ROBUR 3. Szerkesztő: Kuczka Péter és Rigó Béla Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Budapest, 1985 A BORÍTÓ BARCZÁNFALVI FERENC MUNKÁJA
Tartalom ALEXANDER KRÖGER: ROBINA CRUX HAJÓTÖRÉSE / HAJÓTÖRÉSE / Első rész Miért zuhant le az űrkomp rkomp,, amikor amikor Robina Robina meglát meglátta ta a tükörk tükörképé épétt a kristályfalon? Miért nem felel az űrhajó? Mit tehet egy Robinson, aki fiatal lány, és nem egy szigetre veti a sors, hanem egy szétrobbant bolygó darabjára? Meg lehet-e várnia segítséget? Lehet-e innen üzenni kései korokn koroknak ak,, távoli távoli világo világokn knak? ak? És ami a legfont legfontosa osabb, bb, hogya hogyann lehetn lehetnee felhasználni az idegenek rádióadóját SOS jelek továbbítására? Weinbrenner Rudolf fordítása. Barczánfalvi Ferenc rajzai TUDOMÁNY ÉS FANTASZTIKUM Szuhay Heves Ervin: Találkozás az “idegenekkel" Sajdik Ferenc: Űrrobinsonok (Karikatúrák)
Ljudmilla Kozinyec: “Pénteken, este hét körül" Veperdi Gábor fordítása Trethon Judit: Tron Mit tud a “komputerfilm"? Könnyebb, gyorsabb lesz-e az animáció? Fel lehet-e támasztani az egykori filmcsillagokat? A D. FOSTER: A JEDIKRISTÁLY / JEDIKRISTÁLY / Harmadik rész Elhiszik-e hőseinkről, hogy csalók és tolvajok? Felismerik-e a Jedi-kristály darabját a birodalmi hivatalnokok? Milyen Iakótárs a juzzem? Kit küld el a rejtélyes foglyokért a Birodalom? Hogyan kell kinyitni a börtönajtót egy lebegő tálcával? Gálvölgyi Judit fordítása. Viszt György rajzai Nemere István: Százlábú Vass Mihály rajzai
ALEXANDER KRÖGER
Robina Crux hajótörése Első rész
1. Abba Abbann a máso másodp dper ercb cben en,, miko mikorr a piló pilóta ta végé végérv rvén énye yese senn felis felisme mert rtee a veszélyt, s leszállóegységét a tükröző, ferde fal előtt kockázatos gyorsulásra kénys kényszer zeríte ítette tte,, éles, éles, villám villámsz szer erű fény fényje jele lens nség ég törte törte át a lumin lumines eszk zkál álóó félh félhomá omály lyt. t. Közb Közben en a hajt hajtóm ómű teljesítm teljesítmény ényét ét hirtele hirtelenn annyir annyiraa leféke lefékezte zte valamilyen vízszintes tolóerő, hogy a kis űrhajó fara a sima falhoz vágódott. A jármű ekkor már felfelé siklott, így törzse nekinyomódott a tükörfalnak. A stabilizáló felületek letörtek. A ronccsá vált űrkomp egy ideig még felfelé szágu száguldo ldott, tt, majd majd elérve elérve a holtpo holtponto ntot,t, lezuha lezuhant. nt. A szaba szabades desés és közben közben a horpadt törzs oldalára esett, éppen ott, ahol a kristály kinőtt a síkságból. Az egyi egyikk stab stabili ilizá záto torr kere keresz sztül tülha hajljlot ottt a törz törzss mara maradé déká kán, n, a mási másikk telj teljes esen en leszakadt, s fel-felpattanva továbbszánkázott a sík terepen. Aztán csend lett. A hideg, lumi luminneszk szkáló áló fény ritmiku mikussan lüktetve tört elő valamely meghatározhatatlan forrásból, s mint egy fényorgona világította meg ezt az egész bizarr világot, mely tükröző felületekből, kockákból, oktaéderekb ől, comboederekből állt. Fent az égen, a legsötétebb sötétben, látszólag gyorsan vonultak tova a fénylő csillagok. Távolabb villogó kristályhulladék szállingózott alá. Meteoritok becsapódása vághatta ki a merev anyagból. Az űrkom rkompn pnak ak a lumi lumine nesz szká káló ló fény fénybe benn halv halván ánya yann dere dereng ngő roncsa csön csönde dese senn nyug nyugod odot ott, t, hogy hogy majd majd rész részév évéé válj váljon on az őt körü körülv lvev evő holt anyagnak, betemesse a szemcsés s zemcsés kristálymorzsalék évszázadok múltán. Robina először halántéka lüktetését érezte. Aztán azt, hogy a vér a fejébe tolul. Teste Teste mintha nem is lett volna. Mintha csak lebegne valahol. Majd összeviss összevissza, za, rendezetle rendezetlenül nül emlékek emlékek tolakodtak tolakodtak tudatába. tudatába. Borisz Borisz intett intett felé, felé, szája szája szélé szélétt könnye könnyedén dén lebigg lebiggye yeszt sztett ette. e. Lekics Lekicsiny inylés lését ét akarja akarja kifejezni? És közben mintha már valaki mást nézne. Pontosan úgy, mint annak idején, ha együttlétük türelmetlenné tette... Aztán ott állt Ed is. Nevetett, Nevetett, de meggörnyedt meggörnyedt a fájdalomtól, fájdalomtól, amit beteg gerince okozott. Búcsúzott, végigsimogatta Robina karját. Ed, akit oly sokáig nem fog látni, s a kivel csak
száz közvetítő útján beszélhet... Aztán Frank hajolt hozzá. Megkopogtatta a szkafander sisakját. – Vigyázz magadra, Robi! Igaz, a válás csak rövid időre szól. …Túl mélyen van a fejem. A nyomás... De hát mi történt? – Még egyszer átfutott rajta: – Frank!" Egysz Egyszerr erree minden minden megvál megváltoz tozott ott.. Ez a játszó játszótér tér... ... Szoro Szorosan san arca arca előtt kava kavaro rogg a moso mosott tt homo homokk és a vízt víztis iszt ztaa szem szemcs csék ék műanyag anyag keveréke keveréke.. Hosszú, szőke haja finom nyomot húz a porban... “
Akkor a meglepett járókelők oldották ki a kötélcsomót, mely a lóbálódzó lány lábait rögzítette, hogy baj nélkül rugózhasson fejjel lefelé a kötélen. Mindenki sajnálta őt, a szép és mérgesen síró leánykát, akinek a fejébe szállt a vér. Szidták a szemtelen csibészt, aki biztos távolságból nevetve figyelte az eseményeket.
Pedig Robina egyáltalán nem azért sírt, mert fejjel lefelé lógott, ahogy azt kisza kiszabad badító ítóii feltéte feltételez lezték ték.. Bármik Bármikor or felhúz felhúzhat hatta ta volna volna magát magát a rugalm rugalmas as kötélb kötélbee kapas kapaszk zkodv odva. a. De Ed, az arany aranyos os testvé testvérr, kihasz kihasznál nálta ta helyz helyzetét etét.. Szépen kiszerelte sportbabájából az elemet, és beépítette saját vakondjába, pont abba, amelyik aztán a versenyásásnál a leglassúbbnak bizonyult. Persze, ha az ember fejjel lefelé rugózik a kötélen, a vér a fejébe megy... Mint most is... Tulajdonképpen csak most formálta ki nagyon lassan az első kérdést. Hol vagyok?... Mi... mi történt? Kinyitotta a szemét. Tarkójában erős fájdalmat érzett. Nem volt valami sok látnivaló. Másodpercekbe telt, mire tájékozódott. Aztán végre megértette, hogy a leszállóegység kormányülése el őtt hever, amely aggasztóan ferdén lóg fölötte. Bal lába hátracsavarodott, az ülés széle és a műszerfal közé akadt. Sisakja a lábpedálokat érinti. Látott egy darabot a kabintetőből is. Alul pedig a műszerfalból. Hirtelen elfogta a félelem. Felállni! – parancsolta magának. – Feltétlenül látnom kell mindent! – Ám, amikor nagy fáradsággal kikászálódott, alig látott többet. Időbe tellett, míg tisztázta, hogy a szürkén csillogó fal a gép orra el őtt a hajó darabja, az egyik leszakadt stabilizátor. Ritmikusan szórta rá a sugarakat a kisbolygó titokzatos fényforrása. Most Most határoz határozotta ottann megijedt megijedt.. Bele Bele is borzo borzongo ngott. tt. Gépies Gépiesen en a mikrof mikrofon on felé fordult, miközben nyakát ugyancsak kényelmetlen helyzetbe kellett hoznia. Erősen tagoltan beleszólt: Halló, Frank! – Azt nem tudta megakadályozni, hogy hangja meg ne remegjen. Jelentkezése így valóságos vészkiáltásnak t űnhetett. –
–
–
Most jött rá, hogy nem hallotta saját hangját a véd őruha külső mikrofonján keresztül. Megint elöntötte a rémület. Tudatára ébredt, hogy a kabin nem zár többé hermetikusan. – Úgy látszik, innen már az útitársaknak kell engem elszállítaniuk.
Figye Figyelte lte a szkafa szkafand nder er elektr elektroni onikus kus rádiók rádiókész észülé üléké kének nek megny megnyugt ugtató ató zümmögését. Úgy látszik, legalább ez rendben van. – Halló, Frank! Csönd. A finom zúgáson kívül semmi. Tekintete a műszerfa szerfalra lra tévedt tévedt.. A mutató mutatókk nullán nullán álltak álltak.. A jelz jelzőlámpák holt holtan an,, szok szokat atla lanu null söté sötéte tenn ülte ültekk fogl foglal alat atai aikb kban an,, névt névtel elen en szor szorong ongás ástt sugározva magukból. Halló, Frank, Stef! Fokozatosan elöntötte a veríték. Fejbőrén is végigfutott a borzongás. Mandy! Már nem is várt arra, hogy mikor töri meg a halk zúgást a megszokott hang. Ordított: – Frank, az ördögbe is! Jelentkezz! Semmi... Önmaga előtt is váratlanul, kesztyűs kezével megkopogtatta sisakját. Ugyan, ne ugrálj már, Robi! – biztatta magát hangosan, óráját a sisak ablaka elé emelve. – Nem is hallhatnak. Abszolút hullámárnyékban vagyok még 37 percig. A fenébe is! Megkönnyebbülve lélegzett fel. Ilyen őrültet! Egy kisebb karambol, s máris megjátssza itt a bolondot! Ez sikerülhetett volna akár rosszabbul is. – Hiszen élek, és harminc kilométerre innen ott vannak a társaim... Na, meg fognak lepődni, ha meglátják ezt a romhalmazt és engem épen! –
–
–
Gépies Gépiesen en végigm végigmat atatot atottt a kapcs kapcsoló olókon kon.. Elhúz Elhúzta ta a szája szája szélét szélét,, mikor mikor megpillantotta a szétrobbant képernyőket. Ezen a szép kis ladikon már nem nagyon lehet segíteni – gondolta. – Mindegy. Úgyis ideje már hazamenni. De hogy történhet meg egyáltalán ilyesmi?" Erőltette az emlékezetét. Meglehetősen nehezen álltak össze a közelmúlt eseményei, agya még mindig tompán fogott. Nagy Nagy nehe neheze zenn kira kirajz jzol olód ódta takk emlé emlékkezet ezetéb ében en a kris kristá tály lyok ok szig szigor orúú geometriájából a leszállójelzések körvonalai. Na, éppen csak egy kicsivel később értem le... Mit árthatott volna? Hoss Hossza zan, n, egye egyene nese senn elny elnyúl úlik ik ez a síks síkság ág.. Mögö Mögött ttee ott ott a hegy hegysé ségg a cseppkőbarlanggal. Oda kellett eljutnom. És kirakodni..." Aztán? – Robina még most is úgy érezte, minden hajszála égnek mered. Előtte, mintha éppen startolni akarna, egy, az övéhez hasonló leszállóegység egyenesen szemberepült vele. Robina gondolkozás nélkül, egy pillanat alatt felrántotta a magassági kormányt. A hajó reagált. – Hát persze hogy reagált! – kiáltott fel hangosan, ahogy visszaidézte a jelenetet. Ott előtte, a másik hajó is emelkedett. Világosan látszott a törzs alja, a stabilizátorok állása. Ez a tükörképem!" – futott át rajta. És akkor jött a villámlás. Egy fényhullám, aztán az az átkozott lökés... Visszatalált a valóságba. “Vill Villám ám?? Volt olt való valóba bann vill villám ámlá lás? s? Vagy agy csak csak az ütkö ütközé zés, s, mint mint miko mikorr szikrázik az ember szeme?" Akármi volt, hozzávágta a hajót egy óriáskristály falához. “Szép kis slamasztika! Ezért biztosan fel elősségre vonnak… A várható fegyelmi azonnal elnyomta örömét, pedig mégiscsak sértetlenül élte túl a súlyos ütközést. “Igazán kár a hajóért! " – gondolta Robina még egyszer. De még nagyobb kár volna éppen most, a hazavezető úton egy holttesttel szolgálni társainak. Rendszeresen végigpróbálgatta tagjait. Örömmel állapította meg, hogy a nyak nyakán án levő kise kisebb bb húzó húzódá dást st kivé kivévve, meg meg a fejé fejébe benn észl észlel eltt zúgá zúgást stól ól eltekintve, az ijedséggel megúszta a balesetet. Ki kellene szállni! – gondolta. – Meg kell nézni kintről is az egészet!" Végigv Végigvizs izsgál gálta ta a kabint kabint.. Mély Mély horpad horpadáso ásokat kat látott. látott. A köpen köpenyy kívülr kívülről deformálódott. Tárgyak hevertek szanaszéjjel, ezek az ütközéskor szakadtak ki tartói tartóikbó kból.l. A rakodó rakodótér térbe be vezet vezető ajtó ajtó félig félig nyitva nyitva állt. állt. Bent Bent szanas szanaszé zétt hevertek az oxigéntartályok, összekeveredve a konzervdobozokkal. Néhány felhasadt konzerv tartalma szétken ődött a többi doboz és a tartályok oldalán. Nyugtal talanul leste az órájá áját. Még tíz perc erce hiányzott. De már már megpró megpróbál bálhat hatta ta felven felvenni ni a rádiók rádiókapc apcso solat latot, ot, csak csak ne zavarj zavarják ák közbee közbeesső árnyékolások a két adót! Kény Kényel elme mese senn elhe elhely lyez ezke kede dett tt.. Szil Szilár árda dann elha elhatá táro rozzta, ta, hogy hogy addi addigg próbálkozik az adással egyfolytában, míg helyre nem áll az összeköttetés. Félperces időközökben, gépiesen ismételgette a hívást, közben úgy érezte, végre végre megny megnyugo ugodot dott.t. Nem is nagyon nagyon figyel figyeltt a suhog suhogásr ásra, a, a sajáts sajátság ágos os kattogásra, abban a biztos tudatban, hogy még úgysem hallhatja a választ. Vagy ötpercnyi hiábavaló hívás után még jobban koncentrált, de újra elővette a nyugtalanság. Igaz, az űrhajó és a kisbolygó pillanatnyi helyzete “
“
–
“
“
még gátolta a kapcsolatfelvételt. Talán a roncs tetejére csavarodott stabilizáló felület is szerencsétlenül árnyékol. Vagy Vagy a törzs t örzs helyzete kedvezőtlen. Itt még járulékos árnyhatások árnyhatások Is lehetségesek. Talán Talán maga a nagy kristály... kristály... Nyugalmat erőltetett magára. Halló, Frank! – kiáltozott eegyhangúan. gyhangúan. Eszébe jutottak többi útitársai. Talán őket kellene hívnia. Igaz, Franknak kelle kellett tt voln volnaa tarta tartani niaa a kapc kapcso sola lato tot, t, de most most akár akárme mely lyik ikük ük megh meghal alljlja, a, bizonyára jelentkezik. Kínos lassúsággal tapogatództak el őre a mutatók az óra számlapján. Végr Végree mégi mégiss elér elérke keze zett tt az adás adás opti optimá máliliss Idej Ideje. e. Mind Minden en önur önural almá mátt összeszedve várt még néhány pillanatig, csak aztán kezdte hívni őket. És hívta, hívta... Újabb ötlete támadt: “Ki kell Innen kerülnöm! Világos, Világos, i tt benn van valami baj. Valami nem működik. Valószínűleg nem is hallhatnak engem! Biztosan ők is állandóan hívnak." Mielőtt még eldöntötte volna, nem volna-e mégis jobb itt bent végigvárni a kedvező adásidőt, a zsil zsilip iphe hezz nyom nyomak akod odott ott.. Mozd Mozdul ulata ataii siet sietősek sek lettek. lettek. Közben hívta tovább a hajót, még hangosabban, ahogy távolodott a fedélzeti mikrofontól. Nem is gondolt arra, hogy a levegőtlen kabinban nem terjedhet a hang. A padl padlóó ferd ferdén én állt állt,, még mégis könny önnyeen elj eljutot utottt a zsili silipi pigg. Mindj indjár ártt megállapíthatta, hogy a külső ajtó kiszakadt. Csak most ébredt tudatára, hogy hívá hívása saii eddi eddigg el sem sem érhe érhett tték ék a hajó hajót. t. Új remé reménn nnyyel kapc kapcso soltltaa be a szkafander adókészülékét, és többször egymás után Ismételte a hívást. Az egyetlen válasz most is csak a halk zúgás volt, meg a különös, szokatlan kattogás, mely csaknem elnyomta saját lélegzetének zaját. Mindenesetre azt képzelte, s őt holtbiztos volt benne, hogy kint el őírásos kapc kapcso sola lato tott tud tud léte létesí síte teni ni.. Neki Nekive vese selk lked edett ett az eltor eltorzu zultlt ajtó ajtóna nak. k. Nagy Nagy erőfeszítéssel kitolta annyira, hogy keresztülnyomakodhatott rajta. Most már ott állt kis hajójának törzse mellett. Ugyancsak elborzadt, mikor kívülről szemügyre vette az egykor elegáns leszállóe leszállóegysé gységet. get. Hasadékok Hasadékok,, előregörbülő horpadások horpadások,, undorító, undorító, fogazott fogazott szélű szakadások a legnagyobb sebhelyek mentén. Még arra is ügyelnie kellett, nehogy az előremeredő tartókon vagy a hasadt lemezek recés szélein fennakadjon. Hajtotta a remény és a nyugtalanság. Erősen csitítgatta magát, hogy nincs oka aggodalomra. Puszta véletlen, hogy a rádió nem szuperál. Legkés őbb egy órán belül úgyis érte jönnek a többiek. Hiszen tudják, hol keressék, a második kishajó pedig startra kész. Nahát akkor! Mégis határozatlan volt, mikor kilépett a stabilizátor lógó felülete alól. Habozott, megkezdje-e innen az adást. Idegesen kihúzta a sisakantenna rövid szárát s meggyőződhetett róla, hogy a világító dióda, mely a készülék működőképességét jelzi, máris szétsugározza halványvörös fényét a sisak belsejében. Két-háromszor ki-be kapcsolt az érintkezési zavarok esetleges kiküszöbölésére. kiküszöbölésére. Még a torkát is megköszörülte, csak aztán kiáltott fel: – Halló, Frank! Semmi, csak a suhogás. Közben a kattogás is hangosabb lett, egyszerre megn megnyu yugt gtat atóó és nyug nyugta tala laní nító. tó. Bizt Biztos os jele jele volt volt anna annak, k, hogy hogy a kész készül ülék ék működik, ugyanakkor szaporította is Robina gondjait, mert ilyesfajta kattogást régebben sohasem észlelt. –
Hogy végs égső biz bizon onyyossá osságo gott szer szerez ezzzen, en, hirt hirtel elen en vált változ ozta tato tott tt a hull hullám ámho hoss sszo zon. n. Azon Azonna nall megh meghal allo lotta tta az ideg idegen enek ek adój adóján ának ak álla álland ndóa óann visszatérő, ismétlődő szignálját. szignálját. Hosszan Hosszan elnyújtott, elnyújtott, hullámzó hang volt, úgy rezgett, mint egy gitárhúr, ha az ember fémdarabot húz végig rajta. Visszaforgatta a keresőt az űrhajó hullámhosszára. Azzal úgyis tisztában volt, hogy három perc 27 másodperc múlva az előbb hallott, rejtélyes idegen hang újra felcsendül. Csak ennyi ismétlődött állandóan, mióta a Reaktommal véle véletltlen enül ül nyom nyomár áraa bukk bukkan antak tak az ideg idegen en adás adásna nak, k, ezel ezelőtt – Robi Robina na utánas utánaszá zámol moltt – 31 nappal. nappal. És minden minden jel arra mutat, mutat, hogy hogy ezt az erősen irányí irányítot tottt szigná szignáltlt már évszá évszáza zadok dok óta sugáro sugározzá zzákk a világ világűrbe. rbe. Csak Csak a kisbol kisbolyg ygóó közvet közvetlen len közelé közelében ben meg magán magán a felüle felületén tén volt volt annyi annyi kóbor kóbor hullám, hogy a jelzést, igaz, nagyon gyengén, más irányból is fogni lehetett. Megin egintt az óráj órájár áraa néz nézett. ett. Még néhán éhányy pill pillan anat at,, és az opti ptimáli máliss rádiókapcsolat lehetősége újra megszűnik. Már most is bizarr csúcsok és csillogó felületek kerültek közé és az űrhajó valószínű helye közé. Ilyenkor, ha valaki a hajón kívül tartózkodott, ki kellett nyújtania a “hosszú lámpát", a nagy antennát, egyrészt, hogy a kapcsolatot tartani lehessen, másrészt, hogy az űrhajót láthatóvá tegyék itt a sötét űrben, ahol közeli nap fényére nem számíthattak. Robina elhatározta, abbahagyja az adást. Keresnie kell egy megfelelően kiemelkedő terül területe etet. t. Akko Akkorr a legkö legköze zele lebb bbii opti optimum mumná nál,l, közve közvetltlen en a hajór hajóraa irány irányíto ítottt adássa adással,l,
létrejöhet végre a kapcsolat. Eszébe jutott a kis jelzőrakéta-készlet. Elmosolyodott.
“Azokat végszükség esetére kell tartogatnom, ahogy elő van írva – mondta magában. – Ez itt még – nézett a lábánál hever heverő, töredezett kishajóra – a szabályzat szerint, a szó
szoros értelmében nem veszélyhelyzet." Olyan messziről, ahogy csak lehetett, megkerülte a leszállóegységet. Még egyszer eszébe jutott a fegyelmi. Igen, ezt kétségtelenül megkapja. Három év és hét nap múlva kikötnek a Földön. És... Mekk Mekkor oraa egyá egyáltltal alán án az én vétk vétkem em?? Jó. Jó. Amik Amikor or elmul elmulas aszt ztot otta tam m a leszállást, talán be kellett volna iktatnom egy újabb kört, megismételni a tala talajfjfog ogás ást. t. De ez a síks síkság ág olya olyann hata hatalm lmas asna nakk láts látszzott, ott, és anny annyir iraa veszélytelennek... – Mindenesetre nem fogom hagyni magam úgy megfélemlíteni, mint apa! – megrázta a fejét. – Ennek már több mint húsz éve. És még ma is a betege... Sohasem fogja kiheverni! Enélkül biztosan más ember lett volna... Más maradt volna. A lány még jól emlékezett arra a napra, mikor titokban apa dolgai között kotorászott, s lehallgatta az eljárás szalagját. Az öreg rettenetes méregbe gurult, mikor rajtakapta. Néhány nappal kés őbb, még mindig tele keser űséggel, maga apa kezdett beszél beszélni ni róla. róla. Elmond Elmondta ta az esete esetet,t, pontos pontosan, an, indula indulatok tok nélkül nélkül,, feleme felemeltlt mutatóujjal, mintha valami hasonlótól akarná őt óvni. –
Nos, Nos, apa apa áldo áldoza zatu tull eset esettt egy egy ana anakron kroniz izmu musn snak ak,, és egyá egyáltltal alán án nem nem vagy vagy nem nem megfelelően védekezett ellene. Pedig alapjában véve csip-csup ügy volt. A döntőbizottság elnöke, elnöke, aki a szigorú szigorú megrovást megrovást kimondta, persze igazi betokosodott betokosodott bürokrata volt, és nem tudta beleképzelni magát hasonló helyzetbe. Igen. Sőt apa azt állítja, még a legkisebb fáradságot sem vette. Formálisan kezelte az egészet, figyelmen kívül hagyva az előtte álló személyiséget, gondolkodásmódját vagy akár érdemeit.
Mi is történt végül? Ellentét keletkezett két kisebb afrikai állam, Airob és Tasa összeköt ő bizottságai között. A két államocska aztán évekkel később be
is lépett az Unióba... Valamiféle átalányszerződéssel biztosított küldeményről volt szó, egykori egykori hadikészle hadikészletekr tekről. Mindenesetre az egyik küldöttség úgy gondolta, hogy hátrányba került a másikkal szemben. Hogy pontosan mi forgott kockán, arra már nem emlékezett. Valamilyen munkagépekről volt szó. Üregelő-pajzzsal vagy anélkül... Valami ilyesmi. A dolog annyira kiélesedett, hogy hogy a kikö kiköttői kirako kirakodás dásnál nál,, ahol ahol mindké mindkétt állam állam képvis képvisel elő je jelen volt, alaposan összezördültek. Apa megítélése szerint tulajdonképpen ártalmatlan szóváltás volt. Mindenesetre személy szerint ő volt felelős a küldeményért, s az Egyesült Nemzetek szintén jelenlevő megbízottjának panasza vezetett a fegy fegyel elmi mi eljá eljárá rásh shoz oz.. Ezt Ezt nem nem is kifog kifogás ásol olha hatt tta, a, azt azt anná annáll inká inkább bb,, hogy hogy mindenért őt tették felelőssé. Úgy látszik, ezzel egyáltalán nem számolt. És akko akkorr túlfin túlfinom omul ultt igaz igazsá ságé gérz rzete ete gono gonosz sz játé játéko kott űzött zött vele vele.. Egys Egysze zerrűen leköszönt az állásáról, végleg lemondott. És ezzel elvesztette az Életstandard Kiegyenlítő Munkacsoportban végzett munkájának minden örömét. Szóval apa feladta... Automatista lett, és horgász. Lehet, hogy így érezte magát jobban? Robina sóhajtott egyet, majd megrándította a vállát. A leszállóegység miatt aligha fog valamilyen kiküldött neheztelni. Maga a baleset meg egyáltalán nem becsületbe vágó. De apára apára vissz visszat atérv érvee – a lány most először ször tudt tudtaa bizt biztos osan an , bizony Ő rossz –
megold megoldást ást válasz választott tott.. Lehet, Lehet, hogy hogy túl érzéke érzékenye nyenn reagál reagált,t, és kudarc kudarcáér áértt elsősorban a dönt őbizottság felelős. Ha a társadalom megsért, megsebez valakit, aki kész mindenét örömmel odaadni, jóvátehetetlen hibát követ el. Nem Nem lehet lehet szárny szárnyaka akatt adni adni valaki valakinek nek,, aztán aztán becsuk becsukott ott szemme szemmell szépen szépen lenyírni ugyanazokat a szárnyakat. – Hogy felkavarhatta mindez szegény apát! Robina Robina gondos gondosan an megviz megvizsg sgálta álta az előtte magasodó magasodó,, utánozhatatl utánozhatatlanul anul tökéletes, függőleges kristály sima felületét. Megláthatta magát benne, mint egy tükörb tükörben. en. Egy pillan pillanatra atra majdne majdnem m magáva magávall ragad ragadta ta egy tipiku tipikuss női gesz gesztu tus. s. Meg Meg akar akartt ford fordul ulni ni,, hogy hogy mind minden en olda oldalr lról ól megn megnéz ézze ze magá magátt a szkafanderben. Hát ez a tükör incselkedett velem! De – hirtelen újra összemarkolta gyomrát a félelem – sikerült az utolsó pillanatban felkapni a gépet. Még éppen Idejében! Az a villámlás, az a lök őhullám... Hülyeség. Boldog lehetek, hogy nem sokkolt súlyosan a baleset. Senki sem veheti rossz néven, ha nehezemre esik arra a pillanatra vissz isszae aeml mlék ékez eznni. Kis Kissé későn reagáltam... Talán csak egy századmásodperccel. századmásodperccel. Igen. És a hajóm fenekét mégiscsak láttam. Ez nem jelenthet mást, mint hogy párhuzamosan repültem a tükröz ő kristállyal. Persze, szememre vethetik, hogy nem először repültem ide. De van van embe emberr egyá egyáltltal alán án,, aki aki hajsz hajszál álpo pont ntos osan an képe képess egy egy munk munkam amen enet etet et megismételni? Különösen ilyen leszállásnál, ahol a talaj állandóan változik. És ebben a hunyorgó fén fényben. Egyébké bként, azt már mindnyá nyájan megá megállllap apít ítot ottuk tuk,, a föld földet et érés érés jelz jelzőpont pontja ja nem nem emel emelke kedi dikk ki elég eléggé gé a körny környez ezet et ride ridegg kris kristá tály lyge geom omet etriá riájá jábó ból.l. Mind Mindeg egyy. Át fogo fogom m vész vészel elni ni.. .... Figyelmetlenségének következményeit latolgatva zárta le a visszaemlékezést. – Ha értem jönnek, a használható dolgokat biztosan ki kell raknunk és áthordanunk a kristálybarlangba. Gondolom, az lesz a döntés, hogy nem hozunk további szállítmányokat. Nem kockáztathatunk semmit. –
–
A második kishajót már nem szabad veszélyeztetni... Odaból Odabólint intott ott tükörk tükörképé épének nek,, szinte szinte udvaria udvariasa san. n. Futólag Futólag emléke emlékeze zetéb tébee villant egy bizonyos kellemes, meleg tavaszi délután. A második évben volt, amit a fehmarni intézetben töltött. Felnevetett. Azt a tavaszt nagyon csapadékos, ködös, szigorú tél el őzte meg. Persze sohasem gondolt senki arra, hogy a szigetet kétszáz ember miatt hatásos klíma-szabályozóval szerelje fel. Ők, a hallgatók is szóvá tették, néha elég keményen, hogy a számítógép uraknál és asszonyságoknál bezzeg más a helyzet. Nekik megvannak a klímaberendezés kl ímaberendezéseik. eik. Egy szó mint száz, mindenki nagyon várta már a tavaszt. Mindig nagy élmény volt élvezni és megcsodálni az ébredező természetet. Már csak néhány hét, és végre a
temptex védőruha nélkül is a hullámok közé lehet ugrani... Ő akkor
különösen vágyott a melegebb évszakra. Eltitkolt, ingadozó vágyakozás volt ez, szégyellte volna akárkinek elmondani. Amolyan igazán meghitt beszélgetésre amúgy sem jutott Idő. A kiképzési terv már eleve egyszemélyes szobákkal számolt. Sok autogén aut ogén tréninget iktattak be, megkövetelték a fegyelmet – egyébként érthetően , tudatos aktív pihenést –
írtak elő. Eközben folyt az elméleti oktatás, és közben a gyakorlatok az erőmezőcsapdáknál. Aztán legtöbbször kimerültségtől ólmosan aludtak át az éjje éjjeltlt.. Szig Szigor orúú élet élet volt volt.. .... Igen Igen.. Mily Milyen en is? is? Spár Spárta tai,i, Robi Robina na maga maga is lemosolyogta nem túlságosan mély történelmi tudását. Tanulótársai közül azok, kik vele együtt kaptak kiképzést, és f őleg a férfiak, férfiak, ezen a tavaszi tavaszi délutánon – melynek melynek különlegesség különlegességét ét ő egyébként észre sem vette – olyan lapos oldalpillantásokkal mustrálták, mintha hirtelen megvál megváltoz tozott ott volna volna... ... Nem emlék emlékeze ezetttt rá, hogy hogy valaha valaha is ilyen ilyen általán általános os érdeklődés vette volna körül. Ellenkezőleg! Legtöbbször az volt a benyomása, társnőinek többségét jobban kedvelik nála. Őt legfeljebb arra kérték, hogy futballozzon a fiúkkal. A többieket meg vitték a srácok a 3-DS moziba. Akkor kkor Robin obinaa a szokat okatla lann fig figyelme elmett új, új, először ször vise viseltlt ruhá ruhájá jána nakk tulajd tulajdoní onítot totta. ta. Ez egyike egyike volt volt az akkor akkor divato divatos, s, újdon újdonság ságszá számba mba menő, levegős anyagoknak. Mi is volt a neve?... Irlon vagy valami hasonló. Az ember ember a testér testéree fröcsk fröcskölh ölhett ette, e, s úgy viselh viselhett ette, e, mint mint valami valami vastag vastagabb abb,, második bőrt. Aztán úgy is hántotta le magáról. Szóv Szóval al délu délutá tánn a hoss hosszú zú Stan Stan,, aki aki híre híress volt volt több többny nyir iree jó szán szándé dékú kú csipkelődéseiről, egy hadaró hadaró megjeg megjegyzé yzésév sével el egysze egyszerre rre megvil megvilágí ágított tottaa a nagy figyelem okát. Nézzétek, nézzétek! A mi kis Robinknak ugyancsak rendesen a blúza alá bújt a tavaszi szél! Robina elvörösödött, s azonnal ellátta a fiút egy erőteljes balegyenessel. –
Aztán Aztán este este otthon otthon perceki percekigg forgol forgolódot ódottt a tükör tükör előtt. Ruhában Ruhában és anélkül anélkül,, ide-oda ide-oda hajladozva. Most először nem találta magát olyan véznának, mint eddig.
Ettől kezdv ezdvee meg megnőtt az önbi önbizzalma alma.. A futb futbal allr lraa szól szólóó felh felhív ívás ások ok megritkultak. Egyébként Stan volt az első, aki meghívta egy 3-DS moziba... Viszont aki most szembenézett vele a tükröző kristályfelületen a nehézkes űrruhában, sisakja mögött inkább csak sejthet ő, de nem látható vonásokkal, minden más lehetett, csak nem kívánatos fiatal lány... lány... Grimaszt vágott a tükörkép felé, és elfordult. A lumineszcencia egy különösen fényes lüktetésénél, némi távolságban, lépcsőzetes zetes,, kockaf kockaform ormákb ákból ól Összen Összenőtt kris kristá tály lycs csop opor orto tott vett vett észr észre. e. A kockakaszkád kockakaszkád teraszosan emelkedett a magasba a fal ferde síkján. – Talán ott fenn van a megfelel ő pont! Elindult. Óvatosan lépkedett. Érezte, hogy szinte csikorognának lába alatt
a kristályszilánkok, ha ugyan lehetne hangot hallani. A felvert kristálypor lebegett, mint egy lassított felvételen. Vigyázott, nehogy túlzott impulzust adjon nekik. Izmai feszültségét a minimumra csökkentette, nem akart túl hosszút vagy magasat lépni, így megőrizte egyensúlyát és a tájékozódás lehetőségét. Felmá elmász szot ottt a három árom méter ter mag magas, as, lépc lépcssősen nőtt kristá kristályo lyokra kra.. Hamar Hamaros osan an vagy vagy 15 méte méterr magas magasra ra jutot jutott. t. Ott Ott felad feladta ta,, mert mert a párk párkán ányy elkeskenyedett, elkeskenyedett, alig maradt hely a lábának. Feltárult előtte a tükröző síkság. A nagy síklapot szélein mindenfelé furcsa formájú, tiszta fényű kristályok szegélyezték. Zömök tömbök váltakoztak égbe törő, késéles lándzsákkal. Kis kockákb kockákból ól egész egész fürtök fürtök bukkan bukkantak tak elő, egyforma, egyforma, méltóságtelje méltóságteljess kristályok kristályok magasodtak magasodtak föléjük. A csoportok több helyen keresztüln őttek egymáson, valósággal összeolvadtak.
Néhol szétszórt óriás tömbök hevertek, repedezett pompában.
Amerre csak a szem ellátott, ugyanez a különös, de aggasztó összevisszaság, ez a bizony bizonyára ára csakne csaknem m Járhatat Járhatatlan lan kristá kristályr lyreng engeteg eteg.. Egyedül Egyedül ez a síkság síkság olyan, olyan, mint mint egy befagyott tó. Felderítő repüléseik során, a kisbolygó Innens ő felén nem is
találtak hasonlót.
Robina kis ideig élvezte a színek varázsát, a rejtélyes világot. Az eredetileg nyilván fehér lumineszkáló fényforrás fénye megszínesedett az ásványokon. A prizmaszerű kristályok a
szivárvány minden színében szórták a fényt. Eszébe jutottak a heves viták, melyeket ez az egyedülálló felfedezés belőlük, a világűr csavargólból kiváltott. Szerettek vitatkozni, hiszen csak a vitákból alakul ki valami. De senki sem talált rá a megoldásra. Robina balra fordult. Messze a távolban, elég nehezen kivehet ően, hiszen a kozmosz mélysötétje szolgált hátteréül, ott a magas fennsík s rajta a lépcsős piramishoz hasonló kristályhegy. Mélyében pedig az idegen adó, mely életet lehel ebbe a halott világba. Hirtelen újra rádö ádöbbent helyz lyzeté etére. És most ez a csodálatos jelzőberendezé berendezéss megnyugtatt megnyugtatta. a. Hiszen Hiszen egy érthetetle érthetetlen, n, bár kétségtele kétségtelenül nül értelmes tevékenység látható és hallható jele volt. Az els ő – bár még passzív – kapcsolat az ember és Ismeretlen testvérei között. Most már bizonyos, bizonyos, hogy vannak testvéreink a Világmindenségben. Világmindenségben. Fanyarul elmosolyodott. Expedíciójuknak ez a véletlen eredménye, mely hazaérve hazaérve valószín valószínűleg a legnag legnagyob yobbb szenz szenzáci ációó lesz, lesz, bizony bizonyára ára enyhít enyhíteni eni fogja a leszállóegységgel elkövetett kis hibát... Még egysze egyszerr elmerü elmerültlt a színek színek csodál csodálatos atos játéká játékában ban,, majd majd felria felriadva dva órájára pillantott. Négy perc múlva kellett mostani helyétől jobbra, csaknem a síks síkság ág köze közepe pe felet felett, t, a pira pirami miss alak alakúú hegy hegycs csúc úcss két két obel obelis iszk zkje je közö között tt “felkelnie" a Reaktomnak. Útitársai, már két fordulatot téve a kisbolygó körül, bizonyára szintén nagy szükségét érzik a rádiókapcsolat felvételének. Hiszen abban egyeztek meg, hogy Robina a leszállás után azonnal jelentkezik. – Halló, Frank! – kezdte a hívást halkan. Mégsem működne ez a készülék? Viszont meggyőzően bizonyítja az ellenkező jét a halk zúgás és a kontroli-lámpa halvány fénye. Most egy kicsit sajnálta, hogy nem hozta magával a roncsból a rakétákat. Egyre feszültebben figyelte a két obeliszket. Lehet, hogy innen alulról nézve, az űrhajó később tűnik fel? Itt még nem volt egyikük sem... Azonnal rájött, mennyire logikátlanul gondolkodik. Mert sokkal valószínűbb volt, hogy a Reaktom innen előbb pillantható meg az égbolton. Türelmetlenül nézte az órát. A szuperfényes csillaghoz hasonló Reaktom
csak nem tűnt fel. Elképzelhető, hogy valamilyen okból eloltották a szélességjelzőket. Ami persze megint ellenkezne a szabályzattal. Újra meg újra hívta a hajót. Érezte közben, hogyan önti el lassan a veríték. Már régen a kisbolygó fölött kellene lennie az űrhajónak, körülbelül a zeniten. Még ha a lámpák defektesek is, akkor is látni kellene a hajótestet az innen visszaverődő fényben. Ám akárhogy erőlködött, az égen nem jelent meg semmi. Nem is hallott semm semmit. it. Csak Csak fülh fülhal allg lgat atój ójáb ában an a suho suhogá gáss közb közben en jele jelentk ntkez ező kattogás erősödött fel valamennyire. Egyszerre pánikba esett. Ordított társai után, könyörgött a mikrofonba, válaszoljanak, hiszen hallaniuk kellene… Eltartott egy ideig, mire újra erőt vett magán. Nekitámaszkodott a sima kőnek, igyekezett nyugalmat erőltetni magára. Tévedek? – kérdezte. – Vagy tényleg pályát változtattak? De miért? Ej, biztosan tévedek! Még egyszer átkutatta az égboltot, most már távolabb, bal kéz felé is. Pillanatnyilag ott kellene a Reaktomnak lennie. – Vagy pedig – újra feltámadt az aggodalma – lehet, hogy e mögött a fal mögött álln állnak ak?? Hát Hát enny ennyir iree eltá eltájo joltltam am voln volnaa maga magam? m? Ez mara maradd az egye egyetltlen en lehetőség, mert sem rádiókapcsolatom nincs, se nem látom őket. Felnézett a fal felette tornyosuló darabjára. Máris elvetette a gondolatot. Ekkora tájékozódási hiba, kizárt dolog! Innen könnyen megállapíthatta, hogy a lépcs ős lejtőt alkotó kockák, egyre keskenyedve keskenyedve ugyan, a fal fa l tetejéig érnek. Gyorsan megnézte az óráját. A Reaktom még tíz percig látókörletben kell legyen. Azonnal felugrott a következő fokra. Túl nagy lendületet vett. A sima oldalfalon kötött ki, s visszacsúszott a párkányig. Újra ugrott, ezúttal kevésbé hevesen. Közben fohászkodott, hogy a párkányok a fels ő emeleteken ne tűnjenek njenek el a lába lába alól. alól. Szeren Szerencsé cséje je volt, volt, négy négy perc perc múlva múlva a kristá kristályó lyóriá riáss tetején állt. Innen áttekinthette a kisbolygó egész “elülső oldalát". Így nevezték el a felderítés folyamán az égitestnek ezt a felét. Csak egy-két óriáskristály volt magasabb, mint az ő megfigyelőpontja. Innen még a bolygócska görbületét is észr észrev eveh ehet ette te.. Olya Olyann nnak ak láts látszo zott tt,, mint mint egy egy elli ellipt ptik ikus us lapo laposs tál, tál, tele tele gyémántokkal. Örült, hogy ezen az oldalon van, nem a sötét, feketésszürke vasnikkelérc bolygófélen. Balra, talán négy kilométerre, ott magasodon a lépcsős piramis. A színes fények villódzásában a kupola reflexeit Is látni vélte. Komoly Komolyan an nekilá nekilátot tott,t, szekto szektorró rróll szekto szektorra rra,, rendsz rendszere eresen sen átkuta átkutatta tta az égboltot. Közben gépiesen ismételgette a mikrofonba: – Halló, Frank! Még arra is ügyelt, hogy időnként nként változ változtas tasson son a hangma hangmagas gasság ságán, án, beszéd beszédse sebes besség ségén, én, bár jól tudta, tudta, hogy hogy a reszke reszkettő félelme félelmett aligha aligha tudja tudja eltitkolni. Aztán elmúlt az adásidő. Mi lesz most? – kérdezte Robina. Leült a meredek szélére, a mélybe lógatta lábait, s lenézett a síkságra. A bolygó egyetlen sima, nagy kiterjedés ű területe tükörként fényiéit a fehér megvilágításban. A látvány hasonló volt ahhoz, mint ha a földön egy hatalmas –
–
üveg üvegfelü felület letbe be jó mélyen mélyen villog villogóka ókatt épített építettek ek volna. volna. A síklap síklap belsej belsejébe ébenn látszólag fátyolos sűrűsödések húzódtak egy központ körül. Ezeken szóródott a fény. fény. Harminc méterre Robina alatt ott sötétlett a leszállóegység roncsa. “Itt Itt váro várom m be a legk legköz özel eleb ebbi bi áthal áthalad adás ást" t" – dönt döntött öttee el magá magába ban. n. De gyomra táját egyre jobban összeszorította a félelem. Megpróbálta csatasorba állítani állítani ellene a józan józan ész érveit. érveit. Ám ezeket maga is kétkedéss kétkedéssel el fogadta és sorra elvetette. Mi késztethette a legénységet, hogy figyelmeztetés nélkül pályát változtasson? Ez sérti az űrhajózás alaptörvényeit. Nem is szabad megten megtenni, ni, ha valaki valaki a hajón hajón kívül kívül tartóz tartózkod kodik. ik. Csak Csak abban abban az egyetl egyetlen en eset esetbe ben, n, ha a hajó hajónn mara maradt dtak akat at és magát magát a Reak Reakto tomo mott nagy nagy vesz veszél élyy fenyegeti. Egyedül ez magyarázná a pályaváltoztatást. Mikor a veszélyre gondolt, eszébe jutott az ütközés el őtti fényjelenség meg a lökőhullám. Eszébe jutottak bizonyos mező-rendellenességek, melyek közvetle tlen közelben, egy égitest mellett ismeretlen hatásokat eredményezhetnek. Ez volt a legszörnyűbb gondolat, mely itt-tartózkodása óta az agyába villant. És ha... ha Frank képtelen volt kiegyenlíteni az anomáliákat? Ha a szabálytalanságok kikerültek ellen őrzése rzése alól?" alól?" Jobbnak Jobbnak látta, ha feláll. Nem akarta végiggondolni. “
Keresztülsétá Keresztülsétáltlt a kristály kristály tetején. tetején. Néhány félméteres kinövéstől eltekintve a felület sima volt és kissé jobbra lejtett. A jobb szélen a kolosszus egy köteg kristályt űhöz támaszkodott, melyek talán 10-12 méterre álltak ki a síkságból. Mögöttük kezdődött a dzsungel. Vad összev összevissz isszasá aságban gban obelisz obeliszkek, kek, kockák kockák,, tűk, hasá hasábo bok. k. Amor Amorf, f, alakt alaktal alan, an, szin szinte te felfúj felfújtt képződmények Is guggoltak ott, s amennyire ebben a derengésben kivehette, tele
voltak szórva fémtartalmú kristályokkal. Némelyik aranyosan fénylett, mint a pirít, mások sötétezüstösen, mint a galenit. Itt-ott sötét nyílások, hasadékok Is fenyegettek. Újra nyugalmat erőltetett magára. Leült, s inkább a rend kedvéért, meg hogy az időt agyoncsapja, enni kezdett. De nem tudta abbahagyni a töprengést. Milyen gyorsan történt minden! Ha valaki azt mondta volna tegnap... nem, még néhány órával ezel őtt is, hogy ilyen váratlan, szabálytalan dolog miatt tele leszek félelemmel, kinevettem volna..." Esz Eszébe ébe juto jutott ttak ak az utaz utazás ás előkészületei. készületei. Akkor Akkor, persze persze teoretikus teoretikusan, an, felsorolta felsoroltakk minden minden elképzelhet elképzelhető ves veszé zély lyt, t, mely mely egy egy űrhajó pusztulás pusztulását át okozh okozhatj atja. a. Gyakor Gyakorlat latozt oztak ak is. Képzel Képzeltt esetek esetek forga forgatók tóköny önyvei veitt játszo játszották tták végig... Milyen más a valóság! Mit is mondott Willfart? Nem, nem is Willfart, Donas volt az, a bajkonuri Szaturnusz-repülő. “Ott kinn..." – mondta, és Robina szinte maga előtt látta utánozhatatlan kézmozdulatát. Baljával furcsa félkört húzott a feje körül. Ezt tette mindig, ha így szólt: “Ott kinn." Persze, a kozmoszt értette alatta. “Ott kinn mindig megadja magát az ember a végnek. Nem a legrosszabbnak, nem! De ha tartozol valakihez, aki kimegy, akkor téged hagytak itt afféle magnak, hogy fenntarthassák létezésüket. Igen... Kimenni, az a vég. És ugyanakkor valami új kezdete. Persze neked: rossz... Aztán, ha ott valakinek el kell pusztulnia..." Ennél a pontnál Donas rendszerint jelent őségteljesen legyin legyintett tett.. Melles Mellesleg leg Robina Robina,, nem is egysz egyszer er,, néhány néhány hihete hihetetle tlenne nnekk tűnő esetet hallott tőle. Ezeknél minden esetben leszámolt az életével, de azért sohasem adta fel. Már akkor felt űnt neki, hogy a történetek egy részét az űrhajósok közös nyelvén, a kozmolatinon meséli el. Stef aztán, aki jól ismerte “
Donast Donast,, jóval jóval később, bb, az utaz utazás ás alat alatt, t, miko mikorr régi régi emlé emléke keik ikrről mesélte meséltek, k, biztosította, hogy Donas ezeket az eseteket inkább nagy ártatlanul kitalálta, de nem élte át. Nahá Nahát, t, látta láttam m ott ott bajt bajtár ársa saka kat, t, akik akik úgy úgy vise viselk lked edte tek, k, minth minthaa soha soha életükben nem vettek volna részt tréningen. Mintha nem is hallottak volna űrhajózásról. Egyszerűen hihetetlen volt... Hiszen előzőleg hónapokig együtt éltetek, dolgoztatok. Hiába, az élet már ilyen csodálatos adomány! Mindenki úgy függ rajta, mint... mint egy kötélen. Az egyik már akkor kezdi a reszketést, ha kileng a kötél. A másik kipróbálja a szakítószilárdság határáig, de bízik benne, benne, hogy hogy kitart kitart.. Persz Perszee olyano olyanokk is akadn akadnak, ak, akik akik azt gondol gondolják ják,, itt a pillanat, most már így is, úgy is elszakad. Hát inkább magam vágom el... Nna igen... – Donas sokszor hagyta befejezetlenül a hasonló mondatokat, végére biggyesztve egy jelent őségteljes “nna igen”-t. Kissé megzavarodott ezektől az emlékektől. Visszakényszerítette magát a valóságba. Tehát... mi történhetett?" Újra átvizsgálta a létező lehetőségeket. Nekiállt számolni. Ha a legnagyobb startsebességgel pályát kellett változtatniuk, akkor most most – óráj órájár áraa néze nézett tt – mint minteg egyy 3500 350000 00 km-r km-ree lehe lehetn tnek ek.. Ez nem nem ok a rádiókapcsolat kiesésére. Talán egyidej űleg az adóberendezésben is hiba keletkezett. Az ám, de annak kijavítására minden felszerelésük kéznél van, tetejébe ott a tartalék készülék. Vagy valamilyen küls ő körülmény az adás szüneteltetésére készteti őket? Ez újabb halvány reménysugár volt. Mikor is léphet fel ilyesmi? –
“
–
“Ismeretlen “Ismeretlen tárgy megközelítése megközelítésekor kor,, mint azt a szabályzat szabályzat olyan szépen meghatározza. meghatározza. Mi viszont itt mindenképpen egy ismeretlen adó mellett voltunk. Tegyük fel, az adó gazdái úton úton vann vannak ak ide. ide. Mi sem sem kéze kézenf nfek ekvvőbb, bb, mint mint bizt bizton onsá ságo goss távol távolság ságra ra félr félreál eálln lnii és természetese természetesenn szüneteltetni a saját .adást. De még ilyen rendkívüli esetben is
figyelmeztető jelzést azért adhattak volna. Adniuk Adniuk kellett volna! És ha megtett megtették, ék, pont pont akkor akkor,, mikor mikor ott lent lent eszmél eszméletle etlenül nül feküdt feküdtem? em? Akármi is van, biztosan elvisznek innen!" Heve Hevese senn mata matatn tnii kezdet zdettt sajá sajátt kész készül ülék ékén én.. Láza Lázasa sann viss vissza zate teke kert rtee az üzenetrögzítő szalagot, aztán újra lejátszotta. Halló, Frank! – hallotta a saját hangját. Még Még hátr hátráb ábbb állít állított ottaa a szal szalag agot. ot. Állj Állj!! Itt Itt van van az utol utolsó só – utol utolsó só?? – besz beszélg élget etés ésee a Reak Reakto tomm mmal al.. “Les “Leszá zállllok ok!" !" – jele jelezt zte. e. Fran Frankk vála válasz szol olt: t: “Ügyesen, Robi! Azonnal jelentkezz, ha leértél! Adásban maradok!" Aztán hosszú szünet után megint csak a saját hangja egy torokköszörülés kíséretében. – Halló, Frank! Közben pedig semmiféle jelzés. “Jó, hát akkor hogy is történt az egész? – megpróbált er ősen koncentrálni. – Felbukkant előttem a tükörkép. Én hirtelen felfelé próbáltam egérutat nyerni, majdnem bukfenc lett belőle... Világos! Amit én akkor a tükröző kristályon láttam, saját főhajtóművem kipufogója volt. Viszont ezt természetesen csak akko akkorr láth láthat atta tam, m, ha a hajó hajóm m már már táv távolod olodot ottt a falt faltól ól.. Azaz Azaz a vesz veszél élyy tulajdonképpen már elmúlt..." Mindjárt ki is próbálta a tükrözési effektust a falon, egy kiürült italostubus segítségével. “Igen, így történt, semmi kétség! Itt kellene az eseménysorba beleilleszteni azt a –
bizonyos lökőhullámot. Én már akkor távolodtam a faltól, de visszalökött... akkor viszont az első felvillanás sem volt merő képzelődés. Ej, egyszer talán tisztázódik!" Összecsomagolta az ételmaradékot. Gondosan meggy őződött légmentes sisakzsilipjének megfelel ő elzárásáról. Utána megnézte az órát. “Lassacskán újra Itt az idő! Legszívesebben még magasabbra mennék." Néhány ugrással átszelte a kristály tetejét. “Fel, arra az oszlopkötegre!" A nyolcszögletes képződmények még harminc centi szélesek sem voltak, viszont roppant magasra felnyúltak. Robina, mint egy csigalépcs őn, óvatosan elérte a tetejüket. Azonnal nekilátott a terepszemlének. Közben gépiesen, csaknem mormogva, tel tele aggodalommal, idegességgel, egyre ismételgette: – Halló, Reaktom! Halló, Frank! A világűr hallgatott. Hidegen – Robina szerint ellenségesen – csillantak elő a csillagok a feketeségb ől. Végigvándoroltak az égbolton, és eltűntek a fénylő oszlopok és tömbök mögött. Még el sem múlt teljesen az űrhajó valószínű áthaladási ideje, s ő kétségbeesve, újra leereszkedett a k őköteg lépcsőzetén. Lement Lement a síkság síkságra, ra, elváns elvánszo zorgo rgotttt a kishaj kishajóho óhoz. z. Üresne Üresnek, k, kiége kiégettn ttnek ek érezte magát. E pillanatban nem érzett különösebb félelmet, csak valami szörnyen lesújtó, gyötrő kiúttalanságot. Most nem is volt abban a helyzetben, hogy összefüg függéseke eken töp töprengjen. Fejét az összeroncs ncsolt gép burkolólemezére hajtotta. Görgette rajta ovális sisakját gondolattalanul, ideoda, oda, hosszú hosszú percek percekig. ig. Lassa Lassan, n, egyel egyelőre még nem egészen felfoghatóan kúszott fel agyába a bizonyosság: “Egyedül maradtam... Egyedül..." Mint int óriá óriássi hull hulláám, úgy öntö ntötte tte el a kéts kétség égbe bees esés és.. Gondo ondola lata taii össze összekav kavaro arodta dtak. k. Felüv Felüvöltö öltött. tt. Hango Hangosan san,, őrült rült módj módjár áraa sírt sírt és tomb tombol olt. t. Csapkodott az öklével. Fejét a roncs oldalához verte, ledobta magát a földre, s ide-oda hengeredett a szilánkos kristálytörmeléken. Aztán az ereje végképp elfogyott. Összekuporodott gépe mellett. Csak ült apatikusan, szemét a síkságra szegezve. Majd oldalra mászott, behúzódott a kis szögletbe, mely a roncs és a nagy kristály között képződött.
