A Klanok Alkonya 2-Kenyszerszovetseg - Michael a. Stackpole

BATTLETECH MICHAEL A. STACKPOLE – KÉNYSZERSZÖVETSÉG A Klánok Alkonya – II. rész A felbecsülhetetlen értékű információ birtokában, amely végigvezeti őket a Kivonulás Útján, a Belső Szféra Utód államai előtt most lehetőség nyílik arra, hogy saját feltételeik szerint, és az ellenséges vonalak mögött szálljanak szembe a klánokkal. A megfelelő nagyságú haderő összegyűjtésének herkulesi feladata a legendás Csillagliga újjáalakítását vonja maga után az Utódállamok olyan szövetségét, melynek csatamechjeit Victor Steiner-Davion irányítja. Ám mivel a politika halálos játéka gyanakvóvá teszi az Utódurakat a szövetség iránt, és Victor hataloméhes húga, Katrina Steiner újabb gonosz terveket sző saját cél jainak elérése érdekében, a klánok elleni háború talán csak a figyelmet vonja el egy sokkalta nagyobb veszély ről…

KÉNYSZERSZÖVETSÉG MICHAEL A. STACKPOLE A Klánok Alkonya – II. rész

BEHOLDER KIADÓ BUDAPEST, 2002 Ω™Ω

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Michael A. Stackpole: WARRIOR: GRAVE COVENANT Copyright © 1997, FASA Corporation All rights reserved. © Fordította: Novák Gábor Hungarian translation © 2002, Beholder Kft. ISSN 1585 1567 ISBN 963 9399-24-8

Kiadja a Beholder Kft. Levélcím: 1680 Budapest, Pf. 134 Felelős kiadó: Mazán Zsolt, Tihor Miklós Felelős szerkesztő: Dani Zoltán Korrektor: Sándor Miklós, Kovács János Tördelés: Dikó István Készítette az Alföldi Nyomda Rt. Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Készült 2002-ben.

Ajánlom ezt a könyvet Ian Andersonnak és a Jethro Tullnak. Ez a huszonkettedik regényem, és eddig mindegyiket zenehallgatás közben írtam. A Jethro Tull mindig rajta volt a listán. E regény írásának idején volt szerencsém élőben végignézni egy Jethro Tull koncertet. A zene mágia, Ian Anderson pedig egy varázsló.

A szerző szeretne köszönetet mondani a következő embereknek a könyv megírása során nyújtott segítségükért: Jordan Weismannak, Bryan Nystulnak, Randall Billsnek, Jill Lucasnak, Bill & Nina Keith-nek, Donna Ippolitónak, valamint Robert Thurstonnak a sztorivonalért, a szerkesztésért és a hibajavításért. Loren L. Colemannek, Robert Thurstonnak, Blaine Par doe-nak és Tom Gressmann-nak, mert az ő könyveik vezetik be, illetve folytatják a regényemet. Apámnak, Dr. J. Ward Stackpole-nak az orvosi szaktanácsadásért a könyvben előforduló sérülésekkel és beteg ségekkel kapcsolatban; John-Allen Price-nak Galen Cox kölcsönadásáért; Mark Hermannak, amiért elmagyarázta az entrópia alapú hadviselés lényegét; és különösen Mike Pondsmith-nek nagylelkűségéért, amiért megengedte, hogy szerepeltessem a könyvben. Jennifer Smithnek és Laura Gilmannek a ROC-tól a határidőproblémáim iránt tanúsított elnézésükért. És mint mindig, Liz Danforth-nek, amiért ismét végig szenvedte egy újabb könyv megírásának folyamatát.

ELSŐ KÖNYV AZ ÁRULÁS KONGRESSZUSA

1 Triád Nemzeti Temető Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. szeptember 30.

A nyirkos szél utat talált magának a Triád Nemzeti Temető emlékmű-labirintusában, a sírok között álló Vic tor Ian Steiner-Davionig. A tavasz korai beköszönte sáró ceánon úszó fehér szigetekké változtatta a szeptemberben megszokott hótakarót. Az új levelek és fűszálak élénkzölden nyújtóztak a napsugarak felé. A korai tavasz általános jó közérzetet teremtett, melyet a herceg még a bolygóról sugárzott médiaadásokból is érzékelt, miköz ben űrjárója a felszín felé közeledett. Egy jó kis fagy, és minden elhal. Anyja síremléke előtt állva Victort nem hatotta át a Tharkadot megfertőző tavaszi láz. Melissa halálát két, a hatalomra áhítozó nemes vetélkedése okozta. És Victor most a Tharkadra érkezett, hogy részt vegyen a Whitting Konferencián, ahol a Belső Szféra tucatnyi nemese még több hatalmat akar majd magához kaparintani. Nem volt nehéz levonni a következtetést, hogy valami katasztrófa készülődik. Victor a homlokát ránco l t a . A dolgok csak akkor

fordulnak rosszra, ha hagyod őket rosszra fordulni. Megmozgatta vállát, és elfintorodott a beléhasító fájdalomra. Tudta, hogy a vendégek többsége a Coventryről a Tharkadra vezető fárasztó útvonalon érkezik. Az űrugrók képesek voltak lyukat hasítani a valóság szövedékébe, lehetővé téve számukra, hogy egy pillanat alatt egyik helyről a másikra kerüljenek, harminc fényévnyi utat hidalva át egyetlen ugrással. De bármilyen fárasztó volt is az út, az ugrások sokkal kevésbé viselték meg szervezetét, mint a Tharkad felé vezető utolsó útszakasz gravitációs terhelése. Pedig amilyen kistermetű vagyok, az 1G feletti munkavégzés sem jelent túl nagy megpróbáltatást számomra. Elnyomott egy mosolyt. A körülmények sem gátolták meg Kait és Hohirót abban, hogy fölébe kerekedjenek. Megtapogatta a jobb szeme körüli, már halványulóban lévő zöld foltot. Akkor szerezte, amikor sikertelenül pró bálta blokkolni Hohiro Kurita jobbkezes keresztütését. Láttam, hogy jön, de semmit sem tudtam tenni. Bár bosszankodott elszíneződött szeme miatt, ugyanakkor büszkén viselte a sérülést. Életének nagy része a politikáról és a külső megjelenésről szólt. Elfogadta ugyan ezeknek a dolgoknak a fontosságát és szükségességét, de a politika már a kezdetektől az idegeire ment. Néha szinte nevetségesnek érezte, hogy sokkal szélsőségesebb nézeteket kénytelen vallani, mint amilyeneket valaha is szándékozott, csak hogy kompromisszumot kössön ellenfeleivel, és így érje el azt, amit eredetileg szándékozott. Az ilyesfajta játékokra áldozott

időt és energiát sokkal hasznosabban is fel lehetett volna használni – például az ügyek tényleges megoldására. A Whitting Konferencia megszervezése ékes példája volt a politikába ölt hiábavaló erőfeszítéseknek. Tizen négy héttel ezelőtt a Coventryn sikerült megszerveznie egy egyesült haderőt, hogy szembeszálljanak a klánokkal. Erre válaszul húga, Katherine, a Lyrán Szövetség arkónja felajánlotta, hogy a Tharkadon otthont ad egy konferenciának. Ezzel egyben magára vállalta a találkozó megszervezésének terheit, meghívta a Belső Szféra vezetőit, és nagyon ügyesen úgy állította be magát, mint a jövő Belső Szférájának összetartó erejét. Victornak el kellett ismernie, hogy húga tökéletesen játszotta a szerepét, és ő is kénytelen volt úgy táncolni, ahogy Katherine fütyült. Bár a Coventry kilencven fényévnyire sem volt a Tharkadtól – kevesebb, mint három hét alatt megtehette volna az utat –, semmi oka nem volt rá, hogy október eleje, a Katherine által a konferencia kezdeteként megjelölt időpont előtt megjelenjen a helyszínen. Victor inkább a Coventryn maradt legmegbízhatóbb szö vetségeseivel, ahol közösen gyakorlatoztatták csapataikat. Bár a késlekedés bosszantotta, a Coventryn gyakorlatozással eltöltött idő már korántsem annyira. Az élettől való elszigetelődés és magány, melyet Victor oly gyakran érzett mostanában, szinte teljesen eltűnni látszott, mivel annyi időt töltött csapatai körében, amennyit csak bírt. Az Egyesült Nemzetközösség trónjának elfoglalása óta ez volt az első alkalom, hogy úgy érezte, valóban van némi

rálátása az egyszerű állampolgárok problémáira. Személyes képzésére is szakított időt. Victor mindig is jó kondícióban volt – hála az öröklött Steiner-anyagcserének, amely megakadályozta a felesleges kilók lerakódását –, de a fizikai igénybevétel hiánya lassanként kikezdte edzettségét. Néhány egyszerűbb gyakorlatsorozattal kez dett, azután kendóleckéket vett Hohirótól, és aikidót tanult Kai Allard-Liaótól. A visszaúton pedig találkozott egy idősebb, őszülő hajú őrmesterrel, aki szívesen oktatta az uralkodókat az ökölvívás fortélyaira. És Hohiro sokkal gyorsabban tanult, mint szerettem volna. Victor a fejét rázva eltöprengett, vajon anyja mit szólt volna a szeme alatti sötét folthoz. Biztosan aggódna, de mosolyogva mondaná, hogy egy kis tapasztalatszerzés sosem árt. Mindig tudta, mit kell mondania, hogy az emberek jól érezzék magukat. Lenézett az emlékmű gránittalapzatán álló örökmécses táncoló, ficánkoló lángjára. Az Egyesült Nemzetközösség számtalan bolygóján felállított szobrokkal ellentétben, ez az emlékmű nélkülözte Melissa Steiner-Davion fizikai megjelenítését. Mégis volt benne valami az uralkodónőből. A masszív kőtömbből mintha ugyanaz az erő sugár zott volna, mellyel Melissa hozzájárult az Egyesült Vilá gok és a Lyrán Nemzetközösség egybeolvadásához, ami kor harminc évvel ezelőtt házasságot kötött Hanse Davi onnal. Victor lehajtotta a fejét. Úgy érezte, illő lenne letérdelnie, és imát mondania anyja emlékéért, de a jeges sánc, melyet a korán jött tavasz feltornyozott a síremlék körül,

már így is átáztatta hosszú, acélszürke kabátjának szegélyét. Mivel a Lyrán Szövetség – húga, Katherine ezt a nevet adta az Egyesült Nemzetközösség lyrán felének az elszakadás után – állampolgárainak többsége úgy hitte, ő ölte meg az anyját, a sír előtt, a sárban térdeplő herceg látványa valószínűleg azt sugalmazná számukra, hogy egy vezeklő gyilkos szélsőséges megnyilvánulását látják. Keresztet vetett és elmormolt egy rövid imát Melissa Steiner-Davion lelki nyugalmáért. Mély lélegzetet vett, majd tekintetét a sírra függesztette. – Amit apával harminc évvel ezelőtt felépítettetek, a halálod óta eltelt két évben semmivé foszlott. Ha élnél, sokkal könnyebben egyesíthetnénk a Belső Szféra erőit, hogy szembeszálljunk a klánokkal, és elpusztítsuk őket. Most viszont csak abban reménykedem, hogy az esély a klánok megsemmisítésére nem szállt el végképp. Mozgás vonta magára a figyelmét a temető bejárata felől. A sírok között átnézve látta, hogy három közeledő légpárnás limuzin porlasztja maga alatt a sarat a temetői úton. Az első és a hátsó limó szélvédőjén megkülönböztető fények villogtak, míg a középső jármű – a három közül a legnagyobb – nyugodt, csendes méltósággal haladt kísérői között. A háta mögül hallotta, ahogy kinyílik saját légpárnásának ajtaja. Victor megfordult, és feltartott kézzel intette nyugalomra a limuzinból kiszálló, jeges tekintetű férfit. – Semmi ok az aggodalomra, Curaitis ügynök. – Tekintve, hogy ki ül abban az autóban, és mit tett a hatalom megszerzése érdekében, volna rá okom, hogy ne

aggodalmaskodjak? Victor egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott: – Ott a pont. A fekete hajú testőr a jármű ajtaja mellé lépett, majd megállt. Victor jobban ismerte a hírszerzőt annál, hogy további megjegyzést várjon tőle. Egy kődarabot is könnyebb szóra bírni. A közeledő limuzinok szemlátomást teljes mértékben lekötötték Curaitis figyelmét. Az elöl haladó jármű félrehúzódott, helyet biztosított a nagyobb légpárnás számára, amely alig tízméternyire állt meg Victor limuzinjának orrától. A sirályszárnyú hátsó ajtó szisszenve felnyílt. Victor mozgást látott a jármű elsötétített belsejében, majd néhány pillanat múlva húga bukkant elő a limuzinból, segítség nélkül szállt ki, és elindult Victor felé. Te sosem változol. Katherine jóval magasabb volt nála, és a különbséget még ki is hangsúlyozta térdig érő, tűsarkú, hófehér csizmájával. Cipőjére lógó fehér cobolyprém kabátja tökéletes együttest alkotott szintén prémmel díszített sapkájával. Hosszú, aranyszőke haja kabátja vállát verdeste, ahogy határozott, lendületes léptekkel közeledett bátyja felé. Kesztyűs kezével hanyagul intett Victornak. – Szép napot, Victor. – Neked is, Katherine. – Ügyelt rá, hogy minden betűt pontosan, jól érthetően ejtsen. Bár a nő az utóbbi időben előszeretettel hívatta magát „Katrinának”, Victor nem volt hajlandó tudomást venni a változásról. Katrina

Steiner a nagyanyja volt. Arkón, a Belső Szféra Utódállamainak kétségtelenül a legélesebb elméjű és leghatalmasabb uralkodója. Az, hogy húga elorozta Katrina nevét és megjelenését, a legnagyobb bűntettnek számított a herceg szemében. – Meglep, hogy itt látlak. – Valóban? – A jégkék szempár kihívóan viszonozta pillantását. – Vártalak az űrrepülőtéren. – Ó, tehát te voltál az. – Victor halvány mosolyt küldött húga felé, és hagyta, hogy szürke szeme kimutassa kárörömét, melyet hangjából gondosan száműzött. – Talán eszembe juthatott volna, hogy fogadóbizottságot küldesz elém, de mindenképpen szerettem volna idejönni, mielőtt bármi máshoz kezdek. A nő megállt a síremlék túloldalán. – Hogy könnyíts a bűntudatodon? – Bűntudat? Ugyan miért? – Nem voltál itt a temetésen – mosolyodott el hűvösen Katherine. – Eszedbe sem jutott eljönni. Bár Victor azt hitte, felkészült a húgával való találkozásra, Katherine szúrása így is áthatolt a védelmén. Mivel anyja halálának időpontjában még fogalma sem volt róla, hogy Katherine az ellensége, ráhagyta a temetés lebonyolítását. Melissát egy pokolgép tépte darabokra, ezért nem volt lehetőség a holttest tárolására addig, amíg minden gyermeke össze nem gyűlik. Katherine szinte azonnal lebonyolította a szertartást, és Victor volt az egyedüli utód, aki nem tudott idejében odaérni. – Ott akartam lenni, Katherine, de vannak olyan pilla-

natok, amikor a vezetői kötelezettségek megakadályoznak minket abban, hogy akaratunk szerint cselekedjünk. Katherine apró, torokhangú kacajt hallatott. – Hát persze, és mit is csináltál helyette? Éppen a klá nos banditák üldözésére készülődtél? – A Belső Szférát és a fegyverszünetet fenyegették. – Nem, Victor. Inkább csak lehetőséget biztosítottak arra, hogy ismét katonásdit játszhass. – Katherine szét tárta a karját. – Nézz körül, Victor. Ez a temető tele van olyan emberekkel, akik képtelenek voltak ellenállni a csatamechek csábításának. A mecheket hatszáz évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy uralják a harcmezőt. Három évszázaddal később Alexander Kerenszkij meg fosztotta a Belső Szférát a Csillagliga Védelmi Erőktől, mert félt attól, hogy a csatamechek, melyek egykor az emberek életét voltak hivatottak megvédeni, a pusztítás eszközeivé válhatnak. És igaza lett. Háromszáz esztendőn keresztül dúlt a háború az Utódállamok között. Az ural kodók ezerszám gyártották a mecheket, hogy dicsőséget szerezzenek saját maguknak, és egy talpalatnyi kaotikus univerzumot birodalmuk számára. Azután Kerenszkij emberei visszatértek, hogy megmutassák nekünk, milyen pusztító fegyver lehet valójában egy mech. Katherine cipője orrával megbökdöste Melissa síremlékét. – Még anyánkat is megfertőzte ez a mech-harcos legenda. Életet adott Yvonne-nak, átvette anyjától az arkóni címet, azután bejelentette, hogy ő is csatamech pilóta akar lenni. A tíz méter magas pusztító gépezetek

megszállottjává vált. Odáig ment, hogy elvégzett egy évfolyamot a Nagelringen, és mindezt csak azért, mert a hagyomány szerint minden arkónnak pilótának, harcosnak is kell lennie – bár a történelem számos példával szolgál rá, hogy a harcosi lét nincs semmiféle kapcsolatban a vezetői képességekkel. – Elfintorodott, és megvető pillantással lenézett bátyjára. – Ez egy olyan lecke, amit még meg kell tanulnod, Victor. Victor kékkel pettyezett barna szeme összeszűkült. – Kétlem, hogy ezt a leckét pont tőled tudnám megtanulni, Katherine. – Pedig sok mindenre megtaníthatnálak. – Ó, ebben biztos vagyok. – Victornak erőlködnie kel lett, hogy visszafogott hangon beszéljen, és kordában tartsa dühét. Bizonyítékokkal – mégpedig igencsak szi lárd bizonyítékokkal – rendelkezett arra nézve, hogy húga összejátszott Ryan Steinerrel Melissa meggyilkolásáb a n . A bizonyítékom nem elegendő rá, hogy leleplezzelek, Katherine, de Curaitis szerint már arra sem kell sokáig várnom. Akkor aztán én tanítok neked egy leckét – egy leckét az igazságszolgáltatásról. Előreszegezte az állát. – Nem vagyok benne biztos, hogy el szeretném sajátítani azokat a leckéket, amelyekre te taníthatnál. Válasza mintha némileg meglepte volna a nőt. – Túl sok időt töltesz azzal, hogy játszod a katonát, Victor. Nem tesz jót a birodalmadnak. – Ha nem játszottam volna katonásdit a Coventryn, mostanra már a klánok jobbágynője lennél.

Katherine arcát elfutotta a pír a gondolatra, és egy röpke pillanatig Victor azt hitte, talán még köszönetet is mond neki, amiért a Coventryn megállította a klánokat. – Érdekes dolgokat műveltél a Coventryn, Victor. A döntésed, mellyel megtorlás nélkül futni hagytad a Jádesólymokat, jó pontokat szerzett neked a közvélemény előtt. Bár azt is hallottam rebesgetni, hogy a gyávaságodat firtató kérdések miatt nem mertél idejönni a konferencia előtti napig. – De, te nem ezt gondolod. – Nem, Victor. Én azt gondolom, jó okod volt a késlekedésre. – Így van – bólintott Victor. – Igazság szerint a késlekedésem valami olyasmiből fakadt, amit te tanítottál meg nekem. – Valóban? – Katherine kék szemében a hiúság szikrája villant. – És mi volt az? – Megtanultam, milyen egy hatásos belépő. – Victor összefonta melle előtt a karját. – Megvártam, hogy min denki megérkezzen, aztán a csapataimmal együtt én is feltűntem. Rögtön anyám sírjához siettem, hogy lerójam részvétemet. És lám csak, ki jött hozzám! Biztos vagyok benne, hogy igyekezeted, amellyel idesiettél, szintén jól fog mutatni a médiában, Katherine. A nő tett felé egy lépést, és Victor egy pillanatra azt hitte, hogy lekever neki egy pofont. Ehelyett azonban bal kezének ujjaival gyengéden megsimogatta Victor állát. Hüvelykjét végighúzta a jobb szeme alatti véraláfutás körvonalán.

– Most azt hiszed, megnyerted a menetet, igazam van, Victor? Remélem, elég ellenálló vagy, mert ezt a konferenciát felettébb megerőltetőnek fogod találni. Én állítottam össze a napirendet, én irányítom a tárgyalásokat, én ellenőrzők mindent. Ha nem az általam lefektetett sza bályok szerint játszol, nevetségessé teszed magad. Ilyen egyszerű. Victor lassan megcsóválta a fejét, hogy húga elhúzza a kezét az arcától. – Nem, Katherine, korántsem lesz ilyen egyszerű. Te is nagyon jól tudod, hogy a Belső Szféra vezetői nem azért gyűlnek össze, hogy szórakoztassanak, vagy hagyjanak téged királynőt játszani, hanem, hogy megoldást találjanak a klánok jelentette fenyegetésre. Ha ezt megpróbálod megakadályozni, ha akadályokat gördítesz az utunkba, a te birodalmad fogja elsőként megszenvedni a klánok megtorlását. És akkor, drága húgom, a Lyrán Szövetség népe azt fogja kívánni, bárcsak újra egy harcos lenne a vezetőjük, mert akkor már csak egy harcos mentheti majd meg őket. Egy lépést hátrált, és kurtán tisztelgett húgának. – Mellesleg az itt tartózkodásom idejére lefoglaltam magamnak a Bifrost Hallt a Nagelringen. Ott megvan minden szükséges felszerelés. Katherine félig leeresztette szemhéját. – És szomszédos a Komsztár létesítménnyel. – Valamint a Luvon Alapítvánnyal, ahol Morgan Kell és Phelan fog megszállni. – Nem hívtam meg őket. – Katherine szeme megvil-

lant. – Tudom. De korrigáltam a figyelmetlenséged. – Victor a légpárnáshoz lépett, de mielőtt beszállt volna, még visszafordult. – Igazad van, egy harcos nem rendelkezik szükségképpen egy jó vezető és uralkodó képességeivel. Viszont semmi nem korlátozza abban, hogy elsajátítsa azokat. Katherine gúnyosan elhúzta a száját. – Már csak azt a kérdést kellene feltenni magadnak, Victor, hogy vajon képes leszel-e elég gyorsan elsajátítani őket. – Talán igen, Katherine. Lehet, hogy inkább neked kéne elgondolkodnod, meg tudsz-e benne akadályozni. – Hűvös mosolyt küldött húga felé. – Ha nem, akkor jobban teszed, ha kerítesz nekem egy ellenséget, mert annak nem fogsz örülni, ha utánad megyek.

2 Kerenszkij Sportcentrum Strana Mechty Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület 3058. szeptember 30.

Vladimir Ward, a Farkasok kánja felkaptatott a Lobo Negro űrjáró melletti füves emelkedőn, és tekintetét végighordozta a klánok fővilágán. Átnézett a levendulaszín felhőkkel tarkított lila égbolt alatt húzódó gazdag, zöld szántóföldeken, és figyelte az előre-hátra rohangáló, lacrosse-t játszó harcosokat. Felidézte magában a labdajátékhoz kapcsolódó emlékeket: a verejtéket, a versengést, az összecsapásokat és a ravaszságot, amely megkülönböztette a pusztán jó játékosokat az igazán tehetségesektől. Utoljára több, mint hét évvel ezelőtt játszott ezeken a mezőkön. Ajka alig látható mosolyra húzódott, amint visszaemlékezett akkori önmagára. Szinte tökéletesnek hitte magát, egy modern tenyésztési program termékének, amelyet azért hoztak létre, hogy ő legyen az emberiség létező legnagyobb harcosa. A tenyészprogram sikerében még most sem kételkedett, de hétesztendőnyi tapasztalattal a háta mögött felismerte, hogy bármilyen

tökéletes is az acél, kovácsolatlanul, ötvözetlenül és meg formázatlanul nem lesz belőle éles penge. A megpróbáltatásaim még csak akkor kezdődtek. Kíváncsi lett volna, mit szólna az akkori énje mostani önmagához. A káni rang természetesen nem érte meglepetésként, bár a megválasztásához vezető eseményekbe hét évvel ezelőtt bele sem mert volna gondolni. A hatalomhoz vezető utam enyhén szólva kanyargós volt. Visszaemlékezett utolsó játékára ezeken a pályákon. Mindig is kivételes tehetségű atléta volt, és azon a meccsen is kiemelkedett a mezőnyből. Félidőben Phelan, az a Belső Szférás korcs is csatlakozott a játékhoz, de Vlad csak mostanra volt hajlandó elismerni Kell tehetségét. A fiatalember ellenfelei fölé emelkedett, bár első alkalommal játszott klános szabályok szerint. Akkor még csak egy akadályt láttam benne, amit el kell taposni és félre kell söpörni. Phelan azonban állta a sarat az összes ellenfelével szemben. Sőt, még azt is megmutatta Vladnak, hogy nagy dolgokat képesek véghezvinni, ha ellenségeskedés helyett inkább együttműködnek. Erre a nyomra kellett volna ráállnom, de nem láttam meg a lehetőséget. Az a Phelan ellenség volt, aki a klánok létét fenyegette, akit sem akkor, sem most nem lehetett figyelmen kívül hagyni, de semmiképpen sem akadály. Inkább kihívás, egyfajta köszörűkő, amely egyre csak élesítette Vladot. Sosem tudtunk együtt dolgozni, Phelan, de csak az egymással való marakodásunk által válhattam azzá az emberré, akivé a sorsom szerint rendeltettem.

És a háborúnk még nem ért véget. Előző összecsapásaik pusztán bevezetőként szolgáltak egy sokkalta nagyobb drámához, amely a jövőben már magától fog továbbjátszódni. Mindegyikük a Farkas klán kánja lett, bár Vlad Farkasai kitagadták azokat a félrevezetett bolondokat, akik követték Phelant a száműzetésbe, a Belső Szférába. Megérkezése után Phelan felkészült rá, hogy szembeszálljon a klános agresszióval, és ezzel lefektette egy jövőbeli konfliktus alapjait. Vlad természetesen elismerte, hogy ez a fejlemény sen kit sem ért meglepetésként, de követői nem láthatták a párhuzamosan zajló események fontosságát. A Strana Mechty többi kánja mit sem tudott arról, hogy Vlad talál kozott és szövetséget kötött Katrina Steinerrel, a Lyrán Szövetség arkónjával. Az uralkodónő néhány hónappal ezelőtt besurrant a klánok területére abban a reményben, hogy sikerül szövetséget kötnie a Füstjaguárokkal. A sors szeszélye folytán azonban hajója Vlad kezébe került, és létrejött az első találkozásuk. Együtt töltött idejük alatt sikerült meggyőznie a nőt, hogy sokkal jobban jár az együttműködéssel. Katrina unokatestvére, Phelan, iránt érzett közös gyű löletük csak megszilárdította köztük a köteléket. Vlad arca elvörösödött, ahogy eszébe jutott Katrina. Ugyanaz a genetikai tenyészprogram, amely egyeduralmat biztosított a tisztavérű klánharcosoknak a hadszíntéren, megfosztotta őket a szexuális együttlét intimitásától, az utódnemzéstől és azoktól az erős érzelmi kötődésektől, amelyek összefogták a szabadszülött családokat.

Mivel minden tisztavérű tesközben nevelkedett száznyi társához hasonlóan, ezek az érzelmi szálak mindössze a tesköztársakkal kötötték össze őket. Serdülőkorban már engedélyezték számukra, hogy felfedezzék szexuális igényeiket és hajlamaikat, de kizárólag a tesköz többi tagjával. Az együttlét egyfajta ajándék volt a bajtársak között, az egyenlők közötti kötelék megerősítése, nem pedig valamiféle házassági rituálé része. De Vlad úgy reagált Katrina Steinerre, ahogy azelőtt más nőre még sohasem. A nő felgerjesztette a kán primitív, elemi ösztöneit, melyet nem tudott csak úgy figyelmen kívül hagyni, mint az egyszerű nemi vágyat. Nem tagadhatta az erős vonzalmat, és még azt is meg merte volna kockáztatni, hogy beleszeretett Katrinába. Nem számított, hogy a klánok harcos kasztjának tagjai megvetették a szerelem fogalmát. Egykor ő maga is megvetette. De többé már nem. A többiek csak harcosok. Én viszont a Farkasok Vladja vagyok. – A helyedben égne a szégyentől az arcom, Vlad, ha ide merészelném tolni a képem a Strana Mechtyre. – A sza vak váratlanul csaptak le rá, megzavarták az ábrándozásban. Azonnal felismerte a női hangot. – A játszadozás gyerekeknek való, nem harcosoknak. Erőltetett mosollyal fordult Marthe Pryde, a Jádesólyom klán kánja felé. A magas, karcsú nő fekete haját rövidre vágatta, bőre pedig szürkés árnyalatban játszott a hosszú űrutazások következményeként. Kék szeme a vörös árnyalat ellenére ugyanolyan tűzben izzott, mint régen.

– Ó, tehát a te űrjáród követte az enyémet a bolygó felé? Marthe karba tette a kezét, amitől vállain megfeszült a zöld kezeslábas. – Az a kis verseny a kapitányaink ötlete volt. De én most nem erre a játékra gondoltam. Vlad beletúrt sötét hajába, és hátrasimította a homlokába lógó fürtöket. – Akkor megmagyaráznád, miféle játékról beszélsz? Marthe arcvonásai megkeményedtek. – A Coventryre küldött üzenetben azzal fenyegettél meg, hogy elfoglalsz hat bolygót az én megszállási övezetemből. Csak kínozni akartál vele, mert tudtál róla, hogy a Coventryn a Belső Szféra seregei egyenlő erőkkel készülnek ellenem. Ha visszavonulok, hogy szembenézzek a te fenyegetéseddel, dezgra lettem volna a klánok szemében. Viszont ha nem vonulok vissza, a csatában mindkét sereg felmorzsolódik. Vlad elmosolyodott, mire a bal szemétől az álláig húzódó forradás megrándult. – Én ezt nem tekinteném játéknak – sokkal inkább egy sikeres és könyörtelenül hatékony próbálkozásnak, mellyel megpróbáltam az utadat állni. – Ezt felismertem, Vlad, és gratulálok is hozzá. – Marthe kurta biccentéssel fejezte ki elismerését. – De én arra céloztam, hogy összejátszottál az ellenséggel. Csak egy Belső Szférás kapcsolaton keresztül szerezhettél tudomást coventry-i akciómról, és a velem szemben álló csapatok erejéről. És ne próbáld meg beadni nekem, hogy

Phelan Kell látott el az információval. Még ha nem is gyűlölne téged, egy ilyen információ kiadásával saját barátait árulná el, márpedig erre ő nem képes. Vlad az ajkát harapdálva, tétován bólintott. – Tehát azzal vádolsz, hogy a Belső Szférából származó hírszerzési információt használtam fel ellened. De a for rásról semmit nem tudsz, negvál? – Nem – válaszolt Marthe összevont szemöldökkel. – Helyes, mert alaposan melléfognál. – Vlad állta a nő tekintetét, és meg sem rezzent a hangja az egyszerű hazugságtól. – A Belső Szféra hisz az általuk híreknek nevezett szabad információközlésben. Néhány jelentés kiszivárgott a Coventryvel kapcsolatban, mielőtt a Belső Szféra elhallgattatta volna a hírügynökségeket. Mind össze annyi kellett, hogy legyen néhány találékony embe rem a saját világaimon, akik elfogták az üzeneteket, én pedig levontam belőlük a logikus következtetéseket. Látta, hogy Marthe nem hiszi el a magyarázatát, ezért folytatta. – Szerencsére a kánok nem engedhetik meg maguknak, hogy megalapozatlan pletykákat terjesszenek. Mert ha nem ez lenne a helyzet, talán még azt is meg tudtam volna mondani, pontos a n honnan szedted azokat a harcosokat, akik részt vettek a coventry-i ütközetben. Én rákényszerültem az alsóbb kasztok tagjainak besorozására, hogy a helyőrségi csapatokat átvezényelhessem a frontvonalba. Bár nem hallottam róla, hogy te is hasonló módszerhez folyamodtál volna, feltételezem, mégis ezt tetted.

Marthe kihívó tekintettel emelte fel a fejét. – Amíg nincs rá bizonyítékod, addig csak feltételezheted. – Nincs bizonyítékom, és nem is áll szándékomban keresni. – Vlad szeme összeszűkült. – És azt sem akarom, hogy mások találjanak. – Miért nem? – Marthe egy pillanatra zavartan vonta össze szemöldökét. Igen, Marthe, egy nyomozás a vesztedet okozhatná, de ennek még nem jött el az ideje. Vlad megfordult, és rámutatott a Strana Mechty fővárosi sportcentrumának legmagasabb épületére. – A Kánok Csarnokában sokkal nagyobb és sürgetőbb problémákkal kell szembenéznünk, mint az egymás elleni harc. Még egyikünk sem tért magához a közelmúlt háborúiból, melyeket a Beolvasztás ellen kellett vívnunk. – Bármelyik klánnal el tudnánk bánni, ha hatalomátvételt terveznének. – Egyetértek, de ez még jobban meggyengítené a klá nok a t, pozvál? – Vlad tenyérrel felfelé felemelte jobb kezét a nő arca előtt. – Te és én, a Jádesólymok és a Farkasok a Keresztes filozófián kívül nem sok mindenben értünk egyet. A mi végzetünk, a mi jogunk és kötelességünk, hogy visszafoglaljuk a Belső Szférát, és helyreállítsuk a rendet. A Beolvasztás nem szolgálná az ügyünket. És az sem, ha pusztulni hagynánk a Keresztes klánok két legnevesebbikét. Marthe hitetlenkedve pislogott, alig mert hinni a fülé nek.

– Te most nem egy szövetséget ajánlasz éppen, negvál? – Poz, egy szövetséget. A politika iránti ellenszenved közismert. Egyetértek abban, hogy a politika méltatlan egy igazi harcoshoz, viszont lehetővé teszi, hogy itt, a Nagytanácsban vívjuk meg a harcunkat ahelyett, hogy a harcosaink vérét ontanánk. Tartogathatjuk őket későbbre, a valóban fontos ütközetekre. – Közönséges beszéded ellenére van igazság a szavaidban. – Igazán hálás vagyok, amiért elnézed nekem az össze vonásaimat, de azt hiszem, ennek jelentősége eltörpül amellett, amivel rövidesen szembe kell néznünk. – Vlad ökölbe zárta a kezét. – Nem engedhetjük, hogy klánjaink elpusztuljanak. – Mert ha mégis, akkor sosem lesz belőled ilkán. Vlad halkan felnevetett. – Nem akarok ilkán lenni. – Még nem. – Nem? – vonta fel a szemöldökét Marthe. – Nem. A következő ilkán nem lesz képes véghezvinni a hadjáratot. Nem fogja visszaszerezni a Terrát. A nő mutatóujjával végigsimított alsó ajkán. – Miből gondolod? – A következő ilkánnak minden erejével azon kell majd dolgoznia, hogy elhitesse a többiekkel: ő nem Ulric. Semmi olyasmit nem fog tenni, amit Ulric tett, vagy tett volna. Marthe Pryde elmosolyodott. – És el fog róla feledkezni, hogy bár Ulric Kerenszkij ilkán szemben állt a Keresztesekkel, mégis ő tette a leg

többet a kánok közül annak érdekében, hogy sikerre vigyék az ügyüket. Érdekes. Lehet valami az elméletedben. – Van is. Gondold csak át, Marthe: olyan kánok vállalták fel a keresztes hadjáratot, akik sosem harcoltak a Belső Szféra ellen. Sosem vettek részt egy olyan átfogó hadműveletben, amely a Terra elfoglalásához szükséges. Ulric látnok volt közöttük, és ez magyarázatot adott a sikereire. Jól jegyezd meg, amit mondok – a hadjáratot olyan kánok fogják sikerre vinni, akik már átestek a tűz keresztségen, és túlélték az invázió poklát. – Ami azt jelenti, hogy ez a kötelesség rád fog szállni? – kérdezte Marthe gunyorosan hunyorítva. Természetesen. – Vagy rád, vagy bárki másra, aki részt vett a küzdelmekben. – Vlad ismét a Kánok Csarnoka felé bökött ujjá val. – Ha egyesülünk, jó esély lesz rá, hogy a keresztes hadjárat elérje végcélját. Marthe néhány pillanatig elgondolkodva tanulmányozta a férfit, majd bólintott. – Egyetértek. Ám ez még nem jelenti azt, hogy megbízom benned, vagy hogy nem fogok lecsapni rád, ha hitem szerint az a klánom érdekét szolgálja. – A szavaid pontosan tükrözik a gondolataimat, Marthe Pryde. – Vlad viszonozta a bólintást. – Ez a szö vetség csak a kényelmet szolgálja – a mi kényelmünket. Másoknak ugyan kényelmetlenséget okozunk vele, de azt hiszem, ennyi járulékos kárt még el tudunk viselni.

3 Bifrost Hall, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 1.

Victor Steiner-Davion visszafojtott lélegzettel várta, hogy Hohiro Kurita megmozduljon. A Drakónis Szövetség trónörököse félmeztelenül térdelt a tornacsarnok gumi szőnyeggel borított részének végében. A dereka köré kötött széles, aranyszínű övbe egy katanát tűzött. Válla még egyszer felemelkedett és lesüllyedt utolsó lélegzete ütemére, és a következő pillanatban mozgásba lendült. Egyetlen, sima mozdulattal emelkedett fel és húzta elő övéből a kardot. A csillogó acélpenge széles ívben jobbra lendült és kilyukasztotta a fejmagasságban kikötött vörös színű, héliummal töltött luftballont. Hohiro folytatta a pörgést, de közben hagyta, hogy a penge saját súlyánál fogva fél méterrel lejjebb ereszkedjen. Egy teljes fordulat után hangos durranás kíséretében a fentről érkező göm böt is megsemmisítette. Azután kilépett előre, és egy magasból indított egyenes csapással kettészelte a rövid fahasábot, melyet Morgan Hasek-Davion dobott felé. A bot egyik fele végigszánkázott a padlón, és nekiütkö-

zött Victor jobb lábának. A herceg lenézett rá, s szem ügyre vette a katana tiszta vágását a fenyőhasábon. – Szép. Nagyon szép. Hohiro elmosolyodott, barna szeme büszkén csillogott. – Arigato, Victor-sama. Most te következel. – Nehéz téged utolérni – fintorodon el Victor. – Gyerünk, Victor, meg tudod csinálni. – Kai AllardLiao éppen végzett egy zöld ballonnal, melyet mellmagasságban hozzákötözött egy rövid fapálcához. Szürke szemében játékos szikrák villantak. – Nem hiszem el, hogy hagyod magad felülmúlni a Sárkány örökösétől. – Valamivel több gyakorlata van az ilyesmiben, mint nekem – morogta Victor. – Az ő játékát játszom, tehát nem is várok győzelmet. A vörös ballont kötöző másik férfi megköszörülte a torkát. – Alig merem megemlíteni, Felség, de amikor Hohiro az ökölvívással próbálkozott, akkor is nyert – mégpedig a te játékodban. – Nagyon vicces, Jerry. – Victor megrázta a fejét, és elindult a gumiszőnyeg felé. – A ravasz kis utalásaid helyett inkább tarthatnád te azt a ballont. Lehetséges, hogy elhibáznám, viszont a szakállad kissé ápolatlannak tűnik… Jerrard Cranston végzett a kötözéssel, és hátralépett. – Tekintve, hogy ezen a szakállon kívül semmiféle álcázás nem véd attól, hogy a húgod felismerjen, köszö nöm szépen, de inkább távol maradnék a katanádtól. Nem mintha nem bíznék a nyírási tudományodban, Fel

ség. Victor letérdelt. – Azt hiszem, sokkal jobban kedveltelek, mielőtt a húgom megöletett. – Felnézett a Hohiro és Kai között álló Cranstonra. – De ezt majd máskor megbeszéljük. – Bár a Bifrost Hallban folyamatosan kutattak az esetleges kémberendezések után, és a komplexum eddig teljesen tisztának bizonyult, mégsem volt szükség a kényes titkok megszellőztetésére. Ha Katherine tudna róla, hogy Jerry Cranston valójában Galen Cox, könnyen arra a következtetésre juthatna, hogy kezemben van a bizonyíték, amely összefüggésbe hozza őt anyánk halálával. Egy nap biztosan rá fog jönni, de amíg el nem érkezik az idő, semmi szükség rá, hogy tudomására jusson a birtokomban lévő információknak. A hozzáférését – és ezzel együtt azt, hogy reagálhasson rájuk – korlátozni kell, és el kell terelnünk a figyelmét, nehogy túl sok problémát okozhasson. Victor felnézett a ballonokra és az idősebb, őszes-vörös hajú férfira, aki készen állt rá, hogy elhajítsa a következő fahasábot. A herceg biccentéssel jelezte Morgan HasekDavionnak, hogy felkészült. Behajlította karját, és az enyhén mozgó madzagokra koncentrálva mély lélegzetet vett. Victor tökéletesen ismerte a gyakorlatot, de nem volt képes úgy elsajátítani, mint Hohiro. A probléma főként az volt, hogy elemeire bontotta, azután újra felépítette magában a mozdulatsort ahelyett, hogy hagyta volna magán szabadon átáramolni. Valóban részekből áll, de

ezek a részek olyanok, akár egy dallam hangjegyei –, mindegyik a folytonosság egy-egy eleme. Ezzel a felismeréssel mintha könnyebb lett volna behatárolnia a problémát. Lassan kifújta a levegőt, és a világ körülötte kezdett elhalványulni, ahogy kizárólag az előtte álló feladatra összpontosított. Most! Jobb lábára támaszkodva felpattant, és kirántotta övéből a katanát, miközben már el is kezdte fordulóját az első ballon felé. A kard enyhén ívelt pengéje átsuhant a vörös gömbön, szaggatott szélű hasítékot vágva annak redőzött felszínén. Victor folytatta a pörgést, a ballon durranásának hangját szinte elnyomta szívének hangos dübörgése. Miközben a zöld ballon felé fordult, melyet Kai kötött ki a helyére, Victor kissé korrigálta célzását. Látta, hogy kardját túl alacsonyra eresztette, ezért egy leheletnyivel feljebb emelte. A katana borotvaéles pengéje tisztán lemetszette a lufi nyakát. A csomóra kötött madzag lehullott, miközben a villámgyorsan zsugorodó zöld bal lon kilőtt a magasba. Victor megpróbálta figyelmen kívül hagyni a spirálisan száguldozó ballont, és a vele járó mély hangú berregést, miközben megfordult, hogy kettészelje a hasábot. De nem járt sikerrel. Az egyre petyhüdtebb zöld lufi pont akkor indult el Morgan felé, amikor a fahasáb elhagyta a férfi kezét. A herceg megpróbálta az egyiket követni, de mindig csak a másikat látta. Fej feletti csapása csak bele csípett a fába, és még a ballont is elhibázta. Victor hagyta, hogy lendülete előrehúzza. Dühösen

térdre ereszkedett, miközben anélkül, hogy odanézett vagy tudatosan rágondolt volna, helyére csúsztatta a katanát. A haldokló ballon berregésének visszhangja las san elhalt, akárcsak a jobb oldalon álló trió felől érkező nevetgélés, és Morgan halk kuncogása. Arcát elfutotta a szégyenpír, és a padlóra hulló zöld ballon puffanása csak még jobban kihangsúlyozta megalázottságát. Ekkor egymásnak csapódó tenyerek éles csattanása hasított a fülébe. Victor először azt gondolta, hogy egyik társa gúnyolódik rajta, de a taps nem halkult el, ahogy az ilyen hamis elismerés megnyilvánulása általában szokott. Erős és határozott maradt, még a Victor barátai felől érkező nevetésnek is véget vetett. Ki ez? Mi ez? Victor talpra állt, de közben meg is fordult, és látta, hogy a tornacsarnok ajtajában egy férfi áll, jellegzetes ázsiai arcvonásokkal. Bár a herceg már hét éve nem talál kozott vele – az eltelt esztendők kiszívták a színt a hajá ból, a szeme és a szája sarkában már ráncok gyülekeztek –, mégsem tudta elfelejteni, és azt sem tagadhatta, mennyire hasonlít rá Hohiro. A Drakónis Szövetség koordinátora nem hagyta abba a tapsot, sőt még el is mosolyodott kissé. Victor szabályszerűen meghajolt – valamivel mélyeb ben és hosszabban, mint Hohiro előtt tette volna. Szám talan embert ismert az Egyesült Nemzetközösségben, akik szolgalelkűségnek – és a legnagyobb árulásnak – tekintették volna a gesztust, ám ő a legmélyebb tiszteletből, és a koordinátor elismerése felett érzett hálából tette. Azután kiegyenesedett, és lenyűgözve

figyelte, milyen könnyedén utánozza – mélységben és hosszúságban egyaránt – mozdulatát Theodore Kurita. – Konnichi-wa, Theodore Kurita-sama. – Victornak erősen kellett koncentrálnia a helyes kiejtésre, mivel tisztában volt vele, hogy japán nyelvismerete ugyanolyan hiányos, mint kardvívótudománya. – Jobban szerettem volna, ha megkíméli magát ettől a mutatványtól. Theodore a fejét rázta. – Miért? Megtiszteli a fiamat azzal, hogy ekkora figyel met fordított arra a tudásra, amit szeretne önnek átadni, és megtiszteli a Szövetséget is, hogy rászánta magát a hagyományaink – köztük a Kard Útja – elsajátítására. – Ez igaz, de nem hiszem, hogy túl sok tiszteletet mutattam volna a kenjitsu, vagy akár a sensei-em irányába ezzel a bemutatóval. – Victor elnyomott egy mosolyt. – Az ön tapsa igen udvarias gesztus volt, de úgy gondolom, a barátaim nevetése sokkal inkább illett a helyzethez. Theodore kurtán biccentett a herceg felé. – A vágása a második ballonra valóban pontatlan volt, de nem azt tapsoltam meg. A gyakorlat végén, zavara és szégyenérzete ellenére habozás és gondolkodás nélkül tűzte vissza az övébe a kardját. Azt a lélekjelenlétet, amelyről ezzel a mozdulattal tanúbizonyságot tett, nagyon kevesen mondhatják magukénak a mi társadalmunkon kívül, vagy akár a Kapellán Konföderációban. Victor gondolatban visszapörgette az eseményeket. Nem gondolkodott, csak cselekedett. Helyére tette a pen gét, mert ez volt a megfelelő és helyénvaló cselekedet.

Annak a gondolata, hogy elkezdjen átkozódni, vagy hogy dühében földhöz vágja a fegyvert, meg sem fordult a fejé ben. Tudatában sem volt, de befejezte a gyakorlatot, és anélkül tűzte vissza a katanát az övébe, hogy megvágta volna magát – pedig ilyesmi már több alkalommal is megtörtént, sokkal kevésbé feszült körülmények között. Theodore elmosolyodott. – Vannak olyan pillanatok, Victor herceg, amikor sok kal fontosabb lehet azt tudni, hogyan tegyünk vissza egy kardot a tokjába, mint azt, hogyan használjuk. Vágni és ölni mindenki tud, de azt felismerni, mikor szükségtelen a vágás és a gyilkolás… nos, ez az igazi mérföldkő a böl csességhez vezető úton. – Köszönöm, koordinátor. Szeretném azt hinni, hogy az ösvény, amelyen járok, végül valóban elvezet a böl csességhez. – Victor széttárta a karját. – Azt hiszem, már találkozott a társaimmal. – A herceg unokatestvére felé biccentett. – Kai Allard-Liao. Theodore meghajolt Kai irányába. – Solaris Bajnoka. Ön felettébb szívélyes bánásmódban részesítette lányomat legutóbbi ott-tartózkodása idején. – Csak visszavonult bajnok, koordinátor – helyesbített Kai, miközben viszonozta a meghajlást. – És Omi meg vendégelése külön örömömre szolgált. Victor a balján álló férfira mutatott. – Morgan Hasek-Davion. – Találkoztunk a Provincián, koordinátor. – Jól emlék szem, Hasek-Davion marsall. Miután Theodore és Morgan is meghajolt egymás felé,

Victor Jerrard Cranstonhoz fordult. – Ő pedig a hírszerzési tanácsadóm, Jerrard Cranston. Theodore ismét meghajolt. – Igazán örülök, hogy megismerhettem, Mr. Cranston. A hírszerzésem ugyan meglehetősen bőséges anyaggal rendelkezik önről, de az iratok nem képesek közvetíteni az ember valódi természetét. Cranston mosolyogva hajolt meg. – Mindannyiunknak vannak titkai, koordinátor, és okunk is arra, hogy megtartsuk őket magunknak. Victor szinte biztos volt abban, hogy Theodore tisztában van Jerrard Cranston és Galen Cox azonosságával. Hohiro is tudta, de ő hét évvel ezelőtt több időt töltött el vele a Provincián, mint az apja egyáltalán, ezért azonnal átlátott a megtévesztésen. A herceg nem törődött azzal, ha Theodore tudja az igazat, de a koordinátornak a hír szerzési apparátusára vonatkozó megjegyzéséből azt a következtetést vonta le, hogy az embereinek fogalmuk sincs Cranston valódi kilétéről. Victor számára nem tűnt elképzelhetetlennek és ésszerűtlennek, hogy a koordinátor nem osztja meg a tudását saját hírszerzőivel, főként azért, mert ezzel a kezében tart valamit, amivel szükség esetén lenyűgözheti vagy megfenyítheti őket – bár Victor nem egészen értette, mi haszna lenne a koordinátornak abból, ha ezt tenné. A Szövetség olyan szabályok szerint működik, amelyek megértéséről nem is álmodhatok. A koordinátor felemelte a kezét. – Nem azzal a szándékkal jöttem ide, Victor herceg, hogy megzavarjam a leckéjét, de amikor Hohiro mondta,

hogy esetleg itt találom, úgy döntöttem, személyesen nézek be, hogy beszélhessünk néhány fontos dologról, távol a kémkedő szemektől és kíváncsi fülektől. Kai megköszörülte a torkát. – Ha megbocsátanak, meginnék egy hideg italt. Csatlakozik valaki? A koordinátor megrázta a fejét. – Maradjon csak, Kai Allard-Liao. Ön is, marsall, és maga is, Mr. Cranston. Amit most elmondok, azt később bizonyára úgyis megtudják a hercegüktől, és semmi okom sincs rá, hogy azt akarjam, ne egyenesen az én számból hallják. Nem a nagyközönség fülének való ugyan, de nem is szigorúan bizalmas. Theodore egy darabig csak bámult maga elé szótlanul, mintha a gondolatait rendezgetné. – Először is, szeretném kifejezni részvétemet édesanyja és apja elvesztése miatt. Édesapját sokkal jobban ismer tem, de mindkettejüket nagyon tiszteltem. Hanse Davion, a Róka a Szövetség problémáinak egyik legnagyobb forrását jelentette, és ha nincs hihetetlenül nagy szerencsém, mostanra már az ön alattvalója lennék. Az édesanyja, Melissa Steiner-Davion pedig mindig is bámu latra késztetett azzal, ahogy képes volt megakadályozni a pártharcokat, és ahogy megtalálta a hangot azokkal az emberekkel, akik felett uralkodott. A Belső Szféra jövője sokkal sötétebbé vált, amikor az ő fényük elhalványult. Victor nagyot nyelt, hogy meg tudjon szólalni. – Köszönöm, koordinátor. Omi lánya volt olyan kegyes és jóindulatú, hogy megjelent apám temetésén, ahol tol

mácsolta az ön részvétét anyám halála miatt. Tudom, hogy mindketten tisztelettel tekintettek önre, és öröm mel töltötte volna el őket a gondolat, hogy ez az érzés kölcsönös. – A másik dolog, melyet meg szeretnék említeni, közel sem ilyen fájdalmas. – Theodore felemelte a fejét, arcán széles mosoly terült szét. – Az, hogy a fiamt ó l kenjitsut tanul, és emellett a japán nyelvet is igyekszik elsajátítani, örömmel tölt el. Az édesapja a Szövetségnek csak az egyik oldalát ismerte. Az ellenséget látta bennünk, amely ugyanolyan ádázul tud és akar harcolni, mint bárki más. A testvére gyilkosaiként tekintett ránk. Bármennyire is tisztelt minket, félelme és dühe megakadályozta abban, hogy meg is értse a kultúránkat. Az ő szemszögéből mi csak egy harcos nép voltunk, akiktől háborún kívül mást nem remélhetett. – Ön azonban, a fiammal – Theodore egy pillanatig habozott – és a lányommal kötött barátságán keresztül képessé válhat rá, hogy jobban megismerjen és megértsen minket. Az apja csak a háborúzás iránti vágyunk megtestesülését látta a Kard szimbólumában. Tudta, de sohasem értette meg igazán, mit jelképez valójában a kard a kultúránkban. A kard, illetve a két kard viselésének joga különbözteti meg a nemest az egyszerű polgártól. A háború eszköze ugyan, de mint ön is tudja, csak az képes sikerrel forgatni, aki előtte fegyelemmel tanulmányozta és viselte. Hasonlóképpen, a kard kovácsolásának művé szete is sokévi tanulást és fegyelmet igényel, így a kardvívás és a kardok létrehozása egyfajta jelképpé vált a Szö

vetség népe számára. Victor komolyan bólintott. – A Szövetség fegyelmet és kemény munkát követel meg az övéitől, hogy elősegítsék az állam megszilárdítását. Az én birodalmamban magánvállalkozásokkal – a profit motiváló tényezőjére építve – ösztönözzük az embereket. Különféle díjazások kilátásba helyezésével sarkalljuk őket részvétre és könyörületre. A rendszerünk tökéletesen működik, ha az adott helyzetben az egyén felismeri az érdekeit, egyébként viszont nem túl hatékony. – Nálunk pedig ezeket a nem profitáló dolgokat társadalmi kötelességből végzik el az emberek. – Theodore mosolya elhalványult. – Talán kissé idejétmúltak, de ezek a hagyományok alkotják létünk alapját. És mióta a klá nok folyamatos fenyegetést jelentenek határainkra, a rend és a fegyelem újból felértékelődött, még akkor is, ha az egyéni törekvések és szabadságérzés rovására ment is. – Az apjának ezt ugyanúgy meg kellett volna értenie, mint ahogy képes volt megérteni a statáriumot és a társadalmi rend szükségességét. Ő nem úgy tekintett ránk, mint ön – az egész részeként. Egy nagy tervet dédelgetett: fel akarta szabadítani a Szövetséget zsarnoki uralmunk alól, mintha apám is ugyanolyan őrült lett volna, mint Maximilian Liao, – ne vegye sértésnek, Kai. – Nagyapám őrületét a vérvonalam nem örökölte, így nem is veszem annak – rázta meg a fejét Kai. – Domo arigato. – Theodore résnyire húzott szemmel folytatta. – Az édesapja megpróbált volna felszabadítani

minket az alól, ami meghatároz minket. A Szövetség nem olyan, mint a klánok – mi nem egy gépezet vagyunk, amelyre magába szippantja a harcosokat. A társadalmunk mélyen tiszteli a Harcos Útját, mégpedig a fegyelem és szolgálat miatt, melyet a harcosaink nyújtanak számunkra. Biztonságot adnak nekünk, és példát mutatnak a társadalom számára az önzetlen kötelességtudatból. Victor elmosolyodott. – Hohiro a költészetről és a különféle művészetekről is beszélt, melyeket gyakorolnak – bár nem hiszem, hogy egyszer majd rajtakap, amint egy tökéletes rizspapírt éppen tönkreteszek néhány tintapacával. – Még mindig ott vannak a haikuk – nevetett Hohiro. – Az igaz, de én itt nőttem fel a Tharkadon, és a német az anyanyelvem, ja? – mondta Victor homlokráncolva. – A németben vannak olyan szavak, amelyek teljes egészében felélik az engedélyezett szótagmennyiséget, és még marad is belőlük valamennyi. Attól tartok, ez nem az én művészeti irányzatom. – Semmit sem jelent, hogy még nem talált rá az önkifejezés leghelyesebb útjára, Victor. Csak az számít, hogy felismerje, képes arra, hogy megtegye. – Theodore karba fonta a kezét melle előtt. – Ez olyan éleslátást tesz lehe tővé az ön számára, melyet az apjának sosem volt lehetősége elsajátítania. Az apja azonban mindamellett intelligens és ravasz férfi volt, és ezzel el is érkeztünk mondandóm harmadik pontjához. – Hét évvel ezelőtt, a Provincián a Belső Szféra Nagy

Házainak minden vezetője összegyűlt, akárcsak most itt, a Tharkadon. Akkor az apja és én felismertük, hogy az egymás ellen vívott pusztító háborúnk mennyire hátráltatja a klánok elleni erőfeszítéseinket. Megegyeztünk abban – természetesen nem hivatalos formában –, hogy amíg le nem számolunk a klános fenyegetéssel, nem támadjuk meg egymást. – Apám beszélt nekem a megegyezésükről – bólintott Victor. – Remek. – Theodore Victor szemébe nézett. – Szeretném, ha tudná, hogy részemről még mindig érvényben van ez a megállapodás. Bár én örömmel fogadtam ezt a találkozót, és remélem, hogy a konferencia jóvoltából a Belső Szféra végre egységes frontot alkot a klánokkal szemben, mindketten tudjuk, hogy a mi birodalmainkra nehezedik a legnagyobb nyomás. Amíg mi egységesek vagyunk, van alapja az ellenállásnak. Victor a kezét nyújtotta Theodore felé. – Én csak az Egyesült Nemzetközösség irányításom alatt álló felének nevében beszélhetek, de a csapataim nem fognak támadást indítani a Szövetség ellen, amíg a klánok odakint ólálkodnak. – A herceg kékkel pettyezett szürke szeme összeszűkült. – Valójában nem hiszem, hogy az irányításom alatt álló seregek valaha is megtámadják a Szövetséget. Theodore kezet rázott vele. – Őszintén kívánom, hogy a békés jövőről szőtt álma egyszer valóra váljon. – Amíg én vagyok az uralkodó, addig így lesz. – Victor

Hohiro felé bólintott. – Legyőzött karddal, és ökölvívásban is csak egy folttal lettem gazdagabb a szemem alatt. Első kézből tapasztaltam meg a Szövetség harcosainak keménységét. Miért küldeném hát ellenük az embereimet? – Te egy nemzetet irányítasz, Victor – ellenkezett Hohiro. – Nem marad annyi időd a gyakorlásra, mint Kai nak, vagy nekem. Kai egyetértése jeléül bólintott. – Ezzel együtt nagyon gyors és erős vagy. A legnagyobb előnyöd, Victor, a tanulási készséged. Ha lesz rá időd, kihozhatod magadból a maximumot. – És akkor majd mindenkinek elmondhatom, mennyire kemények az EgyNem harcosok, és ezt fogom kibúvóul használni, ha feleslegesen kéne vért ontanom – nevetett Hohiro. Morgan Hasek-Davion megropogtatta az ujjait. – Én lennék a legboldogabb, ha mások is osztanák a véleményüket a régi ellenségeskedések értelmetlenségéről. Azt hiszem, a konferencia részeként bele kell ver nünk felebarátaink fejébe ezeket a gondolatokat. A koordinátor fejet hajtott Morgan előtt, – Valóban, ez jó ötlet. Akkor hát, legyen a mi szövetségünk a kezdet, azután terjesszük ki erőfeszítéseinket a klánok elleni háborúra. Mutassuk meg nekik, milyen elszántak és ádázak a Belső Szféra harcosai. – Ez a lecke bizony jó sok tanítást igényel – mosolyodott el Victor, és kezét a katana markolatára ejtette. – De legalább házhoz visszük nekik. Nemsokára.

4 Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád Tharkad City, Tharkad Donegal körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 1.

Katrina Steiner csak a Whitting Konferencia nyitófogadásán ismerte fel, hogy a hostess-szerepet nem neki találták ki. A Nagy Bálterem távolabbi végében, a kamarazenét játszó vonósnégyessel szemközti sarokban állva jött rá, hogy sokkal több időt kell majd ezeknek az embereknek a társaságában töltenie, mint szere t né . És akkor is mosolyognom kell minden este, ha semmi kedvem hozzá. Bár a legtöbb jelenlévő iránt nem táplált semmiféle érzelmet – Coventry Hősétől, Caradoc Travena altábornagytól kezdve a Candace Liaót körülvevő Allard-Liaók tömegéig –, de voltak ott néhányan, akikre figyelmének oroszlánrésze irányult. A jelenlévők zömét könnyedén figyelmen kívül hagyta, de mindig volt valaki a látótérben, akitől felment a vérnyomása. Thomas Marik, a Szabad Világok Ligájának vezénylő tábornoka suhant el a táncparketten új partnerével, a kar csú, vonzó Sherryl Halassal. A sötét hajú, mogyoróbarna

szemű nő Oriente hercegének, Christopher Halasnak volt a lánya. A Halasok már hosszú ideje voltak a Marik család támogatói, és jelentős mennyiségű szavazatot mondhattak magukénak a parlamentben, ezért Thomas választása tökéletes érzékről tanúskodott. Katrina ezért nem is hibáztathatta. Marik nemrégiben az ő irányában is tett kezdeményező lépéseket, de Katrina egyszerűen válasz nélkül hagyta a férfi közeledésé t . Sherryl Halas elég csinos ahhoz, hogy lekösse a figyelmét, és ne velem foglalkozzon. Nem is annyira az dühítette fel, hogy Thomas volt olyan vakmerő, és magával hozta a Halas lányt Thar kadra, mint inkább arcátlansága, amellyel olyasvalakit választott kísérőjéül, aki – a magasságától eltekintve – ennyire hasonlít Isis lányára. Katrina fogcsikorgatva figyelte, ahogy Thomas bemutatja Halast a többi küldöttnek és folyamatosan körüludvarolja a nőt. Kár, hogy Sherryl nem rendelkezik Isis ízlésével a ruhaválasztás terén. A nő az alkalomra gyöngyökbe és fekete bársonyba öltözött, de ruhája már évekkel ezelőtt kiment a divatból, és Katrina emlékezett rá, hogy ugyanebben látta egy régi atreusi összejövetelről készült holofelvételen. Igen, az Oriente népe a gyakorlatiasságáról ismert, ami viszont nem áll túl messze a közönségességtől. Az egyszerű, kék, klasszikus görög szabású selyemruhát viselő Isis Marik már sokkal jobban volt öltözve, de Kat rina szemében ő sem aratott elismerést. Isis vőlegénye, Sun-Tzu Liao oldalán érkezett, de hamarosan útjára engedte a férfit. A lány rövid idő alatt maga köré gyűjtött

egy hódolókból álló udvartartást, melynek tagjai főként a konferenciára érkezett katonai stábokból kerültek ki. Isis nevetett a tréfáikon, pirult kétértelmű megjegyzéseiken, és igen gyakran érintett meg egy-egy kart, vagy vállat, kifejezve ezzel, mennyire kedvére való az illető társasága. Katrina két apróságtól eltekintve elismeréssel figyelte, milyen könnyedén manipulálja a lány a körülötte álló férfiakat. Isis egyik pimasz kísérlete az volt, hogy elbűvölje Morgan Kellt. Az ősz hajú zsoldos elég jól tűrte a lány trükkjeit, de nyilvánvalóan teljesen hidegen hagyták a próbálkozások. Katrina tudta, hogy a férfi semmit sem tudna felajánlani Isisnek, – de akkor a nő miért vesztegeti rá az idejét? És ami még ennél is feltűnőbb volt Katrina számára, hogy Isis folyamatosan szemmel tartotta Sun-Tzut. Ami kor észrevette, hogy Sun-Tzu felé pillant, mindig tett valami kedves gesztust, amiről úgy gondolta, kedvére tesz vőlegényének. Aki egy kicsit odafigyelt, az tisztán olvas hatott a jelekből, mint ahogy Isis zavara is látható volt, Sun-Tzu látszólagos érdektelensége miatt. Nem buta lány – világosan látszik abból, ahogy a katonákat és szóvivőket manipulálja –, de mostanra már rég az ujja köré kellett volna csavarnia Sun-Tzut. Tisztán látszott, hogy Sun-Tzut egészen más dolgok foglalkoztatják. Díszes, selyem Han zakójának szabása egyaránt hangsúlyozta ázsiai vonásait és karcsú, magas termetét. Az aranyszínű zakó két szárnyára hímzett zöld sárkányok megcsillantak a terem világításában, amint a Kapellán Konföderáció kancellárja átvágott a termen.

Arckifejezése végig közömbös maradt, amikor itt-ott megállították, hogy szót váltsanak vele, de vonásai azon nal megfeszültek, amint húga közelébe ért. Sosem tudtam megérteni ezt a buta viselkedést. Katrina magában elmosolyodott. Bár az biztos, hogy a húga teljes mértékben és gyógyíthatatlanul elmeháborodott. Kali Liao apró testében hihetetlen mennyiségű méreg halmozódott fel. A nő magasan a feje tetejére tornyozta vörösesbarna haját, és rögzítésként annyi aranytűt tűzött bele, amennyi még egy rádióállomásnak is becsületére vált volna. Ujjatlan selyemruhájának színe tökéletes össz hangban állt zöld szemével; a csípőjéig felvágott ruhához magas gallért viselt. Kali akár még bájos is lehetett volna, de nyilvánvaló járatlansága a tűsarkú cipő viselésében tönkretette azt az elegáns képet, melyet sugározni pró bált a külvilág felé. Amikor Katrina köszöntötte, Kali csak sziszegett vala mit válaszképpen kínaiul. Bár az arkón nem értette a sza vakat, a hangsúly és Kali tekintete szükségtelenné tette a fordítást. Kali nem csak a brutális thug kultusz híve volt, hanem a szektatagok istennőjük megtestesülésének is tekintették. A fiatal nő annyira biztos volt saját isteni származásáról, hogy nem is próbált civilizált módon viselkedni, amikor általa alsóbbrendűnek tartott embe rekkel találkoz o t t . Márpedig a birodalma összes állampolgára ebbe a kategóriába tartozik. A Drakónis Szövetségből érkezett három Kurita min dent megtett annak érdekében, hogy helyreállítsák a Liaók által romba döntött ázsiai méltóságot. Theodore-t,

mint mindig, a nyugodt méltóság aurája lengte körül. Az előkelő külsejű, megnyerő arcú férfi barna szeméből jel zőfényként sugárzott az intelligencia, megjelenése azon nal magára vonta a figyelmet. Katrinának nem volt nehéz megértenie, miért tekintette apja Theodore-t súlyos fenyegetésnek az Egyesült Nemzetközösségre nézve. A fiatalabbik Kurita, Hohiro, örökölte apja vonásait, de hiányzott belőle az a lelkierő, amelyet Theodore árasz tott magából. A klánok elleni háború nem kímélte Hohi rót. Előbb a Füstjaguárok ejtették fogságba, majd egy másik világon a Novamacskák vonalai mögött rekedt. Victor erőfeszítései nélkül Hohiro mindörökre elveszett volna a Szövetség számára, – a megmentése egy újabb bűntény volt az Egyesült Nemzetközösség ellen, amelyért bátyja egy napon bűnhődni fog. Katrina félig leeresztett szempillája mögül figyelte Hohirót. Vajon mekkora nyomást képes elviselni, mielőtt megtörik? A mindig visszafogott, udvarias és gyönyörű Omi Kurita apja balján, kissé a koordinátor mögött állt. Kat rina három és fél évvel korábban találkozott vele az ArcRoyalon, majd később újra a Solarison, a Játékok Világán. Katrina kedvelte Omit, és ha a Kurita nőnek nem ilyen sajátságos az ízlése a férfiak terén, talán még közeli bará tok is lehettek volna. A Szövetségben ő őrzi a hatalomhoz vezető utat. A Kurita Ház jelen pillanatban a klánokra koncentrál, de ez nem mindig lesz így. Milyen kár, hogy pont a bátyámba szeretett bele. Katrina mosolya kiszélesedett, amikor Candace Liao

vált ki a tömegből, hogy köszöntse őt. – Hercegnő, igazán örülök a találkozásnak. – Katrina meghajolt az idősebb nő előtt, azután kezet rázott vele. – Remélem, megfelelőnek találja a Szilvafa Házat önmaga és a kísérete számára. Candace visszafogottan biccentett. – Nagyon kényelmes. Kérem, tolmácsolja köszönetemet az Alpine Játékgyártó Vállalat felé, amiért berendeztek egy játszóházat és megszervezték a gyermekfelügyeletet. Az unokáim odavannak a játékokért, a gondozónő pedig tökéletes választás volt. Katrina számára furcsának tűnt, hogy Candace Liao az unokáiról beszél, miközben egy nappal sem tűnik idő sebbnek negyvennél. Az arkón gyanította, hogy az ősz hajszálak hiánya hajfestékkel magyarázható, és az aktá ban, melyet a Lyrán Szövetség titkosszolgálata tartott fent Candace-ről, az is szerepelt, hogy a ráncmentes arc bőr valószínűleg kozmetikai beavatkozás következménye. Katrina azonban kételkedett ebben, mert a hercegnő ruhájának rövid ujja alól kilátszottak a csatában szerzett sérülések halvány hegei. Ha olyan hiú lenne, hogy alávesse magát egy kozmetikai műtétnek, először biztosan azokat tüntetné el. Katrina úgy gondolta, Candace általános jó egészsége inkább a napi rendszerességgel végzett t'ai chi chuan gyakorlatoknak köszönhető, melyeket azóta már halott férjétől sajátított el csaknem harminc évvel azelőtt. Candace elmosolyodott, szürke szeméből intelligencia és természetes báj sugárzott.

– A fiamat már ismeri. Katrina kezet nyújtott Kainak. – Örülök, hogy ismét láthatom, Kai. Még emlékszem a solarisi címvédésére. Egyszerűen félelmetes volt. – Ön túl kedves velem, arkón. – Kai udvariasan a szájához emelte a nő kezét, és ajkát az ujjaihoz érintette. – Én is jól emlékszem a látogatására. – Arkón? Kérem, Kai… azt hiszem, elég jól ismerjük egymást ahhoz, hogy mellőzzük a formalitásokat. – Vagye annyira szoros szövetségese a bátyámnak, hogy ne legyél hajlandó a nagyanyám nevén szólítani? Ennél egyszerűbb hűségtesztet el sem tudok képzelni. Katrina felvonta a szemöldökét. – Ő pedig bizonyára a felesége. Katrina Steiner vagyok. A Kai oldalán álló fekete hajú nő finoman megszorította az arkón kezét. – Deirdre Lear. Örvendek a találkozásnak, arkón. – Enyém a megtiszteltetés. Megtartotta a nevét – de ön akkor is doktor, jól emlékszem? Még mindig praktizál? – Jelenleg nem. Én… Katrina hirtelen a melléhez kapott. – Ó, bocsásson meg. Hiszen ön nemrég szült, igaz? Egy kislányt. – Még csak hathetes – bólintott Candace. Kai ismét Katrinára nézett. – Melissa Allard-Liaónak neveztük el, az ön édesanyja után. – Anyám után. – Katrina egy pillanatig habozott, azu tán hagyta, hogy hangja szomorú suttogássá halkuljon. –

Nagy megtiszteltetés. – Gondoltuk – mosolygott Deirdre Lear. Katrina kiolvasott valamit a nő kék szeméből, ami nyugtalansággal töltötte el. Ez összeadódott azzal az antipátiával, melyet Lear iránt érzett, amiért az képes volt ilyen gyorsan visszanyerni az alakját, és magára ölteni egy divatos fekete ruhát, holott hat héttel ezelőtt még a szülőszobában feküdt. Nyilvánvaló, hogy Kai és a bátyám közötti kapcsolat erősen befolyásolja Lear irányomban táplált érzéseit. Viszont mégiscsak anya, s így van egy gyenge pontja: a gyermeke. – Dr. Lear, ha bármire szüksége volna tharkadi tartózkodása alatt, személyes sértésnek venném, ha nem közölné velem. Amennyiben ön és Kai szeretnének elmenni más estélyekre is, meg tudom szervezni a gyer mekmegőrzést. Megtisztelnének, és higgyék el, nem okoznának vele semmiféle gondot. – Hirtelen eszébe jutott egy apró részlet Deirdre aktájából. – Értesültem róla, hogy a St. Ives Paktum területén ön szervezi a nyil vános egészségügyi és iskoláztatási programokat. Biztos vagyok benne, hogy az itteni kollégája, Dr. Wilson szívesen hasonlítaná össze az elért eredményeiket, és cserélne önnel oktatási anyagokat –, persze, csak ha van rá ideje. – Katrina olyan nyíltszívű ártatlansággal tette meg felajánlását, amely teljes meglepetésként érte Leart. – Mindkét ajánlatáért roppant hálás vagyok – mosolyodott el óvatosan Deirdre. – Melissa még egy kicsit fiatal ahhoz, hogy ennyi időre egyedül hagyjam, de Dr. Wilsonnal szívesen találkoznék, természetesen, ha ő is beleegye-

zik. – Nagyon jó, szólni fogok neki. – Katrina a frissítőkkel telerakott asztalra mutatott. – Kérem, élvezzék gondtalanul a Lyrán Szövetség vendégszeretetét. Amint a Liaók távoztak, Katrina megpillantotta húgát, Yvonne-t, és elnyomott egy sóhajtást. A Katrinánál két centiméterrel magasabb, és két kiló val könnyebb lány megdöbbentő sikert aratott ruhájában, melyet Katrina szerzett neki, és legalább olyan félszegnek látszott, mint amilyen kegyetlennek Kali Liao. Yvonne tizenkilenc évesen már minden mérce szerint gyönyörűnek számított. Vörös haját és szürke szemét apjától, vonzó arcvonásait pedig Melissa Steiner-Daviontól örö költe. Yvonne, ki kell bújnod a kagylóhéjadból. Katrina, aki hét évvel volt idősebb Yvonne-nál, mindig úgy tekintett húgára, mint egy élő játékbaba és egy i ú pártfogolt keverékére, bár ez utóbbi kategóriában a lány nem igazán vált be. Engedélyezte Katrinának, hogy felöltöztesse és gyönyörűvé tegye, de csak azért, mert tudta, mennyire hiábavaló az ellenkezés, ha nővére elhatározott valamit. Katrina tudta, hogy a lány engedett, de nem hátrált meg. Ám ez egyáltalán nem zavarta. Ha nincs hozzá gerinced, hogy szembeszállj velem, nem tudlak felhasználni, de legalább mások sem használhatnak ellenem. Yvonne mögött Victor beszélgetett Travena altábornaggyal és egy magas férfivel, aki Új-Avalonról kísérte a konferenciára Yvonne-t. Tancred Sandoval legalább húsz centiméterrel tornyosult Victor fölé, a markáns arcú,

jóképű férfi mellett a herceg szinte kisfiúsnak tűnt. Tanc red legmegnyerőbb vonása borostyánszín szeme volt. Katrinát a macskák szemére emlékeztette, és a hasonlóságot csak tovább erősítette Sandoval kecses mozgása, és a vívás ősi tudományában mutatott jártassága, melyről az arkón a holovid felvételeken meggyőződhetett. Phelan Kell hirtelen feltűnése elvonta Katrina figyel mét Sandovalról. Az alkalom ünnepélyessége ellenére – vagy talán éppen azért – Phelan a Farkas klán prémjeit viselte. A szürke bőrök sokkal szorosabban tapadtak a testére, mint az összejövetel leghiúbb hölgyvendégeinek legrafináltabb ruhái. Katrinának el kellett ismernie, hogy unokatestvérének arányos, erőteljes felépítése miatt még ez a felháborító öltözék is előnyösen áll, bár az arkón nem találta őt különösebben vonzónak. Nem mintha nem lenne tetszetős a csomagolás, de a tekintete mindent tönkretesz. Phelan zöld szeméből leplezetlen undor sugárzott. – Katherine arkón, igazán kedves öntől, hogy apámmal együtt meghívott minket az összejövetelre. Külön öröm mel tölt el, hogy az értesítőjének nem veszett nyoma útközben, mint a Konferenciára szóló meghívónak. – Phelan kán… ön még mindig kán, jól tudom? – Katrina csak nehezen tudott uralkodni hangján. – Bizonyára nem kérdőjelezi meg annak bölcsességét, hogy nem illik meginvitálni az ellenséget egy olyan konferenciára, amelynek egyedüli célja a közös fellépés ugyanazon ellenség ellen. – Valóban nem, de ez még mindig nem magyarázza

meg, miért nem kapott apám meghívót. – Phelan szé gyenlősen elmosolyodott. – És nehezen tudom elképzelni, Katherine, hogy a hírszerzőid elfelejtették megemlíteni, miszerint én és az embereim szintén háborúban állunk a klánokkal. Az ellenségem ellensége a barátom. – Sosem gondoltam volna, hogy valaha is a barátomnak fogod nevezni magad, kuzin. Phelan aprót biccentett. – Nagyon jó, Katherine, nagyon jó. Elfelejtettem, milyen gyors észjárású tudsz lenni szükség esetén. – A feledékenység nem a legelőnyösebb tulajdonság, Phelan. – Egyetértek – bólintott Phelan. – Csak abban remény kedem, hogy a Belső Szféra javára fordítod azt a nagy eszed, és a szétforgácsolása helyett inkább az összekovácsolásra törekszel. – Ó, bízhatsz bennem, Phelan. Minden erőmmel a Belső Szféra egyesítése mellett leszek – válaszolt Katrina ravasz mosollyal. És ha sikerül a tervem, nem lesz többé hely benne a magadfajtának, kedves kuzin. Ebben biztos lehetsz.

5 Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 1.

Victor Steiner-Davion egyetértően biccentett Tancred Sandoval felé. – Nagyon helyesen mutatott rá, hogy a japánok vonzódása a kard élének használatához – ellentétben az euró pai stílussal, ahol főként a heggyel történő szúrásokat részesítik előnyben – a legnagyobb különbség a stílusok között, de ennél azért többről van szó. – Tisztában vagyok vele, Felség. – Robinson bárója futó mosollyal ajándékozta meg Victort. – Hallottam az elter jedt elméletről, mely szerint a japán stílusú kardforgatásnak sokkal több köze van a művészethez, mint a miénk nek. Az igaz, hogy a vívás nagyszerű sport, és saját párbajtőr stílusom is meglehetősen kiforrott, ám véleményem szerint nem fair dolog összehasonlítani a kenjitsuval. A kendóban már hasonló korlátozások vannak, mint nálunk, ezért célszerűbb inkább azzal összemérni. Victor élvezettel és büszkeséggel hallgatta Tancred válaszát, amely tökéletesen tükrözte az ő véleményét is.

A Sandoval család már hosszú ideje kormányozta a Dra kónis Határvidéket – az Egyesült Nemzetközösség azon részét, amely a leghosszabb közös határon, és a legvéresebb konfliktusokon osztozott a Drakónis Szövetséggel. Az ottaniak közül sokan azt mondanák, a szén fehér, csak hogy ellentmondjanak egy Kuritának, de Tancred képes kordában tartani a sovinizmusát. – Ha a vívás és a kendó sokkal inkább összehasonlítható, akkor mit tud szembeállítani a nyugati hagyomány a kenjitsuval? – Azt hiszem, Doc erre pontosabb választ tud adni, mint én – mosolyodott el Tancred. Victor katonai tanácsadójához fordult. – Megtisztelne minket? Doc Travena bólintott, és egyik ujjával végigsimítva hatalmas orrán beszélni kezdett. – Japánban a jól ismert formájú katana már nagyon korán megjelent, és az idők folyamán a kard kialakítása szinte semmit sem változott. A japánok mindössze annyit tettek, hogy készítettek egy fegyvert, azután művészi szintre fejlesztették a vele való harc technikáját. – A kenjitsut – bólintott Victor. – Pontosan, Felség. – Doc Travena egy pillanatra össze vonta szemöldökét, koncentrálás közben barna szemével a padlót vizsgálgatta. – Európában azonban a kardok folyamatos változtatásokon, tökéletesítéseken mentek át. A fegyver változott, és ezzel együtt új harci stílusok épül tek köré. A rapír megjelenése például forradalmasította Európa kardvívó technikáját, és egyetlen generációnyi

időn belül mindent megváltoztatott. Ebből következően mi nem rendelkezünk a kenjitsuhcz hasonló vívótechnikával, mivel nincs kialakult, több évszázad hosszú hagyománya az azonos fegyverrel való harcnak. Tancred összetette kezeit, ujjhegyeit egymáshoz érin tette. – Akkor hadd tegyem fel a kérdést, mely a magyarázata után nyilvánvalóan kikívánkozik, Doc: a harcnak melyik módszere a hatékonyabb? – Ez az alma és narancs tipikus esete – csóválta a fejét Doc Travena. – Az egyedüli nép, amelyik egyaránt harcolt a szamurájok és az európai lovagok ellen, a mongol volt, ők pedig többnyire mindkét ellenfelükkel szemben győ zedelmeskedtek. A szamurájok elleni háborújuk megmutatta, hogy a japán harci stílus mennyire belterjes és rituális – nagyszerűen működött bárki ellen, aki hasonló sza bályok szerint játszott, csakhogy a mongolok egyáltalán nem vettek figyelembe semmiféle szabályt. Az arab és európai seregek ellen a mongolok kihasználták a mozgékonyságukat, illetve a taktikai fölényük nyújtotta előnyöket. Azokban az időkben a taktikai manőverezés még gyerekcipőben járt, bár a világ akkori három legnagyobb taktikai géniusza egyazon korban élt: Dzsingisz kán, az angliai John Lackland és Szaladin. Lenyűgöző lett volna végignézni, amint ezek közül bármelyik kettő összeméri egymással az erejét. Tancred Victorra kacsintott. – Most már értem, miért ő a katonai tanácsadója. – Tudja a dolgát.

– Bocsássanak meg, uraim, ha untattam önöket. – Doc zavartan elfintorodott. – Az általam összeállított taktikai csoport a legapróbb részletekig lebontva foglalkozik a taktika és hadviselés elemzésével minden korból, ahon nan hiteles feljegyzések maradtak ránk. Lefuttattunk többféle szimulációt is. Ha például Dzsingisz kán vezette volna az orosz erőket 1941-ben, a német-orosz konfliktus valamivel előbb véget ér. – A hipotézisük azt is figyelembe veszi, mi lett volna, ha Sztálin vérengzése a tiszti állományban sosem történik meg, vagy csak erősen csökkentett mértékben megy végbe? – Yvonne Steiner-Davion bátyja és Tancred közé lépve bekapcsolódott a párbeszédbe. – Az eddigi olvas mányaim azt sugallták, hogy a megfelelő vezetői stáb hiánya, plusz a jól előkészített védekezés elhanyagolása vezetett a szovjetek – ahogy abban a történelmi időszakban nevezték őket – kezdeti katasztrófáihoz. Doc meglepetten pislogott. – Valójában feltételeztük, hogy a mongol filozófia az egységparancsnokokon is tükröződik, ezért enyhítettük a tisztogatás mértékét. Ám igazából a mobilitás, és annak megfelelő használata volt az, amely csökkentette a náci előrenyomulás pusztító hatását. – És ha az önök szimulációjában később érkezett volna a tél, és sokkal enyhébb időjárást hoz magával? – kérdezősködött tovább Yvonne. – Akkor a Transz-szibériai vasút Himmlergrádtól Adolfvosztokig közlekedne – kacsintott a lányra Doc. Victor enyhe rosszallással nézett húgára.

– Eddig azt hittem, jogot tanulsz az Új-Avaloni Tudo mányos Intézetben. – Így is van, Victor. – Yvonne a herceg karjára rakta a kezét. – Azt akartad, hogy jogot tanuljak, tehát azt tanu lok. Azonban mint tudod, vannak fakultatív tárgyak is. És Tancred rámutatott, hogy ha egymás mellett végzem a kurzusokat, újabb két év után megkaphatom az UATI-n a magiszteri oklevelet történelemből vagy államtudományból. – A kedves húga azt mondta, unatkozik az iskolában – magyarázta Tancred. – Próbaképpen ellátogatott a leg több bevezető kurzusra, most pedig már az egyetemi szintű szemináriumoknál tart. Az átlaga csak két ponttal marad el a tökéletestől. – Nem is tökéletes? – kérdezte tettetett felháborodással Victor. Yvonne vállat vont. – A diplomához bizonyos fizikai követelményeket is teljesíteni kell. Tancred vívás kurzusait is látogattam, és alig sikerült átcsúsznom. Robinson bárója felemelte a kezét, hogy elejét vegye Victor kérdéseinek. – A húgának apróbb problémái vannak a fizikai koordinációval. – Igencsak megnőtt az elmúlt négy évben – mosolyodott el Victor. – Volt idő, amikor még egymás szemébe tudtunk nézni. – Sajnálom – pirult el Yvonne. – Ne tedd. Te nem tehetsz róla. – Victor vállat vont. – Csak mert az érméken látható portrém életnagyságú…

Mindenki nevetett. Victor fino man megveregette húga vállán nyugvó kezét. – Jó tanítvány vagy, Yvonne. – Attól tartok, túlságosan is jó, Felség. – Tancred a fejét rázta. – A többiek valahogy nem szívesen támadják meg a párbajok alkalmával, ő viszont soha nem használja ki az így kínálkozó lehetőséget. – Ön habozásként utal arra, amit sokkal inkább lehetne alkalmatlanságnak minősíteni – mosolygott bocsánatkérően Yvonne. – A hajszálpontos célzás egy méternyi hosszú acél hegyével az ön erőssége, Sandoval báró, nem az enyém. – Annyira azért nem volt rossz, Fenség. Ha nem lenne ott, hiányolnám. Victor összeráncolta a homlokát. – Nem is tudtam, hogy benne van az UATI tantestületben, Tancred. Azt hittem volna, a Belügyi Titkársági teendői meglehetősen lekötik az idejét. – A kötelességeim valóban elég elfoglalttá tesznek, de odaát az Új-Avaloni Katonai Akadémián Allyn Hasek kommandant a vívócsapat edzője. 3038-ban mindketten benne voltunk az olimpiai válogatottban – akkoriban olyan idősek voltunk, mint a húga, telve büszkeséggel. Riválisok voltunk, és ez a barátságos versengés azóta is tart. Rávett, hogy legyek az UATI csapatának edzője, és ha lehetséges, legalább egy osztálynak órákat is adjak. – Tancred elvigyorodott. – Persze, nem kellett sok biztatás – már nagyon untam, hogy állandóan feltrancsírozzák az egyetemi válogatottat. Victor homlokráncolása lassan

mosollyá változott. – Nos, én is belefáradtam már, hogy Hohiro Kurita és Kai Allard-Liao rendszeresen legyőznek a különféle küz dősportokban. Adhatna nekem néhány vívóleckét. Hohi rótól még egy kis kenjitsut is tanulhatna. – Nem hiszem, hogy jó ötlet volna, Felség. – Miért nem? – Elfeledkezel róla, Victor, hogy Tancred a Robinsonról származik – sóhajtott Yvonne. – Az apja irányítja a Dra kónis Határvidék védelmét. Kellemetlen visszhangja lenne, ha Hohiro Kuritával barátkozna. – Tudom, mennyire nevetséges, de sajnos ez az igazság – vonta meg a vállát Tancred. – Az embereink az elmúlt hét év békéje ellenére még mindig gyanakodva tekintetek a Szövetségre. – És ez a hét év csak szaporodni fog, higgyen nekem – bólintott Victor. – Mondok magának valamint: magya rázzuk meg a jelenlétét egyszerű udvari díszelőadással. Majd én elviszem a balhét. Úgy szervezzük meg, mintha magának kellene fenntartania az Egyesült Nemzetközösség büszkeségét, mivel én szemlátomást képtelen vagyok rá. – A herceg megtapogatta a bal szeme alatti monoklit. – Igazán jól jönne egy kis segítség. Tancred egy pillanatig fontolgatta a felkérést, de végül bólintott. – Nem utasíthatom vissza, és nem is teszem. Örülök, hogy ennyire tekintettel van a helyzetemre. – Ez is a munkám része, nem igaz? – Victor mosolyogva rázott kezet Tancreddel. – Majd értesítem a napirendről.

Most pedig, ha megbocsátanak, még szót kell váltanom néhány vendéggel. Victor kilépett a körből, és elindult arrafelé, ahol Hohiro állt húgával, Omival. A lány rövid ujjú, magas gal lérú, rózsaszín selyem estélyi ruhát viselt, hozzá lazán megkötött kék selyemövet, amely egyformán harmonizált szemszínével és a ruhára hímzett, Omi karcsú testén lefelé futó csillagörvénnyel. Fekete haját tarkóján feltornyozta, és egy kék tűvel rögzítette, de Victor erre alig figyelt, annyira lekötötte a lány szabadon maradó, hosszú nyakának íve. Nem vágyott semmi másra, csak hogy csó kokkal hintse tele Omi nyakát és vállát. Ha Tancred azt gondolja, problémákat okozna a Drakónis Határvidéken, ha vívni tanítaná Hohirót, el lehet képzelni, mit váltanának ki az én gondolataim! Victor megrázta a fejét, és amikor a Kuritákhoz ért, meghajolt. – Komban-wa. Hohiro és húga tisztelettel viszonozták a herceg köszöntését. – Jó estét, Victor. – Hohiro tekintete átsik lott Victor válla felett. – Az a vörös hajú lány Yvonne húgod? – Még nem találkoztatok? – Victor hátranézett a Doc kal és Tancreddel beszélgető Yvonne-ra. – Boldogan bemutatlak neki. – Valóban szívesen megismerném, de Docot már elég régóta ismerem ahhoz, hogy inkább őt kérjem fel rá. – Hohiro elmosolyodott – Megtisztelnél vele, ha csatlakoznál hozzánk elvonultságunkban.

– Enyém a megtiszteltetés, Hohiro. Azonban jobb, ha vigyázol. A másik férfi Tancred Sandoval. – Victor elmo solyodott. – Ő fog minket vívásra tanítani, és meglehetősen jónak számít a maga területén. – És mivel a Drakónis Határvidékről származik, már eleve gyanakvó lesz egy Kuritával szemben – bólintott Hohiro. – Értem. Köszönöm a figyelmeztetést. – A legutolsó dolog a kínos meglepetés, amit egy baj társnak kívánnék. – Victor hátba veregette a távozó Hohirót, azután helyet változtatott, hogy Omi mellé kerüljön. – És te hogy érzed magad ma este, Omi-sama? – Most már sokkal jobban. – Bár ajkán csak halvány mosoly volt észrevehető, zafír szeme boldogan nevetett. – Meglep, hogy nem aggódsz, amiért a bátyám meg sze retne ismerkedni a húgoddal. – Aggódnom kéne? – Anyám és apám már hét éve házasok voltak, amikor apám olyan idős volt, mint most Hohiro, sőt addigra már két gyermekük is született. – Omi a terem túlsó végébe nézett, ahol Doc éppen megejtette a bemutatásokat. – Hatalmas nyomás nehezedik Hohiróra, hogy gondoljon végre a jövőjére, és nemzzen egy örököst a Sárkány trón jára. A húgod pedig nem csúnya lány. Victor elkomorodott. Lábujjhegyre állva próbálta meg pillantani Hohirót. – Nem mondod komolyan! – Miért ne? Egy generációval ezelőtt egy Davion és egy Kurita házassága elképzelhetetlen lett volna. – Ilyen radikálisan megváltozott volna a felfogás a Szö

vetségben? – Nem. – Omi szomorú véglegességgel rázta meg a fejét. – De Yvonne egyben Stein e r is. Ez egy fokkal elfogadhatóbb. Victor már éppen vála szolt volna, de gyorsan becsukta a száját, mert Omi kezét a szája elé kapva felkuncogott. Belenézett a lány szemébe, és képtelen volt visszatartani mosolyát. – A bátyáddal együtt főztétek ki, igaz? Omi enyhén megvonta a vállát. – Akkor jutott eszünkbe, amikor észrevettük a közeledésed. Nem kell félned. A húgod biztonságban van Hohi róval… – Semmi okom félni a bátyádtól, kivéve talán az ököl vívó ringben. Omi megsimogatta Victor arcát. – Látom. Nem fáj? A mozdulat Katherine húgáéhoz való hasonlósága azonnal felötlött Victor agyában, de jelentőségük miatt nem volt nehéz szétválasztani őket. Katherine úgy nyúlt a véraláfutáshoz, mint egy koszfolthoz, amelyet le lehet takarítani. Omi sokkal gyengédebb és gondosabb. – Már nem. – Victor körülnézett a teremben. – Túl sok itt a kíváncsi szem. Nem lenne kedved sétálni velem egyet a kertben? – Örömmel tenném, de a Tharkad időjárása egy kicsit… Még akklimatizálódnom kell, mert az olvadás ellenére túl hideg van. – Omi az elsötétített kertbe vezető dupla üvegajtó felé intett a fejével. – Senki más nem olyan

bolond, hogy ilyenkor odakint mászkáljon. Victor megértette a mondat rejtett értelm é t . És illetlenség volna, ha mi ketten kísérő nélkül távoznánk. – Hogyne, természetes e n igazad van, Omiko. Én itt nőttem fel, ezért nekem ez az időjárás csodálatos, de tudom, hogy nem mindenki látja ugyanígy. Talán a konferencia ideje alatt lesz módom ezt bebizonyítani neked. – Alig várom, hogy megpróbálkozz vele. – Omi leeresz tette szempilláit. – Szívesen lennék most valami olyan helyen, ahol nem bámulnak minket ennyien. Mielőtt Victor válaszolhatott volna, a mosolygó Mor gan Hasek-Davion és felesége lépett melléjük. Kym szeretetteljesen karolt férjébe, és Victornak eszébe jutottak azok az idők, amikor szüleit látta ugyanígy egymás mel lett. Az Első Kathili Ulánusok fekete-arany uniformisát viselő Morgan, és fekete szegélyű arany estélyiben pom pázó felesége oly tökéletesen illettek egymáshoz, hogy Victor sokkal elegánsabbnak találta őket bármelyik jelenlévő párnál. Kym aranyszőke haját fehér tincsek tarkították, hasonlóképpen férjéhez, akinek vörös sörényében ősz csíkok húzódtak, de a szemükből és mosolyukból sugárzó életkedv rácáfolt ötvenöt éves korukra. – Igazán nem szeretnék zavarni, Victor, de Kym kissé zsúfoltnak találta a fogadócsarnokot. Azt ajánlottam, lép jünk le, és tegyünk egy sétát a galérián, ahol nagyanyád a bronzszobrokat tartotta. – Morgan állával a lépcső, és a mögötte lévő, galériára vezető ajtó felé bökött. – Csak hogy az őrt álló katonák azt mondták, az átjárást korlá-

tozták. – Nem engedtek bemenni? – csodálkozott el Victor. – Nem. Azt gondoltam, neked talán nehezebben mon danak nemet – vigyorodott el Morgan. – Ha esetleg sze retnéd megmutatni Omi úrnőnek a szobrokat, Kymmel együtt szívesen csatlakoznánk. Omi egy pillanatra mosolyra húzta a száját, azután lesütötte tekintetét. – Szívesen megnézném a szobrokat, Hasek-Davion marsall, de nem szeretném, ha miattam nem tudna elég időt a feleségével kettesben tölteni. Kym megérintette Omi karját. – Egyáltalán nem zavar. Nagyon jól emlékszem, amikor megismertem Morgant, úgy éreztem, mintha egy üvegbuborékban élnék. Hanse Davion örököse volt, és mellesleg a Belső Szféra legkapósabb agglegénye – Hanse akkorra már elvette Melissát. Állandóan mamlasznak és ügyetlennek hittem magam, kivéve, amikor a barátaimmal voltam együtt. Ha önnel és Victorral megnézzük a galériát, szin tén barátok közt leszek, és ez mindig jókedvre derít. Azonkívül, ha igaz, amit Morgan mesélt a galériáról, könnyen megtörténhet, hogy elveszítjük egymást, és nem is találkozunk többé. – Méltányolom az erőfeszítésedet, Morgan – nézett fel Victor a marsallra. – Victor Davion, most talán azt gondolod, azért aján lottam fel azt a sétát, hogy csendben leléphess Omi úrnő vel, de ez csak azért van, mert alábecsülöd az elhatározásomat, amellyel meg szeretném mutatni a feleségemnek

azt a galériát. Tudhatnád, mennyi időt töltöttünk egy mástól távol, és valószínűleg milyen sokat fogunk még a jövőben. – Morgan a tenyerébe fogta Kym kezét. – És azzal is tisztában lehetnél, mennyire megbecsülöm az időt, melyet azzal a nővel tölthetek, akit szeretek. Omi összekulcsolta maga előtt a kezét. – Victor, nem hagyhatjuk cserben őket. Nagy tapintatlanság és udvariatlanság volna tőlünk. – Omi, mint mindig, most is ugyanolyan bölcs vagy, mint amilyen gyönyörű – mosolygott rá Victor. – Szóljunk a bátyádnak és a húgomnak, hogy csatlakozzanak? Omi felvonta az egyik szemöldökét, úgy nézett a her cegre. – Azt hiszem, Hohirót nem nagyon érdeklik a bronz szobrok. Ez a hiány még korrigálható, de nem ma este. – Nem, nem ma este. – Victor jobb kezével az ajtó felé intett. – Hölgyem, ha velem tart a bronz galériára, öröm mel – kivételes örömmel – osztanám meg önnel az ottani csodákat.

