ROBUR 10.
Szerkesztő: Kuczka Péter és Rigó Béla Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Budapest, 1985 A BORÍTÓ ANDREJ SZOKOLOV FESTMÉNYÉNEK FELHASZNÁLÁSÁVAL FELHASZNÁLÁSÁVAL KÉSZÜLT
TARTALOM A. ÉS B. SZTRUGACKIJ: A BÍBORSZÍNŰ FELHŐK BOLYGÓJA Krajuhin - Kozmikus támadás - Vészjel - A Vénusz madártávlatból Életünk tele van meglepetésekkel - A mocsárban - Vörös és fekete Földeák Iván fordítása. Tóth Tamás rajzai TUDOMÁNY ÉS FANTASZTIKUM Hargitai Károly: Jégcsapok a pálmafákon? Csala Károly rajzai Mihail Puhov: Egy ember, üres fegyvertokkal Veperdi Gábor fordítása Indiana Jones visszatér Trethon Judit fordítása R. B.: Csillaghajó kerestetik Tábori Csaba rajza A holtbiztos rovarirtó Dluhopolszky László rajza ISAAC ASIMOV: ÉN, A ROBOT / ROBOT / Fogd meg a nyulat! avagy A robotparancsnok is csak az öt ujjáig tud számolni Te hazug! Egy szegény, szegény, mindhalál mindhalálig ig tapintatos tapintatos szuperintel szuperintelligen ligenss lény tragédiája tragédiája Vámosi Pál fordítása. Ámon László rajzai
ARKAGYIJ SZTRUGACKIJ - BORISZ SZTRUGACKIJ A bíborszínű felhők bolygója Második rész Krajuhin Estére az idő járás elromlott. Az óceán felől dermesztő hideg áradt, szürke köd gördült lassú, s űrű hullámokban a tundra felett. Alacsonyan gomolygó gomolygó felhők vonták vonták be az eget. eget. Borong Borongós ós félhom félhomály ály,, majdne majdnem m éjszakai sötétség köszöntött be. A 77 -es űrrepülőtér tér közp közpon ontiti rádi rádióá óállllom omás ásán ának ak para paranc ncsn snok okii szob szobáj ájáb ában an mele melegg volt volt,, és világ ilágos os.. Kraj Krajuh uhin in állá állátt mell mellér éree ejtv ejtvee szendergett foteljában. Száradt agyag tapadt cip ő jére, lábát esetlenül kinyújtotta, nagy, szögletes keze súlyosan nehezedett párnázott széke karfájára. Az ajtó felett az óra hangosan ketyegve számlálta a perceket. Krajuhin minden csettenésre felkapta egy pillanatra kékes szemhéját. Az asztal peremén egy csésze tea hűlt érintetlenül. A félig nyitott ajtón bekukucskált az ügyeletes, egy darabig határozatlanul ácsorgott, majd lábujjhegyen lépkedve letett Krajuhin elé egy köteg rádiótáviratot. - Mi újság? - kérdezte rekedten Krajuhin. Az ügyeletes összerezzent. - Há-á-át... semmi. A Hiusz harminc perccel ezelőtt közölte, hogy minden rendben. - A televíziós t elevíziós összeköttetést rendbe hozták? - Nem sikerül, Nyikolaj Zaharovics. Sehogy sem sikerül egyelőre... Krajuhin sokáig hallgatott (az ügyeletes egyik lábáról a másikra állt, és köhécselt), majd ezt mondta: - Szóval semmi újság? - Sajnos semmi. - Na, jó... Krajuhin a rádiótáviratokra pillantott, majd ismét lehunyta szemét. Tompa, elnyújtott fájdalmat érzett szívében, a bal válla is belesajgott. Kiny Kinyúj újto tott tt lába lába elzs elzsib ibba badt dt,, de nem nem volt olt kedv kedvee moz mozgatn gatni.i. Szin Szinte te kényszerítette magát, hogy kezét levegye a karfáról, nyúljon a csésze után. A teát hányingerkelt ően émelyítőnek érezte. „Az idegeimmel van baj - állapította meg magában. - Az idegeimmel meg az öregséggel." Eddig nem vette észre, hogy vannak idegei. Pedig az orvosok eleget figyelmeztették, árt neki, ha idegeskedik. Ő csak nevetett. Ő sohasem ideges... A mai napig... Ma, 19... augusztus 18-án, moszkvai idő szerint pontosan 5 órakor kezdődött el az, amire másfél évtizeden keresztül készült. Másfél évtized kutat kutatás, ás, harc, harc, feszü feszülts ltség. ég..... S lám, lám, mivel mivel végz végződött mindez: Itt ül, s hallgatja a bánatos őszi hangokat, az es őcseppek egyhangú dobolását az ablaküvegen, a tet őről lezúduló víz csobogását, a szél elvékonyodó süvítését. És nincs lehetősége, hogy a továbbiakban beleszóljon az esemén mények menetébe. Hat válogatotta ttan bátor fér férfi a világ legt legtök ökél élet etes eseb ebbb boly bolygó gókö közi zi űrhajó hajójja fedé fedélz lzet etéén átvet tvette te tőle a stafétabot stafétabotot, ot, s elindultak elindultak dédelgetett dédelgetett álma megvalósí megvalósítására tására.. Ő pedig itt maradt, elhagyta az ereje, összeroskadt... És most csak vár, vár, vár...
Egy pillanatra sajnálni kezdte magát, irigyelte a fiatalokat. De aztán minden mindentt elnyo elnyomot mottt benne benne az aggoda aggodalom lom.. Mi lesz lesz velük? velük?... ... A Hiusz Hiusz próbarepülése szerencsésen lezajlott. Úgy t űnik, a legapróbb részletekig kiismerték kiismerték a fotoreaktor fotoreaktor titánburká titánburkában ban végbemen végbemenő folyamatok folyamatokat... at... A mérnökök abszolút pontossággal ki tudják számítani, mi megy ott végbe a másodperc milliomod része alatt, és el őre tudják jelezni, mi következik be a továbbiakban. Mindent számításba vettek: az óriási h őmérsékletet, az iszonyatos nyomást és feszültséget. Mégis... a sors gonosz keze nem robbantotta fel a szegény Petroszjant? Krajuhin nagy nehezen lenyelt néhány kanál teát. Torka kiszáradt, szeme fájt. Undorító borzongás lett úrrá rajta. Az ablaküvegen csillogó patakokban ömlött a víz. - Utálatos idő - dünnyögte, s fázósan válla közé húzta fejét. Az expedí expedíció ció kudar kudarca ca életén életének ek tragédi tragédiája ája lenne. lenne..... Éppen Éppen most, most, amikor amikor úgyis úgyis annyi annyian an vanna vannakk az óvatos óvatoskod kodók, ók, akik akik nem hiszn hisznek ek a Hiuszban, és még el sem ült a hűhó, amit ők csaptak az első Hiusz felrobbanása után. Akkor úgy nézett ki, hogy gy őztek a kishitűek, és a fotonmegh fotonmeghajtás ajtás ötletét ötletét hosszú hosszú időre leírták. Talán örökre. Csupán a kormánybizottság beavatkozására beavatkozására hallgattak el az ellendrukkerek. Nem, nem panaszkodhat. Óriási eszközöket követelt, és mindent megk megkap apot ott, t, talá talánn még még több többet et is, is, mint mint amib amiben en remé remény nyke kedh dhet etet ett. t. Követelte, hogy távolítsák el azokat a munkatársakat, akiknek jelenlétét az ügy ügy szem szempo pont ntjá jábó bóll káro károssnak nak vagy vagy szük szüksé ségt gtel elen enne nekk tart tartot otta ta.. Megtet Megtették ték,, pedig pedig voltak voltak közöttü közöttükk olyano olyanokk is, akik akik korább korábban an komoly komoly érdemeket szereztek. Félelmet nem ismerve kísérletezett, és hittek neki. Nyilván látták, milyen óriási akaraterő, megingathatatlan meggyőződés dolgozott benne. A lényeg persze az volt, hogy végül minden sikerült. Krajuhin - két nagy bolygó és néhány hold első kutatója, a világ öt legn legnag agyo yobb bb mest mester ersé sége gess égit égitest estjé jéne nekk az épít építő je - a bolygóközi űrhajósok rhajósok három nemzedéké nemzedékétt nevelte nevelte fel. Tanítvány Tanítványai ai bálványo bálványozták. zták. Most pedig a leghatalmasabb bolygóközi űrflotta élén áll. Nehéz sikerek voltak ezek. Ott álltak mögötte a hősi halált halt társak, az elviselhetetlen kétségbeesés és borzalom órái, a pótolhatatlan veszteségek fájdalma... Ezzel fizették meg a diadalok, a boldogság és a büszkeség káprázatos pillanatait... De sosem nézhetett hátra. Sietnie kellett. Egy nagy nép bízta rá legjobb fiait, elsőrangú technikáját. S cserében a bizalomért azt kívánta, hogy győzze le a világűrt, szerezze meg titkait és kincseit. Vajon neki, Krajuhinnak van-e elég ereje hozzá, hogy népét megajándékozza ezzel a győzelemmel? Igen, ha a Hiusz sikerrel tér vissza, akkor a fotonrakétának nem lesz több ellenfele. Igen, ha... Krajuhin felállt, s zsibbadt lábait megmozgatva járkált egyik saroktól a másikig. - Ez így nem megy - szögezte le hangosan. - Jósolgatok, akár egy öregasszony... „Mi lesz, ha..." Lényegében jól tudta, a világon senki és semmi nem képes már megállítani a fotontechnika viharos fejlődését. Attól a pillanattól, hogy sike sikerü rültlt megt megter erem emte teni ni az „abs „abszo zolú lútt tükö tükör" r" els első sze szeme meitit,, a régi régi impulzusrakéták sorsa meg volt pecsételve. A világ űr mostantól fogva egyre hátrálni fog. Vicsorogva, újabb áldozatokat követelve... de egyre hátrál. Először a Naprendszeren belül vonja vissza mezsgyéit, aztán (ki
tudja, lehet, hogy erre még Krajuhin életében sor kerül) a csillagközi végtelenben. Milye Milyenn erős bilinc bilincsek sek kötik kötik a Földhö Földhözz a gondol gondolkod kodást ást!! Hánya Hányann támadták a bolygóközi űrrepülés rrepülés ötletét már az első pillanattól, olyanok, akik a régi babérokon ültek, nem tudtak már továbblépni, így egész további életüket annak szentelték, hogy bebizonyítsák; a foton hajtómű megval megvalós ósítás ításaa képtel képtelens enség. ég. Voltak Voltak,, akik akik kezde kezdetbe tbenn lehete lehetetle tlenne nnekk tartották ezt az újítást, később pedig már nem volt elég bátorságuk hozz hozzá, á, hogy hogy elis elisme merj rjék ék téved tévedés ésük üket et.. De volta voltakk az elle ellenz nzők közö között tt becsületesen óvatosak, örök földhözragadtak is, akik egyszer űen féltek attól attól,, hogy hogy óriá óriási si kock kockáz ázatn atnak ak tegy tegyen enek ek ki embe embere reke kett és az álla állam m vagyo agyoná nát. t... .. Soka Sokann volt voltak ak,, jóva jóvall több többen en,, mint mint ahog ahogyy Kraj Krajuh uhin in és fegyvertársai szerették volna, de ő mindig megtörte ellenállásukat. Azt harsogták: „Gyökértelen fantáziálás! A távoli jövő ügye!" Azt követelték, hogy számoljon el a tucatszámra kiégett modellekkel, ő viszont űrbe emelte s Föld körüli pályára küldte a pilóta nélküli Hétfejű sárkányt. Próbálták felhasználni ellene az első Hiusz pusztulását, de ez sem sikerült. A második Hiusz is útnak Indult. Talán Krajuhin tévedett, amikor a Hiusz elé ilyen nyaktör ő feladatot tűzött ki? Talán először már ismert utakra kellett volna felhasználni a fotonrakétát, ki kellett volna ismerni, elterje elterjedt dt és megbíz megbízhat hatóó közlek közlekedé edési si eszköz eszközzé zé kellet kellettt volna volna tenni? tenni? Lehetséges... Mennyi időt vesztegettek volna el? A Golkonda kincsei azonban felfedezésre várnak. S egyedül a Hiusz teszi lehet ővé, hogy az ember birtokába vegye őket. Krajuhin ismét visszaereszkedett a karosszékbe, karjával átfogta vállát, s mozdulatlanságba dermedt. Rázta a hideg. Arra gondolt, hogy ettől lett lett bete beteg, g, ett ettől a neki neki megsz megszokh okhata atatla tlann passz passzív ív várako várakozá zástó stól,l, tehetetlen idegeskedéstől. Százszor jobb lenne, ha ő maga vezetné az expedíciót. Persze őt nem engedték volna el. Különben is, kinek kellett volna ő ott, a Naprendszer legszörnyűbb bolygóján, kiégett tüdejével, mesterséges gyomrával, elhasználódott szívével? Csak egy dologban tudo udott segíten ítenii neki nekikk, óriás riásii tapa tapassztala talatá távval, al, hid hidegv egvéré érével és körü körülte lteki kint ntés ésév ével el.. Azza Azzal,l, hogy hogy tudo tudott tt viss vissza zavo vonu nuln lni.i. A mai mai fiata fiatalo lokk elfelejtették ezt a tudományt, pedig mindennél többel ér. Ez a hat férfi fiatal, türelmetlen és heves. Félelmet nem ismernek, s hiányzik belőlük az óvat óvatos ossá ságg érté értéke kess adot adotts tság ága. a. Nem Nem fogj fogják ák kímé kíméln lnii élet életük üket et,, elfeledkeznek róla, vagy nem fogják fel azt, hogy milyen óriási kárt okoznak pusztulásukkal a nemes ügynek, a világ űr meghódításának. Egyetlen Golkonda sem pótolhatja ezt a kárt. Senki nem tudja, mi történt a bevehetetlen bolygó arcát eltakaró fehér lepel alatt, mindent a Hiusz számlájára írnak majd, a tervrajzok és számítások az archívumok poros raktáraiban maradnak, s jó néhány évre visszatér a régi impulzív rakéták korszaka. Jobb nem is gondolni erre. Különben sincs oka, hogy megvonja bizalmát ettől a hat férfitól. Jermakov... Az okos, hidegvérű, mindig nyugodt Anatolij Jermakov. Talán ő az egyetlen, aki eléggé tapasztalt ahhoz, hogy reálisan értékelje: mit jelent a termonukleáris rakéta a bolygóközi űrrepülésben. Ebben nincs semmi meglepő. Egész eddigi élete Krajuhin szeme előtt zajlott. Ő vitte el - még szinte kölyökként - az első űrutazásra. Vele osztotta meg
először merész és nagyvonalú ötleteit, amelyek egészen fantasztikusaknak t űntek. Őt követte abban is, hogy mindig elutasította a szellemi restség és a rutin kínálta kényelmes megoldásokat, t őle vette az embe emberi rism smer eret et nehé nehézz leck leckéi éit, t, benn bennee látta látta az igaz igaz péld példát át a haza haza odaadó szolgálatára. És mégis... Most úgy megy a Vénuszra, mint baka a rohamra, s gondolkodás nélkül veti mellét a l őrésre, hogy bosszút álljon mindenért - felesége szörnyű, értelmetlen pusztulásáért, társai tűzhaláláért. Ő sem sem látja látja a megh meghód ódít ítan andó dó Vénu Vénusz szon on túl a meghó meghódí díth that atóó Világmindenséget... Dauge, a tehetséges radiogeológus számára az Urán Golkonda mesés gazdagsága a legcsábítóbb. Minden bizonnyal úgy érzi magát, mint a szenvedélyes vadász, aki hosszú ideig a város menti ligetek szegényes adományaival kellett hogy beérje, s egyszer csak meghívást kap egy igazi vadaskertbe, mely tele van vaddal. Na persze, neki ott a Földön Földön Masa Masa Jurkov Jurkovsz szkaj kaja.. a.... Ő viszo viszont nt ízig-v ízig-véri érigg geológ geológus, us, s ezért ezért természetesen nem engedheti meg, hogy a családi gondok túlságosan befolyásolják. Jurkovsz Jurkovszkij, kij, a sikeres sikeres kutató kutató geológus geológus számá számára ra ez az űrrepülés elsősorban új rekordot és izgalmakat jelent. Nem nagyon vonzza őt a dicsőség ség és elis elisme meré rés, s, nyíl nyílta tann kigú kigúny nyol olta ta azok azokat at a piló pilótá táka kat, t, akik akik megrészegültek az ország hálájától és figyelmét ől. A legkockázatosabb expe expedí díci ciók ókba bann vett vett rész részt, t, arck arckép épee azon azonba bann ritk ritkán án jele jelent nt meg az újságokban és a tévé képerny ő jén. Azért szomjúhozza szomjúhozza a veszélyt, mert szereti érezni az ínyencfalat illatát. Igaz, szégyenlősen titkolja ezt a kis gyen gyengé géjé jét, t, mely melyet et Kraj Krajuh uhin in egy egyszer szer „a mont montee-cr cris istó tóii hősszerep legostobább újraripacskodásának" titulált. Romantikus lélek... Kár, hogy nem fog fogadja dja el, nem kedv edveli eli Bikov ikovot ot,, akit szakb akbarb arbárs árságg ággal, al, óvatos óvatoskod kodáss ással, al, korlát korlátolts oltságg ággal al és minden mindennem nemű fantázia fantázia hiányával hiányával vádolt. Jurkovszkij legfőbb hibája éppen túlságosan élénk fantáziája... Bogdan Szpicin... aki őszintén nem érti, miképp lehet bármi mással foglal foglalkoz kozni, ni, mint mint a bolyg bolygókö óközi zi űrhajók rhajók vezeté vezetésév sével. el. Most, Most, amikor amikor az űrhajózás korábbi céljait korlátozó akadályok elhárultak, a világ űr igazi gazdá azdájá jánnak érz érzi mag magát. át. Nevet evetsé ségges fick fickóó! A világ ilágűrön és az irányítópulton kívül az ő számára egyedül Vera, a kedves és gyöngéd Vera létezik, az egyetlen nő a világon s talán az egyetlen ember is, aki maradéktalanul megérti őt. Egy lovaghoz hasonlít leginkább, aki vezeti űrhaj rhajój óját át,, s közb közben en arra arra gond gondol ol,, hogy hogy mind mindez eztt a kivá kivála lasz szto tott tt hölg hölgyy becsületéért teszi... Mihail Antonovics Krutyikov viszont egyszer űen a legjobb navigátor az országban - ez minden. Jólelkű, gyengéd, kedveli a baráti társaságot és az ünnepélyes eseményeket, melyekre egész családjával jár el feleségével és két gyermekével; remek matematikus, aki az űrhajózás bonyolult feladatainak néhány elvileg új megoldását is javasolta. Éppoly szívesen pózol filmtudósítók objektívei el őtt, mint amilyen önfeledten játszik napokon keresztül a gyerekekkel. A legjelentéktelenebb fel feladatok tokat sem utas tasítja vissza sza, és soha nem hárította tta el a legnyaktörőbb utak utakaat sem. Ha ninc nincss Kra Krajuhi juhin, n, akkor a puha puha és engedéke engedékeny ny Krutyikovo Krutyikovott bizonyára bizonyára mindig az aszteroid aszteroidok ok övezetébe övezetébe
küldték volna, egyhangú, ám veszélyes utakra. Most régi barátja, Szpicin mellett foglalhatta el szokott helyét, s naivan örült neki. A végül Alekszej Bikov... Krajuhin elmosolyodott, maga elé idézte a férfi téglavörös arcát, apró, egymáshoz közel ülő szemét, orrának hámló, lilás hegyét, domború homloka fölött ágaskodó, kemény szálú haját. Nem szépfiú, egyáltalán nem olyan, mint Jurkovszkij... S ami a verseket illeti illeti,, abban abban sem nagyme nagymeste ster... r... Viszo Viszont nt remek remek gyako gyakorla rlatiti mérnök. mérnök. S milyen milyen gyors gyorsan an reagál reagál a váratla váratlann esemé esemény nyekr ekre! e! Elég, Elég, ha csak csak arra arra gondol, hogy ml történt a szögesdrót kerítésnél vagy a próbaúton... Aleksz Alekszej ej Petrov Petrovic icss számár számáraa a vénusz vénuszii expedí expedíció ció csupán csupán külön különös ös és váratlan kiküldetés, mely természetesen csak egy id őre ragadta el őt az ázsi ázsiai ai homo homoks ksiv ivat atag agok okba bann megs megszo zoko kott tt munk munkáj áját ától ól.. S kell kellem emes es lehetőség ség arra arra,, hogy hogy telj teljes es csil csillo logá gásá sába bann bemu bemuta tass ssaa nagy nagysz szer erű járművezet ői és nukl nukleá eári riss mérn mérnök ökii képe képess sség égei eit, t, s lehe lehettőség, ség, mint mint minden egyszerű szívű, jólelkű ember számára, hogy barátai körében eldi eldics csek eked edhe hess ssen en majd majd avv avval, al, hogy hogy rész résztt vett ett egy egy boly bolygó gókö közi zi űrrepülésben. Másrészt nagyon is érthet ő és indokolt a félelme - hiszen tapasztala tapasztalatlan tlan űruta rutazó zó - a Föld Földön ön túli túli vilá világg ijes ijeszt ztő és nagyszabá nagyszabású sú titkaival szemben. Nagyon jó, hogy ott van az expedícióban. Így Így egy együtt a hat hat ember ember - reme remekk „vál „válog ogat atott ott". ". Egy Egy mind mindny nyáj ájuk uk számára lényeges, de igazából nehezen értékelhet ő dolog köti össze emberi emberi tulajd tulajdons onsága ágalka lkat:t: mindny mindnyája ájann kommu kommunis nisták ták,, becsül becsülete etess és ügyszerető emberek. Ami pedig a gyöngeségeiket és hibáikat illeti... nos, a hat férfi férfi érdeme érdemeii csodál csodálato atosa sann kiegé kiegészí szítik tik egymás egymást,t, s ő, Krajuh Krajuhin in jogosan lehet büszke arra a képességére, hogy jól válogatja össze az embereit. Krajuh Krajuhin, in, szemé szemétt lehuny lehunyva, va, újból újból és újból újból emlék emlékeze ezetéb tébee idézi idézi Jermakov arcát, a pilótákét, a geológusokét, a „sivatagi szakértőét"... Csak... ne lábatlankodnának örökösen körötte az óvatos kishit űek! Igaz, kételyük nemcsak kárt okozott. A régivel folytatott harcban izmosodik az új erő. Be kell ismernie, hogy ez a harc nagyban növelte a Hiusz erejét és sérthetetlenségét. A kár mégis sokkal nagyobb volt. Töméntelen energiája ráment az értelmetlen harcra, ellenfeleik jócskán aláásták a Hiusz tervező jének a hatalmas ötlet igazába vetett vetett hitét. Hiszen az ellenfelek között akadtak olyanok is, akik egykor Krajuhin közeli barátai és segítőtársai voltak, akikben egykor szinte vakon bízott... Amikor Amikor az ügyele ügyeletes tes ismét ismét belépe belépetttt a dolgoz dolgozósz ószobá obába, ba, Krajuh Krajuhin in akkora dühvel pillantott rá, hogy a fiatalember megdermedt, mint akinek földbe gyökerezett a lába, s zavartan pislogni kezdett. Krajuhin azonban már magához tért. - Mi újság?- kérdezte. - Rádiótávirat a bizottságtól, Nyikolaj Zaharovics. - És? - A Hiusz felöl érdeklődnek. - Közölje, hogy minden... egyelőre minden rendben. - Értettem. De... - Mi van? - Az aláírása... - Adja ide! Krajuhin sietve aláírta az iratot, s az asztalra hajította a tollat. - A tévé-összeköttetés?
Az ügyeletes bűntudatosan széttárta karját. - Rendben, elmehet. Eszébe jutott búcsúztató beszéde az utolsó ebéd alkalmával. Igen, bizony nem egészen azt mondta, amit akart. De hiszen nem vághatta ki kertelé kerteléss nélkül nélkül:: „Ha elpus elpusztu ztultok ltok,, minde mindenn elvesz elveszett. ett...", ..", vagy vagy valami valami effélét. Vagy talán így kellett volna tennie? Imbolyogva felállt. Semmi kétség; megbetegedett. Nagyon melege van, és ugyanakkor a hideg rázza. Jó lenne valami forró ételt kérni... Kezét a videotelefonhoz nyújtotta. S ebben a pillanatban sietős lépteket hallott, a félig nyitott ajtó kitárult, s a vidám, mosolygó ügyeletes ezt kiabálta be: - Nyikolaj Nyikolaj Zaharovic Zaharovics! s! Megvan Megvan az összekötte összeköttetés! tés! Jermakov kéri, hogy menjen a képerny őhöz! - Megyek - felelte Krajuhin, de azért egy percet még az asztalra támaszkodva állt, s valahová az ügyeletes feje fölé bámult. „Jermakovot figyelmeztetni kell - egyre ez forgott a fejében. - Jermakovot feltétlenül figyelmeztetni kell. De vajon meg merem-e most tenni?" Az ügyeletes nyugtalan, kérdő pillantást vetett rá, s ettől Krajuhin magához tért. - Menjünk be. A nagy televíziós központban a fehér fénycsövek vakító fénnyel világ világíto ították tták meg a kerek, kerek, ezüst ezüstös ös szín színű képernyő előtt álló álló néhá néhány ny karosszéket. Krajuhin hunyorgott, előhúzta fekete szemüvegét. - Kapcsolják be - mondta, s a képernyőhöz lépett. A pult pultná náll felá felálllltt az ügye ügyele letes tes.. Szür Szürke ke árny árnyak ak futo futott ttak ak végi végigg a képernyőn, s a zöld zöldes es üres üressé ségb gből előtűnt Jerm Jermak akov ov komo komoly ly arca arca.. Kraj Krajuh uhin inon on átfut átfutot ott, t, hogy hogy a rádi rádióh óhul ullá lámo mokn knak ak másod másodpe perc rcek ekre re van van szükségük, hogy a Földig hozzák ezt a képet. - Szervusz, fiacskám! - kezdte erőltetett vidámsággal. - Hogy látsz engem? - Remekül, Nyikolaj Zaharovics - hangzott egy idő múlva a válasz. - Minden rendben? Megint szünet. Még szerencse, hogy a kép nem hagy ki. Kicsit szaggatott lesz ez a beszélgetés. Hagyjuk, hadd mondja egyfolytában, amit akar. - Félórával ezelőtt tértünk rá az egyenes útvonalra. Életemben először repülök a világűrben egyenes vonalban. Sokat vesződtünk azonban, míg az első szakasz pályáját meghatároztuk. Az elektronikus pályaelemzőt valóban korszerűsíteni kell. Krutyikov most dőlt le az ágyára, s alszik, mint akit fejbe vertek. A sebesség: ötven kilométer másodpercenként, a fotonreaktor nyugodtan működik, a tükör hőmérséklete: nulla fok, a radioaktív sugárzás: mint a Földön. - Mi a helyzet a legénységgel? - Remekül vagyunk. Szünet. Most kérdezni kell. - Bikov? - Jól tartja magát. Levert, mert nincs lehetősége, hogy lenézzen a Földre. - Mutasd meg neki! - Értettem.
- Hogyan zajlott le a start? - Simán. Jurkovszkij teljesen kiábrándult. Azt mondja, hogy ez a start még egy csecsem őt sem ébresztett volna fel. - Ezért Bogdannak kell köszönetet mondanod. A munka dicséri a mestert. -Természet -Természetesen, esen, Nyikolaj Nyikolaj Zaharovic Zaharovics. s. Elhallgatta Elhallgattak, k, s várakozóa várakozóann vizsgálgatták egymást az őket elválasztó millió kilométereken át. - No... és te? - Ne nyugtalankodjon, Nyikolaj Zaharovics. Jermakov gyorsan válaszolt. Nagyon is gyorsan a körülményekhez képest, mintha várta volna ezt a kérdést. Krajuhin összeráncolta homlokát. - Ügyeletes! - kiáltotta hevesen. - Értettem. - Menjen ki tíz percre a teremből! Az ügyeletes sietve visszavonult, s gondosan becsukta maga mögött az ajtót. - Ne nyugtalankodjon! - ismételte Jermakov. - Nem nyugtalankodom - mondta Krajuhin. - Én félek, barátocskám, egyszer űen félek. Tűrhet rheteetlen tlen sokái okáigg tart tartoott, tt, mire mire Jerma ermakkov össz sszevon evonta ta a szemöldökét. - Fél? Történt valami? Hogyan Hogyan magyar magyarázz ázzaa meg neki? neki? Krajuh Krajuhin in lekapt lekaptaa szemüv szemüvegé egét,t, szemét összehúzta, majd megtörölte zsebkendő jével. - Tolja, kérlek, légy óvatos! Úgy... Különösen ott, a Vénuszon. Nem vagy gyerek, s meg kell, hogy értsd. Ha nagyon nehéz vagy veszélyes hely helyze zetb tbee kerü kerüls lsz, z, köpj köpj az egés egészr zre, e, és gyer gyeree viss vissza za.. Most Most nem nem a Golkonda a döntő. Beszélt, s közben úgy érezte; Anatolij nem érti. Nem állt rá azonban a nyelve, hogy egyenest megmondja neki: „Csökkentsd a minimumra a kockázatot. Most a lényeg, hogy sikeresen térj vissza. Ha valami történik velete veletek, k, hossz hosszúú időre le kell kell mond mondan anii a foto fotonr nrak akét étár áról ól." ." Mind Mindig ig azt azt tart tartot otta ta,, hogy hogy az űrhajós rhajósok okat at távol távol kell kell tartan tartanii a bizotts bizottság ágon on belüli belüli torzs torzsalko alkodás dásokt októl. ól. Úgy érezte érezte,, hogy hogy ez meging megingatha athatja tja bizalm bizalmuk ukat at a vezetőkben. - Jobb Jobb félni félni,, mint mint megi megije jedn dnii - foly folyta tatta tta,, s rémü rémültlten en érez érezte, te, hogy hogy összefüggéstelenül és nem éppen meggy őzően beszél. - Értelmetlenül ne kockáztass... - S ha nehéz vagy veszélyes lesz a helyzet? Jermakov volt ő, Tolja Jermakov, aki az anyatejjel szívta magába az elle ellens nsze zenv nvet et a mell melléb ébes eszé zélé léss és a ki nem nem mond mondot ottt dolg dolgok ok irán iránt. t. Szégyellte magát Krajuhin miatt, s sajnálta őt. Ő is nyugtalankodott. A képernyőhöz hajolt, hajolt, s belebá belebámul mult.t. Krajuh Krajuhin in sietve sietve hátrad hátradőlt. Néhány Néhány másodpercig nyúlt a kínos szünet. - Nos - kezdte Krajuhin, s igyekezett leküzdeni borzasztó fáradtságát -, tudo tudod, d, mit mit mond mondok ok neke neked, d, Jerm Jermak akov ov elv elvtárs társ?? Ninc Nincss kedv kedvem em szellemességben versenyre kelni veled. Bizony...
- Értettem - felelte halkan Jermakov. - Nem fogok kockáztatni. Azt elfogadom, hogy az expedíció alapvet ő feladata megóvni az űrhajót és az embereket. Megó Megóvvom az űrhaj rhajót ót.. Az embe embere reke kett azon azonba bann nem nem fogom fogom tudn tudnii visszatartani... - Parancsnok vagy. Te vagy a parancsnok. - Parancsnok vagyok. Azonban mindegyik ő jüknek van feje és szíve. Nem fognak megérteni, s fogalmam sincs, ha úgy hozza a sors, képes leszek-e arra kényszeríteni őket, hogy hátráljanak meg. Nekem nincs akkora tekintélyem, mint magának... - Nem értettél meg engem... - Megértettem magát, Nyikolaj Zaharovics. S parancsa szerint kész vagyok lemondani még a büszkeségről is. De vajon ők lemondanak-e? Jerm Jermak akov ov világ világos os teki tekint ntet etee egye egyene nest st Kraj Krajuh uhin in agyá agyába ba hatol hatolt. t. Értették, miről van szó. Mindent értettek. - Csupán sejthetem, m! jár a fejében... Krajuhin lehorgasztotta busa fejét, s rekedten megjegyezte: - Rendben, tégy úgy, ahogy jónak látod. Látszik, hogy nincs mit tenni. Minden reményem a te józanságodban van. Most azonban bocsáss meg, de megyek. Azt hiszem, egy kicsit megbetegedtem... - Pihenni kell magának, Nyikolaj Zaharovics. - Kell. - Ellenőrizd a rádióautomatikát. Az előírásnak megfelelően pontos pontosan an félórá félóránké nként nt kell kell hogy hogy észlel észleljük jük a Hiusz Hiusz automa automatik tikus us jeleit jeleit.. Minden két órában a te személyes jelentésedet. Egy másodpercet se késsél! - Értettem. - Na, isten veled! Én megyek. Nem várt a következő válaszig. Még egy pillantást vetett Jermakov arcára, majd felállt, s botladozó léptekkel a kijárathoz indult. A padló himbál himbálódz ódzott ott alatta, alatta, felága felágask skodo odott. tt. „Oda „Oda kell kell érnem. érnem..." .." - gondol gondolta, ta, s arccal előre, egy sötét szakadékba zuhant... Krajuhin az ágyban, szobájában tért magához. Sütött a nap. A fejénél az éjjeliszekrény tele volt rakva különböző színű műanyag fiolákkal és doboz dobozokk okkal. al. A doktor doktor és Vera, Vera, mindke mindkette ttenn fehér fehér köpeny köpenyben ben voltak voltak,, mellette ültek, és nézték. - Mennyi az idő? - kérdezte, s alig-alig forgott engedetlen nyelve. - Tizenkettő óra öt - felelte f elelte sietve Vera - Milyen nap van? - Huszadika. - Harmadik napja... Vera bólintott. Krajuhin nyugtalan lett, próbált felemelkedni. - A Hiusz? - Minden rendben, Nyikolaj Zaharovics. - Az orvos a vállánál fogva, óvatosan visszanyomta. – Feküdjön nyugodtan. - Épp az előbb telefonáltak a rádióállomásról - nyugtatta meg Vera -, minden rendben. - Jól van - dünnyögte Krajuhin. - Nagyon jól... Az orvos az egyik fiolát a vállához tartotta. Sistergés hallatszott, s a gyógyszer beszívódott a bőr alá. Krajuhin lehunyta szemét. Majd jól érthetően kijelentette:
- Kére Kérem, m, köz közöljé öljékk Jerma ermakkovv ovval: al: mind mindaz az,, amit amit neki neki mond mondta tam, m, érvényét veszíti. Pánik volt az egész, a betegség... - Félrebeszél - szólalt meg Vera. Kraj Krajuh uhin in meg meg akar akarta ta jegy jegyez ezni ni,, hogy hogy ez nem nem félr félreb ebes eszé zélé lés, s, de elaludt. Éjszaka ébredt fel, s rögtön érezte, hogy jobban van. Vera megitatta erőlevessel, és megetette kétszersülttel, majd indiai füvekb ől készült forró teával oltotta szomját. - Kapcsolja be a rádiótáviratokat! - követelte Krajuhin. - Pihennie kell! - tiltakozott Vera. - Azt mondtam, kapcsolja be! Vera Vera enge engede delm lmes esen en beka bekapc pcso soltltaa a magn magnet etof ofon ont. t. Kraj Krajuh uhin in szórakozottan hallgatta, közben a fehér mennyezetet bámulta, s arra gond gondol olt, t, hogy hogy a Hius Hiuszz biz bizonyá onyára ra már már megk megkez ezdt dtee a féke fékezé zést st.. S észrevétlen ismét elaludt. Az ezt követő napok nyugodtan teltek. Krajuhin gyorsan gyógyult. A dokt doktor or mege megeng nged edte, te, hogy hogy az ágyá ágyáho hozz vide videot otel elef efon ontt hely helyez ezze zene nek, k, tévéképernyőt kapott, s látogatókat fogadhatott. Késő estig megküldték neki a rádióállomásról a magnetofonszalagokat a Hiusz jelzéseivel és Jermakov jelentéseivel. Mérnökök, mesterek, szolgálatvezetők jöttek és mentek. Vacsora után Krajuhin végignézte az újságokat, bekapcsolta a moszkv moszkvai ai sztere sztereó-té ó-tévéa véadás dást,t, beszé beszélge lgetett tett Veráva Verávall és Ljahov Ljahovval val,, s rendszerint elfáradtan, éppen ezért megnyugodva lefeküdt aludni. Reggel Vera berohant a szobába, sápadtan, zilált hajjal, s úgy érezte, hogy nagyon is hangosan kiáltotta neki oda: - A Hiusz nem ad jelzéseket! Éjszaka elhallgatott... elhallgatott... és... és... már öt órája hallgat... Vera az arcához kapott, s keserűen felzokogott. Kozmikus támadás „.... Vagy a regényírók és az újságírók hazudtak, vagy a mi utunk nem tipikus. Nincs benne semmi „bolygóközi”. Minden hétköznapi és megszokott. És mégis... De ez a „mégis” már az érzések és élmények világ világáho áhozz tartoz tartozik. ik. Ha a tények tényeket et vessz vesszük, ük, akkor akkor egysze egyszerrűen nehéz lenne elképzelni, hogy egy űrhajó fedélzetén vagy, s bolygóközi rakétád gigászi sebességgel vágtat a Nap felé. Most, amikor ezeket a sorokat rovom, Jurkovszkij és Johanics a társalgóban a Vénusz térképe felett görnyednek - így nevezik azt a két kört egy nagy papírlapon, amelyen piros és kék köröcskék és zöld színnel árnyalt kisebb foltok vannak. Jurkovszkij megmagyarázta, hogy a vörösek jól ismert hegységek, a kékek - feltételezettek, melyeket csupán két vagy három alkalommal észleltek, a zöld foltok viszont azokat a helyeket jelölik, ahol nagy erej ű mágneses anomáliákat tapasztaltak. S az a nagy, fekete paca - az Urán Golkonda. Golkonda. Ez minden. minden. Valóban Valóban rejtélyes rejtélyes bolygó! bolygó! Asztrogeo Asztrogeológus lógusaink aink órákon át ülnek a térkép fölé görnyedve, egyeztetik feljegyzéseiket, s félhangon szitkozódnak, amíg Jermakov el ő nem bújik a parancsnoki fülkéből, hogy ebédelni menjen, s el nem kergeti őket az asztaltól. Krut Krutyi yiko kovv jele jelenl nleg eg ügy ügyelete eletes, s, Bogd Bogdan an a szoms szomszé zédo doss kajü kajütb tben en,, a
lehajtható ágyon hétrét görnyedve olvas. Nem feledkezett el róla, hogy becs becsat atol olja ja magát magát - nyil nyilvá vánn megs megszo zoká kásb sból ól.. Ami Ami Jerm Jermak akov ovot ot ille illetiti,, bezárkózott a szobájába, és immár második órája ki se dugja az orral. Ő azonban egészen különleges eset..." „...T „...Teh ehát át az elmú elmúltlt napo napokb kban an semm semmii külö különl nleg eges es nem nem tört történ ént. t. A pilótáknak és az elektronikus számítógépeknek sok dolguk volt, mielőtt a bolygóköz bolygóközii űrhajót rhajót kivezé kivezérel relték ték az úgynev úgyneveze ezetttt „egye „egyenes nes pályár pályára", a", s egyenest elindult a találkozási ponthoz. Jermakov és Mihail Antonovics még még a Föl Földön dön kis kiszámít ámítot ottt egy egy biz bizony onyos „poko pokolili görb örbét", ét", egy egy háromdimenziós spirált, ezt követve a bolygóközi űrhajó legyőzte a Föld orbitális és tengely körüli forgásának nyomatékát, s kijutott a Vénusz pályasíkjára. Krutyikov később megjegyezte, hogy a Hiusz elektronikus pályaelemző berendezése nem állt teljesen a helyzet magaslatán. Mi, Jurkovszkij, Dauge és én, ezalatt a társalgóban ültünk, s a könny ű lök lökések ésekeet fül füleltü eltükk. A karos arossszékek ékek len lengéscs éscsililla lapí pító tóii azon azonbban csodálatosak, ezért enyhe hányingeren kívül másban nem volt részünk. Később ebédet készítettem. Bőséges éges tart tartal alék ékai aink nk vanna annakk termokonzervbe zárt készételekb ől, van még „friss" húsunk is, polietilén konz konzerv ervdo dobo bozo zokb kban an,, gamm gammaa-su suga gara rakk kkal al ster sterililiz izálv álva, a, és jele jelent ntős mennyiségű zöldségünk és gyümölcsünk. Elhatároztam, hogy csillogni fogo fogokk szak szakác ácst stud udás ásom omma mal.l. Mind Minden enki ki dics dicsér ért. t. Csak sak Jurk Jurkov ovsz szki kijj csipkelődött: Jó, hogy legalább valamirevaló szakácsunk van. - Erre dühbe gurultam. Jermakov mellesleg meg is jegyezte Jurkovszkijnak: „Ahhoz viszont, amit maga f őz, Vlagyimir Vlagyimir Szergejev Szergejevics, ics, a legjobb legjobb esetben is csak a szél felőli oldalról ajánlatos közeledni." "Megkóstolta már?” - kérdezte érdeklődve Dauge. "Krajuhin figyelmeztetett." Egy szó mint száz, az űrrepülés végéig szakácskodnom kell. Szíves örömest! A »szépfiú« gúnyosan nevetgél. Végül is - köpök a magányos vitézekre! Mind Mindez ez csup csupán án jele jelent nték ékte tele lenn apró aprósá ság. g. Van Van viszo iszont nt háro három m nyugtalanító körülmény: az első - bármely elyik pillanatban összeütközhetünk meteoritokkal, a második - a világűr látványa, és a harmadik: a legfontosabb - a beszélgetés Jermakovval. Na de mindent elmondok szép sorjában. Nem volt olyan szerencsénk, mint Ljahovnak a berepülés alatt. Nem sokkal a start után a Hiusz találkozott egy meteorittal. Természetesen, ha nincs Jermakov, ezt közülünk senki nem veszi észre. Egyszer űen a lábu lábunk nk megr megrog oggy gyan ant, t, s szív szívve veré résü sünk nk elál elálltlt,, mint mintha ha gyor gyorsl slififte tenn ereszkednénk lefelé. Kiderült, hogy a Hiusz körül állandóan pásztázza egy ultrarövid hullámú lokátor a világűrt. Ha veszély veszélyes es közelségb közelségben en meteorit mutatkozik, a számító-, döntéshozó berendezés a visszavert impulzusok alapján automatikusan meghatározza a meteorit pályáját és sebességét, egybeveti ezeket az adatokat az űrhajó sebességével és útvonalával, s megadja a megfelelő jelzéseket a kormányautomatikának. kormányautomatikának. A tökéletesen automatikus vezérlésű bolygóközi űrhajó vagy lelassítja, vagy vagy felgy felgyors orsítj ítjaa mozgás mozgását; át; elenge elengedi di maga maga előtt a meteo meteori ritot tot,, vagy vagy utoléri és elhagyja. A találkozás egy meteorittal egyáltalán nem ritka és fölöttébb veszélyes eset. A Hiusz meteoritvédelmi rendszere egyel őre kiválóan működik..."
„… társaim nyugalma és a rendkívül hétköznapi helyzet ellenére amikor mindenki nyugodtan dolgozik, pihen, olvas, vitatkozik - én mégis homály homályos os nyugt nyugtala alansá nságot got érzek. érzek. Dauge Dauge azt azt mondta mondta,, hogy hogy újonco újoncokk esetében ez gyakori állapot, ez a „világűr ösztönös érzése”, olyan, mint a tenger tengeribe ibeteg tegség ség a tenger tengerhez hez nem szoko szokotttt ember ember számár számára. a. Nincs Nincs igaza! Miféle „világűrérzete” lehet egy olyan embernek, aki jószerével még nem látta a világűrt? Hiszen a Hiuszon nincsenek ablakok, s az egyetle egyetlenn megfig megfigyel yelést ést szolgá szolgáló ló berend berendezé ezéss a kormán kormányál yállás lásban ban van, van, ahová a pilótákon kívül másoknak szigorúan tilos a bemenet. Amíg ezen töprengtem, velem kivételt tettek, mi több, olyan körülmények között, melyek csak még fokozták nyugtalanságomat. Így történt. Néhány órával ezel őtt a hetes űrrepülőtér rádióállomása televíziós kapcs pcsola olatot tot léte létesí síte tett tt velün elünk. k. Kraj Krajuh uhin in a képer épernnyőhöz höz kére kérett ttee Jermakovot, beszélni akart vele. Miről beszélgettek, senki sem tudta, mive mivell Jerm Jermak akov ov nyom nyomba bann kikül kiküldt dtee az éppe éppenn ügye ügyele lete tess Bogd Bogdan antt a navigációs fülkéből, és jól becsukta az ajtót. A beszélgetés nem tartott sokáig sokáig.. Jermak Jermakov ov hamaro hamarosan san kijött kijött,, és szótla szótlanul nul a kajütj kajütjébe ébe vonul vonult.t. Dauge és Jurkovszkij már-már vidám jóslásokba bocsátkoztak, Bogdan azonban határozottan félbeszakította őket. Két óra múlva Jermakov volt a soro soross ügye ügyele lete tes. s. Miko Mikorr átme átment nt a korm kormán ányo yosi si állá állásb sba, a, kért, kért, hogy hogy menjek menjek be hozzá hozzá.. Vége-ho Vége-hoss ssza za nem volt volt társai társaim m csodál csodálko kozás zásána ának, k, mind minden enki ki furc furcsá sánn néze nézett tt rám. rám. Érte Értem, m, hogy hogy miér miért. t. Való Valóba ban, n, jogg joggal al hihették, hogy Jermakov Krajuhinnal az én személyemr ől beszélgetett. Magam is ezt gondoltam, s be kell ismernem, komolyan elfogott a nyugtalanság. A kormányállásban meleg volt, a titánborításon keresztül is áthallatszott a fotonreaktorok zúgása. Jermakov tekintetem kerülve megkérdezte, szeretném-e látni a Földet. »Azt hiszem, Alekszej Petrovics, ugye erről ábrándozott?..« A szív szívem em heve hevese senn megdo megdobb bban ant, t, ajka ajkam m egys egysze zerre rre kisz kiszár árad adt. t. Jermakov egy szót sem szólt, csak odavezetett egy nagy, h űtőgépre emlékeztető berendezéshez, melynek a tetején két szemlencse volt. Felajánlotta, hogy nézzek bele a lencsékbe. Kerek, fekete mélység tárult fel a szemem előtt, peremét gyönge, lilás fellobbanások szegélyezték. A feneketlen mélyben milliónyi fényes és tompán világító pontocska jelent meg, középpontjukban jól ki lehetett venni egy fénylő keresztet, tőle jobbra és kissé feljebb pedig megláttam egy meleg, zöld tónusú gömböt s mellette egy fényes csillagocskát. A Föld és a Hold voltak... - Mos Most az égbolt bolt als alsó fél féltek tekéje éje van maga aga előtt - magy magyarázt aráztaa Jermakov. - A lencse peremén látható felvillanások az abszolút tükör fókuszában végbemen ő termonukleáris robbanások visszfényei." Természetesen rögtön megnyugodtam: képtelen ötlet volt részemről, hogy azt hittem, „kiraknak” az űrhajóról, s visszaküldenek a Földre. Az elém elém tárul tárulóó látv látván ányb yban an nem nem látta láttam m semm semmii megd megdöb öbbe bent ntő újdonságot. Szinte ugyanezt láthattam az ashabadi planetáriumban, s ezt meg is mondtam Jermakovnak. Egyetértően biccentett. - Természetesen, hiszen ez csupán elektronikus kép. A röppálya pontosságának ellenőrzésére szolgál. A világos kereszt közepén azt a pontot jelzi, ahol mozgásunk tengelye keresztezi az égboltot. Megkérdeztem, most milyen távolságra van a Földtől a Hiusz. - Közel harmincmillió kilométerre... Ezt nézze! -
Elfordította a kapcsolót, s a látótérben fényes, sárga korong gyúlt ki. A kere keresz sztt átme átmets tszzette ette,, körö körött ttee a feke fekete te pusz puszta tasá ságb gban an csil csilla lago gokk remegtek... - A Nap - magyarázta Jermakov. - Jobbra tőle pedig, látja, a Vénusz. Abban a pillanatban, amikor a Hiusz eléri pályáját, a Vénusz is benne lesz a találkozási pontban. Kika Kikapc pcso soltltaa a bere berend ndez ezés ést, t, hell hellye yell kíná kínáltlt,, pill pillan antá tást st vetet vetettt a műszerfalra, szerfalra, melyet melyet töméntelen töméntelen kisebb-nag kisebb-nagyobb yobb számlap, számlap, különböz különböző színű ellenőrző lámp lámpaa és mutat mutatóó borí borítot tott. t. S csak csak ezut ezután án kez kezdte a beszélgetést. Igyekszem Igyekszem mindent, ami elhangzott, szóról szóra felidézni. Jermakov arca, mint mindig, nyugodt volt, a fekete karikák a szeme alatt s a komor ránc a homlokán arra utaltak viszont, hogy valami szokatlan dolog történt. - Mondja, Alekszej Petrovics - kezdte, s mer őn a szemembe nézett -, hogyan értékeli helyét az expedícióban?- Hogyan érti ezt? - kezdtem ismét nyugtalankodni. Egy ideig gondolkoztam, majd azt feleltem, hogy munkám során megszoktam, hogy annak az utasításait teljesítem, akinek a közvetlen hatáskörébe tartozom. - Vagyis? - Adott esetben az ön beosztottja vagyok, Anatolij Boriszovics. Rövid töprengés után Jermakov megkérdezte: - És ha két, egymást kizáró parancsot kap? - Mindig Mindig az utolsó utolsó paranc parancsot sot teljes teljesítj ítjük ük.. - Igyek Igyekezt eztem em nyugo nyugodta dtann beszélni, be kell azonban vallanom, a beszélgetés alatt a hideg futkosott rajtam rajtam,, a legost legostobá obább bb feltét feltétele elezés zésekr ekree jutott jutottam, am, különf különféle éle tervek terveket et találtam ki arra az esetre, ha Jermakov hirtelen a fejébe veszi, hogy felhúz felhúzza za hajójá hajójára ra a fekete fekete zászló zászlót,t, s kalóz kalózkod kodni ni kezd kezd a bolyg bolygókö óközi zi útvonalakon. Ő azonban tovább faggatózott: -Tehát ha az én parancsom ellent fog mondani az Állami Bizottság elnöke által kiadott parancsnak, akkor nekem engedelmeskedik? - Igen... - Ekkor fölöttébb ostobán megnyaltam a szájam szélét, s hozzátettem: - Nem vagyunk a hadseregben, teljesítek minden utasítást, hacs hacsak ak nem nem mond mond elle ellent nt álla államu munk nk érde érdeke kein inek ek... ... s termé termész szete etese senn pártunknak. Kommunista vagyok.. Elnevette magát. - Nehogy azt gondolja, hogy összeesküv ő vagyok. S ne higgye, hogy kételkedem abban, hogy hajtandó teljesíteni utasításaimat. Egyszer űen szeretném tudni, milyen viselkedésre számíthatok a maga részér ől, ha a körü körülm lmén énye yekk arra arra kény kénysz szerí eríte tene nekk benn bennün ünke ket, t, hogy hogy megs megsér értsü tsükk a bizottság utasításait. Nagyon örülök, hogy önben fegyelmezett és a szolgálatot ismerő emberre találtam. Én is örülte örültem, m, becsül becsülets etszór zóra, a, elég elég volt volt elkapn elkapnom om magabi magabizto ztos, s, acélos, kemény tekintetét. - Mégis szeretném tudni... - kockáztattam meg a kérdezést. - Megmagyarázom... Pontosabban célzok rá, és ön megért. Arról van szó, hogy nem annyira az expedíció által vállalt fel feladatok végrehajtásától, mint inkább a Hiusz sikeres visszatérését ől nagyon sok függ. Nagyon is sok, s nekünk bizonyára nincs jogunk túlságosan nagy
kockázatba keverednünk a Golkonda keresésében, még ha a bizottság közvetlen utasítását követjük, akkor sem... Bólin ólinto tott tt,, s a kijá kijára ratt felé felé vezet ezetet ett. t. Szó Szó se róla róla,, van, an, min min eltöprengenem. Hegyezd a füled, Alekszej Bikov! Semmit sem értek. Egyébként Krajuhin és Jermakov nem olyan emberek, akik valamit ől is megijednek megijednek... ... Az ilyenekne ilyeneknekk nagy bátorság bátorságra ra van szükségük szükségük ahhoz, hogy meghátráljanak... Miről is van hát szó?" Pontot téve a leírtak után, s a füzetet gondosan visszarakva tábori táskájába, Bikov a társalgóba indult. Jurkovszkij, Dauge és Szpicin már ott voltak voltak.. Johan Johanics ics a Vénusz Vénusz térkép térképét ét szánt szántott ottaa ujjáv ujjával, al, Jurkov Jurkovszk szkijij pedi pedigg hev heves vitá vitátt foly folyta tato tott tt Szpi Szpici cinn nnel el,, mely melyne nekk lény lényeg egét ét Biko Bikovv kezd kezdet etbe benn képt képtel elen en volt volt meg megérte érteni ni.. Úgy Úgy érez érezte te,, hogy hogy szám számár áraa felfog felfoghat hatatl atlan an dolgo dolgokról król van szó, szó, mivel mivel a vitáz vitázók ók a tenzo tenzorsz rszámít ámítás ás fegyvertárából való fogalmakkal operáltak, s egyre-másra a különféle klasszikusoktól vett idézetet zúdítottak egymásra, ami mellesleg nem tette különösebben világossá az ügyet. Néhány megjegyzésük azonban nagyon érdekes és a szokványostól eltér ő volt, s néhány perc múlva már Bikov is egy karosszékben terpeszkedett a könyvespolcnál, s félelmeir ől elfeledkezve, mohón hallgatta őket. - Ez a megközelítés óhatatlanul a newtonizmus ingoványába taszít replikázott Jurkovszkij. - Hiszen ez majdnem ugyanaz, mintha a tér abszolút voltát hirdetné. Istenem, mire tanítottak téged! - És Lorenz következtetései? - És a tények, a töméntelen tény! Te pedig veszed a bátorságot, és elv elveted eted ezt! ezt! S mik mikor?! or?! Majd Majdne nem m száz száz évv évvel a rela relatitivvitás itásel elmé méle lett megalkotása után... - Lorenz Lorenz megáll megállapí apítás tásait ait nem szánd szándéko ékozo zom m vitatn vitatnii - védek védekeze ezetttt Bogdan. - S ne hidd magadról, hogy te vagy Einstein elméletének egyetlen követő je és védőszentje. Csak azt akarom mondani, hogy... - Hallgassuk, hallgassuk meg! - Tehát: a technika mai állása mellett még messze vagyunk attól, hogy ogy a gyakor akorla latb tban an is össz összeü eütk tköözzünk ünk a rela relatitivvitá itáselm selmél élet et következményeivel... következményeivel... természetesen t ermészetesen a mi szakmánkban. szakmánkban. - Vagy úgy! - Igen, úgy, - Messze vagyunk? - Messze. A világűr a bolygóközi űrhajós számára világűr. Egynemű, üres közeg. - Ha nem számítjuk a meteoritokat - vetette közbe hangját fel sem emelve Dauge. - Igen, üres közeg: Közel tíz éve repülök, s valami különös oknál fogva fogva még egyetle egyetleneg negys yszer zer sem kellett kellett a számí számítás tásaim aimban ban javítá javítást st tennem a relativitáselmélet kapcsán. Elhallgattak, egymást nézték, mint a kakasok, mielőtt birokra kelnek. - Akk Akkor azt azt mond monddd meg meg, kérle érlekk - kez kezdte behí behízzelg elgő hangon Jurkovszkij -, hallottad-e a Vejánra küldött expedíció beszámolóját? - Hová? - A Vejá Vejánh nhoz oz.. .... Nem Nem hall hallot otta tad? d? S először ször hall hallod od ezt ezt a neve nevet? t? Szomorú dolog, Bogdan!
