Az Európai Unió alapjai Mészáros, Rezső Kovács, Csaba Szegedi Tudományegyetem, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék
Szeged Egyetem u. 2. 6720 Magyarország
[email protected]>
<
Tartalom
Előszó 1. Európa 2. Az Európa-eszme Európa-eszme,, és korábbi elképzelések az egységes Európa létrehozására Az Európa-eszme Korábbi elképzelések az egységes Európa létrehozására l étrehozására 3. Az európai integráció fejlődése 19451945 -től Az integráció fogalma és fokozatai Az 1940-es évek meghatározó eseményei Az európai integráció folyamata 4. Az Európai Unió Az Európai Unió megalakulása Az euró és az euróövezet kialakulása A keleti bővítés Az Európai Alkotmány 5. Az Európai Unió intézményrendszere Az Európai Tanács Az Európai Unió Tanácsa Az Európai Bizottság Az Európai Parlament Az Európai Bíróság Az Európai Számvevőszék Az Európai Központi Bank Az Európai Beruházási Bank Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Az Európai Régiók Bizottsága Az Európai Ombudsman 6. A tér felosztása és kezelése az Európai Unióban
A régió A NUTS – NUTS – rendszer rendszer Az Európai Unió térszerkezeténe térszerkezeténekk más formái A Kék Banán A Közép-európai Bumeráng Az Európai Szőlő A Vörös Polip A Kék Csillag 7. A városok szerepe az Európai Unióban Városszerepek A sikeres város 8. Az Európai Unió közösségi politikái Az energiapolitika Vállalkozás- és iparpolitika Agrárpolitika Kereskedelempolitika Versenypolitika Külügyi- és biztonsági politika Belügyi-és igazságügyi politika Oktatáspolitika Akcióprogramok Kulturális politika Tudománypolitika Környezetvédelmi Környezetvé delmi politika 9. Az Európai Unió regionális politikája A regionális politika alapelvei A regionális politika legfontosabb célkitűzései Az Európai Unió támogatási rendszere 10. A globalizáció és az Európai Unió Globalizáció Az Európai Unió a globalizáció folyamatában folyamatában Felhasznált irodalom A táblázatok listája
4.1. A maastrichti konvergenc konvergencia-kritériumok ia-kritériumok 6.1. A NUTS - rendszer szintjei
Előszó Az Európai Unióról könyvtárakat megtöltő szakirodalom született már eddig is, amely folyamatosan tovább bővül. Sőt, hovatovább már olyan mértékűvé duzzad, hogy áttekinteni szinte lehetetlen vállalkozás. Termész etesen ki kell emelni ebből a magas színvonalú közgazdasági, jogi elemzéseket, szakkönyveket, szakmai tankönyveket. De a maradék a halmaz rendkívül szerteágazó, mind színvonalát mind témakörét tekintve. Viszont felismerhetők bizonyos tendenciák. Nem meglepő, hogy az írások nagy többsége kifejezetten az Európai Unióra, mint integrációra, szervezetre, működésre koncentrál és sokkal kisebb mértékben merülnek fel egyéb fontos kérdések. Lényegében Lényegében tudományfüggő az, hogy területi, t erületi, gazdasági, társadalmi, vagy etnikai, etni kai, vallási, kulturális vagy más összefüggések kellő súllyal szerepelnek-e? A másik tendenciakört az jellemzi, hogy egy-egy részterületet ragad meg
(uniós támogatások, intézményrendszer, monetáris kérdések, a bővítés politikai összefüggései, az Európai Unió Un ió jövője és így tovább). Az ezzel ellentétes megközelítés, zömmel könyvekben, mindent el akar mondani az Európai Unióról részletesen, de általában csak az integrációról, a szervezetről, a működésről közöl hasznos, érdekes, különös vagy csak általános ismeretekeket. Talán nem szükséges tovább csoportokat keresni a sokaságban, mert csupán azt szerettük volna érzékeltetni, hogy nagyon bőséges és egyben rendkívül vegyes a kínálat az Európai Unióról írott forrásokat illetően. Vagyis nem könnyű megtalálni azt, a mire kíváncsiak vagyunk, vagy amire szükségünk lenne. Munkánkban az a cél vezérelt, hogy az Európai Unióról készítsünk jegyzetet, ami a nem közgazdász és nem jogász hallgatók számára heti 2 órás kurzusban, egy félévben kellő áttekintést ad az Európa eszme kialakulásától az Európai Uniónak a globális gazdasági versenyben játszott szerepéig. Egyrészt az volt a célunk, hogy az integráció kapcsán a filozófiát, a történelmet, a kultúrát, a földrajzot, a regionális tudományt és egy kis közgazdaságtant is érintsünk. Másrészt, pedig az, hogy az Európai Unió fejlődése, intézményi, működési mechanizmusa bemutatása mellett a térszerkezeti, regionális egyenlőtlenségi, városi szerepkörbeli összefüggésekre is kitérjünk. kit érjünk. Szeged, 2010. december Mészáros Rezső Kovács Csaba
1. fejezet - Európa Európát sokféleképpen lehet bemutatni, értékelni, tudományosan megközelíteni. Ha valaki mélyebben érdeklődik az iránt, hogy mi is Európa, hogy mit értünk Európa fogalmán, az európai kontinensen, akkor számos szempontot kell figyelembe vennie. A földrajztudomány kontinensnek a tengerek, óceánok által körülvett szárazulatokat nevezi. Ez alapján tehát Európa nem önálló kontinens. Alexander von Humboldt, a nagy német természettudós nem is tartotta kontinensnek, hanem csak az ázsiai világrész nyugati félszigetének. Arra azonban érdemes felhívni a figyelmet, hogy Európa határai a történelem során csak egyfelé, keleti irányban módosulhattak. A 17. század elején született földrajzi írásokban az olvasható, hogy Európa keleti határa a Dnyeperfolyó. Száz évvel később a határ a DonDon -folyó. Még egy évszázaddal később, a 19. század kezdetén már a Volga-folyó Volga- folyó Európa keleti határa, de ebben történelmi és politikai tényezők is szerepet játszottak. A 19. század második felében alkotta meg Carl Ritter német geográfus azt a koncepciót, hogy Európa és Ázsia határa az Urál hegység vízválasztója, az Urál-folyó, a Kaszpi-tenger és a Kaukázus. Lényegében napjainkban is általános az egyetértés abban, hogy földrajzi értelemben ez Európa keleti határa. Figyelmet érdemel azonban, hogy például a sportvilágban (politikai és más okok miatt) az utóbbi időben egyre inkább „kibővítik” Európa határait és egyes sportágakban néhány izraeli, török, orosz nagyvárosok csapataikat az európai kupákban szerepeltetik. A kontinens nevének nevéne k eredete is bizonytalan. Széles körben ismert Európa nevének eredetéről a görög mitológiai történet, amely szerint Zeusz beleszeretett a szép Européba, Agénór király lányába. Aranyszőrű bika képében elrabolta Europét, Kréta szigetére vitte és gyermeket nemzett nemzett vele. (Europé (Európa) elrablása egyébként nagyon kedvelt és visszatérő témája a művészeteknek, irodalomnak. A feldolgozásokból számtalan remekmű született). Egyes források szerint az ókori Mezopotámiában utaltak földrészünkre ASU-EREB néven, a
milétoszi milétoszi geográfusok használták először Kr.e. a VII. -VI. században (Palasik 2006). Az i.e. V. században Hérodotosz Hérodotosz arról tudósított, hogy nem tud arra válaszolni, miért tartják úgy, hogy a világot három földrész alkotja: Ázsia, Afrika és Európa, ráadásul ezek mind nőneműek! Hérodotosz Európán az ókori Hellaszt értette és a fogalom az idő múlásával térben fokozatosan terjedt ki. Érdekes, hogy Európa neve nem szerepel a Bibliában. Rubens - Európé elrablása elrablása
Jellemző azonban, hogy „Európa antikvitásban kulturális és civilizációs közösségként már akkor definiálta önmagát, amikor annak földrajzi határai még nem stabilizálódtak. Ezen európai közösség fogódzó pontjai az évszázadok során alakultak ki és egészültek ki újabb és újabb tematikákkal” (Szénási 1999. 1999 . 242.o.). A 20. század utolsó negyedétől Európa nagy erőfeszítéseket tesz, hogy lépést tudjon tartani a világversenyben a vezető nagyrégiókkal, az Egyesült Államokkal, a dél -kelet-ázsiai régióval, Kínával és Indiával. De ne feledjük el, hogy Európa évszázadokon át meghatározó szerepet töltött be a világ társadalmának, gazdaságának, kultúrájának, eszmevilágának formálódásában, fejlődésében. Tudjuk, hogy ennek a cselekvéssorozatnak voltak fekete, szürke oldal is, de összességében Európán belül és a kontinensen kívül sokkal több a progresszív, a fejlődést segítő olyan olyan cselekvés, cselekvés, amit Európa tett.
2. fejezet - Az Európa-eszme, és korábbi elképzelések az egységes Európa létrehozására Tartalom
Az Európa-eszme Korábbi elképzelések az egységes Európa létrehozására
Az Európa-eszme Fehér M. István (2004) utalt arra, hogy Kevin Wilson és Jan van der Dussen az általuk szerkesztett „Az EurópaEurópa -eszme története” című könyv előszavában kérdéseket fogalmaztak meg: milyen típusú Európát építünk, és miért; hogyan viszonyul ez az új Európa az európai történelem menetéhez és tapasztalataihoz; vannak-e megkülönböztetetten európai értékek; van-e van-e valamilyen koherens, felismerhető európai azonosság; mit jelent európainak lenni? A szerkesztőknek szerkesztőknek az a véleményük, hogy a kérdések megválaszolásához hasznos támaszt Európa története, amelyben felismerhető valamilyen európai eszme, valamilyen európaiság is. Valószínű azonban, hogy hasonló kérdéseken, lehet, hogy más összefüggésben, a döntéshozók és a tagországok lakosságának egy része bizonyára töprengett. Az Európai Unió bővülésével bővülésével ezek a kérdések korántsem vesztették el aktualitásukat. Bár valószínű, hogy még mindig kevesen tudják, hogy ezek a kérdések szorosan összekapcsolódnak összekapcsolódnak az Európaeszme lényegével, történetével, történelmi szerepével. Többnyire egyetértés van abban, hogy az Európa-eszme tulajdonképpen a francia forradalom után jött után jött létre. Azelőtt Európa földrajzi fogalom (fizikai valóság) volt, amely a görög időszakban a szabadság fogalmával volt jellemezhető, a 15. században a kereszténységgel, a 16. században az erőegyensúly politikával, a 18. században a civilizáció fogalmával volt összekapcsolható. A szabadság, a kereszténység, a civilizáció vonulatában formálódó Európa-eszme közben hosszú hosszú időre, esetenként évszázadokra eltűnt, megszakadt. Folyamatosabb jelenlétéről csak a 19. század elejétől beszélhetünk. Ekkor születik meg és stabilizálódik az európai kultúra történetének, mint eszmének a fogalma. Ugyancsak ennek az évszázadnak az els ő felében a különböző politikai és vallási áramlatok megalkották elképzeléseiket Európa fejlődéséről. Fontos körülmény, hogy a 19. század végén a liberális kultúra egyre inkább válságba került,
amely segített egyfajta európai tudatosság, európai identitás megteremtésében (Fehér M. 2004.). Az Európa-eszme más (nem egészen filozófiai) oldalról megközelítve még összetettebb. Talán feltételezhető manapság, hogy az Európa -eszme az egyén szintjén már-már a nemzeti identitás és a nemzetekfölöttiség (szupranacionalitás) bonyolult keveréke. Ez azzal magyarázható, hogy az információs és kommunikációs technológiák által az egyén mindennapjaiba épült, a média által befolyásolt új típusú eszmevilág, életérzés, amelyben az egyén határozza meg, hogy az milyen mértékben, milyen kombinációban nemzeti, európai vagy globális. Ezekkel a megközelítésekkel remélhetőleg segítenek abban, hogy a fejezet első soraiban szereplő kérdésekre válaszolni lehessen.
Korábbi elképzelések az egységes Európa létrehozására A mai értelemben használatos Európa-fogalom a 17. században jelent meg, de az egységes Európa megteremtésének gondolata egészen az ókorig nyúlik vissza. Tulajdonképpen a Római Birodalom volt az első olyan egységbe szervezett államhatalmi szervezet, amely az intézményeit kiépítette kiépítette és működette a birodalom határain is (ami az akkori Európa nagy részét fogta át). Sok tekintetben a római birodalmi felépítmény és működési rendszer volt a későbbi egységbe szerveződő Európa -koncepciók mintája. Később Nagy Károlynak sikerült a csaknem csa knem lehetetlen. Egységet hozott létre Európa területének egy jelentős részén. Ez az egyesítés csaknem igazi integráció volt (az akkori viszonyoknak viszonyoknak megfelelően), de rövid ideig tartott és 843843 - ban ban a verduni szerződéssel szerződéssel véget ért. Azután Európa egye inkább széttagolt lett, az egyház egységesítő szerepe kiemelkedő tudott maradni, annak ellenére, hogy a nemzetállamok kialakulásával növekedett Európa sokszínűsége, sokszínűsége, ami máig egyik kiemelkedő sajátossága és értéke a kontinensnek. Közben számos, kisebb-nagyobb kisebb- nagyobb ívű ívű elképzelés született az egységes Európáról. De szinte minden Európa-felfogás Európa-felfogás mögött mintegy állandó tényezőként, összekötő kapocsként kapocsként húzódott meg a szellem Európája, a kultúra és a civilizáció Európája. Ezen vonulat mellett, és e kulturális közösségen keresztül vezet az út az európai gazdasági, majd a politikai közösség felé (Szénási 1999.). Nem célunk, hogy bemutassunk valamennyi, a 2. világháború előtti említésre érdemes koncepciót az egységes Európáról, inkább csak – röviden – a 20. században született elképzelésekre térünk ki. Azt azonban mégis megjegyezzük, hogy költők, királyok, filozófusok, diplomaták, üzletemberek, papok vannak az egységes Európa megálmodói között: Dante Alighieri (13. század), Pierre Dubois francia diplomata (14. század), Podgyebrád György cseh király (15. század), Maximilien de Béthune, Sully hercege (16.-17. század), Saint-Pierre abbé (18. század), Pierre-Joseph Proudon filozófus (18.század), Jeremy Bentham (18. század), Emanuel Kant (19. század), Henry Saint-Simon (19. század). A 20. század kezdetén fontos esemény történt az egységes Európa-koncepció történetében. 1900-ban a francia Politikatudományok Szabadegyeteme Szabadegyeteme az „Európai Egyesült Államok” című témáról nemzetközi konferenciát szervezett. Ezen a konferencián alakult ki, fogalmazódott fogalmazódott meg először egy olyan EurópaEurópa - jövőkép, jövőkép, amelyben már szerepeltek gazdasági, szociális és politikai-intézményi összefüggések is. Rendkívül érdekes a kongresszus célkitűzése. Szénási célkitűzése. Szénási Éva (1999. 243. o.) idéz ebből: „a szomszédos népeknek a gőzgépek é s a villamos áram elterjedése révén történő anyagi közeledése, a demokratikus szellem
nemzetközi irányai és a dolgozó osztályok szociális törekvései, akik jólétük gyarapodását a béke megszilárdításával megszilárdításával kívánják biztosítani, valamint valamint Európa politikai köreinek köreinek terjeszkedése a gyarmatosítás és más földrészek kizsákmányolása következtében számos kortársunkat a különböző országokban arra a kérdésfeltevésre ösztönöztek, hogy vajon a civilizáció, Európa gazdasági és politikai érdekei nem állítják-e azt a feladatot eléjük, hogy orvosolják a kontinens történelmi széttagoltságát, egyetlen szövetségbe tömörítve a különböző európai népeket, amely – szövetség meghagyva mindegyikük függetlenségét – az európai békével mindegyiküknek megadná az egység előnyét a keleti és ny ugati külföldi konkureseikkel szemben”. Egységes Európára, amit a konferencia Európai Egyesült Államokként definiált, azért is szükség van, mert így lehet megakadályozni a háború kirobbantását és a béke megőrzését. Nagyon érdekes, hogy már akkor vitát váltott ki az, hogy kik tartozzanak az ebbe az új típusú Európába? Ismét fölmerült Európa földrajzi határainak kérdése, nevezetesen Törökország, Oroszország és Anglia hovatartozása volt a vita tárgya (Törökország helye ma is az egyik vitatott kérdés). Sajnálatos Sajnálat os azonban, hogy csak a szűk szakmai elit körében terjedtek el ezek a gondolatok, a szélesebb közvéleményt egy egyesült Európa-kép nem érdekelte. Az Európa-koncepciók Európa-koncepciók valóságtartalmának növekedéséhez az első világháborúnak kellett bekövetkezni. bekövetkezni. Ezután alapvetően alap vetően más elképzelések születtek, amelyekből kiemelkedik a japán-osztrák diplomatacsaládból diplomatacsaládból származó Richard Coudenhove-Kalergi Coudenhove-Kalergi Páneurópa című műve (1923). Ezt a munkát sokan az egységes Európa egyik alapművének minősítetik, amely közvetlenül is hatott számos Európa-barát politikus és gondolkodó (Paul Claudel, Paul Valery, Ortega y Gasset, Eduard Benes Winston Churchill) gondolatvilágára. gondolatvilágára. Coudenhove-Kalergi szemléletének, megközelítésének egyik markáns újdonsága az, hogy az első világháború utáni nosztalgiahullám nosztalgi ahullám és múlt felé fordulás helyett a 19. századi európai hegemónia összeomlásának fő okát elsősorban a politikai rendszerének válságában látja, annak radikális megváltoztatását, átalakítását szorgalmazza. A Páneurópa-i elmélet a föderalista (szövetségi) koncepciókhoz koncepciókhoz sorolható, amely kísérletet tett arra, hogy egy politikai közösség formájában egységbe hozza az optimális államtípust és a történeti-kultúrális-etnikai sokszínűséget, sokszínűséget, amelyből egy demokratikus Európa-koncepciót Európa -koncepciót próbál felépíteni. CoudenhoveKalergi Európa-képe Európa-képe azonban nemcsak meglehetősen érthető politikai keretet rajzolt fel, hanem gazdasági, szociális és kulturális vonatkozásokban is tartalmas. Lényeges elem a nemzetek közötti szolidaritás (Szénási 1999.). Coudenhove-Kalergi Coudenhove-Kalergi úgy gondolta, hog hogyy elképzelése négy lépésben valósulhatna meg:
Páneurópai Páneurópai konferencia;
megállapodás megállapodás a vitás kérdések nemzetközi bíráskodással bíráskodással való rendezéséről;
a vámunió létrehozása;
a föderális alkotmány összeállítása.
Az elképzelés támogatói elsősorban a gazdasági együttműködés területén látták egyáltalán életképesnek életképesnek a folyamat elindítását.
Még egy elképzelést érdemes megemlíteni a második világháború előtti időszakból. 1929 -ben a Népszövetségben Aristide Briand francia külügyminiszter igen merész, mondhatni jövőbelátó tervel állt elő. Javaslatának lényege az volt, hogy a kialakítandó európai államszövetségben meg kell szüntetni a vámhatárokat, fokozatosan le kell bontani a politikai határokat, érdemes közösen kiaknázni kiaknázni a gyarmatokat és létre kell hozni, és be kell vezetni egy közös európai pénzt. Érdemes figyelemmel lenni arra, hogy Briand tervezete a német – francia francia együttműködésre alapozódott, de valamennyi európai ország részvételére számított. Hamar bebizonyosodott bebizonyosodott azonban, hogy Briand Franciaországnak Franciaországnak vezető sze repet szánt elképzelésében, ezért már lényegében a beterjesztés után nem sokkal bukásra volt ítélve. Ugyanis a másik két európai nagyhatalom – Németország Németország és Nagy-Britannia – természetesen természetesen nem tűrhette Franciaország leendő dominanciáját.
3. fejezet - Az európai eu rópai integráció fejlődése 19451945-től Tartalom
Az integráció fogalma és fokozatai Az 1940-es évek meghatározó eseményei Az európai integráció folyamata
Az integráció fogalma és fokozatai Mielőtt folytatnánk az integráció folyamatának tárgyalását, az 1945 utáni történések bemutatását, egy kissé el kell időznünk az integráció fogalmának, fokozatainak megismerésében. megismerésében. Az integráció témakörévével nagyon sokan foglalkoztak és napjainkban is a közgazdaság-, a jog-, a politika-, a földrajz-, a regionális tudomány egyik izgalmas kutatási területe, mondhatni egyik alapkérdése. Kétségtelen, hogy az integráció korunk egyik fő folyamata. Az integráció lényegében egyesülési folyamatot jelent, a részek valahova való beilleszkedését, beilleszkedését, összefonódását. összefonódását. Az integráció résztvevői egyre több területen és egyre szorosabb együttműködést hoznak létre, és erőfeszítést tesznek arra, hogy összehang olják az együttműködést. együttműködést. Az integráció alapvető célja az, hogy biztosítsa a gazdasági gazdasági jólétet, a békét, a biztonságot, a személyek kibontakozásána kibontakozásánakk lehetőségét, és és javítsa az élet élet minőségét. Az európai integrációnak eddig hét fokozatát szokás elkülöníteni:
kedvezményes (preferenciális) övezetetet,
amelynek a tagjai kölcsönösen kedvezményeket nyújtanak egymásnak. Az utóbbi néhány évtizedben azonban az egyoldalú preferenciák terjedtek el,
szabadkereskedelmi övezetet,
vámuniót, amely akkor jön létre, ha a benne részt vevő országok nemcsak az egymás
amelyről akkor beszélünk, ha két vagy több ország szerződést köt arról, hogy ipari termékeit vámmentesen szállíthatja egymás piacaira, de a többi országgal szemben mindenki olyan olyan vámot ró ki, amit akar, közötti vámokat szüntetik meg, hanem közös vámokat is megállapítanak a kívülálló országokból országokból származó árúkra,
közös piacot,
amely több a vámuniónál, mert a benne lévő országok az árúk árúk és a szolgáltatások egymás közötti forgalmát nem akadályozzák vámokkal és hasonló korlátozó eszközökkel, lehetővé teszik, hogy a társország polgárai számára a munkavállalást (szabad munkaerő áramlás) lehetővé teszik, továbbá, hogy egymás országai területén a társországok állampolgárai üzemeket, üzleteket létesítsenek és pénzüket a társország bankjaiban bankjaiban helyezhessék helyezhessék el (szabad (szabad tőkeáramlás); tőkeáramlás);
egységes belső piacot,
gazdasági és monetáris uniót,
amely azt jelenti, hogy a szervezeten belül csaknem teljesen megszűnik a nemzeti piacok elkülönülése. Az egységes belső piac lényege az árúk, a szolgáltatások, szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlása, amely akkor következik be, ha az integrációban résztvevő tagországokban közös gazdaságpolitika érvényesül és az integrációb an közös pénz van forgalomban. Ennek a fokozatnak az elérését tűzték ki célként az 1992. februárjában aláírt és 1993. novemberében hatályba lépett Maastrichti Szerződésben. politikai uniót,
amely elvben egyetlen, közös államot jelent. Végső soron ez az integráció legmagasabb fokozata. Ugyanakkor történelmi távlatban is az valószínűsíthető, hogy ez az európai állam valamiféle államszövetségként, konföderációként jön majd létre, vagyis a résztvevő államok nem lesznek hajlandók lemondani teljes szuverenitásukról, a nemzetekfölötti (szupranacionális) szint nem válik majd kizárólagossá, ezért is felértékelődik a regionalizmus jelentősége a döntési rendszer különböző szintjein is (Botos -Kőrösi 2007.).
