Felkelő Nap, az apacs harcos számára Ada, az aranyhajú nő jelenti a végzetet… A lány nem fél semmitől, még akkor sem, amikor a bronzbőrű indián foglyul ejti… A férfi tüzes csókjai ellen nem tud védekezni, ezért követi, hogy rabszolgája vagy talán egyszer hűséges társa legyen… Ada ellenkezett, de a férfi erősen tartotta. Az indián ajkának érintésére szíve szaporán dobogott. Ellenkeznie kell! Harcolnia! De ajka mégis kinyílt, karja önkéntelenül a férfi nyaka köré fonódott, és ujjai hosszú, sötét haját cirógatták. Már tudta, hogy elveszett. Lehunyta a szemét, és átadta magát az érzéki csóknak…
Előszó 1831. május – Springs, Colorado A fiatal nő a combközépig érő vízben állva, egy vad, betöretlen csődör gyeplőjét tartotta. A nő aranyfürtjei úgy fénylettek az örvénylő vízben, mintha csillámló arany fonalból lennének. Mindössze egy csipkefűzőt és egy vékony pamut alsószoknyát viselt, mely alól finoman körvonalazódott vékony, ám íves alakja. Egyik kezében sötét ruhájának súlyos anyagát tartotta. Óvatosan az állat nyakára és fejére terítette a ruhát, hogy az állat érezhesse új úrnőjének illatát. Halkan dúdolni kezdett a hatalmas fekete állatnak. A csődör idegesen a nő felé ágaskodott, de formás lábai körül a víz megakadályozta, hogy még feljebb emelkedjen. A lány halk, dallamos hangja enyhített a teremtmény feszültségén, miközben a nedves ruhával dörzsölgette, és szépségét és erejét dicsérgette. Egy magányos indián harcos a folyó széli bozótos és a magas fenyvesek rejtekéből figyelte a jelenetet. Soha nem volt része ilyen csodálatos látványban.
1. Por szállt fel a táncoló paták alól, miközben Ada Helstone büszkén és egyenesen még egyszer egy kort tett a bekerített kifutóban a fekete állat hátán. Gilbert Wilson a kőfalon ülve, széles vigyorral az ajkán figyelte a lányt és lovat. – Még most sem tudom elhinni, hogy be tudtad törni, Ada. – A fiatalember hátralökte gesztenyebarna göndör fürtjeit. A csődör már több mint két hónapja volt a Helstone-lófarmon. Gilbert soha nem látott még ennél a hatalmas, fekete lónál vadabb állatot, amikor Jason Helstone hazahozta egy oklahomai vásárlás után. Pókerben nyerte egy bányásztól, aki megesküdött rá, hogy egy spanyoltól nyerte. – Mondtam, hogy be tudom törni! – Ada előrehajolt, és megsimogatta a csődör hosszú, sima nyakát. Csak az apja hitt benne, hogy képes lesz egy ilyen vad állatot megszelídíteni, mint Ében. Ada anyja Gilberttel együtt kételkedett benne. Jason Helstone szomszédai is csak csóválták a fejüket, amikor két hónappal ezelőtt megpillantották a tüzes, ideges állatot. De apa és lánya soha nem kételkedett. – Adának különös képessége van – jelentette ki a lány apja. – A lány bármely vadállatot képes megszelídíteni. Gilbert zöld szeme szerelmet tükrözött, amikor ismét Adára és a csődörre nézett. Teljes szívéből szerette ezt a lányt. Nem tudott visszaemlékezni arra az időre, amikor még nem szerette ezt az aranyhajú fiatal nőt. Már abban a pillanatban, amikor hat
évvel ezelőtt először találkoztak, amikor a lány apja magához vette őt, az utcán csavargó árvát, megszerette. – Nézd csak, milyen szigorúan néz! – kiáltotta Ada a fiúnak, miközben a csődört futtatni kezdte. Gilbert szemében a ló nagyszerűsége csak Ada hihetetlen szépségének volt köszönhető. A csődör formás, izmos lába minden lépésnél magasra emelkedett a levegőben, hosszú, selymes fekete sörénye büszkén lengett, miközben fejét arrogánsan felemelte. Gilbert szíve a mellkasában dobogott a látványtól. Csak akkor engedte ki visszatartott lélegzetét, amikor Jason Helstone hozzá szólt. A kocsiülés tetejéről Jason két vörössárga kancát vezetett ki a színből. – Ada anyját a Spencer-farmra kell vinnem. Liz nemsoká szül, és segítségre van szüksége. – Jason Helstone szavait a tizennyolc éves fiatalemberhez intézte, aki a kifutó, köré épített falon ült, és a lányát nézte. Ada hallotta apját, ezért Ébent Gilbert közelébe vitte, és odakiáltott az apjának: – Majdnem végeztem mára Ébennel, apa. Remélem, minden rendben lesz Spenceréknél. – Már bármelyik pillanatban várták, hogy szóljanak az anyjának. Azok az emberek, akik messze a várostól farmokon élnek, csak szomszédaikra számíthatnak. A közelben orvos csak Springsben volt, több mint harminc mérföldre, ezért nem volt szokatlan, hogy Ada anyját hívták bábának. – Vigyázni fogok a lovakra, uram – biztosította Gilbert a férfit, akit apjának tekintett. Jason Helstone bólintott, – biztos volt benne, hogy Gilbert valóban gondoskodni fog az állatokról, ha nem érne vissza a Helstone-farmra sötétedés előtt.
– Vigyázz, hogy Vihar nehogy megint bejusson a kancákhoz. Még szerencse, hogy meg tudtuk fogni tegnap, mielőtt valami kárt tett volna. Legközelebb lehet, nem leszünk ilyen szerencsések! – Igen, uram. Különös figyelmet szentelek Viharnak. Jason szeretettel a fiúra nézett, egy pillanatra szerette volna megsimítani a fiú barna, göndör haját, mint amikor még kisfiú volt, de nem tette. Tudta, idegesítené a fiút, ha Ada előtt tenné. Jason tisztában volt Gilbertnek a lánya iránti érzelmeivel, és nem akarta a fiút kellemetlen helyzetbe hozni. Tudta, hogy így is elég Gilbertnek szeretni, és visszatartania magát érzelmei kimutatásától. Jason is és felesége is pontosan tudatában voltak a helyzetnek. Férjéhez csatlakozva, Anne Helstone a lányát figyelte Ében hátán. – Ada, édesem, a vacsora az asztalon van. Amint végeztél, menjetek és egyetek Gilberttel, aztán pedig pakolj össze. – Anne jobban szerette volna, ha a lánya rá ütött volna. Az, hogy nagyobb előnyben részesíti Jason lovait, mint a házimunkát, mindig aggasztotta. A lány gondtalan és boldog volt, amikor apja mellett dolgozhatott a farmon, vagy az egyik eladásra szánt lovat törhette be. Ada tisztában volt anyja érzéseivel, és szeretett volna enyhíteni félelmein, mert tudta, az anyja csak a biztonsága miatt aggódik. Elég sokat beszélgettek már a csődörről, és Anne kitartott amellett, hogy nem a lányának kellene betörni a vad állatot. Most, hogy a ló megszelídült, és Ada jól megülhette, Anne már attól félt, hogy a ló Adán kívül mindenkivel továbbra is vadul fog viselkedni. – Már csak lehűtöm Ébent, anya.
– Nem tudom, meddig leszek távol, Ada. Ez Liz első gyereke, ezért lehet, hosszabb időbe fog telni. – Ne aggódj, anya. Gilbert és én is jól leszünk. – Ada sétálni kezdett a csődörrel, mielőtt bevitte volna az istállóba, és a bokszba vezette volna. A fiatalokat egyedül hagyni a napra – és lehet éjszakára is – aggasztotta Anne-t. Tisztában volt Gilbert érzelmeivel, és nem bízott a fiúban. Nagyon kedvelte, és fiaként gondolt rá, de Anne Helstone ilyen dolgokban mindig elővigyázatos volt. Ő és Jason hosszasan megbeszélték a helyzetet, amikor először vették észre Gilbert reakcióit, amikor Ada közelében volt Egyikőjük sem volt ellene a házasságuknak. Gilbert dolgos fiatalember volt, és jól el tudná vezetni a lófarmot, ha Jason visszavonulna. Ám egyikőjük sem szerette volna, ha ilyen korán elveszítenék egyetlen lányukat, ezért mindketten azt gondolták, Ada túl fiatal még a házassághoz, és még néhány évig szeretnék élvezni lányuk társaságát. Miután Jason felsegítette feleségét a kocsira, ő is felült, elbúcsúzott. A kocsi lassan elindult. Néhány percig Gilbert még a falról figyelte Adát, ahogy a csődört sétáltatja. Soha nem látott Ada Helstone-nál szebb nőt. Igaz, hogy kissé magas volt nőnék, de olyan kecses és elegáns volt, hogy minden férfit vagy fiút elbűvölt. Vékony, karcsú és tökéletesen ívelt alakja volt. Arany, rezes színű haja leért formás fenekéig, és ragyogott a délutáni napsütésben. Veszélyes gondolataitól elhúzódva Gilbert odaszólt Adának: – Azt hiszem, jobb, ha megyek, és ellenőrzöm Vihart. – És ezzel a fiú elsietett. Ada közben kinyitotta az istálló ajtaját, és bevezette Ébent, halkan felsóhajtott, Ada is észrevette a fiú hosszú, sóvárgó pillantásait vagy zavarát, amikor kettesben maradtak.
Mostanában egyre gyakrabban veszi észre, hogy Gilbert elpirul, aztán gyorsan elfordul és elsiet, azzal a kifogással, hogy dolgoznia kell. Hálás volt érte, hogy Gilbert nem hozta szóba érzelmeit. Ada szerette, de nem olyan tűzzel és szenvedéllyel, mint szíve férfiját. Az ő érzelmei inkább testvériek voltak. Miután Ada leszerszámozta Ébent, és friss zabot adott neki, elindult a ház felé. Remélte, hogy nem bántja meg túlságosan Gilbertet, amikor a fiú felfedezi igazi érzelmeit. Ada mindig azt gondolta, hogy a megfelelő férfi egyszer majd betoppan az életébe, de nem siettette a dolgot. Az apjának szüksége van rá a farmon, és ő sem szeretné abbahagyni a lovak betörését. Amikor kinyitotta az ajtót, felsejlett előtte, hogy választottja talán éppolyan ember lesz, mint az apja, és nem akarja majd, hogy házi munkát végezzen. A Helstone-lakhely hatalmas, egyszintes, favázas ház volt. A legtöbb bútort Ada szülei vették Virginiában. Ő még csak hétéves volt, amikor az apja megkapta az örökségét, és megvette ezt a farmot Coloradóban. Két évvel később lófarmot létesített itt, és erre a földdarabra hozta a családját, amit büszkén a sajátjának mondhatott. Néhány évvel azután apja egy denveri utazása során magukhoz fogadta Gilbert Wilsont. Mivel tizenkét évesen nem volt kivel játszania, Ada gyorsan az árva fiú legjobb barátja lett. Miután lemosta a port és az izzadságot a kezéről és a karjától, Ada kitakarta az egyik tányért, amit az anyja hagyott az asztalon. Miközben Gilbertre várt, hogy jöjjön a házba enni, ismét arra gondolt, hogy nem szeretné a fiú érzelmeiben megbántani. Gilbert csendes volt, amikor megérkezett. Leült, kitakarta a tányérját, villát vett a kezébe, és enni kezdett.
Miközben friss tejet töltött a poharába, Ada megpróbálta megtörni a köztük lévő feszültséget. – Minden rendben van Viharral, Gilbert? Azt hiszem, apa ezen a héten elviszi délre legelni. Talán az majd megnyugtatja. – Ada elmosolyodott. Gilbert meg sem szólalt. Zajokra lett figyelmes, és homlokát összeráncolva felállt, és az ablakhoz lépett. A látványtól mozdulatlanná dermedt. – Mi az? – Ada azt gondolta, talán a szülei hagytak itthon valamit, és visszajöttek, de a zaj csak hangosabb lett. Ada is ellépett az asztaltól, és elindult Gilbert felé, hogy megnézze, mi történik. Gilbert megfordult, megragadta Ada karját, és halálkomoly hangon ráparancsolt: – Ada, szaladj az istállóba. Maradj ott, amíg nem szólok! Ada látta a fiú sápadt arcát és aggódó tekintetét. – Mi az, Gilbert? – kérdezte. – Miért kellene kimennem az istállóba? – Ada kinézett az ablakon. – Indiánok! – mondta zihálva. Megfordulva látta, hogy Gilbert a folyosó faláról leveszi apja régi, elöl töltős hosszú csövű puskáját, és megtölti. – Gondolod, hogy egyáltalán működni fog? – kérdezte a lány. El sem tudta képzelni, mikor használta az apja utoljára. A kérdést figyelmen kívül hagyva, Gilbert elordította magát: – Ada, tedd, amit mondtam! Azonnal! – A konyhába rohant, ismét megragadta a lányt, és a hátsó ajtóhoz ráncigálta. – Fuss, Ada! Gilberttel a háta mögött az istálló felé szaladva, Ada zihálva megkérdezte: – Szerinted mit akarhatnak? Gondolod, hogy átkutatják az istállót is?
Elérték az istálló biztonságát, de Gilbert tudta, csak pillanatok kérdése, hogy az indiánok észreveszik, hogy a ház üres, és a nyomukba erednek. – Szerszámozd fel Ébent, és ülj fel rá – szólt a fiú a lánynak. – Amikor kinyitom az ajtót, amilyen gyorsan csak tudsz, vágtass Spencerékhez. – De nem hagyhatlak itt egyedül! – Nem hagysz itt egyedül! Van fegyverem. Menj, és hozz segítséget! – Bár Gilbert mindig tisztes távolban, maradt a fekete csődörtől, most legyőzte félelmét. A ló fogait figyelmen kívül hagyva, amikor meg akarta harapni, felkantározta. – Siess, Ada, kapaszkodj a kezembe! Ada túlságosan ijedt volt ahhoz, hogy ne engedelmeskedjék. Amikor Ében hátára pattant, hallotta a félelmetes harci kiáltások közeledését. Gilbert kinyitotta az istálló ajtaját, és automatikusan Ében farára csapott. – Vágtázz, Ada! Ében hirtelen előrelendült. Megérezvén gazdája izgalmát, a ló gyorsan vágtázott. Ada szíve vadul kalapált a mellkasában, csak egy gondolat foglalkoztatta, hogy minél hamarabb segítséget hozzon Gilbertnek. Két indián betört a házba. Amikor észrevették, hogy a ház üres, elindultak az istálló felé. A harcosok vezetője látta meg először a fekete csődörön vágtázó aranyhajú lányt. Miközben harcosainak a lány üldözését parancsolta, egy lövés dördült el a hatalmas istállóból. Jelbeszédet használva a vezető néhány harcosát a fiatalemberhez küldte. A többi harcos őt követve elindult a fekete csődör nyomában.
2. Ében dübörögve vágtatott ki a Helstone-birtokról. Ada nem mert hátranézni, hogy követik-e az indiánok. Vadul kalapáló szívvel vágtázott az életéért. A hatalmas állatot egy alig használt erdei ösvény felé vezette, amit akkor használt, amikor magányra volt szüksége. – Gyerünk, Ében, gyerünk! – suttogta Ada, miközben lehajtotta a fejét, hogy elkerülje az alacsony faágakat. Az indián harcosok gyors és biztos léptű pónijai szorosan egymás mögött haladtak. Pillanatok múlva, amikor Ada behatolt az erdőbe, a lovasok követték. Adát félelem öntötte el, amint meghallotta az üldözők lovainak hangját. Talán le kellene vinnie Ébent az ösvényről. Hirtelen jobbra irányította Ébent, és levitte az útról. Az alacsony ágak között Adának le kellett hajolnia az állat izzadságtól nedves nyakára, hogy fenn maradhasson a hátán. Egy vastag ág lesodorta a lóról, és Ada egy huppanással a földre esett. Néhány perc múlva, Ada kábultan, zihálva, a pánikot legyőzve ült a patkódobogások és az indián harci kiáltások fenyegető közelségében. Ében észrevéve gazdája elvesztését, lelassított és megfordult. Ada a fenekében sajgó fájdalommal nem törődve, a félelemtől tágra nyílt szemmel felemelkedett. Nem maradhatott ott. Az indiánok könnyen megtalálhatják, csak néhány méterre lehet az ösvénytől.
Amikor elindult a csődör felé, hangos háborús kiáltásokat hallott, és még mielőtt megragadhatta volna a gyeplőt, egy csapat lovas indián vette körül. Ada lassan megfordult, a lovasok között rést próbált keresni. Felkelő Napot a fiatal nő egy csapdába esett vadállatra emlékeztette. A lány vad, zafír tekintete bátran csillogott, amikor lassan körbenézett a körön. Ma, amikor a folyónál látta, észre sem vette különös szépségét. Álmai aranyhajú, kék szemű tüneménye most itt áll előtte. A lány rettenetesen félt, de fejét magasan tartotta, és dühösen nézett támadóira. Lova oldalába rúgva, Felkelő Nap elhagyta a lovasok körét. Még mindig gyenge pontot keresve, ahol megszökhet, Ada fenyegetően a közeledő lovasra pillantott. Félelmét düh váltotta fel. – Mit akarnak tenni velem? – kérdezte a lovastól. Az indián nem válaszolt, de jelzett két harcosának, és Ében felé mutatott. Miközben a két indián harcos elindult a ló felé, Ada valóban elkeseredett lett. Ha ezek a vérszomjas barbárok azt hiszik, hogy ellophatják a lovát, akkor jobb, ha még egyszer átgondolják. Ében az övé. – Várjanak csak! – kiáltotta, és Ében felé lépett. Figyelmeztetését nem vették komolyan. Amikor a két indián Ében felé közeledett, a ló magasra emelte mellső lábait a levegőben, és harapni próbált. – Hagyják békén! Senkit sem enged a közelébe, csak engem! – Ada Ében mellé futott volna, ha a kör közepén álló indiántól nem félt volna. – Hát nem értik? Nem enged mást a közelébe! – A düh és elkeseredettség könnyeket csalt a szemébe, amikor a két indián körbefogta Ébent. Attól félt, hogy bántani fogják, ha
nem nyugszik meg, és tudta, az állat addig fog küzdeni, amíg csak a lábán áll. A harcos megszólalt, és a két indián megállt. Ebben a pillanatban, amikor Ada a lovát és az azt körülvevő lovasokat figyelte, a harcos lenyúlt, és a derekánál fogva a lovára emelte. A ló hátán Felkelő Nap szorosan a mellkasához húzta a lányt. A férfi érintésére Ada minden erejét beleadva harcolni kezdett. Rúgkapált, megpróbált kicsúszni a férfi karjaiból, a földre esni, és dühösen kiabált. De semmi sem tántorította el az indiánt. Egy könnyed mozdulattal megtagadta a lány kezét, erősen magához szorította, és a lány már csak a szájával tudott védekezni. Ada gondolkodás nélkül előrehajolt, és az indián kezébe harapott, abban reménykedve, hogy a férfi elengedi. A férfi szabad kezével megragadta a lány állát, és arcát szorosan a sajátjához húzta, hogy a szemébe nézhessen. Ada nagyot sóhajtott, ahogy a férfira tekintett. Szeméből düh sugárzott. Az indián a kezére nézett, a véres fognyomokra. Az állát elengedve, Felkelő Nap mit sem törődve Ada meglepett és dühös sóhajával, és letépett egy darabot a lány szoknyájának a széléből, és letörölte a kezéről a vért. Egyetlen férfi sem merészelt volna Ada ruhájához érni. – Barom! Erkölcstelen barbár! – Ada érezte, hogy az indián szorítása erősödik, és hallotta Ében prüszkölését. Mit fog ez a barbár csinálni vele? Megöli? Hallott már történeteket indiánokról, akik fehér nőket ejtettek foglyul, és hogy milyen borzasztó dolgokat műveltek velük. – Engedjen el! – visította Ada, és megpróbált leugrani a lóról. Felkelő Nap jelzett az embereinek, aztán a lova oldalába rúgott, és elindult az erdei ösvény felé.
– Nem hagyhatja azokat a barbárokat Ébennel! – kiáltotta Ada, és megpróbált visszanézni, hogy megtudja, vajon mi történhet a lovával. Amikor látta, hogy az indián nem akar visszafordulni, Ada átkozódni kezdett. A férfi ismét letépett egy darabot a lány ruhájából, és gyorsan a szája és a csuklója köré kötötte. Ada teljesen védtelennek érezte magát. Nem tehetett semmit, a félelem lett úrrá rajta. Amikor elhagyták az erdei ösvényt, az indián lova átugrotta az alacsony kőfalat. Ez a barbár visszaviszi a házba? Csak egy bolond harci játék volt az egész? Mióta elfogták, most jutott először eszébe Gilbert. Vajon sikerült elszöknie, miután ő elvágtatott az istállóból? Ada először három indiánt pillantott meg az istálló előtt, mellettük legalább húsz szép ló állt összekötözve. A harcosok lábánál egy hason fekvő alakot pillantott meg, Gilbert Wilsont. Ada apjának a puskája néhány méternyire feküdt tőle, amint közelebb értek, észrevette, hogy a fiú meg van kötözve. Ada megpróbált kicsúszni foglyul ejtője karjaiból, hogy a fiúhoz mehessen. Megölték? Sápadtan és mozdulatlanul feküdt. Az indián biztosan olvashatott a gondolataiban, mert egy bólintással jelzett harcosainak, akik óvatosan megfordították a fiút, akinek egy halk, öntudatlan sóhaj hagyta el az ajkát. Ada kissé megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy Gilbert még életben van. De a dühe ismét felszínre tört, amikor a többi indián harcos közeledésére lett figyelmes, akik Ébent két pónihoz kötözve hozzák. Két indián lasszóval fogta az állatot, és amikor az megpróbált kiszabadulni, az egyik mindig szorított a hurkon, mely olyan fájdalmat okozott Ébennek, hogy azonnal nyugodtabban viselkedett.
Bár Ada dühös volt a bánásmód miatt, mégsem tehetett mást, csak ült, és várta, hogy mi fog következni. Talán csak a lovakat akarják ellopni. De az indián vezér bólintására az egyik harcosa a lovakat a körülkerített kifutóba vezette, ahol korábban Ada edzett Éljennel. Miután elengedte a lovakat, a férfi bezárta a kaput, aztán elindult az istálló felé. Amikor Gilbert mellé ért, elővett két bőrerszényt, és rajzolni kezdett a homokba. A kép egy aranyszínű napot ábrázolt, amelynek a szele ezüst színnel volt körvonalazva. Amikor végzett a feladattal, a harcos Felkelő Nap felé nézett. Felkelő Nap bólintott, aztán szó nélkül elfordult az istállótól. Ada zavartan nézte, ahogy az indiánok otthagyják a lovakat a kifutóban, aztán pedig azt a különös rajzot rajzolják a homokba nem messze Gilberttől. Amint elindultak, a zavarát félelem váltotta fel, kiáltott volna, hogy hagyják itt Gilberttel, de a szája be volt kötve, ezért csak testével tudott tiltakozni. És meg is tette! Bár a kezei meg voltak kötözve, foglyul ejtőjének ütődött, megpróbálta letaszítani az indiánt a lováról. Egy pillanatra a férfi el is vesztette egyensúlyát, de gyorsan összeszedte magát, és szorosan megfogta a lány derekát. Ada elégedetten észlelte, hogy a férfi bőr homlokpántja, amely épp a porba rajzolt képet ábrázolta, a ló lábai alá esett. Felkelő Nap nem vette észre. Mély, rekedtes harci kiáltással a ló oldalába rúgott, aztán egy csapat indián társaságában elvágtatott a Helslone-farmról.
3. A nap már lenyugvóban volt a nyugati égbolton, amikor Gilbert visszanyerte eszméletét. A feje fájt, megpróbált felállni, de nem sikerült neki. Lassan emlékezni kezdett az indiánok támadására. Az indiánok az istállóhoz rohantak, és amikor elsütötte a puskát, leütötték, aztán pedig megkötözték. Egy kötéllel hátrakötötték a csuklóját, ahhoz pedig szorosan a bokáját, ezért Gilbert meg sem tudott moccanni. Ada! El tudott vajon szökni előlük? Biztosan odaért Spencerékhez, mondogatta magában. Az indiánok soha nem kapnák el Ébent! Ezzel a gondolattal próbálta nyugtatni magát, de aztán újabb gondolatok következtek. Ha Ada odaért Spencerékhez, miért nem érkezett segítség? Miért fekszik még mindig itt összekötözve a porban? Jason Helstone és Oliver Spencer biztosan embereket toboroztak volna, és visszajöttek volna az indiánok ellen harcolni! Már sötétedett, és minden pillanatban Adáért aggódott. A homályosodó napsütésben valami fényes dolgon akadt meg a szeme. Az egyik indián biztosan ledobhatott valamit, gondolta, és az éjszaka további részén barna szemeit végig a néhány méternyire lévő tárgyon tartotta. Kora hajnalban Jason Helstone és felesége visszatértek a farmra. Liz Spencer egészséges lánygyereket szüli a kora reggeli órákban, és miután láttak, hogy az anya és gyermeke kényelmesen pihennek, Helstone-ék elindultak haza.
Jason figyelmét egy az istálló előtt fekvő alak ragadta meg, Gilbert hason fekvő teste. Gilbert a kocsi zajára azonnal felébredt, és megkönnyebbülten elkiáltotta magát: – Ada! Sikerült Spencerékhez érnie? – Csak a szeretett lányra tudott gondolni. Jason gyorsan elvágta a bicskájával a kötelet. – Miről beszélsz, Gilbert? Miért ment volna Ada Spencerékhez, és miért voltál összekötözve? – kérdezte Jason félelemtől remegő hangon. – Indiánok voltak, uram. Megtámadták a házat, és Ada és én az istállóba szaladtunk. Azt mondtam neki, hogy vigye Ébent, és menjen el Spencerékhez. – Amikor végül teljesen szabad lett, Gilbert lassan dörzsölgetni kezdte fájó, zsibbadt csuklóját. – Mikor történt, Gilbert? – Jason aggódó tekintete felesége sápadt arcára vándorolt. Anne akkorra már Gilbert másik oldalán állt. – Tegnap, nem sokkal azután, amikor elmentek. Épp akkor ebédeltünk. – Ekkorra Gilbert már tudta, hogy Ada nem ért oda Spencerékhez. – Biztosan elfogták! – Neeeem – sóhajtotta Anne, mire Jason gyorsan mellé lépett, és átölelte. – Ne az én gyerekemet, Jason! Drága istenem, ne az én kislányomat! – A nő könnyes szemmel nézett fel a férjére. – Gyere a házba, Anne. Megígérem, hogy meg fogom találni. – Jason megpróbálta megnyugtatni a feleségét, de tudta, hogy addig úgysem nyugszik meg, míg vissza nem hozza neki a lányukat. – Talán egy másik szomszédhoz lovagolt el – mondta a férfi, miközben a homokba rajzolt arany napot tanulmányozta. A fejét megcsóválva feleségét a házba vezette.
– Lehet, Doyle-ékhoz ment. ók közelebb laknak, mint Spencerék, ha délre ment észak helyett – nyugtatgatta magát Anne. Jason bólintott, miközben elkezdett összepakolni. Több lőszerre volt szüksége, ha az indiánok elvitték Adát, akkor napokba is beletelhet, mire megtalálja és kiszabadítja. Mivel Anne tudta, hogy férjének is legalább annyira fáj a lányuk elvesztése, mint neki, megpróbálta a házimunkával lefoglalni magát. – Vigyázz magadra. – A nő remegő mosolyt erőltetett ajkára, és finoman megütögette férje mellkasát. Alig mondta ki ezeket a szavakat, Jason szájon csókolta, és elindult a hátsó ajtó felé. – Uram, ezt az istálló közelében találtam. A mintája megegyezik a homokba rajzolt képpel. – Gilbert egy bőr homlokpántot tartott a kezében, melyen ott volt az arany nap, Jason Helstone közelebbről is megnézte, aztán Gilbertre nézett, és megszólalt: – Igazad van, fiam. Ugyanaz, mint amit a homokba rajzoltak. Soha nem láttam még ilyet – Az indiánok a karámba zárták a lovaikat. Körülbelül húsz van belőlük, mindegyik jó állapotban van. Jason bólintott, és az egyik felnyergelt lóhoz lépett. El sem tudta képzelni, miért hagytak neki az indiánok egy teli karámnyi lovat, és miéit rajzolták azt a napot a homokba. Miután a hajpántot a táskájába tette, odaszólt Gilbertnek: – Te itt maradsz, Gilbert, és mindenre vigyázol, míg vissza nem jövök. – De, uram, azt hittem, önnel mehetek Adát megkeresni. – Gilbert teljes szívből segíteni szeretett volna az indiánok fellelésében.
– Itt van szükség rád, kölyök. Nem hagyhatjuk itt Anne-t férfi nélkül. Természetesen Jasonnak igaza volt. Ha az indiánok visszatérnének a lovaikért, Anne Helstone lenne a következő áldozatuk. – Rendben van, uram – egyezett bele Gilbert, és az istálló előtt állva figyelte a lánya keresésére induló Jason Helstone-t. Ada rettenetesen elfáradt a hosszú lovaglásban, kábult volt, és még most sem fogta fel teljesen, hogy elvitték otthonról. Hatalmas területet hagytak maguk után, az indián pónik jól hozzá voltak szokva az utazáshoz. Ében, gazdájához hasonlóan, szelíd volt, és ellenszegülés nélkül követte foglyul ejtőit. Miután elhagyták a Helstone-farmot, Ada elrablója kioldozta a lány kezeit, és a szájáról is levette a kötést. A férfi erős karjaival tartotta, nehogy ismét szökéssel próbálkozhasson. Sötétedés után, mélyen az erdőben, az indián vezető megállást és táborépítést parancsolt. Miközben az indiánok gyorsan a táborkészítéshez látlak. Felkelő Nap leszállt a lováról, aztán megfogta Ada derekát, és a földre tette. A lány mérges tekintettel próbálta eltolni magától. – Vegye le a kezét rólam! – mondta összeszorított foggal. Felkelő Nap a lány fáradt arcára nézett. A lány kérését figyelmen kívül hagyva, vékony csuklóját fogva egy patak felé húzta. Ada a sarkával erősen a földbe kapaszkodva megpróbálta visszahúzni magát. Mit tervezhet az indián? Meg fogja erőszakolni, aztán megöli, és itt hagyja az erdő közepén, ahol soha senki sem fog rátalálni?
Felkelő Nap, aki már szintén belefáradt a hosszú utazásba, kezdett kissé türelmetlen lenni a lány makacssága miatt. Megrántotta a lányt. Ismét ellenállásba ütközött. Könnyed mozdulattal lehajolt, és a vállára kapta Adát. Ada igazi megaláztatást érzett, amikor hallotta a többi harcos nevetését. Öklével ütötte a férfi hátát, és lábával vadul rúgkapálni kezdett. A férfi viszont könnyed léptekkel a patak partjára vitte, messze a tábortól. Amikor elérte a kiválasztott helyet, letette Adát, de a kezét továbbra is fogta. A férfi hatalmas, erős kezeit Ada megpróbálta eltolni, amikor elkezdte a lány ruháját kigombolni. – Ne… Kérem… Ne tegye! Amikor Felkelő Nap kigombolta a ruháját, levette Adáról. Aztán a szoknyája következett, nem foglalkozott a lány sírásával. Amikor Ada mindössze egy alsóruhában és egy csizmában a patak szélén állt, Felkelő Nap lehajolt, és még mindig a kezét fogva, lehúzta Ada lábáról a csizmát. Az indián a lány hihetetlen szépségében gyönyörködött. Könnycseppek jelentek meg a lány szemében, és végigfolytak az arcán. Felkelő Nap elengedte a csuklóját, és letörölte az arcáról a könnyeket. Biztosan a holdistennő érintette meg ezt a nőt. Ada nem mert menekülni, tudta, az indián sokkal erősebb, mint ő, és egyébként sem akarta, hogy a férfi ismét megérintse majdnem meztelen testét. Amikor a férfi letörölte az arcáról a könnycseppeket, Ada elbátortalanodott. Nem gondolta, hogy ilyen gyengéd is tud lenni egy indián. Miközben a férfi az arcához ért, Ada ráemelte kék tekintetét. Ada nem bírt a férfi tekintetétől elszakadni, mélyen fekete mélységeibe nézett, érezte érintését az arcán, hallotta felszaporodó szívverését.
Felkelő Nap lassan lehajtotta a fejét. Nagyon finoman ajkát Ada íves ajkára tapasztotta. Az idő megállt Ada számára. Ajkai megremegtek a férfi meleg, puha ajkától, végtagjai elnehezedtek, az indián erős vállába kellett kapaszkodnia, nehogy a földre essen. Felkelő Nap finoman a mellkasához szorította a lányt. Érezte Ada finom domborulatait, illatát, amitől a szíve gyorsabban kezdett dobogni. Olyan volt, mint amilyennek elképzelte, amilyenre vágyott. A csók felemésztette Ada ellenállását, visszafojtott lélegzettel adta át magát a férfi kedvességének. Ujjait Felkelő Nap éjfekete hajába fonta. Felkelő Nap törte meg a varázst. Ajka mosolyra húzódott, miközben a lány csodálatos arcára nézett, és a fülébe súgta: – Holdsugár, tényleg te vagy a végzetem. Ada képtelen volt azonnal válaszolni, de a szavak jelentését csakhamar felfogta. – Te beszélsz angolul! – Ada hátrább lépett, hogy jobban láthassa a férfit. Felkelő Nap lehajtotta a fejét, de nem szólalt meg. – Vissza kell vinned a családomhoz! – Mivel már tudta, hogy az indián megérti, Ada reménykedni kezdett, hátha a férfi megérti, hogy vissza kell vinnie az apja farmjára. Semmit sem jelentett a lánynak ez a csók? – kérdezte magától Felkelő Nap, de azonnal tudta a választ. A lány ártatlan. Nem tudja, mi történt közöttük. Ő a végzete. A lány a kapcsolat a fény, a szél és az élet istenével, ő élete értelme! Ada valójában nem felejtette el a csókot. Ajka még mindig égett a férfi érintésétől, de elfojtotta érzelmeit. Vissza kell nyernie szabadságát! Vissza kell térni az anyjához, az apjához és Gilberthez! Az előtte álló férfi egy indián!
– Hatalmas hibát követtél el – próbálta meggyőzni a férfit. – Vissza kell vinned a farmra. Nem mehetek veled! – Azért hoztalak ide, hogy megfürödj! – Felkelő Nap kissé vontatottan beszélt angolul. Egy katolikus misszionáriustól tanulta, egy lelkésztől, akit az apja ejtett foglyul, és magával vitte a hegyi táborukba. – De én nem akarok fürödni. Haza akarok menni! – ellenkezett Ada. Felkelő Nap ismét kinyújtotta hosszú ujjai, és megsimította Ada arcát. – Soha nem engedhetlek el, Holdsugár. A lelkünk találkozott. Te vagy az arany fényem. – Az indián halkan beszélt, nem akarta a lányt meg jobban megijeszteni. Ada nem hitt a fülének. Én vagyok az arany fénye? Nem akart ilyen őrültségben részt venni! Csak haza akart menni! – Nem! – mondta Ada, és egy lépést hátrább lépett, és az indián komoly arcát figyelte. Ebben a pillanatban tudta meg, hogy a férfinak nem áll szándékában elengedni őt. Még mindig az ő foglyul ejtője, és ő még mindig az ő rabja. Elrabolta, elvitte a családjától, és ha valaha meg is fog szabadulni a férfitól, csak akkor, ha megszökik. Ada futni kezdett. Felkelő Nap érzékei kifinomultak és gyorsak voltak. Amint Ada futni kezdett, utána nyúlt, és könnyedén a lány arany fürtjeibe ragadt. Ada elkeseredetten és dühösen kiáltott a férfira: – Engedj el, te vadállat! Gyűlöllek! Te… te… barbár! – Gyere, és mosakodj meg, Holdsugár. Fáradt vagy, és későre is jár. – Felkelő Nap nem törődött Ada sértegetésével, és a patak felé húzta. – Nem fogok fürdeni! – jelentette ki elszántan. ' – Ha nem fürdesz, reggel fáradt leszel, és még egy hosszú nap áll előttünk – próbálta Felkelő Nap meggyőzni.
De Ada gyerekes makacssággal karba tette a kezét, és a fejét rázta. Nem fog engedelmeskedni. így is elég, hogy megcsókolta. Erre a gondolatra melegség öntötte el, érezte, ahogy teste megborzong. Hálás volt az éjszaka sötétségéért, ami elrejtette zavartságát. Felkelő Nap lehajolt, és kikötötte a szandálját, de a szemét végig a lányon tartotta. További érvelés nélkül felemelte a lányt, aztán levette a nadrágját, a földre dobta, és elindult a vízbe. – Mit csinálsz? Azonnal tegyél le! – kiáltotta Ada. Felkelő Nap engedett. A patak mélyebb részében a hűvös, örvénylő vízbe dobta a lányt. Ada köpködve és zihálva a felszínre emelkedett, nem hitte, hogy a férfi a vízbe merte dobni. A derékig érő vízben Felkelő Nap a lányra mosolygott. – Fürdünk, aztán eszünk, és pihenünk – mondta az indián, aztán a part felé indult. Alsótestét a vízben tartva, a nadrágjából kivett egy édes illatú szappant, amit az unokatestvére, Nakina adott neki. Ada a sötétben figyelte az indián mozdulatait. A férfi kezében lévő fehér anyagra pillantott. – Ne gyere azzal a közelembe! – Ada nem tudta, mi járhat a férfi fejében, de nem akart engedelmeskedni. Felkelő Nap hangosan felnevetett, amikor észrevette a lány félelmét. A lány orra alá tette az anyagot, és saját nyelvén mondta a szappan nevét. A nyári virágillat ellenére, Ada óvatosan nézte az anyagot. Szappan, ébredt rá, és az indiánra nézett. Ekkor Felkelő Nap vonakodás nélkül Ada fejére töltött belőle, és a hajába dörzsölte. Ada mozdulatlanul állt, miközben az indián aranyszínű haját szappanozta, aztán egy gyors mozdulattal a mellkasához húzta. Az egyik kezét Ada térde
mögé téve, felkapta a lányt, és a hűvös vízbe mártotta a haját, hogy lemoshassa róla a habot. Ez az egész jelenet olyan őrült, gondolta Ada, miközben a férfi lábra állította, és a kezét végighúzta a nyakán és meztelen karján. A férfi mozdulataira Ada testét melegség öntötte el, és megremegett, aztán hirtelen elhúzódott tőle. Mi az ördög van velem? – kérdezte magától. Ez a pogány ilyen könnyen elfeledtetheti velem, hogy ki vagyok, és miért vagyok itt, ilyen messze az otthonomtól és a családomtól. Felkelő Nap távol maradt, és kutató, sötét tekintetével figyelte, ahogy a lány befejezte a mosakodást. Pontosan olyan volt, mint amikor először megpillantotta, amikor a hatalmas fekete csődört betörte. Olyan csodálatos a holdfényben. Még nedves alsóruháján keresztül is jól látta tökéletes alakját, telt melleit, melyek sötét bimbói a fehér csipkének feszültek. Gondolatait másfelé terelve, Felkelő Nap kisétált a vízből. Nem akarta megrémíteni a lányt hatalmas vágyával. Először bíznia kell benne. Úgy döntött, vár még azzal, hogy megmondja a lánynak, azért hagyta a lovakat az apja karámjában, hogy kifizesse a menyasszonyt, és azért rajzolta az udvarra a napjelet, hogy jelezze becsületes szándékát. – Gyere. Miközben Ada a patak közepéből figyelte, most először vette észre, hogy a férfi teljesen meztelen. Most látott először férfit meztelenül. Az indián a patak partján állt, hatalmas, bronzszínű, meztelen teste ragyogott a holdfényben. Felső testén kidomborodtak izmai, hatalmas férfiassága büszkén állt, erős combjait kissé széttette, és lábait keményen a nedves földre vetette. – Gyere, Holdsugár, éhes vagyok – szólt Felkelő Nap a vízben lévő nőnek.
Ada nem nézett a part felé. Nem akarom ismét látni, mondogatta magának, aztán érezte, hogy a teste libabőrös lesz, és remegni kezd. Időre volt szüksége, hogy visszanyerje józan eszét, és emlékeztesse magát arra, hogy az a férfi az elrablója. Csak azért táplálok iránta ilyen érzéseket, mert fáradt vagyok, éhes, és haza akarok menni! – gondolta Ada. Felkelő Nap az évek során megtanult türelmes lenni, megértette, mit érezhet Ada. Felvette nadrágját, és a lányt válta. Igaz, hogy elfáradt ez után a hosszú nap után, de jókedvre akarta deríteni a lányt. Azt akarta, a nő is akarja őt. Néhány perc múlva Ada ismét a parton álló Felkelő Napra pillantott, aki már felöltözött, és egy fa törzséhez dőlve figyelte. Ada lassan elindult kifelé a vízből, hálás volt, hogy volt rajta valami ruha. – Gyere, Holdsugár, megszárítalak – mondta Felkelő Nap halkan. El kellett volna utasítania, de amint a férfi kezében lévő szőrmedarabra pillantott, fáradtnak érezte magát, fel akarta venni a ruháját, és le akart feküdni. A férfi elé állt. Felkelő Nap kiengedte visszatartott lélegzetét. Attól félt, a lány visszautasítja. Óvatosan dörzsölni kezdte a lány formás testét a szőrmével. – Le kellene venned, és azt is meg kellene szárítani – állapította meg a férfi, és kezét a fűző pántjára tette. Ada azonnal elugrott. – Én nem úgy gondolom! – jelentette ki, és elindult a ruhájáért és a csizmájáért.
4. Az évek alatt az apacsokról számtalan történet keringett, melyek most Ada gondolatait uralták. Látott már néhány kisebb apacs törzset, amikor Coloradóból más helyre vándoroltak. Elrablója és harcosai nem emlékeztették egyik apacs törzsre sem, de úgy gondolta, apacsok kell, hogy legyenek. Egyik indián törzs sem merte volna megtámadni az apja farmját, és elrabolni a lányát. Csak az apacsok ilyen ravaszok és veszélyesek! Egyetlen reménye maradt, az, hogy az apja ki fogja szabadítani, de minél messzebb haladtak, annál kisebb lett a valószínűsége. A nappalok még elviselhetőek is voltak, de a Felkelő Nappal töltött éjszakák kínszenvedésnek bizonyultak. Fogvatartója akkor is maga mellett tartotta, amikor aludtak. Minden este a többi indiántól kissé távolabb terítette gyékényszőnyegét, és intett Adának, hogy feküdjön mellé. Ada nem tehetett mást. A férfi masszív teste mellett alig tudott lélegezni, nem tudott aludni. Az első éjszaka óta, amikor Felkelő Nap megcsókolta, nem próbálkozott hasonló dologgal, és nem beszélt angolul. Saját nyelvén adott utasításokat, csak akkor adott enni vagy inni Adának, ha megismételte neki az idegen szavakat. Eleinte Ada megpróbált ellenkezni, de a férfi könyörtelen volt; de első üres gyomorral történő utazása után Ada kelletlenül ismételte a férfi szavait. Formás lábait kinyújtva ült a tűz körül. Vacsorára egy darab mézzel édesített kukoricás tésztát kapott. Kimerült volt, a
ruhája tönkrement, és már rosszul volt az idegen szavak ismétlésétől. Hogy ezt az egyszerű kukoricás tésztát és a vizet megkapja, hosszú ideig kellett ismételgetnie az evéssel kapcsolatos szavakat. Ennek oka nyilvánvalónak tűnt a lányt számára: erőszakkal veszi rá az indián a nyelve megtanulására. Rabszolga lesz! A férfi biztosan azt gondolja, hogy nagyobb lesz az értéke, ha kommunikálni tud majd a faluban élő emberekkel. Nem gondolta, hogy Felkelő Nap magának rabolta el. A nappalok és az éjszakák a szökés gondolatával teltek el. Ő nem lesz rabszolga! Nem engedi meg, hogy a falujukba vigyék. Azzal biztatta magát, hogy az apja majd megkeresi. Tudta, hogy soha nem adja fel a keresést, de azt is tudta, túl sok idő telt el az elrablása óta. Minden eltelt nap után nehezebb lesz a kereső csoportnak megtalálnia egy ilyen kicsi indiáncsoport nyomát. Itt, a hegyekben egyébként sem olyan könnyű nyomokat találni. Miközben Felkelő Nap izmos testére és helyes arcára pillantott, ismét különös érzés töltötte el. Ő veszélyes indián! Csak egy barbár! Persze barbár! De ezelőtt soha nem találkozott ilyen férfival… Tekintetével követte Felkelő Napot, ahogy a férfi elsétált a harcosok közül, és elindult a lovak felé. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül hagyta. Ada gyorsan a többi indián felé pillantott, vajon valamelyikőjük figyeli-e. Legtöbbjük már lefeküdt, és elfordította a fejét az tűz irányából. Ada úgy döntött, talán most lehetne egy kis esélye a menekülésre. Lassan felállt, még egyszer körbenézett, és halkan ellépett a tűztől. Ha ki tud jutni a táborukból, keresnie keli egy búvóhelyet. Lassan ment, nehogy észrevegyék. Néhány méternyire a tábortól felgyorsított, és délnyugati irányba tartott. Ha ebbe az
irányba tart, talán megtalálhatja az apját. Talán holnap reggelre Jason Helstone és kereső csoportja rátalálnak. Minden perc boldog szabadságérzettel töltötte el. Csak egy kicsit tovább… Túl az előtte álló töltésen… Tovább… Tovább… Ada futni kezdeti. Úgy gondolta, elég messze jár már az indián tábortól, és imádkozni kezdett, nehogy Felkelő Nap visszatérjen, és felfedezze szökését. Időre van szüksége, hogy elbújhasson. Minden lépése a szabadság felé pánikkal és félelemmel töltötte el. Miközben a sötét bokrok mellett szaladt, a semmiből hirtelen egy hosszú árnyék jelent meg, és megragadta a kezét. Mielőtt rájöhetett volna, hogy mi történt, mindkét kezét szorosan hátrafogták. Ada felsikított az éjszakában, mielőtt a férfi befogta a száját. Egy éles, rekedt hang csendet parancsolt neki. Ada nem értette a férfi szavait; a férfi nem Felkelő Nap csapatának nyelvét beszélte. Amikor az indián egy hatalmas, éles kést tett az arcához, Ada számára már nem volt kétséges, hogy a férfi nem Felkelő Nap csapatához tartozik. Ada száját még mindig befogva, és a fegyverével fenyegetőzve, az indián elindult. Ada nem mert még lélegzetet sem venni. Tudta, hogy harcolnia kellene, de képtelen volt, amikor a hideg acélt a torkához nyomták. Mérges volt, amiért elszökött Felkelő Naptól, és egy másik indián fogságába esett. Minden erejét összegyűjtve, Ada megragadta a férfi kést fogó kezét. Ha megszabadul a fegyvertől, talán harcolhat a szabadságáért. Azonnal tudta, hogy ereje meg sem közelíti az indiánét. Az indián lerázta a lány kezét, és elvette a torkától fegyvert. A másik kezét levette Ada karjától, és hosszú, szőke hajába
markolt. Egy rántással a mellkasához húzta a lányt, aki már semmiképpen sem harcolhatott ellene. Az indián egy gyors mozdulattal a pónilova hátára ugrott, aztán Adát is elhúzta. Ebben a pillanatban az éjszaka csöndjét ijesztő csatakiáltás törte meg, és az indiánt lelökte valaki a lováról. Ada is a földre esett. A dolog olyan hirtelen történt, hogy Ada el sem hitte, hogy Felkelő Napot látja. Ada egy kés pengéjének felvillanására lett figyelmes, amit Felkelő Nap tétovázás nélkül a másik indián harcos mellkasába vágott. Néhány másodpere múlva Felkelő Nap felemelte Adát a földről, és átölelte. Az egyik barbár kevésbé gonoszabb, mint a másik? – kérdezte magától Ada, amikor félelme elmúlt Felkelő Nap karjaiban. – Nincs semmi baj, Holdsugár. A fény istennője elmondta nekem, hogy veszélyben vagy. – Felkelő Nap lecsutakolta a lovát, és megpróbálta Ébent is. Eleinte visszautasította, aztán az indián dúdoló hangjára idegesen, de mégis engedett az állat. Miközben Felkelő Nap az édes illatú fűvel tisztította, veszélyt érzett. Az éjszaka hangjait hallgatta. A lelke mélyén megjelent a fény istennője. Holdsugár nevét suttogta, mire Felkelő Nap vonakodás nélkül visszaszaladt a táborba, ahol csak csendet talált. Először dühös lett, amikor nem találta ott Adát, de aztán a biztonságáért kezdett aggódni, és a kését magához véve elhagyta a tábort. Ada halkan zokogni kezdett, ezért Felkelő Nap időt adott neki. Kezével finoman simogatni kezdte, megpróbálta megnyugtatni.
– Pszt, szívem. Soha nem engedtem volna meg neki, hogy elvigyen – mondta, miközben hátrasimította a lány szőke fürtjeit. – Megölted! – mondta Ada. Beismerte, hogy boldog volt, hogy ez a furcsa indián megakadályozta, hogy a másik elrabolja, de megrettent Felkelő Nap gyorsaságától. – Ő apacs. Ő is ezt tette volna velem, ha nem én vagyok a gyorsabb. – Felkelő Nap megpróbált kedvesen beszélni, tudta, hogy a nő nincs hozzászokva az indián élet keménységéhez. A tény, hogy a halott indián apacs volt, még ijesztőbb volt Ada számára. A szemében Felkelő Nap megölte saját törzsbeli tagját. – De tőled akartam elmenekülni, amikor elkapott. Az apámat akarom megtalálni! Haza akarok menni! Felkelő Nap a karjaiba vette, és elindult a tábor felé. – Bátor vagy, Holdsugár. Ada az indián arcát fürkészte, hogy megnézze, nem mérgese, amiért megpróbált elszökni. De a sötét éjszakában nem tudta kivenni a férfi vonásait. – Nem vagy mérges, amiért megpróbáltam elszökni tőled? – kérdezte Ada. – Nem kellett volna, hogy egyedül hagyjalak. Gondolhattam volna, hogy a szabadságodért mindent megteszel. Még sokat kell tanulnod. Ha a helyedben lennék, én is kihasználnék minden lehetőséget a szökésre. – A szíve mélyén a férfi abban reménykedett, a lány meg érti, hogy a sors egymásnak teremtette őket, és soha nem akar majd elválni tőle. Ada meglepődött a férfi együttérzésén, és őszinte válaszán. Ilyen férfival még soha nem találkozott. Megpróbált elszökni tőle, aztán veszélybe kerül, és inkább megöli az egyik fajtáját, csak hogy őt megmentse, aztán pedig megérti cselekedetét.
