Dowd Tom-Az éjszaka markában

Shadowrun AZ ÉJSZAKA MARKÁBAN TOM DOWD BEHOLDER KIADÓ BUDAPEST, 2002

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

TomDowd; NIGHTS PAWN Copyright © 1993, FÁSA Corporation Ali rights reserved. Fordította: KörmendyGál Hungárián translation © 2002, Beholder Kft. Borítófestmény: Richárd Hescox ISSN 1218−7585 ISBN 963 9399 03 5 Kiadja a Beholder Kft. Levélcím: 1680 Budapest, Pf. 134 Felelıs kiadó: Mázán Zsolt, Tihor Miklós Felelıs szerkesztı: Dani Zoltán Korrektor: Kovács János, Lexa Klára Tördelés: Dikó István Készítette az Alföldi Nyomda Rt. Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató Készült 2002−ben.

PROLÓGUS SEATTLL, 2048 Felébredés, fit. A nyílt mágikus tevékenység visszatérése a modern világba, illetve a korábban mesebelinek tartott fajok, úgymint tündék, törpök, orkok, trollok, sárkányok és más lények újbóli feltőnése. A visszatérés hivatalos dátuma 2011. december 24., bár a mágia közelgı visszatérésének jelei már e dátum elıtt is észlelhetık voltak. −Világszótár, 2053− évi kiadás A Dante Pokla elıtt kígyózó sor hosszú volt, idegesítı és éppannyira idegen a számára, mint az emberek, akik alkották. A férfi járt már Seattle−ben, sıt ebben a klubban is, de a látvány minden egyes alkalommal megdöbbentette. Megértette természetesen, hogy sokan a divat és a kiváltott hatás alapján öltözködnek, de a fizikai szélsıségesség taszította. Odahaza éppolyan keményen folyt az árnyvadászat, mint másutt, és mindenkin pontosan látszott, hogy hová is tartozik. Ott mindenki olyan ruhát viselt, amelyik jól állt neki, és ami megkönnyítette a munkát meg az életet. Minden poliklubnak megvolt a maga stílusa és kifejezésmódja, ám soha egyiknek sem jutott volna eszébe a nyílt fizikai csonkolást a felsıbbrendőség szimbólumaként kezelni. Az elveket és stílusokat magadévá teheted, és idomulhatsz hozzájuk, ezzel nincs is semmi baj. Ám ha hısködni kezdesz velük, azzal csak a bajt keresed. Amerikában, és különösen ebben a városban úgy tőnt, hogy amíg az emberek fel nem figyelnek rád, amikor végigmész az utcán, senki nem vagy. Az ı számára azonban, akinek az utca valóban az életét jelentette, a felismerés szinte a biztos halállal lett volna egyenlı. Egyik barátja egyszer azzal tréfálkozott, hogy az amerikaiak krómimádata az elsı automobiloktól eredı össznépi emlékbıl fakad. Most itt Seattle−ben ezt képes is volt elhinni. Milyen kevés finomság szorult beléjük, gondolta, miközben elhaladt a türelmetlenkedı emberek sora mellett, akik mind egyszerre akartak ugyanoda bejutni. Oda, ahol nyilvánvalóan semmi szükség nem volt rájuk. Az ı számukra az, hogy egyáltalán bejuthattak a Dante Pokla belsı szentélyébe, legalább annyit jelentett, mint hogy utána ténylegesen táncolhattak az üvegpadlón. Berlinben, gondolta a férfi, az emberek nem csinálnának hülyét magukból csak azért, hogy elzavarják ıket. Egyszerően keresnének maguknak egy másik klubot. Az ajtóhoz érve magába fojtotta a felbuggyanó kacagást. Az ajtó mellett tornyosuló hatalmas troli mellett teljesen eltörpült * szexis fekete−vörösbe öltözött ifjú domina, aki épp lukat próbált beszélni az ır hasába. Esélytelen. Nem ismerik, úgyhogy nem is engedik be. A férfi biccentett a trolinak, és ellépett mellette, mire a leányzó hangosan szidalmazni kezdte. Az argója azonban zavaros volt, és a kiejtésén is látszott, hogy a nyelve még nem szokott hozzá ehhez a fajta beszédhez, olyannyira, hogy a férfi megfordult, és végigmérte. A lány alacsonyabb volt nála, de fekete tősarkú csizmája majdnem vele egy magasságba emelte. Haja a szikrázó kék és a fehér árnyalatai közt játszott, és tökéletes keretet adott az arcának. Hideg pillantásától eltekintve az óceán mindkét partjának mércéjével gyönyörőnek számított. Dühösen meredt a férfira, és egy hasonlóan csípıs választavait, a férfi azonban visszafogta magát. Túl nagy a tét fciost ahhoz, hojy vele szórakozzon. Kifejezéstelen tekintetet vetett a lányra, és már épp megfordult volna, hogy eltőnjön, amikor a leányzó újabb szitokzühataggal lepte meg, de ezúttal tökéletes argóval. A férfi vidáman elmosolyodott. Elsı szitkai hirtelen, zsigerbıl törtek föl, és töredezettek voltak. A második alkalommal azonban az utolsó fél hangsúlyig minden tökéletesen stimmelt. Chipes képzés, az biztos, de az is, hogy csak képzés, nem több. Ha hordaná a nyelvchipet, és be lenne csatlakozva, már az elsı „sorozat” is úgy szólt volna, mint egy veterán szájából. Akarata ellenére mind szélesebben mosolygón, miközben alaposabban is megfigyelte a lányt. A ruhája tökéletes volt, az összes szíj és lánc a helyén, a legújabb divat szerint lazára engedve, vagy megfeszítve. Színjátszó fülbevalók lógtak a fülébıl, amelyek játékosan villódz−tak az utca és a klub neonreklámjai fényében. A szemét szinte foszfo−reszkáló sárgára színezte; ez biztos, hogy a legsötétebb klubban is magára vonja a figyelmet. Egyszerően tökéletes volt, a domina fogalmának élı megtestesülése, ám épp ebben rejlett az egész megjelenés buktatója. Emiatt viszont a férfit igazán kíváncsivá tette.

Mérlegelte a lehetıségeket, összevetette a lány paradox megjelenését saját céljával, és úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot. Ismét biccentett a troli felé, és olyan halkan, hogy csak a kidobólegény hallhatta, megszólalt: − ludod mit, komám, mondjuk; hogy velem van! A leányzó szemmel láthatólag mégis meghallhatott valamit, mivel a szavakra felkapta a fejét. Amikor a férfi intett neki, hogy tartson vele, a lány a trolira pillantott, aztán a megjelenı állati vigyor láttán gyorsan hátat is fordított neki. Belépett, a férfi pedig finoman a hátára tette a kezét, és szinte csak ujjhegyei nyomásával irányítgatta. Újabb áruló jel: a lány valódi farmerdzsekit hordott, nem pedig az olcsó szintetikus utánzatot, amilyet egy „igazi” domina viselne. Folytatták útjukat lefelé, a Pokol legelsı bugyrába. A férfi utálta a helyet, mégis puszta megszokásból szinte törzsvendéggé vált, mivel meglátogatta, valahányszor a városban járt. Bizonyos dolgok mindig visszahozták ide. Dantéval elıször Londonban találkozott, ahol olyan szolgálatokat tett neki, amelyek azóta elsı osztályú kiszolgálást biztosítottak számára, valahányszor a klubba tévedt. Az információ értéke gyakran megfizethetetlen. A zenekar szemmel láthatóan épphogy elfoglalta a felsı színpadot. A tízhúros szólógitár szaggatott riffjei beindították a szinkronrendszereket, így aztán a klub minden szintje pillanatokon belül villogó fényekben és folyékony zajban fürdött. Láthatóan a shag metál volt a legújabb ırület Seattíe−ben, és erre a gondolatra mind erısebben vágyott vissza a jó öreg kontinensre. Bıven elég az is, hogy ma éjjel meghalhat, az viszont, hogy ez a „Bangin* the Duke” dallamára történjen, már túl sok volt. Szerette volna azt hinni, hogy az ı honfitársai mások, mint ezek a körülötte nyüzsgı éjszakai bogarak. Szerette volna azt hinni, hogy odahaza másként zajlanak a dolgok, hogy ott az emberek még emlékeznek kulturális múltjuk dicsıségére, és tiszteletben is tartják. Szerette volna hinni, hogy jobb, mint ezek az amerikaiak, akikben az új iránti vágy elsöpör minden mást. Tudta azonban, hogy Európa dicsıséges múltját már szinte teljesen elfeledték, mintha sosem létezett volna. A technika elmosta a nemzetek közti különbségeket, a chippel tanult nyelvek meggyengítették a határokat, az Eurohábo−rúk pedig végleg ledöntötték ıket. Lehet, hogy az Újjáépítés fizikailag valóban új életet ad Európa földjének és népeinek, gondolta, ám a kultúránkat elpusztítja. Az erı, amely az egészet mozgatta, a korlátlan növekedés grálját hajszoló Eurotársaságok tevékenysége volt. Ha a társaságok képesek lennének eltörölni a nemzeti határokat, az azt jelentené, hogy többé nem léteznének import−export vámok. Azt jelentené, hogy a társasa− gok hatalmas mennyiségő olcsó munkaerıhöz férnének hozzá hirtelen. Meg persze azt is jelentené, hogy semmivé foszlik a dinamikus társadalmi önkifejezés háromezer éve. Csak a radikális politika és a nacionalizmus felélesztése adhat arra reményt, hogy az individualizmus, a kontinens népeinek egyénisége fennmaradjon és túléljen. A világfalu Új−Európa Körzete egész egyszerően nem szabad, hogy létrejöjjön. A poliklubokat az a késztetés hozta létre, amellyel sokan egy másfajta újjáépítést sürgettek. İk is újjá akarták építeni Európát, még ha ezt egy vitatott idıszakhoz való visszatéréssel képzelték is el. ık nem tömegfogyasztásra egynemővé tett Európát akartak létrehozni. Az ı céljuk az Európa Dividuus volt, annak minden elınyével és hátrányával. Ezek a csoportok voltak az egyedüliek, amelyek magasra tartották az aktív politizálás és az egyéni önkifejezés fáklyáját. A po−liklub mozgalom nélkül Európa hamarosan egy társasági Disney−vi−lággá válna. A különféle poliklubok természetesen nem értettek egyet az eszközökben, sıt, néha még a konkrét célokban sem, de hát nem éppen errıl szól az egész? A felszínen úgy tőnhet, hogy az Újjáépítés jó ütemben halad. A színfalak mögött azonban Európában dúlt a háború: az utcákon, a faxgépeken és mindazok szívében és elméjében, akik még éltek annyira, hogy figyeljenek. Európa nem válhat újabb Manhattanná, de még csak Seattle−é sem. İ pedig most azért jött, hogy errıl gondoskodjon. Pislogott néhányat. Hirtelen azon kapta magát, hogy elmélázott, és ki tudja mióta bámulja már a lüktetı, egymást taposó tömeget. A leányzó még ott állt, pár lépésnyire tıle. A férfi finoman megfogta a karját, mire az kérdı tekintettel hátrafordult. − Figyeld a táncosokat − szólalt meg a férfi, és egy fénnyel teli oszlopnak támaszkodott, lestét és elméjét ellazítva teljes figyelmét a lüktetı lézerfényekre összpontosította; hagyta, hogy néma ritmusuk magával ragadja. Eltelt egy pillanat. Azután egy újabb, hosszabb, mint az elıbbi. Látása átsiklott teste határain túlra, szabad volt, és úgy szemlélte a világot, ahogyan rajta kívül csak kevesen. Látta az ırülten táncoló férfiak és nık kísértetiesen vonagló auráját − valamennyien a hétköznapi világ foglyai, és fogalmuk sincs arról, hogy ki ı, és mit csinál. Végigfuttatta tekintetét a szinten. Az utcasarki árusoknál vásá− rolt kütyük sugároztak némi halvány mágiát, ám olyan fényorgia vagy villódzó vibrálás, amely további figyelmet érdemelt volna, sehol nem látszott. A különbözı szintek üvegpadlóján táncoló alakok pislákoló aurája sokat eltakart a lehetséges látványból, ezért asztráltestében elindult, hogy alaposabban körülnézzen. Átsuhant a bugyrokon, és végül elérkezett oda, ahol megszemlélhette valódi úticélját. Látta a helyiséget körülvevı titokzatos erıpajzs hővös zöld félgömbjét, de semmi jelét nem találta annak, akivel találkoznia kellen. A pajzs azt is megakadályozta, hogy megtudja, egyáltalán odabent van−e már a nı. Az erıpajzs titkán egyetlen módon törhetett csak át: úgy, ha fizikai valójában, akadálytalanul átsétál rajta. A tiszta asztráltestek számára a pajzs szinte tökéletesen áthatolhatatlan volt, és áttörni rajta sem ı, sem bárki más emberfia nem lett volna képes segítség nélkül. Teste megvonaglott, amint a kóborló szellem visszacsusszant belé. Misztikus képességére csak életének késıi szakaszában ébredt rá, alig tíz évvel ezelıtt, és még mindig nem sikerült teljesen hozzászoknia. A leányzó ıt figyelte, mintha azt kérdezné, hogy most mi következik. A férfi kézen fogta, és elvezette. Lesétáltak pár szintet. Félúton a mulató legmélye felé a férfi megállt, hogy megszemléljen egy pózoló cégcowboyt. A koma dzsekijének hátán ott virított egy hatalmas, a sárkányt és a német zászlót ábrázoló Saeder−Krupp lógó. A véletlen egybeesés elgondolkodtatta, de lerázta magáról a gondolatot, hogy a nı, akivel találkoznia kell, talán már teljesítem; is a küldetését. Végül is nem olyan ritka esemény, hogy embereket sárkánylogós cuccokban látni az utcán. Ráadásul azzal is szántódhatott, hogy a nı egyelıre csak nagyon keveset tudhatott szándékairól és tudásáról. Tény,

hogy a nı igen ravasz, és erıs* de ı a maga részérıl mindent megtett, hogy semmi biztosat ne deríthessen ki. A nö mottója ez volt: „Ismerd meg az ellenséged, majd használd fel ellene ezt a tudást.” A férfi remélte, hogy a nı csak anojrit tudhatott meg, amennyit ı akarta, hogy tudjon. Sajnálatos módon ı maga még ennél is kevesebbet tudott a nırıl. A hatodik szintre érve a legközelebbi bárpulthoz terelte a lányt, és intett a pultosnak. Érezve, hogy a lány finoman közelebb húzódik hozzá, megfordult, és mélyen a szemébe nézett. A leányzó lesütötte, majd újra rá emelte a szemét. A halványan fénylı színezés mögött a szeme fényesen kéklett. − Karynnak hívnak − szólalt meg a lány. − Ipszilonnal. − Nem igaz − mosolyodott el a férfi. A lány gyorsan pislogott kettıt, amikor a mixer odasietett, és törölgetni kezdte elıttük a pultot. Egy pillanatnyi habozás után a tünde mixer áthajolt a pulton, és olyan halkan, hogy senki más nem hallhatta, tiszta, tökéletes oroszsággal a férfihez fordult: − Üdvözöllek, barátom, hogy s mint? − Zaklatottan, mint mindig − felelt a férfi ugyancsak oroszul, bár az ı kiejtése határozottan berozsdásodott már. − Egy Shavan nevő figura vár rád lenn a Pokolban. − Figura? A sötét hajú tünde megvonta a vállát. − Ez csak amolyan szófordulat volt, nekem csak a nevet mondták. A férfi bólintott. − So ka. Nekem a szokásost, a barátomnak pedig egy Tőzsár−kányt. − Hitelkártyát húzott elı a mandzsettájából, de a tünde leintette. A tünde most angolul szólalt meg, miközben elindult, hogy teljesítse a rendelést. − El van rendezve, haver − mondta. − A hely még mindig sokkal tartozik neked. Ha meg esetleg mégse, akkor az én vendégem vagy a régi idık emlékére. A férfi visszacsúsztatta a hitelkártyát a tokjába. A régi idık! Felkuncogott, és elmerengett rajta, hogy a tünde vajon mennyire utálhatja most, vagy mennyire félhet tıle. A tömeg abban a pillanatban felmorajlott, amikor egy éles, színtelen fénysugár hasított át a szinten. A férfi már látott ilyesmit, és sejtette, hogy az énekes valószínőleg egy kisebb ködreflektort kapcsolt be, és most boldogan igyekezett a fényt valakinek a torkán leszusza−kolni. Ó, a mővészet! A lány megint közelebb simult egy picit, és kezét mintegy véletlenül a férfi karjára ejtette. −Jó duma − szólalt meg halk, bizalmas hangon. − Már majdnem azt hittem, hogy tényleg tudod. Csak egy percig, de tényleg. A férfi most nem mosolygott. − Még mindig nem vagy biztos benne. Míg beszélt, megérkeztek az italok, és a leányzó egy pillanatra nem kapott levegıt a megdöbbenéstıl, amikor megpillantotta a Tőzsárká−nyát. A férfi egy hajtásra kiitta saját Vak Kaszását, aztán megérintette a lány karját. − Ez a kedvenc italod. − A lány még mindig tágra meredt szemmel nézett rá. − A neved pedig nem Karyn, sem ipszilonnal, sem anélkül. És nem is a környékre valósi vagy. − A leányzó szemében félelem csillogott. − De semmi baj, ma este velem vagy Felemelte arcához a lány kezét, lágyan belecsókolt a tenyerébe, aztán egyenként, finoman behajtogatta az ujjait. − Van némi elintéznivalóm. Eltarthat egy ideig, de szeretném, ha valamit megıriznél addig nekem. A férfi szemében ott vibrált az erı, mire a lány nyelt egyet. Érezte a változást. Amint lassan kinyitotta a kezét, égıvörös selyem nyakbavaló buggyant elı belıle, és beborította a kezét. A férfi megfogta, és a leányzó nyakába kötötte. A lány megérintette a kendıt, és szemében különös csillogással meredt a férfira. Szája sarka enyhén megrándult. − Késıbb majd visszaadhatod. − A férfi hangja egészen elhalkult, alig volt hallható, a lány pedig elırehajolt, hogy megértse. A lány érezte, amikor a selyemkendı megjelent a kezében, de még mindig nem tudta, hogy a férfi csak valamilyen olcsó bővésztrükköt használt, vagy valódi mágiával juttatta oda. Gondolkodni fog rajta egy ideig, aztán még egy ideig, aztán pedig tudni akarja majd. Majd késıbb elmeséli neki, gondolta a férfi. Egyik kezével végigsimította a lány arcát, aztán a haját, majd anélkül, hogy visszanézett volna, hátat fordított és távozott. Ha minden jól sül el, az üzlet után még elég jó állapotban lesz ahhoz, hogy azonnal eltőnhessen valahová. Ha pedig jól értelmezte a lány viselkedését, akkor valami unatkozó ultragazdag papa unatkozó leánykája kell, hogy legyen, akinek elege lett a plasztüveg környezetbıl, elbővölte az utca lüktetése és színkavalkádja, de semmit nem vett észre abból, hogy mi is történik valójában. Mivel félt tıle, hogy származása miatt nem fogadják be, teleaggatta magát láncokkal, ahogy a trideófilmek domináin is látta. Azzal viszont, hogy ilyen tökéletesen másolta a sablont, elárulta magát. A csigalépcsı úgy tekeredett lefelé a klub peremén, mint egy DNS−spirál. Mind mélyebbre és mélyebbre szállt a romlásba, ahol minden a két Dante, az író és a tulaj rémálmaitól hemzsegett. Séta közben igyekezett kizárni a sikolyokat meg egyéb zajokat, és felkészülni a találkozásra.

A legalsó táncszint alatt, egy rövid, de annál kanyargósabb rámpa végén ott várta a Pokol. Semmi nem jelölte a létét, egyszerően tudnod kellett róla, hogy ott van. A bejárat két oldalán két alig felöltözött alak állt, akikrıl csak nehezen lehetett eldönteni, hogy nık vagy férfiak. Az ikrek a közeledı férfi minden mozdulatát szinte lázas figyelemmel kísérték. A férfi mindkét kezét zsebébe mélyesztette, mire az ırök megrándultak. A férfi széles vigyort villantott feléjük. − Shavan már vár rám? A bal oldali iker bólintott, a jobb oldali pedig megszólalt:

− Valóban − köpte a szavakat. − Várják önt. Az ikrek teste hibádan volt, sehol egy heg, semmilyen sérülésnyom − egyesek szerint ez volt a világ valaha létezett két legszebb teste. A férfi ugyan kételkedett ebben, mindenesetre tény, hogy a Pokolnak náluk jobb ıröket nemigen lehetett volna találni. Ha megvillogtat egy szép kövér hitelkártyát, bárki kibérelheti a Poklot, és biztos lehet benne, hogy a tárgyaló feleket semmi nem zavarja. Mind mágikusan, mind elektronikusan átvizsgálják minden találkozó után. Miután a résztvevık mögött bezárult az ajtó, más már nem juthatott be. A mágikus lehallgatás is esélytelen volt, az asztrál−pajzs tökéletesen védett ilyesmi ellen. Ráadásul a felsıbb síkok felıl sem lehetett bejutni, Shavan pedig pontosan erre fog építeni. A Pokol tervezıi voltak olyan kedvesek, és a külsı ajtók mögé beillesztettek egy méretes elıteret, amely alkalmat adott egy utolsó felkészülési pillanatra. Sajnos kevés olyan varázslat van, amelyet a férfi anélkül idézhetett volna meg, és tarthatott volna fenn, hogy a nı fel ne fedezte volna. Ahhoz tehát, hogy élve kijuthasson errıl a találkozóról, a legfontosabb az volt, hogy a megfelelı pillanatig megırizze a nı nyugalmát. Ellenırizte a felszerelését, majd lótuszülésbe kuporodott a földön. Kiszakadt egy pillanatra a testébıl, és gyorsan újra megvizsgálta a pajzsot és környezetét. Minden csendes volt, de a mősor még csak most kezdıdött. Érzékei visszatértek anyagi testébe, és felkészült. Shavan rejtélyes figura volt. A Hazajárók nevő poliklub vezetıjeként jókora hatalommal bírt. Nagyon keveset lehetett tudni róla, és alig maréknyi ember találkozott vele egyáltalán. A külsejét illetıen a férfi összesen annyit hallott róla, hogy északi származású, de ezt legföljebb egy beható DNS−vizsgálat támaszthatta volna alá. A nı erıs mágikus képességekkel rendelkezett, talán adeptus is volt, és minden erejét felhasználta, amikor igyekezett eltitkolni Seattle−i utazá− sát. Beszélnie kellett valakivel, aki nem ment volna el ıhozzá. Amire viszont nem számított, az az, hogy valaki jobban tudott figyelni, mint amennyire ı tudott elrejtızni. Shavan meglepıdön, hogy a férfi tudja, hogy ı Seattle−ben van, és ráadásul még sikerült is rábukkannia. İ azt hitte, hogy üzelmeit az árnyak mélye rejti. Ez volt az elsı hiba, melyet elkövetett. A második pedig az, hogy elhitte: a férfi ajánlata tisztességes. A férfi jelölte meg a biztonságáról híres helyet, a nı pedig az idıpontot. A férfi egyeden biztosítéka a nı adott szava volt, ám az ı helyzetükben ez épp elég. Mindkettejüknek komoly hírnevet kellett megırizniük. Amikor a férfi belépett a belsı ajtón, a nı pontosan a terv szerint ott várta. Elkésett. −Alexander− szólalt meg a nı, és arcán gonosz kis mosoly suhant át −, csodálatos dolog, hogy itt találkozhatunk. A nı látványa annyira eltért attól, amire számított, hogy a férfi meglepetését leplezendı elıször is körülnézett a helyiségben. A nı alakjával meglepı ellentétben az egész szoba és minden berendezési tárgy tiszta fehérre volt festve. Shavanon ezzel szemben minden sötét volt: ruhája, bıre, haja, még hangja is. A nı felnevetett. − Azt hiszem, ez a tied. − Benyúlt a zsebébe, és egy élénkvörös selyemkendıt húzott elı, majd engedte, hogy lassan az egyik fotel karfájára szálljon. Annak az esélye, hogy a férfi egy darabban hagyja el a helyiséget, hirtelen ırült ütemben csökkenni kezdett. Agya lázasan dolgozott, igyekezett kitalálni, hogyan is juthatott a kendı a nıhöz, de minden lehetıséget azonnal el is vetett. Egyszerően képtelenség volt megszereznie, és mégis sikerült neki. De végül is mindegy, a lényeg, hogy a nı jól használta ki a helyzet adta lehetıséget, és megtörte a férfi lendületét. Ám még így is, hogy a férfi lehetıségeinek a fele hirtelen megszőnt létezni, Alexander tudta, hogy legalább öt perce van még addig, amíg ki kell játszania a valódi kártyáit. Addig pedig be kell érnie valami blöffel. Felkapta a kendıt, és a nyakába kötötte. − Tetszik? − kérdezte, és igyekezett minél közönyösebb hangon beszélni. Úgy tőnt, a nıt mulattatja a játék. − Mi kellene, hogy tessen? −A kendı. Shavan mind szélesebben mosolygott. − Ó, igen, el kell ismernem, csodálatos. És gondolom, valódi. Egyik szemét végig a férfin tartva elindult, hogy keverjen magának egy italt. − Százszázalékos tiszta selyem. − Alexander mindig csak a legjobbat használja. A férfi hosszú másodperceken keresztül nem szólt semmit. Odasétált az audiovizuális terminálhoz, és végignézte a kínálatot. − Günther Steadman mindig csak a legjobbat használja − mondta, és megnyomta az érintıképernyıt. Beprogramozta, hogy az elsı szám a közepéig hangosodjék, majd rövid szünet után következzen a második. Steadman nevének említése annyira meglepte Shavant, hogy a férfi is észrevette döbbenetét, mielıtt sikerült rajta úrrá lennie. Ezek szerint a nı már tudta, hogy Steadman halott. A férfi érezte, ahogy a nın áthullámzik a rémület és a harag, majd újra visszanyeri nyugalmát. Ahhoz képest, hogy mekkora hatalma van, túlságosan is könnyőnek tőnt kiismerni. A nı könnyed mozdulattal befejezte koktéljának keverését, és szembefordult a férfival.

− Steadman sosem szerette a vöröset − mondta hővösen. Felcsendült a kiválasztott zene, mire ismét a nı akadt meg, és újra a férfi kezdeményezhetett. A számválasztás lutri volt − most hogy hallotta, mit rakott fel, a férfi eltőnıdött, hogy nem licitálta−e túl a lapjait. − Most már igen − felelt, és hagyta, hogy szavai szinte belemosódjanak a zene hangjaiba. A nı mégis meghallhatta, mert a feszültség új hulláma ömlött végig rajta. − Ez ugye nem valamiféle fenyegetés akar lenni? − Csak a tekintetével követte a férfit, aki az egyik vízfotelhez sétált, és belehuppant. − Nem hiszem, hogy Mozart Requiemje megfelelı hátteret ad egy üzleti megbeszéléshez… − Hangja üresen, kifejezéstelenül csengett. A férfi megrántotta a vállát. − Én szeretem. Megnyugtat. Gondold azt, hogy Steadman tiszteletére szól. A nı egy cseppet nyugodtabban válaszolt: − Ezek szerint tényleg halott.

A férfi bólintott, két karját szétvetette a fotel támláján, és elmondta a nınek, amire az életét feltette volna, hogy már régen tudja. −Ja. Három napja történt Hamburgban. Golyó a fejébe. Csúf halál. − Akkor ki vezeti most a Der Nachtmachent? Kit képviselsz? − Figyelmesen tanulmányozta a férfi arcát. − Az nem is igazán fontos − hazudott a férfi könnyedén. − Az ajánlat ugyanúgy áll. − Ellenkezıleg. Nagyon is lényeges. − A nı átsétált a szobán, és kecsesen letelepedett a férfival átellenes fotelbe. − Tudni akarom. Ahogy a Requiem elsı tétele a végéhez közeledett, a férfi tudta, hogy az öt perc lassan lejár. Felállt, bal csizmájával fellépett az alacsony üveg dohányzóasztalra, és megigazgatta a szíjakat. Lassan, óvatosan mozgott, nehogy a nı gyanút fogjon, egyelıre csak idegesíteni akarta azzal, hogy késlekedik a válasszal. Amikor végzett, pontosan abba a pózba telepedett vissza, amelyben felállás elıtt ült. Mielıtt megszólalt, elmosolyodott. − Technikailag én igazgatom most az ügyeket. A nı felvonta szemöldökét. − Te? − hitetlenkedett. − Hazudsz. Az Éjhozók sosem fogadnának el téged. Árnyvadász vagy, és túlságosan is közel mindahhoz, amit a világon a legjobban utálnak. A férfi könnyedén vállat vont. − Képzeld azt, hogy ez egyfajta katonai egyezség − felelte mélyen a nı szemébe nézve. − Ráadásul azt mondtam, „technikailag”. Én adom ki az utasításokat, ám azok Steadman szájából érkeznek. Illetve abból, ami megmaradt belıle. A nı szemében felcsillant a téves felismerés. − A belsı kör fanatizmusára építesz, mi? A férfi biccentett, miközben figyelte, ahogyan az Introitus véget ért. A következı tétel a programozott szünet után indul majd. Itt volt az ideje, hogy bemutassa a lapjait. Felállt. − Elég a fecsegésbıl. − Mozdulatai, hanghordozása és hangszíne azonnal védekezésre kényszerítették a nıt. − Döntöttünk. A Der Nachtmachen többé nem tartja elfogadhatónak, hogy a Hazajárók csatlósa legyen. Egyesülési ajánlatunkat visszavonjuk. Shavan felállt, és a férfi szemébe nézett, tekintete szinte hipnoti−kusan fúródott az övébe. − Többé nem tartja elfogadhatónak? − sziszegte. − Azt hiszed, hogy csúfot őzhettek belılem? Belılünk? − A férfi asztrális látása nélkül is érezte, ahogyan győlik a nıben az erı. − A Saeder−Krupp már beleegyezett a támogatásba, kedves idióta barátom. Az ı nuyenjük−kel a Hazajárók egy pillanat alatt kiragadják majd az Újjáépítés irányítását a bürokraták kezébıl, és visszaadják azt a népeknek! A férfi megcsóválta a fejét, megfordult, és egy tigrisbukfenccel átvetette magát a vízfotelen, így az kettejük közé került. Egy félfordulattal ért földet, és azonnal megszólalt: − Mintha valami ilyesmit olvastam volna a legutóbbi propagandafaxotokban is! − Bırdzsekijét szétnyitotta és két hüvelykjét beleakasztotta az övébe. A nı hangja és haragja együtt nıtt. − Az egész világon neked kellene legjobban tudnod, hogy igazat beszélek! − Bal keze a férfi felé lendült, mutatóujja nyílegyenesen a mellének szegezıdött. − Vajon hány trillió ment már eddig is el, hogy a szállítók és elemzık felépíthessék a villáikat? A férfi megint megvonta a vállát. − Fogalmam sincs, de mindig is imádtam a Hazajárók csecse kis búvóhelyét a Riviérán. Gyönyörő onnan a kilátás. Shavan lassan leengedte a karját, de dühe tovább fokozódott. − És mién éppen most? A Der Nachtmachen mindig is támogatta az elképzeléseinket. Steadman is, az emberei is, még te is, ha pont megjegyzést főztél hozzá. Miért gondoltátok meg magatokat épp most? − Hangja kemény volt és pattogós, és anélkül, hogy észrevette volna, átváltott németre. − Hogyhogy miért? Mi nem változtunk, ti pedig nem figyeltetek. −Alexander lassan széttárta a karját. Kisétált a bútorok takarásából, és ismét lótuszülésbe ereszkedett, párbajra hívva ezzel a nıt. − A Der Nachtmachen szilárdan hisz az Európa Dividuusban − folytatta. − Ez nem is kérdés. Te azonban tettél egy rossz lépést.

Vagy tíz lépésnyire a férfitól a nı is leereszkedett, és felvette a pár−baj−pozitúrát. A férfi biccentett, mindketten mélyet lélegeztek, és a világ hirtelen megváltozott. Az élettelen bútorok elsötétedtek, üres árnyékokká váltak, a szoba falai pedig eltőntek, és vibráló, zöldes energiának adták át a helyüket. A kémlelı tekinteteket kirekesztı pajzs lesz asztrális csatájuk szélsı határa, gondolta Alexander. Semmi sem juthat rajta sem ki, sem be. Legalábbis semmi olyasmi, amire számítani lehet. − Elmentél a Saeder−Krupphoz − mondta. − Neked a nuyenjük kellett, bár ugyanezt bárhonnan máshonnan is megszerezhetted volna. Titokban tartottad, mert nem akartad, hogy bárki is megtudja: egy megacég támogat. − A nı szeme vakítóan villogott, aurája semmi kétséget nem hagyott felıle, hogy felkészült a csatára. Alexander tudta, hogy tovább kell beszélnie, mivel így elég sokáig fenntarthatja a nı érdeklıdését. Mozart halotti miséjének muzsikája tovább hömpölygött, még mindig hallható volt, de asztrálérzékeikkel sokkal inkább a zeneszerzı könnyeit és rettegését fogták föl, mint az anyagi világban hallható hangokat. − Sıt, a pénzen kívül neked a sárkány is kellett. Eljöttél Seattle−be, csak azért, hogy találkozz vele. − Alexander szünetet tartott, mire a nı szeme összeszőkült. − Azt akartad, hogy Lofwyr ott álljon mögötted. − Na és? − csattant fel a nı. − A sárkány támogatásával magunk mellé állíthatnánk a szánalmas Felébredteket. −Á Saeder−Krupp az Újjáépítés egyik vezetı vállalata. Miért árulná el Lofwyr ezt az egészet egy kupac utcai rendbontó kedvéért? A nı szeme megvillant, amikor végre szóhoz jutott. − Beszéltem vele. Elfelejted, hogy milyen öreg. A Újjáépített Európa egy pillanat alatt beton− és acélrengeteggé változna, ı pedig szeretné visszaalakítani olyanná, amilyennek ı látta annakidején. − A francba is Shavan! Hát sosem olvastad még végig a Saeder−Krupp teljes nevét? Az isten szerelmére, ezek a Saeder−Krupp Heavy Industries*. Mit gondolsz, ki a bánat fogja megkeverni mindazt a betont, és kiönteni mindazt az acélt? Mit gondolsz, ki nyomja tele mérgekkel a levegıt? És ki szennyezi a folyókat? − Ezek azok a vállalatok, amelyeket felvásárolt. Eltart egy ideig, mire környezetileg rendbeho… − Nem hallottad még azt a csodálatos amerikai szólást, hogy „sose kezdj sárkánnyal”? Mondd Shavan, tudod, hogy ez miért van így? Azért, mert a hozzád és hozzám hasonlóak nem is remélhetik, hogy valaha megértik ıket. Sokkal több titkos szándékuk és tervük van, mint azt mi bármikor is gyaníthatnánk, és az ı számukra mi épp csak útba estünk. Ezzel kapcsolatban nyugodtan megbízhatsz bennem. Shavan felhorkant. − Mit tudsz te? Én beszéltem Lofwyrral − teljesen egyenes, éber, és aggódik a jövı miatt… Egy fekete árny suhant el valahol a pajzs fölött. A nı hagyta, hogy szavai a semmibe vesszenek, és figyelte, amint az árny a szoba körül köröz. Elérkezett az idı. − Nem én vezetem a Der Nachtmachent, Shavan. Egy barátom irányítja. Egy barátom, akit nagyon is érdekel, hogy ki hol bír befolyással − és aki nem akarja, hogy a bátyja még jobban beleüsse az orrát Európa dolgaiba, mint amennyire már most is teszi! Egyszerre moccantak. Alexander összecsapta a kezét, és lényének minden energiáját a pajzstörı varázslatba sőrítette. Nyers asztráüs erı csattogott körülöttük, és csapott ki a férfiból felfelé, beletépve a pajzs anyagába. Érezte, ahogy jégszögek korbácsai vágnak végig rajta, amint a nı varázslata belé csapódott. Megtántorodott, igyekezett irányítása alatt tartani a körülötte tomboló erıt. Épp, amikor lövedéke a pajzsba csapódott, valami kívülrıl is rátámadt a burokra. A pajzs nem bírt ellenállni a kettıs rohamnak, és szivárványszínő energiaszikrákat szórva összeroppant. Hatalmas sötét alak hömpölygött át a nyíláson, a zuhogó szilánkok közt. Alexander érezte, ahogy ereje elhagyja, amikor utoljára a nıre pillantott. A sárkány asztrálís alakja nekivágódott a nınek, földöntúli karmaival hatalmas darabokat szakítva ki Shavan asztrálís testébıl. A nıbıl mágikus energiák lövelltek ki, de ártalmatlanul felszívódtak a sárkány közelében. Alexander megborzongott, ahogyan a nı sikolyai elkeveredtek a sárkány bömbölésével. − Shavan, íme Alamais! − kiáltotta, de senki nem hallotta. A világ vörös peremő feketeségbe csavarodott, a zene elhallgatott, ı pedig halálosan megnyugodott. Túl fogja élni, errıl a sárkány gondoskodik. Egy új ösvény tárult fel elıtte. Daszvidanyia, én múltam, gondolta. Most már mindörökre elhagytalak.

ELSİ RÉSZ MANHATTAN, 2053 Árnyvadászat,/n. Bármilyen megmozdulás, akció vagy ezek sorozata, amelynek célja illegális vagy kvázi−legális tevékenységek elvégzése. − Világszótár, 2053 évi kiadás

1 Csak a figyelmes, értı szemlélı vehette észre a repülıgép futómőve alatt elsuhanó fekete plasztbeton színének árnyalatnyi változását. Jason Chase−en kívül, aki teljes erejével kényszerítette magát, hogy odanézzen, csak a pilóta figyelt fel rá. Amikor érezte, hogy a gép simán átsiklik a kérdéses hely fölött, csendes hálaimát mormolt. Bár a feltépett csíkokat már rég befedték, Chase most is épp olyannak látta a pályát, mint a szerencsétlenség utáni napokban. Két hosszú csík húzódott párhuzamosan jó száz méteren át a pálya hosszában, a rövidebbik

valamivel az elsı után kezdıdött, és szinte azonnal véget is ért, mihelyt a betonba vájó fém meghajlott, és széttört. A szuborbitális gép kerekei kétszer puhán nekiütıdtek a földnek, mielıtt biztonságosan talajt fogtak. Chase hátradılt az ülésben, és lehunyta a szemét, miközben a fekezoturbinak sivítva igyekeztek biztonságban leállítani a karcsú gépet. Amikor érezte, hogy enyhül a nyomás, kicsatlakoztatta adatkábelét az ülés rendszeraljzatából, majd másik végét kihúzta a jobb füle mögötti adatjackbıl is. Mihelyt a kábel érzékelte, hogy nincs többé áram alatt, engedelmesen karikába pöndörödött, mire Chase azonnal a kabátzsebébe süly−lyesztette. Retinájára behívta az idıkijelzıt, és átállította manhattani idıre, majd mélyet sóhajtott. A gép húsz percet késett. Chase−t ugyan személy szerint nemigen izgatta a késés, Eric Sieboldtot viszont annál inkább. Most pedig, még legalább egy órán keresztül, ı még Eric Sieboldt volt. Mire összeszedte a cókmókját, a mozgójárda már a helyére is került. Az utolsók közt hagyta el a gépet, az egyik utaskísérı még rá is mosolygott, amint ellépett mellette. A lány vonzó jelenség volt, de még a régies, természetes módon. Semmilyen mővi beavatkozás nem látszott sem karcsú, formás alakján, sem vállig érı fakószürke hajának színén, vagy akár arcának lágy vonalain és felejthetetlen kék szemén. És mindehhez még fiatal is volt, annyira, hogy ez még Chase−nek is feltőnt. Mivel a leány oly figyelmes volt vele végig az út során, elhatározta, hogy nem erılteti rá Eric Sieboldtot. Visszamo−solygott rá. Mihelyt kiért a terminálba, kiverekedte magát az érkezı csomagok felé áramló tömegbıl, és elindult, hogy megkeresse a legközelebbi infópultot. Egy szempillantás alatt ki is szúrt egy szabványos asztalkát a mögötte ülı egyenruhás hölggyel, amilyet a legtöbb légitársaság fenntartott minden reptéren. Ez a nı is mosolygott, amint közeledett hozzá, de a jóindulat mögött a férfi meglátta a harcedzett keménységet is, és felkészült rá. Eric Sieboldt gyakran ten panaszt, és mindig jó hangosan. A személyi aktái legalábbis ezt állították. A nı üres tekintettel bólintott, és miközben Chase hangosan sopánkodott, ı széles mosollyal és begyakorlott bájjal gépelt. Elnézést kén az okozott kellemetlenségekért, de rámutatott, hogy a késés a Damaszkuszban induláskor uralkodó légköri viszonyok miatt történt, tehát az eset az érkezésbiztosítás „Isteni közbeavatkozás” passzusa alá tartozik, és mint ilyenért, nem kérhetı visszatérítés, ám a következı út alkalmával szívesen állnak szolgálatára egy nagyobb itallal. Chase majdnem felnevetett, Sieboldt azonban nem találta viccesnek a dolgot, és csak foghegyrıl vetett oda valami köszönésfélét a nınek, miközben sarkon fordult. A poggyászkiadóig tartó buszutazás nem volt hosszú, ám háromdimenziós fényreklámok ezrei vették körül, és vagy száz különbözı parfüm és kölni illata keveredett a levegıben. Senki nem szólt egy szót sem. A legtöbben valamelyik információs táblát vagy valamelyik reklámot bámulták, vagy a kocsi falának egy meghatározhatatlan pontjára meredtek mélán. Mindenkin a szokásos társasági öltönyök feszültek a megszokott fazonok valamelyikében, az egyetlen kivétel egy bırruhás srác volt, aki karba tett kézzel az ajtónak támaszkodva állt, és belevigyorgott bárkinek a képébe, akinek sikerült elkapnia a pillantását. A srác nem illett a képbe, maga is tudta ezt, és jól akarta érezni magát. Chase lenézett, és visszafojtott egy vigyort: huszonöt évvel ezelıtt talán ı is hasonlóan viselkedett volna. Ahogy a hangosbemondó is megjósolta, Chase csomagja immár új matricával és egy fényes, fehér igazoló plecsnivel a húszas futószalagon várakozott. A fiatal srác szemmel láthatóan idegesen nézte a divatos táskák sorát, mint aki nem találja, amit keres. Chase felkapta a csomagját, és fellépett a vámhoz vezetı közeli mozgójárdára. Épp megkapaszkodott, amikor egy jelöletlen mellékfolyosóról két termetes vámır csörtetett elı. Miközben unottan bámulta a legújabb Toyota Elité reklámját, amely elıtte forgott a levegıben, hagyta, hogy a futószalag meginduljon vele, és a kölyökre gondolt. Huszonöt évvel ezelıtt talán ı is elkövette volna ugyanezt a hibát. A vámnál nem állt hosszú sor, Chase pedig, emlékezetébe idézve, hogy ı most tulajdonképp Sieboldt, udvarias, semmirıl nem szóló beszélgetésbe elegyedett egy idıs ork hölggyel, aki teljesen normálisnak tőnı unokájával utazott. A hölgy valamiért épp arról akart beszélgetni, hogy mityen biztonságos is a transzorbitális utazás. A férfi úgy döntött, hogy nem vitatkozik vele, hiszen a hölgy nem látta a kifutó feltépett betonját. Az asszony modora arra utalt, hogy természetesen öregedett meg, ez pedig azt jelentette, hogy még a visszatérı mágia elsı hullámával kellett átváltoznia. A fiatalabbakat, a második generációt már kivétel nélkül sújtotta a túl gyors öregedés átka: fizikai érettségüket már jóval az érzelmi elıtt elérték, és meghaltak, amikor még épp csak belekóstoltak az életbe. Ez különben csak a góbiin fajokra igaz, a tündérnép, a törpök és tündék, mintha lelassult öregedéssel lennének megáldva, sokan szinte természetellenesen fiatalok maradnak. Chase remélte, hogy a fiúcska ember marad, és nem változik át serdülıkorában. Itt, a repülıtér biztonságában védve voltak a nyílt rasszizmustól, de a világ többi része egész másmilyen. A vámos el se mosolyodott, amikor elvette Chase tranzitkártyáját, és a kódolt végét becsúsztatta egy leolvasóba. Amíg az dolgozott, a vámos kinyitotta Chase bıröndjét, ellenırizte a ruhástáskát, és mindkettırıl leszedte a matricákat. Csak néhány váltás ruha volt, meg egy pár adatchip a bıröndben heverı adatdeckhez. A vámos tekintete végigfutott a listán, amelyet a légitársaság nyomtatott a fehér matricákra. − Mr. Sieboldt, kijelenti, hogy ezek a chipek nem tartalmaznak törvénybe ütközı adatokat? − A vámos hangja rekedt volt a városi élettıl. − Kijelentem.

A vámos biccentett. − Tudatában van annak, hogy törvényellenes adatok átjuttatása állam− vagy országhatárokon egyben a… − Mint mondtam, nincs ilyenem. − Chase egy kis élt is adott a hangjának. A vámos felpillantott rá, aztán vissza a tranzitkártya adatait megjelenítı képernyıre. Észrevette a lakóhely kódját. − Természetesen, Mr. Sieboldt − folytatta, immár mosolyogva −, de a szabályok megkövetelik, hogy ezt megemlítsük. − Értem. A vámos visszazárta a táskákat, és állami címeres, zöld matricákat ragasztott rájuk. − Isten hozta ismét New Yorkban, uram. Ha bármilyen különleges elintéznivalója volna, a központi épület ügyfélszolgálata örömmel áll rendelkezésére. − Köszönöm, de erre nem lesz szükség. Gondolom, járnak még taxik. − Természetesen, uram, járnak. Most kérem, hogy egy pillanatra nézzen a feliratra a hátam mögött a falon, amíg frissítjük a tranzitkártyáján a képet − szólt a vámos, és utasításokat adott a rendszernek. Chase engedelmeskedett. Megszokta már. A felirat ismét üdvözölte a városban. Egy pillanatra az öregasszony és unokája jutottak eszébe. A gép csipogott, a vámos pedig visszaadta tranzitkártyáját. − Köszönöm uram. Kérem, még egyszer fáradjon át az érzékelı kapun, és már végeztünk is. Chase felkapta a csomagot, a kártyát, vett egy mély lélegzetet, és átsétált a legközelebbi kapun. A riasztó nem szólalt meg, és a fények sem kezdtek villogni. Minden reptéren és határátlépésnél eltőnıdött, ha csak egy pillanatra is, hogy vajon nem fejlesztették−e tovább tudta nélkül az érzékelıket, amelyek most már csak arra várnak, hogy felfedjék titkait. Mindeddig biztonságban volt. Húsz éven át biztonságban lenni hosszú idı. Már nem lehetett messze az igazság pillanata. A központi épület felé vette az útját, de mihelyt kién a vámterületrıl, letért az egyik mellékfolyosóra. Egy reptéri kisegítı rosszul ejtette ki anyja leánykori nevét. Eltőnıdött, hogy mennyire hasonlít hozzá ez a másik ember. Kinn a reptér elıtt leintett egy taxit, amellyel az egyik félreesı parkolóházhoz vitette magát. Itt egy le−nyomozhatatlan hitelkártyával kifizette egy teljesen átlagos kocsi parkolódíját, amely hónapok óta ketyegett. A kocsival keletnek hajtott, végig a Körgyőrőn a Cross Island Parkway−ig, onnan pedig a Throgs Neck hídon át Bronxba tartott. Itt északnak fordult, majd nyugat felé végigdöngetett a George Washington hídon. A túlsó oldalon a kocsitulajdonos nevére szóló hitelkártyával kifizette a tizenkét dolláros útdíjat. A Jersey Turnpike−ra térve délnek indult, és csak egyszer állt meg egy rövid idıre, hogy átöltözzön a kocsi csomagtanójából elıbányászott fekete nejlonszatyorban rejtızı ruhákba. A Newarki reptér már csak alig néhány letérınyire volt tıle. Megérkezve ismét leparkolt egy félreesı parkolóházban, de ezúttal busszal vitette magát a reptérig. Jó táskáit a kocsi csomagtartójában hagyta, a ruhákat pedig összekeverte a fekete nejlonszatyor tartalmával. Az adatdeck kényelmesen elfért az egyik zsebében. Kiért a reptérre, majd villamossal utazott a tranzit terminálig, és készpénzzel fizette ki a Manhattanbe szóló földalattijegyet. A földalattin hideg volt, mocsok, és minden húgyszagtól, izzadtságtól és dohányfüsttıl bőzlött. Öltönyt egyet se látott. A hirdetések is csak két dimenzióban készültek. Karját keresztbe fonta, az ajtónak támaszkodott, és vigyorgott. Egyetlen emberen akadt meg a szeme, egy punkon − így ránézésre patkánysámánnak készült a kölyök −, aki túlságosan is sok talizmánnal aggatta teli magát ahhoz, hogy bármelyik is mőködjön. Chase biccentett, de a srác csak úgy nézett rá, mint aki köpni akar. A földalatti nyolc perccel késıbb elérte Terminált. Amint az utasok sorra hagyták el az ellenırzıpontot, Chase most egy másik igazolványt adott az ellenırnek, aki majdnem rámosolygott plasztüveg kalickájából. Egy kék−fekete Kikötıi İrség egyenruhát viselı fegyveres ır beletúrt Chase nejlonszatyrába, míg egy másik kéziszkennerrel vizsgálta végig a testét. Ezek miatt Chase nem aggódott. − Isten hozta Manhattanben, Mr. Carpenter! − mondta a hölgy a pult mögött, akinek hangja katonásan pattogott a mikrofonban. −Jó hogy újra itt van − tréfálkozott szívélyesen. Chase bólintott. Jó volt újra itt lenni.

2 A biztonság gyızedelmeskedett a társasági élet iránti igénye felett, és Chase sietısen átvágott a Terminálon, ki az úgynevezett civilizációba, hogy minél hamarabb hazaérjen. Amikor elhagyta a Kikötıi İrség épületét, és kilépett a városi nyüzsgésbe, egyszerre rohanta meg a párás levegı és az utca bőze. Az éles késınyári napfényben két leányzó bukkant fel elıtte, akik félig rejtve viselték az Irgalmatlan Nıvérek színeit. Továbblépett, de szkeptikusan figyelte ıket napszemüvege mögül. Az egyik, egy kócos, neonlilával melírozott szıke, a,ki vörös szintibır cuccában úgy nézett ki, hogy a látványtól a Terminálon bármely napszakban bedugult volna a forgalom, megtagadta a karját. − Hé, nagyfiú! − szólalt meg, ujjhegyével finoman cirógatva a férfi tenyerét. − Azt hiszem, tudom, mi kell neked, és tılünk meg is kaphatod. Társa, egy magas, tüsihajú, szemüveges barna elhelyezkedett a férfi másik oldalán. Chase a szemüveg foncsorán át is észrevette az alig látható kozmetikai hegeket. A nı bal füle mögött frissen csillogott a króm adatjack. Nagy

volt a kísértés − rég nem volt már nıvel. Rámosolygott a barnára, aztán visszafordult a szıke fejé: − Ebben biztos vagyok, kirei, de jómagam még legnagyobbrészt eredeti vagyok. Nem hiszem, hogy túlélném a dolgot. A szıke a trideófilmek legjobb kliséi szerint lebiggyesztette ajkát, de mielıtt megmukkanhatott volna, a férfi odahajolt, és könnyedén szájon csókolta. − Betanult szöveg − mondta Chase, amikor a nı tágra nyílt szemmel hátraugrott. Aztán kinyújtotta a kezét, elkapta a barna lány karját, és maga felé húzta, hogy megismételje az elıbbi mutatványt. Nagy meglepetésére a lány kitért elıle, és arckifejezése is hirtelen megváltozott: mindazt, amit eddig agyatlan vigyorgásnak vélt, felváltotta egy hővös, erıszakos kıarc. Amint a lány bal karja kivágódott, minimális késéssel Chase is mindkét karját védekezésre emelte. A nı félig kinyújtott karokkal, tenyerét a férfi felé fordítva megmerevedett. Chase−nek ekkor hirtelen eszébe jutott a szıke, aki eddigre már mögé kerülhetett. Figyelmetlenség. Finoman elfordult, és igyekezett egyensúlyozni a két nı között, bár egyértelmően a barnát részesítette elınyben. A szıke arcán még elkapta a mosoly utolsó foszlányait, amint szája visszagörbült a korábban már látott tökéletes biggyesztésbe. Chase most már teljesen éber volt, így arra is felfigyelt, hogy bár a nı testtartása lazának tőnt, tökéletes támadópozíció volt arra az esetre, ha a férfi tovább macerálja a barátnıjét. − Hölgyeim − Chase befejezte a fordulatot, és így leeresztett karokkal épp a két nı közé került −, csodálatos pillanatokat töltöttünk együtt, ám sajnálatos módon ma nem érzem magam formában. Hátralépett, amikor a barna lány a szıkére pillantott. Nyilvánvalóan az utóbbi volt kettejük közül a dörzsöltebb, ajkát továbbra is lebiggyesztve ciccegett egyet, majd sarkon fordult és elindult, csizmája sarka beszédesen kopogott a plasztbetonon. A barna még utoljára visszanézett Chase−re, megvonta a vállát, és a barátnıje után sietett. Chase addig nézett utánuk, amíg át nem keltek a Tizedik Sugárúton. A barna még futtában hátrapillantott felé miközben befordultak. Várt még pár pillanatig, mire pulzusa eléggé lelassult ahhoz, hogy nyugodtan tudjon lélegezni. Ökör. Ökör. Ökör. Nagyot sóhajtott, és átment az út túloldalára, remélve, hogy így nagyobb lesz köztük a távolság. Amire az adott pillanatban a legkevésbé volt szüksége, az egy balhé a Terminálon. Ilyen bajok esetére most nem voltak nála megfelelı igazolványok. Nem mintha nem érdemelte volna meg, gondolta. Túl sok idıt töltött azzal, hogy fekete öltönyökben szaladgált a sivatagban. A társasági szolgálat kicsit rátelepedett az agyára. Meglehet, hogy még mindig maradt egy kevés ideggáz Tel Avivban, ı meg beszip− pantott egy tüdıre valót. Miután végzett az önostorozással, úgy döntött, hogy leszarja a biztonságot, és bedob egy italt. Ebben a késı délutáni órában a Terminal és a Lower Westside közti ellenırzési zónában minden csendes és nyugodt volt, így a helyi igazolványok segítségével egy pillanat alatt átjutott. Dühös pofával törtetett elıre, így az utcai árusok sorra elkerülték, és inkább barátságosabb kinézető célpontok után néztek. Átvágott a Nyolcadikon, és lerobogott a metróba, ahol épp elkapott egy központba tartó gyorsjáratot. Épp kezdıdött az esti mőszak, a csúcsforgalom teljes hangerıvel dübörgött. A Tizennegyedik sugárút keleti végén kiszállt, és az út hátralévı részét gyalog tette meg. Majd hat hónap telt el azóta, hogy utoljára itt járt, de biztos volt benne, hogy úticélja még mindig ott van, ahol utoljára látta. Annyi év bonyodalmai és kalamajkái sem voltak képesek elmozdítani, és nem is tudott volna túl sok olyan dolgot felsorolni, ami képes lehetett volna rá. A sikátor nagyjából ugyanúgy nézett ki, mint ahogy emlékeiben élt, csak néhány újonc macska kergette a patkányokat egy kupac különbözı mérető mőanyag láda között. Megrovóan mérték végig a mellettük elhaladó férfit. Van vér a pucájukban. A rakodódokk oldaláról vadiúj grafiti csillant a szemébe. Valami német hablatyolás okokról, okozatokról és nemiszervekrıl. Biztosan valami poliklubos maszlag − elég nehéz lett volna elkerülni a fajtáját. A dokkhoz vezetı lépcsık éppolyan vastagon voltak borítva szeméttel, mint mindig, de új foltok sehol sem látszottak. Megállt a lépcsı alján, és ezredszer is elolvasta az acélajtóra pingált „Tilos a bemenet!” feliratot. Egy pillanat múlva egy, az ajtóra erısített olcsó, viharvert hangszóró felhápogott: − Mi van? − Chase tudta, hogy a hang a valóságban jóval mélyebb, mint ahogy a hangszóróból hallatszott. − Nyisd ki az ajtót. Hugyoznom kell. A hangszóróból torz, leginkább ugatásra emlékeztetı kuncogás hangzott fel, aztán Chase hallotta, amint az elektromos zárak félrecsusszannak. Az ajtó még épp csak elkezdett kinyílni, amikor a férfi már be is csusszant. A sötétbe lépve fényerısítı optikája mőködésbe lépett, ı pedig megveregette az ıt beengedı férfi karját. − William, mi amigo, állatian nézel ki! Az ork, egy hatalmas, foghíjas szörnyeteg, aki negyven évvel korábban legföljebb a mesékben létezhetett volna, elvigyorodott. − Ezért fizetnek. Chase könnyedén hátbavágta az orkot, mire az megtántorodott. William felnevetett: − Vénségedre még mindig elég jó karban vagy, Church.

Chase sokatmondóan vállat vont, és továbbindult. Affene, gondolta. Teljesen megfeledkezett róla, hogy ezen a vidéken Church−ként ismerik. Túl sok helyen túl sok néven fordult már meg. Az ork utánakiáltott: − Teek már tudja, hogy itt vagy, úgyhogy ne próbáld meglepni! A rövid folyosó felvezetett a terület jó felét elfoglaló megemelt dobogóra. Tulajdonképp az egész helyiség egyetlen szobából állt, amelyet paravánokkal és hangfogó falakkal osztottak kisebb részekre. Ha a vendégek úgy kívánták, leülhettek a színpad mellett a központi teremben is, ahol néha különféle élı elıadások is zajlottak, noha rendszerint csak valamilyen egzotikus táncosnı olcsó, hatvannégyszínes hologramja villogott. Az elıkelıbbek letelepedhettek a dobogón, vagy az elszeparált területen múlathatták az idıt. Napszaktól függetlenül mindig ücsörögtek itt néhányan. Mivel a hely árnyékklub volt, nyilvánvalóan minden jelenlévı az árnyakban ténykedett. Chase már nem dolgozott ebben az iparban, de azért ı is idejárt. Az utolsó néhány évben Jason Chase élete jóformán Manhattan körül forgott, itt élte meg legszebb és legsötétebb napjait is. Akik ismerték, és tudták, hogy kicsoda valójában, igyekeztek elérni, hogy a világ bármely más tetszıleges pontjára menjen inkább, az emlékeket azonban nem érdekelte, hogy hol tartózkodik. Teek bárja semleges terep volt, olyan hely, amely sem a jó, sem a rossz emlékekkel nem állt kapcsolatban. Chase a légkör, a hatvannégy színő nık és persze Teek miatt járt ide. − Szent ég, csatlakoztasson rám valaki valami fényforrást! İszentsége tiszteletét teszi az elkárhozottak közt! − szólalt meg hirtelen Teek hangja. Chase a bárpult felé igyekezett, de azonnal a hang gazdája felé fordult, aki arcán széles mosollyal, két öklét kötött indián kardigánja zsebeibe süllyesztve közeledett felé. Teek szemmel láthatólag egy csoportnyi, élére vasalt japán céges fazont hagyott ott, akik úgy tőnt, némileg helytelenítik, hogy félbeszakították társalgásukat. Chase egyáltalán nem sajnálta ıket. − Ráhibáztál, öregem, és tömve is van a zsebem frissen nyomott feloldozócédulákkal. Gondoltam, mostanra már szükséged lehet egypárra. Chase elengedte maga elıtt Teeket, aztán követte a bárpulthoz. Alacsonyabbnak tőnt, görnyedtebbnek, tétovábbnak, mióta utoljára látta. Itt valami történt. Chase−nek hirtelen eszébe jutott, hogy talán meg kellett volna eresztenie egy pár telefont. − Hát − szólalt meg végült Teek, amikor beért a pult mögé, és elkezdte elıhúzogatni a poharakat és üvegeket. A szokásos mixer, egy Shawna nevő, akár csinosnak is nevezhetı leányzó gyorsan intett Chase−nek a pult másik végébıl. A férfi mosolyogva visszaintett. Teek mostanában már ritkán dolgozott a pult mögött, ám amikor mégis beállt, a személyzet tudta, hogy legjobb, ha széles ívben elkerülik. − Szépen lebarnultál. − Napos vidékeken akadt dolgom − felelte Chase. − Kamatoztattam a nyelvtudásomat. Teek körbehordozta pillantását a helyiségen, egy pillanatig elidızött egy csoport vendégen, aztán hirtelen újra Chase−re villantotta tekintetét. − Csak beszélgettél? Ez nem vallana rád. Chase felnevetett. − Ugyan, amigo, én már tíz évvel ezelıtt is öreg voltam, mint az országút, és lassú, mint a csiga. A belémrámolt cuccok öregebbek, mint a legújabb szériát tervezı zsenipalánták. − Elvigyorodott. −Én mondom neked, kéjes érzés tudni, hogy nyugdíjas éveimet a hírnevembıl élve, nyugodtan tölthetem el. − Mit hallok, nyugdíjas évek? De hisz még középkorúnak is alig vagy nevezhetı! Chase keserően nevetett. − Ha még munkában lennék, a többiek már rég „tiszteletreméltónak” vagy valami hasonló szarságnak titulálnának. − Megrázta a fejét. − Néni, ez nem nekem való. Én is mentem, amíg tudtam. Teek elmosolyodott. − Mennyi ideig maradsz most a városban? Chase válaszul csak könnyedén megrántotta a vállát, és figyelte, amint Teek két pohár italt kever meg, a szokásos párost. Meglepıdve vette észre, hogy az idısebb férfi jobb kezén, a régi helyén ott csillog a Különleges Osztag győrője. Néha hordta ugyan, de legtöbbször nem vette fel. Chase ismerte ezt az érzést, de a saját győrője immár húsz éve a Fekete−tenger fenekén pihent. − Most nincs semmi meló, ráadásul úgy tőnik, rengeteg pihenésre van szükségem. Teek felvonta szemöldökét. − Ne mondd! − Kezében egy fél citrom hirtelen folyékonnyá változott, és belecsobbant az egyik pohárba. − Még nem voltam cinco minutos a Terminálon, amikor két észvesztı pipi kis híján beverte az arcomat. A szıke tuti profi volt, de azt hiszem, a barna még kezdı. Teek szemöldöke visszaereszkedett, arcán széles mosoly terült el. − Ketten vannak, mi? Szıke meg barna? A szıke haja lilával me−lírozva, szereti a rövid szoknyákat, és rendszerint fekete, Aztlan−stílusú cuccokat hord? A barna meg tusi, európai fazonú, kedveli a vöröset, néha a feketét is? − Ismered ıket? Teek vállat vont. − Csak félhivatalosan. Pár hónappal ezelıtt még idejártak, és a hátsó bokszokban dolgoztak. Amikor aztán

visszajöttem, megkértem ıket, hogy hagyják abba. Nem akartam bajba keveredni. − Elkészült Chase koktéljával, és átcsúsztatta a pulton. − Sajnálom − szólalt meg pár pillanat múlva Chase. Teek egyenesen a szemébe nézett. Elıször, amióta megérkezett. − Te nem is hallottál róla? Azt hittem, tudod. − Nem, nem tudtam. Mikor történt? − Négy hónapja. Kivettem egy hónap szabadságot, aztán csak bolyongtam a világban, hogy kiheverjem. Nem ért váratlanul az eset. A gyógyszerek végül már nem tudtak tovább segíteni, és pár nap alatt meghalt. Pont ahogy az orvosok megjósolták. − Ha tudtam volna, visszajövök a temetésére. Marko jó ember volt, hiányozni fog. Teek bólintott. − Tudom, de igazából nem is volt semmilyen temetés. Féltem tıle, hogy ki mindenki jött volna el. Túl sok vén kísértet. − Értem. Teek kis híján elmosolyodott. −Ja, azt hiszem, te tényleg érted. −Végzett saját koktéljának keverésével is, és nagyot kortyolt belıle. Chase hagyta, hadd élvezze az ízét, mielıtt témát váltott. − Végül is miért dobtad ki a lányokat? Ha jól rémlik, korábban nem voltak ilyen erkölcsi fenntartásaid. Bár ami ezt a két bigét illeti… − Nem, ezek úgy nem veszélyesek. İk hurkolok. − Hurkolok? − Mőérzet−hurkok. − Teek észrevette a Chase arcára kiülı bamba kifejezést, és felnevetett. − Messze járhattál. − Befejezte az italát, és újabbat kezdett. − Van egy háromirányú csatolójuk, vagy valami hasonló ketyere. İk ketten meg az ügyfelük szépen becsatlakoznak, és virtuálisan összevissza tapogatják egymást, illetve azt csinálnak, amit jólesik. − Te most viccelsz. Egy ilyen gép egy vagyonba kerülhet! − Már közel sem kerül annyiba, mint akár pár hónapja. Ha jól tudom, van egy hordozható érzésrögzítı alapdeckjük, amit úgy programoztak be, hogy az érzésjeleket egy másik egységhez továbbítsa ahelyett, hogy rögzítené. Azonnali visszacsatolás. Mivel a kapcsolat kétirányú, gondolom képes egy folyamatosan erısödı hurkot alkotni, amely egész addig gerjed, amíg a megszakítók ki nem billennek. A rajongók „seggbelövésnek” vagy valami hasonlónak hívják. − Be van tiltva? Teek megvonta a vállát. − Ahhoz még túl friss. A hordozható deck jelzései elég durvák, de még jóval a legális tartományon belül vannak. Nem tudok róla, hogy lennének közvetlen lélektani hatásai, de… − Azért te mást gyanítasz. Teek ismét vállat vont, és elnézett a bár legtávolabbi sarka felé. − Épp elég kifacsart valósággal találkoztam már életemben, köszönöm szépen. Tudom, hogy mire lehet képes egy ilyen cucc, ha elég jó az áru. Minden héten újabb és újabb pszichotraumatikus mőérzet−chipek jelennek meg a piacon. Azt hallottam, hogy a Knight Errant mostanában csípett el egy olyan szállítmányt, amelyek magatartásmódosító másodlagos jelzéseket is sugároztak. Anarchista Euro−poliklub szarság, de elég erıs ahhoz, hogy néhány emberre hatással legyen. − Kurva jó. − Úgy néz ki, ezt az ökörséget kezdtük importálni. Nem kellettek a brit varróegyletek vagy a sörkörök. Nem, öregem, ez Amerika. Nekünk a legvadabbak kellenek. Chase megrázta a fejét. Teek igen veszélyes emlékeket bolygatott meg. − Szerintem azokat kéne megbombáznunk, akik ezt az egészet kitalálták, aztán meglátjuk, hogy nekik hogy tetszik az ötletük. Teek csak nézett rá egy pillanatig, aztán finoman elmosolyodott. − íme a tapasztalat hangja. Chase megvonta a vállát, és a barátjára nézett. − A játékszabályok mindenkire egyformán érvényesek.

3 Az elsı pár nap gondtalanul telt. A lakás pontosan úgy nézett ki, ahogy hagyta, élete egyik utolsó érintetlen szigete. Az intelligens Házi Titkárnı−rendszer rendesen megválaszolta az elektronikus leveleket, és kifizette a számlákat, ám a szellıztetı rendszer valamikor az elmúlt hónapok során meggondolta magát, és szinte az egész lakást egyenletesen vastag porréteggel borította be. Chase egy gyors telefonnal lepte meg az ingatlankezelı vállalatot, akik azonnal megígérték, hogy másnap mindent kitakarítanak. így is történt, Chase pedig ezt és a következı napot azzal töltötte, hogy újra felfedezte a birodalmát. Beizzította a

kávéfızıt, és végigpróbálgatta az összes különleges kávéfajtát, amelyekrıl már rég elfelejtette, hogy a konyhaszekrényben rejtıznek. Gyakran felnevetett, amikor eszébe jutott életének egyszerő közhelyessége. Három napja volt már otthon, amikor a bécsi kapcsolata egy titkos vonalon elküldött egy kupac állásajánlatot. Minden ajánlat arra a névre érkezett, amelyen a feladó ismerte ıt, az üzeneteket pedig a bécsi adatrév biztonságos magánrendszerei továbbították a hasonló denveri rendszerekbe. Denverbıl egy védett bostoni üzenettovábbító rendszer lıtte tovább a leveleket Manhattanbe. Biztonságos útvonal volt, de nem feltörhetetíen. Ha Chase valakinek eléggé kellett volna, simán lenyomozhatja az egészet, de ahhoz épp elég biztonsági rendszer volt útközben, hogy ı valószínőleg idıben megtudja, ha jönnek. Úgy tervezte, hogy élete hátralévı részét kényelmesen tölti el, egyedüli váratlan vendégei pedig az alsó szintrıl néhanapján felkommandózó csótányok lesznek. A negyedik napon Teek telefonált. − Gondoltam, érdekel, hogy valaki érdeklıdött utánad − mondta. Arcát a telekom képernyı a normális hatszorosára nagyította. Chase felült. −Tényleg? − Én nem voltam épp itt. Nick állt az ajtóban − vele még nem találkoztál −, ı szólt, amikor bementem. − Nick, akit ugye nem ismerek, elég jól ismerte a nevem ahhoz, hogy elmondja neked, hogy keresett valaki? Teek felnevetett. − Az alkalmazottaira felvételekor az egyik szempont, hogy képesek legyenek hosszú névlistákat fejben tartani. Vannak emberek, akiket szeretek figyelemmel kísérni. − Remek. − Nick szerint a lány valami utcai csitri lehetett, vagy hasonló. Megkérdezte tıle, hogy találkozott−e veled mostanában, Nick pedig teljesen ıszintén azt felelte, hogy nem, soha még a színedet sem látta. − Helyes − mondta Chase. −Átküldım a biztonsági kamera felvételét. Szólj, ha mehet. Chase felkapta a telekom távirányítóját, és utasította a gépet, hogy fogadja a Teek által küldött adatokat. − Nyomhatod. Teek elırehajolt, megnyomott egy gombot, Chase képernyıjének alján pedig vörösen villogni kezdett az „Adat Fogadása” felirat. − Tessék, ennyi volt. − Kösz. − A képernyın a két szó zöldre váltott, majd eltőnt. Teek biccentett. − Bármikor. Ha szükséged van valamire, csak hívj. − Ezt fogom tenni, barátom. És még egyszer kösz. − Chase Teek feje felé fordítva megnyomott egy gombot a távirányítón, mire a kép eltőnt: a képernyı ismét feketén ásított. Mire bontotta a vonalat, a telekom már automatikusan használható formátumúra csomagolta ki a trideó−adatokat. Újabb gombnyomás, és peregni kezdett a film. A kamera magasan a bár külsı ajtaja fölött, attól kissé jobbra esı pozícióból rögzítette a jelenetet. Chase korábban észre sem vette, de megfogadta, hogy legközelebb megkeresi. A kép éles volt és tiszta. Hála és köszönet, Teek. Még a jó minıségő képen is nehéz volt azonban kivenni a lányt. Ellentmondásos testbeszéde alapján Chase valahová tizennyolc és harminc év közé helyezte, becslése szerint közelebb az elsıhöz. Rövidke zöld ruhája, fekete nejlonharisnyája és félmagas szárú borjúbır csizmája épp a tökéletes felszerelés volt, már feltéve, ha élete céljának a férfifejek elcsavarását tekintette. Vörös haját rövidre vágva viselte, a vállán lévı táskában pedig tulajdonképp bármi megbújhatott. A haja úgy esett az arca elé, hogy nehéz volt belıle bármit is felismerni. − Segíthetek valamiben? − kérdezte egy hang az olcsó hangszóróból. Ez csak Nick lehet; William sosem volt ennyire udvarias. − Igen, kérem, Simon Church−öt keresem − felelte a lány egy árnyalatnyival mélyebb hangon, mint amilyenre Chase számított. Beszédén enyhe brit akcentus érzıdött. − Sajnálom, de nem ismerem az urat. − Gracias, Nick. − Úgy hallottam, járt mostanában errefelé. − Már mondtam, hogy nem ismerem. − Gondolom, mostanra már idısebb alak, széles vállakkal és sötét hajjal. − Ennek alapján az anyámat is kereshetnéd. − Régi alk… haverom. Jó rég találkoztunk. − Nézd, picinyem, mondtam, hogy nem ismerem az urat. A lány lenézett, el a kamerától, és Chase−nek még mindig nem sikerült egy jó képet kapni az arcáról. Volt azonban benne valami furcsán ismerıs. Amikor visszanézett az ajtóra, a mozdulattól egy pillanatra kilibbent az arcából a haja. így is túl kevés volt ahhoz, hogy felismerhetı legyen, de tudván, hogy bármikor visszajátszhatja és kimerevítheti a felvételt, Chase tovább engedte a képet. − OK, OK. Ha esetleg mégis feltőnne, mondd meg neki, hogy Ca−ra kereste. Segítségre van szükségem. A Cainában van szobám, a Nyolcadik és az Ötvenedik sarkán. Rendben?