Az 1940-es évek meghatározó eseményei Rátérve a világháború utáni történésekre, közismert, hogy a második világháború befejezése után alapvetően új helyzet állt elő. Az egységes Európa -gondolat még inkább felerősödött, mert Európa vezető politikusainak óhaja egybeesett a széles közvélemény akaratával: legyen végre egy háborús konfliktusoktól mentes Európa. Már a negyvenes évek végén, több szálon futott kezdeményezések voltak. Például ismét felmerült az Európai Egyesült Államok gondolata, aminek létrehozását Winston Churchill javasolta, és aminek alapját a német – francia béke biztosítaná, de – Churchill Churchill véleménye szerint azt támogatta volna az Egyesült Államok és a Szovjetunió is. Hosszú viták után végül is a felvetés nem nyert kellő támogatást, de az egységes Európa-gondolat nem veszett el, amit mi sem bizonyít legjobban, hogy Londonban, tíz tagállam részvételével (Belgium, Dánia, Egyesül Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Olaszország, Norvégia, Svédország) 1949. május 5-én megalakult az Európa Tanács. A Tanács fő célja az volt, hogy a háború után i Európa összebékítését és demokratizálását elősegítse. Tehát ismét előtérbe került valamilyen nemzetekfölöttiség (szupranacionalitás), mert enélkül nehéz megvalósítani egységes európai koncepciót, jelen esetben sikerre vinni az Európa Tanács működési szer vezetét, szer vezetét, mechanizmusát (a nemzetekfölöttiség érvénysülése azt jelenti, hogy a tagországok önállóságuk egy részéről lemondanak) De végül is a tradicionális szövetségben -hívők és az egyesítésre törekvők, az unionisták, akik uralták az Európa Tanácsot, nem vo ltak képesek arra, hogy az európai integráció folyamatait elindítsák, de kétségtelen, hogy mindezek az erőfeszítések az integrációnak nélkülözhetetlen előzményei voltak. Közben a világban és Európában is Európa sorsát hosszú ideig meghatározó események tör téntek. téntek. Ismert, hogy a győztes hatalmak között feszültség keletkezett. Az Egyesült Államok
már az új világrendszerben elfoglalandó pozícióit kereste, kisebb méretekben az Egyesült Királyság is, lényegében a Szovjetunió is ezt tette. A kelet-közép-európai országok viszont teljes mértékben a Szovjetunió befolyása alá kerültek. Ez a különbözőség nemcsak a későbbiek során, hanem még az évtized végén ('40 -es évtized) markánsan érzékelhető volt. Marshall-terv Marshall -terv néven ismert segélyprogram (Európai Újjáépítési Program) keretében az Egyesült Államok csaknem 13 milliárd dollár összeget juttatott Nyugat-Európába Nyugat-Európába és Jugoszláviába a háborús károk helyreállítására, illetve fejlesztésre (a Marshall-segéllyel a Szovjetunió nem élt és az európai szocialista országok sem vehették azt igénybe). A segélyprogram működtetésére hozták létre 1948 -ban Párizsban az OEEC-t (Organization for European Economic Cooperation). A szervezet 1961- től kibővül, Európán túlterjedő szerepkörrel OECD-ként OECD -ként funkcionál (Organization for Economis Cooperation and Development – Magyarország 1996 óta tagja). Mintegy „ellenszervezetként” a szocialista országok 1949-ben megalapították a KGST-t (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa). Ugyanebben az évben alakult meg a NATO, a nyugat-európai országok katonai-védelmi szövetsége, de csak hat évre rá – amikor a Német Szövetségi Köztársaságot felvették a NATO-ba – hozták létre a szocialista országok katonai-védelmi szervezetét, a Varsói Szerződést.
Az európai integráció folyamata Az európai integráció valójában 1950-1951-ben indult el. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én javaslatot tett az Európai Szén és Acélközösség megalapítására. A tervet támogatta az akkori igen elismert nyugat-német kancellár, Konrad Adenauer Adenauer is. Schuman tervének szellemi hátterét a kiemelkedő tekintélyű Jean Monnet adta, akit a később létrejövő Európai Közösség „szürke eminenciásának” tartottak. Jean Monnet volt az, aki munkatársával néhány hónap alatt összeállította a szén- és acélközösség tervét. Az elképzelés meglehetősen széles körben támogatásra talált, így 1951. április 18 -án hat ország aláírta az Európai Szén- és Acélközösség szerződést (ESZAK/Montánunió), hivatalosan a Párizsi Szerződést (Franciaország, Német Szövetségi Köztársaság, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország). A szervezetet egy Főhatóság működtette, következésképpen a szén- és acéltermelés egyes területein a nemzeti szuverenitást a szén- és acélközösséghez csatlakozott országok nemzetekfölötti szervezeteknek adták át . Ez volt az első olyan eset, amikor a nemzetekfölöttiség elve a gyakorlatban megvalósult. Egyébként a Szén- és Acélközösség működése ötven évre volt érvényes, 2002 - ben ben meg is szűnt de egyes rendelkezései rendelkezései az Európai Unió kereteiben is tovább működnek. Az Alapító Atyák
Jean Monnet
Robert Schuman
Konrad Adenauer
monnet.mp3
schuman.mp3
adenauer.mp3
Forrás: European Commission Audiovisual Services Az európai integrációt elindító vezető nyugati politikusok és szakértők nem álltak le és további lehetőségeken, formákon gondolkodtak, mégpedig a gazdasági együttműködés további elmélyítése és kiterjesztése irányában. Már 1952-ben Jean-Willem Beyen holland külügyminiszter is lehetségesnek tartotta egy európai vámunió létrehozását. A Beyen-terv sokak tetszését kiváltotta. 1955-ben a Montánunió Minisztertanácsa a belga Paul-Henri Spaak-ot kérte fel egy javaslat kidolgozására. A Spaak-jelentés 1956-ban készült el, amiben a jelentés készítői javaslatot tesznek az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Euratom létrehozására. 1957. március 25-én Rómában Montánuniót alkotó hat ország (Német Szövetségi Köztársaság. Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország) aláírta az Európai Gazdasági Közösséget (EGK, közhasználatú nevén a „közös piac”) és az Európai Atomenergiai Közösséget (EURATOM) létrehozó szerződéseket, amelyeket hivatalosan Római Szerződések -nek nevezünk. A Római Szerződések 1958. január 1 -én léptek hatályba.A három közösséget létrehozó szerződéseket (Montánunió, EGK, EURATOM) azok későbbi módosításaival együtt alapító szerződések nek nek tekinthetjük. A Római Szerződések aláírása
Forrás: European Commission Audiovisual Services Az EGK-t létrehozó szerződés bevezető fejezetében kitértek az európai integráció alapvető céljaira is, nevezetesen, hogy az integráció az európai népek közeledését szolgálja, elősegíti az országok gazdasági és társadalmi előrehaladását, növeli a foglalkoztatást, emeli a jól étet, segít a béke és szabadság megőrzésében. A nyugat -európai integráció elsődleges célja a „közös piac” megteremtése volt, bár a tőke és a munkaerő szabad áramlását nem sikerült megvalósítani, viszont lényeges előrelépés történt az intézményi egyesítés t erületén (a közös Bíróság és Közgyűlés mellé közös Bizottságot és Tanácsot is létrehoztak). Lényegében 1967 től az Európai Közösségek elnevezés is használható már (Bernek -Kondorosi-Nemerkényi(Bernek -Kondorosi-NemerkényiSzabó 2003.). Az alapító szerződések rendelkeztek a szükséges in tézményrendszer kialakításáról, a hatásköri megosztásokról, a nemzetekfölötti főhatóság szerepéről (nem a tagállamok, hanem kizárólag a közösség érdekeit szem előtt tartva hozott döntéseket). A parlament - jellegű jellegű közgyűlés és a bíróság 1958-tól 1958 -tól közös volt, majd amikor 1965-ben egyesítették a végrehajtó és a döntéshozó szerveket ( Fúziós Szerződés), a nemzetekfölötti főhatóságok egyesítésével létrejött az Európai Közösségek Bizottsága, a miniszterek tanácsainak egyesülésével, pedig megalakult az Európai Közösségek Tanácsa. A három közösség azonban megtartotta önállóságát (Szájer-Laky-Tapasztó 2004.).
Az 1960-as években a nyugat- európai integrációs folyamat élénk és érdekes időszakot élt át. Ezeket az éveket sikerek és problémák egyaránt jellemezték. Mint már szó volt róla, egyértelmű siker volt, hogy az integráció tovább erősödött, mélyült. Az EGK számos közös gazdaságpolitikai elképzelést valósított meg, vagy indított be (vámunió, közös külkereskedelmi politika, közös versenypolitika, közös agrárpolitika). 1960. január 4-én létrejött az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA, zömmel az EGK- n kívül lévő országok részvételével). 1967. július 1-én a Hatok a három integrációs szervezetnek az intézményeit egységesítik és egységesen egységesen Európai Közösségnek nevezik. nevezik. Az EGK sikere másoknak is felkeltette érdeklődését és már 1961 -ben megindult a komoly szándék a belépésre. Nagy-Britannia, Dánia, Írország, Norvégia teljes jogú tagságért folyamodott, ám De Gaulle elutasító volt a brit kérelem kér elem iránt (1963-ban meg is vétózta), erre a másik három ország visszavonta kérelmét. Norvégia 1972-ben népszavazáson elutasította a belépést. Végül is 1973-ban Dánia, Írország és Nagy-Britannia csatlakozott az Európai Közösséghez. Közösséghez. 1981-ben Görögország, 1986-ban Spanyolország és Portugália is belépett. Az integráció területi folyamata
Az új tagok felvétele (a bővítés) mellett, ennek az időszaknak a másik nagyon fontos esemény az Egységes Európai Okmány megalkotása és aláírása volt 1986-ban. Az Okmány létrehozásának célja az volt, hogy elősegítse a határok nélküli egységes piac (belső piac) megteremtését. Ennek érdekében egyszerűbbé és hatékonyabbá szerették volna tenni a döntéshozatalt. Az volt az elképzelés, hogy az Okmánynak meg kell erősítenie, hogy a közösségnek igénye, szüksége van önál ló monetáris lehetőségre. Új fogalom jelenik meg, a gazdaság és társadalmi kohézió elve, amely az elmaradott régiók felzárkóztatását szorgalmazza. Mintegy ennek egyenes következménye, hogy kidolgozzák egy átfogó regionális politika alapelveit. Az 1980-as évek é vek végén nagy erőfeszítések árán megszületik a Szociális Charta, a munkavállalók jogait rögzítő okmány (amit akkor Nagy -Britannia miniszterelnöke, Margaret Thatcher nem írt alá). Belso_piac.mpg
Az Európai Közösség, különösen az Európai Gazdasági Közösség (EGK) közös valutájának gondolata hosszú idő óta volt a politikusok és a szakértők figyelmének középpontjában. A döntéshozók úgy vélték, hogy a közös valuta nélkül a belső piac az összes lehetőséggel nem tud élni. A közös valuta a fogyasztók és a befektető k számára átláthatóbb, árfolyamkockázata az egységes piacon jobban elhárítható, a tranzakciós költségek csökkenthetők, ily módon komoly mértékben növelhető a közösségen belül a gazdasági jólét. 1962 -ben találkozhattunk az első komolyabb elképzeléssel, 1969 -ben terv készült a Közösség önálló monetáris identitásának megteremtéséről (Barre(Barre -terv). Ezt követte egy szakértői munka, majd 1970 -ben egy jelentés (Werner-jelentés), amely azt javasolta, hogy a tagállamok – több szakaszban egy külön gazdasági és monetáris (pénzügyi) szervezetet hozzanak létre. A tagállamok 1971. márciusában meg is állapodtak a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) létrehozásában. létrehozásában. 1979. márciusában, az Európai Monetáris Rendszer létrejöttével a tagállamok között a monetáris együttműködésben együttműködésben új szakasz kezdődött el. Bevezették az ECU-t, az európai közös elszámolási egységet (az ECU 1999-ig, az euro számlapénzként való megjelenéséig volt érvényben). Az 1988. júniusában az Európa Tanács elfogadta a GMU fokozatos megvalósításának célkitűzéseit, és Jacques Delorsnak, az Európa Bizottság nagy tekintélyű elnökének kellett javaslatot tenni a konkrét szakaszokra. Az 1989. április 17-én beterjesztett „Delors„Delors- jelentés” jelentés” szerint a GMUGMU -t három elkülönülő, de egymásra épülő szakaszban kell felépíteni (az első első szakasz elindítása 1990 -ben történt) (Botos-Kőrösi (Botos-Kőrösi 2007.). Az európai integráció fejlődésében nagyon lényeges esemény volt, hogy 1979. júniusában megtartották az Európai Parlament első közvetlen választását (a választásnak erről a módjáról az állam és k ormányfők ormányfők 1974-ben 1974-ben döntöttek). Az 1970-es 1970-es évek első felében feszültség keletkezett - Szájer és társai (2004) idézik Kende, T. és Szűcs, T. (2002) megállapításait -, miszerint feltehetően a mezőgazdasági politikával, valamint az energiaügy alakításával kapcsolatban voltak viták, esetenként súlyos nézeteltérések a tagállamok között. Ezért 1974-ben úgy határoztak, hogy az integráció stratégiai irányai kialakítása érdekében új állam- és kormányfői rendszeres egyeztető fórumot hoznak létre az Európai Tanácsot. A z Európai Tanácsot csak később, a Maastrichti Szerződésben emelik be hivatalosan az alapító szerződésekbe. Eközben sorsfordító változásokat élt át Kelet-Közép-Európa, vele együtt Európa többi része, de a világ is. A nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje Európa jelenkori történelmének igen fontos időszaka volt. A Berlint megosztó Berlini Fal leomlott. A Szovjetunió összeomlott. A kelet-közép-európai kelet-közép- európai országokban megszűnt az egypártrendszer,
kialakultak a piacgazdaság és a demokrácia jogi keretei. Nemzetállamok alakultak meg. Két szóval kifejezve: rendszerváltoztatás történt. Ez új helyzetet teremtett Európa számára is, ugyanis az integráció mélyítése és a bővítés szempontjából most már figyelembe kellet venni a kelet-közép-európai belépési szándékokat, igényeket is.
4. fejezet - Az Európai Unió Tartalom
Az Európai Unió megalakulása Az euró és az euróövezet kialakulása A keleti bővítés Az Európai Alkotmány
Az Európai Unió megalakulása Közben az európai integrációs folyamat haladt tovább, sőt egyidőben és sokszálon futó folyamatok történtek. Ott hagytuk abba a történetet, hogy a Gazdasági és Monetáris Unió első szakaszának felépítése 1990-ben megindult, és ez megvalósulhatott az Európai Gazdasági Közösség akkor meglévő intézményi, szervezeti keretei között. De a második és a harmadik szakasz megvalósulásához már az EGK jogi, intézményi keretei nem voltak megfelelőek. Módosítani kellett azokat. Az 1990. júliusi európai közösségi csúcsértekezlet döntött egy politikai- jellegű jellegű unióra utaló megállapodás létrehozására létrehozá sára irányuló kormányközi konferencia összehívásáról. összehívásáról. Ennek a konferenciának konferenciának volt az eredménye a Maastrichti Szerződés, amelyet 1992. február 7-én 7- én írtak alá a holland városban, Maastrichtban. Ez a szerződés létrehozta az Európai Unió-t, Unió-t, amely szerződés 1993. november 1.-én lépett hatályba. Az Európai Unió a következő célokat tűzte ki maga elé:
„a gazdasági és társadalmi fejlődés, valamint, valamint a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása, továbbá egy kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés megvalósítása, megvalósítása, különösen egy belső határok nélküli térség létrehozása, a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítése, valamint – e szerződés rendelkezéseinek megfelelően – végső soron egy közös valutát is magában foglaló gazdasági és monetáris unió létrehozása útján; identitásának nemzetközi szintű megerősítése, különösen egy közös kül - és biztonságpolitika megvalósítása útján, beleértve a 17. cikk rendelkezéseivel rendelkezéseivel összhangban egy közös védelmi politika fokozatos kialakítását, amely közös védelemhez védelemhez vezethet; a tagállamok állampolgárai jogainak és érdekeinek fokozottabb védelme egy uniós polgárság bevezetése bevezetése útján; az Unió fenntartása és fejlesztése a szabadság, a biztonság és az igazságosság olyan térségeként, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a kü lső határok ellenőrzésére, a menekülésügyre, a bevándorlásügyre, valamint bűnmegelőzésre és a bűnüldözésre vonatkozó megfelelő megfelelő intézkedésekkel intézkedésekkel párosul;
a közösségi vívmányok teljes mértékű fenntartása és fejlesztése annak mérlegelésével történik, hogy milyen milyen mértékben szükséges az e szerződés által bevezetett politikák és együttműködési formák felülvizsgálata a közösségi mechanimusok és intézmények eredményességének eredményességének biztosítása érdekében”(1. Szerződés az Európai Unióról, 2. cikk). A Maastrichti Szerződés
Forrás: European Commission Audiovisual Services Az Európai Unió megalakulása tehát új alapokra, új szervezeti keretbe helyezte az európai integrációt. Ez a keretet három pillér tartja. A pilléres szerkezet tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tagállamok az együttműködés együttműködés bizonyos területeit különös figyelemmel fogják össze és az egyes pillérek közötti különbség az együttműködés tartalmában, mélységében és módszereiben található meg. Az első pillérgazdasági együttműködéseket tartalmaz és kezdetektől szorgalmazta szorgalma zta a nemzetekfölötti döntési mechanizmusokat. A Maastrichti Szerződésből következő következő fontos döntés volt – még – még szintén az első pillérre pil lérre vonatkozóan - , hogy az elmaradott országok felzárkóztatásának segítésérére létrehozták a Kohéziós Alapot,
a Régiók Bizottságát és bevezettek új fogalmat, szubszidiaritás elvét (az az elv, amely szerint a döntést és a végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ott, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek). A második pillér kormányközi együttműködésre együttműködés re épült és a közös kül- és biztonságpolitikát szolgálta. A harmadik pillér a bel- és igazságügyi együttműködés jogi feltételeit biztosította, elsősorban az Európai Unió külső határaira koncentrált (ellenőrzések). De a harmadik pillér illetékességi körébe tartoznak a vámügyek, a bevándorlással bevándorlással kapcsolatos szerteágazó tennivalók, a menekültügyek, menekültügyek, az igazságszolgáltatás igazságszolgáltatás és a bűnüldözés bizonyos közös feladatai (például Europol) is. Lényeges körülmény, hogy a második és harmadik pillérben az együttműködés nem nemzetekfölötti döntési mechanizmusokkal mechanizmusokkal történik, t örténik, hanem kormányközi együttműködéssel. együttműködéssel. Közben folytatódott a tagfelvétel, a bővítés. 1995 -ben három ország nyert felvételt, Ausztria, Finnország és Svédország (Norvégia ismét benyújtotta kérelmét, de a lakoss ág ismét „nem”-et „nem” -et mondott). Az 1990-es évtized második felében az európai integráció alakulását befolyásoló még egy nagy fontos szerződés aláírására került sor. A tagállamok vezetői 1996 -ban úgy látták, hogy megérett az idő a Maastrichti Szerződés áttekint ésére, felülvizsgálatára. Szükség volt az intézményrend hatékonyságának és demokratikus működésének áttekintésére, korrekciójára, abból a szempontból is, az Európai Unió keleti bővítése (a kelet -közép-európai volt szocialista országok felvétele) sokáig már aligha halasztható. Mindent összevetve a kormányközi konferencián megállapították, hogy reformokra van szükség, amelyeket az 1997. október 2-án aláírt Amszterdami Szerződés- ben ben részleteztek. Ez a szerződés az európai integráció egyik fontos szerződésévé vált, v ált, lényeges haladást hozott a közös kül- és biztonságpolitikában, a belés igazságügyi együttműködés területén. Érdeme a szerződésnek, hogy a Schengeni Megállapodást beillesztették az Európai Unió intézményi keretrendszerébe. A Schengeni Megállapodást 1985. június 14-én kötötte a luxemburgi Schengenben Belgium, Hollandi, Luxemburg, Franciaország és Németország. Az egyezmény a résztvevő országok határain gyakorolt ellenőrzés fokozatos megszüntetését irányozta elő. Az egyezmény kezdetben egyszerűsítette a határátlépési formaságokat, majd kilátásba helyezte a határok teljes lebontását. Schengen_1985_2010.mpg
Az Amszterdami Szerződés eredménye az is, hogy sikerült közösségi szintre emelni a foglalkoztatási politikát. De a döntéshozatal döntéshozatal és az intézményrendszer intézményrendszer reformértékű átalakítása nem hozott áttörést. Az Amszterdami Szerződés 1999 -ben lépett hatályba, ugyanebben az évben indult a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakasza, amelynek fontos feladata volt a közös valuta bevezetésének bevezetésének előkészítése. A közös fizetőeszköz, f izetőeszköz, az euró 2002. január 1 jén került forgalomba. forgalomba.
Az euró és az euróövezet kialakulása A 2. világháború után Európa, Észak-Amerika de Japán piacgazdaságai számára is a Bretton Woods-i rendszer volt a meghatározó, amely az aranyra és a legerősebb devizastandardra, az USA dollárra épült. Ezért Római Szerződésben csak érinti a közös pénz problémáját, inkább feltételezte azt, hogy a valuták stabilitása hosszú távú lesz. De az 1950-es évek végén a Bretton Woods-i rendszerben a bizonytalanság jelei mutatkoztak, 1968-ban, 1969-ben komoly valutaválság fenyegetett, ami veszélyeztette az Európai Közösség addigi eredményeit és a
terveket is (Gazdasági és Monetáris Unió létrehozása). Ezek a körülmények az Európai Közösség, majd az Európai Unió vezetőit és tagországait arra ösztönözték, hogy hozzanak létre egy egységes, közös, erős európai valutát. Ezt megelőzően 1979. január 1 -én ECU (European Currency Unit = európai elszámolási számlapénzként létező kosárvalutát vezettek be. A kosárvaluta értékének egység) néven ún. számlapénzként meghatározásakor meghatározásakor a jegybankok elnökei és a pénzügyminiszterek tanácsa rögzítette a nemzeti valuták és az ECU közötti árfolyam értékeit. Az átváltási rendszerben résztvevő országok pedig vállalták, hogy nemzeti valutájuk árfolyamát csak a megállapodott határok között engedik változni. Az ECU az Európai Pénzügyi Rendszer pénzegysége volt, készpénz formában nem létezett, de más megjelenésekben igen, például ECU-ban állították össze az Európai Unió költségvetését, ECU-címletekben kötvényeket bocsátottak ki, stb. Az ECU az euró bevezetéséig volt érvényben. Az Európai Tanács Maastrichtban, 1991. decemberében jóváhagyta, hogy század végére Európában erős, közös valuta legyen. Az Európa Tanács Madridban, 1995-ben tartott ülésén elhatározták, hogy az új közös európai valuta neve euró lesz, és az egységes valutára való áttérés időpontja 1999. január 1., a készpénz bevezetése 2002. január 1. (1999 (1 999 -től 2002-ig 2002-ig ún. számlapénz, 2002-től 2002- től bankjegy és érme is). Az euroövezetbe nem tartozik mindegyik Európai Unió-tagország (Egyesült Királyság, Dánia), csak azok a tagjai, amelyek csatlakozni akartak. Az euró bevezetésének feltételei igen szigorúak, a tagországoknak teljesítni kell a maastrichti konvergencia konvergencia kritériumokat, ezen kívül bizonyos bizonyos jogharmonizációs feltételeknek is eleget kell tenni a nemzetközi jog, a nemzeti bank és a monetáris ügyek vonatkozásában is.
