Whitney Gracia Williams - Jogos Kétség 2.

Whitney Gracia Williams

Jogos kétség 2. könyv

ReasonableDoubt 2.

(rajongói fordítás)

Fordította: Évi

Terjeszteni Tilos!

A szöveget gondozta: Andi és Zsú

Előszó

Andrew

New York City Hat évvel ezelőtt… Már sorozatban harmadik hete arra keltem, hogy az eső könyörtelenül lecsap erre a visszataszító városra. A felhők szürke fátyolként kúsztak végig az égen. Néhol egy-egy villámlás világította meg az eget, ami többé már nem volt csodálatos látvány; csupán kiszámítható. A fejem fölé tartottam az esernyőmet, odasétáltam egy újságárushoz és vettem egy New York Timest… Azzal szórakoztatott, hogy elolvashatom, milyen hazugságokkal kábítja az újág az olvasóit. – Maga szerint egy férfi hány nőt kefél meg élete során? – kérdezte tőlem az árus a visszajáró visszaadása közben. – Nem tudom – válaszoltam. – Már rég abbahagytam a számolást. – Abbahagyta a számolást, mi? Mit csinált, megkapott tíz nőt, majd elhatározta ennyi volt és családot alapított? – kérdezte, mert észrevette a jegygyűrűt az ujjamon. – Nem. Először családot alapítottam és ezután kezdtem el kefélni. Az árus meglepetésében felhúzta a szemöldökét és zavarában hátat fordított nekem és elkezdte rendezni a cigis vitrint. Néhány hónappal ezelőtt, még szórakoztatott volna ez a különös beszélgetés és könnyed nevetés kíséretében válaszoltam volna az 4

Whitney G. Williams árus kérdésére, azzal a folytatással, hogy „…Többet kefélünk, mint azt valaha be mernénk vallani…”, de többé már nem voltam képes nevetni. Jelen pillanatban az életem nyomasztó és ismétlődő képsorozatok tömkelegéből állt. Éjszakák hotelszobákban… Ébredések, hideg verejtékben úszva… Esküvői emlékek… És az eső…. Az a kibaszott eső. Összecsavartam az újságot és a hónom alá csaptam, közben újra a jegygyűrűmre pillantottam. Már hosszú ideje nem viseltem, és emiatt fogalmam sem volt, mi az ördög bújt belém, amikor ma reggel mégis felvettem. Lecsavartam az ujjamról, még egyszer utoljára rápillantottam a gyűrűre… Megráztam a fejem, azt gondoltam, milyen hasznavehetetlen is ez tárgy. Igaz, egy fél másodpercig azt fontolgattam, hogy mégis megtartom. A fene se tudja miért, talán azért, hogy arra a férfira emlékeztessen, aki valaha voltam. De az a férfi, aki akkor voltam, az egy idióta, egy hiszékeny idióta, és amilyen gyorsan csak lehetett, el akartam felejteni ezt a régi önmagam. Átsétáltam a zebrán, amikor zöldre váltott a lámpa, de mielőtt a járdára léptem volna, bedobtam a gyűrűt oda, ahova hónapokkal ezelőtt be kellett volna dobnom. A csatornába…

5

Első fejezet

Mentő bizonyíték: bizonyíték arra, hogy a vádlott nem követte el a bűncselekményt.

Andrew Napjainkban… Na pontosan a forró kávé az oka annak – ami jelen pillanatban végigfolyt a lábamon és égette a bőrömet –, hogy soha nem basztam meg ugyanazt a nőt kétszer. Összerezzentem és vettem egy mély levegőt. – Aubrey… – Te kibaszottul házas vagy! Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, közben a széknek támaszkodtam: – Tekintettel arra, hogy törődöm a rövidke és középszintű jogi karriereddel, teszek neked két hatalmas szívességet: bocsánatot fogok kérni azért, hogy másodjára is megdugtalak, és biztosítalak afelől, hogy ez soha nem fog még egyszer megtörténni. Másodszor: többször nem fogom megengedni neked, hogy egy nyavalyás csésze kávéval rám támadj. – Nem?… – kérdezte, és ahogy ezt a szót kimondta, a következő 6

Whitney G. Williams mozdulattal a kávéscsészémet már a földhöz is vágta. – Minden bizonnyal mégis megtettem. És kész vagyok újra megtenni. – Miss Everhart… – Bazd meg! – mondta összehúzott szemmel. – Remélem leesik a farkad! – tette még hozzá és ezzel ki is rohant az irodámból, úgy mint egy tomboló vihar. – Jessica! – kiáltottam a titkárnőm után miközben gyorsan felálltam és megragadtam egy tekercs papír törlőkendőt. – Jessica? Semmi válasz. Felkaptam a telefonomat és felhívtam az asztalán lévő telefont, de ahogy ezt a mozdulatot megtettem, Jessica már meg is jelent az ajtóban. – Igen, Mr. Hamilton? – Hívja fel a Luxory Ruhatisztítót és mondja meg nekik, hogy sürgősen szállítsák le az egyik kész öltönyömet ide, az irodámba. Továbbá szükségem van még egy csésze kávéra, Miss Everhart anyagára a HR-től, és továbbítsa Mr. Bachnak, hogy késni fogok a négy órakor kezdődő megbeszélésről. Arra vártam, hogy halljam a szokásos válaszát, mint „Rendben, uram…” vagy „Intézem, Mr. Hamilton…”, de nem mondott semmit. Csendben maradt… elpirult és a szemét rátapasztotta a nadrágom sliccére. – Nincs szüksége segítségre felitatni azt? – mondta Jessica, közben a szája sarka felfele görbült. – Van egy nagyon vastag törölközőm az asztali fiókomban. Nagyon lágy… és gyengéd. – Jessica… – Hatalmas, ugye? – kérdezte, azaz inkább megjegyezte magának, és a tekintete találkozott az enyémmel. – Senkinek sem fogom elárulni. Ez a mi kis titkunk marad. – A tisztítóból elhozni a ruhám. Egy újabb pohár kávé, Miss Everhart aktája és egy üzenet Mr. Bach részére, hogy kések a megbeszélésről. Most! – Igazán szeretem a módot, ahogy ellenáll… – válaszolta erre, és lopva újra a nadrágomra pillantott, amikor elhagyta az irodámat. Sóhajtottam és közben megpróbáltam a nadrágomról annyi kávét letörölni, amennyit csak tudtam. Tudnom kellett volna, hogy Aubrey 7

Jogos kétség 2. amolyan érzékeny lélek, ezenkívül tudnom kellett volna azt is abban a pillanatban, amikor kitalált egy valótlan személyazonosságot – csak hogy tanácsokat kérhessen az ÜgyvédChat-en –, hogy képtelen normális viselkedésre. Már megbántam, hogy elmondtam neki, igényt tartok a puncijára és átkoztam magam azért is, hogy tegnap a lakásában kötöttem ki. Soha többé… Épp egy újabb köteg papírtörlőt szakítottam le a gurigáról, amikor egy ismerős hang szakította félbe a merengésemet. – Nos, helló… Jó, hogy újra látlak… – mondta a hanghoz tartozó nő. Felkaptam a fejem, és csak remélni tudtam, hogy amit látok az csupán a képzeletem szüleménye… azaz remélni akartam, hogy a nő, aki az ajtóban áll, az mégsem áll ott, ráadásul mosolyogva. Ő meg csak úgy lazán közelebb lépett, üdvözlésre nyújtott kézzel, mintha nem ő lenne a legfőbb oka annak, hogy az életem oly kegyetlenül megváltozott hat évvel ezelőtt. – Kezet rázunk végre, Mr. Hamilton? – húzta fel a szemöldökét a kérdés közben. – Ez az a név, amit azóta használsz, vagy nem? Rámeredtem, hosszan és félelmet keltően… közben megfigyeltem, hogy a valaha selymes és hosszú fekete haja most rövidebb és kontyba van fogva. A világoszöld szeme most is ugyanolyan szép és csábító, mint amire emlékeztem, de már nem gyakorolták rám azt a hatást, mint régen. Az összes emlék, amit az utóbbi időben próbáltam mélyen eltemetni magamban, most hirtelen újra lejátszódott előttem, és már csak a gondolatra is elkezdett száguldani a vér az ereimben. – Mr. Hamilton? – kérdezte újra. Felkaptam a telefont: – Biztonságiak? – Te most kurvára viccelsz velem? – Kapta ki a kezemből a telefont és lecsapta. – Meg sem kérdezed, miért vagyok itt? Miért jöttem el ide, hogy lássalak? – Ha így tennék, az azt jelentené, hogy érdekel! – Tudtad azt, hogy a legtöbb ember, akit börtönre ítélnek, kap tisztasági csomagot, egy kevés pénzt, néha egy telefonhívási lehetőséget a börtönben töltött első napon? – összeszorította az 8

Whitney G. Williams álkapcsát és folytatta. – Én csak válási papírokat kaptam. – Mondtam neked, hogy én már aláírtam. – Azt is mondtad nekem, hogy csak szünetet tartasz, hogy megbocsátasz, és még azt is mondtad, hogy újrakezdhetjük, miután kijöttem a sittről. Igazat mondtál akkor?… – Rohadtul tönkretettél, Ava – meredtem rá. – Tönkretettél, és az egyetlen ok, amiért azokat az ostoba dolgokat mondtam, az az, hogy az ügyvédem megkért rá. – Akkor már nem szeretsz többé? – Nem vagyok hajlandó költői kérdésekre válaszolni… – mondtam. – …Egyébként igaz, hogy nem vagyok egy földrajzi zseni, de azt jól tudom, hogy Észak-Karolina kívül esik New York Államtól és a te feltételes szabadlábra helyezésed közvetlen körzetétől. Mit gondolsz mi fog történni, ha megtudják, hogy itt vagy? Azt hiszed, megveregetik a válladat, hogy semmibe veszed az ítéletet, ami enyhébb volt, mint amit kurvára megérdemeltél volna? Avának a lélegzete is elakadt ennek hallatán. – Képes lennél beköpni engem? – Képes lennék akár átgázolni is rajtad. A száját nyitotta, hogy mondjon valamit erre, de a biztonsági szolgálat emberei éppen abban a pillanatban léptek be szobába. – Hölgyem? – köszörülte meg a torkát Paul, a biztonságiak vezetője. – Meg kell kérjük, hogy most azonnal hagyja el a helyiséget. Ava rosszallóan nézett rám és megrázta a fejét. – Ez most komoly? Te most tényleg ki akarsz dobatni engem, mint egy állatot? – Még egyszer elmondom, hagyjuk a költői kérdéseket. Visszaültem az székembe és jeleztem Paulnak, hogy vihetik. Ava még mondott valamit, de meg se hallottam. Szart se jelentett már számomra ez a nő. Ezért elhatároztam, hogy keresek a neten ma estére egy partnert, akit mindenféle pozícióban megkefélhetek és kiverhetem a fejemből a „feleségem” nem kívánt felbukkanását.

9

Második fejezet

Megkerülés: az igazság megkerülésének egyik eszköze vagy elmenekülés a törvény büntetése elől.

Aubrey Andrew egy igazi seggfej volt, a seggfejség ragyogó mintapéldája, és még finoman is fogalmaztam, de akármennyire is dühös voltam rá, képtelen voltam kiverni a fejemből. Az ismeretségünk hat hónapja alatt, a beszélgetéseink alkalmával, soha nem esett szó részéről semmilyen feleségről. És az egyetlen alkalom, amikor arról kérdeztem, hogy volt-e valaha része többen, mint „Egy vacsora. Egy éjszaka. Nincs ismétlés”, azt válaszolta „Egyszer” és gyorsan másra terelte a szót. Egész éjszaka ezen gondolkoztam, újra és újra visszaidéztem ezt a beszélgetést, arról győzködtem magamat, hogy Andrew egy hazug disznó, és, hogy tovább kell lépjek. – Hölgyeim és uraim, itt a La Monte Art Galériában… – szakította félbe gondolataimat a balett oktatóm, aki a mikrofont kezében tartva, épp beszélni kezdett. – Kérhetném megtisztelő figyelmüket? Megráztam a fejem és végignéztem a közönségen. A mai este, feltehetően éles megvilágításba fogja helyezni a tánckarrieremet. A város ösztöndíjas főiskolás táncosai mind bemutathatják legjobb tudásukat itt, a La Monte Art Galériában. 10

Whitney G. Williams A tavasszal bemutatott összes darabnak a főszereplője, kétperces szólót kapott ezen az estén, az iskola egyórás programjának keretén belül. Ez a bemutató, amolyan előünneplése volt annak, ami hónapok múlva kerül bemutatásra. – A következő előadóművész, aki az elkövetkezendő percekben megörvendezteti önöket előadásával, Miss Aubrey Everhart – mondta az oktatóm, nem kis büszkeséggel a hangjában, mikor a nevemet mondta. – Ő a főszereplő, Odette szerepében, a Duke Egyetem Hattyúk Tava előadásában. Bátran mondhatom önöknek, hogy a hölgy, egyike a legtehetségesebb táncosoknak, akit valaha is volt szerencsém megismerni… – szünetet tartott, míg a közönség abba nem hagyta a sutyorgást, majd miután újra csend lett, folytatta. – Kérem, higgyék csak el szavaimat. Ennek hallatán az egyik fotós az első sorban, gyorsan csinált rólam egy vakus képet, amivel átmenetileg teljesen megvakított. – Mint ahogy már önök közül sokan tudják – folytatta a felkonferálást –, én csakis a legeslegjobb táncos csapattal vagyok hajlandó együtt dolgozni. Éveket töltöttem Oroszországban és tanultam a legnagyobbaktól, majd a New York-i Balett Társaság tagjaként hosszú és illusztris karriert értem el, és most, ennek köszönhetően, megtehetem, hogy nyugdíjazásom után is potenciális és csiszolatlan gyémántokat, tehetségeket taníthatok. Szavait hangos taps követte. A helyiségben mindenki tudta, ki is az a Paul Petrov, és bár legtöbbjük értetlenül állt a dolog előtt, miért is akart egyáltalán Durhamben tanítani, ennek ellenére senki sem kérdőjelezte meg döntését. – Remélem, tiszteletüket tudják tenni és meg tudják nézni a Duke Egyetem megújult tavaszi balett műsorát – mondta Petrov, miközben lassan átsétált a színpad másik végébe –, de most fogadják szeretettel Miss Everhartot és partnerét, Eric Loftont, akik egy rövid részletet mutatnak be Balanchine Szerenád című darabjából! A közönség megint tapsolt. A fények elhalványultak. Csak egy halvány reflektorfény világított meg engem és Ericet, miközben hegedűk kellemes hangja csendült fel. Rövid, halk morgás zaja töltötte be a termet. Én addig lábujjaimra 11

Jogos kétség 2. állva, felvettem pozíciómat a színpadon, és pár pillanattal később már táncoltam is. Próbáltam olyan finoman táncolni, ahogy a zene megkövetelte, de mégis, minden egyes lépésnél csak arra tudtam gondolni, hogy Andrew hogyan csókolt, hogyan dugott meg engem és hogyan hazudott nekem. “Soha nem hazudtam neked Aubrey…” gondoltam vissza a szavaira. „Valami furcsa oknál fogva, bízom benned…” Eltoltam magamtól Ericet amikor meg akarta fogni a kezem, és átforogtam a színpad másik végébe, miközben ő utánam lépkedett, majd maradásra bírva, kezével körbefogta az arcomat, ám kicsusszantam a kezéből és megszöktem az érintése elől, ekkor felszökkentem a magasba, és amikor földet értem, végtelen hosszú teljes sorozat piruettbe fogtam bele. Mérges voltam, megbántott, és a világon semmi sem tarthatott vissza attól, hogy megmutassam, milyen jól tudok spicc-táncot táncolni. Az előadás végén, amint a vonósok elhúzták az utolsó akkordot, a közönség egyöntetű tapsviharban tört ki, ami az este folyamán most volt a leghangosabb. – Váó… – suttogta Eric mellettem, miközben meghajolt –, …ezek után nem hiszem, hogy akad olyan ember, aki szarságokat mer mondani a Hattyúk Tava szereplésedről… – Miért? Az emberek szarságokat beszélnek rólam? – emeltem fel a szemöldököm. Habár a válasz egyértelmű volt ebben a kérdésben, hiszen egy olyan elsős kapta meg a Hattyúk Tava főszerepét a végzősök helyett, aki mindenki számára ismeretlen volt a szakmában. – Bravó, Miss Everhart – lépett mellém Mr. Petrov. – Biztosíthatom önöket – fordult a közönség felé –, hogy a tavaszi program folyamán többször is láthatják még ezt az ifjú hölgyet, és lesz alkalmuk megtapsolni még őt itt, a színpadon. Ebben biztos vagyok! Újabb tapsvihar kezdődött, addig Petrov a mikrofont a szája elé tartotta. Mikor elcsendesedett a taps, feltett még egy kérdést nekem: – Merre találom a szüleit? Szeretném megkérni őket, jöjjenek fel ide a színpadra egy fotó erejéig. 12

