitetlenkedve csóválta a fejét. De hát miért? nyögte. Miért pont én? Miért nem Maybelle? Ezt a nevet nagyon nehezére esett kimondania. Maybelle? Ő szóba sem jöhet. Phil évek óta teszi neki a szépet, nem sok ered­ménnyel. Viccelsz? Egyáltalán nem. Phil jó barátom. Tegnap hosszan elbeszélgettünk, és azt mondta reméli, most már közel van a célhoz. Jól mennek az üzleti ügyei, nyereséges befektetései vannak, és amióta együtt dolgoznak a városi tanácsban, Maybelle is kezdi elismerni Phil jó oldalait. Kerry megvonta a vállát. Maybelle házassági esélyei egy csöppet sem érdekelték. De hát ismerem Maybellet mondta. Biztos téged választana, ha megkérnéd, hogy menjen veled a bálra. Lehet. De nem választhat engem, ugyanis én téged viszlek a bálba. Kérlek, érts meg! kezdte hevesen Kerry, aztán lehalkította a hangját, mert ész­revette, hogy mindenki elhallgatott az étteremben. Képtelen vagyok rá. Azt mond­tad, nem akarsz bosszút állni. Nem is akarok - mosolygott fensőbbségesen Declan. - Ha bosszút akarnék állni, mást találtam volna ki. Kérdezd csak meg az üzletfeleimet! Kerry azt figyelte, hogyan fonják körül a férfi ujjai a kávéscsésze fülét. Szép uj­jak. Ujjak, amelyek... - Declan - győzködte fátyolos hangon -, hinned kell nekem. Nem fogok keddig itt maradni. A hóvihar elvonul holnapra, és szükség esetén autót bérelek - közölte, és elgondolkodott. - Hogy eddig ez miért nem jutott az eszembe? Mert nem mennél vele semmire. Azt fogom mondani az autókölcsönző cégnek, hogy komoly veszélyt jelentesz a közúti forgalomra - közölte ásítását elnyomva a férfi, és hátradőlt székében. Mindig is veszélyesen vezettél, ha jól emlékszem. - Nem igaz. Az tény, hogy apu autójával egyszer nekimentem egy oszlopnak, és néha megbüntettek gyorshajtásért... Na tessék, ez nem elég bizonyíték? vágott közbe Declan. De hát az ég szerelmére, mindez hét éve történt! Az nem számít. Akkor sem fogsz kocsit bérelni. Csak próbáld megakadályozni! - Arra nem lesz szükség. Az itteni autókölcsönző három hónapja csődbe ment. Tett egy kanál cukrot a kávéjába, és olyan ártatlanul mosolygott rá Kerryre, hogy az legszívesebben sípcsonton rúgta volna az asztal alatt. - Inkább megkapom a kanyarót, mint hogy veled táncoljak - motyogta maga elé. - Csak az a baj, hogy nincs más választásod - jegyezte meg a férfi, és megfogta a kést meg a villát. Kerry néhányszor mélyet lélegzett. Észrevette, hogy sokan odabámulnak az asz­talukhoz.

Declan - vágott bele ismét -, nagyon sajnálom, hogy régebben olyan sok bosz­szúságot okoztam neked, de ettől még nem akarom az életem hátralévő részét azzal tölteni, hogy törlesszem az adósságomat. - Ég óvjon tőle! Egy hétvége is bőven elég lesz. - Nem, szó sem lehet róla. A reggeli hátralevő része alatt Kerry egy szót sem szólt. Tudta, hogy ha kinyitná a száját, csak még jobban felcsigázná Phil vendégeinek érdeklődését. és gyanította, hogy Declan élvezi, milyen zavarban van emiatt. Gyertek máskor is! - kiáltott utánuk Phil, amikor kimentek az étteremből. - Jót tesztek az üzletnek. Declan kézen fogta Kerryt, és elmagyarázta neki, csak saját magának köszönheti, hogy a helyi lakosok szórakoztatónak tartják a jelenlétét. Ha ezzel arra célzol, hogy nem kellett volna visszajönnöm Carmody Fallsba, igazad van - felelte a lány mérgesen. 4. FEJEZET Amikor visszaértek a szállodába, elállt a hóesés, és a hómunkások szorgosan dolgoztak. Hozom az autómat, és elmehetünk a templomba - javasolta Declan. - A holmim még mindig a műhelyben van - ellenkezett Kerry -, és a műhely holnapig zárva lesz. - Akkor úgy kell jönnöd, ahogy vagy. - Declan levette a pulóverét, és a székre dobta. Mit csinálsz? - Kerry megbűvölve bámulta a férfi meztelen, napbarnított mellkasát. - Átöltözöm. Amikor a férfi már az övét is majdnem levette, Kerry gyorsan a fürdőszobába menekült. Te jó ég! Micsoda lehetetlen helyzet! Ezt nem bírja tovább! Declan egyszerűen túl... túl vonzó, és ő nem tudta, mit tartson Declanről a szexszel összefüggésben. Sóhajtva letelepedett a fürdőkád peremére. De hát mi történik velem? - kérdezte magától. Az a férfi ott kint végül is csak a régi jó barátja és oltalmazója. Hét év alatt nem változhatott meg ennyire. Gondterhelten bámulta a tükrön lévő repedést. Talán én változtam meg? - tűnődött. - Kerry! Kijöhetsz. Most már nincs veszély - szakította félbe Declan gunyoros hangja a tépelődését. Kerry feltápászkodott, és rövid habozás után visszament a szobába. A férfi egyszerű, sötét öltönyt viselt. Ebben sem volt kevésbé vonzó, mint korábban. A lány odalépett a férfihoz. Egy pillanatra összefonódott a tekintetük, aztán Declan a fürdőszobaajtóra bökött. - Hozd a kabátodat, már biztos megszáradt. Kerry zavartan megnyalta a szája szélét. - Nem mehetek veled a templomba. Nem vagyok úgy öltözve... - Az nekem is feltűnt volna - felelte a férfi szárazon. - Azt mondtam, hozd a kabátodat! - Nem. Mindenki engem bámulna. Úgy nézek ki, mint Hamupipőke, te meg úgy ki vagy öltözve, mint... - Mint az Éj Hercege, gondolta Kerry, de ehelyett így szólt: - mint valami bizottság elnöke. Nem mehetek veled. A férfi még egy futó pillantást vetett Kerryre, aztán szó nélkül fogta a kabátját, és távozott. A lány döbbenten bámult utána, míg be nem csukódott mögötte az ajtó. Tényleg elment. Csak így, egyszerűen. Még csak nem is állt le veszekedni vele. Zavarodottan lépett az ajtóhoz. Egy pillanatig az ajtónak támaszkodott, majd visz­szament az ágyhoz, és leült. Declan elment nélküle. Erre egyáltalán nem számított. Ürességet érzett, mintha olyasvalamit veszített volna el, aminek eddig a létezéséről sem tudott. Felállt, és kiment a fürdőbe. A ka­bátja már megszáradt, ez is valami. Felvette, és azon tűnődött, hogy hirtelen támadt nyugtalanságát talán elmulasztaná egy jó kis séta. Ekkor az ajtó nagy robajjal kinyílt, és Declan lépett be. Körülnézett a szobában, s tekintete végül Kerry rózsaszínű zokniján pihent meg.

- Hol van a csizmád? kérdezte. A szekrényben, de... Declan nem várta meg Kerry válaszát, hanem a szekrényhez vonult, egy heves mozdulattal kinyitotta, és elővette az elegáns fekete csizmát. Vedd fel! - parancsolta, és odanyújtotta a nőnek. De megmondtam, hogy nem... Mielőtt Kerry felfoghatta volna, mi is történik, Declan már cselekedett. Felemelte őt, és a vállára dobta, mint egy zsákot. A másik kezével, melyben még mindig ott lógott a csizma, becsukta az ajtót. Aztán végigcipelte a lányt a folyosón, majd le a lépcsőn. Kerry úgy érezte, hogy egy ősember ejtette zsákmányul. Leértek az előtérbe. Kerry még éppen idejében emelte föl a fejét ahhoz, hogy észrevehesse Mrs. Ko­valik dermedt pillantását. Ha egy szót is szólsz, elmondom Mrs. Kovaliknak, hogy így szeretsz a legjob­ban közlekedni intette Declan. - Akkor legalább lesz miről pletykálniuk a helyieknek jövő karácsonyig. Ekkora szemtelenség hallatán Kerry nem is tudott mit szólni. Declan beleegyezésnek vette a hallgatást, és vidáman magyarázta Mrs. Kovaliknak, hogy Mrs. Simms csizmája sajnos vizes. Manapság már kevés férfi viselkedik úgy, mint maga, igazi úriember módjára. Amikor Kerry magához tért, Declan bérelt kocsijának anyósülésén találta magát. A férfi eligazgatta a takarót Kerry lába körül, bekapcsolta a biztonsági övét, majd átment a kocsi másik oldalára, hogy beszálljon. Kényelmesen ülsz? - kérdezte. Kerry a kocsi ajtaja felé nyúlt. Eszedbe ne jusson! - figyelmeztette Declan. - Az ősemberi képességeim nem is olyan rosszak, mint gondoltam. Majd meglátod. Már láttam - vágott vissza Kerry. - és nem vagyok túlzottan elbűvölve. - Nem? - A férfi habozott, csak félig fordította el a slusszkulcsot a zárban. - Azt akarod, hogy elbűvöljelek? Nem. Azt akarom, hogy eressz ki az autódból. Declan Kerry ülésének hátuljára támasztotta a kezét. Nem, nem is akarod ezt igazából. Csak megszokásból és dacból veszekszel velem. Nincs igazam? A lány felháborodottan mozgolódott a takaró alatt. Nagyon bájos - jegyezte meg Declan. - Mióta utoljára találkoztunk, megtanultál néhány nagyon izgató mozdulatot. A férfi beletúrt Kerry hajába. - Hagyd abba! - dühöngött a lány, és próbálta elnyomni azt a bizsergető érzést, melyet ez az érintés váltott ki belőle. - És csak hogy tudd, azért veszekszem veled, mert nem... - Elhallgatott. Declan ujjai már a nyakán jártak, lassan simogatták a bőrét. - ...mert nem akarok veled templomba menni - fejezte be aztán erőtlenül a mon­datot. Á, tényleg? - A férfi ujjai becsusszantak Kerry kabátjának gallérja alá. - Declan... - nyöszörögte a lány kétségbeesetten. - Kérlek... A férfi visszahúzta a kezét. - Rendben. Szállj ki! - De hát... Mégis velem akarsz jönni a templomba? A kistáskám - rukkolt elő Kerry. - Ott lóg... - Itt van a csomagtartóban. Én erről is gondoskodtam, mialatt te a fürdőszobában játszottad a sértődöttet. Kerry döbbenten bámult a férfira. Hát te tényleg mindenre gondolsz. - Legalábbis igyekszem. - Na jó, de áruld már el, miért olyan fontos neked, hogy veled menjek a temp­lomba!

Mondjuk úgy, szórakoztat, hogy a volt menyasszonyommal visszatérjek legna­gyobb megaláztatásom színhelyére. - Nem azt mondtad, hogy nem volt túl nagy hatással rád az az eset? Kerry egy kutyát figyelt, amely kíváncsian turkált orrával a hóban. Azt mondtam, hogy nem törte össze a szívemet, de azért nem is adott szárnya­kat az önbecsülésemnek. Declan beindította a motort. Miért teljesül mindig minden, amit ez az ember akar, és én miért engedek neki mindig? - tépelődött Kerry. Egyre inkább elhatalmasodott rajta az az érzés, hogy mi sem változott az eltelt hét év alatt. Kétkedve fürkészte a férfi profilját. Öntudatosnak látszott, határozottnak... és elég jóképű is volt. Kerry gyorsan elkapta a fejét. Megijesztette ez a gondolat. Örült, amikor végre megálltak a templom előtt. Nagyot nyelt. Visszagondolt arra a napra, amikor utoljára volt Declannel ebben a templomban. Az a nap azzal végződött, hogy Larryhez ment feleségül. Zavarában harapdálni kezdte a száját. Vigyázz! intette Declan, amikor kisegítette a kocsiból. Ne vegyék észre, hogy szégyelled magad! Bár tényleg lenne miért. Nem is szégyellem magam suttogta Kerry. Csak elgondolkoztam az emlé­keimen. A férfi belékarolt. Én is mondta kurtán, szenvtelen arccal. Emeld fel a fejedet, és mosolyogj! Ahogy az emberek meglátták őket, rögtön találtak okot, hogy még egy darabig a templom előtt időzzenek. Igy aztán kis csoportosulás alakult ki a templom előtt. Declan a kis csoport felé vezette a lányt. Kerry megfogadta a férfi tanácsát, és felszegett fejjel, mosolyogva lépkedett mellette. Legnagyobb döbbenetére a többség viszonozta a mosolyát. Örülök, hogy újra látlak mondta Mrs. McKenzie. Isten hozott itthon! csatlakozott Rosie Ash is. Mrs. McKenzie a városi nyilvántartást vezette Kerry gyerekkora óta, Rosie pedig a nagyáruházban dolgozott. Köszönöm. Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek válaszolt Kerry, és így is érezte. Declannek igaza volt. Ha csak egy kicsit is barátságosabb lett volna Phil éttermében a vendégekhez, akkor azok mindjárt szívélyesebben fogadták volna. Kerry ép­pen Declanhez akart fordulni, hogy beismerje hibáját, de arcára fagyott a mosoly. Egy tűzpiros sportkocsi állt meg a parkolóban. Egy pár piros csizma tűnt elő a ko­csiból, aztán egy tűzpiros kabát, majd hullámos, szőke haj és vidám, piros kalap. Declan! rikácsolta a nő. Hát végre itt vagy! Ölelésre tárt karral, futva kö­zelített a havon keresztül, babaszőke haja körültáncolta a vállát. Kerryt egy pillan­tásra sem méltatta, rögtön Declan karjaiba borult. Maybelle mondta a férfi higgadtan, és kibontakozott az ölelésből. Hogy vagy? Most már remekül! kiáltotta az túláradóan. Szervusz, Maybelle csatlakozott Kerry is a társalgáshoz. Maybelle hátrébb lépett, és tágra nyitotta nagy kék szemét. Kerry Simms! kiáltotta, és a vezetéknevet különösen kihangsúlyozta. Senki nem mondta, hogy te is itt vagy. Lenézően nézett végig Kerry öltözékén, farmer­ján, kabátján. Ó, te szegény! Nem megy jól a sorod? Ne aggódj! nyugtatta meg Kerry. Csak... Declan megszorította a karját. Ennyi elég is lesz súgta a férfi. Bemegyünk? Kerry tudta, hogy ez valójában nem kérdés, hanem parancs. Igen egyezett bele. Menjünk! Még mielőtt valakinek teletömöm a dekoltázsát hóval, füzte hozzá gondolatban. Ugy tűnt, Declan olvas a gondolataiban, mert a férfinak megrándult a szája széle. Bementek a templomba. Te az első sorban fogsz ülni, ugye, Declan? susogta Maybelle, és negédesen rámosolygott a férfira.

Természetesen felelte a férfi, és olyan oldalpillantást vetett Kerryre, hogy a nő nem mert ellenkezni. Declan végigvezette a lányt a bámészkodó gyülekezet előtt, a két padsor közötti folyosón. Amikor Kerry ellenkezni próbált, Declan erősebben kezdte szorítani a karját. Barátságosan köszöngetett jobbrabalra, miközben egészen előre, a legelső padhoz vezette Kerryt. Maybelle hívatlanul követte őket. Kerry dühösen nézett Declanre. Rájött, a férfi szándékosan rendezte meg így ezt az egész helyzetet, hogy kitegye volt menyasszonyát a sugdolózásnak és a kíváncsi tekinteteknek. Ökölbe szorította a kezét, mereven bámult előre, és megpróbálta észre sem venni a férfit. Nem nagyon figyelt az istentiszteletre. Amikor a mérge lassanként elpárolgott, emlékei ragadták magukkal. Látta magát Declan oldalán, világos türkizkék menyasszonyi ruhájában, izgatottan és kicsit szorongva. Aztán megjelent Larry, és széttörte az álmot. Vagy rémálom volt? Kerry csak akkor riadt föl gondolataiból, amikor Jonathan tiszteletes már az utolsó éneket kezdte. A lány felemelte a fejét, és hangosan énekelni kezdett, részint azért, mert lelkiismeretfurdalást érzett amiatt, hogy nem figyelt az istentiszteletre, részint azért, hogy megmutassa Declannek, nem sikerült megfélemlítenie. Öt perccel később Kerry, Declan és Maybelle a gyülekezet többi tagjával társal­gott a templom előtt, a friss levegőn. Most már nem volt menekülés. Régi ismerősök gyűrűje fogta őket körül. Kerry azt hitte, kíváncsian kérdezősködnek majd, összesúgnak mögötte, rejtett oldalpillantásokat vetnek rá, de semmi ilyesmi nem történt. Csupa barátságos arcot látott. Amikor Declanre nézett, megértette, miért. Aki csak rápillantott Declan szigorú arcára, felfoghatta, hogy nemkívánatos kér­désekre nemkívánatos választ fog kapni. Declan személyiségének most is olyan erőteljes volt a kisugárzása, mint mindig. Kerry már értette, miért volt olyan fontos a vá­rosi tanácsnak, hogy a férfi részt vegyen az ünnepélyes megnyitón, amely Carmody Fallsban az év legjelentősebb eseményének számított. Declan bájolgott Maybelle, amikor a csoport lassanként oszlani kezdett. Meghívhatlak ebédre? Köszönöm felelte a férfi, nagyon kedves tőled, de sajnos Kerry és én máshogy terveztük a napot. Ó, de kár! sóhajtotta Maybelle. Gondolom, vacsorára Malleyék hívtak meg. Igen, így van válaszolt udvariasan és türelmesen Declan. De ha társaságra vágysz, Phil bizonyára... Ó, Phil... - Maybelle elutasító mozdulatot tett. - Akkor holnap találkozunk - fejezte be Declan határozottan a beszélgetést, és az autóhoz vezette Kerryt. - Majd felrobban a dühtől - állapította meg a lány. - Miért nem fogadtad el a meghívását? Mert, mint ahogy már említettem, neked és nekem más programunk van. Szállj be! Megint erőszakkal akarsz megszöktetni? - kérdezte Kerry hetykén. Declan szemében veszélyes fény gyulladt. Soha nem tudod, hol a határ. Hát rendben, te akartad. Kerry épp tiltakozni akart, ám Declan megragadta a derekát... A lány a követke­ző percben már a kocsi ülésén találta magát. A férfi erőszakkal beültette a kocsiba, és becsukta mögötte az ajtót. Aú! Tele leszek kékzöld foltokkal - panaszolta Kerry. Meg is érdemelnéd. Próbálj meg végre felnőttként viselkedni! - Ha ennyire gyereknek tartasz - tört ki a lányból -, nem értem, miért akarod, hogy jelen legyek Cannody Falls legjelentősebb társadalmi eseményén. Declan beindította a motort. - Mert jól áll neked az a szerep, amelyet kigondoltam neked, és mert te nem fo­god félreérteni a szándékaimat... Különben is, éppen ráérsz - mondta hűvösen, mialatt kihajtott a parkolóból. - Nem érek rá - ellenkezett Kerry. - Nem bírod felfogni, hogy vissza kell mennem a munkahelyemre? - Vissza is fogsz menni - mondta Declan nyugodtan. - Az ünnepség után. Kerry túl dühös volt ahhoz, hogy képes legyen felelni, és úgysem lett volna értelme. De ez még nem jelenti azt, hogy engedni fog neki! Most az egyszer nem! Dacosan felszegte a fejét, és jeges