6 Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 3.

Victor végignézett a helyiségen, és azon csodálkozott, hogyan sikerülhetett Katherine embereinek két nap alatt tanácsteremmé alakítaniuk a Királyi Palota Nagy Báltermét. A delegációk asztalait nyolcszög alakban állították fel. A főasztalok körüli emelvényeken körberakott asztalokból és székekből kisebb amfiteátrumokat képeztek. Minden asztalon adatterminálok álltak, az összekötő kábeleket a szőnyeg alatt vezették el. A nyolcszög tetején egy pódiumot és emelvényt helyez tek el oly módon, hogy a beszélő háta a terembe levezető lépcső felé nézzen. A lépcsőn a jelenlévő nemzetek lobo góiból alakítottak ki drámai hatású háttérfüggönyt, a nyolcszög közepén pedig körberakott hologramtáblák szolgáltak arra, hogy a küldöttek megoszthassák a többiekkel adataikat. A teremben minden nemzetből elegendő biztonsági őr tartózkodott ahhoz, hogy a beszélő még a bejáratnak és a lépcsőnek háttal is biztonságban érezze

magát. Mellesleg a támadások nem kívülről fognak érkezni, hanem a nyolcszög belsejéből. A pódium bal oldalán állt az az asztal, melyen a Komsztár és a Szabad Rasalhág Köztársaság osztozott. Haakon Magnusson herceg és a kardinális hasonló bánásmódban részesült annak ellenére, hogy Magnusson nemzetét szinte teljesen lerohanták a klánok, és csupán a Komsztár tukayyidi győzelmének köszönhette, hogy egyáltalán még létezett. A Komsztár gyakorlatilag saját protektorátusává tette a hét megmaradt Rasalhág világot, és Magnusson jelenléte voltaképpen csak egy udvarias gesztus volt a szervezet részéről. Victorék asztala következett, és a herceg meg volt róla győződve, hogy húga csak azért választotta ezt a helyet számukra, hogy el kelljen fordítaniuk a széküket, ha szembe akarnak kerülni a pódiummal. Igazából nem oko zott semmi nehézséget, de ez is egyike volt a bosszantó kis apróságokna k . Össze akar zavarni, de elfeledkezik róla, hogy ennél azért valamivel többre lesz szükség, ha el akar tántorítani a szándékomtól. Victor elmosolyodott. Majd megkérem Morgan Hasek-Daviont, üljön át a bal oldalamra, hogy legalább az emelvényt lássam. Tőlük balra az eredetileg a St. Ives Paktum számára fenntartott asztal állt. Candace Liao és Kai Allard-Liao ugyan most is ott ült, de Candace nagylelkűen megosztotta helyüket Morgan Kell-lel és fiával, Phelannal. Így azonban az Arc-Royal Védelmi Kordon egyfajta nemzetállami besorolást kapott, ami ellen Victor szerint Kathe-

rine biztosan tiltakozott volna. Bár a St. Ives Paktum nem volt számottevően nagy birodalom, az Arc-Royal Védelmi Kordon pedig a Lyrán Szövetség részét képezte, a két kül döttség vezetői számítottak a teremben – természetesen a kardinálissal együtt – a legtapasztaltabb harcosoknak. Mögöttük, pontosan a pódiummal szemben a Lyrán Szövetség asztala következett. Bár ugyanolyan világos tölgyből és ugyanolyan stílusban faragták ki, mint a töb bit, valahogy mégis különbözött azoktól. Victor számára úgy tűnt, mintha még húga aranyszőke haja is fényesebben ragyogna. Felpillantva észrevett két gondosan beállított spotlámpát a mennyezetre szerelt világítótestek k ö z ö t t . A megvilágítás Katherine felvilágosultságát hivatott kihangsúlyozni. Vajon a fények a pódiumra is követni fogják? Thomas Marik és kísérete Katherine asztalától balra kapott helyet. Victor különösnek találta, hogy Isis Marik úgy döntött, inkább apja, mint jegyese, Sun-Tzu mellett foglal helyet. Ennek kétségtelenül van valami jelentősége. Meg kell kérdeznem Jerryt, mi a véleménye. Victor már rájött, hogy Isis valójában teljesen jelentéktelen személy. Évekkel ezelőtt találkozott vele a Provincián, de a lány mindig apja vagy vőlegénye árnyékában maradt. Victor magában elmosolyodott. Vajon hogyan reagálna, ha megtudná, hogy a férfi, aki mellett ül, nem az apja, és nem a Szabad Világok Ligájának jog szerinti vezénylő tábornoka? Az Új-Avaloni Tudományos Intézetben elvég zett genetikai tesztek egyértelműen bebizonyították, hogy a Szabad Világok Ligáját kormányzó Thomas Marik

valójában egyáltalán nem is Marik. Bár azt senki sem tudta kideríteni, honnan származott a férfi, Victor szinte biztos volt benne, hogy egy hasonmásról van szó, akivel a Komsztár kicserélte a haldokló, vagy halott Marikot a 3035-ös gyilkossági kísérlet után. Még az is lehetséges, hogy a valódi Marik ma is él valahol. A helyzet iróniája, hogy az ál-Marik sokkal hatékonyabb vezetőnek bizonyult, mint az előtte kormányzó valódiak szinte bármelyike, és irányítása alatt a Szabad Világok Ligája virágzásnak indult, és a Belső Szféra valódi nagyhatalmává vált. Isis és Sun-Tzu közelgő házassága pedig egyesíteni fogja a Szabad Világok Ligáját és a Kapellán Konföderációt, létrehozva ezzel egy hatalmas nemzetet – és egy halálos ellenséget Victor Egyesült Nemzetközössége számára. És valószínűleg nem vennék jó néven, ha egy ilyen bombát kapnának nászajándékul. A Drakónis Szövetség asztalát pontosan az Egyesült Nemzetközösségével szemközt helyezték el. Hohiro Kurita apja jobbján ült, Narimasa Asano pedig, a koordinátor egyik legközelebbi tanácsadója, Theodore bal olda lán foglalt helyet. Omi apja mögött és fölött ült valamivel, a nyolcszöget övező székek első sorában. Victor úgy gondolta, sikerült elkapnia a pillantását, de nem lehetett biztos benne, hiszen annyi minden más is előidézhette a lány szája sarkában bujkáló mosolyt. A Kapellán Konföderáció asztala zárta be a nyolcszöget. Az asztal mögött Sun-Tzu ült Wu Kang Kuóval, a Harloc-i Vadászok vezetőjével. Ezt a Liao egységet küld ték a Coventryre, és Sun-Tzu invitálására képviseltették

magukat a konferencián is. Coventry előtt a Kapellán Konföderáció még soha nem küldött csapatokat a klánok ellen. Victor intelligens és meggondolt férfinak találta Wut. Talán képes józan belátásra bírni Sun-Tzut. Anastasius Focht, a Komsztár kardinálisa fellépett az emelvényre, és a pódiumhoz sétált. Magas, karcsú férfi volt, az eltelt évek ellenére még mindig egyenesen tar totta magát. Dús, fehér haja éles kontrasztot alkotott a jobb szemét fedő fekete kötéssel. Másik szeme sápadt szürke volt és hideg, de erős tekintetű. A kardinális végig nézett az összegyűlt vezetőkön és tanácsadókon, elmosolyodott, és Victor számára úgy tűnt, mintha még jobban kihúzta volna magát. – Ezennel megnyitom a Whitting Konferencia első ülé sét. Mint bizonyára tudják, Anastasius Focht vagyok, a Komsztár kardinálisa. A harcmező mindkét oldaláról ala posan megfigyeltem a klánokat – régen a Komsztár kiren delt nagyköveteként, majd később Tukayyid védőjeként. A bolygó sikeres védelme tizenöt évnyi fegyverszünetet biztosított számunkra, melyből hat már le is telt. Ezt a konferenciát azért hívtuk össze, hogy beszéljünk közös érdekeinkről és problémáinkról a kiszabott idő letelte után. A késlekedés sajnálatos, de nem olyan hiba, melyet képtelenek lennénk helyrehozni. Focht meghúzogatta világoskék egyenzubbonyának ujjait, azután lesimította a vállára vetett arany palástot. A köpenyt a Komsztár oválisa díszítette a két lefelé mutató fénysugárral, az arany-vörös jel a ruhadarab aljától egé szen a nyakrészt összefogó kapocsig ért. Ahogy ott állt, és

erős hangja betöltötte a termet, nem volt nehéz elhinni róla, hogy ugyanolyan legendás harcos, mint Alexander Kerenszkij volt egykoron. – Tudjuk, kik a klánok, és hogy honnan érkeztek. Három évszázaddal ezelőtt, amikor Alexander Kerenszkij a Csillagliga Védelmi Erőivel leverte Amaris államcsínyét, már tudta, hogy a Csillagligának vége. A tagállamok már elkezdték harcukat az egyeduralomért, mindegyik vezető azt gondolta, ő fogja helyreállítani a Csillagliga régi dicsőségét. Kerenszkij felismerte, hogy az államokon belül fortyogó nacionalista érzelmek el fogják pusztítani az egész CSVE-t, ezért velük együtt elhagyta a Belső Szfé rát. – A Kivonulás ugyan megszabadította a CSVE-től a Belső Szférát, de a tábornok nem szüntethette meg saját embereinek erőszakos hajlamait. Kerenszkij erőfeszítéseinek ellenére követői végül egymásnak ugrottak, és a háború során kis híján a feledésbe küldték egymást. Focht egy pillanatnyi szünetet tartott, hagyta leüle pedni az elhangzottakat. Victor a fejét csóválta. A CSVE ugyanazt tette saját magával, mint a Belső Szféra birodalmai egymással: nem bombázták vissza magukat a kőkorba, de átkozottul közel kerültek egy új ipari forradalomhoz. Mindössze harminc év telt el azóta, hogy egy Csillagliga korabeli adatbankra bukkantak, miáltal rengeteg dolog már nem minősült többé régtechnek. Mivel Victor már a felfedezés után született, nem tapasztalta olyan intenzíven a régtech jelentőségét, de tudta, hogy a jelenlévők közül

sokan nagyon is tisztában vannak vele, mit takar a fogalom. – Alexander helyét fia, Nicholas vette át, és kitalált egy módszert, amellyel megmentheti a CSVE-t. Megalkotta a klánokat, és egy olyan társadalmat épített fel számukra, ahol a harcosok alkotják a legmagasabb kasztot, és ők jelentik az összes többi kaszt létezésének értelmét. A cél az volt, hogy a lehető legtökéletesebb harcosokat fej lessze ki, ami egyet jelentett a különleges tenyésztési programmal, valamint a brutális próbákkal és azzal, hogy az erőforrások legnagyobb részét a fegyverrendszerek módosítására és fejlesztésére fordították. – A klánokon belül két párt létezik: a Keresztesek és az Őrzők. Az Őrzők azt vallották, hogy az ő dolguk vigyázni a Belső Szférára – azaz ragaszkodnak a hajdani CSVE sze repéhez. Ezzel szemben a Keresztesek kötelességüknek tekintették a Csillagliga visszaállítását és a bosszúállást azokon, akik romba döntötték. A Keresztes párt az évek folyamán egyre erősebbé vált, és ez vezetett végül a Belső Szféra inváziójához. Focht Victor felé bólintott. – Három hónappal ezelőtt a Coventryn Victor Davion herceg bebizonyította, hogy a klánok velünk szembeni előnye részben arra vezethető vissza, hogy saját világainkon kellett harcolnunk, és rá voltunk kényszerítve, hogy az általuk kiválasztott célpontokat védelmezzük. Erről a tényről megfeledkeztünk annak ellenére, hogy az Egye sült Nemzetközösség és a Drakónis Szövetség is ezt a tudást felhasználva mért vereséget a klánokra a Twycros-

son és a Wolcotton, mégpedig egymástól teljesen függetlenül. Ám többé már nem vagyunk vakok, és összegyűltünk, hogy egységes fronton lépjünk fel a Belső Szférát valaha fenyegető legnagyobb veszedelem ellen. Itt az ideje, hogy elvigyük a háborút a klánokhoz. A kardinális feltartotta két ujját. – Ennek véghezviteléhez két dologra van szükségünk, azaz a konferenciának két célt kell elérnie. Az első egy egyesített katonai erő létrehozása, melynek feladata lesz, hogy klános területen vívja meg a háborút. A napirendből, melyet Katrina arkón volt szíves a rendelkezésünkre bocsátani, értesülhetnek, hogy e politikai gyűléssel pár huzamosan katonai jellegű tanácskozásra is sor kerül. A katonai tervező csoport egyenesen nekünk jelenti az elért eredményeket, de természetesen bármelyikük akár sze mélyesen, vagy katonai tanácsadóikon keresztül is kérhet információt. – A második fontos dolog egy politikai cél elérése. Egy olyan döntés, amely konszenzust igényel, és hatékony fegyverré kovácsolja seregeinket a klánok ellen. A katonai művelet e nélkül is végrehajtható ugyan, de eredményessége erősen megkérdőjelezhető. Ebben az esetben az álta lános célt – a klánok fenyegetésének megszüntetését – valószínűleg nem tudjuk elérni. Focht körbehordozta tekintetét a teremben. – Politikai célunk, hogy újjáalapítsuk a Csillagligát. Bár Victor tudta, hogy ez következik, a kardinális szá jából hallani mégis sokkoló volt. Három évszázada, mióta Stefan Amaris megpróbálta elbitorolni a Csillagliga

hatalmát, minden itt jelenlévő nemzetállam arról álmodozott, hogy saját vezetője helyezheti majd az ülepét a trónra. A Csillagliga Nagyurának lenni olyan hajtóerő volt, amely még apámat is két háború kirobbantására késztette. Számtalan ember halt meg az Utódlási Háborúk folyamán, és most, a Belső Szféra túlélésének érdekében harc nélkül kell megtennünk azt, amit több évszázadnyi hadviseléssel sem sikerült elérnünk. – A Csillagliga újjáélesztésének okai egyszerűek és könnyen meghatározhatóak, ám egyáltalán nem lényeg telenek. A klánok a Csillagliga napjait áhítják visszaállítani, és nem hajlandóak elismerni a fennhatóságunkat, mert a mi őseink pusztították el a Csillagligát. Az újraalapítással azonban alááshatjuk egyik legalapvetőbb feltételezésüket, küldetésüket és saját magukat illetően. Az egyesített Csillagliga katonai szervezeteként seregünk olyan jogosultságokkal fog rendelkezni, amilyenekkel előtte még soha. A klánoknak, mivel a Csillagliga csapataival fognak szemben állni, meg kell majd kérdőjelezniük szentnek tartott missziójuk értelmét. Amikor alul maradnak a Csillagliga hadseregével szemben, rá fognak jönni, hogy egy olyan ellenél mért rájuk vereséget, mely nek sokkal több joga van a Belső Szférában cselekedni, mint nekik. Focht jobbján Sun-Tzu Liao felpattant a székéről. – Mondandóját igazán lenyűgözőnek találom kardinális és kérem, bocsásson meg a közbeszólásért. Azonban mielőtt tovább folytatná, van itt egy ügyrendi kérdés,

amellyel mindenképpen foglalkoznunk kell. A nyolcszög egyik távolabbi szárára mutatott, arra az asztalra, amelyik mögött Candace Liao és Morgan Kell ült. – Hogyan tudnánk hatékonyan megtervezni a Csillagliga visszaállítását, amikor olyan személyek is jelen van nak, akik nem rendelkeznek semmiféle politikai hovatartozással? Egyesek azt talán még hajlandóak elismerni, hogy a St. Ives Paktumot huszonkilenc éves látszat-függetlenségével megilleti egy hely. Ám az Arc-Royal Védelmi Kordon nem rendelkezik hasonló múlttal, még csak nem is nyilvánította függetlennek magát a Lyrán Szövetségtől, és ráadásul egy olyan ember vezeti, akinek a fia a klánok kémje. Az Arc-Royal menedéket nyújt a Farkas klánnak – annak a klánnak, amely a legnagyobb károkat okozta a Belső Szférának, és amelynek a kánja ott ül az apja mögött, készen arra, hogy továbbítsa tervünk részleteit klános főnökeinek. Phelan Kell gúnyos nevetése belehasított a Sun-Tzu fel szólalása után megindult párbeszédek morajába. – Kardinális, talán ön igazolni tudja a Kapellán Konföderáció kancellárjának, hogy a klánokkal való kapcsolatom ellenére nem állok az ő irányításuk alatt. Az embe reim és én hamisítatlan Őrzők vagyunk, és pusztító hábo rút viseltünk a Jádesólymok ellen. Sun-Tzu jádezöld szeme megvillant. – Ha annyira pusztító volt az a háború, akkor talán meg tudja nekünk magyarázni, miként támadhatták meg a Coventryt?

– Szeretném emlékeztetni a kancellárt, hogy egy Far kas – az én egyik Farkasom – tanácsa vezetett végül a coventry-i helyzet megoldásához. – Egy olyan megoldáshoz – vágott vissza Sun-Tzu –, amely lehetővé tette a Jádesólyom csapatoknak, hogy bántatlanul visszavonuljanak a bolygóról. Victor elgondolkodva meredt Sun-Tzura. Csodákat művelsz azért, hogy megerősítsd idiótaként kivívott hírnevedet. A kardinális felemelte mindkét kezét. – A Phelan Kell-lel kapcsolatos feltételezése teljességgel alaptalan, kancellár. Rengeteg információval rendelkezik a klánokról, melyek nélkül meggondolatlanság lenne kitervelni egy ellenük irányuló katonai műveletet. Jómagam fenntartás nélkül, tiszta szívemből bízom benne. Thomas Marik is bekapcsolódott a vitába. – Azt hiszem, kardinális, a kancellár jogosan kérdőjelezi meg Morgan Kell jelenlétének jogosságát a tanácsban. Sem őt, sem pedig a fiát nem vendéglátónk hívta meg a konferenciára, hanem a bátyja. Morgan Kell ittléte nyil vánvalóan bosszantja az arkónt, de rá kell mutatnom, milyen figyelemreméltó önuralomról és udvariasságról tesz tanúbizonyságot, amikor egy szót sem szól miatta. Azonban ettől még tény marad, hogy Morgan Kellnek semmi keresnivalója közöttünk. Victor felállt. – Morgan Kellnek több joga van itt lenni, mint a jelen lévők felének. Kell Kopói számtalan csatában és számtalan világon harcoltak a klánok ellen. Ott voltak a Twyc

rosson, és részt vettek a Luthien diadalmas védelmében. Magát az Arc-Royalt is megtámadták a klánok, és a Kell Kopók voltak azok, akik visszaverték őket. Azon kívül ott voltak a Coventryn is. Úgy kérdőjelezi meg az ARVK jelenlétének jogosságát, ahogy csak akarja, de hogy Mor gannek köztünk a helye, az egy pillanatig sem lehet vitás. Thomas széttárta a karját. – Nem vitatom a Kell Kopóknak a Belső Szféra védel mében tett bátor és elszánt erőfeszítéseit. Igen, valóban szükségünk van a tanácsaira, de a stratégiai gyűlésen, nem pedig a mi politikai tanácskozásunkon. Mielőtt Victor válaszolhatott volna, Candace Liao fel állt, és felemelt egy ezüst korona érmét. – Hadd oldjam meg én a problémát. Kell ezredes, sze retném felbérelni a Kell Kopókat. – Lerakta a pénzt a férfi elé az asztalra. – Nos, mostantól ő az én katonai tanács adóm, és itt a helye mellettem. Sun-Tzu hangosan felkacagott. – Katrina arkón, nagyon kérem, nagyobbítsa meg az építészeivel a termet, hogy mindannyian beférjünk. Mos tantól mindenki magával hozhatja zsoldoscsapatainak vezetőit is. – Nem – rázta meg a fejét Morgan Kell. Fémkezének egyik ujját a pénzdarabra helyezte, és visszacsúsztatta az érmét jobbra, Candace elé. – A Kopók nem vehetők bérbe. Idejöttem, és elfogadtam Candace invitálását, hogy foglaljak helyet mellette, mert megesküdtem mindenre, ami szent, hogy megvédek tizenhat világot a klánok támadásától, és garantálom a biztonságukat. Az Arc-

Royal Védelmi Kordon megalakításával nem az volt a célom, hogy megosszam a Lyrán Szövetséget, hanem hogy közvetlen irányítást tegyek lehetővé a szükséges területek felett, és ezzel tehermentesítsem az arkónt, akinek más problémákkal is meg kell birkóznia. Ha ez nem ele gendő indok arra, hogy itt legyek, akkor távozom. Victor a székével együtt megfordult, Jerry Cranstonra nézett, azután Morgan Kell felé intett a fejével. – Kell ezredes mögém ülhet; nem szabad elmennie. Cranston bólintott, és elindult a St. Ives Paktum asztalának irányába. Candace Liao még mindig állva, bal kezét Morgan mechanikus jobb vállára helyezte. – Elég ebből a cirkuszból. Morgan Kell, vegyen el fele ségül. Morgan döbbenten meredt rá sötét szemével. – Mi? Candace szorítása megerősödött. – Ezennel önnek adományozom a Warlock világát, miáltal ön a birodalmam főnemesévé válik, de tudom, hogy az unokaöcsémnek még ez sem lenne elég, és továbbra sem lenne hajlandó elismerni, hogy ön itt tar tózkodhat. Ezért azt ajánlom, legyen a házastársam. Ha elfogadja az ajánlatom, senki sem kérdőjelezheti meg tovább a részvételét a konferencián. Victor leplezetlenül vigyorgott – részben elismerésképpen Candace trükkje iránt, de főként a teremben lévő asz talok körül ülők arcára kiülő döbbeneten. Candace hang járól és izzó pillantásáról, mellyel a nő végigsöpört a ter

men, Victornak az apja jutott eszébe. Hanse imádta volna. Még azt is felajánlotta volna, hogy ő hozza a tányérokat az esküvői fogadásra. – Nagyon szerettem a feleségem, és a Belső Szféra ármánykodása ölte meg – morogta halkan Morgan. – Én pedig ugyancsak szerettem a férjem – bólintott Candace. – Ugyanaz a politika ölte meg a maga Salomeját, mint az én Justinomat. Együtt talán véget vethetünk ennek az őrületnek. Morgan félig lehunyt szemmel elmosolyodott. – Elfogadom az ajánlatát. Sun-Tzu ugatásszerű nevetésben tört ki. – Ez félrevezetés. Gúnyt űznek a konferenciából! Candace tenyerével az asztal lapjára csapott. A fegyverdörrenésszerű hang Sun-Tzu torkára fagyasztotta a neve tést. Jeges szavak hasítottak a csendbe és bár Candace Sun-Tzunak címezte őket, Victor biztos volt benne, hogy valójában mindenkinek szólnak a teremben. – Nem, kedves unokaöcsém. Nem én űzök gúnyt a megbeszélésből – te és a cselekedeteid teszik azt. Talán nem hallottad, amit a kardinális mondott? Csak összefogással nyerhetünk. Amit én teszek, az nem megosztás, és úgy látom, csak ilyen botrányos tettekkel tudom elérni, hogy észrevedd végre, milyen fontos ügyben gyűltünk itt össze. – Lenézett Morganre. – Hogy a házassági ajánlatom és az ő beleegyezése kétségbeesett lépés? Valóban. Ám szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha ez lesz a legkétségbeesettebb intézkedés, melyre rákényszerülünk, mielőtt legyőznénk a klánokat!

7 Királyi Palota, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 3.

Katrina Steiner egy platina papírvágó kést forgatva ujjai között hátradőlt elegáns, fehér bőrrel borított foteljében. – Az első nap nem a várakozásoknak megfelelően ala kult, igaz? Két tanácsadója egymásra nézett, hogy eldöntsék, ki válaszoljon először. A kérdés azonnal eldöntetett, mint már számtalan alkalom mai azelőtt: Tormano Liao hagyta, hogy Nondi Steiner tábornok, Katrina nagynénje kezdje a beszédet. Katrina tudta, hogy szó sincs semmiféle udvariasságról, Tormano csak meg akarja várni, hogyan reagál Nondi szavaira. Mindig azt mondja, amit szerinte hallani szeretnék, és amivel nem váltja ki a dühömet. Nondi Steiner szürke haja pont a válláig ért, de a tarkóján lófarokba fogva viselte, hogy ne lógjon rá egyenruhája vállapjára és az azon lévő rangjelzésekre. Katrina mindig is markáns arcú nőnek tartotta Nondit, és szürke szemének kemény pillantása csak tovább fokozta ezt a hatást.

Ha nem volna hűséges a Steiner Házhoz, olyan ellenfél lenne, akit el kéne pusztítanom. – Valóban voltak meglepetések, arkón, de semmi olyasmi, ami komolyabb problémát jelentene. – Nondi küszködve próbált felemelkedni a vastagon párnázott fehér bőrfotelből. – A kardinális felhívása a Csillagliga újjáalakítására kissé korán jött, de azt hiszem, ravasz módon szándékosan időzítette a gyűlés elejére a bejelentést. A harc az Első Nagyúri posztért eléggé lefoglalja majd a politikusokat ahhoz, hogy a katonai stáb zavartalanul kidolgozhassa a szükséges katonai hadműveletet. Bár Focht azt mondta, a katonai tervezés csak másodlagos jelentőségű a politikai konszenzus mellett, ezt csak egy olyan ostoba fajankó hiheti el, mint Sun-Tzu. Katrina elgondolkodva bólintott. – Egyetért, Liao mandarin? Tormano egy ugyanolyan fotel háttámláján támasz totta meg zömök testét, mint amilyen Nondit is foglyul ejtette. Mandula formájú szeme és sötét arcbőre egyértelműen árulkodott ázsiai származásáról, ruhájának szabása viszont szigorúan a jelenkor divatját követte. – Abban megegyezik a véleményünk Steiner tábornokkal, hogy csak egy ostoba fajankó hiszi el, amit a kardinális mond. Azonban nem hiszem, hogy az unokaöcsém ostoba lenne, és nagyon meg fogjuk bánni, ha bedőlünk a piperkőc viselkedésének. – Pojáca – horkant fel Nondi. – Egy pojáca, aki jelentős számú bolygót visszafoglalt

azok közül, melyeket Hanse Davion hódított el harminc évvel ezelőtt. Talán egy kicsit éretlen, de nem hülye. – Tormano sötétkék szemének tekintete megkeményedett. – Csak mert a Liaók veszítettek a múltban, még nem jelenti, hogy nem nyerhetnek a jövőben. A vérvonalunknak idáig sikerült túlélnie mindent – akárcsak a Steinereknek –, és élni, sőt talán még gyarapodni is fogunk ezu tán is. Katrina elmosolyodott, és a papírvágó kés hegyét az asztal lapjának műanyag borításához érintette. – Liao mandarin jól beszél, Nondi nagynéni. A Liaók alkalmanként meglehetősen éles eszűek tudnak lenni. – Candace manővere igen figyelemreméltó volt – mosolyodott el Nondi. Katrina idegessége kihallatszott az asztallapot kocog tató kés felgyorsult ritmusából. Attól a pillanattól kezdve szerette volna látni, ahogy Morgan Kellt kizárják a tanácskozásból, mióta Victor megemlítette neki, hogy a zsoldost is meghívta a konferenciára. Ő azonban nem szólíthatta fel a távozásra, mert már elfogadta, hogy a férfi felelősséget vállal az Arc-Royal Védelmi Kordonért. Ha felszólal ellene és megpróbálja kizárni a tanácskozásból, az nyílt lázadáshoz és elszakadáshoz vezethetett volna, amit viszont nem kockáztathatott meg. Victor azonnal elismerte volna Morgan Kell birodalmának lega litását, támogatást nyújtott volna számára, és ezzel újabb darabot kaparint meg a Steinerek nemzetéből. Miközben zokon vette Morgan jelenlétét, a másik oldalról nagy hatást tett rá a zsoldos indoklása az Arc-

Royal Védelmi Kordon létrehozásáról. A Kellek mindig is erős Steiner lojalistáknak számítottak. Morgan Arthur Luvonnak, Katrina anyai nagyapjának volt az unokatestvére, és valamikor korszakokkal ezelőtt izgalmas kalan dokon mentek keresztül az eredeti Katrina Steinerrel közösen. Ezért nagyon helyesnek és rendjén valónak tűnt, amit tett, és az arkón egy pillanatig szinte elszégyellte magát, amiért kételkedett benne. Talán a múlt évben azért utasította el a segítségkérésemet, mert a Lyrán Szövetséget akarta megvédeni a klánoktól, és nem szerette volna, ha bármi is elvonja önként vállalt feladatától. – Valóban – bólintott lassan Katrina. – De vajon meg is teszik? – Hogy Morgan és a nővérem összeházasodik-e? – Tor mano élesen felnevetett. – Nem látom semmi esélyét. Pedig igazán szép kis pár lennének. – Megérdemelnék egymást – húzta el a száját undorral Nondi. – Van valami baja a nővéremmel? – Igazából semmi, de meglehetősen el van telve magá tól, mióta otthagyta a Kapellán Konföderációt, és az Egyesük Nemzetközösség gyámkodása alatt létrehozta saját St. Ives Paktumát. A Nemzetközösség lyrán feléből sok egységem szolgált arrafelé. A Warlock világa, melyet Morgannak ajándékozott, egy valóságos jéggolyó. – Tudom. A családom fenntart egy üdülőtelepet, ott tanultam meg síelni. – Tormano karba fonta a kezét melle előtt. – A Kell ezredessel szembeni ellenszenvét

viszont nem értem, tábornok. Annyi mindent tett a lyrá nokért az évek folyamán. – Ez egy régi ügy közöttünk. Ő és az unokatestvére segítettek a nővéremnek életének egy nehéz szakaszában. Ez mind szép és jó, de a végére Morgan, a testvére és Art hur Luvon komoly befolyást szereztek Katrina fölött. – Nondi összevonta szürke szemöldökét. – Meglágyították, megfosztották a határozottságától. Ha ők nincsenek, Kat rina soha nem adja hozzá a lányát Hanse Davionhoz. És te, Katrina, ennek az egyesülésnek lettél a gyümölcse. Te vagy az élő bizonyíték rá, hogy nem létezik olyan fekete felhő, amelyen ne lenne képes áthatolni egy fényes napsugár. – Köszönöm, Nondi nagynéni. – Katrina rámosolygott, de közben vigyázott, nehogy kiérződjön hangjából a meg vetés. Kisebb csodának tartotta, hogy Nondi Morgan iránt érzett féltékenysége a zsoldos Katrina feletti befolyása miatt még nem változtatta zölddé rokona egész testét. Nondi haragudott Katrinára – akkor érezte igazán elárulva magát, amikor Katrina inkább kezdett a férjére hallgatni, mint rá –, ezért nővére uralkodásának kezdetekor az arkón politikai ellenfeleinek szövetségesévé vált. Bár Nondi végül észhez tért és békét kötött nővérével, sosem bocsátotta meg Morgannek, amiért megváltoztatta Katrinát. – Morgan mindig is főszereplő akart lenni – csóválta a fejét Nondi. – A Negyedik Utódlási Háború idején külön hadműveleteket indított a Drakónis Szövetség ellen. Hét évvel ezelőtt, a klánok első támadásakor ő segített meg

szervezni a Provinciai konferenciát. És most is jelen akar lenni a politikai tanácskozáson, mert azt gondolja, eset leg ő lehet majd a Csillagliga Első Nagyura. – Érdekes meglátás – bólogatott elgondolkodva Kat ri na . Teljességgel elmebeteg és téves, de érdekes. Jó tábornok vagy, Nondi, de politikusnak csapnivaló. – Valóban, arkón, nagyon érdekes, ám azt gondolom, Steiner tábornok ezúttal melléfogott – szólalt meg Tor mano. – Morgan mindössze figyelemmel akarja kísérni a tanácskozás menetét. Megkockáztatom, hogy Candace nővérem, a kardinális és Magnusson herceg is hasonló cél lal van jelen. Mindannyian tudják, hogy ők nem lehetnek, és nem is lesznek megválasztva az új Csillagliga Első Nagyurává, de azért átérzik a választás jelentőségét. – Ez a cím sokkal inkább illik önhöz. Nincs igazam, Liao mandarin? Katrina elismeréssel adózott Tormano önuralmának, amellyel tompította Nondi döfését. Nem mutatta ki fáj dalmát, melyet a kérdés nyilvánvalóan okozott neki. Egy dolog, ha az ambícióidnak gátat emelnek, de az már egy másik, ha ki is gúnyolnak emiatt. – Egyetértek, tábornok, egyetlen apróságtól eltekintve: realista vagyok. Amíg a Kapellán Konföderáció Mennyei Trónusa nem választja el a fenekemet a hideg kőpadlótól, addig esélyem sincs erre a posztra pályázni. És az egyedüli mód az lenne a trón megszerzésére, ha megöletném a nővéremet, valamint az unokaöccseimet és unokahúgaimat. Ez viszont sosem fog megtörténni. Nondi szemében gúnyos szikrák gyúltak.

– Nem, valóban nem. Kai Allard-Liao egy pillanat alatt elintézné. – Még egy ok, hogy elégedett legyek a tanácsadói hellyel az arkón mellett. – Tormano felemelte a fejét. – Talán mutánsnak tart érte, de nem rendelkezem a Liaók azon hajlamával, hogy a szüleim vagy testvéreim vérét ontsam. A Katrina kezéből kihulló kés nagyot koppant az asz tallapon, azonnal véget vetve a párbeszédnek. – Talán visszatérhetnénk a sokkalta hasznosabbnak látszó elemzéshez. Feltételezve, hogy valóban létrejön az új Csillagliga, mik lehetnek a mi céljaink? Nondi arcvonásai megkeményedtek. – El kell érnünk, hogy ne a mi csapataink alkossák a katonai művelet gerincét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mi vállaljuk magunkra a vérontás leg nagyobb részét. Ha túlságosan meggyengülve kerülünk ki az összecsapásokból, Victor azonnal ellenünk fordulna, és bekebelezne minket. – Jó meglátás, majd észben tartjuk – mosolygott Kat rina. – Feltételezem, ezeket a részleteket már beillesztette a tárgyalás menetébe, és folyamatosan tájékoztatni fog a fejleményekről. – Természetesen, arkón. Az ottani képviselőnk Sharon Byran, akinek késlekedés nélkül továbbítjuk a kívánságaidat. – Nondi hangja bizonytalanul megremegett. – Talán nem ezt a választ vártad? – Ó, dehogy, pontosan erre számítottam, és ezért vagy te a katonai tanácsadóm: – Katrina Tormano felé fordult.

– Ha holnap szavaznánk, ki lenne az Első Nagyúr? Tormano a homlokát ráncolva gondolkodott egy pillanatig. – Önt és Victort tenném a lista legtetejére, a harmadikként pedig Thomas Marikot. Feltételezve, hogy valamiféle váltakozó vezetésű rendszert képzeltek el, úgy lenne helyes, ha önt választanák meg elsőként, mint ennek a történelmi jelentőségű gyűlésnek a házigazdáját. – Victor miért van versenyben? – Azt hittem, ez nyilvánvaló, arkón. – Tormano rosszalló pillantást vetett rá. – Victor vezette a koalíciós erőket a Coventryn, és ő állt elő egy olyan ötlettel, amellyel sikerült megelőzni a vérontást. Akármennyire ágálnak is ellene Sun-Tzu és a többiek, a Kapellán Konföderációban és a Szabad Világok ligájában sokkal könnyebb elmagyarázni a vértelen coventry-i győzelmet, mint azt, hogy miért kellett csapatokat áldozniuk egy lyrán világ védelmében. A kardinális egyértelműen azt szeretné, ha Victor vezetné a klánok ellen induló koalíciós erőket, és ha a Csillagliga felélesztése valóban fegy vert jelent a klánok ellen, s ki lenne alkalmasabb a CSVE vezetésére, mint az új Első Nagyúr? Nondi öklével a fotel karfájára csapott. – Victor csak a holttestemen keresztül állhat annak a seregnek az élére! – Miért mondod ezt, Nondi nagynéném? – Mert… mert Victor… nem jó választás. Az arkón felemelte a kést az asztalról, és ismét pör getni kezdte.

– Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy nem tar tod tehetséges harcosnak Victort? – Természetesen nem. Amit csinál, azt kitűnően teszi, de csak néhány évnyi tapasztalattal rendelkezik ott, ahol évtizedekre volna szükség. Nekünk azonban vannak ilyen embereink. Morgan Hasek-Davion, Theodore Kurita, Narimasa Asano, Sharon Byran – rengeteg katonát fel tudnék sorolni, akik Victor előtt jöhetnek szóba a harci köte lék vezetői posztjára. – De Nondi nagynéném, két fontos tényezőről is meg feledkezel! Az első, hogy Victor mindenki másnál több tapasztalattal rendelkezik a klánok elleni harcban. És másodszor – mosolyodott el óvatosan Katrina –, ha Victor vezeti a sereget, el is kell mennie vele. A bátyám jelenleg is személyesen vezeti csapatait, és kétség sem fér hozzá, hogy az elkövetkező harcokban is részt fog venni. Éppen te mutattál rá az imént, hogy a herceg veszélyt jelent a birodalmunkra. Mi okunk lenne megfosztani annak esé lyétől, hogy megölesse magát? Nondi szeme keskeny réssé szűkült. – Miért adnánk meg neki az esélyt, hogy a klánok leigázójaként térjen vissza a Belső Szférába? – Mert amíg véghezviszi – amennyire tudjuk, ez akár évtizedeket is igénybe vehet –, időt és esélyt ad nekünk, hogy felkészüljünk a visszatérésre. Ha elmegy, nem képes irányítani az Egyesült Nemzetközösséget. Kit fog kine vezni maga helyett? – Ha Peter öccsük nem bukkan elő, és Morgan HasekDavion is a támadó erővel tart, akkor azt hiszem,

Yvonne-ra fogja bízni a trónt. – Tormano rövid töprengés után bólintott. – Igen, biztosan Yvonne-ra. Arthur ugyan két évvel idősebb nála, de a tanulmányaiból egyértelműen kiderül, hogy nem ő a legalkalmasabb jelölt a fel adatra. Katrina elismerő mozdulatot tett a késsel Tormano felé. – Ez a legtapintatosabb megfogalmazása annak, hogy Arthurnak sokkal nagyobb a szíve, mint az esze – de ezzel együtt sajnos teljesen igaz. Yvonne viszont nem jelent fenyegetést a Lyrán Szövetségre nézve. Azaz, amíg Victor távol van, hogy véget vessen a birodalmára leselkedő leg nagyobb veszélynek, és eközben valószínűleg ő maga is odaveszik, addig mi visszanyerhetjük az erőnket. Nondi felhorkant. – Elfeledkezel róla, hogy a Jádesólymok a határainkat fenyegetik. Ha Victor megtámadja őket, ők visszavághatnak, és pont egy olyanfajta védekező háborúba kényszeríthetnek, amilyent nem akarsz megvívni. – Nem félek a Jádesólymok támadásától. – Nem? – kérdezte meglepetten Nondi. Tormano udva riasan köhécselt. – Tábornok, az arkón arra célzott, igen nagy a valószínűsége, hogy a klánok elleni háború lyrán területről fog megindulni, és egyenesen a Jádesólymok ellen irányul. De ha nem, a Sólymok akkor is eléggé ragaszkodnak a kon vencióikhoz ahhoz, hogy hazarohanjanak megvédeni az otthoniakat. Egyik esetben sem jelentenek számottevő veszedelmet, és a támadásra csak minimális az esély. –

Katrina ismételten tisztelgett Tormanónak a levélbontóval. Nondi semmit sem tud a Farkasok vezetőjével, Vlad Warddal kötött szövetségemről. Az ő erői távol tartják tőlem a Sólymokat, mert két oldalról bármikor porrá zúzhatjuk őket. Nondi megvadulna, ha tudomást szerezne az egyezségünkről, ezért különösen hasznos, hogy Tormano fedez. Jó hasznát veszem, és ismét bizonyította a Liaók ravaszságát. – Azt hiszem, kedves barátaim, tudom már, mit kell tennünk, hogy a nekünk megfelelő mederbe tereljük a dolgok folyását –, engem kell Első Nagyúrrá választania a tanácsnak. Először is beszélek a többi főrenddel, és megpróbálom meggyőzni őket arról, kinek kellene lennie az Első Nagyúrnak. Azután Morgan Kell-lel simítom el a nézeteltérésünket. – Csak az idődet vesztegeted, Katrina. – Talán igen, nagynéném, de az én időm, amit vesztegetek. Az idősebb nő rákacsintott. – Figyelj rám, gyermekem. Bármikor képes vagy elbű völni az ellenségeidet, de nem Morgan Kellt. Mit képzelsz te rólam, Nondi? Hogy én is olyan ostoba vagyok, mint Isis Marik? Anyámat figyelve tanultam meg, hogyan csavarjam az embereket a kisujjam köré. Theodore Kurita talán bármikor megparancsolhatja bármelyik alattvalójának, hogy kövessen el öngyilkosságot, anyám viszont egyetlen kacsintással és egy sóhajjal képes volt elérni, hogy egész tömegek haljanak meg érte –, miközben azt hitték, ez jelenti

életük értelmét. Nem, Morgan Kell érzései a Steiner vérvonal iránt sebezhetővé teszik őt a fortélyaim előtt. – Megfogadom a figyelmeztetésed, Nondi nagynéném. Óvatosan fogok eljárni. – Katrina Tormanóra nézett. – Azt akarom, hogy olvassa át minden küldött anyagát. Minden igényükről tudni szeretnék. Nem zsaroláshoz szükséges információkra van szükségem, bár azokat is szívesen veszem. Azt akarom, hogy tudják, minden tőlem telhetőt megteszek a kényelmük érdekében. Hálásnak kell lenniük nekem, hogy amikor valaki engem jelöl a Csillagliga Első Nagyurának címére, mindenki másnak az jusson eszébe, hogy alkalmas vagyok a megtiszteltetésre. – Értem, és azonnal hozzálátok, arkón – hajtott fejet Tormano. – Azonban továbbra is úgy gondolom, a bátyja személyében igencsak kemény ellenfélre akadt. – Valóban. Ezért van szükségem az ön munkájára és Nondiéra. – Katrina óvatosan letette a kést. – Egész éle temben Victort irányítottam. Magam fogom végignézni a bukását.

8 Klánok Csarnoka, Harcos Negyed Strana Mechty Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület 3058. október 3.

Vlad maga is meglepődött a félelemmel vegyes tisztelet érzésétől, mely a Klánok Csarnokának Nagy Tanácstermében átfutott rajta. Ő és Marialle Radick kántársa a fél kör alakú terem hátuljában, a leghátsó, és egyben legmagasabban húzódó sorban foglaltak helyet. Előttük és mel lettük üres székek álltak – azokat a helyeket egykor olyan klánoknak tartották fenn, melyeket azóta már beolvasztottak, vagy elpusztítottak. Újrakreált Farkasaim a legújabb klán, ezért ez a hely illet meg minket. Vlad ezt akár rossz ómenként is felfoghatta volna, de Marthe Pryde és Samantha Clees, a Jádesólymok kánjai is a leghátsó sorban ültek, csak éppen a lépcsős átjárófolyosó túlsó oldalán, amelynek egyik vége a duplaszárnyú ajtóhoz, a másik pedig a pódiumhoz vezetett, ahol Kael Pershaw készülődött a Törvénymester szerepére. A Jádesólymok mellett a Novamacska klán két nyolcvanéves kánja üldögélt. Vlad rájött, hogy az ültetési rend azon klánok kánjainak köszönhető, akik fontosabb

szerepet szántak maguknak a most következő tanácskozás során. Nem volt hajlandó a helyük miatt aggódni. A Farkas klán zászlaja ott lógott a fejük felett, akárcsak a többi kláné a kánok pozíciója felett. A szék is ugyanabból a gránitból lett kifaragva, mint az összes többi a teremben, ugyanazzal a vörös bársonyterítővel volt lefedve, és az asztal is a többihez hasonló, fehérrel erezett szürke már ványból készült. A kánok negyven széke teljesen azonos, mint ahogy e helyen mi is egyenlők vagyunk. Az, hogy a többi kánnal egyenlőnek érezte magát, és nem felsőbbrendűnek náluk, meglepte Vladot. Valahol mélyen legbelül tudta, hogy jóval felettük áll. Elszántan hitt abban, amit Marthe Pryde-nak mondott – hogy csak azok a vezetők vihetik véghez a Keresztesek tervét, akik a Belső Szféra elleni harcokban edződtek. Tudta, hogy ez az igazság, ám jelen pillanatban mindez másodlagos jelentőségűnek látszott. A ceremónia hangulata háttérbe szorította saját érzé seit. Minden klán kánja tradicionális uniformisban jelent meg a csarnokban. A Szellemmedvék kánjai névadó álla tuk prémjéből készült köpenyt viseltek, és a többi kán is a klánjára jellemző totemeket hordozta magán. A Vladon lévő szürke bőrök egyértelműen farkasra utaltak. A min ták, színek és árnyalatok kavargó forgataga látványos külsőt varázsolt a kánok gyűlésének. Mivel kánná választása óta még sosem volt tanúja hasonló tanácskozásnak, szinte gyerekszemmel bámulta a történéseket, és teljesen le volt

nyűgözve. Minden kán klánja szimbólumállatára utaló, festett sisakot viselt. Vlad sisakja egy hegyes fülű, vicsorgó far kasfejet ábrázolt. Marthe Pryde horgas csőrű, nagy szemű maszkja klánja ádáz sólymának megtestesülésévé tette a nőt. A sisak hátulsó feléről felmeredő hegyes uszonyok csaknem olyan magasnak tüntették fel a Gyémántcápák kánjait, mint a Füstjaguároktól érkezett Lincoln Osist. Kael Pershaw – e torz figura, aki sokkal inkább látszott fémből, mint húsból valónak, sokkal inkább gépnek, mint embernek – a terem elejében elnöki kalapácsával a Tör vénymesteri pulpitusra csapott. – Kael Pershaw vagyok, a Nagytanács gyűlésének választott Törvénymestere. A Nicholas Kerenszkij által lefektetett Harci Szabályzat rendelkezése értelmében a tanácskozást ezennel megnyitom. Mivel háborúban állunk, minden ügyet ezen rendelkezések értelmében bírálunk el. – Seyla – lehelte Vlad áhítattal. Visszaült a helyére és ellenállt a késztetésnek, hogy lekapja a fejéről a sisakot. A Farkas szimbólum jobban megrémíti némelyik kántársamat, mint a képem tenné. Érezte bőrének feszülését az arca bal oldalát kettészelő forradásn á l . Semmi okom emlékeztetni őket egykori gyengeségemre. Pershaw felnézett az egybegyűltekre. – Itt, ezen a napon egy kiemelt fontosságú ügyet kell megtárgyalnunk. Asa Taney, a Jégördögök kánja a Beol vasztás Próbáját kezdeményezte. A kán felemelkedett helyéről a terem közepén, két sor

ral Vlad előtt, és sisakját maga elé helyezte az asztalra. A fehér sisakot a Hector bolygó tundráin élő, csapatban vadászó, veszélyes ragadozó mintájára alakították ki. A maszk valóban ijesztő volt, bár Vlad és a többi Farkas rendszerint lenézően csak dérhermelinnek hívta az álla t o t . Csakis egy ilyen menyét klán kezdeményezheti a Beolvasztást. Az átlagosnál nagyobb fejű Jégördög pilóta helyére igazgatta vörös haját. – A legőszintébben sajnálom, amiért kénytelenek vagyunk Beolvasztást indítványozni, de nem kétséges, hogy klánjaink némelyike olyan súlyos veszteségeket szenvedett, melyek után képtelen az önálló létezésre. Mint mindig, az egyik klán beolvasztásával a másikba megőrizzük annak genetikai potenciálját tenyésztési programunk számára. Ezennel tehát a Beolvasztás Próbáját kezdeményezem annak érdekében, hogy megakadályozzuk a helyrehozhatatlan veszteséget. Ian Hawker, a Gyémántcápák világos szemű, szőke hajú kánja szintén levette maszkját, és Taney-vel szemközt ő is felállt. – Egyetértek a Beolvasztás indítványozásával. A hadjárat folytatása elsődleges fontosságú. Nem engedhetjük meg, hogy a Belső Szférának szegezett kard pengéjén egyetlen életlen pont is legyen. Elérkezett a Beolvasztás ideje. Marthe Pryde is leemelte fejéről a sisakját, miközben felállt, de nem tette le az asztalra, hanem a hóna alá fogta.

– Törvénymester, az előző két Beolvasztás során a ritu álét a célpont klán előzetes megnevezésével kezdeményezték? Pershaw beütött néhány utasítást az asztalán lévő adat terminálba, majd megrázta a fejét. – Taney kán a hagyományoknak megfelelően jár el. A feljegyzések szerint semmi nyoma annak, hogy a beol vasztásra kijelölt klánokat a szavazás előtt megnevezték volna. Azonban a Beolvasztás életbe léptetését megelőző évtizedben a Mongúz és a Fekete Özvegy klánoknak többször is sikerült érvényteleníteniük a rituálét. – Ó, egy telje s évtizednyi érvénytelenítés. – Marthe a megszokott hangsúllyal beszélt, de a célzást mindenki megértette. Két hibás ciklus súlyos problémákat jelent a tenyésztési programban. A Farkasok nem küzdenek ilyen problémákkal, és a mi érvénytelenítésünk csupán egy éves. Vlad felállt, de sisakját továbbra sem vette le. – Talán rávehetjük Asa Taney kánt, hogy részletesebben is kifejtse, mitől válik egy klán életképessé a szemében. A Jégördög előzékenyen elmosolyodott. – Azt hiszem, ez nyilvánvaló. Egy klánnak képesnek kell lennie kellő számú és minőségű harcos ellátására, kiképzésére és harcba vetésére, hogy legyőzzék ellenségeiket, és dicsőséges győzelmeket arassanak. Hiszen pont ezért jöttek létre a klánok. – Értem. – Vlad óvatosan leemelte sisakját, és úgy

helyezte maga elé az asztalra, hogy a vicsorgó pofa pont a Jégördög felé nézzen. – Ebben az esetben kérem, válaszoljon egy kérdésemre: az a klán, amelyik képes kétszáz fényévnyi mélységben behatolni a Belső Szférába, megütközni annak legjobb egységeivel és tönkreverni őket, ön szerint életképesnek tekinthető, vagy sem? – Most nem a Farkasok múltbéli győzelméről beszé lünk, Ward kán – mondta zavartan Taney. – Ráadásul ön elhatárolta saját klánjának történelmét azoktól a bizo nyos másik Farkasoktól. Ez mind régi mese. Minket a mostani események, és azok lehetséges következményei érdekelnek. – Én is erről beszélek, Taney kán. – Vlad jobbra nézett. – Azokat a tetteket, melyeket említettem, a Jádesólymok vitték véghez a Nagytanács előző ülése óta. A Sólymok szervezték meg, képezték ki és fegyverezték fel azokat az egységeket, amelyek játszi könnyedséggel hatoltak be a Belső Szférába. Darabokra szedték a legképzettebb csapatokat is, melyeket a Belső Szféra képes volt kiállítani ellenük. – Azután pedig megfutamodtak a jó harc lehetősége elől – horkant fel Hawker. Marthe közbe akart szólni, de Vlad felemelt keze visszatartotta. – És ön tudja, miért fogadta el a hegirát a Coventryn összegyűlt erőktől? – Hagyta a kérdést a levegőben lebegni néhány másodpercig, hogy mindenkiben felmerüljön a gyávaság kifejezés, azután válaszolt saját magának. – Azért fogadta el az ajánlatot, mert tudomást

szerzett róla, hogy átcsoportosításokat végzek néhány megszállt világa elfoglalása céljából. Miért vesztegette volna el a csapatait a Belső Szféra erői ellen, melyeknek jól láthatóan semmi kedvük sem volt a harchoz, amikor az én harcosaim ellen is próbára tehette őket? Csak azt tette, amit a helyében mindannyian tettünk volna, és a szívük mélyén ezt önök is érzik. Lincoln Osis felállt, és masszív, sötét kezét az asztalon nyugvó sisakjára helyezte. – Ward kánnak igaza van. A Jádesólyom klán nyilvánvalóan életképes és erős. A Farkasok, akik a Belső Szfé rába menekültek, annyira megrémültek tőlük, hogy zsol dosokkal szövetkeztek a védelemért cserébe. Egyértelmű, hogy akárki is indítványozzon Beolvasztást, nem a Jádesólymokat tekinti célpontnak. Ian Hawker arca megfeszült. – Valóban. Úgy tűnik, a Beolvasztásnak csak egyetlen valószínű célpontja lehet. Marthe Pryde végighordozta tekintetét a többi kánon. – Ezzel arra akarnak célozni, hogy a Farkasok megérettek a Beolvasztásra? Taney bólintott. – Az ön elődei is így vélték, bár ők nem gondolták át elég alaposan a tennivalókat, és elfuserálták a dolgot. – Amiért az elődeim meg is haltak. – Így van. Cáfolhatatlan tény, hogy a Farkasok jelentős veszteségeket szenvedtek. – Taney a fejét csóválta. – Nem csak a Jádesólymokkal vívott háború tizedelte meg őket, de a Farkasok Őrző frakciója is leszakadt, tovább gyen

gítve ezzel a klánt. Egész sornyi gyengeségről beszélhetünk. – Valóban? – vonta fel a szemöldökét Marthe. – Teljesen egyértelmű, pozvál? – kérdezte meglepetten Taney. – Neg, Taney kán. – Marthe elvigyorodott, ajka mögül elővillantak fogai. – Éppen az imént említette Vlad kánnak, hogy az ő Farkasai elhatárolódtak a többi Farkas győzedelmes múltjától, igaz? Hogyan szenvedhetett volna a klánja veszteségeket, amikor a veszteségek elszenvedésekor még nem is létezett? Ön szerint a fiúknak kell bűnhődniük apáik bűneiért? – Ez mind nem számít, Marthe – legyintett türelmetlenül Hawker. – A Farkasok gyengék. – Valóban azok? – Marthe Lincoln Osisra nézett. – Melyik klán a gyengébb: amelyik megnyeri a harcot, vagy amelyik elveszíti? Hét hónappal ezelőtt a Farkasok sike resen rajtaütöttek a Kiambán. Tenyésztési anyagokat zsákmányoltak, jól tudom, Lincoln? Ha az önre mért vereség nem bizonyítja az erejüket, akkor a testközeikbe vegyített Osis vér biztosan erőssé teszi őket, pozvál? Osis elkomorodott, Vlad pedig kis híján tapsolni kez dett. Ékesszólóan viszonoztad a neked tett szívességet, Marthe. A Füstjaguár lassan bólintott. – Igaz, hogy a Farkasoknak sikerült végigvinniük egy hosszú távú rajtaütést a Szellemmedve megszállási zónán keresztül, és lecsapniuk a Kiambára. Alaposan helybenhagyták az ott állomásoztatott csapatainkat. Ward kán jobbágyokkal és tenyésztési anyagokkal térhetett haza,

de ez még nem jelenti azt, hogy a Farkasok ne lehetnének a Beolvasztás célpontjai. Vlad széttárta karját. – Egyetértek a Füstjaguárok kánjának elemzésével, sőt még Taney kánéval is, bár azt hiszem, egyikük sem vezette végig a következtetését. Asa Taney azt állította, egy életképes klánnak elegendő jól képzett, jól felszerelt harcost kell kiállítania ahhoz, hogy hadműveleteket indítson, és győzelmeket arasson. Én azonban azt mondanám, az életképességnek van még egy feltétele. – Hangja mély morgássá halkult. – Mégpedig ez: ahhoz, hogy egy klánt életképesnek lehessen tekinteni, rendelkeznie kell elegendő akarattal és szívvel az ellenfél megtalálásához, majd megtámadásához. Vlad a Jégördög kánra szegezte ujját. – Az elmúlt nyolc évben a Jádesólymok, a Farkasok és más klánok a Belső Szféra ellen harcoltak. Hány csatát vívott meg ön ez idő alatt, Asa Taney? Rajtaütött az ott honiakon? Erősnek hiszi magát, ám semmit nem tesz, hogy ezt be is bizonyítsa. Taney kidüllesztette a mellkasát. – Boldogan szolgálok Ward kánnak egy analízissel a Jégördögök erejéről, hogy személyesen is megbizonyosodhasson klánunk nagyságáról. – Az adatfájl pont ugyanannyit ér, mint a lemez elpusz tításához szükséges energia. – Vlad előrehajolt, és lené zett a férfire. – Ha a Jégördögöknek lett volna hozzá mer sze, találtak volna maguknak olyan harcot, ahol bizonyíthatnak.

– Harcolni fogok a klánjáért, ha a Farkasok lesznek a Beolvasztás célpontjai, Vlad Ward. – Hah! – Vlad a fejét rázta. – Ha a Farkasok ellen irányulna a Beolvasztás, a Jégördögök akkor sem nyerhetnék meg a licitet. A Szellemmedvék, a Füstjaguárok, vagy még a Jádesólymok is túllicitálnák önöket értünk. Az a helyzet, hogy önök és a többi klán, melyek nem vettek részt a Belső Szféra elleni invázióban, annyival lemaradtak mögöttünk, hogy sosem lesznek képesek beolvasztani egy inváziós klánt. Amit a Belső Szféra ellen küzdve megtanultunk a harcról, az jóval erősebbé tett minket, mint amilyenek önök valaha is lesznek. Ha sor kerül a Beolvasztásra, akkor biztos, hogy nem egy inváziós klán lesz a célpont. Vlad kihúzta magát és a Sólyom, majd a Jaguár kánra mutatott. – Kérdezze meg Marthe Pryde-ot. Kérdezze meg Lin coln Osist. Ők is jól tudják, hogy az önök titkos álma beolvasztani egy inváziós klánt, ám ez a tervük egyszerűen nevetséges. Csak azok a vezetők képesek végigvinni a Belső Szféra elleni keresztes hadjáratot, akik a csata poklában tették próbára magukat. Tukayyid túlélése egy olyan próba, melyen minden igazi parancsnoknak át kell mennie. Megismertük a győzelmet, és megismertük a vereséget. Csak ezek által tanulhattuk meg, mit kell ten nünk a Belső Szféra leigázásához. Lincoln Osis összefonta vastag, fekete karját. – Bár a Farkas arcátlansága és arroganciája vérlázító, csatákban edzett bölcsességével valamelyest kárpótolja e

viselkedésbeli hiányosságát. Amennyiben sor kerül a Beolvasztásra, nem szeretnék ellene licitálni, bármelyik klán beolvasztásának jogáért kelljen is összemérnünk az erőnket. Marthe felnevetett. – Lincoln, nem kis önteltségre vall azt feltételezni, ho gy ön versenybe szállhatna Vladdal egy másik klán beolvasztása esetén. Vlad mosolyogva biccentett Marthe felé. Lincoln Osis gyorsan magáévá fogja tenni az elméletet, miszerint csak egy inváziós klán kánja vezethet minket győzelemre a Belső Szférában. Tudja, hogy a Farkasok, a Jádesólymok és a Szellemmedvék nem állítanak jelöltet ellene, és valószínűleg a Novamacskák sem neveznek meg senkit maguk közül. Így már csak az Acélviperák és a Gyémántcápák jelenthetnek akadályt, de egyikük sem volt ott az eredeti négy inváziós klán között, és a tukayyidi vereségük sem vet rájuk jó fényt. Azzal, hogy most mögém állt, hatalmas lépést tett az ilkáni pozíció felé. Vlad Kael Pershawra mosolygott. – Azt hiszem, Törvénymester, talán elérkezett az ideje, hogy szavazzunk a Beolvasztást illetően. Taney sietve felemelte a kezét. – A Beolvasztás ellen szóló nyomós érvek fényében visszavonom az indítványom. – Nincs hozzá gerince? – fordult felé Ian Hawker. Marthe felnevetett. – Azt hiszem, Taney kán nem értékeli az iróniát –

merthogy elég ironikus lenne, ha az indítványa az ő klán jának beolvasztásával végződne. Taney kán arca bíborvörössé vált. – Bármelyikükkel hajlandó vagyok kiállni az Egyenlők Körében, ha megkérdőjelezik a bátorságom! Vlad összefonta ujjait, és jól hallhatóan megropogtatta a kezét. – Ha mostanság nem éppen egy ilkánt öltem volna meg, örömmel elfogadnám a kihívását. – Elég legyen, Ward kán – emelte fel a kezét Lincoln Osis. – Fontos kérdésekről kell döntenünk, és a kánok legyilkolása egyáltalán nem gyorsítja meg a határozatok meghozatalát. – Természetesen igaza van, Osis kán – hajtott fejet Vlad. – Elnézést kérek. A Lincoln Osis arcára kiülő döbbenet kis híján mosolyra fakasztotta Vladot. Amikor utoljára beszéltünk, egy ilyen utasítás éles választ váltott volna ki belőlem, ám most annyiban hagyom. El sem meri hinni, hogy engedelmeskedem neki. Helyes. A megzavarodott ellenfél legyőzött ellenfél. Vlad észrevette, hogy Marthe Pryde őt figyeli. Ő is meglepettnek tűnik. Gyűlöli a politikát, de azt hiszem, ennek ellenére lenyűgözi őt. Érdekes kombináció. Az egyik egy potenciális ellenséget rejt magában… a másik pedig egy szövetségest. Kael Pershaw kalapácsával az asztalra koppantott. – A Beolvasztás indítványa tehát visszavonva. A követ kező legfontosabb ügy, melyben döntenünk kell, az új

ilkán megválasztása, de előbb még hátravan néhány ügy rendi kérdés. Néhányan önök közül már olyan régen nem vettek részt harcban, vagy nem tesztelték harcosi képes ségeiket, hogy az ilkáni szavazás szempontjából nem szá mítanak harcosnak, ezért nem is kaphatnak szavazatokat. Vlad karba tett kézzel végignézett a többi kánon. Tehát néhányan csak az álmaitokban vagytok valódi harcosok. Ez nem lep meg. Ami viszont meglep, hogy Elias Crichell halála sem volt elegendő figyelmeztetés számotokra. Vajon a hátrahagyott klánok tényleg ilyen mélyre süllyedtek, vagy csak én emelkedtem ennyire magasra? Némi gondolkodás után válaszolt saját kérdésére, és visszatette sisakját a fejére, hogy elrejtse mosolyát.

9 Királyi Udvar, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 4.

Victor Davion hátradőlt székében, és felnézett a konferencia első stratégiai értekezletének holografikusan kive tített napirendjére. A lista tartalmát kimondottan pozi tívnak értékelte, ugyanakkor el kellett ismernie, hogy nem igazán illik egy ilyen jellegű tanácskozáshoz. Ő már felkészítette magát a klánok elleni hadjárat szükségességére, de a kardinális nagyon helyesen rámutatott, hogy a koalíció vezetésének ügyét ily módon kell körbejárni, mielőtt mindenki rábólintana. És mielőtt beleegyeznének, hogy csapatokat rendeljenek hozzá. A koalíciós erő létrehozása két okból is szükséges volt. Az első, hogy csak egy egységes front mentén felsorakozva mutathatják meg a klánoknak, hogy a Belső Szféra részenkénti meghódítása többé már nem lehetséges. Ha nem vesz részt mindenki a harcban, a Csillagliga újjáalakítása csupán önámítás lenne. Victor nem tartotta lehetetlennek, hogy a klánok az új Csillagligát az ő megszégyenítésükre kitalált trükként

értelmeznék, és csak további bizonyítékát látnák annak, hogy a Belső Szférának valóban arra van szüksége, hogy minél előbb meghódítsák. A második, és sokkal fontosabb oka annak, amiért min denkinek részt kell vennie a harcban, az volt, hogy senki nem adott volna csapatokat az offenzívához, ha ezzel azt kockáztatja, hogy közben a szomszédjuk meghódítja véd telenül maradt világaikat. Victor biztos volt benne, hogy Theodore Kurita és Katherine húga egyaránt megértik a klánok jelentette valódi fenyegetést, de nem volt meg győződve arról, hogy Sun-Tzu nem saját Kapellán Konföderációjának terjeszkedési lehetőségét fogja látni a klá nok elleni kiújult háborúban. Ezenkívül a klánok legyő zéséhez szükséges katonai erőforrások mennyisége jóval nagyobb volt annál, mint amekkorát bármelyik kettő vagy három állam képes lett volna kiállítani. Vagy összefogunk, vagy szétforgácsolódunk. A katonai hadműveleti tanácskozások számára egy kisebb helyiséget készítettek elő. Normál esetben a terem színházként funkcionált, de az emelt színpadra most egy külön pódiumot helyeztek. A színpad feletti holografikus vetítőkészüléket egy pontra fókuszálták, így a megjelenő képek pontosan a delegációnak helyet adó asztalok fél köre előtt keltek életre. Az öreg fapadló és az elnyűtt lépcsők most nyikorogni kezdtek, amint a kardinális a Komsztár asztalától a pódiumhoz indult. Focht végignézett az összegyűlt vezetőkön és katonai tanácsadókon. – Mostani gyűlésünk célja, hogy kidolgozzunk egy min

den részletre kiterjedő, átfogó tervet a klánok területén lefolytatandó hadművelethez. Mielőtt bárki másra gon dolna, szeretném leszögezni, hogy az itteni megbeszélésünk kizáról a g katonai jellegű, és nem függ semmiféle politikai megfontolásoktól. A tőlünk telhető legtökéletesebb tervet kell kidolgoznunk a klánok kiűzésére, és az általuk jelentett fenyegetés megszüntetésére. Minden olyan gondolatot, amely megakadályozza ezt, vagy eltérít minket ettől a céltól, kívül kell hagynunk ezen a termen. A Lyrán Szövetség küldötte, Sharon Byran tábornok szólalt fel: – Von Clausewitz azt írta: a katonai lépés a politika legalapvetőbb kiterjesztése. Hogyan választhatnánk hát el a politikától? A kardinális szürke szemével kemény pillantást lövellt felé. – Von Clausewitz ezt a megállapítást Napóleon politikájára és hadviselésére tette, de a könyvét csak jóval azu tán publikálták, hogy ő és a jelenség, amelyről írt, meg szűnt létezni. Ha végigtanulmányozza a hadviselés történelmét és a doktrína fennállása alatt megvívott háborúkat, látni fogja, hogy a tények nem támasztják alá a következtetését. A háború túlságosan összetett jelenség ahhoz, hogy egyetlen paradigmába illeszkedjen, különösen akkor, amikor a hadba vetett erők egész világok sterilizálására képesek. – Nagyon kérem, ne ringassák magukat illúziókba az itteni megbeszélésünket illetően. A klánok a genetika, a

technológiai fejlesztések és az intenzív kiképzés segítségével létrehozták az emberiség által valaha ismert legfélelmetesebb katonai erőt. Az a tény azonban, hogy nem sikerült minket teljesen lerohanniuk, azt is megmutatja, hogy fejlettségük ellenére nem legyőzhetetlenek, vala mint azt sugallja, hogy hadvezetési doktrínánkban arra kell törekednünk, hogy minél nagyobb nyomást fejtsünk ki a seregükben mutatkozó gyenge pontokra. Focht egy nemzetközösségi uniformist viselő férfi felé biccentett. – Azoknak, akik még nem találkoztak vele, bemutatom Mr. Michael Pondsmith-t. Jelenleg kommandanti rangban szolgál az Egyesült Nemzetközösség Fegyveres Erőinél, és az aktív szolgálati idején túl a Sakhara Akadémián tanít. Szakterülete a katonai történelem és a kvan titatív analízis. Tanulmányai során talált egy hadviselési modellt, amelyre támadásunkat építhetjük, és megkértük, hogy ezt részletesebben is fejtse ki önöknek. Így mindannyian ugyanarról az alapról indulhatnak. Dr. Pondsmith… – Köszönöm, kardinális. – Pondsmith mély, telt hangja azonnali és feltétlen figyelmet követelt meg hallgatóságától. – A hadviselési modell, melyet behatóbban is tanulmányoztam, az úgynevezett entrópia alapú hadviselés. A huszadik század végén és a huszonegyedik elején dolgozta ki egy Dr. Mark Herman nevű katonai elemző, aki háborús konfliktusok szimulációinak tervezésével is foglalkozott. Lényege, hogy egy harmadik konfliktustartományt is hozzáad a hadviselés általánosan elfogadott

kéttartományú modelljéhez. A harmadik tartományt, melyet az elmélet középpontba helyez, rendszerint figyelmen kívül hagyják, mivel nehéz vele számolni, vagy mert csak elhanyagolható befolyásoló tényezővel rendelkezik, ám tény, hogy ez a modell kifejezetten illik a hely zethez, amikor egy olyan fenyegetéssel nézünk szembe, mint amilyent a klánok jelentenek. Pondsmith megnyomott egy gombot a pódium vezérlőpaneljén, mire a küldöttek előtt megjelent egy sárga holografikus kör. – A hadviselés modellezése nagyon egyszerűen kezdődött. Kezdetben csak egyetlen tényezőt vettek számításba, melyet ez a sárga kör jelképez. Ez pedig a halálokozás: a csapatoknak az a képessége, hogy megsemmisítsék a velük szemben álló ellenséges erőket, illetve hogy ennek segítségével hatást gyakoroljanak az ellenségre. Mindannyian tudjuk – ha máshonnan nem is, a klánok inváziójából biztosan –, hogy az ellenfél halálokozó képességének gyakorlása a csapatok felett könnyen össze omlásba hajszolhatja a túlélőket, főként a félelem és a pánik miatt, melyet a halálos erő közvetítése kelthet bennük. Hosszú ideig a halálokozó képesség volt a hadviselés egyetlen tényezője, és még az iparosodás utáni kato nai konfliktusok során is ez számított a háború leginkább döntő jelentőségű faktorának. Victor látta, hogy a hologramon egy piros kör is megjelenik, félig átfedve a sárgát. A „Bomlasztás” feliratot viselte. – Ahogy a taktikai megfontolások jelentősége egyre

nagyobbá vált – mivel a megnövekedett halálokozási arány és az egyre nagyobb távolságok a katonai technológia fejlődésével társulva a csataterek és a háborúk mére tét is sokszorosára növelték –, sokkal nagyobb jelentőséget kaptak azok a nem halálos, illetve félrevezető mód szerek, melyekkel problémákat lehetett okozni az ellen ségnek. Ha egy ellenféllel el tudják hitetni, hogy egy bizonyos helyen támadnak, miközben egy egészen mási kon fognak, az könnyen rossz helyre csoportosíthatja, és ezáltal elvesztegetheti erőit. Még az is komoly hátrányos hatással lehet hadviselési képességükre, ha egy egységet folyamatos riadókészültségben tartanak egy soha be nem következő támadás fogadása miatt. – A halálokozás és a bomlasztás közötti átfedés azok ban az előnyös esetekben jön létre, amikor a parancsnoki és irányító egységek megsemmisülnek, illetve az utánpótlási vonalakban zavar keletkezik. A halálokozás egy nagyon speciális kivetítésének számít, amikor olyan cél pontot sikerül megsemmisíteni, amelyik nagyban befo lyásolja az ellenség reagálási képességét. Ha megölnek egy bizonyos egységhez küldött hírvivőt, akkor az az egy ség nem fog elindulni. Ha egy parancsnok az áldozat, az egység elveszíti az agyát. Bár ezek az egységek semmi esetre sem tekinthetők megsemmisültnek, mégis jóval kisebb hatékonysággal tudnak csak részt venni a harcban. A fekete bőrű férfi a terem közepére mutatott, ahol egy kék kör jelent meg a levegőben, félig belelógva a másik kettőbe. – A Herman-féle modell egy harmadik tényezőt is szá

mításba vesz: a felmorzsolódást. Itt már előtérbe kerül nek az egységnek az elhasználódás által okozott veszteségek is, úgy mint az állomásoztatás során a működésben tartáshoz szükséges karbantartási munkálatok, vagy az egység harcba vetésekor jelentkező problémák. Ide tartozik a dezertálás, a járművek lerobbanása, az üzemanyagés élelemhiány, a morális problémák, valamint egyéb, jobbára megfoghatatlan tényezők. A halálokozás és fel morzsolódás közötti zöld területet nevezzük karbantartási elhasználódásnak. Ez a tényező akkor kerül előtérbe, amikor az egység képtelen kijavítani a károkat, és magá hoz térni a csata után. A bomlasztás és a felmorzsolódás közötti lila terület neve tehetetlenség, amely azokat a károkat foglalja össze, amelyek például akkor érik az egységet, amikor hamis fenyegetésekre és egyéb megtévesztésekre reagál. – A középső terület, ahol mindhárom kör átfedi egy mást, az entrópia alapú hadviselés lényege. Ez pedig a következőt jelenti: ha sikerül odacsalogatniuk az ellenfelet, ahol önöknek a legmegfelelőbb, rajtaütnek a kulcs fontosságú parancsnoki és kommunikációs egységeken, hogy elveszítsék a parancsnoki láncolat kohézióját, azu tán olyan keményen lecsapnak, hogy mindennél erősebb sokkhatás érje az egységeiket – ez az egyik legfontosabb tényező –, akkor az ellenfél csapatai összeomlanak. Gya korlatilag azt sem fogják tudni, miért vannak ott, ahol vannak, képtelenek lesznek eldönteni, mit tegyenek, és olyan ellenféllel fognak szemben állni, amelyik ellen nem találják a védekezés hatékony módját. Ha a háború pokol

– vonta le a végkövetkeztetést Pondsmith –, akkor az entrópia alapú hadviselés egyenesen a Sátán szaunája. Byran marsall a fejét rázta. – Ez az elmélet nagyon jól hangzik, és bizonyára szám talan metódust kínál arra, hogy előállhassunk a megfelelő számadatokkal, melyek talán még fedik is a valóságot, de matematikával nem fogjuk legyőzni a klánokat. – Egyetértek, Byran marsall. – Pondsmith előrehajolt a pódiumon. – Azonban Tukayyid, a coventry-i hadjárat, valamint a Vörös Kalóz betörésének elemzése világosan kimutatta, hogy az EAH pontosan a megfelelő módszer a klánok fenyegetése ellen. A klánok szinte kizárólag a halálokozási tényező területén mozognak. A Tukayyidon kiderült, hogy ha egy elhúzódó háború megvívására kény szerítjük őket, az súlyosan befolyásolja hadviselési képes ségüket. A muníció pazarló használata jó példa a felmorzsolódásra – képtelenek voltak folytatni a harcot, mert felélték az ahhoz szükséges anyagi eszközeiket. A konf liktus során kizárólag a Farkasok voltak képesek jelentős győzelmet aratni a Komgárda felett, mert takarékosan bántak a készleteikkel. A Kapellán Konföderáció asztalánál ülő Wu Kang Kuo felnézett a pódiumra. – Akkor hát helyesen feltételeztem, hogy hadjáratunk műveleti és taktikai megfontolásai főként arra fognak irányulni, hogy minél nagyobb felmorzsolódási károkat okozzunk a klánoknak? Pondsmith a homlokát ráncolta. – Mivel a klánok ezen a területen látszanak a legsebez-

hetőbbnek, talán ez volna a legésszerűbb terv. Ám mások ennél valamivel jobb ötlettel álltak elő. Victor felállt. – Köszönjük, Mr. Pondsmith. – Megfordult, tekintete végigvándorolt a többi asztal mögött ülő riválisokon. – A legfőbb ok, amiért bemutattuk önöknek az entrópia alapú hadviselést, mint hadjáratunk megalapozó doktrínáját, az volt, hogy rámutassunk egy súlyos realitásra, mellyel mindannyiunknak szembe kell néznünk: ez egy hosszú hadjárat lesz. A klánoknak mindössze két évükbe telt elfoglalni azokat a világokat, melyeket jelen pillanatban is a kezükben tartanak, viszony öt évük volt felkészülni a védekezésre. Támadásunknak széles fronton kell visszaszorítania őket, és ez nem lesz könnyű feladat. Sharon Byran marsall előrehajolt az asztalon. – Van egy másik módja is, hogy véget vessünk az invá ziónak. Victor kérdőn vonta fel a szemöldökét. Byran elmosolyodott. – Lecsapunk a klánok főbolygójára, elfoglaljuk, és egyetlen lépéssel kivonjuk őket a harcból. – És ön tudja, hogyan fogunk odajutni? – kérdezte Vic tor szigorú tekintettel. – Nem is tudtam róla, hogy ismeri a koordinátákat. – Nem is ismerem. – Byran Phelan Kell felé fordult. – Ő viszont igen. Oda tud minket vezetni a fészkükhöz. Egy gyors csapás, egy coup degrace, és végeztünk is. Phelan zöld szeme hidegen megvillant. – Nem vezetem önöket a Strana Mechtyre.

– Áruló kutya! Akkor meg mi a fenét keres itt? – Azért vagyok itt, hogy segítsek önöknek legyőzni a klánokat, Byran marsall. – Mégis védi őket. – Nem – rázta meg a fejét határozottan Phelan. – Több oka is van, amiért nem vezetem el önöket a Strana Mechtyre, és ezek közül nem a legutolsó, hogy magam sem ismerem a helyét. – Nem tudja az odavezető utat? – hökkent meg a kardinális. Victor látta, hogy Phelan arca fájdalmasan megrándul. Ez az első alkalom, hogy gyengeséget mutat. Phelan lassan, lehajtott fejjel felállt. – Amikor Ulric Kerenszkij ilkán a harci kötelékemet a Belső Szférába küldte, azt akarta, hogy még véletlenül se eshessek kísértésbe. A Belső Szférában akart tudni engem és az embereimet, hogy lefékezhessük a többi klánt. Tudta, hogy meg fog halni, és azt is, hogy bosszút akarunk majd állni érte. Hogy ezt megelőzze, alapos előrelátásról téve tanúbizonyságot a hajóink adatbankjából kitörölte a klánok anyabolygóinak navigációs adatait. És mindennek tetejébe – tudomásom szerint – nem is létezik teljes tér kép az odavezető útról. Közbülső állomások és tranzitpontok látják el a befelé tartó hajókat a következő útsza kasz adataival. Byran szeme keskeny, sötét réssé szűkült. – Azt hiszem, maga hazudik. – Ön megengedheti magának ezt a fényűzést, Byran marsall, de ettől függetlenül nem rendelkezem a szüksé-

ges adatokkal. – Phelan felnézett. – De akkor sem adnám át őket, ha birtokomban lennének. Egy egyszerű, hosszú távú csapás a Strana Mechtyre csak megharagítaná a klá nokat, és arra bíztatná őket, hogy folytassák a Belső Szféra elleni inváziójukat. Egy olyan hadjárat nélkül, amely megmutatja nekik, hogy képesek vagyunk megütközni velük és legyőzni őket, egy ilyen támadást pusztán a szerencsének tudnának be – a szerencse pedig igencsak kétirányú dolog. Victor bólintással nyugtázta unokatestvére szavait. – Én sem szeretnék semmit jobban, mint egyetlen csa pást, amely megbénítja a klánokat, ám ha reálisan nézzük a dolgokat, ki kell őket szorítanunk a Belső Szférából. Számításaim szerint egy ilyen hadjárat nagyon hosszú időt vesz igénybe – nagyságrendileg hét vagy több évet, az érintettek számától függően. – Kérem, definiálja, mit jelent az, hogy érintett – emelte fel a kezét Wu. – Hány klánt szándékozunk megtámadni? – Victor vál lat vont. – Ha úgy folytatjuk le a háborút, hogy megtaláljuk a módját, hogy csak egyetlen klánnak essünk neki, aránylag gyorsan végezhetünk velük. Phelan bólintott. – Bizonyára emlékszel rá, politikailag mennyire meg osztottak a klánok az invázió szükségességét illetően. A Kereszteseknek az a véleményük, hogy a Belső Szférát fel kell szabadítani azok uralma alól, akik jogtalanul gyakorolják a hatalmat, míg az Őrzők azt vallják, a klánok létezésének célja, hogy megóvják a Belső Szféra népét min

denféle veszedelemtől – beleértve saját magukat is. Ha támadásunk célpontjául egy Keresztes klánt jelölünk ki, a Klánok Tanácsában megrendül a bizalom a Keresztesek iránt. Még az is megtörténhet, hogy a klánok békét fog nak kérni. Byran mutatóujjával rákoppintott az asztal lapjára. – De sosem fogadjuk el a békét, amíg a klánok teljesen ki nem vonulnak a megszállt világokról, igazam van? A kardinális felállt, és egy intéssel jelezte Victornak és Phelannak, hogy üljenek vissza a helyükre. – Byran marsall, ez már politikai kérdés, és mint ilyent, majd a politikusok lerendezik. A mi dolgunk, hogy a csa patok felkészültségével, a szállítással, a kinevezésekkel, illetve a célpontok megtámadásának lehetőségével kap csolatos problémákat célozzuk meg. Hogy hol fogunk támadni, azt szintén a politikusok határozzák meg, nekünk viszont meg kell győznünk őket, hogy képesek vagyunk, és akarunk is harcolni. Mi vagyunk a szike, melyet mások arra használnak fel, hogy kivágják a klános fertőzést a Belső Szféra testéből. A mi feladatunk, hogy meghatározzuk, milyen hosszú ideig fog tartani az operáció, és hogyan lenne a legcélszerűbb elkezdeni. – Azt hiszem, ezt az háborút mindennek lehet majd nevezni, csak sebészinek nem – gúnyolódott Sharon Byran. Victor szemrebbenés nélkül viszonozta a marsall meg vető pillantását. – Amíg a páciens él, marsall, addig mindent meg kell tennünk érte.

10 Királyi Palota, Triád, Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 5.

Katrina Steiner dolgozószobájának ajtajában fogadta Thomas Marikot. Üdvözlésképpen a bal kezét nyújtotta, lehetővé téve ezzel a férfi számára, hogy forradásos jobb keze helyett erősebb baljával viszonozza a szorítását. Észrevette a meglepetést a vezénylő tábornok szemében, de vigyázott rá, hogy mosolyából csak barátságosságot lehes sen kiolvasni. Tudom, milyen hatással van rá, amikor valaki emlékszik arra, hogy sokkal jobban szereti a bal kezét használni – a figyelmesség és kedvesség jeleként veszi, nekem pedig pont erre van most szükségem. – Igazán kedves, hogy csatlakozik hozzám ma délután, tábornok. – Örömmel vettem a meghívását, arkón. Katrina átnézett a férfi válla felett, miközben a nagy dupla ajtó becsukódott mögötte. – A kísérője nem tart velünk? Thomas kissé elfordult, hogy ép arcfelét mutassa az arkónnak.

– Nem. A grófnő megkért, hogy a nevében kérjek öntől elnézést, de a lányomat kell elkísérnie egy Tharkad City-i felfedező expedícióra. Azt hiszem, Isis éppen az önök gazdaságát óhajtja fellendíteni, Sherryl pedig arra pró bálja rávenni, hogy nézzenek meg néhányat a város kulturális látnivalói közül. Katrina egy üvegből és kovácsoltvasból készített, fehér bőrfotelekkel körbekerített asztalhoz invitálta Marikot. – Kérem, foglaljon helyet. Megkínálhatom valami fris sítővel? – Köszönöm, most nem. – Thomas leült, és megigazgatta egyennadrágja szárát. A zöld uniformist lila csík szegélyezte, de nélkülözött mindenféle sávot, zsinórt és rangjelzést, melyek joggal díszíthették volna egy hozzá hasonló rangban lévő államférfi egyenruháját. Katrina számára még így is eléggé katonásnak tűnt, de a dekorációk hiánya a Komsztárosok dísztelen uniformisára emlé keztette. Nem mintha emlékeztetőre volna szükségem, hogy Thomas egykor a Komsztár adeptusa volt, és a Blake Szava frakció jó néhány tagja még mindig a „száműzött prímás”-ként emlegeti. Katrina a találkozóra egy katonás stílusú ruhát válasz tott, mely rövid zubbonyból, egyenes szabású szoknyából, és lábikrájára második bőrként tapadó lovaglócsizmából állt. Mindegyik darab fehér gyapjúból és bőrből készült, az egyedüli színfoltot az arany gombok és csatok jelentették. Haját egyetlen aranyszínű lófarokba fogta, hagyta, hogy a copf jobb vállán keresztül kígyóként tekeredjen

előre. – Sajnálom, hogy Halas grófnő nem tudott csatlakozni hozzánk. Igazán elbűvölő hölgy, és szívesen megismertem volna közelebbről is. – Katrina helyet foglalt Marikkal szemben. – Örülök, hogy végre olyan társaságot talált magának, aki valamennyire talán kárpótolja Sophina elvesztéséért. Thomasnak elakadt a lélegzete. Alig másfél évvel ezelőtt veszítette el a feleségét, és nem sokkal később rájött, hogy fia és örököse, Joshua is meghalt az orvosi kezelés időtartama alatt, Új-Avalonon – Victor Davion Egyesült Nemzetközösségének fővilágán. A csapás szinte letaglózta Thomast. Amikor megtudta, hogy Victor egy hasonmással próbálta helyettesíteni a fiát, a vezénylő tábornok támadást indított az Egyesült Nemzetközösség ellen, és sikeresen visszahódította azokat a világokat, melyeket Hanse Davion két évtizeddel azelőtt foglalt el tőle. – Igen, valóban szerencsés vagyok e téren, ám Sherryl csak egyetlen fénysugár a sötét fellegek közt. – Tudom, hogy senki nem pótolhatja az ön Sophináját. – Katrina kierőszakolt magából egy mély sóhajt. – Annyira együtt érzek önnel… – Én pedig nagyon hálás vagyok az akkori részvétnyilvánító üzenetéért. – Thomas bal kezével megdörzsölte az állát. – És azzal a döntésével, hogy tartózkodik a birodalmam megtámadásától, miközben én a bátyja hitszegését bosszultam meg, kimutatta valódi természetét. – Victor ugyan a bátyám, de sosem támogatnék egy

ilyen körmönfont és alattomos cselszövést. – Akkor is, most is éreztem önben az igazságra való hajlamot. – Thomas alig láthatóan vállat vont. – Éreztem valami hasonlóságot, amiből még bármi lehet. Tehát Tormanónak igaza volt – valóban megfontoltad a házasságot. Katrina elmosolyodott, ujjaival hajának végével játszadozott. – Vannak dolgok, melyeket politikai, és vannak, melyeket személyes okokból kell megtennie az ember nek. Tudom, mennyire irreális számomra abban remény kedni, hogy az én életem lesz az, ahol ez a kettő elvá lasztható egymástól, de a legőszintébben kívánom, bár csak így lenne. Életem szerelmét – Galen Coxot – a poli tika miatt ölték meg. Anyámat szintén, és… de nem, erről nem szabadna beszélnem. Thomas szeme felvillant, de udvarias biccentéssel palástolta hirtelen támadt érdeklődését. – Értékelem a belém vetett bizalmát, Katrina. Itt most rokonlelkek, nem pedig politikai riválisok beszélgetnek. – Anyám a végletekig boldogtalan volt. – Hagyta, hogy hangját átitassa a megkönnyebbülés. – Hogyan? – Persze, tudom mekkora eretnekségnek – sőt, istenkáromlásnak – számít azt feltételezni, hogy nem volt szerelmes apámba a végletekig. Természetesen bizonyos szem szögből így van, ám apám egy távoli valaki volt, aki sem mit sem tudott a hasonló korabeli fiatal nőkről. Igaz, hogy az évek múlásával egyre közelebb kerültek egymáshoz, de anyám közben gyűlölt Davion hatalmának kiter

jesztése lenni saját népe felett. Gondoljon csak bele – apám nászajándékként egy háborút adott neki. Hódolata jeléül milliókat mészároltatott le. – Erről fogalmam sem volt. – Thomas meglepetten nézett maga elé. – Kevesen tudták. Nem hiszem, hogy a bátyám felismerte, és azt sem tudom, törődött-e volna vele egyáltalán, ha megtudja. Túlságosan Hanse fia volt. A vezénylő tábornok gyorsan bólintott. – A Róka vére folyik benne. – Sajnos. – Úgy gondolja? – kérdezte Thomas. – Bár sosem ked veltem az édesapját, ha vissza tudnám hozni a sírból, és a klánok elleni hadjárat élére állítani, habozás nélkül meg tenném. Hogy egy szólást idézzek, amikor a problémádat egy szög jelenti, a megoldás egy kalapács. – Ez igaz – bólintott Katrina –, ám a politika és egy nemzet kormányzása nem olyan probléma, melyet szög ként lehetne jellemezni, nincs igazam? – Nem, a kormányzás valóban sokkal inkább művészet, mint szakértelem. – Olyan helyzetben találtam magam, Thomas, ahol jelentős segítség nélkül kell megküzdenem az irányítás problémáival. Victorral nem beszélhetek, mert gyűlöl az Egyesült Nemzetközösség szétválasztása miatt. Theodore Kurita gondolatait a bátyám megmérgezte az irányomban. Sun-Tzu Liaóval sosem egyezett a véleményünk, különösen mióta a nagybátyját tanácsadóként alkalmaztam. – Reménykedve elmosolyodott. – Ön az egyetlen

személy, akiben látszólag megbízhatok, és ön rendelkezik azzal a tudással, melyre szükségem van, hogy biztos legyek benne, helyes az, amit teszek. A fotel bőrhuzata megnyikordult, ahogy Thomas elő rébb csusszant. – Megtisztel, Katrina. – Csak megfogalmaztam egy nyilvánvaló tényt, Tho mas. – Talán önnek nyilvánvaló, de sosem mertem volna azt gondolni, hogy ennyire megbízik bennem. De most már mered, mert pont az volt a célom, hogy erre az eredményre juss. – Bízom önben, Thomas, mert mindkettőnknek olyan igényei vannak, melyeket a másik képes kielégíteni. – Katrina a fotel karfájának dőlt, és keresztbe tette lábait. – Nem lennék meglepve, ha Sherryl Halas rövidesen beje lentené, hogy az ön gyermekét hordozza. Kérem, ne néz zen rám ilyen meglepetten – mindössze megérzésről van szó. Önnek szüksége van egy örökösre, aki Isis helyébe léphet, és aki távol tartja Sun-Tzut a trónjától, Halas pedig igazán kitűnő házastársnak bizonyulhat. Thomas sötét szeme szikrát szórt. – Nem ő az egyedüli jelöltem, aki alkalmas lehet rá, hogy megajándékozzon egy örökössel. – Ahogy sejtettem – mosolygott Katrina. – Ha még mindig a bátyám lenne az egységes Egyesült Nemzetközösség arkón-hercege, biztosan önt ajánlaná nekem házastársként, mert abban reménykedne, hogy a gyermekünk által talán majd egyesülnek birodalmaink.