Az euro tervezetének bemutatása
Forrás: European Commission Audiovisual Services 4.1. táblázat - A maastrichti konvergencia-kritériumok konvergencia-kritériumok Mit mérnek
Hogyan mérik
Összehangolt fogyasztóiárinflációs arány Stabil kormányzati pénzügyi A költségvetési hiány GDP-hez pozíciók viszonyított %-os aránya Az állam pénzügyi Az államadósságnak a GDP-hez helyzetének fenntarthatósága viszonyított %-os aránya Árstabilitás
A konvergencia tartóssága
Hosszú lejáratú kamatláb
Árfolyam-stabilitás
A középárfolyamtól való eltérés
Konvergencia-kritériumok
Max. 1,5%-kal lehet, magasabb, mint a 3 legjobban teljesítő tagállamban Referenciaérték: nem haladhatja meg a 3%-ot Referenciaérték: nem haladhatja meg a 60%-ot Max. 2 %-kal magasabb, mint az árstabilitás szempontjából legjobban teljesítő 3 tagállamban 2 évi részvétel az ERM-ben nagyobb feszültségek nélkül
Forrás: Az egységes Európa közös valutája. Európai Bizottság 2007. Brüsszel. 6. o. A kritériumok tehát arra szolgálnak, hogy támpontot adjanak a tagországok, a belépni szándékozók, vagy az euróövezethez csatlakozni kívánók számára arról, hogy az államháztartásukkal, államháztartásukkal, a gazdaságpolitikájukkal gazdaságpolitikájukkal szemben milyen feltételeket támaszt az Európai Unió. Az Európai Unió fizetőeszköze
A keleti bővítés Említettük, hogy Amszterdamban nem sikerült haladást elérni a döntéshozatal és az intézményrendszer átalakításában és a keleti bővítés is egyre több kérdést vetett fel. Erre vonatkozóan tovább folytatták az erőfeszítéseket, tárgyalásokat Nizzában, 2000. decemberébe decemberében. n. A Nizzai Szerződés, amelyet 2001. február 26 -án írtak alá, tovább bővíttette a többségi döntéshozatal körét, és tovább növelte az Európai Parlament hatáskörét, de sikerült nem a kellő mértékben és elfogadta az Alapvető Jogok Chartáját (amely ol yan új jogokat is tartalmaz, mint például a gyermekjogok, a környezetvédelem). A kelet-közép-európai országok az 1980-as évek végén, 90-es évek elején egy új európai térbe kerültek. Azt lehet mondani, hogy hirtelen kinyílt az európai tér, természetes, hogy kezdetben nehéz volt benne eligazodni. A diplomáciai kapcsolatok a rendszerváltozás időszakában (vagy már előtte) kiépültek, az Európai Közösségek pedig vissza nem térítendő ún. PHARE-program (Poland, Hungary Assistance for the Reconstruction of their t heir Economies) keretében támogatták a demokrácia kiépítését, a gazdasági szerkezet átalakítását, a kedvezményes piacra lépés elősegítését. A PHARE -program már 1989- ben 1989- ben elindult, később kiterjesztették valamennyi valamennyi kelet-közép-európai országra, majd a balti államokra is. A kelet-közép-európai kelet-közép-európai országok számára az Európai Unió tagállamai csatlakozás lehetőségét már 1993-ban az Európai Tanács június 21-22-én Koppenhágában tartott értekezletén kifejezték azzal a megszorítással, megszorítással, hogy szigorú követelményeknek követelményeknek kell eleget tenniük. Ezek a feltételek egyrészt politikai követelmények (stabil és működő demokratikus intézményrendszer); gazdasági követelmények (működő piacgazdaság); jogi, intézményi követelmények (a csatlakozó államnak képesnek lenni a közösségi joganyag és politikák átvételére és alkalmazására). Az Uniónak magának is képesnek kell lenni új tagok felvételére,
de követelmény végül az is, hogy az új tagok felvétele nem fékezheti le az európai integráció fejlődését, lendületét (Szájer -Laky-Tapasztó, -Laky-Tapasztó, 2004.) A Nizzai Szerződés aláírása
Forrás: European Commission Audiovisual Services A bővítés követkő fázisában társulási megállapodások aláírására került sor. Ez a procedúra 1994-től 1994-től zajlott. 1996-ban 1996-ban az Európai Bizottság a csatlakozni kívánó országoknak egy kérdőívek küldött ki, amelyben valójában helyzetfelmérést kért az illető ország társadalmi, gazdasági gazdasági helyzetéről, hel yzetéről, jogi környezetéről, környezetéről, intézményhálózatánk intézményhálózatánk kiépítettségéről. A válaszokat értékelték, a Bizottság véleményezte és úgy döntöttek, hogy 1998. elején elindítják a csatlakozási folyamatot, sőt az érdemi tárgyalásokat is megkezdi k hat országgal (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia). Erősítette ezt a döntést, de magát a folyamatot is, hogy az Európai Bizottság 1997. július 16-án – az országjelentésekkel szinte azonos időben - jelentette meg az Agenda 2000 című dokumentumot. Lényegében Lényegében ez az első olyan uniós program, amely már egy kelet felé bővülő Európai Unió jövőképét rajzolja meg. De ez a program jelentést adott az Unió 2000 -2006 közötti várható pénzügyi helyzetérőről és a közösségi politikák jövőjéről. A dokumentum már
tíz közép-kelet-európai országról készített véleményt (javaslatot) tartalmaz, vagyis tíz ország alkalmas a felvételre. 2001. december 14-15-én Laekenben (Belgium) tartott csúcstalálkozón úgy döntöttek, hogy Románia és Bulgária még nem teljesítette az ún. „koppenhágai kritériumokat”, várniuk kell, Törökország esetében, pedig még nincs itt az idő a tárgyalások megkezdésére (emlékezzünk, a „török kérdés” már igen gyakran felmerült). Végül is tíz országot véglegesítettek. 2002 végére Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával, Magyarországgal, Máltával, Szlovákiával és Szlovéniával sikeresen befejeződtek a csatlakozási tárgyalások, és az Európai Tanács felvételi javaslatát az Európai Parlament jóváhagyta. 2003. április 16-án Athénben a tíz új csatlakozó ország állam- és kormányfői ünnepélyes keretek között aláírták a csatlakozási szerződést igazoló dokumentumot. A belépés 2004. május 1-én lépett hatályba. Ezzel az Európai Unió tagállamainak a száma jelentősen emelkedett, emelkedett, 25 lett. A tíz új csatlakozó állam csatlakozási szerződése
Forrás: European Commission Audiovisual Services A bővítési folyamat nem állt le, de jelentősen lelassult Nagy vita volt arról az Unión belül, hogy a bővítést kell-e kell -e egyáltalán folytatni. Végül az az álláspont alakult ki, hogy lassú, megfontolt lépésékkel folytatni kell a bővítés folyamatát, de egyszerre csak egy-két új tagállam felvételére kerülhet sor. 2007-ben Bulgária és Románia felvételére került sor, azóta (2010. decemberig) nem történt felvétel. A tagállamok zászlói
EU_himnusz.mp3 Forrás: European Commission Audiovisual Services A közeli jövőben sor kerülhet Horvátország felvételére. Biztató tárgyalások folynak Macedónia felvétele ügyében, de most úgy látszik, hogy megvalósulni látszanak Izland erőfeszítései. Az izlandi parlament 2009. július 16 -án elfogadta a csatlakozási kérelem beadási szándékát azzal a föltétellel, hogy Izland belépéséről majd népszavazáson népszavazáson döntenek. Amire már 2011 végén vagy 2012 elején sor is kerülhet. Norvégia és Svájc esetében a
lakosság népszavazáson utasította el az uniós tagság lehetőségét. Törökország f elvétele f elvétele megakadt. A jövőben reálisnak tűnik Szerbia felvétele is. EU_tortenet.mpg
Az Európai Alkotmány Az európai integráció fejlődésének több vonulata van. Az egyik vonulata – mint – mint láttuk – láttuk – az az új tagok felvétele, a bővítés. A másik vonulat az intézményrendszer kialakítása és a működése és azok fejlesztése. Ezeket már részben érintettük a különböző szerződések szerződések bemutatása kapcsán, de részletezésükre a következő fejezetben kerül sor (a többi vonulatról a megfelelő részben említést teszünk). Van, azonban egy témakör, vagy inkább problémakör, ami különleges jelentősége miatt miatt megkülönböztetett figyelmet figyelmet kíván, és ez ez az Európai Alkotmány. Alkotmány. Ha végigkísérjük az Európai Alkotmány útját, kevesen gondolták olyan „göröngyösnek”, „göröngyösnek”, mint amilyen végül is lett. Pedig általános volt a vélemény, hogy az Európai Alkotmány az Európai Unió történetének alapvetőn új dokumentuma lesz, megreformálja az Unió működését, döntési mechanizmusát, mert a korábbi elképzelések (szerződések) nem voltak képesek azt megtenni. Ezek a dokumentumok többnyire kormányközi konferenciákon (IGC) születtek. Az Európai Alkotmány előzményeiben vissza kell idéznünk az Amszterdami Szerződés (1997) és a Nizzai Szerződés (2000) eredményeit, amelyek, amelyek nem sok sikert értek el a politikai egyesülés előmozdításában, de kétségtelen, hogy a nizzai csúcsértekezlet az Európai Unió működésére vonatkozóan vonatkozóan jelentős döntéseket hozott (erről korábban volt már szó). 2001. december 16-án, 16-án, a belgiumi Laekenben ismét ülést tartott az Európai Tanács. Ezúttal a fő napirend Európa jövője volt. A kiadott Nyilatkozat szerint elfog adták az Európai Unió jövőjéről szóló Nyilatkozatot, és létrehozták az Európai Unió jövőjével, továbbfejlődésével továbbfejlődésével kapcsolatos alapvető kérdések megvitatására, az Európai Unió alkotmányos szerződésének kidolgozására az Európai Konventet. Tehát Konvent egyik feladata az Európai Alkotmány szakértők bevonásával bevonásával történő t örténő kidolgozása volt. Az európai alkotmány tervezetét (nevezik alkotmányos szerződés tervezetének is) a Konvent több alkalommal tárgyalta. A Konvent 2003 nyarára befejezte munkáját 2003. október 4-én Rómában megkezdődött kormányközi konferencia, de nem volt sikeres, mert a tagországok nem értettek egyet. A nézetkülönbség elsősorban a döntéshozatali eljárásokban alkalmazandó alkalmazandó szavazati rendszerekben voltak. 2004. május 17.-ére ismét összehívták a kormányközi konferenciát, de ekkor sem volt sikeres, végül a 2004. június 17-18.-ai ülésen a tagországok állam- és kormányfői elfogadták az Európai Alkotmányt, az aláírásokra 2004. október 29-én került sor. Az Európai Alkotmánynak – jellegéből – jellegéből következően – az lett volna a funkciója, hogy az európai fejlődés átfogó, jövőbemutató egyetlen dokumentuma legyen, de csak az autonóm nemzeti alkotmányokkal együtt legyen érvényes. Az Európai Alkotmány az eddigi összes alapító szerződés helyébe lép. Az Alkotmány négy részből áll. Előszó ba Isten neve vagy a kereszténység végül nem került be. Csak általános utalás van Európa vallásos örökségére. Az első rész az Európai Unió értékeit, céljait, hatásköreit döntéshozatali eljárásait, az intézményrendszert és annak felépítését ha tározza meg. De az első részben tér ki az Unió jelképeire, az uniós polgárság összefüggéseire, demokratikus élettel kapcsolatos kérdésekre, valamint a pénzügyekre is. A második rész újratárgyalja az „Európai Unió alapjogi chartáját”. Aharmadik rész leírja az Unió általános politikáját, külön is kiemeli a kül- és
belpolitikai tevékenységeket, tevékenységeket, illetve működésüket. A negyedik rész az általános és a záró rendelkezéseket rendelkezéseket tartalmazza. De a folyamatnak még nincs vége, sőt akkor kevesen gondolták, hogy akkor kezdőd ik a neheze, az aláírásokat követően ugyanis minden tagországban vagy a parlamentnek vagy népszavazásnak jóvá kellett volna hagyni, ezekre a procedúrákra két évet terveztek. De Franciaország és Hollandia lakosság népszavazáson 2005-ben nem fogadta el az Európai Alkotmány szövegét. Ezek után az Európai Tanács tagjai nem tehettek mást, meghosszabbították a ratifikációra tervezett időt, ún. „gondolkodási periódust” biztosítottak, de az Alkotmányról kikerült az európai érdeklődés homlokteréből. Amikor 2007 első felében Németország lett az Európai Unió soros elnöke, akkor vált ismét fontos kérdéssé az Alkotmány is. Volt egy nagyon fontos csúcsértekezlet 2007. júniusában, amely a „gondolkodási periódust” lezárta, és amelyen megállapodás született arról, hogy az Eu rópai Unió alapszerződésének mely pontjaiban hoznak a következő kormányközi ülésen lényeges változtatást. A következő kormányközi konferencia már Portugália elnöksége alatt zajlott és Lisszabonban nyitották meg 2007. július 23-án. A kormányközi konferencia elfogadta Lisszaboni Szerződés szövegét, amit a tagországok vezetői 2007. december 13 -án írtak alá. A Lisszaboni Szerződés sokkal hatékonyabb, demokratikusabb, világosabb működését szolgálja. Az eddigieknél jobb alapot nyújt a további fejlődéshez és az Un ió hatékonyabb külső fellépését is szolgálja. Az Európai Alkotmány szövegéből valójában kivettek minden olyan elemet, minden olyan tételt, amely Európai Unió „egyesült államokká válására” vagy „szuperállami törekvésére” utalt volna. A Szerződés fontosabb ú jítása, ú jítása, új elemei az alábbiak:
rögzíti az Európai Unió célját és legfontosabb értékeit, az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, az egyenlő esélyek és az emberi jogok, köztük a kisebbségekhez való tartozás védelmének elvét; egységes egységes jogi személyiségeket személyiségeket teremt az Unió számára; jogilag kötelező szövegnek ismeri el az Alapvető Alapvető Jogok Chartáját; Chartáját; egyértelművé teszi, hogy az Európai Unió csak olyan területeken illetékes, amelyeken a tagállamok ráruházzák a szükséges hatáskört; az Európai Unió állam- és kormányfőit is magába foglaló Európai Tanácsban megalapították az elnöki funkciót; létrehozzák az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselő posztját; 2014-ig a Bizottság összetétele esetében az az alapelv marad, hogy minden ország egy-egy biztost állíthat, utána a testület létszáma a tényleges létszám kétharmada lesz; az Európa Parlament tagjainak a száma a jövőben nem haladhatja meg a 751 főt;
a jelenlegi szavazati megváltoztatják;
rendszert
2014- től
feltételesen,
20172017 -től véglegese
a nemzeti parlamentek is jogot kapnak arra, hogy módosításokat kezdeményezzenek valamely uniós jogszabály-tervezetben; jogszabály-tervezetben; egymillió uniós polgár közös petícióban jogalkotást kezdeményezhet az Európai Bizottságnál.
Azóta a Lisszaboni Szerződésben foglaltak szerint működik az Európai Unió, az Alkotmány neve elhalványulni látszik, bár egy-egy nagy témakör kapcsán, (például, hogy a keresztény kultúra hiányzott az Alkotmány eredeti koncepciójából is) felizzik. Sajnos azonban az igen súlyossá vált gazdaság ezeket a kérdéseket háttérbe szorította.
5. fejezet - Az Európai Unió intézményrendszere Tartalom
Az Európai Tanács Az Európai Unió Tanácsa Az Európai Bizottság Az Európai Parlament Az Európai Bíróság Az Európai Számvevőszék Az Európai Központi Bank Az Európai Beruházási Bank Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Az Európai Régiók Bizottsága Az Európai Ombudsman Az Európai Unió intézményrendszere - mint az talán az eddigiekből is érzékelhető volt – bonyolult fejlődési folyamat eredménye. A tisztánlátás nehézségét nehézségét az is okozza, hogy esetenként névazonosság is előfordul a mai intézménynevek és az Európai Unió előtti intézmények neveiben, vagy csak egy- két betű eltérés van. Igyekszünk ebben a kuszaságban rendet tartani. Az Európai Unió semmilyen más integrációhoz nem hasonlítható az intézményi rendszer tekintetében. Tehát ebben a vonatkozásban az Unió egyedi, de abban is, hogy működésében kormányközi és nemzetekfölötti döntések egyaránt jelen vannak.
Az Európai Tanács Az állam- és kormányfők csúcsértekezlete, az Unió legfelsőbb politikai döntéshozó szerve. Évente legalább kétszer üléseznek. Lényegében már 1969 óta működött, de 1974 -ben alakult meg, de csak a Maastrichti Szerződésbe iktatták be (nem azonos az Európa Taná ccsal). Az Európai Tanács vezető szerepet vállal az integrációs folyamat irányításában. Nagy horderejű kérdésekben dönt, elsőrendű szerepe van az Európai Unió gazdasági, szociális, politikai
irányvonalának meghatározásában, de a tagállamok közötti nagy jel entőségű politikai kompromisszumok kialakításának kialakításának színtere is. Állandó székhelye Brüsszel. Az Európai Tanács 2010. decemberében
Forrás: http://www.consilium.europa.eu http://www.consilium.europa.eu - Photographic Library: European Council
Az Európai Unió Tanácsa Döntéshozó és jogalkotó szerv, az Európai Unió fő döntéshozó szerve, amely kormányközi alapon működik. Döntéseit önállóan vagy az Európai Parlamenttel együtt hozza. Miniszterek Tanácsának (vagy egyszerűen Tanácsnak) is nevezik, mert tagjai a tagállamok szakminiszterei, ezáltal jó lehetőséget biztosít a tagállamok érdekeinek kifejezésére, a politikai alkuk kötésére is. Összetétele a témakörök szerint változik és ennek megfelelően Általános Ügyek, Külkapcsolatok, illetve több ágazati tanácsára is oszlik. Az Európai Unió Tanácsának Tanácsának munkáját munkacsoportok, tagállami uniós nagykövetekből álló Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER), valamint a Tanács apparátusa is segíti. A Tanács döntéseit konszenzussal vagy minősített többséggel hozza, egyre több esetben az Európai Parlamenttel közösen. Állandó székhelye Brüsszel.
Az Európai Bizottság Az Európai Unió központi intézménye végrehajtó, nemzetekfölötti szerve. Politikailag független, amelynek elsőrendű feladata, hogy védje az Unió érdekeit. Tagjait a tagországok kormányai delegálják, de a küldő országnak nem tartoznak felelősséggel, minden esetben az Unió érdekeit kell szem előtt tartaniuk. A Bizottság tagjait az Európai Parlament választja meg valamilyen, a Bizottság Elnöke által javasolt konkrét feladatra a küldő kormánnyal való konzultáció után. A Bizottság tagjait európai biztos-nak nevezik. A biztosok szakmai szempontból, de politikailag is felelősek felelőse k az általuk felügyelt területért. A bizottság elnökének személyéről általában hosszú vita után van döntés (tagállamok, az Európai Parlament
összetételét kialakító pártok). A Bizottság Elnökének politikai irányítása alatt működik a bizottság. A Bizottság tevékenységének tevékenységének lényege a döntés előkészítés, a javaslattétel és számos kérdésben a kezdeményezés (hitelkeretek átcsoportosítása, segélyprogram ajánlás). Bizonyos meghatározott esetben pedig az ellenőrzés, a képviselet, a döntéshozás és a végrehajtás körében is fejthet ki tevékenységet. Állandó székhely Brüsszel.
Az Európai Parlament Az Európai Parlament valójában 1962 óta működő európai intézmény, de elődjének tekinthető az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlése. 1958 -ban az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergiai Közösséget alapító szerződések hatályba lépésével ez a Közgyűlés nevezi magát Európai Parlamentnek, de az elnevezést hivatalosan csak az Egységes Európai Okmány (1986) változtatta meg. Az Európai Parlament szerepe az idők folyamán egyre inkább felértékelődik. Most már kiterjedt szerepkörrel rendelkezik. Az Európai Parlament fő feladata a törvényhozás. Ezen a feladaton és felelősségen osztozik az Európai Unió Tanácsával. Az új törvényekre az Európai Bizottság tesz javaslatot. Az Európai Parlament megnövekedett megnövekedett szerepe azt jelenti, hogy
a Tanáccsal közösen osztozik a törvényhozói hatalmon és mivel a nép által közvetlenül választott testület, biztosítja a törvénykezés demokráciáját, demokráciáját, legitimitását; felügyeli a hatáskörébe sorolt uniós intézményeket, különösen a Bizottságot; dönt a Bizottság Elnökének és a biztosoknak a kinevezéséről, az új tagországok felvételéről; dönt az Unió éves költségvetéséről.
A Parlament tagjait, a képviselőket 1979 óta a tagállamokban közvetlenül választják, a mandátumok száma a tagállam népességszámától függ. A Nizza és a Lisszaboni Szerződés is maximálta az Európai Parlament összes képviselőinek számát, de feltehetően ezek a számok módosulni fognak (jelenleg Magyarország 22 képviselői mandátummal rendelkezik a z Európai Parlamentben). A Parlament tagjai nem tagország t agországonként onként tömörülnek frakciókba, hanem az egész Uniót átfogó politikai csoportok szerint (Európai Néppárt, Szocialisták és Demokraták Szövetsége, Liberálisok és Demokraták Szövetsége, Zöldek/Európai Szabad Szövetség, Európai Konzervatívok és Reformisták, Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal, Szabadság és Demokrácia Csoport). Az Európai Parlament feladatköre bonyolult egyezetési mechanizmuson keresztül érvényesül. Tulajdonképpen önállóan nem alkothat jogszabályt, előtte ki kell kérnie az Európai Tanácsnak a véleményét. Viszont beleszólása van az Európai Bizottság kinevezéseibe, kinevezéseibe, mert az Európai Unió csak a Parlament hozzájárulásával hozzájárulásával vehet fel új tagországokat. tagországokat. A Parlament választja meg az Európai Ombudsmant. Állandó székhelye Strasbourg, de a bizottságok üléseit Brüsszelben tartják, a főtitkárság Luxembourgban van.
Az Európai Parlament
Forrás: European Commission Audiovisual Services
Az Európai Bíróság Az Európai Unió legfelsőbb jogértelmező fóruma. Az Európai Közösségek Bíróságát még az Európai Szén- és Acélközösség Szerződés keretében hozták létre 1952 - ben ben azzal a fő feladattal, hogy biztosítsa a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése értelmezése és alkalmazása során. Az európai integrációs fejlődéssel együtt fejlődött, de megszakítás nélkül működött. A Maastrichti Szerződés megerősítette a Bíróság szerepét, feladatai. Minden tagország egy bírót delegál az Európai Bíróságba. A Bíróság három jól elkülöníthető feladatot lát el:
felülvizsgálja az Európai Unió intézményei jogi cselekvések jogszerűségét; figyelemmel kíséri, hogy a tagországok teljesítik- e a Szerződésekből származó kötelezettségeiket;
az egyes nemzeti bíróságok kérésére értelmezi az adott uniós jogot.
