Sylvie 57. - Kathhy Schranko - Nezd Meg Az Anyat

Kathy Schranko

Nézd meg az anyját...

Clara Doherty a kórház folyosóján ült nevelő­ apja mellett, és közel olyan borongós volt a hangulata, mint amilyen az időjárás New York felett. - Ez az átkozott esőzés nem akar abbama­ radni - jegyezte meg csendesen, és mindketten tudták, hogy a lány hangulata leginkább anyja, Claudine miatt olyan, amilyen. - Mi lesz már? - horkant fel William Gore. Felpattant és idegesen fel-alá rohangált a folyo­ són. - J o b b lenne, ha bemennénk a váróba... kockáztatta meg Clara nevelőapja rá irányuló haragját. - Minek? - torpant meg a rohangálásban William, aki csupán tíz évvel volt idősebb nevelt lányánál. Magas, kisportolt alakja uralta egész egyéniségét. Zöld szeme szikrázott a várakozás közben felgyülemlett feszültségtől. Barna haja kócosan lógott a halántékára, miközben érzéki szája szorosan ívbe feszült. - Csak megpróbálom elterelni a figyelmedet S

- vonogatta a vállát Clara. Tizennyolc éves volt, és nagyon büszke az anyjára, hogy egyáltalán vállalni mert egy gyereket, amikor már közel jár a negyvenhez. Claudine a szülőszobában vajú­ dik, miközben ők itt izgulnak egész álló nap, hogy mikor lesz már vége. - Végtére is... - foly­ tatta komolyan a lány, fején rántott egyet, és szikrázóan bronzvörös haja lobogott szép arca körül. Szemei éppen olyan zöldek voltak, mint a férfié, pedig nem voltak vérrokonok. ...anyának biztosan rosszabb odabent, mint ne­ künk idekinn. - Kímélj meg a bölcsességeidtől - indult megint rohangálni a férfi -, olyan ideges va­ gyok, hogy nem is tudom, voltam-e valaha is ilyen... - sóhajtott egyet. Clara felállt a székről és odalépett nevelő­ apjához. - Ugyan már - fogta meg gyengéden a férfi karját. - Ne légy már ilyen gyerekes! Persze hogy ideges vagy, hiszen most születik az első gyereked. A lány együttérzése jólesett Williamnek, és megkockáztatott egy mosolyt. - Éppen olyan melegszívű vagy, mint anyád - sóhajtotta, majd kettesben folytatták a sétává szelídült ideges rohangálást. - Nem is hiszed, mennyire izgulok - ragyo­ gott fel a lány szeme. 6

- Nocsak? - vonta fel kérdőn szemöldökét a férfi. - Hiszen most születik meg a kistestvérem nevetett -, tudod, milyen boldog vagyok? - Ennek örülök - mosolyodott el vidáman William. - A n y a is biztosan örül, bár neki jut a leg­ nehezebb feladat. - Ez igaz, és remélem, már nincs sok hátra sóhajtott a férfi. Egyetértésben sétálgattak a folyosón, és vár­ tak valami jelzésre, hogy végre megtudják, kis­ fiú született-e vagy kislány? William ismét az órájára nézett. - Nem gondolod, hogy már meg kellett vol­ na születnie? - aggódó hangja megérintette a lány szívét. - Nem tudom - suttogta alig hallhatóan. Még sohasem szültem. - P e r s z e , de akkor is... Nem tudta befejezni a mondatot, mert kivá­ gódott a szülészet ajtaja, és zöld ruhába öltö­ zött nővér közeledett sietős léptekkel. - Mr. Gore? - kérdezte Williamet. A férfi csak bólintott, és rossz előérzete tá­ madt. - C s a k nincs valami baj? - vonta össze a szemöldökét. A nővér nem válaszolt a kérdésre, de ki7

mért, ám hangjában szomorú színezettel szólt a férfihoz. - Kérem, jöjjön velem. Clarával nem is törődött. Sarkon fordult és visszaindult a szülészetre. William szorosan kö­ vette, és nem jutott el a tudatáig, hogy Clara mögötte lohol. N l m mentek a műtőhöz, hanem elkanya­ rodtak balra, és egy orvosi szobában találták magukat. A szobában szintén zöld műtősruhában egy orvos fogadta őket. - Mr. G o r e ? - nyújtotta üdvözlésre a kezét, majd észrevette Clarát William mögött: - Önt nem kérettem - mondta kissé szigorú hangon. - Szeretném, ha maradna - szólt közbe ha­ tározottan William, és Clara nagyon hálás volt neki. - Ha gondolja, de szerettem volna, ha a lá­ nya még nem tudja meg. - Miről van szó? - tért a tárgyra William. -Sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy a szülés nem éppen simán zajlott - hangja érez­ hetően megremegett. - Mi történt? - kiáltott fel zaklatottan Wil­ liam. - A kisbaba... - az orvos zavarban volt. - Meghalt? - kérdezett rá William. - Nem

8

számít - folytatta azonnal -, csak a feleségem legyen egészséges. - Sajnos, nem ez történt, Mr. G o r e - az or­ vos zavara még nagyobb volt -, a kisbaba meg­ lehetősen jól van a körülményekhez képest. -A körülményekhez képest? - lepődött meg William, és nagyon rossz sejtései támadtak egy pillanat alatt. - Anya? - kiáltott fel zaklatottan a háta mö­ gül Clara. - Sajnos, Mrs. Gore a szülésbe belehalt. - Nem lehet - zokogott fel Clara, és csak azt érezte, hogy óvó karok ölelik át. Nem tudta, hogy William vele együtt zokog. Összeölelkezve sírtak egymás vállán, és Wil­ liam sem szégyellte a könnyeit, amelyet elhunyt feleségéért hullatott. Csendes temetés volt. Clara kisírt szemmel nézte, ahogy a halott anyját rejtő koporsót le­ engedik a mélybe. Nem elég, hogy évekkel ez­ előtt az apját temették el, most már az anyja is halott. Apja szívinfarktust kapott tíz évvel ez­ előtt. Egy évvel később egy egyetemista fiúnak adták ki az egyik szobát, hogy kissé segítsenek szorult anyagi helyzetükön. A fiú egy autógyá­ ros fia, William G o r e volt. Az autógyár éppen hullámvölgyben volt, amikor William egyetem­ re járt, de amikor befejezte az iskolát, vissza9

ment apja cégéhez, és katonásan rendbe tette annak ügyeit. Azóta jobban állnak anyagilag. De nemcsak ez történt a szállásadó és az ^tlbérlő között. A fiúnak nagyon tetszett az anyás­ kodó Claudine, az özvegy. Az asszony mindig gondoskodott nemcsak a már tízéves lányáról, hanem az egyetemista fiúról is. És egy napon William addig erősködött, amíg. meggyőzte Claudine-t, hogy ők egy pár lehetnek. Az aszszony ekkor huszonkilenc éves volt, és nagyon jól nézett ki. Sokan irigyelték külsejét, de nem­ csak ez számított Williamnek, hanem melegszí­ vű és gondoskodó természete, ami az apja mellett nem adatott meg neki. Az anyja már ré­ gen elhagyta őket, kettesben élt az apjával a nagy családi birtokon a hatalmas házban, ahol napokig is bolyonghatott volna, hogy megtalálja az apját,-ha az éppen magányra vágyva elhúzó­ dott a világ elől. William eleinte az anyát látta Claudine-ban, de néha-néha óhatatlanul úgy adódott, hogy intim körülmények között is ta­ lálkoztak véletlenül, ami gyökeresen megváltoz­ tatta a fiú véleményét szállásadónőjével kap­ csolatban. Olykor-olykor rányitott Claudine-ra a für­ dőszobában, amikor ő éppen fürdött. Nem le­ hetett kulcsra zárni az ajtót, bár William sok­ szor megígérte, hogy megcsinálja az új zárat, de annyi tanulnivaló közepette mindig elfelejtette. 10

.• .

Claudine pedig nem tett neki szemrehányást, csak megpróbálta tudomására hozni, hogy mi­ kor ne nyisson be a fiú, de persze ezt William akarva vagy akaratlanul mindig elfelejtette. Egyik alkalommal az asszony éppen fürdött, amikor William hazaérkezett az egyetemről, és Clara, az asszony tízéves lánya még nem jött haza az iskolából. William azt hitte, senki sincs ottjion, mert nagy csend honolt az egész házban. Gyorsan le­ vetkőzött, és meztelenül berontott a fürdőszo­ bába. A megdöbbenését egy sikoly kísérte, mert Claudine megrémült az eszeveszetten berontó meztelen férfitesttől. Williamnek csak annyi jutott, hogy eltakarja magát a kezével. - Te jó ég! - kiáltott fel. - Elnézést, azt hit­ tem, nincs itthon senki. - De én itthon vagyok - nyögte Claudine, és megpróbált még lejjebb csúszni a kádban, hogy jobban takarja magát. - Menj vissza, majd szó­ lok, ha kijöttem. De William ahelyett, hogy visszament volna a szobájába, merészen előrelendült, és bevágó­ dott Claudine mellé a kádba. - N a d e . . . - hebegte az asszony - mit akarsz? - Megfürödni - mondta vigyorogva William, és már pancsolt is. 11

Az asszony összegömbölyödött, amennyire csak tudott, és furcsa bizsergést érzett. William már nem fiú, hanem igazi férfi, tudja, mit akar. • - N e m fürödhetünk kettesben, mert... Claudine nem találta a szavakat. - Szerintem nagyon is fürödhetünk együtt. Te nő vagy, én pedig férfi. - William szándéko­ san tegezte le az asszonyt. Tetszett neki már régóta, és sok álmatlan éjszakát szerzett azzal a nő, hogy szemérmesen elhúzódott tőle, pedig amikor néhányszor rányitott, nagyon tetszett neki a látvány. Csodálatosan domborodott min­ denhol, ahol kellett. Korát meghazudtolva akár még egykorúnak is mondhatták volna vele. Né­ ha kislányosan szemérmes volt, néha pedig őrjí­ tőén érzéki. Pláne amikor reggelit készített. William nagyon szerette a korai reggeliket eb­ ben a házban. Claudine korán kelt, és csak egy könnyű köntöst vett magára. Csak arcát és ke­ zét mosta meg, hogy gyorsan reggelit tudjon készíteni a lányának és az egyetemista Williamnek. Még csak nem is sejtette, hogy milyen ér­ zéki látványban részesíti a fiút ebben az öltö­ zékben. A derekán megkötött köntös szorosan rási­ mult a mellére, és még a mellbimbóit is látni engedte. Williamnek nagy erőfeszítésébe került levenni a szemét az érzékeit felkorbácsoló lát-

12

ványról. Megnyalta a szája szélét, és más irány­ ba nézett. De az asszony sürgése-forgása nemsokára megint magára vonta a figyelmét. Néhányszor előfordult, hogy a reggeli nap fénye - bevilágít­ va az ablakon - sejtelmes fénnyel vonta be az asszony buja idomait. Volt, amikor átvilágított az asszony köntösén, és William teljes pompá­ jában láthatta az asszony telt alakját. Mindent feltett egy lapra. Az asszony vagy megsértődik, hogy ilyen merészen mellé- ült a kádba, vagy belemegy a további játékba. William látta Claudine zavarát, amelyet pa­ lástolni szándékozott azzal, hogy elfedte a keb­ lét. - Most mi lesz? - kérdezte csendesen a nő, és Williamtől várta a választ. A fiú furcsán magabiztosnak érezte magát. Sok lánnyal ölelkezett már, hiszen ragadtak rá a lányok. Jóképű volt és csinos, arról nem is be­ szélve, hogy csodálatos társaság. De ezek a ko­ rabeli lányok voltak. Nem tudta, hogy az aszszony miként fogja fogadni közeledését. Kívánta Claudine-t, ez nem vitás. De vajon a nő is kívánja-e őt? Egy próbálkozást megér a dolog, gondolta, és hirtelen mozdulattal magához vonta a nőt. - Kívánlak - suttogta Claudine fülébe, mire

13

az asszony megremegett. - Nagyon haragszol rám? - Neeem - nyögte Claudine, és zavara még nagyobb volt, mint eddig. - Szeretnélek megcsókolni. - A szavait tett követte, és csókjaival borította az asszony arcát. - Szeretkezni akarok veled! - É n . . . - Claudine még mindig nem tért magához első zavarából. - Te is akarod, ugye? - kérdezte William és szorosan magához ölelte az asszonyt. Minden olyan hirtelen történt. Egyszer csak azt vették észre, hogy az asszony szobájában vannak, és szorosan összeölelkezve fekszenek az ágyon. Claudine azóta nem volt férfival, mi­ óta a férje meghalt. És ez a szenvedélyes ifjú ti­ tán egy szempillantás alatt levette a lábáról és elrabolta józan eszét. William olyan tüzesen ölelte az asszonyt, mint még senkit sem. Volt ebben a nőben va­ lami, ami még jobban vonzotta, mint a maga korabeli lányok. Nemcsak az érettsége, hanem az a báj, amivel körülvette és irányította. Ez a nő maga volt a megtestesült asszonyiság, már nemcsak az anyát látta benne, hanem a szere­ tőt, a nőt, aki boldoggá tette és megjutalmazta. - Ezt mégsem kellett volna - ébredt fel a nő bűntudata, amikor már elmúlt az első szenve­ délyes fellángolás. 14

- N e mondd ezt! - csitította William. - Na­ gyon boldoggá tettél! Látta az asszonyon a kételkedést, de a szen­ vedélynek nem tudtak már ezután gátat vetni. Gyakori lett a közös program, amelyet William Claudine-val és Clarával töltött. Clara úgy tekintett a fiúra, mintha a bátyja lenne. Sokszor előfordult, hogy William kér­ dezte ki a leckéjét és ő foglalkozott vele, amíg Claudine haza nem tért a munkából. De tudták, mindennek egyszer vége szakad. William végez majd az egyetemen, és akkor el­ megy. Claudine legalábbis ezt hitte. Arra egyál­ talán nem gondolt, hogy az egyetem elvégzése után William megkéri, a kezét. Ezt még álmai­ ban sem remélte. Úgy gondolta, hogy egy kis boldogság neki is jár, miért ne éljen vele addig is, amíg lehet. De William sokkal komolyabb volt annál, hogy ezt a kapcsolatot, amely számára teljes voltj fel­ rúgja. Nem, ő ezt nem teheti meg, hiszen Clau­ dine és Clara mindent jelentett a számára. Ér­ dekes módon Clara iránt is felelősséget érzett. Nem tudta volna elviselni, ha a jó anya-lánya kapcsolat miatta tönkremenne. Ezért mindent megtett, hogy Clara otthon érezze magát, és az ő társaságában ne érezzen semmiben sem hi­ ányt. Előfordult, hogy Claudine éjszakás volt a 15

kórházban, ahol nővérként dolgozott. Ilyenkor William egyedül volt Clarával a házban.-Hány­ szor, de hányszor rettegett Clara a vihartól és a mennydörgéstől, mígnem egy napon beállított William és anyja hálószobájába, és zokogva bo­ rult nevelőapja karjai közé, annyira félt. - Gyere, bújj ide mellém, ha félsz - ajánlot­ ta William, és semmi rossz gondolat nem volt benne. Clara kis teste odasimult hozzá, és bátorsá­ got merített az erős férfitest melegéből. Volt, amikor Claudine hazatérve összeölel­ kezve találta férjét és a lányát, de amint belé­ pett, William mutatóujját szájára téve jelezte, hogy nehogy felébressze Clarát. - Már megint félt a vihartól - suttogta, és mosolyogva invitálta feleségét az ágyba. - Gye­ re, mindjárt átviszem Clarát. Claudine nagyon jól tudta, hogy Clara mennyire fél a vihartól, ezért örült is, hogy Wil­ liam megtalálta azt a megoldási, amely enyhít­ heti Clara rettegését. És amint a férfi átcipelte Clarát saját ágyá­ ba, már mosolyogva várta férje boldogító ölelé­ sét. Egy idő után már nem volt szükség a félel­ metes viharok elől William óvó karjai közé búj­ ni. Clara nem értette miért, de egyre inkább tá­ volságot tartott a férfitól. Jó kapcsolat volt köz16

tük, de valami megváltozott a lányban, ahogy egyre nagyobb lett. Valami zavarta, nem tudta mi, de egyszer furcsa érzése támadt, amikor egyik ilyen alka­ lommal odasimult a férfihoz. Pedig William most sem viselkedett más­ ként, mint eddig, de Clara érezte, hogy valami megváltozott. Már nem tudta úgy fogadni Wil­ liam gyengéd ölelését, mint egy húg a bátyjától, valami igazán történhetett, hogy ennyire meg­ változott. Nem tudhatta, hogy nővé érett, és William ölelését úgy fogadja, mint egy szerelemre éhes nő egy férfi ölelését. Ezután már akármilyen vad vihar tombolt, nem kéredzkedett William mellé az ágyba, in­ kább reszketett és sírt, de csak azért sem ment. Hiszen már ő is tudta: felnőtt lett, felnőtt n ő !

Clara még utoljára elbúcsúzott anyjától, aki már nem nevet többé, nem mosolyog rá és nem biztatja, ha valami nem sikerült úgy, ahogy Clara szerette volna. És már nem sír többé. Csak az üres konyha fog árválkodni, amit anyja annyira szeretett és annyi finomságot főzött nekik. És most van egy öccse, akit Jamesnek hívnak, és együtt fog élni a nevelőapjával, aki a gyámja, amíg huszonegy éves nem lesz. A csendes temetésnek vége lett, már csak ők állnak ott ketten. D e r m e d t e n és elkeseredetten. Hiszen William is nagyon szerette anyát. Igaz­ ságtalan lennék, gondolta Clara, ha csak a ma­ gam fájdalmát látnám. A mostani eszével cso­ dálkozott is, milyen jól élnek együtt Williammel. Anyja is szerette a férjét, hiszen akkor mi­ ért is vállalkozott volna erre a terhességre, ha nem azért, hogy egy közös gyermekkel ajándé­ kozza meg a szeretett férfit. Hányszor, de hány­ szor beszélgettek erről az anyjával! - Kislányom - mondta az anyja -, William

1
megérdemli, hogy szeressék. Ő nekem mindent jelent, ha érted, mire gondolok. Hogyne értette volna, hiszen William való­ ban egy szeretetre méltó ember volt. Már neki sem élt az apja, ezért még jobban megértették egymást Clarával. A lány pedig érezte, hogy nem tiltakozhat ez ellen a házasság ellen, még akkor sem, ha jóval fiatalabb a férfi, mint az anyja. Erezte, hogy különös vonzerő van anyja és William között, széttéphetetlen. És ő nem is akarta ezt a köteléket szétszakítani. Helyet kö­ vetelt magának közöttük, az életükben, amit maximálisan meg is kapott. Ezért cserébe min­ dig megértő és melegszívű maradt. És ezt Wil­ liam is tisztán látta, amit becsült a kislányban. Mindig úgy intézte, hogy Clara mindig minden­ ben számíthasson rá, és ezt a lány elfogadta és igényelte is. És most, hogy erre gondolt, már nem félt annyira a közös jövőtől, amely anyja nélkül te­ lik tovább. És akkor még nem is gondolt a kis Jamesre, aki most egyhetes, és soha nem is­ merheti meg az anyját. Clara elhatározta, hogy olyan jó lesz hozzá, mint amilyen jó volt hozzá William. Furcsa érzéssel töltötte el a tudat, hogy van egy kistestvére. Elmosolyodott, amit William észrevett. - Egyáltalán nem vidám az, ami itt történik - dörrent a hangja. 19

- T u d o m - hervadt le Clara arcáról a mo­ soly -, csak a kis Jamesre gondoltam. Vele iga­ zán nem kell éreztetni, ami itt történt. A férfi magába roskadva gondolkodott, majd neki is felderült az arca. - Igazad van - mondta, és átölelte a lányt. Gyere, még haza kell hoznunk a kórházból, és nagyon sok elintéznivalónk van. Még egy dada is kell. - A z meg minek? - lett morcos a hangja Clarának. - Mert mi nem tudjuk még megfelelően el­ látni. - A z t már nem! - makacskodott Clara. Majd én gondoskodom róla. - T e e e ? - lepődött meg a férfi. Erre még csak nem is gondolt. - Igen, én! - húzta ki magát Clara. - Anya is ezt akarná! Van olyan lány, aki az én koromban már anya, miért ne csinálhatnám én is? - Mert nem a te gyereked - válaszolta a férfi. - Tudtommal felvettek az egyetemre, ho­ vatovább azzal kell most foglalkoznod, a gyere­ ket pedig bízd csak rám, majd csak boldogulok valahogy, - De ketten többre mennénk, és azt nem akarom, hogy más nevelje, amikor itt vagyunk mi ketten. - Nagyon eltökélt vagy - lepődött meg a fér20

fi -, de azt nem engedem, hogy az iskolát ha­ nyagold! Az anyád letörné a derekam, ha hagy­ nám. - Na jól van, majd megbeszéljük, hogy ho­ gyan tovább - állt rá a kompromisszumra d a ­ ra -, de azt egy percig se fúdd, hogy nem szá­ míthatsz rám! - Tudom, kicsim - mondta mosolyogva William, és adott egy puszit az orrára. Ezt játszot­ ták régebben, amikor Clara még kisebb volt, és a lány már azt sem tudta, mikor nevezte őt ki­ csimnek utoljára a férfi. Hazaérve nekiláttak a kettejükre tálalt ha­ lotti tornak. A férfi nagyon jól tudta, hogy komoly be­ szélgetés elébe néz. Jólesett neki, hogy Clara biztosította arról, mindenben mellette áll, de a lányt rá kell állítani a maga útjára. Nem szabad, hogy az ő problémája a lány gondjává váljék. Kímélni akarta a lányt, mert éppen elég árva, már csak ő és a kis James maradt számára, akik közül csak az egyhetes kisfiú a vér szerinti ro­ kona, és ez bizony kevés. William tudta, hogy Clara számára nem jelentheti ő a szülőt, az apát, de némileg csökkenteni akarta azt az ér­ zést, hogy Clara úgy érezze: egyedül van. - Nos - kezdett bele mondandójába a fér­ fi -, el kell döntenünk, hogy mi legyen ezután?