Whitney G. Williams – Jelenleg nincsenek a városban – hazudtam. Igazság szerint, nem pocsékoltam arra az időmet, hogy megkíséreljem meghívni őket erre a rendezvényre. – Ó, nagyon sajnálom – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon büszkék magára. Nos, akkor elhagyhatja a színpadot. – Köszönöm. Az utam egyenesen az öltözőbe vezetett, ahol átöltöztem egy rövid fehér selyemruhába, és a fejemre felraktam egy szürke tollas fejpántot. Amikor elkészültem belenéztem a tükörbe, és elmosolyodtam. Senki meg nem mondta volna, belül milyen érzelmi roncsnak érzem magam. Átfutottam a telefonom indulás előtt, felfigyeltem egy hangposta üzenetre, ami a GBH-tól jött. Valószínű azért kerestek, mert már negyedik napja hiányoztam a gyakornoki képzésről. Mivel már mindegy volt, töröltem az üzenetet. Ezután valami arra késztetett, a héten már sokadjára, hogy újra rákeressek az „Andrew Hamilton” névre, abban a reményben, hátha felbukkan valami információ. Semmi. Megint. Kivéve azt a tökéletes és kiegyensúlyozott fotóját a GBH oldalán, és az életrajzát, ami valljuk be, nem volt valami informatív. Furcsa, hogy ezen kívül semmilyen információt nem találtam róla sehol sem. Így megpróbáltam az „Andrew Hamilton, New York, ügyvéd” kifejezéseket, de ez az eredmény is ugyanolyan lehangoló volt, mint az előző, azaz semmi. Az egész olyan volt, mintha Andrew a GBH előtt nem is létezett volna. – Szép munka, Aubrey… – Jennifer lépett ki a zuhanyzóból, aki a Duke Egyetem egyik fontos végzős diákja volt. – Igazán nagy megtiszteltetés látni valakit, aki ilyen fiatal és fejletlen és még szükségtelen figyelmet is kap. Szememet forgattam és becipzáraztam a táskámat. – Hadd kérdezzek valamit… – mondta. – Te tényleg azt hiszed, hogy ki fogsz tartani a tavaszi programok végéig? – Te tényleg azt gondolod, hogy itt maradok és tovább hallgatom 13

Jogos kétség 2. ezt a nevetséges beszélgetést? – Nem ártana… – vigyorgott. – Mert közted és köztem négy év korkülönbség van… az én előnyömre… Tudod, volt egy tehetséges táncos, aki megkapta a Csipkerózsika főszerepét. Két szakos volt és nagyon tehetséges… igazán tehetséges, de összetört a nyomás alatt, mert nem tudott annyi órát a tánc szakirányára fordítani, mint azok a táncosok, akik csak táncolni akartak. – Van csattanója is a történetnek? – Én vettem át a helyét és még csak gólya voltam – mosolygott. – Most már végzős vagyok, és egy bizonyos valaki azt a főszerepet táncolja, ami az enyém. Szóval, mint korábban, most is minden erőmmel azon leszek, hogy biztosan megkapjam azt, ami jogosan az enyém. Megráztam a fejem és elléptem mellőle, figyelmen kívül hagytam azt a tényt is, hogy az orra alatt azt suttogta „hülye kurva…” Vissza kellett volna térnem a galéria terembe és néznem a többiek előadását, de a történtek után szükségem volt némi szünetre. Kisurrantam a tolóajtón és elindultam a La Monte Art Galéria bárja felé. A galériának azon része, ahol a bár helyezkedett, sokkal csendesebb volt, mint a helyiség többi része. Az asztaloknál ülő emberek, úgy tűnt, olyan dolgokról beszélgetnek csendesen, amik nem közvetlenül a balettről szóltak. – Hölgyem? – lépett hozzám egy pincér, pezsgővel megrakott tálcával. – Megkínálhatom egy pohár pezsgővel? – Kettőt kérek. A pincér ugyan felhúzta a szemöldökét, ennek ellenére a kezembe nyomta a két pohár pezsgőt. Minden kecsesség nélkül felhajtottam az első pohárral, majd a másikkal is… ügyeltem arra, hogy a pohár karimáját is lenyaljam, úgy, hogy egy csepp se menjen veszendőbe. – Merre találom a bárpultot? – kérdeztem. – A bárpultot? Nem hiszem, hogy a galéria állandó vendégei értékelnék, ha… – Hadd ne kelljen megismételnem a kérdést. A srác nem kérdezett többet, hanem csak rámutatott a terem másik végére, ahol néhány dohányos ember ücsörgött. Otthagyva a pincért, 14

Whitney G. Williams abba az irányba sétáltam, amerre mutatott. – Mit tehetek ma este önért, hölgyem? – mosolygott a bárpultos, ahogy a pulthoz értem. – Ajánlhatom esetleg önnek a ház egyik specialitását? – Segít valamelyik is ezek közül elfelejtetni, hogy lefeküdtem egy házas emberrel? Ennek hallatán a srác mosolya azonnal lehervadt, és elém tett három kupicáspoharat, és megtöltötte őket. Ezek után már csak abban bíztam, hogy a ház legerősebb piájával töltötte meg azokat a poharakat. Átcsúsztattam a hitelkártyámat a pulton, majd a kezembe vettem az első kupicát és egy másodperc alatt, egy húzásra felhajtottam a tartalmát… Összeszorítottam a szememet, ahogy az ital égetni kezdte a torkomat. Már épp a második poharat emeltem a számhoz, amikor felfigyeltem egy ismerős nevetésre. A nevetés mély volt és reszelős, már vagy egymilliószor hallottam korábban. Megfordultam és egyből kiszúrtam Andrewt egy asztalnál ülni egy nővel, aki nem a felesége volt. Nehezen vallottam be, de a nő csinos volt. Nagyon, nagyon csinos. Tejszőke tincsekkel tarkított aranybarna haj, sötétzöld szemek, és olyan tökéletes formájú mellek, hogy azok tuti biztos tele voltak pumpálva szilikonnal. A csaj folyton nekidörgölőzött Andrew vállához, és majdnem tíz másodpercenként vihogott. Habár úgy tűnt, Andrew is rendíthetetlenül vonzódik a nőhöz, és ahogy intett a számláért, el tudtam képzelni, hogyan is fog végződni ez az este számukra. Próbáltam nem őket bámulni… megjátszani azt, hogy nincs hatással rám, hogy valaki mással látom őt, de nem segített a helyzetemen. A „randicskája” most éppen az asztal fölé hajolva, számomra túl halkan és nehezen olvashatóan, valamit Andrew fülébe súgott, miközben igyekezett jobb rálátást biztosítani a dekoltázsára. Ahogy játékosan megnyalta az ajkát és ahogy az állát simogatta ujjbegyével, rájöttem, hogy tovább már nem tudom visszafogni 15

Jogos kétség 2. magam. Tárgy: Ez most komoly? Te most tényleg egy randin vagy valakivel, aki történetesen nem a feleséged? Nem elég rossz az, hogy te egy csaló és hazug szoknyabolond vagy, de hogy tényleg ennyire szexfüggő legyél? – Aubrey A válasz szinte azonnal érkezett. Tárgy: Válasz: Ez most komoly? Tényleg randizom valakivel, aki nem tervez harmadfokú égési sérüléseket okozni a farkamon. És nem szexfüggő, hanem puncifüggő vagyok. Van különbség a kettő között. – Andrew Tárgy: Válasz: Válasz: Ez most komoly? Te egy undorító, mocskos disznó vagy, megbántam, hogy valaha lefeküdtem veled. – Aubrey

és

őszintén

Semmi válasz. Figyeltem, ahogy Andrew lenéz a telefonjára és összehúzza a szemöldökét. Megfordult a székében, és óvatosan végigpásztázta a helyiséget, amíg meg nem talált engem. Szeme elkerekedett, amikor találkozott a tekintetünk, és még a szája is megnyílt lassan. Majd átható tekintetével végigmérte a testem a fejem búbjától egészen le a kislábujjamig. Konkrétan úgy éreztem, hogy totál levetkőztet a tekintetével. Abban a pillanatban nem volt senki más rajtunk kívül a helyiségben, csak mi ketten, és a pillantásával vonzott, menjek oda hozzá… itt és most. Éreztem, ahogy az áruló testem válaszol hívogató szavára, a mellbimbóim megkeményedtek, ahogy nyelvét végigfutatta ajkain. Nyeltem egy nagyot, míg lopva megfigyeltem őt, észrevettem, 16

Whitney G. Williams hogy az álmaimban teljesen rosszul láttam a haja színét és formáját. Tegnap éjszaka, mikor órákon át simogattam magam, őt képzeltem magam elé… az arcának és hangjának emlékét. Most, viszontlátva őt, újra magamban akartam érezni forró keménységét. Előrehajoltam, oda akartam menni hozzá, de elködösült tekintetem kezdett kitisztulni, és akkor eszméltem csak rá, hogy nem csak mi ketten vagyunk a teremben. Távolról sem! Andrew partnere, mivel nem kapta meg a teljes figyelmet, a tökéletesen manikűrözött kacsójával belecsimpaszkodott Andrew nyakába és maga felé fordította a fejét. Visszatértem a lerészegedési tervemhez, és kértem még két italt. Amint megkaptam az italokat, azonnal le is gurítottam őket, és amikor átnéztem a vállam felett, láttam, hogy Andrew merev tekintettel bámul engem tagadhatatlan akarással a szemében. Egy erőltetett mosoly kíséretében, lassan, érthetően artikulálva eltátogtam, hogy „Kapd! Be!”, mielőtt felálltam és távoztam. Egy arra járó pincér tálcájáról felmarkoltam egy adag mentát és elsiettem a galéria hátsó helyisége felé. Már félúton jártam, amikor a telefonom vibrálni kezdett. Egy email érkezett. Tárgy: Várlak a mosdóban. MOST. – Andrew Összecsuktam a telefonom az üzenet elolvasása után és tovább sétáltam a galéria kijárata felé… vagyis majdhogynem kicseszettül futni kezdtem. Épp elértem az előcsarnokot és a forgóajtót, de valaki megragadta a csuklómat és visszarántott. Andrew volt. Próbáltam kiszabadítani a csuklómat a szorításából, de erősen tartott és visszanézett rám… megajándékozott egy „Ne baszakodj velem!” nézéssel, mert az emberek körülöttünk suttogni kezdtek. Betuszkolt a mosdóba és ránk zárta az ajtót. Szemét összehúzva nézett a szemembe. 17

Jogos kétség 2. – Szóval úgy gondolod, undorító vagyok? – Nagyon is! – mondtam és közben hátrébb léptem egy lépést. – Azzal, amit teszel, elérted, hogy az a kis tisztelet is, amit irántad éreztem, elvesszen és ha valaha is megpróbálod rám tenni a kezed, sikítani fogok! – Nincs kétségem efelől – válaszolta és egy apró mosoly jelent meg a szája szegletében, de az azonnal el is tűnt. – Négy teljes napon keresztül nem jelentkeztél munkára. Azt hiszed, azért mert megdugtalak, még nem foglak kirúgni? – Nem dugok veled, nem érdekel, ha kirúgsz is ezért! Egyáltalán elgondolkoztál már azon valaha, miért is nem mentem dolgozni? – Hozzá nem értés? – Te házas vagy! Rohadtul házas! Hogy tehetted… – megráztam a fejem, amikor közelebb lépett, ezzel csökkentve közöttünk a távolságot. – Hogy hagyhattad ki ezt a részt? – Nem hagytam ki – mondta. – És csak a tisztázás kedvéért… technikailag nem vagyok házas, Aubrey. – Én meg nem vagyok technikailag hülye, Andrew. – Megnehezíted magadnak ezt a beszélgetést… – Az ajka nagyon közel került az enyémhez, szinte súrolta azt. – Ez azért van, mert te baromira értetlenkedsz – mondtam és valahogy kiszabadítottam magam a szorításából és az ajtó felé vettem az irányt, de Andrew megragadott a vállamnál fogva és a falnak taszított. – Ez egy megtámadott válóper volt – sziszegte. – És ha igazi ügyvéd lennél, biztos vagyok benne, hogy nem kellene elmagyaráznom, mit is jelent ez a szakkifejezés, de mivel nem vagy az… – Ez azt jelenti, hogy törvényesen még mindig házas vagy. Ez azt jelenti, hogy ha meghalsz, mielőtt a papírokat aláírnátok, a feleséged…, merthogy ő még mindig a feleséged, örököl mindent, ami valaha is a tulajdonodban állt. Ez azt jelenti, hogy te egy HAZUG vagy! Egy hazug disznó, aki úgy tűnik, fel van mentve a saját hülyeségei és érvénytelenné vált szabályai alól! – Már be lett iktatva… – csikorogta a fogai között –, …de ő megtagadta a válási papírok aláírását és van egy csomó bonyolult 18

Whitney G. Williams szarság, amit nincs kedvem megvitatni senkivel, de teljesen megszüntettem a kapcsolatot vele és többé már semmi közöm sincs hozzá, több mint hat éve. Hat. Éve. A lehető legjobb pókerarcot erőltettem magamra, miközben figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy a szívem minden egyes lélegzetvételkor, majd kiugrott a helyéről. – Soha nem hazudtam neked, Aubrey – mondta komoly hangon. – Kérdezhettél volna, mielőtt feltételezed, hogy valaha is hazudtam neked és a válasz minden egyes alkalommal ugyanaz lenne. Nem szoktam senkinek beszélni a Durham előtti életemről és igen, egyszer volt egy feleségem és igen, ez a nő megjelent az irodámban, csak úgy önkényesen. Nem hívtam őt, soha nem is fogom, nem hívtam őt egyáltalán, mióta elhagytam New York-ot. A mi ügyünk rendkívül bonyolult és jobb szeretek nem gondolni rá. – Nem érdekel – mondtam. – Még mindig rossz, amit tettél. Szakíthattál volna időt arra, hogy csak úgy mellékesen mesélj róla. Hat hónapod volt rá… Hat hónap! – Vajon mikor hoztam volna fel neked ezt a szarságot… – kérdezte, közben a feje kezdett egyre vörösebb lenni –, esetleg akkor, amikor éppen dugtalak a telefonon keresztül? Vagy amikor koldultam a hazug seggednek, hogy találkozz velem személyesen? Vagy esetleg akkor, amikor hiszékenyen segítettem neked a kibaszott házid megírásában? – És mi a helyzet a dugás előtti időszakkal? – Gyűlöltem a tudatot, hogy a közelében érzelmek egész sora játszódik le bennem. Egyszerűen nem tudtam közömbösséget színlelni a jelenlétében, akárhogy is próbálkoztam. – Mi a helyzet azzal? – kérdeztem újra. Összeszorította az álkapcsát, de nem szólt egy szót sem. – Pontosan erre gondoltam én is – mondtam, és tudtam, hogy ezt a csatát én nyertem meg. – Nos, biztos vagyok benne, hogy neked és a te bájos D-melltartós randicskádnak, foglalása van az egyik hotelban, itt az utcában, úgyhogy ha nem bánod… – Semmi sincs köztem és a hamarosan ex-feleségem között – mondta élesen. – Semmi. És igen, már van foglalásom innen nem messze az egyik hotelban. Ugyanazt a szobát foglaltam le, amit az elmúlt négy napban mindig, négy különböző nő társaságában, de 19

Jogos kétség 2. képtelen voltam egyet is megdugni, mert folyton csak a képzetlencsacsi-gyakornokomra tudok gondolni és arra, hogy csak őt akarom újra és újra kefélni. Csend. – Te… – ráztam a fejemet. – Te tényleg azt hiszed, hogy ha ezt a szart mondod, az izgató? – Igen… – És bizonyításként, az ujját végigfuttatta a ruhám szélén, majd a ruhám alá csúsztatta és felfelé haladt egészen a bugyim széléig, ahol finoman megsimogatta az átnedvesedett anyagot. – És kétségtelenül te is így gondolod… – Az, hogy nedves lettem tőled, az csak annyit jelent, hogy nem tudom szabályozni a testem reakcióit. Ez még nem jelenti azt, hogy szexelni akarok veled. Utállak! – Totál biztos vagyok benne, hogy nem – válaszolta, és kezét a derekam köré fonva, közelebb húzott magához, amivel elérte, hogy a lélegzetem lelassuljon. – Vedd le rólam a kezed. – Mondd ezt sokkal meggyőzőbben és megteszem – mondta, majd várta a válaszomat, felhúzott szemöldökkel. Mondanom sem kell, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy még egyszer elismételjem azokat a szavakat. Így néhány percig csak álltunk ott, farkasszemet nézve egymással. A feszültség kézzel foghatóan vibrált közöttünk, mindaddig, amíg meg nem törtem a csendet. – Azt hiszem, vissza kellene menned a randi-partneredhez… – A hangom nem volt több suttogásnál. – Elmondtál mindent, amit el akartál mondani, szóval… Mi többet akarhatnál még tőlem? – Ebben a pillanatban? – És közben újra végigfutatta ujjait a kulcscsontomon. – Csak úgy általában… – Elfordítottam a fejem, mielőtt megcsókolhatott volna. – Jegyezd meg, soha nem fogok lefeküdni veled többé, a hét végéig még hivatalosan dolgozom, de aztán beadom a felmondásomat és úgy gondolom, véget kell vennünk a mi kis „úgymond barátságunknak” is. – Szóval ez az, amit akarsz? – suttogta. – Igen, ez az, amit akarok – mondtam, de közben igyekeztem 20