- Mi is ez a Veján? - kérdezte Dauge. - A Veján apró bolygó, pályája a Merkúr pályáján belül helyezkedik el. A Naptól való átlagos távolsága közel tízmillió kilométer. Miután ilyen közel van a Naphoz, gyors ütemben változik g őzzé, s azt hihetnénk, hogy száz év múlva egészen elpárolog... Valóban nem hallottál róla? fordult Jurkovszkij ismét Bogdanhoz. Bogdan a fejét ingatta. - Akkor hallgasd meg, mit mesélt tavaly Fegya. S készülj fel rá, hogy szégyenben maradsz. maradsz. Mert Fegya, aki részt vett ebben az expedícióban, ezt mesélte: „Ekkora távolságra a Naptól nem becsülhettük le azokat a még ismeretlen fondorlatokat, melyekkel a nagy erejű gravitációs tér meglephetett bennünket." Voltak ilyen fondorlatok, s ez majdnem az expedíció életébe került. Bizony úgy... - Jól van, meséld el. - Ide figyelj! List képtelen volt közvetlenül közel kerülni ehhez a bolygóhoz, a pályáját viszont elég pontosan meghatározta. S ekkor érte az első váratlan meglepetés: a mieink egyáltalán nem ott találtak a bolygóra, ahol pedig List számításai szerint lennie kellett volna. - List tévedett - dünnyögte Bogdan. - Tegyük fel. S hogy ne süljenek meg, a parancsnok tükörerny ővel szerelte fel a bolygórepülőt. Kezdetben minden rendben ment. A kis bolygót felfedezték, s az árnyékába igyekeztek. A bolygó kicsi, tojás formájú szikladarab, vaskristály, melynek mindössze néhány kilométer az átmérő je. Gyorsan forog, és ezért nem tud lehűlni, a mieink azonban abba bban remé remény nyke kedt dtek ek,, hogy ogy sik sikerül erül a Nap Nap elől mög mögéje rej rejtőzve megfigyeléseket folytatniuk. De nem így történt... - Jurkovszkij hatásos szünetet tartott, majd diadalittasan Szpicinre pillantott. - Űrhajójuk minél közelebb jutott a Naphoz, annál több, újabb és újabb különös jelenség lepte meg őket. A Nap váltogatta színét, sötétedett és vörösbe ment át, méretei szemmel láthatóan jóval gyorsabban n őttek, mint ahogy ezt a távlat törvényei indokolták volna. És végül - újabb diadalittas pillantást vetett Szpicin felé - egyszerre két oldalról melegítette és világította meg őket. Nem volt árnyék. Fjodor azt mondta, ez borzalmas. Az űrhajó szinte hozzáért a Veján felizzított felszínéhez, mégsem volt árnyék! A hatalmas, elviselhetetlen hőséget árasztó Nap mintha minden oldalról körbefogta volna az űrhajót. S ott, ahol pedig nem kellett volna lennie, az ellenkező oldalo oldalon, n, ugyanol ugyanolya yann forrón forrón és tompán tompán világí világított tott az egész egész égboltot befedő, bíborvörös folt... - Délibáb... - tételezte fel határozatlanul Bogdan. - Délibáb a semmiben! Délibáb, mely perzsel, és protonáradatot bocsát ki magából! No, rendben, legyük fel. S az, hogy az űrhajó összes giroszkóp giroszkópberend berendezés ezésee felmondta felmondta a szolgálat szolgálatot, ot, ez szintén szintén a délibáb délibáb szám számlá lájá jára ra íran írandó dó?? S az, az, hogy hogy mind minden en kron kronom omét éter er,, bele beleér értv tvee a közö közöns nség éges es karó karórá ráka kat, t, pont pontos osan an husz huszon onhá háro rom m perc percet et kése késett tt a visszatérés után, ez is a délibáb eredménye? Bogdan hallgatott. - És mégis mivel magyarázzák ezt? - kérdezte Bikov. - Magától ától érte értettődően azzal, hogy ilyen közel a Naphoz a vonzásmező eltorzult, s megváltoztak az „abszolút" tér- és id őviszonyok. Csupán egy dologgal vigasztalhatod magad - Jurkovszkij színpadiasan
Bogdan felé nyújtotta kezét. - Ezeket a jelenségeket még az einsteini relativitáselmélet sem magyarázza. A tény azonban tény marad: a tér nem „egys „egyszer zerűen tér" tér",, amel amelyr yről oly oly könn könnyyelm elműen papo papoltá ltáll nekü nekünk nk félórával ezelőtt. Legyenek bizonyság erre Fegya ősz hajszálai, akinek csupán ötödik, hatodik kísérletre sikerült elkormányoznia az űrhajót a Vejántól. Jurkov Jurkovsz szkij kij elhall elhallgat gatott ott,, feláll felállt,t, s fütyöré fütyörészv szvee járkál járkálni ni kezdett kezdett a társalgóban. Bikov kétségbeesetten törte a fejét, mit jelenthettek ezek a különös szavak, hogy „a tömegvonzás megváltoztatta az id őt és a teret". Alighogy erőt gyű jtött magában, hogy feltegyen egy kérdést, Dauge, aki egy percig gúnyosan méregette Jurkovszkijt, véget vetett a vitának. - Vlag lagyimir imir,, elé elég volt olt a fec fecseg segésb ésből! Terí Teríts ts,, s hív hívd Anat Anatol olijij Boriszovicsot. Ideje vacsoráznunk. Vacsora után, Krutyikovot kivéve, mindnyájan az asztalnál maradtak, ő átvette az ügyeletet. Jermakov kissé álmosan, de mint mindig, simára fés fésült hajjal és fes feszes tartásban üldögélt egy apró, vékony porceláncsésze mellett, s élvezettel szürcsölgette a forró kávét. Bogdan és Jurkovszkij szokás szerint tréfálódz-tak, diákéveik humoros epizódjait eleve elevenít nített ették ék fel. fel. Dauge Dauge komoly komolyan an és figyelme figyelmesen sen kevert kevert valami valamilye lyenn fantasztikus italt tucatnyi, különböző gyümölcsléből. Puha, tompa fény öntötte el a társalgót, minden állandó, kényelmes, nyugodt volt, s Bikov immár század-szőr gondolt arra, mennyire nem illik ez az idill ahhoz a fémdobozhoz, melyen őrült sebességgel hagyják maguk után a fekete pusztaság kilométer-millióit. - Min töprengsz, Alekszej? - kérdezte Dauge. Bikov bűntudatosan elmosolyodott. - Csak sak úgy úgy, tud tudod.. od.... elra elraggadta adtakk a gond ondolat olatook! Üldög ldögéélünk lünk,, teázgatunk... Egyáltalán nem így képzeltem el. - Ugy Ugyan, an, hát hát hog hogyan képz képzel elte tedd el? el? - Johan ohanlc lcss kom komiku ikusan san csodálkozott. - Aha, könyvekből? Vagy újságcikkekből? - Legalább azokból... Jurkovszkij fellengzősen kontrázott: - A hős űrhaj rhajós ósok ok bátr bátran an lekü leküzd zdik ik az isme ismere retltlen en út mind minden en nehézségét, s félelmet nem ismerve fogadják a veszélyeket... - Igen... valahogy így. Azután vártam a súlytalanságot és mindenféle új kalandot. - Ne kísértsd az istent! - Nem-nem, tudom, hogy egy állandó gyorsulással haladó űrhajóban nem köszönthet be a súlytalanság állapota. Mégis, nekem ez olyan kiábrándító volt. Bogdan és Dauge kacagásban törtek ki. - Higgye el, Alekszej Petrovics - mondta komolyan Jurkovszkij -, a súlyta súlytalan lanság ság állapo állapotát tát kiküsz kiküszöbö öbölve lve lényeg lényegese esenn kénye kényelme lmeseb sebbb az életünk. Hiszen magának most szerencséje van. Emlékszem egy esetre, hat éve a Holdra tartottunk. S velünk jött, szintén első útjára, egy bizonyos bizonyos szakért szakértő. No, nem éppen sivatagi szakért ő volt, csupán a szelenográfia jeles ismerő je. Már jó ideje irt a Holdról, tanulmányozta, vitázott róla, csak addig még soha nem járt rajta. Félt a repüléstől. Hát... ilyen az élet... - Gluzkinról van szó? - kérdezte Dauge.
- Róla Róla,, igen igen,, Gluz Gluzki kinró nróll - moso mosoly lyodo odott tt el Jurk Jurkov ovsz szki kij.j. - Tehá Tehát, t, starto startoltu ltunk. nk. Repülü Repülünk. nk. Kikapc Kikapcsol soltuk tuk a reakto reaktort, rt, s kisza kiszabad badíto ítottuk ttuk az utasokat az amortizációs rekeszekb ől. Mindenkinek rendkívül érdekes volt a súlytalanság, új élmények és a többi. Ez a Gluzkin is vidám volt, noha egy kissé sápadtnak t űnt. Úgy két óra múlva odaúszik hozzám, s megkérdezi: „Elvtárs, hol van itt a mellékhelyiség?" Én pedig ugye, elfelejtettem, hogy újonc. „Menjen - mondom neki - végig a folyosón, s jobbra az utolsó ajtó." S többet nem mondtam neki. Ő pedig, szívbéli barátunk, elindult. Most már mindenki mosolygott: Dauge, Bogdan, sőt még Jermakov Is. Bikov elkomorodva hallgatta. - Nos, bezárkózott - oda, ahogy illik - folytatta Jurkovszkij. - Elmúlik öt perc, tíz perc, negyedóra, nem jön elő! Majd megjelenik... tetőtől talpig nedvesen. Káromkodik, felhőként röpdösnek körötte a különféle szín ű és szagú buborékok... Mi pedig, ki hová tudott, menekültünk előle. Teljes erőre állí állítot tottu tukk a venti ventillllát átor orok okat at,, s nagy nagy nehe neheze zenn kipu kipuco coltltuk uk a folyo folyosó sót. t. Káromkodott a szegény holdkutató, de nem volt mit m it tenni! Én is égek még most is, ha rágondolok. És akkor még nők is voltak velü velünk nk.. Hát Hát néha néha ilye ilyenn tréfá tréfáka katt űz velünk velünk a súlyta súlytalan lanság ság,, Aleksz Alekszej ej Petrovics! - zárta le ünnepélyesen Jurkovszkij. Jurkovszkij. - Igen, a súlytalanság általában a vártnál kevesebb örömet okoz erősítette meg Dauge, amikor a nevetés elcsitult. - Amíg kitanulod, hogyan viselkedj, alaposan megszenvedsz... - Emlékszem - vette át a szót Bogdan -, ahogy az egyik... - Várjatok csak! - szakította őket félbe Jermakov. Alig Alig hall hallha ható tó,, véko vékony ny hang hang szűrődött dött át felü felülr lről, hol hol halk halkul ult, t, hol hol hullámszerűen erősödött södött,, akár akár a szúny szúnyogog-züm zümmög mögés és a sátorb sátorban. an. S Bikov látta, hogyan fehéredik el lassan Jermakov, hogyan sápadt el s vált vált liláv liláváá Daug Daugee arca arca,, Szpi Szpici cinn tágr tágraa nyito nyitott ttaa szem szemét, ét, Jurk Jurkov ovsz szki kijj pofacsontján pedig kidagadtak az izmok. Mindnyájan fölfelé bámultak. Bikov megfordult. Közvetlenül a mennyezet alatt, a bőrborítás rborítás steppelt steppelt varratában pulzált az égőpiros piros lámpa. lámpa. Száraz Száraz koppa koppanás nással sal hullott hullott a padl padlór óraa egy egy pohá pohár, r, söté sötétt folt folt terje terjedt dt szót szót az abro abrosz szon on.. S ebbe ebbenn a pillanatban fülsiketítő csöngetés töltötte be a társalgót. A mennyezetet, az arcokat, kezeket, az abroszt vészjósló, málnaszínű fény árasztotta el. - Sugárveszély! - üvöltötte Bikov füle mellett egy is meretlen hang. Biko Bikovv megb megbab abon onáz ázva va mere meredt dt a görc görcsö sössen felfel-fe fellllob obba banó nó jelzőlámpára, mely a falból el őmeredő ujjra emlékeztette. „Csinn, csinn, csinn!" - erőlködött a jelzőcsengő. Az ajtó kitárult, s Krutyikov jelent meg a küszöbön. - Sugárveszély! - kiáltotta. Megnyúlt Megnyúlt arcát arcát izzadságc izzadságcseppe seppekk borították. borították. Jermakov, Jermakov, ajkát alig szétfeszítve, nyugodtan válaszolt neki: - Látjuk és halljuk. - Miért, honnan? - dünnyögte Bogdan. Jurkovszkij vállat vont. - Értelmetlen kérdés. - Nem, Nem, semm semmik ikép éppe penn sem sem érte értelm lmet etle len! n! - jegy jegyez ezte te meg meg szin szinte te fuldokolva Dauge. - Talán még van időnk, hogy védekezzünk... védekezzünk...
- Űrruhával? - Legalább azzal! - Ostobaság - jegyezte meg meggyőződéssel Bogdan. – Hiszen áthatolt a burkolaton és a védőrétegen... „Csinn, csinnn, csinnnnn..." - Ez elől nem bújhatsz el - suttogta Krutyikov. Dauge keserűen elmosolyodott. - Ugye - jelentette ki. - Hát akkor várni fogunk. Krutyikov kimért ünnepélyességgel emelte fel a leesett poharat, s leült Jermakov és Bikov között. - Legalább száz röntgen - jegyezte meg Jurkovszkij. - Több - licitálta felül Bogdan. - Száz Százöt ötve ven. n. Ki ad több többet et?? - Daug Daugee felk felkap apot ottt az aszt asztal alró róll egy egy teáskanalat, s remegő kezekkel görbítgetni kezdte. - Becsszóra, érzem, ahogy belém vágódnak a protonok! - Érde Érdeke kes! s! Soká Sokáig ig fog fog ez még még tarta tartani ni?? - doho dohogo gott tt Jurk Jurkov ovsz szki kijj hunyorogva, s a jelzőlámpát figyelte. - Ha öt percnél tovább tart, akkor úgyis mindegy. - Eddig két perc telt el - jegyezte meg halkan Jermakov. Krutyikov Krutyikov megigazítot megigazította ta kezeslába kezeslábasa sa gallérját, gallérját, behúzta behúzta a mellén szétnyíló cipzárat, s a pipája után kotorászott a zsebében. „Csinn, csinnn, csinnn..." - „A halál záporában ültek, s elbűvölő zenét hallgattak" - szavalta Jurkovszkij. - Ide figyeljetek, nem lehetne kikapcsolni ezt a szörny ű csörömpölést? Nem szoktam hozzá, hogy így haljak meg. „Csl „C slnn nnn, n, csin csinnn nn,, csin csinnn nnn. n..." .." Daug Daugee végü végüll is eltö eltört rtee a kana kanala lat, t, s darabjait az asztalra hajította. Mindnyájan rámeredtek. - A sugá sugárt rtám ámad adás ás els első áldoza áldozata ta - állapí állapítot totta ta meg Jurko Jurkovsz vszkij kij.. Johanics, légy oly szíves, s dugd a kezed a zsebedbe! Bikov összehúzta a szemét. Még pár perc, és mindennek vége? S ami a legszőrnyűbb, nem tehetsz semmit, semmit... A csöngetés hirtelen megszakadt. A piros jelz őlámpa kialudt. Csend. Soká Sokáig ig ülte ültekk néma néma csen csendb dben en,, mocc moccan anni ni sem sem merte mertek, k, túls túlság ágos osan an megdöbbe megdöbbentek ntek ahhoz, ahhoz, hogy örüljenek. örüljenek. Végül Végül Jurkovszk Jurkovszkijhoz ijhoz fordulva fordulva Jermakov szólalt meg elsőnek. - Mégiscsak bohóc maga, Vlagyimir Szergejevics. Nagy poz őr... Daug Daugee ideg ideges esen en felne felneve vetet tett. t. Kruty Krutyik ikov ovot ot elka elkapt ptaa a csuk csuklá lás, s, s fintorogva a szódavizes szifon után nyúlt. - Elnézést, Anatolij Borlszovics! Bevallom, valóban kissé az vagyok szaba szabadk dkozo ozotttt Jurkov Jurkovsz szkij kij.. – Fiatal Fiatal koromb koromban an egy amat amatőr színjátsz színjátszóó csop csopor ortt tagj tagjaa volta oltam. m... .. Hőssze sszere relm lmes es!! - ízül ízülete eteitit megr megrop opog ogtat tatva va kinyújtózkodott. - Bízzunk benne, hogy mindez következmények nélkül marad. Az én számlámon enélkül is töméntelen röntgen van. Bikov elképedve forgatta a fejét. - Valóban csak két percig tartott az egész? - hitetlenkedett. - Nos, barátaim - szólalt meg tompán Jermakov, s felállt. - Vegyük úgy, hogy az incidens véget ért. Most haladék nélkül lássunk hozzá a belső védőréteg ellenőrzéséhez!
- Nézz Nézzee meg meg az embe ember! r! Hisze Hiszenn ilye ilyesm smii jó ha tízé tízéve vente nte egys egysze zerr előfordul! - dörmőgte Krutyikov. - Mellesleg, szerintetek ml okozhatta ezt? - Még egy sündi sündiszn sznóó is megérte megértené: né: kozmik kozmikus us sugárz sugárzás ás - felelt feleltee Jurkovszkij. - Remek, ha így volt. Én pedig szánom-bánom bűnömet, már arra gondoltam, hogy a reaktor véd őburka sérült meg. Bogdan az órájára pillantott. - Én vagyok az ügyeletes, Anatolij Boriszovics. Ideje, hogy adást küldjünk a Földre. Közöljük velük? - Nem! - vágta el szavait szárazon Jermakov. - Semmi értelme hiába nyugtalaní nyugtalanítani tani őket. Adja le a szokásos „minden rendben"-t. S még valami: kérem, hogy mindenki sorban menjen be az orvosi szobába, hogy beoltsák és dezaktivizálják. Dauge az els ő. Utána pedig alaposan ellenőrizni kell a védőréteget. - Egyelőre pedig megengedhetünk magunknak egy csésze kávét! jegyezte meg vidáman Krutyikov. - Nézd csak, egészen elhűlt! Aljosa, légy szíves, kapcsold be... - S ennek ellenére a h ős űrhajósok bátran leküzdik a nehézségeket jegyezte meg Bikov Jurkovszkijra Jurkovszkijra pillantva. Jurkovszkij felszabadultan elnevette magát. - Ezek Ezek nem nem nehé nehézzsége ségek. k. Ez csup csupán án egy egy kis kis halá halálflfél élel elem em.. A nehé nehézzsége ségekk még még hátr hátrav avan anna nak. k. Ezt Ezt gara garant ntál álom om,, ahog ahogyy Kraj Krajuh uhin in mondaná. Vészjel A kozmikus támadás rejtélyére csak néhány órával kés őbb derült fény. Jermakov óvatosan fogalmazott kérésére közöltek egy részt a krimi aktinográfiai obszervatórium jelentéséből, s ebből kiderült, hogy éppen abban a pillanatban, amikor a Hiusz legénysége a halálos mennyiség ű sugárzás hatása alatt a halálra készült, a Nap felszínén hatalmas erejű gázkitörést észleltek, olyan jelenséget, ami egyáltalán nem ritka, s elég jól ismerik. A hidrogénatom magjainak sűrű sugara - protonok voltak kolosszális sebességgel száguldott a térben, s rázúdult az útjába kerül ő űrhajóra. A protonoknak csupán egy része tört át a titánötvözet páncélon, amit még az „abszolút tükör" felülete is erősített, a vastag védőburokban töméntelen kegyetlen er ővel sugárzó gamma-forrást képeztek, s ezek számá számára ra gyako gyakorla rlatil tilag ag nincs nincs akadá akadály. ly. A gammagamma-sug sugara arakk hatott hatottak ak a jelzőberendezésekre és a mutatókra, s mindjárt az út legelején majdnem elpusztították az expedíciót. Jóval veszélyesebb volt ez, mint a találkozás meteoritokkal. Ha a proton bombázás még egy negyedóráig tart, a Hiuszon nem marad egy egyetle etlenn elev eleven en léle lélekk sem. sem. Ily Ilyen erősségű gamma-sug gamma-sugárzás árzás jóval rövi rövide debb bb idei ideigg Is komo komoly ly kell kellem emet etle lens nség égek eket et okoz okozha hato tott tt voln volnaa a legény legénység ségnek nek:: egy-ké egy-két,t, korább korábban an már sugárb sugárbete etegsé gséget get szenv szenvede edetttt űrhaj rhajós ós felté feltétle tlenü nüll megb megbete etege gede dett tt voln volna. a. Szer Szeren encs csér éree Jerma Jermako kovv rendelkezésére álltak a legújabb készítmények, amelyeket egy biofizikai
kutatóintézet juttatott el a bizottságnak. A szervezetbe juttatva teljesen vagy agy szin szinte te telj teljes esen en megs megszü zünt ntet etté tékk a nem nem túl túl súly súlyos os radi radioa oakt ktív ív fertőzések következményeit. következményeit. - Hallottam Ilyen esetekről - jegyezte meg Bogdan, amikor Jermakov felolvasta a rádiótáviratot. - Azt hiszem, pontosan így pusztult el tizenöt évvel évvel ezel ezelőtt egy egy néme némett üzem üzeman anya yagg-sz szál állít lítóó űrhaj rhajó. ó. Ha visz iszont ont a napkitörések ilyen gyakoriak, miért találkozunk Ilyen ritkán ezekkel a foton-szökőkutakkal? - Nagyon egyszerű - felelte Jurkovszkij. - Én még azt Is mondanám, nagy nagyon on furc furcsa sa,, hogy hogy egyá egyáltltal alán án talá találk lkoz ozun unkk velü velük. k. A proto protons nsug ugár ár meglehetősen keskeny kötegben terjed, s jelentéktelen annak esélye, hogy beleütközünk. - Szóva Szóvall szere szerencs ncsénk énk volt volt - sóhajt sóhajtott ott Dauge. Dauge. - Undorí Undorító tó állapo állapot,t, amikor ilyen hétköznapi módon gyilkolnak meg, és semmit nem tehetsz ellene. ellene. Aztán pedig... ki nem állhatom állhatom az injekciókat, injekciókat, s ettől a ráadástól borzasztóan fáj a derekam. - Még a különleges védőruha sem segített volna? - érdeklődött Bikov. - Ugyan, miféle védőruha segíthetne!... – Dauge legyintett. - Ettől, Alekszej, semmiféle védőruha nem ment meg. Tízmilliárd elektronvoltnyi energia! Szerencsére már túl vagyunk rajta... - Még nem vagyunk túl - jegyezte meg Jermakov. - Hát ez meg mi? - A parancsnoki fülkében még most is jeleznek a műszerek. Jurkovszkij idegesen feléje fordult. - Villognak? Jermakov bólintott. - Villognak, az ördög vinné őket! - erősítette meg Bogdan. - Erősen? - Nem Nem olya olyann vesz veszély élyes es,, talá talánn egy egy száz század adrö röntg ntgen en lehe lehet. t. Mégi Mégiss villognak... - Tehát a kitörés még nem ért végett... Hiszen éppen a protonsugár tengelye mellett repülünk... Dauge gondterhelt arccal töprengett. - Ez nem magyarázat! - Jurkovszkij, mint a tanár, aki tanítványa hibáját korrigálja, a fejét csóválta. – A Nap forog, s a kitörés helye már régen oldalvást került volna. Nem, itt valami másról van szó... - Irányított rádiósugarak - mondta Jermakov. - Hát persze! - örvendezett Dauge. - Ezt várhattu ttuk is. A prot proton onbo bomb mbáz ázás ás hatá hatásá sára ra a Hius Hiuszz vast vastag ag falán falának ak egye egyess atom atomja jaii radioaktívakká váltak, ennyi az egész... - Még hogy „ennyi az egész"! Mennyi vesződés lesz még vele... - Nem hiszem - vetette ellen Szpicin. - Hiszen a sugárzás nem túl erős, nem haladja meg a megengedett értéket. - Még jó, hogy felülről betakar bennünket a Fiú - vette Bikov a bátorságot, hogy ő is beleszóljon az eszmecserébe. - Igen Igen,, a Fiú. Fiú... .. - Jerm Jermak akov ov elgo elgond ndol olko kozzott. ott. - Hisz Hiszen en a Fiú Fiú Is megfertőződhetett. Kellemetlen lenne. - Kimenjünk a világűrbe? - javasolta Jurkovszkij. - Majd csak azután, hogy a tükörrel a Nap felé fordulunk. Körülbelül egy nap múlva.
- Rágondolni is rossz - jegyezte meg Dauge, aki még mindig az átéltek hatása alatt állt -, mi lett volna, ha ez a szörnyűség még néhány percig eltart; mindnyájunkkal végez! A Hiusz halott legénységgel repült volna tovább! - És úgy ötven óra múlva mint felizzott felh ő csapódtunk volna a Napba... - Halott bolygóközi űrhajó, halott legénységgel... legénységgel... - Bogdan Bogdan Jermak Jermakovr ovraa pillan pillantot tott.t. - Ugye, Ugye, vannak vannak ilyene ilyenek, k, Anatoli Anatolijj Boriszovics? - Bolygóközi „Bolygó Hollandi"-k... - Mi történt velük? - érdeklődött érthető kíváncsisággal Bikov. - Különb Különböz öző okai voltak voltak... ... Más bolyg bolygókr ókról ól behurc behurcolt olt beteg betegség ségek, ek, napkitörések, mint amilyen ez volt... A beszélgetés ezzel véget ért. Az űrhajón az élet folyt tovább a szokásos medrében. Jermakov megfigyelés alatt tartotta a fotontechnika működését, s a navigátorral közösen az új űrhaj rhajóz ózás ás vala valamil milye yenn prob problé lémá májá jánn dolg dolgoz ozta tak; k; a geológusok századszor vizsgálták felül a Golkonda kutatási programját; Biko Bikovv aszt asztro ronó nómi miai ai köny könyve veke kett olva olvaso sott tt,, Bogd Bogdan an Szpi Szpicin cin minde mindenn szabadidejében a rádiókészülékkel bajlódott. Egyszer mindnyájukat behívta a fülkéjébe. f ülkéjébe. - Hallgassátok! - kérte őket, s boldogan mosolygott. - A Mars beszél, a Homok-kikötő. Az adás nekünk szól. - ... nagyon rövid Ideig - csicseregte egy vidám, vékony női hang. - S íme, a Középső-hegygerinc láncaitól elzárt, a hideg viharoktól védett völgy völgyben ben sekély sekély vizű tavak tavakra ra és tága tágass réte rétekr kree lelt leltün ünk, k, akár akár egy egy gyer gyermek mekme mesé sébe ben. n. Ó, kedv kedves es bará baráta tain ink, k, ha láth láthat atná náto tokk mind mindez ezt! t! Kapa Kapasz szko kodj djan anak ak fel fel az egyi egyikk kis kis domb domb tete tetejé jére re,, s megl meglátj átják ák a tó mozdul mozdulatl atlan, an, lila lila tükrét tükrét,, a szoka szokatla tlanul nul hossz hosszúú szárú szárú,, naranc narancssz sszín ínű fűszőnyeget, a hatalmas, élénkzöld virágokat, fölöttük pedig a sötét, iboly ibolyasz aszín ín égbolt égboltot. ot. A legsz legszíve íveseb sebben ben letépt letéptük ük volna volna magunk magunkról ról a szkafandert... Bikov látta, ahogy társai arcán az öröm és a lelkesedés küzdött a hite hitetltlen ensé ségg ggel el,, ajku ajkukk önké önként ntel elen enül ül bold boldog og moso mosoly lyra ra húz húzódot ódott, t, szemükben puha, meleg fény gyúlt ki. - Ez a Mars! - suttogta Dauge. - Fiúk, gondoljátok csak meg, ez lenne a Mars, a halott Mars! -...Ezt a völgyet Hiusz-völgynek kereszteltük el tiszteletetekre, Nem tudunk vizet hozni nektek tavaiból, virágokat szakítani mez őiről, sőt, sajnos még megmutatni sem tudjuk, viselje azonban, merész barátaink, a ti nevetek teket! Úgy... Még egy percet.. t... Ideje befej fejeznünk. Visz Viszon ontltlát átás ásra ra,, sok sok sike sikert rt kív kívánun ánunkk mind mindny nyáj ájat atok okna nakk - Anat Anatol olijij Jermakovn Jermakovnak, ak, Vlagyimir Vlagyimir Jurkovszk Jurkovszkíjnak, íjnak, Mihail Mihail Krutyikov Krutyikovnak, nak, Bogdan Bogdan Szpic Szpicinn innek, ek, Grlgor Grlgorijij Daugén Daugénak ak és termés természe zetes tesen en neked neked is, Aleks Alekszej zej Bikov... Ezen a napon Jurkovszkij, Dauge és Szpicin egymás szavába vágva sokáig beszélgettek marsbéli kirándulásaikról. A repülés ötvenötödik órájában Jermakov bejelentette, eljött az ideje, hogy a Hiuszt tükrével a Nap felé fordítsák, s megkezdjék a fékezést. Az
űrhajó rhajó
sebess sebessége ége ekkorr ekkorraa elérte elérte a másodp másodperc ercenk enként éntii ezerké ezerkétsz tszáz áz kilo kilomé méte tert. rt. Az ezt ezt köve követtő negy negyve venn óra óra sorá soránn a Hius Hiuszz a Napho aphozz viszonyítva fordított irányú gyorsulással kellett, hogy haladjon, hogy nulla sebességgel jusson el a Vénusszal való találkozási ponthoz. Dauge mindezt sietve magyarázta Bikovnak, miközben a legénységi társalgót felkészítették a fordulóhoz: kiszabadították a könyvszekrényt és a tála álalószekrén rényt, mindent elvittek tek, ami lees eeshetett vagy elmozdulhatott a helyéről. Majd a parancsnoki fülkéből adott parancsra mindnyájan odaszíjazták magukat karosszékeikhez. karosszékeikhez. Bikov valami olyasféle érzést várt, amit a Fiú próba-útjának idején átélt, azonban minden jóval egyszerűbben történt. Szpicin hihetetlen pilótaképességeinek köszönhet ően az űrhajó lágyan és gyorsan fordult meg. meg. Az alig alig egy egy máso másodp dper erci cigg tartó tartó súly súlytal talan ansá sági gi álla állapo pott szint szintee észrevétlen maradt számukra. A legénységi társalgóban ülve csak azt tapasztalták, hogy a padló kicsúszott alóluk, egy pillanatig függőleges helyzetbe került, majd lágyan ismét visszatért a helyére. A Hiusz reaktorgyűrűivel a Nap felé fordulva száguldott előre, a fotonhajtómű változ változatl atlanu anull működöt ködött,t, másodp másodperc ercenk enként éntii tízmét tízmétere eress értékű, állandó gyorsulást biztosított, az űrhajó sebessége azonban a Naph Naphoz oz visz viszony onyít ítva va most most fokoz fokozat atos osan an csök csökke kent nt.. Ebéd Ebéd után után Biko Bikovv figyelmeztette Jermakovot, hogy ellenőrizni kellene, hogy a Fiú milyen radioaktív sugárzást szenvedett. - Azonkívül - tette hozzá -, noha nincs okunk, hogy kételkedjünk abba abban, n, mily milyen en szil szilár árda dann rögz rögzít ítet etté tékk a járm jármű szállító szállítókonté konténeré nerétt a Hiuszhoz, mégsem árt megnézni, nem sérült-e meg valami a forduló közben. Ki kell menni s meg kell nézni. - Már régen meg kellett volna tenni - dünnyögte Jurkovszkij. Jurkovszkij. - Kimenni és megnézni? - Jermakov hunyorintott. - Nem hinném, hogy ez olyan egyszer ű lenne... - Hiszen a korábbi űrrepülések során jó néhányszor kimentünk a világűrbe... - A régebbi űrrepülésekkor természetesen. Most viszont arról van szó, hogy olyan űrhajóból lépjünk ki, amely gyorsulással repül. - Hm... - Jurkovszklj töprengőn harapdálta az ajkát. - Képzeljétek el, mi történik veletek, ha elszakadtok tőlünk? - folytatta Jermakov. - A Hiusz Hiusz elszá elszágul guld, d, te pedig pedig a plazma plazmarob robban banás ás fókusz fókuszpon pontjá tjába ba kerülsz - jegyezte meg Dauge. Bikov határozottan előrelépett - Anatolij Borlszovics, engedje meg nekem! - kezdte. - A Fiú az én gondom, én felelek érte. - A Bolygóközi űrrepülő utasítás tizennyolcadik pontja: „Útközben tilos az utasokat kiengedni az űrhajó fedélzetér fedélzetéről" - idézte gyorsan Jurkovszkij. - Úgy van. Ez törvény - bólintott Dauge. - De én nem nem vagy vagyok ok utas utas!! - tilt tiltak akoz ozott ott Biko Bikov, v, s felh felháb ábor orod odot otta tann pillantott barátjára. - Egy pillanat - szólt közbe Jermakov. – Alekszej Petrovics, nekem valóban nincs jogom kiengedni önt. Nincs elég gyakorlata, tapasztalata... De ez még mind nem lényeges, ha lenne, akkor sem engedném ki:
bármilyen szerencsétlenség esetén nem lenne kivel helyettesíteni magát a Fiún... - Ráadásul azt Is kockáztatjuk, hogy elveszítünk egy ilyen remek szakácsot... - sóhajtotta képmutatóan Jurkovszkij. Bikov egy hideg pillantást vetett a „Szépfiú"-ra, de nem válaszolt, majd ismét Jermakovra függesztette tekintetét. - A fotonreaktort kikapcsoljuk, úgyhogy semmiféle kockázat nem lesz - folytatta a parancsnok.., (Jurkovszkij arca megnyúlt.) - Ami pedig a felelősséget sséget illeti, itt az űrhajón mindenért, a legénységért és a teherért, én felelek. Nem erről van tehát szó. Szpicin most ügyeletes, Krutyikov pihenni készül. Mellesleg Mihail Antonovicsot sem lenne túl hasznos kiküldeni. Nagyon Is súlyos egyéniség egy ilyen vállalkozáshoz. - Hm! - hümmögte fülig elvörösödve Krutyikov. - Akkor hát én maradtam? - kérdezte mosolyogva a „Szépfiú". - Vlagyimir Szergejevics valóban különleges iskolát végzett, s alapos gyak gyakorl orlat atra ra tett tett szer szertt a korá korább bbii utaz utazás ások ok sorá soránn - zárt zártaa le a dolg dolgot ot Jermakov. - Tehát vagy én, vagy Vlagyimir Szergejevics... - Tizenhatodik cikkely - szólt közbe tüstént Dauge -, „az űrhajó parancsnokának repülés közben tilos elhagynia az űrhajót". - Úgy ám, Ilyen a szabályzat! - kiáltott fel nevetve Jurkovszkij, és kiment. Bikov komoran lehorgasztotta a fejét, s félrevonult. - Ne sértődjék meg, Alekszej! - Dauge vállon veregette barátját. Mert itt, barátocskám, nem bátorságra van szükség, hanem gyakorlatra. - Nem túl nagy tudomány. - Nem? Mondd, a vákuumszkafanderről van valami fogalmad? - Miről? - A váku vákuum umsz szka kafan fande derr rről. A spec speciá iáliliss öltö öltözé zékr kről, amel amelyyben ben a világűrben dolgoznak. - Miért, a mi öltözékünkben nem lehet? - Ugyan, Alekszej! Úgy átfagynál benne, hogy utána kezed-lábad sem bírnád mozdítani. Láttad a felfújt űrruh rruhát át Kraj Krajuh uhin in dolgozószobájában? Bikov sóhajtott. - Úgy látszik, nem megy... Pedig de szerettem volna megnézni a ti „világűrötöket", természetben! - Semmi baj, Alekszej Petrovics! - Jermakov váratlanul gyöngéden pillantott Bikovra. - Még lesz módja természetben látni a világűrt. Viss Visszzatér atértt Jurk Jurkov ovsz szki kij,j, két két terj terjed edel elme mes, s, szür szürke ke zsák zsák alat alattt görnyedezett. - Lehet, hogy mégsem kapcsoljuk ki a fotonreaktort? - kérdezte, miközben ügyesen szétrakta a zsákok tartalmát, az áttetsz ő sisakot, a kettős oxigénpalackot és a többi felszerelést. f elszerelést. - Felté Feltétltlen enül ül kika kikapc pcso soljljuk uk.. Mell Melles esle leg, g, Alek Aleksz szej ej Petro Petrovi vics cs,, most most megismerkedhet a súlytalanság világával. Azt javaslom, ne hagyja el a társalgót, s ne tegyen hirtelen mozdulatot. - Nem értem... - Amint kikapcsoljuk a fotonreaktort, a gyorsulás megszűnik, s az űrhajó egyenletes mozgást végez, ha pedig nincs gyorsulás, akkor nincs súly sem.
- Vagy úgy! - Bikov arca felderült, s kezét dörzsölgette. - Nagyon érdekes... Különben bosszantott volna: részt vettem egy űrutazáson, és nem éltem át... - Készen vagyok! - jetentette Jurkovszkij. Az ajtóba ajtóbann állt, állt, tetőtől talpig talpig furcsa furcsa páncél páncélban ban,, mely mely rugalm rugalmas as fémgyűrűkből állt, s benne különös, emberfej ű ízeltlábúra hasonlított. A hóna alatt tartotta a cilinderszerű, áttetsző sisakot. Bikov már látott fényképen és filmen űrruhát, mégsem tudta megállni, hogy körbe ne járja Jurkovszkijt, s kíváncsian kíváncsian végig ne vizsgálja - Menjünk! - adta ki a rövid utasítást Jermakov. Bikov leült a fotelba, s tekintetével követte társait. A lábak dobogása elcsendesült a folyosón, s halkan csattant az ajtó. Majd Majd Daug Daugee kiál kiáltá tásá sátt hallo hallotta tta:: „H „Hov ováá erősíts sítsem em a köte kötele let, t, Anat Anatol olijij Boriszovics?!" Azután minden elcsendesedett. - Figyelem! - hallatszott a hangszóróból Szpicin hangja. S ebben a percben Bikov úgy érezte, mintha valami puhán a levegőbe emelné. Görcsösen markolta a karosszéket. Vékony sivítás hallatszott, hideg huzat futott végig az űrhajón. Bikov hangosat sóhajtott. Úgy Úgy láts látszi zik, k, semm semmii borz borzas aszt ztóó sem sem tört történ ént. t. Óvato Óvatosa sann elen elenge gedte dte a karosszéket, s felállt. Amikor Amikor úgy negyedóra negyedóra múlva Dauge, Dauge, Mihail Mihail Antonovic Antonovicss és a fehér, fehér, dérborította Jurkovszkij a fal mellett kiképzett, különleges fogódzókba kapas kapaszk zkodv odvaa vissz visszaté atért rt a legény legénység ségii társalg társalgóba óba,, Bikov Bikov vörös vörösen en és izza izzadt dtan an,, fejje fejjell lefe lefelé lé függ függöt öttt a leve leveggőben ben a karo kaross sszzék fele felett tt,, és hasztalan próbálkozott legalább ujjbeggyel hozzáérni. Jurkovszkij, amikor ezt meglátta, elégedetten felkiáltott, s közben elengedte a fogódzót, fejét a falba verte, majd ismét kiúszott a folyosóra. Dauge és Mihail Antonovics a nevetést ől fuldokolva a Fiú komoran mosolygó vezet ő je alá úsztak, s lábánál fogva a padlóra húzták. - Nos... hogy tetszett a... súlytalanság világa? - kérdezte könnyeit törölgetve Dauge. - Kipróbáltad?... - Kipróbáltam - felelte kurtán Bikov. - Figyelem! - hallatszott a hangszóróból. Amikor ismét bekapcsolták a fotonreaktort, s minden a helyére állt, Jurkov Jurkovsz szkij kij beszá beszámolt molt űrsétájának rsétájának eredménye eredményeiriről. A Fiút Fiút tart tartal alma mazó zó konté nténer ner radi radioa oakktív tív sugara arakat kat bocs bocsát át ki, de nem erősen, en, alig alig észlelhetően. A kötések nem szenvedtek sérülést, legalábbis kívülr ől nem, s ami voltaképp a legfontosabb volt, a konténer egy centiméterre sem mozdult el. - A Vénusz sarlóját szabad szemmel látni. A Nap körüli korona mintha mintha gyöngyfelh gyöngyfelhő lenn lenne! e! Mondj Mondját átok ok meg, meg, miért miért nem nem szül születt ettem em költőnek? - Jurkovszkij költői pózba vágta magát, s szavalni kezdett: „Sötét űr..." - „Lángoló űr" - tette hozzá komolyan Bogdan Szpicin, aki csak egy csésze kávéért futott be a kormányfülkéből. Jurkovszkij kifejezéstelen tekintetet vetett rá, s újból belekezdett: A sötét űr szárnyait kitárta, a csillagok - csillogó könnycseppek - E.... e.... hogyan is legyen tovább?
- Apáca - javasolta Bogdan az odaülő rímet. - Hallgass, te prózai lélek... - No, madárka... - Várj egy picit.-. A sötét űr, idegen űr a csillagok - csillogó könnycseppek hol a tér jégbe merül.., - S ahol hősökké fölkennek - fejezte be a leglíraibb hangon Bogdan. S senki nem szólt egy szót sem Bikov szerencsétlen kalandjáról a súlytalanság világában. Az űrhajón ismét nyugalom és csend uralkodott el, visszatért a megszokott, majdhogynem földi élet. Bikov és Dauge a társalgóban ültek, és sakkoztak, amikor belépett a gondterhelt Krutyikov. - Gyerekek, hallottátok az újságot? Biko Bikovv kérd kérdőn pillan lantot tott rá, Dauge pedig a körmét rágva, szórakozottan kérdezte: - Mi történhetett még? - Nincs összeköttetés. - Kivel? - Senkivel. Sem a Földdel, sem a Ciolkovszkijjal. - Miért? Krutyikov vállat vont, belenyúlt a tálalóba, s egy szelet nápolyit húzott elő. - Régóta nincs kapcsolat? - Több Több mint mint egy egy óráj órája. a. - Krut Krutyi yiko kovv hars harsog ogvva bele beleha hara rapo pott tt a nápol ápolyyisz iszelet eletbe be.. - Jerma ermakkov és Bog Bogdan mind mindeent kip kiprób róbálta áltakk. Végigtapogatták az összes hullámhosszat. Semmi, süket minden. S ami a legmeg legmeglep lepőbb: rendsz rendszeri erint nt mindig mindig ráakad ráakadsz sz valam valamii beszél beszélget getésr ésre, e, most viszont minden hullámhosszon halotti csönd van, akár a tenger fenekén. Sehol egy hang, sehol egy légköri kisülés. - Talán a készülék romlott el? - találgatta Dauge. - Mind a három berendezés egyszerre? Aligha. - Vagy az antennákkal van valami baj? A navigátor vállat vont. Dauge ezt dünnyögte: „Hála istennek, megint van valami!" - s összekeverte a bábukat. - Hol van Vologyka? - Bizonyára a fülkéjében... Bikov megérintette Mihail Antonovics kezét. - Lehet, hogy csupán a vétel romlott el, s ők hallanak bennünket? - Minden tehetséges. Akkor is nagyon különös. Egyszer csak se szó, se beszéd az összes rádiókészülék felmondja a szolgálatot. Ilyen még soha sohase sem m volt. volt. Igaz Igaz,, Ljah Ljahov ov figye figyelm lmez eztet tetet ett. t... .. De.. De.... Tudo Tudod, d, olya olyann nyugtalanító ez... olyan kellemetlen... Bikov Bikov rokons rokonszen zenvve vvell pillan pillantot tottt Kruty Krutyiko ikovv jóságo jóságos, s, kerek kerek képér képére, e, melyen apró, szomorú szemek ültek. - Igen... értem, Mihail Antonovics. Valóban, helyzetük egyszerre kényelmetlen lett.
Homályos, baljós sejtés lett úrrá Bikovon. Lehet, hogy azért, mert az űrhajón rhajón minden mindent,t, még a legkis legkisebb ebb kellem kellemetl etlens ensége égett is nagy nagy bajnak bajnak érezte. Úgy tűnt, Krutyikov is valami hasonlót érez, őt pedig aztán semmiképp nem vádolhatta a kezdő aggályoskodásával. aggályoskodásával. - Ne lógassátok az orrotokat, barátaim! - kiáltott fel megjátszott derűvel Dauge. - Egyelőre még semmi borzasztó nem történt, igaz? No, egy időre Ismere Ismeretle tlenn okokbó okokbóll elvesz elveszíte ítettük ttük az összek összekötte öttetés tést.t. De a hajtóművekkel minden rendben, élelmünk elegend ő, a Hiusz a kiszabott pályán halad... Krutyikov sóhajtott. S Bikov ismét megértette társát. Számukra, a Föld gyermekei számára a rádió-összeköttetés volt az egyetlen eleven fonál, ami szülőföldjükhöz, bolygójukhoz f űzte őket. S ennek az éltet ő fonálnak az elszakadása, még ha csak id őlegesen is, nyomasztóan hatott rájuk. Bikov egyszerre csak minden porcikájával érezte a Hiusz süket, hihetetlen magányát. A néma, üres tér sok tíz- és százmillió kilo kilomé méte tere re ólom ólomké ként nt nyom nyomta ta váll vállát, át, elvá elvágta gta a több többii vilá világo gokt któl ól s a szülőföld, a Föld melegétől... Tíz- vagy százmillió kilométernyi jeges űr... Ezek az elképzelhetetlen távolságok egyáltalán nem azt jelentik, hogy ott „semmi" nincs. Inkább valamiféle különös és érthetetlen életet élnek, felfoghatatlan törvények alapján, melyek bonyolultak és álnokak... Biko Bikovv Daug Daugér éraa pill pillan anto tott tt,, aki aki szór szórak akoz ozot otta tann szed szedeg eget ette te a sakkfigurákat, s elszégyellte magát. Nem elég, hogy akkor, a start előtt elfogta a félelem. Hiszen a legszörnyűbb, amire sor kerülhet... Igaz, miért kell feltétlenül történnie valaminek? - Szeretett világűrünk újabb csínyjei - kezdte a társalgóba belépve Jurkovszkij. - Hogy tetszik? - Egyá Egyáltltal alán án nem nem tets tetszzik - dünn dünnyyögte ögte Daug Dauge. e. - Hagy Hagydd abba abba a bohóckodást! Már unom... Krajuhin a Földön eszét veszti. - No, No, az öreg öreget et nem nem kell kell félt félten eni!i! Kemé Kemény nyeb ebbb kopo kopony nya, a, mint mint mi együttvéve. Azt hiszem, a kapcsolat azért szakadt meg, mert az űrnek az a része, ahol jelenleg vagyunk, így vagy úgy, de nem engedi át a rádióhullámokat. Hogy miért, azt megmagyarázni nem tudnám, de... Legalábbis a rádiókészülékre nincs mit panaszkodnunk. S még kevésbé az antennákra. - Ábrándozó lélek! - sóhajtott Mihail Antonovics. - Hol láttál ilyet, hogy a légüres tér nem engedi át a rádióhullámokat? - A mai napig sehol. Ljahov azonban már látott. Én meg most látok, mélyen tisztelt szkeptikus barátom. Téged persze még holmi tények nem győznek meg... - Egy fityiszt látsz te, Vlagyimir Szergejevics! - Mármint én? - tudakolta hangsúlyozottan udvariasan Jurkovszkij. - Aha. Jurkovszkij sarkon fordult, s elhagyta a társalgót. A küszöbön még megállt. - Java Javasl slom om,, hogy hogy a jele jelenl nlev evők menj menjen enek ek a para paranc ncsn snok okii fülk fülkee bejáratához. Lehet, hogy hallhattok ott még valami érdekeset. Krutyikov bosszúsan összeráncolta homlokát, s ismét benyúlt a tálalóba egy szelet nápolyiért. - Ábrándozó széplélek - dörmögte.