Amikor visszaértek a táborba, Felkelő Nap elküldte két harcosát, hogy nézzenek körül, nem ólálkodnak-e apacsok a környéken. Adát a gyékényszőnyegre tette, a puha, meleg szőrme közé. – A hajad, Holdsugár, nagy kísértés bármely indián számára. Kétségtelen, hogy az apacs is azt hitte, a fény istennője küldött. – Felkelő Nap egy fésűt és egy bőrdarabot vett a kezébe. Látta az apacs, hogy a lány hajába ragadott, ami rettenetes dühvel töltötte el. Ez a nő az övé! Ő kapta az istenektől, és neki kell vigyáznia rá. Finoman fésülgette Ada haját, majd befonta. Amikor befejezte a fonást, Felkelő Nap a munkája gyümölcsében gyönyörködött. Csodálattal figyelte a lány rendkívüli szépségét. – Ez az éjszaka bebizonyította, hogy az istenek kapcsolták össze útjainkat – mondta a férfi, miközben Ada kék szemét kérdőn az indiánra szegezte. Egy pillanatra Felkelő Nap lehunyta a szemét, mély lélegzetet vett. Amikor kinyitotta, Ada még mindig őt nézte. A szépsége egyedülálló volt. Azon nők szépsége, akiket eddig ismert, a közelébe sem ért. Gondolatait más irányba terelve, Felkelő Nap egy inget vett elő. – A ruhád elszakadt, Holdsugár. Ada magára pillantva észrevette, hogy a blúza alól kilátszik fűzője csipkéje, és a szoknyája is szakadt. – Ez majd takarja a testedet. Holdsugár. Ada félénken az ingért nyúlt, és bólintott. – Köszönöm, Felkelő Nap – suttogta. A férfit boldogság töltötte el. Halkan elismételte saját nyelvén is a köszönömöt, amit Ada most először panaszkodás nélkül ismételt el.
5. Az indián erős karjaiban fekvő ártatlan és csodálatos Ada Helstone arcát beragyogták a hajnal első napsugarai. Felkelő Nap nem akarta felébreszteni. Alvás közben a lány nem törődött testük közelségével. Minden formás domborulata szorosan a testéhez feszült. Rettenetesen boldog lesz, ha végül megérkeznek a faluba, és elnyeri a nő bizalmát és szívét. Mivel a férfi tudta, indulniuk kell, halkan megszólalt: – Holdsugár, ideje felkelned. Arca csak néhány centiméternyire volt Ada arcától. Ada kinyújtózott, bár az ing takarta a testét, de a férfi jól érezte gömbölyded mellei domborulatát. Ada álmosan megkérdezte: – Miért kell felkelnem? Borzasztóan fáradt vagyok. Felkelő Nap érzéki ajka mosolyra húzódott. A lány nem tudja, mit csinál vele, bár nagyon jól tudta, hogy Ada kimerült a sok utazástól. – Holdsugár, a többiek már felkeltek, ideje nekünk is felkelnünk. A férfi szavaira Ada hangosan felsóhajtott, mivel rájött, milyen közei fekszenek egymáshoz. Elpirult, aztán gyorsan felpattant. Felkelő Nap arcán sajnálat jelent meg, mialatt összetekerte a gyékényszőnyeget. Ada megpróbált minél nagyobb távolságot tartani a testük között, hogy megnyugtassa remegő testét. A tűz mellett állva igyekezett megigazítani a haját, és lecsendesíteni kalapáló szívéi. Alvás közben á haja kicsúszott a fonatból, amit Felkelti Nap készített neki tegnap este. Kikötötte a borszalagot, és
remegő kezekkel megpróbálta szétbontani. Most ébredt rá, egyre nehezebben ellenkezik a férfival, és zavaros érzelmeket táplál iránta. Természetesen nem felejtette el, hogy ő a rabja, de soha nem lehetnek egy fogolynak ilyen érzései? Felkelő Nap elővette teknősbékapáncélból készült fésűjét, és Adához lépett. – Majd én megfésüllek, Holdsugár. – A férfi saját nyelvén beszélt, miközben végighúzta a fésűt a lány aranyszínű hajában. Ada elfogadta ajánlatát, de a férfi közelségétől elgyengült a lába. Valami történt közöttük múlt éjjel. Nem akarta figyelembe venni az érzéseit, amit ez az indián keltett benne. A családjához akart visszatérni, és ugyanolyan ember akart lenni, mint mielőtt még elrabolták! – Ma kora délután fogunk tábort verni. Holnap a falumba élünk, és ott majd pihenhetsz. – Felkelő Nap most Ada nyelvén beszélt, hogy a lány megértse. Fürge ujjakkal ismét összefonta a lány haját. Remélte, hogy a lány örülni fog neki, hogy nemsokára a falujába érnek. Ada fájdalmat tükröző arccal megfordult. – Kérlek, engedj el. Felkelő Nap bármit megtett volna ezért a nőért, de ezt az egy kívánságát nem teljesíthette. Nem engedheti el, nem választhatja szét a lelküket. – Boldog leszel a falumban, Holdsugár – Ennyit ígérhetett neki, és megesküdött magának, hogy mindent megtesz, hogy boldognak lássa jövendőbeli feleségét. – Boldog! – ismételte Ada csípősen, de már könnyek szorongatták. – Melyik rab volt már valaha is boldog egy apacs faluban? – Valóban azt gondolta, hogyha eladja rabszolgának, boldog lesz?
Felkelő Nap körülnézett, és látta, hogy a többi indián már készen áll az útra. Most nem volt ideje arra, hogy eloszlassa a lány félelmét. Lehajtotta a fejét, és a lány nedves, kék szemébe nézett. – Nem vagyok olyan gonosz, mint azt gondolod. És az embereimtől sem kell félned. Ada még most is könyörgött volna az indiánnak, hogy engedje el. Hogyan hihetne egy indiánnak? De amikor meg akart szólalni, a férfi eloltotta a tüzet, megfogta a karját, és a lovához vezette. Mélyen a hegyekben a kis csoport megközelített egy sekély patakot, ami a hegy belseje felé haladt. A sziklás medret követve haladtak a hegy belsejébe, amelyet Felkelő Nap csoportja már jól ismert, és szó nélkül eltűntek. Ada fejét Felkelő Nap széles mellkasához hajtva aludt. Nem sokkal később hangos zajra ébredt fel. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy egy szűk szakadékon haladnak keresztül, amit fenyvesek szegélyeznek. – Hol vagyunk? – A különös hang erőssége még mindig bántotta füleit. – Néhány emberem szerint ez a hely az eső istenének, Munrónak az otthona. Néhányan azért jönnek ide, mert félnek az istenek büntetésétől. A félelem megfosztja őket ettől a csodálatos látványtól. Ada kiegyenesedett a póni hátán, szeme tágra nyílt a várakozástól. Az erdő fénylett a késő délutáni napfényben. Felkelő Nap pónija mögötte Ébennel a szakadék ösvényére lépett. – Megértem, hogy az embereid azt hiszik, az istenek alkották ezt a helyet – mondta Ada az elé táruló hihetetlen panoráma
láttán. Egy hatalmas hegy oldalán gyönyörű vízesés jelent meg előttük. A gyémántként fénylő vízcseppek egy kristálytiszta tóba ömlöttek, ami a kis patakot táplálta. A tó szélén buja füves és vadvirágos rét volt. A késő délutáni napfény csak fokozta a csodálatos látványt. Felkelő Nap törte meg a csendet: – Gyakran jövök ide, hogy szépséggel töltsem fel a lelkem. Itt fogjuk tölteni az éjszakát – mondta halkan az indián. – És a többiek? – Most először jutott Ada eszébe a csapat többi tagja, most ébredt rá, hogy kettesben vannak. – Elmentek a faluba. Mi majd holnap megyünk utánuk. – Felkelő Nap szándékosan így tervezte, hogy kettesben maradhassanak a nap hátralevő részére és éjszakára. Leszállt a lováról, és Adát is leemelte. Anélkül, hogy megszólalt volna, a tó széléhez vezette a lovát és Ébent, hogy legeljenek. Ada nem ellenkezett, hogy itt töltsék az éjszakát. Igaz, kissé ideges volt, amiért kettesben kell lennie vele, de így legalább annyival később adják el rabszolgának. Csendesen a tó széléhez sétált, és a tóba hulló zuhatagot figyelte. Miközben Felkelő Nap tüzet rakott, a szeme sarkából a lányt figyelte. Látta szomorúságát, és be kellett ismernie, megértette Ada bánatát. Boldogan odamenne most hozzá, átölelné, eloszlatná félelmét; de úgy gondolta, ellenállásba ütközne. Elővette a szappant, amit azon az éjszakán osztottak meg, amikor elfogta a lányt. Remélte, ezt nem fogja a lány elutasítani. – Ha egyedül szeretnél fürdeni, elmegyek egy időre. – Amikor Ada megfordult, és gyanakodva a férfira nézett, Felkelő Nap hozzátette: – Időre van szükségem, hogy valami húst találjak, talán egy nyulat vacsorára. Ada örült az indián javaslatának, mennyei lesz ruha nélkül fürdenie, anélkül hogy a hatalmas, tiszteletet parancsoló
megjelenésű indián őt figyelné. Hogyan tudna egy ilyen ajánlatot elutasítani? Próbaképpen kinyújtotta a kezét, hogy elvegye a szappant. A szökés gondolata fordult meg agyában, de utolsó szökési kísérlete jutott eszébe, ezért azonnal elvetette a gondolatot. Felkelő Nap ajka boldog mosolyra húzódott. Szó nélkül ott hagyta Adát, felvette íját és néhány nyílvesszőt, és elindult az erdőbe. Egy ideig Ada a távozó férfit figyelte. Aztán lerúgta a csizmáját, és idegesen levette a ruháját. Aggódó pillantással az indián eltűnésének irányába, gyorsan kimosta a szappannal az alsóruháját. Amint a tiszta, kék vízbe lépett, Ada meztelen teste remegni kezdett. De gyorsan hozzászokott a tó hűvösségéhez, amikor a krémes szappannal megmosta hosszú, sápadt haját és a testét. Amikor végzett a tisztálkodással, nem akart még kijönni a tóból. Úgy gondolta, elég ideje van még Felkelő Nap visszatéréséig, ezért a tó tetején lebegve élvezte a napsütést. A selymes víz hűvössége miatt teljesen elvesztette tér-és időérzékét. Amikor Felkelő Nap kilépett a sűrű fenyőerdőből, azonnal a tó irányába nézett, és felsóhajtott Ada bokron száradó alsóruhája látványától. Halkan a tűz mellé lépett, és nyársra húzta a korábban megölt és megtisztított nyulat, és a parázsló tűz fölé tette. Amikor végzett feladatával, Felkelő Nap mély lélegzetet vett, és most először tekintetével Adát kezdte keresni a tóban. Ada a víz felszínén lebegett, dús, szőke fürtjei már messziről világítottak. Telt mellei rügyező, sötét bimbója, lapos hasa, kerek csípője és vékony lába tisztán látszott a kristálytiszta vízben.
Felkelő Nap könnyed mozdulattal kifűzte bőrszandálját, levette a nadrágját, a tó szélére dobta, aztán a vízbe ugrott. Ada meglepetten figyelt fel a tőle nem messze hallható csobbanásra. Vonakodás nélkül a felszín alá süllyesztette testét, és tágra nyílt, kék szemével fürkészte a tó felszínét. Elfojtott sóhaj tört ki torkából, amikor megpillantotta Felkelő Nap sötét haját. – Mit csinálsz? – kiáltott fel, és automatikusan eltakarta a melleit. Bár Felkelő Nap néhány méternyire volt a lánytól, elkeseredett, amikor megfosztották a látványtól. – Nekem is kedvem támadt az úszáshoz. – De te nem teheted! Felkelő Nap arca mosolyra húzódott. – És ki mondta, hogy én nem úszhatok? – kérdezte viccelődve, és boldogan tapasztalta, hogy a lány arca elpirul. – Miért… miért… tolakodtál magányomba? – Ada nem tudta kedvesebben megkérdezni, mert dühös volt. Hogy merészel ez a barom csatlakozni hozzá a tóban? Biztosan látta a bokron száradó ruháját! Biztosan tudta, hogy teljesen meztelen! – Én nem akartam idetolakodni. – A férfi mosolya elhalványult, aztán ismét megjelent, amikor hozzátette; – Egy ideig ott álltam a parton, és néztelek, de azt hittem, elaludtál. Féltem, ha nem használom ki az alkalmat, míg a nap süti az anyaföldet, akkor éjszaka a hideg vízben kell fürdenem. A férfi szavai hallatán Ada megaláztatást érzett Nézte őt, miközben a víz színén lebegett! Ebben a pillanatban meg szeretett volna fordulni, és elszökni, de nem volt ruhája sem. – Ha elfordulnál, akkor itt maradhatnál úszni. – Ada arra gondolt, megpróbálja rávenni, hogy úriemberként viselkedjen, és elforduljon, míg ő kimegy a vízből.
Néhány másodpercig úgy látszott, Felkelő Nap beleegyezik a javaslatba, de aztán ő is ajánlatot tett – Úgy teszek, ahogy akarod, de először kérnék tőled egy apró szívességet. Mi a fenét akarhat tőlem? – kérdezte Ada magában. – Mit kérsz tőlem azért, hogy kimehessek a tóból? – Egy versenyt! Egy versenyt a vízesésig. A vesztes teljesíti a győztes kívánságát. Felkelő Nap kisfiús mosolyának nem lehetett ellenállni. Ada mérlegelte a verseny gondolatát, és tetszett neki a kihívás. Jó úszó volt, és különben is a győztes bármit kérhet. Miéit ne kérhetné a szabadságát? Nem lesz még egy ilyen lehetősége. De óvatossága visszatartotta. – Ha beleegyezem, bármit kívánhatok? – Bármit kívánsz, teljesítem. – Felkelő Nap gondolta mit kívánna tőle, de tisztában volt képességeivel, tudta. hogy ő lesz a győztes, ezért beleegyezett. Ada ezt az ajánlatot nem tudta elutasítani, ezért bólintott, de hirtelen ráébredt, hogy ő nem kérdezte meg, mi lesz a férfi kívánsága. Szó nélkül a víz alá bukott, és elindult a zuhatag felé. Ada fenekének szívfájdító formája elvakította Felkelő Nap szemét, és egy pillanatra elállt a lélegzete. Gyorsan magához tért, és elindult a lány után. Ada valóban jó úszó volt. Eddigi szórakozása csak az úszás és a lovak betörése volt az apja farmján. Mindkét időtöltés most hasznára volt. Végtagjai a vad lovak betörésétől erősödtek meg, ami az úszásban is segítette. Felkelő Nap nagyon meglepődött ellenfele úszásán. Azt hitte, könnyedén legyőzi. Nemsoká ráébredt, hogy keményebben kell küzdenie azért a győzelemért.
Szabadság… szabadság… szabadság… Ez a szó vibrált Ada előtt minden karcsapásnál, ahogy a vízeséshez közeledett. Nem mert visszanézni, hogy hol járhat Felkelő Nap, de azt nem látta, hogy megelőzte volna. Győznie kell! Ez az egyetlen esélye arra, hogy visszatérhessen a családjához. Az egyetlen esélye! Felkelő Nap is hasonlóan gondolkozott. Győznie kell, vagy elveszíti a lányt. A szavát adta neki, ezért győznie kell! Ezzel a gondolattal kezdett még erősebben úszni. A zuhatag már közel volt, a zaj egyre erősödött. Mindketten a tudatában voltak egymás közelségének, karjukkal csapkodtak, lábukkal rúgtak, tüdejük fáradhatatlanul működött. Minden a verseny utolsó másodperceitől Energikusan, lihegve, Felkelő Nap elhúzott Ada mellett, és elérte a vízesést, aztán felhúzta magát az egyik szikla párkányra. Ada szíve majdnem megszakadt bánatában, amikor meghallotta az indián győzelmi kiáltását. Eddig észre sem vette, hogy a férfi is meztelen, csak amikor felhúzta magát a párkányra, és ott várt rá. Felkelő Nap első gondolata az volt, hogy megköszönje az isteneknek erejét, amivel megnyerhette ezt a versenyt. A gondolat, hogy majdnem elveszítette szíve hölgyét, arra késztette, hogy elismerje, az istenek megszánták, és segítettek neki. Tudhatta volna, milyen kockázatos ilyen kincset kockáztatni. Ezt egy megérdemelt leckéből most megtudhatta. Soha nem fogja kihívni ezt a nőt. Ő az istenek ajándéka, ezért bármilyen kihívást teljesíteni tud! Ada, amikor a zuhataghoz ért, nem bírt Felkelő Napra nézni. Nem bírta elviselni győzedelmes tekintetét, ráadásul félt a kívánságától is. Mivel tudta, egyszer úgyis a szemébe kell néznie, Ada az indiánra emelte tekintetét.
Nem is volt olyan győzelemittas a tekintete, mint azt Ada várta. Ada ehelyett sajnálatot látott a férfi meleg, barna szemeiben. – Mi a kívánságod, Felkelő Nap? – kérdezte Ada attól félve, hogy félelmei beigazolódnak.
6. – Barátság – válaszolta Felkelő Nap. – Ettől a pillanattól kezdve el fogjuk felejteni, hogy én hoztalak el otthonról. Barátok leszünk! Ada teljesen megdöbbent a választól. Erre egyáltalán nem számított. – Vagy ilyen rövid idő alatt a barátság túl nagy kérés? – kérdezte az indián. Ada nem tudta, mit válaszoljon, amikor a férfi komoly arcára nézett. Végül válaszolt: – Miért ne, természetesen nem. – Ha csak ennyit akar tőle, akkor miért utasítaná vissza? Ada meglepetten érezte, hogy a lelke kezd megvilágosodni. Felkelő Nap nem adott időt rá, hogy újra átgondolja. Vadul dobogó szívvel a vízbe ugrott, aztán megragadta Ada bokáját, és elhúzta a sziklától, amibe a lány kapaszkodott. – Mit csinálsz? – kiáltotta Ada, mielőtt a feje a víz alá került volna. Amikor feljött a felszínre, Felkelő Nap ismét lenyomta a víz alá. – Két barát nem együtt élvezi a délutáni úszást és a játszást? Ada meg akarta mondani, hogy ruha nélkül nemigen van játékos kedvében. Nevetés tört ki belőle, amikor Felkelő Napot ő is a víz alá nyomta. Aztán Ada arrébb úszott. – Valóban barátság! – kiáltotta vidáman, majd hátranézett, amikor az indián épp a vizet köpködte. Ada megpróbált minél távolabb maradni a jóképű fiatalembertől. Gyors csapásokkal a tó másik partjára úszott,
szívdobogása felszaporodott a tudattól, hogy a férfi valószínűleg követi. Talán az lenne a legjobb megoldás, mondta magának, ha száradó ruháihoz úszna, és gyorsan kimenne a tóból, és felöltözne. Bár a férfi biztosan meglátná meztelen testét, de már akkor is jobb. mint itt a lóban maradni. Felkelő Nap könnyen rájött a lány szándékára, amikor a másik part felé úszott. A lány elszántan tartja a távolságot közöttük, azt tervezi, hogy eltakarja csodálatos testét. Felkelő Nap meglepetésére Ada néhány percre eltűnt a víz alá, és nevetve Felkelő Nap mellett termett. Ada nem gondolkozott cselekedetén; most bátrabb természete győzedelmeskedett. Végül is ő ennek a harcosnak a foglya. Az indián bármikor legyőzheti, amikor akarja, és azt tehet vele, amit csak akar. Miért ne élvezné a megmaradt pillanatokat? Rövid idő múlva, amikor Felkelő Nap szorosan magához húzta. Ada érezte, hogy a férfi is meztelen. Először megijedt, és ki akart menni a tóból, de Felkelő Nap csak egy pillanatot adott neki, hogy erre gondoljon. Úgy viselkedett, mintha az lenne a legtermészetesebb dolog, hogy meztelenül úsznak és játszanak együtt. Egy ideig teljesen elfeledkezett erről. A férfi finoman megérintette telt melleit, vagy keze lassan végigsiklott kerek fenekén, de mindez csak játékosan, ártatlanul történt. Egy idő múlva, amikor már a délutáni nap ereszkedni kezdett, Felkelő Nap abbahagyta a játékot. – Teljesen kifárasztottál, Holdsugár. Éhes lettem. És te? Ada is fáradt volt, de derült. A víz felfrissítette, és be kellett ismernie, még ha csak magának is de élvezte Felkelő Nap társaságát. Ez a délután a Gilberttel töltött játszadozásokra emlékeztette, amikor még gyerekek voltak. – Egy kicsit éhes vagyok – vallotta be kissé idegesen, mert ismét eszébe jutott meztelensége.
– Akkor gyere. – Felkelő Nap kinyújtotta a kezét – Amikor megvacsoráztunk, elmesélek egy történései az embereimről. Ada ebben a pillanatban nem tudott a történetre gondolni. – Menj te először – mondta Ada, és hátat fordított az indiánnak, abban reménykedve, hogy a férfi is ezt teszi majd. ha öltözködni kezd. Felkelő Nap elmosolyodott. – Barátok vagyunk, Holdsugár. Ez a délután összekötött minket. Felesleges elfordulni egy barát elől. Nem oszthatunk meg mindent? Ada nem válaszolt, csak megrázta a fejét. – Talán a barátságunk túl új. – Az indián halkan beszélt, aztán kisétált a tóból. Ada megkönnyebbülten sóhajtott fel. Talán ez a magas, jóképű indián nem is olyan vad és barbár, mint ahogy ő azt először gondolta. Amikor látta, hogy Felkelő Nap felöltözik, és a tűzhöz lép, Ada óvatosan kilépett a tóból, hogy felöltözzön. Miután felvette kissé nedves ruháját, halkan Felkelő Naphoz lépett. Az indián lassan felnézett, és mosolyogni kezdett. – Attól tartok, a vacsoránk szénné égett. Holdsugár. – Ada leült a tűz mellé, kinyújtotta a kezét, és elvett egy túlsült búsdarabot. Miközben beleharapott a sötét bőrbe, különleges ízt érzett, és meglepetten érezte, hogy ez a legfinomabb nyúlhús, amit valaha is kóstolt. – Lehet, hogy csak nagyon éhes vagyok, de ez a legfinomabb hús, amit valaha ettem! – Ada nevetett, és még egyet harapott az ételből. Felkelő Nap boldogan figyelte a lány minden egyes mozdulatát, szeretett volna lehajolni, és megcsókolni. Butaság lenne elsietni a dolgot, emlékeztette magát.
Miután a pár befejezte a vacsorát, Felkelő Nap elővette a fésűjét. – Gyere, barátom, megfésüllek. Könnyebb lesz kifésülni a hajad, míg nedves. Ada nem látott okot arra, hogy elutasítsa. Végül is a férfi most is arra célzott, hogy barátok. Az indián a lány mögé állt, és erős kezeivel hullámos, szőke haját fésülte. Ada ásított egyet. A hosszú utazás, az úszás, a vacsora és a férfi kedvessége teljesen kifárasztotta. – Azt ígérted, hogy elmondasz egy történetet – mondta Ada kissé vonakodva, hogy elfeledkezzék álmosságáról. – Miért nem várunk addig, míg le nem fekszünk, és kényelembe nem helyezzük magunkat? – kérdezte az indián rekedtes hangon. Ada megriadt a fekvés gondolatától. Azonnal eszébe jutott, hogy teljesen egyedül vannak. Talán az lenne a legjobb, ha ragaszkodna hozzá, hogy külön aludjanak. Talán el kellene utasítania, hogy ne is mondja el azt a történetet. Igaz, eddig úriemberként viselkedett, de mi a biztosíték arra, hogy továbbra is úgy fog? Felkelő Nap megérezte a lány gondolatait. Nem engedhette meg, hogy bármi eltérítse tervétől, ezért eltette a fésűt, aztán átkarolta Adát. Hangosan nevetve a magas fűbe és a vadvirágok közé teperte a lányt. Ada meglepettségét hamarosan nevetés váltotta fel. Fáradtságát teljesen elfelejtette, amikor Felkelő Nap vállába kapaszkodott, nehogy elessen, amikor az indián felállította. Felkelő Nap csodálattal nézett a lányra. Az indián egész teste remegett az égető vágytól. Mély lélegzetet vett, lehunyta sötét
szemeit, és megpróbálta elnyomni á testét égető vágyat. Végül megszólalt: – Miért nem csutakoljuk le inkább a lovakat? Le kellett foglalnia magát valamivel, nehogy magáévá tegye a nőt. Ada nyomatékosan bólintott. Most először megközelítheti Ébent. Szívverése felszaporodott, amikor Felkelő Nap szó nélkül a hatalmas, fekete állathoz vezette. Amikor kettesben maradt a lovával, Felkelő Nap néhány méternyire figyelte, ahogy Ada ismét megszokatja magát Ébennel. Vékony karjával átölelte a csődör nyakát, és arcát Ében izmos nyakába temette. A ló mozdulatlanul élvezte a lány közelségéi, miközben halkan nyerített. Ettől a képtől, amikor két régi barát ismét találkozik, Felkelő Nap betolakodónak érezte magát. – Miért nem veszed le a ruhád, úgy sokkal kényelmesebb lenne? – kérdezte Felkelő Nap felkönyökölve a gyékényszőnyegen. – Nagyon jól vagyok így, köszönöm! – Ada mereven feküdt az ágyon. Ha már együtt kell aludnia vele, akkor legalább ne ruha nélkül tegye azt. – Én csak egy baráti tanácsot adtam. Szerintem kényelmesebben tudnál pihenni. – Felkelő Nap csak az igazság felét mondta el. Elég ártatlanul hangzott, de Ada nem bízott a férfi szándékaiban. – Akkor is barátok leszünk, ha a faludba érünk? – Ada el akarta terelni az indián figyelmét a ruhájáról, és szerette volna tudni, mire számíthat a falujában.
– Nem vagyok olyan férfi, aki csak úgy a barátjának fogad valakit, aztán pedig meggondolja magát. Holdsugár. A barátaim a barátaim maradnak egy életen át. és szabadok lehetnek. – Felkelő Nap Ada egyik hajtincsével játszott, fekete szemével a lány csodálatos vonásaiban gyönyörködött. – És milyen szabadsága lehet egy rabszolgának? – kérdezte Ada barátságtalanul, és haját elhúzta az indiántól. – Miért ne mondjam el most azt a történetet? – Felkelő Nap figyelmen kívül hagyta a lány dühét. Tudta, nemsoká úgyis mindent megtud a falujáról, ezért megpróbált nyugodt maradni. Ha azt hiszi, hogy rabszolga lesz, talán az ötlet, hogy az ő félesége lesz, nem fog olyan borzasztóan hangzani. Halkan felsóhajtva Ada megszólalt: – Akkor mondd el, ha akarod. – Ezt a történetet akkor hallottam, amikor fiatal fiú voltam. Egy utazó, aki nagy mesélő és árus is volt, eljött a falunkba, és az apám megengedte, hogy egy ideig velünk maradjon, mielőtt folytatná az, útját. – Felkelő Nap mély lélegzetet vett, boldogan kezdte el történetét. Ada szótlanul, mellette feküdve hallgatta. – Még mindig emlékszem arra az éjszakára, amikor ezt a történetet mesélte. Emlékszem a hatalmas tűzre, amit a falu közepén rakott. Egy sötét, holdfogyatkozásos éjszaka volt, mert ekkor érhette el a történetével a legnagyobb hatást. Már nem emlékszem a mesélő nevére: de még mindig nagyon jól emlékszem a hangjára, ami olyan puha volt, mint a suttogó szellő, és a köré gyűlt emberek nem mertek még lélegzetet sem venni, nehogy egyetlen szóról is lemaradjanak. A mesélő olyan sok helyen volt, hogy ismert a törzsünkről minden történetet. Ezen az éjszakán egy szellemlóról és egy rajta lovagló fiúról beszélt. Először elmesélte az első férfi és az első nő teremtését,
aztán elmagyarázta az emberek létezését a földön, hogy az istenek saját örömükre és szórakozásukra teremtették őket. Amikor az első ember megöregedett, lefeküdt az ágyába, hogy a halál békéje eljöjjön hozzá, és a szellemló a fiúval együtt felvigye a mennyországba. Az élet és a halál Tawa terve volt, és jó volt. Az első ember fog az istenekhez csatlakozni a mennyországban. De Sotuqnangu, a háború és az önfeláldozás istene mérges lett Tawa terve miatt. A két isten – az egyik a háborúé a másik a békéé – a hatalomért harcolt, ezért csak nőtt a nézeteltérés közöttük. Miközben a szellemló és a fiú a sivatag felett repültek, egy forgó hurok emelkedett fel a porból, és elfogta a szellemló lábát. Másodperceken belül a szellemfiú és a lova a sivatag földjére estek, és a földhöz lettek pányvázva. Az első ember az utolsókat lélegezte, és a harc a lelkéért a sivatagban folyt, miközben Tawa nem tudott semmiről, és gyönyörű kertjében szórakozott. Egy másik istentől értesült a szellemfiú nehéz helyzetéről. – Ezen a ponton Felkelő Nap megállt, mélyet lélegzett, hogy ezzel is izgalmasabbá tegye a történetet. – Mi történt a szellemfiúval és a lovával? Ez a borzasztó isten – Sotuqnangu – nem bántotta őket? – kérdezte Ada. Felkelő Nap elmosolyodott, tetszett neki a lány lelkesedése. Olyan volt, mint egy gyerek. Minden gondolata tükröződött az arcán. Érzelmei olyan gyorsan képesek félelemből és szomorúságból örömmé és boldogsággá változni, hogy ez Felkelő Nap figyelmét sem kerülte el. Büszke volt rá, hogy ilyen izgalmas a története. Kinyújtotta bronzszínű ujjait, és megsimogatta a lány puha arcát. – Hatalmas összecsapás volt a szellemi erők között a sivatagban. A föld úgy remegett, mint egy szűz, akit először vezetnek a nászágyba. A háború istene – Sotuqnangu – hatalmas
erőket vont össze, beleértve a sötétség erőit is. Az élet és a béke istene – Tawa – is összegyűjtötte minden erejét. – Ki győzött? – kérdezte türelmetlenül Ada. – Tawa nyerte meg a csatát az istenek között. A szellemlóval elengedték, és felemelkedett az égbe. Amint az első ember meghalt, a lelke a szellemfiú kezében a mennyországba szállt, amit maga Tawa üdvözölt. Egy pillanatra Ada lehunyta a szemét, aztán megszólalt: – Csodálatos történet volt. – Sok történet van még, amit el fogok mondani neked. – Felkelő Nap Ada felé hajolt, és kristálytiszta kék szemébe nézett. Ekkor vette észre, hogy Ada ismét arra gondol, hogy az ő rabja. – Nem engedsz szabadon? Ada szavai olyan halkan csengtek, hogy egy pillanatra Felkelő Nap azt hitte, félreértette. Könnyek jelentek meg a lány szemében, amíg az indián válaszára várt. Felkelő Nap torka összeszorult. Hogy mondhatnám meg neki, hogy nem? – kérdezte magától. Hogyan utasíthatná el szíve kérését? De hogyan engedhetné el? Mit ajánlhatnék fel neki, hogy ne aggódjon? – kérdezte Felkelő Nap, miközben kinyújtotta a kezét, és letörölte a lány arcán végigfutó könnyeket. – Ha azt mondom, hogy nem leszel rabszolga a falumban, akkor jobban fogod érezni magad, Holdsugár? Ha azt mondom, hogy jó sorod lesz, és hogy nincs mitől félned, hiszel nekem? – Felkelő Nap kételkedett benne, hogy bármi, amit mond, csökkenti a lány félelmét és aggodalmát. Ezért beszélt neki olyan keveset magáról vagy a falujáról. Abban reménykedett, ha érzi, hogy jól bánnak vele. majd ő is elhiszi, hogy az istenek egymásnak teremtették őket.
Ada tudta, hogy egész élete a férfi akaratán múlik. Ő döntheti el, hogy rabszolga legyen-e vagy szabad. Nincs más lehetősége, hinnie kell a férfinak. Ada lassan bólintott, letörölte arcáról a maradék könnyet, és halvány mosolyt erőltetett az ajkára. – Ma azt mondtad, barátok vagyunk. Mivel a barátom vagy, hiszek neked, Felkelő Nap. – És valami különös oknál fogva, Ada valóban hitt az indiánnak. Felkelő Nap annyira meghatódott attól, hogy bízik benne, hogy gondolatai merészebbek lettek. Először barátok, aztán szeretők. A gondolat hatására képtelen volt megállítani magát, a lány felé hajolt, és ajkát a lány ajkához érintette. – A férfi melegségére és erősségére Ada az indiánhoz simult, és feledésbe merülve adta át magát a csókjainak. Felkelő Nap nyelve áthatolt a lány puha ajkain, fehér fogsorát és nyelvét cirógatta. Ada karja az indián izmos nyaka köré fonódott, és szorosan magához húzta. Felkelő Nap a lányt ölelve, merészen hozzányomta lüktető, kemény férfiasságát. Aztán szerető kedvességgel simogatta a lány egész testét, ujjai óvatosan felfedezték az arcát, á nyakát, csókokkal halmozta el mellbimbóit. Miközben félrehúzta Ada ruháját, és egyik ujját a meleg üregbe helyezte, a szoros szűzhártya megállította tüzelő szenvedélyét. Az indián óvatosan kihúzta az ujját, megigazította Ada ruháját, és szenvedélyes tekintettel megkönnyebbülten hallgatta szaggatott légzését. Ada soha életében nem érzett ilyesmit! Az indián szenvedélyes csókjai, érintése olyan érzéseket keltett benne, melyek létezéséről nem is tudott. Szerette volna, ha továbbra is élvezheti ezeket az érzéseket. És tanulni akart tőle. Valójában még maga sem tudta, mit is akar valójában. Ártatlan volt még ilyen érzésekhez, de tudta, nem akarja, hogy a férfi abbahagyja.
Felkelő Nap nem volt kezdő a szerelem művészetében, ezért amikor a lányra nézett, és szaggatott légzését hallotta, tudta, mit érez a lány. De ennek a nőnek a feleségének kell lennie, és nem válhat eggyé a testük, míg meg nem áldják őket. Oldalra fordult, a lányt továbbra is ölelve, gyengéden megcsókolta rózsaszín, duzzadt ajkait. – Bízhatsz bennem, Holdsugár – mondta rekedt hangon. A tény, hogy ez az indián harcos rabolta el otthonról, most nem jutott Ada eszébe. Hitt neki. Bár az előbb történt dolgok meghazudtolták barátságukat. Sokkal több volt közöttük, vallotta be magának, de nem vizsgálta meg pontosan, mi is az. Most elég, hogy a karjaiban lehet. Holnap ismét aggódhat a jövője miatt. Felkelő Nap szíve boldog elégedettséggel telt el. Egy ideig mozdulatlanul feküdt, és az alvó lányt figyelte. Már alig várta, hogy megmutathassa otthon. Mindent meg akart vele osztani. A lány a társa, élete értelme, minden lélegzetvétel, szívdobbanás csak érte van.
7. A férfi közelsége melegséggel töltötte el a lányt. Szemét szorosan lehunyva Ada mely lélegzetet veti, s a keze a férfi széles, izmos vállára, aztán a mellkasára siklott. Érezte az indián szapora szívveréséi, ujjaival kemény, lapos mellbimbóit simogatta, mielőtt ujjai lejjebb nem csúsztak volna… túl a bordáin, aztán pedig lapos, izmos hasára. Egy gyengéd mozdulattal a csípőjéhez ért, ujjai a sötét, göndör szerzetet cirógatták, aztán a lába közötti kemény férfiasságához értek. Visszafojtott lélegzettel Ada ujjai közé fogta… Adát egy hang riasztotta fel álmából. Vörös arccal megfordult, és álmai férfijára nézett. Más körülmények között Ada azért imádkozott volna, hogy a föld nyíljon meg és nyelje el, de ahogy az előtte álló Felkelő Napra nézett, ahogy a férfi a lovak gyeplőjét fogta, az erotikus álom az agya egyik rejtett zugába került. Az indián halkan, büszkén állt. Hosszú, fekete haja össze volt fonva. Arcának egyik fele teljesen feketére, a másik pedig aranysárga csíkosra volt festve. A nyaka körül egy ezüstszínű, tenyérnyi nagyságú korong volt. Az amulett egy napot ábrázolt, ugyanolyat, mint amilyet a homlokpánt ábrázolt, ami a Helstone-farm porába esett. Mindkét izmos karján egy ezüst, kígyómadarat ábrázoló karkötő volt. Ada tekintete a férfi festett arcát, telt, érzéki ajkait pásztázta, ami erotikus álmaira emlékeztette. Gyorsan lehajtotta a fejét, mintha attól félne, hogy a férfi valahogy olvasni tud a gondolataiból.
– Elkészítettem magam a falumba érkezéshez. – Felkelő Nap halkan beszélt, azt hitte, a megjelenése miatt olyan furcsa a lány. – Magammal hoztam a festékeimet. – A lovához lépett, és elővette a festékeket. – Talán te is szeretnél használni belőle, Holdsugár. Ada látta a férfi viccelődését, de annak ellenére, hogy tudta, csak viccel, Ada nem tehetett róla, hogy úgy megbotránkozott az ajánlatán. – Nem! Soha… nem merném… Felkelő Nap felnevetett a lány ideges válasza miatt. Csak javaslatot tett. hátha jobb kedvre deríti vele Adát. – Talán még túl új ez neked. De ha a jövőben ki szeretnéd próbálni, bármikor használhatod a festékeimet. – Nem hiszem, hogy sor kerül rá! – válaszolta Ada, és elmosolyodott. Új kapcsolat van közöttük, barátság, és ehhez még hozzá kell szoknia. Soha nem volt még ilyen barátja. Annyira könnyeden, természetesen viselkedett, néha viccesen, de mindig volt valami a felszín alatt. Talán kihívás csillogott meleg szemei mélységében. Felkelő Nap nem adott időt Adának, hogy a lelkét kutassa. Megfogta a kezét, és Ébenhez húzta. Ezüstszínű festéket vett elő, és Ada kezébe töltött belőle. Ada meglepetten nézte Felkelő Nap mozdulatát, ahogy Ada kezét a ló farára teszi. Aztán az indián saját kezét az állat horpaszára tette. Ada nem tudta, miért teszi ezt, ezért kérdő tekintetét a férfira emelte. – Amikor a falumba érünk, nem fogjuk eltéveszteni, kié ez a csődör – magyarázta Felkelő Nap, aztán a vízhez lépett, és megmosta a kezét. – Miután lemostad a festéket a kezedről. Holdsugár, befonom a hajad, és indulhatunk is. – Ada megengedte, hogy befonja a haját, de Felkelő Nap ragaszkodott
hozzá, hogy egy hosszú, vastag fonatba fonja be, mint az övét. – Ma, Holdsugár, te fogsz a csődörödön menni. – Felkelő Nap azt akarta, hogy az emberei egy gyönyörű, büszke nőt lássanak. Ada nagyon meglepődött az indián ajánlatán. Már napok óta a férfi póniján utazott, ezért meglepte a változás. Nem merte kimutatni a gondolatait, nehogy Felkelő Nap meggondolja magát, és megint az ő lován kelljen utaznia. A rabszolgaság gondolata ismét eszébe jutott, de elszánta magát, hogy ragaszkodni fog Felkelő Nap baráti ígéretéhez. Az út a vízeséstől Felkelő Nap falujáig a hegyekbe vezetett. Olyan keskeny utakon haladtak a hegyek és szakadékok szélén, hogy néha Ada félt, hogy túl keskeny lesz az út arra, hogy áthaladjanak. Már késő délután volt, amikor hirtelen egy hatalmas, termékeny völgybe értek. Ada annyira Örült, hogy túl volt a mögötte álló nehéz úton, hogy először észre sem vette a völgyben lévő falut. Ámultan figyelte a falut, ahogy közeledtek. Nem ilyen békés látványra számított. Már messziről látta, hogy nem olyan, amilyenről olvasott. Az egész település a völgyben terült el. Nem bőrből vagy vesszőből készült kunyhók álltak, mint azt képzelte, hanem téglából épült, kör alakú létesítmények. A falu közepén egy hatalmas épület állt, ami valószínűleg közösségi ház lehetett. Egyszer csak Felkelő Nap közelebb lépett Adához, és megszólalt: – Azon a nyelven beszélj, amit tanítottam neked, Holdsugár. – Ada idegesen bólintott, arca elpirult, a szeme kíváncsian, kissé félve csillogott. Szakadt ruhájában, ahogy a hatalmas, fekete állaton ült, Felkelő Nap számára ő volt a leggyönyörűbb nő, aki valaha látott. – Ne félj, vigyázok rád – tette hozzá. Meg akarta
nyugtatni, ezért megfogta a lány kezét Ebben a pillanatban egy kiáltás hallatszott, valaki bejelentette érkezésüket. A falu lakók kijöttek házaikból, és az utcán várták közeledésüket. Ada nagyot nyelt. Erősen szorította a gyeplőt, és a falui nézte, ahová Felkelő Nap vezette. Amint közelebb értek, Ada észrevette, hogy mindegyik ház falát színes festmények díszítették. A művek különös isteneket, színes madarakat és könnyed pillangókat ábrázoltak. Miközben az emberek Felkelő Nap és Ada köré gyűltek, Ada őket is olyan meglepőnek találta, mint otthonaikat A legtöbb férfi színes ágyékkendőt viselt. Egy egy méter széles és két méter hosszú takaró lógott a bal karjuk alatt, ami mindnyájuknak a jobb vállán volt megkötve. A legtöbbjük durva pamutanyagból készült, de némelyik gondosan megmunkált anyagból volt, és ősi szimbolikus díszítés díszítette. A nők hosszú, maguk köré tekert anyagot viseltek szoknyaként, és rövid ujjú tunikát. Mindegyik ruha színesre volt festve. A hajuk be volt fonva, és színes szalagokkal volt összefűzve. A férfiak olyan bőrszandált viseltek, mint Felkelő Nap, a legtöbb nő mezítláb volt. Mindenkin volt rajz és ékszer, néhány férfinak az orra vagy az ajka is fel volt díszítve. Felkelő Nap szívesen vette a fogadtatást, mosolygó arccal válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Tekintetét gyakran Adára emelte, hogy megnyugtassa. Amikor Felkelő Nap leszállt a lováról, a tömeg szétnyílt, és egy túlsúlyos, túlöltözött, túlékszerezett férfit engedett el, aki Felkelő Nap és Ada elé állt. – Mit hoztál a falunkba. Felkelő Nap? – Ada miközben megpróbálta kivenni, mit mondhatott a férfi, egy hosszú, szaggatott forradást vett észre a férfi arcán. Felkelő Nap nagyon jól tudta, hogy az előtte álló férfi – a falu főnöke ő unokatestvére – már hallott Adáról a tegnap visszatért
harcosoktól. Már az udvariasság miatt is válaszolnia kellett Szürke Ló kérdésére. – Ezt a nőt hoztam, akit Holdsugárnak hívnak. Őérte küldtek az istenek le a völgybe. – Felkelő Nap soha nem volt baráti viszonyban Szürke Lóval, és hangja keménységét mindenki észrevette, beleértve Adát is. – Elfelejtetted, Felkelő Nap, hogy a törzsünk törvényei szerint idegent nem engedhetünk a falunkba? – Az apró, fekete szemű férfi végignézett Adán. A legtöbb körülöttük álló ember félt Szürke Lótól, és halkan hátrább lépett. Felkelő Nap védelmezően Ada és Ében elé állt, hogy elhárítsa rokona sötét tekintetét. – Igaz, Szürke Ló, eddig nem engedtünk idegent a falunkba a tisztátlanságtól való félelmünk miatt, de ez a nő nem idegen az isteneink számára. Mint már említettem, az istenek küldtek oda. Ő lesz a feleségem! – Szürke Lónak hátat fordítva, Felkelő Nap leemelte Adát a ló hátáról. Szürke Ló dühös lett Felkelő Nap szemtelensége miatt. Amikor Felkelő Nap hátat fordított neki, a fiatalember megtámadása jutott az eszébe. De mély lélegzetet vett, és legyűrte dühét. Ritkán beszélt ilyen modorban, de ezzel az unokatestvérével mindig sok gondja akadt. Már rég meg kellett volna bíznia néhány harcost, hogy figyeljenek rá. Felkelő Napot mindenki nagyra becsüli a faluban. A harcosok csodálják erejét, és az öregek, beleértve saját lányát is, dicsőítik bölcsességét és okosságát. Megtámadni veszélyes dolog lenne, a pozíciója és az élete szempontjából is. Szürke Ló már nem fiatal, és tisztában volt azzal is, hogy izmai már rég elhájasodtak. Az óvatosság visszatartotta. Ismét a Felkelő Nap mellett álló nőre vetette tekintetét. Be kellett ismernie, a nő sápadt vonásai nem voltak csúnyák. Annak ellenére, hogy elég ápolatlan volt, olyan szépség
lengte körül, mint amilyet még egyetlen nőnél sem látott itt a faluban. Szürke Ló most először vette észre a nő fekete csődörét, amivel a faluba érkezett. – Ezt a szép csődört a főnöködnek hoztad? Felkelő Nap nagyon jól tudta, hogy unokatestvére mennyire szereti a gyors lovakat. Gyakran rendeztek versenyt a völgyben, és általában Szürke Ló lovai győztek. – Majd megkereslek, ha elhelyeztem Holdsugarat, Szürke Ló. Hoztam ajándékot neked és a családodnak. – De ez a gyönyörű csődör az enyém lesz! – Szürke Ló nem engedett, irigység töltötte el, a magáénak akarta a csődört és a nőt is. Most, mondta magának, magának követeli a csődört, a lány majd később következik. – Az állat Holdsugáré. Más senki nem ülheti meg. – Felkelő Nap megragadta mindkét ló gyeplőjét, megfogta Ada kezét, és elkezdte kivezetni a tömegből. Csak néhány lépést tettek, amikor Szürke Ló hatalmas súlya ellenére mellé sietett, és megragadta Ében gyeplőjét, és hangosan kijelentette, hogy mindenki hallja: – Megülöm a fekete állatot, aztán pedig a magaménak kérem, mert a főnököd vagyok! Ada a meglepetéstől felsóhajtott, és olyan düh töltötte el, hogy azonnal Ében mellé futott volna, ha Felkelő Nap nem tartja vissza. Bár Szürke Ló nagyon el volt hízva, mégis jól meg tudott ülni minden lovat Mivel biztos volt benne, hogy ezt a hatalmas, fekete csődört is meg tudja ülni, a ló hátára pattant. Egy másodperc töredékéig sem ült Ében hátán, és a ló már a porba is dobta. Mindez olyan gyorsan történt, hogy akik látták, kételkedtek benne, hogy jól látták-e. Soha senki nem látta még Szürke Lovat
leesni egyetlen lóról sem. Néhány kéz nyúlt a porban ülő főnök felé, aki elvörösödött arccal, dühösen, szaggatottan lélegzett. Felkelő Nap visszavette az ideges állat gyeplőjét, miközben a csődör a földet kapálta, és a férfit nézte, aki hatalmas testével rá merészelt ülni. – Majd később megkereslek otthon, Szürke Ló, és elviszem az ajándékodat – mondta Felkelő Nap a porban ülő főnöknek. Mivel nem kapott választ, Adához fordult, és kisétált a tömegből. Ada aggódott az érkezését követő események miatt. Azt kívánta, bárcsak nagyobb figyelmet szentelt volna Felkelő Nap nyelvleckéinek. Világos volt számára, hogy a főnök Ébent akarta megszerezni, de miért gyűlölik egymást annyira Felkelő Nappal? Miközben Felkelő Nap kivezette a tömegből, Ada egy utolsó pillantást vetett a porban ülő kövér férfira. Nem próbált meg felállni, és amikor tekintetük találkozott, Ada hideg dühvel találkozott. És az az égető gyűlölet nemcsak neki szólt. Felkelő Napnak is! – Ki ő? – suttogta Ada félelemtől remegő hangon, és erősen szorította Felkelő Nap kezét. – Ő az emberek főnöke és az unokatestvérem – válaszolta Felkelő Nap, miközben Adát a háza felé vezette. A ház a falun kívül épült. Ez volt a legnagyobb és a legszebb lakóhely. A külseje fehér volt, amire könnyed kolibrik és pillangók voltak festve. A bejárati ajtóra a napjel volt festve. Ada tágra nyílt szemekkel figyelte, hogy egy fiatal fiú kifut az épület hála mögül, és elveszi a lovak gyeplőjét. A fiatal fiú széles mosollyal üdvözölte Felkelő Napot, gyors pillantást vetett Adára, aztán elfordult. Felkelő Nap megborzolta a fiú sötét haját, aztán a nevén szólította:
– Vigyáztál anyádra, míg távol voltam, Vörös Vércse? A fiú bólintott, és még egy pillantást vetett a csodálatos nőre, akit Felkelő Nap az otthonába hozott, és szégyenlősen elmosolyodott. Ada nagyjából megértette, Felkelő Nap mit kérdezett a fiútól, és váratlanul érte, hogy a fiú Felkelő Nap fia is lehet. Igaz, hogy csak nagyon kicsi hasonlóság volt közöttük, de Felkelő Nap a fiú anyjáról kérdezett. Valami különös oknál fogva, amikor a fiú szégyenlősen rámosolygott, Ada megremegett, aztán emlékeztette magát, hogy ő csak az indián foglya. Mit számít az, hogy van egy gyereke és egy feleség vár rá ebben a csodálatos házban? Úgysem maradok ebben a faluban, mondta magának, hogy megnyugtassa magát. A legelső adandó alkalommal elszököm! Elszököm előle, el ebből a borzasztó faluból! Ada zavartan és csüggedten lépett az indián házába, miután a fiú elvezette a lovakat. A házban nem voltak ablakok. A föld sötétbarna, aranyporral bevont csempével volt borítva. A következő terem egy színekben gazdag kert volt. – Nem értem ezt az egészet! – sóhajtotta a mellette álló Felkelő Napnak, aki már nagyon várta a reakcióját. Milyen indián ő, hogy ilyen gazdag? Bárhova nézett, Ada aranyat és ezüstöt látott. Sok ősi isten szobra, arany-és ezüstkorong díszítette a falakat. Bonyolult, fából faragott komódok álltak az előcsarnokban, melyek fölött színes, kézzel hímzett faliszőnyeg festette le az indián kultúrát, amit Ada most nagyon zavarosnak látott. Miközben tágra nyílt, kérdő tekintetét ismét Felkelő Napra emelte, és mielőtt megszólalhatott volna, egy vonzó, mezítlábas fiatal nő jelent meg az egyik ajtó mögül. Fényes bronzszínű anyagból készült tunikát viselt, mely kihangsúlyozta sötét bőrét,
és leomló, dús, fekete haját. A nő halk közeledésére Adát égető féltékenység töltötte el. – Holdsugár, ő Hajnal. – Felkelő Nap nem vette észre Ada megmeredését, amit az előtte álló nő váltott ki belőle. Biztosan ő Felkelő Nap felesége! A gondolatra Ada képzeletét elengedte. A nő hosszú, vékony ujjaira gondolt, ahogy Felkelő Nap izmos mellkasát simogatja, ajka ugyanazt az ajkat kóstolgatja, amit ő is mindössze egy nappal ezelőtt kóstolgatott. Mintha a pengét mélyebben a szívébe akarná csavarni, Felkelő Nap hozzátette: – Ő Vörös Vércse anyja. Ada legnagyobb félelme vált valóra Felkelő Nap szavaira. Nem elég, hogy elrabolta, most kell megtudnia, hogy a férfi milyen bűnt követett el a felesége ellen. Az együtt töltött éjszakák emlékei jutottak az eszébe. Minden egyes éjszakán a gyékényszőnyegen aludt – mellette! A vízesésnél meztelenül fürödtem vele! Megcsókoltuk, simogattuk egymást! Álmomban vágytam a testére!