Whitney G. Williams figyelmen kívül hagyni azt az érzést, ahogy a keze simogatta a fenekemet. – Olyan valakivel akarok barátkozni, aki nem csak a puncim iránt érdeklődik. – Érdeklődöm az ajkaid iránt is – válaszolta. Erre nem tudtam mit válaszolni és ezt valószínű meg is érezte, mert erősödött a szorítása a derekamon. – Tudom, milyen nehéz ez neked, hogy beszéljünk az igazságról – folytatta lágy hangon. – Szükségem van rá, hogy őszintén válaszolj a következő néhány kérdésemre. Megteszed? Gondolkodás nélkül bólintottam és a szája vészesen közel került az enyémhez. – Mondd, nem élvezted velem a szexet? – Ez nem kérdés. – Ez nem válasz. Mondd el. A szívem hevesen vert a mellkasomban, de igyekeztem nem figyelni rá. – De, élveztem… – Tényleg fel akarsz mondani? – És megcsókolt. – Nem, én csak… – levegő után kapkodtam, amint megéreztem, hogy a keze megtalálta a jobb mellemet és markolászni kezdte. Keményen. – Te csak mit? – Én csak azt akartam, hogy egy másik ügyvédet jelöljenek ki helyettem. És nem akartalak többé látni téged, ezért kellett valamit csinálnom… Ezen szavak hallatán sokáig fogva tartotta a tekintetem. Egy szót se szólt, amivel végül elengedhetne. – Ez az, ahogy igazán érzel? – Tekintve, hogy kettőnk közül én vagyok az egyetlen, aki egyáltalán érez valamit, igen, a válaszom: Igen, ez az ahogy érzek irántad. Pislogott egyet, majd hirtelen magához vont és lecsapott az ajkaimra. – Miért vagy olyan kibaszottul hazug, Aubrey? – sziszegte, miután elvált az ajkaimtól. Majd ezzel a mozdulattal nekitolt a pipereasztalnak miközben majd felfalt a szájával és még arra is tudott időt szakítani, hogy kihúzza a hajamból a tollas hajpántot. 21

Jogos kétség 2. Mély csókban forrt össze az ajkunk. Érzékeim kiélesedtek, mikor megéreztem, hogy Andrew a ruhámat finom mozdulattal felhúzta a combom vonalán egészen a bugyim pántjáig, majd megragadta annak szélét és lehúzta a lábamon. Egy pillanattal később, Andrew megemelte a lábaimat, a dereka köré fonta és a mosdókagyló szélére ültetett. – Andrew… – levegő után kapkodtam. – Andrew várj… – Mire? – kérdezte, közben a kezemet megragadva odahúzta az övcsatjához. – Csatold ki az övemet. Nem válaszoltam, csak becsúsztattam az ujjaimat az övcsatja alá és kikapcsoltam. Ezalatt Andrew végigcsókolta a nyakam vonalát. Nyelvével a bőrömet simogatta. – Neked nem hiányzott a szeretkezésünk? – suttogta az érzékeny bőrömhöz. – Csak kétszer szexeltünk – válaszoltam, szaggatott lélegzettel, ahogy a keze elkezdte cirógatni a combomat. – Közel sem elég ahhoz, hogy bármi is hiányozzon… Erre ő válaszképpen durván beleharapott a bőrömbe, majd eltávolodott picit tőlem és a szemembe nézett. A levegő a torkomba akadt, ahogy megéreztem két ujját a puncimban és gyötrelmesen lassan elkezdte ki-be mozgatni. – Én inkább úgy érzem, neked hiányzott velem a szex… – És olyan mélyen belém nyomult az ujjaival, amilyen mélyen csak tudott. Lágy nyögés szakadt fel a torkomból. Megfeszítettem a hátamat, mikor megéreztem, hogy hüvelykujjával a csiklómat kezdte kényeztetni. Egyszer csak kihúzta az ujjait a puncimból, majd az ajkához emelte őket és lassan lenyalta. – Az íze is azt bizonyítja, hogy hiányzott velem a szex. Még egy ujját nyomta a lüktető, forró, nedves csiklómhoz, majd az én ajkamhoz emelte őket. – Nyisd ki a szád. Lassan szétnyíltak az ajkaim, szemei összeszűkültek, ahogy a nyelvemen végigcsúsztatta az ujját. Éreztem a farát hozzádörgölőzni a combomhoz, közben a másik kezét arra használta, hogy lábamat a dereka köré fonja. – Mondd, hogy nem akarsz baszni velem – mondta. – Hogy nem akarod, hogy a farkam mélyen benned legyen ebben a pillanatban. 22

Whitney G. Williams Két keze közé fogta a fejemet és mélyen megcsókolt, majd az alsó ajkamat fogai közé fogva, lágyan beszívta. Elkezdtem lecsúszni a mosdókagylóról és majdnem leestem, de hirtelen erős kezek ragadták meg a fenekem és a tükörnek nyomtak. Összekapcsolódott a tekintetünk, ahogy Andrew előhúzott egy gumit és felhúzta a farkára. Ugyanazzal a mérges tekintettel méregetett engem, mint az egész este folyamán. A bokámnál fogva megtartott engem, ahogy egyre beljebb és beljebb nyomult a farkával. A lábam szorosan a combja köré kulcsolódott. Átfogtam a nyakát és karmolászni kezdtem, ahogy kibe mozgott bennem. – Nekem hiányzott, hogy megdugjalak – mondta reszelős hangon, ujjaival beletúrt a hajamba és fejemet megemelte, úgy, hogy a szemébe nézek. – De te egyáltalán nem gondoltál rám? – Ahhhh! – hangosan nyögtem, ahogy felgyorsította lökéseit. Olyan szorosan fontam a lábamat a dereka köré, amilyen szorosan csak tudtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne hódoljak be. Becsuktam a szememet és hallottam, ahogy zihálva a nevemet mondja. – Bassza meg, Aubrey… bassza meg… – Tedd a kezed a mosdókagylóra – utasított, de én ehelyett még szorosabban fogtam át a nyakát. – Aubrey… – újra megharapott, ezúttal a vállamat, közben úgy kefélt, mintha az élete múlna rajta. – Tedd a kezed a mosdókagylóra. Most! Lassan elvettem a kezemet a nyakáról és az oldalam mellé tettem… Megtámaszkodtam a hideg mosdókagylón. A következő dolog, amit éreztem, hogy Andrew nyelve körbenyalja a mellbimbómat és mélyen beszívja. Szorosabban markoltam a mosdókagyló csempéjét, ahogy Andrew csókjai egyre követelőzőbbé… és birtoklóbbá váltak. A lökései is egyre sürgetőbbek és keményebbek lettek, és éreztem, hogy kezdem elveszteni ezt a csatát. – Andrew… – nyögtem. – Andrew… A száját elszakította a mellbimbómtól és kezét a combomon végigcsúsztatva megemelt engem és újra a falnak döntött. – Szerintem szereted, ahogy keféllek Aubrey… – A szemembe 23

Jogos kétség 2. nézett mikor ezt mondta, és közben olyan mélyre furakodott a puncimba, mint még eddig soha. – És szerintem, minden éjszaka az elmúlt héten, mikor magadhoz nyúltál, arra gondoltál közben, hogy az ujjaid helyett az én farkam van mélyen benned. Szavai hallatán, a csiklóm lüktetni kezdett és olyan nedves lett, amit eddig életem során még nem tapasztaltam. – Mondd el, ugye ez az igazság? – kérdezte, majd újra megcsókolt. Intenzíven. Nyelvét a számba csúsztatta, nyögéseimet tompítva egy mérges, könyörtelen csókkal. – Mondj végre valami olyat, ami kibaszottul igaz… A remegés végigszáguldott a gerincemen, és már csak másodpercekre voltam attól, hogy elvesszek, de ő nem engedte el a számat. Csókolt, újra meg újra… Majd lenézett rám és könyörgött a tekintetével, hogy mondjam végre el az igazat. Bólintottam, és csak remélni tudtam, hogy kiolvassa a szememből az igazságot, hogy szükségem van rá, hogy elengedjen, hogy szükségem van levegőre. Még egyszer utoljára egy nagyot lökött bennem… eltalálva azt a pontot, ami átlendített a másik oldalra. Sikerült elszakítani a számat az övétől. – Igeeeeeeeen! A fejemet a vállára fektettem és levegő után kapkodtam. – Aubrey… – Megfogta a derekamat, amíg abba nem hagyta a rázkódást. Míg mind a ketten próbáltunk magunkhoz térni, kopogtak az ajtón. – Van valaki odabent? – jött a halk kérdés. De mind a ketten tökéletesen csendben voltunk. Lélegezni is elfelejtettünk. Percekkel később, miután Andrew újra szabályozni tudta a lélegzését, kicsúszott belőlem és a szemembe nézett. A gumit a háta mögött lévő kukába dobta és felhúzta a nadrágját. Néztem, ahogy rendbe rakta magát a tükör előtt, tökéletesen eligazított magán mindent, úgy, hogy senki meg nem mondta volna róla, ha ránéz, hogy pár perccel ezelőtt még engem kefélt szarrá. Lecsusszantam a mosdókagylóról és magamat is szemügyre 24

Whitney G. Williams vettem a tükörben. A látvány már nem volt olyan rózsás, mint Andrewnál… kipirult az arcom, kócos lett a hajam és elkenődött a szemfestékem is. Visszahúztam a vállamra a melltartóm pántját és mielőtt a ruhám pántját is visszacsúsztathattam volna a vállamra, Andrew félretolta a kezemet, és ő maga húzta fel a ruhám pántjait. Találkozott a tükörben a tekintetünk, ahogy lesimította a hajam, közben egy pillanatra elfordult, hogy felvegye a hajpántomat, majd gyengéden a fejemre tette és eligazította. És egyszerűen csak elsétált az ajtóig. Már épp megragadta az ajtó kilincsét, amikor megszólaltam: – Tudod, bunkóság csak úgy egy szó nélkül faképnél hagyni valakit, akivel az előbb szexeltél – motyogtam. – Mi van? – A keze megállt a kilincsen. – Semmi. – Mit mondtál? – kapta fel a fejét. – Nem vagyok gondolatolvasó. – Csak azt mondtam, hogy bunkóság faképnél hagyni engem, közvetlenül szex után. Legalább mondhatnál valamit, bármit. – Nem szokásom beszélgetni szex után. – Nem arról van szó, hogy szex után beszélgetni kelljen. Egyszerűen csak lehetnél úriember. – Sosem mondtam, hogy úriember vagyok. Megráztam a fejem és elfordultam tőle, vártam az ajtó csukódásának a hangját, de ehelyett a kezét éreztem meg a derekamon, ahogy megfordított, hogy a szemébe nézhessek. – Mit kellene mondanom, miután keféltünk, Aubrey? – Talán megkérdezhetnéd, jó volt-e nekem a szex, vagy nem…. – Nem hinném, hogy valaha feltennék ilyen értelmetlen kérdést. – Rápillantott az órájára. – Meddig kell még itt maradnod? – Még egy órát kábé… – Hmmm – mormogta nyugodt hangon. – És addig, amíg utánam meg a randi-partnerem után kémkedtél, mennyi kupicával ittál meg? – Nem is kémkedtem utánatok. Nem vetted észre, hogy egész héten kerültelek? – Szóval mennyit? – Ötöt. – Oké. – És a fülem mögé tűrt egy elszabadult hajtincsemet. – 25

Jogos kétség 2. Akkor hazaviszlek amikor készen vagy, és valakivel hazaküldetem az autód holnap. Egy csókot nyomott a homlokomra és az ajtóhoz lépett. – Várj – szóltam utána, mikor kinyitotta az ajtót. – És mi lesz a randiddal? – Mi lenne?

Egy órával később, beültem Andrew kocsijába, egy fényes fekete Jaguárba. Andrew tartotta a kocsi ajtaját, amíg kényelembe helyeztem magam és bekapcsoltam a biztonsági övet. A műszerfalon felfigyeltem egy piros dossziéra, a közepén egy nagy New York Állam-pecséttel. Kezembe vettem, de ahogy Andrew ezt meglátta, kikapta a kezemből és bedobta a kesztyűtartóba. Sértettnek tűnt az arca mikor megérintettem a dossziét, de gyorsan elfordította a tekintetét és beindította az autót, felbőgetve a motorját. – Andrew, kérdezhetek valamit? – Az attól függ, mit. – Rád kerestem a Google-ban a héten és semmilyen találatot… – Ez nem kérdés. – Miért nem találtam semmit rólad? – fordultam felé. – Mert harminchárom éves vagyok és nem arra pazarolom az időmet, hogy a Facebookon és Twitteren lógok. Sóhajtottam. – És te tényleg nem beszéltél vele már közel hat éve? – Hogyan? – nézett rám, mikor épp egy piros lámpánál meg kellett állnia. – Azt hittem, ezt már rendeztük a mosdóban. – Igen, rendeztük, de… – megköszörültem a torkomat. – Hogy lehet az, hogy beadtad a hivatalos válási papírokat, de az mégsem zárult még le?

26

Whitney G. Williams – Bizonyára, mint azt már te is tudod Aubrey, hogy két ember kell ahhoz, hogy lezártnak lehessen tekinteni egy válópert. – Igen, de… – válaszoltam, közben figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy megfeszült Andrew álkapcsa és folytattam. – Nem lenne egyszerűbb egy olyan embernek, mint te, elérni, hogy elintézze a válást? Úgy értem, hat év elég hosszú idő ahhoz, hogy házas maradj egy olyan nővel, akiről azt állítod, hogy már nem szereted többé, szóval… – Meglepődnél, hány olyan ember van, aki képes akár kibaszott hazugságokra is, csak hogy megkaphassa, amit akar – válaszolta, rideg hangon. – A múltam nem csevej téma. – Soha? – Soha. A múltamnak semmi köze sincs ahhoz, ami köztünk van. Visszasüppedtem az ülésbe és keresztbe fontam a karom, már amennyire a biztonsági öv engedte. – Egyáltalán van esély rá, hogy valaha elmondod az okot, miért hagytad el New Yorkot és költöztél Durhambe? – Nem. – Miért nem? – Mert nem akarom. Közben bekanyarodott a már jól ismert lakótömb felé. – Mert, mint ahogy egy órával ezelőtt mondtam neked, az életemnek az a része soha nem történt meg. – Nem tervezem, hogy valaha elmondom bárkinek is, én csak… – Hagyd abba! – mondta és leállította a motort. Rám nézett. És akkor megláthattam azt, amit még soha ezelőtt, a sebezhetőséget, a világ fájdalmát a tekintetében. – Hat évvel ezelőtt New Yorkban, elvesztettem valami nagyon különlegeset – fájdalom érződött a hangjában. – Valamit, amit soha nem fogok visszakapni, valamit, amit hat éve próbálok elfelejteni, és ha ez a dolog rendben lenne veled, végig akarnám csinálni a hetedik évet is. Szólásra nyitottam a számat, hogy bocsánatot kérjek, de ő folytatta. – Úgy tűnik, nem tettem számodra világossá az elmúlt hat hónapban – mondta –, de nem vagyok az az „üljünk le és beszéljünk 27

Jogos kétség 2. az érzéseinkről” típus. Nem vagyok a mélyreható beszélgetések híve, és csak azért, mert egy alkalomnál többször keféltünk, és csak mert nem tudlak téged és a szádat kiverni a fejemből, még ne számíts arra, hogy elmondok neked olyan dolgokat, amiket másnak sem mondtam el soha. A szavai hallatán azonnal kicsatoltam a biztonsági övemet és kinyitottam az autó ajtaját, de egy kéz megragadta a csuklómat mielőtt kiszabadulhattam volna. – Komolyan gondoltam azt, amit néhány hónappal ezelőtt mondtam, Aubrey… – megfogta az államat és maga felé fordította az arcom. – Te vagy az egyetlen barátom ebben a városban, de meg kell értened, hogy nem szoktam hozzá, hogy barátaim legyenek. Nem szoktam hozzá, hogy személyes szarságokról beszéljek, és nem most fogom elkezdeni. Csendben maradtam, végül válaszoltam. – Ha nem vagy hajlandó megnyílni nekem, mi ösztönözzön, hogy az „úgymond” barátod maradjak? Néhány másodpercig nem válaszolt, majd önelégülten elmosolyodott. – Ülj ide az ölembe és megmutatom neked. – Ugye csak viccelsz? – Miért? Nevetek? – Te tényleg azt hiszed, hogy gondolsz egyet és máris szexelek veled, amikor csak úgy kívánod? – húztam fel a szemöldököm. – Tulajdonképpen, épp az előbb mondtad, hogy nem vagy és nem is leszel nyitott, ha a magánéletedről van szó. – Igen – és kicsatolta a biztonsági övét. – Gyere, ülj ide az ölembe. – Tudod… – mondtam és közben lepillantottam a két lába közé. A farka szemmel láthatóan elkezdett keményedni a nadrágja alatt –, …hagytam, hogy néhány dolog kicsússzon a kezemből a néhány alkalommal amikor szexeltünk, de el kell mondanom neked, hogy… – beharaptam az alsó ajkamba, ahogy óvatosan kicsusszantam az autóból – …nem igazán vagyok vevő az ilyen birtokló, ősember stílusú szarságra. 28

Whitney G. Williams Szeme összeszűkült, ahogy a pénztárcám után nyúltam és magamhoz vettem, majd hátrébb léptem. – Szerintem a farkadnak szüksége van egy kis pihenésre, nem gondolod? – folytattam és keresztbe tettem a karomat. – Úgyis lesz egy elég nagy meghallgatásod jövő héten. Nem kellene az energiádat megóvni, hogy még jobb legyél a felkészülésben? – Ülj vissza a kibaszott autóba, Aubrey… – mondta Andrew feszült hangon. – Könyörögsz nekem? – Utasítalak téged. – Nem hallottad azt, amit mondtam? Nem válaszolt. Ehelyett a kezem után kapott, de én rácsaptam a keze előtt az ajtót. – Holnap találkozunk Mr. Hamilton. Mosolyogtam és elsétáltam.