Vagyis az Európai Bíróság egyik legfontosabb feladata, hogy elrendezze az Európai Bizottság és a tagállamok közötti vitás ügyeket. Ha például a Bizottság megállapítja, hogy egyik tagállam vétett a közösségi jog ellen, nem tesz eleget valamelyik szerződési kötelezettségének, akkor a Bizottság bepereli ezt a tagországot az Európai Bíróságon. A Bíróság dönt, pénzbüntetést is kiróhat egy vétkes tagállamra. De ítélkezhet személyek, vállalatok, vállalkozások, szervezetek közötti vitás kérdésekben is. Sőt ítélkezhet egyes uniós intézmények döntései döntései fölött is. Bíróságnak három fóruma van (a Bíróság, az Elsőfokú Bíróság, a Közszolgálati Törvényszék). Törvényszék). Állandó Áll andó székhelye Luxembourg. Az Európai Unió Biróságának az épületegyüttese
Forrás: Az Európai Unió Bírósága
Az Európai Számvevőszék A Számvevőszék felállításáról 19751975 - ben ben történt döntés, de működését csak 1977 1977-ben -ben kezdte meg és ezt az intézményt is a Maastrichti Szerződés emelte fontossá. A Számvevőszék – mint – mint minden országban – független intézmény. Fő feladata a közös költségvetés végre hajtásának ellenőrzése, felügyelete, valamint az Európai Unió könyvvitelének átvilágítása. Tehát felülvizsgálati és ellenőrző szervezet és testület, de rendkívül fontos a tanácsadó szerepe is a költségvetés előkészítésében, a pénzügyi szabályozás módosításában. A Számvevőszék évente nyilatkozatot ad ki az Unió éves költségvetésének teljesítéséről. A Számvevőszékbe minden tagállam egy főt delegál. Állandó székhelye Luxembourg.
Az Európai Központi Bank
Az Európai Központi Bankot 1998-ban alapították Frankfurtban azzal a feladattal, hogy irányítsa az Európai Unió leendő egységes valutájának előkészítési munkáit, őrizze az euró árstabilitását, és hathatósan működjön közre az Unió gazdasági és monetáris politikájának megtervezésében és kidolgozásában. Az Európai Központi Bank jelenlegi feladata az euró kezelése (kamat megállapítás, árstabilitás biztosítása) szorosan együttműködik a Központi Bankok Európai Rendszerével, amelynek tagjai a tagállamok nemzeti bankjai (jegybankjai). A kormányoktól függetlenül hoz döntéseket. Állandó székhelye változatlanul Frankfurt.
Az Európai Beruházási Bank A Római Szerződés alapján hozták létre l958 -ban. Pénzügyileg független intézmény, arra hivatott, hogy a tagországok kiegyensúlyozott gazdasági fejlődését segítse, és az Európai Beruházási Alap ennek érdekében megfelelően kezelje. Feladata továbbá, hogy forrásokat biztosítson a tagállamoknak azon területek fejlesztésére, fejlesztésére, amelyek különösen elmaradottsággal elmaradottsággal küzdenek. Kölcsönöket is folyósít és tevékenysége azokra az Európán túli területekre is, amelyek szoros kapcsolatban állnak az Európai Unió tagországaival. tagországaival. Állandó székhelye Luxembourg.
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság A Bizottság a Római Szerződés alapján jött létre 1958 -ban. Tanácsadó testület. A munkavállalókat, a szakszervezeteket, a gazdálkodókat, a fogyasztókat, más érdekvédelmi tömörüléseket, csoportokat képvisel az Európai Bizottsággal, az Európai Tanáccsal és az Európai Parlamenttel folytatott politikai diskurzusokban. A Gazdasági és Szociális Bizottság lényegében lényegéb en összekötő kapocs az Unió vezető testületei és az Unió polgárai között. 344 tagja van. A Bizottságnak három fő feladata van:
tanácsadó testület szerepét tölti be az Európai Unióban;
a civil társadalmat az uniós politikában aktívabb közreműködésre közreműködésre ösztönzi;
az Unión kívüli országokban országokban szorgalmazza a civil társadalmak szerepének szerepének erősítését.
A Gazdasági és Szociális Bizottság kihagyhatatlan az Unió döntéshozatali döntéshozatali mechanizmusából, mert minden gazdasági és szociális uniós döntés előtt előtt ki kell kérni a vé leményét. Állandó székhelye Brüsszel.
Az Európai Régiók Bizottsága A Maastrichti Szerződés egyik következménye volt az l994 -ben létrehozott Régiók Bizottsága, amely tanácsadó szerv és feladata, hogy érvényre juttassa a helyi regionális szempontokat, a rájuk ráju k vonatkozó döntések előtt. Fontos a véleményük az Unió regionális politikájának alakításában. alakításában.
A Regionális Bizottság tagjai (344 tag) választott helyi vagy regionális politikusok (gyakran szakpolitikusok, polgármesterek). A Bizottság tagjait a tagországok kormányai jelölik ki, konzultációs kötelezettségük kötelezettségük van, de saját kezdeményezésre kezdeményezésre is benyújthatnak véleményt. A Bizottság állandó székhelye Brüsszel.
Az Európai Ombudsman Az Európai Parlament 1994. március 9-i ülésén hozott döntést arról, hogy felállítja az ombudsman intézményét. Az Ombudsman feladata, hogy kivizsgálja azokat a beérkezett panaszokat, panaszokat, amelyek az Unió intézménye i ntézményeinek, inek, testületeinek működését kifogásolják, kivéve a Bíróság ítéleteit. Az Ombudsmanhoz többnyire az Unió polgárai fordulnak panasszal, de gazdasági és társadalmi szervezetek is élhetnek a jogorvoslat ezzel az eszközével, ha igazgatási szabálysértés, méltánytalanság, diszkrimináció, hatalommal való visszaélés, információadás hiánya, visszautasítás éri őket. Az Ombudsman nem kezdeményezhet peres eljárást az Európai Bíróságnál és csak ajánlásokat fogalmazhat meg a tagországok, vagy egyes szervezetei, intézményei felé. Az Európai Ombudsman állandó székhelye Strasbourg.
6. fejezet - A tér felosztása és kezelése az Európai Unióban Tartalom
A régió A NUTS – NUTS – rendszer rendszer Az Európai Unió térszerkezetének más formái A Kék Banán A Közép-európai Bumeráng Az Európai Szőlő A Vörös Polip A Kék Csillag „Európa fejlődésében a térnek kitüntetett szerepe volt. A kontinens különböző térségeit behálózó és az azokat egybekapcs egybekapcsoló oló gazdasági tevékenységek tevékenységek telepítési feltételeitől függően, függően, hosszú fejlődési ciklusok alatt a dinamikus régiók geográfiai elhelyezkedése is változott. Az ókori dél-európai városállamokból a reneszánsz közép-itáliai kis köztársaságokat érintve az ipari forradalom korszakában Északnyugat-Európáig számtalan régió játszott centrumszerepet centrumszerepet az európai fejlődésben. Sokuk évszázadokra elveszítette meghatározó pozícióját, mások viszont folyamatosan meg tudták őrizni erőfölényüket. A gazdaság területszervező szerepén kívül Európa térstruktúrájának alakulásában – más kontinensektől eltérően – a politikai tényezőknek is meghatározó jelentőségük volt. A XIX. század meghatározó eszmei áramlata, a nacionalizmus megváltoztatta a földrész politikai térképét, átrajzolta az évszázados munkamegosztási munkamegosztási viszonyokat. A nemzetállammá szerveződés szerveződés mindkét típusa – a – a kis államok egyesülése és a nagy birodalmak széthullása – jelentős – jelentős hatást gyakorolt az új politikai entitásokon belüli területi terület i fejlődésre. A gazdasági és politikai változások által feltett, korábban ismeretlen kérdésekre az időközben funkcionálisan megerősödött államnak válaszokat kellett
megfogalmaznia. Az évszázad első felében az azonos területi fejlődési problémák megoldására különböző – sikeres sikeres és kevésbé eredményes – alternatívákat dolgoztak ki. Az eszközök jellege és a területfejlesztésben aktív szerepet vállaló intézmények köre is nagy különbséget mutatott. Az egységesülés első jelei az európai integráció kezdetén váltak érzékelhetővé” (Horváth, 1998. 17. 1998. 17. o.) A fenti idézet találó érzékeltetése annak a bonyolult térfolyamatnak, ami Európát jellemezte. De ha más megközelítésben nézzük, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a földrajzi térnek a felosztására szükség van, mert ez tes zi lehetővé egyegy-egy szűkebb, kisebb térbeli egység behatóbb feltárását. feltárását. De azt is világosan kell látni, hogy mindezekből az is következik, hogy az európai tér gazdaságilag és szociálisan is erősen tagolt. Ez annak a következménye, hogy a gazdaságok szerkezetében, a településhálózatokban, a népesség iskolázottságában, az infrastruktúrában megmutatkozó különbségek okai a több évszázados történelmi fejlődésben lelhetők meg. Ismeretes, hogy a 19. századi állam- és nemzetfejlődés európai folyamata az egyes orszá gok területi szerkezetét rendkívül különbözőképpen formálta. Lényegében két típus volt. A többközpontú államokban (Németország, Olaszország) az ipari, közlekedési fejlődés több városi térséget érintett, és ide összpontosultak a gazdaság, gazdaság, a kultúra, a politika, a közigazgatás különböző, többnyire decentralizált intézményei is. Az egyközpontú országokban (Franciaországban, (Franciaországban, a kelet-közép-európai kelet-közép- európai országok többségében többségében a fővároson kívül a perifériák teljesítménye, teljesítő képessége alacsony színvonalú volt, a k özlekedési k özlekedési hálózat a centrumból induló sugaras szerkezetű volt, a kulturális, politikai funkciók a centrumba sűrűsödtek. Jellemző volt, hogy az állam, a gazdaság és a társadalmi struktúrák kapcsolatrendszerét Nyugat-Európában Nyugat-Európában az elmúlt fél f él évszázadban szin te folyamatos változások kísérték. Sőt nem hagyható figyelmen kívül, hogy a hatalom decentralizációját a nemzeti határokat is átlépő globális tendenciák befolyásolták, ösztönözték. Ezzel szemben Kelet-Európában a merev politikai szerkezet megakadályozta megakadályozta a gazdasági reálfolyamatok valóságos kibontakozását kibontakozását és érvényesülését, így az erős központi befolyás, központi akarat hatására a gazdasági tér egységei egyre inkább homogenizálódtak (Horváth 2009.). E kis elméletinek is nevezhető bevezető után ismerjük meg k issé k issé alaposabban a legfontosabb térkategóriákat, alakzatokat.
A régió A régió rendkívül sokféle értelmezést kapott, ugyanis az egyes tudományterületek szemlélete között igen nagyok az eltérések, de az Európai Unió megalakulásával megalakulásával is új értelmezést kapott. Kétségtelen, hogy a régió fogalma a mindennapi használatban szinonimája a táj, a térség, az övezet, a körzet, az országon belüli területi egység fogalmakna f ogalmaknak. k. A geográfia felfogása szerint a legszűkebb értelemben vett, ún. komplex régió a természeti és társadalmi-gazdasági társadalmi-gazdasági jellemzők igen széles köre által meghatározott, a szerkezetét tekintve egyveretű, összefüggő térbeli entitás, amelyet a környezeti rendszer között kialakult sokféle kölcsönhatás köt egységbe (Probáld - Szabó, 2005.). A regionális tudomány úgy tartja, hogy a régió lehatárolt, a környezetétől elkülönülő területi egység a nemzeti és a települési szint között, amelyet a társadalmi folyamatok széles körét átfogó, soktényezős társadalmi gazdasági összekapcsoltság, a benne élő lakosok érzékelhető összetartozása, összetartozása, valamint érdemi
irányítási hatáskörű és önállóságú regionális intézmények rendszere tart egységbe (Nemes Nagy, 2009.). A szociológia, az antropológia a régió fogalmának meghatározásakor meghatározásakor a társadalmi szerveződés térbeli határait veszi figyel embe. A klasszikus politikai földrajz még ma is többnyire nemzetközi méretekben értelmezi a régió fogalmát, míg a politológiarégiófogalma országon országon belülre és nemzetközi távolságokra is tekint. A jog- és az igazgatástudomány felfogásában elsődleges az intézmények intéz mények irányítási, igazgatási szerepkörének lehatárolható térbelisége. Tehát a funkció és az általa „elfoglalható” tér egysége. A hadtudományok is is használják a régió fogalmát, de változó és dinamikus területi kategóriaként. A régió, a regionalitás fontossá válása – elsősorban Európában – egy alapvető gazdaságfejlesztési fordulatnak is a megnyilvánulása és következménye. Nevezetesen annak, hogy az ágazati dominanciájú fejlesztéspolitikák helyébe a struktúrapolitikai szemlélet lépett, amelynek középpontjában már a tágan értelmezett infrastruktúra, a humán erőforrás és az átfogó makromutatók állnak (Nemes Nagy 2009.) A régió fogalmával szorosan összekapcsolódik a regionalizmus és a regionalizáció fogalma. A regionalizmus rendkívül összetett fogalom. Lényegében Lényegében magába foglalja azokat a területszervezési elveket, folyamatokat, amelyek a régiókat létrehozzák, illetve kialakítják. Ezekben a folyamatokban megjelennek gazdasági, politikai, társadalmi tényezők, de közös identitástudat is lehet a regionalizmus alapja, b első mozgató ereje. Tehát a regionalizmus fontos sajátossága az alulról szerveződés. szerveződés. A gazdasági összefüggések az európai gazdasági tér viszonylatában is, de még inkább a globális – regionális gazdasággal kapcsolatban nyilvánvalóak. Ezért azt lehet mondani, hogy a regionalizmus térben és időben változó történés (jelenség és folyamat). A regionalizáció mindig felülről lefelé irányuló mozgást hordoz, vagyis a központi kormányzat erőfeszítésére, szorgalmazására történik egy -egy adott területi egység elhatárolására, elhatárolására, azután a kormányzati, vagy egyéb központi hatáskörű szervek ruházzák fel az elhatárol területi egységeket (általában régiókat) különféle hatáskörökkel. hatáskörökkel. A regionalizáció a regionális politika megvalósíthatóságának lehetőségét jelenti. Azért fogalmazunk feltételes módban, mert az Európai Unióban a regionalizáció által létrejött régiók nagyon különbözőek, és belső viszonyaik, országon belüli viselkedésük és a reagálásuk az Európai Unió elképzeléseire és döntéseire nagyon eltérő lehet még egy országon o rszágon bel ül is. A régió az európai államok többségében a közigazgatásnak is is állandó alkotó eleme, területi egysége (gyakran beszélnek egy ország közigazgatási régióbeosztá r égióbeosztásáról sáról is). Az Európai Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Állandó Konferenciájának meghatározása szerint „a régió olyan közigazgatási egység, amely közvetlenül a központi közigazgatási szint alatt helyezkedik, amely a politikai önállóságot választott regionális testület által gyakorolja, vagy ennek hiányában az alatta lévő önkormányzati szintek által delegált tagokból álló társulás vagy szervezet útján.” A régió az Európai Unió regionális politikájának egyik alapvető térkategóriája.
Kezdetben úgy definiálták, hogy az „országnál kisebb, a településnél t elepülésnél nagyobb területegység”. területegység”. Az európai ter ületi ületi fejlődés azonban úgy hozta, hogy egyre -másra alakultak ún. „határon átnyúló” (cross border) régiók is. Sőt egy országon belül is régiók változatos típusaival
találkozhatunk (például hazánkban, ahol vannak határon átnyúló régiók, tervezési-statisztikai régiók(körzetek), régiók(körzetek), megyék, kistérségek, az EU - területi besorolásának egységei). Más országban más elnevezés, más területi méretek, más történelmi fejlődés és az országokban különböző területi szerkezet van. Ennek a területi különbözőségnek az egységesítésére az Európai Unió 1988-ban egy területi statisztikai rendszert, a NUTS – rendszert hozott létre. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy az Európai Bizottság a strukturális támogatások csaknem teljes egészét a feltételeknek eleget tévő régióknak adja. Na gy problémát jelentett azonban a régiók erős különbözősége, ezért kellett egy összehasonlítható területi rendszert alkotni.
A NUTS – NUTS – rendszer rendszer A NUTS – NUTS – rendszer rendszer (jegyzék) az Európai Unió tagállamaiban általánosan elfogadott területi beosztás rendszere (jegyzéke), vagy máshogy kifejezve az Európai Unió területi statisztikai rendszere (Nomenclature des Unites Territoriales Statistiques). Ez a hierarchikus rendszer, amely a tagországok egyetértésével az Európai Unió statisztikai hivatalának (EUROSTAT) keretén belül belül működik, elsősorban azért jött létre, hogy az Európai Uniónak legyen egy elfogadott területi rendszere és ebből következően következően egy területi adatbázisrendszere. adatbázisrendszere. A NUTS – rendszer létrehozásának célja az volt, hogy közelítse az azonos szintre besorolt közigazgatási kategóriák (szintek) méretét, illetve, hogy minden tagállamban az egyes NUTS szintekben közel azonos területi folyamatok történjenek, és ezáltal követhetők, mérhetők, összehasonlíthatók összehasonlíthatók legyenek. A NUTS ötszintű rendszer :
három szint (1, 2, 3) regionális és két szint (4, 5) lokális szint. 2003-ban egységesítették a szinteket, keretszámokat adtak meg az adott szint lakosságszámára, részletes eljárási szabályokat írtak elő a beosztás meghatározásához, illetve módosításához. Az ötfokozatú rendszerben a két alsó, lokális szintet újabban LAUs elnevezéssel illetik (Local Administrative Units). Sőt a szuverén állam esetében megjelent a NUTS 0 jelölés is. A legutóbbi változat 2008. január1-től január1- től van érvényben, amely alapján például Dánia, Szlovénia, Németország Németország jelentősen átalakította korábbi NUTS – rendszerét. rendszerét. 6.1. táblázat - A NUTS - rendszer szintjei NUTS szintek
NUTS1 NUTS2 NUTS3 NUTS4 vagy LAU1 NUTS5 vagy LAU2
Népességszám minimum maximum
3 000 000 7 000 000 800 000 3 000 000 150 000 800 000 kisebb településcsoport helyi önkormányzat
Az elmúlt évtizedben, 2000 és 2009 között a NUTS 2 régiók száma a keleti bővítések és reformok következtében jelentősen növekedett (223 -ról 271-re). Tekintettel azonban arra,
hogy egyrészt országonként az egyes szintek között eltérések vannak, másrészt a régiók és a NUTS – rendszer bonyolult viszonyban van egymással, néhány esetben még közigazgatási szempontból is, ez a szám gyakran változik. Sőt, azt lehet feltételezni, hogy ez folyamat fel is gyorsulhat, illetve ebben is területi különbségek jelennek meg. A rendszerbe való besorolás az egyes tagországok joga. Nagyon vegyes a kép. Sokféle összeállítás, értékelés készült. „Egyes országok, mint Luxemburg, Írország, Dánia és Svédország magát az országot jelölték meg a NUTS 1 számú egységnek, míg másoknál ezen a szinten már több egység található, például Németországban vagy Ausztriában a tartományok. A „különcök” közül – – kis területükre való tekintettel – Luxemburg Luxemburg és Dánia NUTS 2 szinten is az országot tette be a rendszerbe. A NUTS 5 szint gyakorlatilag a településeket jelenti, amiből természetesen minden országban szép számmal találunk, viszont a NUTS 4, mint nagyobb lokális szint, több ország esetében nem volt és nem is került kijelölésre (pl. Franciaország, Olaszország). A jegyzékben jegyzékben szereplő minden területegység (régió) betűkből (ország név rövidítése) és számokból álló azonosítóval rendelkezik (pl. a spanyolországi spanyolországi Andalúzia azonosítója ES61). Ha a végleteket nézzük, a NUTS 2 szinten a legkisebb térségek területe néhány tíz-száz km2: közéjük tartozik a Spanyolországhoz tartozó, az afrikai kontinensen elhelyezkedő két város alkotta Ceuta és Mellila régió, az önálló régiót alkotó nagyvárosok, mint Brüsszel, London belső területe, Bréma, Bécs stb. A legnagyobb legnag yobb térségek területe hazánkénál is nagyobb: a spanyolországi Kasztília és León, Észak Finnország, illetve a svédországi Norrland. Emellett a népességszámban is vannak kiugró régiók, néhány tízezer fősek: a svédek lakta, Finnországhoz tartozó sziget, Aland, a piciny, az Alpok területére felkúszó, francia etnikummal tarkított észak-nyugat-olaszországi észak-nyugat- olaszországi Valle d’Aosta, a már szóba került Ceuta és Mellila, vagy a görögországi Égei-tengeri Égei- tengeri szigetek déli térsége. A legnagyobb népességűek a Párizst és szűkebb környezetét körn yezetét régióba záró, több mint tízmilliós Ile de France, a Milánó központú, sűrűn lakott nyolcmilliós Lombardia, vagy a spanyolországi Andalúzia, Katalónia.” (Bernek – (Bernek – Kondorosi Kondorosi - Nemerkényi - Szabó 2003. 111, 113. o.). Az Európai Unió regionális politikájának bemutatásakor még gyakran utalni fogunk a NUTS – rendszer – rendszer különböző kategóriáira.
Az Európai Unió térszerkezetének más formái A fentebb leírt, többnyire határozott funkciókkal rendelkező, vagy azokkal megtölthető térbeli alakzatok térbeli alakzatok tulajdonképpen t ulajdonképpen a térfelosztás egyszerűbb változatát jelentik, még akkor is, ha sok gyakorlati problémát hordoznak. A térszerkezet más formái, alakzatai azonban sokkal változatosabban, változatosabban, látványosabbak. Ezeket a formákat kutatók, területi tervezők alkották, gyakran jól hangzó nevük van. Ezeket a neveket nem egyszer neves szakújságírók adták. Ezek a formák térképen megjelenített ábrák . A területi gazdasági fejlődésnek a térképen történő egyféle modellmodell -szerű megjelenítése már az 19601960 -as évektől ismert, de igazán i gazán a 90’90’-es években vált „őrületté”. Az ábrákban különböző kül önböző nézőpontok, koncepciók koncepciók ismerhetők fel, de többségükben jól kifejeződnek azok a gazdaság, társadalmi térbeli folyamatok is, amelyek az adott időpontban(időszakban) Európa ábrázolt terét jellemzik és a jövőképet is előre vetítik, és végső soron a centrum -periféria problémakört elemzik, ezt próbálják megjeleníteni.