8. A Hajnal nevű nő, akit Ada Felkelő Nap feleségének gondolt, kinyújtotta a kezét, aztán megfogta Adáét, és szó nélkül végigvezette az előcsarnokon. Pillanatokkal azelőtt Felkelő Nap is távozott, azt mondta, elviszi az ajándékokat Szürke Lónak és családjának. Ada könyörgött volna, hogy ne hagyja egyedül ezzel a nővel, de az előtte álló nő sötét, kutató tekintetétől nem tudott megszólalni. Idegességében nagyot nyelt, tudta, nincs más választása, követnie kell a nőt. Talán Felkelő Nap akarta, hogy szolgáló legyen az otthonában, és most követnie kell a felesége utasításait. A szoba, ahova Hajnal vezette, a ház központi része lehetett, elegánsan díszített, faragott komódok ékesítették. A márványpolcokon szép agyagedények, csodálatos madártollakból készített legyezők álltak. A csempézett földre bonyolult ábrákat ábrázoló, szövött szőnyegek voltak terítve. Ada soha nem volt még ilyen hatásos szobában, és amikor Hajnal egy hatalmas, faragott szekrényhez lépett, és kinyitotta, a gyönyörű tunikák és szoknyák látványától elállt Ada lélegzete. – Annyira csodálatosak – mondta, mire Hajnal elmosolyodott. – Felkelő Nap rakatta ide, hogy használd. – Az egzotikus külsejű nő nagyon lassan beszélt, ás a kezével is mutogatott, hogy Ada megértse. Amikor ellépett a szekrénytől, jelzett, hogy Ada válasszon egyet.
Ada egy ideig állt, megdöbbent a nő nagylelkűségétől. Nagyjából megértette Hajnal szavait, és tudta, Felkelő Nap egy tegnap hazatért harcossal üzent, hogy hogyan fogadja Adát. – Nem tudom – motyogta Ada, vonakodott, hogy ilyen könnyen elfogadja foglyul ejtője gazdagságának élvezetét. – Megyek, és csinálok fürdővizet. – Hajnal nagyon figyelmesen beszélt, hogy a másik nő megértse. A nő, akit Felkelő Nap Holdsugárnak nevez, nagyon idegesnek tűnik. Adok neki néhány percet, hogy megnyugodjon, gondolta Hajnal, és gyorsan kiment a szobából, hogy vizet hozzon. Hajnal távozása után Ada könnyebben lélegzett. Ösztönösen a szekrényben lévő ruhák felé nyúlt. A tunikák sokkal finomabb anyagból készültek, mint a falubéli nőké. Kiveti egy csillogó, arannyal hímzett tunikát, melyet pipacsok ékesítettek. A tunikák mellett a szekrényben szoknyák, különböző színű övek voltak. Ada nem állta meg hogy ne emelje maga elé a tunikát. Hátrább lépett, magára nézett, és megpróbálta elképzelni, hogy nézne ki benne. Halk sóhajjal összehajtotta, és visszatette a ruhákat. Bűnösnek érezte magát a közte és Felkelő Nap között történtek miatt, tudta, hogy nem fogadhatja el a feleségének kedvességét, hogy megossza vele a ruháit. Amikor Hajnal visszatért, látta, hogy a másik nő visszateszi a tunikát a szekrénybe. Gyorsan letette a vizet, és mellé lépett. – Ez a tunika tökéletesen illene égszínű szemedhez. Felkelő Nap nagyon örülne, ha ezt viselnéd, amikor visszatér. Hajnal elvette a tunikát, egy szoknyát és egy ahhoz illő övet aztán egy másik sarok felé húzta Adát, ahol miután egy másik komédia tette a ruhákat, egy agyag-tálba töltötte a vizet, és jelzett Adának, hogy fürödjön meg. Ada nem tehetett mást, engedelmeskedett. Pillanatokkal később Hajnal a meztelen Ada haját bontotta, miközben a lány
mosakodott. Mivel soha nem látott még aranyszínű hajat, Hajnal boldogan fésülte ki a hosszú, hullámos, csillogó fürtöket. Ada a fejét lehajtva tűrte, hogy Hajnal felöltöztesse. Először megpróbálta fehérneműjét visszaszerezni, de Hajnal nem engedte. – Nem viselheted őket, először ki kell mosni. Hajnal szeme elismerően csillogott, amikor tetőtől talpig végignézett a felöltözött Adán. – Most már értem, miért hozott Felkelő Nap a házába. Igaza volt. Te tényleg az istenek ajándéka vagy. – Hajnal kíváncsi volt Felkelő Nap reakciójára, amikor először megpillantja a nőt. Korábban is gyönyörű volt, ez tagadhatatlan, de most, csodálatos hajával, és a szeme színéhez illő ruhájában hihetetlenül gyönyörű! Ada megértett valamennyit Hajnal szavaiból, azon gondolkodott, vajon minden szolgálóval ilyen kedvesen bánik-e. Vajon Hajnal nem bánja-e, hogy kettesben töltötte az éjszakát a férjével? Valamelyik harcostól biztosan megtudta, hogy kettesben maradtak. Hogy képes egy férfi így bánni a feleségével? Egyedül hagy egy ilyen gyönyörű nőt, mint Hajnal. A legelső adandó alkalommal elmondja a véleményét Felkelő Napnak, fogadta meg Ada. Hajnal mosolyogva megfogta Ada kezét, és egy kicsi függönnyel letakart hálófülke felé vezette. Amikor félrehúzta a függönyt, egy párnákkal teli kanapét mutatott Adának. – Pihenj, míg nem eszünk, Holdsugár. Pihenjek? Hogy pihenhetne, amikor így össze van zavarva? Hajnal otthagyta, és halkan bezárta a szoba ajtaját. Ada leült az ágy szélére. El kell tűnnöm innen, jelentette ki magának. Nem akar ilyen különös emberek közé tartozni! A szeme könnybe lábadt, amikor Felkelő Napra gondolt. Azt mondta, a
barátja vagyok! Milyen barátság az, ha hazahoz a feleségéhez, azután, ami közöttünk történt? Ada sírva a kanapéra dőlt, és kimerülten álomba merült. Ada jóval sötétedés után ébredt fel. Körbenézett a szobán, hogy meggyőződjön, nem álmodta-e az egészet. Még mindig Felkelő Nap házában van, és még most is olyan zavart, mint amikor elaludt. Milyen indiánok élnek itt a völgyben? Miért különbözik a ruhájuk és a viselkedésük azokétól, akiket eddig látott, vagy hallott róluk? De a legfőbb kérdés: mi fog most történni vele? Most, hogy kipihente magát, erőszakkal fogadtatta el magával, hogy Felkélő Napnak felesége és fia van. Azt viszont be kellett vallania, hogy a férfi csak barátságot ígért neki. Érintését és csókjait el kell felejtenie. Nem ígért neki mást, csak hogy nem esik bántódása a falujában, és hogy barátok lesznek. Ha bármi mást képzeltem, az csak az én hibám, szidta magát. De a szívében a fájdalom éles volt. Ada felállt a kanapéról, kíváncsi volt, vajon a ház többi lakója is alszik-e. Talán ideje lenne megkeresni Ébent, és az éj leple alatt elszökni a faluból. Ada elkezdte keresni a ruháját, de nem találta. Hajnal biztosan magával vitte. Ada a puha tunikára pillantott, és végigsimította a fényes anyagot. Megtartja ezeket a ruhákat, határozta el. Óvatosan az ajtóhoz lépett, majd a lábára pillantva észrevette, hogy mezítláb van, szereznie kell valami cipőféleséget. Amikor halkan kinyitotta az ajtót, Hajnal állt vele szemben. A nő boldogan mosolygott, amikor meglátta, hogy Ada már felébredt. – Felkelő Nap az udvaron vár rád.
Ada ellenkezni akart, nem akart még egyszer Felkelő Nappal találkozni. Csak Ébent akarta megtalálni, és elmenni. De amikor Hajnal megfogta a kezét, Ada tudta, követnie kell a nőt az udvarra. Először Ada nem vette észre Felkelő Napot, egy kis szökőkút árnyékában állt. Amikor a fényre lépett, elállt Ada lélegzete. Milyen magas és jóképű volt. Már lemosta a festéket a testéről, és ő is úgy volt öltözve, mint a törzs többi férfi tagja. Az ő vállán is ott volt a megkötött anyag, de sokkal vékonyabb és puhább anyagból készült, mint a többieké. A férfi tetőtől talpig végignézett Adán, a lány elpirult. – Biztosan éhes vagy ez után a hosszú nap után – mondta a férfi, miközben kinyújtotta a kezét, és egy virágos lugas alatt álló kőpadra mutatott. Ada körbenézve tapasztalta, hogy Hajnal csendesen távozott. Az ember azt hinné, a feleség mindig a férje mellett van, gondolta Ada. Biztosan tudatában van Felkelő Nap szépségének, és a veszélynek, hogy elcsábíthatják. – Talán máshol kellene ennem. – Ada megpróbált visszahúzódni. – Miért nem szeretnél velem enni? – kérdezte Felkelő Nap a lány szemébe nézve. Hogyan magyarázhatná el neki? Emlékeztesse, hogy a gyereke és a felesége miatt szeretné? Vagy talán itt az a szokás, hogy a férfi egyedül osztja meg az ételt a vendéggel, még ha az nő is? Ada még jobban össze volt zavarva, amikor a férfi a padhoz vezette, és arra várt, hogy leüljön. – Nincs szükségem Hajnalra, magunkat fogjuk kiszolgálni. – Felkelő Nap elmosolyodott, miközben lehajolt a tálcán lévő tálakért. – Sok mindent el kell még magyaráznom – tette hozzá, és a lány kezébe adott egy tálat.
Valóban elküldte a feleségét! – gondolta Ada gyűlölködve. Nem számít, mi a szokás itt az indiánoknál, nincs joguk ilyen gyalázatosan bánniuk az asszonyaikkal! Persze hogy sok mindent el kell magyaráznia, de nemcsak nekem tartozik magyarázattal. A feleségének is. Ada csak szabadságot akart tőle. Felkelő Nap szederbort töltött egy aranykupába, és Adának nyújtotta. – A bort a hegy másik oldalán élő lelkészek készítették. Már több száz éve ellátják ezt a házat munkájuk gyümölcsével. – Felkelő Nap boldogan nézte a lányt, amikor az megkóstolta a bort. – Ezek a papok a faluban másnak is készítenek bort? – Bár Ada első gondolata a szökés volt, mégis kíváncsi volt ezekre a hegyekben élő emberekre. – Másnak nem készítenek, bár Szürke Ló másképp szeretné. De ez már így van, amióta Szélfútta és Nóomba idehozták az embereiket. – Miközben Felkelő Nap evett, mesélt. – A papok nagyon magányosak. Legtöbbször maguk vannak a hegy másik oldalán. Gondozzák a szedret, bort készítenek belőle, amit csak ennek a háznak adnak. A maradékot megtartják maguknak. – Ki volt Szélfútta és Nóomba? – kérdezte Ada. – Közvetlen a leszármazottjuk vagyok. Ez a ház. ahol élek, valaha az övéké volt. A gyermekeikre szállt, aztán azok gyermekeire. – Milyenfajta indián volt Szélfútta és Nóomba? Miért jöttek ebbe a völgybe, és hogyan halmoztak fel ilyen gazdagságot? – Ada mivel látta, hogy az indián minden kérdésére válaszol, most egyszerre többet intézett a férfihoz.
Felkelő Nap remélte, hogy az este további része is így fog telni. Már mesélt egy keveset az életéről és magáról útközben, de az otthonát is meg kell a lánynak ismernie. – Szélfútta hatalmas apacs harcos volt. Ada mély lélegzetet vett. Igaza volt! Felkelő Nap egy apacs! Mielőtt megszólalhatott volna, Felkelő Nap folytatta: – Nóomba azték hercegnő volt. – Azték! – sóhajtotta Ada. A történelemórák jutottak eszébe, ahol Mr. Dimmesdale tanított neki és Gilbertnek egy keveset az aztékokról. Gonosz, vad emberek voltak. Mr. Dimmesdale mesélt nekik az aztékok önfeláldozásáról és öldökléséről is. Felkelő Nap látta a lány rémült és egyben meglepett tekintetét. – Elődeim intelligens, fejlett civilizációban éltek. Közös életük a spanyolok inváziójával kezdődött. Nóomba apja volt az egyik spanyol hódító, és mint őt, Nóombát is aranyhajjal, és tiszta égszínkék szemmel áldotta meg az ég. Nóombát mindnyájan szerették, minden kívánságát teljesítették. Kivéve a házasságát azzal a férfival, akit szeretett. Szélfútta apacs von. nem azték, ezért megtiltották, hogy találkozzanak, amikor megtudták szerelmüket. Nóomba és Szélfútta összeszedték embereiket, és az éjszaka leple alatt átkeltek a sivatagon, feljöttek a hegyekbe, és végül letelepedtek itt a titkos völgyben. Az aztékok gondolkodásmódját egy sámán változtatta meg, akit Szélfútta hozott magával. Ez a sámán tanította meg a völgyben élő embereket – az aztékokat és az apacsokat is – a nagy szellem szeretetére. Szélfútta falujában béke volt, és mindkét kultúra szabadon fejlődhetett. – Felkelő Nap reménykedett, hogy ettől Ada félelme elmúlt. – És azóta az embereid nem ölnek kisgyerekeket? – Ada idegesen az indiánra nézett, a történet jutott az eszébe, amit
Mr. Dimmesdale mesélt neki és Gilbertnek. Ebben a történetben egy csoport azték harcos támadott meg egy falut, és miután minden felnőttet megöltek, a gyerekeket a falujukba vitték áldozatnak. Mr. Dimmesdale valami olyasmit is említett, hogy azték hiedelem szerint minden reggel áldozatot kell bemutatni, amikor a nap felkel! Felkelő Nap mélyet sóhajtott. – Az embereim elégedettek itt a völgyben. Nem háborúzunk, és nem is ölünk gyermekeket. Az aztékok nagyon régen áldozatokat mutattak be Sotuqnangunak, az ég istenének, de a papok megtanították nekik Tawa békés hitét. Ada valahogy jobban érezte magát ezek után. Már az' is az eszébe villant, hogy áldozatnak rabolták el. Megkönnyebbülten felsóhajtott. – És te miben hiszel Felkelő Kap? – kérdezte halkan. – Amikor kisfia voltam, az apám elküldött a papokhoz, hogy megtanítsák az őseim történetét – az aztékokét. Az apám is és az ő apja is így tudta meg őseink történetét. Már fiatal koromban megtanultam mérlegelni, mi a jó és a rossz egy emberben, melyik a jó és a rossz isten. Ada még mindig zavart volt. Ez a férfi nem tud egyszerű választ adni. Milyen másképp gondolkodnak. Ő az istenben hisz, a világ teremtőjében. Egy kedves, szerető apában, aki minden este meghallgatja az imáit. Ada épp el akarta ezt mondani a férfinak, de az indián szavai meggátolták ebben. – Több mint egy évvel ezelőtt, amikor a harcosaimmal elmentem a faluból, magányra volt szükségem, hogy imádkozhassak. Otthagytam az embereimet, és elindultam a folyó partja mellett, hogy egy helyet keressek, ahol egyedül lehetek. Ada figyelmesen hallgatta a férfit.
– Még alig kezdtem az imámhoz, az ég felé tártam a kezem, amikor a folyóban egy nőt és egy lovat pillantottam meg. Szétnyitottam az előttem lévő bokrot, és halkan figyeltem, ahogy a lány eltűnik. Visszamentem a többiekhez, és visszajöttünk a völgybe. – Felkelő Nap abbahagyta egy pillanatra, hogy igyon a borából, és Adára nézett. A lány nyugodt arcára tekintve megállapította, hogy a lány nem ismert magára. És még csak nem is érti az egészet, mondta magának az indián türelmesen. El kell magyaráznom neki. – Sehogy sem tudtam a nőt és lovat kiverni a fejemből. Megkerestem a papokat és a sámánt, hogy választ találjak. Aztán az egyik éjszaka, amikor a csillagos ég alatt feküdtem, a szerelem istene beszélt nekem egy nőről. Azt mondta, a lány, akit a folyóban láttam, eltöltötte a szívemet. Azt mondta, ő a társam, álmaim asszonya. Tawa egyszerre mondta ki Nóomba és Holdsugár nevét. Az mondta, meg kell hogy keresselek, hogy megoszthassuk az életünket. – Nem! – jelentette ki Ada hangosan, miközben lábra ugrott. Minden egyes mondatnál a félelme egyre nőtt, hogy ő lesz az a nő. – Hogy merészelsz ilyet mondani nekem! – kiáltotta a lány. Ennek a férfinak felesége és gyermeke van, ezért nincs joga ilyen dolgokat mondani neki. Nem vette észre, milyen hatással van rá? Nem tudja, hogy szávai milyen mély sebet ejtenek a szívén? El kell tűnnie innen! El kell szöknie. Felkelő Nap felállt, és mielőtt Ada megfordulhatott és elfuthatott volna, megragadta a kezét. – Nem mondj nemet, Holdsugár. Megkértelek, hogy légy a feleségem. Oszd meg velem az életem, a házam, a szívem. – Nem… nem… nem… – Könnyek törtek elő Adából, miközben megpróbálta kivenni a kezét a férfi szorításából.
Hogy lehetséges ez? – kérdezte magától Felkelő Nap. Hogy utasíthatja vissza, amikor az istenek is azt akarják, hogy egymáséi legyenek? – Mást szeretsz, Holdsugár? Ezért nem akarsz a feleségem lenni? – kérdezte halkan az indián. Ada bólintott, miközben zokogott. Valóban van valaki, aki közéjük áll. Felkelő Nap felesége! Biztosan az a fiú lehet az, akit megkötöztek a farmon, gondolta Felkelő Nap. A férfi dühösen magához húzta a lányt, nem bírta elviselni a gondolatot, hogy egy másik férfi karjaiban volt a lány, más csókolta. Ada ellenkezett, de a férfi erősen tartotta. A férfi ajkának érintésére a szíve szaporán dobogott. Ellenkeznie keli! Harcolnia! De ajka kinyílt a férfi nyelvének, karja önkéntelenül is a férfi nyaka köré fonódott, ujjai hosszú, sötét haját cirógatták. Elveszett! A férfi ujjai keskeny nyakát simogatták, aztán ujjai telt mellére siklottak. Miközben Felkelő Nap éhesen tovább csókolta, kezével Ada hátát, aztán kerek fenekét simogatta, keményen magához húzta. Ada tudatában volt, hogy teste a férfi testének ütközik, kemény férfiasságához dörzsölődik. Mellei fájtak a férfi kereső ujjaitól. Amikor forró ajka a melléhez ért, Ada ajkából szenvedélyes sóhaj tört ki. Már nincs menekvés. – Ne… Kérlek… Nem tudom megtenni! – kiáltotta Ada. – Nem mondj nemet. Majd elfelejted azt a másik férfit. Csak az én érintésemet, az én szerelmemet fogod érezni. – Felkelő Nap démonokkal harcolt. Nem engedheti el! Nem fogja elengedni! Valahogy szavai kitörtek gondolataiból.
– Milyen másik férfit? – kérdezte Ada a férfi csókjai közepette. – Aki ott volt az apád farmján. Az, akit megkötöztünk. – Felkelő Nap nem akart beszélni, csak azt a férfit akarta elfeledtetni a lánnyal. – Mi van Gilberttel? – Ada lassan rájött, miről beszélhet Felkelő Nap. Mi köze van Gilbertnek az egészhez? A felesége és a gyermeke áll kettejük között. Nem lehet a második felesége, ha ezt akarja. Lassan Felkelő Nap szenvedélye is lecsitult, – A miatt a fiú miatt utasítasz cl, de hamarosan megtanítalak rá, mit adhatok én neked. – Milyen ostoba vagy! – töri ki Ada. – Azt hiszed, Gilbert miatt utasítalak vissza? Hogy mersz engem okolni? Hogy mersz azzal gyanúsítani, hogy én és Gilbert… – Ada elpirult, nem bírta tovább folytatni, az indián mellkasát kezdte ütni. Felkelő Nap nem értette Ada minden szavát, a papok csak az egyszerűbb nyelvre tanították meg, de nagyjából megértette, hogy tagadja, hogy Gilbert a szerelme lenne. Egy ideig hagyta, hogy Ada a mellkasát üsse, legalább addig nyugodtan tudott gondolkodni. Amikor rájött mindeme, ajka széles mosolyra húzódott. Ha nem azt a férfit szereti, akkor még megnyerheti a szívét. – Ha nem Gilbert miatt, akkor miért nem akarsz a feleségem lenni? Amikor megérintelek, tudom, hogy szükséged van a testemre. Ada befogta volna a fülét, ha kezei szabadok lettek volna. Nem akarta egy másik nő férjének ajánlatát hallgatni. Miért nem hagyja békén? Megpróbálta szabaddá tenni a kezét. – Hogyan lehetnék a feleséged, ha már van egy másik feleséged? – kiáltotta, szégyennel és fájdalommal teli szavakkal.
9. Egy pillanatig. Felkelő Nap döbbenten nézte Ada könnyes arcát, nem értette, miről beszél a lány. – Azt hiszed, hogy már van egy feleségem? – kérdezte halkan, miközben az aranyhajú lány bólintott és lehajtotta a fejét. Felkelő Nap felemelte az állát, és finoman megdörzsölte az arcát. – Nincs feleségem, Holdsugár. Nincs feleségem. Ada nem hitt a fülének. – És Hajnal? És a fiad? Az ő fia? Hogy tagadhatod le őket? Felkelő Nap ajka hatalmas mosolyra húzódott, és átölelte Adát. – Könnyen letagadhatom őket, szívem, mert nem hozzám tartoznak, hanem a barátomhoz, Magas Fűhöz. Hajnal családja látta el mindig is ezt a házat, ezért most is ő a felelős érte. És a fiát, Vörös Vércsét, igaz, hogy nagyon kedvelem, mégsem tartom a fiamnak. Bár szeretném, de attól tartok, Magas Fű, aki nagyon büszke a családjára, nemigen örülne, ha annak tartanám. – Akkor még nincs feleséged? Nem azt akarod, hogy a második feleséged legyek? – Ada még most sem hitt a férfinak, és tovább kérdezősködött. – Soha nem mondtam azt, hogy a második feleségem leszel! Soha nem lehetsz semmiben sem második! – állapította meg Felkelő Nap. – Évek óta csak rád várok, szívem. Ada amikor megtudta, hogy Felkelő Nap nem nős, és nincs gyereke, beismerte vonzalmát, amit eddig megpróbált elfojtani.
– Tényleg néztél á folyónál, amikor betörtem Ébent? – kérdezte halkan, még most sem merte elhinni, hogy egy évig csak arra vágyott az indián, hogy ő legyen a felesége. – Igen, szerelmem. Megláttalak, és nem tudtalak elfelejteni. – Az indián szorosan a mellkasához Ölelte a lányt. – Akkor soha nem akartál eladni rabszolgának? – Mondtam már neked, hogy itt a völgyben nem tartunk rabszolgákat. – És Hajnal? Ő nem rabszolga? A családtagjai sem voltak rabszolgák? – Hajnal bármikor elmehet. Ő csak azért csinálja, mert az anyja és annak a nagyanyja is ezt tette. Ada hirtelen nagyon sokat tudott meg Felkelő Nap falujáról, és az ott élő emberekről. – De miért nem mondtad el ezt nekem korábban? Mielőtt idehoztál a faluba? Felkelő Nap elmosolyodott. – Hittél volna nekem? Elhitted volna, hogy nem leszel rabszolga? Adának be kellett ismernie, hogy nem hitt volna neki. – Azt hiszem, nem hittem volna neked, de többet kellett volna mondanod róla. – Ada nem tudta elfelejteni az elmúlt napok félelmét. – Megmondtam, hogy a barátom leszel – nevetett Felkelő Nap, és az ujját végighúzta a lány törékeny állán. – Soha nem volt ilyen gyönyörű barátom – tette hozzá, miközben a zuhatagnál eltöltött időre gondolt. – Valóban – sóhajtotta Ada. – Annyira féltem, hogy rabszolga leszek egy apacs faluban, hogy még abba is beleegyeztem volna, hogy az ördög barátja legyek. Felkelő Nap tekintete komoly lett.
– Igazán nem akartalak megijeszteni. Féltem, hogy elveszíthetlek, ezért cselekedtem így. – Felkelő Nap lehajolt, és érzékien telt ajkával megérintette Ada ajkát. – És a szüleim? – védekezett Ada, amikor eltolta magától a férfit. Most már tudta, hogy Felkelő Nap szándékai becsületesek voltak, de eszköze megkérdőjelezhető, mert szülei és Gilbert is nagyon aggódhatnak a sorsáért. – Az apád farmján hagytam a menyasszony árát. Ada fejcsóválva megkérdezte: – Miféle menyasszonyárat? Miről beszélsz? Én nem láttam semmiféle menyasszony árat! – Húsz lovat az apád karámjában hagytam. A hordám legszebb állatai voltak. Egy év alatt gyűjtöttem őket össze. – És honnan veszed, hogy az apám tudja, hogy a lovak a menyasszony árát jelentik, és egyébként is a nő visz a házasságba hozományt. – Ada számára nagyon furcsa volt, hogy a férfi vitt húsz lovat az apjának. – Mi az a szó, amiről beszéltél, az a hozomány? – Felkelő Nap hamar rájött, hogy angoltudása nagyon korlátozott. – A hozomány ajándék vagy vagyon, amit a nő ad a férjének, amikor összeházasodnak – magyarázta Ada. – Olyan, mint amikor a harcos kifizeti a menyasszony árát az apjának. Miért a nő ad ajándékot a te földeden? Azoknak a férfiaknak nincs erejük és eszközük rá, hogy gondját viseljék az asszonyoknak? Egyre nehezebb volt elmagyarázni. – Nem, nem, csak az a szokás, hogy a nő visz ajándékot a házasságba. – A mienk jobb. – Felkelő Nap mellkasa kidomborodott a büszkeségtől. – A harcos nem elég gazdag, ha nem tudja kifizetni a menyasszony árát az apjának. – Bár Ada ára, a húsz ló
elég magas volt. Felkelő Nap számára ez azt bizonyította, hogy milyen nagylelkűen kifizette a lány apját. – De honnan ismerné az apám a te módszeredet? – kérdezte Ada. – Biztos vagyok benne, hogy még mindig azt hiszi, hogy az indiánok elraboltak! Fogalma sincs róla, hogy feleségül akarsz venni! – A napjelemet is az istálló előtt hagytam. Egy tolvaj ott hagyná a jelét? – Felkelő Nap nem értette meg, miért aggódik a lány. Az hitte, Ada apja először dühös lesz, aztán pedig tudni fogja, hogy a lánya biztonságban van. – De hogy értené meg ezt az én családom? Még én sem értem! – Még Ada sem igazán szokta meg az új helyzetet. Hogy találná ki ezt az apja? – Akarod, hogy visszamenjek az apád farmjára, és elmondjam neki, hogy a feleségem leszel? – Felkelő Nap tudta már, miért aggódik Ada, ezért bármit megtett volna, hogy boldoggá tegye. Még akkor is, ha ez hosszú utazást, és a család dühével való szembenézést is jelentené. Ada jól el tudta képzelni a férfi fogadtatását az apja farmján. Valószínűleg hamarabb lelőnék, még mielőtt bármit is elmagyarázhatna. Nem engedheti meg, hogy odamenjen. – Inkább egyedül mennék és magyaráznék el mindent – ajánlkozott önként Ada. Felkelő Nap nem akart kockáztatni. Még akkor megesküdött rá, hogy megvédi, amikor az apacs foglyul ejtette a lányt. Egyébként is félt, hogy az apja nem fogja visszaengedni vele. Nem szerette volna elveszíteni. – Nem engedem, hogy nélkülem menj. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy visszamenj a családodhoz, én is melletted leszek!
Ada úgy gondolta, talán jobb, ha várnak még, hogy családja dühe csillapodjon, és akkor majd megmondhatja nekik, hogy biztonságban van, és akkor nem kockáztatja Felkelő Nap életét. – Nem mehetsz oda. Ha nem engeded, hogy egyedül menjek, akkor várunk, míg a családom megnyugszik, Nem bírnám elviselni, ha valami bajod esne – mondta Ada. Felkelő Nap szíve nagyot dobbant a lány utolsó kijelentésére. – Leszel a féleségem? – Az indián visszatartott lélegzettel várt a lány válaszára. – Biztos vagy benne, hogy az istenek is ezt szeretnék? – Ada csak viccelt, de Felkelő Nap igazán komolyan vette. – Nem azt mondom, hogy soha nem kívántam más nőt, Holdsugár, de azt kell mondjam, hogy soha nem kívántam más nőt a feleségemnek. Nemcsak azért, mert világossággal töltöd el a szívemet, hanem azért, mert az istenek is ezt akarják, és úgy érzem, egyszer terveik lesznek velünk. Milyen megértő és nagylelkű férfi, gondolta Ada. Es annak ellenére, hogy tudta, a családja nem örülne neki, lassan bólintott. – Hozzád megyek, Felkelő Nap. A feleséged leszek. Az ígéretüket megpecsételő csók annyira szenvedélyes volt, hogy elállt Ada lélegzete. Keze a férfi izmos nyaka köré fonódott, közelebb húzódott, és tüzelő nyelve a férfi szájába hatolt. Felkelő Nap hangosan felsóhajtva, közelebb húzta magához a lányt. Szó nélkül a karjaiba vette Adát, és a szobába vitte, ahol korábban pihent. Amikor Felkelő Nap óvatosan az ágyra helyezte, Ada magához húzta. – A testem remeg, annyira kívánlak, Holdsugár. Nem kerülhetünk ismét olyan közel egymáshoz, mert nem tudlak
itthagyni; de hamarosan, virágom, hamarosan egymáséi leszünk, és akkor szenvedélyünk lecsendesül. – Tekintetük találkozott, Ada szíve gyorsabban dobogott a gondolattól, hogy a férfi is annyira akarja őt. mint ő őt. Felkelő Nap megfordult, és kiment. Néhány percig Ada nem mozdult. Aztán lassan az ajkára emelte a kezét. – Te buta liba! – mondta magának. – Csak azért hagyott itt, mert tisztel téged. Hát nem láttad a vágyat fekete szemeiben? – Valóban érezte, hogy mennyire kívánja a férfi, de annyira üresnek érezte magát, amiért egyedül hagyta. Ada rövidesen felállt. Mivel meztelenül akart aludni, levette a tunikát és a szoknyát. Óvatosan összehajtotta, a komódra helyezte. Meztelenül visszamászott az ágyra, és magára húzta a takarót. Eddig soha nem mert volna meztelenül aludni. Lehunyta a szemét, és Felkelő Napra gondolt.
10. Ada másnap reggel Hajnal mozgására ébredt fel, ahogy tiszta ruhát és tunikát tett ki neki. A könyökére támaszkodva nézte környezetét. Azt álmodta, hogy még mindig a zuhatagnál vannak Felkelő Nappal, de Hajnal látványára ráébredi, hogy Felkelő Nap házában vannak. A múlt éjszaka történt dolgokra gondolt. Nem rabszolga ebben a faluban, Felkelő Nap felesége lesz. Hajnal halkan megszólalt: – Ha felöltöztél, a reggeli az udvarban van feltálalva. Ada felült, és rámosolygott a nőre. Most, hogy már tudta, hogy Hajnal nem Felkelő Nap felesége, remélte, barátok lehetnek. – Légy türelmes, míg megtanulom a nyelveteket – mondta Ada az angol és az indián nyelv keverésével. Nagy figyelmet akart fordítani Felkelő Nap nyelvének megtanulására. Hajnal valószínűleg megértette, mosolyogva egy bordó tunikát tett az ágyra és egy fehér szoknyát. – Köszönöm – mondta Ada a másik nő nyelvén. Hajnal a vízre mutatott, hogy meleg, aztán távozott. Miután megmosakodott, Ada felvette a ruhákat, amit a másik nő adott neki. Biztosan időre lesz szüksége, míg megszokja, mondta magának, és végigsimította a kezét a puha anyagon. Felkelő Nap említette, hogy vannak lovai, talán megengedi majd neki, hogy lefoglalja velük magát. Miközben elindult az udvar felé, a jövőbéli terveire gondolt. Talán egy ideig a szüleivel is élhetnének, aztán pedig
vehetnének egy saját farmot. Ezzel a gondolattal lépett a központi udvarra. Felkelő Nap melegen üdvözölte. – Sokkal szebb vagy, mint valaha – közölte, miközben gyengéden átölelte. Felkelő Nap a padhoz kísérte a lányt, aztán leült mellé. A lány kezét az ajkához emelve megcsókolta a tenyerét. – Jól aludtál. Holdsugár? Ada a férfi kérdésére azonnal elpirult. Lassan bólintott, és válaszolt. – A szobám nagyon kényelmes, köszönöm. Felkelő Nap megértette a lány elpirulását. Miután kiment Ada szobájából, a ház háta mögötti tóhoz ment, ahol úszott egyet, hogy lehűtse magát, mielőtt lefekszik. – El kell mennem egy kis időre – mondta, amikor hozzákezdtek a reggelihez. Ada ránézett, abban reménykedett, együtt tölthetik a mai napot. – Az unokatestvérem meg fog ma téged látogatni. Azt hiszem, élvezni fogod a társaságát. – Az unokatestvéred? – kérdezte Ada meglepetten. – Nakina a neve, mindig nagyon közel álltunk egymáshoz. Biztos vagyok benne, hogy jó barátok lesztek. – Felkelő Nap Nakinának beszélt legelőször á fekete csődört betörő lányról, és Nakina mondta neki, hogy ide kell hoznia a faluba a lányt. Felkelő Nap most először vallotta be magának, hogy nem hitt a lánynak, csak amikor már ő is beszélt Tawával. Valamilyen oknál fogva Nakina neve ismerősen csengett Adának, aztán eszébe jutott az elrablásának éjszakája, amikor a patakban fürödtek, Nakina adta Felkelő Napnak a szappant.
– De mi lesz, ha nem szeret majd engem? Nem fog majd megérteni. – Ada idegesen ette az előtte lévő ételt. Félt találkozni a faluban élő emberekkel, félt, hogy betolakodónak fogják tartani. Felkelő Nap előrehajolt, és megcsókolta Ada édes ajkát. – Hogy lehetne téged nem szeretni. Holdsugár? Nakina és én gyerekkorunk óta jó barátok vagyunk. Ő ajánlotta fel, hogy segít megtanítani téged a nyelvünkre és az életmódunkra. Ada eddig abban reménykedett, Felkelő Nap fogja megtanítani mindeme, amit tudnia kell. – És te mit fogsz csinálni, míg én tanulok? – Ma elmegyek Omauhoz, a főpaphoz. A hegy másik oldalán él a templomban. Meg kell mondanom neki, hogy itt vagy a völgyben, és hogy össze akarunk házasodni. Ada szomorú volt, amikor megtudta, hogy Felkelő Nap az unokatestvérével hagyja. De csak míg meg nem tudta, hogy a pappal akar beszélni. – Megpróbálok kijönni az unokatestvéreddel. – Nagyon könnyűnek fogod találni, Holdsugár. Igaz, hogy Nakina Szürke Ló lánya, mégis nagyon különböznek egymástól. Az unokatestvérem szíve mindig kedves. Gyakran segít Taosnak, a sámánnak a gyógyításokban és a szertartásokban. Igaz barátra fogsz találni benne. Most pedig, mielőtt elmegyek, mutasd meg, mennyire fogok hiányozni neked. Ada elpirult, szokatlan volt még számára egy férfi közelsége, de Felkelő Nap magához húzta. – Hosszú lesz a nap, míg haza nem érek hozzád, Holdsugár. – Ajka gyengéden megérintette a lány arcát. Ada lehunyta a szemét, és átadta magát a férfi csókjának. Amikor ajka az ajkához ért, Ada teljesen elfelejtkezett mindenről.
Amint Felkelő Nap elhúzódott, a lány kinyitotta a szemét. A férfi elmosolyodott, és ujjával megsimogatta Ada arcát. – Egész nap csak rád fogok gondolni. Holdsugár. A szépséged fogja betölteni minden órámat. – Aztán felállt, és ott hagyta a lányt a kőpadon. Nem sokkal később Ada úgy határozott, felfedezi a kertet, miközben megpróbálta megnyugtatni erősen dobogó szívét. Egy ideig a színes virágokat és bokrokat nézte, aztán egy szoborpárhoz sétált. Néhány percig csodálattal figyelte a kőférfit és a nőt. Kíváncsi volt, miféle isten és istennők lehetnek. A szobor készítője világossá tette, hogy a pár szereti egymást. Látszott, ahogy fogták egymás kezét, és mindkettőjük ajkán apró, gyengéd mosoly húzódott. – Ő Nóomba és Szélfútta. – Egy női hang hallatszott Ada mögül. Amikor Ada megfordult, két nőt pillantott meg. Az alacsonyabbik még egy lépést lépett Ada felé. – Nakina vagyok, Felkelő Nap unokatestvére, és ő a barátom, Acoma. Nem akartunk megzavarni magányodban. Szóval ő Nakina, gondolta Ada, miközben a lány hatalmas, meleg barna szemeit figyelte. A fiatal nő bőre világosabb volt, mint általában a faluban élőké. Ada mosolyogva üdvözölte az új barátot. – Felkelő Nap már sokat mesélt rólad, Nakina. – Úgy gondoltuk, szeretnél velünk lenni, amíg Felkelő Nap vissza nem tér. – Ismét Nakina dallamos hangja hallatszott, valószínűleg Felkelő Nap mondhatta neki, hogy lehet, nem érti meg, mert a nő a kezével is mutogatott. Ada örült a másik két nő társaságának. Mindnyájan tisztában voltak korlátozott kommunikációs lehetőségeikkel, ezért jelbeszéddel ismételtették Adával az indián szavakat.
Mire Felkelő Nap hazaért, Ada vendégei már távoztak, Ada átöltözött, és a kertben várta Felkelő Nap megjelenését. Felkelő Nap tágra nyílt szemmel figyelte Adát. A sötétkék tunika kiemelte aranyszínű tincseit, kék szeme boldogan csillogott, ahogy felé közeledett. Anélkül hogy megszólalt volna, a férfi lehajolt, és a karjaiba vette. Belélegezte a lány édes illatát, halkan felsóhajtott, és megcsókolta. – Ó, virágom, alig vártam már ezt a pillanatot, amikor a karjaimban tarthatlak. – Még egy csókot nyomott a lány puha ajkára, miközben elengedte, és a padhoz vezette. Amikor leültek, Felkelő Nap megfogta finom kezét. – Mesélj, mi történt ma veled, vagy meséljek én először? – Nincs sok mesélnivalóm. Nakina és a barátja, Acoma meglátogattak, és kellemes időt töltöttünk együtt. – Ada most szerette volna megmondani, hogy szeretne a lovakkal is foglalkozni, de a férfi kezdett beszélni. – Én pedig a papokkal töltöttem az időm nagy részét a templomban. Omau nagyon örült neki, hogy megtaláltam a nőt, akivel le akarom élni az életemet. Elmentem Taoshoz is. Elmondtam a sámánnak is, hogy egybe akarunk kelni, és ő is és Omau is beleegyeztek, hogy a szertartás újholdkór lesz. Már csak két hét van újholdig, gondolta Ada. Két rövid hét és a férfi felesége lesz. Azt hitte, később fog megtörténni. Meg sem tudja mondani a szüleinek. – Két hét, míg össze nem házasodunk – mondta Ada inkább magának, mint a férfinak. Felkelő Nap a lány sápadt arcára pillantott. – Mi a baj. Holdsugár? Még mindig kételkedsz bennem? Hát nem tudod, mit érzek itt a szívemben? – Felkelő Nap a szívére tette az öklét.
Ada tudta, hogy csak ez a férfi képes ilyen érzéseket kiváltani belőle. Valamikor azt hitte, soha nem fog férjhez menni. Az apja farmján szeretett volna dolgozni, nem akart egy férjhez tartozni, aki parancsolhat neki. De most, ahogy Felkelő Nap arcára nézett, tudta, mindent felad azért, hogy Felkelő Nap felesége lehessen. Természetesen a szertartás itt lesz a faluban, aztán biztosan az apja farmjára fognak menni, hogy ott éljenek. – Segíthetek a lovaidnál? – kérdezte reménykedve a lány. Jobb, ha még most megtudja, mire számíthat, mondta magának, vajon ez a férfi is úgy gondolja, mint a többi, hogy a nő helye a házban van. Felkelő Nap meglepődött a lány kérdésén. – Ha a lovakkal akarsz foglalkozni, én nem fogok nemet mondani. Ne feledd, láttam, hogy szelídítetted meg a fekete csődört, tehát tisztában vagyok a képességeiddel. Ha a biztonságodért aggódnék, majd megpróbálom fékezni magam, de szerintem az istenek adták ezt az ajándékot neked, és én nem akarok közbeszólni, és örülni fogok a segítségednek. Ada legszívesebben ujjongott volna örömében. Itt az a férfi, akire egész életében várt, és most ez a férfi a férje lesz. – Kezdhetnénk holnap? Nem akarsz ismét elmenni, ugye? Általában korán kelek, ezért nem kell várni addig, amíg felébredek – hadarta Ada. – Holnap reggel el foglak vinni a lovaimhoz. Most először, Ada felemelkedett, és egy csókot nyomott a férfi ajkára. Bár ezt köszönetképpen kapta, Felkelő Nap gyorsan átölelte. Ha minden kérésére ilyen boldogság fogja eltölteni, és egy csókkal fogja megköszönni, soha nem fogja elutasítani, esküdött meg magában.
11. Egyik nap lassan követte a másikat, és Ada kezdett hozzászokni új életmódjához. Felkelő Nap, Nakina, Acoma és Hajnal segítségével fokozatosan tanulta az indiánok nyelvét, amit tanítói minden bizonnyal nagyon élveztek. Ada legtöbb délelőttjét és délutánját Felkelő Nap lovainak dolgoztatásával töltötte. Elismerően tapasztalta, hogy Hajnal minden reggel tiszta ruhát tesz ki neki, és ellátja Felkelő Nap házát. Néha eszébe jutott, milyen sok minden fog hiányozni neki ebből a csodálatos völgyből; Felkelő Nap pazar háza, és Hajnal segítsége. De szeretett volna visszamenni a családjához, még mindig aggódott, hogy az anyja a legrosszabbat gondolja, ezért Ada már alig várta a napot, amikor Felkelő Nappal elhagyják ezt a völgyet, és belépnek a külső világba. – Az egész falu nagyon izgatottan várja az esküvőtöket, Holdsugár. Az idősek sokat beszélnek róla mostanában, és a nők is készülődnek már. – Acoma a fűben fekve, sötét fejét Ada irányába fordította. Ada nemrég csutakolta le Ébent, majd leült Acoma mellé. – Nem gondoltam, hogy az esküvőnk ilyen nagy esemény lesz – mondta Ada meglepetten. – Valójában abban reménykedett, hogy gyorsan végigmennek egy egyszerű ceremónián; nem akart az egész falu figyelmének központjában lenni. – Játékok lesznek és nagy lakoma. Felkelő Napot nagyon szeretik, és az egyik legnagyobb háborús főnöknek tartják a faluban – mondta Nakina büszkén az unokatestvéréről.
Az esküvőig mindössze két nap van már de Ada megpróbált nem sokat gondolni a közeledő eseményre. Minden egyes alkalommal, amikor az jutott eszébe, hogy nemsoká valóban Felkelő Nap felesége lesz, és hogy mi fog az esküvő után történni, kicsit mindig félt. Igaz, hogy tudta, mi történik egy nő és egy férfi között, tudta, mit várjon, de amikor Felkelő Nap a karjaiba veszi, olyan érzések kerítik hatalmukba, amitől legszívesebben felkiáltana, és nem tudta, ez normális dolog-e, vagy csak vele van valami baj. Amikor Felkelő Nap a közelébe ér, térdei remegni kezdenek, és ha megcsókolja, azonnal elpirul. Nakina észrevette Ada feszültségét, amikor a házasságról beszéltek, ezért megkérdezte: – Valami baj van, Holdsugár? – Ez az aranyhajú nő nem tűnik olyan izgatottnak a házassága gondolatától, gondolta Nakina. Valószínűleg a szokások és a kultúrák mássága zavarta össze. Ha igen, Nakina szeretett volna könnyíteni Adán. Mivel Ada tudta, hogy felkeltette Nakina kíváncsiságát, elpirult. Hogy tudná elmondani ennek a két nőnek, mi zavarja? Lehet, még ők nem is éreztek hasonló dolgot egy férfi karjaiban. Acoma értette meg, mi mehet végbe a lányban. Várt néhány percet, aztán komoly hangon megszólalt: – Tudod, Holdsugár, amikor egyesültél Felkelő Nappal, néhány dolgot nem csinálhatsz ebben a faluban. – Mit nem csinálhatok? – kérdezte Ada. – Például ott az örömök háza! – mondta mosolyogva Acoma, és felült. – Igazán, Acoma, nem hiszem, hogy ilyesmiről kellene neki beszélned! – jelentette ki Nakina, amikor végiggondolta, mit mondott a barátja. – Pedig ez az igazság! Nem mehetsz a hátsó ajtón keresztül a folyosóra, ha egyesültél egy harcossal!
– Mi az az örömök háza? – Ada a mosolygó Acomára nézett, aztán a megbotránkozott Nakinára. – Nem olyan hely, amiről tudnod kéne, Holdsugár. – Nakina megpróbált más témára váltani, mert nagyon kényelmetlen helyzetben érezte magát, nem akart az örömök házáról beszélni. De Acoma felnevetett, és viccelődve megcsapkodta Nakina hátát. – Miért, minden nőnek tudnia kell az örömök házáról! Ha szeretnéd, Holdsugár, még ma este elviszlek az örömök házába! Majd a saját szemeddel láthatod, mi folyik ott! – A fiatal nő még mindig mosolygott. Nakina hangosan felsóhajtott, már sokat hallott az örömök házáról, de még soha nem mert a falu szélén álló hatalmas épület közelébe merészkedni. Megpróbált közbeszólni: – Nem hiszem, hogy Felkelő Napnak tetszeni fog, ha Holdsugár odamegy, Acoma! Most először volt az, hogy a két nő nem értett egyet, De, mint mindig, Acoma tovább erősködött. – Ma éjszaka tanácskozni fog a nagytanács, Holdsugár, és Felkelő Nap is biztosan ott lesz. Meg se fogja tudni, hogy Holdsugár eljött velünk. Egyébként is, Nakina, a hátsó folyosóról fogjuk figyelni, mi folyik ott. Mi baj lehet abból? Ada kezdte érezni a másik lány izgalmát. – Mondd el, mi van abban a Házban – kérte Ada, aztán egyik nőről a másikra nézett, hogy válaszoljanak. – Azt a házat egy hatalmas család harcosai irányítják! – A fiatal nő hangosan felnevetett, mire Nakina elpirult, és halkan felsóhajtott. Ada még most sem értett semmit, nem értette, miért viselkedik Nakina olyan furcsán.
– Mit csinálnak ott a harcosok? – A férfiak ott nőket szórakoztatnak, és örömet szereznek nekik! Ada egy darabig egyik nőről a másikra nézett, és lassan megértette Acoma célzását. – Arra gondolsz, hogy… – Ada szeme tágra nyílt, amikor a még mindig mosolygó Acomára nézett. Acoma bólintott sötét fejével, amikor meglátta, hogy Ada megértette, amit mondani akart. – Az a ház olyan, mintha örökké itt lett volna a faluban. Azt mondják, a ház lakói egyenes ági leszármazottjai Nóomba családjának. Azt is mondják, hogy már korábban is ezzel foglalkoztak, amikor még le sem telepedtek a völgyben. A papok elnézik nekik, mert így az egyedülálló nők és az özvegyek nem lopják el más asszonyok férjét, és csak ennek a családnak a harcosai vannak ott. Ő, micsoda harcosok azok! – De minek mennénk mi abba a házba? – Ada számára olyan volt az a hely, mint amit a nők vezetnek Springsben. Az a hely pedig egy nyilvános ház! Nakina megkönnyebbült Ada kérdésének hallatán. Úgy vélte, Felkelő Nap választása menyasszonytéren bölcsebb választás volt, mint az ő barátnőjének kiválasztása. – Mondd meg őszintén, Holdsugár, nem azt akarod látni, hogy mi történik egy férfi és egy nő között? – Acoma nem tévesztette szem elől Ada korábbi reakció-ját, amikor a házasságról beszéltek. Bár még nem ment férjhez, de van egy fiatalember, akit szeretett, és őt is érdekelték azok a különös érzések, amiket Nagy Sólyom váltott ki belőle. Ada nagyon meglepődött a lány szavain.