hallgatásba burkolózott, míg el nem érték a szállodát. Declan egyenesen a portához ment, és megkérdezte Mrs. Kovalikot, tudnae adni a következő éjszakára külön szobát Mrs. Simmsnek. - Jóságos ég, sajnos nem - futotta végig Mrs. Kovalik az előjegyzési könyvet. - A holnapi ünnepségek miatt' már minden szobát előre lefoglaltak. Talán próbálják meg Oscar moteljában! A férfi megrázta a fejét. - Nem. Mrs. Simms mellett mindig kell lennie valakinek, aki felügyel rá - mond­ta homlokát ráncolva. - Hát akkor megint nálam kell aludnia. - Ha nem csak a mai éjszakáról lenne szó... - mondta Mrs. Kovalik sokat tudóan. Kerry ebből tudta, hogy a pletyka már ide is eljutott. Talán még két éjszakáról - előzte meg Declan Kerryt. - Legfeljebb - tette hoz­zá, aztán a lányhoz fordult: - Jössz, húgocskám? Könnyen elképzelhető volt, hogy ha ellenkezne, Declan megint úgy cipelné fől a hátán, mint egy zsák lisztet, úgyhogy Kerry inkább önként felment a lépcsőn, és próbálta a lehető legméltóságteljesebben kihúzni magát. De alig csukódott be mögöttük a szobaajtó, rákezdte: Egyáltalán nem vagyok ráutalva a vendégszeretetedre. Oscar motelja is megfelel nekem. Decclan gúnyosan felhúzta az egyik szemöldökét. Valóban? Talán szereted a rovarokat? Azt mondják, Oscarnak egész állatkertje van. Brrr! Kerry lassan kigombolta és levette a kabátját. Declan diadalittasan mosolygott rá, és leült egy karosszékbe. Meglazította a nyakkendőjét. A lány idegesen pillantott rá. Az nem lehet, hogy egész nap össze legyünk zárva ide. - És egész éjszaka is. A férfi levette a nyakkendőjét. - Ez nevetséges! Tennünk kell valamit... - Tényleg? Nem tudom, te mit akarsz tenni, de én azt javaslom, öltözzünk át. - Én nem tudok átöltözni. Nincs ruhám. Ígéretesen hangzik, de sajnos nem igaz. Declan végignézett a nő farmerba és pulóverbe bújtatott alakján. - Hagyd már abba! - kiáltott rá Kerry. - Nagyon jól tudod, hogyan értettem. - Na jó. Ebéd után megpróbáljuk előkeríteni ezt a Dietert, hogy visszaszerezzük a csomagodat. Délután dolgozom egy kicsit. Te, kedvesem, elszórakozhatsz valamelyik pajzán könyvecskéddel. Biztos van a bőröndödben néhány. Pajzán? - háborodott föl Kerry. - Tudsz még ennél csúfondárosabb is lenni? - Sokkal. Ha szükséges. A te esetedben elég gyakran szükséges. Kerry a fejét csóválta. - Hét éve talán tényleg így volt, de most már más a helyzet. Egy ember megvál­tozhat az évek során. - Tényleg? Hát én nem úgy vettem észre! - Mert nem is próbáltad meg észrevenni mondta a lány megbántva. Nem? - csodálkozott Declan. - Inkább te nem próbáltad megmutatni, hogy megváltoztál. A férfi hangja szokatlanul szelíd volt, de a szemében ijesztő fény gyúlt. Kerry zavartan elkapta a tekintetét. A férfi biztos nem úgy értette ezt a kérdést, ahogy ő. Vagy mégis? - Mit akarsz ezzel mondani? - motyogta Kerry. A férfi gonosz kis mosolya izgató bizsergést váltott ki Kerryből. - Mit mondjak? Mit hallanál szívesen? - Én... nem is tudom. A legjobb, ha semmit nem mondasz - vágta ki, és nagy le­vegőt vett. - Csak fogd föl végre, hogy nem vagyok már gyerek! - Vagy úgy! - A férfi az állát vakargatta. - Ezt jól át kell gondolnom... még ha

nincs is kedvem hozzá. Jobban örülnél, ha még mindig kislány lennék, ugye? kérdezte szemrehá­nyóan Kerry. Akkor kevesebb vesződséged lenne velem, és úgy parancsolgathatnál nekem, mint régen folytatta lesütött szemmel. Sajnos, a dolog nem ilyen egyszerű. Már semmi sem volt egyszerű. Komoly és tiszteletre méltó oltalmazója, akit ré­gen egyszerre szeretett és gyűlölt, szóval Declan teljesen más ember lett. Kerry úgy érezte, ellenállhatatlanul vonzza ez a férfi, ugyanakkor legszívesebben jó messzire elszaladt volna. Tévedsz jelentette ki Declan, és felállt. A legkevésbé sem akarom, hogy rö­vid ruhácskában és lófarokkal szaladgálj. Menjünk ebédelni! Ebédelni? visszhangozta Kerry. Igen, de szerintem csak valami könnyűt együnk. Malleyéknél vacsorázunk ma este. Én nem ellenkezett Kerry. Én nem vagyok meghíva. De felelte Declan, ugyanis téged választottalak kísérőmül. Megkértek, hogy vigyek magammal még valakit. De biztos azt várták, hogy Maybellelel jelensz majd meg. Nem. Rögtön megmondtam, hogy téged akarlak magammal vinni. De hát miért? Mert tartozol nekem. Ezért. Declan most megint olyan volt, mint egy kőszikla. Kerry fogta a kabátját. Amikor megfordult, Declan éppen a nadrágszíját vette le. Megint a fürdőszobába menekülsz? Igen dühöngött Kerry. Amikor tíz perccel később óvatosan kikandikált az ajtón, a férfin újra nadrág és pulóver volt. A lány legnagyobb megkönnyebbülésére minden különösebb vesze­kedés nélkül vészelték át az ebédet. Talán azért történt így, mert Kerry kezdte belátni, hogy egyszerűbb lesz ez a nap és a rákövetkező éjszaka, ha alkalmazkodik a férfi elképzeléseihez. Nem volt túl kecsegtető lehetőség, hogy átköltözzön Oscar bogarakkal teli szállodájába. Elutazni pedig nem tud, amíg nem indul busz, vagy nem érkezik meg a fékbetét a kocsijához. Találkoztatok Maybellelel a templomban? érdeklődött Phil. Ez a nagydarab ember úgy nézett Kerryre, mint egy megfélemlített kiskutya. Declan bólintott. Igen. Megemlítettem neki, hogy ma este ráérsz. Phil arca megremegett. Tényleg? Azt hittem, talán te magad akarsz... Maybelle és én barátok vagyunk magyarázta Declan, semmi több. De úgy tűnik, Maybellenek ez nem elég fűzte hozzá Kerry, ahogy kiléptek az étteremből. Talán valami kifogásod van ez ellen? Mármint eltekintve Phil érdekeitől. Nem. Miért lenne? Kerry egy jégdarabot rugdosott. Én is ezt kérdeztem magamtól. Kerry összeszorította a száját, és egész úton hallgatott. Fogalma sem volt, mit mondjon. Declan fájó pontra tapintott. Veszekedéseik akkor kezdődtek, amikor Kerry megállapította, hogy Maybelle még mindig Declanre hajt. Kerrynek nem volt joga, hogy beleszóljon ebbe. És oka sem volt rá. Egyáltalán semmi oka! Amint visszaértek a szállodához, Declan a kocsija felé indult. Hova mész? kérdezte a lány gyanakodva. A férfi elmosolyodott, mintha olvasott volna Kerry gondolataiban. Elmegyünk Dieterhez, hogy elhozzuk a csomagodat. Ha jól emlékszem, csak néhány háznyira lakik a műhelyétől. Dieter a fülmelegítőjével meg bumfordi orrával úgy nézett ki, mint egy barátsá­gos ktumpli. Azzal a hírrel fogadta Kerryt, hogy a fékbetét nem érkezik meg szerda előtt, de lehet, hogy még szerdán sem. Elmondták neki, hogy Kerry csomagja a kocsiban maradt. Dieter odaadta Declannek a műhely kulcsát, elhozták a csomagokat, majd visszavitték a kulcsot a tulajdonosának.

Köszönöm mondta Kerry, mikor újra a kocsiban ültek. Micsoda szerencse, hogy csak két bőröndöm van! Kényelmetlen lenne a buszon ennél több csomaggal utazni. Tessék? De hát nem fogsz busszal menni! Dehogynem makacskodott Kerry. Holnap tette hozzá, nehogy Declan azt higgye, tovább marad. Nem fejeztem ki magam elég világosan? kérdezte a férfi jéghidegen. Nem fogsz holnap buszra szállni. Szóval nem? És akkor hogyan jutok el Thunder Baybe? Ha jól tudom, Carmody Fallsnak nincs repülőtere, és sajnos éppen nincs nálam a repülő szőnyegem. Inkább egy boszorkányseprűt néztem volna ki belőled élcelődött Declan. Úgy látom, fejedbe szállt ez az ősemberszerep. Ezek a civilizálatlan dolgok már rég kimentek a divatból. Tudod, engem soha nem érdekelt különösebben a divat... Nekem inkább a civi­lizálatlan dolgok tetszenek. Ingerkedö pillantást vetett Kerryre. A lány legszívesebben belebokszolt volna a férfi oldalába. Csak az tartotta vissza, hogy éppen egy különösen veszélyes, jeges útszakaszon mentek. Így Kerrynek be kellett érnie annyival, hogy élesen visszavágjon: A bíróságok manapság nagyon érdeklődnek az ilyen esetek iránt. Amikor valaki kényszerít valakit... Declan megvetően felhorkant. És melyik bíróság hinné el, hogy téged bárki is kényszeríthet valamire? kér­dezte. A fél életemet arra áldoztam, hogy jó útra térítselek. Eddig kevés sikerrel. Kerry kételkedve nézett a férfira. Most vajon komolyan beszélt? Valószínűleg nem egészen. Ne nézz úgy rám, mintha meg akarnál ölni! Declan elhúzta a szája szélét. - Kedden én magam is Thunder Baybe utazom. - Tényleg? Szóval azt javaslod... Azt javaslom, hogy gyere velem. Nem hosszú út... szerencsére. Kerry összeráncolta a homlokát, és átgondolta Declan ajánlatát. Ha úgy fogná föl, hogy a férfi sofőri szolgálatot tölt be mellette, sok minden egyszerűbb lenne. Mindenesetre nem akarta magát még jobban elkötelezni neki. Ráadásul nyugtalanítóan vonzó volt a férfi. Hajthatatlan és hatalomvágyó, de ehhez már hozzászokott Kerry. Sokkal rosszabb volt, ha Declan megpróbált segítőkész és kedves lenni, mert ez ellen a lány nem tudott védekezni. - Tulajdonképpen nem örülök neki, hogy szívességet kell kérnem tőled - bökte ki végül. - Akkor ne kérj meg! Csak fogadd el, hogy elviszlek, és legyél hálás! Köszönöm. - Kerry próbált leereszkedően beszélni. - Majd megfontolom a javaslatodat. - Elfordult, és ezután elutasító némaságba burkolódzott. Visszaértek a szálloda előcsarnokába. Mrs. Kovalik örömteli arccal sietett eléjük. - Jó híreim vannak! - kiáltotta. - Valaki lemondta a szobafoglalását. Tudok külön szobát adni önnek, Mrs. Simms. Az istennek legyen hála az apró kegyekért is! - dünnyögte Declan. Szerintem is - helyeselt Kerry. Declan elmosolyodott. Ettől a ferde mosolytól Kerrynek megremegett a térde. Ebben a pillanatban világos lett előtte, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legmesz­szebbre kell menekülnie ez elől a férfi elől, ha nem akar komoly veszélybe kerülni. 5. FEJEZET Kerry hotelszobája majdnem úgy nézett ki, mint az, amelyikben Declannel la­kott. Az egyetlen különbség talán az volt, hogy Mrs. Kovalik húsvéti csengettyű­ket helyezett az ablakba. Kerry ennek ellenére hidegnek és üresnek érezte ezt a szobát. Kicsomagolta a bőröndjét, aztán leült az egyik karosszékbe. Összekulcsol­ta a karját, és egyik lábát átvetette a másikon. Egy perc múlva újra felkelt, és elkezdett ideoda járkálni. Nekitámaszkodott a szekrénynek, és beletúrt a hajába. De hát mi is történik vele? Declan mindig is ellentétes érzelmeket ébresztett benne. Szerette, gyűlölte, és hálás volt neki. Ebben a sorrendben.

De az az izgalom, melyet most érzett, és amelytől majdnem törnizúzni kezdett, új volt. Rohamszerű, heves testi vágyhoz hasonlított. Kerry lehunyta a szemét, és kézfejével megnyomogatta a homlokát. - Ne légy őrült! - mondta magának fennhangon, majd leült az ágy szélére. A falon függő giccses festményt bámulta. A kép rózsaszínű hattyúkat ábrázolt, amint naplementekor úszkálnak a tó vizén. Declan egyértelműen kimutatta, hogy észrevette a nőiességét, de részéről nem volt ez több, mint könnyed évődés. Ha azon­ban a házassága kudarca után lesz még férfi az életében, annak a kapcsolatnak örökre kell szólnia. Azaz Declan szóba sem jöhet. Kerry felsóhajtott, és kisimította homlokába lógó fürtjeit. Aztán a telefon után nyúlt. - Jó estét, Kerry! Maga az, ugye'? Carmody Falls polgármestere, Mr. Malley mosolygott rá tekintélyes, fehér házá­nak lépcsőjéről. - Kedvesem, nagyon örülök, hogy látlak! - Ezt Mrs. Malley mondta, a polgármes­ter kissé kövérkés felesége. Túláradó örömmel üdvözölte a lányt. Kerry ezt egy kis­sé túlzásnak találta, hiszen Mrs. Malley valószínűleg jobban örült volna, ha Maybellet üdvözölheti. De a hölgy Declan oldalán egyáltalán nem Maybelle volt, hanem Kerry Fleming egyszerű fekete ruhában, mely jól kiemelte karcsú alakját. Elhatározta, hogy ezen az estén, melyet Declan kísérőjeként kell töltenie, méltósággal fog viselkedni. Talán egy napon a férfi majd visszagondol erre az estére, és arra, hogy nem kellett csalód­nia benne. De ez után az egy este után nem lesz több ilyen. Eleinte minden a terv szerint történt. Kerry érdeklődve hallgatta Mr. Malley anek­dotáit a városról, Declan pedig udvariasan szemügyre vette Mrs. Malley porcelánbabagyűjteményét. Aztán felszolgálták a vacsorát. A desszertig nem is volt semmi baj, de aztán a sors közbeszólt. Minden jól ment volna, ha Declan nem éppen abban a pillanatban mozdul meg, amikor Kerrynek felszolgáltak egy szelet áfonyatortát. A lány megbabonázva figyelte a férfi vállizmainak játékát, s arról képzelgett, mennyivel izgatóbb lenne ez a pil­lanat, ha a férfin nem lenne öltöny. Hirtelen észrevette, hogy az áfonyatorta már nincs a tányérján, ugyanakkor ragacsos, kék foltot fedezett föl Mrs. Malley zöld asz­talterítőjén. Jaj, nagyon sajnálom sóhajtotta, és kétségbeesetten próbálta visszalapátolni a tortaszeletet a tányérjára. El sem tudom képzelni, hogy történhetett ilyesmi. Semmi baj biztosította Mrs. Malley, de látszott, hogy nehezére esik uralkod­nia magán. Biztos ki fog jönni a folt. Mr. Malley előrehajolt, és nyugtatgatva megpaskolta Kerry kezét. Hát persze hogy ki fog jönni. Ne izgassa magát, kedvesem! Te mindig játszani szoktál az étellel? kérdezte halkan Declan. Nem gondo­lod, hogy ehhez már túl idős vagy? Declan csak Kerrynek szánta ezt a megjegyzést, a lányban mégis felébresztette a harci kedvet. Micsoda közönséges fickó! A lány megvárta, míg a férfi felemeli a villáját, aztán kibújt a cipőjéből. Amikor Declan az első szelet tortát a szájához emelte, a lány óvatosan kinyújtotta a lábát. Nagylábujja a férfi lábához ért elkezdte felfelé húzni Csak Declan szemzugának enyhe rezdülése jelezte, hogy észrevette, mit művel Kerry. Egy darabig úgy csinált, mint aki mit sem vett észre, aztán letette a villáját, és a legnagyobb lelki nyugalommal megragadta az asztal alatt Kerry lábát. Arckifeje­zése semmit nem árult el abból, hogy ujjaival lassan és gyötrően körözni kezdett a nő talpán. Kerry megpróbált szabadulni Declan szorításából, de a férfi nem kegyel­mezett, erősen fogva tartotta, és folytatta kegyetlen masszázsát. Kerry nem tudott uralkodni magán, fegyelmezetlenül kuncogni kezdett. Declan azonnal eleresztette Kerryt, ő pedig visszabújt a cipőjébe. Mi történt, kedvesem? érdeklődött Mr. Malley, és szemüvege fölött kérdően nézett a vendégre. Talán valami baj van? Mrs. Malley a homlokát ráncolta, és egy szót sem szólt.

Nem nyögte ki Kerry nagy nehezen. Nem... sajnálom, én... Kerrynek nagyon érzékeny a bőre magyarázta Declan szemtelenül. Talán va­lami kis szellő csiklandozta meg. Mrs. Malley élesen nézett a férfira. A férje csak bólintott, és azt mondta, meg tudja érteni. Kerry szó nélkül ette meg a desszertet. Rá sem mert nézni Declanre. Nagy megkönnyebbülésére az este folyamán nem történt több kínos eset. Amikor elérkezett a búcsú ideje, Kerry udvariasan mosolygott, és megköszönte a háziaknak ezt az elbű­völő estét. Te... te szemét alak! tört ki belőle, amikor már a Lincolnban ültek. Kérlek, ne légy közönséges! mondta Declan faarccal, és beindította a motort. Miért ne? Nem volt jogod hozzá, hogy hülyét csinálj belőlem a háziak előtt. Nem én, te magad csináltál hülyét magadból. Az áfonyatortára gondolsz'? Te még soha nem piszkoltál össze véletlenül egy asztalterítőt? dühöngött Kerry. De igen, de nem azért, mert az asztalszomszédomat bámultam felelte Declan. Kerry összerándult. Szóval a férfi észrevette. De hát én nem is... Dehogynem. Nagyon hízelgő volt. Ha nem lennék már túl öreg az ilyen dolgokhoz, akkor biztos annak is örültem volna, amit a lábaddal műveltél az asztal alatt. Most vajon komolyan beszél Declan? Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Mereven maga elé bámult, ki az üres útra, s úgy tett, mintha komolyan összpontosí­tania kellene a forgalomra. Kerry belátta, hogy nem sikerült bosszút állnia. Most va­jon mit gondolhatnak Malleyék? Rápillantott a férfira. Te most kinevetsz'? Megpróbálom visszafojtani a nevetésemet vallotta be Declan. Mivel épp most tapasztaltam meg, milyen bosszúszomjas vagy, nem akarlak feldühíteni, miközben vezetek. Gazember! kiáltotta Kerry, de nem gondolta komolyan. Megkönnyebbült, mert látta, hogy a férfi nem haragszik. Tíz perccel később Kerry szobája előtt álltak, és éppen búcsúzkodtak. Gondolom, már nem akarsz bejönni hozzám mondta a lány. Micsoda kedves meghívás! felelte Declan olyan hangon, hogy Kerry megre­megett. Köszönöm... Kerry nagyot nyelt. Nem úgy gondoltam... Remélem is felelte komoly hangon a férfi. Csak arra gondoltam, beszélgethetnénk még egy kicsit magyarázkodott. Úgy, mint gyerekkoromban. De most már nem vagy gyerek mondta a férfi, és gyengéden átölelte Kerry de­rekát. Azért vetted föl ezt a ruhát, hogy ezt bebizonyítsd nekem? A lány kénytelen volt elmosolyodni. Azért vette föl ezt a ruhát, mert elég egysze­rűnek találta, és így megfelelt Declan józan ízlésének. És most a férfi azzal gyanú­sítja, hogy kiöltözött, mert el akarja csábítani. Miért, mire számítottál? Valami puffos ujjú kislányruhára? Az jobban illett volna hozzád. Úgy fájt ez a megjegyzés, mintha Declan megütötte volna. Próbált továbbra is mosolyogni, de érezte, hogy mosolya grimasszá változik. El akart fordulni, ám a férfi megfogta az állát, és kényszerítette, hogy nézzen rá. Na jó, ez nem volt szép tőlem ismerte be suttogva. Ne vágj már ilyen mér­ges arcot, Kerry! úgy nézel ki, mint egy macska, aki felborzolja a szőrét, és fúj, hogy megijesszen egy tigrist. Kerry nem reagált erre a megjegyzésre. Declan megsimogatta az arcát, és azt mondta, mindjárt visszajön. Mire a lány magához tért, és meg akarta mondani, hogy már nem is akar beszélgetni, a férfi bement a szobájába.