Dauge hallgatott, Bikov pedig lelke mélyén érezte, hogy bizonyára mégiscsak Jurkovszkijnak van Igaza. Felmentek a parancsnoki fülke nyito nyitott tt ajta ajtajá jáig ig,, s csat csatla lako kozt ztak ak Jurk Jurkov ovsz szki kijh jhoz oz,, aki aki már már ott ült ült egy egy lépcsőfokon. A fülkéből kihallatszott Bogdan monoton hangja - Föld... Föld... B-16. miért hallgatsz? Föld, Föld... itt a Hiusz. B-16, miért hallgatsz? Hangolódj rám; egy, kett ő, három, négy, öt... Csen Csendd kösz köszön öntö tött tt be. be. Daug Daugee és Biko Bikovv egym egymás ásra ra pill pillan anto totta ttak. k. Jurkov Jurkovsz szkij kij töpren töprengve gve dörzs dörzsölt öltee az állat. állat. Kapcso Kapcsoló ló csattan csattant.t. Bogdan Bogdan sóhajtva jegyezte meg: - Semmi, Anatolij Boriszovics. Csönd van, akár a sírban. - Próbálja meg ismét hosszúhullámon! hosszúhullámon! - Értettem. Percnyi szünet után Szpicin ismét megszólalt: - Na rendben, tegyük fel, hogy valami van az antennákkal. De hiszen egy olyan erős adót, mint a hetes számú űrrepülőtéré, akár antenna nélkül is foghatnánk Különben is, mi történhetett volna az antennákkal? Nem értek semmit! Hiszen egy hangot, egy szisszenést sem hallani... Persze, Ljahovnak igaza van. Ez mind a sebességünkt ől van... Föld! Föld! Föld! B-16, B-16, miért miért hallga hallgatsz tsz?? Itt a Hiusz Hiusz.. Hangol Hangolódj ódj rám; rám; egy, egy, kett kettő, három... - Lehe Lehet, t, hogy hogy Jurk Jurkov ovsz szki kijn jnak ak igaz igazaa van, van, s mi való valóba bann egy egy négydimenziós lyukba kerültünk? - töprengett Jermakov. Jurk Jurkov ovsz szki kijj köhé köhécs csel elni ni kez kezdett dett.. Jerm Jermak akov ov az ajtó ajtóho hozz lépe lépett tt.. -Mindnyájan itt vannak? - Igen, Anatolij Boriszovics. Ülünk és várunk. - Mi a véleményük erről? - Én már elmondtam, mit gondolok. – Jurkovszkij vállat vont. - Lehet, lehetséges... Azonban a térnek ezek a torzulásai amolyan matematikai hókuszpókuszoknak t űnnek számomra. - Ahogy tetszik - hagyta rá nyugodtan Jurkovszkij. - Én nem érzem ezt ezt hókusz hókuszpók pókus uszna znak. k. Azt hisze hiszem, m, könny könnyen en meggy meggyőződhetünk dhetünk róla, hogy ez a leghitelesebb valóság, amit érzékeink szolgáltatnak. Jermakov elhallgatott. - Hol van Mihail? - A társalgóban, nápolyit nassol. - Ide kellene... Bogdan örömteli kiáltása szakította félbe Jermakovot. - Felelnek! Felelnek! Mindnyájan felpattantak! Száraz, recsegő hang szólalt meg: - Itt B-16. Itt B-16. Hiusz, Hiusz, felelj! Itt B-16. Hangolódj rám; egy, kettő, három, négy. Hiusz, feleljetek... - Ez Zajcsenko - dörmögte Jurkovszkij. Bogdan sietve válaszolt: - B-16, jól hallak. B-16, itt Hiusz, jól hallak. Miért nem feleltetek ilyen sokáig? - Itt B-16, itt B-16 - folytatta Zajcsenko, s látszólag nem törődött Bogdan válaszával. - Hiusz, miért nem feleltetek? Hiusz, válaszoljatok! Itt B-16...
- Mi halljuk őket, ők viszont nem hallanak minket - állapította meg Dauge. - Óráról órára nehezebb. Nézze meg az ember... - Itt a Hiusz, jól hallak - ismételte csüggedt hangon Bogdan. - Itt a Hiusz, jól hallom. B-16, itt a Hiusz... - Itt B-16, itt B-16, Hiusz, válaszoljatok... Elmúlt egy óra. A hetes űrrepülőtér ugyanazon a monoton, teljesen reménytelen hangon hívta a Hiuszt. S ugyanilyen monoton és fáradt hangon válaszolt Bogdan. A hetes űrrepülőtér nem hallotta őt. A tér átengedte a Földről a Hiuszig tartó rádiójeleket, de nem engedte át a Hiusz üzeneteit. Jermakov megállás nélkül fel s alá járkált a parancsnoki fülkében. Jurkovszkij rezzenéstelen arccal, lehunyt szemmel ült. Dauge ujjbegyével a térdén dobolt. Bikov sóhajtozott, s tenyerével a térdét simogatta. Üres pipáját szíva Krutyikov jelent meg a fülkében. - Itt B-16, Hiusz, válaszoljatok... Az éter zúgni és recsegni kezdett. Új, ismeretlen, fuldokló és rekedt hang robbant be az űrhajó csendjébe. - Hilfe! Hilfe! Save our souls! Na pomosca! Na pomosca! Take our pelengs! Jurkovszkij sietve felállt, Jermakov is megállt, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Dauge megragadta Bikov kezét. - Hilfe! Hilfe! - erőlködött az ismeretien hang. - Into three hours we are there. - Ballonen. Ballonen..... Segítség Segítség!! Elfogy... Elfogy... - A hang eltűnt az iszonyatos ropogásban és sivításban. - Mi ez? - dörmögte Bikov. - Vala Valaki ki halá halálo loss vesz veszély élybe benn van, van, segí segíts tség éget et kér, kér, Alek Aleksz szej ej... ... Daugénak csak az ajka mozgott, oly halkan beszélt. -... Koordinaten... zwei und zwanzig... huszonkettő... Megfulladunk... Zum Alles... - Szpicin, a tájolóhoz, szaporán! - adta ki Jermakov az utasítást. - Igenis! - Our pelengs... take our pelengs... Unsere Pelengen... - Haladéktalanul indulunk feléje! - kiáltotta Jurkovszkij. - A kérdés, hogy merre? - Szpicin, mit vacakoltok? Rövid szünet után Szpicin elváltozott hangon válaszolta: - Lehetetlen bemérni! - Hogyhogy lehetetlen? - Lehetetlen, Anatolij Boriszovics - nyögte reszkető tenor hangján Szpicin. - Győződjék meg személyesen... Anél Anélkü küll hogy hogy össz összeb ebes eszé zélte ltekk vagy vagy egy egymásra másra nézt néztek ek voln volna, a, Jurko urkovvszki szkij,j, mög mögötte ötte pedig edig Daug auge és Biko Bikovv is befu befura rakkodtak dtak a korm kormán ányá yállllás ásfül fülké kébe be.. Biko Bikovv Jerm Jermak akov ov váll vállaa fölö fölött tt előrepill repillant antott ott.. A vékony, hosszú mutató lassan és ernyedten keringett a számlapon, sehol hol nem nem állt állt meg, eg, s közbe özbenn fin finoman oman reme remeggett. ett. Jurko urkovvszki szkijj elkáromkodta magát. - Hilfe! Hilfe!... Segítség... Tansukete kure! Irányunk... Koordinátánk... Mindnyájan zavartan plllantgattak egymásra. Bogdan vadul forgatta a tájoló beállítódobját, kis karokkal csattogott, műszereket kapcsolt ki és be. Az irányt azonban sehogy sem tudták bemérni.
- Elát Elátko kozo zott tt hely hely!! - sutt suttog ogta ta Bogd Bogdan an,, s letö letörö röltltee a verí veríté téke kett a homlokáról. - Micsoda szégyen ez számunkra - jegyezte meg halkan Dauge emberek pusztulnak el... Jermakov határozottan feléjük fordult. - Miért vannak a fülkében? KI engedte meg? Gyerünk, kifelé, maguk, hárman... A lépcsőn Jurkovszkij leguggolt, s állát tenyerébe ejtette. Bikov és Dauge mellette álltak. - Segí Segítsé tség! g! Segí Segíts tség ég!! - recs recseg egte te megf megfes eszí zítv tvee a reke rekedt dt hang hang.. Everybody who hear us, help! Bikov lélegzetét visszafojtva hallgatott. Nem tudta, ki kér segítséget, mi történt ott, csak érezte, minden porcikájával érezte azt a szörnyű kétségbeesést, ami az ismeretlen minden egyes hangjából kicsendült. - Ha tudnánk, hogy merre m erre vannak? - súgta Jurkovszkij. - Az ördögbe! - szitkozódott mérgesen Dauge. - Hát lehetséges, hogy rajtunk kívül senki nem hallja őket? - Amennyire tudom, rajtunk kívül jelenleg legalább még hét űrhajó repül. Közülük csak kett ő, egy japán és egy angol rendelkezik tartalék üzemanyaggal. Mindegy, mert amíg kiszámítják az új pályát, legalább félóra eltelik... Különös, hogy mi nem halljuk őket... - Kiket? - Azokat... a többieket... - Egyedül a Hiusz lenne képes, hogy a pályaelemek kiszámítása nélkül, egyenest abba az irányba repüljön - mondta Dauge. - Ha meglenne az irány... Jermak Jermakov ov jelent jelent meg az ajtóba ajtóban, n, sápad sápadtt volt, volt, szeme szeme üvege üvegesen sen csillogott. - Menj Menjen enek ek viss vissza za a kajü kajütjtjei eikb kbe, e, elvt elvtár ársa sak! k! - utas utasít ítot otta ta őket, ket, Feküdj Feküdjene enekk le ágyaik ágyaikra, ra, és kötözz kötözzék ék oda maguka magukat!t! Megpró Megpróbál bálunk unk kiugrani ebből az átkozott zsákból. A gyorsulás a négyszerese lesz a szokásosnak, ne feledjék. Dauge, mutassa meg Bikovnak, mit kell tenni túlterhelés esetén! - Igenis! Jurk Jurkov ovsz szki kijj felke felkeltlt,, és els elsőnek nek indu indultlt lefe lefelé lé.. Ekko Ekkorr új hang hangok ok hallatszottak a fülkéből. Éles, határozott hang érdeklődött borzalmasan tőrt angolsággal. - Who talks? Do you hear me? Who W ho talks? l taken your pelengs... Az, aki a segítséget kérte, izgatottan válaszolt: - l hear you all right! - Speak you Chinese? - No... - Speak you Russian? - Igen, igen, beszélek és értek... Maguk oroszok? - Nem, Ray List beszél, a Karma Indiai csillagűrhajó parancsnoka. („A jó öreg List" - suttogta Jurkovszkij.) Régóta halljuk magukat, nekünk azonban csak beállított adónk van, s az irányukat csak néhány perccel ezelőtt sikerült bemérni. Megmondaná, kivel beszélek?... - A cambridge-i egyetem... professzorával... Robert Lloyddal. A Star űrhajó fedélzetéről... Borzasztó baleset...
Angolul folytatták a beszélgetést. - Önök felé vettük az irányt - közölte List. („Bátor fickó!" - Dauge tágra nyílt szemmel meredt Jurkovszkijra.) - Köszönöm, nagyon köszönöm... Hol vannak? - Félórája szálltunk fel a nemzetközi űrhajókikötőből, a Phoboson. Keserű kiáltás volt a válasz. - Nem érnek ide!... Nem, nem fognak ideérni! Pusztulásra vagyunk ítélve... - Megp Megpró róbá bálu lunk nk odaé odaérn rni.i. Után Utánun unkk pedi pedigg indu indulá lásr sraa kész készül ülne nekk a mentőűrhajók. Felvesszük magukat... - Nem érnek ide. - Az angol hangja most már végképp megnyugodott. - Nem érnek ide... Csak kétórányi oxigénünk maradt. - Hol vannak? A koordinátáik? - A heliocentrikus koordináták... A professzor Bikov számára ismeretlen számokat nevezett meg. Csend köszöntött be. Hallatszott, ahogy Jermakov és Bogdan kapkodva papí papírl rlap apok okka kall zize zizegt gtek ek,, majd majd zümm zümmög ögni ni kezd kezdet ettt az elek elektro troni niku kuss számítógép. - Az aszteroidövezetben vannak. Három asztronómiai egységre a Marstól - közölte végül Krutyikov. - Ötvenmillió kilométer - állapította meg komoran Jurkovszkij. - Még a Hiusz sem érne oda, s akkor sem, ha már a Marsnál lenne. Felállt, s csüggedten leengedte kezét. - Minden világos - hallatszott List hangja, - Nincs valami lehetőségük, hogy legalább tíz óráig kihúzzák? Gondolkozzon. - Ninc Nincs. s... .. A glic glicer erin inan anes eszt ztez ezát átor orok ok elpu elpusz sztu tultltak ak.. .... A leve leveggő szakadatlanul szökik az űrhajóból, bizonyára mikroszkopikus repedések keletkeztek az űrhajó borításán... A professzor rövid szünet után még hozzátette: - Ketten maradtunk, s az egyikőnk eszméletét vesztette. - Legyen erős, professzor! - Én nyugodt vagyok - hallatszott ideges nevetéssel. - Ó, most már teljesen nyugodt vagyok!... Mister List! - Hallgatom, professzor. - Maga az utolsó, aki a hangomat hallja. - Professzor, most nyilván százak és százak hallják magát... - Mindegy, akkor is maga az utolsó ember, akivel beszélek. Egy bizonyos idő múlva megtalálja az űrhajónkat és a testünket. Kérem, könyörgök, minden anyagot, amit az út során összegy ű jtöttük, adjon át az Űrhajósok Nemzetközi Kongresszusának! Megígéri? - Megígérem önnek, Robert Lloyd. - Mind Minden enki ki,, aki aki hall hallot ottt mink minket et,, tanú tanúnk nk lesz lesz... ... Az anya anyago goka katt egy egy aktatáskáb aktatáskábaa teszem... teszem... krokodilb krokodilbőr aktatá aktatáská skába. ba..... így. így. A paranc parancsn snoki oki fülke asztalán fog heverni. Hall engem? - Jól hallom önt, professzor. - Úgy. Előre is köszönöm, Mister List. És még egy kérés. A Földön, ha vissz visszaté atérne rnek.. k.... vissz visszatér atérnek nek... ... - szüne szünett követk következe ezett, tt, s hallat hallatsz szott, ott, ahogy Lloyd szipogva kapkodja a leveg őt. - Elnézést, Mister List... Ha visszatér, magát bizonyára meglátogatja a feleségem, Mistress Lloyd...
és a fiam. Adja át nekik utolsó üdvözletemet,... mondja meg, hogy végig a helyemen voltam. Hall engem, Mister List? - Hallom önt, professzor. - Ez minden... Isten önnel, Mister List! Búcsúzom mindenkitől, aki hall engem! Kívánok mindenkinek sok sikert és boldogságot! - Isten önnel, professzor! Fejet hajtok a bátorsága előtt. - Nincs szükségem ilyen szavakra... Mister List! - Hallgatom! - Az irányjelző szakadatlan m űködni fog. - Rendben. - Az űrhajó ajtaja nyitva lesz. Szünet. - Rendben, professzor. - Azt hiszem, mindent elmondtam. Once more, good bye! Csend köszöntött be. - Mi... sehogy sem értünk volna oda? – kérdezte Bikov, néma ajka alig mozgott. Senki nem válaszolt. Némán mentek vissza a társalgóba, leültek, kerü kerülté ltékk egym egymás ás teki tekint ntet etét ét.. Nems Nemsok okár áraa Krut Krutyi yiko kovv és Jerma Jermako kovv is csatlakozott hozzájuk. Bikov szinte azt sem tudta, mi történik körülötte. Gondolatait egyre a képzelete által maga elé rajzolt kép kötötte le: ősz férfi kúszik rekedten fuldokolva a folyosón, s egymás után nyitja ki a nagy acélajtókat. Az utolsó ajtó előtt - a bejárati ajtó - megáll, zavaros tekint tekintett ettel el vissz visszapi apilla llant. nt. A folyosó folyosó mélyé mélyénn látni látni az aszta asztalt, lt, melye melyenn a lámpa fényében ott csillog a krokodilbőr táska. A férfi remegő kézzel megt megtör örlili homl homlok okát át,, s még még utol utoljá jára ra egy egy mély mélyet et szív szív a már már fogy fogyóó levegőből. - Alekszej Petrovics! Bikov összerezzent és hátrapillantott. Jermakov gondterhelten hajolt föléje. - Menjen a kajütjébe, s próbáljon elaludni. - Menj, Alekszej, menj! Nem lehet rád ismerni - biztatta Dauge. Bikov engedelmesen felállt és kiment. A parancsnoki fülkébe vezet ő lépcső mellet mellettt elhala elhaladv dvaa még hallot hallotta, ta, ahogy ahogy Bogdan Bogdan egyhang egyhangúan úan Ismételte: - B-16, B-16, itt a Hiusz. B-16, B-16, itt a Hiusz. Hangoljon rám... A társalgóban Jermakov mélyet sóhajtva megszólalt: - Talá Találk lkoz ozta tam m Robe Robert rt Lloy Lloydd ddal al.. Kivá Kiváló ló űrhajós rhajós volt. volt. Rendkí Rendkívül vülii tudós... - Legy Legyen en emlé emléke ke áldo áldott! tt! Kemé Kemény nyen en kitar kitarto tott tt - mond mondta ta halk halkan an Jurkovszkij. - Legyen emléke áldott!... Rövid hallgatás után Dauge hirtelen felpattant. f elpattant. - Az ördö ördögg tudj tudja, a, de úgy úgy érze érzem, m, mint mintha ha egy egy hely helybe benn álln állnán ánk. k. Valahová lezuhantunk, s betemettek... - Ne keltsen pánikot, Dauge! - szólt rá fáradtan f áradtan Jermakov. Senkinek nem volt kedve ebédelni, s Jermakov els őnek állt fel, hogy viss vissza zaté térj rjen en kajü kajütjé tjébe be.. Krut Krutyi yiko kovv kezé kezétt Jurk Jurkov ovsz szki kijj váll vállár áraa tette tette,, s bűntudatosan mondta: - Úgy tűnik, hogy igazad volt, Vologya.
- Semmiség - szabadkozott társa. - Tessék, barátaim, még egy rejtély. Mindnyájan kérdőn pillantottak rá. - Miről van szó? - List azt mondta, hogy csak egy irányba hangolt adója van, ugye? - Így igaz. - De hiszen jól hallottuk őt. Miha Mihailil Anton Antonov ovic icss eltá eltáto totta tta száj száját át,, és zava zavaro rodo dotta ttann pill pillan anto tott tt Jermakovra. - Miért ne hallhattuk volna? - kérdezte Dauge. - Azért, barátocskám, mert a Hiusz Listhez viszonyítva egészen más irányba nybann van, an, mint Lloyd űrha rhajója jója.. S az egy egy irán irányyba hang hangol oltt rádióhullámok semmiképp sem juthattak volna el hozzánk. Dauge a fejéhez kapott. - Elég volt a rejtélyekből! Ezt már nem lehet kibírni! Jermak Jermakov ov és Mihail Mihail Antono Antonovi vics cs viszon viszontt nyomba nyombann a paranc parancsno snoki ki fülkébe indult, s magukkal vitték Jurkovszkijt Jurkovszkijt is. A Vénusz madártávlatból A rádiókapcsolat egy nap múlva éppen olyan váratlanul állt helyre, ahogy megszakadt. A Hiusz bizonyára elhagyta az „elátkozott helyet", a világűr különös térségét, mely eddig még Ismeretlen befolyással volt a rádióh rádióhull ullámo ámokr kra. a. A társal társalgób góban an sokáig sokáig vitatk vitatkoz oztak tak erről a szok szokatl atlan an jelenségről, jó néhá néhány ny felté feltétel telez ezés és is elha elhang ngzo zott, tt, közö közöttü ttükk szám számos os nyilv nyilvánv ánval alóa óann képt képtel elen en volt volt.. (D (Dau auge ge péld példáu áull kije kijele lent ntet ette te,, hogy hogy a legénység minden tagja a tömegpszichózis áldozata lett.) Jurkovszkij nekilátott, hogy valamiféle négydimenziós tükrözéselméletet állítson fel, s igyekezett a személyzet matematikában leger ősebb tagjának, Mihail Anto Antono novi vics cs Krut Krutyi yiko kovn vnak ak a segí segíts tség égév ével el „fizi „fizika kaililag ag korr korrek ektt módo módonn érte értelme lmezn znii a tér tér egy egy olya olyann pont pontjá ját", t", mely melyen en az elek elektro tromá mágn gnes eses es rezgések állítólag csak egy irányban haladnak át. Ami Bikovot illett, kezd kezdet etbe benn sértv sértvee érez érezte te magá magátt azér azért, t, hogy hogy társ társai ai oly oly közö közöny nyös ösen en fogadták Lloyd pusztulását. Számára majdhogynem szentségtörésnek tűnt, hogy alig két órával azután, aminek fültanúi voltak, elméletekr ől és képletekről beszélgetnek. A Star katasztrófája óriási hatással volt rá. Kábán és nyomott hangulatban kószált az űrhajón, s csak nagy nehezen tudta kényszeríteni magát, hogy válaszoljon a kérdésekre, és teljesítse Jermakov apróbb megbízatásait. A Vénus Vénussz szal al való való találk találkozá ozásig sig alig alig tizenö tizenöt-hú t-húsz sz millió millió kilomé kilométer ter maradt hátra. Az űrutazás a vége felé közeledett. Eljött az expedíció legvá legválsá lságos gosabb abb és legfele legfelellősség sségte telje ljese sebb bb pill pillan anata ata - a lesz leszál állá láss a Vénuszon. Ritka kivételektől eltekintve ez rendre nem sikerült a világ legjobb űrhajósainak sem. Azok az emberek, akik edzett akaratukat megfes megfeszít zítve ve rá tudták tudták,, bírni bírni maguka magukat,t, hogy hogy elfeled elfeledjék jék a múlt, múlt, sőt a köze közelm lmúl últt megp megpró róbá báltltatá atása sait, it, s mind minden en figy figyel elmü müke kett az előttük ttük álló álló megpró megpróbál báltat tatáso ásokra kra összp összpont ontosí osítsá tsák, k, nem megrov megrovást ást érdeme érdemelne lnek, k, hanem elismerést, sőt követést. Bikov kezdetben nem értette ezt. Most azonban olyan katonának érezte magát, aki csapatával kiért a roham
terepszakaszára. Most halottaikat maguk mögött hagyva, friss sebeiket sebté sebtében ben bekötö bekötözv zve, e, együtt együtt készü készülne lnekk az utolsó utolsó,, dönt döntő ugrás ugrásra ra a győzelem... vagy a halál felé. S közben senki, még Jurkovszkij sem hangoztatott magasztos frázisokat, s nem vett fel hatásos pózt. Mind nyugodtak és tevékenyek voltak. S próbálkozásaik, hogy megértsék „az elvarázsolt hely" ter természetét, csupán abból a természetes aggodalomból fakadtak, hogy megkönnyítsék az utánuk jövök dolgát. Bikov tisztelete és elismerő lelkesedése abban fejez ődött ki, hogy nagyszer ű rizses rizses piláffa piláffall vendég vendégelt eltee meg társai társait,t, Mihail Mihail Antono Antonovic vicss vacsora után kétszer is beszaladt még a konyhára, mi több, másodszor az ügyeletet Is elhagyta, amin rajtakapták, s feddésben részesítették. Alighogy kiderült, hogy a Földdel helyreállt a kétoldalú kapcsolat, Jermakov rádiótáviratot küldött, melyben világosan és röviden leírta a szoka szokatlan tlan esemén eseményt, yt, s tovább továbbíto ította tta List List és Lloyd Lloyd profes professz szor or utolsó utolsó beszélgetésének tartalmát. - No, mennyit idegeskedtünk miattatok! – jegyezte meg az izgalomtól elcsukló hangon Zajcsenko. – Vera Nyikolajevna majd eszét vesztette. A Star pedig - hangja halkabb lett és elkomorult -, már tudunk róla. Az egés egészz vilá világg tudj tudja. a. List List elju eljuto tott tt az ango angoll hajó hajóig ig,, s elho elhozt ztaa a holttesteket, valamint a papírokat. - Mi történt velük? - Pontosan nem tudják, de feltételezik, hogy felrobbant a reaktor. Az űrhajó rhajó hajtóm hajtóműve ripi ripity tyár áraa ment ment.. List List tévé tévénn kere keresz sztü tüll bemu bemuta tatt ttaa a képeket. - Hányan pusztultak el? - Kettőt találtak. Az angolok közölték, hogy a Star-on nyolcan indultak útnak. - Legyen emlékük áldott... - Legyen emlékük áldott... Elhallgattak. - Mi a véleménye a rádió-összeköttetés megszakadásáról, Anatolíj Boriszovics? - Egyelőre nincs határozott véleményem. - Hát igen, persze... kevés a tény. Talán szerepe van ebben a sebességnek is, amellyel a Hiusz száguldott? Ha jól emlékszem, Ljahov beszélt erről... - Lehetséges. - Vagy talán fémes porfelhőbe kerültek? - Ez nem magyarázat semmire. Egyébként, hagyjuk a megoldást a szakemberekre. Mi van Krajuhinnal? - Gyógyulófélben van. Mindenáron ide akart jönni, a rádióállomásra, de az orvosok nem engedték. Itt esik az eső. - Adják át neki mindnyájunk legforróbb üdvözletet és személyesen az enyémet külön is. - Meglesz, Anatolij Boriszovics! Igaz is... teljesen elfeledkeztem róla. Van itt egy kis feljegyzés magának címezve, két napja hozták ide. - Mit habozik? Olvassa! - Tüstént. Tehát... „Anatolij, felejtsd el mindazt, amit akkor neked mondtam. Bizonyára öregszem és gyöngülök. K..." - Micsoda?
- Ká betű. Aláírás helyett. - Világos. „Felejtsd el mindazt, amit akkor mondtam." - Igen, „felejtsd el". Jermakov Szpicinre sandított, aki háttal feléje ült a pultnál. - Világos. Volt vele egy kis vitánk... Ez minden? - Minden, Anatolij Boriszovics. A rádiókapcsolat rendje nem változik? - Nem. Viszontlátásra! - Ideje - szólalt meg az ebédnél Szpicin. - Ideje bemérnünk Mahovot. - Nem lesz az korai? - Ingadozott Jermakov. - Hiszen még kilenc óránk van odáig. - Engedelmével, Anatolij Boriszovics, de jobb minél előbb kezdeni. Új még ez a dolog, és jó lenne, ha minél több adatot tudnánk begyű jteni. Bikov visszafogott hangon érdekl ődött, miről van szól. - A Hiusz közeledik a Vénuszhoz - magyarázta Dauge -, ki kell számítanunk most a Clolkovszkijhoz vezet ő pályát. - A Ciolkovszkijhoz? A Vénusz mesterséges holdjához? És miért? - Hogyhogy miért? Hogy eljussunk hozzájuk, természetesen. - Én úgy értettem, hogy a Ciolkovszkijjal csak kapcsolatot tartunk fenn, s az állomást kikerülve egyenest leszállunk a Vénuszon. - De nagy nagyon on siet sietsz sz.. .... Alap Alapos osan an meg meg kell kell besz beszél élni ni Maho Mahovv vval al,, a Ciolkovszkij parancsnokával az együttm űködést. - És sokáig leszünk ott? - Fogalma Fogalmam m sincs sincs... ... Anatol Anatolijij Borisz Boriszovi ovics, cs, mennyi mennyi ideig ideig leszün leszünkk a Ciolkovszkijon? - Öt-hat órát, nem többet. Átadjuk a postát, könyveket, gyümölcsöt, megbeszélést tartunk, és továbbindulunk. - Vilá ilágos. os. Alek Aleksz szej ej,, mell melles esle legg ott ala alapos posan kiélv iélvez ezhe hete tedd a súlytalanságot. Jó kis móka lesz megint... Bikovnak eszébe jutottak e téren folytatott sikertelen próbálkozásai, s mélyen tányérja fölé hajolt. A Hiusz és a Ciolkovszkij közeledése több mint három óráig tartott, s sok gondot okozott a legénységnek. A pilóták helyzetét még az is nehezítette, hogy a Vénusz körül néhány ezer kilométer távolságban keringő űrállomás, a Ciolkovszkij pályájának síkja majdnem merőleges volt volt a Vénusz Vénusz mozgás mozgásána ánakk pálya pályasík síkjár jára, a, így aztán aztán Krutyi Krutyikov kovnak nak és Szpi Szpici cinn nnek ek meg megint int csak csak volt mit mit ten tennie nie. A fela felada dattot azonb zonbaan megoldották, s a bolygóközi űrhajó egyre kisebb átmérő jű spirálpályát leírva közeledett ahhoz a helyhez, ahol a megadott id őben a Ciolkovszkij el kellett hogy haladjon. Az „utasok" ezt az időt karosszékeikhez szíjazva a társalgóban töltötték, s hol olyan könnyűnek érezték magukat, mint egy egy luftb luftbal allo lon, n, hol hol olya olyann nehé nehézn znek ek,, mint mintha ha ólom ólombó bóll lett lettek ek voln volna. a. Biko Bikovn vnak ak úgy úgy tűnt, nt, mint mintha ha fanta fantasz sztik tikus us hint hintán án ring ringat attá tákk voln volna, a, hol hol görcsösen belekapaszkodott a szék karfájába, mert félt, hogy felrepül a mennyezetig, hol tátogva hasztalan kapkodott leveg ő után, mert tisztán érezte, hogy a bordái belenyomódnak a tüdejébe. A világon azonban minden véges. A sebességi man őverek végül megszűntek, s a hintázás egy nem éppen kellemes pillanatában, ahelyett hogy újból felemelkedtek volna, egyszer csak feneketlen mélységbe zuhantak. - Minden rendben! - hallatszott végül a hangszóróból Szpicin hangja. - Kioldhatják a biztonsági öveket.
A Ciolko Ciolkovsz vszkij kij száz száz kilomé kilométer terre re van tőlünk, lünk, a Vénusz Vénusz körülb körülbelü elüll háromezerre. - Megál Megállj, lj, Aleksz Alekszej, ej, ne oldoz oldozdd ki magad! magad! - figyel figyelmez meztett tettee Dauge Dauge Bikovot, s sietősen kiszabadította magát. Jurk Jurkov ovsz szki kijja jjall együ együtt tt nagy nagyon on ügye ügyese sen, n, a falba falba és a padl padlóh óhoz oz csavarozott bútorokba fogódzkodva, a falon levő kapaszkodókhoz f űztek néhá néhány ny nylo nylonz nzsi sinó nórt. rt. Ugya Ugyani nily lyen en zsinór sinórok ok fesz feszült ültek ek a folyo folyosó són, n, a parancsnoki fülkében és minden kajütben. - Most már kimászhatsz... Bikov óvatosan felemelkedett, hirtelen a magasba röppent, s a levegőben ben lógo lógott tt;; köz közben ben a szék szék táml támláj ájáb ábaa kapa kapasz szko kodo dott tt.. Arca Arca skarlá skarlátvö tvörös rös lett. lett. Bocsá Bocsánatk natkér érő mosoll mosollyal yal,, társai társai tekinte tekintetét tét kerülv kerülvee elkapta a zsinórt, s lábával esetlenül kapálódzva ismét a padlóra került... - Micsoda hülyeség... - dünnyögte haragosan. - Mi van, Alekszej Petrovics - szólalt meg az ajtóban megjelen ő Krut Krutyylkov lkov -, Jó lenn lenne, e, ha ma ünne ünnepi pi vacso acsorá rátt kész készít íten ene, e, hogy hogy megvendégeljük a fiúkat a Ciolkovszkijról... - Mindjárt - Bikov alig tudta t udta kinyögni. - Ejh, nem, Aljosa! - Krutyikov elnevette magát. – Ez nem fog menni... Egy időre le kell erről mondanod. - Miért? -Tudsz főzni ilyen körülmények között? Amikor a víz nem folyik, hanem buborékokban röpköd a konyhában, amikor a hússzeletek, mint megvad megvadult ult békák békák ugráln ugrálnak ak a serpen serpenyyőben, ben, s süle sületle tlenü nüll lebe lebegn gnek ek a levegőben... Erős lökés szakította félbe szavait. Valami sivítva megcsikordult az űrhajó borításán. A társalgó megingott. - Ez meg mi? - dünnyögte Dauge. Bikov pillantása találkozott Krutyikov merev tekintetével. A navigátor homlokán apró verítékcseppek gyöngyöztek. - Készülj fel a vendégek fogadására, Mihail Antonovics! - kiáltotta vidáman Bogdan a folyosóról. - Nyughatatlan ördögfiókák! Dauge nagyot fújt, s Mihail Antonovics remegő kézzel kend őért nyúlt a zsebébe. - Éppen hogy ördögfiókák - jegyezte meg rekedten, s nagy nehezen kapott csak levegőt. - Az embert örök életére megnyomoríthatják, vagy legalábbis dadogásra késztethetik... Visszadugta a kend őt a zsebébe, s a zsinórba kapaszkodva gyorsan kilibegett. Dauge elégedetlenül zsörtöl ődött: - Majd minden alkalommal megismétlődik ez a vicc, s majd mindig a szívverésem is eláll tőle. - Végül is mi történt? - Megérkezett egy rakéta a Ciolkovszkijról. Amolyan űrközi taxi, majd meglátod. Legénykednek... Bizonyára megjött Mahov, hogy tiszteletét fejezze ki... Megállj, hová?! Maradj velem, ne repülj el... Biko Bikovv óvatl óvatlan an mozd mozdul ulat atot ot tett tett,, s a zsin zsinór órok ok közö közöltlt felr felröp öppe pent nt,, beleütközött a mennyezetbe, s karját széttárva lefelé igyekezett... Dauge megr megrag agad adta ta a lábá lábát, t, ügye ügyese senn megr megrán ánto totta tta,, s függ függőleges helyzetbe helyzetbe hozta.
- Nyugodj meg, égi angyal, ne izgulj! Ismered az m képletet? Nos, szere szerencs ncse, e, hogy hogy a nevez nevező je felező, mert különben már összetörted volna azt a nyughatatlan fejedet. Bikov azzal a szilárd elhatározással helyezkedett el a megment ő karosszékben, hogy mindaddig nem hagyja el azt, amíg véget nem ér ez az „átkozott súlytalanság". Ebben a pillanatban a folyosószelvényben zaj, örömteli kiáltások hallatszottak, hangos taps, sőt még cuppanások is csattantak. - Nagyszerű, barátaim! Isten hozott, földiek! - dübörögte elevenen egy basszus hang. - Szervusz, dics ő Mihail Antonovics! Még mindig fogysz, szegénykém? - Szervusz, te jómadár Mahov! Gyere, hadd csókollak meg, mert külö különb nben en megb megbün ünte tetltlek ek.. A boly bolygó gókö közi zi közl közlek eked edés ésii szab szabál ályyok megsértéséért... - Á-á, Bogdan! Ne szidj, legalább örülhetnél... Anatolij Boriszovics, őrülök, hogy láthatom! Ismerkedjenek meg: a hely helyet ette tese sem, m, Grig Grigor orijij Mojs Mojszzejev ejevic icss Stir Stirne nerr mérn mérnök ök.. Köz Közvetl vetlen en munkatársuk lesz. - Hallottam, remek... - Örülök, hogy megismerkedhettünk - Stirner hangja száraz és éles volt. - Kérem, fáradjanak be a társalgóba! - invitálta őket Jermakov. - Azt már nem, kedveskéim, elvisszük a postát, s ti jöttök majd mindnyájan hozzánk. Már alig győzzük kivárni. - Megbocsásson, Pjotr Fjodorovics. Ezúttal be kell érnünk azzal, hogy hogy itt, itt, a Hius Hiuszo zonn besz beszél élge getün tünk. k. Majd Majd a viss vissza zaút úton on ellá ellátog togat atun unkk hozzátok. Furcsa csend köszöntött be. - Nem Nem kell kellett ett volna volna ezt ezt mond mondan ania ia!! – sutt suttog ogta ta Daug Dauge, e, mikö miközzben ben kere kerekr kree nyíl nyíltt szemm szemmel el az ajtó ajtóra ra mered meredt. t. - Szó Szó szer szerin intt ezt ezt mond mondta ta Tahmaszib is... Bikovot hirtelen elfogta a gyöngeség. gyöngeség. -Tudom, tudom, mire gondolnak! - szólalt meg ismét Jermakov. - Ne legyenek babonásak. Sietnünk kell. Ennyit mondott csak, s kissé elmosolyodott. - Ahogy gondolja, Anatolij Borigzovics - felelte zavarodottan Mahov. Hová parancsolja? - Kérem, jöjjenek ide! Kérem, Grigorij Mojszejevics! A vendégek jöttek be elsőnek, a magas és testes Mahov s a tinédzserkinézetű Stirn Stirner, er, mindke mindkette ttenn puha, puha, kopot kopottt kezesl kezeslába ábasba sbann voltak, voltak, áttetsz áttetsző sisakju sisakjuka katt hátukr hátukraa hajtot hajtották ták.. Stirne Stirnerr mappát mappát tartott tartott a hóna alatt. - Jó napot, Dauge elvtárs! - harsogta Mahov. - Ő pedig ugye Bikov elvtárs? Így van? Bikov elővigyázatosan nem engedte ki bal kezéb ől a zsinórt, s így fogott vele kezet, majd üdvözölte Stirnert is. Mindnyájan helyet foglaltak az asztalnál. - Tehát, Pjotr Fjodorovics - kezdte Jermakov -, ki vele, mit tudsz mondani!
Mahov Mahov hango hangosan san krákog krákogott, ott, Stirner Stirner kinyit kinyitott ottaa a dossz dossziéj iéját, át, s a tanácskoz tanácskozás ás elkezd elkezdődött. dött. Kevese Kevesett és pontos pontosan an beszél beszéltek tek,, legink leginkább ább képleteket és matematikai szakkifejezéseket mondtak, ujjukkal a Stirner hozta tervrajzokat és számításokat szántották. Arról volt szó, hogyan biztosítsák, hogy a Hiusz a lehető legpontosabban az Urán Golkonda mellett szálljon le, s a földet érés után hogyan tartsák vele a kapcsolatot. Maho Mahovv Stir Stirne nerr rrel el s társ társai aikk kkal al a mási másikk két két mest mester ersé sége gess hold holdon on részletesen kidolgozták a rádiólokációs rendszert, melyet felhasználva, a Hiuszt a Golkondától nem több mint ötven-száz kilométerre levő helyhez kell kellet ettt irán irányí yíta tani ni.. Igaz Igaz,, ezt ezt a rend rendsz szer ertt a gyak gyakor orla latb tban an még még nem nem alk alkalma almazzták, ták, a pró próbák bák azonb zonbaan felj feljog ogos osít ítjá jákk őket arra, ra, hogy reménykedjenek a teljes sikerben. - T őlünk most maximális pontosságot várnak el - jelentette ki Stirner, s ujjával a tervrajzon dobolt -, maguktól pedig, elvtársak, figyelmet és mozgékonyságot. Amennyire el őttem ismeretes, a Hiusznak haladása során nincs annyi korlátja, mint a közönséges impulzív rakétának, s bármely véletlen eset, körülmény ellenére is képes szigorúan betartani az adott irányt. De ismétlem, elsősorban figyelemre van szükség. Ha a Hiusz csak egy kicsit is éttér a rádiósugártól, azt kockáztatják, hogy akár ezer kilométerrel távolabb szállnak le a szükséges helytől. Így hát a Hiusznak a három rádiósugár metszéspontjában kellett leereszkednie a bolygóra, melyek a szakemberek véleménye szerint a legalkalmasabb pontra vezérlik majd az űrhajót. A Vénusz fölött tíztizenö tizenött kilomé kilométerr terree az irányj irányjelz elzők rádi rádióa óadá dása sa elt eltűnik nik, vagy agy mer mert a hullám hullámok ok elnye elnyellődnek dnek,, vagy vagy mert mert viss vissza zatü tükr kröz öződne dnek a Vénusz magasabb légkörében. Erről a magasságról az űrhajónak függőlegesen kell leereszkednie. Nincs kizárva, hogy komoly nehézségeik lesznek, a Vénusz alattomos légköre a jelzéseket eltorzítja, félrevezetheti őket. Erre az eshet eshetőségr ségree szám számítv ítvaa működn ködnek ek majd majd a párh párhuz uzam amos os elle ellennőrző berendezések. Szpicin és Jermakov bizonyos számításokat egyeztetett Stirne Stirnerr rendsz rendszerév erével, el, majd majd kijelen kijelentet tették ték,, hogy hogy nincs nincs több több kérdés kérdésük. ük. Mahov rátért a második pontra. Miután rádiókapcsolatot - legalábbis megbízhatót - a Vénusz felszínével, úgy tűnik, nem sikerül teremteniük, optikai jelzőrendszerben kell megegyezniük. Mahov véleménye szerint elegendő csupán két jel; az els ő: „élelem és víz", a második: „tartalék alkatrészek, energia-utánpótlás". A tartalék alkatrészek és berendezések jegyzékét előre összeállították. - Hoztunk nektek egy hordozható indítóállványt s két kis atomtöltet ű rakétát. Ha... pfuj, pfuj, pfuj! természetesen, ha netán valami rossz dolog történik, s szükségetek lesz a segítségünkre, küldjétek fel függ őlegesen magatok fölé az egyik rakétát. Körülbelül kétszáz kilométer magasan felrobban. Persze nem lehet bármikor fellőni. Tessék, itt az időszámítás táblázata. A megjel megjelölt ölt percek percekben ben megfig megfigye yellőink gondos gondosan an lesik lesik a leszá leszállá lláss körzetét. - Na és, mi van még? - kérdezte Jermakov. - Még... semmi. Tudni fogjuk, hogy nincs minden rendben nálatok, s igyekszünk intézkedéseket tenni. - Miféléket?
- Automatikus rakétákat küldünk oda a szükséges vésztartalékkal. A rakéták pontosan követik a nyomotokat. - Kiváló! - Jermakov biccentett. - Minek a második jelzőrakéta? - Két rakétát küldjétek egymás után, ha a leszállás nem sikerült, és az űrhajó komolyan megsérült. Csend köszöntött be. - Könn Könnye yenn lehe lehets tség éges es,, hogy hogy akko akkorr nem nem lesz lesz,, aki aki fele feleng nged edje je a rakétákat - jegyezte meg Dauge fintorogva. - Az én pess pesszi zimi mizm zmus usom om nem nem terj terjed ed ily ilyen mess messzzire ire - fele feleltltee udvariasan Mahov. A tanácskozás után Dauge ezt javasolta Bikovnak: - Menjünk, nézzük meg a csodaszép Vénuszt! Jermakov engedélyezte, hogy kimehess. Tíz perc múlva mindketten az áttetsző sisakos, esetlen páncélzatba burk burkol olóz ózva va ott ott állt álltak ak a küls külső ajtó ajtó előtti szögletes szögletes keszonka keszonkamrába mrában. n. Dauge szorosan becsukta maguk után az ajtót, majd bekapcsolta a pumpát, s a falra erősített sített manomé manométer terhez hez fordult fordult.. A vékon vékonyy mutató mutató egyenetlen ugrásokkal csúszott lefelé. Amikor megállapodott, Dauge az ajtóról lehajtott egy széles acéllemezt, és a vastag, bordázott zárólap puhán félrefordult. Bikov arra várt, hogy meglássa azt, amit útirajzokban, regényekben, riportokban már száz és száz alkalommal leírtak, a fekete-ibolyaszín végtelen űrt, mely a csillagok vakító fénypontjaitól tarkállott. Ehelyett az ajtókerék nyílását zavaros sárgás-rózsaszín fény öntötte el. Az űrhajó egy hatalmas, homályosan megvilágított, ködös kupola alatt lebegett. Szür Szürké késs árny árnyak ak futk futkos osta takk a csil csillog logóó nara naranc ncss sszí zínn mez mezőn, lass lassan an közeledtek, majd távolodtak egymástól, gy űrűbe fonódtak, s kiszakadtak a bizonytalanul el-eltünedező foltokból. A pereméhez közelebb a kupola sötétebb lett, határvonalai azonban nem voltak élesek, észrevétlenül, elmo elmosó sódo dott, tt, lilá liláss tónu tónusb sban an mente mentekk át a végk végkép éppp átte átteki kint nthe hete tetle tlenn feketeségbe. Középütt hihetetlenül vékony, rózsaszín, sárga és szürke, füstszínű szalagok tekergőztek, de nem keveredtek össze; hol világosan és határozottan kirajzolódtak, hol egyhangú, vöröses köd borította be őket... Lám, hát Ilyen a Vénusz, „a Naprendszer legszörny űbb bolygója". Bikov rájött, hogy a színes árnyak mozgásai, melyek így, néhány ezer kilométerről olyan jelentéktelennek látszanak, nem mások, mint erejüket és helyv helyválto áltozta ztatás tásuka ukatt tekintv tekintvee csodás csodás légkör légkörii változ változáso ások, k, viharo viharok, k, tájfunok, forgószelek, amikhez fogható nincs a Földön. Íme, ez a hosszúkás, szürke folt elvékonyodott, meghajolt, gyűrűvé fonódott... Maga elé képzelte azt a grandiózus tölcsért s a benne őrült sebességgel száguldó, hatalmas felh őtömegeket. „Elég szörnyen néz ki" - vill villan antt át hirte hirtele lenn Biko Bikovo von. n. Csak Csak nézt néztee a boly bolygó gót, t, s képte képtele lenn volt volt tekintetét elszakítani a szörnyű és nagyszerű látványtól. Ott, a forrongó felhőtakaró alatt óriási hegyekkel és sivatagokkal... az is lehet, hogy tengerekkel és óceánokkal váltakozó világ rejt őzik. Valahol ott van az a kincsesbánya is, amit a Hiusz legénysége fel kell hogy derítsen, ott vannak a televíziós irányítószerkezetek roncsai, az össze összetör törtt űrhaj rhajók ók,, a báto bátorr prób próbálk álkoz ozók ók sírj sírjai ai... ... Babo Baboná náss féle félele lemre mre emlékeztető, zavaros érzés sajdult Bikov lelkében. Arra gondolt, hogy
mics micsod odaa dühö dühödt dten en verte verte viss vissza za ez a boly bolygó gó a megh meghód ódít ítás ását át célz célzóó össz összes es kísér ísérle lete tet. t. Az ember mber azon azonba bann bölc bölcse sebb bb és erősebb a természetnél. Bátor és makacs, s ha a Hiusz legénységének az az osztályrész jut, hogy életét áldozza fel, pusztulásuk egy percre sem fogja feltartóztatni azokat, akik utánuk indulnak. Balra egyenetlen, mély horpadásokkal és kiemelkedésekkel tarkított, fekete árnyék kúszott fel a kupolára, mintha egy óriási tintafolt terjedt volna rajta szét. - Átmegy Átmegyünk ünk az éjszak éjszakai ai oldalr oldalraa - hallats hallatszot zottt a sisak sisakban ban Dauge Dauge hangja. A Hiusz belemerült a Vénusz mögötti árnyékkúpba. Sötét lett, a világ világít ítóó köd köd kere kerekk sávj sávjaa jele jelezt ztee a boly bolygó gó szél szélét ét.. A feket feketee hátt háttérb érből azonban nemsokára gyönge, rózsaszín fénypontocskák rajzolódtak ki. - Mi ez? - érdeklődött Bikov. Dauge Dauge figyel figyelmes mesebb ebben en vizsg vizsgáló álódot dott,t, sisakj sisakjaa megbil megbillen lent.t. Majd Majd felcsendült hangja Bikov fejhallgatójában. - Bizony Bizonyára ára vulkán vulkánok. ok. Hallot Hallottam tam egy körze körzetr tről, ahol ahol álla álland ndóa óakk a vulkanikus kitörések. Egyel őre senki nem tudja pontosan. Feltételezés... Azután hagyták el a keszont, hogy balról ismét ragyogó fény áradt szét, s hatalmas, sárga sarló rajzolódott ki. - Igen... - kapott észbe Bikov. - De hát hol van itt a Ciolkovszkij? Meg szeretném nézni ezt a mesterséges holdat. - Az ajtóból nem láthatod, Alekszej. Hiszen mi a nyílással lefelé, a Vénusz felé fordultunk, a Ciolkovszkij fölöttünk van. Az még korai lenne, hogy hogy a Hius Hiuszz borí borítá tásá sánn kúss kússzzál-m ál-más ássz szál ál.. Jobb Jobb,, ha megv megvár árod od a következő alkalmat, majd meglátod, ha visszatérünk. Bikovnak eszébe jutott az a megjegyzés, amit nemrég Dauge tett, sóhajtott, de elhallgatott. Már várták őket. Jermakov mindenkit meghívott ebédre. Ez volt az első ebéd, amit a súlytalanság állapotában költöttek el, s Bikov titokban azt kívánta, hogy ez legyen az utolsó is. Az űrhajósok szakavatottan, anélkül hogy a beszélgetést abbahagyták volna, az ajkukhoz emelték az elasz elasztik tikus us cumik cumikat, at, melye melyekhe khezz zárt zárt műanyag anyag edényekb edényekből hajlék hajlékony ony csöv csövek ek veze vezette ttek. k. A keny kenyérd érdara arabo boka katt és a hide hidegg előételt ételt hálós hálós falú doboz dobozokb okból ól vették vették elő, s nem nem fele feledk dkez ezte tekk el ról róla, hogy ogy mind mindeen alkalommal gondosan becsukják utána őket. Egyszóval a Fiú vezet ő je bizonyára éhes maradt volna, ha nem gyámkodik felette Krutyikov, aki kimondottan ebből a célból foglalt mellette helyet. Ebéd közben a mesterséges hold dolgairól beszéltek, s a tervekről, hogy hogy egy egy egés egészz flot flottá tára ra való aló Hius Hiuszt zt épít építen enek ek,, s besz beszél élge gett ttek ek a mesterséges holdakon dolgozó, levelez ő egyetemi hallgatók számára sugárzand sugárzandóó külön tévékonzu tévékonzultáció ltációkról. król. Mahov Mahov panaszkod panaszkodott ott a nehéz nehéz felfogású ellátókra, akik a sísport technikájáról küldtek egy egész ládára való mikrofilmet. Striner nevetve elmesélte, hogy valaki egereket hurcolt be a Ciolkovszkijra. „Most könyörgünk, hogy küldjenek egy macskát is. Élményszámba menő attrakció lesz, ahogy a macska kergetni fogja az eger egeret et a súly súlytal talan ansá ságg álla állapo potá tába ban. n."" Soka Sokatt besz beszél éltek tek a csod csodál álat atos os indonéz együttes hangversenyér ől, a szverdlovi Qadalov mindnyájukat megr megráz ázóó új szim szimfó fóni niáj ájár áról ól,, az Út a csil csilla lago gokh khoz oz cím címűről. Sok Sokat
tréfálództak, nevettek. Egy szó sem esett arról, hogy nemsokára milyen megpróbáltatásokban lesz része a Hiusz legénységének. Jermakov az órájára pillantott, Mahov pedig sietve felemelkedett. - Ideje mennünk, barátaim. Mindnyájan gyorsan felálltak, s búcsúzni kezdtek. Mahov sorban mindegyik űrhajóssal kezet szorított, s Bikov nyugtalanul vette észre, hogy hirtelen beesett, elsárgult az arca. Stirneren nem lehetett ilyen könnyen észrevenni a felindultságot. - Ne feledjétek - figyelmeztette őket Jermakov -, hogy legalább ötven kilométerre távolodjatok el tőlünk, különben erősen megpörkölődhettek. - Jól van, miattunk ne izgulj! - dünnyögte válaszul Mahov. – No, akkor... a viszontlátásra! Sok sikert! Zsinórt tartó kezét gyorsan váltogatva kiaraszolt a folyosóra. Stirner üdvözl üdvözlésk ésként ént intege integetett tett,, majd majd követt követte. e. Nagy Nagy csatta csattanás nással sal lezáru lezárultlt a kivezet őnyílás. Csend köszöntött be. - Végül is nem meséltünk nekik az űrbéli támadásról támadásról - jutott hirtelen Jurkovszkij eszébe. Jermakov szórakozottan ránézett. - Nem Nem mesé meséltltük ük el.. el.... Egy Egyébké ébként nt ez most most nem nem font fontos os.. Kére Kérem, m, készüljenek fel... Szpicin, menjünk! Bikov suttogva kérdezte Daugétól. - Mihail Antonovics talán itt marad? - Igen. A parancsnoki poszton neki most semmi dolga... - Dauge megr megráz ázta ta fejé fejét, t, mint mintha ha vala valamil milye yenn gond gondol olat atok okat at hess hesseg egetn etnee el, el, s megkérdezte: - Mindenki a helyén van? Mihail Antonovics és Jurkovszkij már a karosszékekben ültek, s a bizt bizton onsá sági gi övekk övekkel el bíbe bíbellődtek dtek.. Daug auge segítet ítettt Bik Bikovna ovnakk, hogy ogy bekapcsolja magát, leszedte a zsinórokat, s határozatlanul megállt. - Nos? Mire vársz?! - kiáltott rá ingerülten Jurkovszkij. - Tíz percünk maradt - hallatszott Jermakov hangja. Dauge sietve elfoglalta helyét. Ismét csönd köszöntött be. Bikov lehunyta szemét, s megrohanták az emlékek. A sötét közép-ázsiai éjszaka, a homályosan világító ruha, friss kölni illat... s egy kedves, végtelenül kedves és gyöngéd arc. Milyen régen is volt ez! Torka egyszerre összeszorult, s kétszer-háromszor nagyot nyelt. - Megkezdtük az ereszkedést! - horkant rekedten a hangszóró. A padló megremegett a lába alatt, s a karosszék támlája nehéz súly súlyké ként nt feszü feszültlt a véná vénákn knak ak A reak reakto toro rokk növe növekv kvő üvöltése üvöltése fülébe csapott, s betöltött mindent. Maho Mahovv és Stir Stirne nerr a „bol „bolyg ygók óköz özii taxi taxi"" kere kerekk abla ablaká káho hozz tapa tapadv dvaa megpillantották, ahogy a Vénusz hatalmas, narancsszín ű korongja előtt esetlenül, esetlenül, fekete medúzáho medúzáhozz hasonlóan hasonlóan szétterpe szétterpeszke szkeddő űrhajó rhajó alól alól halovány láng csapolt ki. Majd vakító, lila fény gyűlt ki. Amikor ismét kinyitották a szemüket, már nem látták a Hiuszt. Csupán apró, ködszer ű felhőcske úszott azon a helyen, ahol a rakéta az előbb volt. „Életünk tele van meglepetésekkel..."
