Margaret Evans Porter-A Csabito

Margaret Evans Porter

A csábító

1

Alexandra 2006.

Tartalom: Ellin Fayle kislány kora óta szerelmes volt Kerron Cashint-be, és nagy álma válik valóra, amikor a férfi feleségül kéri. De nem veszi figyelembe a kéjencet körüllengő figyelmeztető jeleket. Amikor a férfi kiszakítja őt meghitt otthonából, felmerül benne a kérdés, a szenvedélyben fogant házasságból lehet-e igazi, szeretetteljes kapcsolat...

A mű eredeti címe: The Seducer Eredetileg kiadta: Avon Books Fordította: Oberon Bt. – Jakab Petra

A jelen történetben előforduló szereplők mind a szerző képzeletének szüleményei, valós – élő vagy meghalt -személyekkel való bárminemű hasonlatosság pusztán a véletlen műve. ©Pécsi Direkt Kft. CSKP Minden jog fenntartva ISBN: 963 368 447-1

2

Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója 7630 Pécs, Alkotás u. 3. Tel.: 72/517-800

3

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS E könyv megírása lehetetlen, de legalábbis kevésbé élvezetes lett volna, az alább felsorolt személyek közreműködése nélkül. Man szigetén barátaim, a Nixonok – Lisa, Dave, Mike, a kutyájuk és válogatott lovaik. John és Julia Garfield és családjuk, Roger Dickinson a Manx Kutatási Központból és a York Egyetemről. a következő intézmények munkatársai: a Manx Kézi Könyvtárból Douglas, a Manx Néprajzi Múzeumból Cregneash és a Manannan Házból Peel. Külön köszönet Colin Brownnak és a többieknek a Manx Experience-nél. Angliában Margot és Robert Piersonnak a barátságukért, a jókedvért a kedves emlékekért. Frances Oakley-nak a XVIII. századi Manx történelem részletes bemutatásáért. Paul Harrisonnak a Viktória és Albert Múzeum szövet- és öltözet-részlegétől, amiért annyi, a korszakból származó kő-, illetve fémnyomásos vásznat mutatott meg nekem, ezenkívül tudásáért és türelméért. Martin Durrantnak a V&A Fotókönyvtártól. A Londoni Múzeum és a bathi Népviseleti Múzeum munkatársainak. Mások a legkülönbözőbb módokon segítették törekvéseimet. Danelle Harmon írótársam, aki megnevettetett, és segített józannak maradnom. Nancy Claris könyvtáros, aki oly sok homályos címet kutatott fel a vászonkészítés témakörében. Denise Robinson grafikus, aki elkészítette a sziget tökéletes térképét. Drága barátnőm és írótársam, Nancy Linda Richard-Akers, aki osztozott a kelta kultúra és történelem iránti érdeklődésemben, és aki figyelemmel kísérte a kutatást, valamint a történet fejlődését. Korai halála megfosztott engem – és oly sok mást – éleslátásától, nagylelkűségétől, tehetségétől, életörömétől és szellemességétől. Hálával tartozom James Friesernek, a XVIII. századi Epiktétosz- és Epikürosz-fordításokért, amelyek igen hasznosnak bizonyultak.

4

Ami az otthoni támogatást illeti, imádott fekete-fehér „árnyékom" megengedte, hogy elhalásszam a játékidőt az írás kedvéért, és hajlandó volt huzamosabb ideig szinte kutyamód viselkedni. És mindenekelőtt, köszönet Chrisnek.

5

TÖRTÉNELMI JEGYZET A 32 mérföld hosszú és – legkiterjedtebb pontján -13 mérföld széles Man-sziget az Ír-tengeren található. Igen fontos stratégiai pont volt a kelta népek, azok skót és ír testvérei, illetve későbbi megszállói, viking kalózok és angol nemesek számára. Ez utóbbiak Man urainak kiáltották ki magukat. Az utolsó örökös, Athol hercege 1765-ben, 65 000 fontért eladta címét III. György királynak. E megegyezés egyben a brit kormánynak a csempészáru behozatalának megszüntetésére irányuló sikertelen küzdelmére is pontot tett. A csempészet mindaddig számos szigetlakó megélhetését biztosította. A Coontey-Ghiare Jeh Ellan Vannin (Man szigetének rövid leírása) című népballadából – amely regényem szereplői számára bizonyára ismerősnek tűnik – származik a sziget leghívebb rajza: Ehn Ellan shoh, inychioe eck tefolm loayr, Neem y chooid share son coontey feery choyrt. T'ee Ellan veg ayns keayn Noo Yeorge ny Ihie, Sga t'ee heg, t'ee costallagh dy mie. Ta cheer nyAlbey ery twoaiej'ee soit, As Anglesey ta eryjiassj'ee Ihie-t. Ta lanachire chiar, As Nerin ayns ta nee cur-myner. A szigetnek, melyet leírni kívánnék, Hű leírását adni, ez a nagy szándék. Kicsiny sziget ő a Szent György tengeren, De amily aprócska, oly értékes énnekem. A Skótok országa határolja északról, Angolok szigete fekszik dél felé Lancashire-t keletre találod Manxtól, Nyugaton Írország tárul szemed elé. 6

Az olvasó megfelelő informálása érdekében a könyvben előforduló manx szavakat és kifejezéseket a szövegkörnyezetben magyarázom. A helyszínről további információt az alábbi honlapon találhatsz: http://www.margaretevansporter.com/maughold.html

7

8

Bevezetés

1798 márciusa Bár a tenger egyre nagyobb hullámokat vetett, a recsegő hajóbordázat ellenállt az ostromnak. Minden egyes hullám erősebben csapódott a hajó oldalának, hideg eső záporozott alá a könyörtelen égből, elhomályosítva a férfi látását, koponyájára simítva sötét haját. A Kerr fülébe csorgó víz és a szél üvöltése elnyomta a közvetlen mellette álló kapitány elharsogott utasításait. – Le kell engednünk a vitorlát! – üvöltötte a kapitány. Kerr sem akart tétlenül álldogálni, amíg a többiek dolgoznak, ezért megkerülte a bummot, hogy kivegye részét a munkából. Megragadta a hozzá lendített kötelet, és teljes erőből megrántotta, arcára a fájdalom fintorát rajzolta a kezét hólyagossá dörzsölő kenderzsinór. A fiatalabb, kevésbé tapasztalt tengerészek nyíltan kimutatták félelmüket. Az idősebb, bölcs tengeri medvék jóval hatékonyabban tették a dolgukat. Ezek a hivatásos halászemberek, manx szülöttei, csempészettel foglalkoztak, a tavaszi hónapokban a heringidény előtt csempészárut szállítottak a sziget és a szárazföld között. Mesterségük embert próbáló volt. Nyolctonnás hajókkal dolgoztak, amelyeket Bohea teával, dohánykötegekkel, francia konyakkal töltött hordókkal zsúfoltak tele. A hajóorr egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, aztán hirtelen becsapódott egy hullám közepébe. Víz ömlött a fedélzetre. Kerr az arcába vágó hideg, sós vízzel dacolva próbálta megtartani egyensúlyát. A tenger tajtékzott... A férfi nem volt vallásos, a hit távol állt tőle. Nem tudott imádkozni, s nem követte példaképe, Aeneas példáját sem, aki közbenjárt Neptunusznál, hogy az lecsendesítse a szelet és a vizet. Mint megrögzött fatalista, az általa tanulmányozott görög és római filozófusokét is túlszárnyaló sztoicizmussal fogadta el: valószínűleg megfullad. Vajon mit 9

szólnak majd a halászok és a gazdák, amikor megtalálják kiázott maradványait a Mooar-kikötőben, a hajó roncsai közt? Elviszik a holttestét a Cashin-kastélyba. „Az ördögbe is, dehogy!" – javította ki önmagát. A családja már rég elhagyta a kastélyt. A halottvirrasztást Dreeym Freoaie-ben tartják majd, egy udvarházban a hangás hegygerincen. Azután, a Szt. Maughold temetőben földelik el, az ősei mellé. Fényes temetése lesz – nincs olyan sok lord Man szigetén. Miközben segített behúzni a csapkodó vitorlát, elképzelte a tiszteletes beszédét. „Garvain báró istentelen bűnös volt. Követelőző, mogorva, a halandók életét megédesítő gyengéd érzelmek iránt érzéketlen. Egyesek tisztelték eszét, de szülein és húgain kívül senki sem szerette. Éppoly értelmetlen volt halála, mint az élete: egy csempészhajó fedélzetéről zuhant le. Épp elég szerencsétlen dolog az ír tengerbe veszni, oly távol az otthonától. De még rosszabb, hogy anélkül kell elhagynia ezt az árnyékvilágot, hogy bármi jelét hagyhatná létezésének. Többé már nem nevezhette magát tudósnak sem. Egy időben abban reménykedett, hogy családja kétségbeejtő anyagi helyzetén javíthatna egy tehetős hölggyel kötendő házasság révén, de ebben is szégyenteljes kudarcot vallott. Csupán Epiktétosz szavai hoztak neki némi enyhülést: „Mit szeretnél tenni, amikor a halál rád talál? Én részemről olyasvalamit, ami férfihoz illő, üdvöt hoz, általános érdeklődésre tarthat számot, ami nemes." Nos, ehhez átkozott közel került. Nemes ügy érdekében vállalkozott a kockázatos útra: terve biztosíthatta volna családja jövőjét, és a szigetlakókat is megmenthette volna a szegénységtől és a tudatlanságtól. Égett a vágytól, hogy véghezvihesse, amit megálmodott. Milyen átkozottul, kegyetlenül ironikus, hogy most, amikor végre rájött, mi lehetne a célja, s egyben kötelessége az életben, most válik játékszerévé a sorsnak, az isteneknek, vagy bármily titokzatos lény is legyen a villámló égbolt és vad hullámok ura. Egy manx földije, a legénység legfiatalabb tagja, félelemtől és kétségbeeséstől eltorzult arccal rohant oda hozzá. – Szükségem van a vasmacskára, y hiarn. 10

Kerr egy összetekert kötél alatt talált rá, és átadta a tengerésznek, majd csatlakozott a kapitányhoz. – Összecsapnak a hullámok a fejünk felett, lord Garvain. A báró csak lassan fogta fel, hogy a férfi szó szerint értette, amit mondott. – Amennyiben le tudjuk szedni a vitorlát az árbocról, és ki tudjuk dobni a horgonyt, van esélyünk rá, hogy kijussunk ebből a viharból. Túl vagyunk a nehezén. Mintegy magabiztos szavai cáfolataként egy félelmetes villám cikázott át a sötét, fenyegető égbolton. Egy erőteljes hullám újra megtáncoltatta a hajót, és Kerr szorosan fogta a hajókorlátot, hogy le ne zuhanjon. A szél fáradhatatlanul csapkodta a félig leeresztett árbocot. A víz következő támadásánál a kapitány megingott, majd térdre esett, elvesztvén a kormányrúd feletti uralmát. Kerr a kormányrúd felé vetette magát, keményen küzdött, hogy elkaphassa, nem volt hajlandó feladni a túlélés reményét. Elhatározta, minden erejével és tudásával azon lesz, hogy megnyerje az elemekkel vívott csatát. „Hagyj élni! – üvöltötte a világegyetem távoli, közönyös urának. – Kérlek, adj nekem egy esélyt, hogy bebizonyíthassam a szeretteimnek, igazuk volt, hogy hittek bennem. Oly sok tennivalóm van még." Ez volt az első imája évek óta, és nem maradt ideje, hogy kicifrázza. Elvesztette az eszméletét, miközben a hajó, amelyet többé nem tartottak a felszínen a hullámok, feltartóztathatatlanul süllyedni kezdett.

11

1. fejezet Cha vei Jee cur ort errey ny smoo nafoddee oo ymynrkey. Isten csak annyi terhet ró rád, amennyit el tudsz viselni Manx közmondás Nem ez volt az első halottvirrasztás Ellin életében. De egyik sem érintette ilyen közelről, egyik sem volt ily keserű számára. Szeretteit korán elvesztette, apátlan árvaként született, s pár hónappal később édesanyja is meghalt. Bánatát a döbbent és gyászoló Cashin család szolgálatával enyhítette. Behúzta az udvarház függönyeit, és az összes tükröt és vitrint a szokásnak megfelelően fehér anyaggal fedte le. Egész nap a cselédeknek segített, ételt és italt készített azoknak, akik este érkeztek Dreeym Freoaie-be. A farrar második estéjén még egyszer összegyűltek, hogy megosszák egymással kincset érő emlékeiket az elhunytról – angolul beszéltek, amint az rangjukhoz és finom modorukhoz illett. Lord és La dy Ballacraine-t, a gyászoló szülőket körülvette a rokonság. Füstfelhők szálltak fel az urak hosszú nyelű agyagpipáiból, és a dohány illata öszszekeveredett a chiollagban égő tőzegével. A nemesúr bérlője, Mr. Standish szintén jelen volt. Külön ült a többiektől, akik ügyet se vetettek rá. A hitközség legvagyonosabb, ámde ugyanakkor legellenszenvesebb alakjaként érezhetően nem kívánatos vendég volt a házban. Egy kupa sört tartott vaskos öklében, veres fejét hirtelen felemelte, amint egyetlen barátja, a vászonkészítő odasúgott neki valamit. Ellin nem találta a helyét a szobában és zavarban volt az összegyűlt társaság előtt. Ő a kintiek közé tartozott, a gazdák és a malom munkásai közé, akik eljöttek, hogy leróják tiszteletüket, és kinyilvánítsák részvétüket a családnak. 12

A lány hallotta, amint Lady Ballacraine csendesen így szól: – Boldog vagyok, hogy itt van velem Ellin, és nagyon fog hiányozni, amikor visszatér a családjához. Persze a nagyanyjának nagyobb szüksége van rá, mint nekünk, hiszen vak, és teljesen a lánytól függ. De menynyire fog nekem hiányozni, ő és a kutyája. Scadoo az ajtó előtt feküdt, az ismerős figyelemmel fürkészte Ellint. Türelmetlenségét mutatta, hogy elkezdett ugrándozni hosszú, feketefehér lábain. Lehajtotta fényes, fekete fejét, megrázta, és egyre csak morgott. Ellin sietett kinyitni az ajtót. – Menj! Immee! A keverék kutyus kisurrant a résen. Ellin utánament, a zene és a beszélgetés hangjait követve. A házban tapasztalható nyugodt virrasztással éles ellentétben állt a kép, amely a ház előtt fogadta. Itt, a gazdasági épületekből alkotott udvar közepén álltak a gazdák, akik a grófság földjein éltek és a vászonüzem munkásai. A manx gael nyelven beszélgető hangok kavalkádjából Ellin kihallotta a hegedűs metsző, gyászos muzsikáját. Korábban énekeltek, hamarosan valószínűleg újra kezdik. Most nagyokat kortyoltak a gróf söréből és kiszolgálták magukat az Ellin által készített zabpogácsákkal megrakott tálakról és a húsból, amit a lány szeletelt fel nekik. Henry nagybácsi Boayl Fea-ből jött. Ellin átvergődött hozzá a tömegen keresztül, barátságosan odabólintva mindenkinek, aki üdvözölte. – Eljött Marriot néni is, vagy otthon hagytad, hogy vigyázzon a thieoastra? – Ott van, épp italt tölt a vendégeknek. De úgy tűnik, itt van az egész egyházközség, egy potyaitalra várva – válaszolta a nagybácsi. Miután Henry bácsi biztosította Ellint arról, hogy a nagyanyja és a nagynénje remek egészségnek örvendenek, a lány megjegyezte: – Nem tudom, mikor mehetek haza. A temetés előtt semmiképp. – Az bizony szomorú nap lesz. Calybrid Teare csatlakozott hozzájuk, csontos karjával átölelve Ellin derekát. – Tettél édes illatú virágokat a test köré? 13

– Igen. De már elhervadtak. – Szedj frisseket! – Nem mehetek messze a háztól, asszonyomnak szüksége lehet rám. Megtennéd helyettem, Calybrid? Neked nem kell tartanod a szellemektől, boszorkányoktól és manóktól, akik éjjelente kószálnak odakint – pajtásának okos, melegbarna szeme felszikrázott, amint visszatükrözte a fáklyák és lámpások fényét. – Kettőnk közül te álltál közelebb az eltávozott lélekhez. Nincs mitől félned, amíg viseled az amulettet, amit tőlem kaptál, hogy megvédelmezzen mindentől és mindenkitől, aki ártó szándékkal közeledne feléd. És vihetsz magaddal yn Ihust is. Calybrid fekete ruhás figurája lassan távolodott Lady Ballacraine alacsony fallal körülvett, gondozott virágágyásai közt. Ellin szilárdan és megingathatatlanul hitt a ben-obbee jóslataiban és praktikáiban. Elfogadta a varázslónőtől a verbénagallyacskát és hívta Scadoo-t. A lány és a kutya együtt barangolt a kanyargó ösvény mentén, míg el nem értek a helyhez, ahol a vadalmafa állt. Habár sötét volt, Ellin látta a világos virágszirmokat a vastag fűben, amely az elferdült törzs körül nőtt. Miután összegyűjtött annyit, amennyi csak a kezébe fért, összekötötte őket egy hosszú fűszállal. Végigfuttatta ujjait a fa ágain, aztán letört néhányat, hogy hazavigye. Ha a meleg társalgóba teszi őket, ahol állandóan égnek a gyertyák, a takaros kis bimbók kirügyeznek. Amíg Scadoo körülötte futkározott és a nedves talajt szagolgatta, Ellin belélegezte az esők után felfrissült levegőt. A nyugatról érkezett szellő a tengerre kergette a méltóságteljesen vonuló felhőket, felfedve a ragyogó csillagok sokaságát és a hold egy darabját. Holnap, a Cashin gyász harmadik napján és a temetés estéjén tiszta lesz az alkony. Ellin nappal túl elfoglalt, esténként pedig túl kimerült volt ahhoz, hogy gyászoljon. Most, ezen a csendes, magányos helyen a hosszú időn át elfojtott emlékek a felszínre törtek: a kedvesség apró jelei, a jólelkűen adott és hálásan fogadott ajándékok sora, a kölcsönös bizalom. De Ellin nem árulta el barátnőjének összes titkát, nem beszélt neki a Kerron Cashin, Garvain bárója iránt érzett szerelméről. 14

A férfi képe tisztán élt benne és tudta, hogy ez örökké így marad: magas, izmos alak, szikrázó szürke szemek és rakoncátlan sötét haj. Elég erős volt ahhoz, hogy apja földjein dolgozzék, és elég okos, hogy megalapítsa a vászonkészítő üzemet, amelyhez épületek egész sora tartozott végig a völgyben, és hozzá még egy óriási fehérítő műhelyet Port Cornaa mellett. Elhivatott tudós, kedvenc időtöltése görög és latin szövegek fordítása volt. Forró könnyek hulltak Ellin szeméből, amikor eszébe jutottak a férfi húgának bátyja briliáns eszét dicsérő, büszke szavai. Oly sok nyelven beszélt: nem csupán az angolt és a manxot, de franciául és olaszul is tudott. A lord fia és örököse nem igazán figyelt fel Ellinre, találkozásaik ritkák és rövidek voltak. A lány a távolból figyelte a férfi kesernyés büszkeségét, amikor férjhez adta Lavinia húgát egy angol lordhoz, és ahogy végignézte, hogyan hagyja el a lány egy új élet kedvéért. Ellin osztozott a férfi tehetetlen dühében, amikor szemtanúi voltak az ikertestvére, Kitty fizikai leépülésének, annak, ahogy a lány ágyhoz kötött beteggé változott. Ellin ugyanakkor örült, hogy a Cashin család a tengerparti kastélyból a hegygerincen álló udvarházba költözött, amely nem volt messze a nagybácsi kocsmájától. Boayl Fea praktikus módon, a vászonüzembe vezető út mentén állt. Ellin odatolta fonógépét az asztalhoz, hogy figyelemmel kísérhesse a fiatal lord jövés-menését. Amikor csak a férfi belépett a söntésbe, a lány már ott várta őt. Ha Kerr munkában találta a lányt, megdicsérte a fonal minőségét. Amikor a lány kölcsönkért pár könyvet, hogy felolvashassa vak nagyanyjának, a férfi nagylelkűen fogadta a merész kérést. Egy alkalommal, amikor Ellin visszaadta a férfi Aeneas-fordításának kéziratát, a lord több mint egy órán át türelmesen magyarázta a lánynak azokat a részeket, amelyeket nem értett. Máskor félbeszakította az íjászgyakorlatát, hogy megoszthassa a lánnyal kedvenc idézeteit Marcus Aureliustól és más bölcs férfiaktól. De aztán úgy döntött, elhagyja a szigetet, és csatlakozik Lady Laviniához és férjéhez, Olaszországban. Ellin örült a férfi kedvéért, bár 15

belül úgy érezte, elhagyták. Jobb is, hogy elment, győzködte magát, hiszen ha beleszeret egy nemes születésű és neveltetésű férfiba, az csak szívfájdalmat okozhat neki. Egy ilyen szerény származású lány örülhet, ha egy halász, egy takács vagy legfeljebb egy katona feleségül kéri. A nemesi születésű és ígéretes jövő előtt álló Lord Garvain elérhetetlen volt számára. És ma este, a tragédia árnyékában még jobban bánkódott amiatt, hogy a férfi oly távol jár tőle és szeretteitől. Semmi sem olyan sötét a világon, mint az iszonyú feketeség, amely a szigetére borult. Egy cseppnyi fénysugarat sem látott, mivel az alföldi telkek és a felföldi tanyaházak az egyenetlen tájban völgyekben, vagy dombok mögött bújtak meg. Lova állandóan sűrű, tövises rekettyésbe vagy épp kiterjedt hangacsomókba trappolt. De az elmúlt huszonnégy óra során átélt veszélyek után nem panaszkodhatott – annyira! Zavaros imái meghallgattattak: túlélte a viharos tengerrel való kalandot, a csempészhajó elérte a kikötőt. És most rajta a sor, hogy betartsa esküjét. Oly sok a tennivaló: a feladat, amely elvégzésre vár odahaza, hatalmas és félelmetes. Kitty segíteni fog neki. Húga leveleiből árad a titkos tervek iránti lelkesedés, a lány legalább annyira elkötelezett, mint ő maga. Kitty támogatásával és megértésével legyűrhet minden akadályt, bármily ijesztő legyen is az. Abban reménykedett, hogy a siker elmossa a hosszú évek csalódásait, amelyek abban az időben érték, amíg távol volt a szigettől, és azt az átkozott botrányt is. Úgy érezte, rátalált a helyes ösvényre, megsürgette hát lovát. Keskenyebb és kevésbé meredek volt a templomhoz vezető útnál, pocsolyákkal tarkított sártenger borította. Egy mezei nyúl ugrott elő a bokrok közül, megtorpanásra késztetve az ijedős lovat. Néhány kísérletező lépés után az állat ismét visszahőkölt – egy kutya rontott ki az aljnövényzetből. – Gyerünk tovább – szólt a lord mérgesen. De a csökönyös állat egy tapodtat sem mozdult, füleit rémülten csapta hátra és az ágak és repkény alkotta sűrűből jövő hangokra fülelt. „Kissé késő van már a nyúlvadászathoz... – gondolta Kerr – Iurinaghl" – átkozta a pokoli teremtményt, amely még mindig nem 16

moccant. Különös, ahogy visszatért a szülőföldjére, egymás után jutnak eszébe a manx szitokszavak. Folytatta az átkozódást, a legmocskosabb szavakat halászva elő emlékezetéből, hogy szabadjára engedhesse dühét – és hogy abban a pillanatban meg is bánja ezt, amikor egy fiatal lányjelent meg a bokrok közül. A lány a döbbenettől tágra nyílt szemmel meredt vissza rá, árnyék borította arca meglepetést és rémületet fejezett ki. – Lord Garvain! Honnan érkezett? – Londonból. Whitehavenből. És a ramsey-i kikötőből, ahol ezt a makacs, hasznavehetetlen ördögöt béreltem. A lány közelebb lépett és kezét a ló nyakára fektette. Kerr érezte, amint a ló feszült izmai egy szempillantás alatt ellazulnak. A lány még közelebb merészkedett, megérintette a férfi bőr lovaglócsizmáját, sőt még arra is vetemedett, hogy megbökdösse a férfi lábát. Kerr zavartan megszólalt: – Nem vagyok kísértet, ha ettől tartasz. Ismerlek téged! – jött rá. – A kocsmából. Leszállt a lóról, hogy meggyőzhesse a lányt, hús-vér ember és nem hazajáró lélek. A lány pár hüvelykkel alacsonyabb volt nála. Arany karikákat viselt fülcimpáiban, s üveggyöngyökből készült nyaklánc díszítette karcsú nyakát. Kerr emlékezett a lány bájos tündérarcára és hosszú barna hajfonatára, de a nevét, sajnos, elfelejtette. – Te vagy a húgom kis barátnője, aki szeret olvasni. – Hogy ért ide ilyen hamar? – Hamar?! – Kerrből kitört a nevetés. – Ó, ha tudnád! Két napomba került, hogy átvergődjek az Ír-tengeren, egy csempészhajó fedélzetén. A tegnap esti vihar eltérített minket úti célunktól, sőt kis híja volt, hogy ott nem hagytuk a fogunkat. – Akkor még nem hallhatta. – Miről beszélsz? A lány remegő hangon válaszolt:

17

– Jobb lett volna, ha valamelyik családtagjától hallja a hírt. De tudnia kell, miért özönlötték el az emberek Dreeym Freoaie-t. Halottvirrasztás várja otthon. A férfinak szinte megállt a szívverése a rémisztő hírek hallatán. Az aggodalomtól pengeéles hangon kérdezte: – Kié? Anyámé, apámé, vagy... – visszafojtotta a levegőt – Kittyé. A lány bánattal teli tekintete adta meg a választ. – Mikor? – Tegnap. Valamikor a hajnali órákban. Alvás közben megállt a szíve – óriási könnycseppek folytak végig a lány arcán. A férfi a csempészhajón végzett munkában sebesre horzsolt kezével átfogta a lány vékony vállát. Óriási szüksége volt arra, hogy valami élő dologba kapaszkodhasson, most, hogy saját lényének egy része megszűnt létezni. Úgy érezte, a lány híre kettétépte. A hazaút utolsó, viszontagságos napjai oly hosszúnak tűntek, s ő alig tudta kivárni, hogy viszontláthassa Kittyt, hogy elmondhassa neki, mit tett. S azt is, amit nem tett. Amit tenni akart. Nem tudta elképzelni a világot a húga nélkül. Gyermekkorukban apjuk Dreannak hívta a lányt, ami annyit tesz: ökörszem, ő pedig Shirragh volt, a sólyom. Bár természetük nem is különbözhetett volna jobban, az ikerlét összekovácsolta őket. De sokszor találta ki a lány gondolatait, mielőtt Kitty egyáltalán megfogalmazhatta volna őket, és húga is épp ilyen könnyedén olvasott az ő gondolataiban. Tehetetlen mérgében belemélyesztette ujjait a lány húsába. Amikor az felemelte könnyáztatta arcát, a férfi a saját fájdalmát látta tükröződni benne. Egész közel húzta magához és selymes hajába suttogott. ,,My veen – kedvesem." A lány meleg, puha, élettel teli teste oly nőies és vigasztaló volt. Hányszor is keresett gondoskodó női karokban megkönnyebbülést. És most egy nő fordul hozzá vigaszért. Újra elkezdett kutatni agyában a lány neve után, de elméjét megbénította az imént kapott borzalmas hír. – A húgom békésen pihen. Nem akarná, hogy érte szomorkodj. – Ezt mondja Cubbon tiszteletes és Christian doktor is. De Lady Kitty volt az egyetlen igaz barátom. 18

Kissé hátrább húzódott és elkezdte felitatni a könnyeit. A lány nélkül Kerr üresnek érezte karjait. Önkéntelenül is elindult felé, majd feleszmélt és megállt. Lenézett a lány arcába, és megkérdezte: – Tudsz bánni egy ilyen nagy és idióta lóval? – Igen, milord. Mily különböző módon szólnak a manxiak és az angolok egy nemesemberhez. A független szellemű szigetlakók tisztelték rímét, de nem csináltak belőle nagy ügyet. Ezzel szemben azok az emberek, akikkel Angliában találkozott, kivétel nélkül valami szolgalelkű alázatossággal viseltettek vele szemben, amit inkább idegesítőnek, semmint megtisztelőnek talált. – Lovagolj előre, és értesítsd jöttömről a szüleimet. Én sétálni fogok. Szüksége volt egy kis időre, hogy felkészíthesse magát a nem várt megpróbáltatásra, amelyet el kell viselnie. Gyászolók, részvét – temetés. Kerr a nyeregbe emelte a lányt, aki alacsony és karcsú termete ellenére egyáltalán nem volt törékenynek mondható. A férfi olyannyira hozzászokott már a tipikus angol kisasszonyok tehetetlenségéhez, hogy igencsak meglepte a hozzáértés, ahogy a lány a kantárral bánik. Miközben a kengyelt hozzáigazította a lány alkatához, a lány apró, parasztlányhoz nem illő lábain meglepően jó minőségű cipőt vett észre. Nem carrant viselt, ezt a nyersbőr szandált, amelyet rendszerint a parasztság hordott, szépen megmunkált fekete bőrcipellői voltak. A lány lovagló ülésbe helyezkedett, fekete gyapjúszoknyája felgyűrődött, díszes szegélymintával csinosított vászon alsószoknyát villantva elő. Az a háromlábú motívum ismétlődött rajta, amely a manx zászló emblémája is egyben, és bele van vésve a sziget ősi, történelmi épületeinek viharvert kövébe is. Kitty kézimunkája. Ujjait végigfuttatva a jellegzetes mintán, megszólalt: – A húgom készítette neked ezt a díszítést. Az összes zsebkendőmre ilyen mintát hímzett – árulta el egy félmosollyal -, még a gallérjaim szélére 19

is. Azt akarta, az emberek tudják, hogy manx vagyok, bármerre is járjak. – Együtt szoktunk varrogatni. És gyakran olvastam fel neki, miközben ő skicceit. A lány rózsaszín alsóajka megremegett és gyorsan becsukta a szemét, mint aki egy kibuggyanni készülő könnycseppet próbál visszatartani. – Ha Scadoo elkezd keresni, elvezetné őt Dreeym Freoaie-be? – A te kutyád kergette azt a mezei nyulat? Elcsatangolt a mezők felé. – Kérem, hívja vissza! Él ott egy boszorkány, aki nyúl alakban szokott vándorolni éjszakánként a környéken. Calybrid Teare szerint túl ravasz ahhoz, hogy bárki is elkaphassa, és veszélyes összetalálkozni vele. Vigyen magával egy kis yn Ihust, hogy megvédje a banyától. Van nálam egy kevés. Földijei babonás természetén ismét elcsodálkozva ugyan, de elfogadta a lány ajándékát, amely nem volt más, mint egy köteg szárított verbénalevél. Ezt a növényt a manxiak a neki tulajdonított varázserő miatt tisztelték. Amint ellovagolt a lány, a férfi azonnal el is dobta. „Nincs az a gonosz szellem – gondolta zordan -, amelyik meg merne támadni ezen az éjszakán." Miért is nem jött hamarabb haza? Egyáltalán miért ment el? Semmi sem úgy történt, ahogy eltervezte: egyik álma sem vált valóra. Kitty, az egyetlen, aki képes lett volna segíteni, aki ihletet adhatott volna neki, eltávozott. Ezek után a jövője még kilátástalanabbnak tűnt, mint a múltja. A lány kutyája baktatott elő a legelőről, nyelvét lógatva zihált. Bár sovány teste szinte teljes egészében fekete volt, hófehérben pompázott nyaka és hasa, s a lábán fehér „zoknit" viselt. Hegyes pofájával és szőrcsomóra emlékeztető farkával leginkább egy skót juhászkutyához hasonlított, lógó fülei és hordónyi mellkasa kevert származásra vitait. – Scadoo – üdvözölte a férfi, amint a kutya körbeszaglászta a lábait. – Árnyék. 20

Az állat hátracsapta füleit és felhúzta a farkát, az ellenkező irányba fülelve, ahol gazdáját utoljára látta. Érezhető volt a nyugtalansága, amiért nem látja sehol. Kerr újra visszahívta, de hiába. A kutya nem figyelt rá, inkább a saját feje után ment. Átvágott a legelőn, arra kényszerítve a férfit, hogy kövesse őt. Így is lett, az állat után sietett, egyenesen a hangás hegygerinc tetején álló udvarházhoz vezető gyalogösvényen. A kutya megállt egy kiterjedt vadalmafa alatt, orrát a fűbe nyomva kutatott a lány illatának nyomai után. Mialatt Kerr felkapta a pázsiton heverő virágcsokrot és ágakból font girlandot, közönyös útitársa újból nekiindult, felkaptatott a domboldalon, faképnél hagyva a férfit. Lord Garvain váratlan hazatérése meglepetést és egyben megkönynyebbülést hozott családja számára. Lady Ballacraine gyengéden kitisztította és bekötözte sérült kezét, míg Lord Ballacraine kifaggatta fiát viszontagságos tengeri útjával kapcsolatban. Úgy tűnt, Kerr nem szívesen tárja fel a részleteket, és Ellin, magához szorítva a vizeskancsót, csak találgatni tudott, vajon mennyi mindent hallgat el a férfi. – Miután a vihar lecsendesedett – fejezte be fáradtan Kerr az elbeszélését -, újra felvontuk a vitorlákat és befogtuk a szelet, hogy segítségével behozzuk a lemaradást. Még így is egy teljes napba került, míg elértük Ramsey-t. Cubbon tiszteletes felajánlotta, hogy egy hála- imát mond az utazó biztonságos hazatéréséért, aztán Edward Corbin, a hitközségi jegyző elénekelt egy zsoltárt a gyászolókkal. A vendégek lassan feloszlottak, érezték, hogy a család most magányra vágyik. Ellin körbejárt a szobában, hogy összeszedje az üres tányérokat és tálakat. Titokban vetett egy pillantást a chiollagh felé, és látta, hogy a fiatal lord egy fotelben ül a tűz mellett, a térdén könyököl, fejét kezébe hajtva. A lány legszívesebben odament volna hozzá, hogy a haját simogatva gyengéd, megnyugtató szavakat suttogjon a fülébe, ahogy a férfi is tette, amikor ő könnyezett. Lady Ballacraine a karjánál fogva talpra segítette fiát. – Feküdj le, Kerron, szükséged van egy kis pihenésre. – Vele kell virrasztanom – dadogta -, egész éjszaka. Nem hagyhatom magára. 21

– Ellin felajánlotta, hogy virraszt. – Ki? A vér kifutott Ellin arcából. A gyötrelem hulláma öntötte el, majdnem elejtette a tányérokat. A férfi a lányra meredt, szürke szeme felragyogott. „Ellin" – ismételte. A lány kényszerítette magát, hogy válaszképp egy mosolyt küldjön a férfi felé, elrejtvén mélységes fájdalmát. A férfi, akiért naponta imádkozott, s akiről éjjelente álmodott, immár több mint három éve, szívének fekete és jóképű lovagja, még a nevére sem emlékezett.

22

2. fejezet A veszteség csupán változást jelent. Marcus Aurelius: Elmélkedések Nem sokkal hajnal előtt Lord Garvain véget vetett Ellin éjjeli virrasztásának. Megköszönte a lánynak, szórakozottan megveregette a vállát, majd felküldte kis padlásszobájába. Néhány órával később a férfi hangja ébresztette a lányt. Kiugrasztotta meleg ágyából, amin Scadoo-val osztozott. Kicsusszant a súlyos paplan alól, és a gazdasági épületekre néző kis ablakhoz futott. A lord odalent állt, fejét lehajtva egy lovat szerszámozott fel, miközben halk, sürgető hangon beszélt apjához. Amikor befejezte, szerszámokat dobott a fakordéba, ásót, lapátot. Ez zavarba ejtette a lányt, hiszen a tőzegkitermelés csak hetekkel később veszi kezdetét. Aztán hirtelen rájött, mire is használja majd az ifjú lord a szerszámokat: ő ássa meg a húga sírját. Scadoo leugrott az ágyról és odakúszott hozzá, hogy fejét a lány térdéhez dörgölhesse. – Ta, mindjárt megkapod a reggelit – nyugtatta meg Ellin. Az volt a szokása, hogy csak magára kapta a ruháit és ujjaival átfésülte hosszú haját. De mióta az ifjú lord itthon tartózkodott, sokkal nagyobb figyelmet fordított az öltözködésre. A farraron viselt előnytelen fekete köpeny helyett egy komor, de csinos barna ruhát választott. Befonta a haját, majd fekete gyapjúharisnyát húzott, és lábát a jobbik cipőjébe bújtatta a marhabőr carran helyett, amelyet általában munka közben viselt. Lord Garvain váratlan megjelenése örömmel töltötte el, ugyanakkor nyugtalanította is. Előző éjjel találkozott és beszélt vele, sőt meg is érintette őt! Más körülmények között persze szárnyalt volna a boldogságtól, de ez a gyász ideje volt. Miért jött vissza – kérdezte magától, amint a tükörbe bámult elmerengve – végleges hazatérés ez, vagy csupán látogatás? 23

Ez a reggel ugyanolyan volt, mint a többi, amiket Dreeym Freoaieben töltött. Kunyerált egy kis ételmaradékot Joney-tól, és megetette vele Scadoo-t. Amíg az idősebb nőnek segített a főzésben és a takarításban, Joney ismét figyelmeztette, hogy nem kellene cselédmunkát végeznie. – Semmi olyat nem teszek itt, vagy őladységénél, amit ne tettem volna meg már számtalanszor Marriot nagynénémnek – válaszolta a lány, egy tepsi zablepényt helyezve a sütőbe. – A fiatalúr korán elment a templomba, még a reggelit is elfelejtette megenni – mondta Joney -, mostanra már bizonyára megéhezett. Kivinnél neki egy kis zablepényt és krumplit? – Ta – válaszolt a lány mohón. Amikor a sütemény eléggé kihűlt, megtöltötte vele az egyik vászonból készült táskát, amilyennel a földművesek jártak ki a mezőre. Átvetette vállán a táska fülét, és elindult Kirk Maughold felé. Scadoo, aki örült a kirándulásnak, kilőtte magát a frissen szántott földek felé, ahol a lord lentermése várt elültetésre. A nap felkelt és frissítő szellő fújdogált North Barrule és Snaefell felől. Ellin megcsodálta a nap szépségét, és izgatottan várta, mit hoz még számára. Megállt, térdig feltűrte barna szoknyáját, és újrakötötte derekán a szalagot, hogy biztonságosabban tudjon átkelni a sziklás, rohanó gázlókon, és könnyebben meg tudja mászni a zöldellő, birkalegelőkkel borított domboldalt. Folytatta útját, s közben a tenger szépségében gyönyörködött. Az utak tulajdonjoga feletti viták mindennaposak voltak Maughold községben, de az itteni földbirtokosok mindig megengedték Ellinnek, hogy arra kószáljon, amikor csak kedve tartja. A lány mindig hálás volt a nagylelkűségükért. Mint mindig, nagyon ügyelt rá, hogy betegye a kapukat maga mögött, és vigyázott Scadoo-ra is, nem hagyta, hogy a kutya az útjába kerülő birkákat és szarvasmarhákat háborgassa. A sziget meredek sziklákkal csipkézett partjának jellegzetes ismertetőjelei közé tartozott a hatalmas kastély, amely egy tengerbe mélyen benyúló kopár földnyelven helyezkedett el. A szürke kőből épült bá styák és tornyok, amelyek inkább tekintélyt parancsolóak voltak, semmint szemet gyönyörködtetőek, jelképezték Ellin számára a Cashinek 24

rég elvesztett hatalmát és kiválóságát. Az elmúlt négy év során a gyalázatos Finlo Standish foglalta el a Ballacraine család örököseinek ősi fészkét. Ellinnek, ahányszor lement a faluba, mindig eszébe jutott a férfi, akiről a település a nevét kapta. Erényekkel és kegyelettel teli élete eredményeképp püspökké választották. Oly legendás és mindenki által tisztelt püspök lett, hogy még az írországi Szent Bridget is eljött Man szigetére, hogy az ő szent kezéből vegye át az apácafátylat. Ezt a nagy eseményt, s annyi másikat az életében, a falu mezején álló homokkő keresztbe vésve örökítették meg, amely az egyik legrégibb és legbecsesebb manx műemlék volt. A Maughold nevét viselő egyszerű templom fenséges toronnyal büszkélkedhetett, és a legnagyobb temetővel rendelkezett a szigeten. Ellin megállt a templomfalnál, hogy leengedje a szoknyáját, majd kinyitotta a kaput. Scadoo értékes kelta keresztek és kisebb, palakőből faragott fejfák mellett ugrándozott el. Cubbon tiszteletes birkái legeltek az egyik keeils-hez közeli mezőn. A Cashinek bozontos teherhordó pónija a templom nyugati fala mellett rágcsálta a selymes fűszálakat. Lord Garvain hosszú, mély sírgödörben állt, amit az imént ásott ki. Poros volt az inge és lábát sár borította. – Hoztam egy kis harapnivalót – szólalt meg Ellin. A férfi kimerültnek és oly szomorúnak tűnt. – Senki sincs, aki segítene önnek? – Csak én vagyok itt. Apámat túlságosan lesújtotta a gyász. – De hát ott vannak a nagybácsikái, unokafivérei. – Ők Quayle-ek, mindannyian. A húgom pedig született Cashin. Kimászott a gödörből, és a kiásott földet a kőfalhoz cipelte. A lány csatlakozni akart hozzá, de elakadt, amikor cipőjével egy kemény tárgyba botlott. Felkapta és figyelmesen megvizsgálta – hosszú és hegyes, porral borított, rozsdamarta tárgy volt. – Egy tőr – magyarázta a férfi -, a kabátzsebemben más relikviát is találsz. Megtarthatod mind a kettőt, ha akarod. A lány Kerr rongyos ruhájába nyúlt, és egy kicsiny, kerek lemezkét talált, amelybe különös jelet karcolt valaki. – Azt hiszem, bronz. Valószínűleg egy északi emberé volt. – A vikingek nagyon rég éltek itt, nem igaz? 25

– Több száz évvel ezelőtt – válaszolta a férfi. – Leigázták a bennszülött keltákat, vegyes házasságokat kötöttek velük, és idővel megkeresztelkedtek. Keresztény temetést akartak maguknak, de semmit sem bíztak a véletlenre. A fickó, akinek a sírját megbolygattam, elég pogány volt még ahhoz, hogy eltemettesse magával a fegyvert és földi javai egy részét, hogy magával vihesse őket egy következő életbe. A lány az ékszerre meredt, megbabonázta annak antik eredete. Talán még varázserővel is rendelkezik – gondolta. – Vajon értékes lehet? Meg kell kérdeznie Calybrid Teare-t. – Gur a mie ayd ! – köszönte meg a férfinak. Kerr komor maradt és mosolytalan. Régen, amikor még könyveket kölcsönzött tőle, a férfinak jókedvtől szikrázó szürke szeme és mosolya meglágyította kemény arcvonásait. A lány tudta, semmit sem tehet, vagy mondhat, amivel csillapíthatná a férfi fájdalmát, és tehetetlensége csak még nagyobb bánattal töltötte el a szívét. Egy pillantást vetve a kezében tartott tárgyra, elgondolkozva így szólt: – Talán maga Maughold vezette le a viking temetését. – Sok lehetett bennük a közös vonás. Nem valami bűnöző volt, mielőtt megtért az egyház kebelébe? – Ír rablóvezér volt. Miután megbánta bűneit Szent Patrick az elképzelhető legszigorúbb vezeklést rótta ki rá: testét nehéz láncokkal kötözte meg, majd a zár kulcsát a tengerbe dobta, és azt mondta Maugholdnak, nem szabadulhat meg a lánctól mindaddig, míg a kulcsot meg nem találja. Aztán egy kis bárkába tette Maugholdot, és a hullámokra bízta sorsát. Az áramlás oly erősnek bizonyult, hogy e partokhoz sodorta őt egy szép napon. – És a szigetlakók megmentették, és a püspökhöz vezették – vetette közbe a férfi -, aki rábeszélte őt, hogy válassza a papi hivatást. De sehogy sem emlékszem, hogy is szabadult meg attól az átkozott lánctól. – Ez a történet legjobb része – válaszolt mosolyogva a lány. – A Maughold pappá szentelése előtti éjjel ő és a püspök a kápolnában imádkoztak. Hirtelen kiáltozva szaladt be a püspök szakácsa: „Nézzék, mit találtam egy hal gyomrában!". 26

Ugyanaz a kulcs volt, amit Patrick a tengerbe dobott, és bele is illett a zárba. – Örvendetes végkifejlet. Persze nem a kibelezett halnak. Letört egy kis darabot a zabpogácsából és a feszülten figyelő Scadoo-nak dobta. – Ki varrta a nyakadba ezt a korcsot? – Mr. Whaley, az ír. Van egy fekete labrador szukája, akinek kölykei születtek egy pásztor skótjuhászától. Megkérdeztem, vehetnék -e tőle egy kölyköt, mire pár nap múlva elhozta Scadoo-t a thie-oastba. De nem fogadott el érte pénzt. – Nincs is rá szüksége, éppoly gazdag, mint amilyen különc – jegyezte meg Lord Garvain rágás közben. – Ta, a felesége nagyon gazdag. – Szerencsés flótás – a férfi újabb darabot dobott a kutyusnak. – Mrs. Whaley elvesztette volna az örökségét, ha nem ír földön él. Így a férje az összes hajóját feltöltötte ír földdel, és azt használta a feleségének ajándékozott ház alapjához Douglas Headen. Calybrid Teare tanácsolta neki ezt, és ő szó szerint követte a varázslónő tanácsát. – Ő a Glion Cornea-i boszorka? – A buitch művel gonosz dolgokat, de a ben-ob-bee csak jó dolgokra használja varázserejét. – Ez bizony nagy különbség volt. – Calybrid bűbájos, gyógyító asszony. A férfi felnézett, és szárazon azt felelte: – Nem osztom a varázslatokba vetett hited. Néhány seb sosem gyógyul be. A lány megpróbálta pár percre feledtetni vele bánatát, a csevegéssel Szent Maugholdról és a Whaley családról, de hiába. – Emlékszik, mit mondott nekem tegnap éjjel? Arról, hogy Lady Kitty nem akarná, hogy szomorú legyek? Ez még inkább igaz önre. Kerr el volt keseredve, kimerült volt és ingerült, legszívesebben elfelejtette volna, mekkora szüksége volt a lányra, miután az meghozta neki a szörnyű hírt. Már csak azért is, mert most a lány azt hiszi – és ebben nagyon téved -, hogy neki szüksége van a vigasztalásra. Ráadásul a férfi nem is neheztelhetett rá, mivel ő a húgával volt annak utolsó éveiben, 27

amíg ő különböző élvezeteket hajszolt Olaszországban, aztán egy angol örökösnő kegyeit kereste Londonban. – Vigasztalni próbálsz, Ellin Fayle? – kérdezte nyersen. – Ne fáradj vele. Ha majd te magad is megélsz egy-két veszteséget, akkor elfogadom az együttérzésedet. A lány arca eltorzult, mintha Kerr pofon ütötte volna, és döbbent csendben bámult a férfira. Kerrnek úgy tűnt, mintha szemrehányást olvasott volna ki a kutya okos barna szeméből. Megbánta a kemény szavakat. – Sajnálom – mormogta. Nem tehetett róla, csodálta a lány finomságát, amikor a bocsánatk érésre gyengéden így válaszolt: – Biztosan szomjas. Hozok egy kis vizet a falu kútjából. Ellin éppolyan védtelen és szeretetéhes, mint a kutyája – gondolta Kerr, miközben figyelte ahogy a kedves páros a sírkövek között kanyarog. Nem volt beszédes kedvében – de mennyire hogy nem. De olyan kedves gesztus volt a nyílt és barátságos lánytól, hogy ételt és vizet hozott neki, igazán nem ilyen bánásmódot érdemel. Még mindig sajgó merev kezét vizsgálgatta. Az ásás újabb vérhólyagokat eredményezett. – Nem szabadott volna levennie a kötést – feddte meg Ellin, amikor visszatért egy vízzel teli kis hordócskával. Néhány frissítő korty után kabátujjába törölte a száját. – Köszönöm – mondta, és megajándékozta a lányt egy mosollyal, mintegy bocsánatkérésként az iménti durvaságáért. Az eltelt évek csak még szebbé varázsolták a lány bájos arcát. Elismerő tekintete végigfutott a szikrázó zöld szemeken, barackszín orcákon és a kifejező szájon. Durva, keverék szövetből készült köpeny simult keblére és derekára, láthatóan kecses alakot rejtve. A férfi bosszúsan fedezte fel, hogy egyáltalán nem hagyják hidegen a lány bimbózó bájai. A számos csábos hölgyikével való heves szerelmi csatározásokat juttatták eszébe. Mind ez idáig a szebbik nemmel való kapcsolatai során sosem okult a múltbéli tévedéseken. Végül úgy döntött, nem követi el még egyszer ugyanazokat a hibákat, és inkább távol marad a tűztől, semmint hogy megégesse magát. 28

Így tehát amikor Ellin leült mellé, ő felpattant, és a lapátjáért nyúlt. Újból leereszkedett a gödörbe és folytatta munkáját. Egész idő alatt a sors dédelgetésére és csapásaira gondolt, amelyek távolléte alatt kijutottak neki. Két csodás évet töltött Garrickkel és Laviniával azok velencei palazzójában. Rendszeresen ellátogattak Rómába, Firenzébe és Nápolyba, s e kirándulások során módja nyílt megismerkedni a császárok építette rengeteg csodával; templomokat, katedrálisokat látogatott – s nem csupán azért, hogy a festményekben és a szobrokban gyönyörködjék. Igen gyorsan beleszeretett a mediterrán szépségekbe, melyeknek forró bujasága rengeteg élvezetet nyújtott neki a kiadós ágytornák során. Sok időt töltött Bolognában, s ott újra felébredt tudásszomja, ismét úgy gondolta, a tudománynak kell szentelnie az életét, miután visszatér Angliába. Amikor Armitage-ok elhagyták Olaszországot, Kerr velük tartott. Monkwoodba utaztak, suffolki birtokukra. Cambridge-ben folytatta tanulmányait, és beiratkozott a King's College-be, ahol kegyetlen ébredésben volt része. Az iskolai környezet, amelyet már annyira hiányolt, nem fogadta őt szívesen, sőt kimondottan ellenséges volt. Érettsége nem bizonyult tőkének. Az otthoni tanulás nem készítette fel a mélyen vallásos légkörű egyetemi életre. Csupán a közös iskolán kívüli elfoglaltságok okoztak neki örömet: a futó kalandok kergetése és a játék. Amikor azonban egyértelművé vált, hogy egy hozzá hasonlóan hitetlen férfit sosem fogad be az a közösség, be kellett látnia, nem tehet mást, kénytelen lemondani élete álmáról. – Még mindig annyira szeretsz olvasni? – kérdezte a csendesen figyelő lányt. A lány barna buksijával bólintott. – Mit szólnál, ha neked ajándékoznám a könyveimet? Én már lemondtam a tanulmányaimról. – Miért? – Most, hogy nekem kell igazgatnom apám vászonkészítő műhelyét, nem sok időm lesz az olvasgatásra. – Nem szabad elhanyagolnia a könyveit! – mélységes aggodalma meghökkentette a férfit. 29

– Nem szabad?! – hát ki a lány, hogy csak úgy megtiltsa neki? – Megöli a saját lelkét! Fenyegető pillantást vetve a lányra, így szólt: – Egy fabatkát sem adok a véleményére, Ellin Fayle! A férfi mérgével nem törődve, a lány nyugodtan válaszolt: – Igazad beszélek, ön is tudja. Ettől lett ideges. Lady Kittynek is ugyanaz lenne a véleménye, mint az enyém. A férfi szívesen vitatkozott volna ezzel az érvvel, de lehetetlen volt. – A húgom megértené: ő sokkal jobban ismert engem, mint te valaha is fogsz. Miért nem mész virágot szedni, vagy miért nem játszol a kutyáddal, és hagyod, hogy békében és nyugalomban folytassam a munkám? A lány leugrott a falról. Megragadta az üres táskát és futva hagyta el a temetőt. A kutya utána futott. A fenébe, fenébe, fenébe. Ellin Fayle egyszerű és éles észrevételei dühítették. De a lány Kitty kebelbarátnője volt, és mint ilyenhez, feltétlenül kedvesnek kell lennie. Ellin nem tehet a fiatalságáról – pörölt magával – és hogy az élet viharai még érintetlenül hagyták. Mint egyedüli gyermek, hogy is érthetné, mit jelent elveszíteni egy testvért. Hogy is érezhetné a kétségbeesett magányt, amely az ikerlét erőszakos kettészakítását követi? Belevágta a lapátot a földbe, összeszorított szájjal, megfeszített állkapoccsal dolgozott. Nem szabadott volna így kiábrándítania ezt a naiv kislányt, nem szabadott volna megmutatnia neki, hogy foszlottak szét álmai, hogy törtek darabokra reményei a sors viharában. Miután Cambridge-ben szembesülnie kellett azzal, hogy hiába próbál érvényesülni a tudományos életben, úgy döntött jöjjön hát egy előnyös házasság. Lavinia, a szépség a családban, már révbe jutott, bár rangján alul ment férjhez. Férje, Garrick szerelme, odaadása, vagyona, elbűvölő kislányuk és imádott kisfiúk remekül ellensúlyozták a veszteséget, amiért az előkelő társaság kivetette magából. Amíg együtt élt velük, Kerr valami irigységfélét érzett. Felkerekedett hát, hogy vagyonos feleséget találjon magának. 30

A rangja, bármily homályos volt is, belépőt nyújtott számára a felső tízezerbe. Egzotikus háttere és izgalmasan sötét külseje vonzotta hozzá Lady Felicity Walsinghamet, egy hihetetlenül gazdag örökösnőt. A lány szülei előre sejtették, hogy lánykérés következik, s figyelmeztették elfogult lányukat, hogy vigyázzon Manx lordjával, ám ezzel csak fokozták a lány érdeklődését a férfi iránt. Kerr nem maradt érzéketlen sem a lány kacér mosolya, sem pedig hozománya és várható öröksége iránt. De az udvarlás, mint arra hamarosan rá kellett jönnie, kimerítő mu nka volt. Untatta a fiatal arisztokrata lány üres fecsegése, zavarta tapasztalatlansága, ki nem állhatta a barátait – végül más társaságot keresett magának. Kellemes hölgyeményeket, akik igen jártasak voltak a férfiak szórakoztatásának művészetében, s akik egy eljegyzési gyűrűnél lényegesen kevesebbet kívántak. A szellemi kihívás hiánya hamarosan elhalványult a szilaj, érzéki örömök tengerében, amelyre színésznők, balerinák és kurtizánok karjaiban talált rá. Egy rosszindulatú rivális – aki ugyanazokat a bordélyházakat és fürdőházakat látogatta, mint Kerr – volt oly önzetlen, és értesítette Lady Felicityt legkedvesebb udvarlójának szerelmi kalandjairól. Szabadon kiszínezve a tényeket, meggyőzte a Walsinghemeket és bárkit, aki hajlandó volt meghallgatni, hogy Lord Garvain nem csupán egy züllött gazember, de olyasvalaki, akinek bujasága kielégíthetetlen. Felicity, felbőszülve Kerr hűtlenkedéseitől, azon nyomban kezét nyújtotta Ralph Turnbull-nak, a besúgónak. Alig hat hét múlva büszkén kürtölte világgá, hogy apa lesz a jövő évben. A Kerr kalandjairól szóló pletykák hamarosan jóvátehetetlenül bemocskolták a férfi hírnevét. Hirtelen és meg nem érdemelt hírhedtsége tovább rontott helyzetén, s hozzáadódtak egyéb hiányosságaihoz: vagyontalanságához, ahhoz, hogy ükapja csempészkedéssel szerzett pénzből vásárolta meg a grófi címet, és hogy húga is botrányba keveredett négy évvel azelőtt. A családi háttér és saját kicsapongása elég volt ahhoz, hogy nem kívánatos személlyé váljon előkelő körökben. Nem hozott haza se diplomát, se feleséget, se vagyont. Jó hírének elvesztése még erősebbé tette született cinizmusát. Most, hogy a húgát is elvesztet31

te, úgy érezte, megállíthatatlanul zuhan a sötét kétségbeesés legmélyebb bugyraiba. Szívének maradéka lüktetve fájt. És ez, jött rá, miközben újabb lapátnyi manx földet vájt ki, ez az oka, hogy nem képes állni Ellin rajongó tekintetét. Calybrid Teare, halk kopogást hallott zsúpfedelű kunyhójának ajtaján. Amikor ajtót nyitott, egy elkámpicsorodott arcú Ellint látott a rózsával befutatott bejárati ajtóban állni. – Mi történt? – kérdezte meglepetten, mivel Ellin volt a legvidámabb leányzó az egész községben. – A templomnál voltam – válaszolt Ellin -, vittem némi ételt a fiatal lordnak. – És nem örült neki? – Nekem nem örült. Ez a panaszos válasz még jobban meglepte Calybridet. – Gyertek be, mindketten és meséljetek el mindent, amíg dolgozom. A lány és négylábú árnyéka követték őt a műhelyébe, a ház hátsó traktusába, amely Calybrid laboratóriumaként szolgált. Ellin egy zsámolyt helyezett a kis munkaasztalhoz, amelyet szárított növények borítottak. A kutyus a lábához heveredett. – Segíthetek? – kérdezte a lány. – Ta. Tisztítsd le ezeket a növényeket, és tedd őket ide – utasította Calybrid, egy faedényt nyújtva a lánynak. Ellin zavart hangon számolt be az ifjú lord barátságtalan viselkedéséről. – Nem elég, hogy észre sem veszi, hogy már felnőttem, mióta elment. Ráadásul nagyon megváltozott. Bár tudnám, hogy mitől lett ilyen. – A testvére elvesztése változtatta meg -Calybrid egy gallyacskáért nyúlt és gyakorlott kézzel feldarabolta. – Nem csak erről van szó – makacskodott Ellin. – Biztosan volt valami oka rá, hogy elhagyja Angliát. És most senkiben sem bízhat – a kezében tartott növényt kezdte el tanulmányozni. – Mi ez? – Ördögszem, kékfestéshez. Nélküle a gróf takácsai nem készíthetnének minőségi vásznat. 32

– Lord Garvain fogja irányítani az üzemet. Olyan közel lesz Boayl Fea-hez, akár naponta láthatom őt. Calybrid a lány dolgos keze után nyúlt. – Ennoil, mert igenis szeretlek, amikor még újszülött csecsemő voltál, megesküdtem az édesanyádnak, hogy minden bajtól megóvlak. Szívemen viselem a sorsod és bármit megtennék a boldogságodért. A te barranod jóképű és nemes, megértem, hogy vonzódsz hozzá. De aggódom is. Szikrák gyúltak a lány zöld szemében, ahogy lelkesen bizonygatta: – Akkor is szeretném, ha földműves vagy halász lenne. Épp oly jó és nagylelkű, mint a húga volt, bár másban nem hasonlítanak egymásra. Oly nyughatatlan, és türelmetlen, mind magával, mind másokkal szemben. Sokat követel. Ahányszor csak kölcsön adott egy könyvet, meg kellett tanulnom egy-egy részt kívülről. Tökéletesen kellett idéznem, mielőtt megkaphattam volna a következőt. Ha ő nincs, semmi esélyem nem lenne, hogy egyszer taníthassak az új fonóiskolában. – Most, hogy a csinos ifjú lord itthon van, nem a tanításról fogsz álmodozni. – Nem vagyok ostoba, Calybrid. Nem várhatom, hogy ő is rólam álmodozzon. Ezt mindig is tudtam. Bár elég lenne egy a varázslataid közül, a legerősebb pishag, hogy ő – a lány arca felragyogott. – Megtennéd értem? Te képes vagy rá. Calybrid mágiája erős volt, de nem tett csodákat. Ujjaival halántékát masszírozva törte a fejét, mit tegyen. – Kérlek, Calybrid, mondj igent. Az ő érdekében is. Boldoggá tu dnám tenni, érzem. Más lányoknak is árusítasz szerelmi bűbájt, nekem miért nem? Meg tudom fizetni. Fiatalsága és szerelme sérülékennyé tette. Calybrid érezte negyven évének súlyát. Réges-régen Isbel Moore is hasonló kéréssel fordult hozzá, amely aztán tragédiába torkollott. Most elárvult lánya szeretett bele a híresen büszke és ravasz fiatal férfiba, a gróf örökösébe. Felállt, odalépett a magas lévő fa konyhaszekrényhez, amiben munkaeszközeit tartotta. Röviden áttanulmányozta az edények és tálak rendezett sorát, majd egy finom porral teli kis üvegcséért nyúlt. Egy ezüst kehelybe 33

öntötte annak tartalmát, és a thie mooarjába tette. Levette a kannát a tűzről, és forró vizet öntött a kehelybe. – Lhiat myr holliu – mormolta és megkínálta vele a lányt. – Neked és a kedvesednek. – Az egészet meg kell innom? – Elég, mondjuk hat korty. – A varázs a keverékben van, vagy a kehelyben? – Mindkettőben. Elnézve, amint Ellin ivott, azon tűnődött, hány szerelmi bájitalt osztott szét, míg ben-obeevá vált. Erejét részben örökölte, részben kiterjedt tudásának köszönhette és jótettekre használta fel, gyógynövényekből készített főzeteket, ellenátkokkal kereskedett, háziállatokat gyógyított, és a szemmel verés elleni praktikákkal segített az embereken. Bár jól ismerte a feketemágiát is, sosem használta fel tudását. Még legnagyobb ellensége, Finlo Standish ellen sem. Ellin óvatosan még egyet kortyintott a varázsnedűből. – Kellemetlen ízre számítottam. De szinte egyáltalán semmit nem érzek. Calybrid gyengéden simogatta a gesztenyebarna hajat: – Lhiat myr holliu – ismételgette. „Isbel lánya bármely férfinak elég jó kell, hogy legyen, legtöbbjüknek túlságosan is" – gondolt büszkén a lányra, aki felébresztette védelmező ösztönét. Ellin a legdrágább ajándékot adományozta a lordnak: a szívét. Az eddigieknél jóval nagyobb csapások várnak a férfira, ha összetöri.

34

3. fejezet Ta cooinaghtyn yn chree ny share na cooinaghtyn yn chione. A szív tovább emlékszik, mint a fej. Manx közmondás „Uram, köszönjük neked, hogy szeretett nővérünket magadhoz vetted és megszabadítottad ettől az árnyékvilágtól..." – imádkozott a tiszteletes. A sziget minden részéről jöttek az emberek, gyalog és lóháton, hogy részt vegyenek a temetésen. A Kirk Maughold templom felé vezető úton járt a menet. Az összekeveredő hangok zaja és az ég felé szálló panaszos zsoltárok elnyomták a harangzúgást. Mások megnyugvást találtak hitükben, Kerr képtelen volt erre. Legkorábbi ősei, a druidák és pogány kelták még benne éltek. Ő a bölcseket és nagy gondolkodókat tisztelte, nem a szenteket. Nagyanyjának pápista vallásossága megutáltatta vele az egyházat. Kritikus tekintettel méregette a nagyasszony márvány sírkövét, amely a többi Cashin-síremlék fölé magasodott. Kétszer akkora volt, mint a férjéé, emlékeztetőül belevésve munkái és a sok jótékonykodás hosszú sora. De amire családja emlékezett a nagy grófnővel, Mooar grófnővel kapcsolatban, az az volt, hogy óriási vagyonát a katolikus egyházra hagyta, őket egy cent nélkül hagyva. Amikor a rövid gyászmise véget ért, Cubbon tiszteletes megemlékezést tartott a lesújtott családnak. Miközben a pap húga kiváló tulajdonságait méltató szavait hallgatta, Kerr azon kapta az események ellen mindvégig tiltakozó gondolatait, hogy a lány kevésbé ájtatos, ám annál bájosabb jellemvonásain járnak. Pajkos, csintalan mosolyán. Az éles vitákon, amelyek viharos veszekedéssé fajultak, majd éppoly gyorsan el is csitultak, mint ahogy kezdődtek. Türelmetlenségére, amikor egyikmásik rajza nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Leveleikben sosem csinált titkot a betegsége okozta korlátokról és abból, milyen unalmas az élete. 35

Most, hogy szenvedésének vége, szelleme szabad, együtt fog nyugodni azzal a vikinggel, akinek földi maradványait Kerr tegnap bolygatta meg. „Kitty örülni fog a társaságnak" – gondolta Kerr. Úgy tűnt neki, mintha hallaná a lány drága hangját, amint arra sürgeti, menjen innen, összpontosítson a saját életére, és hagyjon fel azt gyászolni, hogy Kittyé véget ért. Elfordulván a családi sírhelytől, Finlo Standishbe ütközött. A férfi vibráló vörös haja és tagbaszakadt alakja óriásinak mutatták tulajdonosukat, minden felesleges kiló nélkül. Erős válla és mellkasa farmer előéletéről árulkodott, még mielőtt a manufaktúra-ipar felé fordult volna. – Lord Garvain, az ön atyja és én nem igazán értjük meg egymást, részvétem bizonyára nem sokat jelent neki. De azt akartam, hogy tudja, még a helyi pária is tisztelte az ön húgát... a távolból. A férfi hangjának természetes tónusa meglepte és megnyugtatta Kerrt, akinek már elege volt az elfojtott, együttérző szavakból. Kivéve Ellin Fayle szavait. Fejét lehajtva válaszolt: – Értékelem együttérzését, uram. – Az évek során megtanultam megbecsülni a bizalmat: egy idegenét éppúgy, mint egy ismerősét. Jöhetnek még napok vagy éjek, amikor akár oly dolgokat is szívesen megbeszélne valakivel, amelyek semmi összefüggésben nincsenek szeretett húgával. Ha így lesz, számíthat rám, bármikor és bármiben. Miért akarna a mindenki által lenézett Standish közeledni egy olyan család sarjához, amelyik mindig kerülte őt? A magány lehet az oka – tűnődött Kerr. Legalább volt benne annyi jóérzés, hogy megvárta, amíg apa látótávolságon kívül kerül. – A szüleim nem örülnének, ha a Cashin-kastélyba látogatnék, amíg annak tulajdonosa az ő... – egy kevéssé sértő jelző után keresgélt. – Ellenségük. Igen, tisztában vagyok az érzéseikkel, úgyhogy önnek nem kell kímélnie az enyéimet. Apja bérlője, aki kegyvesztetten hagyta el a szigetet és gazdagon tért vissza, mindig irritálta Kerrt. S most még inkább, mióta konkurensévé vált a vászonkészítésben. 36

Figyelme elkalandozott a férfi visszavonuló alakjáról, amikor egy barna fejecskét látott felbukkanni egy sírkő mögül. Senki máséval össze nem téveszthető ragyogó szem figyelte, amint eltávolodik a sírtól. A férfi úgy tehetett volna, mintha nem vette volna észre. De mégis úgy döntött, irányt változtat. Ellin Fayle viruló arcocskája üdítő változatosságot ígért ebben a nyomasztó környezetben. – Azt hittem, Dreeym Freoaie-ben maradtál – szólt, mikor elérte a lány búvóhelyét. – Épp csak annyi időre, hogy széthúzzam az összes függönyt, miután a koporsó elhagyta a házat. Mire megérkeztem, akkora volt a tömeg, hogy nekem már csak a templomfalon kívül jutott hely – a férfi csatlakozott a lányhoz, aki egy almavirággal teli ágat fektetett a földre. – Itt nyugszik anyám és a nagyapám. Kerr megbánta, hogy azt feltételezte, a lánynak még nem voltak veszteségei. A kisebb sírkövön ez állt: „Isbel, Magnus Moore szeretett lánya, elhunyt 1780. november 17-én." A feliratból ítélve Ellin anyja sosem ment férjhez, így aztán a lány házasságon kívül született. Egy csoport nárcisz részben eltakarta a kő aljára vésett szavakat. Miután Kerr arrébb tolta őket, a következő sokatmondó szavakat olvasta: „És gyermeke". Valószínűleg a gyermekágyban halt meg. Még mielőtt rávehette volna a szeretőjét, bárki is volt az illető, hogy nevét adja a gyermeknek. Törvénytelen születés elég gyakori és elfogadott volt a szigeten. Nem lepte meg Ellin származása, nem is hibáztatta érte. – Hol kószál leghűbb társad? – érdeklődött. – Scadoo? Valószínűleg a templomban hűsöl a padunkban. Ezt teszi minden áldott vasárnap a mise alatt. – Nem kergeti ki a templomszolga? A lány szeme huncutul csillogott. – Jöjjön el a reggeli misére, és meglátja. – Semmi kedvem imákat és prédikációkat hallgatni – jelentette ki Kerr. – És a temetésekhez sincs túl sok. Egész idő alatt, amíg a tiszteletes a húgom erényeit sorolta, csak szenthez meglehetősen méltatlan dolgai jártak az eszemben. Még ha ő is volt a jó iker és én a rossz. Fia37

talkori csínytevéseim története kötetekre rúgna. Számtalan módon megszegtem a vasárnap szentségét. Zálogba adtam egy vallásos medált, amit a nagyanyámtól kaptam, hogy megvehessek egy erotikus könyvet. Arisztotelész mesterművét. Ez egy vékony kis kézikönyv, amely részletes és igen érzékletes leírását adja a férfi és nő között lehetséges fizikai kapcsolatoknak. A nevelés oly sok vívmánya ellenére akad egy-két dolog, amit képtelenség könyvekből megtanulni. A szeretkezés határozottan ezek közé tartozik. – Mi olyan mulatságos? – kérdezte a lány. – Jobb, ha nem árulom el. Nem akarlak megbotránkoztatni. – Nem is tudna – biztosította a lány -, azt hiszi, nem ismerem elég jól magát? De a bűnei sem ismeretlenek előttem. – Nevezz meg egyet – kérte kihívóan a férfi. – Megidézett egy szellemet. – Nem hiszem, hogy ez bűnnek számít, Ellin. A húgaim mesélték el? – Nem kellett elmesélniük, ott voltam azon az éjszakán. A bérlők gyerekei vonszoltak oda, hogy végignézzem. Elhozta az íját, és azt mondta nekünk, hogy a nyilai át fognak menni a szellemen. – Ez legalább tíz éve történt. Még gyerek lehettél. – Kilencéves voltam. Meg voltam rémülve. Ez mosolygásra késztette Kerrt. – Semmi okod nem volt rá. Csak tréfának szántam. – Megszentségtelenítésben is bűnös – vádolta a lány. – Biztos vagy benne? Néhány drámai mozdulatra emlékszem és kántálásra és... – homloka kisimult, majd nevetésben tört ki – a sírkő! Kíváncsi vagyok, kié volt?! – Megmutathatom. A lány egy zuzmókkal borított kőlaphoz vezette, amely egy bizonyos Margaret Corlett Fayle nyughelyét jelezte, akit 1756-ban temettek el, s akinek szellemét Kerr megkísérelte megbolygatni. – Mi történt a művemmel? – azon a sok évvel ezelőtti éjszakán nyílvesszejének hegyével kicsi, ám igen jelentőségteljes kört rajzolt a kőlapra, a hölgy figyelemre méltó százéves élettartamát a hihetetlen száznyolcvanra javítva. 38

– Henry nagybácsikám panaszkodott Cubbon tiszteletesnek, hogy egyik rokonának sírját megrongálták. A kőműves megjavította. – Köszönöm, hogy nem nevezted meg a bűnöst – Kerr letérdelt, nem törődve azzal, hogy a fű nyomokat hagyhat legjobb térdnadrágján. – Milyen kár, hogy otthon hagytam a bicskámat. – Egy éles követ keresett a földön. Hegyes végével nekiesett a sírkőnek, és lefarigcsálta az előző vésést takaró habarcsréteget. – Megérdemelné, hogy a kísértet meglátogassa – szólt Ellin szigorúan. – Drean, drága ökörszem húgocskám majd kiengeszteli a túlvilágon. Biztos meg fog védeni – megragadta a lány csuklóját, és a kőhöz szegezte. – Most már bűntársak vagyunk – mondta, arra kényszerítve a lányt, hogy még jobban elmélyítse a faragást. Ellin kuncogása felderítette a férfit. – Légy óvatos, my veen – suttogta a lány fülébe. – A rosszaság ragályos. Calybrid bájitala működésbe lépett – gondolta Ellin. Összekulcsolt kezeikre meredt, megbénította a férfi közelsége. Érezte ahogy a férfi belélegzett, és szellőborzolta haja a lány arcát csiklandozza. Ha csak egy centivel is közelebb húzódna hozzá, a melle hozzáérne a férfi karjához. Mi lenne, ha...? Nem tudta eldönteni, mit tegyen, ezért nem mozdult. Kislány korában már az is elég volt, ha Kerr közelében lehetett. De az idő megváltoztatta, s elmélyítette érzéseit, már nem elégedett meg azzal, ha ő hozzáérhet a férfihoz, arra is vágyott, hogy a férfi érintse meg őt. Legnagyobb sajnálatára, a férfi elengedte és felállt. Eldobta a követ és így szólt: – Mennem kell. Anyámnak és apámnak épp elég bajuk van anélkül is, hogy a semmirekellő fiuk miatt kelljen aggódniuk. Később találkozunk, Dreeym Freaoie-ben. 39

– Nem megyek vissza. A nagyanyámnak szüksége van rám, a nagynénémnek úgyszintén – figyelmesen fürkészte a férfi reakcióját. Úgy tűnt, cseppet sem érdekli a lány közlése. Ám a férfi következő kijelentése megnyugtatta: – Ha legközelebb a malomnál járok, benézek a kocsmába is. Ellint később gondolkodóba ejtette, hogy ez a gyászos nap ekkora örömöt hozott neki. Bement a templomba, Scadoo-t keresve. A keresztelőmedence mögött találta Norris Martint, a vászonkészítőt és Edward Corkhillt, a község jegyzőjét, aki egy vastag könyvet cipelt a hóna alatt. Scadoo a lábuknál hevert, de a lány jöttére felugrott és farkcsóválva üdvözölte őt. – Miss Fayle, szívesen visszaviszem Boayl Fea-be a bricskámon, ha óhajtja – mondta Mr. Martin. – Épp abba az irányba visz az utam. A lány hálásan fogadta az ajánlatot. A jólöltözött, ígéretes jövő előtt álló Norris Martin remek modorral és általános jókedéllyel rendelkezett – még a temetés napján is mosolygott. Hasonlóan Lucas őrmesterhez manx polgárőrségtől és Donald Bradyhez, a kifejező kék szemekkel és bő szókinccsel rendelkező ír vászontakácshoz. A lancashire-i férfi törzsvendégnek számított Ellin nagybátyjának kocsmájában. De senki – legkevésbé maga Ellin – nem tartotta volna a lány udvarlójának. A rá jellemző szenvtelenséggel segítette a lányt a járműbe. Nem tiltakozott, amikor Scadoo is felugrott az amúgy is zsúfolt ülésre. – Átnéztem a Maughold községi anyakönyvet – magyarázta -, bár jómagam Liverpoolban születtem, atyám manx volt, és számos Martin és Norris él szerte a szigeten. Igen érdekes felfedezést tettem, amely jövőbeni befektetéseket hozhat számomra. Ellin szórakozottan bólintott egyet, még mindig a Lord Garvainnel kapcsolatos gondolatok foglalkoztatták. – Nagyon érdekel a múlt jobban, mint valaha. Miss Fayle, ön mire emlékszik kora gyermekkorából? Van valami emléke édesanyjáról, vagy arról, hol élt, mielőtt nagybácsikája és nagynénje magukhoz vették? Ellint zavarba hozták a kérdések, s így felelt: – Egyáltalán nincs. Gyermekként kerültem Boayl Fea-ra. 40

– Elégedett az ottani életével? – Nem tudok elképzelni más életet. A családja nagyon drága volt Ellin számára. Csak Lord Garvain iránt érzett reménytelen szerelme felhősítette be boldogsága tiszta kék egét, és szeretett barátnője, Kitty halála volt az első valódi tragédia az életében. A férfi tapintatlan kíváncsisága zavarba hozta, ezért inkább témát váltott, és elkezdett az üzletről kérdezősködni. – Tűrhetően megy. Laxey felé tartok, hogy ellenőrizzem a vászonfehérítést, aztán tovább megyek Douglasba, és meglátogatom Mr. Moore vászonkészítő műhelyét is. Az ön anyai nagyapja, Magnus Moore a családnak ahhoz az ágához tartozott? – Nem tudom biztosan. Ez elég gyakori név a környéken. Miközben lova elindult lefelé a lejtőn, a férfi megjegyezte: – Érdekes lehet egy kocsmában élni. Biztosan ön hallja először a helyi pletykákat, és találkozhat az utazgató úriemberekkel is, akik Angliából vetődnek ide, hogy megcsodálják ezt a csodálatos tájat. – Azok a bizonyos úriemberek a helyieket is szórakoztató érdekességként kezelik – válaszolt a lány. – Amikor felveszem a rendelésüket, nagyon lassan beszélnek, mintha gyengeelméjű, vagy netán süket lennék, és nagyon meglepődnek, ha ékes, folyékony angol nyelven felelek. Ami a pletykákat illeti, Marriot néni mindig kiküld a konyhába, ha kezd érdekessé válni egy történet. Amikor megálltak, Scadoo ugrott le először, és a kőház irányába iramodott. Egy üres fa söröshordócska állt a bejárat mellett, figyelmeztetve a járókelőket, hogy a helyiség thie-oast-ként szolgál. Egy farkatlan macska ült a tetején, és dühösen púposította hátát, amint Scadoo kíváncsian szaglászva közeledett felé. Ellin felnevetett: – Scadoo kedvenc játéka, hogy felbosszantja Mottle-t és lekergeti a hordóról. Köszönöm, uram, hogy elhozott. – Örömömre szolgált, Miss Fayle. Terveim szerint hazafelé ismét útba ejtem a kocsmát, s akkor tarthatok egy kis pihenőt nagybácsikája remek söre mellett, de most, fájdalom, máris tovább kell mennem. 41

A ló és a bricska áthaladt a Cornaa folyó felett átívelő kőhídon, s hamarosan eltűnt szem elől. A söntés sötét és kihalt volt, a fapadok és székek még az előző napi vendégek által szétzilált állapotban heverésztek. Ellin gyorsan rendet rakott, mielőtt a hátsó helyiségbe lépett volna. A ház asszonyai számára a thie mooar konyhaként, dolgozószobaként, ebédlőként és társalgóként egyaránt szolgált. Lágy női hangok keveredtek a kerekek surrogó hangjával. – A mi Ellinünk újra itthon van! – kiáltott fel Marriot néni. – Amikor csak szükség van rám – átölelte törékeny, vak nagyanyját. – Az orsód tele van, de a guzsalyod nincs. Feltekerjek neked egy újat? Leemelve lábát a pedálról, Mrs. Moore így felelt: – Eleget dolgoztam. – A szél fújhatta a templomtól idáig Ellint. Az arca éppolyan piros, mint a szoknyája és a haja is milyen kócos. – Ülj le, gyermekem, megfésüllek. Ellin egy zsámolyt helyezett a nagyanyja széke elé és kibontotta a hajszalagját. Örült, hogy visszatérhet az ismerős szokáshoz, és amint a fésű elefántcsont fogai végigszántottak rakoncátlan fürtjein, úgy érezte, gondjai szertefoszlanak. – Vége van már a birkanyírásnak? – Nagybátyád szerint igen – válaszolt nénikéje. – Mostanság a régi árpaföldön a szántással van elfoglalva. Ez az évszak a legalkalmasabb a lenültetésre. – Vesz új halászhálókat? – Azt mondja, a régiek kibírnak még egy szezont. – Majd én segítek neki megjavítani őket – ajánlkozott Ellin. – Meggyógyította Calybrid a borjút? – Igen. Ellin képzeletében korán elvesztett édesanyja olyan volt, mint Marriot néni. Calybrid szerint Isbel volt a csinosabb nővér kettejük közt, neki akadt előbb udvarlója – de sosem ment férjhez. A nagynéni elég csinos és takaros volt ahhoz, hogy a földjét maga igazgató kocsmárosnál finomabb férjet fogjon, de nála jobbat nem találhatott volna. 42

Nem csak hogy magához vette Marriot elárvult unokahúgát és megözvegyült édesanyját, de ugyanúgy szerette is őket, akár a feleségét – csendesen, érzelgősség nélkül, de állhatatosan. Henry bácsi igazi manx volt, ragaszkodott a földjéhez és elhatározta, hogy a lehető legtöbbet hozza ki belőle. Folyékonyan beszélte az ősi nyelvet, nem úgy, mint a Moore-ok, akik generációkkal azelőtt elangolosodtak. Időnként megmorogta neje affektálását, de nem csinált belőle titkot, mennyire szereti őt. Szerető családjától körülvéve Ellin sosem érezte apja hiányát, akinek nevét soha nem is említették a jelenlétében. – Tartsd egyenesen a fejed – dorgálta Mrs. Moore -, vagy megkarmolom az arcocskád. Ellin elmosolyodott. Hányszor hangzott már el ez a gyengéd figyelmeztetés... Szeme le-lecsukódott, ahogy nagyanyja biztos mozdulatai puha álomba ringatták. Itt minden olyan, mint régen. Semmi sem változathat az élet ritmusán Boayl Fea-ben. Azon az estén gondolatai újra a hangás hegygerincen álló, az övékénél jóval nagyobb udvarház felé kalandoztak. Visszatérve az ismerős feladatokhoz, amelyek nem sokban különböztek a lordnál és a grófnőnél megszokottaktól, azon töprengett, hogyan viselhették a temetés utóhatásait. Könnyen el tudta képzelni a fiuk képét, finom arcán a bánat felhői, szürke szemében kétségbeesés. Később, amint felment hálókamrájába, tekintete a völgybe és a dombokra hullott, Dreeym Freaoie felé kémlelt. Remélte, hogy Lord Garvain hamarosan meglátogatja. Ha eljön, Ellin bármit megtesz majd azért, hogy újra mosolyogni lássa.