– Ez most is egy nagyon erős szövetség lehetne, Kat rina. – Egyetértek, de jelen pillanatban ez lehetetlen, Tho mas. – Katrina egyenesen a férfi szemébe nézett. – Ha összeházasodnánk és egyesítenénk nemzeteinket, két szavazat helyett mindössze eggyel rendelkeznénk a megalapítás előtt álló új Csillagligában. – Mosolya elkeskenyedett. – Bár utódot szülni nem tudok önnek, gondoskodhatom az új örököse túléléséről. – Hogyan? – Tormano ég a vágytól, hogy megerősítse Szabad Kapella Mozgalmát. A szervezet vezetője jelenleg Kai Allard-Liao, de el tudja ön képzelni, hogy távol lehetne őt tartani a klánok elleni háborútól? Mert én kétlem. És a létrejövő hatalmi vákuumban Tormano igyekszik majd még nagyobb befolyásra szert tenni. Tevékenységével folyamatosan gyötörni fogja Sun-Tzut, akinek állandó készenlétben kell majd állnia. – És máshová kell fordítania a figyelmét. – Pontosan. Máshová, nem az ön gyermekére – moso lyodott el ismét Katrina. – Igazából megtisztelő lenne, ha engedélyezné, hogy a grófnő itt maradjon nálunk vendégségben, amíg csak kívánja, a szülés ideje alatt és után egy aránt. Thomas arckifejezése hirtelen zárkózottá, hangja pedig hivatalossá vált. – Elfeledkezik róla, arkón, de egy gyermekem már élvezte az önök családjának vendégszeretetét. Katrina kis híján szétrobbant dühéb e n . Hogy

merészelsz árulást feltételezni rólam, te félresikerült emberutánzat? Legszívesebben ráüvöltött volna a férfire, de inkább kordában tartotta kitörését. Hogy leplezze haragját, kezét a szájához emelte, azután kissé előredőlt, és másik kezét a férfi térdére fektette. – Ó, Thomas, nem gondoltam… nem hittem, hogy ilyen gonoszságot feltételez rólam – Katrina ügyesen rémületté alakította dühét, és hagyta, hogy hangjának remegése alá támassza szavait. – Csupán arra céloztam, hogy bármilyen nehéz is Kali Liaónak orgyilkosokat csempésznie az Atre usra, itt helyben még kevésbé volna lehetősége a táma dásra. Kérem, bocsásson meg. Én… én… én…, annyira kínos ez nekem. Thomas bal keze az övére ereszkedett, és csapdába ejtette a térdén. – Elhiszem, hogy csak tévedés volt, Katrina. Komolyan elhiszem. – Hangjába különös él költözött. – Azonban azt akarom, hogy tudja: a gyermekemet ért legkisebb fenye getés is azonnali és teljes megtorlást von maga után. Nem folytattam a háborúmat a bátyja ellen, mert csak az apja tervét követte, de a visszafogottságomat semmiképpen se értelmezze gyávaságként. Talán vonakodva bocsátkozom háborúba, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok, vagy nem akarok harcolni. – Nem szándékozom semmiféle ostoba hibát elkövetni, Thomas. – Katrina még előrébb csúszott, térdét az asztal peremének feszítette, és amennyire csapdába ejtett keze engedte, kihúzta magát. – Nem tudok olyan helyzetet elképzelni, amelyben túszra lenne szükségem, vagy

amelyben ön szorulna rá egyre tőlem. Közös határunk révén, melyen nemzeteink osztoznak, máris egymás fog lyai vagyunk. Ha harcba bocsátkoznánk egymással, a töb biek felfalnának minket. A klánok megtámadnák az én birodalmam, Sun-Tzu pedig az önét. És amikor már tel jesen elpusztítottuk egymást, a bátyám és a Kurita Ház rátenné a kezét mindarra, amit a klánok meghagytak. Katrina visszahúzta a kezét, ahogy a férfi szorítása engedett. – Az egyedüli esélyünk a virágzásra, a túlélésre, ha együttműködünk. Velem szövetségben nem kell félnie attól, hogy térdre kényszerítse Sun-Tzut, jövendőbeli veje megfelelő helyre irányításával pedig a bátyám kénytelen lesz azt tenni, amit mi akarunk. Ami Theodore Kuritát illeti, ő azt a tervet fogja követni, amely a birodalma szá mára a legelőnyösebb. – Valóban ilyen kevésre tartja a bátyját? – kérdezte Thomas. A kérdés váratlanul érte Katrinát, és csak részben volt képes leplezni meglepetését. – Victort? Nem tartom ilyen kevésre, Thomas, viszont nagyon is jól ismerem. Ő az ellenséget látja Sun-Tzuban, és a közvetlen fenyegetést barátjára, Kaira nézve. Victor szinte már az ostobaságig hűséges típus, és ez a hűség vakká teszi. És mint az imént ön is megállapította, Victor sokkal inkább harcos, mint politikus. Nem könnyű mani pulálni, de nem is lehetetlen. Thomas lassan bólintott forradásos arcával. – Nem tudom megcáfolni a logikáját. Azonban még így

sem vagyok meggyőződve róla, hogy jó ötletnek tartom Victor manipulálását. – De hiszen ön mondta, hogy a klánok elleni hadjárat vezetésére Victor lenne a legjobb választás. Titkos szövetségünk pedig garantálja, hogy valóban azt fogja tenni, amire a leginkább alkalmas. – Katrina megkockáztatott egy halk, torokból jövő nevetést. – Az, hogy a klánok ügyébe való belefeledkezéssel együtt a mi birodalmainkra is kisebb veszélyt fog jelenteni, csupán egy plusz ajándék számunkra. Thomas összetette a kezét, mintha imádkozna. – Azt hiszem, arkón, összefogásunkból nemzeteink nagy hasznot fognak húzni. Természetesen mindennek titokban kell maradnia, de ez elfogadható ár, mert amit tervezünk, az az egész Belső Szféra javát szolgálja. – Tho mas elmosolyodott. – Meglepi a hirtelen beleegyezésem? – Nem tagadom. Ön hozta létre a Belső Szféra Lovag jait, akik nagy súlyt helyeznek az igazságra és önzetlenségre, ezért nem hittem, hogy egy ilyen színfalak mögötti alku elfogadható az ön számára. – Valójában nem is. Egy tökéletes társadalomban ilyes fajta hatalomüzérkedésre nincs is szükség. – A vezénylő tábornok tekintete megkeményedett. – Azonban ez nem egy tökéletes társadalom, nekünk pedig olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek az apáknak és anyáknak a gyer mekeik életébe kerülnek, mint ahogy én is a fiammal fizettem értük. Ha a titkos alkuk csökkentik ezt az árat, akkor benne vagyok a megkötésükben. Ugyanannyira szükségesek, mint amennyire kívánom, bárcsak ne lenné-

nek azok, ezért megpróbálom a legtöbbet kihozni belő lük. Felnézett, Katrinát pedig kirázta a hideg. Az összeroncsolt arc mintha valamiféle belső tűztől izzott volna. – Jerome Blake, akinek a szavait rengeteget tanulmányoztam az idő alatt, amíg a Komsztárnál voltam, az emberiség aranykorának eljövetelét várta. Ez a cél az, amelyet én is el akarok érni. A cél nem szentesíti ugyan az eszközt, viszont megköveteli a kellő szorgalmat. Remélem, Katrina, hogy önben partnerre találtam ennek megvalósításában. Ezért hajlandó vagyok együtt dolgozni önnel, de csak és kizárólag az egész emberiség érdekében. – Az ön célja az én célom, Thomas. – Katrina a melle előtt összekulcsolta ujjait. – Az aranykor – élén pedig egy arany uralkodónő – nem tűrheti, hogy bárki is az útjába álljon.

11 Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 8.

Victor ugyanazt a fáradtságot érezte saját csontjaiból sugározni, amely mély barázdákat szántott a kardinális arcára is. A katonai tanácskozás hosszú gyűlések láncolatává alakult, melyek során a résztvevők a Jerry Cranston és Doc Travena által benyújtott tények és elképzelések alapján megpróbálták felmérni egymás katonai egységeinek erejét és készültségi állapotát. A számok többékevésbé egyeztek, bár Sun-Tzu túlértékelte új egységeinek erejét, ugyanakkor pedig Harcos Házait megpróbálta gyengébbnek feltüntetni a valóságosnál. A számok és az egymást követő összejövetelek lassan lefektették az alapokat ahhoz, hogy a koalíciós erő létrejötte fokozatosan realitássá váljon. Bár Byran marsall még a gondolatát is gyűlölte annak, hogy a konfliktust a coventry-ihez hasonlóan rendezzék el, a többi parancs nok, beleértve Wu Kang Kuót és Sir Paul Masterst is a Belső Szféra Lovagjaitól, elfogadni látszott Victor állás pontját egy olyan győzelemről, amely nem kerül a kato

náik életébe. Igazából senki sem reménykedett benne, hogy a klánok elleni hadjárat ilyen tisztán végződik, abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy az emberi életek felesleges elvesztegetését mindenáron kerülni kell. A kardinális nehézkesen a pódiumra támaszkodott, miközben végignézett a teremben összegyűlt politikai vezetőkőn. – Mostanra bizonyára mindannyian kézhez kapták saját magánjelentéseiket a katonai tanácskozássorozat megbeszélésein elért eredményekről. Mint tudják, elsőd leges feladatunk összegyűjteni a klánok ellen mozgósítható egységeket. Ennek a Csillagliga Védelmi Erőnek tekintélyesnek kell lennie, de a hadjárat rengeteg időt és komoly erőforrásokat fog igénybe venni. Hogy pontosan milyen hosszú lesz, és mekkora emberállományt, illetve készleteket követel meg, azt ezen a ponton még nem tudjuk megbecsülni. – Néhány dolgot viszont még meg kell beszélnünk, mielőtt hadjáratunk részleteinek alaposabb kidolgozásába fognánk. Ha ez egy sima bolygóközi akció lenne, a kezdés helyét, idejét és módját pusztán a taktikai meg fontolások döntenék el. Mivel azonban az ellenséget egy több százezer köbfényévnyi területről kell kiűznünk, az indulási pont kiválasztását politikai tényezőknek kell meghatározniuk. Tehát a kérdés, melyet önök elé terjesztek: honnan indítsuk meg a támadást? Victor ünnepélyesnek és komornak találta a kardinális szavait, de a gyorsaság alapján, mellyel húga felpattant a

helyéről, hirtelen olyan érzése támadt, mintha egy árve résen lenne, és az arkón a következő licitjét szeretné bejelenteni. De aztán rájött, hogy amit most csinálnak, mennyire közel áll a klánok támadás előtti licitjéhez, és a helyzet iróniája mosolyt csalt az ajkára. Kezdünk olyanná válni, mint az ellenség. Ez tetszene nekik. Anastasius Focht bólintott Katrina felé. – Arkón, ha úgy gondolja, kezdheti. Katrina mosolyogva a terem közepére mutatott, ahol lassanként egy hologram vált láthatóvá. A kép a Lyrán Szövetséget mutatta a Szabad Világok Ligájának határától a Jádesólyom Megszállási Zónáig. A térkép elég nagy volt ahhoz, hogy jól látszódjon rajta a Terra, a Lyrán Szö vetség és a Drakónis Szövetség határa, valamint az apró Szabad Rasalhág Köztársaság. – Szeretném bemutatni önöknek, kedves vendégeim, hogy miért volna a Lyrán Szövetség tökéletesen alkalmas hely a klánok elleni támadás előkészítésére és megindítására. A Jádesólymokkal szomszédos front széles ugyan, de nem annyira, hogy a csapatkoncentrációban jelentősebb zavarokat okozzon. A Jádesólymok megszállási zónája igen sűrűn lakott, miáltal a legtöbb harci műveletet mindössze egy ugrásnyira kellene végrehajtani a frontvonaltól. A Lyrán Szövetség területéről indított támadás felszabadítaná a Szövetség, valamint a Szabad Rasalhág Köztársaság világait is. Katrina a Terrára mutatott, mire az emberiség eredeti otthona fényesen felizzott. – Mint tudják, a klánok offenzívájának általuk is han

goztatott célja a Terra elfoglalása. Egyik legelső célkitűzésünknek annak kell lennie, hogy átvágjuk a klános megszállási zónák alapját, létrehozva így egy ütközőzónát, amely megakadályoz egy Terra elleni csapást, és könnyít a Szabad Rasalhág Köztársaságra nehezedő nyo máson. Kissé feljebb emelte a tekintetét, és a Jádesólymok frontvonalának közepén egy kisebb, háromszögletű terü let néhány centiméternyire kiemelkedett a hologram többi részéből. – Ez itt az Arc-Royal Védelmi Kordon. Kell ezredes – vagy Worlock elöljárója, ha úgy tetszik – fogadalmat tett, hogy Kell Kopói és fia csapatai megvédik ezt a területet a klánok támadásától. Ha nem a Lyrán Szövetség területéről indítjuk hadműveletünket, elesünk ezeknek a maga san képzett, halálos egységeknek a bevetésétől. Morgan Kell felállt a székéről. – Bocsássa meg a közbeszólást, arkón, de az utolsó megállapítása nem egészen pontos. Sosem mondtam, de még csak nem is sugalmaztam olyasmit, hogy kivonnám a csapataimat a klánok elleni harcból. Amikor a múltban a segítségemet kérte, egy Belső Szférás célpontok ellen irányuló akcióról lett volna szó. El kellett utasítanom, hogy egységeimet a Belső Szféra más erői ellen használjam fel, amikor a klánok ily mértékű fenyegetést jelentenek. Az embereim ott fognak harcolni, ahol szükség lesz rájuk. Victor látta, hogy húga arcán egy pillanatra bosszús kifejezés suhan át, majd rögtön ezután meglepetés, de

gyorsan összeszedte magát. Sosem hitte volna, hogy Morgan megteszi ezt a bejelentést. Csak egy tüskének tekintette őt az oldalában, és egészen eddig azt hitte, Morgan gyűlöli őt. Pedig úgy látszik, csak a célpontválasztását gyűlölte. Így viszont lesz min elgondolkodnia, ami nem is baj. Katrina bólintott Morgan felé, miközben a zsoldos visszaült. – Hálás vagyok, amiért tisztázta a helyzetet, Kell ezre des. Azonban továbbra is tény marad, hogy az Arc-Royal Védelmi Kordon megvédésére tett előkészületei az invá ziós sereg támadásának alapját képezhetik. A pódiumon álló kardinális elmosolyodott. – Az érvei megállják a helyüket, arkón, és hivatalos előterjesztését letöltöttük a jelenlévő stábtagok számítógépeibe. Koordinátor, ön következik. A mindenféle katonai dekoráció nélküli, fekete ruhába öltözött Theodore Kurita felállt. – Az arkón indítványában számos kitűnő érvet hozott fel. Én egészen más okokból szeretném, ha a Drakónis Szövetség lenne az invázió kiindulópontja. Intésére a terem közepén a Drakónis Szövetség holo képe váltotta fel a Lyrán Szövetségét. A vese alakú biro dalmat nagyjából negyvenöt fokos szögben egy ferde vonal szelte ketté, melynek belső ívén a Novamacska és a Füstjaguár klánok megszállási zónája helyezkedett el. A képen a Szövetség területét vörössel, a klánokét pedig szürkével festették meg. A Jaguárokon és a Macskákon túl látszott a Szellemmedvék kék színű, jóval keskenyebb

megszállási zónája. – A Szövetség egész sornyi előnyös feltétellel szolgálhat, melyek segíthetik csapataink felkészülését. Ezek közül az első és a legfontosabb, hogy a biztonsági eljárások nem okoznak problémát, mivel a média teljes mér tékben a kormányzat kezében van. Önök közül a múlt ban sokan becsmérlőleg nyilatkoztak erről az állapotról, de az az igazság, hogy a sugárzott adások figyelésével a klánok itt, a Lyrán Szövetség területén gond nélkül figye lemmel kísérhetik előkészületeinket. Igaz, hogy a média olyan eszköz, mellyel meg is téveszthetjük őket, az igazi hadműveleti biztonság mégis kizárólag a Szövetségben valósítható meg. A szürke zóna közepén az egyik világ vörös színben vil lant fel. – Ez itt a Wolcott. Egy világ, melyet a klánok nem tud tak elhódítani tőlünk. A csatát megelőző alku során bele egyeztek, hogy amennyiben nem sikerül elfoglalniuk, a továbbiakban nem indítanak ellene támadást. A Wolcottot összpontosítási körletként használhatnánk fel a Füst jaguárok elleni akciók során. Ez biztonságos előretolt bázist biztosítana számunkra a támadásokhoz, és az erő ink feltöltéséhez. – Katrina arkón rámutatott, hogy a Jádesólymok meg szállási zónája sűrűn lakott, ami könnyebbé teszi a cél pontok közötti mozgást. Ez viszont a Jádesólymok csapatai számára is sokkal gyorsabb átcsoportosításokat és utánpótlásküldést tenne lehetővé. A Szövetség melletti zónában valóban kevesebb a lakott világ, ami viszont azt

jelenti, hogy a lehető legnagyobb hatással tudnánk kon centrálni erőinket. Theodore valamivel halkabban, összehúzott szemmel tette hozzá: – Továbbá alapos okunk van feltételezni, hogy a Nova macskák által megszállt világokat nem kell támadás alá vennünk. Thomas Marik szája tátva maradt döbbenetében. – Micsoda? Ön alkut kötött a klánokkal? Theodore csitítólag felemelte a kezét. – A Novamacskák tették meg a kezdeményező lépést. A kardinális bizonyára tudja, hogy a Novamacskák külön böznek a többi klántól. Ők sokkal inkább a szellem, mint a harc emberei – bár szükség esetén ádáz harcosok is tud nak lenni, mint arról a Northwindi Felföldiek is meggyőződhettek a Wayside V-ön. Úgy tűnik, a Novamacskák sokat adnak bizonyos harcosaik és kánjaik látomásaira. Azt hiszem, láthattak egy álmot, melyben egy sárkány lefejez egy novamacskát, vagy valami hasonlót, és ettől lettek ilyen engedékenyek. Thomas Marik feszült arccal ismételte meg eredeti kér dését: – Mit akar ezzel mondani, Theodore? – Mindössze annyit, hogy a Novamacskák nyilvánvalóan úgy döntöttek, nem ezt a végzetet szeretnék maguk nak. Ha van mód a kompromisszumra velük – és megbeszéléseink ebbe az irányba mutatnak –, úgy vélem, csak a mi javunkat szolgálja, ha folytatjuk velük a tárgyalásokat. Katrina tekintete szinte felnyársalta Theodore-t.

– Azt akarja ezzel mondani, hogy képes lenne engedélyezni egy klánnak, hogy világokat tartson meg a Belső Szférában? – Mivel azok a világok az én világaim, és azt teszek velük, amit csak akarok, igen. – A koordinátor megcsóválta a fejét. – Nem látom értelmét, hogy vérrel vásároljam vissza azt, ami az enyém, és amit békés úton is visszaszerezhetek. Sun-Tzu halkan felnevetett. – A Theodore műve iránti felháborodása igazán külö nös, Katrina, lévén, hogy ön is klánosoknak ad otthont a birodalma határain belül. – A fiam emberei valóban klánosok – vicsorogta Mor gan –, de csak egyvalami számít: a hűségük. Feltételezem, a koordinátor is hasonló véleményen van a Novamacskákkal kapcsolatban, A kardinális békítően felemelte mindkét kezét. – Kérem, vegyük észre: a koordinátor mindössze annyit próbált meg értésünkre adni, hogy talált egy módot annak a realitásnak a kezelésére, mellyel mindannyiunknak szembe kell néznünk – a visszafoglalt bolygókon minden bizonnyal maradni fognak klánosok. Ebben a helyiségben nagyon könnyen elfeledkezünk róla, hogy a legtöbb ember számára egy világ meghódítása mindössze az arckép megváltozását jelenti a pénzérméken, valamint új himnuszt és nemzeti ünnepeket, semmi mást. Ahogy a mi embereink sem hagyják el a meghódított világokat, úgy a klánok polgárai sem fognak távozni a visszafoglalt bolygókról. Fogalmunk sincs róla, hányan jöhettek a

Belső Szférába, sem arról, hány világot alakítottak át a klános szociális struktúrának megfelelően, de egy biztos: még nagyon sokáig dolgunk lesz velük a Belső Szférában. Ennyi az, amit biztosan tudunk, és amit el kell fogad nunk. Victor felállt. – Kardinális, azt hiszem, a tanácskozás perceken belül vakvágányra fog siklani, ha nem koncentrálunk kellőképpen eredeti témánkra, azaz arra, hogy meghatározzuk a klánok elleni támadásunk irányát. Kétségtelen, hogy húgom és a koordinátor igazán meggyőző érveket sora koztattak fel. Senki sincs közöttünk, aki ne azt kívánná, hogy saját leigázott népét szabadítsuk fel elsőként, de nem a felszabadítás az elsődleges célunk. – Könyörgöm, akkor mondja el nekünk, mi az, Victor herceg – gúnyolódott Sun-Tzu. – Természetesen önmaga ajnározásán túl. Victor úgy döntött, észre sem veszi Sun-Tzu piszkálódását. – A végeredmény, melyet el kell érnünk, hadjáratunk célja a következő: egy klánnak pusztulnia kell! Semmi kompromisszum, semmi megingás, semmi visszatáncolás. Ha tanulmányozták a klánok történelmét, tudják, hogy eredetileg húsz klánt hoztak létre. Ezekből kettőt más klánokba olvasztottak, egy harmadik, név nélküli klánt pedig az utolsó emberig kiirtottak a többiek. Egy klánnak a teljes és totális elpusztítása jelentős eseménynek számít a klánok történelmében. Megrázza és félelemmel tölti el őket. Ha megsemmisítünk egy klánt, olyasvalamit

viszünk véghez, amire eddig csak ők voltak képesek. Ezáltal egyenrangúvá válunk velük. – Victor hercegnek igaza van – bólintott a kardinális. – A klánok becsülik az erőt. Abban azt hiszem, mind annyian egyetértünk, hogy a visszaszorításukkal megmutatjuk nekik, nem vagyunk gyengék. Ha kiválasztunk és legyőzünk egy klánt, az egyértelmű üzenet lesz szá mukra. – De ha csak egy klánt támadunk meg, a többiek szabadon nekünk eshetnek – aggodalmaskodott Katrina. – A klánok sem sokkal egységesebbek, mint mi – rázta meg a fejét Victor. – Ha csak egy klánt választunk ki, annak ellenségei nem fognak válaszképpen ránk támadni. Lényegesnek tartom megismételni a tényt, melyre Phelan mutatott rá legelső stratégiai megbeszélésünkön: a klá nok filozófiai vonalak mentén vannak megosztva. A Keresztesek tömörítik azokat a klánokat, melyek az invázió mellett tették le a voksukat. Ha tehát megsemmisítünk egy Keresztes klánt, nem csak a Keresztesek hatalmi bázisát csökkentjük a Klánok Tanácsában, de súlyos kéte lyeket is ültetünk el a Keresztes inváziót alátámasztó filozófiát illetően. – Nos tehát, Victor herceg, milyen választási lehetőségeink vannak? – Theodore Kurita a segédjére nézett, és a Szövetség térképét felváltotta a klánok inváziós zónáit ábrázoló holokép. – A Novamacskák nem ellenségesek, a Szellemmedvék pedig nem Keresztesek. Maradnak a Jád esólymok, a Farkasok és a Füstjaguárok. – Ez valamennyire leszűkíti a lehetőségeket – bólintott

Victor a térképet nézve. – A legésszerűbb választás a Far kas vagy a Jádesólyom klán volna. Mindkettő meggyengült a nemrégiben lezajlott, egymás ellen vívott háború során, és jelentéseket kaptunk róla, hogy a Jádesólyom zóna néhány világát még nem pacifikálták, mióta a Far kasok felszabadították őket. A pódium halkan megreccsent, ahogy a kardinális elő rehajolva rátámaszkodott. – A Jádesólymok megtámadásában mindössze annyi nehézséget látok, hogy a Farkasok valószínűleg szintén lecsapnának néhány világra, és bár ezáltal elősegítenék győzelmünket, csökkentenék támadásunk hatását. Ezzel a lépésünkkel gyakorlatilag megerősítenénk a Farkasokat, és a Tanácsban elfoglalt pozíciójukat. Vladimír Ward helyzetének megszilárdítását pedig nem tanácsolnám. Mielőtt Victor előállhatott volna javaslatával, Katrina közbevágott. – Úgy tűnik számomra, az egyedüli lehetőség a Füstjaguárok megtámadása. Mint a bátyám az imént rámutatott, a Jádesólymok és a Farkasok egyaránt meggyengültek, ezért egy ellenük indított offenzíva a tisztességtelen előny kihasználásának tűnne. Az invázió során a klánok azért tudtak akkora területet elfoglalni a Szabad Rasal hág Köztársaságból, mert – kérem, Magnusson herceg, ne vegye sértésnek – a Belső Szféra leggyengébb tagját rohanták le. Ha mi egy sokkal erősebb ellenfelet válasz tunk, morálisan a klánok fölé emelkedünk. Candace Liao Morgan Kell mellett Katrinára nézett. – Szeretnék rámutatni, arkón, hogy a Füstjaguárok cél

pontként való megjelölésével teljes mértékben ellent mond saját korábbi álláspontjának. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ön birodalma nem lehet a támadás kiin dulópontja. – Tudom, Liao hercegnő, és el sem tudja képzelni, mekkora fájdalmat okoz nekem látni, ahogy a népem zsar nokságban sínylődik, és semmit sem tehetek, hogy segít sek rajtuk. – Meg lenne lepve, arkón, ha tudná, mennyire el tudom képzelni. Victor látta, hogy Sun-Tzu elsápad nagynénje jéghideg szavaira. – Egyetértek a húgommal. A Füstjaguárok tűnnek a leglogikusabb választásnak. Ha van egy kis szerencsénk, a Jádesólymok és a Farkasok közötti ellenségeskedés elejét veszi bármiféle kalandosabb megmozdulásnak a részük ről. Mivel egyikük sem a Jaguárok iránti szeretetéről híres, valószínűleg semlegesek fognak maradni a támadásunk alatt. A kardinális bólintott. – Szeretnék rámutatni arra is, hogy az invázió kezdetekor az ilkán egy Füstjaguár, Leo Showers volt. Illő hát, hogy erre a klánra zúduljon a Belső Szféra haragja. Theodore Kurita körbenézett a teremben. – Akkor hát eldöntetett? Mindannyian egyetértünk abban, hogy túlélésünk ára egy teljes klán pusztulása, és hogy ennek a klánnak a Füstjaguárnak kell lennie? Katrina halkan felnevetett. – Az ön emberei fognak hasznot húzni a bölcsességünk-

ből, Theodore. Igen, eldöntetett. – Fogd fel és vedd is komolyan a kérdést, Katrina, mert a koordinátor nem könnyű szívvel tette fel – szól rá dühösen Victor. – Igen, mindannyian egyetértünk abban, hogy a Füstjaguár klán legyen a célpont, de a teljes és maradéktalan elpusztításukban is megegyezik a véleményünk? Amikor végzünk, eltűnnek a világainkról. A szim bólumaik megsemmisülnek, az épületeik összeomlanak. Semmi sem marad belőlük. – Ugye most nem gyilkosságról beszél? – horkant fel Thomas Marik. – A foglyok nem lesznek lemészárolva, vagy tévednék? Victor a fejét rázta. – Nem, nem ölünk meg foglyokat, nem gyilkolunk meg ártatlanokat, viszont elpusztítjuk a Füstjaguárokat. A kultúrájukat és mindazt, ami egyedivé teszi őket a klánok között, mindörökre eltöröljük. Amit tudunk, azt beol vasztással és átneveléssel megoldjuk, de az eredeti alko tásaik – és az anyabolygójuk is, ha rátalálunk – feledésbe merülnek. Haakon Magnusson hidegen elmosolyodott. – A klánok mindent megtettek, hogy ugyanezt művel jék az én Rasalhág Köztársaságommal. Nincs lelkiismeretfurdalásom, ha visszafizetjük nekik a kölcsönt. – Ez nem bosszú, Magnusson herceg. – Theodore Kurita kitámasztotta magát a karjával, és előrehajolt. – A klánok egykor hozzánk tartoztak. Fellázadtak, és ezért büntetést érdemelnek. Mi megbüntetjük őket, de mindannyiunknak ki kell tartanunk elhatározásunk mellett. Néhányan talán

barbárnak tartják a tervünket, de az ő véleményük nem számít, mert nekünk most a klánokra kell mély benyo mást tennünk. Ha nem képesek vállalni ezt a felelősséget, akkor szóljanak most, vagy hallgassanak mindörökre. Victor végignézett a többi küldöttön. Sun-Tzu idegesen izgett-mozgott, Katrina pedig mintha unatkozott volna, de mindenki más ünnepélyes csendben ült a helyén. Mor gan Kell, Candace Liao és Theodore Kurita – mindannyian mech-harcosok – szemlátomást felfogták a kérdés lénye gét. Haakon Magnusson szintén a harcosok közé tartozott, de Victor aggódott, mert szinte túl hamar elfogadta a rá rótt felelősséget. Látszólag Thomas Mariknak kellett megküzdenie a legtöbb démonnal, de ez nem lepte meg Victort. Bár a férfi nem volt valódi Marik – a cseréről csupán Victor marék nyi tanácsadója, és valószínűleg maga a hasonmás tudott –, mielőtt elfoglalta volna a trónt, a Komsztár szervezetéhez tartozott. Idealista vezető volt, aki számos változtatást vezetett be, hogy lecsillapítsa a belharcokat és az állandó ellenségeskedést a Szabad Világok Ligájának népei között. Létrehozta a Belső Szféra Lovagjai nevű mech egységet – némelyek a vezénylő tábornok magán hadseregének tartották az alakulatot, de Marik azt val lotta, a Lovagok szervezete egy új katonai rend, amely a harcnak egy nemesebb látásmódján alapul. A tanácskozáson ismertetett stratégia viszont homlokegyenest eltért attól az irányvonaltól, melyet saját nemzete számára sza bott, illetve a Belső Szféra jövőjéről szőtt álmaitó l . És mégis látnia kell, hogy ez az egyedüli követhető út.

Thomas lassan felállt. Forradásos arcát csak még ijesz tőbbé tette a róla sugárzó szomorúság. – Amit teszünk, az gonosz dolog. Ez nem is kérdéses, de sokkal gonoszabb cselekedet lenne, ha nem szállnánk szembe a klánokkal. Személyes kudarcként fogom fel, hogy semmi mást nem tudok kitalálni, amivel távozásra bírhatnánk a klánokat. Lehetetlen őket megbékíteni, ezért el kell őket pusztítani. Vonakodva bár, de egyetértek a tervvel. A Belső Szféra uralkodói egymás után bólintottak bele egyezésük jeléül. A kardinális megvárta, amíg mindenki véleményt nyilvánít, azután ő is biccentett. – Tehát határoztunk. Szembeszállunk a klánokkal, átfogó hadjáratot indítunk ellenük a Drakónis Szövetség területéről. A támadás célja egyértelmű: a Füstjaguár klán elpusztítása.

12 Királyi Palota, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 9.

Minden egyes lépésnél, amely közelebb vitte őt és apját Katrina Steiner irodájához, Phelan Kell azt kívánta, bár csak inkább Victor meghívását fogadta volna el egy kis vívóleckére. Biztos vagyok benne, hogy a vívást itt sem kell majd nélkülöznöm, de sokkal jobban kedvelem a sportot, amikor látom a pengét, és tudom, mikor jegyzik fel a pontot. Ha Katrina meghívása csak neki szólt volna, gondolkodás nélkül visszautasítja, de az arkón Morgan nevét is belefoglalta az üzenetbe. Apja kérte meg, hogy tegyenek eleget az invitálásnak. Phelan vakítóan fehérnek találta a szobát. Katrina követőitől már hallotta, mennyire szűzies és tiszta helyi ség, de számára inkább hidegnek és sterilnek tűnt. Még a Morges jégmezőinél is barátságtalanabb. Elmosolyodott a gondolatra. Akkor vettem részt utoljára harcban, és azt hiszem, sokkal szívesebben lennék most is inkább ott. Katrina ugyanolyan fehér kasmírpulóvert és nadrágot viselt, mint a helyiség dekorációja. Egy intéssel hellyel

kínálta a két férfit az egyik kanapén, majd ő maga is lete lepedett egy másikra, az alacsony üvegasztal másik olda lán. Az asztalon vagy féltucatnyi különféle, az Arc-Roya lon vagy a védelmi kordonon belül kiadott újságlemez hevert. Phelan nem próbálta közelebbről is megnézni őket, hogy elolvassa a dátumot és a sorszámokat, de úgy sejtette, hogy róla, apjáról és a Farkasokról tartalmaznak adatok a t . Gondolom, nem mindegyik nyerte el a tetszését. – Szeretném megköszönni nektek, hogy ilyen hamar csatlakoztatok hozzám. Megkínálhatlak titeket valamivel? – Katrina a tálalószekrény felé intett. – Még van egy kevés abból az ír whiskyből, amit te küldtél nagyanyámnak az arc-royali Connor főzdéből. – Köszönöm, nem – rázta meg a fejét Morgan. – A leg utóbbi alkalommal, amikor ír whiskyt ittam itt, ez az iroda teljesen másképp nézett ki. Nagyanyád még élt, te pedig szalagot viseltél a hajadban. De nem voltál itt, mert főként az Új-Avalonon nevelkedtél. – Milyen ironikus, hogy Victor nem azon a világon uralkodik, ahol felnőtt, akárcsak én. – Kék szeme Phe lanra villant. – És még Phelannak is el kellett hagynia a Belső Szféra védelmét, mielőtt beteljesíthette volna sor sát. Biztosan hosszan tudnánk beszélgetni az idevezető események láncolatáról, de most sokkal sürgetőbb ügye ket szeretnék megtárgyalni veletek. Phelan felállt, és a bárszekrényhez sétált. – És mik lennének ezek az ügyek? – Mindenekelőtt rosszul ítéltelek meg, és ezért szeret-

nék bocsánatot kérni. – Miközben Phelan vizet töltött egy pohárba, Katrina közelebb hajolt Morganhez. – Amit tegnap a gyűlésen mondtál, az meggyőzött róla, hogy tévedtem veled kapcsolatban. Tavaly, amikor visszautasítottad a segítségnyújtást, és létrehoztad az Arc-Royal Védelmi Kordont, tettedet dacos ellenszegülésként értel meztem. Mostanra viszont rájöttem, hogy szó sincs ilyes miről. Morgan lassan bólintott. – Thomas Marik, Sun-Tzu Liao és a bátyád egy olyan konfliktusba bonyolódtak, amely elvonta a figyelmünket a Belső Szférát fenyegető legnagyobb veszedelemről. Ha Ulric Kerenszkij ilkán nem támadja meg a Jádesólymokat, a klánok könnyedén lerohanhatták volna a Lyrán Szövetséget. A nemzeted elpusztult volna, te pedig a klánok jobbágyává válsz. Kérdezd csak meg Phelant – jobbágynak lenni nem tartozik a legkellemesebb dolgok közé. Phelan a pohár pereme fölött Katrinára nézett. – Kétlem, hogy tetszene neked, Katrina. Nem rendelkezel harcosi, vagy tudományos képzettséggel, így legfeljebb a kereskedői kasztban kaphatnál helyet. Katrina a jobb kezén lévő karkötővel játszadozva vállat vont. – Nem kétlem, hogy szörnyű volna. Morgan, minden jogod megvolt hozzá, hogy elutasítsd a kérésem, és igazad volt abban is, hogy visszairányítottad a figyelmet a klá nokra. Tegnapig azonban képtelen voltam ezt megérteni, és ez volt az oka, hogy nem hívtalak meg a konferenciára. Ez egyszer tényleg örülök neki, hogy Victor volt olyan

előrelátó, és korrigálta ezt a végzetes hibát. – Az a lényeg, Katrina, hogy Phelan és én itt vagyunk. – Igen, Morgan, ez a legfontosabb. – Katrina hátradőlt és úgy helyezkedett, hogy mindkét férfit szemmel tart hassa. – És pont ezért hívtalak ide titeket. Súlyos gondolatok foglalkoztatnak, és szerettem volna kikérni a véle ményeteket. Phelan horkantva felnevetett. – Azt hittem, Tormano Liao és Nondi Steiner a tanács adóid. – Valóban így van, viszont vannak dolgok, melyekre nincs rálátásuk. Tormano még a klánoknál is nagyobb fenyegetésnek tekinti Sun-Tzut, Nondi pedig minden törődése ellenére negatív érzelmekkel viseltetik irántad, Morgan, és semmi kétségem, hogy Phelant és az embereit a klánok csapásmérő erejének tartja, akik bármikor kitör hetnek az Arc-Royalról, hogy elnyeljenek minket. – Kat rina óvatosan elmosolyodott. – A tegnapi felszólalásod rádöbbentett, hogy még sok tennivalónk van. Fel kell készítenünk a Lyrán Szövetséget a klánok elleni hábo rúra, de azt hiszem, Tormano és Nondi ezt nem igazán érti meg. Morgan előrébb csúszott a széken, karjával a térdére támaszkodott. Mechanikus jobb karjának fekete acélján tompán megcsillant a helyiség egyik ablakán besütő dél utáni nap fénye. – Roppantul érdekelnek a terveid, Katrina. – Ennek örülök. – Katrina sóhajtva elfészkelődött a kanapén, lábait felhúzta maga mellé a párnákra. – Teljes

mértékben egyetértek a csapásmérő erő célkitűzéseivel. Egyetlen klán kijelölése és teljes megsemmisítése a lehető legjobb tervnek tűnik. Támogatom az erőfeszítést, de félek tőle, hogy a kardinális és a bátyám átsiklik néhány igen fontos tényező felett. Kényelmetlen számomra fel hozni ezt, hiszen tudom, mennyire szükséges egy egységes front fenntartása, ám a kitűnő offenzív stratégia kidolgozása mellett úgy tűnik, nem fordítottak elegendő figyelmet a hazai frontvonalakra. – Nem vagyok benne biztos, hogy tudlak követni – vonta fel a szemöldökét Morgan. – Victor egy olyan hadjáratról beszél, melynek kivitelezése több évig is eltart. Könnyen lehetséges, hogy a klá nok – Phelan, te ezt bárki másnál jobban tudod – között törés következik be, és a Keresztesek megújítják erőfeszítéseiket a Belső Szféra meghódítására. Miközben mi meg próbáljuk kiszorítani a Füstjaguárokat a Belső Szférából, a Jádesólymok és a Farkasok előretörhetnek, és feldúlhatják a Lyrán Szövetséget. – Elképzelhető – bólintott Phelan. – Vlad vezeti a Far kasokat, és ő mindenre képes. Marthe Pryde, a Jádesólymok kánja biztosan nagyon szeretné rátenni a kezét a Terrára. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is az ő jobbágya akarna lenni. – Jól hiszed. De az embereim sem. – Katrina lenézett a kezeire. – Ezért szeretném, ha továbbra is fenntartanátok az Arc-Royal Védelmi Kordont. Azt szeretném, hogy a Kell Kopók és a Farkasok maradjanak a Lyrán Szövetség területén, amíg a Füstjaguárok elleni háború véget nem

ért. Itt akarlak tudni titeket, hogy védelmezzétek a Lyrán Szövetséget. Morgan egy másodpercre lehunyta a szemét, és lassan megrázta a fejét. – Azt hiszem, nem értetted meg a tegnapi mondandóm lényegét, és hogy miért utasítottam el a kérésed a múlt évben. – Nem, én tökéletesen megértelek. Egyetértek veled! – Katrina kihúzta magát ültében. – Te vagy az egyedüli, akiben megbízhatok, ha biztonságban akarom tudni a birodalmam. – Ó, én viszont nem bízom benned többé, Katrina – közölte elnéző mosollyal Morgan. – Tessék? – Jól értetted. – Miért nem találsz érdemesnek a bizalmadra? – Elég kevés okom van megbízni a gyilkosokban – morogta halkan Morgan. Katrina szemében harag és döbbenet villant, szája tátva maradt. – Gyilkos? Én? Én nem vagyok gyilkos! – Az ártatlanságod bizonygatása semmit sem jelent számomra, Katrina. – Morgan Kell hirtelen felállt, Katrina pedig ijedten próbált elhúzódni tőle. – Tudom, egyszerűe n tudom, hogy nem Victor ölte meg az anyátokat. Nem sokkal a halála előtt Melissa közölte velem, felajánlotta Victornak, hogy lemond a javára, de a bátyád visszautasította. Tehát semmi sem állt Victor útjába, hogy magához ragadja a hatalmat. A te számodra Victor

viszont akadályt jelentett. Anyádat tehát el kellett távolítani az útból, majd a halálát rákenni a bátyádra, hogy elfoglalhasd a helyét itt. Katrina az arca elé kapta a kezét, vállát néma zokogás rázta. – Hogy mondhatsz ilyent, Morgan? Én szerettem anyá mat. Ott voltam, amikor meghalt. Gondoskodtam róla, hogy a leggondosabb kezelésben részesülj a felépülésed alatt. Amíg beteg voltál, minden nap meglátogattalak. Hogyan tudtam volna megtenni, miért tettem volna ezt egyáltalán, ha én voltam a felelős a sebesülésedért? – Bűntudatból. – Morgan lenézett a nőre. – Mindhárom alkalommal, amikor meglátogattál, kifejezted részvéted feleségem halála és a karom elvesztése miatt, de anyád halálát sosem említetted. Sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy nem tudok ott lenni a temetésén, mint az, hogy meghalt. – Nem! Csak erős próbáltam maradni, és enyhíteni a tragédiád okozta fájdalmat. Ha nem lettél volna olyan súlyosan sérült és kábult, észrevetted volna a szívemet mardosó fájdalmat. Csak mert te nem láttad, az nem jelenti azt, hogy nem is létezett. – Ó, Katrina, jól játszottad a bánatos lány szerepét – talán túlságosan is jól. Úgy viselkedtél a hatalmas nyomás alatt, akár egy bajnok, és gondoskodtál róla, hogy a média az egész Belső Szférában tudomást szerezzen a bátorságodról. – Morgan ökölbe szorította hús-vér kezét. – Külö nösen tetszett, ahogy szembeszálltál azokkal, akik a bátyádat gyanúsították, ami természetesen csak még

inkább meggyőzte az embereket arról, hogy ha ennyire véded, akkor biztosan neki kellett megölnie Melissát. Morgan megfogta Katrina állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Igen, először még nem jöttem rá mindenre, mert a feleségem, az anyád és a karom elvesztése vakká tett. Ez a vakság azonban csak egy ideig tartott, és mostanra min dent kristálytisztán látok. Katrina ellökte Morgan kezét, azután felpattant a kanapéról, és hátrált egy lépést. – Nem merj még egyszer hozzám érni! Soha! Én az arkón vagyok! – A címet tisztelem, Katrina, de már hosszú ideje olyan ember vagyok, aki hajlamos szembeszállni a birtokosával. A névrokonod tudta ezt. Neked is tudnod kéne. És félhetnél is emiatt. – Félni? Tőled? – Katrina hátravetett fejjel, teli torok ból kacagott. – Ha bármi bizonyítékod lenne arra, amit állítasz, már rég előálltál volna vele. Csakhogy semmid sincs, ezért nem is fenyegethetsz. Morgan némán nézett rá egy darabig, aztán lassan meg csóválta a fejét. – Te az ostobák közül is a legrosszabb fajta vagy, Kat rina – az a fajta, aki képtelen figyelni. Ha most rögtön fel használnám a bizonyítékomat az elmozdításodra, azzal csak a Belső Szférát gyengíteném meg. Nem fogom ezt tenni. De miután elbántunk a klánokkal, már semmi sem fog visszatartani tőle. – Ha túléled a klánok elleni háborút.

A Katrina hangjából áradó jeges düh hallatán Phelan képtelen volt tovább türtőztetni magát. Poharát a távo labbi falhoz vágta, ahol az üveg hangos csörrenéssel rob bant apró darabokra, nedves foltot hagyva maga után a fehér tapétán. Katrina utolsó szava után még el sem hagyta a lélegzete a torkát, amikor Phelan egy hosszú lépéssel előtte termett, és jobb kezét az arkón nyakára kulcsolta. Felfeszítette Katrina állát. Csak a nő bugyborékoló hörgése, valamint a falat kaparó ujjai keltette súr lódó zaj hallatszott. – Megölted anyámat, most pedig az apámat fenyegeted? Van bátorságod megfenyegetni az apámat? – Hüvelykujját feljebb csúsztatta, közvetlenül a nő száj szeglete alá feszítette. Semmi mást nem akart, mint tovább fokozni a szorítást, és kisajtolni belőle az életet, de valahogy ellenszegült a vágynak. – Jól jegyezd meg, amit mondok: ha ő meghal, te is meghalsz. Ha én meghalok, szintén meghalsz. Phelan jobb vállára egy fémkéz nehezedett. – Engedd el. Phelan lerázta magáról apja kezét. – Figyelj rám, Katrina, mert ezek nem üres fenyegetések. Van egy világom, tele Farkasokkal, akiket senki és semmi nem tud megakadályozni abban, hogy bosszút áll janak rajtam és a családomon. – Figyelte, ahogy az arkón arca egyre lilábbá válik, és a szeme kezd kifordulni. Érezte a pulzusát ujjain és tenyerén. Lelki szemei előtt megjelent anyja képe, és lassan fokozni kezdte a szorítást. Apja hangja valahogy áthatolt az agyára ereszkedett

vörös ködön. – Phelan, ereszd el! Phelan szó nélkül visszaejtette Katrinát, de egy mozdulattal sem próbált segíteni neki, amint az hátrahanyatlott a kanapéra. Katrina a nyakát dörzsölgette, de nem szólt egy szót sem. Haragos pillantást vetett Phelanra, de ő ügyet sem vetett rá, csak mosolyogva nézte a fehér bőrön máris lilulni kezdő horzsolásnyomokat. – Azt hiszem, a látogatásunk véget ért – bólintott Mor gan. – Egyvalamit jegyezz meg, Katrina: amíg a Belső Szférát nálad nagyobb veszély is fenyegeti, addig biztonságban vagy. De ha a klánokkal végeztünk, eljön az igaz ság pillanata. *** Katrina még akkor is a nyakát dörzsölte, amikor az ajtó becsukódott a két Kell mögött. Legszívesebben teli torokból üvöltött volna haragjában, de tudta, hogy a várt megkönnyebbülést az sem hozná meg számára. Vagy talán a félelem volt az, ami megakadályozta benne. De végül a düh felülkerekedett a rémületen. Phelan Kell hozzáért, és egy pillanat alatt akár meg is ölhette volna őt. Gondosan kidolgozott tervei is vele együtt hal tak volna meg. Ha Morgan nincs itt, nem kétséges, hogy már csak egy holttest feküdne a szobában. És ha Phelan

tudott volna a Farkasok Vladjával kötött szövetségről, és a veszélyről, melyet ez a szerződés saját Farkasaira jelent, nem biztos, hogy Morgan képes lett volna leállítani. Arra is kicsi az esély, hogy Morgan egyáltalán megpróbálta volna. Saját magára is dühös volt, amiért kételkedett saját megérzésében Morgan Kell-lel kapcsolatban, és a férfi indokaiban az Arc-Royal Védelmi Kordon létrehozását illetően. Morgan megsértette és gúnyolódott vele. Nyíltan fellázadt, és csak azért nem próbálta meg őt letaszítani a trónról, mert a klánokra akarja tartogatni a mecheket és a muníciót. Ő és a fia hosszú távon fenyegetést jelentenek a hatalma és a túlélése szempontjából. Bár nemrég még hasznosnak tartotta, hogy Morgan Kell nem halt meg Melissa Steinerrel együtt, most már azon a véleményen volt, hogy minél előbb megszabadul a Kellektől, annál nagyobb biztonságban tudhatja magát és a birodalmát. A félelem ismét áthatolt a harag ködén, de ezúttal mintha csak még jobban táplálta volna azt. Katrina job ban ismerte Morgant annál, hogy azt képzelje, a férfi ilyen hangnemben mert volna beszélni vele, ha nincsenek a kezében a bizonyítékok az ő bűnösségéről Melissa meg gyilkolásának ügyében, viszont azt is tudta, hogy Morgan nem rendelkezik az ezek begyűjtéséhez szükséges erőforrásokkal. A Kell Kopók közé beépült ügynöke nem tett jelentést róla, hogy a zsoldosok nyomozást indítottak volna a gyilkosság körülményeinek felderítésére, de még pletykák sem jutottak el róla a füléig. Viszont a forrása nem férhetett hozzá a Morgan és Victor közötti bizalmas

üzenetekhez. Amilyen ostoba, Morgan a tudomásomra hozta, hogy egy csapda szájában ülök, és ezzel időt biztosított számomra, hogy kiszabadítsam magam. Ha ő és Victor a klános fenyegetés megszüntetéséig nem csapnak le, marad idő kideríteni, milyen bizonyítékuk van ellenem, hogy szükség esetén megsemmisíthessem. Míg ők távol lesznek, hogy megmentsék a Belső Szférát, és is megmentem magamat. *** Miközben Victor beinvitálta Morgan Kellt falambériás irodájába, azon gondolkodott, mikor látta utoljára ennyire elgyötörtnek a zsoldosparancsnokot. – Tölthetek valamit, Morgan? – Whiskyt, ha van. Tisztán. Victor kivett egy palack ír whiskyt mahagóni íróasztala alsó fiókjából, és mellétett két poharat is. – Duplát? Én is mindig azt iszok, miután a húgommal beszéltem. Morgan felemelte az egyik ujját. – Egy ujjnyit – csak az íze miatt, hogy megnyugtassa az idegeimet. Sose azért idd, hogy megoldja a problémáidat, mert nem is fogja megtenni. – Az idősebb férfi elmosolyodott. – Neked meg nem is hiányzik, hiszen úszol az izzad ságban a vívóleckétől. Ilyen kiszáradt állapotban egyenesen a fejedbe szállna.

Victor töltött egy ujjnyit Morgannek a borostyánszín folyadékból, azután az asztalon a zsoldos elé tolta a poharat. Saját poharát üresen hagyta. – Azért ihatsz, ha akarsz, Victor – mosolygott tovább Morgan. – Felnőtt férfi vagy. – Nem annyira felnőtt, hogy ne fogadjak meg egy jó tanácsot. – Victor figyelte, ahogy Morgan kiüríteti a poharát. – Hogy sikerült a megbeszélés Katherine-nel? – Jobban és rosszabbul annál, mint ahogy előre megjósoltad. – Morgan visszatette az asztalra a poharat. – Helyre akarta hozni a dolgokat és megkért, hogy a had művelet kezdetekor tartsam a Lyrán Szövetség területéri a Kopókat és Phelan Farkasait. Visszautasítottam, elmondtam neki, hogy nem bízom benne, és amikor meg kérdezte, miért nem, azt válaszoltam, nem ismerek túl sok megbízható gyilkost. Victornak tátva maradt a szája. – Ez elég egyenes volt. – Az. Tudom, arra kértél, hogy csak utaljak rá, misze rint tisztában vagyok vele, hogy ő ölte meg anyádat és a feleségemet, de Katrina a hazugságok olyan áradatát zúdította rám, hogy azt gondoltam, a finom célozgatásokat észre sem fogja venni, vagy úgy kicsavarja őket, hogy a végén még én sem ismerek rájuk. Ha finomabb lettem volna, talán arra a következtetésre jut, hogy én is azt gon dolom, te állsz a gyilkosságok mögött – egyszerűen kép telen voltam tovább tűrni, hogy játszadozzon velem. – Morgan vállat vont. – Úgy gondoltam, többre megyek a támadással.

– Hogyan reagált? – Könnyekkel, majd fenyegetéssel. Lenyűgöző alakítás volt. – Morgan sötét szeme elfelhősödött. – Phelan közel állt hozzá, hogy eltörje a nyakát. – Micsoda? Milyen közel? – A Tharkadon ismét divatba fog jönni a magas nyakú viselet. – Értem – bólintott lassan Victor. – Kösz. – Valóban érted, Victor? – kérdezte aggodalmas han gon Morgan. – Hajlandó voltam Katrina tudomására hozni, hogy gyanakszunk rá, mert megkértél rá, de biztos vagy benne, hogy valóban ezt akartad? – Nem hiszem, hogy lett volna más lehetőségem, Mor gan. Katherine – sosem fogom a nagyanyám nevén szólítani – nyilvánvalóan saját magával van elfoglalva, nekem pedig az az érdekem, hogy ez még inkább így legyen. Ha a harci kötelék elindul a klánok ellen, és én is vele tartok, az azt jelenti, hogy Yvonne-ra kell hagynom az új-avaloni trónt. Nem szeretném, hogy amíg távol vagyok, Katherine-nek eszébe jusson az Egyesült Nemzetközösség újra egyesítése saját uralma alatt. Victor megrángatta a vívóruhája gallérját rögzítő gom bokat. – Emellett igencsak jó munkát végzett a gyilkosság nyomainak eltüntetésében. Csak ő tudja, milyen hibákat követett el, és hogy milyen szálakat kell még elvarrni. Ha abban a hitben tartjuk, hogy birtokában vagyunk az ellene szóló bizonyítékoknak, rá fog kényszerülni, hogy megpróbálja megsemmisíteni őket.

– És a figyeltetésével talán sikerül ezeket a bizonyítékokat elhalászni az orra elől, – A legjobb embereim dolgoznak az ügyön. – Ez veszélyes játék, Victor. – Ez egyáltalán nem játék. – De ha az embereid kudarcot vallanak, sosem fogod tudni bebizonyítani, hogy ő ölette meg Melissát. – Most sem tudom bizonyítani – vonta meg a vállát Victor. – Katherine ambíciói hátráltatják a Belső Szférát a klánok legyőzésében. Bármi, amivel eltérítjük a céljából, később még a hasznunkra válhat. Örülnék neki, ha lenne más út, de sajnos egyet sem látok. – Átkozott dolog, de én sem. – Morgan ép kezével megveregette Victor vállát: – A Kellektől minden támogatást megkapsz. Ezt tudhatod. – Ez az egyik fő ok, amiért azt gondolom, lehet remé nyünk a sikerre. – Victor széles mosollyal nézett Mor ganre. – Elsőként gondoskodjunk a többség jólétéről, és aztán – de csak aztán – következnek azok, akiknek speciális kezelésre van szükségük.

13 Sigfried Gleccser Rezervátum Environs, Tharkad City Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 12.

Victor hívogató, ám korántsem vidám mosollyal az arcán üdvözölte Thomas Marikot, a Sigfried Gleccser Rezervátum szélén álló, fényűző üdülőtelep főépületében. – Örülök, hogy elfogadta a meghívásom, vezénylő tábornok. Thomas háta mögött összekulcsolt kézzel állt a tölgy fapadlós előtérben, és a fával borított kőépület belsejét vizsgálgatta. – Igazából nem hagyott választási lehetőséget. Yvonne mindössze a hely rusztikus vonzerejét említette Sherryl nek, amikor felvetette neki, hogy töltse itt a hétvégét, de hogy ezzel engem is idecsalogasson, az gondolom az ön ötlete volt. Jól sejtem? Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Victor bólintott, és néhány falépcsőn keresztül bevezette Thomast nappaliba. A déli fal teljes egészében, a padlótól a mennyezetig, üvegből készült, tökéletes rálátást biztosítva a gleccserre és a környező hegyek sípályáira. A falakon különféle

állatok koponyái lógtak, a meredek esésű tetőt pedig durván faragott faoszlopok rácsozata választotta el a terem alsó részétől. A keleti falnál álló masszív kandallóban tűz lobogott. Az északi lépcsősor az épület másik szárnyába vezető folyosóba torkollott. Victor hellyel kínálta Thomast az egyik párnázott kanapén, azután megállt egy kardfogú hótigris vicsorgó koponyája alatt. – Tudom, hogy amit önnel és a családjával tettem – bár teljes felelősséget vállalok minden cselekedetemért –, az túlmegy minden határon. Ön, és a legtöbb ember számára talán visszataszító, amit csinált a m . Most már én is egyetértek, de szeretném megmagyarázni, miért tettem, amit tettem. Thomas megállt a kanapé előtt, de nem ült le. – Alaposan félreismer, ha azt hiszi, bármit is elér vele, ha annak a ragadozónak a képe alatt meghúzódva magyarázkodásba kezd. Ne gondolja, hogy egy ilyen szánalmas színjátékkal eléri, hogy megbízzam önben. Victor felnézett, elfintorodott, azután gyorsan arrébb lépett. – Higgye el, szó sincs itt semmiféle színjátékról. Ezt a kis hajlékot Alessandro Steiner építette saját maga szá mára. Ön még emlékezhet rá, én viszont már nem – meg halt, amikor még csecsemő voltam. Ő volt az az arkón, akit nagyanyám – a valódi Katrina Steiner – leváltott. Katherine nővérem a rendelkezésemre bocsátotta a nya ralót, hogy emlékeztessen rá: akárcsak Alessandrót, engem is egy Katrina Steiner mozdított el.

– Ha tudta, akkor miért fogadta el? – kérdezte gyanakodva Thomas. – Mert Katherine nem tud róla, hogy nagelringi tanul mányaim idején barátaimmal együtt sűrűn látogattuk a nyaralót, hogy itt tanuljunk és pihenjünk. Kellemes emlé kek fűznek hozzá. Már amikor első ízben itt jártam, elha tároztam, hogy birtokba veszem a helyet, és megtisztítom Alessandro árulásától. Azzal, hogy most átadta hasz nálatra, csak visszajuttatott valamint nekem, amit már rég a sajátomnak tekintettem. – Biztosan arra számít, hogy egy nap visszaadja önnek a Lyrán Szövetséget is – bólintott a vezénylő tábornok. – Ön vagy nagyon elbizakodott, vagy nagyon ostoba. – Talán mindkettő – vont vállat Victor. – Vagy talán csak azt szeretném, hogy mások erre a következtetésre jussanak. Kérem, üljön le. Nem számítok arra, hogy a mondandómmal felmentem magam az ön szemében, de utána talán könnyebben megérti, ki és mi vagyok én valójában. – És miért lenne ez jó nekem? – Segíthet önnek eldöntetni, meddig bízhat, és akar bízni bennem. Thomas bólintott és leült. Victor maga köré fonta karjait. Vastag, csavart mintás pulóvere ellenére kirázta a hideg. – Annak terve, hogy létrehozzuk az ön fiának hason mását, két okból merült fel apám fejében. Az első okot valószínűleg ön is ismeri, de az is lehet, hogy nem: több mint harminc évvel ezelőtt Maximilian Liaónak kis híján

sikerült megszerezni az Egyesült Világok trónját azáltal, hogy egy hasonmást ültetett apám helyére. Apámat köz ben elrabolták – az egész történetet mintha Dumas Vasálarcosának oldalai közül tépték volna ki. A helyzet iróniája, hogy apámat pont egy „vasálarc” mentette meg, mivel csak ő tudta beindítani Hadvezére hajtóművét egy olyan titkos kóddal, melyet semmiféle csaló nem ismerhetett. – Tehát ez inspirálta az apját arra, hogy a fiam helyett olyasvalakit találjon, akit az irányítása alatt tarthat. – Nem, nem csak ez – rázta meg a fejét Victor. – Liao trükkje világossá tette apám számára, mi mindenre lehet használni egy hasonmást. Gyakorlatilag az életemet köszönhetem neki, mert annak idején anyám hasonmása a Lyrán Nemzetközösségben mutogatta magát a nyilvánosság előtt, míg a valódi Melissa apám mellett tartózkodott az Egyesült Világokban. Anyám hasonmása még az első Katrina Steiner életét is megmentette, amikor meg hiúsított egy gyilkossági kísérletet. Ha ő nincs, sosem szü letek meg, és a Belső Szféra térképe talán teljesen más ként festene. – És ezzel elérkeztem a fiát helyettesítő hasonmás használatának fontosságához. Ön pusztán a gonoszságot látja abban, amit tettem, de az én célom pusztán az volt, hogy időt nyerjek – egy évet, talán kettőt. Időre volt szükségem a Skye Szigetén kezdődő lázadás lecsitításához. A fia természetes halállal halt meg. Ha a halálát el is titkoltam ön elől, ez semmit nem változtat a tényen, hogy az életét nem lehetett volna megmenteni.

Thomas bólintott. – Tehát azt próbálja nekem megmagyarázni, hogy semmi rossz sincs abban, amit tett? – Nem, tábornok, viszont nem is állt szándékomban ártani vele. Elküldtük önnek a fia összes kezelési feljegyzését. A specialistái bizonyára megerősítették, hogy mi mindent megtettünk érte. – Nem gondolom, hogy megölte a fiamat, herceg. – Jó. – Victor egy másodpercnyi töprengés után felsóhajt o t t . De ez még nem jelent semmit. – Tudom, ostobaság volna elhinni azt, hogy egy kórházi tartózkodás során végrehajtott személycsere – amíg a célszemély a lábadozás ideje alatt nincs szem előtt – után a hasonmás átveheti a valódi személy helyét, és hatalomra is kerülhet helyette. De nem is ez volt a célom. Ez sosem történhetett volna meg – egyszerűen nem működött volna –, és remélem elhiszi: vagyok olyan okos, hogy magam is jól tudjam ezt. A vezénylő tábornok szinte tökéletesen leplezte reak cióját. – Sosem hinném önt ilyen ostobának, Victor herceg. – Hangjának pillanatnyi megrezdülése, és a gyakoribb pis logás voltak az egyedüli jelek, melyek elárulták Victornak, hogy próbálkozása kifizetődőnek bizonyult. – Méltányolom a kedvességét, tábornok. – Victor meg próbált semleges hangon beszélni, de legszívesebben az ég felé kiáltotta volna örömét. Az egyedüli hasznos következménye a Thomas fiával, Joshuával eljátszott trükk lelepleződésének néhány genetikai teszt volt,

melyek egyértelműen bizonyították, hogy Thomas ugyan Joshua apja, viszont semmiféle rokoni kapcsolatban nem áll Isis Marikkal. Isis Marikot házasságon kívül szülte Thomas egyik ágyasa az idő alatt, amíg mindenki azt hitte, hogy a vezénylő tábornok meghalt az ellene elkö vetett gyilkossági kísérlet során. Marik mindenkit meg döbbentett, amikor eltűnése után tizennyolc hónappal ismét megjelent a színen. Bár szörnyűséges sebhelyek borították testét, teljes mértékben készen állt rá, hogy elfoglalja a Szabad Világok Ligájának trónját. Victor legjobb tudomása szerint mindössze ő, maroknyi tanácsadója, a hasonmás, és a Komsztár néhány embere tudta az igazságot a jelenlegi Thomas Marikról. Victor gyanította, hogy a férfit a Komsztár előző prímása, Myndo Waterly állította Thomas Marik helyére abban a reményben, hogy előkészítsen egy lázadást, és az irányítása alá vonja az egész Belső Szférát. A terv vele együtt halt meg, ám mivel Thomas Marik még mindig a Szabad Világok Ligáját kormányozta, újjáélesztése nagyon is reá lis fenyegetésnek tűnt. Az a tény, hogy a Blake Szava – a Komsztár egyik leszakadt reakciós csoportja, amely még mindig a szervezet gerincét jelentő titokzatosság híve volt – elfoglalta a Terrát, előre jelezte, hogy Thomas jelenlegi passzív hozzáállása nem mindig fog így maradni. Victorban az is felmerült, hogy a Thomasszal kapcsolatos feltételezéseinek egy része talán hibás. Mi van akkor, ha nem is tud róla, hogy nem ő a valódi Thomas Marik? Valójában ez nem sokat változtatott a tényeken – ez esetben Victor esetleges célozgatásai teljességgel

hiábavalóak lennének, ám ha Thomasnak ilyen emlékeztetőre volna szüksége ahhoz, hogy ne feledje el, milyen kellemetlen ellenfél tud lenni Victor, akkor a helyzet sokkal rosszabb, mint a herceg gondolta volna. Szólnom kell Jerry Cranstonnak, hogy dolgozza ki a következtetéseket arra az esetre, ha Thomas valóban egy alvó ügynök. Ha a Blake Szava csak arra vár, hogy aktiválhassa, radikális változás várható a politikában, ezért fel kell készülnünk erre az eshetőségre is. Victor újra vendége felé irányította gondolatait, és széttárta karját. – Remélem, most már valamivel jobban megérti, miért voltam kénytelen ezt tenni. Engem harcosnak neveltek, és rá lettem kényszerítve, hogy sokkal többet tanuljak meg a politikáról, mint valaha is szerettem volna, de rájöttem, hogy erre is szükség van, ha jól akarom szol gálni a népemet. Azonban én még így is harcos vagyok. Szeretném, ha tudná, hogy nem mindig zárkózom el a háború elől. Ám szívesebben győzök együttműködéssel, mint harc által. – Ez igen felvilágosult gondolat öntől. – Ezenkívül arról is szeretek meggyőződni, hogy mind annyian ugyanazt az adatfájlt olvassuk egy adott szituációról. – Victor felnézett, és nyíltan tanulmányozni kezdte Thomas arcát. – Tudom, hogy nemrégiben találkozott a húgommal. – Katrinára gondol? – Igen. – Ó, igen, valóban találkoztunk. – Thomas arcán futó

mosoly tűnt fel. – Yvonne-nal is volt egy megbeszélésem a Csillagliga újraegyesítésével felmerülő egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban. Jó döntés volt, hogy ő képviselheti magát ezeken a tanácskozásokon. Nagyon intelligens hölgy, és elszánt makacssággal küzd, hogy ne térjünk el a témától. – Igen, a húgom valóban figyelemreméltó jelenség. – Victor sokkal szélesebben mosolygott, mint szeretett volna, de aztán úgy döntött, nincs abban semmi rossz, ha kimutatja Thomasnak, mennyire büszke a húgára. Ha Thomas tiszteli őt, legalább kisebb lesz rá az esély, hogy valami bajt csináljon, amíg a harci kötelék odakint harcol a klánokkal. – Azonban én most Katherine-ről szeretnék beszélni önnel. Tudom jól, hogy önök barátok. – Ez egy nem hivatalos kényelmi szövetség közöttünk, Victor herceg. Ő sem kíván jobban háborúzni velem, mint én vele. – Értem. – Victor megfordult, és kinézett a gleccserre. – Azonban van néhány dolog, amit tudnia kell vele kapcsolatban. Az első, hogy bármikor képes gyilkosságot elkö vetni. – Gondolom, nem az édesanyjuk meggyilkolására gon dol. Nekem az volt a benyomásom, hogy a néhai Ryan Steiner keze volt a dologban. – A SAFE forrásai mostanában egyre megbízhatóbbak. – A legtöbb információt a Solarisról kaptam, Ryan meggyilkolása után. Ha a hírszerzői stábom annyira jó lenne, valószínűleg a fiamról is előbb tudtam volna. – Igaza van. Ami pedig a húgomat illeti, nem anyám

halálára céloztam, bár ebben az ügyben sem tisztázódott még teljes mértékben a szerepe. – Valóban? – Valóban. – Victor szembefordult Thomasszal. – Most a csapdáról beszélek, amit a Coventryn állított szá momra. Olyan információkat szivárogtatott ki, melyek ben a Coventryn állomásozó klános erőket a felére becsülte. Ha csak a parancsnokságom alatt álló csapatokkal, az ön Lovagjaival, a Harloc-i Vadászokkal, valamint a Katherine-től kapott egységekkel érkezem oda, súlyos túlerővel találtam volna szemben magam. Elég jó esélyeim lettek volna rá, hogy a harcok során elhalálozzak. Thomas csendben emésztette Victor szavait. – Ön azonban keresztbe húzta a számításait azzal, hogy egy kis kitérővel felvett még kétezrednyi Kell Kopót is. – Igen, de ezt pusztán a szerencsének köszönhetem. Ha nem kapunk segítséget Ragnartól, és nem használjuk fel a klánokkal kapcsolatos ismereteit, az összes Coventryre küldött egység megtizedelődött volna. Csak hogy engem elkapjon, ezrek életét lett volna hajlandó feláldozni. – Annak ellenére, hogy ezt gondolja, mégis hagyja, hogy ő uralkodjon a Lyrán Szövetségen? – Van más választásom? – Victor lehalkította a hangját. – Ön és Sun-Tzu azonnal megtámadnának, ha lépéseket tennék birodalmam újraegyesítése érdekében. De jelen pillanatban e nélkül sem tehetném, mivel a klánokra kell összpontosítanunk minden figyelmünket. Amíg Katherine

el tud látni csapatokkal és utánpótlással, addig meg sem próbálom elmozdítani a helyéről. – De lehet, hogy ő még a klánoknál is nagyobb vesze delmet jelent a Belső Szférára. Victor Thomasra szegezte az ujját. – Egyvalamit jegyezzen meg: lehet, hogy a Belső Szféra biztonságát fenyegeti, de mégiscsak az én vérem. Az ő népe az én népem. Bármilyen külső próbálkozás az elmozdítására azonnali és szörnyűséges megtorlást vonna maga után. Thomas összevonta a szemöldökét. – Nem katonai hódítást javasoltam, Victor, bár értem, miért így értelmezte a megjegyzésem. De kissé össze vagyok zavarodva: ha nem egy közös műveletet tervez ellene, miért mondta mindezt el nekem? Victor mély lélegzetet vett, azután lassan kifújta tüde jéből a levegőt. – Thomas, ön mindenki másnál jobban megérti, hogy jelenleg a stabilitás létfontosságú számunkra. Ön a józan ság megtestesítője a Csillagliga újjáalapításának és a klá nok elleni támadásnak a viharában. Tiszteletreméltó férfi, aki egészen addig a legjobbakat hiszi másokról, amíg valaki rá nem mutat megítélése helytelenségére. Szükségem van magára, hogy a befolyásával továbbra is stabilizáló tényező maradjon, ugyanakkor nem szeretném, ha Katherine áldozatává válna. Olyan üzletet köt vele, amilyent csak akar, de azt szeretném, ha figyelne rá, mert a külső alatt egy olyan nő rejtőzik, aki gyilkolni is képes azért, hogy megkapja, amit akar.

– Értem – bólintott Thomas. – Mindezt egy olyan ember mondja, aki eltitkolta előlem a fiam halálát. Egy olyan ember, aki egy hasonmást ültetett a fiú helyére, aki valószínűleg meggyilkoltatta saját anyját, és minden bizonnyal Ryan Steinert is. – Nem tagadom Thomas, hogy voltak hibás és helytelen lépéseim, és azt sem, hogy vér tapad a kezemhez. Nem vagyok mindenre büszke, amit tettem, de az összes cselekedetemért vállalom a felelősséget. – Victor össze fonta mellén a karját. – Az igazán trükkös dolog azonban azt elkerülni, hogy az én vérem valaki másnak a kezéhez tapadjon. Ezt a trükköt magának is tanácsos lenne elta nulnia. – Miért ad nekem tanácsokat, Victor? – Mert azt hiszem, maga olyan ember, akiben megbízhatok. Ezt Sun-Tzuról már nem mondhatnám el – moso lyodott el Victor zordan. – Arra számítok, hogy a harci kötelékkel tartok, és elvisszük a klánokhoz a háborút. Amikor visszatérek, szeretnék még ráismerni a Belső Szférára. Az ön életben maradásával azt hiszem, sokkal nagyobb esélyem van erre. Viszont ha elbukik… Nos, azt hiszem, akkor már csak az lesz a kér dés, vajon lesz-e egy általán okom arra, hogy visszajöjjek.

14. Sigfried Gleccser Rezervátum Environs, Tharkad City Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. október 13.

Az ágyékára terített vastag frottírtörölközőtől eltekintve Victor meztelenül feküdt a szauna egyik felső padján. Párnaként egy másik, összehajtogatott törülközőt tett a feje alá. Behunyt szemmel hagyta, hogy a forróság beha toljon a bőre alá, miközben lajstromba vette a testén érzékelt összes fájdalmas pontot. Még csak huszonnyolc éves vagyok, de le merném fogadni, hogy öregebbnek érzem magam, mint Alessandro a halála előtt. A fájdalomnak két fajtája volt. Az éles, szúró fájdalmak a testét borító horzsolásoktól és két, különösen feszes térdíntól származtak. Az hitte, eleget nyújtott Tancred Sandoval szokásos reggeli vívóklinikája előtt, de az izmai egészen másként gondolták. A véraláfutások ott képződtek, ahol a vívótőr gyakorlóhegye utat talált a védelmén keresztül. Elburjánzásuk más körülmények között talán zavarta volna Victort, de vigasztalta a tudat, hogy a talá latok többségét Tancred érte el rajta. Kai és Hohiro jóval kevesebbszer szúrta meg, mint Victor őket. Végre egy

sport, ahol nyerésre állok. Az általános fájdalom a délutáni síelés következménye volt. Térde, combja, csípője, válla és háta egyaránt sajgott, méghozzá sokkal jobban, mint a nagelringi kadét korá ban tett sítúrák után. Kétségtelenül fiatalabb voltam akkoriban, de nem olyan sokkal. Ugyanazzal a fiatalos zabolátlansággal rohamozta meg a lejtőket, de megtanulta elfogadni, hogy a nap győztesei mindenképpen a dombok lesznek. A síelést kellemes időtöltésnek tartotta, de a média előli vesszőfutást már kevésbé. Victor nem egyezett bele, hogy a biztonságiak megtisztítsák az utat előtte a felvonón, ezért a többi emberrel együtt várakozott a sorban. Így viszont lehetőséget adott a riportereknek, hogy min den oldalról kérdésekkel bombázzák. Amikor nem vála szolt, a holoújságírók egyre idegesítőbb kérdéseket tettek fel abban a reményben, hátha sikerül valamilyen választ kiprovokálniuk. Fiatalabb koromban még válaszoltam volna nekik. Minden higgadtságát össze kellett kapargatnia, hogy figyelmen kívül tudja hagyni a kérdéseket, és nyugodtan cseverésszen a többi síelővel. Rájött, hogy az egyedüllét itt nem megoldható, viszont nem is csak a látványkeltés volt az egyedüli alternatíva. Uralkodott indulatain, nem engedte le a pajzsait, és inkább a lejtőkön töltötte ki dühét. És most, amikor pihenek, még most is fent vannak a pajzsok. Nem szívesen vitte be a törülközőt a szaunába, de tudta, hogy óvatosnak kell lennie, hátha valamelyik

dörzsölt firkász belopakodik utána, és lefotózza a meztelenül heverésző herceget. Nem is merek belegondolni, milyen szalagcímmel hoznák le a fotómat. Victor mély lélegzetet vett, és tüdejében tartotta a forró levegőt. A helyiségben olyan meleg volt, hogy izzadni kezdett. Érezte az ajkain kicsapódó só ízét, saját verejtékét, mely enyhén csípte a szemét. Megigazgatta a törülközőt, hogy az egyik vége a térdei közé lógjon, a másikkal pedig kitörölte a nedvességet a szeméből. Azu tán végighúzta a mellkasán, onnan is felitatva a verejtéket, majd elengedte a törülközőt, ami most úgy takarta testét, mint egy ágyékkötő elülső fele. Azért történtek pozitív események is napközben. Ő és Omi együtt siklottak le a hegyről az egyik könnyebb lej tőn. Bár a lány és a családja az üdülő egyik vendégházában lettek elszállásolva, Victor csak nagyon ritkán látta Omit, ezért a közös lesiklás kitűnő időtöltésnek ígérkezett. A síelésben kezdőnek számító Omi lelkesen és vidá man fogadta az ötletet. Victornak eszébe jutott, ahogy felbukott a vastag porhóban, és amikor felemelte a fejét, az arca nem is látszott a fehér hómaszk alatt. Nevetve söpörte le magáról a havat, Victornak pedig az jutott eszébe, hogy talán még sosem látta ilyen gyönyörűnek. Egy másik kellemes élmény volt, mikor a sorban vára kozott a sífelvonóra, és az egyik riporter igen udvariatlanul rákérdezett a közte és Omi közötti viszonyra. Mielőtt Victor kiötölhetett volna valami megfelelő választ, az egyik idegen férfi botjait a lécekkel együtt a hóba szúrta, és elindult a riporter felé.

– Nem szégyelli magát? – förmedt rá dühösen. – Nincs magában semmi tisztesség? Ez a férfi dolgozik a legkeményebben az egész Belső Szférában, magának meg van képe a szerelmi életéről kérdezősködni? Nem jutott még eszébe, hogy bármit csináljon is a szabadidejében, ahhoz senkinek semmi köze? Egy férfi értéke nem azon dől el, hogy mit mond, vagy kivel találkozik, hanem hogy mit tesz. A herceg kiebrudalta a Sólymokat a Coventryről, a Tenientén pedig kimenekítette Omi úrnő bátyját a klánosok markából. Már ez utóbbi is elegendő ahhoz, hogy barátokká váljanak, az előző pedig ahhoz, hogy valamivel több tiszteletet mutasson iránta. A férfi tüzes kirohanására a sorban állók tapssal és fütyüléssel nyilvánították ki egyetértésüket, és ez mosolyt csalt Victor arcára is. Megpróbálta megköszönni – felajánlotta védőjének, hogy vendégül látja a síelésre vagy egy vacsorára, de az visszautasította. – Nézze, Felség, ha nincs ön, az apja és az édesanyja, mostanra már mindannyian klánosok lennénk. Méltányolom a vacsorameghívását, de az a helyzet, hogy ön már mindent megtett azért, hogy egyáltalán szabadon vacso rázhassak. Az, hogy most a védelmére keltem, a legkevesebb volt, amit tehettem önért. A férfi mondatai reményt öntöttek Victorba, mert megerősítették mindazt, amit mélyen legbelül mindig is remélt. Hogy a Lyrán Szövetségben sok támogatója van, akikre a jövőben majd nyugodtan számíthat. Lehet, hogy Katherine itt a média kedvence, de az emberek nem hisznek el mindent, amit a holovid közvetít nekik. És ez

jó. Victor hallotta, hogy nyílik a szauna ajtaja, és érezte a kiszökő forró levegő keltette léghuzatot. Az ajtó gyorsan be is csukódott, de a kinti hideg áthatolt a bőrét borító fényes verejtékrétegen. – Kicsit feljebb tekerhetné a hőfokot, nagyon lehűlt itt a levegő. – Sumimasen, Victor-sama. Nem szeretném, hogy megfázzon. A női hang hallatán Victor a bal oldalára gördült, miközben jobb kezével a helyén tartotta a törülközőt. – Omi! Hát te…? A lány helyet foglalt az alsó padon, Victorral szemben. Haját feltűzte, testét hónaljtól combközépig fehér törül köző fedte. Óvatosan és kimérten, mégis kecsesen moz gott. Szinte úgy tűnt, egy pillanatra megfeledkezik a her ceg jelenlétéről, mintha saját magánszentélyében volna. Felemelte a kezét, hogy karcsú ujjaival meglazítsa a törülközőt a helyén tartó csomót. Victor mintha lassított felvételen látta volna, ahogy a törölköző lesiklik róla, tekintetével csak úgy itta a felbukkanó hajlatokat és árnyakat, ahogy a textildarab lassan a padra hullott. Omi a csípőjénél magasan felvágott fürdőruhát viselt, melyet néhány centiméterrel a kulcscsontja alatt vörös pánt rög zített a mellénél. A vékony anyag második bőrként tapadt a testére, és jól láthatóan megfeszült lapos hasán, amint hátradőlt a padon. Victor tátott szájjal bámulta a lányt. Mindig is gyönyörűnek tartotta, érzékinek és vonzónak, de eddigi együtt

léteik mindig hivatalosak és távolságtartóak voltak. A sípályán töltött délután ugyan eléggé alkalomszerű volt, ám ott csuklyás kabátot, sapkát, kesztyűt és steppelt sío verallt viselt. Sem az az öltözéke, sem az eddig látott többi ruha nem sugárzott ilyen nyers, elemi szexualitást. Hosszú lába, mellének lágy íve, tökéletes arca, és a bőrén kiütköző első, aranyban játszó verejtékcseppek… Victor érezte, ahogy növekszik benne a vágy a lány iránt. Felült, és eligazgatta magán a törülközőt. – Omi, mit keresel te itt? – Élvezem a szaunát. – Ő is párnává gyűrte törülközőjét. – Azt ajánlották, síelés után próbáljam ki – Kym Hasek-Davion hercegnő mondta, azt hiszem. Mivel a mi épületünkben lévőt apám, bátyám és a katonai tanács adóik használják, idejöttem a főépületbe. Ha azt akarod, hogy elmenjek… – Nem, dehogy – emelte fel a kezét Victor. – Nem, csak arról van szó, hogy… nos, szó val… arra gondolok, hogy az apád… – Apám tudja, hogy veled találkozom. Van némi meg beszélnivalónk. Victor gyanakodva nézett rá. – Apád tudja, hogy itt vagy velem… így? – Apám nagyon elfoglalt. A lényegtelen részletek azok lényegtelen részletek. – Omi kinyitotta a szemét, ráné zett. – Kérlek, Victor, nyugodj meg. – Nem könnyíted meg a helyzetem, Omi. – Victor bal kezével végigsimított mellkasán, jobbra futó sávokba rendezve szökés szőrzetét. – Én, eh, sosem láttalak még

ilyen… – Én sem téged, csak álmomban. – Omi elvörösödött. – Bocsáss meg, Victor, amiért csak magammal törődöm, és nem veszem figyelembe a te érzéseidet. Önző vagyok. – Dehogy, Omi. Nem tettél semmi rosszat. – De igen. Azt hiszem. – Behunyta a szemét, karjait összekulcsolta a feje alatt. – Azóta, hogy az Arc-Royalon együtt voltunk, rengeteget utaztam, mert apám segédjeként betöltött pozícióm ezt megkövetelte. Ott voltam a Solarison, hogy végignézzem, amint Kai megvédi a címét. Beutaztam az egész Szövetséget, jártam a Northwinden és más világokon. Mindig és mindenhol figyeltem az embe reket, hogy hogyan viszonyulnak a közöttünk lévő érzel mekhez. A szokások mindenhol különböznek, akárcsak a szeretet kimutatásának módja, ám nem számít hová mentem, a minket elválasztó szakadékot az emberek mindenhol tragikusnak tartják. A helyiségben uralkodó hőség ellenére Victor hátán végigfutott a hideg. Amit most ők ketten tettek – a közös szaunázás –, a Belső Szféra legtöbb világán érdektelen, esetleg megmosolyogtató lett volna. Voltak ugyan olyan fundamentalista szekták, akik az örök kárhozatot látnák benne, de a legtöbb ember egy ilyen találkozásra ügyet sem vetne. Csak az a bökkenő, hogy a legtöbb ember nem a koordinátor lánya, illetve az Egyesült Nemzetközösség nagyhercege. Omi folytatta. – Mióta legutóbb elváltunk, folyton csak az járt az eszemben, amikor megcsókoltál, és hogy mit éreztem

akkor legbelül. Emlékszem, ahogy táncoltunk – még min dig érzem a kezed a hátamon. Emlékszem, ahogy a tes tem a tiédhez feszült, érzem a lélegzeted a nyakamon, és előttem van, ahogy belélegeztem az illatodat. Akkor nem akartam elválni tőled, legszívesebben veled maradtam volna örökre, és azóta is úgy érzem, képes lennék a lel kem egy darabját feláldozni néhány veled töltött másod percért. Omi lágy hangjának szomorkás tónusa hallatán Victor legszívesebben felpattant volna, hogy odamenjen a lány hoz. Oda akart ülni mellé, és csókjaival beborítani az ajkát. Meg is tette volna, de tudta, hogy képtelen lenne ennyivel beérni. Szenvedélyesen akarta őt, de ha enged a vágyainak, azzal végérvényesen megváltoztatja a Theo dore Kuritához, Hohiróhoz, és Omihoz fűződő viszonyát. Romba dönt néhány barátságot, és talán még az új Csil lagliga alapjait is darabokra zúzza. – Kérlek Omi… könyörgöm, hagyd abba. – Victor ökölbe szorította a kezét, és baljával teljes erejéből a padra sújtott. A fájdalom felcikázott a karján, és kissé kitisztította gondolatait. – Hidd el, hogy engem is hasonló gondolatok foglalkoztattak, ugyanezek az álmaim voltak. Újraéltem minden együtt töltött percet, és számtalan fantáziaképet szőttem belőlük. Érted aka rok nyúlni, meg akarlak érinteni, érezni akarom, ahogy itt vagy mellettem, de mégsem tehetem. Nem itt és nem most. – Tudom. – Akkor miért jöttél ide?

A kék szempár felnyílt, megvillant. – Új emlékképekért az új álmokhoz. Victor nevetve dőlt a fülke falának. – Még egy ok, amiért szeretlek, Omi Kurita. Némelyik ember még álmodni sem nagyon mer, neked pedig van merszed megtervezni az álmaidat. – Megtervezni a mi álmainkat, Victor. Ha csak rólam lenne szó, nem lennék ilyen merész. – Domo arigato, Omi-sama. Az adósod vagyok. Ismét. – Victor szélesen elmosolyodott. – Azon töprengek, hogy ha apád tudja, hogy találkozunk, mit gondol, milyen célból akarunk beszélni egymással. Omi arcáról egy szempillantás alatt eltűnt a derűs kife jezés. – Talán értesültél róla, hogy néhány hónappal ezelőtt merényletet kíséreltek meg apám ellen. – A forrásaim jelezték, hogy Subhash Indrahar eltűnt a színről, de az apád elleni gyilkossági kísérletről még pletykák sem jutottak el hozzánk. Omi egy másodpercig csendben maradt. – Subhash Indrahar az életét áldozta, hogy megmentse apámat. Victor nyugtalanul mocorogni kezdett. – Indrahar elkötelezettsége a családod iránt közismert volt. Az önfeláldozása nem lep meg, de az EgyNem szem pontjából nem is olyan nagy tragédia. Tudjuk, hogy a Szö vetségben vannak reakciós elemek, akik szemben állnak az apád által kezdeményezett változásokkal, és Indraharnak ismernie kellett a kilétüket. Ők az egyedüliek, akik

nek lett volna okuk megölni az apádat, és ráadásul nem kevés hatalmat összpontosítanak a kezükben. Ha erről az oldaláról nézed, pofonegyszerű az egész. – Legfeljebb egy tehetséges matematikus tarthatná ilyen egyszerűnek. – Omi felült, keresztbe tette bokáit. – Apám szinte biztos benne, hogy amikor nyilvánosságra kerül a konferencia döntése, szárnyra kapnak a pletykák. Szerinte a Szövetség felvonulási területként való felhasználását úgy fogják értelmezni, mint a te kísérletedet arra, hogy biztos legyél benne, egy esetleges klános megtorlás a húgod birodalma helyett a Szövetség felé fog irányulni. – Szokatlan elképzelés – sóhajtott Victor. – Az itteni média azt fogja sugalmazni, hogy magára hagyom a Lyrán Szövetséget, és megfosztom a csapataitól. Az Egyesült Nemzetközösség médiája szintén. Ostorozni fognak azért is, mert a mi csapataink bevetésével fogom visszafoglalni a klánoktól a Szövetség világait, és esetleg arra próbálnak majd rávenni, hogy az Egyesült Nemzetközösség nevében szálljam meg a bolygókat. Azt hiszem, apád díjazná az ötletet. – Megbízik benned, Victor. Elhiszi, hogy betartod a szavad. – Remélem, soha nem fogja azt kérni tőlem, hogy többé ne találkozzam veled. – Nem hiszem, hogy ez probléma lesz – mosolyodott el Omi. – Apám számos tervet kigondolt már a Szövetség reakciós elemeinek elhallgattatására, de mindegyikben szükség lesz a közreműködésedre. – A részletek?

– Megosztom veled őket, de nem itt. – Nyújtózkodott egyet, mire Victornak azonnal a torkába ugrott a szíve. – Talán egy vacsora közben alkalmasabb lenne tolmácsolnom a terveit. – A gondolataimban olvasol. – Victor az ajtó felé bólin tott. – Ha lezuhanyoztál, bármelyik vendégszobában átöltözhetsz. Így nekem is marad elég időm, hogy felkészüljek a vacsorára – egy vacsorára, melyről azután temérdek álmot tudunk szőni.

15 Harcos Negyed Strana Mechty Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület 3058. október 27.

Vladimír Ward a Farkas klánból gyengének és kimerültnek érezte magát, akár egy kölyökkutya, de valahogy félig ülő helyzetbe tornázta magát, és begyömöszölt egy párnát a tarkója és az ágy fejlapja közé. Megrántotta a takarót, miáltal jobb lába fedetlenül maradt, és felitatta vele az arcán és mellkasán lecsorgó verejtékpatakokat. Kezét ezután a mellére ejtette, és behunyta a szemét. Érezte, ahogy a szex álmosító utóhatása az álom felé ragadja őt, de úgy döntött, nem hagyja magát. Kielégült és elfáradt teste hagyta, hogy gondolatai sza badon bolyongjanak, és azon vette észre magát, hogy olyan dolgokon gondolkodik, melyek azelőtt sosem fog lalkoztatták. Mivel a klánok harcosi kasztjain belül mes terséges tenyésztéssel oldották meg a szaporodást, a közösülés és az utódnemzés között semmiféle kapcsolat nem létezett. A testi élvezet egyfajta ajándék volt, melyet a barátok osztottak meg egymással, egy ünnepélyes alka lom megpecsételése, vagy esetleg valamiféle párbaj,

melyben senki sem veszíthetett. Tudta, hogy az alsóbb kasztok tagjai közötti szexuális kapcsolat számtalan egyéb jelentőséggel és árnyalattal is bír, de ennek sosem tulajdonított túl nagy jelentőséget, és nem is igazán figyelt rá. Úgy élt, ahogy egy harcosnak élnie kell, és csak ez számított. A bajtársakkal való közösülés egy dolog volt, melynek a szerelem nem képezte részét. Az olyasvalami volt, amit az alsóbb osztályok birtokoltak – valamint a Belső Szféra félrevezetett polgárai –, és Vlad tudta, hogy a kifejezés a kapcsolatok széles skáláját foglalja magába. A harcosok azonban a barátságot és bajtársiasságot értékelték, mert a szerelemmel együtt járó nyilvánvaló kizárólagosság csak féltékenységet és rivalizálást szült volna. Mindkét érze lem romboló hatású a katonai rendre és fegyelemre, már pedig az uralkodó kaszt harcosai különösen tisztelték ezeket az erényeket. Vlad visszaemlékezett arra az időre, amikor az egyik tesköztársa – egy fiatal nő, akit csecsemőkora óta ismert – bevallotta neki, hogy beleszeretett valakibe. Az élmény félelmetesen megrázó volt számára, és zavarát még tovább fokozta, hogy szerelmének tárgya egy jobbágy, Phelan Kell volt. Ranna azért fordult Vladhoz, hogy útmutatást kérjen, és a megnyugtatás utáni vágya végül oda vezetett, hogy az ágyban kötöttek ki. Akkor még nem volt képes megérteni, mi jár a lány fejében, vagy hogy miért kezdte el kerülni őt. Azt hitte, megcsalta Phelant velem. Vlad erre még azelőtt rájött, hogy találkozott volna azzal a nővel, akibe – legalábbis

azt hitte – beleszeretett, de mostanáig, amíg le nem feküdt valaki mással, nem értette meg teljes egészében, mit érezhetett Ranna. Mentális rendellenességként fogta fel a dolgot és száműzte a gondolatai közül, most viszont már tudta, hogy ennél jóval többről van szó. Katrina Steinerben megtalálta azt a nőt, aki lekötötte a gondolatait. Nem pusztán fizikai vonzalom és vágy volt ez, bár ezt a részét sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Amikor beszélt vele, amikor együtt voltak, a lelkek olyan egyesülését érezte, melyet addig csak más harcosokkal volt képes átélni. Tudta, hogy meg kellett volna vetnie a nőt, mert a szó semmilyen értelmében nem számított harcosnak, ám belső ereje ugyanolyan fényesen izzott, akár az övé. Úgy érezte, mintha önmagának egy részére talált volna rá, melyről eddig nem is tudta, hogy hiányzik. A gyomrát összeszorító rémület meglepetésként érte. Az árulás fájdalma az elárult személy elvesztésének félelme. Meg tudta magyarázni, darabjaira szedni, elemezni az érzelmet, de a hatalmát csökkentenie még így sem sikerült. Félt tőle, hogy bármikor elveszítheti Katrinát egy olyan incidensben, amelyet a klánok között említésre sem méltattak volna. Mégis árulásnak tekintené, mivel én félek tőle, hogy elárulom őt. Érdekes. Vlad a fürdőszoba ajtajára pillantott. A zuhanyból alá zúduló víz hangja hirtelen elhallgatott, azután a zuhany zófülke kinyíló tolóajtajának kattanása hallatszott. Hal lotta a kupacból előhúzott törülköző lágy suhogását, azu tán a fürdőszoba világítása kialudt. A nő a haját törölgetve lépett be a félhomályba borult

szobába. Hosszú lábának és hetyke mellének bőrén fényes vízcseppek csillogtak. Vlad látta bordáinak árnyé kos körvonalát, és figyelte a bőre alatti izmok könnyed, erőtől duzzadó játékát, ahogy az ágy felé közeledett. Teste visszaemlékezett rá, milyen volt vele együtt és elle nében mozogni, és a gondolat mosolyt csalt az arcára. Marthe Pryde átvetette vállán a törölközőt, jobb kezé vel kisimította fekete haját az arcából, majd elnyújtózott a férfi mellett az ágyon. Elégedetten felsóhajtott, azután állát a karjára támasztva felnézett Vladra. – Amikor meghívtál, hogy találkozzam veled és beszél jük át a helyzetünket, nem egészen erre számítottál, negvál? – Neg. Semmi okom a panaszra, de ez engem is váratlanul ért. Marthe csúfondárosan elmosolyodott. – Helyes. Azt hiszem nem árt, ha emlékszel rá, hogy téged is meg lehet lepni. – Talán te készítetted elő a csapdát, Marthe Pryde, de az volt a benyomásom, hogy én is adtam annyit, mint amennyit kaptam. – Vlad a jobb oldalára gördült, és fejét a kezére támasztotta. – Ha minden meglepetésszerű támadás ilyen fokú kielégüléssel járna, talán szándékosan keresném őket. – Ó, de a feloldódás mindig része a meglepetésnek. – A nő behunyta a szemét egy pillanatra. – Ez pedig kifejezetten kellemes volt. Ti, Farkasok nagyon találékonyak vagytok. – Ti, Sólymok pedig nagyon képzettek a hagyományos

módszerek alkalmazásában. – Vlad halkan felnevetett. – A szövetségünk legújabb fejleményei természetesen meg ráznák a híveinket. – Azt hiszem, jóval kevésbé, mint a kollégáinkat a Nagytanácsban – vigyorodott el Marthe. – Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egyikük sem volt olyan előzékeny, hogy meghaljon, miközben a teszteken pró bálták bizonyítani harcosi mivoltukat. – Egyetértek. Különösen a két Novamacska kán teljesítménye nyűgözött le. Mindketten matuzsálemek, mégis fölényes győzelmet arattak ellenfeleik felett. – Szinte úgy tűnt, mintha tudnák, mit fog tenni az ellenfél, mielőtt az még hozzákezdett volna. A Nova macskák hosszasan képesek ecsetelni jövőlátó vízióikat. Soha nem hittem egy szavukat sem, ám ez magyarázatot adna kitűnő teljesítményükre. – Jövőbelátás vagy hangszerelés. – Vlad összevonta szemöldökét. – Gyanítom, hogy Taney így nyerte meg a csatáját. Vagy megkoreografálta az összecsapást, vagy ő a létező legszerencsésebb ember. – Inkább a szerencsére tippelnék a tervezés ellenében, mert Taney soha nem az előrelátásáról volt híres. – Marthe a könyökére támaszkodva feljebb emelkedett. – Az ilkáni pozícióért folytatott harcában is főként a sze rencsére támaszkodik. Nem ismerte fel, hogy a megjegyzésed egy olyan vezető szükségességéről, aki megjárta Tukayyidot, minden esélyétől megfosztotta. Könnyedén legyőzöd, ha szavazásra kerül a sor. – Te azt hiszed, én akarok lenni az ilkán?

– Azt gondolom, még korai lenne a megválasztásod – csóválta a fejét Marthe. – Nem rendelkezel azzal a fölénnyel, ami sikeres ilkánná tehetne. – Egyetértek. – Valóban? – Teljes mértékben. Nem a rám ruházott felelősségtől tartok, sokkal inkább a kudarctól félek. Marthe rövid gondolkodás után bólintott. – Úgy érzed, kudarcot vállánál a Belső Szféra meghódításával? – Nem, abból a szempontból a kudarcnak még az árnyéka sem fenyeget – mosolyodott el magabiztosan Vlad. – Amitől félek, az a klánok irányításának kudarca. Gondold csak el, hogyan tagozódnak most a klánok. Négy csoportra oszlanak: vannak a Keresztesek és az Őrzők, illetve az inváziós és az otthoni klánok. Mind közül a leg gyengébbek az otthoni Őrzők, utánuk következnek az inváziós Őrzők. Az igazi hatalom a Keresztes frakciók között oszlik meg, mivel az otthoni Keresztesek úgy dön töttek, ideje nekik is színre lépniük. A megérzésed a Nagytanácsban előadott mondandómmal kapcsolatban hízelgő, ám azt hiszem, nem teljesen pontos. – Talán – vont vállat Marthe. – Nem hiszem, hogy Taney és az otthoni Keresztesek képesek lennének akkora befolyást gyakorolni a többiekre, hogy szembeszállhassanak bármelyik másik ilkán jelölttel. – Taney és az otthoni Keresztesek azért nem teljesen hülyék. Az otthoni klánok fiatal harcosait agitálják, hogy gyakoroljanak nyomást a vezetőségre.

