Helen Bianchin A kirakat mögött
Mióta csak Aysha Benini ausztrál lakberendező az eszét tudja, szerelmes az özvegy Carlo Santangeló ausztrál üzletemberbe, most pedig hamarosan felségül is megy álmai hercegéhez. Ám a lány biztos benne, a férfi csak azért veszi el, hogy szüleik vállalkozása egyesülhessen. De hogyan illik ebbe az elképzelésbe Aysha szenvedélyes szerelme? A helyzet tovább romlik, amikor a bajkeverő Nina fényképeket mutat a lánynak magáról és Carlóról… Eredeti címe: A Convenient Bridegroom (1999) Megjelent: 2002. szeptember 19.
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
1. FEJEZET – Jó éjt, kedvesem! Ugye Carlónál maradsz éjszakára? Milyen ügyes, gondolta Aysha. Újra és újra bámulatba ejtette, ahogy anyja képes volt utasításait javaslatként előadni, s ráadásul még kérdés formájában feltenni. Mintha lenne választási lehetősége! Már kisgyermekkora óta előre elrendezték az életét. Drága magániskolák, különórák, külföldi vakációk, kedvelt téli üdülőhelyek, balett, lovaglás, nyelvtanulás… Folyékonyan beszélt olaszul és franciául. Aysha Benini éppen olyan, amilyennek a szülei megálmodták. A család gazdagságának és társadalmi helyzetének élő bizonyítéka. A lány olyan foglalkozást választott, amely jól illett ehhez az összképhez: lakberendező lett. – Nos, drágám? – sürgette a választ az anyja. – Valószínűleg – felelte a lány, és gyorsan arcon csókolta az asszonyt. Teresa Benini összeráncolta szemöldökét. – Apáddal úgy gondoljuk, jobb, ha ott éjszakázol. Ezzel a dolog lezárult. Aysha belepillantott a táskájába, kivette a kocsikulcsot, és az ajtóhoz indult. – Akkor hát jó éjszakát nektek! – Mulass jól! Vajon mire gondolhatott az anyja, amikor ezt mondta? Kitűnő vacsorára egy elegáns étteremben Carlo Santangelóval, s utána egy hosszú, szerelmes éjszakára a férfi ágyában? A lány beszállt a fekete sportkocsijába, beindította a motort, legurult a kocsifelhajtón, miközben a távirányítójával kinyitotta a kaput, majd kikanyarodott a csendes, fákkal szegélyezett utcácskára. Rövidesen már a főúton haladt, amely a kertvárosból a központba vezetett. Aysha hatalmas drágakővel és apróbb gyémántokkal kirakott gyűrűt viselt a kezén, amely csak úgy szikrázott a napfényben. Ez a finoman kidolgozott és hihetetlenül drága eljegyzési gyűrű volt a megfelelő szimbóluma a tervezett házastársi köteléknek Giuseppe Benini lánya és Luigi Santangelo fia között. Benini-Santangelo. A két ifjú – akik szomszédok voltak egy észak-olaszországi városkában – tizenkilenc évesen vándorolt ki Ausztráliába. Mindketten éjt nappallá téve, szabadnap nélkül dolgoztak. Minden centet félreraktak, így alapították meg a cementgyárukat. Negyven évvel később a Benini-Santangelo jelentős építési vállalkozássá nőtte ki magát, amely hatalmas üzemi létesítményekkel és számtalan betonkeverő autóval rendelkezett. Giuseppe is, Luigi is megtalálta élete párját, de sajnálatos módon csak egy-egy gyermekük született. Szép, előkelő házakban éltek, drága autóik voltak, és Ayshának meg Carlónak a legjobb neveltetést biztosították, amit csak pénzért kapni lehetett. Amióta csak a lány az eszét tudta, a Benini és a Santangelo család a magánéletben és a társasági életben egyaránt kapcsolatban állt egymással. Ez azonban több volt egyszerű barátságnál. Szinte olyanok voltak, mint egy család. A New South Head szelíden kígyózott le a part, Rose Bay felé, s Aysha egy pillanatra elgyönyörködött a kilátásban. Ezen a késő nyári estén a tenger hatalmas zafírnak tűnt, amely a látóhatáron összeolvadt a felhőtlen égbolttal. A legdrágább telkekről csodás
2
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
kilátás nyílt a kisebb-nagyobb öblökre, ahol vitorlások horgonyoztak. Az üzleti negyed csupa beton, üveg és fém felhőkarcolói pompás háttérül szolgáltak az Operaház épületének és a Harbour hídnak. Ahogy a lány a belváros felé közeledett, a forgalom egyre erősödött. A nagy kereszteződéseknél lassítania kellett. Csak röviddel hét előtt szállt ki a kocsijából a szálloda előtt. Az autót a személyzet egyik tagja azonnal a mélygarázsba vitte. Szólhatott volna Carlónak, hogy jöjjön érte, vagy akár mehetett volna a férfi lakására is. Egyszerűbb és kézenfekvőbb lett volna. Ezen az estén azonban nem az ésszerűség vezérelte tetteit. Belépett a szálloda előcsarnokába, biccentett a portásnak, és balra fordult, a pihenősarok felé. Egy férfi azonnal felállt, és elébe sietett. Carlo Santangelo. A lány már a látványától szaporábban vette a levegőt, és hevesebben vert a szíve. Carlo a harmincas évei végén járt, széles vállú, kidolgozott izomzatú férfi volt. Minden nőnek azonnal feltűnt markáns arca, érzéki szája. Sűrű, sötétbarna, ápolt haját divatosra nyíratta, ami még vonzóbbá tette. Szeme hihetetlenül sötét, szinte fekete volt. Aysha még sosem látta, hogy elveszítette volna az önuralmát, bár időnkét kétségtelenül dühbe gurult. Olyankor összeszorította az ajkát, szeme szikrákat szórt, hangja pedig jéghideggé vált. – Szia, Aysha! – Carlo szájon csókolta a lányt. Tétovázott egy keveset, majd újra megcsókolta. Édes istenem, ez a férfi egyszerűen ellenállhatatlan! A lány szíve olyan hangosan dobogott, hogy egy pillanatra azt hitte, tényleg hallatszik. Vajon Carlo is ugyanezt éli át, amikor meglátja? Aligha. Aysha tisztában volt vele, milyen szerep jutott neki a férfi életében. Carlo első szerelme Bianca volt. Tíz évvel ezelőtt vette feleségül a szép, fiatal nőt, és néhány héttel a nászút után már el is veszítette egy szörnyű autóbalesetben. Aysha az esküvőn titokban, Bianca temetésén nyíltan zokogott. Carlo a munkába temetkezett, és jó nevű üzletember vált belőle. Kiválóan érvelő tárgyalópartner hírében állt. Rengeteg barátnője volt, elfogadta, amit felkínáltak neki, az azonban sosem fordult meg a fejében, hogy a szép Biancát bármelyikükkel is helyettesíthetné. Az elmúlt évben figyelme Aysha felé fordult, s addigi szívélyes, baráti kapcsolatukból sokkal szorosabb, bizalmasabb viszony lett. A lányt teljességgel lenyűgözte a férfi házassági ajánlata, hiszen régóta szerelmes volt Carlóba. Már kamaszként rajongott érte, s azt is pontosan tudta, mikor lett a rajongásból szerelem. Viszonzatlan szerelem. Ayshának nem voltak illúziói. Ez a házasság megerősíti majd a Benini-Santangelo céget, és biztosítja, hogy a következő generáció alatt is fennmaradjon. – Éhes vagy? – kérdezte Carlo. – Majd felfordulok az éhségtől – felelte mosolyogva Aysha. – Akkor hát induljunk vacsorázni! – indítványozta a férfi, majd átkarolta a derekát, és a lifthez vezette. A lány épp Carlo válláig ért. Vékony alkata miatt törékenynek tűnt, ám a megtévesztő külső erős akaratot és jókora szívósságot takart. Szörnyeteg is válhatott volna belőle, gondolta Carlo, miközben megnyomta a hívógombot. Engedékeny és túlontúl gondoskodó anyja hihetetlenül elkényeztette, Aysha mégsem lett sem erőszakos, sem pedig beképzelt. Melegszívű, intelligens, szellemes és nagyon mutatós fiatal hölggyé cseperedett.
3
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A legfelső szinten elhelyezkedő étteremből csodálatos kilátás nyílt a városra és a kikötőre. Különleges, drága hely volt, Carlo és Aysha kedvenc étterme. A konyhafőnök a tudásával és tehetségével már több európai országban is nevet szerzett magának. A lift ajtaja kinyílt, és Aysha elsőként lépett a fülkébe. Amíg fölfelé haladtak, a lány némán állt Carlo mellett. – Valami baj van? Aysha Carlóra pillantott, és a férfi mosolyán azonnal látta, hogy mindent ért. Igen, Carlo jól gondolta: a lány hallgatagságának oka a kimerítő nap volt. Aysha nem is tudta eldönteni, nevessen-e, vagy inkább megijedjen. Hát ennyire könnyű átlátni rajta? Nem, ezt azért mégsem gondolta. Az emberek többsége egészen biztosan nem találja ki, mit gondol vagy érez. De Carlóval más a helyzet, és már régen beletörődött, hogy csak ritkán sikerült valamit elhallgatnia előle. – Mivel kezdjem? – Aysha felemelte kezét, és ujjain számolta össze az eseményeket. – Egy dühöngő ügyfél, egy még bőszebb osztályvezető, egy külföldi anyag, amely a kikötői munkások sztrájkja miatt nem érkezett meg időben, és mindennek a tetejébe egy szörnyű ruhapróba. – Aysha lesütötte szemét. – Válassz! A lift megállt, így elindultak az étterem felé. – Santangelo úr, Benini kisasszony, üdvözöljük önöket! Mint nagyra becsült törzsvendégeket, igencsak barátságosan és tiszteletteljesen köszöntötték őket. Még csak helyet sem ajánlottak nekik, egyből a kedvencükhöz, egy ablak előtti asztalhoz vezették a fiatal párt. Megvan az előnye, ha az embernek magas társadalmi rangja van, gondolta Aysha. Biztos lehet a tökéletes kiszolgálásban. Alighogy leültek, már ott is termett egy pincér a különféle borokkal. A lány Carlóra bízta a fehérbor kiválasztását. – Ásványvizet is legyen szíves – fűzte hozzá a rendeléshez. A férfi hátradőlt, és figyelmesen nézte Ayshát. – Hogy van az édesanyád? – Nos, ez megfoghatatlan kérdés – válaszolt a lány. – Mire vagy kíváncsi közelebbről? – Az őrületbe kerget, ugye? – nevetett a férfi. – Jó vagy a gondolatolvasásban, nagyon is jó – dicsérte meg Aysha. A férfi összeráncolta a szemöldökét. – Küzdenem kell a további dicséretekért, és kitalálnom a mai dráma okát, vagy inkább elmondod, mi történt? – A menyasszonyi ruha volt a mai nap központi kérdése. – A lány feszültsége visszatért, ahogy a délután történtekre gondolt. Túlzottan jól emlékezett Teresa véget nem érő kifogásaira és a varrónő feszült udvariasságára. Pedig minden simán mehetett volna! Előre megbeszélték a fazont és az anyagot is, és a ruha tökéletesen állt. Teresának mégsem felelt meg. – A varrónőnek nem tetszik, hogy anyám állandóan belekotyog a dolgába. – Aysha egy pillanatra lelkiismeret-furdalást érzett, hiszen Teresa felvetései nyomán a ruha valódi költemény lett, egy selyemből, szaténból és csipkéből álló, leheletfinom álom. – Értem. – Nem, nem érted. – A lány elhallgatott, amíg a pincér mindkettőjüknek bort töltött. – Mit nem értek, kedvesem? – kérdezte a férfi higgadtan. – Hogy Teresa tipikus olasz anya, aki a lányának gyönyörű esküvőt szeretne? Természetesen a legszebb díszleteket akarja, a legjobb ételt és a legfinomabb bort. A legszebb tortát és a legnagyobb limuzinokat. A ruhának pedig természetesen káprázatosnak kell lennie. – Kifelejtetted a virágokat – emlékeztette a lány. – A virágboltosnak már fogytán a türelme. Az esküvő szervezését intéző iroda alkalmazottja már épp ott tart, hogy felbontja
4
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
a szerződést. Azt állítja, a tiramisuja valóságos műremek, és semmiképpen sem hajlandó a nagyanyám receptje szerint csinálni. – Márpedig Teresa jobban tudja, milyen az igazi tiramisu, nagyszerű szakácsnő! – nevetett Carlo vidáman. Teresa mindenben nagyszerű volt, és ugyanezt várta el másoktól is. Élvezte ugyan, hogy a legjobbakat alkalmazhatja, akiket csak pénzért kapni lehet, de sajnos aztán mégsem bízott meg bennük. Minden apróságot százszor ellenőrzött, hogy egészen biztos lehessen abban, minden megfelel-e a hihetetlenül magas követelményeinek. Az alkalmazottakkal mindig is gond volt. Nyugtalanítóan gyakran cserélődtek, mivel Teresa még a legapróbb dolgok irányítását sem akarta kiadni a kezéből. Egy fiatal pincér lépett az asztalukhoz, kezében az étlapokkal, és mivel új volt, a pár figyelmesen végighallgatta, amit minden egyes ételről elmondott, és közülük néhányat tapintatosan ajánlott is. Ezután gyorsan feljegyezte a rendelésüket, és kellő tisztelettel távozott. Aysha belekortyolt az ásványvízbe, miközben a pohár pereme fölött a férfira pillantott. – Komolyan mérlegelnünk kellene, hogy megszökünk. – Miért akarod mindenképpen kivívni Teresa haragját? Képes volnál meghiúsítani az év legnagyobb társasági eseményét, amelyet végre ő rendezhet? – Úgysem úszhatjuk meg. De azért legalább eljátszom a gondolattal. Carlo szeme gúnyosan csillogott. – Már csak két hét, szívem. Egy örökkévalóság. Aysha egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ép ésszel átvészeli ezt az időszakot. El kellett volna költöznie, és bérelnie egy lakást. Eredetileg ez volt az elképzelése, de Teresa elutasította a tervét, amely szerinte nevetséges volt. Végül is otthon a ház egyik szárnya csak Aysháé, saját nappalija, konditerme és szaunája van. A lánynak el kellett ismernie, hogy háborítatlan, önálló életet élhetett, akkor jött és ment, amikor csak akart. Saját autója, sőt még külön garázsa is volt. – Ízlik? A lány ügyesen feltekert egy adag tésztát a villájára, és Carlo felé nyújtotta. – Kóstold meg! Meg sem fordult a fejében, milyen érzéki lehet a jelenei, ezért hát tágra nyílt szemmel figyelte, amint Carlo kezét az övére helyezte, és állhatatosan bámulta, miközben a férfi a tésztát bekapta. Carlónak még csak fáradoznia sem kellett, már pusztán a közelségétől hevesebben dobogott a lány szíve. A férfi mosolyogva nyújtott felé egy kanál levest: – Megkóstolod az enyémet? – Aysha elfogadta, de a következőt már visszautasította. Carlo vajon tisztában volt azzal, mennyire nehéz neki az ilyen pillanatokban hűvösnek és higgadtnak maradnia? – Holnap este lesz a templomi próbánk. – Fél hétkor – bólintott a férfi. Mindkét szülőpár, a vőlegény és a menyasszony, a koszorúslányok és a vőlegény barátai lesznek jelen. No meg a szertartáson segédkező lánykák és a kisfiúk a szüleikkel együtt. – Aztán következik a közös vacsora a násznéppel. Ayshának hirtelen elment az étvágya. Az azt követő napon lesz a menyasszonybúcsúztató. De nem ám holmi baráti, kötetlen beszélgetés egy kis pezsgővel és fesztelen bolondozással! A meghívottak listáján ötven nő szerepelt! Az ételről egy rendezvényszervező iroda gondoskodott, és Teresa szerződtetett egy bűvészt is. Aysha még maga is fokozta az ideges hangulatot azzal, hogy határozottan ragaszkodott a tervéhez: csak két héttel az esküvő előtt kezdi meg hathetes szabadságát.
5
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Másfelől azonban jót tett neki, hogy nemcsak az esküvői előkészületekkel foglalkozott egész álló nap. Munkája elterelte a figyelmét, és mivel kevés ideje maradt, nem romolhatott tovább amúgy is feszült kapcsolata az anyjával. Így azonban a szabadsága kezdetéig csak a reggeli és az esti órái voltak szabadok, hogy kiválassza a megfelelő szőnyegeket, függönyöket és bútorokat abba a lélegzetelállító villába, amelyet Carlo a kikötőnél építtetett, és hogy felügyelje a házban a munkálatokat. – Nagyon szeretném tudni, hogy éppen mire gondolsz! – A házra. Minden tökéletesen illik egymáshoz. – Elégedett vagy vele? – Természetesen. Az új ház öt különálló szárnyból állt, amelyek egy központi udvarban találkoztak. Aysha elképzelte a hatalmas, fényjárta tereket, a képtárat, a házimozit és a játékszobát. A belső udvaron helyezkedett el az úszómedence, a szauna és a masszázsmedence pedig az alagsorban. A ház egyelőre kirakatnak tűnt, de Aysha eltökélte, hogy otthont farag belőle. A pincér az asztalukhoz lépett, elvitte tányérjaikat, majd felszolgálta a következő fogást. Carlo élvezettel evett. Fontos volt számára az egészséges táplálkozás, de a finom ételeket sem vetette meg. Művelt, dinamikus férfi volt, olyan érzéki kisugárzással, amely vonzotta a nőket. A férfiak irigyelték rámenősségét, mert tudták, ez a sikerének titka mind a munkában, mind pedig magánéletében. Aysha minden tulajdonságát ismerte, és azon töprengett, vajon meg tudja-e tartani a férfit. – Hozhatok valami desszertet, Benini kisasszony? – kérdezte az ifjú pincér mosolyogva. Aysha barátságosan visszamosolygott a fiatalemberre. – Köszönöm, nem kérek. Elég lesz a kávé. – Meghódítottad a fickót – jegyezte meg Carlo, mihelyst a pincér távozott. – Remélem, ezt bóknak szántad – felelte Aysha pajkosan csillogó szemmel. – Miért, talán féltékenynek kellene lennem? – Fiatal és jóképű. Szerintem egyetemista, aki esténként dolgozik, hogy előteremtse a tandíját. Ha tényleg így van, esélyes lehetne nálam. – A lány sugárzóan ránevetett Carlóra. – Mit gondolsz, feladná a kollégiumi szobáját, hozzám költözne, és kitartatná magát, mint a szeretőm? – Azt hiszem, ideje, hogy hazavigyelek – mosolygott a férfi. – Már el is felejtetted, hogy a saját kocsimmal jöttem? – Újabb kísérlet, hogy fitogtasd a függetlenségedet? Vagy arra akarsz utalni, hogy ma éjjel nem szándékozol megosztani velem az ágyat? – Teresa szerint az az elsődleges feladatom, hogy kielégítsem az igényeidet – humorizált Aysha. – És? Igaza van? – kérdezte Carlo gyengéden. A lány nem hagyta, hogy a gyengéd hang megtévessze. – Anyám szerint nagyon fontos mindent jól bebiztosítani. Carlo hosszan nézett rá. – Te is így gondolod? – Nekem nincsenek titkos terveim – válaszolta Aysha most már komolyan. Vajon tudja a férfi, hogy szerelmes belé? Remélhetőleg nem, mert ez igazságtalanul nagy előnyhöz juttatná. – Idd meg a kávédat! – ajánlotta Carlo barátságos hangon. Felemelte kezét, és a pincér azonnal ott termett a számlával.
6
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A férfi aláírta a csekket, nagyvonalú borravalót adott, majd hátradőlt, és fürkészően nézett Ayshára. A lány ideges volt, de jól álcázta. – Van valami programunk jövő hétvégére? – Anyám az esküvőig minden napra szervezett valamit – válaszolta cinikusan a lány. – Írasd át Teresával a határidőnaplóját! Aysha kíváncsian tekintett Carlóra. – És ha nem akarja? – Mondd neki, hogy lefoglaltam egy szállodai szobát az Aranyparton, és a repülőjegyeket is megvettem már! – Ez tényleg igaz? – Azonnal lefoglalok mindent, mihelyst hazaérünk – válaszolta a férfi mosolyogva. – Igazi herceg vagy, hófehér paripán – nevetett a lány boldogan. A férfi szórakozottan bólintott. – Így legalább megmenthetlek a gyötrő előkészületektől, még ha csak két napra is. – Felállt, és a lány felé nyújtotta a kezét. – Később majd meghálálhatod. Elindultak a kijárathoz, ahol a személyzet egyik tagja azonnal intézkedett. – Máris szólok, hogy hozzák az autóikat a főbejárathoz. Mire leértek, már mindkét autó ott állt. Carlo megvárta, amíg Aysha beszállt, mielőtt a Mercedeséhez ment volna. Egy pillanattal később már el is indult, és besorolt az autók közé. Aysha közvetlenül a férfi kocsija mögött maradt, mialatt keleti irányban végighajtottak a belvároson Rose Bay felé, Carlo lakásához. Az apartmanház mélygarázsában kiszálltak, és a felvonókhoz mentek. Tulajdonképpen nem is volna szükségünk saját házra, gondolta a lány, amikor beléptek az elegáns előtérbe. A nappaliban a függönyök nem voltak behúzva, így pompás kilátás nyílt a kikötőre. Aysha kitekintett a hatalmas, egész falfelületet elfoglaló, a padlótól a mennyezetig érő ablakon. Az utcák kígyózó lámpasorai és a színes fényreklámok versenyt ragyogtak a betonból és acélból épült irodaházak fényárban úszó tornyaival az indigókék égbolt alatt. Carlo azonnal fogta a telefont, és lefoglalta a következő hétvégére a repülőjegyeket és a szállodai szobát. Ezután Aysha háta mögé lépett. – Az esküvő után nyugodtan lakhattunk volna itt is – mondta a lány. – Igazad van – felelte Carlo, miközben átölelte á derekát, és magához húzta. A lány érezte kedvese száját a nyakán, és beleborzongott. Kevésen múlt, hogy nem csukta be a szemét, és nem beszélte be magának, hogy a férfi mindezt szerelemből teszi, nem pusztán vágyból. Carlo ajkával és nyelvével a lány gyorsan lüktető ütőerén játszadozott, és Aysha elfojtott egy sóhajt. Amikor a férfi egyik kezét finoman a mellére csúsztatta, a másikat pedig a hasára tette, legszívesebben sürgette volna, hogy gyorsítsa a tempót. Azonnal le kellett volna vetkőztetnie, és ő is szerette volna letépni a férfiról a ruhát. Carlo mindig túlságosan fegyelmezett volt. Még az ágyban sem veszítette el sosem az önuralmát. Elfogadom, hogy Bianca a múltad fontos része, de én vagyok a jövőd! – ordította volna időnként Aysha, de sosem tette meg. Talán azért nem, mert félt a férfi válaszától. Inkább megfordult Carlo karjában, és szenvedélyesen megcsókolta. A férfi megérezte, micsoda vágy tombol benne. Ölébe kapta, és a hálószobába vitte. A lány kigombolta szerelme ingét, kikapcsolta övcsatját, és a mellbimbóit kezdte izgatni. Carlo ezalatt ügyesen megszabadította kedvesét minden ruhadarabjától, még a cipőt is lesimogatta a lábáról. – Várj! – mondta rekedten, miután ő is kibújt ruháiból.
7
Helen Bianchin
A kirakat mögött
A lány a férfi hasához érintette kezét. – Miért? Játszani akarsz?
8
(Romana 267.)
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
2. FEJEZET Carlo átölelte Ayshát, miközben nyelvével az érzékeny kis gödröcskét ingerelte a lány nyakán. Aysha finom parfümjének illata felizgatta a férfit. Óvatosan harapdálta a lány selymes bőrét, és érezte, amint kedvese beleremeg. Aysha szenvedélyes szerető volt, tele kalandvággyal. Carlo ajka lejjebb csúszott, és először az egyik, majd a másik mellbimbóval játszadozott. Vajon tudja, mit tesz velem? – tépelődött a lány, és őrült fájdalmat érzett már a gondolattól is, hogy a férfi szerelmes játékai talán nem is szívből jönnek. Legalább egyszer annyira meg akarta őrjíteni Carlót, hogy az reszkessen a vágytól, és teljesen elveszítse az önuralmát. Túl sokat akar, amikor szerelemre vágyik? A férfi gyűrűjét hordja, és nemsokára a nevét is viselni fogja. Meg kellene ezzel elégednie. Csakhogy annyira vágyott rá, hogy több legyen szexpartnernél és bájos vendéglátónál! Fogadd el, amit nyújthat neked, és légy vele elégedett! – mondta egy belső hang. Egy félig töltött pohár még mindig jobb, mint egy teljesen üres. Carlo megcsókolta, és ő ingerlően játszadozni kezdett szerelme nyelvével. Aysha nem vágyott előjátékra. Most akarta a férfit, keményen és gyorsan. Mintha csak el szeretné kerülni, hogy Carlo teljesen a hatalmába keríthesse. A férfi gyengéden simogatta teste minden porcikáját, és ő kétségbeesetten felnyögött. Nem igazság, hogy Carlónak annyi tapasztalata van, és pontosan tudja, hogyan kergethet egy nőt az őrületbe! Amikor már úgy érezte, nem bírja tovább, a férfi hirtelen belehatolt. Milyen csodás érzés volt! Boldogan felsóhajtott, de a következő pillanatban Carlo már újból vissza is húzódott. Szenvedélyesen csókolgatni kezdte Aysha nyakát, mellét, hasát. A lány testét elöntötte a forróság, és hamarosan úgy érezte, mindene lángokban áll. Szeretett volna tiltakozni, könyörögni a beteljesülésért, de nem jött ki szó a torkán. Carlo tökéletesen fel tudott izgatni egy nőt. Egyszerűen tudta, hol kell hozzáérnie, hogy az őrület határáig kergesse, és azt is tudta, hogyan tarthatja ott egészen addig, amíg megváltásért nem könyörög. A férfi szája egyre feljebb siklott a testén, egészen addig, míg el nem érte az ajkát. Megcsókolta, majd hirtelen újból belehatolt, és Aysha sóváran szorította hozzá a csípőjét. A vér gyorsabban lüktetett ereiben. Számára több volt ez egyszerű testi egyesülésnél, hiszen Carlóé volt a szíve, lelke, mindene. Csak a férfihoz tartozott, csak az övé volt. Ebben a pillanatban akár meg is halt volna érte. Ijesztő, gondolta kicsit később. Mennyire elgyengülök, ha a karjában tart! A férfihoz bújt, és érezte annak egyenletes szívdobogását. Carlo gyengéden simogatta a hátát, amíg csak álomba nem szenderült. Ilyenkor szoktak szerelmi vallomásokat suttogni, gondolta Aysha, miután felébredt. Meg akarta mondani a férfinak, mennyire szereti, de tisztában volt vele, hogy nem viselné el, ha nem olyan választ kapna, amilyet szeretne. Gyorsan egy csókot nyomott kedvese mellére, és nyelve hegyével köröcskéket rajzolt rá. Keze szerelme csípőjére csúszott, és ott finoman cirógatni kezdte. – Vigyázz, veszélyes dolgot művelsz! – figyelmeztette a férfi.
