Montágh Imre - Tiszta beszéd

Montágh Imre: Tiszta beszéd

Beszédtechnikai gyakorlatok CALIBRA K I A D Ó

Az előszó elé: Montágh Imre Tiszta beszéd című könyve többször is megjelent változatlan utánnyomásban, ily módon megtartva mind a sajtóhibákat, mind pedig az irodalmi anyag pontatlanságait. A lehetőségekhez képest megpróbáltunk minden anyagot az eredetivel egybevetni, s így kijavítani a hibákat - változatlanul hagyva a könyv egészét. Budapest, 1995. Andics Orsolya, Ságodi Gabriella, Vecsey Katalin Montágh Imre örökösei ISBN 963 686 426 8 Raktári szám: CM 024 Kiadja a Calibra Kiadó, 1033 Budapest, Flórián tér 1. (Levélcím: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) Telefon: 188-7789; fax: 250-0358 Felelős kiadó: Várhelyi István Felelős szerkesztő: Kékes Mária Műszaki vezető: Abonyi Ferenc Borítóterv: Biró Mária Készült a Múzsák Nyomdában

Jól szólni dísz, derék dolog, de a dísztelen csak dadog.

+mbár dadogni dísztelen, olykor dicsőbb, mint díszesen. Weöres Sándor

ELâSZÓ

Ez a kötet régi adóssága a szerzőnek, kiadónak egyaránt. Első tankönyvem 1962-ben jelent meg, s azóta jelentősen meggyűlt az ismeretanyag is, de főként a gyakorlattár. Most, amikor rendelkezésre bocsátom gyakorló szövegeimet -melyek egy részét magam írtam, más részét a több évszázados magyar irodalomból válogattam s alakítottam mondhatóvá -a Színművészeti Főiskolás növendékeimen kívül az amatőr színjátszókra gondolok, akik évek óta nélkülözik egy jól forgatható változatos anyagú gyakorlókönyv használatát. Rövid elmélet előzi meg a gyakorlatokat - részletekbe nem bocsátkozom, akit bővebb ismeretek érdekelnek, mélyedjen el az ajánlott szakirodalomban. Színészeknek, színjátszóknak fogalmaztam, s színpadi beszédről szólok, de a kötet egy-egy részét jól használhatják logopédus kollégáim, óvónők és tanítónők, magyar szakos tanárok sőt főiskolai, egyetemi oktatók is. A klasszikus szépségű beszédeket a szónokok figyelmébe ajánlom.

1976 Montágh Imre

A BESZÉDRŐL

A beszéd a legtökéletesebb kifejező mozgás (kifejező mozgások még a gesztus és a mimika). A beszéddel kapcsolatban általában csak a hallhatóság tényére gondolunk, s nem figyelünk arra, hogy a hangokat beszédszervi mozgásokkal hozzuk létre. Beszédszervi mozgásaink automatikusan zajlanak le, azt mondjuk, hogy a beszéd automatizmus (mint például a járás, egy idő után az evezés, a biciklizés, autóvezetés), éppen ezért beszédhibáinkról leszokni elkeserítően nehéz, hiszen új automatizmust kell kiépítenünk (ez nemegyszer egy áthelyezett villanykapcsolóval is csak hetek múltán sikerül - pedig az csak egy mozdulat, míg egy sz, c vagy r átállítása tizedmilliméteres, hangkapcsolatonként változó helyzetű mozdulatocska-komplexus átvezérlését igényli, s a régit, közel két évtized alatt, alig kiirthatóan rögzítették az idegpályák). A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől, illetve gyermekkori környezetünktől tanuljuk. Úgy beszélünk, ahogyan velünk beszéltek az első négy-öt évben. Ha a környezetünk beszédhibás volt, mi is azzá lettünk, ha a környezetünk tájszólásban beszélt, a mi kiejtésünkön is érződik az íz. Beszédszerveinket viszont örököltük. A rossz hangadottság, a torz fognövés, sőt még a nyelvmozgás ügyetlensége is öröklődik, a fogékony hallással, a labilis beszédtempóval együtt. Veleszületett adottságainkat azonban fejleszthetjük, s a színésznövendékek egy-két éves tanulás után hamarosan szebben beszélnek a szüleiknél, hangadásuk megerősödik, kiejtésük kitisztul, tempójuk szabályosabb lesz, levetkőzik az otthoni hangsúlyhibákat. A beszéd többcsatornás kifejezőrendszer. A szavak általános tartalma gyakran megváltozik a hanglejtéstől, a hangszíntől, a hangsúlytól; a beszédtempó, a hangerő, az artikuláció lágy vagy erőteljes volta a beszélő lelkiállapotáról árulkodik. A pontos szabályok szerint létrejött beszéd üres, szpíkerszerű; a szabályokat nem tisztelő henye beszéd olykor magyartalan, olykor érthetetlen vagy téves. Nehéz tehát azt a középutat megtalálni, ami nem szürkíti ugyan a kifejezést, de tökéletesen érthető, úgy tartja be a szabályokat, hogy az szinte észrevehetetlen, s az apró szabálytalanságok nem gátolják, hanem szolgálják a kifejezést. (Egy röviden ejtett „ugy!” mást fejez ki, mint egy „úgy”, és mást az, hogy „eegen”, mint az, hogy „igen” - de aki mindig röviden ejti az „úgy” szót, és rendszeresen „eegen”-t mond, az nem tud élni a szabálytalanság kifejezést gazdagító eszközével.) Csak az lehet szabálytalan, aki szabályos: ismeri a szabályokat. A beszéd szabályaival a fonetika foglalkozik (Fónagy Iván, Laziczius Gyula, Vértes 0. András, Bárczi Géza, Deme László, Subosits István, Molnár József a legfontosabb szerzők). A szabályokra a szakkönyvek felhívják a figyelmet, de a beszédet elméleti munkák alapján megtanulni lehetetlenség, mivel a beszéd gyakorlat, és csak gyakorlattal lehet a beszéden változtatni, javítani. A beszéd a személyiség legfontosabb megnyilatkozása, és bár olykor egy tehetséges tekintetből vagy fintorból többet értünk meg, mint hosszú-hosszú mondatokból, mégis beszéd-megnyilatkozásunk fejlesztésén nem munkálkodhatunk eleget, hogy élményeinkről élményeket kelthessünk, hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban.

Mindaz, ami a szavak tartalmán túli kifejezés területére tartozik (hang, tempó, a beszédet kísérő mimika, gesztus, a lény beszéddel párhuzamos megnyilatkozásai), a metakommunikáció témakörébe vág, és gyakran lényegesebb, mint a pallérozott szövegejtés. Aki beszélni tanul, nagyon vigyázzon, hogy miközben fejleszti a szövegmondását, ne károsítsa a metakommunikációját, azaz engedje az ösztönös megnyilatkozásokat is érvényesülni, s ne hagyja, hogy a tudatos munka megölje az ihletet. Ezért szenteljünk sok időt beszédkészségünk fejlesztésére, az oly fontos és később gyümölcsözően beépülő mechanikus gyakorolgatásra, de amikor művészetünket gyakoroljuk, már nem szabad a formai elemekre fordítanunk a figyelem legerősebb sugarát, mert a tartalmi elemek sínylik meg. Beszédünk egész életünkön keresztül változik, alakul. A kezdeti fegyelmezetlenségek a tudat felügyelete alatt lassan-lassan irányított, taktikus beszéd-megnyilatkozásokká szelídülnek. Megtanuljuk uralni a tempót, a hangot, és még a kiejtés lefolyását is.

A SZ+NPADI BESZÉDRŐL A színpadi beszéd éppen abban tér el a köznapi beszédtől, hogy bár nem köznapi beszéd, a köznapi beszéd látszatát kelti. Az, hogy a színpadról, kívülről megtanult szöveget úgy tudjuk elmondani, mintha az nem a színpadon, kívülről megtanulva hangzana el, magában foglalja azt, hogy a színpadi beszéd szabályait alkalmaztuk. Minél természetesebben hangzik a szó a színész szájából játék közben, annál nagyobb a közönség elragadtatása, ugyanakkor, ha a közönség soraiból botorkálna fel valaki a színpadra, s szokott természetes módján igyekeznék ott megszólalni, az nem hatna a természetes beszéd módján, hanem vagy érthetetlen lenne, vagy „csinált” vagy kifejezéstelen.

A színpadi megnyilatkozást zavarja a színész és a néző közötti nagy távolság. Zavarja, hogy nem saját gondolatainkat fogalmazzuk spontán, hanem a másokét mondjuk kiszámítottan. Zavarja, hogy beszéd-megnyilatkozásaink ritkán higgadtak, általában felfokozott idegállapotban hangzanak el, s jól tudjuk, hogy az érzelmi feszültség könnyen torzítja az érthető beszédet. A színpadi megnyilatkozás többnyire lényegesen mélyebb értelmi kifejezést tár föl, mint a köznapi beszélgetés tartalmi elemei (Németh László), bravúrosabb tempót, replikázást kíván, mint az élet (Shakespeare, Moliére), s nem egyszer veretesebb kifejezésmódot (görögök). A legnehezebb azonban az olyan játék (Shaw, Ibsen, Gorkij, Csehov), ahol a teljes természetesség látszatát kell kelteni egy egyáltalán nem természetes helyzetben. Mindehhez járul az, hogy a színészjelöltek általában rakva vannak beszédhibákkal, hangadási zavarral, rosszul beidegzett hangsúlyokkal, hadarási hajlammal, ritmushibával, s maga a látottság, a nyilvános jelenlét is zavarja őket. A színpadi beszéd jellege korszakonként változik. Korábban a nemzeti jelleg dominált. Az anyanyelvi színjátszás hazafias cselekedet volt. Később a deklamáció uralkodott, az illusztratív előadásmód, a játék vállalása. Ezt követte a naturális beszéd, a természetesség alapelve. Ma a hitelesség, a műfaji egységesség, a sokszínűség, a jó értelemben vett bravúr és a személyesség határozzák meg a célt.

A színpadi beszéd a köznyelv művészi változata, a beszélt szépirodalmi nyelv. A mindennapi köznyelvi kiejtéstől három vonatkozásban tér el: érthetőbb, szebb, és célirányosabb beszédszervi mozgásokon alapszik. Érthetőbb, mert nagy távolságról kell fontos információkat közvetítenie. Szebb, mert költői szövegek tolmácsolására való. Célirányosabb beszédszervi mozgásokon alapszik, hogy elejét vegye a nagy hatásfokkal beszélő színész korai kifáradásának. „(Érthetőbb mivoltára példa a gondos szóvégejtés. Szépségét példázza fokozottan ritmikus jellege, azaz a hosszú-rövid hangok ejtésének határozottabb elkülönülése. A célirányosabb beszédszervi mozdulatok közül a kidolgozott légzéstechnikát említjük.)” (M. I.: A magyar színpadi beszéd jellege és pedagógiája - 1974.) Ha rászánjuk magunkat a tanulásra, először is meg kell tanulnunk hallani. Az első időben ha már tudunk egy kicsit hallani - megdöbbent majd bennünket az a sokféle beszédhiba és modorosság, ami környezetünkben fellelhető, később majd kezdjük észrevenni saját hibáinkat is. (Ez azonban ritkán tesz bennünket bölcsebbeké mások megítélését illetően.) Amikor kezdjük látni a célt, s fölfedezzük a leküzdendő hibákat, az első hónapok nagy munkával, lendülettel és eredménnyel köszöntenek be. Ezután némi stagnálás következik, egy kicsit visszaesik az érdeklődésünk, mert felületes eredményeink nem vigasztalnak a makacs hibák megmaradásáért. Később kezdjük látni az eredményt, ilyenkor már otthoni környezetünk is észleli a változást, többnyire fejcsóválva, hogy „kezdesz úgy beszélni, mint egy színész”, meg „beszélj rendesen, mint régen”, „ne mélyítsd a hangodat”, „régebben gyorsabban beszéltél”... de ennek a korholásnak mi őszintén örülünk, s azon kapjuk magunkat, hogy olykor már akkor is jól beszélünk, ha oda se figyelünk, s hogy lám, veszekedés közben milyen „jól visz a hangunk”. Akkor aztán többnyire leállunk, és visszaesünk. Ne legyen így!

A BESZÉDSZERVEK MŰKÖDÉSÉRŐL A beszéd a belélegzéssel indul. A kilélegzés a gégében hanggá alakul. A hang a szájban hangzóvá lesz. A hangzók szavakat, mondatokat alkotnak, amelyeket dallamosan ejtve, szünetekkel tagolva, hangsúlyozva, értelmes közlésekké rendezünk. A beszédtevékenység folyamatos, és az, hogy milyen elemekből áll, tulajdonképpen a dadogóknál figyelhető meg a legjobban, hiszen hol a lihegés, illetve a degeszre töltött tüdő kirobbanása, hol a hang gégébe ragadása, fel-felszakadása, hol az artikuláló nyelv géppuskazaja, az ajkak pattogása okozza a folyamat meg-megszakadását. Mi, akik nem dadogunk, nemigen vesszük észre, hogy mi történik velünk beszéd közben. Nem beszélünk tudatosan. A szervezetünk spontán gondoskodik hosszabb mondandó előtt nagyobb levegőről. Az indulat önkéntelenül emeli a hangot, fokozza a tempót. A kiejtés is tudatlanul zajlik, s bizony mi lepődünk meg a legjobban, ha a fonetikus megmondja, hogy ennél vagy annál a hangnál hol van a nyelvünk. A színpadi beszéd tanulása megkívánja, hogy kezdetben a tudatunk is erőteljesen részt vegyen a munkában. Meg kell figyelnünk, hogy egy-egy szövegben hol vesszük a levegőt (hol mutatkoznak a szólamhatárok, az értelmi egységek); észre kell vennünk, hogy mi a természetes, de hangos megszólalás magassága, s mi a módja a hangerőfokozás kevés fáradsággal járó, rekedtség-megelőző izom-tevékenységének; figyelnünk kell a tiszta

magánhangzóejtésre (a széles, de nem túlzott artikulációra), a pontos szóvégekre, az erőteljes jó sziszegőkre, az r hangokra; és végül meg kell tanulnunk tudatosan hangsúlyozni. Hogy mennyi a tennivalónk, azt mindig a társaink beszédén figyelhetjük meg: nincs elég levegője, kifulladt, kellemetlenül kemény a hangja, vagy túlságosan fakó, „szorít”, ha indulatosan beszél, zártszájú, vagy pösze, nem halljuk a szó végét, hibásan hangsúlyoz stb.

A LÉGZÉSRŐL A légzés is automatikus cselekvés. Nekünk átmenetileg tudati befolyásolás alá kell vetnünk, hogy megtanuljunk jól lélegezni. Jó hangadás, jó lélegzés nélkül elképzelhetetlen. A jó beszéd alapja a biztonságos légzés. Az élettan kétféle légzést különböztet meg: az életfenntartáshoz szükséges élettani légzést és a hangadáshoz szükséges beszédlégzést (respiratio muta és respiratio phonatoria). A beszédlégzés gyorsabb és mélyebb belégzéssel jár, és hosszabb kilégzéssel. Attól függően, hogy mely izmok vesznek döntően részt a légzés munkájában (hiszen a tüdő attól tágul, hogy vagy a mellkasunkat szélesítjük, vagy a vállunkat emeljük, vagy a tüdő alatt boltozódó rekeszizmot dolgoztatjuk), megkülönböztetnek mellkasi légzést, vállövi légzést és rekeszlégzést. A rekeszizommal indított, de a bordakosár tágításával folytatott belégzést nevezik kombinált légzésnek. (A rekeszlégzést szokás hasi légzésnek is nevezni, mert ennél a légzésnél a hasfal előredomborodik belégzéskor, és visszahorpad kilégzéskor.) A színészek, énekesek, szónokok évszázadok óta a rekeszizom működésén alapuló légzés automatikus használatát alakítják ki. A helyes légzés megtanulása egyáltalán nem ördöngösség, sőt egyike a beszédpedagógia legkönnyebben művelhető területeinek. A hiba általában ott van, hogy a megtanult új formát nem gyakorolják a növendékek az automatizmus kialakulásának szintjéig, s így bár tudnak helyesen lélegezni, az öntudatlan helyes használat némely hallgatónál elmarad. Pedig néhány hónapos rendszeres munkával elvethetjük egy életre a gondját a légzéstanulásnak, s az erőteljes hangadás nem terheli majd a gégénket, mert a munka nehezét a helyes levegőadagolással könnyítjük. Ha kevés a levegőnk, önkéntelenül szorítani kezdünk, és ahelyett, hogy áradna belőlünk a hang, préselődik.

A HANGAD+SRÓL A tüdőből kiáradó levegő a gégében, egy zsilipen hatol keresztül (a hörgőkön és a légcsövön jut el odáig). A zsilip két fala a két hangszalag. Ha a hangszalagokat széttárjuk, (lélegző állás), a levegő hangtalanul halad keresztül, ha a rést szűkítjük (h-állás) a h hangot hozzuk létre - hallatszik a levegő surranása - , ha a szalagokat lazán összezárjuk, és létrehozzuk a kiáradó levegő közben a hangszalagrezgést (a rés nyílik-csukódik váltakozó sűrűséggel, s az áradó levegő hosszanti rezgésbe kezd) zönge-állás: hang keletkezik. Ismeretes még a zár-állás (ez történik a köhögéskor), a fúvó-állás (ez szűkebb a lélegző állásnál, de hang vagy zörej még itt sem keletkezik) és a suttogó-állás (ilyenkor a szalagok zárnak, csupán a porcok között nyílik rés, és a porcok közt préselődő levegő kelti az éles

zörejt). A hangszalagok és a kannaporcok által közrefogott rést nevezzük glottisnak, itt zajlik a hang létrehozása, amely a száj- és orrüregben válik betűvel jelzett beszédhanggá. Minél szaporább a hangszalagok rezgése, annál magasabb a hang, s minél nagyobb a kilengés, annál hangosabb a hang. A hangszalagok által létrehozott hang csupán a forrás, amelyet a rezonáns üregek (mellüreg, arc- és koponyaüreg) tesznek jól hallhatóvá, ezek színezik zengővé, illetve csengővé a jól képzett hangot. Attól függően, hogy mely üregek dominálnak a rezonancia létrehozásában, beszélünk fejhangról és mellhangról; a sípszerűen vékony, fejhang feletti hangadási módot falzettnek hívjuk. A hangfekvés (tenor, basszus, szoprán stb.) részint a hangszalagok hosszától függ (a hosszú szalagok mélyebb hangot hoznak létre), részint a rezonáló üregektől. Középhangsávnak nevezzük azt a hangterjedelmet, amelyen a jól hallható kényelmes beszéd zajlik. Ezt a legkönnyebb úgy megkeresni, hogy a legmélyebben kiadható hang fölött három hanggal kezdünk skálázni fölfelé addig, amíg a kényelmes mellhang tart. Ez némelyeknél egy kvint, másoknál egy oktáv. A középhangsávunk alatti három hangot persze szintén használjuk a beszédben, de nem ezen zajlik a beszédünk. (A „pontot” tesszük csak lent le, a meghittség, a bizalmas közlés, a bánat hangsávja a középhangok alatti terület.) Ha valaki állandóan a középhangsáv alatt beszél, halk és rekedtes lesz a hangja. Nagyon sok „privát” egész életén át így beszél. A középhangsáv fölötti területet is használjuk. Itt zajlanak a dühös indulatok, a kihirdetés, a kiáltás hangjai. A cirkuszi bohóc mindig a középhangja fölött beszél, ez évszázados hagyomány. A kabarétréfákat is gyakran mondják a középhangsáv fölött. Ez a terület hamisan cseng a hitelesség szempontjából. A mélyebb fekvés az őszinteség, a magasabb inkább a hazugság területe. (Gondoljunk az iskolai előadások kiabáló beszédmodorára a gyermekszínészek gyakran magasított, őszintétlenül ható hangvételére.) A színpadi beszédpedagógia első célja a helyes légzés kialakítása, a második a középhangsáv felismertetése és kimunkálása. Mostanában Magyarországon szokássá lett a lehető legszűkebb hangterjedelmen beszélni (az érzelemmentes beszédtől és az eleven gondolkodás hiányától szűkül a beszédhang-terjedelem). Gyakran az „intellektuális” színészi magatartás póza a motyogás és a szűk hangterjedelem. A magyar beszéd pedig - bár többnyire ereszkedő dallamú - széles hangterjedelmű. Érdemes megfigyelni ezt székely parasztokon vagy az Alföld, a Dunántúl öreg magyarjain. A színésznek álladóan dolgoznia kell a hangterjedelmén, hogy a középhangsávja minél szélesebb legyen, a mély fekvés is hallhatóvá váljék, és a magasságokat is mellhangból legyen képes megoldani. Lányoknak nehezebb, mert ők könnyebben csuklanak fejhangba (néhány iskolázatlan beszédű nő egész életén át fejhangon beszél, anélkül hogy tudna róla), de a fiúknak is meg kell tanulniuk a „szorításmentes” emelést. A „hangelőrehozás” szintén fontos célja a színpadi beszédpedagógiának. +rásban nehezen magyarázható meg a cél. A száj- és arcüregi rezonancia fokozásáról van szó, a fölösleges izomfeszültségek kioldásával, a beszédbiztonság megteremtésével. A feszes ember hangja garatszínű, az oldott ember hangja nazo-orális, a szájüregen kívül az orrüreg is részt vesz - enyhén! - a rezonanciában, a felhangsáv dúsabb, a hang teltebb, kellemesebb, a beszéd modulációgazdagsága nagyobb. A hangadási hibák közül a legsúlyosabb, ha valakinek „nem zárnak a hangszalagjai”. Ez azt jelenti,

hogy a korábban ismertetett zsilip hangadás közben egy kicsit nyitva van, s a nyitott részen nem keletkezik hang, csak zörej. Ez bekövetkezhet a hang túlerőltetése következtében, kialakulhat „rossz szokásként”, de lehetséges az is, hogy szervi elégtelenség a torz képzés oka. A gégét gégetükörrel vizsgálja a gégész vagy a foniáter („hanggyógyász” orvos), és ha netán hangszálcsomót lát, ami nem engedi a szalagok tökéletes összesimulását (hangszalag-tyúkszem), műtéti beavatkozást javasol, ha a szalagok átmeneti hurutos vagy duzzadt állapotát tapasztalja, „némaságot” ír elő néhány napra, esetleg ecsetel. A megfázás olykor kellemesen zengővé teszi a beszédet, de ilyenkor vigyázni kell, mert ha túllépjük a gyönyörűen szóló szobahangot, a hangtalanságig berekedünk. A kiszáradó torkúak többet vesződnek a hangadással, mint a boldog „sleimosok”. Az altok könnyebben beszélnek, mint a szopránok. A basszus, a bariton jól hallhatóan tud csevegni, de indulatában többnyire szorít, a tenor általában nem meri használni szépen csengő beszédhangját (a magyar közízlés ugyanis baritonpárti •

az angol nem), így aztán rekedtes, száraz hangon a középhangsáv alatt beszél.

A beszédhangnak állandóan úgy kell zengenie, illetve csengenie, mint amikor az ember mell-hangon énekel! De nem úgy kell beszélnie, mint ahogyan a képzett torkú énekesek énekelnek, mert az túldíszített, rafinált hangadási mód, és a beszédben hiteltelen. Küzdeni kell az orrhangzósság ellen (a dünnyögésre gondolunk, és nem a dús rezonanciára). Az orrsövényműtétek ezen nem segítenek, mert akinek az orrával baj van, az náthás zártsággal beszél, az orrhangzós beszéd pedig éppen ellenkezőleg, általában azt jelenti, hogy az orrüreg (a helytelen lágyszájpadmunka következtében) túlságosan is részt vesz a beszédben.

Öblösítésnek hívjuk a mélyítést; levegősnek azt, ha valaki túl sok levegővel beszél, és a levegő egy része zörejessé teszi a hangot; szorít, aki a gége fölpréselésével hozza létre a kellemetlenül éles hangot (olykor vidéki kántorok).

A KIEJTÉSRŐL A gégében tehát a tüdőből áradó levegő hanggá lesz, s ez a hang a szájüregben hangzóvá formálódik. Nem mindig hangból lesz azonban a hangzó (betűvel jelölt beszédhang), hiszen a h ugyebár nem hangból lesz, hanem zörejből, és a zöngétlen mássalhangzók sem lesznek hangból. Ilyenkor kerül sor a glottisban a fúvó-állásra. A magánhangzók és a zöngés mássalhangzók hangból lesznek, a zöngétlen mássalhangzók zörejből. A magánhangzók úgy keletkeznek, hogy a gégéből áradó hang a szájüregben, az ajkak formálása, a nyelv elhelyezése következtében sajátos színt kap. Az u, ü hangokat összecsucsorított szájjal képezzük, az é, i hangokat szélesre húzott ajakkal. Ajakkerekítéses hangjaink: ű, ü, ú, u, ő, ö, ó, o, a; ajakterpesztéses hangjaink: i, i, é, e, á. Ha csak az ajkak vennének részt a munkában, akkor az u-ü hangok között, vagy az o-ö hangok között nem volna különbség, de a nyelv is módosítja az üreget, kisebb vagy nagyobb teret biztosítva a rezonanciának. Magas nyelvállású hangjaink az i, u, ü, közepes az é, o, ö, mély az a, e, s a legmélyebb az á. (Az írásban nem jelölt, de a kiejtésben szívesen hallott zárt e rövid kiejtésű, é-szerű hang, amelynél a nyelvállás is, az ajakállás is az e és az é közé esik. Mesterségesen nemigen tanítható, hiszen ejtési helyei tájegységenként is változnak. Aki el akarja sajátítani ezt az ejtésmódot, áttekinthetetlenül sok szón kellene a kiejtést gyakorolnia, figyelembe véve a ragozott formákat is. Jó

fülű ember azonban huzamosabb időt töltve zárt e hangot is használó környezetben, képes az új ejtésmódot elsajátítani, mint ahogy a tájszólás is ragad némileg felnőtt korban is. Ez a hang sajnos kopik a magyarból, mivel alig van értelemmódosító szerepe. Az i, ü, é, ö, e hangokat elől, a többit hátul képezzük

A magánhangzók ejtéshibája leggyakrabban a zártszájúság. Ez gyakran összefügg az első fogak csúfságával, amit a beszélő talán önkéntelenül takargatni igyekszik. Tájejtési jelleg is lehet, vagy gátlásosság. A színpadi beszédpedagógia fontos és jól elérhető célja a száj kinyittatása. Erre szokták használni az állejtő gyakorlatokat. Fontos, hogy az állunkat ne görcsösen húzzuk le, hanem oldottan nyissuk. A görcsösség elleni küzdelem egyébként általános törekvés a színészpedagógiában. A görcsös ember tehetségtelen. A feszült igyekvés megöli a spontán erőket. A sűrű, erőteljes, célra koncentráló igyekvés elűzi a segítő erőket, amelyek csak az erőteljes nyugalom, a lény szent összpontosítása, a továbblátás bölcsessége idején jelentkeznek. A másik leggyakoribb hiba a helytelen ritmusú magánhangzóejtés. Az á és az é legyen mindig hosszú! Az a és az e pedig mindig rövid! A többi az ékezettől függően hosszú vagy rövid, hosszú szavakban is, szóvégen is, és akkor is, ha az otthoni környezetben nem így szokás! A mássalhangzók akár zöngések (a gégében keletkezett hang alakul hangzóvá), akár zöngétlenek (a gégét elhagyó hangtalan levegő alakul hangzóvá)- a h hang kivételével, amely csupán a gégében keletkezik - , a szájüregben keletkező zárlat, rés vagy pergés következtében jönnek létre. Zárpattanással keletkezik a p, b ajakhang, a t, d nyelvvel képzett fog-, illetve fogmederhang, a k, g nyelvközéppel pattintott szájpadláshang. Résalkotással keletkezik az f, v ajak-foghang, az sz, z fog-, illetve fogmederhang, az z, zs mélyebb fogmederhang, a j szájpadhang, és a gégében keletkező h. A kezdeti zár résbe oldódik a c, dz-nél (az sz helyén), a cs, dzs, dzs-nél (az s helyén) és tz, gy-nél (a j helyén). A zár nem bomlik fel, és orrhangot eredményez az m-nél (ajakhang), az n-nél (fogmederhang) és az nynél (szájpadláshang). Nyelvhegyi pergetéssel jön létre az r. Nyelvhegyi emeléssel az l oldalréshang. A pöszeség azt jelenti, hogy valaki nem a magyar kiejtés szabályai szerint képezi a mássalhangzókat. A pöszeség megszüntetése a beszédhibák, beszédzavarok szakemberére tartozik, a logopédus tanárra, aki diplomáját a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzi. A beszédhibák leküzdése gyermekkorban többnyire egyszerű, felnőtt korban nemegyszer reménytelen az automatizmus makacssága, a rögzült beszéd szervi elváltozás, az önmagát rosszul ellenőrző csökkent hallásfigyelem, s főként a keveset gyakorló felnőtt lustasága miatt.

A p hanggal ritkán van baj, törekedni kell a felpattanás erejére, s hogy szóvégen is határozottan ejtsük. A b hang zöngéje legyen erőteljes. A t hang olykor hibás, ha túl hátul képezzük, ahogyan Debrecen körül szokás, s akkor angolosan levegős lesz. A szóvégi t-k gyakran elsikkadnak. Ez nagy hiba. Igen nagy baj a hosszú tt-k rövid ejtése, szóban, szóvégen egyaránt. A k kiejtése nem okoz gondot. A g legyen zöngés szóvégen is! Az f kiejtése nem okoz gondot. Vigyázzunk a v zöngéjére!

Az sz a legkritikusabb hang a színpadi beszédben. A szobában hangzó tiszta kiejtés a színpadról nem mindig mutat hasonló tisztaságot, mert ha kicsit is torzul az ejtés, azt a nagy távolság fölfokozza. Megesik az is, hogy egy-egy sz hangra önkényesen rámondja valaki, hogy pöszén képzett, mert eltér a kiejtés a bíráló kiejtésétől; s a bíráló olykor maga is pösze, vagy a bírált ejtésétől elütő, helyes variációt használ. Ahány beszélő, annyiféle sz ejtés, és az eltérés nem biztos, hogy hibás. Egy önállóan kiejtett szisszenésből a hátunk mögött - némi gyakorlat után - pontosan felismerjük társunkat, annyira jellegzetes mindenkinek az sz hangja. Ez függ a szájtértől, a fogazattól, de legdöntőbben a nyelv elhelyezésétől. Egy járatos ember le tudja utánozni egy iskolai osztály minden tagjának sziszegését, a megtévesztésig. Ebből következik, hogy a pösze beszédűek is képesek a helyes formát kiejteni, csak a beszédbeépítés okoz alig leküzdhető gondot. A szabályos sz sem nem tompa, sem nem túlságosan vékony, füttyszerű. A helyesen képzett sz szélesen erőteljes, és minél öblösebb (anélkül, hogy s-szerű lenne), annál erőteljesebben hangzik a színpadról. A fiúk sz hangjával ritkán van baj, de a javíthatóság náluk általában rosszabb. A lányok sziszegése a színpad számára többnyire elégtelen, de ők könnyebben szoktak javulni. Ha ugyanis megszűnik a pöntyögő nyafogás, megszűnik az sz-hiba is; a fiúknál azonban ha rossz az sz, kifejezett, gyermekkorban rögzült, s többnyire rossz állkapocs-zárlattal járó beszédhibával állunk szemben. Ha a fogak zárlata torz (túlságosan mélyen van az áll, vagy túlságosan előreáll), rosszul törik meg a kiáradó levegő, s az sz hang eltompul. Az sz hang javítása nagy türelmet és hozzáértést követel. Csak fokozatosan lehet haladni és a visszaesés gyakori. +ltalában úgy kapjuk a legkedvezőbb formát, ha a nyelv hegye érinti az alsó fogmedret, a nyelv közepén vályúlat képződik, a fogakat szembehelyezzük, és a levegőt a fogsor közepére, a fogélekre irányítjuk. Ha a fognövés szabálytalan vagy zizegő korona van az egyes fogakon, ez okozhat olyan kis akusztikus eltérést, amely a köznapi élet során semmi gondot nem okoz, de a színész életét megkeseríti. A durva hibák javítása (fog közé tolt nyelvvel vagy fogélre helyezett nyelvvel, esetleg oldalozva képzett sz hang) mindig eredményes és örömteli. Egy nagy mozdulatot átállítani sokkal könnyebb, mint egy alig rögzíthető mozdulatocskát. A javítást a fül elsődleges bevonásával kell végezni; az izomérzet és a tükör ellenőrzése csak a munka elején fontos. A z hang ugyanannyi problémát okoz elvben, mint az sz hang, de itt a hibát a laikus fül kevésbé veszi észre, mivel a zönge elnyomja a hibát, és a torzulat kevésbé hallható. Szinte szabályszerű, hogy mindenki ugyanúgy ejti a z hangját, mint az sz-t, s ha az sz hibás, szinte minden esetben hibás a z is. (Egy-két kivétellel találkoztam.) A z javítása azonban alig okoz

gondot, ha az sz-t rendbe tettük, mert a z spontán rendeződik, vagy ha nem, akkor rövid gyakorlással az sz helyére áll. Az s hang a másik kritikus hangzó. Akkor szép, ha karakterisztikusan sötét, mély, erőteljes. A férfiak s ejtése mélyebb, mint a nőké. Ezért ha egy férfinak túlságosan világos az s hangja (homoszexuális férfiaknál gyakori ez: így is szokták őket csúfolni), érdemes a sötétebb színt kigyakorolni. A lányoknál sem engedhető azonban meg, hogy fütyüljenek az s-ek. A jó hangzású s létrehozható úgy is, mint az sz hang, csak mélyebbre húzott nyelvvel és csücsörített ajkakkal, de kedvezőbb az a mód, amikor a nyelv a t hangnak megfelelő felső helyzetbe kerül, s a t zárlatának óvatos felbontása után marad résalkotó helyzetben. Az előrébb képzett s világosabb, a hátrább képzett sötétebb. A zs és az s összefüggése azonos a z és az sz összefüggésével, ha az s rossz, rossz a zs is, ha megjavul, megjavul a zs is, illetve olykor kicsit gyakorolni kell stb. A j, a h kiejtése nemigen okoz problémát. Gond azonban a ch-val jelzett idegen szavakban használatos „ich laut és ach laut” (technikus, bacchanália). Az első esetben a j hangot kell súgni, hogy rájöjjünk a technikus ich lautjára, a második esetben hátul kell keresnünk a levegőt fúvó vízcsap hangját. A c hang problémaköre megegyezik az sz, z gondjával. A cs hang problémaköre megegyezik az s, zs gondjaival. Olykor a c vagy a cs hibás ejtése hívja fel az sz, s (z, zs) hibáira a figyelmet. Gyakori az oldalazás, és ez meglehetősen makacs kiejtéshiba. A ty, gy ejtés sohasem okoz gondot, többnyire problémátlan az m, n, ny is. Az r hang a kritikus hangok közé tartozik. Találkoztam olyanokkal, akik többéves logopédiai segítséggel sem tudták levetkőzni a raccsolást. R hiba esetén mindig meg kell nézni a nyelvféket, hogy nem túl rövid-e. Több növendékemnél vezetett a későbbi beszédtanulás teljes sikerre, miután felvágattam a nyelvféket. A lágyan ejtett r hangok általában jól javíthatók, a hátsó pörgést mutató uvuláris r lényegesen nehezebben. Ha az r-hiba semmiképpen sem küzdhető le (ritkábban fordul elő, mint egy-egy makacs sz- zavar leküzdhetetlensége), d-szerű kiejtéssel el lehet leplezni a bajt. A szabályos r a t helyén erőteljesen pereg. Ezt a pergést kellő logopédiai szakértelemmel és rutinnal (hurkapálca alátámasztással, tükör előtt) általában néhány hónap alatt el lehet érni. Az l hang nemigen okoz problémát. A magyar írás fonetikus (tehát kiejtés szerinti, nem úgy, mint az angol), de mégsem szabad minden esetben ragaszkodnunk a betűk szabályos ejtéséhez - ez általános iskolát végzett emberek előtt nem szorul bővebb magyarázatra. Csak néhány lényeges dologra hívjuk fel a figyelmet. Az n hang a legváltozékonyabb kiejtést igényli: m, p, b előtt m lesz belőle (szénmedence, szénpor, szénből); f, v előtt az n hangot is ajak-fog zárral képezzük (honfi, konvektor); j előtt nnz lesz belőle (kenje); ty, gy előtt ny (negyven tyúk, kengyel); k, g előtt hátul képezzük (inkább, angol); h előtt orrhangzós magánhangzót ejtünk. (huszonhárom). Az m hangot is ajak-fog zárlattal képezzük f, v előtt (amfora). Az l hang j-be olvad j előtt (éljen, teljesen, félj), és megnyúlik, de igekötős kapcsolatban (eljött), valamint szóvég és szókezdet között (Pál jön) nem mindig.

A j hang ny után nny lesz (anyjuk), gy után ggy (hagyjuk), ty után tty (atyjuk). A t, d hangok sz, z, c, s, zs, cs hangok előtt elvesztik a tiszta zárfelpattanást. Az sz, z, c, s, zs, cs hangok egymás mellé kerülése a kiejtés módosulásával járnak. A zöngésség szerinti egymásra hatás közismert, ezen a téren szinte senki sem hibázik, a téma tehát bővebb kifejtést nem érdemel. Ép beszédérzékkel többnyire mindenki maga rájön a helyes ejtésmódra. Egy dologra azonban figyelnünk kell. A színpadi beszéd egyik fontos eleme a biztos érthetőség. A hangkapcsolatokból származó ejtésmódosulás tehát csak akkor következhet be, ha nem gátolja a világos érthetőséget. Viszont ha nem gátolja, és az irodalmi nyelvben az ejtésmódosulás általános, akkor alkalmazni kell, különben beszédünk eltér az elfogadott normától, amelynek szolgálata a színész vagy szónok kötelessége. A tiszta kiejtés, a hangkapcsolatok megfelelő ejtésmódja csak az alapja a színpadi artikulációnak. Ez a követelmény minden hivatásos beszélőt (rádióbemondó, riporter, tanár, szónok stb.) kötelez. A színpadi beszéd többet kíván. Meg kell tanulni a követelményeknek megfelelően beszélni bravúros helyzetekben is. Tehát ki kell alakítani a helyes kiejtést nagy tempójú szövegmondásban. (Ismeretes, hogy gyors beszéd közben a képzetlen beszédű emberek elnyelik a szótagokat - főként a hosszú, nehéz ritmusú szavakban: imperializmus, elszemtelenedett, tudatosítottad - , elkenik a hangokat, rossz ritmusban beszélnek, azaz röviden ejtik a hosszú hangzókat, nem mondják ki a szóvégeket stb.) Gyakorolni kell a pontos ejtést suttogás közben és nagy hangerővel, különböző hangmagasságban és másmás hangszínben is.

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki hibásan alkalmazza a tájszólást, hiteltelenül utánozza a beszédhibákat. Nem árt tehát, ha a színész gyakorolja magát a karakterbeszéd területén is, és szándékosan utánozza mások sajátos kiejtését, hogy eddze a hallásfigyelmét, és szokják a tudatos beszédváltoztatás tartós önfegyelméhez. Helyes, ha olyan formák gyakorolgatásán történik a dolog, amiről az embernek mélyen beivódott élménye van, tehát volt vagy jelenlegi tanáraink, régi vagy jelenlegi osztálytársaink beszéde, a táj nyelve, ahonnan származunk, vagy ahol nyaralni szoktunk.

A HANGSÚLYRÓL, A HANGLEJTÉSRŐL Shaw azt mondta, hogy igent tízféleképpen tudunk mondani, nemet pedig százféleképpen. Pécsi Sándor Fónagy Iván kérésére harmincféle módon kérdezte meg, hogy „hány óra?” A hangsúlyozás, a hanglejtés témaköre alig határozható meg tudományosan. Ez a beszédtevékenység legvariábilisabb területe. A helyes hangsúlyozás és hanglejtés zeneisége nyelvenként változik. A magyar ereszkedő dallam, Bernstein szerint ez Bartók zenéjéből fülbeötlően leolvasható, illetve Bartók zenéje követi a magyar beszéddallamot. Az operák fordításakor súlyos gondot okoz, hogy a német vagy az olasz dallam alá nehéz a magyar szöveget fordítani, mivel a kérdés vagy az indulati kitörés dallamíve nyelvenként változik.

