2
James Follett Földhajsza II (Halálhajó)
3
A szerző magyarul megjelent kötetei: Saskalitka Churchill aranya U-700 A végső ultimátum A jég Mirage Torus Földhajsza Földhajsza 2 (Halálhajó)
Előkészületben: Swift A nagy játszma
4
James Follett
Földhajsza 2 (Halálhajó)
Hajja & Fiai
5
Eredeti cím: Earthsearch – Deathship Copyright © 1986 by James Follett All rights reserved! A borítón Bera Károly festménye Fordította: Békési József Fedélterv: HATI Hungarian translation and edition Copyright © 1993 by Hajja & Fiai Kiadó Typeset by Hajja & Sons Printed and bound in Great Britain ISBN 963 7603 99 9
6
Prológus Négymillió évvel ezelőtt... Semmi sem moccant a hatalmas hajón, miközben a naprendszer belseje felé tartott - titánpáncélzata visszatükrözte a galaxis milliárdnyi csillagjának fényét. Négymillió évnek kellett még eltelni, hogy az emberiség nevet adjon a galaxisnak - a Tejút, így nevezték el -, és addig a ragyogó napok alkotta spirális gyűrű egyszerűen csak egy számként szerepelt az űrhajó óriási, néma könyvtárában. Az órák múlása és a nap egyre növekvő hőmérséklete fokozatosan felébresztette a járművet: jelzések száguldottak végig a hajszálvékonyságú, üvegszálas vezetékeken, és mesterséges gravitáció vette birtokába a hajótest hétmérföldes hosszát. Nagyon gyenge volt a tömegvonzás, olyannyira, hogy nem is felelt volna meg a szegényes mozgáskoordinációval és rossz reflexekkel rendelkező emberek számára. De a fedélzeten lévő intelligenciát nem férfiak és nők alkották - a robotok számára pedig ideálisnak bizonyult az alacsony gravitáció, mely biztosította számukra a szükséges stabilitást ahhoz, hogy maximális pontossággal közlekedhessenek a hajó több tucat mérföld hosszúságú, sötét, csendes folyosóin. Elsőként a karbantartó egységek keltek életre, amelyeket korlátozott mértékű intelligenciájuk képessé tett arra, hogy ellássák az egyszerűbb, komolyabb döntéseket nem igénylő feladatokat. Engedelmeskedve a beléjük épített programnak, ellenőrizték a hajót behálózó, több millió mérföld hosszúságú üvegszálas áramkörök épségét, és elvégezték a szükséges javításokat. Elégedetten, hogy minden megfelelően működik, kirajzottak a szervizzsilipeken keresztül a külső burkolatra, hogy a lehető legnagyobb aprólékossággal átvizsgálják azt is. A hajó páncélzata azonban viszonylag új volt a kozmikus léptékekhez képest, így nem igényelt túl sok gondoskodást. Csak amikor az előzetes ellenőrzések elkészültek, adott életjelet magáról a hajót irányító intelligencia a központi vezérlőteremben. Kraken ébredése azzal kezdődött, hogy oxigén áramlott szerves agyába. Az optikai szenzorait - szemeit - eltakaró fémlapok felemelkedtek. Nem emberek tervezték és építették, de hat manipulátorától eltekintve humanoid testalkattal rendelkezett, mivel teremtői rájöttek, hogy ez a forma a legmegfelelőbb egy fejlett, több funkció ellátására is alkalmas, magas intelligenciával rendelkező android számára. Itt azonban véget is ért a hasonlóság: nem rendelkezett egyéb emberi érzelmekkel, mint a kegyetlenség alapvető ösztönével és valami primitív ravaszsággal. Tervezői úgy gondolták, mindkettőre szüksége lesz a túlélés érdekében. Az emberi 7
érzelmekhez talán az a vak, hajszoló ambíció állt legközelebb, amit teremtői vonakodva biztosítottak neki, hogy még hatékonyabban szolgálja érdekeiket. Sokkal nagyobb és összehasonlíthatatlanul erősebb volt, mint bármelyik ember. Három méter magas teste több mint két mázsát nyomott. Páncélzata ellenére a törzsében elhelyezett szervomotorok segítségével gyorsabban mozoghatott, mint a parancsnoksága alá rendelt másodlagos robotok. A több ízből álló manipulátorok végén lévő, herculainiumötvözetből készült ujjak képesek voltak a legnagyobb finomsággal kezelni a konzolok műszereit, de ha gazdájuk úgy akarta, minden erőlködés nélkül darabokra téphették a vezérlőteremben tartózkodó robotokat is. Noha a félelem emberi érzelem, befészkelte magát a központi vezérlőteremben lévő androidok agyába, mivel programjuk szerint kerülniük kellett minden fizikai sérülést, és ezért, hogy elkerüljék Kraken dühét, különleges gonddal hajtották végre a belső rendszerek ellenőrzésére kiadott utasításait. Heten voltak, parancsnokukénál kevésbé fejlett agyuk gyorsabban aktivizálódott, így készen állhattak az első parancsok végrehajtására. Amikor Kraken kinyitotta a szemét, és érzelemmentesen megvizsgálta az előtte álló konzolt, nem érdekelte, hogy menynyi időt töltött kikapcsolva hatalmas forgószékében. Tíz év, tíz évszázad, tízezer évszázad - az idő múlása nem bírt számára jelentőséggel. Kizárólag a hajó állapota érdekelte, és az, hogy célpontja felé tart-e. Az Első Android kielégítő válaszokat adott a hajó állapotára vonatkozó kérdéseire. - És a fotonhajtómű? - követelte. Az Első Android nem tudta, milyen állapotban van a hajó fő hajtóműve, Krakenről azonban eleget tudott ahhoz, hogy érzékelje, az őszinteség kifejezetten kockázatos lenne. A választ alaposan meg kellett fontolnia. - Kizárólag neked van jogod parancsot adni a fő hajtómű ellenőrzésére, Kraken - felelte, felkészülve a dühkitörésre. - Mivel nem érkezett ellentétes tartalmú jelentés a karbantartó egységektől, igen nagy a valószínűsége, hogy állapota ugyanolyan kielégítő, mint amikor kikapcsoltuk. Kraken elrágódott a hallottakon, majd vonakodva úgy döntött, hogy a válasz, noha szószátyárabb annál, amit szeretett, nem biztosított elég alapot ahhoz, hogy darabokra tépje az Első Androidot. - Úticél helyzete? - dördült fel ismét. Az Első Android kezdte jobban érezni magát. Az első kényes ponton túl vannak. - Minden pontosan a programok szerint megy, Kraken. Nap körüli pályán haladunk, amely ötezer órán belül metszeni fogja a naprendszer harmadik bolygójának pályáját. Kraken felállt, és némán odament a navigációs konzolhoz. A hét robot idegesen figyelte, hogy elcsípje az elégedetlenség leghalványabb jelét is, amely azonnal és zajosan csökkentette volna számukat. A konzolt kezelő 8
Második Android sietve elállt az útjából. Kraken pár másodpercig tanulmányozta a képernyők nyújtotta információt. Minden rendben lévőnek látszott. Visszatért a saját helyére, és hagyta, hogy a gyenge gravitáció lehúzza ülésére. - Vizuális képet a harmadik bolygóról - parancsolta. Az Első Android bebillentyűzte a megfelelő utasításokat. A hologramvetítő mezeje röviden felzümmögött. Színes fények kavalkádja tűnt fel, majd gyorsan kirajzolódott egy ragyogó, kékeszöld bolygó és egy kisebb, kráterekkel tarkított hold alakja - úgy tűnt, mintha Kraken konzolja fölé függesztették volna őket. A hajó pályájának a nappal bezárt szöge miatt a kivetített képen a két égitestnek csak egy-egy sarló alakú része látszott. A ragyogó bolygó szépsége nem hatott Krakenre. Számára csak egy bolygó volt a sok közül. Miközben tanulmányozta, csak az okozott neki pillanatnyi örömet, hogy tökéletesen megegyezett azzal a bolygóval, amit gazdái parancsa szerint meg kellett látogatnia. Megérintette a pult érzékelőit, és egy pillanatig az ultraviola-tartományban szemlélte a képet, majd átváltott az elektromágneses spektrumba. A bolygót övező láthatatlan sugárzási mezők mintája csillogó spirálként vált láthatóvá. Alakja és intenzitása megegyezett a képernyőn feltüntetett adatokkal. Semmi nyomát nem látta mesterséges rádiósugárzásnak, de erre számított is. Egy halványabb, a bolygót körülfogó fénysugárra lett figyelmes. - Ez mi? - mutatott rá. - Egy szétoszló plazmasugárzási sáv - felelte az Első Android. - Azt én is látom. Nem lenne szabad ott lennie, igaz? - Így van, Kraken. - Megvizsgáltad? Az Első Android azon töprengett, hogy vajon felelősségre vonják-e a gyenge sugárzás rejtélyes spirálja miatt. - Igen, Kraken. Krakent szerencsére túlságosan elmerült a szemlélődésben ahhoz, hogy bármiféle közvetlen cselekedetet fontolgasson beosztottjával szemben. - És mire jutottál? - Minden lehetőséget megvizsgáltam, Kraken. A legnagyobb valószínűség egybevág a látható bizonyítékkal. Egy, a mienkhez hasonló hajtóművel ellátott űrhajó látogatta meg a bolygót. - Olyan dolog nincs, hogy másik hajó - állította Kraken meggyőződéssel. - Csak ez az egy hajó létezik. Az Első Android csendben maradt. Senki sem cáfolhatta a tényt, hogy a harmadik bolygó körül járt egy űrhajó, de nem szándékozott vitába bocsátkozni Krakennal. - Add meg a többi adatot - utasította Kraken. - A plazma szétoszlásának mértéke arra utal, hogy a hajó négy éve járt 9
erre - folytatta az Első Android. Habozott, érezte, hogy a következő információ igen dühössé teheti a parancsnokot. - Bolygó körüli pályára állt? - követelte az óriási robot. - Igen, Kraken. Ahogy láthatod, a plazma kettős spirált alkot... az egyik a fékezéskor, a másik a távozás előtti gyorsuláskor keletkezhetett. - Nincs másik hajó - ismételte meg Kraken, miközben úgy nézett az Első Androidra, mintha vitára hívná ki. Az Első Android nem válaszolt. Kraken úgy döntött, saját maga vizsgálja meg a rejtélyes plazmasugárzást. Bebillentyűzte a szükséges utasításokat, és részletesebb információt kért. Az eredmény nem nyerte meg tetszését: négy és fél évvel azelőtt nemcsak hogy meglátogatta egy űrhajó a bolygót, de a gyorsuláskor leírt körök száma alapján a tömegének nagyobbnak kellett lennie, mint saját hajójának. A konzol képernyőjén világító számoszlopok eszébe juttatták, hogy sokkal sürgetőbb feladatokkal is foglalkoznia kell. Elkezdte kiadni parancsait. Több ezer kijelölt, a hajó páncélzatába épített segédhajtómű lobbant lángra. A plazmaáramlás miniatűr tőreinek tolóereje eleinte nem hatott a hajóra. Egy órával később a naphoz viszonyítva elfordultak, és további négy órát vett igénybe a manőver, aminek végén a hajó hatalmas fotonhajtóművei a haladási iránnyal szembe kerültek. Amikor befejezték a bonyolult számításokat, Kraken megérintette a fotonhajtóművek kapcsolóját. Egy több mint ötven mérföld hosszú, izzó gázcsóva tört elő a hajó farából. Noha a maximális, a fénysebesség kilencven százalékát elérő sebességhez képest lassan haladtak, a hajó tömege miatt négy ezer órán keresztül kellett fékezniük ahhoz, hogy biztosra vehessék, a harmadik bolygó gravitációs mezeje el fogja kapni őket. - Ereszkedő egyenlítői pálya egy bolygóátmérő magasságban stabilizálva, Kraken - jelentette az Első Android. Kraken megvizsgálta az alattuk lévő óceán vetítőmezőben lévő infravörös képét. A bolygó egyedisége - felszínének hetven százalékát víz borította, légköre oxigént is tartalmazott - nem érdekelte, noha az, amit keresett, nem létezhetett egy oxigén és víz nélküli égitesten. Utasításai nem követelték meg, hogy valami speciális kémiai összetevőt keressen. Az előtte lévő képernyőn villámgyorsan váltották egymást a különböző feliratok. A legfontosabb, a bioszféra analízise a következőt állította: víz - primitív intelligens élet nem valószínű. Kraken azzal a végtelen türelemmel szemlélődve üldögélt, amivel csak a gépek rendelkeznek. Az ereszkedő egyenlítői pálya azt az előnyt nyújtotta, hogy a hajó a bolygó mérsékelt, szubtrópusi és trópusi övei felett repült, ahol a legnagyobb valószínűséggel virágzott az élet. Ennek megfelelően 10
viszonylag egyszerű volt a legnagyobb aprólékossággal átkutatni a területet. Mindazonáltal a magas szögű pálya közel vitt az északi pólus jégsapkája mellett is. Északi jégsapka - primitív intelligens élet lehetetlen. A fagyott tenger először tundrába, majd hatalmas, a végtelenbe nyúló erdőkbe ment át, melyek ezernyi zöld árnyékkal lágyították a terep ridegségét. Primitív intelligens élet lehetséges. A hajó egy másik részében másodlagos megfigyelőegységek aktivizálódtak, és árasztották el Kraken birodalmát részletes információkkal az alattuk nyolcezer mérföldnyire elsuhanó, folyton változó tájról. Egyes rendszerek a folyók elhelyezkedését tanulmányozták, mások a buja vegetáció infravörös képét elemezték. Mind ugyanazt keresték: az intelligens élet nyomát. Az irányadók az egyenes vonalak voltak. Nem számított, hol és mennyire homályosan látszottak: egy erdő széle, egy folyóágy, egy oda nem illő jel a tájban. Ha egyenes volt, felkeltette a hajó érdeklődését. Kraken és a két android némán ült a képernyők előtt. Alkalmanként előrenyúltak és közelítették a képet, ha valami a szemükbe ötlött. A látványt mérlegelték, elvetették, és folytatódott a hosszú, véget nem érő kutatás. A nyolcvankilencedik kör alkalmával, amikor a hajó egy kontinentális földtömeg felett repült el, a műszerek jeleztek valamit. Kraken és az Első Android egyszerre vette észre. Kraken utasította a megfigyelőrendszereket, hogy teljes kapacitásukkal álljanak rá a jelzett területre. A kontinens keleti partján, az egyenlítőtől ezer mérföldre délre, egy négyzetmérföldön a növényzet szokatlanul élénk színben pompázott. A négyzetet keresztbe-kasba átszelte valami, ami öntözőrendszernek látszott. Nem sok kétség fért hozzá, hogy mesterséges termőföldet látnak. A nagy felbontású kamerák segítségével felfedeztek négy kis épületet egy tisztáson, a szubtrópusi növényzet és a tengerpart határán. Még egy humanoid élőlényt is lencsevégre kaptak, amint az éppen a víz felé tartott, ahol három kisebb humanoid fickándozott a hullámok között. A nagyobb lény magasságát és alapvető méreteit könnyen kiszámolták a homokra vetett árnyéka alapján. Az öböl felső részében, az épületek mellett, egy elkerített részen több állatot fedeztek fel. Az, hogy hány humanoid él a parányi közösségben, nem érdekelte Krakent. Csak az számított, hogy létezne,k és megtalálta őket. 11
Itt volt az ideje, hogy uraitól további utasításokat kérjen. Kraken keveset tudott róluk, és még kevésbé érdekelték, de azzal tisztában volt, hogy rendelkeznek érzelmekkel. Miközben a part felé tartó parányi alakot nézte, úgy tippelte - helyesen meglehetősen elégedettek lesznek.