29

Harmadik fejezet

Felelősség: Törvényes felelősségre vonás valaki tetteiért vagy mulasztásáért.

Egy héttel később…

Andrew Van egy dolog, amiben Durham biztosan különbözik New Yorktól, és ez pedig nem más, mint a bíróság. New Yorkban az ügyvédek éppenséggel elég komolyan veszik a munkájukat. Éjszakába nyúlóan elmerülnek a kutatásaikban, tökéletesítik a védőbeszédüket, majd büszkén prezentálják azokat. Durhamben az „ügyvédek” szart se csinálnak, és olyan pillanatokban, mint most ez… amikor gyakorlatlan ügyészek, jelen esetben ügyésznők, akik képesek saját magukat zavarba hozni, mi tagadás, gyakorta kihagyom azokat a napokat. Másrészről, általában nem szenteltem túl sok figyelmet a bírósági eljárásoknak, és ez alól a mai nap sem volt kivétel. A gondolataimat túlságosan lefoglalta Aubrey, na és persze az, hogy ma reggel hányszor keféltünk az irodámban. A szokásos módon köszöntöttük egymást „Jó reggelt Mr. Hamilton.” „Helló Miss Everhart” és a szemeit lesütve letette kávémat az asztalra. 30

Whitney G. Williams A csábító ajkai megnyíltak, hogy mondjon még valami mást is, de nem bírtam megállni, hogy a hajába ne túrjak és a szexi fenekét az íróasztalomnak toltam. Könyörtelenül megdöngettem hátulról és közben a csiklóját masszíroztam, és amikor ráomlott a szőnyegemre, szétfeszítettem a lábait és felfaltam a punciját. Teljesen kiéhezettnek éreztem magam amikor Aubreyban voltam, és ahogy körülölelte a farkamat, nagyjából öt perc elegendő volt ahhoz, hogy a csúcsra jussak. Többé már nincs értelme azt számolgatni, hányszor dugtunk… – És ahogy látják… – szakította félbe az ügyésznő hangja hirtelen a gondolataimat –, tisztelt hölgyeim és uraim, akik itt az esküdtszék soraiban ülnek, láthatják, hogy a bizonyítékok, melyeket felsorakoztattam, bizonyosságot nyernek… – Tiltakozom! – elegem lett ebből a szarakodásból. – Tisztelt bírónő, a múlt alkalommal ellenőriztem, hogy már volt ennek a pernek egy bizonyító tárgyalása, ez pedig csak egy kihallgatás. Miért engedik Ms. Kline-nak, hogy egy nem illetékes esküdtszékhez intézzen beszédet? A bírónő levette a szemüvegét és megrázta a fejét. – Ms. Kline, mivel habozni látszik, egyet kell értenem Mr. Hamiltonnal. Kérem, összegezze a bizonyítékok bemutatását, és adja elő a záró beszédjét az esküdtszéknek. – Igen, tisztelt bírónő – válaszolta az ügyésznő, kidüllesztett mellel, mintha csak az évszázad ügyét tárgyaltuk volna éppen. – Mr. Hamilton… – a bírónő felém nézett –, hajlandó a mai nap folyamán meglepni azzal, hogy megcáfolja a bemutatott bizonyítékok bármely részét? – Nem, tisztelt bírónő. – Ez a tárgyalás időpocsékolás volt, és ezt a bírónő is ugyanolyan jól tudta, mint én. – Értem – válaszolta erre és újra levette a szemüvegét. – …Kérem jegyezzék fel, hogy a vád előadta a bizonyítékok lenyűgöző és elég terjedelmes gyűjteményét, a bíróság álláspontja viszont az, hogy ez nem elég bizonyíték arra, hogy bizonyítson egy kihallgatáson – zárta le a tárgyalást a bírónő, és ütött egyet a kalapácsával, majd felállt és 31

Jogos kétség 2. távozott. Ms. Kline odasétált hozzám és felém nyújtotta a kezét. – Nos, fellebbezést fogok indítványozni, még több bizonyítékot fogok felmutatni és ennek az ügynek a kapcsán hamarosan újra látjuk majd egymást, ugye? – Ezt most kérdezi tőlem, vagy mondja nekem? – Az ügyfele a legmagasabb fokú csalást követte el, Mr. Hamilton – tette keresztbe a karját a nő. – Valakinek meg kell fizetni ezért. – Senki sem fog megfizetni semmiért, ha továbbra is így fontoskodik. Jó gondolom? – válaszoltam, közben beraktam a jegyzeteimet az aktatáskámba, majd folytattam. – Már tűkön ülve várom a következő lépését. És igen, önnek még több bizonyítékra kell szert tennie, a bírónő egyértelmű álláspontja szerint, mivel, amit letett az asztalra az ugyebár nem elegendő. – Szóval, ez azt jelenti, hogy fellebbeznem kellene? Úgy gondolja, hogy megnyerhetem ezt a dolgot? – Úgy gondolom, hogy inkább vissza kellene mennie az iskolapadba és baszottul több figyelmet kellene szentelnie a jogi előadásoknak – gúnyolódtam. – Vagy ez, vagy akár szívességet is tehetne az ügyfeleinek, hogy talál nekik egy jobb ügyvédet. – Úgy érti, pont olyat, mint maga? – Senki sincs olyan, mint én – és a fülemre igazítottam a napszemüvegem. – De bárki jobb lenne magánál. – Ön mindig ilyen goromba az ellenfeleivel, Mr. Hamilton? – villantott egy műmosolyt. – Úgy értem, hallottam sztorikat, de ön igazán… – Igazán mi? – Bonyolult. – Közelebb lépett. – Ön igazán bonyolult. Pislogtam egyet és jó alaposan megnéztem. Ha találkoztam volna vele a Pár-Fogón, valószínűleg kiváló választás lett volna arra az egy éjszakára, de soha sem kevertem az üzletet a szórakozással. Legalábbis, eddig még nem. – Nem vagyok biztos benne, hogy bárki is észrevette… – mondta és lehalkította a hangját –, de szerintem, sok a közös bennünk, és… – Pontosan mit ért az alatt, hogy sok a közös bennünk, Miss Kline? 32

Whitney G. Williams – Nos… – olyan közel lépett hozzám, hogy már a vállunk is majdnem összeért –, a tárgyalás alatt többször is megbámultuk egymást, és ami a karrierünket illeti, mindkettőnk mögött magas színvonalú pályafutás áll, és mind a kettőnknek szenvedélye a jog, …szenvedély, amit akár más dolgokban is érvényesíthetnénk – megnyalta az ajkát. – Mit gondol? Hátrébb léptem. – Miss Kline, ha úgy tűnt, hogy bámulom magát, az csak azért lehetett, mert azt próbáltam megérteni, hogyan tud olyasvalaki így érvényesülni a bíróságon, aki ilyen felkészületlen, szakszerűtlen és elégé bosszantó. Ami a karrierünket illeti, tény, hogy mindkettőnk mögött magas színvonalú pályafutás áll, de ha folytatja azt a színvonalat az ügyei tárgyalásánál, mint amit a mai napon nyújtott, úgy saccolom, elegendő kábé hat hónap és behívom állásinterjúra az irodámba titkárnői pozícióra. – Figyelmen kívül hagytam a zihálását és folytattam. – És ha a törvény iránti szenvedélye, bármilyen módon is hasonlít arra, ahogy kefél, akkor abban az esetben, abszolút semmi közös sincs bennünk. – Ön… – megrázta a fejét, hátrébb lépet, miközben az arcszíne rákvörössé változott. – Ön tényleg azt mondta nekem, hogy…? – Ön tényleg ajánlatot tett nekem, hogy szexeljünk? – Csak egyszerűen próbára tettem… Kíváncsi voltam, érdekli-e a dolog. – Nem – mondtam és magam is meglepődtem, hogy tényleg nem érdekel a dolog, a legcsekélyebb mértékben sem. – Nos, akkor végeztünk és elhagyhatom a tárgyalótermet? Vagy esetleg szeretne még valami másban is próbára tenni? – Maga egy seggfej! – válaszolta és megkerült engem, felvette az aktatáskáját a padlóról. – Tudja – nézett vissza rám –, remélem, az ügyfeleivel kicsit kedvesebb – legyintett a kezével, jelezve, hogy neki mindegy és kivonult a teremből. Utána akartam szólni, hogy nem szokásom kedves lenni az ügyfeleimmel. Az az igazság, hogy nem szokásom belenyugodni abba, ha bárki is szarakodni merjen velem. Ezt igazolja az a tény, hogy egyetlen ügyet sem vesztettem el amióta Durhamben élek, és nem is áll szándékomban ezen változtatni. 33

Jogos kétség 2. Rápillantottam az órámra, elhatároztam, hogy néhány percet még várok mielőtt elindulnék, nehogy összefussak ezzel a nővel a parkolóban, de mivel a jelenleg folyó tárgyalásoknál pont most tartottak ebédszünetet, úgy döntöttem várok még egy ideig, hogy elkerüljem a nagy forgalmat. Zsebre dugtam a kezem és mosolyogni kezdtem, ahogy a bal kezem hozzáért egy csipkés anyaghoz. Kihúztam a zsebemből, újra mosolyra görbült a szám, mikor szemem elé tárult Aubrey apró fekete csipkés tangája, ma reggelről. Kivettem a telefonom az aktatáskámból, hogy megnézzem, Aubrey küldött-e sms-t ezzel kapcsolatba, de sms helyett egy emailt kaptam. Tárgy: Nedves Bugyi Fétis Nem vagyok biztos benne, hogy észrevetted-e már, de a zsebedben hagytam a tangámat, és szeretném, hogy tudd, a te érdekedben tettem, és ne aggódj, a kis titkod nálam biztonságban van. Amióta megdugtál a mosdóban ott a Galériában, észrevettem, hogy hajlamos vagy megbámulni a bugyimat mielőtt leveszed. Végigfuttatod az ujjaidat rajta, a fogaid közé veszed, lehúzod a pántját, majd újra megbámulod. Félre ne érts, semmi bajom sincs azzal, hogy hozzájáruljak a bugyi fétised kielégítéséhez. Tuti biztos vagyok benne, hogy éjszaka az orrod alá szoktad dörgölni, és ha esetleg szükséged van még több ingyen tapizásra, nyugodtan tudasd velem, állok rendelkezésedre. – Aubrey Tárgy: Válasz: Nedves Bugyi Fétis Igen, már észrevettem, hogy reggel a zsebembe csúsztattad a bugyidat. És arra is felfigyeltem, hogy ezt tetted egész héten. Ellentétben az alaptalan és butus feltételezéseddel, nekem nincs semmilyen bugyi fétisem, és az sem szokásom, hogy éjszakánként az orrom alá dörgöljem azt. Nekem, mindazonáltal, van egy új fétisem, mely a puncidra irányul, és ha érdeklődést mutatsz ama fétisem iránt, hogy lefekszel 34

Whitney G. Williams velem, úgy hogy AZ van az arcomhoz dörgölve éjszaka, kérlek tudasd velem, állok rendelkezésedre. – Andrew A válaszára vártam… Néztem a telefon képernyőjét néhány percig, de eszembe jutott, hogy ma szerda van, és ilyenkor csak később tudja megnézni az emailjeit. Felkaptam az aktatáskámat, lementem a parkolóba és beültem az autóba. Semmi kedvem nem volt visszamenni az irodába… az ügyemmel kapcsolatos feljegyzéseim naprakészek voltak, ugyanakkor még túl korán volt ahhoz is, hogy hazamenjek. Felbőgettem az autóm motorját, majd elindultam egy tisztességes kocsmát keresni az utcában. Ahogy elgurultam a jogi fősuli mellett, észrevettem a Duke tánctermét. Nem voltam biztos benne, mi vezérelte a kezem, de a kormányt jobbra fordítottam és behajtottam a Duke parkolójába, és a táblákat követve, leparkoltam a „TáncStúdió” feliratú tábla elé. A dupla szárnyú ajtón egy „Magán főpróba: Csak táncosoknak” feliratot olvastam, de nem vettem róla tudomást és beléptem az épületbe. Ahogy körülnéztem az előcsarnokban, halk zongoraszót és hegedűszót hallottam az egyik irányból, így elindultam arra, amerről a hangokat véltem hallani. Ahogy egy újabb ajtóhoz értem, benyitottam, és egy hatalmas színházteremben találtam magam. Ragyogó fények világították meg közvetlenül a színpadot. A teret egy nagy félkört alkotva, fehérbe öltözött táncosok töltötték be. Mielőtt észhez tértem volna, hogy elhagyjam a színháztermet, észrevettem Aubrey-t a kör közepén táncolni. Ugyanazt a tollas hajpántot viselte, mint akkor ott a Galéria mosdójában. Szélesen mosolygott, olyan önfeledten, amilyet még sosem láttam tőle ezelőtt… táncolt, mintha senki más nem lenne rajta kívül a teremben. A tekintete ragyogott, úgy ragyogott, amit a GBHnál még sosem tapasztaltam, és annak ellenére, hogy szart se tudtam a balettről, tisztán látszott, hogy Aubrey kiváló táncos. – Szélesebbre Miss Everhart! Szélesebbre! Egy ősz hajú pasas sétált fel a színpadra és tovább ordibált. 35

Jogos kétség 2. – Jobban! Még jobban! Aubrey tovább táncolt… Még jobban kitárta a karját, ezzel együtt kinyújtva a kezét is. – Nem! Nem! És NEM! – toppantott a lábával a pasi. – Zene állj! A zongorista azonnal abbahagyta a zongorázást. A rendező Aubrey elé állt. – Tudja-e, hogy mit kíván a fehér hattyú karaktere, Miss Everhart? – kérdezte. – Igen. – Igen? – Sértettnek tűnt az idős férfi hangja. – Igen, Mr. Petrov – válaszolta Aubrey. Nyugodt tartással állta Petrov kirohanását. – Ha annyira tudja, kérem, világosítson fel bennünket is, melyek is azok a különleges karaktervonások, amelyek a fehér hattyúra jellemzőek… – Könnyedség, légiesség, elegancia… – Elegancia! – Toppantott még egyszer a lábával. – A fehér hattyú nem más, mint csiszolt és nemes mozdulatok sorozata… A fehér hattyú karja kecsesen lebeg… Megragadta Aubrey könyökét és előre hajlította. – A karjának a mozgása hanyag és durva, és ahogy táncol, az olyan, mint egy viharvert galamb! Ennek hallatán Aubrey nyakán felfutott a pír. De Petrov ennek ellenére folytatta. – Egy hattyút akarok látni, Miss Everhart, és ha nem tud felérni a feladathoz… Ha a szíve valahova máshová húzza, esetleg a másik szaktárgya felé, legyen szíves időben tudassa ezt velem, mert akkor keresnem kell valaki mást a szerepére. A terem csendbe burkolózott. – Próbáljuk meg még egyszer! – rikkantotta el magát Petrov és hátrébb lépett. – A második strófától indul a dal. Számolásomra kezdjük… Egy, kettő, és indul… A falnak támasztottam a hátam és néztem, ahogy Aubrey újra elkezdett könnyedén táncolni, és ahogy táncolt, mellette mindenki más csak amatőrnek tűnt. Addig néztem őt, ameddig az idős rendező észre nem vette az árnyékomat és távozásra nem késztetett, mikor 36

Whitney G. Williams elkiáltotta magát. – Istenverte betolakodó!