A magyartalan hangsúlyforma, a magyartalan hanglejtés sérti a magyar néző fülét, idegessé, dühössé teszi a nyelvi konvenciótól való eltérés. Nem ritkán hall ilyet az ember: „kinyílik a bicska a zsebemben, ha beszélni hallom”, pedig csupán az anyanyelvben megszokott formát nem tartja be az illető, s a hallgató úgy érzi, hogy őt személyében és nemzeti közösségében sérelem éri. Alig áthidalható ellenszenvet vált ki a rossz a hangsúlyozás, az idegen beszéddallam. Tudnunk kell erről az érzékenységről, s nem szabad eleve ellenszenvet kelteni beszédünkkel, sem a színpadon, sem a szónoki emelvényen. Mielőtt megkísérelnénk a nemzeti beszédnorma hangsúlyozásban, hanglejtésben mutatkozó jellegzetességeit ismertetni, foglalkozzunk az általános, minden nyelvre vonatkozó színpadi hangsúlyozás, hanglejtés kérdéskörével. Két véglet okozza a feltétlenül elkerülendő hibák zömét. Az agyonhangsúlyozás és a hangsúlytalan beszéd. Az agyonhangsúlyozók nem tudnak különbséget tenni a fontos és a kevésbé fontos közlések között. Lekicsinylik hallgatóikat, és bosszantóan szájba rágnak mindent, s ezzel elkenik a lényeget. A hangsúlytalan beszédűek beszéde érdektelen, a monotónia unalmas; modernkedő, hamis beszéd az ilyen. Az első hibát többnyire a dilettánsok követik el, az utóbbit a rossz útra került, blöffölő színészek. A végletes hibákon kívül gyakori a téves hangsúlyozás. Ez a mondanivaló félreértéséből adódik, Saját gondolatainkat ritkán hangsúlyozzuk tévesen. A színész mások, gyakran igenigen magvas gondolatát tolmácsolja. A köznapi beszéd produktív beszéd, a színpadi beszéd reproduktív beszéd. Megeshet, hogy a reprodukció téves. Egy-egy Shakespeare-szöveg (de emlegethetjük bátran a mi Németh Lászlónkat is) első olvasásra nem bomlik ki teljesen. A színésznek el kell mélyednie a szövegben, és úgy kell keresnie a hiteles hangsúlyokat, a kifejező hanglejtéseket, hogy a kifejezés gazdagítása érthetőbbé tegye az olvasmányt, különben a néző többet kap a műből, ha személyesen olvassa el. Megesik, hogy a hangszínváltások, hanglejtés-variációk, a szemfényvesztő fokozás áldozataivá válunk, csak éppen a mű kifejtése marad homályos, a beszédzsonglőr ugyanis maga sem érti, hogy mit beszél, és a formai elemek fölösleges felvonultatásával leplezi a mondanivaló bizonytalanságát. (Gondoljunk mai magyar költők verseinek dilettáns előadásaira.) A mondanivaló értelmezése nagyrészt rendezői feladat. Az olvasópróbán, amikor a rendező felolvassa a darabot, bármilyen tehetségtelen előadó is, mivel ő érti a művet, a puszta felolvasása által - gyakran minden magyarázat helyett - a hangsúlyokból, a hanglejtésből világossá válik a színész számára a mondanivaló lényege, amelyet aztán ő előadói tehetségével plasztikusabbá, átfűtöttebbé, csillogóbbá tesz. Végül a negyedik hiba a hangsúlyozás, hanglejtés terén az anyanyelv szabályainak megsértése. A beszéd konvencionális jelrendszer, amely az egyéni mondanivaló szubjektivitását az általános közlésformák keretei között tolmácsolja. Ha eltérünk a nyelvi közösség kifejezési szokásaitól, megnehezítjük, vagy lehetetlenné tesszük a megértést. A színpadon minden rezdülésnek tartalma és célja van. Ha valaki a megszokottól eltérő módon hangsúlyoz, vagy a hanglejtése idegenszerű, ez a színpadon azt jelenti, hogy a megelevenítendő személy idegenszerű, nem azonos a színpadi környezetével (a zsidós, a svábos, a paraszti hanglejtés meghatározza a színpadi figurát). Ugyanakkor az is fontos, hogy saját személyes ízeinkkel gazdagítsuk anyanyelvünket, ne csak kapjunk tőle, adjunk is - hogy csak holtakról szóljak, emlékezzünk Domján Edit sajátosan hízelgő, Pécsi Sándor önfeledt, Uray Tivadar elegáns, Ajtay Andor charmeos, Kiss Manyi megható, Salamon Béla

mulatságos hanglejtésére - a személyesség ugyanis legalább olyan fontos tényező a színpadon, mint az általános kifejezési formák pontos ismerete. A nyelvészet a szünetek, a tempóváltozások, a hangszínváltozások, a magassági vagy dinamikai fokozások és csökkentések, a hangsúlyok és hanglejtések kifejezést gazdagító rendszerét mondatfonetikai eszközöknek nevezi. A kifejezés legkisebb egysége a szólam. Ez állhat egy szóból, egy mondategységből, egy mondatból, vagy kivételesen több mondatból. „Volt egy falu - nem tudom, hol, - Abba’ lakott mondjam-é, ki? - Se bajusza, se szakálla, - Egy szőrszála sem volt néki; -„ Arany János verssorai például így tagolódnak szólamokra. Vannak kétségtelen egységek: „Volt egy falu”, ezt ugyebár lehetetlen tovább tagolni: „volt - egy - falu”, így megváltozik teljesen az értelem: az kap hangsúlyt, hogy volt, s ma már nincs, meg az, hogy csak egy volt, s nem több, végül hogy falu volt, s nem város. Vannak azonban olyan szólamegységek is, amelyek további tagolása lehetséges, s ez nem hamisítja meg a mondanivalót: „Se bajusza, se szakálla” ez már elképzelhető két szólamban is, akkor az előadás huncutabb, lassabban hömpölygő lenne. A szólamtagolás tehát egyrészt szorosabb függvénye az értelmezésnek, de összefügg az előadási stílussal értelmező, oktató beszéd sűrűbben tagol, mint a gazdagon áradó, érzelmi kitörést mutató szövegmondás) és a személyiség belső tempójával, illetve a darab rendező által elképzelt menetével. A szólamtagolás régen sűrűbb volt. A mai színjátszás kedveli a nagyobb lélegzetű szövegmondást, talán mert értőbb vagy legalábbis jártasabb a közönség (vagy csak türelmetlenebb?). A szólamokat azonban nemcsak szünetekkel lehet egymástól elválasztani - ez a legegyszerűbb, s talán legprimitívebb módszer. - Lehet hangmagasság-váltással (a közbevetések mélyebben szólalnak meg, az indulat mind magasabbra, magasabbra lendíti a hangot, s a szólamok ejtése magasabb, magasabb hangon, vagy a megnyugvás következtében mélyebb, mélyebb hangon történik) vagy tempó-, illetve hangszínváltással is érzékeltetni a tagolást. A szünetek nagysága döntő fontosságú a színpadi beszédben. A szüneteket azonban átfűtött jelenléttel kell kitölteni, különben a csönd modorossá vagy unalmassá válik. A szólamok tehát közlésegységek. A közlést többnyire egy vagy két szó hordozza, a többi csak kiegészíti. A lényeges szavakat - illetve a magyarban általában azok első szótagját emeltebb hangon mondjuk: nagyobb nyomatékkal vagy magasabb hangon, egyszóval hangsúlyt adunk a szónak. A hangsúlyozás összefügg a szólamtagolással, mert a szólamoknak általában egy főhangsúlyos és több mellékhangsúlyos szavuk van. (Azért ez a sok „többnyire” meg „általában”, mert a beszéd eleven jelenség, és tudományosan éppoly nehezen közelíthető meg, mint a szerelem vagy a hazafiság.) A szólam tehát a főhangsúly köré csoportosul. A magyarban a főhangsúly gyakran áll a szólam élén. Ez sajátos, megbízható, s a külföldiek szerint férfias ritmikát ad a nyelvünknek: Öreg ember- nem vén ember. Az, hogy egy mondatban mi hangsúlyos és mi nem, csak a teljes szövegrészlet elemzése után válik nyilvánvalóvá. Az előadónak pontosan tudnia kell, hogy ki mondja kinek, hol, mikor s milyen indítékból a szöveget, hogy megtalálja az aktuálisan hangsúlyozandó szót. A hangsúlyviszonyok pontos felismerése a színészi tehetség egyik fontos ismérve. A hangsúlyviszonyok árnyalt megelevenítése a szövegmondást a dilettáns felolvasástól vagy felmondástól az átélt művészi előadás szintjére emeli. A légzés, a hangadás, a kiejtés remekül tanítható, a hangsúlyozás csak elősegíthető, s a színésznövendék empátiájától (átérző, beleélő képességétől) függ, hogy ezen a téren eléri-e valaha az ihletett művészek színvonalát, vagy megreked a pontos, tanáros értelmezésnél. Az empátiakészség azonban fokozható, szeretetteljes figyelemmel, a növendék iránt táplált bizalommal, a legjobb erőket mozgósító hiteles tanári tekintéllyel, mert ez a képesség csak akkor mozgósítható, ha a

növendék ugyan fontosnak látja, hogy legelőnyösebb tehetségéről győzze meg a tanárát, de ne szorongjon a váratlan variációk kiválasztása közben. A jó hangsúlyozás alapja, hogy a mondanivalót megélt igazságként közvetítsük, és a betanultság ne érződjék se a kiszámítottság gondosságában, se a rögtönzés henyeségében. Ha azonban valaki a szülői házban magyartalan hangsúlyrendszert, hibás hanglejtés-variációkat sajátított el, az átélés hevületében ugyanezeket, a számára hitelesnek hitt formákat fogja felmutatni. Bár - mint mondottuk - a helyes hangsúlyozás a szabályok ismeretével aligha sajátítható el, mert a számtalan variáció alig foglalható szabályokba, néhány alapszabályt ismertetünk, hogy csökkentsük a hibalehetőségeket. A magyar beszéddallam alapformája az ereszkedő hanglejtés. Ez összefügg azzal, hogy a magyarban többnyire a szavak első szótagját hangsúlyozzuk (tehát itt emeljük a hangot, s ennek megfelelően a további szótagokat ereszkedő jelleggel mondjuk), s a szólamon belül is - főként ha a főhangsúlyos szó a szólam elejére esik - általában ereszkedő a hanglejtés. A magyarban tehát a szóhangsúly is, a szólamhangsúly is előrekívánkozik, s így a mellékhangsúlyos, kisebb dinamikájú szótagok (szavakban a páratlan szótagok) enyhe lüktetést adnak az ereszkedésnek. Az ereszkedő dallam csak alapforma! Az egyszerű, érzelemmentes közlések és a kérdőszót is tartalmazó kérdő mondatok hanglejtése ereszkedő. A kérdőszót nem tartalmazó kérdő mondatok nem ereszkedő jellegűek (vesd össze: Hány óra van? Nyolc óra van? Nyolc óra van!) és nem ereszkedik a dallam az érzelemdús közlésekben sem (vesd össze: Ne hagyj itt. Ne hagyj itt, te szemét, csirkefogó fráter, mert fölpofozlak!). Nyitva hagyjuk a dallamot, ha befejezetlen a közlés (Amint beléptem a szobába...), és lezárjuk, ha befejezett (Beléptem a szobába...). Igen általános hiba, hogy valaki akkor is kérdő dallamot használ - mint a kisgyerekek - , ha van kérdőszó a mondatban és az, hogy soha nem fejezi be a szólamokat. Az babona, hogy vesszőnél mindig fel kell vinni a hangot, s pontnál leereszteni. Először is a vessző nem jelent föltétlenül szólamhatárt, másodszor egyegy vessző jelölhet befejezett közlésegységet is - nem csak a pont - , s ilyenkor illik levinni a hangot (figyeljétek meg a szpíkereket, minden vesszőnél „pontot tesznek”, nagyon helyesen, mert ők érzelemmentes, értelmező, egyszerű kijelentésekre nevelt beszélők). Minél érzelemgazdagabb a szövegmondás, annál szélesebb és változatosabb a beszéddallam. (Figyeljétek a veszekedőket, riportereket, a drukkereket, a jóízű öreg paraszt mesélőket stb.). A hangsúlyszabályok közé tartozik az ellentétpár kiemelése, ez az úgynevezett poláris hangsúly. (Nem kopasz, •

hajas. Nem ittam, - ettem.) Ugyanilyen általános szabály a közlés új elemeinek hangsúlyozása (Beléptem a szobába. Beléptem, és olvasni kezdtem. Egy új könyvet találtam. A könyvet a Corvina adta ki.). A föltárt hangsúlyszabályok közé tartozik a párhuzamos tagok hangsúlyozása. (A konyhában sem, a szobában sem, a kamrában sem találtam.)

A színpadi beszéd alapvető mondatfonetikai eszköze a váltás. Lépten-nyomon elhangzik ez a szó a rendező szájából: itt váltsál. Mit jelent a váltás? A „privát” ember gyakran a legizgalmasabb élményét is monoton egyformaságban adja elő, ugyanakkor a társaság jópofája közömbös dolgokat is mulatságosan vagy izgalmasan beszél el. Egyrészt azért,

mert a verbális tehetség ért a mondanivaló szerkesztéséhez (nem terjengős a bevezetés, jól időzített a poén, figyeli a hallgatóság reagálását, s átsiet az érdektelen részeken stb.), másrészt mert a mondanivalóját váltásokkal teszi érdekessé. Megjegyzem, hogy a ripacs a váltásokból él! A váltásokat tehát igen fontos alkalmazni, de módjával kell élni velük. A váltás újfajta beszédmód alkalmazása, a nagyobb egységek lehatárolására. A szólamokat kis szünetekkel vagy enyhébb hang-, tempóváltoztatással tagoljuk, a nagyobb egységeket nagy szünetekkel vagy váltásokkal („itt nagyot válts!” - mondja a rendező, vagy „itt egy csöpp váltás kellene”). A váltás történhet úgy, hogy a feszült magasság rövid szünetközbevetéssel - esetleg anélkül - oldottan a mélybe kerül, vagy a derűs hang robbanásszerűen dühössé lesz, a nagy hangerő suttogásra vált, a monoton dallam gúnyos szélességbe csap, stb. A váltás lebonyolítása igen nehéz, és csak akkor hiteles, ha a lélek is követi a beszédmód változását, egyszóval, ha a váltás töltött. Különben szánalmas üres hőbörgés az egész. A másik mindennapos színészi beszédeszköz •

amely szintén a mondatfonetikai eszközök közé tartozik

•

a fokozás. A fokozás többnyire az indulati állapot sűrűsödésének, vagy az elbeszélés izgalomkeltő szándékának az eszköze.

A váltás is, a fokozás is fontos beszédtechnikai feladat. Mind a kettőnek a gyakorlása fontos, hogy adott esetben könnyen alkalmazható legyen. Ugyanígy fontos a változatos hanglejtés és a hangsúlyozás variációinak gyakorlása, mert ha valaki nem fejleszti a hangszerét, nem fog tudni szépen játszani.

A RITMUSRÓL A magyar beszéd sajátos értéke fokozottan ritmikus volta. A magyar artikulációs bázishoz hozzátartozik az időmértékes és a nyomatéki hullámzás. (Artikulációs bázisnak nevezzük azt a nyelvenként változó, tömören összefoglalt legfőbb sajátosságot, amely meghatározza egy-egy nyelv beszélt formájának jellegét. A magyar artikulációs bázist, a sajátos ritmuson kívül, jellemzi a pontos hangzóejtés - nem nyeljük el a hangsúlytalan szótagokat, mint például olykor a német - , a hangsúlyok nem túlságos kiemelkedése, a többnyire ereszkedő

beszéddallam, a hangsúlytól független időmérték -a német nyújtja a hangsúlyos szótagot, a magyar nem - , a zöngés-zöngétlen elkülönülés határozott módja, az erőteljes nyelvhegyi r. A begyökerezett artikulációbázis okozza azt, hogy a német kiejtéséről is többnyire felismerhető, hogy lengyel, magyar vagy holland ember beszéli a németet.) A ritmus nagyon fontos, a színpadi beszéd egyik alapeleme. A ritmustalan beszédben vagy minden szótag rövid lesz - ezt nevezzük pattogásnak - , vagy minden szótag hosszú lesz ez a leptetés. A pattogás a hadarók tulajdonsága, a leptetés főként női beszédmodor, olykor együtt jár az ajkak modoros túlartikulációjával és a hang monotóniájával. A magyar beszédritmus kettős gyökerű. Egyrészt ékezettől és mássalhangzók kettőzésétől függően olykor törvényszerűen hosszan ejtjük a hangokat, másrészt az első szótag nyomatéka, és az a törekvés, hogy a szavak hosszúságát a kiejtés hosszú szavaknál kötelező meggyorsításával időben rövidítjük, majdnem szabályosan dobolhatóvá teszi nyelvünket. A színész az időmérték pontos alkalmazásával fokozza a beszéd esztétikai hatását. A jó ritmusú beszéd önmagában is gyönyörködtet. A magyar költészet és drámairodalom - a fordított művekre is gondolunk - hemzseg az időmértékes soroktól, s ezeket szabályosan illik ejteni. Fontos szabály azonban, hogy se a nyomatéki ritmus (az első szótagok hangsúlya), se az időmértékes szótagejtés nem ölheti meg a sor tartalmát, nem keresztezheti az értelmi hangsúlyt. Régen szokás volt skandálás közben a hosszú szótagokra indulatlan nyomatékot adni, ez a szokás - igaz, hogy sajnos az időmértékes versmondással együtt - már kiment az iskolai divatból. Azt hiszem, alig szorul magyarázatra, hogy mikor hosszúak és mikor rövidek a szótagok (rövid: rövid magánhangzó magában vagy egy rövid mássalhangzóval - hosszú: hosszú magánhangzó magában vagy mássalhangzóval, és rövid magánhangzó két vagy több mássalhangzóval, illetve hosszú mássalhangzóval).

A BESZÉDST+LUSRÓL Sztanyiszlavszkij óva int bennünket attól, hogy a színpadon bármi is „általában” történjék. A színpadi beszéd csak főbb ismérveiben általánosítható. Az alapok tisztázása után fontos, hogy a színész gyakorolja magát abban is, hogy különböző stílusoknak megfelelően is képes legyen beszélni. Hozzá nem értők részéről gyakran hangzik el a vád, hogy a fiatal színészek nem beszélnek elég szépen. Ez egyrészt nem igaz, mert igen sok a szépen beszélő színész a fiatalok között, másrészt az úgynevezett szép beszéd önmagában ma már nem használható. Jól kell beszélni. Tisztán, világosan, ügyesen és legfőképpen a személyiségünknek megfelelően. A magas hangú színész ritkán vívja ki az elismerést a szép beszéd kutatói között, pedig neki igenis magas hangon - de technikailag felkészülve és mellrezonanciával dúsítva - kell beszélnie. A belső tempó is személyiségjegy. A szép beszéd számonkérői a lassú beszédet igénylik. A magyar beszéd valóban lassabb, mint az olasz, de ha valakinek gyors a belső tempója, annak - technikailag alaposan felkészülve, tehát mindent hajszálpontosan ejtve - gyorsan kell beszélnie. Meg kell tehát keresnie minden színészjelöltnek - tanára segítségével - azt a beszédmódot, amely kitisztítva; megerősítve,

gazdagítva valóban az ő kifejezési módja, s ha a figura vagy a játékstílus megkívánja, akkor ettől a saját beszédtől kell eltérni a kívánt stílus felé. Minél nagyobb az eltérés saját beszédünk és a fölvett stílus között - furcsa paradoxon -, annál könnyebb a megvalósítás. (Ezért hasznos kezdeti időkben archaikus szövegeken dolgozni, mert a szavak szokatlansága, a számunkra új - valójában nagyon is régi mondatfűzés veretes szépsége megkönnyíti a helyes és szép beszédre való koncentrálást. Megjegyzem, hogy ilyenkor igenis szépen kell beszélni, hiszen ezek a szövegek elsősorban esztétikai élményt nyújtanak.) A beszédstílus egyrészt követi az előadás stílusát, másrészt alkalmazkodik a megelevenítendő figura beszédmodorához. A naturális beszédstílus a legnehezebb. Amikor úgy kell beszélnünk, mint ahogyan ma az életben szoktak, akkor állunk a legközelebb ahhoz a mélyen gyökerezett beszédmódhoz, ami az otthoni és az iskolai életben kialakult. Hadarni és motyogni kezdünk halkan (hiszen ezt érezzük természetesnek), elharapjuk a szó végét, és nincs rezonanciánk. Ezt a fajta beszédmódot csak az érett, önmagukat át- meg átdolgozott színészek képesek tökéletesen alkalmazni, akik már az életben sem beszélnek az előbb emlegetett pongyola módon, s akiknél már mélyen automatizálódott az erőlködésmentesen is jól érthető köznapi beszéd. A naturális beszéd kezdőknek akkor sikerül, ha a hang növelése nem jár magasítással (a rezonánsság a fő törekvés), és a kiejtés főként a nyelv munkájában, s nem az ajkak túlartikulálásában teremti meg a tisztaságot. A romantikus beszéd sokkal könnyebb. Ilyenkor minden kicsit túlzott. Erőteljesebb a hangvétel, szélesebb az artikuláció, dallamosabb a beszéd. Romantikus drámák eljátszása igen jó beszédiskola. Különösen jó beszédnevelő a romantikus előadás, ha a szöveg versben van. Akkor aztán lehet csengeni-bongani, javul a beszédritmusérzék, biztosítva van a tempó. A brechti játék is kedvező beszédgyakorlat, mert a kívül maradás, a gondolkodtató láttatás - más szempontból, mint a romantika - pontosságra szoktat, lehetőséget ad a harsányságra. Az a körülmény, hogy a színészek nem élik át a mondanivalót, hanem csak felidézik a helyzetet, nem teremt olyan indulati belső feszültséget, amely a beszédet végzetesen - vagy olykor nagyon is magával ragadóan - megzavarná. A mesejáték sok színt kíván. Alkalmat ad a hangszínezés, a játékos ritmizálás, a daIlamos beszéd gyakorlására. Ilyenkor minden plasztikusabb lesz. A bájos túlzások, a komikum és a tragikum átmeneti szélsőségei nagy beszédtechnikai jártasságot igényelnek. Shakespeare nem azért nehéz, mert kevéssé tér el a köznapi beszédtől, hanem mert nagyon is eltér. Ez az eltérés már oly nagy, hogy technikai felkészültség nélkül egy-egy jelentős Shakespeare-szerepet eljátszani lehetetlen. Gondoljunk Othello áradó érzéseire, belső feszültségének fokozódásaira, hatalmas erejére és elveszejtő gyengeségére; Jago sziporkáira, szuggesztív hatóerejére, a néző által tudott, de Othello által nem is sejtett hazugságaira, amelynek bizony jelentkeznie kell a hangban is. Júlia gyermeki öröme hogyan vált át érett tragédiává. Mercutio beszédzsonglőr mutatványai. Hamlet alig követhető belső gondolatainak hangos kivetítődése, a Szentivánéji álom zeneisége a szövegben. Elég e néhány példa, hogy a vállalkozó riadtan meneküljön beszédgyakorlatai közé, hogy majdan felkészült technikával legyen képes a reá váró tirádákat végiglélegezni, hanggal bírni, hangsúlyokkal megvilágítani, beszédtempóval győzni.

A bohózat alaphangja fényes, tempója gyors. Szükséges a biztos artikuláció, a ritmusérzék, a karakterizáló beszéd ízléses mértéktartása, a poentírozás biztos szünetérzéke. A komikai elemek itt néha annyira hanghoz, beszédhez kötöttek, hogy a néző olykor évekig másra sem emlékszik, csak egy különös hangszínre vagy beszéddallamra, amelyet valamelyik színész szájából hallott, s olykor ez az élmény olyan nagy, hogy otthon évekig idézik a családban; s innen van néhány mai unokának élménye Rátkai Mártonról vagy Rózsahegyí Kálmánról. Saját stílusa van az értekező prózának (száraz, pontos), az anekdotának (széles, lassan hömpölygő), a tréfának (gyors, színes) és a mesének is (az utóbbi jellegzetességeit Fónagy Iván tudományosan vizsgálta; lásd ajánlott irodalom). Másként hangzik el a vers költőnként, és másként műfajonként. Csak neveket teszek egymás mellé: József Attila - Kosztolányi Dezső, Vörösmarty Mihály - Dsida Jenő, Arany János - Ady Endre. A tájleíró versek alkalmat adnak a láttatásra, a lassan hömpölygő, kimért, szép beszédre. Az anekdotázó versek lehetőséget nyújtanak az apróbb váltásokra, olykor a megelevenítésre. A gyermekversek a beszédritmus, beszéddallam játékos formáit segítik. A forradalmi versek a hangerőfokozás, az emelt beszéd, a széles ívek megformálására adnak alkalmat. A lírai költészet egyike a legnehezebb anyagnak, mert a személyesség és a csöndesség nagy beszédfelkészültséget követel. (Halkan beszélni sokkal nehezebb, mint hangosan!) A balladák elmondása kívánja a legnagyobb felkészültséget. A hiteles megszólalás a láttatás, a feszültség érzékeltetése, a fordulatok sodra éppúgy igénybe veszi a beszéd zeneiségét, mint az előadó szuggesztivitását. A karakterizálás (éppúgy, mint az előadási vagy a versmondói stílus megragadása) nem nélkülözheti az ösztönösséget. Az erre való hajlam egyéni adottság. Hevesitől tudjuk, hogy más a mímes készség és más a lírai alkat - néha szerencsésen találkozik a kettő - vannak parodisták, akik kiváló imitátorok, de képtelenek egy verset belülről igazán elmondani, míg nagy lírai tehetségek alkalmatlanok arra, hogy valakit hitelesen utánozzanak. Jelentős színészi hatást lehet elérni a gazdag személyiség szereptől töltött, magával ragadó felmutatásával, de bámulatba ejtő az a képesség is, ha valaki egy jellegzetes embertípust a maga riasztó vagy szeretetteljes mivoltában pontosan megformál. A színészi önnevelésnek (s ezen belül a beszédnevelésnek) két úton kell járnia. +snia kell befelé, és építkeznie kifelé. Egyfelől meg kell teremteni azt a meg nem ismételhető embert, aki vagyok, hogy személyességem mind erőteljesebben kibontakozzon, másfelől figyelnem kell a világot, hogy a látottakat másoknak is felmutassam, s ezzel gazdagítsam őket. A karakter megragadásához nem árt, ha pszichológiai jártasságunk van, ez módjával segíti az ösztönösséget (nem módjával tönkreteszi). Tudnunk kell a két fő típusról, az introvertáltról (befelé forduló, csöndes, elmélyedő) és az extrovertáltról (kifelé forduló, színes, barátkozó). Mindkettő felismerhető a beszédmódjáról. De felismerhető a szorongó és a gátlástalan, az akarnok és a szerény, a ravasz és a korlátolt, az önimádó és az adni kész is. Persze tudjuk, hogy a karakter megnyilatkozásai korántsem egyenletesek, hiszen befolyásol a partner, a pillanatnyi lelkiállapot, a szituáció, a színész által tudott előzmény és következmény.

HOGYAN GYAKOROLJUNK? A beszédtevékenység összetett jelensége négy, viszonylag körülhatárolható egységre bontható: légzés, hangadás, kiejtés, kifejezés. Először a légzésünkkel kell foglalkoznunk, hogy megteremtsük a jó hangadás alapfeltételeit, azután a hangadással, hogy biztosítsuk kiejtésünk forrását, később a kiejtéssel, s végül a kifejezés gazdagításával. A légzőgyakorlatok célja a nagy kapacitású rekeszlégzés kialakítása, és automatikussá tétele, A hangtalan belégzés begyakoroltatása. A levegőbeosztás rekesz adagoló biztonságának kialakítása. A szünettartás tudatosítása. Az egyenletes hangadáshozszükséges kilégzés szabályozása. A hangadó gyakorlatok célja a jól vivő középhangsáv felismerése és kimunkálása. Az erőteljes mellhang erőlködésmentes kialakítása. A rekedtes vagy levegős, öblösített vagy felszorított hangadás megszüntetése. A hangelőrehozás. A hangterjedelem kiszélesítése: A görcsmentes hangerőfokozás megtanulása. A hangadás egyenletességének megteremtése a teljes hangterjedelemben. A kiejtésgyakorlatok célja az oldott szájnyitás kialakítása. A magánhangzók pontos színének kialakítása. A mássalhangzóejtés kitisztítása (sz, z, c, s, zs, cs, - r). A gondos szóvégejtés beidegeztetése. A pergő, tiszta szövegmondás kialakítása. A szabályos beszédritmus megteremtése. A hangkapcsolatok szabályos ejtésének kialakítása. A kifejezőgyakorlatok célja a szólamegységek felismertetése. A szövegértelmezés jártasságának kialakítása. A hangsúlyviszonyok tanulmányozása. A hanglejtés-variációk gyakoroltatása. A váltások és fokozások megtanulása. A hangszíngyakorlatok kialakítása. A beszédtechnikai gyakorlatok voltaképpen személyiségnevelő koncentrációs gyakorlatok. A színész a színpadon állandóan többfelé koncentrál, de a beszédére már nem, mert akkor nem tud játszani, csak „beszélni”, s ez a színpadi játék halála. A beszédtechnikai gyakorlatok során megtanulunk koncentrálni, és kialakítjuk azt a beszédet, amely később ráfigyelés nélkül is szolgálja színpadi életünket.

GYAKORLATOK LÉGZŐGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES LÉGZŐGYAKORLATOK 1. Hanyatt fekvés, lazítás-feszítés. 2. Oldott hanyatt fekvés (relaxálás) önkéntelen rekeszlégzéssel. 3. Relaxálás tudatos rekeszlégzéssel. 4. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés fekve, rekesszel, tenyérellenőrzéssel. 5. A kilégzés sz, s, f, h hangon történjék. 6. Fölállás csípőre tett kézzel, belégzés, kilégzés a körkörös tágulás ellenőrzésével. 7. „Vonatba állás;’ a légzés ellenőrzése egymáson. 8. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés (kezek a csípőn); a kilégzés sz, s, f, h hangon, a kilégzés elnyújtása 50-60 mp-ig. 9. Hangos számlálás 100-ig, húszankénti lélegzetvétellel. 10. Ugyanez székadogatás vagy dobálás közben. 11. Koncentrációs légzőgyakorlatok: •

Tizenhárom óra az egy óra tizennégy óra az két óra tizenöt óra az három óra...

•

Egy óra az tizenhárom óra két óra az tizennégy óra három óra az tizenöt óra...

•

Hétfőn szőlőt eszem kedden cseresznyét szerdán szőlőt eszem csütörtökön cseresznyét...

•

Héttőn cseresznyét kedden szőlőt eszem szerdán cseresznyét csütörtökön szőlőt eszem...

•

Januárban itthon vagyok februárban vidéken márciusban itthon vagyok áprilisban vidéken...

•

Hétfőn te jössz énhozzám kedden én megyek tehozzád szerdán te jössz énhozzám... ...vasárnap együtt leszünk.

•

Egy mellett nem három áll kettő mellett nem négy áll három mellett nem öt áll...

•

Nem 3, nem 6, nem 9, nem 12, nem 15, nem 18, nem 21, nem 24, nem 27, hanem 30.

•

Nem 9, nem 18, nem 27... ...hanem 90.

•

Kettő meg kettő az négy négy meg négy az nyolc, nyolc meg nyolc az tizenhat...

SZÖVEGES LÉGZŐGYAKORLATOK 1. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (részlet): Azon az éjjel; azonos szólamok. 2. József Attila: Mint a mezőn; növekvő szólamok. 3. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal; kél hatalmas szólam. 4. Babits Mihály: Esti kérdés; váltakozó nagyságú szólamok. 5. Mándy Stefánia: Csendítsd rá; játékos pergetés egy levegőre. 6. Konrád György: A látogató {részletek); a helyes légzés alkalmazása. Az első öt szövegben be kell tartani az előírt szüneteket, a hatodik egységben meg kell keresni a szünettartás értelmileg, érzelmileg indokolt helyeit. A szövegek elsősorban a jó légzést szolgálják, de természetesen törekedni kell a hangvétel tisztaságára (erőteljes, de nem erőltetett mellhang), a pontos kiejtésre (szóvégek, hangkapcsolatok, hosszú-rövid hangok) és a világos hangsúlyozásra, a hiteles hanglejtésre. Kezdetben csípőre tett kézzel gyakoroljunk, hogy ellenőrizzük a rekeszlégzést. Később vegyük el a kezünket. Adogassunk széket, kössünk nyakkendőt, varrjunk fel gombot, labdázzunk, a szövegmondással egy időben írjunk fel nehéz szavakat. Addig kell mindent gyakorolni, amíg kívülről megy a dolog. Később a hang-, illetve kiejtésgyakorlatok idején is vissza-vissza kell térni a légzőgyakorlatokhoz. Egy-egy légzőgyakorlatot (pl. a 3.-at vagy az 5 - et) használhatunk a pályán fellépés előtt, részint az izgalom levezetésére, részint a jó légzés érzésének felkeltésére.

1. KOSZTOL+NYI DEZSâ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet) Azon az éjjel az órák összevissza vertek. (-) •

összevissza hosszú sz! - Azon az éjjel holdfényben úsztak mind a kertek. (-)

•

úsztak hosszú ú! - Azon az éjjel kocsik robogtak a kapunk alatt. (-)

•

alatt szóvégi tt! -

Azon az éjjel könnyben vergődtek a fülledt szavak. (-) •

ben vergődtek! Azon az éjjel égett szobánkba gyertya, lámpa. (-) Azon az éjjel féltünk a borzadó homályba. (-)

•

féltünk hosszú é! - Azon az éjjel arcunk ijedt volt, halavány. (-)

•

ijedt rövid j! Azon az éjjel halt meg szegény, ősz nagyapám. (-) Azon a reggel csupa rokon jött, sirató nép. (-)

•

rokon jött! - Azon a reggel sürögtek az öreg mosónék. (-)

•

mosónék ritmusa! - Azon a reggel kendővel kötötték fel gyönge állát. (-)

•

állát! - Azon a reggel lassan vezettek a földúlt szobán át. (-)

•

földúlt!-Azon a reggel rozsdás pénzt tettek kék szemére. (-)

•

pénzt! - Azon a reggel riadtan bámultam feléje. (-)

•

riadtan bámultam! - Azon a reggel csak hallgatott makacs ajakkal. (-)

•

hallgatott! - Azon a reggel olyan volt, mint egy néma angyal. (-)

•

olyan volt!

2. JÓZSEF ATTILA: Mint a mezőn Mint a mezőn a kisfiút ha •

kisfiúteléri a vihar (-) s nincs tanya, anya, hova futna kapkodott lábaival, (-) a tömött, dühödt ég dörög,

•

tömött, dühödt-a tarlón szalmaszál pörög, ő mint az állat, nyöszörög, (-)

•

állat-

zokogna, de a félelem •

félelemelveszi könnye melegét, sóhajtana, de hirtelen reá lehel a hideg ég (-) s csak akkor, amikor sovány testén és arcán halovány borzongás villan, mint a villám

•

villan, villám-

s fekete eső dől szakadva, •

eső dől-

az mintha belőle fakadna, (-) •

belőlemint mérhetetlen nagy sírás, amely fölgyűl a földeken, fénylőn csorog a zöldeken, árkot betölt és gödröt ás,

hömpölyög a réten, az éren, •

réten, éren-

hömpölyög fönn a levegőben, •

fönn-s a gyermek megindul a téren, útja van ebben az időben -(-)

•

útja-

így tört e vágy rám, ily veszetten •

az így és-

ily hirtelen, ily szilajon, (-) •

az ily hangsúlyos-

férfi létemre sírni kezdtem. (-) •

sirni-

S e könnyel ázott talajon, (-) •

ázott talajon-

hol nehezen emeli lábát az ember, (-) ki pedig sietne -(-) megállok most. (-) A kívánságát •

megállok, kívánságát-

észre se venném, (-) ha szeretne.

3. DSIDA JENŐ: Arany és kék szavakkal Miképpen boltíves, pókhálós vén terem zugában álmodó középkori barát, ki lemosdotta rég a földi vágy sarát, s már félig fent lebeg a tiszta étheren, ül roppant asztalánál, mely könyvekkel teli, s a nagybetűk közébe kis képecskéket ékel, Madonnát fest örökké

arannyal s égi kékkel, mígnem szelíd mosollyal lelkét kileheli -(-) úgy szeretnélek én is lámpásom esteli, halavány fénye mellett megörökítni, drága arany és kék szavakkal csak téged festeni, míg ujjam el nem szárad, mint romló fának ága, s le nem lankad fejem a béke isteni ölébe, én szerelmem, világ legszebb virága.

4. BABITS MIH+LY: Esti kérdés Midőn az est, e lágyan takaró fekete, sima bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja (-) s oly óvatosan, hogy minden fűszál lágy leple alatt egyenesen áll (-) és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot (-) és úgy pihennek e lepelnek árnyán,

e könnyű, sima, bársonyos lepelnek, hogy nem is érzik e lepelt tehernek: (-) olyankor bárhol járj a nagyvilágban, vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban, vagy kávéházban bámészan vigyázd, hogy gyújtják sorban a napfényű gázt; (-) vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel nézzed a lombon át a lusta holdat; (-) vagy országúton, melyet por lepett el, álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; (-) vagy a hajónak ingó padlatán szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; (-) vagy idegen várost bolygván keresztül állj meg a sarkokon csodálni restül a távol utcák hosszú fonalát, az utcalángok kettős vonalát; (-) vagy épp a vízi városban, a Riván, hol lángot apróz matt opáltükör, merengj a messze múltba visszaríván, melynek emléke édesen gyötör, (-) elmúlt korodba, mely miként a bűvös lámpának képe van is már, de nincs is, melynek emléke sohse lehet hűvös, melynek emléke teher is, de kincs is: (-) ott emlékektől terhes fejedet a márványföldnek elcsüggesztheted: (-) csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire való? (-) mégis csak arra fogsz gondolni árván: minek a selymes víz, a tarka márvány? minek az est, e szárnyas takaró? miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet magvető? (-) minek az árok, minek az apályok s a felhők, e bús Danaida-lányok

s a nap, ez égő szizifuszi kő? (-) miért az emlékek, miért a múltak? miért a lámpák és miért a holdak? miért a végét nem lelő idő? (-) vagy vedd példának a piciny fűszálat: (-) miért nő a fű, hogyha majd leszárad? (-) miért szárad le, hogyha újra nő? (-)

5. M+NDY STEF+NIA: Csendítsd rá Kis Magda feldobja, röptetve, szöktetve, az apja elfogja, pörgetve, görgetve, bokorba gurítja, magasba hajítja, feldobja az apja, elkapja Kis Magda

•

a labda.

Csillog is, villog is, hullik is, múlik is, a füstös háztetőn a rücskös hegytetőn, ezüstös fény, ragyogó! Hűvös is, befed is vetésen meleg is jó takaró •

a hó

Mindennap megterem kot-kot-kot kotkodács, hej minden reggelen szalma közt meglelem, ha fehér, megeszem, ha tarka,

elteszem, húsvétra tiéd lesz, zöld mintás, kéktintás, színekkel ékes, szép piros festékes, kot-kot-kotkotkodács de csinos, de csodás! •

a tojás.

Füleden berepül, a szádon kirepül, ha nem vagy egyedül, elkapja pajtikád, issza is, vissza is hajítja, úgy röpül, mint a parittya,

ha jó, •

a szó.

Kurjant, rikkant kakas, jérce, zöld az erdő, hegyek bérce, ágon alma, bokron málna, Palkó csak a tóra járna, hogyha zuhog, aláállna, minden ember mindig várja - néz az égre januárban, néz az égre februárban: mikor jön hát, mikor végre, amit mindig újra vár •

a nyár.

Szájról jár itt szájra,

nincs szárnya, mégis száll, pagonyból virányra röppen szép virága. Ég lánya fakasztja búsaknak vigaszra, föld fia szakasztja, veled is megosztja, dünnyögi, zümmögi vén s fiatal •

a dal.

6. KONR+D GYÖRGY: A látogató a) Ha íróasztalomnál ülve tenyeremet homlokomra szorítom, mert mögötte, ahogy beléptem a hivatal kapuján, jobb és bal felől zakatolni kezdett egy-egy elnémíthatatlan, törpe írógép, szakadozott, kellemetlen mondatroncsokat dobálva figyelmem napról napra zsugorodó mezejére, ha idegeimben elindul néhány korty pálinka, mint egy porlepte, kivénhedt televíziós készülékben a

villanyáram, s ettől egész zsibbadt agyvelőm sercegni kezd, s megszabadulva a tűrhetetlen kopácsolástól, elsötétített recehártyámon zajlani kezdenek a képek, várakozásteljes, gyermekkori torlódással előbb, bicegő, vonalas szerkezetekkel utóbb, ha nem szól senki, nem erőszakoskodik a telefon, nem hörög a fűtőtest, nem hív senkit sehová a hangosbemondó, nem dörren percenként a felvonófülke csapóajtaja, nem kaparásznak ablakpárkányomon az örökké hasmenéses galambok, és nem csoszognak ablakom alatt a veszendő lábbelik tétova és leselkedő gazdáikkal az üveg mögött, ha kiejtettem lomkamrához mindinkább hasonlító emlékezetemből az öklüket rázó hadügyminiszterek, a puszta leheletnél is kevesebbet mondó illetékes szóvivők, a bírósági üvegkalickában bóbiskoló tömeggyilkosok, a halkan kicserélt mesterkémek, a barátaikat felköttető, újdonsült népvezérek, az emberevő istenkirályok, a szoborleleplező, új kenyeret szegő, hídavató, díszszázad előtt ellépő, virágcsokros kislányokat homlokon csókoló, üdvözlő táviratokat küldő és rendjeleket osztogató, katódsugarak hullámain minden szobába bemosolygó buboréknagyságok tolakodó nevét, ha előző este feleségemet átkarolva csendben végigjárjuk szokott sétautunkat a hegyoldalon, ha a lakbért, villany- és telefonszámlát már kifizettem, s maradt pénz tejre, húsra, almára, kávéra, dohányra és borra is, ha éjszaka sikerült hosszan és ájultan aludnom, majd, ha a keltőóra robbanásától a mosdó

elé lökve időben elvégeztem a fölkelés elhomályosuló gondolatokkal központozott szertartásait, s a kávé friss gőzével fejemben, az autóbusz ablakánál ülőhelyet kapva becsukódhattam felebarátaim füsteső- és konyhaszagú kabátjai között, akkor, istenem, akkor is csak olyan lesz ez a nap, mint a többi. b) Az embert kalodába vonja az idő, / nem a világtér és a történelem láthatatlan, emberfölötti ideje, / nem a gyulladt vagy kialvó eszmélet lüktető ideje, / hanem a keltőórában toporzékoló, ébredéstől elalvásig rángató, kicsinyes, hasadozott és csaló hajcsáridő, / az olcsón adható, drágán vehető idő, / a kuporgatva is elveszíthető, a tékozolva is babusgatható, a kivilágítható és elsötétíthető, a megszentelhető és bemocskolható idő, / a lépcsőn ziháltató, villamosra ugrató, bélyegzőórával lepecsételt, gépekben zakatoló, mozdulatokat rövidítő, egyforma teendők kürtőin átvonszoló, társak mellett elcsúsztató, összecsavarodott körpályákon vezérlő, érintkezések, súrlódások, összefonódások, elválások forgalmát szabályozó, köznapi idő, / ez a nyugodt és megvesztegethetetlen, néha kegyosztó és szeretetre méltó hatóság, / lehet elviselni, hozzásimulni, lehet kis kedvezményeket kialkudni tőle, lehet / - mert mindenkire súlyosul - / átmenetileg tudomást sem venni róla, / és lehet iszonyodva, / naponta / beledögleni. c) A szürkülő délután egykedvű hangjai becsobognak az ablakon, teherautó oldaldeszkája csapódik, valahol leeresztenek egy redőnyt, ládákat dobálnak egymásra, locsolócső serceg, tolókocsi nyikorog, távolabb szenet lapátolnak a járdáról bizonyára a pinceablakon át, a hangosbemondó valamire figyelmezteti az árusokat, vödrök feneke zörren élesen a járdán, alighanem a virágkereskedőké, kereplő szól, nehézkesen, köhögve beindul egy motor, söprőgép durrog az úttest szegélyén, vak ember botja kopog a ház falán, mozdony tolat sípolva a közeli pályaudvaron, távolabb mentőkocsi szirénázik, kivágódik a mozi ajtósora, tetőcserép csusszan le a szomszéd házról, megakad az ereszcsatornában, a sarki kocsmából valakit kilökhettek, pohár csörömpöl a kövezeten, zárás előtt a trombitaárus portékájával rikongat, béke van. d) Hódolat a vándorló anyagnak a terepszínű proletár-teherautók zörgő rakterén, folyami kavics, homok, kohókoksz, kiásott törmelék, ócskavas, huzalgubancok lejtős halmainak, a betonelemeknek, vas-, alumínium- és gumicsöveknek, deszka- és téglarakásoknak, kenderés gyapotbáláknak, eternit oxigénpalackoknak, forgácsba ágyazott kénsavballonoknak, kátránylemezeknek és bitumenhordóknak, autóköpenyeknek acéldróttekercseknek; hódolat a trapéz alakú, koporsó alakú, fektetett henger és hasáb alakú, négyzetes és áramvonalas, hat-nyolc-tíz tonnás, három-négy-öt aknás, középen árkolt, domború hátú, létrával, híddal átívelt, rekeszes vagy egybenyitott, meggypiros, vajsárga, szilvakék, pisztrángezüst (a benyomott, lecsapott, elgömbölyített orrú vezetőfülkével tömzsin összenőtt vagy tőle vékony csuklós nyakkal elválasztott) tartálykocsiknak, a közúti szállítás e formatervezett

előkelőségeinek, kiknek oldalán bizakodó zománcbetűkkel áll kiváltságos rendeltetésük fölirata: „Tej”, „Szesz”, „Bor”, „Szörp”, „Benzin”, „Kénsav” „Kenőolaj”, „ Toluol”, „Furfurol” (elnyújtott karcsú ciszternák, vörös acélkeretben, „Tűzveszély!”, „Robbanásveszély!”); hódolat a fagykamrás, hófehér hússzállító kocsiknak, a sajtharang formájú, acélfonatú cementtartályvivőknek, a sátorként összehajló házelemszállítóknak, az acéltornyukat roppant szarvként lebocsátó emelődaru-kocsiknak, a csupa háromszögből összerótt, zömök dömpereknek, valószínűtlen kagylós, süveges és csöves felületeikkel a rohamnaszád és a föld-levegő rakétahordozóknak; némi kétséges, görcsös, de engedelmes bámulat a nagy ketreckocsiknak, melyeknek léckamrájából tehenek és lovak emelik ki kötőfékkel rögzített tudós és elítélt fejüket, a kék-fehér csíkos, mennyezetes, oldalt ablakos ponyvával elfüggönyzött rendőrbuszoknak, melyekben mozdulatlan és nehéz arcú férfiak ülnek egymással szemben, egérszürke öltözékben, térdük közé állított géppisztollyal; és végül a kegyelet csöndje azoknak az olajszürke, ablaktalan bádogládáknak, melyeknek középfolyosójáról hat kulcsra zárható, sötét állófülke nyílik, és mindegyikben egy ember áll. e) A háztömbnyi telket tégla alakban keretező, öles falazatú épület, a vízszintes záródású emeleti ablaksorok alatt lemezborításos koszorúpárkánnyal körülfuttatott egykori laktanya, az eredetileg is szürkére festett, de a koromtól iszapszínűvé változott és csak a begipszelt lövésnyomok helyén fehér himlőhelyes kórház bal oldali szárnyának földszintjén, az udvari sarokcsatlakozás után mintegy nyolclépésnyire, a lebetonozott és bástyás pártázatú téglafallal körülzárt sétálótérség mögött, az elmebeteg férfiak két egymásba nyíló teremből és egy oldalfolyosóból álló zárt osztályától, ahol az utca felőli ablakokat sűrű fonatú, porszakállas acéldrót sodrony borítja, s a termek mellett húzódó folyosó ablakai a betonburkolatú, öt-hat méter széles sétálótérségre néznek, mert nyílásuk a cölöprácson álló épület süllyedése és az udvar fokozatos feltöltődése miatt eléggé lealacsonyodott, és mert a bástyás pártázatú belső kerítésfal szokatlanul magas, az ablakok a fal

téglamintázatán és a mögötte boltozódó platánfák felső koronáján kívül egyéb látnivalót nem kínálnak, a zárt osztálytól, ahol termenként harmincasával tartózkodnak három hete vagy huszonöt éve, szétfeslő, gombja vesztett, gumija szakadt pizsamáikban, nadrágjukat csípőjükhöz fogva, vagy belőle koronként kilépve, hosszú, alacsony padokon egymás mellett szorongva és kenyeret majszolva, a folyosó régi, kilincstelen ajtó mögött toporogva vagy a folyosóablakok orr- és homloklenyomatoktól zsíros üvegén át a platánfa lombtetejére kibámulva, a lecsonkított, arasznyi lábakon álló vaságyak matracán fejüket ingatva és tarkójukat hanyatt verdesve, a ketrecágyak fenekén a háló zsinegét markolva, vagy az ajtó mögötti szabad területen tengelyvagy keresztirányú, esetleg hurokvonalú rituális sétájukon bolyongva az ápoltak, a zárt osztálytól, ahol siettetni lehet az időt kártyával, ha az ápolók befogadják játszmájukba az értelmesebb ápoltat, cigarettával, ha a hozzátartozók időnként behoznak egy-két csomagot, vagy egy módosabb betegtárs megajándékoz egy égő csikkel, a bélhurutos agyalágyultak lemosogatásával, hosszú körmű lábujjak morzsolgatásával, kenyérdarabkák koldulásával, tárolásával és számlálgatásával, elkülönülő, páros vagy csoportos önkielégítéssel, papucsharapdálással, egész napos, gyönyörűséggel teljes mosolygással, félóránkénti elaprózott vizeléssel, vihogó párnadobálással, ízeltlábúak rajzolásával, összenyálazott fényképek dugdosásával, felforgató üzenetek rejtjelezésével, a főorvos számára egy végül is mindig visszanyelt mondat fogalmazásával, az ablak alatt elforduló gépkocsik dörejének megvesztegethetetlen számontartásával, látomások öklözésével, rettegő falhoz lapulással éveken át tartó némaságban, egy időtlen sláger dallamával, legyőzhetetlenül, a nap bármely szakaszában, túl a szótár pusztulásán, túl az örökjátszó mozi záróráján, túl a szomszédok ámyékforgalmán, az elhárított nap és a kékre festett villanyégők légoltalmi világosságában, nagyvizitkor és a halottszállítás ünnepén, vízcsap alatt és szájra tapasztott takaró alatt is, míg csak át nem villámlik az agyvelőn az elektrostimulátor tízezer voltos fényrobbanása, a zárt osztálytól, ahol befejezhetném, félek. f) +tmegyek az úttesten, elhúzok az egymásra tornyozott ládák, a spárgával összecsomózott kosarak, a téglával rögzített ponyvák, nejlonlepedőkkel betakart cékla- és karalábéhalmok

mellett, kikerülöm a ládákon, zsákokon szendergő kofákat (térdüket felhúzva, arcukat szemben egymás mellé fektetve, alig azonosíthatóan rövid csomagok, nem úgy, mint a hanyatt fekvő, térdüket szemérmetlenül széttáró hordárok a tolókocsikon), a leleplezés derűjével nézem a bazáráruk nappal oly virágzó bódéit, deszkák, póznák, vasállványok, padok, kecskelábak gyatra alkatrészeire szétszerelve hevernek összeláncoltan a négykerekű tolókocsikon, keresztülnyomulok a lécketrecekben alvó tyúkok s az elfonnyadt káposzta támadó szagán, átlépem a négyzetes körútját rovó éjjeliőr ingó árnyékát, magam mögött hagyom az összehordott, szétosztályozott, külön raktárakban, pincékben és alagutakban tárolt, erjedő, lágyuló, szagos nedveket eresztő táplálék szegfűvel, magnóliával és fehér halotti koszorúval búcsúzó, ünnepélyes sorfalát, hátat fordítok az ütemes fogyasztás, a lüktető feltöltődés és kiürülés holdfényben ázó arénájának, és a térről szétágazó utcák nyolc lehetősége közül egyet szabadon kiválasztok.