12
Első rész Visszatérés Astra lesétált a tengerpartra, és pár percig gyönyörködve nézte visongó ikreit, miközben jóleső érzéssel töltötte el a hátát melengető, lenyugvó nap hője. A hőmérséklet csak reggel és este volt elviselhető a bolygón. Akárcsak a gyerekek, ő is mind össze egy pár könnyű, műanyag szandált viselt. Az ikrek igyekeztek látványosan semmibe venni anyjukat, és ha lehetett, még nagyobb hévvel folytatták a játszadozást, hogy növeljék bűntudatát, amiért kiparancsolja őket a vízből. Astra megérzett valamit, és lenézett. Bran nedves homokot halmozott lábfejére. Astra arrébb lépett, és rámosolygott a kicsire. - Hé, Bran, miért nem játszol Elkával és Savinnal? A fiú végigmérte hatalmas szemével, amelyeket Astra mindig aggasztóan kifejezéstelennek talált egy hároméves gyerekhez képest. - Nem akarok - morogta Bran, miközben folytatta Astra lábának betemetését. A nő valami mozgást érzett a homokban. Felemelte a lábát, és meglepetten vett észre egy teljesen kifejlett, dühös rákot, ami sietősen igyekezett befúrni magát a tengerparti fövenybe. Túl nagynak tűnt ahhoz, hogy véletlenül kerüljön a lábára. Bran kedvetlenül nézte, ahogy arrébb mászik. - Ez csúnya dolog volt, Bran - feddte meg Astra. - Akár meg is sebesíthetett volna. A kölyök nem válaszolt, hanem tovább figyelte, ahogy a rák eltűnik a homokban. Astra figyelme visszatért az ikrekhez. Elka abbahagyta a játszadozást, és mereven bámult Branre. - Gyerünk - parancsolta Astra. - Itt az ideje ágyba bújni. A két gyerek kórusban tiltakozott. - Csak még egy kicsit, mami - könyörgött Elka. - Már így is túl sokat voltatok a vízben. Hamarosan besötétedik. Kijöttök, vagy nekem kell kiráncigálni titeket? Az ikrek érezték, hogy nincs értelme tovább vitatkozni anyjukkal. Kimásztak a vízből, és megfogták a feléjük nyújtott kezet. - És te is, fiatalember - nézett vissza Astra Branre, miközben elindultak a kunyhók felé. - Anyu majd értem jön - felelte Bran morcosán anélkül, hogy felnézett volna az újonnan épített homokvárról. - Anyunak dolga van. Bran kifejezéstelenül nézett rá. 13
Anyu majd értem jön - ismételte meg makacsul. Astra felsóhajtott. Épp azon töprengett, hogy a hóna alá kap- ja-e Brant, amikor meghallotta Darv kiáltását. Felnézett. A férfi vadul integetve rohant feléjük. Az arckifejezésén látszott, hogy valami baj van. - Sharna elkezdte! - lihegte. - Most már biztos? - Telson szerint igen. Nem mondta... de azt hiszem, valami baj van. - Rendben. Vigyázz a gyerekekre! Bran ma éjszaka a mi kunyhónkban alszik. Astra Darv gondjaira bízta a három kicsit, és felszaladt Tel- sonék kunyhójához. Az első dolog, amit megpillantott, amikor kinyitotta az ajtót, Sharna újszülött gyermeke volt. Sharna egy halom prémen feküdt oldalára fordulva, térdét felhúzta az állá-ig. Halkan nyögdécselt, és Telsonba kapaszkodott, aki próbálta megnyugtatni, és letörölni az izzadságot testéről. Megkönnyebbülten nézett fel Astrára. - Istennek hála - sóhajtott fel rekedten. - A legjobbkor jöttél. Astra nem felelt, hanem letérdelt, és felvette az újszülött kisfiút. A csecsemő a nyakánál tartotta kezét, parányi ujjaival a köldökzsinórt markolta. Telson szeme elkerekedett, amikor meglátta a gyereket. - Fogalmam sem volt - suttogta. - Biztos, hogy Sharna tudta? - kérdezte Astra, miközben gyorsan lefejtette a kicsi ujjait a köldökzsinórról. - Egy órája adtam neki egy kis morfiumot, hogy elaludjon. Nem tudtam... - felelte Telson. Habozott. - Rendben... Rendben van a gyerek? Ahogy Astra felemelte a csecsemőt, azonnal érezte az azt körüllengő élettelenséget, és amint szeme hozzászokott a kunyhó félhomályához, az a kényelmetlen érzése támadt, hogy valami nincs rendjén a kisfiú bőrének színével. Ugyanabban a pillanatban látta meg, hogy a köldökzsinór az újszülött nyaka köré tekeredett, és olyan szorosan megfeszült, hogy gyakorlatilag eltűnt a puha bőrben. Astra előszedett egy szikét egy steril csomagból, amit még a szülés előtt helyeztek kéz alá a kunyhóban. Két helyen elvágta a köldökzsinórt, és gondosan elkötötte a végeit, mielőtt letekerte volna a kicsi nyakáról. Aztán fejjel lefelé fordította a csecsemőt, hogy eltávolítsa a tüdejéből a magzatvizet. A gyerek nem reagált semmire: nem rugdalózott, nem mozdította meg a fejét, és nem markolta meg szorosan a keze ügyébe eső első tárgyat, ahogy azt Astra tapasztalatai szerint elvárta volna egy újszülöttől. Sharna megrázkódott és erőtlenül felnyögött. Telson gyengéden megtörölgette a homlokát, miközben szemét le nem vette Astráról, aki próbálta lélegzésre bírni a gyermeket. - A kicsi... - nyöszörgött Sharna. - A kicsi...? - Minden rendben, szerelmem - csillapítgatta Telson. Sharna megpróbált felülni. -
14
Tartsd fekve! - sziszegte Astra. - Sharna, kérlek - nyomta vissza Telson gyengéden Sharnát a bőrökre. - Itt van Astra. Minden rendben. Astra úgy döntött, hogy alkalmazza az újraélesztő eljárást, amiről sokat olvasott, de amit még sohasem próbált ki a gyakorlatban. Száját a csecsemő ajkaira és orrára helyezte, majd óvatosan levegőt fújt a tüdejébe. Emlékeztette magát, hogy az utasítások szerint különös gonddal kell eljárnia, nehogy embóliát okozzon az újszülött tüdejében. Érezte, ahogy a parányi test egyre hidegebb lesz, és rádöbbent, hogy eddigi testhőmérséklete csak Sharna hője volt. Telson meredten bámulta, pillantása megmerevedett, amikor megértette, mit jelent Astra arckifejezése. Sharna a hátára fordulva próbált kiszabadulni Telson erős öleléséből. - A gyerekem! Látni akarom! - Ne, Sharna... kérlek - könyörgött Telson, és a nőt vállánál fogva visszanyomta a prémekre. Az altató és a szülés teljesen legyengítette Sharnát. Visszahanyatlott az ágyra. - Fiú...? - kérdezte erőtlenül. - Igen, fiú - válaszolta Astra. Ugyanabban a pillanatban kivágódott az ajtó, és Rendes döcögött be a kunyhóba. Az egyik manipulátora egy seprűt tartott. A robot döbbenten körülnézett, majd sértődött hangon megszólalt: - Most nézzétek meg, milyen szörnyű rendetlenséget csináltatok! Nézzétek meg! Órákig fog tartani, míg kitakarítok. Órákig. - Te hülye android - csattant fel Telson. - Kifelé! - Takarítási idő van, Telson parancsnok. - Azt mondtam, kifelé! - Én csak az ön utasításait követem, parancsnok. - Kifelé! Rendes háromszázhatvan fokos látószöggel rendelkezett, ezért nem tudta forgatni, s így csóválni sem a fejét. Ehelyett magában dörmögve kiment a kunyhóból. - Hogy tudnak az emberek ilyen disznóólban élni. Érthetetlen. Rendben, rendben. Megyek már. Astra felemelte a száját a gyerekről, és ránézett Telsonra. Nem tudta, mit mondhatna. Telson lassan bólintott. - Ez a bolygó az oka - mondta halkan. - Ne légy bolond! Telson kipillantott a kunyhó falába vágott szellőzőnyílások egyikén, amin keresztül az egyre sötétedő tenger egy keskeny sávját látta. A szomszédos kunyhóból áthallatszott Darv és a gyerekek nevetése. - Én azt mondom, ez a bolygó tehet róla, Astra. Te is elvesztetted hármas ikreid egyikét. -
15
Annak semmi köze sincs a Paradicsomhoz. És Sharnának semmi gondja nem volt Brannel. - Miért nem sír? - követelte Sharna váratlanul. Astra a karjaiba rejtette a kicsit. - Meghalt, ugye? - Sharna hangja meglepően nyugodtnak tűnt. Telson kérdően nézett Astrára, aki önkéntelenül bólintott. A férfi szorosan megfogta Sharna kezét. - Add ide! - támaszkodott fel Sharna. - Mindent megtettünk - takarta el a csecsemő arcát Astra. Telson segített asszonyának felülni. Sharna kinyújtotta a kezét a halott újszülöttért. - Add ide... Csak egy percre... Ezt nem tagadhatod meg tőlem. -
A Wem izzó hullócsillagként lépett be a légkörbe. Háromszáz méter magasan az óceán fölött a fedélzeti navigációs rendszer átvette az irányítást az anyahajótól. A Wem vízszintesre állította röppályáját, zömök szárnyai csak annyi energiát biztosítottak a tömzsi, fehéren izzó test számára, hogy biztosítsák, a megfelelő szögben csapódik a vízbe. A Wem az anyahajó robotjainak hatnapi, intenzív munkája során jött létre. A műhelyek normális körülmények között, ha a szükséges alapanyagok rendelkezésre álltak, napi száz androidot állíthattak elő. A Wem elkészítése hosszabb időt vett igénybe, mert nem hétköznapi robot volt. A legtöbb leszállóegységhez hasonlóan úgy tervezték, hogy elviselje a legdurvább környezeti változásokat is, az űr vákuumjától kezdve egészen az olyan bolygók felszíni nyomásáig, amelyeknek légkörét ezer mérföld vastag metántakaró alkotta. Itt azonban minden hasonlóság megszűnt. A Wem nem hasonlított azokra a leszállóegységekre, amelyek feladata az információgyűjtés volt. Nagyon is különbözött tőlük. Százötven méter magasságban végigpásztázta az alatta elsuhanó vízfelszínt, és az öböl felé fordult, hogy a hullámverés: fővonulatával párhuzamosan merüljön a vízbe, így csökkentve a károsodás kockázatát. Két hullámtaréj között csapódott a vízbe, többször felpattant, mint egy kacsázó kő, mielőtt megállt volna, és forgott, mint egy sebzett hal. Agya ellenőrizte az alrendszereket, majd utasítást adott a szelepek megnyitására, a ballaszttartályok megtöltésére. Halk, bugyborékoló sziszegés hallatszott. A Wem süllyedni kezdett. Öt perccel később fekete teste már teljesen elmerült, a hullámok antennáit csapkodták. Folytatta a merülést. További öt perc múlva már csak egy vékony buboréksáv jelezte, hogy a fejlett vezérléssel rendelkező gyermekrabló gép a bolygóra érkezett. Őrült csimpánz! - nevetett Darv, miközben visszalökte a majmot a fenekére, és figyelmeztetően felemelte az ujját. - Most pedig csendben maradsz, és el nem mozdulsz innen, különben megkötözlek. Értve vagyok? -
16