Az alábbiakban néhány jellemző térszerkezeti ábrát mutatunk be, főként Szabó Pál (2009) összefoglaló tanulmánya alapján. A Kék Banán
„Az európai centrumcentrum - periféria periféria „minta” egyik megalapozójának megalapozójának David Keeblet tartják, aki 1982-es munkájában gazdasági potenciál vizsgálat alapján határolt le centrumtérséget, illetve perifériákat. Több időpontra készített izovonalas térképein rendre r endre kirajzol ódik egy domináns magterület (határa Párizs, London, a Randstad – Hollandia – Hollandia – és és a Ruhr-vidék) Ruhr-vidék) … Ábrájuk és elnevezés ( Fennsík ) nem is vált széles körben ismertté, nem úgy mint a Kék Banán. Roger Brunet és csoportja (1989) francia geográfus … az 1980 -as évek végén Nyugat-Európa városrendszerével kapcsolatban vizsgálatokat végzett és térségeket határoltak le az akkori kapitalista Európa térképén. A legfontosabb közülük egy sűrű városhálózatú centrumtérség kijelölése volt, amely Délkelet-Angliától a Benelux államokon, a Rajna-völgyén és Svájcon keresztül Észak-Olaszországig Észak- Olaszországig nyúlik … E gazdasági magterület elnevezése az Európa Gerinc (Kunzmann 1992), ismertebb nevén Kék Banán, amelynek névadasáról számos elképzelés kering … A Kék Banánnak mind francia, mind ném et földön vegyes volt a fogadtatása.” (Szabó, 2009). A Kék Banán
A Közép-európai Bumeráng
„Később Gorzelak, G lengyel kutató jóvoltából keletebbre is megjelent egy térszerkezeti ábra, mint a Kék Banán halvány tükörképe: a Közép-európai Bumeráng. Kelet-Közép-Európában Kelet-Közép-Európában már a rendszerváltozást követően fejlődésnek indultak egyes térségek: egyrészt az infrastruktúrával legjobban ellátott, az innovációk befogadására legalkalmasabb fővárosi térségek, másrészt az országok nyugati övezetei és azok nagyvárosai. Gorzelak szerint e fejlődő térségek által megrajzolható övezet északról Gdansktól indul és Poznan, Wroclaw, Prága, Pozsony, Bécs érintésével Budapestig húzódik.” (Szabó 2009. 123, 124, 127. o.). Az Európai Szőlő
Voltak azonban, akik elutasították a területi struktúrák „mindenhatóságát” és inkább azt feltételezték, hogy egy többközpontú (policentrikus) térábrázolás jobban kifejezi a valóság fejlődési folyamatait. Kunzmann, K.R. (1991) Európa városfejlődési elemzései során el is jutott a Kék Banán elutasításáig. Ez az elutasítás a Kék Banán térszerkezeti felfogása miatt történt, vagyis amiatt, hogy most már túlnyomórészt nem övezet- szerűen, hanem inkább a különböző centrumokhoz és térségükhöz kötődve alakulnak ki a gazdaság erőterei. Tehát a
nagyváros régiók gazdasági-társadalmi gazdasági- társadalmi szerepe kiemelkedően fontos. Kutató társával, Wegener, M – el el megalkották az Európai Szőlő modellt. A policentrikusság gondolata igen hamar kedvelt lett az Európai Közösségben is, gyakorlatilag a növekedési pólus koncepció egyik alaptétele. A Vörös Polip
Az utóbbi években azonban a kutatók egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy Európa, vagy immár az Európai Unió térszerkezete nagyon összetett. Áttekinthető, könnyen érthető, modell-értékű modell-értékű ábrázolásokkal megjeleníteni szinte lehetetlen leh etetlen vállalkozás. Lényegében ördögi körben vagyunk, mert ha megnézzük csak ezt a néhány ábrát, láthatjuk, hogy ezek is összetett térszerkezeti ábrák. A következő lépés nyilván csak az lehet, hogy a zónákat ábrázoló felfogásokat és a centrumokat preferáló felfogásokat közelíteni kell egymáshoz, vagy egyesíteni kell. Ismét egy idézet Szabó Pál (2009) tanulmányából: „A két alapvető szemlélet (policentrikusság, (policentrikusság, illetve zónák) mintegy ötvözeteként foghatjuk fel a Leo van der Meer belga kutató által alkotott, a távolabbi jövőre (2046) prognosztizált, az európai gazdasági centrumtérséget szimbolizáló Vörös Polipot (Van der Meer, L. 1998). Az „élőlény teste” a már jól ismert észak-déli észak-déli fejlett magterület, amelyből különböző földrajzi égtájak felé nyújtóznak az „élőlény karjai”, a centrum nyúlványai, amelyek – Leo – Leo van der Meer szerint – gyorsütemű fejlődésen mennek keresztül 2000 és 2040 között. Az „élőlény tapadókorongjai” a fejlett nagyvárosok zónában, valamint a dinamikát magukban hordozó nagyvárosok az egyes folyosókban. Szükséges megemlíteni, hogy Kozma Gábor a Leo van der Meer modell kapcsán utal arra, hogy Európa jövőképének kialakításában új megfontolásokat is érdemes figyelembe venni. Például a gazdaságilag sokkal versenyképesebb Európa csak akkor érhető el, el, ha csökken a különbség a centrum és a periféria között; az eddig létező észak -déli észak -déli dimenzió mellet erősíteni kell a kelet-nyugati kelet -nyugati kapcsolatokat is; a transz-európai hálózatok fejlesztése a gazdasági növekedés egyik alapvető mozgató rugója lehet. A Vörös Polip
A Kék Csillag
Az elképzelések sorát egy egyedi, túl nagy hatást el nem érő – ám – ám új elemet is felmutató – példánnyal folytatjuk: ez a Kék Csillag… Nevét alakjáról kapta (Dommergues (Dommergues 1992.). Térképünkön rajta van a centrumtérség nagyjából London, Párizs, Frankfurt, Berlin határpontokkal, külön bejelölve a „belső” centrumvárosok. Megtalálhatók a keskeny Mediterrán ív (Valencia – (Valencia – Velence), Velence), a francia f rancia tengelyek (Párizs-Marseille és Párizs-Bordeaux, az utóbbi meghosszabbítva az Ibériai-félszigeten át Sevilláig), valamint számos kiágazás Európa különböző térségeinek, városainak irányába. (ÁBRA) A nyilak a jövőbeni fejlődés irányait, az új dinamikus tengelyeket mutatják, alkotói szerint. Ezeket többféle névvel illeti a szakirodalom, itt európai növekedési tengelyek, máshol urbanizációs folyosók, növekedési folyosók, eurofolyosók, stb” (Szabó, 2009. 130, 2009. 130, 131. o.). Ezek a térszerkezeti ábrák is egyre inkább arra utalnak – legyenek egyszerűek vagy vag y bonyolultak, hogy: hogy:
egyrészt Európában (az Európai Unióban) a történelmi fejlődés eredményeként eredményeként területi (regionális) térbeli egységek is szükségesek a gazdaság és a társadalom működéséhez, működtetéséhez; másrészt Az Európai Unióban (a világ más fejlett térségeihez hasonlóan) a városok jelentősége megnőtt, megnőtt, a városi szerepkörök szerepkörök differenciálódása differenciálódása fontossá fontossá vált.
7. fejezet - A városok szerepe s zerepe az Európai Unióban Tartalom
Városszerepek A sikeres város A város nagyon fontos településkategória. Legegyszerűbb és legáltalánosabb értelmezésben olyan település, amely a földrajzi munkamegosztásban valamilyen központi szerepet tölt be (bár a várossá nyilvánítás országonként eltérő szempontok alapján történik, van ahol a népességszám népességszám a döntő, máshol a funkció számít).
Városszerepek A város történelmi szerepe térben és időben változó volt, ezért a városok szerepkörének és hierarchiájának megállapítása nem egyszerű feladat. Attól függ, hogy milyen méretű térséget vizsgálunk: országot, régiót, kontinenst, vagy világot? De akármit is nézünk hagyható figyelmen kívül, hogy a folyamatok erős globalizálódás közepette zajlanak. A multi - és transznacionális vállalatok térbeli expanziója következtében átalakul a globális gazdaság térbeli rendje. Ebben kiemelkedő szerep jut a világvárosoknak, amelyek jellemzően a legfontosabb pénzügyi központok; a transznacionális vállalatok központjának székhelyei; általában a legfontosabb nemzetközi intézményék székhelyei; a gyorsan növekvő üz leti szolgáltatások székhelyei; fontos feldolgozóipari központok; közlekedési csomópontok és többnyire nagy népességszámú népességszámú települések. Ahhoz, hogy világvárosi rangot kapjon egy város nem szükséges, hogy valamennyi feltételnek megfeleljen. Az a tapasztalat, hogy ebben a hierarchiában többnyire csak a világ
piacgazdaságához piacgazdaságához szorosan kapcsolódó országok nagyvárosai nagyvárosai szerepelnek. Így Londonon és Párizson kívül más európai várost nehéz ebbe a kategóriába sorolni. Legfeljebb egy-egy város funkciója „világvárosi”, így Rotterdam kikötője, Frankfurt, Zürich pénzügyi szerepe révén kerülhet ide. Az 1980-as évek második felében elemzés készült az Európai Unió tagországaiban, valamint Svájcban és Ausztriában a 200 ezer lakosnál népesebb városokról. A munka vezetőjéről elnevezett Brunet-vizsgálat Brunet-vizsgálat arra volt kíváncsi, hogy a városok milyen mértékben felelnek meg az ún. 16 kritériumnak, amellyel a városok nemzetközi tekintélyét és dinamizmusát mérték. Természetesen a rangsor elején a nagy európai fővárosok és a fejlett gazdasági alközpontok helyezkedtek el (Marseille, Barcelona, Milánó). De azt követően már azok a városok találhatók a rangsorban, amelyek az új európai fejlődés egyfajta központjaiként jelentek meg (Utrecht, Augsburg, Graz, Bologna). Vagyis a városok között új hierarchia alakul ki, amelyek élén a pénzügyi központok állnak. állnak. A többi város aszerint helyezkedik el ebben a hierarchiában, ahogyan részt vesz a termelés és a fogyasztás nemzetközi rendszerében. Az a tapasztalat, hogy azok a pozíciók, amelyek az egyes városoknak a gazdasági átszervezése, funkcionális bővülése vagy azok nemzetközivé válása során jönnek létre, meghatározó a városok jövőjét illetően. Ez a körülmény jelentősen érinti a várospolitikai „ars poetica” lényegét lényegét is, hiszen a várospolitika hagyományos hagyományos felfogásban döntően döntően a helyi fejlődés és újraelosztás szabályozását tartalmazza. Vagyis egy „belső” politikáról van szó. A szűkebb és tágabb környezet legfeljebb a városban megtermelt árúk és szolgáltatások szempontjából fontos. Ezzel szemben az új s zemléletű várospolitika arra az alaptényezőre épül, hogy a globális rendszerektől való befolyásoltság, függés következtében előtérbe kerülnek a külső kapcsolatok szempontjai, alapvetően azért, mert az új funkcionális hálózatok különféle rendszerei adják az új viszonyítási alapot (Horváth 1998.). Ha megvizsgáljuk a nyugat-európai nyugat- európai városhálózat különböző szintű elemeinek fejlődési folyamatait, azt állapíthatjuk meg, hogy a városrendszer különböző típusú elemeinél eltérő fejlődési tendenciák figyelhetők meg, amelyek am elyek rendkívül komplexek, ugyanakkor ellentmondásosak is. Növekedést és fejlődést mutatnak a legjelentősebb nagyvárosi régiók települései (Dél-Kelet-Anglia, az Ile-de-France, a hollandiai Randstad), de Európa más nagyvárosi régióiban is megfigyelhető ez a dinamizmus, ahol kiemelkedő a kereskedelmi vagy politikai funkció (Koppenhága, Madrid). Ugyanakkor a legsűrűbben lakott városrégiók esetében (London térsége, Randstad) határozottan érvényesülnek a dekoncentrációs tendenciák, nevezetesen egy, a nagyvárosból viszonylag távol eső közepes méretű városok irányába, amelyek nagyrészt falusi térségek centrumai. Ezek a jelensége j elenségekk gazdasági realitásokra épülnek. A globalizáció és az információs gazdaság a közvetlen információáramlás lehetőségét biztosítja a legnagyo bb legnagyo bb városokban. városokban. Itt vannak a legnagyobb repülőterek, a gyorsvasutak, de ingázás központjai is. Ugyanakkor számos gazdaság hátrányt is mutatnak, mint például a magas bérleti díjak, a zsúfoltság, a szennyezettség, a bűnözés. Ezek a negatív tényezők is hozzáse gítenek ahhoz, hogy bizonyos tevékenységek tevékenységek (például a kutatás-fejlesztés) kivonulnak a nagyvárosi centrumokból, és inkább i nkább a vidéki városokban, városokban, a nagyvárosokat nagyvárosokat övező településgyűrűkben településgyűrűkben választanak telephelyet. A közepes nagyságú városok, a nagy városi agglo merációktól távolabb eső, inkább falusi térségekben elhelyezkedő helyi centrumok fejlődése felgyorsul, de a jelenség meglehetősen heterogén, ugyanis kibontakozása nagymértékben függ az adott város földrajzi helyzetétől, a
területi, az országos és (esetleg) a nemzetközi infrastruktúrába való bekapcsoltságának mértékétől és még sok más tényezőtől. Az 1980-as 1980-as évek közepétől kezdődően előtérbe került a nemzetköz város fogalma, szerepe. 1988-ban Panayotis, Soldatos állította össze a modern nemzetközi város 13 tételes kritériumrendszerét, kritériumrendszerét, amelyek között nagyon érdekes elemek vannak:
földrajzi elhelyezkedése elhelyezkedése révén nyitott a világra; a külföldről érkező termelési tényezők jelenlétével elkötelezett a gazdasági jellegű cserekapcsolatokban; befogadja a nemzetközi és külföldi külföldi intézményeket, intézményeket, szervezeteket; szervezeteket; vállalatai és intézményei jelen vannak külföldön; külfölddel sokszálú közlekedési és telekommunikáció t elekommunikációss kapcsolatok kötik össze; nemzetközi programjai rendszeresek és széleskörűek; jelentős – nemzetközi nemzetközi kisugárzással is i s rendelkező – intézmények intézmények székhelye; a külfölddel való kapcsolattartás intézményhálózata intézményhálózata kiépített; a médiája eljut külföldre, és annak van nemzetközi közönsége; közönsége; kiterjedtek a külfölddel való társadalmi kapcsolatai; a külföldi kapcsolatait szerződések erősítik erő sítik meg; a város helyi önkormányzata diplomáciai tevékenységet tevékenységet is kifejt; a város lakossága többnemzetiségű. többnemzetiségű.
Európa elmúlt, csaknem félévszázados fejlődésében felerősödött a kapuváros szerepkör. A szerepkör új értelmezést kapott. Az Európai Unión belüli területi integrációt és az európai régióknak a globális folyamatokhoz való kapcsolódását egyre inkább az európai városrendszer nemzetközi szerepű városai végzik. A nemzetközi szerepkör egy sajátos típusa a kapuváros-szerep. A kapuváros szerepére olyan ol yan nagyvárosi központok alkalmasak, amelyek a fejlett gazdasági régiók határzónájában helyezkednek el, képesek arra, hogy a fejlett régióból érkező innováció-, innováció -, információ-, információ-, tőke-, tőke-, termék- és termelési kapcsolat áramlásokat befogadják és saját régiójuknak továbbítsák. továbbít sák. Ez a szerep tehát nem egyszerűen tranzit feladat, vagy logisztikai központ-szerepkör, hanem annál sokkal szélesebb (Enyedi 1997.). A városproblematika világszerte elismert szakértői szerint, a városok a globális piacon a versenyhelyzetüket nem kerülhetik kerülhe tik el. Az Európai Uniónak is jelentős szerepe lesz abban, hogy a rendelkezésére álló erőforrásokkal kedvező irányba alakítsa azokat a fejlődési folyamatokat, amelyek a globális városversenyben az európai nagyvárosokat segítik, vagy éppen előnyhöz juttatják. juttatjá k. Az európai területi fejlődésben mindig különleges szerepe volt a városok nak, nak, a városhálózatok nak. nak. Így van ez jelenleg is és feltehetően f eltehetően a jövőben sem lesz másképp, csak bizonyára a hangsúlyok módosulnak. Különféle elemzések alapján kimutatható, hogy az európai városok új és új funkciókat tömörítenek, és közöttük egyre erősebb hálózati kapcsolatok alakulnak ki, amelyekben a humánerőforrás koncentráció magas. Jelentős fejlemény, hogy – a fentiektől eltérő koncepció alapján – megaközpontokat határoltak el, amelyeket öt kategóriába soroltak:
globális csomópontok :
a legnagyobb, leginkább versenyképes városok, magas szintű közlekedési, közlekedési, kommunikációs kapcsolatokkal (London, Párizs, New York), Európa motorjai: erősen versenyképes, versenyképes, humánerőforrásban gazdag, gazdag, jó köz lekedési és kommunikációs kapcsolatokkal rendelkező nagyvárosok (Frankfurt, Milánó,
Hamburg, München, Brüsszel, Stuttgart, Zürich, Amszterdam, Düsseldorf, Köln, Madrid, Róma, Koppenhága, Berlin, Barcelona, Stockholm, Bécs). Erős megaközpontok : versenyképes, gyakran komoly humánerőforrással rendelkező nagyvárosok nagyvárosok (Helsinki, Manchester, Athén, Dublin, Göteborg, Torino, Oslo). potenciális megaközpontok : kisebb, alig versenyképes, periferikus helyzetű nagyvárosok (Varsó, Budapest, Prága, Lisszabon, Lyon, Antwerpen, Rotterdam, Malmö, Marseille, Nizza, Nápoly, Bréma, Toulouse, Lille, Bergen, Glasgow, Edinburgh, Birmingham, Luxemburg, Palma de Mallorca, Bologna, Valencia, Aarhus, Bern), gyenge megaközpontok : még kevésbé versenyképes, periferikusabb helyzetű, még kevesebb humán erőforrással rendelkező városok (Bukarest, Szófia, Tallin, Pozsony, Vilnius, Riga, Ljubljana, Bordeaux, Le Havre, Genova, Sevilla, Porto, Katowice, Krakkó, Gdansk-Gdynia, Wroclaw, Poznan, Lódz, Szczecin, Temesvár, Valetta, Turku, Cork, Southamton-Eastleigh).
A kelet-közép-európai kelet-közép- európai városi térségek fejlődése, a városi szerepkörök és hierarchiák fejlődése némiképp eltért (és még napjainkban is különbözik) a nyugat- európai irányoktól. alapvetően négy ok említhető:
a városi és vidéki települések között nagy volt az ellentmondás, a kettősség, a kisvárosok hiánya volt a város – város – vidék vidék sikertelen integrációjának az egyik fő oka, a város- és vidékfejlesztés korábban nem volt jól koordinált, a középvárosok voltak a városfejlesztés kiemelt települései (Rechnitzer 2007).
A regionális fejlődés különleges városi szerepkör, a regionális központ kialakulását igényelte. Azok a nagyvárosok a regionális központok, amelyek méretük és földrajzi elhelyezkedésük kapcsán nagy kiterjedésű, egyegy -hárommilliós népességű régió közigazgatási, ipari, közlekedési központjának szerepét töltik be. Ezek a városok a környezetükből kiemelkednek és az erőforrásokból való részesedésük részesed ésük is átlagon felüli. Sok országban a régióközpontok fejlesztése kiemelt feladat (növekedési pólus program), ami a regionális térszerkezet módosítását akarta elérni a régión belüli életkörülmények és életszínvonal emelkedése érdekében (Horváth 2007).
A sikeres város Versengés mindig volt a városok között, erre számos példát lehet hozni, és a legkülönbözőbb területeket lehet felsorolni. Mostanában a „küzdelem” inkább a fejlesztési forrásokért folyik. Korábban azonban sokkal kevesebb szereplő volt a verseny ben, verseny ben, újabban viszont már szinte minden város részt vehet a „harcban”. A városversenyben is voltak és vannak győztesek és vesztesek, de a fő kérdés az, hogy mi alapján minősíthető egy város sikeresnek, melyek egy sikeres város ismérvei? Sok felfogás, megközelítés ismeretes ezen a téren. Kétségtelen, hogy egy város sikerének okait, kritériumait tételekbe sorolni nem könnyű. Enyedi György a várossiker tíz, egymással szorosan összefüggő tényezőjét határolta el, amelyeknek igazából együttes jelenléte adhatja meg a város sikerét:
a sikeres város képes a gazdasági szerkezetének változtatására, változtatására, a sikeres város szolgáltató szektorában magas az értékhúzó ágazatok aránya, a sikeres várost a tudás-alapú termelés jellemzi,
a sikeres városban erős az innovációs képesség, a sikeres városban döntések születnek, a sikeres városban erős és gyarapodó a középosztály, a sikeres város nagy értékű környezetet nyújt, a sikeres város jól kezeli a konfliktusokat, a sikeres városnak jelentősek a külső kapcsolatai, a sikeres városban növekszik a jövedelem és a foglalkoztatás.
Tehát, összegezve, az a város nevezhető sikeresnek, amelyben növekszik az előállított jövedelem, ennek a jövedelemnek a nagy része helyben marad újra-befektetésre, újra -befektetésre, vállalkozói és személyi jövedelemre, amelyből a lakosság nagy csoportjai részesülnek, adók formájában a város működtetésére és fejlesztésre, és ez a gazdasági növekedés nem károsítja a környezetet (Enyedi 1997). A kritériumok megvalósulásának nagyon fontos tényezője a településvezetői képesség megfelelő színvonala, ami a polgármester városvezetői képességét, a képviselőtestület várospolitikai szemléletét, a civil szervezeteknek a városért való tenni akarását egyaránt jelenti.
8. fejezet - Az Európai Unió közösségi politikái Tartalom
Az energiapolitika Vállalkozás- és iparpolitika Agrárpolitika Kereskedelempolitika Versenypolitika Külügyi- és biztonsági politika Belügyi-és igazságügyi politika Oktatáspolitika Akcióprogramok Kulturális politika Tudománypolitika Környezetvédelmi politika
Az energiapolitika Az Európai Unió energiapolitikája rendkívül bonyolult, nehezen megvalósítható, de az egész Európa számára nélkülözhetetlen területe. Azt lehet mondani, hogy az európai polgártól a legkomplikáltabb high-tech iparágig nélkülözhetetlen. Az energiaipar stratégiai terület volt már az egységes Európa gondolat gazdasági alapjainak megfogalmazásakor is. Tulajdonképpen ennek az alapján is született meg 1991-ben az Európai Energia Charta, amelynek célja, hogy növekedjék Európa energia önellátása, ezáltal az ellátás biztonsága, közeledjen az egységesüléshez az energiahordozók európai piaca, és jobban kerüljenek előtérbe a környezetvéd körn yezetvédelmi elmi szempontok. Az Európai Bizottság 2007-ben egy új energiai- és környezetvédelmi politikai irányelvet fogadott el, amelynek három kiemelt kiem elt célkitűzése van: a fenntarthatóságra, a versenyképességre, és az ellátás biztonságára irányuló törekvés. A program megvalósítása
érdekében az Európai Unió az ún. „20 -20-20” -20-20” kezdeményezés mellé állt, vagyis azt vállalta, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energia felhasználáson belül a megújuló energiaforrások arányát a napjainkban jellemző 8,5 -9,0%-ról 20%-ra növeli és az energiahatékonyságot 20%-kal javítja. Ezt a – sok kompromisszumot tartalmazó - klíma- és energiacsomagot az Európai Parlament 2008 decemberében decemberében elfogadta. Európa új energiapolitikája lényegesen meg fogja változtatni az Európai Unió energiaügyi perspektíváit. Optimista feltételezés szerint az Európai Unió energia felhasználása 2020-ra akár 15%-kal is csökkenhet, és az energia import pedig megközelítheti a 26%-ot. Fontos körülmény azonban, hogy a tagországok saját maguk felelősek országuk energiabiztonságáért, de ahhoz, hogy a fentebb vázolt program teljesüljön, szükség van a tagállamok közötti szolidaritásra is.
