ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS GYAKORLATI ÚTMUTATÓ AZ EGÉSZSÉGES ÉS GYÖNYÖRŰ BŐRÉRT
Második, kibővített kiadás
Írta Tajti Ildikó (Tindigo)
Szakmai lektor Dr. Kriston Renáta
Helyesírás Dörnyei Julianna Katalin
Kiadó Tindigo Kft.
Budapest, 2017
AJÁNLÓ A bőr sok mindent elárul egy személyről: jól tükrözi a testi-lelki egyensúlyát, az életmódját, a korát, de még a személyiségét is. Nem egyszerű fizikális határoló réteg, ahogy régen gondolták, hanem felépítésében és működésében is összetett szerv, amely egyedülálló módon a külvilágon túl a test és a lélek valamennyi funkciójával is közvetlen kapcsolatban áll. Számos tény vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy a korral csak úgy lehet felvenni a harcot, ha a bőrön keresztül bejuttatott ápoló, tápláló, védő hatóanyagok segítségével optimalizáljuk a bőr egészségét és működését, karöltve a szervezet működésének egyensúlyával. Hiszen a külső megjelenés fiatalossága és harmonikus volta függ a belső fiatalságtól és testi-lelki egyensúlytól, és ezek egymást kölcsönösen erősítő folyamatok. A bőrápolás útvesztőjében azonban nagyon könnyen el lehet tévedni a mindennapok során. Ilyenkor lehet segítségünkre ez a praktikus, könnyen átlátható kézikönyv, amelyet hasznos tanácsaiból és gyakorlatias ötleteiből adódóan meleg szeretettel ajánlok minden kedves olvasó figyelmébe. Igazi társ lehet a mindennapok bőrápolásában az egészséges és szépségében kiteljesedett bőrhöz vezető úton.
Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus Hattyú Orvos-Esztétikai Klinika 1125 Budapest, Nógrádi utca 4. +36 70 886 0887
[email protected]
ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS
Ezt a könyvet rendkívül gyakorlatias útmutatónak szánom a mindennapi bőrápoláshoz. A bőrproblémák nem csupán esztétikai és ezáltal gyakran lelki gondokat okoznak, hanem súlyosabb esetben fájdalmasak is. Mindannyian egészséges és szép bőrre vágyunk, és keressük a megoldást ennek elérésére. A szépségipar újabbnál újabb kozmetikumokkal és ígéretekkel halmoz el minket, de vajon melyek lesznek a számunkra valóban megfelelőek? A szepsegreceptek.hu blogot 2012-ben indítottam el azzal a céllal, hogy minden olvasója számára utat mutasson a mindennapi bőrápolásban. Több száz cikket írtam, amelyeket független tudományos kutatások, bőrgyógyászok és kozmetikai vegyészek publikációi támasztanak alá. Később elindítottam Youtube-csatornámat is Tindigo Szépségreceptek néven, végül elvégeztem a kozmetikus OKJ képzést is. Célom, hogy a csalóka termékígéretek helyett mindenki tudatosan válassza ki a megfelelő kozmetikumokat, hogy valóban egészséges, szép bőrt érhessen el. A csaknem tízezer hozzászólás és levél, amelyeket az elmúlt években kaptam olvasóimtól, visszaigazolják a tudományos alapú és tudatos bőrápolás eredményességét. Fontosnak tartom, hogy az összetevőlista (INCI) értelmezését is mindenki megtanulja, hogy ezáltal elkerülhető legyen, hogy az ígéretek bárkit is megvezessenek. Így nemcsak hibátlan és egészséges bőrt érhet el mindenki, hanem a tudatos kozmetikumválasztás eredményeként rengeteg, felesleges kiadástól is megkímélheti magát. Ez a könyv már a második, kibővített kiadás, amelynél figyelembe vettem az olvasók visszajelzéseit és remélem, hogy ezáltal még hasznosabb, még átláthatóbb gyakorlatias bőrápolási útmutatót tarthatnak a kezükben. Kívánok mindenkinek egészséges, hibátlan bőrt, Tajti Ildi, vagyis Tindigo
5
TAJTI ILDIKÓ