Jóval később felriadt, kimerülten ült egy darabig. Fogalma sem volt, mi történt vele. Aztán támolyogva felállt. Fejére tompa nyomás nehezedett. Még egyszer megnézte az órát. Először nem is találta a mutatókat, majd mikor végre képes volt tisztázni, hogy összeomlása óta már négy áthaladás ideje is elmúlt, csak egykedvűséget érzett. Forró, kérdő hangsúllyal még egyszer a mikrofonba kiáltott: Frank?! De már a remény szikrája sem élt benne. Határozatlanul ácsorgott percekig. Néhány lépéssel kitopogott a síkságra. Ott megállt, szembefordult a ronccsal. Aztán, mintha idegen akarat befolyása alat alattt álln állna, a, viss vissza zabo botla tlado dozo zott tt a zsil zsilip ipig ig,, szél széles esen en kitá kitárt rta, a, kiny kinyititott ottaa a tárolóhelyiség nyílását is, és nekiállt a készletek kirakásának. Kidobálta a tartályokat a hajóból. Szelepüket katonás sorba rendezte. Valósággal hajszolta a munkát. Közben ajka szótagokat mormolt. Minden egyes dobásra egyet. – Ha – ez – zel – vég – zek – ér – tem – jön – nek – ha – ez – zel – vég – zek – ér – tem – jön – nek... Több mint egy órát dolgozott, mindig a szótagok ritmusára mozdulva, míg –
az utolsó tartály is kikerült a hajóból. Aztán nekiállt, és a dobozokat és m űanyag folyadéktartályokat gyermekes gondossággal sorba rakta a roncs előtt. Egy sem lóghatott ki a sorból, még egy milliméterrel sem! Heves fejfájás rántotta vissza a valóságba. Végignézett a m űvén, és egyszerűen fel sem foghatta, hogyan volt képes kirakni a hajót, sorba állítani a rengeteg tartályt. Ekkor talált újra utat tudatába a szörny ű valóság. valóság. De arra gondolt – gondolt? inkább úgy érezte –, ha ezt itt végre tudta hajtani, akkor igenis kell lennie valamilyen kiútnak! Ez a “kell" is csak amolyan szalmaszál volt. Ám nem adott erőt, nem öntött belé új hitet. Csak éppen a gondolatai egyel őre nem terjedtek túl közvetlen környezetén. Még nem tudta és nem is akarta rettenetes sorsát felfogni. – Nem, nem találhatnak rám ilyen kimerülten... – motyogta magában. – Ha mégis megjönnek... Pihennem kell egy keveset... A roncshoz kúszott, kioldotta az egyik fekv őülést. Felállította úgy, hogy legalább nagyjából kiegyenlítse a kabin ferdeségét. Lefeküdt. Néhányszor újra rátört a szűkölő félelem, de mindig elnyomta a fáradtság.
2. Ébredése után másodpercekre volt szüksége, hogy felfogja helyzetét. Frissebbnek, valamennyire pihentnek érezte magát. Órája szerint hat órát aludt. “Most kellene mosdani, fürödni, átöltözni!" Felállt, odament a torz nyíláshoz, kitaszította a zsilipajtót.
Bár odakin odakintt semmi, semmi, igazán igazán semmi semmi sem változo változott, tt, mióta mióta vissza visszahúz húzódot ódottt a roncsb roncsba, a, végigfutott rajta a jeges borzadály. Persze valahol mélyen a tudata alatt már
nagyon vágyott a napra, kék égre, friss levegőre, bárányfelhőkre, madárdalra. Mindezek helyett kalapácsütésként sújtott le rá saját nyomorúsága. “Istenem, mit nem adnék – jutott eszébe –, ha még egyszer az életben, valahol a Magas-Tátránál, egy hegyi tó partján tölthetnék néhány napot!" …még álomittasan futottak ki, ő meg Borisz a kunyhóból. Milyen harmatos volt a fű! Aztán egy gondolatnyi tétovázás, és hopp! ugrás a tiszta, hideg vízbe... Bizony, Bizony, Robi! Az volt csak a boldogság! Felnézett. Mintha abban reménykedne, hogy ez a lázálom elmúlik. Hogy felébred, és zöld lombkoronák zizegnek körülötte... Ám a fek fekete ete ég feny fenyeg eget etően borult borult föléje föléje.. Hidege Hidegen, n, rossz rosszind indula ulatúa túann pislákoltak a csillagok. A hunyorgó kristályokból halálos hűvösség áradt. Kedvesze Kedveszegette gettenn ellenőrizt riztee adóv adóvev evő je memóriaszalagját. Az utolsó, habozva kérdezett “Frank?" szócskája óta nem került rá semmi. Azazhogy – és most nagyon felfigyelt erre – azok a bizonyos, az általános suhogásba időnként belevegyülő kattogások igen. Hogyhogy nem figyeltem fel erre tegnap? Tegnap..." Tegnap..." Vételre kapcsolt, a legnagyobb intenzitással. Itt Itt a katt kattog ogás ás!! Fájd Fájdal alma mas, s, túlz túlzot ottt hang hanger erővel, vel, szabá szabály lytala talanul nul fel-le fel-le hullámozva, mint záporeső a szélben. Ez sugárzás!" Nem is a sugárzás rossz értelemben vett veszélyének gondolata ijesztette –
“
“
meg, hanem a kérdés, honnan eredhet? Honnan jöhetett ez hirtelen? Millió kilométereken át semmi effélét nem észleltünk. És most mégis itt van... ilyen erővel!" Söté Sötétt gond gondol olat atok okka kall elte eltelv lvee neki neki kész készül ülődött dött,, hogy hogy a hord hordoz ozha ható tó számítógéppel meghatározza a sugárzást. Szerencséjére a m űszer üzemelt. Nem volt túlzottan sok gyakorlata az ilyesfajta komputer kezelésében, így először alaposan végigtanulmányozta a billenty űzetét, csak aztán mondta mikrof mikrofonb onbaa a paranc parancsot sot.. Hamar Hamarosa osann nem maradt maradt kétség kétség.. AlfaAlfa- és bétabétarészecskék, szabad protonok. Szóval magsugárzás. Egyébként veszélytelen az ő űrruhás testére. Mozdulatlanul térdelt a készülék el őtt. A részecske-zuhatag intenzitásának további további részletei már nem is érdekelték. érdekelték. Még a pontos pontos érkezési érkezési irányra sem volt kíváncsi. Elég volt órájára nézni, nem kellett számítgatnia. Most kelt volna fel a Reaktom – ha még létezne – a kisbolygó égboltján. Eleget tudott. Még mielőt t a műszer szerek eket et,, a szám számít ítóg ógép épet et és a rádi rádiót ót kika kikapc pcso soltltaa voln volna, a, határozottan észlelte, hogyan erősödik a kattogás. “
Nem tartoz tartozott ott erőssége sségeii közé közé a kozmod kozmodin inami amika ka,, sem sem az EV EVO-b O-ban, an, az evolú evolúció cióss középiskoláb középiskolában, an, sem az intézetben. intézetben. De képes volt a hozzávet hozzávetőleges számítás elvégzésére. Ismert Ismertee az antihé antihéliu lium-ha m-hajtóa jtóanya nyagg tartal tartalék ék mennyi mennyiségé ségét, t, nagyjábó nagyjábóll a hajó hajó reakto reaktorain rainak ak méreteit is, legalábbis az össztömegüket. Tudta, milyen távolságban keringett a Reaktom. Ismerte a törvényszerűségeket, melyek meghatározzák egy részecske-felhő sugárirányú
terjedését... Szóval mindent tudott, de semmit sem akart tudni. Nem akarta a bizonyosságot. Gondol Gondolata ataitit viszo viszont nt erővel vel sem sem hess hesseg egeth ethet ette te el.. el.... A nagy nagy űrhaj rhajó, ó, a csodás, modern Reaktom visszavonhatatlanul elpusztult. Frank, Mandy, Stef nincsenek többe... Most képtelen volt használható gondolatot kier őszakolni magából. Mintha transzban volna, odavonszolta magát a roncshoz. Ott álldogált hosszú ideig a glédába rakott készletek el őtt. Aztán szinte önkéntelenül levett a halomból két nagy nagy oxigén oxigéntar tartál tályt, yt, s lassan lassan,, meg-me meg-megro groggy ggyanó anó térdekk térdekkel, el, majd majd egyre egyre sebesebben nekivágott a síkságnak. Alvajáróként ment. Mikor végre felriadt ebből a letargiából, már azt hitte, végér végérvén vényes yesen en eltéve eltévedt. dt. De nem! nem! Egysze Egyszerre rre bal kéz felől felbukkant az ibolyaszínű oktaéder, mely csak néhány lépésre állt a kis barlang bejáratától. Eddig gépiesen futott, hamar le akarta tudni az utat a támaszpontig. Ez talán tíz kilométerre lehetett balesete színhelyétől, azaz egyórányira, még ha olyan kis ugrásokkal számol is, amire most elgyötörve képes volt. Egyébként ezeknek az ugrásoknak – állapította meg közben – megvan a maguk sajátos technikája. Ha túl nagyra sikerülnek, nagyon oda kell figyelni a talajt éréskor. éréskor. Különösen teherrel. És nehezebb a kővetkez ő ugrást elkezdeni, így van... Mikor a hosszú repülés után el őször léptek a kisbolygó felszínére, milyen jókedvűen bolondoztak! A gyenge nehézkedési er ő miatt az ugrások veszélytelenek voltak, és nagy gyönyör űséget szereztek. Ők hárman – Stef legnag legnagyo yobb bb bánatár bánatára, a, kinek kinek a hajón hajón kellet kellettt maradn maradnia, ia, és “sárga “sárga volt volt az irigységtől" – alaposan megkóstolták a lehetőségeket. Ez volt akkor... de itt és most most?? Hamar Hamar rájö rájött tt,, hogy hogy a folya folyamat matos os ugrá ugráss erőteljes egyensúly egyensúlyozás ozástt követel a két palack miatt. Ezért alaposan lecsökkentette léptei hosszát, míg a végén alig haladt gyorsabban, mint a Földön. Több Többsz ször ör megk megkís ísér érel elte te – álta általá lába bann hiáb hiábaa –, hogy hogy mene menetk tköz özbe benn az útvonalra útvonalra koncentrálj koncentráljon. on. Megpróbált Megpróbált nézelődni is. De alig vette észre az isme ismere retltlen en kris kristá tály ly-f -for ormá máka kat, t, az új, új, még még nem nem láto látott tt szín színes es villo illogá gást st..
Gondol Gondolata ataii mindig mindig vissz visszaka akanya nyarod rodtak tak a komput komputerh erhez. ez. Meg mert mert volna volna esküd esküdni, ni, hogy hogy hibát hibát követe követetttt el a kombin kombináci ációba óban, n, vagy vagy a számít számítógé ógépet pet kezelte rosszul. Görcsö Görcsöse senn arra arra gondol gondolt,t, hogy hogy Frank Frank minden minden pillan pillanatb atban an jelent jelentkez kezhet het.. Hogy a kattogást egyszer csak felváltja sötét tónusú, meleg hangja.
Így aztán észre sem vette, hogy milyen gyorsan rohan az id ő. Mikor végül, mintegy két óra elmúlt elmúltáva ával,l, inkább inkább véletl véletlenül enül,, mint mint tudato tudatosan san megnéz megnézte te az órát, órát, rémülten rémülten megállt megállt.. Hitetl Hitetlenk enkedv edvee nézett nézett körül. körül. Túlfuto Túlfutott tt volna volna a támasz támaszpont ponton? on? Ez a feltét feltételez elezése ése egyre egyre
erősödött, mikor további húsz perc menetelés után még mindig nem ismert fel egyetlen terepalakulatot sem. Mi az, már ez sem létezik?! – tört ki. – Ugyan, marhaság! Még ha ez a... ez a lökőhullám be is omlasztotta volna, a felszerelési tárgyak, a csövek, a keretek, valamennyi idegen test ebben a világban, itt hevernének körös-körül. Beléjük kellene botlanom. “
És ha elvesztettem a tájékozódást, ha téves irányba futok? Nem... Ott elöl, ott a torony meg a tömb. Az, amelyik egy középkori dómhoz hasonlít. De hiszen leszálláskor a torony mindig jobb kézre esett, és azon az oldalon volt a kis barlang vagy grotta is!
Egyszer űen most az ellenkező irányból érkezem."
De remén reményykedés kedése, e, hogy hogy ráta rátalá láll a támas támaszp zpont ontjá jára ra,, féló félóráv rával al kés később rohamo rohamosan san csökkenni kezdett. Keserű öngúnnyal kezdte kiszínezni magában, mi történne, ha mégsem
találná meg a barlangot. “Visszame Visszamehetek hetek a roncshoz roncshoz is. Oxigénem Oxigénem van éppen elég. – Odaütötte Odaütötte a talajhoz a magával cipelt tartályokat, melyek érezhetően nehezedni kezdtek. – Persze éppen tovább is mehetek... Tovább, míg ki nem merülök, lerogyok valahová és el nem alszom... A kötelet... elvágni, amiről Donas mesélt... Hát tényleg ez a legrosszabb? Ugyan, miért is ne?" A tartá tartály lyok ok súly súlyaa egyr egyree nőtt. Eldobn Eldobni!i! Feladn Feladni!i! Úgyis Úgyis remény reménytel telen en az egész! A végén Robina tényleg eldobta az egyik tartályt. És akkor, szinte abban a pillanatban, egy előreugró reugró tömb tömb mögül mögül szemé szemébe be világí világított tott az iboly ibolyasz aszín ínű oktaé oktaéder der.. Mellett Mellettee ott állt állt a kabin. kabin. Azon túl meg a földre földre száll szállást ást segít segítő jelzőberendezés sértetlen állványa. Észhez tért, megfordult, visszaballagott. Felvette az eldobott palackot. Felélénkülve indult neki az óriási kristályfészek bejáratának. Már harmadszor érkezett ide a támaszpontra, de csak most tudatosult benne, milyen keskeny a bejárat. Alig tudott a tartályokkal keresztülnyomakodni keresztülnyomakodni rajta. Bent ellepték a fájdalmas emlékek. Utoljára hárman voltak itt. Jókedvűen játszottak. Láncot alkottak, úgy dobálták egymásnak az ingadozó, súlyos tartályokat, mint léggömböt a gyerekek. A mindennapos mindennapos munkamegosztás réges-régen kialakult már a négy útitárs közö között tt.. Ezt Ezt megk megkön önny nyít ítet ette te,, hogy hogy a komp komput uter er szer szerin intt mind mind a négy négyen en szimpa szimpatiz tizálta áltakk egymás egymással sal,, ilyen ilyen nagy nagy jelent jelentőségű feladat véghezvi véghezviteléné telénéll végze végzetes tes volna volna minden minden szubj szubjekt ektív ív bonyo bonyodal dalom. om. De köztük köztük sohase sohasem m volt volt komolyabb súrlódás. Stef volt a parancsnok, de meg sem kísérelte tekintélyét éreztetni. Nem is kellett. Mindenki a megszokott normák szerint mozgott. Itt a barlangban eszébe jutott, hogy az utolsó leszállóegység kirakásának befejezése után, mikor már elérkezett a visszatérés ideje, Frank csak úgy mellékesen megkérdezte: – Mit gondoltok, lányok, ne nézzünk el még egyszer a kupolába?
Amikor Amikor helyese helyeselte ltek, k, beszólt beszólt a rádiób rádióba: a: – Stef, Stef, meghos meghosszab szabbít bítjuk juk a kiránd kirándulá ulást. st. A kupolához repülünk. Meglehet, elnéztünk ott valamit tegnapel őtt... Rövid szünet
után meg is jött a válasz. Rendben van. Maradjatok adáson. –
Hát Ilyen harmónia uralkodott közöttük. És így nem is volt unalmas a hosszú együttlét. Az ilyen ilyen jó viszony viszony bizony bizonyos os kerete keretekk között között sok mindent megenged. Néha ugratták
egymást, néha vitatkoztak... Ugyanakkor ez a jó viszony megkövetelte a feltétlen bizalmat. Tudniuk kellett, hogy a döntő pillanatban mindenki megteszi a magáét. Szóval elmentek a kupolához. Persze semmi újat nem találtak ezen a pótkiránduláson. De találhattak volna. Sajnos, ilyen könnyen az a kupola nem adta meg magát. Robina most ellenőrizte óráján, hogy útja a baleset helyétől több mint négy óráig tartott. Szóval, ennyivel tévesztettem el leszálláskor a célt! Bepréselődött a cseppkőbarlangba. Itt lenyűgöző volt a meseszerű pompa. Az itteni itteni kristá kristályo lyokk földi földi nagysá nagyságre grend ndűek voltak voltak.. Sokfél Sokfélesé eségük gük szinte szinte áttekinthetetlen. Az egész látvány a rejtettség, titkosság hangulatát sugallta, mint egy mesebeli kincseskamra. A lány hanyagul földre pottyantotta a tartályt. Egy köteg csillogó gipszt ű azonnal szétomlott. Ijedten igazította egyenesre a palackot. A vibráló fény erősen árnyékolva hatolt csak át a falakon. A barlang talán ötve ötvenn méter méter mély mélyen en húzó húzódo dott tt a krist kristál ályh yheg egys ység ég alá. alá. Hátra Hátrafel feléé egyr egyree keskenyedett. Ott már sorban álltak a tartályprizmák. Oxigén meg minden elképzelhető konzerv kon zerv.. Kutatva körülnézett. Most elsősorban a felszerelést szerette volna számba venni. Talált egy lézerpisztolyt, pontosabban inkább lézeres hegeszt ő-vágó berendezést, kint a bejárat előtt meg ott állt az egyszemélyes, zsilippel ellátott kabin. Volt benne három tartalék űrruha. És hozzászámítani mindazt, ami a roncsban található. Az ám, a kabin!" Kiment, megnézte. “Mit is mondott Frank? Azt, hogy ha nem akarjuk, hogy a meteorok agyoncsapják, be kell vinni a barlangba. Csakhogy a bejárat túl keskeny. Ennek kiszélesítése lett volna az utolsó feladatunk Itt." Most nézte meg először életében jobban a kabint. Tulajdonképpen csak afféle űrkonténer volt. 3 méter széles, 4 méter hosszú, 2 méter magas. Most átérezte, hogy ez a műanyagból és fémből készült hasáb itt az egyetlen valami, ami a földi védettség illúzióját adhatja. Élet 24 köbméternyi hazai atmoszférában. Ez valami, még akkor is, ha az embert szelepek, készülékek, tartályok veszik körül... Kiny Kinyititot otta ta a küls külső zsili zsilipa pajtjtót. ót. Mind Mindjá járt rt észr észrev evet ette te a zsil zsilip ipbe be rako rakott tt kéziszerszámokat. kéziszerszámokat. Gépiesen a bejárathoz cipelte őket. Kevéssel Kevéssel később teljes erővel vel verte verte egy csáká csákánny nnyal al a kristá kristályo lyokat kat a bejára bejáratt két oldalá oldalán. n. Valóság alóságos os porpor- és szilán szilánkfe kfelh lhőbe burkol burkolódz ódzott ott.. De hiábavaló volt az erőfeszítés. Alig néhány csúf kis karcolást volt képes ejteni a kemény anyagon. Fárasztó munka volt. Rövid id ő múlva már alig volt képes megemelni a csák csákán ányy nyel nyelét ét.. Erej Erejee foko fokoza zato tosa sann elha elhagy gyta. ta. Abba Abbaha hagy gyta ta,, megpr megprób óbál áltt józanabbul gondolkodni. Valamit hallott a bányászati réselésről. Elővette a –
“
lézervágót, és tíz centiméteres távközökben nyílásokat égetett az ásványba. A köztük levő kristályanyagot már könnyen ki tudta bontani. Nem figyelt az Idő múlására. múlására. Összeszor Összeszorított ított foggal foggal dolgozott, dolgozott, gúnyos gúnyos elégtételt érezve, amikor darab darab után szakadt ki a falból. A bejárat lassan lassan széle szélese sedett dett.. Persz Persze, e, még a legele legelemib mibbb bizton biztonság ságii szabály szabályoka okatt is semm semmib ibee vett vette, e, nem nem figy figyel eltt rá, rá, hogy hogy fent fentrről a nagy nagyob obbb kris kristá tály lyok ok,, ha támaszukat kicsákányozza, kicsákányozza, bármikor a fejére zuhanhatnak. Sok munkával annyira kiszélesedett a bejárat, hogy a kabin keresztülférhetett. Robina meg ott állt előtte, tte, kezé kezébe benn a mér mérőszala szalagga ggal,l, és csak csak most most gondolta meg, hogy ezt a monstrumot, látszólagos könnyűsége ellenére, képtelen megmozdítani. Leszegett fejjel ballagott vissza a kristálybarlangba, maga után húzva a földön a mérőszalagot. Mi az ördögnek kellett az egész?! Állandóan feltolakodott benne ez a “minek" kérdés. Leült a földre. Súlyos kézzel nyomta le a fáradtság. Az idáig cipelt két oxigéntartályra nézett. – Nev Nevets etsége éges! – szak szakaadt ki bel belőle. le. Hang angja rek rekedt edt volt olt az előbbi erőfeszítéstől. – Annyi hever itt, hogy ötven öt ven évre is... Megrázkódott. Megrázkódott. Ugyan, az ég szerelmére! szerelmére! Viszont Viszont tisztában tisztában volt vele, hogy maga a gondolat nem is olyan örült. Akár realitás is lehet. Mit realitás! Egyszerűen ez a keserű valóság! A gombóc lassan egyre feljebb emelkedett a torkában. Testét elborította a veríték, megint hatalmába kerítette a pánik. Két kezét fejéhez szorította. De csak a sisakot érezhette. Ez is csak körülveszi, bezárja, behatárolja... – Meg fogok bolondulni! – mondta ki hangosan. Megnyomta az oxigén-többletadagoló billenty ű jét. Az éltető, hűvös gáz végigmosta arcát. Behunyta szemét, mélyeket lé legzett. Aztán arra kényszerítette magát, hogy egyforma nagyokat lélegezzen ki és be. Egészen addig csinálta, míg el nem fogta f ogta a szédülés. “Csak nem feladni! – szorította össze a fogát. – Négyünk közül senki sem fogja feladni. Ez volt a megállapodás, ha nem is beszéltünk róla." Eszébe jutott, hogy jó néhány órája itt van, és nem evett még semmit azon azon a kis kis konc koncen entrá trátu tumo monn kívü kívül,l, amit amit a kris kristá tály ly tete tetejé jénn étvá étvágy gytal talan anul ul elmajszolt. Kinézett a bejáraton át a kabinra. – Mosdanom is kellene... Cserélni a szkafander elnyelőbetétjét. betétjét. – Legyintett. Legyintett. – Ráér később... Továb ovábbb réve révedez dezet ett. t. Ülté Ültébe benn szétv szétvet etet ette te lábá lábát, t, hátá hátáva vall egy egy halo halom m kristálynak támaszkodott. A grotta tetejére bámult. Egy csodálatosan aranyos foltra, ahol hasábosan kristályosodott kénkovandcsomó függött. Valójában azonban nem is érzékelte, mi van ott. Tudat alatt tisztában volt vele, hogy mostani elernyedése a vég kezdete. De még ez sem rázta fel tespedéséből. Hirt Hirtel elen en egés egészz sor sor Live Live-il -illu lusi sion on jele jelene nett jutot jutottt az eszé eszébe be.. Haso Hasonl nlóó hely helyze zete tek, k, mint mint most most az övé. övé. Lépt Lépten en-n -nyyomon omon lehe lehett ilye ilyesm smitit látn látnii az adásokban. Elmosolyodott. Az a sokféle katasztrófa! Maguk a szerzők persze egyikb ől sem kerültek volna ki élve. De hát ott voltak a hősök! sök! Azok Azok meg a legleh leglehete etetle tleneb nebbb –
helyzetekből is kikecmeregnek... Ám egyetlen olyanra sem emlékezett, ahol valaki egyes-egyedül maradt voln volnaa egy egy apró apró,, elle ellens nség éges es kris kristá tály lytö törme rmelé léke ken, n, mely melyne nekk egyi egyikk olda oldala la járhatatlan ásványdzsungel, ásványdzsungel, a másik meg ércek és fémek sűrű keveréke. Persze, a hősök túlélik... Legtöbbször ott állt az élükön egy acélkemény paranc parancsno snok. k. A tévedh tévedhete etetlen tlen elhatár elhatározá ozások sokat at hozó hozó vezet vezető. És mind minden en mellékszereplőnek legkevesebb két fels őfokú végzettsége volt. Lefogadom, az ilyene ilyenekk már késze készenn állnán állnának ak a tervvel tervvel,, hogyan hogyan lehet lehet innen innen kikerü kikerülni lni.. Nekem sohasem lesz tervem. És az adott helyzetben nem is lehet... Nem vagyo vagyokk eléggé eléggé képzet képzett.t. Mezőoperát operátor… or… mit kezdhe kezdhetné tnékk vele? vele? Hol van errefelé errefelé valamilyen valamilyen mező, mire tudnám használni? Még csak egy ócska mágneses mezeje sincs ennek a bolygótörmeléknek... A fejéb fejében en bujk bujkál álóó tomp tompaa fájda fájdalo lom m most most szúr szúróó lükt lüktet etés ésbe be kezd kezdett ett a halántékán. Amennyire vissza tudott emlékezni, életében el őször volt igazi, komoly fejfájása. Az elsősegélytáska meg a leszállóegységben van. Hát... ha olyan nagyon kell, el is hozhatom. De képtelen volt bármiféle elhatározásra. Megint az oxigénadagolóhoz foly folyam amod odot ott. t. Kiny Kinyúj újtot totta ta test testét ét,, amen amenny nyire ire lehe lehete tett, tt, mert mert már már a háta háta Is elkezdett fájni. Aztán szépen oldalára fordult, behunyta a szemét. Egy ideig még érezte a lüktetést a halántékán, de végül elaludt. Felriadt, mert rettenetesen belenyilallt a fejébe. Meg sem változtatta helyzetét, úgy nyom nyomta ta meg meg az oxig oxigén énad adag agol olóó bille billenty ntyűt. Ám ez is csak pillanatny tnyi megkönnyebbülést megkönnyebbülést hozott. Megnézte az órát, és megdöbbent. Mindössze hat óra telt el azóta, hogy a munkát abbahagyta. Pedig azt hitte, már több napja révedezik itt. Hogyan fognak ezek az órácskák egyszer napokká, hónapokká, évekké összegez ődni? Hátára Hátára fordult fordult,, felbám felbámult ult a boltoz boltozatr atra, a, olyan olyan felüle felületre tre,, mely mely körömn körömnyi yi mézsárga topázokból állt. Legyűr az idő... ... Akár Akármi mitt csin csinál álok ok,, az mind mind érte értelm lmet etle len! n! Mind Minden en értelmetlen! Ez a vég! Végét kell vetni!" Jobb kezével megérintette a szkafander sisakzárjának rögzít őgyűrű jét. Amúgy játékosan, elkezdte lecsavarni. Érezte, hogy a tömítés fokozatosan enged... Elvágni a kötelet l Mi az ördögnek lengedezzem kínok között rajta?" Káprázat lept leptee el, el, mint mintha ha kale kaleid idos oszk zkóp ópba ba bámu bámuln lna. a. Szín Színes es képe képekk kergetőztek, látszólag összefüggéstelenül, de a soron következ ő mindig az előzőből keletkezett. –
“
“
Napsüt Napsütötte ötte tájak tájak vonult vonultak ak előtte. A Kaukáz Kaukázus, us, MagasMagas-Tátr Tátra, a, az Alpok, Alpok, a Niagar Niagara, a, valamennyi vidék, amit EVO-iskolás korában végiglátogatott.
Sosem látott ilyen éles emlékképeket. Érezte az erd ők, legelők illatát. Szinte ellepte bőrét a zuhatagból felszálló pára. És magát is látta, meg a barátalt. Ölelték a sátorkarót, mert vihar söpört végig a fennsíkon. Látta magát nevetve, szétszórt hajfürtökkel az arca körül. Aztán váratlanul mintha újra az Intézetben lett volna. Mellette Willfart, az oktatója. Homlokán sűrűsödtek az összeszaladt ráncok. Lega Legalá lább bb ötve ötvenn évig évig fog fog tart tartan ani,i, míg míg birt birtok okba ba vehet ehetjü jükk a nagy nagy erőmezőket is. És ha nem igyekeztek, még sokkal tovább! Addig meg semmi –
sem lesz a tíz fényévnél távolabbi űrrepülésekből. Ehhez több mint hat év kellene a mai képességeink szerint és több mint nyolc ember... ember... Persze, Willfart túlzott egy kicsit, mint rendesen. És most? Tulajdonképpen milyen messze jutottak?... No, én azért mégis csináltam egyet és mást. Az már valami, ilyen hipermezőt irányítani... Váratlan fordulattal Ed bátyját látta, ahogy nevetve rázza a fejét, mikor ő szerette volna megesketni, hogy nem repül a Marsra, sőt még az eszébe sem jut ilyesmi. De éppen hogy odamegyek! – felelt Ed. – Pontosan azért, mert önző vagyok, magamra gondolok. Ezzel a törött gerinccel nem tudok a Földön dolgozni. Itt nyomorék vagyok. A Marson meg csaknem teljes érték ű ember. Én, amíg csak jártányi erőm lesz, Robi, hasznos akarok lenni! Elvártam volna tőled, hogy megérts. Vagy jobb szeretnéd, ha besavanyodnék? –
Na, látod! Azt meg, hogy neked, húgocskám, szükséged van rám, egyszerűen magad sem hiszed hiszed.. Hát így! így! – Ezzel felöltözött, futó csókot nyomott az arcára, és
belépett a liftbe... Miután Ed valóban elrepült, belátta, hogy nagyon is igaza volt!
– Jó, jó, de én? Lehetek én itt hasznos? Hogy Robina Crux létezik-e ezen az asztero aszteroidán idán,, az teljes teljesen en közömb közömbös. ös. Egyébké Egyébként nt sincs sincs senkine senkinekk joga joga kicsav kicsavarni arni a kést a
kezemb ől, ha el akarom vágni a kötelet... Azok ott kinn – és megint eszébe jutott Donas kézmozdulata – felelősek az elhatározásaikért." Igaz ez?... Aztán itt vannak még az idegenek, akik a kupola adóját meg a lüktető fényforrást hátrahagyták. Az ám, az idegenek! Felegyenesedett. – De hiszen vissza is jöhetnek, meg is találhatnak! És... és – testén végigfutott egy forró hullám – én lennék az els ő ember, aki kapcsolatba lépett velük. Egy ideig kóstolgatta, hogyan landolnának egy idegen űrhajóval a Földön. Hogya Hogyann mutatn mutatnáá be az össze összeser seregl eglő emberek embereknek nek az idegen idegen intell intellige igens ns lényeket, barátait és megmentőit. Oda Oda se figye figyelv lvee csav csavart artaa viss vissza za a záró zárógy gyűrűt. Azér Azértt érzék érzékel elte te a kis kis kattanást, mikor a biztosítás újra a helyére ugrott. Aztán elhúzta a szája szélét. Mit is állapított meg Mandy? Az adót több mint négyszáz földi évvel ezel őtt készítették, és semmi jele annak, hogy az eltelt időben az építők csak egyszer Is itt jártak volna... És a Földr ől? Ott csak annyit tudnak, hogy felfedeztünk egy kisbolygót. De ki képes majd tíz év múlv úlva, mert ert röv rövideb idebbb idő ala alatt nem is érhetnek ide, a kószáló ásványtörmeléket ásványtörmeléket megtalálni? Ez jószerivel lehetetlen. Újra odakapott a zárógyűrűhöz. És az idegenek? Itt lehetnek holnapra vagy akár a következő órában. Ilyen automatikus fényforrást nem azért készít valaki, hogy örökre otthagyja! Legalább az energiaforrást fel kell időnként újítani... Mint Mintha ha egy egy pill pillan anat atny nyii időt sem sem vesz veszteg teget ethe hetn tne, e, Robi Robina na felug felugro rott. tt. Mozdulata túl hevesre sikerült. A boltozatig vágódott, ruhája is felkarcolódott az előremeredő, éles szélű tetr tetraé aéde dere reke ken. n. Miko Mikorr tala talajtjt ért, ért, kezé kezéve vell ösztönösen szkafanderét simította le, aztán kilépett a nyilason. A hirtelen ugrás még kínzóbbá fokozta fejfájását. Megállt a síkságon, az eget kémlelte. – Sajnos, el kell hoznom az orvosságos táskát. –
–
És anél anélkü küll hogy hogy egy egy pill pillan antá tást st vete vetett tt volna olna a grot grottá tára ra,, kemén eménye yenn tovamasírozott, nem törődve halántékának kínzó lüktetésével, sem az el őtte álló négyórás úttal. Dacosan optimista hangulata nem tartott sokáig. Később meg meg nem tud tudta voln olna mond mondaani, ni, hogy hogyan an kerü kerültlt vissz isszaa a krist kristály ályba barl rlan angh ghoz oz.. A ronc roncsn snál ál már már nem nem volt volt egés egésze zenn eszm eszmél élet etén énél él.. Felpakolta az orvosságos táskát, tetejébe a konzerves tartályt, és gépiesen, lépésről lépésre legyűrte a visszautat. Még jó, hogy a fájdalmas lüktetés a fejében kissé csökkent. Helyette az volt az érzése, hogy egész feje egyetlen tartály, melyben minden mozdulatától, a nehézségi erő törvényeit követve, ide-oda lottyan a folyadék. Furcsa érzés volt. Támolyogni kezdett, s lassan az öntudatlanság határáig jutott. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy fejét hideg vízbe márthassa. Mikor megérkezett, nagy er őfeszítéssel kinyitotta a zsilipet, persze későn zárta vissza. A levegő kiszökött, a kabint újra fel kellett töltenie. Végre nagy nehezen lefejtette a sisakot a fejér ől. Végigöntötte magát egy tartály vízzel, aztán semmiről sem tudott többé.
Valamikor, bizonyára jóval később, egy csillagraj közepén találta magát. Együtt repült velük. velük. Azok meg egyre közelebb kerültek hozzá, tűzgolyókká duzzadtak, már-már érintették, aztán szétpukkantak, és mintha ásványok lettek volna, elgőzölögtek. Egyszerre az űrből kibukkant a kisbolygó világító tányérja. Újra az útitársai között volt. Ott álltak mind a négyen a kormányfülkében, a meteorveszély ellenére levették az ablak páncélzatát, és lelkesen
bámulták az ismeretlen égitestet, ahonnan változatlan frekvencián, sztereotip egyformasággal áradt az érthetetlen jelzés. Zuhantak a világító tányér felé... A kép hirtelen szétesett. Most már az űrhajón kívül, egyedül zuhant a csillo csillogó gó kristá kristályo lyokk közé, közé, melyek melyek egyre egyre fenyeg fenyeget etőbbe bben nőttek tek, már főié magasodtak... az obeliszkek mindenfel ől őt fenyegették… és a repülés csak egyre tovább tartott. Mintha fény csillant volna... Robina felriadt.
...A hátán feküdt. Fölötte ott keringtek a csillagok, de ezek nem jöttek közelebb. Egy azonban kivált közülük, golyó alakú űrhajóvá fúvódott fúvódott fel, egyre nagyobb lett. Aztán, Aztán, mintha arca nőtt volna, de ekkor már nem tudta áttekinteni az egészet, olyan közel volt hozzá. Az arc rákacsintott. Robina ráfújt, s erre az áttetsző gömbbé változott és szétpattant. Kihúzta Kihúzta maga alól a karját, felsőtestét kissé megemelte. De a feje csak néhány centivel került feljebb. Óriási nagynak, nehéznek érezte, mintha nem is a testéhez tartozna. Tompán kongott, mikor visszaejtette.
Úgy érezte, alvadt vérben fekszik. Óvatosan forgatta a fejét jobbra-balra. Ez könnyen ment. – Aha! Szóval ilyen az, ha az ember elvágja a kötelet... De nem! – felkiáltott és felriadt. Néhány lélegzetvételnyi időre magához tért. A hátán valami hideget érzett. Rémülten kapott a nyakához. Haja vizes, összeragadt... Igen, ez csak víz... Körülnézett, bár feje alig akart a parancsnak engedelmeskedni. Csak egy víztartály dőlt fel. Feje annak a tócsájában feküdt. Oldalt halkan zúgott egy oxigénszelep. Keze ügyébe esett, elcsavarta. Nem ment könnyen, mintha minden erő kiszállt volna a karjából. Valamit alamit enni.. enni.... – Kitapo Kitapoga gatta tta űrruhájában az ételsűrítmény tartályát. Undor dorodv odva ráz rázkód kódott ott meg meg, mik mikor a mell mellet ette te levő, teli elszívó ívó- és hulladéktartályt megérintette. Alig volt annyi ereje, hogy az élelmiszer-rúdból egy darabot letörjön, és a szájába gyömöszölje. – Most kellene a gyógyszer... – Körülforgatta a fejét. Eszébe jutott az orvosi táska. Kinn hever a zsilip előtt. Borzasztóan nehéz volt a feje. És egy cseppet sem érezte, hogy ereje –
visszatérne. Megint elkábult. Mintha a leszállóegység törzsén lovagolt volna. A hajó felalá ringatódzott vele a tükörfal előtt. Ő nevetett, és látta, amint kibontott szőke haja repül utána. De ez már már nem is a kish ishajó volt volt,, hane anem a himba imba az EVO-i VO-isskola kola vidámparkjában. A hajócska mellett kacagva kuporgott, ott álltak szülei és Ed. Ez volt Robina első napja az EVO-ban. Edre várt a feladat, hogy bevezesse öt az iskolai élet rejtelmeibe. Ö már két éve odajárt. Robina nagyon büszke volt, örült az iskolának. Szülei azt hitték, hogy a himbával meg a többi játékkal fokozzák f okozzák örömét, megkönnyítik a búcsút... Aztá Aztánn már már csak csak Ed volt olt ott, ott, a báty átyja. ja. Nagy agyon kom komoly olyan vett ette a rábízottakat, hogy bevezesse bámuló kishúgát az intézmény rejtelmeibe. Végü Végüll a búcs búcsúú majd majdne nem m csak csak terh terhes es köte kötele less sség éggé gé vált vált.. Gyer Gyerme meki ki tapintattal hagyta szépen elmúlni ezt a percet.
Kábult Kábultságá ságából ból még többsz többször ör tért tért magához magához.. Ilyenk Ilyenkor or apatiku apatikusan san leült leült egy székre, székre, gépiesen gépiesen a szájába szájába tömött egy darabkát a széthullott széthullott ételkoncentrátu ételkoncentrátumból. mból. Ivott egy kortyot, és visszaesett visszaesett tompa, összefüggést összefüggéstelen elen félálmába. Nagyon furcsa volt az egész. Mindenen áthatolt a kínzó fejfájás, akármi bukkant elő emlékezetéből. Keveredett a gyermekkor a közelmúlttal. Fantomokként futottak előtte az arcok. Frank meg a többi útitárs ott állt
szülei mellett, Ed is ott volt, sőt még Borisz is. Közben iskolatársak, tanárok... és megint csak a kristályok... Abban Abban a néhány néhány percbe percben, n, amikor amikor magáho magáhozz tért, tért, jelent jelentkez kezett ett a józan józan meggondolás. – Te! Te! Fel kellene kelni, levetkőzni, abszorbert cserélni, tisztálkodni! Ám e félénken kopogtató gondolatok egyike sem volt elég erős ahhoz, hogy valóban megmozdítsa. Még az óráját sem tudta megnézni, mert ehhez fel kellett volna emelnie a karját. Egyetlen vágyat érzett, el kellene e ngednie magát... De nem lehet a fájdalom
miatt. A fájd fájdal alom omna nakk is vége végett lehe lehetn tnee vetni etni.. Csak Csak be kell kellen enee hozn hoznii az orvosságos táskát a zsilipből. Már úgy látszott, ez az ötlet új erőt önt belé. Egyszer még sisakját is közelebb húzta magához. De a sisak kimon kimondha dhatat tatlan lanul ul nehéz nehéz volt. volt. Erre megállt megállt,, feje feje oldalr oldalraa hanyat hanyatlot lott,t, és a dobolás a halántékában újra átvette a hatalmat... Végü Végüll mégi mégiss magá magáho hozz tért tért.. Kábu Kábultlt volt volt ugy ugyan, an, de külö különö nöss módo módonn fölszabadultnak és könny űnek érezte magát. Az érzés kissé a szédüléshez hasonlított. Mintha egy mérhetetlenül nagy ejtőernyőn lógna, amelyet elkapott a szélvihar, szélvihar, vagy amely hirtelen légzsákba került. Képtelen volt tájékozódni. És belsejét még valami mardosta. Rettenetes éhséget érzett. Óvatosan kinyitotta a szemét. Nem látott semmit. Tejszín Tejszínű homály uralkodott körülötte. Fokozatosan, apró részletekben végre felfogta helyzetét. Végigpróbálgatta tagjait, egyik ujját a másik után. Megállapította, hogy hason fekszik a kemény, kemény, sima talajon, arcát a sisak si sak szemüvegéhez nyomva. nyomva. A tájé tájékkozódássa ozódássall egyidej egyidejűleg leg apró apró emlé emlékf kfos oszl zlán ányo yokk is előkerült kerültek ek.. A roncs... az orvosi táska... a zsilip... Elöntötte a meleg. Hol vagyok egyáltalán? – Óvatosan megmozdította a karját, – Most! – adta ki k i magának az a z utasítást, és felemelte a fejét. Csak ennél e nnél a mozdulatnál vette észre, mennyire erőtlen. –
Végre felismerte felismerte a környezetet. környezetet. Jobbra tőle ott állt, kissé már távolabb a síkság felé, az ibolyaszínű oktaéder. Előtte a befagyott tóhoz hasonlító síkság. Akkor, ezt már biztosan tudta, háta mögött van a grotta bejárata.
Érezte, hogy gyengesége miatt képtelen egyetlen mozdulattal talpra állni.
Oldalára fordult, lábát maga alá húzta, majd ül ő helyzetbe görbült. Minden inga ingado dozo zott tt körü körülö lött tte. e. Aztá Aztánn lass lassan an megn megnyu yuggodta odtakk a kris kristá tály lyok ok és a barlangbejárat. Most éppen arra nézett. Kezét a sisakszelephez emelte. Még jó, hogy ez beugrott! Az űrruha auto autonó nóm m rend rendsz szer eree szab szabál ályo yosa sann működö ködött tt,, ezt ezt egye egyetle tlenn pill pillan antá táss ssal al megállapíthatta az övére csatolt m űszerről. Megnéz Megnézte te az óráját óráját,, és megrémül megrémült. t. Többsz Többször ör leolva leolvasta sta az Időt, míg végül nagy nehezen felfogta, hogy balesete óta 27 földi nap telt el. – Lehetetlen! – motyogta maga elé. – Hogy maradtam életben? Feláll Felállni ni egyált egyáltalá alánn nem nem tudott tudott.. Lába Lába felmon felmondta dta a szolgá szolgálat latot. ot. Lassan Lassan odakúszott a zsilipnyíláshoz. Először szanaszéjjel szórt gyógyszerekre bukkant, aztán meglátta a nyitott és kiborított orvosi táskát. Mögötte ott állt nyitott záróreteszekkel a zsilipkabin külső bejárata. Robina keresztül látott a lakórekeszig, biztos jeléül annak, hogy a belső zsilip is nyitva áll. Nyomás és levegő rég elszöktek a kabinból. Ezt aztán jól megcsináltam! – mondta ki a véleményét. Felkapaszkodott a zsiliphez. Nem kis erőfeszítésbe került ernyedt testét keresztül er őszakolni a bejáraton. Hihetetlenül nehéz volt elzárni a nyilast. A légtartály szelepjeihez vonszolta magát. Csak a tartalékszelepet volt képes megnyitni, a f őkapcsoló erőt kívánt volna. Aztán fáradtan lehanyatlott. A halk, hullámzó mzó szi sziszegés már már betöltöt tötte a helyi lyiséget, de a nyomásszabályozó még nem kapcsolt ki, mikor Robina már megoldotta a sisakzárat. Csak mikor megtette, tudatosult benne, hogy már megint vét a szabályzat ellen. El is mosolyodott. Pedig a szabályzat a jó! Érezte, hogy a kabinban még nagyon kevés a levegő. Gyorsan, kapkodva lélegzett. De ahogy megszabadult a sisaktól, máris az élelmiszer-koncentrátum szerteszét hever ő maradékai után nyúlt. Két kesztyűs kezével tömte kisebesedett szájába, mohón habzsolta, bár elég nehezen tudta lenyelni. Sajnos, a józan ész még csak nagyon halk hangon jelentkezett. Pedig tudta, hogy ezzel a s űrítmény-mennyiséggel, amit itt betömött, régen túllépte a jóllakottság határát. Mégis a morzsák után nyúlt, azokat is elrágcsálta. Friss vizest vizestart artály álytt bontot bontott,t, mohón mohón nekies nekiesett ett,, de ivás ivás közben közben hirtel hirtelen en megáll megállt.t. Eszé Eszébe be juto jutott, tt, hogy hogy a vízk vízkés észl zlet et hatá határo rozz zzaa meg élet életbe benn mara maradá dásá sána nakk időtartamát. Letette a tartályt, és csaknem elégedetten dőlt hátra. Hamar feladta a kísérletet, hogy visszaemlékezzék a legutolsó időszak eseményeire. Nem tudta, hogyan és mikor vette fel a sisakot, hagyta el a kabint, mikor és milyen orvosságot vett be. Mindenesetre, mindezt megtette, úgy látszik, még a kell ő pillanatban... A sötét gondolatok máris furdalni kezdték. Tényleg a kellő pillanatban? Nem lett volna jobb nem bevenni a gyógyszert, vagy nem a megfelel őt venni elő? Elké Elképz pzel elte te magá magátt a bejá bejára ratt előtt heverv heverve, e, az örökké örökkéva valós lósági ágigg vagy vagy legalább addig, míg megtalálják... Nem! Még pislákol egy halvány kis reménysugár! Egyszer, Egyszer, az elején valamikor már majdnem hozzányúlt a sisakszelephez... – Semmi jogom sem volt hozzá! – morogta. – Senkinek sincs joga, de nekem a legkevésbé. Szép kis űrhajós vagyok! Ennek vége. Ki kell találnom valami értelmeset. Mindenekel őtt végre le kellene vetni a szkafandert. –
–
De ez még még most most sem sem sike sikerü rültlt.. Ott Ott ülté ültébe benn elal elalud udt. t. Feje Feje a mell mellér éree hanyatlott és halkan horkolt... Mire felébredt, újra eltelt 14 óra. A kiadós alvás után szellemileg egészen frissnek érezte magát, de azt Is megállapította, hogy testileg még ugyancsak gyenge. Alig tudott felállni. A gyenge gravitáció miatt erősen kellett koncentrálnia, s erőit úgy adagolni, hogy koordináltan, veszélytelenül mozoghasson. Először ellenőrizte a kabin atmoszféráját. Gondosan utánaszabályozott. Aztán Aztán sorra sorra vette vette a vízvis vízvissza szanye nyellőt, a konze konzervk rvkész észlet letet. et. Végül Végül undorr undorral al ledo ledobá báltlt magá magáró róll mind minden ent. t. Nemc Nemcsa sakk a szka szkafa fand nder ert, t, de valam alamen enny nyii ruhadarabj ruhadarabját, át, összecso összecsomózta mózta őket egy csomagba, és néhány liter oxigént elvesztegetve, kitette a zsilipen. Már tudta, hogy nagyon kell a vízzel takarékoskodnia. Mégis alaposan megmosdott. Egészen újjászületett. Utána leheveredett, és lehunyt szemekkel élvezte a szkafander nélküli élet kötet kötetlen len gyöny gyönyör örűség ségét. ét. Bőre felfr felfris issü sültlt az oxig oxigén éndú dúss atmos atmoszf zfér éráb ában an.. Hamarosan újra éhesnek érezte magát. Még mindig meztelenül lukulluszi lakomát állított össze magának. Ilyesmit a szabályzat csak rendkívüli alkalmakra engedélyez. – Itt a rendkívüli alkalom! – kiáltott vidáman. – Robina Crux feltámadása! f eltámadása! Megajándékozta magát három deci borral, halsalátát evett, egy fél csirkét és jó adag crapsot. Ez a gyümölcs a Mars híres Kulka-barlangjában terem. Utána szépen tovább pihent. Lassacskán érezte, hogy tagjaiba visszatér az er ő. Fiatal életének ébredező ereje most csak egy kívánsággal töltötte el: túlélni! Rajt Rajtak akap apta ta magá magát, t, hogy hogy mári máriss azt azt lato latolg lgatj atja, a, medd meddig ig tarth tarthat atna nakk ki készl készlete etei,i, elsősorb sorban an a víz. víz. Hama Hamaro rosa sann megáll megállap apít ítot otta ta,, hogy hogy képt képtel elen en áttekinteni a raktárt. – Ezt pontosan ki kell számítani! Leltározni kell itt a grottában meg a roncsnál. És itt is összerakni a szanaszét hever ő készleteket... Azaz, mire vársz, Robi? Van munkád! Elsőnek ren rendez dezte a kabin bin bels elsejét ejét.. Aztá Aztánn a szűkös kös lehe lehettőségeket figyelembe véve gondosan új ruhát választott magának. Hamar legyőzte azt a könnyű borzongást, mely elfogta, mikor belebújt a friss szkafanderbe.
Elkép Elképeszt esztett ettee a szörny szörnyű rendet rendetlen lenség, ség, mely a kabin kabin körül körül uralkodo uralkodott. tt. Gondosan Gondosan,, csaknem pedánsan összeszedte a gyógyszereket, felhalmozta a tartályokat. Még
azok azokat at a szil szilán ánkkokat okat Is elho elhord rdta ta,, mely melyek ek a bejá bejára ratt kisz kiszél éles esít ítés ésén énél él keletkeztek. Megbékélten nézeti körül. Még egyszer ellen őrizte felszerelését, aztán nekivágott a roncshoz vezet ő útnak. Első fordulójában egy köteg csövet hozott magéval. Egy E gy egész napi nehéz munkába került aztán emelőnek és görgőnek használt csövekkel zsilipes kabinját centiméterről centiméterre a védett barlangba tolni. Mikor a konténer elfoglalta végleges helyét a bejárattól balra, Robina, bár holtfáradt volt, először érezte a kisbolygón, hogy büszke a teljesítményére. Végignézett birodalmán. A kabin ott állt a bejárat mellett, még éppen kellően megvilágítva. A tágas grotta mélyén a készlethalmok félhomályba vesztek. Elégedett volt. És kénytelen volt megkérdezni magától: elképzelhető, hogy egy ember ezt a kis szögletet otthonának tekintse?
3. A harmadik napon már hetedik fordulóját járta a barlanghoz. Most is meg volt rakva öt oxigénpalackkal meg két víztartállyal, melyeket hevederrel kötött össz össze. e. Hátá Hátába ban, n, lábá lábába bann zsong zsongot ottt a fárad fáradts tság ág.. Ekko Ekkorr kezd kezdte te egy egy ötle ötlett biri birizg zgál álni ni.. A vill villan anás ásny nyii gond gondol olat at mind mindjá járt rt egy egy mási másikk gond gondol olat atssort ort is megindított. Azt ugyanis, hogy ő eddig, még saját szemében is, műszaki analfabétának számított. Olyan embernek, aki használja ugyan a technikát, de sem működésének lényegével, sem a folyamatok jelent őségével nincs tisztában. Hogy mosolygott mindig a tudós Erp tanár úr, ha műszaki dologról kellett beszélnem... Bizony, kár... Robina ugyanis valamelyik hajtómű vagy rakéta felhasználásával, kerekek segítségé segítségével, vel, járművet akar akartt bark barkác ácso soln lni.i. Bárm Bármitit,, ami ami menn mennii tud, tud, és csökkentheti erőfeszítéseit. Jó ötlet volt, mégis el akarta vetni. Minek? Minél tovább tart ez a szállítás, annál jobb! Visszarettentette a gondolat, hogy utána nem lesz mit tennie. – És amellett el kell készíteni a leltárt... még szép! Aztán jön a rettentő bizonyosság: összesen ennyi id őd van hátra! Úgy Úgy kime kimele lege gede dett tt az űrruh rruháb ában an,, hogy hogy viss visszzavet avette te a hőszabályzót. Meglassít Meglassította otta lépteit. lépteit. Agyának Agyának fogaskerek fogaskerekei ei ugyancsak ugyancsak forogtak! forogtak! Aztán a tartályokat letette, egy percig még határozatlanul állt, majd először lassan, végül egyre gyorsabban nekilódult. Ezek nem futnak el előlem – nyugtatgatta magát. – De ki kell próbálnom az ötletet! Ilyen gyorsan még sohasem tette meg az utat a roncsig, most a gondolatai hajtották előre. –
–
–
Már látta magát, amint körbeszáguld a kristálytavon, sőt a kisebb emelkedőkre is feljut. Azt vette észre, hogy minden ásványkolosszusról az jut eszébe, le tudja-e győzni majd az ő
csodaautója. Négy nap nehéz munka következett. Nem szakította meg csak evés és alvás. Az erőfeszítés úgy kimerítette, mint még semmi az életben. De ami előtte állt, minden volt, csak nem csodaautó. Az utolsó nap nem is dolgozott rendesen, csak fuserált. Alig várta a próbautat. “A finom finomab abbb munk munkát át – gond gondol olta ta – később is pótol pótolha hato tom. m. A lény lényeg eg,, hogy hogy működjön." Mégsem működött, pedig milyen szépen kitervelte... Talált három, az űrhajón kívüli mozgáshoz használatos rakétapisztolyt. Ezeket sikerült visz viszony onyla lagg nem nem nagy nagy munk munkáv ával al egy tartá tartály lyhoz hoz csat csatla lakoz kozta tatni tni.. Ebb Ebből vehe vehett tték ék fel fel folyamatosan az üzemanyagot. Csak a hajtóanyagcsövek tömítése okozott gondot, míg fel nem fedezte, milyen jól megfelelnek a célnak a leszállóegység bels ő m űanyag borításának felolvasztott darabjai.