Vállalkozás- és iparpolitika Az Európai Unió vállalkozás- és iparpolitikájának célja, hogy kedvező környezetet hozzon létre a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac és a jólét érdekében. Előnyös lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy növekedjen a tudásalapú és az innovatív innovatív iparágak iparágak száma. Az Európai Unió iparpolitikája viszonylag későn alakult ki, bár némi együttműködés a stratégiai ágazatokban már a Római Szerződést megelőzően is volt. Nyilvánvaló, hogy az 1970-es 1970-es évektől kezdődő nagy világgazdasági szerkezetátalakítási és térbeli folyamatok hatással voltak az európai térségre is. Pontosabban ezekből a folyamatokból nem maradt ki az Európai Unió sem, de azt figyelembe kell venni, hogy a folyamatok fő akcióterei nem Európában voltak, hanem az Egyesült Államokban, illetve kelet és a dél-kelet-ázsiai térségben. Ezek világgazdasági folyamatok kihívást jelentettek az Európai Unió számára. Tehát egységes fellépést – fellépést – főképp főképp az iparpolitika területén. A Maastrichti Szerződésben kiemelt célként határozták meg a z iparpolitika szerepét, szemléleti és gyakorlati megújításának szükségességét. Jól látták, hogy az iparfejlesztés generális kérdéseit csak a gazdasági-monetáris unió, a kutatási-fejlesztési támogatások és a szociálpolitikai célok összefüggéseiben lehet sikerre vinni (Bernek-Kondorosi-NemerkényiSzabó 2003.). 2000. év után élénkült fel a vállalkozáspolitika. Ettől kezdve fordítottak kiemelt fegyelmet a kis- közepes vállalkozásokra: különböző szabályozókkal ösztönözték a vállalkozói kedvet; könnyítettek a pénzforrások hozzáféréséhez; speciális támogatási programokat hoztak létre (SAPARD – a csatlakozni kívánó országok mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatása; ISPA – ISPA – környezetvédelmi környezetvédelmi beruházások támogatása; PHARE – az az integrációhoz szükséges jogi ismeretek megszerzésének támogatása). 2000 – ben aláírták a Kis és Közepes Vállalkozások Európai Chartáját, amely az alábbi célokat tűzte ki: vállalkozási ismeretek oktatása a fiatalok körében; gyorsabb és olcsóbb vállalkozásindítás; a hatóságok on-line on- line elérhetőségének javítása; kedvezőbb adózási feltételek biztosítása; az elektronikus kereskedelem kereskedelem feltételeinek biztosítása; hatékony érdekképviselet uniós és tagállami szinten. Az ezt követő időszakban azonban az Európai Unió egyre inkább rákényszerült arra, hogy kialakítsa jövőképét az Unió iparáról. Az új iparpolitika középpontjába is egy fenntartható, ökológiailag is hatékony és globálisan is versenyképes, tudásalapú ipar hely ezhető el. Az
ilyen iparnak, illetve iparpolitikának számos összefüggése van. Például: nehezen képzelhető el megfelelő oktatási, kutatási háttér jelenléte, az innovációs lánc működése nélkül; az iparpolitika és az energiapolitika jó, eredményes kapcsolata a sikeres iparpolitikának is kulcsa; a kereskedelempolitika és az iparpolitika szemléletének harmonizálása nélkülözhetetlen feltétel; a kis- és közepes vállalatok technológiai fejlesztése az iparfejlesztés egyik alapfeladata.
Agrárpolitika Az Európai Unió annak ellenére, hogy nagyon eltérő méretű, természeti adottságú és gazdasági fejlettségű országokat, termelési térségeket fog át, a világ egyik legfontosabb mezőgazdasági mezőgazdasági területe. A világ gabonatermelésének gabonatermelésének 16 -17%-át, hústermelésének közel 15%át, a tejtermelésének több mint 33%-át, a bortermelésének csaknem 75%-át az Európai Unióban termelik meg. De az agrárkérdés az Unió egyik legbonyolultabb területe, tulajdonképpen még napjainkban sincs megnyugtatóan megoldva. Ezért az a közös agrárpolitika kialakításának igénye már a Római Szerződésben is megjelent. Egyrészt oly módon, hogy a mezőgazdasági kereskedelmet bevonták az integrációba, másrészt erőfeszítéseket tettek arra, hogy a belső piaci viszonyok kialakítását kövesse a közös agrárpolitika kialakítása. Er edeti edeti céljai tulajdonképpen egyszerűek egyszerűek voltak:
a mezőgazdasági termelékenység növelése; megfelelő jövedelem és életszínvonal biztosítása a mezőgazdaságban dolgozók részére; az agrárpiacok stabilizálása, a termelők és a fogyasztók védelme; az élelmiszerellátás biztonságának szavatolása; a fogyasztói igények méltányos áron történő kielégítése.
Szabályozási Szabályozási feltételek, követelmények is voltak. Mégpedig: közös versenyszabályokat versenyszabályokat kellett kialakítani, az egyes országok agrárpiaci rendtartásainak köt elező koordinációját el kellett végezni és az európai piaci rendtartást szükséges volt kiépíteni. A közös agrárpolitika kialakításáról folytatott igen nehéz tárgyalásokon fogalmazták meg a közös agrárpolitika három alapelvét:
a mezőgazdasági termékek és él elmiszerek egységes piacának elve (az egységes piacon a tagországokban tagországokban előállított előállított termékek korlátozás nélkül vannak vannak jelen); az egységes piacon belül termelt termékek előnyének elve (az egységes piacon belül termelt termékek előnyt élveznek a harmadik orsz ágokból származókkal szemben (a hazai termékeket támogatják és importvédelmet is alkalmaznak); a pénzügyi működtetés és támogatás elve (a pénzügyi szolidaritás alapján a tagországok a közös agrárpolitika működési költségeit függetlenül a mezőgazdaságuk súlyától, súlyától, a megállapított pénzügyi hozzájárulással teljesítik. A termelők részére viszont egységes közösségi közösségi szinten megállapított normatíva érvényes, és ez az alapja a kifizetéseknek.
A közös agrárpolitika végrehajtásának elősegítésére 1962 -ben megszervezték az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapot. Az 1970-es évek elejéig a Közösség teljesen önellátóvá vált mezőgazdasági termékekből, sőt súlya a világkereskedelemben egyre inkább növekedett. A 70-es 70- es évektől az egészségügyi, higiéniai, élelmiszerminőségi előírások szigorítása, egységesítése. Ugyancsak ebben az évtizedben jelentkeztek az első nagyobb problémák : a közös piaci rendtartások keretében nem lehetett megfelelően kezelni
problémáit. Az intézkedések a kedvezőtlen termőhelyi adottságú területek és a termelők problémáit nem voltak ösztönzők, nem segítették az üzemi szerkezet átalakítását.
Az 1980-as évek elején ismét problémák jelentkeztek. Ezúttal a termelést ösztönző szabályozásban volt a hiba, ugyanis túltermelést idézett elő. Módosításokat hajtottak végre, végre, de kevés sikerrel. A közös agrárpolitika reformja lényegében már akkor elkezdődött, amikor 1984-ben a tej beszállítási kvóták at at bevezették (az 1984-ben bevezetett reform célja az volt, hogy a mezőgazdasági termékek feleslegeit eltüntesse. Ezt oly m ódon tették, hogy bevezették a „garantált maximális mennyiség” fogalmát és kritériumát, ami azt jelenti, hogy ezen a mennyiségen – mennyiségen – kvótán – kvótán – való való túllépést megengedi, de azt adóként meg kell fizetni). A következő reform 1993-ban volt, amikor már a közös agr árpolitikán árpolitikán jelentős változtatásokat hajtottak végre. Ennek a lényege az, hogy az ár- és a jövedelempolitika szétválasztásával biztosították, hogy a fogyasztók olcsóbban jussanak mezőgazdasági termékhez, valamint azt, hogy a mezőgazdasági termelők jövedelm e nem csökkent. 2000-ben ismét reformot hajtottak végre, amely amel y a szántóföldi növénytermesztésre, valamint a marhahús, a tej a bor, dohány és az oliva termelésre terjedt ki. Ez a reform a világpiaci alkalmazkodás elősegítése érdekében született. Közben az AGENDA 2000 is markánsan foglalkozott agrárkérdésekkel (vidékfejlesztés lényegében a közös agrárpolitika második pillére). 2003 ban a tagországok tagországok agrárminiszterei elfogadták elfogadták a közös agrárpolitika agrárpolitika újabb reformját. A reform teljesen átalakította az agrártámogatások agrártámog atások rendszerét. A cél, hogy a termelők versenyképesebbek és piacorientáltabbak legyenek. 2008- ban 2008- ban az Európai Unió vezetői állapotfelmérést készítettek azzal a céllal, hogy az új körülményekhez (kihívásokhoz, például klímaváltozás) alakítva határozzák a közös agrárpolitika kívánatos és szükséges irányait. EU_mezogazdasag_tortenet.mpg
Kereskedelempolitika Már a Római Szerződés is kimondta, hogy a közösség alapja a vámunió, amely a teljes árucsere forgalomra kiterjed. Ismeretes, hogy az EGK alapvetően gazdasági alapú integráció volt. Következésképpen az akkori kereskedelempolitika az integráción kívüli országokra vonatkozott. Az integráción belül az egységes (fokozatosan kiépülő) belső piacra érvényes szabályozások voltak a mérvadók. A Római Szerződés s zerint a közös kereskedelempolitika az alábbi lényeges területekre terjedt ki:
közös vámtarifa elfogadása; vám- és kereskedelmi megállapodások megállapodások megkötése; piacliberalizálási intézkedések intézkedések egységesítése; egységesítése; közös exportpolitika; közös védőintézkedések kidolgozása kidolgozás a dömpingfenyegetéskor; dömpingfenyegetéskor; a Római Szerződés értelmében a tagországok közös külső vámtarifákat alkalmaznak a kívülről belépő árukra.
Az Európai Unió kereskedelempolitikája globális kereskedelmi összefüggésekben is működik, integrálódik. Ezt a kapcsolatot a GATT (General Agreement on Trariffs and Trade) és az azt felváltó WTO(World Trade Organization) fejezi ki. A közös kereskedelempolitika az Európai Unió legkorábban kialakított közös politikáinak egyike, amely napjainkig meghatározó szerepet tölt be az integr áció integr áció fejlődésében. Különös
jellemzője, hogy a nemzetekfölötti jellegét csaknem egyértelműen sikerült elkülöníteni a tagországi hatásköröktől. A közös kereskedelempolitika az integráció az integráció egyik legsikeresebb és talán kiteljesedett tevékenysége. Azonban az utóbbi időben megváltozott a kereskedelempolitika tartalma és ezek a változások hatnak az Európai Unió kereskedelempolitikai mozgásterére is. Régi-új dilemmák merülnek fel: diszkriminációmentesség és preferenciális kapcsolatok; multilaterializmus és regionalizmus; hegemón vagy közvetítő szerep; egyenrangú partnerség és a kedvezmények feltételessége; belső érdekek és külső célok; a kereskedelmi kereskedelmi liberalizáció és a belső értékek; a kereskedelempolitika kereskedelempolitika legitimációja. A WTO megalakulása (1995) óta hangsúlyváltozások történtek az Európai Unió kereskedelempolitikájában. kereskedelempolitikájában. Az első ilyen il yen lépés az uniós exportőrök nemzetközi piacokra való kijutásának segítése volt. A 2000-es évtizedben a globalizáció és a multilateralizmus közelítésének kívánalma kerül előtérbe. előté rbe. A kereskedelempolitika folyamatos változásának követéséhez a tagországoknak is nagy érdeke fűződik, annak ellenére, hogy önálló kereskedelmet kereskedelmet folytatnak.
Versenypolitika A versenypolitika egyike az Európai Unió kiemelten fontos regionális politikai tevékenységi területeinek. A hatékony és koncepcióval rendelkező versenypolitika segíti a gazdaság fejlődését. Aversenypolitika a belső piac egyik tartópillére, következésképpen a versenypolitika célja nagyon világos: tartsa fenn és fejlessze a belső piacon azáltal, hogy befolyásolja a piac szerkezetét, valamint a piac szereplőinek magatartását. Őrködik a tisztességes piaci verseny felett. Konkrétabban a versenypolitika céljai az alábbiak:
a hatékony verseny védelme és fejlesztése a belső piacokon; az egységes piac védelme a versenykorlátozó magatartásokkal magatartásokkal szemben; a vállalatokra vonatkozó rendelkezések ellenőrzése (versenykorlátozás, gazdasági erőfölény, fúziók); az államra vonatkozó rendelkezések ellenőrzése (közvállalkozások, állami támogatások ellenőrzése, ellenőrzése, az előnyhöz juttatás ellenőrzése).
A piaci verseny ellenőrzésének, a fontosabb versenyjogi előírások megalkotásának igénye rendszer létrehozását, ami megvédi a piacot a szélsőségektől. Később csak korrekciók voltak a versenypolitikát illetően annak anna k érdekében, hogy az Európai Unió a világ legdinamikusabb, tudás-alapú tudás-alapú közössége legyen (Lisszaboni Szerződés). 2005 -ben az Európai Bizottság felülvizsgálta a versenypolitikát és új munkaprogramot állapított meg, amely szerint a tagállamoknak politikai programot kell kidolgozni. Ennek az a célja, hogy tartalmazzon útmutatást a gazdasági növekedés gyorsítására, a munkanélküliség csökkentésére és a versenyképesség versenyképesség fokozására. A versenypolitika a versenyjog eszközeivel életképes. A versenyjog a piac szereplőin ek magatartását szabályozza. szabályozza. A közösségi versenyjog két nagy területre osztható:
a vállalkozásokra vonatkozó jogi szabályozás, szabályozás, 1. A vállalati magatartás szabályozása, szabályozása, 2. A monopóliumok helye az Európai Unió rendszerében, 3. A cégfúziók ellenőrzése; a tagállamokra vonatkozó jogi szabályozás,
1. Közvállalkozások, 2. Állami támogatások.
Külügyi- és biztonsági politika A közös külügyi és biztonsági együttműködés kérdéseivel, jogi hátterével a Római Szerződés nem foglalkozott, annak ellenére, hogy a 2. világháború után több alkalommal történt kísérlet kül- és biztonságpolitikai együttműködés létrehozására. Az 1949 -ben megalakult NATO maradt a Nyugat-Európa Nyugat-Európa biztonságát védő katonai szervezet. A Római Szerződés aláírását követően de Gaulle tábornok kezdeményezésére ismét felvetődött az a javaslat, amely szerint Nyugat -Európa legyen Európai Államok Szövetsége, államközi együttműködésen együt tműködésen alapuló egységes külpolitikával és egyeztetett védelmi politikával (Fouchet-terv, 1961-62.). A kezdeményezés nem volt sikeres. Az Egységes Európai Okmány (1987) elfogadásától kezdően láthatón szemléleti változás történt. Felgyorsult a külpolitik ai ai együttműködés mechanizmusának módosítása, együtt az európai integráció mélyítésének felgyorsulásával. Ez a folyamat oda vezetett, hogy a Maastrichti Szerződés kimondta a közös kül - és biztonságpolitika létrehozását, és meghatározta céljait:
az Unió függetlenségének, függetlenségének, alapvető érdekeinek és közös értékeinek védelme, az Unió és tagállamai biztonságának erősítése minden területen, az ENSZ Alapokmánya, a Helsinki Záróokmány elvei és a Párizsi Charta céljainak megfelelően a béke megőrzése és a nemzetközi biztonság erősítése, a nemzetközi együttműködés együttműködés támogatása, a demokrácia és a jogállamiság fejlesztése és erősítése, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tisztelete.
A Maastrichi Szerződés létrehozta a közös kül - és biztonságpolitika törvényi szintre emelésével az Európai Unió második pillérét. Az Európai Unió megfelelő bizottságai a kül - és biztonságpolitikai kérdések kérdések kezelésére kezelésére számos megoldást dolgoztak dolgoztak ki.
Egyeztetés mechanizmusok gyakorlatilag gyakorlatilag rendszeres r endszeres tájékoztatások, munkacsoportok munkacsoportok
találkozói, informális megbeszélések. Különösen segíti ezt a formát a külügyminisztériumokat külügyminisztériumokat összekötő zártláncú kommunikációs rendszer. Közös stratégiák csak később, az Amszterdami Szerződéssel (1997) lettek e politikai eszköztár részei. Egyébként mindhárom pillér eszköztárának részei. A közös stratégiák az egység szerepét kívánják elősegíteni. Közös akciók elsősorban magatartási előírásokat foglalnak össze a tagállamok számára, azokra az esetekre, amikor közös álláspontot hajtanak végre. Ezek a közös akciók csak az Európai Tanács általános politikai állásfoglalásaiból következhetnek, és ugyancsak a Tanács egyhangú döntése szükséges az akció indításáról, eszközeiről, időtartamáról, az eljárás rendjéről. Közös álláspontok csak csak abban az esetben léphetnek érvénybe, ha azokat az Európai Tanács egyhangú határozattal hozta meg. Ilyen esetekben a tagállamoknak más külpolitikai álláspontot képviselni nem szabad. Közös nyilatkozatok rendszeres formák, különösen olyan esetekben, esetekben, amikor az Európai Unió közzé szándékozik tenni politikai nyilatkozatot egy-egy nemzetközi, európai regionális, vagy egy tagország alakulását érintő kérdésről. A nyilatkozatokat
az Európai Unió nevében az Elnökség hozza nyilvánosságra. A nyilatkozatok többnyire deklarációk, tehát jogi következményük nincs. Demarche-ok külpolitikai eseményre adott válaszok, amelyek lehetnek azonnaliak, vagy rövid határidőn belül adott közvetlen válaszok is. Nagyon gyakran alkalmazott, igen kedvelt eszköz.
Az Amszterdami Szerződés (1997) elsősorban a biztonságpolitika terén hozott újat, kibővítette az eszközöket és megváltoztatta döntéshozatal elveit. A Nizzai Szerződés (2000) kimondta, hogy az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának hatásköre kiterjed az Unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre, még a védelempolitika fokozatos megteremtésével megteremtésével kapcsolatos kérdésekre is.
Belügyi-és igazságügyi politika A Római Szerződés erre a két területre nem tért ki, így a működéshez szükséges jogi alapokat sem hozhatta meg. A bel- és igazságügyi együttműködés sajátosan alakult, elsősorban a feladattal kapcsolatos társadalmi, gazdasági összefüggések miatt. A megértéshez vissza kell az Egységes Európai Okmányig (1987), amely azt tűzte ki célul, hogy 1993 -ra NyugatEuró pában létre jön az egységes egységes belső piac. Ami azt jelenti (erről már volt szó), hogy kialakul egy olyan belső határok nélküli tér, amelyben létrejön az árúk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása, mozgása. Ez komoly biztonsági kockázati kér déseket kér déseket vetett fel akkor és ma is, a tagországok számára éppúgy, mint a Közösség számára. Ezért az Egységes Európai Okmány az együttműködés kereteibe bevonta a szervezett bűnözés és az illegális migráció elleni küzdelmet is, és szorgalmazta az együttműködés szorosabbra fűzését. A Maastrichti Szerződés intézményesítette az együttműködést és az Európai Unió harmadik pillérévé emelte, annak ellenére, hogy egyes elemei megtalálhatók az első pillérben. A harmadik pillér is átalakult a bel- és igazságügyi politika szempontjából. Talán a leglényegesebb módosítás az volt, hogy erősödött uniós szinten bűnügyekben a rendőrség és az igazságügyi együttműködés. Ezt az is jelzi, hogy erősebb hangsúlyt kapott a bűnüldözésben bűnüldözésben a terrorizmus, a kábítószer - és fegyverkereskedelem, az ember- és gyermekkereskedelem gyermekkereskedelem elleni harc. Az Amszterdami Szerződésben (1997) is volt olyan határozat, amely lényeges hatással volt a bel- és igazságügyi igazságügyi politika alakulására, mégpedig az, hogy ekkor emelték be a Schengeni együttműködés (1985) eredményeit ered ményeit az Európai Unió kereteibe. A Schengeni Egyezményt aláírók köre folyamatosan bővül. A Schengeni Információs Rendszer (SIS) létrehozása nagymértékben segíti a működést. Ez a rendszer olyan belső informatikai hálózat, amely a rendszerben résztvevő országok ors zágok illetékes biztonsági szolgálatait köti össze. Fontos eszköz a rendőrségek közötti kapcsolat erősítésében az EUROPOL megalakulása (1999). 2004- ben, ben, Tamperében megtartott csúcsértekezleten csúcsértekezleten több évre előre tekintő intézkedési tervet fogadtak el, ami Hágai Program néven került az Európai Unió történetébe. t örténetébe. Ez a program kitér a menekült ügyre, a külső határvédelemre, a biometrikus azonosítók kérdésére az úti okmányokban, okmányokban, az Európai Igazságügyi Térség létrehozására.
Oktatáspolitika Az oktatáspolitika egyre fontosabb helyen szerepel az Európai Unió politikájában. Ez különösen annak ismeretében lényeges előrelépés, hogy a Római Szerződés egyáltalán nem
említi az oktatást. Azóta szemléleti változás következett be és az oktatás, képzés alapvető tényezővé vált. Formálisan Fo rmálisan 1992-ben, az Európai Unió megalakulásakor került be az Unió feladatkörébe, de a 2000-ben megtartott lisszaboni csúcsértekezleten kapta meg igazi feladatkörét (ismeretes, hogy ezen az értekezleten tűzték ki célul, hogy az Európai Unió 2010 re legyen a világ legversenyképesebb, legdinamikusabban fejlődő tudásalapú gazdasággal rendelkező térsége – ez ez cél csak részben valósult meg). Ez különösen középpontba helyezte az oktatást, a humán erőforrások fejlesztését. Az Európai Unió oktatáspolitikájának fő f ilozófiája ilozófiája az életen át tartó tanulás szorgalmazása, ami a tagállamok oktatási együttműködését is kívánja egy egységes európai oktatási térség kialakítása érdekében. A tagállamok önállósága megmarad. A felsőoktatás egyes képzési-strukturális képzési-strukturális megoldásai (például bolognai rendszer) az Európai Unió más országaihoz országaihoz hasonlóak lehetnek elsősorban annak érdekében, hogy a képzés és a kimenet összehasonlítható, összehasonlítható, kompatibilis legyen, átváltható kreditrendszerrel. 1993- ban ban „Zöld Könyv” jelent meg az európai oktatás dim enzióiról, amelyben felvetették, hogy a szabad munkaerőpiaci áramlást összhangba kell hozni a szakképzési politikával. 1996 ban „Fehér Könyv” jelent meg, amelyben részletesen foglalkoznak az oktatás valódi problémáival. 1999-ben 1999-ben az Európai Európai Bizottság e-Europe programot indított azzal a céllal, hogy ösztönözzön az információs és kommunikációs technológiának az oktatásba való minél szélesebb körű és gyorsabb bekapcsolására. Akcióprogramok
A programok általános célja kettős: az egyik a mobilitás segítése; a másik a nyelvtudás fejlesztése, minden oktatási szinten és minden diák/hallgató, valamint tanár/oktató kategóriában. A legnagyobb program a Socrates, amely a következő területeken ad lehetőséget: lehetőséget:
Erasmus: a felsőoktatás mobilitását segíti. Comenius: az oktatói tapasztalatcsere tapasztalatcsere programja. Lingua: a nyelvtanulás nyelvtanulás programja, a nyelvtanárok számára is lehetőség. Grudtvig: a felnőttoktatás, átképzés programja. Minerva: a távoktatási módszerek terjesztését, közös kidolgozását segíti elő.