Később, az éjszaka folyamán, beléptem a konyhába és levettem a polcról egy üveg Bourbont… öntöttem egy pohárral. Hajnali két óra volt, én pedig elég kialvatlan. Azóta nem tudtam elaludni, mióta hazajöttem és felfedeztem egy cetlire felírt üzenetet Avától, az ajtómra ragasztva: „Nem megyek sehová addig, amíg nem beszéltünk… Ava” Összegyűrtem a cetlit és kidobtam a kukába, azon csodálkoztam, ki lehet a GBD-nél annyira hülye, hogy kiadta a címemet. Mikor felhajtottam a pohár tartalmát, csörgött a telefonom. – Hajnali kettő van – sziszegtem és a fülemhez tartottam a telefont. – Ööö.. – Egy rövid szünet következett. – Esetleg beszélhetnék Mr… Mr. Hamiltonnal, kérem? – Én vagyok. Nem hallotta az előbb, amit mondtam arról, hogy hány óra van? – Sajnálom, Mr. Hamilton. – Megköszörülte a torkát a hang a vonal másik végén. – Gloria Matter vagyok és a New York Államban feltételesen szabadlábon lévő személyekért felelős bizottságtól hívom. Elnézést a késői zavarásért, de nem akartam addig leadni a jelentésem, amíg az ön múlt heti érdeklődésére nem reagáltam – mondta. – A fegyenc, akit említett, többé már nem fegyenc. A napokban szabadon engedték és feltételesen szabadlábra helyezték. – Tudom, hogy már feltételes szabadlábon van – mondtam, közben töltöttem még egy italt magamnak. – Mindazonáltal teljesen biztos vagyok benne, hogy elhagyni az állam körzetét a megjelölt időintervallumon belül, a szabályok megszegését jelenti. Ezek szerint New Yorkban már nyájasabban kezelik a bűncselekményeket? Önök most már engedik, hogy a nemrég szabadult bűnözők csak úgy bebarangolják az egész világot, ahogy nekik teszik? 37

Jogos kétség 2. – Természetesen nem, uram, de az említett hölgy pont ma reggel jelentkezett be a felügyelőjénél. És akkor, amikor megkaptuk öntől a bejelentést, ellenőriztük arra az időszakra vonatkozóan a megfigyelő készülékét, és eszerint, még mindig az államban van… Figyelmeztetnem kell önt, hogy nem vesszük jó néven, ha hamis bejelentéseket kapunk, Mr. Hamilton. Ha ez valamiféle tréfa, ak… – Tudom, mi a faszt láttam… Itt volt! – fakadtam ki és kinyomtam a telefont. Most nem voltam ráhangolva arra, hogy Avával törődjek. Bementem a hálószobába és elhelyezkedtem az ágyamon elterülő lepedők között és közben azt reméltem, hogy a második kör pia jobban fog hatni, mint az első. Egy órán keresztül bámultam az órám számlapját, figyeltem, ahogy múlnak a másodpercek, de az álom csak nem jött a szememre és a gondolataim Aubrey felé kezdtek elkanyarodni. Azon kezdtem el gondolkodni, amit Aubrey mondott a szexuális életéről az első találkozásunk alkalmával, és hirtelen kényszert éreztem, hogy halljam a hangját. Gyorsan kikerestem a számát a telefonomban és megnyomtam a hívás gombot. – Halló? – Felvette az első csörgésre. – Andrew? – Miért nem szoptál még soha ezelőtt? – Micsoda? – Valószínű, nem volt felkészülve a kérdésre, mert a lélegzete is elakadt. – És mi a helyzet a ‘Jó reggelt, Aubrey’ ‘Ébren vagy már?’ ‘Kérdezhetek tőled valamit?’ kérdésekkel? – Helló, Aubrey – mondtam és közben a szememet forgattam. – Tisztán hallom, hogy ébren vagy, szóval úgy gondolom, kihagyhatjuk a felesleges kérdéseket. Miért nem szoptál még ezelőtt? Csend volt a vonal másik oldalán. – Vagy inkább azt szeretnéd, hogy elmenjek a lakásodba és személyesen tegyem fel neked ezt a kérdést? – Mindenképpen szükséged van erre az információra hajnali három órakor? – Kétségbeesetten szükségem van rá – válaszoltam. – Válaszolj a kérdésre. – Ez csak egy olyan dolog, amit soha nem akartam csinálni – válaszolta végül, közben papírzörgést hallottam a háttérben. – Az 38

Whitney G. Williams egyik srác, akivel volt pár randink, megkért rá néha-néha, hogy csináljam neki… viszonzásképpen, de én csak… Én csak nem szerettem eléggé, hogy megtegyem neki. – Hmmm. Újabb csend. Még nem volt valós telefonbeszélgetésünk azóta, hogy legutóbb telefon szexeltünk, helyesebben szólva, mielőtt megtudtam volna, hogy a neve Aubrey és nem pedig Alyssa. – Éppen rám gondoltál? – kérdezte hirtelen. – Tessék? – Éppen rám gondoltál? Mert még egyszer sem hívtál fel ilyen későn. Magányos vagy? – Kanos vagyok. Egy lágy kacajt hallatott. – Szeretnéd tudni, mi van rajtam? – Már tudom, mi van rajtad. – Ó, tényleg? – Igen, tényleg. – A karomat a fejem alá tettem és folytattam. – Szerda van, ami azt jelenti, hogy próbád volt késő estig, amiből az következik, hogy hazaérve lezuhanyoztál, lejegelted a fájó lábaidat anélkül, hogy bármilyen pizsamát is felvettél volna. Hallottam, ahogy Aubrey beszívja a levegőt. – És abból, ahogy most a levegőt veszed, fogadni mernék rá, hogy még mindig meztelen vagy, és az ok, amiért felvetted a telefont, nem lehet más, minthogy épp magadhoz akarsz nyúlni és a hangomat akarod hallani, miközben maszturbálsz. Megint csend következett. – Tévedek? – kérdeztem. – Nem… – válaszolta mély hangon. – Mégis, úgy hiszem nem kanos vagy éppen. – Hidd el. Az vagyok. – Talán, de szerintem inkább azért hívtál fel, mert kedvelsz engem… mert hallani akarod a hangom, hiszen már régóta nem beszéltünk telefonon. – Azért hívtalak, mert kőkemény a farkam, és orgazmushoz akarlak juttatni a telefonon keresztül. 39

Jogos kétség 2. Újra nevetett. – Szóval nem kedvelsz engem? – Kedvelem a puncidat. – Szóval a ma otthagyott fehér rózsacsokor és a „Csak azért kiabál veled, mert tudja, hogy te vagy az igazi/ Ne hagyd magad.” üzenet a kocsim motorháztetőjén, az nem a te műved? Bontottam a vonalat.

40

Negyedik fejezet

Visszakozás: Egy ígéretnek vagy egy szerződés benyújtásának törvényes visszavonása.

Andrew – Akkor ön szerint hogyan kellene az ügyfél ügyét folytatnunk, Harriet? Hátradőltem az irodai székemben másnap késő délután, és már előre féltem a megkövetelt „Engedjük a Gyakornokoknak, hogy Segédkezzenek Havonta Egy Ügynél” óráimtól. – Mmm, Mr. Hamilton… A nevem Hannah – válaszolta a velem szemben ülő gyakornok, miközben az egyik hajtincsét tekergette az ujjai között. – Én is ezt mondtam – reagáltam erre. – Hogy gondolja, hogyan kellene folytatnunk az ügyet? – Behívhatnánk tanúnak az exfeleséget. Ő kezeskedhetne a vádlott személyéért. – Mindössze egy hónapig voltak csak házasok. – Forgattam a szememet, a gyakornokra nézve. – És az is már tíz évvel ezelőtt volt. Bob, maga mivel készült? – néztem a másik gyakornokra. – A… a nevem valójában Bryan. – Pont ezt mondtam én is. Szóval? Mit. Tud. Felmutatni?

41

Jogos kétség 2. – Végeztem néhány kutatást az ügyfél hátterével kapcsolatban és ennek eredményeként kiderült, hogy anno az egyetemen elsősként megrovásban részesült, mert feltörte az egyetem tűzfalát. Talán kezdhetnénk ott és építkezhetnénk az ügyfél anarchista múltjára… Sóhajtottam. – Ő a mi ügyfelünk, Bryan. Miért mutatnánk róla szándékosan kedvezőtlen képet? Bryannek csak egy pislogásra futotta. Tipikus. Végül odafordultam a harmadik gyakornokhoz, egy filigrán barnához. – Önnek mi a javaslata? – Nem próbálja kitalálni, hogy mi a nevem? – mosolygott. – Arra pont rájöttem, hogy ma reggel nem maga volt a gondnok. Mit tud felmutatni? – Ezt. – Elém csúsztatott egy dossziét az asztalon. – Ha megpróbáljuk bebizonyítani, hogy az ügyfél nem szegte meg a vállalata szabályait, amikor eltulajdonította a kézjegyével ellátott dossziékat, akkor ezt fel tudnánk használni hivatkozásként az ügy tárgyalásánál. Kinyitottam a dossziét és elolvastam egy olyan ügy első bekezdését, ami nem elég, hogy száz évesnél régebbinek tűnt, de a benne foglaltak a Legfelsőbb Bíróság szabályaival már évtizedekkel ezelőtt is ütköztek volna. – Maguk mind a hárman ugyanazt a drogot szívták, mielőtt ide jöttek? – ráztam meg a fejem rosszallásomat kifejezve. – Mindannyian jogi főiskolára járnak. Néhány év választja csak el magukat attól, hogy egy lehetséges ügyfél a jövőjét, a maguk kezébe helyezze. Erre maguk csak ilyen szarságokat tudnak felmutatni? – Minden tiszteletem az öné, Mr. Hamilton… – szólalt meg Bryan. – Van egyáltalán helyes válasz erre a kérdésre? Úgy értem… Ez egyike azoknak az évődéseknek, amivel teszteli, hogy hogyan működik az agyunk munka közben? Valójában van válasz? – Igen – álltam fel. – Tényleg? És mi az? – Tűnés haza! – válaszoltam, és elkezdtem rendezgetni a papírjaimat. – Mindannyian. Indulás. 42

Whitney G. Williams – De… – Most! Olyan dühösen néztem rájuk, hogy egy perc sem kellett és mindannyian elhagyták az irodámat. Amint távoztak, sóhajtottam és visszaültem a helyemre. Jobban jártam volna, ha Jessica segít nekem ebben az ügyben. Igaz szart se tud a jogról, de biztos voltam benne, hogy legalább megpróbálná, ha szükség lenne rá. – Mr. Hamilton, meghoz… – Aubrey lépett be az irodámba a kezében egy csésze, gőzölgő kávéval. – Hová lett mindenki? – Hazaküldtem őket. Feszülten elvettem a kezéből a kávét. – Te is hazamehetsz. – Tervezed hivatalosan visszaadni a gyakornoki pozíciómat, vagy örökre a nyamvadt kávéhordó és dosszié-rendezgető segéded maradok? – A rád bízott telefon kezelése igenis felelősségteljes munka, amit nem szabadna olyan könnyedén venned. – De most komolyan… – szemét forgatta. – Bármennyire is szeretem a szexet kávé mellé minden reggel, szeretnék visszatérni, teljes értékű gyakornokként, hogy éppenséggel úgy érezhessem, van célom itt. – Rendben – kortyoltam egyet a kávémból. – Naprakész vagy a jelenlegi ügyemmel kapcsolatban? Bólintott. – Remek – mondtam szárazon. – Akkor mondd el, hogy kellene eljárnunk? – Szerintem először azzal a személlyel kellene felvenned a kapcsolatot, aki törölte az ügyfeled személyazonosságát. – Mi? Miről beszélsz? Elővett egy dossziét a táskájából, és leült velem szemben az egyik székre. – A szüleim megtanították, hogyan kutassak nagyon, nagyon hatékonyan valaki háttere után. Ez az egyik dolog, ami az ő érdemük, hogy tudom – mondta és közben átlapozott néhány oldalt. – Az ügyfeledről vannak hivatalos feljegyzések gyerekkorából… mint 43

Jogos kétség 2. például teszt eredmények, lakcímváltozás stb… Aztán itt van egy feljegyzés, hova járt főiskolára, egyetemre… Aztán, van itt egy feljegyzés arról az időszakról, amikor feltörte az egyetem tűzfalát és ezért egy egész szemeszterre felfüggesztették. Aztán ez után az eset után, volt egy elfuserált házassága valami nővel, akivel Cabóban találkozott, és van itt néhány feljegyzés a cégről, ahol dolgozott. De ezután… a korábbi feljegyzések kivételével, semmi. Átfutottam a dossziét. – Nem gondolod, hogy ez furcsa? Rám nézett. – Nem furcsa, hogy rákeresel valakire a Google-ban és nem dob fel róla semmilyen találatot? Vagy, hogy keresel valakiről információt különböző adatbázisokban és felfigyelsz rá, hogy évtizedek hiányoznak. Összezártam a dossziét. – Ez kicsit furcsa. – Csak kicsit? – Igen. Kicsit. Ez minden, amit fel tudsz mutatni? – Ez minden, amire szükséged van! – nézett a szemembe. – Találd meg a srácot, aki törölte az ügyfeled személyazonosságát, vagy tudod mit, inkább találd meg azt a srácot, aki törölte a te személyazonosságod, és így talán elrepítheted magad kiváló pályafutásod újabb győzelméhez. Ha nem… – Aubrey… – Az emberek nem jönnek csak úgy a semmiből, Andrew – folytatta. – Ezt te is tudod, én is tudom, sőt fogadni mernék, hogy ezt még az ügyfeled is tudja… – Most akkor tisztázzuk, az ügyfélről beszélgetünk? – Nincs semmilyen feljegyzés Andrew Hamiltonról, egyik ügyvédeket nyilvántartó állami adatbázisban sem. – Csak nem egy kihallgatáson vagyok éppen? – Felhívtam minden jogi főiskolát az államban, mintha öregdiák lennék, és egy másik öregdiák után érdeklődnék, egy bizonyos Andrew Hamilton után, aki az évfolyamtársam volt és azon az egyetemen diplomázott le. De semmilyen információval nem tudtak 44

Whitney G. Williams szolgálni nekem egyik iskolában sem erről a személyről, mintha soha nem is létezett volna. – Te ennyire megszállott vagy velem kapcsolatban? – mosolygottam önelégülten. – Ugyanígy New Yorkban is érdeklődtem. Igaz, egy kicsit trükkösebb volt információhoz jutnom, de a végeredmény ugyanaz lett, azaz semmi. Semmilyen feljegyzés nem készült arról, hogy bármilyen suliba is jártál volna éveken keresztül. – És ez milyen hatással van rád? – Megaláztál, amikor rájöttél, hogy hazudtam. – Bocsánatot kérek. – Ne tedd. – Megrázta a fejét – Sírtam miattad, mert azt mondtad, hogy egy hazug vagyok, aki elhallgatja az igazságot és egy nem létező személynek adja ki magát. – Biztos vagyok benne, hogy nem én lennék az egyetlen ember, aki hazugnak titulálna azután, amit tettél. – Mégis… minden egyes nap, amikor megkeféltél, minden egyes telefonon átbeszélt éjszaka sem tudott közelebb juttatni ahhoz, hogy jobban megismerjelek – mondta aggodalommal a szemében. – Mindig csak rólam beszéltünk… csak rólam, vagy ha mégis magadról beszéltél, akkor csakis elvont dolgokat mondtál, vagy homályos utalásokat tettél. – Ez nem számít. Mondtam már neked, hogy én… – Hogy te soha nem hazudtál nekem – vágott közbe. – És én ezt elhiszem, és egy pillanatra el is hittem, hogy teljesen őszinte vagy velem, de most így visszagondolva, te csak abban voltál őszinte, amiben őszinte akartál lenni. Következésképpen, Mrs. Hamilton véletlenszerű megjelenése és a… – Már elmondtam neked mi történt. – Megragadtam a kezét és közelebb húztam magamhoz. – Szóval, nem vagyok hajlandó arra pazarolni az időmet, hogy újra elmondjam azt, amit már korábban tisztáztunk. – Én csak… – Nézd – az ujjam rátapasztottam a szájára. – Te vagy az egyetlen nő, akit hat év alatt rendszeresen megdugtam. – És erre most legyek büszke? 45

Jogos kétség 2. Az ölembe húztam. – Te vagy az egyetlen nő… valójában az egyetlen ember, akivel valaha is beszélgettem ebben az irodában munkaidőn kívül, az egyetlen nő, akivel valaha is telefonszexeltem, az egyetlen nő, aki az autómban ülhetett, az egyetlen nő, aki hazudott nekem, de mégis elérte, hogy maradjak… Aubrey felsóhajtott és meredten bámult rám. – Most – mondtam –, ha nem bánod, megkeféllek ebben a székben. És miután végeztünk, nagyon szívesen megmutatom neked, hogyan kutass valaki után megfelelő módon, mert ellentétben azzal, amit gondolsz, az ügyfelemnek megfelelő a háttere. – Nem. Kétszer ellenőriztem mindent, és… Újra rátapasztottam az ujjamat az ajkára. – Beszélünk… miután megdugtalak.

46

Ötödik fejezet

Hozzájárulás: Önkéntes megállapodás egy bizonyos ügyben.