9
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Aysha ujjaival olyan finoman és gyorsan simogatta, mintha csak egy pillangó szárnycsapásai lettek volna. Fel akarta izgatni Carlót, és mindent felszabadítani benne, ami vad és szilaj, amíg csak el nem tűnik minden határ, amely közöttük áll, és mindenben egymásra hangolódva, tökéletes testi és lelki harmóniában egyesülnek. A férfi hirtelen megragadta a csípőjét, felemelte Ayshát, és magára húzta. Féktelen, szenvedélyes csókja megbénította a lányt. Most feltétel nélkül Carlóé volt. Csak rá tudott gondolni és tomboló, őrjítő vágyára. Amit eddig közösen átéltek, az mind jelentéktelennek tűnt. Mindig is vágyott rá, hogy a férfi kívánja! De ez az együttlét most nyers volt, és elemi erejű. Ellenállhatatlan. Megsemmisítő. Aysha felvette Carlo mozdulatainak ritmusát, elveszítette minden időérzékét, és elfelejtette, hol is van. Az sem jutott el a tudatáig, hogy a férfi testhelyzetet változtatott. Csak egyre gyengédebb mozdulatai és az addigi szenvedély gyengülése térítette lassan magához. Aysha észre sem vette, hogy sírt. Egész testében remegett, miközben kedvese simogatta és csókolgatta. Carlo lecsókolta a könnycseppeket az arcáról, majd a hátára fordult, és a lányt is magával húzta. Aysha megsimogatta szerelme arcát. – Én zuhanyozom elsőnek, te pedig megfőzöd a kávét – suttogta. – Zuhanyozzunk inkább együtt, aztán megfőzöm a kávét, mialatt te elkészíted a reggelit – válaszolta mosolyogva Carlo. Ajkával megérintette kedvese mellét, és a lányt azonnal újra vágy kerítette hatalmába. – Sőt ki is hagyhatnánk a reggelit, és összpontosítsunk csak a zuhanyzásra! A férfi izgalma igencsak meggyőző volt, és Aysha szeme pajkosan csillogott, miközben átgondolta, mit is válaszoljon. – Bármennyire is tetszik nekem ez az ötlet, szükségem van ennivalóra, hogy újra erőre kapjak. – Mutatóujját a férfi szájára tette, és felháborodottan felkiáltott, amikor az beleharapott. – Ez bosszúért kiállt! Carlo átölelte a derekát, átfordult vele úgy, hogy most ismét a lány volt alul. – Próbáld csak meg! Aysha azonnal elfogadta a kihívást, bár ez a küzdelem már az elejétől fogva egyenlőtlen volt. De hát itt egyiküket sem érdekelte, ki nyer, és ki veszít. Később a lány gyorsan lezuhanyozott, felöltözködött, tarkóján összefogta a haját, és finoman kifestette magát. Úgy néz ki, mintha legalábbis egy órát foglalkozott volna magával, nem pedig tíz percet, gondolta Carlo elismerően, amikor Aysha belépett a konyhába. – Ülj le és egyél! – javasolta. – Már a kávé is elkészült – közölte, miközben a kész omlettet egy tányérra csúsztatta. – El kell ismernem, valahogy ilyennek képzeltem a tökéletes férfit – közölte a lány. – De azért ne szálljon a fejedbe a dicsőség! Carlo kávét töltött magának. Sötétkék fürdőköpenye hangsúlyozta széles vállát, és a mély, V alakú kivágásból előkandikált sötét mellszőrzete. Aysha tekintete lejjebb siklott. – Nincs már rá időd, hogy még alaposabban szemügyre végy – nevetett a férfi. Aysha huncutul mosolygott rá. – Ma van az utolsó munkanapom. Holnap már más lesz a helyzet… – Üres ígéret! – ugratta Carlo. A lány lábujjhegyre állt, és puszit akart nyomni a férfi arcára. Ő azonban úgy fordította a fejét, hogy Aysha épp szájon csókolta. – Indulnom kell – sajnálkozott a lány. – Este találkozunk.
10
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A munka fontos volt Ayshának. Élvezte, amikor egy házból az összeillő bútorok, színek, minták, anyagok és kiegészítők kiválasztásával, melyek csak együtt érvényesültek igazán, barátságos otthont varázsolhatott. Arról volt híres, hogy ha egy bizonyos berendezési tárgyat elképzelt egy megrendelője számára, akkor időt és fáradságot nem kímélve talpalt, kutatott, amíg rá nem talált a legmegfelelőbb darabra. Ezen a napon a telefonbeszélgetései sajnos nem hozták meg a várt sikert. Ráadásul még ellenőriznie kellett minden megrendelést, amelynek teljesítési határideje a szabadsága idejére esett. A munkatársai a közösen elköltött ebéd közben ünnepélyesen átadták neki a nászajándékukat, egy drága kristálytálat. A délután gyorsan elrepült, és már hat óra volt, amikor Aysha megérkezett Carlo lakásához. – Tíz perc alatt kész vagyok – ígérte. Kilenc perc is elég volt, és máris az ajtó felé igyekezett. A férfi azonban elkapta a karját, és visszatartotta. – Nyugalom! – mondta. – Elkésünk. Már rég el kellett volna indulnunk. – Aysha megpróbálta kiszabadítani a kezét. – Már biztosan mindenki ránk vár! – Akkor várnak még egy kicsit. Carlo olyan hihetetlenül gyengéden csókolta meg, hogy a lány nagyot sóhajtva viszonozta azt. Percekkel később a férfi felnézett, és belepillantott a lány gyönyörű, füstszürke szemébe. Már sokkal jobban van, gondolta. Már nem olyan feszült. – Rendben, akkor indulhatunk. – Előre megfontolt szándékkal tetted, ugye? – kérdezte Aysha már a liftben, útban a mélygarázs felé. – Bevallom, bűnös vagyok. Egyébként milyen napod volt? – kérdezte a férfi, amikor beszálltak a Mercedesbe, és bekapcsolták a biztonsági övet. – Feljegyzéseket készítettem, nyomtatványokat ellenőriztem, és rengeteget telefonáltam. – Tehát unalmas rutindolgokkal foglalkoztál. Carlo beindította a motort, és a felhajtón át kifordult az utcára, aztán gyors pillantást vetett Ayshára. – Igen, nagyjából. A templom szép, régi épület volt. Nem közvetlenül az autóútnál helyezkedett el, hanem kicsit beljebb, gondozott zöldterület közepén. A festői látványt fokozták a széles lombkoronájú, szimmetrikusan ültetett fák. Béke és báj hatotta át a környéket. Aysha meglátta a felhajtón parkoló autókat, és mély lélegzetet vett. Már mindenki megérkezett. A lány már részt vett néhány esküvőn, de most ő maga volt a menyasszony. Ez azért egy kicsit más, még akkor is, ha az egész csak próba! – Én akarom vinni a kosarat! – toppantott a lábával Emily, a virágokat szóró lánykák közül a fiatalabb, és megpróbálta kitépni a kosarat Samantha kezéből. – Én nem akarok párnát vinni! Az olyan lányos – jelentette ki Jonathan, az idősebb fiúcska. Szentséges ég! Ha úgy gondolja, hogy egy kicsi, csipkével szegett szaténpárna csorbát ejt a férfiasságán, akkor mit fog szólni, ha meglátja a pici öltönyt a szaténmellénnyel, inggel és csokornyakkendővel, amelyet fel kell vennie? – Lányos – helyeselt a fiatalabb fiúcska is. – De akkor is kell – magyarázta fontoskodva Emily. – De nem!
11
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– De igen! Aysha nem tudta, sírjon-e, vagy inkább nevessen. – Mi lenne, ha Samantha vinné a kosarat a rózsaszirmokkal, és Emily a párnát? A két lány szemlátomást szélsebesen mérlegelte magában mindkét feladat jelentőségét. – Én akarom a párnát – közölte végül Samantha. A gyűrűk fontosabbnak tűntek a rózsasziromnál, amit egyszerűen csak a szőnyegekkel borított földre kellett szórni. – Nem, tiéd lehet a kosár – felelte Emily, aki időközben szintén megfontolta a kérdést. Teresa dühösen fordította el a tekintetét. Az anyukák megpróbálták csemetéiket megnyugtatni. Amikor ez nem sikerült, különféle dolgokat ígérgettek nekik, ha jól viselkednek. A négy koszorúslány idegesnek tűnt, mivel mindre rábíztak egy-egy gyereket, akire az esküvő alatt figyelniük kell majd. – Rendben – emelte fel a kezét lemondóan Aysha. – A következőt tesszük: Emily is, Samantha is kap egy-egy kosarat. – Szigorúan a fiúkra pillantott. – És két párna lesz! – Kettő? – hitetlenkedett Teresa. – Kettő – bólintott Aysha. A két kislány ragyogott a boldogságtól. A fiúk duzzogtak. Talán okosabb lett volna, ha a gyerekeket egyáltalán nem hozzák el a próbára, hanem csak az esküvő napján mondják meg nekik, mit kell tenniük. Némi szerencsével akkor csak a feladatukra összpontosítanak, és nem követnek el hibát. Nyilvánvalóan mennyei segítségre lesz szükségünk, gondolta Aysha, miközben a pap utasításait hallgatták. Egy órával később már mindannyian az egyik gyermekbarát étterem hatalmas asztalánál ültek. Az étel finom volt, és a bor nyugtatóan hatott a felnőttek megtépázott idegeire. Aysha hátradőlt, élvezte a kötetlen együttlétet. – Fáradt vagy? – kérdezte Carlo. A lány vágyakozóan pillantott rá. – Hosszú napom volt. Carlo ajkát a lány halántékához érintette. – Holnap kialhatod magad. – Azt csak hiszed! Már reggel a szüleimnél kell lennem, hogy segítsek Teresának a menyasszony-búcsúztató előkészületeiben. Majdnem tizenegy volt, amikor a vendégek elindultak hazafelé. Aysha és Carlo csak félórával később indulhatott, mivel a koszorúslányok még maradtak, és Teresa az utolsó pillanatban is utasításokat osztogatott. A fiatalok éjfélre értek vissza a férfi lakására. A lány levette a cipőjét, kivette a csatot a hajából, és a konyhába ment. – Te is kérsz kávét? Carlo utánament, a háta mögé állt, és megmasszírozta elgémberedett vállát. – Jólesik? De még mennyire, gondolta a lány, de csak ennyit mondott: – Kérlek, ne hagyd abba! – Behunyta a szemét. A férfi ujjai csodát műveltek. – Mit csináljunk holnap este? – Ez azt jelenti, hogy nincs programunk? – Foglaltathatok asztalt valahol. – Ne! Majd én hozok valami harapnivalót. – Sokkal jobban tudnálak masszírozni, ha az ágyon feküdnél! – Az veszélyes lehet – vágta rá a lány, miközben a szíve a torkában dobogott. – Nem lehet rossz testmasszázzsal kezdeni… – Csak nem azon töröd a fejed, hogy elcsábítasz? – kérdezte Aysha ártatlanul.
12
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A férfi halkan felnevetett. – Miért, sikerülne? – Megmondom egy óra múlva – ígérte meg a lány. – Egy óra múlva?! – Körülbelül. Amilyen jól masszírozol, olyan lesz a jutalmad – magyarázta nagy komolyan Aysha. Carlo nevetve felemelte, és a hálószobába vitte kedvesét. A lány levetkőzött, hasra feküdt az ágyra terített törülközőre, majd Carlo aromaolajat öntött Aysha testére, és finoman belemasszírozta a bőrébe. Micsoda édes kínszenvedés volt! Hogyan is gondolhatta, hogy egy órán át kibírja? Félóra múlva már legszívesebben a hátára fordult volna, és könyörgött volna Carlónak, hogy azonnal tegye magáévá. – Azt hiszem, ennyi elég – motyogta. A férfi ujjai a combjáról a fenekére siklottak. – Egy órát akartál – felelte, majd Aysha csípőjét megragadva óvatosan átfordította. A lányt forróság öntötte el. – Ezt még megkeserülöd! – Állok elébe – mormolta kihívó mosollyal a férfi, majd lehajolt hozzá, és gyorsan megcsókolta. Carlo szerelmi játéka majd megőrjítette, és a lány minden leleményességét bevetette, hogy ő is megpróbálja elvenni a férfi eszét. Tisztában volt vele, hogy Carlo éberen és egyre fokozódó izgalommal figyeli minden mozdulatát. Aysha kiszolgáltatottnak érezte magát, amiért teljesen elvesztette az önuralmát, ugyanakkor Carlóban még az egyesülésük pillanatában is maradt némi fegyelmezettség. A férfi gyengéden megcsókolta, és aztán egyszerűen csak magához ölelte, és addig tartotta karjában, amíg a lány újra nyugodtabban lélegzett, és szívverése is lelassult. Egész éjjel szorosan egymáshoz simulva aludtak. Carlo reggel nyolckor kelt fel. Aysha meg sem mozdult, így a férfi lezuhanyozott, felöltözködött, majd nekilátott reggelit készíteni. A lány a frissen főtt kávé illatára ébredt. – Jól áll neked ez a zilált frizura – ugratta Carlo, mialatt a tálcát a reggelivel az egyik éjjeliszekrényre tette. A lány arca kipirosodott. Még nagyon álmosnak tűnt. – Jó reggelt! – Aysha megpróbálta a lehető legjobban eltakarni magát a paplannal. – Csodálatos, milyen szemérmes vagy reggel, szívem – nevetett Carlo. – Ágyba hozott reggeli! – jegyezte meg Aysha elismerően. – Túlszárnyaltad önmagad. A férfi leült az ágyra. – Igyál narancslét meg kávét! A tálcán volt még pirítós, croissant, lekvár, sajt és leheletvékony szeletekre vágott szalámi. Fejedelmi reggeli volt. Aysha felült, és a takarót gondosan a hóna alá igazította. Carlo odanyújtotta neki a gyümölcslevet. Ezután következett a kávé, majd a lány bekebelezett egy lekváros croissant, végül egy szelet pirítóst, sajttal és sonkával. – Kérsz még kávét? Aysha habozott, az órára pillantott, és megrázta a fejét. – Azt ígértem, kilenc körül ott leszek. – Leviszem a tálcát – mondta Carlo, és felállt. Tíz perccel később Aysha már kész volt a zuhanyzással, és fel is öltözködött. Világoskék farmert viselt, hozzáillő felsővel. – Köszönöm a reggelit. – Megkerülte a konyhapultot, lábujjhegyre állt, és egy gyors puszit nyomott kedvese arcára.
13
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A férfi magához rántotta, és olyan vadul csókolta, hogy Aysha teljesen kibillent lelki egyensúlyából. – Ezt már megfelelőbb köszönömnek tartom – közölte Carlo. Aysha tágra nyílt szemmel nézett rá. Egyszerűen megdöbbentette, ami történt. Micsoda szenvedéllyel csókolt a férfi! Kétségkívül igazi szenvedély volt. Lehet, hogy mégis sikerülhet magába bolondítania? Ez a gondolat motoszkált a fejében, miközben szülei közelben fekvő házához hajtott.
14
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
3. FEJEZET Aysha négy koszorúslánya érkezett elsőnek. Nem sokkal ezután jött Gianna, Carlo édesanyja, és Teresa néhány barátnője, két nagynéni, három unokatestvér, legvégül pedig Aysha barátnői. Mindenki szépen csomagolt ajándékot hozott. Sokat beszélgettek és nevettek, miközben bort és pezsgőt ittak. A bűvész tehetségesnek bizonyult. Legalább száz sálat varázsolt elő a kalapjából és a kabátja zsebéből. Fél négykor felszolgálták a kávét, és nem sokkal utána az egyik alkalmazott Teresát a bejárati ajtóhoz hívta. Hívatlan vendég érkezett, és az alkalmazott nem tudta, beengedje-e, vagy sem. Aysha első koszorúslánya, Lianna gyanúsan gyorsan Teresa után sietett. Mindannyian elnevették magukat, amikor egy jóképű, fiatal férfi lépett a szobába. – Csak nem… – kezdte Aysha, de rögtön el is hallgatott. Koszorúslányaira pillantott, és azonnal látta, hogy Lianna, Arianne, Suzanne és Tessa keze van a dologban. A fiatalember egy hordozható magnót tett az egyik kisasztalra, bekapcsolta, és a zenére táncolni és vetkőzni kezdett. Ízlésesen összeállított műsorszámot adott elő. – Nem túlzottan rajongtál a lánybuli ötletéért – mondta Lianna. – Így hát ki kellett találnunk valamit, ami feldobja az estét! – Te erkölcstelen perszóna! – szidta Aysha merő szeretetből. – Várj csak, majd ha te kerülsz sorra… – Hogy akarod ezt túlszárnyalni? Szerződtetsz egy egész csoport fiút? – Ne adj buta ötleteket! – figyelmeztette Aysha. Miután mindenki elment, a rendezvényszervező munkatársai rendet raktak, és hamarosan ők is távoztak. Aysha az asztalhoz lépett, ahol az ajándékok sorakoztak. Hasznos és mutatós dolgokat is kapott. Minden egyes darab gyönyörű volt, és annak az egyéniségét tükrözte, akitől kapta. Az est fénypontjára gondolva a lány elmosolyodott. A leghóbortosabb ajándékot mégiscsak a négy koszorúslánya találta ki. – Meglepődtél? – érdeklődött Teresa. – Meg bizony. – Aysha átkarolta anyja derekát. – Köszönöm ezt a csodás délutánt! – Örömömre szolgált. – A vetkőző fiatalember is? – kérdezte Aysha, és látta, amint anyja elpirul. – Ehhez nincs hozzáfűznivalóm. A lány jóízűen nevetett. – Rendben, váltsunk témát! Hová tegyük az ajándékokat? Teresa már két szobát előkészíttetett, ahová a nászajándékokat elhelyezhetik. Ezek egyikébe át is vitték a csomagokat, majd Aysha felment a szobájába, és átöltözött. Már hat óra volt, amikor Carlo lakásába lépett. Azonnal a konyhába sietett, és a munkapultra tette a papírzacskókat, amelyekben az útközben vásárolt különböző kínai ételek voltak. – Hadd találjam ki! Kínai, thaiföldi vagy malajziai? – kérdezte Carlo. Aysha megfordult, és boldogan ránevetett. – Kínai, és ráadásul még videokazettákat is hoztam. – Ezek szerint nyugodt estére vágysz? – Eléggé izgalmas volt a nap. – És az elmúlt éjszaka is, gondolta, miközben elővett két tányért. – Elmeséled, mi volt olyan izgalmas?
15
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– A koszorúslányok meghívtak egy chippandale-fiút. – Aysha úgy döntött, kicsit felhergeli Carlót. – Egy fiatal srácot. A teste egyszerűen tökéletes volt! Kérdezd csak meg Giannát, ő is látta! – Mit kell még tudnom erről a csodálatos férfiról? – kérdezte Carlo átható pillantással. – Szóval, csodás teste volt. A viszonylag hosszú haját helyes kis lófarokba fogta, és amikor kibontotta… Istenem, olyan szexi volt! Semmi szőr nem volt a testén. Az állandó gyantázás szerintem az idegeire mehet. És neki volt a legcukibb feneke… Carlo összeráncolta szemöldökét. – Az alsónadrág rajta maradt. – Ami bizonyára nagy megkönnyebbüléssel töltötte el Teresát és Giannát. Aysha nagyon igyekezett, nehogy elnevesse magát. – Úgy láttam, tetszett nekik az előadás. – Ilyesmire biztosan nem számítottak. – Carlo szája sarka alig észrevehetően megrándult. – Biztosan nem. – A lány kivette a kis dobozokat a papírzacskóból, és a konyhapultra tette. – Lazítsunk egy kicsit, és videózzunk vacsora alatt! Az első film hátborzongató krimi volt, Aysha izgalmában alig tudott nyugodtan ülni a kanapén, és megbabonázva bámulta a képernyőt. A második egy esküvőről szólt, ahol semmi sem sikerült. Humoros volt, mégis annyira valóságos, hogy a lány egészen beleélte magát a hősnő szerepébe. Közben fel-felállt, elpakolta a papírdobozokat, a tányérokat a mosogatógépbe tette, és kávét készített. Most éppen az üres csészéket vitte ki a konyhába. A filmek után Aysha kellemesen fáradtnak érezte magát, és felment a hálószobába. Levetkőzött, gyorsan lezuhanyozott, és bebújt az ágyba. Nemsokára Carlo is odafeküdt mellé, és a lány fejét a férfi mellkasára fektetve szorosan hozzásimult. Percekkel később már el is aludt, és nem érezte, hogy Carlo milyen gyengéden simogatja. Csak nyolc után ébredtek. Kényelmesen megreggeliztek, és egy kis kirándulásra indultak. Giuseppe jachtjával felfelé mentek a Hawkesbury folyón, és csak naplementekor tértek vissza, amikor a nagyváros milliónyi fénye már kigyulladt. Milyen gyönyörű! – gondolta Aysha a természet és a technika csodáitól lenyűgözve. Következő nap már komolyan el kell kezdenie a bevásárlást. Teresa hosszú listát írt azokról a dolgokról, amiket szerinte még be kell szereznie. – Anya, tényleg szükség van erre? Jó napjuk volt a belvárosi kereskedőknek. Teresa szemlátomást boldog volt attól, hogy szórhatja a pénzt. Méghozzá zsákszámra. – Te vagy az egyetlen gyermekem – jelentette ki. – Add meg nekem azt az örömöt, hogy csodássá tegyem utolsó hajadon napjaidat! Aysha belekarolt anyjába. – Rendben. Azt a ruhát még megveheted, de aztán vége. – Mára – felelte az édesanyja. A belvárosban bedugult a forgalom. Teresa besorolt a hosszú sorban kígyózó autók közé, és csak fél hatra értek végre Vaucluse-ba. Nem sok idejük maradt hát a zuhanyozásra és az öltözködésre, mert fél hétkor már indulni akartak. – Menj csak! – mondta Teresa. – Én majd gyorsan kipakolok az egyik vendégszobában az ágyra. Holnap aztán nyugodtan rendszerezhetjük a dolgokat. Aysha felment a hálószobájába, levetkőzött, és beállt a zuhany alá. Pár perccel később törülközőt tekert magára, és bekapcsolta a hajszárítót. Miután kisminkelte magát, belépett a gardróbszobába, és kritikusan szemügyre vette ruhatárát. Végül egy igencsak szűk, fekete ruha mellett döntött.
16
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A rafinált szabású, ujjatlan, hátul mélyen kivágott ruha nagyon rövid volt, de egy széles csipkeszegély kissé meghosszabbította. Aysha leheletvékony fekete harisnyanadrágot, és fekete, magas sarkú cipőt vett fel hozzá. Hat húszkor már indult is le a nappaliba. Teresa Giuseppével együtt a kanapén ült, és épp egy könnyű kis aperitifet ittak. Apja arckifejezése büszkeséget és csodálatot árult el, amikor Ayshára nézett. Mivel imádott lánya hamarosan férjhez megy, már nem kell aggódnia miatta, így hát semmi okát nem látta, hogy tiltakozzon a ruha ellen. Teresa azonban másképpen reagált. Elég volt egyetlen pillantás, és máris becsmérlően húzta el száját. A külsőségek mindennél fontosabbak voltak számára, és ezen az estén Aysha nem felelt meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket anyja támasztott vele szemben. – Nem túl… merész ez, kicsim? – Talán – ismerte be Aysha, és apjára pillantott. – Te mit gondolsz? Giuseppe pontosan tudta, milyen a viszony anya és lánya között, ezért igyekezett diplomatikus választ adni. – Biztos vagyok benne, hogy Carlónak tetszeni fog. Te is kérsz egy italt? A lány egész nap csak gyümölcsöt evett, és ásványvizet meg kávét ivott. Az alkohol azonnal a fejébe szállna. – Köszönöm, most nem kérek. – Ha nem tévedek, ez Carlo lesz. Autógumi csikorgott a ház előtti kavicson, és valaki becsapott egy kocsiajtót. A következő másodpercben csengettek. Egy pillanattal később a házvezetőnő már be is vezette Carlót. Aysha eléje sietett, és csókra tartotta az arcát, pontosan úgy, ahogy elvárták tőle. – Fantasztikusan nézel ki! – suttogta fülébe a férfi jellegzetes, kissé gunyoros hangján, majd átölelte a derekát, és kedvesével az oldalán üdvözölte Teresát és Giuseppét. – Megkínálhatlak egy itallal, Carlo? – Köszönöm, de csak a vacsora után iszom. Aysha szeretett volna a férfihoz simulni – majdnem meg is tette –, de nem akarta kockára tenni lelki egyensúlyát. Még az egész este előttük állt. Giuseppe kiürítette a poharát. – Akkor hát ideje lenne indulnunk. Teresa? A telefon megcsörrent, és az asszony bosszúsan ráncolta homlokát. – Remélem, nem késünk el emiatt! Biztosan nem, gondolta Aysha. Anyja gyűlölte a pontatlanságot. Ha nem valami életbevágó dolog, akkor gyorsan végez a telefonálással. – Menjetek előre! – szólt oda a fiataloknak. – Mi majd utánatok megyünk. Ayshának ügyesebben sikerült a rövid ruhában beülnie a kocsiba, mint várta. Carlo beindította a motort, és pillanatokkal később már ki is kanyarodtak az utcára, s a belváros felé indultak. – Az a célod ezzel az öltözékkel, hogy sokkold a ma esti közönséget? – kérdezte gunyorosan a férfi. – Mit gondolsz, sikerülni fog? – A lány természetesen pontosan tudta, menynyi látszik a combjából, de megpróbált ellenállni a kísértésnek, hogy a szoknyát lejjebb húzza. – Teresának biztosan nem tetszett. – Milyen jól ismered! – jegyezte meg Aysha. – De apa úgy vélte, neked tetszeni fog. – Tetszik is – felelte Carlo. – Ahogy az összes többi férfinak is tetszeni fog, aki ott lesz a vacsorán. Aysha ragyogó arccal nevetett szerelmére. – Gyönyörűen tudsz bókolni!
17
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Vigyázz, nehogy túl messzire menj, édesem! – Csodás akarok lenni ma este. Aysha egy pillanatra iszonyatosan levertnek látszott, és Carlo gyorsan megsimogatta az arcát. – Legfeljebb négy órát kell maradnunk, aztán mehetünk haza. Igen, gondolta szomorúan a lány. Aztán másnap pedig kezdődik minden elölről. Bevásárlás, ruhapróba, társasági kötelezettségek. Úgy tűnt, a helyzet egyre csak romlik, a feszültsége pedig nőtlön-nő. Anyja elvárásait nagyon nehéz volt teljesíteni. Ha legalább Teresa nem csinálna mindenből ekkora cirkuszt! A Point Piper előváros Vaucluse mellett feküdt, így néhány percen belül megérkeztek. Carlo öt másik hatalmas autó mögé parkolt, amelyek a bejáratnál sorakoztak. Odabent már összegyűlt a vendégsereg. A könyökömön jönnek ki ezek az estélyek! – zsörtölődött magában Aysha, miközben elvett egy pohár bort, és udvariasan csevegett a többi vendéggel. Szép ház, művelt házigazda, félóra beszélgetés vacsora előtt. Nagyjából tizenöt, gondosan kiválasztott vendég, akik egymást kölcsönösen kiegészíthetik. Egy gazdagon terített asztal, közepén elegáns virágdíszítéssel. – Carlo, édesem! Aysha felismerte a hangot, lassan megfordult, és Ninára nézett. Nina azok közé a nők közé tartozott, akik keményen harcoltak, hogy elnyerjék Carlo szerelmét. Mostanra már a legtöbbjük feladta a küzdelmet, ám nem így Nina di Salvo! A magas, karcsú divattanácsadó a legtöbb férfi szemében a végzet asszonyának tűnt. Gazdag özvegyasszony volt, aki mindenáron új férjet akart magának keríteni, az előzőhöz hasonlóan jó anyagi háttérrel és társadalmi ranggal. A férfiak csodálták Ninát a szépségéért és eleganciájáért, de a nők felismerték, micsoda számító, alattomos kígyó, és ennek megfelelően viselkedtek vele. – Aysha – biccentett neki Nina. – Kicsit fáradtnak tűnsz. Az előkészületek idegesítenek fel ennyire, kedvesem? – Carlo alig hagyja, hogy aludjak – mosolygott gonoszul Aysha. A másik nő arca megrándult, de aztán Carlóhoz fordult, és arcon csókolta a férfit. – Hogy vagy, drágám? A férfi okosabb volt annál, hogy eláruljon valamit a gondolataiból, és túlontúl úriember ahhoz, hogy udvariatlan legyen. Rutinosan, higgadtan szerelte le Nina leplezetlen közeledési szándékát. De vajon egyébként tetszik-e neki a szép, barna hajú nő? Aysha megérezte szerelme gyengéd, gondoskodó érintését. Nem tudta eldönteni, nincs-e ebben valami színjáték. – Hozz nekem egy italt, drágám! – utasította a férfit Nina. – Tudod, mit szeretek. Ez kezd vicces lenni, gondolta Aysha, amikor Carlo az italért indult. – Remélem, nem várod el Carlótól, hogy hű legyen hozzád, kedvesem – mondta Nina halkan. – Vannak bizonyos igényei, amelyeket nem minden nő tud kielégíteni. – Valóban? Majd megbeszélem vele. – Kivel és miről akarsz te beszélgetni? Aysha megvárta, amíg Carlo odaadta Ninának a pohár pezsgőt, majd szórakozottan rápillantott. – Nina attól tart, hogy nem tudom kielégíteni az igényeidet. Carlónak arcizma sem rándult, tökéletes pókerarca volt. – Valóban? Szinte hihetetlen, hogy egyetlen szóban mennyi mondandó és mennyi düh lapulhat. A feszültség szinte tapintható volt, ám a többi ember számára barátságosan beszélgető kis csoportnak tűnhettek.