21

- Mi lenne? Minden marad a régiben. Vagy nem? - Nem egészen - töltött egy kis bort a lány­ nak, mire Clara kérdőn nézett rá. - Igen, ezt te ihatod meg, már elég nagy vagy, nem? - De igen - nyúlt Clara a pohárhoz -, kíván­ csi vagyok, hová akarsz kilyukadni? - Egy biztos! - emelte fel mutatóujját a fér­ fi. - Neked egyetemre kell járnod, tehát tanul­ nod kell! Ezt már említettem, ebből nem enge­ dek. Igaz, hogy a végrendeletet még nem bon­ tották fel, de én felelősséggel tartozom irántad. - De mi lesz Jamesszel? - kérdezte nyom­ ban Clara. - Nem szeretném, ha egyedül küsz­ ködnél vele! Engedd meg, hogy segítsek! Szinte már könyörgött, és Williamnek nehéz volt következetesnek lennie. Jólesett a lány ra­ gaszkodása, de most fontos Clara jövője is! O már huszonnyolc éves, és feléri ésszel, hogy Clarának tanulnia kell, és nem rendelheti alá magát a családnak. Még nem! - Clara! - dörrent ismét a férfi hangja. Meglátjuk, mi van anyád végrendeletében, de azt biztosan tudom, hogy mindenképpen a ja­ vadat akarta és én is! - De mi lesz veled? - kiáltotta szinte sírva Clara. - V e l e m ne törődj! Megleszek valahogy,

csak egy számít, hogy neked biztosítva legyen a jövőd! És Jamesnek is! - 0, William - sírta el magát Clara. - Ugye nem akarod, hogy elmenjek innen? - Könnyes szemmel nézett a férfira. A férfi felpattant és átölelte a zokogó lányt. - Dehogyis! Hiszen ez a te otthonod is, ki­ csim - simított végig a lány hátán. - Olyan szomorú vagyok anya miatt - szelí­ dült sírássá Clara zokogása. - Én is - sóhajtotta a férfi -, hidd el. ' - T u d o m , de most nem tudom, mihez kezdjek. Annyira keserűnek érzek mindent. - Ezzel pontosan így vagyok én is - vigasz­ talta a férfi -, légy türelemmel, minden megol­ dódik, meglásd! - N e zavarj el magad mellől - könyörgött nevelőapjának, és maga sem értette, mire ez a nagy ragaszkodás. - Persze hogy nem zavarlak el. Itt maradsz velem, de az iskolát el kell végezned! Szeren­ cse, hogy nem kell kollégiumba m e n n e d . . . - T é n y l e g itt maradhatok? - nézett a sze­ mébe a lány esdeklőn. - H á t persze, kicsim - mosolyodott el Wil­ liam, és megint egy kis puszit nyomott a lány orrára. - Mi lenne velem nélküled? -Tényleg, biztos... - még egy utolsó meg­ erősítésre várt Clara, amit megkapott a férfitól. 23

- M i k o r hazudtam neked? - kérdezte a férfi. - S o h a - suttogta a lány, és szorosan oda­ bújt egyetlen megmaradt felnőtt hozzátartozó­ jához, aki még csak nem is volt a rokona. - Na látod, tudod, hogy mindig számíthatsz rám. - Mindig? - kérdezte még mindig egy kissé bizonytalanul a lány. - Mindig - bólintott a férfi, és ringatni kezd­ te a lányt, aki ettől egy kissé megnyugodott.

Clara sikeresen végezte el az első évfolyamot az egyetemen. Mindennap otthon volt. Segített Williamnek a kis James gondozásában. Amikor hazaért, azonnal a kicsinél volt, és mentesítette a férfit a kismama szereptől. William hálás volt ezért, mert éjjel-nappal készenlétben kellett lennie. Néha már annyira fáradt volt, hogy ami­ kor Clara hazaért és átvette a gyerek gondozá­ sát, csak leheveredett a kanapéra, és mély álomba merült. A lány tisztában volt vele, hogy sokat vállal a férfi azzal, hogy nem vett fel dadát a kicsihez, de tudta, hogy ez nem tarthat sokáig. Vajon meddig bírja William a gyerekgondozást? Meglepő módon azonban a férfi néhány óra alvással ismét energiát gyűjtött és újult erővel vetette bele magát az éjszakai virrasztásba. Clara nem egyszer arra ébredt, hogy Wil­ liam karján a gyerekkel rója a szobában a körö­ ket és dudorászik, hogy a kis James megnyu­ godjon.

25

Ha rájuk nyitotta az ajtót, William csak mo­ solyogva ennyit mondott: - Megint jön egy foga. • - Átvegyem? - kérdezte ekkor a lány, mire a férfi csak megcsóválta a fejét, és visszaparan­ csolta Clarát az ágyba. - Neked holnap helyt kell állnod, én pedig majd kialszom magam, ha hazajössz. - Oké - egyezett bele a lány, mert tudta, hogy Williamnek igaza van. Neki figyelnie kell az előadásokon, hogy kevesebbet kelljen itthon a könyvek fölött görnyednie és így többet tud segíteni Williamnek. A fiúkkal nem foglalkozott, pedig sok je­ lentkező volt, akik a kegyeit keresték, de nem tudta komolyan venni egyiket sem. Hiába, Williamhez egyik sem hasonlítható, ő pedig mindenkit nevelőapjához hasonlítga­ tott. Néha még el is szégyellte magát a férfi előtt, aki miközben néhányszor felmerült a téma; ne­ vetve mondta, hogy ő annak idején százával fo­ gyasztotta a lányokat, de mégis Claudine volt az, aki megfogta. Visszaemlékeztek a boldog időkre, és William úgy érezte, már nagyon ré­ gen volt, amikor Claudine-t ölelte. Neki sem volt ideje arra, hogy nők után járjon, és ami igaz az igaz, nem is volt hozzá sem kedve, sem energiája. 26

Ezt néhányszor Clara is szóba hozta, amikor az ő fiú témáit tárgyalták ki, és gúnyosan meg­ jegyezte, hogy egy kispapa nem hanyagolhatja el magát. - Miért? - kérdezte nevetve William. - Ta­ lán nem nézek ki jól? Clara ilyenkor lesütötte a szemét, és csende­ sen csak ennyit mondott: - Dehogynem - magában azonban hozzá fűzte: baromi jól nézel ki! Clara úgy vélte, William a hosszúra növesz^ tett hajával, amit a kicsi miatt hátragumizott, majdnem úgy nézett ki, mint Mel Gibson a Mad Maxben. Néha borostás volt az átvirrasz­ tott éjszakák miatt, ami nagyon jól állt neki, és néha szörnyen szórakozott. A lány ilyenkor csak kuncogott magában és legeltette rajta a szemét. Hiába, gondolta, úgy tűnik, egyforma ízlésem van az anyáméval. És valóban William annak ellenére, hogy kismama szerepet játszott, még sosem volt olyan férfias, mint ekkor. Jellegzetes férfias lazasággal gon­ dozta a gyereket, de mindig rendszeretőn és gyöngéden, és volt valami a viselkedésében, ami arra engedett következtetni, hogy a kis Jamesen és Clarán kívül semmi sem érdekli, még önmaga sem. Clara évfolyamtársai csak egyszer látták a férfit, karján a gyerekkel, de a lány hiába 27

mondta, hogy a férfi a nevelőapja, a kicsi pedig a féltestvére, mindenki meg volt arról győződ­ ve, hogy Clara hazudik. Ők úgy gondolták, hogy Claráé a gyerek, és William a férje, amit eltitkol. Ezután már elkönyvelték, hogy Clara férje egy szuperbombázó férfi, aki még arra is hajlandó, hogy a gyereküket gondozza addig, amíg Clara egyetemre jár. Clara pedig nem zavartatta magát, hogy jobb belátásra bírja évfolyamtársait. Ettől kezdve azonban a fiúk érdeklődése megcsappant a lány iránt, hiszen ki is akar ki­ kezdeni egy férjezett, ráadásul gyerekes anyá­ val. A lánynak maximálisan megfelelt ez a hely­ zet - legalább nem vonták el a figyelmét a csa­ ládjától, és több ideje jutott Williamre meg Jamesre. - Clara - kiáltott ki a fürdőszobából Wil­ liam. - T e s s é k ? - kérdezte a lány, miközben Jamesszel játszadozott addig, amíg apja elké­ szül. - Mit fogsz addig csinálni, ameddig távol le­ szek? - kérdezte a férfi, majd kilépett az ajtón, és egy szál alsónadrágban végigvágtatott a nap­ palin. - Majd csak elfoglalom magamat - mosoly­ gott Clara, de nem átallotta meggusztálni a fér­ fi csábító testét. ., 28

- Nem kellene inkább velünk jönnöd? - tet­ te fel a következő kérdést William, de már bújt is bele rövid ujjú fehér ingébe, és visszafordult a szobába, hogy a nadrágját is felvegye. - Csak nem gondolod, hogy a randevúdon is ott lebzselek? - kacagott Clara. - Inkább hagyd itthon Jamest is! Akkor többre mennél. - Egyáltalán nincs kedvem többre menni dugta ki fejét a férfi. - Miért? - nézett rá kérdőn a lány. - Hiszen Pamela igazán rendes nő. - Rendes, rendes - dörmögte a férfi -, még sincs kedvem udvarolni. - Jaj, ne légy már ilyen gyerekes! Kell neked is valaki, akit szerethetnél. - Nekem itt vagytok ti - vágta rá a férfi, és teljesen felöltözve jött ki ismét a szobából. Igaz, hogy hátul kilógott egy kissé az inge a nadrág­ ból és a zokniját sem vette még fel, de a cipő már rajta volt, a haja továbbra is összegumizva liffegett a hátán, egyébként majdnem szalonké­ pes volt. Amikor Clara észrevette, hogyan öl­ tözködött fel, azonnal felkapta kisöccsét, és odarohant a férfihoz. - Ezzel a szereléssel csak elriasztod magad­ tól az érdeklődőket. - Ú g y csinálsz, mintha egy eladó portéka lennék - húzta el a száját William. - Az is vagy, csak még nem tudod - kacagott 29

a lány, miközben segített a férfinak elfogadha­ tóvá tenni öltözékét -, és zokni sem ártana... - Zokni? - nézett a lábára a férfi, majd el­ csigázott hangon folytatta. - Muszáj elmen­ nem? - Muszáj - vágta rá a lány és már tuszkolta volna ki az ajtón, de William visszafordult. -A gyerek... - nyúlt Jamesért, de Clara há­ tat fordított neki, és felszaladt a lépcsőn a gye­ rekszobába. - Sajnálom, de James még kicsi ahhoz, hogy udvarolni járjon, ezt meghagyjuk az apukájá­ nak. - Majd a kisfiúra nevetett. - Igaz, édesem? A kisfiú, mintha értette volna, nagyot kaca­ gott, hiszen nagyon szerette a nővérét, és egy­ éves létére nagyon értelmes volt. Ő tulajdon­ képpen majdnem úgy viselkedett Clarával, mintha a nővére az anyja lenne: ha fájt valami­ je, sokszor a lányhoz bújt, és William nem kis féltékenységére a lány karjai között aludt el. A férfi azonban volt annyira intelligens, hogy belássa, kisfiának kell egy nőnemű lény is, aki gyengédségével körülveszi - és Clara min­ dennek nagyon is megfelelt. William csak azt nem értette, hogy miért nincs Clarának egy udvarlója sem. Hiszen cso­ dálatos, melegszívű, odaadó teremtés volt, mi­ ért nincs egy férfi sem, aki ezt észreveszi? Nem tudta, hogy a lány szűkebb környezete 30

az egyetemen szinte megbélyegezte a lányt, sőt azt sem tudta, hogy Clara sokkal többet érez iránta, mint ahogy az egy nevelt lány és nevelő­ apa esetében természetes. H o n n a n is tudhatta volna, hogy Clara csodálattal nézegeti őt, ami­ kor játszik a kis Jamesszel, amikor fürdeti a kis­ fiút, vagy amikor éppenséggel öltözködik, mint az előbb. Williamet annyira lefoglalta a gyermekne­ velés, hogy nem vett észre semmit sem, bár az utóbbi időben idegesebb volt a kelleténél, amit viszont azzal indokolt, hogy nyilván egy nő tár­ sasága hiányzik neki, mert felesége halála óta egy nővel sem találkozott. A környékbeli hasonló korú gyermekek anyukái mind férjnél voltak, tehát egyetlenegy sem jöhetett számításba, hogy ha másként nem, a gyerekek által találkozhassanak, akik pedig csupán férjre vadásztak, azoknak William nem kellett, mert volt már egy gyereke. A férfi le tudta mérni saját magán, hogy mi­ lyen problémákkal küzdhet egy gyermekét egye­ dül nevelő nő, ha nincs párja. Keserűen gondolt arra, hogy mindazt az örömet, amelyet a kisfiúval átélt, csupán csak Clarával oszthatta meg. Ugyanakkor sokszor úgy érezte, bőségesen elegendő Clara társasá­ ga, aki figyelmes volt, és mindenben lehetett rá számítani. 31

Elmosolyodott. Ha nincs Clara, akkor nem szánta volna rá magát erre a randevúra. Pamela egy volt a sok közeli szomszéd közül, aki meg­ próbált a férfi segítségére lenni, de a férfi job­ ban érdekelte, mint a gyereke. Ezt tudta Clara is, de csak a vállát vonogatta. - Most minek játszod meg magad? - kér­ dezte fölényesen, amikor William megemlítet­ te, hogy Pamela vacsorára hívta meg őt is, és a kis Jamest is. - Légy kedves Pamelához, és szó­ rakozz kedvedre! Kijelentésé szinte parancsnak tűnt. - D e nem gondolod, hogy nem kellene... próbált megint kibújni William a meghívás elől. - N e m gondolom! - vágott közbe Clara. Senki sem fog megszólni, ha egy özvegyaszszonnyal viszonyt kezdesz! - Na de Clara! - húzta el a száját a férfi. - S e m m i na de Clara! - vágta el megint a férfi aggályait. - Úgy csinálsz, mintha a szüzes­ ségedet akarnád éppen eldobni! - Nem gondolod, hogy kissé túllősz a célon? - vonta fel a szemöldökét a férfi. -Egyáltalán nem én lövök túl a célon, ha­ nem te! - válaszolt azonnal a lány. - Nemhogy örülnél, hogy végre van egy nő, aki szeretne le­ feküdni veled. Te pedig úgy csinálsz, mint egy szűz kislány: kéreted magad!

32

- N e m kéretem... - próbálkozott megint William, de Clarát nem lehetett lelőni sem. - Méghogy nem kéreted magad! - nézett a mennyezetre a lány. - Ha jól emlékszem, akkor ez már a nyolcadik vacsorameghívás, amit kap­ tál Pamelától. Vagy talán nem tetszik? - De, éppenséggel tetszik, d e . . . - Semmi de! - emelte fel mutatóujját a lány, - Nem akarom megint azt hallani, hogy nincs egy szabad perced sem, sőt azt sem, hogy nincs kedved, sőt azt sem, hogy nincs időd meg ener­ giád! Lassan azzal a hülye kifogással fogsz élni, hogy fáj a fejed! Nem gondolod, hogy ez kissé nevetséges? William csak döbbenten hallgatta nevelt lá­ nya kifakadását, és harsányan felnevetett. Mire Clara lepődött meg. - Teljesen úgy viselkedsz, mint egy igazi fe­ leség - kacagott a férfi. - Mit tehetnék, ha ennyire megcsappant az önbizalmad? - kérdezett vissza kapásból a lány. - Nézz a tükörbe és mindjárt látni fogod, hogy ha kicsit megerőlteted magad, akkor szuperebb vagy bármelyik gyermektelen férfinál. - Nocsak? - lepődött meg William. - Ezt meg honnan veszed? - Van két szemem - mutatott haragtól szik­ rázó zöld szemére a lány. - Én is tudom, hogy nézel ki! 33

- Na és hogy nézek ki? - érdeklődött vissza­ fogottan a férfi. - Nagyon jól! Férfiasabb vagy, mint valaha, jól áll ez a hajviselet neked, nagyon fiatalos és nagyon érzéki. - Kösz a biztatást, lehet, hogy erre volt szükségem. - Akkor most mi lesz? Elmész vagy sem? - Elmegyek - bólintott William. - De ma­ gammal viszem Jamest is. - Ahogy akarod - mondta akkor a lány, de már azt is tudta, hogy valamilyen fortéllyal a kisfiút otthon tartja. Sikerült is teljesen megzavarnia a férfit, mert már fenn volt a gyerekszobában, amikor hallotta a bejárati ajtó csapódását. William el­ ment.