Kerry becsukta az ajtót maga mögött, és az ablakhoz lépett. Odakint a havon viszszaverődtek a város fényei. Már megint mibe keveredik? A józan esze azt súg­ta neki, hogy semmi félnivalója Declantől, de ez mit sem számított, ha érzésekről volt szó. Mikor tíz perccel később Declan ekopogott, Kerry már nem a fekete ruhájában volt, hanem fürdőköpenyben. Nem ment egyszerűen az átöltözés, ugyanis kétpercen­ként meggondolta magát, és újra visszavette a ruhát, majd megint a köpenyt. Éppen negyedszer akarta visszavenni a ruhát, amikor kopogtak. A fenébe! átkozódott magában. Tudta, hogy elég ziláltan néz ki, és az arca is vörös. Gyorsan megkötötte a köpe­nyét a derekán. Declan még mindig a sötét öltönyében volt. Lenézően vonta fel a szemöldökét, amikor megpillantotta Kerryt. Miattam nem kellett volna levetkőznöd állapította meg. Hosszú nap volt ez a mai. Kerry olyan dühös lett, hogy az arca még jobban kivörösödött. Nem szokott hoz­zá ehhez az új Declannhez, aki az egyik pillanatban célzásokat tett, a másik pillanat­ban meg úgy kezelte, mint egy serdülő lánykát. Eszembe sem jutott, hogy miattad vetkőzzem le. Nem ülsz le? Declan leült, de nem a karosszékre, hanem az ágy szélére. Levette a nyakkendő­jét, és a könyökére támaszkodott. Kerrynek ez egyáltalán nem tetszett. Elbizonytalanodott, nem érezte jól magát a saját bőrében, és a szíve is túl szaporán vert. Vajon tudja Declan, milyen hatás­sal van rá? Hát jó, ahogy akarod szólalt meg Kerry. Jobb lesz, ha rögtön belevágunk. Későre jár. Tessék? Te jó ég, csak ne húzná föl ilyen gúnyosan a szemöldökét! Mármint a beszélgetést kezdjük el. Beszélgessünk úgy, mint régen! Persze, valahol a lelke mélyén tudta, hogy soha nem lesz már olyan, mint régen. Ezzel a hihetetlenül vonzó Declannel nem lehet olyan, mint a régivel. Hát kezdd el! Miről akarsz tulajdonképpen beszélni? Nem is tudom. Csak... csak beszélgessünk! Talán az időjárásról? javasolta a férfi. Rendben, azt legalább hamar meg lehet beszélni. És utána talán végre elmegy Declan. Egyáltalán miért tolakodott be ide? Megtárgyalták az időjárást. Declan kissé unott volt, a lány alig jutott lélegzethez. Aztán a férfi a könyvkereskedéséről kezdte el faggatni. Kerry elmesélte, mennyire élvezi, hogy a saját üzletét vezetheti, és hogy milyen jól megy neki a munka. Úgy tűnt, a férfi eléggé csodálkozik ezen. Kerry gyorsan témát váltott, nehogy elkezdjen idegeskedni Declan hitetlenkedésén. A zenéről beszélgettek. Declan természetesen a klasszikusokat szerette, és a rock and rollt. Kerry bevallotta, hogy a U2t és az R.E.M.et szereti. Declan ezen persze felháborodott. Majd hallgattak egy sort. Kerry maga is meglepődött, amikor egyszer csak önkén­telenül így szólt: Declan, hogyhogy nem házasodtál meg? Csak nem... csak nem miattam? Úgy értve, hogy... Kinyújtotta a lábát, és tüzetesen vizsgálgatni kezdte a lábujjait, de azért látta, hogyan mosolyog Declan. Hirtelen nagyon butának érezte magát. Nem felelte a férfi. Megnyugodhatsz, nem. Kerry zavartan magyarázkodni kezdett: Úgy értettem, hogy szerintem te olyan férfi vagy, aki magához illő feleséget sze­retne. Azt is el tudom képzelni, hogy néhány eleven gyerek apja legyél. És arra gon­doltam, hogy a velem való tapasztalatod talán... ...talán örökre megutáltatta velem a házasság gondolatát? nevetett fel a férfi. Kerry kinyújtózkodott a széken. Miért kell Declannek feltétlenül ilyen provoká­lóan néznie rá? Ha össze akarta zavarni ezzel, akkor elérte a célját. Bocsánat, hogy szóba hoztam ezt a témát próbált elevezni Kerry a veszélyes vizekről. Szándékosan kiforgatod a szavaimat. Csak csodálkoztam, hogy még nem nősültél meg. De most beszéljünk valami másról!

Declan megenyhült Rendben egyezett bele. Hacsak nem gyötör a lelkiismeretfurdalás, hogy mi­attad nem házasodtam meg. Ilyesmit nem mondtam fortyant fel Kerry. Zavartan babrálgatta fürdőköpenye övét, míg végül olyan szoros volt, hogy alig kapott levegőt. Vagy azért nem jutott lé­legzethez, mert éppen ránézett Declanre, aki levette a zakóját, és kényelmesen elhe­lyezkedett az ő ágyán? Mit csinálsz? kérdezte zihálva, amikor Declan lehajolt, hogy kibogozza a cipőfűzőjét. Válasz helyett Declan felegyenesedett, és feltette a lábát az ágyra. Ó! szakadt ki Kerryből. Lehunyta a szemét. Vajon Declan úgy akarja eltölteni az este hátralevő részét, hogy továbbra is ilyen titokzatosan mosolyog, mialatt Kerryt gyötri a beteljesületlen vágy? Szóval miért nem nősültél meg? Semmi más nem jutott hirtelenjében eszébe. De még ez a téma is jobb volt a hall­gatásnál, és annál, hogy elviselje a férfi izgató pillantását. Azt hittem, ezt a témát lezártuk - jelentette ki Declan a hajába túrva. - De ha már annyira érdekel, azért, mert soha nem láttam értelmét. - Azt hiszem, a házasság értelme az, hogy bensőséges kapcsolatban élünk valaki­vel - nyilatkoztatta ki Kerry. Magában azon tűnődött, lehet, hogy Declan magá­nyos. - Legyünk barátok! - ajánlotta föl. A férfi gúnyosan elmosolyodott. Ha emberi kapcsolatokra van szükségem, meg tudom szerezni őket. Futó kalandokra gondolsz? Nekem pont megfelelnek a futó kalandok. Nincs szükségem többre. Értem. és soha nem éreztél mindent elsöprő szenvedélyt... - Zavartan elpirult. - Soha nem voltál szerelmes? - nyögte ki végül. - Szerelmes? - Declan úgy kérdezte ezt, mintha Kerry azzal gyanúsította volna, hogy bankot rabolt. - Nem, még soha. És ami a mindent elsöprő szenvedélyt illeti... Igen, az időnként megeshet. Mint ahogy a szüleimnek is volt egy mindent elsöprő szenvedélyük: a bridzs. De én még soha nem találkoztam egy nővel sem, akivel le szerettem volna élni az életemet. Az asztali lámpa gyenge fényében a férfi szeme majdnem feketének látszott. Szavai mélyen megérintették Kerryt. Elfordította az arcát, hogy ne árulja el a fájdalmát. - De arra hajlandó lettél volna, hogy velem éld le az életedet - suttogta. Igen, arra hajlandó lettem volna - ismerte be Declan. - Igen... Kerry úgy érezte, gombóc van a torkában. A férfi szavai úgy hangzottak, mintha megköszönné a sorsnak, hogy akkor egyszer megmenekült. Egy pillanat múlva Declan megerősítette Kerry sejtését. - Szokás szerint bajba kerültél, még nagyobba, mint szoktál, és elég buta voltam ahhoz, hogy kötelességemnek érezzem, hogy segítsek rajtad. Kerry próbált szenvtelen arcot vágni. - Örülök, hogy nem kell megbánnod a rossz döntésedet. Declan titokzatosan mosolyogva hallgatott. Kerry legszívesebben a vállánál fogva megragadta és megrázta volna, ehelyett to­vábbra is közömbös arcot vágott. Keresztbe tette a lábait, így az egyik térde kivillant a fürdőköpenyből - De ha összeházasodtunk volna... - Akkor természetesen a legjobbat hoztam volna ki a dologból - mondta Declan a nő lábát nézegetve. - Gondoskodtam volna rólad, megóvtalak volna minden gond­tól, még akkor is, ha emiatt nekem kellett volna tartani a hátamat. - Érdekes házasságnak tűnik - mondta Kerry tettetett vidámsággal. - Soha nem gondoltál arra, hogy a házasság több, mint hogy az egyik vigyáz a másikra? Tudod, azokra a dolgokra gondolok... Kerry megköszörülte a torkát. - Amik az ágyban történnek? - vágott közbe Declan szárazon. - Őszintén szólva,próbáltam nem rágondolni. Nem tartozik a gyengéim közé, hogy kiskorúakat csábít­sak el. Ezt a te Larrydről már nem mondhatjuk el.

Kerrynek kóválygott a feje. Larry csak három évvel volt idősebb nálam. És már nem is voltam kiskorú. Nekem annak tűntél. - Az a te bajod. Kerry felnevetett, hogy a férfi rá ne jöjjön, mennyire megbántotta, Akkoriban ő is próbált nem gondolni azokra a dolgokra, amelyek az ágyban történnek. Gyors oldalpillantást vetett a lepedőjén kihívóan elnyújtózó férfira, és megpróbált most sem gondolni azokra a dolgokra. A férfi hangja szakította félbe tűnődését. - Ha ma kerülnék hasonló helyzetbe... - Izgató lassúsággal jártatta végig tekinte­tét a nő kék fürdőköpenyén, meztelen lábán. - Ha most kellene döntenem, fontolóra venném azt az ágydolgot. Kerry zavarba jött, s összefogta magán a köpenyt. Persze, Declan csak gúnyoló­dik. A lány felállt, és zsebre vágta a kezét. Ezzel azt akarod mondani... Semmi esetre sem - állította Declan határozottan. - Hiszen mégiscsak Kerry vagy. És ez mit jelent? A férfi ferde mosolyra húzta a száját. - Ez azt jelenti, nem kell attól tartanod, hogy letámadlak. - Nem is tartottam tőle. A lány nevetve próbált úgy tenni, mintha ez a gondolat teljességgel idegen lenne neki. Maga is megdöbbent, amikor önkéntelenül így szólt: - És ha megérintelek'' Declan most kivételesen nem valami gúnyos megjegyzéssel válaszolt, hanem megdermedt, és jeges pillantást vetett Kerryre. - Ilyesmire ne is gondolj! Az évek során akadt néhány futó kapcsolatom, de a ket­tőnk kapcsolata más volt, és annak is kell maradnia. Kerry elcsodálkozott azon, milyen éles hangot ütött meg a férfi. Kisimított néhány fürtöt a homlokából. Szóval nem érdeklem Declant! gondolta. Hát persze - felelte erőltetett közönnyel. - Pusztán elméletileg kérdeztem. Nem akaszkodom rá egy férfira csak azért, mert éppen ő van kéznél. Kivéve, ha... ha sze­retem - nyögte ki végül. Kerry körülkémlelt a szobában. Megnézte a falakat, a képeket, a szőnyeget, egyáltalán mindent megnézett, csak Declanre nem mert ránézni. Szóval semmit nem tanultál a házasságodból? Még mindig hiszel ebben az ér­zelgős maszlagban? Igen, hiszek - fortyant föl a lány. - Én nem lettem olyan cinikus, mint te. Aha - húzta el a száját Declan. - Milyen megható! Szóval te ebben az egész tár­sadalmilag kialakult színházban hiszel. Színház? - botránkozott meg Kerry. - Miért, te minek neveznéd? Hagyománynak? Kultúrának? Szokásnak? Fajfenn­tartási ösztönnek? Felőlem nevezhetjük mindennek. De ez még nem jelenti azt, hogy nem is léte­zik a szerelem. Kerry maga sem tudta, miért érzi annyira fontosnak, hogy meggyőzze Declant. - Ezt inkább hagyjuk! Végül is jogod van álmodozni. Magadra is hagylak az álmaiddal. Jó éjt! Ja, nehogy elaludj holnap reggel! A rendezvény tizenegykor kezdő­dik. Állófogadás, ünnepi játékok... Szerintem öltözz fel jó melegen! Kerry a szemét dörzsölgette. Amikor újra fölpillantott, Declan ott állt előtte. Homlokát ráncolva nézett rá. A lány megpróbálkozott egy mosollyal, de a férfi elfordult, majd elindult kifelé. Itt hagytad a kabátodat - kiáltott utána Kerry. Declan mormogott valamit, fogta a kabátját, majd kiment, anélkül hogy hátrafor­dult volna. - Vén csirkefogó! - dünnyögte Kerry. Felállt, és elnyújtózott az ágyon. Declan testének melegét még ott érezte a párná­kon. Úgy érezte, óriási hiba volt vállalkoznia erre a húsvéti kiruccanásra. De hát hon­nan is sejthette volna, hogy Declan épp itt és épp most fog újra feltünni? Honnan tud­hatta volna akár Lori... Várjunk csak! Lori tudta, hogy Declan itt lesz! Hiszen az egész város tudta. Lori mindig is szerette Declant, és állandóan azt hajtogatta, hogy Declant az isten is Kerrynek teremtette. Tehát ezért hívta meg Lori olyan váratlanul!

A lány felsóhajtott. Tudnom kellett volna, hogy valami nincs rendben ezzel a vá­ratlan meghívással! szidta magát. Lori világéletében buzgó kerítőnő volt. De most az egyszer nem fog sikerülni a terve! Declan olyan megközelíthetetlen, mintha rá lenne írva: hozzáérni tilos! A lány bedugta a fejét a párna alá. Mit is mondott Declan? Hogy még soha nem találkozott olyan nővel, akivel szerette volna leélni az életét? Nem csoda, ha csak ér­zelgős maszlagnak tartja a szerelmet. - Gyűlöllek, Declan King! - suttogta bele a sötétségbe. Órákig hánykolódott az ágyban, míg végre megváltó álomba zuhant. Az új sportcsarnok betonból épült, piros tetőcserepes, takaros épület volt. Kerry csodálkozva nézett körül, mialatt a megnyitóra vártak. Azt a mindenit! - kiáltott fel. Ilyen még nem volt Carmody Fallsban. - Ezt a márványpadlóra értette, és az elegáns fekete bőr karosszékekre. - Most már megér­tem, hogy látni akartad, mit csináltak a pénzedből. Hiszen itt minden csodaszép... Ez a váratlan dicséret talán azt jelenti, hogy megbocsátottál? - vágott közbe Declan. Kerry a szájára ütött. Egy pillanatig megfeledkezett róla, hogyan ébresztette föl ma reggel Declan. A férfi hangosan kopogott, Kerry pedig kikiabált neki, hogy azon­nal tűnjön el, és hagyja őt békén, de Declan nem tágított. Kerry felidézte magában az egész jelenetet. Mihez képest van túl késő? Hová kellene sietnem? - kérdezte, és megpróbálta kidörzsölni az álmot a szeméből. Hát az új sportcsarnok megnyitójára. Siess, nincs vesztegetni való időnk. De én nem megyek a megnyitóra. Buszra szállok, és... - Kerry! - Declan erőszakkal benyomult az ajtón, és becsukta maga után. - Csak annyit kérek, hogy egyszer az életben ne vitatkozz velem. Most pedig öltözz fel! - De én nem fogok... - Nem figyeltél rám. A. munkatársnőd még egy napig nélküled is elboldogul a könyvesboltban. Szükségem van rá, hogy itt legyél. Kerry hitetlenkedve meredt Declanre. Rám van szükséged? Mondtam már. Szükségem van rád. - De hát miért? Mert nincs senki más, akinek parancsolgathatnál? Declan mély lélegzetet vett, mielőtt válaszolt volna. - Nem akarok parancsolgatni neked. Jobban örülnék, ha önként kísérnél el, de ta­pasztalatból tudom, hogy nálad éppen az ellenkező hatást érem el, ha megkérlek va­lamire. Most nincs időnk játszadozni egymással. Kerry leült az ágy szélére. Declan, hát nem tudod megérteni, hogy én is megváltoztam? Ha elmondanád, miért van szükséged rám, talán önként is veled mennék. De ha nincs semmi nyomós oka, akkor nem, gondolta. Akkor nem fogok úgy tán­colni, ahogy ő fütyül, fűzte tovább a gondolatot. Declan az ablakhoz lépett. - Maybelle és Phil - kezdte Declan sötét tekintettel. - Csak amikor ideérkeztem, tudtam meg, mi is alakul kettejük között. Ha egyedül megyek a megnyitóra... Ha egyedül mész, akkor Maybelle lecsap rád, mint egy vadmacska - fejezte be Kerry a mondatot. Értem. De ha Phil nem lenne érdekelt a dologban, akkor semmi kifogásod nem lenne Maybelle ellen, ugye? Pattanásig feszült a helyzet. Declan lassan odafordult Kerryhez. Ezt igazán szépen megfogalmaztad - állapította meg. - Igen, Maybelle a maga módján nem csúnya. Azt hiszem, kellemes hétvégénk lehetett volna. - Kellemes! - fortyant föl Kerry. - Szóval te így gondolkodsz a szexről? - Kerry - kezdte Declan intő hangon -, semmi közöd hozzá, hogy gondolkodom a szexről. Felöltöznél végre, vagy...

- Vagy megadjam neked a lehetőséget, hogy ismét az ősember szerepét gyako­rold? - Erre a gondolatra Kerry nyugtalan lett. - Nem - fűzte hozzá sietve -, csalód­nod kell, megyek magamtól is. De csak Phil kedvéért. Na végre! sóhajtott fől Declan megkönnyebbülten, és az órájára pillantott. Húsz perced van a reggeliig. Kerry csak azért is fél óráig készülődött, hogy bebizonyítsa, nem olyan könnyű őt legyőzni. és most itt ül a stadionban. Megint Declan győzött, és Kerry belátta, hogy ezúttal kivételesen jogos is volt a győzelme. Azt hiszem, kénytelen leszek megbocsátani neked mondta, mert észrevette, hogy Declan már türelmetlenül várja a válaszát. Jó kislány. Kerry elmosolyodott, mire Declan átölelte a vállát. A lány ettől hirtelen boldognak érezte magát, ám ez csak addig tartott, míg észre nem vette, hogy Maybelle tart feléjük. Declan! kiáltotta Maybelle, és ölelésre tárt karral, várakozóan mosolyogva ro­hant a férfi felé. Te vagy a mi büszkeségünk, a díszvendégünk! Úgy örülünk, hogy itt vagy! Maybelle szürke kosztümöt viselt, amelyben teljesen megfelelt a hivatalos minő­ségben jelen lévő városi önkormányzati tag szerepének. Még Kerry is kénytelen volt elismerni, hogy jól végzi a dolgát. és egyáltalán nem örült ennek a felfedezésnek. Szervusz, Maybelle! köszönt rá Kerry. Maybelle szemlátomást nem vette túl jó néven, hogy Kerry is eljött Declannel. Szóval még mindig itt vagy. Nem is tudtam, hogy ilyen hosszú időre jöttél. Eredetileg én sem így terveztem közölte Kerry. Maybelle Declanre pillantott, mintha várná, mit mond erre a férfi, de az nem szólt egy szót sem. Nadrágja zsebébe süllyesztette a kezét, és szórakozottan ácsorgott a két nő mellett, a fa tetőszerkezetet méregetve. Úgy hallottam, az utak már járhatóak jegyezte meg Maybelle élesen. Igen, én is hallottam felelte Kerry. Nagyon elcsodálkoztam, amikor összefutottam Declannel. Nem úgy volt, hogy titokban kell tartani, mennyit segített az új stadion felépítésében? folytatta csípősen. Ó, Declan egyszerűen csak túl szerény hízelgett Maybelle, és ragyogó arccal bámult a férfira. Ez nem így van ellenkezett amaz, miután befejezte a tető szemrevételezését. Soha nem szerettem az álszerénységet. Ez igaz, gondolta magában Kerry. Declan nem volt túlzóan szerény, ugyanakkor nem is akart feltétlenül reflektorfénybe kerülni. Régebben is gyakran adakozott, de soha nem azért, hogy ünnepeljék a nagyvonalúságát. Tulajdonképpen inkább zavar­ba jött, ha nyilvánosságra hozták jótékony célú adományait. Pedig egyébként nem túl sok dologtól jött zavarba. Hölgyeim, Declan szólította meg őket Mr. Malley, kezdhetjük? Kerry az órájára pillantott. Tíz perc múlva tizenegy. Itt az ideje, hogy elkezdjék az ünnepséget. A lány egy kissé hátrahúzódott, amikor a hivatalos vendégek megrohamozták a bejáratot. A jégpálya mellett emelvényt állítottak föl, itt ültek a hivatalos vendégek. Kerrynek mint egyszerű, nem hivatalos vendégnek nem volt helye ennél az asztalnál. Declan mégis megvárta őt. - Foglaltam neked helyet az első sorban - mondta. - Megyünk? Talán attól félsz, hogy meglógok? - kérdezte Kerry a homlokát ráncolva. - Nem, de mégiscsak az én vendégem vagy, azaz mellettem illik lenned - vigyor­gott Declan. Phil kedvéért? - Hát persze. A lány felsóhajtott, és hagyta, hogy Declan belekaroljon. Mialatt a férfi oldalán lépegetett, úgy döntött, hogy erre az egy napra félreteszi a büszkeségét. Tisztában volt vele, hogy Declan csak eszköznek tekinti, melyet használ egy darabig, mert szüksége van rá, Kerry mégis úgy döntött, megmutatja a Carmody Fallsi jóembe­reknek, ki is lett belőle, mióta nem látták. Valaha majdnem feleségül ment Declanhez, most pedig a férfi vendégeként tért vissza a városba. Büszkén felszegte a fejét, rámosolygott kísérőjére, és hagyta, hogy az a helyére kísérje.