– Azt akarod ezzel mondani, hogy elmehetünk az örömök házába, és megnézhetjük, mi történik egy nő és egy férfi között? – kérdezte Ada. – Ez egyáltalán nem jó ötlet! Nem kellene erről az örömök házáról beszélnünk! Mit szólna Felkelő Nap? – Nakina el tudta képzelni unokatestvére dühét, ha megtudná, hogy Ada oda akar menni. – Soha nem fogja megtudni! – Acoma nagyon el akarta Adát vinni abba a házba. – Van ott egy hosszú folyosó, ami végigfut az egész házon. Azért építették, hogy a kíváncsiskodók a falba fúrt lyukakon keresztül nézhessék a történteket. Ada nem volt biztos benne, hogy oda akar menni. Acoma könnyen olvasott a gondolataiban. – Tudom, hogy nagyon gusztustalannak tűnik másokat nézni egy lyukon keresztül. Én is úgy éreztem, amíg el nem mentem néhány barátommal egyik este. Nagyon felvilágosító egy fiatal nő számára, anélkül hogy tapasztalná a dolgot, tudni fogja, mit csináljon a saját harcosával. Ada lassan végiggondolta a másik nő szavait. Az igaz, hogy nagyon keveset tud a dologról, annyit, amit az anyja elmondott neki, és amennyit Felkelő Nap karjaiban érzett, de tudta, hogy anyja sok mindent kihagyott. Mi baj lehet belőle? – kérdezte magától. – Nem fognak megismerni, ha bemegyünk abba a házba? – Ada Felkelő Nap reakciójára gondolt, hogy mit szólna, ha megtudná, hogy ott volt. Ha az unokatestvére is aggódik a reakciója miatt, neki még jobban kellene. Acoma bejelentette, hogy visz magával három maszkot, hogy elrejtsék az arcukat. – Senki nem fog felismerni, ne aggódj! Nem sokkal sötétedés után találkozunk Felkelő Nap háza előtt.
Először Nakina úgy gondolta, visszautasítja, és nem megy, de ahogy Adára pillantott, gyorsan rájött, Acoma milyen hamar bajba keverheti a lányt. Jobb, ha megyek, gondolta, hogy biztos legyek benne, nem keverednek semmi rosszba. Imádkozni fog egész nap, hogy védelmet kapjanak erre az éjszakára! – Milyen nők járnak az örömök házába, Acoma? – kérdezte Ada, amikor a sötét utcákon a ház felé közeledtek. Egész délután aggódott, mi fog történni este abban a házban, amikor megérkeznek. Arra gondolt, hogy amikor elérkezik az idő, és találkozik a lányokkal, megmondja nekik, hogy meggondolta magát, de amikor Felkelő Nap elment a gyűlésre, gyorsan átöltözött, és várta a percet, amikor találkozhat barátaival. – Azok, akiknek a férjét megölték egy vadászaton, vagy másért meghaltak. Van néhány szűz is, akik valamilyen oknál fogva nem egy harcossal akarnak egyesülni, hanem az örömök házát keresik fel. – Acoma sokat tudott a témáról. – Biztos vagy benne, hogy senki sem fog felismerni minket? – Ada nem tehetett róla, de aggódott, keze automatikusan a sötét kapucnihoz ért, hogy megnézze, nem látszik-e ki aranyszínű haja. – Ez az! Vigyázz, nehogy kilátszódjon a hajad, és soha ne vedd le a maszkod, nehogy kiderüljön kiléted. – Tana kinyitotta az ajtót, és belépett a házba. Ada idegesen állt a másik két nő társaságában, miközben egy tíz év körüli indián fiú közeledett feléjük. Acoma súgott valamit a fiú fülébe, és néhány csecsebecsét tett a tenyerébe. A fiú megfordult, és elindult egy hosszú, keskeny folyosó felé. Miközben a lányok beljebb haladtak a folyosón, a fiú csendesen eltűnt.
A folyosó hűvösségétől Ada megborzongott, és szorosabban magára húzta a köpönyeget. – Amikor itt voltam a barátaimmal, több nő is volt a folyosón. Szerencse, hogy ma éjszaka egyedül vagyunk – mondta Acoma halkan, és a folyosó végére vezette a másik két nőt. Aztán az egyik lyukra tette a szemét. Miközben Acoma leskelődött, Ada cselekedete helytelenségén gondolkodott. Nem kellene itt lennem és ezt csinálnom! Meg kellene fognia Nakina kezét, és gyorsan elmenni ebből a háztól. De engedetlen, lázadó része megakadályozta ebben. Buta lány, mi van abban, ha benézel, ha már itt vagy? Nem tagadhatod le, amit valóban akarsz! Nakina a falnak dőlve várakozott, nem volt kíváncsi a szobában történt dolgokra, Ada lassan a szemközti falhoz lépett, és a lyukra helyezte a szemét. A szobában egy sudár, izmos, meztelen férfi erotikus mozdulatokkal vetkőztetni kezdett egy középkorú nőt, aki egy tollas maszkot viselt. Egy macskás mosoly jelent meg a nő arcán, amikor a bronzbőrű, sötét hajú Adonisz felé nyújtotta a kezét. Ada elpirult, amikor a férfi testére nézett. A férfi ujjai bejárták a nő egész testét, tudatos érintései érzéki sóhajt váltottak ki a nőből. Miközben hátrahajtotta a fejét, a férfi ajka telt, érett mellbimbójához ért, és éhesen szopni kezdte. Ebben a pillanatban jött rá Ada, hogy helytelenül cselekszik, de mégsem tudta magát elhúzni a lyuktól. A férfi ajkának mozgását figyelte, a kezét, ahogy lassan lesiklik a nő hasára, aztán a lábai közé. Nem a férfi cselekedete vonta magára Ada figyelmét, hanem a nő öröme, ahogy vékony kezével szeretője sötét hajába markolt, közelebb húzta magához, végtagjai láthatóan reszkettek a szenvedélytől.
Nem lehetett hangokat hallani, de Ada tudta, hogy a nő biztosan felkiált a túlfűtött szenvedélytől. A férfi a karjaiba vette, és egy hatalmas ágyra vitte. Ada meglepetésére, amikor a férfi is lefeküdt, a nő felemelkedett, és a kezébe vette a férfi lüktető férfiasságát. A férfi fölé emelkedett, és magába vezette. Mint a betöretlen csődört ülte meg szeretőjét. Ada felsóhajtott, és elhúzta magát a lyuktól. Teste a folyosó falának ütközött, szaggatottan, rövideket lélegzett. Szóval ez a szeretkezés! Ó is hasonló érzéseket érzett Felkelő Nap karjaiban, mint amit itt látott. Végül megpróbálta összeszedni magát, kinyitotta a szemét. Nakina ott állt mellette, és figyelte. – Emlékezz, hol vagy. Holdsugár. Akik szeretik egymást, azoknál nem így van. Menjünk. Ebben a pillanatban Ada csak bólintani tudott. – Későre jár, Acoma – mondta Nakina a másik nőnek. – Haza kell vinnünk Holdsugarat, míg Felkelő Nap haza nem ér, és észre nem veszi, hogy nincs otthon. Az unokatestvérem nem fog örülni, hogy elhoztuk. – Amikor Acoma továbbra is a lyukon tartotta a szemét, Nakina megcsóválta a fejét. Acoma megpróbálta lerázni barátnője kezét, amikor Nakina megfogta a karját. Attól a pillanattól kezdve, hogy a lyukra tette a szemét, képtelen volt elhúzódni. Az indián figyelmen kívül hagyta a nő kérését, hogy érintse meg a mellét, miközben éhesen a férfi izmos combjának nyomta magát. A férfi az asztalhoz lépett, és egy fiatal sas tollát vette a kezébe. A tollal kezdte a nő testét simogatni, finoman megcirógatta mellbimbóit, aztán combjának érzékeny belső részét. A nő elvakult a buja szenvedélytől. Hátradobta a fejét, apró nyögések közepette kinyújtotta a kezét, ki kellett elégíteni tüzelő szenvedélyét. Végül saját kezével ragadta meg, és
simogatta meg fájó, rózsaszín mellbimbóit, miközben megfordult, hogy kielégülést keressen. Végül a harcos megsajnálta. Egy mozdulattal elengedte a tollat, levette a nadrágját, és a nőre mászott. Acoma látta az indián férfiasságának teljes hosszát, és ahogy azt egyetlen lökéssel a nőbe tolta, aki széttárta lábait, és egyre jobban fájó mélységeibe vonta. Ebben a pillanatban próbálta Nakina elhúzni barátnőjét a lyuktól. – Acoma, Holdsugár és én megyünk! A lány nem örült, hogy el kellett mennie, de néhány lélegzetvételtől kitisztult az agya, és követte Nakinát és Adát. Amint kiértek, Acoma azonnal részletezni kezdte a látottakat. Amikor elmesélte, tekintete Nakinára siklott, és bűntudat nélkül megkérdezte: – Gondolod, hogy te is kipróbálnád? Én szeretném kipróbálni Nagy Sólyommal. Természetesen miután összeházasodtunk – tette hozzá sietősen. Nakina bólintott. Miközben a másik két nő beszélgetett, Ada visszapörgette a lyukon keresztül látott dolgokat. A meztelen nő testét, ahogy az indián férfira mászik, és ahogy magába vezeti férfiasságát. A nőnek biztosan nagy öröme származhatott cselekedetéből, gondolta Ada, amitől azonnal elnehezedett testének alsó része. Mivel Ada nem akart Felkelő Nappal találkozni, hogy nehogy észrevegye idegességét, Nakina és Acoma távozása után azonnal a szobájába sietett. Gyorsan levette a ruháit, megfésülködött, és a puha takaró alá bújt. Meztelenül a takaró alatt feküdve Ada érezte, ahogy égő teste a takaróhoz ér. Bizsergető érzés töltötte el a testét, amikor takarója rózsaszín mellbimbójához ért. Hangosan felsóhajtott,
aztán megfordult, és a feje fölé húzta a takarót, megpróbálta lecsillapítani a vágytól égő testét. – Nagyon jól tudtam, hogy nem kellene elmennem abba az átkozott házba! – suttogta. Ahelyett hogy elégedett lett volna a tudással, hogy mi fog történni közte és Felkelő Nap között, a teste fájt a titkos vágytól. Csakhogy ez már nem volt többé titkos.
12. Ada szobája nőkkel telt meg. Mindenki egyszerre beszélt. Egy nő a haját fésülte, a másik a testét kente be illatos olajjal. Egy másik a haját fonta, amit végül egy kontyba kötöttek fel. A szoba közepén állva, Ada köré egy vékony, hűvös ezüstszínű selyem ruhadarabot tekertek, és a melle fölött megkötötték. Ő lesz az egyik legnagyobb harcos felesége, és úgy látszott, a falu nő lakói segítenek felkészülni a különleges alkalomra. Ellenkezése ellenére nevetve mosták testét, és krémezték be egzotikus illatú szappannal. Nakina és Acoma is segítettek a hajmosásban, mosolyogva vették el Ada kezét, aki megpróbálta a tudomásukra hozni, hogy maga is meg tudja mosni. – Ez a szokás – mosolygott Nakina. – Így fürdetik az emberek a hercegnőjüket. – De én nem vagyok hercegnő! – próbált Ada ellenkezni. – Az leszel, amint Felkelő Nap feleségül vesz – válaszolta Nakina nevetve, és a szoba közepére vezette Adát, ahol mar az idősebb nők várták. Néhány nő Ada körmét kezdte festeni. Az egyik nő lehajolt, és egy színes kígyómadarat festett Ada jobb bokájára. Az arcát nem festették ki, csak a szeme fölé húztak egy lila csíkot, ami kihangsúlyozta kék szemét. Aztán jobb mellére festettek egy kék színű kolibrit. Aztán kioldozták a ruháját, ami a földre hullott. Ada a ruha után nyúlt. Az öregek megmosolyogták, aztán díszíteni kezdték Ada meztelen testét a nászéjszakára.
Hajnal egy aranyláncot akasztott a dereka köré, melynek a végén egy rombusz alakú sárga színű csiszolt kő függött. A kő épp Ada köldökét takarta. Aztán egy aranygallért tettek a nyaka köré. Mindkét karja köré egy-egy arany díszítésű kígyómadarat ábrázoló karkötőt tettek. Ezt egy csillogó fehér tunika követte, mely a melle fölött volt megkötve. Utána a szoknya következett. A tunika és a szoknya széle is csipkés volt. Miután Ada vállára aranyszínű palástot tettek, a nők ámulva figyelték az előttük álló menyasszonyt. – Valóban nagyon hasonlít Nóombára! – mondta egy idős nő a mellette ülő nőnek. A másik nő lelkesen bólogatott. – Felkelő Nap azt mondta a tanács előtt, hogy Holdsugár a végzete. – Biztosan jó okuk volt az isteneknek arra, hogy visszahozzák közénk – suttogta a másik nő. Ada hallotta a beszédüket, de butaságnak tartotta. Annak, hogy itt van, semmi köze az ő ősi hercegnőjükhöz. Most Nakina lépett a szobába. – Nagyon szép vagy, Holdsugár. Az unokatestvérem nagyon szerencsés ember. Ezt neked hoztam. – Kinyújtotta a kezét, és egy nyakláncot nyújtott át Adának. Az ezüstlánc végén a korongra egy aranyhajú nő és egy sötét hajú indián harcos volt festve, akik kézen fogták egymást, s a térdükön egy gyerek ült. – Ez csodálatos, Nakina, mindig nagy érték lesz számomra. – Ada kissé zavarban volt, nem igazán tudta eldönteni, vajon őt és Felkelő Napot vagy Nóombát és Szélfúttát ábrázolja a kép. – A nyaklánc nem egészen a tied, Holdsugár. – Nakina zavarban volt tévedése miatt. – Nálunk az szokás, hogy a fiatal pár az első együtt töltött éjszaka során megajándékozza egymást. Gondoltam, hogy erről nem tudsz, ezért úgy
gondoltam, ezt az ajándékot azért adom neked, hogy átadhasd a férjednek. Szeretetből festettem neked és az unokatestvéremnek. Ada elérzékenyül! Nakina kedvességétől, és arcon csókolta. – Akkor duplán nagy értékű lesz. Adát a nők körül vették a szobában, megfogták aranyszínű leplét, és kikísérték az utcára. Elkísérték a falu központjában lévő közösségi épületbe. Ez a hatalmas, kör alakú épület is olyan pazarul volt díszítve, mint Felkelő Nap háza. A falakat freskók díszítették, melyek a völgyben élő emberek történelmi eseményeit ábrázolták. A földet csempe borította, és a terem közepén tűz égett. A közösségi épületet különleges alkalmakkor használták, amikor a falulakók mind összegyűltek. Itt találkoztak az öregek is és a főnökök, amikor a faluval kapcsolatos ügyeket beszélték meg. És ebben az épületben tartották a nagy háborús főnökök esküvőit is. Ada egyedül maradt, a nők családjaikhoz, barátaikhoz csatlakoztak. Szürke Ló Nakina mellett állt, sötét tekintete Adát vizsgálgatta. El kell mennem innen, mondta magának Ada. El kell szöknöm! Nem kellene férjhez mennem. Nem maradhatok ebben a faluban, ahol a főnök így gyűlöli, és még csak nem is titkolja. Ada már az ajtó felé akart rohanni, amikor dobszó hallatszott, és egy maszkot viselő férfi jelent meg az ajtóban két kísérőjével. Nemcsak magassága és széles mellkasa miatt vonta magára mindenki figyelmét, hanem gazdag öltözéke miatt is. Maszkja kígyómadarat ábrázolt, aranyszínű fácántollak díszítették széles mellkasát, és egy aranykorong medálos nyaklánc, függött a nyakában. Vörös színű kabátot viselt, ami
leért izmos combjáig. Nefrittel, obszidiánnal és aranycsengettyűkkel volt díszítve. Ada kutatva figyelte a felé közeledő alakot. A szíve, vadul kalapált, nem bírt szabadulni az álarcos ébenfekete tekintetétől. Amikor a férfi megállt Ada előtt, a lány térdei megroggyantak, alig bírt megállni. A férfi kinyújtotta a kezét, s Ada egy pillanatig azt hitte, egy ősi azték isten áll előtte, hogy áldozatul az ő életét követelje. Felsóhajtott, amikor a férfi levette kígyómadár maszkját, és kísérőinek nyújtotta. Felkelő Nap állt előtte. Ada szívdobogása lecsendesült, már nem akart elszökni, ekkor jött rá, e miatt a férfi miatt áll a falulakók előtt. Felkelő Nap kísérői is levették maszkjukat, és a tűzbe dobták. Az egyik Omau volt, a főpap, a másik Taos, a sámán. Acoma bokáig érő, hosszú fekete ruhát viselt. Ősz, ápolatlan haja a derekáig ért. Amikor sötét, szúrós tekintete Adára vetődött, a lány önkéntelenül is megremegett. Taos tekintete ellenben nagyon kedves és barátságos volt, amikor kinyújtotta a kezét, és megérintette Ada, aztán Felkelő Nap kezét. Felkelő Nap megérezvén Ada félelmét, átkarolta a derekát, hogy a lány megnyugodjon. Taos kezdte a ceremóniát, a derekára kötött zacskóba nyúlt, és valami poros anyagot dobott a tűzbe, amitől a lángok erősebbek lettek. Aztán az öreg indián egy dísztök felé fordult, ami a földet jelképezte, és a szellemek áldását kérte ehhez a házassághoz. Aztán Omau, a főpap Ada vállára húzta Felkelő Nap színes vállkendőjét, és ezzel az ősi azték szokással a mai naptól férj és feleség lettek.
A falulakók fütyülni, csengetni és zajongani kezdtek a teremben. Ada körbenézett, aztán Felkelő Nap mosolygós arcán pihent meg tekintete. – Véget ért? – Mindig azt hitte, a házasság hatalmas esemény lesz. Hol van a szerelem és a hűség fogadalma, nem is ismételték el. Felkelő Nap magához húzta a lányt, és a fülébe súgta: – Az enyém vagy egy életen keresztül. Ada érzett valamit a szavak hallatán. Nem tagadhatta le. Szívverése felszaporodott, lába remegni kezdett. A ceremónia összekötötte ezzel a férfival. Felkelő Nap a lányt átkarolva elindult az ajtó felé. A falulakók követték őket. Kiáltások, ének és muzsika töltötte be a fülüket, amíg el nem érték Felkelő Nap házát. Beléptek a házba, és kizárták a tömeget. Felkelő Nap halk sóhajjal fordult menyasszonya felé. – Amikor a közösségi házba léptem, Holdsugár, csak téged láttalak, még a lélegzetem is elállt a szépségedtől. Nagy megtiszteltetés nekem, hogy a feleségem lettél. Ada elpirult, és idegesen ellépett a férfitól. – Gyere, Holdsugár. – Felkelő Nap kinyújtotta a kezét, és amikor a lány nem fogta meg, gondterhelten felvonta a szemöldökét. Ilyen gyorsan megbánta, hogy a felesége lett? Csak az istenek vicce volt? – Hajnal a kertben hagyott nekünk ételt – motyogta az indián. Ada úgy érezte, haladékot kapott, amikor a férfi az ételt megemlítette. Megpróbálta elfelejteni az örömök házában látottakat. Egy bátortalan mosoly jelent meg az ajkán, és idegesen elfogadta Felkelő Nap kézét. Ettől kissé megnyugodott Felkelő Nap, Bár melegebb fogadtatásra számított, de emlékeztette magét, hogy a lány még
ártatlan. Ez nem az istenek vicce volt. Óvatosan kell cselekednie, nehogy megrémítse. Szerelmesen vezette a lányt a kertbe, és leültette a kőpadra. A szülei jutottak most Ada eszébe. Biztosan nagyon meglepődnének, ha most látnák őt. Erre a gondolatra könny szökött a szemébe. Mindig templomban szeretett volna férjhez menni, az apja és választottja oldalán, miközben anyja könnyes szemmel figyelné, ahogy máshoz köti életét. Valószínűleg megrémültek volna, ha látták volna, ahogy a tűz mellett áll, miközben egy azték pap és egy apacs sámán hozzáadja egy háborús főnökhöz. A Helstone-farm csendes volt ezen az éjszakán. Az állatok már nyugovóra tértek, csak a konyhában égő olajlámpa jelezte, hogy él ott valaki. Egy a ház felé közeledő ló nyerítése ébresztette fel Anne Helstone-t és Gilbert Wilsont. – Jason az? – kérdezte Anne Gilberttől, aki a régi fegyvert tartva kukucskált a sötét éjszakába. Gilbert hetek óta aggódva figyelte a ház felé közeledőket, és azért imádkozott, ahogy Jason és a lány legyen az, ne pedig az indiánok. Már ő is elment volna a lányt megkeresni, de hűséggel tartozott Jasonnek, és Anne-i sem hagyhatta magára. – Ő az! – kiáltotta Gilbert. – Végre hazajött! – Gilbert nem mert a magas férfi mögé nézni, amikor az az ajtóhoz lépett. – Nem találtad meg? – kérdezte Anne. – Olyan, mintha eltűnt volna a föld színéről. Az első nap megtaláltuk az indián pónik nyomait, de napról napra nehezebb volt őket követni. – Amikor Jason látta felesége rémületét, a férfi folytatta: – Nem adom fel, Anne. Csak friss lóért és ételért jöttem haza. Az emberek is hazamentek, akik segítettek. Nem várhatom el tőlük, hogy ilyen sok időt a kereséssel töltsenek,
Anne Helstone könnyei kiapadtak. Nem tudott sírni, csak dolgozott, és megpróbált nem gondolni lánya szenvedésére. – Holnap reggel indulok, és folytatom az utat. Azok az átkozott indiánok nem tűnhettek csak úgy el! Biztosan nem vettünk észre valamit! – Jason az asztalra dobta a napjelet ábrázoló homlokpántot. – Nem tekinthetem elintézettnek a dolgot! Anne nagyon jő ismerte a férjét, és tudta, soha nem fogja feladni lányuk keresését. Hogy tudná, amikor Ada volt mindenük? – Összeütök, valami vacsorát – ajánlotta fel az asszony. – Várhat reggelig. Most csak az ágyunkat akarom. – Jason Anne-nel az oldalán elindult a hálószobába. Gilbert a konyhában maradt. Hallott mindent, amit Jason mondott. Nincs nyoma se indiánnak, se Adának! A szíve vadul kalapált, amikor letörölte az arcán végigfolyó könnyet. Eddig nem engedhette meg magának, hogy elkeseredjék, erősnek kellett lennie Anne miatt, de a rossz hírek túl fájdalmasak voltak a fiatalember számára. Az asztalhoz lépett, és a bőr homlokpántra pillantott. Felvette, és a kezét végighúzta az arany és ezüst hímzésen. Aztán az ingébe tette a pántot. Egy liszteszsákot telerakott élelmiszerrel, felvette Jason régi fegyverét, és csendben elhagyta a Helstone-házat. Ő fogja megkeresni Adát, még ha az életébe kerül is.
13. Ada épp a szüleire gondolt, amikor Felkelő Nap megjelent a lakodalmi vacsorával. Csendesen a lány elé lépett, félretette a tálcát, amin az ételt hozta, és megfogta Ada kezét. – Egész életemben erre a pillanatra vártam, Holdsugár. Te vagy a kezdete és a vége az életemnek; te vagy lelkem beteljesülése. Most odaadom neked legféltettebb kincsem, az ajándékom, amiért a feleségem lettél – Felkelő Nap egy halványkék színű ruhadarabot nyújtott a lánynak. Ada tudta, soha nem lehet más férfi az életében, csak Felkelő Nap. Ha visszatér a családjához, tudta, soha nem lesz boldog. Már azon a délutánon megváltozott, amikor a férfi elfogta a farmjuk melletti erdőben. Felkelő Nap megváltoztatta, ezért soha nem tud a tegnapba visszatérni. Ada óvatosan átvette a férfi ajándékát, és a ruha tartalmára pillantott. A puha kék anyagban egy hihetetlenül csodálatos aranylánc volt, melyen egy kristályhengerben egy kék kolibritoll függött. Felkelő Nap letörölte a lány könnyeit. – Ezt a nyakláncot maga Muingva viselte. Ő adta az unokájának, Nóombának születésekor. A lánc generációról generációra szállt, de nagyon ritkán viselték. Szerelmem jeléül adom neked ajándékba, mert számomra te vagy a legértékesebb. Ada nem bírta abbahagyni a sírást, amikor a hercegnői nyakláncra nézett, tudta, szerelemből kapta. – Ezek a sajnálat könnyei, Holdsugár? – Felkelő Nap szíve hangosan dobogott, miközben a válaszra várt. Félelme ismét visszatért, amikor a lány nem szólalt meg, csak a láncot nézte.
Ada lassan megcsóválta a fejét. – Nem a sajnálaté, Felkelő Nap – válaszolt a lány. – Ezek a boldogság könnyei. Felkelő Napnak ennyi is elég volt. Pillanatokon belül a lány mellé ült, és magához ölelte, – Nem tudod elképzelni azt a félelmet, amit éreztem, amikor azt hittem, megbántad, hogy hozzám jöttél. – Sajnálom, hogy ezt gondoltad. Csak minden olyan gyorsan történt. Biztos vagy benne, hogy valóban házasok vagyunk? – Ada még most sem volt biztos benne, hogy a ceremónia esküvő volt. Mindig azt hitte, az esküvők templomban, Isten színe előtt köttetnek. – A mi egybekelési ceremóniánk is olyan igazi volt, mint a fehéreké Isten házában. Az apacsok a nagy szellemben hisznek, az aztékoknak isteneik vannak. Egybekelésünk a te Istened és az én Istenem előtt történt. Az enyém vagy, Holdsugár, ez kétségtelen. Ada mosolyogni kezdett. – Van nekem is ajándékom a számodra. – Anélkül hogy megvárta volna a férfi válaszát, Ada kisietett a kertből, hogy elmenjen a nyakláncért, amit Nakina adott neki. Felkelő Nap mosolyogva nyitotta ki a kis ruhadarabot. A fény felé emelve nézte a nő és a férfi képét, és az ölükben ülő gyermekét. – A gyerek egy kislány – állapította meg csendesen a férfi. Ada észre sem vette korábban. – Az az igazság, nem tudtam, hogy az a szokás a faluban, hogy az új pár megajándékozza egymást a nászéjszakán, de ezt Nakina adta, hogy adjam át neked. Gondolod, hogy Nóombát és Szélfúttát ábrázolja a kép?
Felkelő Nap finoman végighúzta mutatóujját a képen, aztán Adára nézett. – Minket ábrázol, Holdsugár. Ada nem tudott megszólalni. – Te vagy életem párja! – suttogta Felkelő Nap, és megcsókolta. Ada ajkai szétnyíltak a férfi kereső nyelvének, vékony karjait az indián nyaka köré fonta, és szorosan hozzá bújt. Egy időre a pár elfeledkezett mindenről, csak egymást csókolgatták. Csókjuk egyre mélyebb és szenvedélyesebb lett. Felkelő Nap egész életében erre a pillanatra várt. Elhúzódott a lánytól, és mosolyogva megszólalt: – Mindketten erre a pillanatra váltunk, hogy megoszthassuk mély érzéseinket. Nagyon kívánlak, Holdsugár. Nem szeretném ezt az éjszakát elsietni. Menjünk a szobámba. Ada megborzongott az ideges várakozástól, ismét az örömök háza jutott az eszébe. Felkelő Nap felsegítette, és a szobájába vezette. Miközben Felkelő Nap meggyújtotta az ágya mellett álló két olajlámpát, Ada a szoba közepén állt. Idegesen körültekintett a szobában, ami nagyobb volt, mint az övé, bár pazarabb és férfiasabb. Felkelő Nap Adához lépett, levette aranyszínű leplét, és engedte, hogy a földre hulljék. Ada nem szólalt meg. Valójában lélegezni is alig tudott. A férfi magához húzta, és aranyfürtjeit simogatta. Egy pillanatig Felkelő Nap csak nézte a lány gyönyörű vonásait, ametiszt szemét, aztán levette fehér tunikáját. Felkelő Nap visszatartotta a lélegzetét, amikor Ada telt melleinek rózsaszín bimbója megjelent, aztán tekintete a kék kolibrire esett, és az arany nyakláncra, amit a nyaka körül viselt. Ujjait az apró, színes festményre tette, miközben Ada ajkát
sóhaj hagyta el, Felkelő Nap lehajtotta a fejét, és nyelvével körbejárta a művészi festményt. Ada ujjait a férfi sötét hajába túrta, szaggatottan lélegezve állt Felkelő Nap előtt, húsa elfogadta az indián finom ajkát, mellei több figyelmet követeitek, Felkelő Nap lassan elhúzódott a kolibritől, ajkai közé vette az egyik rózsaszín mellbimbót. Az édes bimbót szopogatva a tenyerébe vette Ada másik mellét, és körkörös mozdulatokkal kényeztette a rózsaszín bimbót, aztán amikor már tudta, hogy az a mell is több figyelmet igényel, ajkát a másik bimbóra helyezte. Egy ideig Felkelő Nap elégedettnek tűnt azzal is, ha Ada melleinek édes húsát kóstolgathatja. íze és illata erős elixír volt érzékei számára. Adát vágy öntötte el, testét Felkelő Nap testéhez nyomva érezte az indián kemény, lüktető férfiasságát, amitől melegség öntötte el testének alsó részét. Felkelő Nap teste remegett a vágytól, amikor kioldozta a lány szoknyáját, és tekintetével testét fürkészte. Lassan letérdelt Ada előtt, csókot nyomott melleire, aztán a bordáira, és a hasára, amin az aranyláncon függő kis rombusz alakú kő pihent. – Lelkem még az ilyen apró kincsekre is irigy – mondta a férfi, miközben Ada hasát csókolgatta, és a nyelvével a követ játékosan arrébb tolta, hogy a húsát érezhesse. Aztán kezei formás telt fenekéhez értek. Amikor ajka és túlhevült nyelve Ada legnőiesebb pontját is elérte, a lány hangosan felsóhajtott. Felkelő Nap a karjaiba vette, az ágyához vitte, és a puha párnák és szőrmék közé fektette. Felkelő Nap vágya hatalmas volt, de megpróbálta korlátok közé szorítani. Igyekezett örömet szerezni a lánynak közösülésükkor. Ő is megszabadult ruhájától.
Ada visszatartott lélegzettel pillantott Felkelő Nap vonzó férfiasságára. Bár már látta régebben meztelenül, még nem merte testének ezt a részét megnézni. Felkelő Nap a lány mellé feküdt, és magához húzta. Finoman megcsókolta, és simogatni kezdte. Pillanatokon belül Ada ajkát az öröm sóhajai hagyták el, amikor Felkelő Nap keze finoman bejárta egész testét. Nyelve megízlelte szemhéját, arcát, formás állát. Ismét csókol lehelt puha, telt melleire, ajka lassan elfedte a rózsaszín bimbókat. Ujjai Ada aranyszínű nőiességének fürtjeire siklottak. Ada alsótestét a férfi felé tolta. Soha nem érzett ilyen szenvedélyt! Minél előbb Felkelő Nap férfiasságát akarta érezni. Mivel Felkelő Nap tudta, hogy elérkezett a megfelelő pillanat, Ada föle emelkedett, és forró dárdáját Ada nedves nyílásához érintette. Miközben Ada bársonyos hüvelye megnyílt előtte, hogy befogadja, Felkelő Nap a lány kristálytiszta kék szemeibe nézett. – Egész életemben szeretni foglak, Holdsugár. Találkozásunkat a csillagok akarták, soha nem lesz még egy ilyen szerelem, mint a mienk. Te kötsz az istenekhez, te vagy létezésem oka! – És lassan a lányba hatolt. Magát visszafogva, megpróbálta elkerülni, hogy nagyobb fájdalmat okozzon a lánynak, mint szükséges. Amikor Ada szűzhártyája átszűrődött, Felkelő Nap visszahúzódott, mintha ő is érezné azt a fájdalmat. Amikor látta felsejleni a lány arcán, ajkát gyorsan Ada ajkára tapasztotta. Ez volt a leggyengédebb csók, amit valaha is megosztottak. Érzéki ajka cirógatta, megnyugtatta, megpróbálta elfeledtetni vele a fájdalmat, amit behatoláskor okozott neki. – Sajnálom, szerelmem. Bízz bennem. Ezután csak örömet fogok neked szerezni.
Ada érezte a szerelmet a férfi tekintetéből. A családja, a barátai, egész élete nem jelentett semmit számára ebben a pillanatban. Felkelő Nap a mindene. Halk sóhajjal átölelte a férfit, és gyengéden megcsókolta. – Szeretlek, Felkelő Nap. Nem volt szükség több szóra. Az indián lassan mozogni kezdett, és Ada örömmel fogadta be, csípője lassan felvette szerelme ritmusát. Most először tudta, mi a valódi öröm, teste remegett a beteljesüléstől. Ajka szétnyílt, szerelme nevét suttogta, aztán szorosan a hátába kapaszkodott, miközben öröm Öntötte el testét. Felkelő Nap Ada remegő hüvelye és az ereiben keringő öröm hatására elvesztette minden akaratát. Megadta magát érzékeinek, vágya egyre szaporább ütemet diktált, végül szinte eksztázisban ért a csúcsra. A pár lassan visszatért a valóságba, Felkelő Nap a mellkasához vonta Adát, és megsimogatta aranyszínű haját. – Jól vagy, kedvesem? – Soha nem féltett még nőt ennyire, mint akit a sajátjának mondhatott. Adának eszébe sem jutott a szeretkezésük elején tapasztalt fájdalom. Csak a hihetetlen örömre tudott gondolni, amit a férfi szerzett neki. Soha nem képzelte, hogy ilyen csodálatos lehet egy férfival az egyesülés. Mivel most Ada nem tudott válaszolni, megrázta a fejét. Egy idő után Felkelő Nap felállt az ágyról, és egy vizes tálat vett le a komódról. Lehajolt szerelméhez, és lemosta a szűz vérét a combjáról. Amikor végzett feladatával, levette az ékszereket Ada nyakáról és karjáról, és az ő ajándékát akasztotta a nyakába.
Ada az ágyon ülve figyelte a kolibritól lat tartalmazó kristályhengert, ahogy teli, meztelen mellére hullott. A férjére emelte tekintetét, és mosolyogva megszólalt: – Meg kell mondanom Acomának, hogy ne pazarolja az idejét a kirándulásaira az örömök házába. – Ismét eszébe jutott a kemény szexualitás, amit a folyosóról láthatott. Most már tudta, hogy össze sem lehet hasonlítani a harcos és maszkos nő között történteket a közte és Felkelő Nap, a szerelme között történtekkel. Azok között csak szex volt, és most már tudta, annál több is létezik! Felkelő Nap érdeklődéssel nézett fiatal hitvesére. – Mit tudsz te az örömök házáról? – kérdezte, miközben a kristályhenger mellett a mellét simogatta. Ada azonnal tudta, hogy nem kellett volna megemlítenie azt a helyet. Emlékezett Nakina aggodalmára, hogy mennyire félt, mit fog az unokatestvére szólni, ha megtudja. – Én… én… – Ada nem tudta, hogy magyarázza el, mit akart mondani. Mély lélegzetet vett, aztán folytatta: – Van egy hátsó folyosó, ami végigfut a házon, és a nők odamehetnek, és megnézhetik, mi történik a szobákban. – Már hallottam róla – állapította meg a férfi, és meglepetten nézett Adára, nem tudta, honnan tudhat ilyen sokat a helyről. A férfi tekintete megtörte Ada makacsságát. Miért viselkedem úgy, mint egy gyerek, aki fél az apjától? Nem tett semmi rosszat azon az éjszakán, amikor elment Nakinával és Acomával az örömök házába. – Kíváncsi voltam arra a helyre, és Acoma vállalkozott rá, hogy elvisz egy este oda. – Kíváncsi? – kérdezte Felkelő Nap – Nem tudtál megkérdezni valakit? – Felkelő Nap az unokatestvérére gondolt. Az, hogy Nakina is szűz, eszébe sem jutott Felkelő Napnak.
– Semmi rosszat nem csináltunk – mondta Ada, miközben azon gondolkozott, mit gondolt Felkelő Nap, kitől kellett volna megkérdeznie. – Akkor még jó, hogy kielégítettem a kíváncsiságod. Most már nem kell még egyszer ellátogatnod abba a házba. Mától kezdve minden kérdésedre válaszolni fogok – mosolygott Felkelő Nap. Ada mosollyal válaszolt a férfi viccelődésére. – Ó, nem is tudom, van néhány dolog, amit egy férj nem tud elmagyarázni a feleségének, és talán, ha maszkot viselek és letakarom a hajam, senki sem fog megismerni, amikor férjes asszonyként visszatérek az örömök házába, – Ada játékosan leengedte szempilláit. A férfi erre ismét magához húzta. – Akkor megígérem, hogy kétszeresen is szorgalmas leszek, hogy megpróbáljalak megkímélni attól a hosszú úttól, szerelmem. – Felkelő Nap egy csókot nyomott Ada ajkára. – Mindenre választ adok, amire kíváncsi leszel, szívem. Másodperceken belül a pár ismét az örömök felfedezésére indult egymás karjaiban, szerető érintésükkel és csókjaikkal ismét szenvedélyt korbácsoltak egymás testében.
14. Amikor az első reggeli napsugár belopakodott a szobába, Felkelő Nap legelső gondolata a mellette fekvő nő volt, Fejét Ada felé fordította, hogy jobban láthassa szépségét. Nem tudta megmondani, az elmúlt év alatt hányszor képzelte ezt a nőt maga mellett. Már az első pillanatban, amikor megpillantotta a lovával a folyóban, megkívánta. Ő a mindene! Rövid, álmos sóhajjal Ada közelebb húzódott férjéhez. Miközben ébredezett, apró mosoly jelent meg az ajkán. Felkelő Nap az egész reggelt mellette tudta volna tölteni az ágyban. – Végre, édesem. – Felkelő Nap a lány fölé hajolt, és megcsókolta édes ajkát. Amikor Ada kinyitotta zafírkék szemeit, nem tudta, álmodtae azokat a csodálatos örömöket, amiket a múlt éjszaka osztott meg ezzel a férfival, de amikor meleg ágyéka a combjához ért, ráébredt, nem lehet egy álomhoz hasonlítani a férfi érintését. Felkelő Nap kezei finoman végigfutottak Ada selymes bőrén. Amint ajka Ada ajkához ért, és a lány fölé emelkedett, érezte, hogy a lány is kész a szerelmeskedésre, és Felkelő Nap egy szerető döféssel a legkívánatosabb meleg üregbe hatolt. Ada ritmikusan válaszolni kezdett a férfi mozgására. Testük egyszerre mozgott, sóhajuk, légzésük betöltötte a levegőt. Egyszerre érték el a beteljesülést, egyszerre ernyedt el testük. Felkelő Nap apró csókokat nyomott a lány arcára, nyakára, egész testére. Nem bírt betelni testének ízével.
– Nem tudom irányítani a szerelmem, a lelkemben ég. Ada felsóhajtott, minden egyes pillanatban jobban és jobban szerette ezt a férfit. – Mindig ilyen lesz? – kérdezte halkan. – Minden reggel így foglak ébreszteni, ha akarod. – Felkelő Nap nevetni kezdett, legurult Adáról, és magára húzta. Ada is nevetett, és játékosan megütötte a férfi bordáját. – Nem úgy gondoltam, Felkelő Nap. – Ada elpirult, amikor megértette a férfi célzását. Felkelő Nap komoly lett, és megsimogatta Ada arcát. – Tudom, mire gondoltál, szerelmem: arra, hogy lesz-e még egy ilyen szerelem, mint a mienk? Ada lassan bólintott. – Nem lehetséges, hogy két ember így érezzen egymás iránt, ugye? – Az istenek nem tévednek, szerelmem. Most már egy a szívünk. A lelkünk találkozott, és megváltoztunk. Igen, Holdsugár, mindig így fogjuk szeretni egymást, vagy még jobban. Ada nem szólt egy szót sem, csak lehajolt, és csókkal pecsételte meg szerelme ígéretét. Rövid idő múlva a pár a kertben reggelizett, aztán kéz a kézben hagyták el Felkelő Nap házát, és csatlakoztak a többi falulakóhoz, akik azt a napot ünnepnapnak nyilvánították. Az egész falu boldog volt a ténytől, hogy Felkelő Nap és Ada tétlenséget adott nekik. Egész nap ettek és játékokat játszottak. Délben Magas Fű, Hajnal férje, meghívta őket a házukba ebédre. Mivel Vörös Vércse a többi gyerekkel játszott, négyesben osztottak meg egy ízletes ebédet Hajnal és Magas Fű kertjében.
Ebéd utánra labdajátékot terveztek, és később lóversenyt, tehát nem sokáig időztek az étkezéssel. Amíg a falu szélére mentek a labdajátékhoz, Ada gondolata egyfolytában a lóverseny körül forgott, ami délután lesz. Már az első pillanatban, amikor meghallotta, hogy lóverseny lesz, tudta, ő is versenyezni akar. Csak egy probléma volt, nem volt biztos benne, férje örülne neki, ha ő és Ében is részt vennének a versenyen. Ezzel a gondolattal próbált Ada Hajnalra figyelni, aki megpróbálta a játékot elmagyarázni, amin Hosszú Fű és Felkelő Nap is részt vesznek. Amikor a játék megkezdődött, és a két férfi távozott, Nakina és Acoma is csatlakozott Adához és Hajnalhoz. A játékosok feladata eljuttatni a kemény gumilabdát a pálya végén lévő falra épített kőgyűrűbe. A pont csak akkor érvényes, ha csípővel, fenékkel vagy könyökkel ütik a gyűrűbe a labdát. A játék megkezdődött, és mindkét csapat elindult a labda után, hogy megszerezze. Ada hangosan felszisszent, amikor három férfi a földre esett. A szíve gyorsan kalapált, amikor Felkelő Nap mozgását figyelte. Ő és Hosszú Fű csapattársak voltak, és ebben a pillanatban épp Hosszú Fűnél volt a labda, és Felkelő Nap védte őt, hatalmas testével próbálta megakadályozni, hogy a másik csapat tagjai meggátolják Hosszú Füvet abban, hogy eljusson a pálya másik végéig, és pontot szerezzen. Adának még a lélegzete is elállt, amikor meglátta, hogy Felkelő Nap a földre küldi az egyik harcost, aztán egy másik közeledett feléjük, és majdnem térden rúgta Hosszú Füvet, de Felkelő Nap megakadályozta a támadást, és a földre küldte azt a férfit is.
Hajnal jókedvűen nevetett, amikor a férje a labdába rúgott, aztán ismét megszerezte, és a falra épített gyűrűn keresztülütötte. A legtöbb falulakó a pálya körül állt, és a játékosokat figyelte. Amikor Hosszú Fű pontot szerzett, az asszonyok kiabáltak és nevetgéltek, a másik csapat tagjait kritizálták. Jó mulatságnak látszott a játék, de Ada kissé túl veszélyesnek tartotta. Amint ismét elkezdődött a harc a labdáért, Felkelő Nap ismét a dolgok sűrűjében volt, de most Hosszú Fű helyett nála volt a kemény labda, és ő indult el a pálya másik vége felé, de a másik csapat megpróbálta megakadályozni törekvésében. – Ó, istenem! – kiáltotta Ada, és amikor látta, hogy egy hatalmas harcos a másik csapatból férjét a földre küldi, aztán elveszi a labdát, és elindul a másik irányba, Ada azonnal Felkelő Naphoz akart szaladni a pályára, de Nakina megfogta a karját. – Jól van, Holdsugár – mosolygott Nakina, és megpróbálta megnyugtatni barátnőjét. – De megsérült! – Adának sikerült kiszabadulnia Nakina szorításából, de akkorra Felkelő Nap lejött a pályáról. A férfi boldogan mosolygott. – Hol sérültél meg? Súlyos? – Ada annyira izgatott volt, hogy az angolt és az indiánok nyelvét keverve beszélt. Ada átölelte szerelmét, mintha az ő segítségére lenne szüksége, aki a szemébe nézett, és egy csókot nyomott összevont szemöldökére. – Nem sérültem meg, szerelmem. Azért estem el, hogy gyorsan melletted lehessek. Ada hitetlenkedve figyelte férjét. – Engedted, hogy azt higgyem, megsérültél, hogy otthagyhasd a játékot?
– Pontosan, szívem! – Felkelő Nap arcán még szélesebb mosoly jelent meg. – Néha a játék késő délutánig is eltart, és amikor elkezdtem játszani, mindig csak rád tudtam nézni, és ismét melletted akartam lenni. Arra gondoltam, megnézhetnénk a játékot annak a fának az árnyékából. – Felkelő Nap egy hatalmas fenyőre mutatott a pálya közelében. Ada idegesen rákiáltott, az aggodalom miatt, amit okozott neki. – De én azt hittem, megsérültél! – Ada megpróbálta kihúzni magát a férfi karjaiból. Felkelő Nap nem engedte el. Mivel látta, hogy a lány aggodalmát düh váltja fel, gyorsan meg kellett nyugtatnia. – Valóban nem tudtam másképp abbahagyni a játékot, Holdsugár. – Akkor nem kellett volna elkezdened! – Eszébe jutott, mit érzett, amikor látta, hogy a férfi a földre esik. – De én csak rád gondoltam, Holdsugár, és hogy milyen forróság van itt állni a napon, és a játékot nézni. Szerettem volna, ha egymás mellett vagyunk a fenyőfa árnyékában. Ha nem teszek úgy, hogy megsérültem, biztosan bajom esett volna, mert nem a játékon járt az eszem. Hogy ellenkezhetett volna Ada tovább? Lassan mosolyra húzódott a szája, és játékosan a férfi mellkasára ütött az öklével. – Egy pillanatra azt hittem, tényleg megsérültél. – Legközelebb előre elmondom neked, mit akarok csinálni. Megígérem, hogy helyrehozom ezt a hibámat. Minden kívánságod teljesíteni fogom egy egész életen át! – A férfi a szívére tette á kezét, Ada nevetett. – Jobb, ha nem lesz legközelebb – jelentette ki Ada, miközben a férfi utolsó mondatára gondolt. Ha valóban teljesíti
minden kívánságát, talán most megmondhatná neki, hogy indulni szeretne a versenyen a lovával. Felkelő Nap nevetve megfogta a lány kezét, és elindult vele a fához, melynek árnyékában letelepedett, és az ölébe húzta Adát. – Természetesen nem lesz legközelebb, szerelmem – mondta, aztán megcsókolta a lányt, nem törődve a falulakók kíváncsiskodó tekintetével. – Komolyan gondoltad, amit mondtál, Felkelő Nap? – kérdezte Ada, amikor a férfi elengedte. Nincs ennél jobb időpont, hogy megkérdezzem, gondolta Ada. – Felkelő Nap még mindig Ada telt, csábító, rózsaszín ajkaira gondolt, és melleire, amik gyengéden a mellkasához préselődtek. Bólintott, ebben a pillanatban bármibe beleegyezett volna. – Akkor nekem valóban lenne egy kívánságom, ami szeretném, ha még ma teljesülne. – Bármit is kívánsz, teljesítem. – A lóverseny az, Felkelő Nap. Szeretnék versenyezni Ébennel ma délután. Felkelő Nap a meglepetéstől először meg sem tudott szólalni, de aztán lassan megcsóválta a fejét. – Attól tartok, ez a kívánságod teljesíthetetlen, Holdsugár. – Miért teljesíthetetlen? – kérdezte Ada. – Én is tudok úgy lovagolni, mint akármelyik férfi, és azt is tudom, hogy Ében a leggyorsabb ló! – De a nők nem versenyezhetnek ebben a faluban. – Felkelő Nap nem akarta elutasítani, csak a lány megértésében reménykedett. – Akkor épp itt az ideje, hogy a nők is versenyezhessenek! – válaszolta Ada, nem akart meghátrálni. Azért, mert nő, nincs joga senkinek sem ahhoz, hogy megtiltsa, hogy részt vegyen egy
lóversenyen! Régebben ő és Gilbert versenyeztek az apja lovaival, és gyakran ő volt a győztes. Mivel Felkelő Nap látta, hogy Ada boldogságát szomorúság váltotta fel, Nóomba legendája jutott eszébe, hogy ő is indult lóversenyeken. – Azt hiszem, igazad van, Holdsugár. Ideje, hogy a nők is indulhassanak a lóversenyen – mondta Felkelő Nap, bár kételkedett benne, hogy Adán kívül más is indulni akarna a nők közül ezen a versenyen. Először Ada nem tudta, jól hallotta-e, amit Felkelő Nap mondott. Azt hitte, sokkal nehezebb lesz meggyőzni. De amint felfogta a szavait, Ada a nyakába ugrott, és izgatottságában csóközönnel halmozta el Felkelő Nap arcát. Egy pillanat múlva talpra ugrott, és siettetni kezdte férjét. – Sietnünk kell, Felkelő Nap, fel kell készítenünk Ébent a versenyre! Felkelő Nap sóhajtva felállt, és kézen fogva elindultak a házuk felé. A lóversenyt a falu központjában tartották. Ada kemény kézzel irányította Ébent a kezdővonal elé. A falulakók között gyorsan elterjedt a hír, hogy Felkelő Nap ifjú felesége, Holdsugár is indulni fog fekete csődörével. A meglepetés mindenki arcán jól látható volt, amikor a vékony lányra néztek, ahogy megállt a startvonal előtt ideges lovával. Senkinek nem volt kifogása Ada indulása ellen, míg Szürke Lő át nem törtetett a tömegen, és Adára nem mutatott. – Mit jelentsen ez, Felkelő Nap? Már a nők is indulnak a férfiakkal a lóversenyen? – Nincs olyan törvény. Szürke Ló, amely kimondja, hogy nő nem indulhat a versenyen, és ha visszaemlékszel a legendára,
Nóomba is versenyzett a férfiakkal. Holdsugár jól megüli ezt a lovat, ezért nem látom be, miért nem indulhatna a versenyen? Felkelő Nap minden egyes szava személyes sértésként érte Szürke Lovat. – De ő nő! Nem fenyegethet egyetlen férfit sem! – Homályos fekete tekintete ismét Adára esett. Ismét ritka szépségét láthatta, és büszke fekete csődörét, amely az egész falu színe előtt lelökte, mire ismét hatalmas düh öntötte el. Tekintete Felkelő Nap mosolygó ajkára esett, amint feleségére pillantott. – Nem tagadom, hogy Holdsugár valóban nő. De akár nő, akár nem, az erszényemben fogadok, hogy ő nyeri meg ezt a versenyt! Először Szürke Ló nem válaszolt. Csendben egy vörössárga csődörhöz lépett, és az azt megülő indián harcosra, Ülő Bikára nézett. – Elfogadom a fogadásodat, Felkelő Nap – szólalt meg végül a főnök. Tekintete végigsiklott Adán, mellein. Ada nyakában ott volt a kristály henger, amit a férfi azonnal észrevett. Úgy gondolta, a nyaklánc, és minden, ami Felkelő Napé, őt illeti. Ő a törzs főnöke, mint ahogy az apja volt korábban S Neki kellene Szélfútta és Nóomba házában laknia. Neki kellene a papoktól a bort kapnia. Gyűlölte a tényt, hogy az öregek szerint még mindig minden Felkelő Napot és leszármazottait illeti. – Akkor mibe fogadsz? – kérdezte Ada, amikor a főnökre nézett, miközben az a nyakában függő nyakláncot nézte. – Ülő Bika üli meg az én lovamat ebben a versenyben. Az én fogadásom az én csődöröm a fekete ellenében. Ha Ülő Bika győz, a fekete állat az enyém! Adának nem volt sok időre szüksége, hogy határozzon. Már végignézett az összes lovon, amelyek indulnak a versenyen, és
bár a vörössárga csődör erősebbnek tűnt, mint a többi, de a nyomába sem ért Ébennek. – Elfogadom, Szürke Ló – válaszolta Ada. Szürke Ló elégedettnek tűnt, miközben elképzelte, hogy a fekete csődör az övé lesz. Élvezni fogja az állat megszelídítésének minden pillanatát. Amikor tekintete Ada arcáról lassan a nyakára, a kristályhengerben lévő tökéletes kolibritollra esett, a főnök kibővítette fogadását. – Felteszem egy – inkább kettő – legjobb kancámat is cserébe a nyakláncért, amit viselsz. Ada keze automatikusan a nyakán lévő nyaklánchoz ért. Ezt Felkelő Naptól kapta! Nem teheti kockára! Lassan megrázta a fejét, de mielőtt megmondhatta volna, hogy elutasítja, Felkelő Nap megszólalt: – A feleségem csődöre és nyaklánca jó tét, Szürke Ló. Remélem, a te lovaid is vannak olyan értékesek. Ada ellenkezni akart, nem szerette volna kockára tenni a nyakláncot, de amikor tekintete Felkelő Nap büszke arcára esett, nem szólalt meg. Ha ellenkezne, azzal csak Szürke Ló hatalmát növelné, ébredt rá Ada. Lehajolt Ében vékony nyakára, és megfogadta, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és győz, hogy a férje büszke lehessen rá. Miközben a lovasok előkészítették lovaikat, Ada a tunikája alá tette a nyakláncot, és Ébent próbálta nyugtatgatni. A csődör nem volt hozzászokva az indiánok szagához ezért prüszkölt, és hátsó lábaira emelkedett. Abban a pillanatban, amikor Ében mellső lábai a levegőbe emelkedtek, a verseny elindult. Ada azonnal Ében hátára préselte magát, és elindult a többi lovas után.