Az állat elértette a célzást, és a földre telepedve figyelte, ahogy Darv befejezi a mezőgazdasági android másodlagos manipulátorainak szerelését. - Oké, George - lépett hátra Darv, amikor végzett. - Próbáld ki! A nehéz, lánctalpas gép megfeszítette a manipulátort. - Még mindig rossz - morgott nyers, fémes hangján, mely visszhangot keltett a sikló üres gyomrában. - Az emberek képtelenek megjavítani az androidokat. Egy karbantartó egységre van szükségem. - Sajnálom, George. Most nem a Challengeren vagyunk, úgyhogy be kell érned velem. Darv valami mozgást érzékelt, és a nyitott rámpa felé fordult. Telson közeledett az ösvényen. - Jobb, ha visszatérsz a munkádhoz, George - jön a főnök. - A robotok sem képesek csodát tenni - jelentette ki George, miközben felzümmögtek szervomotorjai. Telson megállt a rámpa mellett, hogy a nagydarab gép ledöcöghessen a tisztásra, figyelte, ahogy eltűnik a fák között, a mező irányában, majd odalépett Darvhoz, hogy segítsen neki elpakolni a szerszámokat. - Mi a gond George-dzsal? - Nem lehet megjavítani a manipulátorait - vigyorgott Darv. - Ha szétszednénk a siklót pótalkatrészekért... - tette hozzá. Ezt a témát már többször átrágták a bolygón töltött négy év alatt. Telson válasza nem változott. - Nem, Darv - jelentette ki mély érzéssel. - De... - Nem érdekel, hogy műhelynek használod a rakodóteret, feltéve, ha Rendes kitakarít utánad, de még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy a siklót első osztályú állapotban tartsuk. - És George-ot meg Rendest is első osztályú állapotban akarod tartani. Pótalkatrészekre van szükségem - válaszolta Darv. - Az emberek sem képesek csodát tenni - tette hozzá George morgolódását utánozva. Telson felnevetett. Darv most hallotta először nevetni, mióta Sharna két hónappal azelőtt elvesztette gyermekét. - Szóval szétszedhetem a siklót? - kérdezte Darv reménykedve. - Nem. - De sohasem lesz már szükségünk rá - tiltakozott Darv. Körbemutatott a barlangszerű rakteren. - Úgy értem... nézd meg, mekkora. Mindannyian kényelmesen elférnénk itt, nem kellene a kunyhókban laknunk. Telson körülnézett a tágas helyiségben. Tényleg kényelmesen elférnének - ötven méter hosszú és nyolc méter széles szabad terület -, de ezt az érvelést mindig következetesen visszautasította. - Sajnálom, Darv, de amint elkezdenénk a siklóban lakni, j elvesztenénk az iránta érzett tiszteletünket, és pillanatok alatt 17
javíthatatlanul tönkremenne. Emlékezz, én hoztam le, ezért azt hiszem, jogomban áll eldönteni, mit csináljunk vele. Darv nem felelt, szótlanul rakta vissza az utolsó szerszámokat a ládába. Telson álláspontját nehéz lett volna megcáfolni. Nemcsak hogy épségben lehozta a siklót négy évvel azelőtt, amikor elhagyták a Challengert, de Telson és Sharna hatalmas mennyiségű felszerelést is berakodott indulás előtt, beleértve a két robotot - George-ot és Rendest -, illetve egy ruhakészítő androidot. A kisebb sikló, amelyikkel Astra és Darv szállt le, a tengerbe zuhant, így tartalékai elvesztek. - Oké - adta meg magát rezignáltam - Te vagy a főnök. - Helyes. - Csak kíváncsiságból... nagyon is jól tudod, hogy a tartályokban lévő üzemanyaggal csak hatszor repülheted körbe a bolygót. Szóval, mit gondolsz, mi történhet? Valami idegen j űrhajó érkezik? Évek óta élünk itt, a Paradicsomon. Miért nem fogadjátok el Sharnával otthonunkként ezt a bolygót? - Ez a bolygó nem a Föld, Darv. Darv szembefordult a parancsnokkal. - Lehet, hogy annak a Földnek, amit a videókon és a hologramokon láttunk, nem volt egy kráter szaggatta holdja; lehet, hogy nem borította felszíne hetven százalékát víz; lehet, hogy nem a harmadik bolygó volt a naprendszerében. De mitől volt olyan varázslatos? - Nem „volt” - helyesbített Telson. - A Föld az igazi otthonunk. Darv felhorkant. - Azt a helyet hívták Földnek, ahol a nagyapáink születtek. - Az erdő felé mutatott. - Számunkra most ez a Föld, Telson. j Ez a valóság. Nem felvevőgépeken hagyott elektronikus árnyékokból áll, amit olyan emberek hagytak hátra, akiket sohasem ismertünk, egy olyan bolygóról, amit sohasem láttunk. Telson egy percig hallgatott. - Bizonyos fokig igazad van - ismerte el. - A Föld nem számít. Az emberek azok, akik számítanak... - Gondterhelten végigmérte Darvot. Nem szoktál néha arra vágyni, hogy lásd a Föld népét? A saját fajtánkat? - Én boldog vagyok itt. - Darv. - Nos... igen... néha - nyögte ki Darv kelletlenül, Telson hitetlen hangsúlyára válaszolva. Elvigyorodott. - De rengeteg új arcot láthatunk majd, ha nagyszülők leszünk. Akár ükapák is lehetünk. - Ebben ne légy annyira biztos. - Ezzel mit akarsz mondani? - Sharnának nem lehet több gyereke. Ez súlyos csapás volt. Darv élesen rámeredt Telsonra. - Biztos? - Azt hiszem, igen - felelte Telson zavartan. - Nem kértem, hogy részletezze. 18
Miért nem? - Nem szeretem beleütni az orromat mások dolgába - mondta Telson védekezően. Darv felnevetett. - Sohasem fogsz megváltozni, Telson. Mi mindent megbeszélünk Astrával. Van egy egyezségünk... nincsenek titkaink. A két férfi lesétált a széles rámpán, a hatalmas rovarként felettük gubbasztó sikló árnyékába. A csillogó repülőgép a saját tisztásán állt, mivel Telson utasította George-ot, hogy rendszeresen vágja ki a burjánzó növényzetet. Darv kinyitotta a raktér egyik ajtaját. - Gyere, Charlie - kiáltott be. - Kifelé! A csimpánz kiiszkolt a siklóból, és eltűnt az erdőben. Darv megnyomott egy gombot, mire a rámpa elkezdett bezáródni. A hidraulika halk sziszegése elhallgatott, amikor a széles fémlap teljesen beleolvadt a jármű fénylő törzsébe. - Gondolhattam volna, hogy túl korai lenne még Sharnának erről beszélni - mentegetőzött Darv, miközben átvágtak az erdőn az öböl felé. Hiszen még csak... Mennyi is? Két hónapja, hogy... - Azt mondta, hogy biztos benne - vágott közbe Telson. - Ne haragudj! Tudom, mennyire szerettétek volna, hogy Brannek legyen egy testvére. - Elka és Savin már négyévesek - mondta Telson. - És? - Miért nem szül Astra még egy gyereket? Négy éve volt rá, hogy kiheverje az egyik iker elvesztését. Darv felkuncogott. - Két gyerekkel is alig bírunk. Képzeld el, mi lenne hárommal! Kis ördögfiókák. - De Astra aggódik - mutatott rá Telson. - Beszélt róla Sharnának. - Igen... tudom. De Astra nem érezné jól magát, ha nem lenne min aggódnia. Rengeteg időnk van. - Rengeteg, Darv? Négyünkön kívül három gyerek, és csak az egyik lány közülük? Tegyük fel, hogy történik valami katasztrófa... és csak az egyikük marad életben. Hogyan értékelnéd a túlélési esélyeit? - Te állandóan a problémákat keresed - jelentette ki Darv kedvetlenül. - Nem kell keresnem őket - felelte Telson kurtán, miközben átlépett egy kidőlt fatörzset. - Te nem veszel tudomást róluk. Feltetted már valaha is magadnak azt a kérdést, hogy milyen jövő vár a gyerekeinkre ezen a bolygón? Darv kezdett dühbe gurulni. - Legalább lesz egy saját világuk, Telson. Örökségük. Jobb kezdés, mint ami négyünknek volt a Challenger árváiként, akiket két olyan megalomániás számítógép nevelt fel, mint Angyal Egy és Angyal Kettő. Telson megállt, és szembefordult Darvval. - Gondolj bele, mi lesz, ha egy baleset során csak egyetlen gyerek -
19
marad életben. A szegény kölyök egész életét magányosan élhetné le. Mit szólnál hozzá, ha ez Elkával történne meg? Darv szótlanul meredt Telsonra. - Mit szólnál hozzá? Darv megrázta a fejét. - Őszinte leszek hozzád - suttogta Telson. - Sohasem szerettem ezt a bolygót. Sharna mindig próbált jó képet vágni a dologhoz, de megváltoztak az érzései, mióta... Most már... utál itt lenni... *** Az előzetes felderítések elvégzése után a Wem megvárta az éjszaka beálltát, mielőtt kiemelkedett volna a tengerből. Lánctalpain hangtalanul felgördült a partra, és megállt, hogy szemügyre vegye közvetlen környezetét. Azt már megtanulta, hogy a bolygó állatai kifinomult érzékszervekkel rendelkeznek, és agresszívak is lehetnek, amint azt egy nagyobb testű emlős előző éjszaka bebizonyította. Infravörös érzékelői végigpásztázták a környéket. A közelben mindössze a kunyhók melletti karámba zárt állatokat érzékelte. Elégedetten, hogy nem fenyegeti veszély, a Wem feljebb gurult a parton. Egy megfelelő pontot keresett ahhoz, hogy utasításai szerint felvételeket készítsen a településről. Astra felébredt, és nem találta Darvot maga mellett. A férfi kedvenc székében üldögélt - saját maga készítette -, a kunyhó egyik falát bámulta. Charlie is ébren volt - az ágyaként szolgáló hatalmas kagylóhéjban terpeszkedett el -, halkan morgott magában. Astra egy percig a másik helyiségben alvó ikrek egyenletes szuszogását figyelte, mielőtt megszólalt volna. - Darv? - Mmm? - Gyere aludni! - Egy perc. Astra kibújt a takaró alól, odalépett Darv mögé, karjával átölelte a férfi nyakát. - Mit csinálsz? Darv megfogta a kezét. - Gondolkozom, kedvesem. - Min? - Ó... Maxina már biztos megszülte a kölykeit. Azon töprengtem, hogy vajon elhozza-e őket megmutatni. - Mindig el szokta hozni. Egyébként... ugye, valójában nem arra az oroszlánra gondoltál? Darv megszorította a kezét. - Nem. 20
Charlie hirtelen megélénkült, fel-le ugrált és visongott. Astra letérdelt mellé, és megnyugtatta, majd fejét Darv térdére hajtotta. - Szóval min gondolkoztál? - kérdezte. - Emlékezz... nincsenek titkaink! Darv röviden felvázolta Telsonnal folytatott beszélgetését. - Azt hittem, hogy Sharna már kiheverte a megrázkódtatást - jegyezte meg Astra, amikor Darv befejezte. - Ezek szerint nem. Telson nem túl megértő, nem hiszem, hogy túl sokat segíthetne. Egyébként... talán jobb is, ha nem lehet több gyerekük, ha mind olyan lenne, mint Bran. Darv zavartan nézett rá. - Nem értem. - Az a kölyök egy szadista kis szörny. Astra vehemenciája meglepte Darvot. - Egy hároméves gyerek? - kérdezte. - Figyelj csak! - Astra az öböl felé fordította fejét, és feszülten hallgatózott. Charlie megint visongott, miközben rémülten bámult az ajtó felé. Astra türelmetlenül csendre intette. - Mi a baj? - kérdezte Darv. - Hallgass! Darv is fülelni kezdett. Csak a hullámverés távoli moraját hallotta. - Mintha valami mozgott volna a parton... Már elment. - Talán Rendes. Astra elfogadta Darv lehetséges magyarázatát. Rendes még azt sem bírta elviselni, ha gazdái lábnyomokat hagytak a tengerparti homokban. Mindnyájan tudták, hogy éjszaka a fövenyt j próbálja simára seperni, noha programja szerint sötétedés után nem kellett dolgoznia. - Mondani akartál valamit Branről? - tért vissza előző témájukhoz Darv. - A múlt hónapban megölte a tojásból épp kikelt kiscsirkét... nem véletlen volt... szándékosan tette. Darv tiltakozásra nyitotta a száját, de Astra közbevágott. - Láttam, Darv. Nem rálépett, hanem eltaposta. Elka ott játszott mellette, és teljesen megrémült. - De Bran teljesen kiborult. Sírt. - Mert észrevette, hogy láttam. Okos. - Elmondtad Sharnának? - Mi értelme lett volna? Egyébként sem akartam még ezzel is terhelni. - Minden gyerek egy szörnyeteg - jelentette ki Darv. - Amikor annyi idős voltam, mint Bran, a nővérrobot állandóan azt hajtogatta a Challengeren, milyen rossz vagyok. - Savin vagy Elka sohasem tett volna ilyet. Darv elvigyorodott. - Csodálod? Mikor azzal fenyegeted őket, hogy értük jön Angyal Egy és Angyal Kettő, ha nem viselkednek rendesen? Nem kellene ezzel 21