Rosszabb is lehetett volna, gondolta Kerry egy órával később. A hivatalos beszé­dek szerencsére rövidek voltak. Aztán Declan tartott egy hangulatos kis visszaem­lékezést Carmody Fallsban töltött ifjúi éveiről. Szokás szerint az egész város úgy nézett rá, mint egy istenre. Egy szóval sem említette, milyen sokat segített a stadion felépítésében, sem azt, hogy róla nevezték el a stadiont. Kerry fintorgott. Tudta, hogy Declan egyáltalán nem szívesen jött el erre a mai ün­nepségre, csak Maybelle ténykedésének köszönhető, hogy egyáltalán itt van. Az állófogadás után a helyi jégkorongcsapat barátságos mérkőzést játszott a szomszéd város csapatával. A kezdő ütést a díszvendégnek, Declannek kellett megtennie. Ezután a gyermek korcsolyacsoport előadása következett. Egy darabig minden jól ment, de aztán az egyik, húsvéti nyuszinak öltözött gyerek húsvéti to­jásokkal kezdett dobálni egy csibét, mert az megrángatta a nyuszi fehér farkincá­ját. Aztán a csibe ráborította a tojásos kosarat a nyuszi fejére. Innentől kezdve az egész bemutató zűrzavaros összevisszasággá változott. Nyuszik, csibék és kacsák dobálták egymást húsvéti tojásokkal. Kerry arra számított, hogy Declan szigorú megvetéssel fogja szemlélni az esemé­nyek ilyesféle alakulását, ehelyett az edzőkkel és az édesapákkal együtt a gyerekek kö­zé sietett, hogy megfékezze a verekedést. Kerryre nagy hatást tett, milyen ügyesen működött közre az ügy elsimításában a férfi. A botrány csitultával a szülők láthatóan megkönnyebbültek, összegyűjtötték cse­metéiket, és hazaindultak, hogy megkezdjék a báli előkészületeket. Áramlott kifelé a tömeg az ajtókon. Kerry egyszer csak Maybelle hangjára lett figyelmes. Ugye az enyém az első tánc, Declan? Tudom, hogy mindenki meghalna érte... Remélem, azt azért nem - felelte a férfi rezzenéstelen arccal. - Mikor legutol­jára tükörbe néztem, nem tűnt föl, hogy pestises lennék. Maybelle játékosan oldalba bökte Declant. - Hogy mondhatsz ilyet? kuncogta. - Egészen más is tud lenni, ha akar - szólt közbe Kerry. Declan azonnal megragadta a lány karját. Itt az ideje, hogy visszavigyem Kerryt a szállóba - mondta Declan. - Bocsáss meg - fordult Maybellehez. Mielőtt még Maybelle bármit is felelhetett volna, megjelent mellette Phil. - Velem jössz ma este a bálba? kérdezte tőle a férfi. - Hát, Phil, nem is tudom... - Jó ötlet, Phil - vágott közbe Declan, aztán elindult, Kerryt is magával vonszolva. A lány visszapillantott az ismerőseikre. Látta, hogy Maybelle rámosolyog rajon­gójára. Phil boldognak látszott. - Gondolod, hogy van esélye? - kérdezte Kerry a kocsiban. - Bár nem értem, miért kell neki annyira ez a nő. - Ne legyél már ilyen rosszmájú, Kerry! Maybelle a maga módján nagyon vonzó, és intelligens is. Ráadásul remekül főz. Akkor meg azt nem értem, miért szalasztasz el egy ilyen remek nőt - mondta a lány epésen. Declan gúnyos oldalpillantást vetett rá. Tulajdonképpen igazad van. Talán jobban meg kellene fontolnom a dolgot. Kerry megvetően felhorkant, és válaszra sem méltatta a férfit. De amikor Declan felnevetett, és megsimogatta az arcát, a lány úgy érezte, hogy soha el sem váltak egymástól. Úgy tűnt, Declan a szíve mélyére lát, akárcsak gyermekkorukban, Az ünnepségért felelős bizottság még túlórázott is, hogy a városháza dísztermét ünnepivé varázsolhassák. Mielőtt Kerry és Declan elindultak volna a bálba, sietve megvacsoráztak Philnél. Azért kellett sietniük, mert ezen a napon Phil a bál miatt ko­rábban zárt. Kerry és Declan nem sokkal kilenc után érkeztek meg a bálterembe. Az ajtóban Maybelle fogadta őket, mivel a fogadóbizottság tagja is volt.

- Ó! - álmélkodott, mikor meglátta Kerryt zárt, hosszú ujjú, kék selyemruhájá­ban. - Csinos a ruhád. Mintha rád öntötték volna. Köszönöm felelte Kerry szűkszavúan. Maybelle mélyen kivágott ruhát viselt, és biztos azt gondolta magában, hogy Kerry úgy néz ki mindent eltakaró ruhájában, mint egy diáklány. De Kerry pont ezt akarta. Nem akarta még egyszer kitenni magát Declan célzatos megjegyzéseinek. Á. Maybelle csípős megjegyzése sem volt sokkal kellemesebb, mint a férfi gú­nyolódása. Ezért aztán Kerry így szólt: Megbocsátotok egy pillanatra? - Ezzel elindult a mosdó felé. Néhány perc múlva tért vissza. Addigra a zenekar már játszani kezdett; és javában folyt a bál. A tömegben felfedezte Declant és Maybellet. A nő szorosan a férfihoz simult. Kerry idegesen babrálgatta arany nyakláncát, és megpróbálta elhitetni magával, hogy egyáltalán nem is érdekli a dolog. Declan azzal táncol, akivel csak akar. Nem folytathatta tűnődését, mert ekkor valaki félénken megérintette a vállát. Odafordult. Phil állt előtte, és zavartan bámult rá. - Szabad egy táncra, Kerry? Tudom, hogy tulajdonképpen Declant várod... - A, dehogy bizonygatta Kerry. - Szívesen táncolok veled, Phil. Néhány pillanattal később a lány úgy érezte magát, mintha egy medve ölelné át. Phil ideoda rángatta a táncparketten, és három percen belül háromszor is rálépett Kerry lábára. - Bocsánat - motyogta ilyenkor Phil. - Nem vagyok túl jó táncos. A lány éppen azt akarta javasolni, hogy menjenek vissza az asztalukhoz, amikor eltáncolt mellettük Declan. Maybelle szorosan hozzásimult a férfihoz, aki mégis Kerryt kereste a tekintetével, és rámosolygott. Ahogy Declan átölelte Maybelle de­rekát, és ahogy összhangban mozgott a zene ritmusával, teljesen elbűvölte Kerryt. Nagyot nyelt. Túlságosan is élénken el tudta képzelni, milyen hatást válthatott ki Maybelleből a férfi táncstílusa. Ebben a pillanatban Declan kiszabadította a bal kezét Maybelle szorításából, és megkopogtatta Phil vállát. - Párcsere - szólt, és Phil karjaiba tolta Maybellet. Ezalatt a másik karjával ma­gához húzta Kerryt. Mindez alig egy másodperc alatt játszódott le, Kerry nem is fogta föl, mi történik vele. Phil persze ki akarta használni a lehetőséget. Habozás nélkül a táncparkett má­sik végére rángatta Maybellet. Kerry szótlanul bámulta partnerét. Declan magához szorította a lányt. Ettől a tes­ti közelségtől Kerry ereiben megpezsdült a vér. Ez tényleg ugyanaz a Declan, akit szeretett, és akitől félt, de aki eddig még soha nem volt rá ilyen hatással? A férfi gyakran megfenyegette, Kerry mégsem félt tőle eddig soha. Most félt. Nem attól, hogy bántani fogja, hanem attól, hogy egyetlen érintésével megváltoztathatja az egész életét. Nem fogom hagyni, hogy mindent leromboljon, amiért olyan keményen meg kellett dolgoznom! lázongott magában a lány. Hiszen Declan éppen elégszer a tudo­mására hozta, hogy bár csinosnak találja, még mindig éretlen kis fruskának tartja. - Cserbenhagytál - dörmögte Declan Kerry fülébe. A lány összerezzent. Úgy látom, azért nélkülem is egész jól elboldogultál - felelte mereven. Igen, egész jól. De azt elvárom, hogy legalább most teljesítsd a feladatodat. Miféle feladatomat? - Hogyhogy miféle feladatodat? Hiszen már letudtam a Maybellelel szembeni kötelezettségemet, már táncoltam vele. Úgyhogy most a te dolgod, hogy elszóra­koztass. - Nekem nem úgy tűnt, hogy kötelességből táncoltál Maybellelel. Úgy összebújtatok, hogy az már... Ha nem vetted volna észre, most is éppen úgy táncolok, mint vele. Declan ritmusosan mozgatni kezdte a csípőjét, hogy alátámassza a szavait. Kerry próbált úgy tenni, mintha észre sem vette volna a mozdulatait. Lehet - mondta. - De ha tényleg segíteni akarsz Philnek, miért nem mondod meg nyíltan Maybellenek, hogy nem vagy kapható?

Az vagyok, de csak baráti kapcsolatra. Ha Phil most nem fog bután viselkedni, akkor talán sikerül meghódítania. Maybelle mindig is kedvelte Philt, barátjaként és rajongójaként. - Akkor miért koslat utánad'? Kerry tudta, hogy ehhez tulajdonképpen semmi köze, mégsem tudott parancsolni a kíváncsiságának. Declan felnevetett. Talán azért, mert én kitörtem Carmody Fallsból. - Jó lehet - jegyezte meg Kerry. A zenekar gyors beatzenét kezdett játszani. Mi lehet jó? - Hogy nők milliói hevernek a lábaid előtt. Nem csoda, hogy úgy el vagy telve magaddal. - Köszönöm, Bár úgy látom, te nem tartozol a nők milliói közé, nálad semmi' esélyem. Declan hangja inkább szórakozott volt, mint sértődött. Kerry tudta, hogy nem lenne szabad tovább feszegetnie ezt a témát, de nem tudott ellenállni a kísértésnek. Bármennyire is igyekeznék, a legkisebb sebet sem tudnám ejteni az önérzeteden. Biztos acélból van. - Látod, hogy igazam van? Te aztán nem heversz a lábaim előtt. Declan megforgatta Kerryt, aztán ismét átölelte. - Én nem - nyögte ki Kerry. - De hát engem nem is tartasz nőnek, ugye? Declan egész testében megdermedt. A zene továbbra is ugyanolyan pergő ritmu­sú maradt, a férfi mégsem táncolt. Meredten állt Kerry előtt, miközben a többi pár körülöttük pörgöttforgott. Valaki hátulról meglökte Declant, de úgy tűnt, a férfi észre sem vette. Kerry döbbenten bámult rá. A férfi arca olyan volt, mint valami maszk, semmit nem árult el a viselőjéről. Aztán megrázta a fejét, mintha kábulatát akarná lerázni magáról. - Szóval azt szeretnéd, hogy úgy nézzek rád, mint nőre? Kerry nagyot nyelt. Ez most kihívás vagy elutasítás?- Nem, dehogy szeretném - tiltakozott a lány erőtlenül. - Miért is szeretném? Hi­szen én sem néztem rád soha úgy, mint férfira. Kerry akaratlanul az orrához kapott. Ez az ösztönös mozdulata már gyerekkorá­ban is megvolt. Arról akart meggyőződni vele, hogy nem nőtte meg az orra egyegy hazugság után. Értem - mondta Declan hunyorogva. - Tehát ne is várjak arra, hogy a lábaim előtt fogsz heverni? Milyen sajnálatos! Megint táncolni kezdtek. Declan körbekörbe forgatta a lányt, mígnem az végül teljesen elkábult. - Szóval? - kérdezte a férfi. Ha azt akarod tudni, hogy menten elájuloke, akkor a válaszom: nem. Kár. Mert akkor lovagiasan elkaphatnálak, nehogy összeessél. Declan minden egyes forgásnál Kerry csípőjéhez nyomta a sajátját. A lány ereiben megpezsdült a vér. Ne viselkedj már úgy, mint egy bohóc! - ripakodott rá Kerry, amikor izgalma elviselhetetlenné fokozódott. Erre Declan még szorosabban átölelte. Rendben. És mit szólsz ehhez a viselkedéshez? A férfi egy forró csókot lehelt a homlokára. A zene egyre vadabbul tombolt, majd elhallgatott. Kerry céklavörös lett. Kiszaba­dította magát Declan öleléséből. Mire jó ez? - kérdezte. Tudta, hogy testének belső forróságát nem titkolhatja, mivel az az arcán is tükrö­ződik, arcszínét is megváltoztatja. Declan elégedetten nevetett. - A bohócok nem szokták megcsókolni a nőket. De a férfiak annál inkább. Kerry elfordult. Nem, a bohócok tényleg nem szokták megcsókolni a nőket. és Declan sem... Legalábbis nem úgy, ahogy Kerry szerette volna. A lány beletúrt a hajába.

Újra felcsendült a zene. Declan feléje nyújtotta a karját, hogy megint táncba vi­gye, ő azonban ellökte magától a férfit, és elmenekült. Hallotta, hogy a háta mögött valaki felnevet. Nem fordult meg, hogy megbizonyo­sodjon róla, Declane az. Sietve ment át a párokkal tömött tánctermen. Csak el innen minél gyorsabban! El a forróság, a nevetés, a lárma elől! És Declan elől. Egyedül akart lenni. Nem azért, hogy gondolkozzon.. A józan esze éppen most mondott cső­döt. De hűvös, frissítő levegőt akart belélegezni, és le akarta hűteni a vérét, meg akarta fékezni a test ördögét. A ruhatárba rohant, és kihozta a kabátját. Amikor éppen ki akart menni a csarnok­ból, megpillantotta Maybellet. Ő is észrevette Kerryt. Oldalán a boldogságtól sugár­zó Phillel odalépett a lányhoz. - Kerry, csak nem akarsz máris menni? Megint történt valami köztetek Declannel? - Nem hiszem, hogy valaha is... - kezdte Kerry, de aztán észrevette Phil arckife­jezését, és az is eszébe jutott, hogy Maybellelel világosan kell beszélni. - Semmi baj - helyesbített gyorsan. Sőt éppen eljegyeztük egymást. Amikor rádöbbent, mit is mondott, legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Te jó ég, mit tettem? Elment a józan eszem? - szörnyülködött magában. - Már megint? Gondolhattam volna! Kerry a báli hangzavarral elvegyülve hallotta Maybelle boldogan csengő hangját. - Szerintem Declan annyi időt töltött azzal, hogy rólad gondoskodjon, hogy már teljesen a szokásává vált. Gyere, Phil, táncoljunk! És még mielőtt Kerry bármit is felelhetett volna, Maybelle és Phil eltűntek a tán­colók forgatagában. - Gratulálok! - kiáltotta Phil a tömegből. - De hisz ez nagyszerű! Én... Kerry már nem hallotta, mit mond, a zaj elnyelte a hangját. Mit tettem?! - kérdezte magától Kerry kétségbeesetten. Ha ezt Declan megtudja! Felsóhajtott, aztán kiment az épületből, ki az éjszakába. Hűvös, metsző volt a leve­gő. Már nem havazott, a felhőzet felszakadozott, így látszott néhány csillag az égen. Kerry a falnak támaszkodott, és mélyeket lélegzett. Amilyen gyorsan csak lehet, el kell tűnnöm innen, mielőtt még Decclan megtudja, mit meséltem be Maybellenek, döntött végül. Ekkor egy taxi állt meg az út szélén, fiatal pár szállt ki belőle. A lány elindult a kocsi felé, de még mielőtt odaérhetett volna, valaki elkapta a vállánál fogva. Te meg hova igyekszel? hallotta Declan hangját. Visszamegyek a szállóba. Megpróbált szabadulni a férfi szorításából, de hiába. Csak szeretnél - mondta jegesen Declan. - Főleg mivel megtudtam, hogy újra eljegyeztük egymást. Csak azért füllentettem ezt Maybellenek, hogy egyengessem nála Phil útját - magyarázta sietve. Azt hiszem, sikerült is. És ezzel teljesítettem a küldetésemet. Most pedig visszamegyek a szállóba, és összecsomagolok. Megpróbálta lerázni magáról Declant, de a férfi erősen fogva tartotta mindkét vál­lát. Kerry látta a férfi szemét az utcai lámpák tompa fényében. Düh és keménység tükröződött a tekintetében. Aztán árnyék suhant át a férfi arcán, és a keménységet üresség váltotta fel. Ez még inkább megdöbbentette Kerryt, mint a haragossága. - Rendben - szólt váratlanul Declan -, elviszlek. Várj meg a kocsiban! Én addig kimagyarázkodom Malleyéknél. Majd azt mondom nekik, hogy rosszul vagy. Kerry hunyorított. - De hát... Semmi ellenkezés! Igazad van, teljesítetted a küldetésedet. Én pedig gondoskodom arról, hogy illendően érjen véget az estéd, azaz hazaviszlek. Nem engedhetlek el egyedül ilyen késő éjszaka. - De mi lesz veled? - kérdezte Kerry. Teljesen megzavarodott attól, hogy Declan engedett neki. Most már maga sem tudta igazán, mit is akar.

- Hogyhogy mi lesz velem? Elviszlek a szállóba, aztán visszajövök a bálba. Tar­tozom ennyivel a bizottságnak, amiért meghívtak. Neked viszont egyáltalán nem kö­telességed itt lenni. Kerry feladta, nem volt kedve tovább vitatkozni. - Na jó, megvárlak a kocsiban - mondta, mikor Declan kinyitotta a Lincoln ajta­ját. Nagyon köszönöm - fűzte hozzá habozva. A férfi szórakozottan bólintott, becsukta az ajtót Kerry mögött, aztán visszament a bálterembe. A lány mereven ült a kocsiban. Úgy érezte, mintha acélgyűrű szoríta­ná a szívét. Fél órával később Kerry már szállodai szobája ablakánál állt, és a távozó Declant figyelte. Sokáig bámult az utcára, aztán eljött az ablaktól, és szórakozottan csoma­golni kezdett. Tulajdonképpen nem kellett volna annyira sietnie a csomagolással, ráért volna holnap is, de nem jutott eszébe semmi más kifogás. Amikor Declannel táncolt, úgy érezte, mintha forró parázson járna. Egy pillanatig arra gondolt, fel kellene hívnia Lorit, és közölnie vele, mit is gon­dol kerítőnői tevékenységéről, de aztán későbbre halasztotta ezt. A kanyaró épp elég büntetés neki, nem kell rátennem még egy lapáttal, gondolta. Levetkőzött, és az ágyra vetette magát. Rádöbbent, hogy arra vár, mikor hallja meg a férfi kocsijának a hangját. Declan holnap biztos el akar majd vinni Thunder Baybe, nem engedi, hogy busszal menjek, gondolta Kerry. Már a gondolattól is iszo­nyodott, hogy órákat kell a férfival egy kocsiban összezárva töltenie, mégis ez tűnt az egyetlen ésszerű megoldásnak. Majd kivesz egy hotelszobát, és másnap reggel felszáll a winnipegi repülőgépre. és még a gondolataiból is kitörli Declant. Ő Torontóban lesz, én pedig ezer mérföldnyire tőle, gondolta Kerry. A lány a sötétségbe meredt, és abban reménykedett, hogy ettől a gondolattól megnyugszik, de a vágyott lelki béke csak nem töltötte el. Kerrynek úgy tűnt, egy örökkévalóságnyi idő telt el, amíg végre közeledni és megállni hallotta Declan autóját. Aztán hallotta a férfi lépteit a lépcsőn az ajtaja előtt Vajon bekopog? És ha igen, beengedjem? - latolgatta. Ám Declan nem kopogott. A lány hallotta, hogy elfordítja a kulcsot a szomszéd szoba zárjában ahogy bekapcsolja a tévét aztán vízzubogást hallott majd azt is halla­ni vélte, hogy Declan a szokásos fekvőtámaszokat csinálja. Nemsokára Kerry végre el tudott aludni. Rózsaszínű krokodilos bokszeralsókról álmodott, melyek izmos férficombokra feszültek. A hómunkások szorgalmasan dolgoztak, úgyhogy az utak viszonylag tiszták vol­tak, amikor Kerry és Declan másnap reggel elindultak Carmody Fallsból. A reggeli alatt távolságtartó udvariassággal viseltettek egymás iránt. Szerencsére Phil valamennyit javított a hangulaton azzal, hogy elragadó történeteket mesélt az előző esti bálról. A történetek mindegyikéből az derült ki, hogy végre sikerült valamit elérnie szíve választottjánál. Később Kerry és Declan a kocsiban ültek, és feszülten hallgattak. De a csönd csak addig tartott, míg rá nem hajtottak a sztrádára, ahol egy csapat gyerek állt, akik hógolyókkal dobálták az arra elhajtó autókat. - A kis csirkefogók! - szitkozódott Declan, és lassított. Kerry látta a tekintetéből, hogy elég rossz a kedve. Karikás volt a szeme, úgy tűnt, nem aludt sokat az elmúlt éjszaka. - Ne állj meg! - mondta sietve Kerry. - Nem fegyelmezheted meg az egész bandát. - Miért nem? - A szüleiknek biztosan nem tetszene. És különben is túl sok időt venne igénybe. Menj csak tovább! Gyorsíts! - Jellemző, te mindent így akarsz megoldani. Szemet hunyni és odébbállni. Ha rajtad múlna, végig úgy kellene vezetnem, mint egy őrültnek. Végül is nem állt meg, s csak egyetlenegy hógolyó találta el a kocsit. Kerry ölbe tett kézzel bámult ki az útra. Tényleg jó munkát végeztek a hókotrók. Az út két oldalán magas, piszkosfehér hófalak tornyosultak. Az út fel volt sózva, nem csúszott.