– Gyerünk, Ében, gyerünk! – kiáltotta. – Adj bele mindent, fiú! – Ahogy vágtattak, Ében hol az egyik, hol a másik lovat előzte meg. Szürke Ló lova vezette a mezőnyt. Ada egyre közelebb és közelebb haladt a vezető lóhoz. Ében és Ülő Bika lova már egymás mellett haladtak, a szurkolók kiáltása töltötte be a lovasok fülét. – Most, Ében, vágtázz! Amint megjelent előttük a célvonal, és a lovak elé rohanó falulakók, Ében vékony teste megfeszült, ahogy mindent beleadott. Energikusan elhúzott Ülő Bika lova mellett, és elsőként lépte át a célvonalat. Ében néhány méternyire megállt a célvonal után, s Felkelő Nap lesegítette Adát. A falu lakói körülvették őket, és elismerően gratuláltak az aranyhajú lánynak a verseny megnyeréséért. Vörös Vércse lépett hozzájuk széles vigyorral az arcán, és elvette Ada kezéből a gyeplőt, és megígérte, hogy lehűti, később pedig jól megeteti Ébent. Amikor a fiú elvezette a csődört, Szürke Lő közeledett feléjük. A főnök dühös arccal adta át Felkelő Napnak csődöre gyeplőjét. – Sötétedés előtt elviszem neked a két kancát is. – Aztán megfordult, és elindult hazafelé, de megesküdött magának, hogy bosszút áll Felkelő Napon, és mindent elvesz, tőle. – Ismét mondom, Huruing, már évekkel ezelőtt el kellett volna intéznünk az unokaöcsémet! – Szürke Ló az asztalnál ülő fekete ruhás azték papra nézett. Összevont szemöldökkel azon morfondírozott, nem követett-e el hibát, amikor elfogadta a pap segítségét ebben a dologban. – Már akkor mondtam neked, amikor Felkelő Nap először a faluba hozta a sápadt arcú nőt,
hogy csak bajt fog okozni. Nagy befolyással van az emberekre, és még nagyobbal Felkelő Napra. Huruing hallott a lóversenyről, tudta, hogy Szürke Ló gyűlöli a tényt, hogy egy nő bizonyult a legjobbnak. – Már mondtam neked, Szürke Ló, nincs miért aggódnod. A titkod biztonságban van. Feleslegesen aggódsz. Ki jönne rá a csalásra az őseid illetően? – Az ösztöneimet kellett volna követnem, és régen tönkre kellett volna tennem Felkelő Napot! Tudhattam volna, hogy egyszer úgyis eljön az a nap, hogy feleséget hoz a házhoz. És most már van esélye, hogy ismét megerősítse a származását! – Lehet, hogy igazad van. Meglehet, bölcs dolog lenne csapdát állítani ellenségünknek, és egyszer s mindenkorra elintézni a dolgot. De most magasabb ára lesz, mint régen. – Mi az, amit akarsz? – kérdezte Szürke Ló, ebben a pillanatban bármit megadott volna, hogy Felkelő Nap eltűnjön az életéből. – Ideje, hogy főpap legyek. Omau túlságosan laza elődeink hitét illetően. Van néhány azték, akinek nincs joga közöttünk élni. A papok nagy része Tawát isteníti, és napjaikait pillangók és virágok imádásával töltik. Ha én lennék a főpap, visszahoznám a régi szokásokat, és az aztékok ismét legyőzhetetlenek lennének! – Azt akarod, hogy nevezzelek ki főpapnak? – kérdezte Szürke Ló hitetlenkedve. Huruing bólintott, egyáltalán nem tűnt meglepettnek Szürke Ló reakciója miatt. – Nincs hatalmam a templomban történt dolgok felett, olyan dolgot kérsz tőlem, amit nem tudok teljesíteni. – Szürke Lovat félelem öntötte el Huruing kérése miatt. Olyan dolgokat hallott, hogy Omau közeli kapcsolatban van az istenekkel. Hogyan taposhatna el
egy ilyen embert? De ahogy az asztalnál ülő Huruingra nézett, tudta, a családja és a saját jövője forog kockán. – Minél magasabb árat fizetsz, annál értékesebb dolgot kérhetsz. – Huruing mintha olvasott volna a főnök gondolataiban, amikor Szürke Ló lassan, beleegyezően bólintott.
15. Házasságkötésük után Felkelő Nap és Ada néhány napot a vízesésnél töltött. A nappalokat egymás megismerésével töltötték, az éjszakáikat szeretkezéssel. Holnap, fognál, visszatérni Felkelő Nap falujába, és mint a múlt alkalommal, Ada most is félt itthagyni ezt a Paradicsomot. Nem attól félt, mi várhat rá az eldugott völgyben, mint a múltkor, hanem tudta, a mindennapos élet nem lesz ilyen felhőtlen, mint itt a zuhatagnál a férje oldalán. Ada halk sóhajjal nézett szembe a valósággal, és megkérdezte férjétől: – Miért nem szeret téged Szürke Ló? A magas fűben feküdtek egymás mellett, meztelen testük a délutáni napsütésben száradt. Felkelő Nap hasra fordult, és felkönyökölt. – Mint már mondtam, Holdsugár, a családom Szélfúttától és Nóombától származik. Törzsünk első főnöke Szélfútta volt, aztán a fia és így tovább. Apacs szokások szerint ezt a falunk főnökei döntik el. – Akkor hogy lehetséges az, hogy most Szürke Ló a főnök? – kérdezte Ada. – A nagyapám, Arany Sólyom, volt az utolsó első ági leszármazott főnök. Ő békés ember volt, és mindenki szerette bölcsességéért és kedvességéért. Jól bánt az emberekkel, de egy nap eltűnt a völgyből, és soha nem tért vissza. Voltak, akik azt állították, hogy becstelenség történt, de nem tudták bizonyítani. A nagyapám unokatestvére követelte magának ereje jogán, hogy
a falu vezetője legyen, mert Arany Sólyomnak csak egy csecsemő fia volt, amikor eltűnt. Nagy Sas, Szürke Ló apja lett a főnök, és a főnökség öröklődése megváltozott. – Akkor ezért gyűlöl ennyire Szürke Ló? – Ada szerint csak Felkelő Napnak lenne oka arra, hogy dühös legyen. Őt illetné meg a falu főnöki címe. – Szürke Ló féltékeny. Azt szeretné, ha minden az övé lenne, ami engem illet meg. A házara, a gazdagságom. Azt hiszi, minden őt illetné, de a főpap nem engedte meg, hogy Nagy Sasé legyen, ami az apámat illeti. Csak a főnöki címet vehette el az apámtól, és ezért gyűlöl Szürke Ló! – Nem mondhatnám, hogy el tudja rejteni érzelmeit – tette hozzá Ada megértően. – Szürke Lő mindig is ilyen volt. De ne aggasszon ez téged. – Felkelő Nap nem akarta, hogy felesége féljen az unokatestvérétől vagy bárki mástól. – Nem magamat féltem – vallotta be Ada, és a férfi szemébe nézett. – Engem se félts, szívem. Szürke Ló soha nem támadna meg nyíltan. Nem valami bátor, és még a hatalma ellenére sem találna a faluban olyan embert, aki kezet merne emelni rám. De ne vesztegessük az időnket arra, hogy Szürke Lóról beszéljünk. Vannak szebb dolgok is az agyamban, mint az unokatestvérem – mondta Felkelő Nap, és megcsókolta a lányt. Ada hangosan felsóhajtott, forróság öntötte el a testét. Amikor elhúzódott, a férfi lejjebb csúszott, és telt melleit csókolgatta. Finoman szopogatta Ada rózsaszín mellbimbóit. Ada hangosan nyögdécselt, fejét hátravetve élvezte a testét elöntő vad érzéseket. Ujjai a férfi izmos vállára vándoroltak, aztán sötét hajával játszottak. Majd lábait átkulcsolta a derekán, mire a férfi egy érzéki lökéssel beléhatolt.
Mélyen a nőbe temetkezve, Felkelő Nap merev férfiassága egyre beljebb és beljebb hatolt a meleg hüvelyben. Ada teste remegni kezdett a gyönyörtől, és nem sokkal később Felkelő Nap is halkan felnyögve gyorsabban kezdett mozogni, amíg ki nem elégült. Sóhajok, lágy szerelmes szavak töltötték be a zuhatag körüli teret, ahogy a pár fokozatosan visszatért a valóságba. A három apacs harcost aranyban fizették ki. Az utasítás érthető volt: az indián meghal, de az aranyhajú nő velük megy. Épp sötétedésre értek a vízeséshez, és az erdő rejtekében figyelték a magas, izmos indián harcost és a formás szőke lányt, ahogy befejezik vacsorájukat, és lefekvéshez készülődnek. A három robusztus felépítésű apacs vezetője Ezüst Róka volt. Bármilyen mocskos munkára hajlandó volt, ha pénzt, dohányt, vagy whiskyt kapott cserébe. Őt küldte Huruing ide a vízeséshez, és megígérte, hogy még több arany üti a markukat, ha elvégzik a munkát. – Hosszú Puska, te fogod vinni a nőt a lovadon. Nagy Bölény és én pedig a harcosról gondoskodunk. Várunk egy darabig, míg lefekszenek, aztán támadunk. Nagy Bölény egyetértőn bólintott. Nem ez volt az első alkalom, hogy Ezüst Rókával tart egy ilyen rajtaütésre. – Azt hittem, azt mondtad, a nőt is megöljük – mondta Hosszú Puska, nem tudta, miért gondolta meg Ezüst Róka magát. – Nem itt kellene elintéznünk az indiánnal együtt? – Hosszú Puska még most volt először Ezüst Rókával. Neki is sok aranyat ígértek, de kíváncsi volt, milyen tervei vannak Ezüst Rókának a nővel. Azt remélte, minél hamarabb végeznek a munkával, és késés nélkül visszatérhet új menyasszonya családjához.
Ezüst Róka először Nagy Bölényre nézett, mielőtt válaszolt volna. – A nő sem fog sokkal tovább élni, mint az indián, majd akkor fog meghalni, miután fehér combjai között vágtáztam, és szenvedélyes nyögéseit hallottam! Félhold világította be a csillagos eget, amikor a pár egymást átölelve lefeküdt, és elaludt. Bár reggel korán el akarták hagyni a zuhatagot, mégsem bírtak ellenállni testük vágyának, mielőtt lehunyták volna a szemüket. Ada mintha lónyerítést és indián kiáltást hallott volna. Aztán hirtelen egy kéz ragadta meg, és felhúzta a gyékény szőnyegről. Ada megpróbálta a körmét használni támadója ellen, de amikor meglátta, hogy férje feje fölé egy bunkósbotot tartanak, elordította magát: – Felkelő Nap! Neeeem! – Aztán automatikusan harcolni kezdett megtámadója ellen, megpróbált visszafordulni, hogy a férjét láthassa. Hosszú Puska könnyen legyőzte a nő ellenkezését. A csuklójánál fogva a lovára emelte, és távozott a tábor káoszából. Ezüst Róka és Nagy Bölény azt mondta neki, a szakadéknál várja meg őket. Nem volt messze, de az erdő sűrűsége miatt a zaj csökkent. Most csak a karjaiban lévő vadmacskával kell foglalkoznia. Ada mindent megpróbált, hogy kiszabaduljon elrablója karmaiból. A lovát és őt rugdosta, megpróbált a kézébe harapni, a fejével ütötte a férfi mellkasát. Csak egyetlen gondolat foglalkoztatta, visszamenni Felkelő Naphoz! Az indián hirtelen ledobta a lóról. – Megkapod amit érdemelsz, fehér szajha! – mondta a férfi, és megszorította Ada arcát. Amikor érezte a nő vékony, formás
testét, Hosszú Puska akarta véghez vinni Ezüst Róka tervet. Eddig nem is gondolt rá, hogy megkívánhat egy másik nőt is a szerelmén kívül, de valami ettől a fehér nőtől feltüzelte a vérét. Talán az izgalom, hogy idejöttek és harcolnia kellett, most pedig a lány formái izgatják ennyire. A másik kezével maga alá nyomta a lányt, és a lába közé nyúlt. Ada ellenkezése csak fokozta szenvedélyét, miközben kezével a ruha alatti puha húshoz ért. Ada elkeseredetten próbált a férfi ellen harcolni, amikor érezte a kezét a lábánál, tudta, mi fog következni. Úgy érezte, nincs remény, amikor a férfi ránehezedett. Ebben a pillanatban valaki elkapta a férfit. Ada a fák sötétségében nem láthatta, ki volt az, de imádkozott, Felkelő Nap legyen az. Csak egy vagy két másodperccel később hallotta férje dühös hangját. – Mit kerestek itt a zuhatagnál? Miéit jöttetek ide? – A férfi az apacsok nyelvén szólt Ada támadójához, aki a földön feküdt megsebesülve a késtől, amit Felkelő Nap a torkához nyomott. – Ezüst Rókának fizettek. Soha nem találkoztam azzal, aki azt akarta, hogy te és az aranyhajú lány meghaljatok. Felkelő Nap többet megtudott, mint várt. Az előző két indián nem mondott semmit. Olyan hirtelen támadták meg, hogy azonnal végzett velük, amikor kikapta a kését. Azt soha nem gondolta volna, hogy kitervelték a támadásukat, ő csak azt akarta megtudni, miért voltak olyan messze a falutól. Ebben a pillanatban az indián ajkán vér buggyant ki, és végigfolyt az arcán. Felkelő Nap sajnálat nélkül nézett a férfira. Látta, mit akart csinálni a feleségével. Felkelő Nap Adához lépett, és átölelte. – Jól vagy? – kérdezte Ada, miközben a kezével a felsőtestét tapogatta, nem sérült-e meg. – Azt hittem, leütöttek a bottal.
– Nincs semmi bajom, Holdsugár, és neked? Ada bólintott, és szorosan szerelméhez bújt. – Jól vagyok, én csak élted aggódtam. – Természetesen ez nem volt igaz, de ebben a pillanatban csak Felkelő Nap számított. Nem sokkal később Felkelő Nap a tűz előtt ült. Adát szorosan a karjában tartotta, és amikor a nő elaludt, ismét Hosszú Puska szavaira gondolt. Ki akarhatta a halálukat? Springs városa akkor éledezett, amikor Gilbert Wilson lassan végigment poros főutcáján. Az élelmen kívül ötvennégy dollárt is magával hozott, hogy még néhány dolgot vásárolhasson. Érdeklődni is szeretett volna néhány városi embertől, akik talán segíthetnek Adát megkeresni. A bolt éppen akkor nyitott ki, amikor Gilbert az üzlet előtt leszállt a lováról, és a póznához kötötte. Az üzlet tulajdonosa, Jonathan Hannigan, egy kellemes megjelenésű, középkorú férfi üdvözölte Gilbertet, és egy seprűvel a kezében sepregetni kezdett a bolt előtt. – Jöjjön és nézzen szét. Tegnap nem volt időm összesepregetni, ezért úgy gondoltam, jobb, ha még most reggel megteszem. Gilbert belépett a boltba, végignézett az élelemmel teli polcokon, mialatt Mr. Hanniganre várt, hogy kérhesse, amit szeretne. Amikor a férfi kiszolgálta, Gilbert vásárolt egy új fegyvert és egy éles kést is. Mielőtt távozott volna, Gilbert előhúzta az indián homlokpántot az inge zsebéből. – Mr. Hannigan, látott már ehhez hasonlót korábban? Jonathan Hannigan elővette szemüvegét, és a kezébe vette a homlokpántot.
– Ez az, amit az indiánok a Helstone-farmon hagytak? – kérdezte. Mint mindenki, ő is hallott a Helstone lány elrablásáról. Amíg a bőrpántot figyelte, abban reménykedett, bárcsak segíthetne a fiatalembernek. – Nem, sajnos soha nem láttam ehhez hasonlót – mondta, és visszaadta a bőrdarabot. Gilbert most először ízlelte meg az elkeseredettséget, amikor visszatette a pántot a zsebébe. De hát mit is várhatott, Jason egy hónapig kereste a lányát sikertelenül. Gilbert összeszedte a dolgokat, amiket vásárolt, aztán megköszönte Mr. Hannigannek, és elindult az ajtó felé. – Megkérdezhetné az öreg Teddy Crippst, talán ő látott hasonló dolgot. Ha valaki segíthet itt Springsben, az csak Teddy lehet. – Megkeresem, Mr. Hannigan, nagyon köszönöm. – Talán a kocsma mögött megtalálhatja. Úgy hallottam, oda épített valami kunyhófélét – kiáltotta Mr. Hannigan, amikor Gilbert már kilépett az ajtón. De a kocsma még zárva volt ilyenkor, csak néhány öregember üldögélt az épület előtt. Gilbert azonnal odalépett, megmutatta nekik a homlokpántot, aztán megkérdezte, nem láttak-e már hasonlót. Miután az öregek megnézték, a fejüket rázták. – Soha nem láttam ilyet, fiam – mondta az egyik férfi, és a többiek is helyeseltek. A nap további részén Gilbert hasonló válaszokat kapott. Soha, senki nem látott még ilyen indián hajpántot, és nem is hallottak olyan indiánokról, akik úgy néztek ki, ahogy ő leírta őket. Már késő délután volt, amikor Gilbert felkereste Teddy Crippst a kocsma mögött. Az öreg kunyhója ajtaját mindössze
egy régi, kopott pokróc takarta. Ahogy Gilbert közeledett, egy rövid lábú, drótszőrű terrier futott elé, és ugatta meg. – Már csak ez hiányzott! A fene egye meg, ha megint az a szajha jön ide, kivágom a nyelvét! – Egy bozontos, ősz hajú öregember bújt ki a kunyhóból. – Mr. Cripps? – kezdte Gilbert kissé idegesen. – Igen, mit akarsz, fiam? Ismerlek? – Teddy nem volt valami barátságos azokkal szemben, akiket nem ismert. – Mr. Hannigan, a boltos mondta, hogy talán maga segíthet nekem. – Gilbert elővette a homlokpántot, és a férfi felé mutatta. – Mi az nálad? – A férfi tekintete a napfényben csillogó pántra esett. – Egy indián homlokpánt. Mr. Hannigan szerint maga talán tud valamit azokról az indiánokról, akik készítették. – Hol találtad te azt, fiam? – Látott már ehhez hasonlót korábban? – kérdezett vissza Gilbert. – Ez egy napjelnek tűnik. Aranyból és ezüstből hímezték, tehát valószínűleg a hegyekből származik. Láttad az indiánt, aki viselte? – Csak egy pillanatra. – Nyilvánvaló okból Gilbert óvatosan üzletelt a férfival. – És hogy nézett ki? – Ha valamit nagyon utált Teddy, az a kérdezősködés volt. – Ne felejtsd el, hogy te jöttél hozzám! Gilbert tudta, hogy a férfinak igaza van, tehát nem maradt más választása. – Magas, nagyon erős indián volt. Csak egy nadrágot viselt, de ilyet még soha nem láttam. Valamilyen öltés díszítette az elejét és a hátulját. A többiek is olyanok voltak, mint ő, de néhányuknak kendő volt kötve a vállára, ami leért a térdükig is.
– Miért akarod megtalálni azokat az indiánokat? – kérdezte Teddy. – A Helstone-farmon dolgozom. Egy hónappal ezelőtt indiánok támadták meg a farmot, és elrabolták Ada Helstone-t. – Mit veszíthet? – kérdezte Gilbert magától. – Szóval a kislányt elrabolták az indiánok, ugye? Mintha hallottam volna erről a dologról egy hónappal ezelőtt. – Mit gondol, Mr. Cripps? A homlokpántra gondolok. Tudja, melyik törzsé lehet? – Hívj Teddynek, mint mindenki. Most pedig gyere, fiam, és pakolj le. Egy italra van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat. A férfi anélkül, hogy megvárta volna Gilbert válaszát, belépett a házba. Gilbertnek nem volt sok választása. Nagyot sóhajtott, és követte. Eddig senki sem akart beszélni vele a dologról. – Csak ülj le bárhova – ajánlotta fel Teddy, miközben meghúzott egy whiskysüveget. Gilbert körbenézett a zsúfolt, piszkos helyiségen, és mivel nem látott egyetlen széket sem, továbbra is az ajtóban állt. – Ülj le arra a rekeszre. Az is megteszi – mutatott a férfi a szoba egyik irányába. Gilbert a rekeszhez lépett, és leült. – Azt mondta, időre van szüksége, hogy átgondolja a dolgokat? – kérdezte a fiú, mivel nem akart sokáig ott időzni. – Igen, fiam. Hadd nézzem csak még egyszer azt a pántot. Gilbert elővette a pántot, de nem adta oda, csak felé tartotta, nehogy az öreg ellopja. Az öreg beszélni kezdett: – Hallottam egyszer, régen egy történetet egy különös indián törzsről.
– Gondolja, hogy ők rabolhatták el Adát? – kérdezte Gilbert reménykedve. – Egy apacs beszélt valamilyen legendáról. Valami elveszett törzsről. Azt mondta, ez a törzs egy völgyben él a hegyekben, és tele vannak ezüsttel és arannyal. De ez nem azt jelenti, hogy ezek az indiánok is onnan jöttek. Én csak azt ismételem, amit én is hallottam. Az apacsok valami azték hercegnő népével együtt telepedtek le. – Azték? – ismételte Gilbert hitetlenkedve. – Mint már mondtam, ez lehet csak egy apacs bolond története, amit ő talált ki, de lehet benne valami igazság. – És hol találhatnám meg azt a völgyet? – kérdezte Gilbert. – Az a legjobb, ha én is veled tartok, fiam. Elég jól ismerem az apacsokat, és ők is ismernek engem. – Akkor segít nekem megkeresni Adát? – Gilbert nem tudta elhinni, hogy a férfi felajánlotta, hogy elkíséri. – Ha ott is ilyen arany és ezüst lesz, akkor számíthatsz rám, fiam. Gilbertet nem érdekelte az ezüst és az arany. O csak Adát akarta megtalálni. Ha Teddy Cripps elvezeti őt abba az apacs faluba, ő nem fog a férfi motivációja miatt ellenkezni. Amikor Gilbert beleegyezett, hogy Teddy is elkísérje, a férfi felállt, és néhány ruhát egy zsákba kezdett pakolni. – Nincs semmim, csak a kutyám, és néhány dolgom, amit össze kell pakolnom. – Azonnal indulni akar? – Minden olyan gyorsan történt Gilbert számára. – Nincs időnk itt vesztegelni, fiam. Minél hamarabb odaérünk abba a völgybe, annál hamarabb találod meg a lányt és én az aranyat, hogy gazdag lehessek! Most pedig, míg
összepakolok, menj az istállóhoz, és mondd meg Jacknek, hogy adja oda neked a lovaimat. Gilbert bólintott, boldog volt, hogy kimehet a büdös házból, és hogy újra reménykedhet Ada megtalálásában. Néhány perc múlva viszont ismét kételyei támadtak, amikor huszonegy dollárt fizettettek ki vele Teddy Cripps lovainak etetéséért. – Vissza fogok fizetni minden egyes dollárt, ha megtaláltuk az arany völgyét, társam – vigyorogta Teddy, amikor Gilbert átnyújtotta neki a számlát. Nem sokkal később a két férfi, három ló és egy Bill nevezetű kutya lassan elhagyták Springs városát, és elindultak az indiánok völgyébe.
16. – Nem, nem, Holdsugár. Ez a sötétzöld cérna jobban illik ehhez az anyaghoz – mosolygott Nakina, amikor kivette a világosabb zöld cérnát Ada kezéből. – Nem hiszem, hogy valaha is meg tudom ezt tanulni – panaszkodott Ada. – Nem varrtam, amíg gyerek voltam. Az anyám valószínűleg jobban örült volna, ha mellette lettem volna a házban, de én inkább a lovaknál segítettem. – Az elmúlt hónapokban Nakina elég sok időt töltött azzal, hogy megtanítsa Adát hímezni. – Az az idő nem volt hasznos neked, amikor az édesanyáddal éltél, mert nem foglalkoztál női dolgokkal – magyarázta Nakina. – Én is már tizenéves voltam, amikor elkezdtem hímezni és festeni. Ada azt hitte, ez a fiatal nő ilyen tehetséggel született. – Miért, Nakina? Azt hittem, édesanyád ragaszkodott hozzá, hogy már gyerekkorodban megtanuld ezeket. – Ada tudta, hogy Nakina édesanyjának a kézimunkái az egész völgyben híresek. – Tudom, hogy nem ezt látod az apámban, Holdsugár, de Ő valójában jó ember. – Nakina tudott az apja és Felkelő Nap családjának a viszonyáról. – Amikor nagyon fiatal voltam, tudtam, mit akarok a jövőmben, és az apám megengedte, hogy azt csináljam. Tudom, hogy az apám nem tud kijönni Felkelő Nappal, és természetesen a lóverseny is csak szította az ellentéteket. Ada nevetni kezdett, miközben áthúzta a tűt az ölében lévő anyagon.
– Szóval az apám megengedte, hogy azt csináljam, amit szeretnék – folytatta Nakina. – És mi volt az, Nakina? – Az, hogy a papokkal tölthessem a napjaimat a templomban. – Komolyan? – Ada nagyon meglepődött. Arról tudott, hogy Felkelő Nap fiatalságának nagy részét a papokkal és a sámánnal töltötte, de azt nem gondolta volna, hogy egy nő is tanulhat itt a férfiaktól. – Az ősi azték kultúrában voltak papnők is, olyanok, mint most a papok. Ők is végeztek szertartásokat, de ők inkább az istennőkkel tartották a kapcsolatot, nem az istenekkel. – És ezt tanultad ott? Valóban papnő akartál lenni? – Ada nem tudta elrejteni meglepettségét. Felkelő Nap már említette neki, hogy sokan természetfeletti nőnek tartják az unokahúgát, de azt nem is mondta, hogy ő azték papnő is. – Az istenek ajándéka, hogy látok a jövőbe, és gyakran járok Taosszal gyógyítani, és néha nők keresnek meg, hogy italt adjak nekik. – Jövőbe látás és ital? Milyen italokat főzöl azoknak a nőknek? – Ada elképzelte Nakinát, ahogy éjszaka teliholdnál fekete mágiázik. – Az italok egyszerű női betegségekre kellenek, mint például ha valaki gyereket szeretne. Olyan italok ezek, amelyek vágyat élesztenek a harcosokban. – És ezek az italok mindig használnak? – Ha a nő úgy használja, ahogy én előírtam, akkor igen. – És mit látsz Felkelő Nap és az én jövőmben? – Ada nem hitt benne, de kíváncsi volt, mit fog neki mondani. – Tudom, hogy egyesülésetek óta, néhány reggel sokáig maradsz az ágyban, mert émelyeg a gyomrod.
– Honnan tudod te ezt? – Ada meglepődött, mert ő senkinek sem említette, hogy milyen rosszul érzi magát reggelente. Hajnal esetleg észrevette, és elmondta Nakinának? – Hajnal nem mondott semmit, de én tudom, miért érzed rosszul magad. – Olyan volt, mintha Nakina olvasott volna Ada gondolataiban. – Honnan tudnád, amikor még én sem vagyok biztos benne? – védekezett Ada. Néhány hete gyanakodott rá, hogy talán terhes, de eddig senkinek sem említette, túlságosan korainak tartotta. – Ha nem vagy biztos benne, akkor egyszerűen nem adtál időt magadnak, hogy megismerd a tested, de szerintem tudod, hogy Felkelő Nap gyermekét hordod a hasadban. Egy pillanatig Ada meg sem tudott szólalni. – De honnan tudod te ezt, Nakina? Még Felkelő Napnak sem mondtam el! – Már tudom egy ideje, Holdsugár. Csodálatos, ha ilyen jó dolgokat látok a jövőben. – Örülni fog Felkelő Nap? – kérdezte Ada. Kicsit félt férje reakciójától, mert még csak néhány hónapja házasok. – A gyerekedet Felkelő Nap is és az egész falu szeretni fogja – állapította meg Nakina. – Megmondom ma éjszaka Felkelő Napnak – mosolygott Ada, félretette hímzését, és boldogan átölelte Nakinát. Az éjszakák egyre hűvösebbek lettek, ahogy a tél a völgy felé közeledett. Felkelő Nap és fiatal felesége a tűz mellett ülve vacsoráztak. – Csendes vagy ma este, Holdsugár – mondta Felkelő Nap, és felesége szépséges arcára emelte tekintetét. – Remélem, kellemes napot töltöttél ma Nakinával.
Ada bólintott. – Mesélj a mai napodról, férjem. – Nincs sok mondanivalóm, édesem. Néhány harcossal elmentem vadászni a hegyekbe, de ezt már tudod, mint azt is, hogy a férjed ölte meg azt a hatalmas szarvast, amit a faluba hoztunk – dicsekedett Felkelő Nap viccelődve. – Hosszú Fű egy hatalmas medve nyomát is megtalálta, de nem láttuk sehol azt az állatot. Valószínűleg átmehetett az erdőn, hogy barlangot találjon, még mielőtt leesik az első hó. Felkelő Nap félretette a tálcát, amin a vacsora volt. Ada végignézett a férfi izmos mellkasán és lapos hasán. Ha a szíve alatt hordott gyerek fiú lesz, azt szerette volna, ha pontosan olyan lenne, mint a férje. Ada ajkára mosoly húzódott, amikor a fiára gondolt. Felkelő Nap észrevette, hogy Ada nem igazán figyelt oda, amit mondott neki. – Mit gondolsz a gyerekekről, Felkelő Nap? – kérdezte Ada halkan, miközben kedvesen megsimogatta férje karját. – Ebben az életben a gyerek a minden. Ők lépnek a helyünkbe, ők folytatják, amit mi elkezdtünk, és talán ők hozzák helyre hibáinkat, amit elkövettünk. A gyerek egy csodálatos ajándék. – És gondoltál már arra, hogy saját gyerekünk legyen? – Szeretném, ha egyszer aranyhajú és égszínkék szemű gyereket szülnél nekem – mosolygott Felkelő Nap szereimére. – Meddig szeretnél még várni, Felkelő Nap, hogy gyerekünk legyen? – Addig várok, amíg muszáj – mondta a férfi, és Ada szemébe nézett. – Én leszek a legbüszkébb férfi, ha szerelmünk gyümölcse megszületik.
– Ó, Felkelő Nap, annyira boldog vagyok! – kiáltotta Ada, és a férfi nyaka köré fonta karjai. – Ez azt jelenti? Azt akarod mondani, hogy… gyerekünk lesz? – Felkelő Nap gyengéden letörölte Ada arcáról a sós könnycseppeket. Egy hangos harci kiáltással felugrott, és a karjába vette a lányt. – Apa leszek? – még most sem tudta elhinni, amit hallott. – Igen… igen! Úgy örülök, amiért boldog vagy! – Boldog? Soha nem voltam még ilyen boldog, Holdsugár! – Felkelő Nap lehajolt, megcsókolta a szerelmét, és a tűz előtti puha szőrmékre fektette. Levette a nő ruháját, és teste szépségében gyönyörködött. Aranyszínű hajában, telt melleiben, vékony derekában. Szívdobogása felszaporodott, amikor a nő szenvedélyes, kék szemébe nézett. Ezzel a pillantással megosztották szívük titkát, minden ki nem mondott szót megértettek. Felkelő Nap a felesége mellé feküdt, és megcsókolta. Az asszony teste kinyílt előtte, szívesen fogadta a telt, lüktető melegséget. Miközben Felkelő Nap előre-hátra mozgott a lányban, Ada vele tartott. A férfi lassú és finom lökései egyre erősebbek és szaporábbak lettek, ahogy a beteljesülés felé igyekezett. Hamarosan együtt érték el a kielégülést, de aztán sem engedték el egymást. Ajkuk továbbra is egybefont, aztán Felkelő Nap szerelmes szavakat suttogott. Apró csókokkal és simogatással nyugtatták meg egymás testét. Felkelő Nap még sokáig ébren maradt, miután felesége elaludt, az a tény foglalkoztatta, hogy apa lesz. De félelem lopózott gondolataiba, amikor a támadás jutott az eszébe. Még most sem jött rá, ki akarhatta a halálukat, de most már óvatos
volt, és születendő gyermekük miatt, tudta, még óvatosabbnak kell lennie. Egy idő után egy távoli indián falu jelent meg Gilbert és Teddy Cripps előtt, ami talán elvezetheti őket az elveszett völgyhöz. Gilbert nem örült maradéktalanul az öreg szeszkazán társaságának. Útjuk során korán lefeküdt, hogy Teddyt whiskyje és kutyája társaságában hagyja. Napközben már nehezebb volt elviselni a férfi panaszkodását, de Gilbert csak Adára gondolt. Majdnem minden apacs faluban hallottak már a völgyben élők legendájáról, de pontos helyüket senki sem tudta megmondani. – Holnap hajnalra oda is érünk abba az apacs faluba – mondta Teddy, miközben az aznap lőtt nyulat rágcsálta. Gilbert nem válaszolt, a kávéját kortyolgatta. – Mint már mondtam neked, ez az utolsó apacs falu a környéken. Ha nem tudnak segíteni, itt kell maradnunk télre, és tavasszal kell ismét folytatnunk. – Folytatnunk? – ismételte Gilbert. Nem akarta a telet tétlenül tölteni. – Igen. Talán Fekete Farkas falujában meghúzhatjuk magunkat. Tavaszra hátha tud valaki mondani valamit az arany völgyéről. – Nem hiszem, hogy létezik az a völgy. Azok az indiánok, akik megtámadták a farmot, egyszerűen indiánok voltak. Nem valami azték-apacs törzs tagjai – mondta elkeseredetten Gilbert, és lefeküdt. – Ugyanolyan vagy, mint a többi zöldfülű, aki nem tudja elérni a célját!
Teddy is lefeküdt kutyája mellé, aztán még egyszer meghúzta whiskysüvegét, és maga elé képzelte az arannyal és ezüsttel hímzett homlokpántot. Igenis van olyan völgy, és ott élnek azok az indiánok. A völgy tele van arannyal. Majd a fiú meglátja. Majd meglátja, hogy az öreg Teddy Cripps nemcsak egy iszákos bányakutató!
17. Miközben a két lovas belovagolt az apacs faluba, á tábor kutyái ugatva szaladtak eléjük. A legtöbb falulakó is kiszaladt az idegenek érkezésére. – Majd én beszélek, fiam – mondta az öreg, miközben sötét szemével a falut fürkészte. – Úgy látszik, valami furcsa dolog történhetett, mert nem fogadnak valami barátságosan bennünket. – Teddy átment a tömegen, és megállt egy csoport félelmetes indián harcos előtt, akik a főnök sátra előtt álltak. Az öreg barátsága jeléül kinyújtotta a kezét, és a csoport legidősebb tagjához fordult, a főnökhöz, Fekete Farkashoz. – Jó ismét látni téged, barátom – üdvözölte a főnököt az apacsok nyelvén. – Jól nézel ki, Fekete Farkas, és te is, Wuuti. – Teddy most már biztos volt benne, hogy valami fontos dolog történhetett Fekete Farkas falujában. – Rég jártál itt, Teddy Cripps. Miért jöttél ezúttal hozzánk? – Fekete Farkas kemény tekintete most Teddy társára esett. Valóban jó rég jártam itt, gondolta magában Teddy. Több mint tíz éve vitt el Fekete Farkas falujából egy indián nőt. Szelíd Szellőt. Ő és Szelíd Szellő együtt indultak el a hegyekbe aranyat keresni, de egy évvel később a nő meghalt szülés közben. Mivel látta, hogy Fekete Farkas nem viselkedik rosszakaratúan vele, az idős férfi lazított a gyeplőn. – Én és ez a fiú mellettem – mutatott az öreg Gilbert-re –, néhány hónapja a fiú húgát keressük. Egy csapat indián rabolta el.
– Nincs fehér nő a falunkban. Volt két nő, de eladtuk őket a komancsoknak. – Ó, nem, Fekete Farkas, tudjuk, hogy nem a te harcosaid rabolták el a fiú húgát. Add ide azt a pántot, fiam. – Teddy Gilbert felé fordult, és kivette a kezéből a pántot. – Az indiánok, akik megtámadták a fiú farmját, ezt hagyták ott. – Teddy leadta Wuutinak a pántot, aki tanulmányozta egy ideig, mielőtt odaadta volna Fekete Farkasnak. – Te és a barátod Vörösbegy házában pihenhetitek ki magatokat. – Ő volt Nagy Medve asszonya, akit két évvel ezelőtt ölt meg egy navahó. – Az öregasszony örülni fog a társaságotoknak – mondta Fekete Farkas, miközben a kezében tartotta a homlokpántot, aztán megfordult, és a társaival bement a tipijébe. Gilbert már ellenkezni akart, amikor az indián főnök eltűnt a tipiben, de Teddy keményen a fiúra nézett. – Fogd be a szád, fiú! Megnézik a pántot, és szólnak, ha rájönnek, hogy kié lehet. – De ez az egyetlen dolog, ami Adához vezethet – védekezett Gilbert, miközben Vörösbegy háza felé vezették őket. Az indián, aki a nő házához vitte őket, bement a sátorba, hogy megmondja Vörösbegynek, kiket hozott. Amikor az indián eltűnt, Teddy Cripps gyorsan megfordult, és Gilbert szemébe nézett. – Van fogalmad róla, ki hatalmas indián, aki elvette a pántot? Gilbert megcsóválta a fejét. – Nos, fiam, ő a legkegyetlenebb indián harcos, akivel eddig találkoztam. Nem szokott fehér emberekkel szóba elegyedni. Most is biztosan arra próbálja rábeszélni Fekete Farkast, hogy skalpoljanak meg minket. Én a helyedben nem csinálnék olyan nagy dolgot abból a homlokpántból.
Amikor az indián kijött a sátorból, és intett nekik, hogy menjenek be. Gilbert idegesen megszólalt: – Nem érdekel, ki az az indián, és még mindig azt kívánom, bárcsak ne adtam volna oda a pántot! Teddy apacs nyelven üdvözölte a hajlott, ősi kinézetű nőt, aki egy takaróba burkolózva ült a tűz mellett. – Köszönjük nagylelkű vendéglátásodat, Vörösbegy. Gilbert számára az öregasszony olyan volt, mint egy idős madár. Gilbert idegesen mosolygott, és bólintott. Mivel nem beszélte az apacsok nyelvét, Teddy üdvözlésével kellett megelégednie. – Üljetek le, és melegedjetek meg – szólalt meg az öreg nő angolul. Fekete Farkas valószínűleg azért küldte őket, hogy jobban elbeszélgessenek. – Köszönjük kedves ajánlatodat – mosolygott Teddy, és beljebb lépett a sátorba, Bill, a kutyája szorosan a nyomában volt. – Nem mondom, hogy nem lesz kellemes a tűz mellett üldögélni. – A kutya menjen ki! – mutatott a nő Billre. – Bill nincs hozzászokva, hogy kinn maradjon – mondta Teddy, de látta a nő tekintetén, hogy nincs helye ellenkezésnek. Gilbert természetesen örült neki, hogy az öreg indián asszony kiküldte a kutyát Akármikor az állatra nézett, mindjárt vakaróznia kellett a képzelt bolhacsípésektől. Alig bírta visszatartani a nevetését, amikor Teddy elhaladt mellette, hogy kivigye a kutyát. – Étel – mutatott a nő egy tál felé. Gilbert az elmúlt néhány hónap alatt szinte állandóan babon és kemény kétszersülten élt. A tál fölé hajolt, és szedett a hagymás őzpörköltből. – Köszönöm – válaszolta a fiú.
Az öregasszony bólintott, és a fiatalembert figyelve elégedetten mosolygott, amikor az az ételt gyorsan megette. Teddy végül talált egy darab kötelet, megkötötte a kutyát, és visszatért a sátorba. – Átkozott kutya! Bárcsak már megszabadultam volna tőle! – panaszkodott a férfi. Gilbert épp helyeselni akart, de inkább nem szólalt meg. – Mi az nálad, fiú? – kérdezte Teddy. A tűzhöz lépett, és a fiú kezében lévő üres tányért nézte. Az idős asszony nem sietett megkínálni Teddyt étellel, de amikor Gilbert letette a tányért, a nő bólintott Teddynek. És mivel ő nem volt az a fajta, akit kétszer kellett kínálni, vigyorogva szedett az ételből. Amikor a második adaggal is végzett, elégedetten megszólalt: – Ez nagyon jólesett Vörösbegy. Holnap ez a fiú és én lövünk egy szarvast, hogy megháláljuk. Gilbert nem szólt egy szót sem. Tudta, az öreg sokat hazudik, és nincs szándéka vadászni az öregasszonynak. – Gyere, fiú. Menjünk és feküdjünk le egy kicsit pihenni, míg Fekete Farkasék a homlokpántról tanácskoznak. – Teddy felállt, és Gilbertre várt, hogy ő is álljon fel. Gilbert kellemetlenül érezte magát, amiért a nő egyfolytában őt figyelte. – Miért mondta neki, hogy vadászni fogunk neki? – kérdezte a fiú, amikor már kinn voltak. – Azért, mert lehetséges! Hát nem kényelmesebb a tipiben, mint idekinn a hidegben? Mondtam már, hogy meghúzzuk magunkat itt télre. – Én pedig azt mondtam, hogy nem fogom az egész telet egy indián faluban tölteni, és a tavaszra várni.
– Ne légy már ilyen makacs. Talán Fekete Farkas tud valamit mondani arról a homlokpántról, és akkor elmehetünk a faluból, és szétfagyaszthatjuk a seggünket a hegyekben, ahogy te szeretnéd. Másnap reggel Fekete Farkas a tipijébe hívatta Gilbertet és Teddyt. – Attól tartok, nem tudok segíteni, nem tudom, kik rabolták el a testvéred – mondta Fekete Farkas, amikor visszaadta a fiúnak a homlokpántot. – A harcostársaim közül senki nem látott még ilyen jelet, mint ami ezen a pánton van. Teddy reménykedett benne, hogy több információt tudnak meg Fekete Farkastól, de nem lepődött meg. Tudta, Gilbert nem akarja tovább folytatni a keresést. – Nos, azt hiszem, mindent megtettünk, amit tudtunk. Holnap reggel visszaindulunk, Fekete Farkas. Köszönjük a vendéglátásodat. – Sajnálom, hogy nem segíthettem – tette hozzá Fekete Farkas, amikor Gilbert és Teddy felálltak, és indulni készültek. – Én is, öreg barátom – mondta Teddy. Az utolsó éjszakát Gilbert és Teddy Cripps ismét Vörösbegy tipijében töltötték. Másnap reggel, amikor Vörösbegy szokás szerint a tűz mellett üldögélt, Gilbert épp a dolgait pakolgatta, amikor a homlokpánt kiesett a zsebéből. Vörösbegy azonnal észrevette a homlokpántot a poros földön. Amikor Gilbert felvette, és a jelet a nő felé fordította. Vörösbegy felkiáltott, és felpattant. – Jaj! Gilbert nagyon meglepődött vendéglátója reakcióján. A nő angol és apacs szavakat mormolva vette az ujjai közé a pántot, és a napjelet nézte.
Gilbert félelemmel figyelte, ahogy a nő a melléhez szorítja a pántot, és őt nézi. Tud valamit arról a pántról! De hát ez lehetetlen, mondta magának gondolata válaszaként. – Honnan szerezted ezt? – kérdezte Vörösbegy, még mindig szorosan magához szorítva a pántot, mintha attól félne, hogy elveszik tőle. – Ez egy indiáné, aki elrabolta a testvéremet. Az öreg nő lehunyta a szemét. – Már feladtam a reményt – motyogta hangosan. – A pánt miatt jöttünk ide, Fekete Farkas falujába. Azt reméltük, meg tudja mondani nekünk, hol élnek azok az indiánok. – Senki sem tud Fekete Farkas falujában arról a helyről, ahol a hegyek találkoznak, és egy sasfészek védi a völgy lakóit. – Tudja, hol van az a völgy? – kérdezte Gilbert, miközben fekete szemét le sem vette az asszonyról. Vörösbegy lassan bólintott, megfordult, és visszament a tűz mellé, mielőtt válaszolt volna. – Tudom, hol van az a völgy. Soha nem felejtem el… Többször elmondta nekem az utat. Gilbert nem akart hinni a fülének. Idegesen követte a nőt a tűzhöz, és lehajolt hozzá. – Ki mondta el magának, hogy hol az a völgy, Vörösbegy? – kérdezte a fiú. – Arany Sólyom, az apám. – Honnan tudott az apja arról a völgyről? – Az apám volt a főnökük sok évvel ezelőtt. – A főnökük? – ismételte Gilbert hitetlenkedve. Vörösbegy szeme könnybe lábadt. Gilbert egy ideig nem szólt semmit, várt, hogy a nő megnyugodjon, majd megkérdezte:
– Biztos, hogy abból a völgyből származik ez a homlokpánt? – Ez ugyanaz a jel. ami az apám családjáé volt. Soha nem fogom elfelejteni. Bár az apám vak volt, mégis többször a porba rajzolta ezt nekem. Az apám is a napjeles házból származott. – El tudja nekem mondani, hogy juthatok abba a völgybe? Meg kell találnom Adát! Tudnom kell, hogy épségben van-e és haza kell vinnem a családjához! – könyörgött Gilbert elkeseredetten. Vörösbegy lassan megcsóválta a fejéi. – Nem beszélhetek róla. Megígértem az apámnak, hogy soha nem beszélek róla. – De nekem el kell mondania! Csak maga tudja! Hogy találjam meg egyedül azt a völgyet? Már hónapok óta keresem! Hogy óvhatom meg Adat? – Gilbert szeme könnybe lábadt, amikor a nő makacs arcára nézett. – El foglak vezetni az apám embereihez – mondta Vörösbegy. – Elvezet? – Hogy fogja egy ilyen öreg elvezetni őt és Teddy Crippst? – Van néhány dolog, amit tisztáznom kell a faluban élő emberekkel. Megígértem az apámnak, mielőtt meghalt, hogy elviszem az üzenetét a családjának. – De ezt én is megtehetem magának! – Ezt más nem teheti meg. Nekem keli megtennem. Elmegyünk a völgybe, amint a hó elolvad. – De nem válhatunk tavaszig! – kiáltotta Gilbert. – Butaság lenne ilyenkor a hegyekbe menni. Nem tudnánk átmenni, olyan nagy a hó – magyarázta Vörösbegy. Gilbert tudta, hogy a nőnek igaza van. Mégis itt kell tölteniük a telet, mint azt Teddy jósolta. Most először, Vörösbegy ráncos arcán mosoly jelent meg.
– A fiatalok olyan türelmetlenek. Emlékszem, amikor fiatal voltam, én is úgy gondoltam, hogy az idő olyan lassan telik – mondta az indián nő. Vörösbegy fiatalabbnak érezte magát, mint amennyi volt. Úgy gondolta, nincs miért élnie, bármikor várta, hogy a nagy szellem magához szólítja, és ott találkozhat a férjével, Nagy Medvével. De most hirtelen minden megváltozott. Először teljesíteni fogja apja akaratát. Visszamegy a völgybe, és elmondja az embereknek a történetet, amit az apja olyan sokszor elmeséli neki, amikor még gyerek volt.