A másik nagy program csoport a Leonardo da Vinci programok köre. Az itt pályázóknak is természetesen a mobilitás is céljuk, de a fő cél az innováció elősegítése, a kísérleti munkák előmozdítása, befejezése. befejezése.
Kulturális politika A Római Szerződésben nincs olyan rendelkezés, ami a kulturális politikára vonatkozna. Tulajdonképpen csak jóval később, a Maastrichti Szerződés biztosította a jogalapját e tevékenység európai koordinálására és támogatására. A Lisszaboni szerződés megerősítette a kultúra jelentőségét, európai különleges történelmi szerepét. Az Európai Unió kulturális politikájának elve a nemzeti és a regionális sokszínűség tiszteletben tartása, t artása, egyben előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget is. 2007- ben 2007- ben az Európai Bizottság „Európai kulturális program a globalizálódó világban” című közleményt közleményt hozott nyilvánosságra, nyilvánosságra, amelyben kulturális stratégiai célokat tett közzé:
a kulturális sokszínűség és a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása, a kultúra mint a kreativitás katalizátorának támogatása a lisszaboni stratégia keretében, az Unió nemzetközi kapcsolatainak lényeges elemeként a kultúra támogatása.
Ennek érdekében különféle cselekvési és támogatási programokat határoztak meg. A első csoportja nagyon konkrét és módszerében is rendezett volt. cselekvési cselekvési programok első csoportja
A Kaleidoscope programot 1996- ban ban hozták létre. Célja a művészeti alkotások támogatása, illetve az európai népek kultúrájának terjesztése. t erjesztése. Az Ariane programot 1997-ben létesítették, azzal a céllal, hogy támogassa a könyvkiadást, fordítást, olvasást, ezzel is elősegítve az európai népek egymás irodalmának és történelmének megismerését. A Raphael programot szintén 1997-ben hozták létre, hogy ösztönözzék a tagállamok együttműködését együttműködését az európai jelentőségű kulturális örökség megőrzésére.
A kulturális programok második csoportja a Kultúra 2000 programok köré sorolható. Ezek a programok már a kulturális párbeszéd előmozdítását előmozdítását igyekeztek támogatni, sőt az emberek és alkotásaik közötti rendszeresebb cserét is szorgalmazták. Az új Kultúra program (20072013) folytatja az előbbi tevékenységeket és azok támogatását kiegészítve az interkultúrális párbeszéd szorgalmazásával. szorgalmazásával. Az Európai Unió kulturális politikájával összefüggésben egyéb tevékenységi formákat is fontos megemlíteni. Ezek a tevékenységek egyre sokasodnak, a kulturális aktivitás legkülönbözőbb legkülönbözőbb területeit érintik ma már. Ezért csak a három legfontosabbat emeljük ki:
A Testvérvárosi kapcsolatok program program talán a legrégebbi, ötlete a 2. világháború után született. Ebben a programban nemcsak az Unió, hanem egész Európa városai részt vesznek. 1989-ben a az Európai Unió támogatási rendszert hozott létre a testvérvárosi kapcsolatok működtetésére 20072007 -től a testvérvárosi programok az „Európa a polgárokért (2007(2007-2013)” 2013)” programtól is kapnak támogatást. A Kultúra Európai Fővárosa programot 1995-ben Athénben indították el. Gyorsan igen sikeressé vált. A program célja a kulturális értékek bemutatása, az adott város kulturális célú fejlesztése, kulturális idengenforgalom idengenforgalom erősítése. A kulturális gazdaság nem az előbbiek értelmében vett program. A kulturális gazdaság a kulturális ipartermékek, szolgáltatások (mozi, elektronikus média), kézműipar, művészetek termékei, stb. hozzájárulása a munkahelyteremtéshez, munkahelyteremtéshez, a GDP hez, a jóléthez. Másrészről, mint művészi, történelmi, régészeti érték, nemzeti kincs, különleges védettséget élvez. Ily módon a kultúrára, mint termékre az Európai Unió számos szabálya vonatkozik.
Tudománypolitika 1971-ben alakult az ezen a területen nagy múlttal rendelkező kormányközi kapcsolattartás, kapcsolattartás, az Európai Tudományos és Technikai Együttműködés (COST). Az Európai Tudományos Alapítványt (ESF), a tudományos kutatás támogatásért felelős nemzeti szervezetek európai szövetségét, 1974-ben hozták létre. Az ESF egyik új eszköze az EUROCORES, amely a szoros együttműködését kívánja segíteni. Az EUROCORES lehetőséget nyújt európai szintű alapkutatások támogatására is.
A közös kutatáspolitika viszonylag későn került az Európai Unió érdeklődési körébe. Az Euró pai Bizottságnak a kutatás koordinálására irányuló ir ányuló első jelentős javaslata az volt, hogy szorgalmazta az Európai Kutatási Térség létrehozását 2000 januárjában. Ezt a javaslatot lisszaboni csúcsértekezleten elfogadták, ami lényegében meghatározta az egész Unióra érvényes kutatási és technológiapolitika alapjait. EUREKA néven létrehoztak egy összeurópai decentralizált hálózatot a piacorientált kutatás és fejlesztés területén kutatóintézetek, egyetemek és ipari szervezetek részvételével. Az európai tudományos közösség kezdeményezésére kezdeményezésére 2007-ben megalakult az Európai Kutatási Tanács. A tudománypolitika megvalósításának legfőbb eszközei a Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogramok . A keretprogramok tudománypolitikai célja egyrészt a versenyképesség növelése, növelése , másrészt az Európai Unió közösségi politikájának támogatása, erősítése az adott területen. A 2002-2006-ig tartó keretprogram azokra a területekre fókuszált, amelyek az Európai Unió gazdasági versenyképességének fokozása és az életminőség emelése szempont jából jából elsősorban fontosak. De már megjelent az alapkutatás támogatása is (Lehetséges, hogy későn, az Amerikai Egyesült Államok és Japán előnyben van a K+F gazdasági hasznosítása terén abban is, hogy időben felismerték az alapkutatás fontosságát és megfelelő megfelelő anyagi forrásokat is fordítottak rá. A biotechnológia, környezeti technológiák kutatása, nukleáris kutatás, képzés, szélesebb együttműködések). együttműködések).
Környezetvédelmi politika Az 1960-as 1960-as évek végéig az európai országok egyértelmű, távlatokkal rendelkező környezetvédelmi környezetvédelmi politikát nem határoztak meg. Lényegében az intenzív gazdasági fejlődés eredményeként bekövetkező környezeti szennyezés miatt az utolsó negyven évben alakított ki az Európai Unió átfogó környezetvédelmi rendszert, ami számos területre kiterjed (zajártalom, hulladékszennyezés, vegyszerártalom, olajszennyezés, levegőszennyezés, különböző természeti katasztrófák, stb.), de a hatékonysága még mindig nem megfelelő, illetve ebben nagy területi eltérések vannak. Először a Párizsi Csúcsértekezleten (197 2) ismerték el magas szinten, hogy fokozott figyelmet kell fordítani a környezetvédelemre. Az Egységes Európai Okmány (1987) elfogadása a másik jelentős esemény a környezetvédelmi politika történetében, hiszen ettől kezdődően építették be a környezetvédelmi szempontokat a Közösség szerződéseibe. A Maastrichti Szerződés mindent „hitelesített.” Az Amsterdami Egyezmény (1999) pedig elvégezte a szükséges jogi alapok megszilárdítását. Környezetpolitikai célkitűzések:
a környezet minőségének megőrzése, védelme és javítása, a természeti erőforrások ésszerű, körültekintő felhasználása, az emberi egészség védelme, a környezeti problémák elkerülése érdekében nemzetközi intézkedések ösztönzése.
Kiemelt cselekvési programok:
éghajlatváltozás: éghajlatváltozás: az éghajlatváltozást kiváltó okok mérséklése, természeti és biológiai sokféleség megőrzése, környezet-, környezet-, és egészségvédelem, fenntartható erőforrás-használat erőforrás-használat és hulladékgazdálkodás. hulladékgazdálkodás.
Az Európai Unió a regionális politika még számos egyéb, mondhatni újabb és újabb aktuális tevékenységi területére alkot koncepciót és fogalmaz meg feladatokat. Az előbbiekben csak a legfontosabbakat foglaltuk össze, amely során megkíséreltük az egyes tevékenységi területek fejlődését is bemutatni.
9. fejezet - Az Európai Unió regionális politikája Tartalom
A regionális politika alapelvei A regionális politika legfontosabb célkitűzései Az Európai Unió támogatási rendszere A regionális politika – általános általános értelmezésben – értelmezésben – az az a koncepció és politikai döntésrendszer, amelynek célja a régiók közötti területi egyenlőtlenségek mérséklése, mérséklése, a lassú fejlődésű, f ejlődésű, vagy a hátrányos helyzetű helyzetű térségek felzárkóztatása, és e térségek versenyképességének elősegítése. elősegítése. A közös regionális politika elvi felvetését többnyire a Római Szerződéshez (1957) kötik, pedig ebben a Szerződésben, Szerződésben, illetve a Szerződés Szerződés eredeti változatában nem szó esik esik a kö zösség regionális politikájáról. Arról viszont igen, hogy a közösség (EGK) feladatának tekinti a gazdaság harmonikus fejlődését, folyamatos és kiegyensúlyozott növekedését, az életszínvonal emelkedését mindenhol a közösségen belül. A regionális vonatkozásokat csak néhány törvényi helyen említették, csak később vált bizonyossá, hogy szükség van közös regionális politikára, nem elég az egyes tagországok regionális politikája. A nyugat-európai integráció nem valósítható meg közös regionális politika nélkül. Kétségtelen, hogy a fejlettségben jelentősen eltérő területi egységek nehézkessé teszik, sőt akadályozzák a munkaerő, az árúk, a szolgáltatások, a tőke szabad áramlását. De a folyamat nem 1957- ben, 1957- ben, hanem több közülük sokkal korábban kezdődött, igaz kezdetben nem tudatos területi politikának volt nevezhető. A két világháború között a területi fejlődés összehangolása, részbeni szabályozása céljából néhány európai országban kormányprogram szintjéig jutott el a problémakör. A legátfogóbb gondolkodás és cselekvés ebben a témakörben azonban Nagy-Britanniában volt. 1928-ban megalakult az Ipari Áttelepítési Tanács, 1934-ben, pedig elfogadták a Speciális Térségek Törvényét, amely DélWales, Északkelet-Anglia, Északnyugat-Anglia, Kelet-Skócia fejlesztését segítette. A 2. világháború utáni újjáépítéseket követően nagy gazdasági fellendülés következett be Európában, de ez a fellendülés a különböző fejlettségű és adottságú térségekben eltérő típusú folyamatokat indított el. A hagyományos ipari központok megújultak, modernizálódtak, a perifériák leszakadása, leszakadása, elmaradottsága fokozódott, és az innen eláramló népesség a nagyvárosi agglomerációkba telepedett le, így tovább növelte ezeknek a települési tömörüléseknek a szociális problémáit. Felgyorsult az agrárnépesség csökkenése, az akkori hat közös piaci országban a mezőgazdasági ágazat 1950 és 1970 között 12,5 millió főt (56,5 %) vesztett és valamennyi országban erősen visszaesett a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya: például Nyugat-Európában 20-25 %-ról 6-8-ra, Dél-Európában 45%-ról l8%-ra. Ez azt eredményezte, hogy a nyugat-európai átlagosan 1%-os munkanélküliségi rátákkal szemben a dél-európai agrártérségekben 10-12% volt a munkanélküliség. Ennek ellenére az 1950-es 1960-as 1960-as években mondhatni töretlen volt a gazdasági fejlőd és. Ez a tény, valamint a korszak vezető politikai áramlata és közgazdasági felfogása, gondolkodása, a jóléti állam gazdaságpolitikája új korszakot nyitott a regionális politikában, az addigi rejtett
„szunnyadó” területfejlesztést aktív állami intervenciós politika váltotta
fel. NyugatEurópa országaiban széleskörű regionális fejlesztési programok születtek, a központosított jövedelmek növekvő részét fordították az egyes országok térszerkezetének térszerkezetének átalakítására, a területi egyenlőtlenségek egyenlőtlenségek mérséklésére. Az első nagyszabású regionális fejlesztési program Olaszországban indult 1950 -ben, a déli régióban (Mezzogiorno), amely Nyugat-Európa legfejletlenebb térsége volt. A program megvalósítása során földreformra és átfogó infrastruktúrafejlesztésre került sor. Az e lső az alapvető ütemben út-, út -, vízhálózat, energetikai rendszerek kiépítésére került sor, az 1960-as évtizedben a pénzösszeget infrastruktúrafejlesztésre, iparfejlesztésre fordították. Ekkor kezdtek kiépülni Dél-Olaszország nagyipari központjai is (Horváth). Természetesen más nyugat-európai nyugat- európai országban is a fejlődési pálya új, egyik meghatározó iránya volt a területi fejlődés előtérbe helyezése. Az 1970 -es évek elején formálódó világgazdasági korszakváltás is jelentős hatással volt a tradicionális regionális po litikára, olyannyira, hogy egy új típusú fejlesztési irányzat indult Nyugat-Európában. Kelet-Közép-Európa tervgazdálkodást folytató országaiban ilyen irányváltozás nem következett be, a hagyományos területfejlesztési felfogás volt az uralkodó. Talán csak a magyar és a lengyel reformok között voltak elképzelések, kísérletek a korszerű regionális politikára vonatkozóan, de ezeknek a többsége sikertelen volt. Az 1970-es évtizedben azonban a fejlett ipari országokban a tömegtermelésen alapuló gazdaságot gazd aságot a differenciált piacra építő decentralizált gazdasági fejlődés szakasza váltotta fel. A fordista típusú nagyüzemek helyett a kis - és középüzemekre építő új gazdasági paradigma nagy hatással volt a regionális politika fejlődésére is. A központi kormányok gazdaságpolitikájának egyik központi kérdése a gazdasági szerkezetváltás lett. Új regionális stratégiák fogalmazódtak meg. A 70-80-as évtized fordulóján csaknem mindegyik nyugat-európai országban új területfejlesztési jogszabályokat alkottak, és változásokat eszközöltek a regionális politika intézményrendszereiben is. Aligha kétséges, hogy az európai identitás megteremtése mellett a regionalizmus lett a 2. világháború utáni Nyugat-Európa Nyugat-Európa politikai és gazdasági fejlődésének meghatározó dinamizáló tényezője. tényezője. A regionalizmus ösztönző erővé fejlődésének hat fő oka volt:
a modern állam technikai szükségletei, a regionális – regionális – interregionális interregionális politika jellege, regionális, kulturális és gazdasági igények, a regionális önrendelkezési mozgalmak kibontakozása, az Európai Közösség regionális politikájának megújulás, a központi államhatalom és a regionális-helyi kormányzatok közötti új munkamegosztás munkamegosztás kialakulása. (Horváth, 1998.).
A közös európai regionális politika történetében kezdetben tehát érzékelhető tétovaság v olt a jellemző. 1964 1964-ben -ben ugyan megjelent maga a fogalom, de a területi különbség, mint súlyos európai problémakör, amit kezelni kell valójában az 1960-as évek végén tudatosult, a Közösség bővítésének előkészítésének időszakában. Az 1972 -es Párizsi Csúcsértekezlet határozatot hoztak arról, hogy közösségi pénzeszközök segítségével segítségével kell segíteni a strukturális és a területi aránytalanságok mérséklését. 1975-ben létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERDF), amely alapvetően a strukturális beruház ásokat finanszírozta. 1987-ben az Egységes Európai Okmány új politikaként emelte ki a regionális politikát, és kiegészítette a Római Szerződést a gazdasági és szociális összefogás fejezettel. 1988 -ban a regionális politikát kissé átalakították, beemelték a z ERDF támogatási forrásait és erősítették a koordinációt azon alapok között, amelyek a területi folyamatok alakításában részt vesznek.
1993-ban kis módosítás történt. Általános gyakorlat az, hogy a regionális politikában mindig kijelölik az aktuális prioritásokat, ez a 2000-ben indult támogatási ciklusban is így történt. 2007-től 2007-től pedig megváltozott a kohéziós és a regionális politika szerkezete. Gyakorlatilag hatályba lépett az Európai Unió új kohéziós és regionális politikája (a korábbi négy strukturális alap, a közösségi kezdeményezések és a Kohéziós Alap helyett két strukturális alap: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap, valamint a Kohéziós Alap működik. Ezektől külön funkcionál az újonnan létrehozott Európai Mezőgazdasági Mezőgazd asági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA), illetve a már többnyire korábban is működött Európai Halászati Alap (EHA). A
regionális
politika végrehajtásának, megvalósításának eszköze a terület- és településfejlesztés. Ez már konkrét beavatkozás egy terület (vagy egy település) sorsába, abból a célból, hogy az ott élő lakosság életfeltételei és életkörülményei jobbak legyenek, illetve a térség versenyképessége javuljon. Ehhez területi stratégiát kell kialakítani, hogy biztosabban felépíthető felépíthető legyen a jövőképe. A területfejlesztési tevékenység nagyon összetett. Széleskörű és alapos (adottságbeli) helyzetfeltárást, különféle programokat, alternatívát kell készíteni, megvalósíthatósági tanulmányt, költségterveket, társadalmi vitát kell szervezni, stb. Az Európai Unió területfejlesztési politikájának megújulása gyakorlatilag az Unió új prioritásának irányába mutat. Az Európai Uniónak egyre inkább szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy a városok között is és a térségek között is sokkal élesebb verseny folyik a fejle sztési erőforrásokért, mint korábban, Az Unióban új területi feszültségek alakulnak, amely térségeket a beruházók elkerülik, legyen az kisvárosi terület, periféria, ritkán lakott mezőgazdasági mezőgazdasági vidék.
A regionális politika alapelvei A regionális politikának a fejlődés folyamatában több alapelve is volt, míg az általánosan elfogadott elvek kialakultak. Ezek az alábbiak:
a koncentráció elve azt a célt szolgálja, hogy a támogatásokat azokra a régiókba kell juttatni, ahol a legnagyobb az elmaradottság, ahol az 1 főre eső GDP nem éri el az Európai Uniós GDP átlag 75%-át. A támogatásokat kevés viszonylag kevés célra, koncentráltan kell adni; a programozás elve a régió egészét, vagy egy meghatározott területének fejlődését elősegítő fejlesztéseket szolgája. Tehát egy célkitűzés rendszer; a szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy a döntési folyamatot és a végrehajtást arra a területi szintre kell helyezni, ahol a probléma keletkezett, és amely a legnagyobb átlátással és kompetenciával rendelkezik a megoldáshoz. Magasabb szintű hatóságnak, szervnek nem célszerű beavatkozni, intézkedni olyan esetben, amikor az adott cél alacsonyabb alacsonyabb szinten sikeresebben elérhető; a decentralizáció elve a szubszidiarizációhoz szorosan kapcsolódik, ugyanis ez az elv is arról szól, hogy hog y a döntések (zömmel területfejlesztési döntések) széles köre kerüljön minél alacsonyabb szintű testületek hatáskörébe; a partnerség elve a közösségi regionális politika különösen fontos eleme. A partnerség együttműködést jelent – a legszélesebb értelemben. A partnerség együttműködést jelent az Európai Bizottság és a tagországok (kormányok, helyi szervek, civil szervezetek) között a prioritások meghatározásától a programok értékeléséig. De horizontális kapcsolatot is jelen a partnerség, hiszen az a régió (vagy
egy térsége), amit fejlesztenek, ha benne célirányos kapcsolatrendszerek nem alakulnak ki, a siker sokkal szerényebb lesz; az addicionalitás elve azt jelenti, hogy az Európai Unió csak korlátozottan finanszírozza a különböző fejlesztési projekteket, az okat ki kell egészíteni ún. önrésszel (hozzá kell adni önrészt).
A regionális politika legfontosabb célkitűzései Az 1994-1999 1994-1999 közötti időszakban több célkitűzést (objectives) állapítottak meg, azért mert az elmaradottságnak elmaradottságnak sok oka volt, így a felzárkóztatása differenciált beavatkozást kívánt. 1. célkitűzés. Az elmaradott régiók felzárkóztatása (NUTS 2 régiók, ahol az 1 főre jutó GDP nem haladja meg az EU-s GDP átlag 75% -át) 2. célkitűzés. Az ipari hanyatlás által sújtott térségek támogatása. támogatása. 3. célkitűzés. A tartós munkanélküliség csökkentésére és a munkaerőpiacról kiszoruló személyek beilleszkedésére beilleszkedésére irányuló ir ányuló támogatás. 4. célkitűzés. A munkavállalóknak munkavállalóknak a munkaerőpiaci munkaerőpiaci változásokhoz való alkalmazkodását elősegítő programok támogatása. 5. célkitűzés. A rurális térségek f elzárkózásának elzárkózásának támogatása. 6. célkitűzés. A mezőgazdaság mezőgazdaság és halászat szerkezetátalakításának szerkezetátalakításának támogatása. t ámogatása. 7. célkitűzés. A nagyon alacsony népsűrűségű népsűrűségű térségek fejlesztésének fejlesztésének támogatása. A reform után, 2000 és 2006 között már csak három célkitűzést fogalmaztak meg, igaz ezek átfogóbbak, de egyben jobban fókuszálnak is a fő problémákra, a halaszthatatlanul fejlesztendő területekre. 1. célkitűzés. A legelmaradottabb régiók támogatása és fejlesztése. 2. célkitűzés. A strukturális nehézségekkel küzdő, gazdasági, társadalm i átalakulás sújtotta térségek támogatása. 3. célkitűzés. Az oktatás, képzés és a foglalkoztatás rendszereinek és politikái modernizációjának modernizációjának támogatása. Napjainkban, a 20072007- 2013 közötti időszakban a regionális politika célkitűzései változtak . A prioritás a konvergencia, a regionális versenyképesség és foglalkoztatottság, valamint az európai területi együttműködés. Ezeket a kiemelt célkitűzéséket az Európai Regionális
Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap támogatja. 1. célkitűzés a konvergencia, amely hasonló a 2000-2006-os 2000-2006- os időszak 1. célkitűzéséhez. Fő célja a gazdaságilag fejletlen régiók felzárkóztatásának elősegítése, a gazdasági szerkezet modernizálása. modernizálása. Általában azok a NUTS 2 szintű régiók jogosultak a források elnyerésére, ahol a 2000-2002 2000- 2002 időszakra eső adatok szerint az 1 főre jutó GDP nem haladja meg az uniós átlag 75%-át. 2. célkitűzés a regionális versenyképesség és foglalkoztatás, amelynek célja a konvergencia hatókörén kívül eső régiók dinamizálásának erősítése, versenyképességének fokozása, az innováció és a tudásalapú gazdaság kialakítása, a foglalkoztatási adatainak javítása. 3. célkitűzés az európai területi együttműködés, amelynek célja a közös helyi és regionális kezdeményezések bázisán, a határokon átnyúló (cross border) együttműködések kialakításának elősegítése. Ezeket a területi szerveződéseket általában a NUTS 3 szintű régiók tartják t artják életben.