A Hiuszon senki nem áltatta magát azzal, hogy leszállásuk gyors és könnyű lesz. Jermakov annak idején, amikor beszámolt a Tahmaszibexpedícióról, elmondta, milyen nehéz volt irányítani a rakétát a Vénusz légkör légkörébe ében, n, hogyan hogyan hányk hánykoló olódot dott,t, mint mint forgác forgácss az örvén örvényl ylő vízben, milyen milyen emberf emberfele eletti tti erőfesz feszít ítés ésbe be kerü kerültlt,, hogy hogy a raké rakétá tátt a hajt hajtóm ómű nyílásaival lefelé tartsák. Vad szelekr ől, a száz fokra felizzott talaj fölött vágta ágtató tó jege jegess viha viharo rokr król ól szám számol oltt be. be. Ily Ilyen körü körülm lmén énye yekk közö között tt hasz haszná nálh lhat atat atla lano nok, k, sőt veszélyesek voltak a legkorszerűbb giroszkópberendezések, melyek nyugodtabb légköri körülmények között auto automa matitiku kusa sann a meg megadot adottt hely helyze zetb tben en tart tartot ottá tákk az űrhaj rhajót ót,, nem nem engedték, hogy dülöngéljen, forogjon, átforduljon... Nem maradt más hátra, mint hogy a Hiusz a mesterséges holdak nem túl pontos és állandóan megszakadással fenyeget ő irányjelzés irányjelzésére ére támaszkodjo támaszkodjon. n. A meteoritvédő berendezések rádiólokátorai a Vénusz légköri, elektronikus mezőiben nem működtek tek, s az űrhajó rhajó hatalm hatalmas as testév testével el bármel bármelyy pillan pillanatb atban an rázuha rázuhanha nhatott tott valam valamely elyik ik szikl sziklás ás csúcsr csúcsra. a. A viharo viharokk és forgószelek még erőteljesebbe teljesebbenn sodorták sodorták a Hiuszt, Hiuszt, mint a többi űrhajót, mert bár alakja kissé megkönnyítette a „fenékkel lefelé" ereszkedést, azonban igen távol volt attól, hogy áramvonalasnak nevezhessék. És mégi mégis, s, mind mindez ezek ek elle ellené nére re egye egyedü düll a Hius Hiuszz szám számít ítha hato tott tt komol komolya yabb bb esél esélly lyel el arra arra,, hogy hogy sike sikere ress lesz leszál állá lást st hajt hajtso sonn végr végree a Vénusz Vénuszon. on. Alkalm Alkalmas as volt volt rá, hogy hogy rendkí rendkívül vül lassan lassan eresz ereszked kedjék jék le, centiméterről centiméterr centiméterre, e, ismét felem f elemelked elkedhetett hetett,, s megkísérel megkísérelhette hette más helye helyenn az újabb újabb leszál leszállás lást,t, amire amire még a legjob legjobbb atomha atomhajtá jtású, sú, impulzív rakéta sem lett volna képes korlátozott üzemanyag-készletével. Jermakov a „légkörrel rendelkező bolygók urának" nevezte el a Hiuszt, s most ezt be kellett bizonyítaniuk. - Semmiség, semmiség az egész - dünnyögte Mihail Antonovics Krutyi Krutyikov kov,, s immár immár tizeds tizedszer zer ellen ellenőrizte, elég szilárdan tartja-e őt a karosszék karosszékbe be rögzít rögzítő bizto biztons nság ágii öv. öv. - Semm Semmis iség ég az egész egész,, mind minden en remekül sikerül, higgyék el nekem. Talán egy kicsit rázni fog... Viszont képzeljék csak el, mekkora fordulat kezd ődik a' világűr meghódításának történetében a Hiusznak ezzel az útjával! - Eljöv Eljövend endő megprób megpróbálta áltatás tásain ainkat kat látva látva szerf szerfölö ölötttt vigasz vigasztal tal ez a gondolat - riposztozott deklamálva Jurkovszkij. - De még mennyire... szinte hallom, Krutyikov, az a bizonyos, tudják? aki az els ő űrrepülőteret építette a Vénuszon! - Csak rendben leszálljunk- suttogta a fogai között Dauge. Mihail Antonovics előhúzta üres pipáját, s töprengve szívni kezdte. - Csak mielőbb elkezdődne! - mondta. - Mennyire más ez, mint korábbi utaink, igaz, barátaim? - Igaz - felelte Dauge. - Szent igaz, Mihail Antonovics. Amikor légkör nélküli, nyugodt bolygókra szállsz le, egészen másképp érzed magad. - Ml-é-é-ért? - nyögte ki nagy nehezen Bikov, s közben arra gondolt, vajon a többieket is kerülgeti-e a hányinger, s szédülnek-e. - Azért, mert olyan pilótákkal, mint Jermakov és Szpicin, start és leszál leszállás lás közben közben is nyugo nyugodta dtann alhats alhatsz, z, olvash olvashats atsz, z, sakkoz sakkozhat hatsz sz... ... Másutt! De nem itt, a Vénuszon. - Igen - sóhajtott Krutyikov -, nem a Vénuszon...
- Unom már a savanyú fecsegéseteket! – gurult dühbe Jurkovszkij. Mit nyikorogtok? Tartsátok meg magatoknak élményeiteket! Vegyetek péld példát át Biko Bikovr vról ól,, egés egésze zenn zöld zöld,, de tart tartja ja magá magát, t, lega legalá lább bb hall hallga gat. t. Gyerünk, barátaim, énekeljünk! Ebben a pillanatban a hangszóróból felcsendült Jermakov izgatott hangja: - Figyelem! A padló nyomban meglódult, s lassan átfordult. átf ordult. Abból, ami az ezt követ ő három-nég három-négyy órában órában történt, történt, Bikovnak Bikovnak csupán csupán néhány néhány zavaro zavaros, s, össz összefü efüggé ggéste stelen len emléke emléke maradt maradt.. Később pedi pedigg seho sehogy gy sem sem tudt tudtaa feli felidé dézn zni,i, hogy hogyan an köv követté ettékk egym egymás ástt az események. Ha jól emlékszik, Jurkovszkij még oda tudott kúszni az oxigénpal oxigénpalackka ackkall Daugéhoz, Daugéhoz, mielőtt a geol geológ ógus us feje feje ájul ájulta tann hull hullot ottt mellér mellére. e. Szpici Szpicinn ijesz ijeszttő, a felism felismerh erhete etetlen tlenség ségig ig elvált elváltozo ozotttt hangja hangja,, melyen közölte, hogy Anatolij Boriszovics betörte a fejét, már azután harsant, amikor egy hatalmas, vad rángás nyomán elszakadt a Bikovot a karosszék karosszékhez hez rögzít rögzítő öv. öv. Hogy Hogy ezut ezután án mi tört történ éntt, arra arra már nem nem emlékezett. Titokzatos erők játszottak a Hiusszal, a régi mondás: „mint egy béka a futball-labdában" azonban csak akkor jutott eszébe, amikor a biztonsági öv szakadt végét kezében szorongatva átrepült a fülkén, s nagy lendülettel hátával a fal borításának vágódott. A rugalmas borítás vissz isszal alök ökte te.. Ekko Ekkorr úgy úgy érez érezte te,, hogy hogy egy egy kis kis időre elvesz elveszíte ítette tte az eszméletét, mert váratlanul azt vette észre, hogy valaki ismét szorosan odaerősítette a karosszékhez. S arra sem emlékezett, hogyan került a térde közé a könnyű palack, az aktivizált ózonnal... hogyan s mikor volt az, amikor Jurkovszkij vérbe borult arccal, ernyedten lógott karosszéke övén... Mihail Antonovics a vállánál fogva rázta őt, Bikovot, és valamit kiab kiabál áltt a fülé fülébe be.. .... Mind Mindez ez sárg sárgász ászöl öldd ködö ködönn kere keresz sztül tül villo villogo gott tt az agyá agyába ban, n, az eszm eszmél élet etve vesz szté téss és a hány hányin inge gerr roha rohama maii közö között. tt... .. A mennye mennyeze zett oldalt oldalt fordul fordult,t, majd majd villám villámgyo gyorsa rsann vissz visszake akerült rült a helyér helyére, e, azután ismét lezuhant, s feltartóztathatatlan er ővel feszült lábuknak a padl padló. ó. Néha Néha egyegy-eg egyy perc percre re csön csöndd kösz köszön öntö tött tt be: be: ilye ilyenk nkor or Biko Bikovv hátravetette fejét, száját kitárta, s szaporán és mélyeket lélegzett. Az űrhajót hirtelen ismét megdobta valami, s kezd ődött elölről az egész. Közben a csend fülsiketít ő üvöltéssel váltakozott. A néma csendben csak a reaktorok tompa zúgása hallatszott, ami nem nyomta el sem a nyögéseket, sem tréfálódzásukat. Igen, ezeknek a sokat próbált, űrbéli fark farkas asok okna nakk volt volt akko akkorr is erej erejük ük,, hogy hogy tréfál tréfálja jana nak, k, Biko Bikovv azon azonba bann egyetlen tréfájukra sem emlékezett. Teljességgel lefoglalta az az érzés, ami meggyőződéssé érlelődött benne, hogy a következ ő lökés végképp kirázza belőle a lelket. Időről időre eszébe jutottak társai a parancsnoki fülkében, már sebesülten látta őket, a műszereket szereket pedig darabokra darabokra törve, s azt képzelte, hogy az űrhajó így nagy magasságból zuhan a hegyes, meredek sziklákra. A Hiusz, sebességét er őteljesen csökkentve, nagy erejű légkör légkörii áramlá áramlásba sba került, került, mely mely a céltól céltól oldalt oldalt sodort sodorta, a, s Jermak Jermakovn ovnak ak és Szpic Szpicinn innek ek minden minden erejér erejéree szüks szüksége ége volt. volt. hogy hogy az űrhajót a rádió által megadott irányban tartsák. Mint ahogy kés őbb Szpi Szpici cinn elmo elmond ndta ta,, élet életéb ében en még még soha sohase sem m kell kellet ettt ilyen ilyen borz borzal alma mass körülmények között leszállnia.
Hirtel Hirtelen en nyugo nyugodt dt csend csend köszön köszöntöt töttt be. Teljes Teljes és tagadh tagadhata atatla tlann csönd, melyet apró vibráció, egyetlen hang, egyetlen rezzenés sem sértett meg. Úgy zúdult ez a csönd az eltompult űrhajósokra, mint derült égből a villámcsapás. Bikovnak úgy t űnt, hogy maga az id ő állt meg. Még mind mindig ig szín színes es fol foltok tok úsz úsztak tak a szeme eme előtt, veríték-pa veríték-patakok takok csordogáltak testén, keze-lába remegett. Kés őbb különös közöny vett rajta erőt, halálos vágy fogta el, hogy kinyújtsa lábát, és aludjon, aludjon, aludjon... Lehunyt szemhéján keresztül is érezte, hogy mozdult meg s állt fel Jurkovszklj, tett néhány bizonytalan lépést, tenyerét végighúzta arcán, majd értetlenül meredt vértől maszatos ujjaira. - Mi van veled? - kérdezte halkan Dauge. - Sem-mi... - Jurkovszkij összeráncolta homlokát, s megrázta fejét. Azt hiszem, az orrom... Fáj a szemem... - Pfuj! - sóhajtott Mihail Antonovics. - Ez volt aztán a tánc, szó se róla! Jurk Jurkov ovsz szki kijj felem felemel elte te a kezé kezét, t, tett tett néhá néhány ny torn tornag agya yakor korla latr traa emlékeztető kézmozdulatot, majd hirtelen megdermedt. - Barátaim! - kiáltott fel. - A Vénuszon vagyunk... s élünk! A Hiusz egészben maradt, az ördögbe is! Dauge! Kelj fel! Érted, a Vénuszon vagyunk... - Korai még az öröm - állította meg Dauge. - Azt hiszem, valami történt Anatolij Boriszoviccsal... - Igen, én is hallottam Szpicin hangját – er ősítette meg Krutyikov. - Menjünk? A para paranc ncsn snok okii fülké fülkéhe hezz indu indulta ltak, k, az ajtó ajtó azon azonba bann kitár kitárul ult, t, s Jermak Jermakov ov jelent jelent meg a küszöb küszöbön, ön, sápadt sápadtan, an, átizz átizzadv adva, a, bebug bebugyol yolált ált fejjel. - Mindnyájan éltek? - Gyorsan végigpillantott társain. - Mindnyájan - felelte Dauge. - Köszöntelek benneteket a sikeres leszállás alkalmából! Mindenkihez külön odalépett, és megszorította a kezét. - És Bogdan? - kérdezte Mihail Antonovics. - Alszik. - Hm... - Ledőlt, mint akit leütöttek. - Nincs mit csodálkozni - nevette el magát Krutyikov. - Ilyen három és fél óra után... Magam is alig állok a lábamon. - Érdekelne, mi van a Fiúval. Nem szakadt le? - kérdezte Bikov. - Kiszállunk? - javasolta nem túl nagy meggyőződéssel Jurkovszkij. - Nem. - Jermakov még egyszer végignézett a legénység tagjain, s megismételte: - Nem. Semmi esetre sem. Hozzátok rendbe magatokat, és pihenjetek! A kiszállásra úgy négy óra múlva majd visszatérünk, amikor megkapjuk a kinti laboratórium összes adatait. Kapcsoljátok be az ionizátorokat, mosakodjatok meg, és alvás! - Jó lenn lennee enni enni vala valami mit.. t.... - jegy jegyez ezte te meg meg gond gondte terh rhel elten ten Mihai Mihaill Antonovics. „S egy kupica konyak sem ártana" - gondolta Bikov. - Ahogy akarjátok. Ami engem illet, veszek egy fürdőt, s be az ágyba.. ágyba.... Aleksz Alekszej ej Petrov Petrovics ics,, segíts segítsen en Bogdan Bogdanna nak, k, hogy hogy eljuss eljusson on a kajütjébe, rendben?
- Értettem, Anatolij Boriszovics. Nem, nem úgy történt az egész, ahogy Bikov feltételezte. Jóval egyszer űbben és jobban ment minden. Amikor félóra múlva alaposan megfürödve s még vörösebben, mint szokott, bebújt a lepedő alá, Ismét maga elé idézte az ashabadi kis házat... Boldog mosoly áradt szét arcán, s elaludt. Mint mindig, ezúttal is Dauge ébresztette. Johanics sovány arca megnyúlt, fekete szeme beesett, s lázasan csillogott. - Öltözz, Alekszej! Vedd föl a különleges véd őöltözetet, s gyere be a társalgóba! - közölte vele rekedt hangon. - Nemsokára kiszállunk. Kiszállnak! A gondolat, hogy azon a bolygón van, mely annyi bátor ember pusztulását okozta, éles késként hasított agyába. Most kezd ődik majd a lényeg, amiért idejöttek... Bikov sietve felöltözött, a beépített szekrényből elővette a különleges védőöltöz ltözet eteet, s mag magára ára húz húzta. ta. A leg legénys nység tagja agjaii már mind mind a társ társal algó góba bann volt voltak ak,, az aszt asztal al körü körüll állt álltak ak,, szpe szpekt ktro rolilits tsis isak akju juka katt hátravetették, s némán egymást vizsgálgatták. Jermakov szeme tágra nyílt, s úgy ragyogott, akár egy macskáé. Mihail Antonovics üres pipáját szívta. - Kávét? - kérdezte Bikov egyikő jükhöz sem fordulva. - Azt gond ondolo olom, majd később - mond ondta homl homlok okáát ránc ráncol olvva Jurkovszkij. - Nincs értelme húzni az időt, menni kell. Hallatlan dolog: öt óra telt el a leszállás óta, s még ki sem nyitottuk a bejárati ajtót! - Induljunk! - invitálta egyszerűen Jermakov. - Fegyverek? - Bikov a parancsnokra pillantott. Az bólintott, s görnyedten görnyedten kilépett kilépett a folyosóra. folyosóra. A többiek többiek is követték. követték. Bikov a korlátba kapaszkodva felrohant a lépcs őn. Egy perc múlva géppisztollyal a nyakán, s két gránáttal az övén csatlakozott társaihoz. - A hódító Alekszej! - tréfálkozott rajta Szpicin. Jurkovszkij csak a homlokát ráncolta. A kijá kijára ratiti ajtó ajtó melle melletti tti kesz keszon onka kamr mráb ában an szor szoron ongt gtak ak.. Bogd Bogdan an légmentesen bezárta maga után az ajtót. - Sisakokat fel! - adta ki a parancsot Jermakov. Bikov ettől kezd kezdve ve nem nem látt láttaa bajt bajtár ársa saii arcá arcát, t, s ez kell kellem emet etle lenü nüll érin érinte tett tte. e. Felz Felzúg úgott ott a sziv szivatt attyú yú,, elmo elmozd zdul ultt a mano manomé méte terr muta mutató tója ja.. Jerma ermakkov meg megfog fogta az ajtó ajtó fog foganty ntyúját. ját. A nehé nehézz acélle éllem mez félrec félrecsú súsz szott. ott. Az ajtó ajtó megrem megremege egett, tt, s valam valamifél ifélee undorí undorítóa tóann zsíros zsíros,, sárgásszürke iszap ömlött hangos cuppanással a lábuk elé. S űrű és tapadós volt, azonban szabadon folyt, s a reflektorok fénye aranyszín ű lángocskákkal villogott a felületén. Ez annyira váratlanul érte őket, hogy az első pillanatban egyikő jük sem mozdult. Majd Jurkovszkij elfojtott kiáltással előrevetette magát. Bikov azonban megel őzte. Megragadta a kijára kijáratiti ajtó ajtó szegé szegély lyét, ét, és teljes teljes erejéb erejéből prób próbál álta ta toln tolni.i. Lába Lába megmegmegc megcsú súsz szot ottt az isza iszapb pban an,, térd térdre re zuhan uhant. t. Odaé Odaért rt azon azonba bann már már Jurk Jurkov ovsz szki kijj és Daug Dauge, e, majd majd hátu hátukn knak ak fesz feszül ültt Bogd Bogdan an és Miha Mihailil Antonovics is. A borítólemez puha cuppogással megmozdult, a helyére csúszott, s Jermakov sietve megnyomta a szivattyú indítógombját. Mindnyájan kiegyenesedtek. Lábuk alatt zavaros iszap folyt szét, gőz áradt belőle. le. Biko Bikovv felem felemel elte te gépp géppis iszt ztoly olyát, át, öltöz öltözék ékee ujjá ujjáva vall
megtörölte a fegyver markolatát, s belenézett a csőbe. Majd gondosan letisztogatta összemaszatolt térdét. - Ha jól látom - hallatszott a fülhallgatóban Dauge hangja -, ez egyáltalán nem homok. - Val Valóba óban nem nem nag nagyon has hasonlí onlítt a sivat ivatag agra ra - erősítette sítette meg Jurkovszkij. - Ezt még én is meg tudom állapítani, noha nem vagyok szakember. Jermakov leguggolva vizsgálgatni kezdte a sáros pocsolyát. - Ha a tré tréfál fálódz ódzást ást egy egy későbbi, bbi, megfel megfelel előbb időre hagy hagyju jukk jelentette ki -, akkor hajlok arra, hogy feltételezzem, a Hiusz egy mocsárban ereszkedett le. - Mégpedig fülig - értett vele egyet Jurkovszkij. – De akkor hol a sivatag? - Életünk tele van meglepetésekkel - sóhajtott Krutyikov. - Tess Tessék ék,, szép szép kis kis slam slamas aszztiká tikába ba vitt itt benn bennün ünke kett Stir Stirne nerr az irányjeleivel! - Mi köze ehhez Stirnernek? - Mi lett volna, ha a Hiusz teljesen belemerül ebbe az ingoványba... kezdte Bogdan. Jurkovszkij türelmetlenül vállat vont. - Mi sem egyszerűbb! Kimászunk a felső nyíláson, s megnézzük. Kilépett a keszonból, s rozsdás, olajos foltokat hagyva a m űanyag padlón, felkapaszkodott a tehernyílás szűk előterébe. - Mocsár a Vénuszon! Gondoljátok csak meg! - dünnyögte Mihail Antonovics. - Micsoda meglepetés! A felső nyílást óvatosan nyitották ki, készen arra, hogy bármely pillan pillanatb atban an ismét ismét becsap becsapják ják.. Semmi Semmi borzas borzasztó ztó nem történ történt.t. Vékony Vékony sípolás hallatszott - az el őtérbe betört a külső atmoszféra, majd minden elcsendesült. - Hurrá! Hurrá! - örvend örvendeze ezetttt nyugod nyugodtan tan Jurko Jurkovsz vszkij kij.. - Minden Minden rendbe rendben. n. Nyissátok ki! A zárófedél nagy csattanással elmozdult. Az elöl álló Jermakov kiha kihajo joltlt a rése résen. n. A háta háta mögö mögött tt,, lábá lábátt türe türelm lmet etle lenü nüll válto áltoga gatv tva, a, szor szoron ongo gott tt Jurko Jurkovs vszk zkijij és Miha Mihailil Anto Antono novi vics cs.. Daug Dauge, e, aki aki közé közéjü jükk furakodott, érthetetlen kiáltással húzódott vissza. - Hát igen - szolalt meg valaki. - Nagyon, nagyon érdekes... Semmit nem láttak. A Hiuszt rebegő, teljesen áthatolhatatlan, sárga köd vette körül. Lent, úgy másfél méterre, tompán csillogott az ingovány fels felszzíne. íne. A csen csendb dben en elmo elmosó sódo dott tt hang hangok ok hall hallat atsz szot otta tak, k, elfo elfojtjtot ottt köhögésre, bugyborékolásra emlékeztettek. Az űrhajósok sokáig álltak, s vizsgálgatták a kigőzölgés zavaros, őszes hullámait. Néha úgy látták, hogy árnyak suhannak el el őttük, torz, szürke alakok rajzolódnak ki, azonban újabb és újabb ködrétegek törtek el ő, s mindez eltűnt. - Ebből elég volt - szólalt meg végül Jermakov. - Már káprázik a szemem. Igénybe kell venni az infravörös technikát. - Kiegyenesedett és fölpillantott. - Aha, a Fiú, azt hiszem, h iszem, a helyén van! - Alap Alapos osan an bele beleme merü rültltün ünk. k... .. - Szpi Szpici cin, n, aki aki mell mellév ével el a nyíl nyílás ás peremének dőlt, nyugtalanul hol az egyik, hol a másik oldalra forgatta fejét. - A reaktorgyűrűk tövig belesüppedtek az ingoványba.
- Semm Semmii vész vész,, egy egy kics kicsitit körü körüln lnéz ézün ünk, k, majd majd megk megkís ísér érel eljü jükk a felemelkedést. - S ha az űrhajó még mélyebbre süllyed? Az infravörös technika semmi támponttal nem szolgált. A képernyőn árnyak gomolyogtak, a talaj ugyanazon a helyen hol süpp süpped edék ékes esne nekk, hol hol alap alapos osan an ledö ledöng ngöl öltn tnek ek,, hol hol porh porhan anyó yósn snak ak bizonyult... - Gyerünk, menjünk ki! - javasolta Jurkovszkij. – ott majd meglátjuk, mit tegyünk. Ugrani készült, Bikov azonban vállon ragadta - Mi van? - kérdezte némi ingerültséggel a geológus. - Élet Életün ünkk tele tele megle meglepe peté tése sekk kkel el - mond mondta ta Biko Bikov. v. – Én megye megyekk elsőnek. - Miért maga? Bikov némán a géppisztolyra mutatott. - Elég volt már Lord Roxton szerepéb ől! - Jurkovszkij ellökte Bikov kezét. - Bikovnak igaza van - mondta Jermakov. - Kérem, engedje át, Vlagyimir Szergejevics! - Nem értem... - Engedjen előre engem és Bikovot. Három perc múlva visszatérek... Mindnyájan tudták, hogy az előírások szerint a parancsnok nem hagyhatja el elsőnek a hajót, ha ismeretlen helyen szállnak le. Azonban megértették Jermakovot. Jurkovszkij szótlanul félrelépett. Bikov gyors mozdulattal kibiztosította géppisztolyát, s Jermakov után ugrott. Lába térdig süppedt a híg latyakba. Harmadik rész A mocsárban Mocsár a Vénuszon... Az űrhajósok számára abszurdabb dolog, mint pálmaligetek a Holdon vagy egy tehéncsorda az aszteroidák csupasz csúcsain. Lángoló égbolt helyett tejfehér köd és híg iszap a száraz, perzselően forr forróó homo omok hely helyén én.. Ez alap alapos osan an rácáf ácáfol oltt a rég régóta meggyökeresedett vélekedésekre, s önmagában már ez is els őrendű font fontos ossá ságú gú felf felfed edez ezés ésne nekk szám számít ítot ott. t. Ugya Ugyana nakk kkor or hihe hihete tetltlen enül ül bonyolította a helyzetet, ugyanis mindez teljesen váratlanul érte őket. Mert semmi nem rontja el úgy egy komoly vállalkozás esélyeit, mint valami váratlan dolog. Még a Góbi sivatagi terepjárók bátor vezet ő je, aki kevéssé volt jártas a Vénuszról született tudományos elméletekben, s éppen ezért egyáltalán semmiféle elképzelése nem volt a bolygóról, még ő is alaposan elbátortalanodott: az a kevés, amit a nyitott bejárati résen át megpillantott, egyáltalán nem felelt meg a sivatagi szakért ő és vezető feladatának, amire pedig készült. Ami a legénység többi tagját illeti, ők természetesen szélesebb összefüggéseiben vizsgálták a dolgokat, így a váratlan helyzet még inkább aggasztotta őket. Nem mintha a pilóták és a geológusok nem lette ettekk volna lna felkészülve a legk egkülönbözőbb nehézségekre és kudarcokra. Mindegyik ő jük tisztában volt vele, hogy a
Hius Hiuszz óriá óriási si sebe sebess sség égee mell mellet ettt a lesz leszál állá láss hely helyee akár akár több több ezer ezer kilométerr kilométerree is lehet a Golkondátó Golkondától;l; a Hiusz leszállhato leszállhatotttt volna volna a hegyek hegyek között, ahol felfordulhatott, sőt össze is zúzódhatott volna a sziklákon. Mindezeket a nehézségeket és kudarcokat azonban el őre számításba vették, s éppen ezért ezek nem voltak olyan borzasztóak, még akkor sem, sem, ha pusz pusztu tulá láss ssal al feny fenyeg eget etté tékk őket. ket. „A nag nagy ügy ügyek mind mindig ig kockázattal járnak - ez volt Krajuhin kedvenc szavajárása -, s akik nagyon félnek a haláltól, azokkal nincs közös utunk." De ilyet, hogy mocsárra találjanak a Vénuszon! Kita Kitart rtás ásuk uk és óriá óriási si tapa tapasz sztal talat atuk uk elle ellené nére re az űrhajós rhajósok ok csak csak nehezen tudták leplezni egymás előtt elhatalmasodó nyugtalanságukat. Hivatá Hivatásuk suk arra arra taníto tanította tta őket, ket, hogy hogy az ilyen ilyen helyz helyzete etekbe kbenn legye legyenek nek fegyelmezettek. Viszont mindegyikük jól tudta, az expedíció sorsa és életük most egy sor, egyelőre ismeretlen körülménytől függ. Mindegyikük fejében újabb és újabb kérdések vet ődtek fel. Vajon sokáig tart-e a mocsár? Mi is ez voltaképp? Át tud-e rajta törni a Fiú? Nem fenyegeti-e a Hiuszt az a veszély, hogy még mélyebbre süllyed vagy átfordul, és akkor végleg elmerül? elmerül? Megkockáz Megkockáztathat tathatják-e ják-e,, hogy újból a magasba magasba emeljék az űrrepülőt, s megkíséreljenek egy másik helyen leszállni? Nem sokkal a start előtt Dauge azt mondta Krajuhinnak: „Csak érjünk érjünk szere szerencs ncsése ésenn földet, földet, ott majd majd még a poklon poklon is átvere átvereked kedjük jük mag magunka nkat." t." Mind Mindny nyáj ájan an tud tudták ták, lehe lehet, t, hog hogy a poklo oklonn is át kell kell verekedniük magukat, azonban ki gondolta volna, hogy ez a pokol Ilyen lesz - zavaros, kiismerhetetlen és bugyborékoló?... Mint már elmondtuk, Bikovot éppen rosszul informáltsága folytán egészen más dolgok nyugtalanították. Az expedíció sorsa miatt nem nyugtalankodott, mert bízott a Hiusz csodálatos képességeiben, s ami a legfontosabb, társaiban, főképp Jermakovban, kinek hangjában még a zavar árnyéka sem érződött. Bikov számára a váratlan esemény csupán kaland volt. Rendkívül hízelgett neki, hogy Jermakov az ő oldatára állt Jurkovszkijjal a bejáratnál kirobbant apró összezördülésben. Bikov nagy nehezen húzta ki lábát a tapadós dágványból, s néhány lépést tett Jermakov nyomában. A parancsnok megállt és hallgatózott. Sűrű, sárgás félhomály vette körül őket. Csupán a zsírosan csillogó ingovány egy darabját látták, viszont annál többet hallottak. A láthatatlan ingov ingovány ány különö különöss hango hangokat kat adott. adott. Rekedt Rekedten en sóhajt sóhajtozo ozott, tt, köhög köhögött ött,, szortyogott. Tompa nyögések jutottak messzir ől hozzájuk, majd mély morgás és elnyújtott, magas hangú zúgás hallatszott. Minden bizonnyal ezeke ezekett a hangok hangokat at maga maga a mocsár mocsár keltett keltette. e. Bikov Bikov azonba azonbann rögtön rögtön fantasztikus élőlényekre gondolt, akik elbújhattak a ködben, és sietve megtapogatta az övében a gránátokat. „Ha ezt elmesélem otthon a góbiexpedícióbelieknek - gondolta-, nem fogják elhinni!" Hirtelen rátört a magány érzése. Hátrapillantott, a Hiusz sötét tömbjére, s géppisztolyát előretartva, Jermakov után indult. Tik. Tik... .. tiktik-titik. k... .. tik. tik... .. - kopo kopogo gott tt félé félénk nken en s alig alig hall hallha ható tóan an a sugárzásmérő. „Semmi vész, nem több mint ezer röntgen" - nyugtatgatta magát, s nyomban el is feledkezett err ől, amikor szilárd talajt érzett a lába lába alatt alatt.. Leha Lehajo joltlt,, s szab szabad ad karj karjáv ával al tapog tapogat atóz ózot ottt maga maga előtt. tt. A kigőzölgés zölgés könny könnyű ködé ködénn át, át, a mocs mocsár ár rozs rozsdá dás, s, olaj olajos os felsz felszín ínéb éből szögletes, iszapborította tömbök emelkedtek ki.
- Ml újság magánál?- hallatszott Jermakov hangja. - Egye Egyellőre... re... semm semmii külö különö nöss - fele feleltltee Biko Bikovv -, mind minden en rend rendbe ben. n. Nagyon süppedékes a talaj. A lábam alatt kövek vagy talán szikladarabok... Csúszkálva és botladozva átmászott az érthetetlen tömbökön. A lába alatt cuppogott, csuklott, csattogott a talaj... - Erősen húz le? - érdeklődött Jermakov. - Nem Nem - fele feleltltee Alek Aleksz szej ej Petr Petrov ovic ics, s, s deré deréki kigg bele belesz szak akad adtt az ingoványba. „Nehogy véletlenül elsüllyedjek..." - villant át agyán a nyugtalanító gondol gondolat. at. Ebben Ebben a pillan pillanatb atban an géppis géppiszto ztoly lyána ánakk csöve csöve valami valami szilá szilárd rd dologhoz ért. Bikov csodálkozva pillantott oda. Útjukat apró, érdes kis sziget keresztezte, peremét csillogó csík szegélyezte. - Anatolij Boriszovics! - hívta segítségül a parancsnokot Bikov. - Igen? - A továbbiakban a mocsár ki van aszfaltozva. - Nem értem. Odamegyek. - Azt mondom, hogy innentől aszfalt borítja a mocsarat. - Félreb Félrebesz eszéls élsz, z, Aleksz Alekszej? ej? - hallat hallatsz szott ott Dauge Dauge izgat izgatott ott hangja hangja.. A legé legény nysé ségg több többii tagj tagjáv ával al együ együtt tt a raké rakéta ta nyit nyitot ottt nyíl nyílás ásán ánál ál állt állt,, s a felderítők minden egyes szavát értette. - Igen, igazi aszfalt! Vagy mint a takír a sivatagjainkban. Bikov a háta mögé lökte géppisztolyát, s kezével a szilárd talajba kapaszkodott. Az ingovány elnyújtott, szívó hangot hallatva elengedte test testét ét.. Leté Letérd rdel elt, t, négy négyké kézl zláb áb odéb odébbb kúsz kúszot ottt a szil szilár árdd szig szigete etecs cske ke peremétől, s felállt. ...Tik...tik...tik... - Igazi, szilárd aszfalt, Anatolij Boriszovics. Állok! - Talá Talánn ez a part partja ja?? - kérd kérdez ezte te Jerm Jermak akov ov,, hang hangjá jába bann titk titkol oltt reménnyel, és közelebb jött Bikovhoz. - Nem tudom... nem, nem part. Mintha a mocsár kérge lenne. Jermakov lehajolt. - A vastagsága körülbelül harminc-harmincöt centiméter - állapította meg. - Tudom, hogy mi ez - avatkozott hirtelen közbe Krutylkov. - Hiszen a Hiusz fotoreaktorral ereszkedett le... - Az ördögbe is! - hallatszott, ahogy Jurkovszkij hangosan sisakjához kapott. - Hiszen ez... - Összeszáradt ingovány, semmi kétség – erősítette meg Jermakov. A fotoreaktor kiégette a vizet belőle, s kéreg keletkezett. A Hiusz pedig leszállás közben áttörte. - Valami ilyesmi - értett velük egyet Bikov. A kéreg peremén lépdelt, s érdeklődve szemlélődött - Széles, mint a Vörös tér, s egyenes, akár táncolni is lehet rajta. Át- meg átjárják a repedések. - A Fiú átjut rajta? - érdeklődött Jermakov. Bikov hanyagul válaszolt: - A Fiú mindenütt átjut. - ...Tik... tik-tik... tik-tik... - Nos, barátaim... Visszatérek. Úgy gondolom, a legénység kiszállhat. Jurkovszkij és Szpicin, menjenek Bikovhoz.
- Értettük! - „Előre, világűr meghódítói meghódítói!" !" - dudorászta dudorászta gúnyosan gúnyosan Jurkovsz Jurkovszkij, kij, miközben kimászott a nyíláson. - Ej, Bogdan, vigyázz magadra! - Én? - kíváncsiskodott sértődötten Dauge. - Mi hozz hozzáf áfog ogun unkk a tala talajm jmin intá tákk és a légk légkör ör elem elemzé zésé séhe hezz, s megvizsgálunk egyet s mást... - Rendben, Anatolij Boriszovics. - Mihail Mihail Anton Antonovi ovics cs - intéz intézked kedett ett Jermak Jermakov, ov, miután miután felmás felmászo zotttt a zsilipkamrába -. menjen tel a parancsnoki fülkébe, s próbálja meg a lokátorral végigtapogatni a környéket... Bikov elvtárs, most tart magához Jurkovszkij és Szpicin. Maga a parancsnok. Próbáljanak eljutni a szilárd terület külső pereméig. Tovább ne menjenek. - Értettem. „Helyesen döntött - gondolta Bikov. - Ostobaság lenne vakon, nyakig bele beleme merü rülv lvee kúsz kúszni ni az ingo ingová vány nyba ban, n, amik amikor or van van egy egy infr infrav avör örös ös sugárvetővel ellátott terepjárónk. Igaz, a terepjárót még le kell emelni..." em elni..." Valahol Valahol a közelében közelében félhangon Jurkovszkij Jurkovszkij szitkozód szitkozódott. ott. Bogdan Bogdan fojtott hangon súgta: - Jobbra, Vologya, jobbra... Néhány perc múlva lassú, cuppogó hangok hallatszottak, s két szürke alak bukkant elő a ködből. - Hol vagy, Aljoska? Az ördögbe, az orromig se látok... Mi az, még nem faltak fel a helybéli szörnyek? - Az úristen megkegyelmezett - dünnyögte Bikov, s mindkett ő jüknek segített, hogy kimásszanak a „takírra”. Jurkov Jurkovsz szkij kij dobban dobbantot tottt néhány néhányat, at, a kéreg kéreg szilá szilárds rdság ágát át próbál próbálta. ta. Bogd Bogdan an isza iszapp ppal al befrö befröcs cskö költlt sisa sisakj kját át törö törölg lget ette te a szem szemee előtt, s megjegyezte: - Kár volt, mondom nektek... - Micsoda? - Kár volt Vénusznak nevezni. - Mit? Vagy úgy... - Bikov vállat vont. - Tudod, nem a név a lényeg. Jurkovszkij felnevetett. Kény Kényel elme mese senn lépk lépked edte tek, k, átug átugrá ráltlták ák a szél széles es repe repedé dése seke ket, t, melyekben füstölt az ingoványos, híg iszap. - Bogdan! - szólalt meg suttogva Bikov. - Hiszen a mocsár sugárzást bocsát ki magából... Hallod? ...Tik, tik-tik, tik-tik... - Hallom. Ez semmiség. Nagyon érzékenyek a mérőműszereink. - Mind inden, en, ami ami a foto fotore reak akto torr alá alá kerül erül,, sugárz árzást kell kell hog hogy kibocsásson - magyarázta kioktató hangon Jurkovszkij. - Ez világos még a... - Várjatok csak! - Bogdan felemelte a kezét. Megálltak. Csak elmosódottan hallották Jermakov és Dauge hangját a recsegő fülhallgatóban. - Milyen messzire kerültünk a Hiusztól, mit gondoltok? - kérdezte Szpicin. - Úgy hetven-nyolcvan méterre - felelte gyorsan Bikov. - Úgy. Tehát a rádiótelefonjaink csak ekkora távolságig hatékonyak.
- Elég kevés - jegyezte meg J urkovszkij. – Bizonyára az ionizáció az oka. - Igen... ...Tik...tik-tik...tik...tik... Továbbmentek. Az üvöltés, bugyborékolás és süvítés egyre er ősebb lett. Valahol elöl, jobbról, hangos horkantás hallatszott. - Pfuj! Ágyúk dübörgését hallom... - mormogta Jurkovszkij. - Hát így állunk! Az ingovány tetején a fotoreaktor által kiégetett hatalmas, kerek lepény lepény lanká lankásan san eresz ereszked kedett ett vissza vissza az iszapb iszapba. a. S mögöt mögötte te rögtön rögtön különös, sápadt-szürkés növények szeszélyes körvonalai rajzolódtak ki a ködben. Karnyújtásnyira voltak t őlük - alig tíz lépésre, a kigőzölgés fehéres fehéres hullámai hullámai azonban azonban állandóan állandóan megváltoz megváltoztatták tatták és eltorzított eltorzították ák arculatukat, hol ezt, hol azt a részüket mutatva meg, vagy beburkolva áthatolhatatlan félhomályba, és így sehogyan sem tudták olyan alaposan szemügyre venni őket, ahogy kellett volna. - Vénuszi erdő - suttogta Jurkovszkij, oly különös kifejezéssel, hogy Bikov bizalmatlanul sandított rá. - Igen... vénuszi. Szerintem ronda egy dolog - fejezte ki Bogdan krákogva a véleményét. - Hallgass, Bogdan! Butaságot beszélsz... Hiszen ez élet! Az élet új formái! És mi, mi felfedeztük ezt... - Azt hiszem, ez megint csak az élet egy újabb formája - morgott Bikov, s nyugtalanul méregette a tőlük nem messze, a kéreg peremén hirtelen megjelent nagy, sötét foltot. - Hol? - fordult meg hevesen Jurkovszkij. - A folt eltűnt. - Úgy Úgy látt láttam am.. .... - kezd kezdte te Biko Bikovv, azon azonba bann mély mély,, tomp tompaa üvöl üvölté téss szakította félbe szavait. - Halljátok? - Valahol itt van, a közelben... - Szpicin kezével jobb felé bökött. - Igen-igen, nem messze. Tehát valóban láttam... Bikov lassan előhúzott az öve mögül egy gránátot, s nyugtalanul körbepillantott. - Nagy? - kérdezte Szpicin. - Nagy... Ismét üvöltés harsant, most már egészen közelr ől. Egyetlen földi élőlény lény sem sem lett lett voln volnaa képe képess ilyen ilyen hang hangot ot hall hallat atni ni - mest mester ersé sége gess gőzsziréna zsziréna hangjára hangjára emlékezte emlékeztettő zúgás volt, s ugyanakkor tele volt fenyegetéssel. Bikov összerezzent. - Szépen bőg... - állapította meg halkan. - Nosza, menjünk oda és nézzük meg! – javasolta rekedt hangon Jurkovszkij. - Bezzeg a Mars! Milyen jóságos és kellemetes bolygó! Kész üdülés! ...Tik...tik-tik., .tik-tik... - Nem, Nem, nem nem kell kell odam odamen enni ni - vélek éleked edet ettt Szpi Szpici cin. n. - Fölö Fölösl sleg eges es legénykedés... Bikov hallgatott. - Fél? Akkor egyedül megyek... - Jurkovszkij határozottan előreindult.
Az egész villámgyorsan játszódott le. Bikov Szpicinhez fordult, s ekkor valami súlyos dolog zuhant a száraz szigetre, mintha nedves fehérneműs csomagot hajítottak volna az aszfaltra. Kerek, sötét lény közeledett a ködb ől az űrhajósok felé, akkora volt, mint egy jól táplált tehén. Jurkovszkij visszah őkölt, s elfojtott kiáltással a mocsárba zuhant. Szpicin hátralépett. Bikov egy másodpercre úgy érezte, hogy halotti csend csend köszö köszöntöt ntöttt be körött körötte. e. A dózism dózismér érő félénk félénk „tik-tik" „tik-tik" ketyegése ketyegése hasított tudatába s ettől magához tért. - Hasalj! - üvöltötte el magát. Szpicin hasra vetette magát, és még látta, ahogy Bikov hátraugrott, és meglendítette jobb kezét - egyszer, majd még egyszer. Két, tompán mora morajljlóó robb robban anás ás süke süketí títet tette te meg. meg. Két Két nara naranc ncss sszí zínnű fellobbanás világította meg a ködöt egy kis időre, s a félhomályban kétszer is előtűnt, majd ugyanolyan gyorsan a ködbe is veszett egy csillogó, nedves test hatalmas bőrzsák, melyet mély ráncok szántottak. Süvítve röpködtek a szil szilán ánko kok, k, s szap szapor orán án kopo kopogt gtak ak az „asz „aszfa faltlton on". ". Azut Azután án mind minden en elcsendesedett. - Finita la comedia - dünnyögte gépiesen Szpicin, és nagy nehezen feltápászkodott. - Hol van Jurkovszkij?! - kiáltotta lihegve Bikov. - Itt... Nyújtsátok a kezeteket... Kici Kicibá báltlták ák az „asz „aszfa faltltra ra"" a tet tetőtől talpig talpig össze összemas maszat zatoló olódot dottt Jurkovszkijt. A „szépfiú", anélkül hogy egy szót szólt volna, odarohant, ahol három perce a szörny feltűnt. - Semmi - állapította meg csalódottan. Való igaz, a szörny eltűnt. - De hiszen itt volt! - Jurkovszkij körbejárta a kis szigetet, néha megá megállllt, t, leha lehajo joltlt,, kezé kezévvel térd térdér éree táma támasz szko kodo dott tt,, és a kig kigőzölgés függön függönyén yén át vizsgá vizsgálga lgatta tta az egymás egymásba ba fonódó fonódó szára szárakk és törzsek törzsek homályos sziluettjét. - Itt volt... - Elment... elment... - Mintha levegővé vált volna! - jegyezte meg Szpicin töprengve. - Lehet, hogy nem találta el? - kérdezte Jurkovszkij naivan, s megállt Bikov előtt, aki gondterhelten vizsgálgatta géppisztolyát. Bikov elnézőn szippantott. - Na jól van, elment, hála Allahnak - zárta le Szpicin. - Vajon mit akart tőlünk? Talán ebédelni? - Osto-ba-ság! - jegyezte meg mély értelműen Jurkovszkij. - Meg-lepő ostobaság. Lám, honnan származik a buta elképzelés idegen bolygók emberevő szörnyeiről! Rendb endben en,, érte értem m, hogy ogy reg regényír nyírók ók vagy agy filmszerzők ezt teszik, de hogy te is, régi űrhajós létedre, Bogdan!... Némán lépdeltek visszafelé. Nem hallották Jermakov és Dauge hangját: bizonyára már visszatértek a Hiusz belső helyiségeibe. Mielőtt ismé ismétt bele belegá gázzolta oltakk voln volnaa a füst füstöl ölggő iszap iszapba ba,, Jurk Jurkov ovsz szkij kij némi némi gondolkodás után kijelentette: - Akárhogy is volt, a Vénuszon mégiscsak van élet. Nagyon érdekes! Csak... biztos benne, Alekszej Petrovics, hogy eltalálta? Ez már már egy egy kics kicsitit sok sok volt volt Biko Bikovn vnak ak.. Hara Harago gosa sann felh felhor orka kant nt,, s előresietett....Tik... tik-tik-tik... tik-tik...