Marthe komoran bólintott. – Ó, szóval ezért van ez a sok késlekedés, és ezért ragaszkodnak ennyire a tesztekhez meg a vérnév próbákhoz. Tele akarják pakolni a Klántanácsokat fiatal harcosokkal, akik alig várják már, hogy dicsőséget szerezzenek az újraindított invázióban. – Pontosan – vigyorgott Vlad. – Ugyanaz a technika, melyet Marialle Radick és én alkalmaztunk, hogy siettessük a vezetői krízis kirobbanását a Farkas klánban. A fegyverszünet árnyát felhasználva sikerült elültetnünk a félelmet az embereinkben, akik tartottak tőle, hogy soha többé nem lesz esélyük a bizonyításra. Az otthoni Keresztesek pedig most ugyanazt teszik, csak ők azzal riogatják a harcosokat, hogy ki lesznek hagyva az invázió folytatásából. – Ez sok mindent megmagyaráz – töprengett Marthe. – Hozzád hasonlóan én is sok időt töltöttem itt, a Strana Mechtyn a vérnév próbák megfigyelésével. Az újonnan vérnevet nyert harcosok között sok Jaguárellenes véle ményt hallottam. Taney és a többiek tehát valószínűleg úgy gondolják, a Jaguárok vezetik majd az új inváziót. – Pozvál, én is így látom, mivel a Füstjaguár Leo Showers volt az invázió első ilkánja. – Különösen miután a nagytanácsbeli hozzászólásoddal gyakorlatilag Lincoln Osist jelölted meg a következő lehetséges ilkánként. – Felfigyeltél rá? – Nem is lehettél volna egyértelműbb. – Köszönöm. – Vlad mutatóujjával a lepedőn rajzolga-

tott, értelmetlen szimbólumokká alakítva a gyűrődéseket. – A klánok tagoltsága azt jelenti, hogy akárki is lesz az ilkán – Osis, Taney, vagy bárki más –, egy széttagolt haderőt kell majd irányítania. Az otthoni Keresztesek gyűlölnek minket a sikereink miatt, és ugyanezért félnek is tőlünk. Az Őrzők nem kedvelik a Kereszteseket, és vonakodni fognak minden olyan dolgot megtenni, amivel hozzásegítenének minket a további sikerekhez. A Füstjaguárok, mivel saját magukat tekintik a legerősebb invá ziós Kereszteseknek, minden erejükkel azon lesznek, hogy végezzenek a Drakónis Szövetségg e l , és benyomuljanak a Terrára. Még ha egy másik klán veszi is be a Terrát, a Szövetséggel, mint vazallus állammal a hátuk mögött a Füstjaguárok olyan erőt fognak képviselni, mellyel mindenképpen számolni kell. – Az elemzésed hibátlannak tűnik. – Marthe kinyúj totta a karját, és nyújtózkodás közben megérintette a férfi mellkasát. Azután ismét kitámasztotta az állát, és úgy kérdezte: – Tehát, mit tartasz a leghelyesebbnek? – Számos dolognak kell történnie. – Vlad felemelte az egyik ujját. – Először is a Füstjaguároknak meg kell szé gyenülniük. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha elősegítjük Lincoln Osis ilkánná választását. Abban a pozícióban majd megpróbálja nagyobb erőfeszítésekre sarkallni a Jaguárokat, de ehhez elég gyenge helyzetben lesz. A Szel lemmedvék Őrzők, tehát nem fognak irgalmazni neki, ha a Belső Szféra visszatámad. A Jádesólymok és a Farkasok semmit, vagy csak nagyon keveset tesznek a frontjaikon, és engedélyezhetjük a Belső Szféra csapatainak az áthala-

dást, hogy elbánhassanak a Jaguárokkal. – És mi van a Novamacskákkal? – Azt sosem fogjuk megtudni, hogy ők mit tesznek majd, de most is harcolnak a Füstjaguárokkal, ezért nem hiszem, hogy támogatnák Osis háborúját. A Belső Szférának reagáln i a kell a kiújult ellenségeskedésre, és a Füstjaguárok taktikailag eléggé elmaradottak ahhoz, hogy veszítsenek. Marthe elmosolyodott. – Ha Osis offenzívája néhány világ elveszítését eredményezi, azzal bizonyítékát adja, hogy nem alkalmas a vezetésre. – Így van. És ami még ennél is fontosabb, a veszteségek miatt az otthoni klánok is fenyegetve érzik majd magu kat. Ez viszont segít egyesíteni a klánokat – egy olyan szövetségben, melyet Osis nem képes létrehozni, mivel ezeket a klánokat kihagyta az új invázióból. – Hogyan képzeled? – Hol közelíthetik meg a támadó klánok a célpontjaikat? Te és én egyetlen világot sem engedünk át nekik. A Szellemmedvék nem engedik be őket, ezért Osisnak nem marad más lehetősége, mint saját megszállási zónáján keresztül biztosítani nekik egy támadási vektort. Ezt nem szívesen teszi, és azt sem fogja engedélyezni, hogy az ere deti támadási vektorok mellett próbálkozzanak, mert így olyan területeket rohannának le, melyek nincsenek felkészülve a védelemre. – Pedig ez jó terv volna. – Igen, de Osis az inváziót vetélkedésként kezeli, mely

nek végén ott várja őt a fődíj, nem pedig katonai akcióként, melynek célja meghódítani a Belső Szférát. Előrelátás híján ahelyett, hogy egyesítené a klánok erejét, inkább arra koncentrál, hogy megnyerje a versenyt, és így teremtse meg azt a szövetséget és hűséget, melyre jogo sulnak érzi magát. Marthe bólintott. – Tehát, azáltal, hogy megadjuk Osisnak, amit akar, lehetővé tesszük számára, hogy elpusztítsa saját magát és a klánját. – Ahogy mondod. És amikor eljön az idő, hogy levált suk, és új vezetőt nevezzünk ki a klánok élére, már csak két jelölt lesz, akik megfelelnek a követelményeknek. – Te és én. – Te és én – bólintott Vlad. – Én tudom, melyikünket választanám, de ez akkor már nem is lesz lényeges. – Nem? – Nem – válaszolt hideg mosollyal Vlad. – Amikor újra kezdjük a Belső Szféra valódi meghódítását, több mint elegendő dicsőség fog teremni mindkettőnk számára, és elég hatalmat szerezhetünk ahhoz, hogy még a legvadabb álmainkat is könnyedén valóra válthassuk.

16 Kapellán Kulturális Központ, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. november 5.

Katrina Steiner úgy találta, hogy Sun-Tzu irodája, melyet a Kapellán Kulturális Centrumban rendezett be magának, túlságosan sötét az ő ízlésének. A gyér világítás csak még jobban elmélyítette a teák és mahagóni bútorok árnyalatait. Bár az irányított fényű spotlámpák élesen kiemelték a falakon lógó gyönyörű rizspapír festményeket és a talapzatokon álló nefritkő véseteket, fényük nem terjedt túl az így megmutatott kincseken. Katrina pontosan tudta, milyen érzelmet kellene kivál tani a bemutatón a k . Az emberek alázatot éreznek, amikor ilyen régiségek és csodák veszik körül őket. A kincsek a Terrával, az emberiség bölcsőjével való kapcsolatot szimbolizálják, és mély benyomást kellene tenniük rám. A kapcsolat egyben a Liaók igényének jogosságát is jelzi arra a vezetésre és hatalomra, melyet az egykori Csillagligában birtokoltak. Elmosolyodott. Csakhogy én egy tollvonással képes vagyok lakhatatlanná tenni világokat. Ilyen könnyen nem tud lenyűgözni.

Sun-Tzu lassan felállt a székéről. Aranyszínű selyemzakójának tigrisei tökéletesen passzoltak a szék támlájának egyik felébe vésett tigrisalakokhoz. A szemben lévő szék, melyet nyilvánvalóan az arkónnak készítettek elő, hason lóan finom kidolgozottságú volt, bár ennél pávákat hasz náltak dekorációként. Katrina kíváncsi lett volna, hogy ez valamiféle gúnyolódást, vagy inkább megbecsülést akar-e jelenteni. Sun-Tzu Katrina fölé tornyosult, és a kezét nyújtott az arkónnak. – Megtisztel, hogy elfogadta a meghívásomat. Katrina barátságosan kezet rázott vele, azután a háta mögött összekulcsolta az ujjait. – Van valami oka, kancellár, amiért ne fogadtam volna el? Sun-Tzu elmosolyodott és a pávás szék felé intett. – Ha jól emlékszem, kissé kihoztam a sodrából a Northwind meghódításával. – Hódítás? – Gyors mosollyal leplezte hirtelen feltámadó dühét. Sun-Tzu olyan világokat foglalt el, melyeket ő a Lyrán Szövetség részének nyilvánított. Ez a bejelentés inkább csak arra szolgált, hogy a bátyját bosszantsa, bár a Northwind valóban egy olyan világ volt, melyet szeretett volna megtartani. Ezt tekintette otthonának az egyik leghíresebb zsoldos alakulat, a Northwindi Felföldiek egysége, és igazán jól járt az az állam, amelyik a hadseregét velük erősíthette meg. – Ha jól tudom, kancellár, ön a Felföldieknek ajándékozta a világot – azt a világot, melyet egyébként is meg

tartottak volna, mégpedig az ön Konföderációjától füg getlenül. Tehát az ön uralma felettük csak névleges. – Ó, igen. Mint ahogy az öné is Kell ezredes és a Kell Kopók felett. Katrina helyet foglalt és keresztbe tette lábait. Hal ványszürke szoknyája eléggé felcsúszott ahhoz, hogy kibukkanjon alóla térdig érő, szürke bőrcsizmája. – Ha nem lennének nézeteltérések az életben, mind annyian unatkoznánk. A Northwind birtokba vétele nem nyerte el a tetszésemet, de nem látom be, miért kellene emiatt ellenségeskednünk egymással. Igazából azt hiszem, az adósa vagyok önnek. Sun-Tzu jádezöld szeme elkerekedett. – Az adósom? Hogy értsem ezt? – A nyitóülésen a támadása Morgan Kell ellen megelégedéssel töltött el. Morgan jelenléte a hosszú távú célokat figyelembe véve hasznos lehet, de akkor és ott sértés volt rám nézve, melyet a bátyám készített elő. A kancellár bólintott. – Victor valóban olyan, mint a torokban megakadt hal szálka: kicsi, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, és akár még végzetes is lehet. – Megértem, miért alakította ki róla ezt a véleményt. – Katrina felsóhajtott. – Azonban neki is megvan a maga haszna. Csak arra kell vigyázni, hogy kinek a torkán akad meg. Azt hiszem, ez esetben a klánok fognak fuldokolni tőle, amit egyáltalán nem bánok. Sun-Tzu elkomorodott. – Biztos benne, hogy Victor beleegyezik a harci kötelék

vezetésébe? – Beleegyezik? Ezt tekinti a sorsának. Mi másért hozta volna el magával Yvonne-t? A lány éles gyakorlaton vesz részt, hogy átvehesse a helyét az Egyesült Nemzetközösség élén, míg ő távol van. – Halkan felkacagott. – Sokkal nehezebb feladat volna itthon tartani Victort. És lássuk be, nála alkalmasabb személy nem létezik a feladatra. – Nem? – Ki más lenne? Ön? – Nevetése most egy kissé erőltetetnek hatott. – A kardinális már túl öreg, Hohiro Kurita bátor, de a klánok elleni mérlege nem túl jó. Kait nem érdekli a politika, míg a többi vezető vagy túl idős, vagy alkalmatlan a hadviselésre. Nem, Victor fogja vezetni a sereget. Sem ön, sem én nem tudunk ezen változtatni. – Jó – bólintott ünnepélyesen Sun-Tzu. – Sokkal nyu godtabban alszom, ha a bátyja odakint harcol a klánokkal, és Kai is vele van. Katrina hátradőlt, és félig leeresztett szempillái alól figyelte a kancellárt. Az a Sun-Tzu, akivel azelőtt találkozott vagy kommunikált, sokkal kiegyensúlyozatlanabbnak tűnt, mint a most vele szemben ülő férfi. Victor és Kai iránti gyűlölete legendás volt, és még a legáltalánosabb üzenet közepébe is képes volt beleszőni egy tíz per ces, vagy akár még tovább tartó fellengzős tirádá t. Az irracionalitás volt a pajzsa. Vajon miért engedte most le előttem? – Kancellár, ön meglep engem. Általában a bátyám, vagy Kai nevének már az említésére is a gutaütés szokta kerülgetni.

– Tigriscsíkok, arkón. Védőmintázat. A birodalmam kicsi, és sokan ügyet sem vetnek rá, mert azt hiszik, örö költem családom őrületét. – Sun-Tzu vállat vont. – Ha emiatt alábecsülnek, máris lépéselőnybe kerültem. – Miért árulja el nekem, hogy mindannyiunkkal a bolondját járatja? – Kiszámított kockázat. Sokan azt gondolják, ön csu pán egy szociális pillangó, aki kizárólag erős személyiségével uralkodik, de én nem így vélem. – Nem? – Nem. Ha így volna, a nagybátyám sosem kegyeskedett volna felajánlani önnek a szolgálatait. Ám mivel még semmiféle határozott kísérletet nem tett a birodalmam destabilizálására, tudom, hogy nem szerzett ön felett jelentős befolyást. Ami egyben azt is jelenti, hogy önnek több acél van a gerincében, mint gondoltam volna. – SunTzu széttárta a karját. – Mindketten álarcot viselünk, és ez bizonyos értelemben szövetségessé tesz minket. – Szövetségesek? Miért tekinteném önt a szövetségesemnek? – A közös ellenségeink miatt, arkón. A bátyja például legszívesebben mindkettőnket kipenderítene saját biro dalmunkból. Thomas Marik is az ellenségünk, aki meg próbál kijátszani minket egymás ellen. Önnek amiatt kell aggódnia, mi fog történni, ha a birodalma kormányzása rám és Isisre száll. Nekem amiatt, hogy esetleg feleségül veszi önt, és megszületik mindkét nemzet trónörököse. – Thomas elvesz engem? – robbant ki Katrinából a nevetés. – Attól tartok, ez sosem történhet meg. Ne az én

utódom, hanem az ágyasa gyermeke miatt aggódjon. Biz tos lehet benne, előbb vagy utóbb világra hoz egy trón örököst. – Igen, ez gondot okozhat – nézett rá Sun-Tzu. – Ter mészetesen az is egy lehetséges megoldás lenne, ha én venném feleségül önt, és akkor Thomas találná magát sarokba szorítva. Sun-Tzu ötlete váratlanul érte Katrinát. Énjének egy része azonnal lázadozni kezdett a megoldás ellen, de sikerült visszanyelnie az éles megjegyzést, amellyel vála szolni akart az ajánlatra. Tudta, hogy Sun-Tzu iránta való vonzódásának teljes hiánya hosszú évek kondicionálásának köszönhető. Maximilian Liao utódai – Candace kivé telével – szinte kivétel nélkül, már gyermekkoruktól tébolyodott szörnyetegek voltak. Maximilian megpróbálta elragadni az Egyesült Világokat Hanse Daviontól, és már ez elegendő ok volt rá, hogy gyűlölje őt és minden ivadékát. Egyesek arra is rámutattak, hogy bár Candace Maximilian feleségétől született, az apjával való kapcsolata ezen a ponton véget is ért – és mindezt csak azért tették, hogy megpróbálják megmagyarázni, miért éri meg Candace-t szövetségesnek tekinteni. Egy Katrina és Sun-Tzu közötti szövetség erős hatalmi tömörülést hozna létre a Belső Szférán belül. Lehetővé tenné a Káosz Határvidék azonnali pacifikálását, és meg erősítené a Lyrán Szövetséget, mivel jóval több világot kapna, mint amennyit a klánok elragadtak tőle. Thomas Marik a házasság következtében kényes helyzetbe kerülne, de mivel képtelen lenne legyűrni ellenségeit,

csak az lenne a megoldás, ha engedékenynek mutatkozik velük szemben. A három birodalom gyakorlatilag eggyé válna, és végre határozottan meghúzhatná a közte és a bátyja közötti frontvonalat. – A házasságkötésünk járna bizonyos előnyökkel, SunTzu, de nem hiszem, hogy most volna itt az ideje ilyen lépést fontolgatnunk. – Katrina elmosolyodott. – Elvégre ön eljegyezte Isis Marikot. – Valóban, méghozzá már több, mint hat esztendeje. – Sun-Tzu sziszegve mondta ki az időtartamot, mintha a szavak keserű mérget tartalmaznának. – Thomas meg szegte a szavát, nem tűzött ki időpontot a házasságra, így az eljegyzés nem más, mint ámítás. Csaliként elém nyújtja a birodalmát, de közben folyamatosan ütlegel a bottal. Elismerem, a Sarna Határvidék elleni támadásom támo gatásával engedte, hogy belekóstoljak ebbe a csaliba, de igazából soha nem szándékozik átengedni nekem a zsák mányt. – És mit gondol erről a csali? – Isis? – Sun-Tzu szeme összeszűkült. – Azt hiszem, ő szintén álarc mögött rejtőzködik. Tudom, hogy vannak ambíciói, azt viszont nem, hogy mik lehetnek azok. Úgy gondolom, nem ő játssza apja eszközének szerepét a biro dalmam megkaparintásában. Ha így lenne, már rég össze házasodtunk volna, én pedig mostanra bizonyára elhuny tam volna valamilyen baleset következtében. Katrina meg sem próbálta leplezni döbbenetét. – Azt hiszi, Isis képes lenne meggyilkoltatni önt? – Ne feledje el, hogy Thomas Marik csak az apja meg

gyilkolása árán foglalhatta el a Szabad Világok Ligájának trónját. Victor hasonló módon jutott hozzá ahhoz, ami születési jogon később amúgy is járt volna neki. Még ön is hálás lehet annak a bérgyilkosnak a mostani pozíciójáért. Ha Isis mellém kerülne, a napjaim meg volnának szá molva. Szerencsére van egy biztosításom: Kali. – A rémuralmával állna bosszút önért? – Vele és a thug szektájával az a probléma, hogy túl nehéz őket kontrollálni. Ha szabadjára engedném őket, átkozottul hatékonyak és bosszantóak lehetnének. – SunTzu kurta mosolyt villantott Katrinára. – Nem mintha önnek fenyegetve kellene éreznie magát. – Természetesen nem. – Katrina viszonozta a mosolyt. – De jól megjegyzem, hogy ha meg akarom ölni önt, akkor el kell helyeznem egy hamis bizonyítékot is, amely egy másik ellenségemre mutat. – Egyszerű, ám hatékony. Talán meg kéne ren deznem saját halálomat, és alkalmaznom a módszert. – Csak nyugodtan, amíg nem én vagyok a gyanúsított. – Katrina hüvelykujjával megpöccintette mutatóujja kör mét. – Mit kíván tőlem, Sun-Tzu? – Ha nem a kezét, akkor a támogatását a politikai tanácsban. – Sun-Tzu teljes magasságában kihúzta magát. – Én akarok lenni a Csillagliga Első Nagyura. Katrinának egy arcizma sem rándult. – Ha felidézem az eddigi megbeszéléseket, úgy emlék szem, abban egyeztünk meg, hogy váltjuk egymást a vezetői pozícióban. A választás három évre szól. Az ön ideje is hamar elérkezik majd.

– Én akarok lenni az első – jelentette ki Sun-Tzu. – Tudom, hogy a poszt a megegyezésünk értelmében főként ceremoniális jellegű, de szükségem van a vele járó presztízsre. Élénkítőleg hatna a népemre, amire igencsak szükségem van, ha újra erőssé akarom tenni a Kapellán Konföderációt. El sem tudja képzelni, mit jelentett a nemzetem számára a Káosz Határvidék világainak elfog lalása. Az embereim újra erősnek és elszántnak érzik magukat, nem pedig annak a megvert csürhének, melyet az ön apja térdre kényszerített, és amelyet anyám tovább sanyargatott a vereségük miatt. – Amikor azt mondja, újra erőssé válik a nemzete, hogyan képzeli kimutatni ezt az erőt? – Katrina kék szeme keskeny hasítékká szűkült. – Az Egyesült Nemzetközösség az enyém, Sun-Tzu. Ha a 3025-ös határokon túli terjeszkedés tervét fontolgatja, kénytelen leszek elpusztítani önt. – A 3025-ös határ? – Sun-Tzu habozni látszott, de végül bólintott. – Ezzel a St. Ives Paktum kívül marad a védőernyőjükön. – Nem törődöm a Konföderáció belpolitikai problémáival. Ha vissza tudja szerezni birodalma fellázadt részét, csak tegye. Engem nem érdekel. – Akkor hát számíthatok a támogatására? Katrina egy pillanatig töprengett. Ha támogatom SunTzut, Victor biztosan minden erejével a javaslatom ellen szegül. Theodore és Thomas valószínűleg Victor mögé áll, ami azt jelenti, hogy Sun-Tzu veszíteni fog. Azután tartok egy beszédet arról, mennyire helytelenítem az

eljárásukat, és hogy úgy látom, az egyesülés szellemét, amely segít újjáteremteni a Csillagligát, veszély fenyegeti. Mindannyian elszégyellik magukat, és így én maradok az egyedüli logikus választás az Első Nagyúri címre. – Hajlandó vagyok ön mellett szavazni, Sun-Tzu. Sőt, örömmel nevezem meg a jelöltemként. – Nagyon kedves. – Az vagyok, Sun-Tzu. Ezt ne feledje el. – Katrina elmosolyodott. – Eljön az idő, amikor elvárom ennek a szívességnek a viszonzását, különben letépem az álarcát, kika parom a szemét, a nemzetéből pedig nem marad más, csak egy emlék.

17 Királyi Udvar, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. november 14.

Victor Davion némileg zavarónak találta, hogy a kardinális még nem érkezett meg a Füstjaguárok ellen tervezett támadás délutáni áttekintő értekezletére. A stratégiai tervező bizottság tagjait időnként elszólították egyéb hivatali kötelezettségeik, de Victor azt gondolta, hogy a támadás tervének végső formába öntése minden másnál nagyobb prioritást kap. Nehezen tudom elképzelni, hogy valamit ennél fontosabbnak tartana. Amikor a terem közepén életre villant a Szövetség/Füstjaguár határvidék térképe, Victor felállt. – Ez az utolsó lehetőségünk, hogy áttekintsük a tervet és meggyőződjünk hibátlanságáról, mielőtt a politikai bizottság elé kerülne jóváhagyásra. Ha bárkinek bármilyen fenntartása van vele kapcsolatban, akkor itt és most jelentse be, mert később már nem lesz lehetőségünk a módosításra. Remélem, mindenki megértette. A helyiséget megtöltő katonai vezetők bólintottak. – Helyes. Egyben megragadnám az alkalmat, hogy

köszönetet mondjak önöknek és szakértői stábjuknak az elvégzett kemény munkáért. A Belső Szféra még sosem volt tanúja ilyen mértékű együttműködést megkövetelő katonai hadműveletnek, mióta Alexander Kerenszkij a Terra és Stefan Amaris ellen vezette a Csillagliga Védelmi Erőit. Ennek a tervnek működnie kell, és működni is fog, de csak az erőfeszítések miatt, melyeket itt tettünk – és az erőfeszítések miatt, melyeket az embereink a harcmezőn fognak tenni. Kilépett az asztala mögül, és megközelítette a lebegő hologramot. – Ahogy abban megállapodtunk, a művelet öt támadási fázisra oszlik. Az első hullám kizárólag CSVE és Szövetségi csapatokból fog állni. Célpontja öt Jaguár világ: a Hyner, a Port Arthur, az Asgard, a Tazared és a Kiamba. Más egységek a Novamacska világok felé indulnak, és a második hullámban elfoglalják őket. Igen, Wu ezredes, van kérdése? Wu Kang Kuo vezérkari ezredes a térképre mutatott. – Milyen biztosítékunk van arra, hogy a Novamacska világokra küldött csapatainkat nem hívják ki, és nem semmisítik meg? Hohiro felállt. – Az embereink még mindig tárgyalnak a Novamacskákkal, de sikerült megegyezniük megelőző batchallokban, azaz valós képet kaphatunk a világokat védő csapataik erejéről és minőségéről. Szándékaink szerint semmiféle ellenállással nem fogunk találkozni. – De lehetséges, hogy harcolnunk kell? – kérdezte

gondterhelten Wu. Phelan előrehajolt az asztala felett. – Elméletileg igen. A múltban, amikor a kánok külön féle technológiák és világok elcseréléséért alkudoztak egymás között, megelőző batchallt alkalmaztak. Ennek következménye egy főként ceremoniális jellegű csata volt – nem történt semmiféle csalás, de a kimenetelt bárki könnyedén megjósolhatta. Ez jó módszer volt arra, hogy megőrizzék a becsületüket és tiszteletben tartsák a tradíciókat, de ugyanakkor elkerüljék, hogy olyan dolgok miatt kelljen harcolniuk, amelyek nem érik meg az erőfeszítést. – És mi van akkor, ha úgy döntenek, hogy elárulnak minket? – kérdezte fejcsóválva Byran marsall. – Már jóval a leszállás előtt tudni fogunk róla, hogy tiszteletben tartják-e a batchalljukat – válaszolt mosolyogva Phelan. – Akkor még eldönthetjük, hogy harcba szállunk, vagy inkább erősítést hívunk. – És ha kelepcébe csalnak? – Morgan Hasek-Davion gyors kérdése megelőzte Byran marsall riposztját Phelan válaszára. – Mi van, ha becsalogatnak és lecsapnak ránk? Phelan egy biccentéssel nyugtázta a kérdést. – Mint bizonyára már rájött, nem tudom garantálni, hogy a Novamacskák tartják magukat az egyezséghez. Azonban tény, hogy egy ilyen gyalázatos árulás teljes mértékben ellentmond a felfogásuknak. Azt hiszem, előbb fogunk mi kórházakat, templomokat, iskolákat és árvaházakat kijelölni katonai célpontoknak, mint hogy a Novamacskák hátba támadjanak minket.

– Pontosan azért nem fogják megtenni, mert ők klánosok. Az említett rajtaütés kivitelezése, a batchallban ismertetett egységeknél több csapat telepítése dezgrává – kegyvesztetté – tenné őket. Egy ilyen fokú árulással igen komoly szankciókat vonnának magukra, illetve annak lehetőségét kockáztatnák, hogy egy másik klán beolvasztja őket. A Novamacskák nem elég erősek hozzá, hogy ellenálljanak egy hatalomátvételnek, ezért a csapdaállítás semmiféle haszonnal nem járna számukra. Wu visszaült a helyére. – Azzal, hogy szövetséget kötnek a Belső Szférával, nem válnak dezgrává? – Igazából nem lépnek velünk szövetségre, mivel a világaikat elméletileg katonai művelettel hódítjuk el tőlük. Így nem veszítik el a becsületüket, tehát nem is válnak dezgrává. Ez nagyon jó dolog számunkra, mert a kegyvesztettség lehetősége olyan dolog, ami mindenképpen negatív reakciót váltana ki belőlük. Mindössze annyit kell tennünk, hogy teljes komolysággal birtokba vesszük ezeket a világokat, különben a Novamacskák ellenünk fordulnak. – Phelan széttárta a karját. – Attól függetlenül, hogy miképpen szerezzük meg a világokat a Novamacskáktól, a többi klán az ellenük indított hadjárat miatt nem fog jó szemmel nézni rájuk. Csak azt tudom elképzelni, hogy az egyik köztiszteletnek örvendő vezetőjük víziója azt sugalmazta, hogy ezt kell tenniük – ez az egyedüli logikus magyarázat a cselekedetükre. Morgan bólintott.

– Bízik bennük? – Ha gondolja, küldje az én csapataimat azokra a vilá gokra, bár jobban szeretnék a Jaguárok ellen indulni – válaszolt a Farkasok kánja. Victor körbenézett. – Egyéb kérdések? – Amikor látta, hogy nincs jelent kező, biccentett Doc Travenának, és a kép megváltozott. – A második fázis egy ugrásnyival kijjebb játszódik le. Továbbmegyünk a következő, leglogikusabb célpontnak tűnő világokra. Megpróbálunk azokra a bolygókra lecsapni, melyeket a Jaguárok őrizetlenül hagytak, vagy csak második vonalbeli egységekkel védenek, miközben az első vonalbeli csillaghalmazaik beássák magukat a többi világon, ahová ezután fogunk eljutni. Néhány Novamacska világot is felvonulási területként használunk majd, mint például a Wolcottot és Brocchi Csillaghalmazát, tehát lesz megfelelő támogatásunk, és sokkal mélyebbre tudunk támadásokat indítani, mint sejtenék. Victor újabb bólintására a kép ismét váltott. – A harmadik fázisban még mélyebbre hatolunk a meg szállási zónában, és felzárkóztatjuk a tartalékainkat, hogy elfoglalják azokat a világokat, amelyek mellett elhaladtunk. Sir Paul Masters, kérdése van? A Belső Szféra Lovagjainak parancsnoka ujjával a tér képre bökött. – Megértem, hogy az entrópia alapú hadviselés doktrínája szerint az a tervünk, hogy állandó mozgásra kényszerítsük a klánokat, és ezzel teljes mértékben egyet is értek. Ám még mindig nem tudom elképzelni, hogyan fogjuk

odacsalogatni őket, ahol az adott pillanatban lenniük kell. Ha én lennék a Füstjaguárok parancsnoka, azt a stra tégiát venném alapul, melyet Scipio Africanus alkalmazott Hannibál ellen, és még mélyebbre hatolnék a Belső Szférába. Ezzel arra kényszerítene minket, hogy megpróbáljuk elhárítani a támadásukat. – Egyetértek, de a stratégiai tartalékunknak pont az lesz a feladata, hogy a klános csapatok mellett landolva, azonnal támadják meg őket. Elvágjuk az utánpótlási vonalaikat, a Szövetség pedig már lépéseket tett a véde lem korszerűsítése érdekében, illetve gondoskodott róla, hogy ha el is foglalnak néhány világot, minél veszélyesebb legyen azokat megtartani. Emlékezzen vissza, ha a klánok nem nyerték volna meg a Komsztárt a meghódított világok igazgatására, komoly gondokat okozott volna nekik a rend fenntartása. – A Szövetség tudatában van annak, milyen terhet kell a népünkre ruháznunk, ha a stratégiánkat ellenünk for dítják – szólt közbe Hohiro. – Természetesen reménykedünk benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, de minden állampolgár kötelessége a kitartás és az ellenállás. Mind ezt tudják, és el is fogadják, a Szövetség és az egész Belső Szféra érdekében. – Lehet, hogy nagyobb ellenállást kell tanúsítanunk, mint várnánk. – A terembe lépő kardinális hangja mélyen és komoran zengett. – Bocsássanak meg a késésért, de egy nagyon fontos ügy miatt kellett távol maradnom. – Meg igazította a jobb szemét takaró kötést, miközben megkerülte az Egyesült Nemzetközösség asztalát. Átnyújtott

Doc Travenának egy hololemezt. – Kérem, hívja elő az XR1-es fájlt. Victor a kardinális felé fordult. – Mi az? – Az üdvösségünk vagy a kárhozatunk – attól függően, mit gondolunk róla. – A kardinális a terem közepén fel izzó új térképre mutatott. – Hölgyeim és uraim, bemutatom önöknek a Kivonulás Útját. Victor a térképre pillantva legalul felismerte a Belső Szféra szegélyét, ahol a klánok ék alakban meghódították a világaikat. A határvidéktől arany csillagok láncolata vezetett a mennyezet felé, akár egy cikkcakkos villámnyelv. A vonal egy távoli, ragyogóan fénylő csillagig veze tett. Az Egyesült Nemzetközösség hercege csak bámulta a hologram o t . Olyan távolról érkeztek, és annyira különböznek tőlünk mind felfogásban, mind kultúrában. Hogy megmentsék magukat a pusztulástól, kialakították saját tradíciójukat és mitológiájukat, nevet választottak maguknak az általuk benépesített világok valamelyik állatfajáról, jelképrendszerük pedig a csillagokon alapul, melyek életteret biztosítanak számukra. Tökéletes harcosokká képezték magukat, és most a kezünkben van az egyik világukra vezető út térképe. Anastasius Focht maga előtt összekulcsolt kézzel felnézett a térképre. – Az embereim már dolgoznak rajta, hogy összehasonlítsák ezeket a csillagokat az asztronómusaink által fel jegyzettekkel, hogy meghatározhassuk az útközbeni meg-

állókat és a végcélokat, bár ez csak egy elnagyolt térkép a Füstjaguárok Huntress nevű anyabolygójáig. Ez itt a Füst jaguárok erejének forrása, támadásunk célpontja. – Remek. – Sharon Byran öklével az asztalra csapott. – Akkor hát elfelejthetjük a lépésről lépésre való megközelítést, és indulunk egyenesen erre a Huntressre. – Lehetetlen – ellenkezett Victor. – Túl sok az ismeretlen tényező. Például azt sem tudjuk, mennyire megbízható az információ. – Kilencvenkilenc százalékos eséllyel hitelesnek tartom – mondta Focht. – Az esetleges eltérések nem szándékosak, és könnyen korrigálhatók. Önök közül többen bizo nyára tudják, mások viszont talán még nem, hogy a Komsztár egy ideje megpróbál beszivárogni a klánok közé, és ennek a műveletnek köszönhetőek a hozzánk eljuttatott információk. A Kivonulás Útján kívül rendelkezem a Belső Szféra területén állomásozó Füstjaguár csapatok frissített adataival, beleértve a felszerelési és szervezettségi összefoglalókat, a készletek listáját, és hasonlókat. Ezüsttálcán nyújtjuk át önöknek a Füstjaguárokat. Victor karba fonta a kezét. – Az ön egyik embere szerezte meg az információkat, vagy valaki más? – Az adatok forrása egy klánharcos, akit az ügynököm átállított. – Miért árulja el a klánját? – Banális lenne most azt mondanom, hogy mindenkinek megvan az ára, de az az igazság, hogy a harcosunk

már mindent elért a klánján belül, amire képes volt. Har mincévesen nemsokára a klános élet lejtőjén találta volna magát. – Focht felsóhajtott. – Rájött, hogy a Füstjaguárok vezetői rengeteg dologban tévedtek, és elárulták Nicholas Kerenszkijnek, a klánok alapítójának eredeti szándékát. Úgy gondolja, a Füstjaguárok jelentette gonoszt el kell pusztítani. – Olyan ő a Füstjaguároknak, mint a Blake Szava a Komsztárnak – fintorodott el Victor. – Szerencsétlen, ám meglepően pontos analógia. Wu Kang Kuo felnézett a kardinálisra. – Mi volt a hitszegő ára? – Azt kérte, adjunk a keze alá egy egységet, hogy harcba vezethesse őket a klánok ellen. A testőrcsapatom parancsnokságát bíztam rá. – Ez lehetetlen! – csattant fel Byran marsall, megvetően rázva a fejét. – Ha úgy határozunk, elindulunk ezen az útvonalon, hogy elpusztítsuk a Füstjaguárokat, nem vihe tünk magunkkal egy olyan embert, aki bármelyik pillanatban megváltoztathatja a véleményét, és elárulhat minket. Ennek a csapásnak a meglepetés erejével kell hatnia. – Nem kértem ki a tanácsát, mielőtt megtettem volna Trentnek a javaslatomat – mondta hűvösen a kardinális –, és nem is vagyok hajlandó megbánni a döntésemet. Az ajánlat megtétetett és elfogadtatott. Ez volt az információ átadásának ára. Victor mogorva tekintetet vetett Byranre. – És verje ki a fejéből, hogy valamiféle hosszú távú, megsemmisítő erejű csapást mérünk a Füstjaguárokra.

Kidolgoztuk a stratégiánkat, és tartani is fogjuk magun kat hozzá. A fészkük helyének ismerete hasznos információ, és végre egy elérhető célt biztosít számunkra, de egy rajtaütés a Huntressen nem érné el a kívánt hatást. Nem lesz semmiféle lerohanás. – Nincs igazad, Victor – állt fel Morgan Hasek-Davion. – Tessék? – Nincs igazad a rajtaütéssel kapcsolatban. – Morgan a hologram felé intett. – A tervünknek nem kell megváltoznia azért, mert rendelkezünk a térképpel, és a megtervezett csapások is zavartalanul folyhatnak, viszont egyfolytában zavart valami engem ezzel az egész hadművelettel kapcsolatban. Visszatérnék egy pillanatra az entrópia alapú hadviseléshez, és Mr. Pondsmith első nap tartott előadásához. Azt mondta, „sokkolnunk” kell az ellenfelet, mielőtt összeomlana. – De hát sokkolni is fogjuk őket. Határozottan, teljes értékű ezredharccsoportokkal csapunk le rájuk. – Victor próbált úgy beszélni, hogy hangjából ne érződjön ki a csalódottság, de nem járt teljes sikerrel. Elárulva érezte magát. – Ezek nagyon kemény támadások lesznek. – De vajon elég kemények? – Morgan előrehajolt, karjával az asztalra támaszkodott. – Ha a legalapvetőbb szin ten elemzed a klánok hadviselését, akkor a legelemibb elv mindig a veszteségek minimalizálása. Sharon Byran hangosan felkacagott. – El van tévedve, Morgan. Hogy állíthat ilyesmit? – Úgy, hogy alaposan megvizsgáltam, mivel állunk szemben – köszönöm szépen. A licitálási procedúrával a

klánok a veszteségeket korlátozzák. Csak azokat a csapatokat vetik be, amelyeket be is akarnak vetni. Mindig a szabályok szerint játszanak, ami kiválóan működik abban az esetben, amikor a többiek is betartják ugyanezeket a szabályokat, viszont ezek a szabályok egyben távol tart ják a klánokat a háború igazi borzalmaitól. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a harcban nem ádázak és könyör telenek, hanem hogy találtak egy módot a tragédia mér tékének csökkentésére. – Pontosan – csapta össze Victor a kezét. – Ezért visszük az ő területükre a háborút, és ezért kényszerítjük őket védelembe. – Egyetértek, Victor, de ha az ő szabályaik szerint ját szunk, azzal mindössze annyit érünk el, hogy törvényesítjük ezeket a szabályokat. Megnyerhetünk egy menetet, de mindig készen fognak állni a következőre. Focht homlokráncolva nézett Morganre. – Azt hiszem, Hasek-Davion marsall, hogy pont ezért határoztunk egy teljes klán eltörlése mellett. – Ez igaz, kardinális, viszont nem határoztuk meg pon tosan, mit is értünk eltörlés alatt. Paul Masters utalása Hannibálra és a pun háborúkra indította be az agyamat. Arra gondoltam, hogy igenis szükségünk van egy Huntress elleni csapásra, amelynek célja, hogy romba döntse a bolygót, mint ahogy Scipio Africanus is elpusztította Kar thágót. Ezzel emlékeztetnénk a klánokat a háború bor zalmaira, és tudomásukra hoznánk, hogy mi ezt az egé szet nem tekintjük játéknak. Morgan fáradtan lehajtotta a fejét egy másodpercre, de

aztán újra felnézett. – El kell ismernem, hogy az utóbbi harminc évben ren geteg háborút láttam, és minden percét gyűlöltem, de vannak olyan pillanatok, amikor kizárólag a forgatag tel jes elszabadítása az egyetlen módja az ellenfél meggyőzésének arról, hogy nem szándékozol félve várni a halált. Azt gondolom, a klánoknak szükségük van erre a fajta leckére, és egy Huntress elleni akció tökéletes alkalom lenne arra, hogy megtanítsuk rá őket. Phelan Kell helyeslően bólintott. – Amíg ki nem fejtetted, Morgan, magam sem nagyon figyeltem fel a klánok hadviselési elméletének biztonsági zóna aspektusára. Ha egy klánt beolvasztanak, a tenyész tési program miatt még akkor is megőrzik az identitását. Natasha Kerenszkij vérében például Fekete Özvegy – egy olyan klán, melyet a Farkasok hosszú évekkel ezelőtt beolvasztottak – vér is csörgedezett. – Ez igazán nagyszerű, Phelan, de mit szólsz Morgan másik felvetéséhez? – kérdezte Victor idegesen. – Való ban le kellene rombonunk a Huntresst, hogy sokkoljuk a Füstjaguárokat? Phelan zavartan vállat vont. – Azt hiszem, van benne valami, hogy a támadásunk sokkolná őket és elősegítené az összeomlásukat, de ez csak világról világra történne, semmi esetre sem érintené az egész klánt. Tudom, hogy mióta egy klánt teljesen eltöröltek, ahogy azt már előbb is megemlítettem, a töb biek még a nevét sem hajlandóak megemlíteni. Azt hiszem, ez főleg amiatt az esemény miatt van így, ami

kiváltotta az ellenük indított hadjáratot. Szerintem a támadás vad kegyetlensége hallgattatta el őket. A névtelen klánt az utolsó emberig lemészárolták – férfiakat, nőket, gyermekeket. Nem hinném, hogy bárkinek is kel lemes emlékei lennének arról a háborúról. – Nem is lehet – pattant fel Paul Masters. – Képtelen vagyok elhinni, hogy önök ártatlan emberek legyilkolását fontolgatják. Morgan felegyenesedett. – Nem hiszem, hogy ez szükséges volna, Sir Paul. Sze rintem mindössze annyit kell tennünk, hogy megsemmisítjük a Huntress hadi potenciálját. Agrárvilággá kell vál toztatnunk, amely képes eltartani a lakóit, de a harcos kaszt minden nyomának el kell tűnni a színéről. Lerom boljuk a bázisaikat, hatalmas, füstölgő krátereket hagyunk csak belőlük a bolygó felszínén. A háborúra egyedül csak a katonai objektumok megfeketedett, füs tölgő maradványai fognak emlékeztetni. – És a hadifoglyok? A sebesültek? Morgan arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leol vasni. – Ha lemondanak kötődésükről a harcosi kaszthoz, életben maradhatnak. Ha nem, emberiség elleni bűntettek vádjával elítéljük és kivégezzük őket. Masters arcából kifutott a vér. – Hogy merészel ilyet mondani? – Úgy merészelek, hogy ezt kell tennünk! – vágott vissza Morgan. – Mégis mit vártak, mit fogunk tenni, amikor mi mindannyian – akárcsak nemzeteink vezetői –

egyetértettünk abban, hogy egy klánnak meg kell halnia? Arra számítottak tán, hogy egy törvénymódosítással megváltoztatjuk a Füstjaguár nevet valami másra, és ezzel megszabadítjuk őket eddigi tetteik minden felelősségétől? Elfelejtették, mit műveltek Edón, a Teknőcparton? Elfelejtették a luthieni csatát? Elfelejtették azokat a férfiakat és nőket szerte a Belső Szférában, akiknek a klánok miatt kellett meghalniuk? – A vért vérrel lemosni gonosz dolog – ellenkezett tovább Masters. – Itt nem büntetésről, hanem elrettentésről van szó. – Morgan ujjaival beletúrt hosszú hajába. – Véget akarunk vetni az inváziónak. Meg kell mutatnunk a klánoknak, hogy sokkal jobban és hatékonyabban tudunk harcolni, mint ők. Meg kell bénítanunk őket, és ezért kell eltörölnünk egy teljes klánt. És most megvan a lehetőségünk rá – egy itteni támadással és a Huntress lerohanásával. A két akció között elpusztítunk egy klánt, és egyben figyelmeztetjük a többit. Victor felemelte a kezét, hogy elejét vegye Paul Masters válaszának. – Még ha egyetértünk is benne, hogy amit mondasz, az helyes, honnan veszünk hozzá csapatokat? Morgan elmosolyodott. – A parancsnokságom alá helyezted a stratégiai tartalékot, amely magában foglalja a Belső Szféra legjobb alakulatainak némelyikét. Úgy gondoltam, fogjuk ezeknek a csapatoknak a felét, és célba vesszük velük a Huntresst. Pontosan ezt az utat nem követhetjük, de biztos vagyok

benne, hogy a kardinális emberei a Felfedező Osztagoktól és más forrásokból begyűjtött információkat felhasználva ki tudnak dolgozni egy másik útvonalat a Hunt ressre. Mivel a tartalékunk a Szövetség területén vonul fel, felhasználhatjuk az állam média feletti monopóliumát arra, hogy folyamatosan félrevezető információkat szivárogtassunk ki a területen állomásozó egységekről, miközben már rég úton leszünk a Huntress felé. – Melyik alakulatokat vinné magával? – kérdezte Focht óvatosan. – Az Első Kathili Ulánusaimat, az Eridani Könnyűlovasságot, a Northwindi Felföldieket, az ön Komgárdájának néhány egységét – különös tekintettel a Megszálló alakulatra –, amennyiben tudja őket nélkülözni, Byran marsall Tizenegyedik Lyrán Gárdáját, a Második Fénylő Kardot, McCarron Páncélos Lovasságának egyik ezredét, valamint a Második St.Ives-i Lándzsásokat. – Morgan mosolyogva fordult Kai Allard-Liao félé. – Szívesen magammal vinnélek téged is, Kai, de az Első Lándzsásoknak láthatónak kell maradniuk, hogy lekössék a Jaguárok figyelmét. – Értem – bólintott Kai. – Ha nem lennék Victor mel lett, a klánok megneszelnék az átverést. Morgan Paul Mastersre nézett. – És szeretném magammal vinni a Belső Szféra Lovag jait is. – Miért? Mi nem részesítjük előnyben az esztelen öldöklést. – A harci köteléknek talán szüksége lesz lelkiismeretre. Van egy vonal, amit nem szeretnék átlépni, és sokat segí

tene, ha ott lenne, és időnként felhívná erre a figyelmem. – Örömmel vállalom fel ezt a szerepet. – Megtisztel vele. – Morgan tekintete átsiklott Victor felett, és megállapodott Phelanon. – Megkérném, hogy ön is küldjön néhány embert, de azt hiszem, ennek egy száz százalékig Belső Szférás erőnek kell lennie. Nem attól félek, hogy elárul, csak… – Értem – vágott közbe zord mosollyal Phelan. – Ráadásul mi csaliként vonzzuk a Füstjaguárokat, és a maradásunkkal elősegítjük, hogy továbbra is a Belső Szféra felé fordítsák a figyelmüket. Haakon Magnusson lassan felemelkedett székéről. – Hasek-Davion marsall, rendelkezzen bármelyik egy ségem felett. – Köszönöm, Haakon herceg, de jobban szeretném, ha a csapatai saját világai felszabadításában működnének közre. A klánok visszaszorítása a fegyverszüneti vonal túloldalán elég fontos feladat ahhoz, hogy ne vonjam el onnan az erőit. Ha volna néhány tanácsadója, akiket összekötőként a stábom rendelkezésére tudna bocsátani, azt nagyon megköszönném. Victor a kezébe temette arcát. Alig mert hinni a fülé nek. Minden eddigi gondos tervezésünket keresztülhúzza egy klános áruló információja. A Belső Szféra legjobb egységei közül jó néhányat vaktában elküldünk egy olyan csapásmérő akcióra, amely vagy sikerül, vagy nem. Ha igen, a hadjárat feleannyi idő alatt véget érhet. Ha nem, a Belső Szféra haderejének krémje több száz fényévnyire az

otthonától pusztul el. Sosem tudjuk meg, mi történt velük, nem marad semmiféle feljegyzés arról, mit tettek, és hogyan haltak meg. – Morgan, te is tudod, hogy az ötleted egy nagy távol ságú csapásról mekkora esztelenség. – Nem nagyobb, mint a tiéd volt nyolc évvel ezelőtt, amikor megtámadtad a klánokat a Twycrosson. Victor gerincén végigfutott a hideg. Kai hősiessége nélkül rengetegen leltük volna halálunkat a bolygón. – Ha rosszul alakulnak a dolgaid, neked nem lesz kéz nél Kai. – Ha rosszul alakulnak a dolgaim, majd abban fogok reménykedni, hogy te és Kai időben odaértek a Kivonulás Útjának innenső végéről. – Morgan arckifejezése meglágyult, de szemei körül még így is feszes maradt a bőr a kimerültségtől. – Ez egy olyan küldetés, melyet mindenképpen teljesítenünk kell, de a várható haszon megéri a kockázatot. Szükségünk van rá, tehát megtesszük. Victor körbenézett, és látta a helyeslő biccentéseket. Vonakodva, de ő is bólintott. – Ha szükségünk van rá, akkor viszont jól kell csinálnunk. – Felhajtotta zubbonyának ujját. – Huszonnégy óránk van rá, hogy kidolgozzuk a részleteket, mielőtt a politikai gyűlés elé terjesztenénk. Reméljük, legalább annyira sikerül vele meglepni a klánokat, mint saját magunkat. – Mély lélegzetet vett, és sokkal higgadtabban hozzátette: – Mindent meg kell tennünk, hogy biztosak lehessünk benne: a Kivonulás Útja nem válik a pokolba vezető egyirányú utcává.

18 Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. november 15.

Katrina Steiner visszaült a székébe, miközben a kardinális befejezte beszámolóját a klánok ellen indítandó hadjáratról. A Huntresst megcélzó hosszú távú csapás lesz a pöröly, amely összelapítja a Füstjaguárokat a lassú előrenyomulás üllőjén. Ha sikerül, az lerövidíti a hadjáratot, két-három év alatt elvégezve azt, amire egyébként hét, tíz, vagy még több esztendő kellene. Pillantása követte a számítógépe képernyőjén felfelé gördülő szavakat, de valójában nem olvasta el Nondi Steiner kérdéseit és kételyeit a művelettel kapcsolatban. Victor kezét látom a tervezésben, ezért biztos vagyok benne, hogy így vagy úgy, de kivitelezhető az akció. Azt nem lehet mondani Victorra, hogy nem hatékony kis harcos. A körvonalazott művelet mindenképpen alkalmasnak látszott a végcél elérésére, azaz a Füstjaguárok elpusztítására és a klánháború befejezésére. A további szőrszálhasogatás lényegi dolgokon már nem változtat, nagyrészt csak az alakulatok kinevezésével és a

taktikai célokkal lehet kapcsolatos. Katrina egyszerre találta üdítőnek és vérfagyasztónak a felvázolt támadás tervét. Magában hordozta a Lyrán Szö vetség üdvözülésének csíráját. Ha a Füstjaguárokat sike rülne elűzni a Belső Szférából, a következő lépés a klánok kiverése lenne a megszállt világokról. Azután a támadó egység a Szellemmedvék ellen fordul, ő pedig a Farkasokkal összefogva szétzúzza a közéjük szorult Jádesólymokat és Acélviperákat. A szövetség ugyan a Szabad Rasalhág Köztársaságnak néhány világába kerülne, viszont a Lyrán Szövetség erősebbé válna, és a nyereség igazán megérné, hogy cserében meg kelljen hallgatnia Magnusson pana szait. Egyedül az töltötte el rémülettel a művelettel kapcsolatban, hogy nem tudta értesíteni Vladot az időpontról és a célpontokról. Mivel fogalma sem volt a férfi tartózkodási helyéről, nem küldhetett neki üzenetet a tervről. Gyanította, hogy a Strana Mechtyn, a klánok fővilágán lelhető fel, de a pontos koordináták nélkül hiába küldte volna el üzenetét a hiperpulzus generátorokon keresztül. Ráadásul rá kéne vennem a Komsztárt, hogy vakon küldjön el egy üzenetet, azután pedig feledkezzen el róla. A kánnal kapcsolatos problémái nyugtalanították, de aztán rájött, hogy a művelet valójában nem jelent fenye getést a Farkasokra nézve. Sőt, a célja – a Füstjaguárok megsemmisítése – Vladnak még hasznára is válik. Hiszen pont egy Füstjaguár világnál találkoztunk, melyet nem sokkal azelőtt hódított meg. Közös az ellenségünk, ezért barátok vagyunk. A Füstjaguárok befolyásának

eltörlésével több hatalom összpontosulna Vlad kezében, ami viszont az ő hosszú távú tervét támogatná. Vlad tud magára vigyázni. Ha nem látja előre, mi fog történni az elkövetkező években, nem is érdemes rá, hogy a partnerem legyen. Katrina behunyta a szemét és megdörzsölte a halántékát. Nekem viszont megvannak a magam sokkal fenyegetőbb gondjai, melyeket le kell rendeznem. Felemelte a kezét és elmosolyodott, amikor a kardinális biccentett felé. – Köszönjük a részletes tájékoztatót, kardinális. Min den rendben lévőnek tűnik, bár azt még nem említette, kiket ajánlana a támadás két fázisának vezetésére. Gon dolom a főcsapást ön irányítja majd, de ki áll a hosszú távú akciónk élére? – Azt hiszem, ez az a kérdés, amelyet ennek a tanács nak kellene eldöntenie. – Focht mindkét tenyerével a pódiumra támaszkodott. – A Huntress elleni akció veze tésével legszívesebben Morgan Hasek-Davion marsallt bíznám meg. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik mind a klánok elleni harcban, mind az ehhez hasonló, nagyszabású műveletek megszervezésében. Az első hadjáratában – néhányan közülünk még emlékeznek rá – is egy hosszú távú támadást kellett vezetnie egy mélyen a vonalak mögött fekvő világ ellen. Kitűnően végrehajtotta a fel adatot, pedig akkor sokkal kevesebb ideje volt a tervezésre és gyakorlatozásra, mint a mi esetünkben. Katrina lassan bólintott, ahogy Focht felsorolta Morgan érdemeit, és agyának hátsó részében azonnal ki is egészí-

tette őket. Ha Morgan vezeti azt a csoportot, nem lesz kéznél, hogy szükség esetén Victor mellé állhasson. A bátyám újabb támogatót veszít. Ráadásul elég jó esély van rá, hogy Morgan meghal a Huntress elleni hadművelet folyamán, és ezzel véglegesen kikerül Victor bandájából. Apám, anyám és Galen Cox elveszítése, valamint Alex Mallory visszavonulása mind-mind Victor támogatóinak hálózatát gyengítette. Csak Hohiro, Omi és Kai maradt meg, de egyikük sem olyan közeli segítség, mint Morgan. Csak el kell távolítani a képből, és Victor máris védőháló nélkül folytatja majd a kötéltáncát. – Hasek-Davion marsall, elvállalja a feladatot? Morgan felállt Victor melletti székéről. – Igen, arkón – feltéve, hogy nincs alkalmasabb jelölt jük. Theodore Kurita a terem másik feléből Morganre mosolygott. – Hacsak valami csoda folytán Hanse Davion, vagy apám nem kel fel a sírjából, nem hiszem, hogy találnánk megfelelőbb jelöltet. Victor is bólintott. – Ha a munkát jól kell elvégezni, Morgan az az ember, aki képes rá. Paul Masters előrehajolva súgott valamit Thomas Mariknak, aki bólintott. – Azt hiszem, a választás elfogadható. Sun-Tzu Liao széles gesztusokkal kísérte mondandóját. – Távol álljon tőlem, hogy tiltakozzam a Kapellán Határvidék irányítójának távozása ellen. Örömmel tölt

el, hogy végre eltávolítják a torkomnak szegezett tőrt. Candace Liao és Haakon Magnusson mindketten egyet értettek abban, hogy Morgan Hasek-Davion legyen a harci kötelék vezetője, így már csak Katrinának kellett szavaznia. – Semmiféle tiltakozásnak vagy vétónak nem volna értelme. Azonban csodálkoznék, ha a távolmaradása nem tűnne fel a klánoknak, és kétlem, hogy a tapasztalatának nem vennénk nagyobb hasznát a fő támadásban. Focht elmosolyodott. – Vannak módszereink, hogy úgy tegyünk, mintha a marsall még mindig a Belső Szféra területén tartózkodna, ezért ez a probléma ne aggassza. Ami pedig a tapasztalata és az ítélőképessége nélkülözését illeti, ezt én is nagyon sajnálom. Mégis azt gondolom, sokkal jobb, ha egy hozzá hasonló éleslátással rendelkező ember olyan helyen van, ahol szükség is van erre az éleslátásra, mint valahol más hol, ahol nem használhatja ki kellőképpen a képességeit. – Jó meglátás, kardinális. Egyetértek a választással – mosolyodott el Katrina kegyesen. – És feltételezem, ön fogja vezeti a fő támadóerőt. Focht összeérintette maga előtt az ujjait. – Ezt a döntést is itt és most kell meghoznunk. Öröm mel vállalkoznék a feladatra, ám ismét emlékeztetnem kell rá önöket, hogy már nem vagyok fia tal. Miközben szeretném elhitetni magammal, hogy jól viselem az öre gedés mellékhatásait, valójában az az igazság, hogy lelas sultam. Egyre nagyobb mértékben támaszkodom beosz tott tisztjeimre. – Victorra pillantott. – Szeretném, ha

tudnák, hogy Victor Ian Steiner-Davion herceget szándékozom megbízottamként megjelölni. – Képes elfogadni Victor herceg ezt a megbízatást? – hajolt előre Thomas Marik. – Hiszen ő az Egyesült Nem zetközösség vezetője. Biztosan nem hagyhatja magára a birodalmát a hadjárat befejezéséig. Victor megköszörülte a torkát. – Már megtettem az előkészületeket, hogy az állam irányítása a távollétemben is zavartalanul folyhasson. Yvonne húgom fog a nevemben régensként eljárni. Teljes bizalmamat élvezi, akárcsak a tanácsadói. Kritikus hely zet esetén természetesen visszahívható vagyok, de nem hiszem, hogy bárkitől is bölcs döntés volna hasznot húzni a birodalmam helyzetéből, míg én a klánok legyőzésén fáradozom. Sun-Tzu ujjával megkocogtatta számítógépe képernyőjét. – A háború lefolytatásához szükséges ember- és anyag igénylést figyelembe véve kétlem, hogy bármelyikünknek módja volna a támadásra a távollétedben. – Igazán megnyugtató ezt öntől hallani, kancellár, de azt hiszem, ön elég találékony ahhoz, hogy ha úgy hozza a kedve, bármikor gondot okozhasson nekem. – Victor körülnézett. – Örömmel helyettesítem a kardinálist. Szinte úgy érzem, egész életemben erre a feladatra lettem kiképezve, és ha sikerül végrehajtanom, boldog ember ként halhatok meg. Katrina szemügyre vette sápadtfehér ujjait, aztán felnézett.

– Csak ismételni tudom bátyám szavait. Bár voltak nézeteltéréseink a múltban, egyvalamiben egyet kell értenünk: ő a legalkalmasabb személy arra, hogy segítse a kardinálist, és háborút vezessen a klánok ellen. Ebben az ügyben teljes támogatásomat élvezi. Katrina egyaránt figyelmen kívül hagyta a Victor arcára kiülő döbbenetet és Nondi dühös sziszegését. Indokai egyszerűek és kézenfekvőek voltak: minél tovább harcol Victor, annál nagyobb az esély a halálára. Némi bűntudatra számított a döntés meghozatalakor, de nem lepő dött meg, amikor semmit sem érzett. Victor azt hiszi, hosszú távú játékot játszik – a jövőbe tekint, és megpróbál úgy cselekedni, hogy ez a jövő a lehető legjobban alakuljon. Azonban ő csak a Füstjaguárok pusztulásáig néz előre, én viszont jóval azon túl. Sun-Tzu olyan boldognak látszott, mint egy kutya, amelyiknek sikerült a falka élére vágnia. – Isten legyen veled, Victor. Azt javaslom, a kardinális és megbízottja vezesse a harci köteléket – A kardinális és helyettese teljes bizalmunkat bírja – bólintott Theodore Kurita is. – Örömmel teszem harcosaim életét a kezükbe – mondta mosolyogva Candace Liao. Haakon Magnusson és Thomas Marik is egyetértett abban, hogy a kardinális vezesse a fő támadóerőt a klá nok ellen. – Köszönöm a belénk fektetett bizalmukat – hajtott fejet Focht. – Ez a háború kíméletlen, brutális és hosszú lesz, de azt gondolom, rendelkezünk a megnyeréséhez

szükséges elszántsággal. Nos, a következő lépés a terv jóváhagyása. Katrina felállt. – Mivel a vezetés kérdésében sikerült megállapodnunk, azt javaslom, közfelkiáltással szavazzuk meg a tervet is. – Támogatom az ötletet – szólalt meg Haakon Magnusson. A kardinális bólintott. – Mivel senki nem ellenkezik, a klánok elleni hadművelet tervét ezennel elfogadottnak tekintem. Azt hiszem, mivel a Csillagliga Alkotmányának vázlatával mind annyian egyetértettünk, nincs más hátra, mint az Alkot mány végső formájának megszövegezése és aláírása. – Tehát meg kell választanunk a Csillagliga Első Nagy urát, igaz? – kérdezte Katrina. – Az alkotmány szerint a Főtanács tagjai háromévenként váltják egymást az Első Nagyúri poszton, és az utód lás minden esetben sorsolással dől el – mondta Haakon Magnusson herceg. – Tudom. Olvastam a dokumentumot – mosolygott rá Katrina. – A szöveg azonban azt is tartalmazza, hogy a Főtanács kétharmadának egyetértése esetén a sorsolás megvétózható, és ez esetben egy másik jelöltet kell Első Nagyúrrá választani. Úgy érzem, hogy ha a Csillagligát kifejezetten azért élesztjük újra, hogy megteremtsük az alapokat a klánok elleni háborúhoz, akkor a vezetőt is alapos megfontolás után szabad csak kijelölnünk. Semmi kétségem afelől, hogy a sorsolás meglehetősen hányaveti és kalandor módszernek tűnne a klánok szemében.

– Katrina arkón kitűnően mutatott rá a lényegre – kop pantott Thomas Marik mutatóujjával az asztallapra. – Bár én abban reménykedem, hogy a Csillagliga több lesz egy szerű álcánál, vagy egy katonai akció megalapozásánál, a tény az, hogy mindenképpen adnunk kell a megjelenésre. Mindannyian beleegyeztünk a Csillagliga újjáélesztésébe, hogy legitim indokokat szolgáltassunk csapatainknak a klánok elleni háborúhoz. Katrina visszaült a székére, és megpróbálta elrejteni mosolyát. Sikerült elérni, hogy Victor elmenjen a harci kötelékkel. Most már csak arra van szükség, hogy mindenki belássa, miért volt ez helyes lépés. Hagynom kell, hogy bomlasztó és megosztó tényezőként állítsa be magát, és ezt meg is fogja tenni. – Kardinális, mivel a Komsztárnak a Főtanácsban nincs szavazati joga, talán javasolhatnám, hogy ön legyen a sza vazás elnöke. – Semmi akadálya. Van jelöltjük? Katrina bólintott. – Sun-Tzu Liaót szeretném jelölni a posztra. – Micsoda? – kérdezte Victor leesett állal. – Sun-Tzut jelölöd? – Így van, kedves bátyám. – Katrina remélte, hogy jeges pillantásával sikerül felbosszantania Victort. – Hozzáértő és intelligens, valamint egy birodalom uralkodója, akár csak mi itt mindannyian. Mivel a birodalma kicsi, és nem vesz részt olyan aktívan a hadműveletben, mint a tiéd, az enyém, vagy a Drakónis Szövetségé, a Csillagliga vezetésével igazán méltón jelképezhetné részvételét közös erő

feszítésünkben. Isisszel való eljegyzése és a Szabad Vilá gok Ligájával fenntartott kapcsolata csak alátámasztják érvelésem helyességét. – Támogatom a jelölést – bólintott Thomas Marik. – Mióta Sun-Tzut ismerem, egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy rendelkezik azokkal a képességekkel és adottságokkal, melyeket a hivatal gyakorlása megkövetel. Főként mivel ezek a követelmények nagyrész ceremoniálisak. Katrina arca semleges maszk maradt. A hivatalban összpontosuló jelentéktelen hatalom a velejáró befolyással megsokszorozva hatékony pozícióvá teheti a Csillagúri posztot, ahonnan akár a Belső Szféra sorsát is irányítani lehet, de csakis a megfelelő személy kezében. Körbenézett, és rögtön tudta, hogy Sun-Tzu jelölése máris kudarcba fulladt. Kétharmados többségre lett volna szükség, ami a hét szavazatból ötöt jelent. Victor, Theo dore és Candace sosem fog Sun-Tzura szavazni, ami máris kétségtelenné teszi a végeredményt. Thomas és Sun-Tzu szintén nem szavaz Victorra, ezért a bátyja sem győzhet. Így csak egyetlen alkalmas jelölt marad a posztra. Victorra nézve látta, hogy a herceg ujjpercei kifehéredtek, ahogy kezét haragosan ökölbe szorítja. Sun-Tzu elmosolyodott. – Azt kell hogy mondjam, kitűnő jelöltnek tartom magam, és mindent meg fogok tenni, hogy bölcsen és igazságosan uralkodjam. – Anyád egyszer már tette egy hasonló ígé retet – szi

szegte Candace. – Nem sikerült betartania. – Én nem vagyok az anyám. – Sajnos. Ő már meghalt. – Nyugalom – emelkedett fel Victor feltartott kézzel. – Ez sehová sem vezet. Katrina mosolyogva várta, hogy Victor megtartsa beszéd é t . Különös érzéke van hozzá, hogy az ilyen tirádákkal elássa saját magát. Helyes. Victor lassan leeresztette karját. – Ami engem illet, ha a húgomnak megfelel Sun-Tzu, akkor nekem sincs kifogásom. Mellette szavazok. Katrina érezte, ahogy kifut az arcából a vér. Micsoda? Hogyan lehetséges ez? Victor folytatta. – Sun-Tzu Liao, a legkisebb mértékben sem bízom meg benned, de ennek a választásnak számomra igazából nincs jelentősége. Vagy elfogadod a hivatallal járó felelősséget, és a Belső Szféra érdekében teszed a kötelességed, vagy elhanyagolod a dolgod, és akkor a klánok átgázolnak rajtunk. Úgy nőttem fel, hogy egész életemben gyű löltelek, de semmi hasznom nem származott belőle. Azt hiszem, neked sem tesz jót, ha gyűlölnek. Talán a rád ruházott felelősség jó hatással lesz rád. Mindössze annyit tudok, hogy mi, akik elmegyünk, és a Belső Szféra érde kében a vérünket ontjuk, számítunk rá, hogy ellátsz min ket a sikerhez szükséges fegyverekkel és utánpótlással. Ha kudarcot vallasz, mi halunk meg először, de messze nem az utolsóként. A rémület fullasztó érzése még jobban átjárta Katrinát,

amikor Victor leült és rákacsintott. Rám kacsintott! Van képe rám kacsintani! Keze ökölbe szorult, érezte, ahogy körmei a tenyerébe mélyednek. Nem tudhatta előre, mit tervezek. Most már támogatnom kell Sun-Tzut, ami azt jelenti, hogy ő lesz az Első Nagyúr. Amíg Victor távol van és a klánok ellen harcol, a nyakamba kapom Sun-Tzut! Legszívesebben sikoltott volna, de amikor a kardinális szavazásra szólította fel a jelenlévőket, mindössze udvariasan biccentett. Sun-Tzu csak úgy sugárzott a boldogságtól. Kezét a feje felett diadalmasan összekulcsolva felpattant a helyéről. Mielőtt visszaült volna, még ránézett az arkónra, tiszteletteljesen fejet hajtott, és rávillantott egy büszke mosolyt. Mintha ez a győzelem bármit is jelentene! Katrina összehúzta a szemét. Nem kaptad meg, amit akartál, ezért most azzal kell megelégedned, amit kapsz, és másik utat kell választanod célod eléréséhez. Vajon hogyan lehetne Sun-Tzu megválasztásából kihozni valamit, amivel árthatnék Victornak? Katrina a bátyjára mosolygo t t . Az első vér a tiéd, testvér, de a harcunkat az nyeri meg, aki utolsóként marad állva, és nincs szándékom hagyni, hogy te legyél az.

19 Sigfried Gleccser Rezervátum Environs, Tharkad City Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. november 16.

A hátraforduló Victor Steiner-Daviont pontosan a hom loka közepén találta el a hógolyó. A lövedék szétcsattant az arcán, a jégkristályok fagyos érdessége szinte égette a bőrét. Reflexszerűen hátrarántotta a fejét a hógolyó elől, ám ettől megtántorodott. Megpróbálta egyensúlyba hozni magát, de a térdig érő, kérgessé fagyott hó csap dába ejtette a lábát. Keményen az oldalára esett. Zuhanás közben áttörte a felszíni jégkérget, és hatalmas porhófelleget vert fel a levegőbe. Hallotta a csuklyás zubbonyára hulló jégdarabok kopogó zaját, azután érezte, ahogy a puha hóréteg beborítja. Mire a boldog gyerekkacaj elért a füléig, a gal lérja alá hatoló hószemcsék zavaró, kellemetlen érzése is jelentkezett. Nehéz léptek közeledtek a hóban, és megálltak mel lette. – Minden rendben, Victor? A herceg kitörölte jobb szeméből a havat, és felsandí-

tott Kai Allard-Liaóra, és a barátja lába mögül előbújó kölyökre. – Nem mondtad még a fiadnak, hogy inkább a hozzá hasonló méretűekkel próbálkozzon? – De igen. – Kösz. Kai talpra segítette Victort. – Morgan unokáját célozta meg, csak pont beléptél a lővonalba. Victor odapillantott, ahol Morgan Hasek-Davion ját szott az unokájával, George Hasek Juniorral. Morgan apja Michael Hasek-Davionra változtatta a családnevét, miután feleségül vette Victor nagynénjét, Marie-t. Ami kor kiderült, hogy Michael áruló, és Kai apja lelőtte, Mor gan bejelentette, hogy a Hasek-Davion vérvonal vele megszakad. Mostanra már a fiá nak is született egy fia, és a Hasek család újabb örököse várja, hogy átvegye az ural mat az Egyesült Nemzetközösség Kapellán Határvidéke felett. Kai fia, David Lear felemelt egy hógolyót. – Tessék, uram. Megdobhat vele. – Megvárta, hogy Vic tor elvegye a hógolyót egyujjas kesztyűbe bújtatott kezé ből, azután sarkon fordult, és rohanni kezdett a hómezőn. A tengerészkék overall olyan szorosan beburkolta a srá cot, hogy alig bírt benne mozogni, de a nyomában szálló jókedvű kacagás azt mutatta, hogy nem törődik ezzel az apró korlátozással – vagy tán észre sem veszi. Victor David feje fölé célzott a hógolyóval. A kisfiú kicsavart testtel figyelte a röptét, de egy idő után ő is

elvesztette az egyensúlyát, és vad nevetés közepette fel bukott. A herceg felnézett Kaira. – Voltunk mi valaha ilyen gondtalanok? – Utoljára talán akkor, amikor a csillagok körüli porfelhők bolygókká tömörültek össze – kacsintott Kai, miköz ben David megpróbált feltápászkodni, és látványos moz dulattal visszazuhant a hóba. – És csaknem olyan kecse sek. – Hány éves? – Öt és fél, akárcsak George Junior. – Nem zavar téged, hogy miután elindulunk, nem fogod látni egy ideig? Mire visszaérünk, kétszer ilyen idős lesz. – Victor sóhajtott és hagyta, hogy a szél elsodorja dérré fagyó leheletét. – Ezzel csak azt akarom mondani, hogy könnyű nekem, hiszen közel sincs rajtam ekkora felelősség. – Nem – csóválta a fejét Kai. – Ez nem így van. Nekem csak a családomról kell gondoskodnom, te viszont több milliárd emberért vagy felelős. De most nem egészen erről van szó, igaz? – Nem? – Nem. – Kai az üdülő főépületére, és a nappali szoba üvegfala mögött álló emberekre mutatott. – Yvonne gondját viseli a népednek, és bölcsen fog kormányozni a nevedben. Te egészen más miatt aggódsz. – Igen, például Katherine miatt. Kai felnevetett. – Csodálatos volt látni a reakcióját, amikor kijelentetted, hogy Sun-Tzut támogatod. Azt sem tudta, mi törté-

nik vele. – Ez kétségkívül olyasvalami volt, amire nem számított – mosolyodott el a herceg. – Különös volt, Kai, mert ami kor Sun-Tzut jelölte a posztra, rögtön vöröset láttam. Tudtam, hogy a kancellárt felhasználva akar valamiféle reakciót kicsikarni belőlem, és már fel is készült a fogadására. Aztán elgondolkodtam rajta, vajon mi haszna szár mazik neki abból, ha Sun-Tzu lesz az Első Nagyúr. – Ha engem kérdezel, semmi. – Ez az, és ezért jutottam arra a megállapításra, hogy az egész színjátékkal csak engem akar valamilyen hibás és elhamarkodott lépésre kényszeríteni. – Victor hátranyúlt, és kiszedett egy marék havat a nyakából. – És akkor hirtelen minden apró részlet a helyére kattant az agyamban. Az egyedüli személy, aki hátrányát látta volna a kifakadásomnak a jelöltválasztásától, én lettem volna. Rájöt tem, Katherine-nek az volt a szándéka, hogy harcot kez deményezzek, melynek hatására ő szépen visszavonná a jelölését, és mint béketeremtő, ő lenne az egyedüli logi kus választás a posztra. Csak úgy tudtam meghiúsítani a tervét, hogy egyetértettem Sun-Tzu jelölésével. – Megakadályozhattad volna a választást – a koordinátor és anyám biztosan melletted szavazott volna –, és kérhetted volna, hogy maradjunk a sorshúzásnál. – Igen, de akkor esetleg én nyerek. Kai értetlenül nézett rá. – Azt akarod mondani nekem, hogy nem akarsz a Csil lagliga Első Nagyura lenni? Victor habozott.

– Tudom, hogy ez volt apám célja, sőt a Csillagliga megszűnése óta a Belső Szféra minden uralkodójának célja, de azt hiszem, engem sosem fertőzött meg ez a vágy. Mindig is azt feltételeztem, hogy apám végül elnyeri a címet. Azután megérkeztek a klánok, és a fon tossági sorrend megváltozott. Ha lehet választani, hogy a történelem a Csillagliga Első Nagyuraként, vagy egy olyan emberként ismerjen, aki legyőzte a klánokat, egy másod percnyi habozás nélkül az utóbbit választom. Az Első Nagyúri cím egyébként is főleg ceremoniális jellegű, és te is tudod, hogy nem vagyok oda ezekért a szertartásokért. – Tudom. Azt viszont nem veszem be, hogy emiatt uta sítottad el a ma esti meghívást Tharkad Citybe, Katherine születésnapi összejövetelére. – Küldtem ajándékot – vonta meg a vállát Victor. – Valami bolygót, vagy ilyesmit. – Eddig rendben is van, de ez a parti lesz a megpecsételése mindannak, amit itt véghezvittünk. Öt nap múlva az Alkotmány aláírásra kerül, és a Csillagliga újjászületik. – Kai Victor vállára helyezte a kezét. – Jogod van az ünnep lésre. – Úgy gondolod? Ha minden a tervek szerint alakul, hat hónapon belül megindítunk egy olyan támadást, amelyben százezrek, vagy talán milliók lelik halálukat. Olyan mészárlás lesz, melyről épeszű ember még csak nem is álmodik. – Victor orrából párafelhő szállt fel. – Hogyan öltözhetnék fel és ünnepelhetnék, amikor egy ilyen tettet készülünk végrehajtani? – Megteheted, és meg is fogod tenni, mert az ünnepsé-

gen való részvételeddel megerősíted a műveletet könnyebbé és zökkenőmentesebbé tevő kötelékeket. Az ott elejtett megjegyzéseid – pozitív hangvételű megjegyzéseid – körbejárnak majd. Ki fognak szivárogni, és min den harcba küldött katona tudni fogja, hogy annyira biz tos vagy a sikerben, hogy még egy kis kikapcsolódást is megengedhetsz magadnak. A jelenléted a te morálodat nem fogja ugyan javítani, másokét viszont igen. – Nem akarok menni, Kai – ellenkezett Victor. – A csa ládos vendégeknek nincsenek problémáik a gyermekmegőrzéssel? Ezt fogom tenni – figyelek Davidre, George-ra és Melissára, amíg te odavagy és jól érzed magad. Kai halkan köhögött. – Ó, Victor, igazán nem szeretnélek lehangolni, de minden gyereknek van felügyelője, és annyi biztonsági őr vigyázza a nyaralódat, hogy semmi bajuk sem történhet. Továbbá rámutatnék, hogy valószínűleg még életedben nem cseréltél pelenkát. Olyasmiről beszélgetünk, ami felettébb nagy bátorságot igényel. – Oké, biológiai veszéllyel járó munkát nem vállalok. – Victor lapos oldalpillantást vetett Kaira. – Ugye te sem hiszed el ezt a morálnövelő dumát? – Ha eljössz, az én morálomat biztosan megemeled. – Hogyan? – A feleségem figyelmeztetett, hogy egy bizonyos hölgy igencsak szomorú lenne, ha távol maradnál. – És a te feladatod volt, hogy rávegyél a részvételre? Kai bólintott. – A fenébe, mindig a legveszélyesebb feladatokba rán

gatsz bele – vigyorgott Victor. – Távol álljon tőlem, hogy szomorkodni hagyjam Dr. Leart. – Kösz – mosolyodott el Kai is. – Szóval, miféle bolygót ajándékoztál Katherine-nek? Egy gázóriást? – Nem is rossz ötlet. Talán majd jövőre. Nem – rázta meg a fejét Victor –, egy élettelen kis golyóbist: hideg, kemény és a velejéig csúf. Rá emlékeztet. Remélem tet szeni fog neki. *** Victor olyan elmélyülten figyelte a táncparketten az apjá val keringőző Omit, hogy észre sem vette a felé közeledő nőt, csak amikor az megérintette a vállát. Megfordult, és kedvesen rámosolygott. – Marik hercegnő. Remélem, kellemesen tölti az estét. – Isis, ha kérhetném – mosolygott vissza melegen a lány. – Hívhatom Victornak? – Ha lenne olyan kedves. – Nem akartam meglepni. – Isis mogyoróbarna haját a feje tetejére tornyozta, karcsú testét csillámló, ujjatlan, ezüstszínű estélyi ruha takarta. – Gondolom, most szóvá tehetném, hogy észre sem vette a közeledésemet, de az ilyesfajta kicsinyesség inkább Katherine húgára jellemző, nem igaz? Victor köhögést mímelve a szája elé kapta a kezét, hogy elrejtse meglepetését. – Bocsásson meg. Valójában láttam önt, de meg sem

fordult a fejemben, hogy velem szeretne beszélni. A csa ládjánál nem harcoltam ki túl sok jóindulatot. Isis megértően bólintott. – Joshua halála valóban nagy csapás volt, de hálával tartozom önnek mindazért, amit tett, hogy megpróbálja őt életben tartani. Tudom, hogy az apja kezdte meg a kezelését, de a klánokkal kötött fegyverszünet után ön félbe is szakíthatta volna. Akkor már nem volt értelme túszként maguknál tartani az öcsémet. – Ez embertelenség lett volna – válaszolt Victor. – Tudom, a történtek fényében ez kicsit furán hangzik tőlem, de nem voltak vele gonosz szándékaim, – mint ahogy önnel, az édesapjával és a nemzetükkel sincsenek. – Sosem ismertem igazán Joshuát, így aztán nem is ala kultak ki köztünk érzelmi kötelékek. Mindig is úgy tekintettem rá, mint egy falra, amely elválaszt a téboly tól. – Tessék? Isis arcáról szomorúság sugárzott. – Tudja, én házasságon kívül születtem az idő alatt, amíg Thomas – nehezen tudok az apámként gondolni rá – eltűntnek volt nyilvánítva. Anyámnak és nekem gondunkat viselték, de félre voltunk állítva az útból. Csak akkor törvényesítettek, amikor fény derült Joshua leukémiájára, és olyan pozícióba kerültem, melyet igazából sosem sze rettem volna. Gondoljon csak bele: én lettem a következő a sorban egy olyan birodalom trónja előtt, ahol az orgyil kosság a hatalmi struktúra váltásának egyik megszokott módja. Azután csontként odalöktek Sun-Tzu elé, hogy

olyan hatalom reményével kecsegtessem, melyet sosem fog megszerezni. Victor a torkát köszörülve meglazította gallérját. – Meg vagyok lepve, Isis. Nekem az volt a benyomásom, hogy ön… – Gondolom most az jár a fejében, amikor a Provincián flörtölni kezdtem Sun-Tzuval és Kai-jal, és kirobbantottam azt a vitát. – Elvörösödött. – Fiatal voltam még, nagyon fiatal, és megszédített az a sok egyenruha és az összejövetelek. Ott voltak önök, fiatal uralkodók, és mindannyian ismerték egymást. Úgy éreztem, valamiféle benyomást kell keltenem magamról. Sikerült is, csak nem olyat, amilyet szerettem volna. Megmarkolta Victor alkarját. – Nem szeretném, ha azt gondolná, csak azért vagyok itt, hogy játsszam önnel. Nyilvánvaló, hogy kire vár. Ő gyönyörű és nagyon kedves. Victor odapillantott, ahol Omi táncolt az apjával. A lány estélyi ruhája hasonló szabású volt, mint Isisé, bele értve a mély hátsó kivágást és a könnycsepp alakú dekol tázst, de a fekete szövetet vörös sávok díszítették a szegélyeken. Mint a fürdőruhája. – Omi elbűvölő. – Azt hiszem, megérdemlik mindazt a boldogságot, amit nyújtani tudnak egymásnak – mosolygott Isis. – Mindössze meg szerettem volna köszönni, hogy támo gatta Sun-Tzut és segített neki, hogy ő lehessen a Csillagliga Első Nagyura. Victor bólintott.

– Nem lenne becsületes tőlem, ha nem vallanám be, hogy a szavazással csak a húgomat akartam bosszantani. – Tudom. Nem könnyű őt kiismerni, de azért nem is lehetetlen. – Isis elengedte Victor karját. – Azonban amit a felelősségről és a gyűlöletről mondott neki, az szerintem eljutott a tudatáig. Azt hiszem – tudom –, az egész életét azzal töltötte, hogy várt valakire, aki eljön hozzá, hogy elpusztítsa. Úgy vélte, ez a valaki Kai, ön, vagy Tho mas lesz, mégis úgy provokálta magát, mintha esélye lett volna túlélni egy támadást, és keresztülhúzni a számításait. Sosem érezte úgy, hogy ön tiszteli őt, és neheztelt azért is, mert a klánok több figyelmét kötötték le, mint ő. – Szereti őt, ugye? – kérdezte Victor. A lány teste megfeszült, kezét összekulcsolta maga előtt, és lehajtotta a fejét. – Remélem, emiatt nincs rossz véleménye rólam. – Egyáltalán nem. Sőt, irigylem önt. – Hogyan? – kapta fel a fejét Isis. – Irigylem. – Victor megveregette a karját. – Önnek legalább van rá lehetősége, hogy időnként együtt legyen azzal, akit szeret. Ez jóval több, mint ami nekem meg adatott. Isis megrázta a fejét. – Ugyanannyi esélye van a boldogságra, mint nekem. – Ez esetben mindketten el vagyunk veszve, mert nekem semmi esélyem sincs rá, hogy valaha is együtt lehessek Omival, és feleségül vegyem őt. – Hogy mondhat ilyet? – Attól tartok, sajnálatra méltóan egyszerű a dolog szá

momra – vont vállat Victor. – Ha elvenném Omit, a Dra kónis Határvidék népe úgy venné, hogy elárultam őket. Megkérdőjeleznék a józan ítélőképességem, és az ered mény nyílt lázadás lenne. Katherine nyilvánvalóan min dent megtenne, hogy fokozza a zűrzavart. Rámutatna, hogy a Lyons szeglet – melyet a Szövetség a Komsztár kérésére, és az én jóváhagyásommal szállt meg – a bizo nyíték rá, hogy egybe akarom olvasztani a Drakónis Szö vetséget és az Egyesült Nemzetközösséget. Ráadásul úgy állítana be engem, mint az egyesítés alárendelt partnerét. Nem, a házasságunk csak katasztrófát szülne. – Kinek, Victor? – Isis barna szeme kissé összeszűkült, ahogy a táncparketten mozgó vendégekre mutatott. – Ha végignéz rajtuk, látja, amit én látok? Nézze meg Kait és a feleségét, vagy Morgan Hasek-Daviont és a nejét, vagy akár Thomast és Sherrylt. Mindannyian boldogok, mert találtak valakit, akivel megoszthatják az életüket. Senki nem kérdőjelezi meg az ítélőképességüket, és senkinek si ncs joga megkérdőjelezni. A legnagyobb esztelenség volna öntől, ha elengedné Omit. Victor hallotta a lány szavait, és érezte, ahogy a lelkében rezonálna k . Hogyan lehetséges az, hogy emberek milliárdjai vonulnak velem a háborúba, mégis azonnal képesek fellázadni, ha feleségül veszem azt, akit szeretek? Ha nem bíznak bennem annyira, hogy elhiggyék, képes vagyok meghozni a helyes döntést a magánéletemben, ha nem képesek elfogadni, hogy saját álmaimat hajszoljam, akkor hogyan képesek elfogadni az uralkodójukként?

Ránézett a lányra és elmosolyodott. – Köszönöm. – Mit? – Hogy rámutatott az őrület és a józanság közötti határvonalra. – Victor, én tanúja voltam anyám élete végéig tartó mélységes bánatának, mert soha nem lehetett újra együtt azzal a férfival, akit szeretett. Rettegésben élek, mert nem tudom, mikor döntenek úgy Thomasék, hogy el kell válnom Sun-Tzutól. Amit magamnak szeretnék, azt nem kaphatom meg, viszont önnek és mindenki másnak ezt kívánom. – Óvatosan elmosolyodott. – Ön is ugyanazt a szívfájdalmat érzi, mint az összes többi ember. Ez az, ami egyenlővé tesz minket. Ne hagyja, hogy mások elvárásai megfosszák önt emberi mivoltától. – Igaza van. Nem hagyhatom – mosolygott rá Victor. Közben a zene véget ért, és Omi a koordinátorral együtt csatlakozott hozzájuk. – Azt hiszem, Isist már ismered. – Örülök, hogy újra látom, hercegnő. Isis szélesen elmosolyodott. – Nagyszerűen táncolt, annyira elegáns volt. Én is szívesen mentem volna, de Sun-Tzu nem szeret táncolni. – Fel kellett volna kérned – nézett Omi szigorúan Vic torra. A herceg zavartan pislogott. – Én megtettem volna, de… –…de akkor is önre gondolt volna, miközben velem táncol, Omi – szakította félbe Isis. – Túl udvarias hozzá, hogy kimondja, de ki tudom olvasni a szeméből. Menjenek csak ketten, és táncoljanak. Én majd élvezem az örö

müket. Victor felkínálta a karját Ominak. – Ha megtisztelne vele… Omi Isisre nézett. – Nem lenne helyénvaló magára hagyni önt. – Nem, én voltam udvariatlan, hogy a jókedvük útjába álltam. Kérem, ne érezzék kellemetlenül magukat miat tam. Omi bólintott, és követte Victort a táncparkettre. – Okos nő ez az Isis. – Victor Omi szemébe nézett. – A Provincia óta sokat fejlődött. – Igen – mosolygott le rá Omi. – Miről beszélgettetek? – Erről-arról – válaszolt elgondolkodva Victor. – Adott nekem – vagyis nekünk – egy kis töprengenivalót.

20 Strana Mechty Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület 3058. november 19.

A Nagytanács csarnokának hátsó részében Vlad Ward, a Farkasok kánja visszaült a helyére, és egymásba fűzte ujjait. Megkockáztatott egy halvány mosolyt, főként azért, mert tudta, hogy ezzel felbőszíti Asa Taneyt, a Jég ördögök kánját. Vlad még a sisakját is maga elé tette az asztalra olyan pozícióban, hogy Taney biztosan rálásson. Azt már tudja, ki döfte a kést a hátába, most viszont azt is meg kell tudnia, kiforgatja meg a sebben. Az új ilkán megválasztásához vezető heteket Taney kemény munkával töltötte – megpróbált összehozni egy koalíciót az otthoni klánok között. Folyamatosan arra ösztönözte az új és fiatal harcosokat, hogy gyakoroljanak nyomást a vezetésre, és próbálják rávenni őket, hogy áll janak mögé. Vlad nem avatkozott közbe egészen addig, amíg a kísérlet nem járt látható eredménnyel, amikor azonban Taney kezdett lendületet nyerni, rögtön közbelépett, és véget vetett a játéknak. Taney érvelésének jóvoltából mindenki számára vilá gossá vált, hogy a Jégördögök kánjának győzelme nélkül

az otthoni klánok nem csatlakozhatnak a Belső Szféra elleni harchoz. Vlad, akinek klánja újjáépítéséhez még rengeteg tehetséges harcosra volt szüksége, hagyta, hogy eltökélt szándéka egy sorozatnyi úgynevezett „begyűjtő háborúba” torkolljon, melyek során a különböző klánok alakulatait hívta ki, azt követelve, hogy győzelme esetén a nyereménye ezeknek az egységeknek a birtoklása legyen. A legtöbb harcos rövidesen rádöbbent, hogy a Belső Szféra elleni harc sokkal elérhetőbb közelségbe kerülne, ha ők is a Farkasokhoz tartoznának. Ha Taney győz is, az őt támogató klánoknak még mindig harcolniuk kell, hogy jogot szerezzenek a megújított invázióban való részvételre, így az egyes harcosok esélye arra, hogy a Belső Szféra ellen vonulhassanak, nagymértékben csök ken. Amint a „begyűjtő háborúk” híre terjedni kezdett az otthoni klánok között, a Farkasok parancsnoki központját elárasztották a mege l ő z ő batchall ajánlatok. Vlad mindegyikre azt válaszolta, hogy az új ilkán megválasztásáig semmit sem tehet, de mindannyiszor erős utalásokat tett rá, hogy a status quo megváltozásával a Farkasok részvétele az új invázióban kérdésessé válhatna. Taney mozgalmának lelkesedése ettől nagyon hamar elpárolgott. Balra pillantva Vlad kurtán biccentett sakánjának, Marialle Radickna k . Itt az ideje, hogy még mélyebbre döfjünk. Vlad apró termetű, mézszőke hajú klántársnője felállt, és leemelte sisakját.

– Törvénymester, javaslatot szeretnék beterjeszteni az ilkáni pozíció betöltésére. A terem elülső végében ülő Kael Pershaw felnézett a nőre. – Joga van hozzá, Radick kán. – Hogy megkíméljem Asa Taney kánt a vereség szégyenétől, Lincoln Osist javaslom ilkánnak. – Marialle a sötét bőrű elementálra mutatott. – Ott harcolt az invázió első vonalában, és klánja érdekében a harcmezőn végzett hősies, állhatatos munkájának köszönhetően káni rangra emelkedett a Füstjaguárok között. Már az is figyelemre méltó, hogy egy elementál vérnevet szerezzen magának, de Lincoln Osis még a káni pozíciót is megszerezte. Ha az inváziós klánok soraiban létezik is ennél nagyobb teljesítmény, én nem tudok róla. Severen Leroux a Novamacskáktól felállt, és jelezte, hogy támogatja a jelöl é st . Leroux annak idején Elias Crichell jelölését is ugyanígy támogatta. Nem kétséges, hogy ebben a választásban a klánok jövőjének egy fontos építőkövét látja. Nincs szükségem a vízióikra, de ha azok az én érdekemet szolgálják, semmi okom rá, hogy szembeszálljak velük. A Törvénymester bólintott Lincoln Osisnak. – Osis kán, önt jelölték az ilkáni pozícióra. Tudomása van bármi olyan okról, amely miatt nem töltheti be ezt a posztot? Vlad mosolya kiszélesedett. Valaki nem szerette volna, hogy Éliás Crichell korai elmozdításának példája megismétlődjön, ezért iktatták be ezt a mondatot a

választási procedúrába. Lincoln Osis lassan felállt. – Nem tudok olyan indokot mondani, amely miatt megválasztásom esetén ne szolgálhatnék ilkánként. – Hatalmas kezét ökölbe szorította, azután megfordult, és jeges tekintetét Vladéba fúrta. – Ha van valaki, aki nem ért velem egyet, megkérem, hogy most sorolja fel érveit. Vlad csendben maradt. A félig ember, félig gép Törvénymester megnyomott néhány gombot számítógépe billentyűzetén. – Lincoln Osis neve ezennel jelölésre kerül. Mind annyian szavazhatnak, igennel vagy nemmel. Amennyi ben Osis kán a szavazatok ötven százalékát, plusz egy szavazatot kap, abban az esetben nyer. A szavazás egyen ként történik. Pershaw a terem elején kezdte, és folyamatosan haladt hátrafelé. Osisnak csak a kánok szavazatának többségére volt szüksége. A tizenhét klán két-két kánjának voksaiból összesen tizennyolcat kellett megszereznie – vagy keve sebbet, ha a kánok némelyike tartózkodik a szavazástól. A Füstjaguárok, Jádesólymok, Novamacskák, Acélviperák és Szellemmedvék támogatásával ennek már több, mint felét teljesítette is – pontosan Vlad számításainak megfelelően. A fennmaradó szavazatok egyenlő megoszlása esetén már nyert ügye volna, ráadásul már a szavazás kezdetétől nyilvánvalóvá vált, hogy Taney koalíciója össze omlott. Marialle Radick Osis mellett voksolt, Vlad és Marthe Pryde viszont ellene. Kurta mosolyt váltottak egymással,

azután felállva tapsolták meg az eredmény kihirdetését. Osis huszonkettő-tizenkettő arányú, fényes győzelmet aratott. Osis most még magasabbnak tűnik, ahogy az emelvényhez vonul. Az elementál odaért a Törvénymesterhez, kezet rázott vele, azután szembefordult az összegyűlt kánokkal. – A megválasztásommal bölcsen döntöttek. Olyan har cos vagyok, aki ismeri a diadalt, és aki még nem feledte el, mi kell a győzelemhez. Győzelemre fogom vezetni a klánokat a Belső Szféra barbárai ellenében. Asa Taney felállt. – Amikor arról beszél, hogy győzelemre vezeti a klánokat, akkor arra céloz, hogy megváltoztatja az inváziós klánok összetételét, hogy esetleg mi is részt vehessünk a támadásban? Osis arca elkomorult. – Mit tett ön azért, hogy kiérdemelje ezt a jogot? – A szemében látom a választ saját kérdésére – fintorodott el Taney. – Nyilvánvalóan semmit, pozvál? – Akkor miért kér olyasmit, amire nem szolgált rá? Vlad felemelte a kezét. – Azt hiszem, ilkán, hogy Taney kán valójában arra kíváncsi, vajon van-e még rá idő, hogy a Jégördögök kihívják az egyik inváziós klánt, és így harcolják ki az új invázióban való részvételi jogot. – Talán. Ha elég gyorsak lesznek. – Osis sötét szeme felcsillant. – Az a célom, hogy azonnal megkezdem a támadó műveleteket.