Nem volt volt éppen éppen veszé veszélyt lytele elenn a lézerv lézervágó ágóval val dolgoz dolgozni. ni. Egysz Egyszer er elég elég komolyan megégette a bal keszty ű jét, másszor majdnem lyukat égetett a szkafander csizmájába. Mégis nagyon örült, mikor a rakétapisztolyok és a tartály végre szerves egészet alkotott.
Jóformá Jóformánn áthida áthidalha lhatatl tatlan an nehézsé nehézséget get jelente jelentett tt az alváz alváz megépít megépítése ése.. És a kerekek kerekek!! Robina az ügy érdekében már második napja csak craps-gyümölcsön élt, mert három üres konzervdobozra volt szüksége. Ezek a termoplaszt-dobozok 25 centiméter magasak voltak,
körülbelü körülbelüll 15 centiméter centiméteres es átmérővel. Földi körülmények között sohasem
jöhettek volna kerékként számításba, de itt, a gyenge gravitációra való tekintettel, elég szilárdnak bizonyultak. bi zonyultak. Ami végül is ily módon megszületett, inkább egy miniúthenger és egy XX. század század végi dekadensdekadens-absz absztrakt trakt képzőművészeti vészeti alkotás alkotás keresztez keresztezésén ésének ek látszott, s nem járműnek.
Vágy Vágyak akoz ozva va gond gondolt olt az erőmezővel vel mozga mozgato tott tt járm járművekre vekre,, a hangt hangtal alan an,, eleg elegán ánss alkotásokra, melyek minden földi háztartásban megtalálhatók. Kettő közülük a Reaktom
rakterében pusztult el. Furcsa külleme ellenére úgy látszott, a kiskocsit az elüls ő henger jobbrabalra mozgatásával talán lábbal kormányozni lehet, és legalább sík terepen simán kell gurulnia. Hát majdnem így is volt. Még szerencse, hogy a járm ű éppen a roncs felé volt fordítva, egyébként a rakétaszerkezet első begyújtásakor valószín űleg eltűnt volna olna a soha soha visz viszon ontt nem nem látá látásr sra, a, így így csak csak a lesz leszál álló lóeg egys ység égne nekk ütközött. Az első henger kitörött, a drótkötések egy része elszakadt vagy megereszkedett. Érdekes, Robina alig mérgelődött. Régebben valószín űleg feladta volna, így közvetlenül a cél előtt. Most öröme túlszárnyalta csalódását. Hiszen ez a vacak mégiscsak megtett öner őből vagy tíz métert! És ezt a szerkentyűt a saját kezével építette... Képes volt gépet készíteni, valóságos műszaki csodát tett! A törött henger kicserélése még egy napi munkába került. És ami ennél is súlyosabb, öt további gyümölcsebédbe. Arra ugyanis nem tudta rászánni magát, hogy egyszerűen eldobja a doboz tartalmát. Pedig már azt képzelte, hogy hogy testéb testéből nőnek nek ki a Mars Mars-m -moh ohaa indá indái,i, amel amelyyek ezek ezeket et a fino finom m gyümölcsöket termik. A máso másodi dikk kísé kísérl rleti eti star startt sem sem hozo hozott tt telj teljes es sike sikert rt.. Most Most befék befékez ezte te a járművet, és ráült. A szelepet csak résnyire nyitotta. Nem is történt semmi. Kénytelen volt több gázt adni, s akkor kiderült egy újabb tökéletlenség. A három kipufogó lüktetve, kiegyenlítetlenül dolgozott. Pedig ezen múlt volna a jármű irányítása. Így a hengerek nem egyforma sebességgel indultak útnak – ebbe nyilván nyilván a gyenge gyenge nehézkedés nehézkedés is belejátsz belejátszott ott –, s az egész szerkenty szerkentyű elkezdett forogni. Újabb napjába került az adagolóberendezés kitalálása és beépítése. Ez már már bizt biztos osít ítot otta ta a háro három m szel szelep ep egyf egyfor orma ma munk munkáj áját át.. Közb Közben en csak csak úgy úgy mellékesen arra is rájött, talán egyetlen szelep is elég lett volna a járm ű mozgat mozgatásá ásához hoz.. Nagyon Nagyon büszk büszkee volt. volt. Szinte Szinte minden mindenre re képes képesnek nek érezte érezte magát. Ilyen alkotó szellem előtt nem lehet akadály! A legközelebbi nap meghozta a várva várt indulást. Mégis azzal telt el, hogy Robina az “öszvérkéjét" – így nevezte el alkotását – javította. Az els ő kanya kanyart rt ugyani ugyaniss kissé kissé szűkre vette. vette. A centri centrifug fugáli áliss erő lerepí lerepítet tette, te, s az öszvérke elszáguldott, keresztben a tavon. Még szerencse. Ha a hosszanti irány iránytt válasz választja tja,, ki tudja, tudja, rábukk rábukkanh anhatat-ee valaha valaha.. A kisko kiskocsi csi fennak fennakadt adt két kristálytömb között, ott függött sziszegve és az er őlködéstől rángatózva, míg Robina a futástól lihegve végre elzárta a szelepet. Ezek után be kellett építeni még egy zárórugót is, mely megszakítja az üzemanyag adagolását, adagolását, ha átváltják az e célra szolgáló emelty űt. De most már valóban elkészült. Úgy érezte, ezekben a napokban több m űszaki tudást sajátított el – a megértett összefüggések révén –, mint kiképzésének négy éve alatt. Erre módfelett büszke is volt.
Mielőtt tovahajtott volna, néhány percet az erőgyű jtésnek szentelt. Csak most döbbent rá nagy meglepetésére, hogy amíg az öszvérkén dolgozott, egye egyetle tlene negy gysz szer er sem sem jutot jutottt eszé eszébe be nyom nyomas aszt ztóó jöv jövő je. Sőt útitár útitársai sainak nak szomorú vége sem. Most már csak úgy érzékelte a katasztrófát, mint rég múlt eseményt, mely nem vált ki heves érzelmeket, éppen csak megérinti az embe embert rt.. Kiss Kisséé meg meg Is ütkö ütközzött ött ezen ezen.. De a mási másikk pill pillan anat atba bann már már a gázadagolóval gázadagolóval játszott. Az a lényeg, hogy így gyorsabban el tudja szállítani a roncstól az ott heverő készleteket. Ez pedig már a leltár elkészítése miatt is fontos. Azért addig még elfecsérelt egy újabb napot, egy e gy tartály hajtóanyagot meg nem kevés saját energiát, míg kipróbálta a barkácsolt kocsit. Egyszer – mind mindig ig partk partköz özel elbe benn hala haladv dvaa – megk megker erül ülte te az egés egészz tava tavat. t. Miko Mikorr már már biztosabb volt a kormányzásban, nézegette a kristályok sokféleségét. Három akaratlan megállásra is kényszerült. Kisebb javításokat, igazításokat kellett még elvégezni az öszvérke szerkezetén. Végül épségben visszaért a törött kishajóhoz. Aztán nekikezdett a szállításnak. Most már napnál világosabb volt – még ez is büszkeséggel töltötte el –, hogy a kiskocsi teljesítményét túlméretezte. Jó néhány tar tartály ályt egymás máshoz kötött, úgy vontat tatta mag maga után a többletszállítmányt. Meg is volt elégedve az els ő fuvarral. Néha, igaz, még túl vakmerő kany kanyaro aroka katt vett, vett, de idej idejéb ében en ura ura mara maradt dt gépé gépéne nek, k, és lass lassan an kiis kiisme mert rtee csalafintaságalt. Útközben énekelni kezdett. Mindent, ami csak az eszébe jutott. Népdalokat, divatos slágereket, pontosabban olyanokat, melyek a Földön néhány évvel ezelőtt divatosak voltak.
Még szirup szirupos os táncda táncdalok lokat at is, pedig pedig azok azok rendes rendes körülm körülmény ények ek között között az idegeire mentek. Lassan-lassan felfedezte ennek a különös égitestnek fanyar, egyedülálló szépségét. Némi optimizmus kerítette hatalmába, ez elfedte a rettegést a várható jövőtől.
Közben Közben egysze egyszerr apa is eszébe eszébe jutott jutott.. Vajon ajon ő hogyan viselkedne itt? Kirántaná a veszél veszélyh yhelyz elyzet et a letarg letargiku ikuss látsza látszatme tmegbé gbékél kéltség tségbből, vagy vagy éppen éppen telj teljes es rezig rezigná náci ciób óbaa süllyedne? Robina most szilárdan hitte, hogy apa a régi, lendületes, célratörő emberré változott volna vissza. Még az is eszébe jutott, meg kellene próbálni hasonló
próbatétel elé állítani. Ed bizonyára tudná, érdemes-e... – Ugyan, Robi! Csak maradj a valóság talaján! Veled ugyan mi történt, még nem is olyan régen? – összerázkódva gondolt vissza a meglazított sisakbiztosítóra. Még akkor sem sokkal lohadt te a kedve, mikor hirtelen ráeszmélt, hogy apát meg Edét a bizonyossággal határos valószín űség szerint soha többé nem fogja látni. Éppen nehéz terepen járt az öszvérkével. Olyan övezeten hatolt keresztül, ahol az ásványok felfújt, megmerevedett hólyagokként törtek elő a talajb talajból. ól. A bukdác bukdácso solás lás minden minden figyelm figyelmét ét igényb igénybee vette. vette. Óvatos Óvatosan an elkanyarodott, hogy kikerülhessen egy nagyobb akadályt. Gondterhelten hátralesett a rakományra. A vontatott tartályok némán ugráltak a kis jármű
után, látszott azonban, éppen hogy elviselik a
durva bánásmódot. Micsoda recsegés-ropogás volna itt normális atmoszféra és nehézkedés mellett! Most valósággal kívánta, bárcsak hallaná... Ezen a napon be is fejez ődött a készletek elszállítása. A következő két nap alatt teljesen kiürítette a roncsot. Mindent a grottába szállított, amit csak képes volt leszerelni, és amir ől úgy gondolta, hogy valamire használható.
Sokféle értékes dolgot elvontatott ez alatt az id ő alatt. Talált vízbontó készüléket, néhány motoros szerszámot, egy kicsi, szinte régiségnek számító “mindenevő" motort. Ezt a fajtát idáig nem is ismerte, s nem is tudná, mire való, ha nincs véletlenül mellette a használati utasítás. Nagy tömeg elektronikus panelt is kiszerelt. Ezekkel egyel őre nem tudta, mit fog kezdeni. Talált egy domborműves mintával díszített bőrzsákot is, mely háromnegyedig meg volt töltve valami puha, képlékeny képléken y anyaggal. Ez a lelet felkeltette a kíváncsiságát. A szétrakott anyag- és kacathalom közepén leült, és kibontotta a tarisznyát.
Meglepődött. Kétségtelen, különféle növényi magvak voltak benne, porrá száradt földben. Egy csipetet a sisakszelephez közelített. Fanyar szagot érzett. Föld! – suttogta. Egyszerre izgalomba jött. Lassan ingatta a fejét, hogy elnyomja feltörő meghatottságát. – Ugyan ki foglalkozik manapság még ilyesmivel? Nézte a szép kis bőriszáko riszákot.t. Talán alán Mandyé Mandyé volt. volt. Ő hajla hajlamos mos volt volt a nosztalgiá nosztalgiára, ra, alkalomadtá alkalomadtánn szentiment szentimentális ális is tudott tudott lenni. lenni. Senki nem énekelt énekelt olyan érzéssel, olyan mély belső odaadással, mint Mandy. Persze, mérsékelt zenei zenei képes képesség ségeit eit nem mindig mindig sikerü sikerültlt palás palástoln tolnia. ia. Össze Összeszo szorul rultt szívv szívvel el gondolt barátnő jére. Mand Mandy! y! Szin Szinte te maga maga előtt látt láttaa a kere kerek, k, bodo bodorr gesz geszte teny nyes eszí zínn hajj hajjal al keretezett arcot. Furcsa lány volt. Gyakran ábrándozott, tudott bensőségesen dudo dudorá rász szni ni.. Stef Steffe fell pedig pedig szin szinte te kíno kínosa sann gyen gyengé gédd volt volt a visz viszon onya ya.. S ugyanakkor sokszor száraz, gúnnyal vagy kedélyes oldalba taszítással, de utolér utolérhet hetetl etlen en határo határozot zottsá tságg ggal al segíte segítetttt megold megoldani ani bármily bármilyen en problé problémát mát bárkinek a legénységb ől. És mennyire Igyekezett, hogy engem Frankhoz tereljen! – kénytelen volt feln felnev evet etnni. – Annak nnak idej idején én valós alószí zínnűleg leg megl megleh ehet etősen ostobácsk ostobácskának ának tűnhettem... “Nézzétek, a leányzó elpirult!" – Persze hogy elpirult Robina, mikor Mand Mandyy ezt ezt ismé ismétel telge gett ttee melle mellett tte. e. Ez a bemu bemuta tatko tkozá zásk skor or volt volt,, abba abbann a pillanatban, mikor egyáltalán felfogta, hogy négyen fognak évekig együtt utazni. És hogy Mandy és Stef “ősidők óta" – ez volt Mandy szavajárása – barátok, így egyedül Frank jöhet az ő számára partnerként számításba. Így. Így. És ez a Frank Frank akkor akkor szégy szégyent entele elenül nül mustrál mustrálga gatta. tta. Aztán, Aztán, mintha mintha valami valami ételt kóstolt kóstolt volna volna meg, csak annyit dörmögött: dörmögött: “Hát igen!" igen!" De ez úgy hang hangzo zott, tt, mint mintha ha vala valami mi apró aprósá ságg még még hián hiányo yozn znaa abbó abbóll az étel ételbből, bár bár egészében véve aránylag jól sikerült. Gyorsan Gyorsan félrerakta félrerakta a tarisznyát. tarisznyát. Nem akart akart tovább tovább emlékezni. emlékezni. Folytatta Folytatta a karos karosszé széria riaele elemek mek lecsav lecsavaroz arozás ását. át. Nem akarta akarta saját saját magáv magával al szemb szemben en alkalmazo alkalmazotttt kegyes kegyes kis csalását – már tudniillik azt, hogy barátai mindennek mindennek ellenére valahol talán élnek – újabb tépel t épelődéssel megzavarni. A készletek befutása után öt napra volt szüksége. Ezalatt szakadatlanul dolgozott. Felvette a leltárt, rendezte a készleteket. A tartályokat tartályokat úgy rendezte át, hogy a grotta ne nyújtson olyan képet, mint egy ideiglenes raktár. Mikor minden együtt volt, listájával visszahúzódott a kabinba. Néhány óra semmittevéssel kiélvezte az űrruha nélküli élet örömeit, csak aztán esett neki a számoszlopoknak. –
–
–
Végere Végeredmé dményb nyben en a lehet lehető legegyszerűbb feladat feladatot ot kellett kellett megold megoldani ania. a. De nagyon nagyon meggondoltan akart dolgozni. Hosszas meggondolás után táplált be minden egyes adatot
a kis számítógépbe. Miko Mikorr észr észrev evet ette te,, menn mennyi yire re óvat óvatos os,, még még fel is neve nevete tett tt,, de tudt tudta, a, a vidámság eme kitörésével csak el akar takarni valamit. Mert lelke mélyén ott
lapult a félelem. Pedig azzal is tisztában volt, csaknem mindegy, milyen eredménny eredménnyel el végződik dik a számí számítg tgat atás ás.. Ha a kész készle letek tek netá netánn száz száz évig évig kitartanak, az csak annyit jelent, hogy a helyzet életfogytáig nem változik. Ha meg hamarabb kimerülnek, legalább előre láthatja – a szó szoros értelmében halálos biztonsággal – az elkerülhetetlen véget. Még nem tudta eldönteni, melyik eset volna inkább ínyére. Most csak dolgoz dolgozott ott.. Fölállí Fölállítot totta ta a napi napi szüks szükségl églete etekk tábláz táblázatá atátt az életfo életfonto ntossá sságú gú dolgokból, összeadta, levonta az elkerülhetetlen veszteségeket. Bekalkulált egy mennyiséget az el őre nem látható esetekre. Először az derült ki, hogy az oxigén elég 103 évig. Az élel élelmi misz szer erek ekné néll valam alamiv ivel el nehe nehezzebb ebb dolg dolgaa volt volt.. Mind Mindjá járt rt két két párhuzamos tervet készített, egy optimálisát és egy csökkentettet. E két változattal jó messzire kitolta a készletek kimerülését. Utoljára hagyta a már eleve gyanús ivóvízkérdést. Csak a második napon vált bizonyossá, hogy gazdaságos fogyasztás mellett a víz, beszámítva az állandó regenerációs visszanyerést is, legfeljebb 35 évig tarthat. A mindent eldöntő számítási művelet után első megnyilvánulása a gúny volt. Gyönyörű! – kiáltott fel fel. – Hatva tvan évvel számolhatsz, aztán tán kiselejteznek. Félidőben. Nem tagadta, a felismerés úgy érte, mint egy bunkó-csapás. Valamikor rége régen, n, hatv hatvan anév éves es fejje fejjell ment mentek ek az assz asszony onyok ok nyug nyugdí díjb jba. a. Még Még sokk sokkal al régebben az átlagember csak 30-40 év életet remélhetett. Akkor a hatvan év tisztes öregkor lett volna. Hátradőlt. lt. Maga aga elé elé ejte ejtett ttee az adat adatla lapo poka kat. t. Gond Gondol olat atai ai szab szabad adon on csapongtak. Ml minde mindent nt jele jelenth nthet etet ettt voln volnaa ez a 35 év a Föld Földön ön!! Gyer Gyermek mekek eket et szerettem volna. Kettőt. Valószínűleg, sőt egész biztosan nekivágtam volna a nagy erőmezők irányításának. Később talán újra részt vettem volna egy űrexpedícióban. Ha sikerült volna leigáznom a hipermez őket, beosztottak volna az első intergalaktikus expedícióhoz, soha viszont nem látásra... – Így akartam volna? Képes lettem volna még egyszer önként elhagyni a Földet, esetleg örökre? Miért ne?... Egy csoport rendes emberrel, köztük talán Frankkal. Mi biztosan együtt maradtunk volna hazatérésünk után. És biztosan Indult volna ide egy expedíció, miután a Reaktom hírét hozta az idegeneknek. Eszébe ötlött, hogy ez az expedíció biztosan meglesz. Hiszen hírül adták a Földnek, mit fedeztek fel a kristálybolygócskán. – Még az én életemben útnak Indulnak, és valószínűleg soha többé nem találják meg ezt az aprócska égitestet. Pedig a kutatás alappillérét jól határozta meg Stef. Szerinte ez a kisbolygó lett volna a bázis az idegenek kereséséhez. Fölös készleteinkb ől látta volna el magát a kutatócsoport. No persze, azért marad valami munka nekik. És talán készlet Is. De nem érnek ide soha. Persze, más lenne a helyzet, ha mi is elhelyezhettünk volna egy rádióadót, ha kitehettük volna útközben a helyzetjelz ő bójákat... Akkor legalább mi visszataláltunk volna. Még egyszer végignézte az adatlapokat. – Harmincöt év... több, mint amit eddig megéltem. Mindenesetre még elég –
–
–
sok időm van... Úgy érezte, semmiféle elképzelése, feltevése nincs, mit lehet ezzel a harmincöt évvel kezdeni. Már az is aggasztotta, ha a holnapi napra gondolt. A holnapra, amelyre még nincs munkaterve... Innen nézve a harmincöt év örökké örökkéva valós lóságn ágnak ak látsz látszott. ott. Viszo Viszont nt bátran bátran feltéte feltételez lezhet hette, te, hogy hogy ennyi ennyi idő átkozottul rövidnek is t űnhet, ha van mihez kezdeni. Hogy mondták valamikor? “Életfogytiglan." Egykor ez a büntetés volt súlyos gonosztettekért. De még azok is tarthattak valamilyen kapcsolatot a többi emberrel. Reszketett, a kabin temperált hőmérsék mérséklet letee ellené ellenére. re. Azért Azért is kihúz kihúzta ta magát. Hohó Hohó!! Az élele lelemm mmeel meg meg az oxigén igénne nell egy egyálta általlán nem nem kell kell takarékoskodni! Újra az adatlapok főié hajo hajollt. Nek Nekikez ikezde dett tt az ener energgiam iamérle érlegg kiszá kiszámítá mításá sának nak.. Hirtel Hirtelen en rájött rájött,, hogy hogy ennél ennél a pontná pontnáll élete élete még tovább tovább rövidülhet. Ezt a mérleget csak két további nap alatt volt képes elkészíteni. Nehezen ismerte ki magát az efféle számításokban. Hogy a reaktor mennyi teljesítménnyel szolgálhat, az leolvasható. De itt van még a mechanikus áramfejlesztő meg a hozzá tartozó hajtóanyag. Meg kellett az oxigénmérleget változtatnia, mert nem számolt az égésnél elhasználódó gázmennyiséggel. Ezen csak mulatni lehetett. Az oxigénkészlet az eredeti 103 év helyett csak 97 évre volt elegend ő. Egy szó szó mint száz, száz, csakn csaknem em teljes teljes bizony bizonyoss osságg ággal al kiderü kiderült, lt, hogy hogy az energia, amely a kabinban az életfeltételeket biztosítja, még körülbelül 63 évig kitart. – Miért hoztunk ide éppen vízb ől ilyen keveset? A kérdé kérdést st nem gondol gondolta ta komoly komolyan. an. Hiszen Hiszen tudta, tudta, hogy hogy még tovább továbbii szállítmányok érkeztek volna. Gépeket választottak még ki, egy kis válogatott könyvtárat meg persze vizet. Miko Mikorr a kis kis könyv könyvtá tárra rra gondo gondoltlt,, majdne majdnem m hangos hangosan an felüvö felüvöltöt ltött.t. Micsod Micsodaa időtöltés lehetne! A fenét... ha akkor... – felsóhajtott és maga elé bámult. Vajon hogy fogadja Borisz, ha hall valamit felőle? Azt persze tudta, hogy a Reaktom legénységébe került. Jó, nem túlzottan izgató egy űrhajó startja, bár ez a világ legmodernebb hajója volt... Persze azt is tudta, hogy két férfi és két nő lesz lesz a fedé fedélz lzet eten en.. Lehe Lehet, t, az volt volt a véle vélemé mény nye, e, hogy hogy való valósz szín ínűleg magamon kívül vagyok emiatt. Eh! Észrevette egyáltalán, milyen rosszul esett nekem, mikor elhagyott? – Ej, nagyon a szívedre veszel mindent, Robi! – mondta, nem is egyszer. – Edzened kelle kellene ne magad! magad! Próbál Próbáldd meg könnye könnyebbe bbenn venni venni a dolgok dolgokat at.. Úgy sokkal sokkal jobban érzi magát az ember! A lényeg: minden helyzeten a lehető legkönnyebben legkönnyebben túljutni. Érted? Biztosan az a véleménye, hogy a kett őnk közösen töltött idejét hozzá hasonlóan már én is szép kirándulásnak, boldog üdülésnek tekintem, mikor vissz isszae aeml mlék ékez ezem em rá. rá. Tulaj ulajdo donk nkép éppe penn neki neki van igaz igaza. a. Hát Hát nem nem ez a legokosabb? Frank tudhatta, legalábbis sejtette, hogy nem végeztem még ezzel az üggyel. Hogy ez még eltarthat egy darabig. Igazán tapintatos volt... Egyetlenegyszer Egyetlenegyszer beszélt erről, akkor is csak pár mondatot. –
–
–
Akkor jutsz teljesen túl rajta, ha hazaérkeztünk. Itt kint az űrben kicsit sok időd marad a töprengésre. A mi kettőnk Ideje, Robikám, csak otthon következik. Figyelj rám! Az első tavaszt a déli tengeren fogjuk tölteni. Ott van még néhány érintetlen hely, valóságos Paradicsom. Majd együtt fickándozunk a halakkal, este együtt ülünk barátainkkal a tűz mellett. Előhívjuk a filmeket... Igen, Frank. A barátaid, a könnyűbúvárok ott fognak ülni a tűz körül. Csak űrrepülő társuk nem lesz ott. Pedig milyen jól tudott parázson halat sütni... Robinát meg nem lesz alkalmuk megismerni. De Frankról néha-néha fognak még beszélni... Borisz sohasem fog engem szóba hozni. Nagy nehézségek árán tudta csak másnap magát valami tevékenységre késztetni. Kedvetlenül kitakarította a kabint, összerakta a számításokat. Aztán elhatározta, kimegy. Csak úgy, cél nélkül. Elég sokáig öltözködött. Állandóan visszasüllyedt a töprengésbe. Újra feltette a kérdést: van ennek valami értelme most, mikor már tudja, meddig tart? Persze, bizonyos helyzetekben ez talán még el őnyös is lehet. Az ember beoszthatja az időt. Mértéket tud tartani, mennyit fordítson személyes ügyeire, mennyit a társadalmi feladatokra. Ezt érdemes Is megtenni egy kitűzött cél érdekében. Másrészt, ha nem fegyelmezi magát az ember, könnyen elhagyja magát. – Apa talán meg sem értené, mi itt a probléma. Ed fontosnak tartaná. És én? Mennyire változtathatja meg az embert a vég tudata? Lehet, hogy tele félelemmel semmit sem képes többé tenni? Lehet, hogy képtelenné válik a normális teljesítményre? Megpróbálta tovább elemezni a kérdést. –
– Nézzük, mi a helyzet, ha valakinek van célja, de nincs hozzá elég ideje. Hétköznapi körülmé körülmények nyek között között ilyenko ilyenkorr bizony bizonyára ára végleg végleg elsikkad elsikkad sok, sok, látszól látszólag ag mellék mellékes es dolog dolog a minden mindennapo napokk peremé peremérről. Valószí alószínnűleg éppe éppenn azok azok,, mely melyek ek az étet étetet et kell kelleemese mesenn bizsergetővé tesz tesziik. Mert Mert ráju rájukk már már kár kár voln volnaa időt áldoz áldozni ni,, minde mindent nt a nagy nagy élet életcé céll szol szolgál gálat atába ába kell kell állítan ítani.i. Ilyen Ilyenko korr mind minden en egye egyess talá találk lkoz ozás ás egy egy kedv kedves es
ismerőssel — akár kár az utol utolsó só is lehe ehet. Ha van erej erejee prog progrramoz amozni ni a viszontlátást... Üres fecsegés az egész, Robi! Itt aztán végképp nincs mit programozni! El akarta magát foglalni, ezért kinn, a grottában, megérett benne az elhatározás: átrendezi a készleteket, hogy mindent könnyen elérhessen. Közben csak felüle felületes tesen en futott futott végig végig benne benne a felism felismeré erés, s, hogy hogy mostan mostanii munkáj munkájáva ávall a jövőbeli napi teendők amúgy is szűk időtartamát még tovább rövidítette. Mikor végzett, kiment a síkságra. Először az öszvérkére nézett, aztán mégis kedvetlenül elballagott mellette. Szinte céltalanul, átsétált a másik parthoz, melynek kristályszerkezete egy történelmi öltözék csipkegallérjához hasonlított. A talaj itt Is tükrözött. Öreg tükör volt ez, számtalan kisebb-nagyobb sebbe sebbel.l. Sötéte Sötétenn csillo csillogó gó szilá szilánko nkokk hevert hevertek ek a fényv fényviss isszav zaver erő felületen mindenfelé. Eltartott egy ideig, míg rájött, ezek meteor ütötte sebhelyek. Az ám! – jutott eszébe –, ez az űrszektor meteoraktív. Ezt pontosan megá megállllap apít ítot ottu tuk. k. Stef Stef szer szerin intt álta általá lába bann kics kicsin inyyek az itte itteni ni mete meteor orok ok.. Sebességük is viszonylag csekély a kisbolygóhoz képest. Átüt őerejük meg olyasféle, mint... olyan, mint... hogy is hívták? Mint egy pisztolygolyóé a régi időkben. Azaz minden viszonylagosság ellenére éppen halálos. Megr Megren endü dülé léss nélk nélkül ül vett vettee tudo tudomás másul ul,, hogy hogy szám számol olga gatá tásá sába bann ezt ezt a tényezőt kihagyta. Azaz, nem kell a dolognak éppenséggel 35 évig tartania. –
–
Megtörténhet akár ma, most, itt... Gondolata Gondolataii meglehet meglehetősen sen könny könnyedé edénn csapo csapongt ngtak. ak. Kicsit Kicsit felvidu felvidultlt saját saját tükörképén, mely a nehézkes űrruhában békaperspektívában mutatta. Egy perc percre re lekö lekötö tött tte, e, hogy hogy tükö tükörk rkép épe, e, a boly bolygó gófe fels lszí zínn vibrá ibráló ló fény fényén ének ek megfelelően, hol ragyogó, hol sápadt. A tükröző talajról eszébe jutott az Alex hotel történelmi bárjának tükröző fémpadlója. Sokszor megfordult ott azokban a “lopott órákban" Borisszal... Jól van. Te akartad így, Borisz! Az volt a kívánságod, hogy a lehet ő legkevesebb intézeti kolléga tudjon a kapcsolatunkról. Ezt én sem elleneztem. Elvégre a dolog csak kettőnkre tartozott. Én legalábbis így éreztem. S őt még valami külö különö nöss zama zamato tott adot adottt az egész egészne nek. k. Kedv Kedvem emre re volt volt a titko titkoló lódz dzás ás.. Az igazs igazságh ághoz oz tartozi tartozik, k, kedves kedves Borisz Borisz,, hogy hogy később már mindent mindent máskép másképpp látta láttam. m. Te magad magad gond gondos osko kodt dtál ál róla róla,, miko mikorr már mind minden en elmúl elmúlt, t, hogy hogy átfogalmazzam a dolgokat. Ugyanis mindig óvtad magad mindenféle erkölcsi kényszertől. A kollégáid véleménye viszont mégis jelentett volna számodra valamit. Ez az igazság, Borisz. Pedig ma olyan id őket élünk, mikor a hosszú távú lapulás már nem nagyon kifizet ődő... Kár volt óvatoskodni, Borisz! Sose hibáztattalak azért, hogy ebből nem lett semmi... Pedig én kész lettem volna rá. Egy időben azt hittem, ez jelenti nekem az életet. Robina most világosabban tudta, mint valaha, világosabban, mint Frankkal együtt a Reaktomon, hogy sohasem jutna eszébe Borissza! rendbe hozni a dolgokat. Még akkor sem, ha ott várná kitárt karokkal az űrhajó ajtajában... Elhessegette a gondolatot. – Senki sem fog rád az űrhajó kijáratánál várni, Robi! Soha életedben nem látsz már űrhajót! Ott ült a túlsó parton, jó sokáig. Egy rózsaszín föld-pátra támaszkodott, kibámu kibámultlt a világ világűr söté sötétjé tjébe be.. Először ször jutott jutott eszébe eszébe,, hogy hogy a jelent jelentékt éktele elenn csillagok között, melyek monoton egyformasággal járnak körülötte, az egyik, a Nap, a Föld napja, az ő Napja! Az is felkel valahol hátul, a kristály csillogó felülete felett, villanó reflexeket csalva elő a pontról, ahol fénye a kisbolygót elér eléri.i. A Nap! Nap! Fran Frankk meg meg is muta mutatt ttaa neki neki.. Inne Innenn nézv nézvee körü körülb lbel elül ül hete hetess nagyságrendű csillag volt. Akkora, mint az a kis pótcsillag a Göncöl szekér rúdjának közepén, amit a Földr ől szabad szemmel alig lehet meglátni. Jó. Ha így van, így van... Nem tudom előkeresni a sok csillag közül. És talán jól van így... Nem szabadna Ilyen sokat üldögélnem. Mozogni kellene, tornászni. Elsorvadnak az izmaim Ilyen csekély gravitációnál. Mégsem mozdult. Jólesett így elterpeszkedni. A teste súlyát alig érezte. Még a kemé kemény ny kris kristá tály lyos os tala talajo jonn is úgy úgy lehe lehete tett tt üldö üldögé géln lnii itt, itt, mint mintha ha habszivacsba mélyedne az ember. –
–
– Aztán mire nekem a nagyobb izomerő? Lehet, hogy hozzáidomul a testem ezen a harmi harminc ncöt öt rongy rongyos os éven éven keres kereszt ztül ül ezekh ezekhez ez a körü körülm lmény ényekh ekhez ez?? Eddi Eddigg nem nem volta voltakk nehézségeim. Milyen új kutatási téma lenne ez az űrorvostudománynak! Ilyen hosszú ideig még senki sem élt hasonló körülmények körülmények között. Sajnos, tapasztalataimat nem fogják
felhasználni, hiszen senki sem ismerheti meg őket. Legalá Legalább bb sikerü sikerülne lne ennek ennek a kis kristá kristályh lyhalo alomna mnakk a pályap pályapara aramét métere ereitit pont pontos osan an megá megállllap apíítani tani.. Mert Mert a való valósz szín ínűsége ége ann annak, ak, hogy ogy valah alahaa megtalálják, egy a több ezerhez. Igaz, világít... Forgássíkján a fényekliptikát mint egy kört húzza végig. De rábukkanni, betájolni, ehhez már szerencse kell. Akkor ismét csak az idegenek maradnak...
Csak úgy játékból nyomta be vev őkészülékének frekvenciakeres ő jét. Egy perc múlva felbúgott az erős, hosszan elnyújtott hang. Hogy Is nevezte Stef? Ez a “hawaii hang" a fülhallgatóban. Az ördög tudja csak, miért éppen Hawaii. Megvonta a vállát, és mellékesen elhatározta, hogy felkeresi az idegeneket. Pontosabban azt, amit maguk helyett hátrahagytak.
4. Másnap reggel elég lassan ment az öltözködés meg az étkezés: Pedig nem ez volt első kirándulása ahhoz a kupolához. Reggeli után igyekezett az időt beho behozn zni.i. Gyor Gyorsa sann össz összed edob obál áltt egy egy kevé kevéss élel élelme met, t, tele teletö töltltöt ötte te hajtóanyaggal az öszvérke tartályát. Jókedv űen indult útnak. Először a roncshoz kocsizott. Aztán következett volna a kristályvadon. Rette ttenetesen vad ter terep, melyen még senki sem járt a Reaktom legénységéből. Mindhárom látogatásnál a kupola közvetlen közelében, egy hata hatalm lmas as kock kockaa lapo laposs tete tetejé jénn land landol olta tak. k. Leer Leeres eszzkedt kedtek ek róla róla,, után utánaa megmásztak a lépcsős piramist. Ez alkotta az építmény alapját. Egyáltalán, át lehet kelni ezen a kristálydzsungelen? Két rövid megállás után után Robi Robina na egy egy óra óra alat alattt elér elértt a ronc roncsh shoz oz.. Most Most már már felin felindu dulá láss nélk nélkül ül próbálta megnézni a tompán fényl ő, horpadt testet. Egy pillanatra elfogta a kísértés. Hátha sikerülne az öszvérkével felmászni a tükörkristály hatalmas, ferde falára... Aztán rájött, hogy túlontúl veszélyes játék lenne. Nem volt más hátra, gyalogosan kellett felkapaszkodni a lépcsősoron, akár az első nap. Csak akkor szorította össze szívét a szomorúság és a fájdalom, amikor már fent állt. Arra gondolt, hogyan reménykedett itt hiába, sőt még most is rajt rajtak akap apta ta magá magát, t, hogy hogy foly folyto tonn a túls túlsóó part part felé felé pill pillan ant, t, háth háthaa csak csak úgy úgy véletlenül, váratlanul felkel a Reaktom nagy lámpája, óriás csillaghoz hasonló fényeket keltve a tükröző felületen. Aztán erőt vett magán, és elfordult, hogy a Kupola felé nézzen. Nem volt nehéz kiválasztani a geometriai formák zűrzavarából az épületet. Távcsővel kikeresett az áttekinthetetlen előtérből egy elképzelt útvonalat, és megpróbálta megjegyezni. Lement, nekiindult. Az akadályokat ugyan viszonylag könnyen legy őzte, de érezte, hogy ereje fokozatosan lankad. Akadt azért előreugró kristály, veszélyes útszűkület, ledőlt oszlop... És ez még csak az odavezet ő út volt. Most Most bossz bosszulta ulta meg magát a hiányz hiányzóó edzés, edzés, az elmúlt elmúlt napok napok töpren töprenggő tespedése. Már-már a visszaforduláson törte fejét, ugyanis elvesztette a tájékozódást, a giro girosz szkó kópo pott meg meg elfe elfele lejtjtet ette te mag magával ával hoz hozni. ni. Igaz Igaz,, az ilye ilyenn gyen gyengge gravitáci gravitáción ón egyáltalán egyáltalán nem üzembizto üzembiztos. s. A döntő percben egy magasabb helyre ért, s onnan megpillantotta, viszonylag közel, a kupolát. Most Most már már biztos biztosan an tudt tudta, a, hogy hogy elér elérii célj célját át.. Elég Eléged edet ette tenn szeml szemlél élte te a valóban mesés csodavilágot. Micsoda látvány ez az összevisszaság. Bizony kár kár, hogy hogy más más ember ember nem láthat láthatja. ja. Talán alán sztere sztereosz oszkóp kópiku ikuss felvéte felvételek leken en rögzíteni kellene... Az utolsó szakasz különösen meger őltető volt. A magasba tör ő, lépcsős piramis fej nagyságú mészpátok tengeréből magasodott ki. Elhatározta, hogy körb körbej ejár árja ja a pira piramis mist. t. A felsz felszín ín álla álland ndóa óann vált változ ozott ott.. A tala talajb jból ól itt itt óriá óriási si
ásványbordák taraja meredt fel, ezeket egyenként kellett legy őzni. A hullámos terepen gyakran megcsúszott. Közvetlenül a piramis lábánál számos repedés, barlangocska bukkant fel. Egy részük mélyen a felszín alá vezetett. Robina a piramis harmadik oldalát kereste. Emlékezett rá, hogy ott könnyebben feljuthat a hegyre. A gúla egy része leomlott apró törmelékként hevert a kristálybordák közöt t. Az
árkokk árkokkal al megsz megszabd abdalt alt síkság síkság sem volt volt egyene egyenes, s, fokoza fokozatos tosan an emelke emelkedet dettt felfelé felfelé.. Némi Némi elővigyáz vigyázatta attall és türele türelemme mmell egyedü egyedüll is megkís megkísére érelhe lhette tte a feljutást. A felkapaszkodás két órájába került. Utána teljesen kimerülve feküdt egy ideig a felső platón. Nem messze pihenőhelyétől nőtt ki az üvegszerűen átlátszó, félgömb alakú alakú kupola kupola.. Felism Felismerh erhet ető volt volt,, hogy hogy a kris kristá tály lyok ok sárg sárgás ás anya anyagá gábó bóll olvasztották.
Valószínűleg leg telj teljes esen en átlá átláts tszó zó volt volt ered eredet etilileg eg.. Most Most sok sok fehé fehérr pont pont tark tarkáz ázta ta.. A meteorbecsapódások félreismerhetetlen nyomokat hagytak rajta.
Gondolatokba merülve kerülte meg a kupolát. Közben bal keszty ű jével gyer gyerek ekes esen en simo simoga gatt ttaa a gömb gömbhé héja jat. t. Már Már majd majdne nem m megb megbán ánta ta,, hogy hogy belekezdett ebbe a megerőltető kirándulásba. Tulajdonképpen mit várt? Mit eredményezhetett egy Ilyen látogatás? Összesen négyszer keresték fel a fennsíkot. Két ízben ő is jelen volt. Gondosan fényképeztek, körüljárták ezt a rejtvényt, utána megtárgyalták a látottakat, meggondoltak minden lehet ő feltételezést és variánst. Ugyanis Ugyanis belépni akkor sem tudtak. A kupolának kupolának nem volt bejárata. Stef négyzetcentiméterenként átvizsgálta, de semmit sem talált. Az ismeretlen építőmesterek valószínűleg először felállították a kupola belsejében látható szürk szürkee készü készülék léket. et. Utána Utána a kupol kupolát, át, mint mint egy sajtha sajtharan rango gott ráborí ráborítot tották ták,, ráhegesztették. A parabolatükröt biztosan kívülről szerelték fel. Végül, huss! irány a világűr, a soha viszont nem látásra! De mindez – s ettől komorodott el igazán – több mint négyszáz földi évvel ezelőtt játs játszó zódh dhat atot ottt le. le. Mand Mandyy ezt ezt a mete meteor orbe becs csap apód ódás ások ok szám számáb ából ól állapította meg. Annak meg semmi jele, hogy az építők időközben közben újra megjel megjelent entek ek volna volna az aszte aszteroid roidán. án. Persz Perszee hátrav hátravan an még a legfon legfontos tosabb abb kérdés. Mi a berendezés értelme? Annak idején nagy szenvedéllyel tárgyalták meg ezt a problémát. Itt van példáu példáull a retten rettenetes etes nagy nagy adótel adóteljes jesítm ítmény ény.. Nyilvá Nyilvánn hatalm hatalmas as távolság áthidalására szükséges. Mivel a szignál állandó, az adó valószín űleg csak irányjelző szerepet tölt be. Szóval afféle űrbója. Mire szolgálhat? Vagy útjelző, vagy egy veszélyes pontot jelöltek meg vele. Megfigyelték, hogy az adóhullám irányított. Azaz gyakorlatilag csak akkor lehet rábukkanni, ha egy meghatározott űrszektorban tartózkodik a vevő. Csak abban a szektorban fogható a jelzés, amelynek készítették. Időközbe közbenn befej befejez ezte te a körben járást. Szinte rátapadt a kupolára, sisakját odaszorította a sima felülethez, s bebámult a belsejébe.
A kisbolygó pályamozgását és saját gyors körforgását ismerve és az antenna rögzített irányát figyelembe véve, könnyen el lehetett képzelni, hogyan szívódik át az űrön a hatalmas, hegyesszögű, kúp alakú spirál irányított irányított elektromágneses elektromágneses hullámokból, hullámokból, mint az esztergakés esztergakés által lehasított fémforgács... De minek? A Reaktom legénysége nem tudott megnyugtatóan válaszolni a kérdésre. Lehetséges, hogy az aszteroida csak afféle mérföldkő?
Eszébe jutott valamennyi feltételezés. Meg a hozzájuk fűződő remény és kiábrándulás.
Belül nem mozdult semmi. Nem láttak ilyet az el őző látogatásoknál sem. Kívülről nézve úgy látszott, hogy a padlón egyetlen porszem sincs. Maga a kupolaanyag olyan tiszta
volt, hogy a legkisebb részleteket is szemügyre vehette a piramis másik oldalán, a két sárgás felületen át. A Reaktom nagy lézervágója vagy egy egészséges robbantás biztosan elbánt volna ezzel az anyaggal.
De Stef Stef szilárd szilárd maradt maradt.. Egy építmén építményt yt szétro szétrombol mbolni ni – melynek melynek rendel rendelteté tetése se ugyan ugyan ismeretien, de kétségtelenül nem céltalan – nem méltó az emberhez. A mai, 22. századbeli emberh emberhez ez már nem, és bár mindny mindnyájan ájan égtek a vágytól, vágytól, hogy belete beletekin kinthes thessen senek ek az ismere ismeretle tlenn készül készüléke ékekbe ott a kupola belsejében, magától tól értetődően
csatlakoztak Stef álláspontjához. Frank arra esküdött, hogy az adó a Josephson-effektus alapján működik. Méghozzá olyan méretben, mely földi rádiótechnikusok részére teljességgel elképzelhetetlen. A többiek nem sokat tudtak erről az effektusról. Frank sok mindent elmondott elképzeléséről, de Robina alig valamire emlékezett. Hát így nézve elég esztelen volt a hirtelen elhatározott kirándulás. Ugyan, hát kecsegtettem magam valamivel a kupolával kapcsolatban? – kérdezte. – Az eredmény már Induláskor világos volt. És összesen csak egy napomba került. Egy napomba az előttem álló sokból, melyek már most is ásít ásítóó üres üressé ségg ggel el fenye fenyege getn tnek ek.. Átbot Átbotla lado dozt ztam am a mese mesevi világ lágon on,, és most most megvan a bizonyosság. Persze már eddig is tudtam, hogy az idegenekt ől semmit sem várhatok. Sőt a semminél rosszabbat. Mert reményt keltenek az emberben, és utána szörnyű kiábrándulás következik. Tenyerével rácsapott a kupolára. Az építmény azonos ezzel a halott, hideg, idegen világgal, még akkor is, ha meleg tónusú, reszket ő hang áramlik belőle... Gondolatai eltompullak. Kimerült a gyaloglástól, és semmi sem siettette a grottához. Előre félt a visszaúttól. Legszívesebben ott maradt volna, ahol most van, amíg vége nem lesz az egésznek... Ha azok még egyszer idejönnek – villant át agyán –, talán nagyon soká, talán évszázadok múlva, megtalálhatnak a kupolánál. Találnak Találnak egy jó állapotú hullát. Akkor talán haragudni fognak erre az ember számára ellenséges, egycélú építményre. De hangosan csak ennyit mondott: – Fújjá újjáto tokk fel fel a tudo tudomá mány nyot otok okat at kupo kupolá lást stul ul!! – Azza Azzall neki nekifo fogo gott tt a leereszkedésnek. –
“
5. Ha lett lett voln volnaa vala valaki ki,, aki aki megk megkér érde dezz zze, e, Robi Robina na képt képtel elen en lett lett voln volnaa elmondani, hogyan töltötte a következő napokat és heteket. Legtöbbször leta letarg rgik ikus usan an heve heveri ri a kabin abinba ban. n. És orv orvossá osságo gott szed szedet ett. t. “Átl “Átlag agos osná náll egyhan egyhangúb gúbbb terekb terekben en való való repülé repülésn snél" él" – hirdet hirdette te a felira felirat.t. A kis tablet tabletták ták egyfajta éber álmot Idéztek elő, kábultságot, mely elég mély volt, hogy ne érzékelje az idő múlását, s így könnyebben kerülhessen túl a fázison. De mégsem aludt egészen. Egy riasztás például ébren találhatta. Kábítószer volt bizony, mellékhatás nélkül. Robina úgy gondolta, hogy indokoltan szedi. Napi tevékenységét a legszükségesebbre redukálta. Tudat alatt olykor felderengett benne, hogy Ilyen állapotban nem is él már, csak éppen vegetál.
A primití primitívv étkezé étkezések sek után után soksz sokszor or felöltöz felöltözött, ött, és céltala céltalanul nul kiment kiment a síkságra. Órák hosszat kószált körben, kábult fejjel. Látszólag a kristályok szépségét nézegette, valójában a drog hatása alatt fel sem fogta a látványt. Ha visszatérve megkérdezték volna, mit látott, nem tudta volna elmondani. Ma aztán csökkent valamit a gyógyszer hatása, ha kissé kés őbb vette be a következő adagot, olyan érzése támadt, hogy meg őrült. Nem nagyon bánta, nem is lázadozott a föltevés ellen. Kellemesnek találta az állapotát. Rászokott a drogra, mint valamikor a szenvedélyes dohányosok a cigarettára. Szinte öntudatla tlanul nyúlt újra meg újra a kis tablettá tták után tán. Bevette tte, megkönnyebbült, megkönnyebbült, és mintha az Idő is gyorsabban futott volna.
Ha nincs a kabin automata számolóberendezése, régen elvesztette volna az Időérzékét. Noha megnézte, és ha látta, hogy már megint eltelt néhány nap, örvendezett.
A számlálóberendezés volt különben, mely néha eszébe juttatta, hogy állapota minden, csak nem normális.
Új gépiességet szokott meg. Minden pénteken felöltözött, mint egy alvajáró, és az öszv öszvérk érkév ével el a katas kataszt ztró rófa fa szín színhel helyé yére re hajto hajtott tt.. Ott Ott megmá megmász szta ta a krist kristály álylépcsőt, a
pompázatos ferde falat, utána egy holdkóros kétes biztonságával elment a bonyolult úton a kupolához. Órákat töltött ott. Fejét az épület gömbölyű felületére hajtotta, és hallgatta a búgó hangot sisakjának fejhallgatójából. Gondol Gondolatt attala alanul nul bámulta bámulta a fekete fekete égbolt égboltot, ot, és gyerme gyermeke kess boldog boldogság ság öntötte el az elnyújtott hawaii szignáltól. Néha belátta, milyen méltatlan, mennyire bolond egész mostani életvitele. De hiányzott az ereje, hogy mindettől megszabaduljon. Néha megkísérelte abbahagyni. Aztán újra el őtolakodott a kérdés: “De hát minek?" És miközben ezt kérdezte, már nyúlt is újra a drogért. Egyszer csak eljött a nap, mikor a doboz nyílásából egyetlen tabletta sem gurult ki. Annyira tompa volt, hogy eltartott egy ideig, míg ezt észrevette. Homályosan emlékezett rá, hogy valahol van még ebb ől a gyógyszerből. De hol? Még mindig a szokásos tompa állapotban evett valamit. Fel is kelt, új oxig oxigén énta tartá rtály lytt csat csatol oltt az ellá ellátó tóre rend ndsz szer erbe be.. Után Utánaa újra újra ledo ledobta bta magá magátt a fekhelyre, és gépiesen a dobozka után nyúlt. Megint kellett egy kis id ő, míg visszaemlékezett, hogy a drog elfogyott. Mikor kezét már másodszor húzta vissza üresen, váratlan dühkitöréssel hajította el a skatulyát. Lassan magához tort. Egy darabig hason feküdt, s közben fokozatosan megnyugodott. Valami az orrába csapott... Most vette észre, hogy a kabinban fertelmesen bűzlik valami. Ezt volt az a pillanat, hosszú hetek után, mikor Robina el őször érzékelte tudatosan környezetét. Bizony, jó adag önuralomra volt szüksége, hogy ne adjon fel azonnal mindent... Megdöbbenve nézte a földön hever ő üres dobozt. Kényszerítene magát, hogy alaposan szemügyre vegye: hol is él hetek óta? Az eredeti padlót jóformán látni sem lehetett. Nagyobb részét üres konzervdo konzervdobozok bozok fedték, fedték, aztán aztán kiöntött, kiöntött, felbillent felbillent ételmaradék ételmaradékok ok beszáradt beszáradt foltjai, foltjai, édességrag édességragacs, acs, piszkos piszkos ruhadarabo ruhadarabok, k, szétszórt szétszórt számítógé számítógépkárty pkártyák ák meg a hihetetlenül mocskos szkafander alkotóelemei. Az undor rázta. Mindenesetre magán is végignézett. Mellén és combján odaszáradt gyümölcslé sárgállott. Önkéntelen fésülködő mozdulattal ujjaival a hajába túrt, és
keze fogságban maradt. Ez már sok volt. Nem tehetett róla, elrókázta magát. Bele a lábalnál heverő mocsok közepébe.