Aubrey Tárgy: New York/A bugyid Csak a rend kedvéért, New Yorkba jártam jogi főiskolára. Én mondtam a búcsúbeszédet az évfolyamnak a tanévzárón. – Andrew UI: Ha még egy bugyit rejtesz a fiókomba „A fétised kielégítése céljából” feliratú cetlivel ellátva, bátorkodom azt hinni, hogy inkább te vagy az, aki azt akarja, hogy a punciját szétnyaljam, fétise kielégítése céljából. A nyelvem már amúgy is bizsereg azóta, mióta először „találkoztunk”, szóval semmi szükség bármiféle utalásra… – Aubrey? – Anyu hangja lefagyasztotta a mosolyt az arcomról. – Aubrey, figyeltél te egyáltalán apádra? – Nem, sajnálom – sóhajtottam, miközben rémülettel töltött el, hogy még mindig itt ülök anyuékkal a családi vacsorán. Felhívtak, pont akkor, amikor vége lett a második főpróbának, és követelték, hogy menjek haza, hogy így mindannyian el tudjunk menni a „kedvenc” éttermünkbe vacsorázni. Az étterem, egészen véletlenül ott volt, ahova a country klubos barátai is rendszeresen jártak és persze tudtam, hogy mi is csak azért járunk oda, hogy 47

Jogos kétség 2. mindenki számára bizonyosságot nyerjen a tökéletes család kép látszata. – Most már figyelsz? – emelte fel apa a szemöldökét. – Azért hoztunk ma ide, hogy elmondhassuk neked… Indulok a kormányzói posztért a következő választáson – mondta. – Szükséged van a szavazatomra? – Óh… Aubrey – fújtatott anyu, mint egy kismacska, majd az ujjával csettintett egy pincérért. – Ez az egyik legboldogabb pillanat az életedben. – Nem… – ráztam meg a fejem. – Tuti biztos, hogy nem… – Kemény munkával töltött évek alatt építettük fel a céget, amely azóta a legkifogástalanabb céggé nőtte ki magát a városban – mondta anya, miközben apu szemébe nézett. – Ez a munkánk hatalmas gyümölcse. Már van is néhány szóbeli kötelezettségünk a kampány költségvetését illetően, és mivel nekünk kötelességünk apádat támogatni… – Igazán nagy esélyed van rá, hogy kormányzóvá válasszanak – hallgattattam el anyut. – Gratulálok apu! Ennek hallatán, apu átnyúlt az asztal felett és megszorította a kezemet. Anyu, ennek ellenére, úgy tűnt, nem akarja befogni. – Tudod… készítenünk kell néhány új fényképet, egy új összeállítást, amit a sajtónak tudunk adni a cikkeik megírásához, úgyhogy a hajadat ezentúl másképp kell hordanod, ehelyett a balerina izé helyett. – Ez egy konty. – Bántja az ember szemét. – Margaret… – rótta meg apu anyut. – Ez nem szembántó, csak… – Ez csak milyen? – néztem egyikükről a másikra. – Fontos számunkra, hogy összetartó Tiszta-Amerikai családegységet alkossunk a kampány során. Anyu elvett egy pohár bort a pincértől és megvárta, hogy az elmenjen, és hallótávolságon kívülre kerüljön, majd folytatta. – Talán részt kellene vennünk néhány közös kampányprogramon, egy családként.

48

Whitney G. Williams – Apu csak kormányzónak jelöltette magát és nem elnöki posztra pályázik, és különben is, hány huszonvalahány éves embert ismersz, aki a szüleivel utazgat, csupán néhány beállított kép kedvéért? – Az ellenfelünknek húszéves ikerlányai vannak, akik magántanulók voltak – válaszolta. – És minden nyáron elutaztak a harmadik világ országaiba, hogy segítsenek a rászorulóknak és egészen biztos vagyok benne, hogy ők minden egyes kampányhelyszínen jelen lesznek és támogatják az édesapjukat. Horkantottam egyet. – Miért próbálsz állandóan olyan emberekkel versenyezni, akik hitelesek? Nem gondolod, hogy pont ez az a típus, aki megérdemli, hogy nyerjen? – Aubrey, ez komoly – kapcsolódott be apu is a beszélgetésbe, hangja feldúlt volt. – Már hosszú ideje ez az álmom és biztosak akarunk lenni abban, hogy semmi sem fog az utunkban állni. Találkozott a szüleim tekintete egymással, erre felhúztam a szemöldököm. – Miben akartok biztosak lenni? – Oké… szóval az a helyzet, hogy… – Az anyám lehalkította a hangját és a válla felett körülnézett, mielőtt elkezdett beszélni. – Apád és én tudni szeretnénk, van e valamilyen takargatnivalód… bármilyen kép a közösségi oldalakon, ahol úgy nézel ki, mint egy partylány, aki egy esetleges exbaráttal vagy szexuális partnerrel illetlen dolgokat művel, vagy van-e esetleg bármilyen dolog, ami minket rossz szülőnek állíthat be. – Ti már nem tűnhettek rossz szülőknek… mert már azok vagytok – ment fel bennem a pumpa. – Hagyd abba, Aubrey. – Az apám megfogta a kezem és megszorította. – Anyád és én mindent megadtunk neked, amire szükséged volt, hogy olyan hölggyé válj, amilyen most vagy. Mindezekért cserébe csupán csak ezt a pici áldozatot kérjük tőled. – Nincs semmilyen takargatnivalóm – válaszoltam végül fogcsikorgatva. – Akkor jó – ajándékozott meg anyu egy műmosollyal. – Nos, legalább amikor kihagyod az utolsó évet az iskolában, hogy segíts nekünk a kampányturnén, akkor nem lesz olyan feltűnő. Mi már beszéltük a dékánnal az online órákról, amit valójában ők ajánlottak 49

Jogos kétség 2. fel. Mindazonáltal, a többi tantárgy miatt, be kell menned a főiskolára, habár azok más megfontolást igényelnek a te körülményeidet tekintve, így… – Nem – szakítottam félbe. – Köszönöm, nem. – Ez nem megbeszélés tárgya, kisasszony. Ez a te javadat is szolgál… – Mert ez apu álma, igaz? – próbáltam nem elveszteni a türelmemet. – Mert ebben a családban, egyedül csak neki lehetnek álmai? – Igen – szűrte anyu a fogai közül a szót, egy feszes mosoly kíséretében. – Mi itt most valódi álmokról beszélgetünk, Aubrey, és nem a teljesen-esélytelen-lehetőségekről és az eleve bukásra ítélt álmokról. – Elnézést!? – pattantam fel. – Te beszélsz bukásra ítélt álmokról, amikor ti ketten több hibát követtetek el az életben, mint bárki más, akit valaha ismertem, mindezt a saját lányotok rovására? Könnyek lepték el a szememet. – Aubrey, ülj vissza a helyedre – ragadta meg anyu a kezemet. – Ne rendezz itt nekem jelenetet. – Engedj! – szakítottam ki a kezem a szorításából. – Jó, akkor beszéljünk arról, hogy hogyan lehet az, hogy huszon-kibaszott-kettő vagyok és még mindig elsős a fősulin, amikor ilyenkorra már rég le kellett volna diplomáznom! Nos? Meg tudnád nekem magyarázni, hogy is lehetséges ez? Az apám arca pipacspirossá változott és javaslatot tett arra, hogy üljek le, de én álltam a sarat. Anyu a nyakláncát babrálta zavarában. – Aubrey… Azt tettük, ami a legjobb ebben a helyzetben, és annak ellenére, hogy a kétszakos iskolarendszer az elmúlt két évben szerencsétlen választás volt, mégis, ez tett azzá, ami most vagy. Most, a kampány nem kezdődhet el, amíg… – Szarok rá, mikor kezdődik a kampány. Nem fogok részt venni egy értelmetlen kampányturnén, és nem fogom egyik tantárgyamat sem online felvenni. Kitaláljátok miért? Éreztem, hogy a vér száguldozni kezd az ereimben. – Mert nem lehet a kurva balettot online tanulni! 50

Whitney G. Williams Az étteremben hirtelen néma csend lett. – Ti mindketten túl önzőek vagytok és még csak fel sem ismeritek ezt – ráztam meg a fejem. – A másik pasira fogok szavazni – mondtam ki a végső szót és kirohantam az étteremből, a kijárat felé tartva minden lépésemet sutyorgások és morgolódások követték. Mondanom sem kell, éreztem némi elégtételt amiatt, hogy a szüleim tökéletes családi idillről alkotott képét egy icurka-picurkát összetörtem a nyilvánosság előtt. – A számát, hölgyem? – kérdezte az ajtónálló, amint kiléptem az ajtón. – A micsodámat? – A számát… – mondta a fejét oldalra billentve. – Az autójának? A francba… Felsóhajtottam és hátranéztem a vállam felett. A törzsvendégek rosszalló tekintettel méregettek és ezt látva, nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy megalázva visszamenjek a keselyűk közé, csak mert nincs autóm, amivel haza tudnék menni. Fontolóra vettem a lehetőséget, hogy taxit hívok, de tudtam, hogy értelmetlen próbálkozás lenne. Egy örökkévalóságig tartott volna, hogy értem jöjjön, és valószínűleg, ha gyalogolok a lakásomig, akkor is hamarabb értem volna haza, mint taxival. Igaz, volt egy buszmegálló az étteremtől kábé egy kilométerre, de csak bankkártya volt nálam. Andrewra gondoltam, kétségeim voltak afelől, hogy eljönne-e értem, de úgy döntöttem, teszek egy próbát. Tárgy: Szükségem Van Rád. Igazán szükségem lenne egy szívességre… – Aubrey Tárgy: Válasz: Szükségem Van Rád. Az, hogy szükséged van a farkamra a nap kellős közepén, nem tekinthető „szívességnek” jelen esetben. – Andrew Tárgy: Válasz: Válasz: Szükségem Van Rád. Nem a farkadról beszélek, hanem a kocsidról… Haza tudnál most vinni? A szüleimmel vacsoráztam és nem sikerült valami 51

Jogos kétség 2. jól… És nem saját autóval jöttem. Ha mégsem érsz rá, megértem. – Aubrey Tárgy: Válasz: Válasz: Válasz: Szükségem Van Rád. Hol vagy? – Andrew Fél órával később, Andrew felhajtott a country klub kocsifelhajtójára. Bepattantam az anyósülésre, még mielőtt megállhatott volna… Vissza se néztem a sznob alakokra, akik valószínűleg a hátam mögött azon csámcsogtak, vajon mi történhetett köztem és a szüleim között. – Vigyelek haza, ugye? – kérdezte és kihajtott a feljáróról. – Ne… Rám pillantott. – Akkor vigyelek a GBH-hoz? – Ha akarod… csak haza ne, jó? – szünetet tartottam – Biztos vagyok benne, hogy a szüleim oda fognak menni vacsora után és megpróbálnak beszélni velem… – Ettél valamit? – Elment az étvágyam… – válaszoltam halkan, majd elmosolyodtam. – De ha azon töröd a fejed, hogy elviszel egy randira, nincs ellenemre. – Miért vinnélek randizni? – Mert jössz nekem eggyel. – Mióta? – Egyszer azt mondtad nekem, hogy elviszel, ha valaha személyesen is fogunk találkozni, de eddig még nem tetted meg. Egy piros lámpához közeledtünk, és miközben Andrew lelassított, felém fordította tekintetét. – Még ha mondtam is olyat, hogy elviszlek randizni éppen most… Amit természetesen nem tettem, hová a pokolba vihetnélek, ha már vacsoráztál? – Lepj meg – mondtam vállat vonva, majd az üvegnek dőltem… és behunytam a szemem. Közben totál el tudtam képzelni, hogy rám bámul, amolyan „Neked teljesen elment a kibaszott eszed!” 52

Whitney G. Williams tekintettel, és ahogy visszafordult az úton, elmosolyodtam… és csak remélni tudtam, hogy ez az egész, ami most kettőnk között zajlik éppen, rendszeressé fog válni és ezen gondolkozva lassan elnehezült a szemhéjam. Újra a galériában adott csókjáról álmodtam, míg meg nem éreztem, hogy finoman megrázzák a vállamat és szólongatnak. – Aubrey… – suttogta Andrew – Aubrey, ébresztő. Felemeltem a fejem és kinéztem a kocsi ablakán. Buja növényzettel körülvett robosztus üvegablakos épületet láttam magam előtt… Egy elegáns, luxus-lakóépületet. A szívem kihagyott egy ütemet ennek láttán, mert tudtam, hogy Andrew ezelőtt soha sem vitt fel nőt a lakásába, és boldogsággal töltött el a tudat, hogy én lehetek az első. Ránéztem és készen álltam, hogy mondjak valamit, de aztán észrevettem, hogy babrálni kezd egy zöld igazolvánnyal és ez arra ösztönzött, hogy felpillantsak a kocsi ablakából az épület homlokzatára… és akkor vettem észre, hol is vagyunk egészen pontosan. A Hilton szálloda előtt. – Neked az a csodálatos ötleted támadt, hogy egy szállodába viszel randizni? – Nem randira gondoltam. Arra készülök, hogy többször is megduglak a lakosztályban. – Andrew, ez az a hely, ahova az összes többi randidat is vitted… – Na és? A szívem elszorult. – Nem veszed észre, azzal, hogy idehoztál, totál megbántasz engem? – Vigyelek akkor a Marriottba? Pislogtam. De ő folytatta: – Habár azoknál nincs olyan színvonalú szállodai szolgáltatás… de ha te oda akarsz menni… – Csak vigyél haza… most – válaszoltam rekedt hangon, és megint nekitámasztottam a fejem az ablaküvegnek és becsuktam a szemem. – Szembe kell néznem a szüleimmel…

53

Jogos kétség 2.

Egy kényelmes bőrkanapén ébredtem egy puha fekete takaróval betakarva. Felültem, a cipőmet levették és a szoba másik végében lévő cipős szekrényre tették. Egy friss gyümölcsökkel és csokoládéval teli kosárra lettem figyelmes, ami az előttem lévő dohányzóasztal közepére volt helyezve. A kosár mellé egy üveg bort is készítettek, két borospohár társaságában. A szoba úgy nézett ki, mintha a lakáskultúra lapjairól kelt volna életre: Fehér selyem függönyök, szürkésbarna falak, ezüstkeretes portrék. Nem mellesleg az egyik közülük, egy rohadt szállodát ábrázolt, világossá téve számomra, hol is vagyok most egészen pontosan. Ledobtam a takarót magamról, azzal a szándékkal, hogy megkeresem Andrewt és jól leordítom a fejét azért, mert a kérésemet figyelmen kívül hagyva, mégis egy szállodába hozott. Végighaladtam a folyosón, és lassan kezdtem észbe kapni, hogy a falra felfüggesztett képek, amiket látok, azok mind őt ábrázolják. Az egyik képen egy tengerparti strand homokján állt és a távolba révedt. A másikon egy várakozó New York városi taxi előtt pózolt. Az azt követő képen hanyatt fekve vigyorgott a fényképezőgép kamerájába a Hyde Park egyik padjáról. Mindegyik képen még nagyon fiatal volt… A szemében egyfajta kisfiús báj tükröződött, és ha az érzékeim nem tévedtek, boldogság ragyogott az arcán. Rendkívüli boldogság… Sétám közben a sok hatalmas kép között, észrevettem egy kicsi, fából faragott képet, amelynél két betűforma, egy „E” és egy „H” fonódott egymásba. Először azt hittem, hogy az „A” betű (Andrew keresztnevének kezdőbetűje) egyszerűen csak hiányzik a faragott képről. Talán, mert nem tudták volna azt is tökéletesen kifaragni. De a helyzet az volt, hogy az előszoba végén egy olyan képre lettem figyelmes, mely szintén egy hatalmas „E” és „H” betűt ábrázolt, és ahogy közelebb léptem a képhez, feltűnt, hogy a két betű, New York Cityben készült apró képekből van összemontázsolva. 54

Whitney G. Williams „E” és „H”? Továbbsétáltam a folyosón, közben megmosolyogtam a többi „nagyra becsült” fotót, amit Andrew kifüggesztett magáról. Megálltam, amikor meghallottam a zubogó víz hangját az egyik szobából kiszűrődni, követtem a hangot egy férfiasan kialakított nagy hálószobába. A szobában mindent fekete borított… A királyi méretű ágyat lefedő takarótól kezdve, a hosszú selyem függönyökön át, ami a francia stílusú erkélyajtót fogta keretbe, a szőnyeget és az alatta levő padlót is beleértve, minden fekete volt. Odasétáltam a beépített szekrényhez, és kinyitottam az első fiókot. – Mit csinálsz? Andrew közvetlenül mögöttem állt. – Én… – megakadt a gondolatmenetem, amint megéreztem, hogy átkarolja a derekamat. – … Kutatok a cuccaid között – nyögtem ki végül. – Kutatsz valami különleges után? – kérdezte és egy finom csókot lehelt a fülkagylóm mögé. – Ha tudni akarod, a bugyiimat keresem. Andrew halkan felnevetett ennek hallatán. – Az összes bugyid az ágyam melletti komód fiókjában van – közölte és közben a ruhám alá csúsztatta kezét, hogy végigsimítsa a bőrömet egészen a csupasz puncimig. – Mivel éppen egyáltalán nincs rajtad bugyi – folytatta –, szükségét érzed, hogy visszaadjam az összeset? A szememet forgattam és így elengedte a derekamat. – Itt jobb, mint a hotelszobában? – kérdezte és közben körbemutatott a szobában. – Az attól függ – válaszoltam és közben szembe fordultam vele. – Hány másik nő volt már itt? – Egy sem. – Egy sem? – Ezt nehezen tudtam elhinni. – Az elmúlt hat évben soha? – Szeretem a kibaszott életemet elkülöníteni a magánéletemtől. Összekulcsolta a kezét az enyémmel. – Szóval, én vagyok a kivétel a szabály alól? 55