g) Az este megadja magát az éjszakának, az utca a hazatérés órájának. A délutáni műszak elereszti a fodrászlányokat, a kávéfőzőnőket, a pénztáros- és takarító-, a tekercselő- és bútorfényező-, a kémcsőfúvó-és gépkönyvelő-, a jelmezvarró- és jegyszedő-, a kristálycukorcsomagoló és mosogatónőket. Kopognak vasalt sarkukon csattognak térdig pántos saruban, rugóznak puha bocskorban, rázökkennek magas szárú fűzős cipőikre, s nyomukba erednek gumitalpakon, zsebrádióval és összegyűrt moziműsorral, mogorván és elszántan, a lakatosok és tetőfedők, anyagraktárosok és darukezelők, úthenger- és italboltvezetők, tűzifalehordók és kocsimosók, előresietnek, hátranéznek, várakoznak, érdektelen kirakatok előtt toporognak, lemaradnak és nekilódulnak, egyik járdától a másikig, egyik mellékutcától a másikig sodródnak, rágyújtanak és továbbiramodnak, mennek ötlépésnyi távolságban, tulajdonjogukat a többieknek jelezve, mennek a perecet rágcsáló, kirakatot néző, hajukat igazgató, dúdolgató, fonott hálóban kenyeret, felvágottat és hajmosószert cipelő, fáradt arcú és rosszul kifestett nők után, vastag és vékony, szőrös és csupasz lábikrák után, figyelik a fehérneműszegélyek kidomborodását tapadó szoknyákon és pulóvereken át, íves, hosszú hátakon és rövid, húsos hátakon, száraz, könnyű combokon és visszeres, laza combokon, majd hirtelen felzárkóznak, ha körülöttük szabad tér nyílik, valamit mondanak, és már egy vonalban haladnak tovább, vagy néhány mondat után oldalt kanyarodnak, körülkémlelnek, téveteg gőggel irányt változtatnak, s már menetelnek egy másik alak után, bal kezüket nadrágzsebükbe gyűrve, lemerevedett arcukon az eredménytelen kóválygás üledékével, valami gyors és sikeres megoldás egyre zsugorodóbb reményével, készen már mindennek az elfogadására, mert vége a napnak, és még nem történt semmi, mert minden lehetséges történés közül már csak ez az egyetlen, amiben meg lehet kapaszkodni, mennek irtózva a kapuzárás közeledő percétől, az izzadt albérleti éjszakától egy túlontúl ismerős láb nyirkos érintésétől, mennek a kicsúszó gombok, a szétváló kapcsok, a két előretartott karon lecsúszó melltartó, a térd alá göngyölődő harisnyák, a gyerekfej nagyságú emlők, a kamaszlegendákkal kárpitozott far, a fullasztó nyakgödör, mennek egy megkülönböztethetetlen ágyék kettéolvadó ajkai felé, mennek egy mindent elfelhőző nászéjszaka, a hús, a bőr, a szőr tüdőig-torkig érő torlódása, mennek egy égető, szobrászi pillanatkép felé, mennek egy betonozott mosókonyha, egy hátsó udvari szükséglakás, egy áporodott alkóv, egy bádogredőnnyel elsötétített üzlethelyiség, egy visszhangos pincelejárat, egy olajos hordókkal körülrakott gödör, két összeillesztett kútgyűrű felé, mennek, amíg sajgó

talpuk, szúró gerincük egy névtelen útkereszteződésnél hírül nem adja, hogy már csak aludni lenne jó. h) Krisztus csavarja égre a szemét, rózsás arcú, cseresznyeszájú megváltó egy képkeretező kirakatában, selymes szőke, ondolált haján erdőnyi tüskével, és a három elmaradhatatlan mackó ott játszik alatta a megdőlt fenyőtörzsön, - arcom is belép egy aranyrámás, levéldíszekkel telecsiszolt, koporsó alaprajzú tükörbe, fekete patak lopakodik át a zúzmarás erdőn egy baracklekvár-színű hajnalon, és körös-körül cilinderes, frakkos, csokornyakkendős kutyák ácsorognak lovaglókorbáccsal kezükben és szemüveggel az orrukon, menyasszonyi fátylas oroszlán negédeskedik csepp gázlámpa alatt, kis, aranysüveges robotember szaxofonozik űrhajója mellett, és itt van a romolhatatlan születésnapi torta is, tetején sapkás nyúlfej, táncoló kacsa és álcukordísszel pingált köszöntő versike, felpumpált arcú slágerénekesek, középcsatárok és világsztárok és többemeletes koponyájával, öklömnyi járomcsontjaival a stilizált Lenin. Nem tudom levenni a szemem a bazári hadfölszerelésről, a távirányítható piros csengettyűs tankról, a villogni és kerepelni tudó géppisztolyról, a nyolckerekű teherautócskára szerelt taktikai gumirakétáról, a kis, sárga plasztikkatonákról, amint épp kézigránátjukat készülnek elhajítani, vagy ódivatú szuronyos puskával hasba szúrnak egy sötétkék plasztikkatonát. Az újrafelismerés ámulatával nézem révületünk és földi bájunk, ünnepi perceink és sóvárgásunk, mindentudásunk és harci lázunk jelvényeit, és miközben műfogsorkészítők és foltozószabók, sérv-kötőárusok és töltőtolljavítók, lábápolók és gázszerelők, parókakészítők és szőrmepapucsárusok, művirágtermelők és lúdtalpbetétárusok, sírkőfaragók és jelmezkölcsönzők kis műhelyei, boltjai mellett visz el az utam, kiegészítem a teljesedő látomást a lámpafényes, földszinti ablakok jóvoltából a félmeztelen Máriával, kívül hordott szívének kis tűzcsóváival, egy fölemelt lábú, csipkeszoknyás, kárminbugyis kánkántáncosnővel a szekrény tetején két meggybefőtt között, egy üvegfüggőcskékkel teleaggatott álvelencei csillár hat karján hat érintetlenül lógó, mézszínű légyfogó tekerccsel s alattuk egy hófehér hajkoronával, egy zöldesen derengő akváriumhoz támasztott, bőrözött végű mankóval, kinagyított családi csoportképpel (a földön törökülésben a gyerekek, a székeken egyenes derékkal a nagyszülők, mögöttük kalaposan vagy hajadonfőtt állva a szülők, a folytonosság oszlopai), egy elmocskolódott fallal, amelyen egymás mellett sorakoznak a rajzszöggel felerősített gyásztáviratok és a tulipános ingaórával, melynek nemzetiszínű faköpenyéből kivonult, de visszatérni már nem tudott a felemelt lábú, kék csákós huszár. +gy, cukrászbarokk játszadozásban az ordas anyaggal, magunkhoz édesgetve a lakatlan jövőt, a megszállatlan síkokat, egy paradicsomi állatkert csacsogó ábráival megengesztelve falainkat, ezeket a mészkukacos, de bennünket túlélő, köznapi szégyenektől, selejtes álmoktól és lőtt sebektől ragadós falakat, férfimaggal és paranoiás üdvösséggel nemző apáink üres szemű maszkja alatt talán csakugyan élhetőbb az élet. Alig kifejtve magam e látomásból, melynek egyik csücskébe magam is odaillek, baktatok tovább a térről nyíló nyolc egyforma utca valamelyikén az irgalmatlan és testvéri megértéstől, mit mondjak, szívósan.

i) A falusi vasútállomáson mindössze fél percre állott meg a gyorsvonat, öten-hatan szálltak csak le róla, mégis érdemes volt kimenni elé. Kiemeltem az ablak mögül egy arcot, elkísértem talányos úti céljához. Utaztam már vonaton, tudtam, hogyan néz a félrehajtott fejű utas két bágyadt szemhunyás között az elinaló távírópóznákra és az állomások előtt

ácsorgó helybeliekre. Nézem most magam egy tetszőleges arccal, mely homlokát a nemzetközi expressz kék világú ablaküvegéhez támasztja. Beletöröl az ósdi fedett csarnok elhanyagolt falába, utasok és búcsúztatók művi holdfénnyel elúsztatott sokadalmába, ő, a távozó, rólam, a helyben maradóról, mindent tud, amit egyáltalában tudni érdemes. Holnapután reggelig összecsukódik mögötte néhány országhatár fényképes űrlapokkal, érvényes pecsétablakokkal különböző formájú tányérsapkák tisztelgésére szerzett jogot. Elnézi a fekete tehenet, a fehérre mosott székesegyházat, az autóban telefonáló vezérigazgatót, a motorozó néger apácát, a helikopterről rányitott országúti kocsiforgalmat, a kétszázhuszon-hat melltartós próbabábut egy nagyáruház teljes emeletén, a villanybiliárdtól elrángatott kurvát és a porosan menetelő, bajuszos cserkésznőt, az undorodó rendőrcipő előtt vinnyogó hímnő koldust és a kocsmában józanon iddogáló munkásokat, ahogy elmesélik egymásnak, mit ettek nyári vakációjuk alatt, ő is megkedveli a tengeri pókot, a langusztát, a homárt, a bambuszos kacsát és a borban főtt kakastaréjt, s egy ősz eleji kora délután soha eddig nem ismert nyugalommal hajtja hátra tarkóját az óceánpart kavicsfövenyén, túl a vízköpő szörnyek csordáin, túl néhány pirosra, kékre, ezüstre festett nukleáris ipartelepen, s a köröző sirályok alatt, egy sótól szemcsés, partra vetett szalmakalap mellett, a zsebéből előhúzott banán héjával csapkodva a köveket, mikor így, fektében egy bárhová behelyettesíthető kéz megérinti a szemhéját, és egy már otthonossá vált hang idegen nyelven megkérdezi, mire gondol éppen, voltaképpen nem gondol semmire, legföljebb arra, hogy milyen fura: mögötte van ez az összeszabdalt földrész, itt is hagyhatná talán, de néhány napig még elüldögél a tengerparti városka fogadójában, aztán megunja a vizet, a kagylót és a halászokat, az örökké fürdeni vágyó svéd lányokat, még a vörösbort és a hagymalevest is, a nyirkos, szélverte ablakok mögött, és visszamegy, valamivel beljebb a kontinensre, és amikor már a helyi híreket kezdi először olvasni az újságban, és naponta mérgelődik a drágulás miatt, amikor a térkép már a fiókjában hever, és kérdezősködés nélkül hazatalál, amikor a szoba már átvette bőrének, dohányának, mosdószereinek szagát, és amikor a földalatti-állomáson már harmadszor nyomja be egy vak kínai pénzét a narancsszörp-automatába, amikor engedelmesen sorba áll egy boltíves sötét hivatali folyosón, és nem mer szólni a pipázó és fülét kapargáló tisztviselőnek, hogy már túlságosan régen várakozik erre a pecsétre, akkor, azt hiszem, nincsen már sok különbség köztünk, akkor talán már mindegy, hogy hol van, voltaképp a bőrömben is lehetne, itt a pályaudvar indulási oldalán, az ósdi fedett csarnok ritkuló tömegében, későn este, kevéssel éjfél előtt, egy, a többi közül alig kiemelkedő, csak valamivel fárasztóbb nap után, az összeszabdalt földrész egyik városában, amelyhez -túl életünknek a felén -már igencsak hozzáköt az érdes megszokás.

j) Közben azonban várom ügyfeleimet. Jöjjenek el vizsgáztatóink, a gyerekek, meleg kezükkel és illatos koponyájukkal, öröklétben ingázó fűzős cipőjükkel és előszivárgó mosolyuk érdemrendjével, őskori aggodalmukkal és rémületes tanulékonyságukkal, akarnok mániáikkal és furakodó hízelgésükkel, elkábíthatatlan önzésükkel és kísértő gyengeségükkel, alkalmazkodásuk sérelmeivel és hitványságunk kaján lenyomatával, jöjjenek a gyerekek, hozzák ide a kórházban, bölcsődében, orvosi várószobában, idegenek karjában, sétatéri padon, szemetesvödörben hagyott csecsemőket, a lehűlő testű, vizeletben

ázó, kiszáradó, párna alatt fuldokló, széngázból kimentett, falhoz nyomott, földre ejtett, üvegcserép és krumplihéj között ótvarosan fekvő csecsemőket, ezeket a hívattan és bosszúálló ellenfeleket, jöjjenek számozott fehémeműjükben és elforduló szemükkel az intézeti gyerekek, az, aki hiába vár a rács mögött, mert senki sem jön hozzá, akinek rimánkodó leveleire soha sem érkezik válasz, akit be kell mutatni börtönből szabadult anyjának, aki láujja közt égő papírral rugdalózik, és eltakarja tintával befeketített nemi szervét, akit örökbe fogadnak, hogy napközben vigyázzon a kutyára, és felhozza a boltból a tejet, aki örül, mert várja karácsonykor egy félkegyelmű öregasszony hájat szeletelve egyetlen szobájában, nagy halom iszapszén és faforgács között, jöjjenek erdei avarban, gyóntatófülkében, gyapotszállító uszályban, homoktároló ládában, lakatlan sertésólban töltött éjszakáik után az elfogott csavargók, a fiú, aki engesztelhetetlen, mert anyja az ágyból leköltöztette a földre, hogy melléje az új élettárs fekhessen, a lány, aki izzó piszkavassal akarta kiszúrni féltestvére szemét, de az utolsó pillanatban elejtette, és kifutott ajtón, a kamasz, akit késsel üldözött a körfolyosón az apja, s már majdnem utolérte, egy bibliás özvegyasszony kidugott lába elé egy seprűnyelet; bevonszolta a fiút, és sírva-nevetve csókolgatta a kezét, amíg ő evett és elaludt, s a másik, akit félőrülten keres egy öreg házaspár értelmetlen sejtések után kószálva az utcán, s a többiek, akiket selyemcukorral, könnyel és lendkerekes tűzoltókocsival sem lehet otthon tartani, mert kimásznak az ablakon, és bedobják iskolástáskájukat egy pincébe, és cipőtalpbélésük alá rejtik a lopott pénzt, felfegyverkeznek iránytűvel, konyhakéssel, papír álarccal, zseblámpával, és elindulnak a határra, nevelő szándékú pofonok felé, és elmennének tengerentúlra, idegen bolygókra is, míg a sötétzárkába nem kerülnek, ahol csak másodnaponként kapnak enni, és fejbe rúgják a besúgót, meglátogatják anyjukat, és leütik a pénzesfiók kulcsáért, és megbilincselt kézzel kiugranak a vonatból, és a tárgyalóterem előtt áttörnek a nyugdíjas kíváncsiskodók gyűrűjén, és sarkukban a loholó fegyőrrel felugranak egy induló teherautóra, és átkúsznak a rabgazdaság letöretlen kukoricatábláján, csíkos ruhájukat egy árokban kicserélve, és kibontják a cellájuk falát, és átvetik magukat a kőkerítésen, de aztán mindig megkerülnek, nádasban vacogva, feltört ajtajú nyaralókban, tehervagonok cukorrépahalmán, rendőrségre surranó szerelmük albérleti ágyában, míg végre bekerülnek a nagyidősök közé, s már egyedül ülnek őszen, kopaszon a fegyház lovas kocsijának bakján, keveset szólnak, motozáskor nincs mit elvenni tőlük, és elsírják magukat szabadulásuk napján, mikor a nevelőtiszt kezet fog velük, és minden jót kíván; és jöjjenek szabadalmaikkal, rémverseikkel, divatlapokból és pornóképekből összevágott collage-aikkal, cipőkrémes dobozba rejtett rövidhullámú adóikkal, elektromos maszturbálószerkezeteikkel, mérgezett baracklekváros-üvegekkel, gombostűvel, jancsiszöggel és halszálkával megtöltött süteményükkel, csecsemőjük fejéből kipiszkált légypetéikkel, hüvelyükben elrejtett aranyláncaikkal, s egyéb agyafúrt bűnjeleikkel, jöjjenek a forgó szeműek, a fekete fogú vacogók, az ujjukat szopók, a tenyerüket kaparók, a kucsmájukba nyöszörgők, a vízipisztolyból vitriolt fecskendők, a tudós székrőllefordulók, a tetovált fejűek, a szappanbuborékot köpködők, akik olajfestékkel kenik be ablakukat, nehogy a szomszéd benézzen hozzájuk, akik vizesdézsát tesznek az ajtó elé, nehogy a házmester megerőszakolja őket, akik esténként tűvel, cérnával bevarrják a zsebüket, nehogy a feleségük belenyúlhasson, akik egymás után többször is különböző álneveken mutatkoznak be, nehogy rájuk ismerjenek, akik névtelen feljelentő leveleket írnak önmaguk ellen, hogy eltereljék a nyomozószervek figyelmét, akik a konyhaasztalra kötözik gyermeküket, vizet forralnak, és kést köszörülnek, hogy kimessék hasából egy vörös hajú zsidó ószeres gyerekét, akik majd megtanulnak színes papírokat ragasztani, akik havonta egyszer

végignézhetnek majd egy bábelőadást, akik hosszan várakoznak majd a csak kívülről nyitható, fehér ajtó mögött, hogy egy belépőnek kezet nyújthassanak, akik gyógyhatású virágcserepek és hímzett terítők között teljesíthetik majd csíkos hálóköntösükben, mindig ugyanazokra a kőkockákra lépve, sivatagi ingajáratukat, míg el nem jöhetnek értük vagy kötött kabátjukért és jegygyűrűjükért a szívópapírra sokszorosított levélben értesített hozzátartozók; és jöjjenek az önzés egyeduralkodói, rögeszméik papagájketrecében, elrákosodott tárgyatlan és megnevezhetetlen sérelmeikkel, ezek a dühös telefonálók, akik sohasem kapnak vonalat, a mentegetőzés részegei, ezek a titkos főügyészek, akik sohasem tudják végérvényesen felmenteni magukat, ezek az emelt fejű vértanúk, akik végül is vígjátéki félreértésekbe halnak bele, jöjjenek a szeretet piócái és hörcsögei, ezek a fázékony kitaszítottak, ezek a bélpoklosok, akiknek mindig elfelejtik a születésnapját, akik, ha előlről ölelik őket, hátul már magányosak, akiknek gyémánt félkrajcárját végül is mindig ellopja a kiskakas; és jöjjenek a mindig alulmaradók, akiknek bordáját éveken át nyomja egy acélrugó, akik hitvesi szeretetből soha nem tudnak igazán kinyújtózni, akiknek sosem jutott még annyi tér sem, mint egy civilizált börtön fegyencének, akik az ámyékszéken is visszafojtott lélegzettel párosodnak, akik pinceablakukból évszámra csak a cipőjét látják embertársaiknak, akik csak a negyedosztályú koporsóban maradnak először magukra, akik körül a vas rozsdás, a mész kukacos, a fa szuvas, a szövet fényes, az ablak viszont repedt és homályos, minden tárgy elhasznált, öreg, és szertelazul a megfordíthatatlan entrópia előrehaladott és valószínű állapotában, akiknek otthonából néha megindul a látványos és szertelen processzió (vonul kifelé az ünneplő ruha, a dunnahuzat és a párnahaj, télen a nyári ruha, nyáron a télikabát, a falról lelép Mária, elszaladnak a porcelánkutyák, kihátrál a rádió, utánarepül a terítő, megkönnyebbülnek a polcok, levet-kőznek a lószőr matracok, a vezetékből kifut az áram, és lomha ütközésekkel megindulnak a bútorok), akiknek ingét, lepedőjét úgy fogja meg a zálogházi becsüs, mint egy húgyos pelenkát, a kacataikkal szembesülésnek ezek a leforrázott vádlottai, az átrendezkedésnek,, új viszonylatok fölállításának ezek a szürke ujjú hősei; jöjjenek el az élhetetlenek, szerepük tuskókezű műszerészei, akik alkatrészeik limlomából sosem tudják összeállítani magukat, akiknek csak egy inggomb, egy telefonérme, egy aszpirintabletta hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljanak, ezek a mellőzöttek, akik soha semmit sem kaptak ingyen, ezek a sereghajtók, akik álmukban sem jutnak előbbre az utolsó előtti helynél, ezek a hátmegvetők, búvóhelykeresők, akik két karju-kat már előre arcuk elé emelik, akik abban sem lehetnek biztosak, hogy anyjuk másnap megismeri őket, ezek a lábukat váltogató ácsorgók, akik végül is úgy döntenek, hogy ezúttal sem csöngetnek be az ajtón, ezek a remegőszájúak, akik elől a többiek valamit mindig eltitkolnak, akik végül is azért nem írják meg azt a bizonyos levelet, mert nem tudják eldönteni, hogyan szólítsák meg a címzettet, akiket az iskolaudvaron egyik csapatkapitány sem választott be a csapatába, akiknek ráülnek a kalapjára, és befokhagymázzák a gallérját, akik cukorkát és feleséget mindig a maradékból választanak, akik minden hulló köpésnek, égő cigarettavégnek, almacsutkának alásétálnak, akik hetenként egyszer letudják a fürdést, a cipőpucolást és a közösülést, akiknek mindig egy elúszó arc érdeklődik a hogyléte felől, akik gyakran sírnak a tükör előtt, akik a székesegyházak ezüstangyalait látják a napsütötte gang falán, akik az undor és az érzéketlen otthonosság között, egy felfokozott és gyengéd órán meggyújtják a meszkalinos ráismerés karácsonyi csillagszóróját, és törvénybe iktatják semmiségük tapasztalata fölött a letartóztathatatlan szemlélet szabadságát;

Jöjjön el mindenki, aki akar, egyikünk beszél, másikunk hallgat, legalább együtt vagyunk.

HANGGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES HANGGYAKORLATOK 1. Erőteljesen kitartott á, a, e hangok. 2. Az á magánhangzó fölsiklatása és kitartása fönn. 3. Ugyanez a többi magánhangzóval is. 4. A kitartott á majd a, illetve e hangok szirénázó fel-, illetve lesiklatása. 5. Az előző gyakorlat megismétlése o, ö, é hangokkal. 6. Szirénázás u, ü, i hangokon. 7. Az áae - áae - áae - hangok egymás után ejtegetése folyamatosan egy-egy magasságban, anélkül hogy észrevehető volna, mikor oldódik egyik magánhangzó a másikba. 8. Ugyanez az oöé-vel. 9. Ugyanez az iuü-vel. •

A gyakorlatok a zongora kitartott hangjaira történjenek, a középhangsáv megállapításával és rögzítésével.

10. Hangelőrehozó gyakorlat a mamama, mámámá, mememe, momomo stb.hangsorokon. 11. Ugyanez a nanana, nánáná, nenene, nonono, nönönö, nénéné stb. hangsorokon. 12. mánámanamene...jálájalajele...nálánalanele....stb. hangsorokon. 13. Gyakorolgatás szavakon: málna, malom, mellé, nálam, liliom, unalom, nulla stb. szavak mondogatása „elől”, különböző magasságon. 14. A tagok körbeállnak s egyikük „nem” jére a másik „igen” je, vagy „de igen” je felel. Azonos hangmagasságon, és fokozva az erőt és magasságot. 15. Az előző játék a következő mondatpárokkal: Te voltál

-

Nem én voltam

Mondd meg neki Nem voltál ott Ne kiabálj

De ott voltam

-

Engedd meg

Mondd meg te

De kiabálok -

Nem engedem

Vállald el

-

Nem vállalom

Maradj

-

Nem maradok

Megmondtam neked hétfőn, hogy hozd be nekem szombatra, de neked hiába beszél az ember! Megmondtam neked hétfőn, hogy nem tudom behozni szombatra, de te nem értesz a szóból!

SZÖVEGES HANGGYAKORLATOK 1. Weöres Sándor: Magyar etűdök 26.; középhanggyakorlat. 2. Tóth árpád: Láng; középhangsávskála: 3. Bősz Jenő: Favágók; hangelőrehozás. 4. Nem, nem, nem (népdal); hangelőrehozás. 5. Orbán Ottó: A bálna; hangelőrehozás. 6. Thomas Mann (Jékely Zoltán ford.): Ki harangoz?; hangelőrehozás. 7. József Attila: Tömeg; hangerőgyakorlat. 8. +brányi Emil: Magyar nyelv; hangszíngyakorlat. 9. Orbán Ottó: +llatok innen-onnan; hangszíngyakorlat. 10. Kosztolányi Dezső: Ilona; hangszingyakorlat. 11. Paul Verlaine (Tóth árpád ford.): Őszi chanson; hangszíngyakorlat. 12. Weöres Sándor: Dob és tánc; hangszíngyakorlat. 13. IV. Béla levele a Pápához; csöndes erő. 14. Dózsa György ceglédi beszéde; váltások, fokozások. 15. Pázmány Péter: A halálrúl; erőteljes középhang. 16. Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart; széles fokozás, váltás. 17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa; váltások. 18. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez; összetett hanggyakorlat. 19. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékirata; váltások. A gyakorlatok lényege a jó hangvétel, de ahogy a légzőgyakorlatoknál vigyázzunk a jó kiejtésre, itt is gondot fordítunk a nagyszerű légzésre és a kiváló értelmezésre, mert a 13. gyakorlattól kezdődően a szövegek nyilvánvalóan hangsúlygyakorlatok is.

1. WEÖRÖS S+NDOR: Magyar etűdök 26. Sándor napján megszakad a tél, József napján megszűnik a szél, zsákban Benedek hoz majd meleget, nincs több fázás, boldog aki él.

Már közhírré szétdoboltatik: minden kislány férjhez adatik, szőkék legelébb, aztán feketék, végül barnák és a maradék.

2. TÓTH +RP+D: Láng •

Eldobtam egy gyufát, s legott

Hetyke lobogásba fogott, •

Lábhegyre állt a kis nyúlánk,

Hegyes sipkájú sárga láng, •

Vígat nyújtózott, furcsa törpe,

Izgett-mozgott, előre, körbe, •

Lengett, táncolt, a zöldbe mart,

Nyilván pompás tűzvészt akart, •

Piros csodát, izzó leget,

Égő erdőt, kigyúlt eget; •

De gőggel álltak fenn a fák,

És mosolygott minden virág, •

Nem rezzent senki fel a vészre,

A száraz fű se vette észre, •

S a lázas törpe láng lehűlt,

Élfáradt, és a földre ült, •

Lobbant még egy-kettőt szegény,

S meghalt a moha szőnyegén. •

Nem látta senki más, csak én.

3. BŐSZ JENŐ: Favágók Csim-bum, csim-bum, mi dönög a dombon? Két fejsze, ha mondom. Ide üt, oda vág, . törik a fa derekát.

Csim-bum, csim-bum, tekeredik a gyökér,hó rukk rajta, délutánra teli lesz a pajta!

4. NEM, NEM, NEM (népdal) Nem, nem, nem

nem, nem, nem nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda, bunkós bottal ki nem ver. Bunkós bottal, fejszenyéllel, majd beszélünk a fejével, nem, nem, nem nem, nem, nem nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda bunkós bottal ki nem ver.

5. ORB+N OTTÓ. A bálna A bálna, a bálna tenger tehene, hasa csupasz, feje kopasz, a füle fekete.

A bálna, a bálna, folyton zabálna hallevest reggelizik, tengervizet iszik a bálna, a bálna.

A bálna, a bálna,

hét tenger csodája! Pléhtábla a víz alatt, ez van rápingálva: „Vigyázz, ha jön a bálna!”

6. THOMAS MANN: Ki harangoz? Harangszó, harang-ár supra urbem, az egész város felett, kongástól terhes levegőegében! Harangok, harangok, lengenek-hintáznak, ringnak-rengetőznek, meg meglódulva gerendáikon, lábaikon, százhangúan, bábeli összevisszaságban. Súlyosan, gyorsan csendülnek-bondulnak - nincs itt se ritmus, sem összhang, egyszerre beszélnek, egymás szavába vágva, és önnön szavukba: harangnyelv-kongatással, időt hagyván a zaklatott ércnek magát kikongani, máris lendülnek a túlsó peremhez, önkongásukba, hogy mikor zeng még az „In te Domine speravi”, zeng már a „Beati, quorum tecta sunt peccata”, sőt élesen belecsilingel kisebb helyekről is, mintha ministráns-fiú rázná meg a misecsengőt. (Jékely Zoltán ford.) 7. JÓZSEF ATTILA: Tömeg Munkát! kenyeret! Munkát! kenyeret! Jön a tömeg, a tömeg! Mint a megriadt legyek röpülnek róla a kövek. Szálló szikla apró szikra, mint ki a szemét kinyitja, ha vasdorong ütötte meg. A tömeg járó erdő rengeteg, ha megáll, vér a gyökere. Termőföld talpa, tenyere Százezer hegy a kenyere, itala nem féme ködnek

s a ködök bár hegyet födnek, a tömegnek nincs kenyere. Kenyértésztaként dobódik, hánykolódik, dagasztódik a tömeg. Tömény őssejt, püffeteg tapogatóit kibontja, nyúlik, válik amőbaként, más dudorait bevonja.

Világ, bekap a tömeg! Felleget fú orralika, odvas foga bérkaszárnyák görbe sora. Kapkod, nyúl, ahová ér, csűrért, gyárért, boglyáért, hétórai munkáért, a Göncölért, Fiastyúkért, bővizű alföldi kútért -

Nyirkos, görbedő atyáim, édes, sovány leánykáim a tömeg. Körötte füstölgő csövek. Folyót piszkál a szalmaszál,ni, kapja, viszi már az ár! és sodorja a padokat, a kiszniket, a kocsikat,

a csákókat, a lovakat, a fölmutatott kardokat.-

Óh! Minden más hiábavaló, az alku, az átok, a csönd, a szó! Ő az épület s az építő lenn alapkő és fönn tető, a dolgozó, a tervező Éljen a munkásság, parasztság, nem fogja polgári ravaszság, fölrúgja milliónyi láb, hú! tömegek, tovább, tovább!

8. +BR+NYI EMIL: Magyar nyelv Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged Ajkára vőn, többé nem dobhat el! Szentség gyanánt hogy befogadja éked, Őrző oltárrá válik a kebel. Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme, S erős, szilárd, mint hősök jelleme! Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék, S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég! Minden, mi fejben vagy szívben fakad, Tőled nyer pompát, színdús szavakat. Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord,

Mint egy király az ünneplő bíbort! Bír-e más nyelv úgy epedni, Annyi bájjal, annyi kéjjel Olvadóbb, mint lant zenéje Holdvilágos, langyos éjjel, Mely virágot s dalt terem, Mikor ébren semmi sincs más, Csak a fák sötét bogán: Hangos, boldog csalogány S boldog, néma szerelem...

Hát a csapongó Gyorsszavu tréfák Játszi szökését, Festi-e más nyelv Oly remekül? Pattog a víg éle, +m sebe nem fáj, Mert csak enyelgés, Tarka bohóság Volt az egész!...

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja Úgy zendül benne, mint egyház harangja Mely messze hinti mély, komor szavát. Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban, S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban, Úgy döng minden szó a kedélyen át!... Ciklops pörölye, hogyha csatát fest, Csatakürtök bősz riadása! Halld! Halld! Száguldva, vihogva, kapálva

Dölyfös paripák robbannak elő. Százak keze vág, százak keze lő. Nem szárnyal a vér-ködös égre más, Csak ágyúdörej, szitok és zuhanás! Rázkódik a föld, iszonyodva reng, Amerre a kartács vad tánca kereng!... Dúl a szilaj kéz, csattog a kard, Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart!

Hatalmas, szép nyelv, Magyarnak nyelve! Maradj örökké Nagy és virágzó! Kísérjen áldás, Amíg világ áll! S legyen megáldott Az is, ki téged Ajkára vesz majd: Elsőt rebegve Végsőt sóhajtva!

9, ORB+N OTTÓ: +llatok innen-onnan Krokodil

Krokodil, krokodil, hétpróbás, bőrpikkelyes, sárbundás. Krokodil, krokodil, kipislogsz a nádból, krokodil, krokodil, a szemed sem áll jól!

Tigris Tigris, tigris, ritkán mosdasz, inkább piszkos bundát hordasz. Erdőben, mezőben udvarolsz jó erőben: „Én vagyok a szörnyű Tigris, nálam szörnyebb tigris nincs is!”

Hattyú Hess hattyú, lengeteg! Tündérszoknyád lengeted.

Folyó vize

addig tükröz, szerelemtől elapad.

Hess hattyú, táncosnő, felhőtokban drágakő!

Vízre hajtod nyakadat, vízben nézed magadat. Oroszlán Kisoroszlán, gömbölyded, boldog, mikor bömbölhet.

Nagyoroszlán kevéssel, beéri húsevéssel.

Kisoroszlán, Nagyoroszlán, hol rohangál, hol poroszkál.

Kutyaszán Csin, csini, csin, fut a kutyaszán

Fut a kutya, fut a kutya, vele fut a szán.

Csin, csini, csin, kutya-kutyaszán

Egy kutya, két kutya, három kutya, négy kutya.

Csin, csini, csin, csuda kutyaszán

Csuda szán, csuda szán csuda kutyaszán.

Vadliba Vadliba, liba, liba, liba, vadliba, huss! Itt van a csuda, csuda, csudaszép május.

Itt a tavasz, aranyos, erdő, mező csatakos, harmatos, a cseresznye tűzpiros.

Vadliba, liba, liba, liba, vadliba, huss! Itt van a csuda, csuda, csudaszép május.

10. KOSZTOL+NYI DEZSŐ: Ilona Lenge lány, aki sző, holdvilág mosolya: ezt mondja a neved, Ilona, Ilona. Lelkembe hallgatag dalolom, lallala, dajkálom a neved

lallázva, Ilona.

Minthogyha a fülem szellőket hallana, sellőket, lelkeket lengeni, Ilona.

Müezzin zümmög így: „La illah il Allah”, mint ahogy zengem én Ilona Ilona.

Arra, hol feltűn és eltűn a fény hona, fény felé, éj felé, Ilona, Ilona.

Balgatag álmaim elzilált lim-loma, távoli, szellemi lant-zene, Ilona.

Ó az i kelleme, ó az l dallama, mint ódon ballada, úgy sóhajt, Ilona. Csupa l csupa i, csupa o, csupa a, csupa tej, csupa kéj, csupa jaj, Ilona.

És nekem szín is ez,

halovány kék-lila, halovány anilin, ibolya Ilona.

Vigasság, fájdalom, nem múlik el soha, s balzsam is mennyei lanolin, Ilona.

Elmúló életem hajnala, alkonya, halkuló, nem múló hallali, Ilona.

Lankatag angyalok aléló sikolya.

Ilona, Ilona, Ilona, Ilona.

11. PAUL VERLAINE: Őszi chanson Ősz húrja zsong, Jajong, búsong A tájon, S ont monoton Bút konokon És fájón.

S én csüggeteg, Halvány beteg, Míg éjfél Kong, csak sírok, S elém a sok Tűnt kéj kél. Óh, múlni már, Ősz! hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél... (Tóth +rpád ford.)

12. WEÖRÖS S+NDOR: Dob és tánc csönd béke csönd béke fény csönd fénye béke csöndje fény békéje csönd fényes csönd béke csönd béke fény béke csöndes fénye fény csöndje csönd csöndje fény fénye béke csönd fény

lombban kő csönd köve kövön fény csöndje kőben csönd béke kő békéje béke köve lombban csönd fényes béke kő lombban fény

kút csöndje fű kútra hajló béke csönd kút békéje inda fű inda kő

lomb hintája kúton fény ingája kútban csönd dajkája csepp csepp kút cseppje cseppek csengő csöndje csönd cseppje fény kút habja kő lombja fény csöndje béke szél víz föld kis patak irama fény halmai föld keblei kút karjai kő lábai víztüdejű szél lombtorkú csönd fűruhájú fény kőarcú béke

reggel dél este éj hajnal karéja dél sziklája

alkony karéja éj sziklája csönd béke fény hímzése hab szövése szél fonása füst rovása tűz írása örökös szálak verejtéke só orsó koporsó kop kop harkály óriási csönd órája sok külön kis csönd ingája kövön gyík fénylő néma bálvány béke veled szeretőd lappang virágzó ág rejtekében párod rejlik minden kapu hajlatában rend ünnep béke rend köve

ünnep lombja csönd füve béke kútja szállj békés lomb csöndje fényes ünnep ága lengj ima irama unalom fénye csönd ünnep béke rend szállj ima fény ünnep lengj béke fény csönd béke csönd csönd béke béke

13. IV BÉLA levele a Pápához

Minthogy Magyarországot a tatárok pestise nagyobb részben pusztasággá változtatta, s mint a juhakolt a kerítés, úgy veszik körül a hitetlen népek, egyedül nyugatról a németektől, mint azonos hitet vallóktól kellene országunknak a segítség némi gyümölcsét vennie, de innen is nem gyümölcsöt, hanem a villongás töviseit kell éreznünk, amikor az ország javát váratlan rablótámadásokkal ragadozzák el. Napról napra jönnek hozzánk a hírek a tatárokról, hogy nem csak ellenünk készülődnek, akikre legjobban fenekednek, amiért ekkora csapás után is vonakodtunk meghódolni, holott minden más nemzet, amely ellen erejüket megmutatták: Oroszország, Kúnország, Bulgária, mind adófizetőik lettek, hanem az egész kereszténység ellen, egész Európa ellen töméntelen hadat indítanak. Amit a gyakorlati tapasztalat harcikészségünkből megmutathat, azt már megmutattuk, amikor magunkat és a mieinket kitettük a tatárok soha nem látott erejének. Hanyagsággal sem vádoltathatunk, mert amikor a tatárok országunkban harcoltak ellenünk, megkerestük az egész kereszténység három legfőbb udvarát, de mindezektől semmiféle vigaszt, vagy segítséget nem kaptunk, csak szavakat. Abban állapodtunk meg, hogy a Dunát várakkal erősítjük, mert ez az ellenállás vize. Itt álltunk tíz hónapon át ellen a tatároknak. Ha ezt - ami távol legyen - a tatárok egyszer birtokba veszik, nyitva áll a kapu számukra a többi katolikus keresztény ország felé is. +me tehát most valóban fenyegetni látszik a nagy szükség. Nyissátok meg az atyai szívet a hit védelmében a köz javára az üldöztetésnek emez idején.

14. DÓZSA GYÖRGY ceglédi beszéde Magyar férfiak! Mi sem utálatosabb isten előtt, mint ha a semmirevaló ember hatalmaskodik embertársai felett. Nincsen is nagyobb bűn, mintha emberek, hatalmukkal visszaélve, szolgaságban tartják önnön nemzetük tagjait. Polgártársai vagytok a magyar nemességnek, de nem parasztként, hanem rabszolgául tart titeket. Amit hoz az ugar a ti fáradságotok által, amit barmaitok adnak: minden a nemesség prédája. Nekik szántjátok a földet, nekik ültettek szőlőt, nekik neveltek nyájat és csordát: nektek csak szolgaság és ínség marad. Minden ember tudja Magyarországon, minő nyomorúság minden napotok. Ha a nemes házat épít, ha nősül, ha leányát adja férjhez, ha vendéget fogad, ha születik, ha meghal, ha a királyhoz megy a maga dolgában - titeket fejnek: bármit tesz, a ti rovásotokra megy a dolog. Meddig tűritek még ezt a gyalázatot magyarok? Kövessétek istent, ki összegyűjtött benneteket, és fegyvert adott kezetekbe! Rajta hát, támadjatok ellenségeitekre! Oktalan félelem ne csökkentse bátorságotokat!

Ne gondoljátok, hogy én elkerülöm a bajt, ha ti veszedelembe kerültök. +gérem, hogy szabadságotok visszaszerzésében vezéretek leszek s - ha szándékunkat isten segíti- visszaszerzem azt; fáradalmak közt veszedelmekben bátor leszek és hűséges! S ha oltalmazótokul vezérré tesztek a hatalmamat javatokra használom és ellenségeink megtörésére.

15. P+ZM+NY PÉTER: A halálrúl Se bölcsesség és szentség, sem erő és szépség, sem kincs és gazdagság, sem uraság és birodalom, sem ifjúság és hatalom senkit a halál nyilaitúl el nem rejthetett; fullánkjátúl meg nem menthetett. És hogy régi dolgokrúl ne szóljunk; akik ezelőtt száz esztendővel; mit száz esztendővel? húsz vagy harminc esztendővel ebben a várasban laktak; ezeken az utcákon jártak; ezekben a házakban éltek; gazdagságokat győjtöttek; vígan ettek, ittak: mindnyájan megholtak. Valakik most itt jelen vagytok, rövid üdő forgásában egytűl egyig meghaltok: úgyhogy legfeljebb negyven vagy talán csak harminc esztendő után, egy sem él közületek: száz esztendő múlva pedig azt sem tudják az utánunk valók, ha voltunk-e e világon? Sőt akik most ismérnek holtunk után úgy emlékeznek rólunk, mint álomban látott dologrúl. Amely házakban most laktok, amely szépséget most bírtok, amely tiszteket most viseltek, azok mind másokra szállanak: kik tirólatok annyit gondolkodnak, mennyit ti gondolkodtok azokról, kik ezeket a házakat építették, és száz esztendő előtt bírták; azaz csak neveteket sem tudják, és mintha soha nem éltetek volna, feledékenységben lesztek. Akarjátok-e érteni, mit tészen az, hogy meg kell halnunk? Annyit tészen; hogy valamit bírunk, valamit remélünk e földön, azt mind el kell hagynunk. Annyit tészen; hogy minden pompáktúl és gyönyörűségektűl, minden tisztektűl és méltóságoktúl, minden atyánkfiaitúl és barátinktúl, minden jószágunktúl és gazdagságinktúl el kell szakadnunk. Annyit tészen; hogy a léleknek a testbűl ki kell menni, e világot el kell hagyni: oly útra, oly országba kell lépni, melyben azelőtt nem volt, és nem tudja, ki lészen angyal-é vagy ördög? Annyit tészen; hogy ez a test, elsőben egészségtűl és erejétűl azután minden érzékenységtűl, minden világi édességektűl megfosztatik: föld alá tétetik, férgektűl megemésztetik. Annyit tészen; hogy Isten ítélőszéki eleiben kell menni. Oda pedig sem szolgánk és barátunk, sem kincsünk és gazdagságunk nem késérhet: hanem csak cselekedetink jőnek utánunk, és azok érdeme szerént vesszük jutalmat. Ez a halál, melyen által kell mennünk; ennek emlékezetit kell szívünkbe oltanunk, ha szentül akarunk élni.

16. ZRINYI MIKLÓS. Ne bántsd a magyart Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden, hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon, hogy senki utolsó,

halállal való küszködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem de ha az isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: halj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz! Magyarok, tinéktek szólok! Ez a rettenetes sárkány a török, Váradot tőlünk elvette, sok ezer magyar lelket rabságba vitt, sokat a kardnak élivel emésztett meg; Erdélyt, koronánknak egy legszebbik boglárát elprédálta, fejedelmét eltiporta, gázolja nemzetünket, országunkat, mint egy erdei kan a szépen plántált szőlőt. Kik dicsőséges magyar vérnek maradéki vagyunk, az mi atyánkfiaiért, atyáinkért, anyáinkért, feleségünkért, gyermekünkért, hazánkért meg kell indulnunk, halálra is, ha kévántatik mennünk, mégis legalább bosszút ezen a dühödt eben állanunk. Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi elszántság! Vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul szármáztunk-e mi, kik kevés néppel számtalan sok ezer pogányokat kergettek? Nincsen-e istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király dicsőségeit kezünkben ismég újonnan megvirágoztatni? De úgy, ha mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel, segítségül híván istennek szent nevét, körmösen nyúlunk a magunk dolgához, és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért.

17. II. R+KÓCZI FERENC kiáltványa Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei, a nemzet szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése, s most már az a veszély fenyeget, hogy tagjai lassú sorvadása közben az ausztriai uralkodó ház végzetes uralma alatt az egészséges törzset is a végső halálos pusztulásba dönti, s azt követeli, hogy karddal vágjuk ki. Ó kegyetlen, szabad népnek tűrhetetlen szolgaság Katonai kényszer uralkodik, a börtönöket és a botozást alkalmazzák, ellentmondó törvények, felújított perek, egymást érő rablások, a hatalmasok önkénye, árvák elnyomása, özvegyek kifosztása. Elég soká űzött már gúnyt belőlünk a nagyravágyó osztrák kormányzat kiterjesztett vitorlájú hajója, elég soká pompáztak a kárunkra, hogy végre az isteni bosszúállás igazságos örvénye végzetes árjával elnyelje őket. Hadd lássa meg a világ jogosan megragadott fegyvereinket! Életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket szabad akaratunkból édes hazánknak szenteljük. A keresztény világ előtt tiszta lélekkel kinyilatkoztatjuk, hogy a fegyverfogásra nem az uralom, nem a nyereség, nem a személyes dicsőség vágya késztetett. Kelt munkácsi várunkban, az úr 1703. esztendejében, június hó hetedik napján.