Declan egyszer csak megpaskolgatta Kerry térdét, és megjegyezte, hogy egészen kellemes útitárs lenne, ha mindig ilyen szép csendben ülne, és nem jártatná annyit a száját. A lány tisztában volt vele, hogy a férfi provokálni akarja. Nem tudta, miért van ma Declan ilyen tüskés hangulatban, de azt sejtette, hogy elégedett lenne magá­val, ha sikerülne Kerryt is hasonló hangulatba juttatnia. Nagyon igyekezett, nehogy elveszítse az önuralmát, ami igen nehezére esett, már csak azért is, mert Declan combja csak néhány centiméternyire volt a sajátjától. - Örülök, hogy szereted a csöndet - jegyezte meg végül enyhe mosollyal. - Én is szeretem. Akkor jó - felelte a férfi. Láthatóan csalódott volt, hogy nem sikerült feldühítenie a lányt. Tovább hallgattak. Aztán egyszer csak az egyik kanyar után egy autómentőt és egy felborult zöld kocsit vettek észre. Mellette valami loncsos dolog hevert, amely nagyjából úgy festett, mint egy kutya. Declan a fékre lépett, és szerencsére még idejében meg tudott állni. Az autómen­tő teljes szélességében elfoglalta az utat. Na, szépen állunk! - sóhajtotta Declan. - Mit szólnál, ha a sztrádán kellene éjszakáznunk? Nem örülnék túlzottan. De biztos nem fog túl sokáig tartani, míg elvontatják azt a kocsit mondta Kerry, és körbekémlelt az úton. Hol lehet a tulajdonos? Declan a kutyára bökött. Talán ez a lompos szőrcsomó vezetett. Kerry a homlokát ráncolta. Elég szomorúnak látszik. Vajon miért hagyta itt a gazdája? Biztos örült, hogy megszabadulhat tőle. Kerry dühösen meredt a férfira. Declan elhárító kézmozdulatot tett. Miért nem kérdezed meg őt magát? Ekkor már Kerry is az autómentő sofőrjét mustrálgatta. Az épp horgot erősített a kocsira, hogy el lehessen vontatni. Rendben, megyek, megkérdezem mondta, és kiszállt a kocsiból. A kutya elég nagy volt, szőre hosszú, barnafehér foltos, a füle lekonyuló. Olyan szívszorítóan nézett barna szemével, hogy Kerry legszívesebben az ölébe vette volna. Sokáig fog tartani? kérdezte Kerry a sofőrt. A rendőrség már itt volt, és a mentők is. A kocsi tulajdonosának szerencsére nem esett semmi komolyabb baja, de azért a biztonság kedvéért bevitték a városba. Majd a felborult kocsira mutatott, és így folytatta: Szerencsére kézzel is vissza le­het fordítani. Biztos rengeteg ilyen esetem lesz még ma. Egy csomó idióta száguldo­zik az utakon. Mintha nem tudnák, hogyan kell ilyen időben vezetni! Kerry vetett egy pillantást Declan felé. Még szerencse, hogy ezt nem hallotta a férfi! És hogy kerül ide ez a kutya? faggatta tovább az autómentőt Kerry. Talán a magáé? Nem. A kocsiban volt. Úgy tűnik, megfeledkeztek róla. Ó! Akkor magával viszi a városba? Mit képzel, az ég szerelmére! Egy ilyen napon, mint ez a mai, más gondom is van, mint hogy egy ilyen ronda vén döggel törődjek. De hát... kezdte Kerry, de elhallgatott. Ez a férfi úgysem hallgatja végig, a kutya pedig szomorúbbnak tűnik, mint valaha. És egyáltalán nem is ronda vén dög. A lány visszabotorkált a havon át Declanhez. Magunkkal kell vinnünk a kutyát mondta. Az autómentős nem akarja, a ko­csi tulajdonosát pedig bevitték a városba a mentők. Declan úgy bámult Kerryre, mint valami őrültre. Szó sem lehet róla felelte kurtán, és minden figyelmét a rádió keresőgombjá­ra összpontosította. Kerry dühösen nézett Declanre. Aztán visszament a kutyához. Az felemelte a fe­jét, és keservesen vonyított. Ne félj! mondta neki Kerry, és megsimogatta a fejét. Majd én gondoskodom rólad.

A kutya csóválni kezdte a farkát, mintha értette volna Kerry szavait. A lány elmo­solyodott, és visszament Declanhez. Nem hagyhatjuk itt egyedül mondta, és megpróbálta minden rábeszélőképes­ségét latba vetni. Lehet, hogy megfagy, vagy el is üthetik. Nem túl valószínű ellenkezett Declan. Majd visszajön a gazdája, vagy ideküld érte valakit. És ha mégsem? Kerry, ez nem ami dolgunk bosszankodott Declan. Ha mégis aggódsz, hívd fel az állatvédő egyesületet a városból! Szépen kérlek... Megmondtam, hogy szó sem lehet róla. A lány csalódottan elfordult. Ismerte Declannek ezt az arckifejezését, hangjának ezt a tónusát. Úgysem lehetne rábeszélni. Beült a kocsiba, behúzta a vállát, szeme gyanúsan csillogott. Declan szenvtelen pillantást vetett rá, és tovább babrálta a rádiót. Az az ember azt mondta, várnunk kell egy darabig közölte Kerry. Próbált minél komorabb hangot megütni. Ez már Declant is érdekelte. Ez fölöttébb különös. Azt is megmondta, miért? Nem. Elfelejtettem megkérdezni tőle. Declan mormogott valamit. Kerry nem értette ugyan, mit, de sejtette, hogy nem túl szalonképes szavakat mondhatott. A férfi kiszállt a kocsiból. Kerry izgatottan vá­rakozott, míg Declan oda nem ért a sofőrhöz. Ekkor kiugrott a kocsiból, és átrohant az úton. Gyere, kutyus! suttogta, és határozottan megragadta az állatot a nyakörvénél fogva. Siess, mert mindjárt idenéz az uraság. A kutya engedelmesen követte Kerryt az autóhoz. A lány kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, és betuszkolta új barátját. A kutyus végigfeküdt a hátsó ülésen, és nyalogatni kezdte a száját. Declan közben elindult visszafelé. Kerry látta, milyen haragos a férfi. Hátradőlt, lehunyta a szemét, és várta, hogy kitörjön a botrány. 7. FEJEZET Néma csend. Még a kutya is dermedten fekszik a hátsó ülésen. Kerry érezte, hogy elsuhan egy árnyék behunyt szeme előtt, aztán nyílik az ülése melletti kocsiajtó, és beáramlik a hideg levegő. - Nézz a szemembe, Kerry! - parancsolta Declan. A lány óvatosan engedelmeskedett. A férfi szemébe nézett, és rögtön tudta, hogy nem számíthat túl sok jóra. Szálljatok ki mind a ketten! Ez nem lehet igaz! Declan komolyan gondolja! A lány nagyot nyelt. Most mi le­gyen? Nem akart összeveszni a férfival, de valahogy mégis rá kellett vennie, hogy vigyék magukkal a kutyát. - Sajnálom - mondta határozottan Kerry. - Értsd meg, hogy képtelen vagyok egyszerűen itt hagyni az út szélén! Ám Declan nem enyhült meg. - Nem, nem tudom megérteni. Megmondtam már, hogy kifelé! Kerry bátran állta a férfi pillantását. Én is hallottam. Itt akarsz hagyni az út szélén? Declan kinyújtotta a kezét Kerry felé, de félbemaradt a mozdulata. A lány látta, hogy nagy levegőt vesz, aztán kifújja. Vigyen el az ördög! - mondta végül a férfi. Kerry megnyalta kiszáradt száját. Nem hagyom itt a kutyát - mondta nyugodt hangon. - Nem tudnék többet a tü­körbe nézni, ha arra kellene gondolnom, hogy talán itt pusztul el az út szélén. Declan dühösen a kocsi tetejére ütött.

- Én is ismerem ezt az érzést. Ha nem ismerném, Carmody Fallsban hagytalak volna. - Hallgatott egy darabig, majd így folytatta: - Na jó, jöhet a kutya. Egyelőre. De ezért még számolunk. - Köszönöm - mondta Kerry, és őszintén hálás volt. A férfi nem szállt rögtön vissza a kocsiba. Még egyszer odament a sofőrhöz, és tár­gyalt vele valamiről. Káromkodva tért vissza a Lincolnhoz, majd beült a kormány mögé. A kutya ekkor odahajolt Kerryhez, és hálásan megnyalta az arcát. - Úgy látom, ez a kutya megesz, téged vacsorára - jegyezte meg Declan. - De meg kell várnia, míg én végzek veled. Hát, ez bizony nem hangzott túl biztatóan. Jobb lesz, ha nem ingerlem tovább Declant, gondolta a lány. - Biztos vagyok benne, hogy véletlenül hagyták itt - mondta Kerry megenyhül­ten és jelentkezni fog a gazdája. Hátrafordult, megsimogatta a kutyát, az meg odadugta az orrát Declan nyakához. Melegen ajánlom, hogy fegyelmezd meg ezt a bestiát - fenyegetődzött Declan -, különben még meggondolom magamat. Kerry engedelmesen lenyomta a kutyát, hogy nyugton maradjon. Pár perc múlva sikerült a felborult kocsit visszafordítani, és az út szélére húzni. Végre szabad volt az út, mehettek 'I'hunder Baybe. A következő negyedórában Kerry biztonságosabbnak tartotta a hallgatást. Aztán aggódni kezdett, mert észrevette, hogy Declan egyre fáradtabb lesz. Vezethetek én is, ha akarod ajánlotta. - Fáradtnak látszol. - Az is vagyok - felelte a férfi. Fárasztó egy magadfajta nő társasága. De a vá­laszom az, hogy ne vezess. Meg tudnád mondani, miért? paprikázódott fel egyből Kerry. Egy csapásra elfelejtett minden elővigyázatosságot. Például azért, mert javíthatatlanul könnyelmű vagy, és imádod a száguldást. Fával megrakodott teherautó jött velük szemben, úgyhogy Kerrynek le kellett ten­nie arról a tervéről, hogy oldalba bökje Declant. - Nagyon is jól vezetek, mindig sze­rencsésen elérek oda, ahová indultam. - Én máshogy emlékszem közölte Declan. - De először is nem az enyém az autó, másodszor pedig nincs kedvem idő előtt meghalni. - Hülyeségeket beszélsz! füstölgött Kerry. - Na, gyerünk, add át a helyedet! Mégsem vezethetek az öledben ülve. A férfi határozottan megrázta a fejét. - Mindig meg tudsz lepni valamivel - jegyezte meg. - Ha nem csal az emlékezetem, kedvenc szórakozásaid egyike volt, hogy mások ölében ülve vezess autót. - Nem mások ölében ülve védekezett Kerry -, csak Larry ölében. És te nem vagy Larry. - Ennek mind a ketten csak örülhetünk. Declan mereven bámulta az utat. Kerry megérintette a férfi karját, és próbált megnyugtató mosolyt erőltetni az arcára. Ne félj, nagyon óvatos leszek! - Hiszen azt sem tudod, mit jelent óvatosnak lenni! Declan dühös oldalpillantást vetett Kerryre, és nyugodtan tovább vezetett. Betar­totta az összes közlekedési szabályt. Az út hátralevő részében hallgattak. Csak Declan átkozódott néha, amikor a ku­tya feltápászkodott, és a nyakukba lihegett. Végre beértek Thunder Baybe. A férfi egyenesen a város másik végére hajtott, és megállt a North Harold utcában, egy kétemeletes ház előtt. - Miért állunk meg itt? - gyanakodott Kerry. Kitesszük ezt a szőrmókot. Az autómentős megadta a gazdája címét. Ekkor egy nő tűnt fől a teraszon. Sziámi macskát tartott az ölében.

Ha nem tévedek, ez a kutya az öné - mondta neki Declan, miután kiszállt. De a nő csak a fejét rázta. - Nem az enyém. A sógoromé. - Akkor adja neki vissza! Biztos keresni fogja. Biztos, hogy nem. Meghalt. Declan mogorván az autó felé fordult. Látta, hogy a kutya felágaskodott a hátsó ülésen, és érdeklődve szemlélgeti a macskát. Nem halt meg. Nagyon is él. Épp azon töri a fejét, milyen finom egytálételt le­hetne csinálni ebből a sziámi macskából. A kutya megnyalta a szája szélét. A nő arca eltorzult. Nem azt mondtam, hogy Barker halt meg. A sógorom halt meg. - Barker? - Ez a neve a kutyának. Steve teljesen odavolt érte, de aztán meghalt egy verekedésben. Mármint Steve. Mondhatom, nem túl nagy veszteség. De azóta itt van ez az átkozott kutya a nyakunkon. A férjem éppen az állatmenhelyre akarta vinni. Barker már nem nyalogatta a száját, viszont keservesen vonyítani kezdett. Nem tehet ilyet! - kiáltotta Kerry. - Mi lesz, ha nem találnak neki új otthont? - Biztos, hogy nem fognak. Kinek kellene ez a szörnyeteg? - Nekem - mondta Kerry gyorsan. Declan megsemmisítő pillantást vetett rá. Ne legyél őrültebb, mint ahogy feltétlenül szükséges! - mondta hűvösen, és a macskás asszonyhoz fordult. - Asszonyom, attól tartok, nem én vagyok a felelős Barkerért. Magának kell gondoskodnia róla. - De hát menhelyre fogja vinni! - siránkozott Kerry. Inkább ő vigye, mint én! - felelte Declan. - Na gyerünk, Barker, kifelé! Barker szomorúan kandikált ki a kocsiból, és pacsit akart adni a férfinak. Itt az idő, hogy akcióba lépjek, gondolta Kerry. Eltakarta a szemét, és látványosan zokogni kezdett. Aztán zsebkendőt keresett a táskájában. - Ne csináld ezt! - figyelmeztette Declan mogorván. Kerry megint felzokogott, és buzgón törölgette a szemét a zsebkendőjével. Barker pacsit adott a lánynak. Declan káromkodott, majd beült a kocsiba. Úgy tűnt, hogy minden további nélkül meg tudná fojtani Kerryt. A lány hálásan rámosolygott a férfira. - Nagyon köszönöm - mondta. - Tudtam, nem lehetsz annyira szívtelen, hogy menhelyre küldd ezt a szegény jószágot. Declan felhúzta a kesztyűjét, és megmarkolta a kormányt. Egy darabig hallgatott. Amikor aztán megszólalt, érezni lehetett a hangján, hogy csak nehezen tudja türtőz­tetni magát. -Kerry, mondok neked valamit kezdte. - Nem tudsz becsapni. Túl régóta ismer­lek ahhoz, hogy meg tudj téveszteni. Ha továbbra is így viselkedsz, akkor... - Nem fogok így viselkedni vágott közbe Kerry. - Sajnálom, hogy ehhez a módszerhez kellett folyamodnom, de... - Újra ugyanezt fogod tenni, ha ezzel keresztülviheted az akaratodat - fejezte be Declan a mondatot, miközben beindította a motort. De hát általában éppen a te akaratod szokott teljesülni. - Tényleg? Akkor miért terjeng a kocsimban egy megázott kutya szaga? - Mondhattál volna nemet is felelte Kerry. Ha jól emlékszem, éppen ezt tettem, csakhogy a kocsim nemsokára mégis moz­gó állatkertté változott. Előbb vagy utóbb megfizetsz még ezért, drágám. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ráadásul nem is az, enyém a kocsi. Barker mintha értette volna, hogy elmúlt a közvetlen veszély, összegömbölyödött a hátsó ülésen, és édesdeden elszunnyadt. Csak akkor ébredt föl, amikor rákanyarod­tak a Memorial sugárútra. Ekkor

Barker úgy gondolta, itt az ideje, hogy az egész vá­ros tudtára adja, megérkezett. Feltápászkodott és ugatni kezdett. - Hallgass, Barker! szólt rá Kerry. De a kutya rá sem hederitett, tovább ugatott. Barker! - mondta Declan halkan, de fenyegetően. Ez hatott. Az ugatás abbamaradt. A fenébe, miért engedelmeskedik neki még a ku­tya is? - gondolta Kerry. Már éppen valami kellően csípős megjegyzést akart tenni, ám ekkor újra felfigyelt arra, milyen mély árkok húzódnak Declan szeme alatt. Nagyon kimerült lehet. És meg is van rá minden oka, ismerte be Kerry akarata ellenére. Most már nemcsak rólam kell gondoskodnia, hanem még a kutyáról is, tette hozzá gondolatban. Declan... - Kerry ösztönösen kinyújtotta a kezét. Gondolkodás nélkül megsi­mogatta a férfi combját. A Lincoln megcsúszott, átszaladt egy kisebb hóbuckán, és egyenesen egy nagydarab, muffot viselő, szőke asszonyság felé tartott. Baleset is lehetett volna a dolog­ból, ha Declan nem vezet olyan jól, mint ahogy vezetett. Szerencsére a férfinak még idejében sikerült visszakormányoznia az autót a he­lyes irányba. Az asszonyság muffja felvakkantott kiderült, hogy egy kutya az. Erre Barker is veszett ugatásban tört ki. A hangzavar addig tartott, amíg be nem fordultak a következő sarkon. Declan olyan erősen szorította a kormányt, hogy egészen belefehéredett a keze. Lassan megállt az út szélén. - Kerry - mondta, és maga felé fordítva a nő fejét, kényszerítette, hogy a szemébe nézzen -, még annyi eszed sincs, hogy tudd, milyen veszélyes vezetés közben megérinteni a sofőrt? Kerry nagyot nyelt. - Sajnálom. De hiszen én éppen hogy csak odatettem a kezemet a... - Nagyon is jól tudom, hová tetted a kezedet - vágott közbe durván Declan. - Ha még egyszer ilyet csinálsz, garantálom, én is olyan helyre teszem a kezemet, hogy nem fogsz neki örülni. - Nagyon mogorva lettél öreg napjaidra panaszolta a lány. - Régebben nem... - De most igen. Jobb lesz, ha ezt megjegyzed magadnak, legalábbis addig, amíg az én kocsimban ülsz. Declan újra elindította az autót. Hát rendben - duzzogta Kerry. - Ha már feltétlenül el akarsz nyomni. Már megint mi lehet a baja Declannek? Talán szentnek tartja azt a gyönyörű testét, és azt gondolja, hogy egyszerű halandók nem érinthetik meg? Durva fickó! Talán azt képzeli, minden nő csak arról álmodik, hogy hozzáérhessen? Kerry tekintete hirtelen megakadt egy útjelző táblán. Ez rögtön visszarángatta a valóságba. Eddig annyira elmerült a saját gondolataiba, hogy észre sem vette: Declan kihajtott a városból. - Most meg hová mész? - érdeklődött. - Ez az út nem a repülőtérre visz. A Fort Williamben akartam éjszakára... - Nem szükséges. Egy régi barátom, Harry pont itt lakik. Emlékszel még rá? - Hát persze. Ő lett volna... az esküvői tanúd. - Igen. Most ügyvéd Thunder Bayben. Épp elutazott, és odaadta a házát ma éjszakára. Nagyon kedves tőle, de én senkinek a házában nem akarok veled éjszakázni. Azonnal állj meg! Kerry próbált határozott hangon beszélni, bár remegett a gyomra az idegességtől. Legnagyobb meglepetésére a férfi azonnal fékezett, és megállt egy vendéglő előtt. A fák kopárak voltak, így Kerry láthatta a Superiortó jeges partját. - Rendben - mondta Declan. - és akkor most mi legyen? - Sajnálom, de azt hiszem, vissza kell hajtanod a Fort William Hotelhoz. - Vagy úgy! Szóval az állatmenhelyen akarod tölteni az éjszakát? Ott biztos kapsz egy kis friss szénát. Ó! - kiáltott föl Kerry. - Barker! A kutya csóválni kezdte a farkát a hátsó ülésen. - Pontosan - mondta Declan mereven.