Jogos kétség 2. Nem kaptam választ. – Éppen vártam, hogy felébredj… – nézett le rám. – Mert filmeket akarsz nézni velem? – néztem rá kérdő tekintettel, szememben huncutság csillogott. – …mert meg akarlak dugni a zuhany alatt – válaszolta erre és a hátamat nekidöntötte a falnak és a szemembe nézett. – …Mert egész éjszaka dugni akarlak. Felnyögtem ahogy megéreztem, hogy a térde beékelődött a két combom közé és a felsőmet lehúzta a fejemen keresztül. Ujjait végigfuttatta a hátamon a melltartóm pántjáig, amit ügyes mozdulattal kikapcsolt, így az a padlón kötött ki. Ahogy szabaddá vált a mellem, Andrew azonnal rátapadt az érzékeny mellbimbómra és megszívta. – Vedd le a szoknyádat… – mondta egy kis idő múlva és hátrébb lépett. A kezem a cipzáramra vándorolt, de közben Andrewt figyeltem, amint vetkőzni kezdett. Számos alkalommal szeretkeztünk már az irodájában, ahol nagyon is vakmerően lovagoltam meg a farkát újra meg újra, de ami azt illeti, soha sem láttam még őt teljesen meztelenül. A vetkőzést a fehér V-nyakú pólójával kezdte. Áthúzta a feje felett és a sarokba dobta… amivel tökéletes rálátást biztosított számomra, hogy magamba szívhassam a finoman kidolgozott izomrétegeinek és a mellkasára varrt apró szöveges tetoválása látványát. Próbáltam elolvasni az írást, de Andrew pont kioldotta a csomót a hosszú fekete melegítőnadrágja szegélyén, és hagyta, hogy a padlóra essen. A farka kemény volt, ami az alsónadrágja alól is jól kirajzolódott és már vártam azt a pillanatot, amikor attól is megszabadul, de ehelyett visszalépett hozzám. A kezemet megragadta, és a csípőjéhez húzta. – Te húzd le az alsómat. Az ujjamat becsúsztattam az alsója rugalmas anyaga alá, de leállított. – A száddal. 56

Whitney G. Williams A szemem elkerekedett miközben felnéztem rá. Szexi, önelégült mosollyal nézett le rám. Lehajtottam a fejem, és apró, puha csókokkal borítottam be a derekát, ahogy haladtam a célom felé… Éreztem, ahogy a lélegzete elakad az érintésem nyomán és beletúrt a hajamba. A célomat elérve, fogaim közé vettem az alsónadrágja szélét. Néhány centivel sikerült is lejjebb húzni, de ott elakadtam, ekkor az ujjaimat is segítségül hívtam a művelet végrehajtásához, de egy apró húzást éreztem a hajamon, ahogy az ujjaimat is beleakasztottam a ruhaanyagába. – Csak a száddal – kaptam a figyelmeztetést. Lövelltem felé egy „Oké, megértettem.” pillantást, így elengedte a hajamat. Több figyelmeztetésre nem volt szükségem, így újra megpróbálkoztam a feladattal. Végre engedett az anyag és sikerült a fogammal óvatosan lehúzni az alsónadrágját a lábszárán. Ahogy felemeltem a fejem, farkasszemet néztem a kőkemény farkával ami vigyázzban állva követelte a figyelmet, készen arra, hogy elmerüljön a puncimban, kábé mint mindig, és ahogy feljebb emeltem a tekintetem és Andrew szemébe néztem, tudtam, hogy ő is készen áll arra, hogy a falnak döntsön és alaposan megdöngessen. Mielőtt bármilyen esélyt is adhattam volna neki erre, letérdepeltem és a kezembe vettem a farkát, majd rátapasztottam a számat… és a nyelvemet végigszántottam annak minden egyes négyzetcentiméterén. Mindezek után, a számba vettem a farka csúcsát és a nyelvemmel lassan masszírozni kezdtem. – Aubrey… – szólalt meg Andrew lenézve rám és közben végigsimította a hajamat. – Mi a csudát csinálsz? – Én… – éreztem, ahogy az arcom egyre csak forrósodik. – …Én éppen szopom a farkad. Pislogott egyet, majd hagyta, hogy lassú mosoly terüljön szét az arcán. – Csak hogy tudd, te most nem szopod a farkamat… hanem csókolod.

57

Jogos kétség 2. – Épp csak most kezdtem el. Én csak próbáltam úgy csinálni, mint… – megráztam a fejemet, és felálltam. Totálisan zavarban voltam. – Mindegy… – Te csak megpróbáltad úgy csinálni, mint? – suttogta az ajkamnak. Újra megráztam a fejem. – Nincs szükséged arra, hogy bárki mást nézzél, hogy tanuljál. Én megtanítalak… – nézett a szemembe még mindig mosolyogva. Megfogta a kezemet és a zuhanyfülke felé húzott. Ott a mellkasát az enyémhez nyomta és egy ujját bedugta a számba, miközben a víz végigfolyt a testünkön. – Ez van olyan széles, hogy a szádba vedd? Pislogtam, majd bólintottam. – Sokkal szélesebbre kell nyitnod a szádat majd, amikor a farkam veszed be… – Majd leült a háta mögött lévő kicsi, vizes padra és intett, hogy térdeljek le. A hátamat csapkodta a zubogó víz, amikor térdre ereszkedtem. – Nyald meg az ajkadat – utasított, és én hálás voltam ezért… mert teljesen a komfortzónámon kívül éreztem magam. Lehajtottam a fejem, feltételeztem, hogy az a feladatom, hogy a farkát egyből a számba vegyem, de megállított. – Nedvesítsd meg. – Mit? – Vedd a szádba a farkam és nedvesítsd be. Tétováztam, végül bevettem a számba és lassan végighúztam a nyelvem farkának teljes hosszán. Óvatosan csináltam… elég lassan, ezért aztán, egyszer csak Andrew felemelte a fejem. – Túlságosan finomkodó vagy – mondta. – Semmi szükség arra, hogy pont most viselkedjél valami kibaszott kisasszony módjára… – Én… – Nézd, nekem most arra van szükségem, hogy határozott, mohó és lucskos legyél, mert isten a tanúm, én sem leszek úriember, amikor felfallak téged… Mondandóját befejezve, gyengéden visszatolta a fejem a farkával egy vonalba és egy kicsit széjjelebb nyitotta a lábát. – Masszírozd a zacskómat a kezeddel. 58

Whitney G. Williams Rögtön azután, hogy ezt mondta, megfogtam a zacskóját és masszírozni kezdtem a golyóit. – Egy kicsit erősebben… – Légzése lelassult, így én is felvettem az ütemet az ujjaim mozgatásával. – Most pedig – suttogta –, nyisd ki a szád olyan szélesre ahogy csak tudod, és vedd be a szádba a farkam olyan mélyre, amilyen mélyre csak tudod. Kérésének eleget téve, bevettem ugyan a számba a farkát, de nem teljes hosszában. Közben a hajam a szembe hullott és az ujjait a hajamba fűzve kiseperte az arcomból. – Nézz a szemembe. – A szemében lenyűgözöttség csillant. – Úgy érzem, nem adsz bele anyait-apait abba, amit kértem… Közben a vállamat megfogva, előre-hátra ringatott engem, mindezt természetesen számban a farkával. – Tartsd lazán a szádban mikor szopod, pont úgy, ahogy most csinálod… Felnyögött, közben engem nézett színtiszta vággyal a szemében. – Szopd mélyebben… – kérte. Követtem a tanácsát, és ő válaszképpen még mélyebb torokhangon nyögött fel. A lábizmainak megfeszülését látva, ahogy a farkának több mint a fele a számban volt, kicsit jobban felbátorodtam és merészebb lettem, és még mélyebben vettem a számba. – Bassza meg… – lehelte. A szabad kezemmel körülfogtam a farkának azt a részét, amit nem szoptam, és masszírozni kezdtem úgy, ahogy korábban a golyóit… lágyan, de határozottan. A hajamnál fogva közelebb vont magához, ezzel kérlelve, hogy még többet adhassak neki. – Vedd be a teljes hosszát… Teljesen elveszítettem az önkontrollomat, így megtagadtam a kérését, és felgyorsítottam a saját ritmusomat… fejem előre-hátra ringatásával. – Aubrey… – a hangjában feszültség vibrált. Figyelmen kívül hagytam a parancsolgatását, mert egyszerűen imádtam azt az érzést, ahogy a szám körülöleli a kőkemény húsát, 59

Jogos kétség 2. vagy, ahogy a nyelvemnek hatalma van Andrew felett és hatással van rá. – Elég! – meghúzta a hajamat, hogy a szemébe nézhessek. – Vedd a kurva faszomat teljesen a szádba, most! Végül engedelmeskedtem neki, a számmal körülöleltem a teljes bőrfelületet, egészen addig, ameddig a torkomat el nem érte. Andrew lassan behunyta a szemét és sóhajtott. Majd újra kinyitotta és elszántsággal a hangjában, beszélni kezdett: – A szádba szeretnék élvezni – mondta érdes hangon. – És szeretném, ha lenyelnél minden egyes kibaszott cseppet… Az egyik kezemmel megtámasztottam magam a térdén, a másikat pedig rászorítottam a farkára és gyorsítottam a tempómon, egyre gyorsabban és gyorsabban. Szívtam és szoptam felváltva, mígnem azt éreztem, hogy a farka lüktet a számban és a zacskója is összehúzódik. Andrew feje hátrabicsaklott, és egy nyögés kíséretében elélvezett. És én lenyeltem… minden egyes cseppjét. A sperma íze meleg és sós volt, és őszintén szólva, kedvemre való volt ez az íz. Mikor lenyeltem az utolsó cseppet is, a szemébe néztem és ő visszanézett rám. Az arcára kiülő elégedettség és lenyűgözöttség szemmel látható volt. És én, nos, én annyira fel voltam izgulva, mint még soha. Felállt magával húzva engem is, és ajkát az enyémre tapasztotta. És csak ennyit mondott: – Ez kibaszottul tökéletes volt. Elzárta a zuhanyt, visszatessékelt a szobájába… nem törődve azzal, hogy szárazra töröljön. Az ágyához érve megragadott a derekamnál fogva és az ágyra dobott. – Tárd szét a lábad. Szétnyitottam a lábam és hagytam, hogy rám másszon. Ahogy ajkunk találkozott, nyelvünk őrült csatába kezdett, majd Andrew megszívta az alsó ajkamat úgy, mintha édes nektárt kóstolgatna. Csókolózás közben a pénisze hegye a csiklómat cirógatta, ami arra késztetett, hogy le-fel hintázzam rajta és arra ösztönözzem, hogy mihamarabb bennem legyen… A zuhanyban történtek után nem akartam sem előjátékot, sem beszélgetést. 60

Whitney G. Williams Csak egy dolgot akartam, mégpedig azt, hogy megdugjon… Ott. És akkor. Andrew keze a mellemre tévedt és simogatni kezdte, de ellöktem a kezét. – Dugj meg, Andrew. – Azt csinálom, nem? – Nem… szóval dugj meg. Most! Rám mosolygott és úgy nézett engem, mintha mondani akarna valamit, de aztán fölém hajolt és kivett egy gumit az éjjeliszekrény fiókjából. Gyorsan magára húzta és egy gyors és kemény mozdulattal belém hatolt. – Ahhhh… – nyögtem fel boldogan. Belekapaszkodtam a hajába, ahogy Andrew könyörtelenül mozogni kezdett rajtam. Úgy éreztem, hogy ezt soha sem fogom megunni, mert minden egyes alkalom jobb volt az előzőnél. Becsuktam a szemem és élveztem, ahogy a fejét a nyakamba temette és azt suttogta, hogy milyen „kurva jó” bennem lenni. Kezdtem érezni, hogy lassan a szakadék szélére sodródok. Próbáltam késleltetni egy kicsit a dolgot, de az érzés elragadott és magával húzott. Képtelen voltam megálljt parancsolni az érzésnek… – Andrewwww… – kiáltottam a nevét, miközben megrándult a csípőm az orbitális orgazmusom hatására. Visszahanyatlottam a párnára, és pár pillanattal később Andrew követett. Összefonódott végtagokkal feküdtünk egymáson hosszú percekig, egyetlen szó nélkül. Amikor végre újra erőre kaptam és képes voltam beszélni, megköszörültem a torkomat és azt kérdeztem: – Egész éjszaka bennem fogsz aludni? – Természetesen nem – jött a gyors válasz és már ki is húzódott belőlem… de máris éreztem a hiányát. Odasétált a gardróbszobához és az ott lévő szemeteskukába dobta a gumit. – Mit csinálsz? – könyököltem fel. – Épp felöltözök. – Miért is? 61

Jogos kétség 2. – Hogy hazavigyelek. – Felhúzott egy melegítőalsót. – Aztán, miután hazavittelek, én is megyek aludni. – Felvette a fehér pólóját, majd rám nézett. – Mennyi időre van szükséged, hogy elkészülj? – Nem akarom, hogy hazavigyél – ráztam meg a fejem. – Itt akarok maradni. – Itt? – nézett rám teljesen összezavarodva. – Igen, itt. – Úgy érted, egész éjjel? Bólintottam. Szegénykém, úgy állt előttem és bámult rám, mintha lehetetlent kértem volna tőle. A szemében többféle érzelmet is felfedeztem, gyötrődést és ígéretet egyaránt. Egy pillanatra rossz érzés kerített hatalmába, hogy egyáltalán felvetettem ezt a javaslatot. – Aubrey, én nem… – felsóhajtott. – Én még sosem hagytam, hogy valaki együtt töltse velem az egész éjszakát. – Akkor engedd, hogy én legyek az első… Továbbra is fogva tartott a tekintetével, de hirtelen megdörzsölte az állát, majd odasétált a szekrényhez és kivett egy fehér pizsama szettet. – Alhatsz ezekben… Elém tartotta a ruhaneműt, amit el akartam venni a kezéből, de ő megrázta a fejét. – Állj fel – utasított. Örömmel lecsusszantam az ágyról és elé álltam. Andrew segített begombolni a pizsamafelső gombjait, de nem siette el a dolgot nagyon, mivel minden egyes művelet előtt, a pizsamaing feletti részen a bőröm minden egyes apró négyzetcentiméterét csókkal borította be. Mikor az utolsó gombot is begombolta, elérte a számat és lágy csókot lehelt az ajkamra. Ezt követően, arra vártam, hogy rám adja a pizsamanadrágot is, de az a ruhadarab a szoba másik sarkában landolt. – Nyomás az ágyba! – mondta végül. Mosolyogtam és bemásztam az ágyba, és eligazgattam magam körül a takarót, miközben Andrew lekapcsolta a villanyokat, majd pár pillanattal később ő is csatlakozott hozzám. Ő is elhelyezkedett és szorosan a mellkasához húzott. – Most boldog vagy? – suttogta a fülembe. – Igen… 62

Whitney G. Williams – Biztos vagy benne? Esetleg tehetek még érted ma éjszaka valami olyasmit, ami a komfortzónámon teljesen kívül esik? – Ma este már nem, de holnap reggel készíthetnél nekem reggelit… – Ne feszítsd a húrt… – Arra az esetre, ha esetleg meggondolnád magad, gofrit, szalonnát, szeletelt epret és narancslevet szeretnék kérni. – Hacsak nem a farkamon akarod mindezt megenni, ki van zárva, hogy megtegyem. Most már aludj, Aubrey. – És a vita lezárásaként rápaskolt a fenekemre.

Reggel amikor felébredtem, észrevettem, hogy egyedül fekszem Andrew ágyában. Körülnéztem, hogy ő merre lehet és közben észrevettem egy GBH fejléces levélpapírt az éjjeliszekrényen: Be kellett mennem az irodába egy új ügyféllel találkozni. Hamarosan visszajövök érted és hazaviszlek. UI: Nyugodtan vidd haza a bugyi-gyűjteményed. – Andrew Kipattantam az ágyból, készen állva arra, hogy még többet fedezzek fel Andrew lakásából, de egy hangos kopogás hallatszott a bejárati ajtó felől. Kinyitottam az ajtót, arra számítva, hogy Andrew jött vissza, de őhelyette egy talpig feketébe öltözött srác állt velem szemben az ajtóban. – Ö… szia… – próbáltam nem túlságosan zavarban lenni. – Te vagy Aubrey Everhart? – Igen… – Szuper – mondta és a kezembe nyomott egy fehér szatyrot és sorolni kezdte: – Gofri, szalonna, szeletelt eper, és narancslé…

63

Hatodik fejezet

Tagadás: Polgári per esetén a vádlott válasznyilatkozata, melyben panasszal él, azt állítva, hogy amivel vádolják, az nem igaz.