- Ó, Mr. G o r e ! - sikkantott Pamela, amikor meglátta a férfit az ajtóban -, de jó, hogy elfo­ gadta a meghívásomat. Meglátja, milyen jól fogja érezni magát. - Köszönöm, hogy gondolt rám - nyújtott át egy szép csokrot a férfi, miközben beleszimatolt a levegőbe -, nagyon jó illatokat érzek. - Á , nem tesz semmit! Igazán örülök, hogy eljött. Nem is hiszi, milyen rossz egyedül lenni. És William legnagyobb bánatára csak mond­ ta, mondta a magáét, egész este be nem állt a szája, és csak azon tépelődött, minek is hallga­ tott Clarára. Na megállj, csak menjek haza, nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz. Mindennek ellenére jó étvággyal elpusztí­ totta a finomságokat, amiket Pamela elérakott, de arról végképp letett, hogy ezt a szószátyár nőt még csak egy rövid időre is a karjaiba zárja. Nyomott hangulatát Pamela is megérezte, mert egy-két óra elteltével szóvá tette. - Nem érzi jól magát, vagy nem ízlett az étel? 35

- Nagyon jól érzem magam, kedves Pamela, sőt az ételek is kitűnőek voltak, csak a kisfiam jár az eszemben, mert amikor eljöttem, nem érezte jól magát. Tudta, hogy hazudik, de ha tovább hallgatja ezt a nőt, menten rosszul lesz, amit viszont nem akart kimutatni, hiszen Pamela igazán jót akart, csak hát nem az esete. - 0, de sajnálom. Miért nem szólt ide, ak­ kor elhalasztottuk volna a vacsorát máskorra. - Nagyon kedves magától Pamela, de nem akartam, hogy hiába fáradjon. Egyébként is Clara vigyáz rá, úgyhogy jó kezekben van a kis­ fiam. - Clara? - nézett döbbenten a nő. -A nevelt lányom, tudja a feleségem első házasságából... - Ja persze, tudom, az a szép lány. - Igen, nagyon szép - motyogta a férfi és csodálkozva vette tudomásul, hogy milyen jól­ esik neki, ha dicsérik Clara szépségét. - Jól kijönnek egymással? - kérdezte a nő, és furcsán elcsendesedett. - Szerencsére, mert nem tudom, mi lett vol­ na, ha Clara nem segít. - Miben segít? - tette fel a következő kér­ dést a nő. - Mindenben - melegedett bele a beszélge­ tésbe William, és észre sem vette, hogy most 36

már csak ő beszél és a nő döbbenten hallgatja. - Tudja, egyetemre jár, és amikor hazajön, át­ veszi James gondozását; ilyenkor van egy kis időm, hogy kifújjam magam. Minden elismeré­ sem az anyáké, akik egyedül nevelik a gyerme­ keiket, mert nagyon nehéz dolguk van! És Clara igazán türelmes velem is és a kisfiámmal is. James imádja, már nemegyszer féltékeny vol­ tam, hogy jobban szereti a nővérét, mint en­ gem, pedig nincs igazam, hiszen Clarára mindig lehet számítani. Ekkor csendesen elhúzódott Pamela a ka­ napé másik sarkába, majd finoman felállt és villámokat szikrázó szemeivel a férfira nézve kiabált. . - Ki innen! - üvöltötte magából kikelve. Nem szégyelli magát! Van képe idejönni, mi­ közben a nevelt lányával hetyeg, és vele oszto­ zik gondolom még az ágyán is. Ha ennyire jól nyomta meg gúnyosan a szót - kijönnek egy­ mással, miért nem veszi el? Talán ő a maga iga­ zi párja, aki hajlandó még azt a kis vakarcsot is gondozni. Williamnek sem kellett több. Amikor va­ karcsnak nevezték az ő egyetlen kisfiát, felbő­ dült. - Hogy mondhat ilyet? A fiam nem vakarcs! És a nevelt lányomban sokkal több emberség van, mint magában! Nem is csodálom, hogy 37

egyedül van, hiszen magának a párkapcsolat ki­ zárólag az ágyra szűkül! Jó éjszakát! - Kivágtá­ zott az ajtón és mérgesen becsapta maga után. - M é g h o g y vakarcs! - füstölgött magában, miközben hazafelé baktatott. - És hogy meri Clarát egy ilyen bepúderezett spiné lenézni? Személyes sértésnek vette, ahogy Claráról és a kisfiáról beszélt az imént Pamela. - Hülye liba! - kiáltott hangosan, majd ész­ be kapott, hogy mégsem normális dolog az utca csendjében kiáltozni, még akkor sem, ha jóté­ konyan vesz körül a sötétség. Végre hazaért és csendesen fellopózott a gyerekszobába, hogy betakargassa kisfiát, ha netán lerúgta magáról a takarót. Bizonyára Clara is alszik már. De James nem volt a szobájában, ezért elin­ dult Clara szobája felé, ami szomszédos volt a kisfiáéval. Clara saját ágyában feküdt és magához húz­ ta Jamest, aki édesdeden aludt a lány karjai kö­ zött. William mosolyogva nézte őket, és megtelt a szíve szeretettel, ahogy az alvókat figyelte. Cla­ ra arca kipirult és álmában mosolygott, James pedig felhúzta az orrát és elfintorodott, majd közelebb fészkelte magát a lány meleget adó testéhez. És ebben a pillanatban William úgy érezte, neki is a lány mellett kéne aludnia, hogy 38

mindabból a melegségből és szeretetből része­ sülhessen, amit a kisfiú megkap nővérétől. Felsóhajtott, majd távozni akart, de Clara felsóhajtott álmában. - William - sóhajtott, és hirtelen kitakaró­ zott. Csak a kisfiún maradt takaró. A férfi döbbenten visszafordult és meglepe­ tése még nagyobb volt, amikor meglátta a lányt kitakarózva. Clarán csak egy kacér kis baby-doll volt, a hozzá tartozó tangával, ami szabadon hagyta formás fenekét. A férfinak a hátát mutatta, ezért teljes pom­ pájában kirajzolódott csábító testrésze. De mindez még nem volt elég, mert újból felsóhaj­ tott. - William - lehelte, hogy a férfi alig ismerte meg a nevét, de azért kíváncsi volt, így közelebb hajolt a lányhoz. - Ne menj! - suttogta a lány. Maradj velem! - Itt vagyok - suttogta a lány fülébe a férfi, és megpróbálta újból betakarni. De hirtelen Clara megfordult és álmában magához húzta a férfit. William annyira meglepődött, hogy moc­ canni sem mert. Mi van itt? Mindenki megbo­ londult? De Clara csak nem engedte el, hanem még szorosabban húzta maga felé. Majd a szá­ ját kereste és amikor végre rátalált William ér­ zéki ajkaira, felsóhajtott. 39

A férfit megrázta a lány viselkedése, még akkor is, ha csak álmodja mindazt,'amit csinál. Megpróbálta felkelteni Clarát, de az csak nem akart ébredezni. - Clara, ébredj! - suttogta, majd ismét beta­ karta, mert a lány megint ledobta magáról a ta­ karót. - Jamest át kell vinnem a helyére. De mintha a falnak beszélt volna. Könnyű kifogás volt a kisfiával előhozakodni, mert James a fal mellett le sem eshetett az ágyról, és Clara még álmában is vigyázott rá. Clara mélyen aludt és szorosan ölelte a férfi nyakát, mint aki sohasem akarja elengedni. Még kétszer kellett újra betakarnia a lányt, és még ugyanennyit követelt csókokban Clara, és William már kezdte elveszíteni a fejét. - C l a r a - siránkozott -, ne kísérts! Kérlek, kelj fel! Ne kínozz! Már ő maga sem tudta, hogyan törtérit, de viszonozta a lány csókját és Clara ekkor még jobban belesimult az ölelésébe. A lány még mindig álmában csókolózott Williammel, és nagyon elégedett volt. - Szeress - sóhajtotta, majd egyszer csak minden átmenet nélkül kezei leomlottak a férfi nyakáról és William döbbenten tartotta és is­ mét végignézett a lányon. - Teljesen elment az eszem - dünnyögte, és megpróbálta ismét betakarni a lányt. Majd át40

nyúlt Clarán, és Jamest felemelve elindult az aj­ tó felé. Clara megint felsóhajtott. - Ne dobj el! - kiáltott fel. - Jaj, ne hagyj el! William megcsóválta a fejét, és karján a gye­ rekkel elindult a kisfiú szobájába, hogy vissza­ tegye az ágyába. Szeretettel megsimogatta kisfia arcát, majd újból elborult a tekintete, és elhatározta, hogy visszamegy a lány szobájába, mert valami na­ gyon felzaklathatta Clarát, hogy hangosan be­ szél. Már régen nem történt meg a lánnyal, hogy hangosan kiáltozna. Legutoljára még kis­ lány korában sikoltozott, amikor apja halála után az anyja befeküdt a kórházba. Igaz, hogy már akkor William is ott lakott, de Claudine nem hagyta még egyedül őket. Egy gyermek­ megőrző céget megbízott, hogy vigyázzanak addig a kislányra, amíg ő a kórházban lesz. Wil­ liam akkor hallotta sikoltozni Clarát utoljára. Még ő is beszaladt a kislány szobájába, hogy nem segíthetne-e, de a gyermekgondozónő mo­ solyogva mondta, hogy nemsokára elmúlik, csak rosszat álmodik a kislány. De mi történhetett Clarával, hogy megint rémálmai vannak? ' És szinte bizonyosra vette, hogy vele kap­ csolatos. Mintha attól rettegne, hogy elhagyom, de miért? Visszament Clara szobájába, és megint kita»

41

karózva találta a lányt. Nyugtalanul alszik, az biztos. Clara felsikoltott. - J a j , ne! - kiáltotta, mire William odaug­ rott hozzá és a karjaiba vette. -Nyugodj meg! - suttogta és simogatni kezdte* a hátát. - Clara! Kicsikém, ébredj! Rosszat álmodtál. A lány végre felébredt és meglepetten látta, hogy nevelőapja átölelve simogatja. - Rosszat álmodtál - suttogta a férfi, és to­ vább simogatta. - Megnyugodtál végre? - Igen - lehelte ijedten Clara, és maga sem értette, miért nem akarózik kibontakozni Wil­ liam öleléséből. - Mit álmodtál? - kérdezte aggódva a férfi. - N e m is tudom, csak veled és Jamesszel volt kapcsolatos/Nagyon megijedtem - hangja sírós volt és izgatott. - J ó l van - suttogta William -, nyugodj meg, itt vagyok melletted. - Olyan jó, hogy itt vagy - majd hirtelen eszébe jutott James, aki nemrég még mellette feküdt és döbbenten nézte a kisfiú hűlt helyét. William tudta, mire gondolt a lány, ezért igyekezett megnyugtatni. 1 - Elvittem az ágyába az öcsédet. Clara megkönnyebbülten felsóhajtott. - Mikor jöttél haza? - kérdezte, mert eszébe jutott, hogy találkája volt a férfinak.--Ezért is 42

álmodhatott rosszat, mert belegondolt, hogy mi lenne, ha valakivel összejönne William, és ak­ kor őt biztosan elzavarná, mert felesleges len­ ne. Mire lefeküdt a kisfiúval a karján, addigra annyira felzaklatta ez a gondolat, hogy jó ideig el sem tudott aludni, és amikor végre elaludt, akkor Williammel álmodott, még meg is csó­ kolta álmában. Milyen jó is volt csókolózni Wil­ liammel, még akkor is, ha csak álmodta az egé­ szet. De kár, hogy William nem nézi nőnek őt! Mennyivel egyszerűbb lenne minden. Nem kellene attól rettegnie, hogy a férfi elhagyja őt, vagy a legrosszabb, hogy kidobná az otthoná­ ból. Miközben ezen töprengett, és lázasan gon­ dolt arra a nem kívánt jövőre, amelyben Wil­ liam életében nincs helye, a férfi tovább simo­ gatta. Will maga sem értette, miért esik olyan jól simogatni a lányt és keze akaratától függet­ lenül kezdett végigsiklani a lány kívánatos tes­ tén. Egyszer csak azt vették észre, hogy szemük szikrázóan összevillan és a férfi ráhajolt Clara csábító ajkaira, hogy végre ébren is megízlel­ hesse a lány finom csókját. Clara szíve nagyot dobbant. Hát mégis le­ hetséges volna? Reménykedve simult a férfi ölelő karjai kö­ zé, hogy még többet kaphasson Will gyöngéd-

43

ségéből, de a férfi szinte megrettent erre a moz­ dulatra. - A t y a úr isten! - kiáltott fel, és felpattant az ágyról. Beletúrt sűrű, hosszú hajába, és hátat fordí­ tott a lánynak. - Mi baj van? - kérdezte suttogva Clara. - A z t kérdezed: mi baj van? - Visszafordult a lányhoz, és szeme szikrát szórt. - Csupán az a bajom, hogy kis híján elcsábítottam a nevelt lá­ nyomat. - É s ez miért volna baj? - kérdezte még mindig szinte kihívóan a lány. - A z é r t , kicsim, mert nem lehet! - mondta határozottam a férfi, és úgy tekintette, hogy a téma le van zárva, de Clara egy fikarcnyit sem tágított a megkezdett beszélgetéstől. Felháborodva felpattant és kiáltozni kez­ dett. Magából kikelve ecsetelte, hogy miért nem udvarol neki senki sem. - Mindenki azt gondoíja, hogy te a férjem vagy és James az én gyerekem. Hiába is tagad­ tam, senki sem hitt nekem. Valami különös meghittség van köztünk! Ezt mondta az egyik évfolyamtársnőm, amikor megkérdeztem, hogy miért nem barátkozik velem senki. És tudod mit mondott még? - csípőre tett kézzel állt a férfi elé, aki felnyögött a csábító látványra. Cla­ ra áttetsző baby-dollja teljes pompájában lát44

tatni engedte a lány buja idomait. Mellbimbói kirajzolódtak a finom anyag alatt, és haragtól lihegve kívánatosan emelkedtek mellei. William megigézve nézte, és kényszerítette magát, hogy a lány szemét és ne a mellét nézze. - Nem hallod, mit kérdeztem? - kiáltott rá Glara, és még egy lépéssel közelebb lépett a fér­ fihoz. - Ne gyere közelebb... - nyögte William. - Miért ne? Kérdeztem valamit és nem vála­ szoltál! - Mit kérdeztél? - próbált uralkodni magán a férfi, mert érezte, hogy a vágy elemi erővel tör rá, és alig bírja megállni, hogy ne ölelje szoro­ san magához Clarát. - A z t , hogy tudod-e, mit m o n d o t t még az évfolyamtársnőm? - Mit? - nyögte William. - A z t mondta, hogy összetehetném kezem­ lábam, hogy ilyen szuperman a férjem, mert millió közül egy van ilyen jóképű és csinos, meg szeretetre méltó, és a vak is láthatja, hogy te is szerelmes vagy belém, hiszen miért vállaltad volna, hogy te gondozod addig a kisfiúnkat, amíg én egyetemre járok. - Fújt egy nagyot, mint aki végre befejezte hosszú mondandóját. - Ezt mondta? - képedt el William, és ismét beletúrt barna, hosszú hajába. Majd megrázta a fejét, mint aki egy álmot akar elkergetni. 45

- Ezt! - vágta ismét csípőre a kezét Clara, mert előzőleg hevesen gesztikulált és ez ismét elterelte a férfi figyelmét. William nagyon csendes lett, és ismét hátat fordított a lánynak, mert nem akarta, hogy az észrevegye felizgult állapotát. Úgy érezte a kínok kínját kell most kiállnia, mert ebben a pillanatban annyira kívánta Clarát, mint még senki mást. Hihetetlen erővel tört rá a vágyakozás, és azt hitte, nem tudja megáll­ ni, hogy azon nyomban le ne teperje a lányt a szőnyegre, vagy rá ne dobja saját ágyára. Behunyta a szemét és megpróbált Claudinere gondolni, amely minden esetben fájdalom­ mal töltötte el, de most ez sem segített. Claudine képe helyett Clara csupasz popsija jelent meg előtte, és ahelyett, hogy lecsillapo­ dott volna, még jobban tűzbe jött. Clara várta, hogy a férfi majd mond valamit, de nem ez történt. William csak állt és merev tartással mutatta széles hátát a lánynak. -Szólalj már meg! - kiáltott fel Clara. Nem hallod, amit mondtam? - De hallom - suttogta a férfi, és nagyokat lélegzett, hogy ismét normálisan tudjon szem­ benézni a lánnyal. - A z istenit! - káromkodott Clara, és meg­ próbálta megkerülni a férfit. - Ne a hátadat mutasd, amikor hozzád beszélek, hiszen te is 46

mindig ezt magyaráztad nekem... - Elakadt a szava, amikor elé tárult William zaklatott arca, majd vizslatva nézett végig a férfin, és már nem volt titok előtte, amit a férfi annyira takarni kí­ vánt. - N a d e . . . én... nem is tudom, mit mond­ jak... - suttogta. - Ne mondj semmit! Csák ne mondj semmit • sem! - kiáltotta vádlón William. - Nem vagyok abban az állapotban, hogy figyelni tudjak a sza­ vaidra... - nyögte, és most megint hátat fordí­ tott a lánynak, mert nem kerülte el a figyelmét, hogy Clara észrevette, mennyire kívánja őt. - Tudom - suttogta a lány, de ismét megke­ rülte a férfit, mert nem a hátát akarta nézni. Sokkal jobban tetszett neki, amit elölről látha­ tott. Igenis látta, hogy William megkívánta őt! Semmi kétség! Nevelőapja végre meglátta ben­ ne a nőt, csak nem tudja, hogyan viselkedjen ezzel a tudattal. - Mit tudsz te? - rivallt rá a férfi. Figyelem­ re méltó változáson ment keresztül a legutolsó percben. Kissé lecsillapodott. Láthatóan min­ den önuralmára szüksége volt, hogy kellőkép­ pen összeszedje magát, és sikerült neki. Clará csak abban reménykedett, hogy nem fordul ellene a férfi, és más megközelítésbe helyezi kapcsolatukat, de tévedett.

47

William, ha lehet még nagyobb távolságot akart kettejük közé. - Most jól figyelj ide, Clara! - kezdte ko­ molyan. - Nem akarom kétszer elmondani azt, amit akarok. Figyelsz? - Igen - bólintott hevesen a lány, és várako­ zással teli figyelemmel hallgatta nevelőapját. - Ha ez így folytatódik, nem állok jót ma­ gamért, és rossz vége lesz ennek. Nem akarom, hogy olyat tegyek, amit később nemcsak én, de te is megbánnál! É p p e n ezért most ebben a pillanatban úgy határoztam, hogy kollégiumba mész. - D e én... - kezdett volna ellenkezni a lány, de a férfi egy kézlegyintéssel elhallgattatta. - Semmi de! - szemmel láthatóan már telje­ sen uralkodott magán, és nem hagyta, hogy el­ határozását Clara megmásítsa. - Nekünk nem szabad továbbra is egy fedél alatt élnünk. Nyil­ ván, ha kollégiumba mégy, akkor az évfolyam­ társaid is észreveszik, hogy nem vagyunk háza­ sok, és te csupán a nevelt lányom vagy semmi több. - Biztos vagy abban, hogy ez a helyes meg­ oldás? - kételkedett a lány szomorúan. - Biztos! - Gyötrődve nézett Clara csodála­ tos zöld szemébe. - Nem eshetünk megint kí­ sértésbe, mert nem bocsátanám meg magam­ nak, ha elrontanám az életedet. 48

- N e m rontanád el! - próbálkozott megint Clara. - Lehet, hogy jót tennél velem. - N e m ! - tiltakozott ismét a férfi. - Nem csábíthatom el azt, aki olyan nekem, mintha a lányom lenne. - Valóban olyan? - kérdezte kérdő tekintet­ tel Clara. - Nem lehet, hogy ezen már régen túl vagyunk? - Nem akarok túl lenni rajta. És most kell meghúznunk a megfelelő határvonalat, amíg nem késő. - Én lehet, hogy másképpen látom a dolgo­ kat - kezdte újra győzködni a lány. - Te még nem dönthetsz, és nem is hiszem, hogy ebben az esetben helyesen döntenél. Ha majd túl leszünk ezen a... kis - kissé dadogni kezdett, mert annyira meg volt illetődve, hogy keresnie kellett a megfelelő szavakat - inciden­ sen - találta meg a megfelelő kifejezést -, akkor majd ismét megbeszélhetjük, hogy hogyan to­ vább? - És addig? Mi lesz Jamyvel? És mi lesz ve­ led? Hogyan bírod majd egyedül, ha most el­ kergetsz? És mi lesz velem? Kidobsz az ottho­ nomból? - Keservesen sírni kezdett. Ettől félt, és tessék máris bekövetkezett, de nem egy má­ sik nő miatt, hanem saját maga miatt. William szorosan összeszorított szájjal, kí­ nokat kiállva nézte a lány kesergését, és bár 49

legbelül tudta, hogy rossz lesz mindannyiuknak Clara nélkül, de nem tehetett mást. Túl komoly lett a helyzet ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Clara a férfit és nem a nevelőapját látja benne. Vajon mióta? Hihe­ tetlen, hogy soha nem vette észre, hogyan érez iránta a lány. De most már nem is fontos! Clarának kollégiumba kell mennie! A lány tudta, hogy hiába minden könny­ csepp és kérő szó, William nem másítja meg el­ határozását, de nagyon remélte, hogy azt az időt kissé lerövidítheti valahogy, amelyet távol kell töltenie a szeretett családjától. Miért nem érti meg William, hogy neki ő és a kis James a családja?