ijesztgetned őket. - Szeretik ezeket a történeteket - felelte Astra határozottan. Mellesleg... fontos, hogy tudjanak az angyalokról... A biztonság kedvéért. Darv törte meg a beálló csendet. - Fel kellene nevelnünk még egy gyereket. - Nem, amíg az ikrek nagyobbak nem lesznek. Épp elég gondot okoznak ők is. - Astra felállt, és Darvot is talpra húzta. - Gyere! Holnap sok dolgunk lesz. Darv még tíz perccel később is ébren volt - a tetőn tátongó rések egyikén bámult kifelé. A nyílás eszébe juttatta, hogy a tetőt még az esős évszak beállta előtt meg kell javítania - és ez csak az egyike a számos munkának, amit az elkövetkező pár hétben el kell végeznie. Gondolatai visszatértek a Telsonnal folytatott beszélgetésre. - Astra... - Próbálj meg aludni! - Olyan, mintha már egy emberöltőnyi ideje eljöttünk volna a Challengerről... Szerinted helyesen cselekedtünk... jól tettük, hogy idejöttünk? Astra átölelte és szorosan magához húzta Darvot, miközben válaszát fontolgatta. - Néha, amikor hideg van, és a tűz nem ég rendesen, mert nedves a fa, eszembe jut a meleg, kényelmes kabinom a Challengeren. De aztán, amikor látom Elkát és Savint a tengerparton játszani, ahogy homokvárakat építenek, nevetgélnek, akkor arra gondolok, mi történt volna velük, ha Angyal Egy és Angyal Kettő felügyelete alatt nőnek fel... Helyesen cselekedtünk, Darv. Semmi mást nem tehettünk... Egy dolog kivételével... - És mi az? Astra hangja tőle szokatlanul keményen csengett. - Ha mi fedeztük volna fel az angyalok központi kapcsoló- termét, és nem Telson meg Sharna... akkor én nem haboztam volna megsemmisíteni Angyal Egyet és Angyal Kettőt... nem érdekelt volna, akárhogy is könyörögnek. Darv felsóhajtott. - Mit számít ez ma már? Négy év alatt több billió mérföld messzeségbe juthattak a Challengerrel. - Remélem is. Darv ásított. - El vannak foglalva az igazi Föld keresésével. Egy fejlett bolygót akarnak meghódítani. Nem hiszem, hogy akár csak gondolnának is ránk. - Remélem, eszükbe sem jutunk, Darv. Nem kapott választ: Darv elaludt. A hajnali fény átszűrődött a langyos, áttetsző mélységbe, ahol a Wem 22
hevert a tengerfenéken. Groteszk testét félig betakarta a hullámveréssel együtt mozgó, örvénylő hínártömeg. A fényérzékelőibe vágódó gyenge napfény hatására parányi elektromos töltés keletkezett, ami némi erősítés után elég volt ahhoz, hogy felébressze a robotot. A Wem elvégzett egy sor tesztet bonyolult rendszerein, majd úgy döntött, itt az ideje sekélyebb vízbe menni, hogy teljesítse küldetését. Bran! - kiáltotta Sharna dühösen, miközben kezét szeme elé tartotta, hogy eltakarja a kora reggeli napsugarakat. - Azonnal hagyd abba a dobálást! Bran lábujjhegyen állt a hullámverésben, egy marék sárral rémisztgette az ikreket. Vádlóan rámutatott Elkára. - Ő kezdte! - visította védekezően. Annak ellenére, hogy Elkára panaszkodott, váratlanul Savinra dobta az iszapbombát. Sharna dühösen begázolt a vízbe, rácsapott engedetlen fia fenekére, majd kiráncigálta a vízből. Leültette a forró homokba, és ránézett. - Addig nem mehetsz a vízbe, míg meg nem tanulod, hogy azt csinálod, amit mondok! Értetted? Bran elengedte anyja szavait a füle mellett, és rajzolgatni kezdett a homokba. Sharna ellenállt a késztetésnek, hogy ismét megüsse. Felsétált a parton a többiekhez, akik egy kunyhó árnyékában épp befejezték a reggelit. - Pokolian dacos ez a gyerek - jelentette ki, miközben leült, s megfogta félig elfogyasztott almás lepényét. - Biztos nem tőlem örökölte - jegyezte meg Telson. - Rendes? Az android elődöcögött. - Mi az? - Kezdheted a takarítást. Rendes egypár sötét foltra mutatott a homokban, ahová véletlenül kilöttyent egy kis kecsketej. 1 - És azzal mi lesz? Azt hiszitek, én fogom feltakarítani ezt a szemetet? És semmi értelme betemetni. Akkor is tudni fogom, hogy ott van. - Azzal összeszedte a házi készítésű cserépedényeket, és magában morogva eldöcögött. Astra beárnyékolta szemét, és észrevette, hogy Savin mélyebben beúszott a tengerbe, minit ahogy azt ő biztonságosnak tartotta. - Rendben - szólalt meg Telson gyorsan, miközben feljegyzéseit tanulmányozta. - Itt az ideje a reggeli eligazításnak. Úgy tűnt, mindenki unatkozik. A reggelit követő beszélgetések rituáléjához Telson következetesen ragaszkodott. - Ma a negyedik év tizedik napját írjuk - jelentette ki a parancsnok. Stimmel? Astra... ma reggel első dolgom volt ellenőrizni a naptárfákat. Négy nappal lemaradtál a rovátkák bejegyzésével. - Menj, szólj Savinnak - kérte Astra Darvot. - Túlságosan beúszott. Darv megfordult, és egy pillanatig a csillogó hullámok között táncoló -
23
fejet nézte. - Ó, nem lesz semmi baja... egyre jobban úszik. - Az eligazítás - vágott közbe Telson fagyosan. - Elnézést - vigyorgott rá Darv. - Megcsinálod ma a naptárfádat, Astra? - Természetesen, parancsnok - mosolygott rá a lány édesen. Telson kipipált valamit jegyzettömbjében. - Ó, Telson - kezdte Darv. - Hozzuk már ki a kronométert a siklóból! Örökké kitartanak. - Úgy hagyjuk a sikló berendezését, ahogy van - jelentette ki Telson ellentmondást nem tűrően. - Nem nagy dolog naponta bevésni egy rovátkát a fákba, igaz, Astra? Van valami jelentenivalótok? - Az új sópárló, amit George ásott, nem elég nagy - mondta Sharna. Naponta csak egy kosárnyi sót ad. Kétszer ennyire lesz szükségünk, hogy a száraz évszakra be tudjuk sózni az élelmiszereket. Telson megint leírt valamit. - Oké. Ásatunk George-dzsal egy nagyobb párlót. - Nekünk kellene megcsinálni - szólt közbe Darv. - Mi értelme lenne, amikor itt van George? - érdeklődött Telson. - Ezért hoztuk magunkkal. - Itt az ideje, hogy függetlenítsük magunkat a robotoktól. Nem tartanak ki örökké. Hogyan tanítsuk meg a gyermekeinket arra, hogy nélkülük éljenek, ha mi sem tudjuk? - Igaza van - csatlakozott hozzá Rendes, aki kedvenc helyéről hallgatta a beszélgetést. - Fogalmam sincs, hogy képzelitek, hogy ezzel a manipulátorral dolgozzak. Miközben az állataitok után takarítok, a piszok meg a por mindenhová bemegy. Telson magában elszámolt tízig. - Rendes... kérlek, fogd be a szád! - Neked könnyű, parancsnok. A te alkatrészeidbe nem megy bele a homok. - Meglengette egyik manipulátorát, amelynek csatlakozása lazán csüngött a törzsénél. - Nézd csak meg! És ti állandóan... - Rendes - szólt rá Sharna figyelmeztetően. - ...behordjátok a homokot a kunyhókba. Tönkreteszitek a szép tiszta gyékényeimet. Nem is értem, miért fáradok a meg- fonásukkal. Akkora rendetlenséget csinálnak, amikor szétfoszlanak... Telson talpra ugrott. - Tűnj el innen, mielőtt belőled csinálok szeméthalmot! - Bocsánat, hogy megszólaltam - morogta Rendes, miközben arrébb ment. - Egyes emberek nem túl kedvesek. - Ott kellett volna hagynunk a Challengeren - mondta Telson sötéten. - Tud főzni, és tisztán tartja a kunyhókat - csillapította Sharna. - És igaza van a manipulátorával kapcsolatban - tette hozzá Darv. - Az illesztés teljesen kikopott. Ha kivehetnék egy motort a sikló hidraulikájából, akkor összeüthetnék egy eszterga- padot, és csinálhatnék 24
neki egy új ízületet. - Nem - felelte Telson kurtán. - Darv - szólalt meg Astra aggodalmasan. - Menj, szólj Savinnak! Rád jobban hallgat. - Ebben az esetben - folytatta Darv, tudomást sem véve Astráról - ki kell kapcsolnunk Rendest és George-ot, és meg kell tanulnunk nélkülük élni. - Hülye vagy - kommentálta Sharna. Darv felsóhajtott. - Minél tovább halasztjuk, annál nehezebb lesz az átállás, ha a robotok végleg lerobbannak. A Challenger körülményei közötti működésre tervezték őket... nem pedig a mieinkre. - George mezőgazdasági egység - mutatott rá Telson. - Kielégítően dolgozott a Challenger farmjain. - Ott nem voltak harmincnapos esőzések - vágott vissza Darv. - A legutolsó esős évszakban tengelyig érő sárban dolgozott, amikor az új szántó helyét készítette elő. Sharna észrevette, hogy Bran, nem engedelmeskedve anyja rendreutasításának, ismét a tengerben áll, és sárral dobálja Elkát. - Te kis ördögfióka - suttogta. - Anélkül is elég nehéz az élet ezen az átkozott bolygón, hogy te még nehezebbé teszed - morogta Telson. Darv egy percig hitetlenkedve bámult a parancsnokra, majd a felhőtlen kék égre és a tengerre mutatott. - Te tényleg találsz valami hibát ebben? Sohasem leszünk képesek szántani, vagy öntözőcsatornákat ásni, és még ezer dolgot csinálni, amit most a robotok csinálnak. És ha megennénk az állatokat ahelyett, hogy dédelgetnénk őket, akkor kevesebb növényre lenne szükségünk, ami azt jelentené, hogy kevésbé függenénk az androidoktól. Hirtelen éles sikoly hallatszott a gyerekek irányából. Nem olyan volt, mint amilyet játék közben szoktak hallatni: most rémülten csengett. Elka hisztérikusan zokogva rohant ki a partra. - Savin! - kiáltotta Astra talpra ugorva. - Savin eltűnt! Már leszállt az est, amikor Telson belépett kunyhójukba. Fáradtan leült egy székre, és lerúgta szandálját. Lábfejét napégette hólyagok borították. Sharnának nem kellett megkérdeznie, hogy sikerült az esti kutatás, mivel a férfi komor arckifejezése mindent elárult. A négy felnőtt az egész, hosszú nap folyamán váltásokban kutatott Savin után. Darv és Telson a délután nagy részét azzal töltötte, hogy a korallzátony környékén átvizsgálta a tengerfeneket. Csak akkor hagyták abba, amikor már a fülükben egyre növekvő fájdalom és a kimerültség erre kényszerítette őket. Sharna kérés nélkül kitöltött egy pohár gyümölcslevet, és odanyújtotta 25