43

4. fejezet Légy ura az érzelmeidnek, mert ha nem, könnyen megbüntethetnek. Epiktétosz: Kézikönyvecske Céltalanul lovagolva, Kerr egyszer csak a Cashin-kastélynál találta magát. A több száz éves kastély tömzsi tornyain és egyenetlen, szürke kőoromzatán nem hagyott nyomot sem az idő vasfoga, sem a tulajdonosok váltakozása. Az első újdonság, amit felfedezett, hogy a négyszarvú loghtan birkákból álló nyáj – amely az erdei tisztáson szokott legelészni, amióta Kerr az eszét tudta – egy falakkal körülvett legelőre kényszerült. Fogaiktól ily módon megmenekült sárga vérehulló fecskefűcsomók pettyezték a lenyíratlan füvet. Két széles márvány váza állt a lépcső két oldalán. Szívesen elmozdította volna őket onnan. A klasszikus díszítés nem illett a viharvert kőépület vad romantikájához, és súlyos talapzataik szinte agyonnyomták a fehér krókuszok által keltett légies hatást. A keleti toronyra kúszó sűrű indákat kivágták. A bokorszerűen növő levendulát csinos kis sövénnyé vagdosták. A nyíló rózsák, amelyeket Kerr édesanyja és két húga oly féltő gonddal ápolt, most egy idegen keze nyomán virultak. A szirtfal szélén állt meg és az odalent a sziklának verődő hullámokat figyelte. Sirályok és kárókatonák buktak alá a Maughold Head-i magaslatokból, hogy megtömjék bendőjüket a dagály szállította halakkal. Yernagh, Kerr ír heréltje felcsapta a fejét, kis híján kirántva gazdája kezéből a kantárszárat. Érzi a só illatát a levegőben – gondolta Kerr. Felismerte az otthonát. Hiba volt Kitty temetése után ilyen hamar idejönni, épp azon a napon, amikor tudomást szerzett a lány végakaratáról. Magával hozta a végrendelet egy példányát, amelyet a család ügyvédjétől kapott. Szülőházuk árnyékában most újra elolvasta. 44

Isten nevében, Ámen. Én, Katherine Anna Cashin, Maughold községi hajadon, testben gyengén, ám emlékezetem és szellemi képességeim teljes birtokában készítem és nyilvánítom ezt a dokumentumot végrendeletemnek és végakaratom hordozójának. Szeretett fivéremre, Kerron John Cashinre hagyom örökül a Ballacraine grófnő, elhunyt nagyanyánk által rám hagyományozott hozomány teljes összegét, miután kifizette az összes kedvezményezettet. Ráhagyom a könyveimet és rajzaimat... Ellin Fayle-re hagyok valami kedves emléktárgyat, amit a bátyám választ majd ki neki... Ezenkívül 50 fontot hagyományozok egy szövőiskola alapítására Glion Cornaa-ban a halálom utáni egy éven belül, mely összeg kezelésével édesapámat és bátyámat bízom meg... Szorongatta a papírt, anélkül, hogy egy pillantást vetett volna a további pontokra, majd elkeseredett sóhajtásban tört ki. El kellene hagynia ezt az emlékektől terhes helyet, és majd egy más alkalommal térni vissza, amikor tárgyilagosan képes gondolkodni. Az üvegajtó – újabb oda nem illő újdonság – szélesre tárult. – Lord Garvain! Nem számítottam rá, hogy ily hamar meglátogat. Kerr már nem talált kibúvót. Teljes magasságában kihúzta magát és bátortalanul így szólt: – Ramsey-ben voltam, lenmagot rendelni. Szinte a szomszédban. – És semmi kétség, hogy szívesen kint rekesztené a szelet. Félelmetes, nem igaz? És elég egy éjszakai hóesés, s máris gyönyörködhet a Snaefell és Észak-Barrule hófödte csúcsaiban. Vezesse a lovát az istállóba, a lovászom majd gondjaiba veszi. A könyvtáram... a könyvtárban várom. Kerrt a harag hulláma öntötte el egy pillanatra a gyorsan visszaszívott birtokos személyrag hallatára. Bár irtózott a várható utálatos közjátéktól, úgy tett, ahogy Standish javasolta. Igen jó oka volt arra, hogy 45

megállt a kastélynál: akár maradhat is, kideríteni, mennyit érhet el a ház uránál. Amit bent látott, még jobban felkavarta, mint a kinti változások. A középső lépcsőn lesétálva felfedezte az új festékréteget a falon. A családi portrék és csendéletek rosszul voltak kiakasztva. A jól ismert széles gyapjúszőnyeg helyén élénk színű, szélein bojtos török futószőnyeg hevert. Elhaladtában bekukkantott a szobákba, amelyek tele voltak költséges díszítőelemekkel. A könyvtár okozta a legnagyobb megrázkódtatást. A gyémántbetétes ablakkeret eltűnt, helyébe szerény ólmozott üvegtáblák kerültek. A tölgyfaajtó helyére, amely nagyanyja kertjére nyílt annakidején, Standish egy magas, széles, palladio stílusú, felül világító ablakkal ellátott ajtót szerzett be. Hogy megtörje a súlyos csendet, Standish így szólt: – Világosabbá varázsolja a szobát. Ez itt Meanoie – mutatott egy fekete újfundlandira. Az óriási kutya termetes embernek is beillett volna. – Úgy hívják: Éjfél. Illik hozzá. Az üvegajtó felé bólintva, Kerr megkérdezte: – Mikor készíttette? – Nem sokkal azután, hogy a tulajdonomba került a ház, az egyik munkásom egy melléképületben találta az ablakokat és az ajtó darabjait, még faládákban. Az ön nagyapja rendelte őket egy liverpooli üvegestől, de soha nem helyezte őket méltó helyükre. – Valószínűleg pénz hiányában – válaszolt Kerr -, elég költséges vállalkozás. Apám tud róla? – Értesítettem a felfedezésemről. Nem gördített akadályt sem az ajtóval kapcsolatos, sem egyéb terveim elé. Érdekelné, mi mást változtattam mióta bérleti viszonyban állunk? Kerr kíváncsisága legyőzte idegenkedését. Miközben megszemlélte az elegáns rózsaszín függönyöket és a virágos kínai tapétát az ebédlőben, a pazarul párnázott székeket a társalgóban, Kerr magában a költségeket számolgatta. A szülei azzal voltak elfoglalva, hogy legyen étel az asztalon, fizetni tudják az orvos számlá46

it, az inasok bérét, nem engedhettek meg maguknak hasonló luxust. Látogatónak érezte magát a saját otthonában, és rühellte az érzést. Abba a szobába lépve, amelyik azelőtt Kittyé volt, még rosszabbul érezte magát. Vidám, sárga csíkos szövet borította a baldachinos ágyat. Egy hercegnő ágya, Kitty kedvenc színével díszítve – biztos tetszett volna neki... Egyensúlyt hozott a Keleti Toronyban a bárminemű változtatás hiánya. A családi legenda szerint az első Lord Ballacraine ezen az ablakon tekintett ki, amikor a csempészhajókat várta vissza. Messzelátóját gondosan megőrizték, most is szokott helyén, a bőrborítású asztalon hevert. Kerr felkapta, megnyújtotta a tengelyét és az angol dombok felé irányította, amelyek mérföldekre álltak a túlparton. Kegyetlen és ambiciózus dédapja helyeselné, hogy ő ma itt van. – Mit szólna egy pohárka brandyhez? – kérdezte Standish az üvegért nyúlva. Amikor házigazdája hellyel kínálta, Kerr azonnal egy magas támlájú székhez ment, amelyben hajdan őse foglalt helyet. Trónusra emlékeztetett díszes faragásaival és hagyma alakú lábaival. Ezen a trónuson holmi hatalmasságnak képzelte magát, s szinte elfelejtette, hogy ő itt a kérvényező szerepét játssza. A torkát égető brandy csak fokozta magabiztosságát. – Hogy megy a Manx Vászonkészítő- és Fehérítő Társaság? – érdeklődött Standish. – A jövőben Manx Vászonkészítő Műhely lesz a társaság neve – közölte Kerr. – Továbbra is készítünk durva vásznat házi használatra, kockás szövetet és ingvászon anyagot katonáknak. Kendertiloló és – áztató malmaink folyamatosan dolgoztak a tavaly téli termésen, de a tavalyi év egészében kevés profitot hozott. Állandó versenyben állunk Mr. Moore douglasi üzemével, árainkat folyamatosan alacsonyan kell tartanunk. Ez növeli a teljesítményt, viszont akadályozza a terjeszkedést. – Az édesapja adhatna némi kölcsönt a beruházási munkálatokhoz. Kerr a fejét rázta. 47

– Retteg attól, hogy újra túlköltekezze magát. Néhány hónap a londoni adósok börtönében igen óvatossá teszi az embert. Londonban új terveket kezdtem szőni, mert ott jóval jövedelmezőbb piacot találtam a termékeinknek. Bárhová néztem, minőségi vászonneműt láttam: a hölgyek ruhái, az urak ingjei, függönyök, bútorszövetek. És én ki akarom elégíteni ezeket a mohó vásárlókat. – Ezáltal pedig biztosítani a családi vállalkozás sikerét. – Pontosan – közelebb hajolva, Kerr így folytatta: – Sok takácsunk kizárólag aanrit keyll-t, finom vásznat készít. Több arasznyi batisztunk vesztegel a fehérítőpályán, tavaly nyár óta nem sikerült eladni. Úgy gondolom, el kellene küldenünk, hogy mintát nyomjanak rá. Sőt, az ulsteri Donald Brady tud damasztot szőni, a bátyja úgyszintén. Ezek az áruk Angliában elég drágán eladhatók ahhoz, hogy végre feltornázhassuk az árakat. – Az angol piacon nagy a konkurencia, és a riválisok jóval nagyobb tőkével rendelkeznek, mint ön. – Még ha így is van, hiszek benne, hogy keresletre találok. Elsősorban Londonban, ahol a manx nyomott szöveteket értékelni fogják szépségük, minőségük, s nem utolsósorban újdonságuk varázsa miatt. Ott találkoztam Richard Ovey vászonáru-kereskedővel. Állandó vásárlói között van a királyi család és az arisztokrácia számos tagja. Reményeim szerint ő jelenti majd az összeköttetést azzal a zártkörű vásárlói réteggel, amelyet ki kívánok szolgálni. – Mi a lord véleménye az ön terveiről? – Egyelőre nem tud róluk. Még senkinek nem árultam el a húgaimon és a sógoromon, Lord Garrick Armitage-on kívül, aki egyetért azzal, hogy feltétlenül ki kell használnom ezt az egyedülálló lehetőséget. Mielőtt újra találkoznék a társaság igazgatóival, készíttetek egy sor tervrajzot és mintákat a nyomott termékekről. Brady gondoskodik mintás damasztról. Most jutottam némi pénzhez, tehát finanszírozni tudom a kezdeti költségeket. Önnek, uram, ismernie kell a tekintélyes észak -angliai nyomott munkákat, és nagyon hálás lennék, ha ajánlana valamit. – Rengeteg hely van Lancashire-ben. Felírhatok néhány címet. Szüksége lesz egy tapasztalt előrajzolóra és a legjobb réznyomat-vésnökre. 48

Standish elgondolkodva hörpintgetett a brandyjéből. – Ön meglep, Lord Garvain. Nem is oly rég még csak a tudománynak élt, minden mást elutasított. – Többé már nem – válaszolt Kerr -, amíg távol voltam a szigettől, sokat tanultam. Olyan dolgokat, amiknek semmi köze nem volt a görög irodalomhoz, illetve római történelemhez. – Csalódás érte, nem igaz? – Olyasmi. Valójában több is. – Ahogyan engem is, sok-sok éve. Jó néhány csapás után lettem üzletember. Meggazdagodtam, de nem lettem boldogabb tőle – kis szünet után hozzátette: – Ön még mindig tudós. Kutató elméje új irányba fordult, ez minden. Most az üzemek, gyáripar és piacok iránt érdeklődik. – Nem számítok apám segítségére, sem Thomas Whaley-ére. Nem szívesen ugranának bele egy ilyen kockázatos vállalkozásba. Bírom Garrick jóváhagyását, ő támogatja az ügyet. Ez így két-két szavazat mindkét részről. – Szüksége lesz egy ötödikre. – Ön vállalná a beruházást? – Amennyiben a körülmények megengedik. De a lord ellenezni fogja a bevonásomat, és hajthatatlan lesz ez ügyben. Kerr elismerte, hogy a másiknak igaza van. Apja igen merev elveket vallott, nagyon ritkán változtatott rajtuk. – Ön üzletember – legalábbis az volt. Egyetért velem abban, hogy a terv megéri a próbálkozást? A rozsdavörös fej perceken át bólogatott. – Mindenképpen. Érzem önben a kellő energiát és határozottságot. S hogy helyes volt-e a megérzésem, arra csak az idő adhat választ. – Standish az üvegért nyúlt. – Még egy kis brandyt, Lord Garvain? A kastély pincéjéből származik, és francia névvel dicsekedhet. Ezen ígéretes kezdet felvidította Kerrt. Felemelte a poharát és így szólt: – Az őseim által a szigetre csempészett italok mindig kiválóak voltak. Mi, Cashinek a legjobbra vágyunk, és általában meg is szerezzük. Bárhogyan is. 49

Az őrjöngő vihar ellensúlyozta a Kerr által elfogyasztott brandy jótékony hatását, ezért úgy döntött, megáll a kocsmánál – nem csupán az ital kedvéért, s nem is csak azért, hogy megmelegedjék a tűznél. Azt remélte, vethet egy futó pillantást Ellin Fayle bájos arcára. Boayl Fea, A Pihenés Háza. Eredeti neve rég feledésbe merült. Mivel két úthoz is közel feküdt, az utazók kedvelt pihenőhelyévé vált. Ráadásul a Glion Cornaa-i vászon- és őrlőmalom is közel volt, a kocsma tehát sosem szűkölködött a vendégekben. Henry Fayle nem csupán serfőző és képesített kocsmáros volt, de földműves és halász is. Felesége, Marriot a legmegbízhatóbb helyi fonóasszony volt, a vászonfonal mestere. Kényelmesen éltek, de nem tartottak cselédeket, csak egy fiút, aki a teheneket, birkákat és disznókat őrizte. Veteményezés és aratás idején Fayle napszámosokat fogadott. Ellin Fayle kutyája ki-kilesett a straidre. Hozzászokott már a látogatókhoz, nem ugatott, de azért felállt, hogy megszaglássza Kerrt. Fekete bundája csapzott volt, hosszú fehér harisnyáját sár borította. – Hogy tudtad így összepiszkítani magad? -üdvözölte a férfi Scadoot. – Semmi kétség, kizártak a házból. A tehénpásztorfiú bukkant elő egy alacsony épületből, tyúkok szaladtak szét az útjából. – Elvezethetem a lovát, y hiarn? – Köszönöm. Tessék, egy garas, hogy megérje a fáradságot. A fickó átvette a kantárszárat és az istállóba vezette a lovat. Kerr a kocsma bejáratához lépett. Jelenlétét jelezve lerázta a port a csizmáiról. – Quoi t'aynsen? – Ellin Fayle sietett elő a hátsó helyiségből, kötényébe törölve kezét. – Ön az! Akkor hát elhozta a könyveket? – Még nem – el ne felejtse elhozni őket! Most valahogy kiment a fejéből. A lány egy söröskorsóért nyúlt. Mulatságos, üzleti modorban tette fel a kérdést: – Cre sailt, y hiarn? – Brandyt. – Csak rummal szolgálhatok. Nagyon jó rum. – Az is megteszi. 50

– Hozok egy üveggel, és poharat is. – Hol vannak a többiek? – kérdezte Kerr. – Henry bácsi elvitte Marriot nénit Laxey-be. Nagymama is velük ment, ez ritka alkalom számára, szinte sosem teszi ki a lábát Boayl Feaből. Az egyik faasztalra helyezte az italt, Kerr válaszul egy érmét csúsztatott felé a sima, kopott felületen. – Mindjárt tüzet gyújtok, de előbb ki kell vennem a bárányt a sütőből. Ha fázik, bejöhet a konyhába. – Nem leszek útban? – Örülnék a társaságának – válaszolt Ellin. – Nem szoktam hozzá, hogy egyedül vagyok itt. Kerr még sosem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy az ellenkező nem egy vonzó tagjával kettesben maradhasson, és úgy döntött, e ragyogó hagyományt most sem kívánja megszakítani. Miközben a lány a hátsó helyiségbe vezette, Ellin csípőjének csábos ringására koncentrált. Három rokka állt a kandalló mellett, valamint egy ferde tekercselő, amely a kész fonal felcsévélésére szolgált. A szoba megtelt az égő tőzeg megnyugtató illatával, és bevilágította a lobogó mécs lángja, amely annyira hiányzott neki vándorévei alatt. Mardosó éhség lepte meg, amikor tekintete a tűzhelyen fortyogó forrásban lévő krumplira és a tejescsuporra esett. – Hogy halad a bárány? – kérdezte, amint a lány bekukkantott a zsúfolt sütőbe. – Még lélegzik. – Lélegzik?! – Jöjjön, és nézze meg. A lapos sütőkövön egy barna gyapjas bárányka feküdt összegömbölyödve. Felpislogott Kerr-re, majd ásított egy nagyot. – Azt hittem, épp bárányt sütsz – sikerült kinyögnie, mielőtt nevetésben tört ki. A lány kacagása édesen csengett: 51

– Inkább életben tartom. Tegnap éjjel elpusztult egy anyajuh, így aztán Scadoo-val az egész napot azzal töltöttük, hogy a barikát kerestük. Egy mezőn találtuk, elhagyatva, egyik lába beleragadt a sárba. Hideg volt, és már haldoklott. Hazahoztam és betettem a sütőbe, hogy melegedjék. Készítettem egy hamis csecset az egyik kecskebőr kesztyűmből, levágtam az egyik ujj csúcsát, ahogy Henry bácsitól láttam, amikor meg akart menteni egy másik árvát – felkapta a tejescsuprot. – Remélem, elfogad egy kis tejet. Talán tehetnék bele egy kis rumot. A férfi figyelte, amint Ellin kísérletképpen önt egy kis alkoholt az edénybe. Kis gondolkodás után öntött hozzá még egy kicsit. Kerrnek újra nevetnie kellett. S ez olyan jól esett. Miután visszanyerte az önuralmát, figyelmeztette a lányt: – Vigyázz, nehogy túlságosan hozzászokjon az italhoz! – Egy Boayl Fea-ben mulató részeg bari híre vonzaná az embereket az egész szigetről, ami jót tesz az üzletnek – jelentette ki a lány, mosolya gödröcskéket varázsolt orcáira és állára. Felemelte a vézna kis állatot a párnáról, úgy tartotta karjában, ahogy egy csecsemőt szokás, aztán az asztalra helyezte. – Állj fel – bíztatta. Kerr segített tartani a bárányt, és kezét annak nyurga lábai közé csúsztatta. – Kislány – jelentette ki. – Mi lesz a neve? – Rum – válaszolt a lány. – Öntene egy kis tejet a cucliba? Csak egy egészen keveset. A férfi öntött egy kis tejet a kesztyűbe, s mikor a lány azt mondta, ennyi elég lesz, bekötötte a szélét egy zsinórral. Fehér vonal mutatta az újdonsült cucli útját az asztalon az állat felé. Ellin gyorsan a bárány szájába dugta. Mindketten feszülten várták, hogy Rum elkezdjen szopni. Amikor megtette, megkönnyebbült mosollyal nyugtázták a nagy eseményt. London, gondolta Kerr, egész más világ, mint ez a barátságos manx konyha.

52

Az éhes kis teremtmény sokáig szopott, farkát csóválva. Később Ellin áttette a szalmával töltött párnára, és közelebb helyezte a kandallóhoz. – Most pedig aludni fog. – Hiába, aki nem bírja az italt, ne igyék – szólt Kerr, és kiürítette a poharát. – Ön viszont kér még egy kicsit? Kerr lelkesen bólogatott. Ez a békesség olyan kellemes volt a hét szörnyű eseményei után. A tűz mellett kortyolgatva italát, elnézte a csinos, gömbölyded lányt munka közben. Ellin tojást tört egy edénybe, felverte, majd zablepénymorzsát kevert a tésztába, végül megkevergette a burgonyát. Összeszedte a lencsíkokat, mondván: – Elő kell készítenem a guzsalyt a nagyinak. Ha nem meríti ki túlságosan az utazás, ma este is folytatja a fonást. – Egy köteg fonalat szorított magához. – Kérhetem még egyszer a segítségét? Kérem, erősítse oda ezt zsinórt a derekamhoz, elég szorosan ahhoz, hogy megtartsa a lenszövetet. Ellin a férfi széke elé állt. Melle szemmagasságba, s szívfájdító közelségbe került az őzbarna Zoghtan-gyapjúhoz feszülve. Feszes és gömbölyű volt, Kerr meg tudta volna tölteni vele a kezét. Ügyetlenül babrált a zsinórral, amint a lány karcsú dereka köré tekerte. – A húgaim sosem tanultak meg fonni. – Miért tanultak volna? Az úri hölgyeknek nem kell dolgozni a megélhetésért. – Az én családomban ez közel sem volt ilyen egyértelmű. A Cashineknél a pénz könnyen jön, könnyen megy. – Most másképpen lesz. Ebben biztos vagyok. Köszönöm, így tökéletes lesz. A lány leült Kerr mellé. A térdére húzta a fonalakat, szétválogatta, szétteregetve őket a szoknyáján. – Semmi ok az aggodalomra, mylord. Nem az egyik kedvenc filozófusa mondta, hogy a vagyon ritkán kerüli el azt, aki ésszel él? A szemtelen csitri Epiktétoszt idézett. – Kitűnő a memóriád. 53

A lány kecsesen talpra állt, és megkérte a férfit, hogy oldozza ki a zsinórt. A férfi mögé sétált, és elkezdett a fránya csomóval bajlódni, amelyet előzőleg ő kötött meg jó szorosra. Amint Ellin kiszabadult, az asztalra terítette az előkészített lenhálót, aztán a guzsalyra csévélte az egészet. Veszélyesen vonzó lány, gondolta Kerr, fiatal, üde és csinos. Túlságosan is csábos, bájos arcával, kecses nyakával és telt kebleivel. Ahogy a férfi szeme lefelé vándorolt, felfedezett egy másfajta szövetdarabot a lány pruszlikjára terítve. Finom, tiszta batiszt anyag volt, fehér selyemcérnával egy ismerős motívumot hímeztek bele. – Ismerem ezt a mintát – Kerr keze az anyag után nyúlt, és lerántotta Ellinről. A lány kihúzta magát. – Cre'n... – A Manx Háromláb motívum, a nemzeti jelképünk. Éppen erre a mintára van szükségem a damasztszövetekhez. A lány döbbenten meredt az örömmámorban úszó férfira. Annak szeme viszont Ellin arcáról a mellére vándorolt, amely ingerlően bu gygyant elő, megvillantva a férfi előtt két tejszínes halmot. Nem tudta elszakítani tekintetét a ruha anyagán átsejlő bimbóktól. Mi az ördög ütött belé?! A bujasága rendszerint botrányba sodorta. Nem engedheti, hogy most is ez történjen, most, amikor oly sok teendője van, annyi felelősség szakadt rá. A kezében szorongatott szövetre bámult. – Kitty kézimunkája? – Nem, az enyém. De az ő terveiről másoltam. – Szeretném látni őket. Ellin letette a guzsalyt és elsietett. Gyors léptei visszhangoztak a lépcsőkön, s elhalkultak, ahogy felfelé szaladt. Hamarosan visszatért, és kézimunkakosarát az asztalra helyezte Kerr elé. Felemelte a tetejét, és kiürítette a tartalmát. – Több alkalommal is használtam a mintát -magyarázta Ellin. – Látja? Aranycérnával hímeztem a három lábat, vörös háttérbe – a férfinak nyújtott egy darab szövetet. – Egy szoknya szegélye. 54

A férfi agya vadul dolgozott, miközben a szövetet tanulmányozta. Ezer és ezerrőfnyi vászonszövetet látott maga előtt, amelyre tömeggyártással, növényi festékkel és dombornyomásos technikával lábakat festenek, rikító sárgával élénk kombinációban. Több yardnyi anyag a legtisztább, legfehérebb damasztból, telis-tele manx szimbólumokkal. – Tessék – Ellin egy papírdarabot adott át neki. Amint egy pillantást vetett testvére egyszerű vázlatára, erősen érezte a lány jelenlétét. Olyan volt, mintha Kitty belépett volna a szobába. – Össze sem lehet hasonlítani Lady Kitty egyéb rajzaival – ismerte el Ellin. – A halászok és a bérlők, vagy a hegyek és a part képeivel. – Akvarellek? Szellemi értékük jelentős, de nem nyomathatom őket vászonra. – Azokra a rajzokra gondoltam, amelyeket ceruzával készített, nem ecsettel. Rengeteg ilyet rajzolt, de nem szívesen mutogatta őket. Azt szokta mondani, ezek a főművei. Úgy tett, mintha csak tréfálna, de tudom, milyen fontosak voltak neki. Kerrnek eszébe jutott, hogy testvére végakarata szerint ezek a rajzok immár az ő tulajdonát képezik. – Mindig is önnek szánta őket – mesélte Ellin. -Néha valami francia szót mondott rájuk. – Kíváncsi lennék, miért nem láttam még ezeket a rajzokat. – Lady Ballacraine megkért, hogy tegyek mindent a faliszekrénybe. Még ott kell lenniük. – Kölcsönkérhetném néhány motívum rajzát? Donald Brady felhasználhatná őket, amikor felvázolja a damasztmintákat – felemelt egy vázlatot. – És ezt... ezt a saját ingemre nyomattatom. Ha azt kívánta volna, Ellin nekiadta volna a kosarat is, a tartalmával együtt. Egy szót sem értett a lord utalásaiból holmi damasztokkal és nyomatással kapcsolatban, mivel a vászonkészítést érintő tudása kimerült a fonás műveletében. De a férfi izgatottságából azt szűrte le, hogy itt most valami nagyon fontos dolog történik. A férfi vad, sötét vonzereje felkavarta az érzéseit. Ó, milyen szívesen beletúrt volna a fekete haj hullámaiba. Vajon forró, vagy hűvös bőrt tapintana, ha kezét a férfi napbarnított nyakára csúsztatná? Sűrű, fekete 55

pillák keretezték a szürke szemeket. A kelta legendák hőse volt, hús-vér kiadásban. Manannan Mac Lir, a sziget első ura. A törvényen kívüli útonálló Maughold, a megkeresztelkedése előtt. A férfi hozzálépett, és így szólt: – Nyárra a legdivatosabb londoni hölgyek az én nyomott vászonneműimet fogják hordani, amit az általad készített fonállal szőnek majd -karját a lány dereka köré fonta, és magához húzta Ellint. – Akkor adtál nekem ihletet, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Ezért örökké hálás leszek neked, Ellin Fayle. Mielőtt a lány felfoghatta volna a hihetetlen tényt, hogy a férfi egyáltalán megérintette, Kerr megcsókolta őt.

56

5. fejezet Szívemet a vágy nyila nyársra tűzte, A Szenvedély, dühöngő szörnyeteg, portyára indult keblemben. Ovidius: Szerelmek Avagy, amit a lány érzett, sóvárabb volt, mint amelyet valaha is tapasztalt, és hirtelen felolvasztotta a gátakat kettejük között. A férfi többé már nem az elérhetetlen Lord Garvain volt, Kerron Cashin, a férfi, leszállt a piedesztál fensőbbségéből, hogy karjába vegye a lányt, és egészen érzékletesen megmutassa neki, mit jelent nőnek lenni. Forró és kitartó szája a lány lelkét nyelte el. Ellin megnyílt neki, boldogan viszonozta a csókot. Amikor végül elváltak ajkaik, nem tudta, mit tegyen, mit mondjon, de Kerron elismerő mosolya biztosította arról, a férfinak tetszik, amit lát. – Hálám merész kifejezése – mormolta Kerron. – Bár többet is tehetnék – suttogta naiv őszinteséggel Ellin. – Igazán? – a férfi ujjaival finoman végigsimított a lány arcán. – Nem fogom elfelejteni, Ellin. Egy hang harsant fel a söntésben, megzavarva ígéretes kettősüket. – Van itt valaki? A lord gyorsan hátralépett, még mielőtt Norris Martin belépett volna a konyhába. A vászonkészítő mosolya lehervadt. – Lord Garvain. Ellin azonnal magyarázkodni kezdett. – Még nem égett a tűz a másik helyiségben, ezért áthívtam őlordságát, hogy itt fogyassza el az italát. Ezt természetesen ön is megteheti. Martin érkezése újra a felszolgálólány szerepére kárhoztatta Ellint, ami épp annyira zavarta a lányt, mint az, hogy a férfi durván félbeszakí57

totta az intim – és igen élvezetes – közjátékot. Hátrament sört csapolni a vendégnek. Miután kiszolgálta, visszatért a krumpli kevergetéséhez. Miközben a férfiak közti eszmecserét hallgatta, befejezte a nagyanyja guzsalyának előkészítését. Az ismerős feladat a szokottnál tovább tartott, mert remegő keze meglehetősen ügyetlennek bizonyult. Lord Garvain a vászonpiac jelenlegi állásáról érdeklődött Mr. Martinnál, a damasztok és nyomatok felé terelve a beszélgetést. A lány azt várta, hogy Kerron beszél a terveiről is, de nem tette. Ahányszor csak a férfi éles, sólyomszerű pillantását a lányra vetette, Ellin érzékelte a férfi néma parancsát: tartsd a szád. Tudomására akarta hozni, hogy megértette, ezért fogta kézimunkakosarát, és a faliszekrény polcára helyezte, hogy ne legyen szem előtt. Jutalmul egy összeesküvő pillantást válthatott a lorddal. A férfi csaliként használta jól átgondolt kérdéseit, hogy információt szedjen ki a Douglasban és egyebütt működő konkurens üzemekről. Az ügynök, aki láthatólag le akarta nyűgözni Kerront szakmai tudásával, minden kérdést megválaszolt. Amikor észbe kapott, már késő volt, de megpróbálta menteni a menthetőt: – Nem szabadott volna ilyen sokat kifecsegnem. Bizonyára lordságod se örülne, ha kikotyognám a titkait Mr. Moore-nak. – Maga nem tud eleget ahhoz, hogy árthasson nekem. A sértett ügynök kihúzta magát a székében. – Én adom el az üzeme termékeit a kereskedőknek. – És én bízom benne, hogy ez így is marad. Mindazonáltal bevezettem bizonyos újításokat, amelyekről nem tud, és még többet tervezek. Az apám és az igazgatótanács teljhatalommal ruháztak fel. Kerron hangja udvariasan csengett, az arca komoly volt. Bár Ellint hidegen hagyták az üzem ügyei, szerelmes volt a lordba, az ügynök pedig a barátja volt, szerette volna hát, hajó viszonyban vannak. Belehelyezte a guzsaly nyelét a rokkába, és a kandallóhoz lépett, hogy megnézze a bárányt, amely oly gyámoltalanul feküdt előtte, lábait a teste alá húzva. Feltétlenül be kell szereznie Calybridtől valami erősítőcseppet, amilyet a földművesek használnak, hogy meggyógyítsák a beteg birkákat és teheneket. 58

A straidbe érkező kordély moraja jelezte, hogy a családja hazaérkezett. Észrevette, hogy a lord sötéten és sürgetően néz rá. – Mennem kell. – Ta – bólintott a lány -, jobb, ha még sötétedés előtt hazaér. – Persze – szólt Kerron kötekedve. – Mert akkor jön a gonosz boszorkány. – És a moddey dhoo a hegyi úton és a tholtan buggane. – Nem félek a találkozástól a te félelmetes banyáddal, azzal a fekete kutyával, vagy a szellemmel – válaszolt a férfi szándékosan megremegtetve a hangját. De mivel a lány melegséget érzett az ugratásában, nem bánta. Amikor Ellin kinyitotta a konyhaajtót, a kutyus rontott be, és a férfi térdére ugrott, szép kis nyomokat hagyva a bőrbricseszén. – Ó, Scadoo – kiáltott fel helyette is pironkodva a lány. Ám Kerr lehajolt, és megvakargatta az egyik lógó fekete fül tövét. – Meg van bocsátva. Majd benézek, hogy lássam, hogy van Rum – kicsit halkabban hozzáfűzte. – Legközelebb, my veen, tovább maradok. Ellint felvillanyozta a szavak ígérete, csakúgy, mint a becézés. Ez volt a legédesebb búcsú, amit valaha hallott. Aznap este vacsoránál Kerr a komor légkört a mulatságokkal próbálta oldani, amelyekben Londonban volt része. Tavaly ilyenkor egy átlagos este magában foglalt volna egy bált, vagy vacsorát az egyik előkelő házban, egy kis enyelgést Lady Felicity Walsinghammel. És számlálatlanul sok estét töltött az ágyban hancúrozva holmi kis színésznőcskékkel, akiknek lepedővirtuozitása messze túlhaladta a színpadon nyújtott teljesítményüket. Kerr négyéves távolléte számos ősz hajszálba, s nem kevés ráncba került szüleinek. Végezték a ház és a farm körüli munkákat, bátran viselték veszteségeiket, de sosem nyugodtak teljesen bele úgy, mint Kerr. Azt hitte, szülei csak egy-két kósza hírt hallottak a londoni hőstetteiről, de ezen az estén kiderült, hogy sokkal többet tudtak, mint kényelmes lett volna neki. A halat szeletelve, apja így szólt: – Nem tudom megérteni, miért nem képesek a gyermekeim Londonban átvészelni egy szezont, anélkül, hogy valami óriási botrányba ne keverednének. Először Lavinia, aztán Kerr. 59

– Te magad sodortad bajba a családod, John, amikor odamentél. A lányod akkor került szorult helyzetbe, amíg te az adósok börtönében csücsültél. – Ez igaz. De Kerrnek nincs ilyen mentsége. Kerr úgy gondolta, legjobb, ha eltereli magáról a témát, ezért elmesélte, hogyan szokott Ellin Fayle bárányt sütni. – Aranyszíve van annak a lánynak – jegyezte meg a grófnő. – Ez ráadásul igen vidám természettel társul, ami bearanyozta a húgod legsötétebb napjait is. – Kitty rám hagyta a felelősséget, hogy válasszak valami emléket a barátnőjének. Hazafelé remek ötletem támadt. – Valami ruhaneműt akartam javasolni – vetette közbe az édesanyja. – Így a Fayle-ék megspórolhatnák a mennyasszonyi ruha árát. Kerr szeme felszikrázott. – Ellinnek udvarlója van? – Nem is egy, ahogy én tudom – jegyezte meg a gróf. – A kocsmában mindig körül van véve férfiakkal. Ott az a vászonügynök, a takácsok az üzemből. – És a húgod folyton Clucas őrmesterrel ugratta, a ramsey-i hadtesttől. Vajon melyikük tanította meg a lányt így csókolni? Nem Martin – ő nem tűnt túl forróvérűnek. Valószínűleg a katona. Sok lánynak imponál az egyenruha, bár azért az ő Ellinjét igényesebbnek hitte. Az ő Ellinjét?! – Azt hiszem, örülne Drean könyveinek – szólalt meg végül. – Megvan neki egy Miss Burney sorozat, nem igaz? És a wakefieldi lelkész. Valószínűleg örömmel fogadna egy rajzot, vagy akvarellt is emlékül. Beszélt nekem bizonyos ceruzavázlatokról. – Kitty azokat neked készítette – állította az apja, megerősítve Ellin szavait. – Elsősorban tájképeket. Egy-két illusztrációt a sziget legendáihoz. Ezek most már a tieid, azt teszel velük, amit csak akarsz. Vacsora után Kerr felment a lépcsőn, nehéz léptei visszhangozták szívdobbanását. Mostanáig elkerülte Kitty szobáját, rettegve annak kongó ürességétől. Az ablak melletti székre nézett, és szinte hallotta 60

húga hangját, amint arra biztatja, hogy menjen – menjen Olaszországba, Cambridge-be, bárhová, ahová az álmai és ambíciói vezetik. Pedig amikor szerencsés utat kívánt neki, tudnia kellett, megvan az esélye, hogy visszatérésekor nem lesz itt, hogy üdvözölje és kikérdezze a kalandjairól. A magas, keskeny faliszekrény polcain talált egy-két vastag portfoliót, mindegyik két egymáshoz varrt vékony táblácskából állt, amelyeket egy-egy szalaggal kötöttek össze. Levitte őket a szalonba, ahol Joney épp gyertyákat gyújtott, és a lehajtható asztalra tornyozta őket. – Te feayr – mormolta az asszony, magára terítve egy kendőt. – Dy jarroo – értett egyet a férfi. De a hideg egyáltalán nem zavarta, teljes figyelmét húga titokzatos és váratlan hagyatéka kötötte le. Az első és egyben legvaskosabb kötet a Manx életképek címet viselte. Húga remek megfigyelőképességének és avatott kezének ékes bizonyítékát rejtette. A ceruzarajzok részletesen ki voltak dolgozva, a sziget látnivalóin kalauzolták végig Kerront. Felismerte a jellegzetességeket és a legtöbb embert, akit a húga ábrázolt. Heringhalászokat, amint kiürítik hálójukat, juhászokat a nyájukkal, takácsokat, aratókat, fejőlányokat. A csinos lány a rokka mellett, egy kutyával a lábánál, az, akit tegnap csókolt meg. Ellin Fayle képe újra meg újra felbukkant a lapokon. A lány, amint egy katonával táncol, hosszú hajfonata repdes. A lány, amint a földeken dolgozik, boglyába rakja a kévébe kötött lent. A lány, amint csordába terel vagy fél tucat loghtan-juhot, Scadoo pedig mögöttük üget, farkcsóválva. Bár ezek a képek kedvesek voltak, Kerr nem értette meg az üzenetüket, ha egyáltalán hordoztak ilyet. Tanácstalanul lapozott tovább. Manx képek, ötödik változat, olvasta Kitty írását a másik oldalon. Új terv vászon toile-hoz. Toile – a francia szó, amelyről Ellin beszélt. A lány valószínűleg még sosem hallott a stilizált szövetről, amelyet tájképekkel és pásztorjelenetekkel díszítenek, mint azt is, amilyeneket a kezében tart. Végre megértette, mit akart húga a mesterműveivel, miért volt a titkolózás, és miért bízta rá az anyagot. Jól meghatározott céllal készítette ezeket a terveket – azért, hogy manx lenvászonra nyomassák a képeit. 61

A következő könyvecske klasszikus és allegorikus témák, regények, színdarabok és versek illusztrációival volt tele. Részletek az Odüsszeiából. Dido és Aeneas – érdekes módon, Ellin volt az elhagyott szerelmes Dido modellje, míg Kerr erős hasonlóságot fedezett fel önmaga és a képen látott Aeneas között. Népszerű helyi legendák és mítoszok ábrázolásai következtek: St. Maughold utazása, Kirk Malew Varázsitala, a Szirén éneke. Ő és Ellin újra és újra feltűntek a hősök és hősnők megtestesítőiként: Manannan Mac Lir és mennyasszonya, Fand, Olave király és Emergaid királynő. És Shakespeare hősei. A harmadik vaskos gyűjteményért nyúlt, amelyet beszédesen Virágos Nyomatok Tervrajzai címkével láttak el. Akvarelleket tartalmazott, elsősorban virágokról, bíbor és zöld hanga-gallyacskák, rózsákból, orgonából és szarkalábból készített csokrok, rózsaszín szalaggal átkötve. Pontosan az a fajta színpompás tarkaság, amely általában a nyomott mintás szöveteket jellemezte, s amely magával ragadja a női tekintetet. Kerr becsukta a portfoliókat, fejét kezébe temette és behunyta a szemét. Köszönöm, drean, mormolta. Csodával határos módon egy napon talált rá mindenre, ami vállalkozása beindításához szükséges. Kész volt arra, hogy elfoglalja az ipari világot, és a vászonkészítés királya legyen. Senki és semmi – gondolta diadalmasan – nem állhat az útjába.

62

6. fejezet Taferrishym as beishtyn ayns dagh voayl jeh'n cheervegshoh, As kinjagh te d'imraa dy vei ad er num vakin oie as laa. Tündérek és ogrék lakják kicsiny szigetünket, S azt mondják, éjjel, s nappal gyakran előjönnek. Manx népdal Ellin gyanakvó tekintettel vizslatta a roskatag, rég elhagyott kunyhót, s megérintette a nyakában lógó szerencsekövet, hogy bátorságot merítsen belőle. Calybrid Teare gondoskodott a védelméről, mielőtt a dombon elhelyezkedő elhagyatott földre küldte őt gyógynövényekért. Nem félt a szürke égtől, sem a dühöngő vihartól, de az elemeknél sokkal félelmetesebbnek tartotta a kísértetjárta tholtant. Maradj távol a háztól, figyelmeztette barátnője. Bár nem ismerte részletesen a hely történetét, az, hogy Calybrid vonakodott őt felvilágosítani, mindenesetre gyanús volt. A gazdák a kocsmában sokat meséltek a buggane-ról és különös történésekről, amelyeket a helyi boszorkányok idéztek elő, vagy az apró bajkeverőkről, akik éjszaka járták a községet. Ellin visszatért a munkához a szomorú, elhanyagolt kertben. Ezek a növények, régen elhagyva eredeti helyüket, ugyanolyanok voltak, mint amilyeneket Calybrid termesztett. Yn Ihus nőtt gyöngyajak. mellett, lurgadish és lusy chias saghey – a gyógynövények; margitvirág és csobormenta. Talált egy csomó haranglábat, mélyen a talajba döfte ásóját. Ásás közben tekintete a kőfal foszladozó burkolatára esett. A ház egy részét kormosra festette egy tűzeset, évekkel ezelőtt. Az egyik oldalán egy öreg fa állt, törzse meghajlott, összeszabdalt, s a nyitott ajtóhoz közel ragyogó sárga nárciszok virágoztak. A straidet gyom futotta be, az épület reménytelenül hanyatlásnak indult. 63

Ellin vigyázva emelte ki a növényeket, gyökereiket igyekezett érintetlenül hagyni, és zsákmányát egy nyirkos ruhába csomagolta. Hűvös és nyirkos föld tapadt kezére. Jó érzés volt a szabadban lenni négy hoszszú nap után, amit otthon töltött, fonással, várakozással, reménykedéssel – és önmarcangolással, mert Lord Garvain még mindig nem jött el. Ezen a reggelen meglátogatta Calybridet, azt remélte, magyarázatot talál a férfi csókjára, és az azt követő elhidegülésére. Azonban Calybridet az unokaöccse, John Teare társaságában találta. Most azért imádkozott, hogy a fiú hagyja el a házat, mielőtt ő visszatér a kívánt gyógynövényekkel. Egy rigó éneke törte meg az erdő csendjét. Ellin, kíváncsiságtól hajtva, közelebb merészkedett a romos házhoz. Óriási alak jelent meg egy pillanatra az ablak helyén tátongó lyuknál, s lány lába a földbe gyökerezett a rémülettől. Kényszerítve magát, hogy megmozduljon, sarkon fordult és elkezdett lefelé szaladni a domboldalon, ahogy csak a lába bírta. – Állj! Ne fuss el! Abuggane hívja őt: el akarja kapni. Sietségében átesett egy jókora kövön. Elesett, a fájdalom és a félelem szorította össze a torkát. Tehetetlenül nyúlt el a kemény, rozsdaszínű földön. Egyfolytában az Úr Imáját ismételgette magában „Livrey shin veih olk" Szabadíts meg minket a gonosztól... – Megsérült? A hang nyers volt, de segítőkész. Amikor végre fel mert nézni, Finlo Standisht látta maga fölé tornyosulni. – Nem – zihálta. – Sajnálom, ha megijesztettem. Ellin szintúgy. Legalább egy hétbe kerül majd, mire a szívverése rendeződik. – Összetévesztettem egy kísértettel. Hatalmas kezek nyúltak felé. – Hadd segítsem fel! – Tiszta kosz vagyok – szólt Ellin, sáros ujjait méregetve. A férfi nem visszakozott. Amint újra talpon volt, Ellin a növényeket kezdte keresgélni. 64

– Van víz a vályúban, ha meg akarja mosni a kezét – a lány habozását látva hozzátette: – Jöjjön nyugodtan, nem leselkedik itt semmiféle buggane, biztosíthatom. Amint átvágtak a mezőn, a férfi így szólt: – Sosem szenteltem különösebb figyelmet a helyi legendáknak, s még azokat is elfelejtettem, amelyeket ismertem. Kinek a szelleme kísért ezen a farmon? – Egy gyilkosé. Olyan erős volt, hogy egyetlen ökölcsapással meg tudott ölni egy embert. Ezen a mezőn történt – a lány a kőfalra mutatott. – Nem tudom pontosan, hogy halt meg. Gob ny Scuit-tal járja a vidéket, akinek a lába olyan hosszú, hogy mindössze három lépésben eljut az észak-barrule-i lejtőktől a tengerig. Téli éjszakákon a hegyekből üvölt felénk, vagy a parton bömböl. – Hallotta már? – Mindenki hallotta. Elég hangos. – De még sosem látta? – Nem is akarom – vallotta be a lány. – Azt mondják, azelőtt gazdálkodott, ugyanis aratás után néha éjfélkor betört a gazdák csűrjeibe és elvégezte a cséplést. Standish döbbenten meredt a lányra, majd akkora nevetésben tört ki, ami még Gob ny Scuit üvöltését is elnyomta volna. – Ezek szerint nem is akkora gazember. – És itt van a moddey dhoo, aki ezen az útszakaszon szokott bolyongani sötétedés után, s hajnalig keresi gazdáját. – Egy fekete kutya? Nem félek tőle, nekem is van egy, egy újfundlandi. – Soha, de soha ne menjen a gázlóhoz, Towl Eaynin y Ruyghey közelében, a Vörös Ember Lányának Barlangja felé – folytatta Ellin. – Egy kislány rekedt benn, aki állandóan sír az apja után, könyörög, hogy jöjjön vissza, és mentse meg. Iszonyú hang: élete végéig kísértené. Hacsak nem hord a zsebében yn Ihus-t, vagy varázskövet a nyakában – érintette meg a saját nyakbavalóját. -Calybrid Teare-től, a ben-obbee-től vásárolhat védőbűbájt. Ez alkalommal a férfi kacaja már nem szívből jött. 65

– Ne legyen olyan biztos ebben. A barátnője valószínűleg szívesebben venné, ha áldozatául esnék a buggane-nák, vagy a moddey dhoonak. Tehát mégis tisztában van vele, hogy Calybrid gyűlöli őt, gondolta Ellin. Vajon mit követett el a férfi, amivel ekkora ellenszenvet váltott ki? Népszerűtlenségét Ellin sosem értette. Csak annyit tudott, hogy a férfi nevének említésére megfagy a levegő, ha megjelent valahol, az emberek összesúgtak a háta mögött. Született manx volt, ugyanakkor kívülállóként, méghozzá nem kívánatos kívülállóként kezelték. – Úgy vettem észre, Calybrid Teare állítólagos képességei nagy hatással vannak önre – állapította meg, s hanghordozása tisztán kimutatta saját véleményét. – Eddig minden varázslata működött. De soha nem ártana senkinek. A Teare-ek gyógyítók voltak már az idők kezdetétől, azt hiszem. Az apja az anyjától tanulta a mesterséget, hogy aztán továbbadja Calybridnek. A férfiak mindig nőnemű rokonaikat tanítják, és fordítva. Ő az unokaöccsét, Johnt oktatja, Ballawhane-ből. A fiú Calybrid mágikus könyveit tanulmányozza, és megfigyeli, hogyan gyógyít, nagynénje azt is megmutatja neki, hogyan keverje ki az orvosságokat. – Még akkor sem bíznám magam egy ilyen boszorkány főzeteire, ha a halál kapujában állnék -jelentette ki határozottan, miközben egy üreges sziklán keresztül az itatóhoz vezette a lányt. -Azon töröm a fejemet, hol is találkoztunk mi már. – Dreeym Freoaie-ben – a lány megmerítette piszkos kezét az összegyűlt esővízben, majd megszárította a kötényében. – Tényleg, éppen részvétemet nyilvánítottam, nem mintha bárki igényt tartott volna rá. Kicsoda ön, és hol él? – Ellin Fayle vagyok. Boayl Fea-ben élek, a nagybátyám földjén, egy folyó menti kocsmában. – Ugyanaz az Ellin, akit Norris Martin barátom annyit emleget? – mosolygott. – Ön hát az oka, hogy öreg barátom oly nehéz szívvel indul Liverpoolba a szigetről. Attól tart, hogy valami katona, vagy az egyik takács őt megelőzve elnyeri az ön kegyeit. Ellin zavartan válaszolt: 66

– Sosem sejtettem, hogy így érez. – Ha ön ennyire nem volt tisztában vele, Martin valamit igen rosszul csinálhatott. – Nem mehetek feleségül Mr. Martinhoz – jelentette ki Ellin határozottan. – Az egyik rivális rabolta hát el a szívét? Remélem, az illető viszonozza az ön érzelmeit. A lord szenvedélyes csókjának emléke pirosra festette a lány orcáit. Elfordulva a kutató barna szem elől, félénken így szólt: – Azt hiszem, igen. – Örömmel hallom, hogy legalább egy boldog szerelmes él a községben. Szegény Norrisnak semmi esélye. Lord Garvain is felettébb csalódott lehet, talán ezért utazott Londonba. Lady Kitty beavatta a bizalmába Ellint, és elmesélte neki, hogy a bátyja egy örökösnőt készül feleségül venni – egy ladyt. Talán megkérte a kezét, és kosarat kapott? Vajon még mindig szereti azt a lányt? Féltékenység és megbánás szorította össze a szívét. – Szívesen részt vennék az esküvőjén. Kedves lenne öntől, ha küldene egy meghívót. Nem is voltam esküvőn már – bánatosan rázta meg vörös fejét – a sajátom óta. Az öreg Ballacraine gróf még élt, mindanynyiunk ura volt, és Mooar grófnő volt a falu pártfogója. A Cashinek igen vagyonosak voltak. Én akkoriban még nem... és nem is igen reménykedhettem benne, hogy valaha is az leszek. De volt szerető feleségem, és jókora darab földem, ahol dolgozhattam – elhallgatott, majd hozzátette. – Annak idején ennek a helynek még neve volt. Ballanard: farm a magasban. Magányos szegény, gondolta Ellin. Nem csoda, ott él abban a hatalmas kastélyban, kiközösítve, mindenki gyűlöli. A férfival szemben mélyen gyökerező előítélete valami bizonytalan szánalommá szelídült. – Sokat kell ám várnia az esküvőmig – figyelmeztette a férfit.- Nem hiszem, hogy valaha is férjhez megyek. – Butaság -jelentette ki a férfi magabiztosan. -Ilyen csinos lány. Minden ujjára jut egy udvarló, biztosan megtalálja az igazit. Igaz, kicsit 67

fiatalnak tűnik a férjhezmenetelhez. Mondja meg a kedvesének, hogy várjon még egy-két évet. – Tizenkilenc éves vagyok – méltatlankodott a lány. – Türelmetlen fiatalok – mosolygott le rá a férfi. – Menjen haza gyorsan, Ellin Fayle, és ne akarjon túl hamar felnőni. Calybrid fel-alá sétált a laboratóriumában, mint egy nyughatatlan varjú, fekete szoknyája csak úgy repkedett körülötte, ahányszor megfordult. – Finlo Standish! Halálra rémít téged! Mennyire jellemző rá! Mooidjean! Gazember! – Nem akart megijeszteni – Ellin John Teare-re nézett, egy izmos, sötét képű, nála pár évvel fiatalabb fiúra. John megvonta a vállát, ő sem ismerte nagynénje kitörésének okát. – Mi az ördögöt keresett ott? Nem szabadott volna odaküldenem téged. – Tudtad, hogy azt a helyet Ballanardnak hívták? Ezt ő árulta el nekem. – Teszek rá, miket mond! – dühöngött Calybrid. – Nem bízom benne, és neked se szabadna. Soha többé ne találkozz vele! ígérd meg nekem Ellin. – Megígérem – a lány nem kérdezte meg, miért ne tehetné, fontosabb dolgok jártak a fejében. – Beszélnem kell veled a bájitalról, amit adtál. Arról, amit az ezüst kehelyből itattál meg velem. Calybrid az asztalhoz fordult. Kibontotta a kis csomagot, és megvizsgálta a hervadó haranglábakat. – Emlékszel, mire használjuk ezeket? – fordult az unokaöccséhez. – Fájó torokra készítünk belőle szirupot – válaszolt a fiú. – Melyik részéből? – A levelekből. – Ta. A növényeket azonnal el kell ültetni. Előkészítettem egy helyet a kert sarkában. Tessék, vidd ezt a travalt. És ne felejtsd el jól megöntözni őket. 68

John bólintott, fogta a szerszámokat és kivitte a haranglábakat. Calybrid leült Ellinnel szemben és megfogta a kezét. – A fiatal lord miatt fáj a szíved? Nem hatott a bájital? – Azt hittem, hogy működött. Calybrid... megcsókolt! A múlt héten. – Ellin elmesélte barátnőjének Lord Garvain látogatásának érdekfeszítő történetét. – Miután neki adtam a kendőm, boldogabbnak láttam, mint valaha. Átölelt, és a számra forrasztotta a száját. És azt hiszem, újra megtette volna, ha be nem jön Mr. Martin. Amikor elbúcsúzott, megígérte, hogy visszatér. De nem jött -fejezte be a lány bánatosan. Calybrid sötét szeme felragyogott a diadaltól. – Csókok... ígéretes jel, ennoil. Nem tudott eljönni, mert az üzleti ügyei nem engedték. Liverpoolban van. Joney mesélte, amikor vett tőlem egy pishagot a tályogos kezére. – Soká tér vissza? Calybrid ritkán bocsátkozott jóslatokba a jövőt illetően, ezért alaposan megfontolta a válaszát. – Amikor már nem tudja tovább elviselni a hiányodat, visszatér. – Talán meg kellene innom egy újabb adagot -javasolta Ellin. Calybrid elmosolyodott. – Ideje, hogy ő is kapjon egy adagot – a polcaihoz fordult, és levett egy ugyanolyan fehér porral teli üveget, mint amilyet Ellin italába szórt. – Egy fiolába teszem a keveréket, amely elég kicsi ahhoz, hogy a zsebedben tarthasd. Ha meglátogat a kocsmában, öntsd a sörébe. Amíg összekeverte az alapanyagokat, még mindig Finlo Standish miatt füstölgött, képtelen volt lenyelni a mérgét. A férfi volt az oka, hogy Calybrid egyre nagyobb kísértést érzett arra, hogy mestersége sötét és veszélyes oldalát is felfedezze. Aznap este, miután John felolvasta a varázsigéket taglaló leckéjét, kikeres majd egy varázsigét, amivel súlyos csapást mérhet az ellenségére. Ha továbbra is visszavonult életet élt volna, a kastély falai mögé bújva, Calybrid békén hagyja. Hétéves bérlete a gróf földjén három év múlva lejár. Ha a Cashinek visszakövetelik ősi otthonukat, neki el kell kotródnia onnan. Bejárta-e a környéket, megfelelő földet keresve? Elég gazdag ahhoz, hogy megvásárolja egész Glion Cornaa-t, ha úgy tartja a 69

kedve, és megépítheti a legnagyobb, leghivalkodóbb udvarházat a szigeten. A javasasszony nem hagyhatta, hogy az a jouyl, az ördög újra keresztezze az útját, és véget vessen a békének, amiért az asszony oly keményen küzdött. A port bodzavirágból készült ártalmatlan szíverősítővel keverte, aztán a keverék egy részét egy kis metszett kristályüvegcsébe öntötte. Megmutatta Ellinnek, majd így szólt: – Legyél szemfüles, és ha nem figyel oda, öntsd ezt a lord italába. – Gura mie ayd – szólt a lány hálásan. Annyira hasonlított most Isabelre, hogy Calybrid szíve összeszorult. – Ellin, a varázslatom a karodba löki a barrant. De ő a gróf örököse, és sem az én hatalmam, se a tied nem változtathat ezen. Mit akarsz valójában tőle? – A szerelmét. – Semmi jegygyűrű, vagy házassági ígéret? – Nem is reménykedhetnék benne. Ha biztos lehetnék benne, hogy igazán szeret, szívesen lennék akár a... bármi, amit akar. – Ennoil, elmeséljem neked, mi történik egy nemesember szeretőjével? Dédelget és becézget, amíg úgy tartja kedve, majd otthagy és elfelejt, amíg az a bwoid a lábai közt vissza nem húzza hozzád. Felcsinál téged, de nem adja a nevét a gyermekednek. Pénzre, hatalomra, tiszteletre áhítozik, és nem adja fel ezeket a szerelmedért. – Kegyetlen vagy, Calybrid. – Az élet kegyetlenebb. Minden tettnek megvan a maga következménye, és neked fel kell készülnöd rá. Most kell eldöntened, mire vágysz, és mennyit bírsz elviselni. Nem későn, amikor már nincs viszszaút. Feladtad a tanulást és az olvasást, hogy a fonóiskolában taníthass. Egy pikáns kis viszony Lord Garvainnel, vagy bárki mással, ezt lehetetlenné tenné. A szülők elvárják majd tőled, hogy erkölcsi és viselkedésbeli példát mutass a könnyen befolyásolható fiatal lányaiknak. Ta ennym mie nyshare na berchys: a jó hírnév többet ér minden pénznél. Ha nem hiszed, kérdezd meg Finlo Standish-t – köpött ki az asszony. 70

– Máris egy ágyba löktél engem a báróval, és várandósnak képzeltél, néhány csók miatt – a piros orcákról gyorsan eltűnt a mosoly. – Ha tudod, mit hoz számomra a jövő, ne hallgasd el előlem. Beegraih orryml Szeretni fog? Az anyja ugyanezt kérdezte oly sok évvel ezelőtt, amikor Calybrid még oly büszke volt frissen felfedezett hatalmára, és elég ostoba ahhoz, hogy jövendőmondót játsszon. Ugyanúgy válaszolt Ellinnek, mint annak idején Isbelnek, ugyana zzal a rettegéssel, hogy mi lesz, ha téved. – E felől semmi kétségem.

71

7. fejezet Nyilaid biztosan megtalálják útjukat a célhoz, És jobban érzik magukat szívemben, mint tegezükben. Ovidius: Szerelmek Ellin nagybátyja mögött lépett be a templomba és elfoglalták helyüket a hajó végében. Scadoo beugrott a fapadba, és letelepedett, hegyes pofáját tappancsaira fektetve. Ellinék padja jóval takarosabb állapotban volt, mint a többieké. Minden földtulajdonos felelős volt a saját ülőhelyéért, és Henry bácsi igen lelkiismeretes volt ebben a kérdésben. Vasárnaponként vászonnadrágját, amit a földeken használt, ünneplőre cserélte, és a legjobb kalapját nyomta a fejébe. Amikor levette, ritkás, szürke haj bukkant elő, naptól cserzett arca lapos volt. Hallgatag ember volt, őszinte beszédében és cselekedeteiben, ő volt a Maughold család utolsó sarja. Ha bánta is, hogy nem született fiúgyermeke, ezt sosem mutatta ki. Ellin számára inkább apa volt, mint nagybácsi, úgy nevelte fel, mint saját gyermekét, és a lány rengeteget tanult tőle a régi nyelvről és a régi szokásokról. Ellin dolgozott a mezőkön és megjavította a férfi hálóit, vele halászott a folyóban és a tengerben. Ha túl sokat olvasott a szobája rejtekében, Henry bácsi bement, kivette kezéből a könyvet, és kiküldte a friss levegőre. Éjszakánként, amikor a söntés tele volt lármázó tengerészekkel és gyári munkásokkal, Marriot néni és nagymama azt akarta, hogy Ellin a thie mooarban maradjon, de amikor csak szüksége volt rá a bácsikájának, sosem kellett csalódnia a lányban. A szomszédos pad Ballacraine grófjáé és grófnőjéé volt. Rendszeres templomba járók voltak, és ma ragaszkodtak hozzá, hogy a fiuk is csatlakozzék hozzájuk. Ellin, aki azt hitte, a férfi még Liverpoolban van, döbbenten figyelte, ahogy a férfi helyet foglal, éppen a lány mellett, csupán egy alacsony fal választotta el őket. 72

A férfi sötét feje megmozdult, és a lány felé villantott egy rövid, de lehengerlő mosolyt. Milyen jóképű és nemes külsejű volt fekete öltönyében, selyem mellényében, ő volt messze a legjobban öltözött férfi a környéken. Ellin manx imakönyvébe bújtatta arcát és remegő kezekkel lapozott. Elvesztette az önuralmát, s most kétségbeesetten igyekezett visszaszerezni. Húsvét előtti utolsó vasárnap volt – már csak egy hétig tart a nagyböjt. A len vetése hamarosan megkezdődik, a lány együtt imádkozott a gazdákkal az enyhe időért. A templomszolga dolga volt, hogy rendet tartson, és biztosítsa a templom békéjét, kiebrudalva a viselkedni képtelen egyéneket. Karját összefonva elkezdte lassú sétáját a templomkaputól kiindulva. Amikor elérte Fayle-ék padját, a gyülekezetet kezdte el fürkészni. Letérdelt, megvakargatta Scadoo fülét, aki ezt lelkes farkcsóválással fogadta. Különös hang hallatszott a Cashin-pad felől. Ellin lopva Kerr felé nézett, s látta, hogy a férfi ajkát összeszorítja, hogy ki ne törjön belőle a meglepett kiáltás. Egyenesen a lányra nézett, és visszafojtott kuncogó hangot hallatott. A templomszolga felemelkedett, és tekintete végigpásztázta a sorokat, a hang forrása után kutatva. Ellin lélegzetét visszafojtva figyelte. Megfenyíti vajon a lordot? Megbünteti őt? Óriási megkönnyebbülésére a férfi továbbsétált az oldalhajóban. Ellin az egész mise alatt tudatában volt a férfi jelenlétének. Miközben a tiszteletes beszédében az elveszett bárányra utalt, a lány újra hallotta a gurgulázó hangot, és tudta, hogy Kerr Rumra gondol. Az istentisztelet alatt a férfi nyughatatlan kisgyerekként izgettmozgott a székén. Kezét a pad szélére helyezte, majd elvette onnan. Amikor mindenki felállt, hogy elmondják a hiszekegyet, Kerr megragadta a partitúráját, és a földre ejtett egy papírdarabot. Oh, micsoda huncut fiú, titkos levélkét hoz a templomba! Ellin nem volt oly merész, hogy rögtön fölkapja. Amikor letérdelt a következő imához, óvatosan lenyúlt érte, és gyorsan az imakönyvébe rejtette. Bár a templomszolga épp nem figyelt oda, Ellin nem merte azonnal elolvasni a papírt, nehogy mégis észrevegye és faggatni kezdje. Henry bácsi el 73

volt foglalva az imádsággal, nem vett észre semmit, de a kevésbé vagyonos gazdák és a föld nélküli kunyhóbérlők közt, a karzaton helyet foglaló Calybrid talán szemfülesebb volt. Ellin türelmetlenül várta, hogy az utolsó áldás is elhangozzék, és végre elolvashassa a lord levelét. Az istentisztelet végén a hívők ráérős menetben hagyták el a templomhajót és gyűltek össze a templom előtt, ahol lovaik és kutyáik várták őket. A barátok és a szomszédok melegen üdvözölték egymást, és kicserélték a családi híreket, vitatkozó csoportok alakultak ki. A tiszteletes kezet fogott lord és Lady Ballacraine-nel. Henry bácsi megállt, hogy köszönjön egy ismerősének, és Ellin mohón nyitotta szét a papírt. Találkozzunk Margher Freoiae-ben. Hangamező – egy lapos földterület Lord Ballacraine földjének egyik csücskében. Amikor a lány felnézett, látta, hogy a férfi a templomszolgával beszélget. Amikor Ellin Scadoo-val a nyomában közeledett hozzájuk, ezt hallotta: – Sosem engedett még be kutyát a templomba. – Ez az egy y hiarn, éppoly istenfélő, mint bármelyikünk. Csendesebb, és jobban viselkedik, mint sok ember – tette hozzá szigorúan. – Miss Fayle, önnek talán van ötlete, ki találta a misét oly szórakoztatónak. Ellin könnyedén felelt a kérdésre: – Ta. De nem árulom el az elkövetőt, hiszen biztos vagyok benne, hogy már megbánta tettét. Rámosolygott a lordra, majd a kapu felé vette útját. Kerr tekintetével követte a lányt. Vajon akar-e találkozni vele? A csók miatt már nem volt visszaút. Miután egy kerek hetet töltött távol a szigettől, alig várta, hogy visszatérhessen. Ki kellett derítenie, vajon a lány is úgy érez-e, ahogy ő. Sokat ígérő volt a lány gyors válasza az ő hevességére. Nem csupán azért érdekelte, amit már tudott róla – hogy csinos, kedves természetű, lefegyverzően őszinte, és remekül csókol – de még inkább a benne rejlő sok felfedeznivaló miatt. Lehet, hogy babonás és bogaras egy kicsit, de kétségtelenül megvan a magához való esze. S elég tapasztalata van ahhoz, gondolta Kerr, hogy felis74

merje, mikor van egy férfi szerelmes hangulatban. A húga rajzaiból leszűrhette, hogy a lány szeret táncolni és sétálgatni a csodálóival. Ezek aztán minden bizonnyal jól tudták, hogyan vegyenek rá egy tiszta, vidéki fruskát arra, hogy megengedjen nekik bizonyos dolgokat. Ez felbátorította a férfit. A törvénytelen származás meglehetősen gyakori volt a szigeten, ahol sok pár nem házasodott össze addig, míg szerelmüknek gyümölcse nem született. A gyermek születése után két éven belül kötött házasság törvényesítette a babát is. Isbel, Magnus Moore szeretett lánykája házasságon kívüli gyermeknek adott életet, és egy másikat hordott a szíve alatt. Ha egy kanca sokat kóborol, hamar megellik, mondták a gazdák. Ellin egyik udvarlója sem látta a lányt felnőni, úgy, mint én, gondolta Kerr. Nem tudják, hogyan ragyog fel a szeme, ha kölcsönkap egy könyvet, vagy hogy többre becsüli az állatokat holmi ruhaneműnél. Ezeket a riválisokat könnyű lesz legyőzni. Mindketten el vannak foglalva tiszteletreméltó hivatásukkal. Clucas őrmester nem hagyhatja ott csak úgy a Ramsey ezredet. Norris Martin pedig nem itt lakik. Egy olyan tapasztalt csábító, mint Kerr, okosan ki tudja használni az ebből fakadó előnyöket. De mielőtt még elkezdené a vadászatot, meg kell bizonyosodnia afelől, hogy leendő zsákmánya kívánja-e, hogy elejtsék. Ha ma délután eljön, az lesz a jel. Scadoo, aki hozzászokott már a kószálásokhoz Ellinnel, csalódott volt, amiért otthon hagyták. Streih Ihiam – kért bocsánatot tőle Ellin, átölelve a fehér foltos nyakat. – Maradj itt nagymamával és a nénikémmel, és vigyázz rájuk, amíg vissza nem érek. – Hova készülsz? – akarta tudni Marriot néni. Ellin tudta, hogy a rokonai osztják Calybrid aggodalmát, amiért legutóbb találkozott Finlo Standish-sel. – A dombokra – válaszolt tehát határozatlanul. Lábait carranba bújtatta, és megkötötte a bőr cipőfűzőt. Ünneplőruháját egy egyszerű, hosszú pruszlikra és vörös félpamut szoknyára cserélte, amely elég rövid volt ahhoz, hogy megmutasson pár hüvelyket a kék gyapjúharisnyából. 75

– Az őrmester néha idelátogat vasárnaponként – árulta el Marriot néni. – Csalódott lesz, ha nem talál itt. – Ha viszont mégsem jön, elvesztegetném ezt a gyönyörű napot. Tom Clucas érzelmei hidegen hagyták. Tavaly nyár elején, miután megtudta Lady Kittytől, hogy Lord Garvain egy londoni hölgynek udvarol, Ellin a jóképű katonával vigasztalódott. Egyetlen egyszer ment el vele sétálni, s ebből a férfi – tévesen – azt a következtetést vonta le, hogy megengedi neki, hogy ölelgesse és megcsókolja. Most, hogy kóbor lordja hazatért, azt kívánta, bár másra villogtatná csillogó szemét az őrmester. Remélte, hogy április első, enyhe és napsütéses napja szép idők előfutára lesz. A télre elraktározott takarmány erősen fogyóban volt, és tudta, hogy minél előbb ki lehet hajtani a lovakat és teheneket a legelőre, annál jobb. Kegyetlen és szeszélyes volt ez a hónap, és ha az idő nedves és szeles lesz, a veteményezést el kell halasztani. Henry bácsi kedvenc szállóigéje jutott az eszébe: „Február megérzi, március próbálja, április eldönti, élsz-e, avagy meghalsz." A Cornaa felett átívelő hídra sétált, majd Ballanard felé folytatta útját. Kecsesen ugrált a köveken, és követte a Margher Freoaie-be, egy hangával sűrűn benőtt síkságra vezető ösvényt. Az elmúlt évek során többször megleste Lord Garvaint, amint az íjászatot gyakorolta, és nem lepte meg a vászonnal borított bábu, színes körrel a közepén. Ahogy a lány közeledett felé, könnyedén húzta fel a nyilát. Kerr szikár, íjászpózba merevedett alakja roppant férfias volt. – Ez volt az eddigi legjobb lövésem – mesélte a lánynak boldogan. – Szerencsét hozol nekem, és erre nagy szükségem van. Hatvan lábról lövök, százig akarok felmenni, hogy megfeleljek a Manx íjászok szövetségének. – Összeszedem a nyilait – ajánlotta fel a lány, és máris felkapott egyet. Aztán visszaszaladt a célhoz, és visszahozta az összes nyilat. Amikor visszatette őket a férfi fategezébe, megkérdezte. -Ezért hívott ide? Hogy összeszedjem a nyilakat? A férfi felnevetett. – Nem egészen erre gondoltam. 76

– Akkor hát miért? – Azért, hogy odaadhassam azt a vászonzsákot ott. A lány a földre ült, hogy kinyithassa. – Könyvek! – kiáltott fel örömében. Egyenként emelte ki őket a zsákból. Bőrkötésük ragyogott a napsütésben, és az aranyozott feliratok fel-felszikráztak. Mohón futotta át a címeket – elsősorban regényeket tartott a kezében, néhányat ismert is közülük. – Ezek Lady Kitty könyvei. – Most már a tieid. Lavinia küldött néhányat Londonból, olyan frissek, hogy a lapjaik is összeragadtak itt-ott. – Most már nem kell kölcsönkérnem, ha szükségem van valami olvasmányra a nagymamának. A Pamelával fogjuk kezdeni. Ismeri? – Egy csábítás története. – Vegyünk egy másikat. Clarissa? – Többé-kevésbé ugyanaz. – Evelina? – vett elő egy újabbat. – Nem tudom, sosem olvastam, sem Miss Burney bármely más művét. Az én ízlésemnek túl tiszteletreméltó a stílusa. Ha nagyanyja érzelmes típus, azt javaslom, válasszon egy női szerzőt – a férfi hangja elhalkult, majd behízelgő hangon hozzátette. – De ha egy kis bizsergésre vágyik, akkor egy férfira lesz szüksége. Ellin egy nyíl zúgására emelte fel fejét az ölében tartott könyvből. Elnézte, amint a férfi gyors egymásutánban vagy fél tucat nyilat kilő, változó eredménnyel. Fejét ingatva így szólt: – Kijöttem a gyakorlatból. És még nem szoktam hozzá ehhez az új nyílhoz, amelyet Manchesterben szereztem be. – Azt hittem, Liverpoolban volt – szólt Ellin. – Ott szálltam partra a Bíbicről, kutyaszerető barátod, Whaley hajójáról. De ellátogattam Lancashire-be és Cheshire-be is. Megbíztam egy vésnököt, hogy készítsen mintalemezeket Kitty rajzaiból, és megnéztem számos nyomott munkát. Bannister Hallban, Preston mellett, nyomott mintás vásznakat készítenek. A manchesteri Mr. Slack elvégzi a többit. Ha a drága igazgató urak elfogadják a terveimet, elviszem őket Londonba, hogy felmérhessék az ottani piaclehetőségeket. 77

A férfi élénksége szunnyadó félelmeket ébresztett fel a lányban. Négy éve, Kerr nyughatatlan vére messze sodorta tőle. Annyira örült, hogy a férfi visszatért, nem gondolta, hogy hazatérése csupán időleges lesz. – Azt mondta, itt marad, hogy igazgassa az üzemet – meg sem próbálta leplezni bánatát. – Így is lesz. De ha a vállalkozás beindul, muszáj lesz időnként üzleti ügyben a fővárosba látogatnom. – Csak ezért megy oda? – kérdezte merészen. -Azok a londoni dámák igen vonzóak lehetnek. – Valóban azok, a maguk sajátos módján. De ne aggódj, én manx férfi vagyok, és a manx lányokat részesítem előnyben – előhúzott egy nyilat a tegezből, és erő és kecsesség elegyével húzta fel. Váratlanul felemelte, és megkérdezte: – Nincs kedved kipróbálni? Szívesen megtanítanálak. Bársonyos hangja és szürke szeme az oldalára csalogatta a lányt. Lekapcsolta kezéről a védőkesztyűt, amelyet viselt. – Nyújtsd ki a bal karod. Felcsúsztatta a kesztyűt a lány kezére, és szorosan megkötötte. Érezte a férfi testének melegét, amely körülölelte. Megpróbált a férfi utasításaira koncentrálni. Kerr megmutatta neki a nyíl részeit – éles fém hegyét, a libatollat, amit a nyílvesszőhöz erősített, és a bemetszést a végén – ez a rovátka, magyarázta. Megmutatta, hol kell a húrhoz fogni, és a rácsévélt selyemfonalat is, amely arra szolgált, hogy megvédje a zsinórt. Amikor Ellin belehelyezte a nyilat, Kerr a lány kezét az íj görbületére helyezte, és segített neki, hogy felemelje a földről. Nagyobb volt a lánynál, és sokkal nehezebb, mint Ellin képzelte. – Tartsd a bal karod egyenesen és olyan biztosan, ahogy csak tudod. Most húzd hátra, lassan. Amikor a lány szinte a derekán érezte a férfi karját, megijedt, és túl korán engedte el a zsinórt. A nyila nagy ívben szállt el, és a célponttól messze esett a földre. – Túl korán engedtem el – kesergett. 78

– Próbáld újra – Kerr újabb nyilat vett elő a tegezből. Kezét újra a lányéra helyezte, hogy segítsen neki felemelni az íjat. Támogató karját újból a lány köré fűzte. – Készen állsz? – lehelete a lány nyakát csiklandozta. – Engedd el! Most a nyíl egyenesebben és messzebb repült, de ismét a földre zuhant. Következő kísérlete sem volt sikeresebb. Zavart kacajjal ismerte el. – Nem nagyon megy. – Nem várhatod, hogy elsőre eltaláld a közepét – vigasztalta a férfi, és gyengéden szétfeszítette a lány markát, amiben még mindig ott szorongatta a nyilat. – Túl messze kezdted a céltól. Sőt, túl kicsi is vagy egy ekkora íjhoz. – De nem vagyok gyenge – védte meg magát a lány. – Egész nap ültetem a lent. És megküzdök a bácsikám baatey-ymmyrt-ével. És... – elhallgatott, amikor észrevette, hogy a férfi mosolygó ajka az övé fölé siklik. – Igen – szólt vontatottan a férfi. – Sokkal jobban kedvelem a raanx lányokat a londoniaknál. Napokig tudnálak csókolni. Megengeded? – Igen. A lány ziháló beleegyezése mosolygásra késztette. – Az őszinte Ellin. A lány szája odaadóan fogadta az övét. Hozzásimult, amennyire csak tudott, amíg puha melle a férfi izmos mellkasának nem feszült. Amikor ajkaik elváltak, a férfi így értékelte az eseményeket: – A szerelem művészetében, csakúgy, mint az íjászatban, jelentős fejlődést tapasztalok nálad. Lelkiismeretes oktatás és rendszeres gyakorlás mellett hamarosan szakértővé válsz mind a kettőben. – Milord, oly sok dolgot szeretnék tanulni öntől. És tanítani önnek. Kerr visszatért Dreeym Freoaie-be, és íjászfelszerelését a helyére tette. Úton a ház felé számba vette az okokat, amelyek igazolták virágos jókedvét. Lancashire-i kelmenyomtatók már javában nyomatták Kitty terveit a finom batisztra. Brady, a takács éjjel-nappal szőtte a manx damaszt első példányát. Örült az új íjának is. 79

És a csinos Ellin Fayle a szeretője lesz. Amikor megkérdezte, hogy még egyszer megcsókolhatja-e a lányt, tartózkodó, kicsit kacér válaszra számított. Mint mindig, Ellinnek újra sikerült meglepnie őt. Kerr megállt a thie mooarban, és kikapott egy forró zablepényt a serpenyőből. Hal ízét érezte a finom eledelben. Az egyik dolog, amit hiányolt Londonban, a változatos étel volt. Imádta a heringet, burgonyát és káposztát. Szüleit a szalonban találta, egy hosszú levelet olvasgatva. – Lhondhoo-tól? – találgatott. – Igen. A húgod rossz híreket küldött. Találkoztál már a sógorával? – Halforddal? Kétszer, talán háromszor. Egy ízben vele vacsoráztam. Elképesztő könyvgyűjteménye van. Különös figura. Megszöktette valaki feleségét. – Az a valaki párbajra hívta ki. Meghalt – Lord Ballacraine megrázta a fejét. – Bár nem egy pisztolylövéstől. Egy hideg reggelen küzdöttek, és a herceg megfázott, később ebbe halt bele. – Szegény gyermek – szólt közbe a grófnő. – A levelem, amelyben beszámoltam neki Kitty haláláról, éppen keresztezte az övét. Férjével ugyanabban a hónapban veszítették el testvéreiket, de legalább ők ott vannak egymásnak. És persze a gyerekek is. A megosztott bánat közelebb hozza majd egymáshoz Laviniát és Lord Garricket. – Ennél közelebb már nem is állhatnának egymáshoz – válaszolt Kerr, miközben érezte, amint elönti az ismerős, halvány irigység. – De várjunk csak, Garrick többé már nem lord – mutatott rá. -Ő Halford hercege. Kerrnek nehezére esett elképzelni meggondolatlan, tekintélyromboló sógorát egy hercegi család fejeként. És nem tudott elfojtani egy grimaszt, ahogy eszébe jutott kedves, hóbortos húga mint hercegné. – Monkwoodból Langtree-be költöztek, magukkal vitték Kate-et és a kis Jonathant is. Ha sikerül eladni a birtokot, Halford Ház lesz az új otthonuk. Garrick el akarja foglalni a helyét a parlamentben. Sose gondoltam volna. Lavinia retteg Londontól, de a gyásza miatt talán nem várják el, hogy túl gyakran kimozduljon otthonról. 80

– Nem kellene olyan érzékenynek lennie amiatt a régi botrány miatt – jegyezte meg Kerr, alapos nevelést kapva hasonló kérdésben. – Amellett, senki nem mer kerülni egy hercegnét. Lavinia emelkedő státusa hatására kezdett megváltozni a véleménye a házassággal való társasági felemelkedést illetően. Bár amióta visszatért a szigetére, saját rossz híre nemigen zavarta. Igencsak kételkedett abban, hogy élvezte volna a családi életet az elkényeztetett, csak önmagával törődő Lady Felicityvel, vagy egy hozzá hasonló hölgyeménnyel. Ellin karjában megnyugvásra talált. Alig várta, hogy ambícióit beteljesíthesse – a lány támogatásával talán kevésbé érzi majd terhesnek feladatait. És milyen hálás lenne, ha a lány megtanítaná, hogyan legyen olyan vidám és könnyűszívű, mint ő, mert ezt a leckét bizony érdemes lenne megtanulni.