− Felılem. − Remek, köszönöm. − A lány ellépett, és a felvétel véget ért. Fölösleges volt visszanézni, de mégis megtette. Mostanra már idısebb, így mondta. Idısebb tizenkét évvel. A felvétel visszapör−gött az árulkodó fejmozdulatig, ott pedig kimerevítette. A kép elég tiszta volt ahhoz, hogy addig nagyíthatta, míg végül már csak a lány arca látszott. A saját tizenkét évvel korábbi képeit nézegetve Chase vajmi kevés különbséget fedezett fel. Huszonhét és negyvenegy év között a változások leginkább a felszín alatt történnek, és rendszerint nem is látszanak, csak a legkellemetlenebb pillanatokban éreztetik jelenlétüket. Carával egész más volt a helyzet. Alig egy−két dolog maradt a régi: egy beállás, egy kézmozdulat, az anyja szeme, az apja hanghordozása. Amikor utoljára látták egymást, még csak nyolcéves volt. Nyolcéves kortól kezdve tizenkét év nagyon hosszú idı. Chase elmerengett, és az emlékek frissen, élesen szökkentek elé. *** Cara fut feléje, ruhája piszkos és szakadt, hiszen épp most szánkázott le a domb oldalán. Ennek ellenére mosolyog, és fel sem veszi a horzsolásokat meg a karján kígyózó vércsíkot. − Arra? − kérdezi kuncogva. A férfi megrázza a fejét, és a közeledı ismerıs Land Rover felé pillant, amely porfelhıt verve áll meg mellettük. − Nem. Nem, hacsak nem akarsz belehalni. Hirtelen kivágódik a Rover ajtaja. − Atyaisten, Cara, normális vagy te? − Cara anyja kiugrik az ülésbıl, közben vigyáz, hogy estélyi ruhájának egyetlen fodra se akadjon be az ajtóba. − Van neked fogalmad arról, hogy mit csinált ma este az apád? Cara az anyja felé fordul, az arca meg se rezzen. − Még mindig ott van, nem igaz? − Persze, hogy ott van! Tényleg azt hitted, hogy az idióta mutatványaid miatt utánad fog futkosni? − Nem, azt hiszem, tényleg nem reméltem. −A ma este különösen lényeges Cara. A ma este kulcsfontosságú. A japánok nem nézik jó szemmel az olyan igazgatókat, akiknek ke−zelhetetlenek a gyerekeik. − De apa nem jött el, nem igaz? − Nem, nem jött el. Cara nem szól többet. Csak egy pillanatra visszanéz Chase−re, miközben elkezdi megkerülni a terepjárót. Lesöpör némi koszt a karjáról, aztán behuppan a Rover anyósülésére. Ott ül és vár. − Ott volt, ahol számítottuk, Mrs. Villiers − kezdi a mondókáját Chase, és vigyáz, hogy hogyan szólítja meg az asszonyt. − De hogy a csodába sikerült kijutnia a teleprıl? −Asszonyom, a lány nagyon jó. Valószínőleg gondosan odafigyelt a családi biztonsági eligazításokon, és megjegyezte a napirendünket és az eljárásainkat. Mostantól variáljuk a beosztást, az talán visszafogja valamelyest. − Ajánlom is. Ez nem fordulhat elı még egyszer, amíg itt vagyunk. Neki még fogalma sincs róla, mit kockáztat. − Nem, asszonyom. Azt hiszem, ı pontosan tudja, hogy mit csinál. *** Egyszer beszélt még vele, mielıtt a család elutazott. *** A lány az egyik napozóteraszon áll, és két sólyom táncoló röptét figyeli. A férfi közeledtére hátrapillant a válla fölött. − Velünk jössz Seattle−be? Megnıtt. − Nem, Cara, nem megyek. Lejárt a szerzıdésem a családdal. Édesanyád úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg. − Túl sokszor lógtam meg elıletek, mi? Chase csak bólint. Ez éppolyan jó magyarázat lehet, mint bármi más. − Mi volna, ha te kapnál el? Megint elszökhetnék, te elkapnál, én meg azt mondanám anyának, hogy nagyon jó voltál, te voltál a legjobb. − Meredten bámulja a sólymokat. − Hmmm − feleli Chase −, lehet, hogy mőködne a dolog, de én azért kétlem. Ráadásul most épp csak annak volna értelme, ha Deaver kapna el. Ha nekem sikerülne, édesanyád gyanakodni kezdene. Cara lebiggyeszti az ajkát. − İt nem szeretem. − Azért, mert mágus? Vállat von. − Nem rád néz. Beléd néz, mintha a gondolataidat fürkészné. A szeme egészen ijesztı. Hogy hordhat ilyesmit? −A férfi felé fordul. −Ez nem fáj? Nincs állandóan a tudatában, hogy viselnie kell? − A kibertechnológia már nagyon fejlett. Egyik−másik ketyere már majdnem olyan jó, mint az eredeti testrész. Alig érzed. Deaverben csak egy kevés van, a szeme. İ leginkább a mágiájára támaszkodik. Cara pislog. − Benned van? −Mágia?

− Kibercucc. Chase bólint. −Sok? − Úgy sejtem, több, mint amirıl tudok. A lány visszafordult a madarak felé, ám azok eltőntek. Pillantása így a távoli hegyekre szegezıdik. − Én nem akarok. Sosem fogok ilyesmit akarni. Csak magamat akarom. − Ez néha nem választás kérdése. Akárcsak Deaver esetében… és bizonyos mértékig az enyémben is. − Nem érdekel − feleli. − Nem érdekel. *** Chase tudta, hogy valamivel ki kell töltenie azt a tizenkét évet. Hallott bizonyos történeteket, olvasta a képesújságok céges oldalait, de többet akart tudni. Szüksége volt valakire, aki tudja, hogy hol lelhetık fel a szükséges adatok, és megvan a tehetsége is, hogy megszerezze ıket. Üzenete olyan helyre futott be, ahol az egyetlen valóság elektronikus impulzusokból állt. Beletelt pár órába, mire választ kapott, és nem is attól, akitıl várta. − Church. Chase meglepetten pillantott fel. A telekom meg se mukkant, csak egyszerően megszólalt a hang, és megjelent az arc. A nı úgy sétált át elektronikus védelmén, mintha ott se lett volna. Fiatalnak tőnt, arcát mintha tükörfényes fekete kıbıl faragták volna, szemébıl kék neonfény lövellt. A képen nem sok minden látszott az arcán és a mögötte húzódó finoman hullámzó fraktál−tengerpart részletein kívül, de Chase tudta, hogy halvány narancsszín fénybıl szıtt ókori görög stílusú klepetust visel. Az elektronikus kép minden részlete tökéletes volt. Korábban már találkoztak egyszer. Chase felállt. − Lachesis. A nı finoman meghajtotta a fejét. − Üzenetet küldtél a Nexusba, Lucifernek. − így van. − Már nem él. Chase megdöbbent, és egy pillanatra félrenézett. A régi gárda újabb tagja halt meg, a múlt újabb darabkája tőnt el. Megint öregnek érezte magát. − Hogy történt? Az elektronikusan modulált hang mit sem változott, Chase mégis egy cseppnyi elégedettséget vélt felfedezni benne. − Már el van intézve. Az esetért felelıs személyek elszámoltatása megtörtént. − Alkalomadtán majd tudni szeretném. − Értve. Az üzeneted alapján utasításaid volnának Lucifer számára. Készen állok az adott utasításokat helyette teljesíteni. Chase bólintott, és lassabban ereszkedett vissza a fotelbe, mint ahogy szerette volna. − Teljes körő információfeltáró kutatásra van szükségem egy személyrıl. Caroline Tara Villiers néven született. Az apja Richárd Villi−ers, a Fuchi Industrial Electronics egyik tulajdonosa. Lachesis feje enyhén oldalra billent. A Fuchi neve a hozzá hasonló dekások számára szinte szentségnek számított. Ez a cég gyártotta azokat a kiberdekkeket, amelyekkel alapvetıen dolgozott, és paradox módon azokat a biztonsági programokat is, amelyekkel a vállalatok védekeztek a dekások ellen. A Fuchi saját, világmérető számítógépes rendszereit szinte feltörhetedennek tekintették, jókora kihívásnak bármilyen dekás számára, aki tesztelni vagy finomítani akarta képességeit a törvénytelen adatszerzés terén. − Mik a keresés paraméterei? − Szükségem van mindenre, amit csak össze tudsz szedni a ténykedéseirıl az elmúlt tizenkét év során. Olyan csendesen kell azonban mindezt intézned, ahogy csak bírod. Nulla visszacsatolás. − A zaj nem segíti elı a folyamatos tevékenységet. − Ez a mostani kör olyan csendes legyen, hogy meghalljam, ha valaki leejt egy gombostőt. Idıkorlátom is van: nyolc óra egy induló jelentésig, amikorra kérek egy becslést is a részletes jelentés elkészültérıl is. −Értve.

−Ja, és igyekezz a nem behatolni a Fuchi rendszereibe. Ha mégis muszáj, csináld valamilyen más vadászat álcája alatt. −Értve. Chase egy pillanatig elgondolkodott, aztán bólintott magában. A Lachesis által összehordott információ alapján már el fog tudni indulni valamerre. − Ennyi. Mivel tartozom? − Ez az akció díjmentes. A lehetséges kihívás bıven elég. Chase felnevetett, és megrázta a fejét. − Nem, nem, ha csak a buli kedvéért csinálod, isten tudja, mibe keveredsz, mire úgy érzed, hogy megérte. Mennyi? − Kétezer nuyennyi véletlenszerően kiválasztott cégrészvény most, további ötezer pedig alku tárgyát képezi szállításkor. Chase elmosolyodott. − Na, ez már jobban hangzik.

4 Másnap reggel, miután meghallgatta és kiértékelte Lachesis elızetes jelentését, Chase ott állt egy árnyékos kapubejáróban szemközt a Caina Hotellel, és figyelte, ahogy a lakók sorra kilépkednek a reggeli.szürkületbe. A

Caina a Lower Westside kispénző lakóinak és az itt átutazóknak biztosított olcsó szállást és ellátást. A lakók többsége bérrabszolgának tőnt, néhányuk viszont feltehetıleg valami sötétebb foglalkozásban ténykedett. Lachesis szerint Cara Deaver a 407−es szobába jelentkezett be, és a szoba napidíjával kéthavi elmaradásban volt. A hotel számítógépe már megjelölte a számláját, és felhívta rá a vezetıség figyelmét. A jelölést Lachesis könnyőszerrel megváltoztathatta volna, de valaki a hotel személyzetébıl már korábban észrevette a dolgot. Cara Deaver neve mellett ott állt a kilakoltatást jelzı ikon. Chase remélte, hogy a leányzó csupán némi készpénzt akart, meg egy kis támogatást, hogy valami normális irányba indulhasson el, de igazándiból ezt nem hitte igazán. Lachesis éjszakai kutakodása nyomán az általa ismert kicsi lányról elég kaotikus és mozgalmas dolgok derültek ki. Olyanok, amilyeneket egy, az ı hátterével rendelkezı lánynak elvileg egyáltalán nem kellett volna átélnie. Egy mattfekete Ford Americar , 48−as fékezett csikorogva a hotel elıtt, és két túlméretes utcai verılegény mászott elı belıle. Chase egyiküket sem ismerte személyesen, a fajtájukat viszont nagyon is. Csak egy kevés készpénz, és máris boldogan szolgálnak védelemül vagy végrehajtóul bármilyen, a megbízó által kimódolt erıszakos tevékenységben. A sofır, aki egy euroháborús katonaruha utánzatában pompázott, épp egy durva viccet fejezett be trollokról és apá− cákról. Ork társa, egy−két utcai ruhadarabbal kiegészített, de alapjában hasonló viseletben úgy tőnt, hogy jól szórakozik, és értékeli a humort. Egyikük sem vette észre az utca túloldaláról ıket figyelı Chase−t, vagy legalábbis egyiküket sem érdekelte igazán a jelenléte. Zsebre vágták napszemüvegüket, és benyomultak a házba. Chase fegyvernek nyomát sem látta rajtuk, de a bomberdzsekik alatt éppenséggel elférhetett egy−egy könnyő vagy közepes pisztoly. Annak az esélye, hogy bármilyen kibercuccuk lenne, minimális volt. Ha a két izomfiú Cara kiiakoltatása miatt érkezett, a Caina vezetése valószínőleg nagyobb balhéra számít, mint amilyet egy Cara−mé−rető lány rendszerint okozni képes. A bérleti díj elmaradásán kívül a hotel számítógépe semmilyen problémát vagy panaszt nem jelzett. Chase átbattyogott az utcán, és a két hústoronytól tisztes távolságot tartva belépett a szállodába. Az alkalomra felvett ruházata meglepıen jó választásnak bizonyult. Egy Texas Ranger katonai dzsekit viselt, rajta néhány, Texas 35−ös felosztása idejébıl származó plecs−nivel és kitőzıvel. Ilyen jelzések mutogatása az aztlani határtól délre rendszerint minden jóérzéső lakó szemében személyes sértésnek számított. A Caina aztlani fıportása is felismerte a plecsniket, és nagyon mogorván nézett a belépı Chasere. Chase hasonló arcot vágott, és a lépcsı felé mutatott: − iYá subierion? A portás egy pillanat alatt végignézett rajta, aztán bólintott. Chase vigyorgott, tisztelgett a portásnak, és a lépcsı felé indult. Kettesével szedte a fokokat arra az esetre, ha a portás mégis tovább akarná feszegetni a plecsnik kérdését, de mögötte megmaradt a csend. Felért a negyedikre, és elkezdte nézegetni a szobaszámokat, amikor hirtelen hangokat hallott. Miközben a hangok egyre mérgesebbek és hangosabbak lettek, lassan végigóvakodott a homályos, de viszonylag szemétmentes folyosón. Egy újabb kanyar után Chase megállt egy pillanatra egy nyitott ajtó mellett. Hangok és fény ömlött ki a folyosóra. Egy mérges férfihang beszélt éppen, valószínőleg a Caina képviseletében: − Ezernyolcszáz dollárral tartozol. Baromira nem érdekel semmi más. − Mondtam, hogy adjon még pár napot! − ez egy fiatal nı hangja volt, nyilvánvalóan Caráé. − Múlt héten is ezt mondtad. Úgy nézek én ki, mint aki most is beveszem? − Ha azt mondta, hogy fizetni fog − szólalt meg egy másik férfihang, fiatal, Cara korabeli, nem lehetett egyik izomfiú sem −, akkor igazán adhatna még egy kis haladékot, nem? Megint az elsınek beszélı férfi morrant fel: − Te csak fogd be a pofádat. Neked meg a szarházi haverjaidnak eleve nem kéne itt lebzselnetek. Akár már csak ezért is kihajíthatnálak benneteket. − Próbáld csak meg, te rohadt há… − A csapástól a fiatalember befogta a száját, és a hangokból ítélve repült is egyet. Cara vagy egy másik nı ugyanekkor megmoccant, és Chase úgy döntött, megmutatja magát. A lakás olcsócska volt, egy központi helyiség amerikai konyhával és egy ajtóval, amely valószínőleg a hálóba vezetett. Két kisebb ajtó minden bizonnyal a gardróbba és a fürdıszobába nyílt. Többen voltak a szobában, mint Chase számította: a két verılegény háttal az ajtónak, tekintetük a földön heverı srácra szegezve; egy idısebb figura, talán Chase−szel egykorú, aki valamivel jobban öltözködött, mint a többiek; Cara, aki épp letérdelt, hogy segítsen a bevert képő ifiúrnak; a srác maga, szemre tinédzser, aki fene büszke rá, hogy nemsokára húszéves lesz; valamint két másik, hasonló kinézető fiú, akik épp felálltak. Mindannyian megfordultak, amikor Chase kettıt koppantott az ajtón, és belépett. A két izomagy azonnal elkezdte felmérni az ellenfelet, és úgy mozdultak, hogy maguk közé kapják. A hoteligazgató morcos képet vágott. − Maga meg ki a fene? Chase megvonta a vállát. −A közelben jártam, gondoltam, beugrom. Cara a vérzı szájú srác mellett térdelt. Üres tekintettel nézett fel Chase−re. A férfi biccentett felé, mire hirtelen

visszatért arcába az élet. Elengedte a kölyköt, és felállt. − Ezek a kis pisisek a barátai? − kérdezte az igazgató. Chase bólintott. − Az egyik legalábbis. − Cara felé pillantott, aki ott állt meredten, kezét maga elıtt összekulcsolva. A lány az igazgatóhoz fordult. − Elnézést, lehetne egy pillanatra… Az igazgató megforgatta a szemét. − Persze, amit óhajtasz, de kinn a folyosón. Mi nem megyünk ki ebbıl a szobából a pénz nélkül. − Rendben − felelte a lány, miközben Chase felé indult, és egészen addig ıt bámulta, amíg el nem lépett mellette, ki a folyosóra. Sokat nıtt. Chase jól megnézte magának a két verılegényt, majd tudomást sem véve a vigyorukról Cara után eredt. − Nézd, baromira sajnálom − kezdte a lány. − Nem akartam… − Pénzre van szükséged. Cara kettıt pislogott. −Hát igen, de… − Ezernyolcszáz dollár? Elkerekedett a szeme. −De hát honnan… − Amiatt, hogy hogyan fizeted vissza, késıbb is ráérünk aggódni. Enyhén megszorította a lány vállát, és visszalépett a szobába. A vérzı képő kölyök épp készült felkelni, hogy valami ostobaságot cselekedjen. Chase rádörrent: − Ha fölkelsz, én magam foglak leütni. − Azzal az igazgatóhoz fordult. − Ezernyolcszáz dollárt akar. − Pontosan. − Miben akarja megkapni? − A kabátja belsı zsebe felé nyúlt. A két marcona azonnal idegeskedni kezdett, de Chase rájuk sem hederített. Az igazgató Chase−re bámult. − Hogyhogy miben? Hát pénzben. − Milyen pénzben óhajtja? Nemzetközi nuyen? UCAS dollár? Céges váltó? Hm? − Dollárban, az anyja mindenit, hát minek nézek én ki, a helyi bank… Chase elıszedett egy borítékot, és odadobta az igazgatónak. Az elkapta, és meglepetten nézett rá. Cara, aki mostanra már odaért Chase mellé, úgyszintén. − Számolja meg, ha akarja − mondta Chase −, de húzzanak innen a kurva életbe. Az igazgató kinyitotta a borítékot, és végigpörgette a bankjegyeket. − Ha nem annyi, visszajövök. − Az ajtó felé indult, és intett a két verılegénynek, hogy kövessék. Azok el is indultak, de az ork visszafordult, amikor elhaladt Chase mellett. − Hm, milyen különös, az elıbb mintha azt mondta volna, hogy kurva. Chase felhorkant. − De volt körülötte egy egész mondat: húzz innen a kurva életbe! − Kinyúlt, és bevágta mögöttük az ajtót. A vérzı srác felpattant. − Nem hagyom, hogy egy kurva útszéli tahó így bánjon velem! −Egy jó adag vért köpött a szınyegre, aztán kihúzta a kezét a zsebébıl: egy vékonypengéjő pillangókést szorongatott. − Összevagdalom annak a rohadék goblinnak a ragyás… Chase rácsapott a srác hüvelykujja tövére, mire a kés a véres szınyegen landolt. Mielıtt a gyerek megmoccanhatott volna, újra ütött, és keményen gyomron vágta a kölyköt, aki ezúttal egy fotelben landolt. Cara még mindig az ajtó mellett állt, és összerezzent az utolsó csapástól. Magas volt, majdnem akkora, mint Chase, de sokkal magasabb, mint ahogyan a férfi számította. A haja sötétebb lett, vagy befestette, és most még rövidebbre volt vágva, mint elızı nap Teek filmjén. Tiszta feketébe öltözött, térdig érı olasz csizmát, fekete farmert, egy szők pólót viselt, amelyen a Ulnfame nevő francia metál−zenekar piros−fehér lógója díszelgett, és egy dzsekit, amelyik túl nagy volt az ı méretéhez. Hirtelen nagyon fiatalnak látszott. −Jól vagy? − kérdezte a férfi. A lány bólintott, és lenézett. −Köszönöm, én… − Cara, ki ez a pali? − Ezt a két másik srác egyike kérdezte, aki hirtelen megtalálta a hangját, míg társa a leütött kölköt támogatta. Cara a fiúra nézett, aztán vissza Chase−re. − İ Simon Church, a család egy régi barátja. − Kösz, haver − szólt a kölyök Chase−hez −, de innentıl már elboldogulunk a fiúkkal. Mindent visszaadunk, mihelyt lesz néhány koncertünk. Tuti. − Ennek igazán örvendek − felelte Chase feléje fordulva −, mert elvárom… − Én nem a pénz miatt hívtalak − vágott közbe Cara. Mindannyian megfordultak, ı pedig egy pillanatra megint lenézett, de aztán Chase−re emelte a tekintetét. A férfi észrevett egy aprócska villanást a bal füle mögött, amelyet éppen csak elfedett a haja. − Igazán segítségre van szükségem. − Cara, mi a franc… − A Chase mellett álló srác idegesen pillantott hol a lányra, hol vissza a férfire. − Valaki meg akarja ölni az apámat. Chase megdermedt. − Biztos vagy benne? − Valaki meg akarja… − kezdte a srác. Chase félbeszakította.

− Te most fogd be! Cara, honnan tudod? A lány egyik lábáról a másikra állt, elnézett, aztán vissza. − Hosszú és bonyolult történet, de biztos vagyok benne. − İk tudják? −Apám? − Nem, akik meg akarják ölni. Cara bólintott. − Akkor már itt sem vagyunk. − Chase elıször a hozzá legközelebb álló fiú felé fordult, aztán a vérzı kölyök és a neki segítı harmadik felé. − Uraim, ha javasolhatom, önök is fontolják meg az azonnali távozás lehetıségét. Jó esély van rá, hogy itt nagy balhé lesz, önök pedig nem szeretnének itt lenni, amikor kitör.

5 Chase a hátsó ajtón át vezette ki Cara Villierst a Cainából. A három fiú már épp ellenkezni akart, de nem csak Chase megjelenése és viselkedése fojtotta beléjük a szót, hanem az is, hogy Cara azonnal hajlandó volt otthagyni ıket, és vele menni. Chase nem igazán hitte, hogy hajlandóak lennének az ı figyelmeztetése nyomán elhagyni a lakást, és ez nyugtalanította. Ha el kellett tüntetnie Carát, ık határozottan gyenge láncszemet jelentettek: látták a lányt meg ıt is, és hallották az egyik nevét. Miután sikerül Carát viszonylag biztonságos helyre vinnie, kénytelen lesz visszaküldeni valakit, hogy látogassa meg a fiúkat. Remélhetıleg a pénz szavára hallgatnak majd. − Gondolod, hogy veszélyben vannak? − kérdezte Cara, amint kiléptek az utcára. − Az attói függ. Fogalmam sincs róla, hogy mi folyik itt. De akárhogy is van, bölcs dolog lenne, ha pakolnának, és egy rövid idıre felszívódnának. − Úgy döntött, sétálnak egy keveset, mielıtt valami közlekedési eszközt kerítenének. Látni akarta, hogy követik−e ıket. Egy részeg mocskos dolgokat ordítozott a lábuknál, amikor átléptek fölötte. Cara sóhajtott. − Nem fognak ilyet tenni. − Tényleg? − Átsétáltak a Nyolcadik autói között, és délnek fordultak. Elvegyültek a tömegben, és csak sodródtak. − Híresek lesznek − Cara megigazította táskája szíját, hogy kényelmesebben feküdjön a vállán. − Nagystílőeknek kell lenniük, még ha nem is szerepelnek. A köztudatban kell tartaniuk a banda nevét. Chase nem látta közvetlen veszély nyomát. A város összevissza hömpölygött körülöttük, és szemmel láthatólag senkit nem érdekeltek. − Mi a nevük? − Vörös Angyalok. − Séta közben Cara a földre szegezte tekintetét, mindenfelé nézett, csak Chase−re nem. − Hogyan kerültél össze velük? − A Suttogó Kertben találkoztunk össze. Jóknak tőntek, mint akikbıl még lehet valami. Olyan retroakusztikus izét játszanak. − Meg akarod ismételni a történelmet? A lány megállt, és felnézett a férfira. Chase is megállt, és a járókelık áradata körbeölelte ıket. − Te tudsz róla? − kérdezte Cara. Volt valami a tekintetében. Valami, amit Chase nem értett. Pár háztömbbel arrébb mőanyag és fém csattanása hallatszott. Valaki felüvöltött. A férfi bólintott, és a Ulnfame−logóra mutatott a lány pólóján. − Nehéz nem tudni róla. Tele volt vele a média. − Meg persze Lachesis jelentése, tette hozzá gondolatban. − Én nem akartam, hogy így történjen. − Cara lassan elindult, vissza a hömpölygı tömegbe. Chase követte. − Reméltem is. − Várt egy darabig, hátha a lány mond még valamit, de az csak hallgatott. − A kórházban azt mondták, negyven százalék az esély rá, hogy az egyik fiú, Gerard, beültetés nélkül újra használhatja majd a lábát. − Cara feje megrándult, mintha válaszolni akart volna, de csak hallgatott tovább. − A Marseille−i rendırség mindaddig visszatartotta a másik, az Alain elleni vádakat, amíg veled nem beszéltek. Cara most tényleg megállt. A tömeg ismét kettévált, de most nagyobb morgolódással. Felnézett a férfira, és az arckifejezése most egész világosan érthetı volt. − Nézd, ez már elmúlt, jó? Nem akarok errıl beszélni. Chase megrázta a fejét. − Ha bajban vagy, és az én segítségemet kéred, akkor muszáj lesz beszélnünk róla. Mint ahogyan minden másról is. A lány szeme összeszőkült, és ismét elindult, de egy pár lépés után megtorpant, hogy visszanézzen rá. − Tulajdonképp hova a francba megyünk? *** Chase befejezte a hívást, de még megvárta, hogy a telekom biztonsági áramkörei végrehajtsák mindazokat az utasításokat, amelyek reményei szerint minél nehezebbé tették a hívás lenyomozá−sát, és kitörölték azt a telefontársaság adatbankjából. Cara fel−alá mászkált a szobában, és hol a férfit, hol a lakás különbözı berendezési tárgyait nézegette. − El van intézve − szólalt meg a férfi. A lány megfordult. − Nem lesz semmi bajuk? Chase csak megvonta a vállát. − Tigerrıl rengeteg dolog nem mondható el, de az biztos, hogy udvarias. Azt, hogy vajon hallgatni fognak−e rá,

vagy hogy nem ért−e oda már másvalaki elıtte, nem tudhatom. Cara elfordult, és az egyik polcon álló papír− és elektronikus könyveket kezdte bámulni. A polc felé intett, miközben újra megszólalt: − Ha jól emlékszem, te nem voltál ilyen szellemi fazon. Ez meg itt egész szép samánisztikus győjtemény. − Felkapott egy gallyakból és indákból font, kavicsokkal és tollakkal díszített keskeny karkötıt. − Egy nıé voltak, akit valaha… ismenem. Cara már félig beledugta kezét a karkötıbe, de most megtorpant. Ránézett a férfira, aztán megint el. − Sajnálom. − Néhány éve meghalt egy… balesetben… Ahogy te is mondtad, ez már elmúlt. − Chase átsétált a konyhai részbe, és poharakat halászott le az egyik állványról. − Kérsz valamit inni? Azt hiszem, itt az ideje, hogy a te életedrıl kezdjünk beszélgetni. Cara lehuppant az egyik díványra, ahová korábban a dzsekijét is lehajította. − Igen, köszönöm, egy Manhattant kérek, ha tudod, hogy hogy kell csinálni. − Tudom. És ha jól értem, egy pillanat alatt ki akarod ütni magad. − Ne játszd az apucit, oké? Egy alak már felsült nálam ezzel. Chase a koktélokkal bíbelıdött, de erre felnézett. −Bocsi. Cara elhelyezkedett a díványon. − Semmi gond. − Lehet, hogy közhelynek hangzik, de kezdhetnénk az elején? − Persze, csak adj egy percet, míg összeszedem magam. Chase végzett a két koktél megkeverésével, és behozta a két poharat. Egy székre ült le, amely Cara közelében volt, de az ı helyével szemközt. Látni akarta a lány arcát. Cara elvette az italt, és belekortyolt, majd finoman megnyalta utána a száját. Chase−nek eszébe jutottak a Caráról készült képek Lachesis jelentésében. Nagyjából azonos idıközönként, évi egy kép alapján maga elıtt látta, ahogy az elıtte ülı lány, illetve nem is, hölgy szépen kialakult. Ugyanez a folyamat látszott az adatfájlokból is, az azután történt öt szökésbıl, miután ı kilépett a család alkalmazásából, valamint a legutolsóból, négy évvel ezelıtt, amikor a lány kirohant Európa vadonjába. Független szellemét olyan finom fegyverré csiszolta, hogy még az ı jókora hatalommal bíró családja sem merte visszahozatni, amikor utoljára elszökött. A jelentés minden egyes mondatából az látszott, hogy Cara Villiers egy öntudatos, ifjú hölgy, aki tud vigyázni magára. Most pedig mégis itt ült, és az ı segítségét kérte. Cara még egy kortyot ivott. − Úgy három évvel ezelıtt egy német radikális diáktársaság, a Neus−timme, Új Hang néhány tagjával laktam együtt. Nagy részük Cunning−ham−féle szocialista volt, akik szerettek egy asztal körül ülni, kiabálni, és propagandaanyagokat küldözgetni nemzeti adatfaxokra. Az egyik rendezvényükön találkoztam egy Adler nevő sráccal, aki a Neustimme egyik marconább tagjának volt a haverja. Idısebb volt a többieknél, és valamiféle csendes, de erıs karizma áradt belıle. Akkor azt gondoltam, hogy érdeklıdik irántam, de most azt hiszem, hogy tudta, ki vagyok. Tekintete ellágyult, tekintete és szavai egyaránt távolinak tőntek. − Aznap éjjel a szeretım lett − folytatta csendesen. − Az Alté Welt nevő ökoterrorista csoport egyik vezetıje volt. Chase elhelyezkedett, és enyhén elırehajolt. Lachesis jelentésében szerepeltek utalások rá, hogy Cara Villiers radikális német po−liklub−kapcsolatokkal rendelkezik, de egyik médiahír sem említett neveket. − Sosem vettem részt egyik akciójukban sem, de utána mindig ott voltam, hogy gratulálhassak nekik. Mindig vigyáztak, hogy emberek ne sérüljenek meg. − Hát ez nem mindig sikerült. − Nem. − Cara bal keze ökölbe szorult, aztán elernyedt. − De azok balesetek voltak. Balesetek, gondolta Chase; az ártatlanok halála, mindegy, hogy szándékos volt−e vagy sem, mindig csak „baleset” lehet. Sokat tudott az efféle „balesetekrıl”. − Hát persze − felelte. − És hogy került apád a képbe? − Az Alté Welt tavaly belekeveredett egy Hanburg−Stein elleni kampányba. Ez egy nehézipari társaság, amely szennyezte az Eder folyót és a gyárat körülvevı várost. A gond ott kezdıdött, hogy a Hanburg−Stein visszaütött. Felbéreltek egy csapat helyi bőnözıt, hogy öljenek meg az Alté Welt tagjai közül annyit, amennyit csak találnak. Chase kis híján elmosolyodott. − A játékszabályok mindenkire egyformán érvényesek. − Nagyon rossz volt − folytatta a lány. − A fiúk tudták, hogy hogyan kell felrobbantani ezt−azt, de harcolni nem tudtak. Talán ha tizenketten lehettek a csoportban, amikor a csúcson volt, aztán hirtelen már csak öten maradtak. Legtöbbjük ki akart szállni, felszívódni, és talán pár hónappal késıbb újrakezdeni. Adler viszont nem hagyta ıket. Elveszített néhány jóbarátot, akárcsak mi mindannyian, és nem akarta, hogy a H−S elvigye szárazon a balhét. Fogalma sem volt azonban róla, hogy mit csináljon.

Itt Cara sokáig hallgatott. − Én javasoltam, hogy szerezzük meg egy rivális társaság támogatását. Sikerült értékes, pénzzé tehetı adatokat kideríteni a H−S−rıl, de semmink nem volt, ami azonnali értéket jelenuietett volna. Arra gondoltam, talán az adatokat felhasználhatnánk arra, hogy kicsikarjunk valamit a riválisból. Adler egyetértett. − És elment a Fuchihoz, az apádhoz − vetette közbe Chase. A lány finoman megrázta a fejét. − Elment a Fuchihoz, de nem az apámhoz. Pár nappal késıbb randevúztunk egy Katrina Demarque nevő nıvel. A Fuchinál dolgozott, de nem apám részében. A Nakatomik ügynöke volt. Chase bólintott. A Fuchi Industrial Electronics egy három családból álló konzorcium tulajdonában állt. Ketten japánok voltak, a Na− katomik és a Yamanák. A harmadik harmad Richárd ViUiersé, Cara apjáé volt. Már annak idején is, amikor Chase a családnak dolgozott, a három pólus között erısen feszült és hektikus volt a viszony. Ennek ellenére a Fuchi közös irányításuk alatt a világ egyik leghatalmasabb mamutvállalatává nıtte ki magát. Cara nagy levegıt vett. − Fél voltam háborodva. − El tudom képzelni. − Megmondtam Adlernek, nem akarom, hogy a Fuchival szőrjék össze a levet. Neki azonban imponált, ahogyan Demarque bánt vele, mintha ı meg a kis szervezete bármit is számított volna. A nı azt állította, hogy az adatok, amelyeket hoztunk, valójában igen−igen értékesek, és a Fuchi nagyon jó árat hajlandó fizetni érte. Kezdtem magam újra otthon érezni, és ezt nagyon utáltam. − Lehunyta a szemét. − Meglógtam. Nem hiszem, hogy Adler egyáltalán észrevette volna, mert a nı nagyon jól tartotta. Chase várt egy keveset, aztán még egy italt kevert a lánynak. Cara szó nélkül elfogadta, belekortyolt, és folytatta: − Franciaországba mentem egy idıre, ott találkoztam a Clnfame−mal. Velük tartottam, még énekeltem is egy keveset, meg billentyőztem. Utálták a társaságokat és mindenkit, akinek bármi köze is lehetett hozzájuk. Fogalmuk sem volt róla, hogy ki vagyok. Épp Dél−Spanyolországban jártunk, Berjánál, nem messze a tengerparttól, amikor üzenetet kaptam Nicholas Issantól, az Alté Welt egyik életben maradt tagjától. Beleegyeztem, hogy másnap találkozzunk Madridban, de amikor odaértem, megtudtam, hogy elızı éjjel megölték egy utcai rablótámadás során. Átvágták a torkát. Visszautaztam Berjába, ahol egy levél várt rám. Nicholastól jött. Nem sokkal azelıtt írta, hogy megölték, azt hiszem, számított valami ilyesmire. Chase legnagyobb meglepetésére Cara hangja megerısödött. Arra számított, hogy valahol a történet folyamán majd elveszíti a fejét, de semmi ilyesmi nem történt. Úgy látszott, hogy mindaz, amin keresztülment, sokkal jobban megedzette a lányt, mint amennyire az várható volt. Cara folytatta: − A levélben az állt, hogy Adler és az Alté Welt kapcsolata a Fuchival mind bonyolultabbá vált, mióta eljöttem. Sötétebbé. Ez nem lepett meg túlságosan. A Fuchi végül egyszerően felvásárolta és feldarabolta a Hanburg−Steint, s ebbıl az Alté Welt hatalmasat szakított. Mindeközben azonban Adler eladta magát a társaságnak. Ez megint csak nem volt meglepetés a számomra. Megint kortyolt egyet. − Nicholas levelében az állt, hogy Demarque szép csendesen felbérelte Adlert meg néhány radikálisabb barátját, hogy öljék meg az apámat, amikor jövı hónapban Frankfurba érkezik egy környezetvédelmi konferenciára. − Te viccelsz. − Sajna nem. − Cara a poharát bámulta. − Lehet, hogy nem szeretem az apámat, de azért nem szeretném holtan látni. − Miért nem hívod fel egyszerően? − Mert nem tudom. Már nincs meg a jogosultságom. Miután elváltak anyámmal, tettem néhány csúnya megjegyzést, amit a sajtó felkapott. Ez akkor volt, amikor utoljára megszöktem. A japánok ragaszkodtak hozzá, hogy határolódjon el tılem. Ha képtelen irányítani, akkor eresszen el. Bármilyen tılem érkezı üzenetet olvasás nélkül törölnek. Chase felállt, és járkálni kezdett a szobában. − És mi a helyzet az anyáddal? Úgy tudom, elég jó viszonyban maradtak apáddal a válás után is. Cara arca megvonaglott. − Ezt is megpróbáltam, Londonban, a múlt héten, de nem jött össze. Nicholas azt írta a levelében, hogy apám biztonsági emberei közül valakik információkkal látják el Adlert a Frankfurti út menetrendjérıl. Eszembe se jutott, hogy másutt is lehetnek kémeik. Anyám üzleti ügyben Londonban járt a múlt héten, és én is odamentem a… problémák után. − Úgy érted, miután a két Ulnfame−os srác meg akarta ölni egymást. A lány lehunyta a szemét, és bólintott. − Mondtam nekik, hogy elmegyek, de nem akartam elmondani, hogy miért. Alain és Gerard egymást okolták, vagy valami ilyesmi. Be voltak csatlakozva. − Álomchipek? Felnézett a férfira. − Micsodák? − Álomchipek? JMÉ−k? Jobb−Mint−az−Élet? Cara zavartnak tőnt.

−Illegális mőérzet−chipek? − kérdezte végül Chase. A lány bólintott. − Igen… Elfelejtettem, hogy hogy hívják ıket ideát. − Folytasd. − Én… Anya valamilyen tárgyaláson vagy hol volt, így aztán hagytam neki egy üzenetet az egyik alkalmazottnál. Meghagytam a hotelszobám számát. Azt mondták, hogy várjak, míg felhív. Egy jó óra múlva vendégeket kaptam: ketten voltak, egy nı meg egy férfi. Fegyver volt náluk, és kitereltek az utcára, de szerencsém volt. A sarkon a londoni rendırök épp egy kupac punkot ütlegeltek, ezért elkezdtem botrányt csinálni. Erre idegesek lettek, és hagytak meglógni. − Ezért aztán ide jöttél. Hogyan? − Egy barátom segített − sóhajtotta a lány −, de saját útlevelemmel jöttem. Az utolsó pénzemen felszálltam az elsı ide induló transzorbitális járatra a Heathrow−n. Reméltem, hogy ha elég gyorsan cselekszem, akkor talán nem lesz idejük lenyomozni. − Mit akartál itt csinálni? − Martin bácsikám innen irányítja, ami még megmaradt az eredeti családi vállalkozásból. Gondoltam, talán ı hajlandó lesz felhívni apámat. − Ha jól emlékszem, amikor utoljára hallottam róla, Martin maga is szívesen bérelt volna fel embereket, hogy megöljék a bátyját. Megváltozott volna? Cara megrázta a fejét. − Nem tudok róla, de reméltem, hogy talán sikerül úgy látnia a dolgokat, ahogy én, és talán nem is igazán szeretné, ha a bátyja meghalna. − Martin cége, a Villiers International évek óta próbál egy archo−lógiát felhúzni a Bronxban − mondta Chase. − Már milliárdokkal lépték túl a költségvetést, és évekkel vannak lemaradva a tervtıl. Erıs a gyanú, hogy a Fuchi, mármint az apád áll a szabotázs mögött. Azt beszélik, hogy Richárd ki akarja túrni öccsét a üzletbıl, hogy a Fuchi felvásárolhassa a Villiers International maradékét is. Azt a részt, amelyiket Martin megtartott, amikor nem volt hajlandó csatlakozni apádhoz, aki összeállt a japánokkal. Cara lenézett. − Errıl csak akkor hallottam, amikor ideértem. − Van még egy gond: Darren, az unokatestvéred. A lány bólintott. − Persze, de azt gondoltam, hogy talán ez egy indok lehet arra, hogy a nagybátyám segítsen nekem. Minden más problémát félretéve tudom, hogy majd megırül, amiért a Nakatomik beszervezték Darrent a Fuchiba. Azt gondoltam, hogy talán azért megteszi, hogy tönkretehesse ıket. Chase az egyik könyvespolc oldalának dılt. − Igazad lehetne, a baj csak az, hogy Darrent felvitték Tokióba. A Nakatomik valamilyen titkos projektjét fogja vezetni. Édesanyád visszakapta régi pozícióját, mint a Fuchi Northwest elnökhelyettese, miközben megmaradt a Fuchi Systems Design igazgatójának is. Cara szeme tágra nyílt. − Közvetlenül apával dolgozik? − Nagyjából. A Fuchi Northwest elnökhelyetteseként gyakorlatilag ı irányít mindent, de felelısséggel tartozik az apádnak. Apád mostanában szinte folyamatosan Tokióban van, gondolom szemmel akarja tartani a többieket. Cara bal karja ismét megfeszült, és a lány a férfira meredt. − Honnan tudod mindezt? Chase megvonta a vállát. − Tegnap éjjel kicsit utánanéztem a dolgoknak. Cara mélyebbre süppedt a dívány párnái közé, és lehunyta a szemét. − Még mindig beszélhetnénk a nagybátyámmal… − Rossz ötlet. Most, hogy Darren Tokióban van a Nakatomik közvetlen ellenırzése alatt, a nagybátyád semmit sem tehet. Ha belefolyik a dolgokba, Darrennel bármi történhet. − De hát testvérek! Chase sóhajtott. − Ez semmit sem jelent, Cara. A rokon nem jelent feltétlenül egyben barátot is. Ezt én mondom neked, de szerintem te is nagyon jól tudod. Cara felhúzta maga alá a lábát a díványra. Finoman a férfi felé fordította a fejét, arcáról eltőnt minden nyugalom és összeszedettség. − Akkor mit csináljunk? − Csináljunk, Cara? − Kérlek… segítened kell… Csak egy pillanatig gondolkodott a dolgon mintha, az elızı tizenkét év meg sem történt volna. − Rendben − mondta Chase. − Segítek.

6 A Vörös Angyalok hallgattak a jó szóra, na meg a pénzre, és másnap kora reggel eltőntek a Cainából. Ciántigris nem találta nyomát, hogy figyelnék a szobát, és a banda azt állította Carának, hogy mióta a lány elment, senkivel sem beszéltek. Chase azonban nem hitt nekik. Lachesis hangja digitális tisztasággal zengett a telekomból. Valamilyen oknál fogva most kép nélkül jelentkezett be, és arca helyett Chase a szürke reggeli ég felhıit bámulta. A beszélgetésen kívül az egyetlen hang Cara szuszogása és nyögése volt, aki a szomszéd szobában Chase sokfunkciós erısítıpadján tornászott. − Szerencsével jártál? − kérdezte Chase.

− Két tételt találtam, melyek azonnali értékkel bírnak − felelte Lachesis. − Az elsı az, hogy az együttes lakásából két hívást kezdeményeztek. Mindkettı helyi hívás. Az egyik a Szójapalotába szólt, és három és fél percig tartott. Ellenıriztem az intézményt, és nincs okom kételkedni benne, hogy valóban nem több, mint egy keleti gyorsétterem. − így van, a kajájuk borzalmas. És a másik? − A másik hívás egy bizonyos Ernesto Gavillonhoz futott be, aki Ernesto Best néven zenei szervezıként ténykedik. A hívás ötvenhét percen át tanon. Ellenıriztem a Caina−beli szobát, és kiderült, hogy az utóbbi hetek során számos hívás ment ki onnan Ernesto Best felé. Ernesto Best telefonjáról is több hívást kezdeményeztek a Cainá−ba. − Cara − szólt át Chase a szomszéd szobába −, ismersz te valami Ernesto Best nevő alakot? A torna hangjai elcsendesedtek. − Ja, ı az együttes ügynöke. − A hangja elgyötörtnek tőnt, de ezen Chase nem lepıdött meg igazán. Látta, hogy milyen beállításokkal használja a lány a padot. − Ismert téged? − Csak mint a menedzserük. − Kösz! − Levette kezét a mikrofonról. − Best az együ… − Hallottam. − Ha mást nem is, azt feltételezhetjük, hogy elmondták neki Cara távozását. − Azt tételezel fel, amit csak akarsz. − Kösz. Mi volt a másik azonnali értékkel bíró tétel? − A Caina számítógépes rendszerében behatolás nyomait találtam. Chase felült. − Mármint a sajátodén kívül? − Természetesen. − Bármiiyen nyom vagy stílusjegy, amit felismertél? − Semmi. A Caina rendszere alig érdemli meg a rendszer nevet. Egy Radio Shack deckkel felfegyverkezett hároméves kölyök is be tudna hatolni anélkül, hogy bármilyen nyomot hagyna. − De te mégis észrevettél valamityen matatást. − Igen aprócska, finom nyomok, de ott vannak. Chase bólintott. − Rendben. Tudnád figyeltetni a rendszeremet? Szeretném tudni, ha bárki bele akarna mászni. − Rá tudok állítani egy kis programot, amelyik házırzıként funkcionál. Rákötöm a telekom−számládra is, hogy jelezzen, ha azzal piszkál valaki. A rendszerteljesítmény viszont csökkenni fog. − El fogom viselni. − Hallgatódzott egy pillanatig, hogy újra mőködik−e a kondipad, aztán elfordult a hangtól. − Van valami a részletes jelentéssel kapcsolatban? − kérdezte fojtott hangon. − Az információ jelen pillanatban is győlik, és rendszerezıdik. Elkészülés és szállítás nyolc órán belül várható. − Helyes. Köszönöm, Lachesis, örök hálám. Síri csönd a vonal túlsó végén. −Halló! − Egy pillanat. Chase várt.

− Te telekomhívást kezdeményeztél Nagy−Britanniába. − Micsoda? −AManhattan Oatacomos számládon megjelent egy, a nottingha−mi körzetbe továbbított üzenetküldés díjtétele. − A francba. − Találtam arra utaló nyomokat, hogy egy egyfbrrású nyomkövetési kísérlet az Északkelet−UCAS helyi telekomhálózatáig jutott a hívás befejezése elıtt. − Esélyek? − Negyvenkét plusz−mínusz két egész két tized százalékpont esélye van, hogy elégséges információt győjtöttek össze ahhoz, hogy azonosítsák a számládat. − Van esély rá, hogy idáig kövessék vissza a nyomot? − Nincs. − Rendben. Akkor rakj össze nekem valamilyen védelmet, aztán pedig jelentkezz, mihelyt megvan a részletes jelentés. − Értve. − A vonal egy kattanás nélkül megsüketült. Chase visszarakta a kagylót a telekomkészülékbe, amikor hallotta, hogy Cara halkan belibben mögötte a szobába. − Van valami? − kérdezte egy pillanatnyi várakozás után. Chase megfordult, és rá nézett. − A barátaid valószínőleg biztonságban vannak, ha eltőnnek, és nem bukkannak elı. Cara lehuppant az egyik fotelbe. Testszínő dressze és sápadt bıre éles ellentétben állt a bırbútor sötétjével. Egy pillanatra egy törülközıbe temette az arcát az izzadságot letörlendı. − Tényleg azt hiszed, hogy veszély fenyegeti ıket? − kérdezte a férfira emelve tekintetét. Chase csak megvonta a vállát. − Nehéz ezt így megmondani, de egy dollármilliárdos mamutcégigazgató meggyilkolása nem olyan dolog, amit félvállról szokás venni. Ha valaki keres téged, a banda az egyetlen kapocs. A lány pislogott, és lebiggyesztette az ajkát.

− Gondolod, hogy beszélni fognak? − Jó eséllyel már meg is tették. − Chase leereszkedett egy szék karfájára, szemben a lánnyal. − A drága haverjaid felhívták Ernesto Bestét, és a nyakamat tenném rá, hogy elmesélték neki, hogy ellógtál egy papassal. Cara bólintott. − Ja, asszem az a tény önmagában, hogy ık hívták, és nem én, már szöget ütne Érnie… Hirtelen egy éles hang sikított bele a beszélgetésbe, majd további három hangos bíp−hang követte. Chase hátravetette a fejét, és hosszú, mély levegıt vett. A lány felkapta a fejét. −Ez mi… Valamilyen rejtett hangszóróból száraz, mesterséges hang töltötte be a szobát. − Az épület biztonsági rendszere engedély nélküli behatolást észlelt a hátsó szolgálati bejáraton át. Cara a férfira nézett, aki a plafont bámulta. −Az épület biztonsági rendszere a rendszer leá… Cara körülnézett, és felkapta a törülközıt, melyet épp az imént ejtett el. − Most mi van? Chase megvonta a vállát. − Van valaki az épületben, akinek nem kéne itt lennie. Gondolom nem is egyvalaki. A lány szeme riadtan kitágult, a törülközı megremegett a kezében. − Engem keresnek, igaz? A férfi ránézett. − Vajon hogy juthattak a nyomodra? Akik bármit kifecseghettek, egyedül a zenész haverjaid, ık viszont nem tudják hol vagy. A lány ránézett. − így van? − fejezte be Chase. −Én… − Elcseszted az egészet… Cara megremegett. − Muszáj volt elmondanom neki, hogy jól vagyok, elvégre ı segített átjutni Angliába. Aggódott volna. Azt nem mondtam el neki, hogy hol… − Túl sokat csacsogtál. Lenyomozták a hívást. −Ó, istenem… Chase felállt. − A táskádban hagytál mindent, úgy ahogy mondtam? Cara bólintott.

− Akkor fogd, és szedj össze mindent, amit elöl hagyhattál. Nézd át a fürdıt is. Aztán gyere vissza ide. Cara engedelmeskedett, aztán a nappaliban találkoztak újra. Chase az egyik telekomterminál képernyıjét figyelte. − A biztonsági rendszert feltörték, de most nincs benn senki. Basszus, meg kellett volna mondanom neki, hogy biztosítsa a házat is. −Kinek? − Majd késıbb. Amennyire meg tudom ítélni, egy csoport hatolt be a hátsó bejáraton, és a hátsó lépcsın jönnek épp felfelé. A biztonsági riasztókat kikapcsolták, így fogalmam sincs, hogy sikerült−e jelezni. − Mit fogsz csinálni? − Leginkább elbújok. Kijutni nincs idı. Ki tudja, hol járnak éppen? Hopp, kapd el! − Egy apró tárgyat hajított a lány felé. Carának nem sikerült elkapnia, így a kis ketyere jó hosszan korcsolyázott még a padlón, mire sikerült összeszednie; igaz, közben elejtette a kezében tartott cuccok felét. − Egy öngyújtó… − Gyújtsd meg, és tartsd a konyhai hıérzékélı közelébe. Cara így is tett. A mőanyag megolvadt, az automata öntözırendszer pedig azonnal elárasztotta a fızıterületet. Alig volt ideje félreugrani a vízsugár elıl. −Jaj, te seggfej, miért nem bírtál… − Ha a biztosíték kiolvad, az öntözırendszer mindaddig bekapcsolva marad, amíg valaki el nem zárja. Húgyagyú betörıink nem tököltek a tőzriasztó rendszer kiiktatásával. − Aha − felelte Cara, miközben edzıtörülközıjével igyekezett megszárogatni néhány átnedvesedett dolgát. − De mondd, nem kéne… A telekom kijelzıje váltott, vörösen villogó szavak jelentek meg rajta, aztán az egész elfeketedett. Chase sóhajtott. − Hát, valaki épp most nyitotta ki a szint biztonsági ajtaját, és aztán egyszerően szétverte az egész rendszert. Ideje eltőnnünk, Cara. − Átsétált a szobán, és intett a lánynak, hogy kövesse. Egyszerre léptek a világos étkezıbe. − Csak remélem, hogy nem volt idejük megszerezni a ház tervrajzát. Cara visszanézett a bejárati ajtó felé. − Mért nem csak… nem is tudom… − Miért nem lövöm szét ıket látványos tőzpárbajban? −Hát… − Cara, ez nem mőérzet. − A szoba túlsó végébe sétált, és egy kis fekete távirányítót húzott elı a zsebébıl. − Fogalmam sincs, kik ezek, és milyen tőzerıvel jöhetnek. Arról nem is beszélve, hogy nagyon rég volt már az az idı, amikor csak azért belesétáltaifl egy tőzharcba, mert kedvem szottyant rá. Manapság, ha lehet, igyekszem inkább elkerülni az ilyesmit. Amint a távirányítóval megcélozta a helyiség legnagyobb bútordarabját, halk kattanás hallatszott, és a tálalószekrény enyhén elıregördült. Chase megragadta és kifordította a faltól, így láthatóvá vált a falban

megbúvó sötét szobácska. Figyelmeztetı csippanís szólalt meg a lakás túlsó végében. Cara megpördült. − Mi volt ez? − Chase megragadta a lány karját, és bependerítette a rejtett szobába. − Vigy töiszik. a bejárati a)tó Tárja keményebb Salat, mint jnáan&iöi−ták. Hát ajánlom is, hogy az legyen… Beugrott a lány után, és meghúzott egy kart a falon. A tálaló a helyére csúszott, és halk szisszenéssel bezárult. Fény gyulladt. A szoba alig három−négy négyzetméternyi lehetett, és a berendezés mindössze néhány monitorból állt, amelyeket most Chase elkezdett sorra bekapcsolgatni. A falon lógott még ezenkívül két gáztartály meg néhány fegyver a legkülönbözıbb fajtákból. Cara szeme elkerekedett a géppisztoly láttán. − Hozzá ne nyúlj! − figyelmeztette a férfi. A monitorokon feltőntek a lakás különbözı részei. Chase egy fejhallgatón követte a hangokat. Cara odanyomult mellé. −Haddénis… Chase csak egy szigorú pillantást vetett rá, aztán visszafordult a monitorok felé. A bejárati ajó végül megadta magát, és mc)st lassan nyílni kezdett. Egy hosszú, fekete kabátos néger férfi kezében egy hangtompítós Colt nehézpisztollyal belökte az ajtót, és megvizsgálta a szobát. Cara felszisszent. − Felismered? − kérdezte Chase. − Igen, ı volt ott Londonban is. −Neve? − Azt hiszem, Victornak szólították. Victor, pisztolyát folyamatosan tekintete irányába tartva, beóvakodott a szobába. Egy vörös hajú nı lépett be mögötte, aki fekete bır−cuccokat és egy jókora bırdzsekit viselt. İ egy elnémított Heckler and Koch géppisztolyt tartott készenlétben, azzal fedezte a férfit. − Az ı neve Rója. − Rendben, akkor lássuk, milyen… − Nem fejezte be a mondatot, mert egy harmadik alak is belépett a nı mögött. Magas volt és karcsú, csontozata és hegyes fülei egyértelmően tündevoltáról árulkodtak. Hosszú fehér hajába ezüst tincsek keveredtek. A tünde óvatosan lépkedett, miközben tekintete fel−alá járt a szobán, ám úgy nézett ki, mintha nem is nézne sehová, csak mered maga elé. Mindkét kezét mélyen hosszú, szürke kabátjának zsebeibe dugta. − Azt hiszem, ezt megszívtuk. Cara metszı pillantást vetett rá. − De hát ıt nem is láttam Londonban! − Úgy néz ki, hogy mágus a lelkem. Cara torkából furcsa kis hang röppent ki. − Azt hiszem, most mágikus látásával vagy micsodájával nézi végig a szobát utánunk vagy bármilyen mágia nyoma után kutatva. A lány Chase karjára tette a kezét, és a férfi érezte, hogy egyre szorosabban markolja. − Meg fognak találni, és… Chase megrázta a fejét, és tovább figyelte, ahogy a két elsı behatoló mind beljebb halad a lakásba. A tünde lemaradt. − Ez a szoba elvileg mágikusan védett. Rengeteget fizettem, hogy valami hibrid baktériumot vagy mi a csudát spricceljenek a falakba. Elméletileg egy mágus szinte mindenen keresztül kivetítheti magát asztrálisan, vagy bánom is én, mit csinálhat, kivéve az élılényeket. −Mereven bámulta a monitort. − Nem igazán értek a mágikus hókuszpókuszhoz. − De nem fog a mágus rájönni, hogy ott a baktérium? Úgy értem, gondolhatja ugyan, hogy patkányok vannak a falban, de mégis… Chase nem válaszolt, csak figyelte, hogy a tünde mágus pislant párat, aztán normálisan kezd mozogni. − Bármit is csinált, abbahagyta. A tünde átment Victorhoz a nappaliba, Rója a szomszédos szobákban keresgélt. Victor az elázott szınyeget nézegette a lába alatt, aztán meg a továbbra is gondosan spriccelı tőzriasztót a konyhában. − Úgy tőnik, hogy elmentek − szólalt meg a tünde, dallamos, magas hangján. Victor bólintott. − Ez jó is meg rossz is. Valószínőleg max öt percünk lehet a tőzoltók érkezéséig. − Enyhe német akcentussal beszélt. − Rója! − szólt ki a nınek. − Nézz körül, hátha elég hülyék voltak, és hagytak valami jelet, hogy hová mehettek! Válasz nem érkezett, de Chase hallotta, ahogy a nı tologatni kezdi a másik szobában a bútorokat. − Mirıl beszélnek? − kérdezte Cara. A férfi a szája elé tette a kezét, aztán a falon lógó másik fejhallgatóra mutatott. Cara megragadta, és a fülébe illesztette. Chase tisztán látta a füle mögött a koponyájába illesztett adatjacket. Jó típus volt. Sokba kerülhetett, és profin ültették be. Victor a tündéhez fordult: −Találtál valamit? Az megvonta a vállát. − Kevés a nyom. Hacsak nincsenek közel, szinte esélytelen a dolog, de megpróbálhatom megint. Chase arca megrándult. − A francba.

Lenyúlt, és megérintette a falra szerelt két apró gáztartályt. Eltolt egy panelt a falon, és ujját két jeltelen gombra helyezte. − Azok micsodák? − CNXII. Ideggáz. Cara nagyon bután nézett. − Nem halálos, tulajdonképp alig több az egyszerő könnygáznál, de pokollá tudja tenni az életet. Idebenn biztonságban vagyunk, de elvileg harcképtelenné kell, hogy tegye ıket, amíg ki nem találok valamit. − Meddig tart? − kérdezte Cara nagyon halkan. − Egy percig se. Nagyon rövid élettartamú, azonnal lebomlik, ezen esélytelen, hogy átjusson a többi lakásba. Cara fintorgott, keze még szorosabban markolta Chase karját. − Gondolod, hogy mu… Rója belépett a szomszéd helyiségbıl, erre elnémult. A vörös hajú nı mosolygott.

− Semmi gáz, fiúk! Rengeteg hajat halásztam elı a lefolyóból. −Egy apró nejlonzacskót hajított a tünde felé. − Mágiával simán lenyomozzuk ıket. Chase dühében ököllel belevágott a falba. − Bassza megl − Victor tekintete egy pillanatra feléjük fordult, aztán vissza a nı felé. − Most már nincs más választásunk. − Chase megnyomta a gombokat. A tünde a fény felé tartotta a zacskót, és a hajat vizsgálgatta. − Meg nem tudnám mondani, hogy mindkettejükébıl van−e vagy… Victor kabátja alól hangos elektronikus sikoly szakadt fel, és félbeszakította. − Ideggáz! − üvöltött fel. A tünde elejtette a zacskót, és rajzolni kezdett maga elé a levegıbe. Mozdulatai nyomán halvány ibolyaszínő vonalak rajzolódtak a semmibe. Rója szeme elkerekedett, aztán hirtelen lecsukódott, a teste pedig rángatódzni kezdett. Úgy tőnt, mintha valami szörnyő dologba szippantott volna bele. − A kurva életbe! − suttogta maga elé Chase. − Hova a francba készültek ezek, hogy gázdetektort is cipelnek magukkal? Victor megkerülte a tündét, és megragadta a rángatódzó, levegı után kapkodó Roját. A tünde befejezte a mozdulatsort, bal kezével csettintett, és kinyitotta tenyerét. Ködös, ibolyaszínő fénygömb jelent meg rajta, amely gyorsan terjedt mindenfelé, mint egy hullám. A tünde megfordult, és megragadta két társát. Victor arcán döbbent kifejezés ült. − Segíts rajta Séarlas! A tünde bólintott, átvette tıle Roját, és lefektette a földre. − A levegıbe került mérget már semlegesítettem, most azt is ki kell takarítani, ami már bejutott a véráramba. Kezét a nı mellkasára fektette, mire az újra megrándult, és tovább kapkodott levegı után. − Te hogy érzed magad? − kérdezte Victortól anélkül, hogy felnézett volna. Hangjából hallatszott, hogy küszködik. − Én jól vagyok. − Victor továbbra is Roját nézte. − Biztos aktiváltunk valamilyen biztonsági rendszert. − Talán − felelte a tünde. Chase látta, hogy az iménti ibolyaszínő fény most ott villódzik a tünde keze és a nı mellkasa között. A nı teste lassan megnyugodott. Chase kieresztette a levegıt. − Mondd… − kezdte Victor. Pillantása már ismét a szobát kutatta. − Rendbe fog jönni. − Amikor a tünde felemelte Roját a földrıl, a nı szeme még csukva volt, de maradék erejével kapaszkodott Séar−las kabátjába. − Ideje indulnunk. Victor bólintott, és felkapta a földrıl Rója elejtett fegyverét. Megfordult, és a tünde után indult, de pár lépés után megtorpant. Zsebre vágta a hajas zacskót, és még utoljára végignézett a lakáson, mielıtt a többiek után vetette magát. Chase látta, hogy forr benne a méreg. Chase lassan a falra ejtette a fejét, épp csak annyira, hogy halk puffanás hallatszott. Cara még pár pillanatig bámulta a monitorokat, aztán ránézett. Egyikük sem szólt egy szót sem. − A kurva életbe − ismételte végül a férfi. − Poputano! − Micsoda? Chase ránézett. − Rápacsáltunk. − Nem értem. Hiszen elmentek… A férfi bólintott. − Ja, elmentek, de hajmintákat is vittek magukkal. Cara ismét bután bámult rá. − Nekem valahogy úgy magyarázták el, hogy a mágusok a test különféle darabkáinak, hajnak, körömnek, vérnek, spermának, akárminek a segítségével le tudják nyomozni a személyt, akitıi a darabka származik. Minél frissebb a minta, annál jobb. Pár órába telik a dolog, de olyan, mintha az Úristen ujja egyenesen rád mutatna az égbıl. Chase az órájára pillantott, aztán feltolta az ajtó melletti kart. Újabb szisszenés, és Cara észrevette az elsı beszüremlı fénysugarakat. Visszatartotta a lélegzetét. − Nem lesz semmi bajunk, elég idı eltelt már. − Kifordította sarkából a tálalószekrényt, és kilépett a szobába. A feltört zár és a nyitott ajtó mellett már hallani lehetett a tőzoltók közeledı szirénáját. − Ideje eltőnnünk. Cara hóna alá kapta a halom becipelt cuccot és követte. − Church − szólította meg. A férfi megfordult. A lány ott állt a szoba ajtajában, és cókmókját erısen magához szorította. Még mindig a

tornadressze volt rajta, és szemébıl sütött a félelem. − Mágiájuk is van… meg fognak ölni… Chase szeretett volna odalépni hozzá, karjába zárni a lányt, átölelni, elmondani neki, hogy minden rendben lesz. A lánynak szüksége volt rá, ı pedig meg tudná nyugtatni. Szeretett volna így tenni, de hirtelen félni kezdett megtenni azt a pár lépést, félt eltüntetni a köztük lévı távolságot. Ehelyett inkább a lehetı leggondosabban igyekezett megválogatni a szavait. − Nem fogok hazudni neked, Cara. Fogalmam sincs, mit csináljunk. Ismerek azonban valakit, aki tudni fogja.

7 − Farraday! Chase olyan hévvel rontott be a talizmánbolt ajtaján, hogy a huzat is csak nehezen hagyta le. Gyorsan körbejárta a helyiséget, pillantása fel−alá járt. Cara szorosan a nyomában haladt, ı csukta be maguk mögött az ajtót. A hely egy régivágású könyvesboltra emlékeztetett, csakhogy itt a könyvek mellett különös tárgyak és okkult érdekességek is sorakoztak a polcokon. Cara tágra nyílt szemmel nézett körül. − Farraday! − kiáltotta megint Chase. − Idefönn! − felelte egy magas, különös hang. Chase és Cara is felnézett. Egy férfi kucorgott az egyik könyvespolc tetején. Hosszú csontos alakja lekuporodva is alig fért be a polc és a plafon közé. Egy sor vadonatúj amerindián orvosságos pajzs sorakozott mellette a falon. Néhány további példány még nejlonba csomagolva hevert elıtte a polc tetején. − Csak látni akartam, ki az, mielıtt megszólalok. − Nagy gondban vagyok, barátom. A segítségedre van szükségem −mondta Chase. Cara nagyot nyelt, Chase pedig egy lépést hátrált, amikor Farraday gyakorlatilag lezúgott a szekrény tetejérıl. Meg se mozdult, de a teste esés közben száznyolcvan fokot fordult, és épp befejezte a szaltót, mire földet én. Két lábra érkezett, és meghajlott a lendülettıl, bırmellényén pedig csak úgy csörömpölt a rengeteg fétis és talizmán. Elvigyorodott. Az arca hosszú volt és keskeny, hatalmas szeme majdnem olyan feketén csillogott, mint rövid tüskékbe állított haja. Egyik fülébıl hosszú, vörös és aranyszínő fémszalag lógott alá. − Macskaesés − mondta még mindig félig guggolva. −Hogy tetszett? Tegnap vettem a varázslatot, és azonnal állandósítottam is magamon. Sohase tudhassa az ember errefelé. − Szép ugrás volt − felelte Chase. − Mágikus gondjaim adódtak. Farraday kecsesen teljes hosszában kinyújtózott. − Mint mindannyiunknak. − Azt hiszem, lenyomoznak engem és a lányt. − Cara csúnyán nézett Chase−re, de az rendületlenül folytatta: − Egy tünde mágus megszerezte néhány hajszálunkat, és biztosak vagyunk benne, hogy arra fogja használni, hogy lenyomozzon bennünket. Farraday bólintott. − Rituális mágia. Nyilván. Chase vágott egy grimaszt. − Kösz. Azt hiszem pont ilyen megnyugtatásra volt szükségem. A varázsló csak vállat vont. − Bocsi, de a hantálást erkölcsileg elítélendı dolognak tartom. − Én is, te büdös szarzsák. Tudsz segíteni, vagy sem? − Hát igen, bizonyos dolgokat meg lehet tenni − mondta Farraday mosolyogva. Megfordult, felemelte egyik kezét, majd mutatóujjával intett nekik, hogy kövessék az üzlet hátsó traktusa felé. Chase így is tett, akárcsak Cara, aki azonban gondosan ügyelt rá, hogy a férfi mindig közte és a mágus között helyezkedjen el. − Church − szólalt meg a lány halkan. − Én… Farraday hirtelen megállt, és mutatóujja sem integetett tovább. − Várj csak − szólalt meg anélkül, hogy megfordult volna, de a fejét kicsi oldalra billentve −, honnan szedték a hajat? − A zuhanytálca lefolyójából − válaszolta Chase. A mágus félig visszafordult, egyik szemében látszott a csillanás. − Nem hajkefébıl? Chase megrázta a fejét. − Az én hajam túl rövid, én nem vacakolok ilyesmivel. − Carára nézett. − Öö.. igen − mondta a lány. − Én használok hajkefét. Farraday szemében kialudt a fény. − De a kefe nálam volt, felkaptam, mielıtt bementünk volna a titkos szobába. Farraday ismét elvigyorodott, de elgondolkodva nézett Chase−re, és folytatta: − Milyen sampont használtok? − Sampont? − kérdezte döbbenten Chase. − Igen, sampont − ismételte meg Farraday. − Próbáld követni a gondolatmenetemet, jó? Milyen sampont használtok? Chase elfojtott egy apró kacajt, és Carára nézett. − Én, hát, azt használtam, ami a polcon volt. Izé… Chic Clean, talán… Farraday biccentett felé, és még szélesebben mosolygott. − És te, kedveském?

Cara elıször Chase−re nézett, aztán a varázslóra. − Én is. Nem volt saját samponom. A mágus gyıztesen csettintett. − Akkor, ahogy mondani szokták, mákotok van. Chase a barátjára nézett. − Szokás szerint lemaradtam valahol. − Tudod, komolyan, valamilyen természetes gyógynövénysampont kellene használnod. Chase morgolódni kezdett. − Nincs most idınk… − Most azonban ugyanaz a szar, amelyik pár éven belül lerohaszt−ja a fél fejedet, valószínőleg rövid távon megmentette a bırötöket −mondta Farraday. − A Chic Clean egy kémiai szörnyszülemény, de jelen esetben ez jó dolog. Ahhoz, hogy egy fizikai mintát anyagi kapocsként lehessen használni a rituális mágiához, az adott mintának a lehetı legtisztabbnak kell lennie. A Chic Clean annyi szennyezıdést és maradványt hagy a hajon, hogy bárki beleizzad, ha azt a hajat akarja felhasználni a kapocs létrehozásához. − Farraday sugárzott. Chase megnyugodott egy kissé. − Akkor biztonságban vagyunk. A mágus megrázta a fejét. − Azt nem mondtam. Tovább fog tartani, és nehezebb lesz kialakítani a kapcsolatot, de meg fogják tudni csinálni. Már ha jók. − Azt hiszem feltehetjük, hogy azok. Farraday felvonta a szemöldökét. − Egyikük ideggáz−érzékelıt is vitt magával, a mágusnak pedig volt egy varázslata, amivel semlegesítette az egészet. − Öreg rókák. Chase bólintott. − Tudod, hogy kik voltak? − Mondjuk, hogy gyanakszom valakikre. Farraday most finoman mosolyogva bólintott. − Mit tudsz tenni? − Berámolhatnálak benneteket egy védıburokba. Ez megnehezítené a lenyomozást, de nem állítaná meg ıket, ha tényleg olyan jók, mint ahogy sejted. Ráadásul itt helyben maradnátok, úgyhogy ha sikerült rátok bukkanniuk, könnyen ideérnek. − Mit tanácsolsz? − Meneküljetek, mint az ırült. Igyekezzetek olyan messzire kerülni innen, amennyire csak tudtok. Minél messzebb vagytok attól a helytıl, ahol ık gondolják, hogy megtalálhatnak, annál nehezebb rátok bukkanni, hajjal vagy anélkül. Chase bólintott. − Tehetsz valami mást is? − Rátok rakhatnék néhány varázslatot, de azok végsı soron lehet, hogy veszélyesebbek lesznek, mint amennyi hasznot hajtanak. Ha az ellenségeitek rátok akadnak, a rajtatok lévı varázslatok miatt szörnyen sebezhetık lesztek. −Jobb híján kénytelen vagyok hinni neked. −Kösz. Egy dolgot azonban megtehetek, ami legalábbis segít nektek kijutni a városból. − Éspedig? − Hát azt, amihez a legjobban értek, te hitetlen! − Ó − mondta Chase, Farraday pedig ırülten vigyorgott. Cara riadt tekintettel Chase karjára tette a kezét, de Farraday megszólalt, mielıtt a lány megmukkanhatott volna. − Megidézem szép városunk leggennyesebb, legnyavalyásabb szellemét − mondta Farraday a lány pillantásába fúrva tekintetét −, és az ı védelme alatt szépen kisétáltok csodálatos metropoliszunkból. *** Kicsivel késıbb kint álltak a Farraday boltja mögötti aprócska sikátorban. A sámán kérésére Chase és Cara néhány kisebb kukával és konténerrel az átjáró mindkét végét eltorlaszolták. Farraday kifejtette, hogy a megszakítások nem feltétlenül segítik a városszellem megidézését. Chase megkérdezte, hogy takarítsanak−e ki egy nagyobb területet a rituáléhoz, de Farraday csak nevetett, és azt mondta, hogy esetleg hozhatnának még némi szemetet, és szétszórhatnák a földön. Végül is egy városszellemrıl volt szó. Most ott álltak, és várták, hogy a sámán a szükséges kellékek társaságában elıbukkanjon a boltból. A város hangjai ott visszhangzottak körülöttük. − Church − szólalt meg Cara, de alig bírt ennyit is kipréselni magából. A szája mozgott, de több hang nem jött ki a torkán. Nyilvánvaló volt, hogy nagyon rosszul érzi magát. − Mi a baj, Cara? − Én csak… Úgy értem, muszáj nekünk… − Nem teszik a mágia? A lány megpördült, szembefordult a férfival, kezével a válltáskája pántját markolta. − Nem, a fene egye meg, nem tetszik. Muszáj nekünk ezt így csinálni? Chase vállat vont. − Mágiával üldöznek, tehát mágiára van szükségünk, hogy életben maradjunk. Én ennyit tudok. Ha tünde barátunk

meg két társa itt lenne velünk a sikátorban, valószínőleg el tudnék bánni velük −mondta, és megigazította saját pakkját. − İk viszont akárhol lehetnek, és csak a jó ég tudja, miben mesterkednek. Szükségünk van a mágiára. A lány lenézett. − Nem szeretem. − Sose szeretted. − Nem, tényleg nem szerettem. − Sose szeretted a kibervereket sem − mondta Chase −, most mégis van egy kevés benned is. Cara felemelte a kezét, és akaratlanul is megérintette füle mögött a fénylı adatjacket. − Nekem… tudod a hangszerekhez volt rá szükségem, hogy mőködtessem ıket, amikor a zenekarral jártam. − Te is tudod, hogy kézzel is tudsz játszani rajtuk − Nekem… szükségem volt rá… Hirtelen feszültnek és zavartnak tőnt. Már nem piszkálta az adatjacket, de bal keze rángatódzní kezdett. Chase hallotta a bırkesztyő nyöszörgését. − Nézd − kezdte −, van valami…

A boltocska hátsó ajtaja kivágódott, és Farraday kipattant az utcára. Hosszú fekete−szürke bırkabátot viselt, könnyő bırcsizmát, egy szürke selyeminget, és a korábban már látott fekete bırmellényt. Bal fülébıl most egy rózsaszín kı fityegett ezüstláncon. Fel−alá nézegetett a sikátorban, észre sem vette, hogy mit zavart meg. − Frankó − szólalt meg a szemétgátakat figyelve. − Ideje, hogy munkához lássunk. Lekuporodott. A sámán újbóli feltőnése szemmel láthatólag kizökkentette Carát abból, ami eladdig zavarta. Tágra nyílt szemmel bámulta, ahogy Farraday a legkülönbözıbb tárgyakat rámolta elı a zsebébıl, és maga elé halmozta a földre. Amíg a lány a sámánt figyelte, Chase a lányra szegezte tekintetét. − Azok micsodák? − kérdezte Cara. − Ezekre lesz szükségem. Cara a szája elé kapta a kezét. − De hát ezek játékok, úgy értem… Farraday összevonta a szemöldökét. − Hát persze, hogy játékok. Mit gondoltál, hogy fogom különben idecsábítani? A lány kuncogott, amikor a szürke gumiegér sípolva pattant kettıt a földön, aztán elcsendesedett a tarka cirkuszi labda mellett. − Mister Church − mondta a sámán −, azt hiszem, joggal feltételezhetem, hogy életének számos éve alatt már legalább egyszer látott szellemidézést. − Csak egyszer − felelte Chase −, és az is hermetikus mágia volt, egy elementál. Farraday vágott egy grimaszt. − Agyatlan lények, alig valamivel értelmesebbek a megidézıiknél −mondta. − Ez valami egész más. − Carára nézett. − Láttál már szellemidézést? A lány csak megrázta a fejét. − Akkor azt javaslom, hogy állj szorosan Church mellé, és ne csinálj semmit, amíg ı nem mondja. Ki tudja, mi történhet? Cara biccentett, és Chase−hez lépett. Megint megragadta a férfi karját. − Mit fog csinálni? − suttogta. − Nem tudom. Minden sámán máshogy idéz szellemeket. Ez valami személyes dolog. A hermetikus mágusoknak kipróbált és bejára− tott eljárásaik, mondhatni képleteik vannak. A sámánoknak is vannak konkrét rituáléik, de ha jól tudom, egy részét menet közben találják ki annak megfelelıen, hogy mit éreznek helyesnek. Cara bólintott, és közelebb húzódott hozzá. Chase anélkül, hogy végiggondolta volna, mit csinál, kinyújtotta a karját, a lány pedig behúzódott a védelmébe. − Na − mondta Farraday ^, azt hiszem, a hosszú verziót csinálom végig. Meg tudnám csinálni egy pillanat alatt is, de minek fájdítsam meg a fejem, nem igaz? − Lecsüccsent a földre, és törökülésben helyezkedett el a játékhalom mögött. Szétrakta a játékokat úgy, hogy egyik sem ért össze a többivel, aztán a zsebébe nyúlt, és egy zsíros zacskót húzott elı belıle. − Az micsoda? − kérdezte Cara. − Rósejbni − felelte Farraday. − Macska egyszerően imádja a Nu−ke−It Burger krumpliját. −Tevi… Chase erısen megszorította a vállát, mire a lány visszanyelte a mondat végét. Farraday szeme csillogott, de semmire sem fókuszált, legalábbis sem Chase, sem Cara nem látott semmit. A feje félrebillent, és finom remegéssel mozogni kezdett. − Uuuuuuuuhhhhhh − lehelte halkan, és lassan dobálni kezdte két keze közt a labdát. − No, kis ügyes? Cara egész lábujjai hegyére pipiskedett, hogy Chase fülébe suttoghasson: − İ most… úgy értem… − Igen, azt hiszem − jött a suttogó válasz. A sámán szélesebben vigyorgott. − Megtaláltalak, megláttalak, megfogtalak kicsike. Jöjj ide, jöjj ide, jöjj játssz itt, jöjj maradj itt. A labda egyszerre csak megállt, és a sikátorban a szemét megmoccant, mintha egy könnyed szellı suhant volna át, de ilyesmi nem történt. Legalábbis sem Cara, Sem Chase nem érzett semmit. Cara nagyot nyelt. A labda most magától kezdett táncolni, mintha láthatatlan mancsok paskolnák. Felpattant a levegıbe, majd újra leesett, csak hogy ismét felrepüljön. Farraday kacagott. A gumiegér sípolt. A rósejbni eltőnt. Felhı húzott el a nap elıtt, árnyéka megtöltötte a sikátort. Nemsokára továbbállt, de az árnyék egy része megmaradt, mintha meg−

akadt volna valamiben Farraday lába elıtt. Megpróbálta körbefolyni majd elszabadulni, de lassan mégis alakot öltött. Két fényes fehér fénysugár fordult Chase felé, és figyelte ıt. Farraday kinyújtotta a kezét, és óvatosan megsimogatta a ködöt, picit talán bele is nyúlt. Az árny ráúszott, beleolvadt az árnyékába, aztán Cara mellett bukkant fel újra. A lány hátralépett. Farraday összevonta a szemöldökét. − Nem igazán tetszetek neki. − Tessék? − kérdezte Chase. − Azt mondja, túl sok méreg van bennetek. − Méreg? − Aha − mondta a sámán. Amikor Farraday felemelte a fejét, Chase látta, hogy arca két oldalán patakokban csorog róla a verejték. − Mindkettıtökben. Cara összerezzent, és Chase ránézett. A lány szeme az árnyból szıtt macskára szegezıdött. − Értem − mondta Chase. − És ez megakadályozza abban, hogy… A sámán megrázta a fejét. − Nem. Megteszi nekem, szívességbıl. Csak azt akarja mondani, hogy magától semmi dolga nem volna veletek. −Akkor kérlek, köszönd meg neki jó alaposan. Komolyan gondolom. Chase nem volt biztos benne, de mintha egy pillanatnyi halvány mosolyt látott volna feltőnni az árnyék mélyén. Az árny azután eltőnt, a szél felkapta, és szertefújta. A sámán felállt. − Most már a védelme alatt álltok. Chase semmit nem érzett, de azért biccentett. − És ez mit jelent? − A hozzá hasonló szellemek sok mindenre képesek. A legtöbb dolog nem közvetlen, de mondjuk, hogy amíg a hatalma elér, oda tud hatni, hogy öö… ez−az… megtörténjen. Ez nem válaszolta meg igazán Chase kérdését, de Farraday ezt általában is ritkán tette. Chase azért bólintott. − Rendben. Mennyi ideig? − Napnyugtáig vagy ameddig el nem hagyjátok a város határát. − Tökéletes − Carára pillantott. − Mehetünk? A lány még mindig ott állt mellette, de a földet nézte ott, ahol az árnyékmacska eltőnt. Felnézett és bólintott.