Telsonnak. A férfi hálásan felhörpintette az italt. - Hogy vannak? - kérdezte. - Alszanak. Ragaszkodtam hozzá, hogy mindketten bevegyenek egy nagy adag morfiumot. - Sharna a kunyhó másik helyisége felé biccentett. Elka ma Brannel alszik. Telson bólintott. - Még nem igazán érti, mi történt, majd holnap... - folytatta Sharna. Ásított egyet. - Remélem, képes leszek elaludni. Ez volt életem leghosszabb napja. Telson felhúzta szandálját, és felállt. - Azt hiszem, jobb lesz, ha még egyszer átfésülöm az öblöt. - Ó, ülj már le... majd holnap hajnalban megcsináljuk. - Nem akarom, hogy ők találják meg... ha a tenger kisodorja Sav... szóval, ha bármit is kisodor. - Még előttük fel fogunk kelni - vágott közbe Sharna. Fürkészően nézett Telsonra. - Ki tudtál szedni valamit Branből? Telson tétovázott, s közben rendezte gondolatait. Nem hogy is kezdjen hozzá. - Sharna... biztos őrültnek fogsz tartani, de szerintem kapott sokkot. - Már hogyne kapott volna... Savint az orra előtt kapta el egy cápa. - Nem cápa volt - közölte Telson. - Egyetlen cápa sem juthat át a zátonynak erre az oldalára. Darvval minden centiméterét átfésültük. Nem tudom, mi lehetett az, de abban biztos vagyok, hogy Bran nem kapott sokkot... legalábbis miután rájött, hogy nem őt hibáztatjuk azért, ami történt. - Mit mondott? - Hogy Savin körülbelül öt méterre lehetett tőle, amikor egyszer csak egy új fejet növesztett. - Micsoda! - Várd ki a végét! Azt mondta, hogy Savinnak nőtt még egy feje, aztán egy acélkar átfonta a derekát, és lehúzta a víz alá. Egy ideig egyikük sem szólalt meg. - Ez minden? - kérdezte Sharna. Telson bólintott. - Aztán azt kérdezte, hogy Angyal Egy vitte-e el Savint. - Szegény Bran - suttogta Sharna. - Miért? - Egyértelmű, nem? Biztos, hogy sokkot kapott. Egyébként miért találna ki egy ennyire hihetetlen történetet? Telson a fejét csóválta. - Nézzünk szembe a tényekkel, Sharna! Brannek nem kell sokkot kapnia ahhoz, hogy hihetetlen történeteket találjon ki. Sharna egy pillanatra elvesztette a fonalat, aztán gyorsan döntött. - Rendben - bújt bele dzsekijébe. - Átfésüljük a partot. Telihold van, úgyhogy nem lesz szükség lámpára. 26
Egy órába telt, míg Telson és Sharna elérte a két mérföld széles öböl északi végét jelző kőhalmot. Semmi sem kerülte el a figyelmüket, miközben gondosan átkutatták a partot; minden gyanúsnak látszó hínárcsomót vagy partra vetett fatörzset megvizsgáltak a holdfénynél érzelmeik a félelem és a reménység között ingadoztak de semmit sem találtak. - Szerintem ott is körül kellene néznünk - mutatott Telson a szirtek alját csapkodó, habzó hullámokra. - Túl veszélyes lenne éjszaka - felelte Sharna gyakorlatiasan. Telson halk, zúgó hangot hallott, és gyorsan egy kőhalom árnyékába húzta Sharnát. - Mi a baj? - kérdezte a nő. - Psszt! Figyelj! Mindketten feszülten hallgatóztak, de Sharna csak a tenger moraját hallotta. Épp meg akart szólalni, amikor ő is észlelte az oda nem illő zajt. Valami halk, súrlódó zörej hallatszott, amit rövid zúgás követett. Aztán csend. Amikor ismét felhangzott, közelebbinek tűnt - feléjük tartott. Sharna szorosan a sziklához lapult, szíve hevesen vert. A zaj egyre közeledett, míg végül a gép - vagy akármi is volt az - váratlanul meg nem állt, mintha meglátta volna őket. - Összemászkáltátok az egész öblöt - csendült fel Rendes vádló hangja. - Néha nem is tudom, miért foglalkozom veletek. Telson és Sharna előbújtak rejtekhelyükről, és megkönnyebbüléssel vegyes rosszallással szemlélték a robotot. Az egyik manipulátora egy seprűt markolt, és a nyílt megvetés robotikus megfelelőjével szemlélte őket. - Rendes - szólalt meg Sharna, próbálva megőrizni nyugalmát. - Mit csinálsz itt? - Próbálom rendben tartani ezt a helyet. Hogy néz ki? - Éjszaka? - érdeklődött Telson. - Az utasításaid szerint, parancsnok. Tartsd tisztán ezt a helyet! Minden percben dolgoznom kell, ha valaha is végezni akarok. Igaz, a dzsungelt feladtam. Nem lehet tisztán tartani egy dzsungelt, amelyben ennyi madár él, és állandóan dolgok nőnek ki a földből. - De ezelőtt sohasem dolgoztál éjszaka speciális program nélkül ráncolta a szemöldökét Sharna. - Ezelőtt sohasem mászkálta össze egy behemót android az öblöt éjszakánként. Telson meglepetten nézett rá. - De hát George nem dolgozik az öbölben. - Lánctalpak nyomai fel és le a parton - folytatta Rendes zavartalanul. - Minden éjszaka. Egyszerűen nem bírom. - Milyen android? - Az, amelyik minden éjjel fel és alá lófrál a parton. Telson nekitámaszkodott a sziklának, és egy kis türelemért 27
imádkozott magában. - Mióta megy ez így? - kérdezte Sharna. - Négy napja. - Honnan indulnak a nyomok? - A tengerből. - És merre tartanak? Rendes a kunyhók felé mutatott. - Körülbelül ötvenméternyire felfelé a parton. - Minden éjszaka ugyanabban az időben? - Szerintem igen. Figyeljetek... ne engem hibáztassatok! Mindent megteszek, hogy tisztán tartsam ezt a helyet. Nem tehetek róla, hogy egy hülye android... - Senki sem hibáztat téged - vágott közbe Telson. - De miért tartod tisztán az öblöt? - érdeklődött Sharna. - A hónapnak ebben a szakaszában a dagály még hajnal előtt elmosná a nyomokat, úgyhogy sohasem tudnánk meg, hogy ott voltak. - Én tudnék róluk - jelentette ki Rendes méltóságteljesen. - És egyre rosszabb. Ma egészen a fákig felmentek. Csoda, hogy nem kopott el a seprűm. - Hová? - kérdezte Telson élesen. - Mutasd! Rendes a kunyhók mögötti sűrű növényzet felé lendítette karját. - Ezúttal szükségünk lesz egy lámpára - szólalt meg Sharna rövid hallgatás után. Sharna és Telson napfelkelte előtt három órával találta meg Savin testét az idegen lánctalpak nyomait követve. A fiúra valaki fordítva adott fel egy ismeretlen eredetű légzőmaszkot, a derekán talált zúzódások akár egy robot manipulátorától is származhattak. Sharna magasra emelte a lámpát, miközben Telson megfordította a kicsiny testet. A hátán ugyanolyan sebhelyeket láttak. - Bran tehát igazat mondott - sóhajtott fel Telson, miután felállt. Szegény kicsi. - Mit mondjunk Darvnak és Astrának? Telson lassan csóválgatta a fejét. - Nem tudom. Csak azt tudom, hogy valaki vagy valami megpróbálta elrabolni Savint, és közben megölte. - Tekintetük összeakadt. - Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk annyira egyedül ezen a bolygón, mint azt hittük. Darv, Astra, Sharna és Telson a Challengeren születtek, és mivel szüleiket korán elvesztették, gyermekkorukban csak Angyal Egy és Angyal Kettő gyakorolt hatást rájuk. Ennek ellenére a Challenger könyvtárában őrzött videoszalagok és hologramfelvételek elárulták nekik, hogy őseik egy istenséget imádtak, aki szerintük az egész univerzum teremtője volt. Amint rájöttek, hogy ez az istenség nincs kapcsolatban Angyal Eggyel 28
és Angyal Kettővel, el kellett fogadniuk - még ha ez egyes esetekben fájdalmasnak is bizonyult - szüleik egyszerű hitét: létezik egy Isten, mely túl van a megértés határain. Nem tudták, hogy Isten törődik-e az általa teremtett halandókkal; nem tudták, létezik-e olyan dolog, mint a lélek; nem tudták, van-e élet a halál után. De amikor egy kis tisztáson, egy idegen erdőben, egy homályos csillaghoz tartozó bolygón, a galaxis peremén, kellemes melegség árasztotta el bensőjüket a gondolatra, hogy létezhetnek ezek a dolgok. Abban sem voltak biztosak, hogy azok az egyszerű szavak, melyeket Telson mondott, mielőtt a fekete rögök a gyékényekbe göngyölt testre hullottak volna, segítenek-e létrehozni őket. De akarták, hogy így legyen. Amikor a hányattatások közepette a keserűség helyett megszületik ez a halvány hit, akkor kerülnek elvetésre a kitartó hit magvai. Miután betemették a sírt, egy percig némán álltak, miközben az erdő élete - a madarak, a rovarok - körülöttük lüktetett. Még Bran és Elka is csendben maradtak, szótlanul fogták szüleik kezét. Végül Telson szólalt meg. - Remélem, nem hagytam ki sok mindent - aggodalmaskodott. Ennyire emlékeztem a temetésekről készült felvételekből. A fát majd a jövő héten ültetjük el... ha már megszilárdult a talaj. - Nagyon jól csináltad - tette a vállára a kezét Astra. - Köszönöm. Anélkül hogy visszanéztek volna a sírra, elindultak a kunyhók felé. Az ebéd befejeztével Telson így szólt: - Mostantól kezdve egy percre sem vesszük le a szemünket Branről és Elkáról. Nem mehetnek a tengerbe... sőt még a partra sem. Ki fogok dolgozni egy váltási rendszert, hogy valamelyikünk mindig ügyelhessen rájuk. Ennél a személynél mindig lesz egy plazmafegyver. Egyetértetek? Astra kivételével mindenki beleegyezően mormogott. - Ennél többet kell tennünk - jelentette ki halkan. - Meg kell találnunk és el kell pusztítanunk azt a gépet, ami megölte a fiamat. Telson felnézett Darvra. - Jobb, ha te mondod meg neki. Darv megfogta Astra kezét, és gyengéden magához vonta a nőt. - Ma délután Telson és én felszállunk a siklóval, és átvizsgáljuk az egész környéket. Akármit is találunk, elpusztítjuk... ezt megígérem neked. Astra arcán idegesen megrándult egy izom. - Ne, Darv... nem akarom, hogy egyedül hagyj! Ne ilyen hamar... Darv megcsókolta a tenyerét. - Egyetlen felhőfoszlány sincs az égen, kedvesem. Csak három óráig leszünk távol, és itt hagyunk nektek egy rádiót, hogy tarthassuk a kapcsolatot. *** 29
Gyorsítórakéták? - kiáltotta Telson, a képernyőn megjelenő ellenőrző listát olvasva. - Gyorsítórakéták bekapcsolva - felelte Darv unottan, miközben beütötte az indítókódot a billentyűzeten. A repülés előtti fárasztó ellenőrzés már negyedórája tartott. Normális esetben nem lett volna szükség rá, mivel a navigációs rendszer nem engedte volna, hogy a hajó felszálljon, ha bármelyik rendszere hibás. A mindig óvatos Telson azonban ragaszkodott a teljes, kézi ellenőrzéshez, hogy biztos lehessen benne: a szubtrópusi környezetben eltöltött négy év nem ártott a berendezéseknek. -