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Rendkívül hálás vagyok a blogom és a Youtube-csatornám követőinek, hogy értékes hozzászólásaikkal folyamatosan segítik a munkámat. Köszönöm, hogy mindemellett szeretnek, támogatnak, mellettem állnak – ez folyamatosan feltölt és inspirál. Nagyon köszönöm dr. Kriston Renátának, a bőrgyógyászomnak, hogy szakmailag lektorálta ezt a könyvet. Hálás vagyok, hogy mindig fordulhatok hozzá bőrápolási kérdésekkel, és óriási szaktudásával hihetetlenül nagy értéket tesz hozzá a munkámhoz. Nagyon köszönöm Rontó Szilvia kozmetikusnak, hogy szakértelmét mindig izgalmas és elgondolkoztató módon adja át, és nem csupán a szakmára tanít, hanem arra is, hogy hogyan kell olyan okos kérdéseket feltenni, amelyektől mélyül a tudásunk, és közelebb kerülhetünk az igazsághoz. Nagyon köszönöm Dörnyei Julianna Katalinnak (djkaty), hogy lektorálta a könyvem stilisztikáját és helyesírását, és hogy szépségbloggereként építő kritikájával is segített, hogy az olvasók könnyebben megérthessék a könyvben írtakat. (Blogja: http://djkatybeauty. blogspot.hu/) Nagyon köszönöm barátnőmnek, Petrán Ágnesnek a segítséget. Nemcsak rendkívül tehetséges sminkes, blogger és Youtuber, hanem óriási tudással rendelkezik a bőrápolás terén, és értékes véleménye, szakmai eszmecseréink mindig rendkívül inspirálóak számomra. Mindemellett pedig emberileg is végig mellettem áll évek óta, ezen könyv megírása során is. (Petrán Ágnes néven megtaláljátok a Youtube-csatornáját, illetve az Ecsetelő blogot vezeti.) Nagyon köszönöm Gábornak, hogy óriási üzleti tudásával és korrekt, emberi hozzáállásával minden téren támogatja a munkámat. Nagyon köszönöm Dr. Pencz Biankának, hogy emberileg mellettem állt, és mindig számíthatok rá, ha egy bőrápolási kérdésben ki kell deríteni az igazságot. (https://tudomanyosszepseg.wordpress.com/) Nagyon köszönöm Dr. Nyirkos Péter bőrgyógyásznak, hogy értékes szakmai tanácsaival rengeteget segít, és ha bármilyen kérdésem akad, mindig számíthatok rá. (http://antemed.hu/)
6
ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS
TARTALOM Bevezető: a bőrápolás legfontosabb szabályai
13
Segítség a legjobb kozmetikumok kiválasztásához:
17
1. A bőr megismerése
18
A pH fogalma
18
Amit tudni érdemes a bőrről
19
A bőr felépítése
20
A kozmetikumok felszívódásának mértéke
27
2. A bőr gyengéd ápolása
28
28
A gyengéd kozmetikumok ismérvei
3. Fényvédelem
32
Az SPF-érték jelentése
33
Röviden a melanomáról és a bőrrákról
42
4. Kémiai hámlasztás
46
AHA savas hámlasztás
47
PHA-hámlasztás
48
BHA-hámlasztás
49
5. Anti-aging (öregedésgátlók)
54
Egyéb hasznos összetevők
58
Hatékony öregedésgátló kozmetikumok
58
6. Kozmetikumválasztással kapcsolatos tévhitek
60
7. A kozmetikumok fajtái
69
Milyen kozmetikumokra lehet szükség?
70
A kozmetikumok használatának helyes sorrendje
78
8. A kozmetikumok tartalma
81
A kozmetikumok összetevőinek elemzése
81
Egyéb fontos tudnivalók a csomagolás alapján
85
7
TAJTI ILDIKÓ
9. Bőrtípus meghatározása
89
Normál bőr
91
Szeborreás, vagyis zsíros bőr
92
Olajos szeborrea
93
Korpás szeborrea
94
A szeborreás bőrök ápolása
95
Száraz bőrtípusok
96
10. Bőrproblémák meghatározása, kezelése
104
Vízhiány
104
Mitesszerek, tág pórusok
105
Dermatillomania
109
Pattanások
110
Túlérzékenység
115
Rosacea
116
Foltok
120
A foltok kezelésének módja
122
Vitiligo
124
Bőrpír és kiütések a száj körül – periorális dermatitisz
125
Hegek
127
11. Férfi arcápolás
130
A férfi és a női kozmetikumok közötti különbségek
130
Borotválkozás
130
12. Testápolás
131
Fürdés
131
Fényvédelem
133
Hidratálás
134
A test öregedésgátlása
135
8
ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS
Szőrtelenítés
135
Szőrtelenítési módszerek:
135
Intim részek ápolása
140
Testen lévő bőrproblémák kezelése
140
Ekcéma
143
Pszoriázis – pikelysömör
147
Keratosis pilaris
147
Tudnivalók keratosis pilaris esetén
148
Bőrfertőtlenítés
149
13. Hajápolás
150
A hajmosás helyes módja és a megfelelő termékek
150
Hajápolási tippek
151
Különböző fejbőrproblémák kezelése
152
Korpa
152
Hajhullás
153
Hajfestés
155
14. Várandósság
156
Fontos tényezők várandósság idején
157
Babaápolás
160
Kisbabák fürdetése
161
Kisbabák bőrének ápolása
162
További babaápolási tippek
162
Baba-mama-fényvédelem
163
Baba, bio és natúr felirat a babakozmetikumokon
164
Ekcéma babákon
165
Babapattanás
165
Koszmó kezelése
165
9
TAJTI ILDIKÓ
15. Bőrproblémák mögöttes okainak felderítése
167
A bőrgyógyász felkeresésének szükségessége
168
Érdemes-e bőrgyógyászt felkeresni?