Bikov a fegyverpucolás miatt kissé később tért vissza a társalgóba, s a vita kellős közepére ért oda. Jurkovszkij és Dauge, akiket csak az asztal választott el egymástól, egymással ordibáltak, álluk ingerülten mere meredt dt előre. Krutyi Krutyikov kov és Bogdan Bogdan Szpicin Szpicin ironik ironikus us arckif arckifeje ejezés zéssel sel hallgatták hallgatták őket, s időről időre epés epés megjeg megjegyz yzése éseket ket szúrta szúrtakk közbe. közbe. Jermakov nem volt a társalgóban. - Akkor mivel magyarázod ezt? - kérdezgette makacsul s szemmel láthatóan nem először Dauge. - Már mondtam neked... - Ezt tudom. Szeretném tudni, miért támadt akkor ránk? - Ki mondta neked, hogy ránk támadt? - Bogdan, de te magad is megerősítetted. - Szó sincs róla. Egyszer űen ránk bukkant. Mi több: biztos vagyok benne, mindaddig, amíg a mi derék Alekszej Pelrovicsunk nem vágta hozzá a bombáit, nem is sejtette létezésünket! - Részemről - jelentette ki Bogdan Szpicin - ezekben az esetekben inkább hajlok arra, hogy a legrosszabbat tételezzem fel, s ezért nagyon hálás vagyok Alekszej Petrovicsnak. - Nekem pedig - szólt közbe Bikov, s Jurkovszkijra sandított - nem volt jogom mást tenni. S a továbbiakban is ezt fogom tenni, kérem, jegyezzék ezt meg! Jurkovszkij megvet ően lebiggyesztette ajkát. - Nagyon eltávolodtunk a dolog lényegétől – fordult Daugéhoz. Tehát... - Tehát - folytatta folytatta Szpicin Szpicin -, Vlagyimir, Vlagyimir, te azt állítod, állítod, ha a különböző világ világok, ok, bolyg bolygók ók szülö szülötte tteii találk találkozn oznak, ak, nem jöhet jöhet meg az étvágy étvágyuk uk egymásra. Különböző szervezet, különböző fejlődés és a többi, így van? - Primitíven leegyszerűsítve, így - értett egyet vele Jurkovszkij. - Nem tudom... Lehet, hogy igazad van, csak éppen... Emlékszel Valja Bezuhovra az ellátó részlegb ől? Kell hogy emlékezz rá. Volt egy kutyája, dakszli és bulldog keveréke; hihetetlenül ostoba állat volt. Amikor Voronov a Kallisztóról hozott egy fehér gyíkot, ez a hibrid, gondolok itt a kutyára, bemászott a terráriumba, s egy szempillantás alatt leharapta a gyík lábait, még mukkanni sem tudott senki. Igaz, az osto ostoba ba után utánaa egy egy álló álló héte hétenn kere keresz sztü tüll isz iszonya onyato tosa sann kínl kínlód ódot ottt a gyomrával... - Na ugye... - mondta bizonytalanul Jurkovszkij. Krutyikov és Bikov elkacagták magukat. - Lám, milyen szomorúan ért véget két különböz ő világ lényeinek találkozója - zárta le a vitát komolyan Szpicin - a kutyáé a Földr ől s a gyíké a Jupiter egy bolygójáról. - De hiszen egy sündisznó előtt is világos... - Jurkovszkij eltöprengett, majd legyintett. – Kőkorszakbeli alakok! Jermakov lépett be, s mint mindig, most is nyugodt volt, csupán kissé sápadtabb a szokásosnál. Az asztalhoz ült, kinyitotta b őrkötésű notesz noteszét, ét, és bepóly bepólyált ált fejéve fejévell föléje föléje hajolt hajolt.. Mindny Mindnyájan ájan elhall elhallgat gattak tak,, egymásra pillantottak, Bikov kényelmesebben helyezkedett el, s várta, mit mit mond mond a para paranc ncsn snok ok.. - Egy Egy kis kis figy figyel elme mett kére kérekk - szól szólal altt meg meg Jermakov. - Meg kell vitatni további terveinket. Csend lett, még a hűtőgépek zúgása is hallatszott.
- Nincs még információm Bikov csoportjától. - Jermakov becsapta noteszét, s hátradőlt a karosszékben. - Alekszej Petrovics, jelentse a felderítés eredményeit! Bikov felállt. - Mocsár - kezdte -, nagyon süppedékes mocsár. - A Hiusztól tíz lépésre... Lassan beszélt, igyekezett, hogy egyetlen részletet se szalasszon el, s keserűen gondolt arra, hogy a geológiai hivatal vezet ő je egy ilyen besz beszám ámol olót ót üres üres locs locsog ogás ásna nakk érté értéke keltlt voln volna. a. Jerm Jermak akov ov azon azonba bann figyel figyelmes mesen en hallga hallgatta, tta, egyetér egyetérttőn bólo bóloga gatot tott, t, jegy jegyze zete teke kett kész készít ítet ettt note notesz széb ébe. e. Biko Bikovo vott egy egy kiss kisséé megl meglep epte te,, hogy hogy a para paranc ncsn snok ok az ismere ismeretle tlenn élőlény lény megj megjel elen enés ését ét hall hallva va nem nem muta mutato tott tt érde érdekl klődést. Csupán Csupán elmoso elmosolyo lyodot dott,t, amikor amikor Jurkov Jurkovszk szkijij türelm türelmetl etlenü enüll fészk fészkel elődni kezd kezdet ettt karo kaross sszé zéké kébe ben, n, biz bizonyár onyáraa tilta tiltako kozn znii prób próbál áltt a vénu vénusz szbe belili szörnnyel való összet űzésének túlságosan naturalisztikus leírása ellen. - Nos, ez minden - sóhajtott Bikov. - Tehá Tehátt mind minden en a feje feje tete tetejé jénn áll áll - ismé isméte teltltee meg meg Jerm Jermak akov ov.. Köszönöm, Bikov elvtárs, leülhet. Dauge Bikovra kacsintott, s az elkomorult „szépfiú" felé biccentett, Bikov rezzenéstelen arckifejezéssel fordult el. - Nos, akkor... - Jermakov felállt, megérintette fején a kötést, s elfintorodott. - Összegezzük mindazt, amit tudunk. A Hiusz mindnyájunk számára teljesen váratlanul egy mocsárba szállt le. Számításaim szerint úgy száz kilométerre délre lehetünk a Golkondától. Nem többre... Amint látják, a távolság nem nagy. Más Más körü körülm lmén énye yekk közö között tt eleg elegen enddő let lettt volna olna egy egy nap, ap, hogy ogy megtegyük ezt a távolságot. Azonban... - Nos, erről van szó - suttogta Szpicin. -...mocsárban kuksolunk. Mi több, a rádiólokációs felderítés alapján, nem túlságosan biztonságos helyen. Igaz, a mocsarat hegygerinc veszi körül, körül, szikl sziklagy agyűrű öv övezi, s ebben a gyűrűben ben nem nem sike sikerü rültlt rést rést felfedeznünk, - Vulkán? - érdeklődött Dauge. - Lehet Lehetség séges, es, hogy hogy egy óriási óriási iszapv iszapvulk ulkán án kráter kráterébe ébenn vagy vagyunk unk.. Szer Szerfö fölö lött tt külö különö nöss vulk vulkán án,, mert mert a moc mocsár sár viz vizének ének elem elemzé zése se azt azt mutatja... - Jermakov kinyitotta noteszét. - Nos, hallgassák. Körülbelül azonos arányú keveréke a nehéz és szupernehéz víznek. Jurkovszkij felpattant ültéből. -Tritiumvíz? - T2O - biccentett Jermakov. - De... - Igen. A tritium felezési f elezési ideje körülbelül tizenkét év. Tehát... -Tehá -Tehátt - kapc kapcso soló lódo dott tt szav szavai aiho hozz Daug Daugee - a mi vulk vulkán ánun unkk vagy vagy nagyon is mostanában keletkezett, vagy létezik valamilyen természetes forrás, mely folyamatosan pótolja a fogyó tritiumot... „Milyen lehet a szupernehéz hidrogén természetes forrása, azé az izotóp izotópé, é, mely a Földön Földön csak csak különl különlege egese senn felsz felszere ereltlt reakto reaktorok rokban ban jelentkezik?" - Bikov ezt képtelen volt maga elé képzelni. Inkább hallgatott s tovább figyelt.
- Ez még nem minden - folytatta Jermakov. - A kráter, ha egyáltalán kráter, feneketlen mélységű. Legalábbis visszhangos mélységmér őnk tehetetlennek bizonyult. - Mekkora a kráter átmérő je? - kérdezte gyorsan Jurkovszkij. Jurkovszkij. - A kráter szemmel láthatóan majdnem kör alakú, átmérő je közel ötven kilométer. A Hiusz a kráter északkeleti pereméhez van közelebb; ettől az oldaltól a hegygerincig nyolc kilométer választ el bennünket. Ez a helyzet, barátaim. Jurkovszkij, haját simogatva, felállt. - Egy Egy szó szó mint mint száz száz,, több több száz száz méte méterr mély mély ingo ingová vány ny húzó húzódi dikk alat alattu tunk nk.. Száz Száz kilo kilomé méter ter vála válasz sztt el benn bennün ünke kett a céltó céltól,l, amib amiből tíz kilométer mocsár, a többi sziklás hegyvonulat. Helyesen értem? - Ez a helyzet - bólintott Jermakov. - A mocsár fele tritiumvíz. Engedtessék meg, hogy megjegyezzem, a tritium, miközben felbomlik, neutronokat bocsát ki, s a neutronsugárzás, gondolok itt a hosszan tartó neutronsugárzásra, korántsem gyönyör, még különleges véd őöltözékben sem. - Tökéletesen igaza van. - De... Bikov biztosít bennünket, hogy a Fiú átkel a mocsáron. És a sziklákon? - A Fiú mindenütt átjut - ismételte makacsul Bikov. - Legrosszabb esetben szétromboljuk a sziklákat. - Hm... És mégis azt javaslom, hogy miközben a Fiún útnak indulunk, hagyjuk a Hiuszt biztonságosabb helyen. Ajánlom figyelmetekbe! Jurkovszkij leült. - Nem hiszem, hogy robbantanunk kellene a sziklákat - kezdte Dauge -, a hegygerinc nem lehet egybefügg ő. Egyszerűen keresnünk kell egy átjárót, s találni fogunk. - Kérem, vegyétek még figyelembe - szólt közbe Szpicin -, hogy a Hius Hiuszz ninc nincss felk felkés észü zülv lvee a vízs vízszi zint ntes es repü repülé lésr sre. e. Nagy Nagyon on könn könnye yenn tév tévedhe edhetü tünk nk,, s néhá néhány ny ezer ezer kilo kilomé méte terr rrel el odéb odébbb szál szállh lhat atun unkk le. le. Mind Mindny nyáj ájan an tudj tudjuk uk,, mily milyen enek ek a légk légkör örii áram áramlá láso sokk ezen ezen a kedv kedves es bolygón. Végül is jobb mocsárban kuksolni, mint sziklákon heverni... Jurkovszkij vállat vont. - Ha jól értem - szólalt meg az eddig néma Krutyikov -, arról van szó, hogy ogy mi a kock ockáza ázatos tosabb, abb, az, az, hog hogy itt itt mara aradunk dunk,, vagy agy hog hogy megpróbálunk kikerülni a mocsárból. Ugye, így van? - Mi a véleménye? - kérdezte tőle Jermakov. - Ha Aljosa... vagyis Alekszej Petrovics kezeskedik a Fiúért, s ha a geológusok kezeskednek a Hiuszért, akkor mindent úgy kell hagyni, ahogy van. - Mit jelent az, hogy kezeskednek a Hiuszért? - kérdezte Jurkovszkij. - Vagyis bizonyítják, hogy a Hiusz nem süpped bele ebbe a mélybe, s nem fordul fel. - A navigátor szájába dugta üres pipáját. Jurkovszkij felállt. -Tehát a Hiusz itt marad - jelentette ki határozottan. - Daugéval elvé elvége gezt ztük ük a szük szüksé sége gess méré mérése seke ket, t, s úgy úgy érze érzem, m, az űrhajó rhajó elég elég szilárdan áll. Legalábbis, Mihail Antonovics kifejezésével élve, annak a kockázata, hogy belesüppedünk az ingoványba, nem több, mint annak,
hogy helyváltoztatás közben esetleg egy sziklára zuhanunk. Tehát a Hiusz marad a helyén. Bikov Jurkovszkijra sandított, aki rezzenéstelen arccal ült. - Menjünk tovább. A Hiuszt nem hagyhatjuk felügyelet nélkül. Ezért a Fiúval öt ember indul útnak. Az egyik pilóta itt marad. Szpi Szpici cinn össz összer erez ezzzent, ent, és nyug nyugta tala lanu null Jerm Jermak akov ovra ra pill pillan anto tott tt.. Krutyikov kihúzta szájából a pipát. - A Hiuszon hagyom Krutyikovot állandó ügyeletre. Nincs ellenvetés? Komoly ellenvetésre gondolok... A navi navigá gátor tor szél széles es,, jóin jóindu dula latú tú arcá arcánn láts látszo zott tt,, hogy hogy neki neki van van ellenvetése, de sajnos nem túl komoly. - Nagyszerű! Barátaim, ne vesztegessük az id őt. Az elkövetkező huszonnégy órán belül indulnunk kell. Igaz, most a vénuszi... id őszámítás szerint este van, s az indulás éjszakára esik, nem hiszem azonban, hogy a sötétség jobban zavarna bennünket, mint most a köd. Menjünk, harapjunk valamit... -...ami isten kegyelméből adatott! - sóhajtott Krutyikov. - ... s lássunk hozzá a Fiú felkészítéséhez f elkészítéséhez.. Van kérdésünk? A tanácsko tanácskozás zás véget véget ért. Bikov Bikov észrev észrevette ette,, hogy társai társai sorra igyekeztek kifejezni együttérzésüket Mihail Antonovics iránt, aki valóban szomorú képet vágott, Jurkovszkij saját kezűleg töltött neki egy csésze kakaót kakaót,, Dauge Dauge szüne szünett nélkül nélkül láthat láthatatla atlann szösz szöszöke ökett szede szedetttt le róla, róla, Szpicin pedig kinyitott neki egy doboz zsírmentes kolbászkonzervet. kolbászkonzervet. - Egyébként - jegyezte meg Jurkovszkij, s villáját beledöfte a hideg csir csirké kébe be - nagy nagy szer szeren encs cse, e, hogy hogy a Hius Hiuszz kupo kupolá lájá játó tóll az ingo ingová vány ny felszínéig mindössze néhány méter a távolság. Nem kell vesződnünk a blokkrendszerrel, amiről, az igazat megvallva, személy szerint fogalmam sincs. - Semmiség - jelentette ki Dauge -, - , ez egyáltalán nem olyan bonyolult s les lesz még még alk alkalm almad, ad, hog hogy kita itanuld nuld,, Vlag lagyimir, mir, amik amikor or a Fiút iút vissz isszat ates essz szük ük a hely helyér ére. e. Mos Most visz viszon ontt menn mennii fog fog magá magátó tól,l, ez a szerencsénk... Igaz, Alekszej? - Akár a karikacsapás - dünnyögte Bikov tele szájjal. Valóban, a Fiút olyan könnyen leengedték, „akár a karikacsapás". Levették a konténer elülső falát, kioldották a bels ő rögzítéseket, s Bikov kissé fontoskodva megkérte társait, térjenek vissza a zsilipkamrába. - Így Így... ... hm.. hm.... bizt bizton onsá ságo gosa sabb bb lesz lesz – magy magyar aráz ázta ta kité kitérrőn és határozatlanul. Az űrhajósok csodálkozva nevetgéltek, de engedelmeskedtek. Bikov lezárta lezárta a terepjá terepjáró ró nyila nyilasait sait,, az irány irányító ítópul pultho thozz ült, ült, s megnyo megnyomta mta a billentyűket. A Fiú felbőgött, lánctalpa lánctalpaii halkan halkan megcsördül megcsördültek. tek. „Most „Most pedig - gondolta Bikov -, most majd elképednek." A hajtóm ű fülsüketítőn felzúgott, és a Fiú szökkent egyet. Az űrhajósok csak annyit láttak, hogy egy széles, sötét tömeg zúgva és fémes csattanással elvillant el őttük, s beleveszett a ködbe. A Hiusz megingott, mint egy csónak a hullámokon. Az ingovány megremegett a nehéz ütéstől. A terepjáró lánctalpával az „asz „aszfal faltk tkér éreg eg"" pere peremé métt törd tördel elve ve kiju kijutot tottt a mocs mocsár árbó ból,l, hihe hihete tetle tlenn könnyedséggel félig úszott, félig lánctalpain gördült, iszap szök őkutakat fröcskölt szerteszét, egy szűk kört irt le, majd mozdulatlanul megállt az
űrhajó rhajó
kijára kijáratán tánál. ál. Reflek Reflektor torána ánakk éles, éles, fehér fehér fénye fénye megvil megvilágí ágított tottaa a gomolygó ködfelhőket. - Igazi profi! - dörmögte Jurkovszkij. Krutyikov lelkesen tapsolni kezdett. Mint szürke kísértet, egy esetlen alak alak jele jelent nt meg meg a bejá bejára ratiti nyil nyilas as előtt, kezét kezét nadrág nadrágja ja varrá varrásáh sához oz szorította, s máris felcsendült f elcsendült a fülhallgatóban rekedtes hangja: - Parancsnok elvtárs, a Fiút menetkész állapotba hoztam. Ha valakiről elmondhatjuk, hogy szakmája virtuóz mestere, akkor Bikov mindig az volt. Legalábbis fantasztikus szökkenései lánctalpas tere terepj pjár árók ókka kal,l, anél anélkü küll hogy hogy előzete zetese senn lend lendül ület etet et vett vett volna olna,, a legnagyszerűbb vezetők közé sorolták. Tudatában volt ennek, s büszke volt rá. Az ötlet, hogy társait meglepje, váratlanul született meg benne, amikor a konténer elülső falának falának leszerelés leszerelésével ével bajlódott. bajlódott. Még nem tudta, mit szól ehhez az akrobatikus mutatványhoz a parancsnok, s ez kissé kissé nyugta nyugtalan laníto ította. tta. Jermak Jermakov ov azonba azonbann szótl szótlanu anull megsz megszorí orított tottaa a kezét. - Alekszej Petrovics, azért nem ártott volna, ha előre figyelmeztet bennünket. - Ezt ne kívánjuk! - nevette el magát Szpicin. – Az igazi profi mindig egy kicsit bűvészkedik is. Végtére kell, hogy tudását élvezni is tudja! Megkezdődött a berakodás a Fiúba. Az űrhajós rhajósok ok néhány néhány órát órát dolgoztak megszakítás nélkül, élelmiszerrel és felszereléssel teli ládákat, savany savanyíto ított, tt, vitami vitaminna nnall dúsíto dúsítotttt vízzel vízzel töltöt töltöttt töml tömlőket ket cipe cipeltltek ek át a raktárakból a zsilipkamrába, majd onnan a terepjáróba. t erepjáróba. Az ingoványra éjszaka borult, áthatolhatatlan sötétség vett körül mindent. A fekete ködb ől tompa és ijesztő hangok hallatszottak. S alig hallhatóan, de állandóan és makacsul kattogott a dózismér ő: tik... tiktik... tik... Végül befejezték az átrakodást. Bikov és Jermakov még utoljára a periszkóp periszkópoktól októl a lánctalpak lánctalpakig ig végigviz végigvizsgáltá sgáltákk a járművet, bebújtak a motorházba is, ellenőrizték a teher rögzítését, mely elfoglalta az utastér szinte összes szabad helyét, majd kimásztak. Már mindnyájan várták őket, szkafanderük szilikátszövete csillogott a reflektorok fényében. Biko Bikovv szor szoros osan an lezá lezárta rta a járm jármű nyílás nyílásait ait.. Jermak Jermakov ov kiadt kiadtaa az utasítást. - Most Most pedig pedig minden mindenkin kinek ek alvás! alvás! Negyed Negyedóra óra múlva múlva személ személye yesen sen ellenőrzőm. Az űrhajósok fáradtan, de elégedetten, tréfálkozva másztak be a Hiuszba. Aludni végül is nem volt módjuk. Amikor a különleges véd őöltözetet levéve, elindullak a társalgóba, hogy hirtelenjében megvacsorázzanak, az elöl siető Krutyikov egyszer csak megcsúszott, és teljes erőből a padlóra pottyant. - Íme, a torkosság méltó jutalma - hirdette fennhangon Jurkovszkij. Jurkovszkij. - Az ördö ördögb gbe! e! - A kövé kövérr navi navigá gátor tor felpa felpatt ttan ant, t, s megs megsza zago goltltaa a tenyerét. - Mi ez... ki öntötte szét itt ezt a disznóságot? - Miféle disznóságot? - Várjatok, barátaim - mondta nyugtalanul Jermakov. - Valóban, ez meg mi?
A társalgó padlóját vékony, vöröses, áttetsző nyálkaréteg borította. Bikov csak most érezte meg a rothadó gyümölcs b űzére emlékeztető, csípős és kellemetlen szagot. A bűz egyszerre kaparni kezdte a torkát. Jurkovszkij hangosan szippantott, majd fújt egyet, és trüsszentet. - Honnét ez a bűz? - kérdezte, és körülnézett. Jermak Jermakov ov lehajo lehajolt, lt, s óvato óvatosan san egy keves keveset et keszty kesztyű jére vett a nyálkás hártyából. Az űrhajósok értetlenül bámultak. - Mi történt voltaképp? - kérdezte Dauge türelmetlenül. - Tessék, nézzétek! - Krutyikov a tálalószekrényre mutatott. - Ott is, és ott is! A tálaló tálaló rossz rosszul ul becsuk becsukott ott ajtajá ajtajából ból fonálsz fonálszer erű, vörös vöröses es füzére füzérekk lógtak ki. Nagy, vörös folt sötétlett a sarokban, a h űtőgép mellett. Az asztalon hagyott tányért bolyhos, rozsdaszínű pókháló fonta be. - Penész lenne, vagy mi? Jermakov undorodva törölte meg zsebkend ő jével az ujját, s fejét csóválta. - Erről megfeledkeztünk... - mormolta magában. - Aha! - Jurkovszkij felkapta a tányért az asztalról, föléhajolt, majd undorral visszatette. - Világos. A tálalóhoz lépett, majd a hűtőgép melletti folt fölé hajolt. Bikov rémülten és csodálkozva figyelte, mit csinál. - Mi történt? - kérdezte ismét Dauge. - Hiszen megmondták - felelte Jurkovszkij. - Megfeledkeztünk az éberségről. Beengedtük az ellenséget az er ődbe. - Miféle ellenséget? - Penészgombák... - jegyezte meg mintegy magának Jermakov. Behurcoltuk a Hiuszra a vénuszi világ spóráit, s íme, az eredmény… Hogy ogyan is fele feledk dkez ezhe hetttem tem meg meg róla róla?? – Teny Tenyeerév rével erőteljesen végigdörzsölte az arcát. - Tessék, barátaim. Félre az alvással és a vacsorával! Feltétlenül végig kell vizsgálni az űrhajót, s ultrahanggal gond gondos osan an fert fertőtle tleníteni kell az összes helyiséget. et. Egyelőre rem remény énykedj edjünk ünk ben benne, ne, hogy ogy semm semmii vesz eszély ély ninc nincs. s... .. de azér azértt mindenesetre javaslom, tüstént zuhanyozzatok le, és dörzsöljétek be magatokat alkohollal. - Talán utána? - érdeklődött Jurkovszkij. - Utána is. De most is, feltétlenül. Munkára, munkára fel! Az űrhajósok, akiket az új, váratlan esemény alaposan meglepett, s nyug nyugta tala laní níto tott tt a para paranc ncsn snok ok hang hangjá jába bann felc felcse send ndül ülő, isme ismere retltlen en bizonytalanság, hozzáfogtak a rakéta átvizsgálásához. A kajütökben a fal bőrborítását helyenként gombostűfej nagyságú, fehéres buborékok pettyezték. A polimerborítás nem szenvedett kárt. A nedvességtartalmú tárgyakon tárgyakon fonálszer fonálszerű pené penész sz nőtt ki. A gyapjú szőnyeg nyegek eken en,, a zuhan zuhanyoz yozóba óbann a törülk törülköz özőkön kön, a lepe epedőkön kön rozsda rozsdaszí színnű, boly bolyho hoss pókhálócsomók lógtak. Krutyikov rémülten fedezte fel, hogy a tálalóban találh található ató össze összess szaba szabadon don tartot tartottt élelmi élelmisz szer, er, beleér beleértve tve az általa általa oly kedvelt sonkát is, undorító, barnás csomóvá változott, s csíp ős, émelyítő bűzt árasztott. Igazi csapás volt ez, az ultrahang-sugárzóval végig kellett tapogatni minden zugot. - Úgy tűnik, a közönséges víz sokkal kedvezőbb a helyi növényvilág számára, mint a nehézvíz - jegyezte meg Jurkovszkij.
- Igen... sajnos... - felelte f elelte szárazon Jermakov. Jermakov. Bikov - biztos, ami biztos - fertőtlenítő folyadékkal fröcskölte be az összes géppisztolyt és gránátot, s lement, hogy segítsen Daugénak, aki a polietilénzacskókba csomagolt, „örökké friss" kenyeret válogatta át. Szerencsére a kenyér nem sérült meg. - Nem Nem tudo tudod, d, miér miértt lett lett Jerm Jermak akov ov ilye ilyenn nyug nyugtal talan an?? - kérd kérdez ezte te barátjától. - Fogalmam sincs. Vagyis, sokkal nyugodtabb lett volna, ha nem történik ez a disznóság... Csak egyet mondhatok, Jermakov nem az az ember, aki minden apróság miatt nyugtalankodik. Bikov ezt maga is érezte. Később aztán Jermakov kielégítette a kíváncsiságát. Amikor három óra múlva a legénység végképp kimerült tagjai végre összegyűltek a Hiusz társalgójában, hogy - mint Krutyikov keserű szark szarkazm azmuss ussal al megjeg megjegye yezte zte - elfogy elfogyass asszá zákk azt, azt, ami „Isten „Isten kegyelméből megmaradt" (erőlevest és csokoládét), a parancsnok, társai tekintetét kerülve, így szólt: - Öt éve az Astra-12 amerikai csillagűrhajó legénysége, a Kallisztón leszállva, ismeretlen betegségben pusztult el, agóniájuk tizenöt óráig tartott. Úgy vélem, velünk semmi ilyesmi nem történhet. Minden okom megvan, hogy higgyek ebben. De... legyenek óvatosak. A legkisebb rosszullétet jelezzék. Egy ideig hallgatott, ujjaival némán dobolt az asztal lapján, majd hozzátette: - Vacsora után mindenki mosakodjon le, törülközzék meg alaposan, és aztán alvás. Mindenki hét órát aludhat. Krutyikov, kérem, jöjjön be hozzám! - De szívesen felhajtanék most egy kupica konyakot! - suttogta Bikov. Johanics halkan felsóhajtott. Vörös és fekete Jobbról és balról meredek sziklák úsznak el mellettük, feketék, simák és ragyogók, akár az antracit. Elöl minden vöröses félhomályba vészazt hihetnék, hogy a véget nem ér ő folyosó falai ott találkoznak. A szakadék felforgatott és összetúrt fenekét vastag, nehéz, fekete porréteg borítja. A por felkavarodik a terepjáró után, de gyorsan le is ülepedik, s megőrzi a lánctalpak nyomát. Fent az égbolt keskeny, sziklacsúcsoktól foga fogazo zott, tt, nara naranc ncsv svör örös ös csík csíkja ja húz húzódik ódik,, folto foltos, s, bíbo bíbors rszí zínnű felhők vágt vágtat atna nakk rajt rajtaa őrült rült sebess sebességg éggel. el. Félelm Félelmete etess és hátbor hátborzo zonga ngató tó az egyenes egyenes és keskeny, keskeny, fekete fekete bazaltszik bazaltsziklák lák övezte övezte alagútban alagútban haladni, haladni, melyet mintha éles késsel hasítottak volna ki. Meglehet, hogy ugyanilyen úton vezette egykor Vergilius a pokolba az Isteni Színjáték szerző jét. A kőfal simasá simasága ga azt sugal sugallja lja... ... meglep meglepően pont pontos osak ak,, sőt lehe lehet, t, hogy hogy értelemmel bírók voltak azok az erők, melyek létrehozták. Íme, a Vénusz újabb rejtélye, mely túlságosan bonyolult ahhoz, hogy így menetközben megoldják. Daug Daugee és Jurk Jurkov ovsz szki kijj term termés észe zete tese senn nem nem mula mulasz sztot tottá tákk el az alkalma alkalmat,t, hogy hogy ennek ennek kapcs kapcsán án kidolg kidolgozz ozzana anakk néhány néhány elméle elméletet tet.. A rázkódástól himbálódzva és fel-fel ugrálva, fejük a mennyezet alacsony
borításába borításába ütve, szinkliná szinklináliákró liákróll és epeirogené epeirogenézis zisrről szav szavalta altak, k, azzal azzal vádolták egymást, hogy a másik elemi igazságoknak sincs tudatában, és sajá sajátt igaz igazuk uk megt megtám ámog ogat atás ásár áraa hol hol Jerm Jermak akov ovho hoz, z, hol hol Bogd Bogdan anho hozz ford fordul ulta takk segí segíts tség égér ért. t. A para paranc ncsn snok ok végü végüll felv felvet ette te sisa sisakj kját át,, és kikapcsolta a fülhallgatót, Bogdan pedig arra a retorikus kérdésre, hogy mi a véleménye a felső tal talaj ajré réte tege gekk mate matemo morfó rfózi zisá sáró róll a grán gránititbe besz szür ürem emke kedé dése sekk hatá hatássára ára a Vénu Vénusz szon on,, komo komoly lyan an ezt ezt a kijelentést tette: - Szerintem a recesszív allelium hat a fenotípusra, s csak ekkor lehetséges a homozigoten genotipia... Vála Válasz szán án a vitat vitatko kozó zókk felh felháb ábor orod odta tak, k, visz viszon ontt besz beszün ünte tett tték ék a szópárbajt. Bikov, aki a tektonikához körülbelül annyit értett, mint a formál formális is geneti genetikáh kához oz,, örült, örült, hogy hogy a vita vita befeje befejezződött; dött; a geológ geológuso usokk össze összevis vissza sza hadará hadarása sa szeri szerinte nte valah valahogy ogy nem illett illett a kémlel kémlelőnyílás túloldalán uralkodó vad és zord világ vörösesfekete félhomályához. félhomályához. Tegnap, amikor tapadós iszaptól lucskosan, fehér mocsári növények indáit húzva maga után a terepjáró végre kitört az ingoványból és a ködből, s kijutott a fekete hegygerinc köves lábához, hosszú ideig kellett próbál próbálkoz kozniu niuk, k, míg sikerü sikerültlt valami valami átjáró átjárófél félére ére találn találniuk iuk.. A vörös vöröses, es, vaskemény szálú mohával benőtt sziklák reménytel telenül megközelíthetetlennek tűntek. Jermakovnak ekkor eszébe jutott, hogy az átjáró kereséséhez felhasználhatja a rádiólokátort is, s amit keresett, azt néhány másodperc alatt meglelte - ezt a bizonyos szurdokot, melyet félméteres tövisekkel borított, csupasz ágak vad indái takartak. A terepjáró üvöltve és csikorogva tört be az acélos dzsungelbe, kinyúj kinyújtott tott „segéd „segédcsá csápja pjaiv ival" al" tördel tördelte te és maga maga alá gyűrte rte a ruga rugalm lmas as törzseket, s befurakodott az átjáróba. Amikor kijutott a szabadba, az űrhajósok rhajósok némán némán vizsgálg vizsgálgatták atták a kétoldalt húzódó falat és az égbolt véres csíkját. Majd Dauge megszólalt: - De hiszen remeg a föld a lábunk alatt! Bikov mit sem érzett, Jermakov azonban halkan megjegyezte: - Ez a Golko lkonda... ... - s Bikov fel felé for fordulva meg megkérdezte: Indulhatunk? - Kockáztassuk meg, Anatolij Boriszovics – felelte derűsen Alekszej Petrovics. - Ha pedig kőomlá omlásr sraa vagy vagy zsák zsákutc utcár áraa bukk bukkan anun unk, k, vissz isszat atér érün ünkk s tov tovább ább keres eresün ünk, k, enny ennyii az egés egész. z. Vagy Vagy átjá átjáró rótt robbantunk... A Fiú tovább továbbind indult. ult. Óra órát órát követe követett, tt, kilomé kilométer ter kilomé kilométer tert,t, sem zsáku sákutc tcáb ába, a, sem sem kőomlá omlásb sbaa nem nem kerül kerülte tek, k, s Alek Aleksz szej ej Petr Petrov ovic icss megnyugodott. A hajt hajtóm ómű egye egyenl nlet etes esen en zúg, zúg, a ládá ládákk és rögz rögzít ítőszíjak szíjak halkan halkan nyikorognak és recsegnek. Mindenki elaludt, még a soha nem nyugvó Jurkovszklj is. Az infravörös fényvető fölötti visszapillantó tükörben Bikov látja a kabin belsejét. Bogdan, fejét a rádiókészülék tetejére hajtva, szen szende dere reg. g. Jurko urkovs vszzkij kij arcc arccal al a bálá báláko konn alsz alszik ik.. Társ Társáh ához oz dőlve szendereg Johanics is, huncut képét ráncolja álmában. Mellettük ezüst sisakjával, félálomban bólogat Jermakov. A kémlel őnyílás nyílás mellett mellett ferde, ferde, csillogó fekete fal úszik el – jobbról-balról sziklafal. A reflektorok fénye mozdul mozdulatl atlan, an, fekete fekete hamud hamudűnék nék felt feltúr úrtt geri gerinc ncén én tánc táncol ol.. Mess Messze zebb bb
félhomály és sötétség. Amott valahol a falak szétnyílnak, és a Fiú kijut a sivatagba. Ha csak elöl nem bukkannak zsákutcára. Suhan a ferde kőfal, s a kémlelőnyíláson nyíláson betekint az izzó égbolt. A terepjáró kijut a mélyedésből, s a fényfoltok ismét fekete porhullámokon kúsznak át. Még egy kátyú, újabb rés, majd ismét... Megtet Megtettek tek húsz húsz kilomé kilométer tertt az ingová ingoványb nyban an s majdne majdnem m annyi annyitt a szur szurdo dokb kban an.. Biko Bikovv már már ötöd ötödik ik óráj órájaa ül az irán irányí yító tópu pultltná nál.l. Lába Lába elzsibbadt, halántéka sajog az örökös készenlétt ől, a vörös és fekete szín szokatlan keveredését ől szeme könnyezik. Ilyen úton azonban nem adhatja át a jármű vezetését senkinek, még a parancsnoknak sem. A terepjáróval természetesen nem történne semmi, a sebesség viszont... itt még Bikov sem engedheti meg azt a fényűzést, hogy óránként hatnyolc kilométernél gyorsabban haladjon. Csak érnének már véget ezek az átkozott sziklák! Jermakov kiegyenesedett, s hátratolta sisakját. - Milyen az út, Alekszej Petrovics? - Semmi változás. - Elfáradt? Bikov vállat vont. -Talán átadhatná a vezetést, és aludhatna egy kicsit. - Nagyon nehéz az út. - Igen Igen,, borz borzas aszt ztóó a tere terep. p. Semm Semmii baj, baj, nems nemsok okár áraa kiér kiérün ünkk a sivatagba. - De jó lenne! Jurkovszkij feltápászkodott, felült, tenyerével az arcát dörzsölte. - Ó, de jót aludtam! Dauge! - Hm...m...m - Kelj fel! - Mi történt? Pfúj... Barátaim, olyan álmom volt! Johani Johanics cs rekedt rekedt hangon hangon nekilá nekilátot tott,t, hogy hogy elmesé elmesélje lje,, mit álmod álmodott ott,, Bikov azonban nem figyelt rá. Valami történt kint, a Fiú szilárd páncélján túl, túl, a szaba szabadba dban. n. Egysz Egyszerre erre sötéte sötétebb bb lett. lett. Az égbolt égbolt piszk piszkosb osbarn arnaa árnya árnyalat latot ot vett vett fel, s a reflekt reflektoro orokk fénysug fénysugará arában ban hirtel hirtelen en milliá milliárdn rdnyi yi fekete pont kavargott s ereszkedett le lassan a szakadék fenekére. A fekete por valahonnét felülről szóródott, sűrűn, akár a hószakadás, s nemsokára sem az utat, sem a sziklákat nem lehetett látni. A külső dózismérők jelzőlámpái lámpái málnaszín málnaszínű fényben villogtak, az alfa-, bétasugárzásmérő mutat mutatói ói nyug nyugtal talan anul ul ugrá ugráln lnii kezd kezdte tek. k. Biko Bikovv hirt hirtel elen en féke fékeze zett. tt. A terep terepjá járó ró jobb jobb lánc lánctal talpá páva vall bele belecs csús úszo zott tt egy egy árok árokba ba,, megf megfor ordu dultlt és kere keresz sztb tbee állt állt a szurd szurdok okba ban. n. A lebe lebeggő portól portól tompa tompa reflektorsugár sima bazaltfelületbe ütközött. - Mi történt? - kérdezte Jermakov. Bikov némán kitárta előtte a figyelőnyílást. Jermakov hallgatott egy percig, kinézett, majd kijelentette: - Fekete vihar. Már volt benne részem. - Mi van? - kérdezte izgatottan Dauge. Szpicin Bikov vállán kérésztől előrehajolva dünnyögte: - Kéményseprők karneválja - Mi ez, Anatolij Soriszovics? - Fekete vihar. Még egy bizonyítéka annak, hogy már nem vagyunk messze a Golkondától. Alekszej Petrovics, kapcsolja ki a motort!
A vezető engedelmeskedett, de a Fiút tovább rázta az apró és kellemetlen remegés. Szaporán csengett egy rosszul rögzített fémtárgy a kabinban. - Kimegyünk? - kérdezte Jurkovszkij. - Minek? Nem látja, hogy a por radioaktív? Utána sok idő elmegy a radioaktivitás semlegesítésére. - Jó lenne legalább próbát venni ebből az ocsmányságból! - Vehetünk manipulátorokkal - javasolta Bikov. - Megengedi, Anatolij Boriszovics? – Daugéhoz fordult. - Lökd ki a konténert! Jurkov Jurkovsz szkij kij és Dauge Dauge eltűntek ntek a zsil zsilip ipka kamr mráb ában an,, mely mely a fels felső nyíl nyílás ásho hozz veze vezete tett tt,, s egy egy perc perc múlv múlvaa a Fiú Fiú előtt csav csavar aros os tetej tetejű ólom ólomhe heng nger er repü repültlt a fekete fekete porb porba. a. Biko Bikovv teny tenyer erét ét a mani manipu pulá láto torr fogantyúira helyezte. Hosszú, ízelt „karok" nyúltak ki a terepjáró hasa alól, alól, lassan lassan,, minteg mintegyy óvako óvakodv dvaa tapoga tapogatóz tóztak tak a leveg levegőben, ben, majd majd a henger fölé ereszkedtek. Bikov esetlenül felemelte jobb vállát, könyökét hevesen felrántotta. A manipulátor fogója belekapaszkodott a hengerbe. - Gyerünk! - kiáltott fel vidáman Szpicin. - Ne zavarj, mert elvétem! - szisszent rá a fogai között Bikov. A makacs fémkarok kicsavarták a henger tetejét, a nyitott tartályt egy darabig a fekete hóesésben tartották, majd ismét lezárták fedelét, s pontos mozdulattal a felső nyíláshoz emelték a konténert. - Megvan! - kiáltotta Dauge a zsilipkamrából. Biko Bikovv viss vissza zahú húzt ztaa a mani manipu pulá láto torr karj karjai ait, t, s letö letörö röltltee a verí veríté téke kett homlokáról. Jermakov halkan megjegyezte: - Kétszer is alkalmam nyílt már megfigyelni a fekete vihart. Előtte minden alkalommal erős földlökéseket észleltünk. - De hiszen most semmiféle földlökés nem volt! - állapította meg Bikov. - Menet közben nem észlelhettük. - A föld pedig egyre erősebben remeg - Szpicin hallgatózott. - A völgykatlan bejáratánál alig éreztük a rázkódást, most viszont... - Közelebb kerültünk a Golkondához. Jurk Jurkov ovsz szki kijj és Daug Daugee viss vissza zajö jötte ttekk a zsil zsilip ipkam kamrá rábó ból,l, s élén élénke kenn vitatkoztak tapasztalataikról. Jermakov pedig kiadta az utasítást, hogy menjenek tovább. Bikov bekapcsolta az infravörös sugárvet őt. Kétoldalt Kétoldalt imbolyogva ismét vonulni kezdtek a katlan falai. Félóra múlva véget ért a „fekete hóesés", mely kétségkívül vulkáni eredet ű hamu volt. Az égbolt keske keskeny ny csíkja csíkja ismét ismét felvett felvettee koráb korábbi bi naranc narancssá ssárga rga-vö -vörös röses es színé színét.t. Bikov izgatottan nyomogatta az irányítópult gombjait, de azért fél füllel a háta mögötti eszmecserére is figyelt. Jurkovszkij és Dauge fölöttébb heves párbeszédéb ől kiderült, hogy először: a „fekete hó" kétségkívül vulkáni hamu, másodszor: komolyan csak az beszélhet a radioaktív vulkáni hamuról, aki „képtelen egyszer ű körv körvon onal alai ai alap alapjá jánn felfo felfogn gnii egy egy ferde ferde inga ingate tegr grált ált"" (a tudo tudomá mány nyos os tehetetlen tehetetlenség ség efféle meghatároz meghatározását ását Bikov kissé kissé homályosa homályosann érezte, érezte, egy dolog dologban ban viszo viszont nt biztos biztos volt, volt, egyik egyik geológ geológusn usnak ak sem sem volt volt kell kellő ismere ismerete te ahhoz, ahhoz, hogy hogy komoly komolyan an vitatk vitatkozz ozzon on a radioa radioaktí ktívv vulka vulkanik nikus us porról), harmadszor: hogy a „fekete szélviharok" jelentkezése bizonyára össze összefügg függ a Golkon Golkonda da tevéke tevékenys nységé égével vel,, s negyed negyedsz szer: er: hogy hogy ennek ennek kapcsán egyelőre semmi határozottat nem mondhatnak.
Noha Noha a hely helyze zett elég eléggé gé zavar avaros os volt, olt, az űrhajósok rhajósok alaposan alaposan megreggeliztek. Bikov csökkentette a sebességet, gyorsan bekapott két szelet sonkát kenyérrel, s megivott egy egész termoszra való kakaót. A lak lakoma oma után tán Jerma ermako kovv, Daug auge és Jurk urkovs ovszkij kij begy egyű jtötték a gyors gyorslab labora oratóri tórium um eredmé eredménye nyeit. it. A mocsár mocsártól tól távolo távolodv dvaa arány arányosa osann csökkent a légkör nedvességtartalma, már majdnem nullára esett vissza. Nőtt az atmoszférában az inert gázok radioaktív izotópjainak, a szénnek és szén-monoxidnak az aránya, a h őmérséklet hetvenöt és száz fok mele melegg közö között tt inga ingado dozo zott. tt. Álta Általá láno noss megle meglepe peté tésr sree és Jurk Jurkov ovsz szki kijj lelkes lelkesedé edésér séree a gyors gyorslab labora oratór tórium ium kimuta kimutatta, tta, hogy hogy a légkör légkörben ben élő protoplazma is található - mikroorganizmusok, baktériumok vagy vírusok élte éltekk még még ebbe ebbenn a szár száraz az,, feli felizz zzíto ított tt leve leveggőben ben is. is. A felf felfed edez ezés és közve közvetlen tlen eredmé eredménye nye az volt, volt, hogy hogy Jermak Jermakov ov felhív felhívta ta figyelm figyelmüke üket:t: óvatosabbak legyenek, ha elhagyják a terepjárót, s megígérte, hogy az első megfelelő alka alkalo lomk mkor or mind minden enki ki kap kap egy egy nagy nagy adag adag komp komple lexx antibiotikum-injekciót. Dauge Dauge egy darabi darabigg sóhajt sóhajtozo ozott, tt, majd majd kijele kijelente ntette tte:: reméli reméli,, hogy hogy megéri azt az időt, amikor a Vénuszt virágzó kertté változtatják, s akkor ebbe ebbenn a kertb kertben en nem nem kell kell majd majd külö különl nleg eges es véd védőruha, ruha, abban abban bárki bárki szaba szabadon don sétálh sétálhat, at, anélk anélkül ül hogy hogy össze összesze szedne dne valam valamifé iféle le undorí undorító tó betegséget. - Egyébként is az az ember küldetése - tette hozzá rövid töprengés után -, hogy virágzó kertté változtasson mindent, ahová beteszi a lábát. És ha mi nem is éljük meg a vénuszi kertek idejét, majd a gyerekeink... Ezután hosszú vitába keveredett Jurkovszkijjal arról, miként lehet átalakítani a természetet - elsősorban a légkört és a klímát - egy egész bolygó méreteiben. Mind Dauge, mind Jurkovszkij egyetértettek abban, hogy ez elvileg egyáltalán nem lehetetlen, a gyakorlati módszerekben azonban olyan nagy volt közöttük a nézeteltérés, hogy megint majdnem összekaptak. A szur szurdo dokk vára váratltlan anul ul ért ért véget éget.. A szik szikla lafa fala lakk hirt hirtel elen en egyr egyree alacsonyabbak lettek, és messzire távolodtak egymástól, a reflektorok fénye eltűnt a felhőtlen ég kékesvörös ragyogásában. Bikov fokozta a sebe sebess sség éget et.. A Fiú Fiú megd megdőlt, belebu belebukot kottt az utols utolsóó árokba árokba,, láncta lánctalpa lpa dübörgött a köveken, s végtelen, egyenletes és sima síkság tárult fel az űrhajósok szeme előtt. - Sivatag! - közölte vidáman Bikov. - Állítsd meg a gépet, gépet, Alekszej! Alekszej! - kérte őt izgalomtól remegő hangon Dauge. A Fiú megállt. Az űrhajósok sietve felcsatolták sisakjukat, s a kijárati nyíláshoz ugrottak. Bikov hagyta el utolsónak a terepjárót. Igen, a hegyek véget értek. A látóhatárba belemaró, fogazott, fekete hegyg hegygeri erincv ncvonu onulat lat mögött mögöttük ük maradt maradt.. S mögött mögöttük ük maradt maradt a kesken keskeny, y, meglepően sima átjáró. De az, amit először sivatagnak hittek, ismét váratl váratlan an meglep meglepeté etéss ssel el szolg szolgált ált.. Legalá Legalábbi bbiss Szpici Szpicinn számá számára, ra, aki soha sohase sem m láto látott tt siva sivata tago got. t. Képt Képtel elen en volt olt elké elképz pzel elni ni a siv sivatag atagot ot vörösesfekete homok és buckák nélkül. A Fiú előtt pedig asztalsíma, fekete síkság terült el, melyen mint ködfoszlányok, apró, fekete porforgatagok száguldoztak. A távoli, vörös ködbe borult látóhatárnál vékony, elegánsan hajladozó árnyak úsztak
lassan, mint farkukra emelkedett, hatalmas kígyók. S fölöttük pedig ott terpes terpeszk zkede edetttt az égbolt égbolt naranc narancsv svörö öröss kupolá kupolája. ja. Szabál Szabályta ytalan lan alakú alakú,, sötét, bíborszínű felhők rohantak őrült sebességgel a Fiú felé. - Hogy tetszik magának ez az út? - hallotta Bikov a háta mögött Jermakov hangját. - Sivatag... - felelte nyugodtan a kérdezett. - Természetesen. Ismerős vidék. Igaz, Itt nincs szakszaul, viszont ez az igazi Karakum, az igazi fekete homoksivatag. - Fekete, bizony fekete... - Bikov megakadt. - No, az út nem rossz, széles, egyenletes... Most majd repülni fogunk. f ogunk. - Hurrá! - üvöltött fel bohóckodva Dauge. - S remek pikniket csapunk a szabad ég alatt! Az űrhajósok tréfálkozva és nevetgélve tértek vissza járm űvükbe. A hangulatuk érezhetően emelkedett. Csupán Bogdan Szpicin id őzött egy kiss kisséé tová tovább bb a bejá bejára ratiti nyíl nyílás ásná nál,l, körü körüln lnéz ézet ett, t, s mély mélyet et sóha sóhajtjtva va kijelentette: - Itt pont olyan, mint Stendhalnál. - Vagyis? - értetlenkedett Bikov. - Mind Minden en vörö vöröss és feket fekete. e. Tudo Tudod, d, soha soha nem nem szer szerett ettem em igaz igazán án Stendhalt... Bikov újból helyet foglalt az irányítópultnál. A Fiú megremegett, és sebességét növelve, lágyan himbálódzva meglódult. A szél belekapott és szétszórta a lánctalp kavarta porcsíkokat. Szemberohant velük a fekete fekete sivata sivatag, g, a szél szél ködcs ködcsíko íkokat kat s forró forró porörv porörvény ényeke ekett kerget kergetett ett előttük. A vöröses látóhatáron a súlyos felh ők felé nyújtózó, tekergőző oszlopok jártak fel s alá. Hirtelen apró domb nőtt ki a talajból, örvénylő tölcsérként a magasba nyúlt, s beleolvadt a felh őkbe - eggyel több fekete oszlopot kergetett tovább a sivatagi szél. - Forgószelek - jegyezte meg Bikov. - Mennyi van belőlük... - Jobb, ha nem kerülünk bele egy ilyen tölcsérbe - állapította meg Dauge. - Bizony, jobb, ha kikerüljük - dünnyögte Bikov, mert eszébe jutott, hogyan változtatott a Góbi sivatag kellős közepén egy légtölcsér - bár hatal atalma mass volt, olt, de mégis égisccsak kis kisebb, bb, min mint a vénu énuszia sziakk - egy egy geológustábort homokdűnévé. A szél erősödött. A bazaltfal tövénél alig lehetett észlelni, most viszont ott dörömbölt a jármű homlokpáncélzatán, s áthatóan fütyült az antennák hálójában. Az út emelkedett, egyre inkább érezték. A terepjáró széles fennsíkra ért. A szél helyenként elfújta a homokréteget, s ilyenkor a lánctalpak egyenletesen dübörögtek a fehér, repedezett k őlapokon. Szpicin - aki a sisakjához vezetett egy köteg színes zsinórt, ki tudja, hányadszor próbált kapcsolatba lépni a Hiusszal. Dauge és Jurkovszkij prób próbál áltá tákk megb megbes eszé zéln lnii a kutat utatás ásii terv tervet et,, s időről időre heve hevese senn gesztikuláltak, nehogy kiabálásukkal zavarják a többieket. Biko Bikovv a vez vezetést etést átad átadta ta Jerm Jermak akov ovna nak, k, adott adott néhá néhány ny hasz haszno noss tanácsot, majd felmászott a zsákokra, s már készült, hogy végigaludja azt a másfél-két órát, ami Jermakov számítása szerint a Golkondáig maradt. Terve azonban nem sikerült. Bog Bogdan dan Szpi Szpici cinn várat áratla lanu null fele feleme meltltee a kezé kezét, t, s kérte érte,, hogy hogy maradjanak csendben.