Az Európai Unió támogatási rendszere Az Európai Unió (és tartalmi előde) a regionális politika megvalósítását (finanszírozását) különféle pénzügyi alapok segítségével segítségével oldja meg. Az alapok sokfélék és nevük, funkciójuk, hatókörük időnként változott, de mégis ki kell emelni talán három meghatározó alapot: a Szociális, a Strukturális, a Kohéziós és a Regionális Fejlesztési Alap-csoportot. Az alapokhoz való hozzájutás pályázati úton történik. Az alábbiakban – időbeli sorrendben – összefoglaljuk a legfontosabb pénzügyi alapokat, azokat, amelyek a legnagyobb hatással voltak (vannak) az Európai Unió fejlődésére. Mint már az előbbiekben többször említettük, a Római Szerződés (az EGK megalakulása) mérföldkő az európai integráció folyamatában. A Római Szerződés szelleméből következik, hogy már 1958-ban létrehozhattak két pénzalapot. Az egyik volt az Európai Szociális Alap a Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap. Bár a regionális másik pedig az Európai politika még nem volt karakteres az 1950-es, 1960-as években, ennek ellenére ezeknek, az Alapoknak egy részét már kohéziós célokra fordították. A következő jelentős lépés 1975-ben 1975 -ben volt, amikor létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési Alap-ot. Már az Alap létrehozásával önmagában is felértékelődött a regionális politika. 1988- ban ban érzékelhetően érzékelhetően megemelték a Regionális Fejlesztési Alap pénzforrását, miközben az európai regionális politikában is reformot hajtottak végre, ami azt jelentette, hogy prioritásokat határoztak meg (öt célkitűzést). 1992 - ben ben a Maastrichti Szerződésében Szerződésében kimondták, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb célja a kohézió. A megvalósítás elősegítésére szolgáló alap a Kohé ziós Alap. Az Európai Strukturális Alap nem önálló Alap, hanem több t öbb Alapnak az Európai Unió strukturális politikáját szolgáló részét finanszírozó részéből áll össze. Nevezetesen forrásául négy elkülönített alap szolgál: az Európai Szociális Alap (1958, l960), az Európai Mezőgazdasági Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs része (1962), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (1975) és a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (1993). A strukturális politikát egyébként egyébként 1994-től 1994-től a Kohéziós Alap is segíti. Egy kissé más megközelítésből levezetve, ha megnézzük, hogy miként alakult az Európai Unió regionális, strukturális és kohéziós politikája olyanná, amilyen napjainkban, érdekes, de viszonylag egyszerű sajátosságokat vehetünk észre. Érdekes az, hogy a kategóriá k sem egyértelműek, az Európai Bizottság anyagaiban mind a három elnevezést használják, de közöttük alig van különbség (alig tesznek különbséget). Regionális politikának nevezik az Európai Unió újraelosztásából finanszírozott fejlesztési politikát. Az elnevezés a régiók fontosságát hangsúlyozza. A strukturális politikának az a célja, hogy a fejlesztéspolitika a gazdaság szerkezetének (struktúrájának) átalakítását segítse. Az egész rendszer működése ez irányba mozdult el. A kohéziós politika azt a célt jeleníti meg, hogy fenn kell tartani a tagországok közötti társadalmi és gazdasági kohéziót, nem engedhető meg, hogy közöttük nőjenek a különbségek. A három elnevezés ugyanazt a politikát fedi le, jelentéstartalmuk nagyon hasonló, de nem teljesen egymás szinonimái. Az apró jelentésbeli eltérések a gyakorlatban igen nagy megközelítésbeli megközelítésbeli különbségeket fednek (Pogátsa 2009.). Voltak és vannak egyéb támogatások, például a PHARE (1989 óta), ami az intézményi korszerűsítést, átállást segítette, és más, főként ág azati fejlesztési támogatások ( PHARE CBC, SAPARD, ISPA, CBC, CARDS ). 2007-től 2007-től bevezették az ún. Előcsatlakozási
Támogatási Eszközt,
ami számos korábbi közösségi programot és pénzügyi eszközt helyettesít, amelyeket a korábban tagjelölt, vagy potenciálisan tagjelölt országokra irányultak.
10. fejezet - A globalizáció és az Európai Unió Tartalom
Globalizáció Az Európai Unió a globalizáció folyamatában A 21. század első évtizedének végén az Európai Unió tanulmányozása tanulmányozása során aligha kerülhető meg a globalizációval kapcsolatos összefüggések bemutatása. Kétségkívül, ezeket az összefüggések nagyon bonyolultak, és igen sok nézőpontból lehet megközelíteni azokat. Számos, fontos részletük van, ami nehézzé teszi a válogatást, a kiemelést ebből a sokaságból. Felfogásunk szerint abból érdemes kiindulni, hogy az európai integráció több mint félévszázados fejlődéstörténete soha sem volt független a szűkebb vagy tágabb földrajzi, történelmi és politikai környezetben történő folyamatoktól. Ezek között a folyamatok köz ött Európában kiemelt figyelem kíséri a regionalizmust, a nemzeti folyamatokat és viszonyrendszerüket. Az Európai Unió gondolatvilágának is fő elemei ezek a elemei, körülményei, amelyeknek számos felületét már bemutattuk, de a globalizációra még szinte egyáltalán nem tértünk ki. Ezt akkor is meg kellene tenni, ha nem egy világgazdasági szempontból is fontos, nagyméretű területről lenne szó, mint az Európai Unió.
Globalizáció A globalizáció egyike azon fogalmaknak, amelyről a 20. század utolsó negyedében kül önösen sokat írtak, de írnak napjainkban is. A globalizáció közkeletű fogalom lett, bár tartalmáról még mindig vita folyik a szakmai körökben. Abban általában egyetértés van, hogy a globalizáció folyamat, központi eleme a gazdaság, de kiterjedt területekre is (kulturális globalizáció, a média globalizációja, a terrorizmus globalizációja, stb.). A globalizáció korunk meghatározó folyamata. Témánk szempontjából elsősorban a gazdasági globalizáció fontos. A gazdasági globalizáció fogalmát illetően lényegégében lényegégében közel közel vannak egymáshoz a nézetek, mégsem mondható, hogy létezik egy egységes, letisztult álláspont. Vannak, akik globális gazdaságról, globális gazdasági cselekvésről beszélnek. Mások igaz határok nélküli gazdaságról írnak, vagy az integráció visszafordíthatatlan folyamatának tartják a globalizációt. Szentes Tamás (2002) a gazdasági értelemben vett globalizáción a világgazdaság szerves rendszerré formálódásának történelmi folyamatát érti. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy egyrészt a gazdasági kapcsolatok, gazdasági folyamatok és viszonyok egyre több országra kiterjednek; másrészt a közöttük kialakuló kölcsönös függőség fokozódik. Ez a történelmi folyamat a nemzetgazdaságok formálódásával párhuzamosan, vagyis kölcsönhatásban halad előre. De a világgazdaság világgazdaság lökésszerű kitágulásának és összehúzódásának, illetve integrálódásának, vagy dezintegrációjának ciklusos mozgását is magába foglalja, és ez a történelmi folyamat megállíthatatlanul halad előre. Ezért tévedés új jelenségként értelmezni. Ami új a globalizációval globalizációval kapcsolatban, az a folyamat felgyorsulás, ami az utóbbi évtizedekben évtizedekben történt, és nagyrészt az új információs technikáknak köszönhető. köszönhető.
Simai Mihály (2007) a globalizációt a nemzetköziesedés új szakaszaként szakaszaként írta le, mert a fejlődés szinte valamennyi területére, illetve tényezőjére hatással van. Ezért a globalizáció fogalmát több összefüggésben lehet értelmezni:
a nemzeti gazdaságok összekapcsolódásának és kölcsönös függősége fokozódásának folyamatként, ami kapcsolatban van a gazdasági áramlások liberalizálásával, az országokból kiinduló gazdasági tevékenységek kiterjesztéseként, akár más országokra, akár térségekre, akár az egész világgazdaságra, a fejlődés olyan tendenciájaként, amely egység egésszé integrálja a világgazdaságot, olyanná, amelyben a nemzeti n emzeti határok jelentősége megszűni, az emberiség olyan közös problémáinak kialakulásaként, amelyekért az országok többsége felelős, de megoldásuk csak globális együttműködés útján valósítható meg.
Kétségtelen, hogy a mai értelemben vett globalizáció technológia alapjai és gyors fejlődése, az információs és kommunikációs technológia, a 20. század második felében jelent meg és indult el. Tehát azt mondhatjuk, hogy a globalizáció „húzóágazata” az információs és kommunikációs technológia fejlődése volt (számítógép (s zámítógép – internet, stb.). Mindez segítette (gyorsította) a világméretű gazdasági szerkezet átalakítással, a pénz - és tőkepiacok mozgásfolyamatainak változásaival, a transz- és multinacionális vállalatok kialakulásával és térbeli terjedésével kapcsolatos folyamatokat is. Közben ez a technológiai alap segítette a kulturális globalizáció gyors kialakulását, benne megteremtette a média globalizáció hatalmát. De globalizálódtak étkezési szokásaink, életvitelünket (Pepsi Cola, hamburger), öltözködésünk (különféle pólók), stb. De az információs és kommunikációs technológiák teszik lehetővé a távmunkát, az internetes vásárlásokat, a műholdas helymeghatározást helymeghatározást (GPS) stb. is. Az információs és kommunikációs technológia két tudomány ágazat, a biotechnológia és a nanotechnológia nan otechnológia dinamikussá fejlődésében is „közreműködött”. Mind a két területen a gazdasági eredményesség is nagy, de a társadalom fejlődésére várható befolyás is reményt keltő. Úgy tűnik, hogy ez a két ágazat lesz a 21. század első felének két újabb „húzóágazata”. De széles körben ismertek a globalizáció ellenes mozgalmak nézetei és látványos akciói is. Kétségtelen, hogy számos bírálat éri a globalizációt azért, hogy
mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között, koncentrálódik a magánvagyon és a döntéshozatal, meghatározóvá meghatározóvá válik a gazdasági gazdasági termelés túlsúlya, drasztikusan szűnnek meg munkahelyek, a helyi kultúra jelentősége egyre csökken, vagy nagy erőfeszítéssel tartható életben, a környezetszennyeződés környezetszennyeződés emelkedik, stb.
Viszont a globalizáció kedvező ked vező hatásairól, legalább is ilyen látványosan, kevesebb szó hangzik el, pedig ezek, egyenként, de összességében is nagyjelentőségűek a fejlődés szempontjából. A globalizációnak globalizációnak köszönhető:
a korszerű információ áramlás megvalósulása, a versenyképes gazdálkodási gazdálkodási formák, az innováció térbeli terjedése, az egyes K+F tevékenységek tevékenységek globális alkalmazása, a munkaerő minőségének térbeli növekedése, növekedése, a kulturális felemelkedés támogatása,
globális szociális, környezeti, egészségügyi, biztonsági, stb. problémák érzékelése, erőfeszítések a megoldásra.
Az Európai Unió a globalizáció folyamatában Az előbbi rövid összegzés alapján nem nehéz belátni, hogy az európai integráció fejlődése és a globalizáció erősödése és terjedése egy világméretű nemzetközivé válási folyamat ré szei. Ezért az európai integráció napjainkig terjedő teljes folyamatát fol yamatát célszerű figyelembe venni venni és a meghatározó elemeit értékelni, ha a globalizációs folyamat összefüggésében akarjuk nézni Európa helyzetét, lehetőségeit és korlátait. Az 1945 után formálódó nyugat-európai nyugat- európai integráció gyorsan haladt előre. A Schumann beszédtől az Európai Gazdasági Gazdasági Közösség alapításáig mindössze mindössze hét év telt el (1950 -1957). A kihívás nagy volt, erre többször kitértünk, itt csak arra utalunk, hogy egy nagytérség gazdasági gazdaság i potenciáljának koordinálása és béke megőrzése volt. De már ebben az időszakban is érték Nyugat-Európát világgazdasági kihívások, kezdetben az Amerikai Egyesült Államok részéről, később Japán is fokozatosan, de egyre erőteljesebben bekapcsolódott a versen ybe. Az Európai Gazdasági Közösség már, mint integrációs forma, világgazdasági tényező ennek megfelelő hosszú távú terveket, intézkedéseket hozott (vámunió, közös belső piac, stb.). Az Európai Unió célja nem a globalizáció folyamatával való ellenállás, hanem a globalizációban rejlő előnyök minimális társadalmi költségekkel történő kiaknázása. Ez a célkitűzés azért is különösen fontos, mert most már csaknem közismert, hogy az Európai Unió lemaradt a gazdasági fejlődésben nemcsak az Amerikai Egyesült Államokt ól, hanem más „versenytársak”„versenytársak” -tól is. A globális versenyben ugyanis új szereplők jelentek meg, egyre inkább Kína (India) is önálló erőpólusként lép be a globális „játszmába”, ahol még mindig ott maradt Japán és Dél-Kelet-Ázsia is. Azt lehet mondani, hogy az Európai Unió több területen erős versenyhátrányban van. Ezt a szorító helyzetet az egyes erős gazdasággal rendelkező tagállamok, de az Európai Unió is felismerte. A versenyképesség javítása érdekében a múlt évtizedben a Lisszaboni Stratégiában feladatokat határoztak meg. Ez a Stratégia azonban nem volt sikeres, a versenyképesség növelésében nem sikerült áttörést elérni (ez nem jelenti azt, hogy egy-egy régió, vagy egy-egy ágazat versenyhátrányban van). A Lisszaboni Stratégia 2010- ben 2010- ben befejeződött, tehát két ok is volt arra, hogy új, más szemléletű és tartalmú stratégiát készítsen az Európai Unió Európa számára a versenyképesség versenyképesség fokozása érdekében a globális küzdelemben. Sürgősen kellett cselekedni, az új program Európa 2020 stratégia hamar el is készült, az Európai Tanács 2010. június 17-i ülésén elfogadta. Az Európa 2020 Stratégia célja a válságból való kijutás és az európai gazdaság biztonságos felkészítése a 21. század második évtizedére. A Stratégia három új prioritást határozott meg erre az évtizedre:
a tudást, az innovációt, az oktatást és az információs társadalmat központba helyező intelligens növekedést, a hatékonyabb erőforráserőforrás -felhasználást elősegítő és a versenyképességet növelő fenntartható növekedést, a munkaerőpiaci részvételt fokozó, a készségek elsajátítását ösztönző, a szegénység elleni küzdelmet erősítő inkluzív növekedést. növekedést.
A célkitűzések részletesek és nagyon konkrétak. Közülük az alábbiakat feltétlenül érdemes kiemelni:
a 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátájának 75 %-ra emelése, a kutatás-fejlesztés feltételeinek javítása, úgy, hogy ezen belül a köz- és magánszféra beruházásainak beruházásainak együttes mértéke mértéke elérje a GDP 3 %-át, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest 20 %-os csökkentése, a megújuló energiaforrások arányának 20 %-os növelése a teljes energiafogyasztásban, energiafogyasztásban, az energiahatékonyság 20 %% - kal történő növelése, a képzettségi szint növelése, törekedve arra, hogy kevesebb, mint 10 %-ra mérséklődjön az iskolaelhagyás arány és egyidejűleg legalább 40 % -ra nőjön a felsőfokú vagy annak megfelelő végzettségűek aránya a 30 -40 éves korúak között, a társadalmi befogadás elősegítése, mindenekelőtt a szegénység csökkentése révén, legalább 20 millió ember kiemelésével a kirekesztődés fenyegetettségéből. fenyegetettségéből.
Az Európai Unió 2007- ben 2007- ben a globalizáció kedvezőtlen hatásainak enyhítésére Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot hozott létre. Az alap azok segítségére szolgál, akik a globális kereskedelmi viszonyok változása, valamint a világméretű pénzügy és gazdasági válság miatt munkahelyüket elvesztették. Az Alap iránt fokozódó az érdeklődés, 2010. novemberéig 18 tagállamban, 22 iparágban, több mint 70 000 munkavállaló kapott támogatást. Az Európai Bizottságnak egyre inkább állandó és párhuzamos feladatává válik a belső működés és és a globális kihívások kezelése. De nyilvánvaló, hogy a belső problémák és a globális kihívások esetenként, illetve a gyakorlati megoldásokban megoldásokban csak részben r észben fedik egymást. Ezért nagyon átgondolt stratégiai tervezés és koordináció szükséges ahhoz, hogy mind a két cél teljesüljön. Tekintettel azonban arra, hogy az Európai Unió területileg, gazdasági fejlettségét tekintve, és még számos körülmény miatt is nagyon differenciált, ez nagy nehézséget okoz, ezért két fontos általános feltétel szükséges, legalábbis a globális folyamatokkal kapcsolatban. Az egyik az, hogy az Európai Unió belülről ne gyengítse magát, másik, pedig az, hogy rugalmasan és a lehető leggyorsabban alkalmazkodó legyen a változó külső (globális) körülményekhez. körülményekhez. Az Európai Unió előtt álló, a glob alizációval is összefüggésbe hozható még igen fontos feladatokat, körülményeket az alábbiakban lehet összefoglalni:
erősíteni kell a szabad belső piacot, erősíteni kell a közös valutát (euró), az új tagok felvételét (átgondoltan) tovább kell folytatni, a globális kereskedelmet kell szorgalmazni, és erőfeszítést kell tenni, hogy megőrizze vezető világkereskedelmi pozícióját, a migrációt munkaerőforrásként kell kezelni, segítségével ellensúlyozni kell az öregedési öregedési folyamat káros hatását, és segíteni kell a g azdasági fejlődést, törekedni kell arra, hogy továbbra is a közvetlen külföldi befektetések forrása és célterülete maradjon.
Az Európai Unió és a globalizáció kapcsán szeretnénk emlékeztetni arra, hogy az Európát talán legjellemzőbb fejlődési folyamat, a regionális fejlődés, a 20. század utolsó harmadától már a globalizáció teljes „súlya alatt” működik. Ebben a működésben és szerkezetben szerkezetben éppen a globalizációs folyamatok hatására is a nemzetgazdaságainak, de az egész Uniónak
a térszerkezete
jelentősen
átalak ult ult.
Ez
azt
is
jelenti,
hogy új
társadalmi
térszerveződések jöttek jöttek létre.
Ha a Földön működő integrációkat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy az Európai Unió az immár többpólusú globális világ egyik legjelentősebb l egjelentősebb integrációja. integrációja. Ez a megállapítás helytáll ó akkor is, ha az Európai Unió világgazdasági súlyát mérlegeljük (külön is kiemelést érdemel, hogy az Unió a világgazdaság vezető áruexportőre), de igaz abban az esetben is, ha az együttműködés együttműködés mélységét vizsgáljuk. A globalizáció hatásmechanizmusa bonyolu lt, sokrétű és folyamatos területi, ágazati és a civilizációkat eltérően érintő változásban vannak. Ezek a változások új konfliktusok forrásai lehetnek, amelyek a 21. század első évtizedeiben jellemző folyamatokká erősödhetnek (például nem mostani keletűek a civilizációk társadalmi konfliktusai, de napjainkban erőteljesebbekké váltak, a fejlődő és a fejlett országok közötti éleződik gazdasági, gazdaságfilozófiai feszültség, stb.). Ezek a folyamatok egyrészt az Európai Unióra is hatással vannak, másrészt világgazdasági, világpolitikai és össztársadalmi következményekkel is járnak.
Felhasznált irodalom Az egységes Európa közös valutája. Európai valutája. Európai Bizottság. Brüsszel, 2007. 20 p. Bernek Ágnes - Kondorosi Ferenc - Nemerkényi Antal - Szabó Pál 2003. Az 2003. Az Európai Unió. Cartographia. Unió. Cartographia. Budapest, 253 p. Blahó András - Kutasi Gábor 2010. Erőközpontok és régiók a XXI. század világgazdaságában. Akadémiai világgazdaságában. Akadémiai Kiadó. Budapest, 484 p. Botos Katalin - Kőrösi István Kőrösi István 2007. Az 2007. Az Európai Unió a XXI. XXI. század elején. Szt. elején. Szt. István Társulat Kiadója. Budapest, 214 p. Enyedi György 1997. A 1997. A sikeres város. Tér város. Tér és Társadalom. 4. pp. 1-7 Fehér M. István 2004. Európa-eszme 2004. Európa-eszme és európai tradíció. Magyar tradíció. Magyar Tudomány. 5. pp. 599-608 Horváth Gyula 1998. Európai 1998. Európai regionális politika. Dialóg-Campus politika. Dialóg-Campus Kiadó. BudapestPécs, 501 p. Horváth Gyula 2007. Régióközpontok 2007. Régióközpontok Európában. Európában. Magyar Tudomány. 6. pp. 704-722 Horváth Gyula 2009. Regionális egyenlőtlenségek a kelet -közép-európai -közép-európai kutatási térségekben. Magyar térségekben. Magyar Tudomány. 12. pp. 1499-1512 Marján Attila 2007. Európa 2007. Európa sorsa. HVG sorsa. HVG Könyvek. Budapest, 480 p. Nemes Nagy József 2009. Terek, helyek régiók. Akadémiai régiók. Akadémiai Kiadó. Budapest, 350 p. Palasik Mária 2006. Bevezetés 2006. Bevezetés az európai unió tanulmányokba. tanulmányokba. Egyetemi jegyzet, BME. Budapest, Budapest, 108 p.
Pogátsa Zoltán 2009. Álomunió. 2009. Álomunió. Európai piac állam nélkül Egyetemi Egyetemi jegyzet, Nyitott Könyvműhely. Budapest, Könyvműhely. Budapest, 214 p. Próbáld Ferenc - Szabó Pál 2005. Európa 2005. Európa térszerkezetének modelljei. In: modelljei. In: Dövényi Zoltán Schweitzer Ferenc (szerk.) (szerk.) A A földrajz dimenziói. MTA dimenziói. MTA FKI. Budapest, pp. 159-170 Rechnitzer János 2007. Az európai regionális politika és a városfejlődés. Magyar Tudomány. 6. pp. 692-703 Simai Mihály 2007. A 2007. A világgazdaság a XXI. század forgatagában. Akadémiai forgatagában. Akadémiai Kiadó. Budapest, 428 p. Szabó Pál 2009. Európa térszerkezete a különböző szemléletek tükrében. Földrajzi Közlemények. Közlemények. 2. pp. 121-134 Európa. Magyar Egyetemi Szájer József - Laky Zsuzsanna - Tapasztó Szabolcs 2004. Európa. Magyar Kiadó. Budapest, 106 p. Szentes Tamás 2002. A globalizációs folyamat kedvező és kedvezőtlen hatásai. Magyar Tudomány. 6. pp. 708-719 valóság? In: Szénási Éva 1999. Egységes 1999. Egységes Európa: utópia vagy valóság? In: Csejtei Dezső Dezső Laczkó Sándor (szerk.) Európai (szerk.) Európai integráció – európai európai filozófia. Pro filozófia. Pro Philosophia Szegediensis Alapítvány. Szeged, pp.242-249