Mihely Mihelytt valame valamenny nnyire ire megkön megkönnye nyebbü bbült, lt, nekiál nekiálltlt rendet rendet csinál csinálni. ni. Egy konténerhálót terített ki a bejárat előtt, abba dobált bele minden hulladékot. Persze, a zsilipet légtelenítenie kellett. Amit csak talált, a ruhákkal együtt bevágta a hálóba. Végül fel is mosta a padlót, de mikor végzett vele, nem tudta elhatározni magát, hogy a felhasznált vizet visszaöntse a vízvisszanyer őbe. Fájó szívvel nyugtázta a vízveszteséget. Ez legalább nyolcheti életet jelenthetett volna. A vödröt a piszkos vízzel szintén a hálóba tette, ahol tartalma pillanatok alatt egyetlen szürkés tömbbé fagyott. Látta csillogni benne a jégkristályokat. Befejezte a takarítást, kiegészítette a készleteket. Végre visszaülhetett a fekhelyére. Rögtön feltolultak szokásos kínzó kérdései. Azon kapta magát, hogy újra a doboz után kotorászna. Az üres doboz gúnyosan vigyorgott rá. Ezt az egy hulladékot nem volt szíve kidobni. Érezte, hogy a szokatlan, normális munka használt neki. Elhatározta, hogy még egyszer
ilyen
hosszú időre nem adja át magát a gyógyszer hatásának. Mert azzal tisztában volt, hogy tartalék drogkészletét el ő fogja keresni. Ha meg igen, akkor miért ne most, mindjárt? Kiment, és belebotlott a hálóba gyű jtött hulladékba. Ezt a vacakot el kell innen távolítani. Elvinni, de azonnal! Hogy ne is lássa többé! Hely van elég a kisbolygón... Persze előbb-utóbb rábukkannak. Én is ráakadhatok, más Is... Újra elfogta az undor. Disznó! Azon Azon töprenge töprengett, tt, hogyan hogyan szabadu szabadulha lhatna tna meg végleg végleg a hullad hulladékt éktól. ól. Végü Végül eszébe jutottak a jelzőrakéták. Egyszerre sürgősnek érezte a dolgot. Nagy lendülettel nekilátott, hogy a hulladékot az űrbe küldje. Persze, abban is volt valami igazság, hogy nem annyira a hulladéktól való megszabadulás gondolata izgatta, mint annak reménye, hogy legalább csinál valamit. Összekötegelte a jelzőrakétákat, kicipelte a hálóval együtt a szabadba. Jó darabot befelé gyalogolt a síkságon, aztán összehúzta a szemétháló száját, a rakéták mögé kötözte a hálót. Még egyszer körülnézett, és begyújtotta a rakétákat. A kis jelzők nem hordozórakétának készültek, nem is égtek egyformán. A szemétháló rángatózva haladt el őre, aztán egyszerre megindult, s hajszálra súrolva a teret szegélyez ő kristályokat, kiszisszent az űrbe. Mikor nem sokkal ezután az utolsó lángcsóva is elt űnt a kisbolygó reflexfényében, már semmit sem lehetett látni a szemetes hálóból. –
–
Robina örült a sikernek. Jót nevetett. No, ha ezt valaki egyszer megtalálja! Utólag az is eszé eszébe be ötlö ötlött tt,, hogy hogy tett tettee elle ellent ntét étbe benn állt állt az űrszabályzatta rszabályzattal,l, bár haso hasonl nlóó eset esetet et
természetesen nem említenek abban. Újult erővel nekiállt keresni a tablettákat. Csak úgy... vigasztalta magát, csak éppen hogy az id ő valahogy teljen. Nem talált semmit. Abbahagyta az eredménytelen keresgélést, biztos volt benne, hogy csak a roncsnál lehetnek, oda pedig csak holnap fog elmenni. El is ment. Gyalog. Menetelés közben egy anyjától tanult régi turistanótát énekelt, így gyalogolni olyan volt, mint régen... Mintha Ed is ott menne el őtte. De sokszor barangoltak szabad idejükben a természetvédelmi területeken! Apa Apa ritk ritkán án jött jött velü velük. k. Hete Hetekr kre, e, sőt hóna hónapo pokr kraa Afri Afriká kába bann mara maradt dt az állomáshelyén. Alig élt a lehet őséggel, séggel, hogy szabadságát szabadságát otthon otthon töltheti. töltheti. Elfoglalt volt, akkor úgy érezte, nem megy elég gyorsan semmi... Ha néha
haz hazajött ajött,, arró arróll mesé meséltlt,, menny mennyire ire akar akarna nakk az Afrik Afrikai ai Unió Unió népe népeii épít építen eni,i, előrehaladni, és közben mérgelődött, hogy az úgynevezett fejlett országok csak részben tesznek eleget szolidaritási kötelezettségeiknek. De ha apa mégis velük tartott, ő énekelt a leghangosabban. Szívesen kirándult, akkortájt kiegyensúlyozott életei élt. Ismert minden bogarat, majdnem minden növényt. Élvezet volt vele menni... Hogy csüngtünk rajta, Ed meg én! És az eljárás után? Más embert kaptunk vissza. – Ó, hagyjátok csak! – nyugtatgatott bennünket anya, ha apa megint elhárította a kirándulást. – Apának dolga van! Igaz, ilyenkor valami munka mindig eszébe jutott, hogy kitérhessen a közös program elől. Pedig mindkettőnket szeretett. Szeretett, múlt időben? Bizt Biztos osan an mi is hibá hibása sakk volt voltun unkk Edde Eddell együ együtt, tt, hogy hogy így így alak alakul ult. t. Nem Nem jól jól közeledtünk hozzá. De majd másképp fogom... – Semmit sem fogsz már, Robi! Már késő! Szíven találva elhallgatott. Aztán mégis kényszerítette magát az ének folytatására. Összevissza kószáltak a gondolatai, lépései is meglassúdtak. – Tennem kell valamit... Találni valamit, ami kitöltheti az életemet. Valami értelmeset. Máskülönben tényleg jobb most, azonnal... Kesztyű je végigsimította a sisakzárat. Jó, de mi lehet itt egyáltalán értelmes? Film Filmez ezni ni!! Rögz Rögzít íten enii ezt ezt a csod csodás ás világ világot ot!! Hisz Hiszen en ezt ezt már már rége régebb bben en elhatároztam magamban. Fényképezni fogok, a képeket sorozatokba állítom össze... – Kinek, Robi? Nos, az idegeneknek, ha majd visszajönnek. Igen Igen.. De ők isme ismeri rikk ezt ezt a kisb kisbol olyygót. gót. Rajt Rajtaa van van az állo állomá másu suk. k. Az embereknek kellene látni ezt a pompát! Az embereknek... Talán ezer év múlva, talán csak millió év múlva. És ha egyszer idejönnek, nincs szükségük az én képe képeim imre re.. Neke Nekem m voln volnaa szük szüksé sége gem m ráju rájuk. k... .. Nem, Nem, enne ennekk semm semmii értelme. Szinte észre sem vette, úgy ért a leszállóegységhez. Keresgélni kezdett. Miközben a gyógyszer után vadászott, kezébe került Mandy földdel töltött tarisznyája. Most nem tette vissza. A vállára akasztotta. Nem sokkal kés őbb előkerült három plasztikdoboz drog is. Egy tablettát mindjárt a kesztyű jébe ráz rázott, ott, mási másikk kez keze már már akar akarat atla lanu null a sisa sisakz kzsi sililipp felé felé nyúl nyúlt. t. De végü végüll visszagurította a gyógyszert a dobozba. – Minek ez? Hiszen jól érzed magad, m agad, Robi, vagy nem? Készül ődött a visszaútra. Most először nézett fel a ferde kristályfalra. Először vette észre, hogy abban most is néhány halvány csillag tükröződik, felragyogva és elhalványulva a fény állandó lüktetésében. És ott feljebb, a magasban, ott a ronda folt, az ütközés nyoma. – Itt mondtál csődöt, Robi, egyszer és mindenkorra. Ettől fogva haldokolsz még 34 évi évig. Hosszabb abban, mint amennyi ideig éltél tél eddig... ... – elkedvetlenedett. – Életedben még semmit sem tettél, és most már nem is fogsz tenni. Igazi haszontalan élet... – Nem igaz! – kihúzta kihúzta magát. magát. – Például Például megállapí megállapítottam, tottam, hogy rajtunk, embereken kívül, más értelmes lények is vannak a kozmoszban. Együtt állapítottuk meg, mi erősítettük meg az elméleti feltevést. És pillanatnyilag én vagyok az egyetlen ember, ember, az egyetlen a hétmilliárdból, aki ezt tudja! Az idegenek nem is sejthetik, hogy mi létezünk. . Hogy vannak emberek
is. Ez csak most jutott az eszébe.
– Tényleg, majdnem biztos, hogy nem tudják! – egészen felindult. – Aki
az űr közepén ilyen támaszpontot tud létesíteni, az már régen abban a helyzetben van, hogy képes felkeresni egy másik civilizációt, ha tud róla... Ezek pedig nem tették! Tehát nem is egy, hanem két civilizációból az egyetlen ember vagyok, aki a másik létezéséről tud. Lehunyta a szemét. Micsoda szörnyűség! – suttogta. Akkor hirtelen ötlettől hajtva, céltalanul, hiszen itt a hang nem terjed, teljes erőre kapcsolta külső mikrofonját, úgy kiáltotta: Meg fogjátok tudni, hogy létezünk! Én, Robina Crux, gondoskodom erről! Útja hátralevő részén, a barlang felé tartva, Robina őszintén sajnálta, hogy a szennyes vizet a világ űrbe lőtte. Mégis nyolcheti élet... Az ellátmány között talált több tartály vörös, hélium jelzőfestéket. Szép rendsz rendszere eresen sen beszór beszórtt vele vele minden minden üres üres dobozt dobozt és tartály tartályt,t, sőt még az olyanokat is, melyek kiürülése rövidesen várható volt. Felhalmozta ezeket a cseppkőbarlang előtt. Aztán nekilátott, és a grotta bejáratától kiindulva, fél méter vastag vonalat húzott az élénk színnel keresztül a síkságon, gondosan vigyázva, hogy olyan keveset használjon el a festékből, amilyen keveset csak lehet. –
–
A vona vonall megz megzav avar arta ta a síks síkság ág addi addigi gi képé képét. t. Nemc Nemcsa sakk azér azért, t, mert mert az élénk élénkpir piros os a színte színtelen len,, üvege üvegess felszí felszínt ntől élesen elvált, de a színezék a vonalon meggátolta a bolygó belső fényének kiáramlását is. Így az űrből köze közele ledv dve, e, ezt ezt a vona vonala latt már már nagy nagy táv távolsá olságb gból ól bárk bárkii feli felissmerh merhet ette te,, észrevehette. Robina megbékélten mászott ezen a napon az ágyba. A gondolat, hogy egyetlen hordozója egy rendkívül fontos információnak, fogva tartotta. Feladatának következő része már jóval nehezebbnek látszott. Három nap próbálkozott, amíg sikerült kigondolni egy szerkezetet, s zerkezetet, amelynek segítségével a meredek és sima kristályfelületeket is meg lehetne mászni. Az első napot a komputer rajzkivetítő jénél töltötte, de hiába töprengett. A felszerelésben talált ugyan hegymászó horgokat és kapcsokat, de egyetlen kísérlet kísérlet meggyőzte, hogy nem lehet őket ket a kris kristá tály lyok ok faláb falábaa beve bevern rni.i. A plazmavágó persze képes volt erre is. A legkisebb nyílásra állítva is, fáradság nélkül, mély lyukakat égethetett az ásványokba. De ez a művelet a szerszám energi energiata atarta rtalék lékát át nagyo nagyonn igényb igénybee vette. vette. Pedig Pedig a plazma plazmavág vágóó hátral hátralev evő életében még nagy szolgálatokat tehet. Eredménytelen napja után este sétálni indult. Sajnálkozva nézte a nagy halom, vörösre festett, üres dobozt a grotta előtt. Eszébe jutott a szemetes háló, s némi undorral a vödör a mocskos jéggel. Jég! Most beugrott egy ötlet. Még elég halvány, de annyira izgató, hogy aludni sem tudott tőle. Égett a vágytól, hogy kipróbálhassa. Persze, ez is szabályzat-ellenes volt, olt, s ami ami szám számár áraa még még font fontos osab abb, b, ez a sajá sajátt maga maga álta általl felá felállllít ítot ottt szabályzattal is ellenkezett... Most alvási idő van, és nincs nyomós ok a napszak megváltoztatására! Mióta a két civilizáció közti megértés fontos – mit fontos! a legfontosabb! – lánc láncsz szemé eméne nekk tart tartott ottaa magá magát, t, szig szigorú orúan an ügye ügyeltlt arra, arra, hogy hogy e rend rendkí kívü vülili körülmények között betartsa az egészséges életvitel szabályalt. De most az –
álom messzire elkerülte. Kénytelen volt bevenni egy tablettát.
A szerkez szerkezet, et, melyet melyet kigondo kigondoltlt és a követke következző napon napon a barl barlan angg előtti ibolyaszín ibolyaszínű oktaéderen ki is próbált, egyszerű volt, és talán éppen ezért remekül m űködött. ködött. Lényege egy tartósan melegtermelő akkumulátor volt – a szkafanderekben szokás ilyet alkalmazni –, továbbá egy vízzel töltött termosztartály és egy műanyag lap.
Először felmelegítette a kristály felszínét, aztán ráhelyezte a műanyag lapot. Mögéje, a kristályra néhány csepp vizet öntött, mely ott szétfolyt, s pillanatok alatt odafagyott, vékony jégréteggel kötve össze a két felületet. A műanyag lap szilárdan állt. Az előzőleg ráhegesztett horog minden ütést, szakítási kísérletet kibírt. Működése, igaz, meglehet ősen lassú volt, mert a melegítőt mindig újra be kellett kapcsolni, viszont végeredményben volt elég ideje. Elégedett volt a szerkentyűvel. Csak mérsékelt bánattal gondolt a további vízveszteségre, vízveszteségre, mely életének újabb negyvennapos megrövidítését jelentette. Két ilyen szerkeze szerkezetet tet készített. készített. A két m űanyag lap váltakozó felrakásával és leolvasztásával – meg persze járulékos kötélbiztosítással – a legsimább függőleges falat is sikerült legyőznie. Ed ugya ugyanc ncsa sakk csod csodál álko kozn zna! a! Mit Mit is mond mondot ottt mindig mindig?? Hogy Hogy olya olyann a visz iszonyo onyom m a tech techni niká káho hoz, z, mint mint pókn póknak ak a légy légyhe hez. z. Mos Most meg meg sajá sajátt találmányomat használom! Elképzelte, hogy a jéggel kombinált tapadólapokat a jövőben közvetlenül a szkafander csizmáira szerelhetnék, természetesen automatikus nedvesít ővel és leol leolva vasz sztóv tóval al.. Elmo Elmoso soly lyod odott ott a gond gondol olatr atra. a. Aztá Aztánn hátá hátára ra akas akaszt ztot otta ta felsze felszerel relésé ését,t, a vörös vörös tartál tartályok yokból ból vagy vagy hármat hármat az öszvér öszvérkér kéree kötött, kötött, és elporzott. Ezúttal befelé, az obeliszkcsoport irányába, mely mögül egykor a Reaktomnak kellett volna kibukkannia. Alig Alig néhá néhány ny óra óra múlv múlva, a, az obel obelis iszk zkek ek legm legmag agas asab abbb csúc csúcsá sánn az atmosz atmoszfér féraa nélkül nélkülii tiszta tiszta villód villódzás zásban ban ott ragyog ragyogott ott egy vöröse vörösenn csillo csillogó gó tartály. Bizonyítékaként az értelmes tevékenységnek. Bizonyítékául annak a civilizációnak, melyet emberiségnek neveznek. Csak Csak állt állt odale odalent nt a síksá síkságo gon, n, szemé szemétt az obel obeliszkre iszkre függe függeszt sztve ve.. Bámul Bámulta ta a remekművet. Keblét gyermekes büszkeség feszítette.
6. Ha valaki, aki régebben már járt erre, néhány hét múlva felkereste volna a kisbolygót, ugyancsak meglep ődik.
Valószínűleg már bizonyo bizonyoss távols távolságbó ágbóll észreve észrevette tte volna, volna, hogy a kristá kristályn lynöve övekedé kedéss titokzatos módon újra aktiválódott. A legmagasabb csúcsok tetejéről meg körben a síkságon, korallpátok integettek, vagy valami másfajta vaspát. A tévedést bizonyára csak landolás után vette volna észre, mikor csodálkozva megállapította volna, hogy ezek vörös, belül piszkos, üres műanyag testek, melyeket a felületre illesztettek. Mindenesetre kétségtelen bizonyítékai olyan lények tevékenységének, akik tudatos cselekedetre képesek. Feltéve persze, hogy feltűnő tevékenységüket egységes terv irányítja.
Rá kell kell jönn jönniü iük, k, hogy hogy ez segé segély lyké kérrő jelzé jelzés! s! Más lehet lehetőség kizártnak kizártnak látszik. Akinek más eszköze van segítséget kérni, az másképp teszi. Tehát hajótöröttet kell keresni, és... – legkésőbb ennél a pontnál fogná el a látogatót az izgalom – könnyen könnyen lehet, hogy a hajótörött hajótörött egy idegen idegen civilizáci civilizációó tudatos tudatos lénye! Ha közülünk volna itt valaki, arról tudnánk. Így kombinálta össze a dolgokat Robina. És mindjárt tovább is kérdezett. Ha ez a valaki, tegyük fel, nem most, hanem negyven vagy akár négyszáz év
múlva jönne, vajon akkor Is ugyanezeket a végkövetkeztetéseket vonná le? Igen, mindenesetre igyekezne megkeresni. És meg is találná a tetemet. A holttestet elrothadva, ha a kabinban halok meg, jó állapotban, ha mindez az űr hidegén történik. Az biztos, hogy az utóbbi több ismeretanyagot jelentene a megtalálónak. Nagyon csodálkozott magán, hogy képes volt a saját elmúlásáról ilyen módon spekulálni. Valahogy Valahogy olyan volt közben az érzése, mintha mindez nem is érintené. Donas, barátja és oktatója most nagy örömét lelné benne. Ilyennek kell lennie egy űrhaj rhajós ósna nak! k! Maga Magata tartá rtásá sába bann a halá haláll beka bekalk lkul ulál áltt tény tényez ező. Végeredményben ml történik? Lezárul egy biológiai folyamat. Széthullik egy kis részrendszer, melyet az esetben embernek neveztek... Mindent a maga idejében, az emóciókat is! Sőt azokat elsősorban! Persze, azért Donas nem volt olt érz érzéket éketle lenn tusk tuskó. ó. Imád Imádta ta a virá virágo goka kat, t, ha csak csak tehe tehett tte, e, mind mindig ig a gyer gyerme meke keiv ivel el csat csatan ango goltlt,, mint mint azt azt Robi Robina na neme nemegy gysz szer er irig irigyk yked edve ve megállapította. Sőt – pedig ezt sohasem tartotta volna lehetségesnek – mikor a Reaktom kis legénysége elbúcsúzott, Donas a megindultság jeleit mutatta, és még csak nem is szégyellte. Pedig az űrhajósok – akkor ezt hitték – több mint kétszeres biztonságban indultak útnak. Itt és most értette meg Igazán Donast, a sokszor hangoskodó oktatót, a maga emberi valójában... Persze, azért Robina nem volt biztos benne, képes lesz-e egész hátralevő Idejében racionálisan gondolkodni. Azt sem tudhatta, nem lesznek-e Időszakok, mikor a halál gondolata majd leveszi a lábáról. Most mindenesetre az egyedülálló küldetésének tudata lelkesítette. Vigyázott magára. Mert abban biztos volt, ha újra belemerül a tabletta keltette révületbe, másodszor már sokkal nehezebben sikerülne talpra állnia. Pers Persze ze,, az ideg idegen enek ekne nekk egy egy szép szép holt holtte test st mell mellet ettt info inform rmác áció iókk is kellenének annak eredetéről. Mert például még azt sem tudhatják, hogy miféle lény volt ez, amikor még élt. Férfi? Nő? Ha egyáltalán ismerik ezeket a fogalmakat? Ezen Ezen elgond elgondolk olkodv odvaa látta, látta, hogy hogy még renge rengeteg teg teend teendő je maradt. Egy idegen lehetőleg minél több kérdésre óhajt választ kapni. Most már félelem nélkül mert gondolni a hátralevő 34 évre. Tudta, hogyan fogja eltölteni. Inkább az aggasztotta, hogy nem fog tudni tökéletes választ adni a valószínű kérdésekre. Elhatá Elhatároz rozta, ta, hogy hogy nem konze konzerv rválja álja rendsz rendszert ertele elenül nül az inform informác ációk iókat. at. Valamilyen rendszerre van szüksége, melybe sok mindent belefoglalhat. Hosszú ideig ült a grotta bejáratánál, és tépelődött. Szemben vele, a másik parton a törmelékhegy mögül – mindig pontosan 43 percenként – felkelt az innen látható legfényesebb csillag. Nem tudta volna megmondani, mi a nev neve, mely melyik ik űrszekt rszektorh orhoz oz tartoz tartozik. ik. Az ilyesm ilyesmii annak annak idején idején Stef Stef munkaköre volt. Most mintha a csillag különösen fényes lett volna... Követte szemmel, míg a barlang bejárata fölött le nem bukott a kristályhegy túloldalán. Valahon alahonnan nan eszébe eszébe jutott jutott egy biblia bibliaii történe történet.t. A Három Három Király Királyok ok egy csillagot követtek... Elmosolyodott. Honnan kerülnének Ide a Három Királyok? Azoknak, ha jól emlékszik, valahol keleten volt a hazájuk. De itt nincs kelet, itt nincsen semmi... Én pedig Isten elég rosszul sikerült gyermeke lehetek. Senki
sem ringat. Még egy szamár sem áll mellettem. – Bocsánat! Szamár ugyan tényleg nem, de itt egy öszvér! –
szólt hangosan, és
megkopogtatta hűséges Öszvérkéje hátát. Az előbbi történet után hirtelen felbukkant egy másik is az emlékezetéből. Egy olyan történet, mely összefüggeni látszott az el őbbivel... Nem. Inkább értelmezi azt a másikat. Elvesztette a fonalat. Megpróbált memóriája mélyére ásni, mert érezte, hogy ami az el őbb az eszébe villant, valamiért nagyon fontos neki. Aztán beugrott! A másik egy fantasztikus történet volt. A szakma egyik klasszikusának m űve. Az író neve ugyan sehogy sem akart az eszébe jutni, de fokozatosan visszaemlékezett a mesére. A történetben égy kutatócsoport egy kihunyt nap körzetében, éppen a kiszámított ökoszféra határán, egy bolygón érdekes felfedezést tesz. Ide menekültek a naphoz közelebb kering ő bolygó egykori értelmes lakói. Úgy emlékezett, menekülni akartak az egyre emelked ő sugárzás elől, vagy valami hasonló. Egy idő után megértették, hogy nincs menekvés. Napjuk novává alakul alakul... ... Akkor Akkor elhatá elhatároz rozták ták,, hogy hogy miel mielőtt meghal meghalnak nak,, marada maradandó ndó jeleit jeleit hagyják hátra egykori létüknek... Most már arra Is rájött, Clarke volt az író. Arthur C. Clarke. A kutatócsoport résztvevői mindezt a hátrahagyott feljegyzésekből tudták meg. Képtele Képtelenn volt volt vissza visszaemlé emlékez kezni, ni, hogya hogyann hagyta hagytakk hátra hátra ezek ezek a lénye lényekk info inform rmác áció ióka katt maguk magukró ról.l. Mi állh állhat at elle ellenn egy egy szup szuper ernó nóvá vána nak, k, még még ha meglehetős távolságban van is? Ugyan már, itt aztán nincs szupernóva... A csillag újra felbukkant.
De mi köze köze egyált egyáltal alán án Clar Clarke ke törté történe netén tének ek a Három Három Királ Királyo yokho khoz? z? Aha, Aha, igen igen!! Az expedíció egyik tagja, egy hivő keresztény kiszámította, hogy ez volt az a hirtelen felbukkanó ragyogó csillag, amit egykor a Három Királyok követtek. És ez a szupernóva volt az, mely ott a messzi naprendszerben kioltott egy civilizációt... igen. Valahogy így fundálta ki
Clarke ezt a lenyűgöző történetet. És akkor az az istenhivő kutató elkezdett kételkedni Istenben... Most már visszaemlékezett a részletekre. Mennyire lekötötte annak idején ez a történet... Akkor, nagyon régen – legalábbis ezt hirdette a betlehemi próféta – így hívták a várost, ahová a Három Királyok mentek, ahol az üdvösségnek kellett volna az emberekre szállnia. El kellett volna jönnie az örök békének. És éppen ez a csillag, mely másoknak pusztulást hozott, mutatta volna az utat? – Egysz Egyszóva óval,l, Robi, Robi, csilla csillagg ide, ide, csilla csillagg oda, oda, mit hagyh hagyhats atszz hátra, hátra, ami megfelelően időálló? Nos, magamat, hulla alakjában, e mellett a vörös vonal mellett. Ez nem rossz, ezt mar régen eldöntöttem. Utána a vonalat követve, rábukkannak a grottára, az egyszemélyes kabinra, az eszközökre, a maradék készletekre. Mindebből egy keveset már kikövetkeztethetnek. kikövetkeztethetnek. Aztán hátrahagyom a kabinban a megírt programkártyákat, ezeket meg kell fejteniük. Ezekre felírhatok minden értékes információt az emberiségről, legalábbis azt, amit annak
tartok, s amit egyáltalán tudok. Mi lesz, ha nem találják meg a barlangot? Ha tegyük fel, beomlik? Robina pillan pillantás tásaa végigfu végigfutot tottt a túlpar túlpartt törmelé törmelékh khegy egyén. én. Ott is egy rakás rakás kristá kristály ly összetört. Egy nagyobb meteor – és vége! Hiszen ha annyira jutok, a programkártyákat magam mellé is tehetem. Így az idegenek mindent együtt találnak. Biztos, hogy jó lesz mindent egy helyre, ide a síkságra? Nem, inkább a kupolához
kellene, mondjuk, az antenna parabolatükrébe? Hát az sincs védve meteortalálat e llen...
Valami nagyméretű dolgot kell készíteni. Olyat, ami nehezen törik össze egy csapásra. Írjam tele a síkságot? Ugyan, ki tudná aztán a szöveget áttekinteni? És az írás ott az idők folyamán összerepedezne. Robiná Robinának nak nem voltak voltak túlzo túlzotttt illúzi illúziói. ói. Évszá Évszáza zadok dok is eltelh eltelhetn etnek, ek, míg létrejöhet a kapcsolat, vagy míg még egyszer emberek tévednek erre. Bár a Reaktom pusztulása után bizonyára nem a földi aktivitáson fog múlni, hogy mentőexpedíciót szervezzenek. És másfél év múlva legalább a katasztrófa űrszektorát ismerni fogják. Itt hagyta abba aznap a töprengést. Másnap, a szokásos pénteken, már kora reggel szkafanderbe öltözött. Ezt félig öntudatlanul tette, majdnem ugyanúgy, mint abban az id őben, mikor a drog hatása alatt állt. Most Is nekivágott a roncshoz vezető útnak, ezúttal mindenesetre az öszvérkével. Útközben szidta magát ostoba álmodozása miat miatt. t. El is hatá határo rozzta, ta, hogy hogy ezt ezt az álla állapo poto tott egy egyszer szer és mind minden enko korr rraa megs megszzünte üntetiti.. Az álmo álmodo dozzásho áshozz tart tartoz ozik ik az Is, Is, hogy hogy hete hetent ntee egys egysze zerr mágikusan vonzódik a kupolához. Nem kellene odamenni... Végül mégis beletörődött. Jó, hát elmegy. Miért is ne? Ez is kirándulás. Biz Bizonyo onyoss trén trénin ingg meg meg mozg mozgás ás úgyi úgyiss szük szüksé sége ges. s. És köz közben ben van idő gondolkodni... Mikor a roncs már látótávolba került, az a bolond gondolata támadt, hogy járművével szemtől szembe is megvizsgálja a kristály tükrözési effektusát. Gázt adott. Jóformán csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy bámulatos kisautójával, melyen nem éppen éppen sporto sportoss tartásb tartásban an gubbasz gubbaszt, t, egyszer egyszerűen nekir nekiroha ohann a faln falnak. ak. Legf Legfőbb ideje volt fékezni.
Megállt, és öklével jó nagyot ütött a sisakra. Micsoda őrültség! Elképzelte, milyen lett volna a második karambol a kristállyal. Megvonta a vállát. Ez a fal az én sorsom. Ha egyszer annyira jutok, ide emlékművet fogok állíta állítani. ni. Vagy akár akár azonn azonnal, al, teljes teljesen en mindeg mindegy! y! Valami alami ilyen ilyen felira felirattal ttal:: “Itt végezte Robina Crux, a reményteljes, fiatal Föld-lakó!" Abbahagyta a bolondozást. A fal! A nagy valami, ami nem pusztul el... A falat kell felhasználni! Hogyhogy nem gondolt eddig erre? Elbűvölte az új ötlet. Mindjárt feladta a kupola felkeresésének tervét. Az ilyen nagy fal kitart az id ők végtelenjéig. Legfeljebb néhány darabra válik. Két kezével végigsimított a csillogó felületen. Menni fog! – felnézett, a magasságot latolgatva. – Itt aztán jó szolgálatot fog tenni a jéggel tapadó horgom! Mindjárt fel kellene mérni..." És el is méricskélte a nap hátralev ő részét. A tapadólemezeket persze nem hozta hozta magáva magával,l, így szemm szemmért értékk ékkel el kellet kellettt felbec felbecsül sülnie nie a kristá kristályf lyfal al magasságát. Többször felmászott a kaszkádon, mér őszalagját hol itt, hol ott engedve le. A komplett kristályfelület 360 méter hosszú volt és 33 méter magas. Kiug Kiugrá ráss alig alig akad akadtt rajt rajta. a. Így Így össz összes esen en 11900 1900 m2 haszn hasznos os felüle felületre tre számíthatott. Körbefestett egy négyzetméternyi felületet a fal alján. Betűpróbákat firkált rá. Hamarosan megegyezett önmagával, hogy ha áttekinthet ő szöveget akar, legalább 4x4 cm-es betűket kell alkalmaznia. Tehát egy négyzetméterre 625 írás írásje jele let, t, a szük szüksé sége gess üres üres hely helyek ekke kell együ együtt tt.. Valami alamive vell több több,, mint mint két két –
“
négyzetméterre lehet leírni egy írólap szövegét. Szóval az egész falra talán 3600 oldalt. Az eredmény kiszámítása után felnyögött. – Kezdetre elégnek kell lennie! – sóhajtott megadóan. Aggódva latolgatta az el őtte álló hatalmas feladatot. Az Isten szerelmére! Hogyan fogom ezt mind teleírni? – A felelősséggel meg tisztában volt. – Ez az írás lesz a kapcsolat eszköze az idegenek és az emberek között. Jól meg kell gondolnom, mit írok ide. Szorongva gondolt az előtte álló roppant feladatra. Sohasem fejezem be! – kiáltott fel f el elkeseredetten. De ha elha elhatá táro rozt zta, a, neki neki kell kell kezd kezden enie ie.. Gond Gondol olat atba bann mind minden en lehe lehettő válto változa zato tott végi végigj gját átsz szot ott. t. Rend Rendez ezze ze az anya anyago gott szak szakte terü rüle lete tekk szeri szerint nt?? Csináljon népszerű ismeretterjesztő kézikönyvet? Vagy írja azt, ami éppen az eszébe jut? Netán sorolja fel a kiemelkedő földi dolgokat? Vagy... De ilyesmiből mit tudhatnak meg az emberek együttélésér ől, a társadalom gondjairól? Valósággal agyonnyomták a nehezen megválaszolható kérdések. Els ő tervét, hogy azon nyomban nekilát, fel is adta. Nem megy ez! Először is egy kiváló tervet kell készíteni. Jobbat, mint bármilyen eddigi munkámhoz. Ez az ötlet egyre erősödött benne. Pedig a hasonló megoldásoktól már régen eltávolodott. Közben rájött, hogy a mai napon el őirányzatához is hűtlen lett. Mi lesz az egészséges, rendezett életmóddal? Már három órája aludnia kellene... A visszavezető úton aztán még az öszvérke is makacskodni kezdett, így csak további két óra múlva, alaposan kifáradva kezdte meg a jól megérdemelt pihenést. –
–
–
A következő két napon semmi látható nem került ki a keze alól. Még mindig töprengett. Rájött, hogy gondolatai sokszor körbejárnak. És egyre visszatért a kérdés: képes-e ő, a mérsék mérsékelt elten en képzet képzettt ember ember ekkora ekkora felel felelősséggel sséggel járó munkát munkát elvégez elvégezni? ni? Egysze Egyszerr már majdnem a tablettáért nyúlt, de végül visszatette a gyógyszeres dobozt.
Kime Kiment nt,, célt céltal alan anul ul boly bolyon ongo gott tt a síks síkság ágon on.. Órák Órák múlv múlvaa tért tért viss vissza za,, kedvetlenül, lehangoltan. Mostanában sokkal többet gondolt a Földre, mint eddig valaha. Mert az űr sötétjében, ebben a barátság, talán világban jött rá arra, aminek jelent őségét eddig nem Ismerte. Arra, hogy a földi emberek tudják: mielőtt elpusztulnak, utódokról utódokról kell gondoskodniuk gondoskodniuk,, akiknek akiknek már kis koruktól koruktól kezdve át kell adni a tudást. Például iskolatársa, Therese, már az első iskolaév előtt szüleivel a fél földgolyót beutazta. Rájött arra is – bár ez apa megváltozott magatartásából eredt –, hogy ő és Ed, egyáltalán az egész család, másképp éltek, mint a többiek. Senki sem tette ezt szóvá. Vagy talán anya mégis?... És Ed? Igen... Anyát biztosan bántotta a dolog. Hallottam, hogy éjszakákon át felalá járkált, mikor már mindketten az EVO-internátusában laktunk. Pers Persze ze a kiké kiképz pzés ésün ünkk idej ideje, e, ides ideszá zámí mítv tvaa a kirá kiránd ndul ulás ások okat at is, is, már már emlékekben gazdag időszak. De mennyi elszalasztott lehet őség! De úgy látszik, ez örök emberi probléma. – Egy szó mint száz, Robi, most lenne szükséged több tudásra és több földi benyomásra, emlékre. Igaz, ha most is a Földön volnál, észre sem vennéd a félig képzett voltodat. Némi keserűséggel legyintett.
Van, amiben csaknem tökéletes vagyok! A halak! Minden édesvízi halat le tudok írni, ismerem a horgászásuknál alkalmazott módszereket. Erről gondoskodott apa meg a horgászszenvedélye. De az idegen idegenek ek részér részéről csak csak mérs mérsék ékel eltt érde érdekl klődésr désree szám számít ítha hato tokk enné ennéll a témakörnél. Toppantott egyet. – Pillanatnyilag nem nagyon pozitív a mérleg. De vagy odaírok valamit, vagy hagyom a fenébe az egészet! E kett ő közül választhatok. Ha meg semmit sem írok, akkor tényleg nem voltam méltó arra, hogy részt vegyek a Reaktom sikeres útján. Mert ez az út igenis sikeres volt. Különös, de most nem tört rá a bánat, mikor az expedícióra és útitársaira gondolt. –
7. Megint eltelt 23 nap. Robina, miután végleg elhatározta magát, ezt az időt lázas igyekezettel végigdolgozta. Most Is ott csüngött a falon. Kiegyezett magával. Sötét gondolatait kidobta a hajóból. Elhatározta, nem emészti tovább magát. Az idegenekkel meg azt fogja tudatni, hogy ki volt a Földről származó Robina Crux. Ha ezt teszi, az üzenet olvasói is tudni fogják, milyen minőségű és teljességű információkra számíthatnak. Elhatározta, hogy hátralevő rövid életét a falnak szenteli. Ez a kristályóriás alkalmas az üzenet meg őrzésére. Ide kerül minden, amit tud, amit saját tapasztalataiból, szüleitől, Edt Edtől meg meg a bará baráta taititól ól megt megtan anul ult. t. Az egés egésze zett időrend rendbe be fogja fogja soro soroln lni,i, és nem nem törek töreksz szik ik arra arra,, hogy hogy szár száraz az adat adatok okka kall szolgáljon csupán. Piszkozatot készített, meglehetősen használhatót. Mindent felírt előre egy négyzetre, csak aztán esett neki a lézervágóval a kristálynak. A technológia nagyszerűen bevált. A lehető legkisebb energiafelhasználással, tiszta, több milliméteres vágásokat tudott a felületbe égetn égetni.i. Kis ügyess ügyességg éggel, el, némi némi gyako gyakorlá rláss után, után, egész egészen en szép szép betűket. ket. A művelet persze lassú volt, de az idő nem sokat számított. Nagyo Nagyonn elgond elgondolk olkozt oztatta atta,, hogyan hogyan lehetn lehetnee a legjob legjobban ban megért megértetn etnii az emberi emberi beszé beszédet det,, a nyelve nyelvet.t. Ezt egysze egyszerrű szimbólumo szimbólumokkal kkal akarta akarta elérni. elérni. Ezeket bekódolhatják, és talán az idegeneknek értelmezési könnyebbséget is jelent. A szimbólum mellé, az írás elsajátításának megkönnyítésére, földi nevét is odaírja. Először felvéste az internyelv ábécéjét és a számjegyeket 0-tól 9-ig. Utána geome geometria triaii ábrák ábrákat, at, hároms háromszög zöget, et, négysz négyszöge öget,t, kört kört rajzolt, rajzolt, és nevüke nevükett is odaírta. Falra kerültek az egyszerű geometriai szabályok. Püthagorasz, Eukleidész, Thalész,
sorba mind. Lerajzolt mindenféle szerkezetet, amire csak emlékezett. A következő “oldalra" a periodikus rendszer általa ismert elemei kerültek, szok szokás ásos os elne elneve vezé zése seik ikke kel.l. Felr Felraj ajzo zoltlt atomm atommod odel elle leke ket, t, mell melléé írta, írta, mit mit ábrázolnak. De mindez meglehet ősen kevés volt... Megpróbálkozott a naprendszer ábrázolásával. Külön is kiemelte a Földet. Hozzáillesztett néhány rajzot, melyek az űrutazásra és annak eredményeire vonat vonatkoz koztak tak.. Megjel Megjelölt ölte, e, mely bolyg bolygóko ókonn találh található atókk obszer obszerva vatóri tóriumo umok, k, megfigyelőhelyek. Külön kiemelten jelölte meg a Holdvárost és berajzolta az
ott állomásozó űrflottát. Adott adatokat az időszámításról, részletesen is az egész útról, amit a Reaktom megtett. Lerajzolta az aszteroidát is. Igaz, inkább egy tengeri sünhöz hasonlított. Rá egy egy vona vonala lakk kkal al ábráz ábrázol oltt embe emberk rkét ét,, megj megjel elölv ölvee a sajá sajátt nevé nevéve vel.l. Kis Kis távolságra a robbanást, három vonalemberkével, kiket jól kivehetően át is húzot úzott. t. Ami azt azt ille illetiti,, mos most először ször foga fogadt dtaa el végl végleg eges esen en az űrhajó katas katasztr ztrófá ófáját ját.. Ez megrémí megrémítet tette. te. Az ábra ábra mellé mellé gyors gyorsan an nagy nagy kérd kérdő jelet égetett, ám az idegenek ezzel igazán nem sokra mehettek. Bár tudta, hogy kénytelen durván egyszerűsíteni, megpróbált azért valamit a biológiából is közölni.
Szimbolizálta a kétneműséget. Persze közben az emberek ábrázolásánál meg kellett tartan tartania ia a vonal vonal emberke emberke módsze módszert, rt, legfel legfeljeb jebbb kissé kissé testes testesebb ebbéé szélesí szélesített tettee őket. ket. Az eredmény eredmény kiábrándított kiábrándította, a, de nem volt grafikus, grafikus, nem tehetett tehetett mást. Azzal Azzal vigasztalta vigasztalta magát, hogy saját teste, egy akkor éppen hatvanéves nő teste, az idegenek rendelkezésére fog állni szemléltető anyagként.
Kiképzésének ideje alatt sohasem volt kiugró m űvészi tehetsége. Ennek ellenére mindenféle növényt és állatot lerajzolt. Ezeket az adattárból emelte ki, és négyzetháló segítségével vitte át a falra, igyekezve minél életh űbben visszaadni őket. Mikor később átnézte a munkát, szívb ől megsajnálta az idegeneket. Ha később tényle ténylegg felkere felkeresik sik a Földet Földet,, rajzai rajzai miatt miatt bizony bizonyára ára a legnag legnagyob yobbb elővigyázattal fognak landolni, számítva mindenféle otromba, rémületkeltő szörnyetegre. Rajzolt házakat és bútorokat. Járműveket és használati tárgyakat. Mikor estén esténkén kéntt végign végignézt éztee a rajzo rajzokat kat,, mindig mindig sért sértődött dötten en gond gondol oltt viss vissza za az iskolára. A kristályon ábrázolt valamik nem látszottak jobbnak, mint amiket elsős korá korába bann kész készít ítet ett. t. Körü Körülb lbel elül ül olya olyann beny benyom omás ástt kelt keltet ette tek, k, mint mint a kőkorszaki barlangrajzok. Az emberiség történetének egy vázlata zárta volna a bevezetést. Robina úgy tervezte, hogy széles csíkban, az egész kristály hosszában rajzolja fel a történelmileg jelentős eseményeket. Hihetetlen szorgalommal végezte a munkát. Valóságos megszállottságot érz érzett, ett, no meg meg tisz tiszte tess sség éges es deré derékkfájá fájásst, a szok szokat atla lann tevé tevéke keny nysé ségg eredményeképp. Lassan ráébredt, hogy valósággal esztelen vállalkozásba kezdett. Már odáig jutott, hogy fáradtan, összetörve a napi robottól, nem tért vissza a grottához. Egyszer űen behúzódott a roncsba, és szkafanderben aludt. Csak az első hét után ment “haza" kiegészíteni a készleteket, és egyszer szüksége volt egy tartalék szelepre a lézervágóhoz. Egy darabig nem nagyon bánta ezt a hajszolt életformát. Az egy napra eső teljesít teljesítmén ménny nyel el úgyis úgyis mindig mindig eléged elégedetl etlen en volt. volt. Többet Többet tervez tervezett, ett, mint mint amennyit teljesített. Valahogy mostanában nem érezte, hogy még rengeteg ideje van... Persze a hősugárral végzett jelbeégetés nem is lehetett túl gyors. Hajtotta a becsvágy, hogy olyan jól dolgozzon, amennyire csak lehet, így egyetlen betűre több mint egy perc munkaidőt elhasznált. Egyetlen oldal felégetése harminc óráig eltartott. Lassan már attól félt, hogy élete – mármint az a része, amely még rendelkezésére áll – nem lesz elég életművének befejezésére. 211 nappal később húzta meg Robina az utolsó vonalat a történelmi visszapillantáson. Ez ismét az űrrepülés, éspedig az interstelláris repülés ábrázolása volt. Nagyon sok nehézség adódott a háborúk lerajzolásánál. Hogyan tudná
megm megmag agya yará rázn znii az ideg idegen enek ekne nek, k, hogy hogy az embe emberi risé ségg végé végérv rvén énye yese senn túlhaladta túlhaladta fejlődésén désének ek ezt a szakas szakaszát zát?? Lehets Lehetség éges, es, hogy hogy az ábrákb ábrákból ól hamis következtetésekre jutnak! És az a vélemény alakul ki bennük, hogy a Földön még mindig gyűlölet és erőszak uralkodik. Vagy arra gondolnak, hogy az embe embere rekk ideg idegen en lény lények ekke kell talá találko lkozv zva, a, könn könnye yenn viss vissza zaes eshe hetn tnek ek a megszokott, ősi állapotba...
De semmi semmikép képpe penn sem sem akar akarta ta a fejl fejlődésn désnek ek ezt ezt a fázi fázisát sát az ábrá ábrákb kban an átugo átugorni rni.. Gondolkodott, hogyan tudná kifejezni, hogy a nemzeti különbségek, az életszínvonalban fennálló különbségek s az ezzel kapcsolatos diszharmónia ellenére, megindult a fejl ődés, melynek végén elér az emberiség a harmóniáig, és mindenki azt fogja megkapni, amire szüksége van. Hogyan lehet ezt a hideg, kemény kövön kifejezni? Végül úgy segített a dolgon, hogy az utolsó nagy háború ábrázolása után egy üres oldalt hagyott, majd két egymásnak Irányított páncélost rajzolt, s ezeket alaposan áthúzta. Ismét üresen maradt egy oldal, a következőre pedig sok, egymást átölelő ember került.
Befejezve a történelmi reliefeket, lekapcsolta magát a kötélről, és néhány lépéssel beljebb futott a síkságon. Felnézett a falra, s emlékek merültek fel benne képekr ől, filmekről... Régi oszlopok, falak az ősi Egyiptomból, az inkáktól... A sima sima kris kristá tály lyfa fall fels felső része része most most hasonl hasonlóó összb összbeny enyomá omást st keltett keltett,, legalábbis ezt gondolta. Innen a részleteket már nem lehetett felismerni, de a megfigyelő, ha a síkság felől jön, semmiképpen sem nézheti el, hogy ábrák virítanak a falon, Az oldalakra való osztás s az egyes nagyobb ábrák a falnak egyéni díszt kölcsönöztek. Olyan ornamentikát, mely a rajta átcsillanó lüktető fényben és a tükrözés miatt egyedülálló hatást keltett. A tükrözést a rajz persze megzavarta. Még egyszer emiatt nem lehet bale balesset. et. Igaz Igaz,, hogy hogy több több mint mint valós alószzínűtlen volt az ő balesetének megismétlődése. Elmerülten szemlélte a falat. Állt, bámulta művét, s közben gondolatai elkalandoztak. Látta magát az intézetben, a napi munka közben. Egyszerre bejött bejött Willfar Willfart.t. Willfar Willfart,t, aki olyan olyan jóindu jóindulatú latúan an tudott tudott mosoly mosolyogn ogni... i... Olyan Olyan élesen jelent meg el őtte, szinte várta, hogy mindjárt megszólal. Na, Na, kisl kislán ányy, mi baj? baj? Ha vala valami mi nem nem stim stimme mel,l, csak csak ford fordul uljj Arnu Arnulflf Willfarthoz, majd az elintézi! Igen... neki örökre kislány maradt. Mikor sikerült az első kísérletük, akkor is így viselkedett. Mert önfej ű volt ez az Arnulf. Úgy képzelte, hogy a kis Crux egy különösen nehéz mágneses mezőt jobb jobban an elir elirán ányí yít, t, sokk sokkal al jobb jobban an,, mint mint bárk bárkii más. más. Will Willfa fart rt,, a te tanítványod voltam, te magyaráztad meg, hogyan tud az ember a gondolatain uralkodni. Hogyan lehet a mező gyöngülését hullámzó antimédium esetén gyorsan kiegyenlíteni. Búcsúzóul is ezt adtad útravalónak: Nehogy Nehogy szégy szégyent ent hozz hozz rám, rám, kislán kislány! y! Tartsd artsd szépe szépenn együtt együtt azt az antihéliumos zsákot, ahogy Willfart-tól tanultad! Willfart! Utolérhetetlen mezőirányító volt, az ő bioáramának erősségét nem tudtuk túlszárnyalni. Csak nem akarta a képességeit elfecsérelni. Enné Ennéll a munká unkáná náll – mon mondta dta – az els első szab szabály ály:: csak csak a mez mezőre koncentrálni! Egyébként életveszélybe kerülsz! Hirtelen eszébe ötlött valami nyomasztó. Volt Franknak oka rá, hogy dekoncentrált legyen? Ugyan, semmiképpen! Nem volt semmiféle komoly problémája... De azért meglehet, hogy ő maga volt az ok, ő, Robina, talán a távollétével hívo hívott tt elő Fran Frankb kból ól vala valamif mifél élee emóc emóciót iót,, mely mely megz megzav avar arta ta és halá halálo loss –
–
–
figyelmetlenségre késztette. De miér miért? t? A táv távollé olléte te nem nem volt volt rend rendkí kívvüli! üli! Semm Semmii oka oka nem nem volt volt a nyugtalanságra. És nem állt közöttük semmi. Eszébe jutott az utolsó együtt töltött este. Most tényleg er őt vett rajta a fájd fájdal alom om és – először ször ezen ezen a kisbol kisbolygó ygónn – valami valami megha meghatáro tározha zhatat tatlan lan vágyódás. Iste Istene nem, m, Fran Frankk és én... én... Igaz Igazán án kedv kedves es bajt bajtár árss volt volt,, de éppe éppenn csak csak szimpatizánsok voltunk a komputer szerint mi ketten. Az igaz, ebb ől hamar alakul ki vonzalom. Szerelem, féltés, vágy a gyöngédségre, de különösebb magasság és mélység nélkül. Olyan, mintha mindketten már öregek lettünk volna. Az öregek tudják így megosztani magukat a munka és a személyes érzelmek között. Űrutazáshoz ideális. Arnu Arnulflf Will Willfa fart rt péld példáu áull ebbe ebbenn a vona vonatk tkoz ozás ásba bann hall hallan anii sem sem akar akartt a számítógép szimpatizánsszámításairól. szimpatizánsszámításairól. – Én az erőmet a tapasz tapasztal talatb atból ól nyerem nyerem – valami valami hasonl hasonlót ót szokot szokottt mondani. – Különben mi az eredmény? Magasba csapó és máris halálra ítélt érzések. Ez megzavarja az agy munkáját. Minden félévben új érzés, aztán mindegyik kilobban... – Hogy Hogy juto jutott tt esze eszemb mbee egyá egyáltltal alán án Will Willfar fart? t? Aha! Aha! Ö most most bizt biztos osan an összefüggéseket keresne saját oktatói tevékenysége és aközött, hogy képes voltam ezt a falfestményt elkészíteni. És Donas Is elégedett volna velem, de ő aztán önzetlenül. Még egyszer végignézett a falon. Egy pulzáló erőmező visszatartása a kitöréstől gyerekjáték ehhez képest! Nézte a kristályfalat. Csak most érezte, milyen kimerült, mennyire kiadott magából mindent. Legjobb volna, itt it t helyben elaludni... Ha így folytatom, nem élek még 34 évig! A fáradtság úgy borult rá, mint egy nagy harang. Legalább néhány napot pihenni... – Még Még mind mindig ig több több mint mint harm harmin incc évem évem van, van, s már már most most alko alkoth that atna na magának valami képet az, aki látja, olvassa, értelmezi! Kimerültségéhez most már büszkeség és megelégedettség társult. Eltekintett az ábrázolás ábrázolás primitívség primitívségét étől és tudá tudásá sána nakk héza hézaga gaititól ól.. Az, Az, amit amit végh véghez ezvi vitt, tt, egyszerre jelentőségteljes lett. Ez olyan teljesítmény, teljesítmény, amire csak Robina Crux képes. Egyedül ő... –
8. A néhány napos pihen ő már csak azért is lényegesnek látszott, mert a soron soron következ következő – Robina szerint jóval nehezebb – fázist még egyszer alaposan át kellett gondolni. Másnap Másnap nagyon nagyon sokáig sokáig aludt. aludt. Kiadós Kiadós ápolásban ápolásban részesítette részesítette szegény szegény,, megg meggyö yötö tört rt tagj tagjai ait, t, s figye figyelm lmen en kívü kívüll hagy hagyva va a tábl tábláz ázat atot ot,, kivéte kivétele lese senn gazda azdaggon meg megregg reggel eliz izeett. tt. Aztán tán, szin szinte te újjás jjászzüle ületve, tve, elha elhajtjtot ottt a leszállóegység maradványaihoz. Bár a falon, a környéken vagy kinn az űrben tegnap óta éppenséggel semmi sem változott, most messziről úgy látta, hogy a fal élénkebben világít. Valahogy a fénye is melegebb. Megállt, nézte mély megelégedéssel. Aztán felszabadultan, mintha szárnyakat kapott volna, öszvérkéjét a lejt ős
lépcsőknek kormányozta, s oda sem figyelve, f igyelve, bár bizonyos daccal, nekivágott a kupolához vezet ő útnak. A dolga nem volt nagyon sürgős. Időt hagyott hát magának mindenfélére. Perc Percek ekig ig bámu bámulta lta a szeb szebbb kris kristá tály lyko komb mbin inác áció ióka kat. t. Több Többsz ször ör le is tért tért a közvetlen útról, kitérőket tett. Felfedezett egy fej nagyságú kockát, melyet gyémántnak nézett. Egy helyen aztán, ahonnan bal kéz fel f elől már látni lehetett a kupola tetejét, oldalra hajtott. Beiktatott egy kis pihenőt.
Lesz Leszál álltlt,, neki nekidö dönt ntöt ötte te hátát átát egy egy köte kötegg fehé fehérr oszl oszlop opna nak, k, mely melyek ek való valósz szín ínűleg kikristályosodott azbesztből álltak. Jó ülés volt, kényelmesen megtartotta a hátát. Előtte óriási lépcső magasodott egyforma piritkockákból. Mögöttük ferdén hevert egy vöröses obeliszk, talán valamiféle pátból. Fölötte tört a magasba a lépcsős piramis egy része az innen látható látható kupola kupolasze szelet lettel tel.. Jobb Jobb kéz felé felé meg amorf amorf kitüre kitüremlés mléseke ekenn és törmel törmeléke ékeken ken keresz keresztül
folytatódott az út. Ülő helyze helyzetbe tbe gömbö gömbölyö lyödöt dött,t, és sisakz sisakzsil silipj ipjén én keresz keresztül tül nekilá nekilátott tott az evésnek. Mikor közben kinyújtotta a lábát, ivótartálya az enyhe lejt őn elgurult, egész egészen en a piritl piritlépc épcssőkig. kig. Robina Robina utánan utánanyú yúlt, lt, de elhibá elhibázta zta.. Még egysze egyszerr odakapott, de olyan hevesen, hogy a gyönge gravitáción az impulzus mindjárt a magasba emelte. Kalimpált, a tartály mögé került, kénytelen volt kinyújtott kezével egy kis marék finom törmeléket maga elé dobni. Fejjel lefelé, az els ő aranyfényű kockánál ért talajt. Hopplá! – kiáltott fel önkéntelenül. –
Fel akart állni, hát megtámaszkodott a talajon. Az meg, mintha homokóra lenne, tölcsért alkotva, elkezdett lefolyni valahová a keze alól. Mindjárt észrevette a centiméter széles vízszintes repedést, mely a kristály alá húzódott. A biztosnak látszó, súlyos tömb tehát nem a talajon feküdt! De akkor bámult el csak igazán, mikor követte s repedés irányát, és
megá megállllap apít ítot otta, ta, hogy hogy az jobb jobb kéz kéz felé felé függ függőlegese legesenn folyta folytatód tódik, ik, mintha mintha elválasztaná egymástól a két piritkockát. Ott Ott mara maradt dt térd térdep epelv elve, e, s közb közben en külö különf nfél élee lehe lehettőségeket ségeket latolgatott. latolgatott. Hogyan jöhet létre tre ilyen lyen repedés az itte tteni körülmén mények között? Kristályosodásnál, esetleg a zsugorodástól? Vagy keresztültörte a kaszkádot egy ráz rázkódá kódáss, netá etán mete meteoorbec rbecssapódá pódás? s? Vagy agy még még mag magánál nál az alapkatasztrófánál, mikor – Stef elmélete szerint – az egykor nagy, de belül üreges bolygóból, melynek belsejében képz ődtek ezek a kristályok, kiszakadt ez az aszteroida?