18. Felkelő Nap a kora reggeli órákban indult kétnapos vadászatra Hosszú Fűvel és néhány indiánnal a faluból. Ada egyedül nyújtózkodott ki a hűvös ágyon. Felkelő Nap melege hiányzott, de tiszta, férfias illata még mindig körülötte lebegett. A tény, hogy két napra elutazott, borzasztó érzéssel töltötte el Adát, rettenetesen fog hiányozni neki. Ada a veszteségre gondolva lassan kiszállt az ágyból. Felöltözött, és kiment a kertbe. Miután megette a reggelit, amit Hajnal készített neki, az előtte álló napra gondolt. Nakinával és Acomával töltheti. Mindig olyan kedvesek vele, és egyébként is be kell még fejeznie a hímzést. De aztán a lovak jutottak az eszébe, amit Szürke Lótól nyert, ezért úgy döntött, megdolgoztatja őket és Ébent is. Talán értékesek lehetnének azok a kancák, ha Ébennel fedeztetné őket. Végül is, mondta magának, gondoskodnia kell férje és gyermeke jövőjéről. Rövid idő múlva, amikor Ada elindult az istálló felé, hirtelen egy gyerek hangjára lett figyelmes. Egy kisfiú közeledett felé. – Egy üzenetet kell átadnom neked, Holdsugár – mondta a fiú a meglepett nőnek. Ada nem ismerte a fiút, melegen mosolyogva megkérdezte: – Mi az üzenet? – Valaki találkozni akar veled a templomnál ma este. Naplementekor kell ott lenned. Ada rettenetesen meglepődött. Azt hitte, Nakina vagy Acoma üzent.
– Miért akarna valaki velem találkozni a templomnál? Ki küldte az üzenetet? – Csak azt mondta, hogy a féljed biztonságáról van sző. Ne felejtsd el, hogy naplementekor kell ott lenned, és azt is mondta, hogy ne mondd el senkinek, hogy hova mégy, mert veszélyes lehet. – Veszélyes? Kinek? Felkelő Napnak? A fiú megcsóválta a fejét. – Nem tudom – válaszolta, aztán megfordult, és elindult a falu felé. Néhány percig Ada csak állt, és a fiú távolodását figyelte. Ki küldhette neki ezt az üzenetet? Miért kell egy idegennel találkoznia a templomnál? Miért nem mondta el a fiú, hogy ki küldte az üzenetet? Ada a papok városa felé fordította kék tekintetét. Ha elmenne, ahogy a fiú kérte, biztosan sötétedés után érne haza. Ada lassan elindult az istálló felé. Még most sem tudta elfelejteni, mit akart azzal a fiú mondani, hogy veszélyes lehet. Felkelő Nap bajba keveredett volna? Talán az a valaki épp a férjének akar üzenni vele, hogy figyelmeztesse? A vízesésnél történt dolgok jutottak az eszébe. Mi lesz, ha mégsem megy a templomhoz? Felkelő Napot valami baj éri? Amikor az istállóhoz ért, és meghallotta Ében nyerítését, Ada megpróbálta a fiú üzenetét egy időre elfelejteni. Ada a nap nagy részét a kancákkal töltötte, amelyeket Szürke Lótól nyert. Megpróbálta a bizalmukat megnyerni. Simogatta őket, azt akarta, hogy szokjanak az illatához, a ruhájával dörzsölgette őket. Miközben a lovakkal foglalkozott, megpróbált elfeledkezni a fiatal fiú üzenetéről. Miután végzett a kancákkal, egy kicsit lovagolt Ébennel. A ház mögött lévő tóhoz lovagolt, leszállt, és
benedvesítette a tó vizével az arcát. Ébent elengedte, hogy legeljen a tó szélén, ő pedig lepihent egy fa alá. A hűvösben pihengetve Ada Felkelő Napra gondolt, hogy vajon mit csinálhat ebben a percben. Vajon ő is épp rá gondol? Halk sóhaj hagyta el az ajkát, amikor ismét az üzenet jutott az eszébe. Azt kívánta, bárcsak ne ment volna el Felkelő Nap. Ha itthon lenne, biztosan elmenne a templomhoz, hogy megtudja, ki az a titokzatos valaki, aki ott. vár rá. Ada úgy döntött, nincs más választása, el kell mennie a templomhoz. Nem hagyhatja figyelmen kívül az üzenetet. Mi van, ha valaki tényleg tud valamit a Felkelő Napot fenyegető veszélyről? Soha nem bocsátaná meg magának, ha valami történne a férjével, és ő figyelmeztethette volna. Ada Ébennel együtt visszatért a házhoz. Gyorsan átöltözött, szőke fürtjeit hátrakötötte, és egy fekete köpenyt terített a vállára. Most már sajnálta, hogy nem szólt Nakinának vagy valakinek a tervéről. Talán Nakina vállalkozott volna rá, hogy vele tart. De Ada nem szólhatott Nakinának, mert az üzenet szerint egyedül kell odamennie, és senkinek sem kell szólnia. Félt, ha nem engedelmeskedik, akkor aki elhívta, nem lesz ott. Mégis valamilyen oknál fogva Ada nem tudott úgy elmenni, hogy ne szóljon senkinek egy szót sem. Odament Hajnalhoz, aki épp a konyhából jött kifelé. – Lovagolok egyet Ébennel, Hajnal. Azt hiszem, a templom felé fogok menni – mondta nyugodtan, nehogy gyanút keltsen a nőben. Hajnal összevonta a szemöldökét. – Már későre jár, a nap hamarosan lenyugszik. Nem lenne jobb holnap lovagolnod? Ada teljesen egyetértett a másik nővel, de megpróbálta nem kimutatni aggodalmát, és mosolyogni kezdett.
– Nem leszek sokáig. Menjetek nyugodtan haza Vörös Vércsével. Ne aggódj miattam. Majd eszem, miután hazaértem. – Aztán megfordult és kisétált a házból. Ada a hegy leié lovagolt, és ráfordult a templom felé vezető ösvényre. Gyorsan vágtázott, hogy minél hamarabb hazaérhessen. Amikor az út végévé ért, meglepetten nézte az elé táruló látványt, a felfelé vezető márványlépcsőt. Vonakodva leszállt a lováról, és néhány percig Ében gyeplőjét fogva, tanácstalanul állt. Nagyot lélegzett, hogy megnyugtassa idegeit, aztán úgy döntött, felmegy a lépcsőn. Gyengéden megpaskolta csődöre vékony nyakát, aztán egy közeli bokorhoz kötötte a gyeplőt. – Egy perc és visszajövök. Ében – suttogta, mielőtt otthagyta volna a lovai. Ada idegesen lépkedett felfelé a lépcsőn. Mivel senkit sem látott, tudta, nincs más választása, fél kell mennie a tetejére. A lépcső tetején egy faragott masszív ajtó állt. Ada úgy gondolta, talán jobb lenne, ha lemenne a lépcsőn, megbánta, amiéit olyan bolond volt, hogy idejött. Épp vissza akart fordulni, amikor egy fekete kabátos alak lépett ki az egyik oldalajtón, amit Ada eddig még észre sem vett. Ada lélegzetvétel nélkül figyelte a halkan közeledő papot. Amikor a férfi néhány lépésnyire megállt előtte, egy alig látható mozdulattal intett a nőnek, hogy kövesse. Ada nem látta a férfi arcát. A férfi megfordult, azt várta, Ada úgy tesz, ahogy ő utasította, és követi, de Ada meg sem mozdult. – Követned kell. Itt majd beszélhetünk. Ada még most is arra gondolt, hogy megfordul, és gyorsan visszatér a faluba, férje biztonságos házába, de a férfi annyira sürgette, hogy ismét Felkelő Nap jutott az eszébe, mi van, ha
valóban veszélyben van. Végül elindult a férfi után, aki egy hosszú, hűvös előcsarnokba vezette. A folyosót gyönyörű színekben pompázó freskók díszítették, melyek isteneket ábrázoltak. A kabátos alak végigsietett a folyosón, Ada pedig követte a templom belseje felé. Ada félni kezdett, amikor egy kis kerten keresztül egy torony ajtajához vezették. Egy kulcs csillant meg a holdfényben a férfi kezében, aki egy könnyed mozdulattal kinyitotta a nyikorgó faajtót. Ada tétovázott, mielőtt belépett, de már nem fordulhatott vissza, követte a férfit. Abban a pillanatban, amikor belépett a toronyba, tudta, hatalmas hibát követett el. Az ajtó becsapódott mögötte, őt pedig mindkét oldalról megragadták.
19. Megkötözött kézzel és lábbal nézett Ada a gyűlöletet és dühöt árasztó fekete kabátos arcára. Ada a sötétben nem tudta eldönteni, a főpap, Omau, vagy valaki más a foglyul ejtője. Remegő hangon megkérdezte a sötét kabátos férfit: – Mit akarnak tőlem? Miért csinálják ezt? – Most ébredt rá, nem Felkelő Nap van veszélyben, hanem ő. – Mit akarunk tőled? – Egy hiénás nevetés töltötte be a kis szobát, aztán hirtelen elhallgatott, és sziszegő hangon folytatta: – Nincs mitől félned. Te, akit az istenek küldtek ebbe völgybe, te fogod tönkretenni a napjelesek származási ágát! Azzal, hogy te eljöttél, Felkelő Nap könnyű préda lesz! – Ennyire gyűlölöd a férjemet? – Ada arca egészen elsápadt, meg kellett tudni, ki akarja tönkretenni a férjét. – Gyűlölöm? Egyáltalán nincsenek érzéseim Felkelő Nappal kapcsolatosan. Az utamban áll, mindene megvan, amire nekem szükségem van. – A férfi a sötétben is látta az aranyhajú nő szépségét. Sajnálta, hogy nincs ideje rá, hogy megízlelhesse gyönyörű formás testét. Micsoda örömet érezhetné, ha hallaná apró nyögéseit, miközben ő forró nőiességébe hatolna. De tudta, nem tehet ilyesmit! Az aranyhajú nőt az istenek érintették meg, és ha hozzáérne, az biztosan a véget jelentené számára. Nem, jobb, ha túlad a nőn, aztán pedig üzletel Felkelő Nappal. A férfi az Ada mellett álló két indiánhoz fordult. – Vigyétek el! Vigyétek át a kerten, és hallgattassátok el!
Ada megpróbált elhúzódni, visításra nyitotta a száját, de egy ruhadarabot tömtek a szájába. Az ajtó felé húzták, és az indiánok úgy cselekedtek, ahogy mondták nekik. Amint az indiánok kivitték a toronyból az aranyhajú nőt, Huruing ledobta a kabátját egy kis asztalra. A felfelé vezető sötét lépcső felé fordult, és elindult a torony második emeletére. Kinyitotta az ajtót, és belépett a szobába. Egy tizennégy év körüli lány állt a szobában erősen remegve, tekintetét a papra emelve. Már réges-rég kiverték belőle az ellenkezést, ezért ellenkezés nélkül várta a sorsát, amikor a sötét ruhás férfi lassan odalépett hozzá. A pap a földre dobta a köpenyét, levette nadrágját, és az aranyhajú lányra gondolva a kezébe vette nemi szervét. A fiatal indián lány visított volna, de már tapasztalta, hogy nem számíthat segítségre, csak a gyalázás fog növekedni. Összeszorította állkapcsát, az ágyhoz lépett, és lefeküdt. Adát a kert körüli hátsó falhoz vitték. A szíve vadul kalapált mellkasában. Bármelyik pillanatban számíthatott rá, hogy a szívébe kést szúrnak. Félelem és meglepetés töltötte el, amikor a két indián kivitte a kerítésen, ahol két ló és lovasok vártak rájuk. – Ő az? – kérdezte az egyik lovas. Szavai Felkelő Nap és egy másik indián nyelv keverékei voltak. – Ő az. Az emberek azt mondják, boszorkány, ezért légy óvatos vele! Ha nem kötözöd meg, könnyen elszökhet. – Majd a feleségem rajta tartja a szemét. Sokat tud a boszorkányokról – mondta az indián, és a másik lovasra, egy indián nőre nézett. – Mégis figyelmeztetlek, hogy ez a nő olyan erővel rendelkezik, hogy könnyen elcsábítja bármelyik férfit. Legalább néhány napig megkötözve kell tartani. – Az indiánok további
dolgokat is mondtak még, amiket a pap mondott nekik a nőről Ezért is jöttek ide titokban a templomba. Mindenki boldog lesz a faluban, amiért elmegy az aranyhajú lány, és Huruing azt mondta nekik, hogy megtisztulnak, ha segítenek neki. – Nem félek, barátom. Majd a feleségem vigyáz a nőve. Ő lesz a hatodik felesége a bátyjának. Ott használhatja a csáberejét, hogy elcsábítsa Sólyom Szemet! A két indián felrakta Adát a férfi lovas elé. A lovas bólintott, a pónija oldalába rúgott, és féleségével együtt távoztak. Ada megpróbált rúgkapálni, ledobni magát a lóról, de mivel meg volt kötözve, tehetetlen volt. Az indián a mellkasához szorította, az asszony küzdelme egy kicsit sem hatotta meg. Ada kék szemé könnybe lábadt. Minden egyes lépéssel, amit az indián lova férje falujával ellentétes irányba tett, egyre jobban fájt a szíve. Felkelő Nap, kiáltotta halkan, de tudta, felesleges kiáltani. Másnap fog csak rájönni, hogy ő eltűnt a faluból. A vadászat egész nap jól ment, már kora este letáborozott Felkelő Nap Hosszú Fűvel és társaival. Miután megvacsorázták, Felkelő Nap lecsutakolta a lovát, és lefeküdt. Amíg a többiek beszélgettek, ő csak a feleségére gondolt. Most először váltak el hosszabb időre, ezért egész nap csak ő járt az eszében, de most valahogy olyan nyugtalan volt. Hiába hunyta le a szemét, nem tudott elaludni, felesége képe jelent meg előtte. Általában kellemes melegség öntötte el, amikor Holdsugárra gondolt, de most valahogy más volt. Nem tudta elfojtani a rossz érzést, még késő éjszaka sem tudott elaludni, ezért úgy döntött, a szívére hallgat, és kova reggel elindul a faluba. A többiek folytathatják a vadászatot. Ő visszatér Holdsugárhoz.
Adát a két indián egyre messzebb vitte a völgytől. Dél felé utaztak, és meg sem álltak hajnalig, amíg el nem értek egy sekély patakot. Az indián nő lesegítette Adát férje lováról, aztán pedig egy fához kísérte, hogy leülhessen. Később visszament a lovához, és két bőrtarisznyát vett elő, melyben hús volt. Amikor visszatért Adához, felé mutatta. Ada mély lélegzetet vett, megrázta a fejét, és beszélni próbált a szájába tömött ruha ellenére. – Mit akartok tőlem? – Hangja még számára is értetlen volt, de az indián minden bizonnyal megértette. – Egyél először – mondta a nő. Mivel nem volt más választása, Ada bólintott. A nő kikötötte a száját, és a kezébe adott egy száraz húsdarabot. Amikor Ada megette, az indián nő ajka széles mosolyra húzódott. – Hova visztek? – Ada nem várt addig, míg ismét bekötik a száját, azonnal kérdezni kezdett. – A bátyám, Sólyom Szem falujába megyünk. Boldog leszel ott. – De miért? Miért visztek el a férjem falujából? – Ada szerette volna, ha lenne egy kis ideje arra, hogy meggyőzze, hogy vigyék vissza Felkelő Nap falujába. – Azt nem mondták, hogy férjed is volt. – A nő összevonta a szemöldökét. Ada halkan felsóhajtott, azt hitte, meg tudja a nőt győzni, hogy hibát követtek el, és vissza kell vinniük a völgybe. – A férjemet Felkelő Napnak hívják. Ő hatalmas harcos, és nem fog örülni neki, hogy ez történi velem.
Egy pillanatra a nő zavartnak tűnt, de aztán isméi mosolyogni kezdett. – A férj nem számít. Sólyom Szem falujába viszünk. Messze. Nincs többé férj. Új férjed lesz. Ada először azt hitte, a nő félreértette. – Van férjem – Felkelő Nap. Az indián bólogatni kezdett. – Új férjed lesz, Sólyom Szem. Ada megcsóválta a fejét. Ez nem lehetséges! Azért kellett elmennie ahhoz a templomhoz, hogy elrabolják, és férjhez adják egy távoli faluba? A nő nem kötötte be azonnal Ada száját; ehelyett kikötötte a lábát, és a bokor felé mutatott, hogy Ada elintézhesse szükségleteit, míg a férje a lovakat itatta. Miközben lábra állította, Ada még mindig győzködni próbálta a nőt. – Vissza kell mennem a férjem falujába. A gyermekét hordom a szívem alatt! A nő mosolya nem tűnt el, amikor Ada hasára nézett. – A gyerek, az jó. Sólyom Szemnek van öt felesége, és nincs gyereke. A gyerek nagyon jó!
20. Az iramot diktáló férfit, mint Ada később megtudta, Ácsorgó Medvének hívták. Elrablásának éjszakája kivételével Ada az indián pár harmadik lován utazott, de a kezét összekötötték, és a lova is a férfi lova után volt kötve. Mindennap csak délután pihentek, amikor Ácsorgó Medve jelt adott a letáborozásra. Ételt a batyujukból vettek, esetleg vadásztak, aztán néhány órát aludtak. Napnyugtakor ébredtek, és éjszaka folytatták útjukat Ada lábát már nem kötözték meg, de Ácsorgó Medve többször megfenyegette, hogy összekötözi, ha Ada továbbra is azt hangoztatja, hogy vigyék vissza a férje falujába. Nem úgy, mint a felesége, Kicsi Fürj, Ácsorgó Medve nagyon türelmetlenül fogadta Ada sírását és fenyegetését, hogy Felkelő Nap meg fogja ölni. Egy hét kemény utazás után. egyik délután a pár nem csomagolt össze este. Ehelyett hatalmas füzet raktak, és Ácsorgó Medve szó nélkül elment friss húsra vadászni. Ada nem tudta mire vélni a változást, nem szólt semmit, csak egy fának dőlt, és Kicsi Fürjet figyelte, aki épp egy nyúlprémet puhított. – Örülök, hogy visszatérhetek a bátyám falujába – mosolygott Kicsi Fürj, miközben Adára emelte tekintetét. – Három éve láttam utoljára Sólyom Szemet. Ácsorgó Medve épp három éve, egy télen jött a falunkba, ott árult néhány dolgot. Faluról falura utazik, és olyan árukat árul, amire az embereknek szükségük van. Én szeretek vele utazgatni, de nagyon hiányzik már a családom. – Kicsi Fürj szeretett a sápadt arcú nővel beszélgetni. Hiányzott neki a nők társasága, mióta a férjével utazik.
– Nagyon rossz távol lenni azoktól, akiket szeretünk – sóhajtotta Ada teljes egyetértésben. Kicsi Fürj bólintott, de fogalma sem volt, hogy a sápadt arcú nő mire akar kilyukadni. Ő és Ácsorgó Medve úgy döntöttek, nem adnak addig nevet az aranyhajú nőnek, míg el nem érik a falujukat. Talán Sólyom Szemé lesz ez a megtiszteltetés. – A falumban az emberek szeretni fognak téged, nem kell félned. Azt fogják hinni, a nagy szellem érintett meg, mert még alig láttak fehér nőt. – Nem félék a faludban élő emberektől – hazudta Ada, pedig rettenetesen félt a falutól, ahova viszik, de legjobban Sólyom Szemtől. – Én csak a szívemtől félek, mert tudom, ilyen fájdalmat nem tud majd elviselni, amiért elszakítottak a férjemtől. – Az idő enyhíti a fájdalmat. Hamarosan elfelejted a volt párodat. Sólyom Szemnek sok felesége van, ők majd a nővéreid lesznek. Mindent meg fogsz velük osztani, beleértve a bátyám is. – Kicsi Fürj nem igazán értette meg Adát. Egy indián nő élete nehéz, ezért korán megtanult alkalmazkodni. Sok ismerősének meghalt a férje a háborúban vagy vadászaton, de túlélték. A fájdalom elmúlt, és a nő más harcos ágyában is megtalálta a boldogságot. Ada sírni kezdett. – Én soha nem tudok majd ismét szeretni. Felkelő Napot szeretem! Kicsi Fürj kezéből a szőrme az ölébe esett, amikor a nőre nézett, akit ő és a férje tartanak fogságban. Kicsi Fürj nagyon szomorú lett Ada könnyei láttán. – Nem tehetek semmit, hogy változtassak ezen. Holnap délután már a bátyám falujába érünk.
Adának ez volt az első csöppnyi reménye az elrablása óta, amikor meglátta Kicsi Fürj együttérzését. – De kioldozhatsz! Elengedhetsz, hogy visszatérhessek a férjemhez. Azt mondhatod Ácsorgó Medvének, hogy elszöktem tőled. Soha nem fogja megtudni! – Ada könyörgő tekintetét Kicsi Fürjre emelte. Egy pillanatra a nő bele is egyezett volna, hogy elengedje a lányt, de végül megcsóválta a fejét. – Ácsorgó Medve úgysem fogja elhinni. Soha nem tudnám becsapni. Nagyon dühös lenne, mert ajándékot akar vinni a bátyámnak, mert már olyan régen találkoztak. – De vihetne neki valami mást! Az indián nő ismét megcsóválta a fejét. – Semmi más nem érték Sólyom Szemnek. Csak a nők és az étel számít neki. Ada védekezni akart, de Kicsi Fürj félbeszakította. – Tudod, a bátyám nagyon mérges volt Ácsorgó Medvére, amikor utoljára voltunk a faluban. Azt akarta, Ácsorgó Medve maradjon a faluban, és felejtse el a kereskedelmet, és az embereket szórakoztassa történeteivel. De Ácsorgó Medve nem az a fajta férfi, aki sokáig egy helyben tud maradni, ezért egy kora reggel, amikor még mindenki aludt, a férjem és én otthagytuk Sólyom Szem faluját, és azóta vissza sem mentünk. Olyan ajándékot kell adnia Sólyom Szemnek, ami megenyhíti a szívét. – De miért épp nekem kell annak az ajándéknak lennem? – sírt Ada elkeseredetten. – Csodálatos vagy – mondta Kicsi Fürj, aztán ismét a kezébe vette a szőrmét, és folytatta: – Sólyom Szem többi felesége nincs ilyen szép. Nagyon büszke lesz rád.
Azt kérték a férjemtől, hogy öljön meg, de ő gyorsan úgy döntött, hogy inkább a bátyámnak ad. Azt hiszem, Ácsorgó Medve is szeretne visszatérni a falumba. Ada gyorsan ráébredt, hogy úgysem jut semmire az indián nővel. Végül is hálás lehetett, amiért nem ölték meg, bár Sólyom Szem gondolatától félelem öntötte el. Lassan felállt, és Kicsi Fürj aggódó tekintetével találkozott. – Megyek és könnyítek magamon – mondta Ada, és amikor az indián nő bólintott, gyorsan elindult a tábor másik oldala felé. Mivel ez volt az első alkalom arra, hogy egyedül lehessen, Ada amikor a bokrok mögé ért, körülnézett, megpróbálta kitalálni, Ácsorgó Medve hova köthette a lovakat. Mivel valószínűleg nem lesz több lehetősége a szökésre, ezt kell kihasználnia. Lassan körülment a táboron, és a lovakat kereste. Annak ellenére, hogy a keze össze volt kötve, biztos volt benne, hogy így is tud lovagolni. Amikor megpillantotta a lovakat, gyorsan áthatolt a bokrokon, és a két pónihoz és a teherhordó lóhoz lépett. Mivel a lovak mar hozzászoktak az illatához, nyugodtan legeltek, amikor Ada közeledett. Vadul kalapáló szívvel nyúlt Ada a madzagért, amivel a lovakat kikötötték. Ebben a pillanatban Ácsorgó Medve lépett ki egy fa mögül, megragadta a karját, és dühösen a tábor felé kezdte vezetni. Kicsi Fürj meglepett arccal nézte, ahogy a férje felé vezeti a sápadt arcú nőt. Ácsorgó Medve morogva Kicsi Fürj mellé lökte Adát. – Azt hitted, nem próbálok visszaszökni a férjemhez? – kiáltotta Ada, és sírásra fakadt. Ácsorgó Medve nem válaszolt, ehelyett feleségére nézett, és halkan elmondta Kicsi Fürjnek, hogy jobban tartsa szemmel a foglyukat. Aztán a csapdába ejtett nyúl elkészítéséhez látott.
– A férjem nem örül neki, hogy el akartál szökni. A faludban az emberek azt hiszik, boszorkány vagy, és Ácsorgó Medve is annak tart. Jobb, ha mellettem maradsz, míg el nem érjük a falut. – Nem vagyok boszorkány! – jelentette ki Ada hangosan. Dühös volt sikertelen szökési kísérlete miatt, – Én hiszek neked. Én már láttam boszorkányt korábban, és semmi gonoszt nem látok benned. De a férjem még soha nem látott, ezért nem bízik benned. Most már tudta Ada, hogy miért fordítja el Ácsorgó Medve azonnal a tekintetét, amikor ránéz. Most már tudta, hogy végignézte, amikor megpróbált elszökni, hátha meggyőződhet arról, hogy valami boszorkányságot követ el. Ada ajkán halvány mosoly jelent meg. Egy olyan férfi, mint Ácsorgó Medve, fél egy nőtől, akit boszorkánynak hisz, amikor vadabbnál vadabb vidékeken utazhatott. Ada kíváncsi volt, vajon mit gondolt a férfi, varjúvá fogja varázsolni, vagy valami más élőlénnyé. Kicsi Fürj észrevette Ada mosolyát, ezért ő is mosolyogni kezdett. – A férjem fél a fehér bőrű nőktől, akiknek kék a szemük. A férfiak néha olyanok, mint a gyerekek. Amit nem értenek, megrémíti őket. Ada összekötözött keze és lába ellenére megpróbálta kényelembe helyezni magát, és a kezét a hasára húzta. Legalább a gyereknek nem esett még baja. Halkan köszönetet mondott ezért. Végül is hálás lehetett azért, hogy ehhez a két indiánhoz került, és nem ölték meg. A nő nagyon kedves volt hozzá, csak egy barátot szeretett volna. Ácsorgó Medve már másképp viszonyult hozzá, de most, hogy már Ada tudott a férfi boszorkányoktól való félelméről, megértette viselkedését. Az
egyetlen probléma, hogy holnap elérik a falujukat. Amikor odaérnek, onnan már nehezebb lesz elszöknie. Megpróbált nem gondolni Sólyom Szemre. A gondolat, hogy Felkelő Napon kívül más férfi is igényt tarthat rá, félelemmel töltötte el Adát. Ada felnézett a csillagos égre, és szerelmére gondolt. Vajon Felkelő Nap keresi már őt? Ében biztosan hazament az eltűnése éjszakáján, és Hajnal is tudja, merre lovagolt. Talán ez segíthet Felkelő Napnak, hogy megkeresse. – Felkelő Nap – sóhajtotta Ada, és a nevet továbbvitte az éjszakai szél. Ácsorgó Medve csak forgolódott a felesége mellett. Holnap délután már a felesége falujában lesznek, és boldog lesz, amiért megszabadulnak a sápadt arcú nőtől. Már kezdetben is nagyon kellemetlen volt azzal a nővel utazni, de aggodalma ma csak növekedett.
21. Felkelő Nap mintha Holdsugár finom ujjait érezte volna a testén, amikor felriadt álmából. Az éjszakai szél mintha Holdsugár nevét suttogta volna, és ha jobban figyelt, mintha a saját nevét hallotta volna, ahogy a nő őt szólítja. A szíve összeszorult, ha arra gondolt, hogy valaki más egy ujjal is hozzányúl szerelméhez. Kora reggel, amikor a többiek is felébredtek, elindult hazafelé. Sajnálta, amiért nem indult már este útnak, amikor érezte, hogy valami baj van. Késő délután ért a völgybe, és azonnal a házba ment. Amikor belépett, Hajnallal találkozott, aki aggódó arccal fogadta. – Holdsugár jól van? – kérdezte azonnal. – Tegnap este óta nincs meg, amióta elment lovagolni, Felkelő Nap. Néhány harcos a keresésére indult, de senki sem tud a hollétéről. Nincs semmi jel. – Senkinek sem szólt róla, hogy hova megy? – Felkelő Nap nem számított rá. hogy nem találja itthon a feleségét. – Nekem azt mondta, hogy elmegy egy késő délutáni lovaglásra. Azt mondta, a templom felé fog lovagolni. – Hajnal nem bírta tovább visszatartani a sírást. Amikor kora reggel idejött, és csak Ébent találta a ház előtt, megpróbált nyugodt maradni. – Én megpróbáltam lebeszélni róla, Felkelő Nap, mondtam, hogy jobb lenne, ha holnap menne lovagolni, de nem hallgatott rám! Talán a hatalmas, fekete csődör ledobta a hátáról, és egyedül szenved valahol!
– Ében visszatért Holdsugár nélkül? – Felkelő Nap tudta, milyen közeli viszonyban volt a ló és gazdája, ezért nem tudta elképzelni, hogy a csődör egyedül hagyta Holdsugarat, ha ilyen baleset történt is. – Hol kereste a kereső csapat? Talán a templom közelében dobta le a ló, és az egyik pap bevitte. – Néhány harcos egész nap kereste, átfésülték a hegyekbe vezető utakat. A papokat is megkérdezték a templomnál, de senki sem látta. – Küldd Vörös Vércsét a fekete csődörért. Majd én megkeresem Holdsugarat. – Aztán magában megesküdött, hogy á lány nélkül vissza sem tér a völgybe. Hajnal nem vitatkozott, azonnal megkereste a fiát, és Holdsugár lováért küldte. Csak azt kívánta, bárcsak Hosszú Fű is ott lenne, és elkísérhetné Felkelő Napot. Nagyon aggódott Holdsugár miatt, és félt, hogy Felkelő Nap veszélybe kerülhet, ha elindul utána. Bár tudta, nem szólhat bele. Felkelő Nap bármit megtenne a feleségéért! Felkelő Nap épp akkor lépett ki a házból, amikor Nakina az ajtóhoz ért. Arca sápadt volt, tekintete aggodalmat tükrözött. – Tudtam, hogy hamarosan visszatérsz! – Nakina a férfi széles mellkasához dőlt, alig állta meg, hogy el ne sírja magát. – Meg kell keresned Holdsugarat, Felkelő Nap. – Amikor kimondta ezeket a szavakat, Nakina tudta, hogy butaságot beszélt. Hát persze hogy megkeresi az unokatestvére a feleségét. A lelke üres nélküle. – Meg fogom találni, Nakina – ígérte Felkelő Nap. – Tegnap beszéltél vele? Mondott valamit, hogy miért megy a templom felé? – Felkelő Nap nem értette, miért épp a templom felé lovagolt Holdsugár, de mivel tudta, milyen szoros barátság köti Holdsugarat Nakinához, remélte, mondott neki valamit.
– Nem találkoztam tegnap vele, Felkelő Nap. – Nakina megpróbálta visszatartani sírását. Felkelő Nap érezte, hogy unokatestvére elhallgat valamit. Sötét szemével fürkészte a lány arcát. Gyerekkora óta ismeri, ezért látta a tekintetében, hogy valamit titkol. – Belenéztél a szellemvilágba, Nakina? Mondd, láttál valamit, ami segíthet a feleségem megkeresésében? – Felkelő Nap visszatartott lélegzettel várt Nakina válaszára. Nakina bólintott. – Múlt éjjel felébredtem, és a lelkemet félelem öntötte el. Nem tudtam miért vagy honnan, de Holdsugár nevét hallottam. Aztán egy férfit és egy nőt láttam, de nem a mi törzsünk tagjait. Holdsugár szemével láttam, és éreztem a félelmét. A kezemen és a lábamon éreztem a kötelet. Azt éreztem, amit Holdsugár, hiábavaló küzdelmet. – Nakina képtelen volt elmondani azt a félelmet, amit múlt éjjel érzett. Már nagyon várta, hogy Felkelő Nap a faluba érkezzen, és elmondhassa neki, mit érzett. Amikor arra a férfira és a nőre néztél, azt megtudtad, hogy nem közénk valók, láttál még valamit? Volt valami jel, ami elvezethet Holdsugárhoz? – Felkelő Nap nem kételkedett Nakinában, tudta, minden szava igaz, de több információra volt szüksége. – Nem támadták meg, Felkelő Nap. Éreztem Holdsugár összekötözött kezét, amikor felemelték, és a ló hátára tették. Emlékszem, hogy láttam egy kertfalat, egy boltíves kaput, de nem az a jel volt rajta, amit innen a faluból ismertem. Talán a templom kertje volt az! – A templom kertje? – Hajnal azt mondta, a papok azt mondták, nem látták Holdsugarat. Senki sem látta, ha elvitték az idegenek?
– Biztos, hogy a templom kertje volt az, Felkelő Nap. Amikor kislány voltam, gyakran jártam oda tanulni, és órákat töltöttem ott, mert csendes volt, és alig járt arra valaki. Ott kell kezdened a keresést! Felkelő Nap is emlékezett a templom mögött lévő kertre. Igaza volt Nakinának, hogy alig jár oda valaki. Ha Nakina biztos benne, hogy onnan vitték el Holdsugarat, akkor ott fogja kezdeni a keresést. Magához húzta unokatestvérét, és megígérte neki és persze önmagának is: – Vissza fogom hozni Holdsugarat. Nakina bólintott. Felkelő Nap kisietett, Nakina tudta, hogy unokatestvére megtartja a szavát, vagy meghal. Holdsugár és Felkelő Nap élete összekapcsolódott. Egyikőjük sem tud a másik nélkül létezni! Először ellenkezett Ében, amikor a hatalmas indián a hátára ült. Néhányszor felugrott, és megpróbálta megakadályozni, hogy a férfi megülje, de aztán kezdte szokni a szokatlan súlyt. Idő kellett hozzá és türelem, mire Felkelő Nap megnyugtatta az állatot, és elindulhatott a templom felé. Amint a ló és lovasa megközelítették a templomot. Felkelő Nap figyelmesen fürkészte a területet. Semmi nyomot nem látott arra, hogy Holdsugár ott járt volna, de amint a templom háta mögé ért, észrevette, hogy valaki egy kis bokorhoz kötötte a lovát, néhány méternyire a templomajtóhoz vezető lépcsőhöz. A bokor ágait összetörte a ló, és a patái nyoma is jól látható volt a porban. Lehetséges, hogy a felesége azért jött a templomhoz, hogy találkozzék valakivel? – kérdezte Felkelő Nap magától, miközben átvizsgálta a templom elejét. Vajon azért kötötte Holdsugár a bokorhoz Ébent, mert vissza akart menni érte?
Mivel semmi mást nem talált. Felkelő Nap elindult a templom háta mögötti kerthez. A kapu előtt lónyomokra lett figyelmes. Vajon ezek a nyomok azon férfi és nő lovának a nyomai, akikről Nakina beszélt? Felkelő Nap zavart volt. Csak találgat. De a lovak nyomai elvezettek a templomtól, ezért tudta, nem tehet mást, követnie kell őket. Az elkövetkezendő néhány nap alatt elég nehéz volt Felkelő Napnak a nyomokat követni. Néha, amikor elvesztette a nyomot, vissza kellett mennie, ahol elvesztette. Bárkit is követ, tudta, nagyon érthet a nyomok összezavarásához. De csak a nyomokra hagyatkozhatott, ezért elszántan követte őket. Imádkozott, hogy megtalálja szerelmét, és ne kelljen elölről kezdenie a keresést. A kimerültségtől végre leheveredett. Ében is nagyon elfáradt a hosszú út során. Elalvás előtt imádkozott, hogy maradjon épségben a felesége és meg nem született gyermekük, míg ki nem szabadítja őket. Késő éjszaka, amikor Felkelő Nap felébredt, biztos volt benne, hogy Holdsugár érintését érezte, és a hangját hallotta. Ácsorgó Medve másnap reggel nem siettette a nőket. Lecsutakolta a lovakat, aztán elengedte őket, hadd legeljenek a friss fűből. Már késő délelőtt volt, amikor az indián egy csomagot adott át Kicsi Fürjnek, hogy adja Adának. Ada később jött rá, hogy azért maradtak ilyen sokáig a táborban, hogy felkészüljenek az érkezésükre. – Mi ez? – kérdezte Ada. Tegnap óta csendben volt, amikor megakadályozták a szökésben. Nem adta fel a vágyat, hogy szabad lehessen, de miután megakadályozták a szökését, nagyon elkeseredett lett.
– Ácsorgó Medve adja ezt neked ajándékba. – Kicsi Fürj lehajolt, és Ada mellé tette a csomagot. A nő kikötötte a bőrszalagot, és Ada egy szép, puha szőrmeruhát pillantott meg. – A ruhád szakadt és piszkos – magyarázta Kicsi Fürj. Ada bólintott, tudta, hogy csak azért kell felvennie, hogy elkápráztassák Kicsi Fürj bátyját az ajándékkal, amit adnak neki. Adát nem érdekelte az ok. Már belefáradt, hogy ugyanazt a ruhát kellett viselnie, és ez a ruha olyan puhának tűnt. – Köszönöm – mondta, és vita nélkül felvette a ruhát. Kicsi Fürj boldog volt, amiért ilyen könnyen ment a dolog. Azt hitte, a fehér nő ragaszkodni fog a ruhájához, mert ez is a férjére emlékezteti. – Megmosakodhatsz a patakban. Ha szeretnéd, veled megyek, és eloldozlak. Ada tudta, hogy Kicsi Fürj sokat kockáztat, amiért bízik benne, de azt is tudta, nappal nincs esélye a szökésre. Ácsorgó Medve a közelben van, és kétségtelen, hogy Kicsi Fürj erősebb nála, és könnyen megakadályozhatja a szökésben, ha sor kerülne rá. Ada sokkal jobban érezte magát, amikor megmosakodott, és levette koszos ruháját. Lelke is nyugodtabb volt, amikor a parton ülve Kicsi Fürj gyengéden ki fésülte kócos haját. – Valóban nagyon gyönyörű vagy – állapította meg Kicsi Fürj irigyen. Sólyom Szem nagyon elégedett lesz az ajándékkal, gondolta magában.
22. A két indián és Ada késő délután érkeztek Kicsi Fürj falujába. Hangos kiáltással jelezték érkezésüket. Amikor Ada hátranézett. Kicsi Fürj ajka széles mosolyra húzódott. A nő nagyon boldog volt. amiért ismét otthon lehetett. Ácsorgó Medve és Kicsi Fürj nevét kiabálta mindenki, de a harmadik lovon ülő nőt figyelték, akinek a haja olyan volt, mint a hold, a szeme, mint az ég. Amikor a falu központjába értek, Ácsorgó Medve leszállt a lováról, lesegítette Kicsi Fürjet, aztán Adát. Kicsi Fürjet azonnal körbevették, kérdésekkel halmozták el, de Ácsorgó Medvéhez alig szóltak. Aki a szemébe mert nézni, azonnal elfordult. Nem is vártam mást, mondta magának Ácsorgó Medve, míg felesége bátyjának háza előtt állt. A falu lakói teljesen másak voltak, mint Felkelő Nap falujának lakói. Primitív környezet vette körül őket. A nők ugyanúgy öltöztek, mint Kicsi Fürj és Ada, állatszőrme borította testüket, a férfiak bőr ágyékkendőt viseltek. Semmilyen ékszert vagy festéket nem viseltek, és házaik sem voltak úgy kifestve, mint a völgyben. Ada idegesen állt Kicsi Fürj és Ácsorgó Medve között. Mivel szinte semmit nem értett beszédükből, most jött rá, hogy kísérői sokkal okosabbak, mint ő azt gondolta. Később megtudta, hogy Ácsorgó Medve nagyon sok indián nyelvet beszél, amit a sokéves kereskedelem során tanult meg. Mivel Kicsi Fürj is gyorsan tanult, ő is számos törzs nyelvét megtanulta.
Amint az izgalom fokozódott körülöttük, egy idősebb indián nő megkérdezte őket: – Miért tértetek vissza a faluba, és miért hoztátok közénk ezt a fehér nőt? – Tekintete nem volt valami barátságos, amikor Adára nézett. A fiát egy fehér ember ölte meg egy fehér nő miatt. Kicsi Fürj nem válaszolt, de Adának sem magyarázta el, miről beszélt. Félretolta a bátyja sátra előtt állókat, megfogta Ada kezét, és belépett a tipibe. Ácsorgó Medve követte a nőket, tudta, most fog kiderülni, milyen lesz a fogadtatás. Most fognak szembenézni Sólyom Szemmel. A ház belseje homályos volt, csak egy tűz égett a szoba közepén. A szoba zsúfolt volt. Két nő varrt a tűz mellett, egy kövér indián nő egy hatalmas, fekete tál fölé hajolt a tűz fölött. A suttogás és a nevetés több nőről is árulkodott a szoba sötétebb sarkaiban. Amikor beljebb léptek, az ágyon a puha szőrmék között egy olyan hatalmas indián pihent, amilyet Ada még sohasem látott. A harminc év körüli férfi szétterpesztett lábakkal feküdt az ágyon. Mellette két indián nő ült, hosszú, fekete haját fésülgették. Ada rémülten nézte, ahogy a hatalmas férfi szénfekete szeme először Kicsi Fürjre, aztán Ácsorgó Medvére, végül Adára vándorol. Ada háta libabőrös lett, amikor ráébredt: biztosan ő Sólyom Szem! Ő az a férfi, akihez hozzá akarnak adni! Nem üdvözölte, vagy még jelét sem mutatta az üdvözlésnek a férfi, amikor meglátta húgát vagy a férjét, tekintetét végig Adán tartotta. A férfi felállt, állva még kövérebb volt, mint Ada azt gondolta. Az óriás két lépést tett, és megállt Ada előtt. Közelről a férfi nem is volt hájas, egy kicsit vastag volt középen, de a válla
széles és izmos volt. Mintha Sólyom Szem és Ada csak kettesben lennének a szobában, a férfi a nő kék szemébe nézett. Ada térdei remegtek, amikor nagy nehezen a férfi szemébe nézett. Ada megrándult, amikor a hatalmas indián a hajához ért. Kicsi Fürj kihasználta a lehetőségei, hogy beszéljen. – Bátyám, ezt a nőt a férjem, Ácsorgó Medve hozta neked ajándékba. Úgy gondoljuk, örülni fogsz égy hatodik feleségnek. Ada nem értette Kicsi Fürj szavait, de imádkozott, hogy tévedett, amikor azt hitte, hogy ez a férfi az, akiről beszélt Kicsi Fürj. Nehéz lenne innen elszöknie, ha egy ilyen brutális külsejű férfi tartja szemmel. A férfi még mindig fogta Ada haját, amikor lenézett húgára. – Már megvan a hatodik feleségem. Ő a hetedik lesz! Sólyom Szem hatalmas kezével megragadta Adát, és az ágyra húzta. Amikor a férfi a szőrmék közé süppedt, és az ölébe ültette, Ada azonnal sikítani kezdett. Ácsorgó Medve odalépett, és megnyugtatta, hogy a férfi csak a hajára kíváncsi. Ada második sikítása nem hagyta el a torkát, Ácsorgó Medve lecsitította, de még mindig remegett. A visítást és a remegést figyelmen kívül hagyva, Sólyom Szem csodálattal nézte az ölében ülő nő szőke fürtjeit. Soha nem látott még ilyen hajat, és ilyen fehér bőrt, ilyen színű szemeket. Egy pillanatra mindenkiről elfeledkezett a férfi. – A bátyám emberei nem hagyták el még ezeket a hegyeket. Csak néhány fehér embert láttak, akik az erdőben vadásztak. Tudtam, hogy örülni fog neked. – Most Kicsi Fürj próbálta megnyugtatni Adát. Ada megpróbált elhúzódni Sólyom Szemtől, de a férfi kemény combjával lefogta, nem engedte el.
– Kérlek, Kicsi Fürj, mondd meg neki, hogy szeretnék visszamenni a férjemhez – könyörgött Ada, miközben az indián hatalmas keze a haját simogatta. Ácsorgó Medve megcsóválta a fejét, nem akarta Sólyom Szem dühét szítani. De Kicsi Fürj figyelmen kívül hagyta férje kérését. Úgy döntött, tolmácsolja a fehér nő szavait, és majd a bátyja eldönti, hogy megtartja-e vagy sem a lányt. – Sólyom Szem – kezdte Kicsi Fürj –, ez a fényes hajú nő azt akarja mondani neked, hogy vissza szeretne térni a férjéhez. Egy pillanatra az indián keze megállt Ada haján, aztán nem sokkal később ismét simogatni kezdte. – Nincs többé férje. Nem engedem el! Miután Kicsi Fürj lefordította bátyja szavait, Ada sírni kezdett. Sólyom Szem erős ujjaival megfogta az arcát, és erőszakkal a szemébe nézett. – Mondd meg neki, hogy ne sírjon – parancsolta a húgának. – Kedvesen fogok bánni vele. Mondd meg neki, hogy még az is lehet, hogy első feleségemmé teszem! Egy dühös morgás töltötte be a házat, egy mérges indián nő ugrott fel. Mielőtt kiviharzott volna a tipiből, Sólyom Szemre és az ölében ülő fehér nőre nézett. A nők nevetni kezdtek. A többi indián nő úgy gondolta, itt az ideje, hogy Sólyom Szem első számú feleségét megfosszák pozíciójától és kedvtelésétől, hogy őket ugráltassa. Kicsi Fürj nem foglalkozott a bátyja feleségeivel, és elismételte Sólyom Szem szavait Adának, azt hitte, a lány örülni fog neki. – Sólyom Szem azt mondta, hogy megtesz első feleségének, csak azért, hogy boldog légy, és itt maradj a falujában.
– De én nem akarok a feleséged lenni! Már van férjem! – kiáltotta Ada a masszív indiánnak, biztos volt benne, hogy minden nő legrosszabb rémálmát tapasztalja. Sólyom Szem meglepődött a nő reakcióján. A nők mindig kedvelték. Valójában általában ők dobták magukat rá. Ezért is van olyan sok felesége. A nők nem tudnak betelni vele, és valójában neki sincs elég belőlük. Hüvelykujjával letörölve Ada könnyeit, Sólyom Szem a kezébe vette Ada vékony kezeit, a tenyerébe nézett, aztán Ácsorgó Medvére emelte tekintetét. – Olyan csodálatos, mint egy gyöngyvirág. Köszönöm a szép ajándékot, testvérem. Te és a húgom maradhattok vendégségben, itt a kunyhómban. A sámánunk elment a másik faluba, de érte küldök egy harcost, hogy hozza vissza, hogy hozzám adhassa ezt a fehér nőt. – Hoztam neked néhány dolgot még, és sok jó történetet hallottam, amivel elszórakoztathatlak, Sólyom Szem. – Ácsorgó Medve nagyon boldog volt, amiért Sólyom Szem megbocsátott neki. Ada nem értette szavaikat, mégis érezte, hogy a két férfi elsimította a viszályát. Ácsorgó Medve és Kicsi Fürj ajándéka a kívánt hatást váltotta ki. Bár Ada áldozata árán, de a párt visszafogadta a családja. Ada, akit ettől az estétől fogva Gyöngyvirágnak szólítottak, érdeklődve figyelte, ahogy Sólyom Szem feleségei étellel kínálták a férjüket és vendégeit. A hat nő olyannak tűnt, mintha csak egyetlen értelme lenne életüknek, a férjüket elégedetté tenni. Elviselték a férfi minden szeszélyét. Egyik felesége az egyik oldalán ült, és a legszebb húsdarabot választotta ki férjének. A másik friss gyümölccsel kínálta, miközben a harmadik a pörköltből szedett a tányérjába. A hatalmas indián
főnök elvárta figyelmüket, miközben sötét szeme gyakran a Kicsi Fürj és Ácsorgó Medve között ülő Adát szemlélte. Ada mindössze néhány percet tölthetett kettesben Kicsi Fürjjel megérkezésük óta, amikor Kicsi Fürj kérte, hogy hadd segítsen neki a fehér nő a pakolásban. – Megmondtam Sólyom Szemnek, hogy gyereked lesz – mondta Kicsi Fürj, amint kiléptek a házból. – Meg fogja engedni, hogy visszamenjek a férjemhez? – kérdezte Ada még mindig reménykedve. Kicsi Fürj enyhén megcsóválta a fejét, aztán gyorsan mosolyogni kezdett, amikor a bátyja szavai jutottak az eszébe. – Sólyom Szem szereti a gyerekeket. Azt mondta, a gyerek apja lesz. Úgy fog bánni vele, mint a sajátjával. Ada hangosan felsóhajtott, de a másik nő megfogta a kezét, és maga után húzta a lovakhoz. – Nem lehetek a bátyád felesége! Túl sok felesége van! Soha nem leszek itt boldog, hát nem érted meg? Kicsi Fürj megértette Ada szavait, és lassan bólogatni kezdett. – Gyere, sietnünk kell vissza Sólyom Szem házába. Majd gondolkozom azon, amit mondtál. – Kicsi Fürj azt akarta, hogy ez a nő boldog legyen. Ha ő boldog, a bátyja is az lesz. Ada ismét reménykedni kezdett. Imádkozott, hogy Kicsi Fürj segítsen neki megszökni. Csak egy lóra, egy kis élelemre van szüksége, és hogy megmondja neki, merre kell mennie, hogy végre visszatérhessen a férje falujába. Most, ahogy a tűznél ültek, és vacsoráztak, Ada a többi nő büszkeségén gondolkozott. Megpróbálta elképzelni, hogy milyen lenne, ha ő is osztozna Felkelő Napon más nővel. Tudta, hogy megütné vagy megrúgná azt a nőt, aki a férjéhez merne érni.
A vacsora végeztével a két férfi a tűz közelében maradt, és Ácsorgó Medve mesélni kezdett egy érdekes történetet. A nők elhelyezkedtek, és lefeküdtek pihenni. Később, amikor Ácsorgó Medve elcsendesedett, és a nők is aludtak már, Ada még mindig ébren volt. Felkelő Napra gondolt, és arra, hogy bárcsak kiszabadítaná innen. Csendben imádkozni kezdett, hogy a férje szabadítsa ki, míg késő nem lesz. Tudta, hogy keresi, de hogy Sólyom Szem megérintheti, ez félelemmel töltötte el. Azt is elég volt elviselni, hogy a haját simogassa. Nem akart arra gondolni, hogy mi történne vele, ha nem tudna elszökni a faluból, mielőtt feleségül nem veszi ez az indián. Egy nő vihogása tört Ada gondolataiba. Ada felkönyökölt, és Sólyom Szem ágyára tekintett, ahol az indián hatalmas testén egy meztelen nő mozgott. A nőt nem igazán érdekelte, hogy bárki láthatja vagy hallhatja örömét. Mielőtt Ada visszafeküdt volna, Sólyom Szem sötét tekintetével találkozott. A férfi őt figyelte, miközben egyik felesége élvezetet próbált szerezni neki. Ada elpirulva lefeküdt, és a fejére húzta a szőrméket. Néhány perc múlva, amikor a nő halkan, megkönnyebbülten lélegzett, aztán elcsendesedett, Ada felsóhajtott. Talán most már aludhat is egy kicsit. De az éjszaka további részén még három nő mászott a férfi ágyára. Ada befogta a fülét a szőrme alatt. Az a férfi telhetetlen volt!