18
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Talán összeülhetnénk Ninával, hogy tapasztalatokat cseréljünk – gonoszkodott Aysha. Nina ajkához emelte poharát, és ivott egy korty pezsgőt. – Semmi értelme, kedvesem. A te tapasztalataid a nyomába sem érhetnek az enyéimnek. Ebben minden bizonnyal igaza is volt. Aysha észrevette Teresát és Giuseppét, akik épp most léptek a terembe. Hirtelenjében nem is tudta, megkönnyebbülést érezzen-e, avagy csalódottságot. Anyja bizonyára azonnal ráérez, miben mesterkedik Nina, így megpróbálja majd szétválasztani a veszélyes hármast. Aysha elkezdte a visszaszámlálást. Teresa egy perc alatt üdvözli a vendéglátókat. További két perc a barátoknak és az ismerősöknek… – Hát itt vagy, édesem? Teresa pontosan a kiszámított időpontban lépett oda. – Látom, nem sokáig tartottak fel benneteket. – Aysha boldogan mosolygott anyjára. – Emlékszel Ninára? Teresa dühös pillantást vetett a csinos, magas, barna nőre, mégis udvariasan mosolygott. – Természetesen. Örülök, hogy újra láthatom. Ez persze nem volt igaz. Ilyen a finom társaság, gondolta Aysha. A jó modor eltakarja a hazugságokat. Ha az ösztönére hallgatna, a pokolba küldené Ninát. De ez nem volt sem a kellő pillanat, sem a megfelelő hely ahhoz, hogy a karmait mutogassa. – Kérem, fáradjanak az étkezőbe! – szólt a vendéglátó. Végre egy lélegzetvételnyi szünet, gondolta Aysha megkönnyebbülten. A hatalmas étkező közepén gyönyörűen terített asztal állt, fölötte pedig káprázatos csillár fénye szikrázott. Minden annyira tökéletes volt, mintha csak egy méregdrága magazin társasági oldalán található fényképet utánoztak volna le. Néhány vendég biztosan véteknek érzi majd tönkretenni ezt az elrendezést. Két pincér várakozott, hogy a pontosan kiosztott adagokat a pontosan meghatározott időben felszolgálhassa. Ugyanígy jártak el a drága külföldi borral. Illem, jó modor és viselkedés, hozzá pedig gondosan kiválasztott beszélgetési témák garantálták a kellemes szórakozást. Aysha észrevette Nina csúfondáros pillantását, és őrült vágyat érzett, hogy egy jól irányzott ütéssel lemossa a képéről a gúnyos kifejezést. Nem látszódhat rajtam, milyen szörnyen érzem magam, határozta el a lány, mialatt kanalát a tálkába merítette. A gombakrémleves kitűnő volt, és a tejszínes mártással készült tésztán sem lehetett kivetnivalót találni. – Szólnál, kérlek, a pincérnek, hogy töltsön nekem a borból, kedvesem? – Aysha ragyogón mosolygott Carlóra. Ritkán ivott alkoholt, és a férfi tudta ezt. Ha a bort az étkezés alatt lassan fogyasztja, akkor azért egy pohárral képes meginni. A férfi összeráncolta a szemöldökét. – Kérlek. – Ha Carlo most habozna, vagy megpróbálná kritizálni, meg is ölné! A férfi szemével intett a pincérnek, és egy pillanattal később Aysha már bele is kortyolt a borba. Giuseppe nevetve emelte poharát a lánya felé. Néhány pohár bor, finom étel, kellemes társaság. Az apja boldogságához kevés kellett. Egyszerű ízlése volt. Szép életet élt. Keményen dolgozott, így többet ért el, mint a legtöbb ember. Nagy háza volt, rendes asszonyt vett feleségül, akivel felnevelték csodás kislányukat, akit hamarosan a legjobb barátjuk és üzleti partnerük fia vesz feleségül. Drága apa! – gondolta Aysha szeretetteljesen, amikor a bor már kissé megnyugtatta. Mindenben olyan volt, amilyennek egy apának lennie kellett. Sőt, még jobb. Sikerült neki
19
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
a régi hazából magával hozott legjobb erényeket az új hazában meglelt szerencsével ötvöznie. Az eredmény a bölcsesség, szívélyesség, büszkeség és szenvedély harmonikus elegye lett. Felszolgálták a főételt is: puha csirkemellet bazsalikomszósszal és zöldséggel. Aysha megigazította ölében a damasztszalvétát. Carlo combja közvetlenül az övé mellett volt. Lassan, nagyon óvatosan megmozdította a lábát. Cipőjének magas sarka veszélyes fegyver is lehetett volna. Nem akart azonban fájdalmat okozni a férfinak, csak a figyelmét felkelteni. Cipőjének orrát Carlo bokájához szorítva Aysha óvatosan mozgatni kezdte a lábát. Ez még érdekessé is válhat, gondolta, és kezét Carlo combjára csúsztatta. Egy gyors érintés… Vagy talán legyen még bátrabb? Talán húzza végig az ujját a nadrág varrásvonalán? Vagy esetleg… Igen, ez már meghozta a kívánt eredményt. Carlo megfogta a kezét, és figyelmeztetően megszorította. Aysha szemrebbenés nélkül viszonozta pillantását, de aztán tágra nyílt a szeme: a férfi ajkához emelte a kezét, aztán sorban minden ujját megcsókolta. A lány testét forróság öntötte el. Szemügyre vette poharát a maradék borral, de az ásványvíz mellett döntött. Ebben a helyzetben tiszta fejre volt szüksége. Amikor Carlo elengedte a kezét, Aysha megkönnyebbült, ám a következő pillanatban már a combján érezte a férfi kezét, és levegőért kapkodott.
20
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
4. FEJEZET Aysha a poharáért nyúlt, ivott egy korty ásványvizet, és ekkor találkozott a tekintete Nina gyűlölködő pillantásával. Nyugtalanította a nő ellenségeskedése. Aysha megborzongott. Már gyermekként megtanulta, hogyan kezelje mások irigységét és féltékenységét. Azóta, hogy Carlo eljegyezte, a helyzet csak még rosszabb lett. A lány kétségbeesetten vágyott a férfi szerelmére, de már a hűséggel is megelégedne. A gondolata is fájt, hogy Carlo esetleg egy másik nővel is együtt lehet. – Te mit gondolsz, Aysha? Ajaj! Nem volt túl bölcs dolog, hogy elvesztette a beszélgetés fonalát. Különösen ilyenkor nem, amikor ő a díszvendég. Esdeklően nézett Carlóra. – Luisa nem ért vele egyet, hogy nem árulom el, hol töltjük majd a mézesheteinket. – Meleg ruhákat kell vinnem – nevetett Aysha halkan. – Többet én sem tudok. – Európa? Talán egy síparadicsom? – Az idősebb hölgy szeme csak úgy csillogott. – Esetleg Észak-Amerika? Netán Kanada? – Tényleg fogalmam sincs – felelte Aysha. A desszert különböző karamellizált gyümölcstorta-kosárkákból állt, amelyre konyakos tejszínhabot nyomtak. – Bűnösen finom – suttogta a lány az első harapás után. – Nem lenne szabad, de azért eszem egyet – mondta Luisa. – Ezért holnap kétszer annyit tornázom, mint máskor, és nem is reggelizem. Aysha látta, amint Teresa gondosan eltávolította a tejszínhabot, villájára szúrt néhány gyümölcsdarabkát, és a piskótát is a tányérján hagyta. A menyasszony édesanyjaként nem engedheti meg magának, hogy akár csak egy grammot is hízzon. Félórával később a házigazda kávézni hívta vendégeit a nappaliba. Aysha nem kért a méregerős feketéből, inkább tejeskávét ivott. A férfiak összeültek, hogy belemerüljenek a politikába. Aysha jól tudta, hogy az ismerős társaság, a jó étel és a kiváló bor az olaszokat beszédessé teszi. Szívesen hallgatta őket olyankor, amikor újra anyanyelvükön beszéltek. Az olasz nyelv nagyon kifejező, és a férfiak még élénk kézmozdulatokkal is alátámasztották érveléseiket. – Giuseppe elemében van. Aysha Ninához fordult, és azonnal látta, hogy annak esze ágában sem volt barátságosnak lennie. – Miért ne lenne? – Ez az esküvő nagy dolog. – Nina hűvösen mosolygott. – Gratulálok, kedvesem. Tudhattam volna, hogy neked sikerülni fog. – Köszönöm a bókot, Nina. Sajnos egyetlen vendég sem tartózkodott a közelükben, senki sem hallhatta halk beszélgetésüket, így Ninának lehetősége nyílt még egy tőrt döfni Ayshába. – Mondd csak, milyen érzés másodiknak lenni, és tudni, hogy csak az örökségedért vesznek feleségül? – Mivel a családi vállalkozás másik felét Carlo örökli, így kérdezd meg inkább őt! Jól visszadobta a labdát. Ninának ez természetesen nem tetszett. – Hogy fogsz versenyezni Bianka szellemével? – vetette fel a másik nő halkan. – Tudod, sötétben minden macska fekete, kedvesem. Szent ég! Ez már durva volt.
21
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Valóban? – Ayshának fájt az arca a görcsös mosolygástól. – Talán próbáld ki egyszer világosban! Ismét nyert, de bizonyos volt benne, hogy nem sokáig ünnepelheti győzelmét. Nina valószínűleg senkinek sem engedi meg túl sokáig, hogy nyerő helyzetben legyen. – Aysha… – szólította meg Luisa, aki hirtelen mellette termett. – Édesanyád éppen a templomba tervezett virágokról beszélt. Az orchideák mindig szépek, a színeik olyan csodásak! Aysha díszvendég volt ezen az estén, esküvője az érdeklődés középpontjában állt, így hát könnyű volt barátságosan és vidáman megválaszolnia a különböző kérdéseket. Csak a menyasszonyi ruha és az esküvői torta volt tabutéma. Ám a beszélgetés közben sajnos eszébe jutott, mennyi teendője van még. A legfontosabb, hogy együttműködjön a rendezvényszervezővel, akit Teresa választott ki, és akinek felügyelnie kell mindent. Az esküvői meghívókra már mindenki válaszolt, pontosan tudták, kire számíthatnak, így lassan nekiláthattak a templomi ülésrend elkészítéséhez. Teresa úgy gondolta, mindegyik virágot szóró lányka és minden fiúcska mumpszos, kanyarós vagy bárányhimlős lehet még addig. Az is elképzelhető, hogy a gyerekek az esküvő napján lebénulnak a félelemtől, esetleg félúton az oltárhoz hirtelen gyökeret eresztenek, és nem mozdulnak. A három- és négyéveseknél minden elképzelhető. – Az én apró koszorúslánykám a próbán tökéletesen szórta a virágokat, de az esküvő napján három lépés után a kosár egész tartalmát a földre borította, és sírva az anyjához futott – mesélte az egyik nő. Ayshának eszébe jutott saját esküvői próbájának közjátéka, és egy másik esküvő is, ahol az egyik kisfiú az adott pillanatban meggondolta magát, és mégsem akarta odaadni a párnát a karikagyűrűkkel, amit olyan büszkén és óvatosan vitt az oltárhoz. Keserű küzdelem lett belőle, ami végül könnyekkel és dührohammal végződött. Vicces lenne, és Aysha egyáltalán nem is tartaná nagy bajnak, ha az egyik gyerek valahol hibázna, vagy eltévesztené, hogy mikor következik. Az esküvő nem színházi előadás, ahol a közreműködőknek tökéletesen kell játszaniuk a szerepüket. Tudta azonban, hogy anyja másképpen vélekedik erről. Aysha Carlóra pillantott, és rögtön megérezte a jól ismert vonzerőt. Elbűvölten figyelte a férfi minden egyes mozdulatát, tekintete pedig végigsiklott szerelme testén. A méretre varratott szmoking hangsúlyozta Carlo tökéletes alakját. A lány pontosan ismerte, milyen tapintású a férfi meztelen teste. Ismerte izmainak játékát és bőre illatát. Azt kívánta, bárcsak odamehetne és odabújhatna hozzá, hogy már előre örüljön annak, ami történni fog, ha egyedül lesznek. A férfi kedveli őt, ezzel tisztában volt. Ayshát néha teljesen megdöbbentette azzal, hogy szinte olvasott a gondolataiban, de az a bizonyos rejtélyes kapocs, amely a szerelmesek között ott volt, hiányzott. A lány bezzeg mindig pontosan meg tudta mondani, mikor lépett be Carlo egy helyiségbe, anélkül hogy látta vagy hallotta volna. Megérezte, mikor van a férfi a közelében. Kétségbeejtő, milyen szerelmes vagyok, gondolta idegesen. Csak tizenegy után köszöntek el az első vendégek, és már majdnem éjfél volt, amikor Teresa és Giuseppe tudatta velük, hogy indulnának. Aysha köszönetet mondott a vendéglátóknak, és Carlóval együtt követte szüleit az autókhoz. – Jó éjt, kicsim! – Teresa gyorsan arcon csókolta lányát. Carlo kinyitotta a jobb oldali ajtót, Aysha beszállt, becsatolta magát, és hátradőlt. – Fáradt vagy? – kérdezte a férfi, miközben beindította a motort. – Egy kicsit – felelte szemét lehunyva a lány.
22
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Hazavigyelek? – Ez nehéz kérdés – nevette el magát Aysha. – Mi nálad a „haza”? A te, az én vagy a mi lakásunk? – Oda viszlek, ahová akarod. Választhatsz! Az új ház már be volt rendezve, csak az utolsó simítások hiányoztak. Saját, meghitt hálószobája a szülei házában igencsak csalogatónak tűnt, de akkor Teresa lerohanná a kérdéseivel. A lány nagyon vágyott rá, hogy magán érezze Carlo kezét, száját és testét. Ha a férfi hozzáért, ha megcsókolta, könnyen el tudta magával hitetni, hogy a jó szex helyettesítheti a szerelmet, sőt azt is, hogy senki nem kaphat meg mindent, és ő Carlóval és a közös jövőjükkel már több mint elégedett lehetne. – Menjünk hozzád! Mialatt a férfi a ház mélygarázsába hajtott és leparkolt, Aysha vágya egyre csak erősödött, végül már szinte fájt. Némán szálltak be a liftbe, és a lakásba lépve a lány készségesen hagyta, hogy a férfi azonnal átölelje, és a hálószobába vigye. Aysha nem sokkal kilenc után parkolt le sportkocsijával a belváros egyik parkolóházában. Pár perccel később már a járdán állt. A szinte felhőtlen égbolt azúrkék színben játszott. A lánynak nem sok vásárolnivalója volt. Csak négy boltba akart bemenni, melyek legfeljebb három utcányira voltak egymástól. Két óra alatt mindenképpen végez a bevásárlással. Három óra múlva találkozik a koszorúslányaival, hogy együtt ebédeljenek. Két órára volt bejelentve a fodrászához, aztán következik a manikűrös, este pedig egy filmfesztivál megnyitójára hivatalosak. Határidőnaplója megtelt társasági kötelezettségekkel. Ayshának tetszett, hogy kényelmesen vásárolhat, nem úgy, mint máskor, amikor csak az ebédszünetben rohant át az üzleteken. Ezen a reggelen különösen élvezte a vásárolgatást, és csak úgy gyűltek a karján a csinos kis papírszatyrok. És ezektől a papírszatyroktól mindenképpen meg akart szabadulni, mire a lányokkal találkozik… Visszament tehát a parkolóházba, berakta a frissen vásárolt holmikat a kocsi csomagtartójába, és az étterembe indult. Lianna, Arianne, Suzanne és Tessa már ott volt. Kettőnek közülük barna haja volt, egynek vörös, és egynek szőke. Aysha együtt járt velük iskolába, együtt szenvedték végig a zongora- és a balettórákat, és az évek folyamán elválaszthatatlan barátnők lettek, bár a jellemük teljesen különbözött. – Elkéstél, de mi megbocsátunk neked – üdvözölte Lianna. – Természetesen megértjük, tudjuk, mennyi mindent kell vásárolnod most. – Nevetve előrehajolt. – Büntetésül mindenről beszámolsz, amit csak vettél! – Hadd rendeljek előbb valami innivalót! – ellenkezett Aysha, és a közelben álló pincérhez fordult: – Ásványvizet legyen szíves, sok jéggel és citromkarikával! – Mit veszel fel az esküvő után? – kérdezte Arianne. Lianna elhúzta a száját. – Az esküvő után már nincs szüksége ruhára, drágám. – De azért mégiscsak jó lenne, ha először lenne rajta valami leheletvékony, szexi gönc – vélekedett Suzanne. – Na de lányok, komolyan! El tudjátok képzelni, hogy Carlo lesegíti róla a menyasszonyi ruhát csak azért, hogy felsegíthesse rá a hálóingét? Gondolkodjatok már egy kicsit! – Befejeztétek? – kérdezte Aysha, nevetését visszafojtva.
23
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Még nem – felelte Lianna. – Kicsit meg kell szenvedned azért a sok szenvedésért, amit miattad magunkra vállaltunk: ruhapróbák, cipővásárlás, templomi próba – számolta ujjain. – A gyerekek felügyelete a templomban és a templomon kívül. A menyasszonyi buli megszervezése. Hosszú várakozás a kozmetikusnál és a fodrásznál. – Kajánul mosolygott. – Jutalmunk pedig mindössze annyi, hogy megcsókolhatjuk a vőlegényt. – Ezt meg ki mondta nektek? – háborodott fel Aysha – Nős férfiak nem csókolnak meg más nőket! – Ha nincs csók, teleaggatjuk mindenféle limlommal az autótokat – fenyegetőzött Lianna. – A hölgyek rendelni szeretnének? – Igen! – mosolygott a három koszorúslányjelölt kacéran a fiatal pincérre, aki elpirult zavarában. – Javíthatatlanok vagytok – szidta őket Aysha, miután a pincér távozott. Lianna megvonta a vállát. – Ki kell használnunk ezt a szép pillanatot, édesem. Az öt hajadon utolsó közös ebédje. Szombathoz egy hétre te belépsz a férjezett nők táborába, míg mi, szegény ördögök, továbbra is a tökéletes férfit keressük. És hidd el nekem, nagyon kevés tökéletes férfi van a világon. Ha jól néznek ki, akkor szörnyű a hangjuk, vagy visszataszító szokásaik vannak. Esetleg hajlamosak az erőszakra, vagy ami a legrosszabb, nincs pénzük. – Cinikus vagy – rázta a fejét Suzanne. Rendeltek még egy kör innivalót, majd az ebéd következett. – Mesélj már végre, édesem! Carlo az ágyban is olyan nagyszerű, mint az életben? – érdeklődött Lianna. – Nem tartozik rátok – közölte Aysha. – Szóval ott is nagyszerű! – nevetett Lianna. – Hé, figyeljetek csak! Ha Aysha dobja, én vagyok a következő! – Rákacsintott barátnőjére. – Ugye örülsz, hogy én vagyok a legjobb barátnőd? – Igen – felelte Aysha tiszta szívéből. Lianna hűséges, megbízható barátnő volt, amiért ő nagyon szerette, még akkor is, ha a szája örökösen járt. Aysha azonban tudta, hogy nem volt mindig ilyen vidám, a gyermekkorát egy szerencsétlenség árnyékolta be. – Még nem mesélted el, mit vettél ma reggel! – Még nem adtál rá alkalmat. – Akkor most megadom – közölte nagyvonalúan Lianna. Aysha nevetett. Jólesett kikapcsolódnia barátnői körében. – Ma este milyen társasági eseményen veszel részt? Családi vacsorán? Esetleg színházba, balettelőadásra vagy estélyre mész? Vagy véletlenül egyszer otthon maradsz, és ágyba bújsz Carlóval? – Szemtelen vagy, akár egy kisördög – dorgálta Aysha. Lianna csak nevetett. – Ne beszélj mellé! Halljuk a választ! – Ma lesz a művészeti központban egy filmfesztivál nyitórendezvénye. Arianne sóváran sóhajtott. – Mit veszel fel? – Biztosan valami észvesztően csinosát. Talán azt a fekete estélyi nadrágodat, egy spagettipántos toppal és a gyöngyökkel hímzett fekete blézereddel, amit Hongkongban vettél – találgatta Lianna, és elgondolkozva hunyorított. – Ékszerből csak nagyon keveset. – Jó ötlet. – Jó ötlet? Én a divatszakmában dolgozom. Amit éppen elmondtam, az nem egyszerűen csak jó ötlet! – Rendben, biztosan ezt fogom felvenni – felelte Aysha békítően.
24
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Az ebéd után desszertet nem kértek, csak kávét rendeltek. Ayshának még épp sikerült időben a fodrászhoz érnie. Mielőtt késő délután hazaindult volna, először felhívta anyját. – Nem kérek vacsorát, csak egy kis gyümölcsöt eszem. Ebben a nagy forgalomban hat előtt biztosan nem ér Vaucluse-ba. Ez pedig azt jelenti, hogy még egy órája sem lesz arra, hogy zuhanyozzon, felöltözzön és sminkeljen. Negyed nyolcra Carlónál akart lenni. – Gyönyörű vagy, kedvesem – fogadta a férfi, amikor pár perc késéssel megérkezett hozzá. – Iszol valamit, mielőtt indulunk? – Nem, köszönöm. – Hogy sikerült az ebéd a lányokkal? – Igazán jó volt – nevetett Aysha. Carlo megfogta a kezét, és ajkához emelte. – Lianna ismét csúcsformában volt? – Igen. Jólesett kikapcsolódni és nevetgélni velük. Lianna már alig várja, hogy megcsókolhassa a vőlegényt. A férfi az órájára pillantott. – Ideje indulnunk. Valószínűleg nehezen fogunk parkolóhelyet találni. A gálaesten a társasági élet kimagasló alakjai jelentek meg. A nők egész kis vagyonnyi ékszert hordtak magukon, és francia divattervezők ruhái versengtek az olaszokéval. Aysha elvegyült a vendégek sokaságában, és narancslevet ivott egy kis pezsgővel. – Sajnálom, hogy elkéstem. Nem találtam parkolóhelyet. Aysha felismerte a hangot, és hátrafordult. – Hello, Nina! A nő tetőtől talpig végigmérte a lányt. – Aysha, milyen… szép vagy! Habár a fekete egy ilyen világos típusnak, mint amilyen te vagy, túl kirívó. – Nina Carlóra nézett, és mosolya az egész mozi kivilágítására elég lett volna. – Szívem, szomjan halok. Hoznál valami innivalót nekem? Nagyon jó! Aysha gondolatban tapsolt. Amint Carlo hallótávolságon kívül kerül, ez a nő kilövi mérgezett nyilait. Így is történt. – Kétlem, hogy sokáig ki tudnád elégíteni. Aysha nyugodtan viszonozta Nina átható pillantását, sőt még nevetnie is sikerült. – Majd mindent beleadok. – Bizonyára vannak előnyei, ha az ember karikagyűrűt visel. – Úgy érted, hogy mellette alhatom? Nina szeme szikrákat szórt. – Én inkább a szeretője szeretnék lenni, nem pedig a felesége. Tiéd a munka, enyém pedig az élvezet. Aysha legszívesebben arcába löttyintette volna a narancslevét. – A pezsgő megfelel? – kérdezte Carlo, és Ninának nyújtotta a poharat. Aysha megkönnyebbült, amikor a vendégeket megkérték, foglalják el helyeiket. Carlóval a terembe indult, de jól tudta, hogy Nina szorosan mögöttük maradt. Az, hogy a nő helye közvetlenül mellettük volt, már nem is lepte meg. Aligha véletlenről volt szó. Nina ügyesen elintézte, hogy Carlo üljön középre. Aysha egy pillanatra összeszorította az ajkát. Amikor a fény kialudt, a férfi megfogta a kezét, és nagyujjával nyugtatóan simogatta csuklója belső oldalát. Ezek szerint érezte a feszültségét. Jól van. Ennél még sokkal többet is érez majd ezen az estén! Elég gyors egymásutánban a fesztivál minden filmjéből bemutattak egy kis előzetest, és ezután következett a fő produkció. A fekete-fehér művészfilm Párizsban játszódott, és
25
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
szörnyen pesszimista hangulatot árasztott. Az alkotás Európában több díjat is nyert, de Aysha lehangolónak tartotta, és egyáltalán nem tetszett neki. Amikor a fény újra kigyulladt, észrevette, amint Nina elveszi a kezét Carlo karjáról. A másik nő szeme elégedetten csillogott, és Aysha legszívesebben ordított volna. Mialatt kifelé mentek, pontosan tudta, hogy Nina kihasználja a tülekedést, és Carlóhoz simul. Az előcsarnokban kávét, sajtot, kekszet és aprósüteményt kínáltak. Ayshának nem volt más választása, mint hogy mereven mosolyogjon. – Menjünk el egy éjszakai bárba! – vetette fel Nina. – Hiszen még egyáltalán nincs késő. Szóba sem jöhet, gondolta Aysha. Nem akarta látni, amint ez a nő Carlóval táncol. – Miattunk ne zavartasd magad! – jelentette ki Carlo, miközben átkarolta Aysha derekát. Egyértelműen érezte, milyen feszült a lány. Szerette volna engesztelően megcsókolni, aztán mélyen belenézni gyönyörű, füstszínű szemébe, és biztosítani afelől, hogy egyáltalán semmi oka sincs a kétségbeesésre. Alig látható mosoly jelent meg Carlo szája szögletében. Nina észrevette, de rosszul értelmezte. – A zene hihetetlenül jó. – Belekarolt Carlóba, és megpróbálta meggyőzni. – Biztos tetszeni fog neked! – Nem, nem fog – felelte szelíden a férfi, és kiszabadította magát a nő karjából. – Ha nem jöhetsz… – vonta meg a vállát Nina. A férfi válaszként csak a szemöldökét ráncolta össze. – Talán majd máskor – vetett rá csábító pillantást a nő. Aysha mély lélegzetet vett. Micsoda arcátlanság! Szájához emelte csészéjét, és kiitta az erős kávét. Valószínűleg fél éjszaka nem fog tőle aludni, de ebben a pillanatban ez egyáltalán nem számított. – Carlo, hogy vagy? – kérdezte egy kedves üzlettársuk, akit Aysha lelkesen üdvözölt. A férfi igencsak elképedt, amikor a lány túláradó érdeklődéssel faggatni kezdte a felesége és gyermekei felől, sőt még a gyerekek iskolai eredményére is kíváncsi volt. – Szóhoz sem hagytad jutni – jegyezte meg Carlo nevetve, amikor a férfi elköszönt. – Pont jókor jött – felelte Aysha mézédes hangon. – Éppen fel akartalak pofozni. – Itt, ahol ekkora nézőközönségünk lett volna? Aysha fürkészően nézte a férfit. – Nem tetszik, hogy nem veszel komolyan. – Nina aggaszt? – Bárhová megyünk, ő mindig ott van. – Azt hiszed, én nem veszem észre? – Együtt jártatok valaha? – Nem. – Biztos vagy benne? Carlo sokáig hallgatott, majd szelíden válaszolt. – Soha nem feküdtem le válogatás nélkül nőkkel, és arra a néhányra, akivel megosztottam az ágyamat, emlékszem. Hidd el, Nina nem tartozik közéjük! – Kivette a lány kezéből a csészét, és egy tálcára tette. – Indulhatunk? A nyugalom álcája mögül kiérződött a harag, de Aysha is mérges volt. Sötét pillantást vetett a férfira. Elég sokáig tartott, mire kiértek, folyamatosan ismerősökbe botlottak ugyanis, akikkel illett egy kicsit csevegniük. – A hallgatásod nem sok jót ígér – jegyezte meg Carlo, miközben besorolt a többi autó közé.
26
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Tartom magam a szóláshoz: vagy jót, vagy semmit. – Értem. Nem, egyáltalán nem érted, gondolta Aysha. A férfi nem tudhatta, mennyire rettegett attól, hogy elveszíti szerelme érdeklődését. Mennyire félt, hogy egy nap talál magának egy másik nőt, ő pedig a háttérbe szorul! Rövid időn belül Rose Bayben voltak. Carlo a távirányítójával kinyitotta a kaput, és a mélygarázsba hajtott. Aysha kiszállt, és a saját sportkocsijához indult. – Mit csinálsz? – Szerintem nyilvánvaló: hazamegyek. – A kulcsaid a lakásban vannak – mondta Carlo elnézően. – Akkor lehozom. – A lány a felvonókhoz indult. Megnyomta a hívógombot, és türelmetlenül várta, hogy az egyik lift végre megérkezzen. – Nem gondolod, hogy kissé eltúlzod a dolgokat? Aysha érzett valamit a férfi hangjában, és bár nem tudta pontosan, mi is az, ideges lett tőle. – Nem hiszem. A lift ajtaja kinyílt. Aysha belépett a fülkébe, megnyomta a gombot, és némán állt, míg fel nem értek. Carlo kinyitotta az ajtót, és a lány besietett mellette az előszobába. Az egyik asztalon meglátta a kulcsokat, és felkapta őket. – A szüleid ma este nem várnak már haza. Sajnos a férfinak igaza volt. – Akkor felhívom őket. – Aysha dacosan felemelte állát, száját pedig összeszorította. – Maradj! – Inkább haza szeretnék menni. – Nina gyűlölködő megjegyzései túl egyértelmű képeket idéztek fel benne, és aligha tudja elfelejteni őket. – Hazaviszlek. A férfi ellentmondást nem tűrő hangjától a lány megborzongott. – Szó sem lehet róla! Carlo arcvonásai megkeményedtek. – Próbáld csak meg elhagyni ezt a lakást, majd meglátod, meddig jutsz! – Erőszakhoz folyamodsz? Nem túl durva megoldás ez? – Nem, ha az egészséged és a biztonságod forog kockán. – Ugyan, ne beszélj ostobaságot! – Aysha felemelte a kezét, amikor a férfi válaszolni akart. – Ne! Legalább legyünk egymással becsületesek! – Pillantása haragot, büszkeséget és fájdalmat árult el. – Mindig becsületes voltam veled. A lány szörnyen lehangolt volt, és kínzó belső ürességet érzett, amely megfosztotta még attól az ábrándjától is, hogy Carlo vonzalma és gondoskodása elegendő lehet közös életükhöz. Aysha megfordult, és az ajtóhoz indult. Bárcsak lenne valaki a folyosón! – gondolta, amikor a liftekhez ment, és megnyomta a hívógombot. A következő húsz másodperc élete egyik leghosszabb időszaka volt. Aztán kinyílt a nehéz vasajtó, és ő megkönnyebbülten felsóhajtott. Belépett a fülkébe, ám amikor megfordult, Carlót látta maga előtt. – Kifelé! A férfi átható pillantással nézett rá. – Vagy az én kocsimmal megyünk, vagy követlek az autómmal – közölte ellentmondást nem tűrően. – Választhatsz. – Megnyomta a gombot, és a lift ajtaja bezáródott. – Menj a pokolba!