Lassan, Lassan, óvatosan óvatosan felegyenesedet felegyenesedett.t. Két kézzel nekiállt nekiállt elsöpörni elsöpörni a törmeléket törmeléket a repedés mellől. Az előbukkanó vágás talán egy méter hosszú volt. Bal kéz felé is nyíleg yenesen
húzódott felfelé. Robi Robina na hátr hátral alép épet ettt egy egy lépé lépést st.. Inne Innenn tisz tisztá tánn láts látszzott, ott, a hasa hasadé dékk négyszöget ír le a lejtős lépcsőn. A felső és alsó egyenest talán egy méter választotta el. Az első pillanatban nem tudott mit kezdeni a felfedezéssel. De azt máris érezte, hogy valamennyi eddigi spekulációja a különös jelenség keletkezésére tarthatatlan. Repedések!... De nem pontos derékszögben! Egyszerre minden megvilágosodott. Kizárva minden tévedés! Itt áll előtte az idegen értelmes tevékenység egy további bizonyítéka. És ezt már egyesegyedül ő fedezte fel! Annak idején, mikor átvizsgálták a kisbolygót, észre sem vették. Persze, a kétkedése is feltámadt. Felfedezés... na, igen. De mit lehet kezdeni vele? Határozatlanságában továbbsöpörte a törmeléket, kifelé a négyszögb ől. Felme Felment nt a lépc lépcsső következő foká fokára ra,, hogy hogy a függ függőleges leges hasadé hasadékbó kbóll is eltáv eltávolí olíts tsaa a kiál kiálló ló hegy hegyes es kris kristá tály lyda dara rabo boka kat. t. Közb Közben en,, talá talánn öszt ösztön önös ös
elővigyázatból, nagyon ügyelt rá, hogy ne kerüljön a négyszög által behatárolt területre. Mikor a felső nyílást tisztította, felülről térdelt le hozzá, és másik kezével biztosította magát. Egy kézzel dolgozgatott, el őrehajolva.
Ám egy egy pill pillana anatra tra így is elve elvesz sztet tette te az egyen egyensú súly lyát át.. Erőteljese teljesenn jobb jobb keszty kesztyű jére nehezedett. Erre a mozdulatra engedett a lépcső, s valahová hátrafelé besiklott a talajba. Robina fejjel lefelé lezuhant. Félelmében a keretbe akart kapaszkodni, de nem sikerült. Néhány Néhányszo szorr páni páni rémület rémülettel tel az üres semmibe semmibe kaszab kaszabolt olt,, majd majd végre végre ott függött függött a két függőlege legess fal fels felső peremén. peremén. Most Most meglát meglátta ta, hogy hogy a nyíl nyílás ás kele keletk tkez ezés ések ekor or a
négyszögben kivágott kivágott darab az üreg aljára került: Kénytelen volt rálépni. Lábai éppen csak érintették a lezuhant tömböt. Egy kevés törmelék potyogott utána. Első ijedtsége elmúltával, anélkül hogy a lyuk szélét elengedte volna, az egyik lábára nehezedett. Tartott Tartott tőle, hogy a lépcsőforma a súlya alatt tovább süllyed lefelé.
Lassan helyezte át a súlypontját. Kezét most már csak elővigyázatból tartotta a nyílás szélén szélén,, minden minden pillan pillanatb atban an számítv számítvaa a zuhaná zuhanáss folytató folytatódásá dására. ra. Óvatosan atosan rugózni rugózni
kezdett a lábain. Talpa Talpa alatt minden mozdulatlan maradt. – Uff! – sóhajtotta megkönnyebbülten, leeresztve magasban tartott karját. Figy Figyel elme mese senn megv megviz izsg sgál álta ta közv közvet etle lenn körn környyezet ezetét ét.. Örve Örvend ndez ezve ve megállapította, hogy a piritlépcső kivágott darabjának le kellett hajolnia, ha fönt fönt megt megter erhe heltlték ék.. Olda Oldala lain in ugya ugyani niss vilá világo gosa sann kira kirajz jzol olód ódot ottt két két kör kör keresztmetszetű anyag anyagda dara rabb cson csonkj kja. a. Ezek Ezek nyil nyilvá vánn sarok arokva vasa sakk kkén éntt működtek. Izgalomba jött. Ez már semmiképp sem lehet véletlen!
Háta mögött lépcsőt vágtak a nyílásba. Ezen át óvatosan visszalépegetett a felszínre. Mikor az utolsó lépcsőfokot érintette, huppanást érzett a lába alatt. Megfordult. A lépcső, mint egy lassított filmfelvételen, felemelkedett. Még mielőtt eggyé vált volna a lépcs ősorral, sötét nyílás tárult fel mögötte.
A meglepetéstől még gondolkodni Is elfelejtett. Újra rálépett a kivágott darabra, ezúttal már arccal a lépcső felé. Most két-három fokkal lejjebb ment. Mikor a lépcső köz közepér epéree ért ért, az lass lassan an mozog ozogni ni kezde ezdett tt alat alatta ta.. Kieg Kiegye yens nsúl úlyo yozt ztaa magá magát. t. Minth Minthaa himb himbán án álln állna, a, az apró apró mozg mozgás ástt térd térdee hajlításával befolyásolhatta. Ott volt előtte a nyílás. Az elmozduló lépcs őhöz hasonló további lépcsőket látott. látott. Folyosó Folyosó vezetett vezetett lefelé, lefelé, a kristálybol kristálybolygó ygó belsejébe belsejébe.. A falakon falakon a színek színek elmo elmosó sódt dtak ak,, mind minden en erősebb ebben lumin umines eszzkált kált.. Töb Több hely elyen erősen kira kirajz jzol olód ódot ottt a vésővel történt meg megmunkálás lás nyo nyoma. Néhol a fal egyenletességét egyenletességét bevezető kürtők, fémrészek törték meg. Habozott: Mi történik, ha továbbmegyek? A lépcső fel fog csapódni, és elzárja a kijáratot. Nyitható-e a másik oldalról? Valószínűleg. Ez a mechanizmus nem a hívatlan betolakodók ellen véd, hanem a természetes omlások ellen." Meg volt győződve, dve, hogy hogy viss vissza zaút útjá játt nem nem vágj vágják ák el. el. De azér azértt jobb jobb bizonyosságot bizonyosságot szerezni. Ismét kilépett a szabadba. Csákányára kötötte kötelét, és a szerszámot beverte jó mélyen a porhanyós azbesztoszlopok közé. Ki is próbálta, tart-e. Aztán Aztán megint megint lenyit lenyitott ottaa a lépcs lépcsőt. A kötelet magával vitte. Ma a lépcső magasba emelkedik, megfe egfesszíti, ti, s akkor belülről egy húzással megmozgatható a szerkezet. Nem sok időbe telt, és ez az elővigyázati intézkedés is feleslegesnek bizonyult. A lépcsődarab alsó felületét viszonylag durván dolgozták ki, s fent, “
mintegy másfél méter magasságban, olyasféle mélyedés volt rajta, mint egy beépít beépített ett szapp szappant antartó artó.. Ha azt az ember ember két kézze kézzell megfog megfogta, ta, nagy nagyobb obb erőlködés nélkül le lehetett húzni a követ. Két kézzel! Ez a tény különösen megnyugtatta Robinát. Most már könny ű léptekkel lefelé Indult a lépcsőn. De csak talán hét-nyolc méterre jutott. Ott a folyosó jobb oldalán mélyedést látott, mely er ősen emlékeztetett egy ajtó keretére. Innen, szűk átjárón keresztül, tejszerűen áttetsz áttetsző anyagból készült kabinba vezetett az út. Mindjárt felmerült benne a felvonóval való hasonlóság gondolata. A kabin bal oldali falán gyűrűszerű műszertábla volt. Ezen pedig hat hat dara darab, b, ujjh ujjheg egyy mére mérettű mély mélyed edés és.. Ez csak csak erősített sítettee a benyo benyomás mást.t. Szenzorok! Minden jel arra mutatott, hogy ez egy ferde pályájú felvonó, amely a lépcsőkkel párhuzamosan fut. Inkább ne! – válaszolta meg a ki sem mondott kérdést. Pedig szívesen kipr kiprób óbál álta ta voln volnaa azon azonna nal,l, hogy hogyan an működi ködikk a szer szerke kezzet, et, és működik-e egyáltalán. De gyomrában már így Is csöndesen emelkedett a nyomás. Inkább elkezdett hát szépen lefelé ereszkedni a lépcs őn. Nem volt könnyű útja. A folyosó legfeljebb 1,70 méter magas lehetett, és egyáltalán nem volt olyan szabályszerűen elkészítve, ahogy azt fentről első pillantásra képzelte. Az alacsony, keskeny lépcs őkön siralmasan nehéz volt közlekedni. Mit számit ez! Mégis lépcső volt, mely valahová, valamihez vezet, és ez a döntő! Esz Eszébe ébe vill villan ant, t, hogy hogy a foly folyos osók ók és lépc lépcssők mére mérete te vala valame menn nnyi yire re felvilágosítással szolgál építőik testméretéről. –
A felfedező izgalma és az ösztönös félelem viaskodott egymással Robinában. Meg a feltámadó remény. Annak reménye, hogy talán nem kell mind a harmincnégy évet...
Örömet Is érzett. Hiszen neki sikerült – még ha mer ő véletlenségből is – közelebb jutni az adó titkához. Közelebb, mint bárkinek. A következő ember, aki erre az aszteroidára lép, már megkaphatja a szükséges adatokat Robina Crux felfedezésér ől. Igenis! Még akkor is, ha ez nagyon soká lesz! A lépcső majdnem ötvenfokos szögben vezetett a mélybe. Már sajnálta, hogy nem számolta meg a fokokat, de persze ezt még pótolni lehet. Ha mindjárt számolni kezdte volna, valószínűleg már háromszáz felé tartana. És még mindig nem látni a végét. Az út újra egy ajtó mellett vezetett el. Itt is szenzorok. Még egy bejárat a felvonóhoz? Ugyan minek? Azért még most sem tudta elhatározni magát a felvonó használatára. Pedig lábikrái már ugyancsak megérezték az ereszkedést. Sóhajtott egy nagyot, és ment tovább. A lépc lépcssősor még mindig mindig nyíleg nyílegyen yenese esenn eresz ereszked kedett ett.. Felteh Feltehet etően a lépcsős piramis alá vezetett, amelyen a kupola állt. Mikor Mikor 220 újabb, újabb, most most már megszá megszámolt molt lépcsőfokot fokot hagyott maga mögött, és éppen megpróbálta elképzelni, mennyi vízszintes távolság lehet közte és a kupola között, észrevette, hogy a járat egy vízszintes könyök után ismét felfelé vezet. Lassan, figyelmesen f igyelmesen ereszkedett tovább. Közel a könyökszer ű fordulóhoz hirtelen megállt. A rémült kiáltás a torkába fagyott... Ott... ott volt valami. A felső lépcsőkről lábak jöttek lefelé, vele szemben. Azok Azok is megálltak hirtelen.
Kapkodta a levegőt, de összeszedte magát. Nyugodt hangon odakiáltott: Gyere, gyere csak! Szemben semmi sem mozdult. Igaz, itt nincs atmoszféra, nem is hallhatta. Megkockáztatott egy lépést előre. Az a másik ugyancsak. Egysz Egyszerr erree felold feloldódo ódotttt a feszü feszülts ltsége ége,, és felnev felnevete etett. tt. Átkoz Átkozott ott tükröz tükrözés! és! Saját lábát látta szembejönni. Már megint becsapta ez a veszélyes jelenség! Sima fal zárta le előtte a folyosót. Jobbra vörös gyűrű volt látható, egy szenzormélyedéssel. Így van ez, Robi! Ezt már kénytelen vagy kipróbálni – mondta hangosan. Biztos, ami biztos, először leült. Pulzusa csak úgy lüktetett a halántékán. Ugy Ugyan mifé miféle le nyom nyomóg ógom ombo bokk ezek ezek?? Nyom Nyomás ásra ra,, hőre érzéke érzékenye nyek? k? Felhúzta a vállát. Nincs más hátra. Vagy kipróbálni, vagy visszafordulni. Annál Annál viszon viszontt sokkal sokkal jobban jobban furdal furdalta ta a kívánc kíváncsis siság, ág, hogy hogy a másodi másodikk megoldást válassza. A végén meg sem tudta ál lapítani, mire reagált az érzékelő. Ujját odaérintette, a fal oldalra nyomódott, megfordult a bal sarkán, és eltűnt a kőzetben. Szoba tárult fel előtte, talán 4x4 méteres lehetett. A bejárattal szemben újabb ajtó. Bal oldali falán hatalmas kapcsolótábla. Robina habozás nélkül belépett. Mögötte az ajtó azonnal becsukódott. Kétségbeesetten pördült meg a zajra, aztán megnyugodva vette észre jobb oldalt a vörös gyűrűt. –
–
–
A műszertábla fölött egyfajta díszráccsal fedett kis nyílássort látott. A szoba falait a folyos folyosóva óvall ellenté ellentétben tben szép szép simára simára csiszo csiszoltá lták. k. A műszerfal szerfalon on minden minden kapcso kapcsolóh lóhoz oz kis táblácska tartozott, melyen idegenszerű – ugyan, mi más lehetne, mosolyodott el –
jelzések voltak láthatók.
– Az írásuk... – hosszú ideig
állt a tábla előtt. Izgalma a tetőfokára hágott. Érezte, a könnyek akaratlanul feltörnek szeméből, és végigfolynak arcán a sisak alatt. Odalépett Odalépett a másik ajtóhoz, határozott határozott mozdulattal mozdulattal kinyitotta. kinyitotta. Csillámló Csillámló fényözön vakította el. Sisakja elé emelte kesztyű jét, aztán belépett. Meglehetősen nagy, kör alakú terem tárult fel előtte. Középen alacsony fallal elkerített padlónyílás, talán talán négymé négyméter teres es átmér átmérővel. vel. A nyílá nyíláss köze közepé pénn cső vagy vagy talán talán oszlop oszlop vezetett a mélyből a magasba, s elt űnt az alacsony mennyezetben. A tet őn néhány borítólemez függött. Volt ott továbbá két kis fülke, feliratos táblákkal és ismeretlen célt szolgáló kis ablakokkal. Máskülönben üres volt a terem. A középső nyílásbó nyílásbóll csillo csillogó gó fényp fénypász ászták ták villan villantak tak elő. Szem Szembe benn egy egy ajtó ajtó.. Gondolta, kinyitja. A fény őrült hevességgel villogott. Biztosra vette, hogy a lógó táblák figyel figyelmez meztet tetése éseke kett tartalma tartalmazna znak. k. Minden Mindenes esetre etre megnyo megnyomta mta sisakj sisakján án a szemüveg szemüveg fényvédel fényvédelmét mét biztosító biztosító folyadéksz folyadékszivatty ivattyúú szelepét. szelepét. Csak aztán aztán lépett habozva a terem közepét kerít ő alacsony falhoz. Itt még sötét szemüvegben Is kápráztató volt a világítás. Ez meglehetősen gátolta a pontos megfigyelésben. A nyíláson át lelátott egy alsó helyiségbe, melynek padlója vagy tíz méterrel lehetett alacsonyabban. Az oszlop ott nagy felületbe ment át, nyilván egy szerkezet fed őlemezébe. Ez volt volt a giganti gigantiku kuss fényfo fényforrá rrás. s. Oldalfe Oldalfelül lülete eteib iből áradt áradt az elvise elviselhe lhetet tetlen len erősségű fény. Jobban előrehajolt, és most már meglátta, hogy az alsó terem ugyanc ugyancsak sak kerek, kerek, s oldalf oldalfala alaii üvege üveges, s, fekete fekete anyagb anyagból ól készü készültek ltek.. Csak Csak
sejte sejtett tte, e, de bizt biztos osra ra nem nem vehe vehette tte,, hogy hogy amit amit maga maga előtt lát, lát, az egés egészz aszteroidára kiterjedő lumineszkáló fény forrása, innen kiindulva hatol el ez a fény fény minden mindenhov hová. á. Ez vezett vezettee őket, ket, átvilág átvilágítv ítvaa az ép ásván ásványtö ytömbö mböke ket,t, a kisbolygóhoz. kisbolygóhoz. Eszébe jutott az érvek csatája, mikor felfedezték a kis égitestet. Ez bolida, világosan fényl ő vándora a kozmosznak... Talán üstökösfej... És nagy távolságból nézve?... Ugyan már!... Minden jel arra mutat, hogy maga világít! Pró Próbált báltáák megfe egfejtjteeni a fény fényfo forr rrás ás rejt rejtvvény ényét. ét. Hide Hidegg fény fény ily ilyen intenzitással? Lehetetlen! Frank úgy vélte, ez egy optikai tájékozódási pont. Afféle világítótorony. Sőt, a rádióadóval együtt elektro-optikai. De hogyan állítják elő ezt a fényt? Stef azt hitte, lumineszkál. lum ineszkál. Még mélyebbre hajolt. – Bizony, Bizony, valószínűleg igazad volt, Stef! – megint ellepte a szomorúság. Hiszen ez a felf felfed edez ezés és az egés egészz legé legény nysé sége gett ille illett ttee voln volna. a. – Az a kocka ott lenn, egy
lumineszkáló-dióda. Az igaz, hogy nálunk a Földön csap apró méretben képesek előállítani. Úgy ám! Mikroszkóp alatt készítik. Nagy tisztelettel gondolt az idegenek teljesítményére. Ezzel együtt még jobban tudatában volt saját tehetetlenségének, tudatlanságának. Úgy érezte, tiszteletlenség volt behatolni ebbe a helyiségbe. Aggódva Aggódva nézett körül. Hiszen semmit sem képes kezdeni ezzel a sok csodával, s őt ügyetlenül még el is ronthat valamit. Az idegenszerű tömbös szerkezetb ől áradó ragyogásban egyre nyomasztóbban érezte saját kicsinységét. Ebb ől a teremből nézve, kapirgálása a sziklafalon egyszer űen nevetségesnek látszott. Elindult, csüggedten Körüljárta a termet. Megállt az érthetetlen feliratokkal és ablakokkal telerakott benyílónál. Egy percre arra gondolt, hogy vannak a Föld Földön ön olya olyann kuta kutatók tók,, kik kik számí számítóg tógép ép nélk nélkül ül is képe képese sekk ropp roppan antt kevé kevéss támpont alapján bonyolult írott nyelveket megfejteni. Lesújtva lépett tovább. Azt a bizonyos szemben álló ajtót akadálytalanul kinyithatta. Mögötte liftkabin volt, bal oldali falán a már látott m űszertábla a hat szenzorral. Ezek színesek voltak, sőt
feliratokkal Is ellátták őket. Most Most való valóba bann vála válasz szút út előtt állt állt.. Vagy agy hasz haszná náljljaa a felv felvon onót ót,, vagy agy visszafordul. Itt nincs lépcső. Hat nyomógomb, hat lehetőség. Sőt, kombinálva, még sokkal több. Összeszedte bátorságát, és átlépte az ajtót. Gyorsan a kabin közepére állt, megérintette a felső érzékelőt. Nem történt semmi. A következőt. Újra semmi. Ujjaival gyorsan tovább zongorázott a következ ő kettőn. A kabin nem reagált. Erőtelj teljes esen en,, mint mintha ha ujjá ujjáva vall át akar akarná ná fúrni fúrni,, rátá rátáma masz szko kodo dott tt az ötöd ötödik ik nyomógombra. Kísérteties gyorsasággal – meg is ijedt – bezárult az ajtó a falon, és a kabin olyan tempóban kelt útra, hogy térdre esett. Hogy m űködne ez, ha nagyobb volna a gravitáció? Ördögöt! Akkor sem volna semmi baj. Akkor a saját tömege Is nagyobb volna. Felt Feltet ette te,, hogy hogy anti antigr grav av-m -mot otor or hajt hajtja ja ezt ezt a szer szerke kent ntyyűt. Óvat Óvatos osan an körüljártatta szemét a kabin teljesen sima, fuga fu ga nélkül összerótt falain. Csak a tető meg a padló volt finoman redőzött, mintha nyílásokat akartak volna vágni rajta. – Sohasem fogok rájönni itt semmire! – morogta. Még a kabin haladási irányával sem volt tisztában. Csak az Indulásnál érzett rándulásból állapíthatta meg, hogy fölfelé tart. Váratlan lökéssel megállt a lift.
Megint nem gondolkodott logikusan. Talán Talán unalomig
ismert aggodalmaskodása kerekedett felül, gyorsan a műszerfal szerfal hatodik hatodik gombjához gombjához kapott, kapott, ahelyett ahelyett hogy az ajtót nyitotta volna ki. A lift lezúgott és megállt. Mosta ostannra már már össz sszesz eszedte edte mag magát. át. Kiny Kinyititot otta ta az ajtó ajtót. t. Abb Abban a körteremben volt, ahonnan elindult. Fellélegzett, és – most már némileg megkönnyebbülten – felfelé irányította a felvonót. Mikor odafent kinyitotta az ajtót, nagyon meglep ődött. Kis szobába jutott. Szürke falak, egy teleírt tábla, szemben, újabb ajtó. Vagy talán zsilip? Két lépéssel átszelte a szobát. Kitárta az ajtót, és – bár titokban régen várt erre erre a pill pillan anat atra ra – majd majdne nem m hang hangos osan an felk felkiá iáltltot ottt öröm öröméb ében en.. Aztá Aztánn megbékélten csak ennyit mondott: – Hát így... Bent Bent volt volt a kupo kupola la bels belsej ejéb ében en.. A lift lift egye egyene nese senn az adók adókés észü zülé lékh khez ez szállította. Beljeb Beljebbb lépett lépett.. Háta Háta mögött mögött becsuk becsukódo ódotttt az ajtó. ajtó. Arr Arraa gondol gondolt,t, hogy hogy nyilván az alsó galéria és maga a kupola is egykor lélegzésre alkalmas gázkeverékkel lehetett megtöltve. A zsiliprendszer talán erre szolgálhat.
Bátortalanul körbejárta a berendezést. Nem fedezett fel sokkal többet, mint amennyit útitársaival együtt kívülről látott. Csak az tűnt fel neki, hogy azon a helyen, ahol a 15 cm-nél is vastagabb vastagabb vezetékek, vezetékek, melyek Stef elképzelése elképzelése szerint a szupravezet szupravezető adóhurkot adóhurkot képezték, képezték, összefutottak, hűtőbordákat is elhelyeztek rajtuk.
Megnézte a szkafander külső hőmérő jét. Megállapította, hogy a kupola belső tere mintegy 23 °C-kal van a kozmosz küls ő hőmérséklete fölött. Nem csekély tisztelettel gondolt arra az energiaforrásra, mely egyrészt egy egy egés egészz kisb kisbol olyg ygót ót képe képess kivi kivilá lágí gíta tani ni,, másr másrés észt zt Ilye Ilyenn hata hatalm lmas as adóteljesítményt nyújt. Emellett még a különösen nagy h ővesztesé veszteséget get is kiegyenlíti. Miköz iközbe benn ezek ezeket et lato atolgat lgatta ta,, szo szorosa rosann ott ott áll állt a zárt árt rend rendsz szer erű vezet vezetékk ékköte ötegg mellett mellett,, még mindig mindig előreny renyúj újtv tvaa bal bal karj karját át a hőmérővel. Egys Egyszzerre erre látt látta, a, hogy hogy a hőmérsék mérséklet let rohamo rohamosa sann emelke emelkedik dik.. Pillan Pillanatn atnyi yi ötletnek engedelmeskedve bekapcsolta vev őkészüléket. A hang felbúgott, a szokásos módon felemelkedett, majd elhalt. A hőmérőt most már kísérletképpen a blokk fölé tartotta. A hőmérséklet vagy vagy fél fél perc percig ig álla álland ndóó marad maradt, t, aztá aztánn lass lassan an,, majd majd egyr egyree gyor gyorsa sabb bban an süllyedni kezdett. Az adásszünet végén újra a kupola bels ő hőmérsékletét mutatta. Figyelmesen leste a szignál újabb jelentkezését. Rövid hőemelkedés után el Is kezdődött a bugás. bugás. És mindig akkor akkor érte el tetőfoká fokátt a mele meleg, g, miko mikorr a hang hang elha elhaltlt.. Nem Nem kell kellet ettt hozz hozzáá bony bonyol olul ultt bizo izonyí nyítás, tás, hogy ogy az elha elhaló ló hang hang és a hőemelke emelkedés dés között között közve közvetlen tlen összefüggés van. Nem érezte ugyan képesnek magát bonyolult elektrofizikai összefüggések teljes teljes megérté megértésé sére, re, de egyva egyvalam lamii világo világoss volt volt előtte. Az, hogy Frank jól következtetett. Itt a Josephson-effektus olyan léptékű felhasználása folyik, melyet az ember el sem tud képzelni. Az antennák speciális csatlakozásai, a vezet vezetékh ékhuro urok, k, a felmele felmeleged gedés és azon azon a helyen, helyen, ahol ahol a szupr szuprave avezet zető fémek érintették egymást, meg az adáshoz szükséges hullám kiáramlása nem is engedhettek meg más következtetést. Már megbékélt a felfedezésével, csak a kételyei nem csitultak. Szerette volna tudni,
vajon ő, személy szerint tud-e nagyon keveset, keveset, s ezért nem tud felismerései felismeréseivel vel mit kezdeni, kezdeni, vagy egyszerűen azért nem, mert ember, más civilizáció tagja, mint ezek az alkotó idegenek. Vajon az ő helyében Frank, Stef vagy akár Mandy értelmes munkára tudná fogni ezt a
szerkezetet? Két óra hosszat kerülgette az adóberendezést, céltalanul tépelődve. Aztán belátt belátta, a, ideje ideje volna volna vissz visszaind ainduln ulni.i. A körcsa körcsarno rnokb kban an benéz benézett ett még a fali fülkékbe, nem lát-e valamilyen változást a kis ablakokban. De nem vett észre semmi lényegeset. Biztosra vette, hogy még nem fedezett fel minden helyiséget. Valahol egy energi energiakö aközp zpont ontnak nak is kell kell lennie lennie.. A fénydi fénydiódá ódához hoz is szüksé szükséges ges volna volna a bejá bejára rat. t. Talán alán a két két ajtó ajtó a lépcs lépcsőfolyo folyosó són? n? Alig Aligha ha,, de ezt ezt kés később még tisztázni lehet. Elképzelhető, hogy az idegenek saját társaik elől is el akartak rejteni vala valamit mit?? De miér miért? t? Bizt Biztos os,, hogy hogy az energ energia iakö közp zpon ontt a szív szívee egy egy ilye ilyenn berendezésnek. Szép... Ha csak azt védik... érthető. De mit rejthetnek még el? A kérdés kérdésen en elrágó elrágódot dottt még egy darabi darabig. g. Végigta Végigtapog pogatt attaa a fülkéb fülkében en elhelyezett négyzetlap keskeny oldalrészét. Ez úgy festett, mint egy fedlap vagy akár egy jól álcázott nyilas bejárata. Igen. Elég nagy volna bejáratnak is. De szorosan takar. Belátta, itt még a lézervágóval sem menne valami sokra. Azt meg jól tudta, hogy itt igazán nem alkalmazna ilyen rombolóeszközt. Biztosan előre eldöntötték, hová lehet belépni és hová nem. Egy civilizált lénytől el kell a tilalmat fogadni. Ez akkor is érvényes, ha maga a berendezés gazdátlan. De itt semmi sem utal arra, hogy végleg elhagyták. Igaz – futott át rajta rajta a gondo gondolat lat –, az ellenk ellenkez ező jére sem. Mert önmagában az, hogy a berendezés működik, nem meghatározó körülmény. körülmény. A lépcsőnél habozott. Aztán úgy döntött, benyomja a gombot a bejárattól balra elhelyezkedő ajtó mellett. Nem nyílt ki mindjárt, sőt csak akkor tárult fel, mikor Robina, megunva a várakozást, már több lépcs ővel lejjebb ereszkedett. Nyilván időbe tellett, míg a lift leérkezett. Bonyolult eset volt a kabin m űszerfalának kezelése. De az alkotmány többszöri kísérletezés után mégis mozgásba lendült. Mielőtt a felszínre érkezett volna a lift, kétszer is megállt. Robina mind a kétszer azt hitte, már vége az útnak, ki is nyitotta az ajtót. A szenzorok kezelése után két nyílás tárult fel. Az egyik jobb felé vezetett, ki, a már ismert lépcsőre. Balra meg elágazott egy folyosó, mely ferdén felfelé indult. Kísértést érzett, jó volna legalább ezt az egyet felkutatni. De ezt későbbre hagyta.
Azért nagyon megkönnyebbült, mikor elérte a felszínt. Ismét égbolt borult föléje, még ha fekete is. És végképp elt űnt a szorongató érzés, az ismeretlen, a veszély érzete.
Ellentmondó érzésekkel indult neki a grottához vezet ő útnak. Valami újat fede fedeze zett tt fel fel az egés egészz embe emberi risé ségg szám számár ára, a, de ez a felfe felfede dezé zéss egye egyellőre semmiféle hasznot nem ígér. Például egy nappal sem rövidíti meg az itttartózkodását...
9. Robina Crux kint állt a síkságon, talán ötven méterre a faltól. Messzelátón át szemlélte az elmúlt napokban végzett munkáját. Ilyen távolságból a betűk roppant roppant szabálysz szabályszer erűnek látszottak. Lassan olvasta a szöveget.
Itt, ennél a falnál érte baleset a 2217. év 251. napján Robina Crux Földlakó lakót. t. A Föld Föld egy egy G-2 G-2 típu típusú sú Nap Nap harm harmad adik ik boly bolygó gója ja.. A Nap Nap való valósz szín ínű koordinátái: magassági radiáns a sarki koordinátán 13 rész, a 14 részre osztott teljes körből. Szélességi radiáns a Kismedve nullvonalától... Gondosan Gondosan ellenőrizte rizte a vázl vázlat atot, ot, amit amit a szöv szöveg eg mell melléé rajz rajzol olt. t. Ebbe Ebbenn felvázolta azt a csillaghalmazt, azt az egyetlen tájékozódási pontot, mely a Földről és erről a kisbol kisbolyg ygóró óróll nagyj nagyjábó ábóll azono azonoss konste konstellá lláció ciótt mutato mutatott. tt. Nagyon gyon kínl kínlóódott dott,, míg míg siker ikerül ültt a koor koorddinát ináták ákat at erre erre a csill sillag agzzatra atra tran transz szfor formá máln lni.i. Nem Nem is bízo bízott tt száz száz száz százal alék ékig ig magá magába ban, n, hogy hogy ezt ezt az egyszerű, de számára szokatlan számítást valóban jól végezte-e. 48 részre, a Galaxis ekliptikájának síkjára, illetve annak középpontjára vonatkoz vonatkoztatva. tatva. A távolságot távolságot,, a kisbolygó kisbolygó saját saját mozgását mozgását elhanyago elhanyagolva, lva, a baleset időpontjában 1,07 parsecben lehet megadni. Ha írásának teljes szövegét jól megfejtik, és ha a számítás egyezik, némi fáradsággal az idegenek rábukkanhatnak a Napra. Sőt, mivel a Nap a Galaxis határvidékén van, más
csillaggal való felcserélése még kissé bizonytalan adatoknál sem lehetséges. Tiszt isztáb ában an volt volt vele, ele, hogy hogy ez az info inform rmác áció ió jele jelent ntii a legn legnag agyo yobb bb felelősséget. Nagy nehézséggel némította el kétkedését. Mert még most sem tudta, jól számította-e ki az adatokat. Nem volt abban a helyzetben, hogy a gyorsan mozgó aszteroidán a Napot egyértelm űen azonosítsa. Viszont végül is az ideg idegen enek ekne nekk bizo bizony nyár áraa komo komoly ly eszk eszköz özei eikk vanna annak, k, ők könn könnye yenn megtalálhatják a csillagot. Dagu Leu automatista leánya vagyok. Apám a PRO-TAN fehérje fehérjekom kombin binátb átban an dolgoz dolgozik, ik, a KeletiKeleti-ten tenger ger mellet mellettiti Neusun Neusundba dban, n, mely mely egy egykor kor néme némett nyel nyelvvű terü terüle lett volt volt.. Anyá Anyám, m, Mary Mary Cr Crux ux,, elut elutaz azás ásom om időpontjában a kaukázusi Szocsi Üdül őközpontban, a Fekete-tengernél volt kiszolgáló. Ugyan, kit érdekelhet ez? – gondolta. – Honnan tudhatja egy idegen, mit jelent az a z automatista, a kiszolgáló, Neusund vagy Szocsi?... Na és, ha így is van! A szüléimről van szó. Nélkülük én sem lennék. És ha a mások ebben az összefüggésben valamit nem értenek, azt legalább észreveszik, hogy az emberekben megvan a családi érzés. Talán náluk is hasonló a helyzet." Testv estvér érem em,, Ed Leu, Leu, két két évve évvell idősebb sebb,, mint mint én. én. Konz Konzerv ervát átor or volt volt a RENOV RENOV-kombinát -kombinátban, ban, majd egy baleset baleset óta optikai optikai megfigyel megfigyelő a Mars-7 állomáson. 28 éves vagyok. Idáig egyetlen partneremmel sem éltem együtt az el őírt három évig, hogy családi állapotom megjelölését “monogám"-nak írhassam. Képzett mezőoperátor vagyok. Bátyámmal együtt a rostocki Evolúciós Iskolát látoga látogatta ttam, m, s onnan onnan közvet közvetlen lenül ül kerülte kerültem m át a Kozmik Kozmikus us Hajtóa Hajtóany nyago agokk Intézetébe, Fehmarn szigetére. Itt szereztem a mezőoperátori képesítést. A 2210. évben útitársaimmal: Stef Mán, Frank Malus és Mandy Weeing Földlakókkal együtt az első földi, antianyaggal m űködő űrhajó kipróbálására a Proxima Centauri kettőscsillag körzetébe repültünk. Az űrhajó bevált. Hétévi út után fordultunk vissza, s közben egy sor új ismeretre tettünk szer szert. t. Az utaz utazás ás 3378 3378.. napj napján án bukk bukkan antun tunkk rá erre erre az égit égites estre tre,, mely melyet et helytelenül kisbolygónak jelöltünk. 17 nappal később ezen ezen a helyen helyen szere szerencs ncsétl étlenü enüll jártam. jártam. Ennek Ennek oka valószínűleg egy lökőhullám lám volt, olt, mely nyilvá lván űrhajón rhajónkk antian antianyag yag-tartal tartaléká ékának nak felrob felrobban banásá ásából ból keletk keletkeze ezett. tt. A hajó hajó eközb eközben en valósz valószín ínűleg teljesen elpusztult. “
Földi időszámítás szerint 273 napja vagyok itt. Készleteimb ől körülbelül
még 12 500
napig élhetek. Felfed Felfedezt eztem em a számun számunkra kra idegen idegen rádióa rádióadóá dóállo llomás más kupolá kupolájáb jábaa vezet vezető bejáratot. Még egyszer ellenőrizte az iderajzolt vázlatot. Sorsommal megbékéltem... Rége Régenn végz végzet ettt már már a háro háromol moldal dalas as szöve szövegg elolv elolvas asás ásáv ával al,, s még mind mindig ig ott ott állt, ugyanazon a helyen. Leeresztette szemüvege el ől a messzelátót, úgy bámult a falra. Az utolsó mondat járt a fejében. Tényleg megbékéltem? – faggatta magát. – Azt hiszem, senki sem nyugodhat bele egy ilyen szituációba. De nem szeretném, ha gyávának tarta tartaná nána nak. k. Hadd Hadd higg higgyé yék, k, hogy hogy bele beleél élte tem m maga magam. m... .. Nem Nem is nagy nagyon on képzelhetik másképp. Végül Is senki sem járhat utána. Szóval miért ne játszanám meg egy kicsit kicsit a hőst? Gúnyosan folytatta: – Talán a végén még tényleg h ős leszek... De már jól tudta, az utolsó mondatot nem az idegeneknek, hanem a földi embereknek írta. Megvonta a vállát. Elvégre senki sem bújhat ki a saját bőréből. A megelé megeléged gedett ettség ség,, hogy hogy befeje befejezte zte a szöveg szöveget, et, egysze egyszerre rre füstté füstté vált. vált. Nyomott kedélyállapotban, kedvetlenül baktatott a roncshoz. Egy idő után újraéledt benne a kíváncsiság. Bár munkanapja már a vége felé járt, elhatározta, elmegy a kupolához. Hová vezet az az elágazás ott a lépcsőn? –
Nem túlzott túlzott lendül lendülett ettel, el, de céltuda céltudatosa tosann mozgot mozgott. t. Ez a kirándu kirándulás lás legaláb legalábbb elűzi a haszontalan töprengést.
Lement a lépcsőn az első ajtóig. Lehívta maga után a kabint. Ez egy csapás csapásra ra sikerü sikerült. lt. A kabin kabinon on keresz keresztül tül,, annak annak másik másik oldalá oldalán, n, kilép kilépett ett az ismeretlen folyosóra. Anélkül hogy felmérte volna a veszélyt, nekiindult az enyhe emelkedőnek. Ez a folyosó is nyílegyenesen futott. Negyedóra menetelés után elővették a kétségek. Már-már arra gondolt, visszafordul, mikor a folyosó végén találta magát. Ferde fal állta útját, rajta, a lépcsőlejárathoz hasonlóan, fogómélyedés. A talaj itt váratlanul lesüllyedt a fal f al előtt egy gödörbe. Nem volt mire várnia, belekapaszkodott a mélyedésbe, és meghúzta. Testének teljes súlyával ránehezedett, de csak amikor lökésszer űen a laphoz nyomta magát, indult meg a mozgás a feje fölött. Hullottak a szilánkok, aztán lassan lesüllyedt a fal. Az jutott eszébe, hogy ha itt légkör volna, most ugyancsak élesen csikorogna... Egy kristálylapot húzott le, mely egykor belesimulhatott a talaj gödrébe. Felette pedig ott volt a fekete égbolt szikrázó csillagaival. Messzebb, a horizonton... várjunk csak! Nem ez az az obeliszk, melyhez a leszállásoknál igazodtak? –
Óvatosan Óvatosan átmászott a lapon, ki a szabadba. A síkságon síkságon állt. Meg volt lepve. Szóval van második kijárat! Hát ez a berendezés nem ideiglenes! Ilyesmit nem hagynak el végleg az
építők. Nagyon meggondoltan dolgoztak ezek. Mindenképpen meg akarták őrizni rizni a bejára bejáratot tot.. Jól van így. így. A szerk szerkeze ezetek tekhez hez vezet vezető utat feltétlenül feltétlenül biztosítani kell. Lassan lehűlt feltörő lelkesedése. Ezek Ezek után tán a másik ásik ajtó ajtó term termés észzetes etesen en egy har harmadi madikk bejá bejárrat.. at.... Körbekotorta a kristálytörmeléket, és felállt. Ott találta magát – mintha maga
is kristály kristály volna volna – egy piritkocka piritkocka tetején, tetején, melynek melynek oldalai vagy hatméteresek hatméteresek lehettek, s mely egy omladozó pátcsoportból n őtt ki. Itt sötétebb volt. A repedés és a pirit sok fényt elnyelt. A fagyott kristálytó egyik öblében volt. Jobbra, talán három kilométerre, emelkedett magasba a kristályhegy, melyhez az ő fala is tartozott. Balra húzódott a bizarr partvonal, melynek hosszában az út a grottához vezetett. Biztos Biztos,, hogy hogy a kupola kupola megköz megközelít elítése ése ezent ezentúl úl kénye kényelme lmeseb sebbb és jóval jóval rövidebb lesz. Nem kis fáradságba került az ajtónyílást kívülr ől megtalálni. De végül megoldódott. A magasabbik magasabbik felére egyszerűen rá kellett ugrani. Akkor a tömb könnyedén hátracsúszott. Mire eljutott Idáig, ökölcsapásszerűen terítette le a fáradtság. Persze. Már négy négy óráj órájaa alud aludni niaa kell kellen ene. e. Az öblö öblött kere keresz sztü tülv lvág ágva va balla ballago gott tt viss vissza za a roncshoz. Ott Ott felug felugro rott tt az öszv öszvér érké kére re,, és a lehe lehettő leggyorsabban leggyorsabban barlangjához hajtott. Bement a kabinba, s fekvőhelyére dőlt. Arra gondolt, milyen jó, hogy megtalálta ezt a másik kijáratot. De elsősorban a remény vidámította fel. Ez a remény ahhoz kapcsolódott, hogy ilyen gondos kivitelezés csak akkor lehetséges, ha rendszeresen látogatják ezt az űrobjektumot. És ezzel a reménnyel aludt el.
Mikor felébredt, a jó hangulat már elszállt. Újra kezdődött a tépelődés. Az a tény, hogy az építménynek két vagy esetleg három bejárata van, még nem jelenti, hogy az idegenek hamarosan megérkeznek. Ellenkezőleg! Annyi haszna volt, hogy kipihente magát. Eszébe jutott az írnivaló. bár most már a három oldallal, melyet bevezetőnek szánt, egy cseppet sem volt elégedett. A többit jobban elő akarta készíteni, és csak aztán folytatni a munkát a falon. Visszaheveredett. Testvéremmel való viszonyomból kellene megtudniuk, hogyan dolgozunk, lakunk, élünk... Pontosabban éltünk... Lelki szemei előtt léghajóflották vonultak el. Ez már Ed története... Annak idején csodálattal nézte ezt a rajzást. Ott, azon a helyen, összegy űlt 1700 ilyen ilyen méltós méltóságt ágtelj eljes es repül repülőszerke szerkezet zet.. Ed akkor akkor biztos biztosíto ította tta,, hogy hogy kevés kevés kivétellel ott van az öreg kontinens teljes állománya. Bizony! Ed még azt is elintézte, hogy húgát, ha “rendesen" viselkedik, magáva magávall vihess vihessee a diszpéc diszpécser ser kötött kötött léggöm léggömb-ir b-irány ányító ító gondo gondoláj lájába ába.. Ott maradhat, amíg csak nézelődni akar... Ilyesmit, Robi, nem látsz ám mindennap! Ez eddig a második hasonló vállalkozás, és részemr ől az első! – így harangozta be Ed látogatásukat a léggömbön. Előző nap, nap, szürkü szürkület letkor kor végigs végigsétál étáltak tak az elhagy elhagyott, ott, öreg öreg városon városon.. A leál leáldo dozó zó nap nap mele melegg fény fénybe be burk burkol olta ta a szür szürke ke blok blokko koka kat. t. Ott, Ott, ahol ahol még még megmaradtak az ablaktáblák, reflexek villantak fel. Lépt Léptei eikk csak csak úgy úgy zeng zengte tekk a kemé kemény ny beto betono non. n. Amer Amerre re csak csak nézt néztek ek,, mind minden enüt üttt a vízs vízszi zint ntes es és függ függőleges leges betonf betonfelü elület letek. ek. Ezek Ezek osztott osztották ák szakadékokra és vágatokra a máskülönben sík vidéket. Szigorú rendbe állított, párhuzamosan egymás mellé épített ötemeletes házak. Közöttük id őnként uniformizált lapos építmények. Csak nagy ritkán emelkedett az egész fölé egy-egy négyablakos, tizenegy emeletes, régimódi toronyház. –
Robina maga elé képzelte, milyen is lehetett, mikor ezek között a falak között, a szűk lakásokban gyermekek ugráltak, mikor az egyéni tulajdonban levő fémskatulyák még surrogva és pöfögve jártak körbe a beton-utakon. Akkor a bűzös kipu ipufog fogógáz ógáz perce ercekkre meg megállt állt a blok blokko kokk köz között. ött. A klímaberendezés nélküli szobákba a nyitott ablakon át behatolt az utca b űze és lármája. És a szomszéd lakásból is átszüremlett minden zaj. Igazságtalan vagy, Robi – intette le Ed. – Az emberek ezek mögött a falak mögött általában jól érezték magukat. Körülbelül úgy, mint mi a mai lakáso lakásokb kban. an. Nekik Nekik komoly komoly előrelé relépé pést st jele jelent ntet ettt így élni élni.. Nézz Nézz körü körül!l! Itt töprengtek, szerettek, dolgoztak és pihentek, információkat kaptak és adtak, itt nevelték a gyermekeiket, akik a mi dédapáink voltak. Komolyan mondom, nagyon racionális megoldás volt így építkezni. És ami a f ő, gyorsan ment. Gondold csak el, ez volt az a kor, mikor milliárdok – mert tudod, akkor még volt volt pénz pénz – folytak folytak el a közpén közpénze zekb kből fegyverkezésre. Ezért kellett, persze sokszor a legjobb szándék ellenére, ilyen gazdaságos formát megvalósítani. Vilá Világo gos, s, akko akkorr is volt voltak ak hibá hibák. k... .. De anna annakk idej idején én egy egy ilyen ilyen lakó lakótel telep ep haladásnak számított. És én mondom neked, ha biztonsági okokból nem kellett volna ezeket a házakat feladni – mert többek között a betonvasalások már teljesen elrozsdásodtak –, biztos vagyok benne, még ma is laknának itt. Te ismered a történelmi városokat, azok még ma is, legalább részben nagyon hasonlóak. – Tudom, de nem ennyire s űrítettek, rítettek, ennyire ennyire koncentrál koncentráltak. tak. – Robina megpróbált legalább valamit felhozni érvel védelmére. De mint oly gyakran, most is belátta, Ed logikája ellen nincs fegyvere. Aztá Aztánn meg megmuta mutatt ttaa Ed azt azt a város árosré rész szt, t, ahol ahol már már előkészí készített tették ék a beavatkozást. Az ablak- és ajtónyílásokat ajt ónyílásokat befalazták. Csúnyán, elég hanyagul felhelyezték a plasztikgerendák horgonyzólapjait. Frissen készített, durván kiviteleze kivitelezetttt összeköt összekötő alagutak és árkok mosták el szinte teljesen azt a benyomást, amit Ed ezekr ől a valami valami kori emberi emberi lakásokról lakásokról éppen az imént keltett. – Megéri mindez? – kérdezte a lány. – Hát hogyne! Másképp aligha csinálnánk! De mondd, mit tehetnénk az egésszel? Hagyjuk összedőlni? Feladjunk egy beépített területet? Van valami elképzelésed, menny! verejték hullott itt annak idején? Robbantsuk fel, és szórjuk tele a légkört betonporral? Aztán takarítsuk el, planírozzuk, töltsük fel földdel, ültessük be, és hagyjunk újra magunk mögött egy nem túl termékeny sík, unalmas vidéket? A romokat hová rejtsük? Azt hiszem, a mi megoldásunk az optimális. Hallgatva kerülték meg az egyhangú négyszöget. A virágok elvadulva, gondozatlanul is nyíltak a keskeny, zöld felületeken, az egyk egykor orii bejá bejára ratok tok mell mellet ett. t. Fű és és gaz nőtt a beton föl fölé, áttört a repedéseken, a gyalogú ogút lapjai mentén. Szélh élhordta, majdnem embermaga embermagasság sságúú erdei fenyőcsemeték csemeték álltak mindenfelé. mindenfelé. Ugyan, Ugyan, mennyi mennyi idei ideigg tart tartan ana, a, míg míg a term termés észe zett az egés egésze zett sajá sajátt zöld öld egy egyenru enruhá hájá jába ba öltöztetné? Mikorra készülne el vele? Talán csak a tizenegy emeleteseknek volna hátra egy kis ideje. Na, persze. Le kellene zárni a területet. Évtizedekre elveszne az emberek szempontjából... A végén végén Ednek igaza lesz, – Mióta nem lakik itt senki? – kérdezte Robina, mintegy folytatva az önmagával vívott vitát. – Csak öt vagy hét éve. A legutolsó lakók három éve költöztek ki. Nem volt könnyű –
meggyőzni őket. Elsősorban az ellátási aktivisták nem akarták megérteni. Néhány öregember elég sok nehézséget okozott. Gyere, itt bemegyünk! Bátyja egy alagút ideiglenes nyílásához húzta, mely mellett szépen félre volt állítva a zárófedél. Végigsiettek a durván kiképzett folyosón, míg az ötemeletes blokkház földszintjén nem találták magukat. A frissen behelyezett világítólemezek matt fényt árasztottak a mennyezetről. Itt még minden úgy van? – kérdezte Robina, kissé összerázkódva. Mindig Mindig tiszteletet tiszteletet érzett minden minden iránt, amit alkotó alkotó emberek emberek készítettek készítettek.. Ezt a házat is sajnálta. Talán Talán azért gondolkodott így, így, mert felfogta, ő maga sohasem lesz abban a helyzetben, hogy bármit is alkothasson. Igen. Csak az ajtókat szedték ki, és a falakat egységesen befestették. De az eredeti szobafelosztás megmaradt. – Ilyenek voltak hát a lakások! – a lány gondolataiba merülve, átsétált az ajtótlan szobán. – Tudod, Itt valamennyi szinten gombát fognak tenyészteni. Mindenféle nemes fajtát. Ezt az ötletet nagyon pártolom. Újra fognak nevelni például rókagombát is. Négy hasonló blokkban már elhelyezték a kultúrákat. Friss gomba! Egész évben... – Hát ez lesz a város új szerepe... – Ott szemben, az a z a hosszú, magas m agas ház h áz gáztároló gá ztároló lesz. les z. Télen segíteni fog kivédeni a csúcsf csúcsfogy ogyasz asztás tást.t. Másokb Másokból ól meg gyümöl gyümölcst cstáro árolót lót alakít alakítunk unk.. Különfé Különféle le vegyesáru is kap itt raktárakat. Persze a raktárnál kiemelik a közfalakat meg a födémek egy részét. Az ám! Egy vendéglő is megmarad. Azt gyanítom, hiába igyekeztek, el őbb-utóbb összedől az egész. A fesz feszít ítőhorg horgon onyo yokk meg meg a plas plaszztikg tikger eren endá dákk nem nem enge engedi dik. k. A szakemberek szerint így legalább még egy évszázadig kitart. Továbbsétá ovábbsétáltak, ltak, lenéztek lenéztek egy másik épület épület tizenegyed tizenegyedik ik emeletér emeletéről a halott városra. Csak a keleti szegletén szakítottak ki a fényszórók néhány épületsarkot a növekvő homályból. Onnan még a munka lármája sz űrődött idáig. Robina oldalról a bátyjára lesett. Gyermekes büszkeség ömlött el Ed arcán. Szemmel láthatóan örült, hogy itt lehet. Húga úgy érezte, ez nem is az az Ed, aki két évvel Id ősebb nála, és sohasem tekintette őt egyenrangú partnernek. Mutattad apának is? – kérdezte bátyját. – Szer Szerett ettem em voln volna. a. Kért Kértem em,, hogy hogy jöjj jöjjön ön vele velem. m. Azt Azt mond mondta, ta, mine minek. k. Biztosan megmutatják majd a videóban. Hogyne, biztosan. A rövid hírekben... No, az neki elég, felelte erre. Robi Robina na inká inkább bb csak csak sejt sejtet ette te,, mint mint látt látta, a, hogy hogy báty bátyja ja taná tanács csta tala lann mozdulatot tesz a kezével. – Holnapután lesz ötvenöt éves. Az élet fele... – szólt a lány. lány. Ed odafordult hozzá, megfogta a két vállát, s a homályban a tekintetét kereste. – Ne vedd a szívedre, Robi. Először is itt van a saját életünk. Ma például, amikor elvittelek magammal, egy hosszú fiú álldogált az intézet lépcs ő jén. Olyan Olyan képet képet vágot vágott,t, mintha mintha a kör négys négyszög zögesí esítés tését ét akarná akarná megold megoldani ani.. Ugyancsak hosszan pislogott utánunk. Ez, ugye maga az a bizonyos Borisz? Na jó, apától már úgysem várhatunk semmit. Robinak kissé melege lett. Hallgatott egy darabig, aztán kitört belőle: –
–
– –
–
–
Ed, hogy lehet valaki ilyen?
– Ha nagyon őszinte akarnék lenni – Ed már újra az ablak felé fordult –, azt hiszem, bennem Is bujkál valami hasonló. Nézd! Ledolgozod a magad hat óráját, ha
nincs valami különleges gubanc, el se fáradsz. Szóval minden rendben. Ez már rutinb rutinból ól is megy megy... Aztán Aztán a szabad szabadid idődet arra arra fordíto fordítod, d, ami valób valóban an érdekel. Sportjáték... remek! És egyetlenegyszer minden évben lelkesen eleget teszel az egyheti önkéntes ellátó vagy koordináló szolgálati kötelezettségeidnek... Ez van... Apa bizonyára a szabadidő felhasználásában is egyoldalú. De horgászni már a kőkorszaki ember is horgászott, mondják. Ez olyan sport, mely nem fog kihalni, amíg csak ember lesz – és persze hal is. – Azért mégse lehet így élni. – Nem a te dolgod. A munkáját jól elvégzi. Az már nem az ő bűne, hogy az automatának alig van szüksége rá. Nemrég dicsérték meg, mert egy zavart egyedül elhárított a központi csoport Igénybevétele nélkül. – És te? – Intett kifelé Robina az éjszakába. – Te Te ezt itt miért csinálod? Ed felnevetett. Egy pillanatra kivillantak a fogai. – Hiszen te egyenesen ide kérted magad, a RENOV-hoz RENOV-hoz – makacskodott a lány –, pedig biztosan kaphattál volna valahol egy automatát. Az életed végéig kiszolgált volna. Halban gazdag tó meg akad elég, ha nem, akkor telepítünk.
– Nyugodj már meg, húgocskám! – A fiú megveregette Robina vállát. – Éppen elég ember akad, aki előre látja, mi vár rá élete végéig. Neked könny ű. Ott vannak az er őmezőid, azokkal akár generációkon el lehet babrálni. Én meg holnap már ott leszek, ahol egész hegy hegyek eket et kell kell áthe áthely lyez ezni ni.. Majd Majd meglá meglátod tod!! Száze Százezr zrek ek dolg dolgoz ozna nakk a kozmos kozmoszb zban an,, a benépesítendő bolygókon, új gépeket terveznek, új településeket építenek velük. Mi ketten ilyen feladatok mellett könnyen nélkülözhetjük az ilyenné fáradt apákat. De ne felejtsük el, apa már megtette a magáét, nem is könnyű feladatkörben. Mert én azt hiszem, még most is
a legn legneh ehez ezeb ebbb embe emberi ri munk munkaa a szoc szociá iáliliss kieg kiegye yenl nlít ítődésen désen dolgoz dolgozni, ni, megszüntetni a diszharmóniát. Robina hálás volt Ednek. Egyszerre megvilágosodott el őtte, miért cipelte magával jóformán mindig, ha új munkahelyre került. Hogy ne érezze úgy magát, hogy nincs családja. Mert Ed éppen úgy szenvedett ett ől az érzéstől, mint ő. Neki is szüksége s züksége volt az összetartozásra. Megkereste bátyja kezét, és megszorította. – Tudod, Ed, nem szabad az emberéletéből kiiktatni az érzéseket – szólt halkan.