Chase kinyújtotta a kezét Farraday felé. A sámán azonnal megfogta. − Ismét az adósod vagyok, barátom. Farraday megvonta a vállát. − Ez egy kétirányú utca, öreg. Csak gondoskodj róla, hogy valamikor vissza is gyere rajta. Chase elmosolyodott. − Ezt megígérhetem. Elindultak, de a varázsló hangjára megtorpantak. − Nem felejtettetek itt valamit? Chase és Cara ránézett egymásra, aztán megint egymásra. A sámán a földre mutatott. Cara lába elıtt, a pillantásukat figyelve ott ült csendesen egy apró, fekete−fehér cica. Szeme a felhıborította nap fényében is élénkzölden csillogott. − Ó − mondta Chase. *** Chase és Cara gyalog indultak el a városban, a cica szemmel láthatóan mélyen aludt Cara karjaiban. Farraday javasolta, hogy gyalogoljanak, mondván: a szellem úgy jobban fenn tudja tartani a védelmét. Arra is felhívta a figyelmüket, hogy ne menjenek be épületekbe, és ne utazzanak metróval. A városszellem hatalma láthatóan a saját birodalmára, az utcára korlátozódott. Cara érdeklıdött, hogy vajon a cica mellettük akar−e maradni. Farraday vállvonogatva közölte, már azon is meglepıdött, hogy a szellem egyáltalán hajlandó volt alakot ölteni. Chase megint a Terminal körzete felé vezette ıket, de most nem akart hagyományos tömegközlekedéssel távozni. A normál kijáratok többsége szóba sem jöhetett amiatt a tőzerı miatt, melyet indulás elıtt a lakásában a táskájába rámolt. Apróbb tárgyakat némi készpénzért át lehetett ugyan vinni az ellenırzıpontokon, de a gépfegyverek már egy picit túlságosan is illegálisak voltak ahhoz, hogy a rendırök egy kacsintás és biccentés mellett átengedjék ıket. Séta közben minden figyelmével azt kutatta, hogy követi−e ıket valaki. − Remélem, van valamilyen terved − szólalt meg Cara. Sokadszorra helyezte át a macskát a másik karjába, hogy kicsit kirázza a kezébıl a cipelés görcsét. − Bizonyos értelemben van − felelte a férfi, miközben átvezette a lányt a Harmincnegyedik és a Broadway dugóba torlódott forgalmán. A város zaja és fényei körülfolyták ıket, de rájuk sem hederített senki. − Elıször is kijutunk a városból. Aztán megkeressük anyádat. − Ó, ez a terv egész egyszerően remek. Chase elvigyorodott. − Sokat próbált, biztos terv. − De hogyan jutunk ki a városból? − Ismerek valakit, akinek van egy saját, regisztrált kocsija, és itt lakik a Terminal fala mellett, a Harmincnegyedik és a Tizedik sarkán. Megkérjük, hogy vigyen el minket. Cara felkacagott. − Csak így, egyszerően? − Igen, csak így egyszerően. A manhattani biztonsági erık meglehetısen gondosan nézik át a vonatforgalmat, de a

közúti ellenırzıpontoknál hajlamosabbak könnyedén venni a dolgot, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy miben fogunk utazni. Cara szólásra nyitotta a száját, de aztán szemmel láthatóan úgy döntött, hogy inkább vár, és majd meglátja.

*** A gyöngyházfehér Toyota Elité limuzin méltóságteljesen gördült elı a garázsából, és megállt Chase elıtt az útpadka mellett. Cara felnevetett. − Otthon, édes otthon, nem igaz? − kérdezte a férfi. − Micsoda? − Gondolom, kellıképpen hozzá vagy szokva, hogy ilyen kocsikban utazgass. A lány megvonta a vállát. − Mostanában nemigen. A sofırülés ajtaja kinyílt, és egy fenemód kirittyentett ork emelkedett ki a kocsiból. Sapkáját kócos vörös fürtjei tetejébe nyomta, majd királyi eleganciával átsétált az autó túloldalára.

−Jaj, Milo, hagyd ezt a fenébe! − mondta Chase. Ez már túl sok volt neki. − Lehetetlen, Uram. Azért a pénzért, amit ön fizetett, teljes kiszolgálás dukál. − Olyan tökéletes japán céges meghajtást produkált hogy tanítani lehetett volna, és az egyik hátsó ajtót szélesre tárta Cara elıtt. − Hölgyem − mondta, egyik kezével beljebb tessékelve a lányt −, remélem mindent úgy talál majd, ahogyan óhajtotta. A környezetvédelmi szőrıket ma reggel cseréltem ki, így az utazás levegıjének tökéletesnek kellene lennie. A bárszekrény is teljesen fel van töltve, és a hőtıládában az aperitifek teljes készlete az ön rendelkezésére áll, akárcsak a friss elaishón, természetes vaníliabevonattal. Cara már félig bent ült a kocsiban, a cica ernyedten lógott le egyik karjáról, de ennél a pontnál megtorpant. Mindeddig belement a játékba, és kellıképpen blazírt arckifejezéssel mászott befelé, de az ork utolsó bejelentésekor arcára teljes értetlenség ült ki. − Elaishón? − kérdezte Milo, az ork megvonta a vállát. − Valami tünde nyenyı. Eperrel meg még valamivel van töltve. Nem igazán tudom. Az utas külön kérésére szoktam beszerezni egy belvárosi terjesztıtıl. Naponta szállítják repülıvel egy Eure−ka melletti pékségbıl, valahonnan a tündevidékrıl. Cara elmosolyodott. − Jól hangzik. Az ork megrázta a fejét, miközben Cara eltőnt a limuzin elsötétített mélyén. − Nekem túl gyenge − magyarázta. Amint Chase is bekászálódott Cara mögött, az ork becsukta az ajtót, és körbesétált a kocsi elejéhez. Arca egy pillanat múlva megjelent Cara mellett az egyik monitoron. İt magát egy tejsze−rően áttetszı üveglap választotta el az utasrésztıl. − Mi az úticél, Uram? − El kéne hagynunk a várost, de nem a szokásos utakon. Lássuk csak… Mi volna, ha kimennénk a MacArthurra? − Milo biccentett, és a monitor elsötétült. − MacArthur? − kérdezte Cara. A macska összegömbölyödött az ölében, és szemmel láthatólag mélyen aludt. A lány szórakozottan cirógatta. − Egy kis reptér Long Islanden − világosította fel Chase. − Leginkább a helyi trés cbic közönség forgalmát bonyolítja. − Ezért kellett a limuzin! Chase bólintott. A kocsi megindult, és az ork az elsı kanyarnál bevágott a belváros felé. Szakértelmét dicséri, hogy alig egy−két duda harsant fel, míg sikerült beszuszakolnia a túlméretes járgányt a forgalomba. Pár háztömbbel és vagy fél órával késıbb Mi−lo nyugatnak fordult. Arca ismét megjelent a monitoron. − A Westside Fıúton megyek végig, aztán vissza keletnek az egyik társasági zónán át. Arra kisebb a forgalom. − Összevonta a szemöldökét, mintha valami az eszébe jutott volna. − Már ha ez nem gond. − Nem kéne annak lennie − felelte Chase. − Bárki, aki követ minket, kétszer meggondolja, mielıtt társasági területen bármi huncutsággal próbálkozik. Az ork szélesen elvigyorodott. − Magam is pont így gondoltam. A limuzin lassan szelte át a várost, minden keresztezıdésnél megvárta, míg a lámpa zöldre vált, aztán még egy darabig, amíg a gyalogosok is hajlandóak voltak eltakarodni az útból. Végül azért elérték Manhattan nyugati peremét, és északnak fordultak. A gyorsforgalmi úton jó ütemben haladtak, és Milo nem sokkal az Ötvenhetedik utca elıtt fordult csak le róla a Prometheus Engi−neering építészetileg lehetetlennek tőnı, százemeletes, DNS−duplaspirált formázó központjának árnyékában. Elgördültek két könnyen felfegyverzett NYPD Inc. poszt figyelı tekintete elıtt, és kelet felé indultak magán az Ötvenhetediken. Cara bıszen nyújtózkodott, hogy minél jobban láthassa az ıket körülvevı üveg és plasztbeton felhıkarcolókat. A monitor újra életre kelt. − Church − szólalt meg Milo. Cara a képernyıre nézett, majd át Chase−re, aki nem válaszolt. Elmerült a karfán elhelyezett

telekom−távirányító gombjainak számlálgatásában. − Church − bökte meg a lány. Chase felkapta a fejét, és észrevette, hogy nem a tájról, hanem róla van szó. − Bocsi, tessék? − Van valami tipped, hogy a titeket üldözı mókamesterek milyen autóval járnak? − kérdezte az ork. Gondosan kikerült egy számítógép−vezérelt városnézı buszt, amelynek tucatnyi turistaorr tapadt az üvegéhez. Chase felült, és kinézett a hátsó ablakon. − Autóval járnak? Az ork bólintott. − Asszem. Amikor kereszteztük a Nyolcadikat, egy Saab, amelyik addig egy garázs bejáratánál parkolt, kirontott, és aztán besorolt mögénk. Jó egy háztömbnyivel vannak mögöttünk. Chase egy pillanat alatt kiszúrta egy fekete Saab Dynamit alig látható motorházát és jellegzetes gömbölyített karosszériáját, amely tisztes távolságot tartva kitartóan jött mögöttük. Cara üldözıi volnának? Talán, de hogyhogy már ott vártak rájuk a belvárosban? Elméjében villámgyorsan kezdtek keringeni a gondolatok, miközben megpróbálta felidézni, hogy melyik megacégeknek lehetnek irodáik az illetı parkolóház fölött. A Fuchi Industrial Electronics elsı számú manhattani irodaháza és világméretben is egyik központja a város túlsó végén, a sziget csúcsánál volt. Talán valami leányvállalat lehetett? A városnézı busz, amit épp csak az imént hagytak le, egyszer csak váratlanul megugrott, és balra lódulva belecsapódott a Saab elsı lökhárítójába. A sportkocsi kétségbeesetten igyekezett kiszabadítani elgyúródott orrát a busz alól, de a nagydarab járgány eltökélten rángatta magával foglyát, keresztbe az Ötvenhetediken. A két gép együttes erıvel ütközött neki egy parkoló Westwind 2000−nek, és egy lendülettel feltolták az útpadkára. Az arra lézengı néhány járókelı fedezékbe rohant, de a busz csak döngetett tovább, magával vonszolva a Saabot, melyet akkurátusan felkasírozott a Neiman Marcus and Whitton áruházának homlokzatára, hangos üveg− és fémszerkezet−zuhataggal árasztva el a környéket. A becsapódás hangjára Cara hátrakapta a fejét. − Szentséges Atyaúristen! − Milo, lassíts egy kicsit! − A limuzin fékezett, Chase pedig nyújtózkodni kezdett, hogy megfigyelhesse a gyorsan lezajló baleset utórezgéseit. A busz vészkijáratai sorra kitárultak, és remegı turisták támolyogtak ki az utcára. Más szokatlant nem látott. − Mehetsz tovább − mondta. A limuzin gyorsulni kezdett, Chase pedig már épp elfordult volna, amikor egy magányos figura je− lent meg a busz tetején. Chase nem látta ugyan jól az alakot, de határozottan az volt az érzése, hogy az illetı a távolodó limuzint figyeli. − Mi történt ott hátul? − kérdezte Milo, miközben taposta a gázt, hogy minél messzebb kerüljenek a roncstól. − A városnézı busz belehajtott a Saabba, amit észrevettél − tájékoztatta Chase. Az ork megrázta a fejét. − Ilyesmi már marha régen nem fordult elı. Cara feléje hajolt. − Ezt meg hogy érted? − A buszok robotpilótái mit mondjak, baromi jók. Bı ezer évre visszamenıleg nem emlékszem hasonló balesetre. − Baleset − ismételte meg Chase halkan, hátrafelé pillantgatva. Már több háztömbnyivel elhagyták a karambol helyszínét. − Micsoda? − érdeklıdött Cara ugyanolyan fojtott hangon. Chase ránézett. − Egy baleset. −Ja, egy baleset. − Mi van, ha nem az volt? A lány furcsán nézett rá. − Ezt meg hogy érted? − Hol a macska? Cara rémülten kapott az öléhez, ahol az elıbb még a macska hevert, de ott csak a dzsekijét találta. − Eltőnt! − Gyorsan körülnézett, de az utastérben nyomát sem látta az apró fekete−fehér állatnak. − Nem juthatott ki… − Farraday azt mondta, hogy a szellem képes elérni, bizonyos dolgok megtörténtét. − Nem gondolhatod… Chase bólintott. − Remélem, hogy valaki követett minket − mondta. − De biztos ami biztos, jól gondoljuk meg, hogy mit mondunk, amíg ki nem érünk a városból. Cara bólintott, aztán megmerevedett. Chase megfordult, és követte a pillantását. Az egyik lehajtható ülésen ott feküdt összegömbölyödve a kis fekete−fehér cica. Lustán figyelte ıket félig zárt szempillái alól, ahonnan alig villant ki a zöld szeme. Csendben ültek, amíg a limuzin át nem hajtott a hídon Queens Countyba. Az East River felett félúton az árny, amely addig a macska volt, csendben beleolvadt a fekete bırülés sötétjébe. A limuzin továbbgördült a MacArthur és egy texasi repülıgépjárat felé.

MÁSODIK RÉSZ

DENVER, DART SLOT ÉRINTÉSÉVEL A történelmi jelentıségő Denveri Szerzıdés, amelyet 2018−ban írt alá a korábbi Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és a mágiával megtámogatott Bennszülött Amerikai Nemzetek (BAN), egyszer és mindenkorra megváltoztatta az észak−amerikai kontinens erıviszonyait. A BAN, az amerikai indián törzsek szövetsége misztikus terrorizmus alkalmazásával kényszerítette ki, hogy az Egyesült Államok kormánya visszaengedje indián irányítás alá Észak−Amerika nyugati területeit. A Denveri Szerzıdésben egy tízéves népességkiigazítási tervet hagytak jóvá, amelynek keretében minden nem indián lakost kitelepítettek a BAN területeirıl. A megállapodások közt szerepelt a törzsekhez nem tartozó emberek és vállalatok számára létesítendı rezervátumok kijelölése, annak kimondása, hogy Seattle az Egyesült Államok területen kívüli része marad, valamint Denver felosztása a Szerzıdést aláíró felek között. ^ ^ ^ Kulcsszavak a további kereséshez: 2030 − Egyesülési Törvény − A Kanado−Amerikai Egyesült Államok létrejön a korábbi államok romjain 2033 − Aztlan Újjászületése − A mexikói kormányválság 2034 − Határválság − A Texasi Háborúk Aztlannal 2037 − ígéret Földje − A tündék a BAN−ról leválasztva megalakítják Tir Tairngire−t − Részlet a Tudományos Hipermédia sorozat 7. kötet: Észak−Amerika Ma címő kiadványból

8 Chase egy pillanatra lekapta a fejét, és igyekezett eltakarni a szemét a helikopter által felvert por elıl. A gép óvatosan ereszkedett le, a jó tonnás, nagyteljesítményő turbinamotor vészesen ingott alatta. Két ember állt a gép alatt, egy félig elrozsdállt Gaz−Willys Nomád teherautó lapos platóján. Amint elérték, megragadták a motort, és a két lelógó hevedert odalökték két másik, a földön várakozó férfinak. Ezek megfeszítették a hevedereket, megakadályozva ezzel a motor enyhe ingadozását. Amint sikerült biztos helyzetbe hozniuk drága szállítmányukat, a helikopter pilótája finoman még lejjebb ereszkedett a géppel, és a platón álló két emberrel együtt benavigálták a szajrét házi készítéső bölcsıjébe. A teherautó enyhén megroggyant, amikor a szállítmány megérkezett a fából és fémbıl eszkábált keretbe. A teherautón álló egyik férfi jelzésére a pilóta ledobta a felvonókötelet. Irányítása mellett a Hughes Stallion helikopter elırelendült, majd jobbra kanyarodva kisüvített a nyüt sivatag fölé. Chase tudta, hogy ha elég sokáig bámul utána, a gép már igen−igen messze jár majd, mire szem elıl téveszti a fémtesten megcsillanó éles fényt. Itt, a Texas−Aztlan határtól nem messze északkeletre a táj kietlen volt, üres, száraz, és ugyanezen okok miatt lélegzetelállítóan gyönyörő is. − Szép darabnak tőnik − mondta Chase asztaltársnıje, miközben a felvert koszt igyekezett leverni kék−fekete Texas Rattlers sapkájáról. −Pratt and Whitey, és valszeg az F604−es sorozat. − Szélesen mosolyogva figyelte, ahogy a négy férfi hozzárögzítette a turbinamotort a teherautó platójához. − A kis édes, gondolom megvan már vagy há− rom éves, de a nyakam rá, hogy mire a fiúk végeznek vele, úgy fog tekerni, mintha tegnap rakták volna össze. − Mire való? − Vektornyomásos turbóventilátor. Jó eséllyel a Ms. Mable−n köt majd ki, mint hajtómő. − A nı komolyabb koszmennyiséget söpört le divatjamúlt háromágú varkocsáról. − Terry és a fiúk a múlt héten vadásztak szegény Missel, amikor egy SAM telibe kapta a pajzstokját. Az aljadék rendszerint alig karcolta volna meg a dukkózást rajta, de így a tok elengedett, a porpajzs lezúgott, a turbóventilátor meg eldugult. Becka Trinity rákacsintott a turbinára, amint a teherautó lassan kigördült a kirakodási területrıl, és eltőnt egy csomó könnyőszerkezető felvonulási épület között. A „házak” egytıl egyig szürkék és rondák lettek volna, egy kupac egyforma doboz, ha legtöbbjüket nem borította volna a sivatagi növényzet álcázóhálója. Chase számára Bee is pont olyan volt, mint az épületek. A felszínen semmiben sem különbözött mindazon indián nık tucatjaitól, vagy inkább százaitól, akikkel életében összefutott. Ugyanaz a hosszú, éjfekete haj, ugyanaz a kerek arc, apró szemek, amelyek ha elmosolyodott, szinte teljesen eltőntek napcserzette bırének ráncai között. Semmiben sem különbözött volna, csak éppen ıt régóta ismerte már. A nı úgy öltözött, és úgy viselkedett, mint a társasági vagy a nemzeti Sivatagi Háborúk veteránja, és imádta a maximális teljesítményen pörgı turbinák dobhártyarepesztı moraját. A Beckához hasonlókat „madárkának” nevezték a környéken, ami tulajdonképp azt jelentette, hogy a Thunderbirdnek nevezett erıs, alacsony repülési magasságú katonai jármővek hangjára és szagára csápoló megszállott rajongó volt. A T−birdöket, amelyeket leginkább a feketepiacon lehetett beszerezni pénzszőkében lévı magán− vagy nemzeti hadseregektıl, a telepen azután átalakították, hogy gyorsabbak, könnyő összecsapásokra jobban használhatók és mindenekelıtt csempészetre alkalmasak legyenek. Becka Trinity már sok−sok éve megszokott látvány volt a Dart Sloti tábor környékén, ahol figyelte, és néha segítette a kisebb−nagyobb T−birdös csapatok tucatjait, amint azok vadászni indultak az aztlani területekre. Chase figyelte a nı arcát, és nem bírta elfojtani vigyorgását. − Ezek szerint zMs. Mable visszaért? Trinity felhorkant. −Jó ég, hát persze! Terry Finch eddig még egy madarát sem vesztette el.

A férfi bólintott, közben egy jókora motor alacsonyfeszültségő próbajáratásának hangjait hallgatta, amely valahonnan a hátuk mögül brummogott feléjük, ahol az ARM−okat tárolták és javították. Látta a nı arcán, hogy ı is hallja a hangot, és a tekintetébıl az is látszott, azt is pontosan tudja, hogy melyik T−birdtıl ered. Ez a gondolat eszébe juttatta azt, amit tulajdonképp mindenekelıtt meg akart kérdezni tıle. − Van valami hír a Pengeélrıl? Trinity elmosolyodott, és vidáman nézett Chase−re sapkája napellenzıjének árnyékából. − Nem gondoltam, hogy csak azért ugrottál be, hogy letuszkolj a napon némi szóját az öreg Becka társaságában a régi szép napok emlékére, de azért jı sokáig tartott, míg kibökted. Chase kuncogott, és két kezét megadóan feltartotta. − Most megfogtál, mea culpa. Most is, mint mindig, csak felhasználtalak. − Egye fene, csak tennéd gyakrabban! − Na jó, oké, szóval, mi az ábra? Van valami hír? A nı megvonta a vállát, és elnézett messze, a távolban rejlı Texas−Aztlan határ felé. − Már tegnap be kellett volna futniuk, de ezt asszem már te is tudod. Fender aszonta, hogy a terveik szerint az Északi Csatorna mentén jönnek föl Muzquizból, vagy hogy a pokolba hívják manapság az azziek. − Sőrőn járnak arra? − Attól függ. Nem egy könnyő út, de kikerülsz vele néhány csúnyább érzékelıhálót és figyelıtornyot. Ott van el probléma, legalábbis a verebek azt csiripelték, hogy az azziek épp az egyik nyavalyás forradalmi hısüket igyekszenek levadászni a Rio Grandétól északra, és ezt jelentıs haderıvel teszik, hiszen mióta a terület occupado, mindenki tudja, hogy a texasiak csak egyetlen rohadt lehetıségre várnak, hogy visszafoglalhassák. Chase levette a baseballsapkáját, amelyen még a New York Yan−kees ısi, kék alapon fehér emblémája díszelgett. Egy pillanatig hagyta, hogy a nap akadálytalanul süsse a fejét, de aztán meggondolta magát. Megvolt az oka annak is, hogy Trinity úgy nézett ki, ahogyan. − A jó életbe, itt valószínőleg melegebb van, mint… hogy is volt? Mint egy kipufogócsövön sütkérezı gyík hátán? Trinity megint kacagott, és megrázta a fejét. − Asszem egyszerően csak pokoli meleg van. − A fejét kissé elfordította, de a szeme továbbra is a férfira szegezıdött. − De ha már a forróságnál tartunk, gondolom nem azér1 dugtad ide a képed, hogy megnézd, megvannak−e még a dombok. − Dehogy. Épp csak kirándulgatok. A nı felvonta a szemöldökét. − l/gye nem keveredtél bele az azziek polgárháborújába? − Én? Hát persze, hadd mutatkozzam be: Senor Politico, életnagyságban. − Huh. Mintha Gordani valami olyasmit emlegetett volna, hogy volt valami ügyed valami németekkel… Chase gyorsan felemelte a kezét, jelezve, hogy ne folytassa. Biztos volt benne, hogy maguk vannak, de azért a biztonság kedvéért körülpillantott. Carának semmi nyoma. −Jól tudod, de ez már a múlté. −A hangja hirtelen hidegebbé vált. − Meghalt és eltemettetett, ahogy a templomban mondanák. A nı arca megrándult, és a földet kezdte nézni. −Ja, tudom, Gordo elmesélte. Rohadt szemetek voltak, amiért azt tették. Mindent megérdemeltek, amit tıled kaptak. − Tudom, de nem akarok beszélni róla, és azt sem akarom hallani, ahogy te vagy más beszélget róla. − Csak Gordo és én tudjuk. Nem hiszem, hogy bárki lett volna a közelben. − Akkor ti ketten ne dumáljatok róla. A lényeg most inkább az, hogy nem akarom, hogy Cara halljon errıl bárkitıl. Trinity megint ránézett. − A kislány, akit magaddal hoztál? Chase bólintott és folytatta: − A Der Nachtmachen az én történetem része − mondta. − Neki is megvan a saját története, amelyikben egy másik adag hasonlóan idegbeteg mókamester szerepel. Nem akarom, hogy akár csak eszébe juthasson, hogy bármilyen kapcsolat lehet köztem és az olyan alakok között. Epp elég jogos az üldözési mániája anélkül is, hogy tovább fokoznánk a zőrzavart. − Értelek. Mostantól egy mukkot se szólok. Pár percig még csendben álltak, amíg Trinity figyelmét el nem terelte egy másik motor egyre hangosabb bıgése valahol a táborban. Chase megveregette a nı vállát, aztán elindult a tábor mélye felé. Ru−

hája könnyedén beleolvadt a táj és a terepszínő hálók hátterébe. Kivéve persze a sapkát. *** Chase akaratlanul is jókora zajt csapott, miközben felmászott szállásuk alacsony falépcsıin. Dart Slot−i tartózkodásuk ideje alatt Carával ketten béreltek egy mőanyag viskót. Valami szundikált a lépcsı alatti árnyékban, és mély hangú morgással meg valami átható szaggal kezdte kifejezésre juttatni a férfi érkezése fölött érzett nemtetszését. Chase úgy döntött, nem akarja tudni, hogy milyen Felébredt szörnyszülemény lehet, és átugorva a lépcsıkön egyszerően bevetıdött az épületbe. Szitkozódva bevágta az ajtót maga mögött, aztán gondosan ellenırizte, hogy felindulásában nem tépte−e föl valahol a zsanért. Épp egy sörért készült benyúlni az ajtó melletti hőtıbe, amikor észrevette Ca−rát, aki szemlátomás tudomást sem vett az érkezésérıl. A lány a nappaliban ült, amely egyben a házikó egyetlen szobája is volt. A földön kuporgott, és lassan hintázott elıre−hátra. Egy Dallas−Fort Warth−ben vásárolt khakiszínő rövidnadrágot viselt, és egy átiz−zadt sötétzöld topot. Chase hallotta, hogy valamit motyog maga elé, de a szavakat nem értette. A hőtıben hagyta a sört, és lassan a lány felé indult. Cara bal karja rángatódzott, és feje úgy járt jobbra−balra, mintha figyelne valamit maga elıtt a padlón. Chase azonban hiába ért közelebb, semmit nem látott ott.

Egyvalamit azonban mégis: egy apró fekete dobozt, amely akkora lehetett csak, mint egy régi ponyvaregény. Vékony, duplasoros optikai vezeték tekergett elı belıle, és tőnt el a lány bal füle mögött. Nem kellett, hogy lássa a zsinór végét ahhoz, hogy tudja, az pontosan illeszkedik az oda beültetett króm adatjackbe. Az dobozt irányító egyszerő folyadékkristályos képernyı fölött egy apró szürke lapocska látszott. A chipen nem látszott semmilyen szokásos jelzés, csak egy ragtapaszdarabka volt rányomva, amelyre fehér ki−húzóval a ,,zümm” szót firkantotta rá valaki. Chase óvatosan megkerülte a lányt, hogy láthassa az arcát. Cara szeme nyitva volt, de tekintete zavaros, szinte üveges, és úgy ugrált ide−oda, mint egy leszakadt magasfeszültségő kábel szabad vége. A férfi látta, ahogy egy jó tucatnyi érzelem suhan át sorra a lány arcán: félelem, eksztázis, harag, zavar, megint félelem, és így tovább. Mindezek fölött egy vékony mosoly játszott, bár az arcizmok láthatóan küszköd− tek, hogy letöröljék az arcáról. Nyakának izmai szinte táncoltak, és egyik szemébe könny győlt. Az ajka cserepesre száradt. A chip átvette a lány érzékei fölött az uralmat, és Cara csak azt látta, amit az mutatott neki; azt hallotta, szagolta és ízlelte, ami az adott helyre be volt programozva; csak azt érezte, amit a chip engedett. Saját érzékeit kiszívta a földön elıtte heverı dobozból ömlı elektronikus áradat. A mőérzet−deck, melyet használt, Fuchi−modell volt, ráadásul az elérhetı egyik legjobb. Tudva azt, hogy ki ı, ez a sors szörnyő fintorának tőnt. A doboz alját is ragtapasz tartotta a helyén − a decket megbabrálták. Valaki átalakította úgy, hogy ne legyen biztonságos. Chase úgy tippelte, hogy valószínőleg kiszedték azokat a szőrıket és csúcsgátakat, amelyeknek a törvényes keretek között kellett volna tartaniuk a mőérzet−fervételt. Ezek nélkül az áramkörök nélkül semmi sem óvta többé a felhasználót az immár szabadon ömlı nyers érzékhatásoktól. Pár nappal korábban, a manhattani lakásban a lány azt állította, nem tudja, hogy hívják a JMÉ−chipeket, de Cara Villiers szemmel láthatólag pontosan tudta, hogy kell használni ıket. **»

Chase ott ült, és egy darabig csak nézte a lányt, közben hallgatta az olcsó vityilló nyikorgását és nyögdécselését, miközben a kibírhatatlanul forró dél lassan csak egyszerően forró délutánba hajlott. Mivel nem tudott eleget a JMÉ−k mőködési mechanizmusáról, nem merte sem a decket kikapcsolni, sem Carát kicsatlakoztatni. Ismert más JMÉ−ırülteket, és maga is kipróbálta már a kereskedelmi forgalomban kapható legális, tompított jelő mőérzet−chipeket, de semmit sem tudott az igazi Jobb−Mint−az−Élet hatásairól. így hát csak ült ott, és figyelt, hogy észreveszi−e fizikai veszély jelét. Épp mielıtt a lány bal keze kivágódott, hogy kitépje a zsinórt a deckbıl, Cara teste megmerevedett, és hosszan, nehezen elkezdte beszívni a levegıt. Chase felpattant, és felkészült rá, hogy az elızı néhány évének leggyorsabb mozdulatával csatlakoztassa ki a lányt, amikor az magától is megtette. Bár kicsatlakozott, de továbbra is nehezen szedte a levegıt, mintha a teste kompenzálni próbálna a hirtelen megszőnı mesterséges érzékjelek áradatáért. Miközben kihúzta a dugót, Cara lehunyta a szemét, így nem láthatta meg a férfit. Chase óvatosan visszaült a sarokba, ahol mindeddig várakozott. A lány még egy darabig mozdulatlanul ült, amíg teste lassan le nem nyugodott. Végül kinyitotta a szemét, megnyalta a száját, és lenyúlt a deckért. Már épp elérte volna, de pillantása megakadt a sarokban ücsörgı Chase−n. Amikor ránézett, a szemébıl szinte sugárzott a félelem. − Mióta? − kérdezte a férfi. A lány nem felelt, csak lassan elhúzta a kezét a decktıl. Case felhúzott lábakkal ült, két lábfeje összeért, de a térdét szétvetette. Kézét összekulcsolta, két könyöke a térdén nyugodott. Onnan, ahonnan Cara ült, az arca nem is látszott, csak a szeme csíllanását kapta el a keze mögött. − Mióta? − kérdezte újra. Cara pislogott, és gyorsan körülnézett a szobában, hogy ne kelljen szembenéznie vele. Aztán megint pislogott, kinyitotta a száját, mintha mondani készült volna valamit, de elıször felnyúlt, és kihúzta a csatlakozót a fejébıl. A zsinór immár szabadon a földre hullott, és ott feltekereden természetes formájába. − Mit mióta? − kérdezett vissza Cara színtelen hangon. − A chipek. Félrehajtotta a fejét. − Mi van velük? − Ne add a hülyét. Cara most végre a szemébe nézett. − Nem tudom, mirıl beszélsz. − Tekintete megkeményedett. A férfi csak megrázta a fejét, és egy szót sem szólt. A lány lenyúlt, és felemelte a decket meg egy puha piros−szürke tartót is, amelyet Chase eddig észre sem vett. Cara becsúsztatta a decket a tokba, a chip pedig az egyik külsı zsebbe került. A férfi észrevett a zsebben még egy pár másik chipet, de azokon mindegyiken a kereskedelmi mőérzet−chipek fényes, vidám matricái díszlettek. A zsinór is a helyére került, a tok átellenes oldalán lévı rekeszbe. A lány lezárta a tokot, és letette maga mellé a földre. − Egy pöttyét meg vagyok lepve − mondta a férfi. −Min? − Cara, ezt ne csináld. Meglehet, hogy nincs klinikai tapasztalatom az ügyben, de pontosan tudom, hogy mit láttam.

A lány összeráncolta a homlokát, és megint félrehajtotta a fejét. − Már mondtam, hogy fogalmam sincs, mirıl beszélsz. Chase elhelyezkedett, és leengedte a kezét. − Rendben − mondta. − Akkor kimondom én. Te JMÉ−chipeket használsz. − Micsodákat? − Ezt egyszer már végigbeszéltük, emlékszel? Pontosan tudod, mirıl beszélek. Cara tekintete a decket rejtı tokra siklott, aztán vissza Chase−re. − Erre gondolsz? Chase figyelte a lány arcát, kereste rajta az egy perccel azelıtt még nyilvánvaló kényelmetíenség nyomait. Valahonnan azonban Cara elıszedte a nyugalmát. Chase ezt rossz jelnek vette. − Igen, a mőérzet−deckre. Meglepetésére a lány elmosolyodott. −Azok nem azok, amikre te gondolsz. −Valóban? Megrázta a fejét. − Nem. Az egész tök legális. −Az a jelzés nélküli is, a ,,zümm” felirattal? Cara gyorsan pislogott kettıt, arcán zavar suhant át. −Ja az! Az egy brit kábeltelevíziós válogatáschip. Szép sorjában végigdönget rajtad egy csomó dolgot. Tényleg ultratuti… − Máris kialakult benned egy rángatódzási reakció, egy öAkéntelen izomrángás. A félelem lassan kezdett visszakúszni. −Én… mit… Chase enyhén elıredılt. − A bal karod. Néha megrándul, amikor… Hirtelen valami keményen megdöngette az ajtó vékony mőanyagát, és félbeszakította a mondatot. − Church! − érkezett mögüle Becka Trinity szokatlanul erıs hangja. − Légibemutató! Chase Carára nézett, aki felállt, és közben felvette a mőérzet−deck tokját is. A lány most hátat fordított neki. İ is felállt, és az ajtóhoz sétált. Trinity a lépcsı aljában állt, és szélesen vigyorgott a sapkája alól. − Gyertek! Csak nem akarjátok kihagyni a játékot? −Játékot? − Tőzijátékot, hapsikám! Valaki igyekszik elérni a határt, az azziek meg megpróbálják lepörkölni az égrıl, mielıtt sikerülne neki.

9 Még mielıtt észrevehette volna, Cara már ki is bújt Chase karja alatt, és lehuppant Trinity mellé. −Merre? Az idısebb nı végigmérte a lányt, aztán Chase−t. A férfinak hirtelen eszébe jutott, hogy Cara némileg rendezetlennek tőnik, és erısen leizzadt, de biztos volt benne, hogy ı maga sem nézhet ki sokkal jobban. ,− Még elég messze vannak, de Katié már befogott néhány üzenetet az azziek biztonsági csatornáin. Szerinte egy T−bird az, amelyik a határ felé teker. −KPengeétí − kérdezte Chase. Trinity megvonta a vállát. − Tuggya fene. Várd meg, és meglátod. Cara elfedte szemét a nap elıl. − Mennyi ideig tart, mire valami történik? Trinity megint csak vállat vont. −Egy óra, pár perc? A T−birdök gyors madárkák, édesem. Chase melléjük lépett, és bezárta az ajtót. − Szóval, hol vannak a páholyok? Trinity megint elmosolyodott. − Hát ott, nem messze − mondta, és egy pár kilométerre lévı kisebb dombra mutatott. − Az ott a Grimm Plató. A tábor egy része már kint van. *** Mickey Dare kocsiján utaztak ki, és vagy egy tucatnyian zsúfolódtak össze a raktérben. Chase Cara mellett ült, szorosan összepréselıdve. A lány mindenkivel csevegett, csak éppen hozzá nem szólt egy szót sem. Ahogy Trinity is mondta, mire a furgon felért a halom tetejére, néhányan már voltak fenn. Mindenki kényelmesen elnyújtózkodott egy csomó olyan mőanyag ülıalkalmatosságban, amilyeneket rendszerint sokkal−sokkal több víz mellett lát az ember. Egy kisebb furgon is álldogált a Grimm Platón, az egyik mélyedésben. A gödör teljesen természetesnek tőnt, de Chase azonnal látta, hogy emberkéz mőve. A kocsit borító álcázóháló éppolyan terepszínő volt, mint a Dart Slot házain lévık, de felül visszahajtották, és alatta láthatóvá vált egy főnyírómérető mőszer, amelynek a tetején egy lapos fekete tábla ágaskodott dél felé fordulva. Chase meglepıdött − sokféle katonai felszerelésre számított errefelé, de egy alig használt hordozható fáziskódolt radarra azért nem. Egy rikítóan piros pólót viselı köpcös, kopaszodó figura bújt elı a háló alól. Felegyenesedett, majd megigazította fejhallgatóját és mikrofonját. Amikor belefújt, a hangja felerısítve zúgott elı a háló alatt elrejtett hangfalakból. Úgy tőnt, elégedett az eredménnyel. − Szép jó napot, hölgyeim és uraim! Ma rám marad a helyszíni közvetítés feladata, mert Wandának épp DFW−ben akadt dolga. Igyekszem mindent megtenni a felhıdén szórakoztatásért.

Néhány helyi veterán bólintott, egy még ennél is kisebb csoport pedig némi tapsot produkált. Chase nem fogadott volna rá, hogy ez vajon a beszélınek vagy Wanda Dallas−Fort Worth−i útjának szól. − Az alaphelyzet szokásosnak tőnik − folytatta a férfi. − Katié úgy húsz perccel ezelıtt befogott néhány azzie légi egységet, amint beléptek a határsávba. Aguilar harci helikopterekként azonosította ıket, amelyek azóta sem hagyták el a területet. Katié úgy véli, hogy valószínőleg földi egységekkel hajtják föl nekik a célpontot, de ezeknek eddig semmi nyoma. Miközben a férfi beszélt, Chase a tömeget figyelte. Úgy tőnt, valamennyien figyelnek rá, legalábbis fél füllel, mert szinte mindenki délre, a határ felé meregette a szemét. Chase nem tudta pontosan, hol lehet, de a nyakát tette volna rá, hogy a többiek méterre megmondanák. Trinity kerített valahonnan egy üveg sört, azt most a kezébe nyomta. A férfi megköszönte, és Cara után kutatva körülnézett. A lány pár lépéssel odébb ácsorgott, és dél felé bámult. Még mindig csak a rövidnadrág és a zöld top volt rajta. − Be kéne kenned magad, vagy magadra kéne kapnod valamit. Meg fogsz fıni a napon. − Én csak barnulok, nem égek le − mondta a lány, de nem nézett rá. −Akkor barnulni fogsz, de jó alaposan. − Rendben, emberek, mősor indul! − jelentette a bemondó. − Katié szerint épp most lépett mőködésbe a béta fokozatú érzékelıhálózat. A két helikopter alacsonyabbra ereszkedett, a talaj menti zajban pedig nyomukat vesztette. Az üldözés célpontjának továbbra sincs semmi nyoma. Chase Trinityhez fordult: − Mindig ez megy? Az indián nı megrázta a fejét. − Dehogy. Mostanában ugyan a polgárháborús izé miatt gyakoribb, de rendszerint a T−birdök simán átcsusszannak. Chase bólintott. − És miért nappal csinálják? Trinity elvigyorodott. − Miért ne? Nekünk is, nekik is elég jó a cuccuk ahhoz, hogy baromira nem számít, éjszaka van−e vagy nappal. Nappal viszont a T−birdök pilótái a talaj hıjét felhasználhatják saját hılenyomatuk álcázására. Chase a bemondóra pillantott, aki hirtelen felkapta a fejét, és a határ felé kezdte meregetni a szemét. − Rakétatőz! − kiáltotta. −Az egyik helikopter kiemelkedett, és tüzet nyitott. A célpont odalent van a talajon. Meg nem mondom… Chase egy alig észrevehetı villanást kapott el a láthatár peremén. Többen felálltak. − A helikopterek manıverezni kezdtek. Katié hármat azonosított a levegıben, és határozott talaj menti mozgást is észlelt. − A bemondó nyilvánvalóan többet hallott a fejhallgatón át, mint amennyit megosztott a társasággal. Chase eltőnıdött, hogy vajon túl gyorsan jöttek−e az adatok, vagy csak túlságosan technikai természetőek voltak. A férfi szeme a láthatárt kutatta. − Újabb levegı−föld tőz. A hınyomok alapján rakéták. Az emberek sorra optikai és elektronikus látcsöveket húzkodtak elı a táskák és zsebek mélyérıl. Minden tekintet a látóhatárra szegezıdött. − Folyamatos levegı−föld és föld−föld tőz. Úgy tőnik, bárki is legyen az illetı, az azzíek erısen a nyomában vannak…

Chase közelebb húzódott Trinityhez, és olyan halkan, hogy csak ık hallhatták, megkérdezte: − Hányan nem jutnak át? − Többen, mint kéne. − Oké, választőz, elég erıteljes, a jelek alapján forgóágyú.,. − Lehet, hogy a Penge − mondta Trinity. − Droidkilövés! Legalább egy robot a levegıben… − Atyaisten, Miké! − kiáltotta egy nı valahol a bal szélen. − Kié? − Katié azt mondja, a robotok ugyanarra a célpontra tüzelnek, mint az azziek… Chase hallotta, amint a halk szitkozódás végighullámzott a tömegen. Cara kérdı tekintettel nézett rá. − Az azziek valószínőleg nem csak az extra tőzerı miatt vetették be a robotokat − magyarázta a férfi −, hanem hogy összezavarják, akit üldöznek. Túl sok a célpont Trinity felé pillantott megerısítést várva, a nı pedig biccentett. Cara visszanézett a horizont felé, ahol egy sor ragyogó pirosas fény villant fel. − Újabb rakéták… Katié szerint a T−birdnek sikerült egy kis egérutat szereznie, az azziek meg beleerısítettek. Azt mondja, ezzel együtt még nincs vége. − Szart se látok − szólalt meg az egyik srác, aki a csoport elején állt, és látcsövével a látóhatárt kutatta. − Katié szerint a T−bird a nyugati folyómederben bujkál, de két helikopter elindult, hogy elvágják az útját. A harmadik még mindig a nyomában van… És milyen baromi közel… − Szemlátomást rengeteg infótok van. Nem szoktatok telemetriás adatokat küldeni a T−birdöknek? − kérdezte Chase Trinitytıl. − Egy idıben nyomattuk, de vagy egy éve az azziek hozzánk vágtak egy radarkövetı rakétát. Hál* istennek mellément a rohadék, de az adatküldéssel leálltunk. Túl nagy a kockázat. Mindenki, aki a dombocskán állt, automatikusan lebukott, amikor úgy jó száz méterrel a fejük fölött két fényes csík húzott el dél felé. A gépek már félúton jártak a villanások felé, mire dübörgésük is elérte a halmot. Chase arca megrándult, alig bírta kivenni a hirtelen támadt zajban a kiáltozást. − Texas! Texas! − hangzott fel szórványosan. − Húgyagyú barmok! − felelte legalább egyvalaki. − Aha, két repülı objektum, alacsonyan és villámgyorsan haladnak. Teljes harckészültséggel repülnek, befogták

és követik a célpontjukat − üzeni Katié. − Fantom Négyesek! − ordította a látcsöves kölyök. Trinity egész közel hajolt Chase−hez. A zaj java része már elült ugyan, de még mindig félig süketek voltak. − A Texasi Nemzeti Légigárda gépei Abilenébıl. Valahogy nem csípik, ha az azziek a határsávban játszadoznak. Nem mindig érnek ide idıben, de azonnal rájuk csörgünk, mihelyt valami konkrétum történik. Chase elvigyorodott. − Gondolom névtelenül. − A francba is, dehogy! Nem túl boldogok ugyan, hogy itt rontjuk a levegıt, de szemmel tartjuk a határt, és idegesítjük az azziekat, ami bıven elég. − Nocsak, nocsak, a helikopterek sarkon fordultak. Gondolom, valaki szólhatott nekik, hogy nem egész egy kilométernyire jártak a határtól. Kíváncsi vagyok, ki lehetett! A társaság felkuncogott, és Chase érezte, ahogy a feszültség kiszáll belılük, Ha nagyon erıltette a szemét, ki tudta venni a két vadászgépet, amelyek most párhuzamosan repültek egy képzeletbeli csíkkal ott, ahol a határt sejtette. A két gépen túl is megcsillant valamin a fény, de nem tudta kivenni, mi lehetett az. − És igen, hölgyeim és uraim, Katié most jelentette, hogy az azzie egységek valóban távolodnak a hatá… − Egy pillanatra megállt, és csak meresztette a szemét, aztán folytatta: − Hazafutás, srácok! Katié azt mondja, hogy egy T−bird immár hazai terepen közeledik felénk. Várható beérkezés hat perc múlva. Szórványos taps, és némi fütty támadt a hír hallatán. A bemondó levette fejhallgatóját, és már elfordult, amikor újra felhangzott felettük a vadászgépek robaja. Chase eddig is ıket figyelte, így most felkészülten fogadta, ahogy elhúztak felettük. Most is csak vagy száz méterrel lehettek felettük, de most finoman megbillentették a szárnyukat. Amint elhagyták a halmot, felemelkedtek, és elhúztak észak felé. Trinity megrántotta Chase karját, és lefelé mutatott a domb tövébe. − Nézd, ott jön! A nyakamat rá, hogy a Penge az! Chase elvigyorodott. − Mibıl gondolod? − Mégis mit gondolsz? Mindenki más idehaza van.

10 A Pengééi valamivel Mickey Dare furgonja elıtt ért be Dart Slotba, így mire Chase és Cara visszaértek, az ARM már a földön pihent kikapcsolva. Háromfıs legénysége fenn serénykedett a fekete, radarhullám−elnyelı testen, és a sérüléseket vizsgálták. Egyikük, egy magas, erıs testalkatú, hosszú fasztafrizurás fekete férfi, aki hosszúszárú csizmát és barna bırmellényt viselt, felegyenesedett, és vádlón mutatott Chase−re. − Ön, uram − mennydörögte −, pénzzel tartozik nekem. Chase megrázta a fejét, és leszökkent a furgonról a földre. − Önnek, uram, pedig baromi rossz az emlékezete. A fekete férfi lecsusszant a T−bird lejtıs fémoldalán, és megállt Chase elıtt. − Nekem nem. Utoljára én fizettem Phoenixben a vacsorát. Chase elmosolyodott, és egyenesen odasétált hozzá. −Ja, de én tettem le utána mindenkiéit az óvadékot. −Az orruk kis híján összeért. A fekete nemrég ehetett. − Az nem számít − mondta vigyorogva. − Igaz is, ezt mindig elfelejtem! − Chase megragadta a másik férfi vállát, és melegen megölelgette. Medveılelesét barátja jó pár hátbala−pogatás kíséretében viszonozta. Cara lépett oda mögéjük. − Szerintem ezt csináljátok óvatosabban, oké? Tudjátok, milyen pletykásak az emberek. A két férfi elvigyorodott. − Csak pletykáljanak, csibém − mondta a néger. − Sokkal több embert rúgtam már seggbe, mint ahány… Chase egy barátságos taszítással felbeszakította. − Ha túleshetünk a bemutatkozáson − szólalt meg −, a kiterített úriember Ryan Blanchard, ennek a fémdoboznak a lövésze és taktikai szakértıje. Blanchard intett Carának a földrıl. Chase taszításának ereje beröpítette a T−bird árnyékába, és úgy döntött, ott marad még egy kicsit. − Fémdoboz, hát így állunk? − szólalt meg az egyik, még a gépen dolgozgató figura. Negyvenes éveinek közepén járó férfi lehetett, talán egy kicsivel fiatalabb, mint Chase, de vékonyabb volt, és kinézetén több nyomot hagyott az idı. − Nem illene így beszélned róla, ha mindent figyelembe veszünk. − És milyen mindent kellene figyelembe venni? − kiáltott fel hozzá Chase, majd Carához hajolt egy pillanatra. − Pete Gordani, pilóta. − Hát, foként azt, hogy fel akarsz bérelni minket. −Valóban? Gordani elvigyorodott. − A nyakamat rá, hogy nem azért tévedtél erre, hogy csak bekukkants, és megkérdezd, hogy vagyunk. − Miért? Akár ezért is jöhettem volna. − No persze − szólalt meg Blanchard, aki most kényelmesen a T−bird egyik futómővének támaszkodva ücsörgött. A földi manıverezés céljára a gépnek három kereke volt, tricikliszerően elhelyezve.

Chase lepillantott a fekete férfira, aztán tett egy lépést elıre, átlépett fölötte, és felmászott a T−birdre. − Hékás, nézd, hogy hova lépsz! − kiabálta Blanchard mielıtt félregurult elkerülve, hogy a gyomrába tapossanak. − Érzékeny mőszereket használsz létrának! Chase sokatmondóan nézett rá. − Ne próbáld beadni nekem ezt a maszlagot! Itt a szerszámos ládát tároljátok. − Hé−hé! − mondta Blanchard. − Akár meg is változtathattuk volna, nem igaz? − Ha így tettetek volna, akkor jókora figyelmeztetı jelzést kellett volna ráfestenetek. − Chase elérte az ék alakú jármő tetejét, és megszorongatta a szélesen vigyorgó Gordani kezét. Valamivel a pilóta mögött állt a legénység harmadik tagja, akit mindezidáig nagyrészt eltakart a lövegtorony. Krista Freid biccentett Chase felé, és rámosolygott, amíg az Gordanit üdvözölte. − Remélem megbocsátod, hogy nem rázok kezed veled, Church, de most éppen mindkét kezemmel kapaszkodom. − Az adott körülmények között ez érthetı. Hogy s mint? − Egész jól, ha hozzávesszük, hogy az aztlani hadsereg fele épp most próbált apróra lıni minket. Chase elmosolyodott, és már épp válaszolt volna, de Gordani megelızte. − Úgy tőnik, a viselkedési szokásaid leromlottak azóta, hogy utoljára találkoztunk. Chase felnézett rá. − Valóban? A pilóta lemutatott a földre, ahol Blanchard már csöndesen beszélgetni kezdett Carával. − Cara! − szólt le neki Chase. − Azt hiszem, nem sikerült befejeznem a bemutatásokat. A lány felnézett, rá és összevonta karját a mellén. − Semmi gond, majd én is megfeledkezem rólad valamikor. − Már bemutattam neked Ryan Blanchard urat. A Kaliforniai Szabadállam egykori katonája, most pedig ennek a madárkának a lövésze és taktikai szakértıje. − Ezt már elmondtam neki! − kiabálta Blanchard. − Hát − hőtötte le Chase −, akkor most olyasvalakitıl is hallotta, akiben megbízhat. Blanchard megmutatta Chase−nek a középsı ujját. − Köszönöm. − Chase Gordanira mutatott. − İ Peterson Gordani… − A Pete is elég. − No ennek örülök. Szóval ı Pete Gordani, és amit már szintén említettem, ı a pilóta. Mi ketten már marha régen ismerjük egymást. Gordani biccentett. −Ja, legalább három álnevét ismerem. Úgy tőnt, Cara meglepıdött ezen. Felnézett Chase−re, aki megvonta a vállát. − Elélek valahogy. Mindenesetre − folytatta − egyvalaki van még, akit nem láthatsz onnan, ahol állsz, ezért nekem kell elhinned, hogy ı Krista Freid. Chase elırehajolt, és a lövegtorony túloldalára mutatott. Megdöbbent. Freid eltőnt. Még éppen idejében nézett vissza ahhoz, hogy lássa, amint Freid üdvözlésre nyújtja a kezét Cara felé. Bár Freid jóval magasabb volt a lánynál, a megalázási tényezı javát elvitte az a tény, hogy vékony volt, mint egy seprőnyél. Hosszúkás, karakteres arcát tusi fekete haj koronázta. A legénység többi tagjával szemben az ı ruhája kifejezetten re−pülıoverallra emlékeztetett, bár érdekes módon fekete bırbıl készült. Furcsa választás a sivatag közepén, gondolta Chase. − Freid mágus − szólalt meg, amint a két nı kezet rázott. Cara elengedte Freid kezét, és önkéntelenül hátralépett, mire Freid elvigyorodott. − Tudom, mit gondolsz most − szólt Carához −. A legtöbb mágus engem is megrémít. Carán látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát. − Nem úgy értettem… − Csak semmi pánik! − mondta Freid − Mint említettem, tudom, mit érzel. − Gordani felé fordult. − Rátok hagyom a madárkát, én meg elmegyek megkeresem a két Richet. Gordani bólintott. − Remek. Szólj nekik, hogy kapkodják magukat. − OK − mondta a mágus, majd biccentett Carának, és elsétált az épületek felé. − Szóval − vágott bele Chase −, úgy hallottam, elég rázós utatok volt. − Beszéd közben lepillantott a Pengeélre. Az egész járgányt vastagon borította a por, oldalára jókora sár− és bozótdarabok tapadtak. Jó pár helyen golyóütötte lyukak is látszottak, és legalább egy komolyabb lövés betalált a T−bird hátuljába, ahonnan jelentıs mennyiségő páncélt tépett le. A páncélzat azonban általában tartott, úgy nézett ki, komolyabb sérülés nincs. A lövegtorony, amely mellett álltak, persze már teljesen más kérdés volt. Chase nem tudta, mi találta el, de bármi is volt, elég erıs kellett legyen, hogy átszakítsa a megerısített páncélzatot, és szétszaggassa odabent a fegyvert. Valaha valamiféle nehéz forgóágyú lehetett, most azonban leginkább egy véletlenszerően meghajtogatott fémdarabnak tőnt. − így is mondhatjuk − helyeselt Gordani. − Tisztán és gyönyörően visszaértünk volna, csak sikerült pont egy rohadt azzie Land Rover fölött elhúznunk. Addig tudták ugyan, hogy ott vagyunk valahol, de sehogy sem

találtak. − Szétlıttem amilyen gyorsan csak tudtam, de a riasztás már megszólalt − főzte hozzá Blanchard. Mostanra már a T−bird peremén üldögélt, pár lépésnyire Carától. − Pár másodperccel késıbb kaptunk egy rakétát a fenekünkbe −folytatta Gordani −, amelyik nagyon csúnyán elbánhatott volna ve− lünk Szerencsére épp egy éles kanyar közepén voltam, így aztán elég rossz szögben talált el. − Mi történt a toronnyal? − kérdezte Cara. − Rosszkor bukkantunk ki egy mélyedésbıl − felelte Blanchard. −Az egyik helikopter utánunk eresztett egy sor rakétát. A legtöbb mellé ment, de egy−kettı megtépte a gépágyút. Megint csak szerencsénk volt, éppen tárat cseréltem, amikor a találatot kaptuk. Ha éles lövedékek lettek volna a toronyban, sokkal rosszabbul jártunk. Chase elvigyorodott. − Úgy hangzik, mintha rengeteg karmátokat használtátok volna el ma. − így igaz − értett egyet Gordani. − De az egészet kemény készpénzben kapjuk vissza. − Mit szállítottatok? Gordani megvonta a vállát. − Nem igazán tudom. − Értettem − felelte Chase, tudva, hogy nem érdemes tovább kérdezısködnie. − Mennyi ideig lesznek idelent? − Nocsak, sietıs a dolgotok? − Olyasmi. Carának és nekem Denverbe kell jutnunk. Gordani felvonta a szemöldökét. − Cara? − kérdezte és a T−bird mellett ácsorgó lányka felé fordult. −Az ifjú hölgy, akit még nem mutattál be? Chase felhördült. − Bocsánat. Uraim! İ Cara. Azt hiszem, maradjunk egyszerően a Caránál. Mindkettınknek Denverbe kell jutnunk. Gordani egy pillanattal tovább nézett Carára, és a lány kényelmetlenül megmoccant. A férfi visszafordult Chase−hez. − Úgy néz ki, megint nem fogom tudni, mit is szállítok. − És ez olyan nagy megrázkódtatás? − kérdezte Blanchard. Gordani vállat vont. − A kár nagy része könnyen kijavítható − mondta Chase−nek, fölvé−ve a beszélgetés elejtett fonalát. − Mondjuk 24 órán belül, attól számítva, hogy a Richek dolgozni kezdenek. − A gond az ágyúval lesz − vetette közbe Blanchard. − Lehet, hogy nehéz lesz kicserélni. Milyen hamar kell indulnotok? − Amilyen gyorsan csak lehet. − Ha a környéken bárkinek van egy fölösleges darabja − mondta Gordani −, körülbelül addigra beszerelhetjük, mire a páncélt és a lö− regtornyot kijavítják; már feltéve, hogy meg tudod fizetni a sürgısségi felárat. − Ez nem gond. A pilóta biccentett. − Ez sokat lendít a dolgon. Ha nincs a környéken egy sem, a franc se tudja, mennyi idıbe telik, amíg tudunk egyet szerezni. Nem igazán akarok visszarohanni az azziek ölébe mindössze egyetlen pár közepes géppuskával és egy sorozat rakétával. − Azziek? − kérdezte Chase. − Azt hittem, egyenesen áttekerünk a Pueblo Tanács területére, az egykori Új−Mexikón át, majd a Szikláshegységben fel Denverig. Blanchard megrázta a fejét. − Az utolsó résszel igazad van, de egész egyszerően nem fogunk átmenni az UCAS−Pueblo határon. Chase egyikrıl a másikra pillantott. − És miért nem? − Mostanában nagyon durva arrafelé a vidék. Pueblóban van a környék legjobb biztonsági hálózata. Miért kockáztassunk, ha nem muszáj? Gordani bólintott. − Sokkal pontosabb információink vannak az aztlani határról: hol vannak a lehallgató tornyok és a szenzorok meg hasonlók. Ráadásul a tipikus aztlani katona nem olyan tökös legény, mint a pueblói határ fenegyerekei, ık nem lelkesednek annyira egy kis lövöldözésért. − Ezért tehát délnek indulunk, Aztlanba − vette át a s^ót Blanchard. − Úgy teszünk, mintha mélyen be akarnánk hatolni, de aztán csendesen nyugatnak fordulunk, majd újra északnak. Valahol a régi Las Cru−ces környékén lépünk be Pueblóba. − Azt hittem, nem akartok átkelni a pueblói határon. Gordani egészen közel hajolt Chase−hez, és szinte súgva mondta: − Kicsit nehéz innen bárhová nyugat felé úgy eljutni, hogy kihagyjuk Pueblót. − Tudom, én is láttam mostanában térképeket. − súgta vissza Chase. − Tudod, a dolog úgy áll, hogy.Pueblo és az UCAS jó viszonyban vannak, de mivel a gazdasági helyzet olyan, amilyen, Pueblo nagyon morcos bármiféle illegális kereskedelemre, és ezért elég keményen ırzi a határt. Ez

mellékesen kordában tartja az illegális bevándorlást is. Texas nyugati részén most erıs a visszaesés. Rengetegen próbáltak átlógni, és Pueblóban munkát szerezni. − Gondolom repesnek az örömtıl. Blanchard felnevetett. − Nagy igazság. Ezért aztán a Pueblo−UCAS határon elég macerás átjutni. A Pueblo−Aztlan határ azonban sarkig tárva − legalábbis a számunkra. − Elég jelentıs haderık álltak a határ mindkét oldalán, de fıként azért, hogy minél csúnyábban nézhessenek a másikra − mondta Gor−dani. − Az azzieknak fıleg nehéz egységeik vannak, beásva és ısrégi szenzorokkal felszerelve. Az ilyen felszerelés kiválóan alkalmas arra, hogy észleljen egy határon átözönlo hadsereget, de nem sokat ér egy gyorsan és csendesen haladó apró T−bird ellen. Chase bólintott. − És mi van a Pueblo oldallal? − Ami azt illeti, nincsenek igazán jóban az azziekkal − feleke Blanchard −, ez egyben azt is jelenti, hogy lelkesen figyelmen kívül hagynak bármit, amit Aztlanba csempésznek be. Az azziek a hajukat tépik, valahányszor egy újabb szállítmány olcsó pueblói ketyere tőnik fel a piacon. − Ezért aztán simán átengednek? − Többé−kevésbé − Blanchard a társára nézett. − Hacsak nincs okuk rá, hogy egy bizonyos T−bird vagy a szállítmánya után kutassanak. − Ez gond lehet? − kérdezte Gordani. − Nem hiszem − mondta Chase. − Azok, akik miatt az én fejem £5, nem sok befolyással bírnak Pueblóban. A két másik férfi bólintott. − Helyes − mondta Gordani −, akkor az egyetlen dolog, ami miatt fıhet a fejünk, az lehet, hogy mibe fog ez neked kerülni. Chase elvigyorodott. − Ejnye, pedig azt hittem, hogy elvisztek a régi idık emlékére. − Nono, öregem! − Szólalt meg Blanchard a fejét rázva. − Addig nem, amíg tartozol nekem.

11 A vacsora során Chase kétszer is megpróbálta felhozni Cara JMÉ−problémáit, de a lány mindkétszer harciasan elhessegette a kérdést. A férfi tudta, hogy komoly választ csak akkor kaphatna tıle, ha nyomást gyakorolna rá, ennek azonban a gondolatától is irtózott. Ha Cara valóban olyan erısen elnyomta a problémát, mint ahogyan elsı ránézésre tőnt, akkor ha túl keményen bánik vele, elıfordulhat, hogy bepánikol, és ismét egyedül próbálja majd megoldani apja problémáját. Ha végre Seattle−be érnek, és sikerül beszélni az anyjával, majd megemlíti Cara problémáját is, és ajánl egy jó helyet, ahol biztosan segítenek. Sejtette azonban, hogy Samantha Villiersnek bıven lesznek saját ötletei is a témával kapcsolatban. Dart Slotban a várakozás órái alatt bıven volt ideje gondolkodni. Meglepte, hogy különösebb gond nélkül elérték a bázist. Igaza lehetett Farradaynek, hogy túl szennyezettek voltak a hajmintáik ahhoz, hogy használhatók legyenek? Ettıl függetlenül azonban, ha Cara üldözıi, legyenek akár egy német poliklub tagjai vagy magának a Fuchinak az ügynökei, megsejtik, hogy a lány Seattle−be tart az anyjával találkozni, akkor még számíthatnak néhány meglepetésre. Igazából nem túl sokfelıl lehetett bejutni Seattle−be, a Fuchi In−dustrial Electronics pedig, ha csak a kisujját is mozdítja, simán felállít egy olyan hálót, amelyiken nem juthatnak át. A cég nem csak Denvert fedezhetné le, hanem dél felé Phoenixet, messze északnak Minneapolist és San Franciscót is a nyugati parton arra az esetre, ha az üldözöttek úgy döntenének, hogy az utolsó etappal északról kerülik meg Tir Tairngire−t. Dekásokat bérelhetnének, és külön e célra kifejlesztett számítógépvírusok áraszthatnák el az Észak−Amerika nyugati felének közlekedését szabályozó többezer rendszert. Mindenhová eljutna a hír, és minden lépésüket árgus szemek figyelnék. A Chase manhattani lakásába behatoló csapat simán lehet Fuchi−szintő. Ha a kiképzésük nem lett volna elég bizonyíték rá, a gázdetektor mindenképp a céges támogatás jele volt. Ha csak a poliklubosok lettek volna, Chase nem hitte, hogy Cárinak és neki különösebb gondjai lehetnének, mielıtt Seattle−be érnek. A lányt keresı szervezetnek nem voltak amerikai csoportjai. Chase tudott a Der Nachtmachen helyi politikai sejtjeirıl, de nem hallott semmit, aminek alapján kapcsolat lehetne Cara Alté Weltje és az ı ısi ellenségei közt. Ahhoz, hogy az Alté Weltnek egyáltalán esélye legyen Seattle elıtt utolérni ıket, a csoport kénytelen lenne a Fuchihoz fordulni segítségért. Chase−nek ötlete sem volt, hogy milyen természető a kapcsolat a két szervezet közt. Vacsora után Cara elfogadta az egyik helyi srác, egy Gavin nevő nyeszlett punk meghívását, és elment bulizni a bázis többi fiataljával. A lány egy pillanatra Chase−re nézett, mielıtt igent mondott, ı pedig majdnem megtiltotta a dolgot, de Cara szemében volt valami, ami azt súgta, hogy a lány most távol akar lenni tıle. Chase tudta, hogy ez a chipek miatti nyomás miatt van, és hogy Cara meg akar szabadulni a férfi szigorú pillantásaitól. Ez feldühítette. A lány jött oda hozzá, hogy a segítségét kérje, beleegyezett, hogy követi az utasításait, és erre máris rángatni kezdte a kettejük közt kialakult rövid pórázt. Ha nem kell neki a segítsége, akkor miért kereste fel

egyáltalán? Ha pedig játszani akar, akkor a szabályoknak rá is vonatkozniuk kell! Elengedte a lányt, aztán egy darabig követte ıket, hogy megbizonyosodjék, afelé a bódé felé mennek, amelyrıl Gavin azt állította, hogy a bázison lebzselı idısebb kölykök ott szoktak bulizni. Egy darabig ott állt az árnyékban nem messze a házikótól, hallgatta a zenét, és figyelte az árnyékok játékát a behúzott függönyök mögött, míg végül a hideg és saját maflaságának érzése rá nem vették, hogy keressen valami melegebb helyet. Átvágott a bázison, és talált egy nyílt tőzgödröt, ahol valaki vacsorát fızhetett talán, aztán otthagyta parázslani. Chase úgy döntött, ott marad − valahogy a vityillójuk belsejét gondolatban még hidegebbnek érezte. Kora este volt, a tábor nem csöndesedett még el. Több tucatnyi trideón üvöltött majd ugyanennyi különbözı csatorna mősora. Ezenkívül innen−onnan fel−felhangzott néha egy kacaj vagy egy dühös kifakadás, az egészet pedig egy T−bird motorjának szaggatott zúgása és a kölyökbarlangból kidübörgı zene festette alá. Hirtelen megpillantott valamit, ami árnyéktól árnyékig lopakodva surrant a jobb oldali épületek sora közt. Igyekezett jobb képet kapni róla, és hagyta, hogy felturbózott látása felerısítse a holdfényt, amennyire csak áramkörei engedték. Továbbra is csak az árnyékot látta, de aztán a világos talajról és házfalakról visszaverıdı fény bántani kezdte a szemét. Nyomát vesztette. Elmerengett, hogy vajon miért nem lett idegesebb. Évekkel ezelıtt egy hasonló helyzetben már rég talpon lett volna, de legalábbis szellemileg felkészül a cselekvésre. Érezte karja alatt súlyos pisztolyának nyomását, tudta, hogy ott van, de most sokkal inkább érdekelte, hogy vajon miben sántikálhat az árnyalak, mint az, hogy vajon jelent−e számára fenyegetést. Nem is olyan rég még sokkal drasztikusabb lépéseket tett volna, ha valaki betör a lakásába. Kijött ugyan a gyakorlatból, de tudta, hogy a testében lévı kiberver még mindig sokkal jobb, mint a legtöbb, utcán kapható cucc. Korábbi munkaadóinak ajándéka. Nem kételkedett benne, hogy ha kellene, képes lenne habozás nélkül cselekedni és ölni. Valahogy azonban, az eltelt évek során valamikor a penge éle eltompult. Az az él, amely a világ egyik legjobb testırévé tette. És ez az él volt az is, amely végigvezérelte a berlini vérfürdın, amelyre alig emlékezett. Azokon az éjjeleken alig volt több mint egy gép, aki vakon osztott igazságot azoknak, akik ártatlanok vérével kövezték ki az útjukat a politikai hatalomhoz. Különösen egy ártatlanéval, akit szeretett. Teste önkéntelenül megrándult, ı pedig erınek erejével előzte fejébıl a gondolatot. Ez már a múlt, történelem. Most nem azon kell töprengenie, hogy mit tett, és mit veszített el, hogy ilyen elképesztı erıszakra ragadtatta magát. Most más problémákkal kell foglalkoznia. Más dolgokkal, amelyeket végig kell gondolni, ehhez viszont nyugalomra van szükség. Felállt, nyújtózott egy kicsit, és egy pillanatra elmerengett, hogy vajon mennyi ideig ülhetett gondolataiba merülve a parázsló tőz mellett. A tábor sokat csendesedett, de néma még nem volt. A neve− tések, a kiáltások, a motorzúgás és a zene még mind ott voltak körülötte, de az éjszaka hosszú csendje már elkezdett beszivárogni a bázis hosszú árnyain át. Chase közelebb lépett a tőzgödörhöz, és felnézett az égboltot pettyezı milliónyi csillagra. Fényes pontok mozogtak közöttük egyenletes, egyenes pályán. Talán a Föld körül keringı mőholdak, talán repülıgépek, amelyek alig valamivel alacsonyabban szállnak. Vagy talán egészen mások. Chase Farradayre gondolt, aztán megint a mágusokra, akik Cara és az ı hajának segítségével lenyomozhatják ıket. Vajon ha rájuk találnak, megérzi a közeledésüket? Nem tudta. A mágia ugyan sebesen terjedt az utolsó tíz−tizenöt évben, de olyasvalami maradt, amirıl ı nem sokat tudott. Saját tapasztalatai igen korlátozottak voltak e téren. Olyan kevesen használták még, amikor ı teljesen aktívan tevékenykedett, amikor a csúcson volt. Ahogy a mágia használata terjedt, úgy sodródott ı is mind csendesebb ténykedések felé. Tudta azonban, hogy ki mondhat neki errıl többet. Krista Freid. *** Körbekérdezett a T−bird−hangárban, de elıször úgy tőnt, senki sem tudja, merre lehet a Pengééi legénysége. Végül csak kitudódott, hogy Gordani és Blanchard kölcsönvették Mickey Dare furgonját, és elindultak, hogy alkatrészeket kerítsenek a T−bird nyúzott lövegtornyához. Nyilvánvalóan kaptak valamilyen tippet a csere−fegyverrel kapcsolatban is. Azt is sikerült megtudnia, hogy Freid nem ment velük. Valaki megmutatta Chase−nek a nı szállását. Égett bent a villany. Az álcázott épülethez közeledve Chase igyekezett minél nagyobb zajt csapni. A saját szállásukkal ellentétben Freid házikója közvetlenül a földre épült, még téglák vagy betontömbök sem voltak aláillesztve. Az ablakokon függönyök lógtak, az ajtó elıtt pedig egy viharvert istenhozta−lábtörlı fogadta a vendégeket. Chase odalépett, és bekopogott. − Várj egy picit! − hallatszott Freid hangja valahonnan bentrıl. Pár pillanattal késıbb már nyitotta is az ajtót, és odabentrıl kellemesen hős szellı suhant ki mellettük. − Church! − üdvözölte a nı mosolyogva, de fejét kérdın oldalra hajtotta. − Mi járatban? A férfi viszonozta a mosolyt. − Volna néhány kérdésem hozzád a mágiával kapcsolatban. Lenne rám egy perced? Freid egy pillanatig nem válaszolt, majd bólintott. − Persze. Gyere csak be. − De tényleg csak akkor, ha nem zavarlak meg semmiben… A nı ciccegett.