Marthe Pryde emelkedett szólásra. – Úgy gondolom ilkán, hogy joga van bejelenteni szán dékát a tanácsnak a támadások mielőbbi folytatásáról, ám nem egyedül az ön kiváltsága újrakezdeni ezt a hábo rút. – A Jádesólymok talán fáradtak a harchoz, Marthe Pryde? – Hah! – Marthe fehér fogai vészjóslóan megvillantak, ahogy nevetett. – Olyan sokáig harcoltunk a Belső Szféra ellen, hogy kissé valóban beleuntunk a másodrangú egy ségek elleni küzdelmekbe. Igazán nem zárkózunk el előle, hogy megélesítsük a karmunkat bármelyik klánon, amelyik el akar foglalni tőlünk néhány meghódított vilá got. Nem látom be, miért ne adhatna lehetőséget erre a többieknek – kivéve persze, ha attól fél, hogy a Füstjaguárok felvonulási terület nélkül maradnak az invázió kez detére. Jól csinálod, Marthe. Vlad bólintott. – Én is szívesen tennék próbát a klánommal a hátramaradottak ellen. – Minél több harcot kezdeményezünk a klánok között, annál nehezebbé válik Osis feladata, és annál több ideje marad a Belső Szférának, hogy felkészüljön a védekezésre a Füstjaguárok támadása ellen. Az ilkán ajka keserű, haragos grimaszba görbült, szeme körül megfeszült a bőr. – És mennyi ideig szeretnének háborúsdit játszani? Hat hónapig? Egy évig? Marthe Taneyre mutatott. – Erre a kérdésre természetesen a kihívóknak kellene

válaszolni, de úgy vélem, nincs olyan, a becsületére vala mit is adó klán, amelyiknek kilenc hónapnál többre lenne szüksége hozzá, hogy lerendezze az ügyet. – Kilenc hónap több mint elegendő idő arra, hogy bebi zonyítsuk, helyünk van az inváziós klánok között – bólintott Taney. Vlad elmosolyodott. – Ilkán, talán ön is megfogalmazhatná ezt a tanács szá mára, nehogy azt gondolja, hogy önre erőltettük az aka ratunkat. Osis jobb kezével megmasszírozta bal öklét. – Akkor hát ilkánként azzal a javaslattal állok elő, hogy a következő hat hónapot minden klán a Belső Szféra ellen indított hadjárat megtervezésével és előkészítésével töltse. Minden kihívást az inváziós klánok ellen, minden Birtoklás Próbáját, amely az inváziós folyosóban lévő világokat érinti, mától számítva három hónapon belül be kell jelenteni, és onnantól számolva kilencven napon belül végre kell hajtani. Minden további vitás kérdésben a Nagytanács dönt. A klánoknak így három hónapjuk marad az invázió előtti felkészülésre. Osis szavai halkan, fagyosan csengtek, telve csalódottsággal és haraggal. – Elfogadható? – Seyla – bólintott Vlad. A többi kán egyöntetűen visszhangozta az ősi esküszót, így jelezve, hogy elfogadják az ajánlatot. Osis fejet hajtott a gyülekezet felé. – Így legyen, amíg mindannyian el nem enyészünk.

Úgy van. Vlad visszaült a helyére, és pont sikerült elkapnia Marthe Pryde biccentését. Lincoln Osis bukása ezennel megkezdődött.

21. Nagy Bálterem, Királyi Udvar Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. november 21.

Bár Victor szívből gyűlölte az államügyekkel együtt járó felhajtást és fényűzést, a Csillagliga Alkotmányának alá írását körülvevő ceremóniát mégis helyénvalónak, sőt még élvezetesnek is találta. Valahogy helyesnek érezte, hogy összeomlása után három évszázaddal a Csillagliga újbóli felélesztését színpompás zászlók és a Liga harsogó himnusza jelképezze. Az alapító államok zászlait tartó díszőrök a rég elmúlt korszak archaikus, mégis királyi pompát sugárzó egyenruháját viselték. Victor figyelte a magas üveg asztal felé közeledő húgát, ahol az Alkotmány nyolc másolata várta, hogy aláírja őket. Katherine hosszú, tündöklően fehér brokátruhát viselt, felette pedig ugyanolyan színű és anyagú kosztümkabátot. A haját hátrafogó tiara szemkápráztatóan csillogott, ragyogó fényszivárványt varázsolva a feje köré. Már csak szárnyak kellenének, és a megszólalásig hasonlítana egy angyalra. Victor megcsóválta a fejét. A Halál Angyala. Katherine sorban aláírta a dokumentumokat, mind

egyiket külön tollal. Minden aláírás után félrerakta az éppen használt tollat, és egy újat vett a kezébe. A tollakat azután majd átadják a segédeknek és kísérőknek, hogy örökké birtokukba vehessék a történelem egy darabkáját. Victor normális esetben kihagyta volna ezt a gesztust, de ez alkalommal örömmel használt volna külön tollat akár a neve összes betűjéhez is. Bárcsak elegendő emlék lenne itt, hogy minden harcosnak, akiket arra kérünk, hogy harcoljanak értünk, átnyújthassak valamit. Amikor végzett az aláírásokkal, Katherine a jobb olda lon felállított kristálypódiumhoz sétált, és a szemébe világító lámpákra ügyet sem vetve elmosolyodott. – Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk az emberiség legnagyobb és legnemesebb kreációja, a Csil lagliga újjászületésének. Több évszázadnyi háborúskodás kellett ahhoz, hogy eljussunk idáig, ám a Csillagliga mégis békében, nem pedig viszálykodás közepette teremtődik újjá. Nem számít, meddig fogok élni, vagy milyen tetteket viszek még véghez életem során, azzal, hogy helyet biztosítottam ehhez a műhöz, és segítettem a létrehozásához szükséges feltételek megteremtésében, elértem pályafutásom csúcsát. A Csillagliga újjászületése emlékműként fog magasodni azok számára, akik aláírták a ratifikációt, és azok számára is, akiknek a nevében aláírták. A mai nappal ismét egyesítjük a Belső Szférát, és ez a lépésünk mindenütt félelemmel fogja eltölteni ellenségeink szívét. Elhagyta a pódiumot, és a terem jobb oldalán csatlakozott azoknak az uralkodóknak a csoportjához, akik már aláírták az Alkotmányt. Sorban kezet fogott velük: a kar

dinálissal, Thomas Marikkal, Candace Liaóval, Theodore Kuritával és Magnusson herceggel. Sugárzó mosollyal elfoglalta helyét a sor végén, és nyilvánvaló elégedettséggel hallgatta a Nagy Bálteremben visszhangzó tapsvihart. Sun-Tzu következetett saját példányainak aláírásával. A sorrendet a többség akarata alapján határozták meg, és Victor örült, hogy ő lesz az utolsó. Ez azt jelenti, hogy bármit mondhatok az összegzésemben, nem kell attól félnem, hogy valaki megsértődik, és visszalép az aláírástól. Az eddigi kommentárok egyaránt pozitív hangvételűek és bátorítóak voltak, bár Victor számára túlságosan banálisak. Egyedül a kardinális jegyezte meg, hogy ez lehet az első lépés a Belső Szféra jövője felé – de ő megengedhette magának a hazardírozást, hiszen ő volt Tukayyid győztese, és a kézjegye az Alkotmányon létfontosságú lehetett a klánok meggyőzése szempontjából. Victor úgy tervezte, beszédével majd kihangsúlyozza a helyzet komolyságát, még ha ezzel tompítja is kissé az ünnepélyes hangulatot. Azt hiszem, a bejelentésem ismét bombaként fog robbanni, és elsőrangú címlapsztorit szolgáltat az újságoknak. Victor visszafogta mosolyát, amikor észrevette, hogy Katherine őt figyeli. Sun-Tzu megválasztása és Morgan fenyegetése elbizonytalanította Katherine-t. Helyes. Nagyon remélem, hogy a Sun-Tzu ellenében való manőverezés miatt a következő három évben is ez a trend folytatódik. Sun-Tzu közben elfoglalta helyét a pódiumon. – A legnagyobb örömmel és a legmélyebb alázattal

adtam aláírásomat a Csillagliga Alkotmányához. Mielőtt ez a szervezet felbomlott, példát mutatott nekünk a valódi civilizációból és emberségből. A Csillagliga meg szűntével sajnos mi is elveszítettük ezeket az erényeket, és sokkal kevesebbé váltunk, mint amik lenni szerettünk volna. Pusztulása a mi pusztulásunk volt, újjászületése pedig a mi újjászületésünk. Nem találok szavakat annak a büszkeségnek és őszinte hálának a kifejezésére, melyet a Belső Szféra többi álla mának vezetője iránt érzek, amiért engem választottak meg a Csillagliga Első Nagyurává. Uralkodásom időszaka három évre szól, és feltett szándékom, hogy ez idő alatt a lehető legmagasabbra tegyem a mércét az utánam követ kezők számára. Ez a hivatal számomra nem pusztán cere moniális célokat szolgál. Egy szent erkölcsi kötelességet testesít meg, amely felett tudásom legjavát adva fogok őrködni. Uralkodásom végén a Csillagliga még a mostaninál is sokkal pompázatosabb lesz, és remélem, hogy ezál tal az egész emberiség érdekét fogja szolgálni. Victor a ködösítést kereste Sun-Tzu szavai mögött, vagy esetleg a mohóság nyomait. Semmi ilyesmit nem tapasztalt, de ezen nem lepődött meg. Sun-Tzu az anyja kebelén nagyszerűen megtanulta, hogyan rejtse el szándékait és érzéseit. Vagy talán mégis több van e mögött, mint képzeltem. Talán Isisnek igaza van: egy ilyen felelősség felvállalása esetleg perspektívát biztosíthat számára. Nem tudom. Csak abban reménykedem, hogy nem próbál meg akadályokat gördíteni a készülő hadjárat elé.

Victor megvárta, hogy Sun-Tzu elfoglalja a helyét a sor ban Katherine mögött, azután határozott léptekkel az asztalhoz sétált, ahol az aláírásra váró dokumentumok hevertek. Az asztal pereme vagy tíz centivel magasabban volt a köldökénél, de Victor nem törődött vele, hogy a bútor magassága még jobban kihangsúlyozza apró termetét. Ha az aláírók közül bárkit is a fizikai méret alapján próbálnának megítélni, kénytelen lennék ostobának bélyegezni az ítélethozókat. Lehúzta az első toll kupakját, és papírra vetette vele a címét. Élvezettel hallgatta a papírlapon sikló tollhegy halk sercegését, és figyelte, amint a kék tinta a rostok közé szívódva kifakul, megszárad. A vezetéknevéhez másik tollat emelt fel, és újabbat a középső nevéhez. Csa ládneve leírásához még két tollat használt el, majd rátért a következő másolatra. Felfigyelt rá, hogy Sun-Tzu és Theodore kanjit használt az aláíráshoz, és hogy Katherine szignatúrája alig volt több kacskaringós macskakaparásnál, jól észrevehető törésekkel azokon a helyeken, ahol tollat váltott. Bár Victor írástudományát korántsem lehetett tökéletesnek nevezni, gondosan ügyelt rá, hogy neve olvasható maradjon, és a végén egy lendületes mozdulattal még alá is húzta a szignót. Miután végzett a szerződés utolsó másolatával is, visszahelyezte a kupakot a tollra, de nem tette le, hanem magával vitte a pódiumra. Elárasztotta a fényözön – olyan erős volt a megvilágítás, hogy érezte a lámpákból felé áradó hőhullámokat. Kicsit lejjebb húzta a mikrofo-

nokat, egyrészt hogy kényelmesen tudjon beléjük beszélni, másrészt pedig hogy ellásson felettük. Hagyott magának egy másodpercnyi időt a koncentrálásra, hogy összeszedje a gondolatait, azután nyelt egy nagyot, és belekezdett. – Az előzőekben olyan hozzászólásokat hallottak, melyekben a felszólalók tisztelegtek a Csillagliga létrejötte előtt, illetve megemlékeztek az általunk elvégzett, valamivel több mint hat hétig tartó, kemény munkáról. Művünk természetesen arra az alapra építkezett, melyet az első Csillagliga Alkotmányának megfogalmazói fektettek le, de annak a dokumentumnak az adaptálása oly módon, hogy a mai zavaros időkben is érvényes legyen, túlságosan nehéz feladat lett volna. Ezért mindannyian – segédeinkkel, tanácsadóinkkal, stábunkkal együtt – fáradhatatlanul dolgoztunk azon, hogy ez az Alkotmány töké letesen illeszkedjen a mi korunkhoz. Ez az aláírási procedúra, melynek az imént tanúi voltak, győzelem minden férfi, nő és gyermek számára az egész Belső Szférában, és még azon is túl. Victor elszántan próbált a vakító lámpák mögé nézni, és megkülönböztetni a médiagalérián helyet foglaló emberek arcát. – Ahogy az eddigiek során egy mások által lefektetett alapra építkeztünk, úgy mostantól folytatnunk kell egy hibátlan építmény megalkotását, amely majd a jövőbe vezet minket. Ne lepődjenek meg, amikor azt mondom, hogy bár a Belső Szférát veszélyes ellenség fenyegeti kívülről, belső rivalizálások nem gyengítenek minket. A

Csillagliga újraélesztésével véget vetünk a pusztító belháborúknak, melyek már évszázadok óta fertőznek bennünket. Most, szellemben és lélekben egyaránt egyesülve, a klánok felé összpontosítjuk minden figyelmünket, és véget vetünk az általuk jelentett fenyegetésnek. Azonban ne ringassák hamis illúziókba magukat: szem beszállni a klánokkal nem gyerekjáték. A legnagyobb elszántságot igényli a harcmezőn szolgálatot teljesítő emberektől, és az őket támogató és kiszolgáló stábtól egyaránt. Mindannyiunk együttes erőfeszítésére lesz szükség, mert ha nem sikerül visszaszorítanunk a meg szállókat, sosem fogunk megszabadulni a félelemtől, amely jelen pillanatban is áthat bennünket. Victor elmosolyodott. – Tudom, mi jár most a fejükben. A legtöbben azt gon dolják, szép és jó, hogy mi itt most egyezségre jutottunk, de ez valójában nem változtat meg semmit. Úgy vélik, képesek vagyunk összehangolt, közös hadműveletet indí tani a klánok ellen, de e mögött valójában nyoma sincs igazi egyesülésnek. Megértem a kételyeiket – mindannyiunkat többszörösen képmutatónak és mélységesen cini kusnak látnak. Ha én volnék az önök helyében, én is hasonlóképpen gondolkodnék. – Azonban én nem vagyok az önök helyében, és ez nem csupán egy születési jognak köszönhető. Részt vettem a Whitting Konferencián. Tanúja voltam az álláspontok megváltozásának és a szellemek egybeolvadásának. Valóban egyesültünk, és elköteleztük magunkat egy fényes, új jövő mellett. És akarjuk is, hogy megvalósuljon.

Victor várt egy másodpercet, és hagyta, hogy mosolya önelégült vigyorrá keskenyedjen. – Önök jogosan kérnek bizonyítékokat minderről – jeleket, hogy ezek a változások már folyamatban vannak. Ígérem önöknek, hogy hamarosan megkapják őket, és biztosíthatom önöket, ez nem csupán üres fogadkozás. Máris átnyújtok önöknek egy bizonyítékot – a legelsőt egy hosszú sorban, melyeknek a közeljövőben a tanúi lehetnek. Innen a Tharkadról a Drakónis Szövetség koor dinátorának meghívására a Luthienre utazom. Barátaimmal és szövetségeseimmel együtt ott köszöntöm az újévet, és az emberiség új korszakának kezdetét. A döbbenet és a botránkozás moraja belefulladt a robajló tapsorkánba. Victor felemelt fejjel, elégedett arc cal állt a pódiumon, de vigyázott rá, nehogy túl diadalmasnak tűnjék. Katherine húgom, temérdek pénzt öltél a kilövőállomás felépítésébe, de végül nekem sikerült a levegőbe emelkednem. Magasba emelte a kezét, és lecsendesítette a harsogó tömeget. – Vannak önök között olyanok, akik egész életükben úgy gondolták, ha egy Davion a Luthienre teszi a lábát, az az apokalipszis kezdetét jelzi – hogy ez lesz az ismert univerzum végének előhírnöke. Hadd nyugtassam meg önöket, hogy ez utóbbiban teljes mértékben igazuk van. A régi világegyetem, az Utódlási Háborúk bölcsője nincs többé. Úgy döntöttünk, új univerzumot teremtünk magunknak és önöknek. Az önök támogatásával és bele egyezésével ledöntjük a közöttünk emelkedő korlátokat,

és elindulunk az emberi faj fényesebb jövője felé.

22 Sigfried Gleccser Rezervátum Environs, Tharkad City Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. november 22.

Victor Steiner-Davion kényelembe helyezte magát a nehéz tölgyfa íróasztal szélén, amely mögött annak ide jén Alessandro Steiner szövögette áruló terveit, és rámo solygott Morgan Hasek-Davionra. – Gyerünk, bontsd fel az ajándékot. Már majdnem karácsony van – a szerencse kísérjen utadon vállalkozásod során. Morgan hátradőlt a barna bőrkanapén, és letépte a cso magolópapírt a négyszögletes dobozról. Egy ideig a papírral a kezében bámulta a dobozt, aztán amikor elolvasta a címkét, elmosolyodott. – Glengarry Black Label, Special Reserve! Victor, te aztán tudod, mi az a scotch! – Nem, igazából Cranston ügynökei tudjá k , szerinted mi az a scotch – mosolygott ártatlanul Victor. – A rólad szóló anyaguk meglehetősen részletes, és feljegyezték, hogy mostanában lefekvés előtt mindig bekapsz egy pohárkával. Azt is mondták, hogy ez a kedvenc mérged.

Morgan jókedvűen felkacagott. – Nem is ismered ezt a nedűt, ha méregnek hiszed. És valóban rászoktam egy ideje, de csak egy kortyot iszom, mielőtt aludni mennék. – Helyes. Szereztem egy rekesszel, amit magaddal vihetsz az útra. Nem hiszem, hogy elég lesz, de ha rendesen felpakolnálak… – Akkor az emberek kíváncsiak lennének, hová indul hatunk, ahol nem tudok hozzájutni. Majd óvatosan osz tom be. – Morgan a dobozra nézett, majd vissza Victorra. – Meglep, hogy egy egész rekesznyi Glengarryt sikerült szerezned. – Nem nekem – vigyorgott a herceg. – Jerry mondta, hogy némelyik különleges ügynöke kezd berozsdásodni, ezért tartottak egy kis gyakorlatot Katherine alkoholraktárában a születésnapi összejövetele időpontjában. Az emberei jó munkát végeztek. – Az biztos. – Morgan maga mellé tette a dobozt a kanapéra. – Szóval, mi szerepel még rólam abban az anyagban? – Semmi különös, csak szolgálati és orvosi jelentések. Ha már itt tartunk, gratulálok a fizikai kondíciód miatt. Az orvosok szerint jobb formában vagy, mint a nálad húsz évvel fiatalabbak. – Victor ünnepélyesen bólintott. – Ez a hadjárat nem lesz leányálom számodra, de a dokik azt mondják, bőven alkalmas vagy a feladatra. – Remélem, nem tévednek. – Mire gondolsz? – kérdezte Victor. – Te vagy az egye düli alkalmas jelölt erre a műveletre. Megvan a tapaszta-

latod, a hírneved és az intelligenciád ahhoz, hogy végig csináld. – Szeretném azt hinni, hogy igazad van, de ami engem igazából aggaszt, az a koalíciós erő összetétele. Mi ugyan megegyeztünk az együttműködésről, azonban nem hiszem, hogy a sereg egyes részei ezt ugyanígy kidolgozták egymás között. – Erre való a kiképzési időszak, Morgan – hogy jobban megismerjék és megszokják egymást. – Victor lehuppant az asztalról, és a szoba sarkában berendezett italbárhoz sétált. – Iszol valamit? – Vizet kérnék. – Morgan előrébb hajolt, kezei között idegesen gyűrögette a skarlátvörös csomagolópapírt. – A kiképzés valóban sokat segíthet, de a Huntressig nagyon hosszú utazásnak nézünk elébe. Rengeteg alkalom kínál kozik majd, hogy a súrlódások problémát okozzanak. Victor visszatért, és átnyújtott neki egy pohár vizet. – Amíg a vezetés egységet mutat, könnyedén úrrá lesz tek ezeken a problémákon. – Ez igaz, de a vezetés egysége is fellazulhat, ha bizo nyos kérdésekben már a kezdetektől fogva nem jutunk közös nevezőre. – Mint például? – Műveleti biztonság – fintorodott el Morgan. – Nem lesznek meg az erőforrásaink a klános túszok fogva tartásához, de nem is engedhetjük szabadon őket, mert ha az ellenség rájuk talál, tudomásukra jut, hogy egy ismeretlen flotta halad át észrevétlenül a megszállási területükön. Victor elgondolkodva kortyolt bele saját ásványvizébe.

A biztonság megkövetelte, hogy Morgan harci köteléke teljes kommunikációs csendben tevékenykedjen. Nem küldhettek üzenetet senkinek, és nekik sem üzenhettek itthonról. A klánok elfoghatnák ezeket az üzeneteket, és még ha nem is lennének képesek feltörni a kódot, elkez denék keresni a feladót vagy címzettet. Az egység korai felfedezése ahhoz vezethetne, hogy már a Huntress felé menet harcba kellene bocsátkozniuk, vagy ami még rosszabb, Morgan és az emberei egy megerősített, ost romra felkészített világra érkeznének. Mivel nem ejthettek foglyokat, meg kellett tőlük sza badulniuk. Az is egy megoldás lett volna, hogy kirakják őket egy kommunikációs eszközök nélküli világon, de hacsak nincs különösen nagy szerencséjük, hogy ráakadjanak egy lakható, de még kolonizálatlan bolygóra, akkor Morgan erői kizárólag élettelen, lakhatatlan világokon fognak keresztülhaladni. A foglyok visszaküldése egy hajón a lebukás számtalan veszélyét rejtette magában, ráadásul ezzel jelentősen csökkentenék a harci kötelék rendelkezésére álló erőforrásokat. A másik alternatíva a foglyok kivégzése lett volna. Kivéve azokat az eseteket, amikor az ellenség viselkedése lehetővé teszi a rögtönítélő bíróság összeillését és az azonnali kivégzést, nem könnyű elrendelni a meggyilkolásukat, bár az emberek halálával garantálhatjuk a Belső Szféra szabadságáért harcba induló harci kötelék biztonságát, mégsem lehet ezzel igazolni a közönséges gyilkosságokat. Victor egyenesen Morgan zöld szemébe nézett.

– Hogy éreznéd magad, ha parancsot kellene adnod a foglyok megölésére? – Természetesen nem tetszik az ötlet, de ha csak ez a megoldás marad, akkor azt hiszem… nos, nem tudom. A teljesen egészséges embereket, akik harcba szállnak elle nünk, könnyebb lenne megölni, mint ártatlanokat és gyermekeket, de egyszerűen nem tudom. Azt hiszem, minden esetet egyedileg ítélnék meg, és reménykednék benne, hogy találok valamilyen módot a nem harcoló foglyok kivégzésének elkerülésére. – Morgan megrázta a fejét. – Van ennek valami értelme? – Körülbelül ez az egyetlen dolog, aminek van értelme – sóhajtott Victor. – Nehéz döntés lesz, de tudom, hogy ha arra kerül a sor, a legjobb határozatot fogod hozni. Minden attól függ, mennyire vagy hajlandó kockára tenni az embereid biztonságát. Ha a műveleted kudarcot vall, a Belső Szférának rengeteg kiontott vér árán kell teljesítenie azt, amit a sikered esetén, remélhetőleg sokkal keve sebb veszteséggel és halállal is megoldhatunk. – Ó, értem én, mekkora a tét, csak abban nem vagyok biztos, hogy tetszik-e ez a játék, amibe belekényszerültünk. – Morgan kiürítette a poharát, és óvatosan egyensúlyozva a kanapé karfájára helyezte. – Biztos vagyok benne, hogy sok segítséget fogok kapni a döntéshez. Victor elmosolyodott. – Igen, én is szívesebben gyámkodnék egy csapatnyi ázott macska felett, mint hogy a koalíciós erő koordinációs feladataival foglalkozzam. Innen egyenesen a Tukayyidra megyek, ahol részt kell vennem néhány

egyeztető megbeszélésen, azután irány a Luthien, hogy elvégezhessem az utolsó simításokat. Bizonyos szem pontból irigyellek, amiért olyan sok időt tölthetsz távol a Belső Szféra zűrzavarától. – Legalább addig itt leszek, hogy láthassam a Luthienre való megérkezésed által kiváltott reakciókat. – Morgan hitetlenkedve rázta a fejét. – Egy Davion, mint megbecsült vendég a Fekete Luthienen. Sosem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. – Én sem. – Victor idegesen felnevetett. – Sokkal könnyebb lesz szembeszállni a klánokkal, mint ott meg vetni a lábam. – Nem hiszem – szólalt meg az ajtóból Yvonne. – Bocsássatok meg a zavarásért, de úgy hallottam, hogy Morgan nemsokára elmegy, és szerettem volna elbúcsúzni tőle. Odalépett Morganhez, aki időközben felállt, és mele gen megölelte. – Vigyázz magadra, Morgan, és fizess meg nekik mind azért a szenvedésért, amit okoztak nekünk. Victor nem hallotta Morgan válaszát, de Yvonne elen gedte a férfit, és letörölt egy könnycseppet az arcáról. – Bárcsak ne kellene elmenned – bárcsak egyikőtöknek se kéne. A hangjából kihallatszó félelem meglepte Victort. – Meg kell tennünk, Yvonne – ugyanúgy, ahogy neked is el kell foglalnod a helyemet Új-Avalonban. Teljes mér tékben megbízom benned. – És én is – mosolygott rá Morgan. – Tudod mi, vörös

hajúak, természettől fogva okosabban vagyunk, és sokkal jobban bírjuk a megterhelést a többieknél. – Nagyszerű, akkor azt hiszem, hozzád hasonlóan én is hamarosan megőszülök. – Yvonne minden erejével azon volt, hogy bátor kifejezést varázsoljon az arcára, de a pró bálkozás láttán Victornak eszébe jutott, mennyire fiatal még a húga. – Én erre nem állok készen, Victor. Mielőtt Victor válaszolhatott volna, Morgan megfogta Yvonne vállát, és maga felé fordította a lányt. – Egyikünk sem áll készen arra, amit tenni készülünk, Yvonne, és tudod, hogy miért? Mert az ilyen helyzeteket csak megfelelő mértékű tapasztalattal lehet kezelni. Ezt a tapasztalatot pedig csak úgy szerezhetjük meg, ha legjobb tudásunk szerint fogadjuk a ránk nehezedő kihívásokat. Megteszünk mindent, amit lehet, megfigyeljük a hibáinkat, és tanulunk belőlük. Te elég okos vagy hozzá, hogy észrevedd ezt, és elég okos vagy ahhoz is, hogy elkerüld azokat az apró hibákat, melyeket a te helyzetedben bárki más elkövetne. Yvonne a bátyjára nézett. – És mi van akkor, ha Victor apró hibája az, hogy meg bízik bennem? Morgan elmosolyodott. – Victor azon kevés emberek közé tartozik, akik csak nagyon ritkán vétenek hibát – ami alapján arra a megállapításra jutottam, hogy valójában ő is vörös hajú, csak álcázásképpen, hogy minket megtévesszen, átfestette más színűre. Victor megsimogatta Yvonne karját.

– Meg tudod tenni, Yvonne. Amikor ilyen idős voltam, én sem álltam készen rá, hogy ekkora felelősséget vegyek a nyakamba, de ez csak azért volt, mert azt gondoltam, mindössze annyi képzésre van szükségem, hogy harcos lehessen belőlem. Legnagyobb sajnálatomra azonban megtanultam, hogy nem egészen így van. Neked megvan az intelligenciád, a képzettséged és a tanácsadóid, melyek átsegíthetnek az akadályokon. Hallgass Tancredre, és hallgass Morgan feleségére, Kymre. Ők segíteni fognak, hogy az állam ügyei zökkenőmentesen haladjanak. – Nem vagyok benne biztos – ellenkezett a lány. – Hé, gondolj csak arra, milyen jól fog festeni a szakmai önéletrajzodban az Egyesült Nemzetközösség kormányzása! – mosolygott rá Victor. – Abba a jogi iskolába jelentkezhetsz, amelyikbe csak akarsz. Jó ajánlást fogok írni rólad. – Úgy legyen. – Szürke szeme összeszűkült. – És mi van akkor, ha úgy döntök, nem adom át a trónt, amikor visszatérsz? Victor lelki szeme előtt átsuhant Omi képe. – Ha ez történik, még mindig előállhatok egy olyan megállapodással, amelytől mindketten boldogok leszünk. – Engem a te mielőbbi biztonságos visszatérésed tenne boldoggá, Victor. És a tiéd, Morgan. Az Egyesült Nemzetközösség Fegyveres Erőinek mar sallja egy lépést hátrált, és mélyen meghajolt a lány előtt. – Kívánságod parancs. Yvonne összeszorította a száját. – Victor, mit kezdjek Katherine-nel?

Victor gyomrában jeges csomó formálódott, melyből minden irányban éles tüskék döfködték a belsejét. – Azt hiszem, Katherine-nek most elég sok minden összejött – ezek majd lefoglalják egy darabig. Ha mégsem, lépj kapcsolatba Curaitis ügynökkel a hírszerzésen keresztül. Ő tudni fogja, mi a teendő. Morgan magabiztosan elvigyorodott. – Ne aggódj a nővéred miatt. Az idejének nagy részét azzal fogja tölteni, hogy kitalálja, miképpen húzzon hasz not Victor győzelmeiből. Ez egy teljes munkaidős feladat. Victor mindkettőjüknek a vállára csapott. – Reméljük, így lesz. Végül is, ha sikerül meghódítanom a Luthient, a klánok már nem jelenthetnek kihívást.

23 Királyi Palota, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3058. november 23.

Akármennyire fájdalmas is volt az érzés, Katrinának el kellett ismernie, hogy bátyja jóval nagyobb elismerést érdemel, mint amekkorát a múltban szentelt neki. Az az idő már a múlté, amikor Victornak még fogalma sem volt a politikáról. Sokat tanult – mindig is ez volt a legerősebb oldala. A hadjáratban való részvételével azonban ismét elindult a katonai lét felé vezető úton, ami egy időre távol fogja tartani őt a politikától. Nem ez a megfelelő időpont számára, hogy folytassa a tanulmányait. Katrina a lehető legrészletesebben elemezte Victornak a Whitting Konferencián nyújtott teljesítményét, és arra a következtetésre jutott, hogy egész idő alatt veszélyes mértékben alábecsülte bátyját. Attól a pillanattól kezdve, hogy a Tharkadra lépett, mindent megtett kitűzött célja – a klánok elleni háború elindítása – érdekében, és nem hagyta, hogy bármi is eltántorítsa ettől a céltól. Egyenes gondolkodása nem lepte meg Katrinát, hiszen egész életében együtt élt vele. Ennek segítségével volt

képes a háttérből olyan szituációkba kényszeríteni Vic tort, amelyeket csak az ő közreműködésével sikerült megoldania. Ilyen esemény volt például, amikor anyjuk halála után Victor őt ültette a Lyrán Szövetség trónjára. A birodalom később kettészakadt ugyan, de ez a szétválás vér nélkül ment végbe, és a Szövetség érintetlenül az ő kezén maradt. Victor két cselekedete viszont teljes meglepetésként érte. Az első Sun-Tzu Első Nagyúrrá választásának támo gatása volt. Ezzel a megmozdulásával voltaképpen legitimálta Sun-Tzut, és a Belső Szféra legnagyobb uralkodóinak szintjére emelte a kancellárt. Megerősítette pozíciójában, ami könnyen felbillenthette a Káosz Határvidék hatalmi egyensúlyát, ahol Sun-Tzu azon fáradozott, hogy visszaszerezze az egykor a Konföderációhoz tartozó vilá gokat. Katrina hihetetlennek tartotta, hogy Victor az áldását adja valamire, ami olyan világokba kerülhet neki, melyeket még az apja hódított meg. Hanse Davion kultuszának mindig is Victor volt a legfőbb ministránsa. Semmi értelme sincs annak, hogy amíg ő van hatalmon, engedje, hogy apja győzelmeiből vereség váljék. Kivéve persze, ha valaki elhiszi Victor locsogását arról, hogy a Belső Szféra iránti elkötelezettsége előbbre való a saját birodalma feletti aggódásnál. Katrina abban a pillanatban, amikor meghallotta, már tudta is, hogy színtiszta hazugság az egész. Victor erőfeszítése, mellyel csatlakozni akart a klánokat elpusztító hadművelethez egyértelműen a hatalom utáni hajsza megnyilvánulása volt. A kardinális azt mondta, ő már túl

öreg, ezért számít Victor támogatására, és ezzel gyakorlatilag hagyta, hogy a herceg arassa le a győzelmekért járó babérokat. Bátyja szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy a klánok legyőzése után Alexander Kerenszkij reinkarnációjaként térjen vissza a Belső Szférába, és jogot formálhasson hőshöz méltó helyére a Csillagliga élén. Ebben a megvilágításban már érthetővé vált Sun-Tzu támogatása. A kancellár egyértelműen alkalmatlan erre a posztra. Lényéből adódóan túl fog nyúlni saját korlátain, és végül kudarcot vall, akárcsak nagybátyja, Tormano. Sun-Tzuval összehasonlítva Victor tűnik majd a Csillagliga legnagyszerűbb vezetőjének, ezért az uralkodói palást őrá fog szállni következőként. És soha többé nem veszi le magáról. Az elégedett parancsnokok és katonák majd megerősítik pozíciójában, és megakadályoznak minden, az elmozdítására irányuló kísérletet. A véleménykülönbség árulásnak fog minősülni, és a Csillagliga jóval több lesz egyenlő államok szövetségénél. Victor szorítása a hatalmon egyre szorosabbá válna, és az egész Belső Szféra számára az a végromlás lenne a végállomás, amely felé jelenleg is vezeti az Egyesült Nemzetközösséget. Victor második meglepő húzása az volt, hogy Yvonne-t választotta régenssé. A helyében Katrina inkább Peter öccsét jelölte volna ki a feladatra – neki viszont a solarisi kalandja óta nyoma veszett. Az arkón kételkedett benne, hogy Victor megölette volna. A bérgyilkosság olyan meg oldás volt, melyre a herceg csak akkor fanyalodott rá, ha nem hagytak neki más lehetőséget. Sosem ölette volna

meg Ryan Steinert, ha én nem erősködöm, hogy lakolnia kell Galen Cox meggyilkolásáért. Másik testvérük, Arthur még mindig a Robinsoni Harci Akadémián tanult, és nem lett volna igazán megfelelő választás a régensi szerep betöltésére. Arthur nyíltan viselte érzelmeit és vállalta fel lojalitását, ugyanakkor hajlamos volt az uralkodó széljárás szerint mozogni. Robinsoni jelenléte egyben azt is jelenthette, hogy hozzácsapódott valamilyen anti-Kurita érzelmű csoportosuláshoz, így ő lett volna az utolsó ember, akit Victor a trónon szeretett volna látni, különösen mialatt ő a Luthienen tartózkodik. Ráadásul Arthur mindig is inkább a szívével, mint az eszével cselekedett – ami tökéletesen megfelel a ceremoniális kötelezettségek teljesítésére, de nem egy olyan uralkodó számára, akinek a kezében nagyon is valóságos hatalom összpontosul. Yvonne érdekes választásnak tűnt, de ugyanakkor az egyetlen logikus alternatívának is, mivel Morgan HasekDavion elvállalta a hosszú távú csapásmérő egység veze tését. A lány sokat változott a néhány év alatt, mióta Kat rina utoljára látta, de úgy látszott, beszélgetéseik alatt még mindig visszatér a régi nagy testvér-kis testvér visel kedésmódh o z . Még eléggé bizonytalan magával kapcsolatban, ezért sebezhető a manipulációkkal szemben. Victor nem is tudja, mekkora szívességet tesz nekem azzal, hogy őt küldi Új-Avalonra. Elegendő időm marad rá, hogy elbánjak a Kellekkel, mielőtt róla gondoskodnék. Katrina lassan kezdte dühbe lovalni magát, de gondola-

tait gyors kopogtatás szakította félbe, és már nyílt is az ajtó, mielőtt engedélyt adott volna látogatójának a belé pésre. Az arkón haragja azonnal az égbe szökött, és ha Tormano Liao egyedül érkezik, minden bizonnyal rá is zúdítja a férfire. – Mit akar, mandarin? – Kérem, bocsásson meg nekem, arkón, de biztos vagyok benne, hogy nem szeretné, ha ennek az asszony nak át kellene küzdenie magát a bürokrácia útvesztőin. Csak ön tud rajta segíteni, és az idő sürg e t , ezzel magyarázható a sietségem. – Tormano oldalt lépett, hogy Katrina jobban láthassa a törékeny, sötét hajú nőt, aki fülig vörösödve állt a szobában, és gondosan ügyelt rá, nehogy véletlenül az arkón szemébe nézzen. – A neve Frances Jeschke. Tormano olyan hangon mondta ezt, mintha Jeschkében a Dalai Láma következő megtestesülését mutatta volna be. Katrina jóindulatú mosollyal nyújtott kezet a nőnek. – Üdvözlöm az irodámban, Miss Jeschke. Miben segít hetek önnek? A nő remegve fogott kezet Katrinával. – Mrs. Jeschke, Fenség. – Rémült kifejezés suhant át szemrevaló arcán. – Elnézést, nem állt szándékomban kioktatni… Megfelel a Miss is, elvégre a férjem eltűnt. – Ön özvegy? – Azt hiszem. – Jeschke alsó ajka megremegett. – Nem tudom… A férjem a Coventryn dolgozott, és egy ideje már nem hallottam felőle. De nem igazán számít, mert elha gyott engem és a gyermekemet. Viszont nem is hibázta-

tom érte. Tormano átkarolta Jeschke vállát, és az egyik kanapéhoz vezette a nőt. – Frances két okból kereste fel önt, Fenség. Az egyik, hogy felfigyelt rá, mennyire szívén viseli a súlyos beteg ségben szenvedő gyermekek sorsát. A kisfia, Tommy, nem differenciált non-Hodgkin lymphomában szenved. – Csontvelő-átültetésre van szüksége, különben meghal – szólalt meg Frances a kezét tördelve. – Az apja eltűnt, én pedig nem vagyok megfelelő donor. Katrina leült mellé, és megsimogatta a haját. – Mindent megteszünk, hogy segítsünk. – Az arkón a nő feje felett olyan pillantást vetett Tormanóra, amelyik még egy mech ferroszálas páncélzatát is megolvasztotta volna. – Mandarin, van esetleg valami, amire fel szeretné hívni a figyelmemet? – Van, arkón. – Tormano mosolya elég kenetteljes és magabiztos volt ahhoz, hogy Katrina úgy határozzon, súlyos árat fog fizettetni vele, ha Jeschke nem bizonyul olyan értékesnek, mint reméli. – Mrs. Jeschke magánszorgalomból végzett egy kis nyomozómunkát, és talált egy megfelelő donort a csontvelő-átültetésre: Jerrard Crans tont, a bátyja tanácsadóját. Katrina a homlokát ráncolta. Keveset tudott a fiatalkori betegségekről és a csontvelő-átültetésről, de úgy emlékezett, elhanyagolható esélye van annak, hogy a csa ládon kívül megfelelő donort találjanak. – Cranston mintavételének eredménye bekerült az anyagai közé?

– Igen. – Frances felnézett rá. – Azt reméltem, ön majd felkéri, hogy vállalkozzon a feladatra. Reménykedtem, mert… nos… Tormano mosolyogva folytatta: – A donor keresése közben kiderült, hogy Francest adoptálták. Nyomozni kezdett a szülei után, és kiderítette az apja nevét, aki Anderson Cox. A férfi viszonyba keveredett Frances anyjával, és ebből a kapcsolatból szü letett meg ő. Katrina megborzongott. – Ismerem ezt a nevet. Frances bólintott. – Anderson Cox Galen Cox apja volt. – A nő megszorította Katrina kezét. – Nem tudom, mennyi igazság van abban, amit a holovidben mondanak, de reméltem, van önben annyi szeretet a féltestvérem emléke iránt, hogy megpróbáljon esélyt biztosítani az unokaöccsének az életben maradásra. Katrina gyengéden viszonozta a szorítást, és felpillantott Tormanóra. – Nem tudtam róla, hogy Galennek volt egy féltestvére. – Galen nyilván nem tudott Anderson félrelépéséről. Átnéztem Galen anyagát, és kiderült, hogy ha nem ölték volna meg, tökéletes donor lenne Tommy számára. Pontosan olyan tökéletes, mint Jerrard Cranston. Katrinába mintha villám csapott volna. Ha Galen Cox nem halt meg a Solarison, ha ő Jerrard Cranston… Agya lázasan dolgozott. Victor nem lehetett olyan kegyetlen, hogy titokban tartsa előle Galen életben maradását,

miközben ő javában gyászolja a férfit. Victor csak abban az esetben tett volna ilyet, ha tudomása lett volna róla, hogy a Galen életét kioltó pokolgép Ryan Steiner ajándéka volt. Ryan megpróbált üzenetben értesíteni arról, hogy veszélyben forog az életem. Victor azt gondolja, tud az anyánk életének véget vető összeesküvésről, de ha valóban kezében a bizonyíték, akkor miért nem állt elő vele mostanra? Katrina testén végigfutott a hideg. Biztosan nincs semmiféle bizonyítéka. Annak alapján, amit tudni vél, illetve Morgan Kell gyanúsítgatásából anyám megölését illetően úgy tűnik, hogy már nem jár messze a szükséges bizonyíték megszerzésétől, mellyel leleplezhet engem. Ha ez a nő nem kerül elő, soha nem láttam volna át Victor szerepét az ügyben, csupán Morgan Kellét. Csak egy figyelmeztetést kaptam, hogy Victor még nem akar elkapni. Katrina megpróbálta mentálisan ráhelyezni Galen arcát Jerrard Cranstonéra, de rájött, hogy túl kevés alkalommal látta Cranstont a konferencia alatt. Victor kétségtelenül számított rá, hogy felismerhetem, de ugyanakkor oly mértékben támaszkodik rá, hogy nem tudta hátrahagyni az Új-Avalonon, pedig akkor csak később, sokkal később jöttem volna rá a valódi kilétére. Katrina mosollyal leplezte megrázkódtatását. Ujjával megemelte Jeschke állát, hogy a nő egyenesen a szemébe nézzen. – Örömmel teszek meg mindent annak érdekében, hogy a fia annyi csontvelőt kapjon Jerrard Cranstontól,

amennyire csak szüksége van. Semmi sem állíthat meg! Az ön gyermeke lesz a birodalom jövőjére nyíló kapu szimbóluma. Biztos lehet benne: a Lyrán Szövetség és az ő gyarapodása szent célként lebeg majd a szemem előtt, amely célt el is fogom érni, nem számít, milyen áron. *** Amint Frances Jeschke elhelyezkedett a légpárnás taxi hátsó ülésén, hagyta, hogy leolvadjon róla a gyermekéért aggódó anya álcája. Felnézett a visszapillantóba, és pil lantása találkozott a sofőr jeges tekintetével. – Feladat teljesítve. Ha Katherine Tormano Liao halá lát akarta volna, azt sem lett volna nehéz elintézni. Tor mano úgy bevette a történetemet, hogy a legfelületesebb ellenőrzés nélkül vezetett be Katherine dolgozószobájába. A kormány mögött ülő Curaitis ügynök felhorkant. – Mivel a konferencia a legapróbb incidens nélkül zaj lott le, most mindenki kiengedett egy kicsit. Sajnálatos, hogy elszalasztottuk a lehetőséget, de ez volt a herceg kívánsága. Francesca Jenkins szorosabbra húzta magán a kabátját. – Tudom, hogy nem ad magyarázatot, de rá kell jön nöm, mi folyik itt. Az arkón reakciójából a történetem hallatán úgy tűnt, hogy Jerry Cranston és Galen Cox egy és ugyanaz a személy, vagy legalábbis azt szeretnénk elérni, hogy ő ezt higgye. Cox a Solarison halt meg egy pokolgép

robbanásától, melyet eredetileg Katherinenek szántak. Ryan Steiner nem sokkal későbbi meggyilkolása arra a következtetésre vezet, hogy Cox halála miatt kellett meglakolnia. Mivel Ryan hatalmi törekvéseit a Skye Szi getén Katherine – előtte pedig Melissa – rendre meghiúsította, és mindkét arkónt ugyanúgy próbálták megölni, a leglogikusabb feltételezés, hogy Ryan gyilkoltatta meg Melissát. – Elég nyilvánvalónak tűnik, nem? – De igen. Katherine most arra fog gondolni, hogy Cox életben maradt, és megpróbálja kitalálni, miért nem mondta el neki a bátyja, hogy a gyilkossági kísérlet kudarcot vallott. A logikus következtetés, hogy Victor valamiért nem bízik benne. A Lyrán Szövetség kiszakítása az Egyesült Nemzetközösségből valóban megmutatta, hogy nem megbízható, ám ez az esemény már jóval a szó ban forgó események után következett csak be. Katherine elszakadása még akkor sem járt volna sikerrel, ha Melissa él, így marad az a feltételezés, hogy Victor azt hiszi, Kat herine-nek is része lehetett anyjuk halálában. Jéghideg szempár meredt rá a tükörből. Francescának elakadt a lélegzete. – Az arkón meggyilkoltatta a saját anyját? – A biztonsági besorolása ebben a pillanatban lépett fel Alfa Egyes fokozatba. Ennél magasabb már csak akkor lehetne, ha képes lenne olvasni a herceg gondolataiban. Francesca egyszeriben úgy érezte, mintha lehűlt volna a levegő a járműben. – Több volt ebben az akcióban, mint Katherine elméjé-

nek megvilágítása, igaz? Curaitis biccentett. – Mivel önnek nyoma fog veszni, miután elhullajtotta az információt Katherine-nek, az arkón megpróbál majd rájönni, miért akarta Victor, hogy tudjon róla, tisztában van vele, mit követett el. Számításaink szerint ennek hatására megkísérli eltüntetni a nyomokat… – És felfedi előttünk az általunk eddig nem ismert gyenge pontjait. Mutatni fogja nekünk az utat a bizonyítékok felé, melyek igazolják bűnösségét Melissa Steiner meggyilkolásában. – Legalábbis reménykedünk benne. Van néhány gyenge nyomunk, és már rájuk is álltunk, de Katherine-t is szem mel fogjuk tartani, hátha elvezet minket valahová. – Curaitis az egyik közlekedési lámpánál megállt, és hátrafordulva Francescára nézett. – A herceg arra készül, hogy megmentse a Belső Szférát a klánoktól, és minket bízott meg azzal a feladattal, hogy megmentsük a Lyrán Szövetséget a húgától. A nő úgy érezte, mintha a rászakadó felelősség súlya az ülésbe préselné. – És ki tudunk tartani addig, amíg vissza nem jön, és meg nem teszi a szükséges lépéseket? – Ha szerencsénk van. – Curaitis jeges tekintete megvillant. – Katherine nem ostoba. A lehetőségünk ablaka könnyen bezáródhat előttünk, ha hamarabb éri el a cél pontot nálunk. Ha kudarcot vallunk, továbbra is egy gyil kos fog uralkodni a Lyrán Szövetség élén, és jó esély mutatkozik rá, hogy a hataloméhsége addig nem csökken,

ameddig mindent az uralma alá nem hajt.

MÁSODIK KÖNYV SÖTÉT HADJÁRAT

24 Tukayyid Komsztár Helyőrségi Körzet, Szabad Rasalhág Köztársaság 3058. december 15.

Victor észrevette, hogy Kai keze lejjebb ereszkedik, és gyorsan lebukott a fejére célzott köríves rúgás alá, mielőtt Kai lába félútig jutott volna. A herceg a jobb lábára helyezte testsúlyát, ahogy a rúgás elsuhant felette, azután a balját erőteljesen meglendítette. A lendületes lábsöprés pontosan a térdhajlatában kapta el Kait, akinek a lába előrebicsaklott, és a mech-harcos háttal elterült az olajzöld gyakorlószőnyegen. Kai hangos puffanással ért földet, de Victor már nem látta a landolását. Ugyanazzal a lendülettel továbbpördült, és jó három méterrel távolabb védekező állásba helyezkedett. Kesztyűs keze felett Victor a földön fekvő Kait figyelte, csupasz, verejtékben fürdő mellkasa fujtatóként emelkedett és süllyedt. Aztán Kai felemelte a fejét, elmosolyodott, és megadása jeléül tenyerével kétszer a gumiszőnyegre csapott. Victor lassan leeresztette a kezét, és hirtelen úgy érezte, mintha karjai ólomból lennének. Testének min

den porcikája sajgott és bizsergett, kezdve a szőnyeg okozta horzsolásoktól, a többszörös zúzódásokon keresz tül, a bal lába kisujjában lüktető kínzó fájdalomig. Annak ellenére, hogy egy kötéssel a mellette lévő ujjához rögzítette, alig bírta megmozdítani. Tegnap valószínűleg még nem, de ma már biztosan eltört. Kai kiköpte a fogvédő gumit, és elkezdte kifűzni párnázott fejvédőjének állszíját. – Vagy én lassultam le, vagy te lettél sokkal gyorsabb. Azzal a rúgással le kellett volna, hogy terítselek. Victor elmosolyodott, és egy pillanatig fontolgatta, hogy nem árulja el Kai gyenge pontját. – Amikor kezdesz fáradni, kicsit leereszted a kezed a magas rúgások előtt, hogy kiegyensúlyozd magad. – A rossz beidegződések visszatérnek – fintorodott el Kai. – Az apám is felfigyelt rá régen, és hasonló kezelést adott rá. – Viszont egy valódi harcban nem hinném, hogy az ellenfeled elég ideig maradna talpon ahhoz, hogy lásson téged elfáradni. – Victor leereszkedett a szőnyegre, lehúzta a kesztyűit, aztán kivette a fogvédőjét. – Ha min den erődet beleadod, most olyan lila lennék, mint a Mari kok címere. – Ez talán igaz lett volna néhány hónappal ezelőtt, de többé már nem. – Kai ülő helyzetbe tornászta magát, azután hátradőlt, és a könyökével megtámasztotta a tes tét. – Nem neveznélek a világ legnagyobb harcosának, de gyors vagy és okos, ami azt jelenti, hogy előre látod a támadásokat, és ügyesen kerülöd el a sérüléseket. Már

nem kalapállak el olyan könnyen. Victor lehúzta a fejvédőjét, és megrázta a fejét mire a levegőben verejtékcseppek repkedtek. – Valójában sosem tudnálak legyőzni, igaz? – Engem? – Kai vállat vont. – Valószínűleg nem, de csak azért, mert én tudom, mennyire veszélyes vagy. A méretem előnyt biztosít számomra veled szemben, amit soha nem felejtek el kihasználni. Mások, a nálad nagyobb termetű emberek viszont alábecsülhetnek téged, és ezzel esélyt kapsz rá, hogy meglepetést okozz nekik. – A legnagyobb meglepetés az lenne számukra, amikor a testőreim a nyakukba szakadnának. – Ez igaz – ismerte el mosolyogva Kai. – De egyvalamit ne felejts el: ha valaha is egy harc közepén találod magad, az vérre menő küzdelem lesz. Üsd meg a fickót, a kezed ügyébe eső legnagyobb tárggyal, amilyen keményen csak tudod és ütlegeld folyamatosan, amíg fekve nem marad. – Azt hiszem, ez a stratégia még a klánok ellen is kivá lóan beválik majd. – Victor felnézett, és köszönésképpen biccentett a kardinálisnak, aki ebben a pillanatban jelent meg a gyakorlóterem ajtajában. – Megengedhetik, hogy felálljunk, de azzal csak azt érik el, hogy a lelket is kiverjük egymásból. Focht mosolyogva akasztotta be hüvelykujját keki kezeslábasa derékszíjába. – Irigylem önöket a fiatalságuk és az erejük miatt. Nem szándékoztam zavarni, de van néhány dolog, amiről fel tétlenül tudniuk kell. Morgan Hasek-Davion beleegyezett, hogy a Defiance világát használja kiképzési és felvo-

nulási területként. A csapatai már úton vannak. Azt mondja, legkorábban áprilisban tud indulni, de sokkal valószínűbb a júniusi vagy júliusi időpont. – Morgan szeret óvatosan bánni a becslésekkel – mondta az Egyesült Nemzetközösség hercege. – Hacsak nem merül fel valamilyen súlyos probléma, le merem fogadni, hogy az erői májusra, vagy legkésőbb június ele jére készen állnak az indulásra. Ha erre az időhatárra összpontosítunk, mire Morgan megkezdi az utazását, mi is olyan helyzetbe hozhatjuk a csapatainkat, hogy készen álljanak a Jaguár világok megszállására. – Egyetértek a becslésével – bólintott a kardinális. – A különféle csoportok között kétségtelenül fel fognak merülni nézeteltérések, de nagyon remélem, hogy korlátok között tudjuk őket tartani. Ezzel együtt igen kevés az esélye annak, hogy a klánok kiszimatolják, mire készü lünk. Morgan csapatainak a tartalékhoz való besorolása magyarázatot szolgáltat rá, miért vonulnak el gyakorlatozni, és amikor megindulnak a Szövetség felé, úgy fog tűnni, mintha elfoglalnák pozícióikat a támadás előtt. – Morgan és az emberei szolgáltatják a kevésbé fontos hírt – szólt közbe mosolyogva Kai. – Most mindenki Vic tor luthieni utazására figyel. Victor érezte a torkában növekvő gombócot. – Nagyon érdekes lesz. A kardinális és Kai összemosolyogtak, amitől Victor úgy érezte, mintha csapdába esett volna. Nehézkesen talpra állt. – Jól van, ki vele. – Mivel, Victor? – kérdezte zavartan Focht.

– Amire gondolnak. Kai lustán keresztbe tette egymáson a lábait. – Nos, én arra gondolok, hogy sokkal kevésbé látszol lelkesnek, mint amennyire számítanék rá egy olyan embertől, akit Omi Kurita fog kalauzolni a világán. Azt hittem, szereted őt. – Így is van. – És? – hajolt előre Kai. Victor mondani akart valamit, de inkább mégsem tette. Túl sok gondolat kavarog bennem. – Bármit mondanék, butaságnak hangzana. – Úgy beszél, akár egy szerelmes férfi – mosolygott rá Focht. – Ugyan mit… – Victor elhallgatott, és karba fonta a kezét. – Sajnálom. Annyi időt töltöttünk már együtt súlyos problémák megoldásán fáradozva, hogy úgy érez tem, ismerem önt, de aztán rájöttem, hogy mégsem. Azt akartam kérdezni, mit tudhat ön a szerelemről, de szinte semmit sem tudok önről. Legjobb tudomásom szerint… A kardinális Victor vállára tette a kezét. – Legjobb tudomása szerint akármennyi nőt megkaphattam, bármit megtehettem, és bármit letagadhatok. Bocsánatát kérem, ha ez a bizalom hiányának tűnik, de biztosíthatom róla, hogy nem erről van szó. Azt hiszem, az Anastasius Fochttá válásom előtti életem vajmi kevés értékkel bírt. Elvesztegettem a fél életem, mert nem kon centráltam eléggé a valóban fontos dolgokra. Ám hogy a témánál maradjunk, volt egy nő, akit szenvedélyesen sze rettem, de az ambícióimat előbbre valónak tartottam.

Elvesztettem őt, és elvesztettem még sok minden mást is. – Nem akartam tolakodó lenni. – Tudom – mosolygott nyájasan Focht. – Mint az imént mondtam, irigylem önöket a fiatalságukért. Ha újra kezd hetnék mindent, elkerülnék jó néhány hibát, melyet elkövettem. Ám mivel ez nem lehetséges, azzal, hogy megosztom önnel a tapasztalataimat, talán segíthetek megakadályozni, hogy ön is ugyanarra az ösvényre tévedjen. Victor bólintott, és felnézett Focht ép szemébe. – Akkor árulja el, az én helyemben mit érezne, ha a Luthienre kellene mennie? – Ezt nem nekem kéne elmondanom. – Focht hátralépett, és csípőre tette a kezét. – Azt hiszem, először is meghatároznám a fontossági sorrendet. Például honnan tudja, hogy szereti Omi úrnőt? A kérdés meglepte Victort. – Tudom, mert… tudom, és kész. Mindenben különbözik tőlem, és mégis a legapróbb részletekig ismer. Előre látja a cselekedeteimet, akárcsak én az övéit. És nem csak gyönyörű, de nagyon okos is. – Ez nagyon úgy hangzik, mint a szerelem – nevetett fel Kai. Focht bólintott, és halvány mosolyra húzta a száját. – Teljesen. A családjával már találkozott, tehát ezzel nem lehet sok probléma. – Nem, nem igazán – merengett el Victor. – Persze elő ször ellenségesen viselkedtek. Az apja megtiltotta neki, hogy a klánháború alatt levelezzen velem, de a nagyapja felülbírálta Theodore döntését. Hohiro szintén gyana-

kodva szemlélte a kapcsolatunkat, de aztán felengedett. Theodore-ról ezt nem mondanám, de legalább már nem ellenséges. Az anyjával és az öccsével, Minoruval még nem találkoztam. Miközben Victor a Szövetség királyi családjának tagjait vette sorra, hirtelen rájött zaklatottságának okára. – Azt hiszem, kedves barátaim, igazából attól félek, hogyan fog rám reagálni a Luthien népe. Tartok tőle, hogy kellemetlen helyzetbe hozom Omit és az apját. A kultúrájuk több száz merev szabályt tartalmaz, melyek bármelyikét megsérthetem egy helytelen pillantással, egy rosszul kiejtett szóval, vagy bármi mással, ami itt, nálunk teljesen mindennapos dolognak számítana. – Ha jobban aggódsz érte, mint magad miatt, akkor nem lesz semmi baj – jelentette ki Kai. – Ha magad miatt aggódnál, egyik hibát követnéd el a másik után, és végül teljes zűrzavart okoznál. – Köszönöm a bizalmat. A kardinális felemelte a kezét. – Amit Kai mond, az nagyon fontos, Victor, és jobban tenné, ha hallgatna rá. Két dolgot kell átgondolnia. Az első, hogy mi luthieni látogatásának célja? – Több célom is van vele. Az egyik, hogy elvonjam a figyelmet Morganről és a hosszú távú csapásról. A másik, hogy megmutassam a Belső Szféra népének, hogy az új Csillagligában valóban egyesültek a nemzetek. A harmadik pedig, hogy meggyőzzem a Szövetség állampolgárait, valóban elköteleztük magunkat a terv mellett, és vissza szándékozzuk szerezni a klánoktól a birodalmuk részét.

– Nagyon jó – bólintott Focht komolyan. – A puszta jelenléte a Luthienen már fél siker ezen célok elérése felé. Senkinek, aki látja önt a Luthienen, nem marad kétsége afelől, hogy a régi módszereket és elveket félretették, vagy egyenesen el is temették. A Luthienre érkezésével egy új kor kezdődik a Belső Szférában. Ennek Victor számára is volt valami homályos értelme. – Nagyszerű. És mi a második dolog, amit meg kell fon tolnom? – Hogy milyen véleménnyel lesznek a látogatásáról a Szövetség polgárai. Sokkal jobban fel vannak csigázva, mint ön, Victor. Odamegy hozzájuk, meglátogatja és megismeri őket. Ön egy olyan birodalom vezetője, ame lyik nem szenvedett annyit a klánok hadjáratától, mint a sajátjuk. Az ön erőfeszítései nélkül Theodore fia mára már halott lenne. Olyan lesz számukra, akár egy isten, aki leereszkedik hozzájuk megnézni, hogy vajon rászolgáltak-e a segítségére. – A legnagyobb tisztelettel felhívnám a figyelmét rá, kardinális, hogy szerintem egy kicsit eltúlozza a dolgokat. Kai viszont nem értett egyet vele. – A kardinális szavaiban több az igazság, mint gondolnád. A Szövetség egészen a közelmúltig számos dologtól távol tartotta az embereit. A média feletti befolyásuk hatására a népesség jóval kevesebbet tud a Belső Szféráról, mint a te birodalmadban, az Új-Avalonon és a Thar kadon mégis nagy tisztelettel tekintettek rád, a lejáratásod céljából készült botrányos videofilmek ellenére. A

hírnév hatalma sokkal nagyobb a Szövetségben. Theodore is tudja ezt, és nyilvánvalóan ezért kért fel a látogatásra. A herceg néhány pillanatig töprengett Omi beszélt a nemrég lezajlott gyilkossági kísérletről Theodore ellen, ami bizonyos belső problémákra utal a Szövetségben. Talán ha felhívjuk az emberek figyelmét egy sokkal nagyobb horderejű ügyre, az elsimítja ezeket a viszályokat. A kardinális nem is jár olyan messze az igazságtól. – Tehát azt gondolja, a Luthien és a Szövetség lakosai sokkal jobban fognak törődni azzal, nehogy valamivel megsértsenek engem, mint azzal, hogy a hibáimat lessék? – Azért ebben nem bíznék száz százalékig. Az alkal mazkodási kísérleteit bizonyára jó néven veszik, és néhány hibát hajlandóak lesznek elnézni, feltéve, hogy nem állítja be magát túlzottan barbárnak. – Focht bólin tott Kai felé. – Szerencsére ott lesz önnel Kai is, hogy tol mácsoljon és kihúzza a pácból, ha kell. Tény azonban, h o g y ők mindenképpen megpróbálnak majd jó benyomást tenni önre. Victor bólintott és leeresztette karját. – És mennyi az esélye annak, hogy veszélybe kerülök? – Veszélybe? Hogy érted ezt? – Kai előregördült a tér dére, majd felállt. – Ha sikerül egyedül maradnod Omi val… nos, akkor már el is vagy veszve. – Testvér, fogalmad sincs, miről beszélek – sóhajtott Victor, és felidézte magában a szaunát. – Fizikai veszélyre gondolok. A Luthienen reakciós elemek is vannak. Focht arca elkomorodott.

– Egy nemrégiben lezajlott incidens következtében semlegesítették a keményvonalasokat. Ezzel a csoporttal tehát nem kell törődnöd. Hogy az Omival való kapcsolatod milyen reakciókat fog kiváltani, azt nehéz lenne megmondani. Az egymáshoz való viszonyotok szinte teljesen ismeretlen a Szövetségben. – Mi van azoknak a reakciójával, akik tudnak róla? – Vegyes és visszafogott. Néhányan azt gondolják, Omi hozzád adása lenne a legeredményesebb módja annak, hogy támogatást szerezzenek tőled a klánok elleni harc hoz a Szövetség számára. – Focht megigazította a szemfedőjét. – Mások úgy vélik, ez szégyenteljes tett lenne, és hajlamosak azt hinni, hogy te kényszeríted Theodore-t: adja hozzád Omit a támogatásért cserébe. Aztán van egy kicsi, ám befolyásos női csoportosulás, akik a románcotokat felettébb érdekesnek és izgalmasnak tartják, és Omi úrnő boldogságát tekintik a legfontosabbnak. Victor felsóhajtott. – Tudod, Kai, kezdem azt hinni, hogy te tetted jól. Rátaláltál a megfelelő lányra, és nem hagytad, hogy bármi is közétek álljon. Kai furcsán nézett Victorra. – Ó, ez csak a revizionista történet, Victor. Egyszerűen gyűlölte a képemet, és csak az Alyinán, a Jádesólymok előli bujkálás hónapjai alatt kezdett el bízni bennem. De még akkor is visszautasított. Csak akkor kerültünk össze ismét, amikor a nagybátyám megpróbálta megölni őt. – Persze-persze, de a részletek nem számítanak. – Vic tor megdörzsölte a szemét. – A lényeg, hogy mindennek

ellenére arra tudtál koncentrálni, ami igazán fontos volt. Te szeretted őt, ő szeretett téged, és most együtt vagytok. – De én nem vagyok uralkodó. – Te vagy a St. Ives Paktum trónörököse. – Az nem ugyanaz, Victor – rázta meg a fejét Kai. – Amellett kész vagyok lemondani a húgom, Kuan-Yin javára. Ő rendelkezik az ehhez szükséges temperamentummal és bölcsességgel. Te azonban nem teheted meg azt, amit én igen. – Miért nem? A kérdésre döbbent kifejezés költözött a másik két férfi arcára. Kai küzdötte le hamarabb a meglepetését. – Most komolyan beszélsz? – Én vagyok az Egyesült Nemzetközösség hercege. Ki állíthatna meg engem? – Victor megrántotta a vállát. – Abba sem halnék bele, ha nem én lennék a herceg. Focht lenézett Victorra. – A személy, aki megállíthatja önt, Victor, saját maga. Ön a Róka fia, és az az ember, aki meg fogja semmisíteni a klánokat. A hatalmával nem csupán a Belső Szféra jövő jét képes szavatolni, de alakítani is tudja azt. Ön a herceg, de annak is kell maradnia. Nagy felelősséggel és kötelezettségvállalással tartozik a Belső Szférának. Lemondani erről a kötelezettségről, amikor csak ön képes a feladat teljesítésére olyan mérvű gonoszság volna, melyhez csak az eredeti Csillagligát elpusztító Stefan Amaris tette mérhető. Focht mondatainak vehemenciája megrázta Victort. Kai a kardinálisra bámult.

– Nem gondolja, hogy ez egy kicsit erős volt? – Egyáltalán nem. – Focht az egyik fiatalemberről a másikra nézett. – Az önök számára a legnagyobb gonoszt mindig is a klánok jelentették. Igen, még emlékeznek a 3039-es háborúra, de akkor még gyermekek voltak, és nem érezték át annak a borzalmát, amikor két nemzet egymásnak ugrik. Én viszont jól emlékszem, és tudom, hogy egy olyan erős egyéniség nélkül, mint amilyen ön, Victor, a Belső Szféra újra darabokra hullana. Ön szerint Katherine nem arra törekszik, hogy ő legyen a Csillagliga Első Nagyura? Azt hiszi, Sun-Tzu képes lesz nyugton maradni addig, amíg egyetlen világon is, amely valaha a Kapellán Konföderációhoz tartozott, az Egyesült Nem zetközösség zászlaja lobog? Kai, netán ön is úgy gondolja, hogy Sun-Tzu nem akarja visszaolvasztani a St. Ives Pak tumot a Kapellán Konföderációba? És Thomas Marik? Vajon hagyja, hogy birodalmát darabokra szaggassa a külső és belső ellenség, vagy rá lesz kényszerítve, hogy Sun-Tzut, esetleg Katherine-t kövesse? – Én már öregember vagyok, aki tanúja volt csaknem egy évszázadnyi konfliktusnak, melyek olyan vezetők miatt robbantak ki, akikből hiányzott a morális nagyság és a belső tartás ahhoz, hogy ellenálljanak a kapzsiságnak és a hatalomvágynak. A történelmünk, az emberiség tör ténelme tele van ilyen gyenge jellemekkel, akik szerencsés esetben nem is kerülnek a hatalom közelébe. Azok, akik távol tartják őket a tűztől, erős és előrelátó vezetők, akárcsak önök ketten – és ilyennek is kell maradniuk. Victor, én teljes szívemből kívánom önnek a boldogságot,

de nem hagyhatja, hogy ez a kötelességéről való lemon dással járjon. Ez önt és Omit egyaránt elpusztítaná. Victor egy darabig némán bámulta a padlót, azután fel emelte a fejét. – De nincs járható út arra, hogy én, az Egyesült Nem zetközösség hercege feleségül vehessem Omi úrnőt. A birodalmunk népe fellázadna. – Talán így van, Victor. Talán az Egyesült Nemzetközösség hercege valóban nem kérheti meg Omi úrnő kezét. – Focht ép szemével hunyorított. – Azonban nem hiszem, hogy annak az embernek, akit a Belső Szféra megmentőjeként fognak tisztelni, bárki megtilthatja, hogy a szerelmével együtt boldog legyen. A Belső Szféra jövőjének biz tosításával a saját jövőjét is elnyeri, Victor. És az első lépés e felé a győzelem felé egyben az első lépése a Fekete Luthienen is.

25 Zetsuentai Terminál, Takashi Kurita Memorial Űrkikötő Császári Város, Luthien Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség 3058. december 29.

Victor Ian Steiner-Davion herceg torkában dobogó szívvel várakozott a Leopárd osztályú űrjáró bejáratánál a jelre, hogy az alagúton keresztül elindulhasson a Császári Város űrkikötőjének fogadócsarnoka felé. Bár az űrkompon érkező Kurita hivatalnokok már a rendszerbe befelé jövet megszállták a hajót, és két napon keresztül sulykolták Victorba és Kaiba a szükséges tudnivalókat, a herceg még mindig katasztrofálisan felkészületlennek érezte magát. Azt hiszem, még egy mech pilótafülkéjében ülve sem állnék készen arra, ami most jön. Mindent úgy készítettek elő, hogy érkezésük a lehető legnagyobb hatást keltse. Kioktatták őket a megfelelő viselkedésről, ellátták őket az alkalomhoz illő ruházattal, és még az öltözködésben is segítettek, hogy minden ruha darab jól álljon rajtuk. Ami nem volt éppen rossz ötlet. Victor az alagút szájánál álló Kaira pillantott. Kai úgy viselte kimonóját, a hakamának nevezett redőzött,

túlméretezett nadrágot és a bő ujjú, hosszú szárnyú, kiugró vállrészű haori zakót, mintha azokban jött volna a világra. Kai ruhái fekete selyemből készültek és arany csíkok díszítették a szegélyeknél, a kézelőnél és az övnél – ezek voltak Kai solarisi istállójának színei. A kimonó és a haori hátára, mellére és ujjaira címereket hímeztek. Kai esetében a címer egy szupernova körül összezáródó fekete, mechanikus kezet ábrázolt. A csillag egy kékvörös jin-jang jelet formázott – a Kenotáfion Istálló szimbólumát. A jól ismert címert mindenhol a Solaris egykori bajnokához társították, és sűrűn lehetett vele találkozni Belső Szféra-szerte sapkákra, ingekre és kabátokra nyomva. Victor ruhája sötétzöld selyemből készült, fekete sze gélyekkel, hogy hasonlítson a Sárkánykarmok, a koordinátor elit testőrségének uniformisára. A rajta lévő címer azonban nem a Sárkánykarmoké volt, és nem is az Egye sült Nemzetközösség páncélos ököl és napkitörés szimbóluma. Victor címere ehelyett egy fehér szellemalakot ábrázolt, melyet egymás körül kergetőző vörös, kígyó szerű sárkányok zártak körbe. A Kísértetek címere – azé az egységé, melyet azért hoztam létre, hogy szembeszálljak a klánokkal, és kimenekítsem a frontvonal mögött rekedt Hohiro Kuritát a Tenientéről. A sárkányokat a Szövetség ajánlására, toldották a címerhez, hogy még jobban kihangsúlyozzák, milyen fontos szerepet játszottak a Kísértetek a nemzet történelmében. Valaki jelzett az alagút belsejéből, és a menet elindult az űrkikötő felé. Victor megpróbált kilesni előre, hogy

megnézze, hogyan fest közelről a létesítmény, mert rész letesebb szemlélődésre eddig nem nyílt módja. Az űrjáró ereszkedését az atmoszférába késleltették, amíg a Csá szári Városra le nem szállt az éjszaka. Amikor erre rákér dezett, közölték vele, hogy biztonsági megfontolásokból cselekednek így, de Victor biztos volt benne, hogy az éjszakai landolásnak nem ez a fő oka. Egy magánbeszélgetésük során Kai arra a következtetésre jutott, hogy a klánok támadásának sebhelyeit a Luthienen még hét esz tendő múltán sem sikerült teljesen begyógyítaniuk, és a Kuriták nem akartak szégyenkezni vendégeik előtt boly gójuk állapota miatt. Victor úgy gondolta, Kai közel jár az igazsághoz, de a Katherine-nel kapcsolatban szerzett tapasztalatai azt súgták, hogy van itt még valami más ok is. A sötétség, illetve ez a világosság felé vezető alagút olyan érzést kelt, mintha újjászületnénk a Luthienre. Az első benyomásaink pontosan olyanok, amilyennek Theodore Kurita akarja, hogy legyenek. Azt látjuk, amit ő láttatni enged, azt halljuk, amit ő akar, hogy halljunk, és azt érezzük, amit szerinte éreznünk kell. Több évszázadnyi kölcsönös bizalmatlanságnak kell most nyugvópontra jutnia, és egy ilyen döbbenetes látványosság talán elegendő lesz hozzá, hogy elvégezze a feladatot. A látvány pedig tényleg döbbenetes volt. Az űrjárótól a folyosó teljes hosszában lefektetett vörös szőnyeget már ványszürke mintázat díszítette, amely erősen emlékeztetett a Füstjaguárok mechjeinek és elementáljainak pán célzatára festett jelekre. A kárpitba kis madármintázato-

kat is szőttek. Mindegyik madár kitalált fajtájú, illetve különféle méretű és formájú volt, csak kanárisárga szí nükben hasonlítottak egymásra. Victor elég bizarrnak találta a mintázatot, de aztán eszébe jutott a Kuriták mitológiájának egy fejezete, melyet sok-sok évvel azelőtt ta nul t. A sárga madár a Sárkány egyetlen valóban veszélyes ellensége. Azzal, hogy egyesítették a Füstjaguár mintázattal, és Kai-jal együtt végigsétálunk rajtuk, letiporjuk őket. Mindenki tudni fogja, hogy a Sárkány ellenségének elpusztítása végett jöttünk ide. Victor egyszerre tartotta felpezsdítenek és hátborzongatónak, hogy ilyen szimbolizmussal hatni lehet az emberekre. Ezt az egészet a babonás népesség manipulációjának tartotta, de ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy saját állampolgárai is ugyanilyen sebezhetőek a manipulációval szemben. Számos vészmadár van, akik az itteni látogatásomat megpróbálják a Theodore előtti behódolásként és a birodalmam feladásaként beállítani, és jó néhány ember lesz, akiket a sugárzott képek fognak befolyásolni ahelyett, hogy az utazásom jelentőségét mérlegelnék. Kai és a kíséret mellett Victor megpillantotta a fogadócsarnokot. Az épület háromemeletnyi magasságba emel kedett, a mennyezetet vastag teakfa oszlopok tartották. A szarufákról hatalmas arany, zöld és fekete selyemzászlók lógtak. Enyhe szellő lebegtette őket, némi mozgást és életet kölcsönözve az egyébként teljesen statikus és halott látképnek. A szimbólumok hiánya a zászlókon a várócsarnokban összegyűlt emberek fontosságát hivatott

kihangsúlyozni. Az alagútból kilépve Victor felzárkózott Kai mellé, és meghajolt vendéglátóik felé. Meghajlásuk mély volt és tiszteletteljes, és egy-két szívverésnyi idővel tovább tar tott, mint ahogy tanították nekik. A velük szemben álló Theodore Kurita, Hohiro, Omi és másik két alak viszo nozták a mozdulatot. Theodore nem hajolt olyan mélyre, és nem is marad lent olyan sokáig, mint Victor, de a her ceg ezt nem vette sértésnek. Theodore világa, Theodore szabályai. Victor azonnal felismerte a Kurita család másik két tagját. Az Omi mögött álló nő egészen biztosan az édesanyja volt. Tomoe Kuritáról Victor nagyon keveset tudott. A Hírszerző Iroda által összegyűjtött anyag egyértelműen tele volt hibákkal, és főleg feltételezéseken, illetve szóbeszédeken alapult. Mindössze annyi volt biztos, hogy Theodore már csaknem tíz évvel azelőtt megismerte és feleségül vette a nőt, hogy házasságkötésük nyilvánosságra került, és hogy mindhárom gyermekük a bejelentés előtt született. Takashi Kurita, az előző koordinátor nem volt megelégedve fia választásával, de a későbbi években felengedett Tomoéval szembeni fagyossága, amikor annak gyermekei bizonyították hűségüket és intelligenciájukat. A másik pedig biztosan Minoru. A HI anyaga róla is bosszantóan hiányos volt. Az apró termetű, arcához képest túlságosan nagy szemüveget viselő Minoru sokkal fiatalabbnak látszott huszonnyolc événél, bár valójában csak két évvel járt Omi mögött. Az adatok közt az is sze

repelt, hogy Minoru valószínűleg valami misztikusféle, aki okkult rituálékba mélyedve próbálja megacélozni a szellemét. Victor hírszerzési elemzői rámutattak, hogy a fiatalember tevékenysége meggátolja őt abban, hogy jelentős szerepet játsszon a Szövetség politikájában, Vic tor azonban úgy gondolta, véleményük pusztán a hitet lenségükből fakad, mert kételkednek benne, hogy ezek a fajta tanulmányok bármilyen eredményre vezethetnek. Bár Victor szívesen vette volna például a chi létezésének tapasztalati bizonyítását, a harcművészetekkel és a kenjitsuval kapcsolatos tapasztalatai azt sugalmazták, hogy az emberi lélekben jóval több rejtőzik, mint amennyit a tudomány hagyományos eszközeivel mérni lehet. De amíg oda nem ítélik valakinek a Nobel-díjat a kreativitás képletének leírásáért, addig megőrzöm a fenntartásaimat. Victor és Kai a kísérők gyűrűjében tíz lépést tett előre, majd a fogadócsarnok közepén térdre ereszkedtek. Mind kettejük térdei egy-egy sárga madár fején nyugodtak. Vic tor a sarkára ült, kezét pedig tenyérrel felfelé a combjára helyezte. Ellenállt a kísértésnek, hogy megtörölje a kezét, inkább Kai példáját követve megpróbált a légzésére kon centrálni. Theodore Kurita először Kaihoz lépett. Hohiro követte apját, és letérdelt annak lábához. Kezeiben két kardot szorongatott. A hosszabbik egy katana volt fekete, lakkozott tokban, arany keresztvassal és kardgombbal. A fegy ver markolatára fekete szalagot tekertek, mely hurkot alkotva lógott le a gombra. A wakizashi pengéjének

hossza csaknem elérte a fél métert, azaz a katanáénak körülbelül a kétharmadát. Theodore átvette fiától a katanát, és átnyújtotta Kai nak. Kai egy szó nélkül, tekintetét folyamatosan a pad lóra szegezve, bal csípője mellett becsúsztatta a pengét széles selyemövébe. A wakizashi következett, azután Kai mélyen meghajolt Theodore előtt. A koordinátor még mindig állva, elismeréssel viszonozta a meghajlást, majd amikor Kai felegyenesedett, egy lépést balra lépett. Most Omi lépett az apja mellé, narancsszín és barna kimonója úgy suhogott, akár az őszi levelek a szélben. Letérdelt, és ő is két kardot nyújtott Theodore-nak. A pengék festett, zöld hüvelyben rejtőztek. A markolatokat zöld szalagokkal tekerték be, a keresztvasat és a kard gombot pedig edzett acélból kovácsolták. A fegyverek minden valószínűség szerint ugyanolyan hosszúak lehet tek, mint Kai-é, bár Victornak úgy tűnt, mintha az ő katanája egy-két centiméterrel hosszabb lenne. Victor átvette a katanát Theodore kezéből, és érezte, ahogy az idő semmivé olvad körülötte. A fegyver súlyá val, tokjának sima tapintásával, valamint a markolat végén lévő dupla rojt hipnotikus himbálózásával visszaröpítette Victort egy sokkal primitívebb korba, ahol a kezé ben tartott fegyverhez hasonló kardokkal vívták a párbajokat, és ahol még nem létezett a harmincegyedik század harcaira jellemző távolság és közöny. Tetszeleghetünk a fénylő páncélú lovagok, vagy a hűbérurukért harcoló szamurájok szerepében, de az őseink akkor is sokkal elemibb és kegyetlenebb küzdelmeket vívtak. A

csatamechek humanoid kialakítása miatt abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy a mi harcunk egyenértékű az ősi terrai hadviseléssel, de nem így van. Ezzel a pengével olyan ellenféllel bocsátkoznék harcba, akinek a tekintete az enyémbe kapcsolódna, akinek a lélegzete az arcomba csapódna, és akinek a vére engem áztatna. Victor sokat hallott Hohirótól a harcos és a fegyver eggyé válásáról, és Tancred Sandoval is gyakran emle gette, hogy a kard a harcos karjának meghosszabbítása, de most első alkalommal kezdte megérezni, mi takar pontosan ez az egyesülés. A harcos és a fegyvere külön-külön nem győzhet. A fegyver a harcos akaratának eszköze, a harcos pedig a hajtóerő, amely lehetővé teszi a fegyver számára, hogy teljesítse azt a feladatot, amire megalkották. Ezeknek a fegyvereknek a segítségével képes vagyok felfogni, átérezni és tisztelni ezt a kapcsolatot. Az egész mindig több, mint a részek összessége. Victor ugyanakkor érezte, hogy veszélyes volna ezt a filozófiát kiterjeszteni a mechekre és a mech-harcosokra. Mivel el vagyunk választva attól, amit teszünk, és nem látjuk azokat, akiket meggyilkolunk, az egyesülés egy szemernyivel sem tesz minket jobbá. Ahhoz, hogy a harcos egyesüljön a gépével, fel kell áldoznia valamennyit emberi mivoltából. A lelke egy darabjával fizet azért, hogy ily mértékű pusztítást hozzon az ellenségeire. Egyértelműnek tűnt számára, hogy ez a veszteség is szerepet játszott a klánok felfogásának elferdülésében.

Vigyáznunk kell rá, nehogy mi is beleessünk ebbe a csapdába. Még akkor sem, ha legyőzzük a klánokat, mert ebből a gödörből nincs visszatérés. Victor beletűzte a katanát, majd a wakizashit az obi jába. Mélyen meghajolt, orrát hozzáérintette a szőnyeghez, azután felegyenesedett. Tekintete Omira villant, de a lány földre sütött szemmel várakozott. Aztán anélkül, hogy a hercegre nézett volna, felállt, és elfoglalta eredeti helyét anyja mellett. A koordinátor elfordult tőlük, és odasétált egy vicsorgó, összetekeredett sárkányt ábrázoló, földre terí tett szőnyeghez. Egy pillanatra összetette a kezét, aztán felnézett, pontosan a vele szemben felfüggesztett két zászló közötti résbe. Egészen eddig a percig Victor fel sem figyelt a holovid kamerák hiányára. Természetesen mindent rögzítenek és sugároznak, de a kamerákat elrejtették, hogy ne zavarják a ceremóniát. Victor magában összerezzent annak gondolatára, milyen közönséges képet festene saját nemzetének médiája a ceremóniáról. Bár teljes mellszélességgel kiállt a szabad és független média mellett, magában elismerte, hogy ese tenként bizony nem ártana, ha lenne felettük némi befo lyása. Theodore széttárta a karját a rés felé, mint a gyermekei hazatérte felett örvendező apa. – Komban-wa, Drakónis Szövetség polgárai. Bocsánatukat kell kérnem, amiért kénytelenek végignézni az egész ceremóniát, de úgy véltem, elég nagy jelentőségű esemény ez ahhoz, hogy mindannyian

részesüljenek benne. Ma egy Davion látogatott el a Luthienre, mezítláb és fegyverek nélkül, lábával ellenségeinken taposva. Mint azt az imént láthatták, megajándékoztam őt egy daishó-val. Az ikerkardokkal elismertem harcosi nagyságát és szakértelmét; e szerint is fogjuk őt kezelni itteni szolgálata, egész élete, és emlékének fennmaradása idejére. Theodore rövid szünetet tartott, ami lehetővé tette Kai számára, hogy befejezze suttogó tolmácsolását. – Tényleg ezt mondta? Kai alig észrevehetően bólintott. – Néhány udvariassági formulát nem fordítottam le közvetlenül, – de ennél még sokkal több elismerő kifejezést használt. A koordinátor folytatta beszédét. – Magával hozta szintén nagy tudással, és még nagyobb bátorsággal megáldott társát. Kai Allard-Liao harcosok gyermeke, nemes házak ivadéka. Elpusztította a Jádesólymokat a Twycrosson, megmentette Victor Davion életét az Alyinán, és addig gyötörte a Sólymokat, míg azok végül kénytelenek voltak szövetséget kötni vele, hogy együtt mérjenek vereséget közös, gyűlölt ellenségükre. Azután apja emléke előtt tisztelegve Kai a Solarisra uta zott, és újra egy Allard lett a játékok világának bajnoka. Ez a harcos kiérdemelte a daishót, és emléke mindaddig megmarad köztünk, amíg csak az idő folyása meg nem szűnik. Ezek a férfiak a Szövetség területére érkező nagyobb sereg előfutárai. Az elkövetkező időkben még több

embert kell vendégül látniuk szülőbolygóikon. Talál kozni fognak az egységeikkel a világaikon, együtt fognak felkészülni a mi csapatainkkal, és közös hadgyakorlatokon vesznek majd részt. És látni fogják, hogy mind annyian a Csillagliga zászlaja alatt fognak gyülekezni. Egyesültünk velük célban és szellemben. A koordinátor fejet hajtott a holokamerák felé, majd ismét felnézett. – Hét évvel ezelőtt a Füstjaguárok eljöttek a Luthienre, és megpróbálták összeroppantani a Sárkány szívét. Kudarcot vallottak, mert a mögöttem térdelő két férfi apja elég merész volt ahhoz, hogy saját csapataikat küld jék a megsegítésünkre. Azok a harcosok – és még jóval többen –, akik akkor az oldalukon küzdöttek, ismét ellá togatnak hozzánk. A céljuk, a mi célunk, hogy belépjünk az élet ciklusának következő szakaszába. Hét esztendővel ezelőtt a Füstjaguárok jöttek el a Luthienre, és most, csaknem hét év elteltével arra készülünk, hogy visszavigyük a háborút a klánokhoz. – Bizonyára vannak önök között olyanok, akik ennek a segítségnek az elfogadását szégyenteljes döntésnek tart ják, de biztosíthatom önöket, hogy nincs igazuk. Az a harcos, aki nem fogadja el az ingyen felajánlott segítséget, amikor pedig szüksége lenne rá, egyszerűen ostoba. A háborúban pedig az ostobák meghalnak, és velük hal a nemzetük is. Mi harcosok nemzete vagyunk, a győztesek nemzete. Elérkezett az ideje, hogy emlékeztessük magunkat ezekre a tényekre, és megtanítsuk rá az ellenségeinket is.

26 Királyi Palota, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3059. január 3.

Miközben a bátyja luthieni fogadtatásáról készült holovid felvételt nézte, Katrina Steiner továbbra is csalódottságot érzett Victor miatt, bár tudta, hogy a her ceg viselkedésével kapcsolatos elvárásainak semmi realitása sincs. Ami kor Theodore Kurita átadta Victor-nak a kardokat, reménykedett benne, hogy bátyja próbára teszi a szerencséjét, és ott helyben levágja a koordinátort. Tudta, hogy ez nem fog megtörténni, de egy pillanatig akkor is arra gondolt, hogy Victor talán visszatér a gyökereihez, és eli minálja az Egyesült Nemzetközösségre és a Lyrán Szövetségre leselkedő Kurita fenyegetést. A következő két nap eseményeinek felvételei bátyja luthieni tartózkodásáról egyaránt csalódást jelentettek számára. Úgy tűnt, Victor a legjobb formáját hozza. Sztoikus nyugalommal tűrte a tradicionális japán színházi elő adásokat és koncerteket, melyek őt hangvilágukban leg inkább a tüzelő macskák vonyítására emlékeztették. Vic tornak végig kellett kóstolnia mindenféle helyi csemegét,

mint például a fugut, de a szakács tökéletes munkát végzett, és megóvta bátyját a lassú kínhaláltól. Tulajdonképpen mindent ki lehet bírni, Victor viszont egyenesen úgy viselkedett, mint aki kitűnően érzi magát. Sokat mosolygott, még akkor is, amikor elválasztották Omitól, és Katrina tudta, hogy ez nem a herceg általa jól ismert „mindjárt belehalok az unalomba” mosolya. Kat rina úgy vélte, elméletileg lehetséges, hogy bátyja kialakított valamiféle kapcsolatot a Szövetség népével – a harcosok iránt érzett hódolatuk és tiszteletük könnyen alapot szolgálhatott egy ilyen kötelékhez. Victor nem csak, hogy életben maradt egy halálos csapdában, de még ki is virult benne. Katrina intett Tormano Liaónak, akit azért hívott magához a dolgozószobájába, hogy együtt nézzék végig a felvételt. – Kérem, mandarin, kapcsolja ki. Ha még egy kicsit nézem, megkristályosodik a vérem. A Szövetség szerkesztői órákat dolgozhattak, hogy összeállítsák ezt a szégyenteljes műsort. Tormano a holovid képernyőjére mutatott a távkapcsolóval, és megnyomott egy gombot. A kép elsötétedett, és a mandarin az arkón felé fordult. – Az embereim megkockáztatták, hogy el fogják ron tani a napját, de azt állítják, hogy vágatlan anyagot, és nem beállított jeleneteket tartalmaz a felvétel. – Ezt nehezen tudom elhinni. Victor nem tudna ennyire spontánul viselkedni, csak ha rengeteget gyakorolt előtte – húzta el az orrát Katrina. Megkerülte az író

asztalát és leült a székébe, arra kényszerítve ezzel a dívá nyon helyet foglaló Tormanót, hogy kényelmetlenül kicsavarja a testét, ha látni akarja őt. – Ezeket a felvételeket a Szövetség állami média szervezetei etették meg a mieinkkel? – Egy részét. Igazság szerint eddig példa nélkül álló hozzáférést tettek lehetővé a holovideo anyagikhoz a Belső Szféra többi állama számára. Azoktól a találkozóktól és megbeszélésektől eltekintve, ahonnan kitiltották a felvevő berendezéseket, mindent megkapunk, amit csak akarunk. – Tormano vállat vont. – Legalábbis elegendő mennyiségű felvételt ahhoz, hogy Victor idejének nagy részével el tudjunk számolni. Ha az események néme lyike megrendezett, az azt jelenti, hogy a bátyja mind össze két órát alszik éjjelente. – Nem érdekel, mennyit alszik – villant meg dühösen az arkón kék szeme. – Van valami hír róla, hogy kivel tölti az éjszakáit? Tormano a fejét rázta. – Nem, de kétlem is, hogy ezen a téren bármilyen takargatnivalójuk volna. A Szövetség becsületkódexe minden másnál előrébb helyezi az erkölcsi tisztaságot és a harmóniát. Omi Kurita a Házi Becsület Őrzője, és úgy tűnik, kinevezése erre a posztra nagyon jó ómennek szá mít a Szövetségen belül. 2333-ban a legelső Őrzőt is Omi Kuritának hívták. – Biztos vagyok benne, hogy a drakónok ezt felettébb lenyűgözőnek tartják. – Bocsásson meg nekem, arkón, de amiről beszélek, az

nagyon is érinti a bátyja szexuális életét. – Tormano összefűzte ujjait, és mindkét kezét a kanapé háttámlájának tetejére helyezte. – Az első Omi Kurita azután kezdte el összeállítani saját becsületkódexét, hogy apja kivégeztette húgát a Tisztaság és Harmónia törvényeinek meg sértéséért. A történet szerint a fiatal Shada Kurita szeretője egy közember volt, akitől teherbe esett, és ezzel nem felelt meg többé a Tisztaság eszményének. Apja utasította, hogy vetesse el a magzatot, de ő a Harmónia szabályaival dacolva ellenállt neki. Ezért az életével kellett fizetnie. – Semmi utalás sincs rá, hogy mi történt Shada szeretőjével? – Nincs, de nem tudom elképzelni, hogy túlélte volna a koordinátor lányát. – Ó, akkor talán még van remény, ha Victor nem bír magával – mondta Katrina a mennyezetre függesztve tekintetét. – Mennyire terjedtek el ezek a felvételek? A kapellán elmosolyodott. – Némelyiket felhasználták a híradásokhoz, de csak kisebb töredékeket. Utasításba adtam, hogy az összes anyagot ide küldjék először azzal az indokkal, hogy majd dokumentumfilmet készítünk belőle. Rendelkezésünkre áll egy forgatókönyv-vázlat, amiből dolgozhatunk, és hamar előkészíthetünk néhány szerkesztett változatot a birodalom különböző részeibe. Kicsit megvagdossuk a mondatokat, hogy emlékeztessük a nézőket a Szövetség múltbéli atrocitásaira, és megerősítjük bennük azt a véle ményt, hogy Victor valójában lepaktált az ellenséggel.

– Kitűnő – mondta ravasz mosollyal Katrina. – El tud nának készíteni egy olyan változatot is, amelyik alkalmas lenne az Egyesült Nemzetközösség Drakónis Határvidékén való terjesztésre? Tormano habozott. Az arkón könnyedén olvashatott zavart arckifejezéséből. – Arkón, a tervezés során nem vettem figyelembe a bátyja birodalmát. – Megértem a figyelmetlenségét, Liao mandarin, de a jövőben nem szeretnék hasonló tévedéseket. – Katrina a holovid lejátszó felé intett. – A bátyám most távol van, hogy szövetségeseket nyerjen magának, akiket a klánok elleni háborúba vezethet. Addig a húgomat ültette az újavaloni trónra, de mindketten tudjuk, hogy ő nem rendelkezik egy nemzet biztonságos irányításához elegendő tapasztalattal. Ugyanúgy, ahogy a bátyám tulajdonának tekinti a Lyrán Szövetséget, én is aggódom az ő biro dalma miatt. Az ilyen dokumentációk csak elősegítik az állampolgárok teljesebb tájékoztatását. És egy jól infor mált társadalom mindig a helyesebb döntést hozza, ha saját jövőjéről van szó. – És nem gondolja, hogy ezt az ügyeibe való beavatkozásnak fogja tekinteni? – Természetesen annak fogja, de csak ha bizonyítani tudja, hogy az én kezem van a dologban. Azt hiszem, mandarin, hogy a bátyámról szóló holovid dokumentációk terjesztése jelentős mértékű haszonnal kecsegtet. Mivel az ön által vezetett Szabad Kapella mozgalom közvetlen támogatása nyílt háborús

uszításnak tűnne részemről, arra gondoltam, hogy az emberei részt vehetnének a termék előállításában és forgalmazásában, és a profitot közös célunk elérése érdekében használnánk fel. Tormano arcán lassan mosoly terült szét, ahogy bekapta a horgot. – Mint bizonyára tudja, arkón, az embereim már dol goztak hasonló feladaton egy holovid sugárzását illetően, amely Sun-Tzut még veszélyesebb ellenségnek tünteti fel a Káosz Határvidék számára. – Pontosan az előző projekttel elért eredményei miatt gondoltam önre, mandarin. Azt hiszem, a Sun-Tzuról készült holovid egy továbbfejlesztett változata, egy kicsit nyomatékosítva benne Victor lepaktálását az ellenséggel a hírneve növelése érdekében, érdekes hatással volna az Egyesült Nemzetközösség Kapellán Határvidékére. – Mikorra? – Hat hónapunk van. Addigra Victor teljesen belefeledkezik a háborúba. Ha helyesen járunk el, destabilizálhatjuk az Egyesült Nemzetközösséget. Mivel a háborút folya matosan támogatni kell, nem szeretném, ha teljesen meg bénulna az állam. Viszont mire Victor hazatér, addigra mindenfelé felüti a fejét az elégedetlenség. – Katrina hát radőlt a székében, és lábát az asztalnak feszítve kitá masztotta magát. – Ráadásul miután kiűzte innen a klá nokat, valószínűleg már unalmasnak fogja találni a Belső Szférát. Mi pedig nem szeretnénk, ha hazajönne, és nem lenne semmi tennivalója, igazam van?