Jurkovszkij vidáman érdeklődött. - Mi az? Van összeköttetés? - Nem... de... várjatok egy kicsit. Sietve csavargatni kezdte a finombeállító fogazott gombját, majd moccanni sem mert, úgy fülelt. - Irányjelzés. - Ki adja a jeleket? A Hiusz? - Nem. Hallgassátok! Daug Daugee és Jurk Jurkov ovsz szki kijj előreha rehajo joltltak ak.. Jerm Jermak akov ov ottha otthagy gyta ta az irán irányí yító tópu pulto ltot, t, s ő is a kész készül ülékh ékhez ez húzó húzódo dott tt.. Daug Daugee elny elnyúj újto totta ttann füttyentett. - Lehet, hogy valaki már itt van? - Úgy tűnik, igen. - Jobbra tőlünk... Érdekes! - Jermakov Bikovhoz fordult. - Alekszej Petrovics, vegye át egy percre a vezetést!... - Értettem... Jermakov Szpicin mellé ült, s elvette t őle a fejhallgatót. Arca izgatott volt. - Három pont, három vonás. Ki lehet ez? Lekapta a fülhallgatót, s felállt. - Az utóbbi tíz év során a Golkonda körzetébe hat expedíciót s legalább tucatnyi pilóta nélküli eszközt juttattak. - Hát akkor lehet, hogy - Dauge szeme tágra nyílt -, lehet, hogy emberek is vannak ott? Balesetet szenvedtek, és segítséget kérnek? - Kétlem - ingatta Jurkovszkij a fejét. - Mi a véleménye, Anatolij Boriszovics? - Krivickij a Marson három hónapig bírta ki a rakétájában. De ő talált vizet... - Igen, vizet... - Így hát az a legvalószínűbb, hogy ez egy automatikus irányjelző. Bikov, aki türelmetlenül feszengett az ülésen, közbeszólt: - Akkor odamegyünk? - Gyerünk... Jermak Jermakov ov töpren töprenge gett. tt. Bikov Bikov először ször látta, látta, hogy hogy paranc parancsno snokuk kuk habozik. Habozásának azonban meglehet ősen súlyos okai voltak, s ezt mindnyájan tudták. - A víz - jegyezte meg Jermakov. - A víz - ismételte visszhangként Jurkovszkij. - Lehe Lehet, t, hogy hogy még még sinc sincss olya olyann mess messze ze?? – kérd kérdez ezte te köny könyör örggőn Dauge. Jermakov elszántan döntött. - Rendben! Ha két óra alatt odaérünk, egyetértek. Alekszej Petrovics, forduljon el! Vegye fel az irányt a tájoló szerint ismét a rádió fölé hajolt -, körülbelül hatvan fok. Pontosan ennyi. S próbáljon mindent kiszorítani a hajtóm űből. A Fiú Fiú seré serény nyen en vágt vágtat atot ott, t, szemb szemben en az észak észak felől repül epülő porzuhataggal. A szél a járm ű bal oldalát verte, s rohamai néha akkora erővel törtek a terepjáróra, hogy Bikov a vezet ő „hatodik" érzékével észl észlel elte te:: a korm kormán ányz yzás ás bizo bizony nyta tala lann lett lett.. Ilyen Ilyenko korr finom finoman an irán irányt yt változtatott, igyekezett a jármű homloklemezét szembeállítani a sűrű
gázhullámokkal, vagy jobb oldalt kinyújtotta a támasztókart. Bogdan, fülén a hallgatóval, a rádiónál ült, s felhangon, suttogva korrigálta az irányt. A tükörben látni lehetett Dauge sápadt arcát, az ajkát harapdálta. Repültek a percek s a bíborszín ű felhők... Egyszer csak Jurkovszkij előrehajolt, érthetetlenül felkiáltott, s előremutatott. A porfelhőn keresztül Biko Bikovv néhá néhány ny méte méterr átmé átmérrő jű, külö különö nös, s, üveg üveges es felü felüle lettű, csup csupas aszz térséget vett észre, melynek közepén hatalmas, szaggatott perem ű lyuk ásít ásítoz ozott ott,, aztán aztán a lánc láncta talp lpak ak kemé kemény ny talajo talajonn dübö dübörö rögt gtek ek.. Kérd Kérdőn pill pillan anto tott tt Daug Daugér éra, a, aki aki azon azonba bann nyil nyilvá vánn semmi semmitt nem nem vett vett észr észre, e, s értetlenül nézett vissza rá. „Van elég rejtély a Vénuszon - gondolta Bikov. - Előre, előre!" A sebességmérő remegő mutatója a 100 és 120 között ingadozott. A titokzatos, vörös-fekete világ jobbról és balról elrepült mellettük, Bikov szeme káprázott. - Gyorsabban, Alekszej, gyorsabban! - suttogta Dauge. Bikov hunyorgott, s megrázta a fejét. Jurkovszkij ebben a pillanatban felkiáltott: - Balra, forduljon balra! Ott van! - Űrhajó! - súgta egyetlen lélegzettel Dauge. Igen, űrhajó volt, s még a bolygóközi Űrrepülésekben járatlan Bikov is rájött az első pilla pillantá ntásra sra,, miféle miféle katasz katasztróf trófaa sújtot sújtotta ta hatalm hatalmas as fémt fémtes esté tét. t. Nyil Nyilvá vánv nval alóó volt volt,, hogy hogy olda oldala la óriá óriási si erővel vel egy egy lap lapos bazaltdombnak vágódott, s úgy maradt a felforgatott kőzet ciklonszerű tömbje tömbjeii között. között. Stabil Stabilizá izátor torain ainak ak széle széless szárny szárnyai ai összeg összegörbe örbedte dtek, k, s vékony bádoglemezekként lógtak, törzsének hátsó részén kanyargós repedés húzódott végig, s fekete homok töltötte meg. Lent, közvetlenül a földnél, kerek nyílás ásítozott - tárva-nyitva volt... - Igen, Igen, automa automatik tikus us irányj irányjelz elző adta adta a jele jeleke ket.. t.... - álla állapí píto tott ttaa meg tompán Jurkovszkij. Bikov társaira pillantott. Dauge beharapta az ajkát. Jurkovszkij szép metszésű arca mozdulatlanná dermedt. Szpicin a fejét csóválta, mint aki azt azt kapta apta,, amit amit várt várt,, s most most megb megbiz izon onyyosod osodot ottt err erről. Jerma Jermako kovv tenyerével az állat dörzsölte, s komoran bámult ki a kémlelőnyíláson. - Kerüljön közelebb, Alekszej Petrovics - javasolta-, körül kell nézni... Amikor a Fiú a kavicshalmokon átjutva megállt az űrhajó nyitott ajta ajtaja ja előtt, mindny mindnyája ájann sietve sietve felcs felcsatol atolták ták sisakj sisakjuk ukat, at, kiszál kiszállás láshoz hoz készültek. Jermakov azonban megállította őket: - Semmi értelme, hogy mindenki kiszálljon. Bikov és Szpicin jön velem. Az áthatolhatatlan sötétben lámpákkal világítottak utat maguknak. Négy Négyké kézl zláb áb végig égigkú kúsz szta takk a felf felfor ordu dultlt foly folyos osón ón,, s egy egy elgö elgörb rbül ültt acélajtóhoz értek. Bikov hallotta, hogyan csikorog a térdén a szilikátruha, s érezte, hogy hevesebben lüktet az ér a halántékán. - Az ör-r-dögbe! - vetette oda fújtatva Jermakov. - Nincs elég erőm hozzá. Próbálja meg maga, Alekszej Petrovics! Bikov az ajtónak feszült, s megnyomta. Az acéllemez fülsiketítő csikorgással engedett, S keskeny résnyire nyílt. - Lépjünk be, barátaim... Üres Ür es,, négy négysz szög ögle letes tes hely helyis iség égbe be juto jutotta ttakk - bizo bizony nyár áraa ez volt volt a zsilipkamra. A lámpák fényében összetört műszerek szilánkjai csillogtak.
Jerm Jermak akov ov leha lehajo joltlt,, felv felvet ettt egy egy pikk pikkel elye yess fémr fémruh uhát át,, s gond gondos osan an megvizsgálta. - Az oxigénpalackok üresek - dörmögte -, minden világos. - Nézzetek ide! - kiáltotta fojtott hangon Szpicin. Bikov megfordult, s hátralépett. Valami megcsörrent a lába alatt. Hátulról keskeny fénycsík villant. - A bejárat - állapította meg Jermakov. - Menjünk! Átjutottak a megvilágított társalgón, óvatosan lépdeltek át a bútorok roncsa roncsain in s égett égett rongy rongyoko okon, n, melye melyeket ket sötétv sötétvörö öröss foltok foltok tarkíto tarkította ttakk bizony bizonyára ára valam valamiko ikorr leped lepedők voltak -, s azután befur furakodtak a parancsnoki fülkébe. - Itt... Az egykor mennyezetként szolgáló falon félgömb alakú, tompa fényű lámp lámpaa vilá világí gíto tott. tt. A kere keresz sztbe tbe kett kettéh éhas asad adtt vezé vezérl rlőpult pult elmo elmozd zdul ultt a helyéről, s kiégett huzalok lógtak ki belőle. A rádióberendezés azonban működött, zöld és kék tüzek égtek a kerek és összetört üveg mögött. S szürke gézzel bepólyált, bozontos fejét mellére ejtve egy halott férfi ült előtte. - Üdvöz légy, pandit, Bidhan Bondepadhaj, bátor calcuttai! - mondta halkan Jermakov; kiegyenesedett, s kezét a szék támlájára tette. - Lám hol kellett találkoznunk... Az őrhelyeden pusztultál el, mint egy igazi férfi... Elhall Elhallgat gatott ott,, próbál próbálta ta leküz leküzden denii felind felindults ultságá ágát.t. Majd Majd feleme felemelte lte összeszorított öklét, s határozottan kijelentette: - Legyen emléked áldott! Felemelték az űrhajós testét, s óvatosan a padlóra fektették. - Nos, jobb emlékm űvet, mint ez az űrhajó, ki sem lehetne találni Jermakov meghajtotta fejét. - Hagyjuk itt. Bikov nézte a sovány, megnyomorított arcot. Melyet sebtében és ügyetlenül kötöztek be leped őkkel és fehérneműfoszlányokkal, s arra gondolt, hogy ez az ember, a tudomány harcosa bizonyára nem félt egyedü egyedüll meghal meghalni ni a Földt Földtől több több millió millió kilomé kilométer terre. re. Az ilyene ilyenekk nem veszí veszítik tik el bátors bátorságu águkat kat,, nem hátrál hátrálnak nak.. Általuk Általuk erős az emberiség. Szpicin ellépett a rádióadótól. - Ő maga javította meg a készüléket - közölte halkan -, s ő maga állította be az automata irányjelzőt. Hogy miként maradt épen ekkora erejű becsapódás után, ezt el sem tudom képzelni. Hiszen minden más apró darabokra tört. Biko Bikovv össz összer erez ezze zent nt,, hirt hirtel elen en eszé eszébe be juto jutott tt vala valami mi.. - Anat Anatol olijij Boriszovics, hol vannak a többiek? - Kicsodák? - Nos, -hát a társai. Jermakov fejét rázta. - Bondepadhaj egyedül repült a Vénuszra. Az űrhajósok magukkal vitték a fedélzeti naplót, az automatikus labo labora rató tóri rium um mágn mágnes eses es szala szalagj gjai aitt és a felje feljegy gyzé zése seke ket, t, gond gondos osan an becs becsuk uktá tákk az ajtó ajtótt magu magukk mögöt mögött, t, s a kijá kijára rath thoz oz indu indultltak ak.. Miut Miután án kimásztak az űrhajóból, Jermakov fojtott hangon ennyit mondott: - Ott, a Fiúban ne részletezzék túlságosan, hogy mit láttak. Szpicin, készítsen néhány felvételt az űrhajóról, és indulás!
Amikor a Fiú utasfülkéjében ismét helyet foglaltak a vezérlőpultnál, Jermakov röviden és szárazon elmesélte a geológusoknak Bondepadhaj Bondepadhaj pusztulását. Dauge csak annyit kérdezett: - Ő az a Bidha Bidhann Bondep Bondepadh adhaj, aj, aki obszer obszerva vatóri tóriumo umott alapít alapított ott a Holdon? A calcuttai? Senki nem felelt, s csak néhány másodperc múlva szólalt meg Jermakov, miután levette tekintetét a kémlelőnyílásról. - Borzasztó bolygó... Mégis legyőzzük! Megszelídítjük! Jermakov sisakban volt, s ezért Bikov nem látta az arcát, látta viszont ökölbe szorított kezét, mely a vezérlőpulton hevert, s tudta, hogy a szilikátszövet alatt összeszorított ujjai hidegek és fehérek, akár a márvány. A Fiú Fiú magab magabiz iztos tosan an hala haladt dt észa északk felé, felé, a szél szélle lell szem szembe ben, n, s kerülgetve a forgószeleket. Elöl az égbolt vöröses ragyogását kioltva hihete hihetetlen tlen szép, szép, vakít vakító, ó, kék kék szín színű hajnal hajnal kösz köszöntö öntötttt be. Hátter Hátteréb éből világ világosa osann rajzo rajzolód lódott ott ki a távoli távoli dombok dombok hullám hullámzó zó sora. sora. A hajnal hajnalpír pír remegett, néhány percig kékesfehér hullámok futottak végig rajta, majd elhalványult és eltűnt. - A Golkonda csalfa mosollyal üdvözölt - mondta Jermakov. - Fekete vihar közeleg. Alekszej Petrovics, vegye át a kormányzást! Most aztán minden ügyességére szükség lesz. Földeák Iván fordítása Tóth Tamás rajzai FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
MIHAIL PUHOV
Egy ember, üres fegyvertokkal
Az űrkikötőben ismertem meg. A járatom jócskán késett. Fenemód unatko unatkozta ztam. m. Vagy Vagy huszo huszonöt nöt turist turistaa lézeng lézengett ett az idegen idegenve vezet zetőkkel s néhány magamfajta kiküldetésben utazó. Senkit sem tudtam kiszúrni, akivel egy jót fecserészhetnék. Éppen ezen morfondíroztam, amikor a férfi feltűnt a váróteremben. Az ilyeneket messzir ől felismeri az ember. Mármint akinek megvan hozzá a gyakorlott szeme. Távolsági űrfelderltő lehete lehetett, tt, vagy vagy valami valami ilyesfé ilyesféle. le. Egy tekinté tekintély lyes es méret méretű, sárg sárgaa szin szinű sugárvetőtok himbálózott az övén. Bal lábára enyhén sántított. Kozmikus sugaraktól foltokban lebarnult arcán egy nagy, félhold alakú sebhely fehérlett. Ha a régi idők sokat sokat tapasz tapasztal talt,t, marco marcona na hajósa hajósaitit tenge tengeriri farkasoknak titulálták, akkor ez az ember egy valóságos űrfarkas. Az ilyen ilyen emberb emberből a legh leghih ihet etet etle lene nebb bb törté történe nete teke kett lehe lehett előhorgászni, persze tapasztalt pecás kell hozzá. Egy kávét csurgatott magának az automatából, és egyenesen az asztalomhoz ült. A hal, ha szabad így kifejeznem, magától jött a horogra. Gondolatban rápöktem a képzeletbeli csalira, és azon nyomban vízbe dobtam a horgot. - Hol tett szert erre a figyelemre méltó sebhelyre? - Jéghoki - világosított fel készségesen. Kozmikusan lebarnult arcán vékon vékonyy veríté verítékpa kpatak takok ok csörge csörgedez deztek tek.. - Fiatal Fiatalkor koromb omban an rajong rajongtam tam a hokiért. - Kapus volt? - Nem, néző. - Ujjával megérintette a fehér sebhelyet. - Sehogy sem tudom eltüntetni. Türelmesen várakoztam, ahogy egy igazi pecáshoz illik. - A teng tenger er sem sem tets tetszzett ett külö különö nöse sebb bben en - foly folyta tatt tta. a. – A part parton on mindenütt éles, csúszós kövek. Óvatosan megtapogatta a bal térdét. - Még most is fáj. És iszonyú a h őség. ség. Mármin Mármintt a tenger tengernél nél.. Csaknem olyan, mint itt. Felnyitotta hatalmas fegyvertokját. Rövid ideig kotorászott benne, majd előhúzott egy gyűrött zsebkendőt, s letörülte arcáról a verítéket. Az én hely helyemb emben en a legt legtöb öbbe benn már lemo lemond ndtak tak voln volnaa a tová tovább bbii pecá pecázá zásr sról ól.. Enge Engem m azon azonba bann nem nem olya olyann fábó fábóll fara faragt gtak ak,, hogy hogy ilye ilyenn könnyen feladjam. - Ön távolsági űrfelderítő? - kérdeztem. - Igen. Egy leszállóegység pilótája. - Akkor hol van a pisztolya? - A sugárvetőre gondol? - pillantása a sárga tokra siklott. - Igazság szerint ez elsősorban inkább - szerszám. Arra az esetre, ha valamit ki kell égetni, át kell vágni, vagy akár ha esetleg egy kutat kellene ásni. Továbbá: jelzőműszer és reaktív hajtóm ű. Elhallgatott. - Ám egyúttal fegyver is - tettem hozzá. - De akárhogy s mint, hol hagyta? - Hát ez egy elég hosszú történet. - Végre mégiscsak ráharapott a csalira! - Ha esetleg úgy gondolja...
- Természetesen! - vágtam rá. - Parancsol esetleg még egy csésze kávét? Bólintott. Mire visszaértem az automatától, az emberem már teljesen megpuhult. Még el sem helyezkedtem, máris beszélni kezdett. - Akkor történt, miután találkoztunk az Ötödik Kultúra hajójával. Azt a szezont egy gömbhalmazban töltöttük. Unalmas hely. A csillagok, de még a bolygók is teljesen egyformák. Életre sehol sem bukkantunk. - Miért? Elnevette magát. - Ezt Ezt a biológ biológuso usoktó któll kérdez kérdezze ze.. A gömbh gömbhalm almazo azokba kbann túlság túlságos osan an világosak az éjszakák, igen gyengén észlelhet ő a napos váltakozási ciklus. Az élet alapja pedig a kontraszt. Legalábbis így mondják. Igen... Nos, egyszóval rábukkantunk az Ötödik Kultúra csillaghajójára. - Mindjárt az Ötödikére? - kérdeztem. A pilóta bólintott. - Először aszteroidának véltük. Túlságosan is nagy volt - csaknem tíz kilométer átmérő jű gömb. Ám éppen ez a szabályos gömbforma vezeteti rá benn bennün ünke kett az igaz igazság ságra ra.. Az egyi egyikk let letűnt civi civiliz lizác áció ió - az Ötöd Ötödik ik Galaktikus Kultúra - évmilliókkal ezel őtt elhagyott hajója volt. Olyasféle kozmikus „Mary Celeste". Elhallgatott. Rá kellett kérdeznem. - De hát a legénység miért hagyta el a hajót? - Fogalmam sincs. Lehet, hogy el sem hagyta. Évmilliók távlatából bármel bármelyy feltev feltevés és ostoba ostobaság ságnak nak tűnhet. nhet. Leszál Leszállás láshoz hoz készül készülődtünk, ámbá ámbárr a Szab Szabál ályz yzat at érte értelmé lmébe benn nem nem volt voltunk unk köte kötele lese sekk az ideg idegen en csillaghajót átvizsgálni. Feiderltők voltunk, s találtunk egy hajót. A többi nem a mi dolgunk. Azonban már a puszta gondotat is nevetséges, hogy - se szó, se beszéd - egyszerűen odébbállunk. Ugyan! Mi, mármint a deszantosok, máris az egységeinknél sorakoztunk. Emelkedett hangulatban, akár egy olimpián. Igen, ez így elég találó is, mert ezt akár egy sajátságos sportnak is fel lehet fogni: ki jut be els őként a hajó belsejébe. Az Ötödik Kultúra csillaghajóin több bejárat is van, maga a hajó azonban óriási. Százezer hektárnyi polírozott fémfelület, mely melyen en vala valaho holl ott ott rejl rejlik ik a bejá bejára rat. t. Tájé Tájéko kozó zódá dási si pont pont - ninc nincs. s. Valamennyiünkre külön-külön nagyobb terület jutott, mint ez az űrkikötö. Hát csak keresgesse az ember! Startoltunk. Ha valaki kissé távolabbról nézett volna minket, a start bizonyára mély mély beny benyom omás ástt kelt keltő látv látván ányt yt nyúj nyújth that atot ottt volna volna a szám számár ára. a. Két Két kolosszális gépezet az ürességben, és az egyik hirtelen egy maréknyi fénylő szikrát hint a másik felé. Lehet, hogy túlzásnak hangzik, de egy másik világ számára mindig földre szálló isteneknek éreztük magunkat... Szág Szágul uldo dott ttun unkk az ideg idegen en hajó hajó felé felé,, akár akár egy egy csap csapat atny nyii isten isten,, akik akik kalandot keresvén leszállnak az Olümposzról... Hangulat kérdése. A valóságban azonban mindez - munka. - És nagyon veszélyes munka - szúrtam közbe. - Igen, így igaz. Az űr egyáltalán nem tűnt feketének, olyan sok volt a csil csilla lag. g. És vala valame menn nnyi yi hata hatalm lmas as,, fény fényes es.. Nem Nem is égbo égboltlt,, hane hanem m megfagyott tűzijáték... Társaim természetesen már eltűntek a szemem elől. A viszonylag kis sebesség miatt olyan érzés lett úrrá rajtam, mintha minden megállt volna, még az idő is.
Ám hamarosan minden a helyére zökkent. Az utolsó kilométereken az ideg idegen en hajó hajó már már a fél fél eget eget eltak eltakar arja ja,, a lesz leszál álló lóeg egys ység ég moto motorj rjai ai fékeznek... Mári Máriss a ladi ladiko kom m mell mellet ettt állo állok, k, egy egy lapo laposs síks síkság ág köz közepén epén.. A látóhatárig - száz vagy talán kétszáz méter. A fejed felett: csillagok. A lábod alatt is, csak jóval elmosódottabbak. A fémfelület homályosra kopott. Ezt látva az embernek akaratlanul is az jár az eszében, hogy az idő nem nem más más, mint mint az esem esemén ényyek sora sora.. Mind Minden en egye egyess tűhegynyi pontoc pontocska ska a fémfel fémfelüle ülett tükrén tükrén egy-eg egy-egyy porsz porszemc emcsév sével el való való ütköz ütközés és nyoma. Egy perc alatt, mondjuk, egy ilyen ütközés megy végbe. És hány perc tesz ki egymillió évet? Álldogálok, ezen filozofálgatok, f ilozofálgatok, pedig el kéne indulnom valamerre. Mindez egy kicsit borzongtató. Egy ilyen vénségesvén csillaghajó valamiképpen kísértetkastélyra emlékeztet. Rettenetes történetek járnak szájról szájra ezekről a hajókról... - Hogyhogy? - szakítottam félbe. - Az imént azt mondta, hogy a csillaghajó teljesen kihalt volt. Ujjával megérintette az arcán húzódó sebhelyet. - Nem. Nem. Az élet élet mind mindig ig fenn fennma mara rad. d. Egy Egy ilye ilyenn csil csilla lagh ghaj ajóó - egy egy valóságos valóságos mesterség mesterséges es bolygó. bolygó. Saját Saját atmoszférá atmoszférával, val, növényze növényzettel ttel és állatvilággal. A belsejében nemcsak mikrobák élhetnek. A hajó közepét növényházak foglalják el. És távolról sem ősi növényzettel. Az elhagyott hajókban az élővilág az évmilliók során akadálytalanul fejl ődik tovább. Az evolúció pedig különböző kacskaringókat írhat le, akár szörnyeket is teremthet. Legalábbis ezt mondják. Mellesleg, ha ez nem így lenne, ezek a hajók meglehetősen érdektelenek lennének számunkra. - Sokat találtunk már az Ötödik Kultúra hajóiból. Csaknem teljesen egyformák. Az evolúció azonban mindegyikben másmilyen utat tett meg, ezért a biológusok minden egyes ilyen hajót kitör ő örömmel fogadnak... Szóval ott álltam a hajó felszínén, és fogalmam sem volt, hogy merre keressem a bejáratot. Találomra elindultam, és váratlan meglepetés ért. - Megtámadták a szörnyek? - Nem. Véletlenül épp a kell ő helyen landoltam. Alig néhány lépést tette tettem, m, amik amikor or a fém fém megr megrem emeg eget ettt a lába lábam m alatt alatt.. Gyor Gyorsu sulá lást st nem nem éreztem, de a csillagok eltűntek, teljesen sötét lett. Kisvártatva fény gyulladt. Három oldalról vak falak vettek körül. A negyedik fal azonban átlátszó volt. Tula Tulajd jdon onké képp ppen en tová tovább bb nem nem is kelle ellett tt volna olna menn mennem em.. Kis Kis olimpiánkat mindenképpen én nyertem meg. Ahhoz, hogy visszatérjek a felszínre, felszínre, elegend elegendő egy egy hely helybe benn mara maradn dnom om,, s a tehe teherl rlififtt némi némi idő elteltével magától felemelkedik. Én azonban nem vártam. Gyorsan, hogy idejében lejussak a liftről, a hajó belsejébe indultam, az átlátszó falon keresztül. - És megtámadták a szörnyek? Homlokát ráncolva, rövid szünetet tartott. - Elővettem a sugárvetőt a tokból, és beléptem. Jól ismertem a csilla csillagha ghajó jó alapra alaprajz jzát. át. Minden Minden bejára bejárattó ttóll közve közvetlen tlen folyos folyosóó vezet vezet a vezérlőkabin abinho hozz. Rége égebbe bben sokat kat olva lvastam tam az Ötö Ötödik dik Kult Kultúr úraa navigációs műszereiről. Na meg a szemtanúk is sokat meséltek róluk. Itt volt az alkalom, hogy közvetlen közelről is szemügyre vehessem az egészet. Ha úgy tetszik, szakmai kiváncsiságból. A vezérlőkabin
mintegy másfél kilométernyire volt. A szkafanderem levegőtartaléka még két órára elegendő. A folyosó falai enyhén ívelve vesztek a távolba. Furc Furcsa sa fala falakk volta voltakk ezek ezek.. A foly folyos osób óban an gyen gyenge ge,, alig alig kimu kimuta tath that atóó légmozgás. Szellőztetőberendezés vagy egész egyszer űen: huzat. Az évmilliók során azonban ugyancsak megdolgozta a falakat – ha nem látom a saját szememmel, senki emberfiának el nem hittem volna. Mindent Mindent legömbölyí legömbölyített, tett, minden minden kiszögell kiszögellést ést elsimított. elsimított. Tükörfény Tükörfényesre esre polírozta a falakat. A foly folyos osóó mind minden enes eset etre re tisz tiszta ta és vilá világo goss volt volt.. A sugá sugárv rvet etőt visszatettem a tokba, még a fedelét is rácsattintottam. Lehet, hogy nem is olyan rettenetesek ezek a régi csillaghajók. Semmiféle mozgást nem ész észlelt leltem em,, még a hajó hajó mél mélyébe ébe vezet ezető oldalfo oldalfolyos lyosókban ókban sem. Mene Menetk tköz özbe benn külö különf nfél élee dolg dolgok ok járt jártak ak a feje fejemb mben en.. Legi Legink nkáb ábbb az foglal foglalkoz koztato tatott, tt, hogyan hogyan tudnék tudnék a legegy legegysze szerrűbben bben képe képett alko alkotn tnii a évmill évmilliók iókról ról.. Miköz Miközben ben ezen ezen töpren töprengte gtem, m, nem vette vettem m észre, észre, hogy hogy a foly folyos osób óban an valam alamii megv megvál álto tozo zott. tt. Söté Sötéteb tebbb lett lett,, és a leke lekere rekí kítet tettt kiszögellések is hosszabb árnyékot vetettek. Az árnyékom elém került. Elbizonytalanodtam. Jobbról az oldalelágazások tátongtak. Védtelenül lépkedtem lépkedtem a nyitott nyitott terepen, terepen, egy szűk oldaljárat sötétjéből pedig mintha valaki - vagy valami - engem figyelt volna. Kísérteties borzongás fogott el. A csendt ől, a félhomálytól, a lépések ritmus ritmusátó ától.. l.... Megtor Megtorpa panta ntam. m. Közvet Közvetlen lenül ül előttem ttem,, az árny árnyék ékom omma mall egybeolvadva, egybeolvadva, valami hosszú feketeség mozgolódott. Akár egy kövér és vak óriáskígyó, sután, esetlenül többször is a falnak ütődött. A szemem láttára változtatta a formáját, majd komótosan forgás forgásba ba lendül lendült,t, s mint mint egy egy belsej belsejéve évell kiford kifordíto ítotttt örvény örvény,, kékes kékesen en villódzó tölcsérével engem vett célba. Forgása fokozatosan lelassult. Nem szokásom a megfutamodás. Ismét kicsatoltam a sugárvet ő tokját, és a fekete f ekete tölcsérhez közeledtem. A forgás teljesen megszűnt. Mint egy óriási látott száj, teljesen betöltötte a folyosót, széleivel mintegy beleolvadva a falakba. A tölcsér belső felületén koncentrikus körök váltakoztak. Mozdulatlanul álltam a jelenség el őtt. A fekete hullámok a tölcsér közepén futottak össze, s ott elcsitultak. Észrevettem, hogy a tölcsér egyre laposodik. Végül teljesen elsimult, és egy sima membránná alakult át, lezárva a célhoz vezető utam. Sietős volt a dolgom, ámbár még elegend ő id őm és oxigénem volt. Nem mozdultam. A membrán rugalmasnak tűnt. Valaki felruházhatta az ösztön ösztönök ök legegy legegysze szerrűbbik bbikév ével el.. .... tudj tudja, a, mire mire gond gondol olok ok.. .... Időnként megrándult, mintha valamire várna. A sugárvetőért nyúltam. A membrán megfeszült, észrevehetően keményebb lett. Levettem a kezem a tokról. A membrán újból ellazult. Félénken rángott rángott egyet-ket egyet-ketttőt, és nem nem tudo tudom, m, miér miértt, egy egy kuty utyára ára kezde ezdett tt emlékeztetni. Egy gazdátlan kutyára, amely arra vár, hogy szóljanak hozzá. Elzá Elzárt rtaa az utam utam,, de nem nem bánto bántott ttam am.. Egye Egyellőre még volt időm. Leültem elé a sima, homorú padlóra. „Sietek - Kezdtem beszólni hozzá szelíd hangon. - El szeretnék jutni a vezérlőkabinba, és elég kevés leveg őm maradt. Értesz engem?"
Úgy tűnt, hogy figyelmesen hallgat. „Tal „Talán án nem nem több több pusz puszta ta szesz szeszély élyné néll - folyt folytat atta tam m -, de nagy nagyon on szeretnék odamenni. Eressz át, kérlek!" A membrán megingott. „Kérlek szépen, eresz át a vezérlőkabinba!" Enyhén remegve, óvatosan összegöngyöl összegöngyölődött, Továbbmehettem. - És a pisz isztoly toly?? - emlék mlékeezte ztettem ttem,, amik amikor or besz eszélg élgetőtársam elhallgatott. - Hová lett? Megígérte, hogy... - Persze.,. - dünnyögte bizonytalanul. - Egykettőre a vezérlőkabinban találtam magam. Elég sok időt töltöttem ott, alaposan végignéztem a fantasztiku fantasztikusabbn sabbnál ál fantasztik fantasztikusabb usabb készüléke készülékeket, ket, műszereket, melyek rend rendel elte teté tésé sétt a köny könyve vekb kből már ismertem. A legérdekesebb a vezérlőkabin közepén elhelyezett gömb volt. Egy vékony t űvel vel apró apró lyukakat szúrtam bele, és a tűszúrásokkal átellenben a kabin kupoláján, akárcsak egy planetáriumban, csillagok gyúltak ki. Ha bármely űrszektor valóságos csillagos egét rajzoltam volna ki a gömb gömb felsz felszíné ínére, re, a csilla csillagha ghajó jó azonna azonnall odaröp odaröpíte ítetttt volna. volna. A véletl véletlen en egybeesés valószín űsége azonban igen csekély volt, és tetszés szerint szórakozhattam. Hirtelen azonban rádöbbentem, hogy már egy óránál is hossz osszab abbb idej idejee vagy agyok itt, itt, és sürg ürgősen viss issza kell térn érnem a leszállóegységhez, hacsak nincs szándékomban örök id őkre itt maradni. Futva indultam vissza. - Minden világos - érthető módon némi kiábrándultság tükröződött a hangomban. - Szóval a pisztolyt a vezérlőkabinban felejtette. - Sajnos, nem... A folyosón újból a membránba ütköztem. Már várt engem, nemlétező farkát csóválva. Úgy tűnt, hogy minden a régi. Ön azonban bizonyára megérti, hogy a helyzet megváltozott. „Eressz át, kérlek - szólítottam meg -, nagyon sietek!" Hangomban megérezhette a türelmetlenséget, és elbizonytalanodott. „Kérlek, engedj át!" A membrán megfeszült. „Engedj át!" - ismételtem meg. Nyugodt hangon, legalábbis nekem így tűnt. A membrán egyre szilárdabb lett. Megértettem őt, de ezúttal nem volt időm. Már nem tudtam magamon uralkodni. „Azonnal engedj át! - most már kiabáltam. - Hallasz engem?!" Összerezz Összerezzent, ent, kissé kissé hátrahúzó hátrahúzódott, dott, és olyan olyan áthatolhat áthatolhatatlan atlan lett, mint egy várfal. - Mire ön... - Igen - bólintott. - Ha nem lett volna nálam a sugárvet ő, minden máské másképpe ppenn alakul alakultt volna volna.. Akkor Akkor biztos biztosan an megtal megtalált áltam am volna volna a kell kellő szavakat, a kellő hangnemet. Azonban... Hallgatott egy darabig. - Azóta nem fordult velem elő olyan eset, hogy elkerülhetetlenül szükségem lett volna fegyverre. Ez természetes. Szerintem a fegyver a gonoszság eszköze, még az is, melyet a felfegyverzett gonoszság elleni harcban használunk. Még a háborúkat, melyekre szinte már senki sem emlékszik, nos még azokat sem pusztán fegyverekkel nyerték meg. Ennek ellenére a maga övén is ott függ az „univerzális szerszám", amely
- mint ön oly találóan kifejezte - „egyúttal fegyver is". A napnál is világosabb, hogy lyukat nemcsak a falba lehet ütni. És ön használja, már csak csak azér azértt is, is, mert mert kézn kéznél él van. van. Kizá Kizáró rólag lag csak csak ezért ezért.. Ön soha sohase sem m vadászott? - Soha. - Kár - mondta. - Akkor jobban megértett volna. Amikor az ember fegyverrel a vállán ballag az erd őben, minden megváltozik. Mindenre másk máskép éppe penn reag reagál álun unk: k: a hang hangok okra ra,, az illa illato tokr kra. a... .. Másk Máskép éppe penn nézelődünk, dünk, máské másképpe ppenn megyü megyünk, nk, és máskép másképpen pen is gondol gondolko kozun zunk. k. Egyszóval egészen más ember válik bel őlünk. Érti? Majd még hozzáfűzte: - Ez persze, fordítva is érvényes... Elment. Alig félóra múltán már be is mondták a járatomat, és a többiek közé vegyülve készül ődni kezdtem a beszálláshoz. Veperdi Gábor fordítása
ISAAC ASIMOV
Én, a robot
4. Fogd meg a nyulat A vakáció két hétnél tovább tartott. Ezt még Mike Donovannek is el kellett ismernie. Teljes hat hónap szabadság lett bel őle, méghozzá fizeté fizetéses ses.. Ezt Ezt is el kellet kellettt ismern ismernie. ie. Csakh Csakhogy ogy - magyar magyaráz ázta ta nagy nagy mérgesen - nem a jóakarat kerekítette ki ilyen hosszúra. Az Amerikai Robo obot ez idő alatt alatt a többta többtagú gú robotn robotnál ál felmer felmerült ült üzemz üzemzav avaro arokka kkall bajlódott, s ilyen üzemzavar akadt b őven, sőt még a helyszíni próbára is mindig maradt vagy fél tucat. Tehát Donovanék vártak, pihentek, amíg a rajztáblás rajztáblás meg a logarléces logarléces mukik ki nem mondták a boldogító boldogító okét. Most pedig itt csücsültek az aszteroidán, és a dolog nem volt oké. Donovan pulykavörös arccal már vagy tizedszer elismételte: - Az ég szerelmére, Greg, légy egy kicsit józan. Mi a fenének totojázol itt a műszaki előírással, amikor közben a helyszíni próbával végképp megfeneklünk. Ideje volna már, hogy sutba dobd ezeket a bürokrata módszereket, és komolyan nekilássunk a munkának. - Én csak azt mondom - válaszolt Powell olyan türelmesen, mint aki egy egy gügy gügyee gyer gyerek ekne nekk elek elektr tron onik ikát át magy magyar aráz áz -, hogy hogy a műszaki előírások szerint ezeknek a robotoknak az aszteroidbányákban minden felügyelet nélkül kell dolgozniuk. Tehát nem volna szabad őrködnünk felettük. - Igazad van. De gondolkozzunk logikusan. - Donovan sz őrös ujjain szám számlá láln lnii kezd kezdte te megá megállllap apít ítás ásai ait. t. - Egy Egy: ez az új robo robott mind minden en laborp laborprób róbát át kiáll kiállt.t. Kett Kettő: az Amer Amerik ikai ai Robo Robott gara garant ntál álta ta,, hogy hogy az aszteroidákon a gyakorlati próbát is kiállja. Három: a robotok a szóban forgó próbákat nem állják ki. Négy: ha nem állják ki, az Amerikai Robot tízmilliót veszít kápében és körülbelül százmilliót üzleti hírnévben. Öt: ha nem állják ki, s mi nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért nem állják ki, akkor valószínűleg érzékeny búcsút vehetünk remek állásunktól. Powell nagyot sóhajtott, az arcán ülő mosoly tehát nem volt egészen őszinte. Az Amerikai Robot és Gépember Rt. íratlan jelszavát mindenki isme ismert rte: e: "A váll vállal alat at alka alkalm lmaz azot ottai tai ugya ugyana nazt zt a hibá hibátt kéts kétsze zerr nem nem követhetik el. Már az elsőnél vehetik a kalapjukat." - Érvelésed olyan kristálytiszta, mint Euklideszé. Mindenben, kivéve a tényeket. Három műszakon át figyelted, vörös hajú tündérem, ezeket a robotokat, és hibátlanul végezték a munkájukat. Ne tagadd, magad mondtad. Akkor mi egyebet tehetünk? - Azt, hogy kiderítjük, mi a baj velük. Mert az igaz, hogy ameddig figyeltem őket, hibátlanul dolgoztak, de három alkalommal, amikor nem figyeltem őket, egyetlen gramm ércet se termeltek. És nem is jöttek vissza idejében. Nekem kellett utánuk mennem. - És mi volt a baj? - Semmi. Semmi az égvilágon. Minden maga a tökély volt. Ragyogó, mint mint a csil csilla lago goss égbo égboltlt.. Csak Csak az a jele jelenté ntékt ktel elen en mell mellék ékkö körü rülm lmén ényy zavarta meg lelki nyugalmamat, hogy egy szemernyi ércet se termeltek.
Powell Powell homlok homlokát át ráncol ráncolva va a plafon plafonra ra pillan pillantot tott,t, és barna barna bajsz bajszát át ráncigálta. - Mondok Mondok neked valamit, Mike. Mi már a munkánk munkánk során sok rohadt rohadt kátyúba belemásztunk, de ez az irídiumaszteroida mindenre felteszi a koronát. Az egész ügy megveszekedetten bonyolult. Ennek a DV-5 robotnak hat másik robot van alárendelve. Jobban mondva nem is alárendelve, mert úgy tartoznak hozzá, mint rész az egészhez. - Ezt én is tudom. - Ne pofá pofázzz! - tork torkol olta ta le Pow Powell. ell. - Tudo Tudom, m, hogy hogy tudo tudod. d. Csak Csak szer szeret etné ném m végi végigg ggon ondo doln lnii ezt ezt a nyav nyaval alyyát. át. Az a hat hat segé segédr drob obot ot ugy ugyanúg anúgyy rész részee a DV DV-5 -5 robo robotn tnak ak,, mint mint az embe embern rnek ek az ujja ujjai.i. A para paranncsai csaitt nem nem élőszóv szóval al vagy agy rádi rádióó útjá útjánn tová tovább bbít ítja ja,, hane hanem m közve közvetle tlenül nül a pozitr pozitronm onmez ezőkön kön kere keresz sztü tül.l. Márm Mármos ostt az Amer Amerik ikai ai Robotnál nincs egy fia fia robotikus, us, aki tud tudná, mi fán fán terem a pozitronmező és hogyan működik. Én se tudom. Meg te se. - E legu legutó tóbb bbii megá megállllap apít ításo ásodd teli telital talál álat at - hely helyes esel eltt filoz filozofi ofiku kuss beletörődéssel Donovan. - Akkor nézzük meg, hogy állunk. Ha minden jól megy, príma! De ha valami nem stimmel - miután teljesen ismeretlen területen mozgunk -, semmit se tudunk tenni. És más se tud. Csakhogy ez a mi munkánk és nem másé, és itt a bibi, Mike. - Egy ideig némán töprengett, aztán újrakezdte: - Na helyes. Odakint van? - Igen. - És most normális? - Nincs vallásos mániája, nem is szaladgál körbe-körbe Gilbert és Sullivan-idézeteket kajabálna. Úgyhogy, azt hiszem, normális. Ezzel Donovan dühösen megrázta a fejét, és kiment. Powell maga elé húzta a Robotika kézikönyvét, amelynek súlya alatt az íróasztal szinte összeroppant, s áhítattal felütötte. Egyszer megesett vele, hogy egy égő ház ház abla ablaká kábó bóll alsó alsóna nadr drág ágba bann ugro ugrott tt ki, ki, a kézikönyvet szorongatva. És szükség esetén inkább az alsónadrágot áldozta volna föl. Kitámasztva állt előtte a kézikönyv, amikor a DV-5 robot belépett a szobába, nyomában Donovannel, aki berúgta az ajtót maga mögött. Szevasz, Dave - mondta Powell komoran. - Hogy s mint? - Csodásan - válaszolta a robot. - Szabad leülnöm? - Odahúzott egy nagy teherbírású széket, amelyet egyenesen az ő számára készítettek, és óvatosan helyet foglalt. Powell Powell elisme elismerrő pilla pillantá ntást st vetett vetett Dave-re Dave-re.. A szakm szakmán án kívülá kívülálló llókk sorozatszámokban gondolkoznak a robotokról, a robotikusok azokban becenevet adnak nekik. Dave nem volt túlságosan nagy termet ű, holott egy hét tagból álló robotegyüttes gondolkodóegységének feladatkörét töltötte be. Hét láb magas volt, teste fél tonna fém és elektromosság. Sok Sok ez? ez? Korá Koránt ntse sem, m, ha ezt ezt a fél fél tonn tonnát át olya olyann kond konden enzá záto toro rok, k, áramkörök, relék, vákuumkamrák teszik ki, amelyeknek gyakorlatilag valam valamenn ennyi yi ismert ismert pszich pszichológ ológiai iai reakci reakcióv óval al meg kell kell birkóz birkózniu niuk. k. És mindennek a tetejébe egy több kvintillió pozitronból álló, öt kilogramm súlyú agy, amely az egész hóbelevancot irányítja. Powell az ingzsebéb ől cigarettát halászott elő.
- Dave ave - ford fordul ultt a robo roboth thoz oz -, te rend rendes es fiú fiú vagy vagy,, nem nem affé afféle le hebe hebehu hurg rgyya, prim primad adon onná násk skod odóó frát fráter er.. Megb Megbíz ízha ható tó,, ráte ráterm rmet ettt bányarobot vagy, közvetlen koordinációban hat segédrobotot irányítasz. És ahogy én látom, ez az irányítási feladat agypályáid stabilitását a legcsekélyebb mértékben se bolygatta meg. - Köszönöm a dicséretet, főnök - bólintott a robot -, de hová akar kilyukadni? - Kitűnő diafragmája volt, hangelemének árnyaltsága jórészt kiküszöbölte a fémes robothangok szokott színtelenségét. - Megmondom - válaszolta Powell. - Ennyi erény mellett miért van mégis baj a munkáddal? Például a mai B-műszakban? - Szerintem nem volt semmi baj - mondta habozva a robot. - De hát nem termeltetek ércet… - Az igaz. - Na látod. Dave küszködni látszott a szavakkal. - Nem tudok rá magyarázatot adni, főnök. Ez már-már kikezdi az idegeimet, jobban mondva, kikezdené, ha hagynám. A segédeim jól dolgoztak. És tudom, hogy én is. - Elgondolkozott, fotocellaszeme izzó fényben égett. - Nem emlékszem semmire - folytatta. - A munkanap véget ért, ott állt Mike, ott álltak az ércszállító kocsik … jórészt üresen. - És az ilyen napokon - vágott közbe Donovan -, a m űszak végén még csak jelentést se tettél. Tudod-e, Dave? - Tudom. De hogy miért?…- A fejét csóválta, lassan, nehézkesen. Powellnek az a furcsa érzése támadt, hogy ha a robot arca képes volna érzelmek kifejezésére, most fájdalom és szégyen tükröz ődnék rajta. Hisz Hiszen en a robo roboto tokk term termés észe zetü tükn knél él fogv fogvaa nem nem tudj tudják ák elvi elvise seln lni,i, ha munkakörükben kudarcot vallanak. Dono Donova vann Powe Powellll íróa íróasz szta talá láho hozz húzt húztaa szék székét ét,, és fölé fölé hajo hajoltlt.. Gondolod, hogy valamiféle emlékezetkiesésről van szó? - Fogal ogalma mam m sinc sincss róla róla.. De szer szerin inte tem m ninc nincss érte értelm lmee orvos rvosii műszavakat használni. Az emberi betegségek a robotokra legfeljebb mint többé-kevésbé találó analógiák alkalmazhatók. A robottechnikában nem veheted hasznukat. - Megvakarta a nyakát. - Nagyon rühelleném alap alapfo fokú kú agyr agyrea eakc kció ió-pr -prób óbán ának ak aláv alávetn etni.i. Csak Csak megr megren endí díte tené né az önbizalmát. Elgond Elgondolk olkozv ozvaa nézett nézett előbb a robo robotr tra, a, majd majd meg meg a kéz kézikön ikönyyv Helyszíni próba című fejezetére. - Ide figyelj, Dave - mondta -, mi volna, ha végigcsinálnánk egy tesztet? Azt hiszem, nem ártana. A robot fölállt. - Ahogy gondolja, főnök. - És hangjában fájdalom csendült. A teszt viszonylag egyszer ű kérdésekkel kezd ődött. A DV-5 robot a stopp stopperó eróra ra lélekt lélektele elenn tiktak tiktakjár járaa ötjegy ötjegyű számo számokat kat szorz szorzott. ott. Aztán Aztán felsorolta ezer és tízezer közt az összes törzsszámokat. Köbgyököt vont, és függvényeket integrált, egyszerűbb és bonyolultabb szinten. Növekvő nehézségi sorrendben mechanikai reakcióknak vetették alá. És végül precíz gépelméje a robotok legmagasabb rendű funkcióiból: ítélőképességből és erkölcsi érzékb ől vizsgázott. A kétórás teszt végére Powell alaposan megizzadt, Donovan pedig nem túlságosan esztétikus foglalkozásba merült: a körmét rágta. - Hogy ment? - kérdezte a robot.
- Még át kell gondolnom, Dave - válaszolta Powell. - Nem akarok elsiet elsietett ett vélem vélemény énytt mondan mondani.i. Most Most menj menj vissz visszaa munkah munkahely elyedr edre, e, és indítsd el a C-műszakot. És csak nyugalom! Egy ideig ne er őltesd túlságosan a teljesítményt, majd rendbe tesszük a dolgot. A robot távozott. Donovan barátjára pillantott. - Na mi van? Powell szemmel láthatóan gyökerestül ki akarta tépni a bajszát. - Az agya tökéletesen működik - jelentette ki. - Én nem volnék ilyen il yen biztos ebben. - Jupi Jupite terr rre, e, Mike Mike!! Az agy agy a robo roboto tokk legm legmeg egbíz bízha hatób tóbbb szer szerve ve.. Ötszörösen ellenőrzik lent a Földön. És ha egy robot olyan tökéletesen vizsgázik, mint Dave, akkor hibás agyműködésről egyszerűen szó sem lehet. Ez a teszt az összes fontos agypályákra kiterjedt. - Tehát most mi a helyzet? - Nyugalom! Hadd gondoljam át a dolgot. Valamilyen mechanikus defekt azért még lehet a szerkezetében. Ez azt jelenti, hogy körülbelül ezerötszáz kondenzátor, húszezer egyedi elektromos áramkör, ötszáz vákuu vákuumka mkamra mra,, ezer ezer relé relé és megsz megszámlá ámlálha lhatatl tatlan an mennyi mennyisé séggű más bonyolult részecske bármelyikében történhetett valami baj. Na és végül itt vannak ezek a rejtélyes pozitronmez ők, amelyekről senki sem tud semmit. - Ide figyelj, Greg - robbant ki Donovanből a kétségbeesés -, az jutott eszembe, hogy ez a robot talán hazudik. Soha… - Robotok tudatosan nem hazudhatnak, te félesz ű. Ha volna egy McCormack-Wesley-detektorunk, egy-két nap alatt megvizsgálhatnánk minden egyes porcikáját. Csakhogy összesen két M-W-detektor van, mindkettő a Földön. Darabonként tíz tonnát nyomnak, betonalapzaton állnak, és nem lehet elmozdítani őket. Szép, ugye? - De Greg - Donovan öklével az asztalt csapkodta -, Dave csak akkor romlik el, ha nem vagyunk a közelében. Emögött…valami…sötét… dolog…rejtőzik. - Ökle minden szónál nagyot csattant az asztallapon. - Megőrjítesz - mondta lassan Powell. - Kalandregényekkel tömöd az agyad. - Azt szeretném tudni - kiabálta Donovan -, hogy most mit tegyünk. - Megm Megmon ondo dom. m. Közv Közvetl etlen enül ül az aszt asztal alom om fölé fölé felsz felszer erel elek ek egy egy videoleme videolemezt. zt. Oda a falra, látod? - Ujjával Ujjával dühösen dühösen a fal felé bökött. bökött. - A bányának mindig arra a pontjára irányítom, ahol a munka folyik. És majd figyelem őket. Ennyi az egész. - Ennyi az egész? De Greg … Powell felállt, és ökölbe szorított kezét az asztalra támasztotta. Mike, ne kínozz. - Hangja fáradtan csengett. - Egy hete rágod a fülemet Dave miatt. Azt mondod, valami baj van vele. Mi baj van vele? Nem tudod. Milyen alakban jelentkezik a baj? Nem tudod. Mi okozza? Nem tudod. Miért áll le a munkával? Nem tudod. Tudsz egyáltalában valami közelebbit a dologról? Nem tudsz. És én se tudok. Hát akkor mit akarsz tőlem? Donovan színészies mozdulattal széttárta a karját. - Nyertél! N yertél! - Tehát Tehát megism megismétl étlem. em. Miel Mielőtt megpróbál megpróbálkozn koznánk ánk az orvosláss orvoslással, al, előbb meg kell tudnunk, mi a baj. Aki nyúlpecsenyét akar enni, az el őbb fogja meg a nyulat. Nekünk is meg kell fognunk a nyulat! És most légy szíves, hagyj egy kicsit békén.