Egy éve Clarának lassan teltek a napjai, mióta Will kollégiumba kényszerítette. Noha megen­ gedte, hogy a hétvégéket otthon töltse, mindig úgy intézte, hogy soha ne. legyen otthon, amikor a lány hazaérkezik. Hétköznaponként néha hazalopózott és megleste Willt és a kisöccsét, de a szíve összefacsarodott, amikor meglátta, hogyan küszkö­ dik a férfi a gyerekkel és mennyire elgyötört az arca. Bele kellett törődnie abba, amit nevelőapja határozott, mert még nem töltötte be huszon­ egyedik életévét, és bizony addig William a gyámja. Akár tetszik neki, akár n e m ! A lány ismét szorongva várta a hétvégét, hátha mégis találkozhat a családjával, és nem a néma falak közé kell hazamennie. Úgy gondolta, hogy egy kis rafinériához fo­ lyamodik, ezért felhívta Willt kedden, hogy saj­ nos nem tud hazamenni, mert közbejött valami, ezért ne is várják otthon hétvégére.

51

- Rendben - morogta a férfi, de hangján ér­ ződött a megkönnyebbülés. Clara pedig elhatározta, hogy most végképp dűlőre viszi a dolgot, hiszen nem tilthatja meg neki Will, hogy legalább az öccsével találkoz­ zon! Elhatározása sikeresnek ígérkezhet, mert a férfi nem találja fontosnak, hogy eltávozzon a házból, hiszen Clara nem bukkan fel, tehát nem kell kerülni őt, és nem kell további kísértésnek kitennie magát. Williamnek az utóbbi időben minden balul ütött ki, már arra gondolt, mégis hazahívja G a ­ rat, hogy segítsen neki. Az autógyár pénzügyi helyzete ismét katasztrofálissá vált. Hiába, mióta mások kezébe adta a vezetői döntéseket, azóta az általa olyan jól felfejlesz­ tett gyártástechnológia és a piaci viszonyok ha­ nyatlani kezdtek, és tűrhetetlen állapotok ala­ kultak ki. Eddig bízott abban, hogy Jamyt nem kell gondozónőre bíznia, és mindent egyedül is bírni fog, de anyagi helyzetük most már nem te­ szi lehetővé, hogy kivonja magát a gyár döntés­ hozatalából. Clarára számíthat, semmi kétsége nem volt efelől, de a kettejük között feltámadt szexuális feszültség olyannyira kihozta a sodrából, hogy képtelen már másra gondolni, csak a lány pom­ pás idomaira. 52

O, mennyire megkívánta akkor este Clarát, és viaskodott saját lelkiismeretével, hogy hely­ telen amit érez iránta, ugyanakkor józan esze belátta, hogy Clara egy egészséges és csinos, vonzó nő, aki igencsak megdobogtatja a szívét, és valahányszor csak eszébe jut, kísértésbe esik, hogy felhívja telefonon, hazarendelje, és addig szeresse, amíg a kimerültségtől el nem gyengül. Bebeszélte magának, hogy csakis azért kí­ vánja ennyire nevelt lányát, mert már régen nem volt nővel, de amikor sort kerített az első próbára, csődöt mondott. Fel sem fogta, hogy mi történhetett vele, hiszen soha nem voltak szexuális gondjai. Mi lehet vele? Ráadásul a gyár problémái is nyomasztották. Olyan jó lett volna, ha Clarával - vagy valakivel, aki közel áll hozzá - megbeszélhette volna a gondjait, de senki sem volt, aki Clarán kívül szívesen meg­ hallgatta volna. Idegei pattanásig feszültek, és úgy érezte, nincs kiút ebből az áldatlan állapotból. Fáradt volt és elgyötört, és nem akart senkinek a ter­ hére lenni. Idegenek kezébe pedig nem akarta engedni a kisfiát. Napokig tépelődött azon, hogy mit is kezdjen a sok megoldatlan kérdés­ sel, amikor befutott Clara telefonja, hogy nem jöhet haza a hétvégén. Egy kissé megkönnyeb­ bült, de amikor letette a kagylót rájött, hogy Clara segítsége nélkül nem jut semmire sem. 53

Elhatározta, hogy átgondolja a dolgokat, és megpróbál elfogadható megoldásokat találni, mind a gyereknevelésre, mind az anyagi helyze­ tére. Egyik nap úgy telt el, mint a másik. Bölcső­ dékbe rohangált, ahol ellenszenves volt, hogy annyi gyerek egy kupacban játszik, és a nevelő­ nők csak megőrzik őket, de egyik sem foglalko­ zik a gyerekek nevelésével. Visszataszító volt számára, hogy beadja Jamyt egy ilyen helyre. A kisfiú az egészből mit sem értett, de a bölcsődés gyerekekkel eljátsza­ dozott, amikor az apja a felvételéről tárgyalt. A férfi viszolyogva állapodott meg az egyik bölcsőde vezetőjével, hogy Jamyt napközben ott helyezze el, és arcvonásai megkeményedtek. Nem ezt a sorsot szánta a fiának. Nem akarta anya nélkül felnevelni a gyerekét, de Claudine meghalt, és senki sincs, aki szóba jöhetne, hogy a kisfiúnak a nevelőanyja legyen, neki pedig felesége. Ekkor felvillant lelki szemei .előtt egy név: Clara, de azonnal megrázta a fejét. Clarának egyetemre kell járnia! Most kezdi az életét. Fi­ úkkal kellene ismerkednie, és nem az öccsét nevelnie! Nem Clara problémája, hogy ő egye­ dül maradt minden segítség nélkül, és az sem feladata, hogy őt boldoggá tegye.

54

William hazafelé menet - karján a gyerekkel - elgondolkozott eddigi életén. Huszonkilenc éves, özvegy, és van egy gye­ reke. Az, hogy meghalt a felesége, nem jó, dé van egy kisfia, és ez máris melegséggel töltötte el a szívét. Van egy autógyára, amely ismét padlón van, és most kemény munkával jövedelmezővé kell tennie, különben az anyagi helyzete is megren­ dülhet, és ez már súlyos probléma lehet. Tehát! Addig kell helyrehozni a gyár rentabilitását, amíg nem késő. Ez most a legfontosabb! Meg­ felelő elhelyezés kell a gyereknek, ami most megoldódik, igaz nem a legjobb, de most nem akart felvenni nevelőnőt a gyerek mellé. Amíg kicsi, addig a bölcsőde is jó lesz. Később kiveszi és nevelőnő nevelheti, vagy ismét ő, ha sikerül gyorsan rendbe rázni a gyárat. Nem is a nevelőnő fizetése miatt akarta böl­ csődébe adni Jamest, hanem attól félt, hogy egy olyan nő kerül a házába, aki majd nem hagyja őt békén. Nem akart senkivel sem közelebbi kapcsolatba kerülni; annyi pletykát hallott azokról a nevelőnőkről, akik megkörnyékezték a rájuk bízott gyermekek apját. Persze William is tudta, hogy ezeknek a pletykáknak fele sem igaz, csak a játszótéri pletykafészkek legjobb témája, de ha a fele is

55

igaz annak, amit ott mondanak, akkor vigyáznia kell. Neki ott van még Clara is, akit rá kell állíta­ nia egy olyan pályára, amiből megélhet, addig pedig neki kell eltartania még őt is. Levonta a következtetést, és arra jött rá, hogy minden­ képpen a gyár sorait kell rendeznie ahhoz, hogy később ismét nyugodtan élhesse az életét. Neki kell felelnie két ember megélhetéséért, és nem venné a lelkére, ha bármelyik is szükséget szen­ vedne, legyen az akár Clara, akár a kisfia, James. Ha saját magáról lenne szó, nem is iz­ gatná ennyire a dolog, de Jamest és Clarát nem akarta szenvedni látni. A lány már így is szen­ vedett eleget. Árva, senkije sincs rajta és Jamyn kívül. Kihez is fordulhatna, ha nem hozzá: a nevelőapjához? Claudine is ezt akarná, nyug­ tatta meg magát. Clara kinyitotta az ajtót, és szorongva gon­ dolt arra, hátha megint nincsenek itthon. Né­ hány barátjával megbeszélte, hogy vasárnap bulit rendeznek. Az idő pompásnak ígérkezett, és Claráék háza a kis úszómedencével jó helyszín volt egy kiadós bulira. Persze nem akarta Willnek meg­ mondani, elég, ha csak akkor közli vele, amikor a többiek már itt vannak. A kis Jamy mindig örül a felhajtásnak, a barátai pedig biztosan vi­ gyáznak majd a kis tipegő emberkére. 56

Mély csend honolt az épületben. Kíváncsian tekingetett körbe a lány, hátha felfedezi valahol a nevelőapját és a kisöccsét, de legnagyobb sajnálatára egyiket sem látta. - Will, Jamy - kiáltotta, de semmi. - Na szép, akár a magányosok klubjába is mehettem volna, ott biztosan több emberrel találkoztam volna, mint itt! Besétált a nappaliba. Csodálkozva látta, hogy hatalmas rendetlenség honol az egész házban. - Mi történt itt? Terrorista rajtaütés? - von­ ta fel a szemöldökét, és az üvegajtót félrehúzva kilépett a teraszra. Innen csodálatos kilátás nyílt a kertre és a középen húzódó medencére. - Itt sincsenek - csodálkozott a lány. - De hát hova lettek? Gyönyörű napsütés volt, ezért hamar kibújt a ruhájából, és meztelenül beugrott a vízbe. A langyos víz selymesen simított végig a tes­ tén, majd megborzongott és tempózni kezdett. Erős karcsapásokkal haladt, és jó néhány hosszt úszott, mire úgy érezte, kellőképpen feszülnek az izmai a testmozgástól. Hanyatt feküdt a ví­ zen, és lebegett. Behunyta a szemét, és Willre gondolt. Felsóhajtott. Milyen jó is lenne, ha Will simogatná a tes­ tét ilyen finoman, és nem a medence vize. Ha a férfi szenvedélytől szikrázó szemmel ölelné és 57

csókolná, becézgetné. Ha gyöngéden szeretné, és... - Hirtelen beléhasított a felismerés: sze­ relmes Williambe, a nevelőapjába. Szereti teljes szívéből, és vágyik rá, kívánja, és annyira akarja, hogy az már szinte fáj. Miközben ismét úszni kezdett, William Jamyvel a karján hazaérkezett a bevásárlásból, és értetlenül szemlélte, hogy nincs bezárva az ajtó. Jamy útközben elaludt. Gyorsan le akarta fek­ tetni, hogy nyugodtan aludhasson tovább saját kiságyában. Nem foglalkozott addig a nyitott ajtó jelen­ séggel, amíg a kisfiút mély' álomban a szobájá­ ban hagyta. Lement ismét a nappaliba, és észrevette, hogy a teraszajtó is tárva-nyitva van. Kilépett az ajtón, és a látványtól földbe gyökerezett a lába. Clara anyaszült meztelenül lubickolt a me­ dencében, és olyan volt hosszú, vörös hajával, mint egy sellő. A férfi döbbenten nézte, és még szólni sem tudott, hogy öltözzön fel a lány. Megigézve néz­ te a csodálatos női testet, és érezte, hogy ele­ mentáris erővel tör rá a szenvedély. Kiverte a víz, és nadrágja annyira szűk lett, hogy az már szinte fájt. - Clara - nyögte csendesen, és közelebb lé­ pett a medencéhez. A lány még mindig nem vette észre, csak 58

úszott, úszott, mint aki meg akar szabadulni felesleges energiájától. William alvajáróként közeledett a meden­ céhez, és már gombolta az ingét, szinte letépte magáról, majd a nadrágját szaggatta. És amikor már ő is meztelen volt, beugrott a vízbe és a lány felé úszott. Clara hallotta a csobbanást, de nem törő­ dött vele. Fárasztani akarta magát, hogy annyi­ ra elfáradjon, hogy gondolkodni se legyen ere­ je. Ne tudjon Williamre gondolni, de ami ez­ után történt, még legmerészebb álmait is felül­ múlta. A férfi felmerült a víz alól éppen Clara előtt, és elkapta a lány hajlékony derekát. - W i l l - kiáltott fel meglepetten Clara, de már ösztönösen kulcsolta lábait a férfi dere­ kára. Szenvedélyesen csókolták, szinte marcan­ golták egymás száját. Egyre többet és többet akartak egymásból. William szorosan szorította magához Clarát, és simogatta, ahol csak érte. Már nem tudott uralkodni magán. Akarta a lányt, mindennél jobban. Csak egyszer, mondogatta magának. Legalább csak egyszer hadd legyen az enyém. Szükségem van rá! A férfinak a válláig ért a víz, és Clara erősen kapaszkodott belé, ő sem akarta elereszteni ezt 59

a nem várt ajándékot. Kissé felnyomta magát a vízből, hogy melleit felkínálhassa a férfi ajkai­ nak, aki azonnal lecsapott buja kebleire, amint elé tárult a látvány. Kezével a lány formás fene­ két fogta és megpróbált kisétálni a medence szélére. Ott már sekélyebb volt a víz. Amikor Clara is talpra tudott állni, hirtelen kiszáguldott a medencéből, de szorosan szorí­ totta a férfi kezét. Vonszolta maga után. Will mégis erősebb volt és visszarántotta. Kénytelen volt szembefordulni a férfival. Most látta csak, hogy Will is meztelen és re­ megve nézte, hogy mennyire kívánja őt. Visszalépett és belesimult a férfi ölelő karjai közé. - Ugye tudód, hogy nagyon kívánlak? - sut­ togta a férfi, és ismét csókjaival borította a lány arcát, nyakát, mellét. - Én is... - lehelte Clara, és simogatta Will izmos hátát, majd beletúrt vizes, hosszú hajába, - Szeress! - suttogta. Will nem tudott betelni a látvánnyal. Hihe­ tetlen szenvedéllyel ölelte a lányt, és csókolgat­ ta, ahol csak érte. Még nem tudta, hogy merjen-e továbblépni, vagy hagyja abba, de azt határozottan érezte, hogy most nehéz lenne őt kirángatni ebből az eufórikus állapotból. Nem akart most semmivel sem törődni, csak Clarával. Szerelmeskedni 60

akart vele. Magáévá akarta tenni a lányt. Nem akarta senki másnak átengedni. És akkor egy gyermekhang megállította. - Papa - tipegett Jamy az apja felé. - Tia, Jaja! - üdvözölte a lányt is. Nem tudta még ki­ mondani Clara nevét. William megdermedt, mintha valami rosszat tett volna. Elfordult a lánytól és felemelte kis­ fiát. - Hello, fiatalember - mosolygott rá, és már távolodott is a lánytól. - Öltözz fel! - utasította Clarát a válla felett visszanézve, de azért a sze­ mében még ott volt a sajnálat, hogy ez a perc sem az övék. Clara engedelmeskedett. Miután megtöröl­ között, magára húzta a ruháját is, és elindult a férfi után, aki hogy, hogy nem, máris fel volt öl­ tözve. Ez egy öltözőművész, állapította meg magá­ ban. Gyorsan levetkőzik és gyorsan felöltözik. Ugyanakkor bosszús volt, hogy megint eltávo­ lodott tőle a férfi. Igaz, most Jamy miatt, de a kisfiúnak még amúgy sincs fogalma arról, hogy mi is történt, illetve, hogy mi történhetett vol­ na, ha nem zavarja meg a felnőtteket. Clara sajnálkozva látta, hogy Will bemegy a házba és eltűnik a szeme elől. Remegett még az iménti izgalmaktól. - Miért nem akar visszajönni? - morfondí61

rozott magában. - Hiszen valami játékkal le­ foglalhatná Jamyt, akkor legalább beszélhetné­ nek egymással: hogyan tovább? - De amint belépett ő is az ajtón, mindjárt látta, hogy a fér­ finak esze ágában sincs arról beszélni, hogy mi legyen a jövőben. Sőt! Úgy tűnt, hogy Will in­ kább újból kerüli őt és kitér előle. Mintha bűn­ tudata lenne. Ez nem mehet így tovább! Nem akarok nél­ küle élni! A lány szomorúan nézte a férfit, .ahogy a gyerekkel játszik, és őt szinte levegőnek nézi. De Jamy azonnal odarendelte magához, ami­ kor észrevette. - G y e j e ! -.hívta a pici, és boldogan csim­ paszkodott nővérébe, miközben Clara leült a szőnyegre Will mellé. - Szervusz, kicsim - ölelte magához a kis­ fiút. - Annyira hiányoztál! Már nagyfiú lettél, olyan régen láttalak! - nevetett Jamyre. - N e m akartunk zavarni a tanulásban... vetette közbe Will. - Biztos? - szikrázott a lány zöld szeme a férfi felé. - Természetesen - válaszolta Will, és maga sem értette, hogy a hangja miért cseng ilyen hi­ degen. - Nem szeretném, ha abbahagynád az iskoládat miattunk; azt meg végképp nem sze­ retném, hogy miattunk felelősséget erezz! 62

- Ez számomra teljesen új megvilágítása a dolgoknak - mondta a lány, és keserűen elhúz­ ta telt ajkait. - Alighanem mi most két malom­ ban őrölünk. Én ugyanis arról beszélek, hogy állandóan kerülsz engem és eltiltasz a saját öcsémtől, de még magadtól is! Miért? - kérdez­ te elcsukló hangon a lány. - Nem vagyok meg­ felelő társaság a számodra? - szegezte neki kö­ nyörtelenül a kérdést. - Dehogynem - túrt bele még vizes hajába a férfi. - Te vagy a legjobb társaság, de nem erről van szó! - H á t miről? Magyarázd el! Talán nem va­ gyok olyan buta, hogy ne értsem meg! - Persze hogy nem vagy buta, de én nem a kettőnk kapcsolatáról beszélek! - Hát miről? - kérdezte szinte kiabálva a lány. - Az előbb még semmi sem tartott attól vissza, hogy mi ketten összetartozzunk, és nem­ csak mint nevelőapa és lánya, hanem mint férfi és n ő ! Áruld el nekem, mi az, ami mindig elri­ aszt tőlem? - N e m riaszt el semmi sem! - válaszolta a férfi és lenézett kisfiára, aki oíyan kellemesen befészkelte magát a lány ölébe. Hirtelen az a gondolat merült fel benne, hogy most ő szeretne a kisfia helyében lenni. Irigyelte Jamyt azért, hogy szorosan odabújhat Clarához. Szívesen megtette volna, de amikor a 63

gyerek kitipegett a medencéhez, rádöbbent, hogy majdnem elkövette élete legnagyobb bak­ lövését. Neki semmi köze nem lehet a lányhoz úgy, mint egy másik férfinak. O csupán a jövő­ jéről gondoskodhat, és abba nem tartozik bele, hogy magához láncolja a lányt. Nem teheti meg vele, hiszen még olyan fiatal. Clara figyelmesen nézte a férfi arcát, amin szinte minden lejátszódott, amire gondolt. Tisz­ tában volt azzal, hogy Willnek most lelkiisme­ ret-furdalása van vele kapcsolatban. Elkapta a szenvedély, mégpedig annyira, hogy gondol­ kodni sem tudott, és úgy cselekedett. Odahajolt a férfihoz ölében a gyerekkel, és szájon csókolta. Ebben a pillanatban egyszerre két dolog történt. Will beleremegett az érintésbe, Jamy pedig hangosan tapsikolni kezdett. Tetszett neki, hogy a számára két legfonto­ sabb ember szereti egymást. Clara felkacagott, és magasba emelte a kis­ fiút. - Látod? - kiáltott a férfi felé. - Jamynek is tetszik a dolog! Semmi ellenvetése nincs! - E z nem fair! - ugrott talpra Will, és ott­ hagyta a lányt, de még előtte kikapta kisfiát a kezéből. - Holnapra jobb lesz, ha elhagyod a házat! - kiáltott még vissza a válla fölött.