*** King of Monkeys űrugró Zenit Újratöltő Állomás, Marik Marik Nemzetközösség, Szabad Világok Ligája

Sun-Tzu a Drakónis Szövetségből érkezett holovid felett elmélkedett. Elsőként és mindenekelőtt azt jegyezte meg, hogy az érkezési ceremónia milyen tökéletesen volt meg szervezve, mennyi figyelmet fordítottak még a legapróbb részletekre is. Nagyon jól tudta, hogy azoknak az embe reknek a számára, akik egy olyan kultúrában nőttek fel, amelynek a gyökerei Ázsiáig nyúlnak vissza, és akik egy szerű betűk helyett egész szavakat jelentő, jelekből álló írással kommunikálnak, a szimbolikus jelentés ugyan olyan fontossággal bír, mint a valódi. Az ómeneknek és előjeleknek sokkal nagyobb szerepe és befolyása van, a formák pedig bárminek a jelentését kiszínezhetik. Ha Kai vagy Victor például eltüsszentette volna magát a köszön tés alatt, a Theodore által megkomponált illúzió elillan, és ez a baleset rányomja a bélyegét az összes utána követ kező eseményre. Az, hogy a fogadás ilyen tökéletes sikerrel zajlott le, minden bizonnyal hasonló hatást eredményezett. Bár hová is mentek, Victort és Kait egyöntetű lelkesedéssel fogadták – ami a Luthien legtöbb polgárának nyomorúságos és elnyomott helyzetét figyelembe véve igazán meg

lepő volt. Egészen eddig hajlamos voltam azt hinni, hogy a Luthien gyárainak munkásai nem is tudnak az Egyesült Nemzetközösség létezéséről. A legtöbb szövetségi iskola tananyagában még el sem ismerték az Egyesült Világok és a Lyrán Nemzetközösség egyesülését. Victor elfogadása egyáltalán nem irritálta Sun-Tzut, mert a hercegnek meg kellett nyernie az embereket, ha csatába akarja vinni őket a klánok ellen. A műveletek általános irányítása a kardinális kezében összpontosul, de Victor lesz az első számú harctéri tábornoka. A csapatok Victor körül gyülekeznek, és azért fogják pusztítani az ellenséget, hogy az ő elismerését kivívják. Az, hogy Victor látszólag mindig tudta, mit akar tenni, és minden erőfeszítésével megpróbálta életben tartani a katonáit, biztosan nem fog ártani a csapatok harci moráljának. Kai luthieni látogatása azonban már sokkal jobban zavarta Sun-Tzut, főként azért, mert alapjaiban kérdőjelezett meg egy olyan feltételezést, melyet már azóta dédelgetett magában, mióta csak az eszét tudta. Amikor Hanse Davion és az első Katrina Steiner megegyeztek a szövetségről, Maximilian Liao – Sun-Tzu nagyapja – szin tén megállapodást kötött Janos Marikkal és Takashi Kuri tával, a Szabad Világok Ligájának és a Drakónis Szövetségnek a vezetőivel. A Kapteyni Konkordátum egy köl csönös védelmi szerződés volt, amely azóta is érvényben maradt. Sun-Tzu mindig azt képzelte, hogy ha ő támadó lépéseket tesz a St. Ives Paktum irányába, akkor a Szövetség majd elegendő fenyegetést fog jelenteni az Egyesült Nemzetközösség számára, hogy a próbálkozása ne ütköz

zön semmiféle akadályba. A holovid felvétel azonban súlyos kételyeket ültetett el benne. Sun-Tzu tudta, hogy Kai a Solaris Bajnokaként népes rajongótáborra tett szert a Szövetségen belül is, mindazonáltal eddig nem fogta fel ennek a támogatottságnak a valódi jelentőségét. Ha Kai tényleg ennyire nép szerű, akkor egy szülőföldje elleni akció negatív vissz hangra találna a Szövetség részér ő l . Ráadásul ha Kai kulcsfontosságú szereplőnek tünteti fel magát a klánok elleni harcban és a Szövetség megmentésében, a drakónok akár nyíltan szembe is szállhatnak a hatalomátvételi kísérletemmel. Isis Marik jelent meg kabinja ajtajában. – Bejöhetek? – Természetesen, kedvesem. – Sun-Tzu megnyomott egy gombot a távkapcsolón, és a holovid képe eltűnt. – Mi újság? – Látom, a luthieni látogatásról készült holovid felvételt nézted. – Azt. – Szembesültél a fő problémával? Sun-Tzu bólintott, de gyorsan figyelmeztette is magát. Isis nem volt buta nő – messze nem volt az –, az érzékei mégis teljesen más dolgokra voltak ráhangolódva, mint amik őt foglalkoztatták. – Rengeteg különféle problémát láttam. Melyikre gon dolsz? Isis a füle mögé tűrte mogyoróbarna hajának egyik elszabadult tincsét.

– Úgy látszik, Victor herceg fényes sikert aratott. Az emberek látszólag szeretik őt. – Azt hiszem, pontosan erre számíthattunk, miután Theodore felöltöztette őt a Sárkánykarmok egyenruhájába, szamurájjá avatta, azután neki és Kainak tulajdonította a Luthien megváltását. – Sun-Tzu vállat vont. – Sze rintem ebben semmi rossz sincs, hiszen Victor áll majd a klánok elleni harcok élén. Theodore azért szervezte meg így a köszöntést, hogy ezzel is elősegítse Victor elfogadását a csapatai körében. – Pontosan – bólintott Isis komoran. – És ez a probléma kulcsa. – Miféle probléma? Isis összevont szemöldökkel nézett rá. – Ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy Victor világainak huszonöt-harminc százaléka a Drakónis Határvidék övezetében található. A Sandoval család már régóta gya nakodva tekint a Szövetségre, és minden alkalmat megragadnak, hogy a drakónokkal kötött szövetség ellen agitáljanak, mert azt hiszik, a Szövetségben nem lehet meg bízni. Victor Yvonne Davion tanácsadói közé jelölte Tancred Sandovalt. Azaz egy olyan embert juttatott jelentős hatalmi pozícióba a kormányon belül, aki ferde szem mel nézi a herceg tevékenységét. – Ez elég buta lépés volt Victor részéről, nem? – Különösen, ha belegondolunk, mit fog tenni Katherine azzal a több gigabájtnyi holovid félvétellel, amit az imént te is néztél. – Valóban. – Sun-Tzu körülnézett a gyéren berendezett

kabinban és elmosolyodott, amint elképzelte magában, hogyan reagálhatott Katherine Victor fogadtatására. – Mindent meg fog próbálni, hogy ellene hangolja a Drakónis Határvidéket. Ha sikerrel jár, növekedni fog a feszült ség a Szövetséggel közös határ ment é n . A Drakónis Határvidék hatékony korlátként szolgálhatna a Szövetség St. Ives-i akciói ellen, és elég figyelmet követelne ahhoz, hogy az Egyesült Nemzetközösség visszavonulásra kényszerüljön a Paktumból, és átengedje a terepet nekem. Isis bólintott. – És mit szándékozol tenni? Sun-Tzu vállat vont. – Ha Katrina destabilizálja az Egyesült Nemzetközösséget, azt hiszem, előnyünkre használhatnánk fel a kiala kult helyzetet. – Mégpedig? A kancellár zavarba jött. – Nem értem a kérdést. – Ez nyilvánvaló. – Isis megfogta a férfi vállát, és tettetett bosszúsággal megrázta. – Te vagy a Csillagliga Első Nagyura. Megadatott számodra a lehetőség, hogy biztosítsd a helyed a jövőben, és beírd magad a történelemkönyvekbe. Most nem gondolhatsz pillanatnyi előnyökre és összeesküvésekre, melyek emberek millióinak okoz hatnak szenvedést. A felelősséged sokkal nagyobb, mint eddig bármikor. Amit az elkövetkező három évben teszel, az meghatározza a Belső Szféra jövőjének alakulását, és azt is, hogy mekkora esélyed lesz még egyszer az

Első Nagyúri posztra kerülni. Sun-Tzu elkomorodott. – Azt mondod, ne húzzak hasznot egy Davion bukásából? Azok után, amit a birodalmammal tettek? – Semmi ilyesmit nem mondok. – Elvette a kezét, de éles hangsúlya nem változott. – Csak azt mondom, nézd a realitásokat. A Kapellán Konföderáció a leggyengébb a Belső Szféra öt nagy háza körül, politikai téren mégis sikerült egy szintre kerülnöd a sokkal nagyobb birodalmak vezetőivel. Miért? Mert a Kapellán Konföderáció súlyos veszteségeket lenne képes okozni bármelyik másik Nagy Háznak. A birodalmad ugyan azután nem létezne többé, de oly mértékben meggyengítenéd a másik Házat is, hogy az már nem lenne képes megvédeni magát az ellenségeiből. – Értem – bólintott elgondolkodva Sun-Tzu. – Vagy nézzünk egy kicsit előrébb, drágám. Ha – vagy amikor – Victor visszatér a klánok elleni háborúból, egy olyan sereg élén fog állni, melyhez hasonlót a Belső Szféra még nem látott. A katonái magas fokon képzettek, gyakorlottak, tapasztaltak lesznek, és hihetetlenül büsz kék arra, amit véghezvittek. Azt fogják várni, hogy egy olyan Belső Szférába térnek vissza, ami semmit sem vál tozott – legalábbis nem negatív irányba – a távollétük alatt. Bármiféle kalandos vállalkozás azonnali bosszúvágyat fog kiváltani belőlük, és nem hiszem, hogy szeretnél a figyelmük középpontjába kerülni. Vagy tévednék? – Van valami abban, amit mondasz. – És gondolj át még valamit. Katherine Steiner három és háromnegyed év alatt társasági hölgyből a Belső Szféra

öt Nagy Háza egyikének trónjáig emelkedett. Nyilvánvalóan arra számított, hogy elveszíted az Első Nagyúr pozí ciójáért kiírt szavazást, és a nevezésed körül támadt vita lecsillapításával majd ő lesz megválasztva helyetted. Csak azért nyerhettél, mert Victor úgy döntött, keresztbe tesz a húgának. – Te most azt próbálod elhitetni velem, hogy az arkón nem megbízható. – Pontosan. Sun-Tzu előrenyúlt, és megsimogatta Isis arcát. – Ezt én is tudom, kedves. A nagybátyámra támaszkodik, ami egyaránt bizonyítja butaságát és megbízhatatlanságát. De megfogadom a tanácsaidat. Első Nagyúrként a jövő építésére kell felhasználnom a hatalmam, nem arra, hogy rövid távú előnyöket harcoljak ki magamnak. A nő büszke, szerető arckifejezéssel rámosolygott. – Így van. A Csillagliga a legjobb választás a Belső Szféra számára. – Isis megcsókolta vőlegénye tenyerét. – Irányítsd bele az energiáidat, fejleszd és erősítsd, és a jutalmad minden képzeletet felülmúlóan nagy lesz.

27 A Csendes Szentély Palotája, Császári Város, Luthien Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség 3059. január 5.

Victor tudta, hogy ennyi program után, melyben egy hét alatt a Luthienen része volt, iszonyatosan fáradtnak kel lene lennie, de az izgalmak termelte energia egyre csak hajtotta tovább. A tervező és stratégiai értekezletek között csoportosan bejárták az egész Császári Várost. Járt gyárakban és csatatereken, meglátogatott temetőket és imádkozott templomokban. Minden új élménnyel egyre jobban megismerte a Szövetség népét és szokásait, és viszonzásképpen ő is egyre inkább kitárulkozott. A klánok eljövetele előtt egy ilyen körút szóba sem jöhetett volna. A Luthieni Fegyverművekben például nem csak, hogy eddig példa nélkül álló hozzáférést biztosítottak számára mindenhez a csatamecheket előállító gyár ban, de a próbapályán ki is próbálhatott egy Nagy Sárkányt. A Nagy Sárkány mindig is az Egyesült Nemzetközösség csapatainak mumusa volt, és a pilótafülkében ülve Victor már értette, hogy miért. A nagy hatótávolságú rakétakilövő és a megnövelt hatótávú

részecskeágyú kitűnő tűztámogató képességekkel ruházta fel a mechet, míg a félnehéz lézerek triója és a vastag páncélzat miatt közelharcban is képes volt megállni a helyét, és súlyos károkat okozni ellenfeleinek. Victor Shin Yodama és Hohiro Kurita kíséretében a Császári Várost körbeölelő harcmezőket is meglátogatta. Megmutatták neki, hol keltek át a klánosok a Tairakanasíkságon, és hol lelték halálukat a Kadoguchi völgyet övező dombokon. Szavaik hatására Victor is megérzett valamit abból a feszültségből, ami átitatta azt a hét évvel azelőtti napot. A Szövetség csapatai és az EgyNem zsol dosok megtörték az egyesített Füstjaguár-Novamacska rohamot. Bár néhány Novamacska mech eljutott a Csá szári Városig, nem sikerült komolyabb károkat okozniuk, mielőtt Wolf Dragonyosainak légicsapása megsemmisítette őket. Az egyik Novamacska harci gép még mindig ott állt mozdulatlanná dermedve, szétroncsolt és össze égett teste ékes emléket állított ama néhány alkalom egyikének, amikor a Belső Szféra bénító erejű vereséget mért a klánokra. Az összes program közül azonban a Takashi Kurita sír jához tett látogatás volt a legkülönösebb. Bár ő is úgy találta, hogy az eljárás tökéletesen illeszkedik a Kuriták őszinteségről és körültekintésről alkotott elképzeléseihez, de ezzel együtt is kényelmetlenül érezte magát. A szürke gránittömb közepén elhelyezett, méternyi hosszú ságú korallpanelbe a tradicionális szamurájpáncélba öltö zött Takashi képét vésték. A lábánál egy sárkány feküdt összetekeredve, feje felett pedig a Luthien egyik holdja

lebegett glóriaként. Victort egy szentre emlékeztette. A szerény kőemlékműre lenézve Victorban ellentétes érzelmek kavarogtak. Takashi Kuritában a Davionok az ördög megtestesülését látták. Hanse Davion őt hibáztatta bátyja, Ian halála miatt. Takashi testesítette meg mindazt a veszélyt, melyet a Szövetség jelentett az Egyesült Nem zetközösség számára. Megátalkodott volt és kiismerhetetlen, ellentétben a fiával, Theodore-ral, aki hajlandó volt változtatásokat bevezetni a klánok legyőzése érde kében. Victor kitérhetett volna a Takashi Kurita síremlékénél tett vizit elől, mégis úgy érezte, hogy adósa a halott koor dinátornak. Theodore Kurita elszántan ellenzett mindenfajta kapcsolatot Victor és Omi között. Amikor Omi megkérte Victort, hogy Kísérteteivel mentse ki a bátyját a Tenientéről, az engedély ára az volt, hogy teljesen sza kítsa meg a kapcsolatot Victorral. Hogy bátyja életét megmentse, elfogadta apja feltételeit. Victor már fel készült rá, hogy soha többé nem fogja látni, és nem is fog hallani felőle, amikor Takashi Kurita közbeavatkozott. Míg Omit kötötte a tradíció, hogy a harmónia tiszteletben tartása érdekében engedelmeskedjen apja kommunikációs tilalmának, Theodore-nak ugyanúgy engedelmeskednie kellett Takashinak, amikor az feloldotta a tiltást. Victor tudta, hogy gyűlölnie kéne Takashit, de a Davionok örök ellensége élete vége felé megjutalmazott egy Daviont azzal, hogy elismerte saját lánya önfeláldozását. Gyors hálaimát mormolt Takashi sírja előtt, azután

hagyta, hogy tovább vezessék a Csendes Szentély Palotájába. A Palota egyike volt a Luthien kirívó jelenségeinek. A bolygót hatalmas gyárkomplexumok borították, körü löttük egyre terjeszkedő metropoliszokkal, melyek ott hont adtak az üzemek folyamatos működéséért felelős munkásoknak. A levegőszennyezés egy időben olyan méreteket öltött, hogy a bolygó kiérdemelte a Fekete Luthien becenevet. Az ökológiai kár felszámolását célzó erőfeszítések ellenére a ragadványnév megmaradt, bár a Szövetség ellenségeinek körében a „fekete” előtag sokkal inkább az uralkodók lelkére, mint magára a világra utalt. A Császári Város nem sokban hasonlított a bolygó többi részére. Az építészeti megoldások a Terra korai, feudális időszakáig nyúltak vissza. Számos épületet lebontottak, és kövenként szállították a Luthienre, de körülöttük is egyre újabb és újabb építmények emelkedtek ki a földből, akár a gazdanövényt körbevevő gombák. Az Egység Palotája szinte kizárólag teakfából készült, és legalább annyira számított művészeti alkotásnak, mint építménynek. Az Egység Palotájától fél tucat kilométerre emelkedő Csendes Szentély Palotája sem volt kevésbé lenyűgöző jelenség. A kő, fa és zsindely együtteséből épített palota mintha egyenesen a tizenharmadik századbeli Terráról került volna ide. Magas fal választotta el a város többi részétől, mintha csak egy nemesebb, sokkal kevésbé hek tikus korszak számára őrizné az épületet. A külső kapun átlépve Victor úgy érezte, mintha visszament volna az időben.

Omi az előcsarnokban várt rá. Hímzett, rózsaszín cse resznyevirágokkal díszített fehér kimonót viselt. Arra a ruhára emlékeztette Victort, amit a lány négy évvel azelőtt az Arc-Royalon viselt. Felötlött benne az az éjszaka, amikor a kertben sétálgatva megcsókolta a lányt. Annyira szerettem volna a karomba kapni és elvinni valahová, ahol megoszthatjuk egymással a szerelmünket, de mindketten tudtuk, hogy ez nem lehetséges. A lány meghajlott előtte. – Komban-wa, Davion Victor-sama. Viszonozta a meghajlást. – Komban-wa, Kurita Omi-sama. – Felegyenesedve elmosolyodott. – Eszembe juttattál egy arc-royali éjszakát. – Akárcsak te nekem. – Rámosolygott a hercegre. – A kimonód is hasonlít arra, amit akkor viseltél. A kardok csak ráadás, de jól állnak. Victor elkezdte kihúzni a katanát és a wakizashit az obijából, de a lány lefogta a kezét. – Ezek a kardok az itteni rangod szimbólumai, Victor. Ha letennéd, az diszharmóniát keltene, és egy ilyen éjsza kán az különösen szerencsétlen dolog volna. Victor a kezébe zárta a lányét, és bólintott. – Bármit kívánsz tőlem, Omi, azt megteszem. – Megtisztelsz a bizalmaddal, Victor. – Kiszabadította a bal kezét Victor jobbjából, és körbemutatott a csarnokban, hogy a palota többi részére irányítsa a herceg figyel mét. – Megmutatom az otthonomat. Victornak végre sikerült elszakítania tekintetét

Omiról, és a látvány szinte letaglózta. A palota belső terét teljes egészében természetes színében meghagyott tölgyfából alakították ki. A padlózat tölgyfadeszkái töké letesen illeszkedtek egymáshoz, és az oszlopok is hézag nélkül kapcsolódtak össze a keresztgerendákkal, így az illesztéseket szinte lehetetlen volt észrevenni. Emellett a művészek, akik a belső teret alakították és összerakták, különösen nagy gondot fordítottak arra, hogy a fa természetes erezete szinte egymásba olvadjon, ezzel azt az érzetet keltve, mintha az élettelen anyag mozogna és lélegezne. A belső tér életet és békeséget sugárzott magá ból. Omi elkezdte keresztülvezetni őt az épületen. – A klánok pontosan ma hét éve támadták meg a Luthient. Január ötödikéhez egy olyan csata kapcsolódik, amely hajnaltól jóval napnyugta utánig tartott. A küzdelem szörnyűséges és ádáz volt, és akik ott voltak, azoknak az emlékezetében még ma is élénken él. Ezen a napon, január ötödikén az emberek a Luthien minden vidékén visszatérnek oda, ahol a klánok támadásakor tartózkodtak, és arra használják fel ezt az időt, hogy emlékezetükbe idézzék azokat a dolgokat, melyek igazán fontosak számukra. Gyászoljuk azokat, akik meghaltak, és köszö netet mondunk az életben maradottaknak. Victor érezte, hogy jeges hidegség kúszik fel a gerincén. – Hét évvel ezelőtt én az Alyinán voltam. A Jádesólymok ellen harcoltam. Tudták, hogy ott vagyok, és direkt miattam jöttek oda. Már csapdába ejtettek, amikor a semmiből egyszer csak megjelent Kai. A támadók egy

részét megsemmisítette, és akkor azt hittem, ő is velük együtt halt meg. Nyakához nyúlva kimonója selyme alól előhúzott egy jádezöld, majmot formázó medált. – Ezt karácsonyra kaptam Kaitól. Sun Hou-tzu, a Maj mok Királya. Azt mondta, szerencsét hoz nekem, és arra fog emlékeztetni, hogy mindig legyek önmagam. Amikor kivonultunk az Alyináról, arra gondoltam, hogy mind össze ennyi maradt meg nekem Kaiból, mindössze ez maradt, hogy emlékeztessen rá. Akkor én is átéltem azt a gyászt és áldozatot, melyről a mai napon megemlékeztek. – Tudom, hol voltál Victor. – Omi átvezette őt néhány ajtón, és végül eljutottak egy sötétzöld növényektől, gon dosan nyírt bokroktól és illatos virágba borult fáktól pompázó kertbe. – Itt voltál velem, egész nap és egész éjjel. – Itt? – hökkent meg Victor. – A klánok a Császári Várost fenyegették, nem lehettél itt az idő alatt. Apád bizonyára valamilyen biztonságosabb helyre menekített. – Megpróbálta, de én itt maradtam. – Lenézett a bejá rat előtti, félkört formázó, zúzott kőből kialakított kavi csóceánra. – A bátyám azt mondta, te megérted a giri és a ninjo, a kötelesség és a könyörület alapelveit. Bár apám azt szerette volna, ha elhagyom a Császári Várost, nem adott utasítást a távozásra. Tudtam, hogy ugyanúgy, ahogy ő, a bátyám és a nagyapám odakint a síkságon fogják védelmezni a várost, nekem is kötelességem maradni. A klánokkal csatázó férfiak és nők odakint jól

tudták, hogy a mi nemzetünkért és jövőnkért harcolnak, így a jelenlétem segített nekik az összpontosításban. Egyáltalán nem vigasztaló a tudat, hogy egy nemzet megőrzése érdekében áldozták az életüket. – Galen Cox is ezt mondta nekem, amikor elhagytuk az Alynát – bólintott Victor. – Azt mondta, Kai az én életem megmentése érdekében áldozta fel a sajátját. Úgy vélte, kötelességem tenni róla, hogy az áldozathozatala ne legyen hiábavaló. – Ugyanúgy, mint ahogy nekem is kötelességem gon doskodni népem önfeláldozásának hasznosságáról. – Omi ellépett tőle, és felemelt karral megfordult a tengelye körül. – Ezért itt tartózkodtam, miközben odakint tom bolt a harc. Hallottam a robbanások egyre erősödő mora ját, ahogy a klánok kezdték visszaszorítani csapatainkat. – Ujjával a nyílt égboltra mutatott. – Figyeltem a találatot kapott, pörögve zuhanó vadászgépeket. Láttam, ahogy a célt tévesztett lézernyalábok beégetik magukat a levegőbe, és végig arra vártam, hogy mikor talál meg az egyik engem is. Karjait a teste köré fonta. – Soha életemben nem féltem még ennyire. Rémületemben újra és újra felidéztem közös emlékeinket. Visszaemlékeztem a csókunkra a Provincián, és arra, hogy milyen biztonságban éreztem magam a karodban. Az együtt töltött időre, a közös nevetésre és szomorúságra. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy ha érdemes vagyok rád és a szerelmedre, akkor a rémület nem a leg helyénvalóbb reakció.

Victor kinyújtotta felé az egyik kezét, azután magához vonta és karjaiba zárta a lányt. – Bárcsak itt lettem volna, hogy csillapítsam a félelmeidet. – Hiszen itt voltál. – Jobbjával megsimogatta Victor arcát. – És ha fizikailag is itt lettél volna a Luthienen, biz tosan a mechedben üldözöd odakint a klánosokat. Bár mennyire is szerettél volna vigaszt nyújtani nekem, a kötelességérzetet befolyásolta volna a döntésed. Nem, ne tiltakozz! Ez nem hiba vagy gyengeség. Én megértem eze ket a konfliktusokat. Omi gyengéden szájon csókolta, azután kisiklott az öleléséből, és behátrált egy cseresznyefa árnyékába. – Tudod, hogy én vagyok a Házi Becsület Őrzője? Victor bólintott. – Te döntöd el, mi számít helyes és helytelen viselkedésnek. – Melléhez szorította a karját, hogy megőrizze bőrén a lány melegségét. – És ismered a két ideált, amely itt a Szövetségben minden más felett uralkodik? – Kék szemében apró fény pontok táncoltak, melyek utat törtek maguknak a fa lombozatán keresztül, sokkal légiesebbé varázsolva a lány megjelenését. – Itt mindent a Harmónia és a Tisztaság ural. Ezen ideálok elérésére törekszünk. – Értem. – Biztosan? – Omi óvatosan fürkészte Victor arcát. – Ma az emlékezés és a gyász napja van, de holnap, a nagy győzelem utáni nap az ünneplésnek van szentelve, de az ünnepnek is igazodnia kell a Harmóniához és Tisztaság-

hoz. A családok úgy kezdik a holnapi napot, ahogy hét évvel ezelőtt is tették. Körbejárnak a környékükön, másokkal együtt kijavítják a megrongálódott kerítéseket, összeszedik a szemetet, lenyírják a sövényt és kihúzkodják a gyomokat. Mindent megtesznek, ami módjukban áll, hogy szebbé tegyék a világukat, hogy eltüntessék a tisztátlanság és diszharmónia sebhelyeit, melyeket a klá nok, illetve a köztünk élő meggondolatlan és figyelmetlen emberek okoztak. Csak ezután kerül sor az ünnep lésre. Victor megborzongott. Tudta, hogy számtalan család házimunkával és kertgondozással tölti a szabadnapjait, de az Omi által leírt megszállott közösségi tevékenységet képtelen lett volna elképzelni saját birodalmának hatá rain belül. Nem kételkedem benne, hogy a népem ugyanúgy szereti a Nemzetközösséget, mint az itteni emberek a Szövetséget, mégis önálló polgárok nemzetének tekintjük magunkat, nem egy nagy filozófiák által kötött, merev társadalomnak. – Bár az én birodalmam működése nem hasonlít a tié tekhez, de azt hiszem, itt tartózkodásomnak köszönhetően értem, hogy miről beszélsz. Úgy látom, a tartalom itt sokkal fontosabb, mint a forma. – Valóban, de vannak módszereink arra is, hogy formát adjunk a tartalomnak és vice versa. Szerelmem, a Becsületkódex tele van anekdotákkal, szabályokkal és aforizmákkal, melyek többféle árnyalatot adnak a dolgoknak. Amikor például az apád ideküldte a Kell Kopókat és a Wolf Dragonyosokat a klánok ellen, az

látszólag a diszharmónia tipikus megnyilvánulása volt. A te apád és az enyém megállapodtak abban, hogy tiszteletben tartják egymás birodalmának határait. Apád tudta, hogy segítségre van szükségünk, de a klánok fenyegetésének megszűnéséig nem adhatott parancsot az Egyesült Nemzetközösség csapatainak a határon való átlépésre. Omi elmosolyodott, és kilépett a palota ajtajain keresztül a kertbe szüremlő fénybe. – Apád azt a megoldást választotta, hogy zsoldosokat küldött a Luthienre. Mivel az Egyesült Nemzetközösség csapatai nem voltak jelen, Hanse megőrizte a Harmóniát, miközben a céljait is sikerült elérnie. – Hasonlóképpen sokan azt gondolják, hogy a Tisztaságot a szűziesség és a szexuális önmegtartóztatás szolgálja leginkább, de ez nem igaz. – Omi széttárta karját, és közelebb lépett a herceghez. – Ha így volna, a Szövetségben nem születnének gyermekek. A Tisztaság ilyen érte lemben a hűséget és a diszkréciót jelenti, a megfelelő partner kiválasztását, és a köztük történtek bizalmas kezelését. Omi hozzásimult Victorhoz, karját a férfi válla köré fonta. – Victor, úgy szeretnék veled lenni ma éjjel, ahogy hét évvel ezelőtt elképzeltem. Meg akarom adni neked azt a kényelmet, amit akkor szerettem volna, és azt akarom, hogy te is add meg nekem azt, amit akkor kívántam tőled. Victor átkarolta Omi derekát, és szorosan magához

húzta a lányt. – Sokkal jobban szeretném, mint hinnéd, Omi, de nem akarok diszharmóniát okozni azzal, hogy megszegetem veled az apádnak tett ígéreted. – Csend, szerelmem. – Keze közé fogta Victor arcát. – Nem tudom megszegni az ígéretem, ha olyasvalamit teszek, ami nincs megtiltva. Nincs megtiltva? De hiszen a koordinátornak tudnia kellett, hogy ez megtörténhet. – Apád tudja…? – Azt tudja, amit tudni akar. – Megcsókolta Victor homlokát, aztán az ajkát. – Ez a hely az én világom, a mi világunk. Akkor idéznénk elő diszharmóniát, ha megtagadnánk az érzelmeink tisztaságát. Ma éjjel az én szentélyem a mi szentélyünk lesz. Victor előrehajolt, hogy megcsókolja Omi nyakát. Beszívta a lány bőrének illatát, amely cseresznyevirág parfümével keveredve mámorító elegyet alkotott. Kimo nójának selyme alatt érezte melegségét és puhaságát, kar csúságát és erejét. Omi kibontott haja kézfejének hátát csiklandozta. Felemelte a fejét, és csókot lehelt a lány állára. – Szeretlek, Omi. – Én is szeretlek, Victor. – Iie! Szerelmüknek ez az acsargó tiltása váratlanul csapott közéjük, és szétrebbentette őket. Victor hátrafordulva három, tetőtől talpig feketébe öltözött alakot látott. A fény megcsillant a szemük előtt viselt, éjszakai látást biztosító szemüvegen. Mindhárman

katanát szíjaztak a hátukra, melyet az elöl álló férfi gya korlott könnyedséggel húzott elő. Az éles penge felvillant a halvány fényben, és Victor torka egy csapásra kiszáradt. – Mit jelentsen ez? – kérdezte Omi éles hangon, ami lyet Victor még sosem hallott tőle. – Megakadályozzuk, hogy ez a barbár bemocskolja önt. – A beszélő Victor mellére mutatott a karddal. Bár négy méter választotta el őket egymástól, Victor tudta, hogy élete a férfi kezében van. – Nem akarjuk, hogy Davionszajha legyen önből. Victor fenyegetően emelte fel az ujját. – Hogy merészeled őt így megszégyeníteni?! – Hah! Hogy én? Már megszégyenítette saját magát ezzel a kapcsolattal. – Az álarcos a fejét rázta. – Megöllek, azután végignézzük Omi úrnő öngyilkosságát. Csak így mentheti meg a becsületét. – Nem – jelentette ki határozottan Victor. – Ő nem tett semmi rosszat. Szamuráj becsületemre esküszöm. – Mit tudsz te a szamurájok becsületéről? – Tisztában vagyok a Harmóniával és a Tisztasággal. – Victor a válla felett hátranézett Omira. – Tudom, hogy ártatlan, és semmivel sem mocskolta be magát. A halála megtörné a Szövetség harmóniáját. A becsületről pedig tudok annyit, hogy ha a szamuráj a legjobb tudása szerint teljesíti a kötelességét, akkor képes könyörületet is mutatni mások iráni. Victor külön kihangsúlyozta a kötelesség és könyörület szavakat, azután bal kezét kimonója nyakához emelte. – Valójában engem akartok, nem őt. Megteszem a

kötelességem – szamurájként halok meg –, de ti is tegyé tek meg a tiéteket, és egyetlen vágással végezzetek velem. Mondjátok azt, hogy a segélykiáltásaira jöttetek ide, és azt láttátok, hogy meg akarom becsteleníteni az úrnőt. Váljatok hőssé, és hagyjátok őt békén. – Nem, Victor. – Omi megragadta a karját. – Nem hagyhatom, hogy ezt tedd. – Iie, Omiko-sama, meg kell tennem. – Victor felemelte az állát, és megvakarta nyakát. – Megegyeztünk? – Hai! – A csapat vezetője az embereire nézett, biccentettek egymásnak, majd előrelépett. – Megadom neked a dicsőséges halált, pedig nem érdemelted ki. – Elfogadom. – Victor kiszabadította a karját Omi szo rításából, előrelépett, és fél térdre ereszkedett. Bal kezé vel a melle előtt átnyúlva megfogta jobb tricepszét, és előrehajtotta a fejét. Így már jobb. A kőzúzalék megcsikordult, ahogy az orgyilkos megállt Victor előtt. Ahogy a férfi felemelte a kardját, Victor katanája markolatára csúsztatta jobbját, és miközben fellendítette magát, előrántotta a fegyvert. A visszakezes vágás gyengére sikeredett, de az orgyilkos arcát találta el, és leverte róla a szemüveget. A férfi felsőtestét elfordítva megkísérelt kitérni a támadás elől, miközben Victor egy csuklómozdulattal százhúsz fokkal körbefordította a kard hegyét. Immár két kézzel fogva a markolatot lefelé és balra vágott a karddal, tisztán átmetszve az orgyilkos gerincét. A penge kiszabadult, és fekete vércsíkkal festette meg a

fehér köveket. – Fuss, Omi! Fuss! – Victor a katanát forgatva a lány és a két megmaradt betolakodó közé ugrott. – Rohanj! – Iie, Victor, nem futok el. Félelmet és beletörődést hallott a hangjában, de a második támadó már közeledett, nem hagyott időt rá, hogy megpróbálja meggyőzni Omit. Az orgyilkos táma dása gyors és heves volt, azonnali hátrálásra késztette Victort. Jobbra, majd balra tért ki, megpróbálta rákény szeríteni az álarcost, hogy megismételje társa hibáját. Az éjjellátó szemüveg erősen korlátozza viselője látóterét. Amikor fél térdre ereszkedtem, néhány másodpercig gyakorlatilag eltűntem a fickó szeme elől. Ez a másik viszont okosabbnak tűnik a cimborájánál. Victor látta, hogy ellenfele mögött Omi letérdel az első támadó holtteste mellé. A harmadik gyilkos is fél térdre ereszkedett mellette, és egyik kezével társa nyakához nyúlva megpróbálta kitapintani annak pulzusát. Victor ennél többet nem látott, mert ellenfele a palota kapuja felé kényszerítette őt, majd a tölgyfamennyezetű helyi ségben újabb támadást indított. Victor hárított egy visszakezes fejvágást, aztán megpróbálta szabaddá tenni a pengéjét, és mellmagasságban visszatámadni, de ellenfele elhátrált a támadás elől. Az orgyilkos ráadásul bal kezével lekapta a fejéről a szem üveget. Victorhoz vágta a látókészüléket, és amikor a herceg elhajolt előle, rögtön támadott. Victor blokkolta a keresztvágást, azután lebukott egy fejére irányzott csapás alá, és visszatámadott. A pengék hangos csengéssel talál

koztak, mire a herceg karján bizsergés kúszott felfelé. Kipördült egy szúrás elől – bordáin érezte a találat égető csípését –, és egy alacsony tölgyfakorláton átlendülve bevetette magát egy keskeny átjáróba. Az orgyilkos következő csapása szilánkokat hasított le a korlátból, aztán ő is átküzdötte magát az akadályon, és még elszán tabban eredt Victor nyomába. Victoron kezdett elhatalmasodni a pánik, de egyelőre még uralkodott magán. Ellenfele törzsének közepére koncentrált – nem a karját vagy a lábát, hanem a szívét és a mellkasát figyelte. Minden mást csak elmosódottan érzékelt, de figyelmének fókuszálásával meglátta a közelgő támadásokat, és felismerte a cseleket. Victor szű kítette saját reakcióinak szögét is. Blokkolta a támadásokat, mielőtt azok sebet ejtettek volna, de nem hagyta, hogy pengéjét túlságosan oldalra kényszerítse egy-egy színlelt támadás. Victor ismét hárított egy csapást a bal vállánál, majd egy körkörös, kardvívásban alkalmazott mozdulattal, melyet Tancred Sandoval mutatott neki, átvezette kard ját ellenfele pengéje felett. Amint a katana hegye szembekerült a gyilkos mellével, a herceg előredöfött. A penge átszúrta a férfi ruhájának bal oldalát, és egy fájdalmas szisszenés tudatta Victorral, hogy csele sikerrel járt, bár úgy sejtette, csupán felületi sérülést okozott a bordák felett. Az orgyilkos keze minden figyelmeztetés nélkül előrevágódott, és telibe találta Victor arcának bal felét. A her ceg szeme előtt csillagok jelentek meg, és hátratántoro-

dott. A világ elfeketedett előtte egy pillanatra, éppen csak egy szívdobbanásnyi időre, de amint visszanyerte a látását, tapasztalnia kellett, hogy elveszítette az egyensúlyát, és már zuhan is a föld felé. Bal könyökének csattanását a keményfa padlón éppen egy másodperccel azelőtt hallotta meg, hogy megérezte a karjába nyilalló fájdalmat. Újabb fél másodperccel ezután keményen landolt a hátán. Valahogy sikerült megóvnia a fejét az ütődéstől, de a megrendítő erejű becsapódás hatására kicsúszott a kezéből kardjának markolata. Katanája csattanva hullott a földre, az orgyilkos pedig a halál árnyékaként magasodott a herceg fölé. Úgy emelte fel katanáját, mint egy áldozótőrt, és egyenesen lefelé döfött vele, miközben Victor balra hajolt, és jobb lábfejét ellenfele ágyékába mélyesztette. Egy pillanattal azelőtt, hogy a fájdalom ezüstös nyilai a testébe fúródtak volna, Victor megérezte a bordáján áthatoló katana nyomását a mellkasa jobb felén. A penge simán átszaladt rajta, és beleállt a tölgyfa padlódeszkába. Sikoly tört elő a torkából, és a hang egy szívdobbanásnyi időre még a testét emésztő iszonyatos kínt is elnyomta. A fájdalom egy pillanatra csökkent, mintegy engedélyezve Victor számára egy másodpercnyi tisztaságot, ami alatt rádöbbenhetett, hogy sokkal súlyosabb sebet kapott, mint eddigi élete során bármikor. Düh lobbant benne, és magára parancsolt, hogy hagyja abba a nyüszít é st . Nem fogok nyivákolva menni a halálba, mint egy kivert macska! Összeszorított foggal próbálta megszüntetni a hangot, és csak ekkor jött rá,

hogy az nem is tőle származik. Fejét felemelve elnézett a melle jobb oldalából kiálló acéllap mellett, és meglátta az ágyékát markolászva vinnyogó, összegörnyedt emberi alakot a földön. Nem halhatok így meg. Továbbra is összeszorított foggal előrenyúlt, és megragadta az őt földhöz szegező katana markolatát. Minden erejéből, amit csak össze tudott kapargatni, balra rántotta, de a fegyver alig moccant. Ekkor jött rá, hogy a bal karját szinte egyáltalán nem érzi, és a könyöke sem működik valami jól. Nem számít. Sikerülni fog. Nem egy rovar vagyok, hogy így felszúrjanak, és betegyenek bárkinek a gyűjteményébe! Ismét ráfogott a markolatra, majd jobb kezének élével a keresztvasra csapott. A penge kiszabadult a padlófából, és valamivel kijjebb csúszott a melléből. Érezte, ahogy az acél végigsúrolja a törött csontvéget. Minden pattanás, minden apró rezgés iszonyatos kínokat okozott. Meg akart állni, hogy néhány másodpercig pihenjen és össze gyűjtse az erejét, de tudta, hogy időlegesen ártalmatlanná tett ellenfele nem ad neki még egy esélyt, ezért tovább húzta a kardot. A penge bugyborékoló sziszegéssel szabadult ki a seb ből. Tüdősérülés. Rossz hír. A kétségbeesés sötét hullámai átcsaptak rajta, és rátelepedtek. Térdét felhúzta a melléhez, és összegömbölyödve várta, hogy alábbhagyjon a fájdalom. Nem! Csak a halál szabadíthat meg, de itt és most nem szabad meghalnom! Ominak még szüksége van rám. Victor a jobb oldalára gördülve kezével feltolta magát,

hogy maga alá tudja húzni a lábait. Félredobta az orgyilkos kardját, és megragadta sajátját, melyet esés közben ejtett el. Centinként küzdötte magát előre, majd az ellenfeléhez érve feltérdelt, és keresztülfektette a pengét a férfi torkán. – Te… ostoba… szarházi. – Victor borzalmasan szerette volna, ha elég jól tud japánul a hibátlan és folyamatos káromkodáshoz. – Ennél több kell egy Davion megöléséhez. Eredetileg úgy képzelte, hogy felemeli a kardot, és egyetlen csapással lefejezi támadóját, de tudta, hogy nincs hozzá elég ereje. Bal tenyerét ezért nem messze a katana hegyétől a pengére tette, aztán előredőlt, és teljes súlyá val a kardra nehezedve átfűrészelte a férfi torkát. Az első vágás átmetszette a nyaki verőeret. A felspriccelő vér összekente Victor arcát és mellkasát. A második véget vetett a gyilkos elfojtott sikolyainak, a harmadik pedig kettéválasztotta a gerincoszlopot. Az orgyilkos saját véré ben fürödve, bugyborékoló hörgés kíséretében halt meg. De nem kevés van itt az enyémből is. Victor a kardra támaszkodva talpra küszködte magát, de megcsúszott az egyre növekvő vértócsában, és keresztülzuhant előbbi áldozatán. Bal kezével próbálta tompítani az esést, de a végtag azonnal összecsuklott, ahogy az égető fájdalom cikázott végig rajta. Jobb válla a padlónak csapódott, de nem túl keményen, így nem kellett eleresztenie a katanát. Sietnem kell. Omi még veszélyben van. Lemászott a holttestről, és kúszni kezdett előrefelé. Megközelítette a

falat. Talpra, Victor! Gyorsabban! Ismét felállt, és a gyötrő fájdalom ellenére kipréselt magából egy gyenge mosolyt. Egy-két métert előretántorgott, de minden lépést tompa hörgés és nedves köhögés kísért. Feje elnehezült, és neki kellett támaszkodnia a fal nak, hogy megtartsa az egyensúlyát. Mozogj! A melléből előtörő sziszegő hang, és a tüdejében érzett égető fájdalom emlékeztette rá, milyen komoly sérülést szenved e t t . Túl sok vért vesztettem. Karját a sebre szorította, de érezte a hátán, a kimeneti nyíláson át távozó véres buborékokat. Nincs sok időm. Meg kell mentenem Omit. Nincs időm. Gyerünk! Újabb lépés következett, aztán egy újabb földre esés. A zuhanásra nem is emlékezett, de érezte, ahogy az arca végigsúrolja a padló tölgyfadeszkáit. Megpillantotta saját szellemszerű tükörképét a fa fényezett felszínén, és meg próbált rávigyor o g n i . Mindig gyönyörű tetemként szeretted volna végezni. Látótere peremén sötét foltok tünedeztek fel, de ekkor valami zajt hallott, és kényszerítette magát, hogy a hang forrása felé forduljon. A távolban egy elmosódott alakot látott, egy nőt, amint felé közeledik egy aranyszínű fényalagútban. Felismerte a fehér kimonót és a cseresznyevirág mintázatot, de először nem értette meg, miért másmilyenek a ruha ujjai. Látta, hogy csuklótól könyékig mélyvörös színben játszanak, de az okot képtelen volt meghatározni. Aztán hirtelen fizikai ütésként csapott le rá a felismerés. Felvágta az ereit. Ő is halott.

Megpróbált rámosolyogni a lányra. Ne félj, Omi. Végre együtt leszünk. A halálban megtaláljuk a Harmóniánkat. Beleegyezésért és megértő mosolyért esdekelve nézte Omit, de a sötétség mindent elvett tőle, mielőtt megkaphatta volna a választ.

28 A Csendes Szentély Palotája, Császári Város, Luthien Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség 3059. január 5.

Kai Allard-Liao számára az este szürrealista szertartásként indult, de hamarosan olyan események részese lett, melyeket elképzelni sem mert volna. Ő és a kardinális, aki két nappal Kai és Victor után érkezett a Luthienre, meghívást kapott egy Theodore és Hohiro Kuritával eltöltendő tradicionális, szövetségi vacsorára. Minden jól indult, de Kai hamarosan rádöbbent, hogy a Drakónis Szövetség koordinátorával és Anastasius Fochttal, a klá nok tukayyidi legyőzőjével térdel egy asztalnál. Egy idő után biztosan észrevesznek, és elküldenek csomagolni. A találkozó különleges volta nem Kaitól függött. Könnyen el tudta képzelni, amint a következő generációk történészei az összejövetel fontosságát és tanaimat elemezgetik. Úgy tűnt, Theodore és Focht olyan kapcsolatot épített ki egymással, melyről ő semmit sem tudott, és nem volt kétsége afelől sem, hogy a történések több szinten is zajlanak – köztük olyanokon is, melyek létezéséről eddig még csak álmodni sem mert.

Theodore biccentett a kardinális felé. – Azt hiszem, áttörést értünk el a Novamacskákkal zajló tárgyalásokon. Az összekötő tisztjeink elvitték nekik ajándékba a Csillagliga Alkotmányának aláírásáról készült holofelvételt, valamint magának a dokumentumnak egy másolatát. A holovid lemezre rögzítettük Victor itteni megérkezését is. Focht elmosolyodott. – Sikerült lenyűgözni a Novamacskákat? – Amennyire megállapítottuk, mindkét felvétel képei megegyeznek a Novamacskák kánjai által nemrégiben látott víziók bizonyos részeivel. Először két évvel ezelőtt kezdtünk tárgyalni a Novamacskákkal, és úgy láttuk, leg inkább akkor találhatunk valamiféle megoldást a problémáinkra, ha – vagy amikor – a kánjaik, vagy valamelyik neves harcosuk olyan látomást él át, amelyik illik a kiala kult helyzethez. – Theodore arca felragyogott. – Victor Davion szamurájként való megjelenése azt sugallta szá mukra, hogy komolyan gondoljuk a Csillagliga céljainak megvalósítását. Ez valamiféle lelkiismereti válságot idé zett elő náluk. Mire az ellen-invázió megindul, szerintem sikerül meggyőzni őket, hogy garantálják a semlegességüket. – Képzeld el, mi lenne, ha csatlakoznának hozzánk – mondta mosolyogva Hohiro. Kai bólintott. – Phelan Farkasai is elég veszélyesek, de ha egy újabb klán csatlakozna a harcunkhoz, az súlyos gondokat okozna a Füstjaguároknak.

Mielőtt Theodore Kurita válaszolhatott volna, egy megrettent szolgáló lehajolt, és belesúgott valamit a fülébe. A koordinátor szeme elkerekedett, aztán gyors parancsot vakkantott a szolgának, egy másikat Hohirónak, de olyan hirtelen, hogy Kai semmit sem értett belőle. Theodore felpattant, és kiviharzott a szobából. – Mi történt? – kérdezte Kai. A klánok visszatértek a Luthienre a vereségük évfordulójára? – Valami súlyos – állt fel Hohiro. – Apám azt kérte, vigyelek titeket a húgom palotájába. Victor ott töltötte volna az estét Omival. – Hohiro, mi baj van? – A részletek zavarosak. Ha odaérünk, többet fogunk tudni. Kai és Focht követték Hohirót, aki egy légpárnáshoz vezette őket. A jármű sebesen repítette őket a sötét utcá kon keresztül az Omi otthonául szolgáló palota felé. Ahogy közelebb értek, Kai egy mentőjárművet látott szembejönni villogó fényekkel és üvöltő szirénával. Tor kában jeges csomó növekedett. Valami történt Victorral. Ez nem jó, egyáltalán nem jó. A Csendes Szentély Palotáját körbezáró luthieni rend őrök megpróbálták visszafordítani a légpárnást, de a sofőr mondott nekik valamit, mire szó nélkül átengedték. A jármű néhány rendőrautó mögött állt meg. Az ajtók kinyíltak, és a három férfi futva indult a palota bejárata felé. Az ajtón belépve Kainak azonnal görcsbe rándult a gyomra. Rengeteg vért látott: nem apró cseppeket, hanem

keskeny patakokat. Kicsit odébb a helyszín filmre rögzítését végző holokamerák reflektorai világítottak vakító fényözönnel. Hohiro nyomában átvágott a palotán és belépett a kertbe, ahol Theodore-t pillantotta meg. A koordinátor egy rendőrnyomozónak látszó férfival beszélgetett. Két holttest felett álltak, és Kai felfigyelt rá, hogy az egyik hulla fejét elválasztották a testétől. Theodore felnézett, biccentett a nyomozónak, és elin dult Kai felé. – Fogadja őszinte sajnálatomat az incidens miatt. Még nem ismerem a teljes történetet, és nem is fogom, amíg nem beszéltem a lányommal. Azt mondták, megrázták az események, de fizikailag sértetlen. Victorral együtt úton van a Jihen Katonai Kórház felé. – Victor jól van? – Az embercink mindent megtesznek érte. – Theodore keze ökölbe szorult. – A nyomok alapján az történhetett, hogy három férfi átmászott a kert falán, és megközelítette Omiékat. Azzal fenyegetőztek, hogy megölik mind kettejüket, de Victor felajánlotta az életét a lányoméért cserébe. Ahogy az első támadó előhúzott karddal hozzá lépett, Victor fél térdre ereszkedett, majd egy iai kardlerántás-vágás kombinációval megölte. A gyilkosnak van egy vágás az arcán, a gerince pedig kettévált. A koordinátor a másik testre mutatott. – Miközben a második orgyilkos megtámadta Victort, a harmadik férfi megnézte, milyen állapotban van a társa. A lányom az első támadó katanájával lefejezte a behato-

lót. Kai megborzongott. Elég jól ismerte Omit, hogy tudja, a lány rendelkezik lelkierővel és fizikai adottságokkal ahhoz, hogy szükség esetén szinte bármit megtegyen. Mégis, egyszerűen lefejezni egy ellenséget olyan cselekedet volt, melybe még a legerősebbek is beleborzonganának. Kai ismert olyan embereket, akik rendkívüli dolgokat műveltek, ha veszély fenyegette az életüket, de egy másik személy megölése nem számított mindennapi ese ményne k . Ezzel együtt, ha úgy érezte, ő és Victor is veszélyben van, egy másodpercig sem habozhatott. A kardinális visszanézett a palota ajtajára. – A második orgyilkos bekergette Victort a palotába? – Hai. – Theodore habozott. – Nem lesz szép látvány. Victor harcolva vonult vissza a palotán keresztül, amíg el nem értek egy folyosóig. Kai némán haladt Theodore nyomában, amíg el nem értek a kérdéses folyosóig. A koordinátor és a helyszínelő technikusok mögött mindenütt vért látott. A vértengerből szigetként emelkedett ki egy újabb holttest. Véres lábnyomok távolodtak tőle, a falat pedig véres kézlenyomatok borították. Még a mennyezetet is finom vérpermet pettyezte, mintha az óceánban gázoló valaki mozdulatai még oda is vért fröccsentettek volna. – Itt sem tudjuk, mi történhetett pontosan, de Victor a földre került, és a folyosó végében egy mellén átszúrt katanával a földhöz szegezték. Megtaláltuk a lyukat, ahol a kard a testén keresztül a fába szúródott. Ám abban a pillanatban, amikor a támadó átdöfte őt, Victor is harc

képtelenné tette a férfit. Ezután Viktor kiszabadította magát, megölte a bérgyilkost, és megpróbált visszajutni a kertbe. – Theodore a legközelebbi, elmaszatolt vérfoltokra mutatott. – Idáig jutott, amikor Omi rátalált. Miközben a koordinátor beszélt, Kai lelki szemei előtt újra lejátszódott a küzdelem. Látta, ahogy Victor elesik, és a kard átszalad a testén. Látta, ahogy barátja a hátán fekve, csapdába esve rángatja a katanát, centiméterről centiméterre húzva egyre kijjebb, azután megöli támadóját. Hallotta Victor szaggatott lélegzetvételét, ahogy a herceg megcsúszik, elesik, de újra talpra küzdi magát. A Victor szürke szemében égő tűz véres maszkból sugárzott felé, aztán látta, hogy barátja még egyszer, utoljára elzu han. Kai lassan térdre ereszkedett, a torkát szorongató érzelmektől szinte lélegzethez is alig jutott. Victor min dig hitt benne, támogatta és segítette őt. Olyan barát volt, aki a maximumot követelte meg mindenkitől, de sosem fukarkodott az erőfeszítésekért járó elismeréssel. Ha nincs Victor és a bátorítása, sosem váltam volna azzá az emberré, aki most vagyok. Ő a legjobb barát, akit csak kívánni lehet, és mégis, amikor szüksége lett volna rám, nem voltam mellette. Kai egy kéz szorítását érezte a vállán. Felnézve látta, hogy a kardinális áll mellette. – Semmit sem tehetett volna. Nem volt rá mód, hogy ön is itt legyen. – Igaza van, kardinális, de ettől még nem érzem magam feloldozva a bűntudat alól.

– A bűntudatot nekem kell viselnem. – Theodore hangja fáradt, érzelmektől elfúló volt. – A lányom szá mára felfoghatatlan volt, hogy valaki esetleg ártani akar neki és Victornak. Igaza volt, hiszen őt szeretik az embe rek, de az én ellenségeim bármikor felhasználnák őt és Victort ellenem. Amikor megkért, hogy együtt tölthesse ezt az estét Victorral ezen a helyen, ahogy a luthieni csata alatt is tette, úgy döntöttem, a kedvében járok. – Semmiféle őrség nem volt itt ma éjjel? – hitetlenkedett Focht. Theodore felemelte a fejét. – Nem hagytam őt védtelenül. Tiszteletben tartom a magánéletét, de azért cirkáltak járőrök a körzetben. Nyil ván szándékosan távol maradtak. Engedélyezte, hogy Omi és Victor egyedül legyen itt, ma éjjel? Kai felállt. – Megbízott Victorban, hogy vigyáz a lányára. Theodore bólintott. – Sajnálom, amiért ily módon kellett kiderülnie, hogy a bizalmam nem volt alaptalan, de egyébként sem voltak kételyeim. Kai és Focht sokatmondó pillantásokat váltottak, azu tán visszafordultak Theodore-hoz, amikor egy nyomozó lépett hozzájuk. A férfi súgott valamit a koordinátor fülébe, és Theodore elsápadt. Bólintott a nyomozónak, mire az azonnal elindult a főbejárat felé, parancsokat kia bálva egy egyenruhás rendőrnek. Theodore egy intéssel jelezte, hogy kövessék. – Gyerünk, a kórházba kell mennünk. Kai torkát hideg borzongás szorította össze. – Victor?

– Hai. – A koordinátor hangja alig hallható suttogássá halkult. – Komplikációk léptek fel. *** Victor egy helyen találta magát, és minden másnál jobban megrémült attól, hogy képtelen rájönni, pontosan hol van. Mintha egy átlátszó gömbben lebegett volna, melyet belső, hideg fénytől izzó, fehér köd vett körül. Magasan a feje felett, a távolban egy ragyogó fénykorongot látott, amely a felhőfátyolon átsütő napra emlékeztette. Felfigyelt a néma csendre. A ködben semmi sem moz dult. Lenézett a mellkasára, és meglátta az egyenetlen szélű sebhelyet nagyjából három centiméterrel a bal melle alatt. Túl kicsinek tűnt ahhoz, hogy ekkora fájdalmat okozhasson. Emlékezett rá, hogy a kimeneti seb sokkal jobban fájt, mint a bemeneti. Az átlyukasztott tüdejéből elszökő levegő sziszegésének hiánya sokkal jobban meg lepte, mint meztelensége. Valami itt nincs rendben. – Ez bizony helyes meglátás. Victor gondolkodás és tudatos mozgás nélkül megpördült, és szembe találta magát egy fehér köpenyt viselő férfivel. Felismerte az arcát, de csak a pénzérmékről és a régi holovidekről emlékezett rá. – Úgy néz ki, mint az apám. – Mert én vagyok az apád. – Hanse Davion elmosolyodott. – Azután veszítesz egy kis szürkeséget a

hajadból, egy kis súlyfelesleget a derekadról, majd úgy fogsz kinézni, mint fénykorodban. – Azután? Hanse enyhén összevonta a szemöldökét. – Halott vagy, fiam. Azért jöttem, hogy magammal vigyelek. – Iie! – Újabb hang, ezúttal jóval nyersebb és türelmetlenebb hatolt be a kör belsejébe. Egy másik, vörös szamurájpáncélzatot viselő férfi materializálódott Victor mellett. A Hansénél valamivel alacsonyabb, de ugyanolyan büszke tartású jövevény fejet hajtott Victor előtt. – Ő inkább velem jön. – Miről beszélsz? – kérdezte gúnyosan Hanse. – Ő itt az én fiam, és büszke vagyok rá. Hozzám tartozik, Takashi. Bár nem vagyok meglepve, hogy meg szeretnéd kaparintani, hiszen mindig is magadnak akartad azt, ami az enyém. – Hah! Én csak a hozzá nem értésedtől szerettem volna megmenteni a tulajdonaidat. – Omi nagyapja ravaszan elmosolyodott. – A fiad az unokám életének védelmében halt meg. Szamurájként harcolt a becsületéért, és szamurájként fogadta a halált. Ami azt jelenti, hogy az örökkévalóságban is szamurájok között kell lennie. Hanse kék szeme elkeskenyedett. – A halála mikéntjét inkább szóba sem hoznám, mivel nem is történt volna meg, ha a néped nem lenne annyira elnyomva, hogy az önkifejezés eszközei közül egyedül csak a gyilkosság maradt meg számukra. Victor tátott szájjal, ámulva hallgatta a vitát. Nem

akarta elfogadni, hogy meghalt. Tudta, hogy valami olyasmit él át, amit mások „halálközeli élménynek” hív nak, de azt is tudta, hogy a tudósok véleménye szerint ezek a dolgok kizárólag a képzelet szárnyalásának köszönhetőek. A semmi közepén lebegő fényfolt annak eredménye volt, hogy teste érzékelő rendszerének műkö dése teljesen leállt, és csak tűhegynyi ablakot biztosított neki a való világra. Mindez csak a fejemben játszódik le. Takashi szigorúan ránézett. – Ez valóban megtörténik veled, Victor. Ha nem így lenne, ha nem haltál volna meg, nem látnánk a gondolataidat. – Ha ez csak a képzelet szüleménye, természetesen lát játok a gondolataimat, mivel úgy képzellek el titeket, hogy beleláttok a fejembe. – Mindig mondtam, hogy okos fiú vagy – mosolygott Hanse. – És pontosan ezért fog úgy dönteni, hogy velem tart. – Takashi kinyújtotta a kezét Victor felé. – Bebizonyítottad, hogy tökéletes harcos vagy. Megismerted a nagy győ zelmeket és a nagy vereségeket, mégis mindig új magasságokba törtél, új kihívásokat kerestél. Ez tesz téged sza murájjá. – Ez nonszensz, Takashi. Ez teszi őt Davionná. – Hanse is előrenyújtotta a kezét. – Gyere velem, fiam. Bízz bennem. Én tudom, mi a legjobb neked. Kövess, és meglátod. – Nem. – Nem? – Hanse meglepettnek látszott. Takashi sugár

zott a boldogságtól. – Velem jön. – Nem! – rázta meg a fejét Victor. – Egyikőjükkel sem megyek. Hanse összefonta a karját melle előtt. – Ideát nem járhatod a saját utad. Takashi egyetértően bólintott. – Nem engedélyezett. Senkinek sem engedélyezett. – Akkor visszamegyek oda, ahol járhatom. Mindkét férfi felnevetett. – Fiam, csak véges számú út áll előtted – mosolygott rá elnézően Hanse. – Egész életed során a Davionok ösvé nyét jártad, most pedig a Kurita ösvénnyel kacérkodtál. Számodra nincs több választás. – Ez nem lehet igaz. Takashi elmosolyodott. – Hai, de így van. Victor jobb kezével a torkához kapott, meglepte a két férfi egyetértése. Meztelensége ellenére érezte a Kaitól kapott jádefüggő hideg kövének simaságát. Sun Hou-Tzu. Kai azért adta, hogy emlékeztessen rá, mindig legyek önmagam. Victor szája lassan mosolyra húzódott, ahogy meglátta apja savanyú ábrázatát. Mindig legyek önmagam. Hátravetett fejjel, teli torokból felkacagott. – Apám, egész életemben az általad felállított normákhoz mértem magam. Hányszor mondtam másoknak, hogy képes lennék túltenni rajtad, ha hagynának, pedig valójában ők sosem tartottak vissza. Csak te. – Én nem tartottalak vissza. – Hanse szemében harag szikrázott.

– Nem, nem is te, hanem a bálványod. – Victor bocsá natkérően nyújtotta apja felé a kezét. – Te jó apa voltál, olyan jó, amilyent mindig is akartam, de volt egy félelmetes, mély hatást keltő kisugárzásod. Hozzád hasonlítva, én szinte semmi sem vagyok, de ez csak azért van, mert egy másik időben élek, és a kihívások is különböznek. Mégis, amikor tehettem volna valamit, amivel túlszárnyallak téged, amivel elhomályosítom a tetteidet, habozni kezdtem, mert ezzel a te érdemeidet kisebbítettem volna. Ahogy nőttem, ahogy egyre távolodtam tőled időben és tapasztalatban, egyre kevésbé képezted részét az életemnek, és én nem akartalak elveszíteni. Victor megfordult, és rámutatott Takashi Kuritára. – Önnel is ugyanez a helyzet. Egy kérlelhetetlen, legyőzhetetlen ellenség. Apám számára igazi istencsapása volt, ám mielőtt én is kipróbálhattam volna magam ön ellen, egyszerűen meghalt! A halála megfosztott annak lehetőségétől, hogy bebizonyítsam, vagyok olyan jó – vagy még jobb is –, mint ön. És most, miután megismertem a fiát és az unokáit, miután annyi mindent megtanultam a birodalmáról és a szokásaikról, erősebb és jobb let tem, de a szelleme még mindig ott ólálkodik a háttérben. Mindig felmerül a kérdés, vajon elfogadná-e azt, amit teszek, amit a fia és az unokái tesznek, de erre a kérdésre sosem fogjuk megkapni a választ. Takashi megvetően legyintett. – A félelmed, hogy elveszítesz valamit, a vágyad, hogy megtudd, mit jár a fejünkben – ez az, ami gúzsba köt téged. A probléma benned van, nem bennünk.

– Egyetértek, mert tudom, miért tekintek így önre és az apámra. – Victor Hanséra szegezte az ujját. – Te vagy a legendák Hanse Davionja, a férfi, aki bekebelezte a Kapellán Konföderáció felét, és nászajándékul adta a fele ségének. Ön pedig, Takashi Kurita, az az ember, akit a sírkövére vésve láttam. Még mindig abban a korban él, amikor átvette meggyilkolt apja helyét, és reformokat vezetett be, hogy enyhítse az általa okozott szenvedéseket. Mindketten legendává váltak, és most én is ezt az ösvényt taposom. – Itt és most megértettem, hogy az egész dolog valójában nem rólam, vagy arról szól, hogy ki is vagyok én valójában. Vagyok aki vagyok, és ez így is marad, amíg meg nem halok. Öt, tíz, tizenöt vagy ötven év múlva viszont már senki sem fogja tudni az igazat rólam, rólad vagy önről. Az, hogy kik voltunk, örökre elveszik. Amit viszont tettünk, arra emlékeznek, ítélkeznek felette, imádják vagy lebecsülik hosszú éveken át. A Belső Szféra jobb, vagy rosszabb hellyé vált az uralkodásom alatt? Szeretném azt hinni, hogy jobbá, de még sok mindent kell tennem ahhoz, hogy ezt garantálni is tudjam. Victor egymáshoz szorította ökleit. – Ezért nem tarthatok egyikőtökkel sem. Visszamegyek. Nem akarok meghalni. Hanse felkuncogott. – Szép monológ volt, de nem ismered a visszavezető utat. Victor ismét megérintette a medált. – Én nem, de ő igen. – Ez a holmi nem segít rajtad – nevetett Takashi.

– Biztos vagyok benne, hogy igen. – Victor megdörzsölte a követ, és érezte, hogy átmelegedik az érintése alatt. A jade majom növekedni kezdett, és egy idő után eleresztette a Victor nyakába akasztott bőrszíjat. – Látjátok, ha mindez csak a képzeletem szüleménye, akkor azt is el tudom képzelni, hogy Sun Hou-Tzu kivezet engem innen. Ha viszont a természetfeletti birodalma, és való ban a halálhoz vezető kapu… Nos, akkor túljárt Yen-lowang eszén, és megmentett egy embert a Holtak Királyától, tehát megint csak én nyertem. Takashi kényszeredetten biccentett Hansénak. – Valóban okos fiú. – Annak kell lennie. Victor elmosolyodott, és megfogta a jade majom kezét. – Nem fogok, és nem is akarok azon töprengeni, mire gondolhattok, vagy mások mit gondolnak a tetteimről. Igaznak kell maradnom önmagamhoz és ahhoz, amit helyesnek vélek. Ha bármi mást tennék, becsapnám magam, és azt mindenképpen el akarom kerülni. *** Kai Allard-Liao felpillantott a Victor mellé helyezett székről. Nyaka megfájdult a kényelmetlen pózban való alvástól, de amikor felajánlották, visszautasította a jóval kényelmesebb körülményeket. Nem akarta otthagyni Victort. Az ágy másik oldaláról Omi nézett rá mosolyogva.

– Hallottad? Kai bólintott és felállt. Lenézett Victorra. A herceg szemhéja megremegett, majd felnyílt. – Pihenj, Victor, rengeteg időd van. Omi megfogta, és gyengéden megszorította Victor jobb kezét. Arcán könnyek csorogtak, és Kai is érezte, hogy valami szorongatja a torkát. Victor halkan felköhögött, fájdalmasan elfintorodott, de végül sikerült mosolyt erőltetnie az arcára. Mellkasa kétszer-háromszor megemelkedett és visszasüllyedt, bőre megfeszült a kötést a sebre szorító ragtapasz alatt. A her ceg megpróbálta leszedni magáról az oxigénmaszkot. – Mit mondasz? – Kai megrázta a fejét, és közelebb hajolt. – Semmi… Fáj… Kai nevetni kezdett. – Ne viccelj, Victor. A halál kapujában álltál. – Azon túl. – Victor lassan végignyalta kiszáradt ajkát. – De visszajöttem. – De még mennyire, hogy vissza! – Kai Omira nézett. – Rendbe fog jönni. – Hai – suttogta Omi halkan. Megsimogatta Victor arcát. – Az orvosok azt mondták, nem kell sok idő, és olyan leszel, mint régen. – Jó. – Victor hangjába lassanként erő költözött. – Legyőztem a halált. – Tekintete megkeményedett. – Most jönnek… a Füstjaguárok.

29. A Csendes Szentély Palotája, Császári Város, Luthien Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség 3059. január 7.

Édes Istenem, adj erőt, hogy bírjam végig! Victor Davion behunyta a szemét, aztán újra kinyitotta, és óvatosan változtatott a testhelyzetén. Negyvennyolc órával a harca után ismét a kertben találta magát, ugyanabban a ruhában, ugyanazokat a kardokat viselve. Mégsem volt déja vu érzése, főként mert a belé diktált gyógyszerek és fájdalomcsillapítók bizonyos fokú objektivitást adtak neki. Inkább úgy érezte magát, mint a bűnöző, aki visszatért a tett színhelyére. Jobb fülében az apró, fülhallgatóval egybeépített mik rofonból Kai hangja visszhangzott. – Victor, velünk vagy? A herceg csak annyira nyitotta ki a száját, hogy vála szolni tudjon a kérdésre. A mikrofon saját fülén és Eus tach-kürtjén keresztül vette fel a hangot, aminek Victor kifejezetten örült, mert úgy érezte, képtelen lenne egy szerre annyi levegőt a tüdejébe szívni, hogy suttogásnál erősebb hangot adjon ki magából. – Itt vagyok, Kai.

– Minden rendben? Nem fázol? Victor nem tudott azonnal felelni. Véráztatta kimonóját éppen csak ráterítették, így jobb karja és mellének jobb fele fedetlenül maradt. Sebeit csak a legapróbb tapa szokkal fedték el, melyeket fehérre festettek, hogy ne lát szódjon a kötést átitató vér. A kimonó elrejtette megduzzadt bal könyökét. A mágneses rezonanciás vizsgálat egy hajszálrepedést fedezett fel a singcsontjában. A kötést, melyet viselnie kellett volna, valahol a palotában hagyta, mert nem jutott neki szerep a kertben rövidesen leját szódó drámában. – Semmi baj, Kai. Mennyi van még hátra? – Hatvan másodperc és csökken. – Mi van a szövetségi hírzárlattal? – A kardinális itt áll mellettem. Semmi nem jut át a Komsztáron, csak ha te zöld utat adsz. – Hangjában mintha csökkent volna a feszültség. – Azt mondja, mire a Blake Szava kidolgoz valamilyen titkos terjesztési tervet, elég holovid felvételünk lesz a tevékenységeidről ahhoz, hogy bármivel is állnak elő, azt egyszerűen csalásnak bélyegezzük. – Remek. – Victor halkan felköhögött, és érezte az egész testén átcsapó fájdalomhullámot. Leginkább amiatt aggódott, hogy sebesülésének híre eljut az Egyesült Nem zetközösségbe. A Drakónis Határvidék azonnal felbolydulna, és talán még katonai műveleteket is indítanának a Szövetség ellen, hogy bosszút álljanak érte. Néhány rövidlátó, forrófejű őrült elég lenne hozzá, hogy nullára csökkentsék a klánok megsemmisítésének esélyét.

Attól is tartott, mit tenne Katherine, ha megtudná a hírt. Bármilyen gyengeség a részéről azonnal lehetőséget adna arra, hogy egy kis bajt keverjen. Nem tudta biztosan, hogyan próbálna hasznot húzni a balszerencséjéből, de ez is eggyel több probléma volna, amit meg kell oldania. Eggyel több mellékvágány, amely eltérít valódi célomtól. Ezt nem engedhette meg magának, ezért a helyzet egyedüli megoldását a Szövetség határain kívüli holovid hírzárlat jelentette. Bármennyire is szerette a szabad és független médiát, néha a Szövetség autokratikus berendezkedésének is hasznát lehetett venni. Victor nagyot nyelt, amikor Omi belépett a kertbe. A herceg balján a holokamerák lámpái kigyulladtak, ahogy rögzíteni kezdték a lány érkezését. A reflektorok szem kápráztató fénye egyszerű ruhából ragyogó aurává vará zsolta Omi fehér selyemkimonóját. A világítás éteri szép séget kölcsönzött neki, és Victor kényelmetlen érzéssel emlékezett vissza arra a helyre, ahol apjával és Takashival beszélgetett. Olyan, mintha az itteni és a túlvilág közti átjáróban lebegne. Omi elsétált mellette anélkül, hogy tudomást vett volna a jelenlétéről. Léptei semmiféle zajt nem csaltak elő a kőzúzalékos gyalogútból, és kimonója is csak alig hallhatóan suhogott, ahogy letérdelt a Victor lábához terített tatamira. Előtte a szőnyegen lakkozott faasztalka állt – alig nagyobb egy tálcánál –, rajta egy szakésüveg, egy csésze, egy darab fehér rizspapír és egy pengeéles tanto. A kés nyelét fekete szalaggal tekerték be, a keresztvasat és a markolatgombot platinából öntötték.

Omi bal kezébe fogta a szakésüveget, két kortynyi folyadékot töltött a csészébe, aztán visszatette az üveget a helyére. Victor látta, hogy az üveg oldalán egy cseppnyi szaké gördül lefelé, és elszorult a torka. Meg akarta állí tani, félrerúgni a tálcát és a kést, de tudta, hogy ebben a felvonásban nem ez a szerep jutott neki. Omi az ajkához emelte a csészét. Két korttyal kiürí tette, majd visszatette azt is. Kezét a combjára helyezte és felnézett, egyenesen a holokamerákba. – Komban-wa. Omi Kurita vagyok. – Rövid szünetet tartott, de csak annyit, hogy egy mély lélegzetet vegyen, és folytatta. – A Cserdes Szentély Palotájából szólok önökhöz. Két évvel ezelőtt itt vártam, hogy bátyám, apám és nagyapám megküzdjön a Füstjaguárokkal, és meghiúsítsa a klánoknak a Luthien elfoglalására tett kísérletét. Omi szavai Kai szinkrontolmácsolással jutottak el Vic torhoz, de csak a lány hangjából érződő visszafojtott háborgás adott nekik igazi értelmet. A klánok támadása alatti tartózkodási helyét nyilvánvalóan azért közölte, hogy összhangba kerüljön hallgatóságával, és emlékeztesse őket, hogy ő is osztozott a tapasztalatukban. Hang jából ugyanakkor azt is megállapíthatták, hogy ő is ugyanúgy rettegett és kételkedett, de legyőzte félelmét, és velük együtt készen állt rá, hogy elfogadja a sors döntését, bármilyen végzetet is szánjon a világot védő harcosoknak. – És két nappal ezelőtt ugyanitt történt az is, miközben barátommal, Victor Davion herceggel osztoztam a legün-

nepélyesebb pillanatokban, hogy három férfi kis híján végrehajtotta azt, ami a klánoknak nem sikerült. Végiglopakodtak Luthien kihalt utcáin, és a falon keresztül beha toltak a szentélyembe. Behatoltak ebbe a kertbe. – Omi a holokamerák felé mutatott, de kissé megemelte a kezét, nehogy a közönség azt gondolja, hogy őket veszi célba. – Azért jöttek, hogy megöljenek. Omi halk suttogással folytatta. – Ezek az emberek azzal vádoltak, hogy megsértettem a Tisztaság és Harmónia előírásait. Azt állították, hogy Davion-szajha vagyok. Meg akartak gyilkolni, és sikerült is volna nekik, hiszen itt, azon az éjszakán teljesen védtelen voltam. Meghaltam volna, ha nincs itt Victor. Bár súlyos sebet kapott a harc során, végzett az orgyilkosokkal, azt a katanát használva, melyet apám ajándékozott neki a megérkezésekor. Victor rezzenéstelen arccal hallgatta Omi csúsztatásának fordítását. Ő csak két gyilkost ölt meg. Omi volt az, aki felkapta az első támadó katanáját, és lefejezte vele a halott társa fölé hajló harmadik férfit. Bár a szamuráj hagyományok tele voltak női harcosokról szóló történetekkel, és Omi volt olyan képzett, mint bármelyikük. Róla, mint a Ház Becsületének Őrzőjéről sokkal fino mabb és tisztább képet alakítottak ki a Szövetségben. Senki nem kételkedett volna benne, hogy képes volt megölni az egyik támadóját, de ez a realitás nem illett bele abba a fikcióba, melyet a nemzet számára tálaltak. Az ő biztonsága – és az enyém – érdekében ennek a hazugságnak igazsággá kell válnia.

– Ahogy Victor azon az éjszakán az őrzőm volt, most ugyanúgy fog a kaishakumként szolgálni. Ugyanazzal a karddal fog megmenteni a szégyentől, amellyel az orgyilkosoktól óvott meg. – Felemelte az odakészített rizspapírt. – Meg fogja érteni, hogy csak a szív fájdalmát érzékelem, nem a testét. Omi belenézett a holokamerába. – Az orgyilkosok azt állították, megsértettem a Tisztaság és Harmónia törvényeit, és úgy vélem, önök is hason lóképpen gondolkodnak rólam. Képtelen vagyok elviselni az ítélet becstelenséget, mert nincs benne semmi igazság. Sokkal jobban fáj, mint képzelnék, hogy azt hiszik, ilyen kevésre tartom önöket, a nemzetünket és hagyományainkat, hogy önös érdekből képes lennék megsérteni őket. A Szövetségért éltem, és továbbra is a nemzetnek szenteltem volna az életem. Semmit nem érek, ha nem szolgálhatom önöket. Nem tagadom, hogy szeretem Victor Daviont, hiszen már évek óta a barátom. Saját nemzete haragját kockáztatta, amikor a kérésemre kimentette bátyámat, Hohirót a klánok markából a Tenientén. És Victor mindvégig tisz tességesen viselkedett. Amiben szívünkben és lelkünkben osztozunk, az a testünk számára nem engedélyezett. A szerelmünk nem megszegi, inkább meghatározza a Tisz taságot. Felemelte az állát, hogy nézőközönsége is láthassa torka feszes, sápadt bőrét, melyet nemsokára felvág a tantóval. – Érzelmeinkkel diszharmóniát sem okoztunk. Teljes

mértékben, maradéktalanul eleget tettem apám utasításainak a kapcsolatunkat illetően. Amikor megkértem Victort, hogy mentse meg a bátyámat, apám azt az árat követelte cserébe, hogy függesszem fel a levelezést és a kapcsolattartást vele. Meg is tettem, bár a tilalom minden egyes napjával meghalt egy darab a lelkemből. Azonban kész voltam ezt is kiállni, hogy a Szövetség visszakapja a bátyámat, hogy a Sárkány örököse életben maradjon. Ez volt az ígéretem, a fogadalmam, melyet be is tartottam. A tiltást nagyapám, Takashi-sama oldotta fel. Döntésével megbocsátotta Victor iránti érzelmeimet, és támogatásáról biztosított. Nem hiszem, hogy bárkinek is megfordult a fejében a gondolat, hogy nagyapám engedte volna az unokájának, hogy becstelen dolgot műveljen saját magával, vagy a nemzetével szemben. Ő jól ismert engem. Tudta, mit fogok tenni. Tudta, hogy megbízhat bennem, mert semmi olyasmit nem követek el, amivel szégyent hoznék a házamra. Apám látta nagyapám döntésének bölcsességét, és akkor sem újította fel a tiltást, amikor elfoglalta a Sárkány Trónját. Omi a rizspapírral megfogta a tanto pengéjét úgy, hogy abból csak mintegy három centiméter maradt szabadon. Miközben beszélt, lassan a torkához emelte a tőrt. Victor észrevette, hogy Omi keze enyhén remeg, miközben a penge elért a nyakáig. A lány mozdulatlanná vált, a herceg pedig előhúzta a katanát a tokjából. Bal kezével szilárdan ráfogott a markolatra, jobbjával pedig magasan a feje fölé emelte a fegyvert. Az ő dolga volt, hogy egyetlen, gyors csapással lefejezze Omit, mielőtt fel

hasított torkának fájdalma kiülne az arcára. A tanto hegye milliméterről milliméterre közeledett a lány bőréhez. Victor várt. Bal karját ólomsúlyúnak érezte, mellében rákos fertőzésként terjedt szét a fájdalom. Omi kezének remegése, ahogy az acél enyhe nyomot hagyva a nyakához ért, hűen tükrözte saját, kardot tartó kezének reszketését. Ebben a pillanatban látta, hogy a lány kezének reme gése abbamarad, és tudta, hogy Omi elszánta magát a seppuku végigvitelére. Miközben énjének egy része azt sikoltotta, hogy ez őrültség, ő is megmarkolta a katanát és felkészült, hogy végezze a dolgát. Az én kötelességem, hogy könyörületet mutassak iránta. Sérülései és gyengesége ellenére tudta, hogy tisztán, gyorsan és erősen fog lesújtani. A szíve megszakadhat, de nem hagyja cserben. – Iie! A palota kapujában álló Theodore kiáltására Victor hátrafordította a fejét. Bár az előre megbeszéltek szerint számított a koordinátor közbeavatkozására, Victor azt hitte, előbb fog bekövetkezni. Victor csak akkor fogta fel, mennyire magába szippantotta őt és Omit a drámai hely zet, amikor Theodore katonásan ritmusos, határozott lépteivel, az út mentén már átvágott a kerten. Mindketten készen álltak rá, hogy a végsőkig játsszák szerepüket. De a szerepjátszásból teljes átélés lett. Theodore bármikor leállíthatott volna minket, de egészen addig várt, amikor már mi sem kételkedtünk a döntésünkben és szándékunk komolyságában.

Theodore felemelt bal kezével leeresztette Victor kardját. Megfordult, és kivette Omi kezéből a tantót. A lány már csak a tiszta, fehér rizspapírt markolászta. A koordinátor alaposan szemügyre vette a kis méretű kés pengéjét, azután undorodva félrehajította a fegyvert. A tanto beleállt a lakkozott asztalkába. A szakésüveg a levegőbe emelkedett, a csésze pedig pörögve esett a földre. – Én vagyok a Sárkány, és megtiltom, hogy huszonnégy órán belül seppukut kövess el. – Egy szigorú kézmozdulattal csendre intette Omit. – A szégyen, melyről beszélsz, nem a tiéd. Ez a szégyen, ez a szándék, mellyel a legrosszabbat tételezték fel rólad és Victor-samáról, csakis olyan szűklátókörű egyének agyában születhetett meg, akik hozzákötötték magukat a soha vissza nem térő múlthoz. Theodore széttárta a karját. – Ostobaságuk legmeggyőzőbb bizonyítéka maga az a nap, melyet a támadásra kijelöltek. Ki az közülünk, aki azon a napon megfeledkezett a klánok létezéséről? Az volt az a nap, amikor a Luthien a Szövetség hűséges fiainak és lányainak vérében úszott. Az a nap, amikor a Hanse Davion parancsára ide érkező zsoldosok a vérüket ontották a Luthien védelméért. Az a nap, amely a klánok inváziójának fordulópontját jelentette. Az a nap, melyen bebizonyítottuk, hogy a klánokra is lehet döntő vereséget mérni. Ekkor kezdtünk hinni abban, hogy a klánok teljes legyőzése nem pusztán a fantázia szüleménye. – Ezek az emberek azt vallják, hogy én, apám, a fiaim és a lányom egy ilyen fantáziavilágban élünk, amiért

megbízunk a Davionokban. De vizsgáljuk meg kicsit job ban ezt az elképzelést. Hanse Davion és én megegyeztünk abban, hogy amíg a klánok fenyegetést jelentenek, Davion csapatok nem teszik be a lábukat a Szövetség területére. Hanse Davion betartotta a megállapodást, és zsoldosokat küldött – az egyedüli rendelkezésére álló csapatokat, melyek még időben elérhettek a Luthienre anélkül, hogy a szerződés sérült volna –, hogy az oldalunkon harcoljanak a klánok ellen. Nem sokkal később az EgyNem egységei valóban behatoltak a Szövetségbe, de a lányom kérésére és az én engedélyemmel, hogy kimentsék a fiamat a klánosok karmai közül. Mi képtelenek lettünk volna csapatokat elkülöníteni erre a feladatra, de Hanse Davion – körülzárt birodalma szorongatott helyzete ellenére –, mintegy biztosítékképpen saját fiát küldte a veszélybe, hogy megmentse az enyémet. – És most, itt a Luthienen, ebben a szentélyben, amely a klánok támadásának idején menedéket nyújtott a lányomnak, szintén egy Davion volt az, aki végzett három orgyilkossal, akiket saját embereim küldtek, hogy gyilkolják meg Omit. Egy Davion az életét kockáztatta, a vérét adta, hogy megmentse a lányomat, és végzett az összes támadóval. Az orgyilkosnak, aki a mellébe döfte a katanáját, ezt mondta: „Ennél több kell egy Davion megöléséhez.” Igaz harcosként, aki még akkor sem bújik ki a kötelesség teljesítése alól, ha azzal az életét kockáztatja, Victor Davion többet tett a lányom biztonságáért, mint közülünk bárki.

Theodore mindkét kezét ökölbe szorította. – Így hát semmi bizonyíték sincs a Davionok hitszegésére. A klánok eljövetele óta pajzsként szolgáltak a Kurita család számára. Megmentették Hohirót, megmentették a Luthient, most pedig megmentették a lányomat. És mindeközben óvták a Szövetséget, és együttműködtek velünk, hogy szembeszállhassunk közös ellenségünkkel. – Ezek az emberek azt is mondják, hogy szégyent hoz tam saját lányomra – és ezzel a családomra is –, mert engedtem neki, hogy Victor Davionnal barátkozzon. Saját szájából hallhatták szerelmük valódi mivoltát. Ha a beje lentése nem elegendő bizonyíték a tisztaságára és az aka raterejére, akkor nézzenek ide mögém. Nézzék meg a sebet Victor Davion mellén, és a vérfoltokat a kimonóján. Az ő népe körében azt tartják, hogy nincs nagyobb szerelem annál, mint amikor egy ember önként fek teti az éle tét egy másik lába elé. Nálunk viszont a bizonyított sze relem felmenti az embert a kötelessége alól, bár mennyibe is kerüljön ez neki. Azzal, amit tett, Victor egyértelműen, mindkét értékrend szerint bebizonyította, hogy szereti a lányomat. Becsülettel közeledett Omikóhoz, aki hasonlóképpen viszonyult hozzá, és mégis, a kötelességérzetük, a Tisztaság és Harmónia iránti elkötelezettségük arra kényszerítette őket, hogy megtagadják maguktól az egyesülést, amely után szívben és elmében egyaránt vágyakoztak. Theodore leeresztette a kezét, és megsimogatta Omi arcát. – A szívükben lakozó fájdalomnak mi vagyunk az oko

zói. Ők teszik a kötelességüket, és távol tartják magukat egymástól, mi mégsem mutatunk semmi könyörületet. Vajon könnyebb lenne, ha nem szeretnék egymást? Nekünk, többieknek biztosan, hiszen akkor gondolatban sem kellene túllépnünk annak a világnak a határvonalain, amelyben felnőttünk. Amiben ők ketten osztoznak, az néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna szá munkra, ám az egyesült Csillagliga most egyszerre hozta elénk a jövő hírnökét és a múlt kivetülését. – Az imént már céloztam rá, hogy a múlt nem idézhető vissza, viszont újjá lehet teremteni. A hagyományok, melyek eddig erőssé tettek minket, továbbra is erőt adnak majd. De nem csak nekünk, hanem másoknak is – mint például Victornak, akinek így sikerült legyőznie az orgyilkosokat. Ezek a tradíciók képezik az alapzatot, melyre a jövőnket építhetjük. – Azok, akik bántani akarták a lányomat, erre az alap zatra sújtottak le. Miközben azt gondolják, a hagyományainkat őrzik, valójában elpusztítják azokat. Ha valóban éreznének némi tiszteletet az elveink, a történelmünk, a becsületünk iránt, akkor saját maguk cipelnék a terheiket ahelyett, hogy megpróbálnák egy nőre testálni, legyen az a nő bármilyen erős is. – Nem kétséges tehát: az egyedüli diszharmónia Victor és Omi körül abból származik, hogy kénytelenek távol tartani magukat egymástól. A tisztaság hiánya pedig az a félrevezetés, amellyel saját magunkat sújtottuk, hogy megtagadjuk kapcsolatuk mélységét és szépségét. Victor több módon is bebizonyította, hogy megérdemli a lányo

mat, nem csak az érte hullajtott vérrel, Omi pedig hason lóképpen igazolta, hogy méltó párja lehet Victornak. Azok, akik kételkednek állításom helyességében, egy olyan korszak menekültjei, amely többé már nem létezik. Nekik két választási lehetőségük maradt: vagy beilleszkednek, és dolgozni kezdenek egy új jövő érdekében, vagy kiszolgáltatják magukat a történelemnek és egy rég halott korszaknak, amely létrehozta őket. Theodore lehajolt, és talpra segítette Omit. Letörölgette a könnycseppeket lánya arcáról, és miközben a holokamerák fényei sorban kialudtak, a palota bejárata felé indult vele. Elhaladtak Victor mellett, de egyikük sem nézett rá. A herceg megértette belső vívódásukat, és nem akarta megzavarni őket. Visszadugta katanáját a hüvelybe, és némán figyelte távozásukat. Csak akkor eszmélt rá, hogy nincs egyedül, amikor Kai finoman megérintette a vállát, és átnyújtotta neki a kezét rögzítő kötést. – Köszönöm, Kai. És köszönöm a tolmácsolást is. – Lehetett volna jobb is. Theodore felváltva beszélt a legudvariasabb kifejezésekkel és a legvulgárisabb szavakkal. Ezek között váltogatni elég nehéz feladat. – Mégis jó munkát végeztél. – Victor lenézett a fehér kövekre, feleslegesen kutatva a csatára utaló vérnyomok után. – Azt hiszem, elsiklottam néhány finom árnyalat felett. – Nem kétséges, azokat csak a vájtfülűek érthették. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerült mindent elcsíp nem, de Theodore beszédének volt némi rejtett jelentése

is. – Kai megvakarta bal kezének tenyerét. – Gyakorlatilag egy új nemzeti érzést hívott életre a Szövetségen belül. Úgy tálalt téged és Omit, mint ennek a nemzetiességnek a példaképeit. Olyan embereket, akik büszkék és tisztelettudóak, ugyanakkor elfogadják a kihívást, és segí tik szövetségeseiket. Nem kérte a népétől, hogy hagyjanak fel felsőbbrendűségi nézeteikkel, inkább azt sugallta, hogy nem tanácsos ezzel indokolni a tomboló idegengyűlöletet és paranoiát. – Példaképet csinált belőlünk? – Gyakorlatilag titeket, és az egymás iránti érzelmeiteket hozta fel példaként arra, hogy mik lehetnek ennek az új jövőnek a legelőnyösebb oldalai. A ti boldogságotok a nemzet boldogsága lesz, az elkötelezettségük ez iránt a jövő iránt pedig a Szövetség népeinek elkötelezettsége. – Kai habozott. – A nemzet egyesítésére használja fel az Omival elképzelt jövőtőket. Victort meglepte a következtetés és a benne rejlő veszély, melyet Theodore felvállalt. – Gondolod, működni fog? – Erre csak az idő adhat választ. Victor bólintott. – És Theodore csupán huszonnégy órát adott a dön tésre. *** Három órán belül ott hevert Theodore Kurita palotájának lépcsőjén három konzervatív politikus feje. Senki nem

tudta, hogyan kerültek oda, a miértet azonban mindenki ismerte, és ez több volt, mint elegendő.

30 Az Egység Palotája Császári Város, Luthien Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség 3059. május 13.

Victor Ian Steiner-Davion az eligazító asztal fölött lebegő, lassan forgó hologramot nézte. – Úgy tűnik, ez jó lesz. Készen állunk az indulásra. – Végignézett tanácsadóin. – Utolsó észrevételek? Az asztal túlsó végén a Kell Kopókat képviselő Daniel Allard felemelte a kezét. – Csak újból ellenőrizni szeretném a második hullámba beosztott, vagy ha az első hullám a vártnál nagyobb ellenállásba ütközik, akkor erősítésként bevethető egységek prioritását. A Vadászkopó Hadművelet során arány lag kis egységekkel próbáltok zavart okozni a Füstjaguárok által megszállt világokon, még a mi megérkezésünk előtt. Ezeknek a világoknak a nagy része az első hullámban elfoglalásra kerül, de ott van például Raymond Szá zada a Cogdellről, akik a Yamarovkára mennek, ahová mi a legjobb esetben is csak hat héttel utánuk érkezünk meg. Mi történik akkor, ha jelentést kapunk róla, hogy le fog ják mészárolni őket? Elinduljunk a megmentésükre, vagy

sem? Victor elgondolkodott. – Senkit nem szándékozok feláldozni, ha van bármi esély a támogatásukra vagy a kimentésükre, de nem fogok csapatokat küldeni a húsdarálóba csak azért, hogy ők is odavesszenek. A Kopók és az első hullám többi tar talék egysége készen fog állni arra az esetre, ha a Nova macskák meggondolnák magukat, és meg kell védenünk magunkat ellenük. Elég gyorsan meg fogjuk tudni, ha ellenségesen akarnak fellépni velünk szemben. Ha viszont nyugton maradnak, akkor elegendő tartalék fog rendelkezésünkre állni a Yamarovkához hasonló célpontok elleni támadások támogatására. – Barátaim, ne álltassuk magunkat: lesznek veszteségeink. Arra törekszem, hogy minimalizáljuk ezeket a vesz teségeket, és a Jaguárok elleni kopó akciónknak pont az a célja, hogy lekössük vele néhány egységüket. Ezek az ala kulatok addig sem fognak ránk lőni más világokon, ami azt jelenti, hogy könnyebben elérjük a célunkat, és már mehetünk is tovább. Keményen és gyorsan lecsapunk, aztán már ott sem vagyunk. Pontosan úgy, ahogy annak idején a klánok is tették velünk. Azt akarjuk, hogy nekik kelljen reagálniuk a mi lépéseinkre, és ne tudják maguk hoz ragadni a kezdeményezést. Egy ilyen típusú háborút egyszer már elve szítettünk, és nem szeretnénk, ha ez most is megismétlődne. A kardinális felállt a székről, melyet az eligazítás korábbi szakaszában Victor foglalt el, és felváltotta a her ceget az asztalfőnél. Az idős férfi rámosolygott Victorra,

amitől a fiatalembert a teljesség érzése öntötte el. Egy olyan érzés, amelyben apja halála óta nem volt része. Erre a feladatra születtem, és most végre fel is esküdtem rá. – Victor, köszönjük a besorolásokról és a célokról szóló áttekintést. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy sike rünk kulcsa a cél és az akarat egyesítésében rejlik. Minden hadműveletünk többnemzetiségű, mégis minden egység a Csillagliga zászlaja alatt fog harcba indulni. – A kardinális elmosolyodott. – Hasek-Davion marsall hadereje már megkezdte hosszú menetelését a Huntressre, így bizonyos értelemben mi biztosítjuk számukra a fedezetet. Kurita koordinátor, szeretne mondani valamit? Theodore Kurita felemelkedett az asztal közepe táján elfoglalt helyéről. – A Drakónis Szövetség egy olyan nemzet, amely min dent megtett azért, hogy tiszteletben tartsa az általunk bushidónak – a Harcos Útjának – nevezett viselkedési és becsületkódexet. Önök számára, akik már harcoltak ellenünk, a bushido az a dolog, amely engesztelhetetlen ellenfelekké tette harcosainkat. Soha nem kértünk, vagy adtunk kegyelmet, viszont oly mértékű tiszteletet tanúsítottunk a hősiesség, a bátorság, az önfeláldozás és a merészség iránt, amit önök már-már túlzottnak tarthattak. A koordinátor Dan Allardra nézett. – Allard ezredes és a Kell Kopók sokat mesélhetnének a Szövetséggel való konfliktusaikról, mégis részét képez ték annak a haderőnek, amelyik segített feltartóztatni a klánok invázióját a Luthienen. Az ellenségeskedésnek

segítőkészséggel való viszonzása annyira idegen volt szá munkra, hogy a népünk még most is képtelen teljes egé szében megérteni, de ennek a hatalmas seregnek az egye sítése a klánok visszaszorítása érdekében olyan dolog, amiért a Szövetség polgárai nagyon hálásak. A lényeg, hogy nem fogják fel, miért vannak itt, de respektálják, elfogadják, és támogatják az erőfeszítéseiket. – Ami engem illet, én megértem, miért hoznak ekkora áldozatot. Tudom, hogy mindez az emberiség egészének érdekében történik, viszont az azonnali haszonélvező a Szövetség lesz. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez messze nem elegendő, de köszönetet szeretnék mondani a magam és az embereim nevében, és ígéretet teszek, hogy a Szövetségért tett erőfeszítések soha nem lesznek elfe ledve. A tucatnyi befolyásos vezető a kardinális vezetésével felállva, tapssal üdvözölte a koordinátor beszédét. Victor szívből jövő örömmel csatlakozott hozzájuk. Egyrészt Theodore szavai miatt, másrészt pedig azért, mert észrevette, hogyan kezd megváltozni a koordinát o r. Apám soha nem hitte volna, hogy ez lehetséges. A sebesülése óta eltelt négy és fél hónapban Victor belevetette magát a Szövetség kultúrájának megismerésébe. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy nem volt más alternatíva. Felépülése lelkiismereti kérdéssé vált az egész Szövetség számára. Egy teljes lakosztályt kapott a Csendes Szentély Palotájában, ahol éjjel-nappal csak a gyógyulásával törődtek. Japántudása sokat fejlődött, mert a mellé beosztott szolgálók jó része sem az angolt, sem a

németet nem beszélte. Úgy öltözött, akár egy Kurita har cos, az ételeit is jellegzetes szövetségi alapanyagokból készítették, és csak olyan táplálékot kapott, ami segített helyrebillenteni teste harmóniáját, és gyorsította az orgyilkosok által okozott sebek gyógyulását. Még a fizikoterápiája is az elfogadott szövetségi gya korlatokat követte. Hohiro saját vívómestere oktatta Vic tort. A DEST kommandó instruktorai kondicionáló tré ningeket végeztettek vele, és még Omi öccse, Minoru is mutatott neki néhány gyakorlatot, melyek a tai chi chuan mozdulatait ötvözték bizonyos énekekkel és bonyolult ujjgyakorlatokkal, mindezt a szellem megerősítése céljából. Victor visszautasította volna Minoru közreműködését a rehabilitációjában, ha nem látja a fiatalember tekintetében az eltökéltséget, és az nem említi meg neki, hogy tud a Takashi Kuritával lezajlott párbeszédről – pedig Victor senkinek sem számolt be az élményéről. Egy hónapnyi intenzív terápia után Victor visszatérhetett feladataihoz. Ezek nagyrészt abból álltak, hogy meg kellett látogatnia az offenzíva felfejlődési területeként kijelölt világokat. Minden támadás élét a Szövetség csa patai alkották, melléjük pedig EgyNem, Komsztár, vagy más Belső Szférás egységek voltak kijelölve támogatásként, és hogy mindenkivel elhitessék, itt valójában a Csil lagliga akciójáról van szó, Phelan Farkasai, valamint a támadásban résztvevő különféle zsoldosegységek az első hullámban csupán támogató szerepet kaptak. Ők a máso dik hullám során bizonyíthatnak majd.