18. KOSSUTH LAJOS: Kiáltvány a néphez Atyámfiai! Véreim! Polgártársaim! Az örökkévaló istennek nevében ki az igazságot védi, és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet: szegény magyar hazánk megvédésére. A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét, és a királyok idegen gonosz tanácsosai és a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet, de mióta isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők. Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel nem kél hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétdarabolják. A magyar földet, mit véres verejték közt miveltél , s mit a magyar nemesség, a király gonosz tanácsosai daczára, szabaddá tett, rácz rablók és illyr pártütők közt osztják ki, s téged, szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn. Nem! Ezt az örökkévaló isten nem engedheti. A magyar nemzet, melynek hűségéért, hosszas, türelmes szenvedéséért most ily alávaló hitszegéssel, ily rút hálátlansággal fizetnek, nem lehet oly gyáva, hogy védtelenül hajoljon meg a gyilkosok előtt, és veszni hagyja szegény hazáját, zsákmányul a hitvány árulóknak. Még a nyomorult féreg sem tűri, ha lábbal tapodják. A magyar nép nem leszen, nem lehet gyávább a féregnél. Aki nem akar hontalan vándor koldussá lenni, akinek szívében a becsületnek, a hazafiságnak legkisebb szikrája ég, aki nem akarja a szolgaságnak keserves bilincsét hordozni, akinek nője, gyermeke van, aki nem akarja apái sírját megfertőztetni, aki nem akarja, hogy gyermekei megátkozzák, aki szabadságot kíván e földön, s üdvösséget vár a másvilágon: az fel fog kelni isten és a haza nevében, a rablókat, pártütőket semmivé tenni és megbosszulni a hitszegést, és Magyarország függetlenségét és a magyar nép törvényes szabadságát megvédeni. Atyámfiai, hallgassátok meg szavaimat! Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem egész életemben. És nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék. A magyar nemzet 300 esztendő előtt ily feltétel alatt választott királyt, a most is uralkodó házból: hogy Magyarországot, mint szabad és független országot, saját törvényei szerint kormányoztatja. Ilyen feltétel alatt engedte meg a magyar nemzet azt, hogy a királyság firól fira örökségül szálljon.

Ily feltétel alatt szállott a korona a mostan uralkodó királyra is. Tizennégy király megesküdött az örökkévaló istenre, hogy az ország szabadságát, az ország törvényeit meg fogja tartani. De nekünk a királyi eskü semmit sem használt. Mert a királyok - esküvel fogadott számtalan ígéreteik ellenére -mindig külföldön laktak, ott idegen tanácsosokkal vették magukat körül, akik hazánkat nem szerették, a népet sanyargatták, törvényeinket lábbal taposták, s Magyarországot minden szabadságából kivetkőztették. A nép fizette a terhes adót, tartotta az idegen katonát, ki miatt a szegény népnek saját házában sem volt soha egy pillanatnyi nyugodalma. De a keservesen fizetett adóból a nép javára soha egy fillér sem fordíttatott. Soha a nép adójáról a király számot nem adatott. Legnagyobb részét a népnek elnyomása végett tartott idegen katona emésztette fel, a többit pedig kiküldték Bécsbe, ott költötték el, s a népnek örökös ínséggel kellett küzdeni. A ti fiaitokat, testvéreiteket elvitték katonának; de nem avégett, hogy szegény hazánkat az ellenségtől megoltalmazzák, hanem avégett, hogy más nemzeteket a karjaitok közül kiragadott magyar katonák által járomban tartsanak és sanyargassanak, éppúgy, mint titeket idegen katonák által járomban tartottak és sanyargattak. És a nemzetnek soha senki számot nem adott, hogy hová fecsérelték a magyar vitézeknek, a ti fiaitoknak vérét. Idegen országokban vesztek el legnagyobb részben •

s azon országok népeinek átka kísérte őket sírjokba, akik pedig sok esztendő múlva hazakerültek, koldusok gyanánt tértek meg helységeikbe s nem volt aki őket szenvedéseikért megjutalmazza, aki nekik egy keserves darab kenyeret adjon. Ti robotoztatok, dézsmát adtatok, úri székeknek voltatok alávetve, a föld, melyet véres verejtékkel míveltetek, nem nektek jövedelmezett, szolgák voltatok, mint szolga volt a föld, melyet míveltetek. De a nemességnek igazságos része fel akart titeket törvény által szabadítani. Én is egyike voltam azoknak, kik szabadságtokért küzdöttek sok esztendők óta.

De a király idegen gonosz tanácsosai ellentállottak szabadságotoknak, sőt sokakat közölünk üldöztek, sanyargattak, amiért bátran és hangosan mertünk szólani. És mivel eszerint a nép maga ki volt rekesztve a szabadságból, mi nem lehettünk elég erősek szegény hazánk szabadságát oltalmazni. És szegény elárult hazánk minden szabadságából kivetkőztetett. Olyan volt mint egy fejőstehén, amelyet a külföldi gonosz tanácsosok számára hitszegő magyarok vérig fejtenek. Szegény magyar hazánk ínség, nyomorúság, szolgaság tanyájává lett. Ez volt a régi, keserves állapot, atyámfiai! Végre az örökkévaló isten megsokallotta szenvedéseiteket, megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit. A múlt országgyűlésen még csak a nemesség hozott törvényeket, de a nemesség követei és a mágnások között számosan valánk a magyar népnek igaz barátai. Elhatároztuk:

szegény árva hazánk szabadságát visszaszerezni; de visszaszerezni nemcsak egyedül a nemesség számára, de az egész népnek számára. A nagylelkű nemesség elhatározá a néppel minden szabadságát megosztani és a nép minden terheiben megosztozni. És semmit sem kívánt a néptől egyebet, mint azt, hogy szeresse magyar hazánkat és segítsen az árulók és zsarnokok ellen megvédelmezni. Isten megáldotta igazságos küzdelmeinket. Magyarország, Erdély, Horvát, Tótország népeit szabaddá tettük. Robotot, dézsmát eltöröItük. Az adófizetés terheiben megoztoztunk. Az ország védelmének kötelességében megosztoztunk. És a népet minden alkotmányos szabadságnak részeseivé tettük. Hogy pedig a népnek, az országnak ezen szabadságát idegen gonosz zsarnokok meg ne ronthassák, felelős minisztériumot alkottunk, valóságos nemzeti kormányt, mely oly emberekből álljon, kik a nemzet többségének bizodalmát bírják, kik a népnek barátai, kik annakjavát szabadságát szívből, lélekből előmozdítsák. És ezen nemzeti kormányt felelőssé tettük, hogy a nép, s az ország szabadságát szentül megőrizze; a nép adóját a nép javára fordítsa: arról a nemzetnek számot adjon, s a nemzet vérét nem másra, mint az ország védelmére fordítsa. És hogy ezen felelős kormány hazafiui kötelességének becsületesen megfeleljen, a népnek azon hatalmat adtuk hogy válasszon képviselőket, kik a kormánytól számot vegyenek, s a nép javára törvényeket hozzanak, melyek szerint a minisztérium az országot kormányozni tartozzék. Ezt tettük a múlt országgyűlésen: ilyen törvényeket alkotánk. A királynak elibe terjesztettük és a király e törvényeket megerősítette és királyi esküjére szentül fogadta, hogy örökre meg fogja tartani. Tette ezt a király szabad akaratból, tette esküvel erősített kötelessége szerint. A szerencse ezen igazságos kívánatainkat csak annyiban segítette elő, hogy ekkoron a királyt nem vették körül hajdani gonosz tanácsnokai, mert azokat a türelmét vesztett bécsi nép akkoron elkergeté. De alig múlt el néhány hét, a magyarnak halálos ellenségei, mint a kígyók, ismét összeseregeltek a király körül és összeesküdtek szegény magyar hazánk ellen, öszszeesküdtek a magyar nép szabadsága ellen. És ezen árulóknak az összeesküvés borzasztóan sikerült. Mert a király e nyáron megbetegedvén, maga-magával annyira tehetetlenné lett, hogy szegény hazánkat a hitszegő tanácsosok a király nevében gyilkolnák meg. Tudjátok hazám fiai! Szegény hazánkat minő irtózatos szerencsétlenségbe sodorta immár az árulás. A vad ráczokat, a rabló szerbeket a király nevében lázították fel, a magyar nép kiirtására. És irtják a magyar népet. Gyilkolják a férfiút, asszonyt, gyermeket. Porrá égetik a magyar falukat, s el akarják a magyar nép földét foglalni. A király nevében esküdött össze ellenünk a hazánkban tanyázó idegen katonaság, melyet véres verejtékkel fizettetek és tápláltatok.

A király nevében választották ki Jellasichot vezéréül a szegény magyar nép ellen intézendő irtó háborúnak. A király nevében lázították fel a horvátokat, akik velünk az ország minden közös szabadságaiban megosztoztak, kiket mi, magyarok, testvéreinkül fogadánk, akiknek még több szabadságot adtunk, mint amennyivel maguk a magyarok bírtanak. Ők csak félannyi adót fizetnek, mint a magyarok, katonát nem tartanak, az ő földükről a kálvinista és lutheránus magyar vallása ki van rekesztve, mint bélpoklos; nekik külön országgyűlésük is van, és saját nyelvükön szabadon intézik beldolgaikat. Mindezen jótéteményeket pedig azzal hálálják meg, hogy a pártütő Jellasich vezérlete alatt mint vad ellenség rohanták meg országunkat, s rabolják, pusztítják a magyar népet. A király nevében lázították fel a magyar ellen az oláhokat, s a király nevében rohantak be a felföldre fegyveres cseh rablók, a tót népet fellázítani. Szóval a király nevében van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva. És tódul a sok fegyveres rabló, a sok háládatlan áruló minden oldalról beljebb és beljebb a magyar népre, hogy őtet kipusztítsa a föld hátáról.

19. BAJCSZY-ZSILINSZKY ENDRE emlékirata Ne lelkesedjünk okvetlenül, amikor káromkodnunk, vagy sírnunk kellene és ne erőszakoljuk magatartásunk önkéntességét, amikor kényszer alatt cselekszünk. A szabadság nemzete nem keresheti a maga boldogulását egyedül a mindenáron való könnyű alkalmazkodásban és a természetes kockázatok mindenáron való kerülésében.

Egy kis levegőt kérünk, ha mást nem, hát legalább a börtön vagy az internálótábor levegőjét, a magunk törhetetlen és logikailag verhetetlen külpolitikai ellenzékisége számára, hogy egy újabb szörnyű omlás idején hitele lehessen szavunknak. Merem mondani és vállalom a felelősséget minden mai és jövendőbeli fórum előtt, hogy a magyar nemzet nagy többsége a mi ellenzékiségünk táborában van. Micsoda igazság az, hogy quislingek, akik mögött sem magyar múlt, sem magyar érdek, sem magyar hagyomány, sem magyar nagyok nincsenek, csak az idegen érdekekhez való olcsó alkalmazkodás, Rákóczi és Kossuth helyett Haynau és Bach szelleme, szabadon kínálkozhatnak idegen hatalmasoknak - s nekem és mindazoknak, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, a nemzet igazi elitje tekintélyes részének a magyar parasztság és munkásság zömének hallgatnunk kell?! El kell hallgatnunk panaszainkat is, aggodalmainkat is, legfőképpen pedig évezredes igazságainkat. Szabadabb szellemi légzést kérünk, nem a magunk érdekében, hanem nemzetünk, történelmi hivatásunk s államunk függetlensége, Magyarország és a magyar függetlenség jövendő megmentése érdekében.

KIEJTÉSGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES KIEJTÉSGYAKORLATOK 1. Ajakkerekítés-terpesztés tükör előtt alkalmanként 50-szer, zárt fogsorral. 2. Nyelvkörzés a fogakon kívül, az ajkakon belül nyitott szájjal -mindkét irányban. 3. Alsófogmedri nyelvhegytámasz, nyelvközép emelgetéssel. 4. Erőteljes szájnyitás, lágyszájpad emelgetés tükör előtt. 5. Papírszelet pöccintés kézfejről p, t, k mássalhangzókkal. 6. B, d, g, illetve mb, nd, ng ciklizálás az erős zönge-megszólaltatás érdekében. 7. F, v, f, v gyakorlat a zöngés-zöngétlen érzékeltetésére. 8. Sz felismerés hátmögötti szisszentéssel. 9. Sz variációk gyakorlása. 10. S felismerés hátmögötti susogással. 11. S variációk gyakorolgatása. 12. Sz, c, z gyakorlatok. 13. A j hang, az ich laut és az ach laut gyakorolgatása. 14. L gyakorlatok mozdulatlan állal. 15. Nálánálánálá, nalanalanala, nelenelenele nagyra nyitott szájjal, mozdulatlan állal.

16. Jálájálájálá, jalajalajala, jelejelejele ugyanígy. 17. R gyakorlatok légzőgyakorlatként, pergetés, ameddig a levegő tart. 18. R skála. 19. A hangkapcsolatok tanulmányozása bármilyen írott szövegen. 20. A ritmus ledobolása bármilyen írott szövegen. 21. A magánhangzók színének tanulmányozása óvatos nyelvmozdítással. 22. A magánhangzók színének tanulmányozása óvatos ajakmozdítással. 23. Magánhangzó gyakorlatok: áaou, áeéi, áaoöuü.

SZÖVEGES KIEJTÉSGYAKORLATOK 1. Szógyakorlatok, a helyes kiejtés rögzítése, nyitás 2, Weöres Sándor: Kínai templom; gondos magánhangzó ejtés 3. Babits Mihály: Theosophikus ének; ajaktorna 4. Vidor Miklós: Nyelvgyötrők; pontos mássalhangzóejtés 5. Papp Tibor: Nevek; gyors, pontos beszéd, egy levegőre 6. Babits Mihály: Fekete ország; gyors, pontos beszéd, egy levegőre 7. Weöres Sándor: Magyar etűdök (részletek: 9, 48); pontos ejtés 8. Kiss Dénes: Gyárlátogatás; hosszú mássalhangzók 9. Petőfi Sándor: Orbán; r-hangok 10. Sz gyakorlatok pöszéknek 11. C gyakorlatok pöszéknek 12. Z gyakorlatok pöszéknek 13. S gyakorlatok pöszéknek 14. Cs gyakorlatok pöszéknek 15. Zs gyakorlatok pöszéknek 16. Ismétlő gyakorlatok pöszéknek

17. R gyakorlatok raccsolóknak 18. Tamkó Sirató Károly: Országjárás; a helyes kiejtés alkalmazása 19. Csukás István: Gilice-síp; a helyes kiejtés alkalmazása 20. Tarján Iza: Ungon-berken; a helyes kiejtés alkalmazása

A pontos kiejtés anyaga következik. Ne elégedjünk meg a gyors mondogatással, követeljük meg magunktól a pontos, gyors mondogatást. A pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze, amekkora magyarul még nem jelent meg. A menet szisztematikus tessék betartani, és tessék rendbe jönni, ne bosszantsuk egymást! A pöszék anyagát a nem pöszék is haszonnal gyakorolhatják. A raccsolók anyaga mindenki számára hasznos, mert az r hangok mostanában nagyon lágyak, és a színpad erőteljes pergést kíván!

1. SZÓGYAKORLATOK, A HELYES KIEJTÉS RÖGZ+TÉSE, NYIT+S már bár pár vár fáj zár szár cár mar baj pad

var faj zab szab cakk mer begy per ver fej zeng szer cent mór bor pór von Fót zord szór comb mér bér pék vér fél zé szén cél

mö bőr pör vő föl zöld szög cö míg biz pír visz fisz zim szív cikk múlt búr pult vu fúr zug szúr cucc mázsát bábát pápát vázát fáját

zárát száját cápát magyar badar panasz vasal falat zavar szaval caplat megyek berek perek veszek felek zene szelek cement mórok borok pórok vonok Fóton zokog szórok colos mérés bélés

pénzét vérét félét zéjét szélét cégér mögött bőrök pörög vörös főzök zörög szőlő cölöp mirigy bízik pirít vízi fityisz zizi színi cívis múltunk búsul puhul vuvu fúrunk zúdul szúrunk

cucu mázsáját bábáját pápáját vázáját fájánál zárását szájánál cápáját madarat babahaj parazsat vadakat falakat zabszalma szavakat capcarap meleget bereked pereket vezekel felemel zene zeng szerepel cementtel móroktól boroktól póroktól

vonótól fokokból zokogok szóródó combokról mérését bélését pénzénél vétkénél fészkénél zéjénél szélénél cégérét mömömö bőrökről pörökről vörösök főnököt zörömböl szövőnő cölöpök mit iszik bízik is pirít is virít is fityfirity zizit is szívni is cívis is

mázsájánál bábájánál pápájánál vázájánál fáklyájánál zárásánál szállásánál cápájánál madarakat babahajat parazsakat vasalatlan fakanalat zavartalan szakadatlan capcarapcap melegeket berekesztett perelgetett vezekeljen felekezet zene zengett szerecsenek cement mellett máma bába pápa

váza fája zára szája cápa mamám babám papám vagány falás Zalán szakács Cabán máma már bábatál pávaláb vágatás fáradás záratás száradás cápaszáj mamával babával papával vattával falással Zalánnal szamárral Cabánnal

nád láb rág dán táj zsák sár csáp nap lap rag dal tag zsa sakk csap nem len rend de teng zseb seb csepp no lomb ront domb toll

zsong sor csont nép lét rét dél tél zsé sérv csép nő lő rönk döng tönk zsö sör csönd nincs liszt ring disz tíz zsír sir csíp nu lúg

rúg dúl túr zsupp súg csuk nádját látják rántják dánját tátják zsákját sálját csápját nagyja lantja rakja dajka tatja Zsazsa sanda csalja neme lenge rendje dele tenger zsenge sejtje

csendje nono lopott rovott dobott tobozt zsongott sodrott csorgott népét létét részét dérét téjét zséjét sérvét csészét növök lövök rönkök döngök tönkök zsözsö sörök csöngök nini Lidi díszít Tibi

rikít

zsizsik sivít csitít null-null lúdjuk rúgjunk dúlunk túrunk zsúrunk súgunk csukunk nálánál lábánál Rábánál dámánál tájánál zsályánál Sáránál császárnál nagyapa lakatlan ragasztja darabka tagadja zsazsazsa savakkal csak azzal ne tedd el levente

remete delente tengelye zsengelye sebhelye csemege nonono lópokróc robotol dobogó tolongott zsongódott sodródott csókot lop nénjénél lépését részénél dédété tépését zsécsézé sérvénél csészéjét nőttön nő lövőkről rögökről dörömböl tönkökről zsözsözsö sörökről

csömörről ninini Lidi sír ribizli díszíti Tibit is zsizsizsi sivít is csitít is náthájánál ládájánál rázásánál dámájánál támlájánál zsályájánál Sárájánál császáránál nananana lakatalatt ragasztva van dagasztatlan tapasztalat zsazsazsazsa salaktalan csapat alatt nemtelenek lehetetlen rendetlenek de szereted

tehetetlen zsebembe tedd sebhely mellett csemege lett nála lába rája dáma támla zsálya Sára csárda naszád lakás rakás dagály talán Zsadány saját csapás nászdalát lázadás rángatás dámaság tálalás zsályaszár sárgaság csámpaság nagyjában

lantjával rabjával dajkával találtam Zsazsával sajátja családja

2. WEÖRES S+NDOR: Kínai templom Szent kert, bő lomb: tárt zöld szárny, fönn lenn tág éj jő kék árny.

Négy fém

cseng: Szép, Jó, Hír, Rang.

3. BABITS MIH+LY: Theosophikus ének (részlet) A fény alatt, az ég alatt, a lég alatt, a fény alatt, a lég alatt, a jég alatt, a fény alatt, a kék alatt, a zöld alatt, a fény alatt, az ég alatt, a föld alatt, a fény alatt, az árny alatt, a láng alatt

4. VIDOR MIKLÓS: Nyelvgyötrők Roppant bottal koppantottam, szöcském csacskán szökkent, papnadrágban kappant fogtam, macskám fecskét hökkent.

Derengett, borongott,

merengett, szorongott, kerengett dorong ott de nem vet korongot.

Körbe pörg e görbe körte, hat gödörbe, vak tükörbe, fürge ürge sürg e zűrbe őt gyötörd, te rőt ökörke.

Szakállas sakál, ha választ, csak áll. S e nóta dacára spenót a szakálla.

Szegénylegény e vén cserény alatt, elél, evén szerény lepényhalat,

szeszély fején e szép kemény kalap! De félek én, mesém henyén halad, s felén e rémlegény belém harap. Zabra zebra, zsebre zabra, habra rebbents, hebrencs babra, ugra-bugra, zsupsz a sutra, pulyka-húzta pudva-dudva, lukba rugva fúlt a kútba.

5. PAPP TIBOR: Nevek Marci, Berci, Karcsi, Tercsi, Ancsa, Jancsi, Bence, Jenci, Ince, Vince, Lonci, Manci, Lóri, Flóri, Frici, Franci, Dani, Dini, Samu, Simi, Lilla, Nelli, Ami, Imi, Piri, Pali, Ili, Ali, Lali, Lili, Vili, Vali, Mári, Sári, Klári, Máli, Mici, Maca, Zoli, Záli, Misi, Masa, Emmi, Mimi, Tibi, Tóbi, Tóni, Tini, Ibi, Robi, Gabi, Giza, Rozi, Rézi, Gazsi, Zsiga,

Margó, Gergő, Eszti, Kriszta, Jóska, Pista, Böske, Miska, Bori, Biri, Dóri, Kari, Teri, Feri, Gyuri, Mari, Panni, Fanni, Muki, Miki, Sanyi, Manyi, Vica, Viki, Józsi, Mózsi, Médi, Magdi, Helga, Matyi, Tünde, Andi.

6. BABITS MIH+LY: Fekete ország (részlet) Fekete országot álmodtam én ahol minden fekete volt, minden fekete, de nem csak kívül: csontig, velőig fekete, fekete, fekete, fekete, fekete. Fekete ég és fekete tenger, fekete fák és fekete ház, fekete állat, fekete ember, fekete öröm, fekete gyász, fekete érc és fekete kő és fekete föld és fekete fák, fekete férfi, fekete nő és

fekete, fekete, fekete világ. ( Mond el fehérrel, pirossal, csíkossal, kockással, de elmondhatod úgy is - ha embere vagy -, hogy imperialista, szocialista, fasiszta vagy kuklukszklán.)

7. WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök (részletek) 9. Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp,

.

meg tíz: olvad a jégcsap, csepereg a víz.

48. Tó vize, tó vize csupa nádszál egy kacsa két kacsa oda-császkál, sárban ezer kacsa bogarászik, reszket a tó vize, ki se látszik.

8. KISS DÉNES: Gyárlátogatás Csitteg-csattog, pitteg-pattog, dibben-dobban, kippen-koppan, rippen-roppan

ez a gyár, hol a sok gép, a sok ember, fúr, farag, vág, kalapál.

Kunkorodik göndör forgács, gőzkalapács hubbanik, csitteg-csattog, pitteg-pattog, dibben-dobban, kippen-koppan, rippen-roppan, jól halad a munka itt.

9. PETŐFI S+NDOR: Orbán Komor, mogorva férfiú Volt Orbán, Bár oly vidám hajnal pirult Az orrán. De hisz mogorva ép azért Volt Orbán, Mert oly vidám hajnal pirult Az orrán. Oka egyébiránt maga Volt Orbán, Hogy oly vidám hajnal pirult Az orrán. Temérdek borfélét ivott Meg Orbán, Vidám hajnal azért pirult Az orrán.

10. SZ GYAKORLATOK szhi szhé szhe szhá szha szho szhö szhu szhü

szi szé sze szá sza szo szö szu szü

isz ész esz ász asz osz ösz usz üsz

isszi ésszé essze ásszá assza osszo összö usszu üsszü

ejszi ejszé ejsze ejszá ejsza ejszo ejszö ejszu ejszü

ekszi ekszé eksze ekszá eksza ekszo ekszö ekszu ekszü

etyszi etyszé etysze etyszá etysza etyszo etyszö etyszu

etyszü

elszi elszé elsze elszá elsza elszo elszö elszu elszü

erszi erszé ersze erszá ersza erszo erszö erszu erszü

epszi epszé epsze epszá epsza epszo

epszö epszu epszü

s-sz (9-szer) süszi söszé sosze saszá sásza seszo sészö siszu söszü

es-szi es-szé es-sze es-szá es-sza es-szo es-szö es-szu es-szü ecs-szi ecs-szé ecs-sze ecs-szá ecs-sza

ecs-szo ecs-szö ecs-szu ecs-szü

ec-szi ec-szé ec-sze ec-szá ec-sza ec-szo ec-szö ec-szu ec-szü

szív szín szirom színes szék szél széles szem szed szeleburdi szelence száj

szám szár számítás szalag szaval szarka szamóca szoba szóda szór szóvicc szőnyeg szöglet szörp szöcske Szudán szúr szúnyogos szülő szűrő szükség

szíj szid szigorú színház szén szép szélcsendes

szeg szegy szendereg szemez szánt száll szárít szállítás szalad szabad szamár szavaz szoknya szokott szorít szódavíz szövet szögel szőrme szövetkezet szunnyad szurkol szuvas születik szürke szülőház

szik szít

szivar szivacs szét széf szétcincál szent szelet szerény szeles szánkó számít szárad Szása szakad szavak Szahara szakács szól Szob szomorú szólás szőlő szöveg szőr szövés szuffita szurony szusszantás szűnik

szürkület születésnap

szilva szikla Szíria Szicília széna széle szépséges szelep szelel szemereg szecska száguld szállít számára száz szappan szakáll szamovár szabás szólít szokik szorgalom szocializmus szög Sződ Szőreg

szövetség szúnyog szúrat szusz szűk szüret szüzesség

sziget szipog szivárvány szilvás szédül szépít Széchenyi Szeged szegény szeder szegecs Száva száda szárcsa százados szalámi szabály szardínia szavazás szójabab szovjet

szorong szókincs szövőnő szövedék szögmérő szövegezés szultán szurkál szultánság szűköl szűr születés

Szilvia szigony szirt szívesség széjjel szégyen szétzengett szelvény szedeget szeret szerencse számol szájal szárát százas szandál

szablya szarkaláb szalmazsák Szováta szonda szótár szociális szőke szökőkút szörnyű szőrözés szundít szurok szundítás szűkül szűröm szüzsé

visz ész sebész tengerész vesz halász kamasz gonosz ősz húsz

iszik készétel messze másszál kasza oszolj ússzunk

hiszékeny fészek leszáll vadászat aszály asszony viszek Tiszán vissza viszont eszik beszakad úszik

tejszín egy szív fekszik lépsz nem szid elszív eperszín

más színű vörös szalag Pécs szélén láncszem

hisz kész cipész régész tesz vadász tavasz kosz bősz túsz

viszik mészégető eszem kászálódik aszal osszon túszunk

kiszédül művészek beszámol halászat naszád

haszon hiszek kiszámít kiszab iszom veszik leszakít kúszik

fejszék egy szék megszédül lopsz nem szép elszédül erszény hússzínű friss szóda kalácsszelet kötszer

ápisz mész zenész merész lesz fogász mamlasz hossz

lősz humusz

hiszik mésszé teszem házszám massza fosszon buszunk

déli szél ügyészek beszánt szabászat kaszál tavaszon kiszed nyiszál kiszalad kiszólít teszik beszabadul nyuszi

fejsze egy szem megszed kapsz

nem szed elszed persze kevés szék vasszög kavicsszem metszett

fityisz vész csempész rész repesz kalász kopasz orosz szösz autóbusz

díszít nézz szét veszem rászáll maszatol nyoszolya bambuszunk

régi szék bűvészek

beszámít fogászat kaszáló kopaszon pisze kiszáll Tisza viszonyít messzi leszab alkuszik

hajszál egy száj megszán köpsz nem száll elszáll eperszár véres szem hess szúnyog bocsszáj harmincszor

cisz egész csibész kérész retesz

lovász kuvasz porosz jössz kókusz

vízszint részét meszelő rászán tavasszal koszol kaktuszunk

piszék vegyészek beszállít borászat Naszály akasszon díszeleg iszák kiszabadít iszony veszít beszalad alamuszi

hajsza

egy szalag megszab tépsz nem szab elszalad vérszag kisszerű piros szűr kapocsszög hatszor

tenisz penész színész erdész eresz toklász tapasz rossz nősz fókusz

kiszív vészét vesszen gyászát kamasszal gonoszok gyűszű

visszér színészek leszárad hadászat Hasszán mamlaszok szisszen isszák issza kiszól feszít leszakad puszi

hajszol egy szoba megszól babszem nem szól elszól bérszolga piros száj varázsszem bocsszőr ötször

A szitával szitálunk. - A szél szétfújja a szénát. - Szedegeti a galamb a szemet. - Száguld a szánkó. - Szandálban szalad a fiú. - A szoknya a szobában van. - A szövőnő szövetet sző. A szúnyog nem hagy szundikálni. - A szünidőben a szüleimmel vagyok. Szilvia szőlőt eszik a szobában. - Esztike hosszú szoknyában szaladgál. - Guszti szépen szaval a negyedik osztályban. - A kígyó kúszik-mászik a szikla szélén. - A halászok a Tiszán halásznak. - Szépen meszelik a ház falát. - Ősszel szedik a szőlőt. - Szövetből szabja a szabó a szoknyát. - A lisztet meg szokták szitálni. Szil szál szalmaszál. - Szuszi-muszi nyuszika. - Hiszi a piszi. - Eszem iszom szuszogok. Teszek-veszek motoszkálok. - Isze-pisze Esztike. - Kesze-kusza háló. - Szisszen-szusszan szöszmötöl. - Össze-vissza szaladok. A színjátszók egy része nem tud szépen beszélni. Pöszén beszélnek. Szilvia szeretett szavalni, de rosszul mondta az sz hangot. Pösze volt. Szomorú volt, hiszen tudta, szépen szavalni pöszén lehetetlen. Eszerint szegény kénytelen volt beszédtanárral vesződni, hogy sz hangjai szépek legyenek. Legelőször Szilvia megtanulta a nyelve hegyét lent a foga alá illeszteni. Szembe hozta a fogait. Sziszegett. Először föl-fölszaladt a nyelve, de előbb-utóbb megszokta azt, hogy a nyelvét nem szabad a régi megszokott helyére engedni. Amikor a sziszegőket már jól ejtette, szótagokat mondtak: sziszészeszászaszoszöszuszü. Eztán jöttek a szavak: szitakötő, szilvafa, szőlőszem, teniszlabda disznófalka tavaszi szél. Mondatokat mondtak, amelyekben az sz hang többször szerepelt. Próbálkoztak szavalattal de hamar észrevették, hogy Szilvia vagy szépen beszél, de rosszul szaval, vagy szépen szaval, de rosszul beszél. Tovább kellett sziszegni. Amikor Szilvia már beszélgetve jól ejtette az sz hangot, újból kezdtek szavalni. Egyszer jól ejtette a sziszegőket, egyszer rosszul, de már többször jól. Tíz hónapi munkába került, míg kialakultak az sz hangok, de még aztán tovább kellett figyelni egy darabig, hogy el ne tévessze a sziszegőket. Több mint egy év után szűnt a pösze beszéd.

Szép a szemem. Szép a szájam. Szép a szoba. Szép a szőnyeg...

Eszik Szilvia. Eszik Gusztáv. Eszik a nyuszi. Eszik a disznó...

Széket viszek. Szénát viszek. Szalmát viszek. Asztalt viszek...

Szilvát eszem. Szőlőt eszem. Tésztát eszem. Káposztát eszem...

Hosszú szalag. Hosszú meszelő. Hosszú vessző. Hosszú piszkafa...

Köszön a vadász. Köszön a halász. Köszön a bűvész. Köszön a színész...

Szánom bánom, -színe-java, -egy a haszna, -nesze neked, - bánja a szösz. - sző-fon, teszvesz, -székely támad, székely bánja, -tisztelet a kivételnek, - anyámasszony katonája, -majd felfalja a szemével, -ne szólj szám nem fáj fejem.

szil-szál-szalmaszál lengő hinta messze száll

jön a vadász fúj a szél nyuszi iszkol szalad fél

eszem-iszom dínom-dánom szőlő szilva van a tálon

ingó-bingó hosszú fűszál fúvó szélben lepkét hintál

itt a hajnal kél a szellő száll a légben könnyű felhő

Szilvi hosszút sziszegett, Eszti néni nevetett: jól van Szilvi, nagyon jó volt, jól szisszentél, messze szólót. Mondjad: sziszészeszásza, iszi észé esze ásza. Jöhetnek a szavak szintén, szépen mondjad, épp úgy mint én: szívem, székem, szemem, szám, szellő, szőlő, szünet, szán, iszom, eszem, sziszegek, teszek, veszek, piszegek, hosszú szoknya keszkenő piszkafa meg meszelő. Szépen szól a Szilvi szája, büszke nagyon a mamája.

A halász a Tiszán halászott, hosszan ült hasztalanul. Bosszankodott. Hopsz, lesz valami a hálóban. Húzta, húzta, húzta, nem tudta kiszedni. Jaj-jaj a hal húzta vissza a halászt.

Egészen a szigetig úszott vele. Szegény halász ott kászálódott ki. A hal aztán büszkén mutatta uszonyaival a keszegeknek: ilyen hosszú halászt fogtam.

Sok szilva. Sok szék. Sok szem. Sok szánkó. Sok szappan. Sok szó. Sok szőlő. Sok szúnyog. Sok szülő.

Csupa szív. Csupa szén. Csapa szem. Csupa széj. Csupa szalag. Csupa szó. Csupa szög. Csupa szú. Csupa szünet.

Zsuzsi szitál. Zsuzsi szédül. Zsuzsi szemtelen. Zsuzsi számol. Zsuzsi szalad. Zsuzsi szól.

Zsuzsi szőke. Zsuzsi szundít. Zsuzsi születésnapja.

Színes szivacs. Széles zászló. Szeles utca. Szalagos mackócska. Szájas kisasszony. Szomjas cicuska. Szőnyeges szobácska. Szűkös csészécske.

A zizi színes. Zenél a díszdoboz. Sündisznócska mozog a bozótban. A faház meszes. Hízik a disznó. +zlik a szilvásgombóc. A szalmazsákban zizeg a szalma. Finom a mazsolás kalácsszelet.

ILLYÉS GYULA: Mozdony S-sz, beh sok súly! Meg se mozdul!

Friss szenet, ha bekapok: messze, messze szaladok, szaladok...

NEMES NAGY +GNES: Mi van a szobában? (részlet) A szobában van az asztal, leterítve szép damaszttal.

A szobában van a szék. Nem mondom, hogy csodaszép.

FAZEKAS ANNA: Fűrész, fejsze, kalapács Fűrész fejsze kalapács, kalapács, fészert eszkábál az ács. Fúró vasszög reszelő, reszelő dolgozik a szerelő.

Köszöntő anyák napjára (népköltés) Már megjöttünk ez helyre, anyánk köszöntésére. Anyám, légy reménységben, Köszöntlek egészségben.

Amennyi a zöld fűszál, égen ahány csillag jár, májusban a szép virág: annyi áldás szálljon rád.

GAZDAG ERZSI: Hófarsang Északi szél, mit csinálsz? A dudádon mit dudálsz? •

Du-du, mindig ezt fújod.

Azt várom, míg elunod. Most meg szederfánkra ülsz, s szederfánkon hegedülsz. Táncra hívod a havat odakint a fa alatt.

Hófarsang van. Itt a tél. Azért dudál ez a szél. Egy szál zenész magában sípol, dudál a bálban.

TÉNAGY S+NDOR: Bolondos mondóka Héttőn egy szem makkot leltem, kedden délben földbe tettem, szerdán este vödröt vettem, csütörtökön megöntöztem, pénteken csak nézegettem, szombaton már büszkélkedtem, s akár hiszed, akár nem: vasárnap az én tölgyfámról, annak mind a tíz ágáról száz szem makkot leszedtem.

BUDA FERENC: Messzi nyargal Messzi nyargal a zivatar, elrepül a szelek szárnyán, zeng a mező, pendül a dal, fennen fénylik a szivárvány.

FEKETE GYULA: Vonatosdi Pszüh... pszüh... •

szisszen a pára: indul a gőzös nemsokára. Szuh... szuh...

•

szusszan a mozdony:

áll a bakter már a poszton. Klitt... klatt... •

kattog a váltó:

szabad a pálya! •

lobog a zászló. Aki velem nem utazik, gyalog mehet Rakamazig...

Csattog a vas... hull a szikra hull... Hallod-e, most... nekiszabadul,...

hogy zakatol?... Egyre csak azt... ziki-zakatolja: a vasutas potyautas... potyautas a vasutas, jól van néki dolga!

Egy szög miatt (angol gyermekvers) Egy szög miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett a csata miatt az ország elveszett máskor verd be jól a patkószeget! (Károlyi Amy átdolgozása)

KOSZTOL+NYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet)

Este, este... +rnyak ingnak, és bezárjuk ajtainkat, figyelünk a kósza neszre, egy vonatfütty messze-messze. És a csend jő. Alszik a homályos éjbe künn a csengő. A díván elbújik félve. Szundít a karosszék. +lmos a poros kép. Alszanak a csengettyűk. Alszanak már mindenütt. A játékok, a karikahajtók, a szegény tükör is hallgatag lóg. Ó, a néma csengettyűk. Az óránk is félve üt. Alszik a cicánk s a vén szelindek, föl ne keltsük -csitt -e sok-sok alvót. Alszanak a régi réz-kilincsek s alszanak a fáradt, barna ajtók.

RADNÓTI MIKLÓS: Éjszaka Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár; alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

A három selyp (népmese) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony, s annak három lánya. Szépek voltak, szelídek, szerények, szemrevalók, de mind a három olyan pösze volt, mintha csak egy foguk se lett volna. Már itt lett volna a férjhez menés ideje, de ha megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a kedve. Egyszer egy idegen legény toppant be hozzájuk. Nosza az asszony mindjárt kávét tesz föl, hogy majd szépen megkínálja vele a legényt, de a lányoknak megtiltotta, hogy egyetlen szót is szóljanak, beszél majd ő helyettük is. Hallgattak is szépen, míg el nem kezdett futni a tej. Akkor aztán a nagyobb elkiáltja magát: Put a té, put a té! A középső meg: Ne folj te, nem fabad befélni! A legkisebb is megszólal persze: De drága a té, péndér addák! Nosza elszaladt a legény. Szaladt, szaladt, még a kávét sem várta meg. Osztán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.

KOSZTOL+NYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek panaszai (részlet) Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék, s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok más színű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és kellene még sok száz és ezer, és kellene még aztán millió:

tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikító, és kellene szomorú-viola és téglabarna és kék is, de halvány, akár a színes kapuablak árnya augusztusi délkor a kapualján. És akarok még égő-pirosat, vérszínűt, mint a mérges alkonyat és akkor írnék, mindig-mindig írnék. Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal: arany-imát írnék az én anyámnak, arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. És el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

11. C gyakorlatok: ci cé ce cá ca co cö cu cü

ic éc ec ác ac oc öc uc üc

ici écé ece ácá aca oco öcö ucu ücü

etyci etycé etyce etycá etyca etyco etycö etycu

etycü

ekci ekcé ekce ekcá ekca ekco ekcö ekcu ekcü

elci elcé elce elcá elca elco elcö elcu elcü

szici szécé szece szácá szaca szoco szöcö

szucu szücü

cs-c (9-szer) csüci csöcé csoce csacá csáca cseco csécö csicü csicü

ecs-ci ecs-cé ecs-ce ecs-cá ecs-ca ecs-co ecs-cö ecs-cu ecs-cü

esz-ci esz-cé esz-ce esz-cá esz-ca

esz-co esz-cö esz-cu esz-cü

cím cián citrom címez cél cégér célkitűzés cement centenárium cápa comb cucli cica cink cifra cinkos cédula cérna céklás centi ceremónia cáfol copf cuppan

cipő cinke cirógat címzés cégtábla célratörő célzatos cella center cárizmus coboly cudar

cimbalom cipel ciripel címszó célpont cérnászacskó céloz cent ceruza cáfolat col cukrász

ciklámen cicoma

cirok cincogás cég célrepülés cédulázás Cegléd cenzúra cammog cövek cukrászda

cikcakk Cili címer címes céh cégjelzés cédrus Cecília cenzor cafrang cölöp cukorka

cin civil cirka cicás céllövő

cédulás cégéres Celsius cezúra cakkos Zürich cumi

vicc léc necc pác dac kóc kötsz futsz

bíbic vigéc vetsz Vác Bugac móc Regőc luc

tanítsz szanitéc metsz

látsz adsz bohóc teknőc dúc

slicc vétsz hecc akác kukac palóc befödsz tudsz

skicc éc-péc-kapuléc ec-pec-kimehetsz rác akadsz kanóc ütsz strucc

lassítsz Regéc ketrec

srác malac vadóc futsz hazudsz

vadítsz védsz jegec sokác sápadsz daróc hűtsz kuruc

javítsz síléc perec játssz tapadsz tanonc sütsz Bucz

Mici lécét ecet fácán kacat

pocok döcög Laci deci

pici vécé metszet játsszál vacak bohócok pöcök katica foci

bicikli pévécé becenév rácáfol Maca mócok teknőcök boci Béci

kicipel ábécé

december fácános pacal kocog röcögtet buci anyuci

icipici récét jegeces pálcát vacakol mocorog röcögök Ica hoci

Lici jércét neccet tálcát kacag kócos ötszög Teca koccan

megcirógat

lánc elcammog kis cica lesz cím fércel

megcéloz tánc elcipel kis cél lesz cég mérce

megcáfol sánc alcím kis cement lesz centi tercel

megcukroz ránc polc kis cár lesz cápa arc

lakkcipő kanca

filc kis cövek lesz comb érc

megcímez boncol töltsz kis cucc lesz cica durcás

Cili a cicával játszik. - A cipőbolt cégtábláján cé betű van. - A cementet Cegléden vettük. A cápa nagyon nagy állat. - Cammog a medve. - Finom a libacomb. •

A cövek, a cölöp fából van. - Cumival cuppog a pici baba.

Cipőt pucol Micike. - Kocog a paci, döcög a hintó. - Laci viccet mond. - Teca kacag. - Icipici Micike. - Vicik-vacak hitvány kacat. - Diceg-döcög a koca. - Bice-bóca bocika. - Inci-finci malacka. - Kuc-kuc, ne köhögj. - Maci Laci tévé maci. - Kacag-kuncog a bohóc. Cilike picike cicája meghűlt. Hapci, hapci, hapci-ci. Talán picit hideg volt a tej, vagy éjjel a fal mellett vacogott, ott hideg volt a hely. Hapci, hapci, hapci-ci. Köhögött a cica, hiába nyalogatta, pucolgatta, melengette a mamája. Mici cica nem gyógyult meg a picike. Cilike tejet melegített, egy pici tálba öntötte, egy icike-picike tablettát tett a tejbe. Két nap múlva a cicuka meggyógyult, nem hallatszott a hapci, hapci, hapci-ci. Micike nem tudott tanulni a pici Lacikától, meg a nyávogó pici cicától. Bejött a mamájuk, cumit adott Lacikának. Lacika elhallgatott, de Micike picike cicája tovább nyávogott. Micike elvette a cumit a mélyen alvó Lacikától, odaadta Micu cicának, nyugodtan tanulhatta tovább a leckéjét.

Pici cica. Pici cipő. Pici cinke.

Pici cédula...

Játszik Cili. Játszik Laci. Játszik Mici. Játszik a cica...

Vacak polc. Vacak cimbalom. Vacak cipő. Vacak cégtábla...

Cili hívja cicáját, ici-pici cilukáját, hívogatja: ci-ci-ci, ci-ci-ci-ci-ci-ci-ci-ci. Laci játszik a kuckóban kockával meg macival, Ica, Vica képet bámul, a képen egy boci van.

Mondok kilenc állatot, cé betű van benne, mondjad velem hibátlanul, mintha könnyű lenne: cápa, fácán, boci, paci,

cinege, meg katica, koca, cinke, pici maci, mondd utánam Lacika.

Szép cipő. Szép cégtábla. Szép Cegléd. Szép cápa...

Húsz cinke. Húsz cica. Húsz cédula. Húsz centi...

Csendes cincogás. Csendes ciripelés. Csendes cuppantás. Csendes kacagás...

A pákosztos cicácska tejesköcsögöt talált a táIcán, a tálca a polcon volt, -A koszos koca kilenc malacával a pocsolyában cammogott. -A lusta mackó téli álmát alussza a kuckójában. - A pettyes katicácska pici fűszálacskán mászik. - A hatalmas cápa a Csendes-óceánban ficánkol. -A fácánkakas pompás színes tollaival délcegen lépked. - Lacika mackóban van, Micike pedig kockás szoknyácskában. •

A kacsacombot ecetes céklával esszük. -Kilencvenkilenc, egy híján száz. -Az asztalos colstokkal méri a deszkákat, ha polcot szab.

SEBŐK ÉVA: Cinegenóta A borókaligetben, hol a fák törzse mazsolabarna, élt egy cinege, cin-cin-cinege, szép tolla tarkabarka, valódi tarkabarka.

A borókaligetben, hol a bokrok zöldek, akár a körte, szállt az a cinege, cin-cin-cinege, röpdösött körbe-körbe, folyton csak körbe-körbe.

A borókaligetben, hol a gombák kalapja barackos sárga, gyűjtögetett a cin-cin-cinege ezüst dalt ezüst kosárba, ezüst dalt ezüst kosárba.

TARBAY EDE: Félnótás nóta Volt egy legény, Cibere, volt néki egy szekere,

hej, Cibere, Cibere, hiányzott egy kereke.

Volt egy leány, Dilinkó, muzsikája tilinkó nem volt, csak fél kótája, félig szólt a nótája.

Nótáztak és döcögtek, leszálltak, meg fölültek, amerre csak kocogtak, a népek mind kacagtak.

CS+NYI GYÖNGYI: Kéregető •

Plim-plim,.cin-cin! -Picinke citeráját a cinke kertek alján pengeti, verkliként nyekergeti.

•

Cin-cin! Téli, picinke kéregető a cinke, citeráját pengeti, rezegteti, zengeti.

TAMKÓ SIRATÓ K+ROLY: Óc Óc, póc,

galambóc, fekete gombóc.

Óc, póc, babakóc, fülem mellett van egy kis póc.

Ecki, becki, tengerecki, Tengerecki Pál!