27
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Ez nem szerepelt a választási lehetőségek között – felelte Carlo szárazon. – Sajnos. A férfi nagyon felbőszült. – Azt akarod, hogy magammal vigyelek a pokolba? – kérdezte fenyegetően. Aysha megborzongott. A mélygarázsban saját autójához indult, amely közvetlenül Carlóé mellett állt. A férfi kinyitotta a Mercedes jobb első ajtaját. – Szállj be! – Holnap reggel szükségem van a saját autómra. – Majd érted megyek. A lány legszívesebben toporzékolt volna. – Teresa is el tud vinni. Vagy taxit is hívhatok. – Dacosan nézett Carlóra. – A fenébe, ne bánj velem úgy, mint egy gyerekkel! Hosszú volt ez az este, tele haraggal, kiábrándultsággal és önvizsgálattal. Aysha úgy érezte, mintha elárulták volna. De hát miért? – tépelődött, ám végül magát okolta, mivel túl sokat várt egy olyan kapcsolattól, amely csak megfontoláson alapult. Azért pedig még jobban haragudott magára, mert hagyta, hogy Nina alattomossága aláaknázza amúgy is ingatag lelki békéjét. Nina sikere csak még jobban fokozta bizonytalanságát, és Aysha ezt elviselhetetlennek tartotta. Carlo figyelmesen szemlélte a lány kifejező arcvonásait, és pontosan tudta, mire gondolt. – Szállj be, szívem! Gyengéd hangja csaknem Aysha vesztét okozta. Szeme hirtelen könnybe lábadt, és pislognia kellett. A pokolba már! Dühös akart maradni, és a haragját azáltal levezetni, hogy kiabál a férfival, sőt meg is üti. De pont az ellenkezőjét kívánta, azt, hogy Carlo érintse meg. Arra vágyott, hogy szerelme vigasztalóan simogassa és csókolgassa. Újra be szeretett volna szállni vele a liftbe, visszamenni a lakásba, és belefeledkezni a szerelembe. De büszkesége meggátolta abban, hogy megtegye ezt a döntő lépést. Úgy érezte, megsebezték, és már nem önmaga többé. Vajon a legtöbb menyasszony átélte ezt a szörnyű bizonytalanságot? De te más vagy, mint a „legtöbb menyasszony”, figyelmeztette magát a lány. Carlo vonzódik hozzád, de minden valószínűség szerint szerelmet sosem fog érezni irántad. Aysha beült a férfi autójába, és becsatolta a biztonsági övet. Carlo becsukta az ajtót, megkerülte a kocsit, és ő is beült. Egy pillanattal később kikanyarodott az utcára. – Hívd fel a szüleidet! Aysha kivette táskájából a mobiltelefont, és bepötyögte a számokat. A harmadik csengetés után apja vette fel a kagylót. – Aysha? Történt valami? – Nem. Negyedórán belül ott vagyok. Ki tudnád nyitni a kaput? Nincs nálam a távirányító. Szerencsére nem Teresa vette fel. Ő biztosan kérdésekkel ostromolta volna. Aysha tudomást sem vett Carlo kérdő tekintetéről, és becsukta a szemét. Anyja most bizonyára belebújik a köntösébe, és egy kis esti fecsegésre készül. A lány majdnem elnevette magát. Ebben a pillanatban nem is tudta, mi jobb: az érzelmektől túlfűtött vita Carlóval, amin épp túl van, vagy az a beszélgetés, amelyet hamarosan anyjával kell folytatnia. Alighogy belépett a házba, anyja máris rengeteg kérdést zúdított rá. Egyszerűbb volt hazudni. Aysha azzal igazolta tettét, hogy bemesélte magának, Teresának épp elég gond van a vállán, semmi értelme sem lenne, ha még a sajátjával is terhelné.
28
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Tényleg nem nyugtalanít semmi? – fürkészte az arcát Teresa. – Nem, természetesen nem. Elfelejtettem magammal vinni néhány dolgot, amire holnap szükségem lesz. Ezért gondoltam, hogy hazajövök. – Nem veszekedtetek? Veszekedésnek azért nem nevezte volna nézeteltérésüket, így csak ennyit mondott: – Miért veszekedtünk volna? – Készítek kávét. Aysha semmi mást nem akart, csak végre ágyba kerülni. – Miattam ne fáradj! – mondta. – Most rögtön fel szeretnél menni a hálószobádba? – Nagyon fáradt vagyok. Jó éjszakát! – Gianna és én szeretnénk holnap együtt ebédelni veled. Foglaltatok magunknak asztalt, rendben? – Jó. – Aysha gyorsan arcon csókolta anyját, aztán felment a szobájába, levetkőzött, lemosta sminkjét, és bezuhant az ágyába, mintha agyonütötték volna.
29
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
5. FEJEZET Carlo másnap már kora reggel telefonált. – Fél órán belül ott vagyok. Semmiféle kifogást nem fogadok el – közölte, mielőtt még Aysha bármit is mondhatott volna. Mivel Teresa hallótávolságon belül ült, a lány úgy döntött, barátságos hangon válaszol. – Köszönöm. Addigra elkészülök. – Letette a telefont, és megitta kávéját. – Carlo jön értem. Megyek, és átöltözöm. – A belvárosba mész? – Igen. Lábasokat, serpenyőt, étkészletet és evőeszközt kell vennem az új házba. – A lány megpróbált lehetőség szerint mindennap beszerezni valamit a hiányzó dolgok közül. Szobájában gyorsan levette rövidnadrágját és pólóját, és egy elefántcsontszínű, szűk lenvászon szoknyát választott mintás selyemblúzzal és a hozzá illő kabátkával. Belebújt lapos sarkú cipőjébe, és leheletfinoman kifestette magát. Mire Carlo megérkezett, már várt rá. Néhányszor mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjék, mielőtt kiment az autóhoz, és beült a vezető melletti ülésre. – Nem kellett volna értem jönnöd. – De igen – válaszolta szelíden a férfi, miközben beindította a motort. – Nem akarok veszekedni. – Akkor ne is tedd! – mondta Carlo, miközben gyors pillantást vetett rá. – Nem olyan egyszerű. – Nina az a fajta nő, aki kivirágzik, ha rosszindulatú célzásokat tehet, és összeugraszthat másokat – fejtegette a férfi. Ó, igen, ez tényleg így van, gondolta Aysha. És milyen jól csinálja! – Meg akar szerezni téged. – Már foglalt vagyok, nem emlékszel? – Nina szent meggyőződése, hogy háborúban és szerelemben mindent szabad. – És ebből háború lesz? – Te vagy a zsákmány, kedvesem – gúnyolódott Aysha. Carlo sötéten nézett rá, és csak ennyit mondott: – A tiéd. – El sem tudod képzelni, milyen megnyugtató ezt a te szádból hallanom. – Nem áll jól neked, ha cinikus vagy. Aysha összeráncolta a szemöldökét. – Válthatnánk témát? – kérdezte. Carlo áthaladt egy kereszteződésen, majd Rose Bay irányába kanyarodott. – Foglaltattam egy asztalt. Hatra érted megyek. Már egy hónappal ezelőtt megkapták a jegyeket az orosz balett-táncosok első előadására Sydneyben. Hogyan is felejtkezhetett el erről? A rövid út hátralevő részében mindketten hallgattak. Carlo kitette Ayshát a mélygarázsban, és mihelyst a lány beült saját sportkocsijába, a férfi már indult is tovább. Ilyenkor a belvárosban rémisztően nagy forgalom volt, így aztán már elmúlt kilenc, mire Ayshának sikerült parkolót találnia. Először egy nagy áruházba akart bemenni, de pár lépés után megcsörrent a mobilja. – Aysha? Teresa volt, és hangja igencsak idegesen csengett.
30
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Éppen most telefonáltak a boltból, ahol az esküvői ruhát rendeltük. Megérkezett Párizsból a fejdísz, de nem az, amelyiket választottuk! Aysha egy pillanatra behunyta a szemét. Egy egész álló nap gondolkodott, mire végül döntött az egyik fejdísz mellett. Mennyi ideje lehetett ez? Egy hónapja? A megrendelést minden valószínűség szerint összekeverték. Nagyszerű! – Jól van. Próbáljunk megnyugodni! Anyja hangja még élesebb lett. – De hiszen tökéletes volt! Annak semelyik másik sem érhet a nyomába! – Odamegyek, és meglátom, mit tehetek. – A bolt tulajdonosa biztosan felhívja Párizsban a készítőt, és gyorspostával a fejdísz hamarosan megérkezik. A lány gyorsan átrendezte a terveit, és a menyasszonyiruha-szalon felé vette az útját. Sejthette volna, hogy a dolog nem olyan egyszerű, mint képzelte. – Már telefonáltam – közölte vele a szalon tulajdonosa –, de sajnos nem jártam szerencsével. Nincs belőle raktáron, és az előállítás túlságosan sokáig tartana, mivel eléggé bonyolult formájú. Másikat kell választania. Egy órába telt, mire Aysha kiválasztott egy másik fejdíszt, és megtudta, hogy gyorspostával még a héten ideér. – Ez már biztosan rendben lesz – ígérte meg az üzlet tulajdonosnője. Egy órával később a lánynak rá kellett döbbennie, hogy minden ellene dolgozik. A hímzett fehér harisnya sem érkezett meg. A csipkés harisnyatartó megjött ugyan, de nem illett a harisnyakötőhöz. Teresa ezt biztosan katasztrófának tekintené. Aysha mélyet lélegzett, és igyekezett meggyőzni magát arról, hogy a hiányzó holmik még időben megérkezhetnek. De aztán eszébe ötlött, hogy a „megérkezhetnek” nem elég, és valami olyat választott, ami biztosan időre meglesz. Tizenkettőkor a már amúgy is rengeteg bevásárlószatyra mellé egy újabb társult. Mi legyen a cipővel? Vajon van még rá ideje, hogy megvegye? Egykor kell Giannával, leendő anyósával és Teresával találkoznia Double Bayben. Fel is hívhatná őket, hogy megmondja, tíz-tizenöt percet késik. Aysha belépett a Queen Victoria bevásárlóközpontba, és az elegáns cipőbolthoz indult. Szerette ennek az üzletközpontnak a légkörét, a régi és az új keveredését. Megcsodálta az egyik bolt kirakatát, miközben a mozgólépcsővel az első emeletre ment. Pár lépés után megpillantott egy ékszerüzlet kirakatában egy csodálatos karkötőt, és megállt. Az arany láncszemek szokatlan formájúak voltak, és minden egyes láncszemben egy félkarátos gyémánt csillogott. – Biztos vagyok benne, hogy csak kedvesen Carlo fülébe kell suttognod valamit, és ő azonnal megveszi neked. Aysha felismerte a hangot. Lassan hátrafordult. – Hello, Nina! – mondta udvarias mosollyal. A másik nő kifejezetten álnok pillantással tekintett rá. Nina szemügyre vette a sok bevásárlószatyrot a különféle cégemblémákkal. – Vásárolgattál? – Néhány dolgot be kellett szereznem. – Fel akartalak hívni, hogy meghívjalak egy kávéra. Van most időd? Aysha semmiképpen sem szeretett volna Ninával beszélgetni, sem kávé mellett, sem pedig anélkül. – Sajnos nincs. Teresával és Giannával találkozom, együtt ebédelünk. – Akkor hát… – Nina kinyitotta aktatáskáját, kivett belőle egy nagy borítékot, amelyet Aysha egyik szatyrába csúsztatott. – Jó szórakozást ehhez! Biztosan nagyon érdekesnek fogod találni. – Becsukta táskáját, miközben kajánul nevetett. – Viszlát! Holnap este találkozunk a szoborkiállításon.
31
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Mivel mindketten ugyanabban a társaságban forogtak, elkerülhetetlen volt, hogy vacsorákon és más eseményeken ne találkozzanak. Aysha eljátszott a gondolattal, hogy nem megy el a kiállításra, de aztán gyorsan elvetette az ötletet. Bruno biztosan nem bocsátaná meg. Tekintete egy órára esett az ékszerbolt kirakatában. Jó ég, mindjárt elkésik! Sarkon fordult, és gyors léptekkel a mozgólépcsőhöz indult. Öt perccel később már az egyik egyirányú utcán hajtott, és nemsokára kiért a főútvonalra, amely Double Bay felé vezetett. Teresa és Gianna már az egyik asztalnál ült, amikor Aysha az étterembe lépett. Mindkettőjüket szívélyesen üdvözölte, majd leült hozzájuk. – Akkor hát rendelhetünk? – Mindent el tudtál intézni a boltban a fejdísszel kapcsolatosan? Egyszerűbb volt igent mondani. Aysha nem akarta, hogy Teresa itt az étteremben sopánkodni kezdjen. Inkább majd később meséli el neki részletesen a dolgokat. A pincér az asztalukhoz lépett, és a három nő rendelt. – Mindent megvettél? – Már csak a cipő hiányzik. Arra nem maradt időm, de biztosan találok megfelelőt valamelyik itteni boltban. – Double Bayben rengeteg remek üzlet és butik volt. – Körülnézek, ha végeztünk az ebéddel. Fél háromkor mentek ki az étteremből. Teresa és Gianna azonnal haza akart menni, Aysha pedig elindult, hogy cipőt vegyen. Valamivel több, mint egy hét múlva mindenen túl lesz. Nem kell már tervezni, bevásárolni és szervezni sem. Az élet ismét visszatér a normális kerékvágásba. Aysha Santangelónak hívják majd, saját háztartást fog vezetni, és gondoskodik férje igényeinek kielégítéséről. Forróság futott végig a testén, már csak az igények gondolatától is. Négyre sikerült cipőt vennie, és visszaindult az autójához. Miközben táskáit a csomagtartóba tette, észrevette a borítékot az egyik szatyorban. Kivette és kinyitotta. Több fényképet talált benne. Az elsőn egy szálloda előcsarnokában egymást átölelő pár volt látható. Csakhogy nem akármilyen párról volt szó, hanem Carlóról és Nináról! Aysha megnézte a következő fényképet. Egy szálloda homlokzatát ábrázolta, a bejárat fölött pedig a szálloda neve állt. Carlo három héttel ezelőtt lakott ott, amikor üzleti ügyben Melbournebe kellett utaznia. Állítólag üzleti ügyben, ám a következő képen éppen együtt szállt be a nővel a liftbe. Ayshának remegett a keze, miközben sorra nézte a képeket. Nina és Carlo az egyik szállodai szoba ajtaja előtt… Nina és Carlo, amint átölelik és megcsókolják egymást… A bizonyítékok egyértelműek voltak. Carlónak viszonya volt Ninával. A lány lába reszketni kezdett. Hogy merészelt visszaélni a bizalmával… a szerelmével? Ha a férfi azt hiszi, hogy ő eltűr majd egy szeretőt, akkor nagyon téved! Dühösen visszarakta a fényképeket a borítékba, és becsukta a csomagtartót. Rengeteg lehetőség létezik, amivel fájdalmat lehet valakinek okozni, de ezek közül a hűtlenség a legaljasabb. Legszívesebben berohant volna a céghez, berontott volna Carlo irodájába, hogy az orra alá nyomja a képeket. Ám azzal is tisztában volt, hogy tehetetlen dühében kiabálna, és olyan dolgokat is mondana, amelyeket a munkatársak jobb, ha nem hallanak. Várj egy kicsit! – figyelmeztette egy belső hang. Aysha a keleti főúton visszaindult Vaucluse felé. Az előtte lévő autó hirtelen fékezett, és csak egy villámgyors mozdulat mentette meg a lányt az ütközéstől. Mögötte több autós is dudálni kezdett, és pillanatok alatt dugó alakult ki. Aysha csak tíz perc múlva indulhatott lassan tovább. Átjutott a kereszteződésen, ahol mentőautók, járőrkocsik és autómentők akadályozták a forgalmat.
32
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Amikor ötre végre hazaért, Teresa a konyhába hívta. – Mindjárt jövök, csak először felviszem a szatyrokat. – Egy kis időhúzás, gondolta, mialatt felment a lendületes vonalvezetésű lépcsőn. Ráér később is kipakolni. A borítékot a fényképekkel gondosan eldugta a párnája alá. Kicsit felfrissítette magát, majd lement a konyhába, amelyet gyógyfüvek és fokhagyma illata lengett be. A kerámia főzőlapon egy kis lábasban főtt valami. Teresa, kezében a fakanállal, a tűzhelynél állt. Miután egy kis bort és vizet öntött a lábasba, megfordult, és a lányára nézett. – Még nem mesélted el, mi történt a boltban. Mi a helyzet a fejdíszeddel? Aysha mindenről tájékoztatta, és biztos volt benne, hogy anyja dührohamot kap. Nem is tévedett. – Miért nem a megfelelő dolgokat küldték? Miért nem szóltak előre, hogy gondok is adódhatnak? Soha többé nem fogok abban az üzletben vásárolni! – Nem is kell – vélte Aysha szárazon. – Hidd el, nem áll szándékomban ezt a cirkuszt még egyszer végigcsinálni! – Máshol kellett volna megrendelnünk a holmikat. – Mivel a legtöbb menyasszonyiruha-szalon ugyanattól a gyártótól kapja az árut, ez semmin sem változtatott volna. – Nem tudhatod – felelte Teresa hajthatatlanul. – Nekem kellett volna gondoskodnom róla. Hát semmit sem tudnak rendesen csinálni? Most meg hirtelen megtudjuk, hogy a menyasszonyi fehérneműk nem illenek egymáshoz! – Biztos vagyok benne, hogy Carlo észre sem fogja venni. Teresa sokatmondó pillantást vetett a lányára. – Semmi jelentősége sincs, hogy észreveszi-e, vagy sem. Te tudod, és én is tudom. – Az asszony egyre hangosabban beszélt. – Minden egyes darabot órákon át válogattuk, most pedig semmi sem passzol! – Anya… – Aysha ezt a szót csak akkor használta, ha az idegei már nem bírták tovább, és kevés kellett hozzá, hogy elveszítse türelmét. Mélyet lélegzett. – Nyugodj meg! Én is ugyanolyan csalódott vagyok, mint te, de gyakorlatiasnak kell lennünk. Kiválasztottam már valami mást, ami tetszik, és amit napokon belül egészen biztosan megkapok. – Holnap reggel még én is ellenőrzöm. – Szükségtelen. – De még mennyire, hogy szükséges! – ellenkezett Teresa. Még egy perc, és ordítani kezdek, gondolta Aysha. De akkor hatalmas veszekedésbe torkollna a beszélgetés. – Zuhanyoznom kell, és átöltöznöm. Carlóval egy óra múlva találkozom. Ez diplomatikus visszavonulás volt. Aysha gyorsan felment, levetkőzött, és beállt a zuhany alá. Öt perccel később magára tekert egy törülközőt, visszament a hálószobába, és azon gondolkodott, mit is vegyen fel. Ezen az estén lehengerlő akart lenni. Fél órával később szemügyre vette magát a tükörben. Bokáig érő, vállpánt nélküli, hátul mélyen kivágott, gyöngyökkel kivarrt fekete estélyi ruhát viselt. Lehet, hogy sminkje kissé túl erősre sikerült, de valahogy mégis úgy érezte, így a megfelelő. A harcosok is kifestették magukat, mielőtt csatába indultak. És ezen az estén egészen biztosan harc lesz! Lent Teresa éppen az étkezőben terítette az asztalt. – Indulok, mama. Lehet, hogy volt valami a hangjában, ami Teresát arra ösztönözte, hogy gyanakvó pillantást vessen rá? Anyai ösztöne csalhatatlan volt. – Jó szórakozást! Hogy tényleg jól fog-e szórakozni, igencsak kérdéses volt. A vacsora és a balett elvesztette vonzerejét.
33
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Negyedórával később Aysha leparkolt a ház mélygarázsában, ahol Carlo lakása volt, és felment a lifttel. A borítékot a fényképekkel a kezében tartotta, és úgy érezte, mintha az égetné az ujjait. Carlo ajtót nyitott, és a lány látta a csodálatot a szemében. Ez elégtételt jelentett számára. Neki is tetszett a kifogástalanul szabott sötét öltöny, a fehér ing, az elegáns nyakkendő. Íme, a tökéletesen ápolt, ellenállhatatlanul vonzó vőlegény. És még gyengéd is, gondolta Aysha gúnyosan, amikor a férfi magához húzta, és a nyakát csókolgatni kezdte. Hogy ezenkívül még hűséges is legyen, valószínűleg túl nagy kérés volna. De Aysha ragaszkodott a hűséghez, ha már jövendőbelije szerelmét sohasem kaphatja meg. – Történt valami? Aysha kiszabadította magát Carlo bódító öleléséből. Milyen egyszerű lenne hozzásimulni, és hagyni, hogy a férfi csókolgassa! Csakhogy akkor hamarosan viszonozná a csókot, és ezt nem teheti. – Miből gondolod? – kérdezte higgadtságot tettetve. Carlo hunyorított egyet. – Sosem játszottunk kitalálósdit, most se kezdjük el! Játszadozás, ravaszság, csalás. Egy és ugyanaz. – Valóban? A férfi arcvonásai megkeményedtek. – Mondd már, Aysha! Hallgatlak. – Te beszélsz, és én hallgatlak – válaszolta, és a borítékot a férfi orra elé nyomta. Carlo a homlokát ráncolta. – Az ördögbe is, miről van szó? – Nyisd ki azt az átkozott vacakot, és akkor tudni fogod! A lány megfigyelte Carlót, miközben az előszedte a fényképeket, és egyiket a másik után megnézte. Arcizma sem rezdült. Meg kellett hagynia, a férfi hihetetlen önuralommal rendelkezett. – Sokatmondó képek, ugye? – Igen, nagyon. A lány bátran viszonozta Carlo átható, sötét pillantását. – Úgy érzem, magyarázattal tartozol. – Nina ugyanabban a szállodában lakott, de nem én hívtam meg, sőt még csak nem is tudtam róla előzőleg. – Ez minden? – kérdezte Aysha hűvösen. Hogy is hihetne a férfinak, ha a másik nő, amikor csak teheti, rosszindulatú megjegyzéseket tesz? – Ez minden, ami engem illet. – Nina tiszta véletlenségből állt épp a te szobád előtt? Ezt nem veszem be! – Pedig véletlenül éppen ez az igazság. – Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy érdekházasságot szándékozunk kötni. De én ragaszkodom a hűségedhez! Carlo megdermedt. Hűvös tekintettel nézett Ayshára. Vihar előtti csönd volt, nem ártott volna erre figyelni. Csakhogy a lány már rég nem tudott okosan, értelmesen viselkedni. Vajon volt egyáltalán Carlónak fogalma arról, hogyan érezte magát, amikor végignézte a fényképeket? – A hűségem megkérdőjelezhetetlen. – Úgy? – Elmagyaráznád nekem, miről is van szó? – Miért, mit nem értesz, Carlo? – Pontosan megértettem mindent, csak az indítékot nem. Aysha csodálatraméltó hűvösséggel mérte végig tetőtől talpig.
34
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Pedig pofonegyszerű. Ebben a házasságban csak kettőnk számára van hely. Semmiképpen sem fogadom el, hogy szeretőt tarts! – Miért lenne rá szükségem? – kérdezte Carlo higgadtan. – Például azért, hogy kiegészítsen engem az ágyban. – Nina rettenetesen jó munkát végzett – csóválta a fejét a férfi. – Úgy szétrombolt mindent, hogy már nem is hiszel nekem. Te minek neveznéd a kettőnk kapcsolatát? Aysha teljesen összetört. Különleges dolognak, gondolta. Nagyon különlegesnek. Már a puszta gondolattól is, hogy Carlo más nővel lehet, szörnyű fájdalmat érzett. – Jó szexpartnerei vagyunk egymásnak? – faggatta tovább a férfi. – Valószínűleg nem eléggé jók – felelte bátran a lány, és figyelte, amint vőlegénye ökölbe szorítja kezét, összeszorítja ajkát, miközben tekintete elsötétült. A férfi szitkozódni kezdett. – Ninának sok van a rovásán. De még mennyi, gondolta Aysha, de csak ennyit mondott: – Legalább ebben megegyezik a véleményünk. – Egyet tisztázzunk! – mondta Carlo veszélyesen halkan. – Hűséget fogadtam neked, és te nekem. Megértetted? Aysha legszívesebben felkapott volna valamit, és darabokra törte volna, hogy megnyugodjon. – Aysha? – kérdezte a férfi. – Tudom, hogy Nina rettentően aljas és rámenős, de ennyi véletlen nem történhet! Egy időben vagytok Melbourne-ben, ugyanabban a szállodában laktok, egyazon emeleten. – Aysha mélyet lélegzett. – A fényképek óriási meggyőző erővel rendelkeznek, nem gondolod? Carlo legszívesebben megrázta volna. Hát ennyire nem bízik meg benne? – Nem tartod különösnek, hogy épp abban a pillanatban volt egy fényképész a szálloda halljában, amikor Nina és én, természetesen véletlenül, megérkeztünk? Hogy épp az én lakosztályommal szembeni volt az övé? – A férfi utánajárt, és megtudta, hogy Nina megvesztegette a szobafoglalásokat intéző alkalmazottat. – Vagy hogy ugyanez a fényképész pont úgy állt, hogy a lakosztályom előtt is le tudott minket fényképezni? Ez is csak egy volt Nina gondosan megrendezett előadásai közül. – Megcsókoltad! – Ez nem igaz. Ő csókolt meg engem – helyesbített Carlo. A másik nő rosszindulatú és sértő megjegyzéseit Aysha szinte most is hallotta. – Valóban? Ez a fényképről nem derül ki! Carlo szerette volna megrázni a lány vállát, de aztán mégis visszafogta magát. – Ez egy pontosan időzített felvétel. Ha a fényképész csak egyetlen másodperccel hamarabb vagy később kattintott volna a gombra, akkor nyilvánvaló lenne, mi is történt valójában. – Nina szemében te vagy az ideális férjjelölt – mondta Aysha keserűen. – Gazdag, jóképű és „fantasztikus szerető”. – Egykedvűen mosolygott. – Ezek Nina szavai, nem az enyémek. – Üres bók, ha figyelembe vesszük, hogy semmi alapja sincs. Aysha képzeletben maga előtt látta a fényképet, amelyen Carlo és Nina csókolózott. – Nina készséges, érzéki nő, aki minden elképzelhető szexuális trükköt ismer. Higgyem el, hogy elutasítottad a nyílt felajánlkozását? Milyen nemes vagy! A férfi megragadta Aysha állát, és amikor a lány szabadulni próbált, erősebben szorította. – És szerinted miért mentem bele egy szexuális kalandba olyan nővel, aki számomra semmit nem jelent?