Victor úgy találta, hogy a különféle alakulatok vezetői – akik elég egyértelműen kinyilvánították, hogy harcolni jöttek, és részt akarnak vállalni a hadműveletből – meg értették annak szükségességét, hogy a Kuriták vállalják a harc oroszlánrészét, amikor a Szövetség bonyolult társadalmi struktúrájának elmagyarázásával kifejtette nekik, miért kell engedniük. Ahogy Victor egyre inkább megértette a Szövetség működését, sokkal könnyebben szót értett a Kurita parancsnokokkal is. Ahol azelőtt csak kiadta volna az utasításokat, elvárva, hogy a helyi parancsnokok szó nél kül teljesítsék őket, ott most minden szemszögből meg vizsgálta az esetleg felmerülő feszültségeket, és még azelőtt elsimította őket, hogy valódi problémákká nőtték volna ki magukat. Képes volt elmagyarázni a parancsnokoknak, hogy azért fontos minden csapásban külön célokat meghatározni a nem-szövetségi egységeknek, mert azok vezetőinek is megvannak a saját elképzeléseik a becsület fogal máról. A szövetségi főtisztek nagy része belátta, hogy sokkal jobb ez a megoldás, mint ha később kényszerülnének segítséget kérni, amennyiben komolyabb ellenállásba ütköznek. – Könnyebb a dicsőségben osztozkodni, mint a vereség szégyenével együtt élni. – A herceg a nagyobb hatás ked véért sűrűn idézte a mondást. Victor átalakulása nem ment volna végbe Omi segítsége nélkül. A lány felépülésének minden lépcsőfokát figyelemmel kísérte, és taná csokkal látta el a herceget. Ha ő nincs, Minoru sem ért

volna el eredményt Victorral, és az EgyNem orvosi stábja szaktanácsadás helyett teljesen átvette volna a kezelését. Victor időnként azt kívánta, bárcsak olyan szolgálók ven nék körül, akik több nyelven is beszélnek, vagy a japánon kívül más nyelven is hajlandóak szólni hozzá. Rájött, hogy a Szövetség kultúrájának átvétele legalább annyira szolgálta Omi túlélését, mint az övét. Theodore azt mondta az embereknek, hogy Victor méltó a lányá hoz, de ezt csak úgy lehetett bizonyítani, ha a herceg elfogadtatja magát a Szövetség népével. Ha képtelen meggyőzni őket, akkor csak elutasításban lesz része, Omi pedig tényleg beszennyeződik és megszégyenül. Azért, hogy ezt megakadályozza, és megnövelje a hadművelet sikerének esélyét, Victor mélyen beleásta magát a Szövetség kultúrájába. Amíg gyenge volt, Omi gondoskodott fizikai igényeinek kielégítéséről. Segített cserélni a kötéseket, és meg győződött róla, hogy betege mindig az előírásnak megfelelően bevegye a gyógyszereket. Arról is gondoskodott, hogy Victor soha ne mulasszon el egyetlen gyógyterápiás foglalkozást sem, ezenkívül mindig kiválasztotta az alka lomhoz illő ruhát, és felügyelte Victor utazásainak előkészületeit. Victor számára legtöbbször úgy tűnt, hogy a lány már azelőtt megtalálja a problémára a megoldást, mielőtt maga a probléma egyáltalán tudatosult volna benne. Mire felépült, csontjai összeforrtak és sebe begyógyult, a lábadozása miatt létrejött fal is leomlott köztük. Még mindig élénken emlékezett az első éjszakára, amikor a

lány eljött hozzá, és a sötétben becsúszott mellé az ágyba. Bőrét forrónak érezte, ahogy testét az övéhez szorította – Omi melegsége átáramlott belé. Felidézte, ahogy végigsimított Omi testén: a lány bőre olyan hibátlan simaságú volt, hogy Victor szinte elszégyellte magát a mellén és a hátán lévő forradások miatt. Azonban egy csók és egy simogatás meggyőzte róla, hogy Omit nem a bőre érdekli, hanem az alatta lévő ember. Szeretkezésüket azon az éjszakán a sietség jellemezte, mintha mindketten attól féltek volna, hogy az orgyilkosok, akik kis híján tönkretették a boldogságukat, vissza térhetnek. Apró figyelmetlenségek – összekoccanó fogak, egy rossz helyen lévő könyök, vagy egy zavaró térd – nyo mán elfojtott kuncogások, elsuttogott bocsánatkérések keltek. Ezek a figyelemre sem méltó hibák ugyan meg akadályozták, hogy tökéletes legyen az élmény, viszont valahogy sokkal intimebbé varázsolták a hangulatot. Az Egyesült Nemzetközösség hercegének és a Kurita Ház Becsülete Őrzőjének egyesüléséhez talán valóban a töké letesség illett volna, ám az ő szeretkezésük esetlen, játé kos és szenvedélyes volt, mint két teljesen átlagos emberé, és ott, a sötétben ők ketten tényleg azok is vol tak. A címek egyébként sem fokozhatták volna az élmény intenzitását, ezért el is feledkeztek róla, akár az ágyneműről a pillanat hevében. Az első alkalom után minden éjszakát együtt töltöttek, amikor csak egy naprendszerben tartózkodtak. Miközben felhőtlenül élvezték egymás társaságát, az állandó együttlét utáni sóvárgás túlnőtt a szerelem fizikai dimenzióinak

felfedezése utáni vágyon. Az egyszerű érintések, az éjsza kai csókok, az elsuttogott álmok, sőt a takaró birtoklásáért folytatott játékos birkózások is betekintést engedtek nekik a másik valódi énjébe, és a hálószobán kívül együtt töltött idő csak kiszélesítette ezt a tapasztalatot. Victor több alkalommal is azon kapta magát, hogy olyan dolgokat mond, vagy olyasmit cselekszik, amit a szülei között látott egy-egy meghittebb pillanatukban. Meglepte, mennyi minden megmaradt benne apjából és anyjából amellett, hogy egy teljesen külön, önálló személyiséggé fejlődött. Azonosította azokat a viselkedésmódokat, melyeken változtatni szándékozott, és mindent meg tett, hogy a jó irányba fejlődjön – Omi és a küldetés érde kében. Victor összerándult, amikor valaki a hátára csapott, és kirántotta őt ábrándozásából. – Bocsáss meg, Kai. Mondtál valamit? Barátja elmosolyodott. – Tudhattam volna. Felismerhettem volna ezt az üve ges tekintetet. A herceg elvörösödött, és magában hálát adott érte, hogy kettejük kivételével már mindenki elhagyta az eligazító szobát. – Ennyire rossz a helyzet? – Láttam már rosszabbat is. – Amikor egy évre az Új-Avalóni Katonai Akadémiára vezényeltek, nem te voltál az véletlenül, aki egyfolytában valami nő után koslatott? – De igen. Wendy Sylvester – bólintott Kai. – Most a

Davion Nehézgárdánál teljesít szolgálatot. Victor egy másodpercnyi gondolkodás után biccentett. – Wendy Karner kommandant. Néhány évvel ezelőtt férjhez ment. – Igen, méghozzá egy költőhöz – vigyorgott Kai. – Viccesnek találod? – Nem. Azt hiszem, hirtelen elhatározás lehetett. Meg szegte a családi hagyományokat, akárcsak te. – Kai vállat vont, de a mosoly nem tűnt el az arcáról. – Örülök neki, mint ahogy neked is. – Oké. – Victor gondterhelten nézegette cipője orrát. – Akkor talán tehetnél nekem egy szívességet. – Bármit. Victor beszívta az alsó ajkát, ahogy felemelte a fejét. – Te, Morgan és a harci kötelék szinte minden tagja hátrahagyja a kedvesét. Én sosem csináltam ilyesmit. Sosem volt még senkim, akit valóban szerettem volna, és most nem tudom, mit mondhatnék. – Értem. A „holnap meghalhatok” típusú frázisok ugyan elég pontosak, viszont nélkülöznek minden őszinteséget. Bármi más viszont a veszély lebecsülésének tűnhet, és ez triviálissá és közhelyszerűvé teszi a hátrahagyottak félel meit. – Te is sokat töprengtél ezen. – Deirdre eléggé realista, így az egyedüli járható út az ő esetében, ha szembesítem az igazsággal. – Kai Victor vál lára tette a kezét, és barátja szemébe nézett. – A legfontosabb, hogy megoszd vele, amit a szívedben érzel. Jusson eszedbe, hogy talán sosem lesz többé alkalmad beszélni

neki a valódi érzéseidről, és hogy ezek a szavak lesznek az utolsók, melyek emlékeztetni fogják rád. És ami még fontosabb, amit most mondasz, az fogja őt kitartásra bírni azokon a hosszú éjszakákon, amikor majd azon gondolkodik, vajon életben vagy-e még, vagy esetleg éppen a haláltusádat vívod valamelyik légkör nélküli planétán. – Bölcs ember vagy, Kai Allard-Liao. – Nem igazán, Victor, nem igazán – mosolyodott el Kai. – Ha valóban olyan bölcs lennék, már rég kitaláltam volna valamilyen megoldást a klános kérdésre, hogy ne kelljen itt hagynunk a szeretteinket. *** Ezen az éjszakán Omi a palota kertjében várt Victorra. A helyszínt több száz gyertya fénye világította be. Meg lepte, hogy itt találja a lányt, mivel a kert fájdalmas emlékeket idézhetett fel benne. Közös boldogságunk a palota más részeihez kötődik. Omi az első csikorgó léptekre megfordult, és mintegy mellékesen letörölte az arcán csorgó könnycseppet. Vic tor alig vette észre a mozdulatot. – Komban-wa, Victor-sama. Victor meghajolt, és átnyújtotta neki a Császári Város ban talált, egyetlen tökéletesen kék rózsát. – Ennek a rózsának kéne inkább könnyeznie, mert szépsége elhalványul a tiéd mellett. Omi elmosolyodott, és finom mozdulattal átvette a

virágot. – Igazán kedves tőled. – Zavarba hozol ezzel a fogadtatással. – Victor fel emelte a kezét, hogy megelőzze Omi válaszát. – El kell neked valamit mondanom, és nem hiszem, hogy még egy szer képes lennék belefogni, ha most nem beszélhetek, ezért nagyon kérlek, hallgass végig. Omi bólintott, és elhelyezkedett egy fehérre festett kőpadon. Victor járkálni kezdett, de gyorsan abba is hagyta, mert a talpa alatti ropogó kavicsok hangja az összezúzott mech-páncélok csikorgására emlékeztette. – Omi Kurita, sokkal jobban szeretlek, mint amennyire valaha is hittem volna, hogy szeretni lehet valakit. Néha azt kívánom, bárcsak költő volnék, hogy szonetteket írjak hozzád, vagy művész, aki képeket fest neked. Harcos vagyok, aki büszke a hivatására, ám a lemészárolt ellenfelek felajánlása nem a legszerencsésebb módja a szerelem bizonyításának, de sajnos pontosan ez az, amit tenni fogok. Harcba bocsátkozom a klánokkal, mert arra töre kednek, hogy elpusztítsanak téged és mindent, ami ked ves neked. És én nem hagyhatom, hogy ez történjen. Itt, ebben a kertben, azon az éjszakán néhány hónappal ezelőtt készen álltam rá, hogy meghaljak érted. Amikor odabent feküdtem a földön, és megláttalak véres kimonóban közeledni, azt hittem, téged is megöltek, és boldog voltam, hogy a túlvilágon végre együtt lehetünk. Most már tudom, hogy még magánál az életnél is többet jelen tek számodra, és hogy soha nem akarok elválni tőled. Ez

nem olyan, mintha te és én egy egész két fele lennénk, mert azt gondolom, ennél mindketten többek vagyunk, és amivé együtt válhatunk, az valami felfoghatatlan. Ha mellettem vagy, el sem tudok képzelni tökéletesebb éle tet magam számára. Victor nagyot nyelt, hogy megszabaduljon a torkában képződött csomótól. – Akármennyire is nem szeretnék elszakadni tőled, mégis meg kell tennem. Kénytelen vagyok meghozni ezt a döntést, mert csak így tudok gondoskodni arról, hogy soha többé ne kelljen elválnunk. Bocsáss meg. Ne feledj el és ne félj, mert vissza fogok térni. Omi lassan bólintott, aztán felemelte tekintetét a könnyáztatta rózsáról, és rámosolygott Victorra. – Hiszek neked, Victor, mert tudom, hogy sosem hazudnál nekem. Csak azért hagylak elmenni, mert biztos vagyok benne, hogy visszajössz hozzám. – A rózsával a palota felé intett. – Amikor megláttalak ott, saját véred ben fekve, úgy éreztem, elszáll belőlem az élet. Csak egyetlen célja volt az életemnek, hogy téged megmentselek. Ha meghaltál volna, én is csatlakozom hozzád, és így egyesülhettünk volna a halálban. Omi felállt, széttárta a karját. – Azon az éjszakán azért hívtalak meg ebbe a kertbe, mert ez az én saját szentélyem. Itt őrizted a biztonságomat és a józanságomat a klánok luthieni támadása idején. Azután azon a borzalmas éjjelen ismét megvédtél engem az elpusztításomra törő hatalmaktól. Azóta mindketten kerültük ezt a helyet a gonosz métely miatt, amely meg

fertőzte. Ma, az elutazásod előtti estén, amikor az embe riség eddigi legnagyobb háborújába indulsz, egy apró szí vességet szeretnék kérni tőled. – Bármit kérhetsz, megteszem. Omi keze lassan a kimonóját összefogó öv felé csúszott. – Mielőtt visszafoglalnád a világainkat a klánoktól, segíts nekem visszafoglalni ezt a kertet a hozzá kapcsolódó gonosz emlékektől. Amikor elmész, és én meglátogatom ezt a helyet, úgy szeretnék ránézni, mint a szerelem és az élet szentélyére, nem pedig a gyűlölet és a halál kertjére. Szeress engem itt, Victor Davion, hogy újra az én szent helyemmé váljon, és képes legyek kitartani a vissza térésedig.

31 Ragnarok-síkság, Asgard Füstjaguár Megszállási Zóna 3059. május 27.

Annak ellenére, hogy Pusztítójának páncélozott pilótafülkéjében ült, Wendy Karner nagyon is sebezhetőnek érezte magát. Különös módon, nem azért aggódott, mert zászlóalja az Odin Menedéke hegyeit a Ragnarok-síksággal összekötő, a hirtelen átmenetet kissé megtörő dombokon meglehetősen nyílt pozícióban helyezkedett el. A Davion Nehézgárda EHCS Első Mech Zászlóalja nagyon is megalapozott indokkal foglalta el ezt a helyet, és az éjszaka közeledtével tudta, hogy pozíciójuk megválasztásának bölcsessége vagy ostobasága még hajnal előtt meg fog mutatkozni. Sebezhetőségének érzete – jött rá hirtelen – onnan származott, hogy a Pusztító teljesen új volt. Még soha nem ült olyan mechben, amelynek még a szagán is érezni lehetett, mennyire új. Képzése a családi agromechen kezdődött, és onnantól kezdve az Új-Avaloni Katonai Akadémián és a Klánháborún keresztül mindig egy olyan mech pilótafülkéjében harcolt, amelyik jóval idősebb volt nála, sőt a Pusztító előtti gépét még a nagyszülei is

használták a Nehézgárdánál. Tudta, hogy az új nem feltétlenül jelent rosszat is, és a mech kitűnő konstrukció, de még így is furcsán érezte magát benne. Minden kényelmetlen érzése ellenére, kedvelte a tíz méter magas, széles vállú csatamechet. A kezek hiánya zavarta valamelyest, de mivel mindkét kar egy-egy hatal mas Gauss-ágyúban végződött, könnyen megfeledkezett erről a hátrányról. A gép mellrészének mindkét oldalába részecskeágyúkat építettek, közvetlenül a félnehéz léze rek alá. A mech másik két félnehéz lézere a fejben, illetve hátul, gerinctájékon kapott helyet, így a pilóta a háta mögött lévő célpontokra is tüzelhetett. A humanoid mech jelentős mennyiségű páncélt hordozott, így nem csak nagy távolságra tudott jelentős erejű csapást mérni, de egy elhúzódó tűzharcban is képes volt állni a sarat. Wendy biztos volt benne, hogy az előttük álló harc nem fog nagyon hosszú ideig tart a ni . De amennyivel rövidebb lesz, annyival kegyetlenebb is. Az asgardmi támadást meglepően könnyen hajtották végre. A Negyedik Jaguár Dragonyosok egyetlen, első vonalbeli mechek-ből álló csillaghalmazt állomásoztattak a bolygón. Így nagyjából hatvan harci géppel rendelkeztek, körülbelül feleannyival, mint a Nehézgárda EHCS. Mindent figyelembe véve tehát Jaguárok és az EHCS közel egyenlő erőket sorakoztattak fel. A konvencionális katonai filozófia szerint a támadó erőnek legalább háromszoros túlerőben kell lennie ahhoz, hogy elfogadható veszteségek mellett győzni tud jon. Ezért a Csillagliga asgardi támadó csapatteste egy

szövetségi és egy Komsztár vegyes ezredet foglalt magá ban. A Harmadik Prosperinai Huszárok alkották a támadó élt, és a Harmadik Benjamini Regulárisok egészítették ki megerősített ezreddé az alakulatot. Azért a Regulárisok vettek részt az akcióban, mert eredetileg ők veszítették el a világot a Jaguárok ellenében, és minden vágyuk az volt, hogy a visszafoglalásával helyreállítsák becsületüket. A Komsztár a 278. Divízióval, egy Rasalhágból menekült elit egységgel járult hozzá a művelethez. Amikor a Csillagliga hadereje megérkezett az Asgard rendszerébe, a Negyedik Jaguár Dragonyosok Vernanban, Asgard déli kontinensének legnagyobb városában állomásozt a k . Tai-sa Angus McTeague ott szeretett volna megütközni velük, mert a Regulárisokat 3052-ben Vernanból űzték ki az Odin Menedékéig, és onnan a síkságig. A Jaguárok mintha megérezték volna a szándékát, visszahúzódtak a Menedék sziklás hegyei közé. McTeague ezért a hegyvonulattól délre helyezte el a Komsztár egységet, a Davion Nehézgárdát pedig valamivel mögéjük, hogy le tudják zárni a keleti menekülő útvonalat, amikor a Szövetség két zászlóalja nyugat felől átkergeti a Jaguárokat a hegyeken. Ugyanúgy, ahogy hét évvel azelőtt ők tették a Regulárisokkal. – Kalapács Egyes, itt Daniel Hét. Wendy bekapcsolta a rádió mikrofonját. – Mondja, Daniel Hét. – A passzív detektorok mozgást érzékelnek a lefelé vezető úton – Az előretolt tüzérségi megfigyelő habozott.

– A huszonháromharminchatos szektor felé tartanak. – Huszonhárom-harminchat, vettem, Daniel Hét. Szép munka volt. Hozza ki az embereit a Jaguárok fészkéből. – Roger, kommandant. – A férfi hangjában szinte tapin tani lehetett a megkönnyebbülést. – Két percen belül eltűnünk. – Roger, Hetes. Igyekezzenek, mert rövidesen befutunk arrafelé. – Wendy a zászlóalj taktikai frekvenciájára kap csolt. – Kalapács egy a zászlóaljnak. Megérkeztek. A szá muk egyelőre ismeretlen, de egyenesen felénk tartanak a kettő-három-három-hatos szektoron keresztül. Csak akkor nyissanak tüzet, ha tiszta célpontjaik vannak. Megnyomott néhány gombot a kommunikációs konzolon, és máris az ezred tüzérségének frekvenciáján találta magát. – Itt Kalapács Egyes. Zárótüzet kérnék a huszonháromharminchatos – kettő-három-három-hatos – szektorra pontosan egy perc múlva, ismétlem, egy perc múlva. A második sorozat rá harminc másodpercre jöhet. – Roger, Kalapács Egy. Maga a főnök. Végül visszaváltott saját zászlóalja taktikai frekvenciájára. – Oké, Kalapácsok, világítsuk meg őket. – Felnézett a holografikus szenzor kijelző szeme elé vetített képére. A berendezés százhatvan fokra szűkítette össze a mech kör nyezetének háromszázhatvan fokos ábráját. A kép két szélén arany csíkok jelezték az elülső fegyverek tüzelési szögét. Gyorsan bekapcsolta a nagyítást, és éjszakai üzemmódba váltott az érzékelőkkel, hogy minél többet

lásson a lebukó nap egyre gyengülő fényében. A távolban, jóval túl mechje fegyvereinek maximális hatótávolságán egy tizennyolc harci gépből álló mech egységet vett észre. A mechek eredetileg a Füstjaguárok által leginkább kedvelt foltos fedőréteget viselték, de a festék nagy része már eltűnt a gépek páncéljáról. Minden jel azt mutatta, hogy pokoli harcokon vannak túl, és ha az Odin Menedékének csúcsa közelében felvillanó fények jelentettek valamit, akkor a csata még mindig teljes erő vel tombolt. Bár az Első Zászlóalj kísérletet sem tett jelenlétének leplezésére, sőt, szinte magukra vonták a veszélyt azzal, hogy sziluettjük jól láthatóan kirajzolódott a dombgerincen, a szenzorok bekapcsolása egyértelműen tudatta a Jaguárokkal, hogy a Gárda nem óhajt megfigyelői szerepben maradni. Az érzékelők üzembe helyezése egyenértékű volt azzal, mint amikor réges-rég egy terrai lovag kihívásul arcon legyintett egy másik lovagot a kesztyűjével. A mostani kihívással csak egyetlen probléma volt: a klános csatamechek már ebből a távolságból is képesek voltak tüzelni. Túl keményen nem csaphatnak ugyan le, de büntetlenül garázdálkodhatnának, mivel a Gárda piló tái nem tudnak visszalőni. Sokak számára ez talán nem tűnik sportszerűnek, de Wendy már megtanulta, hogy a háborúban a tisztesség csak az írók gondolataiban léte zik, akik sosem láttak valódi harcot, és azoknak a szegény ördögöknek az elméjében, akik már azelőtt fűbe harap nak, hogy visszalőhetnének.

– Felkészülni, emberek – szólt bele a mikrofonba. – Pontosan ott vannak, ahol szerettük volna. Fegyvereik nagyobb hatótávolságát kihasználva, a Jaguárok szétszóródtak, és tüzet nyitottak a gárdistákra. Az éjszakát nehéz lézerek koherens fénydárdái döfték át, és fúródtak bele a Gárda mechjeibe. A klános harci gépekre erősített indítókból nagy hatótávolságú rakéták röppentek elő, füsttel és tűzzel töltve meg a levegőt. Wendy Pusztítóját két rajnyi rakéta is eltalálta, a robbanások letépték a páncélzatot a mech melléről és bal bokájáról. A mechen remegés futott végig, de a sérülés elhanyagolható mértékűnek bizonyult. A rádióból a kárjelentések hangjai szűrődtek ki, de senki nem kapott súlyos találatot. A Davion Nehézgárdát a legnagyobb mechekkel szerelték fel, ami azt jelentette, hogy több sorozatnyi találatot is kibírtak, mielőtt a földre kerültek volna. Úgy tűnik, a Füstjaguárok tartják magukat a hagyományaikhoz, és egyes célpontokat választanak ki ahelyett, hogy egyesítenék tűzerejüket egy-egy mechünk leszedésére. Egy pillanatig szinte nemesnek találta ezt a hozzáállást, de aztán inkább ostobaságnak érezte, majd ez az érzés fokozatosan átcsapott sajnálatba és bámulatba. Célkeresztjét az egyik nehéz mechre irányította, mely nek kézfejek helyett hatalmas acélkarmokat építettek a karjaira. Célzókomputere nem fogta be a célpontot, de informálta, hogy a kérdéses mech egy Kodiak. Wendy elmosol yodott. Tehát a Jaguárok is használnak Kodiakokat. Helyes, legalább lesz egy kis tapasztalatunk

velük szemben, mielőtt vadászatra indulnánk a Szellemmedvék ellen. Az első tüzérségi csapás akkor érte a Jaguárokat, ami kor azok a második nagy hatótávolságú támadásukra készülődtek a gárdisták ellen. A támadást néhány kisebb detonáció jelezte előre, azután arany és vörös tűzlepel borította el a szektort. Egy másodpercig úgy látszott, mintha maga a levegő robbant volna fel. Egy pillanattal később a zárótűz dübörgő moraja elérte a gárdistákat. Wendy elfintorod o t t . Senki nem érdemli meg ezt a poklot, de inkább ők haljanak meg, mint hogy hagyjam legyilkolni az embereimet. Azt hiszem, nincs más választásom. A füstből előbukkantak a túlélő klánosok. A tüzérségi tűz egyharmadukat megsemmisítette, de főként a kisebb, gyengébb mecheket, a nehezebb gépek folytatták a har cot. Az enyhe emelkedőn gyorsan közeledtek a rájuk váró gárdisták felé. Fegyvereik izzottak az alkonyatban, a fényvillanások az egyik pillanatban rémálomszerű képekké fagyasztották a mecheket, aztán a következőben újra elnyelték őket az árnyékok. – Gárdisták, tüzelhetnek. – Wendy egy Kodiak sziluettjére vezette a célkeresztet. Fogalma sem volt róla, hogy vajon ugyanezt a gépet látta-e az imént, de igazából nem is törődött vele. Abban a pillanatban, amikor a kereszt közepén felvillant az aranyszínű pont, tüzet nyitott a Pusztító mindkét Gauss-ágyújával. A fegyverek csövéből két ezüstös fémtömb röppent ki a Kodiak irányába. Mindkét szuperszonikus lövedék a

klános mech bal oldalát találta el. Az egyik lehámozott egy tonnányi páncélzatot a bal karról, míg a másik a mech lábszárán változtatta ócskavassá a páncéllemezeket. A dupla becsapódás balra pördítette a mechet, és Wendy egy pillanatra azt hitte, el is fog dőlni, de a tapasztalt pilóta ügyesen megtartotta gépét. A Kodiak a mellébe épített nehéz lézerből viszonozta a tüzet. A zöldes fénysugár a Pusztító jobb lábát kapta telibe. A több kilojoule-nyi energia olvadt szélű barázdát szántott a páncélozott combba. A páncélveszteség ellenére a végtagon még mindig elég védelem maradt ahhoz, hogy több hasonló erejű támadást átvészeljen. De nem hiszem, hogy lesz esélyed még néhány ilyen lövésre. Ted Mooraine Solymásza is célba vette a Kodiakot. A Solymász bizonytalan gépezetnek látszott, főként csípőből előretolt teste miatt, amely gyökeresen eltért a Kodiak, vagy a Pusztító egyenes felépítésétől. Mooraine azt állította, így kisebb célpontot nyújt az ellenségnek, Wendy azonban tudta, hogy túlélését sokkal inkább köszönheti hozzáértésének, mint mechje alacsony felépítésének. A mech bal karjába épített részecskeágyú szaggatott szélű, azúrszín nyalábot köpött a Kodiakra. A PPC energiából szőtt ostora lefejtette a páncélzatot a klános mech bal karjáról. Félig megolvadt ferroszálas páncéllemezek hullottak le a végtagról, és felgyújtották az alacsony füvet. A Solymász bal karjának Gauss-ágyúja is megszólalt, lövedéke a Kodiak mellének közepébe vágódott. Pontosan oda fúródott, ahol egy embernek a

szegycsontja lett volna, és összeroncsolta a maradék páncélzatot, amely egy darabban zuhant a földre. A Kodiak, amely időközben elég közel került ahhoz, hogy a többi fegyverét is hatékonyan használhassa, most a Solymászra koncentrálta támadását. Wendy szerint semmi értelme sem volt a célpontváltásnak, hiszen a Solymász még sértetlen volt, és abból a távolságból sokkal kevesebbet árthatott a Kodiaknak, mint ő. Mintha a pilótát felingerelte volna, hogy Ted beleavatkozott a párbajunkba. Ha így van, akkor a most következőknek sem fog igazán örülni. A Kodiak minden bevethető fegyverével tüzet nyitott a Solymászra, igen meggyőző bemutatót tartva a klános mech tűzerejéről. A mech mindkét öklét előrelökte, és célzásra emelte a karokba épített félnehéz lézereket. A jobb végtag négy lézere közül három talált. A sugarak jobbról balra haladva komoly mennyiségű páncélt párologtattak el a Solymász torzójáról. A bal kar lézerei szintén hetvenöt százalékos pontossággal dolgoztak, aminek a Solymász bal melle, karja és lába látta kárát. Bár egyik lövés sem hatolt át a védelmen, hogy komolyabb belső sérülést okozzon Mooraine mechjének, az iszonyatos mértékű páncélveszteség kibillentette egyensúlyából a gépet. A Solymász imbolyogni kezdett, azután lassan a bal oldalára dőlt. – Ted, kelj fel és tűnj innen! Gárdisták, még egy kör, és visszavonulni! – Wendy is hátrálni kezdett Pusztítójával, de célkeresztjét továbbra is a Kodiakon tartotta. A jobb oldali Gauss ezüst lövedéke a Kodiak bal mellét találta el,

tovább növelve a Solymász által okozott károkat. A második fémtömb a medveszerű mech jobb karját vette célba, és páncélrepeszek kerámiaszilánkjaival borította be a környéket. A pusztítás ellenére a klános pilóta még mindig talpon tartotta a gépét, és folyamatosan közeledett. Wendy zászlóalja fegyelmezett rendben vonult vissza. T e d Solymásza gyorsan távolodott, a Pusztító pedig fedezte a hátát a domb túloldali lejtőjén. Wendy a kijelzőjén látta, hogy a másik oldalon a Solymász megfordul, és célba veszi fegyvereivel a dombgerincet, kihasználva az emelkedő nyújtotta természetes fedezéket. Tudniuk kell, hogy itt várunk rájuk, de mi más választásuk lenne, minthogy tovább támadnak? A klánosok teljes sebességgel keltek át a gerincen. Olyan lendülettel érkeztek, hogy valószínűleg már akkor is késő lett volna számukra, ha meg akarnak állni. Ha ez is volt a szándékuk, ennek semmi jelét sem mutatták, inkább bátran rohamoztak annak ellenére, ami odalent várta őket. Ellentétben a Szövetség egységeivel, akikkel a Füstjaguárok az Odin Menedékénél csaptak össze, az Egyesült Nemzetközösség csapatai az összfegyvernemi taktikára alapozták háborús doktrínájukat. Egy ezredharccsoport nem csupán egy ezrednyi mechből és a kiszolgáló alakulatokból állt, hanem egy olyan egységet képezett, amely szorosan együttműködött a páncélos, gyalogsági, légi és tüzérségi támogató csapattestekkel. A tüzérség már bemutatkozott a klános mecheknek, a légierő pedig lesö

pörte a Jaguár vadászokat az égről. A visszavonuló mechek most egy olyan mélyedésbe csalogatták a klánosokat, ahol az EgyNem páncélosai csak arra vártak, hogy a Halál Völgyévé változtassák a területet. Igaz, hogy a csatamechek voltak a valaha kifejlesztett legerősebb fegyverrendszerek, de azért a páncélosok is megtartották valamennyire a szerepüket. A Gárda EHCS nehézpáncélos ezrede a domb lejtőjén felfelé beásva vára kozott fedezékben, tüzelésre készen. Amint saját vissza vonuló mechjeik áthaladtak a vonalukon, közvetlen közelről teljesen tiszta lővonalat kaptak klános ellenfeleik felé. Elsőször fél tucatnyi Alacorn Mk VII nehézpáncélos nyitott tüzet. Mindegyik jármű tornyában három Gauss-ágyú kapott helyet. A Kodiakot két tank is becélozta. Az első harckocsinak két lövése talált. Az egyik a mech bal mellének védelmét gyengítette meg, a másik pedig a bal láb páncélzatát zúzta össze. A második Alacorn támadása még kritikusabbnak bizonyult, mert két lövedék szintén a Kodiak torzójának bal oldalát kapta telibe. A mech páncélzatának maradéka is megsemmisült a csapás alatt, és a második lövedék behatolt a mellkasba. Éles fémszilánkok záporoztak a mech oldalából, és egy másodlagos robbanás után füst kezdett szivárogni a Kodiak mellébe épített gépágyú csövéből. Ám a Kodiak még mindig állva maradt, és továbbra is fenyegetést jelentett. Wendy becélozta a mechet a Gaussokkal, és ő is tüzet nyitott. Csak egy lövedék találta el a Kodiakot, de az

szinte az összes páncélzattól megfosztotta a klános mech jobb karját. A három félnehéz lézer sugara követte a Gauss-ágyút. Az első nyaláb a törzs bal oldalán olvasztott le némi páncélt, a második a bal kart gyengítette tovább, a harmadik pedig pontosan a mellkas közepén tátongó kráterbe fúródott. Forró gőz csapott ki a mech szíve feletti lyukból, és a Kodiak megrázkódott. Giro találat! Wendy figyelte, ahogy a hatalmas mech a talpon maradásért küzd. Akármilyen képzett is volt a klános pilóta, Wendy utolsó lövése megrongálta a giroszkópot, ami segített állva és működésben tartani a mechet. A Kodiak tántorgott, végtagjai összevissza csapkodtak, majd végül elzuhant. A pilóta ugyan utolsó kísérletként még megpróbálta letámasztani a jobb karját, de a hatalmas feszültség hatására a támogató rendszerek felmondták a szolgálatot, és a végtag vállból leszakadt a mech törzséről. A kar gurulni kezdett a domboldalon a gárdisták felé, a Kodiak pedig hatalmas porfelhő kíséretében, olajos, fekete füstöt okádva elterült a földön. A dombgerinc többi pontján a klánosok még rosszabbul jártak. Két Brutus támadó páncélos dupla nehéz lézereit bevetve tűzbe borította egy apró Hankyu mech törzsét. Szinte felfoghatatlan volt, hogyan maradhatott életben eddig a könnyű kis csatamech. Amikor a sugarak megtalálták és keresztülégették magukat a páncélján, minden ízületéből zöld energia sugárzott. Ezt hamarosan füst követte, és a mech megállt, füstölgő, mozdulatlan alakká dermedt a domb tetején. Egy másik Kodiak két zömök Faltörővel került szembe.

A Belső Szférás mechek fél tucatnyi félnehéz impulzuslézert hordoztak, melyekből halálos fénynyilakkal árasztották el az óriásgépet. Az energiatüskék végigsöpörtek a mech egész felületén, olvadt fémpatakokká változtatva a páncéllemezeket, és az egyik lövedéknek sikerült átfúrnia a mech felsőtestének közepét. Fekete füst ömlött ki a nyílásból, miközben a klános mech a hátára borult. Wendy kicsit előrébb jött Pusztítójával, és végignézett a csatatéren. A klános mechek a földre kerültek, némelyik füstölgött, némelyik lángolt, másoknak egy-egy végtagja hiányzott, és olyanok is voltak, amelyekre rá sem lehetett ismerni. Miközben a tető felé indult, rávezette célkeresztjét arra a Kodiakra, amelyiknek a leterítésében ő is segédkezett, és a Gaussból egy golyót pumpált a bal könyökébe. A lövés szilánkokra törte az ízületet és leszakította az alkart, véget vetve ezzel a klános pilóta talpra állási kísérleteinek. – Szakaszok, jelentést. A visszajelzésekből kiderült, hogy már egyetlen klános mech sem működőképes. Saját egysége nem szenvedett súlyos veszteségeket. A legtöbb mech csupán némi pán célt dobott le magáról, viszont három gépnek leszakadt valamelyik végtagja, és egy pilóta meghalt, amikor a fül két összelapította az egyik klános Gauss-ágyú lövedéke. A páncélosok parancsnoka jelentette, hogy egysége harcra kész, mindössze két tankot vesztett, azokat is a földre omló mechek temették maguk alá. Wendy az ezred hullámhosszán szólt bele a rádióba:

– Kalapács Egy Bázisnak. A hangszóróból Anna Adelmara marsall hűvös hangja válaszolt: – Jelentést, Kalapács Egy. – Az ellenséggel harcba bocsátkoztunk, és megállítottuk őket. Tizennyolcan – egy-nyolcan – jöttek ki a Mene dékből. Mindegyik semlegesítve. A veszteségeink mini málisak. – Nagyon jó, Karner, kitűnő. Ön hűen követi családja hagyományait a szolgálatban. A drakónok megtisztítják a Menedéket, esetleg még összeakadhat egy-két csellengővel. Maradjon a helyén. Két zászlóalj érkezik hamarosan a barátai után, és nemsokára küldöm a roncsmentőket is. – Értettem, uram. – Wendy önkéntelenül elmosolyodott, és visszaváltott a zászlóalj taktikai frekvenciájára. – Figyelem! Biztosítsák a területet. Nemsokára baráti egy ségek érkeznek a klánosok nyomában. Csak óvatosan, de azért büszkék lehetnek magukra Tukayyid óta ez az első alkalom, hogy megmutattuk a klánosoknak: bármilyen jók is a harcban, korántsem ők a legjobbak.

32 Wolcott, Drakónis Szövetség Szabad Zóna Füstjaguár Megszállási Zóna 3059. május 30.

Victor megdörzsölte égő szemét, azután újra az elsötétített eligazító szoba közepe felett lebegő holografikus adatkijelzőre nézett. A vörös és zöld ikonok és alfanumerikus jelek karácsonyi színpompával festették meg a kar dinális khaki overallját, és Victor egy másodpercig arra gondolt, hogy a karácsony a Belső Szféra számára valóban ilyen korán beköszönt ö t t . Igaz, hogy jelentős erőt koncentráltunk mindössze öt világra, de az eredmény még így is szinte hihetetlen. Victor előrehajolt, kezével megtámaszkodott az asztalon. – Ha ezek az eredmények szimuláción jöttek volna ki, azt gondolnám, hogy hibás adatokkal dolgoztunk. Phelan Kell bólintott. – Apád már bizonyította, hogy jelentős túlerővel rövid úton el lehet bánni az ellenséggel. Amivel viszont nem számoltunk, az a drakónok vágya a Jaguárok megleckéztetésére. – A Kiamba világát jelképező ikonra mutatott. – Hohiro az Első Kestreli Gránátosokkal és a Harmadik

Drakónokkal megszállta a Collins-gerincet, aztán az Első Genyosha és a Komgárda Tizenegyedik Divíziója terelni kezdte a 362. Támadó Csillaghalmazt a Hecate-mocsár felé. A Jaguárok még jól emlékeztek rá, miféle trükkel próbálkoztak a drakónok, amikor első alkalommal elfog lalták a világot a Szövetségtől. Nem akartak csapdába esni, ezért rendezetlenül, és sokkal gyorsabban próbálták elhúzni a csíkot, mint szabad lett volna. A Gránátosokat és a Drakónokat viszont nem sikerült kimozdítaniuk a gerincről, így a nyílt terepen a Genyosha darabokra szedte őket. A kardinális bólintott. – A Tarazeden a Hetedik Jaguár Dragonyosok elindultak a Mosaikan Kanyon Rezervátum felé abban a remény ben, hogy a szakadékok útvesztőjében szét tudják húzni erőinket. A Második Genyosha azonban sokkal gyorsabban mozgott, mint azt a Dragonyosok lehetségesnek tar tották, és keményen lecsaptak az utánpótlást szállító konvojukra. A Harmadik Donegáli Gárda EHCS-t úgy telepítették, hogy elvágja a Dragonyosok útját a Rezervátum felé, aztán Kai és az Első St. Ives-i Lándzsásai csatlakoztak a Genyoshához, és együtt felmorzsolták a Jaguárokat. Victor elmosolyodott. – Kai ezenkívül megadásra bírt egy csillagnyi omnimechet, amikor párbajra hívta és legyőzte a csillagkapitányukat. Azt hiszem, nagyon megkedvelte azt a Faltörőt, amelyiket a Solarison vezetett először, és meglehetősen jól boldogul vele. – Kai győzelme nem meglepő – mondta Phelan. – Mint

ahogy az sem, hogy egy Jaguár felteszi a csillagát csak azért, hogy hírnevet szerezzen magának a harcban. – Nem biztos, hogy tudom önt követni, Kell kán – mondta a kardinális. – Pedig egyszerű. Az Asgardon megsemmisítettük a Negyedik Jaguár Dragonyosokat, miután rákényszerítettük őket, hogy ugyanazon az útvonalon vonuljanak vissza, amelyiket hét évvel ezelőtt a Benjamini Regulárisok is használtak. A Hyneren a Második Fénylő Kard átvi harzott a Harmadik Jaguár Lovasságon, az Első Regulani Huszárokra és az ön Kilencedik Divíziójára hagyva a tisz togató munkát. – Phelan a Port Arthurt jelképező pontra bökött. – A Port Arthurra induló szövetségi egységek nem számítottak ellenállásra, de aztán beleszaladtak a 168. Helyőrségi Csillaghalmazba, amelyik az utolsó jelentések szerint a Labreán kellett volna, hogy állomásozzon. Bár az Ötödik Fénylő Kard elég zöldfülű egységnek számít, megvetették a lábukat a Zouave-völgyben, amíg a Tizen hetedik Benjamini Regulárisok és a Második Vegai Légió átjött a Disherről, és elverte a port a Jaguárokon. Victor felvonta a szemöldökét, és a hologramon keresztül unokatestvérére nézett. – Hová akarsz kilyukadni? – Oda, hogy a Jaguárokat sikerült álmukban meglepnünk. Az előzetes információk arra mutatnak, hogy nem is gondoltak a védekezésre, vagy arra, hogy egyáltalán támadást indíthatunk ellenük. Egy defenzív felálláshoz képest túl sok nagy hatótávolságú rakétakilövő és gép ágyú volt az omnimechjeiken. Ha szabad találgatnom,

akkor arra tippelnék, hogy az invázió kiszélesítésére, netán megújítására készülődtek. Victor kiegyenesedett, karját összefonta melle előtt. – Ahhoz szükségük van egy új ilkánra. – Valószínűleg. – Phelan elmosolyodott. – Szerintem már meg is választották, és erős a gyanúm, hogy éppen egy Füstjaguárt. Focht hunyorított ép szemével. – Most csak találgat, vagy valóban rendelkezik infor mációkkal a klánokról? – Azt akarja megkérdezni, elhallgatok-e valamit ön elől? Victor felemelte a kezét. – Nem ez volt a kérdés, Phelan. A kardinális és én elég jól ismerünk ahhoz, hogy tudjuk, nem hallgatsz el semmi fontosat előlünk. Azt is tudjuk, hogy hagytál kémeket a Farkasok között, és ha ez az információ tőlük származik, akkor az sokkal biztosabb adat, mint a te találgatásaid. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne ismernénk el a hozzáértésedet a témában. A Farkas kán megenyhülten bólintott, de Victor érezte, hogy még meg kell fizetnie az árát, amiért ilyen könnyen elfogadta a magyarázatát. – Mindössze annyit tudok, hogy a kánok visszatértek a Strana Mechtyre új ilkánt választani. Amikor elindultak, még csak három szóba jöhető jelölt volt a posztra, és abból, hogy a nem inváziós klánok még mindig nem kezdtek el beszivárogni a Belső Szférába, arra lehet következtetni, hogy a választáson nem született megle-

petés. – A három jelölt Marthe Pryde a Jádesólymoktól, Vlad Ward a Farkasoktól, és Lincoln Osis a Füstjaguároktól. Azt hiszem, Osis lett a nyertes. Victor egy másodpercig töprengett. – Úgy gondolod, a Sólymok és a Farkasok még mindig túlságosan gyengék ahhoz, hogy az ő kánjaikat szavazzák ilkánná? – Részben. Az invázió egy Füstjaguár, Leo Showers vezetése alatt kezdődött el. Utána Ulricot választották ilkánná, de ő beleegyezett a tukayyidi Fegyverszünetbe, és ezzel megfékezte a klánokat. Emiatt a klánok vona kodnának ismét egy Farkast választani, ráadásul Vladnak még nincs akkora hírneve, hogy bízzanak benne. Az, hogy megölte az ideiglenes Jádesólyom ilkánt, túlzottan meg foghatatlanná tette őt a többi kán szemében ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a vezetése alatt. – Meggyilkolt egy ilkánt? – kérdezte meglepetten Vic tor. – Azt hiszem, össze kéne hoznom a húgommal. Phelan a fejét rázta, és elmosolyodott. – Nem is tudom hirtelen, melyiküket sajnálnám job ban. Igen, Vlad megölte Elias Crichellt, de csak miután végzett a másik Jádesólyom kánnal, Vandervahn Chistuval. A Jádesólymok vezető kánja jelen pillanatban Marthe Pryde. Kitűnő hírnévvel rendelkezik, ám a coventry-i fiaskó ezt erősen kikezdte. Óvatos és intelligens vezető, ezért nagy valószínűséggel még több időt akar hagyni a Sólymoknak, hogy felépüljenek a Farkasok elleni háborúból, mielőtt újra csatába vezetné őket.

A kardinális megdörzsölte az állát. – Így hát marad Lincoln Osis. Azt hiszem, vele még nem találkoztam. – Nem, én sem hiszem. Nem tartozott Leo Showers kíséretéhez. Osis egy elementál, aki Tukayyid után vált igazi kánná, bár már előtte is így hívták. – Ez mit jelent? – kérdezte Focht. Phelan a tarkóját vakargatta. – A Füstjaguárok kissé szabadabban dobálóznak a kán titulussal, mint a többi klán. Azokat a harcosokat, akik éles helyzetben kiemelkedő vezetői képességekről tesznek tanúbizonyságot, gyakran nevezik kánnak a művelet időtartama alatt. Osis minden bizonnyal kiérdemelte a címet is, és a kinevezést is. Kemény munkával és merész taktikával jutott fel a csúcsra. – A Farkasok kánja vállat vont. – Megítélésem szerint ő amolyan taktikai lángelme. – Ez nem jó hír. – Victor újra az ikonokra nézett. – A tervünk azon az elképzelésen alapult, hogy a Füstjaguárok sokkal inkább ragaszkodnak a hagyományokhoz, mint például a Farkasok, ami azt jelenti, hogy sokkal nagyobb rugalmassággal járhatunk el velük szemben. Ha Osis a vezetőjük, az súlyosbítja a helyzetünket. – Victor, legközelebb próbáld megérteni, amit mon dok. A herceg összevonta a szemöldökét. – Jó, akkor kezdd elölről, de ezúttal egy kicsit lassabban. – Azt mondtam, hogy Osis egy taktikai lángelme.

Ennek nem sok hasznát veszi ellenünk. – Phelan Victorra mutatott. – Ti itt a stratégiai és műveleti részleteket dolgozzátok ki, de a taktikai döntéseket a helyi parancsnokokra hagyjátok. Miért? – Mert az összes támadás lehető legaprólékosabb kidolgozása a leggyorsabb út a garantált kudarchoz – húzta el a száját Victor. – Oké, vettem az adást. Tehát ebben a helyzetben nem állja meg a helyét. A kardinális elmosolyodott. – Azt hiszem, a nehézségei csak fokozódnak, amikor megindítjuk a második hullámot. – Egyetértek – bólintott Phelan. – Az eddigi támadások sikerét figyelembe véve nem tervezed a határidők módo sítását? – Szívesen tenném, de ennél a pontnál még nem lehet – csóválta a fejét Victor. – A felfejlődési és utánpótlási műveleteink ugyan a határidőn belül mozognak, de nem számíthatunk rá, hogy mindig ilyen simán fog menni minden. Most emberek és gépek több tíz – vagy bizonyos esetekben száz – fényévnyi távolságra való mozgatásáról van szó, és nem olyan könnyű ezt felgyorsítani. – De azt hittem… a roncsmentésről, feltöltésekről és javításokról szóló előzetes jelentések azt mutatják, hogy rengeteg Jaguár eszközt és muníciót zsákmányoltunk. – Phelan a lebegő számokat tanulmányozta. – Ezeknek jó hasznát tudnánk venni. – Egyetértek, és ezt is tesszük. Az első vonalas egységeinknek száz százalékos harcértékűnek kell lenniük, ami kor megkapják a következő feladatukat, a hátramaradó

helyőrségi alakulatokat pedig a megmaradó zsákmánnyal erősítjük meg. Ez azt jelenti, hogy korábban juttathatom el a hadianyagot a harmadik hullámhoz, azaz korábban elindulhatnak és felzárkózhatnak, de ez csak akkor következhet be, ha a második hullám is ugyanolyan jó eredményt ér el, mint az első. Victor kételyt hallott saját hangjában, és őszintén szé gyellte magát miatta, de tudta, hogy uralkodnia kell az első hullám sikere felett érzett lelkesedésén, különben a jövőben teljesen irreális eredményeket fog elvárni a támadásoktól. Az ő dolga az volt, hogy felkészüljön a leg rosszabb eshetőségre is, és reménykedjen a legszerencsésebb kimenetelben. Így tett a támadás első hullámánál, és így fog tenni a másik négynél is. Phelan tekintete szigorúvá vált. – Értem amit mondasz, de nem lehetsz ennyire csökönyös. Az első hullám öt világot érintett, a második nyol cat fog – bár én belevenném a Nykvarnt, a Teknőcpartot és a Labreát is. A kimenetel ugyan változó lehet, de neked most a lendület a fontos. Azt mondtad, taktikai szinten kell sokkoló csapást mérni a klánokra, és ha így teszel, az egyenesen Osis agyáig fog hatolni. Ha kicsit ráhajtunk, és kétszer annyi világot foglalunk el, mint az előző hullámban, teljesen össze fog zavarodni. A herceg sziszegve fújta ki tüdejéből a levegőt. – A Nykvarnon mindössze egy Ideiglenes Helyőrségi Csillaghalmaz állomásozik. – A Ryuken-go ezred készen áll az indulásra. – Phelan hüvelykujjával az ajtó felé bökött. – Alig várják, hogy pus

kavégre kaphassák a Jaguárokat. A Hatodik An Ting-i Légió sosem szerez tapasztalatot itt a Wolcotton, SunTzu Vörös Lándzsás Ezrede pedig ugyanolyan NHR-támo gatást tud nyújtani, mint bármelyik másik alakulat. Tudom, hogy ezek a csapatok mind a tartalékodat képe zik, de képesek elfoglalni a Nykvarnt, és ami még ennél is fontosabb, meg is tudják védeni egy ellentámadástól. – Nem rossz elképzelés – bólintott Victor. – Az elemzésed van olyan jó, mint Doc Travenáé. – Doc, Ragnar és én már beszél gettünk erről – vonta meg a vállát a Farkasok kánja. – Ha azt akarom, hogy vevő legyél egy elképzelésemre, akkor tetszetős csomagolásban kell tálalnom. – Oké, kié lesz a Teknőcpart? – A három Vegai Légióé. A Másodiké, a Tizenegyediké és a Tizenhatodiké. – A Vegai Légióké? – kérdezte komoran Victor. – Figyelemreméltó – bólogatott lelkesen a kardinális. – A Füstjaguárok elpusztították a Tizennegyedik Vegai Légiót a Teknőcparton – Hohiro Kurita és Shin Yodama a maroknyi túlélő között volt. Miután kitörtek a börtönből, elrejtőztek, és lázadást szítottak a bolygón. A Füstjaguárok megtorlásul orbitális bombázással romba döntötték a fővárost, Edót. Ha a Légiókat vetjük be a visszafoglalásnál, azzal helyreállíthatják elveszített becsületüket. A sikerük esetén a koordinátor ázsiója is emelkedne, mivel régen ő vezette a Tizenegyedik Vegai Légiót. Victor beütött néhány utasítást az asztal végébe épített billentyűzeten. A levegőben forogni kezdett a Teknőcpart

hologramja, de a kép mellett megjelenő szövegben emlí tés sem esett klános egységekről. – Tisztának tűnik, de ezt gondoltuk Port Arthurról is. – Port Arthuron teljesen más okból voltak csapatok – mutatott rá Phelan. – Az a gyanúm, hogy a Jaguárok hely őrséget sem hagytak a Teknőcparton, mert a világot kép telenek voltak pacifikálni. Az ottani emberek mindegyike emlékszik Edóra. Tudják, hogy ha egy Jaguár úgy dönt, meg kell halniuk, akkor meg is halnak, ezért semmi vesz tenivalójuk nincs, ha szembeszállnak a megszállókkal. A népesség kiirtásán kívül a Jaguárok nem tudtak más mód szert kitalálni a világ biztonságossá tételére, ezért inkább pacifikáltnak nyilvánították és továbbálltak. – Megköszörülte a torkát. – Harc nélkül elfoglalhatjuk, és el sem tudom képzelni, hogy a Jaguárok valaha is megpróbálnák visszaszerezni tőlünk. – Felveszem a célpontok listájára – bólintott Victor. – Mivel az első világok között volt, amelyet a klánok lero hantak, egy gyors visszafoglalással csak tovább növeljük a sokkhatást. De miért a Labrea? Azt hiszed, védelem nél kül maradt, mert a 168. Helyőrségi Csillaghalmaz, ame lyik feltűnt a Port Arthuron, előzőleg itt állomásozott? – A Labreán vannak csapatok – ingatta a fejét Phelan. – Nagyon is jó csapatok. – Ezt tudja is, vagy csak találgat? – kérdezte felemelt kézzel a kardinális. – Persze nem szeretnék tiszteletlen lenni… – Nevezzük jól megalapozott találgatásnak – válaszolt Phelan. – A Füstjaguár egységeket kapcsolatok egész

hálózata köti össze egymással. Körülbelül ahhoz hasonlít, ahogy a sportkoncessziók fenntartanak néhány kisebb csapatot, amelyek ellátják őket új tehetségekkel, csak a Jaguároknál pont fordítva működik a dolog. A 168. Hely őrségi Csillaghalmaz a Hatodik Jaguár Dragonyosok alá rendelt egysége. A Hatosok oda küldik a lerobbant harcosokat, a használt felszerelést, meg ilyesmiket. A Dragonyosok ezenkívül amolyan kiszolgáló egységként hasz nálják a 168-asokat: ők takarítanak fel utánuk, illetve ők készítik elő számukra a terepet. A 168-asok azért érkez tek a Port Arthurra, hogy előkészítsék a felfejlődési terü letet a Hatodik Jaguár Dragonyosoknak a Szövetség elleni támadáshoz. – Tehát szerinted a Hatodik Jaguár Dragonyosok a Lab reán vannak? – Victor előhívta a Labrea képét, és kinyi tott egy adatkijelző ablakot. – Mit tudsz róluk? – Legendás egység, amely rengeteg alkalommal került összetűzésbe a Farkasokkal, de ez még jóval az én időm előtt történt – mondta Phelan vágyakozó mosollyal. – Az invázió folyamán részt vettek a Tarnby, a Byesville és a Yamarovka elfoglalásában. Gyors győzelmeket arattak, túl gyorsakat ahhoz, hogy dicsőséget hozzon nekik. 3050 októberében egy elementál binária – ez ötven elementált jelent – úgy foglalta el a Byesville-t a helyi milíciától, hogy fél tucatnyi lövés sem dördült el. Victor elvigyorodott. – És ennek az elementál akciónak a vezetője Lincoln Osis volt? – Pontosan. A Hatodik Jaguár Dragonyosok a Tukayy

idon is harcoltak, a Dinju-hegységben. A Komsztár 299. és 323. Divíziója elég keményen lecsapott rájuk, és akik megmenekültek, azoknak is csak azért sikerült kijutniuk, mert Osis megszervezte a visszavonulásukat. A vereség keserű pirula volt, melyet le kellett nyelniük, de végül is megtették, Osist pedig tettei elismeréseképpen megválasztották kánnak. Azóta jelentős mennyiségű erőforrás felhasználásával újjáépítette egységét. Meggyőződésem, hogy saját, egyszemélyes show-jának tekinti a dolgot. Ők a legjobbak, akiket a Jaguárok nyújtani tudnak. A Labrea elfoglalásánál sokkal fontosabb ennek az alakulatnak a megsemmisítése. – Jó meglátás. – Victor a kardinálisra pillantott. – Ha bevetjük az Első Genyoshát, az Első St. Ives-i Lándzsásokat, a Tizedik Lyrán Gárdámat és az ön 79. Divízióját, letörölhetjük őket a térképről. – Nem, Victor, ez nem fog működni. – Hogy érted ezt? – kérdezte zavartan a herceg Phelantól. – Hohiro, Kai és én éppen az ilyen műveleteket gya koroltuk együtt, a 79. Divízió pedig a Komsztár egyik legjobb egysége. Igazi álomcsapatot fogunk alkotni. – Igen, de itt most nem álmokra van szükség, inkább rémálmokra – mondta élesen Phelan. – Mi akarunk Lin coln Osis rémálma lenni. A kardinális felkapta a fejét. – Mi a szándéka, Phelan Kell? – Adják nekem a Labreát. – Tessék? – Victor értetlenül meredt unokatestvérére. – Minden támadásunk kombinált hadművelet, a Csillagliga

zászlaja alatt. Ez is részét képezi annak, hogy bizonyítsuk legitimitásunkat és az uralkodáshoz való jogunkat. – Tudom, és mi is a Csillagliga színeiben fogunk harcba szállni, de hallgass végig. – Phelan teljes súlyával az asz talra támaszkodott. – Először is, az Osist övező tisztelet szoros kapcsolatban áll a Hatodik Dragonyosokkal. Ha egy Belső Szférás egység győzi le őket, akkor becsületbeli ügyet csinál belőle, hogy megbosszulja őket, és visszaszerezze jó hírét. Ha viszont én zúzom szét őket – és én is fogom –, akkor dühös lesz rám, dühös lesz Ulricra, dühös lesz Vladra, és mindenki másra, akit csak hibáztathat érte, hogy szétvertem az egységét. Másodszor: azzal, hogy a Csillagliga zászlaja alatt bocsátkozunk harcba, csak még zavarosabbá tesszük a helyzetet. Ha elég keményen csa punk le, biztos vagyok benne, hogy el tudjuk kapni a túl élőket. Azután szabadon engedjük, és visszaküldjük őket a többi helyőrségi világra, vagy hagyjuk őket kapcsolatba lépni más világokkal, így mindenki meg fogja kérdőjelezni a megszállásuk jogosságát. – Jó indokok, de a tieid közül még senki sem működött együtt más egységekkel ezt megelőzően. – Akkor hadd mondjam el a végső érvemet. – Phelan arcát egyre inkább eltorzította a düh. – A Hatodik Jaguár Dragonyosok egyike a legkeményebb egységeknek, melyekkel szembekerülhetünk a Huntress innenső olda lán. Vérontás nélkül képtelenség semlegesíteni őket. Az én embereim készek meghalni. Szükségem van erre a műveletre, hogy mindenki számára bebizonyosodjon, a harcosaim valóban a Belső Szférához tartoznak. Ha más

egység is jelen lesz, és veszteségeket szenved, azt fogják mondani, hogy pajzsként használtuk fel őket. Ha viszont kimaradnak az ütközetekből, a Farkasokat önzőnek fog ják bélyegezni, amiért maguknak akarják az összes dicső séget, vagy pedig ostobának, amiért nem veszik igénybe a segítséget egy ilyen nehéz harcban. Ezt én nem akarom. Ez az én esélyem rá, hogy végre összekerüljek a klánosokkal, és a tudomásukra hozzam: mi itthon vagyunk, nekik pedig semmi keresnivalójuk errefelé. Nem akarom, hogy bárki az utamba álljon, amikor ezt teszem. Megnyerjük neked ezt a csatát, utána pedig az oldaladon fogunk har colni, mert rászolgáltunk a bizalomra. Victor higgadtan méregette rokonát. – Kiket viszel magaddal? – Három csillaghalmazt: a Negyedik Farkas Gárda Roham Csillaghalmazt, az Első Farkas Légió Csillaghalmazt, és az Első Farkas Támadó Csillaghalmazt. A kivo nulásunkkor még csak az első létezett, a másik kettőt akkor állítottuk össze, amikor újraszerveződtünk az ArcRoyalon. A Második Légió és a Második Támadó Gránátosok még így is megmaradnak neked a tartalékban, akik jelenleg a Kell Kopók mellé vannak rendelve. – Kitűnő egységek – bólintott Victor. – Oké, a Labrea a tiéd. – Tényleg? Phelan meglepett kérdésére Victor elmosolyodott. – Azt hitted, visszautasítom? – Nos… hát, igen. – Phelan kihúzta magát. – Amikor említetted, hogy te is részt veszel a támadásban, úgy gon

doltam… – Úgy gondoltad, hogy magamnak akarom a dicsőséget. – Túl régóta vagy leopárd ahhoz, hogy most cseréld le a foltjaidat, Victor. – Rá fogsz jönni, Phelan, hogy ennél azért valamivel egyenesebb a gerincem. – Victor megdörzsölte a mellén lévő sebhelyet. – Az én dolgom az, hogy a legkisebb vesz teséggel a legtöbbet érjem el. Igazad van a csapataid meg bízhatósági faktorát illetően, én pedig vak voltam, hogy eddig nem vettem észre. De többé nem lesz így. Menjetek a Labreára, szedjétek szét a Hatodik Jaguár Dragonyosokat, aztán gyertek vissza ide. Rengeteg munka vár rád és az embereidre a jövőben.

33. Colodney-folyóvölgy Colodney, Labrea Füstjaguár Megszállási Zóna 3059. június 29.

Nem úgy jönnek, mint a harcba induló Füstjaguárok. Sokkal inkább hasonlítanak a vágóhídra menetelő birkákra. A fennsík pereméről Phelan belátta az egész Colodney-folyóvölgyet, egészen odáig, ahol a folyó beletorkollott az Északi-tengerbe, és ahol Colodney városa feküdt. Az invázió idején az Ötödik Jaguár Regulárisok a végtelenül tágas síkságot választották a Harmadik Királyi Labreai Védelmi Ezred megsemmisítésének helyszínéül. Két, páncélosokkal is támogatott zászlóalj elkeseredett kísérletként egy klános trinária, és az otthonukat jelentő város közé ékelték magukat. A bolygó dús, zöldellő aljnövényzete azóta már teljesen eltüntette a régi csata sebhelyeit, bár a mech érzékelői jelezték, hogy az indákkal benőtt alacsony dombok alatt valamikori páncélosok formátlanná görbült roncsai rejtőznek. És most a Jaguárok visszatérnek ide meghalni. A teljes Hatodik Jaguár Dragonyos Csillaghalmaz besétált a

völgybe. Az alakulat trináriákba – egyenként három, ötöt mechből álló csillagba – rendeződött, mintha Phelan kívánsága szerint a kán minden csillaghalmazának fel akarnának áldozni egy csapatnyi mechet. Az élő- és tűzerő ilyen arányú elpocsékolása megmagyarázható lett volna, ha a Dragonyosok védelmi pozícióban, beásva maradnak, de ők előrerontottak a völgyet övező dombok sekély lankáin, átgázoltak a középen hömpölygő folyón, és felsorakoztak a Farkasokkal szemben, sokkal nagyobb harciasságról, mint katonai hozzáértésről téve tanúbizonyságot. Phelan a kihívó frekvenciára kapcsolta a rádiót, melyet az emberei előzőleg, még az atmoszférába való behatolás közben állítottak be számára. – Phelan Kell kán vagyok, a Csillagliga expedíciós had erejének parancsnoka. Logan Moon csillagezredes, a felállásuknak semmi értelme. Miért könnyíti meg a dolgunkat? A választ statikus recsegés szőtte át. – Engem személyesen Lincoln Osis ilkán bízott meg ennek az egységnek a vezetésével. – Logan Moon hangja erőtől duzzadónak hatott, de Phelan megérezte benne a hamis magabiztosságot. – Az alakulat tagjait egyenként válogatták össze, hogy folytassák a Hatodik Jaguár Dragonyosok dicsőséges hagyományait. – És ön ezt is fogja tenni. Az itteni mészárlás méltó folytatása lesz a Dinju-hegységbeli fiaskónak. – Ön ezt állítja, hamis kán, ám még egyetlen lövés sem dördült el, tehát a jóslatát kénytelen vagyok komolyta-

lannak tekinteni. – Képtelen vagyok elhinni, hogy ilyen könnyen fogadja a halált, Moon. – Én pedig képtelen vagyok elhinni, hogy bármilyen módon túlélném ezt a találkozást, Kell. Phelan megborzongott. – Kérni szeretne tőlem valamit, Logan Moon? Esetleg zellbringent óhajt? Ha én győzök a párviadalban, isorlaként magammal viszem a Dragonyosait. A tulajdonommá válik. – Kizárólag saját Alfa Trináriám nevében beszélhetek, de az ajánlata elfogadható. – A többi trinária parancsnoka pedig elfogadja ugyan azt az egyezséget, ha az embereim legyőzik őket, pozvál? – Poz. – És azt is tudja, hogy az önök győzelme esetén semmiféle engedményt nem kapnak tőlünk, pozvál? – Nem engedélyezik, hogy visszavonuljunk a bolygóról? – kérdezte a Füstjaguár parancsnok meglepetten. – Ezt a bolygót kizárólag győztesként, Farkasként, vagy halottként hagyhatják el, de ezen nem kellene meglepődnie. Miközben behatoltunk a rendszerbe, mindenre meg esküdtem, hogy elfoglalom ezt a világot, ön pedig ugyan úgy megesküdött, hogy mindenáron megvédi. Vagy a Jaguároknak időközben inukba szállt a bátorságuk? Moon válasza kissé rezignáltan hangzott. – Mindössze azt szerettem volna, ha van lehetőségem megvinni a Huntressre a halálhírét. – Amennyiben ez a célja, még jó hosszú ideig kell vár

nia. – Phelan Gladiátor Alfájával lassan elindult a lejtőn a völgy alja felé. – Kivéve persze, ha le tudja rövidíteni. – Mindent meg fogok tenni érte. Phelan visszaváltott a parancsnoki frekvenciára. – Ranna Kerenszkij, a Bravó Trinária parancsnokával fog harcolni. A tét a trinária birtoklása. – Az adatkijelzőre pillantva Phelan észrevette, hogy a Jaguárok harmadik trináriája közepes méretű mechekből áll. – Ragnar, tiéd a Charlie Trinária. A három páros egyre közelebb ért egymáshoz. Páncélzat tekintetében mindenhol a Jaguárok voltak előnyben. Phelan egy Daishival nézett farkasszemet, amelyik gond nélkül képes elbánni vele, ha hagyja magát kimanőverezni. Ranna, Natasha Kerenszkij vérjogának elnyerője egy Turkina Bravo ellen vezette madárlábú Masakari Charlie-ját. Ha a két mech közel kerül egymáshoz, Ranna a legrosszabbra számíthat. Ragnar nagyjából egyenlő esélyekkel szállhatott szembe a Jaguár Árnyékmacska Alfával. Számára az lett volna a legjobb, ha minél előbb közelharcot tud kezdeményezni. A Farkasok triója egy vonalban jött le a peremről, de amint elérték a völgy talaját, szétszóródtak. A Jaguár parancsnokok is megindultak előre, az egységeik pedig kissé hátrébb húzódtak. Bár a hat mech egymással fog harcolni, a területen elég nagy esély volt rá, hogy egy kívülálló gép is megsérülhet. Csak mert egy lézersugár elhibázza eredeti célpontját, még nem jelenti azt, hogy nem képes leolvasztani egy mech páncélját, vagy halálra sebezni a pilótát.

Phelan a kihívó frekvencián beleszólt a rádióba: – A Csillagliga nevében kihívom önt, Logan Moon csil lagezredes, a trináriájának és a Labrea világának birtoklásáért. – Én, Logan Moon csillagezredes a Füstjaguár klánból elfogadom a kihívást. Mindenki, aki tanúja e párviadalnak, fogadja el a végeredményt, amíg a csillagok ki nem hunynak, és az emberi faj emlékké nem halványul. A csatamechje pilótaülésébe szíjazott Phelan bólintott. Egy költő veszett el benned, Logan Moon. Csak akkor öllek meg, ha rákényszerítesz. Miközben becélozta a Daishi alacsony, madárlábú sziluettjét, Phelahnak eszébe jutott, hogy ezer évvel ezelőtt a szórakoztató holovideken gladiátorok csaptak össze hasonló testfelépítésű velociraptorokkal. Fantáziaként meglehetősen szórakoztató egy ilyen párosítás, most azonban igencsak veszélyes. Nála van az előny, de ez még nem garantálja a győzelmet. Célkeresztje felvillant, és Phelan megnyomta a kioldógombokat. A Gladiátor bal karjának három nehéz impulzuslézere zöld energianyilak záporával töltötte meg a levegőt. A sugarak felhólyagosították a páncélzatot a Daishi szíve fölött, és végigszántották a mech bal karját és lábát. A Daishi kicsit megbillent, de Moon egyensúlyban tartotta a mechet, és egyre közelebb került Phelanhoz. Moon mindegyik, ebből a távolságból használható fegyverével viszonozta a tüzet. A Daishi egyik nehéz impulzuslézere zöld fénysugarakkal szórta meg Gladiátor bal oldalát, lefejtve róla a páncélzat felét. A másik

hasonló lézer ugyanilyen mértékű sérülést okozott a törzs középvonalában. A harmadik impulzuslézer és a bal kar Gauss-ágyúja elhibázta a célpontot, így Phelan mechje megmenekült a Daishi teljes dühétől. Phelan azonnal megpróbált kitérni jobbra, hogy védje mechjének sérült oldalát, és valamivel nagyobb esélye legyen Moon Daishiját balról tűz alá venni. Manővere közben szemtanúja lehetett a Ranna és a Turkina közötti első lövésváltás eredményének. A zömök, madárszerű Füstjaguár mech a jobb oldalán feküdt, a torzója közepén tátongó nyílásból fekete füst gomolygott. Phelan semmiféle sérülést sem látott Ranna Masakariján, ami vagy azt jelentette, hogy a Turkina pilótájának első sorozata teljesen elhibázta, vagy pedig azt, hogy a találatok mechje bal oldalát érték. Kicsit távolabb Ragnarnak sikerült közelebb kerülni ellenfeléhez, amivel kitette mechjét az Árnyékmacska megnövelt hatótávú nehéz lézerei tüzének. A két vastag lézersugár mélyen belefúródott a Fenris jobb karjába és lábába, de a sérülés alig lassította le Ragnart, aki azonnal viszonozta is a tüzet. A négy félnehéz impulzuslézer sugara leolvasztotta a páncélzatot az Árnyékmacska karjairól, és megsértette a lecsupaszított végtagok érzékeny belső alkatrészeit. Az egyik hűtőegység sárgászöld gőzfelhővé robbant szét. A két kisebb mechet ért sérülések ellenére mindkét gép állva maradt, és továbbra is tökéletesen üzemelt. Phelannak a manőverével sikerült tartania a távolságot közte és a Daishi között, de tudta, hogy ez nem marad így

sokáig. Ha folytatja a körözést, nemsokára meredekebb terepre ér, ami le fogja lassítani, és ezzel a Daishi ismét közelebb kerülhet. Ha annyira meg tud közelíteni, hogy bevethesse a rövid hatótávolságú rakétáit, nekem befellegzett. Phelan jobbra tekerte a mech törzsét, becélozta a Daishit, és minden fegyverével tüzelni kezdett. A nehéz lézerek közül kettő tűzbe borította a Daishi mellét, és még több páncélt párologtatott el a mech felsőtestéről, a többi zöld energiadárda pedig a jobb láb védelmét gyengítette meg. A Gladiátor jobb karjába épített megnövelt hatótávú félnehéz lézerek vörös sugarai is a Daishiba csapódtak. Az első három lövés szinte teljesen eltávolította a mech bal karjának páncélzatát, a negyedik pedig a Daishi mellpáncéljának maradékába rágta be magát. – Stravag! – szitkozódott Phelan, miközben a pilótafülkét forró hőhullámok árasztották el. Az összes fegyver használata túl nagy falat volt mechje hőcserélő rendszerének, a kijelző mutatója azonnal a vörös tartományba ugrott. A gép kissé nehézkesen reagál, ami lehetővé tette a Daishi számára, hogy csökkentse a köztük lévő távolságot. Tudtam, hogy ez fog történni, ha minden fegyveremmel egyszerre lövök. Miért nem egy olyan géppel harcol, amelyiket könnyebb legyőzni – például egy Kodiakkal? Miért nem teszi meg nekem Moon azt a szívességet, hogy szépen lefekszik a földre? Azért, mert ő is harcos. Csakis azért. Phelan megpróbált felkészülni a Daishi válaszcsapására. A Gauss-ágyú

lövedéke ismét ártalmatlanul suhant el mellette, amiért Phelan nem győzött hálát adni az égnek. Mintha ezt a hibát akarná kijavítani, Moon egyik nehéz lézere Phelan számára szinte természetellenes pontossággal újból eltalálta a Gladiátor jobb oldalát, és leégette róla a maradék páncélzatot is. Ha még egyet bekapok oda, nekem végem. Nehéz ügy. A másik két impulzuslézer találata is ült, és bár az elsőhöz képest nem okoztak számottevő sérülést, azért tovább gyengítették a Gladiátort. Az energianyilak második sorozata a mech jobb karjáról párologtatta el a páncéllemezeket, az utolsó lövés pedig áthatolt a mellpáncélon, és súrolta a hajtóművet. Phelan pilótafülkéjében azonnal felszökött a hőmérséklet, és egy pillanatra fekete füstpamacsok takarták el előle a kilátást. Phelan a gravitációval hadakozva sikeresen tartotta álló helyzetben gépét. Érezte, hogy a behemót lassanként visszatér az irányítása alá, és folytatta az elszakadást a Daishitól. Phelan elvigyorodott, majd ez a vigyor széles mosollyá változott. A füst eloszlott előle és észrevette, hogy a Daishi a földre került. Figyelte, ahogy Moon megpróbálja talpra küzdeni a hatalmas gépezetet, de az első kísérlete kudarcot vallott. A mech visszazuhant, melléről és pilótafülkéjéről páncéldarabok szakadoztak le. A második próbálkozás már sikerrel járt, ám a sérülések szemmel láthatóan összezavarták a pilótát. Phelan a Daishi mögött látta, hogy társai is jól állnak saját párharcukban. A Turkina, Ranna ellenfele időközben

felállt, de egy újabb támadás ismét visszalökte a fűbe. A Turkina lövései ugyan leszedtek némi páncélzatot a Masakari jobb karjáról, de ez nem gátolta a harcban a mechet. A z Árnyékmacska két zöld sugarat küldött a Fenris felé, de az egyik nem talált. A másik smaragdzöld energianyaláb leolvasztotta a Fenris jobb lábának maradék páncélzatát is, védtelenül hagyva a végtagot a további támadásokkal szemben, és befúrta magát a belső szerkezetek és a myomerizmok közé. Ragnar négy impulzuslézerével válaszolt. A három célba érő sugárnyaláb jelentős károkat okozott ellenfele gépén. Az első gőzzé változtatta az Árnyékmacska előreugró pilótafülkéjének páncélzatát, a második átégette a mech jobb karját, felrobbantott egy újabb hűtőegységet, és használhatatlanná tette a végtagba szerelt nehéz lézert. Az energianyilak utolsó, skarlát vihara beleette magát a mech jobb oldalát védő páncélrétegbe, megfeketedett ronccsá változtatva a gépezet mellkasának jó részét. Itt az ideje, hogy végezzek Moonnal és a mechjével. Túlmelegedési problémái miatt Phelan egyszerre csak két impulzuslézerrel tudott lőni. Egy szabályos ütközetben ez elhanyagolható tűzerő lett volna, de ebben a párbajban a többi sérülést figyelembe véve könnyen halálosnak bizonyulhatott. Egy pillanatig még várt, hogy célkeresztje pontosan ráálljon a Daishi szíve fölötti, szaggatott szélű forradásra, aztán megnyomta a gombot. A zöld energiasugarak mindkét sorozata áthatolt a Jaguár mech torzóján, zöld tűzzel töltve meg a harci gép

mellkasát. Az óriás mech enyhén megremegett. Phelan úgy vélte, a girót találhatta el, melynek segítségével Moon talpon és mozgásban tudta tartani gépét. A Daishi megtántorodott, és teljesen egyértelmű volt, hogy el fog esni, de ez nem akadályozta meg Moont abban, hogy visszalőjön a Gauss-ágyúval. Ez alkalommal a Jaguár Gauss fegyvere pontosan célra állt. Az ezüstös golyó a Gladiátor bal karját kapta telibe, apró kerámiaszilánkokká zúzva szét rajta a páncélzatot. A találat a végtagot védő páncélzatnak csaknem a kétharmadát leszakította, de ez nem túlzottan zavarta a Daishi újbóli elzuhanását figyelő Phelant. Az esés következtében a bal kar páncélzata megszűnt létezni, ami nagyon jól jött, ám korántsem jelentett végzetes sérülést. Most lent van, de ez a mech minden sérülése ellenére még mindig veszélyes. A Rannával harcoló Turkina időközben ismét felállt, de Ranna nem hagyott neki sok esélyt, hogy hatékonyan részt vehessen a harcban. Impulzuslézerének lövése messze mellément, de a részecskeágyúk ikervillámai behatoltak a Turkina mellpáncélja alá, és szupernóvaszerű robbanást idéztek elő. Fehéren izzó, füstöt okádó belső szerkezeti elemek záporoztak a lyukon, és újabb tüzeket okozva landoltak az aljnövényzetben. A Turkina melléből apró lángnyelvek csaptak elő, melyet fekete füstoszlop követett. A füstködön átszüremlő újabb detonáció ezüstös fénye jelezte az egyik ugróhajtómű halálát. A Turkina válaszcsapása a mech bal karjába szerelt iker

nehéz impulzuslézerekből jött. A zöld lövedékek zápora megtépázta a Masakari felsőtestének közepét és jobb oldalát, de esélye sem volt rá, hogy áthatoljon a sértetlen omnimechet védő páncélrétegen, vagy megtorpanásra késztesse a gépet. A z Árnymacska eközben bal oldali lézerével tüzelni kezdett Ragnar Fenrisére, de a lövés túl alacsonyra sikeredett. Az aljnövényzet azonnal lángra kapott, fekete füstöt terítve szét a két csatamech között, de Ragnar impulzuslézereinek vörös nyilai áthatoltak rajta, és könnyedén fejtették le a páncélzatot az Árnyékmacska felsőtestéről és lábairól. A Füstjaguár mech nagy ívben kitért jobbra, hogy sértetlen oldalát mutassa Ragnar felé. Egy olyan harcoshoz képest, aki meghalni jött ide, Moonon még van mit dolgozni. Phelan szinte csodálattal figyelte, ahogy a Jaguár harcos nagy nehezen talpra állítja haldokló mechjét, és tántorogva elindul felé. Phelan szerencséjére a domboldal, amely az előbb lelassította őt, most Moon üldöző manőverének is véget vetett. A Daishi nehéz impulzuslézerei felemelkedtek, és zöld energiát köptek a Gladiátorra. Olvadt páncélpatakok csorogtak a földre, ahogy az energianyilak vihara végigsöpört a mechen. A másik lézer a Gladiátor jobb karját dolgozta meg, a Gauss-ágyú lövedéke pedig leszaggatta a páncéllemezeket a mech bal lábáról. Phelan mozgásban tartotta a gépét, és a találatok okozta hatalmas ütés ellenére megpróbált állva maradni. A pilótafülkében tombolt a hőség, ám ő a nehézségek

ellenére mechje bal kezével becélozta a Daishit. Csak kettővel tüzelhetek. Elégnek kell lennie. A lézerek dupla sorozata ismét a Daishi mellébe fúródott. Az egyik sorozatot felfogta a törzs jobb oldalának érintetlen páncélzata, ám a másik behatolt a mellkas középső részén tátongó hatalmas lyukon. – Zöld villanások szüremlettek át a sűrű füstfüggönyön, miközben a gépezet olvadt fémalkatrészeket okádott ki magából. A Daishi feje lebillent, amint a törzs középső részének tartóelemei fémgőzzé váltak. A pilótának így csak a föld felé volt kilátása, miközben az egyre növekvő lángörvény, amely egykor a reaktor, a giro és a központi tartóváz volt, fényárba borította a fülkét. Az egyensúlyát vesztett mech jobbra billent, aztán összegabalyodott végtagokkal a földre zuhant. Ragnar Fenrise ismét mind a négy impulzuslézerrel tűz alá vette az Árnyékmacskát. A skarlátvörös energiasugarak zápora felemésztette az ellenséges mech bal karját, és a harci gép másik nehéz lézerét is megsemmisítette. A többi lézersugár a mech bal mellén és lábán olvasztotta meg a fémet, az utolsó találat pedig az Árnyékmacska jobb oldalába mart. Bár Ragnar támadása alapjaiban rázta meg az Árnyékmacskát, a Füstjaguár visszalőtt nehéz lézerével, és eltalálta a Fenris bal lábát. A lövés eredetileg feljebb ment volna, de a szétolvadt kar egyre lejjebb ereszkedett, egészen addig a pontig, ahol a fegyver már nem jelentett fenyegetést Ragnarra. A végtag, mintha csak elszégyellte volna magát, olvadt fémcseppek felhőjében a földre

zuhant. A kar nélküli, visszatámadásra képtelen Árnyékmacska a Fenrisre rontott. Az ütközésből származó sérülés komoly károkat okozhatott volna a Fenrisnek, bár Phelan nem tartotta valószínűnek, hogy Ragnar mechje megbénulna tőle. Ragnar azonban nem hagyott sok esélyt ennek a lehetőségnek. Mechjevel kitért balra, és becélozta azt a tátongó nyílást, ahol nemrég még az Árnyékmacska oldalpáncélzata volt. A vörös energianyilak tájfunja akadálytalanul hatolt be a résen, megolvasztva a mech belső szerkezetét, majd elpárologtatta a stabilitást biztosító girót. A z Árnyékmacska előredőlt, barna sebhelyet szántva a völgy dús vegetációjába. A karja helyén sötétlő lyukakból és a sérült hajtóműből füst gomolygott, elsötétítve a Labrea egét. Phelan a fekvő Daishi mellé lépett Gladiátorával. Bekapcsolta a külső hangszórókat, mert nem tudta megállapítani, hogy Moon életben van-e még, és ha igen, akkor működnek-e a pilótafülke rádiókommunikációs berendezései. Rákapcsolta a rádiót is a mikrofonra. – Vége, Logan Moon. A csillaghalmaza és a világa az enyém. A Csillagliga nevében győzelmet arattam ön felett, de kitűnően harcolt, ezért a klánok módján tiszteletet tanúsítok ön iránt. Mindannyian a jobbágyaim lesz nek, de az első adandó alkalommal visszanyerhetik har cosi címüket. Logan Moon hangján fájdalom és kimerültség érződött. – Csak egy dolgot áruljon el, Kell.

– Ha tudom, megteszem. – Mi ez a kitaláció a Csillagligával? – Miféle kitaláció? – Phelan várt egy másodpercet, mert tudta, hogy beszélgetésünket a többi Jaguár is figyelemmel kíséri. – A Belső Szféra elleni inváziót Leo Showers azért indította, hogy visszaállítsa a Csillagligát. Az invá zió tehát elérte a célját, igaz nem úgy, ahogy várták. Nem a Terra elfoglalásával, így a klánoknak nem sikerült elnyerniük a jogot az uralkodásra. Ennek ellenére a Csil lagliga újjászületett, mégpedig egy olyan okirat szellemében, amely az eredeti Alkotmányon alapul, és amelyet ugyanazon államok vezetői írtak alá. – De ez a Csillagliga, ez az újjáalakított Csillagliga, csak egy álarc! – Valóban? Ha a Csillagliga öt évvel Amaris trónbitorlása után alakult volna újjá, Leo Showers ilkán nem tudta volna mire alapozni az inváziót, pozvál? Moon tétovázott. – Poz. – Tehát mindketten egyetértünk abban, hogy a Csillagliga felélesztése indokolatlanná teszi az inváziót. Mind össze az évek számában van véleménykülönbségünk. Továbbra is fenntartom, hogy a számok nem lényegesek. Csak maga az újjáalakítás. – Phelan megvonta a vállát. – Vitatkozhat a számokon, de egyiket sem fogja tudni job ban megindokolni, mint a másikat, ezért úgy vélem, teljesen mindegy, hogy öt percről, vagy öt évszázadról van-e szó. Ön veszített. Az invázió helytelen lépés volt, és a folytatása nem csak bűncselekmény, de egyben a sárba tiprása is mindannak, amit a klánok szentnek tartanak.

– Nem tudom, mit mondhatnék – szólalt meg fájdalmas hangon Moon. – Ismerje el a tévedését, és ragadja meg a lehetőséget a dolgok helyrehozatalára. – Phelan hangja hideg és pengeéles volt. – Ön és az emberei kapcsolatba léphetnek a tár saikkal, hogy elmondják nekik a változásokat. Azután elhagyjuk ezt a bolygót, és a képességeiket annak az ügy nek a szolgálatába állítják, amelynek az alapjait Nicholas Kerenszkij a klánok megalapításával lefektette. Védeni fogják a Belső Szférát a betolakodóktól, és ez lesz az eddigi legfelelősségteljesebb kötelességük.

34 Bjarred Novamacska Megszállási Zóna 3059. július 1.

Tai-sa Katherine Oltion kimonójának halványszürke selyme lehetővé tette a Bjarred hűvös, esti levegőjének, hogy hozzáférjen a nő bőréhez, bár a tiszt tudta, hogy odabent a libabőröket csak megtalálni, és nem képezni fogja. Ugyan tökéletesen megbízott feletteseiben – még a kardinálist és Victor Daviont is tisztelte –, mégis súlyos kételyei támadtak a licittel kapcsolatban, amelyet meg kellett tennie, amikor a Novamacskák megkérdezték, milyen erőket szándékozik bevetni a Bjarred elfoglalására. Ha az volt a kívánság, hogy kövessek el öngyilkosságot, a koordinátor egyszerűen meg is parancsolhatta volna ahelyett, hogy egy szál magamat licitáljam egy egész bolygó meghódítására. Miért kell a Novamacskáknak is rész vállalniuk a halálomban? A Szövetség Hatodik Szellem Ezrede Első Zászlóaljának parancsnoka lassan lesétált a Leopárd osztályú űrjáró rézsútos rámpáján, és elindult a Novamacskák várakozó csoportja felé. A hajó az egység legkisebb űrjárója volt, de még így is bőven elegendő tűzerővel rendelkezett ahhoz,

hogy egymagában lesöpörje a föld színéről a fogadóbizottságot. Ami miatt Katherine különösen sebezhetőnek érezte magát, az az volt, hogy még saját csatamechjét sem vihette a hajó fedélzetére. Miközben a parancsok nem akadályozták meg abban, hogy magával vigye a kardjait – harcosi mivoltának jelvényeit –, a modernebb fegyverek birtoklását egyértelműen megtiltották. A Novamacskák képviselői a harcos kaszt különféle faj táiból kerültek ki. Hatalmas, masszív elementálok tor nyosultak az apró termetű, ám nagy fejű pilóták fölé. Sokkalta normálisabb méretűnek és megjelenésűnek lát szott az a mech-harcos, aki a csoport élén állt, és szemlátomást a vezetőjük lehetett. A hosszú, fekete tincsek közé keveredő ősz csík normális esetben a nő élemedett korát juttatták volna Katherine eszébe, de a klánok életkort érintő szigorát ismerve kételkedett benne, hogy valójában ez lenne a helyzet. Inkább úgy látta, a fehér tincs valamiféle genetikai örökség lehet, melyet a Novamacskák körében tisztelet övez, mivel a nő haja így tökéletesen illett fekete bőrruhájához, valamint a bal vállát és mellét díszítő fehér, szupernovára emlékeztető jelhez. Katherine néhány lépésnyire a klánharcosok előtt meg állt, és mélyen meghajolt. Miután felegyenesedett, a kapott utasítások szerinti formulát követve bemutatkozott. – Tai-sa Katherine Oltion vagyok a Hatodik Szellem Ezredtől, jelenleg a Csillagliga Expedíciós Haderejének szolgálatában. Azért jöttem, hogy megmérkőzzem ennek

a világnak a birtoklásáért. A Novamacska mech-harcos viszonozta a meghajlást. A nő szeme nem árulkodott sem jókedvről, sem dühről, sem félelemről – semmi olyasmiről, amire Katherine számított. A másik harcos inkább tisztelettudó magatartást tanúsított, mintha a találkozó valamiféle szertartás lenne számára. – Olivia Drummond csillagezredes vagyok, a Nova macskák 189. Támadó Csillaghalmazától. Előre láttuk az érkezését. Azért vagyok itt, hogy válaszoljak a kihívására. Az ön egy emberes licitje a világ elfoglalására igazán lenyűgöző. – Amikor a feletteseim erre a licitre utasítottak, az volt a kívánságuk, hogy hozzam a tudomására, kihívásunkban nincs semmiféle lenézés az önök irányában. – Nem is vettük annak. – Drummond ránézett nyílt, barna tekintetével, amelyből az elektromos áram intenzitásával áradt az energia. – A licit alapján feltételezzük, hogy ön képzett harcos. Magam ajánlkozom a harcra, és nagyon remélem, hogy méltó ellenfélnek talál majd. A leírtak szerint követi a forgatókönyvet. Sajnos azonban a forgatókönyvnek nemsokára vége. – Nincs kétségem felőle, hogy van olyan jó, mint én, sőt valószínűleg még jobb is. Azonban magunk között megállapodhatnánk a tudásbeli egyenlőségben, pozvál? – Poz. Katherine torka kezdett kiszáradni. – Egy önhöz hasonló harcos biztosan tisztában van vele, hogy a harc két tényezőből áll: tudásból és szeren-

cséből, pozvál? – Poz. – A nő hangja rezzenéstelen volt, és a szeméből sem lehetett kiolvasni, hogy vonakodva játszaná a rá ruházott szerepet. És most bele az ismeretlenbe. – Mivel a tudást kilőttük, mindössze a szerencse maradt. – Katherine a kimonója övére varrt zsebből elő húzott egy nagy méretű aranyérmét. A pénz egyik felére Sun-Tzu Liao, a Csillagliga jelenlegi Első Nagyurának arcát vésték, a másikra pedig a Csillagliga Védelmi Erők emblémáját. A perem mentén körben, római számokkal a Whitting Konferencia dátuma volt olvasható. Felemelte, és lassan megforgatta a pénzérmét, hogy a Novamacska harcos láthassa mindkét oldalát. – Azt ajánlom, dobjuk fel ezt a pénzt, és így döntsük el, ki birtokolja a világot. Fel dobom, ön pedig mondja a tippjét, amíg a levegőben van. Így kizárólag a szerencse dönti el, ki lesz a nyertes. Megpróbálta száműzni a remegést a hangjából, de nem járt sikerrel. Megnyugtattak, hogy nincs mitől félnem, de egyedül állni egy klánok által megszállt világon valahogy nem túl megnyugtató érzés. Ha Drummond csillagezredes észre is vette hangjának reszketését, nem adta semmiféle jelét. – Elfogadható ajánlat. Kezdjük. Katherine az érme pereme alá csúsztatta hüvelykujját, kissé lejjebb engedte a kezét, aztán egy gyors csuklómozdulattal felpöckölte a pénzdarabot. Az érme gyorsan emelkedett az esti szellőben, az űrrepülőtér fényei szik rázva verődtek vissza az oldalairól. A tompa csendülés lassan elhalkult, amint elérte pályájának csúcspontját, és

ismét felerősödött, ahogy zuhanni kezdett. A Novamacska harcos elmosolyodott. – Él. Katherine leesett állal figyelte a földre hulló pénzt. Az érme megpattant a betonon, néhányszor megpördült a tengelye körül, majd újból földet ért. Néhányat még pat togott, aztán gyors pörgésbe kezdett a peremén, és végül megállapodott a földön, a Csillagliga Védelmi Erők címe rével felfelé. Katherine becsukta a száját és biccentett. – Akkor hát elrendeltetett. Drummond bólintott, és kezet nyújtott Katherine-nek. – Vereséget szenvedtünk, ezért mostantól ön a parancsnok. Bízom benne, hogy elfogad minket a jobbágyainak, és megadja számunkra a lehetőséget a bizonyításra, hogy újból harcossá válhassunk. Katherine kicsomózta kimon ó j a obiját, és a Novamacska jobb csuklójára tekerte a szürke szövetcsíkot. Azután előhúzta wakizashi-ját, és kettévágta a rögtönzött jobbágyszalagot. A szürke selyemdarabok a betonra hulltak, és lassú forgásba kezdtek a gyenge szellőben. – Önök mindannyian újra teljes jogú harcosok, a harcos kaszt minden jogával, privilégiumával és felelősségével. – Katherine bólintott az összegyűltek felé, és elmosolyodott. – Ha már itt tartunk, sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy csapatokat áldozzak ennek a világnak a védelmére. A Csillagliga nevében ezennel megbízom önöket ezzel a feladattal. Mint tudják, más Novamacska vilá

gok is behódoltak a Csillagligának. Önök szabadon kom munikálhatnak ezekkel a világokkal és az ottani klántársaikkal, hogy döntésre jussanak a jövőjükkel kapcsolatban. Az én dolgom mindössze annyi, hogy örömmel üdvözöljem önöket a Csillagliga birtokán. – Nagyon köszönjü k , tai-sa Oltion – mondta széles mosollyal Olivia Drummond csillagezredes. – Jó érzés újra itthon lenni. *** – A kérdés valójában az, Osis ilkán, hogy mennyi ideig szándékozott még eltitkolni előlünk a Belső Szféra offen zíváját? – A Kánok Csarnokának hátsó felében álló Vlad széttárta a karját, jelezve, hogy a Nagytanács többi kánjának nevében is beszél. – Az általam összegyűjtött, ám meglehetősen hiányos információtöredékek arra mutat nak, hogy több támadást is indítottak az ön megszállási zónájában fekvő célpontok ellen, a csapatai pedig egyértelmű vereségeket szenvedtek a heves harcokban. Osis arca haragos maszkká torzult. – Nem a megtévesztés volt a szándékom, amikor visszatartottam az információt a tanács elől! – Akkor mi volt a szándéka, ilkán? – kérdezte Vlad könnyed hangon, de a szavai közé csempészett gunyoros tüskék célba találtak. Vlad információi kizárólag a Belső Szféra területén futtatott hírszerzői műveletekből szár maztak. A kán kisméretű űrjárókat dobott át a Jádesóly-

mok megszállási zónáján a Lyrán Szövetség lakott világaira. A hajók beugrottak, rögzítették a nyilvános hírműsorok adásait, aztán gyorsan távoztak, mielőtt a bolygón állomásozó helyőrségi erők megtámadhatták volna őket. Néhány esetben akár egy tucatnyi, vagy akár még több órán keresztül vehették fel a híreket, beleértve az érdekesebbnél érdekesebb holografikus bejátszásokat a Füstjaguárok elleni harcokról. – Úgy véltem, mindenképpen szükség van a művelet természetének és kiterjedésének alaposabb meghatározására, mielőtt szükségtelenül riadót fújnánk. – Vlad tudta, hogy ha Osis szemei lézerek lettek volna, akkor egy másodperc alatt pecsenyévé sül. – Ez egy igen bonyolult szituáció, melyben egyebek között az itt jelenlévők némelyikének árulása is felmerül. A termet suttogó mormogás töltötte be, de Marthe Pryde kán felállt, és tiszta hangja áthatolt a zajon. – Ilkán, talán közölhetné velünk, miről van szó. Az ilkán arca egy pillanatra haragosról fájdalmasra vál tozott. – Május végén és június elején a Belső Szféra erői – nagyrészt a Szövetség egységei, de csatlakoztak hozzájuk alakulatok az egész Belső Szférából – rajtaütöttek öt, általunk megszállt világon. A Kiambán, az Asgardon, a Port Arthuron, a Tarazeden és a Hyneren csillaghalmazaink hatszoros létszámfölényben lévő ellenféllel kerültek szembe, és kénytelenek voltak feladni a világokat. Csak töredékes információk jutottak el hozzám, de azok alap ján úgy fest a dolog, hogy a Belső Szféra elit egységei indí

tottak támadást, többnyire tőlünk zsákmányolt, vagy olyan technológiákat használva, melyeket az elmúlt hét esztendőben fejlesztettek ki. Vlad elmosolyodott. – Bocsásson meg a közbeszólásért, ilkán, de az ön hely zetértékelése felvet egy igen fontos kérdést: az emberei vissza tudtak vonulni, vagy megsemmisítették őket? Osis reszketni kezdett, hangja elvékonyodott. – Jelentős veszteségeket szenvedtünk. El kell ismer nem, hogy a felkészültség nem volt olyan magas szinten, mint elvártam volna, de ezek csak helyőrségi egységek voltak. – Ismét csak elnézését kell kérnem, ilkán, de az öt világ közül négyen első vonalbeli alakulatok állomásoztak, beleértve az ön Negyedik, illetve Hetedeik Jaguár Huszárjait. – Vlad kérdőn vonta fel a szemöldökét. – Ha őket is elsöpörték, akkor valóban súlyos fenyegetésről van szó. – Ha meg tudná állni, hogy ne szóljon közbe állandóan, Vlad kán, akkor további részleteket is közölhetnék a támadásokról. – Osis letörölte a szája sarkában összegyűlt nyálat. – Ezek mellett a támadások mellett a Belső Szféra gerillaegységeket is ledobott más világokon, hogy megzavarják és zaklassák a csapatainkat, és hogy hamis követ keztetéseket vonjunk le a támadások természetéről. Egy héten belül a támadások második hulláma is megkezdődött, és még folyik a részletes információk elemzése, de egy dolog már most bizonyossá vált: ezek a támadások a Novamacskák segítségével lettek végrehajtva!