Icinke-picinke (népmese) Volt a világon egy icinke-picinke asszony. Annak az icinke-picinke asszonynak volt egy icinke-picinke tehene. Azt az icinke-picinke tehenet megfejte egy icinke-picinke sajtárba. Abból az icinke-picinke sajtárból azt az icinke-picinke tejet beleszűrte egy icinke-picinke szűrőn egy icinke-picinke fazékba. Azt az icinke-picinke fazekat rátette egy icinke-picinke padra, s befedte egy icinke-picinke fedővel. Volt annak az icinke-picinke asszonynak egy icinke-picinke cicája. Az az icinke-picinke cica odament az icinke-picinke fazékhoz, felborította az icinke-picinke tejet. Ezért nagyon megharagudott az icinke-picinke asszony. Felkapott egy icinke-picinke nyújtófát, és úgy megütötte vele az icinke-picinke cicát, hogy mindjárt elszaladt. Ha az icinke-picinke cica el nem szaladt volna, talán az én icinke-picinke mesém is tovább tartott volna.

MÓRICZ ZSIGMOND: Iciri-piciri Ajaj, hol volt hol nem... Volt egyszer egy iciri piciri házacska; ott lakott egy iciri piciri kis macska.

Volt annak két iciri piciri kis ökre, rákaptak egy iciri piciri kis tökre.

Csizmát húz az iciri piciri kis macska, hová lett az iciri piciri barmocska.

Bejárja az iciri piciri kis erdőt, s nem leli az iciri piciri tekergőt.

Bejárja az iciri piciri kaszálót, s nem látja az iciri piciri kószálót.

Rátalál egy iciri piciri kis tökre, bánatában iciri picirit meglökte.

Felfordult az

iciri piciri tököcske, benne a két iciri piciri ökröcske.

Megörült két iciri piciri ökrének: Vége van az iciri piciri mesének!

12. Z GYAKORLATOK zi zé ze zá za zo zö zu zü

iz éz ez áz az oz öz uz üz

izzi ézzé ezze ázzá azza ozzo özzö uzzu üzzü

emzi emzé emze emzá emza emzo emzö emzu

emzü

egzi egzé egze egzá egza egzo egzö egzu egzü

elzi elzé elze elzá elza elzo elzö elzu elzü

erzi erzé erze erzá erza erzo erzö

erzu erzü

szizi szézé szeze százá zsaza zsozo szözö szuzu szüzü

szicizi szécézé szeceze szécázá szacaza szocozo szöcözö szucuzu szücüzü

zsüzi zsözé zsoze zsözá zsaza zsázö

zsezo zsézu zsizü

edzi edzé edze edzá edza edzo edzö edzu edzü

zizi Zénó zendül zálog zab zokni zöld zuhany zümmög

zigóta zéró zeng

zár zakó zokog zömök zúg züllött

zihál zérus zebra zápor zabla Zoltán zönge zubbony zűrzavar

zilált zé betű zerge závár zakatol Zója zökken zuhan zűr

zizeg zene

zengés zárva zabál zongora zöm zuhog zümmögés

zivatar zeke zenész zárka zaj zord zörög zúzmara züllik

íz méz evez máz az hoz őz húz űz

víz

géz nemez gáz gaz doboz köz nyúz fűz

tíz kéz lemez váz halmaz toboz ötvöz kalauz tűz

hízz nézz tegez megaláz falaz koboz győz blúz bűz

Aliz indonéz felez magáz kanalaz nyomoz időzz tunguz betűz

remíz réz nevez ádáz Rakamaz fokoz főz grúz gyűrűz

hízik nézzék ezzel vázát azzal ózon özön húzzuk űzzük

izzik mézzé vezet házát gazzal hozzon győzzön nyúzzuk tűzünk

tízig idézés kezet lázát kazal pózol főzzön blúzunk tűzzük

vizit elnézés lemezek Lázár bazalt bozót

özönöl kalauzunk güzü

Gizi mézédes erezet rázás haza bozont közön megkoszorúzzuk fűzzük

bízik igézés rezet gázálarc laza dolgozzon előzzön nyúzzuk betűzzük ki

Lizi rézzé rendezzen fázás lábazat

rozoga gőzös grúzunk szüzük

izé mézzel evezés váza lazít dolgozik huzat

vizet hézag bezár mázol azért Rozi nyúzza

vízállás nézzük bezavar ázik vazelin hozzá búza

izzad Gézám bezörget fázik hazám hozza dugóhúzó

izom Rézi lezuhan lázít azóta mozi duzzog

kizöldül lézeng kezünk rázúdít lazán józan buzog

ízület kézzel mező rázendít hazudik

rozzant húzok

nem zizeg lagzi elzengi

nemzet megzendül elzárkózik

nem zár megzápul elzavar

nem zakatol megzavar elzongorázza

nem zokog legzordabb felzörög

nem zöld megzörget elzúg

nem zúg megzúzódott elzüllik

A zizi zizeg. -A zé betű nehéz betű. -Zene zeng. •

Nagy zajjal zakatol a vonat. - Zoltán zokog. -Zúg a zuhany. -A mező zöld. -A víz eloltja a tüzet. -Az őzike nézegeti magát a vízben. -A kazánban ég a tűz. -A zümmögő méhek mézet gyűjtenek. -A ház mellett zöldell a fű.

Izeg-mozog Zolika. -Tűzzel-vízzel vigyázzál. - Azom-fázom, nem izzadok. -Kézen-közön eltűnt. - Ezzel-azzal-amazzal. - Zimmeg-zümmög a mező. - Vigyázz, ha jön a vonat! Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Miközben legelt, nézegetett ide-oda vigyázott, fülelt, nehogy a vadász jöjjön a közelébe. A közeli bozótban megmozdult valami. Az őz mozdulatlanul állt néhány pillanatig, aztán felszökkent, tagjait elnyújtva szinte úszott a mező fölött. A bozótból a vadász odalőtt. Az őzike azonban eltűnt a fák között. A hegyek zengve visszhangoztak a zajtól. Aztán nem hangzott egyéb, pusztán a mező zümmögött halkan. Zoli vizet hoz. Zoli mézet hoz. Zoli hozza a vázát. Zoli hozza az evezőt... Zenél Elza. Zenél Zoltán. Zenél Lizi. Zenél Gizi... Tíz doboz. Tíz toboz. Tíz zokni. Tizennégy ház...

VARGA KATALIN: Gyermekversek Ez itt a kék kannám. Ez a violám. Vízzel töltöm kannámat. Öntözöm violámat.

Ez itt a kék tálam. Ez meg a tyúkom. Vízzel töltöm tálamat. Itatom a tyúkomat.

Tűz, tűz, tűz! Ott a tűz ! Eloltanám, de nem teszem. Mivé lenne a két kezem? Ó mint tűz!

Méz, méz, méz! Itt a méz ! Üvegtála teletöltöm, illatozó mézzel töltöm. Itt a méz!

Víz, víz, víz! Ott a víz ! Túl a mezőn kéken villan. Kék vizén a ladik illan. Ó kék víz!

Szilvia zizit eszik. Széna zizeg a kazalban. Szegeden zene szól. Százan száz zászlót visznek. Szabja a zakót a szabó. Szól a zongora. Szövőgép zörög a gyárban. Szúnyog zümmög a szobában

Zsuzsi zenél. A dézsában víz van. A mazsola mézízű. A vizsla belegázolt a vízbe. Mázsálják a zabot. A zsebemben zizi van. Bözsi moziba ment. Dezső zongorázik.

Zoli és Zsolti a tűző napon pici zsömlécskéket csinálnak vizes homokból. -Zenélnek, muzsikálnak a széles utcán a fölcicomázott lakodalmasok. -A tűzoltók sebesen száguldanak a tűzesethez. - Száz meg száz az éppen kétszáz. -A zsömle zizeg a zacskóban. -Géza és Dezső hazafutnak a zuhogó esőben. -A vizeskancsó nem mázas edény. -A pici őzike csetlikbotlik, sehogy sem áll a lábán. -Zakatol a füstös vonat, sebesen száguld.

VARGA KATALIN: Gyermekversek Tüzet vittem elejtettem, tűzbe majdnem beleestem, tüzes volt a lapátom is, meggyulladt a kabátom is. Tűz! Tűz! Tűz! Ne játssz vele, lásd, hogy tűz Vízből mertem, vizet mertem, víztől én is vizes lettem, mert a vízbe beleestem, vízre többé nem mehettem. Víz! Víz! Víz! Jaj de hideg a mély víz!

Házasodik a manó. Van-e ház itt, eladó? Nincsen itt más eladó, csak egy csizma, lakható.

Erdőn, mezőn aki van, ma még táncolni akar. Nosza fogjuk a csizmát, építsük be a tisztást.

LELKES MIKLÓS: Vitorláson 1 x 10 az tíz. Csobog kéklő víz. 2 x 10 az húsz. Szellő-csikó húz. 3 x 10 az harminc. Amíg húz, hát baj nincs. 4 x 10 az negyven. Csuda jó a kedvem! 5 x 10 az ötven. A túlsó part ködben. 6 x 10 az hatvan. Bodri reánk vakkan. 7 x 10 az hetven. Büszke sirály rebben. 8 x 10 az nyolcvan. A mentőv hol van? 9 x 10 kilencven. Ha kell, vízből kimentsen! 10 x 10 az éppen száz. Vízbe ne ess, kis pajtás!

ILLYÉS GYULA: Munka Az első megrázó élményem a kerék-abroncsozás lett. Harapófogókkal ragadták meg a segédek a hatalmas széntűzben izzó vaskarikát. +gy futottak vele a fakerékhez .Az egyik inas a nagykalapácsot tartotta, a másik a vödröket. A vaskarikát, amely fehérenizzó állapotban tágult, a kerékre helyezték. Apám villámgyorsan kezelte a kalapácsot. Közben vezényelt. A fa tüzet vetett. Odazuhintottak egy félkanna vizet. A kerék gőzt s füstöt lökött. Újból tűz lobbant. Újra víz. Aztán az utolsó gőz-bokor is szétlebbent.

Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Zizzent a bozót. Az őz odanézett, mi az a zaj? Valami izeg-mozog a bozótban. Géza ült ott fényképezőgéppel a kezében. A hiú őz azonnal mozdulatlan pózba vágta magát. 13. S GYAKORLATOK s-u s-ü s-o s-ö s-a s-á s-e s-é s-i

su sü so sö sa

sá se sé si

us üs os ös as ás es és is

ussu üssü osso össö assa ássá esse éssé issi

ut-su üt-sü ot-so öt-sö

at-sa át-sá et-se ét-sé it-si ulsu ülsü olso ölsö alsa álsá else élsé ilsi ursu ürsü orso örsö arsa ársá erse érsé irsi

uksu üksü okso öksö aksa

áksá ekse éksé iksi

sz-s (9-szer) szisü szésö szesu szásü szasa szosá szöse szusé szüsi

isz-su isz-sü isz-so isz-sö isz-sa isz-sá isz-se isz-sé isz-si

ucs-su ucs-sü ucs-so

ucs-sö ucs-sa ucs-sá ucs-se ucs-sé ucs-si

ic-su ic-sü ic-so ic-sö ic-sa ic-sá ic-se ic-sé ic-si

súly, suba, suttog, suhan, súg, sunyi, súgó, suhint, sugár, súrol, surran, sudár, súrlódás, súrolókefe, surrog, sugdolódzás, suhanc, súlyemelés, súlyosbít, súlyzó, sütemény, sült, süket, süt, sül, sütő, süveg, süllyed, sűrű, sügér, sürgés-forgás, sürget, sürgöny, sündörög, süketség, sündisznó, sütőkemence, süllyesztő, só sólyom, sovány, sonka, sok, soha, sólet, som, sor sorompó, sodrófa, sógor, sorrend, sorvad, sótartó, soros,

sokszor, sorozat, sorakozás, sorszám, sorsjegy, sósborszesz, sövény, sőt sötét söprű, söpör, sör, sörény, sömör, söntés, sötétség, söröző, söröskancsó, sötétzöld, sajt, saláta, sakál, sakk, salak, satu, savanyú, sapka, sarok, saroglya, sajtár, sarkantyú, saru, Sarolta, sakkozás, sajátságos, sajtószabadság, sarjadzás, sál, sámli, sánta, sáv, sámfa, sápadt, sás, sáska, sár, sátor, sárkány, sárga, sárgarépa, Sári, Sándor, sápadság, sárcipő, sárgabarack, sárgaréz, Sárospatak, semmi, segéd, senki, selyem, selejt, seb, segít, seper, selyemhernyó, semerre, sereg, seregély, serény, sebész, sebláz, segédeszköz, segédszemélyzet, segítség, séta, sétahajó, sétabot, sétány, sérült, sérteget, sérv, síp, sí, siet, sima, simogat, sík, sikál, sikít, sír, sirály, Simontomya, siker, sikátor, sintér, sivár, sietség, sípszó, sízik, sincs, sípcsont, síléc, sikkaszt, hús, tus, Etus, mókus, kapus, bús, fuss, koldus, Rókus, trópus, borús, darus, árus, pszichológus, bacilus, hűs, üss, kisbetűs, hegedűs, gyűrűs, becsüs, hatos, kalapos, lakatos, alapos, fokos, okos, dolgos, gyalogos, aranyos, darabos, akaratos, takaros, traktoros, haragos, kormos, szalagos, zajos, maszatos, piszkos, mocskos, dacos, csapos, ötös, ős, öblös, hős, tejfölös, felelős, ijedős, büdös, erős, rögös, vörös, Kőrös, sörös, pörös, bőröndös, szellős, szöszös, közös, közömbös, szőrös, göcsörtös,

csőrös, kakas, magas, has, vas, talpas, vajas, havas, kas, farkas, garas, hármas, bogaras, agyaras, Fogaras, tarajas, fazekas, hazafias, húszas, harcias, szorgalmas, mocsaras,

ás, lakás, más, bontás, pompás, lopás, vágás, állás, rakás, akarás, vakarás, takarás, harapás, nyaralás, aratás, szabás, csapás, csodás, szántás, kaszálás, kúszás, úszás, leves, les, kedves, hetes, hentes, egyes, begyes, veres, egres, keres, deres, eres, epres, repes, hitves, csendes, kezes, ecetes, zsebes, cserepes, zengzetes, kés, és, bélés, kevés, ülés, üdülés, kiütés, fütyülés, kerítés, terítés, erődítés, fürdés, gyűrés, tűrés, sűrítés, rés, derítés, csípés, zizegés, zsindelyezés, szigetelés, bicegés, színezés, kis, Pilis, Julis, hamis, Maris, kőris, tigris, Boris, búsul, fussunk, húsunk, kapusunk, logopédusunk, jussunk, oson, kalaposok, lakatosok, bolondosok, hatosok, kösöntyű, ötvösök, ősök, hősök, kössön, felelősök, hasam, Kassa, lassan, magasan, tilalmasan, vasal, hasal, ássál, kását, lássák, állását, hallását, látását, vallását, mese, Emese, esemény, keselyű, vese, begyesen, késés, vésés, egészség, készség, vitézség, ügyészség, Misi, kisiklott, kisiet, hamisít, kisimít, visít,

tusa, búsan, fussak, USA, öttusa, gyanúsan, juhsajt, falusi, dúsít, búsít, gyanúsít, árusít, trópusi, óvatosan, alaposan, mosat, hangosan, okosan, vasárnap, hasát, magasság, nyakasság, hazafiasság, lassít, hasít magasít, havasi, vasipar, alkalmasint, ásó, vásott lakások, szántáson, másol, kopások, ásít fásít megmásít alásimul, rásiklik, rásípol, esély, besétál, tessék, etessél, vessél, lesérül, véső, később elésöpör, későn, felésöpör, vésők, elsuttog, felsüvít, felsóhajt, első, belső, elseje, korsó, borsó, harsog, Varsó, harsány, versek, társít, hárs, mars, legsudárabb, megsült, legsoványabb, megsajnál, megsegít, 20 sütemény, 20 suba, 20 sonka, 20 sajt, 20 sétabot. Súg a súgó. -Sütik a süteményt. -Sós a sonka. - Sötét a sövény. -Savanyú a saláta. -Sárga a sál. -Semmi sem. -Sétabottal sétálunk. -Síppal sípolunk. A sikló siklik a sásban. -A süni oson a keskeny ösvényen. -Annuska mesét olvas. -Tessék sóssütemény. - Asóval ássák a földet. -A vasalóval vasalnak. - Finom a húsvéti sonka. -Havas eső esik. -Keskeny a vasúti sín. - Festékkel festi a kifestőkönyvet a kislány. .-Mesekönyvből olvassák a mesét. -Fésűvel fésülködnek. Mese-mese meskete. - Tessék-lássék. - Sebbel-lobbal. - Se lát, se hall. - Véges végig. -Meg se kottyan. -Idesüss. - Üsse kő. -Aki nem siet, elkésik. -Ahogy esik, úgy puffan. •

Eső után köpönyeg. -Ami késik, nem múlik. -Végestelen végig. -Lassabban a testtel. -Oda se neki. -Ez se jó, az se jó. -Ha te úgy, én is úgy.

Annuska és Sanyika keskeny úton sétálgattak. Melegen sütött a nap. Július volt. A kislány és a kisfiú leültek a hűvösbe egy fa alá. Sanyi ijedten pattant fel: tüskébe ültem. Nem tüske, nevetett Annuska: süni. A kis állat félelmes tüskéi, mint hegyes tövisek védték a sünike testét. Jó lenne magunkkal vinni, mondta Annus. Hogyisne, meg se lehet fogni, felelte Sanyika, te még nem tudod, milyen hegyesek a süni tüskéi! Különben siessünk, esni fog! Valóban, pillanatok alatt sötét felhők gyűltek fölöttük. Helyes, fussunk mondta Annus, és otthagyva a kis sünit, sebesen futottak fedél alá. Másnap ismét végigsétáltak az ösvényen. Megint ott volt a kis süni, de beteg volt. Betették a sünit a táskába, és siettek vele, hogy segíthessenek. A táskát a konyhába, a sámli mellé tették, és a veteményesbe mentek salátát tépni a süninek. Lompos kutya beosont a konyhába. A sámli mellé settenkedett. Gondolta, kilopja a táskából, ami benne van. Sajtot, sonkát sejtett benne. Óvatosan bedugta a fejét: ki sem tudott gabalyodni. Táskával a fején vágtatott a veteményesbe.

Széles suba. Széles sütő. Széles sonka. Széles sövény. Széles sajt. Széles sál. Széles selyem. Széles sétahajó Széles sítalp.

Vicces süveg. Vicces sapka. Vicces sétabot. Vicces mese. Kilenc sütemény. Kilenc sólyom. Kilenc sakk. Kilenc sajt. Kilenc sámfa.

Vizes salak. Vizes sás. Vizes sín. Vizes lakás. Vizes kés. Vizes mosóteknő. Vizes mosogatótál.

Vizes ásó. Vizes táska.

Zsuzsi csomagjában sajt van. A zsákban csokoládét hozott a Mikulás. A dézsában pancsol Annuska. Zsolti ecsettel fest. Dezső bácsi mesél A zsemlét elcsente a kiskutya. A zsebemben nincsen semmi. Mazsolás kalácsot sütött Emese. A vizsla csontot és húst eszik. Zsóka locsolja a muskátlit.

VARGA KATALIN: Süt a mama Süt a mama, süt. Süt a mama, süt. Sárikának, Marikának, süt a mama süt.

Süt a mama, süt. Süt a mama, süt. Túrós rétest,

mákos rétest, süt a mama süt.

Rétest ettem kettőt, Te is ettél kettőt, Kis Kelemen Zakariás evett tizenkettőt.

DONASZY MAGDA: Itt a kifli ltt a kifli: ropogós! Kicsit édes, kicsit sós! Kakastejjel sütötték: a kemence meg a pék.

ORB+N OTTÓ: Napkérlelő Süss ide, süss ide, édes nap, addig jó, míg fényes vagy!

Népi mondóka Süssünk, süssünk valamit, azt is megmondom, hogy mit: lisztből legyen kerekes, töltelékes, jó édes.

Sodorva, tekerve, túróval bélelve, csigabiga rétes, kerekes és édes.

Súlyos suba. Súlyos sín. Súlyos vas. Súlyos ásó...

Keskeny sál. Keskeny kés. Keskeny vasút. Keskeny ösvény...

Vastag sütemény. Vastag sonka. Vastag bélés. Vastag véső...

+sít Annus.

+sít Pista. +sít Jóska. +sít Misi...

Sanyi mesél. Édesanya mesél. Böske néni mesél. Jánoska mesél...

Sós a sütemény. Sós a sonka. Sós a hús. Sós a leves...

Süt a nap, süt a nap, nagyon süt a nap, Annus, Sanyi sétálnak a hűs fák alatt.

Esik eső, nem süt a nap, Annus, Sanyi otthon vannak, okos kislány most nem sétál, otthon ül, vagy ablakban áll.

Este, este, késő este, elpihen a baba teste,

álmos a kis Jánoska, jólesik a vánkoska.

Ess eső hevesen, nőjön a fű kedvesen, fényesedjen a faág, mosolyogjon a világ.

A kis kakas ásott, ásott, fölásta a fél világot, sóskát vetett a földbe, leste, leste megnő-e.

Eső esett, sütött a nap, nőtt a sóska napok altt, boldog volt a kis kakas, tele is lett négy nagy kas.

Süss fel nap, fényes nap, a kis libák, hűs fűben, megfagynak. TARBAY EDE: Macskazene (részlet)

Síp, síp, nádsíp

fújd a végit, felvisít.

DON+SZY MAGDA nyomán: Mókusgondok •

Makkos mókus! Fenn a fán,

Mi a bajod kis komám? •

Hej! Egyedem-begyedem, Tanakodom: mit egyem? Seje-huja! Lombos ág, Bekapom a mandulát, Nekiesem sebesen, Hej! Egyedem-begyedem.

KORMOS ISTV+N: Mese Vackorról A csavargás Volt egy boglyos, lompos, loncsos, és bozontos, Vackor nevű kicsi medve, nem is medve, csak egy apró, lompos,

loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. Az volt ám csak nagy csavargó, egész nap járta az erdőt hiába kereste anyja, bömbölt utána apja.

Addig, addig, míg elérte, el az este. Este, este, csöndes este sötét a távol a messze sötét a hegy és az erdő. Fenn az égbolt elsötétül, a kék sötétebbre kékül sötét dunyha: száll a felhő. Fél is ám a kicsi medve, mert elmosta, el az este, elmosta az árkot-bokrot, amin által lompos,

loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó az otthonát megkeresse. És bánatában, vigasztalan búsultában szíve majdhogy megszakad. Hát az apja mit csinál? Sűrű erdőn csatangolhat, barlangokban barangolhat, míg egy fa alatt meglátja, ölbe kapja csöpp fiát: És apjával akkor hazasétál Vackor.

Reggel Másnap reggel a napocska sugarát özönnel ontja: rásüt a kerek világra, Vackorék hűs barlangjába, és a barlang hűvös mélyén ama alvó

kölyökmackó híres, neves, nevezetes, piszén pisze xsöpp orrára. Hanem bizony kettőt ásít, óriásit, s fordul szépen a hasára. Apja így szól: Kelj föl, Vackor, hogyha én elnáspángollak, istenesen elporollak, sajogni fog ám a bunda!

Erre Vackor szökik talpra, két mancsával elfésüli kerek kobakján a boglyos, lompos, loncsos és loboncos, híres, neves, nevezetes nagy bozontját. Reggelije: tejeskávé, kávé mellé

édes málé. Hívja apja: induljunk az óvodába. És elindult akkor óvodába Vackor. Hej óvoda óvoda, de fényes az ablaka, zsibong a sok gyerek benne; olyan, mint egy kacsalábon forgó, ékes palota.

KORMOS ISTV+N: A kevély kiskakas Hol volt, hol nem volt, volt egy kevély kiskakas, tarka tollas,

tarajas, piros lábú, piros csőrű, begyeskedő kiskakas. Ejhaj, csibekas! Kevély volt a kiskakas. Ez a kevély kiskakas, tarka tollas, tarajas, talált egy szem gyöngyöcskét csillogó, villogó, kényes, fényes gyöngyöcskét. Ejhaj, csibekas! Megörült a kiskakas. Hát a kevély kiskakas, tarka tollas, tarajas, kitátotta csőröcskéjét, s hamm! bekapta gyöngyöcskéjét.

Csőriben a gyöngyöcskével, kényeskével, fényeskével, ide szállt, oda szállt, az udvaron szaladgált a kis kevély kakaska. Ejhaj csibekas! Szaladgált a kiskakas. Meglátta egy tyúkocska, s kérve-kérte: „Kakaska! Add ide a gyöngyöcskét, hadd játszódjak kicsinykét.”

De a kevély kakaska a gyöngyöcskét

nem adta. Szaladt, szaladt messzire, gyöngyöcskével csőribe’, meg se állt a Tiszáig, Tisza szélső partjáig. A víz fölé hajolva mit látott a habokba? Egy kevély kiskakast, tarka tollast, tarajast, kényes, fényes gyöngyöcske ragyogott a csőribe. Egy garas, két garas! Elámult a kiskakas! Piros csőrrel tátogatott, gyöngyöcskéhez odakapott.

Mikor csőrét kitátotta, gyöngyét vízbe pottyantotta. Volt, nincs, hova lett? A gyöngyöcske oda lett! Kukurikú, csibekas! Megjárta a kiskakas.

JÓZSEF ATTILA: Tiszta szívvel Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek s halált hozó fű terem gyönyörű szép szívemen.

ADY ENDRE: Szeretném, ha szeretnének Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, , Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni, szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének Slennék valakié, Lennék valakié.

ILLYÉS GYULA: Gyermekkorom zivatarai Az eső, az országos is, illetőleg főleg az, másutt cammogás, egyhelyt-topogás - lassú helybenfutás, reménytelenül elsárosodó országutakkal. A hegyi falvakban, ami az én gyermekkoromban még Ozora is volt, az esők úgy jöttek, mint a lakodalmak. Hirtelenül, mégis szertartásosan. Mindenkinek dolgot és élményt adva. Éles kezdetük volt, éles végük, de még azután is rengeteg utóeseményük. Úgy jöttek, mint a gyorsvonatok. Az égbolt egyik felén még dühöngő fénnyel uralkodik a nap. A böglyök élesebb csípése, a hangya-karavánok vágtatása jelez ugyan valami sorsszerű sürgetést, de a kövéren, ritkásan, gyémántos szikrázással leforgó első csepp olyan, mintha egyben az utolsó volna. Mi ez a tikácsolás? Az enyhén-lejtős főutca közepén végehosszatlanul húzódó bokrokból a delelő tyúk haza iszkol. A bokor-sor megrezzen. Alatta a mély, a lovasembert elrejteni képes patakágy egyszerre fölhördül. Fehérsörényes fő emelkedik ki belőle, aztán piszkossárga hosszú test. Örült szörnyek vágtatnak már, a bokrokat maguk alá gyűrve, a házanként fölállított kis gyalogjáróhidakat magasbavetve. A magyarázat: kint a felső határ cukorsüvegként meredő hegyeiben már húsz perce zuhog a zápor; a rohanva összegyűlt víz előbb ért ide, mint maga a borulás; ez a falu fölött csak most rántja el a villámot, majd csörrenti össze a mennydörgés közeli cintányérjait. De megesik, hogy a szörnyeteg a szabályosan lefolyt eső végén vagy annak elmúltával tör be; ilyenkor a felhők ellenkező irányban haladtak.

14. CS GYAKORLATOK csu csü

cso csö csa csá cse csé csi

ucs ücs ocs öcs acs ács ecs écs ics

ucsu ücsü ocso öcsö acsa ácsá ecse écsé icsi

urcsu

ürcsü orcso örcsö arcsa árcsá ercse ércsé ircsi

sucsu sücsü socso söcsö sacsa sácsá secse sécsé sicsi

c-cs (9-szer) as-csu as-csü as-cso as-csö as-csa as-csá as-cse as-csé as-csi

ic-csu ic-csü ic-cso ic-csö ic-csa ic-csá ic-cse ic-csé ic-csi

cicsü cécsu cecso cácsö cacsa cacsá cöcse cucsé cücsi

csuka, csutka, csúnya, csúf, csuma, csúfol, csuha, csupán, csúcs, csuk, csupa, csuklya, csukló, csuklik, csurran, csúszik, csupasz, csúz, csúszós, csúzli, csúszás, csúszómászó, csúzda, csülök, csüng, csücsül, csütörtök, csűr, csűrcsavar, csüng

csomag, csont, csónak, csobog, csoda, csók, csóka, csókol, csokoládé, csomagol, csodálat, csóvál, Csongrád, csokréta, csorda, csokor, csorog, Csongor, csoszog, csomóz, Csobánc, csodás, Csóványos, csomagolás,

csöngő, cső, csönd, csöpög, csökken, Csöpi, csöpp, csőd, csőr, csörög, csörömpöl, csömör, csöröge, csörgő, csöbör, csősz, csöndes, csöves, csövezés, csökönyös, csöpögés, csap, család, csalán, csak, csapat, csal, csajka, csak, csat, csahol, csakhogy, csalafinta, csalogány, csata, csalfa, csapás, csalás, csatázás, csatlakozás, csapszék, csapszeg, csákó, csákány, csábít csámcsog, csáp, csácsog, csángó, császkál, csábítás, csámcsogás, császár, csárdás, csámpás, csengő, cseh, csekély, csekk, csel, csepp, cseléd, cserép, cseber, csepereg, csermely, cserje, cser, cserény, csempész, csenevész, cselekvés, csengetés, cselédség, csekélység, cséve, cséplőgép, csépel, csésze, csészealj, cséplés, csiga, csillag, csikó, csibe, csintalan, csinál, csipog, csíz, csípős, csizmadia, csikós, csillagász, csilingelés, papucs, kukucs, fuccs, Inárcs-Kakucs, fűts, hűts, bocs, kapocs, locs-pocs, Mágocs, öcs, pamacs, makacs, ács, kalapács, fakopács, Lukács, meccs, bekecs, Pécs, Bécs, mécs,

kavics, javíts, indíts, Babits, taníts, lendíts, kocsonya, locsog, bocsok, locsoló, locsol, köcsög, kacsa, facsavar, acsarog, facsar, rácsát, kalácsát, ecset, mecset, fecseg, kecses, becses, vétség, bécsi, kocsi, vacsora, tócsa, loccsan, látcső,

felcsap, elcsábít, felcser, tölcsér, kulcs, váltson, karcsú, Marcsa, Borcsa, Tercsi, harcsa, vércse, lencse, kancsó, háncs, bogáncs, mancs, narancs, megcsuklik, megcsókol, megcsap, legcsendesebb, megcsíp, kis csuka, kis csülök, kis csónak, kis csöngő, kis csap, kis csákó, kis csempe, kis cséve, kis csikó, vascső, 20 csutka, 20 csóka, 20 csöpp, 20 csikó, rosszcsont.

Csúfolódni csúnya dolog. -A csüggedt ember lecsüggeszti a fejét. - A csomagban csokoládé van. -Csöng a csöngő. -Csattog a csalogány. -Cseppen a csepp.-Csépel a cséplőgép. -Csillog a csillag. -A bácsi tolja a kicsi kocsit. -A kicsi fiú pancsol a tócsában. Csitteg-csattog. -Csurran-cseppen. -Liccsen-loccsan. -Csip-csepp-cseppecske.-Csigabiga. -Kicsi kacsa. -Kecske-fecske. -Csip-csip-csóka.-Encsem-bencsem.

Csúnya csutka. Csúnya csomag. Csúnya cső. Csúnya csat...

Csillogó csöngő. Csillogó csajka. Csillogó csap. Csillogó csillag...

Csinálom a csónakot. Csinálom a csákányt.

Csinálom a cséplőgépet. Csinálom a csizmát...

A csacsi csuda igénytelen állat, elég neki a csalán, a bogáncs. Ha csínján bánunk vele, nem makacskodik, kicsiket lépkedve vidáman üget a kicsi kocsi előtt, vagy csomaggal a hátán csöndben bandukol. De ha megmakacsolja magát, csökönyösen megáll, hiába csapkodjuk, vagy csalogatjuk, el nem indul. A kicsi csacsi nyakába csengőt kötnek. Ott csetlik-botlik a mamája mellett csilingelve. A tócsákban, csobogó patakokban megcsodálja csodás füleit, csóválgatja fejecskéjét, belecsobban a pocsolyába, megcsendül csengője, vidáman szökdécsel tovább.

Itt a kecske, ott a fecske, kecske, fecske, két fejecske.

Kicsi kacsa kacsácska becsobbant a tócsába, pancsolt, locsbolt, tocsogott, a tavacska csobogott.

OIvad a jégcsap csöppen a csepp csöpög a hólé csip-csep-csipi-csep

Sok csuka. Sok csont. Sok csokoládé. Sok család...

Szép család. Szép csapat. Szép csákó. Szép csikó...

Pici csónak. Pici csomg. Pici cső. Pici csibe...

A kecses kecske vidáman szökdécsel az akácos bozótban. -A csinos köcsögben méz illatozik a polc szélén. -A fecskék a fészek építéséhez szalmaszálacskákat, zöld fűszálat cipelnek. -Mocskos csészéből még a macska sem issza meg a tejecskét. -A kocsis az anyakanca mellett szoktatja a kocsihoz a pici csikót. -A száncsengő kedvesen csilingel szánkózás közben a diccenő-döccenő úton.

VÉGH GYÖRGY: Dalocska Legszebb város Piripócs, ott lakik egy medvebocs: piripócsi medvebocs. Ha nem volna Piripócs, nem lenne a medvebocs: piripócsi medvebocs!

Csip-csip csóka (népköltés) Csip-csip csóka vak varjúcska,

jó volt-e a kisfiúcska? Ha jó volt a kisfiúcska, ne csípd meg őt, vak varjúcska!

TÓTFALUSI ISTV+N: Soroló Jégcsap,csepegő, füsti fecske, csevegő, csiga-biga, csoszogó, kicsi kacsa, totyogó.

Csicsijja (népköltés) Csijja, csicsijja, álmos a baba, aludj, kicsikém, csijja, kiscsibém.

KÉPES GÉZA: Jancsika meg a libák Ihol baktat a csacsi, hátán ül a kis Jancsi.

Papírcsákó a fején, azért olyan nagylegény.

Odafutnak a libák, csapnak is nagy galibát: csacsi orrát csipkedik, Jancsi lábát tépkedik.

Bőg a csacsi, rúgkapál, Jancsi vadul kiabál. Sír Jancsika, könnye hull, leszállott a csacsirul.

A csákója leesett, a kardja meg elveszett. A csacsira nem ül már, ezután csak gyalog jár.

DAR+ZS ENDRE: Csupa sár Most az utca Csupa sár, csupa sár, Sári néni Kiabál, kiabál.

„Hallottad-e Te macska, te macska, Vigyázzál

A talpadra, talpadra.” +m a macska, Hiába, hiába: Beugrott a Szobába, szobába.

Sári néni Kiabál, kiabál: „juj a szobám Csupa sár, csupa sár.”

VARGA KATALIN: Cirmos és Csóri Cirmos cica s Csóri csóka csütörtökön este, csendben osont a pincénkbe; egy kis egérlesre. Csóri mondta: -Csak csendben! Cirmos mondta: -Cikcakkban!

csörrent a kulcs, nyílt a pince, s a két barát ámult. Csodálatos, jó lakoma volt mi elé tárult. Csóri mondta: -Csak csendben! Cirmos mondta: -Cikcakkban! •

Cirmos, nézd, egy csupor tejfel! -

súgta Csóri csóka.

•

Csurratott méz az üvegben

s jó bor a hordóba! Csóri mondta: -Csak csendben! Cirmos mondta: -Cikcakkban! Csórikám, e kerek sajtot súgta a kis macska kóstoljuk meg. Csípj belőle, ne hagyd itt, te csacska! Csóri mondta: -Csak csendben! Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csupor tejfelt mind kinyalták, a mézet befalták, s nagyapó kis bicskájával a sajtot felvágták. Csóri mondta: -Csak csendben! Cirmos mondta: -Cikcakkban!

Csakhamar a hordók mellett csücsült Xsóri csóka. •

Csapoljuk meg, kedves macskám,

ez lesz ám a móka! Csóri mondta: - Csak csapra! Cirmos mondta: - Csurrantva! Csapra verték, kicsurgatták bizony mind a hármat, mind megitták, táncra keltek, csűrdöngölőt jártak. Csóri mondta: - Csak csendben!

Cirmos mondta: - Cikcakkban!

Csattant a zár, s Cili néném futott le a zajra, csihi-puhi a seprűvel mindkettőt elrakta. Csórit verte csak csendben, Cirmost verte cikcakkban! Csend lett végre a pincénkben, nem szólt már a nóta. Csapzott hátát nyalogatta cica s szegény csóka. Csóri súgta: - Csak csendben! Cirmos mondta: - Cikcakkban!

VARGA KATALIN: Mosó Masa mosodája

Mosó Masa a szorgos medve egy nagy táblára piros betűket festett: MINDEN MOCSKOS BUND+T TISZTARA MOS MOSÓ MASA. •

Ez lesz csak igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom. -Segítsek?

•

Van már segítségem -felelte Masa. Előkerült Mosó

Masa kis öccse, Misu is. •

Gyűjts rőzsét -reccsent a sok ág.

•

Mit segítsek még?

•

Gyújts tüzet a katlan alá! Segíts a dézsába vizet önteni! Készíts kötelet is! Feszítsük ki két fa közé!

Miközben Masa és Misu sürgött-forgott, egymás után megérkeztek a megrendelők. Elsőnek a kényes hermelin érkezett: •

Tisztíts ki, kérlek.

Loccsant a víz, habzott a szappan. Megérkezett a fekete medve: •

Tisztíts ki engem is, kedves rokon!

A kedves rokon másfél óráig csutakolta a medvét. Hanem ahogy feltette a kötélre száradni, az egyik fa nagyot reccsent, és az összes kimosott állat letoccsant a fűre. Hű micsoda kavarodás támadt. A zergére ráesett a csíkos tapírkölyök. A róka a puma alatt nyögdécselt. •

Ez ám az igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom, s jókedvűen tocsogott a kidűlt vízben.

•

Kezdhetjük előlről az egészet! -sóhajtott Mosó

Misu. •

Készíts, Misu, új fürdőt a vendégeknek!

15, ZS GYAKORLATOK zsu zsü zso zsö zsa zsá zse zsé zsi

uzs üzs ozs özs azs ázs ezs ézs izs uzsu üzsü ozso özsö azsa

ázsá ezse ézsé izsi ulzsu ülzsü olzso ölzsö alzsa álzsá elzse élzsé ilzsi

urzsu ürzsü orzso örzsö arzsa árzsá erzse érzsé irzsi uvzsu üczsü ovzso övzsö avzsa ávzsá

evzse évzsé ivzsi ugzsu ügzsü ogzso ögzsö agzsa ágzsá egzse égzsé igzsi

suzsu süzsü sozso sözsö sazsa sázsá sezse sézsé sizsi

sucsuzsu sücsüzsü socsozso söcsözsö sacsazsa sácsázsá

secsezse sécsézsé sicsizsi zizsü zézsu zezso zázsö zazsa zozsá zözse zuzsé zizsi

udzsu üdzsü odzso ödzsö adzsa ádzsá edzse édzsé idzsi

zsúp, Zsuzsi, zsúfolt, zsugori, zsugorodik, zsupsz, Zsófia, zsold, zsombék, zsolozsma, zsömle, zsöllye, zsalu, zsakett, zsarnok, zsarol, zsarnokság, zsaluzás, zsák, zsálya, zsámoly, zsákbamacska, Zsámbék, zseb, zsebkendő, zsemle, zsenge, zseni,

zsibbadt, zsibong, zsilett, zsindely, zsivaj, zsivány, zsír, zsinór, zsiger, zsiráf, zsiradék, zsibáru, gúzs, rúzs, rozs, darázs, Balázs, garázs, uzsonna, guzsaly, Dózsa, mozsár, rózsa, Bözsi, mazsola, lazsál, Gazsi, mázsa, +zsia, Rezső, dézsa, pizsama, hátizsák, Izsák, muzsika, pázsit, pezseg, Pozsony, morzsa, morzsol, Erzsi, torzsa, Börzsöny, horzsol, dörzsöl, törzs, perzsel, Berzsenyi, torzsalkodik, bőrzsák. Zsuzsanna babáját Zsuzsinak hívják. -A zsoldos katonák zsoldot kapnak. -A zsalu fából van.-A zsákot a zsámoly mellé tették. -A zsebemben zsebkés van. - Zsibonganak a tanulók a zsibongóban. A pizsama zsebében zsebkendő van. -A zsákban mazsola van. -Balázs uzsonnája vajas zsömle.-Zsipp-zsupp. •

Kis zsák, nagy zsák, hátizsák. -Zsákbamacskát ne vegyél!

•

Muzsikál a Zsuzsika. -Zsong a méh a pázsiton.

Zsuzsi, Józsi Dezső Gazsi Bözsi és kis Balázs hátizsákkal a hátukon elindultak a hegyekbe. Mentek mendegélték a pázsiton, hát egy nagy vizsla toppant eléjük. Zsuzsi és Józsi nem ijedt meg, de Dezső, Gazsi és Bözsike ijedtükben elfutottak, a vizsla meg utánuk. Kis Balázs lekapta a hátizsákját, és elővett egy sonkás zsemlét, a vizsla elé dobta. A zsivány vizsla abban a pillanatban békében hagyta Dezsőt, Gazsit, Bözsikét, és fölkapva a finom uzsonnát elinalt. Látjátok, mondta Józsika, ha féltek a kutyától, meg kell állni, aki elfut, annak a kutya utánaveti magát. A ti butaságotok miatt odalett kis Balázs uzsonnája. Odaadom Balázsnak a sonkás zsemlémet, mondta bűnbánóan Gazsi, én pedig mazsolát adok a zsebemből, toldotta meg Bözsike, és vidáman folytatták útjukat.

Zsolti muzsikál. Zsolti lazsál. Zsolti zsákol...

A dézsában pizsama van. A dézsában zsebkendő van. A dézsában hátizsák van...

1 zsák zsömle. 1 zsák mazsola. 1 zsák zsebkendő...

Zsuzsika, Zsuzsika kell-e a muzsika: Nem kell a muzsika, kiáltja Zsuzsika.

Fusson Józsi, fusson Rózsi, Gazsi, Bazsi, Zsuzsóka, vajas kalács mazsolával, itt a finom uzsonna!

Sok zsák. Sok zsebkendő. Sok mazsola. Sok pizsama...

Csíkos zsalu. Csíkos zsák. Csíkos zsebkendő. Csíkos pizsama...

Zöld zsombék. Zöld zsálya. Zöld pázsit. Zöld hátizsák...

A dézsában habzik a szappanos víz, mossák a zsebkendőket. - Pici cseppek csillognak a most öntözött pázsiton. -Zsonganak, zsibonganak a méhecskék a kasban, féltik a mézet. -A zsúpfedeles házikó könnyen tüzet fog, vigyázni kell! -Az ételes dobozt a hátizsákba teszik, a vizet meg a kulacsba. -Pici kacsák úszkálnak a zsombékos vízben.

Zsipp, zsupp (népköltés) Zsipp, zsupp kenderzsupp, ha megázik, kidobjuk, -zsupsz.

VIDOR MIKLÓS: Szalonnapirítás Szedd a rőzsét halomba, halomba, úgy sül meg a szalonna, szalonna!

Pattog a tűz, ficánkol, ficánkol, szalonna sül parázson, parázson!

A muzsikus macska (angol gyerekvers) A muzsikus macska kertünkbe szaladt, Két duda nyekergett a hóna alatt. Dönö-dön a nóta, nála sose más, lakodalmat ül ma egér és darázs. Fújd, cica, fújd, járd, kis egér pördülj, darázs, fordulj, hogyha táncra kér. (Tótfalusi István ford.)

Cini-cini muzsika (népköltés) Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, jobbra dül, meg balra dül, cigánykoma hegedül.

Virág Erzsi (népköltés)

Láttál-e már valaha Csipkebokor-rózsát, Csipkebokor-rózsa közt Két szál majoránnát?

Az egyik majoránna Mintha Erzsi lenne, A másik majoránna Mintha István lenne.

Nézd, mama... (francia népköltés) Nézd, mama, megy a zsiki-zsiki-zsiki, megy a zsuku-zsuku-zsuku, megy a masina. Én vagyok a masiniszta, megy a zsiki-zsiki-zsiki, megy a zsuku-zsuku-zsuku, megy a masina. (Weöres Sándor ford.)

TARBAY EDE: Réges-régi vadászének Parázs pattog, szikra táncol, füst fut a csillagos égre, nyárson vad sül, zsírja lángol, dalol a sátrak népe.

FAZEKAS L+SZLÓ: A rózsa A rózsa, rózsa fénylik estelig, és illatával a kert megtelik. Ha szárnyra, szárnyra kap az éjszaka, emlékké lesz a rózsa illata.

A zsák A zsák szállításra és tárolásra való. Zsákban szállítják a lisztet és a burgonyát, de zsákban tartják a cementet is. Régebben a zsákok zsákvászonból voltak, újabban elterjedtek a műanyagzsákok is. A turisták hátizsákot és kenyérzsákot (vagy oldalzsákot) használnak. Egy nagyméretű zsákba közel egy mázsa liszt fér, a cementzsákok félmázsásak. A mozsár A régi háziasszonyok mozsarakban törték a diót, a borsot, s olykor a cukrot is. A mozsarak többnyire rézből készültek, de voltak vasmozsarak is. A mozsárban a mozsártörővel mindent apró morzsákra lehetett törni. A szépen kitisztított mozsarak ma már csak díszei a konyhának. A dézsa A dézsa víztároló edény. A dézsát fából készítik, és vassal abroncsolják. Faluhelyen gyakran dézsát tesznek ki a gyerekeknek pancsolásra. A tűző napon ilyenkor vidáman zsivajognak a Zsuzsik, Erzsik, Zsoltikák a dézsa körül.