35
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Mert az eszed lecsúszott a nadrágodba! – Aysha! – Te mit gondolnál, ha ez fordítva történt volna? A férfi összeszorította a száját, tekintete pedig ijesztően sötétté vált. – Megölném – felelte vészjóslóan halkan. Aysha úgy érezte, nem kap levegőt. – Az azért túlzás volna. – Úgy gondolod? – Börtönbe kerülnél. Az is lehet, hogy életfogytiglant kapnál. – Úgy csinálnám, hogy ne büntethessenek meg érte. – Carlo arcvonásai megmerevedtek. Olyan hatalommal és befolyással rendelkezett, hogy ellenfelét anyagilag teljesen tönkretehetné, és nem lennének gátlásai, az biztos. Aysha megborzongott. Egy időre ki kell szabadulnia ebből az őrületből, ami körülveszi, hogy nyugodtan átgondolhassa a dolgokat. – Néhány napra az új házba költözöm. Carlo összeráncolt homlokkal pillantott rá. Meg szerette volna rázni a lányt, hogy észhez térjen, de mindennél jobban vágyott arra, hogy kitekerje Nina nyakát. Düh és csalódottság kerítette hatalmába, mégis uralkodott magán, és igyekezett Ayshát békülékeny hangulatba hozni. – Ha úgy érzed, erre van szükséged… – Köszönöm. Aysha hűvösen udvarias volt, teljesen megközelíthetetlen. Ez nagyon fájt a férfinak, de csak magában szitkozódott. – A balett egy óra múlva kezdődik – jegyezte meg. – Menj el egyedül! Vagy ne menj, bánom is én! A lány a hálószobában elővett néhány nélkülözhetetlen dolgot, mialatt pontosan tudta, hogy Carlo követte, és az ajtóból figyeli őt. Egy pillanatra úgy érezte, a sors kegyetlen tréfát űz vele. Hontalannak érezte magát, ami nevetségesnek hatott. Bosszúsan csukta be utazótáskáját. – Aysha… – A lány csak a legszükségesebbeket pakolta össze. Ez meg is nyugtathatta volna Carlót, ám a férfi még soha életében nem érezte magát ilyen kutyául. Aysha dacosan viszonozta a pillantását. – Bármit mondasz, nem változtat a helyzeten. – Elment Carlo mellett, és kilépett a lakásból. A szíve mélyén azt várta, hogy a férfi majd visszatartja, de az nem tette. A lift gyorsan megérkezett, és ő lement a mélygarázsba. Carlo a falnak támaszkodott, és mereven bámult ki a hatalmas ablakon. Pár perc múlva fogta a telefont, és tárcsázott. A magándetektív, akit hívott, egyike volt a legjobbaknak, és a modern technika vívmányainak segítségével hamarosan meg kell találnia a kérdéseire a választ. Ezután Carlo még három hívást bonyolított le, és egy meglehetősen nagy pénzösszeggel gondoskodott arról, hogy a kívánságait – parancsait, helyesbítette önmagát – rövid időn belül teljesítsék. Most nem maradt más hátra, várnia kellett, és még néhány napon át elviselnie Aysha gyanúsítgatásait. Aztán nem lesz többé ok a békétlenkedésre. Nyugtalanul járkált fel-alá a szobában. Ujjaival tehetetlenül beletúrt sűrű hajába, és legszívesebben összetört volna valamit. De az erőszak nem old meg semmit. Megcáfolhatatlan bizonyítékokra volt szüksége.
36
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Az üzleti életben meg kell határozni a kiindulási pontot, és gondoskodni kell a támogatásról. Carlo úgy gondolta, ennek a magánéletében is működnie kell.
37
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
6. FEJEZET Aysha alig érzékelte a sötétséget és a szembejövő autók fényszóróját. Szinte önkívületben hajtott végig az utcákon, és kisebbfajta csodának számított, hogy épségben megérkezett Clontarfba. Őrangyalom van, gondolta keserűen, miközben a távirányítójával kinyitotta a kovácsoltvas kaput, amelyen át a Carlo tervezte építészeti remekműhöz lehetett bejutni. Mozgásérzékelő lámpák gyulladtak ki, amikor elérte a garázsokat. Mielőtt belépett volna a házba, ellenőrizte a riasztót. Mindenütt csend honolt. Aysha a nappaliba ment, bekapcsolta a tévét, majd körülnézett a szobában. Szép ház, fényűző berendezés. Minden tökéletes, kivéve annak a nőnek és férfinak a kapcsolatát, akik itt fognak élni. Aysha keservesen felsóhajtott. Vajon butaság volt a hirtelen menekülése? Mit érhet el vele? A pokolba Ninával! Megborzongott, majd határozott léptekkel a ruhásszekrényéhez indult. Már későre járt, és nagyon fáradt volt. Végignézett egy sor ágyneműt, de nem tudott választani, így egy másik adagot is megnézett. Kettejük hálószobájába nem megy. Ott az ágy olyan nagy, képtelen lenne elviselni, hogy egyedül fekszik benne. A négy vendégháló egyikét választotta. Pár perc múlva már meg is ágyazott, és a fürdőbe indult. Hosszasan zuhanyozott, majd megtörölközött, felvett egy pamut hálóinget, és bebújt a takaró alá. Meredten bámulta a sötétséget, és képtelen volt lazítani, kikapcsolódni. Carlo! Vajon ő is lefeküdt már? Ő sem tud aludni? Vagy talán elment az előadásra? És mi van, ha Nina is kapott jegyeket a balettra? Az a szörnyű nő biztosan elemében érezné magát, mihelyst egyedül pillantaná meg a férfit. Az ég szerelmére, nyugodj meg! – figyelmeztette magát a lány. De semmi sem segített, továbbra sem jött álom a szemére. Lehetséges, hogy valamikor mégiscsak elaludt, ám amikor az első napsugarak besütöttek a függönyön át, és a szoba kivilágosodott, Ayshának úgy tűnt, mintha egész éjjel éberen hánykolódott volna. Az órájára pillantott. Hat óra múlt. Semmi oka sem volt rá, hogy ilyen korán felkeljen, de egyszerűen nem tudott tovább az ágyban maradni. Mezítláb, hálóingben ment ki a konyhába. A hűtőben fél üveg narancslevet talált, volt még egy szendvics, meg egy alma. Nem éppen a legjobb kezdet a naphoz, gondolta. Rendben van, elmegy bevásárolni, útközben megreggelizik egy kávézóban, aztán visszajön, hogy átöltözzön, mielőtt tízkor Teresával találkozna. Mivel még rengeteg ideje volt, úgy döntött, először az úszómedencét próbálja ki. Hétkor jött ki a vízből, magára tekerte a törülközőjét, és visszament a házba. Egy pillanattal később már csöngött is a telefon. – Jól aludtál? A jól ismert hang hallatán Aysha mélyet lélegzett. – Azt vártad, hogy rosszul fog telni az éjszakám? A válasz először rövid hallgatás volt. – Ne feszítsd túl a húrt, szívem! – figyelmeztette Carlo.
38
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Reszketek a félelemtől. – Jól is teszed – felelte a férfi élesen. – Nem szeretem, ha megfélemlítenek! – Én meg nem szeretem, ha alaptalanul vádolnak! A beszélgetés olyan irányt vett, amelyet később mindketten megbánhatnak. Aysha inkább elnyomta haragját, és megpróbált udvarias lenni. – Csak azt akartad megkérdezni, hogy jól aludtam-e, vagy más oka is van a hívásodnak? – Ezzel, úgy érezte, megtett minden tőle telhetőt. – Ma sok elintéznivalóm van. – Kedves vagy, köszönöm – felelte Carlo gúnyosan. – Nincs mit – mondta a lány, és lerakta a telefont. Nem ez volt élete legjobb napja, de azért a legrosszabb sem. Teresa elemében volt, és csak a listájára összpontosított. Azt, hogy lánya gondolatai másutt jártak, szemmel láthatóan észre sem vette. Aysha nem bírta volna elviselni az elkerülhetetlen kérdéseket. – Kicsit sápadtnak tűnsz, kicsim. Csak nem leszel beteg? – Csak a fejem fáj. – Ez nem állt túl távol az igazságtól. Teresa gondterhelten ráncolta a homlokát. – Vegyél be egy tablettát, és pihend ki magad! Mintha csak a pihenés megoldaná a dolgokat! – Carlóval este szobrászati kiállításra megyünk. – A hétvégét szerencsére az Aranyparton töltitek. Az a kis kikapcsolódás jót fog tenni neked. Aysha igencsak kételkedett ebben. A galériába meghívott vendégek közül egyesek csak azért jöttek, hogy megmutassák magukat, és hogy az újságok társasági híreiben szerepeljenek. Másokat tényleg érdekelt a kiállítás, és gyűjteményüket akarták gyarapítani. Carlo és Aysha különleges helyet foglalt el a vendégek között: szoros barátságban álltak az egyik kiállító művésszel, és őt akarták támogatni. – Üdv, kedvesem! Aysha megfordult, és észrevette a feltűnően jóképű fiatalembert, aki személyesen hívta meg őt. – Bruno! – köszöntötte, mialatt lelkesen átölelte. – Hogy vagy? – Egyre jobban, most, hogy már itt vagy. – Bruno arcon csókolta a lányt. – Még mindig nem sikerült megemésztenem, hogy Carlo elhódított előlem. Az ördög vigye el! – Kissé hátrább húzódott, mélyen Aysha szemébe nézett, majd Carlóhoz fordult. – Carlo, barátom. Mi újság? Aysha érezte, hogy a két férfi között valami nincs rendben. Megpróbálta oldani a feszültséget, ezért belekarolt vőlegényébe, és azt mondta: – Bruno, mutasd meg a műveidet! A következő fél órában megtekintették a szobrokat. Carlo összefutott egy barátjával, Bruno és Aysha pedig továbbment a következő kiállítási tárgyhoz. – Ragyogó a mosolyod, de érzem, hogy szomorú vagy – állapította meg a szobrász. – Miért? – Holnaphoz egy hétre lesz az esküvő. – Aysha vállat vont. – Teresával mindennap együtt vásárolgatunk, és Carlóval szinte minden este programunk van. – Szomorúnak látszol, szívem, nem azt mondtam, hogy fáradtnak. Ha Carlo nem törődik veled eleget, akkor velem gyűlik meg a baja! Aysha elnevette magát. – Kardpárbaj egy ködös hajnalon? Vagy ragaszkodsz a pisztolyhoz?
39
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Szívesen beverném, mondjuk, az orrát. A lány hátrapillantott, hogy lássa, akiről épp beszéltek. Hirtelen megborzongott. Bruno nagyon eszes volt, így azonnal megértett mindent. – Ó, a hírhedt Nina! A szoborszépségű, barna hajú nő csodásan nézett ki tetőtől talpig pirosban. A ruha úgy állt rajta, mintha csak ráöntötték volna, és kihangsúlyozott minden domborulatot. – Közbelépjünk? – kérdezte Bruno. – Igen. – Aysha magára erőltetett egy mosolyt. Szíve a torkában dobogott, amikor Nina és Carlo felé közeledtek. Nina a férfi karjára tette a kezét, és kedvesen cirógatta. – Eltávolítsam Ninát? – suttogta Bruno. – Köszönöm, de egyedül is el tudom rendezni a dolgaimat – válaszolta Aysha éppoly halkan. – Vigyázz, szívem! Veszélyes nővel van dolgod! – Odaértek Carlóékhoz. – Meghoztam a legdrágább kincsedet – mondta Bruno a férfinak, Ninának pedig gúnyosan biccentett, majd elment. Okos ember, gondolta Aysha. – Kedvesem, hozz nekem egy italt! – rendelt Nina. – Tudod, mit szeretek. Carlo elindult, hogy keressen egy felszolgálót, Aysha pedig gondolatban elkezdett visszaszámlálni. – Feltételezem, megnézted a fényképeket. Ha jól sejtem, okoztak egy kis galibát. – A nő tekintete végigsiklott Aysha karcsú testén. – Nem ez volt a célod? – A lány fázott, pedig meleg nyári este volt. – Milyen okos vagy! – dicsérte meg Nina. – Úgy döntöttél, hogy a jövőben elnézed Carlo félrelépéseit? Őszintén remélem, hogy így van. – Jelentőségteljesen nevetett. – Nagyon sajnálnám, ha le kellene róla mondanom. – Rossz szakmát választottál – szögezte le nyugodtan Aysha. – Színésznőnek kellett volna menned. – Szinte az összes erejére szüksége volt, hogy képes legyen nevetni, de tökéletesen sikerült. Aztán megfordult, és Bruno egyik szobrához lépett. – Ki nyert? – szólalt meg mellettük Bruno. Brúnóra mindig lehetett számítani. Aysha hálás pillantást vetett rá. – Ezek szerint figyeltél bennünket. – Vigyáztam rád. – A férfi átölelte a derekát. – Most pedig mondd el nekem, mit gondolsz erről a darabról! Aysha hosszasan szemlélte. – Érdekes. Valahogy ilyennek képzelek el egy afrikai termékenységistennőt… Megsértettelek ezzel? – Semmi esetre sem. Pontosan az is. – Ezt csak azért mondod, hogy jól érezzem magam. Bruno a szívére tette a kezét. – Nem, esküszöm, hogy nem. Aysha nevetett. – Miért nem engem választottál, szívem? Úgy vigyáznék rád, mint a legfinomabb porcelánra! – Tudom – felelte a lány barátságosan, őszinte sajnálattal. – Ugye nagyon szereted Carlót? – Ennyire nyilvánvaló? – Csak én látom – biztosította a szobrász. – Remélem, tudja az a tökfej, micsoda kincs van a birtokában! – Tudom – csendült fel a hátuk mögül Carlo hangja.
40
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Aysha finoman eltolta a derekáról Bruno kezét. – Épp ezt a szobrot csodáltam meg. Vőlegénye olyan pillantást vetett rá, amitől a lány dühbe gurult. Hogy merészel neheztelni rá, amikor neki volt viszonya Ninával? – Ne játszadozz, édesem! – figyelmeztette Carlo, mihelyst Bruno hallótávolságon kívül került. – Bort iszol, de vizet prédikálsz, édesem – felelte Aysha gúnyosan. – És hozz nekem, kérlek, egy italt! Így Ninának újabb lehetősége lesz, hogy rád akaszkodjon. – Hazamegyünk – jelentette ki a férfi vészjósló nyugalommal. – Bruno csalódott lesz. – Túl fogja élni. – Jelenetet is rendezhetnék – fenyegetőzött Aysha. Carlo arcvonásai megkeményedtek. – Felőlem. Ninának óriási élményt jelentene, ha végignézhetné kettejük veszekedését, így hát Aysha inkább megadta magát. – Köszönjünk el! – mondta. Tíz perccel később már Clontarf felé haladtak. Aysha egész úton egyetlen szót sem szólt, és azonnal kiszállt, amint az autó megállt. Értelmetlen lett volna megkérnie a férfit, hogy ne jöjjön utána a házba, így hát meg sem próbálta. – Bruno igazi jó barát – szólalt meg dühösen. – Nináról nem mondhatom el ugyanezt. – Nem Nináról és nem Brúnóról van szó. Aysha dacosan felszegte az állát. – Hát akkor miről van szó? – Kettőnkről – felelte Carlo röviden, de tömören. – Nina másképp látja ezt. Őt egyáltalán nem zavarja, hogy engem veszel feleségül, amíg ő a szeretőd maradhat! – Annak a nőnek határtalan a fantáziája. Ayshának elege lett ebből. – Menj haza, Carlo! – Szeme szikrákat szórt dühében. – Különben még olyat teszek, amit később magam is megbánok! A férfi heves csókjára nem volt felkészülve. Carlo elérte, hogy kinyissa a száját, és vadul csókolta. Aysha teljesen kiszolgáltatott volt. A férfi kifejezte igényeit, és megbüntette őt. A lány hajába túrt, és erősen tartotta a fejét, másik kezével pedig átölelte a derekát. A büntetésből lassan gyengéd csók lett, és Aysha minden időérzékét elveszítette. Carlo olyan mámorítóan értett a csábításhoz, hogy a lány teljesen elgyengült, és engedelmessé vált. Valahogyan aztán mégiscsak erőt vett magán, és kiszabadult az ölelésből. Egész testében reszketett, miközben Carlo az ujját az ajkára tette. – Nina semmit sem jelent nekem, megértetted? Sohasem jelentett, és soha nem is fog jelenteni! Aysha képtelen volt bármit is mondani, vagy megmozdulni. Csak nézte a férfit, és egy pillanatig azt hitte, az megbánta, amit tett. Carlo magához húzta, és a vállához szorította a lány fejét. Aysha érezte kedvese hatalmát, erejét, és ez igencsak felemás érzéseket váltott ki belőle. Felnézett. – Nem akarom, hogy maradj! – Azért, mert reggel gyűlölni fogsz? Aysha mélyet lélegzett. – Magamat még jobban fogom gyűlölni.
41
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Még egy csók, és azonnal meggondolná magát. Lényének egy része annyira kívánta a férfit, hogy az már elviselhetetlenül fájt. De elveszne, ha engedne, és ráadásul semmit sem érne el vele. Carlo sokáig tartotta magához szorítva, és aztán olyan hihetetlenül szenvedélyesen és könyörgően csókolta meg, hogy a lány kétségei majdnem elszálltak. Majdnem, de nem teljesen. A férfi érezte, hogy valami még kettejük között áll, így hát gyengéden eltolta magától Ayshát. – Reggel hétkor érted jövök, rendben? Egyszerűbb volt csak bólintani. Carlo az ajtóhoz ment, és nem sokkal később elindult a kocsijával. Annak tudatában, hogy úgysem tudna elaludni, a lány bekapcsolta a tévét, hátha talál valami érdekeset. Váltogatta a csatornákat, de semmi sem érdekelte, és végül bement a hálóba. Órákon át éberen feküdt, és meredten bámulta a plafont, mielőtt végre álomba szenderült. Nyugtalanul aludt, rémálmában Nina vámpírként jelent meg. Aysha korán felébredt, kiment a konyhába, ivott egy pohár narancslevet, majd több hosszt leúszott az úszómedencében. Körülbelül tizenöt perc múlva kijött a vízből, megtörölközött, és visszament a házba, hogy felöltözködjön, és reggelit készítsen magának. Mára megszilárdult benne az elhatározás, hogy a hétvégét külön kell tölteniük. Tárcsázta a férfi számát, de letette a kagylót, mivel az üzenetrögzítő jelentkezett. Carlo valószínűleg éppen zuhanyozott. Vagy az is lehet, hogy már elindult? Mobiljának számát tárcsázta, ám azon sem sikerült elérnie. A francba! Telefonon egyszerűbb lett volna lemondani, mint személyesen! Carlo pontosan hétkor lépett be a konyhába. Végigmérte a lány farmerját és pólóját, majd összeráncolta a homlokát. – Még nem készültél el? – Nem. Úgy gondolom, mindkettőnknek jobb lesz, ha a hétvégét külön töltjük. A férfi ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel nézett rá. – Nekem más a véleményem. Menj, öltözz át, és hozd az utazótáskádat! Már nincs túl sok időnk. – Mondj csak egyetlen okot, amiért veled menjek! A férfit megőrjítette, ahogy Aysha felszegett állal nézett rá. Csókolgatni szerette volna, egészen addig, amíg csak a haragja el nem száll. – Több okot is mondhatnék, csakhogy most éppen értékes perceket vesztegetsz el. – Az előcsarnokon át a lépcsőhöz ment. Aysha követte fel az emeletre, és figyelmesen nézte, amint a férfi a hálószobában kinyitotta a szekrényt, elővette a bőrből készült utazótáskát, és az ágyra dobta. Ezután kiválasztott néhány ruhadarabot, a fiókból finom fehérneműt vett elő, és mindent bepakolt. – Te meg mit művelsz? A férfi magas sarkú cipőt és szandált tett a táskába. – Szerintem nyilvánvaló. – Carlo a fürdőbe ment, ahol a tisztálkodási szereket és a sminkkészletet bedobálta a kozmetikai táskába. – Nem öltözöl át? – Nem. – Aysha szeme szikrákat szórt. Carlo megvonta a vállát, a kozmetikai táskát belegyömöszölte az utazótáskába, majd behúzta a cipzárt. – Rendben. Akkor indulhatunk is. – Mondd csak, egyáltalán nem figyelsz rám? Nem megyek veled! Carlo nyugodt maradt. Túlságosan is nyugodt. – Már túl vagyunk a jeleneten.
42
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Akkor játsszuk el még egyszer! – Aysha túl dühös volt ahhoz, hogy óvatos legyen. – Nem. – Az utazótáskát a bal vállára akasztotta, felkapta a lányt, és a jobb vállára fektette. – Te gazember! Mit jelentsen ez? – kiáltotta felháborodva Aysha. – Elrabollak. – Az ég szerelmére… Miért? Carlo lement a lépcsőn. – Mert az Aranypartra akarok veled utazni, ahogyan elterveztük. A lány hiába ficánkolt, semmit sem ért el. Kétségbeesetten ütötte öklével Carlo hátát. – Azonnal engedj el! A férfi nem válaszolt. Aysha öklével püfölte, ahol csak érte. Úgy gondolta, fájhat Carlónak, de az még csak össze sem rezzent. – Ha azonnal el nem engedsz, feljelentelek emberrablásért, tettlegességért és minden egyébért, ami csak eszembe jut! Amikor a férfi leért az előcsarnokba, leengedte a lányt úgy, hogy az előtte álljon. – Nem, ezt nem fogod megtenni. Még ha a férfi sokkal nagyobb és sokkal erősebb is nála, akkor sem fogja megfélemlíteni! – Kipróbáljuk? – Csillapodj le, kedvesem! – Nem vagyok a kedvesed! A férfi szeme jókedvűen csillant meg. – Meg ne próbálj kinevetni! – figyelmeztette Aysha. Carlo átölelte. – Akkor hát mit tegyek? Csókoljalak meg? Fektesselek a térdemre, és náspángoljam el azt a csodás, puha fenekedet? – Puha? – A lány rendszeresen edzett. A feneke igenis feszes volt! – Ha továbbra is ilyen makrancos leszel, valamelyiket meg kell tennem! – Csak próbálj meg hozzám érni, és én… Nem tudta befejezni a mondatot, mivel Carlo hirtelen megcsókolta. Aysha haragja pillanatokon belül szenvedéllyé változott. Átölelte a férfi nyakát, és hozzásimult. Carlo egyre gyengédebben csókolta, és csak vonakodva emelte fel a fejét. A lány szemében könnyek csillogtak. Egy hang sem jött ki a torkán, csak némán nézte szerelmét. – Egy hétvége az Aranyparton segít abban, hogy elfelejtsük ezt az egész szörnyűséget. Nem lesz rajtunk nyomás, nem lesznek elvárások, sem társasági kötelezettségek. S arra sem lesz esély, hogy véletlenül Ninába botoljanak. – Utolsó figyelmeztetés, Aysha! Maradunk, vagy utazunk? Mit választasz? Ez a pillanat nem volt megfelelő a gondolkodásra. – Utazzunk! Carlo elmosolyodott.
43
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
7. FEJEZET Tíz perccel a gép indulása előtt értek a repülőtérre, és egy órával később már Coolangattában landoltak. Nem sokkal tíz előtt jelentkeztek be a szállodába, és néhány perccel később már a lakosztályukban voltak. Aysha rögtön a tolóajtóhoz ment, és kilépett a teraszra. A medencék fölött ellátott egészen a mesterséges strandig, ahol még barlang és vízesés is volt. A távolban kirajzolódtak egy jachtkikötő körvonalai, amelyet híd kötött össze egy, a tengerparton fekvő, elegáns szállodával. – Milyen békés – hallotta meg Carlo hangját maga mögül. – Igen. A férfi átölelte Aysha derekát, és magához húzta. – Mit szeretnél csinálni? Bérelhetünk egy autót, és elmehetünk a hegyekbe. Élvezetes utazás lehet. Te dönts! – A mai programot találjam ki? – Az egész hétvége programját – felelte Carlo komolyan. – Ha túl sok hatalmat adsz, könnyen visszaélhetek vele – ugratta Aysha a férfit. – Nem hiszem. – Akkor kezdjük a szabadidőközpontban! Legyen mondjuk a Dreamworld! – Ez volt az első, ami az eszébe jutott. – Vacsora után pedig menjünk el egy játékkaszinóba! Mindenütt sok ember lesz. Csak éjféltől reggelig maradnak kettesben a lakosztályukban, ahol az a hatalmas ágy van. Azt játszották, hogy turisták, és busszal mentek a szabadidőközpontba. Körhintáztak, azután hot dogot és chipset ettek. Aysha jót mulatott egy fehér tigris mutatványain, gyanakodva vette szemügyre az „elvarázsolt tornyot”, és határozottan tiltakozott, amikor Carlo felvetette, hogy próbálják ki. Nem sokkal hat előtt szálltak le a buszról a szálloda előtt. – Én zuhanyozom elsőnek – mondta a felvonóban a lány. – Együtt is zuhanyozhatunk. – Nem tartom jó ötletnek. – Aysha nyugtalanul gondolt rá, hányszor zuhanyoztak már együtt, és mi sült ki belőle minden alkalommal. A lakosztályban a lány tiszta fehérneműt keresett elő, és bement a hatalmas fürdőbe. Épp a zuhanyfülkében állt, és a víz hőmérsékletét próbálta beállítani, amikor Carlo elhúzta az üvegajtót, és belépett hozzá. Aysha meglepetten nézett rá. – Ez meg mit jelentsen? – A közös zuhanyzás nem feltétlenül felhívás szexre – felelte a férfi higgadtan, és a szappan után nyúlt. Túl közel volt, és a zuhanyfülkében Aysha nem tudott kitérni előle. – Megmossam a hajadat? – Egyedül is megy – utasította el rekedtes hangon a lány. Carlo nevetett, kinyitotta a szállodai sampon tetejét, és finoman belemasszírozta a lány hajába. Aysha elfojtott egy kétségbeesett sóhajt, és behunyta a szemét, amíg a férfi le nem öblítette a hajáról a habot. Carlo ezzel még nem elégedett meg. Fogta a szappant, és megmosta a lány hátát, fenekét, combját, majd mellét és hasát.