169
Egyéb, általánosan ajánlott szakrendelések és szűrések
170
Egyéb szakorvosok
170
16. Smink
173
Az alapozókkal, BB-kkel, CC-kkel és a legújabb „cushion” alapozókkal kapcsolatos tudnivalók
174
Az alapozók típusai
175
Egyéb sminktermékek
177
A sminktermékek kiválasztásának helyes módja
177
Higiénia
178
17. Koreai bőrápolás
179
Szépségideál
179
Koreai bőrápolási rutin
179
18. Bőrgyógyászati kezelések
183
Hifu-arcfiatalítás mikrofókuszált ultrahanggal
183
Ráncfeltöltés hialuronsavval
184
Botulinum toxin kezelés, ismertebb nevén botox
185
Dermaroller
186
Vékonyszálas kontúrterápia: arcemelés biofonalakkal
187
Smink-és testtetoválás lézeres eltávolítása Q kapcsolt Nd-YAG lézerrel
188
Végleges szőrtelenítés alexandrit lézerrel
188
Érkezelés hosszan pulzáló Nd-YAG lézerrel
190
RP-kezelés (drakula-terápia): arcfiatalítás sajátvér-kezeléssel
192
Oxigénterápia és karboxiterápia
193
10
ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS
CO2-lézer
195
Bőrgyógyászati kezelések pattanásos bőrre
198
19. Életmód
199
Holisztikus látásmód a bőrápolásban
199
Táplálkozás
201
A táplálkozás kapcsán szem előtt tartandó tényezők
201
Jó hatású ételek és italok
201
Kerülendő ételek és italok
202
A bőr számára fontos vitaminok, ásványi anyagok
204
Dohányzás
209
Stresszkezelés
210
Alvás
214
A testi-lelki egyensúly megtalálása
215
11
ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS
BEVEZETŐ: A BŐRÁPOLÁS LEGFONTOSABB SZABÁLYAI Nagyon sokat gondolkoztam a könyv fejezeteinek sorrendjén, amikor már a végén jártam, és leginkább már csak szerkesztést végeztem rajta. Úgy éreztem, szükség van némi segítségre a könyv használatához, hiszen ez a könyv olyan, mint egy szakácskönyv: receptek vannak benne, amelyeket használni kell. Végül a bőrápolás legfontosabb, itt felsorolt szabályaiból indultam ki, amelyek mindegyikének külön fejezetet szenteltem. Fontos, hogy ezeket a fejezeteket mindenki hiánytalanul elolvassa, mert csak így kaphat teljes képet a helyes bőrápolásról. A bőr megismerése. Ha valaki tudatában van annak, hogy hogyan épül fel és működik a bőr, azt is sokkal jobban megértheti, hogy mely kozmetikumokkal támogathatja a bőre egészséges működését. (18. oldal) A bőr gyengéd ápolása. A bőrirritáció a bőr legnagyobb ellensége, és egyrészt hozzájárul a bőrproblémák kialakulásához, másrészt súlyosbítja a már meglévőket, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy még rezisztens, vagyis ellenálló bőrűek is lehetőleg gyengéden, mondhatni szeretettel bánjanak a bőrükkel. (28. oldal) Fényvédő minden napra. A bőröregedésért 80%-ban az UV-sugárzás a felelős. Ebből kifolyólag a legjobb öregedésgátló termék sem fog használni, ha nem alkalmaznak mellette egyidejűleg megfelelő fényvédelmet. Azonban a nem megfelelően kiválasztott és nem megfelelő módon használt fényvédő nem sokat ér, ezért külön fejezetben mondok el mindent, ami fontos a témában. (32. oldal) A kémiai hámlasztók fontossága. A kémiai hámlasztás az egyik legjobb dolog, ami a bőrrel történhet. A piacon
13
TAJTI ILDIKÓ