– Bizony nem. Egyszer éppen otthon voltam, mikor apa elzavarta a koordinációs csoport egyik megbízottját. Fiatalember volt. Szegény, egészen belepirult, Pedig, nem akart mást, csak csak megh meghív ívni ni az örege öregett egy egy össz összej ejöv övet etel elre re a Stan Standar dardd szol szolid idar aritá itási si akci akcióho óhoz. z. A tapasztalat tapasztalatairól airól kellett volna beszélnie. Ő meg azt felelte nagy hevesen, hogy
kész bármekkora összeggel támogatni az akciót, de egyébként legyenek meg nélküle. Erről én is tudok – erősítette meg Robina. – Apa maga mesélte nekem. Még mindig tele van keserűséggel, nem tudja elviselni az igazságtalanságot. Az a legcsodálatosabb, hogy képtelen feldolgozni magában az élményt. Nem kellett volna anyát engednünk. – Ötéves voltál. Én meg hét. Hogyan szólhattunk volna bele? Gondolom, anyának éppen elég így is az egész. – Hallottál valamit róla? – Fél évvel ezelőtt egyszer felhívott. Utánad is érdeklődött, remélte, jól vagy. vagy. Monogám módon él, egy másik m ásik felszolgálóval. –
Nézelődtek tovább. Ed még közölt néhány részletet, de Robina nem tudta elképzelni a vállalkozás méreteit. Elhatározta, hogy másnapra is ott marad. Megnéz mindent a saját szemével. Ed megígérte, elrendezi a dolgot – bár az objektum vezetősége, biztonsági okokból, nem szívesen látta, ha szakmán kívüliek is jelen vannak. Egy órát gyalogoltak a szállodáig, amely egy erd ős domboldalon feküdt, a városon kívül. Fejük felett sűrű sorokban repültek a siklók. A vendégeket szállították a város és a hotel között. Na, Robikám, ezt nézd meg! – Ed a dombra mutatott, ahonnan feléjük integetett az épület hosszú lámpasora. – Ez az épület egyáltalán nem öreg, mégis manapság már másképp, sokkal racionálisabban készítjük az ilyesmit. De az senkinek sem jutna eszébe, hogy például ezt lerombolja. M űködésben mara maradd addi addig, g, míg míg a bizto biztons nság ágii szab szabály ályok ok mege megeng nged edik. ik. Ez a hely helyes es és emberi. Azt szeretjük, amiben laknak. Igazad van, Ed. Magamba szállok. Egy ideig hallgatagon lépkedtek egymás mellett. Aztán Ed megkérdezte: – Mondd már el, mi van ezzel a Borissza!! – hangja bizonytalan volt, mintha félne a választól. Robina érezte, hogy a közvetlenül nekiszegezett kérdésre válaszolnia kell. Kitérni nem tud. – Mi lenne? – kérdezett vissza, hangsúlyozott közömbösséggel. – Még nem határoztuk el véglegesen, értesítsük-e az illetékes 14-es Hivatalt, hogy ezentúl monogám módon élünk, – Te diplomata! Nem ezt kérdeztem. Csupán azt akartam megtudakolni, szeretitek-e egymást. – Hát... azt hiszem. – Értem. Értem..... akkor akkor viszo viszont nt miért miért nem adtok adtok a Hivatal Hivatalnak nak legalá legalább bb egy előzetes információt? Így is szerethetjük egymást. – Te Robi! Engem azért ne akarj becsapni. Jó?... –
–
–
A lány nem válaszolt. Ha tiszta vizet akart volna önteni a pohárba, elmondhatta volna, hogy ő, személy szerint már többször leadta az információt a komputernek. Egyedül... Sajnos, itt úgysem a testvére véleménye számit. Borisz meg idáig mindig elhárította ezt az elképzelést. Végül már csak nyeldesett a központi tároló, mikor mindketten bedobták a soros információt. Az igent meg a nemet... Mondta volna el a bátyjának, hogy már hetek óta magával hord egy bébiengedély-kérő lapot, de eddig nem tudta rászánni magát, hogy Borisszal beszéljen erről?
Persze Ed biztosan megértené. Tanácsolna is ezt-azt. De mit érne vele? Annyira mégsem ejt kétségbe Borisz határozatlansága. Amellett – és ebben Borisznak van iga igaza – min mindent meg is tehetnek anélk élkül, hogy a számítóközponttal közölnék. Közeledtek. A szálló század eleji épülettípus volt. Egy id őben csekély módosítással sokat építettek ebben az úgynevezett “számológép"-stílusban. Mivel Mivel Ed felhív felhívta ta rá a figyel figyelmét mét,, alapos alaposan an megnéz megnézte te a homlok homlokza zatot tot.. Végigjártat Végigjártatta ta pillantásá pillantásátt a vízszinte vízszintesen sen “felfűzött" zött" lakógömbök lakógömbökön, ön, melyb melyből mindegyik négy lakosztályt foglalt magában. Megnézte a vékony, látszólag töré töréke keny ny fűszálszál-to torn rnyo yoka kat, t, mely melyek ek körb körbek ekerí eríte tetté ttékk az épít építmé mény nyt. t. A sok sok feszítőkötelet most elnyelte a homály, homály, így a hotel valóban olyan képet nyújtott, mint óriásgyerekek számológépe, melynek tengelyén egyenletesen vannak elos eloszt ztva va a goly golyók ók.. Kéts Kétség égte tele lenü nüll nagy nagyon on szép szép volt volt.. És a lány lány sajá sajátt tapasztalatából tudta, mennyire kényelmes lakni benne. Minden oldalról árad
a levegő és a fény. A siklók bármilyen irányba elstartolhatnak. Az meg nem sokat kat szá számit, mit, hog hogy ezek ezek az épül épület etek ek a paz pazarlá arláss egy korsz orszak akár áraa emlékeztetnek. Az általános leszerelés utáni Id őre, mikor az emberi fejlődés hatalmas ugrást tett előre. Az út hátralevő szakaszán arról beszélt Eddel, hogy az ember a lakásokat nem szemlélheti önmagukban, elkülönítve, csak a mindenkori szociális struktúra egészébe helyezve.
Képzeljük el, hogyan járt volna valaki, aki abban a korban, mikor jól érezték magukat, ha egy család család abszolút abszolút elzárv elzárvaa és elszige elszigetel telten ten élhetet élhetett, t, elkezd elkezdte te volna volna magyaráz magyarázni, ni, hogy különbség van az egyedi, a magánlakás meg a lakás mint olyan között... Valószín űleg kinevették volna. Egyébként még ma is kétséges, lehet-e egyáltalán saját lakás nélkül élni. Ma itt, holnap ott éjszakázni, nappal pedig ot t tartózkodni, ahol épp a munka kívánja,
és az ellátás legkényelmesebben megoldható, aztán ha a helyzet változik, a legközeleb legközelebbi bi szabad szabad lakáslehe lakáslehettőséget séget kihasz kihasznál nálva, va, valaho valaholl másutt másutt helye helyett foglalni. És csak néha, ha alkalom adódik, időnként “hazamenni". A régiek biztosan képtelenek lennének így élni. Állítólag mindegyik sietett haza munka után, rogyásig tömött szállítóeszközökön vagy saját járm űvével, órákon át a szabadideje terhére. Bolond gondolatok ezek, Robi! Hosszú történelmi folyamat áll a régi meg a mai világ között. Akkor egyszerűen nem voltak meg az előfeltételek. Évsz Évszáz ázad adok okon on át kevé kevéss laká lakáss volt volt,, spek spekul ulál áltak tak vele. ele. Hiány Hiányos os épít építés éstt kapacitás, nyersanyag nehézségek, bútorból is kevés volt, nem úgy, mint ma, mikor bútorozva állnak olyan lakások is, melyeket csak ritkán használnak. És ott ott volt volt a pénz pénz,, mely mely mind mindeh ehhe hezz kell kellet ett, t, és amel amelye yett olya olyann nehé nehézz volt volt megkeresni. Este Este még még együ együtt tt LiveLive-ilillu lusi sion on segí segíts tség égév ével el rész résztt vett vettek ek a hava havann nnai ai karneválon. Később Robina meglehetősen fáradtan kereste fel a lakosztályát. Rendelt magának másnapra valami vastagabb ruhát, és azonnal elaludt. –
Reggel Ed nagyon sietett. Elhelyezte Robinát a diszpécser léggömbjében. Adott neki néhány Instrukciót, melyeknek az volt a lényege, hogy ne menjen a diszpécser idegeire, nehogy az elmeneküljön őrhelyéről, ahonnan a földszállítmányokat irányítja. És akkor valami olyasmi kezdődött, amit Robina legmerészebb álmaiban sem képzelt volna. Igaz, hallott már valamit erről a technológiáról, de a m űszaki részletek nagy részét csak felületesen ismerte.
Gyönyörű volt az idő. A nap már felkelt, körös-körül friss világoszöldet bontott ki az éjszakai párából. A városban lassan megkezd ődött az élet. A fákon madarak hangoskodtak, fel-felszállt egy sikló. Színesen ugrottak ki a lakóházhomlokzatok részletei a zöldb ől, táncot járt rajtuk a napsugár. Magas megfigyelőhelyéről, a léggömb gondolájából olyan áttekintés volt, hogy jobbat el sem lehetett képzelni.
Előttük és alattuk, nyugati irányban, úgy, hogy a megfigyelő a felkelő napot a hátába kapta, kapta, terült el a halott halott város. város. Az éjjel éjjel kivont kivonták ák terület területér éről az utol utolsó só épít építőgépeket és járműveket. Szürkén, némán álltak a mértanilag rendezett épületek, durván befalazott ajtó- és ablaknyílásaikkal. Az utólag közéjük telepített beton- és plasztiképítmények aknaként törtek
a maga magasb sba, a, vagy vagy megt megtörv örvee a nagy nagy szab szabály ályos ossá ságo got, t, össz összek eköt ötöt ötté tékk az épületeket.
Erre a szürke összevisszaságra barátságosan sütött a nap. Robina szinte érzékelte a melege meleget, t, amit amit a beton beton áraszt árasztott ott magábó magából.l. Képzel Képzeletéb etében en karoka karokatt látott látott a tágra tágra nyitott nyitott ablakok lakokból ból a sugara sugarakk felé felé nyúlni nyúlni,, arcoka arcokat,t, melyek melyekre re örömet örömet varáz varázsol soltt a
napfény. napfény. Gyermekek nyüzsögtek a kapuknál, gurultak a járm űvek... Pedig minden be volt zárva és hallgatott. De biztos, hogy az emberek régen is ugyanannak örültek, mint ma.
Aztán visszatalált a valóságba. A diszpécser m űszerpultjára most már állandóan futottak be jelzések. Az meg beszélt, továbbította az információkat. Hosszú ideig nem is történt más. A diszpécser sorra kérdezett valakiket. Akkor Robina megpillantotta az egyes háztet őkön az embereket. Talán az irányítókat. Egy közülük biztosan Ed... Türelmetlenséget érzett. És akkor egyszer csak el őzúgott a flotta. Olyan volt a látvány, mintha az erdő mögül egy nagy fehér felhő szállna fel, és egyre szélesedve a város fölé borulna. Végre ki tudta venni a részleteket. Minden léghajó egy óriási konténer – ezt még Edtől tudta , tengerparti homokot cipeltek. –
Percek alatt itt is voltak. Pontos terv szerint, rádió-irányítás alapján eloszlottak a halott város felett, több rétegben. Egyesek várakoztak, mások meg gyorsan rárepültek a
házakra, és lehajították terhüket. A levegőt megfeküdte a hajtóművek halk fütyülése meg a lezuhanó homokból felszálló porfátyol. Hátulról, az erdő felől újabb csapatok törtek előre. Egy idő múlva teljesen bezárult a kör. A léghajók jöttek-mentek, és szünet nélkül hullottak a száztonnás adagok a házak közé.
Közben történt valami a léghajók alatt is. A blokkházak tetejével egy magasságban speciális siklók lebegtek a frissen ledobott homoktömegek fölött, s tartályokból folyadékot locsoltak a földből még kiálló homlokzatokra. A tetőkről is ez csorgott lefelé. A szilárdító folyad folyadék! ék! – jutott eszébe. Ez erősíti meg a száraz homoktömegeket, ez adja
meg a szükséges szilárdságot. Robi Robina na négy négy óra óra hoss hossza zatt szeml szemlél élte te a művelet veletet. et. Akkor Akkor levált leváltott ották ák a diszpécsert, és ő is elhagyta a gondolát. Egy percig sem unatkozott. Itt aztán valóban gigászi munkát végeztek. Ahol a léghajók az önrakodó konténereket feltöltik, egy új tó keletkezik, valóságos gyöngyszem, ezen a tenger melléki, unalmas síkságon. Itt meg, a nézők szeme láttára kinőtt egy hegy. Tekintélyes méret ű, még a tizenegy emeletes házak fölött is ötven méter magas. Négy Négy óra óra alat alattt átél átélte te a hegy hegy szül szület etés ését ét.. A légh léghaj ajók ók még még a durv durvaa egyengetést is elvégezték, a konténereket mint óriási gereblyéket húzgálva végig a kiöntött anyagon. Látta, hogyan t űntek el a házak a homok alatt, de nem örökre örökre,, nem vissz visszaho ahozh zhata atatla tlanul nul,, hanem hanem hogy hogy tovább tovább szolg szolgálj álják ák az embert. Jövőre erdősítik a hegyet. Be fogják kapcsolni a mesterséges mikroklímaövezetbe. Télen bizonyára hóesésre kijelölt terület lesz. A hegy belsejében meg tovább működik a sok hasznot hajtó berendezés, elfér a sok készlet. Igazi varázshegy... Még néh néhány hason asonló ló váro árost fogna ognakk így így átal átalak akít ítan ani.i. Ez a példa élda végérvényesen végérvényesen meg fogja győzni a kétkedőket. Este, mikor Robina végleg elbúcsúzott Edtől, és felszállt a hazafelé tartó repülőre, bátyja még még elmo elmond ndta ta,, hogy hogy a hegy hegy lejt lejtőin már már ültet ültetik ik a külö különö nöss mutá mutáci ciójú ójú,, gyor gyorsan san növő növényfajtákat. És, hogy az ellenőrzés jelentette, az erősítők jól beváltak. – Legközelebb néhány öreg kiköt ővárost temetünk el. Akkor a közeledben
leszek, Robi...
Ed tele volt lelkesedéssel, s nem lehetett tudni, vajon húga közelsége vagy az új feladat lelkesíti-e. Ahogy Robina a bátyját Ismerte: valószínűleg a feladat...
10. Nehezen szakadt el az emlékekt ől. De érezte, itt már meg kell állnia. Már
csak azért is, mert nem tudta többé áttekinteni az anyagot, amit szalagra mondott. Elsősorban sorban azt nem nem látta látta tisztá tisztán, n, menny mennyire ire alkalma alkalmass egy egy ilyen ilyen történet – még ha alaposan át is dolgozza – arra, hogy egy idegen tiszta képet kaphasson, miként folyik az élet a naprendszer harmadik bolygóján. De hát ez kiszámíthatatlan. A szalagra mondott szöveget kissé pihentetni akarta, csak aztán dolgozza át, viszi fel a hálózatra és égeti be a falba. Kényelmesebben elhelyezkedett a fekvőhelyen, helyen, vissza visszaforg forgatt attaa a szalag szalagot, ot, hogy újra újra lehall lehallgas gassa. sa. Füttyh Füttyhango angott hallot hallottt a készülé készülékb kből, olyasf olyasféle éle vissza visszacsa csatolá tolást, st, mint mint mikor mikor a mikrofont nem jól kapcsolták be. Sietősen kikapcsolt, de most sem nyomta meg a gombot a kellő eréllyel, s az idegöl ő ha ng újra fel üvöltött. A hiba a második kapcsolásnál is
megismétlődött. Mérgesen felült, és közben olyan különös gondolat jutott az eszébe, hogy a vér a fejébe szállt tőle, és enyhe szédülést érzett. Közb Közben en a hang hang megs megsza zaka kadt dt,, és rövid rövid szün szünet et után után felha felhangz ngzott ott sajá sajátt beszéde, akadozva, döcög ős mondatszerkesztéssel. Igazában nem is figyelt oda. Valamin töprengett. Aztán türelmetlenül felugrott, leállította a szöveget, kiugratta a kazettát, az ágyra dobta, és gyorsan betett egy újat. Kapcsolatot létesí létesített tett a felvev felvevő és a sisa sisakk rádi rádióv óvev evő je között, majd megindította a szalagot. Nem sokkal később már újra az ágyon hevert. Az előzőleg odahajított kazetta nyomta is a derekát. Hallgatta az idegenek felbúgó szignálját, mely most a szalagról áradt. Megnyomta a gombot, és azonnal újra bekapcsolt. A hang közben természetesen megszakadt. Az eredmény nem elégítette ki. Sietve kivette a tárolókazettát a szkafanderb ől is, és felvételre előkészítve készítve a másik mellé tette. Elkezdett játszani a ki-be kapcsolással. Rövidebb-hosszabb id őközöket alka alkalm lmaz azot ott. t. Az egyf egyfor ormá mánn melo melodi diku kuss szig szigná náltlt kímél kímélet etle lenü nüll dara darabo bokr kraa vagdalta.
Előre tisz tisztá tába bann volt volt az ered eredmé ménn nnyyel, el, mégi mégiss úgy úgy hato hatott tt rá mind mindez ez,, mint mint egy egy kiny kinyila ilatk tkoz oztat tatás ás.. Mert Mert egysz egyszer er átját átjátsz szva va,, a máso másodi dikk szal szalag agról ról ponto pontosa sann viss vissza zajö jött tt a szétdarabolt szignál. – Várjatok csak, barátaim! – kiáltott fel. Villámgyorsan végigkutatta a szkafandert. Feltépte – most igazán fütyült a szabályzatra –
a tartalékzsebet, és előkotorta az űrkódok táblázatát. Sohasem gondolta volna, hogy ily ilyen ősrég srégii jels jelsor ortt hasz haszná náln lnak ak.. Mindenesetre beírta a jegyzettömbjébe, és magára rántotta a ruhát. Csak a lábbelik felerősítésénél, mely mindig különös gondot igényelt, tért egy kicsit magához. Mára már késő... – morogta, órájára nézve. – Ennek kipihenten kell nekilátni... Igen, de aztán nem tudott elaludni. Egy ideig hánykolódott, majd mégis el ővette a dobozt, és lenyelt egy tablettát. Még mielőtt az álom karjaiba zuhant volna, látta, hogy mindenfel ől golyó formájú, nyitott ajtajú űrhajók lebegnek feléje. Ajkán mosollyal aludt el. Gondosan előkészítette a kirándulást a kupolához. Minden elképzelhet ő szerszámot összecsomagolt, amiről csak gondolta, hogy terve kivitelezésére hasznára lehet. Elégséges élelmiszert is pakolt, hogy ha úgy adódik, a grot grottá tánn kívü kívüll éjsz éjszak akáz ázha hass sson on.. Fesz Feszül ülte tenn kész készül ülődött dött.. Res Reszketet etettt a türelmetlenségtől. Indu Indulá láss után után,, az öszv öszvér érke ke hátá hátánn abba abbama mara radt dt az ideg ideges eske kedé dése se.. Megnyugodott. Több Többsz ször ör is inte intett ttee sajá sajátt magá magát, t, hogy hogy ninc nincss oka oka túlz túlzot ottt remén reménye yeke kett –
táplálni. Két okból is. Először ször az adóber adóberend endez ezés és szemre szemre nagyon nagyon tartós tartós,, masszív masszív kivitel kivitelű, máso másods dszo zorr, mert mert foga fogalm lmaa sinc sincss arró arról,l, menn mennyi yi lehe lehett a távolság a kisbolygó és az idegenek egy lakott támaszpontja között. Még az sem biztos, hogy léteznek-e még ezek az idegenek. Azt Azt a bejá bejára rato tott hasz használ nálta ta,, amel amelyi yikk a síks síkság ágra ra veze vezete tett tt.. Most Most először döbbent rá, milyen szűk ez a folyosó. Szerszámokkal rakottan állandóan a falakba ütközött. Még szerencse, jutott eszébe, hogy itt nem hallható a lárma. A liftnél habozott egy pillanatra. Az ajtót zárva találta, s percekig eltartott, míg lehívta a kabint, és az megérkezett. Furcsa. A múltkor a felvonót itt hagyta a folyosón, s annak alapján, amit a hívóberendezésekr ől eddig tudott, ugyanitt kellett volna várakoznia. Ez lett volna a logikus, mégsem volt így í gy.. Nem fűzte tovább a gondolatsort, hanem belenyugodott, hogy erről a liftről, melyet talán egy automata visszavisz a végállomásra, valóban nem tud semmit. Behatolt a körcsarnokba. Újra elvakította a fényár. Miel őtt továbbment volna, ellenőrizte az ablakokat a benyílóban. Most sem mutattak változást. – Ha nem, hát nem – mondta csöndesen, s otthonos biztonsággal, mintha
csak ez a kupola volna a munkahelye, m unkahelye, felment az adóberendezéshez. Most Most csak csak néhá néhány ny pill pillan anat atra ra nyűgözte gözte le a méltós méltóságt ágtelj eljes es szerke szerkeze zett látv látván ánya ya.. Jófo Jóform rmán án azon azonna nall elke elkezd zdte te gond gondok okba ba merü merülv lvee körb körbej ejár árni ni a berendezést. Hosszan vizsgálgatta a tekintélyes kábelkötegeket, a kivezetést a tet őn, mely melyen en át a kábe kábele lekk az ante antenn nnáh ához oz csat csatla lako kozn znak ak.. Az ott ott fenn fenn nagy nagyon on nehezen érhet ő el. És maga a hurok? Na igen, de az meg valószín űleg szupravezető... Már magára erre a kifejezésre is elöntötte a tisztelet. Körbejárkálása közben többször is visszatért a felmelegedő ponthoz. A berend berendez ezés és csak csak annyit annyit árult árult el, hogy hogy valósz valószín ínűleg a hirtelen emelked ő hőenergi energiaa követk következt eztébe ébenn keletk keletkezi ezikk a hurok hurokban ban az adásho adáshozz szüksé szükséges ges energiahullám. Két, talán hüvelykujjnál valamivel vastagabb cs ő vezetett el onnan. onnan. A hurok huroktól tól fél méterr méterree deréks derékszög zögben ben meghaj meghajolta oltakk és eltűntek ntek a padlóban. Biztosra vette, hogy itt árammal dolgoznak. Ennek szállításához, úgy látszik, az idegeneknek is két vezetékre van szükségük. Persze, azért maradt benne valami bizonytalanság, a két felmelegedő csövet vizsgálva. Elvégre lehetne bennük pulzáló folyadék, gáz vagy ki tudja, mi. Hát, majd meglátjuk... – biztatta magát, és összeállította a lézervágót. Kisvártatva megállt. – Ne így, Robi! – kiáltott fel. A hangos beszéddel nyilván háttérbe akarta szorítani félelmét és tudatlanságát. t udatlanságát. A szkafander készülékét vételre kapcsolta, megvárta a szignált. Mikor az éppen felhangzott, bekapcsolta a vágót. A cső nagyon hamar izzásba jött, de nem olvadt meg. Sisakjában közben újra felhangzott a szignál, változatlanul, úgy, úgy, mint eddig. Vágójának sugara alatt már fehér izzásba jött minden. A padló szikrázni kezdett. Támadt egy ötlete. Ráirányult, anélkül hogy a vágó lángjának irányán változtatott volna. Szerszámtáskájából előhúzott egy kést. Mikor a hang újra felzendült, odavágott. A kés acélja úgy t űnt el a fehéren izzó cső anyagában, mintha vajba hatolt volna. A hang hang közben egyenletesen kapaszkodott felfelé. Lassan kihúzta a kést a vágásból. A hang még mindig emelkedett, aztán egys egysze zerr rree megá megállllt, t, s anél anélkü küll hogy hogy elér elérte te voln volnaa a maxim maximum umot ot,, hirte hirtele lenn –
megszakadt. A csönd úgy hangzott a fülének, mint a legszebb muzsika. Leállította a vágót, és fellélegzett. Az izzás lassan elsötétült. A szignál az els ő hangnál hörögve meghalt. A szünetre szolgáló id ő régen elmúlt már, de új jelzést nem továbbított az adó. Balesete óta most először érezte magát boldognak. Olyan er ővel dobta le a lézervágót meg a kést, hogy csak úgy csörömpöltek a sima padlón. Aztán felugrott, méghozzá olyan erővel, hogy majdnem kiverte a kupolát. Az utolsó pilla llanatban lökte el mag magát a tetőtől, és fejre állt. És ezekhez a tornagyakorlatokhoz teli torokból üvöltötte: Megvan! Sikerült! Megvan! Lassan a lélegzete is elakadt. Boldog izgalomban a kupola oldalfalára hajtotta a fejét, és már csak suttogott: – Megvan! –
Lelk Lelkes esedé edése se csak csak lass lassan an múlot múlott, t, de végr végree siker sikerül ültt higga higgadta dtabb bban an gond gondol olkod kodni nia. a. Négykézláb elmászott az elhajított késig, felvette, és odakúszott az átvágott csőhöz.
A finom vágáson kívül semmi nyom nem látszott. Sem elszínez ődés, sem defor deformác máció. ió. Figyel Figyelmes mesebb ebb vizsgá vizsgálód lódás ásnál nál észrev észrevette ette,, hogy hogy a masszí masszívv vezetéken a vágási felület valamiféle átmenetet mutat világosból sötétbe. A világos rész gyűrűszerűen a szélén helyezkedett el. Vezető és szigetelő együtt? Robina vállat vont. Ez a legkisebb gondom! Órájára nézett. Már pontosan negyedórája hallgatott az adó. – A csönd, Robina Crux els ő adása! – dobbant meg a szíve. Nem érzett lelkiismeret-furdalást, amiért ilyen durván belemanipulált az idegenek tevékenységébe. – Önfenntartási ösztön. Senki sem veheti rossz néven. Kicsit kerülgette a félelem, mikor a kést elkezdte újra a hasadékba betolni. Már vagy fél centiméterre süllyedt a penge a nyílásba, mikor pompás, kék szikrázás tört fel. Összerázkódott, és kirántotta a kést. Mikor szívverése némileg megnyugodott, gúnyosan megkérdezte magától: – Te hülye! Mit vártál? Egyáltalán hogyan viselkedik az áram? – Ezzel egyetle egyetlenn határoz határozott ott mozdul mozdulatta attall a nyílás nyílásba ba nyomta nyomta a kést. kést. Csak Csak kisebb kisebb szikracsomó jelentkezett. És szinte azonnal megszólalt a szignál. Normálisan araszolt felfelé, majd elérve a szokott maximumot, megszakadt. Robina görcsösen tartotta a kést. Hogy végképp megbizonyosodjon, egy idő múlva el is engedte, de bennhagyta a nyílásban. A szokásos szünet után a hang újra megszólalt. – Megy ez! – suttogta. Csak most kezdett az igazi kísérletbe. Hagyta a szignált zengeni, aztán egy rántással kihúzta a kést. A hang félbeszakadt, hörgésbe fulladt. Tetszett neki a játék. Nem törődve dve a feny fenyeg egeető szikr szikrákk ákkal, al, hol helyr helyreáll eállíto ította tta a kontak kontaktus tust,t, hol megsza megszakít kította otta.. Csúnyá Csúnyánn zeng zengő, idegesítő melódia volt az eredmény. Ha az eredeti hangot hagyta a szokásos hangmagasságig emelkedni, a készülék automatikusan kikapcsolt, és csak a megfelel ő szünet után kezdte újra az adást. A felmelegítést végző részbe valószínűleg kívülről nem látható hőérzékelő volt szerelve, ez szabályozta az adást. Ha a hang nem érte el a legmagasabb pontot, nem is kapcsolt ki, s Robina tetszőlegesen hosszú ideig –
hallathatta fülsértő zenei koncepcióját. Neki Neki minde mindene nese setre tre ez volt volt most most a legs legsze zebb bb zene zene.. Soká Sokáig ig játsz játszott ott a készülékkel. Végül rájött, hogy mindez nem elég. Valami értelmeset kellene felfedezésével kezdeni. Elvégre nem ülhet itt naphosszat, a késsel babrálva. Napokon, hónapokon át kellene ezt a melódiát adni. Hiszen ez segélykiáltás. Ennek jele pedig, mint a kódkönyvb ől megállapította, még mindig a morze jól bevált SOS jelzése. Megpróbálta a késsel a megfelelő modifikációt, de meg kellett állapítania, hogy jelzését elég nehéz kihámozni. És még nem is ez a legrosszabb. Mert azt biztosan tudta, hogy egy földi űrhajó, ha felfogja a jelzést, mindent meg is tesz, hogy megfejtse a hívást. De az már zavaró, hogy az egyes impulzusok alatt a hangmagasság állandóan változik. Ez feltehetően arra késztetné az üzenet felfogóját, hogy járulékos információkat Is keressen az obligát SOS mögött. Persze tudta, hogy képtelen olyan készüléket építeni, mely automatikusan úgy szakítja meg az áramot, hogy a megfelel ő jelek keletkezzenek. Nehéz szívvel próbált legalább egy S betűt leadni. Már annak is örült volna, ha ez sikerül... Sokáig ott kuporgott a hurok mellett. Ezalatt volt ideje végiggondolni, mit tehetne. Azt végleg elhatározta, hogy nyitva hagyja a vágást, azaz süketté teszi a készüléket. Talán Talán ez használhat a legtöbbet. Ahol ezt a jelzést az idegenek veszik, ott a mai naptól tudni fogják, hogy hogy vala valami mi ninc nincss rend rendbe benn a kisb kisbol olyg ygón ón.. És ha vala valaki kine nekk szív szívüg ügye ye az állomás működése, szépen idejön, hogy megjavítsa. Ez logikus! De csak akko akkorr fogn fognak ak idej idejön önni ni,, ha azt azt észl észlel elik ik,, hogy hogy a bere berend ndez ezés és érte értelm lmes es beavatkozás következtében ad rosszul. Az én S bet űm az ő számukra, ha nem is betű, de legalább megfelel ő jelzés. Hétnapi munkába került, hogy egy valamirevaló, használható szerkezetet állítson össze. Az öszvérke építése ehhez képest semmiség volt. Az alapot ismét egy crapsgyümölcsös doboz képezte. Ebbe kellett beszerelni megfelel ő bütyköket, ezt forgatni, és az érintkezést biztosító emeltyűt mozgatni. A bütykös doboz viszonylag hamar elkészült. Fejtörést jelenteti viszont a megh meghaj ajtá tás. s. Mind Minden ent, t, amit amit kigo kigond ndol olt, t, sorb sorban an el is vete vetett tt.. A végé végénn a “mindenevő" motort vette elő, bár túl nagynak és erősnek látszott erre a célra. Gyönyörűen járt, valószínűleg persze persze elég elég lármás lármásan, an, de ez itt senkit senkit sem sem zavart. Ezt akarta bevetni. De túl gyorsan forgott, és a primitív transzmissziós rendszer ellenére kétszer adta le az S bet űt egy szignálidő alatt. Mivel a jelzés az elégtelen felmelegedés miatt nem állt le, így olyan hatást keltett, mintha mintha megsza megszakíta kítatla tlann sorban sorban S betűk vándorolnának a világ űrben. rben. Hát Hát valamikor valakinek ez csak felt űnik! Ha elegendő hajtóanyagot biztosít, és a motor is kitart addig, 17 évig adhatja a jelzést. Azalatt csak eszébe jut egy másik meghajtás. Kissé csodálkozott saját magán, hogy képes ilyen id őközökr ől tervezgetni, mintha ez mindennapos dolog volna. Valahol mögötte maradt a gyávaság meg a félelem. Helyesnek tartotta a maga elé tűzött feladatot, és lázasan dolgozott a megvalósításán. A tech techni nika kaii elgo elgond ndol olás ás pers persze ze még még nem nem volt volt mind minden en.. A gyak gyakor orla latiti kivitelezésnél többször is a kétségbeesés határára került, s őt kétszer fel is adta. De megmaradt eredeti szándéka mellett: olyan jelzést kell készítenie, amel amelyy képe képess kiju kijutn tnii a vilá világgűrbe. rbe. Ez aztá aztánn újra újra odaü odaültltet ette te a leme lemeze zek, k, plasztikdarabok, drótok, dobozok meg a motor mellé.
Egy Egy napo naponn végre égre forg forgot ottt a kész készül ülék ék.. Robi Robina na elha elhatá táro rozzta, ta, hogy hogy a barlangban próbálja ki, csak aztán szereli fel. Jól m űködött. Már az első napon is csak kétszer állt meg, akkor is jelentéktelen, könnyen elhárítható hiba miatt. Most volt csak igazán büszke! Szeretettel gondolt tanítójára meg azokra az iskolai és intézeti gyakorlati órákra, amikor a technika világa nem akart megnyílni előtte. Órák hosszat a gép mellett ült. Nem csinált semmit, csak nézte a játékos mozgást, a fémszalag le- és fel-billenését, f el-billenését, amivel a kést akarta helyettesíteni. A következő napon váratlanul egy lesújtó tapasztalatot szerzett. Véletlenül bekapcsolta a szkafander rádióját, az meg éppen vételen állt. Nem is figyelt fel először a halk zümmögésre, de egy perc múlva világosan és érthet ően, úgy, mint azelőtt, fülébe tolakodott az a z idegen szignál magasba csapó hangja. Kővé dermedten ült. Háromszor, négyszer is meghallgatta a jelzést. Halvány reménytől sarkallva még a zsiliphez is odaugrott, persze anélkül, hogy hogy elzá elzárta rta voln volnaa a nyílá nyílást st.. A leve leveggő je azonnal elszökött. És még a feltét feltétele elezés zésee is hamis hamis volt. volt. Tároló Tárolóber berend endezé ezése se nem volt volt bekapc bekapcsolv solva. a. A szignál közvetlenül az adóból érkezett. Gépiesen vállára vette a lézervágót. Egy pillantást vetett a fáradhatatlanul köröző készü készülé lékr kre, e, s elz elzörgö örgött tt az öszv öszvér érké kévvel a boly bolygó gó alat alattiti épül épület et bejáratához. Megint várnia kellett a liftre! Máskülönben sehol sem időzött. A kupolába kupolába érve odafutott a helyhez, ahol a vezeté vezetékek kek elhagy elhagyják ják a szerk szerkeze ezetet tet.. Hitetl Hitetlenk enkedv edvee ereszk ereszkede edetttt térdre térdre.. Sisakját egészen odaszorította a kábelhez, ahhoz a helyhez, ahol elvágta. De akárhogy nézegette, semmiféle vágást nem látott. A kábel úgy festett, mintha meg sem sérült volna. Kesztyű jével is végigsimította. Semmiféle egyenetlenség! egyenetlenség! Öngyógyító anyag?... Ej, ez képtelenség! Hogyan regenerálódhat egy egyszerű vezeték? Ekkora szakadék nem tátonghat a két civilizáció között! Megállapítása azonban mit sem változtatott azon, hogy az átégetett hézag nem létezett többé. Alaposan átvizsgálta a termet. Nem talált semmi jelet, ami fényt vethetne a rejtélyes, sötét esetre. Meglehetősen kellemetlenül érezte magát. Még a veríték is ellepte. Csak most most jutott jutott eszébe eszébe,, még mennyi mennyi meglep meglepeté etést st rejteg rejtegeth ethet et ez a titokz titokzato atoss építmény. Szeme sarkából most már a szerkezet burkát is figyelte. Volna itt valak valaki? i? De elhess elhessent entett ettee a gondol gondolatot atot.. Belen Belenyug yugodo odott, tt, hogy hogy most most nincs nincs lehetősége a jelenség tisztázására. Simán működésbe hozta a vágót, fehér izzásig hevítette a kábelt. Aztán újra kettévágta. Egyben mindjárt arról is meggyőződhetett, hogy a szignál engedelmeskedik engedelmeskedik az akaratának. Ismét “kikapcsolva" hagyta az apparátust, és elment. De most, vevő jével az adáson maradt. Sőt nagy hangerőre állította, annyira, hogy a készülék zúgását állandóan hallja.
Visszaérkezett a barlangba, ahol örömmel látta, hogy a szignáladagoló szerkezet változatlanul forog. – Holnap komolyra fordul az ügy. ügy. Megkezded a munkát! – veregette meg a forgó motor köpenyét. És éppen ekkor felharsant a szignál. Olyan er ővel énekelve, hogy a füle is belecsendült. Mindjárt megnézte az időt. Valamivel több, mint két órája vágta el a
vezetéket. Leült, de gondolatai egészen összezavarodtak. Tanácstalanul, mereven bámult maga elé. Kis idő múlva határozott. Na, várj csak! – kiáltott dacosan. Összesöpört néhány szerel őeszközt, kéziszerszámot, és irány a kupola! Világos, hogy a kábel már megint kifogástalan állapotban volt. Vágásnak semmi nyoma. Nem sokat habozott. Vágott, próbált. Sablonszer űen megismétlődtek az előbbi események. Így! – szólt. – A többit meglátjuk! Kényelembe helyezte magát, nekidőlt a kupola falának. Úgy helyezkedett, hogy szemmel tarthassa a kábelt. Hosszabb várakozásra rendezkedett be. A szignál persze hallgatott. Egy óra telt így el. Hatalmába kerítette kerítette a fáradtsá fáradtság. Felállt, odament, ellenőrizte a vágást. Semmi nem változott. –
–
A legutolsó esetnél két óra múlva hangzott fel a jelzés. Most még ennek az id őnek eltelte előtt, Robina elaludt. Mire felébredt, már négy óra telt el. Rémülten ugrott fel. Ellenőrizte a vágást. Változatlan! Tétován a sisakjához nyúlt. – Nem hallottam a szignált... Hát akkor mi riasztott fel?
Még Még egys egysze zerr nagy nagyon on gond gondos osan an megn megnéz ézte te a veze vezeték téket et.. Semm Semmi.i. A legkisebb jelét nem mutatta, hogy össze akarna n őni. Na, azért! – brummogta megbékélten. m egbékélten. Evett egy keveset, s újra lefeküdt. Szendergett, kis id őre el is aludt. Újabb órák teltek el. A berendezés hallgatott. –
Ám ahog ahogyy múl múlt az idő, egyre egyre kénye kényelme lmetle tlene nebbü bbüll érezt éreztee magát magát itt, itt, a kupo kupolá lába ban. n. Önkéntelenül figyelte a liftajtót. Abszurd gondolat! Nincs itt senki! Ej, badarság!
Mégis, már a puszta ötletre megemelkedett a gyomra. Gyenge remegés futott át rajta. Felállt. – Fáradt vagyok. Holnap újra jövök! – kiáltott hangosan. – Addig meg... Abbahagyta. Hirtelen ötletnek engedve, vette a kést, bevezette a nyílásba, meggyőződött a felbúgó szignálból, hogy az áramkör záródott, aztán elindult hazafelé.
De a gondolat, hogy van itt egy titokzatos idegen, nem távozott tőle. Igen. A harmadik folyosó, mely a lépcsőtől Indul… Félt, mégis ezt a járatot választotta . A folyosó felfelé tartott, aztán tágas ívben
elfo elford rdul ult, t, egyr egyree mere merede deke kebb bb lett, lett, sőt lépc lépcssőben folyta folytatód tódott ott.. Itt nagyo nagyonn hasonlított a felvonó melletti úthoz. Végül egy csaknem függőlegesen álló kőlapban végződött. Sok baja volt a kinyitással. Csak mikor már a lézervágó markolatát is segítségül hívta, fordult el a lap a szokásos módon. Ismét a szabadba jutott, mégis csalódást érzett. Körülnézett. Eltartott egy ideig, míg sikerült betájolnia magát. A piramis legalsó fokán állt, a kupola alatt. Éppen két méterrel fölötte kezdődött egy síklap. Lépcs őszerűen
vezettek Innen fölfelé a kristálydarabok és kinövések. Itt egy mészpát zárta a bejáratot. Ezt teljes terjedelmében hátra lehetett hajtani. – Ha legalább annak idején felfedeztük volna! – sóhajtott. Emlékezett, hogy ezen az emelkedőn ment fel Frankkal. Visszament a grottához. De most útközben kísérte őt az adóberendezés
hangos hívójele.
Hogy ne vesztegesse az időt hiába, magához vette a megszakító-sz megszakító-szerkezet erkezetet, et, és indult vissz visszaa a kupol kupoláho ához. z. A kis kis moto motort rt nem nem a legk legkön önny nyeb ebbb dolo dologg volt volt a kesk kesken enyy
folyosókon szállítani. Távozása óta újabb négy óra eltelt. A kést változatlanul a szétvágott kábel résében találta. Mostanáig ez zárta az áramkört. Kissé kiábrándultan állapította meg, hogy nem történt t örtént semmi. – Mit vártál, Robi? Azt hitted, hogy itt lakik valaki az idegenek közül, az javította meg kétszer a kábelt? Bolond Bolond vagy! Az biztos, akkor is megjavította volna, ha itt találja a kést a résben. – Ugyan, Robi, szedd össze magad! Meglesz erre a magyarázat. Felállította a megszakítót. Vízzel szilárdan a padlóhoz ragasztotta. Aztán megindította a motort. Minden nagyszerűen működött. Úgy érezte: tökéletes! Egy ideig ott állt még, hallgatta az új jelzést. Aztán visszaballagott a lépcsőn át a kijárathoz. Fürgén ugrált felfelé a lépcsőn, együtt énekelve a fülhallgatóval az S-dallamot, bár az nem volt hozzászokva hozzászokva ilyen il yen kísérethez. Győzelmi hangulata kitartott a kabinig. Még a kabinban is hagyta, hadd zengjen a szkafanderb ől az új melódia. Most két dolog foglalkoztatta. A fontosabb: mit tesznek ezek után az idegenek? Aztán ez az intermezzo a szignállal lefékezte az írásbeli munkáit. Folytatni kellene. És közben azt is jó volna tudni, meddig fog működni a készülék! Állandóan az órát leste. Már három óra eltelt a motor elindítása óta. Dologtalanul hevert, hallgatta a jelzést, egyre csökkenő figyelemmel. Mégi Mégiss megl meglep epet etve ve ugro ugrott tt egy egy nagy nagyot ot,, miko mikorr a dall dallam am vára váratltlan anul ul megszakadt, éppen akkor, akkor, mikor már azt hitte, túljut a kritikus időponton. Rutinszerűen előkészítette a szkafandert, gondosan öltözött. Zavart érzése csak las lassan san eny enyhült hült.. Na pers perszze! Ha hallg allgat at a ber berend endezés ezés,, a moto motorrban ban keletkezhetett valami átmeneti hiba vagy teljesítmény-kiesés. Ám mikor jobb lábát éppen átvetette az öszvérkéjén, újra felhangzott az eredeti jelzés. A dallamos, idegen szignál. Eddig csak meglepetést érzett, most eluralkodott rajta a harag. Rövid habozás után visszament a barlangba. Elhozta a lézervágó távolba ható nehéz fejét is. Szükség esetére... – gondolta. A síkságon levő kettes számú bejárathoz ment. Gyanakodva lépett a folyosóra. Figyelmesen nézett körül. Egyszer még hallgatódzni is megállt, míg nem tisztázta magában, hogy az atmoszféra nélküli folyosón zaj csak a rádióvevő jéből jöhet. Nem Nem vett vettee igén igényb ybee a lifte liftet; t; lehív lehívta ta ugya ugyan, n, de csak csak kere keresz sztül tülme ment nt a kabinon, és felgyalogolt a lépcs őn. A körteremben hosszabb id őre megállt. Körüljárt, megvizsgálta a falakat, kesztyű jével végig is tapogatta. A fény ütemesen lüktetett bennük, ám ez volt az egyetlen dolog, ami keresztülhatolhatott rajtuk. Végignézte a padlót is, ugyancsak negatív eredménnyel. Állt a mellvéd mellett, a fényvédő jét bekapcsolva. Belebámult a hidegen vibráló fényözönbe. Minél tovább nézegette, annál biztosabb volt benne, hogy oda a bejárást egyszer és mindenkorra megszüntették. Lehet ehetet etle len, n, hog hogy odale dalenn nn legy legyen en a kiind iindul ulóópont pontja ja a tito titokkzatos atos
eseményeknek.
Aztán felment a lifttel. Még egyszer hosszan végigvizsgálta a felvonó nyomógombjait. Ki is próbált próbálta. a. Kapcsol Kapcsolgato gatott, tt, hátha hátha máshol máshol áll meg a kabin. kabin. Eredmé Eredményt nytele elenül nül.. Persze Persze,, a
nyugalom is hiányzott próbálkozásaiból. Nem tudott annyira koncentrálni, hogy minden kombinációs lehet őséget kipróbáljon a szenzortáblán. A feszü feszülts ltség ég még jobban jobban megn megnőtt benn benne, e, miko mikorr belé belépe pett tt az átte áttets tszző kupol polába ába. Meg Megállt állt a lift liftaajtó jtónál, nál, és alap alapos osan an körü körüllnéz nézett. ett. Min Minden den változatlannak látszott, de erről a helyről nem láthatta a motorját. A tetőn át villogtak a csillagok, az adó matt burkolata szétszórta az aszteroida pulzáló fényét. Habozott. Valami visszatartotta, nem mert a készülékéhez menni. Hát igen, ez félelem. Végül buta libának címezte magát, és megindult. Utolsó tapasztalatai alapján el volt készülve egyre-másra, mégis földbe gyökeredzett a lába. A kábel meggyógyult. meggyógyult. Persze, számolt is azzal, hogy újra érint rintet etllen épsé épséggben ben talál aláljja. De az ő gondd gonddal, al, fáradsá fáradságga ggall kitalá kitalált, lt, megs megsze zerk rkes eszt ztet ettt és megé megépí píte tett tt szerk szerkez ezet etee nem nem volt volt a hely helyén én.. Elt Eltűnt. Egyszer űen köddé vált. Hitetlenkedve nézte a padlót. Rettenetes csalódást érzett. Végül hirtelen elfogta a düh. Olyan mértékben, ahogy sohasem képzelte magáról. – Disznók! – lihegte. – És én még azt hittem, a barátaim vagytok! Aljas, szemét banda! Toporzékolt. Lerántotta a lézervágót a válláról. Remegő kézzel és könnyel telefu telefutot tottt szeme szeme miatt miatt elég elég ügyetl ügyetlenü enüll felcsa felcsatol tolta ta a fegyve fegyversz rszámb ámbaa menő távolható fejet. Majd én megmutatom nektek! – Azzal gonosz mosollyal a sugarat a készülékre irányította. Mikor egy rész izzani kezdett, odavágott a késsel. Még a nyilvánvaló veszéllyel sem törődött. Sikerült kisebb anyagdarabokat leszaggatnia, még magáról a hurokról is. Szétvágta mind a két kábelt, részeket darabolt ki belőle. Pattogtak a szikrák, és a készülék elhallgatott. Lihegett a felindulástól. – Így! Most aztán építhettek! Megmutathatjátok, mit tudtok! Még ezt sem tartotta elégnek. Felfelé irányította a sugarat az antenna csatlakozásához. Mikor ott további kábelek izzottak már, magasba ugrott, megk megkap apas aszzkodo kodott tt a fogl foglal alat atok okba ban, n, és válo váloga gatá táss nélk nélkül ül verte erte szét szét a csatlakozásokat. –
Tombolt, míg el nem fogyott az ereje. Aztán üres aggyal lihegve a padlóra roskadt. Mellette sziszegett a lézervágó. Csak egy i dő után zárta el ezt is. Nagy nehezen
felemelte a fejét. A dühöngésnek vége. Csak a kétségbeesés maradt. Csuklott. Kezével a padlót verte. Képtelen volt egy rendezett gondolatra. Később – de ha kérd kérdez ezté tékk voln volna, a, nem nem tudt tudtaa voln volnaa meg megmond mondan ani,i, mennyivel később – teljesen magához tért. Rémülten bámulta a m űvét. Jaj! – sóhajtott fel, kezével elfedve arcát. Feltápászkodott, magához vette a lézervágót. Nem is akarta a károk tényleges mértékét megállapítani. Vonszolódó, fáradt tántorgással hagyta el a csata színhelyét. Egyszer még megállt. Fejét az adóberendezés burkolatára fektette. Aztán ment tovább. A vágót félig a padlón vonszolta. Szégyellte magát, ahogy még soha. Tudta, az ilyen viselkedésre nincs bocsánat. –
Mikor visszatért a grottába, még mindig háborgott magában. Kétségbeesett volt, de dacos is. Keserű szemrehányásokat tett magának, de tulajdonképpen felváltva vádolta magát
és az idegeneket. idegeneket. Minden reményét elvesztette. elvesztette. Képtelen volt arra, hogy megoldja megoldja a kupola titkát. És most az utolsó reménysugárt, azt, hogy az idegen adás segítségével hívja fel
magá magára ra a figy figyel elme met, t, elte elteme meth thet ette te.. Továb ovábbi bi élet élete, e, itt a kisb kisbol olyg ygón ón,, újra újra céltalanná vált. A sziklák telefirkálása ezek után már csak egyszerű időtöltés. Pedi Pedigg mily milyen en lend lendül ület ette tell eset esettt voln volnaa neki neki!! Szív Szívüg ügyé yéne nekk teki tekint ntet ette te voln volnaa a kő megmunkálását, ha az S dallama zengett volna a fülében. Ha az a gondolat
hajt hajtha hatt ttaa voln volna, a, hogy hogy éppe éppenn most most,, talá talánn ebbe ebbenn a pilla pillana natb tban an egy egy távol távolii hallgató veszi az adását. Akkor értelme lett volna a várakozásnak. Legalább egy kicsinyke értelme... Az a néhány szabálytalanság, melyet eddig az adásba iktatott, nem sokat jelent. Ilyen monoton jelzést nem hallgatnak állandóan. Ösztönösen vételre kapcsolt. Az adó természetesen hallgatott. – Ez van! van! – szól szóltt kes keserű diadallal. – Úgy látszik, ez egyszer sikerült végérvényesen végérvényesen elhallgattatni. Már ez is eredmény. eredmény. De ettől igazán nem javult meg a kedve. Nagyon nehezen aludt el. Pedig fáradt volt, testét, mintha mozsárban törték volna meg. Végül mégis kénytelen volt a gyógyszerhez nyúlni. Valahonnan, nagyon messziről, hang hatolt a tudatába. Kínosan kinyitotta nehé nehézz szem szemhé héjá ját. t. A hang hang mint mintha ha egés egészz test testét ét fele feleme melte lte voln volna, a, mint mintha ha magáva magávall sodorn sodorná, á, mint mint a tollpi tollpihét, hét, magasr magasra, a, egyre egyre magasa magasabb bbra. ra. Aztán Aztán hosszú időre magára hagyta a hang, és ő lebegett. Hirtelen újra megragadta és még magasabbra emelte. Most már felébredt, és meg is könnyebbült. A hanyagul odadobott sisakból áradt a szignál, zengve, hibátlanul, úgy, mint régen. Az idő kevéssel éjfél utánra járt. És bár a hang azt jelentette, hogy az ismeretlen erők megint munkába álltak, Robina mégis örült. Úgy érezte, az idegenek megbocsátottak neki. Felült. A balul sikerült kísérlet nyomán támadt harag már eloszlott. Ha nem sikerült ellen őrzése alá vonni az adót, hát nem... – De azt nagyon szeretném tudni, mi folyik itt! – morogta – Még nem tudta,
hogyan, de új kísérletbe akart kezdeni, hogy megfejtse a kupola titkát. Már maga a terv jó hangulatba ringatta, és a “hogyan"-ról fantáziálva, lassan újra álomba merült... FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK Barczánfalvi Ferenc rajzai Weinbrenner Rudolf fordítása
LUDMILLA KOZINYEC
Pénteken, este hét körül"
“
–
Fáj?
Jópofa kérdés. Fekszem a délparti sztrádán egy varázsos vasárnap estén, rajtam meg a saját JAWA motorom. A cso ntreccsenés, amit hallani véltem, sajnos, távolról sem
képzelődés volt; ámbár most, hogy így mozdulatlanul elnyúltam, nem érzek különösebb fájdalmat, csupán az a kellemetlen, hogy valaki er ősen rázza a grabancomat. A kislány tüstént a serénység mezejére lép, hogy magamhoz térítsen. – Lassabban, kistestvér! Hívj embereket, vegyétek le rólam ezt a vasat! – Egy lélek sem jár most errefelé. Egyedül vagyok. – Elég baj... No, akkor próbáld meg lehúzni a motort. Kibírom. És itt, úgy tűnik, nik, egy egy kissé kissé elves elveszt ztett ettem em az eszm eszmél élet etem em,, mert mert a valóságban semmiképpen sem láthattam volna azt, amit láttam. Az apró termetű, vörös hajú süldő lányka elengedte a dzsekim gallérját, alapos alaposan an megnéz megnézte te a motort motort,, majd majd engem, engem, és ajkát ajkát behara beharapv pva, a, mintha mintha elhatározott volna valamit. Szó nélkül el őhalászott halászott a farmerzseb farmerzsebéb éből egy lapos, kissé kerekített, szürke fémlapocskát, és becsúsztatta a JAWA alá. A hatalmas, esetlen tömeg megrándult, majd enyhén ingadozva a leveg őbe emelke emelkedet dett,t, kiszab kiszabadí adítva tva a lábaim lábaimat. at. Majd Majd ugyani ugyanilye lyenn egysz egyszer erűen még még felj feljeb ebbb emel emelke kede dett tt.. Szav Szavam amra ra,, igaz igazán án döbb döbben enet etes es látv látvány ány – itt itt áll áll egy egy véko vékony nyka ka,, tizen tizenöt öt év körü körülili kisl kislán ányy, a teny tenyer erén én tartv tartvaa egy egy máln málnas aszí zínnű motorbiciklit. A JAWA JAWA lassacs lassacskán kán – akár akár egy egy láthata láthatatla tlann dombró dombróll – lecsú lecsúszo szotttt az árok árokba ba,, én pedi pedigg behu behuny nyta tam m a szem szemem em,, gyor gyorsa sann tízi tízigg szám számol olta tam, m, és megkérdeztem: – Hogy hívnak? – valószínű, hogy egész egyszer űen csak a hangját akartam hallani. Leguggolt mellém, – Riki. – Riki-Tiki-Tévi... Stoppolj le egy autót! – Senki sincs most erre. Hogy érzed magad? – Hát. A lábam... lábam... A csontjaim, érted?... Hanem ide figyelj, törj néhány ágat, egy sínt kéne összeeszkábálni. Gyorsan lekanyarintotta válláról a dzsekijét, és a fejem alá gyömöszölte. – Nem kell neked semmiféle sin. Feküdj csak, és lélegezz nyugodtan. Maradj csöndben. Lehet, hogy kicsit fájni fog. A kislány finom teremtésnek bizonyult – nem akarta felszaggatni az új nadrágomat. Akkurátusan feltűrte a nadrágszárat, majd olyan komoly képpel hajolt a lábam fölé, hogy egyből megérthettem, milyen komoly csonttörésem van. Igaz, nem vérzett, viszont a bőr alatt egy természetellenesen hegyes púp türemkedett fel. Már láttam ilyet, de ett ől függetlenül, mintha egy gombóc szorult volna a torkomba – kénytelen voltam másfelé nézni. Amikor pedig a forr forróó ujja ujjacs cská kákk végi végigf gfut utot otta takk a lábs lábszá zára ramo mon, n, és megé megéri rint ntett ették ék a törö törött tt sípcsontot – hát akkor elakadt a lélegzetem. A fájdalom azonban hamar véget ért. A szemeimről elszállt a homály, a lábam mintha elzsibbadt volna, és alig éreztem az érintést. Minden olyan távolinak tűnt, mintha elbóbiskoltam vagy pláne, elaludtam volna. Hirtelen felr felria iadt dtaam: Riki iki itt itt ül a füv füvön, én elte elterü rülv lvee a mele melegg asz aszfalt falton on,, már már bealkonyodott, és szomjas vagyok.