Severen Leroux felállt a helyéről, miközben a többi kán felé és kántársa, Lucien Carns felé fordult. Leroux higgadtan leemelte fejéről festett sisakját, és maga elé helyezte az asztalra. – Számítottam rá, hogy az önt ért katasztrófáért meg próbálja ránk hárítani a felelősséget, Lincoln Osis. A feltételezése természetesen téves. – Megfordult, és felnézett Marthe Pryde-ra. – Mondja meg nekem, Jádesólymok kánja, az ilkán érdeklődött öntől, hogy vajon érte-e támadás a helyőrségi egységeit? – Neg. Leroux tekintete most Perigard Zalmanra siklott. – És, önt, Acélviperák kánja, megkérdezte, hogy megtámadták-e a világait? – Neg. Leroux bólintott. – A Novamacskák sem lettek megkérdezve, hogy érte-e őket támadás. Mert ha megkérdezte volna – lefolytatva egy nyomozást, ahogy ilkánként tennie kellett volna –, rögtön megtudja, hogy miközben ő öt világot vesztett, mi kilencet veszítettünk el részben vagy egészben a Belső Szféra támadásának következtében. Amikor ez megtörtént, és az ilkántól semmiféle reakció nem érkezett, le kellett vonnom a következtetést: az ilkán vagy nem tud a támadásokról, vagy úgy döntött, belső problémaként kezeli őket, melyet a klánomnak egymagának kell megoldania. – Mivel az elveszített világok között volt az Avon és a Caripare is – két olyan bolygó, ahol közös helyőrséget tar-

tottunk fent a Füstjaguárokkal –, tudtam, hogy az első következtetésem nem állja meg a helyét. Kizárt dolognak tartottam ugyanis, hogy az ott tartózkodó Füstjaguár egy ségek ne tettek volna jelentést neki a megtámadásunkról. Akkor viszont azt kell hinnem, hogy kénytelenek leszünk magunk kezelni ezeket a támadásokat. Leroux pillantása metszővé vált. – Emellett az ilkán kénytelen elismerni, hogy jelentést tettem neki a veszteségekről, ő viszont egy szóval sem reagált ezekre. – Hiányos és pontatlan jelentések voltak. – Igazán? – kérdezte nyersen Leroux. Recsegő hangja elárulta, hogy igencsak benne jár már a kor ban. – További igazolásra várt, negvál? Arra számított, hogy több részletet tudok mondani önnek az általunk elveszített világokról, mint amennyit a sajátjairól begyűjtött, negvál? – A jelentése hamis adatokat tartalmazott. – Osis szeme annyira összeszűkült, hogy Vlad biztos volt benne, az ilkán már csak a körvonalakat látja a teremben. – Az Avonon és a Caripare-en a csapatai csatlakoztak a Belső Szféra egységeihez, majd együtt megtámadták és meg semmisítették a Füstjaguár helyőrséget! Leroux a fejét csóválta. – Azt hiszem, ilkán, hogy még az önhöz érkezett töre dékes jelentések is egyértelműen mutatják, hogy az Első Novamacska Gárda, valamint az Első és a Harmadik Helyőrségi Csillaghalmaz neve Első Csillagliga Novamacska Gárdára, illetve Első és Harmadik Csillagliga Helyőrségi Csillaghalmazra változott. Az új nevet akkor

adta nekik a Csillagliga, amikor a bolygó általunk védett részét elfoglalták. Amikor a Csillagliga említésére újabb suttogó moraj kelt a teremben, Vlad arcán lassan mosoly terült szét. A Belső Szférából kapott hírek a Csillagliga újjáalakításáról szóltak, de ő ezt mindössze egy újabb trükknek tekintette a Belső Szféra részéről, hogy politikailag próbálják meg kötni a klánok kezét. Végül is a klánok a Csillagliga visszaállítását tekintették végső céljuknak. A Belső Szféra vezetői talán tényleg olyan bolondok, hogy elhiggyék, ez a színjáték elegendő lesz a klánok megszelídítéséhez. Vlad tudta, hogy egyik kán sem fogja elismerni a Belső Szféra fennhatóságát – különösen nem egy olyan kaszton kívüli vezető irányítása alatt, mint Sun-Tzu Liao –, de a trükk megmutatta, mennyi mindent megtanult a Belső Szféra a klánokról. A Novamacskák átpártolására számítani lehetett, de csak a támadások megindítása után. Az emberi természetről és a világmindenségről alkotott misztikus hiedelmeik miatt ők alkották a legkevésbé harcos jellegű klánt. Vlad ugyan respektálta az ősi harcosi hagyományokhoz való kötődésüket, valamint a bátorság és hősiesség előtt tanúsított tiszteletüket, a spirituális körítés azonban valamiért idegesít e t t e . Valamiféle felsőbbrendű hatalomban hisznek, amelynek válaszolniuk kell, pedig valójában mi határozzuk meg a klánok sorsát, nem valamilyen láthatatlan szellem, vagy háttérben meghúzódó istenség. Talán a szellemek, kísértetek vagy hasonlók sugalmazták nekik, hogy higgyenek a Belső

Szféra fikciójának. A többi kán reakciójából úgy tűnt, hogy a Belső Szféra színjátéka, megtámogatva ezzel a támadássorozattal, mégiscsak elért valamilyen hatást. Ezt még Vlad is külö nösnek találta egy-két másodpercre, főleg amikor észrevette Marthe Pryde merengő arckifejezését: a nő távolba révedő tekintettel nézett el mellette. Az, hogy még ő is elgondolkodott egy pillanatra, mielőtt határozottan ellentmondott volna, meglepte Vladot, ezért kényszerítette magát, hogy átgondolja, milyen következményekkel járhat a Csillagliga újjáalakítása és a klánok elleni sikeres hadművelet. Erre számítanom kellett volna. A klánok Keresztes frakciója volt az, amelyik kezdeményezte a Belső Szféra elleni inváziót. Ők voltak azok, akik a Belső Szféra államait törvénytelennek és barbárnak nyilvánították. Ők maguk akarták meghódítani a Terrát, és visszaállítani a Csillagligát. Mi sem bizonyította jobban helyes meglátásukat, döntésük jogosságát és ügyük igazát, mint az a könnyedség, amivel lehengereltek minden velük szembekerülő Belső Szférás egységet. Ez a képzetlen csapatok ellen aratott győzelmeken ala puló meggyőződés egyben elvetette a csalódás és kétely magvait is. A tukayyidi vereséget szinte már előre meg lehetett jósolni, mivel a Komsztár egy olyan szervezet volt, amelyik elkülönült a Belső Szféra államaitól. Valójában mivel befolyást gyakoroltak az egész Belső Szférára, bárki másnál közelebb álltak a régi Csillagligához. A Komsztár harcosai szinte bűntelennek tűntek, és mentes-

nek az öregebb, korrupt birodalmak szennyét ő l . És mindenekelőtt: a klánok némelyike megnyerte a csatáját a Tukayyidon, így a vereségünk szerencsére nem volt teljes. A többi világon, például a Twycrosson és a Wolcotton elszenvedett vereségeket a félrevezetés és a szerencse számlájára lehetett írni. A Füstjaguárok és a Novamacskák luthieni kudarcát meg lehetett indokolni Wolf Dra gonyosainak – egy renegát klános alakulatnak – a jelenlétével, valamint azzal a ténnyel, hogy a Luthien sosem számított könnyű falatnak. A Jaguárok ott túlbecsülték saját képességeiket, és belebuktak a próbálkozásba. És mind ezt csak azért, hogy túltegyenek a Szabad Rasalhág Köz társaság fővilágát, a Rasalhágot elfoglaló Farkasokon. Ezekből a vereségekből nem sok következtetést lehetett levonni. Jelentéktelen kivételek voltak, melyek megerősítették, hogy a Belső Szféra seregei híján vannak a becsü letnek, és hogy egyszer-egyszer nekik is lehet szerencséjük. A Füstjaguárok és Novamacskák megszállási zónája ellen indított Csillagligás támadással viszont az volt a probléma, hogy egyértelműen egy klánokra jellemző pre cizitással kidolgozott és végrehajtott hadműveletről volt szó. Nem egyéb kezdődött itt el, mint a Belső Szféra klá nos területek elleni inváziója, és Vlad szinte ugyanazt a sokkot és végzetszerűséget érezte, mint annak idején a Belső Szféra lakossága. Ugyanúgy, ahogy a kezdeti könnyű győzelmek alátámasztották a Keresztesek küldetésének erkölcsi tisztasá-

gát, a mostani veszteségek súlyos kételyeket ültettek el a kánokban. Vlad szinte érezte Katrina finom kezét a ter vezésben és a célpontok kiválasztásáb a n . A Füstjaguároknak, az én ellenségeimnek mentek neki. Az invázió végeredményben sokkal több hasznot hozott Vlad számára, mint amennyi kárt okozott. Ránézett Marthe Pryde-ra. – Sértő rád nézve, hogy nem téged támadtak meg, pozvál? A nő szemében felvillanó tűz elárulta neki, hogy közel jár az igazsághoz, de a Jádesólyom kán, hogy leplezze gondolatait, megrázta a fejét. – Azt hiszem, ami a Coventryn történhetett volna, az elég volt ahhoz, hogy leszálljanak a Sólymokról. – Nem kétséges. Marthe halkan rámordult a férfira, majd Lincoln Osis felé fordult. – Igaz ez, ilkán? A Belső Szféra csapatai jogot formáltak arra, hogy a Csillagliga színeiben harcoljanak? – Igen, de mindez csak hazugságok sorozata. – Osis elő rehajolt, öklével támasztotta meg magát a pulpituson. – Már van is egy tervem rá, hogyan bánjunk el a támadókkal. A Belső Szféra ugyan taktikai téren sokat fejlődött, ám a műveleti és stratégiai tervezés még mindig sok kívánnivalót hagy maga után. A csapásaik olyan világokat céloztak, ahol nem találkoztak ellenállással, vagy csak helyőrségi csillaghalmazokkal kellett elbánniuk. A leg jobb egységeimmel még nem kerültek szembe, és nem is szándékozom megadni nekik ezt a lehetőséget. Behato-

lunk a Szövetség területérc, és kiszélesítjük az inváziós folyosót. Osis felemelte és széttárta karját. – Itt a lehetőség, melyre mindannyian vártunk. Készen állok rá, hogy fogadjam az alakulataik kijelölésére beje lentett liciteket, hogy hozzám csatlakozva megsemmisítsük a klánokra leselkedő veszélyt! Vlad hangosan felkacagott. – Milyen nagylelkűen adományozza nekünk a lehetőséget, holott eddig igencsak fukarkodott az információkkal. Hat teljes hetet várt, amíg megkezdődött az invázió második hulláma és kérdőre vontuk önt a tanács előtt, hogy árulja el mi történt, és tájékoztasson minket a támadásokról. És még mindig nem mondott el nekünk mindent arról, hogy mivel kell szembenéznie. Osis vállat vont. – Egyébként sem hittem, hogy csapatokat fog küldeni segítségül, Ward kán, így a kifogásai nem lepnek meg, de nem is befolyásolnak semmiben. – Nem is azért mondtam, hogy befolyásoljam önt, ilkán. A Csillagliga ellátja mindazzal a meglepetéssel, melynek kezelésére jelenleg képes. – Vlad végignézett a többi kánon. – Ilkánunk, Lincoln Osis úgy döntött, titok ban tartja ezeket a támadásokat, és a Füstjaguárok belső ügyeként kezeli őket. Még akkor sem terjesztette elénk a problémát, amikor üzenetet kapott a Novamacskáktól, melyben hírt adtak róla, hogy őket is hasonló támadások érték. Most pedig előállt egy tervvel, és azt szeretné, ha mindannyian részt vennénk benne.

Vlad méltatlankodó redőkbe igazította arcvonásait, és hagyta, hogy hangja halk morgássá mélyüljön. – Én nem egy zsoldos vagyok, akit csak úgy meg lehet vásárolni. Mit ajánlott fel nekünk az ilkán? Felajánlotta nekünk a lehetőséget, hogy saját harcosaink vérével sze rezzük vissza az elveszített világokat a Füstjaguárok szá mára. Teljesen nyilvánvaló, miért gondolja azt, hogy az ajánlata több mint nagylelkű. Asa Taney, a Jégördögök kánja megfordult, és mutatóujját Vladra szegezte. – Ön könnyen beszél, Ward kán, hiszen a csapatai már a Belső Szférában tartózkodnak. Ez a mi esélyünk, hogy csatlakozzunk az invázióhoz. – Nem, ez az önök esélye, hogy áruba bocsássák a kato náikat a Füstjaguárok asztaláról lehullott morzsákért. A tőle kapott megbízatások csak arra lesznek jók, hogy szétszóródjanak a Periférián, és a Szövetség ellen tucatnyi különböző helyről indított támadással kivonulásra kény szerítsék a Jaguár világokat megszálló egységeket. Amiről viszont a tervezés során elfeledkezett, az az, hogy nem csak szövetségi csapatok támadtak rá a világaira. Ez egy koalíciós erő, melyben a Belső Szféra legjobb egységei kaptak helyet. Ostobaság volna önöktől beleugrani ebbe a hadműveletbe. – A Farkasok kánja igazat beszél – bólintott komoran Marthe Pryde. – Az ilkán ezt az ügyet a Füstjaguárok problémájaként kívánta kezelni, de most, amikor az ese mények kezdenek kedvezőtlen fordulatot venni, megpróbálja a klánok közös ügyévé tenni. És ez helytelen. Még

pedig oly mértékben helytelen, hogy saját csapataimat fogom feltenni a Füstjaguárokat segíteni szándékozó lici tek ellen. Bármelyik egység, amelyik jelenleg nem részese az inváziónak, csak úgy nyerheti el a jogot a részvételre, ha előbb legyőzi a Jádesólymok harcosait. – Én pedig a Farkas klán egységeit teszem fel azok elle nében, akik átjutnak a Jádesólymokon. – Vlad fejet haj tott Marthe felé. – Nagy megelégedésemre szolgálna a Jádesólymokkal felváltva fogadni a kihívásokat, ha Marthe kán volna olyan kedves megosztani velem és har cosaimmal a feladatot. – A Jádesólymok örömmel engedélyezik a Farkasoknak, hogy elbánjanak a kihívók egy részével – mosolyodott el Marthe Pryde. – Akkor hát ez a helyzet, kánjaim. Ha bizonyítani kívánják, hogy csapataik méltók az invá zióban való részvételre, először azok ellen kell helytállniuk, akik egyszer már legyőzték a Belső Szféra seregeit. – Nem! – Lincoln Osis öklével az asztalra csapott. – Mit csinálnak? Hát nem látják a fenyegetést? – De látom, ilkán, – mégpedig sokkal tisztábban, mint ön. – Vlad maga elé emelt kézzel összeérintette ujjhegyeit. – Ön az ilkán, mégis úgy viselkedik, mint a Füstjaguárok kánja. Erről a veszélyről azonnal be kellett volna nekünk számolnia. Nem tette. Feltételezem azért, mert úgy gondolja, hogy ilkánként egyedül is képes megoldani a helyzetet. Vagy így van, vagy nem. Ha nem, akkor el kell ismernie, hogy alkalmatlan az ilkáni cím birtoklására. Vissza kell lépnie, és másik ilkánt választunk a helyére. Egy olyat, aki véget vet a krízisnek. Más követ

keztetést teljesen felesleges levonni. Osis arca hamuszürkévé vált. – Ön megpróbálja elbagatellizálni a fenyegetést, Vlad. – Nem erről van szó! Mindössze nem látom be, hogy a Füstjaguárok alkotnák a klánok lelkét – közölte Vlad jeges hangon. – Lehet, hogy a Belső Szféra elpusztítja a Füstjaguárokat, ám a klánok élni fognak. Túléljük a téve déseit és törvénysértéseit akkor is, ha ön nem. Az egye düli esélye a túlélésre, ha az elfoglalt világok visszahódítására készített terve működőképesnek bizonyul. Mert ha nem, egy új ilkán foglalja el a helyét, aki a megfelelő idő ben cselekedni fog.

35 Barbarossa űrjáró Nadír újratöltő állomás, Wolcott Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség 3059. július 27.

Victor Ian Steiner-Davion még egyszer, alaposan szem ügyre vette a tiszti étkezde közepén elhelyezett kivetítő felett lebegő adatokat. – Nem egészen erre számítottunk. A kardinális higgadtan csóválta a fejét. – De nem is ért váratlanul minket. – Megigazgatta szemfedőjét. – A Füstjaguárok parancsnoka összetéveszt engem Hannibállal, és megpróbálja eljátszani Scipio Afri canust. Azt gondolja, öt szövetségi világ megtámadásával rákényszeríthet, hogy visszavonjuk a csapatainkat, és megpróbáljuk megvédeni a Szövetséget a további hódításoktól. Tudtuk, hogy ez megtörténhet. – Igen, és pont ezért terjesztettük ki a második hullámot azokon a világokon túlra, ahonnan a Jaguárok könnyen támadást indíthatnak a Szövetség világai ellen. Abban reménykedtünk, hogy a vonalak mögötti tevé kenységünkkel és az utánpótlásuk veszélyeztetésével kij jebb csalogathatjuk az átugrott egységeket. A Szövetség

elleni csapást az első hullám utánra vártuk, nem pedig a harmadikat megelőzően. Ez baj. – Valóban? – nézett rá Focht felvont szemöldökkel. – Igen, de talán nem leküzdhetetlen az akadály. Három ezredünk állomásozott ezeken a frontvonali világokon, amikor megkezdtük a második hullámot. Ezeknek az erőknek egy részét előremozgattuk ide, hogy felkészüljenek a harmadik hullámra – amely így olyan világokat is érinteni fog, melyeket eredetileg csak a negyedik hullámban szándékoztunk elfoglalni –, és így át tudunk csoportosítani néhány egységet a frontvonal meg nem támadott világairól. A kardinális bólintott. – És ne feledkezzen meg róla, hogy ezeken a világokon nyolc éve készülnek a klánok inváziójára. A Szövetség kiépítette a védelmet és felkészítette a lakosságot az ellenállásra. Az erősítés megérkezésével a klánosok rájönnek majd, hogy ezeket a bolygókat bizony nem könnyű bevenni. Arra számítanak, hogy ugyanolyan könnyű csa tákat kell vívniuk, mint az invázió kezdetekor, de nem ezt fogják kapni. Hosszú időre fel lesznek tartva, ami azt jelenti, hogy olyan erőkkel tudunk reagálni, amekkora biztosan elegendő a megsemmisítésükhöz. A herceg megfontolta Focht szavait. A Szövetség határ világain tett látogatásai alkalmával meggyőződött a magas készültségi fokozatról. A helyőrségi egységek folyamatosan gyakorlatoztak, és az évek során olyan veteránok mellé osztották be őket, akik már maguk is harcoltak a klánok ellen, valamint olyan újoncokhoz, aki

nek a fiatalos lelkesedése szolgáltatta a stratégiák kivitelezéséhez szükséges hajtóerőt. Erődítményeket emeltek a klánok ostromának visszatartására, a lakosságot pedig anti-klán taktikára képezték ki. Bár a túlélési esélyük valószínűleg igen alacsony lesz, az előkészületek és a gya korlatok következményeként egész bolygók váltak fegy veres táborokká, ami azt jelentette, hogy a klánok egyet len szövetségi világon sem fognak békére lelni. – Jobban szerettem volna saját világaikon szétverni ezeket az egységeket, de végeredményben az sem rossz, ha a Szövetségben veszik nyomuk. Én a helyükben nem szeretnék leszállni azokon a világokon. – Victor elmosolyodott. – Remélem, a klánosok is gyűlölni fogják. – Biztosan. – A kardinális témát váltott. – Átnéztem a schuyleri támadás csapatbeosztását, és láttam, hogy ön fogja vezetni a Tizedik Lyrán Gárda Első Zászlóalját. – A Kísérteteim. Természetesen én leszek a parancsnokuk. – És ha úgy határozok, hogy távol tanom önt a harcoktól? Victor gyomra görcsbe rándult. – Azt hittem, amikor bevettük a Tizedik Lyrán Gárdát a támadó egységbe, nyilvánvaló volt, hogy én is velük tar tok. Kai vezeti a Lándzsásokat, Hohiro az Első Genyoshát, Phelan pedig a Negyedik Farkas Gárdát. Nekem is ott a helyem a Kísértetek élén. – Nem – rázta meg a fejét Focht. – Várjon, mielőtt ellenkezni kezdene, válaszoljon egy kérdésre: miért kell önnek vezetnie őket?

– Mert az én embereim. Én választottam ki őket. Együtt gyakorlatoztam velük. Együtt mentettük ki Hohi rót a Tenientéről. Nem engedhetem őket egyedül harcba, nem kérhetem meg őket, hogy vállalják a veszélyt és a kockázatot, csak ha én is velük együtt felvállalom. – Victor, ön már régeb ben vállalta ugyanezt a kockázatot, a bátorsága nem képezi vita tárgyát – mutatott rá Focht. – Nem könnyű a háttérbe húzódni, és úgy irányítani, hogy nem veszünk részt a csata sűrűjében. A Tukayyidon mindennél jobban szerettem volna bemászni egy mech pilótafülkéjébe, és magam is a klánok után eredni. Úgy éreztem, minden halált meg tudtam volna akadályozni, ha ott vagyok, hogy cserbenhagytam az embereimet, amikor hagytam, hogy nélkülem induljanak harcba. – Pontosan ez az. Tehát ön is tudja, miért kell ott len nem. – Nem. Én azt tudom, miért gondolja, hogy ott kell lennie. – Focht komoran bólintott. – Ráadásul szerintem ön azt hiszi, hogy a politika is megköveteli a személyes jelenlétét a hadműveletben. Attól fél, hogy ha nem harcol, ha nem teszi kockára az életét a klánok ellen, abból is csak a húga húz hasznot. Victor gerincén bizsergés kúszott fel. – Nem tagadom, ez is egy szempont, ám korántsem a legfontosabb. – Keze lassan ökölbe szorult. – Ön már elég régóta van jelen ahhoz, hogy átlássa a Belső Szféra politikai machinációit. Emlékszik arra, amikor nagyanyám eltávolította a hatalomból Alessandro nagybácsiját, és elfoglalta az arkóni trónt. Bizonyára nem felejtette el

Ryan Steiner színjátékát és Frederick Steiner kétbalkezes politikai húzásait sem. Ő vezette a Tizedik Lyrán Gárdát, és jobban tette volna, ha megmarad a katonai oldalon, mivel politikusként teljesen használhatatlan volt. – Emlékszem. – Focht ép szeme összeszűkült. – De nem látom át, hová akar kilyukadni ezzel a történelemleckével. – Oda akarok kilyukadni… – Victor nagyot sóhajtott, megpróbálta összeszedni a gondolatait. – Akkor történt, amikor meghaltam… vagyis amikor azt hittem. Tudom, hogy az orvosok hoztak vissza az életbe, de amíg ez meg történt, rájöttem néhány dologra önmagammal kapcsolatban. Örökségemnél, hajlandóságomnál és képzésemnél fogva elsősorban és mindenekelőtt harcos vagyok. Ez az amihez értek, ez az ami vagyok, és ez az amit jól tudok csinálni. Olyan telivér vagyok, akinek állandóan futnia kell, mert ha nem teszem, az a halálomat jelenti. Ez nem ugyanaz, mintha egy közönséges szociopata lennék, aki csak azért indít háborút, hogy egy mech pilótafülkéjébe ülve gyilkolhasson. Olyasvalaki vagyok, aki érzi, ha ten nie kell valamit, és aki vállalja a felelősséget a tetteiért, hogy gondoskodjon a népe szabadságáról. – Nézze, én is tudom, hogy az egész művelet legfontosabb része a tervezés és a kiértékelés. Élvezem a feladatot, nagy lelkesedéssel csinálom, és azt hiszem, elég jól is végzem a dolgom. – Így van. – A probléma azonban az, hogy mindez csak elméleti feladat. Nekem arra van szükségem, hogy leszálljak egy

világra, körbemenjek a mechemmel, és beleolvadjak a háború realitásába. E nélkül olyan hibákat fogok elkö vetni, amilyeneket nem engedhetek meg magamnak. – Victor felnézett Fochtra. – Ön már elegendő tapasztalatra tett szert az élete során, hogy ne kelljen többé harcolnia. Rendelkezik azzal a lelki beállítottsággal és ellenállóképességgel, amivel én még nem. – És ha meghal, miközben megpróbál szert tenni ezekre? – Akkor nem vagyok alkalmas arra, hogy másokat vezessek. – Victor az asztal lapjára helyezte tenyerét. – Ezenkívül folyamatosan harcolnom kell, hogy fenntartsam a katonák tiszteletét. Lássuk be, az eddigi eredményeim nem valami fényesek. Az első egységemet a Trell wanon megsemmisítették. A Twycrosson mindannyiunkat lemészárolták volna, ha Kai nem menti meg a helyzetet. Az Alyinán megint csak Kai húzott ki a bajból. És igaz, a Tenientén a Kísértetek ugyan megmentették Hohirót, de csak az ő egységének a közbelépése miatt nem kerültem kínos helyzetbe. És végül a Coventryn megvívtunk egy majdnem-csatát, ami még jól is jött, mert ha nyertünk volna, élőerőben és hadianyagban akkor is súlyosabb veszteséget szenvedünk. – Kai, Hohiro és Phelan tisztelnek téged, ez pedig átra gad a csapatokra is. – Igen, de ez az érzés halványulhat. – Victor megvonta a vállát. – Talán csak képzelődöm, de úgy érzem magam, mint egy szélhámos. Magamra vállaltam egy csomó fele lősséget, mégis tele vagyok kételyekkel. Állandóan arra

várok, hogy valaki leleplezze a blöffömet és bebizonyítsa, hogy nem vagyok méltó arra a pozícióra, melyet elfoglalok. Van ennek valami értelme? – Természetesen – válaszolt mosolyogva a kardinális. – Azt hiszi, ön az első vezető, akinek ilyen kételyei támad nak? Az igazán jók mind ilyenek. Azt hiszem, az apja is sokat gyötrődött a döntései felett, a nagyanyja pedig biz tosan. Ők tudták, mikor vezessenek, és mikor harcoljanak. Victor bólintott. – Tehát azt mondja, itt az ideje, hogy harc helyett inkább vezessek? – Nem egészen. – A kardinális melegen Victorra mosolygott. – Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy valóban harcolni akar, és nem birtokolni a harcot. Ha arra készült volna, hogy leszáll a Shuyleren csak azért, hogy a csata végén a mechjében odasétáljon a Jaguárok főhadiszállásához és bejelentse a győzelmét, nem engedtem volna. – Gondolja, képes lennék ilyesmire? – Addig nem, amíg sokkal inkább harcos, mint politikus – válaszolt Focht. – Menjen, nézze meg, készen áll-e az egysége. Én pedig utasítom a tartalékot, hogy induljanak, és számolják fel a Jaguár offenzívát. Mire végzünk, a Jaguárok tudni fogják, hogy nem tréfálunk, és még több csapatot küldenek ide, miközben nyitva hagyják előttünk a Huntresst. Meglátják majd, hogy mi is tanulmányoztuk Scipio Africanust, és hogy sokkal több közös vonásuk van a karthágóiakkal, mint szeretnék.

*** Füstjaguár vagyok – vadász, nem pedig elejtésre váró vad! Vulcan Bowen elementál csillagkapitány legszívesebben ezeket a szavakat üvöltötte volna rádiójába, miközben keresztülvágott Fuun városán. A 19. Támadó Csillaghalmaznál töltött ideje alatt a Belső Szféra számos világán járt már, de a Szövetséghez tartozó Matamoros világa volt mind közül a legrosszabb. Annyira sivár, hogy az embereket biztosan csak büntetésből ítélték arra, hogy itt töltsék le az életüket. A helyőrségi egység, a Második Éji Vadászok az éjszakai műveleteikről híresültek el, és Bowen úgy vélte, ennek fő oka az lehet, hogy a nappali órákban még ők sem bírták elviselni a hely látványát. Az éjszaka viszont nem volt a barátjuk. Fuun városa a Wazukana erődtől ötven kilométerre keletre feküdt. Az Első Szabad Világok Gárdaezred itt állította fel főhadiszállását, a 19. Támadó Csillaghalmaznak pedig nagy nehézségeket okozott kimozdítani őket a helyükről. Fuun városi milíciájának folyamatos szabotázsakciói hát ráltatták a Füstjaguárok ostromát, ezért a támadók úgy döntöttek, a probléma megér egy licitet. Az eredeti licitet nem Bowen nyerte. Jeremiah Furey csillagkapitány volt a győztes, aki keve sebb, mint egy pontnyi erőig lelicitálta magát. Fureynek és két társának úgy veszett nyoma a városban, hogy még segélykérő üzenetet sem tudtak küldeni.

Bowen és négy elementálból álló egysége megtalálták társaik holttestét, akiket a város közepén álló dombocskán durván ácsolt keresztekhez kötöztek. Ami meglepte, és kicsit nyugtalanította is Bowent, hogy őrjáratuk során az életnek semmiféle jelét nem tapasztalták egészen addig, amíg el nem érték a városközpontot. Még a keresz tek körüli porban sem látszottak lábnyomok. Mintha Fureyt és elementáljait fantomok szippantották volna ki a páncéljukból, hogy megöljék őket. Aztán hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül lángok csaptak ki a környező épületekből. A nehéz géppuskák és Infernó rakéták tüze leterítette Carsont. Bowen habozás nélkül kiadta a parancsot, hogy induljanak előre, és gép puskájával megszórta a tér északi szélén álló épületet. A többiek követték őt a masszív, téglából emelt ház felé. Ha beérnek, a fal már védelmet biztosít számukra, nyu godtan megtisztíthatják az épületet, és folyamatosan elő retörve felszámolhatják az ellenállást. Trevor félúton rálépett egy gyalogsági aknára, amely hangos dörejjel detonált az elementál jobb lába alatt, és a magasba dobta a férfit. Trevor egy pörgés után a fején és a vállán landolt. Bowen tudta, hogy a harcosnak némi szé dülésen kívül valószínűleg nem esett más baja, de amikor Trevor talpra állt, a parancsnok látta, hogy társa eléggé zavarodott. Trevor rohanni kezdett a tér nyugati végében álló épület felé. A déli és a nyugati épület második szintjéről érkező kereszttűz darabokra szaggatta az elementált. Páncélozott öltözékének darabjai repkedtek a levegőben, ahogy a

lövedékek megpördítették a tengelye körül. A páncél hasadékain fekete, nyúlós folyadék szivárgott, amely megpróbálta elzárni a sebeket, de rögtön szét is fröccsent, ahogy az újabb lövedékek áthatoltak rajta és a páncél alatti emberi testen. Trevor a földre zuhant, de még ott is tovább rángott a folyamatos golyózáporban. Bowen hatolt be elsőként az északi épületbe, menet közben szakítva ketté egy férfit a bal alkarja alá szerelt géppuska sorozatával. Jobbra fordult, és a másik karjába épített könnyű lézerrel egy újabb ellenállót változtatott élő fáklyává. Mindkét milicista a homokzsákokkal körbekerített géppuskafészek mögé rogyott. Grace és Adrienne is elérte a bejáratot Bowen után, ahol rögtön kettéváltak, hogy biztosítsák az előcsarnokból nyíló helyiségeket. Bowen zajt hallott felülről, ezért megpördült, és géppuskájából megszórta a mennyezetet. Próbálkozását hangos sikoly jutalmazta. Éppen időben fordult vissza ahhoz, hogy lássa, amint Adrienne lába alatt beomlik a szomszédos szoba padlózata. A nő eltűnt a nyílásban és Bowen rádöbbent, hogy csapdába csalták őket. Felülről valami belehullott az ele mentált elnyelő lyukba. Nem tudta pontosan kivenni, mi lehetett az, de kétségkívül fémből volt, mérete meghaladta a másfél métert, és meglehetősen súlyosnak lát szott. A tárgy becsapódásakor megérezte az épület alap zatán átfutó remegést, és tudta, hogy Adrienne páncélja egy pillanatig sem állhatott ellen. Odavakkantott egy parancsot Grace-nek, és mindketten elindultak a hátsó kijárat felé. Bowen úgy tervezte,

hogy átszökken a homokzsákokkal védett géppuskaállás felett, majd egy újabb ugrással távozik az ablakon keresz tül, de bal lába megcsúszott első áldozatának zsigerein. Ennek következtében egy pillanatnyi késéssel rúgta el magát a talajtól, és jobb lába beleakadt az ablak kere tébe. Bowen önkéntelenül kinyújtotta testét, és egy szaltó után keményen a hátára érkezett. Rendhagyó távozása mentette meg az életét. Grace kecsesen, minden nehézség nélkül követte, és ellenség után kutatva gyorsan körbenézett a mellékutcában. Elő ször balra pillantott földön heverő parancsnoka felett, majd jobbra fordult volna, de ebben a pillanatban a kes keny utcában parkoló, ütött-kopott légpárnás jármű fel robbant. Az elementált narancsszín fénykoszorú vette körül, amely előbb sárgává, majd fehérré változott, a páncélos alakból pedig mindössze egy fekete sziluett látszott. Bowennek az jutott eszébe, hogy a nő valahogy Nova macskává alakult, mert az egész páncélja fekete volt, kivéve a bal vállánál egyre terjedő izzó, fehér foltot. A parancsnok csak akkor döbbent rá igazán, mi történt valójában, amikor társa karja pörögve elszállt a feje felett, és sötét körvonala térdtől felfelé feloldódott a fényben. A robbanás ereje felkapta a férfit, és Grace karja után hajította. Feje a falnak ütközött, aztán érezte, hogy pörögve száll a levegőben. Ismét nekirepült valaminek, ezúttal a vállával. Teste tovább bukdácsolt a mellékutcában, bokája hangos roppanással tört darabokra, ahogy páncélozott lába porrá zúzott egy téglafalat. Felkészült a

fájdalomra, de energiapáncélja már el is kezdte a nyugtatók pumpálását a szervezetébe, eltompítva a kínt és meg növelve ellenálló képességét. Kigurult az utcára, és amilyen gyorsan csak tudott, fel állt. Hallotta a páncéljáról lepattanó puskagolyók kopo gását. Egy kósza lézernyaláb is eltalálta, de ezek a személyelhárító fegyverek csak annyira zavarták, mintha az eső esett volna. A helyiek nyilván a rajtaütésre összpontosították komolyabb arzenáljukat, a támogató csapatnak már csak a könnyebb fegyverek jutottak. Igaz, hogy ezek kel nem igazán árthattak neki, viszont jelenthetik a pozí cióját és elég ideig feltarthatják, amíg előkészítenek egy újabb rajtaütést. Ha nem mozgok, meghalok. Körülnézett, hogy merre menekülhetne, de egyetlen útvonalat sem talált a szabadság felé. Az észak-déli irányú főúton semmi forgalom nem volt, de a járdán parkoló járművek bármelyikében lapulhatott egy ugyanolyan bomba, mint amelyik megölte Grace-t. Mint ahogy valószínűleg lapult i s. Akkor van a legnagyobb esélyem, ha az épületeken keresztül próbálok kijutni a területről. Átviharzott az úttesten, és beugrott az egyik étterem falán tátongó nyíláson. Miközben az asztalokat borogatva és az egyik tűzhelyet darabokra törve keresztülcsörtetett az épületen, megpróbált rádiókapcsolatot létesíteni, a 19. Támadó Csillaghalmaz főhadiszállásával. Az összes frek vencián csak hangos, vibráló statikus zörej hallatszott. Zavarják. Nem csoda, hogy Furey nem tudott jelentkezni. Bowen az étterem hátsó falán áttörve egy keskeny,

észak-déli irányú sikátorba jutott. Dél felé fordulva még éppen látta, ahogy egy kopaszodó, sárgás bőrű öregember belép a mellékutca végén, és egy muzeális értékű szakállas puskát emel a vállához. Az öreg vakmerő pimaszsága meglepte Bowent. Tudta, hogy az elöltöltős nem árthat neki, így még egy gyors tisztelgést is megengedett magá nak, miközben a férfi meghúzta a ravaszt. Az ütőszeg lecsapott, szikrát vetett a lőporserpenyőbe, és a fegyver hatalmas, fehér füstfelhőt okádva magából elsült. A nehéz lövedék Bowen mellének közepét találta telibe, és néhány lépésnyit hátralökte az elementált. A diagnosztikai képernyőre vetett gyors pillantás meg győzte róla, hogy a páncél sértetlen maradt, de a lövés eszébe juttatta Bowennek, hogy öltözéke nem teljesen ellenálló a fizikai behatásokkal szembe n. Egy alaposan felgyorsított, megfelelő tömegű tárgy képes áthatolni rajta. A füst eloszlása után Bowen látta, hogy az öreg az éle téért fut: a sikátor végétől egyenesen egy közeli épület bejárata felé vette az irányt. Bowen utána vetette magát, és tüzet nyitott a menekülő lázadóra. Elhibázta, és a férfi vörös kimonója meglebbent, ahogy átbotladozott az ajtón. Bowen egy másodpercig fontolóra vette, hogy merészségéért megjutalmazza az öregembert az életével, de gyorsan elvetette az ötletet. Biztosan a fájdalomcsillapítók hatása. Megpróbált megölni. Ha életben hagynám, azzal csak a többieket bátorítanám. Pusztulnia kell. Bowen két hosszú sorozattal megszórta az épület homlokzatát, aztán

felsőtestét kicsit elcsavarta jobbra, és behúzta a fejét, hogy a lehető legkisebb időveszteséggel jusson át az ajtón. Egy mozgó célpontot nehezebb eltalálni. Ahogy belépett, Bowen maga előtt megpillantotta pré dáját, néhány egymásra halmozott homokzsák mögött kuporogva. Az öregember széles, majdnem fogatlan vigyora tökéletesen passzolt a mellette ülő lány mosolyához. Nyilvánvaló elégedettségük meglepte Bowent, de csak azért, mert nem ismerte fel azonnal, hogy a berendezés, ami mögött ülnek, tulajdonképpen egy fegyver. A valamilyen szárazföldi járműből kiszerelt lemezrugót egy két méter hosszú födémgerenda-darabhoz erősítették. A rugó íves végeit vastag acélsodrony – egy darab nagy szakítószilárdságú fémkábel – feszítette meg, melyet V-alakban hátrahúztak, és egy egyszerű rugós retesszel rögzítettek. A gerendán egy másfél méter hosszú vasrudat fektettek végig, melynek egyik végét kihegyezték, a másikba pedig hornyot vágtak, hogy simán illesz kedjen a kábelhez. A rugós reteszhez egy hosszú rudat erősítettek, és miközben Bowenben kezdett derengeni, hogy mit lát, az öreg rátaposott a rúdra a lábával. Bár eredetileg nem arra tervezték, hogy egy házi készí tésű számszeríj alkatrésze legyen, a laprugó megállta a helyét. Olyan iszonyatos erővel lökte előre a vasrudat, hogy a fémhegy gond nélkül fúrta át az elementál páncéljának jobb oldalát. Bowen érezte, ahogy a rúd átmegy rajta, és a másik oldalon előbukkan a páncélon keresztül, de igazából csak a nedves, loccsanó hang tudatta vele sérülése komolyságát.

Megpróbált visszavetődni az utcára, de a rögtönzött lövedék végei beleakadtak az ajtófélfába, és meghiúsították a kísérletet. Miközben támolyogva előrebotladozott, lézerével elkezdte szétégetni a számszeríjat, de ellenfelei már rég nem voltak ott. Körbefordult, hogy megkeresse őket, de törött bokacsontja végkép felmondta a szolgálatot, és Bowen elterült a padlón. A jobb oldalára zuhant, amitől a vasrúd még jobban belenyomódott a testébe, majd a hátára fordult. Görcsösen felköhögött, vért ízlelt a szájában. Amikor felnézett, vércseppek borították sisakja kémlelőnyílását. Érezte, ahogy a páncél újabb adag drogot pumpál a szer vezetébe, és egy kis lámpa villogása azt is tudatta vele, hogy helyzetjelzője működésbe lépett. Csakhogy mindent zavarnak. Tombolni akart, harcolni a nyugtatók ellen és kijutni Fuunból, de már nem volt hozzá elég ereje. Fel akart kelni, és lemészárolni minden embert a városban, de tudta, hogy ezzel nem mentené meg az életét. Most döb bent csak rá, hogy azok az emberek, akikkel az invázió folyamán eddig összehozta a sors, soha nem merészeltek volna rátám a d n i . Ám hosszú éveket biztosítottunk számukra, hogy túllépjenek a félelmeiken. És most megfizetjük az árat. Bowen felpillantott, és látta, hogy az öregember köze ledik felé, kezében egy magasra emelt pöröllyel. Az ele mentál megpróbált parancsot adni a karjának, hogy emel kedjen fel és égesse hamuvá a városlakót, és valószínű volt, hogy sikerült is neki, de soha nem bizonyosodhatott

meg róla teljesen, mert a homályos szilánkokká robbanó kémlelőnyílással együtt ő is mindörökre elvesztette az eszméletét.

36 Mitsuhama-gerinc, Schuyler Füstjaguár Megszállási Zóna 3059. augusztus 13.

Amint a légűrvadászok befejezték második, és egyben utolsó támadásukat, Victor beindította madárlábú Daishi omnimechjét, és nekivágott a Mitsuhama-gerincre vezető árnyékba borult, kanyargós hegyi szerpentinnek. Bár kétségkívül nem ez volt a Tizedik Lyrán Gárda mechjeinek leggyorsabbika, az általa Prométheusznak elnevezett nehézkes behemót meglehetősen masszív gépezet volt, és jelentős mértékű sérülést kibírt. Klános technológiával szerelték fel, és hosszú idővel ezelőtt kapta ajándékba, hogy egyenlő eséllyel vehesse fel a harcot ellenfeleivel. Az Alyinán és a Tenientén megóvott, miközben a klános harcosokra vadásztam. Bár tudta, hogy mivel elsőként lép a gerincre, pompás célpontot fog nyújtani, Victor különös módon nem érzett félelmet. A klánosok vonalát áttörték, és a Negyedik Jaguár Regulárisok egy trináriát különítettek el a gerinc e gyenge pontjának védelmére. Keletre és nyugatra a Nehézgárda EHCS és az Első Genyosha a Négyesek szárnyait fenyegette és helyhez

kötötte őket, így a Tizedikre hárult a feladat, hogy áttörjék a klános centrumot, és szétszórják a Jaguárokat. A Schuyleren állomásozó másik alakulat, a Tizenkettedik Jaguár Regulárisok már összeomlott az Olasin-fjordnál a Negyedik Farkas Gárda, az Első St. Ives-i Lándzsások és a Komgárda 91. Divíziójának nyomására. Igaz, hogy ezek csak helyőrségi csillaghalmazok voltak, azaz vegye sen rendelkezetek első-, illetve második vonalbeli mechekkel, a Tizenkettesek bátran küzdöttek, a Négye sek pedig megszilárdították a vonalaikat, amint elérték a gerincet. A Daishi a szerpentin egyik kanyarjához ért, és Victor rögtön észrevett egy mechet, amelyik sziklás fedezékéből kiemelkedve már célba is vette őt. Számítógépe Grendelként azonosította. A közepes méretű mech jelentős tűzerőt birtokolt, de nem az a fajta ellenfél volt, amelyik képes megállítani egy Daishit. Kivéve, ha nagyon-nagyon szerencsés a fickó. A Grendel felemelte bal karját, és tüzet nyitott az alkarja felső részére szerelt félnehéz lézerekkel. Az egyik rubinvörös sugár messze a célponttól balra húzott el, de a másik végigszántott a Daishi bal karján, és leolvasztott némi páncélzatot. A Grendel jobb karjába épített nehéz lézer is életre kelt. A lövedék Victor mechjének bal oldalába fúródott. A megolvadt páncéldarabok alaktalan, gőzölgő masszaként hullottak a földre. Következtek a közepes mech mellébe és fejébe ültetett félnehéz lézerek. A felvillanó fegyverek energiája elpárologtatott egy kevés páncélt a Daishi jobb karjáról is, és olvadt szélű forradást

hagytak maguk után, amely a megszólalásig hasonlított a másik karon lévőhöz. Victor gondolkodás nélkül az ellenséges mech körvonalára vezette célkeresztjét, és egyszerre hozta működésbe a jobb kar nehéz impulzuslézereit, valamint a bal Gausságyúját. Az impulzuslézerek mindegyike talált, az energianyalábok a Grendel bal karjának, jobb lábának és jobb oldalának páncélzatát tépázták meg. A Gauss-ágyú ezüstös lövedéke akadály nélkül süvített át az olvadt páncélrepeszek zivatarán. A nagy sebességű fémtömb a Grendel jobb karjába csapódott, leszedte a végtag összes páncélzatát, és elgörbítette a ferrotitán-ötvözet csontokat. Az iszonyatos ütés ellenére a klános pilóta valahogy álló helyzetben tudta tartani mechjét. A Grendel ismét célba vette Victor gépét a fegyvereivel. Két félnehéz lézer az omnimech bal oldaláról fejtette le a páncéllemezeket, a Grendel fejéből érkező rubin fénysugár a bal karról égette a le a védőréteget, a nehéz lézer smaragdzöld nyila pedig a Daishi jobb lábát gyötörte meg. Renny Sanderl i n Faltörője bukkant ki a kanyarból Victor mögött, és a mellébe ültetett impulzuslézerekkel rögtön el is kezdte a Grendel megdolgozását. Az egyik sugár mellément, de az összes többi eltalálta a kisebb mechet. Az első felemésztette a Grendel jobb karját, és ezzel együtt elpusztította az ott lévő nehéz és könnyű lézereket. A másik két lövedék a mech oldalairól párologtatta el a páncélt. A jobb oldali sugárnak sikerült áthatolnia a védelmen, és használhatatlanná tette a rövid

hatótávolságú rakéták kilövőberendezését. Az utolsó két lövés pontosan a mellkas közepébe fúródott, és a rövidesen megjelenő fekete füst azt mutatta, hogy valószínűleg a hajtóművet is megrongálhatta. Victor már rá se hede rített a földre zuhanó Grendelre; inkább egy Árnyékmacska kötötte le a figyelmét, amelyik a szerpentin felső szakaszáról vette őt tűz alá. A mech páncélja magán viselte a vadászok támadásának nyomait, és ezáltal sokkal inkább ki volt téve a sérüléseknek a Daishival szemben, mint egyébként lett volna. Az Árnyékmacska méret és páncélzat tekintetében nagyjából egyenértékű volt a Grendellel, bár fegyverzetében valamivel elmaradt tőle. A Daishi eddigi sérülései miatt elméletileg lehetséges lett volna, hogy a kisebb mech komoly károkat okozzon, de ezzel együtt nem sok esélye volt rá, hogy kivonja a forgalomból az omnit. Victor ujjai rászorultak az irányítókarok gombjaira. Miközben az Árnyékmacska nehéz lézerei végigszántottak a Daishin, Victor lézercsapása forró párafelhővé változtatta ellenfele mechjének bal karját. A Gauss-ágyú darabokra törte a jobb kart védő páncéllemezeket, és összelapította a vállízületet. A másik két impulzuslézer energianyilakkal szórta meg az Árnyékmacska bal lábát és jobb oldalát, elegendő páncélt égetve le ahhoz, hogy a pilóta már ne tudja kompenzálni a mech hirtelen súlyponteltolódását. Az Árnyékmacska elvágódott, beszorult a hegyszoros fala és egy hatalmas sziklatömb közé. Azonban az Árnyékmacska támadása sem maradt

eredmény nélkül. Mindkét nehéz lézer zöld sugara végigszántotta a Daishi mellét. Az egyik eltávolította a páncélzatot a mech szíve fölül, a második pedig áthatolt az így meggyengített védelmen, a mellkas bal oldalán. A lézersugár megsütött néhány belső kiszolgálóegységet és komolyan fenyegette az RHR kilövőt, de a Daishi további működését még így sem veszélyeztette. Vakító, ezüstös fény öntötte el a hegyszorost, amint Renny Faltörője Victor Daishija elé ereszkedett. – Hadd segítsek, Victor. Mindjárt fent vagyunk. Victor visszanyelt egy káromkodást. Rennynek igaza van, megsérültem. Renny Sanderlin Victor szobatársa volt a Nagerlingen az utolsó évben, de már előtte is jó barátságban voltak egymással. A termetes mech-harcos mindig készen állt rá, hogy támogassa Victort, vagy megvédje őt a veszélytől. – Roger, Renny. Fedezem a hátad. A gerinc pereme mögül egy hatalmas, megviselt páncélzatú omnimech lépett elő, hogy elzárja az útjukat. A robosztus, humanoid alkatú Man o' War mindössze tíz méter magas volt, de ahogy ott állt a szerpentin végében, háta mögött az égbolttal, Victor úgy érezte magát, mint Dávid Góliát előtt. A Füstjaguár mech kézfej nélküli karjai felemelkedtek, és láthatóvá váltak a jobb alkart alkotó iker részecskeágyúk, valamint a bal csuklóból előmeredő négy lézer csöve. Az omnimech félelmetes ellenfélnek számított, de Victor tudta, hogy alul fog maradni, mert alul kell maradnia. A Man o' War lőtt elsőként. Az első PPC mesterséges

villáma végignyalta a Faltörő mellének bal oldalát, a második ragyogó, kék sugár pedig a mellkas közepébe fúródott. A bal kar félnehéz lézereiből érkező skarlát energianyilak zápora elpárologtatta az EgyNem mech bal lábáról a páncélzat jó részét, és alaposan meggyengítette a végtag védelmét, ám egyik lövésnek sem sikerült rajta átjutnia. Renny visszalőtt, és a mech felsőtestébe ágyazott hat lézer lövése közül öt ismét betalált. Kettő az ellenséges mech bal karjáról párologtatta el a páncélréteget, a har madik fegyver sorozata végigszórta a bal lábát, egy másik pulzáló fénysugár az omni jobb karját nyitotta fel, s végül az utolsó a mech széles mellkasa felett változtatta gőzzé a fémlemezeket. Victor is célkeresztje közepébe igazgatta a Man o' War alakját. A zöld energiasugarak vihara is leolvasztott némi páncélt a mech bal karjáról és törzséről, de a harmadik nehéz impulzuslézer és a Gauss-ágyú okozta a legnagyobb kárt, amikor lövedékeik a már sérült jobb karba csapódtak. A Gauss-ágyú fémtömbje szinte az össze páncélzatot letakarította a végtagról, a lézer pedig elintézte a maradékot. Az impulzuslézer többi sugara a vállat vette kezelésbe. A cseppfolyóssá vált ízület miatt a kar megbénult, majd néhány másodperccel később az alkar egyik PPC-je is felrobbant. A Man o' Wart ért szörnyűséges sebek ellenére a pilóta továbbra is működésben tartotta gépét, és még arra is maradt energiája, hogy visszalőjön. A bal kar két félnehéz lézere a Faltörő jobb karjába és bal oldalába vájt, a PPC

azúrkék sugara azonban elhibázta a mechet, mert a beragadt vállízület miatt nem tudott pontosan ráállni Renny gépére. A nehéz impulzuslézer sugarát viszont semmi nem akadályozta abban, hogy mélyen a Faltörő jobb oldalába fúródjon, gőzzé változtassa a maradék páncélzatot, és tönkretegye az egyik lézert – bár az utolsó pillanatban még az is tüzet nyitott. Renny összes impulzuslézere talált. Az alacsonyabbra tüzelő trió lehámozta az omnimech lábait védő páncélréteget, a másik kettő pedig a mech mellkasának közepét izzította fél. Azonban az utolsó okozta a legnagyobb sérülést: a jobb kart átégetve elpusztította a megmaradt PPC-t. A végtag megfeketedett roncsa döngve hullott a földre. Victor folytatta a támadást a Füstjaguár ellen. Egyik lézere leégette a páncélt a mech mellén, míg a másik a bal kar maradék védelmét is múlt időbe tette, és elkezdte megsütni a myomerszálakat és a ferrotitán csontokat. A harmadik impulzuslézer megszabadította az utolsó réteg páncélzattól is a jobb lábat, és átégette a felső mozgató rendszert, a mesterséges izomzat szakadt végei pattogva rángatóztak. A Gauss-ágyú lövedéke pont ezen a lyukon hatolt be, és kettéroppantotta a Man o' War combcsontját. A titáni mech keményen a jobb oldalára dőlt, majd las san a hátára fordult, és mozdulatlanul meredt a füstös égboltra. Renny kissé lelassított, hogy ő és Victor egyszerre érje nek ki a gerincre. Victor a Faltörő jobb oldalára húzódott,

hogy omnimechjével takarja a mech jobb oldalán tátongó lyukat, és Renny is hasonlóképpen fedezhesse a Daishi törzsének szitává lyuggatott bal oldalát. A két hátrahajló lábú, előretolt testű titán lenyűgöző és halálos látványt nyújtott: két gép, melyet egyetlen célra hoztak létre. Balról egy apró Hankyu bukkant elő, és nyitott tüzet a Faltörőre. A kisméretű mech a karjaiban elhelyezett félnehéz lézerekkel megszórta Renny mechjének bal karját és lábát, a mellében helyet kapó impulzuslézerekkel pedig a jobb kart és a törzs jobb oldalát vette tűz alá. A Faltörőről füstölögve hullottak a páncéldarabok, de egyik lövés sem volt olyan súlyos, hogy kárt okozzon az érzékeny belső szerkezeteknek. A Faltörő választüze megrázta a Hankyut. A két impulzuslézer végigsorozta a törzs mindkét oldalát, míg a harmadik a mech jobb karjáról szaggatott le néhány páncéllemezt. A maradék két lézer energianyilainak zápora átégette a páncélt a klános mech jobb lábán, és behatolt az izmok és a szintetikus csontok közé. A Hankyu ennek ellenére állva maradt, jelezve a pilóta szakértelmét és értelmetlen hősiességét. Victor jobbján egy Vándorsólyom csatlakozott a harchoz. A humanoid mech páncélzatát mindenhol elegánsan lekerekítettre tervezték, beleértve a félnehéz impulzuslézereknek helyet adó, alkarra szerelt fegyverágyakat is. A mech fegyvereiből előröppenő csillogó, rubinvörös fénydárdák a Daishi jobb oldalába és karjába fúródtak. A támadást egy nehéz impulzuslézer tüze egészítette ki, melynek sugara szintén a jobb kart

vette kezelésbe, ám némi páncélveszteségen kívül más kárt nem okozott az omnimechen. A herceg mintegy mellékesen jobbra lendítette a Daisbi jobb karját, és viszonozta a tüzet. A zöld energianyalábok végigsöpörtek a mechen, kettő közülük szinte az összes páncélzatot eltávolította a Vándorsólyom lábáról. Ez azonban már nem sokat számított, mivel a harmadik lövés leégette a Vándorsólyom mellpáncélját, és így a Gauss-ágyú lövedéke szinte akadálytalanul hatolhatott át a nyíláson. A nagy sebességű lövedék darabokra zúzta a mech belső kiszolgáló rendszereit. A Vándorsólyom hátratántorodott a találat erejétől, majd esetlen bucskázással összeesett, törött páncéldarabokkal terítve be a környéket. A Faltörő és a Hankyu eközben folytatta a párviadalt. A könnyű mech ismét minden fegyverével talált. Olvadt fémpatakok csorogtak a Faltörő mellpáncélján és jobb karján, egyre gyengítve a védelmet ezeken a testrészeken. Két újabb lézersugár a bal láb utolsó páncéllemezeit is eltávolította, és utat talált magának a végtag belsejébe. Ennél azonban sokkal kellemetlenebb volt, hogy az utolsó két lövés behatolt a Faltörő mellének jobb oldalán, megsemmisített két lézert, és olvadt masszává változtatta a belső szerkezetek jó részét. Renny válaszcsapása darabokra tépte a Hankyut. Két impulzuslézer ugyan csak a mech bal karjáról és lábáról füstölt el némi páncélzatot, azonban a másik három lövés tűzvihara teljesen felemésztette a gépezet jobb karját és lábát, illetve a törzs jobb oldalát védő páncéllemezeket.

A támadás energiája megperdítette a tengelye körül az apró mechet, amely egy kisebb földhányásra zuhant, majd begurult egy keskeny vízmosásba. – Renny, minden rendben? – A mech javításra szorul. Jammer leszedi a fejem, de a techek arra születtek, hogy szenvedjenek. Én jól vagyok. – Nálam is hasonló a helyzet – sóhajtott Victor, miköz ben megállapította, hogy az egész testét elöntő verejték nem csak a pilótafülkében felhalmozódott hőnek köszön hető. – Tartsd nyitva a szemed. – Azt hiszem, nem szükséges. – Hogy érted ezt? A Faltörő a horizont irányába nyújtotta karját. – Szerintem azok ott űrjárók, azt a porfelhőt pedig a feléjük tartó mechek verik fel. Victor egy gombnyomással megnövelte holografikus kijelzője nagyítását. Renny igazat mondott, de Victor nem mert hinni a szemének. – De hiszen ezek Füstjaguárok, klánosok. Ők sosem menekülnek. – Nem menekültek, Victor. Egészen a mai napig. – Barátja hangjából mintha hitetlenkedés érződött volna. Victor megrázta a fejét, és szemügyre vette a kétoldalt fekvő, füstölgő mecheket. – Akkor ez csak egy Omega Csillag lett volna, akiket azért hagytak itt, hogy feltartsanak minket, amíg a töb biek lelépnek? – Úgy tűnik, ez a helyzet. – A Faltörő tisztelgésre emelte a kezét, miközben a Gárda többi tagja is elérte a

fennsíkot, és gyorsan elkezdtek szétszóródni, hogy biztosítsák a peremvonalat. – Mosolyoghatsz, Victor, méghozzá nagyon szélesen. Megtörtük őket. Győztünk. *** Victor Phelan Kellről Anastasius Focht kardinálisra nézett, majd vissza a kánra, miközben a hadműveleti szoba közepére kivetített hologramon lassan gördült fel felé a Komsztár csatornáján keresztül érkezett legutóbbi jelentés. A mitsuhama-gerinci csata óta már eltelt néhány óra, ők pedig berendezkedtek a Negyedik Jaguár Regulárisok Tsurara Cityben felállított főhadiszállásán. A herceg szédült és fázott. Tudta, hogy ezek lehetnének akár az egész napos csata és a győzelem utóhatásai is, de úgy gon dolta, inkább az imént olvasott jelentések tehetnek róla. – Kardinális, mennyire tartja megbízhatónak ezeket az információkat? Focht egy pillanatra elfordult az asztaltól, és elgondolkodva megdörzsölte az állát. – Az ügynökeink mindeddig megbízhatónak bizonyultak. A jelentések mintegy fele a támadásokban résztvevő Komsztár alakulatoktól származik, ezért úgy gondolom, az ő adataik is vannak olyan pontosak, mint a mieink. Úgy tűnik, akárcsak itt a Schuyleren, a Füstjaguárok a Schwartzon, a Rocklanden, a Coudox-n és a Garstedten is csak jelképes ellenállást fejtettek ki, azután gyorsan elmenekültek. Az Idlewindet és a Richmondot elhagyó

Jaguárokról szóló beszámolók is hitelesnek látszanak, és a főhadiszállások, valamint a világok nagyobb ipari léte sítményeinek elpusztítása nem csak arra mutat, hogy a mi dolgunkat akarják megnehezíteni, de arra is, hogy nem szándékoznak visszatérni. – Én is így látom – bólintott Victor. – Phelan, neked mi a véleményed? Victor most első alkalommal látta zavarban unokatestvérét. – Tapasztalataim szerint ez a lépés abszolút váratlan és példa nélkül álló. Amikor arra kényszerítetted Marthe Pryde-ot, hogy vonja ki a csapatait a Coventryről, hegirát ajánlottál neki. Ezt csak olyan ellenféllel lehet megtenni, akivel harcba szálltál, és le is győzted. Az, hogy szabadon hagyod távozni a rendszerből az űrjárókat, de facto s z i n t é n hegira. Egy támadás vagy kihívás előli visszavonulás azonban… nos, ilyenről még sosem hallottam. – Van valami elképzelésed, mi okból tehették? Phelan vállat von, jól láthatóan kényelmetlenül érezte magát a kérdéstől. – Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy a Füstjaguárok nagyobb veszélyre számítanak valahol máshol. Lehetséges, hogy háborúba kezdtek a Novamacskákkal valahol a hátországban, vagy hogy egy másik klán Beolvasztással fenyegeti őket. Ez indokolttá tenné, hogy a Jaguárok visszavonják a csapataikat a Huntressre, feltöltsék és átcsoportosítsák az alakulatokat, és úgy induljanak el harcolni. És ne bízzuk el magunkat. Súlyos veszteségeket

okoztunk nekik, és néhány elit egységük is ráment a támadásunkra, de nem pusztítottunk el mindent, amivel rendelkeznek, vagy amihez hozzá tudnak férni. Victor tudta, hogy Phelannak igaza van. – Azt akarod ezzel mondani, hogy a harci kötelékünk megérkezik a Huntressre, és ahelyett hogy egy gyengén védett világot találnának – mivel a klán nagy része itt harcol velünk –, belefutnak mindenbe, ami a Jaguároknak megmaradt? – Nagyjából – mondta komoran Phelan. – Persze az is lehetséges, hogy a visszavonulás csak egy csel. – Jó meglátás – bólintott Phelannak a kardinális. – Talán csak azért húzódnak vissza, hogy kevesebb világra koncentrálják az erejüket abban a reményben, hogy úgy majd sikerül megállítaniuk minket. Így megint csak ők választhatnák meg a harcteret, mégpedig oly módon, hogy a lehető legelőnyösebb legyen számukra. – De mennyi ennek a valószínűsége? – Victor felkelt a székéről, és járkálni kezdett a hadműveleti helyiség rövi debbik fala mentén. – Ennek a taktikának az alkalmazása azt jelentené, hogy számítottak a támadásunkra, és szán dékosan feláldoztak többtucatnyi egységet, hogy hamis felsőbbrendűségi érzésbe ringassuk magunkat. Mivel az ő módszereik szerint folytatjuk a hadviselést, a batchallt és a bevetni kívánt erők megnevezését is beleértve, nyugodtan visszavonulhattak volna a támadásunk előtt, és ugyanazt érték volna el vele anélkül, hogy feláldoztak volna ennyi embert és felszerelést. Ráadásul, ha annyira jól szervezett lett volna a visszavonulás, akkor ugyanazt

véghezvitték volna a többi világon is, amit a Richmondon és az Idlewinden megtettek: azaz elpusztították volna a hadjáratunk folytatásához nélkülözhetetlen utánpótlást előállító ipari létesítményeket. – Egyedül a zsákmányból három ezrednyi klános mechet tudtunk kiállítani, nem beszélve arról a Jaguár csillaghalmazról, amelyet beolvasztottál a Harmadik Far kas Légióba. Phelan egyetértően bólintott. – Fel kellett vetnem a lehetőséget, bármennyire cse kélynek is véltem az esélyt rá, hogy erről legyen szó. – Azaz fontolóra kell vennünk az elképzelhetetlent, a Füstjaguárok korai összeomlását. – Victor a fejét csóválta. – Négy hónap alatt véghezvittük azt, amire négy évet szántunk, és a tervezett veszteségeknek csak a felét szen vedtük el. Ez természetesen csodálatos eredmény, viszont szembesít minket egy újabb problémával. – És mi lenne az? – nézett rá a kardinális. – Egy Huntressre induló expedíció megtervezése. Focht felvonta a szemöldökét. – Éppen úton van egy. – Tudom. – Victor összefűzte az ujjait, majd mindkét kezével a kardinálisra mutatott. – Ha valóban egy teljes visszavonulás tanúi vagyunk, akkor ezek a Jaguár csapatok most mind a Huntressre tartanak. Egészen biztos, hogy Morganék előtt érnek oda, ami azt jelenti, hogy őt és az embereit egészen egyszerűen lemészárolják. Nem küldhetünk nekik üzenetet, mert abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán elér hozzájuk, a

Jaguárok viszont könnyen elfoghatják, ami csak tovább növelné a rájuk váró nehézségeket. Victor szétválasztotta ujjait, és ökölbe szorította a kezét. – Mondhatjuk azt, hogy kiterjesztjük a hadműveletet a Perifériára, és ott folytatjuk a Jaguárok elleni támadásokat. A Szövetség képes kézben tartani a híráramlást, és ez most elsődleges fontosságú, mert nem engedhetjük meg, hogy a nyilvánosságra került információk a klános csatornákon előbb érjék el a Huntresst, mint mi. A kardinális mintha aggódott volna. – Tudja, hogy ezzel ön és a hadereje legalább másfél évig távol lesz a Belső Szférától? Victor bólintott. – Van más választásom? – Szerintem igen. – A kardinális széttárta a karját. – Felelősséggel tartozik az emberei irányában. Ha elmegy, senki sem tudja megjósolni, mit fog tenni a húga a távol létében. A Huntressre való utazás sosem képezte részét a klánok elleni hadjáratunk tervének, és ha így teszünk, fel borítjuk a Belső Szféra kényes egyensúlyát – Ha viszont nem, akkor Morgan és a többiek meghalnak. – Ezt nem tudhatja, Victor. – De feltételeznem kell, kardinális. Focht határozottan rázta a fejét. – Morgan Hasek-Davion ravasz vezető. Ha odaér és látja, hogy az esélyek ellene szólnak, a lehető legbölcsebben fog cselekedni. – Én is szeretném ezt hinni, de Morgan hajlamos olyan

lelkesedésbe hajszolni az embereit, hogy azt gondolják magukról, képesek még a lehetetlenre is. Ha mindenképpen támadást indítana, és meghalna akció közben, én… – Victor keze kinyílt, majd újra ökölbe szorult. – Nem aka rom, hogy odakint lelje a halálát, főként, ha tehetek vala mint, hogy megakadályozzam. – Vannak dolgok, melyeket még ön sem tud megakadályozni, Victor. – A kardinális hangja jeges suttogássá hal kult. – Veszélyes ösvényen halad, ha olyan döntéseket hoz, melyeket később még megbánhat. Ne vegye félvállról ezeket a dolgokat. – Nem fogom. – De, azt hiszem igen. A szavaiban mintha saját régi döntéseimet hallanám visszhangozni. – Focht a terem csukott ajtajára nézett, majd felemelte az állát. – Úgy lát szik, a Steiner vérvonalból kétféle típusú ember kerül ki. Az egyik a kiemelkedő képességű harcos – ön testesíti meg a család eme aspektusát. A másik a politikus – olyan, mint az ön Katherine húga. Bizonyos esetekben ezek az előnyös képességek keverednek, és a nagyanyjában mind kettő erősen megmutatkozott, de az ilyen személyek nagyon ritkák. Azt próbálom elmagyarázni önnek, Victor, hogy éppen egy katonai döntés meghozatalára készül, miközben elsiklik a lehetséges politikai következmények felett. – Ez így van, kardinális. A családomra való rálátása figyelemre méltó, ám ez nem tartozik a tárgyhoz. – De igen, Victor. Ismeri a híres Santayama idézetet? – Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek,

hogy újra átéljék azt. – Pontosan – bólintott Focht komoran – Én vagyok a múlt, Victor. Nem engedhetem – a Belső Szféra nem engedheti –, hogy megismételje ugyanazt az ostobaságot, amit én is elkövettem három évtizeddel ezelőtt. – Nem értem. – Gondoltam, hogy nem fogja. – Focht óvatosan elmo solyodott, és a kezét nyújtotta Victor felé. – Victor Ian Steiner-Davion, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Fre derick Steiner vagyok, az ön rokona két generáció távlatából. Victor szája tátva maradt. A herceg hátratántorodott, és teljes súlyával nekidőlt a falnak. – Ez… ez lehetetlen! Ön meghalt a Dromini VI-on, a Drakónis Szövetségben. Hős volt, akit öngyilkos küldetésbe hajszoltak a Tizedik Lyrán Gárdával, mert összeesküvést szőtt Aldo Lestrade-del. Nyitva hagyta a Nemzetközösséget egy Szövetség felől érkező támadás előtt. Ön nem lehet Frederick! – Biztosíthatom róla, Victor, hogy én vagyok, de egy DNS próbával ez egyszerűen bizonyítható. Ha meg sze retne róla bizonyosodni, vegyen tőlem vért, és személyesen felügyelje az ellenőrzés folyamatát. Victor csak a fejét rázta. Jól ismerte már a DNS próbák eredményességi mutatóit. Egy hasonló DNS összehasonlítás derített fényt arra is, hogy Thomas Marik csupán egy hasonmás. Phelanra nézett. – Nem látszol meglepettnek. A Farkas a fejét csóválta.

– Az ilkánnak végzett munkáim közül az volt az egyik, hogy derítsem ki a kardinális valódi személyazonosságát. Nem volt olyan egyszerű, mint egy sima vérvétel. – Ki tud még róla? Focht vállat vont. – Theodore Kurita, Mori prímás, és talán még néhányan – vonta meg a vállát Focht. – Mostanában már nem törő döm vele, ki voltam egykor. Azért választottam ezt a nevet, mert durva fordításban „újjászületett harcost” jelent, és pontosan annak is tekintem magam. Képességeimet arra használtam, hogy biztonságosabbá tegyem a Belső Szférát. A politikai játszmák juttattak oda, ahol most vagyok, elvágva a hatalomtól, a családomtól és a tradícióimtól. Megtanultam beilleszkedni ebbe az új életbe, de kétlem, hogy önnek is ezt kellene tennie. Victornak eszébe jutott, mennyire szívesen áldozott volna fel mindent azért, hogy szabadon élhessen Omival, és megrázta a fejét. – Téved, mint ahogy a Steinerek öröklött belső tulaj donságaival kapcsolatban sincs igaza. – Hm? Phelan mosolyogva ült vissza a székére. – Ez talán nem is baj. Victor ellépett a faltól, és amennyire csak tudott, kiegyenesedett. – A születésekor ugyanúgy nem volt eldöntve, hogy önből kiváló harcos válik, mint ahogy a húgomról sem, hogy gyilkos boszorkány lesz belőle. Ezek nem belső tulajdonságok, hanem tanult viselkedésminták. Maga a

tanulás képessége az, amit a magunkénak mondhatunk. A harcosként bizonyított szakértelme, beilleszkedése az új életébe a Komsztár kötelékén belül, a klánok legyőzéséhez szükséges módszerek kidolgozása: mindez tanult képesség, márpedig a tanulásban én is nagyon jó vagyok. És ha valamit tökéletesen megtanultam, az az, hogy nem árulhatom el azoknak az embereknek a bizalmát, akiknek az élete tőlem függ. Morgan és az emberei esetében pedig pontosan ez a helyzet. Katherine-nek rengeteg munkát fog adni Thomas Marik és Sun-Tzu Liao, így a próbálkozásai eleve kudarcra vannak ítélve. Befejeztük a klánok elleni hadművelet ránk eső felét, és lehetőségünk van rá, hogy segítsünk a barátainknak végrehajtani az ő részüket is. És ezt meg is fogjuk tenni. – Harcosként beszél – bólintott Focht. Victor ajka mosolyra húzódott. – Azt hiszem, Katherine hajlamos problémákat okozni, amennyiben munka nélkül hagyjuk. Arra a nagyon való színűtlen esetre, ha Thomas és Sun-Tzu nem adna neki elegendő elfoglaltságot, előkészítettem néhány apróságot, ami majd ellátja egy kis gondolkodnivalóval. A kardinális megkockáztatott egy mosolyt. – Davionként beszél. – Szükség is van rá, mert a Steiner felemnek az elkövetkező kilenc hónapban mindent meg kell tanulnia egy koalíciós erő egybekovácsolásáról, hogy a feledésbe tud junk küldeni egy klánt. – Victor szeme összeszűkült. – Meg kell szerveznünk a kiképzést, az utánpótlást, a javí tásokat, a behajózás menetrendjét, a biztonságot, a

médiakapcsolatokat… Phelan nevetve szakította félbe. – Ezeket inkább rád hagyom, Victor. Csak szólj, ha indulni kell. Victor a cipője orrára szegezte tekintetét, majd felnézett Phelan zöld szemébe. – Te és az embereid nem jöhettek, Phelan. – Tessék? – Phelan felpattant a székből. – Korábban azt mondtam, hogy nem vezetünk el titeket a Huntressre vagy a Strana Mechtyre, de azt sosem állítottam, hogy ha te odamész, nem fogunk hozzád csatlakozni. – Tudom, és nagyon szeretném, ha velem jönnél. De nem engedhetem. Nem engedhetjük. – Victor felsóhajtott. – A hadművelet fő célja, hogy bebizonyítsuk a klánoknak: a Belső Szféra igenis képes legyőzni őket. A te részvételed ebben létfontosságú, mert most már ti is a Belső Szférához tartoztok. Ugyanúgy, ahogy a CSVE-hez csatlakozó Novamacskák is, de őket sem vihetem magammal. Sem a Füstjaguár jobbágyokat. Bármit is csinálunk a klánűrben, azt kizárólag a Belső Szféra csapatainak kell végrehajtaniuk. Lehet, hogy az ő felszerelésükkel harcolunk, viszont az ő tenyésztett harcosaik nélkül. Csak így bizonyíthatjuk be nekik, hogy a felsőbbrendűségük csupán illúzió, és hogy egy közösen megtervezett jövő sokkal jobb egy konfliktusokkal kísértnél. Victor hangja ellágyult. – És van egy másik, sokkal fontosabb oka is, amiért sze retném, ha itt maradnál. Annak ellenére, amit a kardinálisnak mondtam az imént, tudom, hogy Katherine képtelen lesz ellenállni a kísértésnek, és a távollétemben meg

próbál majd valami zűrt kavarni. Ha viszont te itt vagy, és kéznél vannak azok a csapatok, amelyeket hátrahagyok a maradék Füstjaguár ellenállás felszámolására, nem mer majd túlzottan kalandos vállalkozásokba kezdeni. Tud nom kell, hogy Yvonne-nak van kihez fordulnia, amennyiben az irányítás kezd kicsúszni a kezéből. Nem hiszem, hogy bárki másra jobban számíthatnék, ha meg kell őt védeni. – A pokolba veled, Victor Davion. – Phelan öklével nyi tott tenyerébe csapott. – Felkészültem rá, hogy bármilyen indokot elhárítsak, amivel maradásra akarsz bírni, aztán arra kérsz, hogy gondoskodjam Yvonne-ról. A fenébe! Tudod, azt hiszem, mindig is ő volt a kedvencem a családodból. – Aha. Nos, ha már itt tartunk, én sokkal jobban szeretem Caitlin húgodat. – Victor pillantása találkozott Phe lan zord tekintetével, aztán hirtelen mindketten elnevették magukat. – Te leszel itt a horgony, Phelan. Tartsd fenn a békét, amíg visszaérünk. – Csak próbáljatok meg sietni, Victor. – Phelan a her cegre és a kardinálisra szegezte ujját. – Ha ti ketten úgy határoztok, hogy Kerenszkij példáját követve leléptek innen, és vissza sem jöttök, nem úszod meg szárazon. Megkereslek és visszarángatlak ebbe az őrültekházába, hogy te magad rendezd le a hátrahagyott ügyeidet.

EPILÓGUS Királyi Palota, Triád Tharkad City, Tharkad Donegal Körzet, Lyrán Szövetség 3059. szeptember 1.

Katrina Steinert határtalanul bosszantották saját korlátjai, mert nagyon úgy érezte magát, mint amikor valaki egy hirdetőtáblán dicsőíti saját szelídséget. Nagyon szívesen hagyta volna lecsúszni az érzelmeit kordában tartó pórázt, hogy romba dönthesse saját irodáját. Vagy arra is igencsak vágyott, hogy elrendeljen egy légicsapást a nya raló ellen, melyet Victor használt a Whitting Konferencia idején. Megérdemelné. Két hír is eljutott hozzá, melyek ellentétes érzelmek kavargását indították el benne. Az első Victor luthieni sebesüléséről szólt. Kimondottan idegesítette, hogy bátyja nem volt hajlandó eltávozni az élők sorából. Halála egész sornyi problémától szabadította volna meg a Belső Szférát. Azt is zavarónak találta, hogy a hír mind össze szóbeszéden alapult, és semmiféle meggyőző bizo nyíték nem utalt rá, hogy a sebesülés egyáltalán megtörtént. Ráadásul a Szövetség területén zajló harcokról érke zett legutóbbi jelentések azt mutatták, hogy Victor ismét

kitüntette magát a harcmezőn, ám könnyű sebesülést szenvedett, ami után maradt rajta néhány forradás. Ezzel meg lehet magyarázni a mellét átlyukasztó katana nyomán keletkezett sebhelyeket! Visszaült az íróasztala mögé, és hátradőlt a fehér, bőr huzatú karosszékben. Nyilvánvaló: ha a halálát akarom, nekem kell megtennem a megfelelő lépéseket. Az e téren szerzett tapasztalata volt a másik ügy, ami felkeltette a figyelmét, és aggodalommal töltötte el. Frances Jeschkének nyoma veszett. Nem volt Tommy nevű fiú, nem volt a Coventryn eltűnt férj, nem volt fel jegyzés az adoptálásáról, sem arról, hogy Galen Cox apjá nak házasságon kívül is született volna gyermeke. A nő, aki előző novemberben segítségért fordult hozzá, egyszerűen felszívódott, és a létezését bizonyító számítógépes feljegyzések törlődtek. Az egész különös incidensből csak egyetlen dolog maradt meg: a Galen Cox és Jerrard Cranston DNS-min tája közötti egyezés. Egy ilyen hasonlóság esélye körülbelül egy a négymilliárdhoz volt. És ha ez még nem lett volna elég, a két férfi képének műszeres összehasonlítása több egyértelmű átfedést is mutatott. Még a hangminták is egyeztek. Katrinának az adatok birtokában le kellett vonnia a megfelelő következtetéseket, és felidéződött benne a Victorral lefolytatott beszélgetés anyjuk sírjánál. Nagyon sokat tanult. Először elküldte hozzám a nőt, majd szépen eltüntette, hogy a tudomásomra hozza: tudja, milyen szerepet játszottam anyánk halálában. Talán még

bizonyítéka is van, de nem használhatta fel túl korán, mert azzal még a megalakulása előtt darabokra zúzta volna a Csillagligát. Azért küldte hozzám Jeschkét, amiért én is megtettem volna hasonló helyzetben. Hogy kínozzon, és hogy rettegjek a visszatérésétől. Élesen felnevetett. – Azzal, hogy elláttál aggódnivalóval, Victor, egyben időt is biztosítottál számomra, hogy megszüntessem a problémát. Ryan Steiner meghalt, és ezzel egyharmadával csökkent azoknak az embereknek a száma, akik tudtak az ő szerepéről Melissa meggyilkolásában. A második személyt David Hanaunak hívták. Alig emlékezett a pocakos fér fira. Ő volt az ügynöke Ryan táborában, és becsületesen szolgálta Katrinát. Jelenleg a Poulsbón élt a feleségével egy birtokon, melyet az arkón nagylelkűségének köszön hetett. Katrina nem érezte magát fenyegetve ebből az irányból, de ő is egy elvarratlan szál volt. Majd eljuttatom részvétnyilvánításomat az özvegyének. Az egyedüli ember, aki esetleg még tudhatott a dolog ról, Sven Newmark volt, Ryan személyi titkára, egy rasal hági menekült, aki Ryan halálának pillanatában ott tar tózkodott a szobában. A különféle eszement összeesküvés-elmélet gyártók tudatlanságból, helytelen és hibás következtetésekből, valamint vad ábrándokból arra az eredményre jutottak, hogy valójában Sven gyilkolta meg Ryant. Newmark, akit a hatóságok tisztáztak mindenfajta bűnrészesség vádja alól, néhány hónapig még állta a gya núsítgatásokat, aztán hirtelen nyoma veszett.

Nem engedhetem meg, hogy esetleg újra megjelenjen. Meg kell találnom, és meg kell bizonyosodnom róla, hogy senkinek sem fog mesélni. Katrina elmosolyodott. Szerencsére egy egész kormány erőforrásaival rendelkezem, hogy pontot tegyek az ügy végére. Ha ő eltűnik, Victor képzeletbeli bárdja sem függ többé a nyakam felett. És ha ezt a mesterséges pórázt eltávolítom, egyedül csak én szabhatok gátat saját tetteimnek. *** Helspring Üdülőtelep, Crescent Harbor New Exford Arc-Royal Védelmi Kordon

A nagy, sötét lencséjű napszemüveg lehetővé tette Fran cesca Jenkins számára, hogy alaposan szemügyre vegye az előtte elsétáló Sven Newmarkot, miközben úgy tett, mintha a kézi elektromos olvasóján megjelenő szöveget tanulmányozná. A magas, karcsú férfi elnyújtózott egy törülközővel leterített kempingágyon, a medence mel lett. Newmark hiába festette be feketére hajának jó részét és szemöldökét, sápadt bőre megőrizte eredeti színét. Az ügynök más körülmények között talán hibának tartotta volna, hogy a férfi nem változtatta meg teljesen hajának színét, de Newmark új személyazonosságot hozott létre. Ő volt Reginald Starling, a különc művészember. És mint

ilyen, a változó hajszín és a jobb fülében lévő két karika egyfajta szociális lázadónak állította be őt. Francesca elismeréssel adózott a férfi bátorságának, amiért olyan személyiséget választott magának, amely a nyilvánosság reflektorfényébe helyezi őt, de ez az álca valójában csak egy újabb páncélréteget húzott elé, hogy még nehezebb legyen felismerni. A legtöbb elrejtőzni vágyó ember gyakorlatilag remetévé válik: ásnak egy mély lyukat, belemásznak, aztán betemetik maguk mögött. Azzal, hogy egyfajta hírességet csinált magából – mégpedig olyat, akinek az elismertsége meglehetősen illékony, aki szinte már kóro san képtelen igazat beszélni, és aki állandóan meg tud újulni –, gyakorlatilag önmaga karikatúrájává vált. Még ha kiállt volna a nyilvánosság elé, és bejelenti, hogy ő Sven Newmark, akkor sem vette volna senki komolyan. Francesca sem ismerte volna fel Starlingben Newmarkot, ha nem árulja el a művészete. A Newmarkkal kapcsolatos kutatásai közben az egyik solarisi lemezmagazinban felfedezett egy érdekes cikket. A férfi neve egy hosszabb listán volt elrejtve, ahol azokat az embereket sorolták fel, akik eredeti műalkotásokat adományoztak egy jótékonysági aukció számára. Egy hétig vadászott az árverés kata lógusának egy másolatára, amelyben megtalálta New mark festményének digitalizált képét. Mivel semmi más nyomon nem indulhatott el, számítógép segítségével minden szempontból analizálta a képet, aztán elkezdte átvizsgálni a hírműsorokat és a művészeti adatbázisokat, hátha talál valami hasonló alkotást.

Rengeteg egyezést talált színválasztásban, témában, anyagfelhasználásban, sőt még névben is – egy hamisító Newmark nevében készített egy teljes képsorozatot, amely a bérgyilkos lövésétől szétrobbanó fejű Ryan Stei nert ábrázolja –, de ezek közül csak egyetlen egy vezetett nyomra. A jótékonysági aukcióról szóló cikkben lévő alá írás és Starling szignójának „S” betűje megegyezett egy mással. Azután Francesca már csak Reginald Starlingre koncentrált. Hízelgő rajongóinak csak „Star”, a műveit gyűlölő kritikusoknak pedig „Reggie”. Kritikusból ugyancsak kevés volt, azok is nagy távolságokra egymástól. A férfi művészetének volt egyfajta sötét aspektusa, ami látszólag megragadta a határ mentén, a klánok fenyegetésében élő embereket. A Jádesólymok coventry-i akciójával népszerűsége az egekbe szökött, és jó néhány művét sikerült szép summáért elpasszolnia. Reginald Starling a New Exford hírességévé vált, ami sok kal inkább árulkodott a bolygó kulturális szintjéről, mint a művész kisugárzásáról vagy tehetségéről. Kétségkívül nem volt rossz festő, ám rámenőssége és udvariatlansága miatt önmagában már az is izgalmas eseménynek ígérkezett, ha meghívták egy társasági összejövetelre. Mindaz, amit sikerült összeszednie Starlingről, valami halvány párhuzamot mutatott Newmark személyiségével, ezért ő és Curaitis a New Exfordra utaztak, hogy köze lebbről is szemügyre vegyék a festőt. Francesca a férfi széke mellé érve úgy tett, mintha megcsúszott volna az egyik apró víztócsában. Miközben hát razuhant, hagyta, hogy vastag frottírköpenye szétnyíljon.

Az elektromos olvasó kisiklott a kezéből, és Newmark mellett landolva darabokra tört, a felpattanó műanyag szilánkok végigsorozták a férfi oldalát. – A fenébe! Newmark felült, tekintete először a nő mellére siklott, azután pislogott egyet, és átlendítette lábát a szék pere mén. – Megsérült? – Nem, semmi komoly, de legyen óvatos. A lába alatt minden tele van szilánkokkal. – Valóban. Kösz. – Newmark testhelyzetet változtatott, feltérdelt a székre, és elkezdte összeszedegetni az olvasó darabkáit. Felvette a lemezt és megvizsgálta. – Breyer: A szökevény tévedése. – Igen. Egy kis könnyű olvasmány. – Francesca maga alá húzta a térdét, és félig összehúzta magán a köpenyt. – Borzalmasan sajnálom. Ez nem az én évem. Newmark meglóbálta a lemezt. – Valóban szörnyű lehetett, ha a Tévedést könnyű olvasmánynak tartja. Francesca visszaült a földre, és gondosan megigazgatta magán a fürdőruháját, miközben ujjai végigsiklottak a bal csípőjén végighúzódó, egyenetlen szélű forradáson. – Az Áthelyezési Ügynökségen azt mondták, Breyer könyve az átköltözött emberek bizalommal és alkalmazkodással kapcsolatos problémáiról szól. Eddig a Zurichen éltem, de pont belecsöppentem a harcokba, és alig sikerült megmenekülnöm. – Rámutatott a mellcsontja alatti és a csípőjén lévő hegekre.

– Miután kiengedtek a kórházból, visszatértem a szü leim coventry-i otthonába. A klánok azonban ott is meg jelentek, így hát ismét továbbálltam. – Melegen a férfire mosolygott. – Hagytam, hogy a számítógép véletlenszerűen válassza ki a következő úticélomat, és most itt vagyok. Newmark visszaadta neki a lemezt. – Mióta? – Hat hónapja. Folyamatosan azt mondogattam magamnak, ha túlélem az első fél évet, eltöltök egy hét végét ezen a nyaralótelepen. Tudja, kezd elegem lenni ebből a helyből. Newmark nevetve dőlt hátra a kempingszéken. – Igen! Végre valaki, aki büntetésnek érzi, hogy itt kell lennie! Francesca felsóhajtott. – Igen, és most, hogy az olvasóm is tönkrement, való színűleg mehetek a zárt osztályra. Csak a könyvek miatt sikerült az ép eszemnél maradnom. – Biztosan vannak barátai – mondta meglepetten a férfi. – Ha máshonnan nem, a munkahelyéről. Francesca megrázta a fejét, világosszőke haja a vállát verdeste. – Nem, szabadúszó kutató vagyok. Bibliográfiai tanul mányokat végzek. Ha egy alkotó vagy tudós valamilyen kutatási programba akar kezdeni, én szedem össze szá mára az összes elérhető anyagot, aztán besorolom őket, ellátom keresztutalásokkal és rendszerezem a jegyzeteket. Érdekes munka, és nem is fizet rosszul. Ez különösen

igaz, mióta megtanultam, hogyan dolgozzam a régi Csil lagliga-éra keresőprogramjával, és hogyan nézzem át vele az új adatokat, amelyek a Szürke Halál Légió által felfedezett memóriabankokból származnak. Azonban ez meglehetősen magányos feladat. – Ha olyan jól fizet, vehet másik olvasót. – Azért nem olyan, mint egy igazi munka – fintorodott el Francesca. – Már belekezdtem a munkába, de csak a teljesítéskor fizet nek. Éppen három projekt közepén vagyok, de egyiknél sem állok közel a befejezéshez. Ha nincs eredmény, nincs pénz sem. – Értem – bólintott Newmark. – Velem is ugyanez a helyzet.. – Ó, mi a foglalkozása? – Festő vagyok. – Igazán? – Francesca barátságosan rámosolygott a fér fira. – Talán felfogadhatnám magát, hogy fesse ki a laká somat. A tojáshéj, a krémszín és az arany valahogy nem az én stílusom. – Elnézést, ha nem fogalmaztam érthetően. Én művész vagyok. – Newmark ismét felült, és a kezét nyújtotta Francescának. – A nevem Reginald Starling. – Ó. Fiona Jensen. – Kezet rázott Newmarkkal, majd szégyenlősen lehajtotta a fejét. – Hallanom kellett volna önről? A kérdés mintha egy pillanatra meghökkentette volna Newmarkot, de aztán elmosolyodott, és megrázta a fejét. – Talán nem. – Van valahol kiállítása? – Francesca lelkesedést csem

pészett a hangjába. – Megnézhetem? – Egy másodpercre összeráncolta a homlokát. – Úgy értem, biztosan vannak kiállítások Crescent Harborban. Én szeretem a művészetet, igazán, de nincs… Newmark előrehajolt, és mutatóujját Francesca ajkára helyezve belefojtotta az érveket az ügynökbe. – Ahogy mondta, ön túlságosan keményen dolgozik. – Mereven nézte a nőt, kék szeme fogva tartotta annak tekintetét. – Mondok valamit, Fiona. Elviszem önt az egyik kiállításra. Az enyém pont ma este nyílik, de nem szándékoztam megjelenni rajta – a sértődött vendégek mindig vásárolnak valamit, hogy a magukénak mondhassák annak a művésznek egy darabját, aki udvariatlanul bánt velük. Félelmetes, hogy a semmirekellők és tehet ségtelenek mindig azt hiszik, valóban birtokolhatnak egy ilyen nagyszerű alkotást. Menjünk, és érezzük jól magun kat. Francesca habozott. – Egy kiállítás megnyitójára? Örömmel mennék, de nincs semmim, amit felvehetnék. – Velem lesz, kedvesem – mosolyodott el Newmark. – Bármit is visel, az alkalomhoz illő lesz, és dicsérni fogják érte. – Egyik kezével elsöpörte Francesca haját a füle mel lől. – Igen, talán egy új fülbevaló és némi festék, és máris csodálatosan fog festeni. Francesca finoman kihúzta a haját a férfi tenyeréből. – Barátként, vagy a legújabb alkotásaként leszek jelen? Newmark összehúzta a szemét és beharapta az ajkát, majd biccentett.

– Touché, Miss Jensen. Ahogy önnek, azt hiszem nekem sincs egyetlen barátom sem ezen a sziklán. Talán itt az ideje, hogy változtassak. – Hogy a jó irányba változtasson. – Francesca felmosolygott rá. – Én nagyon jó barát tudok lenni, de ehhez szükség van három dologra: bizalomra, támogatásra és őszinteségre. A barátaimmal nincsenek titkaink egymás előtt, mindent megosztunk egymással. Ha ön nem képes erre… Newmark vidáman felnevetett, és Francesca mintha megkönnyebbülést érzett volna a férfi hangjában. – Az én titkaimról ön nem akar tudni. – Ezt hadd döntsem el én magam, kedves barátom. – Megérintette a mellei között húzódó sebhelyet. – Ha ön megbirkózik az én titkaimmal, többé már semmin sem fog meglepődni. – Ezt tartsa észben, Fiona – mondta Newmark széles vigyorral. – Ha jó barátokká válunk, majd leteszteljük ezt a hipotézist, mégpedig jó alaposan. Fiona Jensen, mától új élet kezdődik az ön számára Crescent Harborban, és megígérem, a legkisebb mértékben sem fog hasonlítani sem mihez, amit eddig tapasztalt.