egyre több otthon használható kémiai hámlasztó válik elérhetővé, és ezek szó szerint megújítják a bőrt, így rengeteg bőrproblémára megoldást nyújtanak. Mélyen hiszek abban, hogy egy profi bőrápolási rutinban mindenkinél ott a helyük, hiszen csodás eredményeket lehet velük elérni. (46. oldal) Az öregedés megelőzése. A bőröregedés az egyetlen olyan bőrprobléma, amely előbb-utóbb egészen biztosan mindenkit érinteni fog. Bár valóban léteznek meglehetősen hatékony öregedésgátló készítmények, ezek a legritkább esetben találhatók meg a drogériák polcain, vagy éppen tégelyes krém formájában, ezért fontos tájékozottnak lenni a témában, és olyan kozmetikumot használni, amely valóban hat. (54. oldal) Marketingfogások hálójában. A kozmetikumokban jó pénz van, így hát nem csoda, ha a gyártók mindenfélét megpróbálnak elhitetni a vásárlókkal. A hangzatos termék ígéretek mögött azonban csak a legritkább esetben van tartalom, ezért a leggyakoribb tévhiteket szeretném eloszlatni, nehogy bárki is bedőljön nekik. Ezáltal a könyv olvasói rengeteg pénzt spórolhatnak meg, miközben a bőrükkel is jót tesznek. (60. oldal) A kozmetikumok típusai. A kozmetikumok fajtáival foglalkozó fejezet azzal kapcsolatban ad tájékoztatást, hogy milyen kozmetikumok léteznek, és melyik mire való. Általános tapasztalatom, hogy a legtöbb olvasómnak fogalma sincsen, hányféle arclemosó létezik, hogy mit jelent a kémiai hámlasztó, az esszencia, vagy éppen a kezelő kifejezés, pedig ezek ismeretében helyesen választhatók ki a bőrápolási rutinba bekerülő termékek, és nagyon szép eredményeket lehet elérni. (69. oldal) Bőrtípusok és bőrproblémák. A 8. és 9. fejezetben a különböző bőrtípusokat mutatom be, és írok az egyes bőrproblémákról is. Személy szerint úgy vélem, hogy bőrápolási rutin
14
ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS
kialakítása során a bőrproblémát is legalább olyan fontos figyelembe venni, mint a bőrtípust. (89. oldal) Összetevőlista-elemzés. Sajnos manapság senki nem engedheti meg magának azt, hogy csupán egyetlen márka vagy ígéret szerint válasszon magának kozmetikumot. A helyes bőrápolási rutin kialakításához elengedhetetlen, hogy mindenki az összetevőlista alapján vásároljon termékeket. (81. oldal) A testen lévő bőr megfelelő ápolása. A bőrápolás nem ragadhat le az arcnál, és a testet fedő bőrre is ugyanannyira figyelni kell. Ebben a fejezetben nem csupán általánosságban írok a testápolásról, hanem röviden az egyes bőrproblémákra – pl. ekcémára, vitiligóra – is kitérek. (131. oldal) A testen lévő bőrproblémák és bőrbetegségek megoldása. A bőrproblémák és a bőrbetegségek nemcsak az arcon, hanem bárhol a testen is megjelenhetnek. A legtöbb ember legalább egy-egy problémával szembesül élete során (pl. stria, narancsbőr, pattanás), de sajnos meglehetősen sokan küzdenek ekcémával, illetve a bőröregedés is megjelenik a kézen és a dekoltázson, majd a későbbiekben a teljes testen. A viszonylag ritkább bőrbetegségeket, pl. a keratosis pilarist és vitiligót is megemlítem, bár természetesen ezek csak azok számára lesznek fontosak, akiket érintenek. Emellett írok itt a bőr fertőtlenítésének helyes menetéről is, ami bárki számára hasznos lehet. (140. oldal) Egészséges haj és fejbőr. A 12. fejezetben a legjobb hajápolási tippeket osztom meg az olvasókkal, emellett pedig a különböző fejbőrproblémákról, a hajhullásról és még a hajfestésről is írok. (150. oldal) A bőrproblémák mögöttes okainak felderítése. Szerencsére nem mindenki esetében van erre szükség, de ha indokolt, elengedhetetlen a sikerhez, ugyanis hiába használja bárki a legjobb kozmetikumokat, ha valamilyen betegség vagy góc
15
TAJTI ILDIKÓ