Riki kajánul rám kacsintott. – Sokáig akarsz még itt szenvedni? Csak heverészel itt, szimuláns! – Ki a szimuláns? Nekem van a legeltöröttebb lábom a világon! – Lábod... Mit hazudozol itt egyfolytában? Olyan egészben vagy, hogy még röntgennel sem lehetne kimutatni semmiféle törést. Mély Mély lélegz lélegzete etett vettem vettem,, és feláll felálltam tam.. A két, két, tökéle tökéletes tesen en ép lábamr lábamra. a. Gondolataim gyorsan kergetőztek: a) megőrültem, b) mindezt csak álmodom, c) ez a kislány – csodatevő, d) Földön-kívüli. Az utób utóbbi bi pont pontot ot egyb egyből kizárt kizártam, am, mint mint a tudomá tudomány nytala talan-f n-fant antasz asztik tikus us irodalom iránti túlzott rajongásom következményét. Az első kettőt – néhány röpke pillanat elteltével – úgyszintén. Riki Riki felegy felegyene enesed sedett ett,, figyel figyelmes mesen en megnéz megnézte te az adott adott pillan pillanatb atban an nem túlzott értelemtől sugárzó fizimiskámat, és együttérzően megszólalt: Nocsak. Ne izgulj annyira. Bármi megtörténhet a világon. Még meg is akar nyugtatni, jól kifogtam, mi? Szótlanul lekapaszkodtunk a vízhez, egy kicsit le akartam mosni magam, és elüldögélni a köveken. Szinte viszketett az orrom hegye a kíváncsiságtól, de hát hogyan kezdjem ezzel a kis vörös hajúval... Próbálkozni kezdtem: – Ha elmesélem, senki sem fogja elhinni. – Éppen erre számítok – felelt nyugodtan Riki. – Lehet... hogy erről nem Is kéne beszélnem? Mindegy. Úgysem hiszik el. – Ez igaz. Kijevben van egy Ismerősöm. Mindenkinek elmeséli, hogy járt egy repülő csészealj belsejében, sőt szakszerűen kitér a technikai részletekre is. Ennek ellenére senki sem hisz neki. Riki elnevette magát. Ett ől bátorságot kaptam. – Te valamilyen csodatévő kuruzsló vagy? Olvastam egyszer, hogy... Nem. – Hát akkor... – Földön-kívüli vagyok. Idegesen vihorásztam. Ő pedig felállt, odament a vízhez, és rálépett az alkony alkonyii fényben fényben úszó úszó tenger tenger könny könnyű hullámfodrai hullámfodraira. ra. És elindult. elindult. Teljesen eljesen nyugodtan, vállát kissé felvonva, zsebre dugott kézzel. Megállt, visszafordult. És a vízen állva, mintegy tízlépésnyire a parttól, rám nézett – kutató, kissé hűvös pillantással. Mint Mintha ha vill villam amos os kis kisülés ülés érte érte voln volnaa az ideg idegre rend ndsz szer erem emet et.. Akar Akarat atla lanu null hunyorogni kezdtem. Mikorra kinyitottam a szemem, Riki már előttem állt. Riki, és te... olyan vagy, vagy, mint amilyennek én látlak téged? Hátravetette a fejét – tiszta, lebarnult arc, szürke szemek, kis gödröcskék a szája szegletében... – Én? Hát úgy nagyjából – Igen. Nem tudom, mitől, de egyből megkönnyebbültem. De hát mi folyik itt tulajdonképpen! Két civilizáció képvisel őinek a találkozása, az a bizonyos Kapcsolat! – én pedig itt ülök egy kövön, mintha minden így lenne rendjén... De hát mi lenne most a teendőm? Mit csináljak, testvérek? Idegesen sürögni kezdtem Riki körül. –
–
–
–
Mi csináljak? Mit szokás ilyenkor csinálni? Hát miért nem jut semmi értelmes dolog az eszembe? – Ugyan, ülj már le. Én sem tehetek sokat. Majd Majd jól megnéz megnézett ett,, és valami valamily lyen en érthet érthetetl etlen en oknál oknál fogva fogva elmély elmélyíte ítetttt hangon így szólt: – Tudod... Nem akarok csak úgy, nyomtalanul elmenni... Ez nem lenne helyes... És te... Nekünk kéne valamit... Akarod, hogy megtanítsalak? – Engem? Mire?
– Gyakorlatilag bármely betegséget meg fogsz tudni gyógyítani. Bármely törést összeforrasztani, újjáéleszteni a testszöveteket, csontvel őt, a májat... És nem kell
majd majd titk titkol olóz ózno nod. d. Dolg Dolgoz ozni ni fogs fogsz, z, és amik amikor or kell kellőképpen képpen ellen ellenőrizv rizvee a munkádat majd hisznek benned, amikor majd a komoly emberek is komolyan fognak téged venni, akkor majd mindent elmondhatsz! De hiszen te magad, ti magatok is elmondhatnátok! – Nem. Nekem... nekünk... nem szabad. –
És megértettem, hogy nem szabad. Riki azonban nem válaszolt. Hosszan hallgattunk. Majd hirtelen megelevenedett, már mennie kell, mondta, s azt, hogy pénteken este hét körül eljön a sztráda szimferopoli leágazása melletti lugashoz. A lehet ő legszokottabb
módon váltunk el: biccentett, majd ügyesen szökellve egyik k őről a másikra, felszaladt az úttestre. Hogy merre ment, azt nem vettem észre, mert éppen a motoromat vonszoltam ki az árokból. Besötétedett. Beindítottam a motort, s elszáguldottam Alusta Irányába. Minden egyes kilométerrel csökkent a hitem mindabban, ami velem történt... Ma van pént péntek ek.. Most Most kéne éne indu induln lnom om,, hogy hogy Riki Riki majd majdne nem m Iste Isteni ni hatalommal ruházzon fel – megtanítson kézrátétellel gyógyítani. Az évfoly évfolyamt amtárs ársaim aim biztos biztosan an gondo gondolko lkodás dás nélkü nélküll elfoga elfogadná dnákk ezt az ajándéko ajándékot.t. Mit is tegyek? tegyek? Borzasztó még csak belegondoln belegondolnii is, hogy mennyi mennyi beteg, nyomorék és szenved ő van a világon! Mindegyikük segítségre szorul... Mindeg Mindegyik yikük ük.. És mire mire lennék lennék képes képes én, én, egysz egyszál ál magamb magamban? an? Öt- vagy vagy, mondjuk, tízezer. Ki választja majd ki ezt a tízezret? És milyen kritériumok szerint? Különleges bizottságot létrehozni, mintegy fordított ítélőszékként? A küszöbömnél meg ott fognak tülekedni a kétségbeesett anyák, és könyörögni, könyörögni és könyörögni... De hát hát mi vagy vagyok ok én tula tulajd jdon onké képp ppen en?? Csak Csak azért azért,, mert mert éppe éppenn rám rám szakadt ez a szerencsés szerencsétlenség, egy olajfolt az aszfalton és a csillagokból jött Riki? Embereket gyógyítani. – Mindez nagyon szép. És énrám, vajon RÁM – gondolt Riki? Mert mi maradhat számomra? Megtanít engem emberfeletti módon gyógyítani – tehát nekem minden földi normát felülmúlóan kell majd dolgoznom. Másképpen nem lennék képes. Láttam már sorban állást egy egész egyszerűen jó orvos rendelő je előtt. Őt magát is láttam: hullafáradt, szomo szomorú rú és remény reménytel telen en tekint tekinteté etétt a szemüv szemüvegl eglenc encse se mögé mögé bújtatv bújtatva.. a.... Segíteni, gyógyítani – hiszen éppen ezért felvételiztem az orvosi karra... Én? Nem, nem én leszek az! Az orvosoknak amúgy sem mindig könny ű kiállniuk új gyógymódjaik mellett... De ők legalább a sajátjukért brusztolnak. És én? Csupán azért, hogy mindezt elhiggyék nekem? Hiszen addig úgysem hisznek el semmit, semmit, amíg amíg nagy nagy parádé parádéval val,, csinna csinnadra drattá ttával val,, látván látványo yos, s, szipo sziporká rkázó zó tudósításokkal meg nem történik a Civilizációk Találkozása. Találkozása. És vissza sem szabad utasítanom. Erre egyszerűen nincs jogom. Máj, csontvelő... Vajon hányan halnak meg éppen most? Hányan halnak meg az alatt az egy óra alatt, amennyi még
hátravan a találkozásunkig? Hej, Hej, Riki-T Riki-Tiki iki-Tév -Tévi,i, bizony bizony mondom mondom,, könny könnyeb ebbb lenne lenne most most nekem nekem fel lógatott lábbal heverészni a balesetin, és almákat eszegetni, gömböly űket és pirosakat, mint a nap a félsziget felett… Veperdi Gábor fordítása
A. D. FOSTER
A Jedi-kristály Harmadik rész V. Nagyságos felügyel ő úr – nyögte ki végül –, nem tudom, miről beszél. Nagyon Nagyon kérlek kérlek – mondta mondta Grammel, Grammel, s az első ízben most érződött a hang hangjá jánn valam alamififél élee érz érzelem elem , hog hogy ne tréf tréfál áljj velem elem.. Látt Látták ák,, amin mint beszélgettél egy helyi lakossal – az utolsó szavakat nyilvánvaló undorral ejtette ki –, akinek jelenléte alig egyeztethet ő össze a birodalmi törvényekkel. De ő mindig éppen hogy a törvényesség határain belül marad. Személyes érze érzelme lmeim im elle ellené nére re,, enne ennekk a szem személy élyne nekk a törv törvén ényt ytel elen en és fölös fölösle lege gess depo deport rtál álás ásaa fölb fölbos ossz szan anta taná ná a lako lakoss sság ágna nakk azt azt a kis kis töre töredé déké két, t, akik akik mulatságosnak találják azt a személyt. Meg aztán költséges is lenne. Látták viszont, amikor egy ragyogó, kis vörös követ mutattál neki. Talán illegális cirkarpuszi tartózkodásod alatt jutottál hozzá? Luke fejében kavarogtak a gondolatok. Grammel valamelyik besúgója – talá talánn az a kis, kis, köpe köpeny nybe be burk burkol olód ódzo zott tt alak alak,, akiv akivel el az imént imént besz beszél éltt – kéts kétség égte tele lenü nüll láth láthat atta ta a Kaib Kaibur urr-k r-kri rist stály ály dara darabk bkáj áját, át, amit amit Halla Halla neki nekikk ajándékozott. Azt azonban a kém nem láthatta, hogy a kristályt Halla hozta és mutatta meg Luke-nak. Tehát Grammel meg a kém azt hiszik, hogy a követ Luke hozta magával és mutatta meg Hallának! Ami az öregasszony szempontjából igen kedvez ő, gondolta Luke. Nem kell őt ebbe belekeverni. Egy ijesztő pillanatig Luke már-már azt hitte, hogy Grammel Erő-érzékeny, és képe képess keze kezeln lnii a kris kristá tály lyt, t, vagy vagy lega legalá lább bbis is érz érzékel ékelni ni külö különl nleg eges es tulajdonságát. De amint megnyitotta tudatát, Grammel tudata körül csak azt a puszta űrt tapasztalta, ami az egyszerű emberi lények sajátja. Grammel nem sejthetett semmit a szilánk valódi jelentőségéről. Luke mégsem óhajtotta kiszolgáltatni a becses szilánkot a Birodalom szolgájának. De Grammel nem szerette vesztegetni az idejét. – Gyerünk, fiatalember! Értelmes fickónak látszol. Nyilván nem éri meg ez a valami, hogy további kellemetlenségek érjenek. – De igazán nem tudom – húzta az időt Luke , hogy miről beszél. Hát ha rákényszerítesz – vont vállat Grammel, akinek láthatóan nem volt kifogása a dolgok ilyetén alakulása ellen. Figyelmét most ismét a hercegnőre fordította, aki még mindig a földön ült, s a zúzódásait pátyolgatta. – Talán az ifjú hölgy többet jelent neked egyszerű üzleti partnernél? Mit jelent neked? Luke szándékolt közönnyel vonta meg a vállát. Semmit. – Pompás – mondta a felügyel ő. – Akkor nem zavar majd, ami történni fog vele. Intett az őrmesternek. A páncélos katona odament a hercegn őhöz, s a kezét nyújtotta neki. Leia megragadta a férfi kezét, nagyot rántott rajta, s közben a férfi lábába is belerúgott. A páncélos csörömpölve vágódott el, Leia pedig már rohant is az ajtó felé, s visszakiáltott Luke-nak, hogy kövesse. –
–
–
–
–
–
De bárhogy rángatta is a kilincset, az ajtó nem nyílt ki.
– Csak az id ődet vesztegeted, kedvesem – mondta neki Grammel. – Inkább a fegyveré t
kellett volna megszerezned. Az ajtó rám és személyzetem néhány bels ő tagjára van hangolva, de kinyílik azoknak a rohamosztagosoknak is, akiknek a páncéljába be van építve a megfelel ő rezonátor. Attól tartok, hogy te nem tartozol egyik csoportba sem. Az őrmester rmester dühösen dühösen föltápászkodo föltápászkodott, tt, s kitárt karral indult Leia felé. Leia el akart futni mellette, megbotlott, és elterült a földön. Grammel a jobbját ökölbe szorítva hajolt fölé. Ne! – kiálto kiáltotta tta Luke a legvégs legvégső pillanatban. Grammel keze megállt a levegőben, amint hátrapillantott Luke-ra. – Így már sokkal jobb – mondta. – Jobb okosnak lenni, mint makacskodni. Persze a követ úgyis megtalálnám, csakhogy a keresését nem találnád kellemesnek. Luke belenyúlt a zsebébe. – Ezt nem teheted! – hangzott a tiltakozás. Megfordult, s látta, hogyan bámul rá a földről a hercegnő. Most már nyilván elhitte Halla meséjét, legalábbis részben. De az is lehet, gondolta Luke, hogy csupán eljátssza a csinos tolvajn ő szerepét, aki nem szívesen válik meg a nehezen szerzett kincst ől. Nincs más választásunk. – Míg Grammel nem kérdezi meg a nevüket, Luke nem látta értelmét, hogy álnevekkel próbálkozzék. Kicsomagolta a kis dobozt, s átadta a várakozó tisztvisel őnek. Grammel nézte a dobozkát, s olyan kérdést tett föl, amire Luke nem számított. – Mi a kombináció? Luke Luke egy egy pill pillan anat atra ra megr megrém émül ült. t. Ha bev bevallj allja, a, hogy hogy nem nem isme ismeri ri a kombinációt, az egész gondosan fölépített hazugság nyomban összeomlik, így hát kijátszotta az utolsó lapját. – Nyitva van. Leiával együtt lélegzetvisszafojtva nézték, amint Grammel megérinti a parányi fogantyút. Pici kattanás hallatszott. Luke-nak eszébe sem jutott a kombinációt megkérdezni, miután Halla neki adta a dobozt. A felügyelő izgatottan nézte a sugárzó, vörös szilánkot. Nagyon szép. Mi ez? – Nem Nem tudo tudom m – hazu hazudt dtaa Luke Luke.. – Foga Fogalm lmam am sinc sincs, s, hogy hogy mifél mifélee kő. – Grammel átható pillantást vetett rá. – Komolyan... Nem vagyok sem drágak őszakértő, sem vegyész. – Ezt őszintén mondhatta legalább. – A sugárzása természetes – kérdezte Grammel – vagy küls ő gerjesztés eredménye? – Óvatosan megpiszkálta a követ a dobozban. – Fogalmam sínes. Mióta nálunk van, mindig is sugárzott, így hát meg merem kockáztatni, hogy a sugárzás a k ő természetes tulajdonsága. A felügyelő mosolya csöppet sem tetszett Luke-nak. Ha ilyen keveset tudsz róla, miért loptad el? – Nem Nem mondta mondtam, m, hogy hogy loptuk loptuk.. – Gramme Grammell gúnyos gúnyosan an fölnev fölnevetet etett,t, Luke Luke pedig boldogan játszotta a védekez ő bűnös szerepét. – Rendben van, loptuk. Nagyon szép, és még sohasem láttam hozzá hasonlót. És minden, ami szép és ritka, nyilván értékes is. – Azt mondtad, hogy a szakterületed a zsarolás, nem a lopás – ellenkezett Grammel. – Ez a kő fölkeltette az érdeklődésemet, s amikor alkalom adódott, hogy –
–
–
–
elemeljem, elemeltem – mondta harcias hencegéssel Luke. S nyilván jól tette. – Hihetően hang hangzi zikk – mond mondta ta Gram Gramme mel.l. És teki tekint ntet etét ét ismé ismétt a kőre fordította. – Én sem ismerem föl. Ékszernek ugyan nem komoly... semmi csis csiszo zolá lás, s, még még csak csak rend rendes esen en le sinc sincss vágv vágva. a. De igaz igazad ad van, van, való valóba bann rend rendkí kívü vülili.. Már Már a sugá sugárz rzás ásaa is rend rendkí kívü vülilivé vé teszi teszi.. – Hirte Hirtele lenn elhú elhúzt ztaa a kövecskét forgató ujját. – De nem ártalmas, igaz? – Tudtomm udtommal al nem – mutato mutatotttt némi némi aggoda aggodalma lmatt Luke. Luke. Hadd Hadd izzadj izzadjon on Grammel! – Nem tapasztaltál magadon semmi ártalmas hatást, amióta a birtokodban van? – Nem, amíg ide nem hoztak minket. – Ettől a tisztviselő majdnem elnevette magát. Azt Azt hisz hiszeem – mondt ondtaa lass assan Gram Gramme mel,l, mik miközbe özbenn a doboz oboztt az íróasztalára tette és elhúzódott tőle , előbb megvizsgáltatom szakértőkkel, csak sak aztá aztánn határ atároz ozok ok róla. óla. – Bará Baráts tság ágos osaan Luk Luke-ra e-ra pill pillan anto tott tt.. – Természetes ermészetesen en elkobzom. elkobzom. Tekintsétek ekintsétek váltságdíj váltságdíjnak nak a verekedés verekedésben ben való részvételetekért. – De hiszen minket támadtak meg – ellenkezett az illendőség kedvéért Luke. Kétség Kétségbe be vonod vonod az ítélete ítéletem m helye helyessé sségé gét? t? – kérdez kérdezte te fenye fenyeget getően Grammel. – Nem, felügyelő úr! Hely Helyes es.. Láto Látom, m, hogy hogy inte intellllig igen enss fiat fiatal alem embe berr vagy vagy.. Kár Kár, hogy hogy a barátnődnek csak a nyelve forog, az esze nem. Leia villogó szemmel nézett a férfira, de most az egyszer volt annyi esze, hogy ne szóljon semmit. – Azt hiszem, ki tudunk találni valamit. Addig azonban nem vitatható, hogy illegálisan tartózkodtok itt, dacolva a Birodalom komoly erőfeszítéseivel, hogy titokban tartsa ennek az állomásnak a létezését, így hát őrizetben maradtok, míg meg nem bizonyosodom arról, hogy a történetetek igaz. Luke mondani akart valamit, de Grammel leintette. – Nem kell, ne fáradj a nevekkel! Gondolom, úgyis álneveket mondanál. Majd elkészítjük a recehártya-lenyomatotokat, a térhatású képeteket meg ami szüks szüksége égess még. még. Vannak annak a Cirkar Cirkarpus puszon zon kapcs kapcsola olatai taim, m, törvén törvénye yesek sek és kevés kevésbé bé törvény törvényese esekk is. Ha olyan olyan informá információ ciótt külden küldenek, ek, hogy hogy titeke titekett ott kisstílű bűnözőként ismernek – hiszen a meséd alapján ismerniük kell –, akkor az állításaid igazolást nyernek, s kapcsolatunkat ennek megfelelően fogjuk alakítani – ami nem föltétlenül lesz hátrányos a számodra. Ha azonban kiderül, hogy senki sem tud rólatok, vagy olyan információt kapok, ami elle ellent ntmo mond nd az állít állítás ásai aidn dnak ak,, akko akkorr azt azt kell kell hinn hinnem em,, hogy hogy mind mindaz az,, amit amit elmondtál, puszta kitaláció. S ebben a kellemetlen esetben kénytelen leszek tapintatlan eszközöket alkalmazni, hogy megtudjam az igazat. Luke még egy gúnyos mosolynak is jobban örült volna, mint Grammel üres, embertelen arckifejezésének. – De mindaddig semmi okunk a kellemetlenkedésre. Őrmester! Felügyel ő úr! – mondta katonásan a tisztes. – Kísérje ezeket a fogdába! – Melyik cellába, uram? – A legbiztonságosabba legbiztonságosabba – mondta kifejezéstelen arccal Grammel. Az őrmester habozott. De, uram, abban már vannak. Veszélyes alakok... eddig már hárman –
–
–
–
–
–
kerültek miattuk a gyöngélkedőbe. Nem számít – mondta közönyösen Grammel. – Biztos vagyok benne, hogy hogy ezek ezek tudna tudnakk vigy vigyáz ázni ni magu magukr kra. a. Másr Másrés észt zt a fogly foglyok ok nem nem szok szoktak tak verekedni a többi foglyokkal. Legalábbis nem túl gyakran. – Miről beszélnek? – tápászkodott föl a hercegn ő. – Kikkel zárnak össze minket? – Majd meglátod – biztosította barátságosan Grammel. A terembe katonák lépt léptek ek be, be, és körü körülfo lfogt gták ák Luke Luke-o -ott és Leiá Leiát. t. – Prób Próbál álja jato tokk meg meg életb életben en maradn maradni,i, míg utánan utánanéze ézekk a meséte mesétekne knek. k. Igazán Igazán szomorú szomorú lennék lennék,, ha a történetetek igaznak bizonyulna, de a cellatársaitok miatt már nem élnétek meg a szabadulásotokat. – Mi teljesen őszinték voltunk! – tiltakozott kétségbeesetten Luke. – Őrmester! A tisztes a kijárathoz vezette a foglyokat. Grammel tudomást sem vett Luke kérdezősködéséről, hogy mi vár rájuk. –
Mikor a foglyok távoztak, s a terem ismét elcsöndesedett, a felügyelő hosszú perceken át bámulta a sugárzó kristályszilánkot. Aztán megnyomott egy gombot az íróasztala mögött. Kinyílt egy másik ajtó, s ismét a kis, köpenybe burkolódzott figura lépett be. – Ezt láttad, Bot? – kérdezte Grammel, s az asztalán álló nyitott dobozra
mutatott. A csuklyás alak bólintott. – Tudod, mi ez? – Az alak most a fejét rázta. – Én sem – ismerte be Grammel. – De úgy érzem, nem értékeled kellően a különlegességét. Soha nem láttam még hasonlót sem, nem is hallottam róla. És te? – Tagadó fejrázás. Grammel a csukott ajtóra nézett, melyen át Luke-ot és Leiát elvezették. – Lehet, hogy ezek valóban azok, akiknek mondták magukat. Nem tudom. A történet túlságosan is kerek és elfogadható. Mintha a fiú pontosan azt válaszolta volna a kérdéseimre, amit hallani akartam. Nem tudom, eldönteni, hogy ez a fiú ügyetlen bűnöző, vagy nagyon Is ügyes hazudozó. És még valami. Nagyon is hitt benne, hogy ő meg a lány kapcsolatba tudnak lépni a lázadókkal a Tízesen vagy a Tizenkettesen. A mi ügynökeinknek ez nem sikerült. A kis alak súgott valamit, és Grammel bólintott.
– Tudom, hogy a lázadók jói meg tudják különböztetni az igazi árulókat a mi embereinktől, a fiú magabiztossága mégis nyugtalanít. Nem illik a kisstílű b űnözőhöz. A lány pedig elevenebb, mint az ilyenek lenni szoktak. Nem értem, Bot. De azt hiszem... azt hiszem, hogy mindebben van valami nagyon fontos. Csak az adatok nem állnak a rendelkezésemre,
hogy mindent megértsek... egyelőre. De a dolog sokat jelenthet mindkettőnk számára. A kis alak élénken, helyesl őén bólogatott. Grammel elhatározásra jutott. Érin Érintk tkez ezés ésbe be kell kell lépn lépnem em a fels felsőbb hatósá hatóságok gokkal kal.. Nincs Nincs ínyemr ínyemree bárkiv bárkivel el is osztoz osztozkod kodni ni egy Ilyen ügyön, ügyön, de nem tehete tehetekk mást. mást. – Fejéve Fejévell megvetően az ajtó ajtó felé felé bökö bökött tt.. – Mind Minden enes eset etre re kisz kiszed edjü jükk bel belőlük lük az igazságot, mielőtt egyetlen fontosabb főnök is ideérne. Az íróasztal mögötti falhoz lépett, és megnyomta a kis gombot. A fal egyik darabja eltűnt, s egy aranyos árnyalatú, üres képernyő jelent meg. Grammel megn megnyo yomo mott tt még még egy egy gomb gombot ot.. Egy Egy kapcs apcsol olók ókka kall és gomb gombok okka kall teli teli műszertá szertábla bla bújt bújt elő a képern képernyyő alól. alól. Újabb Újabb gombny gombnyomá omás, s, s Gramme Grammell beleszólt a kiálló mikrofonba: Elsőrendű sürgősségű űrközi közlemény Bin Essada kormányzónak, a Gindin világán levő adminisztratív körzetbe. – Biztatást várva pillantott hátra a csuklyás alakra, aki helyesl őén bólintott. –
–
A hív hívás foly folyam amat atba bann – közö közöltltee szín színte tele lenn hang hangon on a komp komput uter er.. A képernyőn pont pontoc ocsk skák ák jele jelent ntek ek meg, meg, aztá aztánn a kép megl meglep epően gyors gyorsan an kitisztult. Birodalmi méretekben számolva a Gindin nem volt túl messze. –
A képernyőn egy elhízott, barna bőrű férfi képe jelent meg, akinek legfigyelemreméltóbb vonása az inge nyakáig érő, több rétegű toka volt. A fejet göndör, fekete haj koronázta, ami kétold kétoldalt alt őszült, szült, s aminek aminek a tetejé tetejére re narancs narancsszí színnű spirál spirál volt volt festve festve – akár valami
vízinövény a víz koptatta zátonyon. A sötét szempár állandóan pislogott, a rózsaszín pupillákat bántotta a fény. – Sok a dolgom – dörmögte kedvetlenül Essada kormányzó. – Ki hív és miért? A képernyőn megjelent önelégült, erőteljes arc láttán Grammel szokásos magabiztossága megingott. Remegő, alázatos hangon válaszolt: Csak Csak én, én, kormá kormány nyzó zó úr, úr, a Csás Császá zárr aláz alázat atos os szolg szolgáj ája, a, Gram Gramme mell felügyelő. Nem ismerek semmiféle Grammel felügyelőt – felelte a hang. – Én vagyok a Cirkarpusz V-ön lev ő titkos bányász kolónia felügyel ő je – magyarázta reménykedve Grammel. Essa Essada da kis kis szün szünet etet et tarto tartott, tt, és fölp fölpill illan antot tottt a szal szalag agró ról,l, amit amit éppe éppenn tanulmányozott. –
–
– Tudomásom van a birodalmi tevékenységr te vékenységről abban a rendszerben – felelte óvatosan. – Miért kérte ezt az elsőrendű sürgősségű beszélgetést? – A hatalmas test előredőlt. – Bízom
benne, hogy valóban fontos dologról van szó, Grammel felügyel ő. Hiszen most már ismerem magát. Igen, uram – bólogatott a képernyőnek Grammel. Két idegen idegenrről van szó, szó, akik akik titokb titokban an valaho valahogy gyan an leszá leszállta lltakk itt. Két idegenről meg egy rendkívül különös kristályról, ami a birtokukban volt. Az illetők nem nem fontos fontos személ személye yek, k, de mintho minthogy gy ön, uram, uram, közism közismerte ertenn híres híres szakértő je a rendkívüli sugárzásoknak, sugárzásoknak, arra gondoltam, hogy talán... Ne lopja az időmet hízelgéssel, Grammel! – figyelmeztette Essada. – Mióta a Császár föloszlatta a Szenátust, a területi kormányzóknak nagyon sok a munkája. – Érte Értett ttem em,, uram uram – mond mondta ta siet sietősért sért Gram Gramme mel,l, és roha rohant nt a köv követ tartalmazó, parányi dobozért. Úgy fogta, hogy a kamerák lássák. – Itt van. Essada szemügyre vette a követ. – Különös... Még sohasem láttam ilyesmit. A k ő magától bocsátja ki a sugárzást? Igen, uram, biztos vagyok benne. – Én nem – felelte a kormányzó –, de valóban úgy néz ki. Meséljen még valamit a tulajdonosairól. Grammel vállat vont. – Jelentéktelen alakok, feltehetőleg kisstílű tolvajok, akik lopták a követ, uram. Két kisstí kisstíllű tolva tolvajj szál szálltlt le tito titokb kban an a Cirk Cirkar arpu pusz sz V-ön? -ön? – mond mondta ta hitetlenkedve a kormányzó. – Azt hiszem, uram. Egy fiú meg egy fiatal nő... Fiatal nő – ismételte Essada. – Híreket kaptunk a Cirkarpusz IV-r ől egy font fontos os talá találk lkoz ozóv óval al kapc kapcso sola latb tban an,, amir amiree a föld földal alatt attii mozg mozgal alom om veze vezettői kész készül ülte tek. k... .. azt azt mond mondja ja,, egy egy fiat fiatal al nő? Eset Esetle legg söté sötétt hajú hajú,, fékt féktel elen en vérmérsékletű, esetleg kissé szarkasztikus is? Pontosan így van, uram – mondta döbbenten Grammel. – –
–
–
–
–
–
– Azonosította őket? –
a...
Nem, uram. Éppen most tartóztattuk le őket. Egy cellába zárattam őket
A káosz káosz vigye vigye a részle részletek teket, et, Gramme Grammel!l! – ordíto ordította tta Essada Essada.. – Látni Látni akarom mindkettő jük képét. Az nagyon is egyszer ű – felelte megkönnyebbülten Grammel. Fölkapta az asztalról a műanyag botot, és bizonytalanul a képerny ő elé tartotta. – Még nem írtuk át, uram. Ki tudja venni a képeket a boton? – Én nagyon sok mindent ki tudok venni, Grammel, még a maga sekélyes lelkét is. Tartsa a botot a kamerához. A tisztviselő állított valamit a műszereken, s a hosszú, üveges rudat a képernyőpanel elé helyezte. Megnyomta a hívógombot, s a bot belsejében kétdimenziós képek jelentek meg. Kis szünet, majd Grammel úgy fordította a botot, hogy teljes alakos kép látszódjék mindkét személyr ől. Lehet, hogy ő az, az Erőre mondom, talán ő az – suttogta izgatottan Essad Essadaa kormán kormányz yzó. ó. – A fiút nem ismer ismerem, em, de lehet, lehet, hogy ő is fontos. Ez pompás. Font Fontos os,, uram uram?? Isme Ismeri ri őket? et? – Remé Reméle lem, m, nek nekem is jut jut majd majd az elismerésből, ami ami az elfog elfogás ásuk ukér értt és majd majd a kivég kivégzé zésü süké kért rt jár, jár, a lány lánytt biztosan kivégzik. – Essada szigorúan nézett a meghökkent tisztvisel őre. – Nem eshet semmi bántódásuk, Grammel, míg meg nem érkezik értük a megfelelő kíséret. Ahogyan Ahogyan parancsolj parancsolja, a, uram – felelte felelte zavartan zavartan a felügyel felügyelő. – De nem értem. Hát kicsodák ezek, és hogyan lehet tudomása róla egy olyan... – Csak a szolgálataira van szükségem, Grammel. A kérdéseire nem. – Igen, uram – mondta katonásan a tisztviselő. Essada elégedetten bólintott, és most már könnyedebb hangon folytatta: – Jól tette, hogy egyenesen hozzám fordult, bár nem azért, amire maga gondolt. Ha ezek az emberek a Birodalom kezébe kerülnek, magából ezredes lesz, Grammel. – Kormányzó úr! – Grammel teljesen megfeledkezett magáról. – Ur Uram am,, ön kimondhatatlanul nagylelk ű. Nem is tudom, mit mondjak... Semmit Semmit – javasolta Essada. Essada. – Úgy sokkal elviselhet elviselhetőbb. És tartsa őket életben. Hogy a pokolba jut, vagy a mennyországba, most azon múlik, hogy hogy hogyan an telj teljes esít ítii a para paranc ncsa saim imat at.. Elev Eleven enen en és egész egészsé sége gese senn akar akarom om megkapni őket, egyébként azt tesz velük, amit akar. akar. Igen, uram. Szabadna... De Essada kormányzó már megfeledkezett Grammelról. – Egy bizonyos személy különösen érdekesnek fogja találni ezt a hírt. És ez hasznomra lesz, igen. – Essada csak most vette észre, hogy a készülék még működik. – Élve, Grammel. Ezt ne feledje! – De, uram, nem mondhatná meg... A képernyő elsötétült. A felügyelő hosszú perceken át állt töprengve a sötét sokszög el őtt. Aztán eltüntette a képernyőt meg a műszerpanelt, és a köpenybe burkolódzott alakhoz fordult, aki akkor mászott el ő az egyik testes, rejtekhelyet biztosító szék mögül. Fontosabb dologra bukkantunk, mint valaha is álmodni mertük volna, Bot. Ezredes leszek! – lepillantott a kezében tartott kristályra, s még a kristály eset esetle lege gess káro káross hatá hatásá sáró róll Is megf megfel eled edke kezzett. ett. Csak Csak a ragy ragyog ogóó jöv jövő –
–
–
–
–
–
–
–
fogl foglal alko kozt ztat atta ta.. – Óvat Óvatos osna nakk kell kell lenn lennün ünk. k. A köpe köpeny nyes es alak alak heve hevese senn bólogatott... VI. Csak finoman – mondta Luke, és lerázta magáról a rohamosztagos kezét, aki a hosszú, keskeny folyosón kísérte őket. Menet közben Luke szemügyre vette vette a nyirko nyirkos, s, vízt víztől csöpö csöpöggő falakat falakat.. Itt-ott Itt-ott sötét sötét mohafo mohafolto ltokk voltak voltak.. A Mimban állandó nyirkossága nyilván áthatolt a vén falakon. – A biro biroda dalm lmii korm kormán ányy ford fordít ítha hato tott tt voln volnaa némi némi pénz pénztt egy egy mode modern rn főhadiszállásra – mormolta Luke. – Ugyan miért – érdeklődött dött az előttük ttük hala haladó dó alti altisz sztt , ha az itten ttenii bennszülöttek ilyen használható épületeket hagytak hátra nekünk? – Hiszen ez templom, és ebből csináltak f őhadisz hadiszállá állást st és börtönt börtönt – jelentette ki dühösen a hercegn ő. A Birodalom azt teszi, amit szükségesnek tart – mondta az altiszt olyan flegmán, hogy ez biztosan tetszett volna a feljebbvalóinak. – Úgy tudom, hogy az itteni bányászat költséges vállalkozás. A Birodalomnak van annyi esze, hogy ott spóroljon, ahol csak tud – tette hozzá büszkén. – Ez nyilván érinti a fizetésedet meg majd a nyugdíjadat is – komiszkodott a hercegnő. A foglyok nem beszélnek! – reccsent rá a fölbosszantott altiszt, akinek ez a téma már csöppet sem volt ínyére. Éles kanyar következett. A folyosó végét átlós rudak bonyolult rendszeréből alkotott áthatolhatatlan rács zárta le. Itt az új otthonotok – közölte az altiszt. – Odabent majd törhetitek a fejeteket, hogy mit tartogat számotokra a Birodalom. – Az altiszt tenyerét a falhoz érintette, s a fémrács közepén egyszerre hosszúkás nyílás jelent meg. – Mozgás! – bökte meg puskájával Luke-ot a hozzá legközelebb álló rohamosztagos. – Azt mondták, társaságunk is lesz – indult meg Luke kelletlenül ke lletlenül a benti üresség felé. Ettől a rohamosztagosok ugyancsak ugyancsak jókedvre derültek. Rövidesen rátalálsz – kuncogta az altiszt –, vagy ő talál rád. Mihelyt mindkét fogoly bent volt a cellában, az altiszt ismét a fotocellához érintette a tenyerét, s a dematerializálódott vasrudak hangos kattanással újra megjelentek. – Azt mondja, társaság – visszhangozták a távolodó rohamosztagosok. És egyre nevetgéltek. –
–
–
–
–
– Nekem nincs ilyen jókedvem – mormolta Luke. A rudak legalább karvastagságúak voltak. Körmével megkocogtatta az egyiket, s az úgy zengett, mint a harang. – Tömör, nem ürege regess – jele jelent nteette tte ki. ki. – Ezt a cellá ellátt nem egyszer egyszerű emberi emberi lények lények számá számára ra
tervezték. Kíváncsi vagyok, hogy... hogy... A hercegnő fölszisszent, a túlsó sarokba mutatott, és hátrálni kezdett a legközelebbi fal felé. Két jókora, sz őrös kupac feküdt összebújva a cella végében, az egyetlen ablak alatt, A szűr föl-le mozgott, jelezve, hogy élőlényt takar. Nyugi... nyugi – mormolta Luke, odahátrált a hercegn őhöz, és megfogta mindkét vállát. A lány odabújt hozzá. – Még nem tudjuk, kicsodák. – Még nem tudjuk, micsodák – suttogta riadtan a hercegn ő. – Azt hiszem, ébredeznek. Az egyik hatalmas lény fölállt, nyújtózkodott, s olyan hangot hallatott, mint –
egy torkát tisztogató tűzhányó. Megfordult, és megpillantotta a jövevényeket. Luke-nak is kimeredt a szeme. Elindult a lény felé. A hercegnő megfogta a karját, hogy visszatartsa, de Luke lerázta a kezét. – Megőrültél, Luke? Szét fognak tépni. Luke továbbra is közeledett az álló alakhoz. A lény alig volt magasabb nála, de sokkal erőteljesebbnek látszott. Szőrös karjai a földig értek, súrolták a cella kövét. Az arca közepéből hosszú ormány nyúlt ki, ami eltakarta a száját, ha ugyan volt neki. Nagy, Nagy, fekete szeme várakozóan meredt Luke-ra. Luke, ne csináld... gyere vissza! A lény harciasan fölmordult, mint egy mérges, föld alatti forrás. A hercegnő elhallgatott, s a hideg kőfalhoz tapadva hátrált a legtávolabbi sarokba. –
Luke aggodalmasan nézte a szőrös lényt. Gyorsan össze kell barátkozniuk, másként ő meg Leia legföljebb apró darabokban hagyhatják el a Mimbant. Kinyújtotta a kezét, s fura mozdulattal megérintette a lény egyik karját. Közben mélyen a lény koromfekete
szemébe nézett. A súlyos lény meglepő gyorsasággal hátraugrott, és csiripelt valamit. A cella mennyezetén levő lámpák halvány fénye óriási izomkötegeket világított meg hosszú karjain. A két sütőlapá lapátny tnyii mancs Luke felé nyúlt. Válaszul Luke halkan mondott valamit. A lény fejét rázva, ormányát lóbálva habozott, aztán újra fölmordult. Erre Luke hangosabb halandzsával felelt. A szörnyeteg mindkét mancsával megragadta Luke-ot, s a feje fölé emelte, mintha a
földhöz akarná
csapni. A hercegn hercegnő fölsikoltott. A lény közelebb húzta Luke-ot, még még köz közeleb elebb. b... .. és nyál nyálas as csók csókot ot nyom nyomot ottt mind mindkkét orcá orcájá jára ra,, miel mielőtt gyöngéden visszatette volna a földre. A hercegnő hitetlenkedve bámulta Luke nyájas támadóját. Miért nem tépte le a fejedet? De hiszen – nézett csodálattal Luke-ra – te beszéltél hozzá. – Igen – ismerte el szerényen Luke. – Sok mindent megtanultam számos világ világró ról,l, még még a nagy nagybá báty tyám ám farmj farmján án,, a Tatui atuino non. n. Ez volt volt az egye egyetle tlenn szórakozásom, és hasznos is. Ez itt – mutatott a lényre, aki izmos mancsát Luke fején nyugtatta, és barátságosan rázta a fiút – egy juzzem. – Hallottam már róluk, de most látok juzzemet először. Elég hevesek – mondta Luke –, ezért gondoltam, jobb lesz, ha mi üdvözö üdvözöljü ljükk őket, ket, s fölhas fölhaszn ználta áltam m csekél csekélyy nyelvt nyelvtudá udásom somat. at. – Cserre Cserreget gettt valamit a lénynek, mire az visszacsiripelt. – Másutt talán megölt volna, de úgy látszik, a foglyok mind szövetségesei egymásnak. –
–
A juzzem megfordult, visszaimbolygott a helyére, és nekiment a falnak. Lehajolt, és rázni kezdte még mindig alvó társát. A másik juzzem éberen fölpattant, és mérgesen a társára támadt. De a súlyos mancs elhibázta a célt, s a falon hagyott maradandó nyomot. Ülő
helyzetbe gördült, s mancsával a társa fejét fogva, valamit cserregett neki. Hiszen Hiszen ezek részegek! részegek! – kiáltott kiáltott föl a hirtelen hirtelen fölismerés fölismerésttől Leia. – A második juzzem végre föltápászkodott. Rámordult Leiára. – Nem akartalak megsérteni – tette gyorsan hozzá a hercegnő. Akivel beszéltem, azt, amennyire le tudom fordítani, Hinnek hívják. Ott meg Kii támasztja a falat, és jobban szeretne valahol máshol lenni. – Luke csicsergett valamit Hinnek, aztán meghallgatta a választ. – Ha jól értettem, azt mondta, hogy a birodalmi kormánynak dolgoztak itt, de vagy egy héttel ezel őtt megunták a dolgot, és törni-zúzni kezdtek. Azóta itt vannak. Nem tudtam, hogy a Birodalom nem emberi lényeket is alkalmaz: –
–
–
– Úgy látszik, ezeknek nem volt más választása – magyarázta Luke, közben Hin cserregésére figyelve. – Ők sem szeretik jobban a Birodalmat, mint mi. Próbáltam
elmagyarázni neki, hogy nem minden emberi lény olyan, mint a birodalmiak. Azt hiszem, sikerült. Remélem – mondta Leia a hosszú karú, izmos lényeket nézve. – Hin Hin és Kii Kii fiata fiatalo lok, k, velü velünk nk egyi egyiddősek, és nem nagyon járatosak a birodalmi dolgokban. Elszegődtek szolgának, de a szerz ődéses rabszolgaság kifejezés túl enyhe. Mikor tiltakoztak, a bánya egyik tisztvisel ő je mindenféle írásokat mutogatott nekik, és kigúnyolta őket. Így hát fogták a szerszámaikat, és elkezdték feltölteni a bányát, ahelyett hogy kitermelték volna. Hin szerint Grammel csak azért nem lövette le őket nyomban, mert három embe emberr munk munkáj áját át képe képese sekk elvég elvégez ezni, ni, s mert mert mind mindke kett tten en eszm eszmél élet etle lenü nüll részegek voltak. Úgy látszik – tette hozzá bizonytalanul –, a juzzemeknél hosszadalmas a másnaposság. Hin úgy véli, hogy a birodalmiak adnak nekik még egy lehetőséget. De ez nincs igazán a kedvére. Azért vannak itt, mert a közönséges cella nekik semmiség. Gyere, üdvözöld őket! A hercegnő habozott. Luke odament hozzá, és odasúgta neki: Mind Minden en rend rendbe ben. n. Azt Azt hisz hiszem em,, szám számít ítha hatu tunk nk ráju rájuk. k. De jobb jobb nem nem megmondanunk, hogy kik vagyunk. A hercegnő bólintott, odament a juzzemhez, és a kezét nyújtotta. A keze eltűnt a szőrös mancsban. Hin valamit cserregett neki. Hát persze, igazad van – mondta a hercegn ő, aki gyorsan visszanyerte a magabiztosságát. Most Kii kezdett cserregni, s a két emberi tény reá figyelt. Azt mondja, valaki egy bányafúróval kezelte a fejét egész héten. –
–
–
–
Leia elindult az egyetlen ablak felé. Az ablakon át a város ködben úszó tényei látszottak, s az ablakon is vastag, átlós fémrudak fémrudak voltak. – Van Van valaki, akin én is szívesen kipróbálnám kipróbálnám azt a fúrót – mormogta kétségbeesetten a hercegnő.
Hallár Halláraa gondol gondolsz sz – jelent jelentett ettee ki Luke. Luke. – Nem tehetett tehetett és nem nem tehet tehet értünk semmit. Ha mi az ő helyében lennénk, azt hiszem, én is menekülnék inkább. A hercegnő ragyogó mosollyal fordult Luke felé. Tudo udod, hogy ogy ez nem nem igaz igaz,, Luke Luke.. Anná Annáll sokka okkall hűségese ségesebb bb és felelősségt sségtelj eljese esebb bb vagy vagy. – És a szeme szeme ismét ismét a távoli távoli város város ködbe vesző tetőit kereste. – Ha nem feledkeztünk volna meg magunkról a taverna el őtt, nem vontuk volna magunkra a bányászok figyelmét. És most nem lennénk itt. Az én hibám. Luke bátorítóan tette a vállára a kezét. – Ugyan már, Leia... hercegnő. Senki sem hibás. Meg aztán, néha jólesik megfeledkezni magunkról. A hercegnő hálásan mosolygott rá. Tudod, Tudod, Luke, a lázadók örülhetnek, hogy velük tartasz. Jó ember vagy. vagy. – Igen – Luke elfordult. – Örülhetnek. A cella végéből cserregés hallatszott. Leia kérdőn nézett Luke-ra. Kii azt mondja, jön valaki – fordította Luke. A két juzzemmel együtt ők is a folyosót figyelték. A lépések gyorsan közeledtek. Rohamosztagosok léptek be, élükön a nyugtalan Grammellal. Grammel kissé megnyugodott, mikor meglátta a foglyokat. f oglyokat. – Sértetlenek vagytok mindketten? – Luke bólintott. – Nagyszerű – mondta megkönnyebbülten Grammel. –
–
–
–
A juzzemekre pillantott, majd ismét Luke-ra. – Jól megfértek a közös cellában... úgy látszik. Örülök. Attól féltem, hogy ki kell költöztetni innen titeket, de ha a
juzzemek elt űrik a jelenléteteket, csak maradjatok. Itt nagyobb biztonságban lesztek. Kiderült, hogy más is érdekl ődik az ügyetek iránt. Luke értetlenül pillantott a hercegnőre, aki ugyanolyan értetlenül nézett vissza rá. – Biztosan valami zsaru a Cirkarpuszról – kockáztatta meg Luke.
– Nem éppen. – Megint az a titokzatos titok zatos félmosoly, félmosoly, amitől Luke hátán végigfutott a hideg. –
Egy birodalmi képviselő személyesen jön ide, hogy kihallgasson titeket. És ez elég elég neke nekem. m. Én tudo tudom, m, miko mikorr kell kell félre félreál álln lnom om.. Tehát ehát addig addig nem nem lépe lépekk érintkezésbe cirkarpuszi informátorainkkal, míg ő nem mondja nekem. Ó! – Luke csupán ennyit tudott mondani. Örült is a hírnek, meg aggódott is. Örült, mert kis meséjüket, hogy a Cirkarpuszról szökött bűnözők, egy ideig nem fogják bolygatni. És aggódott, mert nem tudta elképzelni, hogy Grammel olyasmit mondhatott, ami fölkeltette egy birodalmi képviselő érdeklődését. Hol hibázhattak, mikor árulhatták el magukat? Ugyan mi érdekeset talál rajtunk egy birodalmi képviselő? – kérdezte, hátha megtudhat valamit. – Azt én is szeretném tudni – felelte Grammel. Odament egészen a rácshoz. – És nem hiszem, hogy te meg akarnád mondani nekem. – Nem tudom, mire gondol – felelte Luke, és ellépett a rácstól. –
–
– Kényszeríthetnélek rá – morogta Grammel –, de parancsot kaptam, hogy –
kényszeríteni kellett magát, hogy ő is ellépje ellépjenn a rácstól rácstól , hogy hagyjalak benneteket békén. De ne bízzátok el magatokat. Az az érzésem, hogy a képviselőnek, aki igen jelentős személy, megvan a maga elképzelése veletek kapc kapcso sola latb tban an,, s az sokk sokkal al kell kellem emet etle lene nebb bb lesz lesz,, mint mint amit amit én a maga magam m egyszerű fejével kieszelhettem volna. Hogy maga vagy egy birodalmi tiszt – vonta meg a vállát Luke, játszva a vagányt – az nekünk teljesen mindegy, míg vissza nem küldenek minket a Cirkarpuszra. De azért szeretném tudni, mi ez a nagy fölhajtás körülöttünk. Grammel lassan csóválta a fejét. – Tetszetek nekem ti ketten. Igazán szeretném, ha megmondanátok, hogy kik vagytok vagytok,, és ml ez az egész. egész. – A zsebébe zsebébe nyúlt, nyúlt, és elővette a Kaiburrkristály szilánkját tartalmazó dobozkát. – De nem hiszem, hogy megteszitek – mondta sóhajtva, és visszatette a zsebébe a dobozt. – Mivel a kezem meg van kötve, nem szedhetem ki bel őletek az Igazat úgy, ahogy szeretném. Be kell kell valla allano nom, m, fog fogalma almam m sinc sincs, s, hogy hogy Essa Essada da korm kormán ányz yzóó kine kinekk tart tart benneteket. – Egy birodalmi kormányzó... – Leia összegörnyedt, hevesen zihálva a falhoz hátrált. A homlokán gyöngyözni gyöngyözni kezdett a verejték. Grammel éles szemmel figyelte. – Igen... de miért izgat ez föl annyira? – Metsző pillantást vetett Luke-ra. – Mi történik itt? Luke oda sem figyelt rá, a hercegnőt nyugtatgatta. Nyugalom, Leia, talán semmit sem jelent. – Birodalmi kormányzók nem érdekl ődnek kisstílű tolvajok iránt, Luke – suttogta rémülten Leia. A torka is elszorult. – Megint úgy fognak vallatni... mint akkor... akkor... akkor. – Elrohant, a cella hátsó falának vetette magát. –
–
–
Akkor, ott, a Halálcsillagon. Apró, Apró, fekete férgek kúsztak k úsztak az agyába. Egy másik kormányzó kormán yzó kérdez, az immár halott Nagy Moff Tarkin, s a gép beröpül a cellájába. A könyörtelen, fekete gép, amit törvényellenesen alkottak a Birodalom lealjasult tudósai, dacolva minden jogi és erkölcsi törvénnyel. A gép ott lebegett fölötte, aztán leereszkedett, fémkarjai
hatá hatáso sosa sann működt ködtek ek,, érzel érzelem emme ment ntes esen en hajtv hajtvaa végr végree az embe embert rtel elen en programot.