81

8. fejezet Ahhoz, hogy szeressenek, szeretetreméltónak kell lenned s ehhez sosem elég a jó külső önmagában. Ovidius: Szerelmek A Manx Vászontársaság ülését ezennel megnyitom – Lord Ballacraine egy pillanatra elhallgatott, hogy fontoskodó tekintettel pásztázzon körbe a csupán faggyúgyertyákkal megvilágított kis szalonban. Majd felemelte a hangját, hogy túlkiabálhassa a Henry Fayle kocsmájából kihallatszó lármát, s így folytatta: – A jelenlévő igazgató és befektető urak: Thomas Whaley úr és Kerron Cashin. Nincs jelen: Lord Garrick Armitage. Illetve most már Halford hercege. – Ismét szünetet tartott, hogy kijavítsa a listán a nevet. – Elnököl: John Cashin. Először is, halljuk Kerron jelentését a lehetséges piacokról. Kerr felállt és leírta, milyen befektetéseket eszközölt ki Londonban, megismerkedését Richard Ovey-val és legutóbbi tevékenységeit Lancashire-ben és Cheshire-ben. – A Franciaországgal folytatott háború miatt Anglia nem importálhat külföldi batisztot és damasztot, ami új lehetőségeket csillant fel előttünk. Buck Whaley, egy gazdag és ravasz ír szólalt meg: – Azt mondja, Angliának kellene eladnunk a szöveteinket? – Nem nyersanyagként. Mintás vászonnemű termelését javaslom. Manx nyomásra, manx toile-re, manx damasztra gondolok. A húgom készített terveket kifejezetten erre a célra. Saját költségemre készíttettem néhány mintát – írásos jelentése alól két szövetdarabot húzott elő. – Ebből a községből származó szövetből készült, saját malmunkban áztattuk és tiloltuk, s ebben a házban fonták. Az egyik manx takács szőtte, manx jelenetet ábrázol, amelyet egy manx úrihölgy rajzolt. – Az egyik darabot az apjának adta, a másikat Whaley-nek. – Nyomott mintáim is 82

vannak -Két újabb mintadarabot vett elő. Az egyiket a három láb motívum díszítette sárgában és pirosban, a saját ízlése szerint, a másikon hangaágakat ábrázoltak. – Damasztot említett – hozta fel Whaley. – Abból is tudna mutatni valamit? Kerr elővett egy újabb szövetdarabot. Még fehérítetlen állapotban is látható volt a bonyolult jel; a manx nemzeti szimbólum ismétlődött a szöveten. – Ha többre kíváncsi, Donald Bradynek van pár tervrajza. Egyelőre semmi komolyabb beruházást nem foganatosítottam – folytatta a férfi. – Végső soron több területre lesz szükségünk a fehérítőmezők számára. Ezenkívül azt javaslom, bevételünk egy részéből támogassuk és reklámozzuk a batiszt termelését, és alapítsuk meg az új fonóiskolát. – A Fayle-lány fog ott tanítani. Legalábbis a húgod azt mondta. – Nos, akkor úgy is lesz – válaszolt Kerr. Szívből remélte, hogy Ellin már jóval előbb tanít neki valami újat. De a két dolog tulajdonképpen összeegyeztethető, elmélkedett a férfi. – Miért akarnának az angolok manx kelmét vásárolni? – kérdezte az apja. – Számukra mi csak csempészek és iszákosok hordája vagyunk. – Egyre nő az érdeklődés a szigetünk iránt. Mr. Townley megjelentette emlékiratait az itt töltött éveiről. Néhány éve Mr. Robertson kiadta az Utazgatások Man szigetén című művét. Mr. Feltham rövidesen megjelenő beszámolója még kedvezőbbnek ígérkezik. A nyomataink mutatják majd be megbecsült, jellegzetes foglalkozásainkat, úgy mint a földművelést és a halászatot, ugyanakkor hű képet adnak romantikus tájainkról is. Az ismerősöm, Mr. Ovey berendezési tárgyakkal és ruhaneművel látják el a királyi családot, az arisztokratákat, a politikusokat és egyéb fontos személyiségek, akik irányítják a közízlést, befolyásos emberek, akik gyökerestül kiirtják az irántunk érzett általános előítéleteket. A herceg és a hercegné például a manx szövetek reklámozásával járul hozzá kampányomhoz. Szülei büszke és elégedett arckifejezése jólesett neki. Jól felépített előadása mintegy meg nem történtté tette a kárt, amelyet az az ostoba 83

botrány okozott. A gróf szívott egyet hosszú nyelű pipájából, aztán hosszan eresztette ki a füstöt. – Whaley, ön mit mond? Engedjük szabadon a mi ifjú sólymunkat? – Nem látom okát, hogy miért ne bízhatnánk meg benne – válaszolt az ír. – Hagyjuk, hogy dicsőséget és profitot hozzon nekünk, ha képes rá. – Javaslom, rekesszük be az ülést, és menjünk át a söntésbe. Meg kell kérdeznünk Henry Fayle-t, milyen lentermésre számít idén. Alig várta, hogy értesíthesse Ellint a gyűlés eredményéről, ezért gyorsan a thie mooar felé vette útját. Ám Donald Brady, a takács megállította: – Hogy tetszett nekik a damasztom? – Igen sok munka vár önre – tájékoztatta Kerr -, és a bátyjára úgyszintén. Annyi anyagra lesz szükségem, amennyit csak el tud készíteni. – Kitartó munkával mindketten heti négy-öt yardnyi anyagot tudunk szőni, mylord. – Élvezze ki ezt a szabad éjszakát, lehet, hogy egy időre ez lesz az utolsó – Kerr megveregette a férfi hátát, és átnyújtott neki pár manx pennyt. -Vegyen magának még egy sört – Aztán belépett a szomszédos helyiségbe. Marriot Fayle és édesanyja a chiollagh mellett ült, rokkáik szorgosan pörögtek. Calybrid Teare az asztalnál fonalat gombolyított egy orsóra. – Lord Garvain jött el – súgta Marriot az anyjának. Mrs. Moore ír stílusban készített, szépen megmunkált, fényesített tölgyfa rokkája elég elegáns volt ahhoz, hogy emelje a hölgyek szalonjának fényét. Kerr figyelte, ahogy a hölgy a lenszálat a jobb kezébe vette át, miután megnedvesítette bal kezének ujjait egy vizescsészében, aztán még több lent szedett le a guzsalyról. Lába finoman érintette a kerék alatti pedált, miközben jobb karjával sodró mozdulatokat téve, a szálakból fonalat varázsolt. A kerék és a cséve folyamatosan forgott. Az ujjbegyeivel lát, álmélkodott Kerr. Hátrányos helyzetével nem törődve, az idős hölgy páratlanul tökéletes fonalat alkotott. Tisztában vannak vele ezek a nők, hogy milyen nagy múltú mesterséget űznek? Már az ókori egyiptomiak is fontak lent. A görögök és a 84

rómaiak finom szövetből készült ruhákat viseltek. Krisztust is vászonba burkolva temették. Kerr számára a helyi manufaktúra kiépítése egy keresztes hadjárat vezetésével volt egyenértékű. – Hol találom Ell... Miss Fayle-t? – érdeklődött. – Kiment az istállóba, hogy ellássa a bárányt -válaszolt Marriot néni. – És hogy behozza az írót, amit legutóbb kint felejtett. Nem jellemző rá ez a kelekótyaság; néhány napja teljesen kifordult önmagából – tette hozzá Calybrid. éles tekintete majd átszúrta Kerrt, aki kezdte kényelmetlenül érezni magát. Talán megbántotta valamivel az asszonyt? Remélve, hogy kiengesztelheti, így szólt: – A húgom igen nagy véleménnyel volt a képességeiről és a tehetségéről. S én úgyszintén. Ellin éppen ekkor lépett be a helyiségbe, és meghökkent attól, hogy a férfit, akiről éjjel-nappal álmodozott, ott találja, amint éppen dicshimnuszt zeng róla. A kancsó kicsúszott a kezéből, és nagy csattanással ért földet, tartalma pedig a lány lábára és szoknyájára ömlött. – Ma sem lesz írónk – állapította meg bűnbánóan. Atreih, micsoda rendetlenséget csinált. Olyan ostobának és gyarlónak érezte magát – a férfi olyan csodálatos és nemes. És valaminek igencsak örült, a vidám tekintetéből ítélve. – Sikerült meggyőznie őket, hogy az ön mintás szöveteit gyártsák? – Csakugyan, sikerült. Azért jöttem, hogy ezt elmeséljem mindannyiuknak – ragyogó mosolyt villantott a hölgyekre. Miután a férfi átvonult a söntésbe, Ellin összeszedte az eltört cserepeket, és felmosta a kifolyt írót. Férfinevetést hallott, s így szólt: – Nagyon sok ma a vendég, kimegyek, segítek Henry bácsinak. – Egyedül is elboldogul – vélekedett, mint mindig, Marriot néni. – Nem helyes, hogy azok között a férfiak közt forgolódsz. – Nem maradok sokáig – ígérte Ellin. Itt a rég várt lehetőség, hogy beadja a férfinak a varázsport. A fiola a köténye alá kötve várt bevetésre. A söntés majdnem teljesen tele volt. A férfiak beszédesek és élénkek voltak – de sosem durvák. Ritkán fordult elő vita vagy pörlekedés, a törvény szigorú őrei sosem vethették Henry bácsi szemére, hogy öröm85

tanyát vezetne. Ő és a gróf mezőgazdaságról, e közkedvelt és fontos témáról cseréltek eszmét. A kutyabarát Mr. Whaley Scadoo fekete buksiját simogatta, miközben hallgatta őket. A férfi figyelmében fürödve a kutyus bolondul csóválta a farkát. Mr. Martin, aki meghosszabbította a szigeten való tartózkodását, az ifjú lorddal beszélgetett. Szokásos mosolya most hiányzott az arcáról, amint rosszalló hangon fordult Kerrhez: – Lordságod is felcsap vászonügynöknek? Azt hittem, igazgatóként fog működni. – Mindkettő én leszek. – Egy gróf fia kereskedőként! Mily különös ötlet. – Az őseim is egyszerre több dologgal foglalkoztak, legális és illegális ügyletekkel egyaránt. Földjeik voltak és bárói címük, de ez sosem tartotta őket vissza attól, hogy csempésszenek, halásszanak, műveljék a földet, vagy vásznat gyártsanak. Bármit kellett tenniük a Cashineknek a fennmaradásért, megtették. És gyakran házasságkötéssel szerezték meg az áhított hatalmat, és növelték a vagyonukat, gondolta Ellin. Lady Lavinia azért utazott Londonba, hogy vagyonos férjet fogjon. Mindenki azt várta, hogy Kerron is egy tetemes hozománnyal érkező mennyasszonnyal állít haza. Calybrid bűbája segítségével elnyerheti a férfi szerelmét, de nem akadályozhatja meg, hogy valaki mást vegyen feleségül. Ezzel az szomorú gondolattal indult a két férfi felé, és kínálta meg őket egy kis itallal. – Egy sört kérnék, köszönöm – rendelt Kerr. -A sok beszéd kiszárította a torkom. – Ugyanazt – szólt Mr. Martin. A lány a lépcsők mögé ment, ahol Henry bácsi a hordókat és italok hosszú sorát tartotta. Levett egy üveget a polcról és a barr-ra helyezte. A fiola felragyogott a faggyúgyertya fényében, és miután lecsavarta a tetejét, nagyot szippantott belőle – illata édes és kellemes volt. Kerr tancardja felé tartotta és azon törte a fejét, mennyit öntsön bele. Nem kérdezhette meg Calybridet, hiszen nem akarta, hogy nagyanyja, vagy Marriot néni megtudja, mit cselekszik... merészen az italba öntötte a por 86

felét, mielőtt bedugaszolta volna a fiolát. A pishag nem látszott a sörben, amely ugyanúgy gyöngyözött és árasztotta gazdag élesztő illatát, mint mindig. Amikor kivitte vendégeinek az italokat, Mr. Martin a bal kezében tartott korsóért nyúlt. Kezét félretolva, a lány így szólt: – Ez őlordságáé – s a férfi felé nyújtotta a másikat. – Ez az öné, uram. Rossz volt rágondolni, mi történt volna, ha felcserélik az italokat! Megkönnyebbülése rövid életűnek bizonyult. Kerr ugyanis meggondolta magát. – Tartsd csak meg a sört – szólt. – Ünnepelni támadt kedvem a nagybácsid egyik rumoshordója jóvoltából. – Rumoshordója... – ismételte a lány. Henry bácsi, az üvegekkel zsonglőrködve, maga szolgálta ki a bárót. Ellin félt, hogy valaki megkóstolhatja a varázsporral feljavított sört, ezért gyorsan hozott egy új korsóval. Amikor újra belépett a szobába, Kerr a magas támlás szék felé intett, és így szólt: – Üljön le egy kicsit, Miss Fayle. Beszélnem kell önnel a fonóiskoláról. Egész este ilyen üzleties modorban beszélt a lánnyal, mintha pár napja nem is ölelte volna magához és csókolta volna esztelenül. Titkos viszonyuk úgy melegítette belülről, mint egy jó rumpuncs – ízletes volt és erős, ugyanakkor veszélyes is. A férfival szemben foglalt helyet, s onnan egyenesen a férfi szemébe nézhetett, megcsodálhatta Kerr felvillanó mosolyát. Észre sem vette, hogy a vászonügynök mellé ült. – Egyetértek húgommal abban, hogy igen fontos fiatal lányaink nevelése. Kitanulhatják a takácsok és üzemi munkások mesterségét. Amellett, hogy új munkahelyeket és nevelést biztosít, az iskola ellátja majd takácsainkat fonallal, így több vásznat készíthetnek, és több nyersanyagra lesz szükség, ezzel a helyi farmereket is több len termesztésére ösztönzi. Ellin bólogatott. – Henry bácsi szerint szégyen, hogy csak ilyen kevesen termesztik. 87

– Egyetértek. Az új iskola az aratás után nyitja meg kapuit, és a szemeszter a len veteményezéséig tart, azaz októbertől áprilisig. Kezdetnek egy tucat lányt veszünk fel a községből, nyolcévestől tizennégy éves korig terjedő korhatárral. Négy órát dolgoznak majd a kerék mellett, két órát töltenek elméleti tanulmányaikkal. A mi tanulóink érteni fogják a mesterségüket, mint az iparostanoncok. Azok, akik három szezonon át megfelelnek a követelményeinknek, megtarthatják a rokkáikat. – Milyen nagylelkű – jegyezte meg a lány. Mr. Martinra nézett, várva, hogy ő is lelkesedik az ötletért, de a férfi csendben a poharába meredt. – Az igazgatók egyetértettek abban, hogy milyennek kell lennie az iskola jövendő igazgatónőjének. Rendelkeznie kell egy erkölcsi bizonyítvánnyal Cubbon tiszteletestől. Nem csak a fonáshoz kell értenie, de műveltnek is kell lennie és képesnek kell lennie arra, hogy angolul adja át tudását a diákjainak. A tanterem felett fog lakni. Minden egyes tanuló után, akivel szerződést tudunk kötni, pénzjutalomban részesül. Mr. Martin megszólalt: – Talán találnak valakit, aki ért a fonáshoz, és olyan valakit is, aki elég tanult ahhoz, hogy a gyerekeket oktassa. De nincs sok esély rá, hogy e két tulajdonságot egyazon nőben találják meg. – Örömmel mondok ellent, mert van egy jelöltünk: Miss Fayle. – Valóban remekül fon, de túl fiatal ahhoz, hogy tanítson – Mr. Martin hangja kihívó volt. Kerr nem törődött a férfival, Ellinhez fordult: – Az állás az öné. – Nem készültem arra, hogy még idén megnyit az iskola – válaszolt a lány -, vagy hogy távol kellene élnem a családomtól. Nem vagyok biztos abban, hogy nagymama meglesz-e nélkülem. – A fizetéséből könnyedén fizethet egy cselédet – javasolta Kerr. Mr. Martin elkeseredett arckifejezéssel szürcsölgette a sörét. – Lord Garvain, inkább egy özvegynek vagy takácsfeleségnek kellene ajánlatot tennie. Amikor a lord zavart szürke szeme keresztezte Ellin pillantását, a lány elkezdett töprengeni az ügynök szavainak rejtett értelmén. 88

– Miss Fayle a legjobb, sőt az egyetlen választás. – Még ha el is fogadja a felkérést, nem valószínű, hogy sokáig fog tanítani. Mást kell majd találnia a helyére, ha Ellin férjhez megy. Miért hiszi mindenki azt, hogy hamarosan férjhez megy? Először Mr. Standish, aki azt hitte, az ügynök az udvarlója, aztán most maga Mr. Martin. Képtelen volt arra, hogy kijelentse, esze ágában sincs hozzámenni, csak ennyit mondhatott: – Nem is vagyok eljegyezve. – Micsoda szerencse – állt fel Kerr, ritka mosolyai újabb példányát ragyogtatta a társaságra. -Ha mennyasszony lenne, újabb fickót kellene elüldöznöm a szigetről. Ennyire határozott vagyok ebben a kérdésben. Nem csak tréfálkozásról volt szó. Lehet, hogy Mr. Martin nem vette észre Kerr mondanivalójának mögöttes tartalmát, de Ellin mindent értett. Nem csak leendő alkalmazottként, de szeretőként is igényt tart a lány szolgálataira. Vigyázz, hogy mit kívánsz! Calybrid gyakran hozta elő ezt a szállóigét, és most jobban értette a jelentését, mint valaha. Eszébe jutott egy könyv, azok közül, amelyeket Kittytől örökölt. Különös volt, hogy semmi feliratot nem látott a borítóján. Szinte jóslatszerűen, a negyedik fejezetnél nyílt ki a kezében, ami a következő alcímet viselte: A szüzességről, mi is az, hogyan bizonyítható, hogyan lehet elveszteni, honnan tudhatjuk, hogy ez megtörtént. Ellin sejtette, hogy a férfi személyes ajándéka, akár csókjai, szerelmes szándék előjelei.

89

9. fejezet

A helyeket, ahol a nő érintésre vágyik, Sose átalld felfedezni, barátom Jutalmul, szeme vibrálva csillan Mint tó felszínén napsugárkáprázat. Ovidius: A szerelem művészete Kerr azon a héten újra átnézett Boayl Fea-be, rendezni kívánván a fonóiskola kérdést. Amikor elhagyta az irodáját, Marriot Fayle-be ütközött, aki gyakorlott kézzel sepregetett a melléképület előtt, amely utazók, csavargók és részegek szálláshelyéül szolgált, akik egy-egy éjszakára bérelték az ágyakat. Ellin, hozta Kerr tudtára, lement a partra, kagylókat gyűjteni. – Holnap nagypéntek, és a férjem ilyenkor barnee-t eszik reggelire. – Arra lennék kíváncsi, hogy meggondolta-e magát az iskola tanárnői posztját illetően. Aggodalom jelent meg Marriot Fayle barátságos, de törődött arcán: – Talán Calybrid Teare tud erre válaszolni. – Biztosítani szeretném róla, hogy a Manx Vászontársaság rendelkezésükre bocsát egy cselédet arra az időre, amit az unokahúga az iskolában tölt majd. – Nincs szükségünk adományokra – válaszolt a nagynéni szigorúan. – Nem a kieső munkaerőt sajnálnánk. A férjem és én úgy szeretjük Ellint, mintha a saját lányunk lenne. Rajong a nagyanyjáért, és nem tetszik nekünk, hogy az év nagy részére el kell szakadniuk egymástól. – Miss Fayle közel lenne – mutatott rá a férfi. -Csupán pár percnyire. – Ellin a múlt hónapban lett tizenkilenc éves, és ön azt várja tőle, hogy egy tucat lányért vállalja a felelősséget. Néhány közülük alig fiata90

labb nála. -Az asszony megrázta a fejét. – Úgy gondoljuk, jobb, ha egy ideig még velünk marad, Lord Garvain. A férfi nagyon sajnálta, hogy ilyen tiltakozást váltott ki hőn áhított terve. Lényegbe vágó volt elnyernie Ellin családjának támogatását, és úgy tűnik, ez nem lesz valami könnyű feladat. Agya sebesen járt, amint a völgyben sétált, amit kecses égerfák borítottak hűvös árnyékba, páfrányok zöldelltek és réti boglárkák sárgállottak. Néhány héten belül a nedves földben sűrűn burjánzó csillagvirágtenger gazdagítja majd a palettát. A Port Cornaa-i torkolatáig követte a folyót, míg egy lakatlan épülethez nem érkezett. Azt tervezte, ez a ház ad majd otthont a fonóiskolának. Az alsó szinten lenne a műhely és a tanterem, a kívülről néhány lépcsővel megközelíthető padlásszobában lakna a tanárnő. Az ő kis tanárnője. A nap végén a diákok hazatérnének a családjukhoz, s a lány egyedül maradna. Sötétedés után Kerr lejönne a hangás hegyoldalról, és megmászna ezt a lépcsőt. A lány ajtót nyitna – a frissen festett ajtót – és csókkal üdvözölné. Ő a karjába venné, és a hálószobába vezetné. Vagy talán a lány vezetné őt. Sokszor álmodozott arról, mi mindent csinálhatnának az ágyban. Elmélyülne a lány testének rejtélyeiben, lépésről lépésre szítva a tüzet, amely végül elemészti őket. Hosszú, zavartalan órákat tölthetnének együtt, csak a hűséges Scadoo-val osztanák meg magányukat. Arra biztatná a lányt, hogy olvasson fel neki édes, megnyugtató hangján. Szórakozásképp latinra és görögre taníthatná. Tökéletesre csiszolhatná ezt a durva gyémántot. Pénzt adna neki szép ruhákra, aranyláncot ahelyett a primitív kő helyett, amelyet egy szalagon visel. Körülnézett a padláson, máris odaképzelt pár könyvespolcot, kedvenc köteteivel megrakva. Manx damaszt fogja borítani az ágyat. S öszszefonódott testük melegíti fel. Annyi rossz dolog történt már az életében, úgy érezte, igazán megérdemel egy kis élvezetet is, és a szerelmes, vidám Ellin tökéletesen alkalmas a célra. Folytatta útját a kavicsos part felé, amely a hangás domboldal és a rekettyével borított lejtő közt feküdt. Egy részlet jutott eszébe az Aene91

as-ból, amelyik a trójaiak hajórajának partraszállását örökítette meg: Egy csendes zugban fekszik a kikötő, kiugró földnyaláb formázta fészekben, a tenger hullámai meg-megtörnek rajta... oldalain sziklarengeteg. .. s a víz köröskörül nyugodt és csendes. De itt nem voltak trójaiak. Csak manx asszonyok a gyermekeikkel – és a kutyáikkal. Hirtelen ötlettel a partvonal felé fordult, és több aszszonnyal is találkozott, hazafelé indultak kosaraikkal, kölykökkel a nyomukban. Ellin a csapat végén jött. Piros szoknyája felhajtva, meztelen lábakkal gázolt a vízben, itt-ott lehajolt, hogy lédús falatokat rejtő kagylókat gyűjtsön. Scadoo mögötte ugrándozott. Páratlan szépségű Dido királynő – idézte Kerr gyengéden. – Míg a folyók a tengerbe szaladnak, míg árnyékok borítják a hegyvidéket, míg az ég csillagokkal terhes, neved, híred s dicsőséged hirdetem, bármerre visz utam. Elvesztette az eszét, nem is vitás. Talán szíve lesz a következő? A vágy erős, kérlelhetetlen áradata a lányhoz sodorta. Levette a csizmáját, és megszabadult a harisnyájától is. Hideg, kemény, a tenger mozgásától simára csiszolt kövek görögtek és ropogtak meztelen talpa alatt. Amint a vízbe lépett, úgy érezte, lefagy a lába. – Hogyan tudja elviselni? – szólította meg a lányt. – Nem hidegebb, mint a víz, amivel reggelente mosakszom – nevetett Ellin. – Tehát szenvedéssel éri el ezt a ragyogó bőrt? – Ragyogó lenne? – Szerfelett – még beljebb merészkedett, fogát összeszorítva lépegetett a mélyebb víz felé. – A nagynénje szerint még nem döntött a fonóiskolát illetően. – Nem, valóban nem – a lány hangja bocsánatkérő volt. – Ha ezért jött... – Csak részben. Egész héten arra vágytam, hogy újra lássam – hogy mondhatott ilyen nevetséges ostobaságot? Így mindent elront. Hízelgően gáláns hangvételt kell megcélozni, hát micsoda pipogya fráter beszél ilyen könyörgőn, ilyen elveszetten?! – Lenne kedve... Talán én... Elme92

hetnénk egyet lovagolni? – kérdezte egy lélegzettel. -Yernaghra, az ír kancámra ráfér egy kis testmozgás. Fannag pónira úgyszintén. Ellin egy tapadókagylót dobott a kosarába. – Haza kell vinnem ezeket a barnee-kat és kikaparnom őket a héjukból, hogy megfőzzem. És tojást gyűjteni a vacsorához. – Holnap? – Megígértem Henry bácsinak, hogy segítek neki megjavítani a hálókat. – Akkor talán vasárnap? – Húsvét reggel fel szoktam mászni a Snaefellre, hogy végignézzem a napfelkeltét. És aztán... Kerr tudta, mit jelent a lány habozása: nem más, mint ösztönös védekező reakció. Ellin pontosan tudja, hogy mit akar tőle, és nem biztos abban, hogy meg akarja-e adni neki. Vonakodása tovább szította a férfi vágyát. Már eddig is megbabonázta ez a teremtés és rajongása őiránta úgy hatott a férfira, mint valami szerelmi bájital. És Kerr még sosem érezte ilyen tisztán, hogy meg kell ismernie ezt a lányt, amennyire csak férfi megismerhet egy nőt. Kerr elnézett a hullámzó víz felett, és megszólalt: – Elég tiszta a levegő, hogy kivehessem Anglia ormait. A hegycsúcsról valószínűleg még csodásabb a kilátás. Ha megengedi, hogy csatlakozzam önhöz, megígérem, egy szót sem ejtek az iskoláról. Más témáink is akadnak. Így is gondolta, egyre kevésbé érdekelte a társalgás, eljött a cselekvés ideje. Amikor csempészhajóján elhagyta a manx partokat, Kerrnek fogalma sem volt arról, hogy Ellin Fayle itt vár rá, mint az élvezet és a beteljesülés élő forrása. Sűrű barna haja a derekáig ért, mint holmi hajból font erős kötél. A férfi gyengéden meghúzta, a lány fejét így kissé hátrafeszítette, majd a szájára hajolt. A forró, odaadó ajkak elfelejtették vele cidriző lábikráit. A lány elhúzódott tőle. Ezt még sosem tette. – Éhezésre ítélné a családomat? – kérdezte a lány megjátszott roszszallással a hangjában. – Tegye magát hasznossá, y hiarn, és segítsen kagylót gyűjteni. 93

– Meg kell ám fizetnie érte. Egy csók minden példányért – lehajolt egy hegyes kagylóért. A kosárba dobta, és újabb csókot nyomott az ajkára. – Maga szégyentelen! – Vasárnap – ígérte a férfi – megmutatom, milyen szégyentelen tudok lenni. – Szorítson erősen! Ellin Kerr kezébe kapaszkodott, aki átsegítette a sziklák felett. A lány carranja beleakadt a kemény földbe, és nyomában jó néhány göröngy zuhant le a sziklafal kiugró pereméről. – Nem másztunk még elég magasra? – Ta – zihálta a lány. Teljesen elfáradt, ami nem is csoda, hiszen kipányvázott hátasaikat régen maguk alatt hagyták. Szomjas is volt. Loghtan kendőjébe kötve hozott némi élelmet, és egy kis üveget is. De várniuk kell, amíg kisüt a nap, hogy egy hegyi patakot kereshessenek. Ebben a sötétségben könnyen eltévedhetnének. A szél felborzolta a haját. Nem volt ideje, hogy befonja, mielőtt a lorddal és lovaival találkozik. Egy szúrós hangákkal borított földdarabot szemelt ki magának, leült, és várta a látványosságot. – Se felhők, se köd – szólt hálásan. – Így van. De könnyen lefújhat innen a szél -Kerr csatlakozott a lányhoz, egy kulacsot vett elő a kabátja alól és Ellinnek nyújtotta. – Tessék, ez majd felmelegít. Ushtey-bio. A whisky égette a lány torkát. A férfi is kortyolt párat, majd visszacsúsztatta az üveget a zsebébe. – A régi hagyományokat követő szigetlakók a fennsíkon üdvözölték a napfelkeltét. Mit csinálnak az emberek Olaszországban húsvétkor? – érdeklődött a lány. – Misét tartanak és ünnepelnek. A velenceiek különösen szeretnek ünnepelni, nagy tehetségük van az élvezetekhez. – És a londoniak? – Ők is templomba mennek. Húsvét hetében újra kinyitnak a színházak és a parkok is élénkebbek, mint máskor. Az összes előkelő házban minden este vacsorákat és estélyeket adnak és bálokat rendeznek. 94

Ellin könnyen maga elé idézte Kerr képét egy bálban, fessen, egy gyönyörű kísérővel. A hölgyek bizonyára odavannak érte. S ő is a hölgyekért. – Etikett és társasági szabályok: nyilvános helyen. Otthon az emberek úgy viselkednek, ahogy kedvük szottyan. A képmutatás elképesztő méreteket ölt. Garrick és Lavinia figyelmeztetett, de én nem hallgattam rájuk. Nos, rosszul tettem – újra a flaskáért nyúlt, és a szájához emelte. – Nem tetszett önnek London? – Tetszett is, meg nem is. Talán jobban értékeltem volna, ha népszerűbb lettem volna. Bajba keveredtem, tudja. – Hogyan? – Egy nő okozta a vesztemet. Sok nő... – javította ki magát. Merően nézte a lányt. – Biztos, hogy hallani akarja az összes piszkos részletet? Bár Ellin rettegett attól, amit hallani fog, meg kellett tudnia, mi történt. – Lady Kitty mesélte, hogy ön egy örökösnőnek udvarolt. – Lady Felicity Walsinghamnek. Csinos volt, gazdag, rengeteg u dvarló vette körül. A különcségem és az arroganciám elbűvölte. Az is segített, hogy nem velem együtt nőtt fel. A szüleivel ellentétben őt nem érdekelte, hogy nincs egy fityingem sem. Bátorított, kacérkodott velem. Tökéletes hódítás volt. Átkozottul büszke voltam magamra. A történet fonala zavarba ejtette a lányt, s már nem volt olyan biztos abban, hogy végig akarja hallgatni. – Felicity és én elsősorban társasági eseményeken találkozgattunk, és a legtöbb, ameddig elmentünk, az volt, hogy tánc közben szorongattuk egymás kezét. Számomra ez nem bizonyult kielégítőnek. Végeredményben két évig itáliai kurtizánok közt forogtam, akik nagyon... – elhallgatott. – Én is csak ember vagyok. Férfi. Vannak vágyaim. A lány megértette a férfi dilemmáját. Kerr hazatérése óta eltelt pár hét alatt őt is hasonló vágyak gyötörték. Időnként nyugtalanítónak találta őket – sőt, meglehetősen ijesztőnek -, de valahányszor a férfi közelébe került, felpezsdült a vére. – Tudtam, hogy házasságról még hosszú hónapokig, a szezon végéig nem beszélhetünk. Emellett még csak nem is voltunk eljegyezve. Ten95

nem kellett valamit – ismét húzott egyet az üvegből. – Amikor egy kis vidámságra támadt kedvem, azokra a férfiak által egy bizonyos okból látogatott helyekre mentem. Mint azok a rosszhírű házak Douglasben, biztosan tud róluk. – Egy keveset – vallotta be Ellin. – Heteken át éltem kettős életet. Felicity társaságában tökéletes úriember voltam. Semmit sem tudott arról, hová is megyek, és mit is csinálok, miután elhagyom Mayfair puccos báltermeit. De legfőbb riválisom a lány kezéért és hozományáért folytatott harcban, aki szintén a kicsapongás ama kikötőit látogatta nagy előszeretettel, nyilvánosságra hozta titkos szerelmi kalandjaimat. Felicity és szülei elutasítottak, megszakítottak velem minden kapcsolatot, csakúgy, mint a társaság többi tagja. A fiatal lányokat figyelmeztették, hogy kerüljenek engem. Gazfickónak, züllött alaknak, csábítónak bélyegeztek. És az az ostoba, rosszindulatú csitri hozzáment ahhoz a csirkefogóhoz, aki beárult nála, s aki hozzám hasonlóan megmártózott a bordélyházak fertőjében. – Szerette a lányt? A férfi vállat vont. – Nem lett volna belőle szerelmi házasság. Jobban izgattak a frigy nyújtotta anyagi előnyök. Ellin felvidult a gondolatra, hogy a férfi szíve szabad, nem köti semmilyen múltbéli érzés. – Egy ideig a hírhedtségemből éltem. Színházak öltözőit és operaházak páholyait látogattam. Készséges színésznőcskékkel és balerinákkal vigasztalódtam. Elképesztő módon sikerült felkeltenem egynémely arisztokrata hölgy érdeklődését is. Az estélyeikre nem kaptam meghívást, de azonnal értesítettek, ha a férjük elment otthonról. Egész kis gyűjteményem volt illatos cetlikből – a férfi arcán játszó cinikus mosoly grimasszá torzult. – Ha lett volna gyomrom a zsaroláshoz, ma gazdag ember lennék. Úgy hívtak, az új Casanova. Meg kell mondanom, eléggé pontatlanul. Velencében találkoztam a híres olasz kalandor jó pár ismerősével, és egyik kalandom se vetekedhet a róla hallott gáláns történetekkel. Nem mintha túl akarnám szárnyalni őt. Jobban érdekel a filozófia, mint a széptevés. 96

Ellin még sosem hallott senkit ilyen őszintén beszélni férfi és nő kapcsolatáról. Furcsa módon felizgatta a dolog. – Még egy kis whiskyt? – A lánynak nyújtotta a flaskát, majd folytatta. – Ezenközben terveket szőttem az üzemmel kapcsolatban, és vászonkereskedőkkel tárgyaltam. Aztán hazajöttem. Hosszú csend követte szavait. Még a szél is alábbhagyott. – Bizonyára erkölcstelen fickónak talál. – Engem nem érdekel, hogy mit csinált Londonban. De örülök, hogy nincs sweethardja. – De szeretnék egyet. Nagyon szeretnék – közelebb húzódott a lányhoz. – Nem tudok aludni miattad, Ellin Fayle. Elhanyagolom a munkám, mindig csak rád gondolok. Tudod, miért? – Mert férfi – válaszolt a lány gyengéden, a férfi korábbi kijelentését ismételve. – Talán meg kéne látogatnia azt a házat Douglasban. – Megtehetném – ismerte el a férfi -, de nem szeretném. Mert te épp annyira akarsz engem, mint én téged, és semmi okunk nincs rá, hogy elrejtsük az érzéseinket és a vágyainkat. A lány zsebében ott lapult a bájitalt tartalmazó fiola. A férfi szavai meggyőzték arról, hogy többé nincs rá szüksége, és a csókok áradata minden mást is elfeledtetett vele. – Mutasd meg, hogy ugyanígy érzel irántam! Megpróbálta, hamvas ajkával. A férfit utánozva, nyelvével bejárta a forró, nedves, whiskyízű szájat. Belélegezte a férfi illatát, a mosdószappan, a dohány és a nyers bőr illatának keverékét. A lány úgy gondolta, a szerelem egyszerű, természetes, tiszta érzés, amely a szívből fakad. Amit most érzett, valami ősi vágy volt, amelynek mélysége és intenzitása megijesztette. Az egész testét átjárta. A feje zsongott, és a szíve össze-vissza vert. A karja megmerevedett. A vágy orkánja a férfi karjába lökte, hisz egyedül a vihar okozója csillapíthatta a vihart. Kerr a földre fektette a lányt. Ellin füléhez nyomta a száját, és száraz hangon suttogta: – Hagyd, hogy örömet szerezzek neked! 97

Kibontotta a lány pruszlikját összefogó szalagokat, majd az alsóruhájával küszködött. A lány apró sikkantásokat hallatott, amikor a férfi ujjai meztelen bőréhez értek. Öröm – dy jarroo, ez aztán az volt a javából! A férfi sóvárogva nézett a lány szemébe, s közben egyfolytában simogatta a lány mellét, hüvelykujja a bimbókat ingerelte. Mielőtt kedvese hozzászokhatott volna a bizsergéshez, amit érintése váltott ki belőle, Kerr szája foglalta el ujjai helyét, és addig szopta a lány rózsaszín mellbimbóját, míg végül Ellin azt hitte, teste lángokba borul. Érezte, amint a férfi keze a szoknyája alá vándorol, eltolva azt az útból. Kezei a harisnyatartó körül matattak, majd egy mozdulattal lerántotta a lány harisnyáját, és a lábát kezdte el simogatni. Elért Ellin combjáig, majd merészen megérintette a... – Oh – nyögött fel a lány. – Túl soká vártunk – mormogta a férfi két csók között. Egy örökkévalóságig vártam, gondolta Ellin. Rád. Erre! A férfi gyakorlott keze mélyre hatolt a lányban, aki úgy érezte, mindjárt darabjaira hullik szét. Kerr ujjai igen érzékeny pontra találtak, az élvezetbe a lány egész teste beleremegett. Vágyának e titkos szentélyéből hőhullámok indultak teste egyéb részeibe. Amikor a férfi végül elvette a kezét, a lány csalódottan sóhajtott fel. Ahogy a férfi ráfeküdt, Ellin megérezte kedvesének merev bwoidját. Kerr keze újrakezdte felfedezőútját, a végletekig felkorbácsolva szeretője vágyát. Ellin készen állt, sürgette a férfit, hogy hatoljon belé – és ő megtette. Átadta magát az édes fájdalomnak, ahogy a férfi hímtagja átszakította szűzhártyáját, aztán Kerr teste hirtelen megmerevedett és várt, mintha erőt gyűjtene, majd még beljebb nyomult, ki-be mozgott, és a lány fojtott kiáltást hallatott. – Streih Ihiam – suttogta, karját a férfi nyaka köré fonva. Kerr mély, szaggatott lélegzetet vett, s csak aztán szólalt meg. – Én sajnálom. Ó, Ellin, Ellin, nem tudtam... -ajka ismét a lányéra tapadt. Csípőjét újból a lányénak feszítette, finoman, lassan mozogva. Ellin egyre erősebben csimpaszkodott belé. Szeretője keményebb volt, mint a 98

szikla alattuk, vadabb, mint az összefonódott testüket támadó szél, kegyetlenebb, mint egy sólyom. Hogy őt birtokolta, a legtisztább és legelemibb öröm, ami a lányt valaha érte. Azt akarta, hogy örökké tartson. Kerr egyre erélyesebben döfködte a lányt, míg egyszer csak egész testében megremegett, és lecsillapodott. Ellin nyakába hajolva nyögdécselt, és odalent, ahol testük összeforrt, a lány valami pulzáló melegséget érzett. Kinyitotta a szemét, és a hajnal kékesszürke színeiben pompázó égre nézett maguk felett. – Ta'n ghrian girree – szólt elégedetten. – Kisütött a nap.

99

10. fejezet

Az élvezet önmagában sosem bűn, de azok a dolgok, amelyek élvezetet okoznak, gyakran nagyobb bosszúsággal járnak, mint amennyi örömet hoznak. Epikurosz: Vezérelvek Szűz! Kerr erre újabb bizonyítékot talált – nem mintha erre szüksége lett volna – az inge szegélyén. Ellint nem kapta meg egyik imádója sem. Ez a dicsőség csakis őt illeti, és örült neki -egyedi és csodálatos módon köti őt a lányhoz. Bár ha előre tudta volna, óvatosabban szerette volna kedvesét. Élvezetet ígért neki, de most már tudta, hogy a lány tapasztalatlansága gátat szabott annak, hogy maradéktalanul élvezhesse az együttlétüket. A lány elfordította tőle a fejét, így nem tudott olvasni az arckifejezéséből. – Remélem, nem sírsz – szólt lágyan. – Nagyon fájt? Amikor Ellin ránézett, mosolya megmelengette a férfi szívét. – Nem annyira, mint vártam. – Nocsak, volt elképzelésed? Milyen hízelgő -megcsókolta a lány szempilláit. – Amikor elmentem a ben-obbee-hoz, elmondta nekem – a lány habozott. -Mit? – Sok mindent. Meg tudja jósolni a jövőt. Ezért olvasgattam a kis könyvet, amit tőled kaptam, hogy felkészüljek. – Egy könyvet? Melyiket? – Arisztotelész írta, és a férfi és nő közti titkokat tárja fel, és a szerelem aktusát. És még annyi mindent. 100

– Nem Arisztotelész Mesterművét? – A lány homloka a férfi kabáthajtókájának ütközött, ahogy bólogatott. – Elég félrevezető cím, biztosíthatlak, hogy nem a nagy filozófus műve. Valójában a múlt században jelent meg először, s azóta számos új kiadást ért meg. Óriási népszerűségre tett szert. Ez nem is oly meglepő, figyelembe véve a témáját. Elpazarolt ifjúságom idején, stikában vettem meg, és elrejtettem a klasszikus művek közé. El is feledkeztem róla. Nagyon pajzán könyv, my veen. – Miért? Fel nem tudom fogni, miért ne szabadna arról olvasni, amire mindenki áhítozik. És előbb-utóbb meg is tesz. – Praktikus látásmód – nevetett a férfi. – Nem kárhoztatlak a kíváncsiságodért, sem a tudásszomjadért. De ha elkezdesz az iskolában tanítani, zárd el Arisztotelész Mesterművét. Ha valamelyik tanítványod megtalálja, komoly bajba kerülhetsz. A lány felmosolygott rá: – Ne félj, óvatos leszek – ígérte. Visszavette a harisnyakötőjét, és szoknyáját visszasimította a lábára. Felnézett a férfira, zöld szeme ragyogott. -Talán mind a hét királyságot láthatjuk! – Én csak négyet látok – válaszolt Kerr -, Skóciát északkeletre, Angliát és Walest délre. Írország pedig nyugatra van. – Megfeledkezel a két legdrágább királyságról -szélesre tárta karját, mintha magához akarná ölelni a hatalmas hegyvidéket. – A mi Manszigetünket – az égre mutatott -, és a mennyországot. A szél Ellin hosszú barna haját borzolta. Olyan természetesen kedves, tökéletes manx lány, minden mesterkéltség hiányzik belőle. Vele boldog volt. Képtelen volt ellenállni a lány rajongásának, nem mintha olyan nagyon igyekezett volna. A lányt ő érdekelte, nem a címe, vagy a vagyona. Ellin nem volt kapzsi, nem várt ajándékokat és pénzt. Rengeteg dolga lévén, nem ütötte bele az orrát a férfi ügyeibe. Vele összehasonlítva, a színésznőcskék és kóristalányok rikítónak és felszínesnek bizonyultak. Mind elbűvölök voltak, de egyikük sem rendelkezett Ellin életvidám természetével, intelligenciájával és tudásszomjával. Négy évig távol kereste a beteljesülést, pedig az mindvégig 101

itt várt rá, a szülőföldjén. Arra a lányra volt szüksége, akit mindig is ismert, de sosem méltatott figyelemre. Kerr szívverése még mindig őrülten vert a szerelmeskedés után, és máris alig várta az ismétlést – azért talán valamivel civilizáltabb környezetben. Lehetőleg egy kényelmes ágyban. Traa-di-looar, intette magát. Van ideje. A világ összes ideje az övé. Leereszkedtek a hegyoldalról, Snaefell meredek, kopár földjét a zöldebb, melegebb domboldalra cserélve. Eloldozták a lovaikat a legelőről, és folytatták útjukat a szurdok felé. A távoli faluból a maugholdi templom harangjának ünnepi kongása hallatszott, amint húsvéti misére hívta a hívőket. Amikor a romos tholtanhoz értek, amelyre egy bodzafa vetett árnyékot, Kerr elkapta a lány pónijának kantárját, és megállásra késztette az állatot. – Jobb, ha itt szétválunk, és külön megyünk tovább – lecsusszant Yernaghról, és Ellinnek is segített, majd így szólt: – De előbb kérnék tőled egy szívességet. Szeretném, ha átgondolnád az igazgatónői állás előnyeit. – Hiszen folyton azt teszem. De a családom azt szeretné, hogy Boayl Fea-ben maradjak. Így az üzem is megspórolhatná a szállással és étkezéssel kapcsolatos költségeket. – De az igazgató nem örülne neki. Még sosem jutott eszedbe, miért akarom annyira, hogy az iskolában lakj? – esélyt sem adva a lánynak a válaszadásra, folytatta: – Azért, hogy veled lehessek. Reggel, napközben, vagy éjszaka. Főleg éjszaka – megfogta a lány kezét és ujjaik öszszefonódtak. – Milyen gyakran szeretnél... – a lány elragadóan elpirult. – Veled lenni, amikor csak ráérek, és te is akarod. Azt hiszem, el tudnám intézni, hogy azonnal lakhatóvá varázsolják a szobádat. Akkor találkozhatnánk, amikor csak kedvünk tartja. Ez így megfelel neked, my veen? -Ta. – Akkor elfogadod az állást? – És a szállást. A férfi megcsókolta kedvese ujjperceit. 102

Amikor lovaikat a mezőre vezették, a férfi változást vett észre Ellin viselkedésében. A fény eltűnt a szeméből, arca elvesztette egészséges színét. Kerr azon töprengett, vajon a lány nem bánta-e meg máris a döntését, aztán elkapta a lány óvatos pillantását, ahogy az a romra meredt. – Senki sincs ott – nyugtatta őt a férfi. – Az a ház üresen áll, amióta az eszemet tudom. – De kísértet járja – állította Ellin komolyan -, egy buggane. – Akkor biztosan elbújt előlünk – kezéből tölcsért formálva, a ház felé üvöltött: – Mutasd magad! – Hallgass – könyörgött a lány, a férfi kabátujját szorongatva. Kerr kitépte magát a szorításból, és a gazdátlan épület felé lépdelt. – Y hiarn. Maradjon itt! Kerr nem reagált a kétségbeesett kérésre. – Kerr, ne menj oda! A fedetlen ház meglepően nagy volt, falai közti távolság nagyobb volt, mint a férfi gondolta. Az egyik elszenesedett tartógerenda a kőpadlón feküdt. A kandalló érintetlen volt, de a köveit nem kímélte meg a szél és az eső. Egy kampókkal ellátott, rozsdaborította vaslánc lógott rajta. Ellin rémült arca tűnt fel az egykori ablak nyílásában. – Gyere ki, nagyon veszélyes odabenn – majd épp oly gyorsan eltűnt, mint ahogy megjelent. A férfi már kielégítette kíváncsiságát, ezért elhagyta a házat. A lány a bodzafa lecsüngő ágai alatt várt rá. – Túléltem. Egy buggane-vel sem találkoztam. – Nem mindig látható. Calybrid szerint... – Ne törődj vele, mit mond az a boszorka – vágott közbe Kerr. – A barátnőd teletömi a fejed a babonás ostobaságaival. – Újra megragadta a lány kezét, és így szólt: – Gyere, bebizonyítom, hogy nincs mitől félned. A lány reszketett. – Ne akard, hogy bemenjek – a rémület az arcán igazi volt, és láthatóan a sírás határán állt. – Sosem kényszerítenélek olyasmire, amit nem akarsz – jelentette ki, és vigasztaló ölelésre fonta karját a lány körül. – Biztonságban vagy itt, 103

a karomban. Biztonságban a szellemek és boszorkányok elől. Mindenki elől. Kivéve engem. – Nem félek tőled – válaszolt a lány, s mosolya a férfi szívéig hatolt. Egy szemtelen pillantás, s máris újra megkívánta. Keményen, éhesen csókolta. Aztán finoman a selymes fűre fektette a lányt, a tramman bokrok közé. – Ellin! Ellin – zihálta. – Mit tettél velem? Sosem elég belőled, teljesen és reménytelenül leigáztál. Ügyetlenül, sietősen babrált a lány pruszlikjának kapcsaival. Végre kiszabadította a csodás melleket. Tenyerébe vette a rózsával koronázott tejszínhalmokat, melyek édesek a szemnek, kéznek, szájnak. A lány maga tűrte fel a szoknyáját, felfedve mezítelen testét. Épp annyira kívánta a férfit, mint az őt. Olyan forró és nedves, olyan meghitt az együttlét. Kerr lassan hatolt be a lányba, s közben Ellin feszült arcát nézte. A lány megemelte a csípőjét és a férfihoz nyomta, átvéve annak ritmusát. Kerr érezte, hamarosan elveszti az önuralmát. Úgy öszszeillettek, mintha egyenesen erre teremtették volna őket. – Feküdj nyugodtan – kérte a férfi. Nem hagyhatta, hogy újra az ő robbanásszerű, ám magányos orgazmusával végződjön szeretkezésük, a lányt is el akarta juttatni a csúcsra. Lassan visszavonult, majd hirtelen újra benyomult. Váltogatta a tempót, a döfések erejét, folyamatosan simogatva a lányt, akinek folytatásért könyörgő nyögései jutalmazták erőfeszítéseit. Ellin meglepően rövid idő alatt jutott a csúcsra -ez kapóra jött a férfinak, aki már alig bírta visszafogni magát. Hallotta a lány meglepett sikolyát, s érezte Ellin szelencéjének ritmikus összehúzódásait. Egy pillanat múlva már osztoztak a gyötrelmesen intenzív gyönyörben. Mivel érdemelte ki ezt a földöntúli élvezetet? Nem tudta, de nem is érdekelte, csak elfogadta. A lány pajkos arcocskáját tanulmányozta. Ellin szeme csukva volt, mosolya álmodozó. Kerr a lány nevét suttogta, de ő már nem hallotta. Elaludt. 104

Kerr nem törődött azzal, hogy eltakarja magát, a hátára gördült, és a tiszta kék eget fürkészte. Diadalmas béke hulláma öntötte el, kimerültnek, de elégedettnek érezte magát. Maga elé képzelte az ígéretes jövőt: hogyan próbálja a végletekig elhúzni a gyönyört, és... – Mit művelt vele? A hang mély volt és dörgedelmes, s Kerr egy pillanatra hinni kezdett Ellin buggane-jében. Azonnal talpra ugrott, s magára rántotta alsóneműjét és a nadrágját. Finlo Standish állt néhány yardnyira. Korbácsot tartott a kezében, s késznek látszott a használatára. – Ön tehát így ünnepli e szent napot, Lord Garvain? Kerr növekvő bosszúságot érzett szétáradni egész testében. Ellin mint egy marionett bábú ugrott fel. Tágra nyitott szemében rémület honolt, így bámult a betolakodóra, miközben megpróbálta eltakarni magát a pruszlikjával. Kerr védelmezően ölelte át erős karjával. Standish odaugrott, hogy szétválassza őket, s elrángatta a lányt az ifjú lord mellől. – Ne aggódj, gyermekem, többé nem bánthat téged: erre megesküszöm! – Kerr felé fordult, s dühösen morogta. – Még sosem tévedtem ekkorát valaki megítélésében. Megérdemelne, hogy szíjat hasítsak a hátából. Ellin, komolyan véve a fenyegetést, a korbács után kapott. – Nem, nem hagyom, hogy bántsa! A megtermett ember szomorúan nézett le rá. – Bár tudnám, hogy segítsek rajtad. Menj haza az édesanyádhoz! – Nincs is anyja! – szólt közbe Kerr. – Ellin árva. Standish, Kerr-ről tudomást sem véve, a lányhoz fordult: – Egy asszony segítségére van szüksége. Keresd Calybrid Teare-t, ő majd ad önnek egy kis forralt bort. A varázsporai nem sokat érnek, de gyógyítani azt tud. – Majd én elviszem hozzá. – Ne is próbálkozzon – figyelmeztette Standish. – Azok a vérnyomok az ingén ékesen bizonyítják a bűnösségét. Kerr sietősen a nadrágjába tűrte ingét. – Nem kényszerített semmire – védte kedvesét Ellin. 105

– Ne keressen számára mentségeket, nem érdemli meg. Megtorlással fenyegette, ha elárulja őt? – Nem, uram. – Hazaviszem a kocsimon. – Jobb szeretnék egyedül menni – válaszolt a lány, büszke hanghordozása éles ellentétben állt kócos hajával és zilált öltözetével. Kerr dühös volt, leginkább önmagára, hisz elővigyázatlansága miatt kerültek ebbe a helyzetbe, ami még nagyobb kárt okozhatott a lánynak, mint neki. Bocsánatot akart kérni, ezért a lány után indult. – Vissza! – kiáltott Standish. – Még nem végeztem magával. Kerr a férfi felé fordult. – Hagyjon minket békén! Épp elég bajt kevert. – Nem annyit, mint maga – szólt a másik zordan. – Egy ártatlan teremtés elcsábítása szívtelen cselekedet. Nem szégyelli magát? – Csak azt sajnálom, hogy rossz időben voltam rossz helyen, s hogy kiváltottam az ön rosszallását. Irtózatos pech volt, hogy pont Finlo Standish kapta rajta őket. Kerr azt remélte, hogy ráveheti apja gazdag bérlőjét, fektessen be a vállalkozásába – ez immár veszett fejsze nyele. Még rosszabb, hogy Standish pletykákat terjeszthet, amelyektől Ellin szenvedni fog. Erre nagy esélyt látott, hiszen az idősebb férfi azt hiszi, erőszakról volt szó. Holnap elmegyek a Cashin-kastélyba, döntötte el Kerr. Semmi értelme, hogy most próbáljon magyarázkodni, Standish meg se hallgatja, amíg meg nem nyugszik. De muszáj lesz megmagyaráznia, mi történt. Az utolsó dolog, amire Kerr vágyott, a pletyka és a találgatás a szexuális étvágyát illetően, s az volt, hogy a londoni botrány megismétlődjön. Kerr bóbiskoló szüleit felébresztette a kitartó dörömbölés a bejárati ajtón. – Ki lehet az, ilyen kései órán? – kérdezte a kábult grófnő, és felszedte a földre csúszott szövetdarabot, amelyet éppen hímezni készült. A gróf mogorva, érthetetlen motyogással válaszolt. Nehézkesen kászálódott ki kényelmes karosszékéből. Kerr otthagyta könyvelését, felkapott egy gyertyatartót a dolgozóasztaláról, és követte apját az ajtóhoz. 106

– Standish! Mi az ördögöt keres Dreeym Freoaie-ben? – a gróf hangjában gyanakvás és düh keveredett. – És ráadásul éjszaka – tette hozzá jelentőségteljesen. – Elnézést kérek a kései zavarásért, Lord Ballacraine, de beszélnem kell a fiával, négyszemközt. Most. Baj van, gondolta Kerr. – A fiammal? Mi beszélnivalója lehet a fiammal? – Minden rendben, apa. Tudom, miről van szó. Az ebédlőbe kísérte vendégét, és becsukta maguk mögött az ajtót. A gyertyatartót az asztalra helyezte, és megszólalt: – Holnap szándékoztam felkeresni. A gyenge, pislákoló fényben a másik férfi óriásinak, fenyegetőnek tűnt, fekete köpenye még inkább fokozta a hatást. – Mióta utoljára találkoztunk, végeztem egy kis nyomozást Miss Fayle-lel kapcsolatban. Minél többet tudtam meg róla, annál jobban megdöbbentett az ön viselkedése. – Nem volt olyan szörnyű, mint ahogy képzeli. Vigyázatlanok voltunk, és nem ott, és akkor kellett volna elkezdenünk a viszonyunkat, ahol és amikor tettük. De megtörtént. Standish rosszallóan ráncolta rozsdaszín szemöldökét. – Ne fáradjon a magyarázkodással, Lord Garvain. Ízléstelen vágyainak tárgya, Norris Martin szerint, a kifogástalanul erényes ifjú hölgy, akinek tudásszomja olthatatlan. Nagybátyját és nagynénjét is tiszteletreméltónak írták le nekem. Miss Fayle is az volt, mielőtt maga bemocskolta őt – a széles mellkas megemelkedett, a borús arc kemény elhatározást sugárzott. – Feleségül kell vennie őt. A zord kijelentés Kerrbe fojtotta a szót. Gyorsan magához tért, s hűvösen így szólt: – Ez nem áll szándékomban. – Ebben biztos voltam. Azért vagyok itt, hogy ráébresszem, micsoda szégyent hozott Ellinre és családjára. Állítom, ha maga Londonban marad, Martin barátom elvette volna a lányt, vagy ha nem ő, hát az az őrmester, aki udvarolt neki, még mielőtt a parancsnoka meg nem akadályozta ebben. 107

– Kétlem. Ellin nem csak szegény, de törvénytelen gyermek is – majd a leggőgösebb hangján hozzátette. – Nem beszélhetek az említett úriemberek nevében, de ezek a tények számomra lehetetlenné tesznek egy esetleges frigyet. – Kíváncsi lennék, vajon lordságod szülei is így gondolják -e, ha megtudják, mi történt. „Valószínűleg nem" – gondolta Kerr, hiszen hasonló ügyekben az emberek mindig a lány pártjára állnak. A süllyedő érzés ismerős volt számára. Néhány éve mocsaras területre tévedt kóborlásai közben, és a nedves, vizenyős, életveszélyes talaj lassan elkezdte beszippantani őt. – Nem mondta el nekik, ugye? – Egy úriember nem tárgyalja meg a szüleivel a nőügyeit. – Ugyan, ne hízelegjen magának. Ön igen távol áll az úriember fogalmától. Hamarosan a szülei is rájönnek erre, és az egész sziget. – Attól tartok. Akárhogy is, ez az én problémám, nem az öné. – Azt hiszi? Jegyezze meg a szavaimat: ez a viszony, ahogy ön nevezte, még tönkreteszi mindkettőjüket. Martin szerint ön Ellint akarja a fonóiskola élére állítani. A metodista vallás elterjedőben van a szigeten. Az ír munkások, akik oly nagy galibát okoztak saját hazájukban, rendíthetetlen, hithű katolikusok. Sok mindent elnéznek ezen a szigeten, de egyetlen lelkiismeretes szülő sem engedi gyermekét olyan iskolába, amelyet egy rosszhírű nőszemély vezet. S nem engedik, hogy notórius csábító hírében álló igazgatónak dolgozzanak. Előbb-utóbb látható bizonyítéka lesz Miss Fayle botlásának. Ha gyermeket szül önnek, hogyan maradhat az iskola élén? – Gondoskodom a szeretőmről és az esetleges porontyokról – vonta meg a vállát Kerr. – A gyermek törvényessé válik, ha a születését követő két éven belül összeházasodnak a szülei. Ha a fiát hordaná a szíve alatt, atyjának esetleges örökösét, a nevét adná a gyermeknek? Rövid gondolkodás után Kerr őszinte választ adott: – Nem vehetek el egy nincstelen lányt. – Én gondoskodom hozományról, ha csak erről van szó. 108

– Uram, a személyes ügyeim nem tartoznak önre – szólt Kerr mérgesen. – Most már igen. Önök Cashinek lenéznek engem, mint felkapaszkodott újgazdagot. Szerfelett büszkék a semmitmondó címükre, amit egyik csempész ősük vásárolt az angol királytól. De egy, netán két évszázaddal ezelőtt igen kicsiny különbség volt az ön családja és a többi manx között. Kerr legszívesebben öklével törölte volna le a lenéző kifejezést a másik férfi veres arcáról. – Megfeledkezett a bárói birtokról és a többi földünkről. Jóval régebb ideje a család tulajdonát képezik. – Engem nem érdekel sem a családfája, sem ősi földjei. Azt akarom megtudni, vajon lelkiismeretes, becsületes ember-e. Eleddig ennek nem sok jelét láttam. A Fayle-lány szereti magát. Sajnos túl fiatal ahhoz, hogy előre lássa, mennyi szenvedést fog még okozni neki. Nem nézhetem tétlenül, hogy a maga gőgje és büszke önzése összetörjék a szívét. Kerrnek elege lett a kritikából. – Senki nem fogja megmondani nekem, hogy kit vegyek el! – szólt durván. – Könnyen elintézhetem magát, romba dönthetem a jó hírét a szigeten. És Ellint mindenki szánni fogja. – Ha pletykákat terjeszt, azt Ellin sokkal jobban meg fogja szenvedni, mint én... – megdöbbent, mert majdnem elismerte a vádlójának igazát, ezért hidegen hozzátette: – Menjen innen, Standish. Torkig vagyok az átkozott tolakodásával. – Én pedig a maga arroganciájával – Standish az ajtó felé indult. – Itt hagyom, hadd gondolkodjék. De még nem zártam le az ügyet. Hamarosan találkozunk, erről biztosíthatom. Egy perc múlva Kerr egyedül találta magát a szobában. Leroskadt a legközelebbi székbe, fejét kezébe temetve. Nem látta a kiutat ebből az átkozott bonyodalomból. – Mit akart az a mooidjean? Felnézett, s a szüleit látta bejönni a helyiségbe, az egyik haragos, a másik aggódó arccal. 109

– Bosszút – válaszolt tompán. – Nem csak egyszerűen gazfickó, már zsaroló is! Ma délután rajtakapott engem és Ellint, és óriási botrányt fog kavarni az ügyből. A lány ártatlan. Én nem vagyok az. Feleségül veszem – tört ki -, muszáj lesz! – Ó, Kerron, hogy tehetted? – kérdezte az anyja mélyen lesújtva. Majd gyengédebb hangon hozzátette: – Ó, szegény gyermek. Az earl határozottam járkált fel-le a szobában. – Standish csapdát állított, és a lányt használta csaléteknek? Milyen szívesen végignézné a romlásunkat. Nem mintha már sok lenne vissza – tette hozzá keserűen. – Nem, nem összeesküvésről van szó. Ellin nem tehet semmiről. – Standish tönkre akar tenni minket, be akarja mocskolni a hírnevünket. – Semmit sem tehet, ha feleségül veszem a lányt. – Ne hamarkodd el a döntést, fiam. Talán nem is olyan súlyos a helyzet, mint amilyennek látszik. – Hallgass, John. Kerr már döntött. Ezt el kell fogadnunk. – Holnap reggel – szólt Kerr komoran – elmegyek a püspökségre a házassági engedélyért. Nincs vesztegetnivaló időnk. A Cashinek becsülete forog kockán és a malom jövője. Még nem mondtam el neked, apa, mivel tudom, mennyire utálod Standisht, de tud a malommal kapcsolatos fejlesztési terveimről. – Honnan? – Én magam árultam el neki, azt reméltem, talán beruház a vállalkozásba. Már megbántam, hogy mindent feltártam előtte. Ahogy mondtad, nem lehet megbízni benne. Az apja egyre dühösebb lett: – Nem elég, amit Londonban tettél, most még hírbe hozod a Faylelányt is. A kocsmáros törvénytelen kis unokahúgát, akinek egy pennyje sincs! Nem örülök ennek a házasságnak, nem ilyet képzeltem neked. Ha őrülten szerelmes lennél belé, még megérteném. De láthatóan nem ez az igazság. Kerr egy félmosollyal válaszolt. – Jusson eszedbe, Kitty barátnője volt. 110

– És biztosan kedveled őt – sugalmazta az édesanyja. – Ha nem így lenne, nem... udvaroltam volna neki. Annyira elfajzott azért nem vagyok. Angliában elvesztette a jó hírét, de itt nem fogja. Erőltetett vidámsággal szólalt meg a grófnő: – Félretettem egy csodás batisztanyagot, és sok csipkém is van, amit még anyámtól örököltem. Ha Joney és Catreeney besegít, még ezen a héten kész lesz az esküvői ruha. Addigra – gondolta Kerr – Ellin is megbarátkozhat a házasság gondolatával. De apa sosem fog. Végül is, most legalább izgatottan várhatja a nászéjszakát – emlékeztette magát Kerr, s így egy időre elszökhet attól a pocsék érzéstől, hogy sarokba szorították. Előbb oszthatja meg ágyát Ellinnel, mint gondolta volna.

111

11. fejezet

Nagh nhare shinfoddey ve poost, Na taggloo smessey vej'yn? Hát nem jobb a házasság, a házasság. Mint a gonosz szóbeszéd, szóbeszéd? Manx népdal Ragyogó, vetésre teremtett nap, gondolta Ellin, miután a tegnapi dühöngő szélvihar úgy kiszárította az elboronált földeket. Henry bácsi felemelt egy maréknyi földet, és szétmorzsolta az ujjai közt, majd sürgősen Calybridért küldött. A ben-obbe végigjárta az összes parcellát, és áldást mondott rájuk, hogy a gonosz szellemek és a csipegető verebek ne árthassanak a termésnek. Kevés napszámos jelentkezett munkára, ezért Ellinnek és Marriot néninek is segítenie kellett. Beállt a felszántott földön sorokban hajladozó asszonyok közé, megragadta kötényét, és teletöltötte magokkal. Öt hold várt ültetésre, két és fél véka mag holdanként. Ellin előtt fárasztó, hosszú nap állt, s még mindig fájt a gerince a kemény földön való hentergés után, sőt lába közt is sajgó fájdalmat érzett. A családja még mit sem tudott a tegnap történtekről és a következményekről. Ellin nem is sietett felvilágosítani őket. Belőle is az lesz, ami az anyja volt. És ami ő, az lesz a gyermekéből is. Csupán egyféle kapcsolatra számíthatott az ifjú lorddal, és már beletörődött sorsába. Shirragh, így hívta a férfit a családja – a vad sólyom. Ellin boldoggá fogja tenni, és segít neki abban, hogy felvirágoztassa a völgyet. És még pishaggal sem kellett megetetnie, gondolta, miközben újabb marék magért nyúlt kötényébe. 112

Eljutott a sövényig, s épp vissza akart fordulni, amikor észrevette a szeretőjét, amint őfelé lovagol. Elnézte, ahogy a férfi leszáll Yernaghról, s szíve büszkeséggel, szerelemmel és heves birtoklásvá gygyal telt meg. Sietve szétszórta a maradék magot, oda se figyelve, aztán leporolta kötényét. Lesimította szoknyáját és megigazította főkötőjét. A szemtanúk miatt fékezte magát, s nem futott Kerr elé, de alig bírta kivárni, amíg odaér hozzá. – Nem vártam, hogy ilyen hamar viszontlátlak – üdvözölte a férfit. – Az után, ahogy elváltunk? – Igyekeztem kitalálni, hogyan tudnánk kiengesztelni Mr. Standisht. Az emberek nem kedvelik, főképp Calybrid utálja. Pedig szerintem rendes ember. Ha ellátogatnék a kastélyba, és elmagyaráznám neki... – Ne tedd – vágott közbe a férfi nyersen -, higgy nekem, nem segítene, ha odamennél. A jövőben igyekezned kell távol maradni Finlo Standishtől. Megértetted? Egyáltalán nem, nem értette meg jobban, mint Calybrid hasonló célú figyelmeztetéseit. – Te nem kedveled őt, ez világos, de nem értem, miért. – A testvérem temetésén barátságos gesztust tett felém. Én viszonoztam, akkor még megbíztam benne. Eszembe se jutott, hogy ártani akarna nekem és a családomnak. Hogy megrágalmaz minket, szétkürtöli titkainkat, megakadályozza üzleti sikereinket. Ha az üzem csődbe megy, el kell adnunk a bárói birtokot, az összes földünket és a Cashinkastélyt – És Mr. Standish az egyetlen, aki meg tudja venni – Ellin kezdte megérteni a Cashinek bizalmatlanságát. A férfi összeráncolt homlokát ideiglenesen kisimította egy futó mosoly. – Szerencsére Lavinia húgom férje a közelmúltban megörökölte az egyik leghatalmasabb angol vagyont. Garrick nem hagyná, hogy az ősi föld kikerüljön a család tulajdonából, ebben biztos vagyok. – Akkor hát semmi okod aggódni – mutatott rá Ellin. – Semmi, még az Armitage-vagyon sem állíthatja meg azt az embert. Ezért kell nekünk – furcsa nevetést eresztett meg, majd így szólt: – Ne 113

törődj Standishsel. Add ide a kezed – amikor a lány megtette, Kerr gyengéden kezébe vette Ellin kezét. – Olyasmire készülök, amit még sosem tettem, ezért félek, nem jól csinálom. Ellin Fayle, lennél a feleségem? Lesh yn anyltys smoo. A válasz a lány szívébe volt írva. Keze remegett a férfi kezében, de hangja biztosan csengett, amikor hangosan is kimondta: – A legnagyobb örömmel. Ta graih orrym, örvendezett magában. Szeret. Calybrid ezt előre megjósolta, de házasságról nem szólt. Talán szíve el nem ismert vágya vált valóra ily csodás módon, Ellin nem tudta. – Tegnap azt mondtad, a fer-coadee-m akarsz lenni, az oltalmazom. Ma pedig már a férjem. – Így van. Annyira, hogy már meg is szereztem az engedélyt, mindkettőnk nevére, Claudius Crigantől, Man és Sodor püspökétől. Az édesanyám pedig mértéket szeretne venni rólad az esküvői ruhához. – Kerr elfordította a tekintetét, és végignézett a sorokban dolgozó asszonyokon. – Még ezen a héten egybekelünk. – Olyan hamar? – Nevezd meg a napot. – Kedd és csütörtök a legszerencsésebb nap. – Holnap nem jó, még nincs kész a ruha, és idő kell az előkészületekhez is. Legyen csütörtök. Három nap múlva Kerr felesége lesz. Hihetetlennek tűnt. – A gróf úr és a grófnő... beleegyeztek? Ők biztos azt akarják, hogy egy Lady Felicityhez hasonlóan vagyonos, magas rangú hölgyet vegyél el. – Kedvesek lesznek, ne aggódj – biztosította a lányt. – A ragaszkodásod Kittyhez meghatotta őket, és hálásak neked – magához vonva a lányt, így folytatta: – Megértem, hogy a családod itt akar téged tartani, Boayl Fea-ben. De az esküvő után hozzánk kell költöznöd, ehhez ragaszkodom. – Remélem is! – mosolygott rá a lány. 114

A férfi a sövény mögé vezette a lányt, és csókokkal borította arcát. – Beszélhetnék most a nagybátyáddal, vagy nagyon el van foglalva a veteményezéssel? – Ta, beszélj vele! Felvidítanád; aggódik a munkások teljesítménye miatt. – Ahogy én is – tettetett szigorúsággal tette hozzá. – Nem engedhetem, hogy a leendő Lady Garvain a földeken görnyedezzen. – Olyan, mintha valaki másról beszélnél. Soká tart majd, amíg hozzászokom az új címemhez. – Csakúgy, mint Laviniának, amikor hirtelen Halford hercegnéje lett. Gondolj bele, Ellin, egy herceg és egy hercegné sógornője leszel. – Nem lesznek kissé meglepve, amikor bemutatod nekik új rokonukat: a földművelő lánykát? – Többé nem kell dolgoznod. Anya azt kívánja, hogy Dreeym Freoaie-ben élj. Már ki is választotta az anyagot pompás esküvői ruhádhoz. Kár, hogy nem viselhetsz manx nyomásos ruhát az esküvőn. A hangaágas nagyon jól állna. Vagy egy manx toile. – Ezt a francia szót használta Lady Kitty a rajzaival kapcsolatban. Mit jelent? – Francia gyártású kelme, Tolie de Jouy, embereket és tájképeket ábrázol, bútoroknál, függönyöknél, tapétánál használják. A képed gyakran megjelent Kitty rajzain, fonás, tánc közben, vagy amint Scadoo-val birkát terelsz. Az Aeneas illusztrációin te vagy Dido királynő modellje, s én Aeneasé. – Az ő szerelmük rosszul végződött – emlékeztette Kerrt a lány. – Boldoggá akarlak tenni – válaszolt csendesen a férfi. – Ismered a múltbéli bűneimet, züllöttségemet. Hibáim száma végtelen, amint azt hamarosan te is felfedezed. De az ígéreteimet sohasem szegem meg. Komor hangjából és arckifejezése láttán a lány leszűrte, hogy kedvesének ismét rosszkedve van. A férfi homloka éppoly felhős volt, mint a Snaefell csúcsa körül az ég. – Megbízom benned – jelentette ki határozottan. – Rád bízom a szívem és az életem. 115

Kerr arca egy pillanatra még jobban elkomorult. De még mielőtt a lány megkérdezhette volna, mi nyomasztja ennyire, a férfi csókjai kivertek a fejéből minden kérdést. – Úgy döntött, feleségül veszi – mesélte Marriot Fayle, miközben a pecsenyét készítette. – És Ellin majd kibújik a bőréből örömében. Egy esküvő! Calybrid összeszorította a száját, nehogy kibukjon belőle a vidám kacaj. Amikor úgy érezte, most már tud uralkodni magán, megkockáztatott pár megjegyzést: – Alig láttam Ellint ezen a héten. A fiatal lord teljesen lefoglalja a figyelmét. Mrs. Moore szólalt meg szelíden szokásos helyéről a tűz mellett: – Sosem beszélt nekem az érzelmeiről, de tudtam, hogy a lord után sóvárog – újabb krumplit vett a kezébe, s így folytatta: – Hallottam a hangján, a hosszú évek során, valahányszor kiejtette a nevét. – De anya, Ellin nem fogta még fel, mi mindennel jár ez a házasság. Egy Cashinhez megy hozzá, egy earl örököséhez. – Nagyon büszkék – ismerte el Calybrid. -Becsvágyóak, és ebben a bizonyos Cashinben ráadásul valami vad erő buzog. – Ha Mooar grófnő még élne, nem engedné meg, hogy feleségül vegye a mi Ellinünket. – Ne felejtsd el, Marriot – szólt a nagymama -, hogy őladysége jóbarátnak bizonyult, amikor szükségünk volt rá. – Mit szól Lady és Lord Ballacraine a frigyhez? – érdeklődött Calybrid. – A fiuk a maga feje után megy – válaszolt Marriot. – Amint Ellin elmondta a nagy hírt Henrynek, a férjem felöltözött a legszebb vasárnapi ruhájába, és Dreeym Freoaie-be sietett. Szokatlan volt tőle ez a viselkedés, de nem hagyhatta, hogy a fiatalok maguk intézzék az egész ügyet. Henry és a gróf házassági szerződést kötött. Holnapután tartjuk az esküvőt a maugholdi templomban, aztán itt csapunk egy hét határra szóló lagzit. Annyi szárnyast kell kirántani és megsütni, pudingokat és tortákat kell készítenünk. Hogyan leszünk készen időben? Az ajtó kicsapódott, és Ellin szaladt be, nyomában Scadoo-val. – Calybrid! – kiáltott lelkesen. – Hallottad már? 116

– Dy-jarroo, ennoil. Gyere ide! – Átölelte a lányt, és a fülébe súgta: – A pishagomnak nagy hatalma van, nem igaz? – Nem is adtam be neki! Elég volt az, amit én ittam az ezüst kupából, és belém szeretett. – Az a keverék nem volt elég erős ahhoz, hogy feleségül vegyen – szólt Calybrid. Érezte, hogy valami nem stimmel, de amikor az örömtől kipirult arcra és a ragyogó szemekbe nézett, úgy döntött, nem mondja ki aggodalmát. Ellin ifjú lord iránt érzett szerelme sok változást hozott mindnyájuk életébe. Nem kérte ki Calybrid tanácsát, mielőtt igent mondott a férfinak, és később se rohant a kis kunyhóhoz, hogy elújságolja az eljegyzés hírét. Ez fájt jobban, mint amennyire be merte ismerni magának. Ne ragaszkodj hozzá ennyire! – figyelmeztette magát. Hiányozni fog neki Ellin társasága, de tudta, hogy napjai nélküle is teljesek lesznek majd. Ott van John Teare, akit meg kell tanítania a bűbáj-mesterségre. Ott van a kertje, a vadnövények gondozása és az elkészítendő gyógyszerek. Visszanézve az egész katasztrófasorozatra, úgy vélte, ideje, hogy hagyja a dolgokat a maguk útján menni. Ellin felnőtt nő, nem az a gyámoltalan kis árva többé, akit annyira a szívébe zárt annakidején. Joga van hozzá, hogy szabadon döntsön a sorsáról, megszabadulva a homályos múlt kötelékeitől. Calybrid segíteni fog neki, ha arra kéri, de nem szabad közbeavatkoznia. Scadoo bizalommal Calybrid ölébe fektette fejét, s az asszony a ragyogó fekete szőrt simogatva azt kérdezte: – S hol fog élni a lord és hitvese? – Dreeym Freoaie-ben – válaszolt Ellin fülig érő mosollyal. – A gróf beleegyezett, hogy Kerr-re íratja a birtokot három év múlva, amikor Mr. Standish haszonbérleti szerződése a Cashin-kastélyra lejár. Kerr az üzemet igazgatja majd, én pedig a fonóiskolát. És – tette hozzá – annyiszor látogatom meg ezt a házat és Calybrid kunyhóját, ahányszor csak időm engedi. Calybrid és Marriot mindentudó pillantást váltottak. 117

– Jóval elfoglaltabb leszel, mint most – jósolta a nagynénje. – Főleg, ha már gyerekeitek is lesznek. – Elpirult? – kuncogott Mrs. Moore. – Lángol az arca – jelentette Calybrid. finoman eltolta magától Scadoo fejét, átvette a fakanalat a szokatlanul izgatott Marriot-tól, és elkezdte kevergetni a masszát. Ellin nem törődött a kedveskedő csipkelődéssel. Felkapott egy libatollból készült írószerszámot és egy darabka papírt, majd tintát kért. – Odaadtam valakinek a söntésben – válaszolt nagynénje. – Ennyi munka, és te szerelmes leveleket írogatsz. – Nem, egy meghívót. Megígértem Mr. Standishnek, hogy ha egyszer férjhez megyek, meghívom az esküvőre. Calybrid az asztalra csapta a kanalat, és a lányhoz szaladt, hogy kitépje a cetlit a kezéből. – Ezt nem teheted! – Nem tehetnéd félre a gyűlölködést, csak egyetlen napra? – Soha – jelentette ki Calybrid határozottan. -Ezt ne is kérd tőlem, ennoil. És kérlek, sose kérdezd az okát, könyörgött magában. Marriot érk ezett a segítségére, mondván: – A nagybátyád se látná őt szívesen, Ellin, és én sem. Sem a templomban, sem később. – Scadoo! – kiáltott fel Calybrid. Minden szem a kutyus felé fordult, akinek hosszú rózsaszín nyelvecskéje épp az utolsó falat tésztát tüntette el az edényből. Ha a ben-obbe ezt szándékosan varázsolta így, hogy elterelje a figyelmünket, döntése remek választásnak bizonyult, gondolta Ellin. – Rossz kislány – dorgálta, s megragadta a kutya nyakának hátoldalán lötyögő bőrt, hogy fejét felfelé kényszerítse. – Nagyon rossz. – Az esküvői tortád – siránkozott Marriot néni. – Most kezdhetem elölről. – Hozom a tojásokat – ajánlotta fel Ellin, és már kapta is fel a kosarat. 118

Átsétált a straiden a disznóólhoz, és az alacsony létrán felmászott a tyúkketrechez. Ahogy benyúlt a tojásokért, a legszaporább tojó nagyokat rikoltott tiltakozásul, amiért megzavarták a fészkében. A repkedő tollak csiklandozták Ellin orrát. Miközben kiválogatta a legnagyobb példányokat a barna tojások közül, hirtelen megoldást talált a problémára, amit Mr. Standish jelentett. Megkérhetné Kerrt, hogy hívja meg, ha nem is az esküvőre, inkább az azt követő lakodalomra. A jóindulatú gesztus biztosan enyhítene a Cashinek és bérlőjük közti kiélezett helyzeten. A Fayle család nem kergetheti el Mr. Standisht, hiszen azzal megsértené a lány új családját, s egyben a híres manx vendégszeretetet is. – Miss Fayle, csak óvatosan! Ellin lenézett, és egy szőke úriembert látott felfelé pislogni, kalappal a kezében. – Látott már ilyen gyönyörű napot, Mr. Martin? A férfit láthatólag meglepte a kérdés. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen vidámnak találom egy ilyen szörnyű megpróbáltatás után. A lány az utolsó tojást is a kosarába helyezte, s most lefelé mászott a létrán. – Nem egészen értem, mire gondol – jelentette ki, amikor végre leért. – Nem kell úgy tennie, mintha mi sem történt volna. Finlo Standish mindenről beszámolt. Nagyon aggódik önért. És én, Miss Fayle, elhatároztam, hogy kisegítem szorult helyzetéből. Ellint bosszantotta, hogy a férfiak kibeszélték. Haragja Mr. Standishre irányult. Már csepp kedvet se érzett ahhoz, hogy meghívja a lakodalmára. – Miss Fayle... Ellin. Hogy bebizonyítsam mélységes csodálatomat, és megmentsem kegyed jó hírét, kész vagyok feleségül venni önt – majd sietve hozzátette -, visszaszerzem a becsületét. – Mr. Martin, kérem, ne... – Én nem hibáztatom önt, amiért áldozatául esett az ő csábításának. Ha feleségül jön hozzám, biztonságban lesz tőle. Senki sem rágalmazhatja önt. Ez a gonosztett sosem kerül napvilágra. 119

Ellin nem tudta, nevessen, vagy sírjon. – Az ön lovagiassága... csodálatraméltó – sikerült kinyögnie. – De már el vagyok jegyezve. Őlordsága megszerezte az engedélyt Crigan püspöktől, és csütörtökön egybekelünk – megkísérelt egy mosolyt, majd felkapta a kosarát. – Ezeket a tojásokat az esküvői tortához gyűjtöttem. Döbbenet áradt szét a vászonügynök arcán. – Nem, nem – tiltakozott -, ez nem lehet igaz. Az erőszaktevő azzal tetézte bűnét, hogy házasságba kényszeríti önt? – Mr. Standish tévedett – jelentette ki a lány -engem nem... – képtelen volt kiejteni a félelmetes szót. – Ha a lord olyan brutálisan bánt volna velem, gyűlölném őt. Sosem tudnék hozzámenni. A bánatba merült férfi felocsúdott a meglepetésből: – Az engedély... tényleg megszerezte? Biztos ön ebben? – Megmutatta nekem. – Az ön neve van rajta? – Az enyém és az övé: Ellin Fayle és Kerron John Cashin. A püspök aláírásával. Mr. Martin képtelen volt elrejteni felindultságát, s megragadta a lány kezét: – Könyörgöm, ne menjen hozzá! Nem tudhatja, milyen boldogtalanságba viszi. Lord Garvain nem fog szenvedni, de ön igen: jobban, mint gondolná. Előbb kellett volna szólnom, még mielőtt ő visszatért volna Angliából, hogy szétzúzza a reményeimet, és elvegye az ön ártatlanságát. Szerencsétlenségbe sodorja magát! Nem úszhatja meg büntetés nélkül – tette hozzá keserűen. -Bűnhődnie kell. Ellint lesújtotta, hogy a férfi így beszél az ő jövendő boldogságáról. – Kerr nem ártott egyikünknek sem. Sajnálom, ha ezzel fájdalmat okozok önnek, uram, de senki máshoz nem tudnék feleségül menni. – Amikor Lady Garvain lesz, én akkor is a barátja leszek. Ezt sose feledje! Ellin úgy érezte, nincs szüksége olyan barátra, aki Kerr ellensége. A férfi bement a kocsmába, Ellin pedig visszaindult a tojásokkal a thiemooar-ba. A liba elkészítése, amit a legjobban utált, jóval élvezetesebbnek tűnt számára, mint a Norris Martinnal való találkozás. 120