A zsámoly Ritkán használjuk ezt a szót: zsámoly. Gyakrabban mondunk a zsámoly helyett sámlit. A kis zsámoly nemegyszer kerek és inkább a lábunkat tesszük rá, nemigen szoktunk a zsámolyon ülni. A papok gyakran imazsámolyra térdepelnek, s azon imádkoznak.

A zsinór A zsinórt sodorják. Zsinórt használnak a függönyökhöz, zsinórral kötik meg a díszes zsákocskákat, zsinórral díszítik a zsinóros ruhát. A zsinórok színesek., sokszor fényesek, olykor aranyozottak.

A mázsa A mázsa többjelentésű szó. Jelent súlymértéket: száz kiló egy mázsa, és jelent mérlegfajlát is; a több mázsát mérni tudó óriásmérleget mázsának hívjuk. A hízott disznókat kisebb mázsán, a teherautó-rakományt nagyobb mázsán mázsálják.

16. ISMÉTLŐ GYAKORLATOK sziszészeszászaszoszöszuszü, sziszészeszászaszoszöszuszü,... cicécecácacocöcucü, cicécecácacocöcucü,... zizézezázazozözuzü,

zizézezázazozözuzü,...

susüsosösasásesési, susüsosösasásesési,... csucsücsocsöcsacsácsecsécsi, csucsücsocsöcsacsácsecsécsi,... zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi, zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi,...

szicizi szécézé szeceze szácázá szacaza szocozo szöcözö szucuzu szücüzü

sücsüzsü sucsuzsu söcsözsö socsozso sacsazsa sácsázsá secsezse sécsézsé sicsizsi

szív szék szem száj szalag szóda szőlő szúnyog cím cél cent cammog comb cövek cumi Zürich zizi zéró zene zár zab Zoli zöld zuhany visz mész vesz ász kamasz

rossz ősz húsz vicc léc vetsz Vác adsz móc kötsz ütsz víz méz evez ház az hoz őz húz iszik készétel eszem másszál kasza oszol köszön úszunk Mici lécét

ecet fácán kacat kocog döcög uccu izzik nézzék ezzel ázzál azzal hozzon özön húzzuk

Mit sütsz kis szűcs? Tán sós húst sütsz, kis szűcs?

Kilenc öles köles kazal.

százhuszonegy-kilenc kilencszázkilencvenegy-kilenc tízezeregy-kilenc ezerkilencszázhúsz-kilenc

VARGA KATALIN: Ezt, azt, meg amazt... Ezt a szoknyát készítettem. Látod? Szépen kihímeztem. Cérna végét megcsomóztam, s itt a szélén körbehúztam. Tűbe új cérnát befűztem, szoknyaalját jól feltűztem. Szívem mégis marja a bú, mert a szoknya így is hosszú. Ezt, azt meg amazt, vágj le róla egy araszt!

Azt az asztalt idetettem. Ezt a kisteknőt rátettem. Babaruhám beáztattam, végig jól beszappanoztam. Elszaladtam, visszatértem. Hol van a víz? - nagyot néztem! Teknőben cseppet sem leltem, kifolyt, mire felfedeztem. Azt, ezt meg emezt,

ez a teknő már nem ereszt!

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg (részlet) 147. Keskeny út, Széles út, Kettő közt egy csorba kút. Ha benézel, jól vigyázz, Rése száz és odva száz, Ha sokáig kandikálsz, Virradóra megtalálsz.

Kis dió, Nagy dió, Kettő közt egy mogyoró. Épült benn egy cifra ház, Terme száz és tornya száz, Ha sokáig benne jársz, Esztendőre megtalálsz.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etüdök (részlet) 43 Megy a kocsi, fut a kocsi: Patkó dobogás. Megy a vonat, fut a vonat: Zúgó robogás. Vajon hova fut a kocsi? Három falun át! Vajon hova fut a vonat? Völgyön, hegyen át! Zim, zim, megy a gép, megy a gép, Fut a sinen a kerék, Forog a kerék. Zum. Zum, nagy az út, nagy az út, Fekete az alagút, A masina fut.

WEÖRES S+NDOR: Csalóka Péter (részlet) Megy az úton a katona, zúg a vihar, fuj a szél, zúg-búg, fuj a szél, a katona sose fél.

Hogyha támad az ellenség, gonoszoknak odavág, dirr-durr, odavág,

sose bántsák a hazát.

KOSZTOLANYI DEZSâ: Akarsz-e játszani A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszu-hosszu őszt, lehet-e némán teát inni véled, rubin-teát és sárga páragőzt? Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, az utcaseprő, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt? Akarsz játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a földön, s akarsz, akarsz-e játszani halált?

17. R GYAKORLATOK drá dra dre dro drö dré dru drü dri

srá sra sre sro srö sré sru srü sri

árrá arra erre

orro örrö érré urru ürrü irri

rák, ránt, ráz, rág, ráma, rája, rács, Rába, rak, rab, rag, ragad, razzia, rajkó, rabló, ragya, rend, reggel, rejt, rebben, repül, repülő, rest, regény, ront, robot, robog, rokkant, rohan, rozs, rossz, romlik, rózsa, rövid, röhög, röntgen, rőzse, römi, röstell, rönk, rög, régi, rékli, rét, rém, rémes, révész, rév, réz, rúg, ,rum, ruha, rúzs, rúd, Rudi, rusnya, rugó, rügy, rüh, rühös, rüszt, rühell, rühatta, rühes, rücskös, rím, rigó, rizs, rikkant, ringló, rivalda, ritka, ripacs, vár, jár, sár, gyár, bár, zár, kár, tanár, var, kar, akar, hamar, tar, zavar, hadar, badar, ver, mer, eper, jer, hever, kever, teper, veder, kor, tor, sor, gyomor, kóbor, szobor, fodor, bőr, szőr, sömör, vödör, ökör, gyötör, gyönyör, mér, bér, kér, vér, gyér, egér, fehér, kenyér, úr, búr, húr, szúr, gyúr, hadúr, kandúr, űr, zűr, tűr, kűr, gyűr, manikűr, pedikűr, Walkűr, ír, hír, kefír, papír, tapír, szatír, manír, sárrá, várrá, gyárrá, zárrá, cárrá, tanárrá, járrá, párrá, arra, varrat, karra, Navarra, udvarra, amarra, magyarra,

csavarra, erre, merre, vederre, emerre, mederre, eperre, perre, Egerre, orrom, borról, torról, mórról, korról, gyomorról, sorról, porról, Győrről, bőrről, tőrről, csőrről, körről, vödörről, Gömörről, ökörről, vérré, dérré, térré, ledérré, kövérré, vezérré, egérré, fehérré, járás, zárás, várás, kárász, párás, bárány, párák, gyárát, arat, garat, nyarat, akarat, madarat, szamarat, sarat, agarat, keret, teret, szeret, szerelem, terelem, eret, kerevet, egeret, torok, sorok, korok, mórok, porok, dórok, korog, tőrök, török, körök, görög, sörök, pörök, zörög, csörög, kérés, bérét, vérét, vezérét, testvérét, mérés, letérés, érés, urunk, túrunk, fúrunk, gyúrunk, szúrunk, húrunk, gurul, zsúrunk, ürü, gyűrű, tűrünk, szűrünk, zűrünk, gyűrünk, ürügy, ürül, pirít, virít, kirí, mirigy, irigy, Iringó, Irinyi, írisz, várat, járat, gyárat, zárat, varázs, parázs, darázs, báró, járó, káró, záró, korán, borát, torát, várunk, járunk, kárunk, zárunk, búrát, kúrát, túrán, virág, bírák, sírás, király, máris, szárít, Párizs, sirat, kirak, irat, virrad, Maris, tarisznya, karika,

bíró, síró, író, nyíró, Boris, borít, nyomorít, írunk, sírunk, bírunk, nyírunk, muris, turista, Gyuri, drága, dráma, dragonyos, drapp, drót, drogéria, drukk, trafik, traccsol, trón, tréfa, tréner, trubadúr, trikó, srác, sramli, sróf, másra, hasra, ősre, húsra, próba, prés, apród, epret, talpra, képre, kaprot, megrág, megrak, megremeg, megró, megrövidít, megrémít, megrúg, elrág, elrak, elrepít, elront, elrökönyödik, elrémül, elrúg, Rágom a rágógumit. Rabol a rabló. Rendezkedik a rendőr. Rohan a robogó. Rövid a rönk. Rémes a rém. Rúg a rugó. A rüh rühességet okoz. Rikkant a rigó.

Drága a drágakő. Tréfás traktoros. Srófol a srác. Présel a prés. Arra a karra. Erre a perre. sorról sorra. Sörről borra. Körről körre.

Korán reggel harmatos gyepre heveredtem. - Ráront a török a görögre. -Gyorsan forog a kerek korong. - Februárban gyakran korog a róka gyomra. -A párom várva várom. - Hurrá itt a nyár! - Forog a körhinta, röpülnek a gyerekek. - Forrón jó a forralt bor. -Pörről pörre, bajról bajra. -Pergő nyelvvel ropogtatjuk az erret.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etüdök (részlet) 105. Három görbe legényke, róka rege róka, tojást lopott ebédre, róka rege róka, lett belőle rántotta, róka rege róka, a kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka, másik meg a fajtáját, róka rege róka, harmadik az ükapját, róka rege róka, hozzá vágta kalapját, róka rege róka.

Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs, Ritka kislány, aki takaros. (népdal)

Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó. Görbe bögre, sárga bögre. Jó nyár jár rája. Kerek utca szegelet

Jártam arra eleget Ha még egyszer ott járok A rózsámra találok (népdal)

JÓZSEF ATTILA: Regös ének Komororrú bikát fejtem, rege, róka, rejtem, sorsot nézni bikatejben, rege, róka, rejtem. Hét csöböröm jó vasában, rege, róka, rejtem, lobot vetött habosában, rege, róka, rejtem. Lángos csöbörim befödni, rege, róka, rejtem, szertefuttam rózsaszedni, rege, róka, rejtem. Nép rozsa ring a rózsában, rege, róka, ejtem, kasznár szíve káposztában, rege, róka, ejtem. Keni urát oly kenőccsel, rege, róka, ejtem, fizeti a népet lőccsel, rege, róka, ejtem. Váljon szénájuk szalmává, rege, róka, ejtem,

tányér tészta piócává, rege, róka, ejtem. Láng legyen kecskéjük szarva, rege, róka, ejtem, böködjön a paplanukba! Rege, róka, ejtem.

18. TAMKÓ SIRATÓ K+ROLY: Országjárás ELINDULTUNK Balátára malátáért, Galántára palántáért, Rabirázra paprikáért, Soroksárra salátáért,

Mocsoládra kocsonyáért, Kocsonyádra mazsoláért, Cserenyésre cseresznyéért, Szerencs-érre szerencséért, Pécelre mézért Mézeskútra pénzért.

JÖTTÜNK-MENTÜNK Nagylaposon -hegyesen, Homoródon -begyesen, Hétrongyoson -feszesen, Lassú-réten -sebesen.

BE IS ÉRTÜNK Verebesre -seregestül, Seregesre -verebestül, Fenekesre fenekestül,

Csolnakosra csolnakon, Lovas-szirtre jó lovon, Szombathelyre szombaton,

Hangosvölgybe -daltalan, Dalos-zúgba -hangtalan, Zajgóvárra -zajtalan,

Szomjúhelyre szomjasan, Gyopárosra párosan, Boldogkőre, Bársonyosra bársonyban és boldogan!

19. CSUK+S ISTV+N: Gilice-síp Gyalókára gyalog mentünk, Vencsellőre elcsellengtünk, Görgetegen átgörögtünk, Tiszasülyön elsüllyedtünk

Gyónon gyóntunk, Nyőgéren nyögtünk, Dadon dadogtunk,

Bujon bújtunk, Duzson dúskáltunk, Dőrön dörmögtünk, Acsán acsarogtunk, -szemünk, szánk tátva, így értünk Tátra s bedugtak, mert nem köszöntünk, Zsákán egy zsákba.

Bicsérden a bicsérdisták ránkolvasták a bűnlistát.

Mecsekszakálra mekegve kecskepatákon mentünk be, sem aranyért, sem bagóért nem tatáltunk egy jó bordélyt

Orfűn fű nőtt az orrunkból, kaszát fentek irgalomból.

Sósvertikén vertikális cíncsatorrna, menny-kanális, lüktető, nagy isten-erek kint a ház falán függenek.

+sványrárón a föld alatt

nyihognak az ásványlovak, •

szemük éjjel fölparázslik -

egy sem pókos, egy sem sántít. Gigén eékérték gigánkat, s rajt egy búsat trombitáltak, aki hallotta gigánkat, szeme lassan könnybe lábadt.

Kömlőn tömlőbe, Süttőn sütőbe, Ölbőn bő ölbe, Kámon kámzsába, Bödén bödönbe, Zsibriken ibrikbe, Pátrohán potrohába, Penyigén zöldültünk vén venyigén.

Bősárkányon szappannal mosdik a szárnyas, körmös hal, míg az apja kövéren szunyókál a főtéren s rámordul: „Még ezer év, s igen híres lesz e név!”

Etesen etessél, Pátyon pátyoljál, Imolán szeressél.

Ukkon egy mukkot, Kosdon egy kost, Küngösön egy inget, Epölön kölest, Látrányon kátrányt, Uppogon puttonyt, Méhkeréken lépes mézet, Apcon, Pencen szövőszéket.

A horizonton gurul Görömböly, álmod pinceajtaján dörömbölj!

20. TARJ+N IZA: Ungon-berken Inárcs-Kakucs, Kehida kehes lett a kis gida! Neszele legelőjén eszel-e? Ne szeleskedj, nesze te!... Menjünk tovább, vándorútra, gyógyírt keresni a bajra!

Messze vagyunk Váradoktól pedig ott már vár a doktor. Sárvár, Váradok,

addig el is fáradok, Maglócán megpihenünk, Mártélyon kvártélyra lelünk. Écs, Csécs, Vámospércs, Encsen, Pécsen ég a mécs...

Hejőbába! Hol a tejet fejő bába?! Elment Perbálba, perdülni a bálba. Ilocskán Ilonka csacskán tejet loccsant ócska rocskán.

Eszterágon Eszter, +gi hív hintázni. Velemér Jössz-e velem, Elemér?

Bú ért Buzsákon: kilukadt a búzás zsákom! Alsótoldon toldják, Fóton megfoltozzák, Varsádon a szád bevarrják. Vác, Cece, Becefa, virágzik az ecetfa!

Sirokon sírok: merre van Szomor Szomorún kordul a gyomor. Kányaváron kánya vár rám, Várdán dárdás áll a vártán, Makkoshotykán hetyke potyka,

Nagytilajon tilalomfa. Szőregen öreg bőregér, szőrbundában az egen mendegél... Acsa, Pacsa, Töröcske, csíp a neved, Pölöske!

Halmajugra: majonézes hal ugrik a tálunkra. Bánkon bánkódtunk, Viden vidámodtunk, Selypen a pösze pék arra kért, fussunk Szulokra szurokért.

Bakon átbaktattunk, Hegyfalu falára másztunk, ipi-apacs Ipacsfa, nem megyünk Nyakvágóra!

Ránk borult Palkonya palakék alkonya... Tokod, Bokod, Berhida: meggyógyult a kis gida! S hogy elértünk Kecskemétre bukfencezve fut a rétre, Öcsöd, Bátya, Szalatnak mind utána szaladnak!...

HANGSÚLYGYAKORLATOK 1. Mondatgyakorlatok: hangsúly-hanglejtés próbálgatás. 2, Arany János: A fülemile -Hevesi Sándor jelölésével 3. Arany János: A bajusz; szólamkeresés, hangsúly bejelölés. 4. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza: Előszó (részlet); 5. A Képes Krónikából; szép beszéd. 6. Misztótfalusi Kis Miklós: Mentség; ízes beszéd. 1, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem -Az olvasónak; veretes beszéd 8. Vitéz hadnagy; veretes beszéd 9. Bethlen Miklós: Önéletírás; anekdotázó beszéd. 10. Mikes Kelemen leveleiből; közvetlen beszéd.

Főként archaikus anyaggal foglalkozunk, mert annak nagy nevelő hatást tulajdonítunk, meg aztán nagyon elhanyagoljuk mostanában a régieket, legalább ebben a könyvben jussanak szóhoz. A versmondás nem beszédtechnikai feladat, s a szavalat beszédtechnikai megközelítése éppen olyan elhibázott dolog, mint a színpadi szerep beszédtechnikai elemzése. A versmondásban is, a színjátszásban is csak alkalmazni szabad a technikát, és nem megtanulni. Megeshet, hogy egy-egy szerep eljátszása, vagy egy vers elszavalása föltárja a technikai nehézségeket, akkor sem szabad a művészi anyagot technikai feladatnak tekinteni, mert ez éppen azt a közeget rontja, amely a művészi többletet adja a színészi magatartáshoz. Más dolog, hogy a művészet helyes gyakorlata közben önkéntelenül javul a technika.

1. Mondatgyakorlatok Kimegyek az udvarra, járok egyet Ma tűrhető az idő

-

-

Jaj, de szörnyű pocsék idő volt a múltkor!

Szeretem a magyar irodalmat Régen voltam színházban

Nem bírok bent maradni!

-

A demagógiát is, a giccset is utálom!

De jó volna tehetségesnek lenni!

József Attila nagy költő

-

Mit szenvedett a drága József Attila!

Iskolába nem szívesen járok

-

Sokat kell még nekem tanulnom

Néhány órát nagyon szeretek! -

Szeretem a gyerekeket

Te, én jóformán semmit se tudok!

-

Te, olyan

hülye felnőttek vannak, hogy megáll az eszem! A matematikához nincs sok érzékem Jó dolog a tavasz Hány óra van?

-

-

Ne kínozzatok!

Tudod milyen télen cipő nélkül?

Nyolc óra van?

Meddig voltál fönn tegnap?

-

Tizenegyig olvastál? Kivel beszéltél ma?

-

Jánossal beszéltél?

Miért nem tornázol minden reggel?

-

Mennyi pénzed van?

-

Húsz forintod sincs?

Hol dolgoznak a szüleid?

-

Nem dolgoznak a szüleid?

Ki vezeti a csoportot?

-

Hová mész vasárnap?

Merre jártál külföldön?

Nálatok nincs vezető? -

Mit olvastál utoljára?

-

Szoktál te tornázni?

Otthon döglesz egész nap? Te csak ponyvát olvasol?

Nem jutottál még ki?

Igen. -Igen! -Igen? -Igen... -Igen, -„Igen”-Igen: -Igen; Nem -De -Talán -Jól van -Szép -Jól láttad -Kérem -Te Elhoztad nekem a könyvet.!?,:;-„

Veled nem lehet beszélni

-

„Már egy

hete csak a mamára gondolok” Tőled kérek tanácsot

-

„Itt ülök

csillámló sziklafalon” Folyton csak várok rád

-

„A rakodópart

alsó kövén ültem” Neked semmi sem tetszik

-

„Elmondanám

néked, ha nem unnád” Jaj istenem mit csináljak

-

„Nem

-

„Egész

Pesten történt amit hallotok” Sokat tudsz beszélni

úton hazafelé, azon gondolkodám” Ezt nem hittem volna rólad

-

„Mióta

készülök, hogy elmondjam neked” Segítettél neki

-

Felmagasodni nem

bírhatsz, de lobogsz Ne vágj a szavamba kaszabolta magyar nyelv”

2. ARANY J+NOS: A fülemile Hajdanában, amikor még +gy beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond hadd legyen per! (Ami nem volt épen oly rég) Valahol a Tiszaháton Élt egy gazda: Pál barátom, S Péter, annak tőszomszédja;

még, szél

Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban Összeférnek a naptárban, Könnyű nekik ott szerényen Megárulni egy gyékényen; Hanem a mi Péter-Pálunk Háza körül mást találunk: Zenebonát, örök patvart, Majd felfordítják az udvart; Rossz szomszédság: török átok, S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl, Péter attól mindjár’ tüszköl; Ellenben a Péter tyúkja Ha kapargál A szegény Pál Háza falát majd kirúgja; Ebből aztán lesz hadd-el-hadd, Mely a kert alá is elhat! Ez sem enged, az se hagyja, S a két ház kicsinye, nagyja, Összehorgolnak keményen, Mint kutyájok a sövényen Innen és túl összeugat S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,

Emberemlékezet óta +llott egy magas diófa, Díszéül a Pál kertjének. A szomszédba nyúlt egy ága, Melyet Péter, minthogy róla A dió is odahulla, Bölcsen eltűrt, le nem vága. Történt pedig egy vasárnap, Hogy a fentírt fülemile Ép’ a közös gallyra üle, Azt szemelvén ki oltárnak, Honnan Istent jókor reggel Magasztalja szép énekkel: Megköszönve a napot, Melyre, im felvirradott. A sugárt és harmatot, A szellőt és illatot; A fát, melynek lombja zöld, A fészket, hol párja költ, Az örömet, mely teli Szivecskéjét elteli; Szóval, ami benne él S mit körében lát, szemlél, Azt a pompát, fényt és színt, Mely dicsőség •

Semmi kétség -

őérte Jött létre Csupán ő érette mind!

Elannyira, hogy Pál gazda, Ki gyönyörrel ott hallgatta, +gy kiáltott örömében: „Istenem uram, Beh szépen Fütyül ez az én madaram!” „Kendé bizony az árnyéka! Mert olyat mondok, hogy még a ...” Hangzik átal a sövényen Egy goromba szó keményen. „Hát kié - pattogja Pál Mikor az én fámra száll?” „De az én portámon zengett: Hogy illetné a fütty kendet!” Pál nem hagyja: őtet uccse! Péter ordít: ő meg úgyse! Többrűl többre, szórul szóra, Majd szitokra, majd karóra, Majd mogorván +tugorván Ölre mennek, hajba kapnak; Örömére a szent napnak Egymást ugyan vérbe-fagyva, Hanem a jusst mégsem hagyva.

Pál azonban bosszút forral, És ahogy van, véres orral Megy panaszra, bírót búsít, S melyet a vérszenny tanúsít

A bántalmat előadja. Jogát, úgymond ő nem hagyja, Inkább fölmegy a királyig Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófáról jött, Nem engedi, nem! halálig. Nyomatékul egy tallért dob Az igazság mérlegébe, Mit a bíró csúsztat a jobb Oldalon lévő zsebébe.

Pétert sem hagyá pihenni A nagy ártatlan igazság: Nem rest a bíróhoz menni Hogy panaszát meghallgassák. +gy s úgy történt, - elbeszéli, Övé a fütty, ő azt véli: Nincs vármegye, Ki elvegye, Nincsen törvény, nem lehet per, Hisz azt látja Isten, ember! De, hogy a beszédet össze Annál jobb rendben illessze, Az ütlegből sokat elvesz És a joghoz egy tallért tesz,

Mely is a bírói zsebben Bal felől, a szív iránt, Meghúzódik a legszebben.

Felderűle a kívánt Nap, mely a vitát eldöntse, Hogy a fülemile-pörben Kinek szolgál a szerencse. +mde a bírót most cserben Hagyja minden tudománya, És ámbátor Két prókátor Minden könyvét összehányja, S minden írást széjjel túr is: Ilyen ügyről, Madárfüttyről, Mit sem tud a corpus juris; Mígnem a bíró, haraggal Ráütvén a két zsebére S rámutatván a két félre, Törvényt monda e szavakkal A szegény fülemilére: Hallja kendtek! Se ide nem, se oda nem Fütyöl a madárka, hanem (Jobbfelől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl: Elmehetnek.

* Milyen szép dolog, hogy már ma Nem történik ilyes lárma, Össze a szomszéd se zördül, A rokonság Csupa jóság, Magyar ember fél a pörtül ... Nincsen osztály, nincs egyezség Hogy szépszóval meg ne essék, A testvérek Összeférnek, Felebarát Mind jó barát: Semmiségért megpörölni, Vagy megenni vagy megölni Egymást korántsem akarja. De hol akadna ügyvéd Ki a fülemile füttyét Mai napság felvállalja!? 3. ARANY J+NOS: A bajusz

Volt egy falu - nem tudom, hol, Abba’ lakott - mondjam-é, ki? Se bajusza, Se szakálla, Egy szőrszála Sem volt néki; Annálfogva helységében Nem is hítták egyéb néven: Kopasz-szájú Szűcs György bátya;

E volt az ő titulája. No mert (közbe legyen mondva) Azt az egyet meg kell adni, Hogy a Szűcs György falujában Könnyű volt eligazodni: Mivel ottan minden ember Névhez jutott olcsó szerrel Azon felül, mit az apja Adott neki, meg a papja. Nem tudom, ha más vidéken Megvan-é e szép szokás, Nem tudom; de nagy kár lenne, Ha divatból úgy kimenne, Mint például - hogy többet ne Mondjak... a káromkodás!

Egyébiránt Szűcs György gazda Semmit is el nem mulaszta, Hogy bajuszát megnövelje, Meglévén ... a puszta helye. Kente, fente ő azt írral, Kígyóhájjal, medvezsírral, Ebkaporral, kutyatéjjel; Meg is nőtt az minden éjjel •

Tudniillik: álmában;

S ha fölébredt, mennyi kéjjel Tapogatta ... hiában!

Ami pedig Szűcs György gazdát Máskülönben illeti:

Nem bolond ember volt ám ő: Ládájába’ pénz, egy bögre, Azonkívül juha, ökre És - szamara volt neki. Sőt, az is szent, hogy már régen Ott ülne a bírószéken, Hasa, hája, kéknadrága ... Minden kész e méltóságra: De mit ér, ha nincs bajusz! Ily anyám-asszonyos képpel Sosem választá a nép el; Szavazott rá tíz vagy húsz.

Ott ti, kiket a természet Bajusz-áldással tetézett, Ti nem is gondolhatjátok, A csupasz száj mily nagy átok! Ti, midőn a szúrós serte Sima állatok kiverte, Minden szentet sorra szedtek S a beretvától sziszegtek! Ti, ha egyszer hébe-korba’ Beleér levesbe, borba Szegény ártatlan bajusz; vagy Télen át rá jégcsap, zúz fagy: Már az olyan nagy sor nektek! Már ollót mit emlegettek, Nem tudván, e szőr mily drága, Becsesebb a drága gyöngynél:

E hiányzott csak Szűcs Györgynél, S lám! hiányzott boldogsága. Mily irigyen nézte másnak, A legutolsó kapásnak, Hogy mohos a szája-széle: Bezzeg, cserélt volna véle! De mi haszna! mindhiába! Nincs orvosság patikába, Széles mezőn, drága kertben, Vagy más helyen, Ami neki szőrt neveljen! S már a bajszot úgy gyűlölte, Hogy legott a méreg ölte, Látva, hogy nő más embernek, Vagy korommal fest a gyermek; Sőt csupán ezér’ a macskát Sem tűrhette udvarában, S bajuszt kapván áldott nője, Elkergette, vén korában.

Történt, hogy oláhcigányok, (Tudvalevő nagy zsiványok) Kóborlának a vidéken, S megszálltak a faluvégen. Nosza mindjár’ sátort ütnek, Tüzet rakva, főznek, sütnek Abból, amit valahonnan Más faluból idehoztak, Minthogy onnan

Éhen-szomjan Búcsú nélkül eltávoztak. Meghíják a rokonságot, A helybeli cigányságot És ezeket tőrül hegyre Kivallatják mindenképpen: Mi van? hogy’ van a helységben? S a hallottat szedik begyre. Épen mint a jó vezér, Ha az ellenséghez ér, Minden bokrot és fatörzsöt, Minden zegzugat kikémel; Lassan mozdul seregével, Küld vigyázót, előőrsöt, Puhatolja, merre gyengébb, Hol erősebb az ellenség; Nem siet, de csupa szemfül, S mikor aztán ütközetre Megy a dolog: gyors a tettre, Veri a vasat, míg meg nem hűl. Nemkülönben a bölcs vajda Haditervet kohol mindjárt: Nincsen egy ház, nincs egy pajta, Hogy ne tudná csínyja-bínját: Hol lakik dús özvegy asszony, Kit jó móddal megkopasszon? Melyik háznál van eladó Sári, Panni, Zsuzsi, Kató, Ki legény után bolondul? Mert az a jövendölést

Megfizeti ám bolondul! Kinek esett holmi kára S van szüksége prófétára, Hogy nyomába ne jöhessen, Sőt, ami több, ráfizessen? Ki szeretne gazdagodni, Könnyű módon pénzhez jutni: +sni onnan, hova nem tett, Vagy ha tett is, A letett kincs Időközben elszelentett? Mindez a vén vajda gondja, Ki nem adná egy vak lóért, Hogy a magyar kész bolondja.

Nem kerülte el figyelmét Szűcs György uram nyavalyája, Gondolván, hogy ő kigyelmét Egy kissé megberetválja. Nem kell ahhoz néki szappan, Anekül is mester abban: Szőrmentibe vagy visszára Beretválni nincsen párja. Kivált most, hogy az idő S alkalom oly kedvező: Ripeg-ropog A sarló fog, Munkától ég a mező; Nincsen otthon,

Csak az asszony, Hogy megfőzzön, Vagy dagasszon; Vagy ha néhol egy beteg Szalmaágyon fentereg; Vagy a seprű, házőrzőnek Felállítva küszöbre; De ha Isten meg nem őrzi, Ott lehet az örökre.

Egyedül van Szűcs György gazda, Egy lélek sincs udvarában: Hát im! a furfangos vajda Beköszön a pitvarában. „Ejnye gazduram, a kőbe! Mi dolog az, hogy kigyelmed Bajuszát levágja tőbe? Magyar ember-é kigyelmed?” Milyen szemmel nézett rája Szűcs György gazda, képzelhetni: A vasvillát sem lehetne Mérgesebben odavetni; De a cigány győzte szóval, Hízelgővel, úsztatóval: Míg György el nem panaszolta, Hogy’ áll a dolog mivolta.

„Szent Pilátus! minő szégyen! Hát miér’ nem mondta régen?

Sohasem volt? nem is termett? Hát miért nem mondta kelmed? Nagy bajusza volna régen: Hisz ez az én mesterségem!” Megörüle György a szónak, Hogy bajusza lesz maholnap, S mintha nőne a szép sörte, Már a helyét is pödörte. Sonka, sódar, Füstös oldal, Liszt, szalonna, Főzelék, Van elég; Ráadásul jó ozsonna, S valamit a vajda kére, Megalkudva, megígérve. Nosza, tüzet rak legottan, Lobog a láng, bőg a katlan, Száll a szikra, fojt a füst, Fő a fürdő, forr az üst, Benne mindenféle gyimgyom, Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy, Ami úton, útfelen Elhányódik vagy terem. E bűbájos fürdőlében Nő meg a György bajsza szépen; S ha hibáznék egy kicsi: A babona ráviszi. Kész immár a bornyomó kád: Szűcs György jó remény fejébe,

Nyakig ül a szennyes lébe, istennek ajánlva dolgát. A cigány sereg azonban Beszivárog alattomban; Jön elébb egy, aztán kettő, Mintha csak úgy történetből: Szerencsére a vajdának Épen jó, hogy bebotlának! Egy tüzet rak, más vizet mer, Másik fát hoz ... kell az ember; Úgy szaladnak! úgy segítnek! Dolgot ád a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pára Szűcs uram fejét megjárja: Elővesznek egy nagy ponyvát És a fürdőkádra vonják; S a kád mellett körbe-körbe Tánc kezdődik, fürge, pörge; Kalapácstól dong a donga, „Tiktak, tiktak” foly a munka, S egy bűvös dal Ümmög halkal: „Bajusza lesz Szűcs Györgynek, Igen biz a szegénynek.” S míg a ponyvát sietősen Jóerősen Apró szeggel odaszegzi, A cigányhad újrakezdi: „Bajusza van Szűcs Györgynek,

Ne irigyeld szegénynek!”

Ezalatt a pénzes bögre Búcsujárni ment örökre, Követé a füstös oldal, A szalonna, meg a sódar, Az ágynemű, fehérnemű, A vasféle, meg a rézmű. Szóval, ami könnyen mozdult, Lába kelvén, mind elpusztult, Mert a gazda - „tiktak, tiktak” Nem hallá, hogy zárat nyitnak.

Meddig üle György a kádban Lepedővel leszögezve, Nincs megírva krónikámban. Csak annyi van följegyezve, Hogy mihelyt abból kilépe, Tükröt vevén kezébe, Hogy bajuszát felsodorja: Nem tehette, mert nincsen mit! Mert bajusza nem nőtt semmit, De igen a füle s orra!

4. B+RCZI GÉZA: A magyar nyelv életrajza Előszó (részlet) Az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv, gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez

a mindennapi használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt föltétele. Neki köszönhető legnagyobbrészt, hogy az egymást felváltó nemzedékek tapasztalatai halmozódhatnak, s az utódokra átszállhatnak; hogy a természet közömbös vagy éppen ellenséges erői ellen való harcot nem kell minden egyes generációnak előlről kezdenie, sőt minden egyes embernek külön, elszigetelten megvívnia. Valóban emberinek mondható társadalmat még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni. Kétségtelen, hogy a tagolt, hajlékony emberi nyelv az emberiség legnagyszerűbb vívmánya, melyet mai változataiban a nemzedékek végeláthatatlan sorainak állandó erőfeszítése teremtett meg; olyan eszköz, melyet sohasem tudunk nélkülözni, s mely az embert attól fogva, hogy zsenge korában eszmélni kezd, egész életén át kíséri és szolgálja. S „a nyelv” mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza. A nyelv mint eszköz a legbonyolultabb gépezet. Ezt a gépezetet működésében tanulmányozni, alkatrészeire bontani, e részek szerepét, egymásba illeszkedésük módjait vizsgálni, titkait megfejteni maga is, bonyolultságában olykor fárasztónak tetsző, de a belemélyülő számára végtelenül érdekes és soha véget nem érő tanulmány, +mde ez a gépezet, úgy ahogy ma mindennapi működésében, változatos felhasználásában megfigyelhető, nem egyszeri alkotás, melyet valaha megteremtettek, s azóta jól-rosszul jár, hanem szakadatlanul alakuló, fejlődő valami, melyet egy egész nép évezredek, sőt évtízezredek óta szakadatlanul formál, tökéletesít, a változó és rendszerint sokasodó szükségletekhez idomít. (Ennyiben sántít a gépezethez való hasonlítás.) A nyelv tehát történelmi produktum, és még mai szerkezetének sajátosságait, bonyolult titkait is csak úgy lehet igazán megismerni és megérteni, ha megismerkedünk a hosszú-hosszú fejlődés, alakulás folyamatával. Nyelvtörténeti háttér nélkül nincs igazi, mélyebb, tudatos nyelvismeret, márpedig a gondolkodó ember nem elégszik meg az ösztönszerűvel, hanem tudatos ismeretekre törekszik. A nyelvtani szabályokat a mai nyelv alapján föl lehet állítani (sok megmagyarázhatatlan kivételt, látszólagos logikátlanságot tudomásul véve), meg is lehet e szabályokat tanulni, mint a matematikai képleteket, de a miértet és a hogyant, a levezetést, mely a képlet tulaidonképpeni meqértéséhez vezet, a nyelv esetében a nyelv élettörténetének, fejlődése törvényeinek feltárása adhatja csak meg. S e történet, melyet határozott törvényszerűségek irányítanak, nemcsak a nyelvi rendszer alaposabb megértéséhez és értékeléséhez segít hozzá, s egy életen át halmozódó nyelvismeretünket bővíti ki előző korok nyelvi színeivel, de önmagában is, részleteiben is színes, vonzó stúdium, mely egyszersmind a nyelvet beszélő nép gondolkodásának fejlődésére, e fejlődés sajátos vonásaira is világot vet, sőt általa egyes nyelvi tényekben, mintegy megőrzött kövületekben elénk tárul a nép viszontagságos történetének, elmúlt gazdasági és társadalmi rendszereinek, egykori műveltségének számos emléke, a nép ködbe vesző múltja.

5. A Képes Krónikából Az Úr 1241-ik esztendejében Béla uralkodása alatt a mongolok vagyis a tatárok ötszázezer fegyveressel törtek be Magyarországba. Béla király a Sajó folyónál hadakozott

eIlenük, de legyőzték. Békeszerető ember volt, hadakban, csatákban nem volt szerencséje. Szinte Magyarország egész vitézi népe odaveszett. A tatárok három esztendeig maradtak Magyarországon, és miután a magyarok abban az időben nem vethettek, ezért amazok kivonulása után sokkal többen haltak éhen, mint ahányan fogságba estek vagy kard alatt haltak. A király az Úr 1270. évében halt meg, május harmadikán, pénteken, a szent kereszt megtalálásának napján a budai szigeten; testét Esztergomban temették el a minorita testvérek egyházában, ott nyugszik boldogan Mária nevű feleségével, a királyné asszonnyal, a görög császár leányával és legkedvesebb fiával, Bélával együtt. Virtusokkal teljes férfiú volt akinek emlékezete minden magyaroknak és sok más nemzetbelieknek szájában édes, mint a méz mai napiglan. „Mária-oltáron, nézd, nyugszik a sírban a három: Béla, neje s herceg - örvendjenek ők az egeknek!” „Míg lehetett, ült trónja felett a király hatalomban: Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan.”

6. MISZTÓTFALUSI KIS MIKLÓS: Mentség (részlet) Aki a tengerbe esik vagy megissza mind, vagy kiúsz; másként belehal. Ebben én benne vagyok, és ha tovább hallgatok, látom, hogy vesznem kell. Sokan vannak ellenem. Nékem Belgiumban olyan állapotom volt, hogy ha pénzgyűjtésben gyönyörködtem volna, és célul nem töttem volna azt, hogy hazámat, valamint lehet, segítsem, annyi idő alatt könnyen 40000 vagy talán 50000 forintot is gyűjthettem volna, és ha eddig ottmaradtam volna, azt merem mondani, kevés erdélyi úr volna, akivel cserélnék pénz dolgából. Ha pedig ott a házasságra vöttem volna magamat, amelyet el nem távoztathattam volna semmiképpen, ha mégis tovább ottmaradtam volna, akkor is kínáltak engemet olyan leánnyal, akivel 60 000 forintot adtanak volna, mert észrevették, hogy néha targoncával tolták a pénzt szállásomra. Ilyen gazdag jövedelmemet pedig könnyen elpazarolhattam volna én ott, a testnek minden gyönyörűségi között, ha a más jó mesterembereket követtem volna, akik többnyire azt cselekszik, hogy amit egynapi munkájokkal keresnek, nem nyugosznak addig, míg azt korcsomákon és egyéb hitván helyeken el nem tékozolják; én pedig csak azt is kárnak tartottam annyi keresetem mellett, amit kenyérre kellett költenem nyavalyás testemnek táplálására. Néha egy holnapig is bizony bort nem ittam; és minél alábbvaló s olcsóbb eledellel lehetett, olyannal éltem. Sokszor úgy kiadtam a pénzemet a könyvnyomtatóknak, hogy kenyérvételre egy poltrám sem maradt. Micsoda munkát töttünk azon a biblián, úgy, amint volt, kinyomtatni. Nem sajnállottam ily drága időmet erre a munkára fordítani. Merek dicsekedni minden jó lelkiismeret előtt, hogy soha a magyar reformátusok ilyen megjavított bibliát nem láttanak. Jóllehet pedig mindezt én jó lelkiisméret szerint cselekedvén, úgy tetszett, hogy dicséretes dolgot cselekedtem. Az irégy szívek kiváltképpen, látván, hogy egyébként sem árthatnak, magyarázták balra, hogy én országgal akarok vetekedni, oly dolgot kezdvén, mely országot illetett volna. Mások azt mondták, hogy nagy fába vágtam a fejszét. De én nem hogy elcsüggedtem volna, hanem még inkább megvetettem lábomat, és a biblia nyomtatását elvégezvén, kinyomtatám az Új

Testamentumot is. Azzal sem elégedvén meg, mind e könyveimet békötettém még pedig többnyire aranyosan, úgyhogy néha dolgozott én számomra húsz ember is. Gondolkodóba esvén azért én (méltán, ha eszem volt), ha ugyan odahagyjam-é olyan zsíros állapotomat, - mondék magamban -hacsak külsőkép pen kellene, itt örökké boldogul elélhetnék, mert hovatovább inkább kiterjedne hírem, és vagy akarnám, vagy nem. el kellene élnem. De meggondolván, mivégre fogtam istenem előtt mindezekhez, hogy nemzetemnek használhatnék vélek, sok jó igyekezetimnek jutalmául töttem fel én azt, hogy könnyen megnyerem - mondok - azt, amit a külső gazdagságnál nagyobbnak tartok, istenem és nemzetem előtt való kedvességet.

Az uraim azon vannak valósággal, hogy tőlem a vevőket elidegenítsék. A szegény ember azért idegenkedik sokszor gyermekének taníttatásától, hogy látja, mely sok esztendeig kínoznak a skólákban majd mindeneket a deák nyelvvel. De ha csak a maga nyelvén való olvasást tenné fel célul, kevés idő kellene arra, és kevés volna olyan szegény ember, akitől annyi költség ki nem sülne. Azt forgatták ellenem nagy hévvel, hogy az urakon nagy szemtelenséget követtem el és sokszor úgy bántam velük, amint nem illett volna. Őnagyságoknak, s őkegyelmeknek azt írtam, hogy a nemzet hasonló a kenyérkérő gyermekhez, akinek ezt felelvén az apja: „Fiam, se búzám, sem lisztem nincsen,” - ő azt feleli: „Hiszem nem kérek én sem búzát, sem lisztet, és nem kívánom, hogy ekével, sarlóval, cséppel, malommal stb. bébelődjék, én csak kenyeret kérek.”- Tőlem is csak azt kívánják, hogy nyomtassak szépen, azonban az ahhoz való készületet ingyen sem fizetik meg.” Hogy méltóságos gubernátor uramnak ezt írtam, hagy adni kellene inkább, mint elvenni tőlem. Méltán szólhatok így: - Mit várom mégis tovább a nagyságtok audienciáját? Ennyi ideig itt-tekergésemmel nem tudék egyebet elérni, hanem hogy az urak közül egyik a másikhoz igazit, mint egy bolondot! Mint egy regalistának minden országgyűlésben ott kell nékem lötyögnöm, fityegnem, s ugyan példabeszéddé lőttem már ezért az embereknél. Mintha tőlem az szinte úgy meglehetne, mint mástól, akinek vagy hivatala hozza, vagy valami érdeke van benne, holott én mintha tövisen ülnék mindenkor, midőn otthon két betűöntő és nyomtató műhelyem az én jelenlétemet (jól akarván dolgozni) igen megkívánják. Ahhoz kell nyúlnom: sok nyavalyáimból való egyszeri kimenekedésemre, hogy úgy veszessem magamat, mint Sámson, közönséges romlással. Hazamenvén, mindazt, valamit ennyi esztendők alatt annyi költségemmel és véres verítékemmel a haza hasznára készítettem, mind öszverontván, még a port is leverjem lábamról, mondván: Nem méltó ez az hely énhozzám! Bujdosásra indulván, valahol járok Európában, teli torokból harsogjam: így nyomorították meg a haza javára teljes lélekkel igyekező szegénylegényt!

7. ZR+NYI MIKLÓS: Szigeti veszedelem Az olvasónak Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta historiáját; énnékem is 100 esztendővel az után történt irnom Szigeti veszedelmet. Virgilius 10 esztendeig írta Aeneidost;

énnékem penig egy esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem hasonlítom pennámat; de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit írtam mulatságért írtam, semmi jutalmat nem várok érette. Őnekik más gondjok nem volt nékem ez legutolsó volt. +rtam, az mint tudtam, noha némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az napban. Bizony szégyen nélkül szemlélhetem csorbáimat, igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek. Fabulákkal kevertem az historiát; de úgy tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul, az ki azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az másiktul. Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam úgy, osztán szegény az magyar nyelv: az ki historiát ír, elhiszi szómat.

8. ZRINYI MIKLÓS: Vitéz hadnagy - Dedicatio Magyar vitézeknek dicsőséggel földben temetett csontjai és azok nagy lelkei nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is. Igen szeretője vagyok az ő dicsőségeknek, hogy én elmúlassam az ő intéseket, kiket nemcsak nappalbéli elmélkedésemben juttatnak (eszembe), de még éjtszakabéli elmémben is előmben tüntetnek, mondván: ne aludjál, ne keresd a gyönyörűséget. Látod-e romlott hazánkat, melyet mi annyi vérontással, verésekkel és untalan való fáradsággal nyertünk, oltalmaztunk, és sok száz esztendeig megtartottunk. Kövesd az mi nyomdokunkat, ne szánd fáradságodat, ne szánd véredet, ne szánd életedet. Ezekkel az ösztönökkel serkentgetnek engemet nyugodalmomban. De szerencsétlen én, hogy nem lehet az én mentségem oly nyilván őnálok, mint az ő rettenetes vitézségek és számlálhatatlan érdemek énnálam, mert bizonnyal okkal panaszolkodhatnám nékik a szerencsére. Nem azért, hogy egyszer hazánkat magasan felvitte, most mind alább-alább szállítja; azért nincs mit panaszolkodnunk, tudván, hogy ez a világi törvény, hogy aki benne születtetett, annak halála is következzék, és ez az istennek akaratja. Sokáig volt dicsőséggel a szerencsének felső kerekén a magyar fátum, ha most alább szállott, nem szokatlan dolog történt rajta ebben az világban. Hanem azon panaszolkodnám a szerencsére, hogy evvel a tehetséggel, evvel az hazám szolgálatjához való készséggel, végezetre evvel a jó igyekezettel, ebben a magyar romlásának évszázadába helyeztetett engemet, és nem azokban a dicséretes időkben, melyekben az isten kegyelemmel volt a magyarokhoz, és nem fordította volt orcáját őtőlök, hanem rettenetessé tette volt azoknak, akik most unalommal néznek reánk, és csúfsággal említenek bennünket. Talált volna talám akkor ez a lélek, ki bennem vagyon, maga hajlama szerint dicsőséges foglalatosságokat. De mire való leszen az most, hogy ne aludjam, hogy ne henyéljek? talám inkább ez az idő olyat kéván. Mire való hogy ne szánjam véremet, ne szánjam életemet? Miért kévánjam tehát halálomat? Kit váltok s kit szabadítok meg véle? Kevés az én életem ilyen nagy csorbát felépíteni, de még kevesebb halálom. Hát mit tegyek? Mit csináljak tehát, ha nem aluszom? Ebben a békességes században (ha annak kell mondani a török rablásit) nekifogtam históriák olvasására. Én senkit tanítani nem kévánok, hanem magam tanulni. Azért olvasó barátom, ha tetszik, olvasd és aszerint munkálkodjál hazánknak hasznára és magad becsületire.

9. BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás I. Bölcső- és igen kicsiny koromról nincs mit írnom, bolondság is volna. Hallottam az anyámtól, hogy rettenetes síró voltam, annyira, hogy életemről is kételkedtek miatta; hihető, has- vagy valami egyéb tagom fájdalmától lehetett, mert elmétől vagy szomorúságtól, amint olyan még ész használata nélkül való életkorban az nem származhatott. De akármitől volt, e bizonyos, hogy én midőn felnevekedtem, sem a has- vagy gyomorfájásra, sem másképen akármi, még nagy szomorúságért való sírásra is hajlandó nem voItam, sőt mikor üdeje, helye, oka volt is, nehezen tudtam sírni; mikor elkeseredtem is nagy nyomorúság és szomorúságimban, gyakrabban vagy torkommal nyeltem, vagy orromon fújtam ki, vagy mély keserves sóhajtásokkal, mely sírás és könnyhullatásnál sokkal nehezebb volt. Vagy néha elmorgottam, haragudtam amely vétkes dolog volt. Sokszor bizony talán pénzen is megvettem volna a sírást, mert az könnyebb lett volna. Nevetséges, hiábavalóság és játékra, mint akármely gyermek és ifjú, felettébb hajlandó, sőt vásott és a játékban telhetetlen s fáradhatatlan volt az én gyermekségem és felserdült ifjúságom; de nem veszteg ülő, mint a kocka, kártya, hanem a testnek ingatásával járó játékokban gyönyörködtem, mint a labda, forgattyú, parittya, teke, kézzel való hajigálás, vitéz játék, versfutás, küzdés, ugrás, melyek miatt néha meg is vertek, nyíllal való lövöldözés és madarászás. Mikor osztán nagyobbat nővén, lóra, puskára, kutyára kaptam lövöldözés hosszú puskával, pisztollyal, nyargalódás, fürjészés, magam kezemmel való rákászás, halászás voltak igen a mulatságim. Mindazonáltal, mikor osztán a gyermekségből kikelvén, eszemnek, házasságomnak és emberségnek esztendeire jutottam, az én mulatságim nem mulatták el énvélem a szükségesebb és hasznosabb dolgokat, mint a könyvek olvasása, házi gazdaságom és közönséges tisztem s hivatalomban való eljárást. Úgy hallottam, hogy mihelyt a hetedik esztendőbe fordultam, mindjárt tanítani kezdettek az abc-ére mint gyermeket játékkal. Első mesterem volt Naményi Mihály nevű, aki annakutána híres prédikátor volt. Második mesterem volt Fogarasi Mihály, ki nemrégen még él vala szép nagy vénségben és esperességben. Ez initiált a deák nyelvbe, dirigáltatván Keresztúri Pál által. Egyszer Keresztúri Pál Búnra jöve az atyámhoz, akkortájban az atyám s mesterem olyan rendet szabtak vala nékem, hogy ebéd s vacsora előtt tanuljak öt-hat szót, és amikor innya akarok, mondjak el abból egyet deákul s magyarul, és úgy adnak innom, de ha nem tudom, nem adnak. Ott ülvén már asztalnál, én előpattanék nagy felszóval, (mert úgy kellett mondanom nagyon,) egy deák szóval, s innom adának. Hallván azt Keresztúri, végére méne, s meghagyá az atyámnak, hogy az napságtól fogva hagyják el azt a rendet, hadd ehessem bátran asztalnál s vígan, mert az az egynéhány szó nem éri fel azt a kárt, amelyet bátorságom, elmém és egészségemben tesznek véle, mely bizonyos is. Elhagyák azért énnékem nagy örömömre, mert bizony nagy iga volt rajtam, oly móddal nem is ehettem jól, csak a vocabulákat mammogtam magamban; ha nékem Keresztúri Pál akkori eszemmel, amint voltam, egy falut ajándékozott volna, nem vettem volna kedvesebben tőle, meg is szerettem, dicsértem, hogy micsoda jó vén ember az, még az apámnál is jobb. Amely is osztán a keze alatt való tanulásomra sokat használt volt igen, mert siettem keze alá és örömmel tanultam tőle, annál inkább, hogy ez a Fogarasi rettenetes rútul vert, henyéltetett, amint ezt szokták mondani vagy nevezni; mert hanyattán fektetett a földre, fejemet, két kezemet, lábomat feltartatta vélem, hol egyik, hol másik talpamat csapta lapockával, hol fejemet a háromágú lapos korbáccsal, hol féllábra állított kőre, mire, egyszóval igen rútul és bolondul bánt vélem, elannyira, hogy osztán az atyámnak panaszoltam, s megmondottam,

hogy bizony nem tanulok. Ezt pedig nem az én tanulásomért vagy latorságomért, hanem maga bolondságából cselekedte csak, melyet tovább nem terjesztek, kedvezvén emlékezetének, minthogy azután tisztességes, tudós deák, és osztán prédikátor lett belőle, de az bizonyos, úgy elkedvetlenített volt a tanulástól, hogy ha keze alól ki nem vettek volna, bizony nem tanultam volna, azért is osztán elbocsáták.

BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás II. Németújvárból mentünk Zrínyi Miklóshoz. Nagy szerencsétlenségemre csak öt nap lehete véle ismérkedésem, s oda lön. Magáról hogy írjak, nincsen erőm s üdüm reá, csak azt írhatom: igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem babonás, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy és szép termetű, lelkű és ábrázatú szóval: akkor magyar híres ember hozzá hasonló nem volt, sőt az én vékony ítíletem szerént máig sem, sőt talán ezután sem lészen, noha az Isten titka és tárháza véghetetlen. Szép őszi üdő járván, elmenénk vadászni. Ő maga puskával béméne, és szokása szerént csak egyedül búkálván, löve egy nagy emse disznót, s vége lőn a vadászatnak. Azonban odahozá a fátum egy Póka nevű vadászt, ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nékünk, kegyelmetek csak maradjon itt: mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében, Póka után elnyargala: mü ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán: ő hozzá lő, elfut a kan, az úr felkél s mondja: rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de híjába, csak elfolyt a vére, először ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni. Rettenetes sírás lön az erdőben. Otthon fejér bársony dolmányba öltöztették, és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt buvában. +gy lőn vége Zrínyi Miklósnak.

10. MIKES KELEMEN leveleiből I. Édes néném, hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen, Franciaországból pedig 15. Septembris indultunk meg. A fejedelmünknek, Istennek hálá, jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle venni; de reméljük, hogy itt a török levegő elűzi.

Édes néném, mi jó a földön járni. Látja kéd, még Sz. Péter is megijedt volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai; hát mi bűnösök, hogyne félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult egyik oldaláról a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek - némelykor azoknak a tetején mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a vízhegyek; de mégis olyan emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett volna. Elég a, hogy itt vagyunk egészségben; mert a tengeren is megbetegszik az ember, nem csak a földön, - és ott, ha a hintó megrázza, elfárad, és jobb egyepetyéje vagyon az ételre; de a halyóban az a szűntelen való rengetés, hánykódás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell tenni, valamint a részeg embernek, aki a bort meg nem emésztheti. A szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni vagy két első nap, de azután úgy kellett ennem, valamint a farkasnak. Itt a fejedelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva, de mégis jobban szeretek itt lenni, mintsem a hajóban. Édes néném minthogy egynehány száz mérfölddel közelebb vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kédnek engemet szeretni: én pedig, ha igen szeretem is kédet, de többet nem írhatok; mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban volnék.

XXVII. Édes néném igen-igen szükséges kédnek egy hírt megtudni, azért, hogy bolhák ne csípjék kédet. Tudniillik, hogy két gyorgyiánus fejedelmet az atyafiai az országból kiűzvén, segítséget jöttek ide kérni a császártól. Aki is segítséget adván nekik, a méltóságos fejedelmek idejöttenek, hogy innét hajón a segítséggel a Fekete-tengeren vissza menjenek. Őméltóságok pedig egy nyomorult korcsmára szállottanak. Cselédjök elég vagyon, de az udvari nép nem ruhásabb a mi cigányinknál. Azt pedig ne gondolja kéd, hogy őméltóságoknak pénzek ne volna; mert valamég a cselédekben tart, addig pénzek is lészen, mert amidőn a pénzek elfogy, kettőt vagy hármat az udvariak közül eladnak és így a pénz elfogyván, az udvariak is elfogynak. Azt írta volt kéd a minap, hogy már ért franciául. Aztot igen jól cselekszi kéd, hogy , idegen nyelvet tanul. Bár a mi földink azon volnának, hogy idegen nyelvre tanyíttatnák gyermekeket, de az olyan állapottal oly keveset gondolnak, hogy még csak az írásra és az olvasásra sem kénszerítenék a leányokot, hogyha csak azoknak nem volna arra kedvek -azt a két dolgot pedig egy nemes leánynak nem csak illik, de szükséges tudni. Erre azt felelik némely csúfos rövideszű anyák, hogy nem jó egy leánynak, hogy írni tudjon: azért hogy a szeretőinek ne írhasson. Oh! mely okos beszédek ezek! mintha az írás okozná a roszat és nem a rosz az írást. Nem akkor történik meg a tilalmas dolog, mikor egymásnak írnak, hanem, akkor, amikor egymással vannak, és nincsen szükségek az írásra. Akár tudjon a kéz írni, akár ne tudjon, de a szív eljár a maga dolgában. Nekem úgy tetszik, hogy nemcsak azért írok kédnek, hogy írni tudok, hanem azért, hogy a hajlandóság viszen reá. Mind ezekből azt hozom ki, hogy az ilyen anyák nem okosan gondolkodnak. Akármely szép legyen a gyémánt, de ha rútul vagyon metszve, nem becsülik. Mindezekre, tudom, azt fogja kéd mondani, hogy még házas nem vagyok, mégis az asszonyoknak akarok leckét adni. Nem akarok, édes néném, nem akarok, tudom, hogy kéd is velem egy gondolatban vagyon eziránt. Isten adjon

olyan feleséget, aki írni és olvasni tudjon, de ha nem tudna is azon lennék hogy megtanyítanám, ha több esze nem volna is, mint egy macskának. Édes néném, szeret-é kéd úgy, mint a macska az egeret? Vagyon-é kédnek jó egészsége? Mikor látjuk meg egymást? Ma talám nem, mert már tizenegy az óra és le kell fekünni; de, ha lefekszem, úgy tetszik, mint ha feredném, mert a tenger habja egészen bécsapván a házam alá, sokszor azt gondolom, hogy az ágyamban locsog a víz.

XXXII. Micsoda szép állapot az: tegnap ebédet +zsiában ettem, vacsorát pedig Európában -ide pedig nem a levegőégben hoztak, hanem a vízen. Mindezekből megüsméri kéd, hogy ide visszájöttünk, és a táborozást elvégeztük. Az bizonyos, hogy nem az ellenség elől jöttünk el, hanem a sok esső elől, amelyet el nem lehetett űzni, noha két generális vagyon velünk. A mindennapi mulatság már itt abból fog állani, hogy vagy Bercsényi uram jő mihozzánk, vagy mi megyünk hozzája. -A vadászat sem múlik el, de az sem múlik el, hogy ellenünk ne vadásszanak a portán; mert a német követ legtöbbet azon elmélkedik, hogy nekünk árthasson; mi pedig legkisebben sem ártunk néki. És nem tudom, mi végre kívánja üldözni ezeket a szegény bújdosó magyarokat, akik itt a tengerparton csak dohányoznak suhajtozással. A talám tudva nincsen kédnél, hogy mi most is abban a szándékban vagyunk, hogy Franciaországban visszámenjünk, és hacsak a mi akaratunkon állana, ma indulnánk meg; de csak az akarat áll mirajtunk, a tehetség pedig máson. Meg nem kell, édes néném, az ígéretet másolni. A nemes vér, amit fogad, megtartja. Ha magyarországi volna kéd, tartanék valamitől; de erdélyi lévén, ott a nemes asszonyoknak a szavok olyan állandó, valamint a brassai havas -tartsa meg hát kéd ígéretit, és három vagy négy holnapját a télnek töltse el kéd itt a magyar asszonyokkal. Való, hogy kéd lesz egyedűl erdélyi; de egy erdélyi asszony nem ér-e annyit, mint tíz magyarországi? A rózsa többet ér a kórónál -a nap fényesebb a holdnál. Mikor Magyarországon fogyatkozás vagyon a napban, csak egy erdélyi asszonyt vigyenek oda, annak szépsége elég fényességet ád. E nem dícséret, hanem igazmondás. Ha az Isten őket szebbnek teremtette másoknál, ki tehet arról? Arról sem tehet senki is, ha lefekszem, mert tizenegy az óra. Ha a szerencsén nem fekszem is, csak jól alugyam - jobb az egészség annál. Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni, de minden pereputyástól kell ide jönni.

XXXVI I. Már mi itt derék házastüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. De tréfa nélkül, édes néném, mi itt igen szép kies helyt vagyunk. A város elég nagy és elég szép, a tengerparton lévő kies és tágas oldalon fekszik. Az is való, hogy Európának éppen a szélyén vagyunk. Lóháton innét Constancinápolyban két nap könnyen el lehet menni; tengeren pedig egy nap. A bizonyos, hogy suhult a fejedelemnek jobb lakóhelyt nem adhattak volna.

A város felől azt mondhatom, hogy ezen a földön elmondhatní egy szép városnak, amely nem olyan szélyes, mint hosszú. De akármely szép házak legyenek itt a városokon, nem tetszhetnek szépeknek; mivel az utcára nem hadnak ablakokot, kivált a törőkök azért, hogy a feleségek ki ne láthassanak -micsoda szép dolog az irígység! Itt az idegen senki házához nem mehet. Kivált az örmények inkább féltik feleségeket, mintsem a törökök. Még nem láthattam a szomszéd asszonyomot. Napjában tízszer is a kapuja előtt kell elmennem, és, ha a kapuban talál lenni, úgy szalad tőllem, mint az ördögtől, és bézárja a kapuját. Török urak vannak, de unadalmas dolog törököt látogatni: egyik a, hogy törökül nem tudok; másik a, hogy ha az ember hozzájok megyen, elsőben: no, ülj le - azután egy pipa dohányt ád, egy findzsa kávét -hatot, vagy hetet szól az emberhez, azután tíz óráig is elhallgatna, ha az ember azt elvárná. Ők a beszéllgetéshez, nyájassághoz éppen nem tudnak.

Mind ezekből megláthatja kéd, hogy micsoda városban telepítettenek le bennünket; annak micsodás lakosi vannak micsoda környéke. De azt még meg nem mondottam kédnek, hogy én micsodás szokást tartok. Az én szokásom a, hogy tíz órakor lefekszem, és szemeimet bézárom, és rend szerént azokot fel nem nyitom más nap hatodfél óráig. Ezt a dicséretes szokást mind télben, mind nyárban megtartom. Azért ez a levél olyan hosszú, hogy már tíz az óra, alugyunk hát, édes néném. De az egészségre kell vigyázni, ha azt akarja kéd, hogy gyakran írjak. Más-szor többet, vagy kevesebbet. Ihon azt majd elfelejtettem megími, hogy az a veszett köszvény az urunkra jött alkalmatlankodni.

LXII. Édes néném, jó némelykor megbátorítani az embert, mert sokan vannak olyanok, akik szégyenlik világosságra tenni gondolatjokot, noha jobban gondolkodnak sokszor, mint azok, akik aztot csak bátran kipökik. Arról igen okosan gondolkodik kéd, hogy úgy szeretné neveltetni a fiát és leányát, valamint ott Párisban nevelik a franciák. Mert ugyanis nézzük el, hogy neveltetnek nálunk az iffiak közönségesen? Legalább tíz vagy tizenegy esztendős koráig a faluból ki nem megyen. Tizenkét vagy tizenhárom esztendős korában valamely collégyiumban béplántálják, ahonnét huszonnégy vagy huszonöt esztendős korában szabadul ki. Legelsőben is a mi deákunk azon igyekszik, hogy cifra köntöse és paripája légyen, aztán faluról-falura béjárja az atyjafiait. Asztalnál nagy gyalázatnak tartaná ha jól nem innék. Ebéd után az asszony vagy a leányok házában bontja ki, amit Vrgiliusból vagy Ovidiusból olvasott. De hogy az iskoláról való emlékezetet is tellyességgel elfelejtse, szükségesnek gondolja lenni, hogy a szolgálók közül kettőt vagy hármat szeretéinek fogadjon. Egynéhány részegség után megmosván torkát a deák szótól és az iskolai portól, ismét haza iromtat s legnagyobb gondja is a lesz, hogy az apja vendégit megrészegítse, és az apjától is azért dicséretet vegyen másnap. E szerént tölt el két vagy három esztendőt vagy a vadászatban, vagy az italban, vagy a Vénus udvarában, és amit egynehány esztendőkig tanult, azt egy kevés idő alatt csaknem mind elfelejti.

Erről többet nem írok és többet nem írhattam volna, ha szinte fiam volna is: de nincsen, és azt bánom. De azt is bánom, hogy ma ismét sátorok alá jöttünk lakni; mert a napokban visszámentünk volt a városban. Itt kell a vászon alatt perkelődni, és úgy süt a nap itt minket, valamint a kolduslábat sütik a tűznél. Édes néném, az egészségre vigyázzunk, és mondjon el kéd egy olvasót érettem, mert a sok fülbenmászóval tele a sátorom. CXII. Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk. UtoIsó levelemet az elmúlt holnapnak 25-dik napján írtam vala. Azután szegény mind nagy bágyadtságokot érzett. Igen keveset, de másként mindent a szokás szerint vitt végben. Abban a gyengeségiben is az esztergában dolgozott első Aprilisig. Vrágvasárnap nem mehetett a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. Hetfűn jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta és dohányozott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál való rendben el nem múlatott se meg nem engedte, hogy őérette valamit elmúlassanak. Mindennap szokott órában felöltözött, ebédelt és lefeküdt. Noha alig volt el, de mégis úgy megtartotta a rendet, mint egészséges korában. Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett, és csak mindenkor aludt. Csütörtökön, igen közel levén utolsó végihez, elnehezedék és az Urat magához vette nagy buzgósággal. Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan mellette voltunk. Végtire szegény ma három óra után reggel, az Istennek adván lelkét elaluvék -mivel úgy holt meg, mint egy gyermek. Ő szegény árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Az Isten vigasztaljon meg minket!

RITMUSGYAKORLATOK 1. Weöres Sándor versei; időmértékes szövegmondás. 2. Horváth János: Versritrnusú szólások a kötetlen beszédben; nyomatéki hangsúlyritrnus. 3. O Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások; nyomatéki hangsúlyritmus. 4. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni; nemzeti verselés.

5. Weöres Sándor: Robogó szekerek; időmértékes verselés. 6. Babits Mihály: Új leoninusok; időmértékes verselés. 7. Kalevala (Vikár Béla ford.); nemzeti verselés. 8. Ovidius (Devecseri Gábor ford.): +tváltozások (részletek) Philemon és Baucis; időmértékes mese. Daedalus és Icarus; időmértékes mese. Pyramus és Thisbe; időmértékes mese. Pygmalion; időmértékes mese. 9. Papp Tibor: Pogány istentisztelet; összetett ritmusgyakorlat. A ritmusgyakorlatként átnyújtott anyag alkalmat ad a beszédesztétikai elemek gyakorlására. A gyűjtemény minden darabja a szép beszédet szolgálja. A hangsúlygyakorlatok inkább az értelmező beszéd összetett gyakorlatai voltak, ezek pedig a szép beszéd gyakorlatai. Jó lenne a magyar beszéd ritmusát föltámasztani. Kár lenne Európa egyik veszendő értékét a minden más nyelvtől elütő magyar beszédritmust a szomszédnyelvek hatására elpusztulni hagyni. Figyelmes füllel hallgatva tragikus a folyamat, amely a magyar beszédritmust fenyegeti. A színész sokat tehet a nyelvi kincsek megőrzéséért. Ne feledjük, Mesofanti a múlt században még a harmadik helyen emlegette a magyar nyelvet ritmikusság dolgában - az olasz és a görög után (a nagynevű nyelvész több mint száz nyelvet ismert).

1. WEÖRES S+NDOR: A tündér Bóbita Bóbita táncol körben az angyalok ülnek, béka-hadak fuvoláznak, sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita épít, hajnali köd-fal a vára, termeiben sok a vendég, törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita játszik,

szárnyat igéz a malacra, ráül, ígér neki csókot, röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita álmos, elpihen őszi levélen, két csiga őrzi az álmát, szunnyad az ág sűrűjében.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök 46. Paripám csodaszép pejkó, ide lép, oda lép, hejhó! Hegyen át, vízen át vágtat, nem adom, ha ígérsz százat.

Amikor paripám ballag, odanéz valahány csillag, Amikor paripám táncol, odanéz a nap is százszor.

103. Reggel süt a pék, süt a pék gezemice-lángost. Rakodó nagyanyó

beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég, belepi a várost. Taligán tol a pék gezemice-lángost.

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg 91. Ha viharjő a magasból, ne bocsáss el, kicsi bátyám. Ha falomb közt telihold lép, kicsi néném, te vigyázz rám.

Falu végén van a házunk, a bozótból ki sem látszik, de a cinke, ha leröppen, küszöbünkön vacsorázik.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök 49. +rnyak sora ül a réten. Nyáj zsong be a faluvégen. Zúg-dong sűrű raj az fákon. Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

Csillag süt a szeder ágra. Lassan jön a pásztor álma. Rezgő fű a feje-alja. Nyár-éj ege betakarja

Bim-bam! torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

56. Jön a kocsi, most érkeztünk, alaposan eltévedtünk, derekasan áztunk-fáztunk, no de kicsit elnótáztunk.

Jegenyefa ingó-bingó, odaül az ázott holló, teregeti csapzott tollát, keserüli holló-voltát.

54. Égicsikón léptet a nyár, tarka idő ünnepe jár, táncra való, fürdeni jó,

nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy, hogyha maradsz, csipdes a légy. Habzik az ég, mint tele tál, tarka idő szőttese száll.

57. (részlet) Van-e szoknya eladó, tarkabarka suhogó, a derékra simuló, nyárba-télbe jó? Nincsen szoknya vehető, csak egy régi lepedő, ráncos, rojtos, repedő, üsse meg a kő. 99. Kürtős pogácsa, füstölt szalonna itt van rakásra, díszlik halomba.

minden kopasznak jut hajnövesztő, minden ravasznak egy nyírfavessző.

Minden leánynak füstös kemence, minden legénynek tág-öblű pince.

Minden leánynak szép rózsa, szegfű minden legénynek hátára seprű.

61. Sej-haj, folyóba sok a hal valóba, Dunába, Tiszába, se-szeri se-száma.

Sej-haj, vadonba kivirít a gomba keményre, kerekre, ha bolond, ne szedd le.

Sej-haj fonóba sok a lány valóba, ki barna, ki szőke, sose fuss előle. 91. Éren-nádon sikló kúszik, kicsi patak-ágyon vízicsibe úszik. Hajló nád közt kotlós zizzen, vízicsibe-népét tereli a vízben. Ér tükrében látszik az ég is, fejetetején a vízicsibe-nép is. Siklók, békák, pókok látják vízicsibe-pásztor vízicsibe-nyáját.

53. Erdőt járunk, árkot lépünk, bükkfa lábunk, venyige-térdünk, szél se tudja merre térünk, jegenye-sudaras utakon élünk.

Zsong a kis szél, zúg a nagy szél, bokrot bolygat, bele ne essél. Néha nyár jön, néha nagy tél, ha üres a szatyor, elegett ettél.

WEÖRES S+NDOR: Rongyszőnyeg 31. Szállnak az alkonyi felhők, mint halovány-hajú lányok, tűz-színű csillag az ékük, libben a fátyol utánok.

Mennyei őzre vadásznak, nincs nyoma égi vadaknak. Lassan a hegyre hanyatló Hold poharába zokognak.

72. Duna mellett kopár fa, rászállott a madárka, rászállott a madárka, vízre hajló ágára.

Kettőnket, te madárka, csak elbír a kopár fa, ráülünk az ágára,

fütyülünk a világra.

99. Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája.

Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába.

Hogyha a Hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd.

Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája.

WEÖRES S+NDOR: Szarvasok Legel a kis falu gulyája, nyugtalan a gulyás kutyája. Idegen szagot sejt, a fejét fölvágja, szimatol a nedves szél sodrába.

Szárnya kél a fehér homoknak, a völgyben szarvasok robognak. Jönnek a szél-árka völgyből egyre többen, száz, meg mégtöbb nyargal egy-seregben. A szittyós itatón megállnak, szarvaik kék eget kuszálnak. Egy vén bika szétnéz, beleront a porba és nyomában dübörög a horda.

WEÖRES S+NDOR: Magyar etűdök 39. +rok mellett üszkös a fadereka, üszkös a fadereka, kikorhadt. Felhő-cápa úszik az egeken át űzi a hegyeken át a holdat.

Egyszer égig fölmásznék, mennyei cápát horgásznék, Föl ne mássz, mert üszkös a fadereka üszkös a fadereka kikorhadt.

2. HORV+TH J+NOS: Versritmusú szólások a kötetlen beszédben billeg-ballag ötöl-hatol hébe-hóba éjjel-nappal télen-nyáron girbe-gurba lári-fári ákom-bákom elől-hátul dínom-dánom egytől-egyig üti, veri térül-fordul

okkal-móddal étlen-szomjan tárva-nyitva jobbra-balra nyakra-főre mende-monda körbe-körbe imitt-amott hegyin, hátán kutya baja! élve-halva kékült, zöldült

kipked-kapkod

ritka, mint a fehér holló öregember nem vénember nem nőnek a fák az égig köd előtte, köd utána maga alatt vágja a fát láttam én már karón varjút Illa berek, nádak erek a jó bornak nem kell cégér holtomiglan, holtodiglan apád-anyád ide jöjjön hamu alatt lappang a tűz legyen neki könnyű a föld! ide vele, ha van nyele! nem mind arany, ami fénylik felkopik az álla ellátta a baját van bőr a pofáján kivágta a rezet attul döglik a légy visszafelé sült el aki bírja, marja ki ad többet érte? madárlátta kenyér végét járja, szegény! egy csapásra kettőt belészorult a szó szakasztott az apja!

egy bordába szőtték ha nem csurran, cseppen széna-e vagy szalma? nem sül ki a szemed? minden lében kanál vak vezet világtalant ahány ház, annyi szokás áll, mint a Sion hegye ne szólj szám, nem fáj fejem pénz beszél, kutya ugat ember kell a gátra! csínján bánik vele jön-megy, mint a szűcstű eltűnt, mint a kámfor kitették a szűrét szoknya mellett nőtt fel jöttem, láttam, győztem végestelen végig megadta a módját rossz fát tett a tűzre igaza van benne nem kerget a tatár! tavasz akar lenni lassabban a testtel! nem fenékig tejfel! süket, mint az ágyú tente baba , tente

szólj igazat, betörik a fejed

eltalálta szarva közt a tőgyit egyet mondok, kettő lesz belőle síppal, dobbal, nádi hegedűvel

kénytelen-kelletlen se ide, se oda ez se jó, az se jó hányódik-vetődik új seprű jól seper

adtál uram esőt nincs köszönet benne ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra amit veszt a réven, megnyeri a vámon Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó Bort, búzát, békességet, mákot, makkot, mogyorót

3. O. NAGY G+BOR: Magyar szólások és közmondások Ne állj itt úgy, mint egy + betű. Aki á-t mond, bé-t is mondjon. Elmegyünk Abára, a bornak javára. Bizonytalan, mint az abai vacsora. Ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez.

Az ábécét se tudja, mégis papolni akar. Nem együtt tanultuk az ábécét! Az ablakon kérik, az ajtón nem viszik. Örül, mint az ablakos, mikor hanyatt esik. Ne akkor abrakolj, mikor indulni kell! +brázatnak rossz, pofának megjárja. Vastag abrosz, vékony ebéd. Aki nem akar adni, azt mondja, hogy nincs. Könnyű azt adni, ami nem kell. Jobb egy adok, mint száz kérek. +gyba kicsi, bölcsőbe nagy. +ldás, kegyelem, ezt a kis bort lenyelem. Angyal a szava, de ördög a szíve. Ahol nyájas az anya, kényes a leánya. Nincs aratás munka nélkül. Repedt az árboc, megállott a gálya. Beszélhet annak az arkangyal is. Itt az árok, most ugorj! Ha van baj, ha nincs jaj, mindig panaszkodik. Nem egész világ Baranya, laknak Somogyban is. Egy jó barát a szomonúságban, felér százzal a vigasságban. Új barátért el ne hagyd a régit! Nehezebb a barátságot fenntartani, mint megkötni. Bársony mellény, üres has. Aki mást becsap, magát csapja be. Kialudná a törököt Belgrádból. Ne nevesd a bénát, ha te sánta vagy. Inkább bendő szakadjon, minthogy étel maradjon. Iszik, mint a berényi török.

Rágódik, mint Berkes ökre.

4. JÓZSEF ATTILA: Ülni, állni, ölni, halni Ezt a széket odább tolni, vonat elé leguggolni, óvatosan hegyre mászni, zsákomat a völgybe rázni, vén pókomnak méhet adni, öregasszonyt cirógatni, jóízű bablevest enni, sár van, lábujjhegyen menni, kalapom a sínre tenni, a tavat csak megkerülni, fenekén ruhástul ülni, csengő habok közt pirulni, napraforgók közt virulni vagy csak szépet sóhajtani, csak egy legyet elhajtani, poros könyvem letörülni, -

tükröm közepébe köpni, elleneimmel békülni, hosszú késsel mind megölni, vizsgálni, a vér hogy csordul, nézni, hogy egy kislány fordul vagy csak így megülni veszteg fölgyújtani Budapestet, morzsámra madarat várni, rossz kenyerem földhöz vágni, jó szeretőm megríkatni, kicsi húgát ölbekapni s ha világ a számadásom, úgy itt hagyni sose lásson -

Ó köttető, oldoztató, most e verset megírató, nevettető, zokogtató, életem, te választató!

5. WEÖRES S+NDOR: Robogó szekerek Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok a kerekeken éjszaka •

a tanyai kutyaugatásokon át, tova! s a falusi zárt kapuk álmain át, tova! az úton a kétfele meredeken árny-hegyű jegenyesor innen is onnan is árkai mentén.

A gyerekek alszanak, elviszi őket a fuvalom az égbe, hol érik a csillag, e gömbölyű, de tövises alma, s a hold-fele kanyarog a hintafa bársonya, cifra szalagja, de virrad, a kicsi öcsik és húgok álmai hajnali légcsiga fonatain újra le, földre pörögnek.

Súlyos muraközi ló dobog, a kövön a pata kopog, a paripa föl-nyihog -a falon a ló feje, hószínen a fekete, tovasuhan -ablakon és puha keszekusza mennyei álmokon átfut az árnyék. Mennek a fuvarosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek - az úton a kikeleti lombokon a szekerek erezete iramodik - ágyban a kisfiú és húga mennyei hintafa ágain ezer üvegizmú, salátabo-káju, kakukfejü tarka lovat lát.

6. BABITS MIH+LY: Új leoninusok (részlet) Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok, hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj. Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés, gyűl a vihar serege; még lila s már fekete. Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok, csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák. Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor; szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék. Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre; sír és fél a világ; jer velem árva virág. Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak! Hajtsd a szívemre fejed; künn az eső megered. Sűrűn csillan a villám; bús szemed isteni csillám. Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég. Ó, bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket a villám, a vihar; boldog az, így aki hal.

7. KALEVALA (részlet) „Haj húgocskám, menyasszonyka, Aranyalma, gyöngyömadta,

Hallj ide, míg én beszélek, Más módon amíg mesélek! Szép virág, ím indulsz innen, Messze mégy, szamóca, menten, Posztó-pelyhes elporoszkálsz, Bársonybőrű bizony elszállsz E híres-neves hazából, E szépséges szép tanyáról; Ihol másik házba röppensz, Idegen családba csöppensz, Más világ van másik házban, Idegenben, más hazában, Lépegetni gondolkodva, Cselekedni fontolgatva, Nem ahogy apád terein, Avagy édsanyád mezein: Hegyen-völgyön danolászni, Úton-útfélen hújazni.” „Ha majd elhagyod e házat, Végy eszedbe minden egy s mást, Hadd csak itthon ezt a hármat: A napfényes hosszú álmot, Szülédnek szíves szavait, Köpüléskor a vajosztást.” „Végy eszedbe minden holmit, +lomtáskádat felejtsd itt, Hagyd hazádbeli szüzekre, A kemencesutba vetve, Dalaid lócavégre vessed, Ablakba te vidám versed,

Leányságod seprütőre, Vesd vadságod lepedőre, Padkára te rosszaságod, Pallóra te lomhaságod, Vagy nyoszolyódnak unszoljad, Nyoszolyód kezébe nyomjad, Nyoszolyód vigye harasztba, Hangafüves helyre hordja.” „Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned, Atyád irgalmát tagadnod, Ipad irgalmát fogadnod, Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.” „Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned, Szülőd irgalmát tagadnod, Napad irgalmát fogadnod, Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.” „Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned, Bátyád irgalmát tagadnod, Süved irgalmát fogadnod, Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.” „Új erkölcsöt kell követned, Az előbbit elfeledned, Húgod irgalmát tagadnod,

+ngyod irgalmát fogadnod, Mélyebben kell meghajolnod, Ráadásul jó szót adnod.” „Míg világ világul lészen, Míg arany hold süt az égen, Szokatlan ne házasodjék, Járatlan ne menjen férjhöz! Minden ház szokásra oktat, Jó ház is szokásra szoktat; Férj a kedvet megkísérti, Kedvedet a legjobb férfi; Ott van szükség szemfülesre, Hol hibás a ház szokása, Ott szorulnak az ügyesre, Hol haszontalan az ember.” „Vőlegényke te szegényke, Ne bántsd ám kis asszonyodat, Ne fogd rá rabostorodat, Bőrostorral meg ne bégesd, Virgács végivel ne ríkasd, Fészer sutjába ne síkasd! Eddig apjánál se szokták Bántani a kis asszonykát, A rabostort rá nem fogták, Bőrostorral nem bégették, Virgácsvéggel nem ríkatták, Fészersutba nem síkatták.” „Falmódra előtte állván Maradj, mint a kapubálvány,

Ne engedd, hogy napa verje, Ipa korholgatni merje, Idegen szégyenbe keverje, Szomszéd háznép becsmérelje. Családod ha kér, hogy csapd meg, Rokon rád esik, hogy rakd meg, Csak nincs képed a kis árvát, Lelked bántani, a drágát, Akit három évig vártál, Kit kecsegtetve kívántál.”

„Vőlegény, a nőcskét szoktasd, Arany almácskádat oktasd, Neveld ágyadon a kis nőt, Az ajtó megett tanítsd őt, Mind a két helyt egy esztendőt, Egy kis évig szád szavával, Másik évig szemjárással, Harmadikban toppantással!” „Ha még erre sem hajolna, Szófogadó mégsem volna, Hozz a nádasból egy nádszált, Mezőről suhogó surlót, A lányt avval engeszteljed, Negyedik évben nőd neveljed, A surlófűvel suhintsd meg A sásosnak szélén intsd meg, Ne nyúlj hozzá ostornyéllel,

Ne verd meg a lányt kötéllel!” „Süve nyomban kérdezhetné, Ipja fontolóra venné, Falut járók észre vennék, A falusi nők nevetnék: Ez csatában csörtetett-e, Ütközetben ügetett-e, Vagy toportyánféreg marta, Erdő medvéjének marka, Avagy farkas-e a párja, Medve a kenyeres társa?” (Vikár Béla fordítása)

8. OVIDIUS: +tváltozások Philemon és Baucis (részlet) ...hárs mellett tölgyfa magaslik phryg halmok közepett, közepes kőfal körülöttük: Nem távol tó áll, tó most, hajdanta lakott föld, most szárcsák, vöcskök, vízityúkok lakhelye, posvány. Arra halandó képében Jupiter s vele pálcás gyermeke jött, Atlantiades, de levetve a szárnyát. Kértek ezer házban pihenőt és éjjeli szállást, zártak ezer házat reteszek; hanem egy befogadta mégis a két istent, csak sásfedeles kicsi kunyhó, ám jó Baucis anyó s vele egykorú férje Philemon házasok ott lettek még ífjan, s ott öregedtek együtt, és a szegénységet megvallva viselték könnyen e kunyhóban, sose lázadt ellene lelkük; ott urat és szolgát, vendég, be hiába keresnél: ők az egész háznép, s a parancsot az adja, ki kapja. Hát hogy az égilakók e szerény kicsi házhoz elértek, és fejüket hajtván alacsony kapuján bekerültek, már elibük széket hoz az agg, le is ülteti őket; rá a serény Baucis takarót tesz, durvaszövésűt, tűzhelye langyosodott hamuját tovasöpri, föléleszt tegnapi csöpp parazsat, táplálja levéllel a lángot s száraz kéreggel; lobbantja öreg lehelettel; fölszelt mézgafenyőt, padlásról hozza a rőzsét, tördeli szét, s a kis üstnek alá odarakja serényen. Majd, a locsolt kertből ami zöldséget hoz a férje, fosztja levéltől mind; azután kormos fatetőről ágas villával leemel füstlepte szalonnát, mit be soká őrzött, darabocskát szel le belőle, és a tűzön buzgó vízben megfőzi puhára. Múlatják az időt közben, csalják csevegéssel, várakozásuk könnyű legyen. S ama bükkfa-medencét, falbaütött szögről mely függött görbe fülével, langyosodott vízzel töltik, fürdetni a lábuk; állt a középen egy ágy, raknak rá nádbuzogánynak pelyhével töltött vánkost; fűzből keret és láb. Nádbuzogány-pelyhes vánkost tesznek kerevetre, rendezik el buzgón; fűzből kerevet-keret és láb; rá takarót tesznek, mit egyébkor elő sose vesznek, csak szent ünnepeken; de bizony hogy ez is csak öreg volt és foszlott, illő mindenhogy a fűz-kerevethez. Dőlt le a két isten. Nekitűrőzködve, remegve asztalt ád az

anyó: de a háromból rövidebb volt egy láb: tettek alá cserepet, s eltűnt a különbség, már egyenes; lapját zöld ménta sikálja simára. Tiszta Minervának kétszínű bogyója kerül rá, s ősszel termő som borseprő-óvta gyümölcse; répa, cikória is, sajttá sürüdötten aludttej, s véle tojás, langyos hamuban forgatva kifőzött, mindez agyagtálban. S keverő, ami éppoly ezüstből volt vésett, vele meg faragott poharak, valamennyi bükkfából, sárgállt vájt öblük szőke viasszal; csöpp kis idő: s melegen küldött nekik étket a tűzhely, végül a nem nagy időn át vénült bor jön utána, s második asztalnak mindez hamar ad helyet aztán: ott a dió, füge, ott az aszalt datolyák meg a szilva, majd remek illatú alma kerül kereköblű kosárba, s bíborosult vessző leszedett friss fürtje, a szőlő. Ott közepütt, a fehér lépes méz; és ami legfőbb: jóakaró orcák, sose rest, sose szűkös igyekvés. Közben a kancsóról látják, hogy megtelik újra mindig, amint kiürül, s hogy a bor megemelkedik önként, megrémülnek, a furcsa csodán, tenyerét fölemelve Baucis anyó könyörög s vele félénk férje Philemon, rögtönzött kicsiny étkeikért a bocsánatuk esdve. Volt egy lúdjuk, a kis kunyhó őrzője, egyetlen, ezt a lakók le akarták vágni az égilakóknak; fürge a lúd, repdes, fárasztja a két öregembert, játssza ki őket igen hosszan, s fut az égilakókhoz végül is oltalomért: mire ők tiltják leölését. „Égből érkeztünk, bűnhődni fog itt a sok ádáz szomszéd, érdeme díjában; de ti”, szólnak, „a vészből megmenekültök, igen; de ki kell most lépnetek innen, s nyomdokaink kísérve, a hegy meredek tetejére mennetek!” +gy is tesz mindkettő, botrahajolva lépdelnek föl a domb derekán igyekezve a vének. Annyira voltak csak, mint nyíl tud szállni, a csúcstól, s vissza amint néznek, látják, hogy lent az egész táj mélyre, mocsárba merült, csak az ő kicsiny otthonuk áll még; sírnak a szomszédok sorsán, s ámulnak az aggok; s ím az a kettőjüknek is oly kicsi ócska lakocska templommá válik: cölöp állott, most csupa oszlop, sárgul a zsupp, s a tető tündöklik sárga arannyal, díszes az ajtófél, márványból rakva a padlat. Satumus fia most szelíden megkérdezi tőlük: „Mondd, te igazságos vénember s hű felesége ennek a jó férjnek, mire vágytok?” Csak keveset szól Baucisszal, s közösen vele már ezt kéri Philemon:

„Itt mi a papjaitok, szentélyetek őrei légyünk, s mert egyetértésben töltöttük az életet együtt, egy legyen elhívó óránk, sose lássam a sírját én feleségemnek, ne temessen el ő soha engem.” Teljesedik vágyuk: hív őrei voltak a szentelt helynek, míg éltek; s mikor őket az aggkor, az évek megtörték, s mikor épp ama lépcsőn állva, az elmúlt dolgokról szóltak, hát Baucis látja: Philemon Iombosodik, s Baucist leveledzeni látja Philemon. Már mindkettőnek kezdett arcára a lombcsúcs nőni, mikor míg még lehetett, „Isten veled, édes hitvesem!” ezt mondták, egyszerre, s az ágak is ekkor és egyszerre belepték ajkuk: a thynosi tájon azt az iker két fát a lakos mutogatja ma is még. Ezt szavanemjátszó sok vén (nem volt oka csalni) mondta el énnékem: magam is láttam koszorúkat függni az ágakon ott, s szóltam, magam is, koszonúzva: Égi legyen, kit az ég kedvel, s tisztelt, aki tisztel!” (Devecseri Gábor ford.)

Daedalus és Icarus Meggyűlölte ezenközben Krétát, meg a hosszú számkivetést, mert vágyakozott haza Daedalus immár-s foglya a tengernek. „Minos elzárta a földet és el a tengert,” szól, „de az ég csak nyitva; gyerünk hát: mindenen úr lehet ő, de a tágas lég nem övé még.” Szólt, s új művészet, mire most szíve-lelke törekszik: s újul a természet. Tollat sűrű rendbe rakosgat, kezdi a kurtákon, melléjük rakja a hosszút, mint lejtősen ahogy nőnének: hajdan a pásztor sípja ekép magasult nem-egyenlő náddarabokból; majd közepütt szállal, köti lentebb össze viasszal, és az egész toll-sort kicsikét görbére konyítja, mint a valódi madár szárnyát. Fia, Icarus ott áll, s hogy maga vesztével játszik, nem sejti sehogysem: hol, mosolyogva, a szél-felfelfúdosta pihékért kapdos, hol meg a szőke viaszt lágyítja hüvelykkel, s apja csodás művét késlelteti játszadozással. És hogy a legvégső simítást megkapta a munka, két kifeszült szárnyán egyensúlyt ér el a művész, és levegőt rezzent s ott leng, levegő magasán fent. Oktatgatja fiát: „Közepütt szállj,” adja tanácsát, „Icarus, erre vigyázz, nehogy aztán, hogyha alant szállsz, víz nehezítse a tollaidat, s tűz marja, ha túlfönt: szállj csak a kettő közt! S intlek: ne figyeld a Bootest, sem Helicét, sem az Orion kardját, a kivontat: szállj, ahogy én vezetek!” S míg így repülésre tanítja, már a szokatlan két szárnyat vállára szorítja. Dolgozik és oktat, s öreg arcán könnyei folynak, két keze is reszket. Csókot nyom a gyermeki arcra, mit többé soha már, s szárnyán fölemelkedik, úgy száll, kísérőjét féltve, elől, valamint a madár, ha zsenge fiókáját fészekből légbe vezérli; szállani hívja tovább, vészes tudományra tanítja, lengeti két szárnyát, néz vissza, figyelve fiáét.

Lent a halász, remegő nádszárral míg halakat fog, botra hajolt pásztor, s ekevasra hajolva a szántó, látja, meg is döbben, s azt véli: kik útjuk a légben így veszik, égilakók. Ők meg balkéz fele hagyták Juno szent Samosát (Paroson túl, Deloson is túl), jobbra Lebinthus esett tőlük s dúsmézű Calymne; ekkor a gyermek kezd a szilaj röpülésnek örülni, és vezetője fölé száguld, vágy vonja az égbe, tör magasabbra utat. Lágyítja közelben a hő Nap tollai illatozó viaszát, körítő kötelékét; olvad a könnyű viasz: csupaszon csap-csapkod a karja, s már evezőtelenül nem fog vele csöpp levegőt sem, ajka kiált, apját szólítja, de elnyeli ekkor áradatába a kék tenger, mely róla nevet nyer. Ekkor a bús apa - már nem is az! - szól: „Icarus!” így szól, „Icarusom, hol vagy? Nyomodat hol-merre kutassam?” „Icarus!” így harsan: s meglátja a tollat a habban; már átkozza találmányát, teszi sírba a testet, s kapta nevét az egész tájék amaz ott-nyugovóról. (Devecseri Gábor ford.)

Pyramus és Thisbe „Pyramus és Thisbe, legszebb fiú volt amaz egyik, másik Napkeleten legszebb volt mind a leány közt, s egymásnak szomszédai, hol, mondják, hogy a büszke várost téglával körítette Semiramis egykor.