64

Ám ekkor eszébe jutott Clarának, hogy vendégeket hívott.. - Sajnos nem tehetem, mert néhány bará­ tom bulira jön holnap, és nem tehetem meg velük, hogy én ne legyek itthon! Most mi le­ gyen? Kirúgsz? - csípőre tett kézzel elállta a férfi útját. Tudta, hogy viselkedése egyre kihívóbb, de nem tehetett róla. A férfi közös boldogságukat akarja széttör­ ni. Will kissé elgondolkodott, majd megvonta a vállát. - R e n d b e n , akkor én megyek el! - határo­ zott. - O h ó ! - állította meg ismét a lány, és ki­ szedte a gyereket a kezéből. Jamynek eleinte tetszett a játék, hogy hol az egyik, hol a másik felnőtt karján köt ki, de egy kis idő múlva meg­ elégelte a dolgot, és sírva fakadt. ' - Na látod mit csináltál? - förmedt a lányra Will. - Nem én csináltam, hanem te! - vitatkozott a lány. - Különben is nem tilthatsz el az öcsém­ től! Már nagyon régen láthattam, mert a te hü­ lyeséged miatt nem lehetek vele! És különben is, hogy néz ki ez a ház? Olyan, mintha bomba­ találat érte volna.

65

Körülmutatott a nappalin, és elhúzta a szá­ ját. - Mi van veled? - kérdezte aggódva a férfit. - Látom, hogy hiányzom ebből a házból, még­ sem akarsz visszaengedni! Miért? - E z t te is nagyon jól tudod! - dörmögte a férfi az orra alatt. - U g y a n már! Hogy lehetsz ennyire korlá­ tolt? Azért, mert érdeklődünk egymás iránt, még nem kell mindannyiunkat megbüntetned! Büntesd csak saját magadat, amiért nem tudsz átlépni az árnyékodon. És most légy szíves menj bevásárolni! - vette át az irányítást a lány. - Holnap vendégeink jönnek, és nem akarom ilyen kuplerájba beengedni őket! Ugye megér­ ted? Karján a gyerekkel kitaszigálta a megdöb­ bent férfit a nappaliból. Will a gyerekért akart nyúlni, de Clara nem engedte. - T ü n é s ! Egyedül is tudsz vásárolni, nem kell ahhoz Jamy is! Ő majd segít nekem! Igaz, kiscsibém? - nevetett rá a lány, és hatalmas pu­ szit nyomott a gyerek arcocskájára. Jamy ismét kacagott, és már nem is foglalkozott az apjával. Végre egy kis változatosság! Will szinte leforrázva hagyta el a házat. Clara olyan oldaláról mutatkozott be, amit ed­ dig még nem ismert. Sohasem látta ennyire ha­ tározottnak a lányt. Lehet, hogy mégsem ismeri 66

Clarát annyira, amennyire gondolta? De akkor mi lesz vele? Az előbb még le sem tagadhatta volna, hogy mennyire megkívánta Clarát, és ha ez a nőszemély ennyire határozott, akkor senki és semmi nem fogja lebeszélni arról, hogy azt tegye, amit akar. Nevezetesen: hogy. kikezdjen vele. És akkor neki kevés lesz az a parányi el­ lenállása, amit kialakított néhány hónap alatt, mert mi tagadás Clara csábító testét nehezen tudja feledni, sőt igazán el sem tudja felejteni. Állandóan ott lebegett eddig lelki szemei előtt a baby-dollos lány, most pedig felváltotta a meztelen nő, aki a medencében olyan csábítóan úszott és fonódott később a testére . Megint kiverte a víz. Ez hihetetlen! - álmél­ kodott. Ellent tudok-e állni a csábításnak, ami­ kor annyira kívánom, hogy már a gondolatára is majdnem begerjedek? Beült az autójába, és elhajtott a legközeleb­ bi bevásárlóközpontba. Mit is vegyen a díszes társaságnak? Nem akart részt venni a buliban. Öregnek tartotta magát ezekhez az egyetemis­ tákhoz. Megcsömörlött, és úgy érezte, nincs senki, aki ebből az állapotból kirángathatná. Még Cla­ ra sem. Mit tegyen most? Végül is a lányt nem zavarhatja el az otthonából, hiszen ő éppen úgy lakik ott, mint én, vagy Jamy. De mi lesz a buli után? Talán azt még kibírom, hogy egy csomó 67

hippi ellepi a házat, de mi lesz ismét kettesben lesz a lánnyal? nem is mert az elkövetkezendő dolni, amikor teljesen egyedül egy fedél alatt.

utána, amikor És akkor még éjszakára gon­ lesz a lánnyal

Már tíz perce nézte a sajtos pultot, amikor az egyik eladónő megérintett a vállát. Will öszszerezzent és ránézett a nőre. - U r a m ! - szólította meg a nő. - Mit akar vásárolni? Segíthetek? - Ja, igen - kapott észbe Will -, egy kis buli lesz nálunk holnap, és ahhoz szeretnék néhány dolgot venni, de fogalmam sincs, hogy mit. - M e n n y i t szán a... - kissé elhalkult a hangja - bulira? - Tulajdonképpen mindegy, azt sem tudom, hogy hányan jönnek, csak a felesé... - kissé megdöbbent - ...akarom mondani a lányom barátai jönnek, és arra kell némi ennivaló meg ital. Az eladónő végigmérte a férfit és elmoso­ lyodott. - E z e k szerint babazsúr lesz. Hány éves a kislány? - Húsz - bökte ki a férfi. - Maga tréfál? - döbbent meg az eladónő. Hiszen maga sincs több húsznál! Na menjen in­ nen! Nem szeretnék tréfa célpontja lenni! - Na de kérem! - nyögte a férfi. - Ő a nevelt 68

lányom, és a feleségem első házasságából szüle­ tett - próbált magyarázkodni a férfi, de az eladónő faképnél hagyta. Will morgolódott magában egy darabig, majd megpróbált a bevásárlókocsiba annyi élelmet összerakni, amit talán Clara felhasználhat. Egyre komorabb lett a tekintete. Úgy érezte, egyik zsákutcából a másikba keveredik, és nincs kiút. Letörten ért haza, ahol csodák csodájára tisztán pompázott a ház. - E z t hogy csináltad? - kérdezte az éppen négykézláb súroló lányt. - J a m y hamar elaludt, miután elmentél. Továbbra is súrolta a konyha kövét, miközben formás fenekét a férfi felé mutatta. Will nagyokat nyelt a látványra, és megpró­ bálta erőszakkal elfordítani a fejét, de mindun­ talan visszatévedt tekintete a lány formás pop­ sijára. - Én ezt nem bírom tovább - nyögte, és ki­ fordult a konyhából. - Mit? - kérdezte gyanútlanul a lány, és a férfi után eredt. Will olyan furcsán viselkedik mostanában. Mi lelte? Követte a férfit a fürdőszobába is, de ott döbbenten megállt. Will viharos gyorsasággal hányta le magáról a ruhát. - Mit csinálsz? - kiáltott fel meglepetten a

lány. Egy cseppet sem zavarta, hogy a férfi anyaszült meztelen előtte. - Hideg zuhanyt veszek - üvöltötte a férfi, és a hideg víz alá állt. - Nem látod? - Azt látom, de minek? - kérdezte ártatlan képpel a lány. Will ekkor ránézett elgyötört képpel a lány­ ra és megint üvöltött. - A z é r t , mert nem akarlak megerőszakolni! Menj ki! Még mindig ez a tervem! - A k k o r jó! - mosolyodott el a lány, és ő is viharos gyorsasággal levetkőzött. - Nekem is ez a tervem! - Tűnj el! - kiáltott rá a férfi. - Nem akarok lefeküdni veled! - D e h o g y n e m ! - somolygott a lány, és ő is beállt a zuhany alá. Hogy lehet ilyen hideg víz­ ben megmaradni? - Senki sem hívott - mondta a férfi, és pró­ bálta kituszkolni a lányt a tusoló alól. - N e m baj! - kacagott a lány -, én mégis maradok, csak egy kicsit változtatok a hőfokon. - Megcsavarta a meleg vizes csapot is, és most már kellemesen érezte magát. - Most pont jó! - Nekem nem! Még mindig kívánlak - nyög­ te a férfi. - A z a jó! - kuncogott a lány, és odabújt a férfihoz. - Én is! Csókolgatni kezdte a férfi vizes mellkasát, 70

és átölelte, miközben érzékien simogatta a há­ tát. - N e akarj elcsábítani! - suttogta Will, de már ő is simogatta a lányt, ahol csak érte. - Miért ne? Hiszen ez neked is, nekem is jó! Miért tiltakozol ennyire? - M e r t nem helyes! Te a nevelt lányom vagy, én pedig a nevelőapád, tehát egyáltalán nem helyes ez a... - de nem fejezte be, mert szomjasan rátapadt Clara ajkára, amit ő idő­ közben érzékien felkínált neki. Megint olyan szenvedéllyel tépték, marcan­ golták egymást, mint a medencében. William lázasan csókolta a lányt, és-keze minden tájékot bejárt a testén. Heves izgalom kerítette hatal­ mába. Tiltakozni akart, de nem volt már ereje hozzá. Érzékei jobban uralkodtak rajta, mint észérvei. Nem tudott és már nem is akart gátat vetni a beteljesülésnek, amit annyira kívánt. És Clara felajánlkozása teljesen lebénította az aka­ ratát. Elzárta a csapot és szárazra törölte a lányt. Karjába kapta és elindult vele a hálószo­ bája felé. Clara érzékien simult hozzá, és vágygyal teli tekintettel nézte a férfi duzzadó izmait, ahogy felemeli és elindul a háló felé. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Né­ mán feküdtek egymás mellé az ágyba. Clara magához vonta-a férfit és odaadóan simult öle­ lő karjai közé. 71

- M i n d i g rólad álmodom - nyögte ekkor Will. - Már nem tudok uralkodni magamon. - Nem is kell! Hiszen mindketten ugyanazt akarjuk. A lány hangja a férfi lelkét, keze pedig a tes­ tét simogatta. - Már régen kívántam nőt ennyire, mint té­ ged! - suttogta Will a lány fülébe, mire Clara bájosan elmosolyodott. - Én csak tudom - kuncogott. - H o n n a n tudod? - kérdezte Will két csók között. - Néhányszor meglestelek benneteket, ami­ kor még karanténba zárattál a kollégiumba. - Meglestél? - lepődött meg a férfi. - Gondolod, hogy ennyi ideig kibírtam vol­ na, ha nem láthatlak benneteket néhanapján? Miért hagytál magamra? Hiszen hiába tiltako­ zol, ez ellen nincs mit tenni! Te is éppen úgy akarsz, mint én téged! - Lábát csábosán átve­ tette a férfi derekán. - H á t nem érzed, mennyi­ re vonzódom hozzád? És te is énhozzám! - I g e n - nyögte Will és cirógatni kezdte a lány combját. - Én legalábbis már az őrület ha­ tárán vagyok. Ne kínozz tovább! - Eddig sem én kínoztalak, hanem te mind­ kettőnket! - Ez igaz, de nem akartam a jövődet kocká­ ra tenni! 72

- Csak a boldogságomat tetted kockára! Mi lenne velem nélküled? Ezekre a szavakra Will ahelyett, hogy ma­ gáévá tette volna a lányt, inkább elhúzódott tőle. - Látod, ez az! - kiáltott fel elkínzottan. Neked fogalmad sincs arról, hogy nélkülem is lehetne boldog életed! Elvenném tőled még azt a lehetőséget is, hogy más férfiakkal ismerkedj meg. És ha később másba szeretsz bele? Én már tapasztaltabb vagyok, én nagyon jól tudom, hogy mi a különbség a szex és a szerelem kö­ zött. - H o g y mered kétségbe vonni azt, hogy sze­ relemmel szeretlek? - kiáltott most elgyötörten a lány. - Ez nem lehet igaz! Már itt fekszünk az ágyban, már éppen csak egy hajszál választ el attól, hogy végre a tiéd legyek, erre te megint elhúzódsz tőlem! Mi van veled? Will az ágy szélére ült és hátat fordított a lánynak. - Magam sem tudom - suttogta. - Csak azt tudom, hogy nincs jogom elrontani az életedet, sőt biztosítanom kell a jövődet! - Ezt együtt is megtehetjük! - É s mi van, ha csalódni fogsz bennem és bánni fogod egy életre, hogy nem adtam meg neked azt az esélyt, hogy magad válaszd ki a társadat? 73

- Ennyire bizonytalan vagy saját magadban? Mi lelt téged, Will? Clara hátulról átölelte a férfit, és simogatni kezdte. - Nem ismerek rád! Hova lett az a ha­ tározott férfi, akit egy évvel ezelőtt itthagytam, jobban mondva ő dobott ki! Will, valami baj van, amiről én nem tudok? - Clarának sejtelme sem volt, mennyire fején találta a szöget. Azon­ ban Will nem akarta kétségbe ejteni a lányt. Végre erőt tudott venni magán, hogy elhúzód­ jon a lánytól. - Hidd el, jobb, ha nem bonyolítjuk a dol­ gokat még a kettőnk szenvedélyével. - T e h á t nem tagadod, hogy szenvedélyesen kívánsz? - próbálta ismét felkorbácsolni a szen­ vedélyt kettejük között a lány, ami most - úgy látszott - köddé válik. - Nem, ezt valóban nem tagadom, mégis ar­ ra kérlek, hogy most öltözz fel és hagyj magam­ ra! A férfi hangja most valóban kérlelhetetlen volt. Clara ismerte már annyira, hogy tudja, ilyenkor nem jut semmire sem. - Rendben, de tudnod kell, hogy én szerel­ mes vagyok beléd! Már nagyon régóta, és ez csak egyre jobban mélyül, és nincs férfi, akit el tudnék viselni rajtad kívül. Magára csavarta a fürdőlepedőt, majd csen­ desen kiment a szobából. 74

- É n mindent megpróbáltam - zokogott fel, amikor a szobájába ért. És nem láthatta, hogy Will is milyen bánatos képpel dől hátra az ágyán. Felelősségérzete és Clara jövőjének építése erősebb volt minden érzésénél. Nem akarta elveszíteni a lányt, de ehhez el kellett taszítania magától. Vajon állhatatossága kap-e némi jutalmat valaha is? Sejtet­ te, hogy a lány most sír és keservesen vágyódik utána, hiszen ő sem érzett másként. Szerette Clarát, de az ő szerelme sokkal éret­ tebb volt. A lánynak is meg kell tanulnia, mi a különb­ ség a testiség és a vad, szenvedélyes szerelem között. Ha már most is ezt érzi, az csak jó, de ha nem, akkor súlyos sebeket ejtene rajta, és ezt nem akarta a férfi. Minden távol állt tőle, ami a lányt akár csak szikrányira is megsebez­ heti. Mindenképpen kell találnia magának va­ lakit, aki szereti, és hasonló érzéseket ébreszt a lányban is. Will tudta, hogy félre kell állnia, mert nem akarta már az elején kisajátítani a lányt magának. És akkor még ott van az a kér­ dés is, hogy Clara valóban szereti-e, vagy csak egy kislányos rajongás a részéről, hogy az egye­ dülálló és természetesen nagyon közelálló férfit választja, aki könnyebben elérhető a számára, vagy éppenséggel kényelmesebb egy ilyen kap­ csolat a számára, mint hogy valaki mással kezd75

jen? William tépelődései során már rájött ar­ ra, hogy ő is csak Clarát szereti. Minden hiába! A lány már beleivódott a sejtjeibe. Kitörölhe­ tetlenül; de vajon a lány is így érez iránta? És akkor még ott van a cég problémája. Mit te­ gyen? Bízza a kis Jamyt a bölcsőde személyte­ len nevelőire, vagy kérje meg a lányt, hogy vi­ gyázzon rá? Egyik kérdés a másikat érte, és ő is úgy érezte, hogy szinte elképzelhetetlen a közös jövő Clarával. A lányt nem teheti ki olyan szen­ vedésnek, amit eddig is elégszer átélt már! Kis idő múlva összeszedte magát és felöltö­ zött. Haját a szokásos módon hátragumizta. - Ezt is le kell vágatnom, ha rendes üzlet­ ember benyomását akarom kelteni - sóhajtotta a tükörképének, és elindult kisfia szobája felé. Azonban Clara ajtaja előtt megállt, és kissé be­ nyitott. A lány kimerültén feküdt az ágyán, és csábító idomai teljes pompájában tárultak a férfi elé. - Istenem, hogy fogom ezt kibírni? - nyögte, és öntudatlanul ment a lányhoz, hogy betakar­ gassa ismét a fürdőlepedővel, amit még az ő szobájából hozott magával. Clara arcán könnycseppek csillogtak, és olyan elragadó volt, ahogy ott feküdt, hogy Willnek tényleg hatalmas erőfeszítésébe telt, mire magára tudta hagyni. Azért még megen-

76

gedett magának egy kis simogatást, melyet a lány észre sem vett. Ujjait végigsimította a lány csodálatos bő­ rén, mire Clara megfordult, és így teljesen elta­ karta magát. Will csendesen kiment a szobából, és fájó szívvel gondolt arra, hogy megint nem lehetett ez a pompás idomú lány az övé. - Ha ez így megy tovább, akkor egyszerűbb, ha elmegyek papnak, az sem lehet rosszabb en­ nél! - Fanyar humora még saját magának is kí­ nos volt. - Holnap elmegyek Jamyvel - határoz­ ta el, hogy még csak szemernyi kísértésnek se legyen kitéve. Végre besétált a kisfiú szobájába ás mély fájdalommal teli mosollyal nézte a gyereket, ahogy alszik. - H a ezt Claudine megérhette volna... - de ekkor lehervadt arcáról a mosoly. Vajon akkor is ennyire kívánná Clarát? Te jó isten! Claudine el tudná halványítani lánya fiatalságát és csábító erejét? Hiszen felesége most közelebb állna korban a negyvenhez! És ő még csak harminc! Clara pedig húsz! Na és? Mi köze ennek a számok játékához? Claudine-t nagyon szerette! Akkor! De mi van most? A nagy semmi! Felesége két éve meghalt, és a lá­ nya most nagyobb hatással van rá, mint Clau­ dine valaha is lehetett volna! 77

- Ne haragudj rám, Claudine - fohászko­ dott magában. - Én mindent megpróbálok, de egyre kevesebb esélyem van arra, hogy ép ész­ szel birkózzam meg ezzel a feladattal! Clara annyira csábító és érzéki, hogy minden valami­ revaló férfit megőrjíthet! Hogy fogom én ezt túlélni? Es ekkor mintha választ kapott volna, kisfia felébredt és rámosolygott, de a következő sza­ vával már lehervasztotta apja arcáról a mosolyt. - J a j a is itt? - kérdezte, és felállt kiságyá­ ban. - Jaját akarom! - Jól van - morogta a férfi -, mindjárt oda­ viszlek. Felemelte a gyereket, és Clara szobája felé vette az irányt. A lány még mindig aludt, de amint meghal­ lotta Jamy hangját, azonnal éber lett. Jó anya lesz belőle, gondolta keserűen a férfi, de sajnos nem az én gyerekem anyja! - Hello, kiscsibész! - mosolygott a kisfiúra. - Már fel is ébredtél? Én pedig, látod, szintén elszunyókáltam. Nem mert a férfira nézni, csak a kisgyerek­ kel társalgott, és Will azonnal magukra hagyta őket. - N e k e m mennem kell! Tudsz addig vigyáz­ ni Jamyre? - Természetesen - válaszolta a lány, és azon 78

csodálkozott, hová lett az a férfi, aki nemrég még szenvedélyesen ölelte és csókolta. Vajon miért kínozza Will mindkettőjüket? De legin­ kább saját magát, mert a vak is látja, hogy rossz a lelkiismerete. - Csak nem az anyám? - kérdezte fennhan­ gon Clara; Jamy pedig kiabálta az újonnan megismert szót. - A n y á m , anyám - lelkesen csillogó szem­ mel nézett a lányra, akiben pedig meghűlt a vér. - Nem, Jamy, nem én vagyok az anyukád próbálta helyrehozni a dolgokat, de a kisfiút ez egy cseppet sem zavarta. - A n y á m , anyám - hajtogatta, és cuppanós puszit nyomott a lány arcára, miközben próbált leszállni az ágyról. Clara éppen elkapta, nehogy leessen a gyerek. - Na mindegy - vonta meg a vállát a lány -, remélem, nem fogsz kellemetlen helyzetbe hozni mások előtt, mert én csak a nővéred va­ gyok! - A n y á m , anyám - hajtogatta Jamy szinte tökéletesen ejtve a szót. - Igen, a te anyukád azr enyém is - próbálta magyarázni a kisfiúnak, de úgyis tudta, hogy ez meddő vállalkozás. Hiszen honnan is tudhatná egy kétéves gyermek, hogy mi történt az anyjá­ val. 79