12. fejezet Maynrey Van ven poosee t'an ghrian soilsehan urree. Boldog a mennyasszony, kire a nap süt. Manx közmondás A kürtök szüntelen, fülsértő harsogása Ellin ablaka fölött gyönyörű dallamnak tűnt a lány fülében. Azt hirdette az embereknek, hogy a hitközségre virradt végre az esküvőjének napja. Még Scadoo-nak is, aki az alacsony, keskeny ágy végében szokott aludni, tudnia kellett, milyen nagy eseménynek néznek elébe. Az egész ház sülő hústól és haltól illatozott, és ismerősök és barátok hada özönlötte el, akik friss kenyérrel és péksüteménnyel járultak hozzá a vendégséghez. Lady Ballacraine elküldte Joney-t és Catreeney-t Dreeym Freoaie-ból, hogy segítsenek a Fayle-eknek a lakodalom előkészületeiben. Ellin megcsodálta magát a rozsdafoltos tükörben, amelyet Calybrid tartott elé, és teljesen el volt ragadtatva a látványtól. Fehér batiszt ruhájánál szebbet még az életben nem látott; egy réteg csipkeminta szövevényes hálózata borította a pruszlikját, mint valami pókháló, és csipkéből állt az uszály is. A hosszú, szoros ruhaujjban úgy érezte magát, mint egy igazi hölgy. Fűzőbe szorította derekát, ami akadályozta ugyan a lélegzésben, de a látvány megért ennyi kellemetlenséget. – Emeld fel a fejed, és maradj nyugton! – utasította nagyanyja a háta mögül. – Különben a nyakadat fésülöm meg. Az ismerős csipkelődés emlékeztette arra, hogy ez az utolsó ilyen alkalom. Ha ez a nap véget ér, magának vagy újdonsült férjének kell kifésülnie hajzuhatagát. Ma este és az összes elkövetkező éjszakán férjével osztja majd meg az ágyát, nem pedig egy kutyával. 121

– Bárcsak velem jöhetnél a templomba – szólt szomorkásan nagyanyjához. – Nagy távolság ám az az én öreg csontjaimnak. – Jöhetnél kocsiban is. – A szívem veled lesz, gyermekem, és az imáim is elkísérnek. Calybrid lesz a szemem, és később mindent elmesél majd nekem, amit látott. Amikor férjes asszonyként visszatérsz, örömmel üdvözöllek majd téged és a férjedet. Marriot lépett be Ellin hálókamrájába. Olyan ritkán viselte legjobb kék ruháját és taft főkötőjét, hogy azok kitűnő állapotban voltak. Amikor meglátta Ellint, előkapott egy zsebkendőt, hogy elrejtse könnyeit. – Bárcsak édesanyád megérhette volna ezt a napot, istenem, milyen büszke lenne. Mint mi mindannyian. – Ugyan, Marriot, hát hogy nézne ki, ha kisírt szemmel érkeznél a templomba! – vigasztalta Calybrid. – Ma itt csak a mosolynak van helye. – Ellin – szólt nagyanya -, légy a férjeddel olyan boldog, mint amilyen én voltam az én Magnusommal. Kincset érő jókívánság volt. Ellin odafordult hozzá, és megcsókolta a fonnyadt orcákat. – Jean síyr, siessünk – sürgette őket Calybrid. -Ideje elindulni a templomba. Amikor Ellin elhagyta a házat, hangos kiáltás tört fel a tömegből, amely a templomba kísérte, s a férfiak még erősebben fújták a kürtjüket. A Moore család tagjai lóháton jöttek a sziget minden részéből, a völgybeli gazdák viszont gyalog sereglettek ide. Lord és Lady Ballacraine köré gyűlt a Qualey-család apraja-nagyja, ők őladysége rokonai voltak. Rajtuk kívül jelen voltak még oly fontos személyiségek, mint Douglas és Castletown. Ellin Kerrt kereste a tekintetével, Mr. és Mrs. Whaley közt talált rá. A férfi arckifejezéséből ítélve jóindulatú ugratásban lehetett része. Külseje még sosem volt kevésbé manx. Fekete haját hátrafésülte és hátul egy szaténszalaggal kötötte meg, londoni módra. Divatos ruházata igen jól állt neki. Zakója színe a nemes óbor sötét színére emlékeztetett, vi122

lágos nadrágján egyetlen ránc sem éktelenkedett. A cipője szépen polírozott csatja rézfénnyel csillogott, de a lány azt gyanította, színaranyból vannak. Vajon teszik majd neki így, fehér batiszt és csipkeruhában, hajában virágfüzérrel? Eddig eszébe sem jutott, hogy esetleg a férfi családjának nőtagjait és a londoni hölgyeket kellene utánoznia. Hozzászokott már a laplinynhez, kényelmes ruháihoz, amelyeket munka közben viselt. Calybrid vezényelte le az ünnepség menetét, az ősi tradíciók szerint. Először a muzsikus, utána a nyoszolyólányok párjaikkal, akik fűzfavesszővel a kezükben vonultak. Ellin Henry bácsival és Marriot nénivel, nyomában pedig az elmaradhatatlan Scadoo-val. – Cha row rieau moddey chafirrinagh – jegyezte meg barátnője. – Ez a leghűségesebb kutya, akit életemben láttam. A báró nem csak egy feleséget kap ma. Mindenki nevetett. A Cashinek saját csoportot alkottak, Kerr-rel az élen, akit a szülei fogtak közre. Lovasok és gyalogosok hosszú sora követte őket. Dombra fel és dombról le ballagtak a templom felé vezető úton. Mint mindig, Ellin most is megcsodálta a sziklákon álló kastélyt. Ha Finlo Standish kiállt az ablakba, végignézhette, amint az esküvői menet elvonul alatta. Még több ember várta őket a templomnál – ismerősök Ramsey-ből, Sulbyból, Jurbyból. Amint a szokásnak megfelelően háromszor körbejárták az épületet, nagybátyja megjegyezte, hogy az egész község eljött Ellin tiszteletére. – Nem miattam – tiltakozott a lány. – Csak azért jöttek el, mert a gróf fiához megyek, egy Cashinhez. Henry bácsi tiltakozni próbált, de Calybrid közbevágott, mondván: – Mind a kettőtöknek igaza van. Végül a templomajtóhoz értek. Kerr a karját nyújtotta Ellinnek. A kutya végigkísérte őket az oldalhajón, és amikor megálltak a pap előtt, leült a közelükben. Rokonok és barátok léptek be mögöttük, betöltvén az egész épületet. Sokan kint is rekedtek. – Drága testvéreim – kezdte a tiszteletes angolul -, azért gyűltünk itt egybe, Isten színe előtt... 123

Ellin számára az egész szertartás valami álomszerű kábultságban telt el. Hallotta, amint Kerr beszél, aztán a saját hangját, amint a feltett kérdésekre válaszol. Engedelmesség, szolgálat, szerelem, tisztesség, becsület. A szavak, amelyeket már oly régóta a mellette álló magas, heroikus alakhoz társított. Ettől a naptól kezdve ezen elvek szerint fog élni. Hihetetlen, meseszerű, de igaz: ettől a perctől fogva Kerr törvényes felesége. Karjukat egymásba fűzve haladtak végig a fő-hajón. Jókívánságok repültek feléjük, és amikor Kerr ajkához emelte a lány kezét és egy csókot lehelt rá, a kiáltások felerősödtek. A templom harangja csengettbongott. Donald Brady odavezette hozzájuk Yernagh-t, és Ellin ünnepi vörös szalagokat fedezett fel a csődör szőrébe kötve. – Az én báróném nem sétálhat egész úton vissza Boayl Fea-be! Ő volt Lady Garvain. Olyan különös érzés ezt a címet birtokolni, amikor nevét csak kölcsönözte, és fogalma sem volt róla, ki lehetett az apja. Kerr felszállt a lóra, a takács felsegítette Ellint is, egy apró nyeregbe ültetve a férje mögé. Ellin átkulcsolta karját a férfi derekán, majd vad vágtába kezdtek. A válla felett visszanézve láthatta, amint Scadoo rohan utánuk. Fülei hátracsapva, rózsaszín nyelve lengedezve, hosszú, fehér foltos lábai a ló vágtáját követték. – Kapaszkodj! – szólt Kerr. A szél lesodorta az újdonsült asszonyka fejéről a virágfüzért. Teljes erővel a férfiba kapaszkodott, és arcát Kerr hátának nyomta. Kerr gyönyörű borvörös zakója bársonyosabb tapintású volt bármely, a szigeten készített szövetnél. A férfi érezte Ellin neki feszülő testét. Végre együtt voltak, szétszakíthatatlanul és örökre, felelősséget vállalva a másik boldogságáért. Nem lesz nehéz dolog boldoggá tenni ezt az életvidám, optimista lánykát, gondolta a báró. Ellin szeretetre szomjazott, keserűségnek nyoma sem volt benne, sosem volt rosszkedve – a férfi ismerte kedvese erényeit, de hibái még rejtve maradtak előtte. Amennyire tudta, a lány teljesen más egyéniség, mint ő, s ez egyensúlyt teremtett köztük. Sosem beszélt becsmérlően Ellin megkérdőjelezhető 124

származásáról, vagy kocsmai neveltetéséről, de kész volt rá, hogy igazi hölgyet faragjon belőle, és lekoptassa róla vidékies stílusát. Megrántotta a kantárszárat, s a ló azonnal lassítani kezdett a meredek lejtőn. Megállt a híd közepén, és karját kinyújtva mutatta a lánynak: – Nézd, Ellin. Glion Cornaa. A malom völgye, a tengertől egész idáig. És a hatalmas vízen túl, Anglia partjai. Hamarosan visszatér oda. A Bannister Hall-i nyomatóüzem jelentette, hogy teljesítette a megrendelését, Mr. Slack Salfordban befejezte a manx toile-k válogatását. Londonba kell vinnie az áruját, hogy megmutassa a kereskedőknek, akik hasonló anyagokat adtak el a nívósabb üzletekben és kereskedésekben. Yernagh az udvarház straidjére vitte őket. Ellin a földre csusszant, aztán Kerr is követte, amint a lány megragadta a karját, és a ház felé húzta. – Gyere, nagymama már vár minket – Mrs. Moore a székében ült, ölében összekulcsolt kezekkel. A belépők hangjára felemelte a fejét: – Hát visszatértél. Ellin odaszaladt hozzá, és megölelte. S miközben az idős hölgy kutató ujjai végigpásztáztak arcán, szája széles mosolyra nyílt. Az asszony sápadt zöld, világtalan szeme Ellinéire emlékeztették Kerrt, bár a lány szeme tele volt élettel. A férfi Mooar grófnő hideg, éles tekintetéhez szokott – semmi sem kerülhette el a figyelmét, de soha semmi nem nyerte el a tetszését. Mrs. Moore egyszerű fekete ruhája alatt érző szív dobogott. Jólelkű volt, hisz őt is milyen kedvesen fogadta, bár elrabolta tőle az unokáját. A saját ingerlékeny és önző nagyanyja nem rejtette volna el valódi érzéseit. A szülei a hintóban utaztak, magukkal hozták a tiszteletest is; a Fayle-ek kis fogatukon jöttek, Calybrid Teare társaságában. Tömegesen érkeztek a gratulálok. Folyt a sör és a bor. A kocsmáros az egyik legnagyobb hordóját a hídon verte csapra, így az arra járó utazók is koccinthattak az ifjú pár egészségére. Kerr végignézett a feltálalt étkeken – liba, kacsa, kappan, fogoly, fajd – és tudta, hogy száj nem marad éhesen. 125

Ellin oly áhítatosan tanulmányozta a tortákat és pudingokat, hogy Kerr fejébe szöget ütött a gondolat: felesége igen édesszájú lehet. Hogy élvezné a Bond Street-i Kelsey's krémekből, cukrozott gyümölcsből és gyümölcsfagylaltból álló választékát! Ez a gondolat új ötletet szült. Amikor a manx szövettel Londonba utazik, magával vihetné bájos aszszonykáját is. Reklámozhatná a szövetek szépségét és hasznát – azzal, hogy viseli őket. A lakmározás alatt ezen új és fondorlatos lehetőség előnyeit és hátrányait latolgatta. Ellin, aki elragadóan mutatott a manx takácsok mesterműveiben, friss és ígéretes új alakként jelent meg képzeletében. A mag, amelyet a lelki szemei előtt megjelenő látvány ültetett el termékeny agyában, gyökeret eresztett és bimbót hajtott. Hogyan is tudnának a londoniak ellenállni ennek a bárónénak, akit nem kisebb méltóság, mint maga Halford hercege mutat be nekik. Húga megtaníthatná az újdonsült ladynek a társasági illemszabályokat, és gondoskodhatna arról, hogy Ellin mindig kifogástalanul jelenjen meg az úri szalonokban. Mire elfogyasztotta az összes keze ügyébe kerülő falatot, a lusta kérődzés közben szilárd elhatározásra jutott. Egymást követték a pohárköszöntők. A legszellemesebb gazdája Buck Whaley volt, akinek ír elméssége és ékesszólása minden egyes korttyal nagyobb magaslatokba szárnyalt. A hegedűs „A fekete és a szürke" népszerű dallamára gyújtott, amit gyakran játszottak lakodalmakon. Kerr és Ellin kezdték a táncot. A korai ifjúság homályába veszett lépések egymás után jutottak a férfi eszébe. Az egyik takács szintén magával hozta hangszerét, és a két főre bővült muzsikusbanda hamar összeszokva nagy egyetértésben játszott élénk dzsiggeket és reel tánczenét meglepően széles repertoárjukból. Alkonyatig tartott a lagzi. Kerr kötelességtudóan játszotta a gondtalan, boldog vőlegény szerepét. De egész idő alatt csak legfrissebb terve egyre élesebben kirajzolódó részletei jártak a fejében. A Whaley-k útra keltek. A Qualey-k nagy része is elbúcsúzott már, Kerr szülei is visszatértek Dreeym Freaoie-be. Kerr egyedül maradt Ellin családjával és saját munkásaival körülvéve, akiknek legtöbbje vidám részegségbe itta magát. Mindenki meg akarta csókolni a meny126

asszonyt -beleértve egy izmos, vörös kabátos katonát. Kerr tulajdonosi tartásban állt felesége mellett, miközben az asszonyka önfeledten csicsergett Clucas őrmesterrel, korábbi udvarlójával. Mosolygó menyasszonya egy csokor jókívánságot kapott olyan emberektől, akik ma reggel még vele egyenrangúak voltak, s akiknél most már jóval magasabb kasztba tartozik. Úgy tűnt, nem vesz tudomást a változásról. A szigeten kevésbé számítottak az osztályok közti különbségek, mint Angliában. Athol hercegét, aki a sziget előző lordja volt, és most nem hivatalos kormányzónak számít, többet gúnyolták, mint dicsérték. Kerr apja, mint a bárói cím és föld birtokosa jóval több tiszteletet kapott, de senki előtt nem volt titok, hogy a Cashinek vesztegetéssel jutottak örökletes címükhöz. Kerrt és Ellint udvariasságból lordnak és ladynek hívták ugyan, de az emberek szemében nem számítottak nemesnek, inkább igen tekintélyes közembernek. Kerr tudta, hogy jobban tisztelik munkaadóként, mint amiatt, hogy a gróf fia és a kastély örököse. Az egyik hordóhoz ment, hogy újratöltse korsóját. Amikor azt üresnek találta, a konyha felé vette az útját. Calybrid állt az asztalnál, az ajtónak háttal. Amint óvatosan felszeletelte a kappant, így szólt Mrs. Moorehoz: – Marriot téved. Nem nyerhetünk semmit azzal, hogy semmibe veszszük Isbel kívánságát, csak veszíthetünk. Most már Ellin is Cashin, ez védelmet jelent számára. A vak hölgy felsóhajtott: – Imádkozni fogok azért, hogy igazad legyen. Calybrid végigfuttatta mutatóujját a kés pengéjén. – De nem fogom elfelejteni Isbelnek tett ígéretemet. Halálom napjáig éberen vigyázom a lánya boldogságát. Eltökélt hangja meglepte Kerrt. Ez a különös teremtés Ellin barátnője, jutott eszébe, és talán nagyobb befolyással van a lányra, mint gondolta. Nem akarta, hogy ez a nő beleszóljon a házasságába, és ezt most azonnal közölni is fogja vele. Belépett a helyiségbe, s így szólt: – Ettől a naptól fogva teljes egészében rám bízhatják Ellin boldogságát. 127

– Ezt már bebizonyította, y hiarn – válaszolt mosolytalanul Calybrid. Barna szeme majd átdöfte a férfit, sugarai annak szívébe s lelkébe láttak. – Myr s'doillee red – kántálta – smoo shynney lesh sleih ad. Minél nehezebb egy feladat, annál dicséretesebb elvégezni. Oda nem illő kijelentése kíváncsivá tette a lordot. Vajon a gondolatolvasás képességével is rendelkezett ez az asszony? Ellin mesélt neki a húsvétkor történtekről, vagy máshonnan van tudomása róla? Javasaszszonynak tekintette magát, de Kerr szerint inkább boszorkány volt. – Megtölthetem a kupáját? – feszítette szét a korsót szorongató ujjakat Calybrid, és a lépcső mögötti pincébe ment. Amikor visszatért, a korsó színültig volt dúsan habzó nedűvel. – Vigye magával a lányt. Minél tovább marad, annál nehezebb lesz elszakadnia tőlünk. Bár a férfi zokon vette a parancsolgatást, belátta a tanácsban rejlő bölcsességet. Menyasszonyát az állatok épületében találta disznók, csirkék, az árva bárány és nagybátyja társaságában. Ellin gondoskodása életerős, élénk teremtést faragott Rumból. Amikor Kerr figyelmeztette a lányt, hogy ideje indulni, Ellin olyan bizalommal és reménnyel teli tekintetet vetett rá, hogy visszarettent. Ha azt kérte volna tőle, hogy a világ végére kövesse, ugyanilyen ragyogó mosollyal és készséges beletörődéssel válaszolt volna. Semmi nem tűnt olyan egyszerűnek, mint még egy hete is, amikor egyetlen vágya az volt, hogy a szeretőjévé tegye a lányt. Most a háza sság ismeretlen, ingoványos talajára lépett. A fiatalok végigkísérték őket a völgyön és a hídon át, a menet élén a muzsikussal. Az idősebbek az ősi szokás szerint régi cipőket dobáltak az ég felé, jó szerencsét kívánva. Scadoo benne volt a játékban, felkapott egy viseltes lábbelit, és Ellin után cipelte. Az út közepén megállt a csapat, egy kört formáltak és táncba kezdtek, miközben a férfiak közül páran versenyezni kezdtek, ki ér legelőbb a vőlegény házához. A győztes egy flaska brandyt kapott Dreeym Freoaie-ben, aztán visszafutott, és átadta zsákmányát Kerrnek. A férfi pohárköszöntőt mondott az új asszony tiszteletére, és aztán körbeadták a finom italt. 128

Amikor eljutottak az udvarházhoz, a mulatozók kint maradtak, és ott folytatták az ivást és a táncot. Joney kihozott egy szeletet a menyasszonyi tortából, és szétmorzsolta Ellin feje felett, mielőtt az ara átlépte a ház küszöbét. A fiatal lányok tülekedtek a szerencsét hozó morzsákért, és Scadoo is odaszaladt, hogy annyi morzsát kapjon be, amennyit csak tud. Az idő és Ellin kedves természete hamar felolvasztja majd apja szívét is, gondolta Kerr. Édesanyja csókkal és öleléssel üdvözölte menyét. Hiányzik neki Kitty, gondolta a férfi. Talán mégis jobb lenne, ha az ő kedvéért itt hagyná Ellint, amikor Londonba megy. De számos önző és önzetlen érv szólt az ellen, hogy ilyen hamar az esküvő után magára hagyja kis feleségét. Sietősen felkapta Ellint, és felvitte a hálószobájukba. Scadoo utánuk iramodott, körmei végigcsikorogtak a lépcsőfokokon. Amikor a férfi kinyitotta a szoba ajtaját, a kutya is besüvített mellettük. – Anyám nem volt biztos benne, hogy tetszeni fog-e neked a szoba az eredeti állapotában. Ezért néhány változtatást eszközölt. Ellin kézbe vette az ablakot takaró kék vászonszövetet. – Miért, milyen volt azelőtt? – kérdezte. – Spártai. Csak a legszükségesebbek: ágy, asztal, szekrény, mosdóedény. Amikor megérkeztek a ruháid, beköltözött a másik szekrény is. Ha akarod, nyugodtan rendezd át a dolgokat a saját ízlésed szerint. – Miért? – érdeklődött a lány meglepetten. – Mert ez már a te otthonod is, nem csak az enyém. És az övé – tette hozzá, a minden bútort körbeszaglászó kutyára pillantva. Súlyos csend telepedett közéjük. Kerr nem tudta, mit mondjon még, és láthatólag a lány sem. – Oashyr! – jött a kiáltás az ablak alól. – Ide a menyasszony harisnyáival! – Dobják ki! – így egy másik hang. Ellin tüstént az ágyra huppant – a közös ágyukra – és lehúzta az egyik cipőjét. Benyúlt a hófehér szoknya alá, kikötözte egyik harisnyatartóját, és levette a harisnyáját. 129

– Hajítsd ezt ki az ablakon – utasította Kerrt, felé nyújtva a ruhadarabot. – Miért? – Az a lány megy legközelebb férjhez, akinek sikerül elkapnia. Siess! – sürgette urát és parancsolóját. – Még megtépik egymást, ha nem kapják meg mielőbb! Kerr kinyitotta az ablakot és kihajolt. Vagy egy tucat izgatott lányarcot látott az ablak felé nyújtogatott nyakkal. Meglengette a harisnyát – ami most, hogy nem fedte Ellin formás lábát, már a legkevésbé sem érdekelte őt – és leejtette. Aztán gyorsan becsapta az ablakot, és behúzta a függönyt. – Ki kapta el? – Nem tudom. És őszintén szólva nem is érdekel. A félhomályban látomásnak tűnt a gyönyörű lány. Hullámos haja és árnyékban lévő arcának derűje élénken emlékeztette egy angyal freskójára, amit egy olasz kápolnában látott: ártatlan és világi volt egyszerre. Fejét lehajtotta, kikötözte a másik harisnyatartót, és lassan lecsúsztatta a harisnyát a lábán. Az egyszerű mozdulatsorban rejlő erotika az ágyba csábította a férfit. A lány továbbra sem emelte fel a fejét, a férfi ujjait figyelte, amint fűzőjét bontogatja. Amikor készen volt, a lány a nadrágjához nyúlt, és kihúzta belőle az ingét. Élvezet és játékosság keveredett mosolyában, s ez incselkedésre bujtotta a férfit. Kerr felgyűrte a lány szoknyáját, egészen a combjáig, és kezét végigfuttatta a karcsú lábakon, a formás bokáktól, végig a kecses lábikrákon. Amikor a térd mélyedéséhez ért, a lány szorítása elárulta a férfinak, hogy különösen érzékeny területre tévedt. Úgy döntött, felhasználja frissen szerzett tudását – ma este, és a jövőben is. Finoman lefejtette a lányról a menyasszonyi ruhát, egy tiepolói kerub rózsaszín és krémszín testét fedve fel. Ellin válla forrón simult a keze alá. Meztelen karjai formásak voltak, csuklója keskeny és finom csontozató. A lány kezét végigfuttatta a halcsont-fűzőn és bevallotta: 130

– Még sosem viseltem ilyet, és fogalmam sincs, hogyan válhatnék meg tőle. Zsinórok vannak a hátán. A férfi ugyan jobban értett a női fűzőkhöz, mint Ellin, de esze ágában sem volt ezt elárulni a lánynak. A zsinór nem volt túl szoros, de amikor lefejtette Ellinről, kedvese megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Most jobb? – kérdezte, miután kiszabadította a lányt. – Dy jarroo. Most már tudom, hogyan érezhetik magukat Henry bácsi pónilovai, ha megszabadulnak a lószerszámtól. Nevetés szakadt ki Kerrből, mint mindig, ha a lánnyal volt. – Nagyon hasonlítasz egy pónira. Hosszú, ragyogó sörényed van, és különösen nyúlánk lábad. És isteni téged meglovagolni, tette hozzá gondolatban. Kibújt az ingéből, és amikor visszafordult, a lányt az ágyon állva találta. – Onnan bizony nem láthatod a hat királyságot. De biztosíthatlak, hogy az ágytakaró puhább, mint a hegyoldal. Kerr boldog volt, hogy nem valamelyik magas rangú londoni lánykát vette feleségül. Egy reszkető szűzlánnyal kötelességszagú lenne a nászéjszaka. Az ő Ellinje üdítően szenvedélyes, teljesen gátlástalan – és odaadó. Ha más nem is sikerül neki, házassága már biztos számos élvezettel halmozza el. Megragadta a lány bokáját. Ellin meglepett nyikkanása gurgulázó kacajba csapott át. – Vedd le az inged – parancsolta a férfi. – Fázni fogok nélküle – válaszolt a lány elég illogikus módon. Már majdnem teljesen meztelen volt. – Nem sokáig – biztosította a férje. – Látni akarlak! – De hiszen most is engem nézel. Sőt, rám meredsz. – Ha nem veszed le az inged, megteszem én – és az ágyra ugrott. – Vigyázz, beütöd a fejed – kiáltott fel a lány. – Megteszem. Lassan kibújt az emlegetett ruhadarabból, és lerúgta az ágyról. Arca bizonytalanságot fejezett ki, ahogy a férfi reakcióját várta.

131

13. fejezet

Még sosem kért tőled olyat a kedvesed, amit nem szívesen tettél volna meg? Epiktétosz: Tanulmányok A férfi csodáló tekintete hosszan időzött a kárninpiros csúcsú keblek formás halmain. Ellin dereka lányosan vékony volt – nem csoda, hogy sosem volt szüksége fűzőre – csípője viszont asszonyosan gömbölyödött. Fanszőrzete, mely rőtebb volt, mint hullámos hajkoronája, éles kontrasztban állt a világos bőrrel. Hetyke feneke kerek volt és feszes. – Álmaimban bűnösen alábecsültelek. – Álmodtál rólam? – Állandóan. Még akkor is, mielőtt mi... – habozott. – És azóta minden éjjel. Többé nem elégedett meg azzal, hogy csupán nézze a lányt, meg akarta érinteni. Birtokolni akarta, belemerülni lágy húsába, és magáévá tenni – a vágy teljesen megvadította a férfit, aki biztos volt abban, hogy szenvedélyét soha többé nem tudja már kordában tartani, sem megszelídíteni. Az ágyra fektette a lányt, végigsimogatta üde arcát és hamvas nyakát. A lány bőrének friss illata megrészegítette. Ellin édes füvek illatát árasztotta. Kerr forró tenyerébe vette a lány mellét, nyelvével követve az édes domborulatokat. Éhesen harapdálta a lágy halmokat, nyelve hevesen járt a keményedő bimbók körül, míg a lány szinte eszét vesztve nem könyörgött kegyelemért. Ekkor ujjaival más terület hódításába kezdett, belemélyítve őket a rózsaszín hasadékba, a lány élvezetének titkos forrását keresve. Ellin félig lehunyt pillái alól figyelte őt, szeme verbénazölden, mágikusan villogott. 132

A férfi még sosem érzett ekkora hatalmat, és nem sietett el semmit. Végigkóstolta asszonya testének minden kis négyzetcentijét, ráérősen, Ellin reakcióit lesve. Épp oly könnyedén uralta a lányt, ahogy Ellin feltüzelte benne a vágyat. A lány kezei felfedezőútra indultak a férfi meztelen testén, Kerr fenekétől kiindulva a férfi gerincoszlopát kéjes lassúsággal végigsimítva, kis szikrákat gyújtva a bőr alatt, amerre csak finom ujjai jártak. Kerr pénisze kemény lett, mint a kő, s majd szétfeszítette a szinte elviselhetetlen vágy. Amikor a lány kíváncsi, felfedező ujjai bezárultak körülötte, majdnem megállt a szívverése. – Igen – sziszegte összeszorított fogai közül. Ellin fokozott a szorításon. Ügyes mozdulatai nyomán a férfi elvesztette maradék önuralmát is. Vad, mohó csókok közt Ellin szétnyitotta a lábát. – Nish – kérte Kerrt. Most. Ellint megszédítette a vágy, azt akarta, hogy Kerr belehatoljon, s végre kiszabadítsa őt a kínzó vágyakozás börtönéből. A férfi izmos teste az övére borult, súlya ismerős és meghitt volt. Lenyúlt, hogy irányítsa Kerrt, de ő tudta az utat, nagyon is jól ismerte. Hirtelen nyomult a lányba, az egyesülés elégedett nyögést préselt ki belőle. A lánynak egy futó pillanatra felrémlett, hogy ide tartozik, ebbe a hihetetlenül nagy ágyba, és egy életen át szeretkezhet majd a férfival, akit szeret. De milyen önző, milyen szégyentelen dolog itt feküdni a férfi alatt, annyi örömet elfogadva, s oly keveset adva. Ki akarta elégíteni a férfit, hozzá igazodott hát, lökést lökéssel viszonozva. Testük találkozott, szétvált, majd összetalálkozott megint. Érzés és várakozás felhője nőtt, terjedt a lányban, egyre hatalmasabbá, egyre ellenállhatatlanabbá válva, míg végül az élvezetek viharából a gyönyör villáma sújtott le rá. Reszketve kiáltotta a férfi nevét. Kerr szorosan átölelte őt, és gyöngéden suttogott a fülébe: – My veen. Rövid pihegés után újra a lányra hengeredett, és újra mozogni kezdett. Összefonódott testtel feküdtek, a férfi arca a lányé mellett. Gyötrő 133

gyengédséggel hatolt be és nyomult ki a lányból, viharszürke szeme Ellin szemébe kapcsolódott, s kimerülten mosolygott. – Így jobban szereted? – Mindenhogyan – sikerült a lánynak kinyögnie, miközben újabb vágyfelhő nőtt-növekedett forrongó bensőjében. Mondania kellett valamit, érezte, hogy kibukik belőle – Ta meeguee, könyörgöm – de úgy érezte, nem bírja tovább, közel állt az ájuláshoz. – Miért könyörögsz? – Ne hagyd abba. – Nem fogom. Nem is tudnám. Nem hagyta abba! A lány túlélte – épphogy csak – a megsemmisülést az érzékeit lángra lobbantó tűzben. Most tovább tartott, amíg visszaszerezte az erejét. Kimerülten és egész testében remegve hevert az ágyon, szinte észre sem véve a férfi vonaglását és viharos nyögéseit. A férfi szorosan megragadta a lány vállát, amint feltartóztathatatlanul belemerítette hímvesszejét. Aztán izmai lassan elernyedtek – kivéve szívét, amely vadul pulzált a lány keze alatt, amit a férfi izzadt mellkasára helyezett. Lábuk összegabalyodott, s kimerülten ziháltak egymás karjában. Ellin szóra nyitotta a száját, de túl álmos volt ahhoz, hogy a hála és a szerelem legegyszerűbb szavait kiejtse. Szeme lecsukódott, légzése lelassult. Elmondom neki, ha felébredtem, gondolta, mielőtt édes álomba merült volna. Nem tudta, öt percet vagy öt órát aludt. Gyapjútakaró borította meztelen testét, selymes vászonpárna feküdt a feje alatt. Eszébe jutott, hogy hol van, s gyorsan felült. Kerr az íróasztalánál ült, tollal a kezében, egy pár gyertya gyenge fényében fürödve. Hálóköntöst viselt, erről a ruhadarabról már hallott Ellin, de még sosem látta. – Meddig aludtam? – Negyedórát. Ugyanez történt Ballanardban, emlékszel? A férfiak szoktak így tenni szeretkezés után. A nők viszont nem, vélte a lány, és remélte, hogy a férfi nem bánja, hogy elaludt. – Hol van Scadoo? – válaszként kutyafarok huppanása hallatszott a padlóról. 134

– Megpróbált felugrani hozzád, de nem sikerült neki. Úgy döntött, akkor legalább az ágy alá fekszik. A férfi visszafordult az asztalon heverő papírlaphoz, gondolkodott egy percig, majd tollszárát a tintába mártva, folytatta az írást. Ellin kiugrott az ágyból, és új szekrényében a nagynénje által szőtt hálóing után kutatott. Valaki, valószínűleg a grófnő, szárított levendulát helyezett a ruhák közé – gondoskodó gesztussal. Hiányzott az édesanyja, és nagyon szerette volna, hogy az anyósával meleg és szoros kapcsolatot sikerüljön kialakítani. Igazi Cashin-lány akart lenni, bár tudta, sosem tudja betölteni az űrt, amelyet Lady Kitty hagyott maga után. Elképzelte a jövőjét, s elégedett, komplikációmentes képet látott maga előtt. Kerrnek ott a malom, ő pedig a fonóiskolára fordíthatja energiáit. Egy nap majd a saját gyermekeit nevelheti és tanítgathatja. A cloanjaik Ellintől számolni és olvasni tanulhatnak, megoszthatja velük a sziget történetéről szerzett tudását, mesélhet nekik a régi napokról, és szórakoztathatja őket a legendákkal, amelyeket Henry bácsitól és Calybridtől gyerekkorában hallott. Talált egy ezüstnyelű fésűt, csinosabbat, mint amilyennel a nagymama ráncos keze fésülte a haját. Önkéntelenül átadta magát az emlékezésnek. Tizenkilenc boldog évet töltött Boayl Fea-ben, ha leszámítja a barátja elvesztését, a kétségeket, hogy a báró valaha is visszatér-e, és a félelmet, hogy érzelmeit a férfi soha nem fogja viszonozni. Most duplán is szerencsésnek érezte magát. Szerető család támogatta, és férje szerelmében is sütkérezhet. Felkapta a fésűt, és a férfihoz fordult. Kerr felpillantott és megnyugtatta: – Mindjárt készen vagyok. Az utolsó tollvonás után felkapta a levelet, és felolvasta a címzést. – Halford hercegnéje, Langtree, Oxfordshire, Anglia. Nehéz elképzelni, hogy ez ugyanaz a Lhondhoo, aki végigszánkázott a domboldalon, rongyos vörös lovaglókabátot és egy piszkos loghtan gyapjúinget viselve. Amikor meglátogattam velencei palazzójában, és később láttam őt Angliában egy birtok úrnőjeként, alig ismertem meg a mindig kócos, sáros ruhácskában hancúrozó magicámat. 135

Ellin sajnálta, hogy Lady Lavinia, akit mindig csodált földöntúli szépségéért, olyan messze él. – Lord Garrick azonnal beleszeretett, amint meglátta, ugye? – Legalábbis azt állítja. De nem hiszem, hogy az érzés kölcsönös volt. Az első találkozásukkor megbántotta a húgomat, már nem is tudom, mivel – a kis bőr bőröndért nyúlt. – Ha láttad volna a gyémántokat, amelyeket eljegyzési gyűrűként kapott Garricktől, azt mondanád, a tiéd vacak bóvli csupán. A Ballacraine rubinok családi örökségünk, generációról generációra vándoroltak. Felemelte a bőrönd tetejét, és egy nyakláncot, fülbevalókat és hajékeket vett elő, mindegyiken csodás vörös kövek ragyogtak. – Ugye nem várod el, hogy viseljem őket? -kérdezte a lány szorongva. – Csak különleges alkalmakkor. Egy ilyen esemény sem jutott eszébe. A társasági élete a vasárnapi templomba járásból állt, a rendszeres látogatásokból Calybridnél és az évenkénti aratási ünnepségekből. – Apámat nem nagyon érdeklik. Mindig is családi viták tárgyai voltak. Amikor nagyanya, Mooar grófnő megözvegyült, nem anyámnak adta őket. Lavinia viselte az ékszereket, amikor először utazott Londonba, és visszaadta őket, amikor férjhez ment. Most pedig a tied – kiemelte a nyakláncot. – Lássuk, hogy állnak! Ellin hagyta, hogy a férfi a nyakára csatolja a láncot. Milyen súlyos, és milyen hűvösen simul a bőrére. Kerr arca elégedettséget sugárzott. A hajéket a hajába tűzte, a fülbevalókat pedig a fülébe. – Most már úgy festesz, mint egy igazi báróné. Minél előbb megajándékozlak pár elegáns ruhával, annál jobb. Én leszek a modern Pygmalion, és manx kocsmároslánykámból arisztokrata hölgyet faragok. Kerr tréfálkozott, de szavai késként hasítottak a lány szívébe, s elrontották az örömét. Tehát nászukat rangon aluli frigynek tekintette a férfi. A lány eddig azt remélte, szerelmi házasság az övék, de nem áltathatta magát tovább. Kerr selejtesnek találta őt, és át akarta változtatni olyanná, amilyennek elképzelései szerint egy Lady Garvainnek lennie kell. A 136

lány nem volt biztos abban, hogy meg tud majd felelni a követelményeknek. Megkísérelt egy mosolyt, és megkérdezte: – Pygmalion annak a Dido királynőnek a bátyja volt, aki Aeneast szerette, nem igaz? – Igen, ő volt az. – De én nem egy elefántcsont szobor vagyok, amit finom ruhákkal és ékszerekkel díszíthetsz – vágta a férfihoz, és levette az ékszereket, egyenként helyezve vissza őket a dobozkába. – Megvan az okom arra, hogy szépítgesselek. Holnap majd elmagyarázom. Bár a lány fáradt volt, az ágy pedig kényelmes, nehezen sikerült elaludnia. A szeretett férfi mellett feküdt, megosztották a lepedőt-paplant, ám a férfi még sosem volt ilyen elérhetetlen távolságban. A templomban hűséget esküdött neki, a férfira bízta életét, egész létét. De a szertartás után világossá vált, hogy Kerr ennél többet akar. Napfény szökött be a függöny rései közül, amikor a lány kis kedvence már végképp nem tudott nyugton maradni. Az ágy végéből pislogott gazdájára gesztenyebarna szemével. Bojtos farkát vidáman csóválta, fekete-fehér testét csavargatta örömében. Barátságosan morgott, ezért a lány rászólt: – Bee dty host! Soie sheese. Ellin második parancsára Scadoo a lány ölébe helyezte fejét. De most meg csaholni kezdett, felébresztve Kerrt. – Mi az ördög... – Ki akar menni. És éhes is. Ellin le akart mászni az ágyról, hogy gondoskodjon az állatról. – Majd Joney elintézi – tartotta vissza a férje. De a lánynak esze ágában sem volt másra bízni a kutyáját. A deszkapadlót kellemesen hűsnek érezte meztelen talpa alatt, a mosdókancsó fagyos vize felfrissítette. Annak tudatában, hogy ő most már Lady Garvain, kedvenc sötétzöld ruháját választotta és egy steppelt szoknyát, amit eddig túl finomnak talált a mindennapos használatra. Miközben öltözködött, Scadoo 137

türelmetlenül ugrándozott mellette. Az ágyra pillantva látta, hogy kedvese visszaaludt, a fekete haj legyezőként terült el párnáján. A lépcső aljára érve ösztönösen a thie mooar felé vette útját. Ott Catreney ásítása fogadta: – Moghrey mie, y ven chiarn. Remélve, hogy valóban szép lesz a reggel, udvariasan viszonozta a köszöntést: – Moghrey mie. Amikor annak idején Dreeym Freoaie-ben élt, mindig csatlakozott Catreney-hez és annak édesanyjához a konyhában, ahol száraz tőzeget vetettek a tűzre, és együtt készítették el a Cashinek reggelijét. Most is szívesen tett volna így, de az ösztönei azt súgták, helytelen lépés lenne. Követte Scadoo-t a friss levegőre. A straid jóval tágasabb volt, mint nagybátyjáé, a melléképületei is nagyobbak voltak. Elég hely volt hát Rumnak, a báránykának is. Ellin legszívesebben Mottle-t is magával hozta volna, de nagyanyja ragaszkodott a farkatlan macskához. Boayl Fea-ben napjait feladatok és nagyanyja kiszolgálása töltötte ki, amikor ideje engedte, Calybridhez is átszaladt segíteni, még a családi vacsora előtt. Esténként a kandalló mellett font, vagy a kocsma vendégeit szolgálta ki. A hirtelen átváltozás csaposlányból bárónévé, ahogy Kerr kifejtette, váratlanul érte. Férje nem készítette fel új életére, nem magyarázta el, ezentúl mivel tölthetné idejét. A grófnő igazgatta a háztartást, és törődött a kerttel, Joney uralkodott a konyhában. A gróf, amikor épp nem a község és a sziget ügyeit intézte, az állatokkal és a terménnyel foglalatoskodó férfiakra felügyelt. Habár helyzete kevésbé tűnt sivárnak a halvány reggeli fényben, mint az éjjel sötétjében, még mindig érezte a sebet, amelyet Kerr ütött lelkén azzal, hogy elhatározta, mindenáron bárónét farag belőle. A lány tisztelte férje intelligenciáját, és behatóan ismerte testét, de időnként képtelen volt Kerr észjárását követni, és megriasztották a férfi gyakori hangulatváltásai. Először szeretőjévé akarta tenni, aztán hirtelen, ki tudja mi okból, feleségül vette. Újra és újra felfedte előtte a testi kapcsolat nyújtotta gyönyöröket. Képtelenség, hogy ilyen sóvárgón csókolja, ilyen gyengéden 138

érinti őt, ha nem szereti. Ellin nem tette volna meg, amit megtett, ha nem vette volna biztosra, hogy a férfi szerelmes belé. De a férfiak kiismerhetetlen teremtmények, és úgy látszik, kedvesét a vágya vezérelte csupán, s nem a szíve. Scadoo levezette a lányt a domboldalon, az összecsavart törzsű almafához. Néhány kankalin még ragyogott itt-ott, csillag alakú sárga szirmaikról harmatcseppek szórták vissza a napsugarakat. Egy keveset elidőzött itt, Kerr hazatérésének éjszakáját idézve fel magában. Amikor átsétált a hídon, és meglátta magát a férfit, nagyon megörült. Felkelt, felöltözött, és követte őt – ez jó jel. – Mindig sétálsz egyet reggeli előtt? – Csak az istállóig, a teheneket megfejni. Scadoo és én korán talpon vagyunk, a hajnal első sugaraira szoktunk ébredni. A férfi megsimogatta a kutya fejét, és elkezdte vakargatni az egyik füle tövét. – Dreeym Freoaie-ben nem kell tehenet fejned, és amint Angliába érünk, addig lustálkodhatsz az ágyban, ameddig csak kedved tartja. – Anglia? – ismételte a lány. – Mit keresnék én ott? – Elkísérsz engem. Össze kell gyűjtenem a vásznaimat a prestoni és manchesteri üzemből. Aztán Londonba utazunk, ahol bemutatom a feleségemet a társaságnak, és manx damasztom és toile-im a városi kereskedőknek. – Ezért akarod, hogy viseljem a rubinokat – jött rá a lány -, és az új ruhákat. – Lavinia majd megtanít neked mindent, amit az etikettről, táncról, megfelelő öltözködésről tudnod kell. Eszes lány vagy, biztosan hamar beletanulsz. Szükségem van a segítségedre, Ellin. Ellin egyre jobban kétségbeesett, ahogy a báró jövőbeni feladatait ecsetelte. A saját üzemük által készített finom ruhákat fogja viselni. A divat londoni követői sárgulni fognak az irigységtől, és egymás után szaladnak manx kelmét vásárolni, arra kényszerítve ezáltal a neves londoni vászonkereskedőket, hogy nagy számban rendeljenek Kerréktől. – Döntő szereped lesz vállalkozásom felfuttatásában, kicsim – jelentette ki -, és a Manx Vászon-társaság jövőjének megalapozásában. 139

– Még ahhoz sem szoktam hozzá, hogy férjnél vagyok, és távol kell élnem a családomtól – tiltakozott a lány, ingadozva a férje iránti szerelme és a szerettei iránti ragaszkodása közt. – Hogy annyira messze utazzak... hogy fogom elviselni? És ők hogyan fogják? – Csak nyár végéig – vigasztalta Kerr. – Aratásra visszaérünk, épp jó időben ahhoz, hogy megnyisd a fonóiskolát. A lány elcsukló hangon felelt: – Nem gondoltam volna, hogy valaha is el kell hagynom a szigetet. Én nem olyan vagyok, mint te, nem tudnék idegenek közt élni, angol szokásokat tanulni. De ha te elmész – fejezte be bátran -, veled tartok. A feleséged vagyok. – Foglalok helyet a következő liverpooli hajóra. Amint készen vagy a csomagolással, elmehetsz búcsúzkodni Boayl Fea-be. Ellin iparkodott, hogy elrejtse szomorúságát, és átölelte Scadoo nyakát. – Hamarosan Angliába utazunk, Scadoo. – Szó se lehet róla, hogy ő is velünk jöjjön – jelentette ki határozottan Kerr. Biztosan tréfál. – Nagyon jól viselkedett, amikor Henry bácsi vitorlásával kihajóztunk. És hozzászokott, hogy kordéban utazzon, tehát a hintóban sem csinál galibát. Biztosíthatlak, hogy semmi bajt nem okoz. Kérlek, Kerr... könyörgöm. – Hidd el, neki se lenne jó, ha magunkkal hurcolnánk egy nagyvárosba. Szörnyen érezné magát. Nem, lehetetlen. – Lady Lavinia is magával vitte Xanthé-t, a macskáját, amikor ő és a gróf Londonba utaztak. – A macskák mások. Kevésbé izgő-mozgók és sokkal önállóbbak. Egy ilyen kutya hozzászokott a rendszeres barangolásokhoz, és egész idő alatt árgus szemekkel kellene figyelned rá. Szerinted tisztességes dolog lenne órákon át bezárva tartani a tengeri utazás során, aztán pedig egy postakocsiban?

140

Ellin szíve majd összetört, de el kellett ismernie, férjének igaza van. Nem tudta többé visszatartani a könnyeit, ezért arcát a selymes fekete bundába rejtette. Teste rázkódott a zokogástól. – Ne légy gyerekes, Ellin – dorgálta a férje. A lány szaggatottan zihálta: – Nem értheted, milyen fontos nekem ez a kutya. Neked ott voltak a húgaid, akikkel játszhattál, akikhez beszélhettél. Nekem csak az állataim voltak. – A szüleim és a cselédek jól fognak bánni Scadoo-val. – Nem! – tiltakozott a lány elszántan. – Vissza kell mennie Boayl Fea-be. Azt a helyet legalább ismeri, azok az emberek szeretik őt. Hiányozni fogok neki, és össze lesz zavarodva. Nem hiszem, hogy valaha is külön töltöttünk volna pár óránál hosszabb időt – miközben gyanútlan kutyusa fülét vakargatta, így folytatta: – Nem tudom neki elmagyarázni, hogy miért hagyom itt, és hogy visszajövök. – Később is elviheted őt a kocsmába, amikor már felkészültél az útra. Szárítsd fel a könnyeidet, és menjünk vissza a házba – amikor megpróbálta megfogni a lány karját, Ellin elhúzódott tőle. – Még ne! – Bejeztem ezt a vitát! – szólt immár mérgesen Kerr. – Reggelizni akarok. A lány felemelte a fejét a karjáról, és figyelte, ahogy a férfi peckesen az udvarház felé lépdel. Ő akart veszekedni, gondolta sértődötten. Amikor bejelentette, hogy Angliába utaznak, a lány vonakodva bár, de beleegyezett. Az, hogy a kutyát nem viheti magával, fájt ugyan neki, de ebben sem ellenkezett. Az, hogy el kell hagynia az otthonát, a családját, szeretett barátait – nem kis áldozatot igényelt. Joga van hozzá, hogy sírjon. És az ő nemes és magas rangú férjének nincs joga ahhoz, hogy ezt megtiltsa neki. Mint mindig, amikor fájt a szíve, és agyában kérdések hada zsongott, most is Calybrid Teare-hez fordult. Calybrid közelebb húzta zsámolyát a tűzhöz. A boglyába rakott tőzegre meredt, aztán előkapott egy rozsdás tűt a kötényéből, és egy bábu 141

lágy, rongyból készített hasába döfte, aztán megcsavarta, és újabb tűt szúrt az elegáns öltözetű baba vöröses fejébe. Még sosem használta gonosz célra tudását. De többé nem tudott ellenállni a vágynak, hogy hatalmát Finlo Standish felett kipróbálja, és a buitcheragh-ot, a fekete mágiát felhasználja ellene. Csupán a férfi egészségét rontja meg lépésről lépésre, semmi többet nem tesz. A vagyona és tulajdona ép kell, hogy maradjon. A befejezetlen bábut az asztalra rakta, a nyúl mellé. – Jegyezd meg őt jól, my carrey – suttogta. Az állat alaposan megszaglászta rózsaszín orrával, és a fekete gyöngyszemek visszaragyogtak a boszorkányra. Calybrid visszafordult a tűzhelyhez, és megkavarta a rajta fortyogó kis üst tartalmát. – Ez a gonosz főzet magában egyesíti a gyűlölet, rosszindulat és bosszú minden mérgét. Egyetlen bűzölgő adag is nagy szenvedést okozhat. Már csak egy rituálé maradt hátra, a leghatalmasabb erejű mind közül. Rá tudja-e szánni magát, hogy megtegye? Seprűje a szekrénynek támasztva állt. Megragadta és seperni kezdett, egymás után kántálva a szavakat, amelyekről nem hitte volna, hogy valaha is kiejti őket a száján. My mynney mollagh ort Finlo. Keserű átkaim szálljanak Finlo fejére. Skeab lomé ort hene. Szúrós seprűm testére. An folllym faase. Pusztítás életére. Az ablak felől felhangzó kopogtatás szakította félbe a varázslást. Körülnézett, de senkit sem látott. Pánikba esett, hátha óvatlanul megidézett egy féltékeny varázslót, vagy boszorkányt. Az ajtóhoz szaladt, és szélesre tárta. Nem engedhette meg magának a rettegést, de megszokott hidegvére kezdte cserbenhagyni. Ellin állt a gyógyászati célokra növesztett vadrózsa tövises leveleiből álló boltív alatt, ami a kaputól az ajtóig vezetett. – Ennoil, nem újdonsült férjed mellett kellene szenderegned ilyenkor? Azt hittem, jó pár napig nem találkozunk. – Nagyon soká fogunk újra találkozni, Calybrid. Bejöhetek? 142

– Dyjarroo. De Scadoo-t hagyd kint. Gondolni sem akart rá, milyen következtetéseket fog a lány levonni az apró vöröshajú rongybábu és a vadnyúl láttán. – Angliába utazom – szólt Ellin. – Azt hittem, a völgyben fogunk élni, de Kerr mindenáron ladyt akar belőlem faragni, és be akar mutatni az úri társaságban, és nem engedi, hogy magammal vigyem Scadoo-t – panaszolta. – Elsírtam magam, nem tehetek róla. És ezzel felidegesítettem őt. – Inkább magára volt mérges, mint rád – kockáztatta meg az aszszony. – Amikor megkérte a kezem, maga volt a csoda. Úgy tűnt, nem zavarja a származásom és a szegénységem. Sosem éreztette velem, hogy nem vagyunk egyenrangúak, egészen tegnap estig. De most már tudom, ha nem sikerül pontosan olyanná válnom, amilyennek elképzelt, sosem lesz enyém a szíve. Félek, hogy nem tudom boldoggá tenni, hogy elveszítem. – Hamarosan legyőzöd ezt a félelmet. Az iránta érzett szerelmed elég erős ahhoz, hogy átvészeld a nehéz időszakokat, ahogy távolléte hosszú évei alatt is kitartott. És ő is szeret téged, máskülönben nem vett volna feleségül. Ellin szánandóan ingatta fejét: – Még sosem mondta ki. Volt idő, amikor nem kételkedett a férfi érzelmeiben – amikor vágytól fűtött tekintetébe nézett, vagy amikor a száját a száján érezte. De lehet, hogy félreértelmezte ezeket a jeleket. – A férfiak közönye sok nőt megsebzett már előtted is – válaszolt barátnője. – Még nem tanultad meg, hogyan kell őt szeretni, s nem tanítottad meg őt sem, hogyan viszonozza. Ez az angliai út remek lehetőség arra, hogy közelebb hozzon titeket egymáshoz. Amint egyre jobban kötődtök a másikhoz, egyre jobban meg is értitek egymást. Az, hogy a közös életet mindenbe beleszóló rokonok, barátoktól és ellenségektől távol kezditek, nem is olyan szörnyű dolog, ennoil. Ellin továbbra is aggódott, de bízott barátnője tanácsaiban, és szüksége volt praktikáira. 143

– Tudnál nekem valami bájitalt adni? – kérdezte reménykedve. A fekete köpenyes figura visszavonult a laboratóriumába, egyedül hagyva a lányt a vadnyúllal. Ellin idegesen méregette az állatot. Az közönyösen bámult valahova a messzeségbe. Mellette egy különös tárgy hevert, egy rozsdás tűkkel át szúrt bábu. Eszébe jutottak a mesék a boszorkányokról, akik mwoie-ká váltak, felkelt az asztaltól, hogy magára ne vonja az állat figyelmét, amely beláthatatlan következményekkel járhatott volna. A tűzön apró üst rotyogott. A lány kíváncsian belenézett, de rögtön visszarettentette a sűrű, fekete folyadékból felszálló orrfacsaró bűz. Különös, mert a ben-obbee főzetei mindig jó illatúak vagy szagtalanok voltak. Egy pillantást vetett a seprűre, és eszébe villant a kép, amit akkor látott, amikor bezörgetett az ablakon – Calybrid sepregetett, és közben eltorzult arccal motyogott valamit. Skeab lome – a csupasz seprű. A leghatalmasabb átok, amit manx boszorkány annak a személynek a fejére tud zúdítani, aki kivívta haragját. Ellin fejében összeállt a kép a sok fekete mágiára utaló jel alapján, és nagyon feldúlta, hogy éppen most kell itthagynia Calybridet. A javasasszony egy kis vászonerszénnyel a kezében tért vissza. – Szárított meténglevelek. Ha férj és feleség együtt fogyasztja el őket, szerelmük erős és igaz marad. Morzsold az ételébe, vagy olvaszd meg forró vízben a teájához, amelyiket könnyebben véghez tudod vinni. És itt van pár yn Ihus-gallyacska, mindkettőtöknek, hogy megvédjen titeket minden veszélytől az utazás alatt. Ne feledd, bárhová mész is, bármily soká vagy távol, mindig a szívemben őrizlek. Ellin hálásan fogadta a segítséget. – Aratásra visszatérek – ígérte, viszonozva Calybrid ölelését. – Anynyira fogsz hiányozni. Vigyázol Marriot nénire, Henry bácsira és a nagyira, amíg nem leszek itt? – Mindannyiukra vigyázni fogok – jelentette ki az asszony ünnepélyesen. – És kérlek, vidd magaddal Scadoo-t, ha elmégy gyógynövényeket gyűjteni. De ne hagyd, hogy elkószáljon, vadnyúlra vadászni – tette 144

hozzá, egy lopva az asztalon ücsörgő példányra nézve. Aztán barátnője sötét, feneketlen mélységű szemébe nézve így szólt: – Calybrid, légy óvatos. – Ugyan miért? Ellin nem volt egészen biztos a dolgában. – Távol leszel a családodtól – szólalt meg gyorsan Calybrid -, de ne mutass honvágyat, különben a báró azt fogja hinni, megbántad, hogy hozzámentél. És ne ess kétségbe – kezét gyengéden Ellin arcára helyezte, és azt suttogta: – Foddee fastyr grianagh ve ec moghrey bodjalagh. Borús reggelre derűs nap is jöhet.

145

14. fejezet

Kerüld a vitákat, ne vágj vissza, ne pörölj – A szerelem gyengéd, a kedves szavak táplálják. Ovidius: A szerelem művészete Ellin az ablakból figyelte Preston nyüzsgését. Annyi ember járt-kelt az utcákon – kereskedők, jól öltözött nejeik és elgyötört szolgálóik. Örült, hogy elkerülheti ezt a tömeget, és a Vörös Oroszlán Hotel viszonylagos csendjét és nyugalmát élvezheti. Kerr itthagyta őt, amíg a Bannister Hall-i vászonüzemet látogatta. Nem bánta, hogy egyedül maradt, kétnapos utazás után kimerültebb volt, mint bármikor életében. A tengeri út tizenhat óráig tartott. Liverpoolt félálomban pillantotta meg először. – London még nagyobb -jelentette be a férje vidáman, amint körülnéztek a fedélzetről. Ellin úgy érezte, mindig emlékezni fog a hatalmas kikötőre, amelynek rakpartja kopott vitorlájú fabárkák vég nélküli soraiból állt. Sosem felejti el a zörgő kocsikat, vagy ahogy az égő szén fekete füstje összekeveredett a mersey-i köddel és komótosan hömpölygött a háztetők felett. A tegnapi sima út Liverpoolból Prestonig egy álom volt Ellin számára. Ez utóbbi város sokkal jobban tetszett neki, kevésbé volt zsúfolt, és a Ribble folyó feletti dombra épült házai is szebbek voltak. Preston mindig is az óráiról volt híres, magyarázta Kerr, mint a legtöbb lancashire-i város. Bár már esteledett, az utcákon korántsem állt meg az élet. A gyárakból kizúduló munkások csapatai tovább növelték a töme146

get, paták és kerekek verték fel a kavicsot, és a kocsikra illesztett lá mpások villogó pontokként himbálóztak az éjszakában. – Soká elmaradtál – fogadta hazatérő férjét. – Nem tehetek róla. Mr. Jackson és Mr. Stephenson ragaszkodott ahhoz, hogy velük vacsorázzam. Rendeltél már magadnak ennivalót? Ellin nemet intett. Bár a férje elmagyarázta neki, hogy a hotelszolgák a rendelkezésére állnak, nem akaródzott parancsokat osztogatnia másoknak. – Mit szeretnél enni? Praasyen as skeddan – krumplit és heringet -lett volna az egyetlen választási lehetősége oly sok éven át. Most pedig nem tudta, mit kérjen. – Válassz nekem valamit – Ellin tudta, hogy a férje sokkal jobban ért holmi étlapokhoz és számlákhoz. – Levest? Sültet? Vannak torták és sütemények és egy sor édesség, természetesen – sorolta mosolyogva. A pincérért csengetett, és leadta a rendelését. Miközben Ellin vacsorázott, Kerr kicsomagolta a barna papirosba rejtett súlyos dobozt, amit Bannister Hallból hozott. – Ruhaanyagok – felemelt egy vörös és sárga mintákkal teleszórt fehér szövetet. – A Manx háromláb minta. Ezt imádni fogod: manx hangaágak, sápadtlila és zöld színben. A ligetszépe és a kankalinok csodaszépek lettek, ez pontosan az a sárga árnyalat, amelyet elképzeltem. Nem voltam biztos a páfrányban és a tengeri moszatban, de Jackson szerint a szokatlan ábrák különösen keresettek. És íme, a büszkeségem: a leggyönyörűbb a virágminták közt. Egy selyemfényű szövetdarabot vett elő, amelyen egy virágcsokor képe ismétlődött – világos rózsaszín mocsári rózsák és rózsabimbók, levendulaszín gallyak, szegfű, kéklő len; mindez egy szalaggal átkötve. – Gyönyörű – elállt a lány lélegzete. – Elég elegáns egy báli ruhához, nem gondolod? Ellin bólintott. A férfi ujjai éppen úgy simították végig a könnyű anyagot, mint a nászéjszakájukon az ő bőrét. Szorongva nézett a sarokban álló ágyra. Egy hosszú, unalmas nap után csak arra vágyott, hogy a férfi karjába vethesse magát, és élvezhesse tüzes csókjait. 147

– láttam a felszabdalt vászonszöveteket, amelyek a nyomásra vártak, és a munkások színes festékkel papírra nyomták a mintákat, hogy megmutassák őket a londoni kereskedőknek. Jackson és Stephenson elégedetten értesültek arról, hogy még többhöz is hozzájuthatnak Kitty rajzaiból. Az eredeti terveket mindig szívesen látják az igényes megrendelők. A férfi vidám volt és túláradóan lelkes, felesége viszont nyugodt és békés. Nem ez volt a férfi első utazása. Hozzászokott már, és nem értette meg, mennyire hiányoznak Ellinnek az otthon hagyott szerettei, és persze Scadoo. Egész nap csak bámult maga elé, tudat alatt arra várva, hogy a kutyus egyszer csak a lábára ugrik. Semmi könny, semmi sóhajtozás – amíg Kerr a közelben van. El kell rejtenie bánatát és Londontól való rettegését. Még nagyobb, mint Liverpool... biztosan zsúfoltabb, zajosabb és koszosabb is. Kerr összehajtogatta a szöveteket, és egy e célra vásárolt faládába tette őket. – Fél hat körül el kell indulnunk, ha el akarjuk érni a Manchesterbe utazó postakocsit. Ellin erőtlenül ismételte. – Ma este? Azt reméltem, egy darabig itt maradunk, és majd holnap folytatjuk az utunkat. – Tovább kell mennünk – válaszolt a férfi -, tudom, hogy fáradt vagy, de pihenhetsz az utazás alatt is. Nem valami jól, gondolta Ellin, miután megismerkedett a zötykölődő jármű okozta kényelmetlenségekkel. – Ha nem érünk el a Bridgewater Fogadóba a levelemben megírt időre, a tulajdonos kiadja a szobákat valaki másnak. Holnap vasárnap, békésen eltölthetjük – visszasétált az asztalhoz. Egyik kezét lágyan a lány vállára helyezte, szája Ellin arcát simította végig, amint suttogta: – És akár egész nap az ágyban maradhatunk. Hátralépett, mert a szolgáló visszatért a lány tányérjaiért és az ételmaradékért. Egy másik férfi vitte ki csomagjaikat a gesztenyebarna postakocsihoz, amelynek ajtajára a Királyi Gárda feliratot festették, és ami éppen annyi időre állt meg a városban, hogy a kocsis és utasai kényelmesen 148

megteázhassanak. Kerr, miután kifizette a viteldíjat, ragaszkodott hozzá, hogy a faládát az utastérbe helyezzék. A kerekeket sár borította, de Ellin még ki tudta venni a vörös festéket a piszokréteg alatt, mielőtt férje a kocsiba tuszkolta. Nem csak ők ketten utaztak Manchesterbe. Néhány üzletember ült velük szemben. – Mi pamutban utazunk – osztotta meg Kerrel egyikük. – És ön? – Vászonban – volt a rövid válasz. Kiderült, hogy útitársaik ismerik Mr. Slacket, a vésnököt, aki a manx toile-ket is készítette. Ellin megpróbálta követni a beszélgetés fonalát, de a legcélszerűbb nyomási metódusok taglalása hallatán elvesztette érdeklődését. Férje vállára hajtotta a fejét és elszundított, a kocsi állandó zötykölődésétől és recsegésétől nem zavartatva magát. Órákkal később ébredt fel, kábult volt és reszketett. A Bridgewater Fogadó összes szobája ki volt világítva, ám a hely ennek ellenére inkább félelmetesnek, mint vendégszeretőnek tűnt. Kerrt, aki már jár itt, szívélyesen köszöntötte a házigazda. – Mylord, minden, ahogy kívánta. Emeleti szobák. Friss lepedő uraságod hálószobájában és egy vödör szén, egy üveg brandy, és egy szolgálólány őladységének. Ellin zsibbadtan vánszorgott fel a lépcsőn, a férje karjába kapaszkodva. Megköszönte a főkötős fiatal lánynak a kancsó vizet és a hosszú fogantyús réz melegítőtálat a tiszta törülközőkkel. – Elmehetsz – bocsátotta el Kerr a lányt. Aztán bocsánatkérőn fordult Ellin felé. – My veen, miattam betegedtél meg. Nem vagy hozzászokva az utazgatáshoz – miközben segített neki levetkőzni, hozzátette: – És a java még hátravan. Megígérem, hogy hagyok neked két nap felépülési időt, mielőtt továbbmennénk Londonba. A lány alig hallotta, mit beszél, csak azt érezte, hogy a férfi a karjába veszi, és az ágyba viszi. Kerr betakarta, mint egy gyereket. Ellin manx nyelven megpróbálta kifejezésre juttatni megkönnyebbülését. De a saját szavait sem hallotta, és nem volt biztos benne, hogy a férfi érti-e őket. Csengő-bongó templomharangok ébresztették Ellint – több tucat, ha nem több száz. Hirtelen azt sem tudta, hol van, hunyorogva vette szem149

ügyre az őt körülvevő tárgyakat. Nem, egészen biztosan nem halt meg a kimerültségtől, mert ez nem lehet a paradicsom. Egyszerű bútorok, szén egy vödörben, fatuskók a sarokban. Eső veri a spalettákat. A Bridgewater Fogadó, Manchester. Eszébe jutott az éjszakai utazás Kerrrel, postakocsival hasították szét az éjszaka sötétjét. Vasárnap reggel. Egy hete másztak fel a Snaefell hegyre, események beláthatatlan sorát indítva be ezzel. Eseményekét, amelyek megváltoztatták az életét, és egészen Angliáig repítették. Mostanra Henry bácsi már biztosan hazafelé tart St. Maugholdból a lován, és Scadoo ott liheg a nyomában. Marriot néni előkészíti a bácsi pipáját, és párnát tesz a kedvenc székére, mielőtt Henry bácsi leül, hogy elmesélje feleségének és a nagymamának a község híreit. A kutya, miután lezuttyant egy rakás rongyra, hortyogó álomba merül, fehér tappancsaival kapálódzik, és fekete orrocskájával szimatol alvás közben. A rokonai, bármit gondoltak is afelől, hogy Kerr az esküvő másnapján magával hurcolja ifjú feleségét Angliába, nem szóltak bele a férfi döntésébe. Csupán jókívánságaikkal látták el a párt a búcsúnál. Dy bishee Jea shiu, Isten veled, szólt nagybátyja. Kimászott a súlyos paplan alól, és nekiállt a kancsó vizet keresni. A tálban szappanos vizet talált, mellette a férje borotváját, és egy összegyűrt vászontörülközőt. Kerr már elment, ez nyilvánvaló. Ismerve Kerr véleményét a vallásról, Ellin biztos volt abban, hogy férjét nem a reggeli misén kell keresnie. A szoba két ajtajára meredt, azon tűnődve, hova vezethetnek. Ekkor az egyik szélesre tárult. Kerr, villával a kezében hívta át a lányt a szalonba reggelizni. – Ne törődj a ruhával, jó vagy így is. Ellin a legközelebbi székbe huppant. – Régóta vagy ébren? – Épp eléggé ahhoz, hogy megborotválkozzam, és megrendeljem a reggelinket. Egy ilyen népszerű fogadóban nem kis dolog elkapni egy cseléd figyelmét. Van itt egy kis forró csokoládé is neked. – Te mit iszol? 150

– Kávét. Megkóstolhatod, de szerintem neked jobban ízlik majd a csokoládé. Öntött egy keveset a lány csészéjébe, s Ellin megkockáztatott egy óvatos kortyot. Bár úgy nézett ki, mint az iszapos víz, nagyon finomnak bizonyult. – Gyere, próbáld ki az enyémet is. A keserű kávé cseppet sem nyerte el a tetszését. – Kérek még csokoládét, my sailliu. Teletöltötte a lány csészéjét, aztán odatolta elé a cukorszórót. – Talán szórhatsz bele ebből is egy kicsit. Egy dörrenés hallatszott a folyosóról, és Ellin ijedtében leejtette a csészéjét. Ingerült férfihang hangzott, valaki leszidott egy cselédet. – Elég zajos hely – jegyezte meg Kerr. – Amikor utoljára jártam itt, a szobám a középső emeleten volt. A fickó, aki közvetlenül felettem lakott, órákon át fel-le masírozott a szobájában, mint egy harci mén. – Annyira kimerült voltam tegnap éjjel, hogy semmi sem tudott volna felébreszteni. Kerr vajat kent egy pirítósra, és kedvese felé nyújtotta. Ujjaik összeértek, és a férfi felhőszürke szeme a lányra villant. – Azt javaslom, térjünk vissza az ágyba. Méghozzá nagyon sürgősen. – Ta. Én is ezt szeretném – Ellin pontosan elértette a férfi szándékát. – Ó, Ellin, micsoda csodálatos őszinte teremtés vagy te. Sose változz meg! A férfi kedveskedő tónusa és elismerő mosolya egyszeriben elfeledtették az elmúlt két nap gyötrelmeit. A gazdag forró csokoládé is hozzájárult jó hangulatához. Kerr hátradőlt székében, és reggeliző feleségében gyönyörködött. Ellin kis darabokra törte kenyerét, és kéjes lassúsággal dugta őket édes, rózsaszín ajkai közé. Amikor kortyintott egyet a csokoládéból, ajka csókolni látszott a szerencsés csésze peremét. Bár az illendőség azt diktálta, hogy türelmesen várja meg, amíg hitvese csillapítja éhségét, alig tudta türtőztetni magát, hogy ne próbáljon meg enyhíteni a sajátján. Végül is ifjú házasok. Két napja házasodtak 151

össze, de csupán egy éjjelen át osztották meg a hitvesi ágyat, Liverpoolban csak ájultan hevertek egymás mellett egész éjjel. A hajóutat Douglasból Liverpoolba pedig bele sem számította az említésre érdemes éjek sorába. Amikor Ellin végzett a pirítóssal, a férfi elvett egy szelet szalonnát a fatálról és apró darabokra vágta. Egyet a villájára tűzött, és megkínálta vele a lányt. Hamarosan félretette az evőeszközt, és kézzel etette a lányt, félbetépett egy cipót, aztán negyedelte, és minden darabkát lekvárral kent meg. – Édeset az édesnek. Nyisd ki szépen. Ellin szájába tett egy falatot. Igen, egész biztosan elviszi Kelsey-hez a Bond Streetre, és Gunter'shez is, és megvesz neki minden édességet, amit csak megkíván. Végül a lány felkuncogott. – Elég. Nem megy. Ne többet. Kerr felemelte őt a székből. Ellin hálóköntöse valódi, finom vászonból készült. Ez volt a férfi kedvenc szövete, kivéve, ha épp eltakarta azt, amit még jobban szeretett: felesége izgalmas testét. A lány lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja urát. Kerr lekvár és citrom ízét érezte. – Mmm, finom – mormogta, remélve, hogy kibírja az ágyig. Ellin átvezette a másik szobába. – Megetettelek, most pedig viszonozhatod a szívességet, azzal hogy levetkőztetsz. Ellin lehámozta kedveséről a hálóköntöst, lassan végigcsúsztatva a férfi izmos vállán, aztán az inge után nyúlt. – Így nem lesz könnyű – suttogta. – Hajolj le! Sikerült átbújtatnia a makacs ruhadarabot Kerr fején, bár dolgát megnehezítette a férfi nevetéstől rázkódó teste. – Először vetkőztetsz egy úriembert? – ugratta a lányt. – Nem mondhatnám, hogy úriemberként viselkedsz – Ellin egyenes tartásba taszigálta a férfit, aztán összeráncolt szemöldökkel kezdte méricskélni a nadrágját. Ujjait bedugta az oldalába, és elkezdte húzgálni lefelé. – Ne csiklandozz – kacagott a férfi. 152

– Ha csak panaszkodni tudsz, vedd le magad! – Nem hiszem, hogy sikerülne. A lány hátralépett, keze a köntösét összefogó szalag felé nyúlt, egy mozdulattal kioldotta, és lassan leengedte a derekáig, felfedve meztelen melleit. Aztán még lejjebb csúsztatta, kecsesen kiugrott belőle, közönyösen átsétált rajta, és az ágyra feküdt, pucéran a párnájára hanyatlott, és hívogatóan nézett a férfira. Kerr sietősen tépte le magáról a nadrágját és az alsóneműjét. – Okos kislány – ismerte el hörögve. Ellin kihasználta éhes vágyát, és úgy döntött, kicsit eljátszik vele. Nos, ő is tud neki tanítani egy-két új játékot, méghozzá vadabbakat és élvezetesebbeket, mint képzelné. Kerr a kezébe vette a lány lábát, és csókot lehelt a talpára, majd tekergőző ujjacskáira is, aztán egyre feljebb és feljebb haladt a lábán, egészen combja belsejéig és a fahéj színű szőrzetig, ahol kis szünetet tartott. Aztán nyelvét a dombocskák közé döfte, és elkezdett játszadozni az érzékeny kis bimbóval, amit ott talált. A lány nem ellenkezett. Ujjai a férfi hajába túrtak, és Kerr érezte, amint hirtelen megszorítják, amint kedvese a csúcsponthoz közeledett. Ellin egész testében reszketett, tekergőzött, és apró örömsikolyokat hallatott. A férfi keze végigvándorolt az ismerős körvonalakon, a selymes, sima, telt formákon. A lány lába közé térdelt, majd ráereszkedett. Amikor megkeményedett fallosza a lányba mélyedt, mellkasa bőrén érezte a lány sóhajának forró leheletét. Képtelen volt gondolkodni, már csak ösztönei vezették. Aztán a lány álomba merült. Arcát pirosra festette a hancúrozás. A csókoktól vöröslő ajka kissé szétvált. Amikor a férfi ujjával finoman megrajzolta az egyik barna szemöldök vonalát, a göndör pillák csapdosni kezdtek. Ellin orcáját pajkos szeplők pettyezték, néhány közülük a szemtelen orra is felmerészkedett. A férfi még sosem vette észre őket. Nyáron, gyanította, még feltűnőbbek lehetnek. Ellin Fayle. Most már Ellin Cashin. Lady Garvain. 153

Hihetetlennek tűnt, hogy a mellette szendergő lány a felesége. Egy hónapja még alig ismerték egymást, túlzás lett volna akár csak azt is állítani, hogy barátok lennének. Most egy sietve létrehozott, vonzalomra és vágyra épített házasság kötötte össze őket. Feje alá hajlította karját, és a jövőjükön kezdett tűnődni. A néhány sűrű hónap Londonban, teletűzdelve társasági eseményekkel, könnyen eltelik majd. Aratásra pedig visszatérnek a szigetre. Ha a termés elégségesnek bizonyul, a malomnak új munkásokra lesz szüksége az áztatáshoz és a tiloláshoz. Ellin elvégzi a fonóiskola elindításához szükséges előkészületeket, tanárnőt keres, tanítványokat válogat. Ha több vászon áll Kerr rendelkezésére, egyre több és több takácsot tud majd alkalmazni. S ha elég ruhaneműt ad el, visszaállíthatja a Cashinek régi hírét, és megalapozhatja a családi vagyont. Három év múlva, amikor Finlo Standish bérlete lejár, atyja visszaigényli a kastélyt. Kerr ott akarta felnevelni a gyermekeit, de nem úgy, ahogy őt nevelték. Nem lesznek merev tanítók és kimért nevelőnők: ő és Ellin képesek arra, hogy maguk oktassák gyermekeiket. A lány olvasni taníthatná őket, Kerr pedig a klasszikus műveltségre. Amikor elég idős lesz hozzá, legidősebb fiuk angol iskolába fog járni. Ó, mennyire vágyott arra, hogy Etonba, Harrow-ba, vagy Rugbybe mehessen klasszikus képzettséget szerezni, hogy aztán nagyobb esélyekkel vágjon neki Cambridge meghódításának. De ez szóba sem jöhetett, mivel nagyapja ragaszkodott hozzá, hogy otthon maradjon, nagyanyja akarata szerint. A saját jogán vagyonos Mooar grófnő azt kívánta, hogy Kerr francia katolikus szemináriumra járjon Douai-ra – egy Kerrhez hasonló ateistának az a hely maga volt a pokol. Az iskolával kapcsolatos viták, veszekedések fiatalkora legkellemetlenebb emlékei közé tartoztak. Ellin hozzábújt, és ragyogó zöld szemmel nézett fel rá. – Még mit fogunk csinálni ma? – érdeklődött. – Semmi mást – tájékoztatta, kezével befedve a lány egyik mellét. – Csak ezt.

154

15. fejezet

Szeress engem vadul, hogy elűzzük a szendergés unalmát, Egyesüljünk a nászban a lepedők között. Ovidius: Szerelmek A nap előrehaladtával Kerr és Ellin rengeteg módot találtak arra, hogy elfoglalják magukat. Két szeretkezés közt a férfi a könyvekhez fordult, mindkettejük szórakoztatására. Az egyik faládából előkereste az Egy érzéki asszony memoárjai egy viharvert példányát, és azzal a rejtett szándékkal, hogy sokkolja asszonyát, felolvasta a legbujább részeket. Megmutatta Ellinnek Aretino: Dialógusait is, amelyek még pajzánabb képeket és szövegeket tartalmaztak. – Szatírának szánták – magyarázta. – A szerző szabados nyelven taglalja a korszak szokásait. Nagyon obszcén. Egy sokat megélt nőszemély mesél benne egy kevésbé tapasztalt leányzónak a feleségek, apácák és szajhák életéről. Ez utóbbiak viszontagságait jóval terjedelmesebben taglalja, mint a másik két részt. A lány kikapta a könyvet Kerr kezéből, és átlapozta. A férfi végigfeküdt a párnák közt, kedvesének kócos hajával játszva. – Ez mit jelent? „Alihoz, hogy kurtizán légy, tanultabbnak kell lenned egy doktornál". – Az olasz reneszánsz idejében a legsikeresebb kurtizánok szerfelett művelt és eszes nők voltak. – És manapság? – Nagyjából ugyanez a helyzet – ismerte el a férfi, remélve, hogy felesége nem kérdez rá, mire alapozza a véleményét. – Sose tégy bársonypárnákat selyem lepedőre -Ellin hitetlenkedve meredt férjére. – Képzeld csak el! S-selyem az ágyon! – újra lepillan155

tott, aztán felemelte a könyvet, hogy Kerr is megnézhesse a rajzot. – Még sosem láttam hasonlót. – Reméljük, nem utoljára. A következő képhez érve Ellin levegő után kapkodott. Kerr a lány válla felett a könyvbe kukucskált. – Ez a kiadás tartalmazza az Aretino pózokként ismert metszeteket. Amint láthatod, egy férfit és egy nőt ábrázolnak, a legkülönbözőbb erotikus pózokban. Ellin égett a vágytól, hogy sorra kipróbálja őket. Az egész délutánt szeretkezéssel töltötték, találékonyan tekergetve testüket, legtöbbször sikeresen, időnként nevetőgörcsökre kényszerítve egymást és önmagukat. Nem rontom meg őt, győzködte magát Kerr, amint testük egymásnak feszült. Hiszen férj és feleség vagyunk, miért ne élveznénk ki a lehető legjobban? A nap végére rendesen megéheztek. Kerr szívesen költötte volna el a pazar vacsorát az összegyűrt lepedők közt, de engedett Ellin kérésének, hogy rendesen felöltözve asztalnál egyenek. Vacsora közben közölte a lánnyal, mik a tervei másnapra. – Először is, veszek egy másik faládát a toile számára. Aztán meglátogatom a salfordi nyomóüzemet, a folyó túloldalán. – Elkísérjelek? Kerr habozott. A lány esetleg unatkozna, és jelenléte zavarná az ü zleti ügyek intézésében Mr. Slackkel. S bár még magának sem vallotta be, nem volt kész arra, hogy bárónéként mutassa be a lányt, még az üzem vezetőjének sem. Ha egy köténykét és pipacspiros szoknyát viselő vidéki lánnyal parádézna a város utcáin, nem kívánatos figyelem középpontjába kerülne. – Nincs még megfelelő ruhád. Egyelőre – tette hozzá. – Hát a mennyasszonyi ruhám? Kerr vonakodása miatt szégyenkezve, elismerte, hogy az esküvői ruha megteszi.