Sikoltani, sikoltani. sikoltani, és sohasem hagyni abba... Hirtelen ütést érzett. Kinyitotta a szemét, és Luke-o t látta, aki aggódva nézett rá. Lecsúszo Lecsúszotttt a fal mellett, ülő helyzetbe. Hin baktatott oda. A hatalmas, fekete szemű juzze juzzem m aggo aggoda dalm lmas asan an hajo hajoltlt fölé. fölé. Az egyi egyikk hoss hosszú zú kar kar furcs furcsán án megérintette, a hosszú, hajlékony ormány megszimatolta. Nem lesz semmi baja, Hin – mondta Luke az idegennek a saját nyelvén, és segített Leiának letörölni hideg könnyeit. – Hát ilyen híre van a Birodalom kegyetlenségének! – kiáltotta oda Grammelnak. De ez a magyarázat még őt magát sem győzte meg. Grammel ismét a rácshoz lépett. – Szóval már átesett kihallgatáson. Tud valamit – mondta izgatottan. – Ki ez a lány? Kik vagytok? Mondd meg! – Öklével a rácsra csapott. – Mondd meg! meg! – Aztán Aztán a hangja hangja ravasz ravaszkás kásan an lágy lágy lett. lett. – Talán alán közben közbenjár járhato hatokk az érdeketekben a birodalmi képviselőnél, bárki legyen is az. Meg akarok tudni mind minden ent, t, érti értite tek? k? A ti segí segíts tség éget etek ekke kell fogo fogom m itth itthag agyyni ezt ezt a pocs pocsék ék sárkupacot. El akarok menni innen, meg akarom kapni az előléptetést, léptetést, amit Essada ígért, és még többet is, ha lehet! Mondjátok meg, kik vagytok, mik vagytok. Kössünk üzletet! Mondjatok valamit, amit fölhasználhatok, hogy ne fogadjam üres kézzel a kihalIgatótokat! Luke szánakozva nézte Grammelt. –
– Kik vagytok?! – kiáltotta dühösen Grammel. Gramm el. Dühítette a saját tehetetlensége, hogy ho gy nem tehet mást, csupán könyöröghet, amihez pedig nem volt hozzászokva. – Miért vagytok olyan fontosak neki? Mondd meg, vagy a szemed láttára darabolom föl ezt a n őt, bármit
parancsolt is Essada! Mondd meg, mondd meg, mondd meg... hukk! Egy hatalmas mancs nyúlt ki a rácsok között, és fonódott – kis híján – Grammel nyakára. A felügyelő minden erőfeszítésére feszítésére szükség szükség volt, hogy kiszabadítsa magát. Az els ő mancsot a másik is követte. Az egyik rémült rohamosztagos térdre ereszkedett, és lőtt. Bár a puskában kábító töltés volt, a lövéstől, ami Kii oldalát találta el, a juzzem a földre zuhant. S űrű szőrén megperzselt, fekete csík látszott. Kii az oldalára fordult, pihegve tapogatta az égett helyet, s kibámult a rácson. Hin odament sérült társához, megvizsgálta a sebet, s ő is dühös pillantást vetett Grammelra. Aztán odament a rácshoz. Grammel éppen csak Hin kartávolságán kívül állott, komor képpel, mikor Hin Hin megp megpró róbá báltltaa elka elkapn pnii a tork torkát át.. A hata hatalm lmas as mancs mancs csup csupán án néhá néhány ny centiméternyire volt a nyakát masszírozó felügyel f elügyelőtől. A juzzem megragadta a rács fémrúdjait, és húzni kezdte őket ellentétes irányba. Grammel Grammel hideg hideg érdekl érdeklődéssel figye figyelte lte,, s közb közben en a mell mellet ette te álló álló altis altiszt ztet et nyugtatgatta: – Nincs veszély, Puddra! Nem tudja eltörni ezeket a rudakat. Egy tucat juzzem sem tudná. A magab magabiz izto toss kije kijele lent ntés és elle ellenér néree Hin Hin – bár bár rend rendkív kívül ülii erőfeszíté feszítéssel ssel – egy kicsit kicsit meghajlította az egyik rudat. Aztán lihegve föladta. Dühödten rázni kezdte a
rácsot, és nyílt gyűlölettel nézte Grammelt. Grammel önkéntelenül fölsóhajtott: – Látja, megmondtam – mondta az altisztnek. alt isztnek. – Jól van, felügyelő úr? – érdeklődött páncélja mögül az altiszt. Remekül, Puddra – nyugtatta meg Grammel. Aztán elfintorította az orrát. – Csak ez a szag... – Könnyedén Luke-hoz fordult. – Ti különleges lények vagytok. Aki el tudja viselni egy juzzem szagát... – Fintorgott, és gúnyos hitetle hitetlenke nkedés déssel sel rázta a fejét. fejét. – Ennek Ennek a bűznek az elviseléséhez valóban különleges képességek kellenek. –
Hin vadul rámordult a felügyelőre. Csak Csak tombol tombolj!j! – mondta mondta neki neki kedve kedvesen sen Gramme Grammel.l. – Mihely Mihelytt sikerü sikerüll meggyőznöm a bányaigazgatót, hogy a munkába állításotok nem éri meg a kockázatot, magam darabollak föl. Persze csak alapos szagtalanítás után. – Grammel megfordult, hogy távozzon. Ebben a pillanatban Hin különös hangot hallatott. A hangol er őteljes plu követte a hosszú ormányból. A jókora köpés Grammel hátán kötött ki, a magas gallér fölött. Grammel letörölte, és tombolva kiáltotta hátra: –
– Te nyomorult torzkép! Hamarosan, nagyon hamarosan, ezt megígérhetem! –
Idegesen intett a rohamosztagosoknak, s a csoport rövidesen elt űnt a folyosó végén. Hin otthagyta a rácsot, és odament megnézni a hercegn őt . Leia ájultan feküdt Luke karjában. Hin morgott valamit, és Luke válaszolt: – Igen, azt hiszem, a fogvatartónk f ogvatartónk henceg. Válaszul Hin fölkapott egy kavicsot a földr ől. Minden erőlködés nélkül, két ujjal szétmorzsolta, s porát a földre szórta. Remélem, ezt egyszer még vele is megteheted, Hin – helyeselte Luke a juzzemet nézve. – Bár most nem sok esélyünk van arra, hogy kijussunk innen, arra pedig még kevesebb, hogy eljussunk a felügyelőhöz. A hercegnő felnyögött, s kezét Luke felé nyújtotta. Luke megfogta a kezét, s Leia meglepetten nyitotta ki a szemét. A tekintete fátyolos volt, aztán észrevette Hin kíváncsi pillantását. – Sajnálom, Luke. – Luke fölsegítette. – A gondolattól, hogy ismét át kell esnem egy birodalmi kihallgatáson... megfeledkeztem magamról. – Érthető. De nem lesz újabb kihallgatás. Arról én gondoskodom. Leia a fiúra mosolygott. Miért M iért vegye el az önbizalmát puszta tényekkel? Leia az egyetlen ablakhoz ment, s megkísérelte széthúzni a rácsot. – Olyan tömör, amilyennek látszik – mondta Luke. – Innen nem lehet kijutni. – A juzzemek már biztosan próbálkoztak ezzel – állapította meg a hercegnő. A kőfal egy kis darabkája félrecsúszott, s a hercegn ő ijedten ugrott félre. A juzzemek nyugodtan siettek a falhoz, s ez Luke-ot is megnyugtatta. Több tálny álnyii gőzölgő vala valami mitt dug dugtak tak be sima ima fémtá émtálc lcáákon, kon, miel mielőtt a kő visszacsúszott visszacsúszott volna a helyére. Hin Hin és Kii Kii nem nem hagy hagytak tak kéts kétség éget et a tála tálakk tart tartal almá máva vall kapc kapcso sola latb tban an.. Fölkaptak egy-egy tálat, és mohón falták a tartalmukat. – Nincs nagy véleményem a juzzemek étkezési szokásairól – állapította meg meg Luke Luke.. – Ha enni enni akar akarun unkk vala valami mit, t, jó lesz lesz siet sietnü nünk nk,, másk máskén éntt nem nem hagynak nekünk semmit. Egymásra pillantgatva tanulmányozták a maradék két tál tartalmát. Luke beleszagolt az egyik tálba, vállat vont, s megkóstolt egy kanálnyi ételt. – Valami pörkölt – állapította meg. – Börtönkosztnak nem is olyan rossz. –
– Ne feledd – mondta Leia –, hogy Grammel parancsot kapott, hogy vigyázzon az egészségünkre. Míg a birodalmi kormányzó képvisel ő je meg nem érkezik.
Két falat között Luke reménykedve jegyezte meg: – Ha lehetőségünk nyílna a szökésre, legalább tele hassal szökhetünk. Luke végzett az evéssel, fölállt, és odament cellájuk rácsához. A folyosó falán azt a távoli pontot nézte, ahol a cellaajtót m űködtető fotocella volt elhelyezve. Leia csöndesen nézte a fiút. Ha valam valamive ivell le tudnák tudnák takarn takarnii a fényér fényérzé zéken kenyy kapcso kapcsolót lót,, töpren töprenge gett. tt.
Körü Körüln lnéz ézet ettt a cell celláb ában an.. A tálc tálcák ák,, amik amiken en az étel ételtt bead beadtá ták, k, sima sima,, nem nem kovácsolható fémből készültek. Nem lehet összeerősíteni őket. Meg amúgy sem érnének el a távoli kapcsolóig. A kapcsoló, magától értetődően, még a juzzemek hosszú hosszú karjával sem volt elérhető. El kellene érnünk a kezünkkel vagy valami mással azt a kapcsolót – mormogta bosszúsan. – Vagy valami mással, fiam. Mind Minden enki ki fölk fölkap apta ta a fejé fejétt a vára váratla tlann hang hangra ra,, kivá kiváltlt az inge ingerl rlék éken enyy juzzemek. Hin az ablakhoz ablakhoz rohant, de szerencsére Luke Luke ért oda előbb. Ne... ez barát, Hin. – A juzzem vadul cserregett, de aztán elment. Luke maga rohant a nyíláshoz, megragadta a rácsot, és lábujjhegyre állt, hogy kinézzen. Ráncos, mosolygó arc nézett vissza rá. – Halla! – Luke szinte fölkiáltott. – Hát mégsem feledkeztél meg rólunk! – Megpróbált az öregasszony háta mögé lesni. – Ml van Thripiával és Artu Detuval? – Az andr androi oidj djai aidd jól jól vann vannak ak,, fiam. fiam. Ami Ami pedi pedigg enge engem m ille illet, t, soha sohase sem m feledkezem meg a partnereimről. Meg aztán szükségem is van rátok. Hát ne légy meghatódva tőlem. Tudod, hogy a kristályt akarom. – Elkomorodott, és áthatóan nézett Luke-ra. – Beszéltél rólam annak a féreg Grammelnak? – Nem – nyugtatta meg Luke. Köhintés hallatszott, s Luke észrevette a hercegnő kérdő pillantását, – Pontosabban – helyesbített – Grammel azt hiszi, hogy a kristályszilánkot mi akartuk eladni neked. Halla kuncogott. – Hát ezért nem vittek be kihallgatásra. Grammel mindig is rosszul látta a dolgokat. Gondolom, a szilánkot elvette? – Sajnálom – mondta leverten Luke. – Nem volt mit tenni. – Nem baj, fiam. Rövidesen a kezünkben lesz az egész kristály. Mihelyt ki tudunk szabadítani benneteket. – Hogyan? Föl akarod robbantani a falat? – Az csak időpocsékolás lenne, fiam. Mit tennél, ha innen kijutnál? – Elha Elhallllga gato tott tt,, mert mert hirt hirtel elen en eszéb eszébee juto jutott tt vala valami mi.. – Ugye Ugye nem nem láts látszz le az ablakból? – Nem, csak egyenes vonalban látok – Ismerte be Luke. – Fiam, én egy tíz centiméteres peremen állok, egy negyven méter mély árok árok fölö fölött tt.. Odéb Odébbb kerít kerítés és van, van, ami jele jelezz minde mindenn ener energi giafe afegy gyve vert rt vagy vagy robbanóanyagot, ha be akarnák hozni. Vagy azt hitted, azért tapadok így a falra, mert olyan illatos a leheleted? – Halla, te megbolondultál! És ha leesel? – Kicsit fogok csobbanni, fiam. Ami az el őbbit illeti, minthogy úgy látszik, mindenki bolondnak tart, nem tudom, hogy kinek árt, amit teszek. Csak egy bolond öregasszony hajlandó végigmászni ezen a parányi peremen. Ami azt is jelenti, hogy nem neked való. Nem, fiam. Innen csak azon az úton juthatsz ki, amelyiken bejutottál. Luke háta mögött hangos, kitartó morgás hallatszott. Hin odament Lukehoz, a vállára tette a mancsát, és érdekl ődéssel nézte Hallat. Aztán morogva eltársalgott Luke-kal. Végül visszament a cella belsejébe, és Kiivel kezdett tárgyalni, miközben Halla bizonytalankodva nézte őket. Mit akart? – kérdezte Luke-tól. – Nem értem ezt a majomnyelvet. – Hin azt mondta – tolmácsolta Luke –, hogy ha ki tudsz szabadítani minket a cellából, Kii meg ő majd gondoskodnak róla, hogy kijussunk az épületb ől. –
–
–
Gondolod, hogy képes rá? – kérdezte az ajkát nyalogatva Halla. Luke magabiztosnak látszott. – Nem állnék ki két elkeseredett juzzem ellen. És még valami. Ha segítünk nekik megszökni, ők is segítenek majd nekünk megtalálni a kristályt. – Valóban a segítségünkre lehetnek lehetn ek – ismerte el készségesen Halla. – S elhiszem azt is, is, hogy hogy mellé ellénk nk állna llnakk. Ha megsz egszök ökne nekk a börtö örtönb nből, többé nem reménykedhetnek Grammel nagylelkűségében. Hogy fogsz kiszabadítani minket innen? Halla gyorsan megkapaszkodott, mert majdnem leesett, aztán büszkén kijelentette: – Mondtam már, hogy az Erő mestere vagyok. Állj félre, fiatalember! –
–
Luke nem tudta, mire számítson, de félreállt. A hercegnő karba font kézzel, szkeptikusan és ugyanakkor idegesen figyelte az öregasszonyt. ö regasszonyt.
Halla Halla szeme szeme lecsuk lecsukódo ódott, tt, mintha mintha az öregas öregassz szony ony valami valamifél félee transz transzba ba esne esne.. Luke Luke érez érezte te az Erő mozdu mozdulá lásá sát, t, és tudt tudta, a, hogy hogy Hall Hallaa most most úgy úgy működteti az Erőt, ahogyan ő sohas sohasem em volt volt igazán igazán képes. képes. Nem Nem éppen éppen felsőbbrendű mó módon, csak... másképp. Luke-ot a leg legjobb obban az nyugtalanította, hogy ebben az állapotában Halla leeshet a templom faláról. De Halla nem mozdult, mintha odafagyott volna, csak a homlokát ráncolta az erőfeszítéstől. Halk sikolyt hallott, s odanézett, ahová a hercegnő mutatott. Az egyik fémtálca fölemelkedett, és lustán lebegett a cella közepén. Aztán elindult a rács felé. Luke ismét Hallára pillantott. Egyszer ű, társasági mutatvány volt ez, ő mégsem tudta soha jól megcsinálni. De úgy látszik, Halla éppen ehhez értett. Luke-nak eszébe jutott a fűszertartó szertartó a tavernába tavernában, n, és visszafoj visszafojtotta totta a lélegzetét. Halla Halla izzadv izzadva, a, eltorz eltorzult ult arccal arccal mozgat mozgatta ta a tálcát tálcát.. A tálca tálca a rudak rudaknak nak ütközött. Luke megrendült, mert attól félt, hogy a tálca esetleg nem fog kiférni a rudak között. De a tálca megfordult, s éppen a megfelelő szögben, halk csikordulással kisiklott a rudak között. Lebegve folytatta útját a folyosón. Halla már alig pihegett, minden erejét a nagy munkára összpontosította. Luke Luke látt látta, a, hogy hogy a tálc tálcaa leer leeres eszk zked edik ik,, ismé ismétt föle föleme melk lked edik ik majd majd megi megint nt leereszkedik, mielőtt továbbhaladna a folyosón. Fiam – hallatszott az öregasszony hangjának visszhangja –, segítened kell! – Halla szeme még mindig csukva volt. – Nem tudok, Halla – mondta keserűen Luke. – Ehhez nem értek. – Muszáj, fiam. Már nem sokáig tudom egyedül tartani. – Alig mondta ki, a tálca hangos csattanással ért a földhöz, miel őtt ismét fölemelkedett volna. Luke becsukta a szemét, és megpróbált kizáróla ólag a tálcára összpontosítani; megfeledkezni a celláról, a hercegn őről, mindenről, kivéve a lebegő, lapos fémdarabot. Hirtelen egy ismerős hang figyelmeztette: Ne erőlködj, Luke! – mondta a hang. – Emlékezz csak, mire tanítottalak. Lazítsd el magad, lazíts, s engedd az Erőt szabadon áramlani magadban. Ne próbáld erőltetni az Erőt. Luke boldogan adta át magát ezeknek a kellemes, idegen gondolatoknak, és engedelmeskedett. Hirtelen kellemes érzés töltötte el tet őtől talpig, és elmoso elmosolyo lyodot dott.t. A tálca tálca magabiz magabiztos tosan an föleme fölemelke lkedet dett,t, s eredeti eredeti pályáj pályáján án folytatta az útját. A hercegnő hol HalIára, hol Luke-ra pillantott. A tálca csapkodni kezdte a folyosó falát. Végre elérte a falba süllyesztett kapcsolót, és laposan elfödte a –
–
mélyed mélyedés ést.t. Nagyo Nagyonn halk halk kattan kattanás ás hallat hallatszo szott. tt. A rács rács közepé közepénn hosszú hosszúkás kás nyílás jelent meg. Halla nagyot sóhajtott, megingott, és majdnem leesett. Megkapaszkodott, s közben a tálca zuhanni kezdett lefelé. Hin, Kii és a hercegnő fölszisszentek.
Luke előredőlt, össze összevon vonta ta a szemöld szemöldöké ökét.t. Valami alami hirtel hirtelen en elkapt elkaptaa a tálcát, alig egy centiméternyire a kőpadlótól, aztán lágyan és némán tette le a földre. Először a két juzzem lépett ki a nyíláson. A hercegnő szorosan a nyomukban. Mihelyt odakint volt, megfordult, és visszaszólt Luke-nak. – Mire vársz... gyere! De Luke ismét az ablaknál volt. – Jól vagy, öreganyám? – Jól J ól lennék lenn ék – vágott vissza az er őlködéstől még mindig kimerültén Halla , ha nem szólítanál mindig öreganyámnak. A segítséged nélkül nem sikerült volna, fiam. Jól bánsz az Erővel. Te pedig pompásan irányítottál – felelte gyöngéden Luke. – Te mutattad meg, mit kell tennem. t ennem. Szerencsés ember vagyok. Jó tanáraim voltak. Halla benyúlt a rácson, és megsimogatta Luke kezét. – Kedv Kedves es fiú vagy vagy.. Van a köze közelb lben en egy egy nagy nagy tere terepj pjár áróó gará garázs zs és javítóműhely hely. A templo templombó mbóll kilépv kilépvee jobbra jobbra fordul fordulsz sz,, és elhala elhaladsz dsz néhány néhány panelépület előtt. Addig menj, míg egy szabályozott kis patakhoz érsz. Fordulj ismét jobbra, és kövesd a patak vonalát. Elhaladsz néhány nagyobb épület előtt, így éred el a telepet. A garázs egy nagy épület, rögtön balra. Ott foglak várni az androidjaiddal. És ha odaérünk? – Ha odaértek? El kell lopnunk egy terepjárót vagy hasonlót. Azt hitted talá talán, n, hogy hogy gyal gyalog og akar akarun unkk elme elmenn nnii a kris kristá tály lyért ért?? Ezen Ezen a boly bolygó gónn az lehetetlen. Tehát ott találkozunk. – Rendben – mondta Luke. – Siess, Luke! – sürget sürgette te a herceg hercegnnő, aki aki attó attóll félt félt,, hogy hogy bárm bármel elyi yikk pillanatban megjelenhetnek a rohamosztagosok. Mikor Luke nem válaszolt, a hercegnő visszaszaladt a cellába, s a karjánál fogva húzni kezdte a fiút. Luke örömmel ment, de még mindig az ablakot nézte, pedig Halla már eltűnt. Lárma hallatszott, s Luke aggodalmas hangokat adott ki magából. – Mi az? – kérdezte a hercegnő, s megpróbált kilesni a sarok mögül. – A juzzemek. – Úgy látszik, jól szórakoznak – állapította meg a hercegnő egy különösen éles csattanás után. Pedig csöndben kellene kiosonnunk innen. –
–
–
–
– Szeretnéd, ha a juzzemek csöndben maradnának. Ilyen alapon idekívánhatnál egy oszt osztag ag Y szár szárny nyúú hajó hajótt is – mondta gúnyosan a hercegn ő. Fölvette a tálcát,
elhúzta a zárszerkezet előtt, aztán a rudak r udak között visszadugta a cellába. Ezen majd eltöprenghetnek – mondta elégedetten. – Hadd higgyék, hogy dematerializáltuk a rudakat. Grammelt nem fogja izgatni, de az embereit biztosan. Azt Azt akarom, hogy az üldözőink minél nyugtalanabbak legyenek. Együtt indultak el a folyosón. Hin és Kii a második fordulónál vártak rájuk. Az els ő juzzem lábánál három tehetetlen rohamosztagos feküdt. S a juzzem egy androiddal éppen egy negyedik katonát vert laposra. Az android, amit az egyik lábánál fogott, éppen úgy szétesett, mint az ember. –
Kii Kii hoss hosszú zú manc mancsa saii tele tele volta voltakk fegyv fegyver erek ekke kel,l, mely melyek eket et nyilv nyilván án az ártalmatlanná tett rohamosztagosoktól vett el. Luke elvette az egyik pisztolyt, Leia egy másikat, s a két földönkívüli is fölfegyverkezett. Kii hirtelen fölfigyelt, és egy távoli ajtó felé rohant. – Nem, ne most! – tiltakozott Luke. Vissza akarta tartani a juzzemet, de csak a marka lett tele barna szőrrel A nagy földönkívülit azonban ez nem .zavarta. . zavarta. Ettől féltem – nyögte Luke. Kiinek csupán néhány pillanat kellett, hogy bedöntse az ajtót, és berohanjon. A többiek többiek követték. A nagy terem távk ávközlési ési közp özpont volt, fölteh tehetőleg az egész templomkomplexusé. Kii végigrohant a termen, egyik kezével lövöldözött, a másikkal elsöpört m űszert és embert egyaránt, mit sem tör ődve azzal, hogy haragjának tárgya élettelen-e, vagy védekezik. Luke a nyomában volt, s juzz nyelven kiáltozta: – Ki kell jutnunk innen, Kii! Hallgass rám! Semmi hatás. A juzzem magánkívül volt. Luke kiment a teremből. Amint kilépett, közvetlenül mellette egy energianyaláb csapódott a falba. Térdre vetette magát, lőtt, s egy birodalmi rohamosztagos összeesett. Leia hasba lőtt egy másikat, a maradék kett ő pedig, egyre tüzelve, fedezékbe bújt. Katonák közelednek, Luke! – kiáltotta Leia. – Nem maradhatunk Itt... ki kell jutnunk. – Azt látom! – kiáltotta idegesen Luke. A falnak d őlt, és rángatni kezdte Hint, hogy magára vonja a figyelmét. fi gyelmét. – Gyere már, Hin, használd egy kicsit az eszedet! A nagydarab juzzem mérgesen rámordult. De Luke nem veszítette el a bátorságát. – Tudom, hogy gyűlölö lölödd vala valame menn nnyi yit. t. Én is a legs legszzíves íveseb ebbe benn fölrobbantanám az egészet, de egy kicsit sokan vannak. Hin Hin kimu kimutat tatta ta éles éles szem szemfo foga gaitit,, és megr megrag agad adta ta Luke Luke nyak nyakát át.. Luke Luke elszántan nézett a juzzem sz őrös képébe. Hin mancsa nyomban lehanyatlott, a juzzem lassan bólintott, s bocsánatkérően morgott. Jól van – sóhajtotta Luke. – És most hívd Kiit. Egy újabb energianyaláb hasított mellette a k őfalba, és Luke megfordult, hogy viszonozza a lövést. A folyosó lassan megtelt katonákkal. Luke hátrált. Gyerünk, Leia! – kiáltotta. Luke lövéseinek fedezékében Leia a fiúhoz rohant. Aztán ketten fedezték a juzzemek visszavonulását. Mikor Mikor Kii kilépe kilépetttt a közpon központbó tból,l, hatalm hatalmas as robban robbanás ás zúzta zúzta darabo darabokra kra mögötte az ajtót. A nyílásból nyílásból füst és láng csapott ki, perzselte a sötét szőrt, de el is rejtette a menekülőket a gyülekező katonák elől. Hinnek volt egy kis meglepetése Luke számára, amit nagy várakozással nyújtott át. – A fénykardom! Hol találtad? A juzzem elmagyarázta, hogy a katonának, aki eltulajdonította a kardot, már aligha lesz szüksége rá. Luke visszaerősítette az övére az örökségét, s a négy menekül ő az épület kijárata felé rohant, zűrzavart és vért hagyva maga mögött... –
–
–
–
Gálvölgyi Judit fordítása Viszt György rajzai
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
NEMERE ISTVÁN
SZÁZLÁBÚ
A táj egyszerre volt vad és kopár. Az űrhajó rhajó körül körül vörös vörösesb esbarn arnaa homoktenger terpeszkedett. A légkörben a közeli nap fénye forrón-furcsán, zöldesen ragyogott. Víz helyett száraz árkok szabdalták a terepet; állítólag, ha a bolygó éjszakába fordult, a csapadék azonnal megtöltötte a mélyebben fekvő területeket. De most nappal volt, már jó ideje nappal. A szemlél őnek csak a hegyek szabtak határt. A hegyek... Ezar Ezar, a biológ biológus us gondt gondterh erhelte eltenn nézte nézte azokat azokat a hegye hegyeket ket.. Szagg Szaggato atotttt vonal onalúa úak, k, furc furcsá sákk volta oltakk – mint mint Itt Itt mind minden en –, ného néholl nagy nagyon on maga magasr sraa tornyosultak, máshol meg hirtelen ellaposodtak. Azt mondják, akik már jártak erre, erre, hogy hogy a Moncie Monciers-g rs-gala alaxis xis tele tele van ehhez ehhez hasonl hasonlóó bolyg bolygókk ókkal. al. Ezar Ezar kesernyés fintort vágott, és elfordult a képernyőktől. Lement a társalgóba társalgóba,, jól sejtette: ott ült csaknem az egész legénység. – Jó lenn lennee inne innenn miné minéll hama hamara rabb bb odáb odábbá bállllni ni – morog morogta ta Bart Bartal, al, az elektronikus, idegesen harapdálta kis bajuszát. – Amíg Amíg nem javítjuk ki a hajtóművet... – legyintett Norre, az elsőtiszt. Tulajdonképpen Tulajdonképpen ml baja van? – kérdezte Ezar. Ezar. Furcsa, hogy mozdulni sem tudunk. A hajónk legy őzheti a kozmoszt, de ha a hajtómű meghibásodik, hát tehetetlenek vagyunk jó ideig? Mi baja van? Biológus vagy, hát neked hiába is magyaráznám – így Norre –, tömény műszaki dolog. Az a lényeg, hogy bár három hete dolgozunk egyfolytában, még eltart vagy tíz napig. A hibát már megtaláltuk, most javítjuk. Azután ismét össze sze kell majd szerelni a hajtó jtóművet, et, elle ellennőriz rizni a bekö beköté tése sekket, et, próbaindításokat tartani... Szóval, fiúk, nem egyhamar hagyjuk itt ezt a kopár gömböt. Ezar nem felelt; elgondolkozva nézett maga elé. Norre Ismerte, tudta: ilyenkor jobb nem zavarni. Hadd töprengjen. Ha majd úgy érzi, meg kell osztani valakivel a gondolatalt, akkor úgyis őhozzá fog fordulni. Erre két nap múlva került sor. Norre, mikor délután leváltották szolgálatból, feljött lifttel a harmadik szintre. Fáradtan Igyekezett kabinja felé. Ezar lépett ki a folyosóra. Arcán a lumineszkáló fények kiemelték a ráncokat. – Norre, ráérsz? Mutatnék valamit. Az els elsőtiszt tiszt szó szó nélk nélkül ül beme bement nt a biol biológ ógus us kabi kabinj njáb ába. a. A lecs lecsap apha ható tó asztalon rengeteg fénykép, rajz, grafikon hevert, a székek tele voltak a biológus apró számaival telerótt lapokkal. – Ülj le... Olyasmit mondok most, ami... ami nagyon fontos mindnyájunk számára. – Ezar sóhajtott, egy kupac fényképet f ényképet húzott elő. – Nézd csak! – A hegyek! Az ablakból fényképezted le őket? Ablakból is, odakintről is. Mi meg azt hittük, hogy a bolygó növényzetét kutatod... – Azért mentem ki az első napon. Az volt a szándékom... De mikor megláttam ezeket a... ezeket a... Szóval, Norre, van ebben valami különös, úgy érzem. Furcsa alakjuk van, és... de nézd ezt a felvételt, az els ő napon készítettem. Norre megnézte a képet. – Nem látok rajta semmi különöset. Kicsit fura az alakjuk, de hát ennyi fényévre a mi –
–
– –
Galaktikánktól igazán nem csoda, ha egy bolygón más alakúak a hegyek, mint a Földön. Ez a legkevesebb, amire számítani lehet... Emlékszel a Jaspe15-ön azokra a tavakra, amelyekr ől később kiderült, hogy nem is tavak, hanem... Emlékszem. De most nézd meg ezt a másik képet. – Ezt? Ezt? – Norre Norre már legyin legyintet tettt volna, volna, szokás szokásaa szeri szerint, nt, de keze keze mintha mintha láthatatlan fonálon akadt volna fenn a leveg őben. – Ez most ugyanaz a Kép, vagy... Nem, mégsem ugyanaz! Ezar hátradőlt, egy pillanatra lehunyta a szemét, majd lassan, tagoltan mondta: – Nézd Nézd meg meg figye figyelm lmes esen en az össz összes es képe képet. t. Ráír Ráírta tam m a hátl hátlap apju jukr kraa a készítés dátumát. Bár egyszerű tájfotóknak látszanak, statikus és örökké mozdulatlan geológiai alakzatokat kellene ábrázolniuk, mégis... Minden képen volt valami változás, de ez olyan lassan ment végbe, hogy szabad szemmel láthatatlan maradt. Csak a fényképek mutatták ki. A hegyek óráról órára változtatják az alakjukat, Norre! Norrénak elállt a lélegzete. – De hiszen akkor... azok ott nem is hegyek! Ezar fáradtan bólintott. – Pontosan ezt akartam neked mondani, Norre. Aztán a beszélgetést már a legénység el őtt folytatták, aznap este, Norre délután elejtett megjegyzéseiből már tudta mindenki, hogy rendkívül fontos dologról lesz szó. Most kezdték érezni, hogy nem is tévedtek. Mozg Mozgás ásuk ukba bann rend rendsz szer er van van – mond mondta ta Ezar Ezar.. A tere terem m szél szélén én állt állt,, szembenézett huszonnyolc társával. – Ezt a három hét alatt telt összes megfigy megfigyelé eléss igazol igazolja. ja. Ezek Ezek a... a... valamik valamik nemcsa nemcsakk ide-od ide-odaa hullám hullámza zanak nak rendszertelenül, hanem... mennek. – Mennek? – Igen Igen,, nem nem tudo tudokk más más szót szót hasz haszná náln lni.i. Menn Mennek ek,, hala haladn dnak ak,, hely helyet et változtatnak, kúsznak, gurulnak. Óriási lények. Akkorák, mint nálunk a Földön egy közepes hegy. – De hát miért mozognak olyan lassan? – Ez más kérdés. Nem vagy biológus, de talán tudod, mit jelent ez a fogalo fogalom: m: életrit életritmus mus.. Életse Életsebes besség ség.. Az ember ember élete élete sok évig évig tart, tart, egyes egyes állatoké csak napokig, órákig vagy percekig. A mi mozgásunk sebességét ismerjük, hisz ezzel a sebességgel élünk. Ez határozza meg életünk egyéb jellemzőit is. Nincs olyan ember, aki egy mozdulatot órákig végezne, egy lépés megtevéséhez napokra lenne szüksége. Ugyanez áll fordítva is: nincs ember, aki egy másodperc alatt futna le tíz kilométert, vagy akinél például az étkezés, emésztés és ürítés folyamata egyetlen perc alatt zajlana le. Ez lehetetlen – nálunk a Földön, a mi számunkra. Ez az életsebességünk. De itt? Itt egészen más körülmények uralkodnak. Ezen, a Földnél sokkal nagyobb tömegű bolygón élő... hm... lények, nevezzük őket így, egészen más ritmus szer szerin intt élne élnek. k. Akko Akkorák rák,, mint mint egyegy-eg egyy hegy hegy a Föld Földön ön.. És a mozgá mozgásu suk: k: norm ormális ális.. Ért Érted, ed, Norre orre?? Nekik ekik ez az éle életseb tsebes essé séggük. ük. Itt Itt egy egy “nap “nap"" harmincnyolc földi napnak felel meg, ugyanolyan hosszú az éjszakájuk is... A különleges helyi viszonyok miatt csak ekkor jutnak vízhez és élelemhez. Mertho Merthogy gy az éjsza éjszaka ka felgyü felgyülem lemlett lett víz közelé közelében ben nő ki hajn hajnal alba bann az a növényzet, amit ezek a hatalmas lények legelnek. Mindezt a mi számunkra elké elképz pzel elhe hete tetltlen en lass lassús úság ágga gall teszi teszik. k. Ismét Ismétle lem, m, ez az Ő sebességük. –
–
Nézzétek, ezen a felvételen látni valami nyúlványokat is: láb, kéz, fül, csáp? Hogy mik ezek, még nem tudom. – Milyen messze vannak t őlünk? – kérdezte valaki. – Tíz-tiz Tíz-tizenö enött kilomé kilométer terre. re..... Legalá Legalábbi bbiss ennyir ennyiree voltak voltak az első héten – válaszolta a biológus gondterhelten. Elértették. – Ez azt jelenti, hogy... hogy... közelednek? – Közelednek. Ezt a feltevést er ősíti az a tény is, hogy a szeizmográf szabályosnak szabályosnak nevezhető időközökben er ősödő rezgéseket jelez. Szép kis kelepce – mondta az egyik férfi. f érfi. – Mi van a hajtóművel? Mikor lesz kész? Még legalább egy hét – felelte a kapitány. Kis termet ű, kevés szavú férfi volt, volt, szere szerett ttee a dolg dolgok okat at a hátt háttér érbből irán irányyítan ítani.i. Az els elsőtisztn tisztnek, ek, sőt a navigátornak is gyakrabban hallották a hangját. Ezar a falra vetítette a képeket. Lassan váltogatta őket, hogy mindenki jól láthassa a titokzatos lények mozdulatait. Íme. A mérések szerint hatszáz-nyolcszáz hatszáz-nyolcszáz méter magasak, testhelyzetük vagy alkatuk vízszintes, szerszámokat nem használnak. Lélegeznek, ez jól látszik a felvételeken. Valószínűleg lábakon mozognak, hogy ebből hánnyal rendelkeznek, nem tudjuk. Az egyik éppen felénk tart. Csend lett. Ezar ritkás hajába fúrt. Fáradtnak érezte magát. Nem volt már fiatal. Alighanem ez lesz az utolsó útja. Utána már csak a nyugdíj, a pihenés. Talán éppen a Földön, igen, ott lenne a legjobb. Elhessegette keser ű gondolatalt, és folytatta: Hozzánk képest akkorák, mint egy ceruza mellett egy tehén. Az egyik tehát felénk jön, és könnyen eltaposhatja ezt a kis “ceruzát"... Lentről felhallatszott a forrasztó robotok zaja, a kopácsolás. “Ez a ceruza mi vagyunk" , súgta hátul valaki, feleslegesen. f eleslegesen. – Nincs mód, hogy ezt elkerüljük? Kinek van valami ötlete? – kérdezte a kapitány. – Tegyük ki a terepjárót – javasolta Norre. – Menjünk eléje, hívjuk fel a figyelmét. Ha értelmes lény, nem bánt. Ha állat, megijed és elmenekül. – Elmenekül! –, gúnyolódott a rádiós. – Olyan sebesen szedi majd a lábát, hogy megöregszünk, megöregszünk, mire eltűnik innen. És szépen eltapos bennünket. – Hisz hajtómű nélkül nem tudunk mozdulni sem. Egyetlen reményünk: hogy értelmes lény. Ha észrevesz bennünket, a köztünk levő nagyságr nagyságrend endbel belii különb különbség ség ellené ellenére re is rájön: rájön: mi is értelm értelmes es lények lények vagyunk... vagyunk... – reményked reménykedett ett a navigátor navigátor.. Ezar keserűen mosolygott, halkan szólt: – Elmegy majd a kedved, de... Még nem mondtam el mindent, fiúk. A lény nem vehet észre bennünket, mi az Ő számára láthatatlanok vagyunk. – Magyarázd meg! – Tételezzük fel, hogy a lény lát, márpedig a ml földi fogalmaink szerint lát, vagyis van fényhullámokat befogadó és feldolgozó érzékszerve. S őt, tegyük fel azt is, hogy ez a szerv ugyanabban a hullámhossztartományban m űködik, mint a mi szemünk. Nos, ha ennyi körülmény szerencsésen együtt lenne, akkor... akkor... akkor sem láthat bennünket. – Miért? – kérdezte Bartal, az elektronikus. Ezar feléje fordult. –
–
–
–
–
–
–
– Te talán látod a puskagolyót? Látod a rakétát, ha másodpercenként negyven kilométerrel száguld? Nem látod, nem láthatod. Mert olyan a sebessége, hogy azt a látást biztosító érzékszerv, a szem nem képes érzékelni. Tehát az ilyen tárgy láthatatlan, szinte nem is létezik. Itt van hát megint az életritmus kérdése. Ezek a lények itt körülöttünk más sebe sebessé sségg ggel el élne élnek. k. Sokka Sokkall lass lassab abba ban, n, mint mint mi. mi. Nyil Nyilvá vánv nval aló, ó, hogy hogy látó látósz szerv ervük ük,, ha egyáltalán van nekik, csak az olyan sebesség ű mozgást érzékeli, ami ezen
lények életsebességének határain belül van. Ha mi odahajtunk hozzájuk a terepjárón, egyszerűen nem látnak meg minket. Gyorsa Gyorsaság ságunk unk olyan olyan sebes sebesség ség számu számukra kra,, mint mint nekünk nekünk a puskag puskagoly olyóó mozgása. Később megfigyelték, hogy az a bizonyos “hegy" már szemmel láthatóan közele közeledik dik.. Magaso Magasodo dott, tt, széle szélesed sedett. ett. A televí televízió zióss kamerá kamerákk közel közel hozták hozták külse külsejét jét:: durva durva,, rücskö rücskös, s, bőrszerű ré réteg teg boríto borította tta,, az alján alján furcs furcsa, a, patás patás nyúlványok látszottak; egyiket a másik elé helyezte, úgy haladt el őre. Fejnek, érzékszerveknek érzékszerveknek nyomát sem találták. Jelentést küldtem a Földre – mondta a kapitány. – Arra az esetre, ha nem térnénk vissza... Legalább tudják meg, mi történt velünk, és hol. Az utánunk jövők ne essenek csapdába. Akinek éppen itt romlik el a hajtóm űve, megnézheti magát. Norre is hallotta, és Ezar is. Az elsőtiszt a biológusra nézett. Lő jünk bele egy atomtöltetet! Valahogy Valahogy el kell ijeszteni azt a dögöt! dögöt! Ahhoz túl közel van már. Egy atomtöltet kárt tenne a hajóban is. No és ha megse megsebes besítj ítjük, ük, a halált haláltusá usája ja heteki hetekigg eltart eltarthat hat,, és verg vergődve, ide-oda ide-oda hánykolódva agyonnyom bennünket is. Óriási tükrökkel kellene a szemébe világítani – így a rádiós. – Látod a szemét? Mert én nem – felelte Ezar. Ezar. – Meg kell gyorsítani a hajtómű összeszerelését. Már csak csak hetven-n hetven-nyol yolcva cvann órára órára van van szüks szükség ég – mondta mondta Norre. Norre. – A folyamatot nem lehet meggyorsítani; minden m űveletet lépcsőzetesen kell elvégezni, egyiket a másik után. Nem szeretnék aztán az űrben felrobbanni a hajtóművel együtt, gondolom, ti sem? Ezar egy papírt vett elő. Számításaim szerint a lény egy lépést négy óra alatt tesz meg, de ezzel átlagosan több mint hétszáz méterrel jut közelebb. – Milyen messze van most? – Kevesebb, mint öt kilométerre. k ilométerre. A hajót nem hagyhatjuk ha gyhatjuk itt akkor sem, ha ideér. Itt az élelmünk, levegőnk, mindenünk. Nélküle úgyis elpusztulnánk... Az űrhajósok körülnéztek. Néhányan titokban megtapogatták a falakat, a bútorokat. Több kemény férfi-arc ellágyult. Meghalni? Itt? A Monciers-galaxis egy bolygóján, ahol most járnak el őször emberek, ami olyan távol esik az Őrjáratok vonalától? Nem féltek az űrben, pedig tudva tudták: tudták: a kozmosz kozmosz kegyetlen. kegyetlen. Az ottani pusztulás lehetősége tudatukban lapult, mióta elindultak. A hajó – ahogy az a hosszú utakon lenni szokott – a szívükhöz n őtt. De most... Itt pusztuljanak el? Az űrhajó egy bolygón sem lehet a menedékük? Ha náluk hatalmasabb er ő tönkreteszi a hajót, ők sem élhetnek tovább. Egyikük sem beszélt erről társainak, de mindnyájan erre gondoltak. A terepjáró bekanyarodott a homokbuckák közé. Norre erősen fogta a kormányt. Közeledik az éjszaka. – Ezar az égbolt halványuló aljára pillantott. – Alig tíz nap, és elkezdődik a harmincnyolc napos sötétség. –
– –
–
–
–
–
Ha minden jól megy, mi negyvennyolc óra múlva elt űnünk innen – morogta Norre. A kocsi felszaladt egy buckára, kitárult előttük a sivár vidék. Barnásvörös volt, zöld ég alatt. Norre hirtelen fékezett. Nézd, milyen közel van már! –
–
A lény is barnás volt, alaktalan innen alulról nézve, felmagasodó. Hatalmas hernyót
formázott, vagy kúszó-gördülő álomrémet? Már szinte föléjük magasodott. Nyúlványai alulról tartották a hatalmas testet, a rücskös b őr eltakarta az égbolt egy részét. Talán volt feje, talán akadtak érzékszervei is – de ennek az emberek semmi nyomát sem látták. És ez még inkább elriasztotta őket. A lény esetlen és értetlen volt. Nem, itt nincs intelligencia, nincs értelem. Az effélék biztosan nem építettek városokat, nem élnek közösségben, ezek semmit sem tudnak, hiszen... csak állatok. Ösztönlények. És ezt Ezar nagyon sajnálta. Oly régóta járta már az űrt, és mégsem találkozott az idegenekkel. És ez az utolsó útja... Norre Norre megá megállllít ított ottaa a kocs kocsitit,, szót szótla lanu null nézt nézték ék a lény lényt. t. Ezar Ezar kisz kiszáll állt, t, ezüstösen csillogó szkafanderben állt a homokon.
– Óriás – hallotta társa hangját a rádióból. Norre, a mindig m indig kemény, hidegfejű, racionális férfi férfi most valaho valahogy gy megvált megváltozo ozott. tt. A hangja hangja is más volt, volt, fátyolo fátyolos, s, nyugtal nyugtalan: an: – Óriás. Óriás... .. Évezredekig Évezredekig meséltek meséltek róluk a földi gyerekeknek, gyerekeknek, most aztán tényleg itt vannak. Ezar, Ezar, olyan érzése érzésem m van, van, mintha mintha leszáll leszálltun tunkk volna volna az óriáso óriásokk asztal asztalára ára.. Bármely Bármelyik ik pillana pillanatban tban a markukba foghatnak, Összeroppanthatnak bennünket... Ha nem találunk ki valamit. De az a legszörnyűbb, hogy ezek az “óriások" nem is tudnak rólunk. Állatok, primitív vadállatok pusztítanak el bennünket? Hát ezt akarná a sors? Hol a Mindenség értelme és bölcsessége? Hiszen míg mi ideértünk, sok ezer évig tartott az út már a Földön is, nem csupán az űrben! Hány Hány ezer ezer évig évig dolg dolgoz ozta takk az embe embere rek, k, előbb társada társadalma lmatt hoztak hoztak tétre, tétre, aztán aztán jólétet jólétet,, tudományt... tudományt... Mennyi erő és értelem épült bele a hajónkba! Mennyi tudás van a gépekben, milyen sokáig jöttünk át az űrön, mennyi veszélyt kerültünk ki... És akkor... egy elromlott hajtómű, egy sikeres kényszerleszállás után jön egy lomha, rücskös féreg, és egyszerűen
eltapos bennünket, aztán üget tovább... Ezar visszaült a kocsiba. – Menjünk vissza. Kevés már az id őnk. A lény már csaknem az űrhajó főié ért. Árnyéka beborította őket. Az űrhajósok lázasan igyekeztek a hajtómű összeszerelésével, egyetlen perc pihenőt sem engedélyeztek, sem maguknak, sem a robotoknak. Alig tízórányi munka volt még hátra. Most emelte fel a patáját – jelentette egy külső figyelő. A kamerákon is láttá láttákk ezt. ezt. Ezar Ezar észr észrev evett ette: e: míg míg elei eleint ntee mind mindny nyáj ájan an “él “élőlényne lénynek" k" vagy vagy “lénynek" nevezték a közeled ő valamit, később – ahogy a tehetetlen düh n őtt bennük – “állatot", “vadállatot", “rücskös dögöt" mondtak. – A szeizmográf szeizmográf majdnem megőrül – szólt fel a fedélzeti telefonon a lenti figyelő. A kapitány izzadtan izzadtan jött ki a liftből. Még kilenc óra. Gyorsabban a gépek sem dolgozhatnak. – Mi lenne, ha futni kezdene a szörny? – Honnan tudod, hogy nem most fut? – élcel ődött keserűen a navigátor és a rádiós. Ezar hallgatott. Norre a műszerekkel foglalkozott. Aztán Aztán a rádiós rádiós nem bírta bírta tovább tovább.. Szeme Szeme alatt alatt rángat rángatózo ózotttt a bőr. Eddig szégy szégyell ellte te gyeng gyenges eségé égét,t, próbál próbáltt uralko uralkodni dni magán. magán. De most most elöntö elöntötte tte az indulat. Megragadta a kapitány karját. Az atomtöltetet...! – El akarsz pusztulni? – legyintett a kapitány. – És így? –
–
–
Egy percre talán ellenségek lettek. Az eddig együtt töltött évek régi, apró sérelmei
vibrált vibráltak ak a leveg levegőben, ben, egykor egykor elhal elhallg lgat atot ottt szit szitko kokk íve íve fesz feszül ült. t. Mégi Mégiss –
hallgattak. hallgattak. A
képernyőt nézték. A szörny patája egyre magasabban volt az űrhajó fölött, a levegőben. Most úgy százötven méterre lebeghetett. – Egyetlen esélyünk van – mondta Norre. – Ha nem lép rá a hajóra, hanem melléje... A test teljesen elfedte fölöttük az eget. Most már akkor sem tudtak volna menekülni, ha hibátlan a hajtómű. Nem üthették át ezt a több száz méter vastag, lélegző-lüktető hústömeget. A pata felettünk lebeg. A kamerá kamerákk közelr közelree hozták hozták a szaru szarus, s, homok homokosos-pis piszk zkos, os, vagy vagy negyv negyven en méter átmérő jű kerek patáját. Úgy tűnt, szabad szemmé! Is látják, amint egyre közeledik... Egy óra telt el így, remegő idegfeszültségben. Súrlódást hallottak, fémes kondulást. Az űrhajó kissé megingott. Homokcsikorgást közvetítettek a bels ő hangszórók, és a figyelők hangját: Leért a pata, mellettünk! – Nem taposott el bennünket! – örült a rádiós. Ezar fáradt mosollyal szólt: – Ez a pata nem – fanyar mosolya szinte arcára fagyott –, de ki tudja, hány lába van ennek a dögnek. A több többie iekk már már nem nem figye figyeltltek ek rá. rá. Az egyi egyikk kame kamera ra optik optikáj ájáv ával al a dög dög testének végét keresték. Ebből a szögből nem látszott. Csak sok patát, valóságos láberdőt láttak... Ez a mi formánk. Pont egy itteni százlábúval kellett találkoznunk – morogta a kapitány. Sápadt volt, és nem nézett senkire. Megdördült a falba épített hangszóró. – Kapitány, a felső figyelő vagyok. Azt hiszem, a dög lefeküdni készül! A testét egyre lejjebb ereszti. Másfél óra, és ránk telepszik... A kapi kapitá tány ny káro káromk mkod odot ott. t. A rádi rádiós ós nem nem bírta bírta ideg idegek ekke kel,l, elro elroha hant nt a mosdóba. Ezar és Norre összenéztek. Ugyanarra gondoltak mindketten. – Lézerágyú! –
–
–
– Persze, Per sze, lézert neki. Ettől nem döglik döglik meg, de a sugarak sugarak kicsit kicsit megcsipdesik... Norre a mikrofonba szólt: – Egyes, kettes és hármas lézerágyút függ őleges helyzetbe... 5
másodperces időkülönbségekkel... tűz! A képernyőkön látták a rücskös testbe vágódó sugarakat. A felcsapó füstöt, az égett lyukakat... A dög mozgása alighanem felgyorsult. Vagy csak az embereknek t űnt úgy? A felső megfigyelő hamarosan jelentette, hogy a test már nem ereszkedik alá. Elvettük a kedvét a leheveredést ől. Ezar ajkát rágva figyelte a hatalmas lényt. Két patája közeledett ismét a hajóhoz, de ezek szemlátomást távolabb voltak a hajótestt ől. Aztán... aztán talá talánn másf másfel eléé megy megy?? A léze lézers rsug ugar arak aktó tóll kapo kapott tt fájd fájdal alom om benn bennee is kivá kiváltlt valamilyen ingert, reakciót. Még negyven perc – mondta valaki. A hajtóm űves csoport észveszejt ő tempóban dolgozott. “De mi lesz, ha van a dögnek farka is? – futott át Ezar agyán a gondolat. – Van egy potroha, amit szinte a talajon húz maga után? Akkor végünk van." – Mintha elkanyarodn elkanyarodnaa – jelentette jelentette a felső figyelő. A következő paták a hajótól mind messzebbre dobbantak a talajra. Az állat lábai mögött ismét meglátták a tájat. A vörösbarna sivatagot, a zöldes eget. –
–
– Mindjárt kész a hajtóm ű. Most zárják le – jött az utolsó előtti jelentés. A kapitány
az irányítópultnál ült. Intésére a rádiós is elfoglalta a helyét. Ezar és Norre bekötö bekötötté ttékk maguka magukatt fotelj foteljaik aikba. ba. A hajó hajó egyes egyes emelet emeletein ein figyelme figyelmezte ztettően berregtek a csengők.
Ám a “dög" még fölöttük mozgott. Hatalmas teste lassan imbolygott. Már kész volt a hajtómű, rövid próbaüzemet is tartottak – működött. “Csak innen elszabaduljunk" – suttogta
a rádiós rádiós,, apró apró verejt verejtékc ékcsep seppek pek gyöng gyöngyöz yöztek tek a homlok homlokán án.. A navigá navigáció cióss berendezés összes mutatója azonnali startra kész állapotot jelzett. – Mindjárt eltávolodik – jelentette egy figyelő. Felkészülni! – szólt a kapitány feleslegesen. Hisz már régóta készen álltak a vészindításra. – Egy állat foglyai vagyunk, mi, szuperűrhajó rhajóso sok! k! – morogta Norre. Keze oly erősen markolta a fotel karfáját, hogy ujjai egészen belefehéredtek. Senki sem válaszolt. Majd befutott egy figyel f igyelő lelkes jelentése: Kapitány, elfogytak a lábak! A hústömeg elhúzódott a hajó fölött. Még egy perc, kettő... A kamerák végre a tiszta, zöldes égboltot mutatták. Szabad az út felfelé! A kapitány nem habozott, lerántotta az indítókart. Ezar az oldalkamerák képernyőit nézte. A hajó már emelkedett, előbb lassan lassan,, aztán aztán egyre egyre gyors gyorsabb abban. an. A hajtóm hajtómű dübörg dübörgésé ésétt alig alig hallott hallották ák a szigeteléstől – de érezhetően remegett alattuk a hajó. A táj megváltozott. Az egyik oldalon nem voltak már “hegyek", csak a sivatag. Elment a többi állat is? Egy nagy fekete folt a talajon... Mi lehet? Ezar meglepetten közelebb hajolt volna, de a beköt őszíjak megakadályozták. A talajon hatalmas árnyék feküdt. A levegőben... repül egy... valami! – kiáltotta a figyelő. És meglátták mindnyájan. Nem volt kétségük: ez is állat volt. Rücskös bőr, előretartott retartott csápos csápos végtagok... De a százlábú ehhez képest kicsi volt. Az ott a leveg őben – volt vagy harminc kilométer hosszú, majdnem ugyanolyan széles. Teste elején lassan nyílott egy óriási fekete barlang. A száját nyitotta éppen. Falánkul kitárta... – Fel! – üvöltött a navigátor. – Kisüvítünk a kett ő között, ha minden jól megy! Ezar most már mindent értett. Ez a szuperszörny is egyike a bolygó állatainak. A “százlábúakra" vadászik. Megtámadta a csordát, és a ragadozók szok szokás ásaa szer szerint int azon azonna nall kivál kiválas aszt ztott ott egye egyet. t. A legg leggye yeng ngéb ébbn bnek ek látsz látszóó példányt. A többiekre többiekre ügyet sem vetett. A “hegyek" elt űntek hát, mert a csorda szét szétsz szal alad adt. t. Szal Szalad adt? t? A raga ragado dozzó sebes ebessé sége ge sem sem sokk sokkal al nagy nagyob obbb amazokénál. Az, amelyik majdnem letaposta az Űrhajót – halálfélelemben menekülő űzött kis lény volt, már idegszálai idegszálaiban ban érezte a közeled közeledő halált. És mikor az emberek azt hitték, le akar feküdni – csak a talajra lapult volna rettegve... A ragadozó pedig – kiválasztva célját –, ugrott... Ezt az ugrást látták most az em berek. Városnyi test úszott a leveg őben, lassan, méltóságteljesen. Még egy óra, és lecsap. Vége a százlábúnak, ez a sorsa, a természet itt is a maga útját járja... Ezar megborzongott, és behunyta a szemét. Félt, ha kinyitja, talán a ragadozó mögött megpillant még egy lényt. Egy még nagyobb, óriási lényt, amely a ragadozót szemelte ki magának táplálékul... Csak akkor kezdte magá magátt ismé ismétt tűrhetően érez érezni ni,, amik amikor or körü körülv lvet ette te őket az űr bárso bársonyo nyoss sötétsége. –
–
–
Vass Mihály rajzai