Számára csak egy nő létezett: Clara, aki olyan közel állt hozzá, mint az apja. Az eltelt egy év mit sem változtatott azon, hogy Clarát ismét a kegyeibe vegye. Lehet, hogy a gyerme­ kek nem felejtenek? Aztán rájött, hogy bizonyára Will sokat me­ sélt a nővéréről és képeket is mutogatott neki, ezért a gyereknek állandó hozzátartozója volt a lány még távollétében is. - Te vagy a legklasszabb srác ezen a földke­ rekségen! - kurjantott Clara, és magasra emelte a kacagó gyereket. - És az édesapád a legklaszszabb férfi! Nekem elhiheted! Tudom, mit be­ szélek! És ha rajtam múlik, akkor nemcsak a nővéred leszek, hanem az anyád is. Mama - ki­ áltott egyet a lány. Jamy csillogó szemmel ismételgette a kö­ vetkező szót. Nyilván Will soha nem említette neki a mamát. Akkor nem hajtogatná ennyire a gyerek. - Mama, mama - kacagott Jamy. - D e nem én vagyok a mamád! - nevetett Clara. - A te mamád és az én mamám ugyanaz a személy! - A n y á m , mama - hajtogatta Jamy és na­ gyon tetszett neki, hogy új szavakat tanulhatott. - Na mindegy - sóhajtott egyet Clara, és le­ tette a gyereket a szőnyegre. - Most felöltö­ zöm, jó? Addig te figyelj, mit mesélek. 80

Jamy szájtátva hallgatta a mesét, amit Clara ebben a pillanatban talált ki. Közben felöltö­ zött és átment a nappaliba. - N a most vége a mesedélutánnak, azonnal folytatjuk a takarítást. Jamy kezébe nyomott egy rongyot, és meg­ mutatta, mit kell csinálnia. A kisfiú nagyon él­ vezte a portörlést, főleg, hogy olyan dolgokat is megfoghatott, amit eddig az apja nem engedé-' lyezett. - L á m , lám! - kiáltott fel Will amikor belé­ pett ismét a házba és meglátta kisfia kezében a rongyot. - Csak nem te takarítottad ilyen fé­ nyesre ezt a házat? - Dehogynem! - kiáltott fel Clara. - Jamy a legügyesebb kisfiú, akit valaha is láttam. Látod, papa, milyen sokat dolgozott? Szándékosan nevezte ő is papának a férfit. Ha ő ezt akarja, akkor megkaphatja! Mielőtt zokogása után elaludt, arra a következtetésre jutott, hogy szándékosan úgy fogja kezelni a férfit, mintha az apja lenne. Talán kényelmet­ len lesz neki, ha mindenki előtt papának ne­ vezi. . Jamy azonban áthúzta a számítását. - Mama takajit - mondta, és Clarára muta­ tott. Will és Clara döbbenten nézetek egymás­ ra. - Mit műveltél? - kérdezte fojtottan a férfi. 81

- É é é n ? - nyújtotta a szót Clara ártatlan képpel. - Nem én mondtam neki... - D e te mondtad, mert tőlem soha nem hallhatta. - Na jó, csak meséltem neki az anyánkról, ezért ő elkönyvelte, hogy én vagyok az anyja, de már megmagyaráztam neki, hogy én csupán a nővére vagyok, de hát beszélhet az ember egy kétéves gyereknek. Will fenyegetőn lépett oda Clarához, és Jamy érzékelte azt a feszültséget, ami a két fel­ nőtt között kialakult, és bizony hamar eltört a mécses. Zokogva kapaszkodott Clara szoknyá­ jába és átölelte a lábát. - M a m a felvesz - követelte, és addig nem nyugodott, amíg Clara az ölébe nem vette. - Láthatod, hogy nem készakarva tettem. Szüksége van egy anyára! - N i n c s szüksége! - tiltakozott a férfi. Már csak ez hiányzott! Nincs elég baja? - De igenis szüksége van, de legalábbis egy nőre, aki pótolhatja az anyját! És én kéznél va­ gyok, ráadásul szeret engem, de még azt sem tilthatod meg, hogy lássam. Ez mind a te hibád! Ha nem tiltottál volna el tőle, akkor még min­ dig csak a nővére lennék, mert nem hiányozna neki egy anya. - Miért van olyan érzésem, hogy megint for­ gatsz valamit a fejedben? 82

- Nem tudom, mire gondolsz, de az biztos, hogy nem megyek vissza a kollégiumba! Punk­ tum! - E z t nem te döntőd el! - túrt a hajába a férfi, és zihálva kapkodta a levegőt. - Nem ma­ radhatsz egy fedél alatt velem! - Ugyan miért nem? Talán attól félsz, hogy letámadlak éjszaka, és megerőszakollak? Nem kell ettől tartanod! Világosan a tudomásomra hoztad, hogy nincs szükséged rám! Akkor mi­ nek erősködjem? Hiába akarlak meggyőzni az ellenkezőjéről. Azt viszont nem engedem, hogy Jamy is a kárát lássa a makacs elhatározásod­ nak. Szüksége van rám és nekem is szükségem van rá! O az egyetlen rokonom ezen a földke­ rekségen, és akár tetszik neked, akár nem, itt­ hon maradok! - Azt hiszem, könnyen meg tudlak győzni az ellenkezőjéről! - Ugyan mivel? - kiáltott haragosan a lány. - Azzal, hogy kiutálsz innen? Máris megtetted, abban a pillanatban, amikor elküldtél magad­ tól. Számomra sem leányálom azzal élni egy fe­ dél alatt, aki megvet, vagy netán átnéz rajtam, de itt most Jamyről van szó, és nem a te, vagy az én érzéseimről. Jamynek anya kell! És te nem hozol asszonyt a házba, mert ha akartad volna, már régen megtetted volna! - N e m igaz! Nem akarok senkit sem rajtad 83

kívül! - ordította a férfi, majd hirtelen elhallgatott. Ezt én mondtam volna? De ha egyszer annyira kihozott a sodromból! Clara némán nézte a férfi vívódását. Minden érzelem kiült az arcára. Tehát így állunk! Engem akar, de nem enged a kísértésnek. - Miért? - kiáltott még mindig a gyerekkel a karján Clara. Will értetlenül állt vele szemben. - Miért? - ismételte Clara. - Miért üldöztél el? Hiszen annyira fájt! Miért okoztál fájdalmat nekem, ha mégis engem akarsz? - Mert... mert... - nem tudta folytatni, mert váratlanul csengettek. - Megyek ajtót nyitni. Szinte megkönnyebbült, hogy nem kell a lánynak válaszolnia, de tudta, hogy Clara még viszsza fog térni erre a témára.

Will ajtót nyitott. A férfi döbbenten látta, hogy a gyárának gazdasági vezetője kér bebocsátást. - Jó napot, Mr. G o r e ! - lépett beljebb a fér­ fi. - Sajnálatos híreim vannak, ami nem tűr ha­ lasztást. Szeretnék önnel beszélni. Will beengedte Ted Gábrielt, és hellyel kí­ nálta. Szorongva gondolt arra, vajon mi késztet­ te gazdasági vezetőjét arra, hogy személyesen keresse fel otthonában, amikor másnap amúgy is találkoztak volna a vállalatnál? Itt valami komoly gondról lehet szó, különben Ted nem vállalkozott volna erre a kis kiruccanásra! Clara kíváncsian tekintett a belépő férfira. Nagyon jól ismerte Tedet, hiszen volt idő, ami­ kor szinte mindennapos vendégük volt a férfi. - Jó napot, Clara - köszöntötte őt a férfi, és kissé meghajolt a lány előtt. - Kiskegyed egyre szebb - bókolt -, már édesanyja szépségét is túlszárnyalja, ha szabad megjegyeznem... Kissé lesütötte a szemét, hiszen nagyon jól tudta, hogy Claudine említése még mindig fájó pontja a lánynak, de még Willnek is. 85

- Ugyan, Ted - mosolygott elnézően Will. Hiszen mindenki láthatja, hogy Clara szép lány. - D e ha szabad megjegyeznem, már nem lány, hanem kész n ő ! - mosolygott a lányra. - P e r s z e . . . - krákogott Will -, de talán fog­ lalj helyet, és mondd el, mi szél hozott ide? - Nagy baj van! - vágott bele mondókájába a férfi. -A cég... - szólt közbe Clara. - Nincs min­ den rendben? - Ahogy mondja. - Ted nem merte tegezni Clarát, pedig régen tegeződtek. - Nyugodtan tegezz továbbra is, Ted! - szó­ lította fel azonnal a lány. - Csak én öregszem, nem te! - Igen - krákogott zavartan Ted. - Mi van a céggel? - kérdezett rá Clara. - Talán beszélhetnénk négyszemközt - java­ solta ekkor Will. - S z ó sem lehet róla! - kiáltott Clara. Most már kezdem érteni, miért vagy ilyen zava­ rodott! Folytasd, Ted! Én is tudni akarom, ha netán úgy adódik, hogy dolgoznom kell! - Ugyan, erről szó sincs! - vágott közbe Will. - Te továbbra is tanulhatsz tovább. - Akkor miről van szó? - kérdezte egyre izgatottabban a lány. - Lenne egy vevő a cégre - bökte ki Ted Gábriel. 86

j

- Vevő? - kérdezte Clara, és szinte már ő tárgyalt Teddel, nem Will. - Clara - szólalt meg ekkor Will, mint aki érzi, hogy a lány teljesen átvette az irányítást a beszélgetés felett. - Tessék? - Tudtommal én vagyok az igazgató, sőt a cégtulajdonos, tehát én beszélgetek most Ted­ del és nem te! Oké? - Már itt sem vagyok! - sértődött meg a lány. Felkapta Jamyt, és kiszáguldott a konyhá­ ba, de azért kifelé menet még visszaszólt: - T e d , ugye iszol egy kávét, mert ez a sző­ rösszívű gyártulajdonos még a vendéglátói kö­ telezettségeiről is elfeledkezik. - Igen, kérek - mosolygott először Ted. - Mindjárt hozom. Ja, és még valami! Ha baj van, arról én is tudni akarok! - Will szemé­ be nézett. - Megértetted? Will döbbenten nézett a távozó lány után. - Már egészen úgy viselkedik, mintha a fele­ ségem lenne - suttogta Will. - Nemsokára az is lesz - nevetett Ted, és cinkosán összekacsintott Willel. - Ahogy elné­ zem, neked nem sok szavad lesz ez ügyben. - N e szórakozz velem! - komolyodott meg Will hangja. - Fogalmad sincs, min megyek ke­ resztül! - E r r ő l csak egymagad tehetsz! Clara már 87

nem gyerek, sőt igen öntudatos nő benyomását kelti, és alighanem jobban tennéd, ha néha en­ gednél az elveidből! - E z t most jó tanácsként mondod, vagy a fejemet akarod? - J ó tanács? - kacagott Ted. - Clara úgyis áthúzza minden számításodat! - Honnan veszed... - Mert a vak is látja, hogy szerelmes vagy belé - vágott közbe Ted. - M i t értesz te ehhez? - húzta el a száját Will. - Ne feledd, hogy az évfolyamtársad voltam, és nagyon jól ismerlek! - Ted, nem ilyen egyszerű a dolog. - Minden egyszerű, csak nem kell túlbonyo­ lítani. Itt van példának okáért a céged. - A k k o r vágj bele a mo ndók ádb a! - ült le most már Will is, és kényelmesen hátradőlt. - T e h á t , lenne egy vevő, aki szőröstül­ bőröstül megvenné a gyáradat, még így, ebben az állapotában is. Terjeszkedni akar, és éppen egy ilyen cég kellene még neki, amilyen a tiéd. - De ez nekem miért lenne jó? Hiszen tu­ dod, hogy nem kellene egy év, és megint gatyá­ ba ráznám a gyárat. - Az igaz, és ezt a vevő is tudja, de arra kér, hogy ne veszkődj ezzel, hanem társulj vele.

88

-Társuljak? Az előbb azt mondtad, hogy megvenné a gyárat. - E z így van, de a vételár kifizetése után még társulni is akar veled. És meg akar tenni a cége ügyvezető igazgatójának, mert tudja, hogy te nem ismersz lehetetlent. Tehát nem csupán a saját gyáraddal kellene veszkődnöd, hanem megnövekedne a területed. • - És te? Veled mi lesz? - szegezte neki a kérdést Will. - Megígérte, hogy veled tarthatok mint gaz­ dasági vezető, tehát ez nekem is egy fokkal na­ gyobb lépést jelentene a szakmában. - Várjunk csak! - állt fel izgatottan Will, és járkálni kezdett a szobában. - Eladom a gyárat, mégis megtarthatom? - Úgy van! Mert mindenképpen olyan veze­ tőt akar az illető, aki tulajdonosi hozzáállással viseltetik az igazgatói szék iránt. - Várj egy kicsit - rótta a szobát még idege­ sebben Will. - Tehát ha eladom a gyáramat, akkor bevesz egy nagyobb üzletbe, ugyanakkor én lennék az ügyvezető igazgató, tehát megfe­ lelően megfizetne? Megkapnám a vételárat és még fizetést is kapnék, meg részesedést a ha­ szonból? - A h o g y m o n d o d ! Szerintem ez rád nézve nagyon jó üzlet!

89

- E s mi az, ami a vevőnek a jó ebben? morfondírozott Will. - Ő kiterjesztheti a vállalkozását, szert tehet egy olyan igazgatóra, aki nem ismer lehetetlent, hiszen öt évvel ezelőtt a csőd széléről hoztad vissza a gyárat, amiről már mindenki lemon­ dott. Mit gondolsz, ezt nem tudják a szakmá­ ban? Will Gore neve még ma is jól cseng, ha a csődmegelőzésről van szó! - Miért, a pasi a csőd szélén áll? - Dehogy, de mindenképpen el akarja ke­ rülni, hogy soha ne is kerüljön oda, és szerinte erre a legnagyobb biztosíték te vagy. És mivel tudja, hogy mekkora csapás ért, és egyedül ne­ veled a kis Jamyt, ezért ezt az ajánlatot tette. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy a kisfiádat egy időre el kell helyezned valahol, amíg min­ dent el nem rendezel magad körül, bár ez mo­ mentán is igaz. - Most már csak azt áruld el, hogy kiről van szó - kérdezte izgatottan Will, hiszen ez új szí­ nezetet ad a problémáinak. - Lee Porter - mondta csillogó szemmel Ted. - Tudod, mit jelent ez? - Nekem mondod? - Will értetlenül bámult maga elé. - Ez hihetetlen. - Pedig igaz! Személyesen beszéltem vele, és ragaszkodik hozzád!

90

- Érthetetlen, hiszen már évek óta nem va­ gyok a szakmában! - Neki ez nem számít! Az a lényeg, hogy té­ ged tart egyedül érdemesnek arra, hogy a kibő­ vített cégének az ügyvezetője legyél! - De miért? - M a j d elmondja neked is, ha találkoztok. Azért jöttem el még ma, hogy gyorsan beszá­ moljak a fejleményekről. Hiszen nem kell elad­ nod a gyárat, azért ott még nem tartunk, de ez az ajánlat szerintem magasan felülmúlja azt is, ha ráncba szeded az autógyárat. - T e d , mondd, szerinted ki az, aki ide juttat­ ta a gyárat? Neked tudnod kell, hiszen te felelsz a gazdasági vonalért. -A gazdasági dolgainkkal semmi baj. Min­ den olajozottan működik. - M o s t ne beszélj mellé! Tudom, hogy jól végzed a dolgodat! Én arra lennék kíváncsi, hogy a te meglátásod szerint mi a probléma? Hiszen te vagy benn mindennap. Nekem jelen­ leg nincs rálátásom a dolgokra! - Nézd, Will, szerintem a gyártásfejlesztés­ sel lehet a gond, mert az általad kifejlesztett au­ tók öt évvel ezelőtt még megálltak a piacon a helyüket, de ebben a száguldó világban szinte minden évben egy újabb típussal kellene kijönni a piacra. Igaz, hogy keresik még a régebbi típu­ sokat, de már nem annyian. Ezért esett vissza a 91

piaci értékesítés. Ha egy újabb típussal rukkol­ nál elő, akkor bizonyára megint az élvonalba kerülnél, ami megint feldobná az értékesítési mutatókat. Szerintem csak ennyit kellene tenni, és persze kellő reklámkampányt indítani. Ennyi tartalékunk még van is. - A k k o r miért ecsetelted olyan feketén a helyzetemet a múltkor? - Mert ma még talpon van a gyárad, de jö­ vőre esni fognak a mutatók, és ez így megy majd minden évben, ha nem csinálsz most, hangsúlyozom, jelenleg, valamit! Akkor nem hanyatlást veszek észre, hanem fellendülést, és ez már megint megnyugtató lesz egy-két évig. - Ertem. Tehát nem a csőd szélén állok, mint ahogy a múltkor voltál olyan kedves rám ijeszteni, hanem csupán átmeneti hanyatlás. - N e v e z d , ahogy akarod! De egy biztos! Most kell lépned valamit, mert ha nem, akkor jövő ilyenkor lehet, hogy a csődeljárás kellős közepén leszel. - O k é ! Értelek, és nagyon köszönöm, hogy előre figyelmeztetsz. - W i l l ! - folytatta Ted. - Tudod, hogy én nemcsak az alkalmazottad, hanem a barátod is vagyok. Ezt a témát már körbejártuk százszor is. Én nagyon hálás vagyok neked, hogy egy olyan állást ajánlottál fel és pont a legjobbkor, amikor szükségem volt rá, amely nemcsak meg92

mutatja, hogy jó munkaerő vagyok, hanem ba. ráti alapon még sokkal többet nyújtott nekem. Én mindig szem előtt tartom az érdekeidet. A gyárban is mindenki szinte retteg tőlem, mert tudják, hogy az én szemem a te szemeddel lát. Nincsenek lezüllesztések, nincsenek sikkasztok, és hál' istennek nincsenek, akik keresztbe ten­ nének neked. Legalábbis házon belül. De én tudom, hogy a gyár nemcsak belőled vagy be­ lőlem áll, hanem ott dolgozik még kétezer em­ ber, akinek a megélhetését biztosítani kell. Azért figyelmeztetlek mindig megfelelő idő­ pontban. Ez a vételi ajánlat pedig biztosítja, hogy ne legyenek elbocsátások, te vagy a garan­ cia rá. És neked is előnyös, hiszen anyagilag is jól jársz, és megfelelő munkaköröd lesz. - D e még mindig nem értem, miért akarja megvenni a gyárat, és még társulni is akar ve­ lem az iparmágnás Porter. Ez egyszerűen hihe­ tetlen. - Első hallásra nekem is az volt, de majd ha bővebben kifejti neked is a nézeteit, akkor látni fogod, hogy nem is butaság, amit akar. - Ebben biztos vagyok, de én azt nem ér­ tem, hogy miért fizetné ki a vételárat, és miért társulna is velem? Ráadásul még fizetést is ad­ na. Hát nem érted, háromszoros árat fizetne, amikor csak egyszerest is elegendő lenne fizet­ nie. 93

- Ezt én sem értem, de miért érdekel ez té­ ged, amikor számodra ekkora előnyökkel jár az üzlet? - M é g gondolkodom rajta. Egyébként meny­ nyit kínált a gyárért? Ted megnevezett egy hatalmas összeget, amitől még Willnek is tátva maradt a szája. - Ez már csak a mesében létezik - jegyezte meg Will. - És ekkora összeg mellett még tár­ sulni is akar? Milyen arányban? - Nem fogod elhinni - kuncogott Ted -, negyvenöt százalék lenne a részesedésed. - Mennyi? - lepődött meg Will. - Te vé­ letlenül nem a Télapóval találkoztál? - Á, dehogy - nevetett Ted. - Én is rákér­ deztem, hátha nyelvbotlás volt. De még egyszer ugyanezt a százalékot mondta. i - De ez már felér egy főrészvényes részese­ désével - töprengett hangosan Will. - És ez nem minden - folytatta felvillanyoz­ va Ted. - A fizetésed sem utolsó. - Miért, mennyi? - kérdezte Will. - Minden évben egy összeget utal át a bank­ számládra, és a kamatait kapnád meg, ami pon­ tosan annyi, amennyit most nekem fizetsz. - A kamatok? - értetlenkedett Will. • - Igen, a kamatok annyit érnek, mint egy havi fizetés! - Te most biztosan tréfálsz! - hitetlenkedett 94

Will. - Ekkora összeget senki sem fizetne!. Itt valami bűzlik! - Felőlem büdös is lehet, ha így nem kellene a gyár problémáját is felvállalnom! Hiszen attól még a tiéd, de a döntéseket nemcsak te hoznád, tehát a felelősség sem csak a te válladat nyomja! - Igen, de mi lesz Jamesszel? Róla is gon­ doskodnom kell, és nagyon jól tudod, hogy nem szívesen adom bölcsődébe. - Ezt Mr. Porter is jól tudja, ezért úgy hatá­ rozott, hogy a munkaidőd csak délután egytől kezdődik a te belátásod szerinti ideig. Csak a délutánokat kellene megoldanod, de addigra Clara is végez az egyetemen, nem kell akkor a kisfiút bölcsibe adni.