44
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Kérlek, ne…! – szólt Aysha, mielőtt a férfi keze lejjebb siklott volna. Carlo odaadta a lánynak a szappant, és amikor az megrázta a fejét, megfogta Aysha kezét, végigsimította vele a mellkasát, majd egyre lejjebb csúsztatta. A lány visszatartotta a lélegzetét. A férfi izgalma tagadhatatlan és csábító volt, és ő maga is reszketett a vágytól. Annyira egyszerű lenne leejteni a szappant, és a férfi után nyúlni! De ebben a pillanatban Carlo megfordult, és csúfolódóan csak annyit mondott: – A hátamat is, szívem! – Mosd meg egyedül! – A lány visszatette a szappant a tartóba, kinyitotta az üvegajtót, és kilépett a zuhanyfülkéből. Törülközőjével és fehérneműjével a hálószobába menekült. Dühösen vette észre, hogy reszket a keze. Gyorsan megszárítkozott. Mire Carlo kijött a fürdőből, Aysha már fel is öltözködött. Öt perc alatt megszárította a haját, azután már csak sminkelnie kellett. Egy fehér selyem estélyi nadrágot, arannyal kivarrt fehér felsőt, fehér magas sarkú, keskeny pántos szandált és néhány elegáns ékszert választott estére. Carlo sötét nadrágot és fehér inget viselt. Megborotválkozott, és parfümjének illata ingerlően hatott Ayshára. – Elkészültél? Fogtak egy taxit, azzal indultak a kaszinóba. Kellemesen megvacsoráztak, majd a játékterembe mentek. Aysha szerencséje forgandó volt, Carlo azonban mindvégig szerencsével járt. A lány nem akarta kedvese korongjait is elhasználni, így inkább figyelte, hogyan játszott a férfi. Arcvonásai kifürkészhetetlenek voltak. Épp úgy, mint ő maga, gondolta Aysha. Csak éjjel egy óra után tértek vissza szállodájukba. A lány kellemesen fáradtnak érezte magát. Lakosztályukban levetkőzött, lemosta sminkjét, és bebújt az ágyba. Csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt, mintha aludna. Nem sokkal később érezte, amint a matrac besüppedt Carlo súlya alatt. Igyekezett lassan, egyenletesen lélegezni. – Ébresztő, te álomszuszék! Ki az ágyból! Aysha kinyitotta a szemét. Ragyogó napsütés és friss kávé illata töltötte be a szobát. Meglehetősen későre járhatott. – Itt a reggeli – jelentette be Carlo. – Háromnegyed órád van, hogy egyél, zuhanyozz és felöltözködj, mert aztán indul a buszunk a „Moziváros”-ba. És mi volt az éjszaka? Úristen, átaludta! Hát nem éppen ezt akartad? – kérdezte gúnyosan egy belső hang. Érdekes volt a színészeket munka közben látni, és a statiszták kiérdemelték Aysha tiszteletét és csodálatát. A tehetség és a tudás láttán többször is tátva maradt a szája. Az esti géppel repültek vissza, és kilenckor értek földet Sydneyben. Carlo azonnal az autójáért ment, és elindultak a belváros felé. Aysha kísértésbe esett, hogy vőlegénye lakását válassza, de az megelőzte: elkanyarodott Clontarf felé. Amikor megérkeztek, a férfi is kiszállt, ellenőrizte a házat, és ismét bekapcsolta a riasztót. Aztán gyorsan megcsókolta Ayshát, és visszament a kocsijához. A rövidke, gyengéd csók a lányban felébresztette a vágyat, szeretett volna többet ennél, de elhitette magával, hogy egyáltalán nem csalódott. Carlo fél órával később érkezett meg saját lakásába, és azonnal a telefonhoz ment. Samuel Sloane, egy éles elméjű, és igen tekintélyes ügyvéd vette fel a telefont a kilencedik csörgés után. Összerándult, amikor meghallotta Carlo haragos hangját. Vasárnap este saját
45
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
otthonában nem számított ilyen hívásra. Később már egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy javaslatait, ajánlatait ügyfele tudomásul sem vette. – Az, hogy mi történhetne, és hogyan védhetném meg az érdekeimet, nekem teljesen mindegy. Nem tanácsot kérek öntől, hanem megmondom, mit tegyen. Írja meg, amire kértem! Holnap ötre az irodájában leszek. Elég egyértelmű voltam? – Carlónak sikerült uralkodnia magán, így nem csapta le a telefont. Reggel Aysha kidekorálta a nappalit. Amikor visszatért az Aranypartról, a rögzítőn üzenet várta, hogy az utolsó, több héttel ezelőtt megrendelt berendezési tárgyak is megérkeztek, és ő a reggeli után azonnal értük is ment. Délben elégedetten vette szemügyre munkája gyümölcsét. Pontosan ilyennek képzelte el az összhatást. Ámulatba ejtő volt, hogy a függönyök és a hozzájuk illő párnák mennyit dobtak az összképen. Már csak egy terrakotta padlóváza hiányzik az egyik sarokból, és akkor minden tökéletes lesz. Egykor találkozik Teresával, előtte talán még rábukkan a megálmodott vázára, gondolta. Aysha sikerrel járt, megvette a vázát, és már két perccel a megbeszélt idő előtt a találkozóhelyen volt. Először ruhát próbáltak a varrónőnél, majd megbeszéltek még néhány dolgot a rendezvényszervezővel. Amikor mindezzel végeztek, kellemesen megkávéztak. – Ugye nem feledkeztél meg a ma esti vacsoráról Giannánál és Luiginál? Aysha ordítani tudott volna. Nem akarta megjátszani a boldogságtól repeső menyasszony szerepét, és azt sem, hogy vacsora közben Carlo és a szülei árgus szemmel figyeljék. Amikor visszatért a házba, ismét lehallgatta a rögzítőt. Carlo hagyott üzenetet, miszerint hatkor érte jön. A mobilján ugyanez az üzenet állt. Ayshában felmerült, hogy visszahívja, és lemondja az egészet, de tisztában volt vele, hogy ez lehetetlen. Nem maradt más választása, mint hogy valamiképpen kibírja az estét. A zuhanyzás alig oldotta feszültségét. Fekete selyem alkalmi nadrágot választott, hozzáillő felsővel. Feltűzte a haját, és csak egészen gyengén sminkelte ki magát. Amikor elkészült, kinyitotta a ház ajtaját. Épp abban a pillanatban érkezett meg Carlo, és szállt ki kocsijából. Milyen remekül néz ki! – sóhajtott magában Aysha. Magas, széles vállú, izmos, és olyan vonzerő sugárzik belőle, mint tán senki másból. Ezen az estén elegáns fekete nadrágot viselt, sötétkék inget, amelynek nyakát nem gombolta be, és hozzá fekete zakót. A lány titokban megcsodálta az ízlését. – Indulunk? – kérdezte hűvösen. Carlo a homlokát ráncolta. – Még nem. A lány gyomra görcsbe rándult. – Elkésünk. – A férfi túlságosan közel volt hozzá, és ő elnyomta azon kívánságát, hogy hozzásimuljon. Amikor csak karnyújtásnyira állt tőle, mindig szörnyen nehéz volt ridegnek maradnia. A férfi megsimogatta az arcát. – Sápadt vagy. A lány kis híján hozzásimult. Mintha Carlo mágnesként vonzaná! Olyan érzés volt, mintha a teste nem hallgatna az utasításokra, amelyeket az esze ad. Az ördögbe, hogyan képes egyszerre szeretni és gyűlölni a férfit? – Fáj a fejem – felelte nyugodtan. – Telefonálok, és lemondom a találkozót. Könnyebben boldogult a férfival, ha az dühös volt. Aysha most gyámoltalannak érezte magát, és bosszantotta, hogy Carlo tisztában van ezzel.
46
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Tudod, hogy ez lehetetlen. – Bevettél valamit? – Igen. – Kicsim – suttogta a férfi, és ajkát a lány arcához szorította, majd átölelte, és olyan szenvedélyesen csókolta, olyan érzékien, hogy Aysha már nem tudott tisztán gondolkodni. Amit a férfi tett vele, igazi mágia volt, felfoghatatlan és mámorító. A lány pedig még többre vágyott, sokkal többre! Ez csupán egy csók, bizonygatta, miközben tudta, hogy csak áltatja magát. Carlo, ha akarja, bármikor leveszi a lábáról. Aysha kiszabadította magát. – Induljunk! – A hangja olyan rekedt volt, hogy alig ismert rá. Az autóban fejét hátrahajtotta, és mereven bámult ki az ablakon. A nyár itt meleget és napsütést jelentett még este hatkor is. A csúcsforgalom már alábbhagyott, így elég korán értek Vaucluse-ba. Útközben mindketten hallgattak, és Aysha megkönnyebbült, amikor Carlo Giuseppe kocsija mögé végre leparkolt a szülői ház előtt. – Indul a műsor. – Ne vidd túlzásba, szívem! – figyelmeztette a férfi gúnyosan. Vajon tudja, mennyire szenved? Aysha kételkedett ebben. – Ne viselkedj velem ilyen lekezelően! A férfi összeráncolta a szemöldökét. – Nem érzem magam bűnösnek. – Egy pillanatig hallgatott, majd szárazon hozzáfűzte: – Egyetlen vádpontban sem. – Túl elnéző vagy magaddal szemben. Carlo tekintete megkeményedett. – Ne játssz a türelmemmel, Aysha! A lány kinyitotta az ajtót. – Ha még sokáig itt maradunk az autóban, a szüleink azt gondolhatják, hogy veszekszünk. – Hát nem azt tesszük? – Nagyon vicces vagy! – A lány kiszállt a kocsiból, mosolyt erőltetett az arcára, amikor Carlo odalépett hozzá, és elindultak a bejárati ajtóhoz. Gianna Santangelo szívélyes üdvözlése kissé megnyugtatta Aysha megtépázott idegeit. Ma este csak a család lesz jelen. Ennek ellenére nem árt résen lennie. Mindkét anya a legkisebb apróságot is észrevenné, ami valami nézeteltérésre utalhatna kettejük között. A vacsora kellemes légkörben telt. Gianna kitett magáért. Gnocchit készített ízletes szósszal, ezután fehérboros, rozmaringos csirkét tálalt fel különféle zöldségekkel. Gianna kiváló szakácsnő volt, rengeteg ételkülönlegességet ismert. Még Teresa is megdicsérte a főztjét. – Csodálatos, Gianna. A gnocchid szinte felülmúlhatatlan! – Köszönöm. Majd odaadom Ayshának a receptjét. Ez nem volt szép. Nagyon nem volt szép. Hogy fog majd dönteni a két anya receptje közt? Attól függően kell majd a szószt elkészítenie, hogy Carlo vagy az ő szülei jönnek-e látogatóba. És ha mindkét szülőpárt meghívja, akkor hol az egyiket, hol a másikat kell főznie. Vagy lehet, hogy jobb lenne valami mást készítenie az ilyen alkalmakra? – Csak hétvégén lesz időm rendesen főzni. – Aysha azonnal tudta, hogy butaság volt ezt mondania. A két anya egyszerre nézett fel. – De hát miért, szívem? – kérdezte Teresa. A lány ivott egy korty bort, majd poharát az asztalra tette. – Mert dolgozni fogok. – De hiszen már abbahagytad a munkát!
47
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Most hat hétig szabadságon vagyok, de aztán folytatom. – Részmunkaidőben, természetesen. – Nem, teljes munkaidőben. – De hiszen neked egyáltalán nem kellene dolgoznod! – mondta Teresa. – Mi lesz akkor, ha teherbe esel? – Csak néhány év múlva szeretnék gyereket. Teresa Carlóra pillantott. – Egyetértesz ezzel? Teresa úgy tett, mintha valami botrányos dolog került volna szóba, nem pedig egy olyan döntés, amely csakis a lányukra és jövendőbeli vejükre tartozik. – Aysha így szeretné. – A férfi rámosolygott, megfogta a kezét, és egymás után megcsókolta mind az öt ujját. – De mindketten nagy családra vágyunk. A nyavalyás! Ezzel hozta csak izgalomba a szülőket! Teresa biztosan nem fogja annyiban hagyni a dolgot, és Aysha tudta, hogy vég nélküli prédikációk várnak rá. Egy jó feleségnek gondoskodnia kell a férje igényeiről, kifogástalanul vezetni a háztartást, és kiválóan főzni. Aysha előrehajolt, és kezét Carlo arcára tette. – Édes kis virgonc, fekete hajú, dundi lurkók lesznek – mosolygott mézédesen a férfira. – Láttam a kiskori fényképeidet. – Én is jól tudom, milyen voltál. Mennyit vigyáztam rád, dajkáltalak, még pelenkáztalak is! Aysha első emléke az volt Carlóról, amikor úgy négyéves korában nevetve és visongva ült a fiú vállán, és a hajába kapaszkodott. Akkoriban ártatlan kisgyerekként szerette őt. Kamaszként megváltoztak az érzelmei a férfi iránt. A tiszteletből, csodálatból és megbecsülésből szenvedélyes vágy lett, bolondult érte. Carlo volt a legjobb barátja, bizalmasa, idősebb testvére. Ő jelentett mindent egy személyben. Aztán feleségül vett egy másik nőt, és Ayshának összetört a szíve. Most őt fogja elvenni, gyerekei lesznek tőle, és minden tekintetben mesébe illő életet fog élni vele. Csakhogy Carlo szíve nem az övé. Az még mindig Biancáé, aki egy mesterien kidolgozott márványlap alatt nyugszik annak a vidéki kisvárosnak a határában, ahol született. Aysha gyűlölni akarta, de képtelen volt rá. Bianca valóban kedves teremtés volt. Carlo figyelmesen nézte menyasszonya kifejező arcvonásait, és kitalálta, mi megy végbe benne. A férfi tekintete lágyabb lett, előrehajolt, és röpke csókot lehelt a szájára. A lány pislogott, majd sikerült elmosolyodnia. – Ezek szerint van tapasztalatod. Ugye tudod, hogy segítened kell majd a pelenkázásban? – Semmi pénzért sem hagynám ki! Aysha majdnem el is hitte. – Felszolgálom a cannolit – mondta Gianna. – Azután pedig kávézunk. Luigi leintette. – Nekünk, férfiaknak nem kell a cannoli. Giuseppe, gyere, igyunk egy brandyt! Carlo? A nőknek megvoltak a maguk feladatai, olyan munka, amitől a férfiak gondosan távol tartották magukat. A régi hagyományok, messzi a hazától, még mindig éltek. Carlo felállt, követte apját és Giuseppét. Aysha már várta, hogy Teresa nekikezdjen a litániának. Gianna biztosan visszafogottabb lesz. – Nem gondolhatod komolyan, hogy a mézeshetek után visszamész dolgozni! Tíz másodperc kellett csupán, Aysha számolta. – Szeretek dolgozni, és jó vagyok a szakmámban.
48
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Valóban – mondta Gianna. – Csodálatosan rendezted be a házat. – Az igaz – jegyezte meg olaszul Teresa. Ha valamin felbosszantotta magát, mindjárt olaszul kezdett beszélni. Aysha elfojtott egy sóhajt, hátradőlt, és várta a hosszú kioktatást. Nem csalódott. Teresa egyre több olasz szót használt, mintha ezen a nyelven jobban lehetne érvelni. Még Giannának sem sikerült megfékeznie. – Ha dolgoznod kellene, azt megérteném – mondta Teresa. – Nők ezrei nem dolgoznak, és az állam mégis fizet nekik… Most következik a politika. Ez még sokáig eltarthat. Aysha könyörgő pillantást vetett leendő anyósára, de Gianna csak vállat vont. – Készítek kávét – jelentette be. A lány azonnal felállt. – Elpakolom az edényeket. Sajnos ez sem változtatott a helyzeten, csak a vita helyszínén. Idáig az étkezőben folyt, mostantól a konyhában. Aysha fejfájása egyre erősödött. Gianna megpróbált témát váltani: – Zia Natalina elkészült az összes kosárkával. Holnap leszámolja a mandulákat, és tüllcsokrokba köti őket. A lánya, Giovanna majd magával viszi, ha reggel átmegy hozzátok segíteni. – Köszönöm, Gianna. Én magam szeretném majd elrendezni őket az asztalon. – Ezt Giovanna és én is megtehetjük. Az esküvő napján neked annyi más dolgod lesz! – Megvette már Carlo a gyűrűket? Annalisa már elkészült a párnával, amit a gyűrűknek varrt. Most már csak oda kell erősíteni őket. Fel kell hívnom, hogy megkérdezzem, a szalag is elkészült-e már. Teresa egy tálcára tette a csészéket és a csészealjakat, mialatt Gianna mandulás kekszet öntött egy tányérba. – A férfiak biztosan hozzá sem fognak nyúlni, de ha nem tálalok süteményt a kávéhoz, akkor Luigi hiányolja. Ha viszont van valami, azt mondja, hogy a kávéhoz nincs szüksége édességre. Ki érti a férfiakat? – A háziasszony a tálcára pillantott. – Minden megvan. Menjünk oda hozzájuk! A három férfi a tévékészülék előtt ült, és éppen focimeccset nézett. Luigi hangosan szidta a kapust. Giuseppe is dühösnek tűnt. Gianna egy kisasztalra tette a tálcát. – Kapcsold ki a tévét! Vendégeink vannak! – Hülyeség! – morgott Luigi. – Ők a családunk. – Lehetetlenség addig bármiről is beszélgetni, amíg te a játékosokat szidod – felelte szigorúan a felesége. – Különben is felveszed videóra. Ha később visszanézed a felvételt, úgy kiabálhatsz, ahogy csak akarsz, de most kávézunk. – Szent ég! Már nem vagyok úr a saját házamban? – kérdezte Luigi rosszallóan. Ismerős közjáték volt, Aysha az évek folyamán már sokszor látott ilyet. Apja és anyja között hasonló vitákra került sor, valahányszor Carlo szülei vendégségben jártak náluk. – Persze hogy te vagy az úr a házban. Nekem kell ezt megmondanom? Luigi a tálcára nézett. – Miért hoztál kekszet? A kávéhoz nem kell. Elrontja a törkölypálinka ízét. – Teresa és Aysha nem iszik pálinkát – felelte Gianna. – Talán mi nők szívesen ennénk kekszet. – Kekszet akarsz enni a cannoli után? A gyomorbántalmaktól nem fogsz aludni! – Úgysem fogok aludni. A törkölypálinka után mindig horkolsz. – Nem horkolok. – Honnan tudod? Hallod magad, amikor alszol? Luigi felemelte a kezét.
49
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Ó, hagyd abba, kérlek! A barátainkkal vagyunk. Finom vacsorát főztél, és most itt az ideje a kikapcsolódásnak. – Odaintette magához Ayshát. – Gyere csak ide, szépségem! A lány odament hozzá, és leendő apósa átölelte a derekát. – Mikor hívtok meg minket vacsorára az új házba? – Amint visszatérnek a nászútjukról – felelte Gianna a kérdezett helyett. – Hamarabb semmi esetre sem, mert az balszerencsét hoz! Luigi rá sem hederített. – Hamarosan gyermekeitek lesznek. Talán már úton is van egy, csak elhallgattátok előlünk! – Túl sokat beszélsz – mérgelődött a felesége. – Nem értetted meg, mit mondott Aysha? Még néhány évet várni szeretne. Aysha, ne is figyelj rá! – Ó, unokák… Először kisfiad születik majd, akit megtaníthatok focizni. Aztán jön egy kislány. A bátyuska majd vigyázhat a kishúgára. – Két kisfiú legyen! – szólt közbe Giuseppe. – Jót játszanak majd együtt. – Kislányt is akarok – mondta Aysha megjátszott komolysággal. – Ők okosabbak, és a háztartásban is segíthetnek. – Egy fiú és egy lány. – Öregurak, befejeztétek már a tervezgetést a gyermekeinkről? – kérdezte Carlo elnézően. – Ayshával haza szeretnénk menni. – Öregurak? Öregnek neveztél minket?! – kiáltotta Giuseppe. – Miért akartok már hazamenni? – érdeklődött Luigi. – Hiszen még olyan korán van! – Na vajon miért? – vetette közbe Gianna. – Még fiatalok. Kettesben szeretnének maradni. – Okozzunk nekik csalódást, és maradjunk még? – suttogta Aysha jól hallhatóan. Carlo megrázta a fejét. – Ne! – De én még nem ittam meg a kávémat. – A koffein úgysem tesz jót neked. – Te döntesz helyettem? – Vigyázok rád – magyarázta szelíden a férfi. – Az előbb még fájt a fejed. Ha nem tévedek, még nem múlt el. Carlo megfigyelésből ötösre vizsgázott. Aysha először Luigitól, majd az apjától köszönt el, csak ezután lépett Teresához és Giannához. A búcsúzkodás eltartott vagy tíz percig, de végül mégiscsak beszálltak az autóba, és egy pillanattal később Carlo kihajtott az utcára. – Nem volt szép tőled, hogy az oroszlánok közé dobtál! – Még hogy oroszlánok? – szólt gúnyosan Carlo. – Ártalmatlan házimacskák. – Teresa nem mindig húzza be a karmait. – Ez megállapítás volt, nem pedig kritika. – Néha óriási teher, hogy én vagyok az egyetlen fióka a fészekben. – Ne hagyd magad! Aysha fejfájása egyre erősödött, ezért behunyta a szemét. – Miért akarod mindenképpen eljátszani az amatőr pszichológus szerepét, Carlo? – Csak a barátét. Akkor hát valóban érdekes helyzettel van dolgunk, gondolta a lány. Barát. Ez magában foglalta a vonzalmat, de igencsak szegényes kárpótlás a szerelem helyett. A mindent elsöprő szerelem helyett, amiért a férfiak képesek ölni és meghalni. Aysha hallgatott, mialatt Carlo Double Bay felé hajtott. – Mi a helyzet a fejfájásoddal?
50
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A fájdalom most csak az egyik oldalon jelentkezett, de igen hevesen. Ha nem vesz be rövidesen valamilyen fájdalomcsillapítót, biztosan migrén lesz belőle. – Még tart. Carlo nem szólt többet, és a lány kifejezetten örült ennek. Mihelyst a férfi megállt az autóval Clontarfban, a ház főbejárata előtt, ő azonnal kinyitotta az atót, és Carlóra pillantott, hogy megköszönje a fuvart. Amikor meglátta a férfi arcvonásait, amelyek elszántságról árulkodtak, nem jött ki hang a torkán. – Ne is gondolj semmiféle kifogásra! – figyelmeztette Carlo. – Mindenképpen bemegyek veled. Aysha leverten sóhajtott. – Betegápoló akarsz lenni? Sokatmondó hallgatás volt a válasz. Aysha kiszállt a kocsiból, és előrement. Pár perccel később a férfi fájdalomcsillapítót és egy pohár vizet hozott neki. – Vedd be! – Igenis, uram. – Ne szemtelenkedj! Az ördög vigye már el! Miért kell ilyen figyelmesnek lennie? A lány ezzel nem tudott mit kezdeni. Ha az önkényurat játszaná, elboldogulna vele, de a szelídsége a vesztét jelentette. A férfi az egyik kényelmes díványhoz vezette, leült, és az ölébe húzta kedvesét. Aysha tudta, hogy tiltakoznia kellene, de nem tudott. Olyan jó érzés volt… Csukd be a szemed, és élvezd a helyzetet! – súgta egy belső hang. Tíz perc múlva hatni kezdenek a tabletták, akkor majd feláll, köszönetet mond Carlónak, kikíséri, és miután becsukta mögötte az ajtót, lefekszik. A lány a férfi mellkasára simult, és hallgatta egyenletes szívdobogását. Carlo kicsit erősebben szorította magához. Hányszor bújt már így a férfihoz! Kisgyerekként, barátnőként és végül szeretőként. Az emlékek, akárcsak egy film kockái, végigfutottak lelki szemei előtt. Egyszer – még elsős volt az iskolában – elesett, és lehorzsolta a térdét. Carlo részesítette elsősegélyben. Aztán, amikor bemutatkozott balett-táncosként. Még most is maga előtt látta a fiú lelkes ábrázatát. Később egy zongoraversenyen első helyezést ért el. Bármi fontos történt vele, Carlo mindig mellette volt. De semmi sem hasonlított az elmúlt három hónap bensőséges kapcsolatához. Ez tényleg mesébe illett! A férfi olyan elbűvölő, hogy nem akad párja.
51
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
8. FEJEZET Aysha felébredt, és csodálkozva állapította meg, hogy a reggeli fény besüt az ablakon. A hálószobájukban volt. Az ágytakaró a franciaágy másik oldalán vissza volt hajtva, ő pedig egy szál bugyiban feküdt a paplan alatt. Emlékezete azonnal visszatért. Ráeszmélt, hogy a fejfájása elmúlt. Az ajtó kinyílt, és Carlo lépett be rajta. – Felébredtél? Nem fáj már a fejed? – Tekintete kifürkészhetetlen volt. – Hát itt maradtál? A férfi nyilvánvalóan a fürdőszobából jött. Derekára törülközőt tekert, haja pedig nyirkos és kócos volt. – Nem akartál elengedni. Az ég szerelmére, csak nem…?! Nem, persze hogy nem, arra biztosan emlékezne… Vagy mégse? – Carlo… – Aysha hangja elcsuklott, amikor a férfi ledobta a törülközőt. Elbűvölten csodálta izmainak játékát, mialatt vőlegénye alsónadrágot és nadrágot vett fel. A férfi hirtelen felpillantott, és rajtakapta, amint figyeli őt. Ahhoz képest, hogy komoly nézeteltéréseik voltak, a mosolya túlságosan is barátságos volt. – Használhatom a fésűdet? – kérdezte, miközben begombolta az ingét, és a fürdőszoba felé indult. – Természetesen. – A lány épp fel akart kelni, amikor Carlo visszajött a hálóba. Gyorsan magára húzta a takarót. – Csinálok reggelit – jelentette be a férfi. – Tíz perc múlva jó lesz? – Igen, köszönöm. Kiment, és Aysha kissé csalódott volt. De hát mit várt tulajdonképpen? Hogy odajön az ágyhoz, és megpróbálja elcsábítani? Részben szerette volna, ha megteszi. Felsóhajtott, aztán a takarót ledobta magáról, és zuhanyozni indult. Tíz perccel később Aysha a konyhába lépett. Frissen főtt kávé illata terjengett a levegőben. Carlo épp a kész tükörtojást csúsztatta a tányérra, és két szelet kenyér ugrott ki a pirítóból. – Jól csinálod – mondta Aysha elismerően. – A reggelit? – Többek között. – Felöltözve már nem volt gondja a férfival. A kávéfőzőhöz lepett. Carlo mindig erős kávét készít. Két szem cukrot tesz hozzá, és jobban nem is kezdődhet a nap. – Neked is töltsek? – Igen, kérlek. – A férfi mindkét tányért az étkezőpultra tette. – Most gyere, és egyél! Aysha leült az egyik bárszékre, és a tányérra pillantott. – Túl sokat adtál. – Egyél! – utasította Carlo. – Ugyanolyan zsarnok vagy, mint Teresa. A férfi kezével megemelte Aysha állát, és arra kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Nem, nem vagyok olyan. A csókja hihetetlenül gyengéd és érzéki volt, és a lány szívből sajnálta, hogy csak ilyen rövidke ideig tartott. – Együnk! Nekem mindjárt indulnom kell. Ne felejtsd el, hogy este Zachariasékhoz megyünk vacsorára! Később felhívlak, és megmondom, mikor jövök érted.
52
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Már csak négy nap volt az esküvőig, és Teresának hirtelen számtalan dolog ötlött az eszébe, amit még meg kellett szervezni. Estére Aysha úgy érezte, hogy az Aranyparton eltöltött hétvégét csak álmodta. Mindenképpen szükségét érezte, hogy magabiztosnak tűnjön, így egy hosszú, testhezálló, fekete selyemruhát választott ki, sok csipkével. A mély kivágás és a keskeny vállpántok szépen hangsúlyozták lebarnult bőrét. A ruhához fehérarany nyakláncot és karkötőt vett fel. A fekete klasszikus szín, és a ruha az alkalomnak megfelelően elegáns volt. Tökéletesen nézett ki benne. A szeme alatti sötét karikákra pedig jó magyarázattal szolgálhatott. Sőt talán el is várják, hogy egy olyan menyasszony, akinek számos társasági kötelezettsége van, az esküvő előtt kissé kimerültnek látsszék. Carlo üzenetet hagyott a rögzítőn, miszerint fél nyolckor jön érte. Az estélyt Palm Beachben rendezték, és az út odáig majdnem egy óra. Aysha nem akart elmenni erre a partira. Már a gondolat is szörnyűséges volt, hogy barátokkal és ismerősökkel beszélgessen, és megjátssza magát előttük. A riasztórendszer zümmögni kezdett, amikor Carlo a kaput távirányítójával a kocsiból kinyitotta. A lány összerezzent, fogta a táskáját, és elindult lefelé. A ház előtt várakozott, és mihelyt Carlo odaért, azonnal beszállt. A férfi fürkészően tekintetett rá, és ő azon töprengett, vajon vőlegénye tisztában van-e vele, mekkora erőfeszítésébe telik, hogy hűvösnek és higgadtnak mutatkozzék. Idegei pattanásig feszültek, és úgy érezte, mintha bábu volna, akinek mozdulatait valaki más irányítja. Carlo pillantását látszólag sikerült közönnyel fogadnia. Ez nagyszerű színészi teljesítmény volt, hiszen a férfi közelsége azonnal lázba hozta. Érzékeit ingerelte szerelme arcszeszének illata, és úgy érezte, egész teste lüktet a vágytól. Carlo őrülten hiányzott neki. Óráról órára rosszabb lett a helyzet. A hosszú, magányos éjszakákon szenvedett a leginkább, amikor hiába vágyott kedvese érintésére. – Hogy vagy? – kérdezte aggódva a férfi. – Köszönöm, jól – felelt röviden a lány. Nem állt szándékában társalogni. Mereven bámult előre, így nem láthatta, hogy Carlo komoran összeszorította az ajkát. Vajon Nina is a meghívottak listáján szerepel? Jóságos ég, remélem, nem! – rémült meg Aysha. Márpedig lehetséges. Sőt valószínű. Ahogy közeledett az esküvő, Nina nyilván egyre kétségbeesettebb lett. A legkisebb lehetőséget is ki kellett használnia, hogy veszekedést szítson, és biztosítsa magának a helyet Carlo szeretőjeként. Ayshának már a gondolat is elviselhetetlen volt, hogy az estélyen el kell játszania a boldog menyasszony szerepét, miközben Nina feszülten figyeli. De még ennél is rosszabb, hogy olyan nővel kell az udvariasság látszatát megtartva megvívnia, aki bosszúvágyból ártani akar neki. Palm Beachnek volt a legszebb kikötője, rengeteg kis öböl csipkézte a partot. Aysha igyekezett az itt horgonyzó számos kis vitorlásra figyelni, no meg a villákra a szirteken. Ötven perc alatt értek Palm Beachre, és mivel szinte egész úton hallgattak, ez az idő végtelenül hosszúnak tűnt. – Nem lehetett volna lemondani ezt az estét? Carlo Ayshára pillantott. – Ha Nina is itt lesz, nem lesz módja rá, hogy bántson. – Valóban azt hiszed, meg tudod benne akadályozni? – kérdezte a lány keserűen. – Figyelj csak mindig engem! – Pontosan ezt akartam tenni. – A lány az autókra pillantott, amelyek a bejárat körül álltak. Legalább harminc vendég jött el.