Ismeretet szomszédság ad s indítja szerelmük: ez meg időveL nőtt; vágyták is a hitvesi fáklyát, s tiltották a szülők. De amit megtiltani meddő: egymásért azonos lobogással lángol a szívük. S erről senki se tud; szavuk intés, titkon-adott jel; rejtegetik tüzüket, s lobog az csak méghevesebben. Keskeny kis hasadék támadt még kezdetidőben építéskor amott, hol a két ház közfala állott. Észre olyan sok századon át e hibát ki se vette, s (mit meg nem sejtesz, szerelem?) szeretők, szemetekbe tűnik: s ösvényt lel szavatok; gyöngéd susogással száll a becéző szó egymáshoz biztosan által. Gyakran, ahogy Thisbe itt állt és Pyramus ott túl, s egymás ajkának leheletjét érzeni tudták, „Jaj”, szóltak „te irigy fal, mért állsz két szerető közt? Oly sok-e engedned, hogy a testünk egybefonódjék? Vagy legalább addig nyílnál, hogy csókokat adjunk. Vedd mégis hálánk: mert meg kell vallani, néked jár köszönet, hogy jószavaink egymáshoz elérnek.” Hasztalanul miután, kétoldalt, így keseregtek, éj közeledtével búcsúztak, csókot is adtak két külön oldalon ők, túlsó oldalra nem érőt. Tűnt fel, az éj tüzeit tüstént tovaűzve, a Hajnal, és a mezők dérlepte füvét szárítva, az új nap, s ők a szokott helyen ott voltak. Hol gyönge panasz-szót suttogtak hosszan, s döntöttek: az éjszaka-csöndben rászedik őreiket, s ha lehet, kiosonnak a házból, és ha az otthonuk elhagyták, el a házakat is mind, messze mezőn nehogy eltévedjenek, össze Ninusnak sírjánál jönnek, s fa tövénél búva, bevárják egymásnak jöttét. A szederfát, rakva fehérlő szedreivel, tudják: hűs forrás partja növelte. Tetszik a terv. Lassan látszott tovatűnni a napfény, végre a vízbe szakadt, s a vizekből éjszaka támadt. Nagy ravaszul kioson Thisbe a homályban az ajtón, rászedi háznépét, fátylával rejti a képét, surran a sírdombhoz, s odaül, mit mondtak, a fához. Ennyire bátorrá szerelem teszi. S íme, oroszlán jön, vértől-habosult szájjal, barmot csak imént ölt, szomszéd forrásnál kívánja eloltani szomját. Hold sugaras fényében amint Babylon-beli Thisbe ezt meglátja, rohan remegőn barlangi homályba. S míg száguld, leesik válláról leple. Eloltván bő vízzel szomját, míg lépdel a véres oroszlán vissza az erdőségbe, üres leplére találva, vériszamos szájjal széttépi a lenge ruhákat. Később ér oda, és a nyomát jól látja a vadnak Pyramus ott a homok sürüjén, s elsápad az arca; majd, hogy a véráztatta lepelt is megleli, így szól: „Minket, a két szeretőt, egy éjszaka küld a halálba. Bár - méltó volt rá - a leány élt volna sokáig! Bűnös az én lelkem: te szegény, én hoztam a veszted, én, ki e félelmes vad helyre kicsaltalak éjjel, és nem jöttem előbb. Tépjétek szerte a testem, és vétkes szívemet faljátok vad harapással, mind, ti oroszlánok, lakozói e sziklavidéknek! Gyáva, ki csak kíván meghalni.” Fel is veszi leplét Thisbének, s kijelölt fájukhoz, az árnyba ragadja, könnyel a jólismert leplet s csókkal telehinti, s „Vedd”, ezt mondja, „az én vérem, lepel, ebben is ázz hát!” És tőrét, mely övén díszlett, bemeríti hasába, s késedelem nélkül kiragadja, halódva, a sebből. Hullt le a földre hanyatt, s magasan fröccsent föl a vére, nem másképp, valamint ha csöveknek megreped ónja, és sziszegő kicsi nyílásból szökken ki a víz-ár, s oszlopként a magas levegőt hasogatja sugára. Annak a fának most, vérrel telehintve, gyümölcse elfeketül, s a gyökér, melyhez lehatolt a sötét vér, bíborosult színnel tarkázza a fenti gyümölcsöt. Most, noha még retteg, nem akarja becsapni a kedvest, s megtér már a leány, a fiút szeme, szíve kutatja, s hogy mily nagy vészből menekült, el akarja mesélni. Eljut a helyhez, a fához is ér, föl is ismeri lombját, ám a gyümölcs színe más, töpreng hát, vajjon ezé az. Még kételkedik, ám veri ott vonagolva a véres földet, látja, a test; hátrál, belesápad az arca, s borzadozik, valamint tengernek sós vize, hogyha sík színén lebegő szellő fuvallatja

megy és jő. És amikor már látta, hogy ez nem más: szeretője, ártatlan karját verdeste goromba ütéssel, tépte a fürtjeit és karjába karolva a kedves testet, s könnyeivel sebeit telehintve, keverte véréhez könnyét; hideg arcát csókja borítja, s „Pyramus!” így sír fel, „tőlem, te szegény, mi rabolt el? Pyramusom, no felelj; Thisbe, szeretőd, aki szólít; halld meg a szóm, drágám, lehanyatlott arcod emeld rám!” Haldokoló szemeit Thisbéje nevére kinyitja Pyramus egyszer még, ránéz, s így hunyja le újra.

Néz a ruhára s a tőrnek puszta ivor hüvelyére, s szól a leány: „A magad keze volt, s a szerelmed irántam, mely a halálod hozta, szegény! De merész kezem erre s van nekem is szívem: s ad erőt, sebet ütni, szerelmem. +me, követlek, holt; oka voltam, mondja a hír majd, holtodnak s követője; halál volt, más se, mi tőlem tépni tudott téged: s a halál sem tép tova tőlem. Mégis, hozzátok kettőnk kérő szava szálljon, ó, ti szegény szüleim, s ti szülői az én szeretőmnek, hogy, kiket ennyire hű szerelem s végóra köt össze, már irigyelni ne kívánjátok tőlük az egy-sírt. És, fa, mely itt most egy nyomorult holttestre teríted, s nem sok idő múltán kettőre az ágaid árnyát, hordd az ölés jeleit mindig, s illően e gyászhoz, hirdessék a gyümölcseid is feketén a halálunk.” Mondta, s utána a tőrt mellének szegzi, belédől abba a vasba, mi még vérnedves volt az öléstől. Égbeliekhez elér, a szülőkhöz is elhat az óhaj: mert a szeder feketén csillog mindig ha megérik, és mi a két máglyán maradott, egy urna nyugosztja. (Devecseri Gábor ford.)

Pygmalion Pygmalion, látván, hogy ezek mily vétkesen élnek, elborzadt buja bűnüktől, mit az asszonyi szívnek nyújt bővebben a természet, nem vett maga mellé asszonyt, nőtelen élt, nőtlen volt ágya sokáig. Nagy művészettel készített szobrot eközben hó elefántcsontból, amilyen szép nő a világra nem születik sohasem; s a saját művébe bolondult. Élő szép szűznek vélhetnéd könnyen e szobrot; tán a szemérem tiltja csupán mozdulnia, vélnéd; művészet fedi el, hogy csak művészet. Az ámult Pygmalion az utánzott testtől gyúl szerelemre. Ujjaival művét tapogatja: ha emberi test-e vagy csak ivor; s hogy ivor, nem vallja be mégse magának. Csókokat ad, s hiszi: kap; szól hozzá, tartja ölében, és hiszi: ujjai lágy testébe nyomódnak a lánynak, s fél, hogy kék folt kél a leányon, ahol tapogatta. Mond gyöngéd szavakat, s azután ami kedves ajándék mindig a lánynak, elé viszi: kagylót, sima kövecskét, gyönge madárkákat, sok ezer színű, tarka virágot, szép liliomszálat, festett labdákat, a fákról

Heliasok könnyét; testére ruhákat is aggat; ujjait ékkővel s a nyakát csinosítja nyakékkel; gyöngéd gyöngy a fülére, kerül kebelére kösöntyű: mind illik neki ez; s nem csúnyább meztelenül sem. Sidoni bíborral készült kerevetre teríti, hitvesnek hívogatja, pihés párnára nyugosztja végre nyakát, valamintha csak érezhetne akármit. Jött Venus ünnepe, mely Cyprusban mindig igenszent, és, szarvuk körülöntve arannyal, hullnak a tulkok áldozatul, hószín nyakukat bárd metszi keresztül, füstöl a sok tömjén; s ő, mint kell, áldozat-adva áll meg az oltárnál, s félénk szava szól: „Ha ti mindent, égiek, adhattok, vágyom feleségemül...” Azt nem merte kimondani: „Őt”, pusztán: „... egy olyant, ki hasonló.” Csakhogy arany Venus átértette (hisz ünnepi napján ott volt), hogy mire áhítozik; s hogy kedvez e vágynak, égig háromszor lobogó lánggal kimutatta. Pygmalion hazatér, lányszobrát látni szeretné, ágyra lefekteti, ád csókot neki, érzi: melegszik; ajkát nyomja reá ismét, mellére az ujját: s lám az ivor lágyul, s már nem mereven, benyomódik vágyó ujja alatt, valamint a hymetti viasz, ha nap heve éri, puhul, ha hüvelyk meggyúrja, igen sok más alakot vesz föl, használják, hasznos eképp lesz. +mul, félve örül, s aggódik, hátha csalódik, most a szerelmes, a vágyott lányt érinti meg újra. Élő test! Ereit már vetni tapintja hüvelyke. Most azután a Paphos-beli hős szívbéli szavakkal adja Venusnak a háláját; és ajkait immár nyomja a nem hazudott ajkakra; a szűz meg a csókot érzi, el is pirul, és félénk szemeket vet a fényre, és egyszerre az ég boltját és látja szerelmét. Eljön az istennő is, mit megadott, ama nászhoz, és hogy a holdnak szarva kerekre kilencszer egészül, jő a világra Paphos, nevet ő ad majd a szigetnek. (Devecseri Gábor ford.)

9. PAPP TIBOR: Pogány ritmusok Az ötven éves Weöres Sándornak

tiszta az ünnepi tisztás kard-hegye éles hold fákon lóg a sötétség kör közepén a tűz (-)

*

zene zúg zene bőg

/

tűz ég puha tűz

vad zene zúg bőg

/

dob - - -

dob - - -

/

dob dob dob zene

dob - - -

/

kürt szól duda

szól síp szól duda szól

/

duda szól kürt

/

bong zsong buja

szól síp szól húr peng hang bőgő zene búg

/

tűz ég puha tűz

harsona harsog

/

dob pergésben

ének kórus

/

zeng - - -

üst-dob kong bong

/

peng - - -

kong peng bong zsong

/

cseng - - -

síp szava siklik

/

s tűz ég fű közt

dob szó kürt szó

/

rozsdás égig

csík száll égig

/

föl csak csíkban

a füst - - -

/

üsd - - - duda

dob dob dob zene /

dob duda dob duda

dob dob dob duda /

*

üsd - - -

---

/

fut a lova fut a

lova dob tőr tánc tűz

/

tíz - - -

dob tőr tánc tűz

/

tíz tűz tánc tőr

dob - - -

/

dob - - -

dob doboló zene

/

dob - - -

bőr duda duda szól

/

fényes doboló

/

dob - - -

dob - - -

síp szava kürt szava

/

ordít a bömböl a

csattog a ló pata

/

duda duda duda

duda síp szava kürt szava

/

duda duda duda

duda két kéz két kés

/

duda duda duda duda

két kupa négy kupa

/

duda duda duda

duda dob - - -

/

tíz tűz tánc tőr

/

füst-csík tűz-csőr doboló fényes

dob tőr tánc tűz vér völgy víz vár /

/

dob - - -

dob - - -

duda zene zene duda dob - - -

/ /

dob duda dob duda

----

*

----

/

ide oda fut a

lova tíz tíz tíz lova lópata

/

csattog a

futnak a vad pari-

/

pák - - -

ide oda fut a lova

/

síp szava kürt

szava hívja a várja a

/

dob tőr tánc tűz

tíz tűz tánc tőr

/

fűszál vas-víz

kő-kút tűz-csőr

/

dob - - -

dob duda duda dob

/

dob - - -

szép szügye fényes-e

/

éles a kés hegye

szőre sötét feje

/

csupa hab csupa

dér fuj a szél köp a vér

/

míg a tőr sxivet

ér síp szava kürt szava

/

duda duda dob

/

duda duda dob

duda harsog a harsona duda duda duda dob duda

/

duda duda dob

duda tűzbe a lópata

/

réten a nádas ö-

bőr szaga bűzlik a /

* hajlik az ünnepi táncos táncol a kör közepén (-)

föld víz nap hold föld (-) föld hold nap víz tűz (-) szél fák fű víz hal (-) tűz tánc fül láb kar (-)

lén - - -

zöld szem két szem zöld (-) föld víz nap hold föld (-)

tűzből futhat az árnyak tűz közepéből a füst (-) hajlik az ünnepi táncos szél fúj dob pereg üsd (-)

dob dob dob duda

/

duda duda dob

/

duda duda dob dob

duda dob zene dob dob duda - - -

/

dob duda duda

duda dob zene zene dob

/

dob - - -

dob dob duda dob

/

dob dob duda dob

dob dob duda duda

/

üsd - - -

ÖSSZEFOGLAL+S 1. A hiteles színpadi beszéd alapja az automatikus biztonságú szövegtudás. Az ezredszer kimondott mondatot is úgy kell felszínre hoznunk, mintha most mondanánk ki először. Nagyon kell értenünk azt, amit beszélünk. A szöveg érzelmi színeit nem szabad erőltetni, mert így hazugság születik. Hagyjuk, hogy hasson ránk a kimondott gondolat és az átélt helyzet, s az érzelmi töltöttség magától létrejön. 2. A helyes légzés mély, halk és önkéntelen. Nem azért tartunk szüneteket, hogy lélegezzünk, hanem hogy tagoljuk a gondolatokat, s közben lélegezzünk. A szünetek sokszor fontosabbak a kimondott szavaknál. A tagolás biztonsága a beszéd biztonságát mutatja. A túl rövid, kapkodó szünetek többnyire a szöveg üres felmondását jelzik, A túlzott szünetek modorosak. A szünet addig tartson, ameddig tartalmas. 3. A jó hangadás erőlködés nélkül erős. Ne a torkunkat terheljük, a rezonanciát fokozzuk. Szinte mindig mellhangon kell beszélnünk. Az egészséges hang tisztán cseng. Se a hangmagasság fokozása, se az erőnövelés ne járjon görcsös izommunkával. A széles középhangsáv megteremti a moduláció biztonságát. A hang. akkor szól elől, ha nagy hangerő mellett is úgy érezzük, hogy a gégénk alig vesz részt a munkában. 4. A pontos kiejtés az érthetőség alapja. Ejtsük szélesen az á-a-e hangokat. Vigyázzunk a szóvégi k, t hangokra. Az sz-z-c hangok gondatlan kiejtése a színpadról pöszeségnek hangzik. Ami jó a szobában, nem jó a színpadon. Az r hang peregjen erősen. Kerüljük a tájejtést. Ügyeljünk a ritmusra: figyeljük az ékezeteket. A hosszú szavakat ejtsük gondosan, mert gyors tempó

esetén gyakran elmosódik egy-egy szótag. 5. Ügyeljünk a helyes hangsúlyra, de ne hangsúlyozzunk minden körülmények között föltétlenül szabályszerűen. Egy kis szabálytalanság, olykor tartalmasabb a szabályosnál. Ne bízzunk azonban az átélés biztonságában, mert megszokott hangsúlyhibáink ilyenkor jelentkeznek leginkább. Föltétlenül tudnunk kell, hogy kinek, mit, miért mondunk. Legyen bennünk eleven a közlés ereje. 6. Vigyázzunk hanglejtés-kaptafáinkra. Majdnem mindenki mindig ugyanabban a dallamban beszél. A hanglejtés-variációk tarkasága a színészi képesség rangját jelzi. A lúlzás azonban ugyanolyan baj, mint a szürkeség. A hanglejtés a színpadi beszéd legkényesebb területe. Minél tehetségesebb valaki, annál találóbb hanglejtéssel beszél. A ripacsság többnyire hanglejtés-karikatúrákat használ. 7.

A legkönnyebb érzelemmentes közlő prózát mondani.

Ilyenkor tartjuk be leginkább a beszédszabályokat. Irodalmi szövegek közül az epika könnyebb a líránál. A lírai közlés mélysége megronthatja a beszédet: a hang sokszor alig hallhatóvá halkul, a kiejtés olykor motyogó lesz. A drámai dialógusok megkövetelik, hogy ne csak a saját beszédünkre figyeljünk, hanem halljuk meg partnerünket is. 8. A stilizált beszéd annál könnyebb, minél távolabb áll saját ejtésmódunktól. A naturális színpadi beszéd a legnehezebb, az archaikus a legkönnyebb. A klasszikus szövegek segítik a beszédszabályok betartását. Az erőteljes játékmodor beszédfeladatai könnyebbek, mint a csevegő, társalgó stílus oldottsága. A játék segíti a beszédet, az intimitás mélysége nehezíti. 9. A karakterbeszéd jó hallást, erőteljes emberismeretet kíván. Magunkba kell inni a figurát, hogy a nyelvén megszólalhassunk. A színészek többsége egyetlen beszédmodorban játssza végig a szerepek százait. Minden ember másképp beszél. Minden szituációban másképp beszélünk. Tudnunk kell, hogy: milyen ki? mikor? hol? milyen kivel? beszél. 10. Ismernünk kell anyanyelvünket. Föl kell tárnunk beszédfogyatékosságainkat. Tudnunk kell az irányt és a célt, amerre elindulunk. Tudomásul kell vennünk, hogy lehetőségeink korlátozottak, ne a meglevő hibák keserítsenek, hanem az elért apró eredmények lelkesítsenek. Az eltúlzott beszédművelés rontja a művészet eleven erőit, a beszédgyakorlatok elhanyagolása dilettantizmushoz vezet.

RÉSZLETEK A SZAKIRODALOMBÓL

HEVESI S+NDOR: Az előadás művészete (részletek) +rásjelünk összesen 10 van, míg a zene a legkülönfélébb és legkisebb színezeteket is jelzi. A legsűrűbb írásjelzés sem tudja az élő beszéd minden tagolásbeli árnyalatát visszaadni. Ha a verseket az eredeti interpunkció szerint mondjuk el, s minden vesszőnek egyenlő értéket tulajdonítunk, vagyis mindegyik után egyforma nagy szünetet tartunk, előadásunk sem világos, sem értelmes nem lehet. Az író nemcsak kevesebb szünetjelet használ, mint amennyi szünet van a beszédben, hanem akárhányszor a legfontosabb szüneteket sem jelzi, s ilyenkor az előadó feladata, hogy az értelem fonalán megállapítsa a szüneteket. Miben áll a jó hangsúlyozás? Lehetetlen szabályba foglalni. A helyes hangsúlyozáshoz az szükséges, hogy a szöveg értelmét öntudatossá tegyük magunkban, hogy szétboncoljuk az egyes mondatokat, s azt, amit ösztönünk súgott, megvizsgáljuk,

ellenőrizzük, s csak a kritikai munka után hagyjuk jóvá. Az ösztön úgyis nagyon kényelmes, szeret tört csapáson járni, s könnyen enged a megszokott szórend és főképpen a ritmus csábításának. Mennél finomabb hangsúlyokat talál az előadó egy költeményben, annál finomabb az értelmezése. Mindenki tudja, hogy a zenedarabok előadásában mily fontos szerepe van a tempónak. A költemények tempóját nem szokták meghatározni, ámbár a tempó itt is majdnem olyan fontos, mint a zenei előadásban. A helytelen tempó ugyanazt árulja el, mint a hibás hangsúly és a rossz interpunkció, hogy tudniillik az előadó nem érti, amit előad. Egyazon költemény keretén belül is többféle lehet a tempó, tehát míg egyrészt minden költeménynek megvan a maga sajátos tempója, e tempón belül tömérdek változás lehetséges. Tudnivaló dolog, hogy a beszéd tempója jellemzi az embereket is, s nemcsak különböző érzéseknek, hanem a különböző karaktereknek is megvan a saját külön tempójuk. Ha valaki át tudja érezni azt, amit mondania kell, akkor ez az érzés a hangjában is jelentkezni fog. Minden. érzelem vagy indulat kifejezéséhez csak annyi hangot használjunk, amennyi okvetlenül szükséges, mert a művészetben mindaz, ami felesleges, már hibás is egyúttal. Beszélni mindenki csak a maga természetes hangján tud, amelyet folyton modulálni kell, de nem kiforgatni igazi mivoltából.

FÓNAGY IV+N-MAGDICS KL+RA; A magyar beszéd dallama (részletek) A hangmagasság is, a hangterjedelem is szorosan összefügg a közlés módjával, jellegével, céljával. Érthető, hogy egy hosszabb mondat világos tagolásához nagyobb hangterjedelem kell, ahogyan nagyobb térre lenne szükségünk ahhoz is, hogy a hosszú mondat rétegeződését, hierarchiáját papiroson érzékeltessük. A spontán előadás erőtejesebb, élénkebb, a felolvasás kimértebb, fegyelmezettebb. Lágy hangvétel, enyhébb nyomatékokkal összefogott enyhén ereszkedő dallamívek jellemzik az elbeszélő hangját. Az enyhén ereszkedő dallamívek az elbeszéléstől a meséhez vezetnek. A mesén keresztül pedig mintha a zene felé vinne ez az út. A beszéd ritmusa szabályosabbá válik, a szólamok szinte zenei ütemekké szerveződnek. A mese jellegzetes dallamformái a hétköznapi beszédből emelkednek ki, egyes köznapi hanglejtésformák zenei megfogalmazásai. De várja és elvárja ezeket a motívumokat a hallgató is, s talán nem is tekintené mesének az olyan mesét, melyet nem a hagyományos mese-hanglejtés zenéje kísér. A harag okozta dallammódosulásból kiindulva azt mondhatjuk, hogy az esetek jó részében a mondat hangfekvése feljebb tolódik, és a hang a mondat végén sem száll le az alapszintre. Egyúttal fokozódik a mondat dinamikája, a tempó lényegesen meggyorsul. A szorongás minden esetben szűkíti a hangterjedelmet, a hangfekvés magasabb, a hang nem esik le az alapszintre. A közönyösen odavetett mondatoknak is viszonylag szűk a hangterjedelme. A dallammenet azonban sohasem emelkedő, enyhén ereszkedik szólamonként. A hangfekvés középmély. A lelkendező örömnek jellegzetesen élénk a dallama. A hangterjedelem jelentékenyen megnő, a hangfekvés középmagas, a hangszín világos.

A reménytelen szomorúság hangja középmély hangfekvésből mintegy tercet esik. A panaszos szomorúság dallama középmély szinten hullámzik szűk hangterjedelemben. A tempó minden esetben lassabb az átlagos beszédsebességnél. A váratlan esemény bekövetkeztekor magasba szökik és hirtelen leesik a hang, akárcsak a zavaró bizonytalanságot vagy nyomasztó nyugtalanságot követő hirtelen megkönnyebbülés hatására. A gyengéd hangvételre elsősorban a lágy artikuláció, az enyhe nyomaték és telt zönge jellemző. Szélesen, „lágyan” ívelő a dallam is. Nem mindig ilyen naivan szembeszökő, szinte gyanúsan szabályos a megfelelés a belső magatartás és a hangos kifejezés közt. A színész előadásában a szöveg megelevenedik, az eredeti közlemény bővül, gazdagodik, a művészi közvetítésben növekszik a szöveg hírértéke.

DR. FRINT TIBOR: A hangképzés és zavarai (részletek) A hangképzés egyik előfeltétele a kilégzés levegőáramlása. A hang tartama, intenzitása folyamatossága és szabályossága a légzőmozgások függvénye. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy hibás légzésmechanizmus esetén is egy ideig kifogástalan lehet olykor a hangképzés, jóllehet a hangképző izmok túlfeszített munkára kényszerülnek. Egy idő múlva azonban a hangképző izmok kifáradása, eleinte múló, később végleges hangképzési zavarokat idézhet elő. Köztudomású, hogy a hangképzési zavarok legnagyobb részének kiindulópontja a hangtúlerőltetés. Nem ritka az sem, hogy a keletkezett hangképzési zavar a hangszerv organikus elváltozását okozza (hangszalagcsomó). A különböző funkciók (légzés, hangadás, artikuláció, rezonancia) kapcsolatban vannak egymással, és egymást kiegészítik. Bármelyik résznek természetellenes vagy erőltetett működése átterjed az egész hangképző apparátusra, és kialakul a hangképzés zavara. A „rossz szokás” eleinte nem tudatos, mivel fülünk köztudomásúan igen pontatlan mércéje hangképességeinknek. Később annyira rögzül a hibás hangképzés, hogy a beteg nem tekinti kóros állapotnak, vagy ha mégis, akkor nem tud leszokni róla. Próbáljuk kifejleszteni és ellenőrizni az állkapocs ellazított mozgását, a pontos artikulációt, a lágy hangindítást, a nyakizomzat lazaságát, a légzés természetességét, a helyes hangeffektust (a hang tisztaságát és csengő jellegét). A hangbetegségek kezelésének eredményei néha igen jók, máskor azonban csak javulásra számíthatunk, vagy pedig a beteg állapota változatlan marad. A hangadás az egyén személyiségkivetítésének egyik módja, s így előfordul, hogy a személyiségzavar a hangképzés zavarában nyilvánul meg. A neuraszténia jellemző tünete az idegrendszer ingerlékenysége és fáradékonysága. A hisztéria lényegében fejletlen lelki alkat, amelyben az idegrendszer ősibb rétegei: az érzelmek, indulatok, ösztönök határozzák meg az egyén magatartását. A pszichaszténia kórképébe tartozik a kényszer-, a szorongási, a félelmi és várakozási neurózis. Az ilyen egyén bár értelmileg fejlett, hiányzik belőle az önbizalom, tele van kétkedéssel, szorongással. A meg nem értés és a közöny elkedvetleníti a beteget, és gátlólag hat a beszédtanulásra. A megértés, a támogatás, a bíztatás előmozdítja a munkát.

SZTANYISZLAVSZKIJ: A színész munkája (részletek) A legtöbb helyen durva és erőszakos hatásvadászat folyik, s ez menthetetlenül kisiklások felé taszítja a színészt. Ha a színész nem áll azon a szilárd alapon, amelyet csak az átélés adhat meg, eltévelyedik és elveszti azokat a jellegzetességeket amelyek színessé teszik. Csak az átéléssel telített színművészet tudja érzékeltetni a szerep szinte megfoghatatlan árnyalatait és mélységeit. Csak az ilyen játék ragadja úgy meg a nézőt, hogy megértse, de legfőképpen át is élje a színpadon történteket. A természetnek szüksége van a jól kiművelt pszichotechnika segítségére. Az „ösztönös” színészek nem ismerik el a technika létjogosultságát. Az ilyen színészek játékukban csak az ihletre számíthatnak. Ha azonban az ihlet elmarad, nem tudják mivel kitölteni az üres, át nem élt szövegrészekben mutatkozó hézagokat. Tanácstalanul botorkálnak a felemelő pillanatok és a műkedvelői modorosság között. Egy szerepet át lehet élni minden egyes alkalommal, de át lehet élni csupán egyszer vagy többször abból a célból, hogy megfigyeljük a természetes érzés külső megnyilatkozásait, és megtanuljuk azokat gépiesen megismételni. Ez: a szerep illusztrálása. Az ember megcsodálja ezt a művészetet, de nem hisz benne. Az illusztrálás művészetével nem minden fejezhető ki. A kontárkodás ott kezdődik, ahol az alkotó átélés, vagy az annak eredményeképpen jelentkező művészi illusztrálás végződik. A kontár színész arcjáték, hang és taglejtések segítségével csupán azokat a külsőséges sablonokat tálalja a néző elé, amik állítólag az ember lelki életét fejezik ki. Nem létező érzések halotti maszkját nyújtja valóság helyett. A ripacskodás elnyomorítja és rossz útra viszi a színészi tehetséget. A kontár színész előre kidolgozott sablonok alkalmazásával készül fel a valóságos érzések helyettesítésére, a műkedvelő válogatás nélkül, a keze ügyébe eső „általános” emberi, ki nem csiszolt sablonokhoz folyamodik. Azonban sohasem szabad eltúlozni az igazsággal szemben támasztott követelményeket sem, mert az az igazság túljátszásához vezet, ez pedig a színpadi hazugságok legrosszabbja. A hazugságtól való mértéktelen félelem viszont félszeg óvatosságot eredményez. Mindkét hajlandóság ellen higgadtan, izgalom nélkül és természetes határozottsággal kell küzdenünk.

FERENCZY GÉZA: Hangképzési hibák Igaz, van, aki ösztönszerűen is általában helyesen működteti beszélőszerveit; de még az ilyennek sem árt, ha tervszerűen végez hangképző gyakorlatokat, így tudatosítja, fejleszti készségét. Olyan ez neki, mint hangszeres zenésznek az ujjgyakorlat. Akár a zenében, a beszélésben is könnyű észrevenni a különbséget az ösztönös és a művészi képzésű közt. Nyelvünknek jellemző sajátossága, hogy akár hangsúlyos egy szótag, akár hangsúlytalan, egyforma tökéletességgel kell képeznünk benne a beszédhangokat, Még a műveltek között is sokan vannak, akik úgy képzelik a tökéletes kiejtést, hogy pontosan az írás szerint kell beszélnünk. A háztól, házhoz szóalakban nem z-t, hanem sz-et ejtünk. Helytelen és műveletlen a látja, útja kiejtés! Eresszük szabadjára mondatunk hangsorát, hassanak egymásra szabad természetességgel a szomszédos mássalhangzók. Az egy szót hosszú

gy-vel egymagában, származékaiban és vele alkotott összetett szókban, ha magánhangzó következik a gy után: egy-egy, mintegy, egyalakú, egyáltalában, egyaránt, egyelőre, egyenként, egyes, egyesület, egyetért, egyik. Olykor szükségtelenül megnyújtják a rövid mássalhangzót: heggeszt, köppeny, bakkancs, jappán.

Igen sok a hiba a kérdő mondatok hanglejtésében. „Ki volt itt?” „Hova ment?” Az ilyen kérdőmondatok hanglejtése ereszkedő, olyan, mint a kijelentő mondatoké. Más az eldöntendő kérdés: „Megkaptad a levelemet?” Ilyenkor a hanglejtés középfekvésben kezdődik, az utolsó előtti szótag magasra szökik, az utolsó pedig a mélybe zuhan. Ha ugyanezt a mondatot kérdő -e szócskával szerkesztem meg, akkor megint visszatérhetek a szokásos ereszkedő hangmenethez: „Megkaptad-e a levelemet?” Annak idején Kosztolányi Dezső így panaszkodott: nálunk újabban szeretik az igét elválasztani az igekötőtől „el-viselhetetlen, el-mentem hozzá és meg-tudtam tőle, hogy vér-mérgezése van”. Azóta sem változott a helyzet, ha ugyan nem rosszabbodott. Ezt halljuk nap nap után: leg-nagyobb, leg-erősebb, leg-célratörőbb, legcsúnyább, sőt legesleg-csúnyább. A hangsúly és a hanglejtés szorosan összefonódik. Ha helytelen a hangsúly, helytelenné válik a hanglejtés, a mondat hangmenete, dallama is.

ZOLNAI BÉLA: Nyelv és hangulat (részletek) Minden logikai jelentéstartalomtól függetlenül maga a beszélő hangja is rengeteg variációját keltheti föl bennünk a hangulatoknak. Ez a hang mindenekelőtt a beszélőszervek, az orgánum milyenségén alapul, és a modulációk végtelen skálájával rendelkezhetik. A legbanálisabb tartalmú vers is, megzenésítve vagy elszavalva, nagy hatást gyakorolhat. Az operaszöveg, mint olvasmány, ritkán tartozik a magasabb rendű költészet körébe. Az emberi hang önmagában is, értelem nélkül hathat az idegekre, A gyermekeket monoton dallal, verssel, mesével altatják. Az érzelem elváltoztatja, a normálistól eltéríti a hangot és dallamot, ha ugyan a gyakorlatban van ilyen desztilláltan „normális” hang és dallam. VIII. Edward angol király lemondása a trónról - egy szerelmi regény történelmi pillanata erősen foglalkoztatta a sajtót és gazdag anyagot szolgáltatott a beszéd fonetizmusának tanulmányozói számára. A Reggel írta a király rádiószózatáról (1936.március 2.): „A király hangja eleinte kissé elfogódott volt és halk, de az első mondat ulán megerősödött és tisztán, világosan, érthetően csengett. Kissé szomorú, bánatos, fályolozott hang, de férfias, rokonszenves és közvetlen. A finom angol hangsúly a gondolat és érzés minden árnyalatát éreztette.” Shaw Johannájának berlini előadása alkalmából az egyik kritikus a főszereplő hanglejtését jellemezte: „Ez a hang nem szárnyal, csak meleg, őszinte és főleg tiszta. Csodálatosan tiszta.” Zenei elemek nélkül nincs semmiféle beszéd. A zeneiség igénye persze korszakonként változó. Hogy mennyire fontos eleme a nyelvnek a melódia, mutatja az a tény, hogy a hanglejtés önmagában is a megértés.eszköze lehet. Egy olasz színész a számokat egytől százig úgy tudta elszavalni, hogy a szavak eredeti jelentése teljesen háttérbe szorult, és a hangsúly-melódia, gesztus-mimika vette át az értelem, érzelem kife-jezését: a produkáló egy

gyilkos lelki összeomlását ábrázolta, a könnyekig megindult közönség előtt. Egész dráma sűrűsödhetik össze egyetlen szóba. A beszéd életteljességéről Bajor Gizi így nyilatkozott: „minden azon múlik, hogyan hangsúlyozunk. A kiejtés a legfontosabb, a mód, ahogyan beszélünk. Nem sietek, kihasználom az egyes szavakban rejlő lehetőségeket. Alkalmazkodni kell a hanggal ahhoz, akivel beszélünk. Sohasem szabad hadarni, sem elnyújtani a szavakat. Minden szavunk olyan legyen, mint egy szem, ami belenéz a másik lelkébe. Van egy szabály: nem szabad senkit utánozni. A kedvesség, a közvetlenség a női beszéd legszebb alkatrészei, a nyávogás viszont, vagy a szavak elnyelése és a locsogás a szexepil legnagyobb ellenségei.”

MOLN+R IMRE: Eufonetika (részletek) Mi tanítható, - mi tanulható? Megfelelő, módszeres eljárással, sok minden tanítható és tanulható. Elsősorban a mesterségbeli készség, a technika, majd ennek alkalmazása. Mód van rá, hogy bizonyos rendszerességre, önfegyelemre, művészi lelkiismeretességre, megbízhatóságra neveljünk, segítsük a növendéket határozott művészi világnézete kialakításában, csak egy nem várható, mert az nem adható: a művészi tehetség. Bizonyos megbízható mesterségbeli tudáshoz minden ép érzékű ember eljuthat, de ami ezen fölül a művészi színvonalon következnék, az már a tehetség dolga. Ha ez hiányzik, vagy fogyatékos, csak az utánzásig juthat el az előadó. A technika nem öncél, de nélkülözhetetlen eszköz. Ha megszerzi az ösztönös előadói tehetség, nincs előtte nehézség. De ha csak fogyatékosan van birtokában, rnég gátlásnevelő tényezővé is válhat. Ha beidegződött egy hiba, alig tudunk szabadulni tőle, mert az első beidegzés kísértetiesen vissza-visszatér. Nyesegessük az ösztön túlzásait, szabadítsuk fel esetleges bátortalanságait, vezessük rá egymást arra, ami minden vonatkozásban a legnehezebb: tudniillik megtalálni az eleget. A legkisebb merevség darabossá, nehézkessé teszi a mozgásfolyamatot, pedig a szép ott kezdődik, ahol az erőlködés megszűnik.

IRODALOM Aderhold, E.: Sprecherziehung des Schauspielers Henschelverlag, Berlin -1963. Ascher O.: Beszédművészet Színpad K. -1937. Bárczi G.: Anyanyelvűek magyarsága Akadémiai K. -1956.

Buda B.: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei MRT -1974. Büky B.: A beszédtanítás pszichológiája Tankönyv K. -1973. Csűry B.: A szamosháti nyelvjárás hanglejtésformái Bp. -1925. Deme L.: Hangsúly, szórend, hanglejtés, szünet A mai magyar nyelv rendszere. Akadémiai K. -1970. Deme L.: Szónokok, előadók kézíkönyve Kossuth K. -1974. Fischer S.: Beszédtechnika Művelt Nép K. -1955. Fischer S.: A beszéd művészete Gondolat K. -1966. Fónagy I.: Füst Milán: Öregség -dallamfejtés Akadémiai K. -1974. Fónagy I.: Érzelmek kifejező mozgása a gége szintjén Magyar Pszichológiai Szemle XX. 2. -1963. Fónagy -Magdics: A magyar beszéd dallama Akadémiaí K. -1967. Fnnt-Surján: A hangképzés és zavarai Medicina K. -1969. Grétsy L. (szerk.): Helyes kiejtés, szép magyar beszéd Tankönyv K. -1967. Hevesi S.: Az előadás művészete Gondolat K. -1963. Horváth J. Versritmusú szólások a köteben beszédben A magyar nyelvtud. társ. -1958. Jánosek, J.: Társadalmi kommunikáció Közgazdasági K. -1972. Jakobson, R.: Hang -Jel -Vers Gondolat K. -1972. Kálmán B.: Nyelvjárásaink Tankönyv K. -1966. Kanizsai D.: A beszédhibák javítása

Tankönyv K. -1954. Kepich -Overbeck: Die Kunst des Sprechens Henschelverlag, - 1953. Kerényi M. Gy.: Az éneklés művészete és pedagógiája Zenemű K. -1959. Knyébel M.: A színészi szó Színháztud. Int. K. -1962. Laziczius Gy.: Fonetika Tankönyv K. -1963. Lotz J.: Szonettkoszorú a nyelvről Gondolat K. -1967. Magdics K.: A magyar beszédhangok akusztikai szerkezete Akadémiai K. -1965. Molnár I.: Eufonetika Zeneműkiadó -1966. Molnár J.: A magyar beszédhangok atlasza Tankönyv K. -1970. Montágh I.: Beszédtechnikai ismeretek Népművelési Int. -1962. Montágh I.: A magyar színpadi beszéd jellege és pedagógiája Alt. Nyelv. Tan. X. Akadémiai K. -1974. Montágh I.: Gyermekszínjátszók beszédnevelő könyve Népművelési Intézet. -1977. Montágh I.: A helyes hangadás kialakításának módszertana Tanulmányok a logopédia köréből. Tankönyv K. -1969. Montágh I.: Az artikulációs zavarok logopédiai kezeléséről Tanulmányok a logopédia köréből. Tankönyv K. -1969. Montágh I.: A hivatásos beszéd oktatásáról A Beszédjavító Intézet évkönyve. -1975. Montágh I.: A pöszeség terápiája Logopédiai jegyzet (szerk.: Kovács Emőke) Tankönyv K. - 1970. Montágh I.: Beszédpedagógiai észrevételek a Színművészeti Főiskolán Az anyanyelvi oktatás korszerűsítéséért. (szerk.: Szépe Gy.) Tankönyv K. -1976. Montágh I.: A logopédia helyzete hazánkban Előadások a beszédkutatás területéről. Tankönyv K. -1976. Nagy J. B.: Köznyelvi kiejtésünk Magyar Nyelvtud. Társ. -1941. Rónai -Kerekes: Nyelvművelés és beszédtechnika Tankönyv K. -1974.

Seper -Montágh -Vinczéné: A gyakori beszédhibák Tankönyv K. -1970. Subosits I.: Bevezetés a beszédpedagógiába Tankönyv K. -1965. Subosits I.: A nyelvi közlés alapjai Tankönyv K. -1976. Szaricseva, J.: A színpadi beszéd technikája Magyar Színház és Filmművészeti Szövetség. -1954. Szende T.: A beszédfolyamat alaptényezői Akadémiai K. -1976. Terestyéni F. (szerk.): Nyelvtan, stílus, szónoklás Kossuth K. -1960. Tóth B.: Beszéd, jellem, személyiség All. Gyermeklélekt. Int. -1948. Vámos L.: A beszédoktatás problémái Százéves a színésziskola. Magvető K. -1964. Vértes O. A.: Bevezetés a fonetikába Tankönyv K. -1952. Wacha I.: A bemondói beszéd akusztikumának stílusgondjairól Arádióbemondó beszéde. MRT.-1973. Wacha I.: Az elhangzó beszéd főbb stíluskategóriáiról Alt. Nyelv. Tan. X. Akadémiai K. -1974. Zolnai B.: Nyelv és hangulat Gondolat K. -1964. Zsolnai J.: Beszédművelés kisiskoláskorban Főv. Ped. Int. 1977.

TARTALOMJEGYZÉK Előszó •

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

10 -

-

-

-

-

11

Hogyan gyakoroljunk? •

-

8

A beszédstílusról •

-

5

A ritmusról •

-

-

A hangsúlyról, a hanglejtésről •

-

4

A kiejtésről •

-

4

A hangadásról •

-

3

A légzésről •

-

2

A beszédszervek működéséről •

-

2

A színpadi beszédről •

-

1

A beszédről •

-

-

-

-

-

-

12

GYAKORLATOK Légzőgyakorlatok •

-

-

-

-

13

Szövegmentes légzőgyakorlatok •

-

-

-

13

Szöveges légzőgyakorlatok •

-

-

-

-

-

14

1. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai

(részlet) -

-

14

2. József Attila: Mint a mezőn -

-

-

3. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal -

-

•

•

-

15

16

4. Babits Mihály: Esti kérdés •

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

27 -

-

-

-

28 -

-

-

-

-

-

-

-

-

-

28

6.Thomas Mann: Ki harangoz? •

-

27

5. Orbán Ottó: A bálna •

-

-

4. Nem, nem, nem (népdal) •

-

27

3. Bősz Jenő: Favágók •

-

26

2.Tóth árpád: Láng •

-

26

1. Weöres Sándor: Magyar etűdök •

-

26

Szöveges hanggyakorlatok •

-

-

-

Szövegmentes hanggyakorlatok •

-

20

Hanggyakorlatok •

-

18

6. Konrád György: A látogató •

-

17

5. Mándy Stefánia: Csendítsd rá •

-

28

7. József Attila: Tömeg -

-

-

•

29

8. +brányi Emil: Magyar nyelv •

-

-

30

9. Orbán Ottó: +llatok innen-onnan •

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

37 -

-

-

-

38

18. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez •

-

-

-

-

-

-

-

-

-

42

Szöveges kiejtésgyakorlatok •

-

42

Szövegmentes kiejtésgyakorlatok •

-

40

Kiejtésgyakorlatok •

-

39

19. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékirata •

-

38

17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa •

-

37

16. Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart •

-

37

15. Pázmány Péter: A halálrúl •

-

35

14. Dózsa György ceglédi beszéde •

-

34

13. IV. Béla levele a Pápához •

-

33

12. Weöres Sándor: Dob és tánc •

-

-

11. Paul Verlaine: Őszi chanson •

-

31

10. Kosztolányi Dezső: Ilona •

-

42

-

-

-

-

1. Szógyakorlatok, a helyes kiejtés rögzítése, nyitás •

43

2. Weöres Sándor: Kínai templom •

-

-

-

51

3. Babits Mihály: Theosophikus ének (részlet) •

51

4. Vidor Miklós: Nyelvgyötrők •

-

-

-

51

5. Papp Tibor: Nevek

-

-

6. Babits Mihály: Fekete ország (részlet)

-

•

-

-

-

-

52

-

-

-

53

7. Weöres Sándor: Magyar etűdök (részletek) •

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

104

15. ZS gyakorlatok •

-

92

14. CS gyakorlatok •

-

83

13. S gyakorlatok •

-

72

12. Z gyakorlatok •

-

55

11. C gyakorlatok •

-

54

10. Sz gyakorlatok •

-

53

9. Petőfi Sándor: Orbán •

-

53

8. Kiss Dénes: Gyárlátogatás •

-

111

-

16. Ismétlő gyakorlatok •

-

-

-

-

-

-

-

122

18. Tamkó Sirató Károly: Országjárás •

-

-

-

-

-

125

20. Tarján Iza: Ungon-berken •

-

124

19. Csukás István: Gilice-síp •

-

117

17. R gyakorlatok •

-

-

-

-

-

127

Hangsúlygyakorlatok

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

4. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza

-

-

6. Misztótfalusi Kis Miklós: Mentség (részlet) -

-

•

129

1. Mondatgyakorlatok •

129

2. Arany János: A fülemile •

130

3. Arany János: A bajusz •

-

133

-

-

137

5. A Képes Krónikából •

•

-

-

-

138

138

7. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem •

-

-

-

-

-

-

-

-

139

9. Bethlen Miklós: Önéletírás •

-

139

8. Zrínyi Miklós: Vitéz hadnagy •

-

140

10. Mikes Kelemen leveleiből •

-

-

-

-

-

-

-

144

1. Weöres Sándor: A tündér •

-

141

Ritmusgyakorlatok •

-

-

-

-

-

144

2. Horváth János: Versritmusú szólások a kötetlen beszédben

-

-

149

3. O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások •

151

4. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni -

-

-

-

152

5. Weöres Sándor: Robogó szekerek •

-

-

-

152

6. Babits Mihály: Új leoninusok (részlet) -

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

155

9. Papp Tibor: Pogány ritmusok •

-

-

-

-

-

-

Részletek szakirodalomból

-

-

-

•

-

163 -

-

-

-

-

-

167

Tartalomjegyzék •

-

163

Irodalom •

-

161

Összefoglalás •

-

153

8. Ovidius: +tváltozások •

-

153

7. Kalevala (részlet) •

-

169

-

-

-

-

-

-

182