− Nemigen sikerülne. Csak olvastam. Hátralépett, és teljesen kinyitotta az ajtót, hogy Chase bemehessen. A hővös szellı megint megcsapta a férfi arcát. Légkondira tippelt, de nem hallotta sehol a gép zúgását. A helyiség alaprajza éppolyan volt, mint az övé és Caráé, egy kisebb garzon. Freid szállásának azonban határozott hangulata volt. Fıként aztlani és délnyugati indián stílusban díszítették, bár egy−két európai eredető tárgy is feltőnt itt−ott. A falon reprók lógtak, némelyik klasszikus, de a legtöbb modern. A legszembetőnıbb darab a Dunkelzahn sárkány Laké Louise−beli szállását ábrázoló három dimenziós poszter volt. −Jártál már ott valaha? − kérdezte Chase. −Hol? − A sárkánynál. A nı ismét elmosolyodott. − Soha. Talán egyszer. − Elképesztı, milyen fura egy fazon. Amikor utoljára ott voltam, épp emberként járkált. Úgy tőnt, hogy élvezi. Azt hiszem, a fajtája nem lehet valami nagy véleménnyel rólunk, emberekrıl. − Néha teljesen meg tudom érteni − felelte a nı a férfi arcát figyelve. Chase belépett a központi területre, és észrevette a pamlagon a bekapcsolva hagyott adatolvasót. Mellé felhalmozva egy kis kupac újságchip hevert. Freid lépést tartott a világgal. − Meglepettnek tőnsz − szólalt meg a nı még mindig a férfi háta mögül. Chase megfordult. A nı a konyharészben állt, és egy pultnak támaszkodva figyelte ıt. Most a férfin volt a sor, hogy kérdın nézzen. − Meglepettnek? − A szállásomtól. Úgy tőnt, hogy meglep, hogy ennyire… belakott? − A mondat végét felkunkorította, mint egy kérdést. Chase elmosolyodott és bólintott. − Igazad van. Azt hiszem, tulajdonképp sosem hittem, hogy a ti szakmátokban dolgozóknak egyáltalán lehet otthona. Amíg Gordó−

val vadásztam, nem emlékszem, hogy egyszer is említette volna, hogy lenne ilyesmije. Rengeteg helyen tudta meghúzni magát, de otthona nem volt. − Ez nem nekem való. Ha nem lenne egy helyem, ahol nyugodtan kikapcsolhatok, beleırülnék. Kell egy sarok, amelyik más, mint az összes többi. Hozhatok inni valamit? A férfi bólintott. − Azt hiszem, nincs túl sok mindenem. Nem volt még idım feltölteni a készleteket. − Bármi megfelel. −Víz? Chase felnevetett. − Víz is jöhet. Freid töltött mindkettejüknek egy pohár vizet, és belepottyantott egy−egy citromíző pezsgıtablettát. Elrámolta az adatolvasót meg a chipeket, és intett Chase−nek, hogy üljön le. İ is mellékuporodott, hosszú lábát maga alá húzta. Chase nemigen ismerte a nıt, és nem tudta, mennyit árulhat el neki. Amikor utoljára Gordanival dolgozott, Freid ott volt ugyan, de csak érintılegesen kellett együttmőködniük. A feladat elvégzéséhez feltétlenül szükséges dolgokon kívül Gordaninak sem igen akart elmondani semmit, pedig a pilótát sokkal jobban ismerte. Ha azonban mágikus problémáik akadnak, úgy vélte a legjobb, ha riasztja Freídet. Nagyot kortyolt a poharából, letette maga mellé az asztalra, és ránézett a nıre. Hirtelen meglepte, hogy milyen szép valójában. Kris−ta Freid magasabb és vékonyabb volt, mint azok a nık, akik rendszerint felkeltették az érdeklıdését, de volt valami benne, amit korábban valahogy nem vett észre. A nı szoros fekete biciklisnadrágot és egy hatalmas sárga pólót viselt, amely annyira kinyúlt már, hogy minden rossz mozdulatnál azzal fenyegetett, hogy lecsusszan a vállán. Haja úgy fénylett és illatozott, mintha épp most lépett volna elı a fürdıbıl. Félig a férfi felé fordulva ült, egyik könyökét feltámasztotta a kanapé támlájára, kezét a tenyerébe fektette. Mosolygott. Chase újabb nagy kortyot küldött az elsı után. − Azt mondtad, valamilyen mágiával kapcsolatos problémád van. − Öö, igen. Gondoltam, te talán tudsz adni pár megoldási javaslatot. − Ne kímélj. − Elképzelhetı, hogy üldöznek minket, és ha jól sejtem, mágiát használnak a lenyomozásunkhoz. Freid szemében fény villant. − Mágikusan követnek? Mesélj. Chase elmondott annyit, amennyit úgy vélte, hogy muszáj: megemlítette, hogy talán egy nagyhatalmú megatársaság kergeti ıket; a lakásában történteket és Farraday véleményét. A nı felhorkant. − A barátod sámán, gondolom. − Igen. Macskasámán. Freid bólintott, és megmoccant, mindkét kezét az ölébe ejtve. − A sámánok hajlamosak túlértékelni az ilyesmit. A vegyszerek aligha fognak hátráltatni egy mágust, ha az méltó a nevére.

− Már boldog is vagyok. A nı megint elmosolyodott, és egy picit közelebb hajolt. − Ellenırizhetem. Ha követnek, akkor annak nyoma marad az asztrálban. Egyértelmő kapcsolat látható olyankor közted és a követı illetı közt. Chase figyelmesen nézte a nı arcát. Úgy tőnt, Freid kifejezetten fellelkesedett a gondolatra. − Nem veszélyes ez neked? − Elképzelhetı − vonta meg a vállát a nı. − Attól függ, hogy mi történik tulajdonképp, és hogyan csinálják a dolgot. Ha csak egy rituálét használnak, akkor gyakorlatilag semmi veszély. Ha viszont valaki asztrálisan a nyomodba szegıdött, mondjuk egy mágus vagy valamilyen szellem, az már veszélyesebb játék lehet. − Lehet, hogy valami végül… Elharapta a mondatot, mert Freid hirtelen kinyújtotta a karját, és a vállához húzta magát. A férfi elkapta, és egyik kezével a nı kinyújtott kezét, másikkal a távolabbi vállát ragadta meg. Freid tekintete hirtelen megüvegesedett, feje elırebukott. Chase elengedte a vállát, és elkapta az állát, épp amikor a nı felkapta a fejét, és arcára széles mosoly ült ki. Megszorította a férfi vállát, aztán elengedte, és hátradılt. Chase elengedte az állát. − Bocsi − szólalt meg Freid −, de gyorsan ellenıriznem kellett. A férfi rábámult. − Nem igazán értem − mondta. A nıt úgy tőnt, mulattatja a dolog. − Nem akarok nagyon belemenni a technikai részletekbe, de alapesetben olyasvalami, ami csak az asztrálban létezik, nem támadhat meg egy fizikai világban létezı valakit, még akkor sem, ha ugyanabban a szobában vannak. Ez bizonyos értelemben a mágia törvényei közé tartozik: az asztrális világból normál esetben nem befolyásolható a való világ. Nomármost, ha az az akármi, ami itt van velünk a szobában, nem lehet ugyan ránk hatással, ettıl még lát és hall is minket. − Ha tehát volna itt valami, akkor az meghallotta volna, amikor azt mondod, hogy körülnézel asztrálisan. A nı bólintott. − És felkészült volna a fogadásomra. Ha átsiklom, vagy akár csak az érzékeimet kiemelem az asztrális térbe, azonnal sebezhetıvé válok. Ha készen állnának, azonnal megtámadhattak volna, abban a pillanatban, amikor megjelentem odaát. Azzal, hogy hirtelen csináltam, bíztam benne, hogy sikerül meglepnem ıket. −És? − És. Semmi sem volt ott. − Senki? Egy szellem sem? Freid megrázta a fejét. − Semmi mágikus követésre utaló nyom? A nı feltartotta a kezét. − Ezt nem mondtam. Nem maradtam elég ideig ahhoz, hogy ezt is megnézzem, épp csak körülnéztem. − Vagyis most megvizsgálod a követést is? − Jaja, de ezúttal valamivel biztonságosabb játékot játszunk − felállt, és visszarántotta bal vállán lefelé araszoló pólóját. − Segíts átvinni a dohányzóasztalt a fal mellé. Chase is felállt, aztán lenyúlt és egymaga felkapta az asztalt, miközben a nı még csak nyúlt érte. − Melyik fal mellé? Freid megtorpant, majd felsandított a férfira, és megmutatta. − Oda, Sámson. Ne aggódj, ha elejtenéd. Igazi fából van. − Nem ejtem el. − Chase kényelmesen a falhoz sétált az asztallal, és finoman letette. A két félig telt pohárban meg se moccant a víz. Megfordult és figyelte, ahogy a nı felcsavarja a szoba közepén terpeszkedı jókora aztékmintás szınyeget. Alóla egy háromszög köré tompa fényő fémszínekkel rajzolt kettıs körvonal alakja bukkant elı. A két kör között további geometriai alakzatok, szimbólumok és rajzok látszottak. Freid lehajolt, megérintette a kört, és azonnal úgy tőnt, mintha valami láthatatlan fény kezdene játszani a rajzolatok közt. Chase nem látta ugyan a fényt, a metálszínő festék mégis visszatükrözte. − Nos − szólalt meg a nı −, miután ez itten már aktív, nem szeretném, ha áthaladnál rajta, vagy belelépnél. Amit látsz, az egy bevésett kör. Ha mágikusan követnek, akkor a kör energiái interferálhat−nak a követéssel. Talán nem veszik észre, ha nem figyelnek eléggé, de nem akarok fölösleges kockázatot vállalni. Belépett a körbe, és törökülésben lehuppant a közepére, a háromszög belsejébe. − Amíg idebenn vagyok, addig védve vagyok az asztrális dolgok ellen. Nem egyszerő feladat, hogy támadást indítsanak a kör vonalán keresztül. Ha követ egy szellem, és nem vettem észre, amikor pár perce körülnéztem az asztrálban, elképzelhetı, hogy úgy dönt, utánam jön az anyagi síkra ahelyett, hogy asztrálisan küzdene meg velem, ahol bizonyos értelemben nagyobb a hatalmam. Chase meglepıdött. − Az anyagi síkra? Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy a normális térben létezı lényeket nem fenyegetheti veszély a kizárólag asztrálisan létezı lények felıl. − Igazad van. Egy szellem, mint például egy elementál vagy egy figyelıszellem azonban kettıs lény. Egy adott idıpontban bármelyik síkon képes létezni. Elképzelhetı, hogy ott figyel az asztrális térben arra várva, hogy átlépjek az asztrálba, ı pedig azonnal az anyagi világban materializálódjon, és megtámadja az immár védtelen testemet.

− Na álljunk csak meg egy pillanatra! Freid elvigyorodott. − Jaja, és ahogy a trideófilmekben mondják, itt kerülsz te a képbe. − Nem tudok mit kezdeni egy szellemmel. Úgy értem, hogy a fenébe tudom megsebezni? A nı megvonta a vállát. − Üsd, rúgd, de ez nem igazán számít. A lényeg, hogy próbáld megsebezni. így nemcsak, hogy sikerülhet megsebesítened, hanem ha elég erıs az akaratod, le tudod lassítani addig, amíg nekem nem sikerül tennem valamit ellene. Tudod, mivel kettıs lény, akkor is jelen marad az asztrálban, ha egyébként az anyagi világban materiali− zálódott. Épp ezért számomra továbbra is sebezhetı marad, feltéve, hogy lehetıségem marad tenni valamit. Chase egy lépésnyi távolságra közelítette meg a kört, és elıhúzta nehézpisztolyát. Mihelyt megragadta, a fegyver érzékelte keze jelenlétét, és aktiválta a nyélben lévı kiberkapcsolat áramköreit. Az érzékelık összekapcsolódtak azokkal, amelyek Chase tenyerébe rejtve az idegrendszeréhez csatlakoztak. Érezte a kezébıl áradó melegséget, amely jelezte, hogy a kapcsolat él. Apró célzópont jelent meg a retináján, amint a kiberver lefordította a fegyverbıl a karján át áramló pozícióadatokat. A pontocska nem egészen egy milliméternyi pontossággal mutatta, hogy hová mutat a pisztoly csöve. További információk suhantak el a szeme elıtt, visszaigazolva a fegyver biztonsági rendszerének állapotát, amely be volt kapcsolva, és a tár aktuális telítettségét, amely tele volt. Tizenhat golyó. így, hogy a fegyver rácsatlakozott és összhangba került Chase egyébként is huzalozott és felturbózott idegrendszerével, a férfi készen állt. Eszébe jutott, hogy mióta ez az egész mizéria elkezdıdött, most elıször fogott fegyvert a kezébe. − Ez megteszi? − Megmutatta Freidnek a nehéz Colt Manhunter pisztolyt, de nagyon vigyázott, hogy valahová félre célozzon. Valahogy nem szerette a célzópont látványát a nı közelében. − Hát, valamelyest mőködhet a dolog. Figyelj, amikor a szellemet megtámadod, akkor elsısorban az akaratodat használod, a vágyat, hogy árts neki, és megsebezd. Te magad állsz szemben vele. A fegyver egy eszköz, egy szimbólum, amely mintegy alárendelt társadként viselkedik a szellemmel szemben. Igen, valóban te célzói, de a golyóknak nincs saját akaratuk. A hatás ezért lecsökken. Ha te támadsz, saját kezeddel, saját csapásaiddal, akkor nincs, ami közétek álljon. Akkor a saját akaratoddal sújtasz le. A férfi lenézett rá egy pillanatra, a fegyvert még mindig az ablak elé tartva. − Tudod − mondta végül −, igazándiból abszolút nem értem, amit az elıbb mondtál. Freid felnevetett. − Semmi gond. Ha valami megjelenne, nyugodtan fejbe vághatod a pisztollyal, csak ne lıdözz rá. − Na várjunk csak egy percet! A nı ismét felemelte a kezét. − Csendet kérek, indulok az asztrálba. Mihelyt befejezte a mondatot, az arcizmai, majd teste többi része is elernyedt. Úgy tőnt, a teste csak az ösztönös egyensúlyától marad ülve. Ajkai enyhén szétnyíltak, és lassan, hosszan kifújta a levegıt. Chase várt és figyelt, közben pedig tekintetével gondosan pásztázta a szobát, kibernetikus fényerısítı látása segítségével szinte nappali világosság szintjén érzékelve a környezetét. Figyelt minden mozgásra, fülelt minden hangra, bármire, ami elárulhatná egy szellem jelenlétét. Csak a szobát látta azonban maga körül, és csak Freid lassú lélegzése hallatszott. Azután a nı lélegzése megváltozott, és egy hirtelen, szinte csuk−lásszerő levegıvétellel kiesett a ritmusból. A férfi ösztönösen felkapta a pisztolyát, és a nı felé emelte. Egy pillanatig a pont megállapodott Freid homlokán, de aztán a nı pislogni kezdett, és az állkapcsa is megmoccant. Továbbvezette a fegyvert, amíg az a plafonra nem célzott. Freid felállt, és leporolta magát. Kilépett a körbıl, és megállt Chase−tıl egy karnyújtásnyira. Pislogott néhányat, aztán elmosolyodott. −No? − Semmi. − Semmi? − Semmi. Amennyire én meg tudom ítélni, senki semmilyen módon nem követ téged. Chase mentális utasítást adott a pisztolynak, hogy kapcsoljon ki, kímélje az akkut, aztán visszarakta a tokjába. − Meg vagyok lepve. − Tényleg? A férfi bólintott. − Kis híján elkaptak, amikor kifelé igyekeztünk Manhattanból, és mit mondjak, tutibiztos vagyok benne, hogy csakis mágia segítségével találhattak ránk. Azt hittem, hogy azóta is a sarkunkban vannak. − Talán elveszítették a nyomot. − Talán − felelte Chase, egyik kezével az állát simogatva. Meglepıdött, milyen vastagon borostás. A rengeteg aggodalom közben, melyet Cara okozott, elfelejtett reggel megborotválkozni. Cara. − A francba. Meg kéne nézni Carát is. Freid szeme összeszőkült. − A lányt, akivel együtt jöttél? − Igen.

Úgy tőnt, beletelik egy kis idıbe, amíg a nı megemészti a hallottakat, aztán könnyed mosollyal megrázta a fejét. − Mi történt? − kérdezte tıle Chase. Freid finoman félrehajtott fejjel, továbbra is mosolyogva visszanézett rá. − Ó, épp csak azt próbáltam kitalálni, hogy vajon tényleg van−e valami gondod, vagy ez csak egy nagyon bonyolult befőzést kísérlet. Chase meghökkent. − Nem… úgy értem… bocsánat, ha esetleg úgy tőnt volna. Freid még szélesebben mosolygott, és Chase látta, hogy a szemében ott csillog a vidámság. Közelebb lépett a férfihez, és kinyújtott karjait a nyaka köré fonta, két keze lazán összefogva pihent a férfi nyakán. − Emiatt ne aggódj. A férfi felemelte a kezét, majd valamivel a könyök fölött finoman megfogta a nı karját. −Nézd… − Hol a barátod? − Szorosabban fogta össze a kezét, Chase érezte, ahogy a nyakának feszül. − Gavinnel és még néhány kölyökkel. Abba a viskóba mentek, nem tudom… A nı megint közbevágott. − Nyúlj a hónom alá. Chase mélyet lélegzett. − Nem vagyok biztos benne, hogy… − így. − Freid megfogta a férfi kezét, és feljebb húzta a karján. Chase nem lepıdött meg sem a feszes izmokon, sem a bır puhaságán. − Ne engedj el − folytatta a nı halkabban. − Megyek, ellenırzöm a barátodat. Tarts meg. Chase mondani akart valamit, hogy visszatartsa, de a nı arcizmai abban a pillanatban elernyedtek, feje üveges tekintettel elırebukott. − A francba − mondta megtartva a hirtelen súlytöbbletet. Az oldalához húzta az ernyedt testet, és egyik karjával könnyedén megtartotta. így felszabadult jobb kezével elıhúzta a pisztolyt, és hagyta, hogy bekapcsolódjon. Nem tudta, hogy segítene−e, de jobban érezte magát, ha elöl volt.

Freid feje a vállán pihent, lélegzése lassú, egyenletes volt. Figyelte a szobát és a nıt, közben töprengett, hogy mit is csináljon. Eszébe jutott, hogy lefektethetné a kanapéra, de tudta attól a pár mágustól, akikkel addig együtt dolgozott, hogy miután átléptek az asztrálba, egyik sem szerette, ha megzavarják, ezért inkább mégsem tette. Pár percenként érezte, hogy a nı teste enyhén megfeszül, de semmi más nem történt. A hifitoronyról le tudta olvasni az idıt. Ez most sokkal tovább tartott, mint amikor ıt vizsgálta. Valahol a bázison egy autóduda szólalt meg, aztán talán fémhordók távoli robaja hallatszott be. Elhatározta, hogy leteszi a nıt, mire az felrezzent. Freid lélegzése megváltozott, aztán kinyitotta a szentét. Egy darabig még engedte, hogy a férfi tartsa ıt, aztán a saját lábára állt. Chase közelében maradt, és hagyta, hogy átölelve tartsa. − Mi történt? − kérdezte halkan. − Zajokat hallottam. Valamiféle karambol lehetett. A nı elmosolyodott. − Billy Finn próbált elmanıverezni furgonjával a roncsdombok mellett, amikor visszafelé jöttem. Nem tőnt valami józannak. −Mégis… − A bázis biztonságos, Church, ne aggódj. − Az a munkám, hogy aggódjak − felelte a férfi. − Mi van Carával? − Teljesen tiszta, semmi nyoma, hogy bárki követné ıt. − Komolyan? Freid finoman megbökte a férfit. − Nem, hazudozom. − Ezek szerint jól volt? − Hát… − Freid lenézett, és a felgöngyölt szınyeg sarkát kezdte rugdosni. − Nem volt veszélyben, de nyilvánvalóan valami komoly gond nyomta a szívét. Chase kissé megfeszült. − Ejnye. A nı a mellkasára tette a kezét. − Hé, lazíts, azt mondtam, jól van. − Felnézett a férfira. − Ti ketten csak barátok vagytok, vagy… − Azért jött hozzám, mert segítségre volt szüksége. Testırként dolgoztam a családjánál, amikor még kislány volt. − Ó! − mondta Freid. − Hát, a hölgy elvonult az egyik technikussal, egy Willie nevő macsóval. Úgy találtam rájuk, hogy kihallgattam egy−két beszélgetést. A lány szemmel láthatóan elég agresszív lehetett. Gavin nem valami boldog. Chase lenézett rá. A nı még mindig egészen hozzásimulva állt. − Ejha. − Ja, ahogy néztem, kiszívja Willie minden erejét. − Elvigyorodott. − Már nem mintha a fiú panaszkodott volna. − Értem. − Tudod, nem könnyő egy mágusnak csak úgy besétálni ilyesmibe. Az összes érzelem ott rezeg az asztrálban. Nehéz figyelmen kívül hagyni. − Tényleg? − Chase érezte, hogy a nı keze erısebben nyomódik a mellkasának, aztán lassan elindul lefelé. Freid lenézett, és figyelte mozgó kezét.

− Átragad az emberre. Chase hagyta, hogy a nı szavai egy pillanatig megálljanak a levegıben, aztán fejest ugrott. − Tehetek valamit, hogy megszabadulj tıle? Freid kuncogott. − Hát, mindenekelıtt tedd el azt a mordályt.

12 Blanchard arca eltorzult a pár méterre parkoló légpárnás jármő erımővébıl sivító éktelen hang hallatán. Megrázta a fejét és visszafordult Chase−hez. − Nem tudom, mi a bajuk. − Baromi rondán szól − mondta Chase. − Ja, és ezt még egy hozzád hasonló technikai zseni is simán megállapítja. Willie már egy órája bütyköli. Valami nagyon nem klappol odabenn. Chase nekidılt a Pengééi meleg oldalának. − Melyikük az? − Egyik kezével elárnyékolta szemét, hogy ne süssön bele a reggeli nap, és ne tükrözzön a napszemüvege. − Willie? Az a srác ott a kék pánttal a karján. − Blanchard a felcsapott motorháztetı mellett tüsténkedı technikusok csoportja felé mutatott. A srác éppen a fejét rázta, és egy zsebszámítógépen állítgatott valamit. − Miért? Chase megvonta a vállát. − Tegnap éjjel elıkerült a neve. − Ja igen, hallottam valamit. . − Tényleg? − Remélem nem lesz semmi gond. − Mivel? Blanchard a szemét forgatta. − Ne hülyíts, öregem, tudod, mirıl beszélek. Willie−vel meg a lánnyal. − Csak ellenıriztem, hogy ugyanarról beszélünk−e − felelte Chase, és magában örült, hogy nem vont le téves következtetést. − Sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsalak, mert a kapcsolatunk szigorúan üzleti természető, és barátok vagyunk. Blanchard kifejezetten megkönnyebbülni látszott. Chase belegondolt, hogy a T−bird lövésze számára nem lehetett valami felemelı az elkövetkezı út gondolata. − Remek! Valahol mögöttük fém csapódott plasztacélhoz, és amikor Chase megfordult, Gordanit látta egy Blanchardéhoz hasonló ove−rallban közeledni a T−bird mögül. Mögötte ott vitatkozott a jármővet javító két technikus. İk ketten, egyikük egy iszonyú égimeszelı, másikuk pedig kábé azonos súlyú, de fele olyan magas férfi, egész éjjel dolgoztak az ARM−on. Gordani elégedettnek tőnt. − Ismét hajóformájú a kicsike, kapitány? − kérdezte Chase a közeledıtıl. − Ja, úgy néz ki − felelte Gordani, és beletúrt rövid hajába. −Kutya legyek, ha tudom, hogyan csinálták. Chase hátranézett a válla fölött a kijavított, frissen festett lövegtoronyra, amely ott ágaskodott a T−bird hátsó harmadánál. A résbıl hosszú, karcsú, fémszínő fegyvercsı meredt elı. A végén Chase fejlett gázelvezetı és villanástompító szerkezetet fedezett fel. − Mi ez? − Maxwell sorozatvetı. Igazándiból repülıgép−szabvány, de kit érdekel? − Hol találtátok? − A White bázison, pár kilométerre innen, az egyik helikoptert pár napja lelıtték. Nem tudtam biztosra, ezért utánanéztem, és ahogy gondoltam, a sorozatvetıjük még megvolt, és nagy szükségük volt a dohányra. Chase Blanchard felé fordult. − Milyen lesz ez a régi gépágyúhoz képest? A néger megvonta a vállát. − Megteszi. Kisebb kaliberő ugyan, de gyorsabban tüzel. Ráadásul nem olyan bumfordi, és könnyebb is, így a torony jobban tud majd fordulni. Kicsit aggódtam a levegıszervók miatt, de a két Rich elégedettnek tőnt. Chase biccentett, aztán észrevette, hogy Gordani körülnéz. − Láttad Freidet? − kérdezte Blanchardtól. − Nem − felelte amaz. − Tegnap éjjel becsúsztattam egy levelet az ajtaja alatt, hogy tudja, hét elıtt indulunk. Nem akartam zavarni, elfoglaltnak tőnt. − Én se láttam még. − Chase a levélkébıl értesült róla, hogy a T−bird reggel indul, és tudta, hogy Freid is látta. − Frankó − mondta Gordani a lövésznek. − Azért remélem, eleget aludt. Blanchard csak vállat vont. Chase ellenállt a kísértésnek, hogy elmondjon egyet−mást, és ehelyett azon kezdett töprengeni, hogy hol lehet Cara. Amikor alig pár órával korábban visszament a szállásukra, a lány az egyik fal mellett aludt, meglehetısen nyugtalanul. Blanchard üzenete célzatosan Chase ágyán feküdt. Cara elolvasta, és tudta, hogy a férfi még nem látta. Chase a lány jövés−menésére ébredt valamivel hajnal után. Cara épp valamilyen ruhákat gyömöszölt a táskájába, és a cipzárral bajlódott, amikor a férfi felneszelt. Tudta, hogy a lány meghallotta, de valamiért nem nézett rá. − Vidd a cuccomat a T−birdhöz − szólalt meg Cara. − Majd ott találkozunk. − Azzal felállt, és a táskát az egyik széken hagyta. Amikor kiment, a férfit az a kevés fény is elvakította, amennyi ilyen korai órán beszőrıdhetett az ajtón. Máris érezni lehetett a hımérséklet emelkedését. Mielıtt átvitte volna a táskát, Chase belenézett, hogy ott van−e még a mőérzet−dekk. Ott volt a chipekkel együtt. Úgy vélte, a lány nem szökne meg ezek nélkül. Gordani hangja szakította félbe merengését. − Ellenıriztettem Katie−vel és azt mondja, hogy ma reggel az az−ziek nemigen mocorogtak. Úgy tippelte, hogy tegnap

valamikor az éjjel visszavonultak a Rio Grandétól délre. − Az jó lenne − szólalt meg Blanchard. − Nincs elég lıszerünk a sorozatvetıhöz, hogy nagyobb játékpartikba is beszállhassunk. Gordani egyetértıen bólintott. − Ott jön Freid. Chase felnézett, és látta, amint a nı befordul az egyik épület sarkánál. Ugyanazt a fekete bıroverallt viselte, amelyiket elızı nap. Most már nem aggódott afelıl, miért hogy nem fı meg benne − éppen úgy, ahogy a szállását is kényelmessé varázsolta: mágiával. Chase sokat tanult e téren az elmúlt éjszaka. Cara is vele volt, ott sétált mellette, két ökle a zsebében, a fejét leszegte. Valahonnan szerzett magának egy homokszínő katonai dzsekit. Úgy látszott, mintha Freid beszélne hozzá, de a légpárnás járgány motorjának zaján keresztül egy szót sem lehetett belıle hallani. Cara odapillantott egyszer, amint elhaladtak mellette, de Willie éppen derékig eltőnt a motorházban. Megint lenézett, aztán bólintott valamire, amit Freid mondott. A mágus megveregette a lány vállát, aztán felgyorsította amúgy is hosszú lépteit. − Jó reggelt, fiúk! − üdvözölte ıket, amint a közelükbe ért. Mindenkire rámosolygott, bár Chase−en mintha egy picivel tovább tartotta volna a pillantását. Nehéz lett volna megmondani a foncsorozott napszemüvegen át. − Minden rendben? − Olyan a gép, mintha új volna − válaszolta Blanchard. − Komolyan azt hiszem, hogy stikában megtanítottad varázsolni a két Richet. Freid felnevetett. − Hamarabb csókolódznának mérgeskígyókkal. − Fellendítette csomagját a vállára. − Megyek, elrámolom a cuccaimat, és beüzemelem az adattáblát. − Sikíts, ha kész vagy! − mondta Gordani. A nı bólintott, aztán ellépkedett a felvezetı létra felé. Mostanra Cara is odaért hozzájuk, és erısen hunyorgott a napfényben. − Ne aggódj − szólt Blanchard nevetve −, a T−bird hasában töksötét lesz. Cara arcán szinte mosolynak is vélhetı fintor suhant át. − Kiváló. Chase épp meg akarta kérdezni, hogy evett−e a lány, de hirtelen egy hang szólalt meg a fülében, és megakasztotta. A hang lágy volt, halk, mintha csak a szél suttogna. Freid volt az. − Akkor találkoztam vele, amikor reggel futni voltam. Valami nagyon bántja, nem tudom mi az, de nem hinném, hogy te. Amilyen könnyedén csak tudott, Chase megfordult, és igyekezett feltőnés nélkül megtalálni a hang forrását. Freid azonban nem volt sehol, már bemászott a T−birdbe. − Egy kicsit vágyódik is utánad, ezért a helyedben nem feltétlenül beszélnék neki a tegnap éjszakáról − folytatta Freid hangja. −Azt hiszi, azért nem mentél haza, mert haragudtál rá. Úgy tőnik,

ahhoz szokott, hogy temperamentumos vagányokkal van körülvéve. Chase tekintete végigfutott az ARM testén egy nyitott ablak vagy kimenet után kutatva, mert tudta: ahhoz, hogy varázsolni tudjon rá, a nınek látnia kell ıt. Ez alól a szabály alól egyedül a rituális mágia volt kivétel, annak elıkészítéséhez viszont órákra lett volna szükség. Nem látott semmit, semmiféle nyílás nem látszott sehol. − Megzavartalak? − kérdezte Freid. − Nézd csak a lövegtorony tetejét! Chase engedelmeskedett, és észrevett egy színezett, csillanás−védett üveglapot egy, a torony tetejébe épített apró szerkezeten. Miközben figyelte, a szerkentyő megmoccant és körbefordult. − Optikai célzórendszer. Menet közben ez az én szemem a T−birdön kívül. Mivel tisztán optikai szerkezet, és nincs benne kamera, tudok varázsolni rajta keresztül. − Church! Blanchard hangját hallva Chase megfordult. Átfutott agyán a kérdés, hogy vajon a lövész mióta próbálja felhívni magára a figyelmét. − Bocs. Azt hittem, hallok valamit. −Ja, engem, ahogy üvöltök a füledbe. Chase kuncogott. Cara furcsán nézett rá, és mintha mondani is akart volna valamit, de Gordani nem figyelt rá, és belefojtotta a szót. − Szeretném, ha te és Cara alaposan megfigyelnétek, ahogy felkészítjük a T−birdöt a repülésre. A legtöbb részlet semmit sem fog jelenteni a számotokra, de azt akarom, hogy halljátok az összes eszköz nevét, és végighallgatnátok, hogy mit csinálunk. Ha valami balul ütne ki, ez életmentı lehet. − Azt hiszem, jó ha szólok, hogy abszolút semmit sem értek az ilyesmihez − vallotta be Cara. − Egy telekomot is alig vagyok képes kezelni. − De tudsz például szintetizátort programozni, nem? − kérdezte Chase, és remélte, hogy sikerült úgy megválogatni a szavait, melyekbıl lány nem érzi támadónak a megjegyzést. − Azt mondtad, hogy az együttesben te voltál a billentyős. − Igen, persze, de… Blanchard elmosolyodott. − Bizonyos szempontból alig van különbség. Ne aggódj. Menni fog. Cara rámosolygott egy picit, aztán Chase felé fordult, és megpróbált még egy kicsit kedvesebben mosolyogni. Chase ismét meghallotta Freid hangját, de most az igazit, amely a jármő külsı hangszóróiból szólalt meg. − Oké, fiúk, csapjunk bele. Randevúm van Denverben, és nem akarok lekésni róla. Chase nevetett, és Cara mellett állva megvárta, míg a legénység felkapaszkodik és munkához lát. Cara elmerült a

gondolataiban, és úgy tőnt, valahol egészen másutt jár.

13 Chase áthajolt, és segített Carának megigazítani a bumfordi sisakot, melyet Blanchard adott neki. A lánynak a biztosítószíjakkal akadt gondja, amelyeket arra terveztek, hogy a sisakot a legvalószí−nőtlenebb körülmények közt is a viselı fején tartsák. Vastagon ki voltak párnázva, hogy védjék a fejet, és beléjük volt építve egy fejhallgató−mikrofon, amely a T−bird központi kommunikációs rendszerére csadakozott. A lány és Chase egyszemélyes, kiemelhetı, párnázott karosszékekben ültek a járgány hátulsó részében, a tárolóládák mellett. Freid is egy hasonló ülésben foglalt helyet épp Cara elıtt, de az ı széke mindkét karfáján irányítógombok sorakoztak. Ezek segítségével mőködtette a különféle elektronikus és optikai keresı− és célzórendszereket, és derítette fel a lehetséges ellenséget. Freiden is ugyanaz a sisak éktelenkedett, mint a többieken, de az övéhez egy pár ormótlan repülısszemüveg is tartozott, amely száloptikai kábellel a fı lövegtorony tetején elhelyezett periszkópféleségre volt kötve. Chase megtudta, hogy a nı szóhasználatával két további optikai port van még a gépen, mindkettı a hossztengely mentén, egy elöl, egy hátul. A karfa gombjai segítségével Freid gond nélkül váltogathatta köztük nézıpontját. Ha a nı akarta, és persze ha Blanchard beleegyezett, Freid irányítása alá vonhatta a Penge bármelyik fegyverét. Bár az optikai rendszerek nem voltak annyira fejlettek és hatékonyak, mint a Blanchard irányítása alatt álló elektronikus érzékelık, a nı sok ellenfél ellen beszállhatott szükség esetén a harcba. Freid egyik utasítására széke megpördült, és a nı Chase−re és Cará−ra nézett a szemüvegére erısített apró optikai kamerán át. A szemüveg szinte az egész arcát eltakarta, és optikai kábelek kígyóztak belıle a kamerához. − Készen álltok? − szólalt meg hangosan, hogy az ARM motorjának bıgésén át is hallani lehessen. Cara csak aprót biccentett, nyilvánvalóan megrettentették a körülötte zajló események. − Azt hiszem − felelte Chase. − Változások az utolsó pillanatban? −Bár mind neki, mind Carának volt fejhallgatója, Gordani még nem kapcsolta be ıket a kommunikációs hálózatba. Freid megrázta a fejét. − Semmi. Gordo beszélt Katie−vel a radareredményekrıl, és azt mondja, minden csendes. Katié szerint egy másik bázisról is megindult egy szállítmány orvosi mőszer délnek, Monterey felé. Kivárunk egy kicsit, és hagyjuk, hogy egérutat nyerjenek, mielıtt mi is nekivágnánk. − Ez mennyi idı lehet? − Nem sok − felelte Blanchard hangja a kommunikációs hálón át. Chase látta, hogy Cara szája megrándul, és a lány gyorsan lejjebb tekeri a fejhallgató hangerejét. − İk már átlépték a határt, így csak arra várunk, hogy kiderüljön, beriaszt−e rájuk valamilyen érzékelı vagy figyelı. Ha igen, akkor farvízen elsunnyadunk, ha nem, akkor meg csak úgy. − Értem. Blanchard helye pontosan Chase elıtt volt, de valamivel messzebb, mint Freid. Egy nagyjából húsz centivel a kabin padlója fölé magasodó emelvényen ült. Saját széke jobban hátra volt döntve, mint Freidé vagy Chase−é, így kényelmesen belátta az elıtte sorakozó videó− és adatmonitorokat. Ezek persze csak végszükség esetére kerültek oda, mint ahogy ugyanilyen megfontolásból látszott egy hasonló győjtemény Freid mellett is. Maga Blanchard kibernetikusán kapcsolódott a fegyver− és érzékelı rendszerekhez. Minden apró adat, amelyet az érzékelık észleltek, azonnal hozzá folyt be. İ mindezt érzékelte, és a gondolat sebességével dolgozta fel. A fegyverek hasonlóképp engedelmeskedtek neki, villámgyorsan és halálpontosan. A rendszer folyamatosan tájékoztatta mindenrıl, amit tudnia kellett a jármő mozgásáról, a T−bird és a célpont közötti légköri viszonyokról, a sorozatvetı

csövének helyzetérıl, a tár állapotáról, és további több tucat tényezırıl, amelyek a lövést befolyásolhatták. Mindent tudott, amire szüksége volt. Gordani nem látszott, mivel a szők kabin legtávolabbi részében, egy fekete burokfoan ült, Chase−tıl jó öt méterre elıre. A rigótartály nevő burok, amely alig volt nagyobb, mint egy koporsó, tökéletesen elszigetelte a jármő többi részétıl. Hangszigetelt volt, hogy semmi ne terelhesse el a pilóta figyelmét, aki egy testhımérséklető zseléágyon foglalt helyet, vagyis úgy érezhette, hogy szinte lebeg. Éppúgy be volt csatlakozva a jármőbe, mint Blanchard, de ı szinte teljes mértékig a Pengééi vezetésével volt elfoglalva. A külsı világból csak annyit érzékelt, amennyit a szenzorok tudattak vele. Amíg be volt kötve a jármő rendszerébe, minden szempontból ı maga volt a T−bird. A szenzorok tájékoztatták mindenrıl, ami körülötte történt, a belsı rendszerek folyamatosan tájékoztatták a gép állapotáról, az irányító rendszerek pedig azonnal engedelmeskedtek gondolatainak. Csakis ilyen szintő irányítás mellett lehetett megvalósítani, hogy a jármő óránként majd hatszáz kilométeres sebességgel rohanjon alig egy méterrel a felszín fölött. Chase tudta, hogy elindultak, és egy figyelemelterelı, cikcakkos, jól bejárt útvonalat követnek még a határ innensı oldalán. Az útvonalat gondosan úgy tervezték meg, hogy a terep természetes és emberalkotta adottságait kihasználva elrejtse a T−birdöt. Ha az azziek történetesen számítanának egy szállítmányra, akkor annál jobb, minél kevesebbet tudnak a kezdeti útvonaláról. A T−bird útja jó negyven kilométeren át követte az Aztlan−CAS határt. Gordani hangja szólalt meg a fejhallgatókban. Chase fülében a hangnak éppolyan különös, torzított hangzása volt, mint pár nappal korábban Lachesisének. Ez nem is volt meglepı, hiszen sok tekintetben csak egészen apró különbségek vannak egy rigó és egy dekás közt. Mindkettı egyfajta mesterséges valóságban dolgozik. Egy Lachesishez hasonló dekásnak ez a Mátrixot jelentette, amelyet arra terveztek, hogy a valószerőség élményét adja a számítógép−hálózatok és adatok mesterséges világának. Gordanié viszont a T−bird külsı és belsı

érzékelıinek hiperrealisztikus adatáramából táplálkozott. Egy rigó és egy dekás is akkor érzi legjobban magát, ha megszőrve tapasztalja meg a valóságot. − Úgy néz ki, zöld utat kaptunk. A másik szállítmány már jóval a határszenzorok sávján túl kell, hogy járjon, és eddig semmi. Belevá− gunk. − Gordani hangja eszébe juttatta Chase−nek, hogy Lachesis Caráról készített részletes jelentése már valószínőleg elkészült, és csak rá vár. No, majd Denverben elolvassa. Még az is lehet, hogy személyesen is találkozik a dekással. A Pengééi finoman meglódult, és Chase oldalra lendült a székben. Feltőnt neki, hogy Freid és Blanchard ülései mintha automatikusan kiegyenlítették volna a lendületet, egyikük sem moccant meg. Cara megigazgatta sisakját, és egy félmosollyal Chase−hez hajolt. − Szerinted rázós lesz? A férfi már éppen válaszolt volna, de Blanchard kuncogása belefojtotta a szót. − Dehogy, sima ügy lesz − mondta, és Chase−nek eszébe jutott, hogy a fejhallgatók hangra aktiválódnak −, már ha nem szúrnak ki minket. Cara az égre emelte tekintetét, aztán elfészkelıdött a székében. Szabványos X−alakú felsıtest−hevederekkel volt a székéhez csatolva, amely ugyan nagyon hatékony megoldás volt, ám szerfelett kényelmetlen. Chase érezte, ahogy a T−bird motorja növeli a teljesítményt, amitıl egy balkanyarban erısen felgyorsultak. Freid mellett a videómonitorokon ott látszott az elsuhanó fényes texasi táj. A férfi most vette csak észre, hogy a monitorok fölött egy sor szırállatka lóg. Magában felnevetett, ahogy elnézte a nıt, aki fejét forgatva pásztázta a vidéket az optikai portokon keresztül. Miközben figyelte, Freid finoman elmosolyodott, aztán visszafordult a székkel. Talán zavarta, hogy nézik? Tőnıdésébe Gordani elektronikus hangja hasított bele. − Hölgyeim és uraim, üdvözölöm önöket Aztlanban. Remélem az útleveleik rendbe vannak. *** Az elsı problémák jó félórával azután jelentkeztek, hogy beértek Aztlanba. Az állandó érzékelıhálón könnyedén átsuhantak, a legénység minden szenzor helyét pontosan ismerte, mint ahogy azt is, hogy hogyan kerülje el ıket. Igazi veszélyt leginkább az ország belsejében váratlanul felbukkanó dolgok jelenthették. Legelıször Blanchard jelentkezett a kommunikációs hálón. − Befogtam valamit, ami DER−gépnek tőnik, kilencezer méter, irány kettı−nyolc−kilenc, egy−kilenc−hét felé tart. Cara kérdın nézett Chase−re. A férfi felnyúlt a sisakjához, és mielıtt válaszolt volna, lekapcsolta a mikrofont a hálózatról. Nem akarta megzavarni a legénységet. − DER−gép − magyarázta −, azaz defenzív elızetes riasztás. Tulajdonképp egy repülıgép földi és légi keresıradarokkal. Nem annyira fejlett, mint egy rendes ER−gép, de ettıl még épp elég veszélyes. Ha észrevesz, ideküldhet más egységeket a nyakunkra. Egy rendes ER−gép képes telemetriás információkat is küldeni rólunk, így az olyan egységek, akik képesek távolról támadni, ezt gond nélkül megtehetnék. Akár több kilométer távolságból is. Nem is kellene, hogy lássanak minket, elég, ha az ER−gép lát. Cara némán figyelt rá, és amikor Chase a végére ért, elfordult, és Freid monitorait kezdte bámulni. Chase úgy sejtette, a lány nagyon félhet. Magáról viszont pontosan tudta ezt. *** A Pengééi több órán át haladt egészen lassan, hogy minél kisebb elektromágneses és zajnyomot hagyjanak. Mindent megtettek, amit megtehettek, így csökkent az esélye, hogy a DER−gép észreveszi ıket. Gordani levette Chase és Cara mikrofonját a kommunikációs hálózatról, hogy ezzel is csökkentse a felesleges társalgást, illetve annak elektromos jeleit. A DER−gép kétszer váltott irányt, és fordult nagyjából feléjük, Blanchard pedig attól tartott, hogy talán észlelt valamit, amit érdemesnek tart alaposabban megvizsgálni. Gordani mindkétszer módosította saját haladási irányukat is, hogy kiderüljön, követi−e ıket a gép. Nem tette. Folytatták hát útjukat, és maguk mögött hagyták az aztlani ırgé−pet. *** Négyszáz kilométernyire attól a ponttól, ahol átlépték a határt, Gordani nyugatnak fordította a T−birdöt. − Talán szerencsénk lesz − szólalt meg mesterségesen modulált hangja. − Követtem a Mexikói Szabad Rádió adását, és azt mondják, hogy az aztlani erık elég keményen egymásnak estek az egyik lázadó sereggel tılünk messze keletnek, San Antoniótól délre. Chase bólintott. − Logikusan hangzik. Rengetegen támogatják a szakadár erıket a megszállt texasi területeken. Cara ránézett. − Vannak még ott amerikaiak? Azt hittem, már mind elmentek. − Legtöbben valóban így tettek, de vannak egy csomóan, akik nem akarják elhagyni otthonukat. Néhányan úgy gondolják, hogy Texas végül visszaszerzi majd a területet… A T−bird hirtelen oldalra lendült, ezért Chase−t és Carát csak a biztonsági öv mentette meg attól, hogy

kizúgjanak az ülésükbıl. Egy jókora tárgy suhant el Freid egyik monitorán, aztán eltőnt. − BASSZA MEG! − üvöltötte Gordani. − Ez meg mi volt? Valaki azonnal mondja meg, hogy mi a kurva élet volt ez! Chase látta, hogy valami, talán egy jármő nagy sebességgel távolodik Freid hátrafelé irányított kameráján. Miközben nézte, a kép egyszer csak nıni kezdett, amint a nı bekapcsolta a nagyító lencséket. − Teherautó. Úgy kéttonnás lehet − közölte Blanchard hangja. Chase egy halk gépi zajt is meghallott a motorzúgás fölött: a fı lövegtorony hátrafordult. − Dugítsátok el ıket! − mondta Gordani. Blanchard adatrögzítı képernyıi dühös villogásba kezdtek, amint a lövész hozzálátott végrehajtani a parancsot. − Tehergépkocsi igazol − szólalt meg Freid. Optikai képét sikerült valamelyest stabilizálnia, és most a kamera folyamatosan követte a teherautót annak ellenére, hogy Gordani bonyolult elkerülı manıvereket hajtott végre. Cara minden igyekezetével azon volt, hogy nehogy eszméletlenre pofozódjon a székében. Chase−nek nagy hasznára vált kidolgozottabb izomzata, és biztosan tartotta magát most, hogy tudta, mire számítson. − Egy tehergépkocsi, standard méret, hozzávetıleg másfél tonna. Legénységet is látok. Meg utasokat. Katonák. − Lépjetek már a szájukba! − morrant fel ismét Gordani. Chase nem látott túl sok mindent az elmosódott és ugráló képernyın, de Freid jelentése logikusan hangzott. A teherautó valószínőleg, az út szélén leparkolt. Látta, hogy sok apró alak mászik elı a hátsó részbıl. Freid teste hirtelen furcsán kezdett visel− kedni. A nı szavakat formált, mire hirtelen kékesfehér mágikus energia villant fel a teherautó hátuljánál. Az elımászó katonák eszméletlenül potyogtak a földre, mintha egy baseballütıvel vágták volna fejbe ıket − páran egyszerően visszaestek belülre, vagy kizúgtak, és fejjel érkeztek a porba. A kocsi ponyvája darabokra szakadt. A monitor ismét felvillant, ezúttal vakító fehéren, és beletelt egy kis idı, mire a rendszer kompenzálni tudta a hátsó állványról kilıtt rakéta éles fényét. A rakéta egyenesen a teherautó felé száguldott, aztán a következı fordulónál elvesztették szem elıl. Az optikai kamerák próbálták ismét megkeresni a célpontot, de azt teljesen elrejtette a köztük lévı terep. Ettıl függetlenül még Chase is kiválóan látta a villanást és a robbanást egy szikla mögött, amikor kijöttek egy kanyarból. − Talált! − kiáltott fel Blanchard. − Eredmény? − kérdezte azonnal Gordani. − Fogalmam sincs. Túl sok minden van kettınk közt − felelte a lövész. − Freid? − Máris! − kiáltotta a nı, és Chase látta, hogy keze pattogós, begyakorlott mozdulatokkal lendülnek, fejét pedig jobbra−balra forgatja, mintha keresne valamit. Szemüvege alól verejtékpatakok csordogáltak. Chase a monitorokra pillantott, de csak az elmosódott talajt látta. Bármit is látott Freid, az nem volt a képernyıkön. Cara is a monitorokat bámulta, az arca hamuszürke volt. − A teherautó használhatatlan − jelentette Freid, hangjából sütött az erılködés. − Pár katona még él, de csak egy−kettı látszik járóképesnek. Nagyjából öt halott látszik a kocsin kívül. − Tudsz tenni valamit? − Semmit. Nincsenek a látóteremben. − A büdös kurva életbe! Blanchard, te jössz! Mondd, mire van szükséged? − Zavarjuk a rádiójukat − felelte a lövész −, de ez azt jelenti, hogy ha azzie pajtásaink véletlenül erre néznek, akkor olyan feltőnıek vagyunk, mint egy világítótorony egy csillagtalan éjszakán. Forduljunk vissza. Kidobom az egyik robotot. Gordani ismét vad szitkozódásba kezdett, de Chase érezte, ahogy az ARM gyorsan kanyarodik egyet. A feje mellett valami megcsendült a falban, aztán Freid és Blanchard paneljén életre kelt az egyik monitor. Eleinte csak a forgó égbolt látszott rajta, amelyen csak egykét kósza bárányfelhı szálldogált, de aztán a kamera a föld felé for− dúlt, és a kép stabillá vált. Az aztlani táj fényesen és gonoszul villogott a déli napfényben, miközben a kamera képkezelı rendszerei igyekeztek kiegyensúlyozni a fénylı földet és a még fényesebb eget, amely a kép felét továbbra is uralta. − Robot kidobva! − ordította Blanchard. A Pengeélen két távirányítású robot kapott helyet, mindkét oldalon egy−egy. A jobb oldali tokban, amelybıl épp most lıtt ki a lakója, egy rövid hatótávú, szilárdmeghajtású szárnyas robot lakott, amely sokkal inkább egy rakétára, mint egy apró repülıgépre emlékeztetett. Arra tervezték, hogy azt tegye, amit éppen most is, vagyis minél gyorsabban vigyen egy videókamerát valaminek a közelébe, amit a T−bird látni akart. Egy szál elektromos motor irányította a robotot, amíg az a célpont fölött lebegett, de repülési ideje erısen korlátozott volt. Egyeden fegyverrel szerelték fel, amely nagyjából egy rohampuskának felelt meg. A bal tok egy jóval masszívabb harci robotot rejtett. Ezt arra tervezték, hogy a T−bird mellett repüljön, és így két könnyő géppuskával, valamint saját fedélzeti robotpilótával és célzórendszerrel is el volt látva. Blanchard adhatott neki közvetlen információkat is, vagy akár egy általánosabb utasítást, amelyet azután az korlátozott agya legjobb képességei szerint végre is hajtott. Ez a robot igen drága jószág volt, és csak végszükség esetére tartogatták.

− Célpont fölött! − jelentette ismét Blanchard. A robot videóképe jól látszott Freid mellett az egyik monitoron. A kocsi az oldalára fordulva égett. Totálkár. Két mozgó figura látszott körülötte, akik igyekeztek sérült vagy halott társaikat elráncigálni a roncs közelébıl. A kamera ráközelített az egyikre. Úgy tőnt, felváltva beszél egy kézi rádiónak látszó tárgyba, vagy ütögeti azt veszettül. − A francba! − folytatta a lövész. − Legalább egy rádiójuk van. − Megerısítem − mondta Freid. − Nem tudni, hogy mőködik−e. − Vettem − felelte Gordani. − Kapjátok el ıket. A robot hirtelen villámgyorsan lebukott, miközben kameráját továbbra is a két férfira szegezve tartotta. Nemigen lehetett megállapítani, hogy milyen messze volt még tılük, hiszen nagyítási szint nem látszott a monitoron, amikor a robot tüzet nyitott. Chase csak az árulkodó por− és vérfelhıket látta, melyeket a kis gép maga mögött hagyott. A robot elhúzott a roncs felett, majd hozzálátott, hogy visszakanyarodjon. −Még egyszer! − mondta Freid. A robot éles kanyart vett, és a lángoló teherautó villámgyorsan ismét feltőnt. Blanchard kimozgatta a robotot a füstfelhıbıl, és újabb rohamra döntötte. A képernyın Chase észrevett egy katonát, aki a kocsi felé vonszolta magát. Az ugyan égett, de még mindig jelentett némi védelmet. Por csapott fel a sebesült körül, a teste meg−vonaglott, aztán nem mászott tovább. A robot folytatta halálos útját. Egy−két pillanattal késıbb Freid szólalt meg. − Ennyi. − Vettem, kanyarodom vissza a robotért! − felelte Gordani. Chase érezte, ahogy az ARM lelassul, amikor a pilóta elfordította a jármővet a robottól, és engedte, hogy az utolérje. Elıször szinkronba hozza a sebességüket, aztán Blanchard majd visszanavigálja a robotot a tokba, kidobva elıtte az immár hasznavehetetlen szilárd üzemanyag kazettát. Ezután, legalábbis Chase véleménye szerint teljes sebességre kapcsolnak, hogy olyan messze kerüljenek a roncstól, amennyire csak bírnak. Bár a rádiós riasztásokat elfojtották, az égre kanyargó füstoszlop hangos és egyértelmő jelzéseket küldött, a legısibb figyelmeztetı jelek egyikét.

14 Carát nem volt nehéz megtalálni − nem sok helyre vonulhatott el átmeneti szállásukon belül. Amikor megpróbálták visszaszedni a robotot, az elfogóhálóval valami zőr támadt, és mind a robot, mind a tokja megrongálódott. Egy darabig még továbbhaladtak a nyitott tokból elıkandikáló robottal, mert Gordani a lehetı legmesszebb maguk mögött akarta hagyni az égı teherautót. Az éjszaka közeledtével Blanchard semmilyen üldözésre utaló nyomot nem talált, így elhatározták, hogy a szükséges javítások idejére leszállnak. Miután leparkolták a jármővet két jókora sziklatömb közé, tábort vertek. Chase körbejárta a terepszínő sátrat, amely teljesen befedte a hajót, és mind körvonalait, mind honyomait elfedte a külsı szemlélık elıl. A hıleplezı borítás ráadásul majdnem kellemes meleget is biztosított. Blanchard a T−bird tetején dolgozgatott, és a robot tokját javította módszeresen. Gordani ki−be mászkált a hajóba, és igyekezett behangolni a hajót valamire, amit Chase ki akart próbálni. Chase felajánlotta, hogy segít, de a pilóta udvariasan visszautasította − úgy tőnt, személyes kihívásnak tekinti a feladatot. Freid is odabenn üldögélt, és idınként asztrális felderítésekre indult a tábor körül. İ javasolta Chase−nek azt is, hogy próbáljon meg beszélni Carával. Chase−nek is feltőnt ugyan, hogy a lány a teherkocsival folytatott egyoldalú küzdelem óta folyamatosan zaklatottan viselkedik, de a chipekrıl folytatott eszmecseréjük után nemigen akaródzott beszélgetést kezdeményeznie. Cara mőérzet−dekkjébe csatlakozva ült egy nagyobb sziklán. Chase megdermedt, és egy pillanatig némán figyelt, de a lány testbeszé− de ezúttal másmilyen volt, mint elsı alkalommal. A chipbıl kapott adatok hatására feszültnek és izgatottnak látszott, de az elızı napi stressznek nyoma sem volt. A férfi óvatosan közelebb lépett, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy a chip a táskában látott színes kereskedelmi darabok közé tartozik. Habozott, hogy vajon eltőnjön−e, vagy reszkírozzon meg egy újabb veszekedést, amikor Cara lenyúlt, és megnyomta a kikapcsológombot. Pislogott néhányszor, és Chase a férfiak munkáját megvilágító lámpák fényében jól látta a lány arcán végigcsorduló könnyeket. Egy−két másodperc múlva Cara hirtelen nagy levegıt vett és teste még rándult egyet, mielıtt visszanyerte volna természetes lazaságát. Megfordult, és a férfire nézett. A tekintetébıl semmit nem lehetett kiolvasni. − Mit néztél? − kérdezte Chase a lehetı legkönnyedebb hangján. Nem akarta felidegesíteni a lányt. Cara vállat vont, aztán kihúzta a chipet a helyérıl. − Ha Támad a Boly − felelte. − Az Euphoria utolsó része. − És jó? A lány megint csak rántott egyet a vállán. − Asszem lehetett volna kicsit életszerőbb, de az akciójelenetek és az effektek frankók. A végét azért nem könnyő megemészteni. A lány a kezében tartott chipre meredt, és lassan forgatni kezdte. − Valami bánt? − kérdezte a férfi. Cara nem felelt, csak tovább forgatta és bámulta a chipet.

− Jól van − mondta végül Chase. − Blanchard azt mondta, hogy egy órán belül álljunk készen az indulásra. Odabent leszek, ha szükséged volna rám. − Megfordult, és elindult a Pengééi fara felé. − Muszáj volt meghalniuk? Chase a szavak hallatán hirtelen megpördült. Nem erre számított. − Kiknek? − kérdezte, de már tudta is a választ. Nyilvánvaló volt. A lány elfordult, de látszott rajta a hideg keménység és a harag. − A katonáknak. − Sajnos, nem volt más választásunk. − Nem volt más választás? − A hangja a pillantásával együtt emelkedett. − De hisz élve is hagyhattuk volna ıket! − És ha így teszünk, talán mi volnánk most halottak. − Talán. İk viszont biztosan azok. Chase tett egy lépést a lány felé, és kinyújtotta mindkét kezét. − Nézd, semmi értelme, hogy ezen vitatkozzunk. Ami történt, megtörtént.

Cara szája megfeszült, és a lány megrázta a fejét. − Neked ez ilyen egyszerően megy, hipp−hopp, és már túl is vagy rajta? És mi van a családjukkal? Nem érdekel… Chase félbeszakította, és hagyta, hogy saját hangját is megemelje az indulat. − De igenis, érdekel. Szánok és sajnálok minden egyes halált, amelyikhez valaha közöm volt. Hát te? Cara épp vissza akart vágni valami csípıset és éleset, de az utolsó megjegyzés megállította. Pislogott kettıt. − Úgy tőnt, pillanatok alatt napirendre térsz a „véletlen” halálesetek fölött, amiket a drágalátos barátaid „politikai kinyilatkoztatásai” okoznak. − Újabb lépést tett elıre, a keze most már ökölbe szorult. −Gondolsz te rájuk, Cara? Eszedbe jut, amint ezek a „véletlenek” ott haldoklanak, hirtelen, váratlanul, és el sem tudják képzelni, hogy mién? Gondolsz te az ı családjaikra? Cara ismét döbbenten pislantott, és ajka is aprókat rándult, míg arcán ott táncoltak az érzelmek, amelyeket nem volt képes teljesen uralni. Chase tudta, hogy le kellene állnia, tudta, hogy annyiban kellene hagynia a dolgot, de nem tette. Volt egy pár dolog a körül, aki Cara Villiers volt, és amiket tett, ami már nagyon a bögyében volt. Mindeddig nem vett róluk tudomást az egykori kislány kedvéért. Egészen mostanáig. − Belegondoltál már valaha, milyen érzés lehet, amikor ez a család megtudja, hogy valaki, akit szerettek, túlélte a robbanást, és még talán a földre zuhanást is, csak azért, hogy egyszerően belefulladjon a vegyi habba, melyet azért terítettek szét, hogy megmentse az életét? Chase tombolt, bár arca szoborszerően merev maradt, és hangja sem volt több suttogásnál. Az arcuk szinte összeért. A lány megdermedt, amikor Chase odahajolt hozzá, a szeme riadtan kitágult, de nem bírt moccanni. − Belegondoltál már valaha, hogy nem bírta kicsatolni a biztonsági övét, mert mindkét karja eltörött? Elképzeled, hogy a szája annyira telement, annyira eltömte a hab, hogy nem tudta elénekelni hatalomdalait? Nem zavar, hogy az imádott Sas, a kurva kibaszott toteme hagyta, hogy meghaljon, kizuhanjon egy kibaszott repülıgépbıl a kibaszott levegıben csak azért, hogy egy rakás faszfej nyomatékot adhasson véleményének a légitársaság felé egy természetvédelmi terület közelében épült új reptérrel kapcsolatban, valahol egy vadidegen kontinensen? Miközben a szavak elıtörtek belıle, Chase látta, hogy a lányban valami elrendezıdik. Valami, amit mondott, kapcsolódott valamihez, és Cara arcáról eltőnt a rettegés egy része. A félelem persze még mindig ott volt, de most már mögötte ott látszott valami − talán ha megértés. A lány bal karja rángatódzott, mire az ölébe vette, és szorosan tartotta. Az utolsó kirohanással Chase energiája is elszállt, és a férfi elfordult. A teste merev volt, szinte remegett, ahogy mesterséges testrészei igyekeztek azt tenni, amire készültek: eltávolítani a fenyegetést, megállítani azt, ami ekkora fájdalmat okozott neki. A fajdalom forrása azonban nem volt ott, ı pedig nem volt jelen, amikor ez számíthatott volna. Lenézett, aztán félre, majd tett egy lépést hátrafelé, és igyekezett összeszedni magát. A lány nagy levegıt vett. − Én… Én nem tudtam − bukott ki belıle legelıször. − Nem mi voltunk. İk sosem… Chase nem emelte fel a fejét, de a lány szemébe nézett. Cara szinte nyugodtnak tőnt, sokkal inkább, mint ı maga, bár arca olyan fehér volt, mint a viasz. − Tudom − mondta a férfi. − Mit gondolsz, segítettem volna, ha úgy gondolom, hogy ha csak távolról is, de te is felelıs vagy érte? Cara félrenézett, semmit nem szólt. Chase felállt, és a szabályos légzésre összpontosított. Az imént hagyta, hogy eluralkodjon rajta a düh, pedig ilyesmit már sok éve nem tett. Voltak idık, amikor szükséges volt, hogy hagyja, ez a mostani azonban nyilvánvalóan nem ilyen volt. − Én csak akkor ölök, ha feltétlenül szükséges − mondta −, és istenemre, minden egyes halált azóta is magamban hordozok. Csak szólj, és megállunk. Elviszlek bárhová, ahová kéred, és szépen elválunk. − Az apám pedig meghal… − Talán. Talán a testırei megakadályozzák, az is lehet, hogy egyikük teszi meg. Számtalan dolog lehetséges, Cara. A kérdés az, hogy megéri−e ez neked? Együtt tudsz−e élni azzal, ha megteszed, amit meg kell tenned? A lány egy ideig csendben maradt, míg végül Chase majdnem válasznak vette a hallgatását. Akkor aztán Cara hirtelen megfordult és ránézett. A szemében megint ott táncolt valami. Valami, amit a férfi nem tudott megnevezni. − Igen − mondta határozott hangon. − Együtt tudok vele élni.

15

Gordo beesett szemmel nézett Chase−re. Ahogy behajolt a Fre−id ülése fölötti olvasólámpa fehér fényébe, amúgy is keskeny arca most szinte csontvázszerőnek tőnt. Egyik kezének hosszú ujjai szórakozottan birizgálták arcán a borostát. − Ez meg mi a fene volt? Chase felemelte tekintetét adatdekkjérıl, amely egy laptopon keresztül csatlakozott a T−birdhöz, illetve az apró mőholdas adóvevı lavórhoz, amelyet a odakinn a sivatagban állítottak fel. − Elfojtott harag, ártatlan személy okolása, hasonló baromságok. Kicsit mocorgott, hogy megmozgassa a guggolástól macskásodásnak indult lábát. Gordani bólintott. − Lehet belıle baj? − Mármint az úton? A pilóta ismét bólintott. − Nem. − Chase felsóhajtott. − Legalábbis nem hiszem. Ha jól sejtem, egy darabig most csendben fog maradni. − Ránézett az apró számítógép folyadékkristályos képernyıjére, ahol egy kéken villogó kurzor követelt magának figyelmet. − Nincs már nekem ilyenekre energiám. − Figyelj, én tudom, hogy ki ez a lány − szólalt meg Gordo. − Valóban? − Chase egészen lassan a másik férfi felé fordította a fejét. A pilóta elmosolyodott,

− Meg se próbálj átverni, öregem. Tudom, hogy baromira nem az én dolgom, csak szeretném, ha tudnád, hogy ha a Kaszás a képünkbe vigyorog, akkor tudom, mi az ábra. − Ezek szerint végre egyvalaki tudja. − Church, én komolyan beszélek. Chase biccentett. − Tudom, de ez nem a te ügyed. Ráadásul ha a Kaszásnak esedeg nagyobb mordáh/a lenne, mint nekem, talán jobb lenne, ha nem tudnál róla. − Ez lehet, de én azt hiszem, hogy megcsinálod a melót. Amikor pedig végzel, talán lesz alkalmad pár szót szólni az apjával, és megbizonyosodni felıle, hogy a hír eljut ahhoz az illetıhöz is, aki a Fuchi szabadúszó megbízásait osztogatja. Mit ne mondjak, baromira tudnánk értékelni. Ki tudja, még az is lehet, hogy Blanchard elengedi neked azt a vacsorát. Chase felnevetett. − Oké, ezt még meggondolom. Most pedig hadd üljek oda. − Mi van? Neked ülnöd kell ahhoz, hogy gondolkodni bírj? − A cikizés ellenére azonban a pilóta felállt a székbıl, és áthuppant abba, amelyikben Cara utazott. − Nem, de muszáj, hogy egy kis vér menjen a lábamba. Gordani szemöldöke magasra szaladt a tettetett meglepetéstıl. − Ugye nem azt akarod mondani, hogy még mindig megvan a saját lábad? − De igen, és ha végre hagyod, hogy dolgozzak azon az ügyön, amelyikrıl ugye semmit nem tudsz, talán a tiédet is meghagyom neked. A pilóta kihúzta magát, amennyire csak az ARM plafonja engedte. − Nyugi, nyugi, végül is én csak a madárkámat kockáztatom! Megyek is, megnézem, hol hagytad Freidet. Elkelne egy kis melegség. Chase eleresztette a füle mellett az utolsó mondatot. − Tedd azt. Majd lövök egyet a levegıbe, ha végeztem. − Remek. Szólok Blanchardnak, nehogy túlságosan meglepıdjön. Gordani átmászott a hátsó részbe, aztán ki a hátsó ajtón. Bezárta maga mögött, de nem teljesen. Ha valami történik, szeretett volna mihamarabb visszaérni. Chase nem is rótta fel neki. Chase elıhúzta az adathuzalt az adatdekken lévı kis szütyıbıl, és letekerte. Egyik végét saját adatjackjébe, a másikat pedig a dekkbe illesztette. Egy gondolatával életre keltette a gépet. Egy szempillantás alatt egy menü jelent meg elıtte a levegıben, amelyet az adatdekk mőérzet−áramkörei továbbítottak közvetlenül az agyába. Egyelıre csak látni lehetett. Utasította a dekket, hogy aktiválja kapcsolatát a laptoppal, indítsa el a memóriájában lévı mőholdkeresı programokat, és állítsa a mőholdvevı lavórt a legmegfelelıbb irányba. Az adatbankokból megtudta, hogy a talált mőhold a Pueblo Infonet VII, amely földszinkronban kering Phoenix fölött. A feljegyzések szerint rendszerint oktatási anyagokat továbbít Pueblo külsı területein lévı különbözı iskolákba és −ból. Úgy sejtette, hogy fel van szerelve ennél rejtettebb adatok továbbítására alkalmas elektronikával is, ám erre jelenleg semmi szüksége nem volt, ráadásul ezeket valószínőleg ugyanolyan rendszerek védték, amilyenek az érzékenyebb, földi Pueblo kormányépületeket. Ezekkel pedig Chase nemigen akart kikezdeni. A viszonylag alacsony sávszélességő oktatási csatornák teljesen megfeleltek neki még akkor is, ha nem tudnak teljes Mátrix−kapcsolatot kezelni. Be kellett érnie egy ikon−interfésszel, amelyet aztán saját kiberdekkjén át irányíthatott. Az interfész azonban interfész maradt, és ha bajba kerülne, értékes nanoszekundu−mokat veszítene, amíg a gépe átverekszi rajta magát. Chase utasítást adott a gépnek, hogy kapcsolódjon a mőholdra. A kapcsolat szinte azonnal létrejött, de érezhetı maradt a mőhold és a dekk közötti adatátvitel lassúsága. Errıl a távolság− és processzorfüggd tényezırıl meg is feledkezett, és még sosem járt úgy a Mátrixban, hogy ezzel is számolnia kellett volna. Hirtelen nagyon örülni kezdett, hogy nem teljes a Mátrixbeli jelenléte. Perszonája

használatakor az interfész és a mőhold közti halmozott adatkésés teljesen ki is üthette volna. Egy tapasztalt dekásnak, mint például korábbi csapattársa, Lucifer vagy akár Lachesis, ez nem jelentett volna gondot. Chase azonban meg se közelítette az ı szintjüket. A mőhold fedélzeti router−rendszere közben végre válaszolt, és a szavak ott függtek a levegıben Chase elıtt: :^ ;^ ^Üdvözöljük a Pueblo Oktatási Szolgálat Információs Hálózatán. Kérjük, adja meg belépési kódját!^KKKK Chase mindkét kezét az ölébe ejtette, és dekkje kibernetikus kapcsolatán keresztül adta ki utasításait. A számítógép billentyőzete csak tovább lassította volna. Elindított egy programot, melyet majd egy évtizeddel korábban nyert még Atlantic Cityben, pókeron. A programocska ugyan lassan tíz éves volt, ám annak idején kategóriája legjobbjai közt lehetett, úgyhogy Chase nem is kételkedett benne, hogy tökéletesen el fogja látni a feladatát. A program beszélni kezdett a mőholddal, hazudozni kezdett, és elhitette vele, hogy ı csak egy szegény, beteg gyerek, aki a napi házi feladatért hívta fel a számot. A rendszer beengedte. Chase ekkor utasította a programot, hogy ismét verje át a rendszert, és szerezzen teljes hozzáférést. Ahogy sejtette is, a mőholdnak volt egy titkos rendszere, de a programnak szerencsére elég esze volt, hogy annak az áramköreit ne próbálja lóvá tenni. Ehelyett a küldött jelet leirányította Phoenix belvárosába, egy földi állomásra, és ráakaszkodott egy távolsági telekomvonalra. Gondolatban tárcsázta Teek manhattani számát. A szám kicsöngött, Chase pedig beindította a gép memóriájában tárolt egyik nyomozásészlelı programját. Ez egy apró négyszöglető ablakként jelent meg a látómezeje széle felé, a dekk és a kapcsolat állapotjelzıi mellett. Kék betőkkel a **KAPCSOLÓDÁS:::KÖVETÉS NEM ÉSZLELHETİ** felirat villogott rajta. Ha bármi megváltozna, Chase felkészülten várja. A tárcsázott szám ismét tisztán csordult meg a fejében, ahogyan a dekkbıl érkezı jelet fogta, és a férfi gondolatban megdermedt. Számított rá, hogy Teek vonalát figyelik. Bárkik is voltak az ellenségei, úgy vélte, mostanára már fel kellett deríteniük kapcsolatát Teekkel. Abban a pillanatban, amint valaki fogadja a hívást, a nyomkövetı beindul, Chase pedig készen állt, hogy azonnal beindítsa saját programjait, melyekkel elfojthatja a jelet. A vonal üres csöngése megváltozott, aztán süket csönddé vált. − 8219 − szólt bele a csöndbe Teek. Chase nem felelt. Várt. **A VONAL AKTÍV:::KÖVETÉS NEM ÉSZLELHETİ** − 8219 − hallotta ismét barátja hangját. **A VONAL AKTÍV:::KÖVETÉS NEM ÉSZLELHETİ** − Halló? **A VONAL AKTÍV:::KÖVETÉS NEM ÉSZLELHETİ** A francba is, gondolta Chase, azzal mentálisan utasította a rendszert, hogy fogadja a hangadatokat. − Teek, itt Church. − Mi a fene? Már megint valami új telefontársaságon át hívsz?