156

Ellin a felesége volt. Nem rejtegethette álló nap a hotelben, mintha szégyellné. Ha holnap körbeviszi Manchesterben, London nyüzsgése és nagysága már nem fogja úgy megijeszteni. – Szükséged lesz egy pár kesztyűre, és egy kalapra. A ládával együtt ezeket is megveszem, így időt spórolunk. Visszatértek a szépemlékű hálószobába. Lázas örömeik színtere úgy festett, mintha hurrikán söpört volna át rajta. A díszes ágytakaró és a lepedők a jól kihasznált hálóhely végében és a földön pihentek, a párnák pedig a lábtámaszon csüngtek. Nyitott könyvek hevertek szerteszét. Ellin gyorsan összepakolt. Szembesülve a tükörképével az ablaküvegben, megjegyezte: – A hajam egy madárfészek. Mit csináljak vele? Ha otthon lennék... – hirtelen elhallgatott. – Nem tudnád befonni? – Előbb ki kellene fésülni ezeket a gubancokat. Mindig nagyi fésült, minden este a tűz mellett. Megérezve a szomorúságot felesége hangjában, Kerr felajánlotta, hogy majd ő segít. Ellin elkezdett keresgélni az útitáskában, aztán mindketten leültek a kandalló elé, a férfi egy székre, a lány pedig a lábához. Kerr végighúzta a fésűt a sűrű, barna hullámokon, vigyázva, nehogy meghúzza kedvese haját. – Olyan, mintha a kancám farkát kefélném -jelentette ki. – A kancád igen szerencsés – mormolta a lány lehajtott fejjel. – Olyan finoman csinálod. Kerr félrehajtotta a hajsátrat, és megcsókolta a lány tarkóját. – Mert te megszelídítettél. A lány válla rázkódott a kacagástól. – Minden voltál ma délután, csak szelíd nem -emlékeztette. – Inkább nagyon is vad. – Szenvedélyesen vad – ismerte el a férfi. Megvolt az oka arra, hogy elégedettnek érezze magát. Teste a fejétől a lábujjáig bizsergett még az egész napi szeretkezéstől. Olyan egyetértésben forrt össze a testük, mint még senkivel azelőtt. London nyilvánosházaiban és fürdőiben legendássá vált férfiereje és nemi étvágya halvány előjátéknak tűnt csupán a 157

mostani tomboláshoz képest. A nászi ágyban újra és újra bebizonyította, méltó hírnevére. Amikor eszébe jutottak azok az őrült, gondtalan éjek, elszégyellte magát. Nem volt már szüksége azokra az olcsón nyomott kis útikönyvekre, amelyek a leghírhedtebb Covent Gardeni kurvák nevét, címét és árait tartalmazták. Még amikor a lábainál üldögélő ártatlan lány elcsábítását tervezte csupán, akkor is érezte, hogy remekül el tudnák szórakoztatni egymást. Házaséletük harmadik napján erről jobban meg volt győződve, mint valaha. A manchesteri piac hangos és zsúfolt volt hétfő reggel. Gyalogosok tömege szállta meg, házvezetőnők, karjukon kosárral, szolgálók aranypaszományos libériában, vörös kabátos katonák. Ellin elnézte őket a bérkocsi ablakából, majd megjegyezte: – Még Douglasban sem nyüzsögnek az emberek ilyen fontoskodó képpel. – Az ott, az utca végén, a színház épülete – mutatta Kerr. – Ha tovább maradnánk, megnézhetnénk pár előadást. De a legjobb színészeket és színésznőket úgyis Londonban találod. Hamarosan megnézhetjük őket. A kocsi göröngyös, füstölgő kéményű téglaházakkal szegélyezett utcán vitte végig őket. Ellin még sosem látott ilyen hosszú utcát. – Az Irk folyón számos malom működik, több mint bármely másik angol városban. Abban a gyárban, ott balra, gőzzel hajtott szövőszéken készítenek kordbársonyt gyapjúból és vászonszövetből – magyarázott Kerr. – Az ott pedig a festőműhely. A szélesebb Irwell folyó választotta el Manchestert Salfordtól, az úti céljuktól. Amikor megálltak egy téglahomlokzatú épület előtt, Kerr kisegítette Ellint a hintóból. Megigazította felesége kalapját és lesimította a vállkendőjét; mindkettőt frissen szerezte be délelőtti bevásárlókörútja során. Ellin kapott még ezeken kívül egy pár nefelejcsdíszítésű selyemkesztyűt és egy helyi készítésű frivol kis virágos harisnyakötőt. Ez utóbbiakat, vallotta be férfiasan, részben saját gyönyörűségére vette. 158

– Lord Garvain és Lady Garvain is! – invitálta be őket mosolyogva és bólogatva Mr. Slack. – Örvendek a szerencsének. Lordságod vásznai készen vannak. Erre tessék. Egy dohos szobába vezette őket, amelyben különböző kelmék álltak hatalmas halmokban. – A munkaasztalon megtalálják a mintákat, amelyeket felhasználtunk a könyvből, amelyet hozott. Az asszisztensem rögvest be is csomagolja őket... amint megtalálom. Amikor a férfi elhagyta a helyiséget, Ellin a kész toile-hez szaladt. – Milyen rengeteg! Látott már néhányat Lady Kitty eredeti tervei közül, de még nem tudatosította magában, milyen gyönyörűek tudnak lenni manx vászonra nyomatva. Az egyik barna színű kelme vidéki munkát mutatott be – gazdák dolgoztak a földeken, fát vágtak a hegyekben, kiürítették a heringgel teli hálókat. Egy másik, fehér alapon vörös mintákkal, az éves Tynwald-napi mulatságot. Egy újabb ábra kék színben az aratás és a vászonfeldolgozás munkálatait örökítette meg. – Ez meg ki lehet? – mormolta Ellin fülébe a férje, mutatóujját egy női figurára nyomva. – Hiszen ez én vagyok – csodálkozott rá a lány. A fonószéken ült, lábánál Scadoo-val. – Ez is téged ábrázol – mutatott a férfi egy újabb anyagra. Ellin döbbenten fedezte fel, hogy tudta nélkül egy sereg manx hősnő modelljéül szolgált. Az ő arcát és alakját kölcsönözték Fandnak, Mananan Mac Lir – aki viszont Kerr-re hasonlított kísértetiesen – feleségének. Ő volt Emergaid, Olave király szerető hitvese, a Man királyok leszármazottja. Mary, Reginald király lánya, aki saját jogán is Man királynője volt. Még Szent Bridget is, amint átveszi fátylát Maughold püspök kezéből. Mr. Slack egy másik férfival tért vissza, aki egy köteg papírt hozott a karján. Meghajolt és így szólt: – Milord, ezek a réztányérok nyomatai, amelyeket még nem nyomtunk a vásznakra. Ha óhajtaná megtekinteni őket... 159

Ellin kíváncsi volt, vajon a vésnököknek feltűnt-e, hogy ő és férje mennyire hasonlítanak Dido királynőre, Aeneas királyra és a minták többi szereplőjére. Megérintette Kerr ingujját, és azt súgta neki; – Szeretném megnézni, ahogy a szöveteket nyomatják. Mr. Slack megköszörülte a torkát, és bocsánatkérően így szólt: – Milady, sajnálom, de ez lehetetlen, mivel munkásaim... nos... félmeztelenül dolgoznak. A műhelyben igen nagy a forróság, s ezért nem viselnek sem inget, sem mellényt, csupán nadrágot. Esetleg csak egy kötényt – aztán sietősen hozzátette: – Hagyjuk, hadd csomagolja be segédem a toile-ket, hogy minél előbb elszállíthassák őket a Bridgewater fogadóba. Én pedig elkísérem önt és őlordságát a rajzolószobába. A hölgyek szalonképesen vannak felöltözve. Felvezette őket a lépcsőn a legfelső emeletre. A terembe, ahová érkeztek, a hatalmas ablakok rengeteg fényt engedtek. Változatos korú nők görnyedtek padjaikra terített szövetek fölé. – Az üzemben gyapjú, vászon, pamutvászon és kalikó anyagot dolgozunk fel. Itt a munkásnők kitöltik azokat a részeket, amelyeket nem lehet réznyomattal megoldani, indigókék, zöld, sárga színekkel. Veszszőből készült ecsetekkel dolgoznak. A virágos minták a legbonyolultabbak. Liddy, mutasd meg őladységének, hogyan festesz. A sápadt, beesett arcú lány közönyösen végezte munkáját. Vajon hány órája dolgozik itt, és még mennyi van neki hátra? Ellin szerint szegény Liddynek friss levegőre és egy kis testmozgásra lett volna szüksége. Társnői sem néztek ki jobban. Alkoholszagot érzett az egyik idősebb nő leheletén, aki zöld festékbe mártott kefét tartott a kezében, és odahívta őt, hogy próbálja meg a festést. – Inkább nem – felelte. – Félek, hogy összefröcskölöm a ruhámat. Ez a legjobb szoknyám. Az asszony véreres szemével az ajtónál álló Kerr felé intett. – Majd ő vesz magának újat, vigyen el az ördög, ha nem. – Maga ír? – Majdnem mind azok vagyunk itt. Megcsináljuk a szerencsénket a gyárakban. Itt-ott felhangzó nevetés díjazta szellemességét. 160

– Elég a locsogásból! – szólt Mr. Slack hidegen. – Munkavezető aszszonyság, magának kellene itt rendet tartania, főleg, ha vendégeink érkeznek. Amint elhagyták a vászonnyomató üzemét, Ellin a férjéhez fordult. – Ez mind nagyon szép azoknak, akik majd megveszik a kalikó és pamutszöveteket. De milyen szörnyű lehet ilyen gyárakban robotolni reggeltől estig. Olyan koszos, keskeny utcákban élni, mint amilyeneken keresztüljöttünk. – Azok az asszonyok jó bért kapnak a munkájukért – volt a férfi válasza. – Ők választották azt, hogy városban dolgozzanak a falvak és a farmok helyett. – De mi van azokkal a fiúkkal, akiket Mr. Slack említett? – makacskodott a lány. – Tudatlanságban nőnek fel, és semmi esélyük egy jobb életre -Amikor egy gyapjúfeldolgozó üzem mellett haladtak el, Ellin hallotta a gőzgépek zaját. Kerr kezéért nyúlt, és azt mondta: – Teljes szívemből kívánom, hogy a vászonmalmod sikeres legyen, de imádkozom, hogy Glion Cornaa soha ne legyen olyan, mint ez a hely. Oly kevés szépség, oly kevés lélek. – Nem kell aggódnod. Azon igyekszem, hogy jobbítsak a völgylakók életén, nem pedig, hogy rontsak rajta. – Megszorította kedvese kesztyűbe bújtatott kezét. – Olyan elbűvölő vagy ebben a fehér ruhában, my veen, hogy el kell vigyelek sétálni egyet a városban, hogy mindenki megcsodálhasson. A kirándulás öröme rövid életűnek bizonyult. A fákkal szegélyezett sétaút mentén egy mesterségesen meghosszabbított patak csörgedezett a közelben látható elmegyógyintézet felé. A betegek bő vászoningekben fürödtek ápolóik társaságában, és egymást dobálták a vízbe. Gügyögésük, rikoltozásuk és locspocsolásuk ismét felkeltette Ellin együttérzését, és még jobban lehangolta, mint a Mr. Slack üzemében tapasztalt állapotok. Kerr felesége karjába fűzte a karját, és elhúzta a bizarr jelenettől. Odahívott egy kocsit, és elvitte a lányt egy helyre, ahol megcsodálhatta a kor technikájának egyik legnagyobb vívmányát: egy magasan a föld 161

fölött ívelő vízvezetéket, amely elég széles és mély volt a bárkák és halászhajók számára is. – Bridgewater Herceg csatornarendszerének egy része – magyarázta. – Manchestert, az ipari központot köti össze a liverpooli kikötővel. A gyalogösvényről nézték a lassan haladó hajók vonulását. – Mielőtt visszamennénk a hotelbe, van még egy hely, amit látnod kell – szólt Kerr. – Azon gondolkodom, veszek egy női íjat attól a fickótól, akitől a sajátomat szereztem. A Manchesteri Nyilasokhoz tartozik, ők a legjobbak egész Angliában. – Nem lehetnek jobbak a te Maugholdi íjászaidnál -jelentette ki Ellin lojálisan. Kerr íjkészítő mestere szíves örömest vállalta, hogy Lady Garvaint is felszereli. Megmérte a magasságát, és a lány bal karjának hosszát, válltól csuklóig. Miután rövid ideig tanulmányozta Ellin alsókarját, bőr kapcsok és kesztyűk széles választékát kínálta felpróbálásra. – Nagy választékom van angol tiszafa íjból, úgyhogy azonnal el is kezdhetem őladysége íját. Amint befejeztem, egy postakocsin elküldetem Londonba – ígérte Kerrnek. – Nekem is kell egy új darab, mert az enyémet a szigeten hagytam. Kell még két tegez, mindkettő bőrből, olyan kis vállra akasztható szíjjal. Egy halom húr és egy tucat nyíl mindkettőnknek. Miután feladta a rendelést, kiszámolták az árat. Kerr ott helyben fizetett, felhasználva a Kittytől örökölt pénzt. Remélte, hogy az ajándék visszahozza a szikrákat Ellin szemébe, és eloszlatja a borús képet, amelyet Manchesterrel kapcsolatban kialakított magának. Az üzletből kifelé menet maga elé engedte a lányt. Ellin szórakozottan az utcán örvénylő tömeg közepébe sétált, mielőtt a férje megállíthatta volna. A lány divatos malomkerék kalapja eltakarta előle azt, amit Kerr tisztán látott. Egy négylovas hintó megelőzte egy fuvaros kocsiját, és dübörögve száguldott tovább, egyenesen a fehér ruhás alak felé. Kerr Ellin dereka felé kapott, s elrántotta őt a hintó útjából. A lovak olyan közel száguldottak el, hogy tajtékjuk bepöttyözte a lány ruháját, és majdnem rátiportak a lábára. 162

Ellin teste férjére nehezedett. Kerr attól tartott, kedvese elájult, és megkönnyebbülten hallotta, amint a lány elhalón pihegi: Hiarn, jean myghin orrin. Uram, irgalmazz, valóban. Kerr nem tudta tovább visszatartani a dühét. – Soha többé ne menj át az úton, anélkül, hogy körülnéznél! Ez nem az elhagyatott Maughold község. Azoknak a szerencsétlen idiótáknak ott a kórház tavában több eszük van, mint neked: ők körülnéztek volna. – Megragadta a lány vállát, és jól megrázta. – Istenem, Ellin, agyontaposhattak volna azok a lovak. – S'treih Ihiam sajnálom – suttogta a lány. -Ezentúl óvatosabb leszek. – Nem ártana – dühöngött a férfi, tudomást sem véve a lány könnyeiről. – Ha azt hiszed, Manchester nagyváros, csak várj, amíg meglátod Londont. Még jobban meghűlt benne a vér, amikor elképzelte a főváros forgalmas útjait. Amikor felidézte, milyen óvatlanok a londoni kocsisok. A versengések az utcán az iméntinél sokkal tragikusabb végkifejlettel is járhatnak. A gyakorlatlan tejfelesszájúak mindenáron be akarják bizonyítani, hogy remekül elvezetnek egy hintót vagy egy kocsit. Ellin olyan ártatlan és naiv, ráadásul a kisvárosi élethez szokott. Egészen eddig a pillanatig nem fogta fel, mennyire rá lesz utalva a lány egész utazás alatt. Filozófiai tanulmányai nem készítették fel arra, hogyan kell felelősséget vállalni valakiért. Nem vallotta be feleségének a teljes igazságot sietős házasságkötésük okáról sem. Végigcipelte ezen a fárasztó, kimerítő utazáson, tengeren és szárazföldön. Akaratlanul szomorú helyeket mutatott neki. Aztán majdnem megölette az utcán. Most pedig megríkatja. Már megint. Dühe lassan elpárolgott. Ellin felszárogatta könnyeit a kendője csücskével. – Ne aggódj – szólt, feltűnően nyugodtan -, a jövőben helyesen fogok viselkedni. A szállodába visszatérve a szokásos zsibongás fogadta őket, ami csak tovább rontott Kerr gyászos hangulatán. Ellin egy szót sem szólt a 163

baleset óta, leszámítva a férfi kérdezősködésére adott egyszavas válaszokat. Nem duzzogott, egyszerűen csak megviselték a nap eseményei. Kerrt úgyszintén, bár egészen más módon. Vacsorájuk nem telt olyan jó hangulatban, mint előző este, mindketten tudták, hogy postakocsijuk néhány órával éjfél után útra kel London felé. Amikor Ellin becsomagolta a saját bőröndjét – nem tartott túl sokáig, hiszen nem sok holmija volt -, felajánlotta, hogy a férfi helyett is bepakol. Édes, tiszta hangon dúdolt egy manx dallamot, amelyet Joneytól hallott a konyhában. Arraney Lhondhoo, a Feketerigó dala. Moll hangneme híven tükrözte a férfi levertségét. Laa liauyr, laa liauyr. Kierys dhoo, keirys doo. Hosszú napok, hoszszú napok. Porlepett. Porlepett. A férfi előtt az asztalon valóra vált álmai, a manx szövetek hevertek. Szárnyaló büszkeséget kellene éreznie, nem ezt a fáradt csüggedést. Észre se vette, hogy Ellin teát készít, amíg elé nem tett két gőzölgő csészével, és le nem ült mellé, felrázva keserű töprengéséből. Kortyolt egyet az italból, majd rákérdezett: – Milyen ízesítésű tea ez? – Calybrid-féle – vágta rá a lány. – Annyira rossz férjed lennék, hogy most boszorkánysággal akarsz megszabadulni tőlem? -fintorgott a férfi. Ellin is ivott egy kortyot. – Állítólag nyugtató hatása van. Mit csináltál éppen? – Szétvagdostam a mintákat. Most pedig beragasztom őket a mintakönyvbe, és feliratokat írok alájuk. A lány felkapta az ecsetet. – Gyakran kentem be olajjal a lovak patáját. És minden tavasszal segítettem Henry bácsinak befesteni a baatey-ymmyrt-jét, a halászidény kezdete előtt. Kerr emlékezett azokra a szidalmakra, amelyeket a lány fejére zúdított aznap délután, s úgy érezte, nem érdemli meg ezt a segítőkészséget. Hálásan csavarta le a ragasztóstubus fedelét. – Meglátod, ez sokkal könnyebb, mint egy egész hajó átfestése. Miközben a lány dolgozott, halkan így szólt férjéhez. 164

– Megváltoztathatod a külsőmet, Kerr, de mást soha. Nem vagyok tökéletes, sosem leszek az. Időnként hibákat követek el. Ha így lesz, remélem, többé nem kiabálsz úgy velem, mint ma délután. Nem szoktam hozzá. És cseppet sem tetszik. – Nem voltam rád mérges. Úgy értem, az voltam, de – újra próbálkozott – inkább magamra vagyok mérges, amiért nem voltam elég óvatos, amiért biztos voltam benne, hogy te is tisztában vagy a veszélyekkel – egy virágmintás szövetdarabot nyújtott át Ellinnek. A lány megfordította, bekente ragasztóval, és határozottan a lapra szorította. – El kell neveznünk ezeket a tervrajzokat – jutott eszébe. – Ez egyiknél-másiknál elég könnyű lesz. Dido és Aeneas például, és a Manx Háromláb motívum. Ellin újabb, ötletes javaslatokkal állt elő: Olave és Emergaid románca, A Manx munkások, Hazai termés, Manx hanga, a Négy évszak. – Angliában egy lélek se fogja tudni, mit jelent a Tynwald-nap – jelentette ki Kerr. – Ezt tehát hogy hívjuk majd? Manx Nemzeti Gyűlés? – Manx ünnep – ajánlotta Ellin. – A nemzeti gyűlésről mindenkinek a francia radikálisok és a guillotine jutna eszébe. Az ünnep viszont kedves szó. A lány a férfi felé lökte a vaskos könyvet, hogy Kerr lejegyezhesse a megbeszélt feliratokat a vörös és fehér toile-k alá. Miután a kötet megtelt a mintákkal, Kerr ágyba küldte a lányt, hogy kialudhassa magát indulás előtt. Gondosan átvizsgálta a gyűjtemény lapjait, majd munkájával elégedetten ő is nyugovóra készült térni. Csupán a csizmáját rúgta le, és levetette magát a paplan tetejére. Amint lehunyta szemét, fáradt elméje rémképekkel kezdte gyötörni: elképzelte, amint újra játszódik a kocsis incidens, ám ezúttal nem volt elég gyors. Látta, amint a lovak száguldanak, Ellin a földre zuhan, a fejét az utca kövébe verve. Összezúzott tagokkal fekszik, mennyasszonyi ruhája átitatva a vérével. A férfi szíve éppoly eszeveszetten járt, mint amikor a lány megmentésére sietett. Megrázta a fejét, hogy kiverje belőle a szörnyű képet, Ellin élettelen testének képét. 165

Ikertestvére meghalt, s neki túl kellett élnie a csapást. Kitty gyerekkora óta betegeskedett, a férfi lassan hozzászoktatta magát a gondolathoz, hogy túl fogja élni húgát. Kitty Kerr számára legértékesebb, legdrágább öröksége nem a rajzok és toile-tervek gyűjteménye, nem is a több száz font volt, amit a férfi manx nyomatok készíttetésére költött. Hanem a felesége. Kitty annak jelképeként rajzolta Dido és Aeneas, Fand és Manannan Mac Lir képét, hogy Kerr és Ellin Fayle összetartoznak. Tehetségét arra használta, hogy eljuttassa hozzájuk az üzenetét. My saillu, üzente most ő a lánynak teljes szívéből. Köszönöm neked. Ez a küzdelmes és ijesztő kalanddal fűszerezett nap jelentős felfedezéseket is hozott a férfi számára. Ellinnek elég erős a jelleme és tisztessége ahhoz, hogy elismerje, ha hibázik, és elég őszinte ahhoz, hogy férje hibái felett se hunyjon szemet. A lány igen érzékenyen reagál a dühkitörésekre -Kerr épp csak felemelte a hangját, Ellin máris elsírta magát. Ezt nem szabad elfelejtenie. De egy kellemes emléket is magával visz majd manchesteri nászútjukról: egy szenvedélyes és buja ágytornával töltött esős vasárnapét. Az oldalára fordult. Ellin arca derűs volt. Ritmikus légzése és enyhén szétnyílt ajka biztosította férjét nyugodt álmáról, s Kerr megkönnyebbült. Londoni utazásuk fárasztó lesz, több mint huszonnégy óráig tart majd, s közben csak teázni állnak meg, s hogy valami könnyű vacsorát magukhoz vegyenek. A végére neje, aki egy tizenhárom mérföld széles és harminckét mérföld hosszú sziget sarja, felfedezheti, mennyivel nagyobb és változatosabb Anglia földje. Londonban egy percre sem téveszti őt szem elől. Ha bármi történnék Ellinnel, az a boszorkányos Calybrid Teare a sírig, s azon túl is vadászna rá. És meg is érdemelné.

166

16. fejezet

Share s'laik lesh dagh usahg e hedd hene. Minden madárnak a saját fészke a legkedvesebb. Manx közmondás

Amikor Ellin először megpillantotta a hatalmas, rácsos kerítéssel védett Halford Ház impozáns épületét, szóhoz sem jutott, annyira lenyűgözőnek találta. Nem is ház volt ez, inkább díszesen cizellált palota. A földszinti ablakok sorát cifra boltívek árnyékolták, s kecses oszlopok tartották a boltozatot. A palatetőn egy tetőfedő armada dolgozhatott. Liverpool és Manchester nyüzsgése után meglepte a Stanhope utca és a Mayfair környékének nyugodt csendje. – Még korán van – magyarázta Kerr, amikor már ott álltak a csillogó tölgyfa bejárati ajtó előtt. – Csak a cselédek és a kereskedők sürgölődnek ilyenkor ebben a kerületben. Nem az összes szolga, gondolta Ellin, amikor egy férfi végre válaszolt férje kitartó dörömbölésére. Nyakkendőjét meg sem kötve, gyűrött zakóban, mintha sietve öltözött volna fel. Leplezetlen gyanakvással meredt az ajtóban álló párra. Kerr mindezzel nem törődve így szólt: – Ön bizonyára a kapus. Lord Garvain vagyok, az asszonya fivére. Vár engem és a feleségemet. Bár Halford House udvara igen jól festett, ez sem készíthette fel Ellint a látványra, amely odabent várta. A tágas hallból – csillogó kövezet, aranyozott korlát – a lenyűgöző lépcsőház megkapó szalonba vezetett, amelynek egyik fala üvegből készült. A tapéta szegélyét klasszikus motívumokkal – urnákkal, lámpásokkal és vázákkal -díszítették. 167

– Nem szeretnénk zavarni a herceget és a hercegnét ily korai órán – szólt Kerr a kapushoz -, de talán értesíthetné Carlót az érkezésünkről. – Ahogy parancsolja, uram – válaszolt a férfi tiszteletteljesen, és eltűnt. Ellin az életnagyságú szobrokra meredt, amelyek az ajtó két oldalán álltak őrt – teljesen meztelenül. – Ezekben a hatalmas házakban minden helyiségnek megvan a maga funkciója – magyarázta a férje. – A látogatók először ide érkeznek. Aztán az ebédlő következik, mint láthatod. A lány bekukkantott a következő helyiségbe. A padló fából készült, a kandallópárkány faragott márványból. A sápadt zöld falat helyenként szobroknak otthont adó mélyedések tarkították. – Miután a vendégek befejezték a vacsorát -folytatta a férfi -, a halion át a rajzszobába vonulnak, amely még ennél a szobánál is elbűvölőbb. Újabb gondosan feldíszített szobába vezette a lányt, ahol olajjal k észült portrék és csendéletek fedték szinte az egész falfelületet. Székek és szófák voltak, két tucat ember számára is elegendőek. – A hálószobák az emeleten vannak, a konyha és a borospince az alagsorban. – Gyakran jársz ide? – Kétszer voltam itt, amikor először jártam Londonban. A herceg arra kért, hogy vacsorázzam Garrickkel és Laviniával, és sok közös vonást fedeztünk fel egymásban, többek között a könyvek szeretetét. Miután kegyvesztett lettem, nem érkezett több meghívás. De lehet, hogy ez részben saját gondjainak tulajdonítható. Hosszú viszonya volt egy férjes asszonnyal, a nő elhagyta a férjét, aki párbajra hívta a herceget. Ellin olvasott már hasonló botrányokról Lady Kitty regényeiben. Álmában sem jutott volna eszébe, hogy ő maga akár távolról is érintve lehet egy ilyenben. És most hozzáment egy férfihoz, akinek múltbéli viszonyai mindenki által ismertek voltak, s meglátogatta azt a várost, amely annak idején Kerr botrányaitól volt hangos. – Mi történt azzal az asszonnyal? 168

– A londoni pletykák túlontúl sikamlósak a te bájos fülecskéidnek. Jó reggelt, Carlo – üdvözölt egy füstös képű férfit, aki épp most lépett be a szobába. Ragyogó fogát megvillantva, Carlo viszonozta az üdvözlést. – Van három éve már, hogy először találkoztunk Venéciában, nem igaz? Aztán itt, Angliában, Monkwoodban, de csupán egy rövid időt. – Még meg is fogja unni a látványomat, Carlo! A báróné és én azt tervezzük, hogy egész nyárra itt maradunk. – Sí, ahogy a duca és a duchessa mondta is – rámosolygott Ellinre, és így folytatta: – Hajón utazik már hosszú időt, lehet lenni nagyon fáradt. Jön velem. Ellin zavarba jött, amikor felfedezte, hogy ő és Kerr külön szobában lesznek elszállásolva, amelyeket egy kis társalgó választ el egymástól. De már túl kimerült volt ahhoz, hogy egy szóval is tiltakozzék, csak leroskadt a hatalmas baldachinos ágyra, és álomtalan alvásba merült. Kerr rövid mosakodás után gyűrött utazóöltözetét divatos londoni ruhára cserélte, és lesétált, hogy magához vegyen egy kiadós reggelit. Húga az ebédlőben találta, amint a pácolt hal utolsó falatját tüntette el. – Lhondhoo! – üdvözölte a hercegnét, a villájával integetve. – Épségben megérkeztünk. – S hamarabb, mint vártunk titeket – válaszolt Lavinia. Csinos volt, mint mindig, jegyezte meg magában a férfi, a reggeli köntösben, amely kiemelte ragyogó porcelánbőrét és hosszú fekete tincseit. Az asszony a bátyjához sétált és átölelte. – Kettesben tehát. Shirragh és Lhondhoo, a sólyom és a feketerigó. Atreih, mennyire hiányoztál, jobban, mint valaha, a rettenetes csapás után. Hogy van apa és anya? – A körülményekhez képest jól. A len veteményezése és egyéb mu nkák kellően lefoglalják apát, és anya minden idejét a kert és a ház rendben tartásával tölti. Az esküvőm igen boldoggá tette. Húga arcon csókolta, s így szólt: 169

– Hiszen még nem is gratuláltam! Amikor megérkezett a leveled, kétszer is el kellett olvasnom, annyira meglepődtem. Mindent el kell mesélned az egymásra találásotokról. És aztán – tette hozzá huncutul mosolyogva – megkérdezem Ellint is az ő verziójáról. Elfordulva a régen látott arctól, Kerr egy kis kávéért nyúlt. – Biztos vagyok benne, hogy Kittynek is örült volna a választásomnak. Apa nem igazán volt elragadtatva, és amikor anya meghallotta, mire készülök, első reakciója inkább beletörődő, mint lelkes volt. Amikor bejelentettem Ellinnel kapcsolatos terveimet, még egy másik hölgyet hittek mennyasszonyomnak. – Kerron, te züllött fiú! Miért vetted el őt? – Te miért mentél Garrickhez? – A vagyona miatt, szokta mondogatni. Úgy tesz, mintha elfelejtette volna, hogyan fogadtam első lánykérését, amikor még szinte nincstelennek számított. – Mindig is úgy gondoltam, igen szerencsésen alakult, hogy Katet Olaszországban szülted meg, egy hónappal idő előtt, azt hiszem. Az asszony összeszorított szájjal és összeszűkült szemekkel méregette bátyját, mint egy csínytevésen kapott kislány. – Ezúttal átsiklok a lányommal kapcsolatos szégyentelenül obszcén spekulációid felett. – Veled és férjeddel kapcsolatban spekulálok -mutatott rá a férfi. – Ez azt jelentené, hogy te és Ellin kevesebb, mint kilenc hónap leforgása alatt gyermekáldás elé néztek? – Lehetséges, de nem erre céloztam. Azért vettem el Ellint, mert rajtakaptak minket, Lavinia. Méghozzá egy olyan személy, aki megfenyegetett, hogy elhíreszteli, erőszaktevő vagyok, ami nem is igaz. Vádaskodásával tönkretehette volna a Manx Lentársaságot, és a Cashinkastély is örökre elveszett volna számunkra. Azt tettem, amit tennem kellett – szólt védekezően. – Ellinnek azonban nem vallottam be, miért is rohantam vele a templomba. A miénk szerelmi házasság. Ezt, kérlek, ne felejtsd el. – Kerr... 170

– Ne, könyörgöm, ne meséld el, mekkorát csalódtál bennem. Épp eleget hallottam már ezt az ostobaságot. – Az én szépséges hercegném – hangzott fel az ajtó irányából – sosem mond ostobaságot. -Halford új hercege megveregette sógora vállát, és komolyabb hangon folytatta. – Részvétem, Kerr. – S az enyém neked, Garry. Derék fickó volt a fivéred. – Hol van a menyasszonyod? Lavinia szokott kecsességével kelt fel az asztaltól. – Épp lábadozik az őrült száguldás után, ahogy kedves férje végigráncigálta a fél országon -megcsókolta a férjét, és hátrasimított egy kósza szőke tincset Garrick szeméből. – Kedvesnek kell lennünk Lady Garvainnel. Szegény teremtés, elképzelésem sincs, hogy képes elviselni a bátyám állatiasságát. – Lhondhoo – mordult figyelmeztetően Kerr. Lavinia tiszta szürke szeme végigmérte, aztán a lány elmosolyodott. – Érdekes dolgokat meséltél. Most, ha lehet, még kíváncsibb vagyok, Ellin hogyan látja az egészet. – Ne várd, hogy kígyót-békát kiált rám. Odavan értem. – Az asszony odaadása az istenek ajándéka -szólt Garrick jelentőségteljesen. – Istenek – ismételte elgondolkodva Kerr. – A görögök és rómaiak. Jut eszembe, szükségem lenne egy szívességre. – Kérj bármit, amit tudok, megteszek. – Meg szeretném mutatni Ellinnek a British Múzeum gyűjteményeit, de már egy barátom sincs a kurátorok, sem az Archeológusok Társasága tagjai közt. – Szerzek nektek belépőket. Edward jelentős összeggel támogatta az intézetet, és biztos vagyok benne, hogy kérésemet rögtön teljesítik Garrick felesége reggeli kalapjának fekete szalagját csavargatta. – Dolcezza mia, hol vannak a drága bambini? – A dada épp Jonathant fürdeti. – Ah, tehát ez a gyerekszobából hallatszó nyervogás forrása. 171

– Kat pedig a lépcső tetején trónol az összes babájával körülvéve. Ellin nénire vár, azt lesi, mikor kel fel ifjú nagynénje. Kerr sértődöttséget színlelt. – Na és a nagybátyja? Én már egy isten-hozott-puszit se kapok? – Nem vágynál rá ennyire, ha látnád a száját -állította Lavinia. – Lekváros pirítóst reggelizett? – találgatott a férje. – Igen, és szépen elmaszatolta. Kíváncsi vagyok, hányszor kell ma átöltöztetni. – Lagtree-ben még rosszabb volt. Egyfolytában az istállók környékén kószált – tájékoztatta Kerrt Garrick. – Az apjára üt – szólt vádlón a felesége. Kerr, aki hozzászokott már a tréfás házastársi évődéshez, most különösen üdítőnek találta a pár társaságát. Remélte, hogy idővel ő és Ellin is elérik ezt a harmóniát. Miközben ő ezen tűnődött, Halfordék kedélyes, de makacs vitába bonyolódtak azt illetően, hogy a kertészt aznap hívassák-e be, vagy még ráér a dolog. Kerr leplezetlenül hallgatózott. A csetepaté eredménye ugyan hidegen hagyta, de szórakoztató volt – s egyben igen tanulságos is – megfigyelni, ahogy egy fülig szerelmes férj kulturált vitát folytat nejével. – Semmi kedvem Londonban maradni – jelentette ki Lavinia. – Nekem sincs – értett egyet Ellin, megkönnyebbülve, hogy újdonsült sógornőjétől nem kell tartania. A napfényes nappaliban ültek. A négyéves Lady Katherine Armitage Ellin ölébe kéredzkedett, nyíltan kimutatva nagynénje iránt érzett megbecsülését. Az egyesztendős Rotherfield márki a padlón csücsült, és az anyjától kapott fakockákkal játszott. Mindketten Lavinia fekete haját és Garrick barna szemét örökölték. Kerr szerint az utazgatásai során látott olasz gyerekekre hasonlítottak, s ha vérségi kötelék nem is fűzte őket a napfényes országhoz, földrajzilag szinte talján csemetéknek számítottak. Kat Velencében született, s a család öccse érkezése előtt két hónappal költözött vissza Angliába. – Garrick is az üzlet miatt jött vissza. Úgy érezte, el kell foglalnia helyét a Lordok Házában, és fivére birtokát is igazgatnia kell. Az ügy172

védek, bankárok, jegyzők szinte hazajárnak ide, és éjszakára sokszor Westminsterben ragad szegénykém. Azt reméltem, Langtree-ben maradhatunk, ahol igazi otthonunk lehetett volna. De Garrick tiltakozott, bár tudta, mennyire viszolygok a nagyvárostól. Most, hogy ilyen fontos tisztet kell betöltenem, már nem is zavar annyira. – Arra célzol, hogy úrinőt kell faragnod belőlem? – Máris az vagy. Kerr csupán azt kérte tőlem, hogy segítsem a bemutatkozásodat. Igazán törődik veled, és azt szeretné, hogy sikert arass. Tehát tudja, állapította meg magában Ellin. Kerr megmondta neki, hogy nem szeret, vagy saját maga jött rá. – Kerr olyan türelmetlen, azt várja, hogy egy szempillantás alatt úri dámát varázsoljunk belőled. Ehhez nem elég egy hercegné jó szándéka. Szabókra és tánctanárokra lesz szükségünk, ők többet segíthetnek, mint én. És a társaság krémje, nekik kell eldönteniük, befogadnak-e. Vagy sem, aggodalmaskodott Ellin. Jonathan a felépített kockákra csapott, és szétszórta őket a padlón. Édesanyja segített neki, hogy újra felépítse, s közben Ellinnel csevegett. – Amikor először jártam Londonban, megbénított a kétség és a félelem. Az egyszerű, csendes élet a szigeten nem készített fel arra, amit itt találtam. Most, négy évvel később, tisztában vagyok a korlátaimmal. Ellin el sem tudta képzelni, mire utalhat Lavinia. Hiszen a férje imádja, bájos gyermeki vannak, gyönyörű és népszerű, Ellin szerint a szerencse lánya. Arisztokrata születése révén könnyebb volt beletanulnia a hercegné szerepébe, mint sógornőjének a bárónőébe. S olyan kedves és közvetlen volt, egyenrangúként kezelte a lányt. – Ha megkezdődik a szezon, a legjobb varrónőket hamar lefoglalják. Miss Fallowfield talán elfogadná a felkérésünk, és a nővére történetesen kitűnő kalaposnő. Ugyan nem franciák, de megbízhatóak, és az áraik is elfogadhatóak. Később, amikor Kerr elé terjesztették az ötletet, a férfi azt mondta, megbízik húga döntésében. – Ha úgy gondolod, hogy ezek a hölgyek megfelelnek, ám legyen. De közöld velük, hogy Lady Garvain kizárólag manx szövetet visel, és meg kell hogy forduljon utána minden fej. 173

Lavinia egyetértett. – Arra gondoltam, kikérem Francis Radstock-nak, Garrick kuzinjának véleményét, ő a legdivatosabb hölgy, akit ismerek. Nekem is sokat segített annakidején, és biztosan megteszi sógornőmnek is. Az egyik cselédje, Celeste pedig képzett coiffeuse, ragyogó frizurát varázsol majd a mi Ellinünknek. – De nehogy levágja – figyelmeztette Kerr -, egy hüvelykkel se kehet rövidebb! Ellin megkönnyebbült, maga sem szívesen vágatta volna le. És micsoda megkönnyebbülés volt – hallani, hogy legalább hosszú hajával meg van elégedve hitvese. Kat a szájába vette egyik apró ujjacskáját. – Fáj! – panaszkodott. – Még mindig fáj a fogad? – kérdezte az anyja. A kicsi bólogatott. Ellin megszorította a kislány vékony, piszkos kezét. – Én segíthetek, Calybrid barátnőm megtanított rá. Először is lóherét kell gyűjtenem, ha nő errefelé. Lavinia mosolygott. – Talán találsz párat a pázsiton, bár kétlem, hogy bármily gyom elkerülte volna a kertész figyelmét. A fülledt postakocsi és egynapos halfordi tartózkodása után Ellin már nagyon vágyott a friss tavaszi levegőre, még ha a városi szmog kicsit meg is rontotta. Ő és Kat percekig csak bóklászott a gondosan ápolt parkban, aztán merészen átvágott a bársonyos pázsiton. Amit Halfordok nemes egyszerűséggel a kert elnevezéssel illettek, valójában hatalmas, kerítéssel körülvett tisztás volt, itt-ott óriási fákkal, virágzó bokrokkal, szobrokkal tarkítva. Csupa cifraság, semmi haszonnövény. Ellin többször is megállt, hogy szemügyre vegye a növényzetet, és szinte már feladta a reményt, hogy egyszerű lóherére leljen. Végre észrevett egy kicsi, de sűrűn nőtt csoportot, amely felett a hercegné kertésze átsiklott. – Itt, luss-ny-treeduillag, háromlevelű lóherék. Kitépett néhányat, és a kislánynak nyújtotta őket. – Rágcsáld ezeket, elmulasztják a ny beishtynt a fogfájásod. Kat rögtön a szájába tömte a növényeket. 174

– Fling is füvet eszik. – Ki az a Fling? – Apa lova. Most Langtree-ben van, és Magpie is. Szereted a vidéket? – Igen – válaszolt Ellin. Halfordék olyan szívélyesen fogadták. De beszédük tele volt francia és olasz szavakkal, amelyeket Kerr csak ritkán fordított le Ellinnek. A szolgáik is külföldiek voltak, s nehezen érthető akcentussal beszélték az angolt, s a londoniak is olyan furcsa dialektusban beszéltek, amely szinte érthetetlen volt egy manx számára. A hatalmas ház lenyűgözte a lányt, azzal a sok aranyozással és márvánnyal, gyönyörű fafaragásokkal és drága szövetek tömkelegével. A könyvtár vaskos kötetek hihetetlenül – és elbátortalanítóan – széles választékának adott otthont, amelyeket az előző hercegek gyűjtöttek össze, és Ellin hozzájuk sem mert érni. – Van egy cicám – egyenesedett fel Kat -, és egy halom kiscicám. Néhány fajkas, néhány fajkatlan. – Xanthe az anyukájuk? Az én cicám, Mottle az ő kölyke. – Van neki fajka? Ellin megrázta a fejét, majd egy perc múlva így szólt. – A kutyámat Scadoo-nak hívják. Manx nyelven ez árnyékot jelent. Majdnem teljesen fekete, csak a nyaka, a pocija és a tappancsai fehérek. – Miért nem hoztad magaddal? Most, hogy látta Londont, már értette, miért ragaszkodott Kerr ahhoz, hogy hagyja otthon a kutyust. – Mert nem lenne boldog egy ilyen nagyvárosban. Lavinia kölcsönzött sógornőjének egy szürke ruhát, amelyet a lány a divatos öltözékek királynőjének tartott – egészen addig, amíg délután nem találkozott Garrick unokatestvérével. Mrs. Radstock épp oly szép volt, mint amilyen elegáns, és egy elképesztő ruhakölteményt viselt, egy bájos kalappal megkoronázva hullámzó fürtjeit. Gesztenyebarna haja, amely itt-ott már ezüstbe játszott, művészi kontyba volt rendezve. – Igen, természetesen be tudom őt vezetni Almackékhoz – válaszolt Lavinia kérdésére. – S szívesen meg is teszem. 175

– A gyászidő letelte előtt – folytatta a hercegné – nem járhatok estélyekre Ellinnel. Nagyon hálásak leszünk, ha tehetsz érte valamit. Én olyan kevés embert ismerek. – Hamarosan rengeteget megismerhetsz. Mint Halford hercegnéje körbeudvarol majd a társaság krémje – jósolta Francis. – Legjobb, ha fokozatosan kezdünk hozzá. Lady Garvain részt vehetne néhány szerényebb vacsorán, mielőtt bálokban és estélyeken mutatkozik. Mint tudod, tervezek egy partit a St. James Square-en jövő héten, ez kitűnő alkalom arra, hogy bemutassam Ellint a társaságnak. Mindössze tíz fővel számolok, a rendezvény zártkörű lesz és családias hangulatú. Tíz ember – egy londoni hölgy számára ez nem jelent nagy társaságot. Ellin viszont csak esküvőkön és halottvirrasztások alkalmával vacsorázott ennyi emberrel egyszerre. A társalgás a divatra terelődött, és a lány csak némán hallgatta, hogyan beszélnek varrónőkről, kalaposnőkről és fodrászokról. – Alig várom, hogy a saját szememmel láthassam a híres manx szöveteket. – Gyönyörűek – jelentette ki Ellin. – Gondolod, hogy a manx akcentus problémát jelenthet? – kérdezte Lavinia. – Nem hiszem. Egy olyan városban, ahol mindennapos az ír és skót beszéd? Az emberek nem is tudják, milyen nyelvjárásban beszél a másik, ha nem köti az orrukra – Francis felkapta a retiküljét, és így szólt: – Sajnálom, de nem maradhatok tovább. Fel kell vennem Radstockot a Downing Streeten. Hivatalosak vagyunk a királynőhöz, egy unalmas félórát töltünk azzal, hogy Őfelségével és azokkal a butácska hercegnőkkel bájcsevelyt folytatunk. A királynő, a hercegkisasszonyok – ez az elbűvölő és kecses hölgy ismeri a királyi családot! A következő napokat Ellin méredzkedéssel és ruhapróbákkal töltötte, s stílusos öltözékek és elegáns kiegészítők garmadáját szerezte be. Mrs. Radstock megtanította a legyező használatára, és arra, hogyan kell viselkednie a különböző társadalmi osztályokba tartozó emberekkel, őfelségétől a királytól kezdve, le egészen a vidéki földbirtokosig. Egy ener176

gikus olasz úrtól tanulta a legdivatosabb tánclépéseket. Esténként, amikor Kerr meglátogatta a hálószobában, hogy kifésülje a haját, a férfi kikérdezte feleségét, mit tanult aznap, és elégedettnek tűnt Ellin fejlődésével. Korábban, mint a lány szerette volna, röpült vele a hintó a mayfairi kivilágított utcákon, a St. James téri Radstock rezidenciára. Ellin súlyos gyöngyöket viselt a fülében és igazgyöngy lánc díszítette a nyakát is, ez volt nászajándéka Halfordéktól. Ruhája a Manx hanga nevet viselő mintás szövetből készült. Szíve hevesen vert, szája égett a sótól, amit az út előtt evett, hogy szerencsét hozzon. A fűzője alá rejtve, ahol senki sem láthatta, viselte Calybrid kövét, amelyet évekkel ezelőtt kapott barátnőjétől, hogy megvédje a gonosz szellemektől. Angliában sem szűnt meg a kő varázserejében hinni, sőt csak erősebbé vált a hite. Amint azt Manchesterben kénytelen volt tudomásul venni, ismeretlen veszélyek leselkednek rá mindenhonnan. Mr. Radstock jólelkű ember volt, kiváló diplomata, aki számos külhoni országban képviselte már Angliát. Ellin számára nehéz volt az asztalnál folyó társalgást követni. Figyelmesen fülelt az elhangzottakra, de ritkán szólt hozzá. A négy másik vacsoravendég, Radstockék barátai, szintén idősebb emberek voltak, és mint ilyenek, kifejezetten zárkózottak. Bőrük pirospozsgás és egészséges volt, egyikük sem volt betegesen sápadt, külsejük jólétet és megelégedettséget mutatott. Ellin szigetén a legtöbb idős ember arca ráncos és törődött volt; az iszákosoknak ezenkívül rózsaszín arcuk és veres orruk is volt. Lavinia, aki fehér velencei csipkével befuttatott fekete selyemruháját viselt, különösen felélénkült, amikor Olaszországra terelődött a szó. Ott kezdődött házassága Garrickkel. Ellin csodálta könnyedséget, ahogy sógornője alkalmazkodott a helyi életformához és szokásokhoz. A herceg szokásos sziporkázó szellemességgel fogadta az egyik hölgy heves kirohanását egy ismert kártyabarlang ellen, amelyet most a törvény szigora bezárással fenyegetett. – Nem szükséges hegyi beszédet intéznie hozzám, Mrs. Sneyd – válaszolt a férfi derűsen. – Még a házasságom előtt felhagytam Albinia 177

Buckingham intézményének látogatásával. S azóta nem is nyúltam kártyához. Az asszony elfintorodott, és Kerrhez fordult: – Lord Garvain, ha emlékezetem nem csal, tavaly találkoztunk a Walsingham-házban. – Kétségkívül – felelt a férfi. – Kérem, adja át nekik az üdvözletemet. És a lányuknak is, ha találkozik vele. – Meglep, hogy a hölgy emlékezetében kíván maradni – szólt Mrs. Sneyd élesen. – Úgy vélem, ő és a szülei nem gondolnak önre ilyen jó szívvel. Ellin pillantása férjéről az asszonyra vándorolt, majd vissza, s végiggondolta, mit is mesélt neki az ügyről Kerr. A férfi udvariasan mosolygott. – Én egyáltalán nem neheztelek rájuk. Remélem, Lady Felicity valóban boldogan él, hiszen megérdemli. – Jóakarata a becsületére válik – enyhült meg kritikusa. – Sajnálatos módon a hölgy házassága Mr. Turnbull-lal cseppet sem mondható felhőtlennek, bár megszületett a kisfiúk. Felicity Turnbull igen merész és nyughatatlan teremtés lett. – Meglep, amit mond. Felicity mindig olyan komoly lány volt. – Úgy vettem észre – állapította meg Garrick tettetett komolysággal , hogy a házasság megszelídíti a vad természetet, s a szelídeket megvadítja – sötét szemét kihívóan szögezte feleségére. – Ne légy közönséges! – szólt rá Lavinia. – Igazán nem mondhatod, és vakmerő állítás lenne, hogy én megszelídítettelek. Megjegyzése a hölgyekből kuncogást, az urakból hangos hahotázást váltott ki. A vacsora végén a vendégek nemek szerinti csoportokra oszlottak, az úriemberek az étkezőben maradtak, amíg a hölgyek visszavonultak a szalonba. Ellin szorosan sógornője mellett haladt, s követte Laviniát egy rozoga pamlaghoz, amely nem tűnt elég stabilnak ahhoz, hogy két embert is elbírjon. Senkit nem érdekelt különösebben a kártyajáték, sokkal inkább a legfrissebb pletykák. Mrs. Sneyd, aki még közelebb állt a királyi családhoz, mint Mrs. Radstock, anekdotákat kezdett mesélni a 178

királynőnél és a Windsori Palotában tett látogatásairól, eladdig ismeretlen részletekkel szolgálva Erzsébet hercegnő szüléséről. Ellin sokat hallott a terhesség titkairól, ez a téma a manx asszonyokat is épp úgy foglalkoztatta, mint a londoni hölgyeket. A divat volt a másik kedvelt tárgya a társalgásnak. Egy, a divat lealacsonyítását jelentő mély dekoltázs elleni vádbeszédre felelve Francis kijelentette: – Egy bizonyos kor után valóban nem ajánlatos. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a fiatalosan öltözködő idősebb hölgy nem túl vonzó. Ha azonban jó alakú fiatal hölgyek viselik, mint például Halford hercegné, vagy bájos sógornője, nem tiltakozhatok az új divat ellen – bátorító mosolyt küldött Ellin felé. – Lady Garvain, nagyon csinos a ruhája. Hol találta ezt a szövetet? A kérdés szándékos volt. Ellin felkészült rá, és előre kidolgozta a válaszát. – Manx batisztot viselek, asszonyom, Lord Garvain üzemében k észült, és Angliában nyomatták. – Valóban? – Mrs. Sneyd alaposabban megvizsgálta az anyagot. – Nagyon elegáns. Bár azt hallottam Athol hercegétől, hogy Man szigete barbár és elmaradott vidék. – Londonhoz képest – jegyezte meg Lavinia méltányosan – esetleg annak tűnhet. De mi manxiak teljesen civilizáltnak tartjuk magunkat. El kellene olvasnia Mr. Feltham útikönyvét, vagy Mr. Robinsonét, amely néhány éve jelent meg. Mindkét úriember részletesen írja le a varázslatos tájakat, a mezőgazdasági munkákat és a vászon-toile készítését, amelyet a bátyám is gyárt. Láttam a tervrajzait, és remélem az én szalonom lesz az első, amelyet manx minták díszítenek. Saját testvérünk, akit két hónapja veszítettünk el, készítette mindet. – El kell mesélnem őfelségének – szólt egy másik hölgy. – Mindig szívesen támogatja a brit ipart. Ellin sietett kijavítani. – Ezek manx kelmék. A szigetünk nem tartozik angol fennhatóság alá. Még ha Athol hercege el is adta jogait a koronának, törvényeinket Tynwaldunk hozza, s védi meg, nem az önök parlamentje. A püspökünk 179

független az anglikán egyháztól. Sokunk még a régi nyelvet beszéli és nagy múltú hagyományainkat követi. Ez volt leghosszabb monológja Londonban, és riadtan, zavartan hallgatott el. A hölgyek kérdésekkel ostromolták Ellint és Laviniát. Biztatták őket, hogy mondjanak pár szót az anyanyelvükön, és meséljenek a manx szokásokról. Frances Radstock ugyan feltett néhány puhatolózó kérdést, de a vendégek érdeklődésének lángját nem kellett tovább szítani. Végre, bárónősködése alatt az első alkalommal, Ellin igazi feladatra talált. Bársonyba bújtatott vállán nyugodott a Glion Cornaa-i munkások, takácsok, fonók sorsa. Ha férje vállalkozása sikeres lesz, abból az egész egyházmegye profitálhat majd. A férfiak beléptek a szobába, az elfogyasztott italoktól – és sikamlós történetektől – kipirosodva, vidoran. Ellin kényszerítette magát, hogy ülve maradjon, de legszívesebben azonnal Kerr nyakába ugrott volna, hogy elmesélje neki, London meghódítására indult kampányuk ígéretesen vette kezdetét. Ellin első bálja. Kerr izgatottan várta az estét, maga sem tudta, miért. A lány már részt vett a St. James térihez hasonló partikon. Az almacki tánctermekben mindenki figyelmét magára vonta hölgye jellegzetes öltözete. Elvitte Gunter cukrászdájába a Berkeley térre, és Kelsey gyümölcsös bódéját is meglátogatták. Korzóztak a népszerű Hyde parkban is. Mrs. Radstock és Lavinia biztosították a férfit arról, hogy ezek az előzetes tapasztalatok felkészítették Ellint újonnan megszerzett illemtudásának eme utolsó próbájára. Sok új hívet fog toborozni a manx vászonruhák számára. Kerr tudta, a londoni társaság krémjét kell meggyőznie. Richard Ovey célozgatott rá, hogy szívesen lenne a manx nyomott vásznak kizárólagos forgalmazója. Ugyanakkor minden dicsérete ellenére, ami az anyag minőségét és használhatóságát illeti, egyelőre nem határozta el magát. Úgy döntött, megvárja, amíg – néhány héten belül – meg nem érkeznek a manx damasztok. 180

Miközben feleségét kísérte fel az Abingdon-ház lépcsőjén, Kerr bámulattal adózott az asszony gyors átváltozásának. A manx kis fonólányból valódi arisztokrata lady lett. Mrs. Radstock francia fodrásza csodálatos, rubin ékszerekkel megszórt frizurát készített Ellinnek, amely mellett kiválóan érvényesültek a Ballacraine-fülönfüggők. A lány a Manx virágcsokor-mintás báli ruhát viselte, az ezerszínű nyomat kacér kivágásban ért véget, amely merészen látni engedte Ellin melleinek hófehér halmait. A többi férfinak is. Hatalmas hallba érkeztek, majd lassan ereszkedtek alá a márványlépcsőn. A bál nagy alkalomnak számított, hiszen Abington hercege és hercegnője a társaság vezetőinek számított. Mrs. Radstock szerint egy meghívásnak a Grosvenor téri rezidenciára rendkívüli társadalmi súlya volt. Elégedetten így szólt Kerrhez: – Ahogy vártam: mindenki itt van, aki számít. Mr. Pitt a kócos kis barátnőjével, az a kerítő Gordon hercegné lányával, Lady Georgianával, a szokásos öltözékében, amely mintha állandóan lecsusszanni készülne róla. Vajon Bedford hercege, cselszövésük tárgya észrevenné egyáltalán, ha ez megtörténne? Eljött Lord Hervey is, ám menyasszonya nélkül. Milyen különös! Kíváncsi lennék, mit akar ez jelenteni? A tömeg felé irányítva kis társaságát, Kerr felfigyelt az ellenséges tekintetekre. Senki nem fordult el tőle, mint a legutóbbi bálon, amin részt vett, de érezte, hogy a kegyetlen pletyka újból felütötte fejét a csillogó legyezők és kesztyűbe bújtatott kezek mögött. – Az ott egy barátom, William Shandos, Lord Normanby. Még szerencse, hogy Garrick az imádott lovainál maradt Newmarketben, és Lavinia is otthon maradt a gyerekekkel. – Miért mondja ezt? – Kíváncsiskodott Ellin. – Lavinia faképnél hagyta szegény embert. Kellemetlen lett volna, ha összefutnak. Alig haltak el szavai, Kerr felfedezett egy arcot saját szégyenletes múltjából. Arany haj, kék szemek, pajkos mosoly, hetyke mellek.

181

– Aile niurin – fojtotta vissza lélegzetét, azt kívánva, hogy ott helyben emésszék el a pokol lángjai. Mert Lady Felicity Turnbull egyenesen és kikerülhetetlenül feléje tartott.

182

17. fejezet

Már az illetlen beszélgetés is bajba sodorhat. Epiktétosz: Kézikönyvecske

Bármi történjék is, ő elviseli. De Ellin, aki olyan érzékeny, könnyebb célpont lesz. Hogyan védje meg őt ennek a viperának a mérgétől? – Lord Garvain, ön aztán igen elfoglalt mostanság – csilingelte Felicity. – Új vállalkozás, új feleség. Kerr udvariasan Ellin felé fordult: – My veen, hadd mutassam be neked Lady Felicity Turnbullt. Furcsa diadalt érzett, ahogy a büszke szépséget, aki annakidején elkergette őt, meghajolni látta bárónéja előtt. – Lady Garvain, minden londoni hölgy ég a vágytól, hogy megossza velünk titkát, hogyan sikerült egy ilyen megrögzött agglegényt megfognia. Kerr Ellin megmentésére sietett. – Madame, a férje is eljött? Örömömre szolgálna, ha felújíthatnánk... régi barátságunkat. – Ez természetesen hazugság volt, de remélte, sikerült elüldöznie vele Lady Turnbullt. – Mr. Turnbull – válaszolt az asszony hűvösen – vidéki házunkban tartózkodik. Nem hiszem, hogy ebben a szezonban fellátogatna Londonba. Épp a szüleimnél vagyok egy hosszabb látogatáson. Kerr megkönnyebbült a felcsendülő zene hallatán. – Nagyon sajnálom, hogy véget kell vetnem az örömteli találkozásnak – eresztett meg egy újabb vaskos hazugságot – de Lady Garvain táncolni szeretne. 183

Egy búcsúmosolyt vetve Felicityre, feleségét a bálterem felé tuszkolta. Ellin, hangjában bámulattal, így szólt. – Azt mondtad, őladysége csinos. De hiszen gyönyörű. Kerr nem tagadhatta. De a karján tartott lány meggyőző kisugárzása nagyobb hatással volt rá, mint a másik nő tökéletes porcikái. – És tudatában is van bájainak. Ellin éppoly kecses táncpartnernek bizonyulta minuet de la cour lépéseinél, mint amilyen ügyesen mászta meg a Snaefellt, sosem vétett el egyetlen lépést sem. A hatalmas csillár fénye ragyogásba vonta a rubinokat Ellin hajában, és szoknyájának anyaga is selymesen csillant fel. Amikor lábujjhegyre állt, hogy elkaphassa a férfi felé nyújtott kezét, Kerr megcsodálhatta rózsaszín szatén cipellőjét. Eltűnődött, viseli-e vajon a lány a Manchesterben vásárolt virágos harisnyakötőt? Nos, ezt később személyesen ellenőrzi majd. A gondolattól is gyorsabban vert a szíve. Felicity sosem ébresztett benne ekkora szenvedélyt, s más nők iránt érzett vágya is oly gyorsan elillant, kielégítődött. Egyetlen házasság előtti kalandja sem tartott tovább egy hónapnál, de a tartós kötést, amely Ellinhez fűzte, cseppet sem bánta. A tánc után Mrs. Radstock elrabolta Ellint, hogy bemutathassa Abington hercegnéjének. Kerr, amint magára maradt, a társalgó felé vette útját, és elfogadott egy pohár gyöngyöző rózsaszín pezsgőt az egyik pincértől, aki színezüst tálcáról kínálta a frissítőket. – Manx menyasszonya nem egészen olyan, mint amilyenre számítottam. Kerr hátrafordult. Ismét Felicity. – Ő is ugyanezt mondta önről. – Csinos nőt vártam ugyan, de nem ilyen fiatalt és egyszerűt. Az ön híre alapján azt gondoltam, csakis egy igazi nagyvilági nőt vehetett el. Nem egy ilyen falusi fruskát – az asszony csengő hangja töprengő, kifejezéstelen volt. – A legfrissebb hódítása? – Ellin a szomszédunk volt, évek óta ismerjük egymást. Kitty húgom mindig is nagyon szerette. Lavinia és édesanyám úgyszintén. 184

– A családja hozta össze vele? – Nem egészen. Inkább én magam – mosolygott óvatosan Kerr. Felicity melle megemelkedett, ahogy felsóhajtott. – A szüleim figyelmeztettek, hogy ön nem olyan fajta férfi, akit bárki is, beleértve gazdag feleséget, irányíthat. De sosem törődtem azzal, hogy esetleg hozományvadász lehet. És Lady Garvain? – Az ön fogalmai szerint Ellin nem örökösnő. Rászáll a nagybátyja birtoka, de semmi több. – Á, már látom, mi tetszik benne önnek. Tudatlan és szegény. Valószínűleg nem csinál botrányt egy-két gáláns kalandból. Amikor én rájöttem, hogy színésznőcskékkel és rossz hírű cafkákkal találkozgat, meggyőztem magam arról, hogy ön nem az a házasulós fajta. – Ettől még megnősülhettem – válaszolt Kerr. -Ön lehetetlenné tett engem a társaságban, esélyt sem adott, hogy bocsánatot kérjek. Ön, a szülei és Ralph Turnbull megrontották a jó híremet. Aztán ön hozzáment. – Ez volt életem legnagyobb hibája – tette hozzá keserűen Felicity. Kerr poharáért nyúlt, és kortyintott belőle egyet. – Az esküvő után szinte azonnal teherbe estem, úgyhogy a mókamesterek el is neveztek Lady Feleségnek. Ralph fiúra vágyott. Vagyonhoz segítettem, de sosem köszönte meg nekem. Minden pénzét a szeretőjére költötte – újabb korty után így folytatta: – Lord Garvain, ön tudott a férjem nőügyeiről, ahogy ő is az önéiről? – Természetesen. – Bárcsak elmondta volna. – Talán adott rá lehetőséget? Azonkívül végig se hallgatott volna. – Valószínűleg így van. Kétségbeesetten igyekeztem megvédeni a jó híremet, s erre csak egyetlen mód kínálkozott: a férjhezmenetel. – Viszszaadta Kerrnek az üres poharat. – A kis feleségének szüksége lesz egy barát segítő kezére, hacsak nem akarja, hogy botrányba keverje magát. Ellátogatok hozzá Halford Hallba, hacsak nincs ellene kifogása. De mennyire, hogy volt! De nem ismerhette el, nem fordíthatta maga ellen az asszonyt. 185

– Tegyen, ahogy jónak látja. De Ellin ritkán tartózkodik otthon. Mrs. Radstock ismerteti a várossal. Felicity végigfuttatta ujjait arany nyakláncától egészen le, a dekoltázsáig. – Ha egyedül találom önt, hát annál jobb. Kerr nem tudta, mit feleljen erre a megjegyzésre, ezért meg sem próbálkozott a válaszadással. – Közel sem vagyok olyan prűd, mint annak idején. Megértem, ha egy férfi étvágyát nem elégíti ki csupán egyetlen asszony. Amikor a mézesheteknek vége, és a nászi ágy kihűlt, szívesen megadom önnek mindazt, amit akkoriban megtagadtam. Kerr nem engedhette, hogy ez a nőszemély feldúlja családi fészkét. – Képes lenne olyan fájdalmat okozni egy másik nőnek, mint amekkorát önnek kell elszenvednie csapodár férje mellett? – Attól függ, mennyit nyerek vele. De ne féljen, bájos felesége sosem tudja meg. Ha még nem tanulta volna meg, hogyan kell diszkréten intézni a szerelmi kalandokat, majd én megtanítom rá. Felicity egy utolsó, ragadozó mosolyt vetett felé, majd elsétált. Kerr ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megvédje Ellint, ezért rögtön a felesége keresésére indult. Mit sem törődve a grimaszokkal és barátságtalan tekintetekkel, elsietett a túlöltözött hölgyemények sorfala mellett. Hol lehet Ellin? Visszament a bálterembe, bár nem igazán bízott abban, hogy feleségét ott találja. Legnagyobb meglepetésére Ellin épp Lord Waterforddal táncolt – ígéretes jel a lány beilleszkedése szempontjából, ugyanakkor felkeltette Kerr féltékenységét, aki nem szívesen nézte őket az oldalvonalról. Amikor a zene elhallgatott, Waterford fiatal hölgyek és urak csoportjához vezette táncpartnerét. Ők szívesen fogadták körükben, s Ellin úgy csevegett velük, mintha világéletében ismerte volna őket. A túl nagy, túl hamar jött siker még bajba sodorhatja, gondolta Kerr. Ezt tapasztalatból tudta. – Nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen gyönyörű anyagot – lelkesedett az egyik hölgyike. – Majd meghalok, hogy nekem is legyen egy. Hol talált rá, kedvesem? 186

– A férjemtől kaptam – válaszolt Ellin. – A szövetet Man szigetén készítették, és egy Manchester közeli gyárban nyomatták. Rengeteg hasonló darabom van, Talán érdeklődjenek Mr. Ovey üzletében – azt hiszem, a Covent Gardenben találják. Ellin ezzel az egyszerű javaslattal többet segített ügyüknek, mint gondolta volna. Ha ezek az arisztokrata hölgyek megrohamozzák Oveyt, és mind manx szövetet akar, a kereskedő nem tehet mást, mint hogy beszerzi, amit követelnek. – Lord Garvain – üdvözölte a férfit Waterford, amikor a csoporthoz lépett – A hölgyek megőrülnek a ruhájáért. Nem kíván felcsapni szövetárusnak? – Túlságosan lefoglal a lentermesztés, a fonóim és takácsaim ellenőrzése – csakúgy, mint a vésnökök megbízása. De ha saját üzletet nyitnék, biztos vagyok benne, hogy Lady Garvain szívesen szolgálná ki személyesen a vásárlóinkat. Könnyed tréfáját kitörő kacaj fogadta. – Az édesanyám holnap szokása szerint villásreggelit ad, velencei módra – jelentette be az egyik grófi sarj. – Tudom, meglehetősen későn szólok, de nem lenne kedvük eljönni? Annyira tetszett nekik Ellin, hogy hajlandóak voltak átsiklani Kerr múltbéli viselt dolgai felett. Bár vonzotta a rögtönzött meghívás, kénytelen volt nemet mondani. – Sajnálom, de nem pihenni jöttünk. Bármennyire meglepően hangozzék is egy ilyen divatos úrihölgyről, az igazság az, hogy az én kis báróném még az iskolapadot koptatja, s tanulmányútra viszem a British Múzeumba, hogy megcsodálhassa a görög és római antikvitásokat. Ha van kedve. Ellin megragadta férje karját, és felsikkantott örömében. – Dy-jarroo! – Ez igent jelent – fordított Kerr a társaságnak, akik elnézően mosolyogtak a lány nyilvánvaló lelkesedésén. Mielőtt Garrick leutazott volna a lovaihoz, ígérete szerint beszerezte a jegyeket a British Múzeumba, Bloomsburybe. A hercegi kérés még egy vezetőt is eredményezett Ellinnek és Kerr-nek, Mr. Diss személyé187

ben. Miután szívélyesen üdvözölte őket, Mr. Diss tiszteletteljesen érdeklődött: – Mit óhajtanak elsőként megtekinteni, mylord? – A könyveket – válaszolta habozás nélkül Kerr. Mr. Diss azonnal egy boltozatos terembe vezette őket, ami telis-tele volt könyvespolcokkal. Tudása kielégítőnek bizonyult, bár kissé pedáns volt. Miután elhagyták a könyvtárat, teremről teremre invitálta őket, amelyekben üvegvitrinekben érdekességek egész sora tárult a szemük elé -egyiptomi múmiák, Cook kapitány gyűjteménye izgalmas utazásairól és különös, szokatlan teremtmények kitömött teste. Kerr ragaszkodott hozzá, hogy megtekintsék a görög és római emlékek termét, s Ellin úgy találta, az ott töltött idő volt a leghasznosabb. Először legeltethette szemeit azokon a relikviákon, amelyeket Kerr látott Olaszországban, végre saját szemével vizsgálhatta meg az ősi civilizációk nyomát, ami annyira elbűvölte a férjét. Minden egyes szobor, oszloptöredék, terrakotta váza közelebb vitte Kerrhez. És a lány minden egyes kérdése több és több tudáshoz juttatta szomjúhozó elméjét. Nem volt szüksége Mr. Dissre, vagy egy útikönyvre, hogy megismerje a római leletek történetét, hiszen Kerr, aki járt már Pompeiben és Herculaneumban, ahonnan kiásták őket, eleget mesélt róluk. Vezetőjük folytatta mondókáját: – Mintegy húsz évvel ezelőtt Sir William Hamilton, nápolyi nagykövetünk adta el e darabokat a Múzeumnak. Hétszázhúsz görög váza, több mint hatezer antik érme, üveg, bronz, elefáncsont-faragások és metszett kövek. – Mennyit ér az egész? – kíváncsiskodott Ellin. – A tudós számára felbecsülhetetlen értékűek. Abban az időben nyolcezer font körülire becsülték az árat. Ellint mosolygásra késztette Homérosz márványból kifaragott mellszobra előtt szobrozó férje látványa. A következő alkotáshoz lépvén, Kerr megjegyezte: – Gondolj csak bele, Ellin – a görög hölgy, aki ezt a díszes hajéket viselte, akár egy vászon chiton-t is viselhetett volna! 188

Amikor végül elhagyták a történelem e hatalmas tárházát, Ellin az kérdezte: – Lady Felicityt is elhoztad ide? A férfi döbbenten fordult hátra; hangos nevetésére a kapus szúrós tekintete volt a válasz. – Soha – biztosította a feleségét. – Még csak eszembe sem jutott. Ellin megfigyelte, hogy a legtöbb divatos londoni tartózkodóan, esetenként kifejezetten udvariatlanul viselkedett Kerr-rel szemben. De a fiatalabb arisztokratákat szinte lenyűgözte a hírhedtsége. Persze az is lehet, hogy elnézőbbek idősebb rokonaiknál. Lady Felicity Turnbull, Kerr egykori kedvese volt e pártoló társaság legbuzgóbb tagja. Megcsodálta Ellin ruháit, és bókokkal árasztotta el lányt, meghívta őt – és a férjét – a Walshingamek színházi páholyába. Kerr, aki tisztában volt Felicity terveivel, elutasította az invitálást. Sőt, mi több, Ellint is figyelmeztette, hogy ne tulajdonítson túl sok fontosságot ezeknek az ajánlatoknak. A lánynak magyarázatra és tanácsra volt szüksége: meg is kapta, méghozzá Laviniától. – Kerrnek jó oka van rá, hogy távol maradjon Felicity Turnbulltól – állította nyomatékosan sógornője -, az a nő veszélyes. Azt mondanám, körmönfont, ha a taktikázása nem lenne olyan nevetségesen átlátszó. – A taktikázása? – ismételte értetlenül Ellin. Lavinia egy grimaszt vágott, még sosem hasonlított így a bátyjára. Épp olyan volt, mint a dühös Kerr. – Téged akar felhasználni. Összebarátkozik veled, hogy közelebb férkőzhessen a férjedhez. Amikor annakidején rájött, hogy Kerrnek szeretői vannak, úgy döntött, mégsem megy hozzá. Most viszont azt tervezi, hogy ő maga lesz az első számú szeretője. Kerr nem volt szerelmes Lady Felicitybe – emlékeztette magát Ellin -, csak a pénzét akarta. Ellin kevésbé féltette volna férje szerelmét, ha teljes egészében magáénak tudhatta volna. Már majdnem az összes benobbe-tól kapott meténglevelet felhasználta, és a belőlük főzött tea nagyon lassan hatott. – Mit tegyek? – kérdezte Laviniát. 189

– Semmit. Ahogy otthon szoktuk mondogatni, ta cree dooie ny share na kione croutagh. A szerető szív többet ér a ravasz fejnél. – Calybrid Teare-re lenne szükségem – sóhajtott Ellin. – Ő adna valami varázsitalt, hogy megóvhassam Kerrt. – A kísértéstől? – Minden gonoszságtól. Rettegek. Talán az az oka, hogy ma május elsejének estéje van. – Ezt el is felejtettem. Na de Ellin, ne emlegesd a manx babonákat! Végül is én egy Sostnagh-hoz mentem, és az ő országában élek – Lavinia felállt és lesimította szürke ruháját. – És a gyermekei a vacsorájukat akarják. Vékony, fehér kezét Ellin vállára tette. – Ne nyugtalankodj – szólt lágyan, és elhagyta a szobát. Nos, nem is nyugtalankodik, annak semmi értelme. Cselekedni fog!