23. Ada meglepetten nézett Kicsi Fürjre. – Mit mondott, mit csinál? – kérdezte Ada lélegzetét visszatartva, nem hitt a fülének. – Sólyom Szem azt mondta, hogy minden feleségét átküldi az apja sátrába, ha ez örömet okoz neked. Te leszel az egyetlen felesége, Gyöngyvirág! – Az indián nő izgatottan próbálta elmagyarázni a fehér nőnek, menynyire tiszteli Sólyom Szem. – De nem akarom, hogy azt tegye! Egyáltalán nem akarok a felesége lenni! – magyarázta Ada izgatottan. Nem akar egy olyan ijesztő férfi felesége lenni! Nem tudott egész éjszaka aludni, mert a nők egyfolytában az ágyába jártak. Egyet sem utasított vissza, mindegyiknek megadta, amit akart. Kicsi Fürj azt gondolta, hogy a fehér nő valóban különös teremtmény. A bátyja minden felesége fölé helyezi, és még akkor sem elégedett. – A sámán ma fog a faluba érni. Ma este a testvérem felesége leszel – mondta az indián nő. Kicsi Fürj abban reménykedett, hogy a ceremónia után megváltozik a nő hozzáállása, és boldog lesz ebben a faluban. Reggel a folyó mellett beszélgettek fürdés közben. Ada könnybe lábadt szemmel nézett a mellette ülő nőre. – Kérlek, Kicsi Fürj, segíts elmennem ebből a faluból! Csak hozzád fordulhatok. – Ada csak addig reménykedhetett, míg hozzá nem adják Sólyom Szemhez, aztán már nem menekülhet.
– Örülök, hogy a testvérem leszel, és remélem, barátok lehetőnk. Nem segíthetek neked, bármennyire is szeretnéd. Sólyom Szem azt akarja, hogy az övé légy! Ada továbbra is könyörgött volna, de ebben a pillanatban Sólyom Szem két felesége közeledett feléjük néhány indián nő társaságában. Tekintetük gyűlöletet tükrözött, amikor melléjük értek. – Temiattad veszítjük el a férjünket! – kiáltott a nagyobbik darab nő, amint csoportjuk Kicsi Fürj és Ada közelébe ért. – Sólyom Szem rá sem néz egyik nőre sem, csak erre a sápadtra! – Látod, hogy gyűlölnek engem! – Ada Kicsi Fürjre emelte tekintetét, megpróbálta tovább fokozni a nézeteltérést, hogy elszökhessen. Talpra ugrott, és a köréjük gyülekező nőkre kiáltott: – Én nem akarom Sólyom Szemet! Megtarthatjátok magatoknak azt a szörnyű férfit, én csak szabad akarok lenni. – Óvakodj tőlük – figyelmeztette Kicsi Fürj, és felállt Ada mellé. Bár Ada nem értette a nők szavait, mégis megérezte, mit akarnak mondani. Kicsi Fürj nem akarta tovább szítani a viszályt, ezért Ada nyelvén szólalt meg: – Gyere, Gyöngyvirág. Nincs már sok idő a ceremóniáig. Ada most már tudta, nem számíthat Kicsi Fürj segítségére, hogy elszökjék ebből a faluból. Halkan elsétált a többi nő előtt, hátában érezve a gyűlöletet árasztó tekintetet. Kora délután Sólyom Szem és Ácsorgó Medve egy hatalmas szarvassal tértek vissza a faluba. Amikor belépett a házába, Sólyom Szem sötét szemével végignézett minden nőn, míg tekintete Adára nem esett. Egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, aztán jelzett Adának, hogy menjen oda hozzá. Ada a hatalmas férfira nézett, aztán lehajtotta a tejéi, ebben a pillanatban egyszerűen nem vett tudomást Sólyom Szem jelenlétéről.
Kicsi Fürj megfogta a kezét, és a férfi felé húzta. – Nézzük csak, mit akar mondani neked Sólyom Szem, Gyöngyvirág. Sólyom Szem kilépett a sátorból, és kinn várt a másik két nőre. Mivel Ada nem tudta, mire számíthat, remegve lépett ki. A férfi széles mellkasára ütött, és a szarvasra mutatott, hogy bebizonyítsa jövendőbelijének, milyen hatalmas vadász. – Sólyom Szem mindenkit tud etetni és ruházni a sátrában! Sólyom Szem csak téged akar a sátrában, nem kell neki a többi feleség. Ehelyett sok gyerek lesz Sólyom Szem sátrában! Ada nem értette a férfi egyetlen szavát sem. – Mit mondott? – kérdezte Ada idegesen Kicsi Fürjtől. – Sólyom Szem megmutatta, hogy milyen hatalmas vadász. Azt mondta, már nem feleségeket fog etetni és ruházni, hanem a gyerekeiteket. Minden szem Adát fürkészte. – Neeeem – kiáltotta Ada. – Meg kell mondanod neki, Kicsi Fürj, hogy meg kell tartania a feleségeit. Nem akarok vele egyesülni, és nem akarok tőle gyerekeket. Már van egy férjem! Természetesen Kicsi Fürj nem akarta elmondani a bátyjának a fehér nő szavait. Ehelyett azt mondta, hogy Gyöngyvirág szerint is hatalmas vadász, és örül, hogy gyerekeik lesznek. – Megmondtad, amit mondtam? – kérdezte Ada amikor látta, hogy a férfi ajka hatalmas mosolyra húzódik. Kételkedett benne, hogy Kicsi Fürj azt mondta, amit ő mondott neki. – Azok a szavak nem tetszettek volna Sólyom Szemnek, Gyöngyvirág. Az esküvő ma este lesz. Jó lenne, ha Sólyom Szem dühös lenne? – Az indián nő érvelése egyszerű volt, még akkor is, ha ez elkeserítette Adát. Már délután volt, amikor Felkelő Nap egy kis csapat indián harcost pillantott meg. Távolról követte őket. Az indiánok
vadásztak, a csoport vezetője, egy hatalmas indián egy nagy szarvast ejtett. Az elmúlt hét során követett nyom ehhez az erdőhöz vezette Felkelő Napot, tudta, egy indián falu lesz a közelben. Felkelő Nap követte a vadászokat a falujukba, és megállt egy csoport fa mögött a folyó közelében, aztán lassan közelebb ment, hogy jobban láthasson. A szíve vadul kalapált, amikor egy kisebb csoportot figyelt, ahogy egy hatalmas tipi előtt állnak. Messziről nem tudta kivenni a szavukat, de akkor két nő lépett ki a sátorból, egy indián, és a háta mögött egy aranyhajú. – Holdsugár! – suttogta Felkelő Nap, és majdnem kilépett, hogy szerelméhez rohanhasson. De a józan esze visszatartotta, tudta, nem sok esélye lehet egy olyan hatalmas indiánnal szemben. Megpróbálta eldönteni, hogy Holdsugár dühös-e, de néhány percen belül a két nő ismét visszatért a tipibe, és az indiánok is elmentek. Felkelő Nap megfogta Ébent, és mélyen az erdőbe vezette. Már tudta is, hogy fogja kiszabadítani a feleségét. Vére forrongott, bosszúra szomjazott. Adát Kicsi Fürj szó szerint végigrángatta a falun, amikor az esküvő időpontja elérkezett. A faluban sok helyen tüzet raktak az alkalomra, beleértve a falu központját is. Ada az Ácsorgó Medvétől kapott szőrmeruhában lépett Kicsi Fürjjel a tűzhöz. Könnybe lábadt szemmel gondolt vissza, hogy mennyire félt, amikor Felkelő Naphoz adták feleségül. Most tudta, a tűztől nem kell félnie. A tűz mellett álló hatalmas indiántól kell. Sólyom Szem kitárta hatalmas karjait, és maga mellé húzta Adát. Egész nap ezt a pillanatot várta, nem tudott a nővel betelni.
Amikor Sólyom Szem magához húzta, Ada azt hitte, elájul. A sámán előttük állt, az egész falu szeme rajtuk volt, Ada lába remegett, már épp az ájulás határán volt, amikor egy mély, vibráló harci kiáltás hallatszott. Ada érezte a hatalmas férfi szorítását, de már tudta, a segítség megérkezett hozzá. Szívdobogása elállt egy pillanatra, amikor egy hatalmas, veszélyes lovas jelent meg a fényben egy fekete csődör tetején. A ló a magasba emelte mellső lábait, amikor a harcos fenyegetően megforgatta a kezében lévő botot a levegőben. Villámló, fekete tekintete a fehér nőre szegeződött, és az ajkát még egy félelmetes harci sikoly hagyta el. – Felkelő Nap! – kiáltotta Ada, és ösztönösen is megpróbált elszabadulni a mellette álló indiántól, hogy a férjéhez futhasson. Mindenki a hatalmas, fekete állat hátán lévő harcost figyelte, a szívük kihagyott egy dobbanást, amikor a férfi harci kiáltása betöltötte a levegőt. Sólyom Szem reagált először. Anélkül hogy megmondták volna neki, tudta, hogy a fehér nő férje van ott, hogy visszakövetelje magának az asszonyt, akit elloptak tőle. A nővére és Ácsorgó Medve felé tolta Adát, és a közelben lévő botjáért és a lándzsájáért nyúlt. Felkelő Nap az éjszaka leple alatt akarta megszöktetni Adát, amikor mindenki alszik. De amikor sötétedés után közelebb merészkedett a faluhoz, és látta, hogy Holdsugarat egy nő húzza maga után a falu központja felé, és a tűz mellé viszi a hatalmas indiánhoz, düh öntötte el. Tudta, hogy valamiféle esküvő lesz a teremben, és a hatalmas indián az ő feleségére pályázik. Ebben a pillanatban hatalmas harci sikoly tört ki torkából, és Ébennel egyenesen a falu közepébe vágtázott.
24. Felkelő Nap hatalmas, bronzszínű, izmos testével a fekete csődörön egy azték istenre hasonlított. Dühös szemmel nézett a felesége mellett álló hatalmas indián harcosra. Sólyom Szem elszántan ragaszkodott ahhoz, hogy senki sem fogja elvenni tőle a fehér nőt. Az ő harci kiáltása is hallatszott Felkelő Nap kiáltása mellett, amikor felemelte lándzsáját. Végzek ezzel a férfival, és az enyém lesz a fehér nő! – mondta magának. A gondolata forróság öntötte el, és erősnek érezte magát. Ada felsikoltott, amikor Kicsi Fürj mellett állva a férjét figyelte, ahogy Ében oldalába rúg, és elindul a felé közeledő harcos irányába. Ebben a pillanatban Felkelő Nap nem törődött ellenfele méreteivel. Sólyom Szem eldobta a lándzsát, de Felkelő Nap egy ügyes mozdulattal kitért a halálos fegyver elől, és a következő pillanatban már a botlikkal harcoltak. Amint Ében a hatalmas indián mellé ért, Felkelő Nap már vállon is ütötte Sólyom Szemet. De Sólyom Szem botja is ütésre lendült, és eltalálta Felkelő Nap felső karját. Az ütés miatt Felkelő Nap leesett a lováról, de egy mozdulattal ismét talpra állt. Felkelő Nap felesége elrablójával szemben olyan dühöt érzett, hogy egyáltalán nem érdekelte a magassága és a súlya. De ahol Sólyom Szem húsos volt, ott Felkelő Nap izmos. És Sólyom Szem nem védekezhetett Felkelő Nap gyorsaságával szemben. Felkelő Nap ellenfele mellkasára ütött, Sólyom Szem ütése viszont nem találta el. Aztán Felkelő Nap gyors karja
Sólyom Szem legférfiasabb pontjára sújtott, mire a férfi térdre rogyott, és a botja a tűzbe esett. Amikor Sólyom Szem ismét felállt, egy éles kés csillant meg a kezében. Ada egy lépést lépett feléjük, közbe akart avatkozni, de Felkelő Nap gyorsan félredobta botját, és előhúzta veszélyesen éles vadászkését. A két harcos ügyesen forgolódott egymás körül, mindketten a másik védekezésének hiányosságát várta. Sólyom Szem támadott először, hatalmas teste hirtelen Felkelő Napnak lendült, és kése Felkelő Nap bordáját súrolta. A hatalmas férfi ajkán gonosz mosoly jelent meg, amikor a vérre pillantott. Felkelő Nap nem is érezte, hogy megsebesült. Megragadta a hatalmas férfi csuklóját, elgáncsolta, aztán a férfira ugrott, és kését felkészítette a szúrásra. Sólyom Szem belátta, hogy nagyon alábecsülte ellenfelét. A harcos sokkal erősebb, mint gondolta. A hátán fekve Sólyom Szem megpróbálta megfogni ellenfele kést fogó kezét. A két férfi néhány percig a földön harcolt, de Felkelő Nap végig megtartotta pozícióját. Amint egyre közelebb és közelebb kerültek a tűzhöz, Sólyom Szem felordított, mert a keze a tűzbe ért. Szorítása pillanatokon belül enyhült, ahogy a forró tűz megégette húsát. Felkelő Nap elengedte a férfi csuklóját, és az arcához tette a kését. Sólyom Szem viszont ledobta magáról, és mindketten felugrottak. De Felkelő Nap nem adott időt a hatalmas indiánnak. Még mindig a kését szorítva a levegőbe ugrott, és mindkét lábával a hatalmas férfi mellkasába rúgott, és ismét, a földre terítette. Sólyom Szem gyomrába, majd mellkasára taposott, és a torkának szegezte vadászkését. Kihívó, fekete tekintetével a
hatalmas indián szemébe nézett, mintha meg akarná kérdezni: élni vagy halni szeretne ellenfele. Felkelő Nap könnyen kiolvasta a hatalmas férfi szeméből a vereséget. Lassan felemelkedett, de a kését még mindig fenyegetően felé tartotta. Aztán a feleségére nézett. Ada végignézte a küzdelmet, a szíve őrülten kalapált mellkasában. Amint tekintete találkozott szerelme tekintetével, a férfihoz szaladt. – Felkelő Nap! – kiáltotta Ada amikor szerelme mellett termett, és a férfi keze védően átölelte, ám sötét szemével a falulakókat fürkészte, hogy meg akarja-e valaki akadályozni, hogy elvigye feleségét. Egy éles fütty hangzott el, és Ében pillanatokon belül mellette termett. Kését még mindig védekezően maga elé tartva Felkelő Nap a lóra segítette feleségét, aztán ő is felült, és Ében oldalába rúgva távozott a faluból. Néhány perc múlva, amikor elhagyták a falut, Felkelő Nap megállította Ébent, és Adát magához húzva megkérdezte: – Jól vagy, szerelmem? Ada arcán könnycseppek jelentek meg. – Most már jól vagyok. Felkelő Nap! – Kezét szerelme nyaka köré fonta, és arcát a férfi arcához nyomta. – És a baba? – Felkelő Nap elképzelte, miken mehetett felesége keresztül. – A babánknak sincs semmi baja – suttogta Ada, boldog volt, amiért így törődik vele. Amint Ada Felkelő Nap szemébe nézett, a férfi ajka kinyílt, és megcsókolta. Ada szorosan magához húzta, boldog volt, hogy élete ismét a régi kerékvágásba zökkent. Majdnem elveszett, de a férje megmentette. Nem bírt betelni a férfi ízével, közelségével.
Felkelő Nap húzódott el hamarabb a nőtől. Gyengéden megsimogatta az arcát, és kék szemébe nézett. – Amikor visszamentem a faluba, és észrevettem, hogy hiányzol, majd meg őrültem az aggodalomtól! – Olyan borzasztó volt, Felkelő Nap! Nem kellett volna elmennem a templomhoz, hogy azzal a férfival találkozzam, aki az üzenetet küldte. Tudhattam volna, hogy csapda, de féltem nem oda menni, mert a fiú, aki az üzenetet hozta, azt mondta, a te biztonságodról van szó, és akkor a vízesésnél történt támadás jutott eszembe, féltem, hogy valami történik veled! – Ada zokogni kezdett. – Szóval ezért mentél a templomhoz – válaszolt Felkelő Nap. Sokat gondolkodott, miért mehetett oda Holdsugár. – Azt mondtad, hogy egy fiú adta át az üzenetet? – Felkelő Nap megpróbálta összerakni az információkat. Ada a lejét ingatta, tudta, mire akar a férje kilyukadni. – Nem ismertem, Felkelő Nap. – Ada arcán ismét könnyek gördültek le. Felkelő Nap megcsókolta a homlokát, és megpróbálta megnyugtatni. – Most ne gondolj erre; majd később beszélünk róla. Csak hadd fogjalak, most már biztonságban vagy. – Ében ismét elindult, és Felkelő Nap szorosan a szívéhez húzta szerelmét. Felkelő Nap egész éjszaka vágtázott Ébennel, minél messzebb szeretett volna kerülni Sólyom Szem falujától. Ada nem ellenkezett. Hamarosan elaludt férje karjában, elringatta a hatalmas csődör. Az elmúlt hét olyan volt, mint egy rémálom, de most már ő is és a gyerekük is biztonságban van Felkelő Nap mellett.
Kora reggel Felkelő Nap talált egy biztonságos helyet, ahol megpihenhettek. Ébent szabadon engedte, Adát pedig gyékényszőnyegére fektette. Felkelő Nap a lány mellé ült, és megcsókolta. Ada vékony karját a férfi nyaka köré fonta, közelebb húzta magához, és viszonozta csókjait. Nyelveik játékos kergetőzésbe kezdtek, miközben gyengéden simogatták egymást. Felkelő Nap úgy báni feleségével, mintha aranyból lenne. Minden simogatása, minden csókja olyan volt, hogy a legsóvárgóbb vágyat ébresztette Adában. Forró csókjai égették Ada ajkát, nyakát, melleit, ahogy a rózsaszín bimbókat szopogatta, érzéki örömet váltott ki belőle. Tenyerét finoman végigvezette Ada csípőjén, majd a derekán át a melléig. Hüvelykujjával körbesimogatta a remegő mellbimbót, majd ismét odahajolt hozzá, hogy forró ajkával cirógassa. Ada vágytól égő teste remegett. – Kérlek, kérlek – sóhajtotta, amikor a férfi közelebb vonta forró ágyékához. Felkelő Nap teste remegett a vágytól, amikor felsóhajtva behatolt a hívogató nyílásba. Ada megrázkódott a hirtelen gyönyörtől, amikor szerelme belehatolt. Elfogadta és viszonozta az indián testének csontjáig hatoló, erőteljes hullámzását. Ada kerek fenekét kezeibe fogva tolta Felkelő Nap egyre beljebb és beljebb lüktető férfiasságát bársonyos hüvelyébe. Ada ajkát sikoly hagyta el, és lábaival átölelte Felkelő Nap csípőjét. Teste reszketett az örömtől, és a következő mély lökésnél tudta, ez szerelmük beteljesülése. Felkelő Nap örült párja gyönyörének. Sötét szemével szerelme kielégülését nézte, aztán ő is elérte a csodálatos, féktelen örömöt.
Amikor Felkelő Nap gyengéden magához vonta feleségét, érezte, nagyon szereti őt. Ő mindene, és nélküle nem akar élni. Most, hogy megtalálta, lelke ismét életre kelt. – Mindennél jobban szeretlek, Holdsugár – mondta és szerető csókokkal halmozta el a szemét, az arcát. – Ó, Felkelő Nap, én is ugyanígy érzek! Annyira szeretlek! Azt hittem, meghalok, amikor Sólyom Szem elé kellett állnom, hogy a felesége legyek! – Ada biztos volt benne, hogy teljes erőből harcolt volna a hatalmas indián ellen. Soha nem lett volna az övé. Csak Felkelő Nap érintheti meg a szívét. Amikor hallotta felesége szavait, Felkelő Nap megesküdött, soha senki nem fogja többé elrabolni kedvesét tőle. Szorosan magához szorította, ujjaival gyengéden a haját simogatta, és amikor érezte, hogy kissé megnyugodott, megkérdezte: – Láttad a férfit, akivel a templomban kellett találkoznod? – Bárki is volt az, mondta magának, megkérési, és véget vet mocskos életének. Ada megcsóválta a fejét. – Köpenyben volt, és a kapucni is a fejére volt húzva. Túl sötét volt ahhoz, hogy láthassam az arcát. Két indián segített neki, de egyiket sem ismertem. – Ada tudta, hogy nem tud segíteni a bűnös megkeresésében, aki megpróbálta tönkretenni életüket. – Sajnálom, hogy nem tudok többet mondani. Felkelő Nap gyengéden homlokon csókolta. – Ne aggódj, szívem. Most próbálj aludni. Biztonságban vagy. – Felkelő Nap nem akarta, hogy Holdsugár aggódjon. Amikor visszatérnek a faluba, majd megpróbál információt szerezni. Most az a lényeg, hogy visszaszerezte a feleségét. Bárki próbálta elrabolni, egyszer duplán megfizet tettéért!
25. Az öreg indián nő, akit Vörösbegynek hívnak, kinyújtotta a lábát a ló után kötött kocsin, amit az ő kényelméért készített Teddy Cripps. A hosszú, kemény utazás során az öreg, ősz hajú nő az ujjával mutatta a helyes utat a hegyek felé. Aznap, amikor véget ért a sivatag, és elélték a hegyeket, Gilbert ragaszkodott hozzá, hogy korán verjenek sátrat. Az indián nő az elmúlt napokban nagyon kimerültnek és sápadtnak tűnt, ezért nagyon aggódott a nő egészségéért. Nem számít, mennyi időbe telik a völgy megkeresése, Gilbert elkeseredetten ragaszkodott hozzá, hogy odataláljanak, mert ha az öregasszony beteg lesz vagy meghal az út során, soha nem találja meg a völgyet és Adát. Teddy ellenkezett, megpróbálta elhitetni Gilberttel, hogy Vörösbegy jól van, és csak a keresést akarja elnyújtani, mert fontosnak érzi magát. Gilbert viszont figyelmen kívül hagyta a férfi panaszkodását, és egy biztonságosnak tűnő helyet keresett, ahol letáborozhattak. Gilbertet a táborban hagyva Teddy elment friss húsra vadászni. – Ez rossz ember! Nem jó vér folyik az ereiben! – mondta Vörösbegy, amikor Gilbert lesegítette kocsijáról. – Semmire sem jó, és Vörösbegy örül, hogy a kutyája ott maradt a faluban. Gilbert nevetett, aztán körbejárta a tábor környékét, hogy fát találjon a tűzhöz. – Teddy Cripps ajánlotta fel, hogy segít megkeresni Adát. Senki más nem tudott segíteni – próbálta magyarázni Gilbert a
nőnek. – Bár, az az igazság, én is örülök, hogy nem jött velünk a kutyája. Remélem, mire visszatérünk, az az idegesítő kutya egyszerűen eltűnik. – Gilbert tüzet rakott, és az edényeket kereste, amiből majd ehetnek. Vörösbegy ajka széles mosolyra húzódott a fiatalember szavaira. – Ha megtalálod a lányt a völgyben, boldog leszel? – kérdezte a nő, és sötét szemeit a fiúra szegezte. Nem éppen boldogság lesz, amit érezni fog, amikor megtalálja Adát, gondolta Gilbert. – Ada és én együtt nőttünk fel. Mindig közel voltunk egymáshoz – válaszolta a fiú. – És mi van, ha megtalálod a lányt, és nem akar elmenni a völgyből? Mi van, ha hozzáment egy harcoshoz, aki nem engedi el? Eddig a pillanatig Gilbert nem is gondolt ilyesmire. – Miért ne akarna visszatérni velem a farmra? Az anyja és az apja is ott van, és ő is tudja, mennyire szenvednek, amióta eltűnt. Egyébként is Ada szereti a farmot. Szeret a lovakkal dolgozni. – Az öregasszony megpróbál lebeszélni, gondolta Gilbert. Miért ne akarna Ada visszajönni a Helstone-farmra? Egyébként is, miért akarna valaki olyannal maradni, aki elrabolta? Természetesen Ada úgysem szeretett bele egyetlen indián harcosba sem. Ada hozzá tartozik! Egész életében arra várt, hogy az övé lehessen, és semmi nem fogja ebben meggátolni! Vörösbegy megcsóválta a fejét, és szomorúan figyelte a fiút. A hosszú téli hónapok alatt nagyon megkedvelte. Ha tehetné, megmondaná, hogy sokkal jobban kedveli, mint piszkos társát. De félt, hogy az utazás végén Gilbert szívét fájdalom fogja érni. Tudta, hogy az a lány nem a testvére, mint azt ő állítja.
– Kora reggel indulunk a hegyekbe. Remélem, jó magának is, Vörösbegy. Elképzelem, mit csinálna Teddy, ha sokat késlekednénk. – Gilbert szándékosan próbálta elterelni az öreg indián figyelmét Adáról. Aggódhatom akkor, ha megérkeztünk, mondta magának. – Rendben leszek. Ne aggódj Vörösbegy miatt, nem fogsz miattam késni. Nem aludtam valami jól a múlt éjjel, mert tudtam, hogy ma a hegyekhez érünk. Ezért voltam ma ilyen fáradt. Holnap ismét jól leszek. Az öreg indián nő elszántabb, mint valaha, gondolta Gilbert, amikor betakargatta a szőrmékkel. Miután a nő kényelembe helyezte magát, Gilbert elindult friss vízért. Amint egyedül volt, ismét Vörösbegy kérdése jutott az eszébe. Mit csinál, ha egy indián tényleg a feleségének akarja Adát? Düh öntötte el. Gilbert már nem volt az az ember, mint aki Ada keresésére indult. Nagyon megváltozott a tél folyamán, erősebb, sokkal magabiztosabb lett. Vörösbegy unokaöccse, Kilőtt Nyíl, a szárnyai alá vette, és megtanította nyíllal vadászni, és apacs módon harcolni. Gilbert most már biztos volt benne, hogy bármilyen helyzetben boldogulna. Most már harcolni tudna bármilyen férfi ellen, aki közé és Ada közé áll. Aznap este, miután Teddy nyulát megfőzték és megették, mindhárman lepihentek. De Gilbert nem tudott aludni. Ada jelent meg előtte, amikor Ébennel együtt elvágtat a Helstonefarmról. A csődör patái alatt arany porfelhő jelent meg, és az aranyhajú szépség nevetve kiáltotta a nevét. Gilbert nevét kiáltotta, aki a kerítésen ült, és nem mozdult. Nem tudott mozdulni, csak ült, és szépségében gyönyörködött. Aztán hirtelen egy indián harcos jelent meg lóháton. Ada ismét őt
szólította, de ő nem tudott mozdulni a láthatatlan kötelektől, amik mozdulatlanná tették. Az ő neve hallatszott az éjszakában, miközben az indián magához húzta Adát, és eltűntek a porfelhőben. – Nem! – kiáltotta Gilbert, és felült. Teddy Cripps azonnal felugrott, és a fiúra fogta a fegyverét. Amikor látta, hogy nincs semmi baj, motyogni kezdett: – Átkozott zöldfülűje! Ide csalod az összes indiánt a hegyekből, ha így ordibálsz! Vörösbegy is felébredt Gilbert kiáltására, de ő okosan magában tartotta gondolatait. Sötét szeme szomorúan csillogott, amikor Gilbertre nézett. Biztosan a lányról álmodhatott, akit meg akar keresni. Aggódik, hogy elveszteti e! Ahogy teltek a hónapok, Ada egyre kedvesebbé vált férje szemében. Ahogy teste egyre nagyobbra nőtt a méhében fejlődő gyermektől, Felkelő Nap állandóan mellette volt. Bármit megtett feleségéért, segített neki felülni, átkarolta a derekát, amikor felállt és lépni kezdett. Egyre melegebb lett a völgyben, bár a hegyekből érkező délutáni szellő még mindig hűvös volt. Egyik reggel, amikor felébredtek, Felkelő Nap gyönyörű feleségéhez fordult, és kijelentette, hogy a mai nap a szórakozásé lesz. – A mai napot ünnepnappá nyilvánítom! – vigyorgott a férfi, és ajkát Ada édesen kecsegtető ajkához érintette, és óvatosan átölelte, hogy a gyerekük egy kicsit a hasához érjen. Hirtelen egy egészséges rúgást érzett, es nevetve megesküdött, hogy a gyerek is egyetért vele. Délután, amikor a pár a Felkelő Nap háza mögötti tó partján piknikezett, Ada igazán azt hitte, az élet nem lehet ennél csodálatosabb.
Felkelő Nap mindig örömet érzett, ha felesége gyönyörű testéhez érhetett. Ő volt az öröme, a szépsége teljesen lenyűgözte. Felkelő Nap kinyújtotta a kezét, megsimogatta Ada puha göndör fürtjeit, és a hüvelykujjával kedvesen megdörzsölgette a selymes tincset. Már eltelt néhány hónap a támadásuk és Ada elrablása óta. Minden nap egyre könnyebb lett az idő múltával. Felkelő Nap szorgalmasan kutatott bizonyíték után, de eredménytelenül. Semmit sem talált. Egyszer úgy gondolta, hogy visszatér abba a faluba, ahonnan Adát kiszabadította, és kikérdezi Ácsorgó Medvét, de úgy döntött, felesleges út lenne, és egy napra is félt Adát egyedül hagyni. – Nakina azt mondja, a baba a következő telihold előtt biztos hogy megszületik – tört Ada Felkelő Nap gondolataiba. – Nem lep meg. – Felkelő Nap nyugodt maradt, és kezét Ada hasára csúsztatta. – Félsz attól az órától, amikor sok szenvedés után a világra hozod a gyermekünket, Holdsugár? – Felkelő Nap érzett valamit Ada hangjában, amikor megszólalt. Nem gondolta, hogy félni fog, és remélte, hogy erőt tud önteni bele. Ada átgondolta a helyzetet. Már többször megbeszélték ezt a kérdést az elmúlt hónapok alatt, és mindig nyugtalansággal töltötte el. Itt a völgyben nincs orvos, és még az anyja sincs itt, hogy bába legyen. Csak Hajnalra és Nakinára számíthatott. – Inkább egy kicsit ideges vagyok, hogy mi fog történni, Felkelő Nap, de megpróbálok nem félni. Egyébként úgy tervezem, megkérem Nakinát, hogy főzzön nekem valami italt! – Ada mosolygott, szerette volna megnyugtatni a férjét, és természetesen magát is. Felkelő Nap gyengéden megcsókolta, és vékony karját simogatta.
Ada férje mellkasához húzódott, boldogan fogadta a férfi szerető figyelmét. Az ajka kinyílt, és szívesen fogadta csókját, miközben ujjaival Felkelő Nap széles mellkasát cirógatta. Ebben a pillanatban Vörös Vércse zavarta meg az idillt. Felkelő Nap elhúzódott Ada ajkától, és megkérdezte a fiút: – Mit akarsz itt? – Azt gondolta. Vörös Vércse úszni jött a tóhoz, és meglepődött, hogy itt találta őket. – Az apám küldött érted, Felkelő Nap, hogy átadjam a híreket. – A sötét hajú fiú mélyen, szaggatottan lélegzett, megpróbálta visszanyerni normális légzését. Az apja mondta neki, hogy fusson ide, és meg se álljon, míg Felkelő Nap házához nem ér, de aztán az anyja mondta meg, hogy Felkelő Nap és Holdsugár a tó mellett piknikeznek. – Milyen hírek miatt kellett így rohannod értem? – Felkelő Nap ajkára mosoly húzódott, amikor a fiú komolyságát látta, biztos volt benne, hogy Hosszú Fű azt üzeni, hogy végül megölte azt a hatalmas medvét, amire már több napja vadászott. Hosszú Fű szeret dicsekedni, gondolta magában Felkelő Nap, mert nem igazán volt kedve elszakadni a feleségétől. – Néhány idegen közeledik a falu felé. Már figyelmeztettek mindenkit, és a harcosok, most szedik össze fegyvereiket, ha összecsapásra kerülne sor! – Vörös Vércse nagyon izgatottan beszélt, és tekintetét egyfolytában a falu felé fordította, mert látta, hogy a többi fiú is gyűjti a fegyverét, és követik a harcosokat, hogy láthassák a falu felé közeledőket. Felkelő Nap a feleségére nézett. – Rendben van, Vörös Vércse. mondd meg az apádnak, hogy azonnal megyek. – Felkelő Nap megvárta, míg a fiú elszalad, aztán felállt, és felsegítette Adát is.
– Kérlek, Holdsugár, menj vissza az otthonunkba. Amint tudok, visszamegyek hozzád. Ada nem akart visszamenni a házukba. – Természetesen nem megyek. Nem vagyok gyerek! – Lehet, az idegenek vezetője épp az apja. gondolta Ada. A szíve vadul kalapált a gondolatra, hogy talán ismét láthatja ennyi idő után. Olyan sok mesélnivalója van neki. Biztosan találkozni akar a férjével, és tudni, hogy boldog-e vele. Keze a hasára siklott, tudta, hogy sok dolgot kell elmagyaráznia neki! – Azt teszed, amit mondtam, Holdsugár! – Felkelő Nap megborzongott a gondolattól, hogy Ada ismét találkozik az apjával. Ő is gyorsan arra a következtetésre jutott, mint Ada, de ő nem volt olyan boldog emiatt, mint a felesége. Ha a betolakodók a feleségét keresik, nem akarta, hogy Holdsugár a közelükben legyen. Egyedül kell megegyeznie velük. De először meg kell tudnia, mi történik a faluban. – A férjem vagy, Felkelő Nap, de ne kövess el hibát, nem az uram vagy a gazdám vagy. Nekem te sem és más sem fog parancsolni! – Ada annyira mérges lett, hogy már egyet lépett is, hogy elinduljon megtudni, az apja érkezett-e a faluba. Ada szavai hideg vízként érték Felkelő Napot, de tudta, a nőnek igaza van. Nem parancsolgathat neki. Mély lélegzetet vett, és megpróbálta helyrehozni hibáját. – Bocsáss meg. Holdsugár, nem akartam parancsolgatni. Ha akarod, velem jöhetsz a faluba. Csak arra kérlek, ne avatkozz a dolgokba, – Természetesen nem fogok beleavatkozni addig, míg jó fogadtatásban részesülnek a látogatók! – Mivel már tudta, hogy rajta kívül idegenek nem léphetnek a faluba, ebben a pillanatban el sem tudta képzelni, milyen fogadtatásban fognak
részesülni. Ha az apjának és kísérőinek baja eshet, közbe fog avatkozni. Az elmúlt néhány nap alatt a hegyi út nemcsak az indián nőt, hanem Gilbertet és Teddy Crippst is kifárasztotta. A lovaik alig bírtak felfelé menni, és a végén a keskeny ösvények miatt az indián nőnek is a teherhordó ló hátán kellett utaznia. A nő olyan helyek irányába mutatott, hogy Teddy Cripps megesküdött volna, élve soha nem kelnek át rajta. Amikor ma délelőtt elérték a szakadékot, Vörösbegy annyira izgatott lett, hogy nem bírta ki, hogy ne kiáltsa el magát. – Itt találkoznak a hegyek, éppúgy, ahogy az apám évekkel ezelőtt elmondta! Már majdnem ott vagyunk. Gilbert érezte a nő izgatottságát. Biztosan igaza van, gondolta magában. Nem létezik, hogy az egészet kitalálta. Az apja igaz történetet mesélt, léteznie kell annak a völgynek! Épp ahogy Vörösbegy mondta, egy széles, termékeny völgy látványa jelent meg előttük. Mind a három lovas imádkozni kezdett, amiért megtalálták, és hitetlenkedve nézték a zöld fűvel borított völgyet. Először csak egy termékeny völgyet láttak, aztán ha távolabb néztek, a fák mögött egy civilizáció létezését láthatták. Füst szállt a fák fölé, és egy tehén legeit a távolban. – Végre megtaláltuk az apám embereit! – Könnyek szöktek a bronzbőrű nő szemébe, amikor az apja arcán látott fájdalmára gondolt. – A fenébe! Tényleg úgy tűnik, megtaláltuk az arany völgyét! – Teddy Cripps tekintete a gazdagságot ígérő tájat fürkészte. Ada! Gilbert csak erre tudott gondolni. Az aranyhajú nő töltötte be gondolatait, amikor már tudta, hogy megtalálták azoknak az indiánoknak a faluját, akik elrabolták.
– Ne tétlenkedjünk itt többet, mint szükséges! – jelentette ki Teddy társainak. Aztán megcsapta a lovát a kantárával. – Nem bírok tovább várni egy jó meleg ételre és egy erős italra! – Már hetekkel ezelőtt elfogyott a whiskyje, ezért az ital gondolatára összefutott a nyál a szájában. Vörösbegy és Gilbert is követték a férfit a völgybe, egyikük sem tudta elhinni, hogy utazásuk végéhez értek. Amint a három lovas a fákhoz ért, amik a falut határolták, Gilbert és Teddy számára ismeretlen nyelv hangzott fel. Mivel Vörösbegyet az apja megtanította az emberei nyelvére, felismerte, ezzel a szóval jeleztek a harcosoknak, hogy készüljenek fel a védekezésre. Aztán eszébe jutott apja figyelmeztetése, hogy idegeneket nem engednek a faluba, ezért Vörösbegy aggódni kezdett a fogadtatásuk miatt. Mielőtt a három idegen elérte volna a falu határát, fegyveresek jelentek meg. A harcosoknál nyíl és íj volt. A nők és a gyerekek a harcosok mögött maradtak, de éles hangjuk felülmúlta a férfiak mély hangját. Mire Felkelő Nap és Ada a faluba értek, a völgy lakói máj körbekerítették a három lovast. Fegyvereiket készenlétbe helyezték, mintha már támadni akarnának. Szürke Lő hangja hallatszott ki a tömegből. – Vegyétek le őket a lovaikról. Legyetek biztosak benne, hogy nincs náluk fegyver! Gonoszak, nem lehet bízni bennük! – kiáltotta a férfi a mellette álló Huruing és a többi pap társaságában. Felkelő Nap keresztülment a lovasokat körülvevő tömegen. Ada szorosan a férje mögött haladva követté. Amikor meglátta az öreg indián nőt és a két férfit, a szeme könnybe lábadt. – Gilbert! – kiáltotta. Anélkül hogy férje emberei eszébe jutottak volna, vagy épp a férje, Ada a fiatal férfihoz rohant, és a
nyakába ugrott. Könnyek gördültek végig az arcán, az öröm könnyei, amiért gyermekkori barátját láthatja. – Nem tudom elhinni, hogy te vagy az, Gilbert! Hogy találtál meg? Gilbert szorosan átölelte Adát. Hosszú utazása végre véget ért. Megtalálta Adát! Mindig reménykedett benne, hogy ismét egymásra találnak. A hosszú hónapok után, amikor azt sem tudta, hogy él-e vagy hal, most pedig a karjaiban tarthatja. Az ő könnyei is hamarosan láthatóvá váltak, ahogy szorosan ölelték egymást, úgy, ahogy gyerekkorukban. Szürke Ló törte meg a kábult csendet. – A betolakodókra halálbüntetés vár! – kiáltotta hangosan. – Megszegték törvényeinket, és nem szabad esélyt adnunk nekik, hogy más idegent is idehozzanak! – Szürke Ló bosszúra éhezett. Mindenki láthatja, hogy az aranyhajú nő, aki most már Holdsugár, végül megtalálta az egyik szerettet. Az lesz a legjobb bosszú az unokatestvérén, ha megöli a felesége rokonát. A falu lakói ismét kiabálni kezdtek, egyetértettek Szürke Lóval. – De az öregasszony közülünk való! – állapította meg – az egyik harcos, mivel látta, hogy a nő apacs, és úgy öltözködik, mint ők. Mások is csatlakoztak hozzá. – Akkor ő élni fog addig, míg a fehéreket elintézzük. Amint azok meghaltak, a nő beszélhet. Meghallgatjuk, és megtudjuk, ő vezette-e őket a völgybe! – mondta Huruing, mielőtt Szürke Ló megszólalhatott volna. Tudta, csak így érheti el, hogy befolyással bírjon az emberekre, ezért nem hagyta ki az alkalmat. Huruing terve az volt, hogy Felkelő Napot a felesége sikertelen megkeresése utáni visszatérésekor öli meg. Nem is gondolta, hogy az aranyhajú nő visszatér. Ha a nőt megölték volna a hegyekben, Huruing megbízott volna egy megbízható harcost Felkelő Nap meggyilkolásával. De Felkelő Nap
visszahozta a feleségét, és mivel nem ment el a faluból, nem volt lehetőség a megtámadására. Ráadásul az egész falu tudja már, hogy az aranyhajú nő Felkelő Nap gyermekét hordja a hasában. Szürke Ló meg is fenyegette, hogy soha nem lesz főpap, ha nem tesz valamit annak érdekében, hogy ne szülessen meg a gyerek. Huruingnak eddig semmilyen terv nem jutott az eszébe. A pap szavaira az emberek dühösek lettek. Bosszút akartak állni a betolakodókon. Ada meg akarta védeni Gilbertet, ezért a papok társaságában álló Szürke Lóra nézett. – Nem ölheted meg őket! Nem csináltak semmi rosszat! – kiáltotta, mire a dühös falulakók lassan lecsillapodtak, hogy lássák Szürke Ló reakcióját. – Elfeledkezel magadról! Én vagyok a völgy főnöke! Az én szavam törvény! – Szürke Lő a mellkasára ütve fenyegetően nézett a nőre, aki nyilvánosan ellenszegüli az ő és Huruing akaratának. Felkelő Nap nem habozott, hogy a felesége védelmére szálljon. – Holdsugárnak igaza van! Nem követelheted ezeknek az embereknek az életét anélkül, hogy a nagy tanács meg ne beszélte volna! Az egyik a feleségem rokona, és joga van közöttünk lenni! – Bár először Felkelő Nap nem örült annak, hogy Ada családja megtalálta őt, de nem engedhette, hogy baja essék a fiúnak. Néhány harcos Hosszú Fű társaságában kilépett a tömegből, és Felkelő Nap mögé állt. Amint Szürke Ló a harcosokra nézett, ahogy bátran Felkelő Nap oldalára állnak, a szeme ravaszul csillogott. Tudta, mikor kell engedni. Nem volt biztos benne, hogy a harcosai is olyan hűségesek hozzá, mint a papok.
– Akkor a nagy tanács össze fog ülni! – kiáltotta Szürke Ló, de a ravasz csillogás még mindig ott volt a szemében. Törvény volt arra, hogy halálbüntetés csak a nagy tanács beleegyezésével róható ki, de Szürke Lónak már volt egy terve. – Te, Felkelő Nap nem jöhetsz el a gyűlésre. Mivel a betolakodó a rokonodnak minősül, nem szavazhatsz a tanácsban! Szürke Ló telibe talált. Felkelő Nap most már tudta, nem sok esélye van arra, hogy megvédje a betolakodókat, mert a rokonát nem védheti meg. A két férfit nincs, aki megvédje. Ada sápadt, rémült arccal nézett a férjére. – Ezt nem tehetik meg. Felkelő Nap! – kiáltotta. Gilbert nem értette, mi folyik, de látta a feszültséget a kövér, forradásos arcú férfi és az Ada mellett álló hatalmas indián között. – Mi történik? – kérdezte halkan. Ada nem bírta elmondani drága barátjának, hogy az élete forog kockán. Hosszú Fű volt az egyetlen, aki egy kis reményt adott nekik. – Megvédeni az idegeneket, Felkelő Nap. Igaz, az én helyem nem olyan magas a tanácsban, de mindenki meg fogja hallani a hangomat. – Az indián hangja elszántan csengett, amikor megígérte legjobb barátjának, hogy minden tőle telhetőt megtesz érte. Felkelő Nap melegen megköszönte barátja segítségét, és kimutatta háláját a többi harcosnak is, akik mellé álltak Szürke Ló és Huruing ellen. – Elviszem a feleségem és az idegeneket a házamba, míg nem döntenek a sorsukról – mondta Felkelő Nap. Szürke Ló bólintott. – Most elviheted őket, Felkelő Nap. A nagy tanács hamarosan összeül, és határoz a sorsukról! – Szavai még azoknak is fenyegetően hangzottak, akik nem értették a nyelvüket.
– Mi folyik itt, Ada? – kérdezte Gilbert, amint Ada és Felkelő Nap kis csoportjukat a házuk felé kezdték vezetni. Ada nagyot nyelt, nem akarta elmondani Gilbertnek, hogy az élete veszélybe került. Nem akarta megmondani neki, hogy a sok szenvedés azért, hogy megkeresse, az életébe kerülhet. Vörösbegy a lova hátán csendben követte őket. Teddy Cripps világosította fel Gilbertet. – Meg akarnak ölni minket, fiam, az a kövér indián és a pap! – Kevés aggodalom tükröződött a férfi szeméből. – Meg akarnak ölni? – Gilbert halálra rémült, amikor megtudta, mi történik. – A nagy tanács dönti el a sorsotokat – mondta Felkelő Nap angolul, mert látta, a felesége a fájdalomtól nem tudja elmondani a fiatalembernek. – Miféle nagy tanács? Miért ölnének meg az embereid? Én csak Adáért jöttem! – Gilbert nem kedvelte és nem is bízott a magas indiánban, aki angolul szólt hozzá, és olyan megszokottan viselkedett Ada Helstone-nal! – Mindent elmagyarázunk, ha a házba értünk. Ott kényelmesebb lesz – mondta Ada. Nem akarta, hogy Gilbert dühös legyen Felkelő Napra, ezért szólt közbe. Amint elérik a férje házát, majd kidolgozhatnak egy tervet az életük megmentésére. – Kinek a házába megyünk, Ada? – kérdezte Gilbert, félt, hogy valami csapdába vezetik őket. – A férjem házába megyünk, Gilbert – jelentette ki Ada olyan kedvesen, ahogy csak tudta, mert még mindig emlékezett barátja érzelmeire, és nem akart neki nagy fájdalmat okozni. – A férjedébe? – Gilbert alig tudta kimondani ezt a szót, úgy érezte, szíven szúrták. Férje van! Adának férje van!
Ada barátja arcára nézett, látta, milyen érzelmek kerítik hatalmukba. – Mindent el fogok magyarázni, amint a házba értünk – ígérte Ada, aztán megfogta Gilbert karját, és a többiek után húzta. El kell magyaráznia, hogy szerelmes lett elrablójába, és a felesége lett. Ebben a pillanatban fájt a szíve, mert tudta, Gilbert mennyire szenved.
26. Hajnal nyitott ajtót a napjeles házban, amikor a kis csoport megérkezett, és az öreg indián nőt lesegítették a lováról. Vörösbegy hallotta, mit mondott Szürke Ló és a pap. Tudta, a nagy tanács fog a sorsukról dönteni, és ő addig nem beszélhet, míg a fehérek sorsáról nem döntöttek. Amikor lefeküdt az ágyra. Szürke Lovat látta maga előtt. Ő a törzs főnöke, tehát ő az apja unokatestvérének a fia! Teddy Cripps mosolyogva figyelte a ház belsejét. Soha életében nem látott még ilyen pompát. Mindenhol arany, ezüst és más értékes ékszerek voltak. Gilbertet ez egyáltalán nem érdekelte. Ő csak követte Adát, aki a kertbe vezette. Nem tudta elhinni, hogy Ada a hatalmas indián felesége. Az én Adám! – mondta magának. – Kérlek, Gilbert, gyere és ülj mellém – kérte Ada. – Biztosan elfáradtál a hosszú utazás során. Hajnal készít valami frissítőt, és hamarosan idehozza. – Ada leült a padra, miközben arra várt, hogy Gilbert is mondjon valamit. Fájdalma és féltékenysége ellenére, Gilbert végül magához tért. Amikor Ada leült a padra, akkor vette észre, hogy a lány már nem is olyan karcsú, mint volt. A ruha, amit viselt, eddig takarta a tényt, hogy terhes, de ahogy leült, láthatóvá vált, hogy gyereket vár. Gilbert dühös tekintete a nő hasát fürkészte. – Hogy tehetted, Ada? – Olyan felindult hangon beszélt, hogy a többiek is rá figyeltek. – Hogy adhattad oda magad neki? Ő egy indián, az isten szerelmére! – Utolsó szavait már kiáltotta.