Donov Donovan an kimerü kimerülts ltségt égtől vörös szemme emmell bámult a helyszíni jelentésének vázlatára. Fáradt volt, de különben is mi a csudát írjon, amikor még minden ilyen cseppfolyós állapotban van. Bosszús hangon szólt oda Powellnek: - Greg, csaknem ezer tonnával vagyunk lemaradva. - Nekem Nekem mondod mondod?? - válasz válaszolta olta Powell Powell anélkü anélkül,l, hogy hogy fölpill fölpillant antott ott volna. - Azt szeretném tudni - robbant ki Donovanb ől a méreg -, miért kell nekünk mindig új típusú robotokkal vesz ődnünk? Nem látom be, hogy azok a robotok, amelyek az ükapámnak jók voltak, miért ne volnának jók nekünk is. Én a bevált dolgokra szavazok. Az idő a legfőbb bíró, azokkal a jó, megbízható, régimódi robotokkal sose volt semmi baj. Powe Powellll fölem fölemel eltt egy egy köny könyve vet, t, és Dono Donova vanh nhez ez vágt vágta. a. Úgy Úgy teli telibe be találta, hogy lefordult a székről. - Öt esztendő óta - mondta színtelen hangon - az Amerikai Robot megbízásából tényleges munkafeltételek között új robotokat próbálsz ki. És miután velem együtt olyan balga voltál, hogy ebben a feladatkörben kellő hozzáértést tanúsítottál, jutalmul a legrohadtabb munkát sózzák a nyakadba. De ez a szakmád - folytatta, és ujjával Donovan felé bökött. És emlékezetem szerint, ahogy beléptél az Amerikai Robothoz, öt perc múlva már ezen siránkoztál és siránkozol mindmáig. Tulajdonképpen miért nem mondasz fel? - Mindjárt megmagyarázom. - Donovan hasra fordult, belemarkolt vörö vöröss hajá hajába ba,, és fölem fölemel elte te a fejét fejét.. - Ez nála nálam m elvi elvi kérd kérdés és.. Mert Mert végeredményben nekem mint meósnak szintén volt egy kis részem ezek ezeknnek az új robo robott ttíp ípus usok oknnak a meg megtere teremt mtés éséében ben. Teh Tehát a tudományos fejlődés támogatásának elvi kérdéséről van szó. De ne érts félre, nem az elvek kedvéért gyötröm magam a munkában, hanem a dohányért, amit fizetnek. Greg! Donovan éktelen üvöltésére Powell felpattant a helyéről. A rémülettől kővé mere meredv dve, e, kidü kidülllled edtt szem szemme mell bámu bámultltak ak a vide videol olem emez ezre re.. Szentséges…Jupiter! Szentséges…Jupiter! - suttogta Powell. Donovan feltápászkodott. - Greg! - zihálta az izgalomtól. - Ezek bediliztek. - Hozd a ruhákat. Kimegyünk hozzájuk. A video ideole leme mezzen figy figyel elte te a robo roboto toka kat. t. Könn Könnye yed, d, szín színés észi zies es mozd mozdul ulat atai aikk csil csillo logó gó bron bronzv zvör örös ösbe benn rajz rajzol olód ódta takk ki a lev levegőtlen aszteroida árnyék borított szikláin. Menetalakzatban masíroztak, testük halv halván ányy fény fényéb ében en a táró táró durv durván án kifa kifara rago gott tt,, homá homály lyős, bujk bujkál álóó árnyékokkal tarkított fala zajtalanul siklott tova. Ütemesen lépkedtek mind mind a hete heten, n, Dav Dave-vel -vel az éle élen. Kísé Kísért rteetie ties egy egyönte öntettűséggel kanyarodtak, fordultak, és revütáncosokat megszégyenít ő ügyességgel változtattak alakzatot. - Nézd ezeket az őrült harci-marcikat! - ámuldozott Donovan, aki közben visszatért a ruhákkal. - Katonai parádét tartanak. - Ugyanilyen joggal azt is mondhatnád - hangzott a h űvös válasz -, hogy mozgásművészeti gyakorlatokat végeznek. Vagy hogy Dave-nek kény kénysz szer erké képz pzete eteii vann vannak ak,, és bale balettm ttmes ester terne nekk hisz hiszii magá magát. t. Azt Azt tanácsolom neked, Mike, előbb gondolkozz…aztán fogd be a szád.
Donovan homlokát ráncolta, és tüntető mozdulattal egy detonátort dugott üres oldaltáskájába. - Akár Akárho hogy gy áll áll is a dolo dolog, g, ezt ezt kifo kifogt gtuk uk.. Azt Azt mond mondod od,, új típu típusú sú robotokkal dolgozunk, ez a szakmánk. Helyes! De egyetlenegy kérdést szeret eretné nékk neke eked felt felteenni. ni. Miér Miért… t…mi miér értt van az, az, hog hogy mind minden en alkalo alkalomma mmal,l, kivéte kivétell nélkü nélküll minden minden alkalo alkalomma mmall meggy meggyűlik lik velük elük a bajunk? - Ez azért van - válaszolta komoran Powell -, mert átok ül rajtunk. És most indulás! Messziről, ahová zseblámpájuk fénykévéje már nem ért el, a folyosó sűrű, bársonyos sötétjén áthatolva robotlámpák villogtak. - Ott vannak - suttogta Donovan. - Megpróbáltam rádióval elérni - jegyezte meg halk, izgatott hangon Powe Powellll -, de nem nem vála válasz szol ol.. Való Valósz szín ínűleg leg kika kikapc pcso soltltaa a rádi rádiój óját át.. Szerencsére a konstruktőrök olyan robotokat még nem találtak ki, amely amelyek ek vaksö vaksötétb tétben en is képes képesek ek dolgoz dolgozni. ni. Képze Képzeld, ld, ha nem volná olnána nakk kivilág ilágíítva, tva, min mint meg meganny annyii bold boldog ogsá sággos radi radioa oakktív tív karácsony karácsonyfa, fa, akkor most, most, amikor amikor még rádió-össz rádió-összekött eköttetésü etésünk nk sincs, sincs, ítéletnapig hajszolhatnánk ebben a sötét lyukban ezt a hét dilis robotot. - Kapaszkodj csak föl arra a peremre, Mike. Errefelé jönnek, és szeretném közelről megfigyelni őket. Fel tudsz oda mászni? Donovan dörmögve fölhúzódzkodott a sziklaperemre. A gravitáció itt lényegesen kisebb volt, mint a Földön, de a nehéz ruha miatt ez nem sok el őnyt jelentett. A perem pedig jó tíz láb magasan húzódott. Donovan után Powell is felkapaszkodott rá. A robo roboto tokk Dave Dave-v -vel el az élen élen liba libaso sorb rban an hala haladt dtak ak.. Aztá Aztánn gépi gépies es ütembe ütembenn kett kettős soro sorokb kbaa fejl fejlődtek dtek fel, fel, majd majd megin megintt viss vissza zatér tértek tek a libaso libasorho rhoz, z, de más elrend elrendez eződésb désben en.. Ezt Ezt ismé isméte telté ltékk újra újra és újra újra,, anélkül hogy Dave egyszer is hátrapillantott volna. Dave Dave már már csak csak húsz húszlé lépé pésn snyi yire re volt volt tőlük amikor amikor a színj színjáték átéknak nak hirtelen vége szakadt. A segédrobotok kiléptek a sorból, egy pillanatig habozva habozva álldogálta álldogáltak, k, aztán vad csörömpölé csörömpöléss közepette közepette elvágtattak elvágtattak.. Dave utánuk nézett, és lassan leült. Fejét igen-igen emberi mozdulattal tenyerébe támasztotta. - Itt van, főnök? - hangzott fel Powell fejhallgatójában. Powell intett Donovannek, és mindketten leugrottak a peremről. - Oké, Dave. Mi történt? A robot a fejét f ejét rázta. - Nem tudom, főnök. Az egyik pillanatban még a tizenhetes táróban egy veszed veszedelme elmess fejtéss fejtéssel el bajlód bajlódtun tunk, k, a követk következ ezőkben kben pedig pedig úgy érez érezte tem, m, vala valaho holl a köze közelb lben en embe embere rekk vann vannak ak,, s addi addigr graa már már fél fél mérfölddel odább a főaknában találtam magamat. - És hol vannak most a segédrobotjaid? - Visszamentek dolgozni. Mennyi időt vesztettünk? - Pár percet. Nem érdekes. - Aztán Donovanhez fordulva hozzátette: - Maradj vele a műszak végéig. Aztán majd ha visszajössz, mondok valamit. Támadt egy-két gondolatom. Donovan három óra múlva tért vissza. Kimerültnek látszott. - Hogy ment a munka? - kérdezte Powell. - Ha figyeli őket az ember - vonogatta vállát Donovan -, sosincs velük semmi baj. Dobj ide egy cigit.
A vörös hajú túlzott figyelemmel rágyújtott, és csodás füstkarikákat fújt a levegőbe. - Rájöttem a nyitjára, Greg. Ez a Dave, tudod, faramuci robot. Hat mási másikk kkal al dolg dolgoz ozta tatt és fegy fegyel elme mezz a legn legnag agyo yobb bb szig szigorr orral al.. Ami Ami a segédr segédrobo obotja tjaitit illeti, illeti, élet-ha élet-halál lál ura. ura. És ez a körülm körülmény ény vissz visszaha ahatt a lelkiá lelkiálla llapot potára ára.. Tegyük Tegyük föl, föl, hogy hogy az énje énje minden mindenáro áronn hangs hangsúly úlyoz ozni ni akarja önnön hatalmát. - Térj a tárgyra. - A tárgynál vagyok. Tegyük föl, hogy militarista hajlamai vannak. Hogy hadsereget szervez magának. Hogy hadgyakorlatokat végeztet velük. Tegyük föl… - Menj a víz alá. A te rémlátásaid színes filmre valók, Mike. A pozitronag pozitronagyy legsúlyos legsúlyosabb abb rendellene rendellenesség sségeit eit tételezed tételezed fel. Ha igazad igazad volna, Dave-nek meg kellene szegnie a robotika els ő törvényét, amely szerint robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, sem pedig tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. A militarista hajlamnak és az uralkodni vágyó énnek, amelyet feltételezel, logikus következménye az emberiség leigázása volna. - És honnét tudod, hogy nem erről van szó? - Onnét, hogy egy ilyen agyvelej ű robot sohase hagyhatná el a gyár gyárat at,, de ha mégis mégis,, azon azonna nall fülön fülön csíp csípné nék. k. Dave Dave-et -et,, mint mint tudn tudnii méltóztatsz, magam vizsgáltam meg. Powell hátralökte székét, és lábát az asztalra rakta. - Nem, Nem, fiac fiacsk skám ám.. Még Még nem nem ehet ehetün ünkk nyúl nyúlpe pecs csen enyé yét, t, mert mert még még halvány fogalmunk sincs arról, mi itt a baj. Ha például rájönnénk, hogy ez a danse macabre, amelynek tanúi voltunk, mit jelent, már közelebb járnánk a rejtély megfejtéséhez. - Rövid szünetet tartott, majd így fol folytat tatta: - Ide fig figyelj, Mike ike. Mi a vélemén ményed a következő gondolatmenetről? Dave-vel csak akkor van baj, ha egyikünk sincs ott. Ha pedig baj van vele, és bármelyikünk odamegy, azonnal rendbe jön. - Mondtam már, hogy emögött valami sötét dolog rejtőzik. - Ne szakíts félbe. Mit jelent a robotnak, ha nincsenek emberek a köze közelé lébe ben? n? A vála válasz sz kéze kézenfe nfekv kvő. Foko Fokozzotta ottabb bb igén igényt yt az egy egyéni éni kezdeményezésre. Teh Tehát azokat az alkatrészeket kellene megvizsgálnunk, amelyekre az új követelmények hatással vannak. - Ejh Ejha! - Don Donovan ovan kieg kiegyyenese nesede dett tt szék székéében ben, majd majd meg megint visszahanyatlott. - Nem, sajnos ezzel nem jutunk sokra. Még mindig nagy nagyon on tág tág tere terett hagy hagy a hiba hibafo forr rrás ások okna nak. k. Alig Alig-a -aliligg csök csökke kent ntii a számukat. - Ezen nem tudunk segíteni. De az biztos, hogy teljesítménykiesésre ezentúl nem kerül sor. A videolemezen keresztül felváltva fogjuk figyelni a robotokat. És ha bárhol bármi baj támad, azonnal odamegyünk. Attól helyrerázódnak. - De a műszaki előírásoknak semmiképpen se fognak megfelelni. Az Amer Amerik ikai ai Robo Robott ilye ilyenn véle vélemén ménye yezé zéss ssel el nem nem érté értéke kesí síth theti eti a DV DV-modelleket. - Hát persze hogy nem. A műszaki hibát meg kell találnunk, és ki kell javítanunk. Erre azonban összevissza összevissza tíz napunk van. - A fejét
danse macabre (fr.) - haláltánc
vakargatta. - A hiba ott van …de nézd csak meg magad a műszaki rajzokat. A rajzok mint valami szőnyeg nyeg borí boríto tott tták ák a padl padlót ót.. Dono Donova vann négykézláb állva követte rajtuk Powell ide-oda vándorló ceruzáját. - Itt kezdődik a te szereped, Mike - mondta Powell. - Szerkezeti kérdés kérdésekb ekben en te vagy vagy a szakem szakember ber,, ellen ellenőrizd, rizd, hogy hogy helyes helyes-e, -e, amit amit csinálok. csinálok. Megpróbál Megpróbálom om elvileg elvileg kiiktatni kiiktatni mindazok mindazokat at az áramköröke áramköröket,t, amel amelyyek az egy egyéni éni kezde ezdemé mény nyez ezés és hál hálózat ózatáv ával al ninc incsene senekk kapcsolatban. Itt van például a törzs fővezetéke, amely a mechanikai műveleteket irányítja. Mint tartalék áramköröket kiiktattam valamennyi, rutinmunkát végző leágazást…- Fölnézett. - Mi a véleményed? - Sajnos, Greg, ez nem ilyen egyszerű - felelte elkámpicsorodva Donovan. - Az egyéni kezdeményezés nem afféle elektromos áramkör, amelyet a többitől elszigetelve lehetne vizsgálni. Mihelyt egy robotot önálló munkára állítanak be, működési ködési intenzitás intenzitásaa a szerkeze szerkezetének tének úgyszólv úgyszólván án valamenny valamennyii részében részében azonnal azonnal felfokozód felfokozódik. ik. Nincs olyan olyan áramkör, amelyet ez így vagy úgy ne érintene. Tehát el őször azt a külön ülönle legges - nag nagyon-n on-nag agyyon specif ecifik ikus us - körü örülmén lményyt kell ellene ene meghatározni, amely a hibát kiváltja, és csak akkor térhetünk rá az áramkörök kiiktatására. Powell feltápászkodott, és leverte magáról a port. - Na jól van - mondta. - Így állván a dolgok, leghelyesebb, ha fogod és elégeted ezeket a nyavalyás rajzokat. - H a a működési ködési intenz intenzitá itáss fokozó fokozódik dik - magyar magyaráz ázta ta Donova Donovann -, egyetlen hibás alkatrész már a legkülönfélébb bajokat okozhatja. A szige szigetel telés és egy helyüt helyüttt megsz megszaka akad, d, egy konden kondenzát zátor or tönkre tönkremeg megy, y, valam valamely elyik ik konne konnekto ktorr szikrá szikrázn znii kezd, kezd, az egyik egyik tekerc tekercss kiég. kiég. És ha vaktában fogsz neki, ha nem tudod, hol keresd a hibát, holtod napjáig se fogod megtalálni. Ha szétszeded Dave-et, minden egyes porcikáját különkülön-kül külön ön megviz megvizsgá sgálod lod,, esetr esetről esetre tre újból összera erakod és kipróbálod … - Érte Értem m már, már, érte értem. m. Nem Nem hüly hülyén ének ek magy magyar aráz ázol ol.. Tehe Tehete tetltlen enül ül bámultak egymásra. - Mi volna - kérdezte habozva Powell -, ha az egyik segédrobotot vennénk elő? Eddig még sem Powellnek, sem Donovannek nem volt alkalma, hogy Dave valamelyik "ujjával" elbeszélgessen. Egyébként ez a hasonlat is sántított egy kicsit. Az "ujj" ugyanis tudott beszélni, sőt meglehetősen fejlett agyveleje volt, amelyet azonban elsősorban arra állítottak be, hogy a pozitronmezők útján parancsokat fogjon fel. Egyéb ingerekre tehát kissé bizonytalanul reagált. Powell még a robot nevét sem tudta. Sorozatszámának, a DV-5-2nek pedig nem sok hasznát vehette. - Ide figyelj, hapsikám - alkudott meg a helyzettel -, felteszek neked egy-két fogas kérdést. Ha megfelelsz rájuk, mehetsz vissza a góréhoz. Az "ujj" hűvösen bólintott, korlátolt agybeli képességét nem pazarolta beszédre. - A főnököd - mondta Powell - az utóbbi id őben négy alkalommal alkalommal is megvál megváltoz toztatt tattaa eredeti eredeti utasít utasítása ásait. it. Emlék Emléksze szell ezekr ezekree az esetek esetekre? re? Igen, uram.
- No látod, emlékszik! - csattant fel mérgesen Donovan. - Mondom neked, hogy emögött valami nagyon sötét… - Ne hülyülj. Persze hogy emlékszik. Hisz nem vele van a baj. Powell újból a robothoz fordult. - Mondd el sorban, hogy mit csinált az egész társaság? Az "ujj" hanghordozásában volt valami sajátságos, mintha kívülr ől megt megtan anul ulta ta voln volnaa mond mondók ókáj áját, át, és a vála válasz szok okat at vala valami mily lyen en küls külső nyomás váltaná ki a koponyájában. - Az első alkalommal - felelte közönyösen - egy kellemetlen fejtéssel bajlódtunk a tizenhetes táró B-szintjén. A másodiknál aládúcoltuk a boltozatot, mert féltünk, hogy beomlik. A harmadik alkalommal egy robb robban antá tást st kész készít ítet ettü tünk nk elő, hogy hogy tová tovább bbha hala ladh dhas assu sunk nk.. Nagy Nagyon on pont pontos osna nakk kell kellet ettt lenn lennie ie,, neho nehogy gy bele belesz szal alad adju junk nk egy egy tala talajj alat alattiti hasadékba. A negyedik eset közvetlenül egy kisebb beomlás után volt. - És aztán mi történt? - Azt nagyon nehéz elmondani. A f őnök kiadott egy parancsot, de mielőtt még vehettük és kiértékelhettük volna, máris újabb parancsot kaptunk, hogy masírozzunk valamilyen furcsaalakzatban. - De miért? - kérdezte éles hangon Powell. - Azt nem tudom. t udom. Donovan izgatottan közbevágott: - Mi volt az első paran parancs cs,, amel amelye yett a masí masíro rozzási ási utas utasít ítás ás hatálytalanított? - Nem Nem tudo tudom. m. Csak Csak érez érezte tem, m, hogy hogy vala valami mily lyen en para paranc ncss van van érkezőben, de a vételére már nem volt idő. - Tudnál valamit mondani róla? Mind a négy alkalommal ugyanaz a parancs volt? - Nem tudom. - Az "ujj" leverten rázta a fejét. Powell hátradőlt a székben. - Na jó, menj vissza a górédhoz. A robot láthatólag megkönnyebbülten távozott. - Ebből ugyan sokat megtudtunk - gúnyolódott Donovan. - Tartalmas párbeszéd volt, elejét ől a végéig. Én mondom neked, Dave is meg ez a féleszű "ujj" is elhallgat valamit előlünk. Túlságosan sok itt a "nem tudom" meg a "nem emlékszem". Nem szabad megbíznunk bennük, Greg. Powell dühében bajszát borzolta. - Esküszöm, Mike, még egy ilyen hülye megjegyzés, és partedlit kötök rád, meg cuclit adok a kezedbe. - Jól van, jól van. Te vagy kettőnk közül a lángész. Én csak egy ócska fafejű vagyok. És most mi a figura? - A legn egnagy agyobb obb szós szószzban vagyu agyunnk. Ezz Ezzel az "ujj "ujjha haps psiv ival al"" megpróbáltam visszafelé göngyölíteni a dolgot, de nem sikerült. Hát most majd megpróbáljuk előregörgetni. - Nagy ember vagy! - ámuldozott Donovan. - Milyen csodálatosan egyszer űen hangzik. Hajlandó volnál ezt közérthet ő nyelvre lefordítani? - Pólyásnyelvre kellene lefordítanom, hogy megértsd. Arról van szó, hogy ki kell derítenünk, miféle parancsot ad ki Dave közvetlenül a kalamajka előtt. Itt a rejtély kulcsa. - És hogyan akarod kideríteni? A közelébe hiába férk őzünk, mert amíg amíg mell mellet ette te vagy vagyun unk, k, mind minden en rend rendbe benn megy megy.. Rádi Rádióó útjá útjánn se
hall hallga gath that atju jukk le a para paranc ncsa saitit,, mert mert a pozi pozitro tronm nmez ezőkön keresz keresztül tül továbbítja őket. Tehát se a közeli, se a távoli megfigyelés módszere nem jöhet szóba, marad a teljes csőd. - Közvetlen megfigyelés esetén kétségtelenül. De talán közvetve célt érhetünk. - Hogyan? - Vált áltott műszak szakba bann fogun fogunkk dolg dolgoz ozni ni,, Mike Mike - mond mondta ta eltö eltöké kéltlt moso mosolly llyal al Powe Powellll.. - Le se vess vesszü zükk a szemü szemünk nket et a vide videol olem emez ezrről. Figyelni fogjuk ezeknek az acélnyavalyáknak minden mozdulatát. És ha megint elkezdik kisded játékukat, tudni fogjuk, mi történt közvetlenül előtte, s ebből következtetünk a parancsra. Donovan kitátotta száját, és egy teljes percig így is hagyta. Aztán fojtott hangon megszólalt: - Leköszönök. Kilépek az állásomból. - Még tíz napod van, hogy az enyémnél valami okosabb ötletet kifundálhass - válaszolta fáradtan Powell. Donovan nyolc napon át minden lehet őt elkövetett elkövetett e cél érdekében. érdekében. Nyol Nyolcc napo naponn át, át, Powe Powellll-le lell felvá felváltv ltva, a, négy négyór órás ás turn turnus usok okba ban, n, égő, gyul gyulla ladt dt szem szemme mell figye figyelte lte az elmo elmosó sódo dott tt hátt háttér érbe benn felfel-fe felc lcsi sillllanó anó fémfigurákat. És a turnusai közti négy-négy órában nyolc álló napon át megszakítás nélkül átkozta az Amerikai Robotot, a DV-modelleket és a napot, amelyen megszületett. És a nyolcadik napon, amikor Powell kialvatlanul, fejfájósan belépett a szobába, hogy átvegye a szolgálatot, Donovan fölállt a székéb ől, egy jó nehéz könyvvel akkurátusan megcélozta a videolemezt, és pontosan telibe telibe is talált találta. a. Követk Következé ezéské sképp ppen en hasad hasadoz ozóó szilá szilánko nkokk recseg recsegése ése-ropogása hallatszott. - Ez mire volt jó? - kérdezte Powell elakadó lélegzettel. - Nem állok itt tovább őrségb rségben en - válas válaszo zolta lta Donov Donovan an majdne majdnem m nyugodtan. - Már csak két napunk van hátra, s még semmi eredmény. Szeri Szerinte ntem m a DVDV-55 egy fabatk fabatkát át se ér, veszte veszteség ségsz száml ámlára ára kell kell írni. írni. Ötször hagyta abba a munkát, amikor én figyeltem, és háromszor a te turnusaid turnusaid alatt. De se én, se te nem tudtuk megállapítani megállapítani,, hogy milyen para paranncsok csokat at ado adott ki. ki. És nem is fog fogjuk, juk, én biz biztosa tosann nem, de valószínűleg te sem. - Mennydörgős Jupiter! Hogyan tarthat szemmel az ember egyszerre hat robotot? Az egyik a kezével dolgozik, a másik a lábával, a harmadik hado hadoná nász szik ik,, mint mint a szél szélma malo lom, m, a negy negyed edik ik megv megves eszzeked ekedet ette tenn ugrándozik föl-le. A másik kettő …ördög tudja, mit csinál. És akkor egyszerre, se szó, se beszéd abbahagyják a munkát. Abbahagyják és kész! - Greg, rossz úton járunk. Mindenáron a közelükbe kell férk őznünk. Onnét kell figyelnünk őket, ahol láthatjuk a részleteket is. - Igen mondta rövid szünet után elkeseredetten Powell -, és remélnünk, hogy a hátralevő két nap alatt még történik valami. - De miért jobb innét figyelni? - Nem jobb, kényelmesebb. - Ugyan! Ott legalább csinálhatsz valamit, amit itt nem. - Mit? - Bárm Bármel elyy pill pillan anat atba bann megá megállllít ítha hato todd őket, et, amik mikor fel fel vagy agy rá készülve, és azonnal utánanézhetsz, hogy mi baj történt.
- Hogyhogy? - Powell hirtelen éber lett. - Süsd ki magad. Te vagy a lángész. Tégy fel magadnak egy-két kérdést. Mit mondott az "ujj", mikor mondja be a DV-5 az unalmast? Amik Amikor or beom beomlá láss feny fenyeg eget etett ett vagy vagy tényl tényleg eg beom beomlo lott tt a fal, fal, amik amikor or grammra kiszámított tölteteket helyeztek el vagy egy veszélyes érre bukkantak. - Azt akarod mondani, hogy mindig veszélyes helyzetekben? helyzetekben? - Powell hangja remegett az izgalomtól. - Úgy is van! Miért, te nem ezt vártad? Hiszen az egyéni kezdemény kezdeményezés ezés tényez tényező je okozza a bajt. Ez meg a legnagyobb teherpróbának éppen akkor van kitéve, ha a veszély beálltakor nincs ember a közelben. Mi hát a logikus következtetés? Hogyan tudjuk a kívánt időpontban és helyen megállítani őket? - Diadalmasan szünetet tart tartot ott, t, szem szemme mell láth láthat atóa óann élve élvezt ztee mond mondók ókáj áját át.. Aztá Aztánn gyor gyorsa sann megválaszolta saját kérdését, hogy megelőzze Powellt, akinek persze már szintén nyelvén volt a felelet. - Úgy, hogy magunk idézünk el ő veszélyes helyzetet. - Mike! - mondta Powell. - Nagy vagy! - Kösz, öregfiú. Mindig is tudtam. - Na jól van, hagyd a gúnyolódást. Ezt félretesszük arra az időre, amikor majd a Földön leszünk. Dunsztos üvegekbe rakjuk az ottani hosszú téli estékre. Most azt mondd meg, miféle veszélyes helyzetet teremthetünk? - Eláraszthatnánk a bányákat, ha nem volnának történetesen egy levegőtlen aszteroidán. - Nagyon elmés megjegyzés - csúfolódott Powell. - Igazán, Mike, megcsi megcsikla klando ndozha zhatná tnál,l, hogy hogy röhögj röhögjek. ek. Mi a vélemé véleménye nyedd egy kisebb kisebb méretű beomlásról? - Nekem jó - felelte Donovan, az ajkát biggyesztve. - Akkor gyerünk. Úgy bújkálunk itt, mint az összeesküvők, gondolta Powell, miközben ide-oda kanyarogtak a sziklás tájon. A csekély gravitáció következtében szinte inte libe libegv gvee járt járt a hepe hepehu huppás talaj alajon on,, lába lába nyo nyomán mán porrá orrá morzs morzsoló olódot dottt kövek kövek szürk szürkee pora pora száll szálling ingózo ózotttt szert szertesz eszét. ét. De ami a gond gondol olat atai aitt ille illetiti,, lass lassúú morf morfon ondí díro rozzgatá gatása sa való valóba bann az óvat óvatos os cselszövőéhez hasonlított. - Tudod, merre vannak? - kérdezte. - Azt hiszem, igen. - Akkor jó - jegyezte meg Powell komoran. - Mert azt sejted, ugye; hogy hogy ha bárm bármel elyi yikk "ujj "ujjho hozz" húsz húsz láb láb közel özel kerü kerülü lünk nk,, meg megérzi érzi a jelenlétünket, akár lát bennünket, bennünket, akár nem. - Ha majd a robotika alapismereteiből tanfolyamot akarok végezni, szabályszerű kérv kérvén ényt yt nyúj nyújto tokk be hozz hozzád ád háro három m péld példán ányb yban an.. Itt Itt lemegyünk. Már a tárókban jártak, ahová a csillagok fénye se jutott el. Kezükkel tapogatták tapogatták a falakat, falakat, fel-felvill fel-felvillantva antva zseblámpái zseblámpáikat kat botorkálta botorkáltakk előre. Powell a detonátor biztonsági zárára tette kezét. - Ismered ezt a tárót, Mike? - Úgy-ahogy. Nemrégen nyitották, de a videolemezen már láttam, s így majdcsak eligazodom benne. Végtelennek tűnő percek múltak el. - Érzed? - törte meg Mike a csendet.
Rezgett a fal. Powell fémborította keze, mint a dobverő járt rajta. Hang persze nem hallatszott. - Robbantanak! Nem messze innét. - Tart Tartsd sd nyit nyitva va a szem szemed ed - figy figyel elme mezt ztet ette te Pow Powell. ell. Dono Donova vann türelmetlenül bólintott. Mielőtt még észbe észbe kapha kaphatta ttakk volna. volna. a távolb távolban an bronz bronzvör vörös ös fény fény villant fel és suhant tova. Némán húzódtak egymás mellé: - Gondolod, hogy megérzett minket? - suttogta Powell. - Remélem, nem: De azért okosabb, ha oldalról közelítjük meg őket. Fordulj be jobbra az első táróba. - Nem fogjuk szem elől veszíteni őket? - Mit akarsz csinálni? Forduljunk talán vissza? - morgott mérgesen Donovan. - Egy negyed mérföldre vannak t őlünk. Eleget figyeltem őket a videolemezen, vagy nem? És már csak két napunk van. - Ne pofázz annyit. Csak pocsékolod az oxigént. Ez itt oldaljárat? Felvillantotta zseblámpáját. - Igen. Na gyerünk. A rezgés észrevehetően fokozódott, a talaj kellemetlenül rengett a lábuk alatt. - Jó irányba megyünk - jegyezte meg Donovan -, csak ne érjen ez a táró hirtelen véget. - Gondterhelten előrevi revilá lágí gíto tott tt a zseblámpájával. Behajl Behajlíto ítotttt karral karral is elérté elértékk volna volna a táró boltoz boltozatá atát.t. A dúcolá dúcolások sok egészen frissek voltak: - Zsákutcába jutottunk - állt meg Donovan. - Forduljunk vissza. Nem. Gyerünk csak tovább. - Powell üggyel-bajjal el őrenyomakodott. Mintha fényt látnék ott elöl. - Fényt? Én nem látom. Honnét jöhetne ide fény? - Talán robotlámpa. - Powell négykézláb felkapaszkodott egy enyhe emelkedőre. Hangja rekedten, aggodalmasan csengett. - Hé, Mike, gyere csak fel ide. Csakugyan fény volt. Donovan átmászott Powell kinyújtott lábszárán. - Valami nyílás van itt? - Igen. Úgy látszik, most a túlsó oldalról fúrnak errefelé. Donovan végigtapogatta a nyílás csipkés szélét, aztán óvatosan odavilágított zseblámpájával. A nyílás egy nagyobb vájatba, valószín űleg a főaknába torkollott. Túlságosan szűk volt ahhoz, hogy keresztülfurakodjanak vagy hogy ketten egyszerre kikukucskáljanak rajta. - Nincs itt semmi - mondta Donovan. - Már Már ninc nincs. s. De egy egy máso másodp dper ercc ccel el ezel ezelőtt még még kelle kellett tt lenn lennie ie,, másként nem láttunk volna fényt. Vigyázz! Körös-körül erős lökésektől remegett a fal. Finom por szállingózott lefelé. Powell óvatosan fölemelte fejét, és kikukucskált a. nyíláson. - Oké, Mike - mondta. - Ott vannak. A csill csillog ogóó robo robotr traj aj mint minteg egyy ötve ötvenn lábr lábraa volt volt tőlük a főaknában. Fémka Fémkarja rjaik ik szorg szorgalma almasan san hánytá hánytákk a legutób legutóbbi bi robban robbantás tás nyomán nyomán keletkezett törmeléket. - Ne vesztegessük az id őt - idegeskedett Donovan. - Itt rövidesen végeznek, s a következ ő robbanás bennünket is elkaphat. - Az ég szerelmére, ne sürgess! - Powell el őkészítette a detonátort. Fürk Fürkés észv zvee néze nézett tt a homá homály lyos os akná aknába ba,, ahol ahol csak csak a robo robotltlám ámpá pákk
világítottak, és a kiugró köveket nemigen lehetett megkülönböztetni az árnyékoktól. - Nézd csak, ott a boltozaton, majdnem fölöttünk, látok egy alkalmas hely helyet. et. Az utol utolsó só robb robban antá tásr sraa csak csak félig félig omlo omlott tt be. be. Ha a tövé tövéné néll eltalálod, a fél boltozat beszakad. Powell odapillantott. - Úgy is van! Figyeld a robotokat, és imádkozz, hogy ne menjenek onnét onnét túlságo túlságosan san messzi messzire. re. Ők a fény fényfor forrá rása saim im.. Mind Mind a hete hetenn ott ott vannak? - Igen. Mind a heten - számolt Donovan. - Jól van. Figyeld csak őket. Minden mozdulatukat. Fölemelte a detonátort, s egy pillanatig kivárt. Donovan szitkokat morm mormol olva va figye figyelt, lt, a szem szeméb ébee csur csurgó gó verít veríték ékcs csep eppe pekt ktől kíno kínosa sann hunyorgott. Fény villant! Hirtelen megrázkódott lábuk alatt a talaj, körös-körül minden rezgettremegett. Powell egy heves lökést ől Donovanre zuhant. - Greg, fellöktél! - kiabálta Donovan. - Semmit se láttam. Powell vadul nézett körül. - Hol vannak? Dono Donova vann bamb bambaa csön csöndb dbee derm dermed edt. t. A robo roboto tokk elt eltűntek. ntek. Alvilá Alvilági gi sötétség uralkodott. - Rájuk omlott volna a fal? - kérdezte bizonytalan hangon Donovan. - Gyerünk le innét. Ne kérdezz olyan sokat. - Powell vad tempóban bukdácsolt lefelé. - Mike! Donovan a nyomában kászálódva egy pillanatra megállt. - Mi baj? - Állj Állj meg! meg! - halla hallats tszo zott tt Powe Powellll zihá ziháló ló,, érde érdess hang hangja ja Dono Donova vann fülhallgatójában. - Mike! .hallasz, Mike? - Itt vagyok. Mi baj? - Be vagyunk zárva. Nem a túloldalt ledőlt boltozat vert le minket a lábunkról, hanem az itteni szakadt le a rázkódástól. - Mi…?! - Donovan valami szilárd akadályba ütközött. - Gyújtsd meg a lámpád. A felvillanó felvillanó fényben fényben látták, látták, hogy a torlaszon torlaszon még egy egér se tudna tudna kibújni. - És most mi a figura? - suttogta Donovan. Minden erejük megfeszítésével iparkodtak elmozdítani a torlaszt, de kár volt időért, fáradságért. Powell az eredeti nyílás kitágításával is megpróbálkozott, s amikor az se járt eredménnyel, már-már előkapta detonátorát, csak aztán rájött, hogy ilyen sz űk helyen a robbantás öngyilkosság volna. Leült. - Mike - mondta -, ezt alaposan megcsináltuk. Egyetlen lépéssel se jutottunk közelebb a rejtély megoldásához. Az ötlet jó volt, csak épp fordítva sült el. Donovan elkeseredetten nézett körül a vaksötétben, persze hiába. Nem szíves szívesen en zavarl zavarlak ak meg gondol gondolata ataidb idban, an, öregfi öregfiú, ú, de teljes teljesen en függet független lenül ül attól, attól, hogy hogy megold megoldott ottukuk-ee Dave Dave rejtél rejtélyét yét vagy vagy sem, sem, egy icuri-picuri csapdába kerültünk. És ha nem tudunk kikecmeregni innét, pajtikám, meghalunk. Ahogy mondom, meghalunk. Mennyire futja az oxigénből? Legfeljebb hat órára.
- Ez már nekem is eszembe jutott. - Powell sokat szenvedett bajszát kereste, de ujja csak az átlátszó sisaklemeznek ütközött. - Persze Dave-vel még idejében kiszabadíttathatnánk magunkat, csak ez a mi okos kis cselszövésünk bizonyára transzba vitte, a rádiója pedig ki van kapcsolva. - Hát nem csupa öröm az élet?! Donovan felkapaszkodott a nyíláshoz, és üggyel-bajjal kidugta rajta sisakos fejét. Épp csak hogy kifért. - Hé, Greg! - Mi kell? - Talán ide tudnánk csalogatni Dave-et. Akkor magához térne, és kiszabadítana minket. - Az igaz. De hol van? - Itt a folyosóban, valamivel lejjebb. Az ég szerelmére, ne rángass. Kiszakad a fejem. Mindjárt ideengedlek. Powell nagy nehezen kidugta a fejét. - Ezt Ezt jól jól megc megcsi siná náltltuk uk.. Nézd Nézd csak csak ezek ezeket et a lüké lükéke ket! t! Mint Mintha ha baletteznének. - Hagyd a fölösleges f ölösleges dumát. Közelednek? - Még nem tudom megmondani. Túlságosan messze vannak. Légy egy kis türelemmel, és közben add föl a zseblámpámat. Megpróbálom felhívni magunkra a figyelmet. De két perc múlva már fölhagyott a próbálkozással. - Reménytelen eset! Vakok vagy mi a fene. Hohó, most errefelé tartanak! Ehhez mit szólsz? - Hadd nézzem! Pár pillanatig tartó szótlan dulakodás következett. - Na gyere - engedett végül Powell, és Donovan kidugta a fejét a nyíláson. A robotok valóban feléjük tartottak. Dave peckesen járt az élen, az "ujjak" pedig ide-oda kígyózó balettrendben követték. - Mi a fenét csinálnak? - ámuldozott Donovan. - Ezt szeretném tudni. Pont Pont olya olyan, n, mint mintha ha virg virgin inia iaii tánc táncot ot járn járnán ának ak,, és Dav Dave voln volnaa a táncmester. - Hagyd a színes leírásokat - dörmögte Powell. - Inkább azt mondd meg, mennyire vannak. - Ötven lábra, de közelednek. Tizenöt percen belül kint leszünk. Hé! Hé! - Mi történt? - Powellnek jó két-három másodpercre volt szüksége, hogy fel felocsúdjon az ámulatbó tból, amely Donovan hangbeli teljesítményére elfogta. - Engedj oda a lyukhoz. Ne légy már olyan irigy. Felf Felfel eléé kapa kapasz szko kodo dott tt,, de Dono Donovvan esz eszeves eveszzett ett rugd rugdal alóz ózás ásaa megállította. - Sarkon fordultak, Greg - siránkozott. - Elmennek! Dave! Hé! Dave! - Mit kajabálsz, pupák! - rikoltotta Powell. - Itt I tt a hang nem terjed. - Akko Akkorr rúgd rúgd a fala falaka katt - zihá ziháltltaa Dono Donovvan -, csap csapko kodd dd,, hadd hadd rezegjenek. Valahogy magunkra kell terelnünk a figyelmüket, másként elvisz minket az ördög. - Veszettül verte öklével a falakat. Powell vállon ragadta és megrázta.
- Várj, Várj, Mike, Mike, várj. várj. Ide figye figyelj, lj, támadt támadt egy ötlete ötletem. m. Menny Mennydör dörggős Jupite Jupiter, r, ideje, ideje, hogy hogy a legkéz legkézenfe enfekv kvőbb megoldásh megoldáshoz oz folyamodju folyamodjunk. nk. Mike! - Mit akarsz? - Donovan behúzta a fejét a nyílásból. - Engedj oda gyorsan, mielőtt lőtávolon túl érnek. - Lőtáv távolon olon túl? túl? Mit Mit akar akarsz sz csin csinál álni ni?? Hé, Hé, mit mit akar akarsz sz azz azzal a detonátorral? - Megragadta Powell karját. De a másik vadul félrelökte. f élrelökte. - Egy kis céllövészetre készülődöm. - De miért? - Majd aztán megmagyarázom. Előbb nézzük, sikerül-e. Ha nem… Engedj már oda, hadd lő jek! A robotok már csak apró, tovalibegő fények voltak. Powell gondosan beál beállílíto tott ttaa az irán irányz yzék ékot ot,, és háro hároms mszo zorr egym egymás ás után után meghú meghúzt ztaa a ravaszt. Aztán leengedte a fegyvert, és aggódva a távolba kémlelt. Az egyik segédrobot elesett! Csak hat fényl ő alakot látott. Powell bizonytalan hangon beleszólt a mikrofonba: - Dave! Kis szünet után a két férfi egy időben hallotta a választ: - Maga az, főnök? Hol van? A harmadik segédem mellét szétl őtték. Működésképtelen állapotban van. - Hagyd most a segédedet - felelte Powell. - Ide figyelj, ott, ahol az imén iméntt robb robban anto tott ttat atok ok,, egy egy beom beomlá láss elz elzárta árta az utun utunkkat. at. Láto Látodd a zseblámpám fényét? - Igen. Mindjárt ott leszünk. Powe owell meg megnyug nyugod odvva hátrah trahúz úzód ódot ottt a nyí nyílásb lásból ól.. - Ez az, az, barátocskám! Donovan halkan, szinte könnyekkel teli hangon szólalt meg: - Nyertél, Greg! Porig hajtom előtted a fejemet. De azért ne vágj fel, mondd el szép nyugodtan, mi volt itt a trükk. - Szót Szót se érde érdeme mel.l. Csak Csak épp épp szoká szokáss szer szerin intt egés egészz idő alatt a legkézenfekvőbb megoldást tévesztettük szem elől. Azt tudtuk, hogy az egyéni egyéni kezdemény kezdeményezés ezésrről van szó, s hogy mindig veszélyes hely helyze zete tekb kben en tör tör ki a balh balhé. é. De az okát okát valam alamililye yenn külö különl nleg eges es parancsban kerestük. Holott miért volna különleges parancsról szó? - Miért ne? - Ide figyelj. Nem valamilyen meghatározott parancsról, hanem egy para paranc ncsf sfaj ajtá táró róll van van szó. szó. Mely Melyik ik para paranc ncsf sfaj ajta ta igén igényl ylii Dave Dave-t -től a legfelelősségteljesebb kezdeményezést? Milyen fajta parancsot ad ki úgyszólván minden veszély esetén? - Ne kérdezd, Greg. Mondd még! - Azt Azt tesze teszem. m. Hatirá Hatirány nyúú paranc parancsot sot.. Rendes Rendes körülmé körülmény nyek ek között között legalább egy-két "ujj" felügyeletet nem igénylő rutinmunkát végez, mint mondjuk a testrészeink séta közben. De veszély esetén Dave-nek mind a hat segédjét azonnal és egy időben mozgósítania kell. És amikor a hat robotot egyidejűleg kell irányítania, megesik a baj. A többit kisütni már már gyerekj rekjááték ték volt. olt. Ha a kezde ezdemé mény nyez ezőkézsé kézségg ggel el szemb szemben en támasztott igény bármi okból csökken, például emberek jelennek meg a színen, Dave visszazökken normális állapotába. Ezért l őttem ki az egyik segédrobotját. Mert így már csak öt robotot kellett irányítania. Az igény csökkent, Dave rendbe jött.
- És ezt hogyan ókumláltad ki? - Logikával. Kipróbáltam és bevált. A robot hangja ütötte meg ismét a fülüket: - Itt vagyok. Ki tudnak tartani egy félóráig? - Játszva! - felelte Powell. Aztán Donovanhez fordult, s így folytatta: Most Most már egysze egyszerrű a feladat feladat.. Megviz Megvizsgá sgálju ljukk az össze összess áramkö áramkört, rt, megnézünk minden egyes részt, ahol a hatirányú parancskiadás az ötirányúhoz mérve többletmunkát okoz. Ez mennyire szűkíti le a kört? - Azt hiszem, jócskán - felelte elgondolkodva Donovan. - Ha Dave szerkezete megfelel annak az el őzetes modellnek, amelyet a gyárban láttunk, a különleges koordináló áramkör lesz az egyetlen érintett rész. Hirtelen felvidulva folytatta: - Könnyűszerrel kijavítjuk, nem sokból áll az egész. - Helyes. Gondold át a dolgot, és ha visszamegyünk, el ővesszük azokat a műszaki szaki rajzok rajzokat. at. Most Most pedig pedig,, amíg amíg Dave Dave ideér, ideér, pihene pihenekk egyet. - Hé, várj csak! Egyet árulj még el. Miért masíroztak a robotok azokb azokban an a faramu faramuci ci alakz alakzato atokba kban? n? Miért Miért táncol táncoltak tak,, valahá valahány nyszo szorr bediliztek, olyan különös lépésekkel? - Biztosan nem tudom, de sejtek valamit. A segédrobotok, mint tudod, Dave "ujjai". Mindig így beszéltünk róluk. Mármost azt hiszem, hogy e közjátékok alkalmával, amikor Dave lélektani kóresetté vált, vala valamil milye yenn furcs furcsaa zava zavaro rodo dotts ttság ág vett vett erőt rajta, és időtöltésből malmozott az ujjaival. Susa usan Calv alvin elme elmere reng ngvve, mosol osolyytala talanu null mesé meséllt Pow Powellé ellékk kalandjairól, csak a robotok említésekor csengett melegen a hangja. A Sebikkel, Zsenikkel, Dave-ekkel gyorsan végzett, de bizonyára még egy fél tucat robotot előkotort volna, ha meg nem állítom. - És a Földön nem történik soha semmi? - kérdeztem. - Nem - válaszolta homlokát ráncolva -, itt a Földön nemigen van dolgunk működő robotokkal. - Nagy kár. A helyszíni ellenőrző mérnökök kitűnő emberek, semmi kétség, de én magáról is szeretnék írni valamit a riportomban. Hisz végül is a maga évfordulójáról van szó. Nem volt soha semmilyen kalandja elromlott robottal? Becsületszavamra Becsületszavamra elpirult. - Elro Elroml mlot ottt robo robott ttal al?? Deho Dehogy gyne nem. m. Egek Egek,, mily milyen en régó régóta ta nem nem gondol gondoltam tam rá! Igaz, Igaz, csakn csaknem em negyv negyven en eszten esztenddővel vel ezel ezelőtt történ történt.t. Bizony! 2021-ben. Harmincnyolc éves voltam. Ó, ó! Jobb szeretnék nem beszélni róla. Vártam, és Susan Calvin persze meggondolta magát. - Miért ne mondjam el? Ma már olyan mindegy. Az emléke se fáj. Valaha én is bolondos lélek voltam. Elhiszi, fiatalember? - Nem - feleltem. - Pedig igaz. Herbie, tudja, gondolatolvasó robot volt. - Hogyhogy? Hogyhogy? - Egyetlen a maga nemében. Se előtte, se utána nem volt hasonló. Úgy látszik, valahol egy kis hiba csúszott be…
5. Te hazug! Alfred Lanning aprólékos gonddal szivarra gyújtott, de ujjai kissé remegtek. Őszes szemöldökét ráncolta, s pöfékelve pöf ékelve beszélni kezdett: - Gondolatolvasó, efelől nem sok kétség lehet. De miért? - Peter Bogertre, a matematikusra nézett. - Neked mi a véleményed? Bogert két kézzel lesimította fekete haját. - Ez a harmi harminc ncne negy gyed edik ik HR HRB-m B-mod odel ell,l, amely amelyet et előállítottunk. állítottunk. Az előzőek mind kifogástalanul működtek. Az asztalnál ülő harmadik férfi komor képet vágott. Milton Ashe az Amerikai Robot és Gépember Rt. legfiatalabb osztályvezető je volt, s nagyon büszke a beosztására. - Ide figyelj, Bogert. Az összeszerelésnél a legcsekélyebb hiba se fordulhatott elő. Erről kezeskedem. Bogert vastag ajka leereszkedően mosolyra görbült. - Tényleg? Ha az egész futószalagért kezeskedsz, javasolni fogom az előléptet léptetése ésedet. det. Egyetl Egyetlen en pozitro pozitronag nagyy előállításához állításához pontosan pontosan hetvenötezer-kettőszáz százhar harmin mincné cnégy gy műveletre tre van szükség, és ráad ráadás ásul ul az egye egyess műveletek veletek kifogástal kifogástalan an végrehajtá végrehajtása sa különféle különféle tényezőktől függ, amelyeknek száma öt és százöt között váltakozik. Ha bármelyiknél komolyabb hiba fordul elő, az "agyat" úgy, ahogy van, el lehet dobni. Saját műszaki tájékoztatónkból idézek, Ashe. Ashe elpirult, de mielőtt még válaszolhatott volna, az asztalnál ül ő negyedik személy is beleavatkozott a vitába. - Ha egymásra akarjuk hárítani a felelősséget, máris itt hagyom magukat. - Susan Calvin összekulcsolta ölében pihen ő kezét, keskeny, vértel telen szája ája szögletéb tében elmélyültek az apró ráncok. Gondol Gondolato atolv lvasó asó robott robottal al vagyun vagyunkk megáld megáldva va,, s vélemé véleménye nyem m szeri szerint nt rendkívül fontos, hogy kiderítsük, miért tud gondolatot olvasni. De azzal, hogy egymást okoljuk, tapodtat se jutunk el őre. Hide Hidegg szür szürke ke szemé szemétt Ashe Ashe-r -ree függe függesz sztet tette te,, aki aki elvi elvigy gyor orod odott ott.. Lanning is vigyorgott, s mint ilyenkor mindig, hosszú fehér fürtjeivel, apró, ravaszdi szemével bibliai pátriárkára emlékeztetett. - Igaza van, dr. Calvin. Hirtelen élénk hangra váltott át. - Íme, a tényállás dióhéjban. Előállítottunk egy látszólag teljesen normál normális is pozitr pozitrona onagya gyat,t, amely amelynek nek azonb azonban an véletl véletlenü enüll az a sajáto sajátoss képess képessége ége van, van, hogy hogy a gondol gondolath athull ulláma ámaink inkra ra tud behang behangoló olódni dni.. A robotika fejlődése terén évtizedek óta ez volna a legfontosabb lépés, ha tudnánk, hogyan történt. De nem tudjuk, s ezért fel kell derítenünk. Világos? - Szabad valamit javasolnom? - kérdezte Bogert. - Tessék! - Azt Azt jav javaslo aslom, m, hogy ogy addig ddig,, amíg míg ebb ebből a kátyú tyúból ki nem kecmergünk - már márpedig nekem min mint matem tematikusnak az a meggyőződésem, hogy alapos kátyúban vagyunk -, tartsuk titokban a HRB-34 robot létezését. Még a vállalati tisztvisel ők előtt is. Ez nekünk, osztályvezetőknek nem fog megoldhatatlan problémát okozni, s minél kevesebben tudnak róla…
- Bog Bogertn ertnek ek igaz igazaa van van - vágot ágottt köz közbe dr. dr. Calv Calvin in.. - Miót Miótaa az inte interp rpla lane netá tári riss törv törvén ényt yt megv megvál álto tozt ztatt atták, ák, és a robo robotmo tmode dellllek eket et a világűrbe való kiszállításuk előtt az üzemben is ki lehet próbálni, a robotellenes propaganda sokkal hangosabb lett. Ha a gondolatolvasó robotról bármi kiszivárog, mielőtt még e jelenségnek megnyugtató és szakszer ű magyaráz magyarázatát atát nyilvános nyilvánosságr ságraa hozhatnán hozhatnánk, k, ellenségei ellenségeink nk csinos kis tőkét kovácsolhatnak bel őle. Lannin Lanningg szipp szippant antott ott a szivar szivarjáb jából, ól, és bólint bólintott ott.. Aztán Aztán AsheAshe-hez hez fordult. - Úgy emlékszem, azt, mondtad, egyedül voltál, amikor rájöttél erre a gondolatolvasási históriára? - Igen, egyedül voltam, és mondhatom, alaposan megijedtem. A HRBHR B-34 34-e -ett épp épp csak csak hogy hogy leve levetté ttékk a futós futósza zala lagr gról ól és egye egyenes nesen en beküldték hozzám. Obermannak valami dolga akadt, így magam vittem el a minőségvizsgálóba, jobban mondva csak vittem volna. - Ashe szünetet tartott, ajkán halvány mosoly játszadozott. - Előfordult már velete veletek, k, hogy hogy pusztá pusztánn gondol gondolato atokk útján útján párbes párbeszé zédet det folyta folytassa ssatok tok valakivel? - Senki se vette a fáradságot, hogy válaszoljon. - Eleinte rá se eszmél méltem tem - fol folytat tatta Ashe. - A lehető leglogiku leglogikusabb sabban an és legértelmesebben beszélgetett velem, s már több mint félúton voltam lefelé a minőségvizsgálóba, amikor hirtelen rádöbbentem, hogy egész idő alatt egyetlen szót sem szóltam. Persze sok minden járt a fejemben, f ejemben, de hát ez nem ugyanaz. Azonnal bezártam a robotot az egyik szóbába, és futottam Lanninghez. Ha csak eszembe jut, ahogy ott lépkedett mellettem és olvasott a gondolataimban, válogatva közöttük, végigfut a hátamon a hideg. - Nem csodálom - jegyezte meg elgondolkodva Susan Calvin, és külö különö nös, s, átha átható tó pill pillan antá tást st vetet vetettt Ashe Ashe-r -re. e. - Megs Megszo zokt ktuk uk,, hogy hogy a gondolatainkhoz senki hozzá nem férk őzhet. - Tehá Tehátt csak csak négy négyen en tudu tudunk nk róla róla - vágo vágott tt közb közbee türe türelm lmet etle lenü nüll Lanning. - Helyes! Módszeresen kell eljárnunk. Ashe, szeretném, ha az egész futószalagot végigvizsgálnád, elejét ől végig, mindent. Válogasd ki mindazokat a műveleteket, amelyeknél semmiféle hibalehetőség nem áll áll fenn fenn,, és azut azután án a fenn fennma mara radó dókr król ól kész készít ítss egy egy jegy jegyzzéket éket a hibalehetőségek termés mészetének és feltét tételezhető mérvének megjelölésével. - Csekélység! - dünnyögte Ashe. - Állítsd rá az embereidet, akár mind egy szálig. Még azt se bánom, ha lemaradunk a tervvel. De nem szabad tudniok, hogy mire kell. Érted? - Hm… Értem. - A fiatal mérnök kényszeredetten mosolygott. - De még így is szép kis munka lesz. Lanning most Calvinhoz fordult. - Magának más oldalról kell megközelítenie a problémát. Mint az üzem robotpszichológusának a robotot magát kell tanulmányoznia és a tapasztala tapasztalatokbó tokbóll visszakö visszakövetkez vetkeztetnie tetnie a hibára. hibára. Próbálja Próbálja felderíteni felderíteni,, hogy hogyan an működik ödik.. Kapc Kapcso soló lódi dikk-ee még még valam alamii más más is ezek ezekhe hezz a telepa telepatik tikus us képess képessége égekhe khez, z, s hogy hogy azok azok tulajd tulajdonk onképp éppen en meddig meddig terj terjed edne nek, k, menn mennyi yibe benn torz torzítj ítják ák el a gond gondol olko kodá dásm smód ódjá ját, t, milye milyenn esetleges kárt okoznak a szabályszer ű HRB-típus tulajdonságaiban.