190

18. fejezet

Ta beeal tutler poagey scrieu yn jouyl. A pletykás ember szája az ördög postazsákja. Manx közmondás Amikor Ellin elhagyta a Halford-házat, biztos volt benne, hogy senki sem ismeri fel benne Lady Garvaint a zöld köpenyben és a csíkos szoknyában, amelyet egy sima kötényke takar. Londoni tartózkodása alatt először lépett az utcára fedetlen fejjel. Feloldódott a szabadságban, most, hogy megszabadult a divatosan szűk fűzőtől, a hosszú szoknyáktól és a szoros kalaptartó szalagoktól. Végigsietett a Stanhope utcán, és átment a Chesterfield Gate-en, a Hyde park legközelebbi bejáratánál. Távol a hintóktól, az utca zajától, szinte el is felejtette, hogy városban van. Nagy hatással voltak rá a gyönyörű, óriási fák, közelről is megvizsgálta őket, keresett valamit. Sumark és cuirn ágakat és leveleket akart gyűjteni, és kiaggatni őket a házban, hogy elűzzék az ott kísértő rossz szellemeket. Holnap, Old May Day napján, a boszorkányok és tündérek erejük teljében lesznek, nem árt hát az elővigyázatosság. Lehet, hogy ez London, és nem Man szigete, de a gonoszság itt is burjánzik. A ligetben kószálva a lány madárberkenyére lelt, gyorsan le is tört egypár gallyacskát. Kis keresztet hajlított belőlük, amit a loghtankendőből tépett szállal kötött össze. Miután készített egy-egy crosh cuirni Kerr, a Halfordok és gyermekeik számára, egy kis zsebecskébe rejtette őket. Mielőtt továbbindult volna, feljebb nyúlt, hogy újabb ágakat törjön le. A Serpentine vizéhez vette útját, hogy kákát szedjen, a patakocska meg-megnedvesítette cipellőjét. Már csak sumarkra volt szüksége. 191

Sárga virágok távoli csoportján akadt meg a tekintete. Kankalin! Odaszaladt, hogy szakítson belőlük. – Hé, maga ott – hallotta egy férfi hangját -, tudja, hogy követik? Ellin felnézett, egyenesen egy jól öltözött úriember incselkedő tekintetébe. A férfi lóháton ült. – Valami fickó jár maga után. Most nem látom, biztos egy fa mögé bújt – lecsusszant a hátasról. – Látom, odavan a virágokért. Segíthetek? – Már eleget szedtem – Ellin leoldotta a kötényét, és a földre fektette. Rászórta az összes kankalint, kákát, a berkenyeágakat, és összekötötte a sarkait. – Ha nem tévedek, valahol a környéken dolgozik. Hol is? Ellin nem javította ki a tévedését, csak ennyit szólt: – A Halford-házban lakom. – Nem londoni az akcentusa. Egy elbűvölő vidéki lányka. A közelből netán? Túlságosan is közel merészkedett a lányhoz. Mielőtt Ellin hátraléphetett volna, a férfi megragadta a karját. – Ezt szeretem – lehajtotta a fejét, hogy lopjon egy csókot, keze a lány melle felé kalandozott. Ellin ellökte magától. Olyan gyorsan futott, ahogy csak tudott, batyuját a mellkasához szorítva. – Halford-ház! – kiáltott utána a férfi. – Nem felejtem el! Ellin nem mert hátranézni. Még megbotlana és elesne, mint Ballanardnál, amikor azt hitte, Mr. Standish a buggane. Nem is lassította a lépteit, amíg fel nem tűnt előtte a park bejárata. Mielőtt átszaladt volna rajta, megállt, hogy eleressze az arra járó hintókat – okult a manchesteri leckéből. Vissza a Park Lane-en, gyorsan a Stanhope Streetre. Halford-ház, végre biztonságban! Egy berkenyeágat hagyott a küszöbön, és minden szoba ablakába egy-egy kankalint helyezett. Felsietett a lépcsőn, aztán a dolgozószobába is rejtett egy virágot. Miközben virágszirmokkal szórta tele az ablakpárkányokat, meghallotta Kerr hangját, megfordult hát, hogy üdvözölje. De mosolya azonnal lehervadt, amint meglátta, hogy férje nincs egyedül. 192

– Lady Felicity – jókedve azonnal elszállt. Az asszony belibegett a szobába, tetőtől talpig feltűnő lilába öltözve. – A Pall Mallon találkoztam őlordságával, és elkísértem Hardinghoz és Howellhez, a Schomberg házba. A tulajdonosokat érdekelte a manx vászon és damasztok, így aztán eljöttünk a mintakönyvért, hogy mindent megmutathassunk nekik. Ellin Kerr-re nézett, helytelenítő tekintete csak tovább fokozta a lány rosszkedvét. – Ellin, miért viseled ezeket a göncöket? Mi ez az egész? Felkapta az ajtóban heverő berkenyeágat. – Cuirn, hogy megvédjen minket a rossz szellemektől az Oie Boaldyn-m. Carlo ebben a szörnyű pillanatban lépett be. – Barone, látogató érkezett. A baronessá-hoz jött. A csodálója a parkból. Atreih, a helyzet egyre rosszabb. – Vársz valakit, Ellin? – Számítottam rá, hogy beállít az illető – ismerte el Ellin. – Hívja be, Carlo, bárki is az. Lady Felicity levette bíbor kesztyűit, és az asztalra dobta őket. Derűs mosolya különös ellentétben állt a számító tekintettel, amit Kerr-re vetett. Akarja őt – döbbent rá Ellin. Felmérgesítettem Kerrt, és most ez az asszony boldog. Itt volt hát a boszorkány, aki ellen nem segített semmiféle berkenye és káka. Nagy megkönnyebbülésére a Carlo által bevezetett férfi nem a parkbeli merész idegen volt. A lány még sosem látta ezt a vörös képű, zömök fickót. – Hát itt vagy! – kiáltott fel az idegen, húsos ujját Ellinre szegezve. – Tudtam, hogy elcsíplek. – Mi járatban, uram? – kérdezte Kerr türelmetlenül. – Azért vagyok itt, hogy ezt a jányt lopás alapos gyanújával őrizetbe vegyem. Parkőr vagyok, és a kishölgy egy halom virágot tépett, és rengeteg ágat tört le. Nézzék, a bizonyíték – s ezzel kikapta Kerr kezéből az ágakat, és meglóbálta őket. 193

– Azonnal hagyja abba – szólt rá vészjósló hangon Kerr. – Nem szándékosan tette. – Télleg? Maga nem látta, mit művelt azzal a fával! És a kankalinokkal. Nem csak egyet-kettőt tépett le, de nem ám! Majdnem az összesét, úgy bizony! Levelestül, meg minden. – Megfizetem a kárt. Mennyi lesz? – Ezt a főnököm fogja megmondani. Azér' jöttem, hogy felírjam a nevit, mer' az a fickó, aki megcsókolta, nem bírta megmondani. Ellin teljesen kétségbeesett, látván, milyen arckifejezéssel fordul felé a férje. Kerr szürke szeme villámlott, jóképű arca eltorzult a méregtől. – Te hagytad, hogy valaki megcsókoljon?! – Nem hagytam. Cselédnek hitt. – Nem lep meg – újra a parkőrhöz fordult: -Mint Lady Garvain férje, bármit megteszek azért, hogy kiengeszteljem a főnökét. Ön viszont mindkettőnknek nagy szívességet tenne azzal, hogy elfelejti az egész ügyet. – Tessék – lépett elé Lady Felicity is. – Talán ez segít. – A férfinak nyújtott egy arany guinea-t. -Az okozott kényelmetlenségért, és a diszkrécióért. A parkőr elvette a pénzt, és fintorogva válaszolt: – Látom, a hölgy tudja, hogyan kő vise'kedni. Nem úgy, mint ő – bólintott Ellin felé. – Elég a pimaszkodásból! – tört ki Kerr. – Ha nem viselkedik illedelmesen őladységével, magam rugdosom le a lépcsőkön. Carlo! Az olasz azonnal a szobában termett. – Barone? – Kísérje ki ezt a férfit. És szóljon Lady Felicity kocsisának, hogy a hölgy indulni készül. – Mind a ketten – emlékeztette őt az asszony. -Visszaviszlek a Schomberg házba, hogy megmutasd a mintákat. – Nem vagyok olyan hangulatban. – Nem csoda, ennyi izgalom után. Drága Lady Garvain, itt nem szaladgálhat a parkban, mint egy falusi fruska, növényeket lopkodva és idegenekkel flörtölgetve. 194

– Azt hittem, ezek a virágok mindenkié. És egyáltalán nem bátorítottam azt a férfit, hiszen el is futottam tőle. Kerrhez fordulva, Lady Felicity mosolyogva így szólt: – Íme a válasz, amit annyira vonakodott megadni, amikor megkérdeztem, hozzászokott-e Lady Garvain Londonhoz. – Jobb, ha távozik – válaszolt Kerr sötéten -, mielőtt olyat mondok, amit magam is megbánok. – Ugyan, ne fogja vissza magát – biztatta az asszony. – Két ilyen közeli jó barát bármily gondolatot megoszthat egymással. Ha Kerr visszamosolyog rá, Lady Felicity nyert, gondolta Ellin. Nem tette. – Egy igazi barát érezné, mikor illik távoznia. Ellin összerándult, amikor Felicity finom ujjai megérintették az arcát. – A férje négyszemközt kívánja lehordani. A jövőben, kedvesem, jobban teszi, ha odafigyel arra, hogyan viselkedik nyilvános helyen. Amikor végre kettesben maradtak, Kerr határozottan vágott mondókájába. – Ne nézz olyan riadtan, nem fogok kiabálni. Tudom, hogy mit történt, és azt hiszem, azt is, miért. De cseppet sem örülök neki, és gyűlölöm, hogy Felicity itt volt, amikor a parkőr megérkezett. – Hát még én – tette hozzá a lány. – Nem engedhetek meg magamnak még egy botrányt, és nagyon vigyáztam, nehogy okot adjak a pletykára. De az eltelt egy órában két alkalommal is kudarcot vallottak a próbálkozásaim. Először Felicity miatt, követett a vászonkereskedőhöz, miközben tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az összes ismerőse ott lesz, és együtt láthat minket. Aztán a saját feleségem miatt, aki parasztlánynak öltözve férfiakat csókolgat a parkban. – Csak egy férfi volt, és nem én csókoltam meg őt – makacskodott a lány. – Laplinynt viseltem, hogy ne ismerjenek fel. – Nos, ez nem sikerült. A lány az ablakmélyedésbe roskadt, a virágok közé. – Felborítottam a terveidet? Hihetetlen, de a férfi mosolygott – méghozzá szélesen. 195

– Ó, majdcsak kitalálunk valamit, amivel lehűlhetjük a pletykafészkeket. Miközben mi egész délután azzal foglalatoskodtunk, hogyan keverhetnénk minél nagyobb bajba magunkat, csomagunk érkezett, láttam a portás fülkéjében. Azt hiszem, az íj készítőnk küldte Manchesterből. Lady Garvain, holnap délután megtartjuk első hivatalos íjászleckéjét. A Hyde Parkban, az összes divatos londoni kíváncsi szeme előtt. Lovak hajtotta járművek özönlötték el az utat, festett kerekeik recsegtek a kavicson. Kétfogatos kocsik és hintók végtelen kavalkádja vonult fel. Hölgyek és urak fitogtatták lovaglótudományukat, elegáns járókelők sétáltak ráérősen a gyalogösvényeken. Kerr – a parkőrrel való előzetes megegyezés alapján – felállította a céltáblát, biztonságos távolban a tömegtől – de azért látótávolságon belül. Ragaszkodott hozzá, hogy Lavinia és Garrick is megnézze Ellin leckéjét. Társaságukat szolgák hada egészítette ki, akik rizsporos parókában és teljes libériában a felszerelést és a Halford házból hozott bútorokat cipelték, s most épp gyümölcsöt és pezsgőt szervíroztak a rögtönzött pikniken. Manx toile-ből készült öltözéke remekül állt Ellinnek. Kerr észrevette, hogy a lány idegesen szorongatja az íját. – Nyugodj meg – csitította a férfi. – De mi lesz, ha eltalálok valakit?! Az iszonyú lenne! – Ilyen kevéssé bízol bennem? – ugratta a férje. – Nem. Inkább a saját tehetségemben. Kerr ajka súrolta a lány fülét. – My veen, valódi tehetséget mutattál az élet egyéb területein. Múlt éjszaka is, ha még emlékszel. A férfi szeme végigfutott a lány formás alakján. Ellin ruhája, az Olave és Emergaid Románca mintázatú, rózsaszín festőbuzérral színezett anyag hátul lágy redőkben hullott alá. Elöl egy fehér batiszt szoknya villant ki belőle. Fején az apró karimájú, elegáns szalmakalapot rózsaszín szalagok tartották. Kerr kezét Ellin hátára helyezve utasítgatta a lányt: – Állj egyenesen, hozd egy kicsit előre a bal lábad. Emlékszel, mi a következő lépés? 196

Felesége egy nyílért nyúlt. Kerr a kezébe adta, bólogatott, miközben a lány az íj húrjára helyezte a nyílvesszőt. – Emeld fel a kezed. Ellin felemelte az íjat. Összeszűkült szemmel célozta meg a szalmabábot, mintha csak az ellenfelét keresné. – Készen állok... legalábbis azt hiszem. – Lassan húzd vissza, amíg csak bírod, aztán engedd el. A lány nyila elrepült, bele egyenesen a célba, és ott is maradt. Halfordék poharai összecsendültek, ahogy koccintottak. Ellin bájos tündérarca felderült. – Talált! – kiáltott fel. – Már elsőre! A hangaréten még csak a közelében sem járt. – Ez talán az én hibám volt, elvontam a figyelmedet. Jobban érdekelt a csók, mint az íjászat. Újabb nyilat kínált a lánynak. – Próbáld újra. Bal láb előre. Miközben a lány felvette a kért alapállást, Kerr hátralesett a válla felett, és szemügyre vette a hátuk mögött toporgó járókelőket, akiket megállított a szokatlan látvány. Intett egy inasnak, hogy vigye oda neki a saját íját is. Miután Ellin kilőtte a nyilát, ő is felhúzta az íját. – Sosem leszek olyan jó, mint te – jelentette ki a lány, miután a férfi nyila szíven találta a bábut. – Gyakorlat teszi – engedte le Kerr is az íját. Folytatták a lőgyakorlatot, s közben egész szép kis nézőközönség gyűlt össze. A hölgyek Ellin ügyességét dicsérték, az urak Kerrt kérdezték ki a kedvteléséről. Garrick és Lavinia – ahogy már előre eltervezték – meginvitálták a társaságot egy eperből és pezsgőből álló al fresco lakomára. Bár a zsúrhangulat rögtönzöttnek tűnt, valójában egy aprólékosan kidolgozott terv részét képezte. – Elég nehéz koncentrálni, ha az embert állandóan kérdésekkel zargatják – panaszkodott Ellin. – Megint jön valaki, egy ismeretlen úriember. Amikor a lány követte Kerr tekintetét, arca pipacspirossá vált. – Én ismerem. Ő az a férfi, aki... tudod. Tegnap. 197

Az, aki vette a bátorságot, hogy megcsókolja a feleségét. A tekintet, amit Kerr a fickó felé lövellt, élesebb volt, mint a nyíl, amelyet épp kirántott tegezéből. Melléjük érve, a férfi így kezdte: – Nem hiszek a szememnek! Tényleg azt a fehércselédet – gyorsan kijavította magát -, azt a hölgyet látom, akivel legutóbb a parkban találkoztam? Attól tartok, a múltkor nem mutatkozhattam be tisztességesen. Harold Launceston. – Lady Garvain, a feleségem mesélt a találkozásról – válaszolt Kerr jegesen. – Garvain? Tehát ön az a különc manx nemes, akiről Lady Felicity áradozik. Úgy tudom, valami szövetekkel kereskedik. – Pillanatnyilag íjászórát tartok. Nézheti, ha akarja, de jobb szeretném, ha biztos távolból tenné. Ismeri a húgomat, Halford hercegnéjét? A cselédei önt is ellátják székkel, pezsgővel. Mr. Launceston elfogadta a meghívást, és csatlakozott Garrickhez és Laviniához. – Gura mie ayd – suttogta Ellin. – Mit köszönsz, kedvesem? – csodálkozott Kerr. – Azt, hogy nem voltál durva, és nem kezdtél el üvöltözni azzal az emberrel. – Elég esze volt, hogy bűnbánatot mutasson, úgyhogy nem is lehet olyan szörnyű ember. Attól féltem, hogy valami bitang gazember, pont mint... mint amilyen én voltam, mielőtt elvettelek. Most már tudom, milyen kellemetlen a féltékeny férj szerepében lenni. Zsenge korodhoz képest túlságosan sok hódolód van. Clucas őrmester a ramsey-i helyőrségtől, Norris Martin, a szövetvigéc. – Mr. Martin sosem csókolt meg – ellenkezett a lány. Kerr, az esetleges pozitív választól tartva, inkább nem kérdezte meg, mi a helyzet az őrmesterrel. Ellin felsóhajtott. – Lady Felicity közeleg. Tudhattam volna, hogy itt is rád talál. – My veen, tudom, mennyire szeretnéd lenyilazni, de kérlek, ne tedd. – Nem vagyok én olyan vérszomjas. Hacsak -tette hozzá tettetett szigorúsággal – azt nem mondod, hogy megcsókolt téged. Ebben az esetben nem felelek a tetteimért. 198

– Erről szó sincs – erősködött a férfi -, és soha nem adok rá alkalmat neki. Miért nem eszel valamit? Meg akarok szabadulni ettől a nőszemélytől, és ez nem lesz egy fáklyásmenet. Ellin komolyan nézett fel rá. – Valóban volt egy-két udvarlóm, ez igaz, de sosem törtem össze senki szívét. Ne legyél undok vele, Kerr. A férfiban valami ismeretlen érzés kezdett gyökeret ereszteni ezen önzetlen és nemes beszéd hallatán. Két nyilat juttatott célba, mielőtt a szőke szépség mellé ért. – Ha befejezted a kis játékod, indulhatnánk vissza Hardinghoz és Howellhez. – Nem tudok – felelt röviden. – De már tegnap óta várnak rád! – Lavinia egyik inasa elviheti a mintákat a Schomberg házba. – Az túl személytelen lenne. Hadd legyek inkább én a közvetítőd. A szüleim egy bált tartanak ma este, de én kimentettem magam. Vacsorázz velem, csak te és én á deux. A férfi újabb nyilat bocsátott útjára, mielőtt válaszolt volna. – Lady Garvain és én Radstockéknál vacsorázunk. Aztán pedig magunk is soire-t tartunk. – Nem hiszem, hogy a kis feleséged élvezné -jegyezte meg Felicity gunyorosan. – Nyilvánvaló, hogy jobban szeret rongyokban járkálni, mint azokat a csodás anyagokat viselni. – Közelebb lépve a férfihoz, folytatta az érvelést. – Engedd, hogy én hordjam a ruháidat. Nagyobb sikert aratok majd bennük, mint a te parasztmenyecskéd. Elviselhetetlen volt, ahogy Felicity Ellint szapulja, a fondorkodása unalmas, ugyanakkor idegesítő. De vigyáznia kell, mit mond, ha provokálja a nőt, az sokat árthat neki. Annakidején, bosszúálló menyasszonyként, sikeresen bemocskolta a férfi jó hírét. Ezenkívül most még annak a veszélye is fennáll, hogy Ellint veszi célpontul. Beszélj okosan, csak amennyit muszáj, amilyen röviden csak lehet. Epiktétosznak igaza volt, Kerr most is megfogadta a tanácsát. Halkan így szólt tehát: 199

– Ne hidd, hogy nem kedvellek, vagy hogy elfelejtem, milyen magányos lehetsz. De a türelmem már nem tart soká. Nem azért tettem meg ezt a hosszú utat Londonba, hogy téged szórakoztassalak. Ha enyelgésre vágysz, arra ott van Launceston, az a merész fickó, aki megcsókolta a nejem. Engem egyszerűen nem... – hirtelen elhallgatott. – Érdekellek? – szorította össze a száját az asszony. – Mi ketten sosem illettünk össze – emlékeztette a férfi. – Ralph Turnbullhoz mentél. A kalandjaim meggyőztek téged arról, hogy egy erkölcsi fertőben élő, buja gazfickó vagyok. Sajnálom, ha csalódást okoztam. – Milyen fárasztó lehet egyfolytában a hűséges férj szerepét játszani. – Nem ismersz olyan jól, mint hiszed. Minden bűnöm és hibám ellenére, melyekben, nem tagadom, bővelkedem, Ellin felnéz rám. Nem fogom lealjasítani magam a szemében azzal, hogy a híremnek megfelelően élek. – Szereted őt – szólt vádlón Felicity. Kerr szíve majd kiugrott a helyéről. – Megérdemli a szerelmem – válaszolta. – S ő imád téged, ez egyértelmű. Vajon akkor is imádna, ha elárulnék neki egyet s mást szennyes kis múltadból? – Mindent tud, magam mondtam el neki. Hacsak nem akarod magad nevetségessé tenni, és a saját fejedre vonni botrányt, tartsd magad távol tőlünk. Megbocsátasz? Vár a feleségem. Remélte, hogy őszintesége nem hergelte fel a nőt, s azt is, hogy az asszonynak elég esze lesz, hogy komolyan vegye a fenyegetését. Íját egy fatörzshöz állítva, az asztalhoz sétált. Ellin jött elé, toile szoknyája hullámzott. – Kerr, az egyik úriember a Tottenhami íjászokhoz tartozik. Meghívott minket magukhoz egy napra. Egy versenyt rendeznek, ezüstérmekkel díjazzák a legjobbakat, aztán nagy, zenés-táncos ünnepség lesz. – Remekül hangzik. Ellin a távolodó szőkeséget figyelte, s rákérdezett: – Elküldted? 200

– Annyira kedves voltam, amennyire csak a helyzet engedte. Nem hiszem, hogy a jövőben bármelyikünkkel is keresné a kapcsolatot. Ellin asszonyi öntudatossággal igazgatta meg ura kézelőjét. – Akkor mi is megfeledkezhetünk róla, és jól érezhetjük magunkat. – Tömören kifejezett epikuroszi érzés – Kerr feleségére mosolygott. – Az élvezet a boldog élet alfája és omegája. És mi boldogok vagyunk, nem igaz, my veen? – Dy jarroo. A lány szerelme túlélte a manchesteri izgalmakat, a kényszerű londoni tartózkodást és Felicity mesterkedéseit is – állapította meg a férfi. Otthon, a köztük lévő osztálykülönbségek részben vakká tették a férfit kedvese jó tulajdonságaira. Ironikus módon, ebben a városban, ahol a különbség még szembeötlőbb volt, tisztábban látta neje erényeit, még ha azon munkálkodott is, hogy megváltoztassa Ellint. Tisztességes, bátor, állhatatos – és sosem panaszkodik, pedig éppen elég áldozatot követelt már tőle. Ellin ártatlan nyíltsággal tette hozzá: – De ha végre visszatérnénk a szigetre és Glion Cornaa-ba, még boldogabb lennék. Sóvárgó szavai megijesztették a férfit. A lány jókedve abba a hitbe ringatta Kerrt, hogy szívesen marad Londonban, ameddig csak szükséges. Elégedettsége önző volt tehát. Lehetséges, hogy meghosszabbított londoni tartózkodásukkal végül többet veszít, mint amennyit nyer? Ellin türelme – s a férfi ügyéért való lelkesedése – talán nem oly határtalan és tartós, mint szerelme.

201

19. fejezet

Nyilai – vesztemre – mindig célba találnak. Tűzben égek, a Szerelem hűbérbirtoka szívem. Ovidius: Szerelmek Ellin számára, aki a társadalmi beilleszkedéssel volt elfoglalva, gyorsan múltak a hetek. A május júniusba fordult, a nappalok hosszabbak lettek, s minden egyes napot szórakozással és különböző örömök hajszolásával teltek el. Éjszakáit csodás báltermekben, ismeretlen férfiakkal táncolta át, a nők pedig folyton ruháit dicsérték. Mindig új és új emberekkel találkozott, és ápolta a kapcsolatot az ismerősökkel. Igyekezett a lehető leghelyesebben viselkedni. A kimerítő programok ritkán hagytak neki időt egy kis önvizsgálatra. Amikor sikerült néhány órát-percet lopnia saját maga számára, leült, és hosszú levelekben ecsetelte az élményeit, amelyeket aztán Boayl Fea-ben Marriot a tűz mellett olvasott fel a többieknek. Leírta, milyen furcsa egy herceg palotájában, arisztokratákkal körülvéve élni. Számot adott látogatásról a British Múzeumban, és a Tottenhami íjászok ünnepségéről is beszámolt, ahol Kerr több díjat is bezsebelhetett remek teljesítményéért. Ellin meglátogatta Mrs. Radstockkal a királyi rezidenciát. Pukedlizett Anglia királynője, egy szigorú külsejű német asszony előtt, aki ujjai közé csíptette Ellin ruhájának szövetét, majd kegyesen azt a megállapítást tette, miszerint az „nagyon finom". Voltak dolgok, amelyeket a szeretteinek sem tudott bevallani. Amit ő és Kerr tett, miután éjjelente visszavonultak hálószobájukba. Hogy milyen érzés volt a férfi alatt, felett, az ágynak támaszkodva szeretkezni. Vagy hogy hogyan szórt Kerr teájába meténget, amikor a férfi nem figyelt, hogy biztosítsa magának a férfi szerelmét. 202

Lavinia, kihasználva a gyászidő nyújtotta lehetőséget és azt, hogy férje folyton vidéken dédelgette a lovait, sorra mondta le a meghívásokat. Elégedett visszavonultságban élt, csak a gyerekeivel és a Halford House felújítására vonatkozó tervekkel foglalkozott. Szétteregetett egy manx toile-t, s így szólt Ellinhez: – Mit gondolsz, jól mutatna a szalonban? Dido és Aeneas. Ellin felnézett a regényéből. – Azt mondtad, vörösbe akarod borítani. Aratás otthon, nem ez volt a kelme neve? – Inkább valami kéket szeretnék. Elegánsabb, és nyugtató hatása van. És ha ezt használom a függönyökhöz és a székek kárpitozásához, nem kell kicserélnem a tapétát. Ellin az asztalon várakozó cukormázas sütemények egyikéért nyúlt. Kerr előrelátóan gondoskodott arról, hogy a Gunter's, ez a Berkeley utcai ünnepelt cukrászda, mindennap lássa el édességekkel kis feleségét. – Talán máris kettő helyett eszel? – érdeklődött sógornője. – Cha nel – válaszolt. – Mindig éhezem az étkezések közt – majd mosolyogva tette hozzá: – Kerr nem akarja, hogy szüljek, amíg el nem adott annyi ruhát, hogy eltarthassunk egy gyereket. – Hát ez abszurd. Épp elég vásznatok van a babakelengyéhez. És az első egy-két évben szoptathatod a babát. – Még csak két hónapja vagyunk házasok -mutatott rá Ellin. Bár gyöngéden szerette volna gyermekét, bármikor és bárhol fogan is meg, jobb szerette volna, ha a csoda csak a szigetre való visszatérés után következne be. Szüksége volt Calybrid közelségére – hogy tanácsokkal lássa el, megnyugtassa és varázsfőzetekkel biztosítsa, hogy a kislány vagy kisfiú egészséges és erős legyen. Ma Kerr egy Mr. Brownlow nevű vászonkereskedővel tárgyal, aki eljött, hogy szemrevételezze a nyomott szöveteket. Nem várta férje felbukkanását egy-két órán belül, és nagyon megörült, amikor Kerr betoppant a társalgóba.

203

– Mit műveltek idebenn ilyen verőfényes napon? – égő tekintetet vetett Ellinre, és kihívóan mosolygott. – Csak nem valami illetlen olvasmány? Maga mellé fektetve Miss Burney Ceciliá-ját, a lány készen állt a válasszal: – Egyáltalán nem. Nagyon unalmasnak és fantáziátlannak tartanád. – Cinkosan mosolyogtak egymásra, s az emlékektől lángba borult Ellin arca; hálás volt, hogy Lavinia fekete feje a tervekbe merült. – Öltözz utcai ruhába, kedvesem. Kirándulni megyünk. A lány felpattant a pamlagról. – Hova? – Olyan helyre, amely biztosan tetszeni fog. Nem, nem árulom el, meglepetésnek szánom. Lhondhoo, kölcsönkérhetem a hintód? – Vidd csak – válaszolt készségesen a húga. – A lovaimmal és a kocsissal együtt. Kerr meghuzigálta az egyik fekete tincset, Ellin pedig felkacagott a gyerekes gesztus láttán. Lavinia, megfeledkezve hercegnéi címéről, feleség és anya mivoltáról, a bátyja után kapott, és addig csiklandozta, amíg Kerr kétrét nem görnyedt. Az ehhez hasonló jelenetek az örömteli élmények közé tartoztak londoni tartózkodása során. Családi kötelékei megháromszorozódtak. Születésénél fogva Moore volt, mindig Fayle-nek tekintette magát, s házassága révén most Cashin lett. Itt ezek a nevek talán nem számítottak, de a szigeten igenis különös fontossággal bírtak. Egy árva számára a családi kötelékek mindennél többet jelentettek. Ugyanazt a ruhát választotta, amelyet a királynő audienciáján viselt, a divatos sárga és karmazsinvörös Manx Háromláb nyomásosat. Egy inas besegítette a hintóba, és Kerr, miután rövid, titkos tanácskozást folytatott a kocsissal, szintén mellé telepedett. – Miért vagy ilyen titokzatos? – kérdezte a lány, miközben végigkocsiztak a Stanhope Streeten, a park felé. – Ne törődj vele, csak élvezd az utazást. A férfi elkapta és kezébe vette Ellin kezét. Amikor Chesterton Gate-et is elhagyták, a lány azt gondolta, egyszerűen tesznek pár kört a parkban. De a kocsis hamaro204

san a Knightsbridge Road-ra kanyarodott. Kerr kifizette az illetéket a Hyde Parki vámsorompónál, s Ellin hallotta, hogy a kapuőr azt mondja, a jeggyel bejuthatnak az összes kensingtoni kapun. A három mérföldre lévő Hammersmith-ben pedig egy újabbat kell váltani. A táj hamarosan vidéki arcot mutatott. Drága út menti villák mellett és nagy zöld parkokkal körülvett birtokok előtt hajtottak el. Kerr megmutatta a lánynak. Pitt miniszter házát, a toryk egy bástyáját, a Holland Ház mellett, amely a whigek nem hivatalos főhadiszállása volt. Gyors egymásutánban hagyták maguk mögött Hammersmith-t, Turham Greent, Brentfordot, Twickenhamet és Teddingtont, ahogy a lovak egyhuzamban vágtatták végig a tizenegy mérföldet. Amikor egy sűrű erdőhöz értek, a kocsis információt kért a kapustól. – Mönnyön Hampton Wick felé – utasította a férfi -, oszt mikó' e'hagyta a falut, végig az úton, fordújjon be, és ott a palota. – Palota? – ismételte Ellin, kérdőn nézve férjére. – Ne félj, nem kell újabb királyi fenségek előtt pukedlizned. – Kerr az arcához emelte a lány kezét, és kesztyűs tenyerét az orcájára szorította. -A nap további részét a te szórakoztatásodra fordítom, my vem. – Majd halkabban hozzátette: – S természetesen az éjszakát is. A kocsis a Hampton Palota impozáns Lion Gates bejáratánál állította meg a hintót. A tégla óratorony a St James Palota, Őfelsége londoni rezidenciájának bejáratára emlékeztette Ellint. – Valószínűleg ugyanabban az időszakban készültek – találgatott Kerr. A kocsist utasította, hogy várakozzék a kapu melletti fogadóban, frissítse fel magát és a lovakat. Aztán Ellint átvezette a boltív alatt, végig az udvaron, és magyarázni kezdett: – Ez a hely évek óta lakatlan. Titkos kamrák rejtőznek az ismert szobák mögött. Biztos találunk valakit, aki elmeséli a ház történetét. Állítólag Henrik egyik lefejezett felesége kísért az egyik helyiségben. Ez a történelmi, fával burkolt folyosó, a Tudor kor maradványa, az egyik első helyiség volt, amelyet a kapus megmutatott nekik. – Itt vót Hamptonba', hogy Catherine Howard megtutta, mi vár rá. Hisztériázni kezdett, osztán elvonszúták a Lunnon Towerba, miközben 205

az ártatlanságáról hangoztatott, és könyörgött, hadd talá'kozzon a királlyal. Néha éccakánként a szelleme fel-le futkos itten, sikoltozva, meg jajveszékelve, kiabál, hogy nem akar meghóni. En magam is hallottam – tette hozzá vészjóslóan -, félelmetes hang, istenuccse borsódzik tűle a hátam. Ellin alig várta, hogy kimenekülhessen erről a helyről, ahol az ifjú királynő nyughatatlan szelleme bolyong. – Nem tudtam, hogy az angolok is hisznek a szellemekben és látomásokban – suttogta Kerr fülébe, miközben a király nagylépcsőjén másztak fel. – Ezt a lépcsőt – folytatta a férfi – Christopher Wren tervezte III. Vilmos számára. A falfestményeket a Verrio festette, az olasz. S ez itt az őr szobája: háromezer fegyvert láthatnak a falon. Maga Wren mintázta meg üket. Pisztolyok, pajzsok és dárdák függtek a falon bonyolult elrendezésben, ami nagy hatással volt Kerr-re. Nagy pompával díszített helységeken mentek keresztül; fogadószobák, hálók, társalgók, galériák egész során – a szobák egyik része a Stuart királyok, másik része királynéik rendelkezésére állt. Az egyikben a vörös függönyös baldachinos ágy szinte a mennyezetig ért. – Hmm, szívesen kipróbálnám – suttogta Kerr Ellin fülébe, mihelyt vezetőjük hallótávolságon kívül ért. A magas ablakon át beáradó fénysugárba léptek és a férfi észrevette, milyen sápadt a kedvese. – Fehérebb vagy, mint a kifakított vászon. Mi baj van? – Éreztem őt, Catherine Howardot – a lány szeme kifejezéstelen volt. Régebben talán kigúnyolta volna neje babonás természetét, vagy ugratta volna túlburjánzó fantáziájáért. De a filozófia sem nyugszik a legszilárdabb alapokon, figyelmeztette önmagát. Oly sok elmélet született az emberiséggel – értékével, erkölcsével, céljával kapcsolatban. Ellinhez hasonlóan, ő is vezérelveket követ. A lányéi primitívek, szájhagyomány útján terjednek, és szoros kapcsolatban állnak a lány mélyen gyökerező vallásosságával. A férfi elvei a szabadgondolkodó elvei, klasszikus szerzők ihlették őket, és még igen képlékenyek. Soha többé 206

nem csipkelődik a lánnyal a vallásosság és babona keveréke miatt, ami meghatározta Ellin viselkedését. Sétájuk a palota kertjében ért véget, ahol Európa legnagyobb szőlőskertjét csodálhatták meg. – A Capability Brown, a királyi kertész űtette, éppen harminc éve – tájékoztatta őket a kapus. -Hamburgi fekete szőlő, egy kis tőkérő' indút, s így kiterebélyesedett. Kerr kifizette a férfi szolgálatait, és kivitte Ellint a zöldbe. Nagy megkönnyebbülésére, a lány színe lassan visszatért, s szeme újra csillogni kezdett. A szivárvány színeiben pompázó, téglafallal körülvett titkos kertben kószálva beszélgetni kezdtek: – Epikurosz volt az első, aki felvetette a javaslatot, hogy a városok kellős közepére is telepítsenek kerteket. Az idősebb és az ifjabb Plinius is írt a kertművelés művészetéről. Az előbbi szerint: „egy liliom a rózsák közt csak előnyére válik a kertnek". – Egyetértek – szólt Ellin, a virágok gondosan megtervezett kombinációira mutatva. – S az ifjabb Plinius örökzöldeket ültetett toszkán kertjébe. – Nézd, kankalin! – kiáltott fel a lány, s egy virágzó bokorhoz sietett. Lopva körbepillantott, majd villámgyorsan letépett néhány indát, és a férfihoz ugorva, annak kabátzsebébe rejtette zsákmányát. – Bepiszkítottad a kesztyűdet. Ellin megvizsgálta a zöld foltokat és a fanedv által hagyott apró pöttyöket, majd gyorsan lekapta a bűnjelekkel teli ruhadarabokat, és Kerr másik zsebébe gyömöszölte őket. Játékos mosollyal emlékeztette a férfit: – Ez az élvezetek napja, te mondtad. És én nem szeretek kesztyűt hordani. Sem kalapot – tette hozzá, kioldozva az álla alatti selyemszalagot. – Tudtommal a fűzőt sem szereted, attól is meg akarsz szabadulni? – érdeklődött reménykedve a férfi. – Ha úgy gondolod, én szívesen segítek. Most... vagy később, amikor csak akarod. 207

– Inkább később – egyezett bele a lány. Rózsaszín ajka csábító mosolyra nyílt. – Huncut lány maga, Lady Garvain. Egy manx huncutka. Gyere, és fedezzük fel ezt a híres útvesztőt – javasolta, gondolatban számba véve a magas és sűrű sövény által kínált pajzán lehetőségeket. Kéz a kézben követték a labirintus útjait, s közben Ellin végre megszabadult a kalapjától. Hosszúra nyúlt csend után, bizonytalanul mondta: – Be kell vallanom valamit. – Valami kellemetlen dolgot? – Ó, egyáltalán nem – biztosította a férfit -, amíg te a kereskedőkkel tárgyaltál, én is segítettem a manx vásznak ügyét. – Persze, hiszen viselted őket. – Valami mást is tettem. Gyűjtöttem némi pénzt a fonóiskolára. – Mennyit? – Kerr nem feltételezte, hogy komolyabb összegről lenne szó. – Százötven fontot. – Uramisten! – a férfi döbbenten meredt asszonyára. – Ki adott enynyit? – Mindenki, akit csak kértem. Laviniával kezdve, ő ötven fontot adott. Mrs. Radstock húszat. Amikor a vacsorákon és bálokon a hölgyek megcsodálták a ruháimat, meséltem nekik az üzemről és a takácsokról. Megemlítem, hogy új munkaerőt kell kitanítanunk. Mind anynyira lelkesednek a szövetekért. Miért ne támogathatnák a készítőiket? Amikor megtudták, hogy Halford hercegnéje volt az első adományozó, rögtön csatlakozni akartak hozzá. Mrs. Sneyd nekem adta az aznap esti whistnyereményét, s másnap egy ötfontos bankjegyet kaptam Lady Georgiana Gordontól. Még Charlotte királynő is megajándékozott egy arany guinea-vel. Mrs. Radstock szerint ez óriási megtiszteltetésnek számít, őfelsége ugyanis híres a szűkmarkúságáról. – Milyen ravasz lány vagy te. S feleségként igazi kincs. – Elég lesz a pénz egy tucat kerékre és tankönyvekre? – Még a tanítónő fizetésére is. 208

Folytatták útjukat, s Kerr, miként az utóbbi időben egyre gyakrabban, a felesége iránt ébredt érzelmeit vizsgálgatta. Szeretet és vonzalom összekeveredett, s a kettő egyesüléséből valami új, mélyebb és ígéretesebb érzés született. Hirtelen ráébredt, hogy házasságuk viharos két hónapja során – beleszeretett a feleségébe. Többé nem az a zárkózott ember, aki egykor. Ellin a szó minden értelmében a társa volt. Megnevettette őt, felébresztette eleddig számára is ismeretlen védelmező ösztönét. Vidám természete, még a szakadatlan honvágytól és aggodalomtól felhős életszeretete is ellenállhatatlanul rángatta ki kétségei fogságából. A férfi már nem bánta a kikényszerített nászt, s nem szívesen emlékezett arra, azért vette el a lányt, hogy saját és családja feje felől elhárítsa a botrányt. – Ha otthon is ilyen szép az idő, Henry bácsi és Marriot néni most éppen rőzsét gyűjtenek a hegyekben – mondta a lány -, hogy aztán a nappal kiszáríttassák. Biztos elkelne ott egy segítő kéz, a napok oly hosszúak, s oly sok a munka. – S itt hagynád a hajnalig tartó táncolást a kemény robotolásért a tőzeglápon? A lány barna feje fel-le mozgott, ahogy buzgón bólogatott. – Ez minden vágyam. Sár a kezemben, a szél a hajamba kap, a hátamat süti a nap. – És a közelben Scadoo hancúrozik. A férfi nosztalgiával gondolt az esküvő előtti Ellinre. Parasztlánynak öltözve, carranc-val a lábán, szabadon kószált a vidéken, a tengerparttól a hegyekig. Szerető családja volt, imádott háziállatai, szellemi vezetője a ben-obbee személyében. Napjai a mezei munka jegyében teltek, estéit a nagybátyja kocsmájában, a vendégek kiszolgálásával töltötte. Kerr elszakította mindettől, azoktól, akiket szeretett és akiket kegyetlenül hiányolt. A túszaként cipelte magával, amíg véghezvitte terveit, s azt hitte, a néma szeretet és szenvedély elég viszonzás. Ha magába nézett, rá kellett jönnie, hogy nagyon sokat követel a lánytól. S Ellin soha semmit nem kért cserébe, csupán arra kérte, ne emelje fel a hangját vele szemben. Toleráns, türelmes, jólelkű volt – a férfi meg sem érdemelte őt. 209

Ez a lány jobbat érdemel. Népszerűségéért nem harcolt – ahhoz túlságosan szerény. Nem kellene felkészítenie arra, hogy ugyanilyen könnyen el is vesztheti? Ugyanazok, akik most csodálják ruháit, manx beszédmodorát, s viselkedését oly bájosnak és eredetinek találják, készek elfordulni tőle, ha megunták. A szenzációkeltésnél élvezetesebb valaki jó hírének a szétrombolása – Londonban kis sikert is követhet hatalmas bukás. Egy ilyen gyengéd lelkű lánynak ez iszonyú csapást jelentene. A férfi optimista elképzelései arról, hogy a lány hamarosan megbarátkozik a fővárossal, hiú ábrándnak bizonyultak. Ellin egyre csak az otthona után sóvárog. – Ellin. A lány felnézett rá, tágra nyílt szemekkel, szétnyílt ajkakkal. Ahelyett, hogy lelkiismeret-furdalását szavakban fejezte volna ki, a kommunikáció egy másik módját választotta. Kezébe fogta a lány arcát és megcsókolta. Képtelen volt elrejteni a bizonytalanságát, ezért nyíltan megkérdezte a lányt: – Megbántad, hogy hozzám jöttél? Ha megbántad volna, megmondanád? – Sosem fogom megbánni. – Nem számít, milyen ostobán viselkedem? Vagy hogy milyen igazságtalanul bántam veled? – Semmi sem változtatja meg az érzelmeimet -erősködött a lány. – Sosem szűnök meg szeretni téged, ahogy a szívverésemet sem tudom megállítani. Miért kérdezel ilyeneket? – Nem érdemeltem ki a szerelmedet, sőt erősen próbára tettem az érzelmeidet. Ami pedig könnyen jön, könnyen megy. – Nem a tetteid számítanak, legyenek bár jók, vagy rosszak, hanem az, aki vagy. – Egy csempész dédunokája. Hírhedt nőcsábász. Egy jövedelmező piacra vadászó vászongyáros. S a legrosszabb, egy férj, aki még el sem mondta a feleségének, mennyire szereti őt. Ellin elégedetten sóhajtott fel, amint a férfi a karjába zárta és magához szorította. 210

– Ez az, amire vártam, legalább fél életem során. Beegraih orrym? Szeretni fog? Végre megkapta a választ a kérdésre, amit hosszú hetekkel ezelőtt tett fel Calybridnek. A hegycsúcson, amikor teste első alkalommal egyesült Kerrével, együttlétüket a férfi szerelmének bizonyítékaként fogta fel. Aztán, amikor Kerr feleségül kérte, megerősítette e hitében. De eddig a pillanatig sosem lehetett benne egészen biztos. Öröme ahhoz az érzéshez hasonlított, amikor kilépett az árnyékos erdőből a napsütéses hegyi rétre, s a csillámló tenger kéksége világított alant -csak sokkal-sokkal erősebb volt annál. Most, hogy hallotta a rég várt szavakat, egy tucat tengert tudott volna átszelni. Tekintete a férfi kabátzsebéből kilógó kankalinokra esett. Be kellene vallania, hogy varázslattal ébresztette fel a férfi szerelmét? Nem, határozta el, még úgy érezné, becsapta őt, és dühös lenne. Bár kísértette a lehetőség, hogy bebizonyítsa hitetlenkedő férjének barátnője hatalmát, nem akarta elrontani a pillanatot. Kivette a zsebből a hervadt növényeket és elhajította őket. – Tévedtem: nincs is szükségem ezekre – majd mosolyogva megkérdezte: – Kifejtette Epikurosz véleményét a szeretkezésről a kertben? – Nem vagyok benne biztos, de azt tudom, hogy léteznek jobb helyek is. És azt tervezem, hogy keresek is egyet. Ezt könnyebb volt kijelenteni, mint véghezvinni, ugyanis reménytelenül eltévedtek a labirintusban. Minden kanyar egyre mélyebbre vezette őket a gondosan nyírt útvesztőben. Kerr dühöngött és átkozódott, főleg angolul, de manx nyelven is, amíg Ellin kuncogni nem kezdett. – Már elmentünk e mellett a pad mellett – vágta ki nagy merészen. – Attól tartok, nem is egyszer – motyogta a férfi. – Aile niurin ! Bárki is tervezte ezt az útvesztőt, remélem, megfogták, és a legsötétebb várbörtönbe vetették! A lány megfogta Kerr kezét, és az ellenkező irányba húzta. – Próbáljuk meg erre! – Nem, szerintem inkább... – hirtelen kisimult az arca, és a feleségére mosolygott. – Vezessen, Lady Garvain. 211

Ahelyett, hogy találomra választottak volna irányt minden válaszútnál, Ellin módszeresen jobbra fordult minden kanyarban, s így a labirintus közepébe érkeztek. – És most? – érdeklődött Kerr. – Most épp félúton vagyunk – válaszolt a lány vidáman. – Erre – döntött végül, újra a jobb oldali utat választva. Kéz a kézben, összekulcsolt ujjakkal sétáltak a labirintusban, nem tudván, befelé mennek, vagy kifelé jönnek éppen. Amikor végre elérték a kaput, Kerr kijelentette: – Soha többé nem jövök ilyen átkozott helyekre, amíg csak élek. – Határozott, éhes csókot nyomott a lány ajkára. – Elviszlek abba a fogadóba, amely a palota kapuja előtt áll, s ha nem sejted, mire készülök ott, nem ismersz eléggé. – Semmi kétségem felőle – válaszolt a lány. -Jean siyr, siess, vagy újabb botrányt kavarunk itt helyben. A King's Arm, egy barátságos kis fogadó és ivó, a Lion Gatesszel szemben állt. Kerr belépett, megmondta a csaposlegénynek, ki ő, s a kocsmárosért küldte. – Egy szobára van szükségünk. – Itt éjszakáznak? – Még sötétedés előtt vissza kell térnünk a városba. – De... – A séta abban az átkozott labirintusban kimerítette Lady Garvaint. Le szeretne pihenni. – Ó, természetesen – a kocsmáros szemügyre vette Ellint. – Valóban felhevültnek tűnik, kissé lázasnak, valóban. Van egy orvosunk Hampton Wickben. Elküldjék érte? – Nem! – tiltakozott Kerr. – Biztos vagyok benne, hogy egy órácska pihenés után jobban lesz. A legnyugodtabb, legfélreesőbb szobájukban. – Igen, uram, ahogy óhajtja. Végig fel a lépcsőn, aztán le a folyosón, az utolsó ajtó balra. – Szerinted tudja, miért jöttünk? – kérdezte Ellin, amint felsietett férje előtt a lépcsőn. 212

– Nem tudom, és nem is érdekel – egy türelmetlen kéz a lány feneke alá nyúlt, hogy gyorsabb mozgásra késztesse. – Fürgébben, hacsak nem akarod, hogy a lépcsőpihenőben tegyelek magamévá! A szoba, ahova beszaladtak, kellemes volt, a folyóra nyíló ablakkal. – Majd később megcsodálod a tájat – morogta Kerr, a lány ruhájának szalagjait ráncigálva. Lázas sietséggel vetkőztették le egymást, ami csak növelte vágyukat. Ellin mohó ujjai szinte letépték a hófehér inget Kerr izmos mellkasáról, s lerángatta róla a nadrágot, kiszabadítva a férfi ágaskodó hímtagját. A férfi szerelme egybeforrt vágyával, s a vágy szerelméből sarjadt. A lány tévedett, amikor azt hitte, Kerr iránti érzelmei állandóak, megváltoztathatatlanok. Szerelme ettől a perctől erősebbé vált, mint valaha, mert már tudta, Kerr viszontszereti. Nem maradtak köztük titkok, véget ért a bizonytalanság. A férfi kezei végigsimították a melleit, aztán Kerr csókokkal borította őket. A lány teste megfeszült, hogy férje ajka még több örömöt okozhasson neki, s sóhajtozni kezdett, amint kedvese nyelve felváltva kényeztette megkeményedő mellbimbóit. A férfi szürke szeme zavarossá vált a vágytól, teljes súlyával a lányra nehezedett. Ellin lábai közé furakodott, keze a lány derekát markolta. Felemelte és szétnyitotta a lány combjait, Ellin megragadta a férfi vágyának kézzel fogható bizonyítékát, és mélyen vezette remegő testébe. Kerr belemerült a lányba, aki felemelkedett, hogy segítsen neki. Együtt, összhangban mozogtak, a lány összefüggéstelen suttogása Kerr heves csókjaiba fúlt. Szeret engem... szeret... szeee... Minden döfésnél ismételgette e pár szót, amíg a gyönyör végképp meg nem fosztotta a világos gondolkodástól. Csak az érdekelte, hogy a férfi abba ne hagyja, meg ne szűnjön őt szeretni, érinteni, csókolni, birtokolni. – T'eh feer vie – suttogta. Nagyon jó. Nem, annál jóval több – egyszerűen csodálatos. Istenem, hihetetlenül jó. 213

A gyönyör sikolya szakadt fel belőle, amint az élvezet feneketlen mélységébe zuhant. Kerr ránehezedett, s ő is viharos kiáltással élvezett el. Ám nem hengeredett le kedveséről, amíg légzésük le nem csillapodott. Aztán a hátára gurult, és nevetésben tört ki. – Mi olyan vicces? – kérdezte Ellin, miközben próbált ellenállni a hívogató álomnak. – Minden – válaszolt a férfi, karjával élénken gesztikulálva. – Ahogy eltévedtünk abban az átkozott útvesztőben, méghozzá a lehető legroszszabbkor. A fogadóba érkezés, a szobafoglalás. Ahogy elvesztettem a fejem, annyira kívántam egy lányt, akit mindig is ismertem. Aki, számomra teljesen érthetetlen okokból, úgy döntött, igent mond nekem, és a legboldogabb férfivá tesz a világon. – Azért, mert – suttogta csukott szemmel a lány – mindig is szerettelek. – Érezte ahogy az ágy megemelkedi, miközben a férfi az oldalára fordult. – Ébren vagy? – Nem is tudom. Olyan az egész, mintha álmodnék. – Nem álmodsz – csókja gyengéd volt. – Pihenj csak, my veen. Karjába vette a lányt, fejét izmos mellkasára döntve. Ellin bólintani próbált, és álomba ájult. A férfi szívének határozott, megnyugtató dobbanásai békés feledésbe ringatták.

214

20. fejezet

Mollee yn molteyr oo my oddys eh. A csirkefogó átvág – ha hagyod. Manx közmondás Ellin férje arany sugarakban fürdő arcában gyönyörködött. Egy halom párnán feküdtek a kandalló előtt, a herceg legfinomabb konyakját kortyolgatva. – Shirragh. A családod hív így: sólyom. A külsőd, vagy a természeted miatt? Sosem tudom eldönteni. – Apám nevezett el így, őt kell megkérdezned. Ellin egészen a hamptoni kirándulásig azt hitte, ha elnyeri a férfi szerelmét, nem is kíván mást. De honvágya egyre jobban gyötörte. Meg akarta osztani az örömét a szeretteivel, és őket is boldognak akarta tudni. – Vigyél haza, Kerr! Vissza a szigetre. A férfi ajka a lány meztelen vállán át a nyakára vándorolt. – Még nyár vége előtt. Ahogy megígértem. Rátalált a lány fülcimpájára, és finoman a fogai közé vette. – Miért nem előbb? – Előbb le kell zárnom a tárgyalásaimat a kereskedőkkel. Ha a vállalkozásom sikeres lesz, s úgy tűnik, az lesz, neked is nő majd a tekintélyed. Befolyásos és arisztokrata londoniaknak tetszenek a vásznaink, és a mintakönyv láttán a kereskedők versengésbe kezdtek az árum értékesítési jogáért. Thomas Brown Cheapside-on, a Brown Rogers és Társától. Proctor és Brownlow. Harding és Howell, a Schomberg ház kiváló ke215

reskedői. Richard Ovey a legesélyesebb befutó, de még vár a damasztjaimra. – Nem tudná Garrick megmutatni őket helyetted? Ő a partnered. – Méghozzá igen nagylelkű partner. Már a kezdetektől, azaz négy éve ruház be az üzembe. Nem várja el, hogy visszafizessem, de kötelességemnek éreztem, hogy biztosítsam, a profitból ő is részesülni fog. Buck Whaley úgyszintén. Nagyon fontos az üzleti kapcsolatok ápolása – megcirógatta a lány arcát. – A türelem a legnagyobb erények egyike, Lady Garvain. Ha nem hiszi, tanulmányozza a filozófusokat. Olvasga ssa a manx bibliát. Ellin ezt már megtette, de nem segített. Nem intellektuális vagy sprituális felfrissülésre volt szüksége, hanem a nagyanyja ölelésére. Látni akarta Henry bácsi takaros földjeit, és megkóstolni Marriot néni finom, édes süteményeit. Hiányoztak Calybrid kunyhójába tett látogatások. És hiányzott Scadoo fejének meleg súlya a térdén. El kell fojtania ezeket az érzéseket, Kerr kedvéért. S ebben a pillanatban, a férfi karjában ez nem is tűnt olyan nehéznek. Amikor elcsitult az újabb csókostrom, a férfi azt mondta: – Minél tovább maradunk a városban, annál elismertebb tagja leszel a társaságnak. – De mi hasznom lesz ebből a szigeten? – kérdezte józanul a lány. – Mint Garvain báróné, te leszel a legmagasabb rangú nő... az anyám után. S egy nap te leszel Cashin-kastély úrnője. – Ti, Cashinek túl sokra becsülitek nemesi címeteket és a kastélyotokat – válaszolt fejét ingatva Ellin. – S miért ne lehetnénk büszkék rá? Elég ravaszak voltunk ahhoz, hogy a báróságig vigyük. Saját erőnkből gazdagodtunk meg... – Törvénytelen úton – vetette közbe a lány. – S megvásároltuk a bárói címet. – Az angol királytól – ellenkezett a lány. – A nagyapádat sosem szerette a népe. Miután a britek eladták neki a nemesi jogokat, igen kevéssé segítette az itt élő embereket. – Jóval többet szenvedett, mint az átlag manxiak. Több hatalma és pénze volt, és mindezt elvesztette. 216

– S addig nem nyugszol, amíg vissza nem szerzed. – Elég kritikusan ítéled meg azt, akihez hozzámentél – méltatlankodott Kerr. – Én csak olyan pártatlan vagyok, amilyen te sosem lehetsz. A címed ellenére szeretlek, Kerr, s nem miatta. Tudom, nem a te hibád, hogy bárónak születtél. – És útonállónak, mint az őseim. Élvhajhásznak, ahogy azt oly gyakran és örömmel bizonyítom neked – a lány mellét takaró kezet egy száj váltotta fel. Ellin borzongott a gyönyörtől. Egy kis kiesés után azonban ismét eszébe jutott, mit is akart mondani. – Ezek alatt a finom ruhák alatt én még mindig a manx kocsmáros törvénytelen unokahúga vagyok, sem több, sem kevesebb. – Nincs is rajtad ruha – mutatott rá gonoszkodva a férfi. – Amikor rád nézek, tested minden gyönyörű, élvezetet ígérő porcikájára, egy bárónőt látok. Méghozzá olyan bárónőt, aki örömet szerez a férjének azzal, hogy más arisztokratákkal ismerkedik, megtanulja az etikettet, és átveszi viselkedéskultúrájukat. – Ha egy valódi ladyt kívántál feleségnek, Lady Felicityt kellett volna elvenned. – Képtelen voltam rá. Sosem akartam ezt művelni vele. Vagy ezt. Amikor a támadások abbamaradtak, a lány durcásan újrakezdte: – Én igenis próbálok megváltozni. Érted. – Ha magadért tennéd, több esélyed lenne. A lány elhúzódott Kerrtől, sértette a végkövetkeztetés, miszerint kudarcot vallott. De ha őszinte akar lenni, be kell vallania, nem is igazán akar megváltozni. Jól érezte magát úgy, ahogy volt, és egyáltalán nem érdekelte mások véleménye. Kivéve a férjéét. Az övé nagyon is számított. Kerr szerette őt. Ugyanakkor potenciális szégyenforrásnak tekintette. Egy rosszindulatú megjegyzés, egy hibás ítélet, s a férfinak az üzembe fektetett reményei egy csapásra köddé válnak. 217

Ez a sok, vászonruhába és fűzőbe bújtatva töltött hét és a mosolygás, az állandó mosolygás fárasztóbb volt, mint a férfi gondolta volna. És ő nem nyugszik addig, amíg a férfi véget nem vet a kimerítő álarcosbálnak, és meg nem szökteti Londonból. Kényszerítette magát, hogy felemelje a fejét, és rámosolyogjon a férjére. – Miért kell az angol szabályokhoz alkalmazkodnunk? Manx báróné vagyok, te pedig manx báró. Micsoda szégyen, hogy a carrane-mat otthon hagytam. Divatot teremthettem volna bennük. Amint remélte, Kerr nevetésben tört ki a tréfája hallatán. – El nem tudom képzelni az elegáns Mrs. Radstockot a szőrből és állatbőrből készült bőrszíjas cipőkben. – Vagy Lady Felicityt. – Őt még kevésbé. Manx vásznainkat könnyebb lesz divatba hozni. Könnyű?! Ó, ha tudná. – Egészen másra számítottam, amikor igent mondtam neked. Még sosem voltam ilyen kimerült és elfoglalt. – Luxuskörnyezetben élünk, egy herceg vendégeként, fényűző vendégségekbe vagyunk hivatalosak. S te mégis tőzeg- és gyógynövénygyűjtés után vágysz. – Te miről álmodsz? A férfi fintorgott, és kezét lassan lefelé csúsztatta a lány hasán. – Erről. – Én komolyan gondoltam – Én is. Bizonyításképp visszafektette a lányt a puha párnák közé. – Baronessa, egy látogató várja a szalonban – jelentette be Carlo egy esős napon, amint a hölgyek visszaértek a Halford-házba. – Egy monsignore. – Megadta a nevét? – kérdezte Lavinia a komornyiktól. – Signor Martin. Bejöhet? Csomagokkal van -Az olasz egy pár bőröndre mutatott, amelyek a kapusfülkében álltak Lavina Ellinre nézett. – Ismersz Martin nevű embert? 218

– Ta – feledve az illendőséget, felemelte esőáztatta szoknyáját, és felszaladt a lépcsőn. Norris Martin szomorúan kirítt egyszerű barna öltönyében a márványszobrokkal és elegáns bútorokkal berendezett szobából, a szaténborítású karosszékben üldögélve. Azonnal felpattant, amikor a lány belépett. – Mr. Martin, mi szél hozta a városba? Az ismerős mosoly gyorsan eltűnt, s a férfi csodálkozva bámult a lányra. – Alig ismertem önre, Miss Fayle... Lady Garvain. Elhoztam őlordsága damasztját. – Ó, tehát damaszt van a bőröndökben. Kerr örülni fog, ahogy én is. Hogy van a családja? Remélem, egy sereg pletykát hozott Glion Cornaa-ból. – Ez csak természetes, megálltam a kocsmában, hogy elújságoljam, hova megyek. A nagyanyja is üzent. A kutyája remekül van, és a bárányka csatlakozott a nyájhoz a domboldalon. Mottle cicának udvarlója van. Az illető kandúr Crowcreenben lakik, Mrs. Fayle szerint, és a dombról jár le esténként udvarolni. A nagybátyja kocsmája is jól megy. És a len is szépen gyarapszik. A várva várt otthoni hírek hallatán könnybe lábadt Ellin szeme. – Hölgyem, elszomorítottam? Ellin nem vallhatta be, hogy a hónap bizonyos napjain könnyen sírva fakadt, okkal, vagy ok nélkül. – Annyira örülök, hogy mindannyian jól vannak. Meséljen még! Amikor utoljára találkoztak, a férfi felajánlotta, hogy visszaadja Ellin becsületét, azzal, hogy feleségül veszi. Lovagias gesztus volt tőle. Az, hogy a lány visszautasította az ajánlatát, megkeseríthette volna a viszonyukat, de nem így történt. Ó, mennyire szüksége volt egy barátra. Állandóan gyötörte a honvágy, s kimerítő volt ezt elrejteni Kerr elől. Nem szívesen osztotta volna meg gyötrelmeit Laviniával, félt, hogy a sógornője azonnal továbbadná a férjének, amit hall. A múltban voltak bizalmasai: Calybrid, Lady Kitty. A gondviselés küldte Norris Martint, épp, amikor leginkább szüksége volt rá. 219

– Jobb, ha megyek, mielőtt a báró itt talál – a férfi elgondolkodva nézett Ellinre, mielőtt folytatta volna. – Említette Finlo Standisht, mióta összeházasodtak? – Nem, nem emlékszem ilyesmire. Kérem, adja át Mr. Standishnek, amikor legközelebb találkoznak, hogy minden nagyszerűen alakult körülöttem. – Be kell vallanom, amikor belépett, ebben nem voltam olyan biztos – felkapta a kalapját. – Remélem, még látom, mielőtt elhagyná Londont – hadarta a lány. Mr. Martin a fejét rázta. – Lord Garvainnek nem tetszene. – Semmi kifogása nem lehet az ellen, ha ön híreket hoz otthonról. De ha úgy gondolja, találkozhatunk máshol is – javasolta. – A Hyde Park itt van a közelben, majdnem minden délután eljárok oda. Ha megvár a Chesterfield kapunál, könnyen megtaláljuk egymást. – Akkor holnap a kapunál várom. Megegyeztek az időpontban, és a férfi távozott. Amikor elment, Ellin visszagondolt azokra a napokra, amikor a vászonkereskedőt titokzatos aurába vonta utazgatással járó mestersége, hisz járt Liverpool hatalmas városában, Armagh és Galloway távoli fehérítőüzemeiben is. Miután a lány megjárta Prestont és Manchestert, és két hónapot töltött Londonban, többé nem érezte magát elszigetelt kívülállónak. S egy lord feleségeként nem érezte alsóbbrendűnek magát egy kereskedővel szemben. „Megváltoztam", jött rá bosszúsan. Kíváncsi volt, vajon hogyan érez majd szülőföldje iránt, amikor viszontlátja. El sem tudta képzelni, hogy esetleg kevésbé szeretné, vagy hogy a sziget alulmaradhatna az Angliával való összehasonlításban. Ellin hűséges volt a földjéhez, Manninagh volt – tősgyökeres manx lány. – Attól féltem, esni fog – üdvözölte Ellin Norris Martint, aztán körbesétálták a parkot. A lány a templomtorony körül rohanó felhőket figyelte. -Ez itt senkit nem érdekel, mert ott vannak a hintóik. De a város olyan borús lesz tőle. Furcsa, hogy otthon sosem szomorított el az eső. 220

– Otthon bizonyára hozzászokott – feltételezte a férfi. – A szigete talán a legnedvesebb hely az egész világon. – De amikor a nap kisüt, a legszebb is. A kereskedőt nem kellett bátorítani, hogy pikáns pletykákat meséljen a völgy lakóiról, a takácsokról, szövőmunkásokról és a többi barátról. S mesélt Mr. Standish tervéről is, aki be akart fektetni a Moore vászonüzembe Douglasban. – Gyanítom, azért támogatja a Cashinek riválisait, mert neheztel a báróra, aki udvariatlanul viselkedett vele. A szakadék közte és a báró közt egyre csak nő, de ön boldog feleség, ezért nem is folytatom tovább. – Valóban az vagyok – biztosította a férfit. – Amikor értesített az eljegyzéséről, nem mondta, hogy Angliába költöznek. – Magam sem tudtam, egészen az esküvőm napjáig. A férjem igen hirtelen döntött így. Inkább csak látogatás – állította határozottan. – Amint vevőt találunk az árunkra, indulunk is vissza a szigetre. – Lord Garvaint csak két dolog érdekli – fakadt ki hirtelen Mr. Martin. – A pénzszerzés és a családja hatalmának és tekintélyének visszaállítása. – Velem is törődik – vágta rá Ellin. – Bizonyára, s nem ok nélkül teszi. Bármit megtenne, hogy vagyonhoz jusson. Még egy ártatlan lány megrontásától sem riad vissza. – Hiszen rajtam keresztül egy schillinghez sem jutott – képedt el a lány. Mr. Martin homloka elfelhősödött: – A férje pontosan tudja, micsoda vagyon vár önre. Rossz nézni, hogyan használja ki a maga érzelmeit. Egy nap ön hihetetlenül gazdag nő lesz. Ellint megmosolyogtatta a képtelen állítás. – A nagybátyám nem nevezhető éppen jómódúnak. – Nem is Boayl Fea-ra fáj a foga őlordságának. Viharos románcuk gondosan meg volt tervezve. Önre erőltette magát, olyan helyen, ahol nagy esély volt rá, hogy rajtakapja magukat az a férfi, akinek a vagyo221

nára áhítozott. És Finlo Standish elment Dreeym Freoaie-be azon az estén, hogy rábírja a lordot, vegye el önt. A báró úgy tett, mintha tiltakozna, bár kétségtelen, minden úgy történt, ahogy elképzelte. Másnap megkérte az ön kezét. Pár napon belül összeházasodtak. Sosem kérdezett rá az okára? – Miattam történt – szólt halkan a lány. – Megbabonáztam őt, Calybrid segítségével. Bűbájt használtam, hogy meghódítsam. – Nem volt szüksége a boszorkány segítségére. Kerron Cashin abban a szent pillanatban elhatározta, feleségül veszi, amint tudomást szerzett a származásáról. Megállíthattam volna, hisz én is tudtam a titokról. De túl ravasz volt, s én elkéstem – ellenkezett Norris Martin. – A származásomról? Még csak azt sem tudom, ki volt az apám. Azt mondja, Kerr tudja? – Ahogy én is – megfogta a lány kezét, és mélyen a szemébe nézett. – Finlo Standish az édesapja. Önre, Ellin, gazdag örökség vár. – Nem hiszem el – rázta a fejét a lány. – Bizonyítékom van rá. A saját szememmel láttam a templomban őrzött keresztlevelet. Megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal beszélt. – Még ha így is van, törvénytelen gyermek vagyok. Nem formálhatok jogot Mr. Standish pénzére. Egy apa! Él az édesapja. Elképzelhetetlennek, álomnak tűnt az egész. – A St. Maughold templom anyakönyve szerint Finlo Standish és Isbel Moore törvényes házasok voltak. A házasságuk valahogy megromlott, és a férfi elhagyta a szigetet. Liverpoolban volt, amikor a felesége meghalt. Volt egy gyermeke, maga mondta nekem. Amikor saját manx felmenőim után kutattam, arra gondoltam, mi lenne, ha Standish barátom anyagait is átnézném. Megtaláltam a gyermek keresztlevelét, egy kislányét, akit Ellinor Marynek kereszteltek. De egy szót sem elhalálozott Standishekről, se asszonyról, se gyermekről. Az ön édesanyját „Magnus Moore lánya"-ként temették el, de semmi jel nem mutatott arra, hogy a gyermekét is eltemették volna vele, amint a sírkövén áll. Ellin ujjai úgy kapaszkodtak a férfi karjába, mint egy mentőkötélbe. – Azt állítja, Kerr tudott minderről? Ez hogy lehet? 222

– Miután a lord húga meghalt, elment a templomba, a temetés előkészületeit intézni. Ha hozzám hasonlóan ő is belenézett az iratokba, könnyen rábukkanhatott ezekre a tényekre. – Az nem lehet. Nem hallgatta volna el előlem. – Pedig egész biztosan így történt. – Beszélnem kell vele – fordult el a lány. Mr. Martin elkapta Ellin könyökét, és megszorította. – Ne árulja el neki, hogy tőlem tud a titokról. Ellin teljesen összezavarodott. – Senki nem akarta Mr. Standisht az esküvőmön látni. Sem Henry bácsi, sem Marriot néni és a nagymama sem. Calybrid egyenesen azzal fenyegetett, ha az a férfi ott lesz, Ő el se jön. Attól a naptól kezdve óvott tőle, hogy visszajött a szigetre. Miért nem mondták el nekem, hogy ő az apám?! – Erre nem tudok választ adni. Őket kell megkérdeznie. Ellin félt a lehetséges válaszoktól. De Kerr árulása – ha valóban arról volt szó – mindennél jobban fájt neki. – Ennek így semmi értelme – motyogta zavartan. – Miért nem mondta el? És maga, maga miért hallgatott?! – Egy időben megpróbáltam közelebb hozni egymáshoz apát és gyermekét. Lord Garvain, aki gazdag feleségre vágyott, megakadályozta. Ravasz volt, elismerem. Mivel is nyerhetné el könnyebben Standish jóindulatát, mint azzal, hogy megismerteti tizennyolc éve halottnak hitt lányával? Ellin azon töprengett, vajon elcsábítása és az azt követő gyors esküvő nem a régi ellenség elleni előre eltervezett bosszú volt-e? Kerr nemrég kimondott nyílt szerelmi vallomása talán őszinte volt, de Mr. Martin kijelentésének fényében már nem tudta, hihet-e benne. Ha a férfi valóban mélyen érzett iránta, ha tényleg törődött volna vele, nem titkolta volna el előle ezt a számára oly sokat jelentő hírt. Boldog házasságról szőtt álmát szétszakította a keserű ébredés k egyetlen széllökése. Hagyta, hogy Mr. Martin végigvezesse az ösvényen, hálásan nehezedett a férfi támogató karjára. – Most mit tegyek? – kérdezte kétségbeesetten. 223

– Látogassa meg az édesapját, amint csak lehet! – Elmondta neki, mire jött rá? – Ez nem az én dolgom. Reméltem, hogy a férje kötelességének tekinti, hogy felvilágosítsa önt a származásáról, még ha nem is meri bevallani, hogyan használta fel, mint eszközt a játszmáiban. Az érzéketlen gazfickó! Útonálló briganti, gondolta a lány reményvesztve. Hamisítatlan Cashin. Becsvágyó, kapzsi, mindenen átgázol. Szerelme nem szűnt meg iránta, de a bizalmát elvesztette. Nem akart most ezen gondolkodni. Más gondja is volt, semmint hogy a férje kétes ügyeit és indokait boncolgassa. Múltjának nagy része rejtély volt számára, s itt volt az idő, hogy megfejtse. Ehhez pedig vissza kell utaznia a szigetére, a válaszok ott várnak rá.

224

21. fejezet

Cha vei doghan erbee s'danjeyragh na dy ve fegooish tushtey cooie. Nincs veszélyesebb, mint tudatlanságban élni. Manx közmondás Kerr adott egy kis időt a vászonkereskedőnek, hogy megvizsgálhassa a több rőfnyi hófehér manx damasztot. Amíg a látogató a könyvtár hosszú asztalára terített három mintát tanulmányozta, Kerr a föléjük tornyosuló könyvespolcokat böngészte, s mosolygott a sok régi ismerős – Ovidius, Vergilius, Marcus Aurelius – könyveinek finom bőrkötésbe burkolt példányai láttán. Minden egyes kötet egy-egy műalkotás volt, a nyomtatás és kötés mesterműve. Nézegetésre, nem tanulmányozásra való, gondolta Kerr. Levette Tacitus Annalesét a polcról, és margóra írt jegyzeteket keresett. Egyet sem talált – ezek eredeti kötetek. A csodálatos könyvet a kezében tartva, heves nosztalgiaroham szállta meg a tudós lét iránt, melyről lemondott, feléledt benne a vágy, hogy visszavonuljon a világ zajától, és töprengő, filozofáló életet éljen. Rá is ragadt valami Ellin kétségbeesett honvágyából. Hogy a lányra gondolt, arra késztette, hogy erotikus irodalmat kezdjen keresgélni a zsúfolt polcokon. Kivégezték Aretino művét, s eljátszották Fanny Hill Összes buja kalandját – új ihletforrásra volt szüksége. – Van másik mintája is? – érdeklődött Richard Ovey. Ellépve a könyvespolctól, újra az üzletre koncentrált: – A takácsaimon múlik. Nem várhatjuk el tőlük, hogy négypedálos szövőszéken és repülő vetélővel bonyolult ábrákat készítsenek. De ami a halszálka-, rombusz- és kockamintát illeti, abban bizony verhetetle225

nek. Remek minőség. Aanrit keyll, így hívjuk: finom vászon. A Manx Háromláb motívum egy különösen képzett ír férfi újítása, aki a húgom egyik tervrajza alapján szerkesztette meg a végső formát. Merem állítani, otthon még népszerűbb lesz, mint itt, bár ott már nem számít újdonságnak. A vászonkereskedő elmosolyodott. – Sosem bocsátkozom jóslatokba az áruk népszerűségét illetően. A walesi herceg elsősorban az új, szokatlan dolgokat keresi. Ha néhány asztalkendőt vinne neki ajándékba, lehetséges, hogy arra késztetné, vásároljon egy tucatot a Carlton-ház számára is – megfordította a szövetet, hogy megnézhesse a másik oldalát is. – Elképesztően gondos a fehérítés, és az anyag szövése is kiváló. – Folyamatosan fejlesztjük az eljárásainkat. Szigetünk Írország és Skócia között fekszik, így aztán hírt kapunk a területen elért sikerekről, de kudarcokról is. – Pillanatnyilag csak ennyit tud bemutatni? – Eltettem egy jó tízrőfnyi anyagot, hogy a feleségem ruhát varrathasson belőle – vallotta be Kerr. – A maradék eladó. Az első kereskedőnek, aki úgy dönt, hogy értékesíti a nyomott szöveteket és toile-ket – tette hozzá ravaszul. – Sosem titkoltam, hogy tetszenek a szövetei, és a Bannister Hall-i munkák úgyszintén. Valószínűleg magam is Mr. Jacksont és Mr. Stephensont bízom meg, hogy a jövőben valósítsák meg a tervezőim által megálmodott mintákat. – Mr. Brownlow is ezt mondta. – A Proctor és Brownlow-tól? – Úgy tűnik, érdekli őket az ajánlat. – S még ki? – kérdezte a kereskedő józanul. – A Brown, Rogers és Társa. Harding és Howell. – Tartózkodnék attól, hogy leszóljam a riválisaimat, és remélem, ők is ilyen nagylelkűek velem szemben. De azt hiszem, jóval több rendelést kapok a királyi háztól, mint ők. Ezenkívül én adtam önnek tanácsokat, amikor tavaly a manx vászonban rejlő lehetőségeket latolgatta. 226

– Nem felejtettem el – Kerr tudni akarta, hogy a látszólag visszahúzódó Ovey meg akar-e küzdeni az áruért; hát most megtudta. Ideje véget vetni a játéknak, és megkötni végre az üzletet. – Mindig hálás leszek érte. Amikor találkoztunk, nagyon rossz hangulatban voltam, s a kétségeim csak fokozódtak azóta. Öntől kaptam az első bátorító szót, és minél hamarabb meg tudjuk kötni az üzletet, Lady Garvain annál boldogabb lesz. Nagyon vágyik már haza, s mit tagadjam, én is. Pár perccel később Kerr az inasért csengetett, és borért küldte. Amikor ő és a vászonkereskedő megünnepelték a megállapodásukat, Kerr egy néma tósztot mondott magában Ellinre, aki osztozott sikerében, és Kittyre, nélkülözhetetlen hozzájárulásáért. – Természetesen szükségem lesz a mintakönyv egy másolatára – mondta Ovey. – Mielőtt elhagyja a várost, kiválasztom a következő szezon nyomatait, és megrendelem az irodalmi témájú szövetek nyomását. Mr. Kemble megkért, hogy rendeljek neki Shakespeare-jeleneteket, illetve görög tragédiák színeit ábrázoló szöveteket is. Vethetnék még egy pillantást a mintakönyvbe? – Hogyne. Rögtön hozom. Kerr elhagyta a könyvtárat és felsietett a lépcsőn a hálószobájába. Ott tartotta Kitty terveit és a mintakönyvet. Épp az íróasztal fiókjaiban keresgélt, amikor különös zajra lett figyelmes -mint egy csukódó bőrönd tompa puffanása -Ellin szobájából. Átsétált közös öltözőjükön, ahol óriási rendetlenség fogadta. Kalapdoboz az asztalon, nyitva és üresen, a karosszéken egy vállkendő pihent. – Ellin? – A hálószobában találta meg a lányt, épp egy pár cipőt tuszkolt egy teli bőröndbe. – Mit művelsz? – Bepakolom az ajándékokat, amiket Marriot néninek és nagymamának vettem. Előző este megemlítette, hogy megkéri Mr. Martint, vigye el az ajándékait a családjának, ha elhagyja Londont. Kerr segített kiválasztani a nagybátyjának szánt magas tetejű kalapot, amit a kezében tartott. – Nem tudom, hova tehetném ezt. – A bőrönd? – Teljesen tele van. 227

Ha ez igaz, a lány jóval több ajándékot vásárolt, mint amennyiről ő tud. – És a kalapdoboz az asztalon? – odavitte Ellinhez, és tartotta, amíg a lány belehelyezte a fejfedőt. – Egy férj időnként az ágyon kívül is hasznos lehet. – Csakúgy, mint egy feleség – emlékeztette férjét komolyan Ellin. – Ezért vettél el, nem igaz? – Dehogynem – lehajolt, hogy megcsókolja a feleségét, de Ellin elhajolt előle. A kalapdobozt a bőröndre tette. – Mr. Martin elmesélte, miért is ragaszkodtál a sietős esküvőhöz, s minden másról is tájékoztatott, amit te elhallgattál Mr. Standishsel kapcsolatban. – Átkozott pokolfajzat, nem volt joga, hogy... – amikor a lány felszisszent, Kerr visszafogta magát. – Bár sose tudtad volna meg! És ráadásul éppen Martintól. – Egész idő alatt a bolondját járattad velem, Kerr. Éveken át tanulmányoztad az erkölcsöt és etikát, ha az eszméid szerint éltél volna, sok szenvedéstől kíméltél volna meg. – A nászunk hogyanja és miértje nem számít, csak az, hogy boldogok vagyunk. – Dy-jarroo, igenis számítanak... nekem. – Én csupán azt tettem, amit mindenki számára a legjobbnak hittem. Neked és nekem. Az én családomnak, a te családodnak. Ha nem tettem volna semmit, az anyagi és erkölcsi romlásba taszított volna, abból pedig már elegem volt. Elhárítottam hát egy katasztrófát, s jutalmul téged nyertelek. Ezért nem kérek bocsánatot. Pedig nyomorultul érezte magát. Sosem akarta, hogy Ellin rájöjjön, Standish megfenyegette, és úgy kényszerítette bele ebbe a házasságba. Már akkor is kívánta a lányt, de nem volt belé szerelmes. A megkésett magyarázat lám, fájdalmat okozott Ellinnek, és most kételkedik a férfi házasságkötésük után megszilárdult érzéseiben.

228

Jobb, ha a tettei beszélnek helyette, gondolta Kerr. Amint lezárják az üzleti ügyeket Ovey-vel, hazaindulnak. S Ellin örömében megbocsát neki. – Bármit mondott is neked az a Martin gyerek rólam, bármily kellemetlen dolgokat is, nem kell mindjárt a legrosszabbat feltételezned. Emlékszel a napra, amikor megkértelek, és megígértem, hogy boldoggá teszlek? Bízz bennem, Ellin! Nem fogod megbánni. – Nekem most haza kell mennem, Kerr. Szükségem van a családomra. Jobban, mint valaha. Ha arra kér, várjak türelemmel, nem állok jót magamért, gondolta Ellin dühösen. Megőrülök. Patáliát csapok. De a férfi nem tett semmi ilyesmit. – Igen, tudom. És vissza is térhetsz a szigetre. Előbb, mint gondolnád. Ellin elképedve nézte, amint a férfi hátat fordít neki. – Hová mész? – kiáltott utána. – Mr. Ovey odalent vár, a könyvtárban. Kitty összes rajzára kíváncsi. – Tannee aynsoh maradj itt, kérlek! Mondanom kell még valamit. – S nekem is sok mondanivalóm lesz számodra. .. később. Sok a megbeszélnivaló, terveket kell készítenünk. Mielőtt a lány tiltakozásra nyithatta volna a száját, eltűnt. Nem lesz itt semmiféle megbeszélés, tervszövögetés, azt ő már nem várja meg. Már eldöntötte, hogy elutazik, és a férfi szavai csak megerősítették az elhatározását. Rá se tudott nézni, nem kívánta a csókját, tudván, milyen undorító módon árulta el – és hogy miért. Az őszinteség helyesebb a mellébeszélésnél, de ugyanakkor ez esetben fájdalmasabb is. A férje nem cáfolta meg Mr. Martin állításait, s a Cashinek arroganciájával hárította el az ügy megbeszélésének lehetőségét. Félig beismerte, hogy a Standish-vagyon miatt vette el, s e beismerés nyílvesszőként fúrta át a szívét. Pillanatnyilag fütyült rá, hogy a férfi ezt érte, a családjáért és a drágalátos üzeme megmentéséért tette. A fonóiskolára összegyűjtött pénzt egy fadobozba rejtette, s közben a férfi megjegyzésén gondolkodott, miszerint ő is kész visszatérni a szigetre. Ha ez a vágy őszinte volt, csakis önzésből fakadhat. Ahhoz, hogy 229

jogot formálhasson a Standish-vagyonra, be kell mutatnia Ellint Finlo Standishnek, mint halottnak hitt lánykáját. Az édesapja nem érdemli, hogy úgy játszanak vele, mint ővele a Cashinek. Feltárja előtte az igazságot. Kerr bőségesen ellátta pénzzel, arra az esetre, ha kedve támadna vásárolgatni. Megszámolta az arany guinea-ket – épp elég lesz, hogy fedezze az utazását. Leült, hogy üzenetet írjon a sógornőjének, félig abban reménykedve, hogy Kerr visszatér, mielőtt befejezné. Köszönetet mondott Halfordéknak a szíves vendégszeretetért, de nem adta okát hirtelen elutazásának. A férje majd felvilágosítja őket, ha akarja. Figyelme a papírról elkalandozott az ágy felé, ahol annyi boldog órát töltöttek együtt, aztán a kandalló felé, amely előtt incselkedtek. Milyen nehéz itt hagyni a férfit. De minden itt töltött óra az apjától, Finlo Standishtől választja el – akiről a férje hallgatott előtte. Mivel a munka Londonhoz köti, Kerr aligha kísérte volna el. Ő viszont nem maradhat. Újabb papírért nyúlt. Mit írjon neki? Tollát a tintába mártva, írt néhány mondatot. Miután elolvasta a rövid üzenetet, hozzátett még egy sort. Mindent bepakolt, megírta a búcsúleveleket, s nem látott rá lehetőséget, hogy elbúcsúzzon férjétől; nem maradt más hátra, mint megkezdeni a hosszú utazást. Néhány cseléddel levitette a bőröndöt és a csomagokat a kapus fülkéjéhez, ahol Norris Martin várt rá. – Ezt adja át a hercegnének, kérem – kérte Carlót, és átadta neki a leveleket. Érezte, hogy a komornyik gyanakszik, ezért megnyugtatásul nyugodt hangon hozzátette: – Lord Garvain tudja, hová készülök, s hogy miért. Mr. Martin összeszorította a száját, mintha vissza akarna fojtani valamit. A parkban sétálva kidolgozták a szökési tervet, és a férfi semmilyen változásnak nem örült. Amint biztonságba kerültek a várakozó bérkocsiban, kibukott belőle a kérdés: – Beszélt a férjével? A lány bólintott. – Nem próbálta megállítani? 230

– Nem sikerült volna neki – Kis szünet után elismerte: – A levelem kissé fel fogja dühíteni, bár ez nem állt szándékomban. – Azután, ahogy ő bánt önnel, még ennyit sem érdemel. Ha legközelebb látom, megmondom neki a véleményemet, és az öklömet is megismertetem vele. – Ha a barátomnak vallja magát, ne tegye -Ellin hátradőlt az ülésen. – Nincs szükségem bajvívókra, Mr. Martin, és nem tervezem, hogy elhagyom a férjem. Találkozni akarok apámmal, ezért hagyom el Londont. Ez ilyen egyszerű – s ugyanakkor sokkal nehezebb, mint ahogy beállította. Az ablakon kibámulva, rákérdezett: – Hova megyünk? – A Királyi Postahivatalhoz. A liverpooli postakocsi... – Postakocsit ne – kiáltott fel rémülten a lány. -Nem vagyok hajlandó ekkora távolságot egy olyan borzalmas zötyögő kocsival megtenni. – Ez a legolcsóbb jármű – figyelmeztette Martin. – Rengeteg pénzem van. Miért ne utazhatnék kényelmesen? Nem csak báróné vagyok, de ráadásul gazdag örökösnő is. Kerr értette volna a tréfát. Norris Martin azonban azt hitte, komolyan beszél, és egyetértése jeléül bólintott. – Ez így van. Mostanra már nem számított semmi, amin Ellin aznap keresztülment. Csak az a csodálatos ajándék számított, amelyet oly váratlanul kapott – egy élő, szerető apát. Még valakit, akit szerethet. Valakit, akinek el akarta nyerni szeretetét. Eszébe jutott, mennyire szeretett volna Finlo Standish részt venni az esküvőjén, még mielőtt reménye lehetett volna a férjhezmenetelre. A zömök, rozsdás hajú férfi intézte el az esküvőjét, de ott sem lehetett, hogy végignézze. – Minden férfit elhagynak egyszer-egyszer – jegyezte meg Halford hercege. – Nem te vagy az egyetlen. – Ez olcsó vigasz – mordult rá Kerr. – Garrick, ne ugrasd. És főleg ne itasd le -Lavinia férje karjára tette a kezét, amikor Garrick a brandysüvegért nyúlt. – Lhondhoo, mit írt neked Ellin? 231

– Megköszönte a Halford-házban töltött boldog napokat – idézte az asszony. – Azt, hogy mennyire szereti Katet és Jonathant, és reményét fejezte ki, hogy egy nap mindannyian ellátogatunk a szigetre. Amit természetesen szívesen megteszünk. De nem magyarázza meg, miért hagyott el minket. S így fejezte be: „Te traagoll thie." Ideje hazamennem. Ugyanezt mondta neki is. – Norris Martint nem említi? Lavinia megrázta a fejét. – Olvasd el magad. – Ez az egész az ő műve – Kerr öklével az asztalra csapott. – Aarnieu! Garrick Laviniától várta a fordítást. – Kígyó – teljesítette a kimondatlan kérést az asszony. – Egy féltékeny, fontoskodó kígyó! – cifrázta Kerr. – Olyan dolgokat mondott Ellinnek, amelyeket sosem lett volna szabad megtudnia. Finlo Standish küldte ide azt a tolakodó cimboráját, hogy viszályt szítson a feleségem és köztem. – Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja – jegyezte meg szomorúan a testvére. – Hogy is mondhattam volna el a feleségemnek, aki rajong értem, hogy kényszerűségből vettem el?! Standish megfenyegetett, ha nem veszem feleségül Ellint, elterjeszti, hogy megrontottam egy ártatlan lányt, amiből csak annyi igaz, hogy Ellin valóban érintetlen volt. Teljes mértékben a munkásaimtól és a takácsaimtól függök, s még több emberre van szükségem. Mindegy, hogy manxiak, vagy írek, mind tisztességes, keményen dolgozó, istenfélő emberek, akiknek erkölcsös úrra van szükségük, nem egy élvhajhász ficsúrra. Egy fonóiskolát tervezek beindítani fiatal lányok számára. Nem engedhettem meg, hogy pletykák célpontjává váljak. – Na és Ellin? Egyáltalán rá is gondoltál, vagy csak magadra?! Kerr felpattan a székéből. – Az ő érdekei még inkább motiváltak, mint bárki másé. Apám azt tanácsolta, adjak neki egy kis pénzt a hallgatásáért cserébe. Anyám viszont nem értett vele egyet. És tudtam, hogy Drean mit vár tőlem – néhány lépés után megállt. – Senkinek sem akartam ártani. Vigyáztam 232

Ellin jó hírére, igaz, egyben a magamét is védtem. Nem mondhatom, hogy őrülten szerelmes lettem volna belé, de törődtem vele, és boldognak akartam látni. Ezért nem árultam el neki az igazságot – egy/álszerény mosollyal hozzátette: – Egy kicsit össze voltam zavarodva; nem a megszokott sorrendben intéztem a dolgokat. Első volt a csábítás, aztán jött a házasság, végül a szerelem. De végül minden rendbejött. – Nálunk – mélázott Garrick – először jött a szerelem, aztán... – Hagyd abba – kiáltott fel Lavinia. – Nem kell az orrára kötni a részleteket. Ami Ellint illeti, csapdában érezte magát itt, Londonban. Te próbababának használtad őt, Kerr, beöltöztetted a finom vásznaidba, és mutogattad a befolyásos embereknek. És meg kell mondjam, jobban viselte Lady Felicity mesterkedéseit, mint egy tapasztaltabb, világi nőcske. – Semmi félnivalója nem volt Felicitytől. Ezt rögtön tisztáztam is vele – Kerr a fogát csikorgatta. – Ez a menekülés annyira nem jellemző rá. Az egésznek semmi értelme. – Nagyon feldúlt idegállapotban volt, amikor Mr. Martin meglátogatta, és felfedte előtte a kis titkodat – szólt Lavinia. – A sérült állat is mindig az otthonát keresi -vetette közbe Garrick. Visszatérve az asztalhoz, Kerr felkapta Ellin üzenetét. Férjemnek Találkoznom kell Mr. Standishsel, és hallanom az ő változatát is arról, amit elfogadhatatlannak – és hihetetlennek tartok. Az árulásod jobban fáj, mint képzelnéd, még az árulásod okánál is jobban. A manx vásznak nem csak rajtam mutatnak, ezért nem okozok neked semmi kárt elutazásommal. „Bármely tett esetében, bármelyikben, ha időben abbahagyják, az kárt nem okoz." Marcus Aureliustól idéz – micsoda felesége van neki! Okos és bátor – s kész rejtély. – De nem kellett volna elmennie azzal a vászonárussal – morogta Kerr. – A féltékeny kígyóval? 233

– Óriási pácban leszünk, ha a pletykafészkek megtudják az összes pikáns részletet – elfogadta a pohár brandyt, amit Garrick nyújtott oda neki, s ez alkalommal Lavinia sem tiltakozott. – Norris Martin udvarolt Ellinnek, mielőtt visszatértem a szigetre. Azt hittem, szándékai éppolyanok, mint az enyémek: tisztességtelenek. De tévedtem. Ő nem egy gróf fia; s nem zavarta, hogy a lány egy kocsmában nevelkedett, és apa nélkül nőtt fel. Ha akár egy ujjal is hozzá mer érni... – Kerr, menj utána. Valaha, egy szörnyű időszakban, én is sietve hagytam el Londont. Garrick utánam jött, megtalált, és annyira örültem neki. – Nem láttad az arcát Lhondhoo. A szemét -Kerr kortyolt egyet, az ital égette a torkát. – Nem hiszem, hogy egyhamar megbocsát. – Az ablakhoz ment, és lenézett az utcára. Későn sötétedett, s a mayfairi társaság krémje csak később jelenik meg odakint. – Bár tudnám, hol van most, mikor érkezik a szigetre. És az a gazember Standish majd szépen elmeséli neki, mennyire vonakodtam őt tisztességes asszonnyá tenni. – Laviniának igaza van – mondta Garrick -, Ellinnek szüksége van rád. Nekünk és a tiszteletreméltó Mr. Ovey-nak viszont nincs. Mint partnered, képviselem az érdekeidet, ha szükséges. Elmeséljük majd mindenkinek, aki hajlandó lesz meghallgatni, hogy Lady Garvaint sürgős családi ügyek szólították haza, és te elkísérted. S azt is, hogy a Manx Vászontársaság Halford hercegének és hercegnéjének támogatását élvezi. Az utazókocsink a rendelkezésedre áll, annyi időre, amennyire csak szükséged van. A leggyorsabb lovainkkal villámgyorsan elhagyhatod a várost. Talán még útközben utoléred a feleséged. – Nagyon remélem – Kerr mosolyogva folytatta. – Az én hibám, hogy Ellinnek és a kutyájának, Scadoo-nak el kellett válniuk egymástól. Reményeim szerint ott leszek, amikor újra találkoznak. Nem mindennapi látvány lesz.