- A szállodába nem engedik be, ugye? - Nem, ha valamennyire is érdekli őket, hogy megőrizzék a jó hírnevüket. - Azért nem olyan szörnyű ez a kutya - ellenkezett Kerry. Declan megvetően grimaszolt. A lány lelkiismeretfurdalást érzett. Már megint csak a gond van velem, ugye? Egyedül szeretnél maradni, hogy végre nyugtod legyen, de Barker miatt nem hagyhatsz magamra. Kerry lehajtotta a fejét, és a kocsi ajtaja után nyúlt. 8. FEJEZET - Kerry! - Declan hangja türelmetlen és fáradt volt. - Egy szóval sem mondtam, hogy meg akarok szabadulni tőled. Még egy estére igazán el tudlak viselni. A lány még mindig azzal kísérletezett, hogyan lehet kinyitni a kocsi ajtaját, de nem járt sikerrel. Előrehajolt, és a szélvédőnek nyomta a homlokát. A férfi mormo­gott valamit, és utasa vállára tette a kezét. - Kerry, az előbb majdnem balesetet okoztál. Jobban tennéd, ha nem dramatizálnád túl a helyzetet, hiszen megérdemelted, amit mondtam. Bocsánat, ha túl szigorú lettem volna. Declan hangja egyáltalán nem volt bocsánatkérő. - Te bezzeg úgy viselkedsz, ahogy mindig is szoktál. Gondolod? Igazad van, eléggé elrontotta a kedvemet, hogy be kellett engednem a kocsimba azt a bozontos kutyát. Talán örülnöm kellett volna neki? - Nem - ismerte el Kerry, és zavartan babrálta a biztonsági övet. - Nem volt szép tőlem. És épp ezért nemsokára itt az ideje, hogy elváljunk. Declan felsóhajtott, és simogatni kezdte a lány vállát. -Kerry, ne tettesd magad butábbnak, mint amilyen vagy! Nem jellemző rád, hogy elszaladnál a nehézségek elől. A lány felnevetett, de a nevetése inkább krákogásnak hangzott. - Nehézségek? Hát tényleg vannak nehézségeim, és éppen miattad. Declan nem simogatta tovább Kerryt. Ökölbe szorított kezét a lány álla alá tette. Ha itt közülünk valaki nehézséget okoz a másiknak, akkor az te vagy, szívem. Ha nem akarod, hogy elveszítsem az önuralmamat és a józan eszemet is, akkor hagyd abba ezt a buta piszkálódást! Kibírjuk még ezt az egy éjszakát, és sem elcsá­bítani nem foglak, sem megalázni. Declan a lány nyakára csúsztatta a kezét, s megsimogatta a haját. Aztán megfog­ta a fejét, és odahúzta a vállára. Kerry a férfi kabátjába fúrta az arcát, és élvezte az illatát. Amikor felemelte a fejét, a szája csak egy centire volt Declan állától. A férfi lassan előrehajolt, és gyengéden szájon csókolta. Kerry megremegett. Megbabonázva várta, hogy folytatódjék a varázslat, de egy pillanat múlva Barker ugatni kezdett a hátsó ülésen. Declan átkozódott. Kerry sóhaj­tott, majd kiegyenesedett. Nem is lehetett igazán csóknak nevezni ezt a leheletfinom érintést, a lányt mégis forróság öntötte el, fellobogott benne a vágy, a szenvedély tüze. Néhány pillanatig úgy érezte, hogy életének értelme Declan. Larryt soha nem kívánta annyira, mint most Declant. Úgy tűnt, hogy a férfi mit sem sejt arról, milyen viharos érzések kavarognak benne. Egyik kezével átölelte a lányt, a másikkal a kormányt fogta. Míg Kerryt tel­jesen kizökkentette a megszokott kerékvágásból ez a kis puszi, addig Declan lát­hatólag úgy fogta föl az egészet, hogy csak szokás szerint megvigasztalta szegény kis védencét. Declan olyan hirtelen engedte el a lányt, hogy az ösztönösen felnyögött. - Rendben. Remélem, nem butáskodsz többet - mondta, vagy inkább parancsolta Declan. Kerry bólintott. Túlságosan meg volt zavarodva ahhoz, hogy képes legyen ellen­kezni a férfival, és igazság szerint már rég el is felejtette, miről is vitatkoztak tulaj­donképpen. Declan beindította a motort. Pár perc múlva egy pompás ház előtt fékeztek le, amely a tó partján állt.

Kerry gyorsan kipattant a kocsiból. Nem akarta, hogy Declan még egyszer megérintse. Félt, hogy a teste megint úgy fog reagálni a férfi érintésére, mint az előbb. Még mindig nem tudott másra gondolni, mint arra a csókfélére. Előreengedte Declant, és a nap utolsó sugarait figyelte, melyek sápadt fényt vetettek a befagyott tó jegére. Sok helyen már olvadozott kezdett megdőlni a tél uralma. A hó elvarázsolta a tájat, köröskörül mesebeli vidék tárult Kerry szeme elé. A faágakon fehér csipkeként ült a hó, s a havon megcsillant a lemenő nap fénye. A lány lassan megfordult, és Declan után ment. Külön szobát szeretnék - figyelmeztette a férfit. - Biztos csak egyet készítettek elő, azt hitték, egyedül jössz. Most az egyszer kivételesen egyetértünk - gúnyolódott Declan. - Ahogy Harryt ismerem, örülhetünk, ha egyáltalán találunk tiszta lepedőt. A kutya mindenesetre ve­led fog aludni. Barker felmordult, és Declan lábára telepedett. Te, kutyák szégyene - szidta a férfi, miközben lehajolt, és egy darab papírt hú­zott ki a lábtörlő alól. - Szolgáld ki magad mindennel, amit találsz. Egyél, igyál, rakj tüzet... Remélem, mindent megtalálsz, amire szükséged lesz, kivéve Fionát. őt magammal vittem. Harry - olvasta fel Declan a rövid üzenetet. - Ki az a Fiona? - érdeklődött Kerry. Harry barátnője. De Harry csak viccelt. Nem szoktam más férfiak barátnői kö­rül legyeskedni. - Nem is vagy rászorulva, hogy ilyesmit csinálj - jegyezte meg a lány. Köszönöm, Miss Fleming. Ez a legkedvesebb dolog, amit a mai nap folyamán nekem mondott. A lány figyelmét nem kerülte el, milyen gúnyosan mosolyog Declan. - Csak úgy mondtam magyarázta sietve. A férfi felnevetett, majd egy virágcserép mögül előhúzta a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Kerry vállára téve a kezét, a tágas, világos előtérbe irányította a lányt. Isten hozott bennünket! mondta. - Nézzük meg, milyen harapnivalókat ha­gyott itt Harry. Úgy tűnt, Barker érti, miről van szó, mert egyetértése jeléül csóválni kezdte a farkát. Mint az hamarosan kiderült, Harry nem igazán gondoskodott vendégei élelmezé­séről. Egyetlen fazék árválkodott a tűzhelyen, benne valami felismerhetetlen, nem túl étvágygerjesztő ételmaradék. A konyhaasztalon csak néhány rég elfeledett, szá­raz zsemle volt. A mosogatón nagy halom mosatlan edény díszelgett. - Te mosogatsz - vezényelt Declan -, én meg valami elemózsia után nézek. Bekukkantott a konyhaszekrénybe, hogy megvizsgálja a tartalmát. Gyáva nyúl - mondta Kerry. Tessék? Azt mondtam, hogy gyáva nyúl vagy - ismételte meg Kerry. - Nem bírod elvi­selni ezeknek az undorító, koszos edényeknek a látványát, ezért hagyod rám a mo­sogatást. - Ha van valami, amit nem bírok elviselni, akkor az az, ha főtt zokni ízű vacsorát kell ennem magyarázta Declan. Jó az emlékezőtehetségem, kedvesem, úgyhogy te mosogatsz. Declan King, felhívom a figyelmedet, az, hogy hét évvel ezelőtt még nem vol­tam egy konyhatündér, nem jelenti azt, hogy most sem vagyok. Azóta sok alkalmam volt gyakorolni a főzést. Valóban? Mit is mondtál, meddig bírta Larry melletted? - mosolyodott el Declan az állát dörzsölgetve. Ó, te minden gazfickók legszemtelenebbje... - Kerry mély lélegzetet vett, aztán így folytatta: - Hogy mered Larry távozását azzal magyarázni, hogy... - Hogy nem vagy konyhatündér? - Declan becsukta a szekrényt, és nekitámasz­kodott. - Jó, akkor nem egy nagy adag égett hallal üldözted el magad mellől. De most már gyerünk, mosogatni! Kerry egész testében megfeszült. - Épp most akartam átengedni neked ezt a nemes feladatot.

Declan villámgyorsan Kerry mellett termett. A mosogatóhoz nyomta a lányt, mi előtt az még felfoghatta volna, mi is történik vele egyáltalán. Próbált ellenkezni, de a férfi átölelte, és erősen a mosogatóhoz szorította. Kerry túl későn jött rá, hogy hiba volt ellenkezni. Egész testével érezte a szorosan mögötte álló férfi izmos testét. Egyben arra is rádöbbent, hogy ennek a buta vesze­kedésnek inkább a múlt és Larry volt az oka, nem pedig pár vacak piszkos tányér. De hiszen ennek semmi értelme! Declannek igazán nem kell bebizonyítania, hogy jobb, mint Larry. A lány lehunyta a szemét. Mire jó ez az egész? - kérdezte a mosogató peremébe kapaszkodva. - Miért olyan lényeges, hogy ki mosogat? És mi köze ennek Larryhez? érezte, hogy Declan már nem szorítja olyan erősen. Megfordult. A férfi arca semmit nem árult el a gondolataiból. - Azért lényeges, mert tiszta tányérból szeretnék enni, és nem szeretném, ha csak én dolgoznék, míg te az édes kis popódon ülsz, és a körmödet lakkozgatod. És en­nek semmi köze ahhoz a te szörnyű Larrydhez. Kerry csodálkozva meredt Declanre. - Akkor meg miért hoztad szóba Larryt? Declan megrántotta a vállát. Csak úgy... Nem lett volna szabad megengednem, hogy hozzámenj feleségül. Nem tudtál volna visszatartani ettől a lépéstől. Dehogynem tudtalak volna. - Declan az asztalra támaszkodott. Még mindig átölelve tartotta Kerryt, de olyan erősen, hogy a lány alig kapott levegőt. Talán akkor, ha úgy láttam volna, hogy komolyan szeretnéd. De nem akartad ko­molyan, ugye? - Szerinted? Nem tudom. Egy pillanatig úgy viselkedtél, mint Larry: férfiasan és birtoklásra vágyóan... Declan hunyorított. Biztos, hogy soha nem viselkedtem úgy, mint Larry. Én nem hagytalak volna cserben, ha hozzám jössz feleségül, Kerry Fleming. - Tudom - felelte a lány. Ösztönösen a férfi vállára tette a kezét, de az rögtön hátrált egy lépést. Mindent visszavonok - mondta Kerry csípősen. - Larry legalább nem menekült vissza a páncéljába, ha megérintettem, ellentétben veled. Olyan vagy, mint egy csi­ga. Az is visszahúzódik a házába, ha megérintik. Csiga? - döbbent meg Declan. - Szóval szerinted olyan vagyok, mint egy csiga? - Vagy mint egy teknős. Kerry elsiklott afelett, hogy Declan hangja kissé fenyegetően csengett. Talán mégis ki lehetne zökkenteni a férfit ebből a tartózkodó magatartásból! Átölelte a nyakát, csábítóan rámosolygott, és lassan körbekörbe mozgatta a csípőjét. Declan olyan gyorsan reagált, hogy Kerrynek nem is volt ideje fölfogni, mi történik valójában. Egy másodperc múlva már félig a konyhaasztalon feküdt, s a férfi föléje hajolt. Aj­ka a lány ajkához ért, keményen, követelően, szenvedélyesen. Kerryt megint olyan forróság öntötte el, mint a kocsiban, amikor Declan megpuszilta a száját. Az egész teste tűzben égett. Amikor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább, a férfi felegyene­sedett, és izgató lassúsággal simogatni kezdte a csípőjét. Közben lazított az ölelésen, kicsit hátrébb húzódott. Declan a szokásosnál csak egy kicsit szedte gyorsabban a levegőt, de a szeme árulkodóan csillogott. Na? Milyen érzés egy csigával csókolózni? - kérdezte. - Vagy inkább teknősbéka vagyok? Vajon Declan tényleg nem érzett semmit, míg csókolóztak? Csak azért csókolta meg, hogy ezzel is a hatalmát bizonyítsa? Kerryben lassanként kialudtak a kielégí­tetlen vágy lángjai. Hitetlenkedve bámult a mosolygó férfira. Szóval még csak nem is a hatalmát akarta bizonyítani? Az egész csak egy jó tréfa volt neki? Kerry csalódottan húzta be a vállát. Megpróbált visszamosolyogni Declanre. Jobb, ha a férfi nem tudja

meg, milyen hatást tett rám ez a csók, gondolta. Semmi értelme, hogy olyasvalamire vágyakozzak, amit úgysem kaphatok meg, tette hozzá gondolatban. - Nem. Nem vagy csiga. Csak egy kellemetlen fráter. Kerry egy pillanatra maga is megijedt, hogy ez alkalommal talán túl messzire ment, ám Declan hátravetette a fejét, és harsány nevetésben tört ki. A kis Miss Fleming gondoskodik róla, hogy ne bízzam el magam. Eszedbe ju­tott már valaha is, hogy egy kellemetlen fráter is átváltozhat szőke herceggé, ha jól csókolod? Kerry gyanakodva nézett a férfira. Most vajon komolyan beszél? Az arcáról szo­kás szerint semmit nem lehetett leolvasni. A lány egyáltalán nem volt tisztában Declan érzéseivel. De abban biztos volt, hogy nem akar még sebezhetőbbé válni, mert már így is épp eléggé az volt. Nem hagytál időt rá, hogy jól csókoljalak - mondta Kerry. - De nem hiszem, hogy a tőzsdén... Vigyázz a nyelvedre, kedvesem! Ne feledd, hogy egy gyakorlott ősemberrel vagy összezárva. A lány nem hagyta magát megfélemlíteni. - És egy kutyával, aki megvéd - vágott vissza. Barkerre bökött. Az állat mozdulatlanul feküdt, és a hűtőszekrény ajtaját bámul­ta, mely legnagyobb sajnálatára be volt csukva. - Hogy is felejthetném el a kutyát! - csóválta meg a fejét Declan, és elgondolkod­va dörzsölgette az állát. - Egyébként hogy akarod ezt a kiselejtezett rongyszőnyeget elszállítani Winnipegbe? Remélem, nem képzeled, hogy egy kilométerrel messzebb is elviszlek benneteket, mint a repülőtér?- Ne félj! mondta sietve Kerry. - Majd én elintézem, hogy a légitársaság felen­gedje Barkert a repülőre. Az eb nyüszített. Declan szótlanul meredt a kutyára. Kerry észrevette, hogy alig tudja visszafojtani a nevetését. Az este további része viszonylag zökkenőmentesen telt, nem került sor újabb ve­szekedésre. A lány mégis egész este nagyon feszült és éber volt. Talán Declan is, de nem látszott rajta. Először is megállapodtak, hogy együtt fognak elmosogatni, és rögtön neki is láttak. Aztán a férfi hitetlenkedve figyelte, hogyan készít Kerry fensé­ges vacsorát a hűtőszekrény szerény tartalékaiból. Amikor Declan megkóstolta az ételt, el kellett ismernie, hogy nemcsak ehető, de egyszerűen fenséges. Még bocsá­natot is kért a lánytól, amiért megvetően nyilatkozott a konyhaművészetéről. Kerry elégedetten mosolygott. Barkernek is adtak enni, aztán Declan begyújtotta a kandallót, és letelepedtek a tűz elé. A férfi újságot olvasott. Kerry megpróbált úgy tenni, mintha nem figyelné Declan minden mozdulatát. A váratlan csók egy csomó megválaszolatlan kérdést ve­tett föl benne. Már akkor is volt köztük valamiféle feszültség, amikor annyi év után újra összefutottak Phil éttermében, de ez a feszültség azóta tovább fokozódott, szin­te már kézzelfoghatóvá vált. Tizenegy óra körül Declan befejezte az olvasást, és azt javasolta, menjenek alud­ni. Kerry ijedten felnyögött. Te jó ég, Kerry! - csodálkozott a férfi. - Mit gondolsz te rólam, mi vagyok én? - Férfi vagy. És ez rögtön azt jelenti, hogy kéjenc is vagyok? Nem. Persze hogy nem. De hát megcsókoltál, és... Többet nem követem el ezt a hibát - fogadkozott dühösen Declan. Azért ennyire nem vagyok visszataszító - háborodott fel a lány. Nem - mondta Declan, és felállt. - Sőt kifejezetten vonzó lettél. De ugyanakkor Kerry Fleming vagy, Carmody Falls egykori réme. Te vagy az a nő, akit majdnem feleségül vettem... és te vagy az az ember, akit a legkevésbé szeretnék lejáratni, kí­nos helyzetbe hozni. De hát hogy is lehetne lejáratni valakit egy csókkal? - csodálkozott Kerry. - Csak ne legyél olyan biztos benne, hogy nem lehet - felelte Declan nyersen. Kerry megdöbbent azon, milyen durva lett hirtelen a férfi. - Na, ne tátsd már itt a szádat! Inkább menj, és keress magadnak egy ágyat! - pa­rancsolta Declan. Felrángatta a lányt, és kituszkolta az előtérbe, majd be a nagyob­bik hálószobába. - Megfelel neked ez a szoba? Tiszta az ágynemű, ellenőriztem.

Kerry bólintott, aztán beljebb ment a szobába. Barker már ott várta. Körbeszaglá­szott, aztán felugrott az ágyra, s elégedetten letelepedett a sárga ágyhuzatra. Nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy semmi keresnivalója ott. Miután Declan elhagyta a szobát, Kerry az ablakhoz lépett. A házból kiszűrődőfény csillogó ösvényt rajzolt a jégre. Odafönt az égen egyetlen csillag ragyogott, az összes többi elhalványult mellette. Mint egy jelkép, gondolta a lány. Lassan behúzta a sötétítőfüggönyt, majd levetkőzött. A házban csönd honolt, csak Declan szobájából hallatszott át minden apró zaj. A férfi lekapcsolta a villanyt. Kerry összerezdült erre a zajra. Aztán a lány lefeküdt hideg ágyába. Barker hangos nyüszítésbe kezdett, és orrá­val megbökdöste az ágy szélét, mintha jó éjszakát szeretne kívánni. Kerry megsimo­gatta a kutyát, aztán üres tekintettel meredt a sötétségbe. Nagyon vágyott Declanre, és ezt ijesztőnek találta. Többet akarok tőle egy csók nál, de ha szerelmes lennék bele, az csak összetörné a szívemet. Szerelmes? Kerry megdermedt. Declanbe szerelmes? Nem, nem! Ez lehetetlen! Nyakig betakarózott. A takaró legalább a hidegtől megvédte. Bárcsak a gondolatai­tól is megvédené! Nem szeretem Declant. Pusztán testi vágyat érzek iránta. Olyan erős vágyat, hogy semmit nem tehetek ellene, gondolta Kerry. Sajnos, nagyon is tisztában volt ezzel. De majd kialszik ez az emésztő tűz. Fájni fog, de végül mégiscsak megtalálom a bel­ső békémet a magányban, fűzte tovább a gondolatait. Lehunyta a szemét, és megpróbálta kiűzni Declant a fejéből. Órákon keresztül hánykolódott az ágyában, míg végre el tudott aludni. Hónapok óta először ismét Larryról álmodott, csakhogy ebben az álomban Larrynek pont olyan volt a szeme, mint Declannek, és nem volt sörszaga, mint a valóságban, ehe­lyett Declan jó illata áradt belőle. Barker még pirkadat előtt ugatni kezdett, és követelte, hogy engedjék ki. Kerry álomittasan botorkált az ajtóhoz. A kert körül van kerítve, tehát Barker nem tud elszökni. Aztán negyedóra is elmúlt, és Barker még mindig nem tért vissza. A lány kiment, és hívogatni kezdte a kutyát, de mindhiába. Két órán át kereste Barkert. Ekkor nagy lélegzetet vett, összébb húzta magán a fürdőköpenyét, és bekopogott Declanhez. A férfi ajtót nyitott. Fehér rövidnadrágot viselt, melyről sárga békák mosolyogtak Kerryre. A lány döbbenten nézte a feltűnő mintát. - Igazán csinos - jegyezte meg szárazon. - Furcsa ízlése van az ausztrál barátnődnek. Kár, hogy nincs időm tüzetesebben is szemügyre venni a látványt. Miért nincs időd? kérdezte Declan. Barker miatt. Eltűnt. Attól tartok, átugrott a kerítésen. - Kerry alig tudta levenni a pillantását a sárga békákról. Eltűnt? De hát hogy tűnhetett el? Hiszen olyan nagydarab. Mégis eltűnt. Ötkor engedtem ki, és még mindig nem jött vissza. Odaadnád a kocsikulcsot? Meg akarok győződni róla, hogy nem az úton szaladgále. - Nem - mondta Declan határozottan. - Nem adom oda a kocsikulcsot. De Barker... Egyedül is elboldogul. Tudja ő, hogy mi jó neki. Lehet, de én mégis biztos akarok lenni... Én biztos is vagyok benne - szögezte le Declan. Kerry dühös pillantást vetett a férfira. Ne legyél már ilyen! Add ide a kulcsot! Szó sem lehet róla! Épségben szeretném visszaadni az autót, ezért nem adhatom kölcsön neked. - Declan! - fortyant fől Kerry. - Tizenhat éves korom óta van jogosítványom. Ha még mindig nem tudnék vezetni, akkor vezetési órákat vennék. - Hát, biztos nem ártana, ha vennél néhány órát - jelentette ki Declan. - Inkább semmit nem mondok a vezetési stílusodról. Te vagy a leglehetetlenebb, legbeképzeltebb...