-
Minden rendszer zöld jelzésen jelent meg egyszerre mindkettejük képernyőjén. - Nagyszerű - mondta Telson. - Ezerkétszáz méteres magasságig emelkedünk. Kész? Darv bólintott. - Kész? - ismételte meg Telson türelmetlenül. - Kész! - csattant fel Darv. - Ez az átkozott magától is tud repülni, akkor meg minek ez a katonásdi? Telson nem válaszolt. Ujjai a billentyűzeten száguldoztak, és a vegyi hajtóművek tompa robajjal beindultak. A tolóerő gyorsan növekedett. A sikló súlyát jelző képernyők nullát mutattak, és a terhelés nélküli jármű lágyan a fák koronái fölé emelkedett. A hajó tetején lévő vezérlőfülkéből nem nagyon lehetett látni az alattuk elsikló tájat vízszintes repülés közben, ezért Telson megdöntötte a gépet, és lassú, spirális ívben emelkedni kezdett. így mindketten kitűnően láthatták a földet Darv ablakán keresztül. - Gyönyörű - lélegzett fel Telson, miközben ellenőrizte a műszereket. Látod? Igazam volt, amikor ragaszkodtam hozzá, hogy első osztályú állapotban tartsuk. - Amikor látta, hogy az üzemanyag elpárolgásával kapcsolatos félelmei alaptalannak bizonyultak, teljesen megnyugodott. A tartályok nyolcvan százalékban tele voltak, s ez azt jelentette, hogy egyetlen csepp sem fogyott el, mióta Sharnával négy éve leszálltak a Paradicsomra. A repülés élménye segített Darvnak egy időre elfelejteni Savint. Látta Astrát és Sharnát a parton, ahogy a siklót nézik. Bran és Elka a közelben álldogált. Elka integetett. A gabonamezők aranysárgája élesen elütött a dzsungel zöldjétől. A kunyhóktól fél mérföldre nyugatra terült el a Határhegység - lankás, fű borította lejtői a sűrű erdő felé magasodtak. A négy megszelídített kecske nem törődött a felettük dübörgő siklóval. Keleten a tengert és az eget elválasztó horizont egyre távolodott, ahogy a gép a magasba emelkedett. Telson megérintette Darv könyökét, és kimutatott az egyik elülső ablakon. Egy elefántcsalád kelt át egy öreg, törött agyarú bika vezetésével a folyón, úgy ötmérföldnyire a kunyhóktól. -
30
Úgy tűnik, Bok ismét meglátogat minket - állapította meg. Darv talált rá három éve a hatalmas állatra, ahogy az egy küzdelemtől talán egy másik bikával - félholtan hevert a sűrűben. Néhány egyszerű, de hatásos antibiotikummal megmentette az életét. Azóta, sok más vadállathoz hasonlóan, Bok is rendszeres látogatóik közé tartozott. Az öreg bika minden egyes alkalommal végigszaglászta a tisztást - érzékeny ormányával megvizsgálva az új építményeket mielőtt visszatért volna a dzsungelbe, épp olyan csendben, mint ahogyan érkezett. A hatalmas állat barátsága jól tükrözte azt a harmóniát, amit a kis csapat a természettel kialakított ideérkezésük óta. Nem tudták, azért vane, mert már előzetesen hozzászoktak a vegetáriánus életmódhoz. De a vadon hamarosan észrevette, hogy a négy jövevény nem jelent fenyegetést, és meglepő módon sok állatot - mint a kecskéket - könnyű volt megszelídíteni. - Magasság ezerkétszáz méter - jelentette Telson. - Kezdjük el a keresést! Bekapcsolták a sikló összes, a felszínt vizsgáló berendezését. - Kapcsoljuk be a radart is, hátha repül - javasolta Darv. Telson egyetértett vele, bekapcsolta a radart, majd rádión felhívta Sharnát. - Hallgatlak, sikló - válaszolta Sharna. - Most kezdtünk el egy ötperces keresést. - Látunk és hallunk, sikló. Sok szerencsét. Annak ellenére, hogy aprólékosan átkutatták a környéket olyan nyomok után, mint amilyeneket Savin teste mellett találtak, a két férfi semmire sem bukkant. Még infravörös érzékelőkkel is végigpásztázták a területet. Semmi nyom. - Egy percre a tenger felé megyünk - mondta Telson. - Ebből a magasságból legalább hatvan méter mélyre le kell látnunk. Épp működésbe akarta hozni a vezérlést, amikor a radar sípoló vészjelzést adott. Darv gyorsan kikapcsolta a riasztást, és elolvasta a képernyőn megjelenő számokat. - Irány nulla-egy... - próbálta leplezni izgalmát. - Magasság három-öt... Pont a horizont felett van. - Irányítsd rá az optikai berendezéseket - utasította Telson. Darv begépelte a megfelelő parancsokat. A repülési adatok eltűntek a két férfi előtti képernyőkről, és átadták helyüket a tiszta kék ég képének. Pontosan középen egy parányi pont csillogott. Darv megpróbált élesíteni a képen, de az objektum túl messze volt. A radarrendszer folytatta az adatok elemzését, és a képernyőre küldte az eredményeket. -
Távolság -15 000 mérföld. Felszíntől mért magasság - 8000 mérföld. Hosszúság - 7 mérföld. Átmérő -0,5 mérföld. 31
Röppálya - az egyenlítővel negyven fokot bezáró orbitális. Eredet - nincs információ. A szimmetrikus elrendezés mesterséges tárgyra utal. Darv és Telson egymásra néztek, majd visszafordultak a képernyők felé. - A Challenger - suttogta Darv. Telson a fejét rázta. - Ahhoz túl kicsi... a Challenger tíz mérföld hosszú, nem hét. - Közelebbről is szemügyre kell vennünk - szögezte le Darv. - Az üzemanyag... - Rengeteg üzemanyagunk van! Meg kell tudnunk, mi az! Telson tétovázott, aztán megnyitott egy kommunikációs csatornát. - Sharna. - Hallgatlak, sikló - hallatszott a nő hangja. - Sharna... találtunk valamit, úgyhogy megvizsgáljuk. Bolygó körüli pályára kell állnunk, ezért körülbelül három órára megszakad a rádiókapcsolat. - Mi az? - Még nem tudjuk - felelte Telson. - Három óra múlva jelentkezünk. A választ meg sem várva kikapcsolta a berendezést. - Egy csomó vitát megspórolunk - morogta válaszul Darv kérdő tekintetére. - Oké, Darv helyezd nyomás alá a kabint, zárd le a mikrometeorit-pajzsokat az utasfülkék ablakain, és állj rá annak a valaminek a pályájára! Sharna és Astra egypár másodpercig megkockáztatták, hogy nem figyelnek a parton játszadozó gyermekeikre, akikre Rendes ügyelt ez idő alatt. A két nő az egyre emelkedő siklót nézte. A hajtóművek zúgása folyamatos dübörgéssé erősödött, a kibocsátott gáz sűrű gomolyokban követte a járművet. Mire a gázfelhőket elfújta a szél, a sikló már csak egy pontnak tűnt a magasban - hangja alig hallhatóan visszhangzott az öbölben. A hatalmas hajó feketén és némán haladt pályáján - látszólag nem vett tudomást a parányi siklóról, mely mintegy ötvenmérföldnyi távolságban haladt mellette. - Újnak tűnik - állapította meg Darv, az előtte lévő képernyőt tanulmányozva. - Halló, űrhajó - ismételte Telson már tizedik alkalommal. - Veszi valaki az adást? Mint eddig is, válaszként csak a fehérzaj sistergett a hangszórókban. Telson kimerültén felsóhajtott, és kikapcsolta a rádiót. - Nos, úgy tűnik, nem tartanak rádióügyeletet. - Vagy hallanak bennünket, csak nem válaszolnak - jegyezte meg Darv. - Hogy tetszik a kicsike? - Lenyűgöző. Azokat a részecskeernyőket nem sokat használhatták. 32
Ami azt jelenti, hogy közel van az anyabolygója - állapította meg Telson. - Nem használ radart - töprengett Darv. - Semmi sincs a sugárzási monitorokon. A férfiak két percig néma csendben tanulmányozták a rejtélyes hajót. - És most mit csinálunk? - érdeklődött Darv. Telson gondolkodott egy pillanatig. - Ebből a távolságból nem látjuk az apróbb részleteket, úgyhogy akár meg is várhatjuk, míg közelebb jutunk. Darv aggódva nézett rá. - Szerinted ez bölcs dolog lenne? Közelebb menni? Telson elmosolyodott. - Nem jellemző rád ez a nagy óvatosság. - Lehet, hogy azért nem válaszolnak, mert úgy döntöttek, hogy nem tetszik nekik a képünk. És ha a hajó új... talán reszketve várják az alkalmat, hogy kipróbálják a fegyverzetét. - Közelítsük meg tízmérföldnyire, és próbáljuk meg újra hívni javasolta Telson. -
A Wem mozdulatlanul feküdt a tengerfenéken. A tenger mélysége alig érte el a hat métert itt, ötvenméternyire a parttól, ezért kénytelen volt erős karjaival lehorgonyozni magát egy sziklához, hogy a felette táncoló hullámok el ne sodorják. Jobban szeretett volna az öböl másik oldalán elterülő sűrű hínárerdőben elrejtőzni. Prédájának taktikája azonban rákényszerítette terve megváltoztatására. A Wem zavart volt: érzékeny mikrofonjai mindennap hallották a tengerben és a parton mozgó emberek keltette zajokat, és ennek megfelelően alakította ki tervét is. Ma hasonló zajokat észlelt, de az emberek nem mentek be a vízbe. Ez talán összefüggésben áll kudarcba fulladt első próbálkozásával. A Wemet intelligenciája nem tette alkalmassá az ilyen rejtvények kibogozására. Tudta, hogy az emberek éjszakára eltűnnek, és a nap már túlhaladt a zeniten. Ha tehát az emberek nem jönnek el j hozzá, akkor nincs más választása, mint hogy ő megy el hozzájuk. A sikló már teljesen eltörpült a hatalmas hajó mellett, de az még mindig nem vett tudomást róluk, dacára annak, hogy Telson minden sávon sugárzott feléjük. A segédhajtóművek segítségével a páncélzat domborulata felé vették az irányt. A külső szemlélő számára olyanok lehettek, mint egy elefánt körül röpködő légy. - Kétségtelenül új - jegyezte meg Darv. - Nézd a burkolatát... egyetlen karcolás sincs rajta! Telson nem fűzött hozzá semmit. Darv helyesen ítélte meg a helyzetet: a hajó nem utazhatott túl sokat a fénysebességet megközelítő sebességgel 33
azzal a sebességgel, amely elérésére - részecskeernyői méreteiből ítélve tervezték. A hajó fekete külső borítása minden tekintetben tükörsima volt. Darv a hatalmas torokként tátongó fotonhajtómű felé irányította a siklót, az ismeretlen jármű árnyékos oldalára. Telson bekapcsolta az elülső fényszórókat. A ragyogó fénysugár a hajtómű egyik óriási hőelnyelő bordájára siklott. Mindketten meg- döbbenten nézték az eléjük táruló látványt. A hűtőbordán hatalmas fehér betűk csillogtak: Voyager 30. Alatta pedig: 23. földi transzgalaktikus kutatóexpedíció. Miután magukhoz tértek a kezdeti megrázkódtatás okozta sokkból, Darv szólalt meg elsőként. Nos - kezdte rezignáltan -, azt hiszem, nem kell többet aggódnunk a Föld megtalálása miatt. A Föld megtalált minket.