Helyes? - Anélkül hogy bevárta volna dr. Calvin válaszát, folytatta: - Én pedig majd összefogom a munkát, és matematikailag kiértékelem a kapott adatokat. - Nagyot szippantott a szivarjából, s a továbbiakat már csak a füstkarikákon keresztül motyogta: - Ebben persze Bogert is segít majd nekem. Bogert a körmeit fényesítette f ényesítette húsos tenyerén. - Azt rögtön gondoltam - jegyezte meg enyhe gúnnyal. - Valami keveset én is konyítok a matematikához. - Akkor én tüstént hozzálátok. - Ashe hátratolta székét, és felállt. Csinos Csinos,, fiatal fiatal arcára arcára vigyo vigyorr ült ki. - Én kaptam kaptam a legny legnyava avalyá lyásab sabbb munkát mindőtök közt. Legjobb, ha nem sokat teketóriázom. - És már ment is kifelé. - Viszlát - dünnyögte távozóban. távozóban. Susan Susan Calvin Calvin alig alig észrev észrevehe ehettő bólin bólintás tással sal köszö köszönt nt vissz vissza, a, de a szem szemee egés egészzen az ajtó ajtóig ig köve követt ttee Ashe Ashe-t -t.. És Lann Lannin ingg dörm dörmög ögő kérdésére; - Ugye, dr. Calvin, most mindjárt megnézi a HRB-34-et? nem is válaszolt. Az ajtó ajtó szin szinte te hang hangta tala lann nyíl nyílás ásár áraa a HR HRBB-34 34 robo robott föle föleme meltltee fotocellaszemét a könyvb ől, és már talpon is volt, amikor Susan Calvin belépett a szobába. A pszichológusnő megigazította az ajtón a "Belépni tilos" feliratú jókora táblát, aztán a robothoz lépett. - Hozt Hoztam am neke nekedd néhá néhány ny kézi kézikö köny nyve vett a hipe hipera rato tomm mmot otor orok okró ról.l. Megnézed őket, Herbie? A HRB-34 robot - más néven Herbie - elvette Susan Calvintól a három vastag könyvet, és az egyiknek rögtön fel is ütötte a fedelét. Hm… m. A hipera hiperatom tomelm elméle élet.t. - Érthet Érthetetle etlenül nül motyog motyogott ott magába magában, n, végigperg végigpergette ette a lapokat, majd szórakoz szórakozottan ottan megszóla megszólalt: lt: - Foglaljon Foglaljon helyet, dr. Calvin. Pár percig eltart, amíg átnézem őket. Susan Calvin leült, és figyelmesen nézett a robotra, amely az asztal túlsó oldalán elhelyezkedve elhelyezkedve módszeresen végiglapozta a három könyvet. Félórán belül végzett velük. - Persze tudom, miért hozta nekem ezeket a könyveket. Dr. Calvin szája megvonaglott. - Sejtettem, hogy kitalálod. Nehéz veled lépést tartani, Herbie. Mindig valamicskével előttem jársz. - Ezekkel a könyvekkel is ugyanaz a helyzet, mint a többiekkel. Gyen Gyengé gécs cske ke,, érde érdekt ktel elen en dolg dolgok ok.. Az önök önök tudo tudomá mány nya, a, dr. dr. Calv Calvin in,, csupán egy sereg adat, amelyet valamiféle silány elméletté tákoltak össze. És az egész olyan hihetetlenül primitív, hogy szinte nem is érdemes rá időt pazarolni pazarolni.. A szépirodal szépirodalmuk, muk, az érdekel érdekel engem. engem. A lelki motí motívu vumo mokk meg meg az érze érzelme lmekk össz összjá játé téká kána nakk tanu tanulm lmán ányo yozá zása sa… … Bizo Bizony nyta tala lann mozd mozdul ulato atott tett tett ropp roppan antt kezé kezéve vel,l, ahog ahogyy a megfel megfelel elő kifejezést kereste. - Azt hiszem, értelek - suttogta dr. Calvin. - Én, tudja, belelátok az agyakba - folytatta a robot -, és nincs fogalma arról, hogy milyen bonyolultak. Nem érthetek meg mindent, hiszen az én agyam annyira különbözik az emberekét ől. De igyekszem minden mindentt felfog felfogni, ni, és a regény regények ek ehhez ehhez rendkí rendkívü vüll nagy nagy segíts segítsége égett nyújtanak. - Igen. De attól félek, hogy ha elolvasod ezeket a szentimentális, gyötrő érzelmekkel telített mai regényeket - Susan Calvin hangjában
némi némi kese keserrűség ség csen csenge gett tt -, a valós valóság ágos os agya agyaka katt unal unalma maso sokn knak ak,, színteleneknek fogod találni. - Szó sincs róla! A kirobbanó heves válasz hatása alatt Susan Calvin talpra ugrott. Érezte, hogy elvörösödik. Tudja! Tudja! - kavargott vadul az a z agyában. Herbi Herbiee hirtel hirtelen en elcsön elcsöndes desede edett, tt, és halkan halkan,, szinte szinte emberi emberi hangon hangon mormolta: - Hát persze hogy tudom, dr. Calvin. Hogyne tudnám, amikor mindig az jár az eszében. Dr. Calvin arca megkeményedett. - De remélem, másnak nem említetted? - Ugyan, dehogy. - Aztán őszinte csodálkozással hozzátette: - Senki se kérdezte. - Te bizo bizony nyár áraa nagy nagy bolo bolond ndna nakk tarta tartasz sz enge engem m - tört tört ki Susa Susann Calvinből. - Miért? Hiszen ez egészen természetes érzés. - Tal Talán épp épp azér azértt oly olyan bolon olond. d. - Sus Susan Calv alvin hang hangjjában ában remény reménytel telen en vágya vágyakoz kozás ás csendü csendült. lt. A doktor doktor mögül mögül kikuku kikukucsk cskált ált az asszony. - Én nem vagyok… vonzó külsej ű. - Ha puszta fizikai vonzóer őről beszél, azt nem tudom megítélni. De annyi bizonyos, hogy vannak más természetű vonzóerők is. - Se fiatal. - Dr. Calvin nem is igen hallotta a robot szavait. - Még nincs negyvenéves - vágta rá Herbie aggódó, nyomatékos hangon. - Évei Éveim m szám számaa szer szerin intt harm harmin incn cnyo yolc lc,, ami ami azon azonba bann az érze érzelmi lmi világ világoma omatt illeti illeti,, hatvan hatvanév éves, es, ráncos ráncos vénass vénasszo zony ny vagyo vagyok. k. Nemhiá Nemhiába ba foglalkozom pszichológiával. - Majd elfulladva, keserűen hozzátette: - Ő pedig pedig alig alig harmin harmincöt cöt,, amelle amelletttt küls külsőre, re, vise viselk lked edés ésre re még még enné ennéll is fiatalabb. Él tudod képzelni, hogy mást lásson bennem, mint… mint ami vagyok? - Maga még fiatal! - Herbie acélöklének csapására a műanyag asztallap érces hangot adott. - Hallgasson rám… De Susan Calvin hirtelen a robot felé fordult, szemében a fájdalom lángja lobogott. - Miért hallgassak rád? Mit tudsz te erről… te… te gép? Én csak egy csod csodab abog ogár ár vagyo agyokk szám számod odra ra,, egy egy érde érdeke kess rova rovar, r, külö különl nleg eges es agyvel ővel, vel, amely amelyet et fölb fölbon onco coltltak ak,, hogy hogy tüze tüzetes tesen en meg meg lehe lehess ssen en vizsgálni. Szép példány vagyok, mi? A romba d őlt remények mintaképe. Majd Majdne nem m olya olyann érde érdeke kes, s, mint mint a te regé regény nyfifigu gurá ráid id.. - Dr Dr.. Calv Calvin in könnytelenül zokogó hangja elakadt. A robot magába roskadva hallgatta kitörését. Kérlelő mozdulattal rázogatta a fejét. - Miért nem hallgat meg, kérem? Segíthetnék magának, ha hagyná. Segítenél? Hogyan? - Dr. Calvin szája legörbült. - Valami jó tanáccsal? - Nem, nem tanáccsal. Hanem azzal, hogy én mások gondolatait is ismerem. Például Milton Ashe-ét. Hosszú szünet állt be. Susan Calvin lesütötte a szemét. - Nem Nem akar akarom om tudn tudni,i, mit mit gond gondol ol róla rólam m - lihe lihegt gte. e. - Hall Hallga gass ss.. Dehogyisnem akarja tudni.
Dr. Calvin lehajtott fejjel állt, lélegzete meggyorsult. - Ne beszélj butaságokat - suttogta. - Nem beszélek butaságokat. Segíteni szeretnék. Milton Ashe-nek az a véleménye magáról… - Szünetet tartott. És most a pszichológusnő felemelte a fejét. - Mi a véleménye? - Milton Ashe szereti magát - válaszolta a robot nyugodt hangon. Dr. Calvin egy hosszú percig egyetlen szót sem szólt, csak mereven bámult maga elé. - Tévedsz! - suttogta aztán. - Ez nem lehet igaz. Nem szerethet. - De szereti. Az ilyesmit nem lehet rejtegetni, legalábbis előttem nem. - De hisz én olyan… olyan… - A hangja elcsuklott. - Ashe nem a külsőt nézi, hanem a szellemi képességeket. Nem az a fajta férfi, akit a szép haj vagy a szép szem elbolondíthatna. Susan Calvin azon vette észre magát, hogy sebesen pislog. Sokáig nem mert megszólalni, s amikor végre beszélni kezdett, a hangja még mindig remegett. - De hisz soha semmilyen formában nem mutatta ki, hogy… hogy… - Adott neki erre valaha lehetőséget? - Hogy tehettem volna? Álmomban se mertem… - Éppen ez az! A pszichológusnő elgondolkozott, majd hirtelen fölpillantott. - Fél esztendővel ezelőtt meglátogatta őt egy lány itt az üzemben. Egy csinos lány, ahogy én láttam… szőke és karcsú. Az egyszeregyr ől persze fogalma sem volt. Ashe egy álló napon át büszkeségt ől dagadó mellel magyarázgatta neki, hogyan szerelik össze a robotokat. - Arca újból megkeményedett. - Nem mintha megértette volna. Ki ez a lány? - Megmondhatom magának - válaszolta habozás nélkül Herbie. - Az unokahúga, s kettejük közt nincs semmiféle érzelmi kapcsolat, efelől nyugodt lehet. Susan Calvin szinte kislányos élénkséggel ugrott talpra. - Hát Hát nem nem furc furcsa sa?? Ponto Pontosa sann ez az, az, amiv amivel el oly olykor viga vigasz sztal talta tam m magamat, bár valójában sose hittem, hogy igaz. És most kiderül, hogy mégis igaz. - Herbie-hez futott, két kezébe fogta a robot hideg, súlyos kezét. - Köszönöm, Herbie. - Aztán suttogó hangon kérlelte: - De egy szót se err erről senk senkin inek ek.. Mara Maradj djon on kett kettőnk titk titka. a. És még még egy egyszer szer köszö köszönöm nöm.. - Görcsö Görcsöss mozdul mozdulatt attal al megsz megszorí orított tottaa Herbie Herbie érzéke érzéketle tlenn fémkezét, és kiszaladt a szobából. Herbie lassan fölemelte a félbehagyott regényt. Az ő gondolatai közt nem olvashatott senki. Milton Ashe dörmögve, ízületeit ropogtatva, kéjesen nyújtózkodott, aztán dr. Peter Bogertre bámult. - Ide Ide figye figyeljlj,, Pete Peter, r, már már egy egy hete hete csak csak ezze ezzell fogla foglalk lkoz ozom om,, alig alig hunytam le a szememet. Meddig nyűglődjek még vele? Azt mondtad, a pozitronbombázás a D vákuumkamrában megoldja a rejtélyt. Bogert diszkréten ásított, és érdeklődéssel vizsgálgatta fehér kezét. Úgy is van. Nyomon vagyok. - Tudom, mit jelent egy matematikusnál nyomon lenni. Mennyire vagy a megoldástól? - Ez attól függ. - Mitől? - Ashe ledobta magát egy székbe, és kinyújtotta hosszú lábát.
- Lanningtől. Az öregfiú nem ért egyet velem. - Fölsóhajtott. Egy kicsit régimódi gondolkodású, ez itt a baj. Úgy ragaszkodik a mátrixmechanikához, mintha az volna egyetlen tudomány. Holott ennek a problémának megoldásához hatékonyabb matematikai módszerekre van szükség. De makacs, mint az öszvér. - Miért ne kérdeznénk meg Herbie-t? Ezzel lezárhatnánk az egész ügyet - motyogta álmosan Ashe. - A robotot? - Bogert összehúzta szemöldökét. - Miért ne? Nem hallottad, mit mesél az öreglány? - Dr. Calvinr ől beszélsz? - Igen. A mi édes Susie-kánkról. Szerinte ez a robot valóságos matematikai zseni. Mindent tud és még annál is többet. Harmadfokú integrált old meg fejben, és tenzoranalízist früstököl. A matematikus hitetlenkedve nézett Ashe-re. - Komolyan beszélsz? - Becsszóra! A baj csak ott van, hogy az a lüke nem rajong a matematikáért. Egész nap limonádé regényeket olvasna. Úgy éljek! Látn Látnád ád,, Susi Susiee mifél mifélee szem szemet etek eket et szál szállílítt neki neki.. Bíbo Bíborr szen szenve vedé dély ly,, Szerelem a világűrben meg más efféléket. - Dr. Calvin nekünk erről egy szót sem szólt. - Mert még nem végzett a robot tanulmányozásával. Tudod, milyen. Szeret mindent megtartani magának, amíg aztán fel nem libbent a fátyolt a nagy titokról. - De neked elmondta. - Vala Valaho hogy gy besz beszéd édbe be keve kevere redt dtün ünk. k. Az utób utóbbi bi időben többsz többször ör össz összeta etalá lálk lkoz oztun tunk. k. - Tágr Tágraa nyit nyitot ottt szem szemmel mel,, homlo homloká kátt ránc ráncol olva va kérdezte: - Mondd, Bogie, nem vettél mostanában észre rajta valami különöset? - Arra gondolsz, hogy rúzsozza a száját? - vigyorgott gúnyosan Bogert. - Fenét, nét, ezt már már én is ész észrev revett ettem. em. Rúz Rúzs meg meg púde púderr meg meg szemfesték. Mint a madárijesztő, úgy néz ki. De nem err ől beszélek. Nem tudom, mi lehet a magyarázata, de ahogy beszél, csak úgy ragyog a boldogságtól. - Elgondolkozott, majd vállat vont. Bogert Bogert Ashe-re Ashe-re kacsintott, kacsintott, és ez a kacsintás kacsintás jó ötvenes ötvenes tudós létére létére nem is volt megvetend ő teljesítmény. - Talán szerelmes valakibe - mondta. m ondta. Ashe lehunyta szemét. - Ugyan, Bogie, ne hülyéskedj. Beszélj inkább Herbie-vel. Én most ledőlök itt, és alszom egyet. - Na jól van. Nem mintha különösen örülnék, ha egy robot beleüti az orrát a mesterségembe, s amellett nem is hiszem, hogy tényleg tudna valamit mondani. Szavaira halk horkolás volt a válasz. Herbie figyelmesen hallgatta Peter Bogertet, aki zsebre tett kézzel álldogált előtte, és közönyös hangot színlelve magyarázta: - Tehát Tehát így állunk. Azt hallottam, hallottam, te értesz ezekhez ezekhez a dolgokhoz dolgokhoz,, de én elsősorban mégis puszta kíváncsiságból kérdezlek. Elismerem, hogy a gondolatmenetemben, ahogyan azt felvázoltam neked, lehet egy-két vitatható feltevés, s ezeket dr. Lanning nem hajlandó magáévá tenni. Az egész kép meglehet ősen homályos. - És amikor a robot néma maradt, Bogert megkérdezte: - Neked mi a véleményed?
Herbie az ákombákom formulákat tanulmányozta. - Én nem látok itt semmi hibát. - És gondolod, hogy te ennél többre tudnál menni? - Meg se próbálnám. Maga sokkal jobb matematikus, mint én, és amelle amelletttt nem is igen igen szere szeretné tnékk ebben ebben a kérdés kérdésben ben állást állást foglal foglalni. ni. Bogert elmosolyodott. Mosolyában árnyalatnyi önelégültség bujkált, - Gondoltam, hogy így lesz. Bonyolult probléma ez. Spongyát rá. Összegyűrte a papírokat és a szemétaknába hajította. Már indulóban volt, amikor meggondolta magát. - Mellesleg… A robot várt. Bogert láthatólag nehezen talált szavakat. - Van valami… jobban mondva, talán te… - Elhallgatott. - A gond gondol olat atai ai nagy nagyon on zavar avaros osak ak - szól szólal altt meg meg Herb Herbie ie -, de kétsé kétségkí gkívül vül dr. Lannin Lanningg körül körül forogn forognak. ak. Miért Miért haboz habozik, ik, hisz hisz mihely mihelytt rendbe szedi őket, úgyis tudni fogom, mit akar kérdezni. A matematikus szokott mozdulatával pomádés haját simogatta. Lanning már közeledik a hetvenhez - mondta, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. - Tudom. - És már csaknem csaknem harminc esztendeje esztendeje igazgató. igazgató. - Herbie Herbie bólintott. Te bizonyára tudod - folytatta hízelgő hangon Bogert -, hogy… nem szándékozik-e szándékozik-e leköszönni. Egészségi vagy más… - Értem - válaszolta szűkszavúan Herbie. - Szóval tudod? - Persze hogy tudom. - És… hajlandó volnál megmondani nekem? - Ha kérdezi - válaszolta a robot tárgyilagos hangon. - Dr. Lanning tulajdonképpen már le is köszönt. - Hogyhogy?! - robbant ki Bogertből szinte artikulálatlanul a szó. Majd nagy fejét előreszegezve ismételte: - Hogyhogy? - Már leköszönt - hangzott a szenvtelen válasz -, csak még nem hozta nyilvánosságra. Arra vár, hogy megoldja ezt a problémát… az én problémámat. Ha ez megtörtént, kész átadni helyét az utódjának. - És az utód? - lihegte Bogert. - Az ki lesz? - Egészen közel hajolt Herbie Herbie-he -hez, z, leny lenyűgözv gözvee bámu bámultlt a tomp tompaa vörö vörös, s, kifü kifürk rkés észh zhete etetltlen en fotocellákra, a robot szemeibe. - Maga lesz az új igazgató - válaszolta lassan a robot. Bogert megkönnyebbülten elmosolyodott. - Ez jó hír. Reméltem, hogy így lesz. Köszönöm, Herbie. Peter Bogert aznap hajnali ötig dolgozott, és kilenckor már megint az íróasztala mellett ült. Az asztal fölötti polc szinte kiürült, ahogy egymás után emelte le róla a kézikönyveket. A számok hadsorai csak alig-alig gyarapodtak, ezzel szemben a telefirkált és összegy űrt papirosok már halomba gyűltek az asztal alatt. Pontosan délben az el őtte fekvő papírlapra bámult, megdörzsölte véreres szemét, ásított, vállát vonogatta. - Ez percről percre rosszabb lesz. A fene egye meg! Nyílt az ajtó. Bogert fölnézett, és szótlan bólintással üdvözölte a belépő Lanninget. Az igazga igazgató tó csomós csomós kezéne kezénekk ízület ízületeit eit ropogt ropogtatv atvaa végig végignéz nézett ett a rendetlen szobán, és a homlokát ráncolta.
- Új nyomra bukkantál? - tudakolta. - Nem - hangzott a dacos válasz. - Miért, a régi nem volt jó? Lanning nem vette magának a fáradságot, hogy válaszoljon, s őt az íróasztal íróasztalon on heverő papírlapokat is csupán futólagos pillantásra méltatta. Szivarra gyújtott, s a gyufa fellobbanó lángján keresztül kérdezte: - Beszélt neked dr. Calvin erről a robotról? Azt mondja, matematikai zseni. Egyenesen csodálatos. - Már hallottam róla - horkant fel Bogert. - De Calvin csak törődjön a robotp robotpsz szich icholó ológiá giával val.. Kikérd Kikérdezt eztem em Herbie Herbie-t -t matema matematik tikábó ából,l, még a differenciál- és integrálszámításokhoz is alig-alig konyít. - Calvinnek nem ez a véleménye. - Az a n ő bolond. - És nekem se ez a véleményem - jegyezte meg az igazgató, vészjóslóan összehúzva szemét. - Neked? - kérdezte felpaprikázva f elpaprikázva Bogert. - Hogyhogy? - Ma egész délel őtt Herbie-t vizsgáztattam, és nyugodt lelkiismerettel állíthatom, olyanokat tud, amiről te még csak nem is hallottál. - Tényleg? - Úgy Úgy láts látszi zik, k, nem nem hisz hiszed ed!! - Lann Lannin ingg a mell mellén ényyzseb zsebéb éből egy papírl papírlapo apott húzott húzott elő, és szét szétha hajtjtog ogat atta ta.. - Ez, Ez, ugye ugye,, nem nem az én kézírásom? Bogert figyelmesen nézegette a nagy, szögletes jeleket. - Ezt Herbie csinálta? - Igen! Mint láthatod, a huszonkettedik egyenleted időintegrálásán dolgozott. És ugyanarra az eredményre jutott - Lanning sárga körmével az utolsó számsorra mutatott -, mint én, amellett negyedannyi idő alatt. Nem lett volna szabad a Linger-effektust figyelmen kívül hagynod a pozitronbombázásnál. - Nem hagytam figyelmen kívül. Az ég szerelmére, Lanning, értsd meg már végre, hogy ez hatálytalanítaná… - Igen, igen, ezt már elmagyaráztad. De te a Mitchell-féle áttételes egyenlettel dolgoztál, igaz? Az pedig itt nem alkalmazható. - És miért nem? - Már csak azért sem, mert hiperimagináriusokat használtál. - És ennek mi köze a dologhoz? - A Mitchell-féle egyenlet nem érvényes olyan esetekre, ahol… Megőrültél? Ha újra elolvasnád Mitchell eredeti cikkét, a Beszámoló a… - Erre semmi szükség. Eleve megmondtam neked, hogy nem osztom a nézetét, és most Herbie is nekem adott igazat. - Akkor miért nem bízod az egész probléma megoldását arra a nyom nyomor orul ultt masi masiná nára ra?? - hork horkan antt föl föl Boge Bogert. rt. - Miér Miértt fonto fontoss neke nekedd a magamfajta tudatlanok véleménye? - Épp erről van szó. Herbie nem tudja megoldani a problémát. És ha nem tudja, mi sem tudjuk… egyedül. Az egész kérdést fölterjesztem a Nemzeti Tanácshoz. Nem vállalhatjuk érte a felel f elelősséget. Boge Bogert rt hátra hátralö lökt ktee a szék székét, ét, és vics vicsor orog ogva va,, bíbo bíborv rvör örös ös arcc arccal al fölpattant. - Ehhez nincs jogod! Most Lanning arcát is elöntötte a vér. - Hogy jössz te ahhoz, hogy előírd nekem, mihez van jogom és mihez nincs?
- Hogy jövök ahhoz? - Bogert hangja határozottan csengett. - Úgy, hogy már félig megoldottam a problémát, és nem t űröm, hogy most kivedd a kezemb ől. Azt hiszed, nem látok keresztül rajtad, te… te kisz kiszár árad adtt véns vénség ég.. Elvá Elvágn gnád ád a sajá sajátt nyak nyakad, ad, csak csak hogy hogy ne kell kellje jenn átengedned nekem a robottelepátia megoldásának dicsőségét. - Te félkegyelmű, még egy szó, és felfüggesztelek fegyelemsértésért! - Lanning alsó ajka remegett az indulattól. - Ponto ontossan ez az, az, amit amit nem nem fog fogsz tenn enni, Lanni nning. ng. Aki Akinek nek gondolatolvasó robot van a környezetében, annak nincsenek titkai, és így sejtheted, hogy mindent tudok a leköszönési szándékaidról. Lanning szivarjának hamuja megremegett, lehullt, majd példáját a szivar is követte. - Mi…? - És én vagyok az új igazgató, érted? - Bogert csúnyán elvihogta magát. - Ezt is nagyon jól tudom. Azt hiszed, nem? Itt ezentúl én adok ki utasításokat, másként olyan cécó lesz, amilyet életedben még nem pipáltál. Lanning végre visszanyerte hangját. - Felfü Felfügg gges eszt ztel elek ek;; hall hallod od?! ?! - üvöl üvöltö tötte tte.. - Mind Minden en munk munkád ád alól alól felmentelek! Befejezed itteni pályafutásod, érted? - Ennek mi értelme? - Bogert arcára széles mosoly terült. - Ezzel nem jutsz semmire. Az összes adu az én kezemben van. Tudom, hogy leköszöntél. Herbie mondta nekem, ő meg tőled tudja. Lanning nyugalmat er őltetett magára. Ebben a pillanatban nagyonnagyon öregnek látszott, szeme fáradt volt, arca, amelyről eltűnt az iménti pirosság, öregesen sápadt. - Beszélek Herbie-vel. Semmi ilyet nem mondhatott neked. Ravasz játékot játszol, Bogert, de nálam nem blöffölhetsz. blöffölhetsz. Gyere velem. Bogert vállat vont. - Herbie-hez? Nagyon jó. Gyerünk! És az is pont pontos osan an délb délben en volt, olt, hogy hogy Milt Milton on Ashe Ashe feln felnéz ézet ettt a papírlapról, amelyen egy gyengén sikerült rajz éktelenkedett. - El tudja képzelni? Nem vagyok valami híres rajzoló, de nagyjából ilyen. Csudaszép kis ház, és majdnem ingyen van. Susan Calvin ellágyulva pillantott a szemben ül ő férfira. - Igazán gyönyörű - sóhajtotta -, én is gyakran gondoltam rá, hogy milyen jó volna… - Nem fejezte be a mondatot. - Persze - fol folytatta Ashe élénken, fél félretéve a ceruzát - a szabadságomig várnom kell vele. Csak két hét odáig, de a Herbie-ügy miatt most minden a levegőben lóg. - A körmeit vizsgálgatta. - Mellesleg még valamit szeretnék elmondani magának, de ez titok. - Akkor ne mondja el. - De már égek a vágytól, hogy valakinek elmondhassam… és közel s távolban maga az egyetlen… biza izalmasom. - Szégyenl enlősen elvigyorodott. Susa usan Calv alvin nem mert mert megsz egszól ólal alni ni,, csak sak a szív szíve, e, a szíve kalimp kalimpált ált……- Megmon Megmondom dom őszin szinté ténn - Ashe Ashe köze közele lebb bb húzó húzódo dott tt,, és bizalmas suttogásra fogta a hangját -, a házat nem csak magamnak veszem. Megnősülök. - Hirtelen felpattant székéből. - Mi baj?
- Semmi! Semmi! - A szörnyű szédülés, amely Susan Calvint elfogta, lassanként alábbhagyott, alábbhagyott, de a torkán nehezen jöttek ki a szavak: - Megnősül? Azt akarja mondani, hogy…? - Igen. Megházasodom. Ideje már, nem gondolja? Emlékszik arra a lányra, aki tavaly nyáron itt járt? Azt veszem el. De maga rosszul van! Olyan sáp… - Csak a fejem fáj! - Susan Calvin er őtlenül tlenül intett intett,, hogy hogy nincs nincs semmire szüksége. - Az utóbbi… id őben gyakran vannak fejfájásaim. Ó, engedje meg, hogy gratuláljak. Szívb ől örülök… - Krétafehér arcán csúnya vörös foltokban ütközött ki az ügyetlenül felrakott festék. Újból forogni kezdett vele a világ. - Bocsásson meg… kérem… Már csak motyogásra futotta erejéből, ahogy vakon kibotorkált az ajtón. Ashe vallomása úgy érte, akár egy álombeli váratlan katasztrófa valószínűtlen borzalmakkal teli álom. Hogyan lehetséges ez? Hisz Herbie azt mondta… Herbie pedig nem tévedhetett! Herbie gondolatolvasó! Azon vette észre magát, hogy lihegve támaszkodik az ajtófélfának, és Herb Herbie ie érzé érzéke ketltlen en féma fémarc rcáb ábaa bámu bámul.l. Úgy Úgy láts látszi zik, k, felsz felszal alad adtt a lépcsőn, két emelet magasságba, anélkül hogy emlékeznék rá. Mintha álomban történt volna, olyan gyorsan futotta be a távolságot. Igen, mintha álom volna az egész! Herbie rezzenetlen szemmel nézett rá, de ez a tompa vörös szempár - Susan Susan Calvi Calvinn úgy úgy látta látta - két, két, halvá halványa nyann csillo csillogó gó,, lidérc lidércny nyomá omásos sos karikává tágul. A robot beszélt. Susan Calvin érezte, hogy h űs poharat szorít az ajkához. Nyelt egyet, megborzongott, most már legalább tudta, hol van. Herbie még mindig beszélt, izgatottan, fájdalmas, kérlelő hangon, megrettenve. Susan Calvin lassan-lassan felfogta a szavak értelmét. - Ez csak álom - hajtogatja a robot -, ne higgyen benne. Egykett őre fel felébre bred, és akkor nevetn etni fog fog az egészen. Szereti magát. Megmondtam, hogy szereti. Csak nem itt! Nem most! De ezek mer ő képzetek. Susan Calvin bólintott. - Igen, Igen, igen! igen! - suttog suttogta ta Herbie Herbie karjáb karjábaa kapasz kapaszkod kodva, va, görcsö görcsösen sen rátapadt, és úgy ismételte újból és újból: - Ugye, nem igaz? Ugye, nem igaz? Utóbb már nem emlékezett rá, miképpen tért magához, de ez az esz eszmélé méléss oly olyan volt, lt, mint mint amik mikor a ködös dös valós alószzerűtlenséget kegyetlenül éles napfény váltja föl. Susan Calvin eltaszította magától a robotot, erélyesen ellökte a fémkezet, f émkezet, és szeme tágra nyílt. - Mit művelsz te velem?! - sikoltotta. - Mit művelsz? Herbie hátrált. - Segíteni szeretnék - mondta. A pszichológusnő rámeredt. - Segíteni? Azzal, hogy bebeszéled nekem, hogy csak álmodom? Azzal, hogy skizofréniába taszítasz? - Hisztérikus izgalom fogta el. - Ez nem nem álom álom!! Bárc Bárcsa sakk az voln volna! a! - Majd Majd egy egy hirt hirtel elen en léle lélegz gzet et után után hozzátette: - Várj csak! Miért…? Ó, már értem. Irgalmas ég, hiszen oly világos! A robot hangjában rémület csengett. - Nem tehettem mást! - És én hittem neked! Eszembe se jutott, hogy…
Elhallgatott, mert az ajtó felől hangos szóváltás ütötte meg a fülét. Elfordult, görcsösen ökölbe szorította kezét, s mire a két matematikus 'belépett, már a szoba túlsó végében, az ablaknál állt. A férfiak ügyet se vetettek rá. Együtt álltak Herbie elé, Lanning ingerülten, türelmetlenül, Bogert hidegen, gúnyosan. Els őnek az igazgató szólalt meg: - Herbie, ide figyelj! A robot gyors pillantást vetett az öreg tudósra. - Tessék, dr. Lanning. - Mondtál te valamit rólam dr. Bogertnek? - Nem, Nem, uram uram - fele feleltltee lass lassan an a robo robot. t. Boge Bogert rt arcá arcáró róll egys egysze zerr rree lehervadt a mosoly. - Mi…icsoda? - Bogert félretolta felettesét, és szétterpesztett lábbal megállt a robot előtt. - Ismételd meg, amit tegnap mondtál nekem. - Azt mondtam, hogy… - Herbie megtorpant. Mélyen a belsejében a fém diafragma halk, zavaros hangokat hallatott. - Nem azt mondtad, hogy leköszönt? - bömbölte Bogert. - Felelj! Dühöngve rázta öklét, de Lanning félrelökte. - Hazugságra akarod kényszeríteni? - Hát Hát nem nem hall hallot otta tad? d? Már Már féli féligg kimo kimond ndta ta az "ige "igent nt", ", és akko akkorr elhallgatott. Menj az utamból! Ki akarom szedni belőle az igazságot, érted? - Majd én kérdezem! - Lanning a robothoz fordult. - Felelj nyugodtan, Herbie. Leköszöntem vagy sem? Herbie mereven bámult maga elé. Lanning szorongva ismételte: Leköszöntem vagy sem? - A robot alig-alig észrevehetően nemet intett a fejével. Ennél többre nem volt hajlandó. A két férfi egymásra pillantott, szemükben ellenséges fények égtek. - Mi a fene? - horkant föl Bogert. - Megkukult ez a robot? Nem tudsz beszélni, te szörnyeteg? - De tudok - hangzott a készséges válasz. - Akko Akkorr felel feleljj a kérd kérdés ésre re.. Nem Nem mond mondta tadd neke nekem, m, hogy hogy Lann Lannin ingg leköszönt? Leköszönt vagy nem köszönt le? Válasz helyett újból néma csend következett, mígnem a szoba túlsó végében Susan Calvin fölnevetett, hirtelen, éles, már-már hisztérikus nevetéssel. A két matematikus összerezzent. összerezzent. - Mi az, maga itt van? - kérdezte Bogert homlokát ráncolva. - És min mulat olyan jól? - Nem mulatok - válaszol válaszolta ta Calvin Calvin természetel természetellenes lenes hangon. hangon. - Csak látom, nem én vagyok az egyetlen, aki felült Herbie-nek. Hát nem a sors iróniája, hogy a világ három legnagyobb robotikusa ugyanabba a primit primitív ív csapdá csapdába ba esik esik bele? bele? - Hangja Hangja elcsuk elcsuklot lott,t, halvá halvány ny kezét kezét a homlokához emelte. - Irónia, igen, de mulatságosnak nem mondanám. A két férfi most csodálkozó pillantást váltott egymással. - Miféle csapdáról beszél? - tudakolta kimérten Lanning. - Talán valami baj van Herbie-vel? - Nem - felelte Susan Calvin, és lassan melléjük lépett -, nem vele van baj, hanem… velünk. - Aztán hirtelen megperdült, és a robotra rivallt: - Menj innét! Takarodj a szoba túlsó végébe, és ne is lássalak!
Calvin vadul lobogó szeme el ől Herbie meggörnyedve, csörömpöl ő léptekkel elbotorkált. - Mit jelentsen ez, dr. Calvin? - kérdezte Lanning ellenséges hangon. Susan Calvin most a két férfihoz fordult. - Föltételezem - mondta gúnyosan -, hogy ismerik a robotika alapvető első törvényét. A két férfi egyszerre bólintott. - Term Termés észzetes etesen en - válas álaszzolta olta inge ingerü rültlten en Boge Bogert rt.. - A törv törvén ényy értelmében a robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. - Nagyszerű fogalmazás! - csúfondároskodott dr. Calvin. - De milyen kárról van szó? - Akármilyen kárról. - Úgy van! Akármilyenről! Például mondjuk megbántott érzelmekr ől! Vagy sértett hiúságról! Füstbe ment reményekr ől! Vagy ezek talán nem károk? Lanning homlokát ráncolta. - Mit tudhat egy robot…? - Hirtelen elakadt a lélegzete. - Aha, látom, már kapiskálja. Ez a robot gondolatolvasó. Feltételezik, hogy hogy ne tudn tudnáá pont pontos osan an,, mi a lelk lelkii sére sérele lem? m? Felt Feltét étel elez ezik ik,, hogy hogy a kérdéseikre ne pontosan azt a választ adná, amit hallani szeretnének? Nem bántana meg bennünket, ha mást válaszolna? És ezt ő ne tudná? - Jóságos ég! - mormolta Bogert. A pszichológusnő gúnyos pillantást vetett rá. - Biztosan azt kérdezte tőle, hogy Lanning leköszönt-e. És miután igenlő választ akart hallani, tehát Herbie igent mondott. - Valószínűleg ezért nem akart az imént megmukkanni - jegyezte meg halkan Lanning. - Bármilyen választ ad, egyikünket megbántja vele. Rövid szünet támadt, mialatt a férfiak elgondolkozva méregették a robotot. A szoba túlsó végében, a könyvszekrény mellett kuporgott egy széken, fejét tenyerébe temette. Susan Calvin egyre csak a padlót bámulta. - És ő mindezt tudja. Ez a… ördög mindent tud, még azt is, hogy mi baj történt vele a futószalagon. - Komoran, töprengve nézett maga elé. Lanning fölpillantott. - Ebben téved, dr. Calvin. Azt nem tudja. Megkérdeztem tőle. - Az semmit se jelent! - kiáltotta Calvin. - Legfeljebb annyit, hogy maga nem tőle akarja tudni a megoldást. m egoldást. Sértené a hiúságát, ha egy gép lepipálná. - Hirtelen Bogerthez fordult. - És maga? Maga is megkérdezte tőle? - Csak úgy félig-meddig: - Köhintett egyet, és elvörösödött. - Azt felelte, hogy nem sokat konyít a matematikához. Lanning elnevette magát, de nem túl hangosan. A pszichológusn ő gúnyosan mosolygott. - Majd én megkérdezem! Az én önérzetemet nem sérti, ha ő oldja meg a problémát. - És hideg, parancsoló hangon a robotra rivallt: Gyere ide! Herbie felállt, és habozva odament Calvinhez.
- Te ugye tudod - kezdte dr. Calvin -, hogy amikor összeszereltek, hol került a szerkezetedbe valami oda nem tartozó, vagy hol hagytak ki belőle valami lényegeset? - Igen - suttogta Herbie. - Várjon! - vágott közbe Bogert ingerülten. - Ez nem biztos, hogy igaz. Csak maga ezt akarja hallani. - Ne ostobáskodjék! - torkolta le Calvin. - Herbie legalább olyan jól ért a matem tematiká ikához, min mint mag maguk ketten ten együttv ttvéve éve. Hiszen szen gondolatolvasó. Most itt az alkalom, hogy próbára tegyék. A matematikus lemondóan legyintett, Calvin pedig újból a robothoz fordult. - Rajta, Herbie, felelj! Várjuk a választ. - Majd odaszólt a két férfinak: - Fogjanak papírt és ceruzát, uraim. De Herbie néma maradt. - Miért nem felelsz? - kérdezte diadalmasan a pszichológusnő. - Nem tehetem - tört ki a robot. - Tudja jól, hogy nem tehetem! Dr. Bogert meg dr. Lanning nem akarják, hogy válaszoljak. - Mind a ketten tudni akarják a megoldást. - De nem tőlem. Most Lanning szólalt meg, lassan, de határozottan: - Ne butáskodj, Herbie. Igenis azt akarjuk, hogy válaszolj. Bogert is biccentett. - Mire jó ez? - kiabálta kétségbeesetten Herbie. - Azt hiszik, hogy csak az agyuk felszínéig látok, a mélyébe nem? Ott lent nem akarják, hogy hogy válasz válaszolja oljak. k. Én gép vagyo vagyok, k, emberi emberi alkotás alkotás,, utánz utánzat, at, amelye amelyett pusztán az agyamban lev ő pozitronok összjátéka tesz életszer űvé. Ha én ejte ejtekk csor csorbá bátt a teki tekint ntél élyyükön ükön,, az kéts kétszzeres eres fájd fájdal alma matt okoz okoz magukn maguknak. ak. Ez van az agyuk agyuk mélyé mélyébe be írva. írva. Kitörö Kitörölhe lhetet tetlen lenül. ül. Nem árulhatom el a probléma megoldását. - Mi majd majd kime kimegy gyün ünkk - mond mondta ta dr. dr. Lann Lannin ing. g. - És mond monddd meg meg Calvinnak. - Az mit sem változtat a dolgon - makacskodott Herbie -, hiszen mindenképpen tudni fogják, hogy én oldottam meg a problémát. - Értsd meg, Herbie - szólt közbe Calvin -, hogy dr. Lanning és dr. Bogert érve érveid id elle ellené nére re is meg meg akar akarjá jákk olda oldani ni a prob problé lémá mát. t. - Igen Igen,, sajá sajátt erejükből - replikázott a robot. - De meg akarják oldani, és azáltal, hogy ismered a megoldást, és mégse mondod meg, kárt okozol nekik. Ezt belátod, ugye? - Igen, igen! - És ha megmondod nekik, azzal is kárt okozol. - Igen, igen! - Herbie lassan hátrált. Susan Calvin lépésről lépésre követte. A két férfi dermedten, zavarodottan figyelte őket. - Nem mondhatod meg nekik - ismételte lélektelen egyhangúsággal a pszichológusnő -, mert ezzel is kárt okozol, és ezt neked nem szabad. De ha nem mondod meg, azzal is kárt okozol, tehát mégis meg kell mondanod. Viszont ha megmondod, kárt okozol, tehát nem szabad megmondanod. De ha nem mondod meg, akkor is kárt okozol, tehát meg kell mondanod… Herbie már egészen a falhoz szorult, s ott térdre rogyott. - Hallgasson! - kiabálta. - Némítsa el az agyát! Tele van fájdalommal, remény reménytel telens enség éggel gel,, gyűlöle löletttel! tel! Nem Nem akar akarta tam m semmi mmi rossz osszat at,,
esküszöm! Csak segíteni akartam! Azt mondtam, amit hallani akart. Azt kellett mondanom! A pszichológusnő azonban rá se hederített. - Meg kell mondanod - folytatta könyörtelenül -, de ha megmondod, kárt okozol. Viszont ha nem mondod meg, akkor is kárt okozol, tehát meg kell mondanod, de… Herbie felsikoltott! Sikoltása olyan volt, mint egy sokszorosan feler ősített pikoló fuvola hangja, egyre élesed ő hang, amely egy elkárhozott lélek rettegéseit jajveszékelte, s betöltötte az egész egész szobát. És mire a sikoltás elhalt alt, Herbie bie összero erogyott, tt, fémte mteste mozdulatlanul hevert egy kupacban a padlón. - Halott! - mondta Bogert sápadtan. - Nem! - Susan Calvin egész lényét vad kacagás rázta meg. - Nem halt halt meg, meg, csak csak… … megt megtéb ébol olyo yodot dott. t. Mego Megold ldha hata tatla tlann dile dilemm mmaa elé elé állítottam, és ebbe beleőrült. Kivitethetik az ócskavastelepre… mert soha többé nem fog megszólalni. Lanning letérdelt a fémkupac mellé, amely valaha Herbie volt. Ujjával megérintette a hideg, érzéketlen fémarcot, és megborzongott. - Ezt szándékosan tette? - Fölkelt a robot mellől, és feldúlt arccal a pszichológusnő felé fordult. - És ha szándékosan tettem? Változtatni már úgysem tud rajta. Majd hirtelen kitört belőle a keserűség: - Megérdemelte. Az igazgató karon fogta a kővé meredt Bogertet. - Most már mindegy. Gyere, Peter. - Fölsóhajtott. - Ez a típusú gondolkodó robot amúgy is használhatatlan. - Öreges, fáradt szemmel maga elé bámult, és megismételte: - Gyere, Peter! A férfiak távozása után még jó néhány perc múlt el, mire dr. Susan Calvin úgy-ahogy visszanyerte lelki egyensúlyát. Tekintetét lassan az élőhalott Herbie felé fordította, s arca újból megkeményedett. Sokáig bámult a robotra, a diadal lángja kihunyt a szeméb ől, s visszaköltözött belé belé a remény reménytel telens enség. ég. Kavarg Kavargóó gondol gondolata ataii két végte végtelen lenül ül keser keserű szóban tolultak ajkára: - Te hazug! Beszélgetésünk aznapra persze véget ért. Tudtam, hogy ezek után többet nem szedhetek ki bel őle. Csak ült az íróasztala mögött, hideg, fehér arccal - a múltba révedezve. - Köszönöm, dr. Calvin! - búcsúztam, de nem is válaszolt. Két napig várnom kellett, amíg újból beszélhettem vele. Legközelebb irodája ajtajában találkoztam Susan Calvinnel. Épp az irattárát szállították el. - Hogy halad a cikkével, fiatalember? - érdeklődött. - Köszönöm, jól - feleltem. Közben a saját elgondolásaim szerint form formáb ábaa öntö öntött ttem em az anya anyago got, t, dram dramat atiz izál álta tam m a nyer nyerss tény tények eket et,, párb párbes eszé zédd ddel el,, néhá néhány ny szín színfol foltt ttal al kieg kiegés észí zítet tettem tem a törté történe netek teket et.. Megnézné, nincs ncs-e benne esetleg valamilyen lyen sértő vagy szembeszökően pontatlan megállapítás? - Szívesen. Menjünk talán az igazgatósági büfébe. Megiszunk egy kávét.
Úgy látszik, jó hangulatban van, gondoltam magamban, s ezért a folyosón megkockáztattam egy kérést: - Azon tűnődtem, dr. Calvin, hogy nem volna-e szíves mondani még valamit… - Miről? - A robotika történetéről. - De hiszen erről már mindent összeszedett, amire szüksége lehet, fiatalember. - Csak bizonyos értelemben. Az eddig följegyzett történetek nem sok kapcso kapcsolat latban ban vanna vannakk a mával. mával. Gondol Gondolato atolv lvasó asó roboto robotott többet többet nem állí állítot totta takk elő, az űráll rállom omás ások ok elav elavult ultak ak,, "lomtá "lomtárb rba" a" kerü kerültltek ek,, a bányászrobot pedig manapság már nem túlságosan izgalmas téma. Talá Talánn tudn tudnaa vala valami mitt mond mondan anii a kozm kozmik ikus us utaz utazás ásról ról?? A hipe hipera rato tom m hajtóművet mindössze húsz-huszonkét évvel ezel őtt találták fel, és a közhiedelem szerint robottalálmány volt. Mi ebben az igazság? - Kozmikus utazás? - Dr. Calvin elgondolkozott. A büfében ültünk. Én komplett ebédet rendeltem, dr. Calvin csak egy csésze kávét ivott. Nem nevezném egyszer űen robottalálmánynak. Igaz, amíg az Agyat el ő nem állítot tottuk, nem sokra jutottunk. De azért újból és újból megpró megpróbál bálkoz koztun tunkk vele. vele. Első ízben ízben 2029 2029-b -ben en kerü kerülte ltem m közv közvet etle lenn kapcsolatba a kozmikus kutatással, amikor egy robot elt űnt…
Vámosi Pál fordítása Ámon László rajzai FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!