Felkelő Nap másodperceken belül Ada mellett termett, és sötét tekintetét a férfira emelte, aki szó szerint megalázta a feleségét. – Minden rendben van – mondta Ada a féljenek. – Hadd beszéljek vele. Mindent elmagyarázok neki. – Ada felállt, és a kezét Felkelő Nap karjára helyezte. Felkelő Nap Adára nézett, és dühe lassan enyhülni kezdett. Látta felesége arcán a szomorúságot a fiatalember fájdalma miatt. – Most kettesben hagylak a barátoddal, hogy beszélgethessetek, míg megnézem, miért késik az étel. – Felkelő Nap a padra segítette Adát. Megértette, hogy Holdsugárnak időre van szüksége, hogy megnyugtassa Gilbertet. Ada hálásan mosolygott távozó férjére. Egyedül kellett maradnia Gilberttel, hogy elmagyarázhassa, mi történt vele. Tudta, tartozik ennyivel a fiúnak. – Soha nem állt szándékomban, hogy beleszeressek Felkelő Napba. Azt sem én akartam, hogy elraboljon az apám farmjáról. Ez csak így történt, Gilbert, és senkit sem lehet érte hibáztatni! – Szereted ezt az indiánt? – Teljes szívemből – bólintott Ada habozás nélkül. – De mi van velem? Mi van az én érzéseimmel, Ada? Szeretlek! Mindig szerettelek. – Gilbert nem bírt magával; érzelmei egyszerűen a felszínre törtek. Annyit küzdött, hogy eljusson ide, hogy megtalálja, és most egyszerűen kijelenti, hogy más férfit szerel. – Gilbert, szeretlek. – Ada felállt, és gyengéden megérintette a férfi karját. – Most is szeretlek, és mindig is szerettelek. Mini barátot, mint a játszótársam, mint a bátyám. Soha nem tudnálak nem szeretni, de amit Felkelő Nap iránt érzek, az
sokkal több. – Ada szemét könny öntötte, ahogy a fiúra nézett, és könyörgött, hogy hallgassa és értse meg. – De én mindig azt gondoltam, hogy egyszer te és én… – Gilbert nem tudta befejezni a mondatot, de Ada anélkül is tudta, mit akart mondani. – Sajnálom, Gilbert. de ha Felkelő Nap soha nem lépett volna az életembe, attól tartok, akkor sem lettem volna soha a feleséged. Amit én érzek irántad, az nem olyan szeretet, amit egy nő az iránt a férfi iránt érez, akihez az életét köti. – Ada látta Gilbert kiábrándultságát. – Talán azért érzed ezt iránta, mert a foglyaként tart. De én kiszabadítalak, Ada! – Gilbert mindent megpróbált, hogy álma valóra válhasson. Talán ez az indián arra kényszerítette Adat, hogy azt higgye, kedveli. Talán átgondolja Ada, és visszatér vele a Helstone-farmra. Ada lassan megcsóválta a fejét. – Először megpróbáltam harcolni a vonzalmam ellen, mert a foglya voltam. Addig harcoltam, míg harcolhattam az érzéseim ellen! Szeretem őt, Gilbert, teljes szívemből szeretem. – Én mindig szerettelek, Ada. Az első nap, amikor az apád a farmra vitt, és megpillantottalak, beléd szerettem. – Gilbert szomorú szemét Ada arcára emelte, megkönnyebbült, hogy megszabadult régóta magába fojtott érzelmeitől. – Tudom, Gilbert. – Ada mindig tudott Gilbert iránta érzett érzelméről, de a fiú nem tudta, hogy útjaik elválnak, és majd ő is megtalálja élete asszonyát. Amikor elérkezik az a nap, akkor fogja megtudni, milyen is az igazi szerelem. Mély lélegzetet véve, Gilbert megkérdezte: – Mi lesz az anyáddal és az apáddal, Ada? Kétségbe vannak esve, amióta elvittek a farmról. Az apád hetekig keresett, de semmit sem talált. Amikor hazajött, úgy döntöttem, én kereslek
meg, és csak a szerencsémnek és a sok keresésnek köszönhetem, hogy rátaláltam Vörösbegyre. Csak ő ismerte fel a homlokpántot, ami a porba hullott az elrablásodkor. Ő vezetett minket a völgybe, ő mutatta az utat, ahogy az apja évekkel ezelőtt elmondta neki. De Anne és Jason még most sem tudják, élsz-e vagy halsz! – Felkelő Nap és én úgy tervezzük, a baba megszületése után hazalátogatunk. Te majd megmondod nekik, hogy biztonságban vagyok. Felkelő Nap és én is aggódtunk a fogadtatásunk miatt, ha megtudják, hogy összeházasodtunk, de ha te visszamész, és elmagyarázod a dolgokat, akkorra már megnyugszanak, mire mi odamegyünk. – Gondolod, hogy túlélem, és hazajutok a hírekkel? – Gilbert még mindig tele volt fájdalommal. Ada elmagyarázta az érzelmeit, és ha meg akarja tartani barátjának, félre kell tennie a fájdalmát. Ada tudta, milyen nehéz lehet most a barátjának. – A férjem legjobb barátja, Hosszú Fű kiáll a védelmetekben a nagy tanács előtt. Nagyon szeretik és tisztelik őt itt a faluban. – Ada csak ennyi reményt nyújthatott ebben a pillanatban, mivel biztosan tudta, Szürke Ló mindent meg fog tenni az idegenek halálos ítéletéért. Nem volt tisztában vele, hogy Szürke Ló csak azért csinálja ezt, hogy neki és Felkelő Napnak okozzon fájdalmat. Amikor Felkelő Nap Teddy Crippsszel visszatért. Holdsugár és Gilbert még mindig beszélgettek. Mivel Ada látta, hogy férje belépett a kertbe, odament hozzá, és elmagyarázta, mi folyt közte és Gilbert között. Teddy sötét szeme mohón csillogott, amikor követte Felkelő Napot a kertbe. Amikor lehetősége nyílt arra, hogy egyedül maradhasson, Gilberthez lépett, és elmondta gondolatait.
– Nos, fiam, megcsináltuk. Megtaláltuk az arany völgyét, mondtam, hogy meg fogjuk. Mindig számíthatsz az öreg Teddy re! Most már csak össze kell gyűjtenünk a kincseket, és eltűnni ebből a völgyből! Később visszajöhetünk többen, hogy megtanítsuk ezeket az indiánokat, és elvigyük, ami itt maradt! Gilbert csak állt, és az idősebb férfit figyelte. Valóban azt gondolja Teddy, hogy ilyen gyorsan itthagyja Adát, amikor végre megtalálta? Különben is lehet, ez a völgy mindkettőjük halálát fogja jelenteni. – Ha el fogjuk hagyni ezt a völgyet, jobb, ha nem vesszük el semmijüket ezeknek az embereknek! Szerencsénk lesz, ha épp bőrrel kijutunk innen! – Tessék? – Teddy nem hitt a fülének. – Azt gondolod, hogy a semmiért tettem meg ilyen nagy utat? Te mentheted az életed, de Teddy Cripps soha nem hagyja itt ezt a völgyet üres zsebekkel. Elveszem, ami jár nekem, ez a tény, fiú! Gilbert nem kételkedett Teddy szavai komolyságában, de remélte, a tanács úgy dönt, hogy elmehetnek, és bízott benne, hogy nem okoz Teddy semmi bonyodalmat! Rövid idő múlva Hosszú Fű érkezett Felkelő Nap házába. – A tanács döntött, barátom – jelentette be, miközben sötét tekintete Holdsugárra esett, aztán ismét Felkelő Napra. Felkelő Nap ekkorra már tudta, nem ment jól a dolog Megfogta Ada kezét, erőt akart belé önteni. Félt, hogy a tanács Szürke Lóra és Huruingra hallgatott, és halálra ítélte felesége barátját és az öregembert. Ilyen hír végzetes lehet a felesége számára. Hosszú Fű mély lélegzetet vett, és barátja szemébe nézett. – Attól tartok, barátom, nem hoztam jő híreket. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megvédjem őket, de Szürke Ló és Huruing erősebb volt. Csak annyit sikerüli elérnem, hogy az
idegenek kapnak még egy esélyt, hogy élve hagyhassák el a völgyet. – Hosszú Fű nem tudott Holdsugárra nézni. Nem bírta volna látni a fájdalmát. Felkelő Nap nem értette, milyen esélyre gondolhatott Hosszú Fű. Bármi is az, akkor is esély! – Mi a tanács határozata? Hosszú Fű idegesen, de folytatta: – Azért, hogy életben maradhassanak, a fiúnak meg kell másznia a szent sas szikláját, s meg kell érintenie a fészek alsó részén lévő aranynyilat. Azelőtt kell megtenni, mielőtt a holnap délutáni nap árnyéka el nem éri a két szikla közötti szent sas fészkét. Felkelő Nap összevonta a szemöldökét a hírek hallatán, és automatikusan megszorította Ada kezét. A szikla megmászása nem lehetetlen, de jártasnak, óvatosnak és gyorsnak kell lenni hozzá. – Attól tartok, van más is. – Hosszú Fű vonakodva folytatta, de meg kellett tennie. – A tanács azt szavazta, ha a fiú nem teljesíti feladatát az előírt időre, akkor Hold sugárnak kell kiengesztelni az isteneket, és őt kell feláldozni azért, mert a fehérbőrűek megjelentek a völgyben. Egyedül kell állnia a másik szikla tetején, és várni a sorsára, hogy a fiú teljesíti-e a feladatot. Sajnálom, Felkelő Nap. Esküszöm, mindent megtettem, hogy befolyásoljam a tanácsot. Egy pillanatig Hosszú Fű szavai csak lebegtek a levegőben. – Nem! – kiáltotta végül Felkelő Nap. Mivel nem értett semmit, Teddy Cripps hátralépett, és onnan nézte a két indiánt és az aranyhajú nőt. Gilbert gyorsan Ada mellé lépett. – Mit mondtak, Ada? – kérdezte Gilbert. Mindenki olyan zaklatottan viselkedik, Hosszú Fű biztosan rossz híreket hozott.
– A feleségem nem fog ilyenben részt venni! Az istenek akarták, hogy idejöjjön a faluba! – Én mindent megtettem, Felkelő Nap. Nem lehetett a tanácsot befolyásolni! – védekezett Hosszú Fű. – Nem a te hibád, Hosszú Fű – mondta Ada. – Felkelő Nap és én is tudjuk, hogy minden tőled telhetőt megtettél. Szürke Ló miatt van az egész. Gyűlöl engem, és féltékeny a férjemre. Biztos vagyok benne, hogy senki nem tehetett volna többet. – Elviszem a feleségem ebből a faluból, és addig nem jövünk vissza, míg Szürke Ló él! – jelentette ki Felkelő Nap, nem volt hajlandó kockára tenni a felesége életét. – És mi lesz Gilberttel és a barátaival? – kérdezte Ada. Nem akarta magára hagyni Gilbertet és az öregembert. – Ez a feladat, amiről Hosszú Fű beszélt, olyan nehéz? Gilbert nem tudja megcsinálni annyi idő alatt? – Ada kék szeme egyszer Hosszú Fűre, aztán Felkelő Napra siklott. – Nincs más választása, meg kell próbálnia! – mondta Hosszú Fű. – Szürke Ló azt parancsolta, hogy mindkét férfit vigyék el a házadból, és holnapig őrizzék őket Az őrök a ház előtt várakoznak. – Kérlek, mondd el, mi történt, Ada – Gilbertet teljesen kirekesztették a beszélgetésből. – Természetesen, Gilbert, bocsáss meg – fordult Ada a fiatalemberhez. – A nagy tanács kijelentette, hogy teljesítened kell egy feladatot ahhoz, hogy mindnyájan szabadok lehessünk. Mielőtt Gilbert kérdezhetett volna, Felkelő Nap szólalt meg: – Én már megcsináltam. Nem lehetetlen, de minden figyelmedet és energiádat a megpróbáltatásokra kell fordítanod. – Mit értettél azalatt Ada, hogy szabadok lehessünk? Eljössz velünk? – A fiú szíve ismét reményt táplált.
– Szürke Ló meggyőzte a tanácsot arról, hogy ha nem teljesíted a feladatot időben, akkor az istenek azt akarják, hogy én fizessek meg azért, mert a völgybe jöttél. Engem fognak feláldozni. Gilbert nem tudott megszólalni, csak tágra nyílt szemmel figyelte Adát. Nem csoda, hogy a Felkelő Nap nevű indián olyan dühös volt! Mivel látta a fiú elkeseredettségét, Ada gyengéden átölelte. – Tudom, hogy mindent meg fogsz tenni, Gilbert. Bízom benned, mint gyermekkorunkban. Tudom, hogy időben fogod teljesíteni a feladatot. – Én… én minden tőlem telhetőt megteszek, Ada, de még azt sem tudom, mit kell tennem? – Gilbert nagyon ideges volt, mert tudta, tőle függ Ada élete. – Még kell másznod a sas szikláját, ami mellett elhaladtál, amikor bejöttél a völgyünkbe, és meg kell érintened a sas fészke alján lévő aranynyilat. Mindezt délután kell megcsinálnod, mielőtt az árnyék el nem éri a fészket – magyarázta Felkelő Nap. Meg kellett mondania a fiúnak, hogy tudja, mit kell tennie holnap. Ha a fiú úgy dönt, nem tudja megtenni, Felkelő Nap elviszi a feleségét és a két férfit a sorsára hagyja. Gilbert nagyot nyelt, és körbenézett. Emlékezett még a sziklára, ami mellett elhaladtak. Tényleg azt várják tőle, hogy megmássza azt a sziklát, és megérintse az aranynyilat? Felkelő Nap nem hitt a fiatalemberben, ezért Hosszú Fűhöz fordult: – Talán rábeszélhetném a tanácsot, hogy hadd teljesítsem én a feladatot. Végül is én hoztam Holdsugarat a völgybe. Hajnal hallotta, hogy a férje belépett a házba, ezért ő is hallotta a tanács határozatát. Most ő állt Hosszú Fű mellé, és ő válaszolt Felkelő Napnak:
– Attól tartok, ez nem tetszene Szürke Lónak. Kijelentette, hogy csak a fiatalember teljesítheti a feladatot. Ez az istenek akarata, azt mondta a tanácsnak, és Huruinggal a háta mögött senki nem változtathatja meg a határozatát. – Gilbert teljesíteni fogja! – jelentette ki Ada, mert ő hitt a barátjában, és látta Felkelő Nap elkeseredettségét Hosszú Fű szavai hallatán. Gilbertnek erőt adott Ada belé vetett hite, megesküdött, megteszi, amit akarnak. – Megmászom azt a sziklát, és időben megérintem azt a nyilat! Csak Felkelő Nap nem hitt a fiúnak. A szent szikla megmászásához erő kell, és csak néhány embernek sikerült eddig megmászni. Szélfútta mászta meg először, és ő helyezte a nyilat a fészek aljába, de nem sokan követték cselekedetét. Sokan elérték a fészket, de csak néhány perccel az árnyék megjelenése után. Ha a holnapi nap során ez nem fog sikerülni, Felkelő Nap felesége fog mindezért megfizetni, és az ár túl drága lesz. Holdsugár élete!
27. A Felkelő Nap háza előtt várakozó őrök megjelentek, és hamarosan egy kis házba kísérték a két férfit, a börtönükbe. Amint a délutánból este lett, Hosszú Fű és Hajnal hazamentek, és kettesben hagyták Felkelő Napot és Adát, hogy pihenhessenek. Felkelő Nap még most sem nyugodott bele, hogy a felesége álljon a szemközti sziklán, míg Gilbert teljesíti a rárótt feladatot, és eldönti, hogy tovább éljen-e vagy meghaljon a felesége. – A szívem kiabál, hogy vigyelek el a völgyből, és ne kockáztassam az életed és a gyermekünkét sem – ismerte be Felkelő Nap, miközben az ágyon feküdt, és maga mellé húzta Adát. Kezét felesége hasára helyezte, de amikor a gyerek üdvözölte apja érintését, és rúgott egyet. Felkelő Nap csak még jobban meg akarta védeni a családját. – Nagyon jól tudom, mit érzel, de nem menekülhetünk el csak úgy. Nem engedhetjük meg, hogy Gilbert egyedül nézzen szembe Szürke Ló barátjával. Az unokatestvéred még akkor is megölné, ha teljesítené a feladatot. Csak bíznunk kell Gilbertben, hogy időben eléri a sziklát, és megérinti az aranynyilat. – Ada szeme könnybe lábadt a gondolatra, hogy mi történik, ha mégsem sikerül barátjának a szikla megmászása. Elveszítené boldogságát, amit a férje mellett talált meg. – Kora reggel elmegyek Gilberthez, és elmondok neki mindent, amit tudok a szent szikla megmászásáról, hátha az a segítségére lesz. – Ebben a pillanatban csak ennyit ajánlhatott Felkelő Nap. Tehetetlennek érezte magát, mert tudta, a felesége
nem hagyja magára a barátját, és nem szökik el vele a tanács döntése elől. – Bízom benned, Felkelő Nap – mondta Ada, és megcsókolta férjét. Hogy tehetem kockára az életét? Felkelő Nap szíve fájt a fiúért és feleségéért. – Teljes szívemből szeretlek, Holdsugár – suttogta, és imádkozni kezdett az isteneknek, hogy a felesége épségben maradjon. – Nem félek, amíg mellettem vagy – sóhajtotta Ada, és megpróbálta a holnapi napot elfelejteni. – Ölelj szorosan, Felkelő Nap – suttogta, csak a férfi karjainak erejét akarta érezni. Gilbertet és Teddy Crippst a falu közepén álló kiesi épületbe vezették. A két indián, aki a kunyhóba vezette őket, az ajtó előtt őrködött, de ahogy múlt az idő. tábortüzük egyre homályosabb lett, és ők lefeküdtek a tűz mellett. Teddy különösen csendesen viselkedett, mióta megtudta a tanács határozatát. Nem sokkal miután megérkeztek a kunyhóba, megmondta Gilbertnek, hogy ő meg akar szökni a völgyből, amint besötétedik. – Összegyűjthetnénk néhány indián kincsét és kíséretét segítségnek – jelentette ki, miközben kikukucskált az ajtón, hogy megbizonyosodjék róla, nem hallgatják-e ki. Ha Felkelő Nap beszéli a fehérek nyelvét, nem lehet tudni, ki beszéli még itt a faluban, gondolta magában. – De én nem szökhetek csak úgy el – tiltakozott Gilbert. – Adának egyedül kellene szembenéznie a tanáccsal! – Figyelj ide, fiú, most magunkra kell gondolnunk! A lány boldognak tűnik a harcosa mellett. Ahogy láttam, majd ez a Felkelő Nap gondoskodik róla! Te már megtetted a magadét,
megkerested, nem tehetsz már mást érte! Majd mi együtt maradunk, és elszökünk, amint besötétedik! – Van ám valami, amit meg tudok csinálni! – érvelt Gilbert. – Meg tudom mászni azt a sziklát, és megvédem Adát! Teddy Cripps nevetésben tört ki, amikor meglátta Gilbert bátor arcát. – Bolond vagy, fiú? Nem fogod megmászni a sziklát, és nem fogod megmenteni a lány életét vagy akárki másét! Egy buta, zöldfülű vagy, aki még előre sem tudna lőni, ha az öreg Teddyvel szembetalálkozna! – A férfi hahotázása ismét betöltette a kunyhót. – Nem érdekel mit mond, Teddy, nem fogok elszökni. Soha nem bírnék megbékélni magammal, ha megtenném! – Gilbertet nem lehetett befolyásolni. – Nos, akkor mindenki magáért fog cselekedni. – Ezek a szavak voltak Teddy utolsó szavai a témát illetően. A ma látott gazdagság járt az eszében, miközben a földön feküdt, és várt. Már éjszaka volt, amikor lassan felállt, ránézett az alvó Gilbertre, és óvatosan elindult a kunyhó ajtaja félé. Mély lélegzetet véve elhúzta az ajtón függő nehéz anyagot, és csendesen körülnézett. Mindkét indián a tűz mellett feküdve aludt. Biztosan nincsenek' hozzászokva, hogy rabokat tartsanak, gondolta. Anélkül hogy Gilbert irányába pillantott volna, Teddy elsétált a kunyhótól, és egyenesen a közösségi ház mellett álló kis házak felé igyekezett. Amikor az őrök a börtönükbe vezették Gilberttel, észrevett néhány férfit, akik a házuk előtt ülve aranyból és ezüstből készítettek ékszereket. A terve már megvolt. Halkan megszerzi, amit akar, aztán pedig eltűnik innen, és majd később segítséggel fog visszatérni. Miközben az első épület felé-közeledett, ismét Gilbert jutott az eszébe. Kár,
hogy a fiú olyan keményfejű! De hát nem tehetek semmit, mondta magának. Mint ahogy már korábban mondta a fiúnak, mindenki magáért cselekszik. Teddy könnyen besurrant az első házba, mivel nem állta útját bezárt ajtó. Már a legelső szobában gyorsan megtalálta, amit keresett. Ez a ház biztosan az ezüstművesé, mondta magának, és szeme a hosszú asztalon fekvő ezüst ékszereket figyelte. Teddy nem tétovázott, és egy bőrtáskába kezdte őket pakolni. A második ház is hasonló volt. Az ajtó itt sem volt bezárva, és az első szoba itt is tele volt a tulajdonos művével. Ebben a házban Teddy különböző súlyú és színű, értékes drágaköveket talált, rubint, smaragdot, kék és sárga topázt. Azokat is gyorsan elpakolta, aztán a kővetkező házba ment. Épp a harmadik házban tartózkodott, és a zsákját aranyrögökkel és aranyláncokkal töltötte meg, amikor hirtelen egy kéz ragadta meg hátulról. – Mi az ördög folyik itt? – Amikor megfordították, Teddy az egyik őr dühös tekintetével találta szembe magát. Izgalmában, hogy minél több kincset vihessen el, Teddy Cripps hatalmas hibát követett el. Elfelejtette bezárni az utolsó ház ajtaját, ahol járt. Az egyik őr nem sokkal Teddy szökése után felébredt, és észrevette, hogy az egyik sápadtbőrű hiányzik a sátorból. Véletlenül vette észre az aranyműves házának az ajtaját, és különösnek találta, hogy ilyen késői órában nyitva van, ezért benézett. Amikor észrevette Teddy Cripps kezében a kincseket tartalmazó zsákot, szorítása megerősödött. Visszarángatta Teddyt a másik őrhöz, és a két indián izgatottan beszélni kezdett.
– Figyeljetek ide, mindketten rosszul gondoljátok a dolgot! – Teddy az apacsok nyelvén kezdett magyarázkodni, de a két őr elrángatta. – Csak azt próbáltam megnézni, milyen ékszereket csinálnak az embereitek! Az indiánok a falu főnökének a házához vitték rabjukat. Szürke Ló nem volt jó hangulatban, amiért az éjszaka középen felébresztették, amiért az egyik rab megpróbálta kirabolni a falut. A forradásos arcú, kövér férfi ajkára gonosz mosoly húzódott, amikor a fogolyra nézett. Már tudta is, mi lesz a büntetése. Csak azt sajnálta, hogy nem Felkelő Nap feleségének a rokona áll most itt előtte. Szürke Ló boldogan kimondta volna a fiatalember halálos ítéletét, tudta, milyen fájdalmat okozott volna az unokatestvére családjának. – Vigyétek a házamból! Ez egy hitvány alak. A mi embereink nem lopnak a másiktól! Büntessétek meg úgy, ahogy a többit szoktuk lopásért – parancsolta Szürke Ló. – Csak halált érdemel! – Az őrök ismét megragadták Teddy karját, és kihúzták Szürke Ló házából. A főnök mosolya nem tűnt el az arcáról. Holnap délután a többi betolakodót is elintézem, gondolta, és a gondolat örömével visszament aludni. A késő éjszakai órában, a kutyák ugatásán kívül csak Teddy Cripps tompa visítása hallatszott. Senki nem volt a környéken, amikor a két őr kötelességtudóan a falu szélére vitte a bányakutatót, és az egyik indián előhúzta hatalmas vadászkését. A penge megvillant a holdsugárban, és ez volt, amit Teddy utoljára megpillantott. Egy gyors, halk mozdulattal a sorsa örökre megpecsételődött. Másnap reggel Gilbert arra ébredt, hogy Teddy Cripps elment a kunyhóból. Azzal, hogy megkérdezte a két őrt, nem ért
semmit, mert nem értették őt, és ő sem értette őket. Nem sokkal később Felkelő Nap érkezett a kunyhóba, beszélt az őrökkel, a szavát adta rá, hogy nem próbálja a fiatalembert megszöktetni, ezért az őrök beengedték. – Eljöttem, hogy megmutassam, hol kezd a mászást, és megpróbálok segíteni, azzal, hogy elmondom, mit tapasztaltam – magyarázta Felkelő Nap. Gilbert csak bólintott, még most is vonakodott megnyílni az előtt az indián előtt, aki ellopta az egyetlen nőt, akit szeretett. Felkelő Nap megértette a fiú érzéseit, és miközben kivezette Gilbertet a falu szélére a sziklához, elmesélte a fiúnak mindennapos életüket itt a völgyben. Azt akarta, hogy a felesége barátja tudja, mennyire törődik vele, és hogy milyen sok függ attól, hogy megmássza-e a sziklát az adott időn belül. Délelőttre Gilbert már jobban kezdett bízni Felkelő Napban, és amikor az indián elmondta tanácsait, boldog volt, hogy megosztja vele tapasztalatait. Talán így lesz esélye. Reménykedve nézett fel a hatalmas sziklafalra, amit hamarosan meg kell másznia!
28. Amíg Felkelő Nap távol volt otthonról, Ada megpróbálta lefoglalni magát. Megpróbált nem arra gondolni, hogy hamarosan elvezetik otthonról, és arra kényszerítik, hogy az egyik szikla tetején álljon, miközben Gilbert a szemköztit mássza, hogy teljesítse feladatát. Gilbert soha nem hagyna cserben, és most sem fog! Nakina épp akkor érkezett, amikor Ada ruhát varrt a szobájában a születendő gyermekének. Amikor az indián nő belépett, Ada melegen mosolyogva üdvözölte. Nakina is visszamosolygott, és leült Adával szemben. Egy ideig Ada munkáját figyelte, majd megszólalt: – Holdsugár, bárcsak én állhatnék helyetted azon a sziklán. Ada arca meglepettségről árulkodott. Az ölébe tette a kicsi ruhát, aztán azon gondolkozott, jól hallotta-e barátnőjét. – Mit akarsz csinálni? – kérdezte. – Tudom, hogy bolondnak nézel, amiért ilyet kérek tőled, de ha belegondolsz, a kérésem nem is ésszerűtlen. Ada, ahogy barátjára nézett, sokkal sápadtabbnak és vékonyabbnak látta, mint máskor. Lassan megcsóválta a fejét, amikor ráébredt, Nakina komolyan gondolja. – Hallgass meg, Holdsugár. – Nakina felállt, Adához lépett, és megfogta a kezét. – Férjed van, gyereked lesz, akire gondolnod kell. Nem kockáztathatsz. Meglehet, hogy a barátod nem éri el a sas fészkét időben. Nekem nincs senkim; se férjem, se gyerekem!
– És azt hiszed, azért, mert nincs férjed és gyereked, kockára teheted az életed? Soha nem engedném meg, hogy a helyembe lépj. Nakina egyre idegesebb lett, miközben megpróbálta meggyőzni Adát, hogy nincs más választása. – Holdsugár, én nem féltem magam. Az utolsó éjszakát imádkozással töltöttem. Miközben a holdistennő segítségét kértem, a hangját hallottam, hogy azt mondja, nekem kell azon a sziklán állnom helyetted. Az az istenek akarata, hogy én foglaljam el a helyed! – Nem! – kiáltotta Ada, és elhúzta a kezét. Nem akart erről többet hallani. Ez a sok beszéd az istenekről és istennőkről butaság! – De nem utasíthatsz el. Holdsugár. Meg kell engedned, hogy elfoglaljam a helyed. Nincs más mód. – Egy pillanatig Nakina Ada szemébe nézett. Végül ismét megszólalt: – Nem akartam ez' neked elmondani, de most már látom, nincs erre más mód. – Mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta volna. – Az életem a végéhez én. Már nem fogok sokáig élni ezen a földön. Ada lassan megcsóválta a léjét, nem tudta, miről beszél a másik nő. – Haldoklom, Holdsugár. – Nakina halkan felsóhajtott. – Már tudom egy ideje, és már felkészültem rá, hogy az őseimhez csatlakozzam. Maga Nóomba hívott, hogy csatlakozzam hozzá, de az istenek akarata volt, hogy maradjak még itt egy kicsit tovább. Tegnap éjszaka mondták meg ennek az okát. Nekem kell a helyeden állnom, aztán az utazásom megkezdődik. – Haldoklasz? – ismételte Ada, mintha nem ismerné ezt a szót. – De ez lehetetlen! Ez nem lehet igaz! Nem tudhatod, hogy meg fogsz halni!
– Akkor ne magadra gondolj, Holdsugár, hanem a méhed gyümölcsére, a gyermekedre. Megfosztanád őt is az élettől? Én leszek helyetted a sziklán, és ha a barátod győz, senki sem fogja megtudni. De ha mégsem sikerülne neki, a gyereked akkor is élni fog! Ada a fülére tette a kezét. – Nem akarok erről hallani! Hogyan választhatnám a gyerekem és az én életem a tied helyett? – Ada a földre dobta a ruhát, az ágyhoz szaladt, rávetette magát, és sírni kezdett, mintha a szíve akarna megszakadni. Nakina egy pillanatig csak állt, és a barátnőjét nézte. Aztán az asztalhoz ment. vizet öntött egy pohárba, és Ada ágyához lépett. – Nem akartam ilyen nagy bánatot okozni neked. Holdsugár. Nagyon megszerettelek, barátom, ezért akartam az életem feláldozni érted. – Egy ideig Ada zokogását hallgatta. – Gyere, hoztam neked egy italt. Nem beszélünk többet erről, ha azt akarod. Ada letörölte könnyeit, aztán az italért nyúlt, amit Nakina felajánlott neki. Nakina figyelte, ahogy Ada megissza a folyadékot az ezüstkupából. – Most pihenned kell egy keveset, Holdsugár. Hirtelen Ada úgy érezte, nagyon fáradt. Ásított egyet, aztán megpróbált ellenállni az ágy kísértésének. – Most nem aludhatok, Nakina. Felkelő Nap hamarosan itt lesz. A sziklánál kell lennem. – De beszéd közben Ada szempillái egyre elnehezedtek, és már nem is tudott tovább harcolni álmossága ellen. – Majd én vigyázok mindeme, megígérem, barátom. Most aludj egy kicsit, és minden rendben lesz.
– Talán néhány perc alvás nem lesz baj – motyogta Ada, és fáradtan a szőrmék közé feküdt. Nakina az ágy mellett ülve simogatni kezdte Ada aranyfürtjeit. – Csak a gyerekedre és a férjedre gondolj, drága barátom. Én majd a többit elintézem – suttogta a már alvó Adának. Nakina tudta, nincs más választása, ezért altatót töltött a vízbe, Az istenek akarata, hogy ő álljon azon a sziklán, és semmi sem akadályozhatja meg ebben. Később, amikor Felkelő Nap a szobába lépett, Nakina már az ajtóban várta. – Holdsugár nagyon kimerült, Felkelő Nap. Most inkább ne ébreszd fel. Felkelő Nap lassan bólintott, miközben fájó szívvel az ágyon alvó szerelmére nézett. – Felkelő Nap, most vissza kell menned a fiatalemberhez, aki a feleségedért jött a völgybe. Biztos vagyok benne, hogy most nagy szüksége van a bölcsességedre és a segítségedre. Felkelő Nap nem szívesen hagyta magára Gilbertet a kunyhóban, de a feleségével is szeretett volna eltölteni egy kis időt. – Holdsugárrral kell maradnom, Nakina. – Most jobb neki is és gyereknek is, ha pihenhet. Ne aggódj. Majd én vigyázok rá – ígérte Nakina, és kivezette a férfit a szobából. A feladat teljesítésének órája rohamosan közeledett, és a kér őr Felkelő Nap házához ment, hogy a sziklához vezesse a bejárati ajtóban álló nőt. Az indiánok a szikla tetejére állították a fekete köpenybe öltözött nőt, hogy váljon a sorsára.
Az egész falu kiment a sziklához megnézni az eseményt. Felkelő Nap Gilbert mellett állva figyelte feleségét, ahogy a szikla tetején állva várja a sorsát. – Esküszöm, Felkelő Nap, mindent megteszek, hogy időben megmásszam a sziklát. – Gilbert látta az indián elkeseredettségét. Az együtt töltött délelőtt alatt nagyon megkedvelte Ada választottját. Erős és okos férfi volt, nagy törődéssel a faluja és az abban élő emberek iránt. Felkelő Nap erős kezével megszorította Gilbert vállát. Tudta, hogy a férfi szerelmes a feleségébe, ezért bízott benne, hogy mindent megtesz az életéért. – Mindent úgy csinálj, ahogy mondtam, és akkor sikerülni fog. Ebben a pillanatban dobszó hallatszott, és Gilbertet elvezették Felkelő Nap mellől, hogy teljesítse a feladatot. Felkelő Nap szeme a szemközti sziklán nyugodott, imádkozni kezdett, hogy az Isten legyen vele, és Ada meneküljön meg. Gilbert idegesen várt a jelzésre, hogy kezdhesse feladata teljesítését.
29. Korábban, amikor a falulakók a sas sziklája alatt összegyűltek, Szürke Ló egy közeli szikla tetején helyezkedett el. Tegnap ragaszkodott hozzá, hogy mint a falu főnöke ő lőhesse le a nyilával Holdsugarat, ha szükséges. Szürke Ló ujjai mohón cirógatták a nyílvesszőt, amit kiválasztott, és hamarosan használni fog. Újra és újra Huruing szavai jutottak az eszébe. Ha a fiú eléri a fészket az adott idő belül, ne tétovázz, Szürke Ló! Hadd szálljon a nyilad! Amint megszabadultunk az aranyhajú nőtől, annál könnyebb dolgunk lesz Felkelő Nappal! Bánatában, amiért elvesztette a feleségét, kicsalom a sivatagba, és ott elintézem! Ma biztosan nem fognak hibázni, gondolta Szürke Ló. Amint elhangzott a jelzés, Gilbert mélyet lélegzett, és minden energiáját felhasználva idézte vissza Felkelő Nap szavait, hogy hova tegye a lábát, melyik sziklába kapaszkodjon. A mászás kulcsa az volt, hogy minél jobban kinyújtsa a testét, aztán felhúzza magát. Akik lentről figyelték, látták, a fiatalember lassan húzza magát felfelé. Mindnyájan tudták, milyen veszélyes játék ez, és hogy mi történhet, ha nem teljesíti feladatát a megadott időn belül. Tekintetük hol a mászó fiatalembert, hol az egyik szikla tetején ülő főnöküket, hol pedig a másik szikla tetején álló Holdsugarat fürkészte. Gilbert kétszer majdnem elvesztette a fogást a sziklán, mire a falulakók hangosan felsóhajtottak, és Felkelő Nap arca is megrándult. Sötét szeme csak feketébe öltözött feleségén
nyugodott, miközben azért imádkozott, hogy a fiúnak sikerüljön. Az idő túl gyorsan telt, miközben Gilbert egyre feljebb és feljebb mászott. Egyetlen gondolata az volt, hogy időben elérje a sas fészkét! Örökkévalóságnak tűnt, de végül meglátta Gilbert a fészket. Kezeivel az egyik kicsi sziklába kapaszkodott, aztán egyre feljebb és feljebb húzta magát. Amikor megjelent a sas fészke előtte, Gilbert megpillantotta az aranynyilat is. Szíve hangosan kalapált a mellkasában, szaggatottan lélegzett, és könnyek folytak végig az arcán, amíg a szemközti sziklán emelkedő árnyék ellen harcolt. Mivel érezte az árnyék hűvösségét a hátán, Gilbert feljebb tette a kezét, és már a fészek nem volt messze az ujjaitól. Egy kiáltás tört fel az ajkából, ahogy felhúzta magát, és az arcát a hűvös sziklához nyomta. Meg fogom csinálni! Meg fogom menteni Adát! – gondolta magában. Ebben a pillanatban Szürke Ló a nyílba helyezte a nyílvesszőt, és lassan hátrahúzta a zsineget. Tekintete a fészek felé közeledő árnyékot fürkészte. Épp abban a pillanatban, amikor Gilbert elérte célját, és ujjai lassan árnyékba borultak, Szürke Ló gonosz mosollyal az arcán elengedte a nyílvesszőt! – Neeeeem! – kiáltotta Gilbert, amikor hallotta a nyílvessző suhogását. Oldalra fordulva látta, hogy a köpenyes alak leesik a szemközti szikláról. Lehunyta a szemét, és lelki szemeivel látta, ahogy a nő teste lezuhan a földre. Felkelő Nap döbbenten állt. A nőt, akit szeretett, megölték. Remegő zokogás tört fel a testéből. Hosszú Fű lépett oda mellé, hogy segítsen fájdalma elviselésében. Felkelő Nap lerázta barátja segítő kezét, a földre esett, és öklével ütni kezdte. Az ő
Holdsugara elment tőle! Holdsugár és a gyermekük nem létezik többé. – Meg kell néznem, hogy a fiú biztonságban van-e. – Leküzdi a fájdalmat, gondolta magában. – Elmondtad neki az utat? – kérdezte Hosszú Fű. Felkelő Nap bólintott. – Tudja a lefelé vezető utat is, és a lova is fel van készítve, hogy elhagyhassa a völgyet. – Felkelő Nap elhatározta, hogy a fiú biztonságban fogja elhagyni a völgyet. Az unokatestvére hibája, hogy a felesége meghalt. Szürke Ló győzött, de majd most meg fogja tudni, milyen drága a győzelem ára. Az egész falu csendben várakozott a főnökre és az idegenre, aki csak egy másodperccel később érte el a nyilat, hogy megmenthesse Felkelő Nap életét. A legtöbb falulakó úgy gondolta, Szürke Ló túl korán lőtte el a nyilat, de senki sem merte ezt hangosan is kimondani. – Minden betolakodót meg kell ölni! Ez az istenek akarata, minden hozzájuk hasonlót meg kell ölni. Mindent elloptak az őseinktől, ugyanúgy, mint a másik fehér, akit tegnap éjszaka fogtak el az őrök, amikor megpróbálta kirabolni a falunkat. Nem élhetnek ilyen emberek közöttünk! Most majd véget vetünk ennek! Egyetértő mormogás hallatszott, de Felkelő Nap az unokatestvére mellé állt. – Ez a fiú elmehet! Most már bosszút álltál a családomon, Szürke Lő. Most már nem kell folytatnod! Huruing Szürke Ló mellé lépett, amitől a főnök csak eresebbnek érezte magát. – Nincs hatalmad, Felkelő Nap! Az én szavam törvény, mert én vagyok itt a főnök!
– A fiú szabadon elmehet! – mondta Felkelő Nap, és közelebb lépett a kövér férfihoz, akit rokonának és főnökének kellett tekintenie. Huruing és Szürke Ló sem mert ellenszegülni Felkelő Nappal. Csendben maradtak, míg Felkelő Nap Gilbert mellé nem lépett. – Ne engedjétek, hogy elhagyják a völgyet! – kiáltotta Huruing néhány közelben álló harcosoknak. Erre a pillanatra vártak. Ha Felkelő Nap ellenszegül, a harcosok megölik. Hosszú Fű és néhány harcos, akik dühösen hallgatták őket, Felkelő Nap mellé álltak, hogy segítségére legyenek. A harcosok, akiknek parancsolták, hogy állítsák meg Felkelő Napot és Gilbertet, nem mozdultak. Felkelő Nap a lovához vezette Gilbertet, aztán ő is felült a sajátjára. Szó nélkül a völgyből kivezető kanyon felé vezette a fiút. Amikor az út végén megálltak, Gilbert megszólalt: – Akkor Teddy Crippst is megölték. – Nem merte kiejteni Ada nevét hangosan, nem akart az indiánnak fájdalmat okozni. Felkelő Nap lassan bólintott. Emlékezett rá, hogy Gilbert azt hitte, Teddy elszökött az éjszaka. – Van étel és víz a táskában. – Nem említette az agyagkorsót, amit aranyrögökkel töltött meg. – Megkérnélek valamire. – Megteszem, bármire is kérsz, Felkelő Nap. – Gilbert valóban nagyra becsülte az indiánt, és tudta, milyen fájdalmat érezhet Ada elvesztése miatt. Felkelő Nap levette a nyakából a nyakláncot, amit viselt. – Ezt add oda Holdsugár szüleinek. Amikor a gyerek megszületett volna, el akartunk menni hozzájuk, de most… – Felkelő Nap nem tudta befejezni. Gilbert szeme könnybe lábadt, amikor elvette a láncot.
– Biztos vagyok benne, hogy kincsként fogják őrizni. – Miközben letörölte könnyeit, a korongon lévő festményt nézte, az aranyhajú nőt, az erős indiánt és a kis, fekete hajú lányt. Az öklébe szorította a láncot, és nagyot nyelt. – Mihez fogsz most kezdeni, Felkelő Nap? Itt maradsz a völgyben? – Nem vagyok biztos benne, de Szürke Lónak meg kell fizetnie a tettéért! – válaszolta Felkelő Nap. Egyetlen gondolata az volt, hogy visszatér a faluba, kihívja unokatestvérét, és a végsőkig harcolnak. – Ha a farm közelében jársz, be fogsz jönni? Tudom, hogy Jason és Anne is szeretnének megismerni. – Gilbert félt elmondani Jasonnak és Anne-nek lányuk halálát, de tudta, neki kell megtennie, és azt is el kell mondania, milyen boldog volt Ada ezzel a férfival. Felkelő Nap nem tudott válaszolni; belső érzelmei kitöréssel fenyegették. Megfordult, és elindult visszafelé. Csak egy dologra tudott gondolni, hogy szembeszáll azzal az emberrel, aki tönkretette az életét. Szembeszáll Szürke Lóval, és véget vet a fájdalomnak, amit az unokatestvére okozott neki! Mire Felkelő Nap visszatért a faluba, a falulakók a közösségi épületben gyűltek össze. Szürke Ló Huruinggal együtt azt parancsolta, hogy az öreg, apacs nőt. Vörösbegyet vezessék elő. hogy kiszabják a büntetését, amiért a völgybe vezette az idegeneket. Felkelő Nap kezét vadászkésén pihentetve lépett az épületbe. Miközben a tűz felé lépkedett, ismét felesége jutott az eszébe, amikor az esküvőjük volt. Milyen gyönyörű is volt itt a tűz előtt. Gondolataiba egy erős női hang hatolt be.
– Nem vagyok idegen! Az apám Arany Sólyom volt. Szélfútta és Nóomba leszármazottja volt, évekkel ezelőtt a falu főnöke! – Vörösbegy Szürke Ló és Huruing előtt állt a tűz mellett. – Hazudsz, asszony! – Felkelő Nap könnyedén megismerte Szürke Ló hangját. – Te hoztad az idegeneket a völgyünkbe, ezért aztán egyedül kell elviselned a büntetésedet! – Az az egyetlen bűnöm, hogy évekkel ezelőtt nem jöttem el ide, mint ahogy azt az apámnak megígértem a halála előtt! Csak akkor határoztam el magam, amikor az a fiú eljött a falumba, és megmutatta az apám családjának nap jelét a homlokpánton. Megesküdtem az apámnak, hogy elhozom az üzenetét az embereinek, elmondom nekik, mi történt vele, és miért kellett elmennie a faluból. – Arany Sólyom sok évvel ezelőtt eltűnt. A csontjait nem találták meg, biztosan a vadállatok ették meg. Az istenek akarata volt, hogy meghaljon – mondta Huruing. – Igen, Arany Sólyom valóban sok évvel ezelőtt eltűnt! – Vörösbegy már évek óta várta ezt a pillanatot, amikor elmondhatja történetét. – Eltűnt ebből a faluból, de nem vadállat szakította el a családjától és a barátaitól. Nagy Sas. az unokatestvére és annak az öccse vitték a sivatagba, mintha vadászaira mennének. Nem voltak képesek megölni, ezért megvakították, és otthagyták! Meglepeti sóhajtások és hitetlenkedések követték Arany Sólyom legendáját a teremben. Mindenki azt hangoztatta, hogy Nagy Sas Szürke Ló apja volt. – Csak kitaláltad: Nincs rá bizonyítékod! Te csak egy idegen vagy! – kiáltotta Szürke Ló. – Ha idegen vagyok, akkor honnan ismerem a nyelveteket? – De mielőtt Szürke Ló válaszolhatott volna, Vörösbegy folytatta: – Elmondom honnan ismerem a nyelveteket. Amikor az apám a
sivatagban maradt, az anyám törzse talált rá. A szellem fiú már jött a lelkéért, de az istenek úgy döntöttek, élni hagyják, hogy a falu lakói is megtudják, mi történt. Az anyám, Kékcinke, özvegy volt, és amikor meglátta a sérült férfit, a sátrába vitte. Ő ápolta, ő volt a falu gyógyítója. De Arany Sólyom szeme elpusztult, ezért nem térhetett vissza a falujába. Kékcinke Arany Sólyom felesége lett, és a következő télen született egy lányuk. Én vagyok Kékcinke és Arany Sólyom gyereke! Csak nekem beszélt az apám erről a völgyről. Elmondta az utat a hegyeken keresztül, megtanított a völgyben élők nyelvére. Nem hazudok. Szürke Ló. Igazat beszélek. Felkelő Nap a többiekkel együtt meglepődött a fejlemények hallatán. Ha igaz, amit a nő mond, ő a nagynénje. És ha az is igaz, amit elmondott, Szürke Ló apja gonosz eszközökkel szerezte meg a főnöki címet! Felkelő Nap az unokatestvére felé lépett, de megtorpant, amikor zavargás támadt a teremben. Szürke Ló két harcosa lépett a terembe, és közeledett a főnök felé. – Mi az? – kérdezte Szürke Ló, nem örült neki, hogy ilyenkor zavarják. Tudta, meg kell állítania Vörösbegyet, nehogy mást is elmondjon. Mindene kockán foroghat, Vörösbegy tönkreteheti, amit évek alatt telepített! Mind a két harcos idegesen nézett a főnökre. – Nem jó híreket hozunk neked, főnököm. – A magasabb harcos nagyot nyelt, aztán gyorsan beszélni kezdett: – Elhoztuk a sziklától a holttestet, ahogy parancsoltad, de nem azt áldoztad fel, akit kellett volna. Szürke Ló meglepetten nézett a körülötte állókra. Azért parancsolta, hogy hozzák ide Holdsugár tetemét, hogy ezzel is nagyobb fájdalmat okozzon az unokatestvérének.
– Nem értem, miről beszélsz, nem az állt a sziklán, akit gondoltunk? Én Holdsugarat lőttem le! – A főnök kövér arca elvörösödött a dühtől. – Nem az aranyhajú nő, Holdsugár feküdt a szikla lábánál holtan, a nyílvessződdel a mellében. – A két indián nem nevezte meg, kit találtak. – Akkor ki volt az? – kiáltotta Szürke Ló, és ebben a pillanatban Felkelő Nap tekintetével találkozott a tekintete. – A lányod volt az, Nakina – válaszolta az egyik indián szánalommal, mert nagyon kedvelte a lányt, akiről tudták, hogy kapcsolatban állt az istenekkel. – Neeeeem! Ez nem igaz! – ordította Szürke Ló, és elszakadt Felkelő Nap tekintetétől. A földre rogyva ütni kezdte a mellkasát. – Megöltem! Az én drága gyermekemet Megöltem Nakinát! – Az az öröm jutott eszébe, amikor kiválasztotta a nyílvesszőt, és elengedte, még akkor is, amikor látta, hogy a fiatalember éppen idejében megérinti a sas fészkét. Könnyes tekintetét a mellette álló Huruingra emelte. – Te mondtad, hogy öljem meg! Soha nem kellett volna rád hallgatnom. Te raboltattad el Holdsugarat a templomból, és te ígérted meg Felkelő Nap halálát. Soha nem esküdtem volna ellenük; túl nagy árat kellett ezért fizetnem! – A főnök utolsó szavai zokogva szakadtak ki a torkából. Huruing megfordult, el akarta hagyni a termet Szürke Ló ítélete előtt, de ahogy elindult kifelé, a főpappal, Omauval találta szembe magát. – Hazudik! – mutatott remegve Szürke Lóra. – Elkeseredett, ezért akar mindent rám fogni! Omau tudta, hogy a férfi minden vádpontban bűnös, amit ellene felhozták.
– Vigyétek a templomba. Majd ott ítélkezünk felette! – parancsolta a főpap a mögötte álló két indiánnak, akik megfogták a gonosz pap karját, és kivezették. Felkelő Nap döbbenten figyelte, ahogy Huruinget kivezetik. Megfordult, aztán kirohant az ajtón. Nakina állt a sziklán. Az unokatestvérét ölte meg Szürke Ló nyílvesszője! Hitetlenkedve sietett az utcákon a háza felé, miközben sírt szomorúságában, mert az unokatestvére meghalt, és örömében, mert a felesége megmenekült. Amikor a házhoz ért, Hajnallal találkozott. – Hol van? – kérdezte, amikor belépett a házba. – Nem tehettem semmit, Felkelő Nap, Nakina ragaszkodott hozzá, hogy Holdsugár helyébe lépjen. Azt mondta, az istenek is ezt akarták, és én hogyan szállhatnék szembe az istenek akaratával? – próbált magyarázkodni Hajnal, miközben követte Felkelő Napot a szobájuk felé. Amikor kinyitotta az ajtót, Felkelő Nap mozdulatlanul állva nézett szét a szobában. Hol van? – kérdezte magától. Hirtelen nyögést hallott az ágyról. Még mindig hitetlenkedve beljebb lépett. Hogy lehetséges az, hogy Holdsugár él, amikor ő érezte a kikében, hogy elveszítette? Első pillantásra az ágy üresnek tűnt, de még egy nyögés hallatszott. Lassan arany fürtöket pillantott meg a sötétségben. Ebben a pillanatban Felkelő Nap egész világa visszatért. A szíve vadul kalapált, amikor a karjába vette szerelmét. – Mi a baj, Felkelő Nap? – kérdezte Ada, amikor megpróbált ébren maradni. Felkelő Nap nem szégyellte könnyeit, miközben szorosan ölelte a feleségét. – Majd később beszélgetünk, Holdsugár. Most csak ölelni akarlak.
Így talált Hosszú Fű Felkelő Napra és Adára néhány óra múlva. A felesége mellett állva, bejelentette: – Felkelő Nap a tanács szavazott. Szürke Ló beismerte, hogy tudott az apja bűneiről, amit Arany Sólyom, a nagyapád ellen követtek el. Mindenki egyetértett, hogy a falu főnöksége megint a napjeleseket illeti meg. Te vagy az új főnök! Felkelő Nap bólintott. Hosszú Fű kiment a szobából, és bezárta az ajtót. Időre volt szüksége Felkelő Napnak, hogy hálás legyen azért, amiért ő lehet a falu főnöke, és bele kellett törődnie Nakina elvesztésébe is. Most csak Holdsugarat akarta Ölelni. Az istenek megáldották! Visszaadták a lelkét, a feleségét és a gyermekét! – Szeretlek, szívem – suttogta, és még szorosabban ölelte szerelmét.
Utószó A völgy főnökének hálószobájában a homályban, egy meztelen, izmos férfi feküdt, és a feleségét figyelte. A nő halk, kedves hangján ringatta a szoba sarkában fekvő kislányukat. A gyermek hangjára öröm öntötte el. Holnap elhagyják a falut, és meglátogatják a felesége családját. Üzentek Helstonéknak, hogy a lányuk jól van, és hamarosan meglátogatják őket, amint a gyerek olyan idős lesz, hogy utazni lehet vele. Jó, hogy találkozni fogok Holdsugár szüleivel, gondolta Felkelő Nap. A szobor, ami az unokatestvérét, Nakinát ábrázolja, hamarosan a kertbe fog kerülni. Felkelő Nap hálás volt az istenek kegyelméért, amiért meghagyták neki az aranyhajú nőt, Holdsugarat. Még fiatal korában megtanították neki a papok, hogy az emberek csak eszközök az istenek kezében, hogy szórakozhassanak, amit most már el is hitt, amióta rátalált Adára. Halk lépések hangjai szöktek gondolataiba. Felesége körvonalára szíve gyorsabban kezdett dobogni. A nő tunikája csak sejtetni engedte alakját, a többit a képzeletére bízta. A nő néhány percig csak állt, és mintha megérezte volna férje gondolatát, levette tunikáját, és lágyan a földre dobta. – A kis Nakina végre elaludt – mondta Ada. – Gyere ide, Holdsugár – szólt a férfi, és a selymes bőr felé nyújtotta a kezét. Ada boldogan feküdt férje váró karjaiba.
– Szeress, Felkelő Nap – suttogta, amikor érezte a férfi testét. – Örökké szeretni foglak, szerelmem – mondta, és ajkával megérintette a nő ajkát.