34
Második rész Özönvíz Sharna és Astra egyszerre, ugyanabban a pillanatban hallották meg a különös zajt. Előrántották PD-fegyvereiket, és a fák felé fordultak. Sharna idegesen felnevetett, és leeresztette pisztolyát, amikor meglátta a zaj okozóját - egy elefántbika volt az -, amint feléjük csörtetett. Eltette a fegyvert, akárcsak Astra. - Szerinted mit akarhat Bok? - kérdezte Sharna. - Biceg - állapította meg Astra, majd megpillantotta az állat mellső lábán, a térd felett tátongó sebet. A hatalmas, egyagyarú monstrum megállt előttük, és végigmérte őket öreg, bölcs szemével. Füleit széttárta, érzékeny ormányával megsimogatta a két nő arcát. - Figyelj a gyerekekre, Rendes - adta oda Sharna a robotnak a PD-fegy vert. Rendes egyáltalán nem bújt ki a bőréből - illetve burkolatából - Bok láttán. A feléje tornyosuló elefánt mellett állt, és leszögezte, hogy ő a maga részéről kidobja az öbölből, ha az rendetlenséget mer csinálni. - Maradj csendben, és vigyázz a gyerekekre - csattant fel Sharna dühösen. Bok sebét kezdte vizsgálgatni. - Igen, megégett... és elég csúnyán... De néhány regenerálótapasz rendbe hozza. - Felnézett Astrára. - Eltarthat egy darabig. Hosszú napod volt, úgyhogy ha szívesebben pihennél... Astra megrázta a fejét. - Jól érzem magam, Sharna... tényleg. Szeretnék segíteni. Jobb, ha valami leköti a gondolataimat... - Tétovázott. - Érted, ugye? Bok meg sem moccan amikor Sharna óvatosan megérintette a nyers húst. Különös sebnek látszott - a környező bőrfelületen egy karcolást sem látott, ahogy azt elvárta volna például egy krokodilharapástól. Úgy tűnt, mintha egy helyen egyszerűen j eltűnt volna a hús. - Égés? - érdeklődött Astra, és azon töprengett, vajon hogyan tűrheti ilyen sztoikus csendben az elefánt a fájdalmat. - Valószínűleg. De Bok és családja mindig is távol tartotta magát a tüzeinktől. Egy hete láttuk őket utoljára, a legutolsó irtáségetést pedig legalább két éve végeztük. - Es az nemcsak egy helyen égette volna meg, és nem is ilyen mélyen hajolt közelebb a sebhez Astra, tudomást sem véve Bok ormányáról, mely finoman cirógatta hátát. - Sharna... ezt egy plazmalövedék okozta... valaki rálőtt egy PD- fegyverrel. Sharna először tiltakozni akart, aztán rájött, hogy igaza lehet Astrának: 35
a seb pont úgy nézett ki, mint amilyet egy PD-pisztoly okozott volna. Összeráncolta szemöldökét. De ki tenne ilyet? Telson nem rajongott ugyan az állatokért, de egyre sem lőtt volna rá. Darv pedig pláne nem. - Bran nem nyúlhatott hozzá a pisztolyaitokhoz? Sharna élesen rápillantott Astrára, majd lassan, határozottan! megkérdezte: - Mit akarsz ezzel mondani, Astra? Bok nyugtalanul megremegett. Sharna lecsillapította, majd megismételte a kérdését. - Te magad mondtad, hogy elég agresszív a fiú - felelte Astra védekezően. Bok váratlanul felemelte az ormányát, és dühösen trombitált egyet. Elrobogott a két nő és Rendes mellett az öböl felé, ahol a gyerekek játszottak. Hatalmas tömege ellenére iszonyatos gyorsasággal mozgott óriási lábai felkavarták a parti homokot, szabályos porfelhőbe burkolva az elefántot. Elsőként Sharna tért magához. Előrántotta PD-fegyverét. Megcélozta Bokot, és épp lőni akart, amikor észrevette, hogy az állat elrohan a gyerekek mellett, és egyenesen a tengerből kiemelkedő, visszataszító külsejű valami felé tart. Telson vonakodva kétszáz méterre megközelítette a rejtélyes fekete hajót. Nem tehettek mást, mint hogy zavartan tanulmányozzák a titánpáncélzatot. Életnek semmi nyomát nem találták, a zsilipek zárva voltak, a rádió továbbra is hallgatott. - Lehet, hogy a legénység felfüggesztett életműködésben van találgatott Telson. - Fel kellett ébredniük, mielőtt bolygó körüli pályára állították a hajót. Telson zavartan csóválgatta a fejét. - A legfurcsább az, hogy mennyire hasonlít a mi Challengerünkre... a fotonhajtómű burkolata gyakorlatilag ugyanaz. A hangszórókban halk zümmögés után egy női hang csendült fel. - Itt a földi Voyager 30. Azonosítást kérünk, mielőtt közelebb jönnének. - A köztük lévő csekély távolság ellenére a hang torzan és távolian szólt. Telson leküzdötte izgalmát, és higgadtan megnyitotta a kommunikációs csatornákat. - Halló, Voyager 30. Itt a sikló. Rosszul hallunk, de értünk. Egy kutató űrhajó legénységének leszármazottai vagyunk, amely egymillió évvel ezelőtt hagyta el a Földet. Mielőtt letelepedtünk volna ezen a bolygón, a Földet kerestük. Az alig hallható női hang rövid szünet után válaszolt. - Türelmet kérünk, sikló. Egyeztetjük a járműveteket a felvételekkel. A hangszóró elnémult. - Az egész hajsza! - kiáltotta Darv lelkesen Telsonra vigyorogva. - Az 36
összes baj Angyal Eggyel és Kettővel... és a Föld megtalált minket! Telsonból előtört szokásos óvatossága. - Nem fognak hinni nekünk, ha nem találnak meg az adatbankjukban - figyelmeztette barátját. - Hinniük kell nekünk! A mi nyelvünket beszélik! - Mi beszéljük az ő nyelvüket. A hangszóró ismét életre kelt. A zörejek ellenére a hang barátságosabbnak tűnt. - Halló, sikló. Itt a Voyager. Azonosítottuk a járműveteket. A Challenger osztályú űrhajókhoz készítették a harmadik évezredben. Hányán vagytok? - Összesen hatan - felelte Telson, úgy gondolván, hogy a kérdés a Paradicsom népességére, nem pedig a sikló fedélzetén tartózkodók számára vonatkozik. - Köszönöm, sikló. Hány évesek a gyerekek? Darv zavartnak látszott. Mondani akart valamit, de Telson megelőzte. - Az egyik négy, a másik valamivel fiatalabb. Mi... - Fiúk vagy lányok? - Egy fiú és egy lány - válaszolta Telson. - Miért érdekelnek. .. - Korlátozott a gyerekek ellátását szolgáló berendezéseink’ kapacitása - vágott közbe a hang -, de mindent meg fogunk tenni. A parancsnokunk előre örül a találkozásnak. Kinyitjuk a főzsilip kapuját. Adás vége. Telson leült, és ránézett Darvra. - Az igazság pillanata. Darv bólintott. - Remélem, nem okoz problémát a félreértés. Úgy tűnik, azt hiszik, hogy mindannyian a fedélzeten vagyunk. - Megrezzent, és kimutatott az ablakon. Csillogó, fehér fénysugár jelent meg előttük. A rés egyre szélesebb lett, és a két férfi rájött, hogy két hatalmas ajtószárny tárul ki velük szemben. Telson bekapcsolva hagyta a fényszórókat, és beirányította a siklót a hajó belsejébe. A hangár megvilágítása kitűnőnek bizonyult, de a falak, akárcsak a páncélzat, feketén csillogtak. A hely akár tíz siklót is befogadhatott volna, de - Telson körbefordította járművüket - nem láttak több gépezetet. A hangár egy hatalmas, üres barlang volt. Az ajtók becsukódtak, és a két férfi mozdulatlanul ült, várva, mi fog történni. A műszerek jelezték, hogy mesterséges gravitációs térbe kerültek, s egy pillanattal később érezhették is, ahogy a sikló egy döccenéssel a padlóra ereszkedik. Süvítő hang hallatszott, ahogy levegő áramlott a helyiségbe. A képernyők közölték, hogy a külső légnyomás megfelelő. Amikor a zaj elült, a két férfi távoli, lágy zeneszót hallott, ami úgy lebegett feléjük, mintha könnyű, tavaszi szellő hátán szállna. - Szerinted mi lehet ez? - érdeklődött Darv. Telson vállat vont. Darv előrehajolt, hogy kikapcsolja a sikló energiarendszerét, de Telson intett neki, hogy ne tegye. 37
Hagyd bekapcsolva a navigációs számítógépet, különben elveszti a koordinátáinkat. A fedélzeti gravitációt és a légkondicionálást viszont kikapcsolhatod. - Oké - adta meg magát Darv. Végrehajtotta az utasításokat, majd kikapcsolta biztonsági övét. Az előttük tornyosuló falat tanulmányozta, és észrevette, hogy több ajtó is nyílik a helyiségből. - Hát, nem nagyon igyekszik a fogadóbizottság - állapította meg. - Most mit csináljunk? - Körülnézünk odakint, de magunkkal visszük a PD-ket is. - Ó, Telson - tiltakozott Darv. - Egy földi hajón vagyunk... nem üdvözölhetjük őket pisztollyal a kezünkben. - Azt mondtam, nálunk lesznek... nem azt, hogy rájuk fogjuk. A vita Darv győzelmével ért véget, és egy perccel később a két férfi óvatosan, de fegyvertelenül lépett ki az üres hangárba. Megálltak a sikló lépcsőjének lábánál, és a furcsa, halk zenét figyelve várták, hogy történjen valami. Körülöttük a fények hol elaludtak, hol vibrálva kigyúltak. Kiáltozni kezdtek, de senki sem válaszolt. Telson lehajolt, és megvizsgálta a padlót. - Hasonló az anyaga, mint a Challenger hangárjának - jegyezte meg. A hegesztés viszont pocsék munka. Nézd csak meg! - De hol van a fogadóbizottság? - türelmetlenkedett Darv. - Szeretnék már valakinek a karjába borulni, aki üdvözli rég elveszett testvéreit. - Csak ne nagyon csillogtasd a humorodat - figyelmeztette Telson. - Lehet, hogy figyelnek minket, és inkább úgy döntenek, hogy meghagynak elveszettnek. - A csipkelődő válasz el-| lenére Telson arckifejezésén látszott, hogy nagyon aggódik különös szituáció miatt. Ugyanabban a pillanatban elhallgatott a zene, a fények pedig ismét egyenletesen világítottak. - Darv - szólalt meg Telson feszengve. - Nekem nem tetszik ez a hely. Szerintem jobb lenne, ha eltűnnénk innen. Telson óvatossága időnként a kétségbeesésbe tudta kergeti Darvot. - Ó, az Isten szerelmére, Telson... Nem folytathatta, mert félbeszakította egy hang, amelyet négy éve már legfeljebb csak rémálmaikban hallottak. Angyal] Egy üdvözölte őket. - Helló, Telson parancsnok. Darv, mélységes tiszteletem. Isten hozott benneteket a Challenger fedélzetén. -
A Wem már találkozott az elefánttal, de ez alkalommal nem tudott elbánni a hatalmas vadállattal. Három plazmalövedéket eresztett Bok szügyébe és fejébe, de a megvadult monstrum hamarabb rávetette magát, mint hogy a negyedik lövést is leadhatta volna. Bár szörnyű sebeiből patakzott a vér, Bok lendülete elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy egyetlen agyara átszakítsa a Wem páncélzatát. Az elefántcsont dárda egyenesen a gépezet szerves agyába fúródott. Bok megfeszítette lenyűgöző nyakizmait, és félig kiemelte a robotot a vízből. A gépezet azonban túl nehéz volt, és kitépte az agyarat a helyéből. Az elszabadult idegkötegek véresen libegtek 38