Clara belépett a szobába. A tálcát letette az asztalra. A kávé ínycsiklandó illata belengte a szobát. - R á m számíthatsz - intézte szavait Willnek, aki megütközve nézett Tedre. - Hogy mondhatsz ilyet? - kérdezte barátjá­ tól. - Clarát nem akarom belevonni az ügyeim­ be. Clarának egyetemre kell járnia, és meg kell alapoznia a jövőjét! - Légy olyan kedves, ne beszélj úgy a jelen­ létemben, mintha itt sem lennék! - nyújtotta a gőzölgő kávét a férfi felé. - Már elég nagylány vagyok ahhoz, hogy a napirendemet magam is be tudjam osztani, nem beszélve arról, hogy te sem akarod Jamyt bölcsődébe adni! Én is tudok rá vigyázni, amíg dolgozol. - Miért van az az érzésem, hogy te hallga­ tóztál? - kérdezte kíváncsian Will. - Mert pontosan tudod, hogy azt tettem, ha nem akartam, hogy lemaradjak valami fontos­ ról!

96

- És még te nevezed magad nagylánynak emelte tekintetét a magasba. - Még te beszélsz? - tette csípőre a kezét a lány. - Nem akarsz semmit sem megbeszélni velem! Vedd már észre, hogy felnőtt nő vagyok, és segíteni tudok neked, amikor bajban vagy! - Mi lenne, ha nem veszekednétek? - állt fel Ted, és letette az üres csészét a tálcára. - Ko­ molyan mondom, úgy viselkedtek, mint egy morcos házaspár. - Méghogy házaspár - fújtatott Will. - Ez a lány azt sem tudja, hogyan kell viselkedni egy feleségnek. - T e talán úgy viselkedsz, mint egy komoly férfi? - kérdezett rögtön vissza Clara. - Fogal­ mad sincs arról, hogy mire lennénk képesek mi ketten! - Ugyan mire? - kiáltott vissza Will, és máiszáguldott is ki a konyhába. - Egy fruska akarja nekem megmondani, hogy mit csinál egy ko­ moly férfi. - Jamy rohant az apja után. - Na pá, gyermekeim - nevetett Ted, és tá­ vozni készült, de Will még akkor elkapta a kar­ ját, mielőtt kilépett volna az ajtón. - Nehogy elmenj! Képes lennél itthagyni ez­ zel a fúriával? - Hja, barátom, a szerelem szép dolog, de , csak két emberre tartozik. - Miről beszélsz? - értetlenkedett Will. 97

-A vak is látja, hogy majd megőrültök egy­ másért, csak valamelyikőtök még nem adta be teljesen a derekát. Nem te vagy az véletlenül? kacagott Ted. - Szép kis barát. Tele vagyok gondokkal, a lányom a feleségem akar lenni, én meg hideg­ zuhanyokat veszek, hogy kibírjam! - Nem én mondtam, te mondtad! - mosoly­ gott Ted, amikor észrevette barátja elgondol­ kozó arcát. - De azt hiszem, most esett le a tíz­ centes nálad. Bizony, bizony, a lányod nem a lányod! És helyet kér az életedben. - M á r megint miről pusmogtok, amit én nem hallhatok? - kérdezte Clara, mert miköz­ ben kivitte a tálcát a konyhába, megint fontos dolgokról maradt le. Legalábbis úgy gondolta. - Clara, én elfenekellek! - rivallt rá Will. Miért ütöd bele mindenbe azt a pisze orrodat? - Mert ha nem teszem, akkor képes vagy és gálád módon kirekesztesz a család életéből feleselt vissza a lány. - T e d - fordult Will a barátjához -, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy nem mon­ dasz megint valami nagy bölcsességet. - Miért tenném? - mosolygott Ted. - Úgyis a nők döntenek, mi csak azt tesszük, ami őket boldoggá teszi. Nem igaz? - nevetett, és végre kilépett az ajtón. Clara pedig visszarohant a konyhába, mert a bulira is készülnie kellett. 98

Amikor már Clara valóban nem hallhatta a férfiakat, akkor Ted komolyra fordította a szót. . -Will, ne dobd el magadtól a boldogságot! Nem biztos, hogy lesz még egy ilyen esélyed, amit ez a lány ad neked. - T e d , hidd el, hogy megtenném, de nem lehet. Nem visz rá a lelkiismeretem. Egyszerűen úgy érzem, mintha kettészakított volna valaki. Egyfelől látom magam, mint gondos nevelőapa, aki az elhunyt felesége lányáról gondoskodik, másfelől meg majd megőrülök a vágytól. Egy­ szerűen beleőrülök, amikor meglátom. És most vissza kell mennem, és megint kettesben leszek vele, és bűntudatom van, hogy kívánom, és eb­ be bele lehet pusztulni. - Szerintem csak te csinálsz ekkora problé­ mát ebből. Úgy tűnik, Clara nem aggódik emi­ att. - Mert ő még fiatal, neki minden sokkal egyszerűbb, de mi van akkor, ha megbántom, vagy később ő maga akar mással élni, akkor,mit fogok én érezni, amikor elveszítem? - Will, hiszen még nem is a tiéd, akkor mi­ ért aggódsz azon, hogy mi lesz, ha elveszíted? Elveszíteni csak azt lehet, amit előtte birtokol­ tál. Clarát meg is kell tartanod. De ezzel ő is éppen így van, mint te! Azt hiszed, ő nem gon­ dol arra, hogy otthagyod? Mi van veled, cimbo­ ra? Régen nem siránkoztál azon, ha egy nőt 99

meg akartál kapni! Ráhajtottál és kész, most meg itt sírsz, mint egy szűz kislány. - Csakhogy régen még nem volt gyerekem, és Clara mégiscsak a feleségem első házasságá­ ból származó gyerek. - Clara nem gyerek! - vetette közbe Ted, miközben a kocsija felé tartott. Will elkísérte a kocsiig. - És annál jobb mindkettőtöknek, ha ezt mielőbb tudomásul veszed. Miért vagy ilyen aggódó mostanában? Ideális a korkülönbség köztetek! - Te nem vagy észnél - háborodott fel Will. - Clara húsz, én meg egy vénember vagyok hozzá. - Igen, a te huszonkilenc éveddel! - nevetett Ted. - Will, azt ajánlom, nézesd meg magad egy orvossal, hátha most vagy a változó korban, hiszen olyan vén vagy már. - Azzal beindította az autót, és búcsút intve elhajtott. Will sokáig nézett Ted kocsija után. Lehet, hogy Tednek igaza van? Miért érzem magam ilyen öregnek? Megfordult és visszament a házba. Nem kellett keresgélni Clarát, mert hangosan éne­ kelt a konyhában egy ismert rock-számot. Megállt az ajtóban, és onnan leste a lány mozgását. Tánclépésekkel járta a konyhatán­ cot. Szendvicseket készített és süteményt sü­ tött. Fájdalmasan ismerősek voltak a mozdula100

tai. Mintha Claudine-t látná. Ő is szeretett a konyhában tevékenykedni. Lehet, hogy Clara rá ütött. A lány ekkor észrevette, és rámosolygott. - Gyere, segíts - kérte, és a férfi kezébe nyomta a kést -, kend meg a kenyereket vajjal. Én addig felszeletelem a szalámikat és a zöld­ ségeket. Csináljak salátákat is? - Tőlem? - vonogatta a vállát Will. - Kicsit nagyobb lelkesedést kérek! - neve­ tett kedvesen Clara. - Ha megcsinálod a kedvenc salátámat, ak­ kor kapsz nagyobb lelkesedést. - Nem a gyomrodon keresztül akarlak meg­ fogni! - kuncogott Clara. - Pedig minden nő ezt hajtogatja. - De én nem vagyok minden n ő ! - Vettem észre - dörmögte Will. - Számold meg, mennyi szendvics van, kiscsibém - fordult Jamyhez a lány, aki nagyon se­ gítőkészen szorgoskodott a konyhában. - Tízhúsz - vágta rá Jarriy, mire Clara bájos kacagásban tört ki. - Hát nem édes? - nevetett Willre -, egyből rávágja, hogy tízhúsz. - Biztosan tőled hallotta - nézte Clarát el­ bűvölve a férfi. - Lehet, bár én csak azt mondtam, hogy úgy tíz-húsz vendégre számítok. 101

- Gyorsan tanul a fiam - mosolygott a gye­ rekre Will. - Jó tanára van! - dicsérte önmagát a lány. - Egészséges önbizalmad van - húzta el a száját a férfi. - K e l l is, ha rólad van szó! - komolyodott meg a lány hangja. - Ejtsük ezt a témát egy darabig, rendben? csapta le az éppen megkezdett kenyeret Will. - Oké! De most menj, és csináld meg Jamy fürdővizét, mert mindjárt vacsora és alvás. - Neeem - görbült le a szája a kisfiúnak -, nem tente! - De bizony! - kapta fel a gyereket Clara. Ám, ha jó kisfiú leszel, akkor mesélek neked egy szép mesét. - Most - vágta rá Jamy. - Majd fürdés után. - Clara hajthatatlan volt, és ezt a gyerek is megérezte, mert azonnal bólintott beleegyezést mutatva.

Zökkenőmentesen lezajlott a fürdetés és a le­ fektetés. Clara már fáradt volt, amikor végre leros­ kadt a nappaliban a karosszékbe. Willt már előzőleg elzavarta, hogy menjen fürdeni és vég­ re kicsit törődjön magával. A férfi kissé fellé­ legzett, hiszen tudta, hogy kisfia jó kezekben van és nyugodtan kikapcsolódhat, mert Clara gondoskodik a gyerekről. A lány elszundított. Will így talált rá. Nézte csak nézte a kedves arcot, majd tekintetével vé­ gigpásztázta a lány teljes alakját. Ismét megkí­ vánta. Felsóhajtott. Mindig ez történik, ha éppen nem vesze­ kednek. Lehet, hogy ez a nap is azért telt el ilyen veszekedős hangulatban, mert így próbál­ ta elfojtani a lány iránti szenvedélyét? Biztosan! Clara óriási kísértés volt a számára. Es egyre jobban! Nem tudott ellene tenni. A lány fel­ pezsdítette a vérét, és új színezetet adott az éle­ tének. Már azon is eltöprengett, hogy helyt ad Ted meglátásainak. Minden olyan egyszerű 103

lenne, ha Clarával együtt élhetne. Nem lenne gondja a gyerekre, minden rendben lenne kö­ rülötte, hiszen az asszonyi kéz egy házban na­ gyon is elkel. , . Megborzongott. Asszonyi kéz? Megőrül­ tem! Nem akarom, hogy Clara miattam megsé­ rüljön! De miért gondolom, hogy én megsérte­ ném a lelkivilágát? Will maga sem értette, miért ilyen körülmé­ nyes. Nem értette, miért menekül a lány elől, amikor sokkal jobb lenne neki a lány mellett. És ekkor rájött az igazságra. Szerelmes volt Clarába, de nemcsak egy férfi fellángoló sze­ relmével szerette, hanem egy érett férfi felelős­ ségteljes szeretetével és megbecsülésével. Nézte Clarát, és feltette magának a kérdést: Miért nem küzdök érte? Hiszen Claudine-ért is megküzdöttem. Még saját maga ellen is! Min­ denáron! Hát miért nem küzdök meg Claráért is mindenáron? Hát nem ő a legideálisabb társ nekem? És nem ő a legideálisabb anya a gyere­ kemnek? Mindenre igen volt a válasz, és mégis! Valami mégis visszatartotta. Talán Claudine szelleme? Claudine még most is vigyáz a lányá­ ra? Még velem szemben is? Közelebb lépett Clarához és felemelte. Las­ san lépdelt fel a lépcsőn az édes teherrel. A lány álmában hozzásimult, és ez jó érzéssel töltötte el a férfit. 104

Will bevitte a lányt a szobájába és lefektette az ágyára. Clara édesen elmosolyodott és összegöm­ bölyödött álmában. A férfi gondosan betakargatta és kiment. Nem volt szíve felkelteni Clarát, hogy választ kapjon a kérdéseire. Még kibír egy napot, gondoita. Holnap úgy­ is vendégeik lesznek. Majdcsak lesz valahogy. Aztán majd rátalál a helyes útra. Lehet, hogy Clara meggondolja magát, és akkor úgyis mindegy. De ha mégsem, akkor küzdeni fog. Biztos akar lenni a lány érzéseiben. Minden kérdésére választ akar kapni. így vagy úgy, de holnap pon­ tot tesz a dolog végére! Vagy Clarával fog élni, és akkor minden kell neki, amit a lány nyújtani tud, vagy nélküle, de akkor Clarát biztos kö­ rülmények közé kell helyeznie és gondoskodnia kell a jövőjéről. Kissé megnyugodott, hogy végre elhatározta magát. Igen, ez így nem mehet tovább. Valami­ nek történnie kell, mert különben beleőrül.

A vendégsereg egyre hatalmasabb méreteket öltött. - Ahhoz képest, hogy tíz-húsz vendégre szá­ mítottál - dörmögte Will -, vannak vagy negy­ venen. - Ü h ü m - nevetett Clara. - Miért, baj? nézett rá ártatlan szemekkel. - A, dehogy - nevetett Will, és le sem vette a szemét egész nap d a r á r ó l . A lány hol itt, hol ott tűnt fel. Mindenkihez volt egy-egy szava. Igazán jó háziasszony, gondolta Will. De ami­ kor megjelent a színen egy fiatalember, aki hosszú, fekete hajat viselt és kísértetiesen ha­ sonlított egy vetélytársra, akkor Will ereiben meghűlt a vér. Ettől a pillanattól kezdve szinte egyszer sem hagyta magára Clarát. Clara szántszándékkal úgy intézte, hogy Garyvel kettesben beszélgessen, de még csak vé­ letlenül sem kötötte Will orrára, hogy Gary csak a haverja, semmi több, és szegény fiú azért játssza meg a hősszerelmest, mert Clara meg­ kérte rá! 106

- Ha ez sem ugrasztja ki a nyulat a bokor­ ból, akkor vége - mondta két nappal ezelőtt Garynek a lány -, már semmi esélyem nála. - Clara, biztos vagy benne, hogy a nevelő­ apádat akarod? - nevetett a fiú. - Végül is itt vagyok kéznél, rám mindig számíthatsz! - Gary - nevetett Clara -, tudod, hogy téged csak úgy szeretlek, mintha... - kissé elgondol­ kodott - ...mintha a testvérem lennél, de Willt imádom, és rettentően szerelmes vagyok belé! Őt akarom! - Szerencsés ember! - sóhajtott Gary, de szívesen elvállalta még azt is, hogy Will leteríti, hiszen emlékezetes eset volt, amikor Will le­ csapta Clara egyik barátját. - Csak ő még nem tudja - fűzte hozzá a lány. - H o g y is volt az az eset, amikor behúzott egyet a nevelőapád Richynek? - A , az nem olyan nagy ütés volt! - védte Willt a lány. - De azért mondd csak - erősködött Gary -, hogy vész esetén időben észrevegyem, amikor menekülni kell. - Csak akkor húzott be neki, amikor látta, hogy Richy illetlenül tapogat. - Aha - bólintott Gary -, tapogatás nincs! - És meg akart csókolni. - Csók sincs! - jegyezte meg a fiú. 107

- És a blúzomat kezdte gombolgatni - foly­ tatta kuncogva a lány. - Gombolgatás sincs! - memorizálta Gary, és nem vette észre, hogy Clara már régen ug­ ratja. - É s illetlen dolgokat sugdosott a fülembe sorolta tovább a lány. - Sugdosás sincs! - Ekkor kérdőn felkapta a fejét Gary. - Te nem tréfálsz velem? - D e h o g y n e m - kacagott felszabadultan a lány. - Árra kértelek, segíts nekem, hogy Will végre észrevegye, én vagyok a neki való nő, nem pedig arra, hogy féltékennyé tedd! - Akkor tulajdonképpen mit is kell csinál­ nom ennek érdekében? - Csak epekedve járkálj utánam, persze én nem fogok rólad tudomást venni, mert Willnek látnia kell, hogy nem érdeklődöm irántad. - Ami igaz is! - bólintott Gary, -De... - De? - kapta fel a fejét a fiú. - D e azért nem árt egy kicsit észrevetetni vele, hogy rajta kívül más férfinak is felkeltem az érdeklődését. - Mi az hogy... - helyeselt buzgón Gary.

- Tessék - szomorkodott Clara, amikor megint Gary lépett mellé. - Mi baj? - kérdezte a fiú. - Nézd meg! Semmit nem használ a straté­ giánk! Ez így nem jó! - A pofont nem vállalom! - hadarta gyorsan Gary, amikor meglátta, hogy Will feléjük köze­ lít. • - Kérek egy szendvicset - mondta Will, amint a lány mellé ért. -Tessék, parancsolj! - adta oda a legszebb darabot. - Inni is kérek - sorolta tovább Will, és paj­ kos szikrák táncoltak a szemében, amit Clara nem láthatott a méregtől, ami ebben a pillanat­ ban a hatalmába kerítette. - Nem vagyok a szolgád! Szolgáld ki magad! - duzzogott, és otthagyta a férfit. - Méghogy nem a szolgám - kuncogott Will, és követte a lányt. - K é r e k inni - mondta egyre hangosabban.