Néhány nappal később…

Andrew Hivatalosan is elment a józan eszem. A kádban ültem és Aubrey épp rajtam ült lihegve, és a második orgazmusa felé közeledett. A héten már ez volt a harmadik alkalom, hogy a lakásomban töltötte az éjszakát, és teljesen értelmetlennek tűnt, hogy ezen agyaljak. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, mi a franc történik most éppen velem, de egyet biztosan tudtam, hogy ő határozottan kell nekem. Minden gondolatomat kitöltötte, és felesleges lett volt bármivel is próbálkoznom, hogy visszajöjjön az eszem, hiszen úgysem számított volna… Ezért emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ez az állapot csak átmeneti lehet közöttünk, még mielőtt Aubrey még mélyebbre furakodna az életembe. – Miért vagy olyan szótlan ma este? – kérdezte Aubrey. 64

Whitney G. Williams – Miért, nem engedélyezett, hogy gondolkozzak? – Akkor nem, amikor épp egy meztelen nő ül az öledben. – Csak esélyt adok annak a nőnek, hogy kibontakozzon. – válaszoltam, majd a kezemmel végigsimítottam a combján. – Nos, halljam, milyen haszontalan szarságokról akarsz ma este beszélgetni? – Amiről beszélgetni szeretnék, az nem haszontalan – mondta –, mert a családoddal kapcsolatos. – Mi van a családommal? – Még mindig New Yorkban élnek? Hatalmas önuralommal, de megakadályoztam, hogy összeszorítsam az álkapcsomat. – Nem tudom – válaszoltam. – Nem tudod? – húzta fel Aubrey a szemöldökét meglepetten. – Elidegenedtetek egymástól? – Nem… – sóhajtottam. – Csak egyszerűen nincsenek szüleim. Felemelte a fejét és oldalra biccentette. – Akkor miért emlékszem arra, hogy meséltél nekem egy történetet az anyukádról még a megismerkedésünk első hónapjában? – Miféle történetet? – Egy történetet a Central Parkról és a fagyiról – válaszolta miközben a szemembe nézett, és várakozó pillantással tekintett rám, de mivel nem válaszoltam, folytatta. – Az mondtad, hogy anyukád elvitt téged néhány vidámparkba, jól mondom? Ez a ti kettőtök rendszeres programja volt minden szombaton. De a legemlékezetesebb ilyen kirándulás az volt, amikor a szakadó eső ellenére is elvitt téged a vidámparkba, és te egy órán keresztül álltál sorba, csak azért, hogy ehessél egy gombóc vanília fagyit. Pislogtam. – Nem így volt? Keverem esetleg valami mással? – Nem… – mondtam. – Ez igaz… De azóta nem láttam őt. – Ó… – lesütötte a szemét. – Sajnálom. – Ne sajnáld – és végigsimítottam az ajka vonalát. – Már rendben vagyok. – Kérdezhetek tőled még pár dolgot? – Bevezetem azt a szabályt, hogy naponta csak egy kérdést tehetsz fel nekem, ami a mai naptól már érvényben van. 65

Jogos kétség 2. Aubrey csak a szemét forgatta erre. – Mit jelentenek az „E” és a „H” betűk a folyosó végén felfüggesztett képen? Hirtelen szúró fájdalmat éreztem a mellkasomban. – Semmit. – Ha annyira utálod New Yorkot, és a múltadról sem szeretsz beszélni vagy arról, amit elvesztettél hat évvel ezelőtt, miért van mégis annyi emlékeztető kiakasztva a lakásod falára? – Aubrey… – Oké, felejtsd el a kérdést. És a latin betűk a szíved felett? Azok mit jelentenek? – Hazugság egy dologgal kapcsolatban, hazugság mindenről… – válaszoltam, majd gyorsan megcsókoltam az ajkát, mielőtt feltehetett volna még több kérdést. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy Aubrey miért nem választott inkább valamilyen kibaszott újságírást a tánc helyett. Nagyon jó volt faggatózásban. – Most te jössz – mondta lágyan. – Most te kérdezhetsz tőlem. – Inkább megduglak még egyszer – válaszoltam. Felemelkedtem a kádból és magammal húztam Aubreyt is, segítettem neki kiszállni. Megtöröltük egymást, a szobába mentünk és bebújtunk az ágyba. Éppen magamra akartam újra húzni Abreyt, amikor megszólalt a csengő. Felsóhajtottam. – A vacsorát korábban hozták. Lemásztam az ágyról, felhúztam egy melegítőnadrágot, magamra kaptam egy pólót és az ajtóhoz siettem a hitelkártyámmal. Amikor kinyitottam az ajtót, azzal a személlyel néztem farkasszemet, aki az utolsó ember volt a Földön, akit látni akartam. Ava. – Ne merészeld rám csapni azt a rohadt ajtót – sziszegte. – Beszélnünk kell. – Semmilyen szarságról nem kell beszélnünk. Kiléptem a folyosóra és becsuktam magam mögött az ajtót. – Hányszor kell még elmondanom neked, hogy nem akarlak itt látni? – Annyiszor, amennyi ideig eltart neked, hogy valójában higgy abban, amiben nem hiszel – mondta gúnyosan. – Megkérdezed 66

Whitney G. Williams akkor, miért jöttem el hozzád Durhambe, Mr. Hamilton? Hallgasd meg, mit akarok és aztán elhúzok a pokolba. – Te már amúgy is a pokolra jutsz – mondtam szárazon. – Kurvára leszarom, miért jöttél ide. – Még akkor is, ha nálam vannak az aláírt válási papírok? – Elküldhetted volna azt a szart e-mailben is – csikorgattam a fogamat. – És mivel biztos vagyok benne, hogy kezdesz kifogyni a megtámadt per jogi kibúvói alól, hajlandó vagyok várni addig, míg az összes lehetőséged el nem fogy. És az a gyanúm, hogyha az ügyvéded megtudja, milyen típusú ügyfél is vagy valójában, hamarosan dobni fog. – Minden, amit kérek tőled, az tízezer havonta. – Menj és követeld ezt a pénzt attól a férfitól, aki megkefélt téged a mi hálószobánkban, miközben én dolgoztam – vágtam vissza a falfehér Avára. – Vagy még jobb, ha megkéred a bírót, aki „megkúrt egy szívességért”, vagy, hé, akár, ha már itt töröd a kis buksidat, keféljél a legjobb exbarátommal. Úgy tűnt, mindig jobban érezted magad, miután megdugott, ugye? – Te sem vagy ám Mr. Tökéletes. – Én sohasem csaltalak meg téged és sosem hazudtam neked. Csend telepedett ránk. – Ötezer havonta – mondta végül. – Menj és baszódj meg, Ava. – Ismersz engem, tudod, hogy sosem adom fel – mondta, de a szeme elkerekedett, amikor meglátta, hogy hátrébb léptem a lakásom ajtaja felé, arra készülve, hogy kinyissam az ajtót és faképnél hagyjam. – Mindig megkapom, amit akarok – szúrta még oda. – Én is – vágtam vissza és rácsaptam az ajtót. A fülemben éreztem a szívdobogásom lüktetését, éreztem, hogy azok a csúf emlékek újra befészkelik magukat az elmémbe. Eső. New York. Szívfájdalom. Tökéletes és végleges szívfájdalom. Újra látni Avát személyesen… hallani az ő manipulatív hangját és érezni azt az ismerős nyilallást a mellkasomban, azonnal 67

Jogos kétség 2. emlékeztetett arra, hogy nem követhetem el még egyszer ugyanazt a hibát. Aubrey már megint kérdezősködött, megpróbált minél mélyebbre ásni az életembe… Arra gondoltam, ha elég sokáig mellettem marad, együtt kellene dolgoznunk. De tudtam, hogy ez soha nem következhet be, nem, miután találkoztam Avával, és láthattam, milyen messzire képes elmenni, csak hogy tönkretehessen engem újra. Hivatalosan is véget kellett vessek ennek a monogám színjátéknak, amit az elmúlt néhány hétben játszottunk. Elég szórakoztató volt… olyan más, de mivel Aubrey soha sem lehet az enyém és én sem lehetek soha az övé, így ez kurvára hiábavaló is lett volna. Visszamentem a hálószobába, Aubrey az ágyban feküdt mosolyogva. – Hol a vacsi? – kérdezte, oldalra billentett fejjel. – Az ajtóban hagytad? – Nem – ráztam meg a fejem, és elkezdtem összerámolni Aubrey cuccait és beledobálni a táskájába. – Mit csinálsz? – érdeklődött. – Nem maradhatsz éjszakára. – Oké… – és felállt. – Történt valami? Akarsz róla beszélni? – Nem akarok róla beszélni és semmi másról sem – sziszegtem. – Pokolba is, csak haza akarlak vinni. – Mi? – nézett rám Aubrey zavartan. – Mi történt veled? Miért vagy olyan… – Győződj meg róla, hogy mindent elpakoltál-e a fürdőszobából, mert nem jössz vissza. – Miért nem? – Mert egy újabb nő után kell kutatnom, hogy megdugjam. – Felvettem a fejpántját a padlóról. – Úgy vélem, elég időt töltöttünk már egymás társaságában, nem gondolod? – Andrew… – leesett az álla. – Honnan veszed ezt a sok marhaságot?

68

Whitney G. Williams – Arról a helyről, ahonnan az összes többi marhaságot – és megkocogtattam a fejem a mutatóujjammal. – Hazudtál nekem és újra meg fogod tenni. – Azt hittem, ezt már megbeszéltük. – Talán te igen, de én még nem. – Miről beszélsz? – Arról beszélek, hogy csomagold össze az összes cuccodat, hogy hazavihesselek, és eltűnhess végre innen. A gyakornokom vagy és én a te főnököd. Te mindig Miss Everhart leszel számomra, és én elvárom tőled, hogy Mr. Hamilton legyek a te számodra. – Andrew… – Mr. Kibaszott. Hamilton. Aubrey felkelt az ágyról, odaszaladt elém, kikapta a táskát a kezemből és gyorsan összeszedte a holmiját. Hagyta, hogy néhány könnycsepp végigfolyjon az arcán. – Bazd meg. BAZD. MEG! Ez volt az utolsó alkalom, hogy engedtem, hogy ezt a „hideg-meleg” szarságot a fejemhez vághasd, de többé már nem. Ezzel kiviharzott a lakásomból, becsapva a lakásom ajtaját maga után. Felsóhajtottam és azonnal megéreztem a bűntudattal teli nyilallást a mellkasomban, de tudtam, hogy ez volt részemről a helyes döntés. Vagy most vágtam el minden szálat ezzel a lószarral kapcsolatban, vagy később lettem volna felelős Aubrey összetört szívéért. Kiléptem az erkélyre, rágyújtottam egy szivarra… és felnéztem a sötét, fénytelen éjszakába. Annak ellenére, hogy rosszul éreztem magam, hogy olyan hirtelen véget vetettem a dolgoknak, ahogy mindenféle magyarázat nélkül kidobtam Aubreyt, mégis szükségem volt arra, hogy időt nyerjek, hogy átgondoljam, ki a fene is vagyok valójában… méghozzá gyorsan, mielőtt kudarcot vallok és a szívemet újra kiteszem annak a veszélynek, hogy megsebzik…

69

Záró rész

Andrew (nos… nagyon régen, még úgy szólítottál volna, hogy „Liam A. Henderson”)

New York City Hat évvel ezelőtt… Van valami ebben a városban, ami arra késztet, hogy újra higgyek. A levegő reménységgel van teli, a villódzó fények fényesebben ragyognak mint bárhol máshol, és az álmodozók, akik róják az utakat nap mint nap… nem hajlandóak a kudarcaik után feladni, míg végül elnyerik végső jutalmukat. Nincs még egy ilyen város a világon, nincs szebb látvány ezeknél a külvárosi utaknál… nincs semmi, ami miatt valaha is elhagynám ezt a várost. A lemenő nap sugarait nézve, átkarolom a feleségem derekát. A Brooklyn hídon állunk a korlátnak támaszkodva… mosolygok, mert egy újabb magas presztízsű ügyfelet sikerült megnyernem a cégemnek. – Mit gondolsz, egy napon le fogják majd írni az újságok az igazságot? – kérdezi a feleségem világoszöld szemével felnézve rám. – Vagy úgy gondolod, hogy az egészet a szőnyeg alá söprik? – Az egészet a szőnyeg alá söprik – sóhajtottam. – Kétlem, hogy a 70

Whitney G. Williams kormány azt akarja, hogy az emberek megtudják, hogy egy kölyök, aki épp csak végzett a jogi fősulin, leleplezett egy összeesküvést. Ez sértés lenne az ő szervezetükre nézve. – És számodra elfogadható, hogy ennyire félvállról veszik ezt a dolgot? „Vannak ügyvédek, akik 200 alatt el sem vállalják az ilyen pert, Alex” és ezzel te beéred? – Miért ne? – csókoltam meg a homlokát. – Nincs szükségem a sajtóra, hogy benne legyek az újságban, és így szerezzek ügyfeleket. Az emberek tudják, hol keressenek. – Sokkal többre is vihetnéd annál, mint ami most vagy… – rázta meg a fejét és még suttogva hozzátette: – Az egész város tele lenne plakátolva a neveddel. Az egész kibaszott város… Mosolygok, szorosabbra fűzöm a karom a dereka körül, és finoman magammal húzva, visszasétálok vele az autónkhoz. Az emberek jönnek-mennek az életemben. Az egyetlen ember, aki a biztos pontot jelenti az életemben, és akit úgy hívnak, hogy Ava Sanchez. Ő az egyetlen nő, akit valaha szerelemmel szerettem, és ez az érzés mit sem változott a három évvel ezelőtti esküvőnk óta, mióta az enyém lett. – Van még valami amin gondolkodtam… – mondja Ava, miközben bekapcsolja a biztonsági övét. – Elmehetnénk esetleg együtt, én, te és a társad, Kevin, kiruccanni valahova a jövő hétvégén. – Miért mennénk hármasban? És ha már Kevinről van szó… Élje csak a saját életét. Belefáradtam abba, hogy állandóan rajtunk lóg. Épp elég baj, hogy mind a hárman együtt dolgozunk, de hogy még a munkahelyen kívül is együtt töltsünk minden egyes percet? Ezen ő csak nevet. Közben végigszáguldok a város utcáin egészen a közös otthonunkig, egy hatalmas barnatéglás épületig. Ez volt az első befektetésem miután megnyertem az első ügyemet, amiről ugyebár „senki sem tudja, hogy az én érdemem”, de Ava ragaszkodott hozzá, hogy a lehető legdrágábbat vegyem meg, „Mert te rohadtul megérdemled…” mondta akkor, …és amúgy sem leped meg magad soha semmi széppel. Ez egy olyan dolog, amit soha sem fogok megérteni veled kapcsolatban, Liam. Olyan kedves pasi vagy 71

Jogos kétség 2. másokkal szemben, de ha magadról van szó…” Leparkolok a házunk előtt és gyorsan kiugrom a kocsiból, hogy segítsek neki kiszállni. Mint mindig, Ava most is odasúgja nekem, miközben felsétálunk a lépcsőn: – Lefogadom, hogy a te nevedet fogja először sikítani. Abban a pillanatban, ahogy kinyitjuk az ajtót és belépünk az előszobába, egy ismerős édes hangocska csendül fel a folyosó felől. – Apuciiiiiii! Elengedem Ava kezét és leguggolok, olyan alacsonyra, hogy így az én kicsi lányom a karjaimba futhat, és akit úgy hívnak, hogy Emma Henderson… Ő a legjobb része a napomnak, sőt, ő a legjobb része az egész életemnek. Amikor ránézek, mindig felszabadult mosoly ül ki az arcomra. Megpuszilom a homlokát, miközben hallgatom az összefüggéstelen élménybeszámolóját a nap folyamán történt eseményekről amit a bébiszitterével csinált, közben mosolyra húzódik a szám, ahogy a nagy kék szeme az enyémbe fúródik mesélés közben. Most még nem vagyok tudatában… Most még túl vak és boldog vagyok… most még nem látom… hogy egy hónap múlva az életem hihetetlen gyorsan és hirtelen darabokra fog törni és csak azt fogom kívánni, hogy bárcsak ne is létezett volna. A hazugságok amik napvilágot látnak, olyan pusztítóak lesznek, hogy összezúzzák az egész eddigi életemet. De a legrosszabb dolog, ami teljesen össze fog roppantani engem, amit most ebben a szent pillanatban még nem tudhatok, hogy a „lányom” lesz a legutolsó szép emlék New Yorkról, amire örökké emlékezni fogok… ***Vége a második résznek.*** A sorozatról bővebben a romantikus-kortars-konyvek.blogspot.hu oldalon tájékozódhatsz.

72