53
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Ötven, gondolta kicsit később, amikor a vendéglátók a házon keresztül a fedett teraszra vezették őket. Szüntelen mosolygás és számtalan rövid csevegés várt rá. Kezében egy pohár pezsgővel biztosította vendéglátóit arról, hogy az esküvő előkészületei már szinte befejeződtek, és a szertartást szervező Claude igazi gyöngyszem, és igen, nagyon várja már a nagy napot. Az elkövetkező órában még sokszor el kellett ezt ismételnie. Még mindig az első pohár pezsgőnél tartott. Az egyik tálcáról elvett egy miniatűr szendvicset, majd rögtön utána még egyet. – Nem vacsoráztál! – állapította meg szemrehányóan Carlo. Aysha édesdeden mosolygott rá. – Hogy találtad ki? – Szólnod kellett volna! – Minek? – Útközben megállhattunk volna vacsorázni. – Megsimogatta a lány arcát, de az zavartan nézett rá. – Kérlek, ne csináld! – Zavarok ennél a kis veszekedésnél? – Nina gonosz tekintettel vizsgálta Ayshát, majd kezét Carlo karjára tette. – Bosszúság a paradicsomban, szívem? – Miből gondolod? – kérdezte a férfi barátságosan, ám pillantása jeges volt, miközben határozott mozdulattal eltolta Nina kezét a karjáról. A nő duzzogott. – Jól értelmezem a testbeszédet, kedvesem. – Valóban? – Carlo hűvösen mosolygott. – Az én testemmel kapcsolatosan nincs tapasztalatod. Szentséges ég! – döbbent meg Aysha. Ha érzelmileg kívülálló lenne, talán még élvezné is ezt a jelenetet. – Pontosan tudod, milyen jól ismerlek. – Hallomás alapján legfeljebb, de nem saját tapasztalatból – felelte Carlo veszélyesen szelíden. Csak egy bolond nem fogta volna fel, milyen hiú gondolat azt hinni, hogy bárki legyőzheti őt. – Ugyan, édesem! Ilyen kurta az emlékezeted? – Folyamatosan ugyanazokra a társasági eseményekre jártunk, és ugyanannál az asztalnál ültünk. Ennél több azonban nem történt. – Ha te mondod… – Nina nevetve rázta meg buja sörényét. – A kérdés csak az, hogy Aysha hisz-e neked. Viszlát, kedvesem! Légy boldog! Aysha a nő után pillantott, ahogy az a csípőjét riszálva végiglejtett a teraszon. – Azt hiszem, sétálok egyet a kertben, ott sokkal jobb a levegő. – Veled megyek. – Carlo megfogta a lány csuklóját. – Egyedül szeretnék maradni. – Azért, hogy Nina még elégedettebb lehessen magával? Lámpák világították meg a kerti utakat, nevetgélés és zene szűrődött ki a teraszról. – Nina elégedettségére szeretnék a legkevésbé gondolni. Carlo keze még erősebben kulcsolódott a lány csuklójára. – Sosem volt rá okom, hogy hazudjak neked, édesem. – Mindig van egy első eset. A férfi egy pillanatig hallgatott. – Egyszerűen nem engedem, hogy Nina az aljas intrikáival tönkretegye a kapcsolatunkat – mondta aztán szelíden.
54
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Túlságosan is szelíden. Ayshának ezt észlelnie kellett volna, de már rég túl volt azon a ponton, amikor efféle apróságot még észrevett. – A kapcsolatunkat? Legalább mi ketten ne áltassuk magunkat! A tervezett házasságunk semmi egyéb, mint egy mindkét fél számára előnyös üzleti kapcsolat, amely által elsősorban egy igen sikeres vállalkozás fennmaradását biztosítjuk a következő generáció számára. – A hangja oly érdesen csengett, hogy maga Aysha is meglepődött rajta. Carlo hirtelen felemelte a lányt, és a vállára vette. – Ez meg mit jelentsen? – Hazaviszlek. – Tegyél le! Carlo úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, és Aysha öklével teljes erejéből püfölni kezdte a férfit. De hiába. Vőlegénye csak akkor tette le a földre, amikor az autóhoz értek. – Te aljas alak! A férfi kinyitotta a jobb első ajtót, és parancsoló hangon szólt: – Szállj be! Aysha szeme szikrákat szórt dühében. – Ne merészelj nekem parancsolgatni! Carlo rekedtes hangon szitkozódott, majd magához rántotta, és megcsókolta a lányt, mintegy büntetésképpen az engedetlenségéért. A lány először tiltakozott, de aztán Carlo játszadozni kezdett a nyelvével, és közben egy pillanatra sem engedte el. Aysha gyűlölte árulkodó testét. Nagyot sóhajtva ölelte át kedvese nyakát, és egyáltalán nem számított már, hogy egy pillanattal hamarabb még dühös volt rá. Sóváran hozzásimult, érezte a férfi izgalmát, és őt is hatalmába kerítette a mindent elsöprő vágy. Úgy érezte, megfullad szerelme karjában. Minden időérzékét elveszítette, azt sem tudta, hol vannak, míg csak Carlo szorítása lassacskán nem enyhült, mielőtt felnézett. Aysha egész teste bizsergett a vágytól. Lerogyott a jobb első ülésre, és amíg a férfi megkerülte az autót, hogy beszálljon, kábán bámult ki az ablakon. Úton Clontarf felé a lány leginkább hallgatott. A legtöbb kérdésre, amelyet Carlo feltett, csak egyszavas választ adott. Lelki szemei előtt ijesztő rémként jelent meg Nina, és szavait nem tudta kiűzni a fejéből. Carlo egyszer csak bekanyarodott egy mellékutcába, beállt egy üres parkolóhelyre egy görög étterem előtt, és leállította a motort. – Miért álltál meg? – Aysha bizalmatlan tekintetet vetett rá. A férfi először a saját, majd a lány biztonsági övét kapcsolta ki. – Ma még nem vacsoráztál, nem emlékszel? Aysha már az evés gondolatától is rosszul lett. – Nem vagyok éhes. – Akkor igyunk meg egy kávét! – Nekem is van ebbe beleszólásom, vagy nyers erőszakhoz folyamodsz? – kérdezte dühösen. – Fogytál egy-két nélkülözhetetlen kilót, sápadt vagy, és karikás a szemed. – Jól vagyok! – Vagy itt eszünk, vagy otthon ürítjük ki a hűtőt. Ez azt jelenti, hogy Carlo is bejönne a házba, kényelembe helyezné magát a konyhában, utána pedig… Aysha nem akart arra gondolni, mi történne ezután. Ha megengedné, hogy ott maradjon, az egyenértékű lenne azzal, hogy megbocsát neki.
55
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Megadta magát, és boldogtalanul kinyitotta a kocsi ajtaját. Az étteremben sokan voltak. A helyiség végében álló egyik asztalhoz vezették őket. Élő zene szólt, és a melankolikus dallam Aysha szívéig hatolt. Carlo kávét rendelt, de a lány nem kért, mivel a görög kávé rettenetesen erős. – Teát kérek, egészen gyengét – mondta, és elfordította a fejét, amikor Carlo moussakát rendelt. – Enni nem szeretnék. A moussaka volt a lány egyik kedvenc étele, és mihelyst kihozták, sóváran nézte a tányért. A férfi egy tele villányit nyújtott neki, és Ayshát egyáltalán nem kellett rábeszélni, hogy megkóstolja. Fogta a másik villát, és kiszolgálta magát. Pontosan az történt, amire Carlo számított, gondolta a lány lemondóan. Evett még egy szelet meleg kenyeret, és hozzá egy kis pohár vörösbort ivott. – Jobban vagy? – Igen. – Nem esett nehezére Carlóra mosolyogni. A bor és az étel nyugtatóan hatott rá, és Aysha érezte, mint oldódik a feszültsége. – Kérsz még teát? A lány megrázta fejét. – Maradjunk még egy kicsit, vagy induljunk? Carlo arcáról semmit sem lehetett leolvasni, Aysha mégis úgy érezte, a férfi igencsak éberen figyeli. Mintha csak várna valamire. A lány a táncparkettre pillantott. Egyfelől vágyott rá, hogy az imádott férfi átölelje, másrészt viszont lelkileg összetörtnek érezte magát. Nina vádjai még frissen éltek az emlékezetében, lelki szemei előtt túlságosan egyértelmű képet látott, és ez igencsak megnehezítette, hogy a dolgokat helyesen értelmezze. Minden összefüggésben állt az esküvővel, és ebben a pillanatban Aysha egyáltalán nem akart az esküvőre gondolni, hát még beszélni róla! – Szeretem ezt a zenét. Olyan szívhez szóló. Aysha észre sem vette, milyen bánatosan hangzott a megjegyzése, és ő maga mennyire bizonytalannak tűnt. Carlo legszívesebben az asztalra csapott volna. Vagy inkább megfojtotta volna Ninát. Mindennél jobban kívánta Ayshát. Arra vágyott, hogy szerelmeskedjenek, amíg csak minden kétséget ki nem űz a fejéből. De erre valószínűleg nem fog sor kerülni, legalábbis ezen az éjszakán nem. Várnom kell. Holnap minden a kezemben lesz, amire csak szükségem lehet, gondolta elszántan. Aztán egy napot sem hajlandó tovább várni. Előrehajolt, megfogta Aysha kezét, és a szájához emelte. A lányt elöntötte a vágy, szeme felcsillant, amikor a férfi sorra megcsókolta minden ujját. – Táncoljunk! – kérlelte a vőlegénye. Aysha reszketni kezdett. Te jó ég, engedjen neki? És azután? Mi lesz azután? Azt akarja majd, hogy Carlo egészen az ágyig kísérje. Ez nem megoldás! Nincs megoldás: ha táncol, ha nem táncol, mindenképp rosszul dönt. – Ekkora kockázat táncolni velem? – kérdezte barátságosan a férfi. – Nem. Egyáltalán nem, de mi lesz azután? – Attól én is félek – mosolygott mókásan Carlo. Aysha egy órával ezelőtt még szörnyen dühös volt a férfira. És természetesen Ninára. Különösen őrá. – A hormonok felelősek azért, hogy egy férfi és egy nő ellenállhatatlanul vonzódik egymáshoz. Carlo halkan elnevette magát, felállt, és magához húzta Ayshát. – Úgy gondolod? – Igen.
56
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A férfi gyorsan arcon csókolta kedvesét, és a lány azonnal érezte, ahogy feszültsége oldódott. Olyan érzés volt, mintha elolvadna. Ez már mindig így lesz? Egy mosoly, egy csók, és azonnal elveszíti az irányítását a teste fölött? És elég lesz a házasságában ennyi? Vonzalom és szexuális kielégülés, szerelem nélkül? Rengeteg nő ennél kevesebbel is beéri. Sokkal kevesebbel. Carlo a táncparkettre vezette, és magához húzta a lányt. Aysha behunyta a szemét, és csak a szeretett férfira és az adott pillanatra gondolt. Néhány percig olyan volt, mintha a lágy zene elvarázsolta volna, de aztán a zenészek szünetet tartottak, és ők visszamentek asztalukhoz. – Innál még valamit? – Köszönöm, nem – utasította vissza a lány. Carlo kifizette a számlát, és elindultak. Az út Clontarfig nem tartott soká. Carlo a főbejárat előtt állt meg, leállította a motort, és kikapcsolta biztonsági övét. Aysha keze már a kilincsen volt. – Nem fontos, hogy… – Jó volna maradni – mondta Carlo halkan. Milyen egyszerű lenne! Aysha tétovázott egy pillanatig. Ellenállni egyet jelentett az önmegtagadással. Ugyanakkor beszélnie kell vele a helyzetükről, de nem volt biztos benne, megtalálja-e a megfelelő szavakat. – Tudom. A férfi gyengéden megcirógatta a lány arcát. – Feküdj le, szívem! Pihend ki magad! Carlo elment. Aysha még magának sem akarta beismerni, mekkorát csalódott. Ha a férfi erősködött volna, hogy maradni akar, biztosan elküldi. Akkor hát miért érzi magát most becsapva, amiért Carlo nem próbálta rábeszélni a közös éjszakára? Te jó ég, hiszen ez már nevetséges! Aysha kulcsra zárta az ajtót, élesítette a riasztórendszert, majd felment a szobájába. – Anya! – tiltakozott Aysha. – Nincs szükségem több fehérneműre! – Képtelenség, kedvesem – ellenkezett Teresa energikusan. – Nonna nénéd pénzt küldött, és határozottan arra kért, hogy abból fehérneműt vegyél. Aysha szemügyre vette a méregdrága boltban a melltartókat, bugyikat és kombinékat. Minden tiszta selyem és francia csipke. Minden egyes darab annyiba került, amennyiből egy átlagos család egy hétig vígan megélhet. Miután a lány egész éjjel álmatlanul hánykolódott magányos ágyában, reggel fejfájással ébredt. Egyáltalán nem vágyott rá, hogy vitatkozzon anyjával. – Hát akkor ne okozzunk csalódást Nonnának! Minden egyes darabot fel kellett próbálnia, és csak egy órával később hagyták el végre a boltot. Aysha fekete, elefántcsontszínű és barackszínű melltartókat, bugyikat és kombinékat választott, egy drága harisnyanadrágot, és legvégül egy hálóinget a hozzá illő köntössel. – Teljesen fölösleges – biztosította anyját, de Teresa ragaszkodott a hálóinghez és a köntöshöz, így hát Aysha engedett. Most belekarolt anyjába, és a legközelebbi kávézóhoz vezette. – Gyere, igyunk egy kávét! – És a listát is újra átnézzük. Ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy lista, ordítani fogok, gondolta a lány. – Nekem már semmi új nem jut eszembe. – Parfüm! Egy igazán különleges illat az esküvőre! – lelkesedett Teresa. – Már van…
57
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Igen, tudom, és az annyira jól illik hozzád. – Bementek a kávézóba, rendeltek, és leültek az ablak melletti asztalhoz. – De venned kellene még egyet, ami egy kissé más. Ez a bizonyos illat aztán mindig életed legszebb napját fogja eszedbe juttatni! – Anya… – kezdte Aysha. Teresa megfogta a kezét. – Egy anya attól a pillanattól kezdve álmodozik a gyermeke esküvőjéről, hogy a világra hozza. Különösen akkor, ha kislánya születik. Azt szeretném, ha az esküvőd minden szempontból tökéletesen sikerülne. Carlóval csodás életed lesz, tele szerelemmel és boldogsággal. Egyoldalú szerelemmel, gondolta Aysha. Léteznek jó házasságok, amelyek még szerényebb alapra épültek. Butaság többet kívánni? Azt akarni, hogy Carlo csak őrá vágyjon, és más nő ne is kelljen neki? Ha az ember csalóka vágyakat kerget, az veszélyes lehet. – Apádnak és nekem szerény esküvőnk volt – mesélt tovább Teresa. – A szüleinktől kevés pénzt kaptunk, és mi az egészet a vállalatba fektettük, mert az volt a legfontosabb. Aysha megszorította anyja kezét. – Értékelem azt a sok mindent, amit értem tettél. – Egymás iránt érzett szeretetük nem volt kétséges, de Aysha jobban szerette volna, ha az anya-lánya kapcsolat helyett inkább őszinte barátság lenne kettejük között. Teresa azonban más hagyományok közt nőtt fel, így a lány legfeljebb abban reménykedhetett, hogy a mérleg nyelve idővel talán jobban egyensúlyba billen. Tizenegykor ismét kint voltak az utcán. Teresa felfrissítette listáját, amelyen most az első helyen a parfüm, a kozmetikai és higiéniai cikkek szerepeltek. Aysha egyszerűen csak úszott az árral. Amikor ebédeltek, csirkesalátáját csak kedvetlenül piszkálta a villájával, és evés után azonnal bevett két fájdalomcsillapítót kínzó fejfájására. Háromkor megcsörrent a mobilja. Beleszólt a telefonba, és meghallotta Carlo mély hangját. – Hogy telik a napod? A lány szíve hevesebben vert. – Már majdnem készen vagyunk. – Hét körül jövök. Aysha tisztában volt vele, anyja mennyire kíváncsi. – Főzzek valamit? – Ne fáradj, elmegyünk vacsorázni. – Rendben. Szia. – Aysha visszatette telefonját a táskájába. – Carlo volt? – érdeklődött Teresa. Aysha bólintott. – Nagyon rendes ember. Óriási szerencséd van. – Tudom. Anya és lánya ötkor vált el egymástól. Aysha közvetlenül Teresa után hajtott ki a parkolóházból. Mivel az utakon erős forgalom volt, az egyik kereszteződésnél búcsút intett anyjának, lehajtott a főútról, és aztán mellékutakon ment haza. Így legalább Teresa nem tudja meg, hogy lánya és a jövendőbeli veje mostanság nem lakik együtt. Biztos, hogy halálra gyötörné a kérdéseivel. Aysha csak sokára ért Clontarfba. Táskáját a hálószobába vitte, felkapott egy bikinit, és kiment a medencéhez, amely ellenállhatatlanul csalogatta. Több hosszt leúszott, majd a hátára fordult, és lebegett. Tíz perccel később kimászott a vízből, megtörülközött, és az egyik napozóágyra feküdt.
58
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A kikötő látványa meseszép volt. A partközeiben zafírkéken csillogó víz színe a nyílt tengeren indigókékre váltott. Három óriási tartályhajó közeledett a part felé, és az öblökben sok kis vitorlás horgonyzott. A napozás és a gyönyörű kilátás békével, nyugalommal töltötte el a lányt. Behunyta szemét, és azonnal el is aludt. Carlo végül ott, a medence mellett talált rá, miután a házban hiába kereste, és igencsak megijedt. Rettenetesen megkönnyebbült, amint meglátta az édesdeden alvó lányt, ugyanakkor legszívesebben jól megrázta volna, mivel szörnyű pillanatokat élt át miatta. Kinyitotta az ajtót, és figyelmesen nézte Ayshát. Kedvese mélyen aludt, és olyan nyugodtnak hatott, hogy szinte bűn volt felébreszteni. Carlo mosolyogva képzelte el, hogy hozzálép, és gyengéden simogatja, amíg csak magához nem tér. Az egész testét szerette volna végigcirógatni, aztán megcsókolni először az arcát, majd a száját. Látni, amint lassan kinyitja szemét, amelyben szenvedély izzik. Ám ahogy a dolgok most álltak, sajnos nem reménykedhetett abban, hogy kedvese az ábrándjainak megfelelően viselkedjék.
59
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
9. FEJEZET – Aysha! A lány meghallotta a nevét, és lassan felnyitotta a szemét. Álma most már valóság volt. Egyezett a helyszín és a férfi is, aki előtte állt. Csak a körülmények voltak mások. Gyorsan felült. – Hány óra van? – Carlo szívdöglesztően nézett ki méretre csináltatott sötétkék öltönyében és világoskék ingében. A lány megpróbált máshová nézni, mert attól tartott, azonnal elgyengül. – Lezuhanyozom és felöltözködöm. Carlo utat engedett neki, és lassan követte a házba. Túl ideges volt ahhoz, hogy egy helyben tudjon maradni, így hát fel és alá járkált a szobákban. Észrevett néhány dolgot, ami újonnan került oda. Párnák a fotelokban és a díványokon. Nyomatok a falon. A berendezés stílusa modern volt, mégis finom és barátságos hangulatot árasztott. Igazi otthonná vált, ahol kikapcsolódhat, ellazulhat az ember. Carlo türelmetlenül pillantott karórájára. Még csak öt perc telt el. Ayshának pedig legalább további harmincra lesz szüksége, hogy megszárítsa a haját, felöltözzön és sminkeljen. Negyvenöt, helyesbítette magát, amikor a lány végül lejött a nappaliba. Aysha nagyon csinos volt. Rózsaszín ruhájában, amelynek alját széles csipkeszegély díszítette, előnyösen érvényesült szépen lebarnult bőre. Szürke szemét ügyesen hangsúlyozta a szempillaspirállal és a szemhéjpúderrel. A lánynak nehezére esett Carlo pillantását hűvösen viszonozni. Ám még ennél is nehezebb feladatnak bizonyult hevesen kalapáló szívén uralkodni. – Indulunk? – Szeretném, ha előtte még elolvasnád ezt. – Carlo felvett az egyik asztalról egy borítékot, és a lánynak nyújtotta. Az a kedves, szenvedélyes fiatal nő, aki még egy héttel ezelőtt Aysha volt, már nem létezett. A lány már csak megjátszotta mások előtt. Mosolyából hiányzott az ösztönösség, és nevetése nem szívből jött. Carlo ma Ninával találkozott, és nem érdekelte, mennyire sértette meg a nőt. Undorítónak tartotta, amilyen lelkesedéssel Nina az ebédmeghívást elfogadta, ám ő minden kétséget kizáróan megértette vele, mit fog tenni, ha még egyszer bántani vagy nyugtalanítani merészeli menyasszonyát. Nagyon messzire ment, hogy eloszlassa Aysha kétségeit. Most pedig meg kell mutatnia a lánynak, mit is intézett. – Olvasd el, Aysha! – Nem várhatna? Carlo a nadrágzsebébe csúsztatta a kezét. – Nem. – A férfi tekintete elárulta, hogy hajthatatlan. – Kérlek, olvasd el! A lány kinyitotta a borítékot, és kivette belőle az iratokat. Az első egy hitelesített nyilatkozat volt. Az aláíró nevét nem ismerte, de tanúként Samuel Slone aláírása szerepelt, akinek legendás híre volt a város jogászai között. Aysha lassan, pontosan olvasni kezdte a szöveget. A fényképész, William Baker igazolta, hogy Nina di Salvo adott neki megbízást arra, hogy kompromittáló helyzetekben fényképezze le őt Carlo Santangelóval. Előre megbeszélték, hol és mikor készüljenek a felvételek, és ő negatívonként ötszáz dollárt kapott. Carlo tehát alattomos terv áldozata lett. Aysha felnézett. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire megy.
60
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Amikor Carlo Nina aljas viselkedésére gondolt, pillantása megkeményedett. – Többé már nem fog minket zaklatni. Erről személyesen gondoskodtam! – Miért, megfenyegetted, hogy bepereled? – Igen. A lány már kezdte megérteni a dolgokat, de Carlo ezzel még nem érte be. – Olvasd el a másikat is! – szólította fel. Ez az irat több oldalból állt, jogi nyelven íródott. Carlo rendelkezése mindenesetre egyértelmű volt: Aysha legyen az egyetlen haszonélvezője mindkettejük szülői örökségének, ha azok elhaláloznak. Ha ez megtörténne, ezzel egy időben Carlo átveszi az egész Benini-Santangelo cég pénzügyi irányítását. – Miért? – kérdezte Aysha. – Mert szeretlek. A lány elsápadt. A szobában a csend szinte tapinthatóvá vált. – Ha ez valami trükk, jobb, ha eltűnsz – suttogta végül, és nem tudta eltitkolni, mit érez. Carlo arcvonásai megenyhültek. – Szeretlek. – Megsimogatta a lány arcát. – Azt hittem, soha többé nem fogok tudni úgy szeretni nőt, ahogy Biancát szerettem, de tévedtem. Te ott voltál mindig körülöttem. Vonzódtam hozzád attól a perctől kezdve, hogy a világra jöttél. Tiszteletet keltettél bennem, amikor gyermekből nővé értél. Csodálatot, ahogy megalapoztad az önálló jövődet. – Átölelte Aysha vállát, és magához húzta. A lány tétovázott. Hozzásimulhatna és engedhetné, hogy elhalmozza a csókjaival, ahogy régebben tette. De most nem homályosíthatja el az eszét a szenvedély! Aysha a férfi mellkasára tette a kezét, és megpróbálta kissé eltolni magától, de ez nem sikerült. – Nem tudok gondolkodni, ha a karodban tartasz. – Annyira fontos, hogy gondolkozz? – kérdezte a férfi nevetve. – Igen. Carlo elengedte a lányt. Aysha még remélni sem merte azt, amire annyira vágyott. Rohantak a másodpercek, mialatt ő csak némán bámulta a férfit. Carlo mosolya teljesen lefegyverezte, és küzdenie kellett azért, hogy érzéseit kordában tartsa. – Nem elégedsz meg félmegoldással, ugye? – nézett rá bátorítóan Carlo. – Igen – felelte reszketve a lány. A férfi kezét a nadrágzsebébe csúsztatta. – Biztos voltam benne, hogy a házasságunk sikeres lenne. Azonos szociális háttérrel rendelkezünk, azonos társasági körökben forgunk, és hasonló az érdeklődési körünk is. Ezenkívül építhetünk a barátságunkra és a kölcsönös vonzalmunkra is. Eleinte szent meggyőződésem volt, hogy ennyi elég. Nem gondoltam volna, hogy az érzelmeimből több lesz, sokkal több. A lánynak egyszerűen rá kellett kérdeznie: – És most mi van az érzelmeiddel? – Szükségem van rád, mint feleségre, barátnőre, a lelkem másik felére. És azt szeretném, ha neked ugyanígy szükséged lenne rám! – Kivette kezét a nadrágzsebéből, és tenyerébe fogta a lány arcát. – Annyira szeretlek, amennyire csak megérdemled, hogy szeressenek. Teljes szívemből! Egész hátralévő életemben! A feleségemnek akarlak! Aysha szeme könnyben úszott. Képtelen volt rá, hogy bármit is mondjon. Vajon tisztában van azzal, milyen könnyű átlátni rajta? – gondolta Carlo. A csábítás hatékony fegyver volt, és tudta, hogy gond nélkül használhatná. Egyszerű lenne Ayshát
61
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
magához ölelnie, hogy a lány érezze, milyen hatással van rá. Megsimogatni és szenvedélyesen csókolni… De egyiket sem tette. – Igen – suttogta a lány. Amikor Carlo végre meghallotta ezt a szót, feszültsége egy csapásra elszállt. Szerelmük kölcsönös, és hamarosan elkezdődik közös életük. Semmi más nem számított. – Nincsenek feltételek? Aysha megrázta a fejét. – Ennyire biztos vagy benne? – kérdezte Carlo. Magához húzta, és először gyengéden, majd egyre hevesebben csókolta a lányt. Aysha érezte, amint a férfi beleborzongott, amikor karját a nyaka köré fonta, és csókját szenvedélyesen viszonozta. Carlo lassan, véget nem érően simogatta, amíg a lány testét el nem öntötte a forróság, és úgy érezte, mindene lángokban áll. Úgy tűnt, mintha a csók és a simogatás egy egész örökkévalóságig tartott volna. Végül Carlo felnézett, és Aysha képtelen volt megmozdulni, csak kapaszkodott tehetetlenül és kiszolgáltatottan a férfiba. – Bízol bennem? – Igen – suttogta a lány. – Akkor induljunk! – Rendben. – Milyen engedelmes vagy – évődött a férfi kedvesen. Aysha gyengéden megsimogatta vőlegénye arcát, és szenvedélyesen megcsókolta. Carlo szíve gyorsabban dobogott, és a lány élvezte, hogy hatalma van szerelme felett. A férfi igencsak kelletlenül hagyta abba a csókot. – Óriási a kísértés, hogy itt rögtön a magamévá tegyelek. – De azért képes leszel ellenállni neki – nevetett Aysha. – Tulajdonképpen csak kicsit későbbre tolom – felelte Carlo, és megfogta kedvese kezét. – Elárulod, hová megyünk? – Egy egészen különleges helyre. – Carlo kivezette Ayshát a házból. A medence mellett elindultak a lépcsőn a kerti pavilon felé. Az újonnan kialakított kertben a lámpák mintha varázsszóra gyulladtak volna ki, és világították meg a kis pavilont. Aysha szeme tágra nyílt az ámulattól. Egy férfi és két nő állt egy kis szögletes, fehér csipketerítővel letakart asztal előtt. Két nagy gyertya pislákolt a gyenge szélben, és csodálatos fehér rózsák ontották édes illatukat. – Carlo, ez meg micsoda? A férfi pillantása szenvedélyről árulkodott. És szerelemről. – Ez itt a mi ünnepünk – mondta gyengéden, miközben átölelte Aysha derekát, és magához húzta. – A szombati esküvőnk a szüleink és barátaink elvárásainak fog megfelelni. Aysha nem tudta, sírjon-e, vagy inkább nevessen. A férfi bemutatta kedvesét az anyakönyvvezetőnek, aki megismertette velük a két tanút. Ezután a lány elfoglalta helyét Carlo oldalán. Ha az anyakönyvvezető meg is lepődött rajta, hogy sem a menyasszony, sem a vőlegény nem viselt az alkalomhoz illő ruhát, ezt gondosan eltitkolta. Természetesen viselkedett, és nagyon szép beszédet mondott. Carlo egy gyémántokkal gazdagon díszített gyűrűt húzott Aysha ujjára, ő pedig egy sima aranyat a férfiéra. A meghatottságtól kábultan hallgatta, amint férjjé és feleséggé nyilvánították őket.