234

22. fejezet

Az ember nem veszítheti el a múltját, sem a jövőjét: amit nem birtokolsz, hogyan is vehetnék el tőled? Marcus Aurelius: Elmélkedések

A levegő kellemes volt, még frissebb és illatosabb, mint ahogy Ellin emlékeiben élt. A késő délutáni nap sugarai arany csíkokkal díszítették a tenger kékjét. Ezt a tiszta estét csak Kerr hiánya felhőzte be. Jobban értett a lovak megzabolázásához, mint Ellin, aki most maga hajtotta a bricskát. Nem mintha bánta volna, hogy egyedül van. A férjével ellentétben Norris Martin nem bizonyult sem izgalmas, sem igényes útitársnak. Angliát átszelő eseménytelen útjuk és a Liverpoolból való átkelés során a férfi egy szó nélkül teljesítette a lány összes kérését. Állandó hódolata kényelmes volt ugyan, de határozottan unalmas. Boldogan vált el tőle Douglasban, s otthagyta, hadd intézze a csomagok szállítását. Ellin csak egy ajándékokkal tömött bőröndöt, egy kézitáskát és maradék pénzét vitte magával. A bricska végigzörgött a Laxey-hídon. Végig a füves folyóparton, amerre a szem ellátott, új vásznak feküdtek kiterítve, hogy a nap kifakítsa őket. Hasonló látvány fogad majd a Port Cornaa melletti hatalmas sík mezőn is, gondolta Ellin. Ismert minden kanyart, minden dombocskát és sziklát. Jean siyr sürgette a poroszkáló lovakat, gyerünk, siessetek! Miután elhagyta a Dreeym Freoaie-be vezető elágazást, az omladozó Ballanard-házhoz érkezett, amely előtt az a bizonyos trammanfa állt. Bárányok ballagtak át a legelőn, a magasra nőtt fűszálakon csámcsogva. 235

Kíváncsi volt, vajon kié lehettek – megvette volna valaki az elhagyott épületet? A dombról szeretett völgyébe vezető úton megcsodálta a vászonüzemek hosszú tetejét, amíg nagybátyja éppen két dombocska közt álló házához nem ért. Felkapta a straidet, és leugrott a bricskáról. Keze-lába remegett, ahogy a kantárszárat átbújtatta a pajta falán álló gyűrűn, és jól megkötötte. A csűr felől éles ugatás hangzott fel. – Scadoo! A fekete-fehér foltok őrült táncba kezdtek, ahogy a kutya felé iramodott, és akkora vehemenciával ugrott a lányra, hogy majd leverte a lábáról. Scadoo a hátsó lábain egyensúlyozva szűkölt és vinnyogott örömében, s nyalogatta Ellin sós könnyektől csillogó arcát. – Micsoda nagy, erős lány vagy te – dicsérte a lány sírva-nevetve. – És milyen nehéz; hiszen feldöntesz. Leül, soie sheese! A kutya teljesítette a parancsot, de egész testében reszketett az izgalomtól, selymes fekete fejétől egészen kerek hátsójáig. Élénken csóválta fehér farkát, fojtogató füstfelhőt kavarva. – lmme, gyerünk befelé! Scadoo talpra állt, és eszeveszett pörgésbe kezdett, bolondul ugatva. Ellin megpróbálta lecsendesíteni, de hiába. Letérdelt, karjába szorította a kutyát, s belélegezte a meleg, izgatott állat kellemesen ismerős illatát. Henry bácsi bukkant fel a kert végéből, egy óriási lapáttal a kezében. Ellin lekapta a fejéről divatos kalapját, úgy kiáltotta: – Bácsikám, hazajöttem! – Ellin! – amikor a lány odafutott hozzá, hogy üdvözölje, nem merte megölelni, nehogy összepiszkítsa a ruháját. – Nem üzent senki Dreeym Freoaie-ből, hogy jössz. Amikor találkoztam Lady és Lord Ballacrainenel a templomban... – Nem tudták, hogy jövök. Mr. Martin kísért ide, egész úton Londonból. Azt mondta, él az apám, és Mr. Standish és az édesanyám törvényesen összeházasodtak a templomunkban. – Féltem ettől a naptól – motyogta a férfi. -Amikor az a gazember újra felbukkant Maugholdban, mondtam a nőknek, hogy el kell monda236

nunk neked az igazat. Azt, hogy Standish lánya vagy – úgy ejtette ki a gyűlölt nevet, mintha égetné a száját. – Hosszú éveken át senkinek nem szóltunk egy árva szót sem róla. – Lord Garvainnek és a grófnak se? Henry bácsi nemet intett, aztán segített összegyűjteni Ellin csomagjait a kocsiból. Együtt léptek be a kocsmába, amely fikarcnyit sem változott azóta a nap óta, amikor közölte a családjával, hogy Angliába kell mennie, s megkérte őket, hogy vigyázzanak Scadoo-ra. Égő tőzeg illata lengte be a helyiséget, fazék rotyogott a tűzhelyen. Nagyanyja a szövőszék mellett ült. – Hallottam a kutyát, a mi Ellinünk hazatért? – Itt vagyok, nagymama. – Drága gyermekem – az idős asszony szélesre tárta a karját. Ellin közéjük fészkelte magát, s érezte, amint mohó ujjak futnak végig a homlokán, orcáin, orrán és száján. – Te sírtál. – Hol van Marriot néni? – kérdezte a lány bácsikáját. A férfi felkapta a csengőt, amelyet a vak asszony használt, ha segítségre volt szüksége, és megrázta. Amikor a felesége belépett a szobába, a férfi borúsan jelentette be: – Ellin mindent tud Standishről és Isbelről. Marriot néni válla megroggyant, feje előrebukott. A vereség és rezignáció élő szobra volt. Sokáig tartott, amíg Ellin megválaszolta a rengeteg kérdést hosszú szárazföldi és tengeri útjáról. Amint a történetet hallgatta, amit a családja sosem akart elmesélni neki, egyik karjával Scadoo-t ölelte, szabad kezével pedig nagyanyja csontos kezét szorongatta. – Magnus nagyapád Douglas-fiú volt, én pedig Laxey-lány. Miután összeházasodtunk, Maugholdban telepedtünk le, s csendesen éldegéltünk itt, lent termesztettünk, és neveltük a lányainkat. Magnus családja vásznat árult lent a városban, az unokaöccsei ma is ezzel foglalkoznak, az övék az ottani gyár. Azt hitte, Marriot lányunk talál előbb férjet, ő volt az idősebb, és mindig sokat sürgött-forgott a farmon és a ház körül. De én éreztem, hogy Isbel lesz az első. Finlo Standish szemet vetett rá. 237

Jóképű, keménykötésű fickó volt, saját házzal. Azt mondta a lányomnak, ha hozzámegy, nem kell többé fonnia, megengedheti magának, hogy vásznat vegyen, és bármit, amit csak megkíván. Mi tudtuk, hogy rossz természetű ember, sűrűn látogatja a kocsmákat. De mindennek ellenére összeházasodtak, és a férfi Ballanardba vitte őt. – Ez az a farm a hegyen? – tudakolta Ellin. – Ott születtél – árulta el neki Marriot, folytatva a mesét. – Egy szeles márciusi éjjelen, egy évvel apa halála után. Isbel azt akarta, a benobbee legyen mellette a vajúdásnál. Finlo nem bízott Calybrid praktikáiban, így hát orvosért ment. Végül egy kocsmában kötött ki, lerészegedett és verekedésbe keveredett. Amikor végre visszaért, egy nappal később, anya és én ápoltuk Isbelt... és téged. Finlo dühöngött, átkozódott, mint maga az ördög. Calybrid szótlanul megállt előtte. Könyörögtünk neki, hogy higgadjon le. Isbel olyan gyenge volt, te pedig sírtál az éhségtől és a kiabálás miatt, amit apád csapott. Aztán anya... nem akarok emlékezni rá, még kevésbé beszélni róla. Mondja el ő – tette hozzá keserűen. – Ha meri. Ellin nagyanyja vette át a szót remegő hangon. – Miután Standish elhagyta a szigetet, Marriot és én Isbelhez költöztünk. A szíve és a lelke összetört, s még gyenge volt a szüléstől. Mooar grófnő könyörületes volt hozzánk, felvásárolta a vásznunkat. A kocsmáros még segítőkészebb volt, lekaszálta a szénát és betakarította az érett lent. Ellin Henry bácsira nézett, aki szótlanul üldögélt kedvenc székében, kezét térdére fektetve. Végül a lány törte meg a csendet. – Úgy tudom, volt valami tűzeset Ballanardban. – Fahusángok alatt égettük a tőzeget – szólalt meg újra a nagyanyja. – Azon a napon nagyon hideg volt, november havában jártunk, és üvöltött a szél. Egy szélroham feldöntötte a szárítókamrát, és egy szikra a kosárra pattant, amelyben a lent tartottuk. Fent voltam Isbel szobájában, amikor megéreztem az égő fa és ruha szagát. Lesiettem a lépcsőn a thie mooarba, s arcomba csapott a forróság. Lerohantam a nappaliba, és kinyitottam egy ablakot. Calybrid a krumpliágyásban szorgoskodott. Kikiabáltam neki. Kivezetett, és visszament Isbelért és érted. 238

– A kötényembe burkoltalak, ennoil – tette hozzá egy ismerős, száraz hang, hogy a füst ne égesse a szemed – Calybrid sétált a helyiségbe, és egy kosár kagylót tett az asztalra. – Semmi sem maradt a házból – szólt Henry bácsi komoran -, sem a bútorokból. De Calybrid olyan dolgokat is érzékel, amelyekről nekünk nincs tudomásunk. Felszedte a padló kövezetét, és egy halom pénzt talált alatta. – És Isbel ezüstserlegét – emlékeztette férjét Marriot. Ellin jól ismerte azt a kupát – ő is ivott már belőle. – Isbel csak pár nappal élte túl a tragédiát -folytatta a ben-obbee. – A kimerültség és a sokkhatás már túl sok volt neki abban a legyengült állapotban. Megírta a végakaratát, és rám hagyta a serleget. Könyörgött nekünk és Henry Fayle-nek, hogy rejtsünk el téged biztonságban Finlo Standish elől, ha valaha is visszatérne – düh felhőzte be az asszony barna szemét. – Úgy döntöttünk, az lesz a legjobb, ha úgy teszünk, mintha te is meghaltál volna – mondta Marriot. – Ezért amikor Isbel koporsóját végső nyughelyére kísértük, a tiszteletes kettőtökért imádkozott. Ragaszkodtunk hozzá, hogy Isbelt Magnus Moore lányaként, s ne Finlo Standish feleségeként temessék el. S amikor a kőfaragó a sírkövét véste, őt is erre kértük. A biztonság kedvéért fizettünk neki néhány kiegészítő szóért: „és gyermeke". Calybrid fel-alá járkált a helyiségben. – Megtudtuk, hogy Standish Liverpoolban van, elég közel ahhoz, hogy a ballanardi tűzeset a fülébejuthasson. – Mennyi idős voltam, amikor ez történt? – Nyolc hónapos – válaszolt a bácsikája. – A valaha élt legédesebb l'il oikan, mindig mosolyogtál és gőgicséltél nekem. Marriot nem akart férjhez menni. Arra gondolt, elmehetne a Cashin-kastélyba szolgálni. Mooar grófnő felajánlott neki egy társalkodónői helyet, saját szobával és ellátással a nagymama és a te számodra. Micsoda szégyen, gondoltam, hogy egy Moore egy Cashint szolgáljon. Ezért azt mondtam neki, ha elfogadja a nevemet, te is felveheted. És ha bárki kérdéseket tenne fel, azt mondhatnánk, hogy 239

árván maradt családtag vagy, akinek szerető otthonra van szüksége. S ez igaz is volt, dy-jarroo. Levéve a fazekat a tűzről, Marriot így szólt. – Az egész község tudta, hogy Isbelnek született lánya Finlo Standishtől. De annyira lenézték a férfit és sajnálták anyát, hogy végül senki nem kavart bajt. Mooar grófnő szerint ez volt Standish büntetése, s a grófnő magával vitte a titkot a sírba. Sosem voltak cselédeink, akik pletykálhattak volna. Próbáltalak távol tartani a söntéstől, ahol olyan gyorsan megered az emberek nyelve. – Házasság vagy vérségi kötelék révén – mondta Calybrid – a maugholdiak mind egy klánhoz tartoznak. Megvédjük a mieinket. És a klánhoz illő néma összetartásról ő maga gondoskodott. Mindenkit megfenyegetett, ha bárki ki merné kotyogni a Boayl Fea-ben nevelkedő kicsi lány titkát, Calybrid átkaival gyűlik meg a baja. Hogy a betolakodókat – és Ellint – távol tartsa Ballanardtól, kitalált egy helyi legendát a buggane-ról, aki éjszakánként kószál a vidéken. – Mivel szerettek téged és féltek tőlem, senki nem beszélt arról, amiről jobb hallgatni. És amikor esténként betértek Boayl Fea-be, és meséltek neked a szomorú női kísértetről, aki a dombokat járja, Isbelre gondoltak. Miután Finlo Standish visszatért a szigetre, és beköltözött Cashinkastélyba, megnőtt a felfedeztetés esélye, ezért a család még inkább igyekezett megakadályozni, hogy Ellin kapcsolatba kerüljön vele. Attól való félelmükben, hogy a férfi észreveszi és felismeri őket, a rokonait, a lány nagynénje és nagymama beszüntette a templomba járást, és kerültek minden nyilvános helyet, illetve magánházat, ahol összefuthattak volna. Állandó rettegésben éltek, hogy egyszer megáll a kocsmánál a Ballanardba való rendszeres kilovaglása során. – Az emlékezet sokáig kitart, és a múlt veszélyes ellenség – jelentette ki Calybrid. – Épp amikor megnyugodtunk, hogy már biztonságban vagy tőle, akkor tudtad meg az igazságot. És nem is a szigeten, hanem a távoli Londonban. – Akkor a ballanardi buggane nem is létezik? – Ta, létezik, a kastélyban él a sziklák tetején. Finlo Standish sokkal veszélyesebb, mint bármelyik drogh spurid. Ezt sose felejtsd el. 240

– És a többi legenda, amit tanítottál, a Vörös ember lányának barlangja, és a moddey dhoo, őket is csak kitaláltad? – Így van. Még kicsi lány voltál, s egy nap magammal vittelek zuzmót gyűjteni a folyóparti kövek közt. Amikor meghallottam a víz zúgását, úgy tűnt, mintha egy bab sírna valaki után, aki elhagyta. Standish a veres ember, és te vagy a lánya. A nagy fekete kutya, amely az utakon bolyong, nem látomás, az ő kutyája. Számomra ezek valóban kísértetjárta helyek, de mind közül a legrosszabb maga Ballanard. – Találkoztam Standishsel a romoknál – jegyezte meg Ellin. – Nem engedhettük meg, hogy eljöjjön az esküvődre, most már tudod az okát. Amikor férjhez mentél, fellélegeztünk, hogy olyan családba kerülsz, akik, bár más okokból, de épp annyira lenézik a mac mollaght-ot, ahogy mi. – Különös – vetette fel a bácsi -, hogy a vászonárus rájött, hogy Standish gyermeke vagy, mégsem árulta el neki. – Azt hiszem, Mr. Martin azért hallgatott, amiért a többiek is, hogy megvédjen engem. De Londonban, amikor látnia kellett, milyen boldogtalan vagyok, feldühödött. Azzal vádolta Kerrt, hogy apám pénzéért vett feleségül. Calybrid a lány bánatos arcát tanulmányozta. – Te mit gondolsz? – Kerr nem tagadta. Először szomorú voltam, aztán dühbe gurultam. De meg kell tudnom bocsátani neki. – És mi a helyzet az apáddal? Neki is megbocsátasz? – El kell mennie hozzá – szólt közbe Marriot. -Bosszúnk akkor teljesedik be, ha az a féreg megtudja, micsoda kincset vesztett el szörnyű tettei miatt. – De elhiszi egyáltalán nekem, hogy a lánya vagyok? Mrs. Moore megemelte fehér főkötős fejét. – Ha engem meglát, biztosan. És elvisszük az ezüst serleget, melyet Isbel tőle kapott nászajándékul. – Ellin örökli majd, mindig is így akartam -mondta Calybrid -, én nem kísérem el a kastélyba, közelébe se megyek Standishnek. Esküt tettem, be kell tartanom – lehajolt, és végigfuttatta ujjait Ellin selymes 241

arcán. – Tizenkilenc évig vigyáztam rád, ennoil, minden erőmmel azon voltam, hogy megvédjelek a rossztól és a szomorúságtól. Ha úgy döntesz, felveszed a kapcsolatot Finlo Standishsel, nagyobb szükséged lesz rám, mint valaha. Eszébe jutott a veszteség okozta szúró fájdalma, amikor Ellin hozzáment a fiatal lordhoz, és hogy milyen magányos volt, amikor az ifjú pár Angliába utazott. De azt az érzést egy napon sem lehet említeni ezzel a friss fájdalommal. A szíve szakadt meg, hogy a lányt az apjához kellet engednie, ahhoz az emberhez, akit Calybrid a legjobban gyűlöl a világon. – Egy hölgy van itt, uram. És egy idősebb nő van vele. Ellin a hallban ácsorogva hallgatta, amint a komornyik bejelentette őket Mr. Standishnek. Több mint négy éve nem járt Cashin-kastélyban, mióta Kerr családja a Dreeym Freaoie-i udvarházba költözött. Amint az inast követte a folyosón, látta, hogy apja pénzének jó részét a restaurációba ölhette. A kopott pompa, amelyre emlékezett, eltűnt. Friss festék, új kárpit és egzotikus, színpompás szőnyeg vette át a helyét. Ellin és a nagyanyja beléptek a könyvtárszobába. Apja óriási termetű férfi volt, széles vállú, lábai, akár két oszlop. Selyemövvel megkötött bő köntöst viselt a ruhái felett, vörös fején kerek selyemsapka díszlett, rojtos bojtja oldalra fityegett. Hatalmas, fényes fekete bundájú kutya horkolt a lábánál. – Lady Garvain – pipáját és újságját a széke mellett álló asztalkára tette, és felállt. – Nem is tudtam, hogy visszatért Londonból. A nagymama teste megmerevedett, amikor a férfi megszólalt, mély, zengő hangja fájdalmas emlékeket kavart fel benne. Ellin nem tudta, hogyan fogjon a mondókájába. Gyámoltalanul pislogott az óriásra, miközben a fekete kutya a szoknyáján szaglászott Scadoo illata után. – Mr. Standish – kezdett bele a lány, képtelen lévén másképp nevezni a férfit. – Sajnálom, ha alkalmatlan időben zavarjuk. Sok mondanivalónk lenne az ön számára. 242

– Feküdj, Meanoie – parancsolta a férfi, félbeszakítva a lány elhadart mondókáját. – Őladysége bocsánatkérése teljességgel felesleges, mindenkor örömmel meghallgatom, bármit óhajt ön, vagy kísérője mondani. Kérem, foglaljanak helyet mindketten. Ellin a székhez vezette nagyanyját, amelyet vendéglátójuk szabaddá tett. Annyira megváltoztatták talán az évek, hogy veje már rá se ismer? – Nem tudom, hol is kezdjem, ezért talán jobb, ha ez beszél helyettem – ügyetlenül babrált a kézitáskája kapcsával, majd kiemelte a tartalmát, a hűvös és sima tapintású ezüstöt. – Felismeri? A férfi pirospozsgás arca megdermedt a döbbenettől és a felindulástól. – Hogy került önhöz a feleségem serlege? – Calybrid Teare-től kaptam. Ballanardban találta, a tűz után. Az anyámé volt, Isbel Moore-é, aki ott lelte halálát. De én túléltem őt – a szíve úgy dörömbölt a mellkasában, hogy alig hallotta a saját szavait. – A lánya vagyok. Könnyein keresztül látta, hogy a sapka bojtja ide-oda röpköd, ahogy a férfi a fejét ingatja. Atreih, nem hisz nekem, gondolta csüggedten. – Néhány nappal azután, hogy elhagytad a szigetet – szólalt meg az idős hölgy -, elvittük a lányodat a templomba, hogy megkereszteljék. Megtalálhatod a valódi nevét a keresztlevélen, Cubban tiszteletesnél: Ellinor Mary Moore. A férfi az asszony felé fordult. – Mary Moore. – Emlékszel a szavakra, amiket akkor kiáltottam, Finlo Standish, amikor kezet emeltél rám? „Lhisagh ny feallagh s'troshey ve ny feal lash s'meeney..." – Nem a legnagyobbnak kellene a leggyöngédebbnek lennie? – ismételte a férfi. – Túl dühös voltam akkor, hogy odafigyeljek. Évekkel később aztán, bűnbánattal és szégyennel telve, sokszor eszembe jutottak a szavaid. – Az asszony törékeny keze eltűnt Standish hatalmas mancsában. -Sosem bocsátottam meg magamnak azt az ütést. 243

– Pusztító ereje volt. Elrabolta a látásomat, és megölte Isbelt. Nem láttam a tüzet. A baleset, amelyről Marriot nem volt hajlandó beszélni, hirtelen kegyetlenül világossá vált Ellin számára. A férfi, aki őt nemzette volt a felelős nagyanyja vakságáért. – Amiért leütöttél, a lányom és Calybrid éveken át rejtegette előled a lányod. – Ellinor – lehelte a férfi. – Ellin. Kislányom. – Ellin felnőtt nő és kíváncsi az édesapjára. Hallania kell hát a te változatodat a múltban történtekről, Finlo. El kell mondanod neki. Ellin észrevette, hogyan küzd a férfi a feltörő érzések ellen. És amikor Standish elkezdett ifjúkori önmagáról mesélni, olyan keserű tárgyilagossággal tette, mintha egy idegenről beszélne, akit cseppet sem kedvel. – Hirtelen haragú voltam, ma is az vagyok. Akkoriban állandóan a kocsmákat jártam, iszákos voltam és kemény bunyós. De szerettem Isbel Moore-t és Ballanardot. Fel akartam küzdeni magam. Amikor közölte, hogy gyereket vár, nagyon megörültem. Tudtam, hogy csak fiú lehet, az első a sok közül. Túl büszke voltam, hogy beleegyezzem, egyedül a ben-obbee segítse világra a gyermekünket. Az én feleségemnek az orvos segít. Ramsey-be indultam, hogy elhozzam, de megálltam egy thie-oast-nál, csak egy italra, nem többre. De amikor a férfiak megtudták, hogy apa leszek, egyik italt fizették a másik után, míg végül elfelejtettem, hová is indultam, és miért. Ellin, aki ismerte a férfiak viselkedését az ivóban, készséggel elhitte minden szavát. – Repült az idő, anélkül, hogy észrevettem volna. Egy szomszéd lépett be, és meglátott. Jobb, ha sietsz haza, szólt, a bölcsőben fekszik már az innen beg. A kislányod. – Nem a fiú, akit várt, akire vágyott – tette hozzá Ellin. – Azt hittem, gúnyolódik velem. Behúztam neki egyet, nem tudom, hányan fékeztek meg végül. Hatalmas verekedés volt, aztán hazavánszorogtam Ballanardba, az asszonyokhoz. Calybrid Teare-hez, Isbel testvéréhez, az anyjukhoz. És hozzád, aki úgy visítottál, mint egy kis244

malac. Leszállt a szemem elé a vörös köd. Amikor a nagyanyád csitítani próbált, az öklömmel csaptam le rá. Beverte a fejét a konyhakőbe – összeszorított ujjaira bámult. – Olyan kicsi volt, ahogy ott feküdt, s én olyan nagy és erős. Akkor és ott csak a menekülésre tudott gondolni, vallotta be, de addig nem indult el, amíg meg nem bizonyosodott afelől, hogy Mrs. Moore életben marad. Aztán a szégyentől és bűntudattól hajtva, otthagyta a családját, és felszállt a Liverpoolba tartó hajóra. Hónapokig a felejtésbe vedelte magát, abban reménykedve, hogy elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy visszatérjen a szigetre. Aztán hírt kapott a szörnyű ballanardi tűzvészről. – A feleségem meghalt, eltemették, s vele együtt a gyermekemet is. Feltételeztem, hogy az anyósom is erre a szörnyű sorsra jutott. Meg akartam halni. De a tudat, hogy többé nem árthatok azoknak, akiket szeretek, akiknek tönkretettem az életét, valahogy felszabadított. Meggyászoltam őket, de vigaszra leltem a munkámban. A becsvágyam a ballanardi hamvakból sarjadzott. Tanult voltam, értettem az üzlethez. Segédjegyzőként helyezkedtem el egy malomtulajdonosnál, és megfigyelés útján sajátítottam el a szakmáját. Vagyont halmoztam fel, részesedéseket vásároltam. Vettem egy saját malmot, és építtettem egy másikat. De mindenemet odaadnám, ha megszabadulhatnék a lelkemre nehezedő bűnöktől. Hogy visszakapjam a boldogságom és a három életet, amit tönkretettem. Fájdalmas volt nézni a szenvedését. Ellin megsajnálta őt, ezért így szólt: – Tragikus hibákat követett el, dy-firrinagh. De megbánta. – Még sosem bántam annyira, mint most, amikor el kell mondanom a lányomnak, akit sosem becsültem meg, mindazon okokat, amikért gyűlölnie kell. – Nem, nem – tiltakozott a lány. – Nagymamát bántottad, de engem nem. Egész életemben Marriot nénivel és Henry bácsival éltem, és boldog voltam. S van okom arra is, hogy hálás legyek önnek. Ön győzte meg Lord Garvaint, hogy feleségül vegyen. A férfi arcán a kétségbeesést a harag váltotta fel. 245

– Ez talán a legnagyobb bűnöm mind közül. Az a rátartiság és arrogancia, ő egy... Az egyik gazfickó megismeri a másikat. Amikor együtt találtalak vele Ballanardban... Istenemre, ha tudtam volna, hogy az én lányom vagy, az a csirkefogó már a maugholdi temetőben pihenne, az őseivel együtt.

246

23. fejezet

Nypoose eirey-inneen my slooid ny t'an ayr eck er ny ve croghit. Ne végy el örökösnőt, csak ha az apja már kötélen lóg. Manx közmondás

Ellin a kastély könyvtárszobájának franciaablakán keresztül figyelte a két viháncoló kutyát. Kis keverék kutyusa félelem nélkül hergelte bozontos, fekete pajtását. Nagy csatározásba merültek, vicsorogtak, csattogtatták a fogukat, ahogy a fűbe rántották egymást. – Scadoo jól kijön Meanoie-val -jegyezte meg. – Boldog lennék, ha örökre itt maradnátok – válaszolta Standish. – Mindketten. Beszéltél Lord és Lady Ballacraine-nek arról, hogy szeretném, ha ideköltöznétek? – Ta. Azt mondták, Kerrnek kell döntenie. Ha visszatér – tette hozzá. Nemcsak kínosnak érezte, hogy Dreeym Freaoie-ben éljen az apósáéknál, ráadásul az apja meg se látogathatta ott. A gróf és felesége jelentőségteljes pillantást váltottak, amikor elmagyarázta nekik, hogy a fiuk Londonban van, s nem tudja, mikor jön meg. S bár hosszas vívódás után elismerték, a lány nem hanyagolhatja el legközelebbi élő rokonát, a Standishsel szembeni viselkedésük ráébresztette Ellint, milyen naiv gondolat is volt tőle, hogy újraélesztheti a régvolt jó viszonyt. Megpróbálta feldolgozni az utóbbi napok során hirtelen nyakába szakadó tényeket. Az apja él, de mindenki, akit csak szeretett, lenézte a férfit. Ballanardban született. Lehetséges, hogy Kerr csupán apja vagyonáért vette el. S bár azóta talán meg is szerette őt, aljas mesterkedéseinek felfedezése súlyos sebet ejtett a szívén. 247

Nem volt többé gyermek, aki a ben-obbee és mások segítségére szorul. Felnőtt nő volt, akinek nehéz döntéseket kell hoznia a jövőjét illetően. Hűségét megosztotta a kastély, az udvarház és a kocsma közt. Standish meg akarta ismerni a lányát, s gyermeki szeretetet remélt tőle. A Cashinek is maguknak követelték, mint fiuk és örökösük feleségét. Keményen robotoló rokonainak volt a leginkább szükségük rá, azoknak, akik befogadták és felnevelték. Naponta kilovagolt Dreeym Freaoie-ből, hogy meglátogassa az édesapját. Sürgető kívánságára a férfi olyan emlékeket elevenített fel édesanyjáról, amelyekről másoktól még sosem hallott. Az, hogy a fiatal Isbelről és a románcukról mesélhetett, üdítő változatosság és nagy vigasz volt a kínzó tépelődésekkel teli évek után. – Egyáltalán nem hasonlítok rá, ugye? – kíváncsiskodott Ellin. – Marriot néni és Calybrid szerint nem. – A haja barna volt, de sötétebb, mint a tiéd. Mogyoróbarna szeme volt. Amikor belenézett az ember, mintha a Cornaa folyóba siető tiszta vizű csermelybe meredne, hogy is hívják? – Strooan ny Mrack. Henry bácsi ott halászik, pisztrángra. – Benned, Ellin, a nagyanyádat látom. Ez neked bók, nekem átok. Tennem kell valamit érte, mindannyiukért Boayl Fea-ben. Ha cselédekre van szükségük, szívesen fizetem a bérüket. Lovak, szarvasmarha, egy új eke. Bármi, ami eszedbejut, máris az övék – egy ideig csendben figyelte pajkosan játszó kutyáikat, majd megkérdezte: – Ellenzi Mrs. Moore, hogy idejársz? – Nem annyira, mint Calybrid vagy Lord és Lady Ballacraine. Kerr sem örülne, ha megtudná. Kételkedett abban, hogy a férje helyeselné, hogy annyi időt tölt a kastélyban. Az sem tűnt valószínűnek, hogy elfogadná Standish meghívását, hogy költözzenek hozzá. S bár nem kifogásolná a Fayle-családnál tett látogatásait, azt már semmiképp sem engedné, hogy segítsen a munkájukban. Most már báróné, érvelne a férfi, s nem holmi kocsmároslány. Nem kószálhat szabadon a laplinynben, köténykében, vászonszoknyában, fekete harisnyában. Nem fonhat lent, nem köpülhet 248

vajat, nem kötheti többé kévébe a szúrós rekettyét, amit nagybátyja a lábasjószág takarmányának vágott. Az is meglepte, hogy az apja engedi, hogy besegítsen a farmon. – Néha irodám fogságában üldögéltem a székemben, a főkönyvet vezettem, s magam elé képzeltem a hatalmas ballanardi legelőm. A yiarnfoldyragh-ot a kezemben, amint meglengetem, figyelem, ahogy a széna aláhullik, ó, az az illat! – Tudom, mire gondolsz. Egymásra mosolyogtak. – Azt kellene tenned, ami boldoggá tesz. Szégyen lenne, ha behódolnál a férjednek, aki önző módon, akaratod ellenére elhurcolt a szigetről. Ha van benne egy cseppnyi tisztesség, meghajol az akaratod előtt. S ha arra tér vissza, hogy már berendezkedtél apád házában, a saját szülőhelyén... A férfi nyitva hagyta a lány előtt megcsillantott lehetőséget. Ellin végiggondolta a férje lehetséges válaszait. Kerr gyakran mérgelődött amiatt, hogy a családi kastélyt egy bérlő lakja. Ellinen keresztül visszakaphatná mindazt, amit az apja elvesztett. Ha magától nem venné észre a kínálkozó lehetőséget, a felesége majd rávezeti. – Azt hiszem, meg tudnám győzni Kerrt, hogy itt éljünk – álmodozott. – Elég nagy a ház. S akár egy külön lakosztályt is ki tudnátok alakítani – megveregette a lánya vállát. – Akkor hát megegyeztünk. Mondd meg Lady és Lord Ballacraine-nek, hogy meglátogatsz... Nem baj, ha nem árulod el nekik, itt is szándékszol maradni. S aztán majd dönthet a férjed. Az egyik emberem utánad megy a bricskán, hogy elhozza a hintód. Most viszont nekem is dolgom van: Cubbon tiszteletessel találkozom. Norris Martin hozott valamit, ami érdekelhet, és veled kapcsolatos. Megkérem, hogy jöjjön el hozzánk vacsorára, ha nem bánod. – Nem, nem – válaszolt a lány szórakozottan, mert Scadoo-t figyelte, aki megadta magát, és a földön feküdt, miközben Meanoie felette állt, és lihegett. Enyhe nyári este köszöntött rájuk. Ellin, életében először, az asztalfőn ült, egy trónusra emlékeztető faragott székben. Őelőtte az első Lady 249

Ballacraine, majd a büszke Mooar grófnő foglalt ott helyet, nemrég pedig az anyósa. A londoni arisztokrácia palotáinak vacsoraasztalainál szerzett tapasztalatai felkészítették rá, hogyan viselkedjék apja házának úrnőjeként. De egyetlen tanulmánya, a társasági etikett, illetve Kerr filozófusainak szellemes maximái sem voltak hasznára, amikor az úriemberek szóba hozták a tiszteletessel való találkozásuk részleteit. Szavaik megijesztették a lányt, s úgy érezte, mintha a falon függő portrékon szereplő régen halott Cashin-ősök gúnyos kacagását hallaná. Kerr útja hazafelé unalmas volt, de jóval kevésbé veszélyes, mint a négy hónappal azelőtti utazás a csempészhajón. Nem érte utol Ellint. Whitehavennél nem sikerült elérnie a szokásos postahajót, és újabb késedelmet szenvedett. Megőrjítette, hogy egyetlen széllökés sincs, napja nagy részét a dokkoknál sétálgatva töltötte, és a túlságosan is nyugodt víztömegre bámult, amely elválasztotta kedvesétől. Másfél napig tartó tengeri utazás után a Douglas-öbölbe érkezett. Szikrázó napsütés fogadta és bronz csíkozta azúrkék ég. Türelmetlenül várta, hogy a szokatlanul gondosan dolgozó rakodómunkások kipakolják a bőröndjeit. Miután ez végre megtörtént, megbízott egy kocsist, hogy szállítsa őt és csomagjait Dreeym Freoaie-be. – Nem a kastélyba, y hiarn? A férfi ismerte őt, de nem tudott a maugholdi ügyekről. – A családom már évek óta nem ott él. – Én máshogy hallottam. Mindenki a ladyről beszél, és arról, hogy mi történt, miután hazaérkezett. Miközben a férfi bepakolta a csomagokat a kocsiba, Kerr megkérdezte: – Mit mondott Lady Garvainről? Jól van, ugye? – Attól függ, honnan nézzük. Különös dolgok történnek Maughold községben, tele van boszorkányokkal és ördögökkel. Ma éjjel is kísérteni fognak y hiam, hiszen Szent Iván éje lesz. Az lenne? Kerr már azt sem tudta, milyen nap van. – Holnap jön Tynwald. Épp idejében érkezett. Kerrt teljesen hidegen hagyta a dolog, az érdekelte mi történt a feleségével. 250

– Vigyen engem Dreeym Freoaie-be amilyen gyorsan csak tud. Itt van pár shilling a sietségéért. A kanyargós úton haladva elrobogtak egy sor farakás, szalmakazal és rekettyeköteg mellett. Amikor az éj leszáll, a munkások meggyújtják őket, hogy elijesszék a boszorkányokat és rossz szellemeket. Viharos utazás után érkeztek a hangamezőn álló házhoz, s amikor Kerr kiszállt a kocsiból, füstszagot hozott felé a szél. Édesanyja könynyes szemmel csókolta meg. – Kerron, annyira aggódtam! Oly régóta várunk, de most, hogy itthon vagy, te majd mindent rendbe teszel. Az apja megragadta a kezét. – Megpróbáltuk visszatartani. De nem tudtuk meggyőzni, már eldöntötte, hogy elmegy. – Hová megy? – az egész sziget talányokban beszélt, s az összes talány középpontjában Ellin állt. – Ahhoz a csirkefogó Finlo Standishhez. – Ellin a kastélyban lakik – bökte ki az anyja. – Hol?! Hogy a fenébe jutott eszébe... – Mert Ellin az ő lánya! – mennydörögte az apja. – A Fayle-ek, Mrs. Moore és az a Teare némber eltitkolták előle az igazságot. És most azt hiszi, te egész idő alatt tudtál róla. – Ez nem igaz – válaszolta a férfi dermedten. – Mielőtt elment, megígérte az édesanyádnak hogy majd meglátogat minket. De azóta nem láttuk és nem is hallottunk róla. Tegnap megálltam a kocsmánál, és megtudtam, hogy a Fayle-ekkel is megszakította a kapcsolatot, ami nagyon különös. – A kastélyban nem jártál? – Azt terveztem, hogy holnap ellovagolok oda. – Inkább én megyek, méghozzá azonnal. Nem tudom, milyen játékot űz Standish, de nem kapja meg a feleségemet. Ellin Finlo Standish törvénytelen lánya. Nem csoda hogy a Fayle család ezt eltitkolta, hiszen egyetlen lány sem lenne büszke ilyen apára. De akkor miért költözött hozzá a kastélyba? Ennek így semmi értelme nincs. 251

Átlovagolt az itt-ott lángokkal megvilágított és füsttel átitatott éjszakán. A munkások már meggyújtották máglyáikat a domb tetején. Kerr lova megijedt és visszahőkölt, amikor egy igazi tűzfalhoz értek – a hosszú száraz sövény lángokban állt, elijesztésül a kóbor szellemnek és boszorkányok számára. Miután így elzárták az útját, Kerr kénytelen volt kerülőutat választani. Végre meglátta a kastély homályos körvonalait, amelynek megszerzéséért és megtartásáért küzdöttek az ősei évszázadokon át. Fény szivárgott ki a könyvtárszoba ablakain. Meglepetésszerű támadást indíthatna, mint a Cashin-lovagok annak idején. Vészjósló mosolyra húzta a száját, s elképzelte, amint beront, felkapja Ellint, és ellovagol vele tüzes lován – épp mint a regényekben, amelyeket a lány és Kitty oly szívesen bújt. Lecsusszant a nyeregből és olyan közel vezette a házhoz a lovát, amennyire csak lehetett. A kantárszárat egy fűzfacsemete köré tekerte – ha Yernagh felrúgja, annál jobb. A fácska nem tartozik ide, ahogy a bejáratot szegélyező klasszikus urnák sem. Az ősi kövek keménysége és hidege sem térítette el attól, hogy megmássza a déli falat. Óvatosan haladt az ablakpárkányokon, és átlendült a ház sarkán az épület másik oldalára. Nem hallott hangokat bentről, mert a szélnél csak az volt hangosabb, ahogy a hullámok megtörtek a sziklákon. Elért a palladian stílusú ajtóhoz és belesett a résen. Ellint látta a pamlagon, olyan szép volt, hogy a férfinak elszorult a torka. Aranylánc csillogott a nyakában, halványkék ruhája ragyogott a gyertyafényben – mi az ördögért visel selymet a manx vászon helyett?! A lány süteménydarabkákkal etette Scadoo-t, és beszélt valakihez – valószínűleg Finlo Standishhez, akit a férfi nem látott. Visszahúzódott, amint egy alak elhaladt közvetlenül előtte. Egy férfi, vékonyabb és alacsonyabb, mint a kastély inasa, és szőke. Norris Martin. Aztán Standish odament hozzá, és megkínálta a vászonkereskedőt egy pohár gyömbérszínű itallal. A dédapám francia konyakja, gondolta Kerr mérgesen. 252

Úgy tűnik, ünnepelnek valamit, drága bárónőjével az élen. Elképesztő, hogy Ellin lett az úrnője egykori otthonának, egyben a családja vagyonos ellenségének dédelgetett lánya. Megragadta a rézkilincset, és kitárta az ajtót. – Ellin, azért jöttem, hogy hazavigyelek. Soha nem felejti el az érzéseket, amelyek végigcikáztak a lány arcán. Fájdalom, félelem, bánat -minden, csak nem az öröm, amelyre várt. Finlo Standish Kerr elé állt, és eltakarta a lányát. – A lányom nem megy sehova, Lord Garvain. Scadoo baktatott oda, és nedves orrát Kerr egyik ökölbe szorított kezéhez nyomta. Legalább valaki örül neki. – A valaha volt viszonya Isbel Moore-ral nem jogosítja fel arra, hogy beleszóljon a lánya életébe. – Ellenkezőleg, mindenre feljogosít – mondott ellent a férfi. – Isbel a törvényes feleségem volt. Ellinor, akit tizenkilenc éven át nélkülöztem, a törvényes gyermekem. Ne tegyen úgy, mintha nem tudná. Kerr kikerülte Standisht, és Ellinhez lépett. – My veen, ez hazugság. Esküszöm, hogy az. Bármit is meséltek neked... – maró gúnnyal nézett Martinra -, tudnod kell, hogy a saját érdekeikben tették. Honnan is tudtam volna róla? – A keresztlevelekből – szólt Norris Martin. -Én is onnan tudom. Bár nem volt tréfás kedvében, Kerr felnevetett. – Elég ritkán jártam a St. Maugholdban, és ha mégis rákényszerülök, amint tehetem, távozom. Kérdezzék csak Ellint – mosolyogva fordult a lányhoz. – Te templomba járó vagy. Hányszor láttál ott engem? – Egyszer – suttogta a lány. – Tessék, hallhatták – szólt Kerr diadalmasan. -Besétáltam, végigültem a misét, s amikor véget ért, kisétáltam. Nem volt időm rá, hogy dohos anyakönyvekkel piszmogjak, hogy kitaláljam, ki kit nemzett – karját birtokosi mozdulattal fonta a lány dereka köré, és hozzátette: – Maguk nyugodtan csevegjenek tovább holmi családfákról. Átkozott kimerítő utat tettem meg idáig, pokolian hiányzott a feleségem, és most hazaviszem. 253

De a lány ellenkezett, és elfordult a férjétől. – Nem mehetek veled. – Hogy érted, hogy nem jöhetsz? Lehet, hogy ő az apád... atreih, az ember végül is nem válogathatja meg a rokonait. Én viszont a férjed vagyok. – Ha belegondolok, hogy én hoztalak össze ezzel a... – fakadt ki Standish. – Én vagyok a felelős a lányom boldogtalanságáért és a szégyenéért. Újabb rejtélyek, gondolta Kerr, türelme határán. A sápadt és reszkető Ellinre bámult. A felesége nem mert a szemébe nézni. – Te érted miről beszélnek. Felvilágosítanál? – A nevem nem stimmel. – Micsoda? Ezt nem értem. – A házassági engedélyen – dörmögte Standish -, a községi jegyzőnél. Mind a két iratban Ellin Fayle neve áll. De a keresztlevél szerint a lányom törvényes neve Ellinor Mary Standish. A házasság tehát nem érvényes, és sosem volt az. Ellin még mindig nem mert ránézni. Az apja arca vörös és mérges volt. Norris Martin szokásos vigyora viszont egyre szélesedett. – Ez lehetetlen. – Cubbon tiszteletes szerint nem az – tájékoztatta a vászonárus. – Az eltérés a házassági papírok és a keresztlevél közt megszabadítja önt attól a kötéstől, amelyre sohasem vágyott. Kerr elengedte a füle mellett a megjegyzést. Ellinre nézett, kezébe vette a kezét, és megnyugtatóan mosolygott rá. – Ne félj, my veen. Mindent rendbe hozunk. Újra összeházasodunk, titokban, senki sem tudja meg. – Ha gyermeket várna – vágott közbe Standish -, beleegyeznénk. De hál istennek, nem ez a helyzet. És titokról már szó sincs, végre minden kiderült. Ellin szólalt meg kifejezéstelen hangon: – A tiszteletes szerint nem vagyok a feleséged. Az apám ügyvédje is így gondolja. – De az akarsz lenni. Az leszel. 254

Kerr kétséget és bizonytalanságot olvasott le a lány elgondolkodó arcáról. – Nem fogom arra bátorítani a lányomat, hogy olyan férfihoz menjen, aki először is csupán kényszer hatására volt hajlandó elvenni, ráadásul az esküvő után arra használta, hogy a termékeit népszerűsítse – szólt közbe Standish hevesen. – De szeret engem – vágott vissza Kerr. – És én is szeretem őt. – Miért ne szeretnéd? Egy gazdag ember egyetlen gyermeke. Érték esebb feleség egy Cashin számára, mint egy lányka a kocsmából, nem igaz? – Hagyjátok abba! – könyörgött Ellin. Kerrt teljesen kétségbe ejtette a lány édes vállára nehezedő húsos mancs látványa. – Menj ki a szobából, gyermekem. Nem a te fülednek való ez a vita. – De hiszen én vagyok a tárgya – tiltakozott a lány a sarkára állva. – Semmi sem lesz ma este eldöntve – a vászonárus felemelt egy gyertyatartót. – Jöjjön velem, Miss Standish – hívta a lányt, különös nyomatékkal ejtve ki új nevét. – Világítok önnek a lépcsőn. Együtt sétáltak ki a szobából, Ellin kék selyemruhája susogott a csendben. – A látogatása feldúlta őt – szólalt meg Standish. – Nem, a maga dühöngése. – Lord Garvain, ön nem kívánatos személy a házamban. – A maga házában?! – visszhangozta Kerr. – Jegyezze meg a szavaimat, ha nem hagy fel a lányom zaklatásával, örökre megtartom ezt a helyet. A haszonbérlet pár év múlva jár le, ez épp elég idő arra, hogy tönkretegyem az apját. Nem lesz oly hatalmas és felsőbbrendű, ha megfosztom a kastélyától, nem igaz? – Ha azt hiszi, azzal, hogy tönkreteszi a Cashineket, megszerezheti a lánya szeretetét, nagyon téved – vágott vissza Kerr. – Ellin most össze van zavarodva, de sokkal lojálisabb, mint képzelné. Ha közénk próbál állni, csak fájdalmat okoz a lányának, és magára is még nagyobb szégyent hoz. Ha ez egyáltalán lehetséges. 255

Bárcsak négyszemközt beszélhetne Ellinnel, meg tudná győzni az érzelmeiről. Ez a két ellenfél, az otromba zsarnok és az alattomos kígyó, szövetkezett ellene. Elszakították tőle a feleségét, és örömmel rombolják szét a lány maradék bizalmát. Azzal a szilárd elhatározással hagyta el a kastélyt, hogy Cashin módra felveszi a kesztyűt, tisztességesen, vagy tisztességtelenül is kész játszani. Nem veszítheti el Ellint, az oly kedves és elérhetetlen Ellint. A filozófus császár szerint ,A legjobb módja a bosszúnak, ha nem válsz olyanná, mint a támadód." Marcus Aurelius tévedett, gondolta Kerr. Óriásit tévedett. S ezt Kerr be is fogja bizonyítani.

256

24. fejezet

Ha lobbanékony vagy, gyakorolj önfegyelmet, ha durván bánnak veled, S ne fortyanj fel, ha sértegetnek. Epiktétosz: Gondolatok Rangjuknál fogva – s mert az ő lovaik voltak a legpompásabbak messze földön -, Kerr és édesapja kísérte Shaw alkormányzót Maughold község képviseletében a Szent Iván-napi lovas felvonuláson Castletownban. Kimerítette az előző napi dráma, s nem is aludta ki magát; frusztrált, reményvesztett volt – nem a legjobb formában vett részt a sziget éves ünnepén. Miután négy évig távol volt a Tynwald idején, lelkesednie kellett volna, amikor Yernagh nyergében St. John faluba érkezett aznap délelőtt. Az összes Tynwall-dombra vezető út zsúfolt volt. Az emberek lovaskocsin, pónin, gyalogosan özönlötték el a helyet, kabátjukra erősítve vagy kalapjukba tűzve mindannyian fekete ürmöt viseltek. Miután hangosan kihirdették az új törvényeket, rendszerint ettek-ittak, pletykáltak, ünnepeltek. A kellemes idő és a fesztivál csak tovább rontott Kerr kedvén. Va stag tunikáját a vállától derekára vezetett karmazsinvörös szalag fogta össze, a tollal díszített lovagi kalpag alatt viszketett a feje. A manx nemzetőrség ragyogó vörös kabátban és fehér nadrágban feszítő katonái muskétáikat üdvözlő sortűzre emelték. Sodor és Man püspöke a főesperes és egyéb egyházi méltóságok kíséretében köszöntötte az alkormányzót, akit aztán a két tucat tagot számláló önálló Manszigeti parlamenti küldöttség elé vezettek. A különböző méltóságok beléptek a kápolnába. Odabent nem voltak padok, ezért mindenki állva maradt az ima, majd egy végeérhetetlen 257

prédikáció s az újabb imák alatt. Mint a heringek a hordóban, gondolta Kerr, egyik ásítást nyomva el a másik után. Mire az istentisztelet véget ért, majdnem elaludt. Türelmetlenül nehezedett hol az egyik, hol a másik lábára, míg ki nem sodorta a tömeg a friss levegőre. Először a papok léphettek ki a templomból, majd Crigan püspök, az érseki helynökkel. Aztán a méltóságteljes bírák következtek, ők ketten döntöttek minden peres ügyben a szigeten. Őket Shaw alkormányzó követte és a tizenhét községi küldött. A lovasok felsorakoztak, az utolsó csapat katonával körülvéve. – Az ünnepség unalmasabb, mint valaha -súgta oda az apjának, és sóvárgó tekintetet vetett a vászonsátrak felé, ahol majd a sör kerül felszolgálásra. – Örülhetnél, hogy fenn tudjuk tartani az önállóságunkat és saját törvényeink vannak – szólt rá az apja szigorúan. – Inkább egy manx döntsön felettem, mint azok a semmirekellők a brit parlamentben. – Van egy vejed a lordok házában – emlékeztette Kerr. – S Garrick ki is fog állni az érdekeinkért. Athol több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz -ahogy közeledtek a Tynwald domb felé, a gróf sötéten jegyezte meg: – Ő is itt van. Vele. Kerr forrongó vére egyszeriben megfagyott, ahogy meglátta Ellint manx vászonba öltözve. Ezen a hivatalos eseményen Finlo Standish lányaként mutatkozik be. Igaz, abban, hogy vörös toile-t viseli, a Cashin-névhez való lojalitása nyomai mutatkoznak. Ám ez sem adott okot túlzott derűlátásra. A lány apja metsző tekintetet vetett rá, amint elment mellette, és az a kígyó Martin önelégülten vigyorgott. Feldühítette, hogy végig kellett néznie, amint a vászonárus befurakszik Ellin életébe – visszakísérte a szigetre, a kastélyban vacsorázott, Tynwaldba kíséri. És becézgeti Scadoo-t, akivel láthatóan igen jóban vannak. Ha szakít az illemmel és odamegy a lányhoz, mindenki figyelmét magukra vonná. Nem, azzal csak rontana a helyzeten. Csak bámult maga elé, s a nagy jelentősséggel bíró dombocska felé vette útját, amelyet évszázadokkal ezelőtt a tizenhét községből idehordott földből emeltek. Fűborította lépcsők vezettek a három, tizenkét láb magasságban lévő 258

teraszra. Az alkormányzó felmászott a domb tetejére, és a kelet felé néző, baldachinos trónusra ült. A bírák kihirdették a törvényeket, angolul majd manx nyelven. Amikor befejezték, a tömeg háromszori éljenzéssel felelt, és a hivatalnokok menete újra a kápolna felé indult, hogy tanúk jelenlétében aláírják a dokumentumokat. Letudva szertartásos kötelességeit, Kerr átvágta magát a tömegen, és Ellin keresésére indult. Találkozott néhány ismerőssel, akik hol tisztelettel, hol gyanakodva néztek rá, de a legtöbb ember idegen volt. Egy idős hölgy, aki ugyanabból a községből jött, pukedlivel köszöntötte: – Yhiarn, micsoda szégyen, hogy az a vörös ördög elrabolhatta a feleségét. Amit Isten egyesített, ember szét ne válassza, én mindig ebben hittem. Ez a maugholdi nő a nap folyamán számos rokonával és ismerősével fog találkozni. Estére pedig mindenki tudni fogja, hogy mi történt. Nem nagyon izgatta, mit mondanak róla az emberek, de elkeserítette, hogy bemocskolják Ellin jó hírét. Nem tudván ellenállni a hívogató sörössátornak, vett magának egy kupa aranyló nedűt. Miközben szomját oltotta, meghallotta, amint egy férfi valamit mesél a cimborájának. – Most már örökösnő, bár a munkások közt nőtt fel, mintha csak az egyik legendánk kelt volna életre. Nincs több mezei munka Miss Ellinornak, ladyként éli le majd az életét, s egy szalmaszálat se kell keresztbe tennie. Standish törődik vele, e felől semmi kétség, és átkozza a napot, amikor a lány hozzáment a barranhoz. – Ha elhagyja a férjét, máris választhat másikat. Vajon ki lesz az? – Hát nem én, az biztos. Az ilyen csinos asszonyszemély valami izmos fiatal fickót akar, nem ilyen pocakos vén tökfilkót. A két férfi felröhögött. Kerr hálás volt, hogy a kalap karimája eltakarta az arcát. Lecsapta a kupáját, és kilépett a szikrázó napsütésbe. A sziget, Ellin paradicsoma purgatóriummá változott, s minden egyes pillanatban újabb kínzást hozott a férfi számára. 259

Haragját növelte, hogy a lány a volt hódolójával mászkál. Tom Clucas, egyenruhába rittyentve, mély érdeklődéssel hallgatta a lány beszámolóját angliai útjáról. De figyelmes tekintete azért elelkalandozott Ellin keblei irányában. Ne merészeld fodrozni, dühöngött magában Kerr. Az enyém, még az enyém, és mindig is az lesz. Visszafogta féltékeny dühét, mert rájött, több hasznát veszi a józan hidegvérnek. Lekapta a kalapját, és mélyen, színpadiasan meghajolt a lány felé. – Y ven chiarn. – Ő már nem lady többé, Lord Garvain – fortyant fel Clucas. – Hívja nyugodtan Miss Standishnek. – Az igazat megvallva, őrmester, én nem tekintem őt független nőnek. – Előléptettek – tájékoztatta a fiatal katona, büszkén mutatva vállbojtjára – a múlt hónapban. – Az örvendetes hírek sajnos nem értek minket utol Londonban – villantott Kerr egy viszonzatlan mosolyt a feleségére. – Azt mondták, hamarosan hadnagy lehetek. Hegedűszó csendült fel, s az őrmester azon nyomban táncra kérte Ellint. Ám a lány vonakodott. – Inkább nem, köszönöm. – Hisz ez nem temetés. A házasságának nem a halál, hanem az egyház vetett véget. – Nem tudok semmiféle hatálytalanító rendeletről – sietett megjegyezni Kerr -, ezért jobb, ha Ellin továbbra is egy feleség méltóságával viselkedik. – Hogy Ellin mit tesz és mit nem tesz, többé nem tartozik magára, milord. – Úgy gondolja, Clucas zászlós? Hadd bizonyítsam be, mekkorát téved – Ellin karját a sajátjába fűzte, és elsétált a lánnyal. – Te vagy a legutolsó férfi a jelenlévők közül, akivel szívesen társalognék – jelentette ki gyilkos őszinteséggel Ellin. – Nem is akartam eljönni, de apa és Mr. Martin meggyőzött. – Jól tették. Egy Cashin sohasem bújik el. 260

– Nem vagyok Cashin, és soha nem is voltam. – Szívem szerint még a feleségem vagy – maradék bátorságát összeszedve, kiöntötte Ellinnek meggyötört szívét: – A hegyen elfogadtam mindent, amit felkínáltál nekem. Ballanardban úgyszintén. Elismerem, a házasságkötésünk nem az én döntésem volt. De nem hagyhattam, hogy szenvedj, hiszen szerettél és megbíztál bennem, nem hagyhattalak cserben. A helyes út szerint jártam el, nem csak kötelességtudatból, de szeretetből is – mosolyogva emlékeztette a lányt. -Senki nem kényszerített, hogy elfogadd az ajánlatomat. A feleségem akartál lenni. – Ne csináld ezt, Kerr. – Manchesterben, amikor kifutottál a kocsi elé, majd megőrültem az aggodalomtól. Dühös voltam magamra, amiért nem vigyáztam rád eléggé. Londoni tartózkodásunk során jöttem rá, milyen szerencsés fickó vagyok. Jobb férj akartam lenni, türelmesebb, nem csak az üzlettel törődő. Ahányszor csak megemlítetted a szigetet, mintha tőrt döftél volna a szívembe. Olyan rövidre zártam a megbeszéléseket Mr. Oveyval, amennyire csak lehet, aznap fejeztük be a tárgyalásokat, amikor elhagytál. – Hajlandó eladni a vásznaid? – nézett fel rá Ellin. Kerr el is felejtette, hogy a lány nem tud erről, és megkönnyebbült, látván, hogy érdekli a sorsa. – Tudom, te szenvedted meg a különélésünk okát. De a helyzet a legrosszabb esetben is csak átmeneti. Nézd a jó oldalát, a sors szeszélye folytán lehetőséget kaptunk, hogy ismét egymást válasszuk. – Könnyen mondod, most, hogy gazdag nő vagyok. – Téged akarlak, my veen, nem Standish átkozott pénzét. Jól figyelj, Ellin, arra készülök, hogy ismét megkérjem a kezed. De előbb meg kell csókolnod! Már tegnap este meg kellett volna tenned. – Nem lehet. Ennyi ember előtt. Kerr tisztelte felesége érzékenységét, és maga is úgy gondolta, ahhoz, amire készül, nincs szükségük közönségre, ezért a sörössátor mögé vezette kedvesét, távol a zsibongó tömegtől. Magához húzta, egyik kezét a vállára, másikat a derekára téve. – Gyere. 261

– Ne – tiltakozott a lány. – Nem hagyom, hogy lecsapj rám, mint egy... mint egy sólyom. Kerr szája a lány ajkára tapadt. Szikrák pattogtak körülötte, majd lángcsóvákká nőttek, s elemésztették a férfit, forrón, mint az előző esti tűzrakások. Kerr a vágy lángoszlopává változott. A lány elkapta a fejét a záporozó csókok elől. – Ez nem helyes, ez alattomos – ki akart szabadulni a férfi karjából, kezét Kerr mellkasának vetve küzdött. – Bocsánatkéréssel és néhány csókkal nem teheted jóvá, amit elkövettél ellenem. Bármit is mondasz vagy teszel, nem változtat a tényen, hogy azért vettél el, mert az apám, a családod ellensége rád ijesztett. Elismerem, lovagias cselekedet volt, de cseppet sem önzetlen. A férfi vallomása, ahelyett, hogy megenyhítették volna a szeretett nő szívét, csak rontottak a helyzeten. Ráadásul a lány most okkal haragudott rá. – Tudod, hogy az érzelmeim megváltoztak Londonban. Igen, a saját céljaim érdekében vittelek oda, de olyan jól sült el az egész, hogy képtelen vagyok bűntudatot vagy megbánást érezni. Mindketten azt akarjuk, hogy az üzem sikeres legyen, és megtettük, amit meg kellett tennünk ennek érdekében. Nem volt az olyan rossz, nem igaz? Gyönyörű manx ruhák és rubinok. Látogatás a királynőnél. Megismerkedtél a húgommal és sógorommal, játszottál a gyerekeikkel. Ellátogattunk Hampton Courtba. Beléd szerettem. – De az alatt a három hónap alatt nem voltam a feleséged, csak a szeretőd... az ágyasod. Ezért nem engedhetem meg, hogy emlékezzem, miket is csináltunk: pajzán könyveket bújtunk, hancúroztunk az ágyban... Közös élményeik emléke újból felpezsdítette a férfi vérét. Már alig tudta megfékezni a vágyát, félt, hogy bármelyik pillanatban elvesztheti az önuralmát. De nem tehette, mert Ellin valami fontosat akart közölni vele. – Szégyelled, amit tettünk? – Nem mindig. De néha, igen. És nem tehetek róla, becsapottnak érzem magam. Megalázva. A házasság a becsületem megőrzéséért köttetett, de épp az ellenkezőjét értük el vele. A szégyenem nagyobb, mintha 262

el se vettél volna. Mindenki tud rólunk, és sokan egy tündérmese hősnőjének tekintenek: az elveszett lány megkerült, nagy vagyon vár rá, kastélyban él. A londoniak nem lesznek ilyen elnézőek. Mindenki, akinek a jóindulatáért küzdöttem, Charlotte királynőtől kezdve, mindenki megtudja majd. Lavinia, Garrick és Mrs. Radstock talán sajnálni fog, de Lady Felicity és a magafajták kigúnyolnak. Neked nem kell aggódnod, te vagy a züllött manx báró. Ez a vadházasság csak növeli a nőfaló híred. Kerrnek borsózott a háta e szavak hallatán, mert sok igazság volt bennük. A félelmei beigazolódtak. – Igen egyszerű a megoldás – szólt. – Egy gyors esküvő. Gyere hozzám, Ellin, és kezdjünk mindent újra. Tiszta lappal. Ellin lehajtotta a fejét. – Még nem vagyok huszonegy, és az apám sosem egyezik bele. Arra kér, várjak, semmit ne hamarkodjak el. Cubbon tiszteletes azt tanácsolja, tegyem azt, amit édesapám mond. Egy újabb váratlan akadály. – Senki nem mer ellentmondani a sziget leggazdagabb emberének, még a pap sem – majd lágyan suttogva megkérdezte. – És te mit szeretnél, my veen? A lány szeme oly zöld és magányos volt, mint a felföldi lápok. – Újdonsült testőröd ellenem akar fordítani. De semmi olyat nem mondhat, amit ne tudnál már. Jobban ismersz, mint Standish. Segíts nekem, Ellin, hogyan győzzem meg őt, hogy megérdemlem a páratlan ajándékot, amit a lánya keze és szíve jelent? – Időre van szükségem, Kerr, hogy felfogjam ezt a sok változást, hogy gondolkodjam, hogy meggyógyuljak. – Hogy elfelejts? – Azt sem tudom, hogy ki, vagy mi vagyok. Ellin Fayle-ből Garvain báróné, aztán Ellinor Standish lettem. Sosem gondoltam arra, hogy elhagyjam a szigetet, te mégis Londonba cipeltél. Azt hittem, árva vagyok, de nem így van. Azt hittem, a te... – felsóhajtott, és befejezetlenül hagyta a mondatot. A férfi megrázta a lányt. 263

– Nem számít, mit mond az egyház és a törvény! Mindig az enyém maradsz. Son dy bragh as dy bragh. Örökkön örökké. Ezek a szavak visszhangoztak a lány fejében egész délután, miközben hiába próbálta élvezni a Tynwald-napi ünnepségeket. Büszke volt ugyan, hogy ellen tudott állni Kerrnek, a találkozásuk mégsem tette boldoggá. Örült, hogy újra láthatta, hallhatta, hogy továbbra is a férje akar maradni, s hogy szereti. De sértette, hogy a férfi úgy gondolja, mindent elintézhet egy bocsánatkéréssel és azokkal az éhes, emésztő csókokkal, amelyek tűzbe borították a testét. Mint mindig, a vágyat helyezte előtérbe, észre sem vette, milyen elveszett és magányos a lány. Amikor apja kocsiján utazott vissza a kastélyba, felidézte Kerr szavait és a saját válaszait. Talán túl hűvösen viselkedett, túlságosan távolságtartó volt? Vagy azzal, hogy végighallgatta az újraházasodás ötletét, túl sok bátorítást adott neki? – Garvain zaklatott téged, úgy láttam. Ne aggódj, ez többé nem fordul elő. Amikor Ellin visszafordult az ablaktól apja felé, a férfi arckifejezése megijesztette. – Hogy érted ezt? – Beszéltem az érdekedben Crellin bíróval. Nem bízom a báróban, neked sem kéne. – Feleségül akar venni – tört ki a lányból. Apja arcát vörösre festette a harag. – S te mit válaszoltál? – Nem mondtam semmit... egyelőre – Ellinnek nagy erőfeszítésébe került, hogy nyugodt hangon válaszoljon. – Helyesen cselekedtél, lányom. De nem is vártam mást. Megérkeztek a Cashin-kastélyba, amely méltóságteljesen emelkedett a sziget fölé a magas sziklák tetején. Ellin érezte az iróniát abban, hogy most, amikor többé már nem a Cashin-család tagja, elfoglalhatta ősi fészküket. 264

– Arra gondoltam, pihenésre lenne szükséged -szólt az apja. – A londoni kiruccanásod elhervasztott, kis virágom, de én majd helyreállítom az egészséged. Kivehetnénk egy házat Douglasban, a nyár további részére. Gondolj csak a sok vidámságra: fürdés a tengerben, táncestek a hotelben, koncertek, különféle üzletek. – Inkább Maugholdban maradnék, itt, a kastélyban. Oly sokáig voltam távol, hiányzik Boayl Fea. – Nem ellenzem, hogy meglátogasd a családodat. De aggaszt, hogy túl közel laknak a Cashin-udvarházhoz. Rendben van, itt maradunk. De tartsd távol magad Dreeym Freoaie-tól. Ezt megígérhette. Mindig is úgy érezte, hogy apósáék nem kedvelik különösebben, s biztosan nagy megkönnyebbülés volt számukra, amikor kiderült, hogy a fiuk házassága érvénytelen. Valószínűnek tartotta, hogy nem szívesen látnák őt tisztességes otthonukban, hisz az ő szemükben Ellin csak egy bukott nő. – Sajnálom szegény kislányt – jelentette ki Kerr édesanyja, miközben a rózsaszín szirmú mályvát gondozta. – Annak ellenére, hogy tudtam, miért kellett elvenned őt, úgy gondoltam, szerencsés volt vele. Olyan kedves lány, s valami hihetetlen erő segíti át az életen és a bánaton, hiszen most biztosan nagyon szenved. Add ide a kosarat, kérlek. Kerr odanyújtotta, és így szólt: – Beszélhetnél vele, elmondhatnád neki, hogy nincs ellenedre egy második esküvő. Lady Ballacraine a homlokát ráncolta: – A nagynénje és Mrs. Moore nagyobb hatással van rá. – És Calybrid Teare – fűzte tovább Kerr. – Ha vasárnap eljöttél volna a templomba, te magad is beszélhettél volna Ellinnel. Micsoda zűrzavar volt! Alig kezdődött el a mise, a lány kutyája ingázni kezdett Standishék és a Fayle család padja közt. Szegény állat, biztosan összezavarodott, nem tudta, hol a helye. Állítom, Ellin is így volt vele. A templomszolga kivitte, mármint a kutyát, de Scadoo az ajtónál termett, és addig vonyitott, míg a férfi újra be nem engedte. Végül Ellinnek sikerült megnyugtatnia. 265

– Amióta kiderült az igazság a származásáról és az apjához költözött, a völgy lakói két csoportra oszlottak. Az egyik Standish oldalára állt, mondván, a lánynak az apja mellett a helye. Mások sajnálnak minket, és úgy vélik, elrabolta a feleségemet. – Itt jön az apád, Ramsey-ben volt, a Manx Mercuryval. Ha megkérjük, olvassa fel a híreket az ír felkelésről, megakadályozhatjuk, hogy éjszakába nyúlóan szidalmazza Finlo Standisht. Kerr figyelte, amint az apja kemény léptekkel közeledik a kertben. – Nincs valami jókedvében. – Nem fogod elhinni, mit művelt már megint az a mac mollaghtl – kiabált Lord Ballacraine az újságot lobogtatva. – Szégyen, gyalázat! Tessék, itt van – mutatta, görcsösen markolászva a lapokat -, mindjárt az első oldalon! – Nyugodj meg, John – csitította a felesége. – A hét végére ez a papír tüzelőként végzi a sziget konyháiban, és senki nem fog emlékezni a tartalmára. – Bár igazad lenne. Ezt hallgassátok: Ramsey-i hírek. Mr. J. Crellin, az északi kerület bírája kiadott egy rendeletet, amelyben megtiltja, hogy Kirk Maugholdi Garvain báró zaklassa a Cashin-kastélyban élő Finlo Standish leányát ugyanabból a körzetből. Íme az ítélet. John Frissel Crellin, északi bíró. Ha Kerron Cashin agglegény zaklatni próbálja Ellinor Standish hajadont, vagy megkísérel együtt hálni vele, azonnali hatállyal tartóztassék le és vettessék a castletown-i börtönbe. – Mutasd csak – kapta ki Kerr az újságot édesapja kezéből. – Bebörtönzés?! – Standish műve. Hogy megakadályozza az újabb csábítást – mondta a gróf. – Mintha te erre vetemednél... még egyszer. Ráadásul nem éri be azzal, hogy gazembernek állítson be, vigyáz is lánya erkölcsére, amíg az egyházi bíróság meghozza döntését. Biztos vagyok benne, hogy a kancellárián is megpróbál borsot törni az orrunk alá, pedig nagyon jól tudja, hogy nem tudunk fizetni. 266

– Szívesen letelepedne a kastélyunkban. – Abból nem eszik! Már akkor a miénk volt az a kastély, mielőtt az első Standish a szigetre tette volna a lábát. – Drágám – szólalt meg a grófnő -, mindig is azt mondtad, nem akarsz olyan lenni, mint az apád. Ilyen beszéd hallatán, ha becsuknám a szemem, könnyen el tudnám képzelni, hogy ő áll előttem. – Ugyanabból a fából faragtak minket. És Kerrt is. Ő Garvain bárója és az örökösöm, és egyetlen intéző sem vethet börtönbe egy Cashint. Kerr visszafojtotta az ellenkezést – nem lett volna tanácsos emlékeztetni büszke és rátarti apját, hogy néhány hónapot már eltöltött a londoni adósok börtönében. – A fiunk semmilyen bűnt nem követett el. A hiba a lány családjában van, és mindazokban, akik eltitkolták a származását. – Ellin Fayle, Ellinor Standish! – szólt türelmetlenül Kerr. – Nem érdekel, milyen néven szerepelt az engedélyen vagy a keresztlevélen. Nem vagyok agglegény, és ő sem hajadon, éppúgy férj és feleség vagyunk, mint két héttel ezelőtt. Szent kötelék köt össze. Olyan kötelék, ami mindig erős, igaz... és mágikus lesz. Visszaadta anyja kosarát, és az istálló felé lépdelt. Törvény, hit és család – mind összeesküdtek ellene. A bíró akarata Standish kérésére és valószínűleg Ellin tudtával és beleegyezésével, félelmetes büntetéssel fenyegette. Az egyházi bíróság újratárgyalhatja az ügyet, de minden előre el van döntve. Nem várhatott támogatást az apjától, akit elvakított a gyűlölet és saját céljai. De más hatalom is volt még a szigeten. És talán, csak talán, Calybrid Teare ősi praktikái még megmenthetik őt.