..gazfickó - fejezte be Declan. Igen, tudom, már említetted néhányszor. De a kocsit akkor sem adom oda. Még nagyon is élénken emlékszem arra az esetre, amikor éjjel háromkor vertek fel, hogy a kocsiddal együtt kiszabadítsalak az árokból. Kerry aggódott Barkerért, ugyanakkor zavarban volt attól, hogy Declan egy szál alsónadrágban van. Ökölbe szorította a kezét, és Declan meztelen mellére akart ütni, ám a férfi lefogta a kezét. - Te szándékosan keresed a veszekedést, ugye? - kérdezte halkan. - Nem - felelte a lány. - Csak a kocsikulcsot kértem. Nem kapod meg. Ez az utolsó szavam, Kerry. A lány a száját harapdálta, és törte a fejét. A férfi arca karnyújtásnyira volt az övé­től, haja pedig még vizesen csillogott. Szappan és borotválkozás utáni arcszesz izga­tó illata áradt belőle. És Kerry ekkor rájött, hogyan tudná elűzni az arcáról azt az önelégült mosolyt, s talán még a kulcsot is meg tudná szerezni. Közelebb lépett Declanhez, csábosan rámosolygott, és meg akarta csókolni. A nyelve hegyével gyengéden végigsimította Declan ajkát. Szóval veszekedni akarok? Erre gondoltál, amikor ezt mondtad? - Nem egészen - mondta Declan rekedten. Kerry nevetett. Azt akarod, hogy megmutassam, mire gondoltam? - kérdezte Declan élesen, majd izgatóan átölelte a lány csípőjét. Kerrynek kiszáradt a szája, őrülten kalimpált a szíve. Declan lejjebb csúsztatta a kezét. Kerry felnyögött. Valahol a távolban ugatni kezdett egy kutya. Barker! - tört ki Kerryből. - Declan, ez Barker volt! - Valószínűleg. Hiszen megmondtam, hogy felesleges aggódnod miatta. Declan leeresztette a karját. - Téged egyáltalán nem érdekel Barker - kifogásolta Kerry. Legalább annyira mérges volt Declanre, mint saját magára. Soha nem lett volna szabad megengednem, hogy hozzám nyúljon, gondolta. Ugyanakkor kétségbeesetten vágyott rá, hogy Declan újra megérintse. A férfi nem válaszolt Kerry szemrehányó szavaira, hanem szótlanul elfordult. A lány felsóhajtott, és visszament a szobájába. Sietve felöltözött, felvette a kabátját is, és kiment a kertbe, hogy megkeresse Barkert. Nem volt nehéz rábukkanni, a hóban látszottak a kutya lábnyomai. Kerry átküz­dötte magát a fák között a nagy hóban. Egyszer csak megdermedt. Egy parányi tisztás egyik szélén állt, a másik szélén ott feküdt Barker, és halkan szűkölt. Jobb mellső lába valahogy furcsán, természetelle­nesen kificamodva állt. Kerry közelebb ment hozzá. Felfedezte, hogy szegény kutya csapdába esett. A csapda egy lánccal oda volt erősítve egy farönkhöz. - Barker! - kiáltotta ijedten Kerry, és odaviharzott a kutyához. - Ó, Barker, hogy tehettek ilyesmit veled? Letérdelt, és megpróbálta kiszabadítani a kutyát a csapdából, de nem sikerült. Lehajolt, és ölbe vette a nyüszítő ebet. 9. FEJEZET Kerry? kiáltotta Declan. Nem lenne szabad kétségbeesésemben csak ülnöm itt, gondolta a lány. Segíteni kell Barkeren. Azonnal. Kerry könnyes arccal figyelte a feléje közeledő erőteljes férfit. A fák között félhomály uralkodott. Ebben a sötétségben Kerry valóságos mentőangyalnak látta Declant mindaddig, amíg a férfi meg nem szólalt. Mi az ördögöt csinálsz te idekint? A kert tele van vizesárkokkal. Be is szakadhatott volna alattad a jég, és eltörhetett volna a lábad.

Kerry nem pazarolt időt arra, hogy mentegetőzzön. Declannek különben is min­den kétséget kizáróan igaza van. Inkább feltápászkodott, és Barkerre mutatott. Amikor Declan meglátta, mi történt a kutyával, hunyorgott, és ökölbe szorította a kezét. Ki lehetett az a nagyokos, aki csapdát állított föl ennyire közel az úthoz? Fél­retolta Kerryt, és letérdelt a kutya mellé. Nincs semmi baj, öregfiú nyugtatgatta Barkert. Ne aggódj ! Kiszabadítunk. Declan szétfeszítette a csapda zárját. Karizmai megfeszültek. Az ördögi szerken­tyű végre szabadon engedte áldozatát. Barker vakkantott egyet, majd hálásan megnyalta megmentője arcát. A férfi óvatosan fölemelte a kutya lábát. Úgy tűnt, hogy a csapda szorítóvasa mélyen belehatolt a kutya bundájába és bőrébe, de izmokat nem sértett meg, és va­lószínűleg nem tört el semmije a kutyának. Bizonyára kisebb állatoknak szánták a csapdát, azért nem okozott komolyabb sérülést. Kerry jól hallotta, hogy Declan átkozódik magában, de jobbnak látta, ha erre nem szól semmit. Nem akarta tovább ingerelni a férfit. Hálás volt neki. Minden rendben Barkerral? suttogta Kerry. Igen felelte Declan, miután alaposan megvizsgálta a kutya lábát. Most már megint úgy tudsz szaladgálni, mint régen, ugye, öreg cimbora? Az eb lefeküdt, és nyalogatni kezdte a lábát. Aztán hentergett egy kicsit, majd pa­csit adott Kerrynek. Ó, te szegény kutyuli babusgatta a lány Barkert. A kutya feltápászkodott, megrázta magát. Meggyőződött róla, hogy közönsége szemmel kísérie minden mozdulatát, aztán sántikálva elporoszkált a ház felé. Nem is vagy olyan buta, mint amilyennek kinézel, öregem állapította meg Declan jól szórakozva rajta. Kerry belekarolt Declanbe. Szóval te is szereted Barkert, ugye? kérdezte, hálásan rámosolyogva a férfira. Ezt meg honnan veszed? Declan gyanús sietséggel elfordult, és Barker után bámult. Kerry ismét belekarolt a férfiba, és a vállára hajtotta a fejét. Nem lesz semmi baja, ugye'! Ne aggódj, minden rendbe jön. Kerrynek úgy tűnt, mintha a múltból szólna ez a hang, ez a kissé büszke, nyers, mégis végtelenül megnyugtató hang. Valaha ugyanez a hang ezt mondta: Ne aggódj, Kerry! Hozzám jössz feleségül. A lány halkan felsóhajtott, s a férfi karjai közé bújt. Barker... kezdte. Kerry vágott közbe Declan ez az állandóan nyavalygó buta kutya olyan, mint egy macska. Mindig a talpára esik. Miatta aztán nem kell aggódnod, nem lesz semmi baja. Rossz pénz nem vész el. Igazad van. Biztos nem lesz semmi baja. A lány szeme gyanúsan fénylett. Declan megjátszott kétségbeeséssel forgatta a szemét. Átölelte Kerry vállát, így mentek vissza a házba. Némán reggeliztek. Kerry nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy nemso­kára el kell válniuk. Lehet, hogy örökre. Nem túl valószínű, hogy útjuk még egyszer valaha is keresztezi egymást. A lány szomorúan meredt a kandalló mellett nyújtózkodó Barkerra. Lassanként rádöbbent, hogy nem akar elbúcsúzni Decclantől. Ma sem és holnap sem. Soha. Szörnyű hibát követtem el hét évvel ezelőtt, gondolta. Kétségbeesetten pillantott Declanre, majd felpattant. Most... most csomagolnom kell magyarázkodott. Persze, már régen összecsomagolt, de egyedül akart lenni. Ha ott marad Declan mellett, a férfi mindenre rá fog jönni. Declan az újságjába temetkezett. Barker nehézkesen feltápászkodott, és elsánti­kált Kerry után. A lány erőtlenül a tévé melletti fotelba roskadt. Milyen buta voltam! szidta magát. Eltakarta a szemét, mégis látta az emlékeit. Declan, amint fölé hajol, és jóéjtpuszit ad neki.:. Declan, Carmody Falls leggazdagabb és legjóképűbb férfija, akinek erotikus tánca felizgatja őt... Declan, amint izgatóan megcsókolja, de csak előre kitervelt bosszúból...

Nem! Kerry nagy nehezen elüldözte ezeket a gondolatokat, helyükre azonban rög­tön újabb emlékkép tolult: Declan arca, amikor meglátta, hogy Barker csapdába esett. Akik odarakták azt a csapdát, örülhetnek, hogy nem voltak a közelben. És aztán mennyi gyengédséggel gondoskodott Barkerról, pedig tulajdonképpen semmi köze nincs ehhez a kutyához. és ez volt az a gondolat, amely segített Kerrynek rádöbbenni az igazságra. Declan egyáltalán nem olyan zsarnoki személyiség, amilyennek eddig tartotta. Igaz, hogy gyakran nem vette figyelembe Kerry véleményét, de ebben többnyire igaza is volt. A lány felsóhajtott. Kezdett összeállni a kép. Rájött, hogy nem Declan zsarnoki én­jétől menekült, hanem attól a hatástól, amelyet a férfi az érzelmeire gyakorolt. Declan egyre fontosabb lett számára, belopta magát a szívébe, és uralkodott felette. és azért engedte be a szívébe, mert szerette. Kerry mély lélegzetet vett, s kezébe temette az arcát. Sokáig ült így, komor gon­dolatokba merülten. Arra riadt föl, hogy Barker böködi az orrával a térdét. Ösztönö­sen kinyújtotta a kezét, hogy megpaskolgassa a kutya fejét, és ez a mozdulat megtörte a bénító varázslatot. Miért ülök itt, mint egy rakás szerencsétlenség? Miért csinálok úgy, mintha ösz­szedőlt volna a világ? ostorozta magát. Attól még nem dől össze a világ, hogy beleszerettem abba a férfiba, akit hét éve faképnél hagytam. Attól még létezik szá­momra jövő. Hiszen van egy könyvkereskedésem, amelyet továbbra is vezetnem kell. Élnem kell a saját életemet, biztatta magát. Nem adom föl, küzdeni fogok mondta Barkernak. A kutya hűséges szemével okosan nézett Kerryre, és pacsit adott neki. Egy lehetőséget már kaptam Declantől, azt elszalasztottam. Biztos nem adódik még egy ilyen alkalom, úgyhogy be kell neki bizonyítanom, hogy már nem az a könnyelmű, felelőtlen kis Kerry vagyok, akit valaha az oltár elé vezetett. A lány végigdőlt az ágyon. Barker felugrott, és odafeküdt mellé, majd gyorsan becsukta a szemét. Nyomás lefelé! parancsolta Kerry nevetve. Attól még nem leszel láthatatlan, hogy becsukod a szemedet. Barker megadóan nyüszögött, és hagyta, hogy a lány letuszkolja a szőnyegre. Kerry átgondolta, mit is kellene tennie. Talán sikerül suttogta. Végeredményben Declan is olyan, mint a többi férfi. Barker szuszogott. Igazad van mosolyodott el Kerry. Az a baj vele, hogy egy szörnyű betegségben szenved, aminek a neve tisztesség. én viszont nem vagyok szent. Végül is egyszer már férjnél is voltam, tehát már nem tud elrabolni tőlem semmi pótolhatatlant. Csak a szívemet. De honnan is tudhatná, hogy az máris az övé, ha nem mondom meg neki? mélázott el Kerry. Amikor felsóhajtott, Barker a két mellső mancsa közé hajtotta a fejét, és rápil­lantott. Tudom folytatta Kerry, az élet nehéz, de én meg erős vagyok. Mindig is erősnek kellett lennem. Megdörgölte a halántékát. Egy pillanatig arról képzelgett, hogy az egész életétDeclannel tölti. Nem lenne épp egy leányálom. Több lenne benne a tövis, mint a ró­zsa. És mégis... Ne ábrándozz! szólt rá saját magára. Most cselekedned kell. Határozott mozdulattal levette piros pulóverét. Alatta pamuttrikót viselt. Nem volt túl szexis darab, de azért megteszi. Elindult a konyhába. A torkában dobogott a szíve. A konyha azonban üres volt. Kerry csalódottan nézett körül. Declan biztos a szo­bájában van. Hát te meg mi az ördögöt csinálsz itt? Declan hangja metszően csattant. Kerry ijedten összerezzent. Declan! zilálta. hogyhogy... Miért... Én is épp ezt kérdezem tőled támadt rá a férfi. Mit keresel Harry konyhájá­ban félmeztelenül? Kerry Declanre meredt. A férfi már nem szabadidőruhában volt, hanem öltönyben. Átöltözött, hogy visszarepüljön 'torontóba. Kerrynek úgy tűnt, hogy a férfi gon­dolatban már most is messze jár tőle. Nem vagyok félmeztelen. Kerry tudta, hogy ez nem hangzott túl meggyőzően. Meglepte, milyen dühös Declan. A hotelban már sokkal lengébb öltözékben is látta, akkor mégsem szólt semmit.

A férfi a lány trikójának vékonyka pántjára meredt. Ezt talán utcai öltözetnek szántad? Vagy talán munkaköri ruhaneműről van szó? Kerry úgy rebegtette a szempilláit, hogy azzal még Maybelle elismerését is kivív­ta volna, a csípőjét pedig úgy mozgatta, mintha ki akarná gúnyolni a női praktikákat. Remek szolgáltatásokat nyújtok. Még kihívóbban kezdte mozgatni a csípőjét. Kerry! Az ég szerelmére... Declan le akarta fogni, de aztán elhúzta a kezét, és váratlanul elfordult. Ezt nem is láttam mondta. Kerry magában ujjongott. Végre sikerült rátapintania a férfi gyengéjére! Nem láttad? kérdezte szemtelenül. Akkor talán mutassam meg még egyszer? Declan pillantása a lány mellére esett, melyet a trikó aligalig takart. Kigombolta ingének legfelső gombját, mintha hirtelen melege lett volna. Ne mondta rekedten. Nem szeretném, ha még egyszer előadnád ezt az elké­pesztő műsorszámot. Inkább öltözzél fel! Kerry megnyalta a szája szélét. Most vagy soha! Declan úgyis azt mondta, hogy félmeztelen! És úgy tűnik, nem hagyta hidegen a látvány! Talán van még remény. Ezzel azt akarod mondani, hogy nem találsz vonzónak? kérdezte, és bátran a férfi szemébe nézett. Dehogyis. Nagyon vonzó vagy, ezt senki nem tagadhatja. Akkor miért... Declan annyira hideg, megközelíthetetlen... és annyira szexis... hogy a lány elveszítette a türelmét. Nem tudnád egy kicsit megkönnyíteni a dolgomat? Megkönnyíteni a dolgodat? Nem értem, mire célzol. Ne csinálj úgy, mintha nem értenéd kiáltotta Kerry csalódottan. Nagyon jól tudod, mire célzok. Ágyba akarok bújni veled. Még ez a vallomás sem tett különösebb hatást Declanre. Sejtettem mondta szenvtelenül. Kerry kétségbeesetten próbálta féken tartani az érzelmeit. Declan, tudom, hogy te is akarsz engem vágott bele. Nem értem, miért kerül­getjük a forró kását mondta a hajába túrva. Megértem, hogy nem akarsz feleségül venni. A múltkor rosszul döntöttem, de most már felnőtt vagyok, és tudok dönteni a saját életemről. Ezért szeretnék ágyba bújni veled. Legalább egyszer. Ne nézz már úgy rám, mintha megőrültem volna! Nagyon is jól tudom, mit csinálok. Tényleg? Declan nem nézett Kerryre. Próbált úgy tenni, mintha minden fi­gyelmét lekötné a mandzsettája, amelyet kigombolt. Én azért nem vagyok olyan biztos ebben mondta. Kerry közelebb lépett hozzá. A férfi azonnal hátrébb húzódott, és a másik man­dzsettagombját kezdte babrálni. Aztán feltűrte az ingujját. A lány megnyalta a szája szélét. Declan, mit csinálsz? kérdezte. A férfi végre ránézett Kerryre, de arckifejezése semmit nem árult el a gondolatai­ból. Kerrynek remegett a gyomra. Hát jó, ha Declan feltétlenül játszani akar, akkor játsszunk! A lány mély lélegzetet vett, miközben odalépett a férfihoz. Olyan gyorsan cselekedett, hogy Declannek nem volt ideje ellenkezni. Remegő ujjakkal kigombol­ta a férfi ingét. Declan meg sem moccant. Rezzenetlenül nézett Kerryre, csak az állizma feszült meg. A lány már a férfi övét kapcsolta ki. Ekkor már Declan is kénytelen volt csele­kedni. Minden villámgyorsan történt. Felemelte Kerryt, és könnyedén, minden eről­ködés nélkül kivitte a konyhából, majd az előtéren át be a szobájába. Ott lefektette a nagy ágyra, majd ő is melléfeküdt. Na, most elégedett vagy? kérdezte rekedten. Kerry a férfi csípőjét érezte a magáén, combjának melegét a lábán. Nem zihálta, és felkönyökölt. Megbámulta a férfi izmos, napbarnította mellkasát. Nem vagyok elégedett. És te sem vagy az. Declan olyan szorosan hozzásimult, hogy Kerrynek teljesen érzéketlennek kellett volna lennie ahhoz, hogy ne vegye észre, mennyire kívánja őt a férfi. Én komolyan gondolom ezt az egészet suttogta Kerry, mert a férfi meg sem moccant.

Declan lassan felemelte a kezét, és a lány mellére tette. Szóval nem viccelsz? kérdezte, majd lassan, izgatóan simogatni kezdte a lányt a vékony, fehér pamuttrikón keresztül. Nem, egyáltalán nem viccelek. Kívánlak, és tudom, hogy te is kívánsz engem. A férfi mellkasa zihálva emelkedett és süllyedt. Úgy kapkodott levegő után, mint aki fuldoklik. Majd hirtelen visszahúzta a kezét, s a hátára fordult. Hallgatott. A lány úgy érezte, egy örökkévalóság telik így el. Nagyon sajnálom szólalt meg végre Declan. Elveszítettem az önuralmamat. Nem használhatok ki egy vonzó, fiatal nőt. Remegett a hangja. De hát nem is használnál ki ellenkezett Kerry, végigcsúsztatva kezét a férfi testén, a nyakától a nadrágja gombjáig. Az ég szerelmére... A férfi ismét megfordult, s a lány fölé hajolt. Majdhogynem éjfekete szemében düh, vágy és gyötrelem tükröződött. Gyengédségnek nyoma sem volt a tekintetében, sem a hangjában. Tűnj el a szemem elől, Kerry! Tűnj el, mielőtt olyat teszek, hogy magam is megbánom. És te is. Csak azt ne mondd, hogy hirtelen megfájdult a fejed! Kerry megpróbált mosolyogni. Megpróbálta elfelejteni, milyen üres a szíve. De. Így is lehet mondani. És aki miatt fáj a fejem, az te vagy. Ígérem, hogy nem fogom megbánni suttogta Kerry, és gyengéden megsimogat­ta a férfi arcát. A fenébe is, megmondtam, hogy tűnj el! Declan ezt majdnem üvöltve mondta. Félrelökte a lány kezét, és felugrott az ágy­ról. Aztán a vállánál fogva megragadta Kerryt, és felrángatta. Szeretlek suttogta Kerry. Kérlek, ne küldj el! El kell küldenem téged mondta olyan durván Declan, hogy a lány megré­mült. Amit érzel, az vonzalom vagy vágy. Sajnálom, hogy nem elégíthetem ki a vá­gyaidat. Nincs több időm rá, hogy dajkálgassalak. Kerry bódultan ment vissza a szobájába. Barker a farkát csóválva üdvözölte, de a lány szinte észre sem vette. Komoran bámulta az ablaka alatt álló nyírfa csupasz ágait. Hogy volt képes Declan ilyet tenni velem? Viccből az ágyába cipelt, hogy aztán rögtön utána ellökjön magától! és biztos tisztességesnek is tartja, amit tett. Hiszen Declan mindig tisztességes. Bárcsak egyszer az ösztöneire hallgatna, és ne az elveire! Akkor legalább erre a mai napra boldogan emlékezhetnék vissza! Kerry leült. Declan nélkül élni! Hiszen kíván engem, és ezt nem is tagadta! De nem szeret. Az ő szemében még mindig a kis Kerry vagyok. És semmi olyasmit nem akar elfogadni tőlem, amit nem tud viszonozni. Ha most, míg el nem utazik, nem kerülök a szeme elé, akkor valószínűleg soha többé nem kell találkoznom vele, és így az utolsó búcsúzkodás fájdalmát is elkerülhetem. Persze, mérges lesz, ha észreveszi, hogy eltűntem, de meg is fog könnyebbülni egy kicsit... Kerry felzokogott. Rázkódott a válla. Barker a gazdája lábára hajtotta a fejét. A lány hálásan megsimogatta. Tudta, hogy most kell cselekednie, mielőtt még inába szállna a bátorsága. Ne félj, Barker, visszajövök suttogta. csak pár óráig hagylak magadra a kutya a farkát csóválta, mintha megértette volna gyorsan belebújt a pulóverébe, aztán tollat és papírt keresett elő a táskájából, és írni kezdett. Nagyon köszönöm, hogy kocsival elhoztál. Sétálni mentem. Mire visszajövök, már nem leszel itt. Kérlek, hagyd a kulcsot a virágcserép mögött! Vissza fogom tenni ugyanoda. Légy szíves, engedd be Barkert a konyhába! Szeretettel: Kerry Na, ez is megvan. Most már csak a tükörre kell ragasztania a levelet, fel kell vennie a kabátját, a csizmáját... és el kell indulnia.