62
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A férfi hosszasan megcsókolta ifjú hitvesét, és amikor ölelő szorítása gyengült, Aysha felnézett, és látta, milyen szerelmesen csillog a szeme. Carlo még féken tartotta vágyait, de tekintete végtelen mámort ígért. Ennél közelebb nem is lehetnénk a paradicsomhoz, gondolta Aysha, és elbűvölten nevetett Carlóra. A pavilon lépcsőjén egy üveg behűtött pezsgő és pezsgőspoharak álltak. Az ifjú férj mindenkinek töltött. Minden perc örökkévalóságnak tűnt az ifjú asszony számára, miközben az anyakönyvvezetővel és a tanúkkal beszélgettek, és fogadták jókívánságaikat. Miután az anyakönyvvezető hivatali és társasági kötelezettségeinek eleget tett, barátságosan elbúcsúzott, és a tanúk is csatlakoztak hozzá. Az ifjú pár kikísérte őket. Carlo hátulról átölelte Aysha derekát. Amaz nekidőlt, élvezte a férfi közelségét. Hát férjhez ment! Alig tudta elhinni. Annyi kérdés ötlött fel benne, amelyeket fel kellene tennie Carlónak. De nem most, gondolta. Erre lesz még idő később. Most a pillanatot akarta élvezni. – Nagyon hallgatag vagy. – Carlo a nyakát csókolgatta. – Olyan érzésem van, mintha egyedül csak mi lennénk a világon – felelte Aysha álmodozva, majd elnevette magát. – Na igen, majdnem. Ha elfelejtjük a belváros toronyházait, az utcai lámpák fényét és az elővárosok házait. – Azt hittem, kérdésekkel fogsz ostromolni – mondta Carlo szórakozottan. Kezét a lány mellére csúsztatta, és ügyesen ingerelni kezdte mellbimbóját. A jól ismert bizsergés Aysha egész testét betöltötte, és sóhajtva fordult meg a férfi karjában. Carlo csókjától odalett maradék önuralma is. Amikor a férfi lassan felemelte a fejét, ő már reszketett a vágytól. – Menjünk, de gyorsan! – mondta a férj, majd megfogta hitvese kezét, és a kocsija felé húzta. – Hová viszel? – Foglaltattam magunknak egy lakosztályt. És persze egy asztalt is az étteremben. Gyertyafényes vacsora pezsgővel, jó lesz? – Minek? Amire csak szükségünk lehet, az mind itt van. – Azt szeretném, ha örökké emlékeznénk erre az éjszakára. – Fogunk is. – Egészen biztosan, gondolta Aysha. – Nem kell a luxuslakosztály, a kellemes vacsora és a pezsgő? – ugratta Carlo. – Nekem te kellesz. Csakis te! Elég lesz szombaton végigcsinálnunk a hivatalos ünnepséget. Ma este azt tehetjük, amit csak akarunk. – Aysha boldogan nevetett Carlóra. A férfi megcsókolta. – Kezdhetjük is? – kérdezte. – Itt? Sokkolni fogjuk a szomszédokat. Carlo felemelte hitvesét, és bevitte a házba. Gond nélkül felszaladt vele a lépcsőn, csak a hálószobában tette le. Lassan, végtelenül óvatosan húzta le a cipzárt, tolta le a pántokat a válláról, amíg csak a ruha a földre nem esett. Ezután levette a lányról a bugyiját és a melltartóját is. Aysha őrülten vágyott rá, hogy szerelme megérintse, hogy magáévá tegye. A férfi csókolgatta, és ajkával követte ujja minden mozdulatát egészen addig, amíg a becézgetés igazi kínná nem vált. Aysha türelmetlenül kigombolta Carlo ingét. A férfi kinyitotta övcsatját, és mélyet lélegzett, amikor kedvese a cipzárját kereste. – Gondjaid vannak az önuralmaddal? – kérdezte kajánul a lány, és felnyögött, mert Carlo az érzékeny kis gödröcskét kezdte ingerelni a nyakán.
63
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
A férfi pontosan tudta, hogyan izgathatja fel. Eltolta kedvese kezét, és egyedül szabadult meg a ruháitól. Carlo gyönyörű testét látva, bódító, férfias illatát érezve a lány szerette volna eszeveszetten csókolni, amíg a testük-lelkük eggyé nem válik. Igen, mostantól egyek lesznek, és már soha többé nem lehet szétszakítani őket. Carlo felemelte és az ágyra fektette Ayshát. Óvatosan ráhajolt, és olyan érzékien csókolta, hogy a lány úgy érezte, elemészti a vágy. Már semmit nem érzékelt, csak a féktelen sóvárgást. Most! Most akarta a férfit! Eggyé válni vele, míg csak a ritmusos mozgás közepette, tökéletes harmóniában, közösen el nem érnek a csúcsra. A szex mindig is jó volt közöttük. Sőt több, mint jó. De ez most még nagyszerűbb volt. Vad, mámorító, gyönyörű. S szerelemmel teli. Ez volt az igazi különbség. A szerelem fontosabb a szexuális jártasságnál és tapasztalatnál! Mindketten így akartuk, gondolta Aysha jóval később, amikor Carlóval szorosan összeölelkezve pihentek. Ezután a masszázsmedencében lazultak el, és miután kölcsönösen megtörölgették egymást, visszamentek az ágyba. Másodszorra már sokáig tartott, amíg felfedezték a másik testének minden porcikáját. Ezúttal gyengéd, de ugyanolyan mámorító szerelmi élményben volt részük. – Megmondjuk a szüleinknek? – kérdezte Aysha. Carlo a lány hajával játszott. – Tegye meg ezt helyettünk a pap az esküvőn! Ha majd arról beszél, hogy a házastársi esküt újonnan letesszük, akkor úgyis megtudják a történteket.
64
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
10. FEJEZET Aysha felébredt, és hallotta, amint az esőcseppek az ablaküvegen kopogtak. Nyújtózkodott, majd az órájára nézett. Hét óra múlt. Hamarosan bekopog Teresa, és elkezdődik a nap. Ha szerencséje van, legalább reggeli utánig nyugton hagyják. Legkésőbb két óra múlva az anyja elkezd mindent még egyszer ellenőrizni, kezdve a virágárussal egyeztetett szállítási határidőtől egészen a házig, a templomig, a fogadásig… Teresa addig fogja győzködni az esküvőben érintett vállalkozások vezetőit, amíg azok minden előkészületet újra ellenőriztetnek a beosztottaikkal. A rendezvényszervező pedig már amúgy is minden kétséget kizáróan az idegösszeomlás határán áll… Aysha felkelt, és mezítláb az ablakhoz ment. Megnyomta a távirányító gombját, és a függönyök széthúzódtak. Amikor meglátta, mennyire szakad az eső, elfojtott egy sóhajt. A fü már teljesen átázott, anyja ezt valószínűleg rossz előjelnek véli. Nagyot sóhajtva vette elő rövidnadrágját és pólóját, majd gyorsan felöltözött. Egy kis égi segítséggel talán sikerül eljutnia az étkezőbe, mielőtt… Mobiltelefonja megcsörrent. – Carlo? – Ki mást vártál? Aysha nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy egy kicsit ugrassa. – A négy koszorúslányom egyikét, anyádat, Nonna nénémet Trevisóból, akik mind sok boldogságot szeretnének nekem kívánni, Maria Teresa nővért… – Ayshának nem sikerült magába fojtania nevetését. – Valami fontos dolog miatt hívsz? – Ezért még számolunk! – fenyegette meg rekedtes hangon a férfi. Aysha szíve gyorsabban dobogott, amikor elképzelte, hogyan is bosszulná meg a kis csínyjét Carlo. – Éjjel álmomban kinyújtottam utánad a kezem, de nem voltál mellettem – mondta a férfi halkan. – Nem éreztem a parfümöd illatát a lepedőmön, pedig ez jó hatással lett volna a tudatalattimra. Nagyon hiányoztál! Aysha behunyta a szemét. A férfi szavai mámorító képeket idéztek fel benne. Forróság árasztotta el, és nagyot sóhajtott. – Ne folytasd! – kérlelte. – Ki kell bírnom az egész napot. – Te sem aludtál túl sokat? – kérdezte Carlo álszentül. – Egy vagy két órát – ismerte be Aysha. – Felöltöztél már? – Igen. A férfi elnevette magát. – Kár. Így meg kell elégednem a fantáziámmal. – Te már bizonyára edzettél egy órát, zuhanyoztál, borotválkoztál, és most készülsz reggelizni. Eltaláltam? – Nem. Még az ágyban fekszem, és kímélem magam. Aysha elképzelte a férfit háton fekve az ágyban. Gondolatban maga előtt látta izmos testét, és azon gondolkodott, van-e rajta valami, vagy sem. Szíve gyorsabban kezdett kalapálni. – Azt hiszem, jobb, ha ezt most hagyjuk. – Mit? – A telefonszexet. – Miért, most éppen telefonszexelünk? – nevetett fel Carlo.
65
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Úgy valahogy, de nem pótolja az igazit. – Kétlem, hogy elnyerném Teresa tetszését, ha most odamennék hozzátok, és még a reggeli előtt a hálószobába tuszkolnálak. Valaki erőteljesen kopogtatott az ajtón. – Aysha? – Egy pillanat! – kiabált ki a lány. – Ne várass túl sokáig a templomban, szívem! – mondta Carlo. – Öt percet illik késni – ugratta Aysha, miközben az ajtóhoz indult. – Jó reggelt, kicsim! – Teresa észrevette a mobilt. – Carlóval beszéltél? – Bejött a szobába, és egyenesen a nagy üvegfalhoz lépett, amelyen át csodás kilátás nyílt a kikötőre és az északi elővárosokra. – Szakad az eső! – Az esküvő csak négykor lesz – nyugtatgatta anyját Aysha. – Antonio az utóbbi hetekben rengeteg időt és energiát fektetett a kertbe. Ki akartunk menni a fényképezéshez. Szörnyű! – A rendezvényszervezőnek minden eshetőségre van elképzelése. Készülhetnek fényképek a télikertben, az előcsarnokban, a nappaliban. – Igen, tudom. De a kert tökéletes helyszín lett volna! Aysha felsóhajtott. Az a baj a tökéletességre törekvő emberekkel, hogy csak ritkán felel meg valami a hihetetlenül magas elvárásaiknak. – Ha esik, akkor nincs mit tenni. Semmit nem változtat, ha bosszankodunk rajta – vont vállat Aysha egykedvűen, és a fürdőszoba felé vette útját. – Adj tíz percet, addigra elkészülök, és együtt reggelizhetünk. A reggeli minden volt, csak nem kellemes. A telefon szünet nélkül csengett, és kilenckor megérkezett a nap első nászajándéka is. – Tegyük a többihez! – Teresa Ayshával az egyik szobába indult, ahol egy hosszú, fehér lenvászon terítővel és tüllel letakart asztalon már sok különböző nagyságú, csodálatosan becsomagolt és szalagokkal átkötött ajándék sorakozott. Csöngettek. – Ajtót nyitsz, Aysha? Ez valószínűleg Natalina. A lány több barátnője közül ő ajánlotta fel, hogy már reggel eljön segíteni. – Kislányom, teljesen higgadtnak tűnsz! Hogy csinálod? Carlo szeret, és mi már házasok vagyunk! Bár Aysha nem mondta ki ezeket a szavakat, a fejében mégis ez motoszkált, akárcsak egy gyönyörű dallam, amelynél szebbet még sosem hallott. – Tedd fel ezt a kérdést néhány óra múlva újra! – felelte nevetve. Bár mindent tökéletesen megszerveztek, mégis rettenetes káosz tört ki még a délelőtt folyamán, és attól kezdve minden egyre rosszabb lett. A virágkereskedő meghozta a csokrokat. Csodásak voltak, és biztonságosan becsomagolva lapultak a dobozokban, de sajnos egy hiányzott. A csokrokkal együtt kiszállították a férfiak gomblyukába tűzendő virágokat is, pedig ezt a dobozt Gianna és Luigi házába kellett volna vinni. Miután ezt a problémát sikerült megoldani, Teresát felhívta az a nő, akinek a templomi padok díszítése volt a feladata. A templom zárva volt, és az asszony senkit sem talált a környéken, aki kinyithatta volna. Az ebéd gyorsan lezajlott. Hirtelen úgy tűnt, minden perc számít. Lianna, Arianne, Suzanne és Tessa is megérkezett, és az előkészületek a végéhez közeledtek. – Nagyon csinos vagy, kedvesem – mondta Lianna, miközben tetőtől talpig végigmérte Ayshát –, mezítláb, rövidnadrágban és pólóban! Ez a menyasszonyi divat netovábbja! Vedd még magadra a fátylat, és igazi szenzáció leszel! – Anya szívinfarktust is kapna.
66
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
– Ezt pedig nem akarjuk. Így hát rajta! Mindannyian bemosakodtunk már, és bevetésre készen állunk. Add ki a parancsokat, és mi teljesítjük! – harsogta Lianna. Kezdetét vette a menyasszony-öltöztetés, amely jó ideig eltartott, és némi kalamajkával zajlott le, mivel a fodrász túl korán, a kozmetikus pedig túl későn érkezett. Giuseppe megmakacsolta magát: mindenképpen sötétkék zoknit akart felvenni fekete helyett. A veszekedés az egész házban hallatszott, és Teresa akkor borult ki igazán, amikor észrevette, hogy a harisnyáján fut egy szem. – Ó, az édesanyád… – Giuseppe sóhajtozva lépett az étkezőbe, ahol a fodrász épp végzett Aysha frizurájával. – Szeretlek, apa – mondta halkan a lány, és látta, amint az idős férfi arcvonásai megenyhülnek. – Köszönöm. – Giuseppe szemében könnycsepp csillogott. – A fényképész is hamarosan megérkezik. Legjobb lenne, ha felmennél, és végre belebújnál a gyönyörű ruhádba, máskülönben mindketten megkapjuk a beosztásunkat anyádtól! Aysha átölelte édesapját. A férfi megfogta lánya kezét, és a szájához emelte. – Egy apa nem is kívánhatna nálad szebb lányt magának. Indulj hát! Fent a hálószobában Teresa épp a koszorúslányok ruhái miatt aggodalmaskodott. Természetesen ellenőriznie kellett, hogy minden apró részlet tökéletes-e. Lianna először bosszúsan forgatta a szemét, de aztán finoman és kedvesen viselkedett. – Mikor jönnek a kisfiúk, akik majd a gyűrűket viszik? Teresa a fejéhez kapott. – Szent ég! A rózsaszirmok! Aysha, láttál egy műanyag tálkát rózsaszirmokkal azok közt a dobozok között, amiket a virágboltos hozott? A lány megrázta a fejét, mire az anyja kirohant a szobából. – Az ég szerelmére! – mondta Lianna. – Kezdj már öltözködni! Vedd fel ezt az álomszép ruhát, mi behúzzuk a cipzárt, feltűzzük a fátyladat, és… Egy kiáltás hasított végig a házon. – Valószínűleg elfelejtették kiszállítani a rózsaszirmokat – folytatta Lianna csevegő hangon. – Lemegyek, és felajánlom a segítségemet, még mielőtt a kedves Teresa szívinfarktust és idegösszeomlást kapna egyszerre. Tíz percen belül Lianna már vissza is jött. Aysha kérdően húzta fel szemöldökét. – Luiginál és Giannánál találtak egy tálkát virágszirmokkal. De mivel kettő kell, Giuseppét elküldtük, hogy dézsmálja meg Antonius drága rózsabokrait. – Kinek az ötlete volt ez? – Aysha úgy tett, mintha kétségbeesetten rázná a fejét. – Nem, ne is mondj semmit! Ugye, a tied? Lianna lendületesen meghajolt. – Természetesen! Mégis, mi mást tehettünk volna? Na rajta, ki vele! Aysha levette a menyasszonyi ruhát a fogasról, és barátnői segítségével óvatosan belebújt. Suzanne behúzta a cipzárt, és Aysha megigazította csuklóján a csipkét. A szűkre szabott felsőrészt apró gyöngyök díszítették. A mély, kerek nyakkivágás érvényesülni engedte Aysha formás vállát. A földig érő, bő csipkeszoknyának gyönyörű esése volt. A legfinomabb tüllből készült az apró kis csipkével szegett fátyol, amelyet egy gyönyörű, gyöngyökből és selyemvirágokból készített fejdísz tartott. Lianna, Arianne, Suzanne és Tessa bámulattal nézett Ayshára, amikor a lány feléjük fordult. Természetesen Lianna szólalt meg elsőnek. – Úgy nézel ki, akár egy hercegnő! Egy igazi hercegnő! – Kinyújtotta a kezét, ahogy a sebészek szokták, amikor újabb eszközt kérnek. – Cipő? Harisnyakötő? Fejdísz és fátyol. – Ez utóbbi rögzítése hosszú perceket vett igénybe. – Tudjátok, mit mond a hagyomány:
67
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
kell valami kölcsönkért darab! Fogd! – Egy fehér csipke zsebkendőt adott Ayshának. – Aztán valami kék is! – Csinos kis kék masnit tűztek a harisnyakötőre. – Végül pedig… Van rajtad valami régiség? Aysha megérintette nyakán a gyémántmedált a vékony aranyláncon. A nagyanyjáé volt. Teresa lépett a szobába. – Megérkeztek a gyerekek, és a fényképésszel együtt lent várakoznak… – Lába szinte földbe gyökerezett, amikor megpillantotta a lányát. – Szűzanyám, azt hiszem, elsírom magam – motyogta. – Ne, inkább ne tegye! Gondoljon a sminkjére! Ha újra kellene kezdeni, akkor biztosan elkésnénk! A menyasszony édesanyja csak az esküvő után sírhat. – Lianna színpadias mozdulatokkal veregette meg Teresa vállát. – Most érkezett el a megfelelő pillanat, hogy átölelje a lányát, és biztosítsa arról, hogy ő a legszebb ifjú hölgy az egész világon. Az összes többi szentimentális dolgot, amit most mondana, inkább gyorsan felejtse el! Aztán bájosan mosolygunk, amíg a fényképész a dolgát végzi. Ha pedig ezzel is készen vagyunk, elvisszük a hercegnőnket a templomba! Teresa mosolyogva lépett oda a lányához, és óvatosan megcsókolta. – Csodaszép a ruhád! Egyszerűen gyönyörű vagy! Szent ég, én… – Ennyi elég! – figyelmeztette Lianna. – Le kell mennünk! A fényképész közel egy órán át dolgozott. Az eső ugyan már nem zuhogott, de azért még csepergett, így a fényképek a télikertben, az előcsarnokban és a nappaliban készültek. Három különösen hosszú limuzin várakozott a kocsifelhajtónál. Amikor mindannyian beszálltak, még a nap is előbújt. – Látod, apa, ez a pillanat is eljött – szólalt meg Aysha. A férfi megszorította a kezét. – Meglásd, boldog leszel Carlóval! – Tudom. – Mondtam már, milyen gyönyörű vagy? Aysha szeme pajkosan csillogott. – Anya jól választott, igaz? A férfi olyan bölcsen és higgadtan mosolygott, ahogy csak azok képesek, akik megbékéltek a sorsukkal. – Akkor kezdte el tervezgetni ezt a napot, amikor még kislány voltál. Lassan végighaladtak a New South Head Roadon. Milyen méltóságteljes menet, gondolta Aysha, amikor az első limuzin sofőrje bekanyarodott a templomkert területére. Több vendég már a bejárat előtt várakozott. Giuseppe kisegítette Ayshát a hátsó ülésről, miközben csak úgy villogtak a vakuk. Lianna és Arianne a fátylat igazgatta, Suzanne és Tessa a gyerekeket állította sorba, majd ők is elfoglalták a helyüket. Aysha megcsodálta a kis csoportot. Minden koszorúslány földig érő, a vállakat szabadon hagyó bordó selyemruhát viselt, és elefántcsontszínű orchideacsokrot szorongatott. A rózsaszirmokat hintő kislányok földig érő, elefántcsontszínű ruháit puffos ujjúra szabták. A széles derékrész hátul hatalmas masniban végződött. Mindkét kisfiú fekete öltönyt viselt, hozzá fehér inget, fekete csokornyakkendőt és selyemmellényt. Teresa felment a lépcsőn a templom bejáratához. Aysha nézte, ahogy anyja kiosztotta a fiúknak a párnákat, amelyeken a gyűrűket viszik majd az oltárhoz, a lányoknak pedig a kosarakat és a rózsaszirmot. Anyjának is nagy nap volt ez a mai, és Aysha mosolyogva karolt bele édesapjába. – Felkészültél, papa? – Giuseppe most egy másik férfira bízza lányát, és Aysha tudta, milyen fontos volt apjának, hogy tökéletesen megbízhatott leendő vejében. Felcsendült a nászinduló, és ők beléptek a templomba. Aysha megpillantotta Carlót, amint az oltár előtt várakozott, barátai körében. Emily és Samantha kifogástalanul szórta a
68
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
virágszirmokat a szőnyegre, és Jonathan és Gerard is remekül végezte a dolgát: egyikük sem ejtette el a párnát. Mialatt Aysha Carlo felé vonult, a férfi nem törődött a hagyománnyal, megfordult, és kedvesére pillantott. Tekintete büszkeségről, csodálatról, szerelemről és tiszteletről árulkodott. Rámosolygott a lányra. Aysha számára a férfin kívül megszűnt a külvilág, már csak őrá figyelt. Amint odaért hozzá, viszonozta mosolyát. A pap elkezdte az esketést. Amikor ahhoz a mondathoz ért, hogy „a házassági esküt újból letenni”, suttogás morajlott végig a templomon. Úgy tűnt, a vendégek igencsak meglepődtek. Aysha és Carlo a pap kérdésére hangos, érthető igennel válaszolt. Kicserélték gyűrűiket, majd hosszú, szenvedélyes csók következett, ami kétségkívül az elkövetkező hónapok estélyeinek legkedveltebb beszédtémája lesz. Úgy döntöttek, az esküvő végére nem a szokásos himnuszt választják, hanem egy megkapó dalt, amelynek szövegétől több vendégnek is elszorult a torka. Néhány nőnek még a könnye is kicsordult, és csipkés zsebkendőikkel törölgették szemüket, amikor az ifjú férj másodszor is megcsókolta hitvesét. Ezután Aysha és Carlo elhagyta a templomot, majd a fényképészek és filmesek kameráinak kereszttüzébe állt. Lianna gondoskodott róla, hogy a gyerekek a megfelelő helyen álljanak, és jól a lelkükre kötötte, hogy a fényképezkedés alatt rendesen viselkedjenek. Aysha elfojtott egy mosolyt. Valószínűleg a gyerekek annyira meg voltak illetődve, hogy eszükbe sem jutott rosszalkodni. – A barátnőd, Lianna, egyszer még az őrületbe fog kergetni egy szegény, sajnálatra méltó férfiút – jövendölte Carlo. Aysha csak mosolygott. – Lehet. De imádni fogja! Teresa arra is gondolt, hogy az esküvő után a templom előtt a gratulációk elhúzódhatnak, ezért későbbre tette a fogadás kezdetének időpontját. Így a fotósok és videósok kedvükre készíthették felvételeiket. A limuzinok csak ezután indultak. – Igazad volt – mondta Aysha a rövidke út alatt. – Semmi pénzért nem lett volna szabad elmulasztanunk a templomi esküvőt! Carlo mosolyogva emelte fel a lány kezét, és sorra megcsókolta az ujjait. – Egész hátralévő életemben látni fogom, amint a templomban jössz felém. Aysha elhúzta kezét, és mutatóujjával megsimogatta kedvese arcát, végül az ujja Carlo szájához ért. – Hamarosan felvágjuk a tortát, és pezsgőt iszunk. – Én pedig táncolok majd a feleségemmel. – Igen. De csak a köszöntők, a vacsora és az újabb fényképezés után – figyelmeztette Aysha. – Azután pedig a nászutas lakosztályba viszlek. Aysha légzése szaporább lett. Hogyan fogja túlélni az elkövetkezendő órákat? Nem is volt olyan szörnyű, gondolta órákkal később, amikor Carlóval épp elköszöntek a meghívottaktól. Teresa nagy elismerést váltott ki. Valóra váltotta álmát: megszervezte az év esküvőjét. A templom, az esküvő, a vacsora és az italok, a torta… Néhány kisebb hibától eltekintve minden tökéletesen sikerült. Egészen különleges nap volt ez, Aysha mindig emlékezni fog rá. De a legélénkebben mégis az az emlék él majd benne, amikor Clontarfban, a házuk kertjében először fogadtak egymásnak örök hűséget.
69
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Ayshában mély nyomot hagyott a búcsú szüleitől, mivel érezte, hogy minden örömük ellenére egy kicsit szomorúak. A lányuk asszony lett, és ezzel számukra is új élet kezdődött. Aysha átölelte őket, és nemcsak ezt a napot és estét köszönte meg nekik, hanem mindazt a szeretetet és gondoskodást, amit a születése óta kapott tőlük. Aysha és Carlo ezután nevetve haladt át a vendégek sorfala közt, akik konfettit és rizst dobáltak rájuk. A limuzinba menekültek, amely egy belvárosi szállodába vitte őket, ahol Carlo lakosztályt foglaltatott éjszakára. A férfi kinyitotta az ajtót, és Aysha halkan felsikoltott, amikor Carlo felkapta, és bevitte őt. – Így – mondta, miután lerakta a lányt, és bezárta mögöttük az ajtót. – Most végre eljött az ideje, hogy… – Magához húzta szerelmét, és hosszasan, szenvedélyesen megcsókolta. A lány szorosan hozzásimult, és mindkettejüket egyszerre kerítette hatalmába az őrült vágy. Végül Carlo elengedte ifjú feleségét, és az asztalhoz ment, ahová egy üveg be-hűtött pezsgőt készítettek elő számukra. Aysha figyelte, amint kivette a dugót. Jót nevetett, amikor az üvegből kibuggyant a hab, és Carlo gyorsan egy pohár után kapott, hogy megpróbálja felfogni az édes nedűt. – Már vagy száz üveget kinyitottam, és eddig még mindig sikerült! – A férfi töltött a másik pohárba is, aztán koccintottak. – Kettőnkre! Aysha rámosolygott, a szeme ragyogott. A tekintetéből őszinteség és szerelem sugárzott. Carlo nem tudott betelni a szépségével. – A boldogságunkra, arra, hogy örökké tartson – mondta a lány, és belekortyolt a kiváló pezsgőbe. Carlo kivette kezéből a poharat, egy kis asztalkára tette, és tenyerébe fogta felesége arcát. – Szeretlek! Mondtam már, milyen gyönyörű voltál ma a menyasszonyi ruhádban? De hányszor! A harmadik alkalom után Aysha úgy döntött, nem számolja tovább. – Igen. – Mutatóujját a férfi szájára tette. Szemében fellobbant a vágy, amikor Carlo bekapta ujját, hogy nyelvével játszadozzon vele. Forróság árasztotta el testét, amíg csak úgy nem érezte, hogy mindene lángokban áll. Carlo a tenyerét kezdte csókolgatni. – Csak még egyvalamit… – szólalt meg a lány. – Mindent, bármi legyen is az! Aysha észrevette, amint a férfi elkomolyodik. Sokkal jobban, mint azt a nap, az óra vagy a pillanat megkövetelte volna. – Mindent, szívem – ismételte meg Carlo. – Bármikor és bárhol. Csak kérned kell. Aysha behunyta a szemét, majd lassan újból kinyitotta. Félelemmel töltötte el, mekkora hatalma van a férfi felett. Eltökélte, hogy ezzel a hatalommal nagyon óvatosan és megfontoltan fog bánni. – Van valamim a számodra. A lány gyorsan megcsókolta szerelmét, majd kivett táskájából egy fehér borítékot, és Carlo kezébe nyomta. – Ez meg mi? Aysha pár napja felhívta ügyvédjét, pontos utasításokat adott neki, és meg sem hallgatta, amikor az arról győzködte, hogy védenie kellene a saját érdekeit. Habár az esküvő előtti napokban alig akadt szabad pillanata, a lány mégis gondoskodott róla, hogy az irat elkészüljön. – Olvasd el!
70
Helen Bianchin
A kirakat mögött
(Romana 267.)
Carlo kinyitotta a borítékot, és kivette belőle a papírt. Elolvasta a hitelesített nyilatkozatot, és amikor megértette, hogy Aysha rá ruházza minden vagyonát, szigorú tekintettel pillantott rá. – Aysha… – Szeretlek. Amióta élek, szeretlek, és örökké szeretni foglak! Ez felbecsülhetetlen értékű ajándék volt. – Tudom – felelte Carlo gyengéden. Ő is örökké szeretni fogja. Azt tervezte, hogy életének minden napján csak még jobban megerősíti azt, amit egymás iránt éreznek. – Gyere ide! – fűzte hozzá halkan. Aysha odalépett, és a férfi magához húzta. A lány átölelte kedvese derekát, és átadta magát az ellenállhatatlan érzéki varázsnak. Ennél még a paradicsom sem lehet csodálatosabb, gondolta Aysha, amikor Carlo felemelte, és az ágyhoz vitte. – Ti amo – suttogta a fülébe Aysha. A férfi megállt, és olyan sokat ígérőn csókolta meg szerelmét, hogy a boldogságtól kicsordult Aysha könnye. – Én is téged. Most és mindörökké.
71