áll a bőrproblémák hátterében. Ez esetben a kiderítése elengedhetetlen a teljes gyógyuláshoz és az egészséges bőrhöz. (167. oldal) Sminkelés okosan. Ebben a fejezetben leginkább alapozókról írok, és nem elsősorban sminkes szemmel, de fontosnak tartottam, hogy erről is szót ejtsek, hiszen egy rosszul kiválasztott alapozó a legjobb bőrápolási rutin eredményét is elronthatja. Segítek abban, hogy az olvasók olyan alapozót válasszanak, amelyet bátran használhatnak a mindennapokban. (173. oldal) Az egészséges életmód szerepe. Az Életmód című fejezetben kitérek a táplálkozásra, a stresszkezelésre és minden olyan tényezőre, amely jelentősen kihathat a bőr állapotára, és amelyekre a kozmetikumok nem jelenthetnek megoldást. (199. oldal) Néhány további fontos bőrápolási szabály azoknak, akiket érint: A kismama és a baba védelme. A várandósság, baba-mama téma természetesen nem érint mindenkit, de aki számára aktuális, az ebben a fejezetben szemezgethet a legfontosabb információk közül. Fontos, hogy ha máskor nem, baba tervezgetésekor elővegyük ezt a fejezetet, mert valóban léteznek olyan kozmetikumok, amelyeket nem tanácsos használni, ugyanakkor nem kell az összes, az interneten olvasható riogatást sem komolyan venni. (156. oldal) Férfiak figyelmébe. ;-) A könyv első változatába nem került bele ez a téma, de aztán olyan sok kérdést kaptam ennek kapcsán, hogy a frissített kiadásban külön fejezetet szenteltem neki. Igazából a férfiak bőrének ugyanúgy ápolásra lenne szüksége, mint a nőkének, de ebben a fejezetben röviden írok az elsősorban rájuk vonatkozó dolgokról, pl. a napi szintű borotválkozásról. (130. oldal)
16
ESSZENCIÁLIS BŐRÁPOLÁS
Extrák fanatikusoknak és elszántaknak Koreai bőrápolás. Ez a téma nagy kedvencem. Teljesen máshogy állnak hozzá a bőrápoláshoz, valamint mást jelent számukra a szép bőr, és szerintem nagyon tudatosak ebben. Nekem rengeteg koreai kozmetikumom van, és nagyon elégedett vagyok velük, ezért szerettem volna megosztani az olvasókkal a koreai bőrápolási filozófiát, mert az európaiak is sokat tanulhatnak belőle. (179. oldal) Bőrgyógyászati kezelések. Sajnos rengeteg olyan bőrprobléma van, amelyen nem segít sem az életmódváltás, sem a kozmetikumok: ide tartoznak pl. a mimikai ráncok, számos szemkörnyéki gond, a seprűvénák, a hegek stb. Szerencsére azonban a mai modern technológiáknak köszönhetően ezekre is létezik megoldás a modern eszközparkkal rendelkező bőrgyógyászati klinikákon. Ezúton is köszönöm Dr. Kriston Renátának, a Hattyú Esztétika bőrgyógyász-kozmetológusának, hogy segített összeállítani ezt a fejezetet. (183. oldal)
SEGÍTSÉG A LEGJOBB KOZMETIKUMOK KIVÁLASZTÁSÁHOZ: A könyvben nem ajánlok konkrét kozmetikumokat, azonban a blogomon, a www.szepsegreceptek.hu-n minden bőrtípusra és bőrproblémára megtalálhatók a legjobb kozmetikumválogatások. Ezekhez a válogatásokhoz nem fűződik anyagi érdekem. Az egyetlen szempont, amely alapján választok, az az INCI, vagyis az összetevőlista, és rengeteg márka termékét ajánlom, mindenféle országból és mindenféle árkategóriából. Azért a blogon jelenítem meg őket, mert a listák gyakorta változnak, pl. kivonnak egy kozmetikumot, vagy éppen találok egy újabbat, és a blogon megjelenített cikkeket könnyen tudom változtatni, frissíteni, amit a könyvben nem tudnék megtenni. Emellett a Youtube-on, a Tindigo szépségreceptek nevű csatornán videók is megtalálhatók, amelyekben szintén megosztok jó néhány, szerintem klassz kozmetikumot.
17