− Nem, csak kicsit mókás a kapcsolat. Nincs idım beszélgetni. Történt valami mostanában, ami engem érint, és tudnom kéne róla? Egy pillanatnyi csend, aztán: − Nem, legalábbis én nem hallottam semmit. − Biztos? − Tuti. Kérdezzek körbe? Chase teljesen feleslegesen megrázta a fejét. − Ne, hagyd csak. Ha viszont hallasz valamit, lıdd át érré az e−mail címre. Kész vagy? − Kész. Mondd. − U−R−E−G kötıjel öt−három−nulla−három−nulla−nyolc−hat−kettı, jelszó KARDFOG, csupa nagybetővel, zárókódnak meg írd a végére, hogy Remete. Meg fogom kapni. − Hékás, ebbıl épp eleget ismerek fel ahhoz, hogy tudjam, te egyenest a pokolba sétálsz. − Vagy a mennyországba, ahogy nézem. Azt hiszem, most épp inkább ezt érdemlem. − Sok szerencsét. Legközelebb a vendégem vagy. − Megegyeztünk. − Chase utasította a rendszert, hogy bontsa a vonalat, aztán még egy−két pillanatig bámulta az elméjében villódzó betőket. Nem észlelt semmilyen nyomkövetési próbálkozást. Vajon Teek észrevette, és elbánt vele? Vagy Lachesis tette? Megrázta a fejét, és úgy döntött, majd késıbb elmereng ezen. Visszafordította figyelmét a még mindig futó telekom−pfogram felé, és megadott neki egy számot. Ez nem sokban különbözött attól, amelyet az imént diktált le Teeknek. Ezúttal úgy állította be a rendszert, hogy fogadjon vizuális jeleket is, és látóterében jelenítse meg azokat. İ maga egyáltalán nem jelent meg képben, ami kifejezett udvariatlanság a hívás várható fogadójával szemben, de hát ilyen az élet. Most nem volt arra ideje, hogy bedrótoztasson egy video−pick−upot is a rendszerbe csak azért, hogy meg ne bántsa valakinek a virtuális önérzetét. Leállította a követésészlelı programot − ezt a számot biztosan nem figyelik. Senki nem merte volna. A program ablakocskája lassan eltőnt, de helyét azonnal átvette egy másik, amelyben csak sőrő feketeség látszott. Mihelyt a kapcsolat létrejött, Chase megszólalt: − Bebocsátást kérek. Egy hang felelt rá a sötétségbıl. Komoran és hidegen csendült, az életnek semmi nyoma nem volt benne. Chase az interfészek és szőrık tompító hatása ellenére is megborzongott.

− Szólj, és ítéltess meg! − Lachesist keresem. Szünet. − Nem vagy teljes. Nem léphetsz be. − Az adatvonal, amelyet használok, nem képes Mátrix−jelek kezelésére. Ha Lachesis ott van, mondd meg neki, hogy Remete szeretne vele váltani pár szót. − Remete… − A felelet egészen lassan érkezett, végsıkig kitartva. −Nem voltál ott a temetésen. − Nem tudtam, hogy Lucifer meghalt, Lachesis mondta pár napja. Különben ott lettem volna. − Nem engedlek át. Nem tudom igazolni, hogy az vagy, akinek mondod magad. − Megértem. Ha Lachesis ott van, hívd be ıt is a vonalba. Neki igazolni tudom. − Nincs itt. − És várható hogy visszaérkezik? − Valamikor talán. − Akkor mondd meg neki, hogy jövök. Mondd meg, hogy pár nap múlva meglátogatom. − Testben jössz ide, Remete? − Igen. − Az úr örülni fog. Chase érezte, hogy teste megfeszül. Denverbe fog menni, ezt most már semmiképp sem kerülhette el. Mindazért, ami azelıtt történt, és mindannak ellenére, ami azóta, végül el kell mennie hozzá. − Mondd meg az úrnak, hogy jövök. − Mielıtt a hang válaszolhatott volna, Chase kirántotta fejébıl az adatjacket, és ezzel azonnal bontotta a vonalat. Ülve maradt, és hallgatta a tompa kopacsolást, ahogy Blanchard a T−bird hátán dolgozgatott. Denver. Ha Denverben lesz, meg kell látogatnia Shivát. Nem volt más választása.

16 A Pengééi egy hirtelen széllökettıl megbillent, de aztán azonnal reagált Gordani stabilizáló utasítására. Chase azon kapta magát, hogy gondolatait teljesen kitöltik elkövetkezı denveri találkozásai, pedig Cara problémájával kellene foglalkoznia. Cara Viliiére is elmerült a saját világában. Kikapcsolódott az ARM belsejébıl, és csak a mőérzet−dekkbıl áradó zenére és képekre figyelt. Chase igyekezett feltőnés nélkül meglesni, hogy mit néz a lány, és megnyugodva látta, hogy a dekkben lévı mőérzet−chip az egyik kereskedelmi darab, a lány régi barátainak, a Ulnfame−nak az egyik felvétele. Az észak felé tartó utazás során néha Carára pillantott, ám a lány csak üres tekintettel bámulta a kabin szemközti falát; bal keze olykor−olykor meg−megrándult. Chase azonban fıként Denveren mélázott. Csak akkor vette észre, hogy elaludt, amikor Gordani hangja felriasztotta szendergésébıl. − Ellenırizzétek, hogy jól be vagytok−e kötve. Érzékelı távolságba kerültünk az Aztlan−Pueblo határtól, és lehet, hogy légibemutatót kell tartanunk. − Vettem − válaszolta Chase, és áthajolva szemrevételezte Cara biztonsági övét. Feszesnek tőnt, ı maga segített a lánynak bekötöz−ködni, amikor hajnal elıtt elindultak az átmeneti táborból. Cara megköszönte, de mást nemigen mondott. Blanchard hangja szólalt meg a fejhallgatóban: − Nagyhullámhosszú érzékelı−visszhangokat észleltem a domb tövénél, négy−hét fok, úgy hét kilométerre. − Vettem − felelte Gordani. − Freid? Chase a mágusra pillantott, aki háttal ült neki, és még látta, ahogy bólint. − Indulok. − A nı elhelyezkedett a székén, a terminálja felé fordult, és szemmel láthatóan elernyedt. A szeme lecsukódott, lélegzése lelassult. Chase figyelte a nı monitorait és a tájat, amely fölött Freid most vélhetıen asztráiis alakban repül. A nı megpróbálta elmagyarázni, hogy néz ki a világ az asztráltérbıl, de Chase−nek nemigen sikerült felfognia. Úgy kell elképzelni, hogy a világban az egyetlen fény az, ami belülrıl árad, magyarázta Freid. Minél élıbb valami, annál több fényt bocsát ki. Azt kell elképzelni, hogy a felületek nem érintésre, hanem érzelmekre reagálnak. Azt kell elképzelni, hogy a fizikai jelenlétet az határozza meg, hogy az adott dolog mennyire áll közel saját valódi alakjához. Minél kidolgozottabb, minél mesterségesebb valami, annál kevésbé… − Határozott KS−radarjelenlét megerısítve − mondta Blanchard. − A jelek erısödnek, tehát vagy olyan területen vagyunk, ahol összetorlódnak a hullámok, vagy a helikopter felénk tart. − Vettem − mondta Gordani. − Készülj fel a jelzészavarásra, de várj, amíg nem szólok. Chase óvatosan kinyújtotta kezét, és megérintette Cara térdét. A lány riadtan ugrott egyet − már amennyire a biztonsági hevederek engedték − és tágra nyílt szemet meresztett a férfira. − Lehet, hogy gondjaink lesznek. Talán jobb lenne, ha kicsatlakoznál. Cara gyorsan pislogott párat, aztán felnyúlt a füle mögé, és kihúzta a vezetéket az adatjackbıl. Tekintete végre megállapodott a férfin. − Tessék? Mondtál valamit? − Lehet, hogy gondjaink lesznek. A lány bólintott, és gyorsan betuszkolta a mőérzet−dekket meg a kábelt a táskájába. Miközben Chase segített neki betolni a táskát az ülés alá, ismét Blanchard szólalt meg: − Fogtam egy második aktív forrást is, egyenesen elıttünk. Javaslom, változtass irányt három−kettı−hét felé.

Chase érezte, hogy a T−bird irányt vált, aztán Gordani válaszolt: − Vettem, irányváltás megtörtént. Most viszont vagy lassítanom kell, vagy be kell kapcsolnom a földtérképezı radart, hogy ne menjünk neki semminek. AZ ÉJSZAKA MARKÁBAN

155 − Lassíts. A vacsorámba fogadok, hogy bármi is van elıttünk, van neki passzív érzékelıje is. − Értettem. Lassítok. A T−bird egy enyhe kanyarral lelassult, és Chase érezte, hogy egy cseppet nekifeszül a biztonsági hevedernek. A monitorokon látta, ahogy a földet végigpásztázzák a felkelı nap elsı sugarai. Az ég már elég világos volt, ezért a T−bird automatikus érzékelıi kikapcsolták a fényerısítı videórendszereket. − Church? − Ez Gordani hangja volt. Chase felnyúlt a sisakjához, és bekapcsolta a mikrofont. − Hallak, mondd! − Mit csinál Freid? − Hát, amennyire én látom, utolsó beszélgetésetek után átlibbent az asztrálba. − Látod ıt? − Csak a tarkóját. − Chase Cara felé fordult, aki eddig saját fejhallgatóján követte az eseményeket. A lány biccentett, és amennyire csak tudott, kihajolt balra, hogy minél jobban láthassa a mágus arcát. − Öö… − szólalt meg, miután Chase bekapcsolta az ı mikrofonját is −, itt Cara… izé… feszültnek tőnik, izzad… bár nem látom valami jól az arcát a felszerelése miatt. − A kurva életbe! − Church… − Chase épp Carára nézett, amikor Gordani megszólalt, és a lány meglepett arckifejezése alapján úgy vélte, a pilóta lekapcsolhatta a kommunikációs hálózatról. Cara zavartan a férfira nézett, és megütögette a sisakját, hátha megjavul. Chase vállat vont feléje, aztán Freid felé fordult. Észrevette, hogy a mágus válla enyhén rángatódzik. − Gondolom, van fegyvered − mondta a pilóta. − Igen, van. − A lány azt mondta, Freid feszültnek tőnik, mintha történne valami. Ha meglepték odakint az asztrálban, lehet, hogy mi is veszélyben vagyunk. Amíg az asztrálteste az asztráltérben kószál, ezáltal kapcsolatot teremt az ı környezete és miköztünk. Olyan ez, mint egy csı vagy vezérfonal. Elıfordulhat, hogy az asztrálban valaki le−gurít egy varázslatot ezen a kapcsolaton, és itt robbantja el. − Frankó.

− Ezért aztán, öregem, figyeld erısen. Ha megırülni látszik, nagyon rosszul alakulnak a dolgok, vagy kezd belıle szivárogni a mágikus energia, ólmot neki, de gyorsan. Chase megmerevedett. − Micsoda? − Meg kell ölnöd. Ez az egyeden módja, hogy megments mindenki mást. Freid is tudja. Chase a mágus tarkójára bámult és megszámolta a hajtıtıl induló és a háton végigcsorgó verejtékpatakokat. Négyet látott. Blanchard hangja vágott közbe: − Gordónak igaza van. Készen kell állnod rá, hogy megtedd. Rendszerint én figyelek rá, amikor az asztrálban van. Eddig még nem volt semmi gondunk, de… Freid nyakán újabb izzadságcsík indult el, csordult végig, és csatlakozott a gallérja alatt növekvı folthoz. Ismerıs volt az illata. A nı lába kivágódott és nekifeszült a terminál falának. − Rendben van − mondta végül Chase, miközben tekintetét elszakította Freidtıl, és Carára nézett. A lány meredten bámult rá, az arcára kiült a növekvı rettegés. A férfi egy pillanatra eltőnıdött, hogy vajon az ı arca mirıl árulkodhat épp − biztosan nem a nyugalomról. Benyúlt a dzsekije alá, és ujjait rácsúsztatta nehézpisztolya markolatára. Érezte a fegyver melegét, amint belesimult a tenyerébe. A fegyver állapotjelentése pár pillanat múlva megjelent Cara arca elıtt a levegıben. A férfi elıhúzta a pisztolyt, és célba vette Freid tarkóját. A vörös célzópont engedelmesen megállapodott, és lassan, ütemesen villogni kezdett. Mindkét kezével megmarkolta a pisztolyt. Cara egyik kezét a szája elé kapta. Bölcsebben tenné, ha a szemét takarná el, gondolta a férfi. − Készen állok − szólt bele a mikrofonba. − Az jó − felelte Blanchard hangja −, mert határozottan slamaszti−kában vagyunk. Három aktív forrásom van, ebbıl kettı talajvisszhang, de a harmadik egyenesen felénk tart. Légi forrás, és nem kunszt megjósolni, hogy minket keres. − A rohadt életbe! − morrant fel Gordani. − Igyekszünk észrevétlenek maradni, ameddig csak bírunk, aztán meglátjuk, mennyit bírnak lenyelni. Készítsd elı a keresıradart! − Keresıradar készültségben. Fegyverek aktiválása indul. − Vettem. Chase pisztolyán és a célzóponton túlnézve tisztán láthatta a környéket Freid monitorain. A nap már elég magasan állt, hogy szinte mindem megvilágítson, de még látszónak itt−ott mély árnyékok. Remélte, hogy lesz köztük akkora, hogy elrejtse a Pengeélt. kz orrmonitoron egy pillanatra valami fekete pötty villant fél. Blanchard szólalt meg: − Célpont befogva, pozíció három−öt−nyolc, irány kettı−öt−egy, sebesség egy−öt−nulla. A hınyomok durván illenek egy könnyő harci helikopterre, valószínőleg Cuervo típusúra. Csak elıre figyelı aktív érzékelıje van,

plusz teljes passzív hıérzékelés. Egyetlen géppuska az orrban, bal és jobb rakétaállvány és −sín a két szárnyon. − Kövesd passzívan, ha tudod − érkezett rá Gordani válasza. −Vettem. Ismét Gordani szólt bele a kommunikációs rendszerbe. − Church, Frciddel van valami változás? − Én nem vettem észre semmit. − Chase Carára pillantott, aki megrázta a fejét. Úgy látszik Gordani újra aktiválta a rádiókapcsolatát. − Vettem, szólj, ha látsz valamit. Éles riasztósziréna visított fel a szők kabinban, és Chase azonnal érezte, ahogy a T−bird teljes gızzel beledıl egy éles jobb kanyarba. Blanchard egyik monitorjának zöldje hirtelen vörösre váltott, és veszett villogásba kezdett. A lövész felkiáltott: − Bemértek! KS−radar befogott és követ. Megkezdtem a zavarást! − Nézzük, mennyire tökösen ébredtek ma reggel! − mondta Gordani. − Blanchard, támadj, amikor akarsz, én felemelkedem. Chase szorosabban markolta pisztolyát, miközben a T−bird motorjainak tompa moraja fülsiketítı robajjá erısödött. Freid monitorairól eltőnt a föld, ahogy Gordani kiemelte, és repülésre ösztökélte a gépet. Adatok és képek suhantak a monitorokon, amikor a Penge saját érzékelıi aktiválódtak, és nekiláttak célpontok után kutatni. − Megerısítés, három célpont, könnyő harci típusok − szólalt meg Blanchard. − Kettı lıtávolon kívül van, támadom a legközelebbit. Chase figyelte a monitorokon változó képeket, ahogy a fı lövegtorony körbefordult. Egyszer csak az ARM sorozatvetıje tüzelni kezdett. Chase látta, ahogy a szél gyorsan elhordja a lövések füstjét, majd pár pillanattal késıbb a távolban éles fények sorozata villant, amint a lövedékek egymás után eltalálták a célpontot. Nem tudta ugyan pontosan kivenni a helikoptert a mögötte lévı sziklák miatt, de a villanások és a becsapódó lövedékek szikrái egyértelmően megjelölték a helyét. Hirtelen a szikrákból fény, tőz és füst csapott elı, aztán az egész eltőnt a képernyırıl, ahogy a torony ráfordult az új célpontra. Gordani újabb éles bal kanyarba rántotta a T−bir−döt, és a bal oldali monitorokon ismét a talaj lett a fıszereplı. − Megerısítés, egy célpont megsemmisült. Egyes Ellenség iránya… − Blanchard egy pillanatra elhallgatott, és általában nyugodt hangjába feszültség vegyült. − Újabb célpont, KS− és HH−hullámokat bocsát ki. Honnan a francból jött ez… Kilövés! Több rakétát is kilıttek ránk! A Pengééi még jobban felgyorsult, és Gordani erısen oldalra, majd lefelé döntötte, úgy próbálva kikerülni a bejövı rakétákat, hogy minél közelebb került a földhöz. Chase hallotta Cara sikolyát. Átpillantott a lányra, és látta, hogy az felhúzta a térdeit, és fejét a karja alá temette. Az ARM ismét oldalra dılt. − Két beérkezı rakéta − jelentette Blanchard. − Becsapódás várható idıpontja huszonnyolc másodperc. Teljes zavarás, zavarórakétákat indít. A hátsó monitor felvillant, ahogy a zavaró−kilövı útjára indított egy sor minirakétát. Ezek egy pillanattal azután, hogy elhagyták a csövet, felrobbantak, és olyan éles fehér fénnyel égtek, hogy a kamerák kis híján belevakultak. A rakéták kis szerencsével a T−Bird hı−nyomát követték, és akkor a zavarórakéták elterelhetik ıket. − Nincs szerencsénk. A rakéták továbbra is közelednek − mondta Blanchard. − A helikopter radarja alapján követnek minket. Mutasd meg nekik egy picit a fenekünket, hogy a képükbe szemetelhessek. −Vettem. Az ARM megint megfordult, és a bal oldali monitoron Chase kiszúrt két fénypontot, amelyek utánuk fordultak, és tovább közeledtek. A T−bird enyhén megingott, a belsı kabinban fém kopogása zengett fémen. − Tüzelnek ránk! − kiáltotta Blanchard. − Csináld már! − üvöltött Gordani. Újabb minirakétákat lıttek ki, amelyek szintén azonnal felrobbantak, és fényes fémszemétbıl függönyt húztak a Pengééi és az új helikopter közé, amely saját radarjáról irányította a rakétákat. A T− bird élesen bevágott jobbra, remélve, hogy az elterelés és a talaj segítségével elég hosszú idıre meg tudja szakítani a radarkapcsolatot ahhoz, hogy lerázzák a rakétákat. Chase látta, hogy Freid feje oldalra billen a jármő mozgásától. Egyre nehezebb volt így célon tartani a pisztolyt. −Apicsába! − süvített fel Blanchard. Chase−nek csak annyi ideje volt, hogy kiszúrjon egy villanást az egyik monitoron, aztán a rakéta becsapódott. A mennydörgésszerő robaj oldalra rántotta ıt is, miközben közvetlen a feje fölött fém sikított, és szakadt szét. Freid egyik monitora meg Chase fölött valami hirtelen füst− és szikraesı közepette felrobbant. A T−birdöt megrázta a robbanás, és keményen végighúzott valamit a bal oldalával. Chase−t ismét oldalra lendítette a tehetetlenség, kinyújtott keze a mellette végigfutó merevítırúd−nak vágódott. Pisztolyával megszakadt a kibernetikus kapcsolat, a markolat kicsúszott a kezébıl, a fegyver a padlóra zuhant, majd pár méternyi csúszás után megállt. Ahogy a T−bird zuhanni kezdett, Chase−t csak a hevederek tartották vissza attól, hogy bevágja a fejét a kabin plafonjába, aztán meg belepréselıdött az ülésbe, amikor a jármő visszacsapódott a földrıl. Freid lassan, gyászosan vonítani kezdett, és Chase látta, hogy a nı küszködik a hevedereivel. A kabinban mintha világosabb

lett volna, miközben Freid egyik kezével lecsapta az egyik, mőszerfalon lógó szırállatkát a földre. Chase hagyta, hogy kibernetikus reflexei átvegyék teste fölött az irányítást, tenyerével rávágott a biztonsági öv kioldógombjára és elırelendült pisztolya felé. A kioldó nem reagált elég gyorsan és még egy pillanatig visszatartotta, de azután engedett. Gyorsabban ért le a padlóra, mint számított, mert közben a T−bird ismét emelkedni kezdett, és mind magasabbra lendült. A kabin padlóján elnyúlva kinyújtotta a kezét, és megragadta a pisztolyt. A kiberkapcsolat kis késéssel lépett mőködésbe, mivel a férfi azonnal a hátára hengeredett, majd egyik lábát Freid, a másikat saját ülése lábának vetve kitámasztotta magát. Épp akkor emelte fel a fegyvert, amikor Freid mütyürje lezúgott a padlóra, és eltőnt a sötétségben. A nı már szinte süvített, két kezével sisakját és overallja gallérját tépkedte. A fülkében most már határozottan világosabb volt. Chase hirtelen forróságot érzett, és egy gondolatával kibiztosította a fegyvert, amint a célzópont megállapodott a nı halántékán. A mágus két keze egyszer csak ökölbe rándult, és Freid felsikított, miközben körülötte egyre erısebbé vált a vörös fény. A T−bird újabb éles kanyart vett, és legalább egy rakétát ki is lıtt. Chase nehézpisztolyának csöve nem egészen egy méternyire volt a nı fejétıl, miközben golyók záporoztak a hajó testére, és pattogtak le róla. A hangok hallatán hirtelen Chase eszébe villant, hogy a pisztoly páncéltörı lövedéke nem fog megállni, miután behatolt a nı fejébe. Békésen folytatja majd eszelıs útját, kitör a túloldalon, és becsapódik a terminálba. Ott talán megáll. Ha nem, akkor ırülten pattogni kezd majd az apró kabinban. Freid nekifeszült a hevederének, feje hátravágódott. A vörös energiaköd hirtelen mintha visszasuhant volna belé, két tenyere kifeszült. −Jézusom! − sikoltott fel, majd ernyedten ráhanyatlott a biztonsági övre. Chase felpattant, és a nı ülésének támláját megragadva odahúzta magát hozzá. Most hogy állt, már hallotta az ARM sorozatvetıjének monoton kerepelését is. Helyére tette a pisztolyt, és lehámozta az optikai ketyerék egy részét a mágus arcáról. Freid úgy nézett ki, mintha alaposan megverték volna. Egész arca egyetlen nagy véralá−futás volt, kékesfekete, dagadt és ronda. Kinyitotta a szemét, és pislogott párat. A szeme fehérje szinte összefüggıen véreres volt. Megragadta a férfi karját, és látszott, hogy a keze is hasonló állapotban van. A bırközeli hajszálerek egész testében felszakadtak. Megpróbált halványan rámosolyogni a férfira, aztán hirtelen belevágott a felismerés. Pillantása azonnal a monitorokra villant. Chase egyik kezével szorosan tartotta a nı vállát, hogy így támassza meg mindkettıjüket, a másikkal erısen markolta a monitoröböl merevítırúdját. Freid felemelte a kezét, és helyére illesztette az optikai szemüveget. − Gordo − szólalt meg. Chase nem hallotta a választ, mert a sisakját a kommunikációs rendszerrel összekötı kábel csatlakozása kiugrott, amikor ı a pisztolya után vetıdött. − Újra itt vagyok. A nı hangja gyenge volt, alig lehetett hallani a vektornyomású motorok robaja és a sorozatvetı kerepelése fölött. − Célpontokat kérek. Chase a még mőködı monitorokra sandított, de az alattuk rohanó földön és az egyik képernyın látható gyorsan távolodó fehér füstnyomon kívül semmit nem látott. − Nem… nem… − szólalt meg Freid, és gyakorlott mozdulatokkal kezdte terelgetni az ülés karfájába épített joystickot. Az egyik monitor képe megváltozott, és egy dombon állapodott meg. Amikor egy helikopter emelkedett ki a domb mögül, a kép azt vette a középpontba, és követni kezdte. Chase felismerte: egy Aguilar volt, a legerısebb aztlani harci helikoptertípus. Ha jól emlékezett még a modern légiharcról szóló trideó−bemutatóra, akkor a helikopter gyors volt, fejlett érzékelırendszerrel és fegyverek széles arzenáljával felszerelve. Egyetlen gyenge pontja könnyő páncélzata volt, a tervezı a védekezés helyett inkább az irányíthatóságra helyezett súlyt. Az Aguilar elhúzott a domb fölött, lebukott, és mindkét zömök fegy−verszárríya alól egy−egy rakéta röppent elı. A Pengééi esetlenül mozgott ugyan, de sikerült behúzódnia egy szikla mögé, és elkerülnie az irányítatlan rakétákat. Chase hallotta, hogy a T−birdrıl újabb rakéta indul útnak hangos morranással, és látta szilárd hajtóanyagú motorjának gyorsan távolodó fényes pontját. A rakéta sebesen közeledett az aztlani géphez. Fénypontok szökkentek elı a harci helikopterbıl, amint az ugyanolyan hızavarókat dobott ki, mint amilyenekkel korábban a Pengééi próbálkozott sikertelenül. Ezúttal azonban a kevésbé fejlett rakétát megtévesztették az új hıforrások, el is fordult az egyik felé, és a bozótos sivatagi talaj közelében ártalmatlanul felrobbant. Célkereszt jelent meg az egyik monitoron az üldözı helikopter helyén, Freid pedig eszeveszetten nyomkodta a terminál gombjait. A célkereszt sürgetıen villogott. − Semmi − szólt bele a nı a mikrofonjába. − Másodlagos fegyvereink elfogytak. Chase látta a torkolattüzeket és a sorozatvetı füstjét, hallotta ahogy a lövedékek keményen koppannak a T−birdön. Valami áttörte a kabin falát Carától pár centire, és beleállt a vésztartalékokat tároló ládába. A lány azóta is összegömbölyödve ült a székében, úgy tőnt, észre se vette, mi történik. Chase lepillantott, és végigfuttatta tekintetét a Freid elıtt sorakozó konzolokon. A kiírások folyamatosan tájékoztattak a T−bird fegyvereinek állapotáról. A sorozatvetı lıszerkészlete rohamosan fo−gyottj és Chase−nek fogalma sem volt róla hogy van−e valahol tartalék lıszer. A fegyver újra felköhögött. Gordani kacskaringós úton csalta maga után az Aguliart pár méterre egy régen kiszáradt folyómeder fölött. Ami

port és szemetet nem szórtak szét az ARM nehéz, vektormeghajtású turbinái, azt a helikopter korbácsolta fel a levegıbe. Más üldözıknek semmi nyoma nem látszott, sem a monitorokon, sem a radarokon, így Chase úgy vélte, vagy nagyon messze voltak, vagy a csata során égı roncsokká amortizálódtak. A terminál egy kisebb képernyıjén megakadt a szeme. − A robot − szólalt meg. Freid meghallotta és megrázta a fejét. − A harci robot beragadt. Azt hiszem találatot kaphatott… az már nem megy sehová. − És mi van a másikkal? − Túl kicsi a fegyvere. A festéket se tudja levakarni a helikopterrıl. − És kell ezt nekik is tudniuk? A nı felkapta a fejét. − Gordo, hallottad ezt? − szólt bele a mikrofonjába. Megtorpant egy pillanatra, aztán a férfi oldala mellett lengedezı kábelért nyúlt. − Nem vagy fenn a hálózaton. Elkapta a kábelt, és becsatlakoztatta a termináljába a sajátja mellé. A T−bird erısen megdılt, és Chase tompa kaparászást hallott bal felıl. Gordani szólalt meg a fülében. − Mit kellett hallanom? Valaki villámgyorsan álljon elı egy ragyogó ötlettel, mert pár pillanat múlva elfogy a lıszer. Chase megigazította a fejhallgatóját. − A robot. Mi tudjuk, hogy nem egy nagy durranás, ık viszont nem. İk csak annyit fognak látni, hogy életük legundorítóbb rakétája tart egyenesen feléjük. − Egyszerően bezavarnak − mondta Blanchard. − Azokat a frekvenciákat ugyan még nem fedték le, de… − Nézzük, milyen gyorsan kapcsolnak − csapott le Gordani. −Blanchard, vedd át a sorozatvetıt. Tartalékold az utolsó pár lıszert. Freid, tudom, hogy minden bajod van, de bármilyen segítséget szívesen fogadunk. A nı bólintott, Chase pedig finoman megszorította a vállát. − Megkapod. − És te, Church, távirányítással el tudod manıverezni a robotot? − Gondolom, elég jól elleszek vele. − Akkor nosza. Amikor kiáltok, engedjétek fel a robotot. A Pengééi sokadszorra kanyarodott egyet, és mintha ereszkedett is volna lefelé pár métert. Chase szem elıl tévesztette a monitorokon az Aguilart, de ennél most sokkal jobban lekötötték azok a gombok és kapcsolók, melyeket Freid szélsebesen végigmutogatott neki. A nı feltételezte, hogy a férfi tudja, melyikkel hogyan kell bánni, így csak a helyüket mutatta meg. Szerencsére legtöbb esetben igaza is volt. − Indulás! − mondta Gordani. Chase érezte, hogy a T−bird emelkedni kezd, és a folyómeder elmosódott partjai eltőntek a monitorokról. Az Aguilar ott volt, talán egy kilométernyire tılük, velük párhuzamosan repült. −Dobjátok ki! Chase már nyúlt a gombért, de Blanchard kibernetikus utasításával nem vehette fel a versenyt. A tok fedele felcsapódott, és Chase hallotta, ahogy a robot hangos robajjal elılendül. A robot látképét mutató monitoron csak az ég látszott, ezért kicsit elırebillentette az apró joystickot. Az aktuális iránytól függetlenül a föld közelében kell tartania a robotot. Feltőnt a horizont, majd a föld is, és egy pillanatra sikerült az azzie helikopter farkát is megpillantania, de az aztán gyorsan eltőnt a képbıl. A robot szilárd hajtóanyagú motorja egyenletes sebességgel lökte elıre a kis gépet, Chase pedig hozzálátott, hogy az aztlani helikopter felé fordítsa. Gordani szólalt meg Chase fülében. − Church! Fordulj rá szembıl! A többiek legyenek ké… Újabb golyók csapódtak a T−bird testébe, Chase azonban igyekezett tudomást sem venni róluk, miközben az esetlen robotot irányítgatta. Ezt a gépet sebességre és nem irányíthatóságra optimalizálták. Hirtelen aggasztani kezdte a gondolat, hogy vajon hogyan fog egyáltalán a fürge helikopter közelébe kerülni. A helikopter feltőnt a monitorán, amint felemelkedett egy kicsit, hogy elkerüljön egy nagyobb sziklát. A robot mögötte volt, de gyorsabban haladt. Vékony olajos füstkígyó tekergett a levegıben valamivel a helikopter elıtt. A Pengééi volt, és füstölt. Nem volt ugyan súlyos a dolog, de ahhoz épp elég, hogy a helikopter könnyőszerrel kövesse a nyomát. − Gordo − szólt bele Chase a mikrofonba −, muszáj lesz egy percig egyenesben tartanod. − Baszd meg a percedet! Csináld már! − üvöltött a pilóta. Chase keresztezte a helikopter útját, és hagyta, hogy az gyorsan eltőnjön a monitorról. Egy−két másodperccel késıbb megelızte a T−birdöt is. A füst a bal hátsó hajtómőbıl kavargott elı, amelyen súlyos sérülések látszottak. Igazándiból az ARM többi része se nézett ki sokkal különbül. Megpörgette a szárnyas robotot, és meredeken a föld felé szorította. A képernyıt betöltötte a sivatagi

talaj, elmosódott barna, drapp és apró zöld foltok értelmeden kuszasága. A kép megállapodott, amint Chase felkapta a robot orrát, hogy lelassítsa. Az Aguilar a folyómederrel együtt kanyarodott egyet, és belekerült a látómezejébe. IXidta, hogy hatása nem nagyon lesz, de Chase tüzelni kezdett a robot apró géppuskájából, remélve, hogy legalább a torkolattőzre felfigyelnek majd. Fényes hızavarók szökkentek elı a helikopterbıl, amint hirtelen felvágott, fel az ég felé. Chase utánaeredt, mindvégig közvedenül maga elıtt tartva a helikoptert. Érezte, hogy a T−bird motorjai is feldübörögnek, amikor az is emelkedni kezdett, és élesen megfordult. Hirtelen mindent elborított a sötétség, mintha egy jókora hullám lebegne a helikopter elıtt. A férfi mellett ülı Freid levegıért kapkodott a mágikus erıkifejtéstıl. A helikopter oldalra vágódott, de nem tudta kikerülni a hirtelen feltőnı fekete felhıt. Átrontott hát rajta, eltőnt, majd hamar ki is bukkant. Chase a robottal megkerülte a felhıt, és a túloldalon ismét észrevette a helikoptert. Majdnem fölötte lebegett, alig pár méternyire. Chase meglepıdött, amikor hirtelen a monitor maradékát betöltötte a Pengééi, amely a helikopter mellett, ötven−hatvan méternyire bukkant elı a sötétbıl. A sorozatvetı ilyen távolságból nem hibázott. A nagypropeller ripityára tört, és a helikopter nagyot pördült a levegıben. Chase még látta a mindenfelé szétreppenı fémszilánkok villanását, aztán semmit; monitora felrobbant a túlfeszültségtıl. Odakint fém sivított és robbant darabokra, de a turbinák robaja fölött alig lehetett hallani belıle valamit. Az ARM hirtelen meglódult, és Chase a kabin túlsó végébe repült. Vállal belevágódott az egyik merevítıelembe. A T−bird ezután ellenkezı irányba pördült egyet, Chase pedig elırerepült, neki Freid széke támlájának. A tárolóládákból elszabadult táskák, dobozok és tartalékok zúgtak mindenfelé körülötte, és táncoltak a terminálon. Két karjával átölelte a széket és vele a má− gust is, közben érezte, hogy a nı belekapaszkodva tartja. Valahol a gép fenekében valami rezegni, vibrálni kezdett. A turbinák süvöltınek, és a borzalmas fémcsikorgás is mintha egyre erısödött volna. A T−bird ereszkedett valamennyit, és Chase érezte, ahogy meg−meglódul, próbál ellenállni Gordani mentális parancsainak. A motorvisítás hirtelen elült, lelassítottak, és a Penge röpte egyenletessé vált. Freid sem szorította már olyan erısen a férfi karját. Chase felnézett, és látta, hogy a nı lehámozza kék−zöld, összevert és átizzadt arcáról a szemüveget. Freid mosolygott. − Hallottad, mit mondott? Chase megrázta a fejét, és átpakolta a lábait, hogy könnyebben kapaszkodjon. − Nem, elvesztettem a kábelt valahol. − Megacélozta magát, felkészülve rá, hogy megtartsa mindkettıjüket a következı csatában. A nı megszorította a kezét, és Chase látta, hogy az álom köde lassan elfelhızi a tekintetét. − Isten hozott Pueblóban.

17 Chase nyitva hagyta az ablakot, és engedte, hogy a hővösebb éjszakai levegı megtöltse a szobát. Hangok is szőrıdtek be, egy város hangjai, amely sosem alszik. Mindent értett. Denver. A Pengeélnek éppen csak sikerült átlibbennie a határon, amikor az irányítórendszerek elkezdték sorra felmondani a szolgálatot. Gordaninak puszta tapasztalatból sikerült a levegıben tartani a gépet, amíg Blanchard átdumálta ıket a Pueblo Hadsereg vonalain. Szerencséjükre profi teljesítményük és a kár, melyet az aztlani katonai érzékelıhálóban okoztak, bizonyos tiszteletet vívott ki nekik a környék határır−erıi közt. Blanchard rádióbeszélgetése egy kunco−gással és egy láthatatlan vigyorral ért véget, aztán simán átengedték ıket. Gordani még vagy százhatvan kilométeren keresztül édesgette át a T−birdöt észak felé, mire sikerült leszállniuk egy Keane^ Corner nevő kisebb tábor közelében. Itt sikerült korlátozott javításokat eszközölniük a gépen, és alapvetı orvosi ellátást szerezniük Freidnek. A helyi technikus, aki egyben orvosként is funkcionált, néhány külsı sérülésének ellátásán kívül nemigen volt hajlandó a nıhöz nyúlni. Amikor meghallotta, hogy Freid mágus, egy picikét ideges lett, ráadásul tanulmányai során alaposan megtanulta azt is, hogy a „normális” embernek beadható gyógyszerek és kezelések sokkal veszélyesebbek lehetnek egy varázshasználóra. Egy mágus idegrendszere, amelyet a mágia a végsıkig feszített, sokkal érzékenyebben reagált a kémiai anyagok és gyógyszerek okozta károkra, mint egy átlagemberé. Ez persze korlátozta a lehetséges kezeléseket, és ezzel együtt Freid gyógyulását is. Valami helyi gyógynövényekbıl kotyvasztott lé hatására a nı végigaludta a Denverig tartó út hátralévı részét a kabinban felállított párnázott függıágyban. Chase a tıle telhetı legjobban igyekezett betölteni a helyét, és közben csendben hálát adott a sorsnak, hogy már nem kellett további ellenállással számolniuk. Cara szinte hisztérikussá vált a harc alatt, olyannyira, hogy még most, amikor már mindennek rég vége volt, sem nyerte vissza egészen az önuralmát. Visszautasította az orvos által felajánlott erıs nyugtatót, de hagyományosabb gyógyszereket azért elfogadott. Chase többször is megpróbált beszélni vele, ilyenkor a lány illedelmesen válaszolgatott, de a szemében ott látszott az elızı napi csata által felkavart sötét érzések fenekeden kútja. Miután sehogy sem sikerült áthidalnia a kettejük közt feszülı távolságot, Chase végül tehetetlenül sétált el

minden egyes, kínos csendekbe torkolló beszélgetésbıl. Talán a denveri szakértık tudnak majd segíteni a lányon. A város közelébe érve, amint a T−bird nyugat felé fordult, de mindvégig látótávolságban maradt Denver egészen Colorado Springsig lenyúló déli ágától, Cara feldobódni látszott. A város sokszínő fényei mintha csak hívogatták volna, és a lány még egy−két tréfát is megengedett magának, miközben az elsuhanó fényeket bámulták a monitorokon. Most, olcsó hotelszobájukban ülve Chase hallgatta a petárdák vagy talán könnyő pisztolyok durrogását, amely az utcáról szőrıdött be a szobába. Elhelyezkedett a fotelben, és megigazgatta a pólyát, amely a lehetıleg mozdulatlanul tartotta a karját. Akkor szinte észre sem vette, de azalatt a bizonyos utolsó pár aztlani pillanat alatt egy fémrúd feltépte a vállát, és elérte a csontot is. Párszáz extra nuyenjébe került, hogy megvásárolja a Freidet és ıt kezelı orvos hallgatását. Nem akarta, hogy a barátai megtudják: a seb nem is volt olyan komoly. Egy normális csont ripityára tört volna a belevágódó fémtıl, ám az ı vallanak az a része megszőnt természetesnek lenni két évvel azután, hogy Cara megszületett. Az orvos csak ámult a gyógyulási sebesség láttán, és azt jósolta, hogy Chase egy−két napon belül tökéletesen fogja tudni használni a karját. Két szomszédos szobát vettek ki az Otthonos Fogadóban a város Amerikai Szövetségi Államok−szektorának peremén. A Pengééi legénységének hosszú múltra visszatekintı pénzügyi kapcsolata volt ebben a szektorban az egyik belépési tiszttel, ezért aztán a gép a CAS−határ felıl érkezett a városba. Cara és Freid a másik szobában aludtak. Gordani és Blanchard a Pengeéllel maradtak, hogy felügyeljék az egyik külvárosi hangárban zajló javítási munkákat. Freid túlságosan kimerült és sebesült volt ahhoz, hogy éber tudjon annyira maradni, amennyire az illetı félcivilizált városnegyedben erre szüksége lett volna. A két férfi megkérte Chase−t, hogy vigye el magával egy kicsit a városba a mágust, amibe ı azonnal bele is egyezett, kivívva ezzel Cara szemmel látható rosszallását. A lány egyedül indult útnak, félhangosan szitkozódva maga elé. Ugyanakkor épp Cara volt, aki felajánlotta, hogy Freiddel kettesben vegyenek ki szobát. Lányok a lányokkal, mondta. Chase eltőnıdött, hogy vajon mi lehetett szerinte az alternatíva. A telekom pittyegni kezdett, a férfi a második után felvette. − Tessék? − Remete? − Nıi hang volt, mesterséges és kristálytiszta. − Lachesis! Ez gyors volt. − Üzeneted beérkezett, a tartózkodási helyedre való utalás pedig nem volt kellıképp homályos. Jobban kellene vigyáznod. − Rendben, figyelni fogok rá. Sikerült megszerezned az információkat, melyeket kértem? Semmi válasz, csak a vonal tiszta, üres csöndje. − Lachesis? − Itt vagyok. Mérlegelem a válaszom tónusát. − Nincs nálad? − A kért információkat összegyőjtöttem és rendeztem, már ami keveset lehetett. Ugyanakkor a pakett nincs nálam. − Nincs? − Nincs. Nála van. Chase hirtelen fázni kezdett, de nem tudta, hogy egy hirtelen szellı borzongatta−e meg, vagy a nı szavai voltak rá ilyen hatással. − Értem. Amikor a nı ismét megszólalt, Chase szinte hallani vélte az elektronikus perszona mögött megbúvó emberi lényt. − Azt hiszem, bocsánatkéréssel tartozom megállapodásunk bizalmasságának akaratlan megsértéséért. İszintén mondom, nem tudom, honnan szerzett tudomást a kutatásaim jellegérıl. − Megvannak a módszerei. Nem tartalak felelısnek semmiért.

−Köszönöm. − Ezek szerint látni akar? − Semmi ilyen jellegő dologról nem esett említés vagy utalás. Chase kuncogott. − Persze, tudja, hogy eljövök. Mondd meg neki, Lachesis. Mondd meg neki, hogy eljövök. − Ha tudja, hogy jössz, akkor nem szükséges elmondanom neki. − Nem − felelte Chase szinte magának. −Valóban nem. *** Miután belefejezte beszélgetését Lachesissel, Chase bekopogott a szomszédos szoba ajtaján. Mozgást hallott, aztán egy fojtott hangot, amely akár beszéd is lehetett. Majd az ajtólánc csörrenését. Meglepıdött. Nem is hallotta, hogy beakasztották. Nem kevésbé lepte meg az sem, amikor meglátta, hogy Freid áll az ajtóban. − Hello! − szólalt meg a nı az ajtófélfának támaszkodva. A Chase szobájából átsütı fény bevágott mögötte, és megvilágította Cara alakját, amint tagjait szétdobálva aludt az ágyon. A takaróba többszörösen belegabalyodva, srégen feküdt, mozdulatlanul. Freid hátrapillantott a válla fölött, mert a lány megmoccant, és különös hangot hallatott, amelyet Chase nem tudott értelmezni. Freid átlépett a küszöbön és halkan behajtotta maga mögött az ajtót, de nem csukta be teljesen. − Zaklatott? − kérdezte Chase. Freid bólintott, és ujjait végigfuttatta saját rendezetlen frizuráján. Az Aztlan óta tartó pihenés láthatólag végre hatni kezdett. Arca ugyan még enyhén vörös volt, és kezén is látszottak még a véraláfutások nyomai, de a látható

sérülések java része sokkal gyorsabban tőnt el, mint azt Chase számította. Épp elég verekedésben volt már része ahhoz, hogy tudja, az ilyen foltoknak rendszerint több mint egy hétbe telik, mire felszívódnak. Freid leült Chase ágya szélére. − Beszélgettem vele egy keveset, de valamiért mindent magába fojt. Nem tudom, mitıl van. A férfi bólintott. −Valami kavarog a fejében, de nem tudok rájönni, hogy micsoda. Pedig épp ez lenne a feladatom. Freid reménytelenül vállat vont, és Chase észrevette, hogy a nı a szoba minibárját méregeti. − Hozhatok valamit? Egy italt? Szobaszolgálat? − Egy ital teljesen megfelel. Bármi, ami viszonylag közel áll a vízhez. És ne legyen édes. A férfi a hőtıhöz lépett, és feltúrta, hátha talál benne valamit. Odadobott Freidnek egy átlátszó, szénsavas itallal töltött mőanyag flakont. − Parancsolj. Életed legdrágább üveg vize. A nı felnevetett. − Na, ezt megkóstolom! − azzal felpattintotta a tetejét, és nagyot húzott az üvegbıl. Chase ismét leült az ablak mellé, és figyelte a nıt. Azt a hosszú, kinyúlt pólót viselte, amelyet korábban húzott elı a táskájából. Chase meglepıdött, és magában jót mulatott a pólón szanaszét ficánkoló dalmatakölykökön, akik nagy, ártatlan szemekkel néztek ragyogó szüleikre. Elmerengett rajta, hogy vajon honnan szerezhette. Freid visszazárta az üveget, és Chase−re nézett. − Nem bánod, ha megkérdezem, mi történik valójában? − Már elmeséltem Dart Slotban. − Figyelj, én tudom, hogy az üzlet az üzlet, meg azt is, hogy amirıl nem tudok, az nem árthat nekem, meg az összes hasonló marhaságot, de elmondanál egy kicsit többet is arról, hogy mire készültök? A férfi egy pillanatra kibámult az éjszakába, aztán vissza Freidre. − Miért akarod tudni? A nı megvonta a vállát. − Csak. Talán tudok segíteni. − Valószínőleg tudnál, de erre nem lesz szükség. Freid lenézett, és a férfi látta, hogy ajka megfeszül. − Korábban elég aggályosnak tőntél ahhoz, hogy hozzám fordulj. − Még mindig aggódom, de már nem annyira. Azt hiszem, hogy igazad volt abban, amit aznap éjjel mondtál. − Én meg azt hiszem, hogy hazudsz. Chase rábámult. − Nézd − szólalt meg a nı végül −, köszönöm, hogy így aggódsz értem, és igazán hízelgı is, de nincs szükségem segítségre. − Megállt, és nagy levegıt vett. − Gordani mesélt Caráról. Chase szitkozódni kezdett. − Ez remek. − Ki a francnak mondhatnám én el? − Tudom, hogy nem mondanád el senkinek − felelte a férfi nyú−zottan −, csak azon morcogok, hogy ki mindenkinek mesélhetett még Gordo. − Csak Blanchardnak és nekem. Ennyi. El kellett mondania. Chase elırehajolt. − Helyes, akkor mesélt róla. És a többit elmondta? A nı zavartan nézett rá. − Milyen többit? − A dolog így áll: én most Cara Villierst kísérem végig azon, ami könnyen lehet, hogy minden idık legnagyobb társasági polgárháborújává növi ki magát. A Fuchinak mindig a legjobb céges alakulatai voltak, és ık a legjobbak a titkos akciókban is. Az elsık között kezdtek teljes állású mágusokat alkalmazni a rohamegységekben. Ha a céget vezetı családok egymásnak esnek, csak a jó ég tudja, hol csapnak le a biztonsági erık, vagy éppen kinek az oldalán állnak. Freid figyelt és hallgatott. A férfi látta, hogy minden egyes szót magába szív, és egyenként mérlegel. Kezdett élni a gyanúperrel, hogy minden egyéb nagyszerősége mellett az esze is rendkívül éles lehet. − Ha pedig igaz, amit Cara állít, akkor most épp ez történik. Legalábbis a Nakatomik támogatnak egy merényietkísérletet az apja ellen, aki ugye a cég Villiers−ágának tulajdonosa és vezetıje. Bumm. Azonnali szakadás. A nı szeme elkerekedett. − Nemigen tudok elképzelni semmi jót, ami ebbıl származhat. − így van. Irgalmatlan verseny indulna meg Richárd részéért. − De ez nem függene a végrendelettıl is? Nem kapják meg automatikusan a részvényeket. Vagy igen? Chase megvonta a vállát. − Nem tudom. Talán nem, de az apja halála esetén egy teljesen új fordulatot vesz a történet. Tegyük fel, hogy a cégrészvények örököl−hetıek. Ki kapja ıket? − Szabad a gazda. − A nı szemében egyre erısebben égett a fény. − Legjobb tudomásom szerint négy ember jöhet szóba. Martin Villiers, a lány nagybátyja, de ı már a legelejétıl kezdve ellenezte a Villiers családi tıke egyesítését a japánokkal. El nem tudom képzelni, hogy Richárd részvényeket hagyna a bátyjára. − Nem írhatott egy „haláleseti változást”?

− Ezt hogy érted? − Tudod, valami olyasmit, hogy „Hirtelen, erıszakos halálom esetén a végrendeletem semmis, és minden részvényt a bátyám kap”, vagy hasonló. − Szóval egy utolsó szúrás a síron túlról? Martin biztosan kivonná az egész Villiers−tıkét a vállalatból, és otthagyná a japánokat az ötleteikkel, így azt hiszem, ha így lenne, a japók gondoskodni akarnának róla, hogy Richárd békésen, természetes körülmények közt hunyjon el. − Már ha tudják, hogy mi áll a végrendeletben. Chase felhorkant. − Ha a japánok csak félig olyan paranoiások, és csak feleannyira imádják az ööö… „taktikai információszerzést”, mint Richárd akkor, amikor neki dolgoztam, az utolsó betőig pontosan tudják, hogy mi áll a végrendeletben. Ráadásul ez a céges szerzıdés része is lehet. A nı biccentett. − Ki van még? − Hát, ott van Martin fia, Cara unokatestvére, Darren. İ ráadásul Fuchi−alkalmazott, bár a Nakatomi−táborban vagy legalábbis az ı irányításuk alatt. Igen kockázatos húzás lenne ez Richárd részérıl. De talán azt hiszi, hogy Darren az örökébe léphet. Ki tudja? − Amint azonban említetted, ez elég kockázatos. Következı? − A legvalószínőbb jelölt Richárd ex−felesége, Samantha. − Ex−feleség? − Aha. Úgy hat éve válhattak el, de a nı saját jogán továbbra is ütıképes tagja a szervezeti struktúrának. Tudományos vezetéstant tanult, és az elmúlt kábé hét évben ı irányította Seatde−bıl a Fuchi Rendszertervezési csoportját. Aztán nem is olyan rég kinevezték a Fuchi Northwest elnökhelyettesévé, Darren Villiers helyére, aki átkerült Tokióba. Freid megrázta a fejét. − Kezdek rájönni, hogy miért szeretem a T−birdös kalandokat. − A hírek szerint Richárd és felesége válásuk után is elég barátságos kapcsolatban maradtak. Sosem látszottak igazán szeretı párocskának, amíg velük dolgoztam, nagyon távolságtartóan viselkedtek egymással. Azt hiszem, tulajdonképp egyfajta politikai házasságról volt szó, amit ık maguk szerveztek meg. Legalábbis én így értelmeztem azt a pár homályos beszélgetést, melyet olykor véletle− nül meghallottam. − Chase hirtelen ráébredt, hogy milyen hangosan beszél, és milyen témáról. Azonnal a félig zárt ajtó felé pillantott. Freid követte a tekintetét, aztán kinyújtotta kezét a szoba felé, a mozdulat közben behajtva ujjait. Szája mozgott, de Chase nem értette a szavakat. Pár pillanat múlva a nı visszafordult felé. − Ne aggódj, alszik. Ronda álmai lehetnek, de alszik. − Meg tudod mondani, mit álmodik? − Nem − nevetett fel a mágus. −Annyira jó azért nem vagyok. − Hmm − mormolta Chase, amint újra Carára és a lány problémáinak forrására gondolt. − Ugyanakkor… − noszogatta Freid. −Ja, ugyanakkor… annak alapján, ahogyan én hallottam ıket beszélgetni pár alkalommal, Cara valószínőleg nemkívánt véletlen lehetett. Azt hiszem, Richárd egyáltalán nem volt boldog, de Sam meg akarta… Sam ragaszkodott hozzá, hogy megszülje a gyereket. − Cara tudott errıl? − Hát, lefogadnám, hogy tudott. Már nyolcéves korában is nagyon értelmes lányka volt. − Az apjának sikerült túljutnia rajta? − Nem, nem igazán. Biztos vagyok benne, hogy ezt Cara is érezte, még ha nem is értette az okát. Samantha igyekezett, nagyon igyekezett, hogy jó anya legyen, de egyszerően ez nem az ı stílusa volt. Túlságosan is céges vezetı volt hozzá. Freid az ajtó felé pislantott. − Mit gondolsz, mekkora az esélye, hogy az apja ráhagyja a cég egy részét? − İ volt a negyedik a listámon. A kérdés csak az, hogy miért tenné? − Bőntudat? Chase eltöprengett egy pillanatra. − A bőntudat nem tartozik azok közé az érzelmek közé, amelyet Richárd VÜliershez társítanék. A nı bólintott. − Ez alapvetıen azt jelenti, hogy sehová sem jutottunk. − így van. A zavar pedig csak fokozza a bizonytalanságomat, hiszen nem vagyok tisztában vele, ebben a játékban kik valójában a játékosok. − De úgy gondolod, hogy a Fuchinak kell lennie, nem? − Nem. Cara szerint a Richárd elleni merényletet valami radikális német poliklub−csapatnak kellene végrehajtania. így tehát ık is lehetnek a nyomunkban. Mindenesetre ha szerencsénk van, ık azok. − Kevésbé tartasz néhány poliklubos ırülttıl, mint egy Fuchi−ro hamcsapattól, mi?

− Pontosan. Tulajdonképp korábban volt már dolgom poliklubo−sokkal, egy csoporttal, amelyik sokban hasonlított Cara haverjaira. Tele vannak szólamokkal meg dühvel, és kurvára nem érdekli ıket semmi a saját verziójú igazságukon kívül. Politikailag naivak, társadalmilag visszamaradottak, erkölcsileg romlottak, lelkileg instabilak, és lelkesen megölik a védteleneket, csak hogy fensıbbségüket bizonyítsák. Nem, miattuk nem aggódom. Már elbántam velük egyszer. − Úgy is hangzik. Chase azon kapta magát, hogy ökölbe szorított kézzel elırehajol a széken. Amikor hirtelen eszébe jutott, hol is van, észrevette, hogy Freid tágra nyitott szemekkel, feszülten és csendben bámul rá. − A francba − szólalt meg. − Bocs! − Felállt, és a hőtıhöz sétált. − Ki vagy borulva, mi? A férfi bólintott, aztán meggondolta magát az itallal kapcsolatban. Visszafordult a nı felé. − Figyelj csak, találkoznom kell pár emberrel, hogy megtudjam, amit lehet. Manhattanben Carát és engem kis híján meglepett egy csoport, amelyikrıl szinte bőzlött a rohamcsapat−szag, de sem ık, sem a stílusuk nem volt ismerıs. Zsoldosok is lehettek, ami rendkívül bölcs dolog volna, ha a Fuchi biztonsági részlege még nem kötelezte el magát, de biztosat kell tudnom. Vannak itt ismerıseim, akik talán kideríthetik a kilétüket. A nı bólintott, és szintén felállt, kihúzogatva közben az összegyőrıdött pólóját. − Nincs szükséged támogatásra? A férfi felnevetett. − Nincs. Túlságosan kedvellek ahhoz, hogy kitegyelek ezeknek a figuráknak. Az adatrévbe megyek. − Az adatrévbe? Úgy érted, a Mátrixba? − Nem, úgy értem, hogy az adatrévbe. Én magam, hús−vér testben. Már jártam ott. − És mit szeretnél, ha én tennék? − İrizd Carát. Figyelj rá, ne téveszd szem elıl. Ha pedig hajlandó lenne beszélgetni veled, figyelj, hátha neked elmond olyasmit, amit nekem nem mondana. Tudod, „lányok a lányokkal”. Freid elmosolyodott. − Azt hiszem, megbirkózom a feladattal. Chase felkapta nehéz dzsekijét az ágyról. Melegebb volt ugyan, mint amilyet az idı megkövetelt volna, de a biztonság kedvéért magán akarta tudni a bélésébe épített páncélzatot. Arról nem is beszélve, hogy kiválóan elrejti Colt Manhunterét és a vállra csatolható pisztolytáskát. Mindkettıt felöltötte. − A fekete táskámban van egy biztos hitelkártya, amelyik elvileg lenyomozhatatlan. Azt használd, ha valameryikıtök megéhezne. Szobaszolgálattal, ha egy mód van rá. − Értettem. − Ebédre itt kéne, hogy legyek. Freid bólintott, és leült az ágyra. A férfi már épp indult volna, de még utoljára visszafordult. −Ja, és a fekete táskában van egy Heckler and Koch géppisztoly is. Biztos, ami biztos. − Azt hiszem, tudok vigyázni magamra. Chase elvigyorodott. −Ja− Már épp kilépett volna az ajtón, de most a nı állította meg. − Asszem ez most azt jelenti, hogy jössz nekem egy segítséggel, nem? Hátrapillantott. − Asszem igen − mondta.

18 Chase úgy döntött, hogy gyalog teszi meg a hét−nyolc háztömb−nyi távolságot a gyorsvasúti csatlakozásig, amely majd leviszi délre, Colorado Springsbe. Az éjszakai levegı hővös volt és tiszta − ez a városban a BAN−nal kötött egyezmény óta szinte egész évben folyamatosan tekergı szellık egyik kellemes mellékhatása. A szélirányok megváltozásáért és a helyi éghajlat általános felmelegedéséért sokan okolták Dániel Üvöltı Prériíarkast, a Bennszülött Amerikai Nemzetek megalapítóját és Szellemtáncosait. Azt állították, hogy az idıjárás változásai amiatt történtek, hogy a Szellemtáncosok túlságosan erıs mágiákat használtak, amikor szembefordultak az Egyesült Államokkal. A legtöbb más tényhez hasonlóan azonban természetesen ebben sem volt senki biztos. A nyeregvasút vonala elkanyarodott a 25−ös autópályától, amelyet mindeddig követett, hogy átvágjon Denver belvárosán. Chase ott érte el a vonatot, ahol az végighaladt a Speer Streeten, az épphogy csak mozogni látszó Cherry folyó mellett. Egy csapat hızöngı francia−kanadai ifjonccal együtt szállt fel, akik azzal szórakoztak, hogy durva vicceket sütögettek róla és a vonaton tartózkodó denve−riekrıl, de közben eszükbe sem jutott, hogy valaki talán értheti a nyelvüket. Húsz perccel késıbb Spikes Peak fényesen megvilágított csúcsa lassan eltőnt nyugat felé, Chase pedig tudta, hogy Colorado Springsig már csak egy−két perc az út. Mielıtt leszállt megköszönte a fiatal québeci bandának a szórakoztatást. − Nem minden nap látni olyan embereket, akik ennyire profin csinálnak hülyét magukból − mondta franciául. Az acélból épült steril vasútállomáson talált egy telekom állványt. Tárcsázott, a vonal kapcsolt, majd tökéletes csend fogadta. − Itt Remete. Megérkeztem.

Hosszú csönd után végre megérkezett a válasz: − Gyere hát, a kapunál várni fognak. Chase ismét megborzongott a hideg, embertelen hang hallatán, amelyet elıször a mőhold−kapcsolaton keresztül hallott. Mielıtt válaszolhatott volna, a vonal megszakadt. Szerencséje volt. Egy elektromos autótaxi ácsorgott az állomás mellett. Beült, behívta az információs képernyıre az adattérképet, és ujjával megérintette az úticélt. A szokásos vidám üdvözlet és az utasítás nyugtázása helyett a taxi visszadobta a címet. Kellemes, üres nıi hang szólalt meg: − Nagyon sajnáljuk, de a Spring Service Részvénytársaság nem engedélyezheti a jármő számára az adott helyszín megközelítését. Kérjük, válasszon újra. Chase sóhajtott, és ujjával a képernyı egy másik pontjára bökött, valamivel délebbre attól az üres területtıl, amelyet az elıbb választott. Bármelyik közeli utca megteszi. − Köszönjük, hogy a Spring Service taxijával utazik! Chase felmordult, a kocsi pedig idegesítı elektronikus sivítással kisorolt a szinte teljesen üres Colorado sugárútra. Miközben átsuhantak a városon, Chase örömmel konstatálta, hogy a legtöbb régi épület még mindig áll. Amilyen a Szerzıdés Városa volt, minden nap azt várta, hogy bemondják: hatalmas erıszakhullám söpört végig rajta. Denvert hat kormány között osztották föl, a Kanado−Ame−rikai Egyesült Államok, az Amerikai Szövetségi Államok, Aztlan, valamint a Sziú, a Pueblo és az Ute Nemzet mind a saját törvényei szerint, egymással állandó ellentétben folytatták bonyolult politikai táncukat. Mivel hat urat szolgált egyszerre, Denver egyrészt sohasem aludt, másrészt sohasem játszhatott igazán jól. A város egész körzetében a bőnözés volt az úr, Bouldertıl magán Denveren át le egészen Colorado Springsig. Mivel a Bennszülött Amerikai Nemzetek területének szívében feküdt, a város stratégiailag elınyös helyzetét kihasználva a világon bármilyen üzlet központjaként szolgálhatott − és szolgált is. Bármi, amire valakinek is szüksége lehetett, az Denverben megtalálható volt. Fegyverek, emberek, technika, információ. Akármi. Chase most épp információért utazott Colorado Springsbe. Itt, a Pueblo fennhatóság alatt lévı szektor északi peremén volt Észak−Amerika titkos információinak legnagyobb és legfontosabb központja. Nem itt hozták ugyan létre, de innen volt elérhetı. Az USA szétesése utáni idıben az elhagyott kormányzati területeken kezdett szép lassan épülgetni, azután titokban feltört számítógépek és eszement technológiák olyan elképesztı hálózatává fejlıdött, amit ép elméjő ember nem is remélhetett, hogy valaha megértsen. Egyfajta zarándokhellyé vált azok számára, akik a hús−vér világgal szemben a Mátrix állandóan mozgó, változó világát részesítették elınyben. Alapítói eredetileg egyfajta technikai Utópiaként hozták létre, és Denveri Technológiai Együttmőködés névre keresztelték, mára azonban általában Nexusként lett ismeretes. Az itteni adatrévben, akárcsak a többi hasonlóban a világ más pontjain, az adatok bármityen áron, bármilyen formában megvásárolhatók, eladhatók és megtalálhatók voltak. Csak kérni kellett. Arról azonban még senki nem hallott, hogy valaki életnagyságban odamenjen azért, hogy kérjen. Chase a Woodmen Roadon hagyta a taxit, ez volt ugyanis a legközelebbi pont, melyet a járgány programja még elfogadott. Innen gyalog tette meg az utat észak felé a 25−ös autópálya mellett, majd át a nyeregvasút megemelt sínjei alatt. A vonatból, épp amikor a szerelvény lassítani kezdett Colorado Springs elıtt, már látta egyszer úticélját elrohanni hátrafelé − sötét épületek csendes, homályos halmait, nyílt, elgazosodott tereket és egy rég használaton kívüli kifutó széles sávját. A bezúzott kapukhoz érve megszemlélte a mindenfelé halmokban heverı autó− és teherautóroncsokat. A terület kevéske védelme semmilyen képzett katonaságnak vagy biztonsági erınek nem jelentene többet könnyed ujjgyakorlatnál, de ezidáig senki, még a több milliárd szóra rúgó technológiai törvényhalmot kibocsátó Pueblo Tanács sem merte átlépni a kapukat. Senki nem kockáztatta meg, hogy szembeszálljon az adatrév haragjával. Egy évszázadra egy világmérető számítástechnikai összeomlás elegendı. Chase bekapcsolta fényerısítı és hıérzékélı látását, és ki is szúrt néhány melegebb foltot a kocsik hideg fémrakásai közt. Úgy tippelte, hogy kamerák és érzékelık lehetnek, de azért tovább várt. A hang a telefonban azt mondta, hogy várni fogják a kapunál, de arról egy szót sem szólt, hogy mi lesz, ha belépett. Végül egy apró, vékonyka alakot látott lassan közeledni egy el−rozsdált olajszállító kamion mögül. A méreteibıl ítélve úgy vélte, az illetı tizenöt−tizenhét éves lehet. A srác túlságosan magas és vékony volt ahhoz, hogy törp lehessen, tehát vagy ember, vagy tünde. Chase emberre tippelt. Mihelyt az alak elég közel ért, Chase rájött, hogy bár a kort és a fajt eltalálta, a nemet nem sikerült. A leányzó ütött−kopott mőszerész−overallt és katonai csizmát viselt. Rövid haját egyenetlenül, esetlenül vágták le. A fényerısítı szemüveg ugyan elrejtette a szemét, de ugyanolyan látást kölcsönzött neki, mint a férfi jóval drágább kibervere. Chase úgy sejtette, hogy ázsiai fajta lehet. A lányka felvetette a fejét. − Azonosító? − kérdezte. Hangja üres volt, érzelemmentes és mesterséges. Chase egy egészen halvány japán akcentust is felfedezett benne, bár a lány erınek erejével igyekezett elrejteni. − A nevem Remete. Már várnak. − Várjon. Chase így is tett, és pár percig csak ácsorgott, amikor hirtelen az egyik roncshalomból éles fehér fény vágott az arcába. Maga elé kapta a kezét, miközben szemének rendszerei igyekeztek kompenzálni, még mielıtt komolyabb kárt szenvednek.

− Engedje le a kezét − mondta a lány. A férfi engedelmeskedett, és hunyorogva állt a fényben. − Sikerült már végre megnézni? − Visszaigazoltak − mondta a lány. − Csak várjon. A fény kialudt. − És mondd csak, honnan lógtál meg? − kérdezte Chase pár pillanat múlva. A lány feje megrándult, de nem válaszolt. − Semmi gond − folytatta a férfi −, nem azért jöttem, hogy visszavigyelek. Épp elég bajom van egy másik lánnyal, aki alig valamivel idısebb, mint te. A lány még mindig nem szólalt meg, de a szája lassan megmozdult. − Találgathatok? A lány rámeredt. − San Francisco. Ez alkalommal a lány egész teste megvonaglott, és szája is félig kinyílt. Jó tipp volt. Mielıtt azonban tovább faggathatta volna, egy

teherautó−motor ütemes dohogása belefojtotta a szót. Eltelt még pár másodperc, mire a kocsi láthatóvá is vált, amint igyekezett átkanyarogni a kapuhoz vezetı szemétlabirintuson. Amikor végre megérkezett, és meglátta a tetejére szerelt reflektorok fényét, Chase tippje megint igaznak bizonyult. Egy régi, többfunkciós könnyő katonai járgány volt, mattfeketére festve, orrára és farára jókora gerendákat erısítettek. A Hummer csikorogva állt meg épp a kapun belül, és egy magas, vékony figura emelkedett ki a tetıablakon. Chase a sötétség, a vakító fény, és a San Diego Padres baseballsapka ellenére is megesküdött volna rá, hogy az illetı tünde. − Te vagy Remete − szólalt meg a férfi. − Hozzáférésed engedélyezve. − És? − kérdezte Chase. − Beléphetsz a Nexusba. Már vár rád. *** Amikor Chase bemászott a kocsiba, egy festékszóróval átlátszatlanná tett rostélyú bukósisakot húztak a fejébe. Épp csak egy pillantást vethetett a Hummer másik utasára, de a fickóval kapcsolatban csak két szó jutott eszébe: a nyeszlett és az ideggóc. A kocsi1 kihajtott a kapun, hogy megfordulhasson, aztán újra befelé fordult, és átkanyargott a roncsok közt. A kanyargásnak aztán végre vége szakadt, és a fıútra kiérve a Hummer felgyorsult. Chase igyekezett felidézni, hogy is hívhatták ezt az utat. Tudta, hogy a kapun kívül Academy sugárút a neve, és nyílegyenesen bevisz Colorado Springsbe, de hogy idebenn mi a neve, az sehogy se jutott eszébe. Az út rázós volt, ezt valószínőleg egyaránt köszönhette az út rossz állapotának és a nyeszlett ember kérdéses autóvezetıi képességeinek. Pár kilométeren át haladtak egyenesen, mire elérek addig az épületcsoportig, amely otthont adott magának az adatrévnek és lakóinak. − Úgy hallottam, gondjaitok voltak vele, hogy Seattle−ben feltörték a Shadowlandet − szólalt meg Chase. A Nexus nyilvánosan terjeszthetı információinak jelentıs részét helyi irányítású mobil elektronikus hirdetıtábla−rendszereken keresztül tette közzé. Ehhez a Shadowland nevő rendszerhez csak azok férhettek hozzá, akik ismerték az aznapi helyét. A Denverbıl feltöltött táblákon keresztül olyan adatokkal teli chipeket, kényes információkat és rögzített beszélgetéseket lehetett letölteni, amelyektıl a kormányok és a társaságok sikítófrászt kaptak − ezért kellett folyamatosan költözniük. Chase ottani barátaitól hallotta, hogy a Seattle−i Shadowland rendszerbe minden jel szerint társasági ügynökök törtek be, letöröltek néhány kényesebb adatot, egy elég ronda vírust visszadobtak Den−verbe, a rendszer helyi karbantartóit pedig kinyírták. Várt egy darabig a válaszra, de az csak nem jött. A Hummer folytatta útját. − És mi van a Nuggets−szel, mi? − próbálta fenntartani a társalgást. A Hummer fékezni kezdett, és Chase−nek már épp eszébe ötlött, hogy talán épp most lépte át azt a bizonytalan határt, ahonnan a technikaırültek a sportot számítják, de a kocsi újra felgyorsult, ı pedig rájött, hogy csak az adatrév szívéig hátralévı pár kanyar közül vették be az elsıt. A Hummer kanyarodott, aztán megint, újra, és még egyszer, utolsó alkalommal még fel is szaladt az útpadkára, mire végre megállt. Chase felnyúlt, hogy levegye a sisakot, de két vékony kéz megakadályozta. − A múltkor még nem volt erre szükség − mondta. Hallotta, ahogy a sofır levegıje félúton megakad, aztán érezte a hosszú önnyugtato kifújás ápolatlan szagát. A bentlakóknak már nyilvánvalóan az is elég furcsa lehetett, hogy egy külsıst testi valójában beengedjenek a szentélybe, de az, hogy az illetı még arra is célozgat, hogy nem ez az elsı alkalom, az már felért egy szentségtöréssel. A Hummer ajtaja kinyílt, és Chase érezte, hogy finoman kisegítik. Aztán egy kéz érintette meg a könyökét, valószínőleg a tünde, és felvezette egy rövid lépcsıfeljárón. Ajtónyikordulás, és Chase−t olyan szag csapta meg, ami nagyon is emlékeztetett egy öltözıre. Átkísérték az ajtón, aztán le egy hosszabb lépcsısoron. Amikor átléptek egy másik ajtón, Chase−nek az a határozott érzése támadt, hogy most már egy nagyobb csoport kíséri. Körülötte mindenütt zajok, elfojtott hangok, elektromos recsegés és számítógép zúgás hallatszott. Újabb ajtó, újabb lépcsı. Most már biztos volt benne, hogy egy csoport közepén halad. A következı ajtó után egy hosszabb folyosón vezették végig, amely most több tucatnyi láb zajától visszhangzott− Aztán a menet egyszerre csak megállt. Motyogást hallott, majd valami suhanásfélét, amely egy mágneskártya lehúzásának zaja lehetett. Szokatlan biztonsági intézkedés,

gondolta, egy olyan helyen, ahol a külsısrıl azonnal kiszúrják, hogy nem odavaló. Elektromos zár kattant, újabb ajtó nyílt ki, és a csoport továbbsodorta magával elıre. Ennek a helyiségnek jobb volt az akusztikája, és Chase jól érezte, hogy itt nagyobb térben áramlik a levegı, aztán hallotta, ahogy a csoport szétszóródik. Klflnomított hallása azonnal felismerte a számítógépek bugását és egy videómonitor halk sivítását. Úgy bı húsz perc óta ez volt az elsı alkalom, hogy egy igazi hangot hallott: − Te jó isten, szedjétek le róla azt a rohadt sisakot! Chase megdöbbent egy pillanatra, de aztán gyorsan segített az ál−lánál matató kezeknek leszerelni a sisakot. Ismerte a hangot, számított is rá, de valami mégsem stimmelt vele. A hangszín megváltozott, és valamivel mélyebb is lett. Mesterségesen gerjesztették és hangszórókból szólt. Végre kiszabadult a sisakból, és körülnézett helyiségben. Valamikor talán osztály vagy konferenciaterem lehetett, de most az egyetlen fajta bútordarabok az ısrégi összehajtható fémszékek voltak, amelyek megtöltötték a termet. Mindenfelé huzalok és kábelek tekeregtek, átszıtték a plafont és a padlót egyaránt. Helyenként magányos drótok lógtak le a plafonról a székek fölé, másutt viszont egész kötegeket dobtak át egyik−másik széktámlán. Egy magas, égıvörös hajú és opálosan csillogó kiberszemő fiú elıretessékelte a terem közepén álló székekhez. Ezek egy picit, de tényleg csak egy egész kicsit, kényelmesebbnek látszottak a többinél. Talán valami irodából hurcolták ide ıket. A vörös sráchoz most többen csatlakoztak, férfiak és nık, fehérek, feketék, ázsiaiak, orkok és latin−amerikaiak vették körül Chase−t és a széket, amelyen immár ült. Mindannyian fiatalok voltak − egy páran talán idısebbek Caránál, de a legtöbben még nála is ifjabbak. Ahányan voltak, annyiféle stílusú ruhát viseltek. Némelyikük koszos volt és mosdatlan, mások a pedantériáig tiszták. Volt, aki bátran a szemébe nézett, másokon meg úgy látszott, hogy ahhoz is össze kellett szedniük a bátorságukat, hogy egy szobában merészeljenek lenni vele. A legtöbben mosolyogtak, páran mogorva arcot vágtak, és egyvalaki, egy tizenöt év körüli kopasz fekete leányzó elsírta magát. A többiek rá se hederítettek. A székek között kacskaringózó kör bezárult körülötte. Vártak. − Izé… − szólalt meg Chase, mire a háta mögül egy kéz vékony száloptikai kábelt nyújtott elé, a kábel végén standard csatlakozóval. Chase óvatosan elvette, és megvizsgálta a csatlakozó aljánál a vezeték leszakadozott borítását. − Kösz. Egy új hang szólalt meg mögötte: − Már vár rád. Chase bólintott, és óvatosan adatjackjébe illesztette a kábelt. Az a helyére kattant, de semmi sem történt. Chase megpróbált megfordulni. − Azt hiszem, nem… A szoba ebben a pillanatban milliónyi neonfényő szitakötıre robbant szét, ı pedig többé egy szót sem bírt szólni.