109

Már mindenki őket nézte, amikor Will elkapta Clara karját, és maga télé fordította. - A z t mondtam, hogy inni kérek! - mondta vészjósló-hangon. - Ott van! - bökött az ujjával Clara a tálaló­ asztal felé, és már menni készült, amikor Will ismét visszatartotta. - Te hozd ide nekem! A lány nem akart nagyobb botrányt, ezért elindult, hogy töltsön a férfinak. - Sört kérek! - kiáltotta Will, és a lány bó­ lintott, majd vitte neki a kért italt. - Máskor ne kelljen kétszer mondanom! - Tessék? - döbbent meg a lány. - Szerinted így kell viselkedni egy feleség­ nek a férjével? - kérdezte Will olyan hangosan, hogy mindenki hallhatta a hangját. - H é , Clara - kiáltott az egyik vendég. Mégiscsak ő a férjed! - J ó t mulathattatok rajtunk! - kiáltott egy másik. - Jó kis hecc! - kurjantott egy harmadik. - N a ebből elég! - sértődött meg a lány. Will nem a férjem! - P e r s z e hogy nem, mert kikosarazott! mondta elkínzott arccal Will. A vendégek egy emberként kezdték el saj­ nálni Willt, hogy milyen nagy hős, hogy Clara iskolába járhat és neveli a gyereket. 110

Mert persze Jamy sem hiányozhatott a par­ tiról. Ott totyogott Clara körül, és egyfolytában hajtogatta: mama, mama! A lány belátta, hogy a saját összeesküvése összedőlt, de amit Will kapni fog, azt nem teszi zsebre. E kis incidens után már senki sem hozta szóba, hogy milyen kapcsolat is van Will és Clara között, de egy pozitívum mégis történt. Willt befogadták, és már nem úgy járkált közöt­ tük, mint egy idegen, hanem együtt érzőn visel­ kedtek vele. A parti ezután már másból sem állt, csjjfc abból, hogy Clarát győzködték, men­ jen hozzá Willhez, mire a férfi csak somolygott és jót mulatott magában. Amikor Clara újból szendvicskészítésnek adta a fejét, akkor beszélhetett néhány szót Willel a konyhában. - Megállj csak! - sziszegte a lány. - Nem vi­ szed el szárazon! - Majd meglátjuk! Bezzeg te játszadoztál volna velem! - tért a lényegre Will. - É é é n ? - kiáltott a lány -, kikérem ma­ gamnak. És ekkor belépett a konyhába Gary, mire Will azonnal a karjaiba kapta Clarát, és szen­ vedélyesen csókolni kezdte. A lány annyira meglepődött, hogy nem is til-

111

takozott. Kéjesen simult Will karjai közé, és ér­ zékien viszonozta a csókot. - Khmm - krákogott Gary. - Ha befejezté­ tek, akkor jöhetnétek búcsúztatni a társaságot, mert sokan menni szeretnének. Igen későre jár az idő. Will elengedte Clarát, és sarkon fordult, majd kiment. - Ha ezt akartad elérni - mondta Gary mo­ solyogva -, akkor sikerült. - Ez még nem minden - válaszolta a lány -, te is tudod! - N e m sok hiányzik - kacsintott rá a fiú -, elhiheted! - Remélem, igazad lesz! - sóhajtott Clara; felkapta a szendvicsékkel teli tálcát, és kivitte a medencéhez. - Itt az utánpótlás! - kiáltott és azt vette észre, hogy már csak néhányan lézen­ genek a parti színhelyén.. - Már ennyien elmen­ tek? - nézett körbe. - Már mi is menni készülünk - lépett hozzá egyik évfolyamtársa. • - C s a k téged vártunk. Hú, de jó pasas ez a Will - lelkendezett a lány. - Én nem várakoz­ tatnám ennyit - tanácsolta. - M á r nem is fogom sokáig várakoztatni! Ma megkapja a magáét! - szikrázott mérgesen Clara szeme. - Hát akkor szia! Mi megyünk is! - Többen 112

is csatlakoztak hozzá, így már csak Gary maradt utolsónak. - Na szia, Clara - puszilta meg kétoldalról a lányt. - Hétfőn találkozunk az egyetemen. - Igen - bólintott Clara, és szomorúan csuk­ ta be az ajtót. -Valahogy olyan kurtán-furcsán vége sza­ kadt a bulinak, nem? - kérdezte unottan Will. - H á l a neked! Mi a fenének kellett előad­ nod ezt a színjátékot? - Miért? Úgyis mindenki ezt hitte! Legalább most megbizonyosodhattak az igazukról. - Főleg, ha igaz lenne! - kiáltott Clara. - És hol van Jamy? - Lefektettem - válaszolta Will. - Nagyon elfáradt. Már alszik is! - Akkor megyek én is - duzzogott Clara. - Te még nem mész - állította meg a férfi. - Dehogynem! - kiáltott fel. - És ne próbálj megint ilyen parancsoló hangnemben beszélni velem, mert csak a jólneveltségem tartott vissza attól, hogy leöntselek a söröddel! - A jólneveltséged, amit részben nekem is köszönhetsz! - U g y a n , Will! Ne kezdd már megint ezt a nevelőapai stílust. - N o s jó! Akkor hangnemet váltok! Azon­ nal gyere ide! - É p p e n most mondtam... - de nem fejez113

hette be a mondatot a lány, mert Will odalépett hozzá és szorosan magához ölelte. Majd ráha­ jolt a lány ajkára és nyelvével bebocsátást kért. Clara döbbenten várta, mi fog történni. Érezte, hogy valami fordulóponthoz érkezett, és most vigyáznia kell, mert minden ezen áll vagy bukik. - Ne játssz velem, Will! - suttogta, és kibon­ takozott a férfi öleléséből. - Kérlek, ne játssz velem! Én nem tudnám elviselni, ha utána me­ gint elküldenél. - H á t a t fordított a férfinak. Will megint átölelte. - Ez már nem játék! - suttogta, és belecsó­ kolt a lány pihés nyakába. - Ez már véresen komoly! Azt hiszem, valóban felnőtt számba kell hogy vegyelek, és komolyan meg kell be­ szélnünk, hogy hogyan tovább. Kíváncsi vagyok a véleményedre és az ötleteidre. Nagy változá­ sok lesznek az életünkben, és a legelső változás az, hogy én már nem bírom tovább fékezni magam! Szeretlek, Clara! Szerelemmel szeret­ lek, és ezek nemcsak üres szavak, ezt te is tu­ dod! Clara érezte, most olyan boldog, hogy akár azonnal megállítaná az időt, hogy ez a boldog­ ság sohase múljon el! Megfordult Will ölelő karjai között, és apró csókokat lehelt a férfi szájára. - É n is szeretlek, Will! Úgy szeretlek, ahogy 114

egy nő szerethet egy férfit. Soha nem akartam mást, csak téged! Miért kínoztál? Hiszen tud­ hattad, hogy én sem vagyok egy kis bakfis, aki­ nek az első fellángolása lennél! Azt hiszed, én nem voltam szerelmes másba? Voltak fiúk, akik tetszettek, de egyik sem volt hozzád mérhető. Mindig is te voltál számomra a mérce! És senki még csak a közeledbe sem érhetett! Hiszel ne­ kem? - Igen, hiszek - simított végig a lány hátán. - És te elhiszed, mennyit kínoztam saját ma­ gam is, míg végre beláttam, hogy te vagy szá­ momra a megfelelő? Anyád után senki sem jöhetettszóba. Megértesz engem is? nézett Will a lány könnytől csillogó szemébe. - É n is lelkiismeret-furdalást éreztem, ami­ kor rájöttem, hogy kívánlak. Pedig akkor anya még élt! - suttogta. - Igazán? - lepődött meg a férfi. - Hát nem vetted észre, hogy egy idő után már nem mentem hozzád menedékért az ágy­ ba? - De igen, csak én arra gondoltam, hogy már nincsenek rémálmaid. - D e h o g y nincsenek! Mindig vannak, ami-, óta az apám meghalt. De olyan érdekeset érez­ tem, amikor hozzád bújtam. Nem tudtam, mi az, de éreztem, hogy ez valami más, mint ami eddig volt. Olyan jólesett az ölelésed, és szinte 115

már többet akartam. Most már tudom, hogy akkor fejlődött ki bennem a nőiség, vagy minek is nevezzem. Féltem, először tőled féltem, az­ tán pedig magamtól. - Magadtól? - nézett rá kérdőn a férfi. - Igen magamtól, mert nem tudtam, hogy mi van velem. Más szemmel kezdtelek nézni. Már nem voltál a pajtásom, a barátom és a ne­ velőapám. Valami más lettél, és akkor még nem is tudtam, hogy mi. Aztán megpróbáltam más fiúkkal is barátkozni - folytatta a lány -, de azok olyan tolakodóak voltak. Nem voltak olyan gyöngédek, mint te. Nem voltak olyan megértők, és főleg nem voltak olyan jóképűek, mint te! Will csibészesen elmosolyodott. Olyan közel került most Clarához, mint még soha. A lány elmesélte neki kislánykori lelkiállapotát, és ez nagyon hízelgett a férfinak. - Ne nevess ki! - sértődött meg a lány a mo­ solyt látva. - Dehogy nevetlek, csak azon gondolkod­ tam, hogy most olyan bizalommal vagy irántam, mint még soha. És ennek örülök. Tényleg soha nem meséltél arról, hogy akár egyetlen fiúval is jártál volna. Talán, ha ezekről tudomásom van, akkor nem kételkedem annyira az érzéseidben. - Sok mesélnivalóm egyébként sem volt.

1 16

Mindent anyuval beszéltem meg, és most is nagyon hiányzik. - Nekem is - mondta keserűen a férfi. - Jaj, mit tettem? - kiáltott fel elgyötörten a lány. - Mit? - aggódott a férfi. - Megint eszedbe juttattam az anyámat, pe­ dig nem kellett volna. - Nem baj - mosolyodott el Will. - O már nem áll közöttünk. Ha érted, mire gondolok? - Mire? - kérdezte kíváncsian a lány, mert ez nagy gond volt a számára. - É n már lezártam magamban az első fele­ ségemhez fűződő boldogságot. Hogy története­ sen ő éppen az édesanyád volt, ez mit sem szá­ mít. Nekem ami problémát okozott, az a fele­ lősség, hogy téged elindítsalak az élet, a nagy­ betűs élet útján. Anyádat nagyon szerettem, és az ő halála nekem nagyon fáj, de nem jobban, mint neked az édesanyád halála. Viszont itt­ hagyta nekünk Jamyt kárpótlásul. És arra gon­ doltam, hogy talán a sors keze van a dologban, amiért mamának hív téged Jamy. - Én nagyon szeretnék a mamája lenni suttogta Clara -, és nálam jobban nem szeretné senki sem, hiszen nekem ráadásul a féltestvé­ rem is. Jobb személyt nem is találhattál volna a gyerekneveléshez.

117

- D e nekem feleség is kell! - ölelte ismét magához a lányt. - Csak nem rám gondoltál? - kérdezte cin­ kosán a lány. - H a te is úgy gondolod? - csókolta meg egyesével a lány ujjait. - É n már régóta úgy gondolom! Csak te nem akartad belátni! - Oké! Már belátom - mosolygott a férfi, és gombolgatni kezdte a lány blúzát. - Ha nem csal az emlékezetem, ezért valakit már pofon vertél! - Miért? - Hogy gombolgatni kezdte a blúzomat. - Ja, persze - csókolta meg a lányt. - És ezért is - suttogta Clara. - Miért? - Hogy csókolgatott. - Tényleg? - Majd szenvedélyesen simogat­ ni kezdte a lányt. Kezdte a nyakánál, majd vé­ gigsimított a mellén, és egyre lejjebb haladt. - És ezért is - lehelte a lány kéjesen. - Miért? - Hogy fogdosott - de már ő sem tudta tür­ tőztetni magát, és Will ingét kezdte kigombol­ ni. - Igazán? - kérdezte Will, és ráhajolt Clara csinos kis fülére. - T u d o d , mit szeretnék most csinálni veled?. 118

- kérdezte, és megnyalta a lány fülcimpáját. Szeretkezni akarok veled, és azt akarom, hogy kéjesen nyögjél, és magadba fogadj - suttogta rekedt hangon. - Ezért külön megpofoztad szegény Riehyt. - Miért? - lepődött meg a férfi. - Mert illetlenségeket sugdosott a fülembe! - kuncogott a lány. - De ezért nem kapott semmit! - vágta rá a férfi. - Miért? - kérdezte most a lány a változa­ tosság kedvéért. - Hogy most rögtön a magamévá teszlek! Itt és most! - Nem mennénk a hálószobába előbb? - ja­ vasolta Clara. - Nem - húzta le az utolsó ruhadarabot a lányról -, addig nem jutnánk el. Clara is sietett lemezteleníteni a férfit. Él­ vezte izmai játékát, simogatón csókolta végig a mellkasát, és haladt lejjebb és lejjebb, míg Will felnyögött, és szinte eksztázisban hajolt Clara fölé. , | - Itt az idő, kicsim - súgta a lány fülébe. Most nem menekülsz! - Nem is akarok! Megfogtál egy életre! Sze­ ress! - lehelte Will fülébe. A férfi nem tudott tovább várni. Már olyan régen kívánta Clarát, és ez az odaadó női test 119

elvette az eszét, már csak azt érezte, hogy Clara felnyög, amikor belehatolt. - D e hiszen... - döbbent meg Will és meg­ dermedt. - Ssss - csitította Clara. - Mégiscsak én vagyok az első - nyögte el­ kínzottan -, miért mondtad, hogy volt már más is! - Mert szeretlek, és csak te lehetsz az első és az utolsó és közte minden! Csak te! Szeress, és ne foglalkozz semmi szüzességgel. - Már úgyis mindegy - csókolta meg a fér­ fi -, csak nem akartam fájdalmat okozni neked! - Soha ne legyen nagyobb fájdalmam - sut­ togta a lány.

Will borongós hangulatban rótta a köröket a kórház folyosóján. Jamy illedelmesen ült a folyosó egyik szé­ kén, és kalimpált a lábaival. . - Apa, mikor megyünk már haza? - Majd ha lehet! - válaszolta az ötéves gye­ reknek. - A n y u is hazajön, vagy nem bírja el a po­ cakját? Will elmosolyodott a gyerek kifejezésén. - Most már nem lesz akkora a pocija, mert lesz egy kistestvéred. - Az jó - konstatálta a gyerek -, de mikor mehetünk már? Ekkor feltűnt a folyosó végén egy alacsony alak, és Jamy azonnal odarohant. - N a g y p a p a - kiáltott, és csak úgy szágul­ dott az idős férfi karjai közé -, a mami mindjárt hozza a kistestvéremet, és akkor hazamegyünk. - A z egy kicsit még odébb van, nem? - kér­ dezte, és végre kezet fogott Willel. - Mi a hely­ zet? 121

- Még semmi - válaszolta Will és láthatóan nagyon ideges volt. # - Nem kell mindjárt a legrosszabbra gon­ dolni. Némán várakoztak tovább, és ekkor Will végiggondolta, mi minden történt az utóbbi há­ rom évben. Lee Porterről kiderült, hogy Claudine édes­ apja, aki kitagadta a lányát, mert hozzáment Clara apjához. Mr. Porter már korábban is közeledni akart a lányához, de az hallani sem akart róla. Nem bocsátotta meg, hogy a legnehezebb időkben magára hagyta. Clara nem is tudott nagyapja lé­ tezéséről, mígnem Lee Porter azt a hihetetlen vásárlási ajánlatot tette Will gyárára. Lee Porter már régóta figyeltette Willt és Claudine-t, és amikor a lánya meghalt, de még egy unokával ajándékozta meg, amiről tudnia sem volt szabad, akkor elhatározta az idős em­ ber, hogy kiküszöböli azt a csorbát, amit már sajnos a lányánál nem tehet meg, de nem akar­ ta, hogy az unokái bármiben is hiányt szenved­ jenek. Lenyűgözte Will gondoskodása, ahogy Claráról és a kis Jamyről gondoskodott, és ad­ dig-addig törte a fejét, míg egy alkalommal megtudta, hogy Will nemsokára súlyos nehéz­ ségek elé néz, ha nem cselekszik. Bár biztos volt abban, hogy Will képes még a lehetetlenre 122

is, azért ajánlatot tett a gyár vásárlására, még­ pedig olyan ajánlatot, amit egy épeszű ember semmiképpen nem utasít el. És Will épeszű embernek számít, mert kapva kapott a nagysze­ rű lehetőségen. Azzal azonban még Mr. Porter sem számolt, hogy Will a lánya halála után két évvel meghá­ zasodik, és éppen az unokáját veszi el. Egyik ámulatból a másikba esett, és ma már nem csodálkozik azon, hogy Jamy a nővérét mamának szólítja, és az unokája egy dédunoká­ val ajándékozza meg. - Vajon meddig tart még? - fogyott el Lee Porter türelme is egy röpke félóra múlva. - Nem tudom, de nagyon szeretnék vele lenni - mondta Will. - T a l á n egyedül is megbirkózik a feladattal - válaszolta Porter nagypapa. Végre kinyílt a szülészet ajtaja és mosolygós nővérke lépett ki rajta. Will felszabadultan só­ hajtott. Észrevehető volt a megkönnyebbülése. - Mr. Gore? - kérdezte mosolyogva. - Én vagyok - lépett elé Will. - Gratulálok, kislánya született. - És a feleségem? - kérdezte rögtön. - O jól van, csak nagyon fáradt, ami ugye nem meglepő, hiszen nagy volt a baba. - Megnézhetem? - kérdezte Will.

123

-A baba is és az anyuka is nemsokára a szobájában lesz, mindjárt szólok. - Köszönöm. Még fél órát kellett várniuk, mire ismét jött a nővérke és Clara szobájához vezette a népes kis családot. - Egyszerre csak egy menjen be - javasolta a nővérke. - De a fiam bejöhet velem ugye? - kérdezte reménykedve Will. - Hát persze - adta meg az engedélyt a nő­ vér. Will és James beléptek a szobába és végre megnézhették a jövevényt. - Sziasztok - mosolygott rájuk fáradtan . Clara. Will odalépett hozzá és megcsókolta. - Jól vagy? - suttogta a kérdést. - Igen, nyugodj meg - fogta meg a férfi ke­ zét az asszony. Nagyon jól tudta, hogy Will milyen kétsé­ gekkel küzdött mind a mai napig és a legutolsó percig. A férfi valóban megnyugodott, és most fi­ gyelme a kislányára irányult. A csöppség csen­ desen szunyókált a Clara melletti kiságyban. James eleinte fintorgott, majd Clarához sza­ ladt. - És mondd, anya! Mi lesz a neve? - kérdez124

te, és bezsebelte a puszikat, amit Clarától ka­ pott. - Mit szólnál, ha Claudine lenne? - nézett kérdőn a férjére. - Megtisztelnél vele - mondta elérzékenyül­ ten a férfi. És ekkor mindenki az ajtó irányába nézett, ahol Lee Porter állt, mert nem törődve a nővér intelmeivel mégis beszökött a szobába. Lee Porter könnyek között suttogta: - Elvesztettem egy Claudine-t, de most kap­ tam egyet tőled, kisunokám. Boldogan lépett a kiságyhoz és büszkén néz­ te dédunokáját. - Ha a lányom életében nem is bocsátott meg nekem, talán fentről ő intézte így a dolgo­ kat - suttogta elérzékenyülten. - Milyen szép kisbaba - fordult Clarához. - Akár az anyja - mondta büszkén Will, és gyengéden megcsókolta Clarát.

Csakhogy Will az anyát veszi feleségül, és a , lányát nevelőapaként szereti. Ám az élet Will élete sem kivétel - nem mentes a tragé­ diáktól. Felesége vállalkozik a szülésre, de eb­ be belehal. Will életének értelmévé a kisfia válik, és felelőssége a nevelt lányáért, Claráért, aki m á r nem gyerek. Felnőtt nő, és igényt tart a férfi szerelmére, amit Will megtagad tőle. Elég erős-e Clara szerelme, hogy meg­ győzze a férfit, lehet közös jövőjük, és ebben a jövőben a kis Jamynek, Clara féltestvérének is helye van. Vajon mi lehet az indítéka a n n a k a titokzatos iparmágnásnak, aki olyan hihetetlen anyagi előnyökkel kápráztatja el Willt, aminek nem tud ellenállni? És vajon ellenáll-e a kísértés­ nek, amely n a p mint n a p kísérti a csábító Cla­ ra személyében?