Barker szemrehányóan nézett rá, de nem ugatott. Kerry halkan átosont az előszo­bán az ajtóhoz, és már kint is volt a házból. Botorkálva átszaladt a hóval borított ker­ten, ki az utcára. Nem is vette észre, hogy sír, csak akkor, amikor megfájdult az arca a jéghideg könnyektől. 10. FEJEZET A pult előtti bárszék eléggé kényelmetlen volt. Kerrynek ez egy darabig fel sem tűnt, mert érzékeit eltompította a bénító üresség érzése. De aztán lassanként rájött, milyen kényelmetlenül ül. Azt is észrevette, milyen furcsán bámulnak rá az embe­rek. Elpirult. Lehet, hogy elvesztette azt az embert, aki a legfontosabb volt számára, de az önbecsülését, a tartását nem vesztette el! Nem fogja kiszolgáltatni magát egy izzadt bártulajdonos kéjsóvár pillantásainak! Kihúzta magát, és a férfi szemébe akart nézni, annak tekintete azonban a dekoltá­zsára szegeződött. Kerry zavartan fészkelődött, végül így szólt: Figyeljen csak ide... De nem fejezhette be a mondatot. Ugyanis oldalra fordult, hogy a gazfickó ne láthassa pulóvere kivágását, és közben elvesztve az egyensúlyát, leesett a székről. Tom­pa puffanással érkezett a padlóra. - Szép kis kényszerleszállás - hallatszott valahonnan fölülről egy vidám férfihang. Kerry gyanakodva pillantott föl. Vékony, mosolygós, cowboykalapos férfi nyúj­totta felé a kezét. Tekintetében nem volt semmi személyeskedő, sőt inkább bizalomgerjesztőnek tűnt, ahogy rámosolygott Kerryre. A lány elfogadta a férfi kezét, az pe­dig talpra segítette őt. Minden rendben? - kérdezte a férfi. Kerry alig kapott levegőt, erőtlenül a férfinak támaszkodott. Aztán összeszedte magát. Most már igen - zihálta. - Nagyjából - próbált mosolyogni. - Sajnálom. Olyan ügyetlen vagyok. Semmi baj - bátorította a férfi, és átölelte a vállát. - Jöjjön, keressünk egy asztalt... - Majd én keresek - hallatszott egy acélos hang az ajtóból. - Kerry, gyere ide! Ó, nem! A lány lehunyta a szemét. Kissé magához térve kifordult kísérője oltal­mazó öleléséből. Szóval Declan nem vette komolyan a búcsúlevelét! Ha ő magára vállalt valamit, akkor azt a legvégsőkig teljesítette is.- Nem vagyok a kutyád, hogy így parancsolgathass nekem! - tiltakozott Kerry nyugalmat erőltetve magára. - Nem szaladok az első szavadra. Declan az ajtóban állt, kezét nadrágja zsebébe mélyesztette. A lány közelebb lé­pett hozzá, és kezet nyújtott neki. Mitől ilyen mérges? Már megint mit követtem el? - tépelődött, és megnedvesítette az ajkát. - Nem megyek veled, Declan. Jobban teszed, ha elindulsz, mert különben még lekésed a repülődet. - Már lekéstem. - A férfi szemügyre vette a fogason lógó kabátokat, majd levette Kerryét. - Vedd föl! Visszaviszlek Harry házába. De csak azért, mert kevésbé ci­vilizált megoldásra sajnos nincs módom. - Nincs szükségem rá, hogy... - Amire szükséged van, azt sajnos tőlem nem kaphatod meg, mint már említettem. A lány keserűen fölnevetett. Micsoda közönséges fickó vagy! - csepülte a férfit, bár tudta, hogy még egyszer utoljára engednie kellene. Declan segített belebújnia a kabátjába. Arca zárkózott volt, a lány mégis úgy érezte, hogy e mögött az álarc mögött rejtőzik valami, amit a férfi nem akar megmutatni neki, vagy talán még önmagának sem vall be. Na, gyere már! Declan megragadta a karját, s az ajtó felé húzta. Kerry habozott. Köszönöm a segítségét! - kiáltotta oda a cowboykalapos férfinak, aki sötét áb­rázattal nézte végig a jelenetet. - Nincs mit! - felelte az. - Biztos benne, hogy minden rendben van, kisasszony?

Kerry Declanre pillantott. Valahogy így nézhet ki egy kitörés előtt álló vulkán, gondolta. Nem, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy minden rendben van, fűzte tovább a gondolatait. - Igen, köszönöm - mondta aztán, és hagyta, hogy Declan kivezesse a bárból. Tíz perc múlva már ismét Harry házában voltak. Barker örömmel üdvözölte őket az ajtóból. Declan levette Kerryről a kabátot, kirángatta a lányt a konyhába, és rápa­rancsolt, hogy üljön le. Aztán levette a saját kabátját, hanyagul egy szék karfájára dobta. Az asztalra támaszkodott, és odahajolt a lányhoz. Kerry, de hát miért? - kérdezte. Mit miért? Nagyon jól tudod, mire gondolok. Először is miért szöktél meg előlem, másod­szor miért kellett ezt a műsort levágnod a bárban? Kerry a fejét csóválta. - Nem vágtam le semmiféle műsort. Leestem a székről, mert túl sokat forgolód­tam, hogy a bártulajdonos ne tudjon olyan szemérmetlenül bámulni. Egyfolytában kéjes tekintettel meredt a dekoltázsomra. Declan grimaszolt. Hát ezt nem is csodálom.- Hogy érted ezt? - Kerry felállt, hogy töltsön magának egy pohár vizet. Olyan az öltözéked, hogy az kész kihívás. Nem kellene csodálkoznod, ha így reagálnak rá a férfiak. A lány egy hajtásra fenékig itta a poharat. - Te is így reagálnál rá? - kérdezte. Declan nem válaszolt, de úgy nézett rá, mintha Kerry éppen arra szólította volna fel, hogy teperje le a konyhaasztalon. ez a gondolat nem volt éppen közömbös a lány számára, sőt Öntött magának még egy pohár vizet, majd visszaült a helyére. Nem - mondta Declan hűvösen. - Én nem reagálnék így. Nem bárokban szok­tam felszedni a nőimet. És a kérdésem első felére még nem is válaszoltál. Kerry újra ellentámadást indított. - Nagyon is jól tudod, miért mentem el - mondta. - Nem tudtam volna elviselni a búcsúzást mindazok után... - Zavartan elhallgatott. - Mindazok után, ami történt - fejezte be. Miről beszélsz? Hiszen semmi sem történt. Világos volt, hogy hazaviszlek a kis szőrmókoddal együtt, ha már eddig kibírtam veled... ha már eddig nem öltelek meg - tette hozzá mérgesen. - Miért kellett volna megölnöd? Declan hátradőlt. Minden figyelmét a vízcsapra összpontosította, melyet Kerry nem zárt el rendesen. Mert néha úgy éreztem, hogy vagy megöllek, vagy azonnal az ágyba rángatlak. A lány felsóhajtott. Vajon most komolyan beszél Declan? - Megértem, hogy nem szeretsz búcsúzkodni - folytatta a férfi. - De nem kellene felnőtt módra viselkednünk? Elviszlek a repülőtérre, aztán onnantól kezdve kezedbe veheted a sorsodat. Még azt sem fogom mondani, hogy viszontlátásra. Kerry bólintott. A férfinak igaza van. Minél gyorsabban elindulnak haza, mindenki a saját otthonába, annál hamarabb véget ér ez a tragikomédia. Fel akart állni, de Barker megakadályozta, ugyanis az ölébe hajtotta a fejét. A sze­retetre méltó Barker. Legalább ő megmarad nekem! - gondolta a lány. Lehajolt, hogy Declan ne lássa a könnyeit. Átölelte Barker nyakát, s arcát a kutya bundájába temette. Semmi esetre sem akarta, hogy a férfi lássa, mennyire fáj neki a közeledő búcsú. Amikor felállt, Barker is megmozdult, mivel szokás szerint abban reménykedett, hogy enni kap. Olyan szorosan és erősen dörgölődzött Kerry lábához, hogy az megbotlott, s a szék karfája után kapott. De Declan gyorsabb volt nála, felugrott és elkapta, átölelte. A lány megpróbált bátran rámosolyogni, de ez nem igazán sikerült. - Ha így nézel rám - panaszolta a férfi a fejét csóválva -, ilyen szomorúan és seb­zetten, akkor a legszívesebben fejjel mennék a falnak. - Kerry ki akart bontakozni az ölelésből, de Declan nem

engedte. Megfogta a lány állát, s felemelte a fejét. - Olyan törékenynek látszol. Kerry még mindig némán meredt Declanre. A férfi odahajolt hozzá, s megcsókolta. A csók gyengédnek indult, de aztán egyre szenvedélyesebbé vált. A lány térde megremegett, alig állt a lábán. Tudta, hogy minél gyorsabban el kellene menekülnie innen, különben visszavonhatatlanul összetörik a szíve. Kibontakozott az ölelésből, és a szobájába rohant. Hallotta, hogy a férfi követi, de becsapta az ajtót az orra előtt. - Kerry! - kiáltotta Declan a folyosóról. - Kerry, engedj be! De a lány nem engedte. Declan püfölni kezdte az ajtót. Kerry bénultan állt a szo­ba közepén. A férfinak sikerült betörnie az ajtót. A lány reszketett. - Kerry! - kiáltotta Declan. - Kerry, segíts már! A férfi odament Kerryhez, és megfogta a csuklóját. A lány összerezzent, megpró­bálta kiszabadítani magát. - Most már minden rendben, Kerry - mondta még mindig dühösen, de fegyelme­zetten Declan. Nem kell félned tőlem. Nem csinálok veled semmit. A lány lehunyta a szemét. Csak én képzelem be magamnak, hogy gyengédség buj­kál a hangjában? Csak álmodom, hogy magához húz és átölel? - kérdezte magától félálomszerű állapotban. - Kerry, kedvesem, kérlek, ne sírj! Jobb ötletem van. Inkább csókolj meg! A lány csak egy pillanatig habozott, aztán a férfihoz simult, és gyengéden szájon csókolta. - Miért menekültél el már megint, Kerry? - Mármint az előbb? - kérdezte a lány óvatosan. - Nem is tudom. Féltem. - Tőlem? - Nem... De igen. Attól féltem, hogy fájdalmat okozol nekem. Declan felsóhajtott. - Mégis mit gondolsz te rólam? Nem tudod, hogy soha nem okoznék neked... - Ne, várj! Nem arra a fájdalomra gondoltam. Azt könnyedén elviseltem volna. Attól féltem, hogy... - Elhallgatott. Még mindig félt. Félt, hogy Declan nem szereti, mert ő Kerry Fleming. - Nem is tudom, mit gondoltam - tért ki a válasz elől. - Talán csak álmodtam. Declan a lány vállára tette a kezét. - Annyit álmodhatsz, amennyit akarsz, de csak akkor, ha rólam álmodsz. Érted? A lánynak a torkában dobogott a szíve. - Azt gondoltam... - kezdte óvatosan. Inkább ne gondolj semmit! Cselekedni mindig is jobban tudtál, mint gondolkod­ni. Ezt ne rontsd el! Kerry reménykedve nézett Declanre. Ez azt jelenti... - Ez azt jelenti, hogy beszélnünk kell egymással - mosolygott a férfi. - De ne itt a hálószobában, mert akkor abból nem beszélgetés lesz. A lánynak elszorult a szíve. Szóval Declan csak beszélni akar vele? Azután a csók után azt hitte... De ezt nem tudta végiggondolni, mert a férfi hirtelen nagyon buzgón kezdett te­vékenykedni. Felemelte a lányt, s kivitte a világos nappaliba, leült egy kényelmes fo­telba, Kerryt pedig az ölébe ültette. Valamit nem értek. Azt hittem, hogy... hogy nem akarsz engem - lehelte a lány zavartan. Declan felsóhajtott, és becsukta a szemét. - Eleinte így is volt. Amikor Carmody Fallsban összefutottunk, eszembe sem ju­tott ilyesmi. Hallgatott, mintha a megfelelő szavakat keresné. Azt hittem, még mindig az az őrült kislány vagy, akit meg kell védenem önmagától. Magamnak is ne­héz volt beismernem, hogy megváltoztak az irántad táplált érzéseim. Arra gondol­tam, hogy talán életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor hagytam, hogy lecserélj egy fiatalabb férfira. Kerry nem akart hinni a fülének. Csak nem azt akarod mondani ezzel, hogy mindig is terveid voltak velem? Kislánykorom óta? Visszafojtott lélegzettel várta, mit válaszol Declan.

Nem - A férfi gyengéden megsimogatta az arcát. - Hiszen tudod, hogy mindig is kedveltelek. Különben miért tartottam volna ki ilyen sokáig melletted? Szóval kedveli! Ennyi az egész. Elhúzódott a férfitól. Mit akarsz tulajdonképpen mondani? kérdezte tőle. Kerry, drágám, sajnálom. Nem akarom azt mondani, hogy nem tudtam, mennyire megsebezlek. Tudtam, de azt hittem, ez az egyedüli jó megoldás. Ha gyengéd és kedves lettem volna veled, sokkal nehezebb lett volna neked... Sokkal nehezebben tettem volna túl magam azon, hogy lerohantalak - sietett Kerry a segítségére. Igen - helyeselt Declan. - De azt hiszem, illetve remélem, hogy ez most más, ez most több. Két kézzel megfogta Kerry arcát. - Igen, ez most több - suttogta a lány. - Sokkal, sokkal több. A férfi megkönnyebbülten fellélegzett. Gyengéden elsimította a lány haját a hom­lokából. Kerry, meg tudsz bocsátani nekem? - Nincs mit megbocsátanom - mondta Kerry. - Csak nem tudtál szerelmet színlelni, amíg nem érezted igazán, hogy szeretsz. Declan bólintott. - Nem, nem tudtam szerelmet színlelni. De észre kellett volna vennem, mi is tör­ténik. Valaha kötelességből akartalak feleségül venni, ám a szívem mélyén mindig is tudtam, hogy minket az isten is egymásnak teremtett. Soha nem éreztem a legcseké­lyebb késztetést sem arra, hogy feleségül vegyek valaki mást. Hirtelen természetellenes csönd állt be a szobában. Még Barker is visszafojtotta a lélegzetét. - Ezzel azt akarod mondani, hogy megváltoztak a házasságról vallott nézeteid? - törte meg a csendet Kerry. - Igen, kedvesem, megváltozott a véleményem. Tanultam a hibáiinból. A lány még levegőt is alig mert venni, bár legszívesebben hangosan ujjongott volna örömében. De a legfontosabbat még nem mondta ki Declan. Kerry várt. és Declan végre ezt is kimondta! - Szeretlek, Kerry Fleming. - Én is szeretlek téged. A lány boldogan felsóhajtott. Átölelte Declan nyakát, s addig csókolóztak, hogy a végén már alig kaptak levegőt. A templom nem volt annyira tele, mint hét éve. Declan az oltár előtt állt. Felcsen­dült az orgona, a boldogság hangjait árasztva szét az egész templomban. Declan Harryhez fordult, és a fülébe súgta: Ott jön a menyasszony. Szokás szerint késik. De Harry ez alkalommal nevetett. Tréfálj csak! - suttogta Harry. - De most legalább nem a hamis vőlegénnyel fog távozni. Nem, biztos hogy nem helyeselt Declan. - De ahogy Kerryt ismerem, megta­lálja a módját, hogy egy kicsit lazítson a merev ceremónián. Jonathan MacNaughtonBones tiszteletes megköszörülte a torkát, és rosszallóan ráncolta a homlokát. A két férfi abbahagyta a sugdolózást. Declan Kerry felé fordí­totta a fejét, akit ismét nagyapja vezetett be a templomba. Kerry boldogan rámosolygott arra a férfira, aki nemsokára már a férje lesz. Azon tűnődött, hogyan mehetett hozzá valaha is máshoz. Declan szégyenlősen visszamo­solygott rá. Kerrynek feldobogott a szíve. Nehéz hetek álltak mögöttük. A lánynak nagyon össze kellett szednie magát, hogy ne csábítsa el a férfit, de most már hamarosan túl lesznek ezen. Declanre igazán megérte várni. - Azért gyűltünk itt ma össze Isten színe előtt... A lány felriadt gondolataiból. Még egyszer rámosolygott jövendőbelijére, aztán a tiszteletesre figyelt. Alig telt el negyedóra, és Kerry Fleming már Declan King fele­sége volt. Hétéves késéssel.

Néhány óra múltán hazamentek a vendégek. Az ifjú házasok ismét együtt ültek egy autóban, és Thunder Baybe tartottak. Azt tervezték, hogy onnan továbbrepülnek Görögországba. - Csak mi ketten. Semmiféle kutya - mondta Declan. A nászút idejére a kutyát Philre és a jövendőbelijére, Maybellere bízták. Declan egyik kezével a kormányt tartotta, a másikkal átölelte Kerryt. Hegyesvölgyes, gyönyörű vidéken jártak, még majdnem érintetlen volt itt a természet. Kerry, mondanom kell valamit - mondta hirtelen a férfi. - És mit? - pillantott fől Kerry. - A winnipegi üzleted. Sajnálom, hogy miattam le kellett mondanod róla. - De hát én döntöttem így. Bármikor nyithatok egy másikat. Declan mereven bámulta az utat. Épp ez a baj. Hogy nem nyithatsz másikat. Tessék? Még csak pár órája vagyunk házasok, de te máris azt hiszed, hogy pa­rancsolgathatsz nekem? - Csak ha kényszerítesz rá - védekezett a férfi. - És biztos gyakran fogsz kény­szeríteni rá. - De hát hogyhogy... - Ugyanis már vettem neked egy új könyvkereskedést Torontóban - vágott közbe Declan. - Ó! - Kerry alig jutott szóhoz. - Én meg már attól rettegtem, hogy újrakezdhe­tek mindent. Köszönöm, Declan! Annyira szeretlek. Kerryt annyira elöntötte a szerelem és a hála, hogy át akarta ölelni Declan nyakát. De a férfi észrevette, mire készül a felesége. Kerry, ne! Ne tedd ezt még egyszer! - tiltakozott. Aztán lassított, és megállt az út szélén. Lassan tízig számolt magában, utána nyugodtan így szólt: - Drágám, amikor feleségül vettelek, tisztában voltam vele, hogy nem lesz túl nyugodt az életem, de legalább a mézesheteket szeretném túlélni. Gyengéden megsimogatta felesége arcát, és hozzátette: - Az lesz a legjobb, ha mindjárt el is kezdjük a mézesheteinket. Kerry máris a férfi karjaiba fészkelte magát. Amikor ismét úton voltak, Kerry aggódva nézett az órájára. - Sietnünk kell, ha el akarjuk érni a repülőt - jegyezte meg. - Nem fontos. Elmehetünk a holnapi géppel is. - Vagy a holnaputánival tette hozzá Kerry. - És... Declan, ott volt egy kiscica az út szélén. Mi van, ha eltévedt? - Nem - mondta a férfi. Bele akart taposni a gázba, de elég volt rápillantania Kerry arcára, máris lassított, megállt, és sóhajtva tolatni kezdett...