19 Az átmenet meglepte Chase−t. Ha igazi menı dekásokkal került kapcsolatba, mindig számított valamiféle hirtelen és látványos folyamatra, amikor a mőérzetek átvették az uralmat saját érzékszervei fölött, és berántották a Mátrix mesterséges virtuális világába. Arra azonban nem tudott felkészülni, hogy a vöröshajú srác feje a szeme elıtt alakul át egy neonfényő homokszoborrá, amelybıl hirtelen elszállt az összetartó erı. Aminthogy arra sem, hogy mindenki, aki a szobában tartózkodott, sıt maga a szoba is hasonlóképpen millió apró fényrészecskére robban. A fények mintha formátlan kupacokká töppedtek volna, de aztán újra nekilendültek, és összekapaszkodva egyetlen hatalmas örvényben kezdtek kavarogni körülötte. A kavargás egyre gyorsabb, egyre ragyogóbb lett, és vele együtt nıtt valami eszeden üvöltés is, amely elnémított minden mást, még Chase saját szívverésének hangját, a legutolsó gondolatát is. Az adatkábelért nyúlt, hogy kirántsa a fejébıl és kicsatlakozzon, véget vetve a mindent elborító tébolynak, de rá kellett jönnie, hogy nincs karja, nincs anyagi teste, hogy már nem is létezik. Lenézett magára, és még épp látta, ahogy az egykor a testét alkotó fényforgácsok utolsó foszlányai ellebbennek, hogy csatlakozzanak a villódzó kavargáshoz. Érezte, hogy magába szippantja az örvény, mire felsikoltott, aztán hirtelen valamilyen kemény, fehér márványlapra zuhant. Érezte, hogy a hideg gyorsan átjárja minden porcikáját. Körmeit a kıbe vájta, amitıl éles fájdalom hasított ujjbegyeibe. Abbahagyta a sikoltást, és kinyitotta a szemét. Egy arénában vagy talán valamilyen stadionban lehetett, amelyet teljes egészében vakító fehér és rózsaszín márványból faragtak. Hatalmas volt, irdatlanul nagy, sokkal nagyobb, mint a világ bármelyik szuperstadionja, melyet életében látott. A földrıl, ahol feküdt, úgy tőnt, hogy a központi része teljesen jellegtelen és sima, illetve hogy meredek, magas falban ér véget. A fal tetején emelkedı padsorok sorakoztak, amelyeken több tízezer ember is helyet foglalhatott volna. Most azonban minden üres és néma volt. A hátára fordult, és egy darabig a mélykék eget bámulta, amelyen bíbor és ciánkék sávok kígyóztak. Hővös szellı suhant végig a tájon. Megborzongott. Ez nem valódi, hajtogatta magában. Mindez a számítógép mőve. Nem valódi…

− Mihail, tovarisf Chase a hang forrása felé fordította a fejét, és végre meglátta azt az embert, akihez valójában jött. Éppolyan magas és karcsú volt, mint mindig, de ahogy ott állt nem messze tıle, olyan karizma áradt belıle, amilyen élı testbıl soha. Selyempuha haja rövidre vágva, arcvonásai mintha Michelangelo legszebb álmaiból bukkantak volna fel, ruhája pedig élére vasalt volt, fekete és tökéletes. Ráadásul fiatal is. Éppolyan fiatal, ahogy Chase emlékezett rá. − Baszd meg − szólalt meg Chase. A férfi arca szinte mogorvának tőnt, és ettıl a lelkesítı javaslattól sem változott. − Igazán sajnálom. Jól vagy? Chase ülı helyzetbe tornázta magát, és meglepıdve tapasztalta, hogy könnyebben megy, mint képzelte. − Megmaradok. Mi van, végül csak elérkezett a bosszú pillanata? − Nem. Erre nincs mentség. Bocsáss meg egy pillanatra. − A férfi az ég felé fordult és halkan megszólalt: − Bash. Egy pillanatig semmi sem történt, aztán a levegı fodrozódni kezdett mellette, és egy másik férfi öltött testet. Valószínőtlenül magas és vékony volt, csontos arcát alig takarta bır. Egy, a méreténél három számmal kisebb ókori gyászköntöst viselt, szemében pedig megzabolázadan vad hatalom izzott vörösen. − Shiva − sziszegte a jövevény összeszorított borotvaéles fogsorán át. − Ne ökörködj, Bash − szólalt meg Shiva. − Mi a franc volt ez az egész? Bash épp csak egy picit fordította el a fejét, de Chase magán érezte a pillantását. − İmiatta történt minden. Meg akartam torolni. − Mi minden történt miattam? − kérdezte Chase. Shiva szitkozódott, és fekete bırkesztyős keze ökölbe szorult. − Nem volt jogod hozzá. Azt mondtam, hogy ı vendég itt. Bash halkan, reszelısen felkuncogott. − Te itt nem parancsolsz. Én pedig azt mondtam, hogy meg kell büntetni. − Miért kell engem megbüntetni? − kérdezte újra Chase. Shiva tekintete Bash pillantásába fúródott. − Tengelyt akarsz akasztani? Meg akarod tudni, kinek a szavára potyognak kisbalták az égbıl? Bash ismét felnevetett. − Nem, nem, dehogy − felelte. − Ez kedvezıtlenül hatna a morálra, nem igaz? Ráadásul egy s más ki is derülhet közben, ezt pedig nem akarjuk, ugyebár? Nem valódi, emlékeztette magát Chase. Mindent, amit maga körül látott és hallott, a Nexus számítógéprendszere generált, amely most az ı kibernetikus utasításainak is engedelmeskedhetett. Kiterjesztette és befelé fordította mesterséges érzékeit, hogy kiderítse, miféle hardver vagy program áll rendelkezésére. Nem értett sokat a programozáshoz, de úgy gondolta, hogy legalább valami egészen aprócskát össze tudna ütni, amellyel felhívhatja magára Shiva és Bash figyelmét. Semmit sem talált. Amennyire meg tudta ítélni, nem volt konkrétan kiberdekkre csatlakoztatva, csak mőérzet−jele−ket kapott. Valamilyen módon mégis csak lehetségesnek kell lennie a kétirányú kommunikációnak, hiszen végül is részese volt a virtuális világnak, nem csupán egyszerő szemlélıje, de nem találta a kapcsolatot. Felállt. Shiva lenézett, és megrázta a fejét. − Nekünk megbeszélnivalónk van egymással. − Chase furán érezte magát és mondani akart valamit, de elkésett. − így tehát távozunk − folytatta Shiva. Chase hirtelen érezte, hogy valamilyen rejtélyes erı Shivához rántja, aki ugyanakkor mintha távolodott volna. Chase Bash felé fordult, amikor Shiva kinyújtotta egyik karját a magasabb férfi felé. Tenyerén higanyból és villámokból formálódó gömb növekedett, amelyet hirtelen a tágra nyílt szemő Bash felé hajított. − Boldog karácsonyt! Chase érezte, hogy pörögve távolodik Bashtıl, bele Shiva ruhájának feketeségébe. Egy pillanatig semmit sem látott, aztán egy króm és fekete színekben berendezett hipermodern iroda körvonalai kezdtek kirajzolódni körülötte. Shiva már a szobát uraló jókora ezüst−fekete íróasztal mögött ült. Mögötte ott villódzott az adatrév belsı képének hihetetlen Mátrixbeli képe, a Nexus szíve. A falakon belül rejtızı irdatlan technikai potenciált jelképezı, a legkülönfélébb formájú ragyogó geometriai alakzatok keringtek egy szinte végtelenül sötét pont körül. Chase rá se hederített Shivára, aki láthatóan jól szórakozott rajta, csak közelebb húzódott az ablakhoz, hogy jobban lásson. Nem valódi, nem valódi, mondta újra magában. A keringı szerkezeteket minduntalan fel−felvillanó vakító fénydárdák kötötték össze egymással, és olykor a középponttal is − tömörített adatcsomagok. A fénycsóvák sebessége az éjfekete szív közelében felgyorsult, elnyújtott, vékony pászmákká keskenyedtek, majd felszívódtak a mindent elnyelı sötétségben. Chase alakokat látott cikázni a különbözı szerkezetek között. Dekások elektronikus perszonái voltak, de mind tisztes távolságot tartott a középponttól. Chase−nek muszáj volt hátat fordítania: ez már szinte több volt, mint amit el bírt viselni. Néha olyan nehéz volt elhinnie, hogy a Mátrixban semmi sem valóságos. A képek, az érzések túlságosan is pontosak voltak. Megszólalt: −Ez nem… Shiva megrázta a fejét.

− Ennél neked is jobban kéne tudnod, de kétségtelen, hogy letaglózó a kép. Minden itt áthaladó adat gondosan rendszerezett és tömörített lerakatát látod magad elıtt. Ha úgy tetszik, egy adat−feketelyuk. Minden felkérés − folytatta −, minden megszerzett eredmény itt van. És mind lehívható. Chase feléje fordult. − Ki hívhatja le? Shiva megvonta a vállát. − Elismerem, a hozzáférési jogok nem egyenlıek. A hatalom fı kérdése valójában mindig is az volt, hogy ki, mihez fér hozzá. Chase bólintott, és leereszkedett egy szokatlanul kényelmes, puha fotelbe. Hátradılt, és lehunyta a szemét. − Mennyit tudsz? − kérdezte Shivától. − Cara Villierst ırzöd. Az adatkorrelációk alapján kapcsolat mutatható ki kettıtök, valamint a Fuchi International és bizonyos német társasági és társadalomellenes érdekeltségek közt. A történelem ismétli önmagát? Chase megrázta a fejét. − Nem. Ez most egy másik seggfej banda. Shiva rezzenéstelen pillantással nézett rá. − Ha jól értem, tudnod kéne bizonyos dolgokat. − Lachesis győjti nekem az információt. − Chase szeme felpattant. − De gondolom, ezt úgyis tudod. İ mondta, hogy tudsz róla. − Tüdım, hogy mik voltak a keresés paraméterei, de az eredményekrıl semmit. Nem tudta elmondani. − Hogy érted, hogy nem tudta elmondani? − Chase összehúzott szemmel figyelt. Lachesis alig pár órával korábban mondta neki, hogy Shivánál van minden adata. − Ezek szerint tényleg nem tudod? − kérdezte Shiva. Amikor Chase nem felelt, a férfi elhelyezkedett a székében, és folytatta: − Errıl beszélt Bash is. Lachesist pár órája kiégették. Épp egy Fuchi elleni vadászatban vett részt, minden valószínőség szerint a te felkérésedre, és likvidálták. Idegrendszeri sérülései vannak, talán maradandóak is, de még él. Chase felállt, visszasétált az ablakhoz, és egy adatlyuktól távolabb keringı számítógéprendszerre koncentrált. Valami nem stimmelt, de tudta, hogy nemigen van más választása, mint hogy belemenjen a játékba. Itt a Mátrixban Shiva volt az úr. − Kifejezetten megmondtam neki, ne menjen be a Fuchiba. Melyik rendszert akarta megtörni? − Seattle−t. − Tudnia kellett volna! Shiva vállat vont. − A fajtája ezért él. Én egyik felet sem okolom. A Bash−féle deká−sok viszont másképp látják a dolgot. Chase ránézett. − İk úgy látják, hogy a Fuchi−kapcsolatot mézesmadzagként húztad el elıtte. Azt mondják, neked megvannak a magad ottani kapcsolatai miért nem kérted le egyszerően az adatokat? − Értem. − De ık nem ismerik az egész történetet. − Miért, te igen? − kérdezte Chase. − Nem. És azt hiszem, te sem. Chase bólintott. − Jól hiszed. Túl sok mindennek nincs benne értelme. Bíztam benne, hogy Lachesis talál valamit. Ha jól értem, a dekkje is megégett, ugye? − Totálkáros. − Tud bárki bármit az esetleges biztonsági másolatokról? − Nem voltak biztonsági másolatok. Chase megint megrázta a fejét. − Az ember azt hinné, hogy ennél azért okosabban… − Egy fél másodpercre kipillantott az adatlyukra, aztán vissza Shivára. Bele kell mennie a játékba, de ez nem jelenti azt, hogy biztonságosan is kell játszania. − De hát azt mondtad, hogy minden felkérést és minden eredményt lehívhatóan tároltok odabenn. −Valóban. − Akkor, ha Lachesis az adatrév rendszereit használta… − Ezt tette. − .. .akkor az adatoknak odabent kellene lenniük. − így van. −Vagyis… Shiva tekintete felfénylett. − A baj az, hogy nincsenek odabenn. Az adatokat tömörítés elıtt eltérítették. Nincsenek benn a központi memóriamagban. Chase rábámult. − Betörtek az adatrévbe? − Lehet. Reményeink szerint csak egyetlen megkérdıjelezhetı hőségő emberrıl van szó. − Bassza meg. − Ahogy mondod. Chase visszahuppant a fotelbe. − Hát, ettıl most megint minden a Fuchi felé mutat. −Hm? Chase bólintott. − Valaki üldözi Carát. A Fuchi logikusnak tőnt, de nem olyan volt, mintha ık csinálnák. A cég belsı hírszerzése osztályon

felüli. Én már csak tudom, épp elég dolgom volt velük. − Változnak az idık. ,Chase megrázta a fejét.

− A Fuchi még mindig az élen van. Ha a hírszerzésük nem mőködne rendesen, már rég szétesett volna. − Marad tehát? − Az Alté Welt. Cara régi haverjai. Úgy tőnik, hogy Fuchi−Nakato−mi felbérelte az Alté Welt embereit, hogy öljék meg ViUierst, amikor a jövı hónapban Frankfurtba érkezik. − Ó − szólalt meg Shiva −, a darabkák kezdenek összeállni. A lány rájött az egészre. Aztán a Fuchi−Nakatomi rájött, hogy a lány mindent tud, és most minden valószínőség szerint holtan akarja látni. − Kivéve, ha tényleg a Fuchi kergetné Carát, mert akkor sokkal több nyom utalna erre − felelte Chase. − Volt egy incidensünk Manhattanben, de csak periférikus bizonyítékok utaltak rá, hogy a Fuchi lehetett. Azóta pedig semmi. Abszolút semmi nyomás. − Ez megint afelé mutat, hogy az Alté Welt lehet. Lehet, hogy félnek elmondani a Fuchinak? − Én erre tippelek, de kétlem, hogy az Alté Weltnek lennének ügynökei itt, Denverben. − Meglepıdnél, ha tudnád, mennyien lehetnek. Elég sok német császkál errefelé a legkülönfélébb fajtákból. Chase bólintott, és egy darabig a fal lassan változó szürke mintáit bámulta. Korábban észre sem vette a mozgást. Kellemesen nyugtató látvány volt. Vajon miféle játékot játszik vele Shiva? Szegüljön vele szembe? Mennyi maradhatott a régi haragból? − Lehet köze a dolognak a Der Nachtmachenhez? − kérdezte egyszer csak Shiva. A felvetés meglepte Chase−t. Vajon miért hozza elı a Nacht−machent? Megrázta a fejét. − De hisz nekik végük. Én már alig gondolok rájuk egyáltalán. − Kétlem, hogy annyira döglött volna, mint ahogy hiszed. − A szervezet aktív, csinálják az olcsó helyi politikájukat, de éz már csak egy halott test vergıdése. A szívnek vége. − Most már elég régóta vergıdik… − Nézd, Veitman halott. Akárcsak Lieber és Kaufmann. Ki maradt? Shiva felállt, az ablakhoz sétált, és kimeredt a sötétségbe. − Senki, aki benne volt a te idıdben. Még Steadman is meghalt. − Nocsak? Utólag elhullott? − így is mondhatjuk. Pár éve merénylet áldozata lett Hamburgban. Úgy vélik, hogy a merénylet elrendelıje pár nappal késıbb Se− attle−ben megölte Shavant is, a Hazajárók poliklub szürke eminenciását. − Ez nekem új − felelte Chase, majd egy pillanatnyi szünet után hozzátette: − Seattle−ben? Shiva elfordult az ablaktól, de nem nézett rá. − Shavan azért ment, hogy végleg elrendezzen egy üzletet a Saeder−Kruppal. Chase rámeredt. − Atyaég! − Ez mind marha érdekes volt, de vajon hova akar kilyukadni? − Az üzlet elmaradt. Shavant megállították, mielıtt nyélbe üthette volna. A mendemondák szerint belépett a képbe egy másik érdekelt fél, aki nem akarta, hogy a Saeder−Krupp hatalma tovább növekedjék. −Fuchi… − Nem. − Shiva megrázta a fejét. − Nem a Fuchi. Nem egy társaság. A Saeder−Krupp jellegzetessége, hogy az az egyetlen ismert me−gatársaság, amelyet egy nagy sárkány birtokol és irányít aktívan. −Lofwyr. − És szemmel láthatólag még a sárkányoknak is lehetnek testvéreik− folytatta Shiva −, már ha ez a szó egyáltalán kifejezi a dolog lényegét. − Nem tudlak követni. − Kevés az idevonatkozó információ, de a jelek arra utalnak, hogy Shavan tervét, mely szerint a Saeder−Krupp pénzébıl finanszírozza a Hazajárókat, egy másik sárkány, bizonyos Alamais, aki állítólag Lofwyr fivére, ellenezte, és meg akarta akadályozni, hogy a két csoport között megszülethessen a megállapodás. − Mintha a Saeder−Kruppnak nem lenne máris elég hatalma Európában. Shiva elmosolyodott. − Igen, azt hiszem, ez volt a lényeg. A Saeder−Krupp támogatja a Páneurópai Újjáépítési Tervet, amely visszaállítaná a harmincas évek háborúi elıtti határokat. Alamais szemmel láthatóan szereti a dolgokat úgy, ahogy most vannak, bájosan és összevissza. − Úgy hangzik, mintha poliklubot akarna vezetni − mondta Chase. Shiva vállat vont. − Úgy tőnik, minden mást sárkányok vezetnek. Chase megrázta a fejét. −Jézusom, micsoda egy idegbeteg világ! Shiva egy szót sem szólt, csak fészkelıdött a székében. − Mi van Alekszejjel? − kérdezte végül. Chase meghökkent. Meglepte, hogy Shiva felhozza a témát. Arra számított, hogy finoman kerülgetni fogják közös múltjukat, mint mindig. − Alekszejjel? Shiva biccentett. − Nem lehet, hogy ı akadt végül a nyomodra?

− Holtan? − kérdezte hitetlenkedve Chase. − Sajnálom, de mostanában nem olvastam csodás feltámadásokról. Shiva szeme enyhén elkerekedett. − Ezek szerint te nem is tudod? A szoba mintha hirtelen lehőlt volna. − Mit kéne tudnom, Gennagyij Polemov? Micsodát? − A bátyád él. − Az lehetetlen. Shiva némán bámult rá. − Te is ott voltál, a rohadt életbe! Láttad, amit én! A másik férfi bólintott. − Ott voltam, és egyet is értenék veled − sóhajtott. − Csakhogy én láttam ıt. − Te láttad ıt? − Igen. − Hol? Mikor? Shiva megrázta a fejét. − Azt nem mondhatom meg. De él, és most mágus. Chase egyszerően nem hitt a fülének. − Máágus? Mondd csak, mi a kurva életet akarsz velem? Nem gondolhattad, hogy ebbıl bármit beveszek. − Higgy, amit akarsz. Én csak azt mondom, hogy Alekszej él. Chase hátradılt a székben, és a másik férfira bámult. Amit mondott, nem lehetett igaz. Alekszej meghalt. Chase látta, amikor a golyók beletépnek a testébe, és nézte, ahogy átbukik a korláton, bele a vízbe. A felszerelés súlya gyorsan lehúzta. Ott és akkor már semmi sem menthette meg. Semmi. − A mágus a legszebb rész az egészben − szólalt meg. − Anélkül nem mőködhetne. − Nem érdekes, hogy te mit gondolsz róla, csak annyit mondhatok, hogy Alekszej él, s ez felveti annak a nem elhanyagolható lehetıségét, hogy ı minden bajod forrása. Chase megrázta a fejét. − Nem. Tökmindegy, hogy él−e a bátyám, vagy sem, ı nem lehet az oka. − Biztos vagy benne? − Egészen biztos. Ennek az egésznek nem lehet köze hozzá. Gondolj csak bele, rólam van szó, de a dolog nem ellenem irányul. Ha Alekszejnek én kellenék, azonnal a képemre mászna. Arról meg tudnék. − Valóban, mindig is a nyílt konfrontáció híve volt. − Az utolsó pillanatig. Shiva felnézett Chase−re. − Bárcsak többet mondhatnék, de vannak bizonyos kötelezettségeim… Chase felemelte a kezét. − Akkor ne mondj semmit. Amikor ennek az egésznek vége lesz, talán visszajövök. Akkor majd elvárom, hogy válaszolj, de egyelıre másra volna szükségem. − Éspedig? Chase elgondolkodott egy pillanatig. Nem, túl sok olyan dolgot csinál egykori bajtársa, amit ı nem értett. Addig rövidítgette a kérendı szívességek listáját, amíg csak egy maradt. − Három útlevelet Denverbıl a BAN−on át Seattle−be. − Útleveket? −Ja. − Milyen közönséges! − És szeretném, ha pontosan így is maradna − mondta Chase.

20 Amikor Chase visszanyerte eredeti érzékeit, a nagy terem üres volt. Több idı telt el, mint szerette volna, miközben Shivával csak ültek, beszélgettek, és olyan szellemeket idéztek meg, akiket jobb lett volna nyugton hagyni. A társalgás réges−régi tettek és ismerısök felé terelıdött. Shiva többet tudott a sorsukról, mint Chase, de ez nem volt meglepı. Alekszejt is beleszámítva már csak hárman maradtak életben a hétbıl. Végül úgy váltak el, ahogy mindig is tették, kényelmetlenül és szinte teljes csendben. Shiva megígérte, hogy valaki folytatni fogja Lache−sis kutatását, és folyamatosan tájékoztatni fogja a lány állapotáról. Chase megköszönte, de tudta, hogy valószínőleg sosem fogja látni azokat az adatokat. A Fuchi már régi barátját is behálózta volna? Vagy a Nexus nem is annyira pártatlan, mint ahogy hirdeti magáról? Esetleg valami egészen másról van szó? A terem ajtajában két dekás várt rá. Az egyik a vöröshajú srác volt, a másik egy ork, aki széles vigyorral üdvözölte, amikor Chase kilépett. A vöröshajú félrenézett. − Bash − szólalt meg Chase. A dekás visszapillantott rá, de egy szót sem szólt. Az ork ellenben felkuncogott. − Már indulunk is, és találd ki, mi fog történni? − kérdezte fülig érı szájjal. −Micsoda? Az ork felemelte, amit a markában szorongatott. − Megint te viseled a sisakot! *** Miközben elhagyta az adatrévet és a kapuból hosszan utána bámuló leányzót, Chase arra gondolt, hogy milyen keveset tudott eddig, és milyen kevés újat tudott itt meg. Valami nagyon nem stimmelt az egésszel, és ez az érzés mind mélyebbre itta bele magát a tudatába, ahányszor csak végigfutott az eddigi információin. Olyan volt, mintha egy kirakós játékban rossz elemek volnának ahelyett, hogy kockák hiányoznának belıle. A találkozó

Shivával pedig csakrontott a dolgon. Felhajtott a Hummerrel a 25−ös sztrádára, és minden aggodalom nélkül északnak fordult. Bárkié is volt korábban, bárhonnan is érkezett, Chase tudta, hogy a kocsi perceken belül az indítóslotba csúsztatott hitelkártyán lévı személy bejegyzett és jogos tulajdona lesz. Ez természetesen egyike volt annak a három frissen hamisított kártyának, melyeket valahol az adatrévbıl kifelé vezetı vak útjának felénél nyomtak a kezébe. A Hummer Shiva ötlete volt − még a tankja is tele volt. Chase−nek kis híján kétségei támadtak, hogy vajon el kellene−e fogadnia az azonosítási kártyákat és a Hummert, de Shiva végül minden magabiztossága ellenére megkönnyebbülni látszott, amikor Chase csak ilyen egyszerő dolgokat kért. Chase úgy vélte, hogy fuggedenül attól, mi történhetett öreg barátjával, a személyazonosságok jó eséllyel biztonságosak lesznek. Figyelte, ahogy a távoli horizont színei lassan változni kezdenek, és ráébredt, hogy ténykedései az adatrévben, valamint Shivával folytatott beszélgetése valójában sokkal kevesebb idıbe telt, mint gondolta. Mi mindenre jó, gondolta, ha egy világban még a beszélgetések is a gondolat sebességével zajlanak. **»

A sztrádán hajtott be Denverbe, és csak a Broadwaynél kanyarodott le. Innen egyenesen átfurikázott a Hummerrel a városon, és dél felıl közelítette meg a hotelt. Az épület homlokzatát épp elkezdte cirógatni a hajnali napfény, amikor befordult a sarkon, és a látványra azonnal szitkozódni kezdett. A hotel elıtt két férfi állt. Magas, vékony alakjukat hosszú sötét kabát takarta, és a korai órához képest túlságosan is ébernek tőntek. İt várták, súgta egy kényelmeden érzés valahol mélyen. Ezek azonban amatırök, csak helyi nagyfiúk. Elhajtott mellettük, épp a megfelelı pillanatban nézve az ellenkezı irányba. Az egyik férfi tekintete követte a járgányt, de ı is elfordult, mihelyt Chase lassított, és indexelni kezdett a sarkon. Nagyon nyilvánvaló játékot játszottak, Chase pedig úgy döntın, hogy ı is magára veszi a játékszabályokat. Mihelyt kiért a két lakli látókörébıl, leparkolta a Hummert. Kiszállt, de a kártyát bent hagyta, és a motort sem állította le. Megérte a kockázat. Válltokjából elıhúzta Colt Manhunterét, és visszaindult a hotel felé. A hangtompító, amely rendszerint békésen pihent saját kis tokjában a pisztolytáskán, most halkan felkattant a pisztoly csövére. Érezte a fegyver egyre melegebb érintését, miközben a szeme elıtt sorra futottak az állapottesztek eredményei. Készen állt. Amint befordult a sarkon, a pisztolyt az oldalához szorította, ahol az eltőnt kabátja redıi között. Még mindig volt rá minimális esély, hogy a két bőnözınek semmi köze hozzá, de Chase nemigen hitt ebben. Erre a helyzetre számítania kellett volna, fel kellett volna készülnie. Felelıtlenség, gondolta. Már befordult a sarkon, és félúton járt a hotel lépcsıi felé, amikor a két ır egyike észrevette. A lakli megmerevedett, és társa felé fordult. Chase rendületlenül ment tovább. Az elsı gazember visszafordult felé, a másik pedig beszélni kezdett valamibe, amit a tenyerében tartott. Az elsı kabátjának mélyérıl egy fegyver bukkant elı. Uzi III, egy minden sarkon kapható vacak. Chase szeme elkapta a lézer keresıfény villanását. Testének többi része azonnal engedelmeskedett kibernetikus reflexeinek. Felemelte a pisztolyt, és azonnal célra tartotta. Az élénkvörös célpont átsuhant a szeme elıtt, és megállapodott a második laklin. Az el−tátotta a száját, talán mondani akart valamit, Chase pedig leküldött egy golyót a torkán. A férfi feje a felcsapó vérfelhıben hátracsuklott, de Chase rajta tartotta a fegyvert, és újabb golyót lıtt az állába. Az elsı lakli nem egészen értette, hogy mi történik, és a társa felé fordult. Chase eközben nyugodtan sétált felé, és mellkasának mindkét oldalát telenyomta ólommal. A hotel nagy üvegajtaja kinyílt, és négy alak lépett ki rajta: Victor és Rója, a Manhattanból már ismerıs ember férfi és nı, egy másik férfi, és egy dermedt, akarat nélküli Cara Viliiére. Társaik halálát látva Victor szeme elkerekedett, és azonnal pásztázni kezdte az utcát. Chase azonnal lebukott az autók mögé, és kinyúlt az Uziért, amit az elsı lakli ejtett a földre. Mozgást hallott, emberek kezdtek futni, Cara pedig felsikoltott: −Neeeeeeeee… Közvetlen ezután egy kemény, profi ütés hangja hallatszott, majd csak a tüdıbıl hirtelen kiszoruló levegı sipítása. Rója géppisztolyából folyamatosan tüzelve megkerülte a közvetlenül a hotel elıtt álló kocsit, de Chase már visszahengeredett az útpadka felé. A nı lövedékei az elsı lakli testébe csapódtak, aztán a ravaszt továbbra is lenyomva tartva, Chase felé kezdett fordulni. A férfi tüzet nyitott, egészen a földrıl célzott fölfelé, és combon találta. A nı felüvöltött, a fegyver a visszarúgástıl felrándult, és messze elhibázta a férfit. Aztán Rója összeesett, és legurult a kocsi motorházáról, amikor a lába összecsuklott alatta. Chase felállt, egyik kezében az Uzi, a másikban saját pisztolya. Cara immár szabad volt, és felé szaladt, arcát páni félelem torzította el. Maradék két elrablója már elindult, hogy két oldalról kerítse be Chase−t, Victor balról, az ismeretlen férfi pedig jobbról. Fegyverüket célra tartották, de nem lıttek. Féltek, hogy Carát is eltalálják. Chase mindkét fegyverbıl egyszerre tüzelt. Az Uzi vaktában kelepelt, nagyot rántva Chase karján a visszarúgással, de Victor még idejében lebukott. Az ismeretlen férfi bekapott egy golyót a mellkasába a Chase agyához csatlakoztatott pisztolyból, és hátratántorodott az üvegajtó felé. Mögötte, a sötétített üveg miatt csak alig kivehetıen, Chase kiszúrt egy rohanó alakot, aki épp a magasba lendítette a kezét. A tünde mágus. Chase rálıtt az üvegen át. A súlyos lövedékek simán átrohantak az üveglapon, körülöttük azonnal repedések pókhálója

szıtte tele az ablakot. Chase nem látta, hogy sikerült−e eltalálnia a mágust, de a hotel riasztója bekapcsolt. Most az egyszer hálás volt a céges biztonsági rendszernek. Cara odaért hozzá, és levegıért kapkodva nekivágódott, de Chase felkészült a rohamra. − Freid? − kérdezte, miközben az épület homlokzatát kutatta tekintetével a tünde mágust keresve. Cara nem válaszolt. A férfi ránézett, és a lány szemében ott látta égni a feleletet. Megértette, és lassan érezte, ahogyan a tudatába ivódik. − Menj! − szólt a lányra, és finoman a sarok irányába lökte. Elıször azt hitte, Cara nem engedelmeskedik, de aztán a lány futásnak eredt. Zaj és mozgás kapta el Chase figyelmét, amikor pedig megfordult, látta, hogy Victor lassan kiemelkedik egy kocsi mögül, nehézpisztolyát katona módra maga elıtt tartva. Chase megint vaktában tüzelt az Uzi− val, sokkal több golyót küldve a kocsiba, mint Victornak akár a közelébe is, de a férfi megint lebukott. Rója megmozdult, Chase ugyan célba vette pisztolyával, de nem tüzelt, a nı pedig fegyverét otthagyva elkúszott az útpadka felé. Chase is futásnak eredt Cara után, de az Uzi csövét továbbra is a hotel irányába tartotta. Hirtelen Victor gurult ki az útra, és felemelkedés közben tüzet nyitott. Két golyó is Chase mellett süvített el, az egyik feltépte a kabátját. Chase az Uzival viszonozta a tüzet, de egyeden golyó után a tár csak üresen kattogott. Beugrott a kocsik közé, és hallotta, hogy legalább még két golyó csapódik be mögötte. Amikor elérte a sarkot, Cara alig valamivel elıtte állt. A lány hátrafordult, szemében még mindig ott lángolt a rettegés. −AHummer! A lány odarohant, feltépte a vezetı melletti ajtót, és bevetıdött a kocsiba. Chase épp akkor ért oda, amikor Cara lába eltőnt a kocsiban, aztán megfordult, arra számítva, hogy Victor szorosan a nyomában lesz. Ez majdnem így is volt. Chase kiszúrta, ahogy az álló kocsik túloldalán rohan elıre, és már majdnem elérte a sarkot. Amikor észrevette, hogy Chase felemelt fegyverrel áll, Victor a földre vetette magát. Chase két lövedéke mögötte csapódott egy kocsiba és egy kirakatba. Chase beugrott a Hummerbe, és keményen a gázra lépett. A könnyő járgány megugrott, és nekirontott egy álló kocsinak, még mielıtt a férfi átvette volna az uralmat a kormány fölött. A visszapillantó tükörben Chase látta, hogy Victor feláll, és pisztolyával célba veszi a kocsi farát. Mielıtt azonban tüzet nyithatott volna, a Hummer befordult a sarkon, és eltőnt a szeme elıl. *** Cara összegömbölyödve kucorgott a jobb oldali ülésen és zokogott, de Chase leginkább azzal volt elfoglalva, hogy minél rövidebb idı alatt minél messzebb jusson a hoteltıl. Olyan messze hajtott fel északnak Denver belsejébe, amennyire csak mert, mielıtt elfordult volna a Sziú Tanács határa felé. Eljátszott az ötlettel, hogy egészen Bo−ulderig északnyugatnak tan, és onnan mennek át a Pueblo Tanács területére, de a Pueblo határokon keményebb az ırizet, és valószínőbb, hogy kiszúrnák hamis igazolványaikat. Úgy egy kilométerre a határtól, a Kereskedelmi Negyed peremén megállt. Cara még mindig sírt, de az út alatt már kezdte valamennyire összeszedni magát. Amikor Chase kinyújtotta a kezét, hogy megsimítsa a vállát, a lány hirtelen felé fordult, megragadta, és odahúzta magát a férfi mellé. Megint erısebben rázta a sírás. Chase nemigen tudta, mihez kezdjen, így aztán hagyta sírni. − Nincs semmi baj − ismételgette halkan, miközben lıporszagú ujjakkal simogatta finoman a lány haját. Egy idı után Cara lassan elcsendesedett, és elhúzódott tıle. A szeme vörös volt és duzzadt, haja pedig csimbókokba ragadt a könnyektıl. Hiába igyekezett kibogozni a csomókat, ezért Chase is besegített. Végül a férfire nézett. −Jól vagy? − kérdezte Chase. A lány bólintott, de nem látszott egészen biztosnak a dolgában. − Ne haragudj Cara, de tudnom kell, mi történt. A lány elfordult, és csak hosszú másodpercek után kezdett el beszélni: − Aludtam, de valaki rángani kezdett, és felébredtem. Bárki is volt, lelökött a földre, és a nyakamra lépett. Valaki, a nı azt mondta: „Ne mozdulj. Nem foguk megölni.” Oldalra néztem, és Ereid ott feküdt. Sebesültnek tőnt, vérfoltok vagy ilyesmik látszottak rajta… − Én… ı… egy párnahuzatot húztak a fejére, nem tudom miért. A tünde üvöltve káromkodott, és rugdosta. A férfi, aki fölöttem állt, tudni akarta, hogy hol vagy. Nem tudtam megmondani, nem kaptam levegıt. − Megint sírni kezdett. − Aztán a tünde lelıtte. Elıhúzott egy pisztolyt és megölte! Én… felöltöztettek. Lerángattak a lépcsın, azt mondták, egy kocsi vár odalenn. Én nem tudtam… Chase kinyújtotta a kezét, és megint magához húzta. − Semmi baj. Megtetted, amit tudtál, amit tehettél. − Nem tudtam megállítani ıket. − Tüdım, tudom − felelte a férfi. − Nagyon is értelek… Végül aztán Cara megnyugodott, és hamis személyazonosságaikkal átléptek Denverbıl a Sziú Nemzet területére, mint apa és lánya. Éjjelnappal fáradhatatlanul hajtva a Hummer robotpilótája pár nap múlva Seattle közvetlen

közelébe ért velük.

HARMADIK RÉSZ

SEATTLE, 2053 Bár korántsem volt már az a bájos játszótér, amellyé a huszadik században fejlıdött, Seattle továbbra is létfontosságú és élı város maradt. Napjaink Seattle−je Everettıl egészen Tacomáig nyúlik, és jó ezerhatszáz négyzetkilométeren terpeszkedik a Puget Sound partján. Továbbra is a Kanado−Amerikai Egyesült Államok elıretolt helyırségeként éli napjait. Három oldalán a Szelis−Síd Tanács öleli körbe, a negyediken a Csendes−óceán, így aztán a város mindeddig pezsgı kikötı és a Kelet fontos kapuja maradt. − Részlet a Fomor útikalauza az amerikai kontinens északnyugatifeléhez: 2051 c. könyvbıl. Utánnyomás a kiadó engedélyével. „Nincs semmi olyan társadalmi problémánk, amit párezer fegyveres meg ne oldhatna. Nem tudja valaki, merre találok ilyeneket?” −Marilyn Schultz, Seattle kormányzója a „Hangfoszlányok” címő helyi hírmősornak adott nyilatkozatában.

21 Már egy ideje a Renraku Arkológia épületét figyelte, legalábbis azt a kis részt, amennyi az étterem déli ablakain át látszott belıle. Az épület jó részét eltakarták a köztük lévı épületek, de valójában egész Seattle−ben nem volt semmi, ami teljesen elrejthette volna az arkológia 320 emeletét. A területet, ahová a hatalmas épület, a világ kilencedik legnagyobb „háza” épült, egykor Pioneer Térnek hívták, és Seattle korábbi társadalmi életének egyik központja volt. Most azonban egy több mint egy kilométer magas épület terpeszkedett rajta, amely méreteivel minden tekintetet magára vonzott − az alapjánál ötvenhat háztömbnyi területet foglalt el. Az épület egyes részei a modern építészeti irányok króm−üveg stílusának hatásáról árulkodtak, míg mások mintha az ókori Egyiptom építımestereinek keze alól kerültek volna ki. Chase−t azonban mindez egyáltalán nem érdekelte. Szeme és gondolatai egyaránt az épület egyik oldalán végigfutó zöldesfekete üveg lassú, gondosan kiszámított mozgását követték. Az arkológia számos ablakába speciális fénygyőjtı szerkezeteket építettek, amelyek azután az épület városszerő mélyébe, majd onnan is továbbvezették a fényt, hogy megvilágíthassák Seattle azon részeit, amelyek szó szerint az arkológia árnyékában éltek. Az épületre arról az oldalról egyszerően nem lehetett ránézni, és Chase eltőnıdött, hogy nem fejlıdött−e ki számos Seattle−i polgárban a szokás, hogy szinte vallásos félelemmel fordítják el róla tekintetüket. Seattle számára az arkológia és tulajdonosa, a Renraku Computer Systems egyfajta gazdasági istenséget jelentett. Már majdnem sikerült elérnie az összpontosításnak arra a szintjére, ahol észlelhette volna az üveglapok apró moccanásait, amikor egyszer csak a fıpincér jelent meg az asztalánál. −Uram. Chase pislogott párat, aztán figyelmét ismét az étterem felé fordította. Éppen dagály volt, és egy tengeri vidra grimaszolt a látogatókra a terem teljesen üvegbıl készült hátsó falán át. A vendégek igyekeztek nem venni róla tudomást. −Uram. Chase felnézett, aztán le, a törp arcába. Bár nem viselte a szokásos szakállat, a férfin világosan látszottak metahumán ıseinek kerekded, vaskos vonásai. − Sajnálom, hogy meg kell zavarnom a gondolkodásban, uram, de egy ifjú hölgy vár az ajtóban, aki azt állítja, hogy önnel kell itt találkoznia. Bizonyos Miss Janet Jane. Chase elmosolyodott. − Igen, valóban ırá várok. A fıpincér bólintott, aztán kínosan feszengve egyik lábáról a másikra állt. − Valami gond van? − kérdezte Chase. − Nos, igen uram. Tudja, a megjelenése… − Attól tartok, nem értem. − Nos, izé… Hát uram, tudja, van nálunk egy öltözködési szabályzat. − Ó! − felelte Chase. − İ pedig nem felel meg a szabványoknak. − így van. Igazán sajnálom, hogy kényelmedé… Chase felemelte a kezét. − Értem. Mindazonáltal ebben az esetben azt hiszem, kivételt kell tennie. A törp tartása megmerevedett. − Attól tartok uram, hogy a politikánkat nem lehet… Chase megint félbeszakította. − Mr. Bjeland idebent van? − A tulajdonos? −kérdezte a fıpincér, amikor hirtelen leesett neki, hogy mi történik. − Attól tartok, hogy ı sajnos jelenleg nem érhetı el. Chase biccentett, elıhúzott a zsebébıl egy tollat és egy noteszt, majd lefirkált egy sor számot. − Tessék. Ez itt Mr. Bjeland mobil telekomkészülékének száma. Sehová nem megy a telefonja nélkül. Hívja fel,

és kérdezze meg, hogy is áll a dolog az öltözködési szabályzattal. Ja, és mondja meg neki, hogy Michael Dengeo úr üdvözli. A törp rábámult a lapra, és látszott, hogy felismeri a számot. Chase észrevette, hogy már eddig is ráncos homlokára további redık győrőznek, miközben a lehetıségeit latolgatta. Végül megszólalt: − Igazán sajnálom, uram, nem tudhattam, hogy ön Mr. Bjeland barátja. Azonnal bekísérem az ifjú hölgyet. Kérem elnézését. Chase nagyvonalúan intett. − Ne tılem kérje az elnézést, hanem a hölgytıl. Nem szeret elkésni a találkozókról. A törp bólintott. − Természetesen uram. Ha megbocsát… − azzal elsietett. Chase, hogy elrejtse mosolyát, a vidra felé fordult, amelyikhez azóta egy másik is csatlakozott. Figyelte, ahogy táncolnak és játszanak, néha le−lepattanva az üvegfalról, a legközelebb ülık nem kis rémületére. Az ijedezık nyilvánvalóan semmit sem tudtak a Vízválasztó étterem történetérıl és arról, hogy az üvegfal nem csak egy egyszerő ablak, hanem valójában keményített golyóálló mőanyagból készült. Pár évvel korábban egy félresikerült show során egy eltévedt golyó olyan árvizet okozott, amely tizenkét ember életébe került. A tulajdonos megfogadta, hogy ilyesmi soha többet nem fordulhat elı. A nı közeledtét csak halk susogás jelezte. Mire Chase visszafordult az asztalhoz, Janey már le is ült vele szemben. Hátradılt a széken, két kezét lenyes fekete bırdzsekije zsebébe süllyesztette, és rávigyorgott a férfira. − Tudod, megvan annak is az oka − szólalt meg −, hogy miért szeretem én megválasztani a találkozók helyszínét. Az étteremet Chase javasolta, mert nagyon szerette a jól készített tünde és Szelis ételekbıl összeállított érdekes kínálatot. Gyanította, hogy Janey is ismeri a helyet, és öltözetét is úgy válogatta össze, hogy ezzel is kifejezésre juttassa, mennyivel szívesebben ment volna a Nagy Rinóba, egy pár háztömbnyire lévı macsós hangulatú ork vendéglıbe. A nı bırdzsekije divatos volt, mindenfelé szíjak és szegecsek ékítették, és valószínőleg direkt neki készítették Hong Kongban. A fekete farmert valószínőleg nem szabóval készíttette, bár olyan jól állt rajta, hogy akár tıle is lehetett. Chase tudta, hogy finom ezüstveretes és króm−tősarkú, térdig érı fekete csizmáját is a legjobb helyen csináltatta. Chase szerint mindezek közül egyik sem lehetett akadálya a belé− pésének, úgyhogy valószínőleg a nyitott dzseki alól elıvillanó vörös selyem−csipke melltartó lehetett inkriminált. Janey vidáman meredt rá, és változatlanul szélesen vigyorgott, mintha bátorítaná, hogy szólaljon meg végre. Chase kiszúrta a fopincért a terem túlsó végében, amint nyilvánvalóan a helyzetet igyekezett elmagyarázni egy tünde nınek, aki minden bizonnyal az étterem egyik vezetıje lehetett. A nı nem tőnt valami boldognak, de az is világosan látszott, hogy nem fog újabb jelenetet rendezni. Chase tekintete visszatért Janeyhez. − Remek a dzsekid −szólalt meg. − Új, vagy egy régebbit alakíttattál át? − Dehogy, mindig is megvolt, csak épp sose figyeltél fel rá. − Baromi valószínőtlen. A nı vállat vont. − Szóval most épp milyen szarba akarsz már megint belecsobbanta−ni? Chase felkapta az elektronikus étlapok egyikét, és Janey felé dobta. Az elkapta, még amikor alig pár centire távolodott el a férfi kezétıl. − Szarba? − kérdezte Chase. − Ó, igazán semmi komoly. Csak a szokásos kör. A nı hátravetette kócos szıke fejét, és felnevetett. − Te atyaúristen, Chase, te komolyan társasági ügynökké változtál. Az utolsó hat öltönyke, akivel üzleteltem, pont ugyanezt mondta. − És hittél nekik? − Hát persze, pont amennyire elhiszem, hogy a választásokon kevesebb a bunda, mint a macskámon. − Helyes. Akkor rendelj valami olyat, amit jó sokáig tan elkészíteni. Van egy jó hosszú mesém megromlott kapcsolatokról, elszökdösı ti−ctíkcıl, szerelembe bolondult cockegyüttesekcıl, gyilkosságtól, mágiáról, merényletekrıl, idegbeteg politikáról, terrorizmusról, a Fuchi In−dustríal Electronicsról és egy lehetséges társasági polgárháborúról. Janey szeme meg se rezdült. − Igazad van − szólalt meg. − Tényleg a szokásos kör.

*** Chase választott ételt. A tünde se^shepetra csodálatos volt még akkor is, ha a kacsa kicsit rágósabb lett, mint ahogyan szerette. Ja−neynek nemigen ízlett a sült ahaleaish lazaccal, de nem panaszko−

dott. Miután elhagyták az éttermet, hegynek felfelé átvágtak a városon, míg végül északnak fordultak Denny park és a Carát rejtı ház felé. Chase figyelte a várost, és sorra felfigyelt minden finom vagy szembetőnd változásra, amely pár évvel korábbi utolsó látogatása óta történt. Janey magába mélyedve baktatott, és a hallott történeten rágódott. − Az egész Fuchinak a nyomodban kellene loholnia − szólalt meg. − Nem kérdeztem ugyan rá Shivától, de valószínőleg elmondta volna, ha bármi kiszivárgott volna arról, hogy a Fuchi Carát vagy engem keres − felelte Chase. Vagy nem, tette hozzá magában. − Shiva? − kérdezte a nı. − Férfi vagy nı az illetı? És ugye dekás? Nem ismerıs a neve. − Bocs, a történetnek ezen a részén csak átfutottam. Bizonyos értelemben dekás, aki a denveri adatrévben

dolgozik. Régi barátom. İ, hogy úgy mondjam, utánanézett a dolgoknak, miután azt a de−kást, akivel dolgoztam, az itteni Fuchi rendszerben kiégették. − Tudod, hogy melyikben? − Mármint, hogy melyik rendszerben? A nı bólintott, Chase pedig megrázta a fejét. − Nem, fogalmam sincs. − Jack említette, hogy valami történt, vagy történik a Fuchinál. A rendszertervezı hálózatuk folyamatos riadókészültségben van. − Samantha Villiers, Cara anyja vezeti a tervezési részleget. − Hát nem léptették elı? − kérdezte Janey. − De igen, ı a Fuchi Northwest fınöke, azonban továbbra is ı irányítja a tervezést. Amint továbbsétáltak, Chase észrevett egy tündét, aki egy hatalmas fekete motor nyergébıl figyelte ıket egy háztömbnyire a balra lévı keresztutcán. Janey kiszúrta a motort, és ugyanakkor Chase figyelme is szemet szúrt neki. − Haverod? − kérdezte. Chase bólintott. − Olyasmi. Az İsiek vigyáznak Carára. − Az İsiek? Valld be, hogy csak szívatsz. − Jöttek még nekem egy kis szívességgel. Ráadásul megfizetem ıket − felelte Chase. Janey meredten bámult rá. − Meg vagyok lepve. Gondok voltak az İsieknél. Azt hittem, a teljes vezérkaruk lecserélıdött, mióta utoljára erre jártál. − Ez így is van, de épp elegen emlékeztek még rám. Újabb háztömbnyit bandukoltak, és Janey egy idıre ismét elveszett a gondolataiban, aztán megszólalt: − Figyelj, benne vagyok, de van két feltételem. Elıször is vigyél el Cara Villiershez. − Épp ezt teszem. Nemsokára ott vagyunk. − Másodszor pedig további segítségre van szükségünk. Chase elvigyorodott. − Pont ezért hívtalak téged, Janey. *** A dexteri ház valamivel északabbra feküdt a nyeregvasúttól, régi volt, és meglehetısen lepattant. Abban a pillanatban, amikor beértek a Denny Park körzetébe, Janeyn azonnal feltőntek a hi−peraktivitás jelei, amelyekre Chase már elızı találkozásuk alkalmával is felfigyelt. A nı tekintete ide−oda cikázott, az utca egyetlen része sem kerülte el figyelmét, ahogy mind beljebb haladtak a tünde körzetbe, és úgy érezte, hogy az egész környék ıket figyeli. Céljuktól egy háztömbnyire egy tünde kislány biciklizett el mellettük. Ez azt jelentette, hogy a helyiek megnyugodtak. Valószínőleg mindenhová elért a hír, hogy az İsiek véleménye szerint a behatolókkal minden rendben. Elérték a házat, ahol két tünde étkezett békésen a bejárati lépcsın. Bandájuk zöld−fekete színei alig voltak láthatóak, de Chase úgy vélte, hogy ha nem ezen a környéken lennének, így is úgy világítanának, mint a reflektor. Odabent egy magas, rövidre vágott hidrogénszıke hajú tünde fogadta ıket, aki zöld−fekete harci bırcuccban pompázott. Amikor beléptek, épp suttogva beszélt valamit egy alacsonyabb tündének, aki gondterhelt arcot vágott. A magasabb tünde feléjük fordult. −Janey − szólalt meg Chase, és a hórihorgas tünde felé intett −, ı Jatagán. Olyan alvezérféle, azt hiszem, így hívják. Janey velem fog dolgozni. Jatagán enyhén elvigyorodott. − İrült Janey. Nocsak, nocsak, az egész ügy egyre nagyobb és nagyobb lesz. Janey egy szót sem szólt, csak biccentett a tündének üdvözlésképpen. Chase egy pillanatra eltőnıdött, hogy nem rejlett−e más is a tartózkodása mögött, mint a hivatalos távolságtartás. Visszafordult a tündéhez. − Valami problémátok van? Jatagán felhorkant. − De még mennyire! Kurva nagy problémánk van! Gyere csak be! − Az egyik oldalszoba felé mutatott. Chase úgy gondolta, valaha talán nappali lehetett, de most teljesen üres volt, csak néhány jelöletlen láda árválkodott benne. Janey lépett be utoljára, és becsukta maga mögött az ajtót, amikor a tünde beszélni kezdett: − Hazudtál nekünk, Church. Nem mondtad, hogy a Fuchi is benne van a dologban. Chase sóhajtott. − Nem tudom biztosan, hogy benne vannak−e. − Lószar! − csattant fel Jatagán. − Ez a Nagy Ember lánya. Muszáj, hogy benne legyenek. Chase mélyen a szemébe nézett. − Hallottál róla bármit? − Nem, de ez nem jelenti, hogy…

− Egy szót sem? Semmit nem suttog az utca? − Nem, a francba is, de ettıl még el… − Ha kellene a Fuchinak, annak szétszaladt volna a híre, nem? Valahol, valahogyan kiszivárogna a dolog, és arról az İsiek is tudnának. − Ne játszd az eszed, Church. − Nem játszom. Komolyan beszélek − felelte Chase. − Tudod mit? Mondd meg az embereidnek, hogy füleljenek élesen minden neszre, és abban a minutumban, mihelyt bármit hallotok a Fuchi−ról, elviszem innen a lányt, rendben? Jatagán rábámult, és épp válaszolni akart volna, amikor Janey belevágott. − Igazán meglep, hogy az İsiek berezelnek egy társaságtól. Chase és a tünde egyszerre néztek rá. Ott állt, mindkét kezét dzsekije zsebébe dugva, és teljesen nyugodtnak tőnt, de körülötte ott vibrált a feszültség. − Szart se tudsz te rólunk, csibém − mondta Jatagán. − Meg se próbáld kitalálni, hogy mire készülünk, vagy mit csinálunk épp. Zavaros idık járnak errefelé. Janey vissza akart vágni valamivel, de Chase nem hagyta. − Megegyeztünk? − kérdezte a tündét. Jatagán bólintott. −Meg. − Helyes − mondta Chase. Megfordult, de Janey gyorsabb volt, sarkon fordult, és kirobogott az ajtón. − Még valami, Church − mondta Jatagán a háttal álló férfinak. Chase megtorpant, és félig visszafordult. − Ugye tudod, hogy a lány chipfüggı? Chase teljesen hátrafordította a fejét. −Ja, tudom. A tünde elvigyorodott. − Akkor jó, mert kénytelenek leszünk felárat kérni, ha végig a rohadt hányását kell takarítanunk. Chase bólintott. − Ha szükséges, hívjatok egy megbízható orvost. Muszáj, hogy pár napon belül száraz legyen. A tünde felhorkant. − Te álmodsz, öregem! Nem igazán értek hozzá, de láttam már másokat, akik hasonlóan néztek ki, és azok a büdös életben nem lesznek szárazak. *** Valami ott villogott a trideón Cara szobájában, de Chase−nek fogalma sem volt róla, mi lehet, és úgy sejtette, Carának se sok van. Ránézett a lányra, és egy pillanatra eszébe jutott, hogy talán elkapta Seattle−ben egy mindennapos zápor, de tudta, hogy a tündék egy pillanatra sem engedték volna ki. Cara saját verejtékében fürdött. Olyan közel ült az egyik ordító hangfalhoz, hogy Chase−nek kétszer kellett rákiáltania, mire megrezdült a felismeréstıl. A lány arca egészen feldagadt a sírástól. − Cara − szólalt meg Chase −, jól vagy? − Ennél hülyébb, nyilvánvalóbb dolgot ki sem találhatott volna. A lány nem felelt, de pillantása Janeyre vándorolt, és arcára megvetı kifejezés ült. Tekintete megmerevedett, és elfordult. − Elkezdjük felkutatni az anyádat, Cara, hogy megszervezzünk egy randevút − mondta Chase. − Addigra össze kell szedned magadat. Látta, hogy a lány megfeszül, és bal karja a korábban már észrevett különös módon rangatodzni kezd. A rángás mind erıteljesebbé vált, mióta eljöttek Seattle−be, Cara chipjei pedig Denverben maradtak. Cara enyhén megborzongott, aztán egyenesen a férfi arcába nézett. A régi rettegés megint ott ült a szemében, de Chase most még valamit látott: növekvı önuralmat. − Én… én készen leszek. − Helyes − mondta a férfi. − Már csak pár nap. A lány bólintott. − Van szükséged valamire? Cara nem válaszolt, csak elfordította a fejét. Chase figyelte pár másodpercig, ekkor a nap hirtelen elıbukkant az eget borító felhık közül, és keskeny fénysugarat küldött a szobába. Cara megborzongott, és átfordult, hogy megmelegedjen egy kicsit az enyhe fényben.

22 Eltelt pár nap. Mindannyian összegyőltek a tágas, csaknem üres lakásban, amelyet Chase bérelt ki azzal a céllal, hogy ott rendezzék be a fıhadiszállást. Cara, aki még mindig erısen szenvedett a chipelvonástól, az egyik szomszédos szobában aludt, mint a bunda. Táncoló Láng, Janey egyik csapattársa, akivel Chase még azelıtt sosem találkozott, mágiával bocsátott a lányra gyógyító álmot − legalábbis az indián sámán remélte. Valóban úgy tőnt, mintha Cara állapota javulna, de a testében zajló pszicho−fiziológiai háború keményen megviselte az egészségét. Táncoló attól tartott, hogy az, hogy Cara kibervereket fogadott be a testébe, segített a chipaddikció kialakulásában, és megnehezítette a gyógyulást is. Chase elhitte, bízott a sámánban. Korábban évekig osztotta meg az életét valakivel, aki ugyanezeket az elveket vallotta, mielıtt elszakították volna tıle. Amit azonban nehezebb volt lenyelnie, az a Carába szerelt kiber−verek tényleges mennyisége volt. Olyasvalaki,

aki gyermekkorában annyira rettegett a gyorsításoktól, mint ı, felnıttkorára Cara Villiers szemmel láthatóan szívesen fogadta a módosításokat. Chase tudott az adatjackrıl, látta is, de úgy vélte, hogy éppolyan egyszerő idegi interfész aljzat, amilyet mind több és több átlagember ültettet be magának már csak kényelembıl is. Liam Bough, Janey másik csapattársa és Chase futó ismerıse alaposan megvizsgálta Carát, amikor a tünde banda átszállította a lányt. Bough, aki személyes tapasztalatból is szakavatott ismerıje volt mindenféle kibervernek, megállapította, hogy a jack a legfejlettebb verziók közül való, amely sokkal nagyobb adatmennyiséget volt képes fogadni minimális veszteséggel. Egy chipırült számára ez a különbség olyan volt, mintha egy lepukkant csotrogány vagy egy vadonatúj sportkocsi sofırülése közt váltott volna. Chase azon már kevésbé lepıdött meg, amikor megtudta, hogy a leánynak kiegészítı idegingerlı áramkörei is vannak, amelyekkel zeneszerszámokat, szintetizátort vagy elektromos gitárt hozhatott mőködésbe. Ennek volt értelme. Annak viszont semmi, hogy Cara bal szeme mesterséges beültetés volt ugyan, de semmiben sem tudott többet, mint egy normális szem. Mint ahogy az is megmagyarázhatatlannak tőnt, amit Bough futó vizsgálata során még megállapított, mármint hogy a lány bal alkarjában kicserélték az orsócsontot. Bough úgy vélte, talán baleset érhette Carát valahol. Chase egyszerően meg volt döbbenve. A lány sosem említett ilyesmit. Amikor mind összegyőltek, Táncoló Láng mágikus pajzsot vont a lakás köré. Ha bárki vagy bármi megpróbált volna bejutni akár testben, akár asztrálisan, Táncoló azonnal megtudná. A lakásnak ráadásul elektronikus védelmi rendszere is volt: fehérzaj− és infra−hang−rendszerek a lehallgatás kezelésére, valamint rezgık a falak és ablakok mentén a hanglézerek megbolondítására. Táncoló bólintott, mire Bough beütögetett egy kódot a biztonsági rendszer mellette lévı irányító konzoljába. Pajzs felhúzva, az elektronika mőködött. Reményük szerint tökéletesen el voltak vágva a külvilágtól. − Hát akkor − szólalt meg Chase, amikor a konzolon felgyulladt a zöld fény −, nézzük mibıl élünk! Janey? İrült Janey az egyik használt fotelben ült összegömbölyödve. A fotel már a lakásban volt, amikor Chase kibérelte − ebbıl és még egy pár hasonló nyomból arra következtetett, hogy a helyet már többször is használták hasonló célokra. Ahogy a munka kezdett alakot ölteni és az egyes tagok feladata mind világosabbá vált, Janey energiaszintje folyamatosan emelkedett, míg végül úgy nézett ki, mint egy lecsaphatatlan tizenhárom éves kiskamasz. Egy vérprofi tizenhárom éves kiskamasz. − Ami engem illet − szólalt meg −, én az utcákon kutattam bármilyen hír után, ami közvetlen kapcsolatban lehet az ügyünkkel, de ahogy az İsiek is mondták, semmi. Az égvilágon semmi. − Érdekes − mondta Chase. Janey felemelte a kezét. − Illetve rengeteg hír van a Fuchiról az utcán, csak éppen egyik sem tartalmazza a Cara Villiers, Simon Church vagy Alté Welt kulcsszavakat. A szoba túlsó végében Bough bólintott. Nyilvánvalóan ı is hasonló eredményre jutott. − A hírek java része a Fuchiban végbemenı lehetséges puccsal foglalkozik− mondta Janey. − Úgy néz ki, hogy nagy keveredés lehetett a tanácsadó testületekben, és a személyi biztonsági szolgálatokat is átszervezik. Minden jel arra mutat, hogy valahonnan legfelül−rıl indult el a dolog, hullámai pedig egész az alsó középvezetésig elértek. Az öltönykék is nagy kavarodástól tartanak. − És lehet ez az egész a japánok és Villiers közti csetepaté utolsó felvonása? − kérdezte Chase. − Nemigen tudnám megmondani, bár elcsíptem egy érdekes pletykát, miszerint a Fuchi saját maga ellen indított vadászatokat. − Maga ellen? − kérdezte Táncoló, aki nyilvánvalóan nem értette a helyzetet. −Ja. Azt rebesgetik, hogy a Fuchi Társasági Szolgáltatások, a vezetıi tanácsadó csoport vadászokat küldött a Rendszertervezési csoport ellen. − A Társasági Szolgáltatásokat a Nakatomik vezették annak idején, amikor még a Fuchinak dolgoztam, a Rendszertervezés pedig Samantha Villiers, Cara édesanyja − mondta Chase. − A tanácsadók még mindig a Nakatomi birodalom részei, bár most már leginkább befelé dolgoznak − tette hozzá Bough. − És tulajdonképp már nem Villiers vezeti a Rendszertervezést. Ben Bleier doktor lett a fınök, mióta Villiers felkerült Darren Villiers helyére az Északnyugati divízió élére. Ezzel együtt a hölgy épp eléggé rajta tartja a szemét ahhoz, hogy az RT−t továbbra is az övének tekinthessük. − Van valami tipped, hogy mire volt jó a vadászat? − kérdezte Chase. − Nincs − felelte Janey. − Errıl nem szóltak a hírek. − Az én forrásaim kicsit máshogy árnyalják a képet − szólalt meg Bough. − Beszéltem néhány céges fazonnal, akik azt mondták, hogy a Fuchi belharcai a pletyka szerint Samantha Villiers és Darren Villiers közt zajlanak, akinek a nı a helyére került. Táncoló Láng hátradılt a székén, és becsukta a szemét. − Sikerült végleg összezavarnotok. Ha eldöntöttük, hogy mi a teendı, keltsetek fel. Chase Bough−ra nézett, aki csak biccentett, aztán visszapillantott az ölében tartott laptopra, majd a vigyorgó Janeyre. − Semmi gond, folyton ezt csinálja − mondta Janey. − Táncolót teljesen hidegen hagyja a céges intrikák világa, de megbízik bennünk. Amikor a mágikus eligazításhoz érünk, felkeltjük. Egy pöttyét macerás értekezni vele, amikor álmában beszél.

− Neked viszont nem szabad elveszítened a fonalat − mondta Bough Chase−re vigyorogva. − Eléggé megbonyolódik a dolog. − Ne aggódj, tartom a lépést. Ne felejtsd el, hogy dolgoztam nekik. − Helyes − felelte Bough. − És mivel annyi rohadt Villiers szerepel ebben a nyavalyás ügyben, engedelmetekkel a keresztnevükön hivatkozom majd rájuk. Darren szemmel láthatóan épp ölre megy Sa−manthával az Északnyugati divízió vezetéséért. A nı alatt még meg sem melegedett az elnöki szék, amikor hirtelen egy sor meglehetısen fontos munkatársat kicsempésztek a cégtıl, akiknek révén a Fuchi riválisai egy csomó létfontosságú információhoz jutottak hozzá. Bough gyorsan Janeyre pillantott, aki biccentett, hogy folytassa. − Mi magunk voltunk az egyik csempészcsapat. Nem egész egy hete hoztuk ki doktor Marié Palót az egyik robotikai laborból, pont azelıtt, hogy a városba értetek. − Van valami tippetek, hogy Palo doktor hová került? − Nincs − mondta Janey. − Az Ares Macrotechnologyra gondoltunk, de sokkal inkább annak alapján, hogy kinek kellhetett, mint hogy bármi nyomot találtunk volna. − Csinálhatta maga a Fuchi? Janey rábámult. − Úgy érted úgy, ahogy a pletykák suttogják? − Pontosan. A nı visszanézett Bough−ra. − Fogalmam sincs. Talán. Akár lehettek ık is. Meg nem mondom. A mi végünkön vérprofi volt a felbérlés és a szállítás is. Fogalmunk sem volt, kinek dolgozunk. − Darren minden jel szerint legalábbis a Nakatomik támogatását élvezi − mondta Bough. − Mivel Seattle a Villiers befolyási övezetbe tartozik, Samantha ex−férjének, Richárdnak sikerült a nıt Darren helyére ültetnie, amikor a fiú elkerült Tokióba. Darren aztán elültette a bogarat a Yamanák és a Nakatomik fülébe. Szerinte Saman−tha nem elég jó ahhoz, hogy az egész Északnyugati divíziót ı vezesse, bizonyítékként lobogtatva a csempészakciókat, miszerint mások is egyetértenek vele a cégben. − És Richárd hogy foglalt állást ebben az egészben? − tudakolta Chase. − Rendkívül óvatosan − felelte Bough. − Mindig is jó viszonyban maradt egykori feleségével, de borzasztóan oda kell figyelnie a Fuchin belüli erıegyensúlyra. Ha a Yamanáknak és a Nakatomiknak elég okuk lesz rá, szembefordítják vele részvényeik szavazatát, és minden döntését megvétózzák. Chase elgondolkodott egy pillanatig, aztán megszólalt: −Jó, tegyük fel, hogy a Nakatomik állnak Richárd meggyilkolásának terve mögött, de legalábbis benne vannak az ügyben. Ha elhintették a Fuchi belsı biztonsági szolgálatánál (különös tekintettel a semleges elemekre), hogy Cara benne van egy apjára irányuló merényletben, akkor veszettül megbonyolítja a dolgokat, ha akár csak beszélni látják az anyjával, Samanthával. − így van − felelte Bough. − Én is ilyesmire jutottam. Chase hátradılt, és a mennyezetre bámult. − Istenem, egyszerően imádom a munkám − szólalt meg sóhajtva. Hangos horkantás hangzott fel mellıle. − Na, most tudod, hogy miképp érzem én magam − mondta Táncoló Láng. Chase vetett felé egy pillantást, de a sámán látszólag továbbra is mélyen aludt. Janey kuncogott. − Vagyis azt fogjuk csinálni − mondta végül Chase −, hogy megpróbálok a lehetı legközelebb jutni Samantha Villiershez, és beszélek a fejével. − Nem lenne több értelme, ha közülünk menne oda valaki? − kérdezte Bough. − Téged felismerhetnek a Fuchi biztonságiak. − Az lehet − válaszolt Chase −, de Samantha sokkal hamarabb hallgat rám, mint olyasvalakire, akit nem is ismer. Az idı meg, gondolom kulcsfontosságú. − Igazad van − mondta Bough. − Most már csak azt kell kiókumlálnunk, hogy hogyan valósítjuk meg a dolgot. Janey? A nı elmosolyodott, és átnyúlt az egyik asztalkára, ahol begépelt e8Y gy015 kódot az ott álldogáló, csak hangot közvetítı apró telekomba. A kis masina tárcsázott, újabb zöld fény villant fel Bough konzolján, és a telekom hangszórójából egy kattanás hallatszott. Aztán csönd, majd újabb kattanás, mielıtt megszólalt egy hang. Chase még sosem hallotta azelıtt, de tudta, hogy kit hívtak. − Janey − mondta a hang −, azt hittem, hamarabb hívsz. − Bocsi, Jack, csak haditanácsot ültünk. Én vagyok itt természetesen, akárcsak Liam és Táncoló. Valamint Simon Church − felnézett Chase−re. − Church, bemutatom Fastjacket. Chase hallott már a dekásról, de még sosem dolgozott együtt vele. A nevet majdnem akkora áhítat övezte, mint a denveri adatrévet, amelynek állítólag társalapítója volt. Azt is beszélték, hogy az egykori USA Echó Mirage projektje tagjaként egyike volt a világ elsı deká−sainak, akik megküzdöttek a világ adatbankjait végigsöprı vírussal 2029−ben. Chase biztos volt benne, hogy ez a hír nern lehet igaz, mert az Echó Mirage minden tagjának tudta a nevét, fastjack nem lehetett a csoport tagja. Minden tag sorsát gondosan nyomon követték. Azt is rebesgették, hogy soha senki nem találkozott még Fastjack élı testével. Néhányan azt állították, hogy nincs is testé.

− A Jack elég lesz − mondta a hang. − Örülök, hogy végre beszélhetek veled, Jack − mondta Chase. −Sokat hallottam már rólad. − Hasonlóképp. Shiva megkért, adjam át üzenetét, hogy Lachesis állapota javul. Az orvosok szerint kellı kezelésekkel és tornával pár hét múlva képes lesz egyedül enni. Janey és Bough erre mindketten felkapták a fejüket, aztán Chase−re néztek. Chase csak bámult a hangszóróra. − Ezt nem kellett volna − mondta. − Lehet − felelte Jack −, de az is lehet, hogy mégis− Megtudtam egyet−mást arról, hogy ki vagy, és mi voltál. − Ez egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz! − csattant fel Chase. A múlt pont nem az a kérdéskör volt, melyet ott és akkor szívesen rángatott volna elı. Volt benne egy−két rázós részlet, ezeket nagyon nehéz lett volna megmagyarázni. − Lachesis a saját felelısségére vállalta a kockázatot annak ellenére, hogy figyelmeztettem. Shiva ezt is elmondhatta volna, vagy te inkább Bashre hallgatsz? Kuncogás felelt rá a telekomból. − Egyikükre sem hallgatok. − Örülök, hogy ezt hallom. A tárgyra térve, találtál valamit, vagy keresnünk kell egy másik dekást, aki képes megcsinálni? Janey és Bough feszültnek tőntek. Chase biztos volt benne, hogy most erısen próbára teszik a hőségüket. Az évek során számtalanszor dolgoztak már Fastjackkel, akárcsak néhány más Seattle−i csoport. Chase−t is ismerték, bár korántsem olyan jól. És fogalmuk sem volt róla, hogy mi megy végbe kettejük között. − Nem, tovaris − mondta Jack, és Chase érezte, hogy minden izma megfeszül −, semmi szükség erre a szörnyő tettre. Minden infó megvan, amit Janey kért. Liam, csatlakoztasd az laptopod a telekom jackjébe. Bough elırehajolt, és úgy tett, ahogy Jack kérte. Chase−nek hirtelen eszébe jutott saját adatdekkje, amelyet otthagyott Denverben. Azonnal elkezdtek ömleni az adatok Bough gépébe. − Megszereztem, amennyit csak tudtam − mondta Jack. − Liam, megtalálod Samantha Villiers személyi naptárját a következı három hétre elıre, kereszthivatkozásokkal és az ellenırzött utazási fiigge−lékadatokkal együtt. Ráadásul összeszedtem mindent, amit lehetett a belvárosi Fuchi épületek építészeti és biztonsági rajzairól. Volna egy esemény a naptárban, melyet engedelmetekkel kapcsolatfelvétel céljára javasolnék. A hölgy holnapután éjjel egy estélyen vesz részt a Renraku Arkológiában − Hiroshi Uchida tiszteletére adják, akit Chibából azért küldtek ki, hogy a közelmúlt problémái után rázza gatyába az arkológia vezetését. Az eseményt egyébként az Egyesült Társasági Tanács szponzorálja, és mint tudjuk, Schultz kormányzónak is ık a tanácsadói céges ügyekben, tehát gyakorlatilag bárki, aki egy kicsit is számít a társasági világban, ott lesz. − Ez azt jelenti, hogy nehezebb lesz bejutni, mintha a Zürich Or−bitalt akarnám egyedül megrohamozni − vetette közbe Chase. − Alapesetben igen, de az arkológia rendszereihez bizonyos vonatkozásban évek óta teljes hozzáférésem van. Az estélyt a kétszázötvennyolcadik emeleten lévı Nyugati Kertben rendezik. Be tudok jutni, és megbütykölhetem az illetı terület biztonsági védelmét ellátó alrendszert. − Le vagyok nyőgözve − mondta Chase. − Téged, természetesen álnéven, már fel is írtalak azoknak a dolgozóknak a listájára, akiknek az estély idıpontjában jogosultságuk lesz a kérdéses területen tartózkodni. Chase bólintott, de Janey idegesnek tőnt. − Mi van Jack, döntesz helyettünk is? − Nem, Janey. Egyszerően csak elıkészítettem a legelsı adódó lehetıséget. Nem muszáj élni vele. − De muszáj − vágott közbe Chase. − Kifutunk az idıbıl. Minél tovább várunk, annál valószínőbb, hogy a dolgok olyan fordulatot vesznek, ahol már nem tudunk beavatkozni, Samantha ViUierst pedig simán visszahívhatják emiatt Japánba. Bárhogy is süljön el végül a terv, nincs más választásunk.