267

25. fejezet

Másként mozog a nyíl, s másként az ész. Marcus Aurelius: Elmélkedések Aben-obbee a fejőstehén, a kecskelány és a koca törül foglalatoskodott, amelyeket a kunyhója melletti kis épületben tartott. Fehér fejkötőt viselt, hosszú vászonkötényét csapkodta a szél. Nem mutatta ki meglepetését, amikor Kerr leszállt Yernagh hátáról és odasétált hozzá. Közönyösen öntötte vödre tartalmát az ólba és nézte, amint a hatalmas koca malacsereglete élén kidübörgött, hogy megküzdjenek a krumplihéjakért. Kerr tudta, hogy a különös asszony nem csak látnok, de kuruzsló hírében is áll, így szólította hát meg: – Ha igaz, amit magáról hallottam, felesleges elmondanom jövetelem okát. Már úgyis tudja. Az asszony kikerülte, miközben foghegyről vetette oda: – Nem végzek szertartásokat azoknak, akik próbára akarják tenni a képességeimet. Ha annyira kételkedik bennük, nem segíthetek magán. Az asszony keserű és előrelátó megjegyzése eloszlatta Kerr kételkedését. Utánament. – Miss Teare... Calybrid. A szükség vezetett ide és a kétségbeesés – izgatottan túrt a hajába. – Már nem tudom, mit tegyek. A nő szeme barna volt, mint az iszap a lábuk alatt, és Kerr képtelen volt olvasni benne. Megszánja-e őt? Vagy a község egy részéhez hasonlóan kizárólag őt hibáztatja Ellin gondjaiért? – A legtöbb látogatóm egy beteg állatot hoz, vagy azt akarják megtudni, merre kódorog az elveszett tehenük. Tucatszámra árulok szerelmi bájitalt és gyógyfüveket – az asszony Kerr-re emelte keskeny szemét, és 268

mosolyra húzta vékony ajkát -, de még sosem kellett rendbe hoznom egy elromlott házasságot. – Biztos vagyok benne, hogy egyetért velem abban, hogy Ellin nem maradhat Finlo Standishnél – Kerr észrevette, hogy Calybrid hosszú, vékony ujjai szorosabban fogják a vödör durva kenderfülét. – Mikor látta őt utoljára? – Néhány napja, Boayl Fea-ben. Azóta nem beszéltem vele négyszemközt, mióta visszatért Angliából, mert már nem jár el hozzám. Lépjen be, y hiarn, s mondja meg, pontosan mit is vár tőlem. A meszelt kunyhó ajtókerete oly alacsony volt, hogy a férfinak le kellett hajolnia. Az asszony laboratóriumából száradó növények és parázsló tőzeg édes illata szállt. – Ez a tűz több száz éve így ég – mondta Calybrid, levéve a kötényét. – Vagy még régebben. A férfi hitt neki, hiszen már másoktól is hallotta ugyanezt. Amikor az asszony hellyel kínálta, leült, de amikor frissítőt is ajánlott neki, Kerr vonakodott elfogadni. Calybrid kacagása a varjú károgására emlékeztette a férfit. – Nem teszek bűbájt a tancardba – biztosította Kerrt. – Henry Fayle szállítja a sörömet, teljesen biztonságos. Az asszony a gondolataiban olvasott. Zavart mosollyal kért végül egy kis italt. Calybrid megtöltött két bögrét, és csatlakozott a férfihoz az asztalnál. Amikor Kerr elmesélte neki Crellin bíró döntését és a büntetés súlyosságát, a nő haragja felért a Cashinekével. – Emögött Standish áll. – A legfrissebb fejezet a két család hosszan tartó viszályában, mint a Montague-k és Capuletek -feltételezve, hogy megjegyzése semmit nem mondott az asszonynak, megmagyarázta: – Egy színdarab szereplői, Shakespeare-től. – Rómeó és Júlia. Néhány éve olvastam, amikor maga még hátulgombolós volt. Mit gondol, ki tanította Ellint olvasni? A nagyanyja vak, a nagynénje pedig túl elfoglalt. 269

– S'treih Ihiam – mormolta bocsánatkérően. Majd visszatért a tárgyra. – Az én apám és az övé addig folytatják a harcot, amíg győzik energiával és akarattal. De nem szakíthatnak el minket egymástól. – Ha Ellin veled akar lenni, egyik ágáló, büszke férfi sem tudja meggátolni ebben. – Ismeri az érzéseimet. Könyörögtem neki, hogy bocsásson meg. Egyenesen megkértem a kezét. – S mit válaszolt? – Semmit. S eközben az a jouyl Standish állandóan ugyanazt a nótát fújja; hogy engem bele kellett kényszeríteni ebbe a házasságba, ami igaz, és hogy rosszul bántam Ellinnel, ami nem igaz. A férfi az asztalra könyökölt, és a kupájába meredt. – Megszoktad, hogy megszerzed, amit akarsz. – Ez nem mindig volt így. A nagyapám és a nagyanyám nem engedte, hogy továbbtanuljak. Zsarnoki módon irányították a családot. Nagyapámnak hatalmat adtak a földjei, a kastélya, a címe; bár nem ő birtokolta a pénzt. Nagyanyám jobb dolgokra is fordíthatta volna. A lelkésze kihasználta a hiúságát, így aztán az egyházra hagyta a vagyonát, s még azt hitte, könyörületes és adakozó, pedig kőből volt a szíve. A pápát gazdagította, a saját fiát pedig koldusbotra juttatta. Hát csoda, hogy el akartam hagyni a szigetet? Csak akkor tudtam a saját kedvem szerint élni, miután elmentem. Calybridnek eszébe jutott a tizenhárom éves, a nyughatatlan ifjú lordba fülig szerelmes Ellin, aki túl ártatlan ahhoz, hogy elrejtse vonzalmát. Olyan magas és jóképű – a lány gyakran dicsérte a férfit szemtől szembe. Vad és büszke, mint a sólyom, de húgai közt kedves és derűs, mint a vörösbegy. – Hű maradt önhöz, bár hűsége nem nyerte el jutalmát, sem amikor távol volt, sem amikor a szigeten tartózkodott. Ellin szerelme oly állandó volt, mint a mélységes kék tenger, s hatalmasabb, mint a távoli hegyek. Amikor ön visszatért kalandozásaiból, és úgy döntött, akarja őt, Ellin készséges és odaadó volt. – Nos, most már nem olyan készséges. Még nem tanultam bele a házasságba, s Ellin nem minden emléke napsugaras. 270

– Jobb, ha ő is megtanulja, a szerelem nem csak örömökből áll, néha meg is kell küzdeni érte. – Voltak szép élményeink is – jelentette ki lélegzetelállító mosollyal. – Bizonyára az ő éjszakái is olyan magányosak, mint az enyémek. Nem hiszem, hogy élvezi az üres ágyat. Calybrid irigyelte az érzéki örömöket, amelyeken a báró és kedvese nemrég még osztoztak. Sosem érezhette két szív és két test mindent betöltő és elemésztő egyesülését, s bár fontos volt számára teljes függetlensége, voltak pillanatok, amikor sajnálta, hogy nincs szeretője, aki édes csacsiságokat súgna a fülébe, és kielégítené a vágyait. – Fél a saját vágyai erejétől és lordságodétól. – Lehet – ismerte el a férfi. – De a börtön nem az ő ötlete volt, ez biztos. Inkább Standishre vall. Azon a tavaszon és nyáron Calybrid látta kedves lánykáját reményteli szűzlányból boldog menyecskévé, összezavart örökösnőből kiábrándult hajdanvolt bárónővé válni. A házaspár szerelme nem halt meg, ebben az asszony biztos volt, de nem tudta, vajon a báró vissza tudja-e csalogatni Ellint az ágyához-asztalához. – Képzelje el, hogy egy nap, hosszas gondolkodás és imádkozás után, Ellin azt állítja, soha többé nem lehet az ön felesége. El tudná fogadni a döntését? – Életem végéig várnék rá – jelentette ki Kerr. – Ez nem válasz. Ha Ellin boldogsága a végleges szakítástól függne, elfogadná a választását? -Látszólag igen. De soha nem adnám fel a reményt – hátradöntötte fekete fejét, s okos szürke szemében felvillant a felfedezés szikrája. – Ez volt az ön próbatétele, nem igaz? Hogy megtudja, eléggé szeretem-e őt ahhoz, hogy elengedjem? Nem lesz rá szükség, ha segít nekem. – Adja a kezét! – Kerr odanyújtotta. -Lhiat myr holliu legyen, ahogy érdemled. A férfi válla megemelkedett, majd visszasüllyedt a mély sóhajtól. – Nem tudom, vajon megáldott, vagy elátkozott. – Az idő majd megmondja. A barátja leszek, y hiarn, ahogy az övé is vagyok. Kettőjükön keresztül pedig árthatok Finlo Standishnek. Adósságot kell törlesztenem vele szemben, nem is egyet. 271

– Nekem úgyszintén. Mondja meg, mit kell tennem. – Engedelmeskedni fog Deemster bíró ítéletének. Standish csapdát állított, és nem engedhetjük, hogy belesétáljon. Az asszony átment a laboratóriumba, és átnézte az összes tégelyt a jól ismert polcokon. Lábujjhegyre állt, és levett egy csillogó porral teli üvegcsét. Maga zúzta össze a mozsárban, azokból a világos kövekből, amelyeket a foxdale-i bányában gyűjtött. Lord Garvainhez vitte, és így szólt: – Tegyen egy csipetnyit Ellin italába vagy ételébe. Lopva tegye, de bizonyosodjon meg róla, hogy a lány látja, mit csinál. Ön is vegyen magához egy keveset – félénk mosollyal hozzátette: – Ellin fel fogja ismerni, ő is használta már, amikor az ön szerelmét akarta megnyerni. Az, hogy itt van, a hatását bizonyítja. – Tehát bűbáj áldozata vagyok? Az asszony bólintott. – Neki is adtam szárított kankalinlevelet, hogy elbájolja önt. – Az a furcsa ízű tea, a „nyugtatóval" – vidáman felkacagott, és az üvegcsét az ablakhoz vitte, hogy a fel-felcsillanó port megszemlélje a napfényben. – Ez a maga kotyvaléka nem csak akkor működik, ha titokban adják be? – A varázs hatása teljes egészében a hiten áll vagy bukik. Nem az számít, hogy ön hisz-e benne. Ellin, mint azt maga is jól tudja, odaadó hívem. S amikor felfedezi, hogy bevált a pishag, amelyet ő adott be önnek, az a por is hatásos lesz, amit ő vesz be. Majd meglátja. „Szívem összes vágya beteljesült – olvasta Ellin a kezében tartott könyvből -, hiszen Evelina boldogsága az én boldogságom is! Igen, gyermekem, sorsod kitörölhetetlenül szívembe van vésve arany betűkkel." – Aztán azokhoz a szavakhoz ért, amit saját atyja annyira vonakodott kimondani: „Adjam a beleegyezésem? Ó, te, öröme, vigasza s büszkesége életemnek, mily hideg is a szó, hogy kifejezze helyeslésem hevét! Igen, természetesen beleegyezésem adom, és oly hálásan..." Amikor az utolsó lapot is elolvasta, becsukta a könyvet, a boldog Evelinát házassága örömteli kötelékében hagyva. A farkatlan cica figyelmet követelve az ölébe ugrott. 272

A lány egy kis ideig megelégedett azzal, hogy a szövőkerék egyenletes mozgását figyelte, és hallgatta, ahogy nagyanyja kecses talpával a fapedált tapossa. Mottle-t simogatva, megszólalt: – Apámnak az volt a terve, hogy a nyarat Douglasban töltsük, de nem nagyon tetszett. A maugholdi emberek elfogadnak. Nem tudom, milyen viselkedésre számítsak a Taubmanoktól, Murrayktől és a Qualey-ktől. Még a Moore-okat, a saját családomat sem ismerem. – Örülnek, ha megismerhetnek téged. A nagyapád, Magnus, népszerű ember volt, te is az leszel. Mióta elvesztette a jó hírét, nemigen törődött vele: nemrég még abba is mohón beleegyezet, hogy Kerr szeretője legyen. De helyette váratlanul a felesége lett. A mostani gazdagság sem kárpótolhatta, amiért elszakították őrjítő, nagyszerű férjétől, egyetlen és örök szerelmétől. Az apja gyakran beszélt a jövőről, de az ő változatában nem volt helye egy újabb esküvőnek Kerr-rel. Hozott Ellinnek egy fiatal kancát, amelyet Bainney-nek hívtak tejfehér bundája után. Ezután tehát lovon járhatott Boayl Fea-be és vissza. Lavinia régi szobájában aludt, amely a sziklára és a tengerre nézett. De senki nem fésülte ki a haját esténként, senki nem csókolta le ajkáról a reggeli csokoládét. Hozzászokott, hogy nem egyedül alszik, s amikor éjjelente felriadt, ösztönösen a férfit kereste, aki már nem feküdt mellette, akinek hangos lélegzése azelőtt mindig újra álomba ringatta őt. Lerakta a cicát a földre: – Mennem kell, tovább maradtam, mint terveztem. Mint mindig. Annyi érdekes dolog várta itt. És az üzem közvetlenül az út mellett feküdt – egy kis szerencsével összetalálkozhat egy nap az üzem vezetőjével. Megcsókolta nagyanyja vékony arcát, s megígérte: – Hamarosan újra eljövök. Most, hogy mindenki a földeken dolgozik, nagyon egyedül lehetsz. – Hála neked, vannak cselédeim, kedves lányok, s tudnak fonni. A nagybátyád holnap elviszi Marriotot a maugholdi vásárba, és eladják a fonalat, amit készítettünk. Nagy nap lesz ez Marriotnak, ki se tette a lábát a házból, mióta Finlo Standish visszatért. Te is elmégy? – Igen, meglátogatom őket. 273

A kocsma előtt találkozott az egyik takáccsal, aki odakint várakozott. A férfi az üzem felé bólintott. – Várják odaát. – A bátran? -Ta. Kerr érte küldött. Elmenjen hozzá? Szívesen találkozott volna vele, de mennyire szívesen, ám az apja nem helyeselné. Scadoo döntött helyette. Követte a küldöttet a nagy, fehér falú épülethez. Amint a malomba lépett Ellin meghallotta a kézi szövőszék hangos puffanásait. Len illata szállt a levegőben, a barna vászon a folyosón kötegekbe kötve várta, hogy a fehérítőkamrákba szállítsák. – Ellin! Itt vagyok – szólította Kerr. Amikor utoljára látta, az iroda még nem viselte ennyire tisztán a férfi személyiségének lenyomatát. Kerr egy magas, polcos íróasztalt és egy papírokkal borított padot tett a helyiségbe. Minden főkönyvből és jegyzékből álló soron egy-egy filozófus mellszobra trónolt. – Rendet akartam tenni, mielőtt jössz, de elvesztem a tilológépek képeiben. Foglalj helyet, tedd csak le a földre azt a mintakönyvet. Scadoo, cre'n ash ta shiu? A kutya odament hozzá, és a férfi megsimogatta a fejét, megvakargatta a füle tövét. Ellinnek mosolyognia kellett, ahogy elnézte így együtt kedvesét és kedvencét. Felkapott egy vaskos kötetet. – Ezek a legújabb terveid? – Még melegek. Nézd csak meg őket! A szövetek csinosak voltak, ő maga is szívesen viselte volna őket. Az egyik különösen tetszett neki, tele volt színpompás csokrokkal. – Ezeket a rózsákat, szarkalábat, sarkantyúvirágot és a nagyvirágúakat én szedtem Calybrid kertjében, ajándékba Lady Kittynek. Nem tudtam, hogy lerajzolta őket – megcsodálta a kék és vörös toile-ket, és a barna színűt, amely szépia név alatt állt a mintakönyvben. Hozzáértő szeme felismerte az árnyékolás aprólékosságát, s eszébe jutottak a nők, akik Mr. Slack festőtermében dolgoztak. – Ezek egészen jól sikerültek – dicsérte a férfit -, de nem nevezted el őket. Ezért hívattál? 274

– Most már Mr. Ovey dolga, hogy nevet találjon nekik. A fonóiskoláról szerettem volna beszélni veled – keresgélni kezdett az előtte heverő papírok között. – Találtam egy ígéretes jelöltet a tanárnői állásra, csak a beleegyezésedre vártam. Miss Benedicta Brady, a damaszttakácsaim kuzinja. Armaghban él, s az egyik levelében a lázadás okozta kavarodásról panaszkodik. Érdeklődött, nincs-e a szigeten valami munka számára, lehetőleg nevelőnői. Mint az összes Brady, ő is vászonkészítő vidékről származik és képzett lenfonó. Itt is van! – felpillantott, és így folytatta: -Írtam neki egy levelet, amelyben beszámolok neki a Glion Cornaa-ba tervezett új iskoláról. Átnéznéd nekem, és ellenőriznéd, hogy semmit nem hagytam-e ki? Ellin zavarban volt keze remegése miatt, ezért kikapta a papírt a férfi kezéből, és gyorsan átfutotta. – Nem említed, milyen tárgyakat kellene oktatnia. – Arról még nem döntöttem, nincs sok tapasztalatom a női oktatás terén. A húgaim otthon tanultak, illemet, rajzot, zenét, táncot és bármit, amit a nagyszüleink hasznosnak tartottak az életben. Szükségem van a tanácsaidra, különben a fonólányok nem tanulnak majd mást, csupán filozófiát és ókori történelmet. Elnézve a férfi takaros kézírását, Ellin megjegyezte: – Tanulhatnának szépírást, és nyelvtant, matematikát, földrajzot. – Egy pohárka bort? A lány felnézett, s látta, hogy Kerr egy borosüveget lóbál. Mielőtt nemet mondhatott volna, a férfi két poharat varázsolt elő az ablakpárkányról. Aztán elfordult, a zsebébe nyúlt, és egy üvegcsét vett elő, amely kísértetiesen hasonlított arra, amit a lány kapott Calybrid Tearetől. S bár megpróbálta elrejteni mozdulatait, Ellin látta, amint az üvegcse tartalmából egy csipetnyit tesz mindkét üres pohárba, mielőtt a bort beletöltené. Amikor átnyújtotta az italt, Ellin látta a különös por egy rétegét a bor felszínén úszkálni. – Nagy itt a por – szólt bocsánatkérően a férfi. Ez nem közönséges por, gondolta a lány. Ez varázspor – ugyanaz, amit Kerr ivott anyjának ezüstserlegéből. Összezavart elméje vonakodott elfogadni az elképzel275

hetetlent. A gyakorlatias, logikus gondolkodású, babonát mélységesen megvető Kerr elment Calybridhez pishagért. A férfira meredt, nem tudván eldönteni, megemlítse-e, amit látott. Bár el volt ragadtatva a ténytől, hogy Kerr akár varázslat árán is vissza akarja szerezni, ugyanakkor meg is rémült. – Kitűnő évjárat, kóstold csak meg! – az ezüst szemek könyörtelenül csillogtak. Nem volt menekvés! A bűbájpor nem befolyásolta az erjesztett szőlő ízét, de hatására a lány már nem tudott odafigyelni a férfi szavaira. Miközben Kerr könyvvásárlásról, palatábláról, földgömbökről, éggömbökről magyarázott, a lány beleegyező morranásokat hallatott, bólogatott és folyamatosan az árulkodó mozdulaton és annak jelentőségén rágódott. A ruhái alatt, két melle völgyében, a jegygyűrűjét viselte vastag aranyláncra fűzve. Az ékszer most izzó vasként égette bőrét. – Elég nagy összeg maradt a pénzből, amit összegyűjtöttél. Máris megrendeltem egy tucat fonószéket. Benedicta Brady természetesen magával hozza a sajátját. A következő lépés, hogy kiválasszuk a leendő tanítványokat, és meggyőzzük a szülőket, hogy elengedjék őket. Ha nem túl nagy kérés, ezt rád bíznám. – Nem lehet. – Ugyan, miért nem? Ellin tehetetlenül meredt a férfira. – Ha én belépnék a fonóiskolába, csak elüldözném a tanítványokat. Nem tartanak többé tisztességes nőnek. – Tiszteletlenül bántak veled? – Tudom, mit gondolnak. – Miért ítélnék el a maugholdi emberek éppen azt, akit hallgatásukkal két évtizeden át védelmeztek? Amellett, ami történt, az részben az ő hibájuk is. Ellin kikelt a földijei védelmében: – Nem értenek a törvény kiskapuihoz. – Te viszont átkozottul gyorsan megtaláltad őket, és ügyesen ki is használtad. 276

A férfi keserű vádja zavarba hozta a lányt. Tudta, hogy az apja és annak ügyvédje nemrég felkeresték Deemstert vagy a püspöki helynököt, azt viszont nem, mi célból. – Talán emlékeztethetnéd Standisht, hogy apám még mindig igényt formál, méghozzá jogosan, a kastélyra és az azt övező földekre. Senki nem veheti el tőle az otthonát – fenyegető szünet után hozzátette. – Ami pedig az iskolát illeti, biztos vagyok benne, hogy az édesanyám szívesen fogja pártodat a helyi családoknál. Össze tudnál állítani egy listát? – Körülbelül egy tucat jelöltet tudok csak ebből a községből – válaszolt a lány. – Takácsok és a szegényebb családok lányai. Árvák. Üzletszerű párbeszédük során végre újra egyenrangú társnak érezte magát. De a teljes pártatlanság elképzelhetetlen volt számára. Tudta, a férfi iránti érzelmei sosem szelídülnek plátóivá. Nem tudott úgy nézni erre a férfias, izmos alakra, hogy ne jutna eszébe, milyen is meztelenül. Amikor csak a férfi hangja, akarva-akaratlanul, személyesebbé vált, újra és újra felidézte a lányban a kandallótűz mellett és a paplan alatt töltött gyengéd perceket. Tudnia kellett, milyen viszonyban vannak, attól félve, hogy a férfi túlságosan is félvállról veszi a dolgot. Komolyan fordult hát Kerrhez: – Van pénzem, és szívesen támogatom az iskolát, mert tudom, menynyi jót hoz majd a családom és a völgy lakói életébe. De segítőkészségembe ne magyarázz bele többet, mint amennyit valójában jelent. – Eszembe se jutott – a férfi hangja józan volt, de mosoly bujkált a szája szögletében. – Elmész a vásárra? – Meglátogatom Marriot nénit és Henry bácsit. – Biztos vagyok benne, hogy a jelenléted győzelemre segíti a Maugholdi íjászokat a versenyen. Mindennap gyakorlunk a hegyen. Erről jut eszembe: megérkezett az íjad és a tegezed. Ha folytatni szeretnéd a Londonban megkezdett leckéket, állok rendelkezésedre. Közeledni akar, semmi kétség. – Nagyon elfoglalt vagyok – válaszolt akadozva, remélve, hogy a férfi nem kérdezi meg, mitől. Abban a pillanatban, elveszve Kerr szemének tüzében, semmi nem jutott volna eszébe. – Ígérem, nem rabollak el. 277

Ellin reszketni kezdett. Vajon ha a férfi nem adja be neki a varázsport, akkor is ilyen hatással lett volna rá az „elrabolni" szó? Képtelen volt úrrá lenni az érzésein, ezért gyorsan felállt a székből. – Gyere, Scadoo – hívta a kutyáját, kicsit élesebb hangon, mint szerette volna. A kutyus felugrott a padlóról, és Ellin menekülésszerűen távozott a kísértés szobájából. Később, amint kancáján elporoszkált az üzem előtt, Kerr arca jelent meg az irodája ablakában. A lány a kemény kőfalakon, a vastag üvegen át is érezte, mennyire hiányzik a férfinak, mennyire vágyik rá – is mennyire eltökélt szándéka, hogy visszaszerzi őt. A maugholdi vásárban alig lézengett pár ember, de Ellinnek sokkal jobban tetszett, mint a zsúfolt Tynwald-napi felvonulás. Nagynénje a falu mezején felállított zsámolyán ült, árujával körülvéve. – Ennél jóval több gombolyagot szőttetek a nagymamával – jegyezte meg Ellin. – Igen, de Lord Garvain elvitte a finomabb fonalat a takácsainak, hogy damasztot készítsenek belőle. Ezeket a szolgálók készítették, lepedővászonhoz. Talán Mr. Martin megveszi őket. – Henry bácsi nem jött veled? – Ellátogatott a paplakba, hogy megnézze az üszőt, amit a plébános kínál eladásra. Ellin erszényét lehúzta a sok nehéz érme. Hogy könnyítsen rajta, megállt a templom mellett álló bódénál, és bevásárolt a maga, szerettei, sőt még Scadoo számára is. Kerr épp akkor bukkant fel a háta mögül, amikor a mézeskalácsárus kajánul megjegyezte: – Ta shiu goaill soyelleyjeh reddym millish. – Le se tagadhatnád – ugratta Kerr a lányt -, imádod az édességet. Megborzongok, ha eszembe jut az a kisebb vagyon, amit a Kelsey's-nél hagytam, a St James Streeten. Most visszafizetheted... mézeskalácsban. A férfi íjászöltözéke a Bond Street-i rövidáru-kereskedőnél beszerzett burgundivörös kabátból és szűk nankinbricseszből állt. A derekára tűzve díszlett a Maugholdi Íjászok jelvénye, amelyet még Lady Kitty 278

tervezett. Az egyház vagy a sziget egyetlen törvénye sem akadályozhatja meg, hogy házastársi büszkeséggel tekintsen a vonzó férfira. Megkínálta egy kis papírba csomagolt édességgel. – Vegyél belőle. – Majd a verseny után, ha marad. Ellin nem tudott ellenállni a cukkolásnak, és elmosolyodott. – Majd megmentek egy darabkát. A templom harangja jelezte, eljött az idő. – Ideje csatlakozni a cimboráimhoz. Egy szerencsepuszi? Miért is ne? Ilyen nemes ügyért. A lány felemelte a fejét, hogy arcon puszilja a férfit. De amikor Kerr lehajolt a lány kalapjának karimája alá, Ellin ajkát kereste szájával. A lány szapora pislogásba fogott. Kétségbeesett sóhaj szakadt fel belőle, közelebb lépett a férfihoz, és megragadta Kerr karját. A férfi ismerős, borotvaszesszel keveredett friss bőr illata megőrjítette. – Kapok még egyet, ha én nyerek? A feldúlt lány képtelen volt válaszolni neki. S amikor Kerr elindult a társaihoz, Ellin úgy érezte, a férfi a szívét is magával vitte. A csók édessége elvette az étvágyát. Harapott néhányat a mézeskalácsból, a többit a lelkes Scadoo-nak adta. Épp az ajándékait adta át Mariott néninek, amikor meglátta Norris Martint, és odaintett neki. A férfi mindig eljött a vásárba, hogy durva vásznat vegyen a helyi takácsoktól. Csatlakozott a lányhoz. – Szép napunk van ma – jelentette ki -, nem tanácsos soká a napon ácsorogni. – Az íjászversenyt várom. – Jobb, ha megkötöd ezt a kis bestiát – tanácsolta nagynénje. – Még képes, és elkezd a nyilak után szaladgálni. A vászonárus egy zsinórt vett elő a zsebéből. – Használja ezt. Ellin leguggolt, és kedvence nyaka köré tekerte a zsinórt, miközben a meleg, nedves nyelvecske szeretetteljesen nyalogatta az arcát. A rögtönzött pórázzal aztán a verseny helyszínére vezette a kutyát. Mr. Martin elkísérte. 279

Miközben egy vendég íjászt néztek, a férfi Ellin fülébe susogott: – Hallom, ezek a Kirk German íjászok a legjobbak a szigeten. A lány földijeit védve kijelentette, hogy a maugholdiaknál nincs jobb íjász. – Amikor Londonban voltunk, Lord Garvain és én látogatást tettünk a Tottenhami íjászoknál, akiket annyira lenyűgözött Kerr tudása, hogy egy medált ajándékoztak neki – amelyet aztán férje neki ajándékozott, a csodálatos nap emlékeként. Minden utalás a Kerr-rel közös életére felpaprikázta Mr. Martint. – Meg kellene próbálnia megfeledkezni szerencsétlen múltjáról. Ellin nem mondta ugyan, de nagyon szenvedett az elválásuk óta eltelt hetekben. Abban reménykedett, hátha rendbe lehet még hozni a kapcsolatukat. A versenyzők először kisebb távolságokban mérték össze tudásukat. Aztán minden körben száz yarddal messzebbre tették a céltáblát. A maugholdiak és a Kirk German csapat sokáig fej-fej mellett haladtak, fokozva az izgatott várakozást. Az utolsó és döntő körben Kerr kísértette az immár négyszáz yardnyira lévő célt. Ellin mozdulatlanul állt, s levegőt se mert venni, amint a férfi felhúzta az íját. A nyíl átrepült a mezőn és a céltábla közepén landolt. A lány ujjongó ugrándozásba kezdett, éppen úgy, mint annak idején, amikor még kislányként leste rajongva, amint a férfi Margher Freoaieben, egy hangamezőn gyakorolt. – Megcsinálta! Tudtam, hogy sikerülni fog! Mr. Martin hűvös, kényszeredett mosolyában nyoma sem volt csodálatnak. – Igen, ő a bajnok. Legalábbis ma. A Maugholdi Íjászok győztesként hagyták el a mezőt, Ellin büszkeségére. Gratulálni szeretett volna Kerrnek, de cimborái a sörsátor felé vezették a férfit, bőséges és zártkörű férfiünnepségre. Ennyit a jutalomcsókról, szontyolodott el Ellin. Megszabadította Scadoo-t a pórázától, visszatért Norris Martinhoz, és elfogadta ismételt ajánlatát, hogy hazaviszi a Cashin-kastélyba.

280

26. fejezet

A lány apja azon tulajdona, amelyet nem is birtokol. Epiktétosz: Töredékek

Norris Martin beszélte rá Standisht, hogy a bíróhoz menjen – Calybrid letépett egy cső alakú virágfejet a fehér gyűszűvirágról. Sleggan-sleeu. Mérgező. De a leveleiből hatásos kenőcsöt tudok készíteni a rühös juhoknak. – Honnan tudja mindezt? – kíváncsiskodott Lord Garvain. – Az apám tanította nekem a gyógynövények jó és gonosz tulajdonságait. – Nem, nem, a bíróról. – Feltettem Martinnak egy-két furfangos kérdést a kocsmában, egyik éjjel. Ellin tudja, hogy Standish meglátogatta Crellin bírót. De az apja nem közölte vele, milyen ügyben járt ott... és milyen eredménnyel. A fiatal lord felpattant, és össze-vissza csókolta az asszonyt. – Micsoda remek hírek! Gyűlöltem a gondolatát is, hogy esetleg maga Ellin kérte ezt az ítéletet! – újra megölelte Calybridet. – De még mindig gond, hogy Standish nem hajlandó beleegyezni a frigybe. – Azok, akik a törvény segítségével hadakoznak, általa vesznek el. Láttam Isbel végakaratát, és ő a szomszédját, Henry Fayle-t jelölte meg Ellin gyámjának. Az, hogy Standish az apja, nem befolyásol egy tizennyolc éve kiállított hivatalos dokumentumot – gyorsan hátralépett, nehogy Kerr újból megszorongassa. – Bár elmondta volna Ellinnek. – Nem volt rá lehetőségem. Nem bízik meg bennem, nem látogatott meg, amióta az apjával él. 281

Fájt neki a dolog, de már eltervezte, hogyan újítja fel barátságukat, miután törlesztette az adósságát Finlo Standishsel szemben. Egyenként tépdeste az illatos virágszirmokat a hatalmas növényről. Hosszú csend telepedett közéjük. Majd a fiatal báró hirtelen áthajolt a virágokon, és megkérdezte: – Ki a leghatalmasabb és leginkább tiszteletben álló ember a szigeten? – Már úgy érti, utánam? Bocsánatkérő vállránvonogatása az önfejű kölyökre emlékeztetett, akit évekkel ezelőtt leszidott, mert nyulakra lődözött a nyilaival. – Ön után – egyezett bele. – Nem Athol hercege, a vízen túli kormányzó, aki nem törődik velünk, sem a helyettese, Shaw. Nem a bírák, vagy a püspöki helynök. Hanem az öreg Crigan, Sodor és Man püspöke. Ő állította ki az eredeti házassági engedélyt is. Ha sikerül meggyőznöm, hogy én és Ellin törvényes házasok vagyunk, Standish már semmit nem tehet. Újra feléledt magabiztossággal, Kerr Yernagh nyergébe szállt, és a ködbe borult Ramsey-be vágtatott, ahol a Sulby River útra tért. Amikor utoljára tette meg ezt az utat, még dühös volt, amiért házasságba kényszerítik. Akkor Standish ragaszkodott az esküvőhöz, most meg akarja akadályozni. Amint az Orrisdale házhoz, Crellin bíró rezidenciájához vezető elágazáshoz ért, megvetően fújt egyet. A püspökségé volt a legszebb épület a szigeten, gyümölcsössel és hatalmas kertekkel, amelyeket még az előző tulajdonosok telepítettek. Crigan püspök korántsem bokros teendői lehetővé tették az idős pap számára, hogy a biblia manx nyelvre való fordításával foglalatoskodjék. Méltóságteljesen vezette Kerrt az Orry király tornyának egy szobájába. Ez volt az egyházi rezidencia egyik legrégibb szöglete, nemrég újították fel. Kerr nem vesztegette az időt udvariaskodásra. – Püspök uram, a törvény elszakította tőlem a feleségemet. Arra k érem az egyházat, hogy adja őt vissza nekem. 282

– Kétlem, hogy orvosolhatnám a sérelmét – válaszolt az egyház szolgája. Ír születése nyomot hagyott a kiejtésén. – A püspöki helynök elismerte Mr. Standish kérelmének jogosságát. Véleményem szerint az egyházi bíróság végül nem fogadja el törvényesnek az ön házasságát – elgondolkodott, majd így folytatta: – Hívő ember ön, Lord Garvain? – Mikor, hogy – válaszolt Kerr türelmetlenül. -De nem azért jöttem, hogy kikérdezze tőlem a katekizmust, uram. – E sziget püspökeként kötelességem, hogy megkérdezzem hite felől. Tehát nem vallásos ember. – Kamaszkoromban túl sok zűrt okozott a vallás. Protestáns nagyapám és katolikus nagyanyám a születésem napjától kezdve harcoltak a lelkemért. Nagyapám győzött, és a felesége ezt azzal bosszulta meg, hogy minden vagyonát a katolikus egyházra hagyta. Nem sűrűn látogatom a miséket, s a vasárnapot se tartom. – Úgy gondolja, házassága felbomlásával Isten bünteti? – A bűneimért? – Kerr megfontolta a felvetést. Majd keserű mosolylyal válaszolt. – Nem tettem akkora szörnyűséget, amivel kiérdemeltem volna ezt a büntetést. – Tanult belőle, s ezentúl változtat majd életvitelén? – Ha visszakapom a feleségem, jobb férje leszek. – Azt remélem is – a püspök papírok között kotorászott. – Önt azzal vádolják, hogy brutálisan, gonoszul és tisztességtelenül viselkedett a jelenleg Ellinor Standish néven ismeretes hölggyel szemben. – Ki mondta ezt? – esett le Kerr álla. – Mr. Norris Martin. Mr. Standish megbízásából. – A lehető legmegbízhatatlanabb tanú. Ellin és én az esküvőnk másnapján Angliába utaztunk, és három hónapig a színünket se láthatta. Ha őszinte véleményt akar hallani a viselkedésemről, kérdezze azt, aki hozzám jött, ne egy kéjsóvár rágalmazót. – Szokott kiabálni a feleségével? – Hamar leszoktatott róla – Kerr felállt a székből, és inkvizítora felé hajolva folytatta: – Becsületemre mondom, Ellin jobban szenved most, mint házasságunk hónapjai alatt. Gyötri a szégyen, pedig nem követett el semmi rosszat. És azokat, akik távol akarnak minket tartani egymá s283

tól, elvakították saját kicsinyes sérelmeik! -hirtelen rájött, hogy már kiabál, ezért gyorsan bocsánatot kért. – Ön igen temperamentumos. – Cashin vagyok. Ezzel jár. – Crellin szomszédomnak fel kellett volna idéznie a régi manx törvényt, amikor Standish igazságot követelt. Eszerint a bíró felajánlja a becsületétől megfosztott lánynak, hogy maga döntsön sorsa felől: átnyújtván neki egy kötelet, egy kardot és egy gyűrűt. – Ő dönti el, hogy megrontója mit érdemel: akasztást, lenyakazást, vagy házasságot. Ön szerint mit választana Miss Standish az ön számára, Lord Garvain? – Már megvan a gyűrűje. És használni is fogja – jósolta a férfi -, ha uraságod megadja nekünk a házassági engedélyt. Gyorsan, gyorsan! Semmi kihirdetés. – Azt hiszem, különleges engedélyre lesz szükségük – áthozott az irodájából egy nyomtatványt. Kerr nem is tudta, milyen feszült volt eddig, amíg meg nem érezte, hogy nyugalom árad szét a testében. – Hálásabb vagyok, mint el tudná képzelni. Mennyibe kerül? – Negyven shillingbe. Átadta a kért összeget és egy figyelmeztetést: – A teljes neve Ellinor Mary Standish. És könyörgöm, püspök uram, ügyeljen rá, át legyen húzva minden „t", és legyen pont minden „i"-n, nehogy újabb háborút hozzon egy kis pontatlanság. Ellin legelső levele egy igazi hercegnétől, amelyet egy herceg fizetett, nagyon elcsüggesztette a lányt. Lavinia a Halford címerrel ellátott háromoldalas levélbe sűrítette érzéseit, kifejezvén bánatát és aggodalmát a bátyja felbomlott házassága okán. Sorról sorra leírta Kerr viselkedését Ellin távozása után, kétségbeesését, szerelmi vallomásait. Hogyan válaszoljon egy ilyen érzelmes, szívből jövő levélre? Amíg ő és Kerr újra nem találkoztak, nem mert reménykedni az újrakezdés lehetőségében. Elővett egy papírlapot és a könyvtárszoba asztalára helyezte, majd leült, hogy megfogalmazza a válaszlevelet, mielőtt Boayl Fea-be lova284

golna, az aratóünnepre. A dokumentumok, amelyeket édesapja előző éjjel átböngészett, ott feküdtek előtte. Miközben odébb söpörte őket, észrevette saját nevének különböző változatait minden egyes papíron. Ez volt hát az összegyűjtött bizonyíték, amely megsemmisítette a házasságát. Egy másolat Cubbon tiszteletesnél volt, ez a lány keresztelésének napjáról származott: Standish Ellinor Mary, a ballanardi Finlo és felesége, Isbel leánya. A férfi eltette a püspök által aláírt házassági engedély egy példányát is, ahol Ellin Fayle-ként szerepel, és alatta a házasságlevél: Kerron John Cashin és Ellin Fayle, mindkettő községbeli, ebben a templomban kötöttek törvényes házasságot az ezerhétszázkilencvennyolcas esztendő áprilisának tizenkettedik napján. Milyen tündökletes álmokkal és reményekkel telve firkantotta le azon a napsugaras délelőttön Kerr aláírása mellé hamis nevét. Szeretetet látott a férfi ragyogó szemében, amikor megragadta a tollat, ragaszkodást a felhőszürke szemekben, amint kivezette őt a templomból várakozó hátasához. Amint ellovagoltak, Scadoo-val a nyomukban, annyira biztos volt benne, hogy a férfi viszonozza az érzelmeit. A szerelem, amely kiállta az idő és a távolság próbáját, túlélte rövid házasságuk viszontagságos hónapjait is. A különélés csak megerősítette. Kerr szokatlan türelmességgel adta meg neki az időt, amelyre szüksége volt. Most a lány úgy érezte, újra akarja kezdeni. Amint a férfi is megjegyezte Tynwald napján, tiszta lappal. Semmi, sem a szülői előítélet, sem családja és barátai jó szándékú félrevezetése, sem a sziget szövevényes törvényei nem változtathattak a tényen, hogy Ellin Fayle Kerron John Cashinnel akarja leélni hátralévő életét. Apa csalódott lesz, gondolta szomorúan. Apja és volt férje is hiába próbálkozott azzal, hogy megváltoztassák őt. Amikor a büszke báró megkísérelt igazi, divatos londoni dámát faragni belőle, még szorosabban ragaszkodott manx gyökereihez és hiedelméhez. Finlo Standish engedelmes gyermeket akart látni benne, és a helyi társaságba próbálta bevezetni a kártyapartikon és összejöveteleken. Hiába igyekezett, mindkettejüknek csalódást okozott. S eközben 285

megismerte saját természetét. Bármit megtenne a szerelméért, de megvan a határ, ameddig elmehet. Mit is szeretnék valójában? – tette fel magának a kérdést. Véget vetni a két család közti ellenségeskedésnek és rivalizásnak. Megalapítani a fonóiskolát Glion Cornaa-ban. Kerrt csókolni újra, és a karjaiban heverni éjszakánként. És ott lakni, ahol ő. Álmodozó pillantása egy dokumentumra vetődött, amely hivatalosabbnak tűnt a többinél. Olvasás közben a viaszpecséten az aláírásig futtatta ujjait. Tekintettel arra, hogy Ellinor Standish hajadon vadházasságban élt Kerron Cashin agglegénnyel, törvényes feleség címszó alatt megosztotta vele ágyát-asztalát a Szigeten és külhonban, kijelentjük, hogy e férfi kompromittálta e nő jó hírét, és felelősségre vonjuk az okozott kárért. A nevezett agglegény és a nevezett hajadon kéretik megjelenni Crellin döntőbíró előtt, és kötelezni magukat, hogy a jövőben nem mutatkoznak egymás társaságában. Amennyiben a vádlott megkísérel vadházasságban élni Ellinor Standishsel, avagy testi kapcsolatba kerülni vele, azonnal tartóztassék le, és vettessék a castletowni börtönbe. Fellebbezésnek helye van, Athol Hercege őfőméltósága, Man szigetének kormányzója előtt. John Frissel Crellin ítélete szerint, Északi Bíróság Ez az apja műve, biztos volt benne. Saját bosszúvágyától hajtva bünteti a férfit, akit Ellin szeret. Kys oddys eh ve cha dewil, nyögött fel halkan, amint a melléhez szorította a papirost, hogy lehet ilyen kegyetlen? A szíve majd kiugrott a helyéről, s érezte az aranyláncán függő gyűrű keménységét. A zsebébe gyűrte a dokumentumot, és kisietett a könyvtárból, Scadoo, aki mindig szívesen ment ki, körülötte táncolt. Hol a lovaglókesztyűje, hol is hagyta? Semmi gond, tizenkilenc évig megvolt nélküle, most sem fog hiányozni. S nem volt szüksége az istállószolgára sem, hogy felsegítse a lovára, mielőtt a kastélyba jött, ezt is egyedül oldotta meg. 286

Boayl Fea-ben talál szövetségeseket – rokonokat, barátokat – akik kezeskednek Kerr jó természetéért, ha megkéri őket. Bármely bíróság előtt, amelyik hajlandó meghallgatni, megesküszik a bibliára, a manxra, az angolra, vagy mind a kettőre, hogy a férfi sohasem ártott neki. A gondolat, hogy Garvain báró börtönbe kerülhet, olyan abszurd volt, hogy nevetett volna, ha nem lett volna olyan mérges. Az apja, az egyház és az állam összeesküdött ellene, hogy végleg elszakítsa férjétől – ez igazságtalan és kibírhatatlan. A nagybátyja levágta és asztagba rakta az aznapi árpaszedés maradékát. Hogy az asszonyok minőségi fonalat készíthessenek, azonnal elkezdte a len aratását, amint a kék virágok kirügyeztek, de még mielőtt a magok kialakulhattak volna. Ellin néhány kendert tiloló nőt is látott, ugyanazokat, akikkel együtt dolgozott, amikor Kerr odasétált hozzá, és megkérte a kezét. Nem tudott tétlenül ácsorogni és figyelni, amint dolgoznak, ezért hát csatlakozott hozzájuk. A növények sorát végigjárva, egyben kirántotta őket a talajból, és lerázta a földet a gyökereikről. A teljesen érett magok a takarmányt fogják dúsítani. Gyűjtött egy batyura valót, lazán megkötötte, hogy a szárító levegő át tudjon fújni rajta. Egy tucat kévét halmoztak fel keresztalakba. Bárcsak idejönne Kerr, gondolta, és gyakran tekingetett fel a munkájából, a látóhatárt kutatva. De csak Norris Martin bukkant fel, aki mindig részt vett Fayle-ék Mheillea-ján. Ellin társai előtte hagyták abba a munkát, meghagyván neki a tisztességet, hogy elkészítse az utolsó kévét. Amikor a kereszthez illesztette, mindenki éljenzésben tört ki. Az árpakaszálók, sarlóikkal, nevetgélve és beszélgetve jöttek le a dombról. Többségük nőnemű volt, mert az évnek abban a szakában a szigeten a férfiak heringlázban égtek, és többet tartózkodtak a vízen, mint a szárazföldön. Az ünnepi lakomát Marriot néni készítette, és a cselédei szolgáltak fel, Henry bácsi söre ingyen folyt. Azok a földbirtokosok, akiknek segített betakarítani a termést, most cserébe Boayl Fea-ben tették ugyanezt, így aztán gyorsan ment a munka. 287

Az étkezés előtt és után a mezőgazdasági munkások felemelték kupáikat, hogy tósztokat mondjanak. – Bios da dooinney as baase da eeast! Éljen az ember, halál a halra! – a heringszezon népszerű szállóigéje. – Dy choilley ghooinney er e hon hene, as Yee don ain ooilky! – Minden ember magáért – motyogta Ellin -, és Isten mindannyiunkkal. De néha egy-két dologban segíthetünk egymásnak Calybrid sötét szeme találkozott az övével. – Így igaz. Henry bácsi felállt, felemelte a kupáját. – Myrsmooyn cheshaght s'raie yn gamman. Minél nagyobb a társaság, annál jobban esik a lakoma. Ellin belekortyolt a sörébe, a testes nedűtől várva bátorítást. Az aszszonyoknak és a lányoknak tétlenül kellett várniuk, amíg valaki felkérte őket. Ellin a bal kezére meredt, amelyben a tancardot szorongatta, miközben jobb kezével a ruhája alatti gyűrűért nyúlt. Ha újra viselni akarja, túl kell tennie magát a félénkségén, és ki kell nyitnia a száját. Felemelkedett a padról. – Tósztot szeretnék mondani. Izgatott pisszegés futott végig a társaságon. – De először is – kezdte Ellin – szeretném kifejezni a hálámat. Nemrég tudtam meg, hogyan tartott össze a völgy népe, hogy megvédje a kis babot. Szerették az anyámat és tisztelték a nagynénémet és a nagyanyámat jói őrizték a titkukat. Amint azt bizonyosan hallották, amikor fény derült a származásomra, Lord Garvainnel való házasságomat törvénytelennek kiáltották ki. Keserű kijelentése zúgolódást és izgés-mozgást váltott ki az asszonyok asztalánál. – Szegény kicsike, eltaszították a Cashinek! – Túl jó ahhoz a férfihoz! Ellin felemelte a végzést. – A bíró, anélkül, hogy bármelyikünket meghallgatta volna, kijelenti, hogy szétválaszt minket. Azt állítja, a barran és én soha többé nem találkozhatunk. A beszédet követő zsivaj elnyomta a hangját. 288

– Standish műve az egész! – Miért nem csinált valamit a grófunk? Calybrid megszorította a lány kezét. – Folytasd, Ellin. A bátorítás hatására Ellin felemelte a hangját. – Őlordsága és a magam részéről most én lépek. Szükségem van az önök segítségére... mindkettőnknek. Szeretném, ha holnap reggel velem jönnének Orrisdale-be, és megesküdnének Crellin bíró előtt, hogy Lord Garvain becsületes, jólelkű és tisztességes férfi, aki nem követett el ellenem semmit, sem házasságkötésünk előtt, sem azután. Miután újra férj és feleség leszünk, mindent megteszünk Glion Cornaa és Maughold község javáért. A lányt újra elhallgattatta a hangzavar, megvárta hát, amíg elcsitul. Amikor a ben-obbee felemelkedett az oldalán, az emberek elcsendesedtek. – Egy bölcs ember, egy filozófus szavait idézem – megragadta a kupáját, Ellin nyugodt meggyőződéssel folytatta: – „Légy kőszikla, amely megtöri a hullámverést, sőt szilárdan áll, és megszelídíti a körülötte dühöngő vizet". Ivás közben Ellinnek eszébe jutott, hogy senki nem érti a szigetlakóknál tisztábban Marcus Aurelius szavait. Aztán az emberek körülvették, az asszonyok átölelték, és sok boldogságot kívántak neki, a férfiak reményüket fejezték ki, hogy az ifjú lord üzeme sikeres lesz. Ennyi szeretettel és az ígérettel, hogy az igazság végre diadalmaskodik, Ellin félelmei alábbhagytak. Calybrid keskeny ajkával puszit nyomott Ellin arcára. – Mennem kell, ennoil. Rengeteg feladatot hagytam félbe. – Muszáj menned? Annyi mesélnivalóm van! – Nincs rá szükség, mindenről tudok... a kis védőbeszédedből. Holnap reggel találkozunk, mert én is ott akarok ám lenni, amikor szembenézel Crellin bíróval. A nap lassan lebukott a dombok mögé, a mulatózok pedig a csűrbe gyűltek táncolni. Amint a hegedű hangjára ugrándoztak és forogtak, az esküvője napjára emlékeztette Ellint. 289

Elfordul-e tőle az apja a döntése miatt? Csak akkor tudja meg, ha visszatér a kastélyba – várhatóan egy fájdalmas veszekedés előtt áll. Bainney-ért indult az istállóba, amikor eszébe ötlött, hogy azóta nem látta Scadoo-t, hogy leültek enni. Különös, hogy egy ilyen jó étvágyú kutya kihagyjon egy étkezést. Kérdezősködni kezdett kedvence után, de senki sem emlékezett rá, mikor látták utoljára. – Ott volt velünk a mezőn – mondta az egyik aratómunkás. – Láttam, ahogy méheket hajkurászott, a bolondos teremtés. – Nem is láttam egész nap, furcsálltam is, hiszen olyan gyakran szokott idejönni egy kis dédelgetésért – így a nagyanyja. – Meg kell találnom, mielőtt besötétedik -nyugtalankodott a lány. – Talán elkóborolt az üzem felé – találgatott Norris Martin segítőkészen -, rengeteg ember van odalenn. Ha akarja, megnézhetem. – Nem hiszem, hogy hallgatna a hangjára – a lány észrevette, hogy Martin egy véres kendőt szorongat a kezében. – Mi történt a kezével? – Nem vigyáztam a késsel. – Kérjen Calybridtől shelliut, gyógykenőcsöt. Így nem marad forradás. Körülnézek az üzemnél. – Okos dolog az atyja kívánsága ellen odamenni? – kérdezte fejcsóválva a férfi. – Lord Garvain is ott lehet. Ellint bosszantotta, hogy a férfi távol akarja tartani Kerrtől, de úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Egy kocsi nyoma után ment végig a folyó mentén, le a vízzel töltött árkokig, ahol a kendert áztatták, hogy a szálak lazábbak és finomabbak legyenek. Aztán a kender az új tilolómalomba kerül, ahol a magokat kiszemezik belőlük, hogy tiszta szálakat nyerjenek, amelyből minőségi fonalat készíthetnek. Ellin az orrát ráncolta megérezve a rothadó növények szagát. Kerr ingujjra vetkőzve fonalkötegeket továbbított a munkásainak, akik kövekre kötözve a vízbe bocsátották őket. Amikor a férfi meglátta őt, azonnal otthagyta a helyét, és odament hozzá. – Bűzös munka – ismerte el. – Azt hittem, Boayl Fea-ben vagy, a nagybátyád aratóünnepségén. Mi szél hozott erre? – Scadoo elveszett, gondoltam, te találkoztál vele. A férfi a fejét rázta. 290

– Már messze járhat. Félek, hogy elbarangolt a dombokra, vagy ami még rosszabb, a hegyekbe. – Ritkán mozdul el mellőled, nem igaz? Kivéve, amikor vadnyúlra vadászik, mint az első találkozásunkkor. Segítek megkeresni. Várj, felveszem a kabátom. Amikor a férfi csatlakozott hozzá, Ellin megmutatta neki Crellin bíró ítéletét, tele tiltásokkal, amiket a lány nem akart betartani. – Nem biztos, hogy jó ötlet, hogy elgyere. Ezt apa papírjai közt találtam, a keresztlevelem és a házasságlevelünk. Kerr végigolvasta, aztán visszaadta. – A Manx Mercury közölt belőle részleteket. Apa megjósolta, hogy Standish még sok gondot fog okozni. De kinek az ötlete volt, hogy minket külön kell választani? – Nem az enyém – sietett kijelenteni Ellin. -Nem tudtam róla. Ó, Kerr... börtön! Mind megbolondultak? – Kétségkívül. Reményét vesztve kettétépte és eldobta a papírt. Az egyik a lábánál landolt, és perverz örömöt jelentett neki, hogy a porba taposhatta. – Nem állhatnak közénk. – Mindig is ezt mondtam, Ellin, nem tehetik. Egymáshoz tartozunk, s ha nem tudod, miért, majd én megmutatom neked. Ellin a férfi kitárt karjába repült, s kétségbeesett csókjuk szétzúzta a páncélt, melyet a magány vont szívük köré, s a lány kedélye szárnyalni kezdett, fel, egyre feljebb, a felhők közé.

291

27. fejezet

Dy yannoo peccah noi leigh, te daanys, agh dy yannoo eh noi graih, te dwoaigh. A törvény elleni vétek merészség, a szerelem elleni vétek ocsmányság. Manx közmondás

Ellin és Kerr kéz a kézben sétáltak a szövőműhely felé. A völgyön végigsöprő szél a lány hajával játszott, ám lekésett arról, hogy összekócolhassa; ezt Kerr már megtette helyette. A kocsmából ünneplés, hegedű és ének hangja szólt. A férfi megállt a híd közepén és így szólt: – Scadoo nem menne el egyedül olyan messzire. Biztos a dombon találjuk, amint a rettegett moddey dhoo-val játszik. Ellin felnevetett. – A moddey dhoo-val élek! Ő Meanoie, apám kutyája. Calybrid találta ki az egész mesét róla, hogy távol tartson Ballanardtól. – A farmtól, ahol akkora pácba kerültünk húsvét vasárnap – mosolygott pajkosan a férfi. – A birkák! – Nem emlékszem, hogy birkák is lettek volna ott. – Apám kaszálási és legeltetési engedélyt adott a szomszéd birtok bérlőjének. A vadnyulak mellett semmi sem olyan vonzó az én haszontalan kutyusom számára, mint a birkák kergetése, akár megkérték rá, akár nem. – Úgy érted, akár a gazda ellenére is? – Attól tartok. Folytatták útjukat, és gyorsan megmásztak a dombot. 292

Az állatok a fenti legelőn rezignáltan, már-már unottan rágcsálták a füvet a bíbor hangacsomók közt. Pintyek csacsogva repkedtek fel és alá, és magokat kapkodtak fel a sűrű fűszálak és a vadrozs közül. Félig megkönnyebbülve, Ellin így szólt: – Nem járt itt – Kerr-re nézett, és elkapta a romos tholtant vizslató pillantását. Hirtelen lenyúlt, és letépett néhány mályvaszín virágot hajtó hangaszárat. A lány hajába tűzte őket, és megkérdezte: – Meglátogattad már Ballanardot, mióta megtudtad, hogy ott születtél? – amikor a lány megrázta a fejét, Kerr felvetette. – Pedig talán nem ártana. Ellin az udvarházhoz vezette a férfit. – Egész nap mindenhol a múltamba ütköztem – közölte a lány bizalmasan. – Ma délután lent szedtem a mezőn, ahol eljegyeztél. A mheillea alatt egyfolytában az esküvőnk napján járt az eszem. Most Ballanardban vagyok, ahol a szüleim éltek, ahol az életem kezdődött, és ahol a nagyanyám megvakult a végzetes ütéstől. – És ahol szeretkeztünk, itt, a trammanfa alatt. Standish pedig rajtakapott minket. – Ha ő nincs, soha nem vettél volna feleségül. A férfi Ellin vállára tette a kezét, és maga felé fordította a lányt. – Ő hozta össze a házasságunkat, s aztán ő rombolta szét Norris Martin segítségével. Gyanítom, a vászonárus azért jött Londonba, hogy rávegyen, hagyjál el. Nyakadba zúdította a származásod dolgát, s ráadásul olyan tettekkel vádolt, amelyeket nem követtem el. S te is kételkedtél bennem, különben nem lett volna olyan könnyű meggyőznie. Azóta is tartózkodóan viselkedtél. Ez büntetés volt, amiért nem szerettelek eléggé a házasságunk ideje alatt? – Zavarodottság volt és bizonytalanság. Ha emiatt azt hitted, már nem szeretlek, sajnálom. – Szerelmes vagyok beléd, Ellin. A Kitty halála utáni sötét napokban mindent megtettél, hogy felrázz a gyászomból. A derűlátásod bearanyozta az életem. S a hited... sosem kételkedtél az üzem fellendülésében, és te segítettél hozzá a sikerhez. Sokkal többel tartozom neked, 293

semmint hogy valaha vissza tudnám fizetni. De kezdhetem a törlesztést azzal, hogy elveszlek. – Mi ez? – kérdezte a lány, amikor a férfi egy papírt lengetett meg a szeme előtt. – Egy új és javított házassági engedély, Crigan püspök által kiállítva. Magam bizonyosodtam meg afelől, hogy helyesen írta-e le a nevünket. Bármikor és bárhol összeházasodhatunk. Vidd el a kastélyba és mutasd meg Standishnek. S ha a keleti toronyba zár, ne aggódj, kiszabadítalak. Ismerek egy titkos lépcsőt a falban, és tudom, hol tartja apám a kulcsot. A lány megcsókolta kedvese állát. – Tetszene ugye, ha egy erődből kellene kiszabadítanod, amilyen briganti vagy – karját a férfi kabátja alá csúsztatva, átölelte Kerrt. A férfi keze Ellin fenekére vándorolt, és közelebb húzta magához a lányt. Ellin a férfi szívverését hallgatta, s béke áradt szét benne. A férfi vihar s menedék volt egyben, nagyon hiányzott már neki. Kerr felemelte a fejét. – Mi ez a zaj? – Kerr, még egyszer nem versz át. Úgy teszel, mintha a buggane-t hallottad volna. – Nem, ez egy kutya. Hallgasd csak. Ellin felismerte Scadoo ugatását. – Hol lehet? – Nagyon közel – gyanította Kerr. Követték a csűrig az eszeveszett vonyítást, s megmásztak a meredek kőlépcsősort. A tetején egy nehéz kő torlaszolta el a sarokvas nélküli ajtót, csapdába szorítva a kutyát. Kerr morogva gurította el az útból: – Nem magától ragadt benn. – Biztos a bérlő műve, így akarta távol tartani a birkáktól. Láttam őt a nagybátyámnál, és biztos vagyok benne, hogy szólt volna róla, ha nem részegedett volna le annyira. Bee feagh, Scadoo, nyughass – szólt az egyre kétségbeesetten szűkölő kutyára. Kerr végre elhárította az akadályt. Scadoo izgatottan ugrált megmentőire, aztán lefutott a vízhez. Ellin követni akarta, de Kerr megragadta a derekát. 294

– Maradj – a szénától illatozó, sötét csűrbe húzta a lányt. – Nem olyan elegáns, mint a Halford-ház vendégszobája – ismerte el -, de kényelmesebb, mint a harmatos fű. Keze a lány ruhája alá csusszant. Ellin tudta a gyakorlott, mohó vetkőztetésből, hogy a férfi éppúgy ki van éhezve a testi érintkezésre, mint ő. Az éjszakai levegő szelíden borzongatta a lány mezítelen testét. A férfi is gyorsan megszabadult a ruháitól, és kiterítette Ellin vászonszoknyáját a szénára, mielőtt ráfektette volna a lányt. A szája végigkóstolta a lány szemhéját, orrát, orcáit, mielőtt csókban egyesült volna kedvese sóvár szájával. Csókban, amelyben kifejezte lángoló érzelmeit. – Nem vagy a feleségem... egyelőre. – Nem – zihálta a lány. Kerr szája a mellbimbókra vándorolt, s addig nyaldosta őket, amíg a lány minden ízében remegni nem kezdett. – Ez az utolsó lehetőség, hogy bujálkodó gazfickó híremet öregbítsem – suttogta a lány köldökébe -, mielőtt újra tisztességes férj lennék. Úgy érzem, ismételten el kell csábítanom egy ártatlan leányzót. Ellin felnyögött, ahogy a férfi keze a melléről a hasára, majd még lejjebb merészkedett. – Nem is vagyok olyan ártatlan. Ezt rögtön be is bizonyította, ott érintve a férfit, ahol az a leginkább vágyott rá. Kerr hosszú, elragadtatott nyögést hallatott. – Nem, tényleg nem vagy az – értett egyet a lánnyal. – Buja nőszemély vagy, akit megfertőztek a pajzán könyvek és képek. Éjszakáról éjszakára London legmohóbb csábítójával osztottad meg az ágyad. – Nagyon követelőző volt. – S most azt követeli, hogy folytasd. – Mit folytassak? – kérdezte a lány álszemérmesen. A férfi megragadta a kezét, és a teste felé irányította. – Ne hergelj tovább! – szólt nyersen. – Nem sokáig bírom már. A lány sem bírta. Szétnyitotta a lábait, s egy örömteli sóhajjal magába fogadta a férfit. Karjaival Kerr hátát ölelte, a férfi izmai megfeszültek a tenyere alatt. Súlya mélyebbre nyomta Ellint a szénába, s a lány érezte, amint a férfi kemény dárdája hevesen ostromolja. 295

Aztán a férfi elhúzódott tőle, és a kintről jövő szellő végigborzongatta a lány éhes, tüzes testét. – Légy az enyém! Parancs és kérés volt egyszerre, s a lány válaszképp újra magára hú zta a férfit. – A tiéd vagyok, és az is maradok. Mindig. Kerr mélyen behatolt a lány testébe, húsa a lány húsába döfött. Ellin a felgyorsuló tempóból tudta, hogy a férfi hamarosan elér a csúcsra vad, gyors tűz- és fényrobbanásban. A lány minden lökést viszonzott, hiszen egymást birtokolták. Az érzelemnek és szenvedélynek ez a csodálatos harmóniája, a lány jól tudta, örökké menedéke lesz. Mindjárt, mindjárt – s ebben a pillanatban földöntúli érzésfolyam öntötte el. A férfi halkan Ellin nevét kiáltotta, s feje a lány mellkasára hullott. Ellin résnyire nyitotta a szemét, és jóllakott mosolyt vetett a férfira. Vére lassan és sűrűn folyt, mint a méz. – Maradj még ébren egy pillanatig, mondani akarok valamit, és lenne egy kérdésem is. – Túl boldog vagyok az alváshoz. – Elmentem a ben-obbee barátnédhoz. – Tudom. Láttam, hogy Calybrid pishagját szórtad a boromba, amikor meglátogattalak az üzemben. – Célzott rá, hogy magam is hasonló bűbáj áldozata lettem. Tényleg felhasználtad a kotyvalékait, hogy elnyerd a szerelmemet? – Mielőtt összeházasodtunk – vallotta be -, és utána is. Nem tudom, hogyan működik a varázslat, csak azt, hogy működik. – Remélem is. A lány a férfi testére gördült, hogy Kerr szemébe nézhessen, barna haja mindkettejüket beborította. Kedvese egyik izzadt, fekete hajtincse Kerr arcába hullott. A lány félresöpörte, és így szólt: – Nincs szükséged rá, hogy bűbájjal nyerd vissza a szerelmemet. Sosem vesztetted el. – Calybrid is valami ilyesmit mondott. 296

Szorosan magához ölelte Ellint, a lány a szárnyak csattogását hallgatta, amint a galambok visszatértek szokott helyükre a kinti falon. Egyenként érkeztek, s miután berendezkedtek éjszakára, heves turbékolásba kezdtek. Scadoo is visszatalált a csűrbe, fehér tappancsai sárosak voltak a kint végzett buzgó ásástól. Pofaszakálla csiklandozta a felhevült párt, amint hideg, nedves orrával mindkettejüket alaposan végigszaglászta. Kerr felült, és megszólalt: – Visszaviszlek Dreeym Freoaie-be, ahova tartozol. Reggel pedig Cubbon tiszteletesért küldünk. – Nem menetek hozzád az apám engedélye nélkül – emlékeztette a férfit Ellin. – Ahogy én tudom, édesanyád Henry Fayle-t jelölte meg gyámodul. Standisht annyira lefoglalta, hogy engem gyalázzon, hogy elfelejtett utánanézni a felesége végakaratának. Miután felöltöztek Ellin rámutatott: – Széna mindenütt, végig a szoknyámon, a hajamba tapadva. Mit fognak gondolni a szüleid? – A szél majd kifújja. Lassan és óvatosan mozogtak a sötétben, Ellin a férfi nyomában járt. Már majdnem leértek a domb aljára, amikor egy lámpást vivő férfi jelent meg a csűrnél. – Itt van – kiáltott fel diadalmasan. – Együtt vannak! Norris Martin. Volt vele még néhány férfi, a lámpások imbolygó fényénél Ellin gúnyos, kihívó arcokat pillantott meg. Halálra rémült. – Fogják meg – utasította a férfiakat Norris, Kerr-re mutatva. – Ne, hagyják! – sikoltott fel a lány, a két férfi közé vetve magát. A vászonárus félrelökte. – Vigyék a Rushen-kastély börtönébe, a bíró parancsára. Rájöttem, mekkora hibát követtem el, amikor egyedül az üzembe küldtem, kisaszszony, és aggódtam, hogy mi minden történhet, ha ön és Garvain kettesben maradnak. Elkéstem, korábban kellett volna jönnöm. Ráerőszakolta magát önre? 297

– Ne mondj semmit, Ellin! – kiáltott fel Kerr. -Nem szegtem meg semmiféle törvényt – sziszegte összeszorított fogakkal. A férfiak megragadták, és cseppet sem finoman hátrakötötték a kezét egy kötéllel. Mr. Martin a lány arcához emelte lámpását, és Ellin újra meglátta a férfi kezére csavart véres zsebkendőt. Amikor az árus közelebb lépett, Scadoo lesunyta a fejét, és fenyegető morgásba kezdett. – Maga zárta a kutyámat a csűrbe! – világosodott meg Ellin előtt. – Csaléteknek használta. Ő harapta meg, nem igaz? Dühösen fordított hátat Mr. Martinnak és Kerrhez lépett. – Csak apám vethet véget ennek az ostobaságnak. Elmegyek Cashinkastélyba. Kerr lehajolt, hogy megcsókolja. – Ebből többet nem eszik – lépett közbe Martin gorombán. – Ne aggódj – súgta a lány Kerr fülébe. – Nem, amíg az én oldalamon állsz – eresztett meg egy szemtelen vigyort a férfi. – Most menj! Nem akarom, hogy végignézd, amint elvonszolnak, mint az ökröt a vágóhídra. A lány felkapta a szoknyáját és elszaladt. Mr. Martin utána kiáltott, hogy várja meg, de Ellin nem figyelt rá. Scadoo játéknak hitte az egészet, mert a lány átugrott a hangacsomókon, halálra rémisztve, és a szélrózsa minden irányába kergetve a mezőn legelésző mit sem sejtő birkanyájat. Mire Boayl Fea-be érkeztek, Ellin már kissé lecsillapodott. Csak néhány asszony lézengett beszélgetve az asztalok körül, de a tánc már véget ért. Fojtott kuncogások árulkodtak a párocskákról, akik a mezők felé tünedeztek el, vagy a bokrok közé bújtak. Az italt legjobban bíró mulatózok visszavonultak Henry bácsi kocsmájába. Ellin nagyanyja és Marriot néni már lefeküdhettek, csak a cselédek takarították el a vacsora romjait. A lány az istállóba ment. Kutyája a lábánál ült, és izgatottan csóválta a farkát, miközben Ellin női nyerget tett Bainney hátára. Átvetette a kantárt a kanca hófehér fején, és kivezette az éjszakába. Amint a malom épületei mellett lovagolt, Martin kocsija utolérte. 298

– Miss Standish, az ön védelmében cselekedtem. Meg kell engednie, hogy mindent megmagyarázzak az apjának. A lány elszántan szegezte tekintetét a kanca füleire, így vágott viszsza: – Inkább nekem tartozik magyarázattal. Az én kutyámat zárta egy sötét, elhagyott helyre. Maga miatt vonszolják börtönbe a férfit, akihez holnap hozzá akartam menni. Azt hittem, maga a barátom, Mr. Martin. – Elkötelezett barátja és a csodálója vagyok. Túl soká vártam már. Amint rájöttem a származására, azonnal el kellett volna mondanom az apjának. De aztán Mr. Standish Lord Garvainnel találta magát. Ha tudta volna, hogy maga a lánya, még inkább ragaszkodott volna ahhoz, hogy az ifjú lord feleségül vegye. A rokonai nem tudták, hogy a házasság törvénytelen, de én igen. – Vonzalma ékes bizonyítéka – jegyezte meg szárazon a lány. – Ha időben elmondja nekem az igazságot, megspórolhatta volna nekem mindazt a szenvedést és szégyent, amin átmentem. S ha belegondolok, hogy mindenért Kerrt hibáztattam! – Tudván, hogy csak én szabadíthatom fel önt, Londonba utaztam. – Hogy bajt keverjen. – De hiszen olyan boldogtalan volt. És Garvain elárulta önt! – Akaratán kívül. Becsületes dolgot tett, amikor elvett, és túl tisztességes volt ahhoz, hogy elárulja az okát, mert tudta, hogy azzal mekkora fájdalmat okozna – amint elmagyarázta Kerr tettének mozgatórugóit, maga is megértette végre őket. – Maga hazudott nekem, hozományvadásznak tüntette fel a férjem. – Ne gondolja, hogy nem az. Hiszen ön örökös-nő. Ellin nem tűrte tovább ezt a beszédet. Vágtára fogta a lovát, és egy keskeny, köves útra irányította, amelyet egy kocsis nem kockáztathatott meg, se éjjel, se nappal. Calybrid négy éven át kerülte Cashin-kastély bérlőjét. Amikor a templomba ment, vigyázott arra, hogy arcát és testét elrejtse bő köpönyege. Ahányszor csak meghallotta a férfi hintóját közeledni, egy fa vagy bokor mögé bújt. És soha nem beszélt vele. Eddig. Hátrahúzta fekete kendőjét, és a férfi szemébe nézett. 299

– Rég nem találkoztunk, Finlo Standish. Ha a férfit meglepte is az asszony megjelenése, nem mutatta. – Kétes értékű tudományod mégis jó valamire: semmit nem változtál. De hisz a maugholdi legendák is mindig vonzó boszorkányokról szólnak – kezét kutyája fején pihentetve, így folytatta: -Húsz éve te és Isbel voltatok a legcsinosabb nővérek a községben. A lányomat szeretnéd látni? A gyermeket, akit elrejtettél előlem? Nem találod itt, ha látnok lennél, mint az emberek mondják, ezt tudnod kéne. – Veled akartam beszélni. – Hízelgő. S vajon mi okból? – Az élvezet kedvéért, hogy a képedbe vághatom, milyen rossz apa vagy... és emellett egy ökör. Ellin a lányod, nem az egyik alkalmazottad. Mindig is szerette az ifjú lordot, ma is szereti. És a férfi is beleszeretett. Cseppet sem érdekli a nagy vagyon, vagy a gyűlölet közted és a Cashinek közt. Vagy az akadályok, amelyeket te és a bíró gördítettetek az útjába. – Ellin még fiatal. Könnyen befolyásolják annak a számító szélhámosnak a gyengéd szavai. – Idősebb, mint Isbel volt az esküvőtök napján. – Lord Garvain vadabb és kiszámíthatatlanabb, mint én voltam. – De legalább nem iszákos – olvasta a férfi fejére Calybrid. Standish elvörösödött. – Megtettem, ami tőlem telt. Érte. – Pontosan azt tetted, amit Mr. Martin elvárt tőled. Ő mondta neked, hogy a barran kegyetlen és érzéketlen férj, nem Ellin. Ő győzött meg, hogy fordulj a bíróhoz. Mert el akarja venni a lányt. – Martin? Soha. Soha nem adnám hozzá a lányomat – hatalmas termetéhez képest szokatlan gyorsan állt fel székéből. – Úgy tűnik, nagyon biztos vagy benne, hogy Ellin Garvaint akarja. – Ő maga mondta nekem egy órával ezelőtt. S vagy még két tucat embernek, akik összegyűltek Boayl Fea-ben, Henry Fayle Mheillea-ján. Sőt, könyörgött, hogy kísérjük el Crellin bíróhoz, és tanúskodjunk a barran jó természete mellett. 300

A férfi elgondolkozva járkált a könyvtárban, amíg bele nem botlott Scadoo-ba, aki kimerülten botladozott a szobába. Elcsattogott a fekete újfundlandiig, és előtte zuhant a földre, erősen lihegve. A belépő Ellin úgy nézett ki, mint aki szénakazlakon vágta volna át magát idáig. – Mi történt veled? – kérdezte Standish. – Kérdezd Mr. Martint – válaszolt a lány, amint a vászonárus beoldalgott utána a könyvtárszobába. – Boayl Fea-ben voltunk, az aratóünnepségen -mondta gyorsan Mr. Martin. – Amikor Ellin eltűnt, aggódni kezdtem, összegyűjtöttem egy kisebb csapatot, és a keresésére indultunk. Ballanardban találtuk meg Lord Garvain társaságában. – Mr. Martin a csűrbe zárta Scadoo-t, aztán várakozóállásba helyezkedett. A férfiak megkötözték Kerrt és a castletowni börtönbe vitték. Ellin az apja felé fordult. – Úgy bántak vele, mint egy közönséges bűnözővel. Nem ezt érdemelte. – Calybrid szerint szereted őt. – Feleségül fogok menni hozzá, és ez alkalommal nem kell az oltár elé kényszerítened őt. De könyörgök, győzd meg Crellin bírót, hogy vonja vissza azt a végzést. Elnézve a különös párost, a kecses, szerény lányt és a hatalmas, mérges apát, Calybrid Isbel nyughatatlan szellemét érezte, amint arra kéri őt, tegyen már rendet végre. Standish a vászonárushoz fordult. – Elmegyek Crellinhez, ebben biztos lehet, hogy felfedjem előtte ügyünket. Norris Martin, hibát követett el. És meg fog lakolni érte. – Ezt talán hagyd rám – lépett előre Calybrid. -Napokon át pazaroltam rád a gonosz praktikáim hatalmát, Finlo Standish. De annyira szerencsétlenné tetted saját magad, hogy rám már nincs is szükség. Bár az ellenségem vagy, egyben Ellin apja is, az ő kedvéért tehát megkíméllek – Norris Martinhoz fordult. – Ön, uram, sok szenvedést okozott Ellinnek. – Meg akartam védelmezni – magyarázkodott a férfi. Calybrid ügyet sem vetett a tiltakozásra. 301

– Ennoil, kérlek, az édesapáddal együtt hagyd el a szobát. Vigyétek a kutyákat is, és zárjátok be az ajtót magatok után. – Nem hagyhatnak egyedül vele! – kiáltott fel kétségbeesetten Martin, amint Standish szólt a kutyáknak, és kiterelte őket a szobából. – Most megtudja, hogy érezhette magát Scadoo – szólt Ellin, mielőtt becsapta az ajtót. Kulcs nyikordult a zárban. – Nem félek magától – jelentette ki Martin remegő hangon. Calybrid gonosz kacajjal válaszolt. – Pedig jól tenné. Shyn ghirrys skielley hayrys skielley, aki másnak vermet ás, maga esik bele. Térdre hullott, és rázkódó vállal kántálta manxul a shiaght mynney mollaght. Aztán halkan suttogva a hét átokba kezdett, hangja egyre erősebb lett, az utolsó szavakat már kiabálta. Kendőjét a fejére borította, és elátkozta a férfit, hogy a jövőjét szerencsétlenség és harag árnyékolja be. Eközben a férfi tehetetlenül ácsorgott mellette, egy szót sem értve a zsolozsmázásból, de tudván tudva, hogy semmi jót nem jelent. Calybrid angolul fejezte be, így a férfi értette, hogy megátkozták. – Az átkaim kísérjenek nappal és éjjel, egészen a sírig. Martin remegő hangon törte meg a csendet: – Nem hiszek az értelmetlen előadásában. – Majd fog. Norris Martin, maga hazug intrikus, törvényeink nem kegyelmeznek magának. Szerencsétlen élete veszélyben forog, amíg el nem hagyja a szigetet. Menjen! – Hogyan? Be vagyok zárva. Az asszony felemelte a karját, és az ajtóra mutatott. Martin gúnyosan szelte át a szobát, és megragadta a kilincset. Az ajtó kitárult előtte. Egy utolsó, rémült pillantást vetett hátra a válla felett, majd elindult a folyosón. Calybrid a szaténborítású székbe vetette magát, és addig nevetett, amíg potyogni nem kezdtek a könnyei, és a varrás szakadozni nem kezdett a ruháján. Kerr sok hibát elkövetett életében, s gyakran tévedett. De álmában sem gondolta volna, hogy a Rushen-kastély börtönében végzi. Először 302

elszakították Ellintől. Nem csupán félreértések és csalódások, de a törvény vasszigora és vastag falak is. Amelyek ráadásul nyirkosak is, mivel az erőd a folyó mentén épült, s a nedvesség a kőfalon csapódott le. Miután kiengedik, megoszthatja élményeit az apjával, aki a londoni King Bench börtönben töltött pár hónapot. A gond az volt, hogy nem tudhatta, mikor és hogyan szabadul ki. Lehet, hogy napokig, esetleg hetekig kell ebben a magányos, kényelmetlen cellában senyvednie? Csuklóját égette a kötél nyoma, összehorzsolt arca lüktetett. A férfiak nem bántalmazták szándékosan, de nem is bántak vele kesztyűs kézzel. Legalább nem cipelték az egy emelettel lejjebb lévő közcellákba, az igazi bűnözők közé. A döbbent börtönőr, amikor megtudta, hogy Ballacraine grófjának örökösét fogja vendégül látni, színvonalasabb lakosztályt utalt ki számára – ablakkal. Kerr hálás volt érte, még ha a kívánatosnál közelebb is lakott az erőd harangjához. Az első harangszótól csengett a füle, a második majdnem megsüketítette, és amikor egymás után nyolc következett, az valami fülsértő volt. A kemény padlóra ült, elméje lázban égett. Drean, szólította húga szellemét, azt mondtad, a te Shirraghod sosem kerül ketrecbe. S mégis itt vagyok, rácsok mögé zárva, csapdában, levágott szárnyakkal. Kedvese becenevének az édes robbin beget választotta. Szelíd és okos, vidám és ragyogó, ilyen volt az ő Ellinje. A messzeségben, a sziget másik sarkában, a lány az ügyüket tárja épp bosszúálló pulykakakas apja elé. Lépéseket hallott, és az alacsonyan vágott ablakhoz sietett. Leguggolt, és egy felemelt lámpás lángját látta. – Látogatók, y hiarn. Kerr két alakot vett ki a félhomályban. Egy mélyen a fejébe nyomott kalapot viselő idősebb férfit és egy tetőtől talpig fekete kendőbe burkolt nőt. Calybrid Teare? – Nem engedhetem ki, és őket se be – szólt a börtönőr. – Az ablakon keresztül kell beszélgetniük. Könnyű volt mondani. A zár beragadt, a sarokvasak úgyszintén. Addig feszegette válogatott szitkozódások közepette, míg végre sikerült 303

kinyitnia az ablakszárnyakat. Ahogy kihajolt, hideg, sós levegő csapott az arcába. – Kerr, a te szavaid! – Ellin! Azt hittem, Calybrid jött – a lány egy bőrkötésű könyvet nyomot kinyújtott kezébe. -My veen – szólt vidáman a férfi -, csak nem egy újabb pajzán kötet? – Olvass bele – sürgette a lány. Egy manx imakönyv. És a lapok közt egy házassági engedély szolgált könyvjelzőül. – Különleges engedély. Bármikor, bárhol összeházasodhatunk. Crigan püspök beleegyezett, hogy összeadjon minket: itt. Ma este. Aztán egyenesen a bíróhoz megy, és közli vele, mi történt. Kerr az idős férfira meredt. – Püspök uram! – hálás volt, hogy az éj sötétje elrejti az arcát... Azok a szitkozódások, az utalás a buja könyvre! Nem tudta, mit mondjon. – Miután összeházasodtak – szólalt meg a pap -, a végzés érvénytelenné válik. Ha igyekszünk, még két tanút is találhatunk itt. A börtönőr elsietett. Egy adósság miatt bebörtönzött angol úriemberrel jött vissza, akinek előkelő ruhája jobban illett a jeles alkalomhoz, mint a többi jelenlevőé. – Mikor kell megcsókolnom a mennyasszonyt? – kérdezte mohón. – Soha – válaszolt Kerr. – Maradj mellettem, Ellin. Hol a gyűrű? – Itt van – amikor levette a nyakláncát, Kerr látta, hogy a jegygyűrű fel van fűzve az aranyékszerre. – Az ujjamról ugyan lehúztam, de mindig viseltem. – Engedjék ki a foglyot – rendelkezett a püspök. A ceremónia alatt Kerr és Ellin a bástyán álltak. Köd szállt fel a tenger felől és a szél cibálta a ruhájukat, miközben hűségesküt tettek. Másodszor nyilvánították őket férjnek és feleségnek. Miután Crigan püspök az utolsó áldást is elmondta, az összes résztvevővel aláíratta a dokumentumokat. Aztán így fordult Kerrhez: – Magam gondoskodom róla, hogy ezúttal minden rendben legyen a papírok körül – jóságosan mosolyogva Ellinhez fordult: – Kívánom, 304

hogy legyen boldog a férjével, kedvesem, mert a mai este után már nem csinálhatjuk vissza a kötést. Ön örökre az övé. A börtönőr megfogta Kerr karját. – Térjen vissza a cellájába, y hiarn. – Vele megyek – szólalt meg Ellin. – Ezt nem engedhetem – rázta a fejét Kerr. – De muszáj. A püspök bólintott. Kerr végre feleszmélt: ahhoz, hogy az egyház és az állam előtt törvényes legyen a frigyük, el kell hálniuk a házasságot. – Az ott a fal másik oldalán nem egészen a György Fogadó. De kerítek maguknak egy szalmazsákot és néhány lepedőt – motyogta a börtönőr. – Gyertyákat. Talán egy kis sajtot és bort is az őrszobából. Hamarosan vissza is tért a felajánlott luxuscikkekkel. – Sose gondoltam volna, hogy a nászéjszakámat egy börtönben fogom eltölteni – szólalt meg Kerr, amikor egyedül maradtak. Felesége édesen felkacagott, kihúzott egy szalmaszálat a hajából, és megmutatta a férfinak. – Nem is tudtam, hogy ennyire adsz a részletekre – azzal megcsókolta a férjét. Tudatában léve a köpönyeg alatt rejtőző csábító formáknak, a férfi hirtelen úgy döntött, nem is zavarják annyira a körülmények. Sőt, egyáltalán nem.

305

Epilógus

Ellin szemrevételezte a szövőszéket. Holnap, gondolta, ezeken az orsókon lenszálak függenek majd, és egy tucat láb tapodja a fapedálokat. A falba vert szögeken barna vászonköténykék sorakoztak. Annyi tervezés és munka után az iskola végre megnyithatta kapuit. A fonószobából a tanterembe lépett, ahol Benedicta Brady épp a palatáblákat és a nyelvtankönyveket helyezte az asztalokra. Az ír tanítónő idősebb és magasabb volt unokatestvéreinél, a takácsoknál, de ugyanolyan sötét haja és ragyogó kék szeme volt, mint nekik. A lányaink szeretni fogják, gondolta Ellin, s elég határozott ahhoz, hogy ne legyen gondja a fegyelmezéssel sem. Az ajtóhoz lépett, és elnézte a szeme elé táruló vidám, élénk jelenetet. Munkások, takácsok és vászonfehérítők kisebb-nagyobb gyerekeikkel eljöttek Glion Cornaa-ba, az ünnepségre. Elsősorban az iskola nyitóünnepsége volt ez, de a maugholdiaknak sok más okuk is volt a vidámságra. A bőséges lentermés nagy mennyiségű alapanyagot jelentett az üzem számára. Kerr pedig büszkén mutatta be az új vízhajtású szövőgépet, amelyet az apósa által beruházott jelentős összegből vásárolt. Ő és társai a Manx Vászontársaságnál szolgáltatták az ételt, italt és a zenét. Ellinnek eszébe jutott a tavalyi márciusi virrasztás, az éjszaka, amikor a férfi arra ért haza, hogy ugyanezek az emberek a húgát gyászolják. Majdnem mindegyikük eljött a Boayl Fea-be, a lakodalomra, egy olyan házasságot ünnepelni, amely végül érvénytelennek bizonyult. Calybrid, gyógynövényekkel teli kosárral a karján, odaintett neki. Ellin ritkán látogatta meg barátnőjét, mert férje és kiterjedt családja mellett kevés szabadideje maradt. És a ben-obbee, ahogy a lány rokonai állítják, szintén elfoglalt; unokaöccsét, Johnt avatja be a gyógyítás művészetébe. 306

– Nagy dolgot vittél végbe, ennoil. – Kerrért és Lady Kittyért, ez az iskola az ő hagyatéka, és mindazoké, akik segítettek. Mr. Whaley fizette Miss Brady utazását. Apa vette a tankönyveket és az íróeszközöket. Lady Ballacraine vásznat adott, hogy a növendékek egyenkötényt viselhessenek. Armitage hercege egy készlet földgömböt küldött Londonból. Lavinia, a királynő és néhány arisztokrata hölgy pedig pénzt adományozott a szövőszékekre. – Nélküled a bátran nem válthatta volna olyan gyorsan, vagy ily maradéktalanul valóra a nővére és a saját álmait. Mesélj, mi minden történt még? Ellin az elvégzett munka hosszú sorát kezdte magyarázni: – Apa és a gróf meggyőzték Kerrt, hogy alkalmazzon egy munkavezetőt az új tilolómalmába. Egyetértenek abban, hogy a férjemnek az üzletnek ezt a részét kell irányítania, amíg Mr. Ovey Londonban igyekszik ellátni az egyre növekvő keresletet. – Azért remélem, őlordsága szakít némi időt ifjú feleségére is. – Minden reggel együtt reggelizünk, apával hármasban. Aztán kilovagolunk a malomhoz, s amíg Kerr dolgozik, én meglátogatom nagymamát, Marriot nénit és Henry bácsit Boayl Feaben. Délután Kerr is csatlakozik hozzám, és Dreeym Freaoie-be megyünk. Néha a szüleivel vacsorázunk. Aztán hazatérünk. – Scadoo bejárja utánatok a fél községet, mégis dundibb, mint valaha. A neve hallatára előbaktatott a kutyus. Fekete fejét simogatva, Ellin így szólt: – Ez nem véletlen. Elfelejtettem megemlíteni, Scadoo anya lesz és Meoanie apa. Ha elfogadod, adok egy kiskutyát, de Henry bácsi már bejelentette igényét az összes többi kölyökre. A varázslónő szemei elkeskenyedtek: – Talán júniusban. Oie Voaldyn előtt – majd felragyogott egyik ritka mosolya. – Íme urad és parancsolod, aki úgy tűnik, nagyon büszke magára. Meg is van rá minden oka. Ellin a férjéhez szaladt. Nem törődve a sok emberrel, a férfi karjába vetette magát. 307

– Boldog vagy? – kérdezte Ellint. – Határtalanul. – Elmesélted a titkod Calybridnek? – Anélkül is tudta. Gyere, beszélj vele – Ellin, bízva barátnője képességeiben, fellélegzett, hogy végre bizonyosságot kapott arról, amit még csak sejtett. Kerr Calybrid felé fordult. – A szüleim úgy döntöttek, hogy ha Standish bérlete lejár, megkapjuk Ellinnel a Cashin-kastélyt. Anya sokkal jobban szeret Dreeym Freoaie-ben lakni. Apa úgyszintén, mert alig várja, hogy kipróbálhasson néhány újítást a lentermesztés terén. – Cashin-kastély úrnője vagy hát... és én segítettelek a világra. Mondd meg Standishnek, hogy ott akarok lenni, amikor eljön a te időd. Megbánja, ha megpróbálja akadályozni – a kosarat a másik karjára helyezve, folytatta: – De mennem kell. Rengeteg dolgom van, mielőtt lemegy a nap. – Ny immee – kérte Ellin -, ne menj még. Van valami, amit meg akarok kérdezni. A ben-obbee lassan visszafordult. – Azon az éjszakán, amikor megátkoztad Norris Martint, hogy jutott ki a könyvtárszobából? Azt mondtad, zárjam be az ajtót, és én bezártam. Nem nyitottam ki, mégis láttam őt kijönni. – Az a zár nem működik – szólt Kerr. – Sosem működött rendesen. – De igen – makacskodott Ellin. – Tudom, éreztem a zár kattanását. Hallottam. – Csak képzelődtél. – Kerr, tudom, hogy hallottam. Mindketten Calybridre néztek, de ő már eltűnt az éjszakában. – Egyik változatot sem akarja megerősíteni -vonta meg a vállát Kerr. – Sosem kérdőjeleztem meg a hatalmát, ezután sem fogom – sóhajtott fel a lány. – Ha lesétálsz velem a partra, annyi kérdésre válaszolok, amennyire akarod – ölelte át Kerr kedvesét. 308

Scadoo hatalmas hasa le-fel ugrált, ahogy előttük battyogott az úton. Kerr képtelen volt elfojtani egy vigyort, amint elképzelte, hogy fog kinézni a felesége pár hónap múlva. – Vajon fiú lesz, vagy lány? – találgatott Ellin. – Kell, hogy legyen valami módja, hogy előre megtudjuk. Calybridnek tudnia kell. – Nem kétlem – válaszolt a férfi, és lehajolt egy csókért. Megtanulta tisztelni a barátjuk tudományát, amely segített, hogy drága felesége elnyerje a szerelmét. S maga is a titokzatos praktikákhoz folyamodott, hogy meggyőzze a lányt, a szíve mindig az övé lesz. A varázslat végre a jog szerinti helyére helyezte Ellint – ide, a karjába. Vége

309

A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Rt. munkája Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

310