23 Chase Seattle utcáit járta. Hővös esı szitált, de sem neki, sem a városnak nem tőnt föl igazán. Mindketten túlságosan is saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Cara Villiers. Chase figyelte a rohanó forgalmat, és megrázta a fejét. Alig pár napja nem volt több, csak egy emlék. Eleven ugyan, de nem olyan, akire valaha számított volna, hogy ismét élıben találkozik vele. Az utóbbi idıkben nagyon is sőrőn támadtak fel körülötte a múlt szellemei, és egyáltalán nem örült a jelenségnek. Annyi idıt, energiát és éraelmet pazarolt rá, hogy továbblépjen, és most, hirtelen látva, hogy minden visszacsusszan, nem tudott igazán koncentrálni. Az utca végében kiszúrt egy férfit, aki egy kislánnyal, valószínőleg a lányával megpróbált átkelni a sőrőn rohanó autók között az utca túloldalára. A férfi gyorsan átment volna, de a lányka nem figyelt, mert épp visszapillantott a fényes−tarka szójabárra, melyet épp az imént hagytak el. A férfi megrántotta a karját, a lányka megbotlott, és azzal eltőnt pillanatnyi lehetıségük is, amint a kocsisorban bezárult a kis rés, amely az elıbb nyílt. Apuka mondott valamit a gyereknek, arca csupa szigor és keménység. A kislány végighallgatta, mosolygott és vállat vont. A férfi felkapta, és a következı résnél átrohant az úton. Chase követte ıket, mert pillantása megakadt egy „Szellemőt” feliratú táblán. Odasétált, és figyelte a kirakatban elhelyezett mozgó hologramot. Egy patak csörgedezett át vidáman egy ligetes erdın. Az aljnövényzetben állatok

mocorogtak. Napfény pászmái törtek át a lombokon, fényes foltokat rajzolva a földre. Vonzotta a látvány, és belépett a boltba, amely erısen emlékeztetett Farraday manhattani üzletére. Amíg azonban a macskasámánnál a polcok szinte egyformán roskadoztak hermetikus vagy sámáni tradíciókat követı mágusok érdeklıdésére számot tartható tárgyaktól, ez itt szinte kizárólag sámáninak tőnt. A bolt túlsó végében egy agg indián ücsörgött a kézzel faragott pult mögött. Drapp−barna kötött pulóver lógott rajta, és valami ponyvaregényt olvasgatott, amely éppoly vénségesnek tőnt, mint ı maga. Amikor Chase belépett, felnézett. − Segíthetek? − kérdezte. Chase megrázta a fejét. − Nem, köszönöm. Csak nézelıdöm. A vénember bólintott. − Csak tessék. Ha segítségre volna szüksége, csak szóljon. Chase egy picit elmosolyodott, aztán szeme kalandozni kezdett a polcokon. − Köszönöm, így teszek. Tudta, hogy valószínőleg semmi szüksége nem lesz a segítségre. Meglehetısen jól ismerte mindazokat a tárgyakat, amelyeket a boltban árultak, vagyis inkább İ ismerte azokat annak idején, Chase pedig eltanulta tıle. Megrándult az arca. Pár pillanattal korábban még kint állt az esıben és a szellemek rajzásán panaszkodott magában, most meg itt áll benn, és segít nekik arra az esetre, ha a rajzás nem menne eléggé. − Valami baj van? − Nem, semmi. Csak emlékek. Az indián felkapta a fejét. − És ilyen rosszak? − Nem, ennyire nem rosszak. − Akkor hát fájdalmasak? − Hát nem az mindegyik? Az öregember meglepettnek tőnt. − Még a boldogok is? Chase bólintott. − Ha egykor elvesztett dolgokra emlékeztetnek. − Félrenézett, és pillantása egy öreg hordóra esett. Vagy féltucat esıpálca állt ki belıle. Kiemelt egyet, és megdöntötte. A belül lévı gyöngyök végigszaladtak a botban, és a bolt megtelt a hulló esı csendes, megnyugtató kopogásával. − Talán boldognak kellene lennie, hogy egyáltalán lehetnek emlékei − mondta az indián, aztán elvigyorodott. − A „Régi indián mondások nagykönyvébıl” van, száztizennyolcadik oldal, ha érdekli. Chase megint megdöntötte a pálcát, és elmosolyodott. − Tudom. Olvastam. − Volt egy ilyen érzésem. Chase meglepetten pillantott fel. −Tényleg? A vénember megvonta a vállát. − A legtöbben, akik beesnek ide, meglepıdnek, vagy zavartnak tőnnek legalább egy−két dolog láttán, amit a polcon találnak. Maga azonban nem − magát minden valami másra emlékeztette. Olyan dolgokra, amik mások voltak, mint amik. Chase bólintott. − Nagyon igaza van. − Visszatette az esıpálcát a hordóba. − Köszönöm, hogy engedett nézelıdni. Megfordult, és Mfelé indult. − Vennie kéne valamit − szólalt meg az öregember. Chase megállt, és mosolyogva visszafordult. −Tényleg?

*** Cara épp aludt, amikor Chase visszaért a lakásba. Beszélni akart volna vele, tudni akarta, van−e valami, ami fontos lehet, de a lány még nem mondta el. Táncoló Láng nem javasolta a dolgot. − Ez az elsı alkalom, hogy magától alszik, mióta idehozták. Meglepıdnék, ha kiderülne, hogy sokat pihent az elmúlt idıkben. − Ezt meg hogy érted? − kérdezte Chase. − Semmi mást nem csinált, csak egyfolytában aludt. És a fenébe is, néha tényleg baromi nehéz felébreszteni. A sámán hátradılt a székében, és összefonta a karját. −Valóban aludt, de pihenni semmit nem pihent. Álmodott; szörnyő rémálmai voltak. Nagyon mély álmai voltak. De ez csak akkor látszik, ha az auráját figyeled. Pihenni azonban nem pihen− Chase átpillantott a lakás túlsó végébe, afelé a szoba felé, ahol Cara reményei szerint végre aludt. − Ezek szerint javul az állapota?

A sámán bólintott. − Azt hiszem, igen, de én nem vagyok orvos, de még csak igazi gyógyító sámán sem. Az biztosnak tőnik, hogy kezd elérni valamiféle belsı egyensúlyi állapotot. Azt persze, hogy ez miféle egyensúly, és mi között kell megteremtenie, meg nem mondom. − Kösz − mondta Chase. − Hálás vagyok azért, amit teszel. A sámán vállat vont. − Ez a dolgom, de azért szívesen. − Egy pillanatra megállt. − Volt egy unokatestvérem Sioux Citybıl, aki belezuhant a JMÉ−kbe. İ „álmodóknak” hívta ıket. Akárhogy is, ı bekapta a dolgot, csúnyán bekapta. A chipek elıbb tébolyba kergették, aztán megölték. Chase kifejezéstelen arccal meredt a sámánra. − A te barátod azonban más − folytatta Táncoló. − Elsıre úgy tőnik, mintha legalább olyan rossz állapotban

lenne, mint az unokatestvérem, de a dolog nem úgy fest, mintha olyan eszetlenül a rabjává vált volna. Az igazi chipagyúak képesek napokat egyfolytában a nyavalyás dekkjeikre csatolva tölteni. A lányban azonban van valami, ami nem engedi, hogy szétcsússzon. − Ezt meg hogy érted? − Az unokatestvéremnek nem volt mibe kapaszkodnia. Teljesen elveszítette kapcsolatát a valósággal, semmi nem volt benne, ami fenntarthatta volna. A lányban azonban lakik valami kemény és éles dolog, ami nem engedi, hogy szétcsússzon. Bármi is legyen az, a lány belekapaszkodott, és a segítségével lassan kimászik. A sámán tekintetét abba az irányba fordította, amerre Cara feküdt, és álmodott. − Ez azonban csak könyvigazság, öregem. Fogalmam sincs, hogy jó−e a dolog, vagy rossz.

24 Chase és İrült Janey egy viharvert Toyota Monarchban ücsörögtek pár háztömbnyire a Renraku Arkológiától. Egy kilométerre a fejük felett, a 258. emeleten ott volt a Nyugati Kert, ahol aznap éjjel összegyőlt a céges elit, hogy köszöntsék a frissen érkezıt. Chase is ott lesz, de egészen más okokból. − Ez az egész bőzlik a csapdától − szólalt meg Janey. − Igazad van − felelte Chase −, sosem szerettem, ha csak egyeden lehetıségem van. Ezért nem is próbáltam Carát magammal hozni. Ki tudja, mi minden történhet? − Ne felejtsd el, ha valami gond van, keress egy északra nyíló ablakot. − Nem felejtem el. Egy pillanatra recsegni kezdett valami Chase fülében. Megigazította a fejhallgatóját. Egy olyan embernek, akit aznap éjjel alakít, ez természetes felszerelése, bár ez a darab igen távol állt a szokásos ketyeréktıl. Liam Bough hangja szólalt meg a fejhallgatón, amely sokkal inkább rádiónak, mint telefonnak volt kiképezve. − Egyes Felderítı, itt a Kettes. Pozíció elfoglalva. Vége. − Vettem, Kettes Felderítı. Vége − felelte Chase. Fastjack pár órával korábban bejuttatta Bough−t az arkológiába, és jó taktikai érzékkel pár emelettel az estély színhelye alatt helyezte el, mint karbantartót. Ha minden a tervek szerint alakul, Chase találkozik majd vele pár pillanatra, de valódi kapcsolatban nem lesz sem vele, sem a csapat többi tagjával, amíg odabenn tartózkodik. A rádiórendszerük elég fejlett volt, így Chase nem aggódott amiatt, hogy a Renraku biztonságijai feltörnék, mielıtt ı kijuthatna. Az arkológia biztonsá− gi rendszerei azonban biztosan észlelik bármilyen, épületen belülrıl indított engedély nélküli közvetítést. Ha Liam kézben tartja a dolgokat, akkor az utolsó üzenetet a külsı falhoz olyan közelrıl küldte, amennyire csak tudta. Ilyenkor a biztonsági emberek jó darabig elszórakozhatnak azon, hogy kisakkozzák, vajon a hívás a falon kívülrıl vagy belülrıl indult. Ideje volt utánaérdeklıdni a csapat többi tagjának is. Janeyrıl tudta, hogy a helyén van. − Egyes Felderítı a Hármasnak, jelentést kérek. Vége. Egy pillanattal késıbb Táncoló Láng hangja szólalt meg a rádióban: − Itt Hármas Felderítı. Pozíció elfoglalva. Semmi probléma. Tiszta látkép. Vége. Táncoló, valamint betörési és behatolási specialisták egy kis csoportja egy irodaházban helyezkedett el, amely az arkológia északi oldalára nézett. Ha Chase bajba kerülne, Táncoló is egy lehetséges menekülési út lehet. − Vettem, Hármas. Vé,ge − mondta Chase. A divatos, magas gallérú ingének legfelsı gombjába épített hangérzékelı lehetıvé tette, hogy szinte hang nélkül beszéljen, és így minimálisra csökkentette az esélyét, hogy bárki meghallhatja. A mellette állók is legföljebb halk motyogást hallanának, ha egyáltalán hallanának bármit is. Janey felé fordult. − Úgy néz ki, készen állunk. − A nı bólintott, hiszen saját fejhallgatóján át ı is mindent hallott. − Egyes Felderítı a Négyesnek, jelentést kérek. Vége. Fastjack digitálisan tiszta hangja szólalt meg a fülében: − Itt Négyes. A fıbb Renraku csomópontok aktívak, de semmi ok az aggodalomra. Van némi ellenállás, de nem komoly. Az alsó szintek biztonsági központjában vagyok, és várom az érkezésed. Ja, és csatoltam a kért vizsgálati őrlapot a személyi fájlodhoz. Vége. −Vettem, Négyes. Szólok, ha kezdünk. Vége. Janey ránézett. −Vizsgálati őrlap? − Megkértem Jacket, hogy alakítsa át a Renraku személyi nyilvántartásába berakott hamis fájlt úgy, hogy aszerint egy balesetem volt, és belsı újjáépítési mőtéten estem át. Aggódtam, hogy a biztonsági érzékelık észreveszik, amim van. A nı biccentett. −Jó gondolat. Liam nem volt biztos benne, hogy van−e egyáltalán valamilyen kibervered az adatjacken kívül. Rendszerint pedig elég jó az ilyesmiben. Chase elmosolyodott. − Az én cuccom szokatlanul jól van elrejtve. Mozgás támadt az utcán, ami magára vonta Chase figyelmét. Egy csoport bérrabszolga, akik valószínőleg vacsorából, vagy valamilyen moziból mentek hazafelé, közeledett az arkológiához. Chase megigazgatta a

ruháját. − Úgy néz ki, indulunk. Amikor utolérem a csoportot, értesítsd Jacket. − Úgy lesz − felelte Janey. − És légy óvatos. Chase már félig kint volt a kocsiból. − Mint mindig. A Renrakus csapat ázsiai és kaukázusi fajtákból állt vegyesen. Chase átvágott az utcán, és épp csak egy kicsivel mögöttük felvette a tempójukat. Nem akart a közelükbe kerülni egészen addig, amíg el nem érik az arkológia bejáratát. Nem akarta megkockáztatni, hogy valamelyikük esetleg ismeri azokat az embereket, akik azon az osztályon dolgoznak, amelyiket neki is kitaláltak, vagy netán ott is dolgozik valaki. A Renrakunál emberek ezrei dolgoztak, és elég kicsi volt az esély, de fölösleges kockázatot akkor sem érdemes vállalni. Nagy meglepetésére a csoport elhaladt az arkológia fıbejárata elıtt, és az egyik kisebb ajtó felé vette az irányt. Chase jobban örült volna, ha a hatalmas központi csarnokból nyíló fıliftek egyikén mehetett volna fel, azokat nehezebb dolog szemmel tartani. Elég közel volt azonban a csoporthoz, így egy biztonsági kamerán keresztül figyelve bárki a csoport tagjának vélhette. Ha most leszakad, azzal csak magára tereli a gyanút. A csoport pár tagja hátrapillantott, és biccentett felé, de senki nem szólalt meg. Chase egy kicsit megnyugodott. Ezek szerint mind ugyanazon az osztályon kell, hogy dolgozzanak, míg ı, mivel ismeretlen, nyilvánvalóan egy másik osztályra való. Nem is akarnak majd beszélgetni vele. Épp az alkalmazotti bejárat felé vezetı rövid rámpán követte felfelé a csoportot, amikor Bough hangja szólt a fejhallgatóba: − Itt Kettes Felderítı. Kutyák vannak póráz nélkül. Bough Vörös Szamurájokat látott, a Renraku elit biztonsági gárdájának tagjait. Chase−t nem lepte meg igazán a dolog. Egy ilyen alkalommal, mint a mai, muszáj mindenfelé kilószám hemzsegniük Annak azonban örült, hogy észre is vették ıket. Jobban aggódott volna, ha láthatatlanok maradnak. A csoport szépen átsorjázott az ajtón, egyenként megvillantva azonosító kártyájukat a biztonsági szenzor felé. Az azonosító, amely nagyjából akkora volt, mint egy névjegykártya, apró mikroprocesszorokat tartalmazott, amelyeket a biztonsági rendszer leolvashatott. A biztonsági számítógép ezután lehívta és összehasonlította a kapott adatokat a belsı adatbankban szereplıkkel. Csakis tökéletes egyezés esetén léphetett be bárki. Chase is felmutatta kártyáját a szenzornak, amikor elhaladt elıtte. Nem tudta, honnan szerezhették, de amikor Janey aznap reggel odaadta neki, biztosította róla, hogy Jack már minden szükséges információt belekódolt. Az egyik legjobb példány volt, amit életében látott, és eltőnıdött, hogy vajon hamisítvány−e, vagy egy átalakított eredeti, amelyet homályos úton−módon szerzett meg valaki valakitıl. Vörös fény villant, amikor a rendszer ellenırizte a kártyát. Az ajtónál ácsorgó magányos ır unottan pillantott fel, összehasonlítva a rendszer által kidobott képet az elıtte álló ember arcával. Chase−t enyhén elmaszkírozták, épp csak annyira, hogy egy gyanúdan megfigyelıt félrevezediessen, aki esetleg képrıl ismeri ıt, de annyira már nem, hogy egy fejlett képfelismerı rendszert, vagy olyasvalakit lóvá tegyen, aki ismeri ıt. Chase elmosolyodott, az ır pedig összevonta a szemöldökét. A jókedéty szemmel láthatóan nem volt mindennapos dolog a Renraku−alkalmazottak közt. Végül az ır második monitorán adatok villantak. Az csak egy gyors pillantást vetett rá, és már intett is, hogy Chase lépjen tovább. Chase ismét biccentett, és öntapadós hátlapú kártyáját zakója felsı zsebére rögzítette. A bejárat mögött egy rövid folyosó és egy sor lift fogadta. A csoport, amelyet eddig követett, az egyik lift elıtt várakozott. Chase elsétált mellettük a folyosó végén lévı igazgatói lift felé. Érezte, ahogy a csoport ıt figyeli, amint közeledik a lifthez, amelynek ajtaja kártyáját érzékelve azonnal kitárult. Belépett, és megfordulva kedvesen rájuk mosolygott, miközben a lift ajtaja hangtalanul becsukó− dott. A rangnak, függetlenül attól, hogy valódi vagy hamis, megvannak a maga kiváltságai. A lift azonban nem volt üres. Egy Renraku−libériába öltözött japán férfi állt benn, egyik keze a lift kapcsolótábláján, arca csupa figyelem. −Jó estét, uram − szólalt meg. − Melyik emeletre parancsolja? −VIR. − A százhetvennegyedikre vagy a kétszáznegyvenkettedikre? Chase úgy nézett rá, mintha egy idiótát látna. − A kétszáznegyvenkettedikre. − Természetesen, uram. Chase érezte a lift enyhe gyorsulását, és tudta, hogy sokkal gyorsabban megy annál, mint ahogy érzi. Alig pár pillanat múlva a fülke lassítani kezdett, majd lágyan megállt. Kinyílt az ajtó. − Kellemes estét, uram. Chase figyelemre sem méltatta, csak kilépett a folyosóra, és Jack korábbi utasításainak megfelelıen balra fordult. Mindkét oldalon hatalmas termek sorakoztak, tele dolgozóbokszok hosszú soraival. Végül elért egy sor kétszárnyú ajtóhoz, amelyek a Vezetıi Információrendszer osztály területére vezettek. Befordult egy újabb sarkon, és elhaladt egy apró karbantartó kocsi és egy munkás mellett, aki épp leszerelt egy panelt a falról, és a légkondicionáló rendszert bütykölte. A karbantartó rá se hederített Chase−re, amikor az elment mellette, és Chase sem méltatta egy pillantásnál többre. Mindketten pontosan végezték a munkájukat.

Chase megtalálta a keresett ajtót, és odalépett hozzá. A szenzor érzékelte azonosító kártyájának jelenlétét, elfogadta, és a zár kattant egyet. Chase belökte az ajtót, és gyorsan belépett, hogy biztos legyen benne, az ajtó olyan szélesre tárult, amennyire csak lehet. Mögötte a karbantartó, Liam Bough benyúlt, és lelassította az ajtó−csukódást. Chase odalépett a terem egyik éjjel−nappal mőködı számítógéptermináljához, és gyorsan beillesztett egy adatchipet a központi résbe. Miután a rendszer beolvasta és feldolgozta a chipet, Chase beütögette a Fastjacktıl kapott hozzáférési kódot. A terminál a következı pillanatban elkezdte végrehajtani az utasításoknak és parancsoknak azt a sorát, amelyet az adatchiptıl kapott, és amelyeket éppen úgy kapott meg, mintha valaki ténylegesen használná a gé− pet, elütésekkel és hibákkal együtt. Két órán át dolgozgat így, aztán végez, a „felhasználót” az elején kapott kóddal kijelentkezteti, aztán kilöki a chipet. Amikor a terminál elindult, Chase megfordult, és kisurrant az éppen becsukódó ajtón. Bough lelassította, hogy elég ideje legyen, de nem akarta, hogy természetellenesen lassan csukódjon be, hátha a Renraku biztonsági rendszer véletlenül figyeli az ajtók becsukodási idejét is. Itatták, hogy a rendszer az azonosító kártyákon és az ajtók szenzorain át nyomon követi, hogy mely alkalmazottak mely ajtókon haladnak át, és mennyi ideig tartózkodnak egy adott helyiségben. Bizonyos körülmények találkozása esetén a rendszer potenciális biztonsági problémát jelez. Ezen az éjszakán a rendszer megfigyelte, amint Chase azonosító kártyája áthaladt egy ajtón a VIR Technológiai Felügyelet irodáiba és bejelentkezett a helyi rendszerbe, ahol még órákon át követheti a jelenlétét. A folyosóra visszaérve Chase leszedte zakójáról az azonosítót, és átadta Boughnak, akitıl cserébe egy másikat kapott, amelyet épp akkor húzott elı egy lezárt, védett borítékból. Chase ezzel az azonosítóval fog feljutni az estélyre az egyik helyi lifttel, amelyet fıként szintek közötti közlekedésre használtak, és épp ezért kevésbé figyeltek. Két óra múlva Bough Chase eredeti kártyáját felhasználva ki fogja nyitni a VIR iroda ajtaját, és visszaszerzi a chipet. A rendszer addigra már kijelentkezteti a gépbıl, aztán pedig rögzíti az ajtónyitást a kártyával. Fastjack már régen észrevette, hogy a Renraku rendszere nem képes megkülönböztetni, hogy egy személy melyik irányban halad át az ajtón, csak azt, hogy valaki áthaladt rajta. Ez alkalommal Chase csapata ezt a hibát a saját hasznára fordítja. Chase végigsétált a folyosón a helyi lift felé. Két órája volt, hogy megtalálja Samantha Villierst, és beszéljen vele, aztán vissza kell térnie erre a szintre, hogy visszafelé is eljátsszák a mókát. A lifthez közeledve balra pillantott, amikor elhaladt annak az embernek az irodája mellett, akinek a személyiségét egy idıre kölcsönvette. Alig lehetett kivenni a három villódzó monitor vibrálásában. Valami gond volt az épült egyik helyi hálózatával, éspedig jókora. Ráadásul egy olyan szoftverrel volt gond, amelyet ı ajánlott, és reggelig muszáj volt kiköszörülni a csorbát. Úgy tervezte, hogy felmegy az es− télyre, de a rendszer hirtelen és váratlan összeomlása ebben megakadályozza. Efelıl Fastjack kezeskedett. Chase képében lélekben azonban ott lesz. Chase belépett a helyi liftbe, új azonosítóját pedig a zsebébe csúsztatta. A szokás szerencsére úgy kívánta, hogy céges társadalmi alkalmakkor senki ne viselje a kártyáját. Mindenkinek tudnia illett, hogy ki is vagy te, ha pedig nem tudta, akkor szüksége sem lehetett rá. A lift felemelkedett a 258. emeletig, és amikor az ajtó kitárult, a Nyugati Kerttel szemközti hatalmas hali látványa tárult fel. Zene és egy magát igencsak jól érzı tömeg zsivaja fogadta. Meglepıdött. Itt tényleg úgy tőnt, hogy parti zajlik.

25 Chase kilépett a liftbıl, két fegyveres Renraku ır tökéletes kereszttőz−pozíciójába. Megtorpant és észrevette, hogy unottnak tőnnek, szinte alig veszik észre. Mögöttük azonban egy harmadik ır is állt, aki hirtelen idegesnek tőnt. A ı egyenruhája sokkal finomabb szabású volt, több volt benne a vörös, és kevesebb a sötétszürke. Egy Vörös Szamuráj. Chase nem mozdult tovább, ehelyett a közelebbi ır felé fordult. − Nos? − kérdezte. Az ır a társára pillantott, aztán elırelépett. −Uram? Chase a mennyezetre emelte pillantását, aztán az ır szemébe nézett. − Nem is ellenırzik az azonosítómat? Az ır zavartnak tőnt. − Nem, uram, ez itt nem azonosító−ellenırzı pont. A földszinti bejárat és a liftek rögzítik a belépést. Onnan, ahol állt, Chase jól látta, ahogy a Vörös Szamuráj (a rangjelzései alapján tiszt) a jelenetet figyeli. Felvonta a szemöldökét. − Megbíznak a rendszerben? Az ır azonnal idegesnek tőnt, mintha elfelejtett volna elvégezni valamit, de nem emlékezett rá, hogy micsodát. − Igen, uram. Chase biccentett, a szeme sarkából pedig észrevette, hogy a másik ır a beszélgetés során valamikor újra pihenıállást vagyis annak Renrakus megfelelıjét vette fel. Chase feléje is biccentett.

− Helyes − folytatta. − Az én feladatom, hogy legyen rá okuk. −Uram? Chase sóhajtott. − Bízzanak meg a rendszerben. − Köszönöm, uram. Chase finoman rámosolygott az ırre, majd ellépett mellette. Odabiccentett a Vörös Szamurájnak is, aki ugyan némileg zavartnak tőnt, de viszonozta a biccentést. Rövid lépcsısor vezetett egy pihenıre, amely az estélyre nézett. Itt Chase felmérte a tömeget: jó ezer vendég lehetett jelen, és neki nem egészen két órája van csak rá, hogy megtalálja Samantha Villierst. A pihenıre érve hirtelen ráébredt, hogy mennyire közvetlen és japántalan is volt iménti beszélgetése az ırökkel. Mindketten kaukázusiak voltak, nem a szokásos japánok, akiket Renraku−ırök−ként megszokott. Ez valószínőleg azt jelentette, hogy már a társaság idebent született, helyben toborzott katonái voltak. Érdekes. A Vörös Szamuráj azonban japán volt. Hivatalból biccentett ugyan Chase felé, de akkor is. Megkockáztatott egy pillantást hátrafelé, de csak a két liftırt látta. Pihenıállásba helyezkedtek mindketten, arccal a lift felé, és vártak. A pihenı peremén állt meg, pár lépésnyire két japán nıtıl, akiket saját vezetıi szintjén lévıknek vélt. Az osztályra tippje sem volt. Akárcsak ı maga, ık is a tömeget figyelték. Hébe−hóba egyikük egy finom mozdulattal felhívta valakire társnıje figyelmét, majd hossza s sutyorgás következett. Az egész estély félhivatalos öltözékek óceánja volt. Mindenfelé makulátlanul szabott öltönyök és csodálatos estélyi ruhák hullámzottak. Ezt az eseményt nem tekintették társasági körökben „csúcsnak”, ahol a rivalizálás a divat terén legalább olyan kegyeden volt, mint az üzletben. Chase ezzel együtt kiszúrt pár embert, akik igyekeztek jó pontokat szerezni, vagy egy árnyalatnyival feljebb lépni a ranglétrán anélkül, hogy túllépnék a körüket. Pillantása fel−alá cikázott a tömegben. A java Renrakuvezetıkbıl és asszisztenseikbıl állt. Akadtak néhányan a középvezetésbıl is −Chase álcája is ide tartozott. Úgy vélte, a mellette álló két nı is hasonló rangban lehet. Jelenlétük társasági jutalomnak is felfogható: ott lehettek, de ottlétüket nem hozhatták senki tudomására. Bármilyen szép dolog is volt ez, csak tovább nehezítette Chase dolgát, hogy elbeszélgessen a világ egyik legnagyobb mamutvállalatának egy alelnökével. A társasági elitbıl csak nagyon keveseket ismert fél. Nagyon régen volt már, amikor ha csak érintılegesen is, de ezekkel a körökkel állt kapcsolatban. Néhányra azért ráismert: itt volt Sherman Hu−ang, a Renraku Amerika különös elnöke, Brían Gates a Microdecktıl, Bili Loudon a Lıne Star Securitytıl, Seattle „rendırségétıl”, vagy Karén King az Ares Macrotechnologytól. Mind ott álltak egy−egy kisebb−nagyobb érdekcsoport középpontjában. Aztán megpillantotta. A nı a terem túlsó végében állt egy nagyjából féltucat férfiból és nıbıl álló csoport közepén. Ugyanazzal az ismerıs, széles mosollyal kacagott, mint annak idején. A haját azonban most máshogy hordta. Tizenkét évvel korábban vállig érın viselte, és egy egészen halvány vörös árnyalatot vitt bele, amely elmozdította a természetes feketétıl. Most divatosan rövidre volt vágva, és a színe is természetes fényő. Chase még azokat a vonzó ezüst szálakat is ki tudta venni, amelyek mindenfelé feltünedeztek benne. A nı ismét kacagott, és valaki egy italt nyújtott feléje. İ megköszönte, és pillantását már a csoport egy másik tagja felé fordította. Alaposan megdolgozta ıket. Chase mosolygott. Lesétált a forgatagba, és átvágott a tömegen, igyekezve nem elkapni senki pillantását. Elvégre épphogy csak illik itt lennie. A nı csoportjához közeledve lassított, és kiértékelte a helyzetet. Elıször úgy vélte, nehéz lesz magára vonni Samantha figyelmét anélkül, hogy közvetlenül odamenne hozzá. Azután nagy megkönnyebbüléssel rájött, hogy milyen pofonegyszerő lesz az egész. Elhaladt mellettük, épp csak egyszer pillantva fel, annyira hogy lássa, ahogy a nı biccent, és belekortyol az italába. Alig valamivel tőnt idısebbnek, mint ahogy az emlékeiben élt. A gazdagság elınyei. A Nyugati Kert az arkológia kiterjesztetett részeinek egyikén terült el, az egyik belsı sarokban. Mindkét oldala mentén hosszú balkonok futottak, amelyekre az úgy tízméterenként elhelyezett díszes kapukon át lehetett kijutni, és ahonnan remekül látszott a város panorámája. Minden két ajtó között sekély, gondosan kialakított kertek húzódtak, amelyeket apró bokrokkal és nagyobb törpefákkal raktak tele. Nem pontosan japános stílusban készültek, de a hatás nyilvánvaló volt. Chase megállt az egyik kert és a mellette lévı ajtó közti kis területen. Pontosan a nı tekintetének útjában állt. Nem bámult rá, csak figyelte a tömeget, miközben szemmel tartotta a nıt. Állt, figyelt és várt. A nı mosolygott, megköszönt valakinek valamit, köszöntött egy új tagot a társaságban, aztán megtorpant. Arckifejezése is megváltozott, amikor észrevette a férfit. Mint mindig, most is nehéz volt leolvasni az arcáról, hogy mit gondol. Chase finoman elfordult, és bólintott. A nı félrepillantott, aztán bizonytalanul vissza. Chase elmosolyodott, aztán határozott mozdulattal megfordult, és kilépett a balkonra. Nem voltak sokan odakint, nem okozott hát gondot, hogy találjon egy magányos helyet. Megállt a kanyargó fák közt, és várt. A nı nem jött. Chase várt még pár másodpercet, aztán aggódni kezdett. Kisétált a balkon szélére, aztán visszafordult egy másik

ajtó felé. Tudta, hogy innen Táncoló Láng remekül láthatja. Aggódni kezdett, hogy mindezek után talán mégis szüksége lesz a segítségre. Elért egy másik ajtóhoz, és óvatosan belépett. Jó tíz méterre állt az elızı ajtótól, de Samantha Villiers és csoportja még mindig a látóterében volt. A nı figyelmesen hallgatott valakit, de Chase−nek úgy tőnt, hogy kényelmedenül érzi magát. Egy elıételeket felszolgáló pincér járt arra, Samantha pedig szórakozottan letette félig üres poharát a tálcára. Bár továbbra is figyelt, a nı elkezdett könnyedén körbepillantani a tennen, finom fejmozgással hordozva tekintetét fel−alá. Keresett valakit. Chase már éppen elindult, hogy visszakerüljön a nı tekintetének egyenes vonalába, amikor a bájos fej még egy picit elfordult, és Samantha egyenesen ránézett. Arckifejezése ismét megváltozott, de ez alkalommal kifejezetten meglepettnek tőnt, szemében kérdés tükrözıdött. Chase csendben szitkozódott magában egy keveset, ismét bólintott, határozottan a balkon felé nézett, aztán vissza a nıre. Úgy rémlett, mintha Samantha bólintott volna válaszul, de nem volt biztos benne. Megint kilépett az ajtón. Ez alkalommal olyan helyet választott, ahonnan éppen eleget láthatott a fényesen megvilágított terembıl ahhoz, hogy még épp szemmel tarthassa a nıt. Amaz közben visszafordult a csoporthoz, és folytatta a beszélgetést. Chase kezdett ideges lenni, és ezúttal hangosabban káromkodta el magát, amikor a nı hirtelen tett egy fél lépést hátra, mintha el akarna szakadni a csoporttól. Addig várt, amíg Samantha már majdnem elérte a balkonra vezetı ajtót, aztán hagyta, hogy a nı megpillantsa a hátát, amint egy, a balkon végéhez közelebbi, magányos hely felé indult. Leereszkedett egy alacsony padra, elıhúzott egy elektronikus jegyzettömböt, és ostobaságokat kezdett belefirkálni. Egy pillanattal késıbb Samantha Villiers megjelent, és letelepedett mellette. Benyúlt apró, divatos erszényébe, kihúzott egy szál cigarettát és az erszény oldalához érintette. A kémiai kapcsolattól a cigaretta azonnal meggyulladt. A nı nagyot szippantott, és lassan kiengedte a füstöt. Chase látta, amint felé villan a szeme. − Hello, Sam − szólalt meg csendesen. A nı láthatólag megnyugodott, és újabbat szippantott a cigarettából. − Nem voltam biztos benne, hogy fel kell−e ismerjelek. A férfi elnyomott egy kuncogást, de szemét végig a jegyzettömb képernyıjén tartotta. A képernyı sarkában egy apró OK felirat jelezte, hogy a gép áramkörei nem érzékeltek semmilyen elektronikus lehallgatási kísérletet. Az már Táncoló Láng feladata, hogy a mágikus lehallgatást is kiszőrje. − Ha nem kellett volna felismerned, már az elsı alkalommal a fejemre húztam volna a zakóm, amikor rám néztél. A nı elmosolyodott, de igyekezett cigarettázással álcázni a dolgot. − Ráuntál a Közel−Kelet egyhangúságára? − kérdezte. Chase meglepıdött. A nı tudta, hogy hol dolgozott legutóbb, pedig megint új álnevet használt. Vajon tájékoztatták a Fuchit, és így ıt is értesítették a dolgairól, vagy valami másról van szó? − Hiányzott már az esı. − Gondolom. − Nézd, én csak azt akartam mondani, hogy hallottam, sőrőn repked körülötted a szar, és sok szerencsét akartam kívánni. − Kösz − felelte a nı, aztán egy pillanattal késıbb −, ezek szerint nem a Renrakunak dolgozol. −Nem. − Azt ne mondd, hogy a belopódzás minden nyőgét és kockázatát csak azért vetted a nyakadba, hogy nekem szerencsét kívánt. − Tulajdonképp nem volt olyan nagyon nehéz. Megvannak a módszereim. − Ez igaz. − Ujabb mély szippantás következett. − Akkor hát elmondanád végre, hogy mire föl ez a James Bond marhaság, amikor egyszerően kérhettél volna egy idıpontot is? Esetleg egy képeslap? Chase megdörgölte az orrát. − Maradjunk annyiban, hogy bárhogy máshogy kényelmetlen lett volna. A nı kuncogott. − Miért, ez így nem volt az? A férfi vállat vont. − Vissza kell menned a barátaidhoz, mielıtt hiányolni kezdenek −mondta. − De mondd csak, hogy van Cara? Sokat gondoltam rá. A nı szeme összeszőkült, elnyomta a cigarettát a pad karfáján, és a férfi felé fordult. A hangjában némi élt lehetett felfedezni. − Meg nem mondanám. Valahol Európában bujkál a kurva francia rendırség elıl, legalábbis annak alapján, amit hallottam. Te valószínőleg nagyobb eséllyel találkozol vele, mint én. − Samantha Villiers ugyan állandóan különbözı álarcok mögött jelent meg a világ elıtt, de Chase úgy érezte, ha csak egy pillanatra is, most valódi fájdalmat érzett a hangjában. Chase hagyta, hogy a nı szavai lecsengjenek, majd egy pár másodperc múlva megszólalt. − Igazad van. A nı lassan felnézett rá. − Cara itt van Seattle−ben. Bajban van, és beszélnie kell veled négyszemközt, a céges hadsereged nélkül, sıt, anélkül, hogy egyáltalán tudomást szereznének róla. Most.

Samantha Villiers rámeredt a férfira. Chase−nek úgy rémlett, mintha egy egészen picit remegne is. A nı lenézett, aztán vissza fel. A férfi látta a tekintetében az érzelmeket, amelyekkel küszködött. − Bármit is akar − mondta Samantha −, látni akarom. Látni akarom a lányomat.

26 −Nos? − kérdezte Chase. A Raynox Building egyik irodájában állt egy íróasztal mellett, amelyen Táncoló Láng ücsörgött törökülésben. Táncoló még mindig az arkológiát és az ott zajló partit figyelte, ahonnan Chase épp az imént érkezett vissza. Lassan kezdett leülni a hangulat, az emberek szivárogtak hazafelé. A sámán megvonta a vállát. − Azt láttam, amire számítottam. Az aurája teljesen tiszta, semmi természetellenes, talán egy minimális kiberver, de semmi komoly. −A reakciói? − Ahogy a könyvben meg van írva, de nem volt könnyő eset. Ameddig csak bírta, fenntartott egy védfalat, de végül azt is ledöntötted. − Mesélj! − Idegesen, némileg zavartan érkezett. Ezután megnyugodott, de még mindig bujkált benne egy kis feszültség meg valami érdekes dolog a permeknél. Amikor bedobtad a bombát, teljesen kitárult: félt, dühös volt, zavart, és aggódott. Szörnyen aggódott. Chase bólintott. − De az egész természetesnek hatott, semmi színjáték, ugye? Táncoló Chase felé fordult, és egyenesen ránézett, de tekintete üvegesen csillant. Még mindig az asztrálban nézelıdött. Chase megborzongott. − Az egyik ok, amiért Janey hagyja, hogy itt sertepertéljek, azaz, hogy jól olvasok az aurákban − mondta a sámán. − Tiszta volt, ha mondom. − Akkor ezek szerint nem tudja. Táncoló visszanézett az arkológia felé, és vállat vont. − Olybá tőnik. Chase biccentett, és megpaskolta az indián sámán hátát. − Kösz. Maradj itt, amíg az estély véget nem ér. Értesítsd Janeyt, ha bármi történne. − Rendben. Amikor Chase megfordult, hogy elinduljon, az indián hangja megállította. − Tudod, nem az én dogom, de tudod, hogy kíván téged? − Mindig jó barátok… Az indián csak bámult rá. Chase ismét nekiindult. − Igazad van − mondta. − Nem a te dogod. *** A lakásba érve Chase átcsusszant a felállított védelmi rendszereken. A védelem egy része egész nyilvánvaló volt, egyik−másik ketye−re viszont olyan jól el volt rejtve, hogy ı maga is alig vette észre. Ha valaki megjelenne, hogy Carára vadásszon, egy kisebbfajta hadseregen kéne átvágnia magát. Felment a néma lakótérbe. Két ır állt itt, egy indián házaspár, akiket Táncoló ajánlott. A területvédık már értesítették ıket Chase érkezésérıl, ık pedig biccentettek, amikor a férfi belépett. − Történt valami? A Leanna nevő nı megrázta a fejét. − Nem, semmi. A lány ébren van. Beszélni akar veled, mihelyt visszaérkezel. Chase bólintott és az ajtó felé intett: − A szobájában van? − Igen. Amikor Chase elindult a szoba felé, a férfi, Jacob, csendesen utánaszólt: − İrült Janey hívott. Azt üzeni, hogy megkezdték az elıkészületeket, ahogy kérted. Holnap estére megszervezhetı a dolog. − Remek − mondta Chase. − Hívd fel, és mondd meg neki, hogy tökéletes lesz úgy. Az indián bólintott, aztán visszatért a saját szobasarkába, és egy mobil telekomot húzott elı a zsebébıl. Cara ajtaja elıtt Chase megállt és bekopogott. A lány hangja egészen halknak és távolinak tőnt. −Ki az? − Én vagyok. − Nyitva van. Amikor Chase belépett a szobába, sötét volt, s enyhe verejtékszag terjengett. Cara Villiers a szoba túlsó végében üldögélt egy apró széken, amelyet a holdfény világított meg az ablakon át. Egészen fiatalnak és nagyon fáradtnak tőnt. A férfi odasétált hozzá, és leült az ágy szélén. − Találkoztam az anyáddal. A lány feléje mozdult, és Chase most láthatta az arcán a vékony izzadságréteget, amely még mindig egész testét elborította, hozzátapasztva blúzát a testéhez. Haja kócos volt, fésületlen, a tincsek úgy lógtak a fején, mint valami koszos madzagok. Az ajka kicserepe−sedett, bal karja pedig szinte folyamatosan remegett. A szeme azonban tiszta

volt, éles és éber. A férfi majdnem elkapta a tekintetét, amikor a pillantásuk találkozott. − Emlékezett még rám? − kérdezte Cara. − Hát persze, hogy emlékezett, Cara. Látni akar. Azonnal. Mi szervezzük meg. Mi szabjuk a feltételeket. Semmit nem kérdezett. Cara majd egy egész percig meredt rá szó nélkül, amitıl Chase kezdte kifejezetten kényelmetlenül érezni magát. − Ó, valóban − felelte végül színtelen hangon, és elfordult. − Holnap este. Holnap este találkozni fogtok. − Kérdezted az apámról? − Nem. Nem volt elég idım. Ráadásul úgy gondoltam, hogy ezt rád hagyom. Látta, hogy a lány nagy lélegzetet vesz, aztán lassan kifújja. Cara fáradtan lehunyta a szemét, aztán újra felnézett, és homlokából félresöpört egy átázott hajtincset remegı bal kezével. A férfi szemébe nézett. − Igazad van − mondta. − Hagyd csak rám.

27 A találkozó helyéül választott helyet Liam Bough ajánlotta, ami egy „üzemen kívüli” étterem volt Áuburnben. A Pedellus már rég nem szolgált fél ételt, de a hely változatlanul exkluzív közönséget szolgált ki. A tulajdonos átnyergelt egy másik üzletágra, és olyan ügyletekbıl szerezte a pénzét, amilyen ez az alkalom is volt. Chase és Janey átrendezték a központi terület asztalait, hogy Cara és édesanyja nyugodtan beszélgethessenek hallótávolságon kívül, de szem elıtt maradva. Chase, İrült Janey, Táncoló, Cara és a háttérben extra védelmül meghúzódó indián pár bent voltak az étteremben. Bough a tetırıl irányította a lakásból áthozatott „minihadsereget”. Mostanra Chase már biztos volt benne, hogy ha bárminek történnie kell, akkor az itt fog megtörténni. Szinte várta az elkövetkezıket. Megcsikordult a fejhallgatója, Bough volt az. − Egyes Megfigyelı a Bázisnak. Egy Jaguar XTC közeledik, színe sötétkék, rendszáma FSG 101. Vége. − Ez az − szólalt meg Chase, és Táncolóhoz fordult, aki az egyik bokszban ücsörgött, szinte félálomban. − Itt az ideje a hókuszpókusznak. A sámán elvigyorodott. − Rögtön jövök. − Azzal hátradılt a széken, és elernyedt. Chase bekapcsolta a mikrofonját. − Egyes Megfigyelı, itt a Bázis. Jármő visszaigazolva. Van valami más is? Vége. − Bázis, sehol semmi. Minden tök üres − érkezett azonnal Bough válasza. − Utálom ezeket a rohadt zöldövezeteket. Várható érkezési idı három perc. Vége. −Vettem, Egyes, szólj, ha van valami. Chase még utoljára végignézett a találkozásra kialakított területen, aztán odasétált, ahol Cara üldögélt csendesen Janey mellett. Úgy tőnt, Janey nem képes ugyanúgy elbeszélgetni Carával, ahogy Freidnek sikerült. Krista Freid. Előzte a gondolatot a fejébıl. Mielıtt ennek az egésznek vége lenne, valaki még megfizet azért, amit Kristával tettek. Cara egyre jobban nézett ki. Egy farmer volt rajta, egy póló a Seahawks új lógójával, és egy könnyő dzseki. A haját szorosan hátrafogta, így valamivel idısebbnek tőnt a koránál. Feszültnek látszott, és szórakozottnak. Táncoló korábban megvizsgálta az auráját, és úgy értékelte, hogy a belsı csatának szinte teljesen vége. − édesanyád néhány percen belül itt lesz − fordult hozzá Chase. Cara meredten bámult a semmibe, mintha nem is hallotta volna. Janey azonban megmoccant és felnézett. − Mióta ideértünk, ilyen. Chase leguggolt Cara elıtt. − Hékás − szólította meg, és megfogta a kezét, amelyet a lány azonnal el is rántott. A bal keze volt, és erre Cara is felfigyelt. Ránézett a férfira, és pislogott párat. A szemében felelem tükrözıdött, de volt ott még valami más is. Ugyanaz a valami, amit pár nappal korábban vett észre elıször. −Jól vagy? A lány összeráncolt szemöldökkel bámulta azt a helyet, ahol az anyjával fog találkozni. −Én.,.én… − Félsz? − kérdezte Chase. − Nem is csodálom. Valószínőleg édesanyád is épp ennyire fél. Tegnap éjjel legalábbis ez látszott. Azt hiszem, borzasztóan hiányzol neki. Cara egészen halkan szólalt meg: − Nem, nem félek. Meg vagyok zavarodva. − Oda−vissza pillantgatott Chase és a találkozási hely között. − Nem tudom… Nem emlékszem, hogy mit kellene mondanom… Táncoló Láng szólalt meg Chase fülében: − Visszajöttem. Ellenıriztem anyukát asztrálisan. Semmi. Tiszta, akárcsak tegnap este. Bár ideges, mint a fene. Pont erre számítottam. Chase elfordult egy picit, hogy lássa a sámánt, és bólintott. Az indián ıt és Carát bámulta. Chase figyelmét megint a lány felé fordította. − Mondd el neki, amit nekem is elmondtál − szólt. − Mondd el, amit el kell mondanod, Cara. Ezért vagyunk most itt. A lány lehunyta a szemét és bólintott. −Tu… tudom.

Megint Táncoló hangja szólt bele a fejhallgatóba: − Öregem, a lány teljesen kiborult. Szerintem a pulzusa is túllépte a megengedett sebességet. − Chase rá se hederített. − Cara − mondta −, menni fog. A lány nem válaszolt. − Egyes Megfigyelı a Bázisnak. A Jaguar leparkolt − mondta Bough. Chase elhátrált Carától, otthagyva a lányt a gondolataiba merülve. Francba, szitkozódott magában, miközben az ajtó felé sétált. Az egyik távoli sarokban épp csak ki tudta venni Leanna alakját. Biccentettek egymásnak. Az ajtóban Chase megállt. −Jön − szólt Bough a rádióba. Az ajtó kitárult, és Samantha Villiers belépett. Chase meglepıdött, hogy mennyire hasonlóan öltözött fel, mint a lánya. Farmert viselt, egy divatos blúzt, amely tökéletesen harmonizált a szem zöldjével, és egy, fehér csizmájához passzoló színő könnyő dzsekit. Táncoló igazat mondott, ideges volt. Chase odalépett hozzá, és megfogta a karját. A nı elnézett mellette, be az étterembe, de onnan, ahol álltak, csak asztalokat lehetett látni. Cara és a többiek a látóterén kívül maradtak. − Itt van − nyugtatta meg Chase. − Mit gondolsz, követtek? Samantha megrázta a fejét, de még mindig elnézett mellette. − Nem. Sokszor megyek el egyedül autóval, már leszoktak róla, hogy kövessenek. Chase finoman elmosolyodott, és megrázta a fejét. − Nem valószínő. Valószínőleg van egy nyomkövetı a kocsidban. Azt tudom, hogy annak idején volt. Erre már Samantha is ránézett. −Viccelsz? − Nem, egyáltalán nem. A biztonsági szolgálat folyamatosan figyelte az egész családot. Másként nem tehettük volna a dolgunkat. A nınek sikerült elmosolyodnia. − Soha egyetlen titok sem, mi? − Egy sem. Az asszony erre nem válaszolt, csak eltöprengett rajta, miközben végignézett a félhomályos éttermen. − Most akkor találkozhatok vele? Chase bólintott. − Igen, de figyelmeztetnélek kell valamire. A nı ránézett, és megdermedt. −Mire? − Cara nehéz idıket élt át. Sok olyan dolgot csinált, amit ti sosem en… − Mi a gond? − Chipes gondjai vannak. Chase látta, ahogy Samantha tekintete megkeményedik. − Igen, hallottam errıl úgy jó egy éve. − A dolognak lehetnek hosszútávú hatásai is. Most is nagyon zavart. El akar mondani neked pár dolgot, de nem tudom, hogy képes lesz−e rá. Ha nem, akkor elmondom én. Samantha rátette kezét a férfi karjára. − Köszönöm − mondta. − Köszönöm, hogy visszahoztad hozzám. − İ kért meg rá. Én csak azt teszem, amit mondanak nekem. Az asszony tekintete ellágyult. − Semmit sem változtál. − Ha tudod, gyızd meg róla, hogy veled menjen. Segítségre van szüksége, orvosi kezelésre, lélektani kondicionálásra, mittudomén−mire. Használtunk rá egy kevés mágiát… A nı megdermedt. − Szent ég! − Semmi baj − nyugtatta meg Chase. − Úgy tőnt, hogy valamennyit segített, de még mindig harcol mindazzal, amit a chipek okoztak neki. − Rendben. Hadd lássam végre. Chase intett, hogy Samantha maradjon a helyén, és elırelépett a központi területre. Cara és Janey az egyik fal mellett álltak és vártak. Janey a férfi felé nézett, de Cara a termet pásztázta, a karját dörzsölgette, és mindenfelé nézett, csak a férfira nem. Chase biccentett Janey felé, aztán vissza Samanthának, jelezve, hogy elindulhatnak. Amikor elég közel értek, Chase látta, amint a lány cikázó tekintete felvillan anyja láttán, és megállapodik rajta. Egy pillanatra félrenézett, aztán megint vissza. Arcán zavar tükrözıdött, de lassan átvette a helyét egy mind jobban erısödı eltökéltség. Samantha ott állt, és némát nézte a lányát. Most egyáltalán nem rejtette el az érzelmeit, talán mert az anyai aggodalom és félelem palástolása még számára is túl nagy feladat lett volna. Mindkét kezét farmerje zsebébe süllyesztette, és Chase eltőnıdött, hogy vajon nem csak a remegését leplezi−e vele. Rámosolygott a lányára. Chase ellépett köztük, és az ülı sámán mellé állt. Intett Saman−thának, hogy lépjen ki a központi területre. Az asszony lassan el is indult, szeme közben folyamatosan a lányán. Cara hosszan, mélyen lélegzett, szeme csukva.

Janey egészen közel hajolt hozzá, és csendesen beszélt közben. Amikor Cara kinyitotta a szemét, Chase meglepıdve és örömmel látta, hogy tekintete teljesen nyugodt. Elfordult Janeytıl és a mondat kellıs közepén elindult az anyja felé. Janey zavartan pillantott Chase−re. Samanthán látszott, szeretné kinyújtani a karját, és magához ölelni a lányt, de fél megtenni. Azután elkezdett mondani valamit, de Cara mintha félbeszakította volna. Chase látta ıket, de nem hallotta, hogy mit beszélnek. Cara háttal állt neki, Samantha arcát azonban tisztán látta. Elképzelte, amint éppen megkérdezi a lányától, hogy van. Azután Cara kezdett beszélni, mintha magyarázna valamit, és Chase nagyon szerette volna hallani, hogy mit mond. Samantha arcán aggodalom, zavar, majd enyhe harag váltotta egymást. Amikor zavarban volt, gyorsan Chase−re pillantott. − Táncoló − kérdezte Chase halkan −, mi történik? A sámán a két nı felé bámult, de tekintete a most már ismerıs üvegesen csillogott, amelyet Chase az asztrális látással hozott összefüggésbe. Táncoló az aurákat figyelte. − Én… nem is tudom… Ezután mintha Samantha próbált volna megmagyarázni valamit a lányának, vagy talán védekezett. Cara félbeszakította. Most már szinte kiabált, így hirtelen mindnyájan hallottak minden egyes szót, a hangja mégis színtelen, kifejezéstelen maradt. − …nem olyan egyszerő. A hozzá hasonló embereknek mindig rengeteg kifogásuk van. A lány megmerevedett, megfeszült, de Chase észrevette, hogy már nem az anyja arcát nézi. Tekintete valahová máshová, kicsit alacsonyabbra fókuszált. − Ez rémisztı − szólalt meg Táncoló. − Úgy néz ki, hogy érzelmileg teljesen ki van fordulva magából, de az aurája stabil, mint egy kurva szikla… Chase Janeyre nézett, az pedig vissza rá. A nı bekapcsolta a mikrofonját. − Nem tetszik ez nekem. Olyan, mintha baromira felmondana valamit… Chase tekintete visszaröppent Carára és az anyjára. − …helyzetek lépéseket kívánnak. Sértések nem maradhatnak megtorlatlanul − darálta Cara. − Cara − mondta Samantha, most már szintén emelt hangon −, fogalmam sincs, mirıl beszélsz. −Jól van − bólintott Cara egy hatalmasat −, úgy is jó. Bal karja remegett, még sokkal jobban, mint a teste többi része. − Nem értelek − mondta Samantha, kipillantva Chase−re, aztán vissza a lányára. − Még soha nem láttam hasonlót. − Táncoló a fejét rázta. Janeyre pillantott, akárcsak Chase, aki még épp idıben kapta vissza fejét, hogy lássa, mi történik. Cara bal karja megmerevedett az oldala mellett, kézfeje csuklóból kifordult, mintha valami különös balettlépés része lenne. Pontosan kiszámított fél lépést tett hátra az anyjától. − Nem is baj − mondta. − Neked nem is kell. Majd ı megérti. Chase ösztönösen reagált, testének csak a reflexekre maradt ideje. Érezte, ahogy a meleg hullám végigsöpör rajta, amint a mesterségesen feljavított reflexei cselekvésre kényszerítették a testét. Az idı lelassult, a helyzet tökéletesen tisztává, fájdalmasan nyilvánvalóvá vált. Túlságosan messze voltak ahhoz, hogy elérhessék. Janey volt az egyeden, aki talán gyorsabb volt mint a férfi, ı azonban nem láthatta azt, amit Chase. Peregtek a milliszekundumok. Cara karját figyelve Chase hallotta a zajt, a recsegést és a hús szakadásának zaját, amint a hosszú, keskeny, fénylı penge elıcsusszant Cara alkarjából, végig a lábszára mentén, magától tisztulva így meg a friss vértıl. A vértıl, amely a lány csuklójából spriccelt elı. A férfi és a lány karja egyszerre mozdult. Cara egy kissé eltartotta karját a testétıl, aztán széles, fénylı ívet rajzolt a levegıbe, amely végighaladt volna anyja nyakán is. A férfi megmarkolta és felrántotta a pisztolyt, és közben érezte, ahogy néhány tartószíj darabokra szakad. A fegyver azonnal bekapcsolt, és elkezdett elıkészülni. Nem volt ideje rá, hogy befejezze. Cara karja továbblendült, anyja még csak ekkor vette észre a különös mozdulatot. Chase Samantha fehér dzsekije és bıre elıtt szem elıl tévesztette a pengét. Fegyverét már felemelte, a célkereszt megállapodott az egyik sápadtfehér területen, amelyen ekkor jelent meg az elsı vörös foltocska. Tüzelt, kimerevített karral, félkézzel. A Cara és édesanyja közti karnyújtásnyi területen valami jókora vérfelhıvé robbant. Samantha megriadt, hátralépett, és a nyakához kapott. Cara fordulni kezdett, testét vitte tovább a suhintás lendülete. Karja körül vérpermet szitált. A hosszú, keskeny penge, amelyet lecsapott a golyó, pörögve szállt a levegıben, és újra meg újra megcsillant rajta a fény. Cara egy−két másodperccel az anyja után zuhant a földre. Chase lába megindult és a férfi egy−két ugrással ott termett, alig elızve meg Janeyt, aki szintén elıkapta már a fegyverét, de még nem tüzelt. Cara arccal a földön feküdt, és megállíthatadanul rázta a remegés. Szétszakadt csuklójából kis tócsába ömlött a vér. − TÁNCOLÓ!!! − üvöltötte Chase. A férfi Cara hátán tartotta a kezét, amíg Janey megfordította a lányt, aztán Samanthához fordult. Az asszony ott ült, ahová esett, döbbenten, semmit sem értve, arca és válla merı vér. Lassan elhúzta kezét a nyakáról, de Chase

ott csak egyetlen, egészen apró csepp vért látott. Nem tudta biztosan, hogy kié. A következı pillanatban már a sámán is ott térdelt mellette, két keze Cara szétszakadt csuklóján. Csupán a kezével azonban nem állíthatta el a véráradatot. Kántálni kezdett, és Chase érezte, ahogyan győlik körülöttük az erı, és Cara csuklója fényleni kezdett − a fény a vérrel együtt szüremlett ki a sámán ujjai közt. Cara köhögött, sikoltozott, rángatta magát. Janey igyekezett lefogni, miközben újra meg újra ismételgette a nevét. Cara szeme felpattant. Chase megdöbbent − a lánynak sokkot kellett volna kapnia, és eszméletlenül kellett volna feküdnie. Ehelyett a tekintete kemény volt, hideg és sötét. Elmosolyodott, de rémisztı volt a mosolya. Felkacagott, és Chase érezte, hogy ereiben meghől a vér. Mondott valamit, amit Chase elsıre nem értett meg − bár a hang is az övé volt, de sokkal mélyebb és teszelısebb. Cara megismételte, aztán még egyszer, Chase pedig végül felismerte a szavakat. A lány németül beszélt. − Én vagyok a kı − mondta − ti pedig két madár vagytok. Két kibaszott madár.

28 − Elolvastam a jelentéseket, Simon, akármilyen zavarosak voltak is − mondta Richárd Viliiers. − Most azonban szeretném, ha elmondanál mindent, amit nekik nem mondtál el. Viliiers az ablaknál állt, és Chiba szmogfödte látképét figyelte. A házakon túl, a szürke felhıkön át ott látszott a Tokiói−öböl szürkéskékje. Chase kényelmetlenül érezte magát. Viliiers nem sokkal azután hívatta, hogy Carát felvették a NightingaleVbe, a titokban a Fuchi által finanszírozott szuperkórházba. Táncoló mágiája ugyan stabilizálta az állapotát, de rengeteg vért vesztett. Ráadásul a sámán kénytelen volt mágikus úton megnyugtatni, mert továbbra is ırjöngött és a földhöz csapkodta magát. Chase eredetileg valamilyen magánkórházba akarta volna küldeni a lányt, de miután magához tért, Samantha Viliiers ragaszkodott hozzá, hogy a lánya az általa ismert legjobb helyre kerüljön. Cara még mindig az intenzív osztályon feküdt. A kórház személyzete mindent megtett, hogy segítsen rajta, és éltek is a lehetıséggel, azaz Chase és a társaság kapcsolatain keresztül villámgyorsan szereztek egy gyógyítás−specialista mágust. Az orvosok és a pszichotrauma−szakértık aggódtak a Cara viselkedésében a „lövöldözés” elıtt tapasztalható jelenségek miatt. Amikor Chase mindent elmondott nekik, amit a lány chipgondjairól tudott, sokat bólogattak. Még mindig Cara vérével borítva ült kinn az egyik magán−várószobában, és nem volt hajlandó válaszolni a két Fuchis biztonsági ember kérdéseire, amikor Villiers hívatta. Ex−neje nyilván azonnal kapcsolatba lépett vele. A klinika képviselıje egy aprócska szobába vezette Chase−t a vezetıi szinten. A szoba közepén egy asztal állt, azon pedig egy kereskedelmi fogalomban is kapható kiberdekk, egy Fuchi Cyber−IVx. Hát persze, gondolta Chase, Richárd Villiers Japánban van. Az egyetlen módja a találkozásnak az elektronikus út. Amikor becsatlakozott a dekkbe, egy pillanatig eltöprengett, hogy vajon a mostani képek milyenek lesznek a denveriekhez képest, amikor Shivával találkozott. Villiers „irodájába” lépve rájött, milyen ostoba is volt az ötlet. Hiszen a Fuchi fejlesztette ki az egész technológiát. Chase fészkelıdött egy kicsit a széken. Nem az volt kényelmetlen. A szék tökéletes volt. − Nagyon keveset tudok biztosan − mondta. − Mármint azon kívül, hogy egy akkora ökör vagyok, hogy az ilyet lıni kellene. −Villiers visszafordult felé. − Komolyan borzasztóan sajnálom. − Folyton ezt hajtogatod. Chase félrenézett, és beletúrt rövid hajába, aztán belevágott a történetbe. − Cara felkeresett Manhattanben, és azt mondta, hogy valaki meg akar gyilkolni téged. Villiers felvonta a szemöldökét. − Meggyilkolni? −Jövı hónapban, Frankfurtban. Villiers nagy levegıt vett, és elfordult. −Értem… − Onnan tudta, hogy néhány barátját bérelték fel az akcióra. Egy Alté Welt nevő német politikai csoport tagjai. Nem ismerıs? A név Régi Világot jelent. Villiers megrázta a fejét. − Nem, sosem hallottam róluk. − Hát, az Alté Welt a Fuchitól kapott céges támogatást − mondta Chase. − Még mindig nem jut eszedbe semmi? − Nem, de ha bármi akár csak távolról is derengeni kezd, azonnal szólni fogok. Folytasd. − A Fuchi−kapcsolatuk egy nı volt, bizonyos Katrina Demar−que, aki felvette…

Villiers felemelte a kezét. − Várj, van egy felismerhetı nevünk. De nem nekem. − Chase zavart tekintetére válaszul folytatta: − Miles Lanier mindent hallott. Hadd hívjam be, hogy ı is feltehesse a kérdéseit. Egy ajtó nyílt ki a szoba túlsó végében, Villiersszel szemközt, és egy magas, arányos felépítéső férfi lépett be. Kiváló szabású, a stílusa alapján spanyol fazonú öltönyt viselt, és egy céges arisztokrata méltóságával közlekedett. Chase magában felnevetett: Lanier elektronikus perszonája éppolyan arisztokratikusán viselkedett, mint az életben. Lanier kinyújtott kézzel üdvözölte Chase−t, és keményen megszorította a kezét. − Hogy s mint, Simon? − kérdezte. − Rég találkoztunk. Chase bólintott.

− Elég régen. Lanier akkoriban a Fuchi egyik belbiztonsági alegységének volt a vezetıje, amikor Chase Villierséknek dolgozott. Gyakran dolgoztak együtt a családi kirándulások vagy üzleti tárgyalások biztonságának megszervezésén. Chase−nek valahogy sosem volt szimpatikus a fickó. Most meg tessék, ı a Fuchi hírszerzésének a feje. Villiers intett, hogy Lanier foglaljon helyet a Chase melletti plüss−széken. − Hallottad, ami eddig elhangzott. Eredmény? − Nos − mondta Lanier, miközben két kezét összefogta maga elıtt és kinyújtott mutatóujj aival az állán dobolt. Chase utálta ezt az allőrjét. − A Katrina Demarque név szerepel a nyilvántartásban. Egy cégünknél dolgozó hölgy használja fedınévként. Nem bocsátkozom most részletekbe vele kapcsolatban, mert erre pillanatnyilag nincs szükség. − Az utolsó mondatnál tekintete Cha−se−re villant. Villiers bólintott. − TXidható, hogy van−e olyan üzleti egység, ahol elsısorban tevékenykedik? Lanier ismét bólintott. − Gyakran dolgozik olyan kontrollerekkel, akik inkább a japán társasági szemlélet felé hajlanak. − És te, Miles? − kérdezte Chase. − Miles velem van, Simon − szólt közbe Villiers. − Ne is tételezz fel róla mást. Chase vállat vont, de elkerülte Lanier villámló tekintetét. − Cara barátai többek közt azt is mondták neki, hogy belsı információikat egy hozzád közel álló személytıl kapják. Villiers arcára kiült a lekezelés. − Ez bárki lehetett a környezetembıl. Az útitervem egyáltalán nem olyan nagy titok a cégen belül. − Elég helytelenül − szúrta közbe Lanier. Villiers Chase−re nézett. − Mi történt ezután? Chase sóhajtott, és elıbb az egyik, majd a másik férfira nézett. − Gondolom, az egész beszélgetést rögzítik. Lanier bólintott. − Helyes − mondta Chase −, mert nagyon nem szeretnék még egyszer végigmenni rajta. *** Villiers még mindig az ablaknál állt, és a szürke felhıket bámulta, amikor Chase végigmondta a történetet, és elért ahhoz a részhez, amikor Cara találkozott az anyjával, majd kitört a lövöldözés. Ezt a részt nagyon nehéz volt elmesélnie, de hát ezt tette, és együtt kell élnie vele. Az orvosok nem ígérték biztosra, hogy sikerül megmenteni Cara kezét. − Nos, Miles? − kérdezte Villiers anélkül, hogy megfordult volna. − Sajnálom, Richárd, de egyelıre nem mondhatok semmit − felelte Lanier. − A felhasználható erıforrásaim javát leköti az ellenırzés. Egyszerően nem tudom megakadályozni, hogy a japánok rájöjjenek, különösen ha Simon története tényleg a Nakatomikra utal. − Emiatt ne aggódj − mondta Villiers. − Velük majd elbánok én. Remélhetıleg nagyon fognak majd vigyázni, hogy ne dühítsenek fel. A válla fölött Chase−re nézett. Odakint egy könnyő helikopter húzott el az ablak elıtt, figyelmeztetı fényei egy pillanatra megvilágították a szmogot. − És te, Simon? Te mit gondolsz, mi történt Carával? − Tudjátok, milyen egy várakozó rakéta? − kérdezte Chase. La−nier bólintott, de Villiers arca kifejezéstelen maradt. − Ez egy speciális nyomkövetı rakétafajta. Nagyon drága és különleges programozást igényel. Alapvetıen arról van szó, hogy ott marad a célterületen, ahol feltehetıen a harc lesz és vár a célpontjára. Amikor kiszúrja a célpontot, rendszerint azért, mert a célpont radart használ, követni kezdi, és becsapódik. Chase látta, ahogy Villiers lassan elkezdi összerakni a darabkákat, de Lanier, aki olyan világban élt, ahol a piszkos trükkök maguk voltak a játékszabályok, egy lépéssel elıtte járt. − Azt hiszed, hogy bárki is volt, Carát egyfajta nyomkövetı rakétának készítette elı, majd megbizonyosodott felıle, hogy haj−lasz a szavára, tudva, hogy te az anyja közelébe tudod ıt juttatni? Chase bólintott. − Errıl van szó. Azonkívül, hogy abszolút semmi értelme. − Álljunk meg egy percre! − szólt közbe hirtelen Villiers. − Azt akarod mondani, hogy valaki átmosta Cara agyát, hogy próbálja megölni az anyját? − így van − felelte Chase. − Pontosan ezt mondom. Villiers Lanierra nézett. − Megvalósítható, Richárd − felelte Lanier a ki nem mondott kérdésre. − Ráadásul − folytatta −, a kórház elızetes jelentése arra utal, hogy a lány a VPS, a Végrehajtott Program Szindróma összes nagykönyvbeli tünetét produkálja. Azt tette, amire kondicionálták, most pedig az elméje összeomlik. Villiers a fejét rázva fordult vissza az ablak felé. − Richárd, újabb jelentések érkeztek be, miközben Simon beszélt − mondta Lanier. − Azt hiszem, téged is érdekelnek.

Villiers nem fordult meg, csak intett a férfinak, hogy folytassa. Lanier Chase−re nézett. − Sajnos, úgy tőnik, néhány vonatkozásában megerısítik a történetet. − Sajnos? − kérdezte Chase megütıdve. Lanier megengedett magának egy keskeny mosolykát. − Annyival egyszerőbb lenne, ha hazudtál volna, és ez az egész a te terved lenne. − Ujjé! Kösz Miles! − Ne húzd tovább, Miles! − vágott közbe Villiers. − Csak mondj el mindent! − Mindenekelıtt a kórház összeállított egy jelentést a lányod növekményirıl. − Mármint a kibervereirıl − szólt közbe Chase. Lanier szeme villámokat szórt. − Bizonyos elemek delta fokozatúak, gyakorlatilag egyedi darabok. Megpróbáljuk lenyomozni az eredetüket, de nem sok reményt főzök a dologhoz. − Delta fokozatú! − mondta Chase. − Ez elképesztı! Honnan a fenébıl szerzett ilyet? − Pontosan ez itt a kérdés − mondta Lanier. − Az adatjackje és a hozzákapcsolódó áramkörök elég fejlettek, de a szokásosak, egyetlen kivétellel. A jack idegmodulációs áramköreibe ágyazva azon a részen, amely fogadja a bejövı elektronikus jeleket, és illeszti a tényleges idegi interfészhez, egy többfázisú másodlagos továbbító dekóder áramkört találtunk. − A kurva életbet − Chase nagyot vágott a szék karfájára. Villiers ránézett, majd vissza Lanierre. − Vagyis? − Amint azt Simon kétségtelenül kitalálta már, a JMÉ−chipek közül, amelyeket Cara használt, egy vagy több a normál pszi−choaktív funkciókon kívül tartalmazott egy másodlagosan továbbított jelzést, amely vagy a kondicionálásának része volt, vagy csak megerısítette azt, amikor a lány kikerült a felkészítık közvetlen irányítása alól. − Micsoda?! − csattant fel Villiers mérgesen. − Azt hajtogatta, hogy „Öld meg az anyádat! Öld meg az anyádat!”? Lanier bólintott. − Valószínőleg ennél valamivel finomabban, de igen. Ha azonban csak azt hajtogatják, hogy „Öld meg az anyádat!”, ez önmagában és önmagától nem mőködik. Az alanyt kondicionálni is kell arra, hogy elhiggye, valós okai vannak annak, hogy az anyjának meg kell halnia. Lényeges, hogy az alany agya képes legyen elfogadni az utasítást, hogy végrehajtsa anélkül… −Bárkik is tették − szakította félbe Chase, Villiers felé fordulva −, valószínőleg agymosásuk alapjául azt használták fel, hogy Cara elidegenedett tıled és az édesanyjától. Megragadták azokat az érzelmeket, amelyek addig kialakultak benne, és addig nagyították ıket, amíg végül képes volt rá, és úgy is érzete, hogy joga van hozzá megölni az anyját. Villiers elsápadt, és ismét megrázta a fejét zavarában, vagy talán félelmében. − De nem azt mondtad, hogy teljesen normálisnak tőnt? Nem kellett volna észrevenned valamit? Chase helyett Lanier válaszolt: − Nem feltétlenül. A kondicionálása valószínőleg nagyon mélyre nyúlhatott, és csak akkor lépett akcióba, amikor bizonyos feltételek megvalósultak. − Vagyis valószínőleg, amikor szemtıl szemben állt az anyjával −tette hozzá Chase. Lanier egyetértıen bólintott. − A leglényegesebb azonban a másik említésre méltó kiberver. Bal karjának egyik hosszú csontját, az orsócsontot, ha számít valamit, teljesen kicserélték, A beültetés szintetikus kalciumból készült, és egy keményebb mőanyag bevonatot kapott megerısítésként. A csonton belül rejtızött egy ugyanolyan anyagból készített penge, amelyet így sem röntgennel, sem bármilyen hasonló anyagsőrőség−vizsgáló módszerrel nem lehetett kimutatni. A pengét egy mesterséges izom aktiválta, amely mintegy kilıtte a tokjából. A csuklóba nem építettek kimeneti nyílást, így a penge kilökıdéskor végigvágta a karját. Kifelé menet elvágta az artériát is. Gondolom azért, hogy biztosítsák a halálát. Egy használat, egy lövés. Halálos megoldás. Villiers leereszkedett egy székre az asztala mögött, egyik kezét arcára tapasztva meredten bámult a semmibe. Öklével keményen rávágott az asztalra. − A rohadt kurvapecérek! − sziszegte. Lanier Chase−re pillantott. − Szerencsére volt a közelben egy mágus, aki értett a gyógyításhoz. Villiers bólintott. − Egy ilyen kiberver − mondta Chase −, mint például a delta fokozatú, csak rendelésre készülhet. Ilyet nem rendelhet az ember a Wiremasters katalógusából. Ezt kifejezetten neki csinálták, azért, hogy ezt a feladatot elvégezze. Villiers rábámult. − De hát miért? Mi a fenéért akarnák, hogy megölje Samanthát? − Istenigazából azt hiszem, hogy te voltál a célpont. Legalábbis közvetve. − Én?! Akkor miért nem próbált… miért nem küldték ellenem? − Mert sohasem került volna a közeledbe. Az anyja sokkal könnyebben elérhetı, és ezért sokkal sebezhetıbb

célpont volt. Lanier bólintott. − Egyetértek. Rajta keresztül ellened irányult a támadás. A lányodat használták fel, hogy megöljék az ex−feleségedet, aki iránt talán még mindig táplálhatsz gyengéd érzéseket. − Két madarat egy kıvel − mondta Chase. − Cara ezt ismételgette. Nem közvetlen analógia, de elég jól illik rá. − Hogy gondolhatod ezt? − kérdezte Villiers. Chase látta, hogy a szemében valódi düh parázslik fel, nem csak a szokványos megjátszott harag. − A találkozón úgy tőnt, mintha a lány felelısségre vonná a feleségedet, mármint az ex−feleségedet valamiért. Nerti volt még alkalmam megkérdezni, hogy mi volt az, de a nyakamat merném tenni rá, hogy nem az ı tevékenységérıl volt szó, hanem az tied−rıl. −Az enyémr&i? − kéráezte Villiexs. Lanier ismét biccentett. − Mrs. Villiers elég részletesen tájékoztatta a biztonságiakat, amíg mi beszélgettünk. − Megérintette a koponyáját. − Éppen most küldték az adatokat. Nem sokkal azután, hogy Cara beszélgetni kezdett az anyjával, elkezdett a Fuchi és a Hanburg−Stein közötti üzletekrıl és az eredményeirıl papolni. Elıre programozott beszéd volt, de nyilvánvalóan nagyon is részletekbe ment a Hanburg−Steinnel és a Der Nachtmachennel kapcsolatos ügyeink tárgyalásakor. Chase hirtelen kiegyenesedett a székén. Jól hallatta, amit Lanier mondott? − Várj csak, te a Der Nachmachent emlegetted! Cara története a Fuchit az Alté Welten keresztül kapcsolta a Hanburg−Steinhez. A Der Nachtmachen többé már nem létezik. − Azt hiszem, csak ámítottad ezzel magad, Simon − felelte Lanier. − Igaz, hogy az ellenük vezetett személyes háborúd lefejezte ıket, és ennyit meg is érdemeltek azért, amit tettek. A csoport azonban újjáépült, és takarékra fogták terrorista tevékenységüket. Azt hiszem, tanultak a hibájukból, de még nagyon is léteznek. Chase némán bámult rá. Egyszerően meg sem tudott szólalni. Nem volt rá szó, hogy kifejezze, amit érzett. − Valójában nem is létezik semmiféle Alté Welt, Jason − folytatta Lanier. − Ez csak az egyik álcájuk. Mindezt, az utolsó mozzanatig a Der Nachtmachen keze rendezte el.

29 − Ez abszurdum − nyögte ki Chase. − Ilyen nem lehet. Lanier sóhajtott. − Attól tartok, túlságosan is egybevág minden. A történet, amelyet Cara elıadott neked többé−kevésbé igaz, azzal a különbséggel, hogy a Fuchi nem az Alté Welttel üzletelt, hanem a Der Nachtmachennel. Jelentéseink szerint az Alté Welt kizárólag szavazatgyőjtési céllal létezik. Az igazságot eltorzították, így biztosak lehettek benne, hogy elviszed Carát az anyjához. Chase megrázta a fejét. − Ezt nem veszem be. − Attól tartok, ez az igazság, Simon. A Der Nachtmachen korábbi vezetése alatt, pontosan az ehhez hasonló taktikákat kedvelte. Amint azt te is tudod, sosem zavarta ıket, ha ártatlanokat kellett ölniük. Chase lényének legmélyén valami üvölteni kezdett, és követelte, hogy Laniert el kell némítani. Olyan egyszerő volna, csak átnyúl, és… de nem, itt ez nem mőködne. Laniernek szerencséje volt. − Ha ez számít valamit, Simon, az, amit a feleségeddel tettek, erısen befolyásolta a döntésem, amikor felmerült, hogy velük dolgozzunk − mondta Villiers. Chase egészen lassan megfordult, és ránézett. Nem szólt semmit. − Nem voltam hajlandó beleegyezni, amíg meg nem bizonyosodtam felıle, hogy a vezetésük megváltozott. Nagyon sokáig kellett gyızködni. − Igazat mond − tette hozzá Lanier. − Richárd tulajdonképp egészen addig nem egyezett bele, amíg nem derítettünk ki egy egészen elképesztı dolgot. − Valóban? − kérdezte Chase. Bolondok. Az információjuk téves. A Der Nachtmachen mostanra már csak szélben szállongó pernye. − Bizonyos értelemben valóban elképesztı, bár a modern szokások szerint végül is nem kellene annak lennie. A Der Nachtmachen sejtes szervezető csoport volt. Amikor Berlinben lerohantad ıket, megsemmisítetted a felsı vezetést: Liebert, Veitmant, Kaufinannt, majd pedig évekkel késıbb Steadmant is. Gondolom, nem volt egyszerő lenyomozni. − Nem én öltem meg Steadmant. Lanier meglepettnek tőnt. − Tényleg? Mi feltételeztük, hogy te voltál. De végül is mindegy, elég szépen lecsaptad a szervezet fejét, és kemény belharcokat indítottál el, amelyek teljesen szét is forgácsolták volna a csoportot, ha valaki közbe nem lép. Chase megmoccant a széken. Fejében egy sötét gondolat kezdett alakot ölteni. − És itt jön a rendkívüli rész − folytatta Lanier. − A személy, aki közbelépett, egy nagy sárkány. Egy nyugati sárkány, a neve… − Alamais − fejezte be Chase halkan. Ezt próbálta hát elmondani neki Shiva azon a denveri éjjelen? A francba is a köntörfalazásával!

Lanier megint meglepıdött. − Te tudsz errıl? De hát épp most mondtad… − Nem tudtam. Csak összekapcsoltam a dolgokat. Kaptam bizonyos információkat, amelyekrıl nem gondoltam, hogy közük van az ügyhöz. Eszerint Steadmant ugyanaz az ember ölte meg, aki elrendelte egy Shavan nevő nı meggyilkolását is. A nı a jelek szerint egy Hazajárók nevő csoport vezetıje volt. Gondolom, egy másik európai poliklub. Seattle−ben ölték meg pár éve. Lanier egyszerre csak szórakozottnak tőnt, és Chase megállt. A másik férfi intett, hogy folytassa. − Mondd tovább, kérlek. Az embereim folyamatosan tájékoztatnak, miközben beszélsz… − Shavannak azért kellett meghalnia, mert már majdnem sikerült nyélbe ütnie egy céges támogatási üzletet a Saeder−Kruppal. Lofwyr, a Saeder−Kruppot vezetı nagy sárkány Alamais bátyja. Alamais megölte Shavant, hogy megakadályozza az üzletet. Szemmel láthatóan nem értett egyet a bátyjával az európai Újjáépítés részleteit illetıen. Lanier ismét ránézett. − Errıl eddig nem tudtunk. Azt hittük, te ölted vagy öletted meg Steadmant a vendettád befejezéseként. Ami keveset Shavanról tudunk, aszerint Seattle−ben egy Dante pokla nevő helyen ölték meg, bár az ügyet eltussolták, hogy megırizzék a tulajdonos hírnevét, hogy a haláleset színhelye semleges találkozási pont. A Hazajárókat egy évvel késıbb beolvasztotta a Oer Nachtmachen, vagy legalábbis a korábbi Hazajárók elkezdtek feltünedezni a Der Nachtmachen ülésein. Ezek a csoportok nem úgy olvasztanak be, mint a társaságok szokták. Ekkor Villiers vágott közbe, miután egy ideje hátradılve hallgatta csak a beszélgetést. − Ha igaz, amit Simon mond, akkor Steadmant a Der Nachtmachen ölette meg. De mi a fenének tennének ilyet? − Én nem találtam meg Steadmant Berlinben − mondta Chase. −Illegalitásba vonult. Addigra én… nekem elegem lett a gyilkolásból, és nem mentem utána. − Egy pillanatra elhallgatott. − A szervezet azonban talán tovább mőködött, csak titokban. Lanier biccentett. − Ez logikusan hangzik. És ez azt is jelentené, hogy Alamais meséje hazugság volt. − Legalábbis részigazság − mondta Chase. − Steadman halála valószínőleg Alamais mőve volt, hogy biztosítsa hatalmát a poliklub−ban. − Steadman halálát egy golyó okozta − szólt Lanier. − A németektıl kapott jelentés szerint mágiát használtak a testen a halála után, de úgy vélték, csak azért, hogy zombiszerően parádézzanak vele még egy darabig. Chase bólintott. − Elbáboztak vele addig, amíg simán nem ment a hatalomátvétel. − Ez undorító − mondta Villiers. Lanier vállat vont. − Ötletes. − Várjunk csak! − szólt közbe Chase. − Ez az egész köztudomású volt? Én úgy képzelem, hogy ha egy sárkány átveszi a hatalmat egy poliklub fölött, azt legalábbis megemlítik a napi hírekben. − Nem, mindent nagy titokban tartottak. A Der Nachtmachen név besározódott. Álcákat alakítottak ki, amilyen az Alté Welt is volt, hogy fedezze a tevékenységeket. Az eredeti szervezet sejtjei Európán kívül tovább mőködtek, de immár a radikális név ellenére való−

di poliklubokká változtak. A központi szervezet titokban mőködött tovább, és fokozatosan újjáépült. Annak alapján, amit hallottunk tıle, Alamais aggódott, mert ha nyíltan felfedi, hogy ı vezeti a csoportot, az problémákat okozhat a tagságon belül. Ehelyett egy álcán keresztül adta utasításait. Vannak tagok, akik máig nem tudják, hogy ı a fınök. − Álca? − kérdezte Chase. − Egy helyettes, aki minden látszat szerint a szervezet vezetıje −magyarázta Lanier. − Mi is vele tárgyaltunk. Chase fejében a sötét gondolat egyre növekedett. − Hogy hívják? − Önmagára csak mint Alexanderre utalt. A sötét gondolat szárba szökkent, és a valóság, az önkontroll érzése megszőnt benne. Egy pillanatra úgy érezte, hogy a szoba egyenesen elmosódik körülötte. − Lehet, hogy Alexander volt Adler? − kérdezte Villiers arra a németre utalva, aki elcsábította Carát. Lanier megvonta a vállát. − Meglehet. Mindenesetre valószínőbb, mint… − Van valahol egy kép Alexanderrıl? − vágott közbe Chase. Üveges tekintettel meredt Chiba látképére, és igyekezett nyugodtnak hallatszani, nyugodtnak maradni. Nemigen sikerült, és ezt a másik kettı is észrevette. − Persze − felelte Lanier. − Kell pár másodperc, de… igen, az embereim már küldik is a képet. Ott, azon a falon fog megjelenni. A fal egy üres foltjára mutatott. Az adott terület éppen kívül esett Chase látóterén, de a szeme sarkából látta, ahogy a kép megjelenik rajta. İ kéne, hogy megnézhesse, de most nem akaródzott neki megfordulni és megnézni. − Tessék. Ez ı − mutatott rá Villiers. − Sosem találkoztam a nyavalyással, csak a képét láttam. Chase lassan megfordult, de mivel teste nemigen engedelmeskedett, a széket forgatta irányba. Ott állt elıtte, életnagyságban. Az utcán állt, beszélgetett valakivel, és szélesen mosolygott. A kora meglátszott rajta. Lanier és Villiers Chase−re bámultak.

− Ismered? − kérdezte Lanier. Chase az alak arcára meredt. − Ismerem. Ismét fordult egyet a székkel, el a képtıl, Richárd Villiers felé. − Két madarat egy kıvel. Ez nem Carát és az anyját jelentette. Téged és engem. − Nem értem. − Azáltal, hogy Carát használja fel megölni az ex−feleségedet, bosszút áll rajtad. Azzal pedig, hogy én akaratlanul is elkövettem mindent, hogy ez megtörténhessen, bosszút áll rajtam is. Villiers megrázta a fejét. − Bosszút állni rajtad? Mit tettél te vele? − Húsz évvel ezelıtt megöltem. Holtan hagytam a Fekete−tengerben. Sok mindent hagytam vele magam mögött. − Szent ég − nyögte Lanier, aki valahogyan megsejtette és megértette a dolgot. − Miért, ki ı, Simon? − kérdezte Villiers a képre bámulva. Chase lehunyta a szemét, és hátradılt. Vágyott rá, hogy valami sötét feledés magába ölelje, de semmi nem történt. − A neve Alekszej Komrov. A bátyám.

30 Villiers és Lanier is döbbenten meredt rá, és várták, hogy mondjon valamit. Chase egy ideig csendben ült, igyekezett felidézni felesége arcát, hangját, nyugalmát, és magát képzelni a helyébe. −Azt hiszem, el kéne még mondanod egyet−mást, Simon − szólalt meg végre Lanier. Chase kinyitotta a szemét, és felült. Lanierre nézett. − Nem tehetem, igazán nem. Korábbi kötelezettségek. Villiers arca megkeményedett. − A francba is Simon. A lányomról van szó… Chase félbeszakította: − Vannak bizonyos dolgok, amiket ne mondhatok el, de gondolom, a javát amúgy is képesek lesztek kideríteni. − Beszéd közben Lanier felé fordult. − Az is bıven elég, amit elmondhatok. A bátyám és én egészen kiskorunk óta nem voltunk jóban. İ egy évvel idısebb, mint én. Együtt szolgáltunk a hadseregben − hogy melyikben, azt rátok bízom − és igyekeztünk bebizonyítani, hogy melyikünk a tökösebb legény. − Ha jól sejtem, összetőzésbe keveredtetek? − kérdezte Lanier. − Ja. így is mondhatjuk. A körülmények ahhoz a részhez tartoznak, amelyekrıl nem beszélhetek, de igen, összetőzésbe keveredtünk. Amint mondtam, azt hittem, hogy halott, és hogy én öltem meg. Ne értsetek félre, egyetlen álmatlan éjszakám sem volt emiatt. És pár nappal ezelıttig ennyit tudtam. Valaki, akit mindketten jól ismertünk, elmondta, hogy Alekszej él. Ekkor hallottam róla húsz év után elıször. − Ennyi? − kérdezte Viliiére. − Képes lenne ilyet tenni olyasmiéit, ami húsz évvel ezelıtt történt? Chase megrázta a fejét. − Én sem gondoltam volna, de ki tudja? Azt hiszem, nem igazán tudhatom, mi történt vele a múltban. Lanier figyelme elkalandozott. − Az embereim épp most hívták fel a figyelmemet valamire, ami lehet, hogy érdeklıdésre tart számot. − Tényleg? − kérdezte Villiers. − Simonra vonatkozik. Azt mondják, hogy a lehetı legmelléke−sebb, és még egyszer hangsúlyozom, a legkevésbé sem bizonyos adatok azt mutatják, hogy az Alexander néven ismert férfi már egy bı évtizede aktív tagja a Der Nachtmachennek. Olyan rég, gondolta Chase. − Valóban? − kérdezte szórakozottan. Lanier keményen a szemébe nézett. − A repülıgépkatasztrófa, Simon. Chase megdermedt. Eddig igyekezett elkerülni ezt a gondolatmenetet. Lehetséges volna, hogy az is Alekszej mőve volt? Annyira megváltozott volna a bátyja, hogy megölt valaki mást csak azért, hogy neki fájdalmat okozzon? − Tudom − felelte egészen halkan. Villiers ismét elsápadt. − Ez mindent eldönt − mondta, és mindkét kezével az asztalra tenyerelt. − Miles, hívasd be Péter Lindholmot és Annié Dextert. Kutassátok fel „Alexandert”, és dolgozzátok ki a katonai csapás tervét. Villiers Chase−re nézett. − Semmi személyes, Simon, de azt hiszem, Berlinben ráhibáztál a megfelelı cselekvésre. Én csak megbizonyosodom felıle, hogy ezúttal senki sem ússza meg a dolgot. Chase biccentett. − Ha segíthetek valamiben… − Nem tehetjük meg − szólt közbe Lanier, a másik két férfi pedig azonnal ránézett. Lanier vállat vont. − Egyszerően nem. − Ne szórakozz velem, Miles. Azt akarom, hogy tervezd meg a dolgot. − Megtettem, és nem megy. Túl sok az akadály. − Pillantása Villier−sébe fúródott. − Soroljam? − Ha megtennéd − szólalt meg Chase.

Lanier biccentett. − Rendben. Elıször is ez jóval több, mint egy egyszerő taktikai manıver. Nincsen elegendı egységünk Észak−Németországban, ahol a Der Nachtmachen fıhadiszállása van, ha úgy tetszik. Ismeritek a társasági katonai mőveletekkel kapcsolatos jogi problémákat Németországban. Egy ilyen rajtaütés megszervezése és kivitelezése szinte lehetetlen volna. − Akkor nem mondjuk meg nekik − mondta Villiers. Lanier grimaszolt egyet. − Persze, ezt éppen megtehetnénk, és akkor mi van? Rájönnek, hogy ki volt, és a következı tíz évben ihatjuk a levét. Ráadásul, Richárd, megfeledkezel róla, hogy az nem a te területed. A Fuchi Europe a Yamanák kezében van. Azt hiszed, hogy belemennének ebbe? Épp most készülsz Frankfurtba a jövı hónapban, hogy bizonyítsd a vállalat egységét, és már azt sem igen akarják. − Elérem, hogy beleegyezzenek. − És milyen áron? Gondolj a politikára is, Richárd. Itt vagy te, az unokaöcséd, az ex−feleséged. Ezzel mi lesz? Most éppen kurvajó pozícióban vagy, már ami a japánokat illeti. Ezt kiaknázhatod, és valószínőleg véget vethetsz ennek az egész ellenségeskedésnek. De játssz csak harci Marcit, és az egésznek lıttek. Villiers Lanierre bámult. Chase látta, ahogy gondolkodik, elemez minden egyes szót, amit stratégiai hírszerzésének vezetıje mondott, és egyáltalán nem tetszik neki a dolog. Úgy tőnt sajnos, hogy a logika hibátlan. − Nem engedhetem meg, hogy ezt elvigye szárazon, Miles. Lanier bólintott. − Nem fogja. Lenyomozzuk, és személyesen bánunk el vele. Lehet, hogy beletelik egy idıbe, de nem viszi el szárazon. − Nem − szólalt meg egyszerően Chase. Lanier feléje fordult. − Gondolom, ha utána akarod vetni magad… − Fogd be, Miles − mondta Chase. − Ha a szokásos akciókkal dolgozunk, az sosem fogja megoldani a problémát. Én is ezt tettem Berlinben. Ezek olyanok, mint egy hangyaboly. Az egyikre rálépsz, de a többi szétszalad, és másutt rejtızik el. Az egyeden lehetıség, ha egyszerre füstöljük ki az egész fészket. Lanier megrázta a fejét. − Ez sem oldja meg a dolgot. Amikor utoljára lerohantad ıket, egyszerően feldarabolódtak. Megint ez fog történni. Chase bólintott. − Valószínőleg. De mi történt a múltkor? Tényleg feldarabolódtak, de a darabok java ártalmatlanná vált. A Der Nachtmachen bejegyzett, törvényes poliklub itt, Észak−Amerikában is. Radikális állatok, de törvényes állatok. Elég hosszú idımbe telt, míg hozzászoktam a gondolathoz. A problémát a fej, a mag, a mostani eset mögötti Der Nachtmachen jelenti. Annak alapján, amit mondtál, ık sebezhetıek. Ráadásul, ha keményen és véresen odacsapunk nekik, akkor az egyben üzenetet is kommunikál feléjük. Valószínőleg nem kapjuk el mindannyiukat, de azok, akik megússzák, tudni fogják, hogy épp csak ennyivel menekültek meg, és azt is, hogy velünk nem lehet szórakozni. Lanier Chase minden szavára egyetértıleg bólogatott. − Teljesen igazad van, de amint mondtam, semmit sem tehetünk, mert hosszú távon bármelyik megoldás minden érintettnek sokkal nagyobb károkat okozna, mint az akcióval nyert haszon. − Akkor másvalakivel csináltatjuk meg. − Csináltatjuk? − kérdezte Lanier. Villiers felült. − És kivel? A németekkel? Nem lehetnek valami nagy véleménnyel a Der Nachtmachenrıl. Lanier fintorgott. − Én pedig nem vagyok nagy véleménnyel a németekrıl. Hozzánk képest kezdı amatırök. Nem beszélve arról a nemzeti bürokráciáról, amelyen át kellene rágniuk magukat. Te, Richárd, csak kiadsz egy utasítást, és az megtörténik. Tudod, mennyi idıbe telne meggyızni ıket, hogy egy katonai csapás az egyetlen lehetıség? −sóhajtott. − Rágondolni is rossz. − Arról nem is szólva, hogy ki tudja, meddig ér el a Der Nachtmachen keze − főzte hozzá Chase. − Elég, ha egyetlen emberük hallja meg a tervet a rendszerben, és eltőnnek, mint a kámfor. Villiers felvonta a szemöldökét. −Jó gondolat, de azt hittem, ez a terved. Chase megrázta a fejét. − Megcsináltatni valakivel, de ne a németekkel. Lanier szemmel láthatólag kezdte elveszíteni a fonalat. − Nem a németek? Akkor egy másik társaság? Vagy zsoldosok? − Zsoldosok! − kapott a szón Villiers. − Azt megtehetnénk… Chase megint csak a fejét rázta. − Túl sokáig tartana, hogy összeszedjük ıket. Olyasvalakire van szükségünk, aki egy pillanat alatt harcra kész. Lanier idegesnek tőnt. − Ha jól sejtem, van már egy ötleted. Beavatnál minket is? Chase utoljára megrázta a fejét, és felemelte a kezét. − Elıször is meg kell tudnom, hogy bizonyos hidakat felégettem−e vagy sem. Miles, te mondd meg az embereidnek, hogy állítsák össze a csapás aktáját, mintha a ti egységeitek hajtanák végre az akciót. Derítsétek ki, hol vannak, milyen védelmük van, mindent. Intézzetek mindent saját forrásaitokon át, és ne használjátok a denve−ri Nexust. Ezt

nem bíznám rájuk. Lanier idegesnek tőnt, és Villiershez fordult. − Nem látom be, hogyan lehetne… Villiers is feltartotta a kezét. − Állítsd össze az aktát, Miles, és minél gyorsabban, annál jobb. Adjuk most meg Church−nek a lehetıséget. − Ránézett a férfira. − Az ı indokai, amiért a végére akar járni ennek az ügynek, legalább olyan jók, mint az enyémek. Chase bólintott. − És legalább egy olyan csoportot tudok, akiknek legalább annyira kellene Alekszej Komrov százados, mint nekünk.

31 Chase nem tudta biztosan, hogyan sikerül majd megteremtenie a szükséges kapcsolatokat. Ha megbízhatott volna Shivában és a Nexusban, a dolog szinte gyerekjáték lett volna, de ez a lehetıség nem mőködött. Voltak ugyan személyes kapcsolatai a Közel−Keleten, akik talán eligazíthatják a megfelelı irányba, de az sem lesz egyszerő. Mindezek elıtt azonban még valamit el kellett intéznie. Egy merıben személyes jellegő ügyet. Az intenzív osztály ajtajánál álló biztonsági ırök gyanakodva méregették, amint közeledett, amikor hirtelen egy új figura lépett közéjük. John Deaver nem mosolygott. Chase meglepıdött, hogy itt találja a mágust, de logikusnak tőnt a dolog. Nem árulta azonban el meglepetését. Teste újra olyan szinten dolgozott, ahogyan már évek óta nem. −John! Rég láttalak! Deaver bólintott. − Sosem tudtad, hogyan kell bánni vele… Chase épp csak egy hajszálnyival hajolt közelebb hozzá. − Ne kezdd el. Eszedbe se jusson elkezdeni. Deaver viszonozta a pillantást. − Nem mehetsz be. Te itt végeztél. Gondolj csak mindig erre. Chase egy pillanatra félrenézett, aztán még mielıtt a feje visszafordult volna, jobb ökle kicsapott, és keményen betalált Deaver gyomorszájába. A mágus tett egy akaratlan lépés hátrafelé, amint a levegı kiszorult a tüdejébıl. Chase finoman átbillentette súlypont− ját, és bal lába hirtelen, hatalmas erıvel kapta telibe Deaver állkapcsát, közvetlenül a füle alatt. A mágus összeesett. A két ır Chase−re nézett, majd le a földre, Deaverre. Chase felemelte mindkét kezét, és megszólalt: − İ egy seggfej volt, ti viszont felhívhatjátok a fınökötöket, és megkérdezhetitek, hogy bemehetek−e. Az egyik ır kis híján elmosolyodott. − Erre semmi szükség nem lesz. Tudjuk, hogy bemehet. Mrs. VU−liers rendelkezett így, és nagyon nem én akarok az a valaki lenni, aki most felidegesíti. *** Chase megtorpant az izolációs kamrán kívül. A folyosóról belátott a vizsgálati terembe Samantha Villiershez. Az asszony állt, és valakit hallgatott, valószínőleg a kórház valamelyik képviselıjét. Két karját összefonta, és bólogatott, miközben figyelt. Mögötte Chase észrevett egy magányos ágyat. Az ágyon Cara Villiers apró, néma alakja feküdt. Belökte az ajtót. Az engedett, és sziszegve kitárult, amint a légzár felszakadt. Az orvos megfordult, és mogorván nézett rá. Chase arca kifejezéstelen maradt. − Hagyjon magunkra − mondta. Samantha Villiers a hangjára felpillantott, majd biccentett az orvos felé. A férfi egyetlen további hang nélkül távozott. Chase az asszonyhoz lépett, és egyik kezét a vállára helyezte. − Mit mondtak? A nı vett egy nagy levegıt, mielıtt válaszolt. − Nem hiszik, hogy a kézsérülésén lehet segíteni. Túl sok kárt okoztál. A férfi arca megvonaglott. Semmi mást nem tehetett. Nem voltak lehetıségek, csak reflexek. A nı feléje fordult, és kezével megérintette a férfi karját. − Ne haragudj, nem úgy értettem. A férfi megrázta a fejét. − Dehogyis, igazad van. Nem lett volna szabad hagynom, hogy megtörténjen. Samantha leejtette a kezét, de immár teljesen a férfi felé fordult. A szemében könnyek csillogtak, de nyugodt erı is sugárzott belıle, s ez nagyon sokat elárult a lényérıl. −Azt tetted, amit tenned kellett. Ha nem te lettél volna, akkor valaki más, és talán most Cara és én is holtan fekszünk. Chase megint megrázta a fejét. − Nem, nekem kellett lennem. Ez volt a dolog egyik értelme. Az asszony megzavarodott, de Chase elhessentette a kérdést. − Majd késıbb − mondta. − Kérdezd meg Richárdot. Samantha biccentett. − Rendben, így teszek. − Én csak épp meg akartam nézni, hogy minden rendben van−e, mielıtt elmegyek elintézni pár dolgot. −

Benézett a belsı ablakon át Carára. − Pár dolgot, amiket el kell intézni. A nı bólintott. − Tedd azt. Aztán pedig gyere vissza. Nem akarom, hogy ugyanúgy eltőnj, mint a múltkor. Chase tett egy lépést hátra, az ajtó felé, de a szemét az asszonyon tartottal. − Meglátjuk. Az asszony bólintott, és játékosan elmosolyodott, aztán visszafordult Carához. Chase nem értette az arckifejezését, és most nem is volt ideje ilyesmin merengeni. Ideje volt indulnia. *** A telekom elvileg biztonságos volt. Lanier kezeskedett érte, és rajta keresztül Richárd Villiers. Chase elıször Janeyvel beszélt, elmondott neki mindent, aztán tárcsázta a nıtıl kapott számot. Egy személyes sürgısségi vonal volt. Csak hang. Fastjack az elsı csengés után felvette. − Jack, itt Simon Church. − Hogy van a lány? − Mindent összevéve elég jól. − Sajnáltam, amikor meghallottam, hogy miképp sült el a dolog. − Én is − felelte Chase. − A segítségedre van szükségem. − Tényleg? − Információt kell kapnom. Nem használhatom közvetlenül a Nexust, ebben az ügyben nem bízhatok meg Shivában. − Hát, ettıl legalábbis macerás lesz az ügy. − Szeretném, ha körülnéznél nekem, Jack. Közvetlenül, és magánúton. − Mit tegyek? − Szükségem volna valakinek a privát telekomszámára. Egy fontos valakiére, akinek a számát nem tüntetik fel nyilvánosan. − Ez nem kellene, hogy túl nehéz legyen. És hol van az illetı? − Moszkvában, Jack. Moszkvában.

NEGYEDIK RÉSZ NÉMETORSZÁG Sárkány, nagy (Draco sapiens) Minden standard sárkányformájú élılénytípusban (nyugati, tollas és keleti) megtalálható alforma, általában 50%−kal nagyobbak, mint az adagos kisebb sárkányok. Csoportjukra jellemzı a rendkívüli intelligencia, és általában legalább egy, de gyakran számos emberi nyelvet beszélnek. Ezenkívül nagyerejő varázslathasználók is, gyakorlatuk a sámánista hagyományok felé hajlik, noha hitviláguk jellege egyelıre meghatározatlan. Bár kultúrájukban és lelkivilágukban egyaránt idegenek, a sárkányok és különösen a nagy sárkányok megmagyarázhatatlan érdeklıdést tanúsítanak az emberi kultúra és motivációk iránt. Mivel az eddig ismert körülbelül tizenkét egyed egyike sem hajlandó magyarázattal szolgálni ezen érdeklıdés eredetére nézve, ezért annak természete és következtetései is rejtély számunkra. − Rövidített kivonat A vadállat lelke: Sárkányantropológiai tanulmányok (New World Press, Manhattan, 2051) c. kötetbıl

32 A lopakodó csapatszállító gépek kecsesen suhantak a Balti−tenger fölött, óvatosan kívül maradva a lengyel légtéren, és gondosan elrejtve bárki elıl, aki feléjük nézhetett. Hárman voltak, egyíbrma típusúak, és egyformán felségjelzés nélküliek. Vakon repültek, csak a fedélzeti számítógépek háromdimenziós térképének adataira és egy magasan fönt keringı navigációs mőhold részletes információira hagyatkoztak. Jelenlétük egyedüli nyoma a számítógéprendszerek enyhe elektromágneses kisugárzása, a lefojtott hajtómővek letompított halvány hóvirágja és kísértetszerő körvonaluk volt az éjszakai égbolton. − Három perc a lengyel légtérig − szólt egy hang a vezérgép kommunikációs csatornáján. A gép átalakított rakterében ülve Chase kényelmetlenül fészkelıdött, hogy megpróbálja megigazítani magán a felszerelést. Nem ez volt az elsı alkalom, hogy megkérdıjelezte döntése helyességét, amiért a légi kontingenssel utazik. İsrégi kiképzésére visszaemlékezve veszettül remélte, hogy az ilyen tudást valóban nem lehet elfelejteni. A három gép alig pár percet fog csak a lengyel légtérben tölteni, amíg átérnek Észak−Németország fölé. Abban a pillanatban épp alaposan bent jártak abban a sávban, amelyet a német és lengyel légiradarok egyaránt figyeltek, de ez nem igazán aggasztott senkit. Az akció tervezıi sokkal inkább tartottak attól, hogy véletlenül találkoznak egy légijárırrel, esetleg a bergeni német katonai támaszpontról vagy kikötıbıl érkezı rutinszállítmánnyal. Az útvonal átszelte Lengyelország északnyugati csücskét, és alig százkilométernyire haladt el a bázis mellett. Chase végignézett a gépen ülı többi emberen, és csak ámuldozott, hogy mennyi minden megváltozott.

Húsz évvel ezelıtt egy nagyjából hasonló csapat tagja volt, de az a csapat alig támaszkodott a technológiára − ezt a luxust az ország nem engedhette meg magának, ezen belül még az elit csapatoknak sem. Most, a minden egyes emberen ott feszülı harci felszerelés kidolgozottsága és valószínő ára (nem beszélve az ıket szállító gépekrıl), egyszerően hihetetlennek tőnt. Sokkal több volt ez, mint amennyire számított, de pár nappal korábban egy életre elveszítette a képességet, hogy bármin meglepıdjön. Az egyeden álló figura, a szakasz törzsırmestere befejezte a három csapatvezetınek kiosztott utolsó utasításokat, aztán puskájával a kezében végigsétált a raktér közepén Chase felé. A többiek a két fal mellett ültek sorban, fekete−szürke csatapáncéljukon mattfekete felszerelés lógott. Mivel a harci sisakok rostélyát felemelve tartották, látszott az arcuk. Nyugodtnak, kedélyesnek tőntek, és azóta fecsegtek békésen, hogy pár órával korábban megérkeztek a légitámaszpontra. Chase nagyon is jól emlékezett még a hagyományra, meg arra a leírhatatlan idegességre is, melyet leplezett. A törzsırmester leült Chase mellé, mire annak arrébb kellett csusszannia a keskeny padon. Gennagyij Demcsenko még mindig vigyorgott valamelyik katona viccelıdésén, miközben leereszkedett az ülésre, és Chase kezébe nyomta a rohampuskát, Chase kérdın nézett rá, amikor észrevette, hogy egy másik ugyanolyan fegyver ott lóg a törzsırmester hátán is. Demcsenko megvonta a vállát. − Legyen ennyi elég: a hadnagy úgy döntött, hogy a parancs, miszerint te csak egyetlen pisztolyt viselhetsz, valahogy sosem ért le a megfelelı helyre. Ha visszaértünk, nagyon dühös akar lenni valakire − valószínőleg rám. Chase elmosolyodott, megemelte és megvizsgálta a fegyvert. − Ez a puska elképesztıen hasonlít a CAR−32−es rohampuska−prototípusra, melyet pár éve tesztelgetett az Ares Macrotechnology −szólalt meg. A törzsırmester ismét vállat vont, aztán elmosolyodott. − A fegyverterveinket gyakran másolják, gondolom, az AK−51−es sem kivétel. A kommunikációs rendszer felreccsent: − Lengyel légtérben vagyunk. Német légtér hat perc. Akciókészültség ötven perc. Chase a szavakra felpillantott, aztán felemelte a mokány fegyvert, és kezét lassan a fogantyúra csúsztatta. Az azonnal életre kelt, amint érzékelte a fegyverkapcsolatot a tenyerében. A puska készen állt, és a paraméterek egy pillanat alatt megjelentek a szeme elıtt; nehézpisztolyának ez sokkal tovább tartott. Demcsenko bólintott. − Nem voltam biztos benne, hogy a kiberverednek sikerülni fog−e kapcsolatba lépni a fegyver rendszereivel. Ebbe utolsó generációs hardvert építettek. Chase elengedte a fegyvert, átvetette vállán a hevedert, aztán igyekezett megkeresni a legkényelmesebb cipelési módot. Feltőnt neki, hogy a fegyver pár másodpercig még aktív maradt, miután elengedte, szemmel láfratóan arra az esetre, ha a kapcsolat csak átmenetileg vagy nem szándékosan szakadt meg. Nagyon okos. − Ne mindig higgy el mindent, ami az aktákban áll − mondta Chase, és fejre állította a puskát. Gondolatban kiadott utasítására bekapcsolt a kilökı mechanizmus, és a tár pár centit kiugrott. Chase kivette és megvizsgálta a színkódolt csíkokat a tetején. Felkuncogott. − Mit mondjak, szép. Töltény nélküli, könnyő páncéltörı lövedék robbanó fejjel. Mit jelent a fekete−piros csík? − Kimerült urán. Chase felvonta a szemöldökét. − Csak a fej csúcsa, hogy áttörje a jármővek páncélját − mondta a törzsırmester. − Biztos, ami biztos. − És nem lehetnek gondok a túlszakítással? − A lövedék elég jól megsemmisül − felelte Demcsenko −, ráadásul ez most nem túszjáték. Chase észrevette, hogy a fegyver állapotjelzıje szerint a puska csöve alatt egy gránátvetı is elhelyezkedik, amely egy nyolc minigránátból álló tárat használ. A töltényszámláló azonban nullán állt. − Nincsenek gránátok? A törzsırmester elvigyorodott. − Kap egy géppuskát a pisztolya helyett, erre gránátok kellenek neki! Chase megvonta a vállát, egy pillanatra kizökkentette gondolataiból a szakasz többi tagja felıl felhangzó nevetés. Az törzsırmester elfordult egy pillanatra, aztán visszanézett Chase−re, és megrázta a fejét. − Nagyon sokan egyáltalán nem értik meg − mondta halkan. − Lehet, hogy amit most csinálunk, az nem példa nélkül való, de politikailag beláthatatlanok a következmények, ha felfedeznek minket. Chase a combjának szorította a puskát, és a biztonság kedvéért kikapcsolta. − Hány ilyen küldetésetek van egy évben? − Igazából nem lenne szabad megmondanom, de valószínőleg nem több, mint a te idıdben szokásos. − A törzsırmester lenézett, és egy láthatatlan sárdarabkát kezdett nagy igyekezettel lekaparni a csizmájáról. − De

egyáltalán nem olyanok, mint amilyenekben te részt vettél. − A többiek mennyit tudnak errıl? − Semennyit. Csak a tisztek meg én, de én is csak azért, mert a hadnagy úgy vélte, hasznos lehet, ha már én vigyázok rád. − És mit szólsz hozzá? − Ahhoz, hogy fedezlek, vagy ahhoz, amit csináltál? − Mindkettıhöz. Demcsenko vállat vont. − A katonai akadémián egyszer belenéztünk a küldetési és végrehajtási aktádba. Jókora zőrzavar lett belıle, amikor a vezetıség rájött, de… − Hátradılt, neki a gép falának. − Az egész borzasztó szerencsétlenül alakult. Minden résztvevı sok hibás döntést hozott. Egy radarirányítású rakétahordozó anyahajó elvesztése azonban mindenképp tőrhetetlen, függetlenül attól, hogy „lopásnak”, vagy „dezertálásnak” nevezzük. − Nem − mondta Chase −, nyilván nem. Sóhajtott. − Igazából máig csodálkozom, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe megkérdıjelezni a parancsokat. Hogy bemenjek, és egyszerően kinyírjam ıket… − A felettes tiszted volt és a bátyád. Semmi okod nem volt rá, hogy kételkedj a szavaiban. Miért is tetted volna? Chase ránézett. − Mert emberi lény vagyok. − Katona voltál. A katonák állandóan embertelen utasításokat kapnak. Ezért vannak egyáltalán katonák. Mi tesszük meg azokat a dolgokat, amiket az emberi lények nem. Chase félrenézett, aztán ı is hátradılt. Ránézett a két kátrányborította ládára, amelyeket a hátsó teherrámpa mellett építettek a gépbe. Valószínőleg valamilyen gépezeteket rejthettek. Közvetlenül mellettük két normális mérető vészkijárat is nyílt. Senki nem akarta megmondani neki, hogy mik azok a ládák. Hátrahajtotta a fejét. − Már nem vagyok katona − mondta. − Akkor miért vagy itt? Chase lehunyta a szemét. − Ez olyasvalami, amit meg kell tennem − felelte. − A végére kell járnom. Beszálltam egy játékba, a szabályok pedig rám is érvényesek. − Néha akkor is katonának kell lennünk, amikor egyáltalán nem szeretnénk − mondta a törzsırmester. − Ilyenek a szabályok, és amíg a játék meg nem változik, így is maradnak.

33 A gép épp egy siklóforduló közepén tartott, amikor Chase utolsó elıttiként kiugrott a farból. Utoljára Demcsenko törzsırmester ugrott ki, amint az helyettes szakaszvezetıi rangjához illett is. A szakasz vezetıje, Gracsov fıhadnagy lépett ki elsıként a felhık közé, emberei pedig követték. A felhıtakaró sőrő volt, de vékony, és amikor Chase pár másodperc után azt kezdte érezni, hogy elveszett a sőrő, fekete levesben, már ki is ért a nyílt égre. Felszerelésének fejlett áramkörei mindvégig figyelemmel követték az ugrást. Akkor is felvillant a figyelmeztetés sisakja képernyıjén, amikor az automata kibocsátó rendszer lecsúsztatta egy sínpáron, ki a gép farán. Most, szabadesés közben a kijelzı pontosan tájékoztatta, hogy milyen messze van alatta a sötétbe burkolódzó, kemény föld. Chase nem volt egészen biztos benne, hogy örül, ha tudja. Enyhe köd volt, de dél felé még épp ki lehetett venni a távolban Magdeburg elmosódó fényeit. Sisakja rádióadóján üzenet reccsent a fülébe. − Becsapódó kövek − Abdirov ırnagy, az egész akciót vezetı tiszt hangja volt, amint figyelmeztette a Negyedik Szakaszt a légi egységek érkezésére. Mivel fennállt a veszély, hogy a németeknek sikerül lehallgatniuk a rádióadásokat, úgy döntöttek, hogy minden kommunikációt, mind rádión, mind személyesen angolul folytatnak. Egyik katona sem viselt semmit, ami utalhatott volna rá, hogy honnan jöttek. Chase hirtelen a rohampuskákra gondolt. Ezek valóban Ares CAR−32−esek voltak, hisz épp a fenti okok miatt bolondok lennének eredeti Kalasnyikovokat használni. Honnan a fenébıl szerezhették ıket? Röptében elfordult, hogy megnézze magának a távolodó lopakodókat, de azok teljesen eltőntek a felhıtakaró mögött. Jobban meg kell majd néznie ıket, amikor a küldetés után felveszik ıket. Nem sok minden látszott belılük, amikor beszálltak, csak a farukat látta, miközben átszálltak a teherautókról a gépekbe. Ismerısnek tőnt a látvány, de Chase betudta ezt tervezési hasonlóságnak. Most azonban alaposabban is szemügyre akarta venni. A magasságjelzı villogni kezdett. A sisak összes többi kijelzıjével együtt ez is vörös volt, hogy ne zavarja az éjszakai látást. A villogás az elsı jelzés volt, hogy hamarosan ideje lesz kinyitni az ernyıjét. Ismét megpördült, és a föld felé fordult. Holdfény nélkül minden, ami odalent lehetett, áthatolhatatlan sötétségbe burkolódzott. Olyan erısre állította szeme fényerısítését, amennyire csak bírta, abban jobban bízott, mint a sisak adataiban. Alig valamivel javult a kép − hold nélkül nemigen volt felerısídietı fény. Még hıérzékeny termografikus rendszerei sem értek valami sokat. A talaj és az aljnövényzet ugyanolyan hımérséklető volt, így szeme sem tudott köztük különbséget tenni. Elég jó volt azonban ahhoz a szeme, hogy a fényerısítéssel együtt ki tudta venni a nagyobb fákat odalenn. Szerencsére napközben sütött a nap, így aztán a fák és a talaj különbözı mértékben most sugározták vissza a hıt.

Azután meglátta. Aprócska infravörös jelzések, talán nem nagyobbak, mint a tenyere, de elég nagyok ahhoz, hogy odafentrıl is láthatóak legyenek. Az egység Negyedik Szakasza már elızı nap beszivárgott a területre a hagyományos módon. Hamis útlevelekkel keltek át a határon, aztán megközelítették a célterületet, hogy az akció idejére elszigeteljék. Egy kisebb hidat leromboltak, és barikádokkal torlaszolták el az utakat. Az egyetlen maradék bevezetı útra egy áruszállító kamion borult, amely a csúszós úton kisiklott, és az oldalára fordult. A kamiont a terv szerint mindenféle jelzés nélkül ott kellett hagyni, hogy aztán a helyi hatóságoknak hosszú és mace−rás dolguk legyen vele, ha megtalálják. A terület elszigetelése azonban csak elıvigyázatosságból történt, hiszen az éjszakának abban az idıszakában, amikorra a rohamot tervezték, a kérdéses vidéken teljesen valószínőtlen volt a kocsiforgalom. Az akció tervezıi azonban bölcsen úgy határoztak, hogy a lehetı legbiztonságosabb utat választják. Mindig fennállt a lehetısége, hogy miután kitör a lövöldözés, megjelennek a helyi hatóságok, és mindent meg kellett tenni, amivel késleltethették a helyszínre érkezésüket. Chase vajmi keveset tudott a tényleges tervrıl, mert alkotói úgy döntöttek, nem avatják be. Kis híján eltiltották a részvételtıl is annak ellenére, hogy bár csendben, a Fuchin keresztül, de ı szolgáltatta az adatokat, amelyek egyáltalán lehetıvé tették az akciót. Épp csak az utolsó pár órában érkezett a hír a katonai hierarchia magasabb szintjérıl, hogy engedélyezik a részvételét. Átmenetileg még a régi rangfokozatát is visszakapta, hogy kikerüljék a szabályt, amely szerint polgári személyek nem vehettek részt különleges katonai akciókban. Chase ezen is elmerengett. Vajon ez egy felajánlás volt, hogy visszacsábítsák a régi gárdába? Vagy csak egyszerően úgy döntött valaki, hogy egy „balesetet” könnyebb harc közben elintézni? Nem tudta. Zuhanás közben az infravörös foltokra koncentrált. A Negyedik Szakasz egy−egy tagja a célpont körüli kisebb rétek közepére helyezte ıket. Egy magányos, infravörös fényforrás, amelyet csak termı−grafikus látással lehetett érzékelni, jelezte az Elsı Szakasz földet é−rési, valamint akció utáni felszállási pontját. Két fény mutatta a Második Szakasz helyét, és így tovább. A csapatszállító és −kibocsátó rendszer tökéletes munkát végzett, ıt, és a szakasz többi tagját szinte pontosan a földet érési zóna fölött dobták ki. Chase még infralátásával is alig látta az alatta zuhanó többieket, mert páncéljuk valamelyik komponense tompította és elnyelte a test hıjét. Ettıl ugyan Chase kevésbé látu ıket, de egy hasonló eszközöket használó ellenséges figyelırendszer is nehezebben szúrt ki bárkit. Jókora alakzatok tőntek fel alatta, amint a többiek sorra kinyitották ernyıiket. Chase figyelte saját képernyıje kijelzıjét, és amikor a teli piros négyzet felvillant, meghúzta a zsinórt, és ı is kinyitota a sajátját. A kinyíló ernyı okozta hirtelen sebességváltozás épp olyan volt, amilyenre számított és emlékezett. Pár másodperc alatt teljesen kinyílt az ernyı, és innen kezdve már sokkal inkább túlélhetı sebességgel közeledett a föld felé. Felpillantott, hogy amennyire a sötétségtıl tudja, ellenırizze a kinyílást. Úgy tőnt, minden rendben. Amikor az irányítókábeleket és −fogantyúkat a helyükön látta, felnyúlt, és megragadta ıket. Ejtıernyıje tulajdonképp siklóernyı volt, bizonyos határok között irányítható, hogy minél kiszámíthatóbb legyen a földet érés. Chase−nek csak egészen finoman kellett beavatkoznia, hogy épp a magányos fényen érjen földet. Az utolsó pillanatban jobbra kanyarodott, amint a föld részletei jobban kivehetıkké váltak, és pont maga alatt észrevett egy formátlan alakzatot, amely egy összegubancolódott ernyı lehetett. Attól tartva, hogy egyik szakasztársa fejére érkezik, elmozdult, és egyensúlyát vesztve, keményen ért földet. Akármilyen dögnehéz volt is, amikor becsapódott, Chase hálát adott a páncélzatnak, érezte, hogy a szusz kiszorul a tüdejébıl, aztán a földre érkezı ernyı rántott rajta egyet, és kezdte magával húzni. Chase kezét−lábát belevájta a földbe, és mivel nemigen volt szél, ami belekaphatott volna az ernyıbe, az szép lassan teljesen leereszkedett a földre. Chase talpra kecmergett, és fülében azonnal visszhangzani kezdtek a sisak rádiójából recsegı földi parancsok. Mindhárom szakasz leérkezett, és csak néhány kisebb sérülés esett. A négy sérültet átvezényelték, hogy biztosítsák az értük jövı gépek leszállási övezetét. A szakaszok maradék tagjait gyorsan átszervezték, hogy betöltsék a hiányt. Chase csak ámult az elsı osztályú kiképzésnek azon a fokán, amely lehetıvé tette, hogy a katonák ilyen gyorsan alkalmazkodjanak. Az ı korábbi csapattársai, bármilyen jók voltak is, sosem lettek volna képesek kezelni a tagok cseréjét akció közben. − Apacs Három, itt Apacs Kettı. Hallasz? − Demcsenko ırmester hangja hallatszott Chase rádiójában. Chase volt Apacs Három, az A szakasz harmadik „tisztje”. A másik két szakaszt „Bagolynak” és „Cápának” hívták, a szakaszokon belül az egységeket pedig rendre „Alfa” „Béta” és „Delta” néven emlegették. Chase felelt az ırmester hívására. −Vettem, Apacs Kettı, hallak! − Apacs Három, kapcsold be a taktikai egységedet, kérlek. Chase szitkozódva lenyúlt, és bekapcsolta az övén az egyik készüléket. Ha akarta, elıhívhatta a környék legjobb információk szerinti taktikai térképét, amelyen látható volt az osztag többi tagjának pozíciója is. Minden katona alacsony frekvenciájú zavart és kódolt taktikai jelet bocsátott ki, amelyet az osztag többi tagja érzékelhetett. A használatot természetesen akadályozhatta a környezet, épületek és rádió−interferencia is, de így is hatalmas taktikai elınyei voltak. Lehetıvé tette, hogy az egységek, szakaszok, sıt az osztagok

vezetıi is egyenként nyomon követhessék minden egyes emberüket. − Vettem, Apacs Kettı. Egység bekapcsolva. − Köszönöm, Apacs Három. Kedves, hogy csatlakoztál hozzánk. − Vettem, Apacs Kettı. A szakaszvezetı hangja szólt bele a rádióba. Mivel Chase technikailag Demcsenko ırmesterhez tartozott, a tiszti sávra csatlakozott, arra, amelyet a szakaszok és egységek vezetıi közti kommunikációra tartottak fenn.

− Egységek elıre az elsı referenciapontig! − mondta Gracsov. Miközben behívta a taktikai térképet, Chase hallgatta, ahogy a többi egységvezetık visszajelzik az utasítást. Épp elég nyilvánvaló mozgás volt körülötte ahhoz, hogy bármelyik szakasztársát könnyedén követhette volna, de maga akarta felmérni az irányt és a távolságot. Amint a kép összeállt a rostélya belsı oldalán, hallotta, hogy valaki közelít hátulról. Chase felkapta a fejét, amikor Demcsenko fél kézzel megragadta a vállát. Az ırmester balra mutatott. − Erre! − mondta. Chase nem látta ugyan a másik arcát a sisak mögött, de érezte a széles vigyort. − Tudom − felelte Chase −, csak ellenıriztem a többi szakasz elırehaladását. Demcsenko megragadta a Chase felszerelését rögzítı hevederek egyikét. − Ne aggódj, ott vannak, ahol lenniük kell. Tegyünk mi is így, oké? Chase felnevetett, és a két férfi gyors kocogással elindult a referenciapont felé.

34 Ismeretlen hang szólalt meg Chase fülében: − Két ır észlelhetı, egy elöl, egy hátul. Mindkettı fegyvert visel. Könnyő géppisztolyok. Páncélzatnak nincs nyoma, személyi mágiáknak nincs nyoma. Chase balra pillantott. Mindhárom szakasznak volt egy−egy varázslathasználója, hermetikus mágusok, és az Apacsé ott guggolt pár méternyire. Amikor meghallotta a megerısítı üzenetet, a mágus biccentett. Chase tudu, hogy a férfit Kunajevnek hívják, de azonkívül semmi mást, hogy amikor mozgatta a fejét, mindig egy kicsit furcsán ferdén tartotta. Pontosan úgy volt öltözve és felszerelve, mint a szakasz többi tagja, nehogy a mesterlövészek kilıhessek a mágust a csapatból. Nála volt a mágikus taktikai támogatási cucc is, amelyet feleztek a Cápa mágussal. A Bagoly mágus a többi Bagollyal együtt folytatta a felderítést. Chase−t meglepte, hogy csak három mágust hoztak magukkal, tudva, hogy a Der Nachtmachennek mágikusan aktív tagjai is vannak. Még ennél is lényegesebb volt azonban, hogy a poliklubot szemmel láthatóan az Alamais nevő nagy sárkány támogatta. Ez már önmagában is elegendı ok lett volna rá, hogy hatalmas mágikus potenciállal vonuljanak ki. Amikor Chase a tervezés során felhívta erre a figyelmet, csak annyit feleltek, hogy lesz mágikus biztosítás, de nekik alapvetıen más eszközeik vannak arra, hogy elbánjanak egy sárkánnyal. Helyére igazította a sisak nagyítószerkezetét, és szemügyre vette a bı kilométernyire lévı épületet. Nem volt nagynak nevezhetı, még a környék többi hasonló kastélyához képest sem, de azért te− kintélyes látványt nyújtott. A Fuchi felderítése úgy becsülte, hogy körülbelül harminc szobája lehet, de az akció idıpontjáig nem tudtak pontosabb alaprajzot szerezni. Chase számos ablak mögött látott fényt, különösen az emeleten, és észrevett egy sor, az épület háta mögött, vagyis köztük és az épület között parkoló kocsit is. Észrevett egy ırt is, aki farmerben és kigombolt ingben járkált fel−alá az ajtó elıtt. Szája sarkából cigaretta lógott, fél vállára vetve pedig egy géppisztoly volt a hátán. Az ismeretien hang megint megszólalt. Chase tudta, hogy a jelentéseket idımegtakarítás és a továbbítási hibák kiküszöbölése miatt minden sávra továbbítják. − A helyszín korlátozott mágikus felderítése kész. Semmilyen pa−ranormális biztonsági ırizet nem érzékelhetı. A központi épületet tökéletesen beburkolja egy nagy erejő védıburok, amely lehetetlenné teszi a behatolást. Az Apacs mágus Gracsov szakaszvezetı mellett guggolt. Chase alig látta ıket. − Meg vagyok lepve egy kissé − mondta a mágus. − Azt hittem, lesz valami. A fıhadnagy bólintott. − Talán azt hiszik, hogy nincs rá szükségük? A mágus megvonta a vállát. Gracsov félrehajtotta a fejét, miközben fogadta a neki érkezı utasításokat. Egy pillanattal késıbb megszólalt a hangja a rádióban: − Apacs Egy. Mindenki felkészülni! − Demcsenko odabotorkált Chase mellé, nem foglalkozott azzal, hogy félrehajtsa maga elıl a bokrot. Chase biccentett felé, válaszul pedig rövid tisztelgés érkezett. Gracsov hangja újra megszólalt: − Bagoly biztosítja a közvetlen környéket, Apacs és Cápa vezeti a támadást. Apacs betör, Cápa pedig fedezi. Minden a terv szerint, uraim. Kérdés? Ha volt is, Chase egyet sem hallott. − Apacs, indulás! − vezényelt Gracsov. Chase és Demcsenko az utolsók közt fognak bemenni, épp a Cápa elıtt, amelynek tagjai majd biztosítják az elızı egység által kiürített pozíciókat. Mindkét szakasz két−két egysége a kastély elejénél helyezkedett el, és onnan közelíti meg a célpontot. A szakaszok ma− radék egysége, amelyhez Chase és a törzsırmester is tartozott, hátulról hatol be. A Bagoly a terület biztosításán kívül fedezi a támadást is. Folyamatosan, de óvatosan haladtak elıre egy keskeny erdısávon keresztül, délnyugatra a kastélytól. Olyan csendben közlekedtek, hogy Chase meggyızıdése szerint a velük tartó Apacs mágus a mágiájával is rásegített. A Cápa mágus az elölrıl támadó egységekkel maradt. Amikor a háztól úgy húszméternyire elérték az erdı peremét, megálltak, és várták a végsı jelet.

Aztán Chase látta, hogy a hátsó ajtónál álló ır elıhúz egy apró rádiót vagy mikrofont az övébıl, szemmel láthatóan azért, hogy jelentést tegyen. Abban a pillanatban, amikor végzett, és a rádió biztonságban pihent az övén, egy magányos hangtompítós, nagysebességő lövedék csapódott bele. Pontos célzás volt, az ır feje egyszerően felrobbant. Az egész dolog hirtelensége meglepte Chase−t, aki figyelte, ahogy a férfi feje hátracsuklik, majd a test a földre zuhan. Az egység megindult, és kettıs oszlopban haladt az ajtó felé. A következı pillanatban robbanások kezdték kitördelni az ablakokat, amint a Baglyok idegbénító és sokkológránátokat hajigáltak be − a villanások bevilágították a ház körül a földet. Chase úgy vélte, a Bagoly mágus valamiféle mágikus rohamot intézhet épp az épületet védı burok ellen, hogy ezzel is lekösse azt, aki a védelmet figyeli. A két egység továbbrobogott, és elérte az épület peremét. Chase fegyverropogást hallott az épület eleje felıl, majd egy sikolyt nagyjából abból az irányból, miközben az elsı emberek elérték a hátsó bejáratot. Megálltak körülötte, miközben ketten megvizsgálták, hogy vannak−e az ajtón vagy a félfán csapdák. Nem találtak egyet sem, de az ajtó zárva volt. Egy apró, direkt e célra tervezett robbanószerkezet ezt a kérdést is megoldotta. A szakasz két másik tagja azonnal tüzet nyitott, fegyverük ter−mografikus célzóberendezése gond nélkül átlátott az ajtórobbanás füstjén. Ott, ahol Chase állt, nem lehetett belátni az épületbe, de a két lövész kézjele azt mutatta, hogy elkaszáltak két ellenséget, akik az ajtó mögött készenlétben várakoztak. Ezután a szakasz megindult befelé. Áthaladtak a halion, és befelé haladtak a ház mélyébe. Chase újabb fegyverropogást hallott elölrıl. Demcsenko hangja szólt bele a rádióba: − Úgy néz ki, többségük elöl van. Mi majd… A mondat végét elnyomta a környezı falak robaja, amelyekbıl kék energiahullámok törtek elı, és áradtak feléjük. Chase−t hátralökte a robbanás, és kiterülve hanyatt érkezett egy ripityára tört asztalra. Egy jókora, bekeretezett kép lezúgott a repedezett falról, és a feje mellett ezer darabra tört. Mágia, gondolta Chase, és olyan szintő és fajtájú, amilyet még sosem látott. Feltornászta magát, és még látta, ahogy az egység többi tagja Demcsenkóval az élen elırerohan. Elıttük egy romos átjáró és sarkukból kifordult ajtók látszottak, és legalább egy fekete−szürke csatapáncélba öltözött figurát biztonságba helyeztek. Abból az irányból is fegyverropogás, sőrő géppisztolykereplés hallatszott. Mágia azonban nem. Mágikus csapda lehetett? − gondolta. A fegyverek dörejében alig hallotta meg, de valami reccsent mögötte, mire Chase megpördült, azonnal fél térdre ereszkedett, és célra emelte a puskáját. Két férfi állt ott, arcukon rémület tükrözıdött. Egyikük egy géppisztolyt szorongatott, a másik egyfajta duplacsövő vadászpuskát. A puskás elkövette azt a hibát, hogy megmozdította a fegyverét, Chase pedig tüzet nyitott. A lövedékek beletéptek a férfibe, és visszadobták a szobába, ahonnan a pár épp most jött elı. A másik megmerevedett. Chase mögött újabb ciánkék és vörös fények villantak, de nem fordult meg. A másik férfi arca megvonaglott, majd a férfi tett egy lépést hátra, és elejtette a géppisztolyt. Chase odarohant hozzá, és a falnak szorította. − Hol van Alexander? A férfi szeme idegesen cikázott Chase és a fegyverropogás iránya között. Tekintetébıl páni félelem sütött. − Ki vele, hol van?! A férfi újra Chase−re nézett, és úgy tőnt, hogy ebben a pillanatban jutott el a tudatáig, mi is történik valójában. − Odafönt − mondta. Chase eleresztette, még azzal a mozdulattal megfordult, és a férfi géppisztolyáért nyúlt. Aztán hátravágott a könyökével és gyomorszájon kapta a férfit. Reccsenés hallatszott, majd a férfi összecsuk−lott. Chase felhajította a géppisztolyt egy közeli szekrény tetejére.

Óvatosan átlépve az ajtó mögött kiterített véres alakot, belépett a szobába, ahonnan a két férfi érkezett. A helyiség amolyan pótkonyha−féle lehetett, amelyet tárolásra is használtak. A túlsó végében egy kisebb ajtó állt félig nyitva. Ahogy közeledett, Chase lassan ki tudta venni a mögötte húzódó keskeny lépcsıt. Rohampuskája csövével benyitotta az ajtót, és körülnézett. A lépcsı öregnek tőnt, de egész friss javítás nyomai látszottak rajta. Újabb puskaropogás, amelyet két gyors robbanás követett. Újabb gránátok, gondolta Chase. A hangok fedezékében felrohant a lépcsın. A tetejére érve az ajtó mellett a falhoz lapult. Lenyomta a kilincset. Az ajtó nem volt bezárva. Belökte az ajtót, épp csak annyi lendületet adva neki, hogy kinyíljon, mire fél térdre ereszkedve beér. Az ajtó mögött húzódó folyosó homályos volt, de szabálytalan idıközönként be−bevilágított a robbanások fénye. Chase tisztán hallotta a gépfegyverek zaját is − a csatapuskák jellegzetes hangját, és valamivel közelebbrıl a hétköznapibb rohampuskák zaját. Kilépett a folyosóra, és minden irányba végigpillantott rajta. Sehol semmi. Gyorsan a fegyverropogás irányába indult, miközben átlépett egy sarkaiból kifordult ajtón. A szobában, amelyet még a támadás elején bedobált ideggránátok tettek tönkre, három test feküdt, két férfi és egy nı. Chase nem állt meg. Egy keresztezıdéshez érve látta, hogy a fegyverek villanásai és kerepelése közvetlenül a sarkon túlról érkeznek. Azután újabb hatalmas, zajtalan, élénkvörös villanást látott, amely után azonban az egész épület megremegett. Itt közvetlen elıtte zajlott a harc. És ha minden igaz, ott lesz Alekszej is. Chase lekuporodott, és csatapuskájával fedezve magát kifordult a másik folyosóra. Egy rövid elıtér túlsó végén,

olyan öt−hat méternyire ott állt az ellenség. Mágikus energia vibrált körülöttük, megvédve ıket a folyamatos puskatőztıl. Egy erkélyen álltak, amely Chase szerint, bár nem látta, talán a fıbejáratra nézhetett. Négyen voltak, hárman állig felfegyverkezve, és Alekszej. Hárman a lentiekre tüzeltek, míg Alekszej szemmel láthatóan épp hátralépett, hogy egy kis levegıhöz jusson. Chase elképedt, látva, ahogy valamilyen varázslat energiájának utolsó szikrái lassan elenyésznek körülötte. Fáradtnak tőnt, de kitartott. A bátyja. Élve. Chase lassan felállt, fegyverét továbbra is rajtuk tartotta. Alekszej kétrét görnyedve állt, és még mindig levegı után kapkodott. Folyt róla az izzadság, dzsekije ujja, amellyel homlokát megtörülte, már csupa víz volt. Alekszej két évvel idısebb volt, mint Chase, de még ilyen fáradtan és szakadtán is fiatalabbnak látszott. Valamiféle energia áradt körülötte, melyet ugyan régen ritkán engedett szabadjára, de amit Chase mindig is ott látta izzani a szemében. Most ez az energia ott robajlott benne, az vitte elıre. A bátyjával lévı emberek hirtelen elırerontottak, ki a mágikus pajzs alól. Csak nem verték vissza az egységeket? A rádión semmi sem hallatszott. Alekszej felegyenesedett, és egyik kezével kisimított homlokából egy ázott hajtincset. A mozdulat végén épp Chase−re bámult, és megmerevedett. Chase a bátyja mellkasára irányította a fegyvert, ahol még egy esetlegesen félrecsúszott lövés is hatásos lehet. Alekszej rámeredt a fekete−szürkében elıtte álló ismeretlen ellenfelére. Vajon milyen gyors a mágiája? − tőnıdött Chase. Gyorsabb, mint ahogy az ı felgyorsított reflexei meg tudják húzni a ravaszt? Gyorsabb, mint… Alekszej megmozdult, kezét Chase felé emelte, ujjából kékesfehér energia kígyózott elı. Chase tüzet nyitott. İ volt a gyorsabb. A folyamatos lövések feltépték Alekszej testét, és hátravetették, fel a falra. Chase újra tüzelt. Bátyja teste már épp esni kezdett, de a folyamatosan becsapódó lövedékek fenntartották a golyószaggatta falon. A tár kiürült, és Alekszej Komrov elırezuhant; arccal lefelé érkezett a földre. Lába még vonaglott egy utolsót, aztán végleg elcsendesedett. Chase meredten bámult rá, miközben odalentrıl újabb fegyverropogás hangzott fel. Olyan gyorsan történt… Újabb robbanás valahonnan, aztán egy hang a háta mögül: − Semmi teatralitás nem volt benne, nem igaz? Chase lassan megfordult, nagyon is jól tudva, hogy csatapuskája tára kiürült, és nem töltött még újra. Egy férfi állt ott olyan gyönyörő szabású fekete öltönyben, hogy szinte túl tökéletesnek tőnt ahhoz, hogy igazi legyen. Haja aranyszínő volt, és furcsán vöröses fények játszadoztak benne. Szeme is aranyszínő, majdnem mint az olvadt fém. Elképesztı hatalom érzése ölelte körbe, és töltötte meg a folyosót. − Soha nem tudta meg, hogy te vagy az − szólalt meg a férfi mély, zengı hangon, amitıl Chase−nek földbe gyökerezett a lába. − Kicsit kiábrándító. Reméltem, hogy legalábbis valamiféle utolsó pillanat−beli felismerés bekövetkezik, mielıtt egyikıtök vagy mindketten megölitek egymást. Chase leejtette a csatapuskát tartó bal karját. A nehézpisztolya még megvolt. − De milyen udvariatlan is vagyok! − folytatta a férfi. − Te természetesen Mihail Komrov vagy, annak a sarkon túl heverı félırült hullának az öccse. − Elbővölıen elmosolyodott. − Én pedig Alamais vagyok. Chase meglepıdött. Alamais, a nagy sárkány. De hát nem is… − Ó nem, nem úgy nézek ki, ugye? − mondta Alamais. − Egyszerő alakváltoztatás és tömegáthelyezés. Ráadásul sokkal egyszerőbb az emberek számára készült házakban közlekedni, ha te magad is úgy nézel ki, mint ık. Kényelmetlen forma, de határozott elınyei vannak. Chase mozgást hallott messzirıl, a lépcsı felıl, és Alamais is felkapta a fejét. − Nocsak, társaságot kapunk − mondta összevont szemöldökkel. − Pedig annyira szerettem volna egyedül beszélgetni veled. Egy újabb fekete−szürkébe öltözött katona lépett Chase mellé. Demcsenko volt az, a fegyver pedig, amelyet a sárkányra szegezett, nem csatapuskája, hanem egy nagy, dobozformájú pisztoly. Chase nem ismerte fel a gyártmányt. Alamais csak rápillantott. − Ha már nem beszélgethetünk nyugodtan, egyvalamit azért elmondok, hogy biztos lehessek benne: fogunk még beszélni valamikor. Ez pedig az, hogy a bátyád nem tudta. Chase Alamaisra meredt, és hirtelen súlytalannak érezte magát. Semmi más nem jutott el a tudatáig, csak a sárkány és annak szavai. − Ó, győlölt téged, félre ne érts − mondta a sárkány −, de a „hőség” nevő bőbájos emberi tulajdonság megakadályozta abban, hogy a nyomodba eredjen, és levadásszon. Jelen esetben a családi kapcsolatok voltak a kerékkötık. így aztán nekem kellett megtennem helyette a szükséges lépéseket. İneki mindvégig fogalma sem volt róla, hogy „Simon Church” az öccse. Látni akartam, hogy mit tesz, illetve hogy te mit teszel, amikor fény derül a valódi kilétetekre. Alamais elmosolyodott. − Látni akartam, hogy mennyire hasonlóak vagytok, hogy testvérekként mennyire osztjátok ugyanazokat az értékeket. − Az emberformájú sárkány felsóhajtott. − Megvan a válasz, de mennyi új kérdés bukkant fel vele!

Chase meg akart szólalni, de hallotta, ahogy Demcsenko nagy levegıt vesz. − Nincs több kérdés − szólalt meg a törzsırmester. Elsütötte a fegyverét, legalábbis Chase így hitte. Érzett valamit, valami különös bizsergés t, és látta, hogy a fegyveren kigyullad néhány lámpa. Azt is észrevette, hogy egy vastag kábelköteg fut a pisztoly nyelétıl a Demcsenko hátán lévı csomagig. Chase megfordult, és Alamaisra nézett, aki lepillantott oda, ahol a feltételezett fegyvernek el kellett volna találnia, vagy legalábbis ahova célzott. Úgy látszott, semmi sem történt. − Már megint milyen kiábrándító − mondta morcosan a sárkány. − Mit kellene csinálnia? A levegı melegebb lett pár fokkal. Chase érezte Demcsenko vigyorát. − Célozni. Aztán minden fénybe borult. Vakító nyalábokban tört át a tetın. Napnál fényesebb sugarak vágódtak a sárkányba, teljesen energiába burkolva ıt. Hangos robaj−lás indult meg, a sárkány üvöltése elkeveredett a túlhevült levegı zúgásával. A löket a földre taszította Chase−t és Demcsenkót, miközben érezték, hogy az épület rogyadozni kezd. Fény villant, és Chase égetı fájdalmat érzett a lábában, amint hirtelen egy hatalmas alak tornyosult föléje. Vörös és arany pikkelyek jelentek meg mindenfelé, ahogy a sárkány felvette valódi alakját. A padló beszakadt, és Chase lezuhant. Elıször sötétség ölelte magába, de aztán egy hatalmas, karmos láb arrébbrúgta. A sárkány fülsiketítıén ordított, és még mindig mindent fény borított. Chase igyekezett elfeledkezni a lábában égı fájdalomról, és a hátára hengeredett. A sárkány ott ágaskodott fölötte a bezúzott tetın át, és kitárt szárnyakkal igyekezett megszabadulni az omladék tói. Zöldesfehér energiaburok fénylett körülötte. Fény villant le a felhık közül, vakító energia hosszú nyalábjai feszültek a sárkány pajzsának. A csapatszállítók rejtett fegyverei ipari mérető csatalézerek voltak, a fegyver pedig, melyet Demcsenko használt, valamiféle célzó−berendezés lehetett, ébredt rá Chase. Újra felvillant a fény, és Chase nem bírta tovább nézni. Megfordult, és észrevette Demcsenko ernyedt testét úgy fél méternyire az omladék közepén. Chase átvonszolta magát a törzsırmesterhez, aztán a borzalomtól egy pillanatra megdermedt. A férfi testének fele. szinte tökéletesen elégett, a maradék pedig megfeketedett. A fény újra lecsapott, Chase pedig az izzó hıtıl rettegve lekuco−rodott. Semmi. Chase felnézett, és látta, hogy Alamais pajzsa ismét visszaveri a lézersugarakat. Vörös villanások jelezték a felhık között, hogy a sárkány is támad válaszul. Patthelyzet volt. A pajzs megvédte ugyan a sárkányt, a felhık miatt azonban nem láthatta a gépeket, és nem befolyásolhatta ıket közvetlenül mágiájával. Alamais azonban lassan kezdte lerázni magáról az épület maradványait. Chase nem kételkedett benne, hogy ha kiszabadul, és sikerül felrepülnie, a gépek már nem jelentenek neki kihívást. A lézerek újra tüzeltek, ezúttal a felhık egy másik pontjáról, és Chase ismét lebukott. Vakító fény ragyogott körülötte, de megint nem érzett meleget. Belül volt a pajzson. Alamais védelme ıt is beborította. Chase pillantása Demcsenko csatapuskájára esett, amely pár méterrel arrébb hevert. Odavonszolta magát, megmarkolta, és érezte, hogy az válaszol az érintésére. Mőködött. Ellenırizte az állapotát, és megállapította, hogy a tár tele van, akárcsak az apró adagoló, amelyben a nyolc minigránát sorakozott. A hátára hengeredett, és a fegyvert a fölötte tornyosuló sárkányra szegezte. A tetı utolsó darabja is lezúgott a sárkány szárnyáról. A fény ismét felvillant, és Chase tüzet nyitott, átállítva a fegyvert sorozatról teljesen automatikus tüzelésre. A ,golyók a sárkány szabadon maradt hasába csapódtak, a visszarúgástól pedig a fegyver irányzéka folyamatosan húzódott a feje felé. Chase kibernetikusán beállította a minigránátok idızítését, hogy ne becsapódáskor, hanem szinte azonnal a kilövés után robbanjanak. A lövedékek nem tettek túl sok kárt, de a sárkány lepillantott. Chase megint lıtt, és egy minigránát röppent ki a csı alatti kilövı− szerkezetbıl. Közvetlenül a sárkány feje elıtt robbant, hátralökve azt. Chase érezte a lökést, arca megvonaglott, aztán újra tüzelt. A sárkány elfordult, és a második gránát robbanás elıtt legurult a szárnyán, feltépve egy helyen a szárny hártyáját. A sárkány felsüvöltött, és feje körül, a szemébıl kiindulva győlni kezdett az energia. Chase érezte, ahogy a szemek felé fordulnak, és tüzelt. A gránát magasan fölötte robbant, és a robbanáson túl Chase látta, ahogy a zöldesfehér pajzs vibrál egy kicsit, aztán felszívódik. A sárkány hátravetette fejét, és dühödten tombolt. A felhık közül lecsapott az energia. Most Chase megint érezte a hıséget.

35 Csak a figyelmes, értı szemlélı vehette észre a repülıgép futómőve alatt elsuhanó fekete plasztbeton színének árnyalatnyi változását. Jason Chase nem figyelt oda.

Tudta, hogy ott van. Ennyi elég volt.