a levegőben. A fehér habok vörössé változtak az elefánt vérétől, de a vérszomjas, a fájdalomtól még inkább megvadult Bokot nem lehetett megállítani. Súlyos, oszlopszerű lábaival addig taposta a Wemet a tengerpart homokjába, míg abból csak egy gyűrött fémkupac maradt. Sharna, Astra és a két gyerek rémült csendben nézte, ahogy Bok kitántorgott a vízből. Ormányát teljesen leszelte a másodiké lövés, összetört bordái fehéren világítottak feltépett oldalában. Tíz métert tett meg, mielőtt térdre rogyott volna a saját véréből keletkezett tócsában. Megpróbált feltápászkodni, teste megfeszült, fejét ide-oda ingatta, mintha feszülten gondolkozna. Mellkasa megszűnt zihálni, mellső lábai lassan kicsúsztak alóla, halmokba gyűrve a vérrel átitatott homokot. Aztán lecsukódtak szemhéjai, és hatalmas fejét óvatosan a földre fektette. Lehet, hogy méltatlan halál volt egy ilyen nemes állat számára, de legalább becsületes harcban esett el. Öt perccel később, amikor alaposan kipanaszkodta magát a tengervíznek a mechanizmusára tett ártó hatásával kapcsolatban, Rendes kigázolt a partra, és letette a két nő lába elé a szétroncsolt android egyik manipulátorát. Bran kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a fémkar végére hegesztett PD-pisztolyt, de Astra arrébb parancsolta. Rendes kétségbeesetten bámulta az elefánt hatalmas tetemét. - És ezzel mit szándékoztok csinálni, kérdem én - fordult oda Astrához. - Sohasem láttam még ilyen disznóólát... és pont az én szép tiszta partomon. Astra dühösen meredt a robotra. - Most épp nem érdekelnek a problémáid - csattant fel. - Majd a te problémád is lesz, ha elkezdik belepni a legyek - vágott vissza Rendes. - Nézd csak meg! Néha nem is értem, miért izgatom magam miattatok. - Ha annyira zavar, eltemetheted - vetette oda Sharna fagyosan. - Eltemetni! Én? Sharna elengedte a füle mellett Rendes szavait, és letérdelt, hogy összehasonlítsa az elpusztított android fegyverét a sajátjával. A két fegyver tökéletesen egyforma volt. Felnézett Astrára, aki elsápadt az azonosság láttán. A pisztolyok egyformaságának ténye egyetlen választ adott a logikusan felmerülő kérdésre. A Challenger visszatért. Hogy tetszik az új Challenger, parancsnok? - érdeklődött Angyal Kettő férfihangja. Telson és Darv körülnéztek a hangárban, és felfedezték a gyűlölt hang forrását, egy kamerával kombinált hangszórót. - Nagyon csinos, Angyal Kettő - válaszolta Telson gúnyosan. - Semmi nyoma a nagy meteoritbecsapódásnak, de én azt szeretném tudni, hogy mi van az egyezségünkkel? - Annak négy éve, parancsnok - felelte Angyal Kettő könnyedén. -
39
Angyal Eggyel szerettük volna látni, hogyan boldogultok, és úgy találtuk, segítségre van szükségetek. Darv keserűen felnevetett. - Azt hittem, ennél intelligensebbeknek tartasz minket, Kettes. Közölhetem veled, hogy boldogan élünk a Paradicsomon, és nagyon jól mennek a dolgaink. - Az arckifejezésedből ítélve nem osztod Darv rajongását a Paradicsomon, parancsnok. Talán el szeretnéd mondani nekünk, mit gondolsz róla? - Megmondom, mit gondolok - csattant fel Telson. - Azt gondolom, hogy bolond voltam, amikor nem pusztítottalak el benneteket. Abban állapodtunk meg, hogy hagytok minket békében letelepedni a Paradicsomon, ti folytatjátok a Föld utáni hajszát. - Kikényszerítetted azt az egyezséget, parancsnok - csendült fel Angyal Egy női hangja. - De nem élünk vissza ezzel. Még mindig aggódunk a biztonságotokért... különösen most, hogy gyerekeitek is vannak. Helyben vagyunk, gondolta Darv. - Mindannyian nagyon jól érezzük magunkat, Egyes - jelentette ki. Miért nem folytattátok a Föld keresését? - A Challenger nem volt alkalmas csillagközi utazásra - felelte Angyal Egy. - Utasítottuk a vezérlőtermet kezelő orvosi egységeket, hogy a naprendszer szélén állítsák pályára a Challengert. A siklóknak és a bolygóformáló berendezéseknek köszönhetően, amiket Astra és Darv talált meg, elég nyersanyagot tudtunk kibányászni egy aszteroidáról. Kétszáz szervizrobot folyamatosan dolgozott egy évig. A nagy meteoritbecsapódás által károsodást szenvedett részt kivágtuk, majd újra összeforrasztottuk a hajótestet. Ezért lett ilyen rövid a Challenger. Persze, és a belső teret is teljesen átépítettük. - Azt látjuk - morogta Telson. - De miért változtattátok meg a nevét Voyager 30-ra? - Egy programhiba, szóra sem érdemes - siklott el a kérdés fölött Angyal Egy. - Ugyanez a programhiba okozta a „23. földi transzgalaktikus kutatóexpedíció” aláfestését is? - kérdezte Darv ártatlanul. Telson a sikló lépcsője felé fordult. - Semmi értelme tovább maradni - szögezte le a férfi. - Nem kívánok sok szerencsét a Föld megtalálásához, Egyes és Kettes. Gyere, Darv! - Nem nézitek meg, hogy mit csináltunk a hajóval, parancsnok? kérdezte Angyal Egy. - Nem - válaszolta Telson határozottan, és fellépett a lépcsőre. - De te biztos szeretnéd megnézni az új Challengert, Darv. Te mindig olyan érdeklődő voltál. Darv ugyanazt válaszolta, mint Telson, miközben követte a siklóba. - De előkészítettünk nektek egy ebédet - tiltakozott Angyal Egy. - Egy ünnepi ebédet, az újbóli együttműködés alkalmából. 40
Darv kihajolt az ajtón, és leplezetlen utálattal nézett a kamerába. - Nem érdekel minket. Egyébként is, hogy ebédelhetnénk együtt puszta hangokkal? - Telson parancsnok - váltott taktikát Angyal Egy. - Zárva hagytad a mikrometeorit-pajzsokat az ablakokon. Astra és Sharna biztos kíváncsi, mi történik. Előre örülünk, hogy újra láthatjuk őket, és természetesen boldogok vagyunk, hogy megismerhetjük a gyerekeket. - Sajnálom... de nincsenek velünk - mondta Telson. - Sem Astra, sem Sharna. Annak ellenére, hogy Angyal Egy több ezerszer gyorsabban dolgozta fel a válaszokat, mint az emberi agy, érzékelhető idő telt el, mielőtt megszólalt volna - Nem értünk, parancsnok. Azt mondtátok, hogy veletek vannak. - Egy kis félreértés, Angyal Egy - zárta be az ajtót Telson. - Készen állsz, Darv? - Isten veled, parancsnok. Minden jót, Darv. Természetesen örülünk, hogy boldogan éltek a Paradicsomon. Amint nullára csökken a légnyomás, kinyílnak a zsilipkapuk. A hosszú nap eseményei megkeményítették Darv egyébként jóindulatú vonásait. Miközben a sikló eltávolodott a Challengertől, épp ecsetelni akarta Telsonnak, hogy Astra el fog ájulni, ha megtudja, hogy Angyal Egy és Angyal Kettő visszatértek, amikor észrevette, hogy a navigációs számítógép képernyőjén egy hibaüzenet villog. Ugyanabban a pillanatban Telson is felfedezte a rendellenességet. - Mi a baj ezzel az átkozottal? - Elveszítettük a koordinátáinkat - közölte Darv. Teljesen zavarba hozta, hogy a számítógép memóriájából eltűntek az adatok, miközben a Challengeren tartózkodtak. - Szerinted azok az istenverte angyalok csinálták? - Nem. A siklók fedélzeti számítógépei mindig is függetlenül működtek a Challenger rendszereitől. Nem számít... újra betáplálom az adatokat, aztán majd végrehajtok néhány módosítást leszállás közben. Telson a megfelelő irányba állította a siklót, és beprogramozta a vezérlőegységet, hogy csökkentse a magasságot, és spirális pályán vezesse le a járművet a Paradicsom atmoszférájába. Felnézett a fekete hajó egyre kisebb sziluettjére. - Most, hogy befejezték az átépítést, talán eltűnnek innen - jegyezte meg. - Azt hiszed, Telson? - horkant fel Darv. - Szép kis csapdát állítottak nekünk, még szerencse, hogy hagytak minket kisétálni belőle... Valamit akarnak. Astra és én nem vagyunk jók nekik, mert tudják, sohasem bíznánk meg bennük. Benned és Sharnában sem bízhatnak, mert ti tudjátok, hogy hol van a központi kapcsolótermük. Ezek szerint csak Elka és Bran marad... Az a két megalomániás számítógép a gyerekeinket 41
akarja. Angyal Egy és Angyal Kettő elkönyvelte a gyerekek elrablására szőtt tervük kudarcát. A Wem utolsó üzenete, mely épp Darv és Telson érkezése előtt jutott el hozzájuk, mindössze annyit tartalmazott, hogy a gépezetet megtámadta egy állat. Az angyalok soha nem tápláltak túl sok reményt a robottal kapcsolatban, mivel az androidok elég esetlennek bizonyultak, ha táv- irányítással működtették őket - különösen akkor, ha kapkodva tervezték és építették őket. Mindazonáltal bíztak abban, hogy a Wem jelentette fenyegetés biztosítja majd, hogy az emberek állandóan együtt maradnak. Viszont meglehetősen idegesek lettek, amikor felfedezték, hogy Darv és Telson egyedül látogatta meg őket. A kudarc azonban nem volt teljes, mivel Darv és Telson látogatása megerősítette azt az elméletüket, miszerint a számítógépektől eltérően az emberek immúnisak azzal a rejtélyes, keringő rádiójellel szemben, amely a Challenger számítógéprendszereinek megsemmisítésével fenyegetett beleértve magát Angyal Egyet és Angyal Kettőt is. Az angyalok szempontjából nem lehetett szerencsésnek nevezni ezeket a támadásokat, mégis szerencseként könyvelhették el azt, hogy az egyik épp akkor érte őket, amikor Darv és Telson a Challenger fedélzetén tartózkodott. Angyal Egy így közvetlenül is megbizonyosodhatott arról, hogy az emberekre nincs hatással a különös adás. Angyal Kettő nem vehetett részt Telson és Darv megfigyelésében, ugyanis érzékenyebb volt a támadásokra, s megfigyelőrendszerei részben felmondták a szolgálatot. Az angyalok attól tartottak, hogy a sugárzások gyakorisága és veszélyessége fokozódni fog, egészen addig, míg ők teljesen el nem pusztulnak. Nem tudták, hogy kifejezetten ők vagy pedig csak a galaxisnak ez a része az adás célpontja. Azzal azonban tisztában voltak, hogy meg kell keresniük és el kell pusztítaniuk az adót, mielőtt még ők semmisülnének meg. Ehhez viszont szükségük volt az emberek segítségére. Az összes általuk ismert ember a Paradicsomon élt. A problémát az jelentette, hogy a Paradicsom biztonságos menedéknek tűnt, amit lakói valószínűleg nem szívesen hagynának el önszántukból. Mindössze egyetlen út állt nyitva Angyal Egy és Angyal Kettő előtt. Veszélyes hellyé kell tenniük a Paradicsomot. *** Telson idegesen várta, hogy megkezdhesse a reggeli eligazítást, miután Rendes eltakarította előlük a tányérokat. Türelmetlenül járkált fel és alá, míg Sharna és Astra elrendezte a Bran és Elka között Savin két héttel azelőtti halála óta rendszeressé vált vitát. A veszekedés általában így folyt le: - Nem akarok Brannel játszani - nyafogott Elka. - Savint akarom. - Azt csinálod, amit mondok! - szólt rá Astra határozottan, de nem 42
haragosan. Öt percig tartott, míg helyreállt a törékeny béke a két gyerek között, és a nők visszaülhettek az asztalhoz. - Rendben - kezdte Telson. - Megállapodtunk, hogy tartunk egy különleges tanácskozást, ha a Challenger két hét után még mindig a bolygó körül kering. Nos... még mindig itt van. Darv bölcs ábrázattal bólogatott. - Ne aggódj, Telson! Van egy remek tervem arra, hogyan zavarjuk el az angyalokat. - Igen? - nézett rá Telson várakozóan. - Egyszerű. Felmászunk a Határ-hegység legmagasabb csúcsára, és minden alkalommal, amikor elhalad felettünk a Challenger, az öklünkkel megfenyegetjük - fejtette ki elképzelését Darv, miközben sikerült tökéletes komolyságot erőltetni arcára. Astra és Sharna önkéntelenül is felkuncogott. - Értem - mondta Telson fagyosan, a két nőre pillantva, mielőtt folytatta volna. - Ha ilyen megoldásokat gyártasz, akkor értem... - Az a lényeg, Telson - vágott a szavába Darv -, hogy semmit sem tehetünk a Challenger ellen, igaz? Telson elengedte szavait a füle mellett, és Sharna felé biccentett. - A tegnap éjszakai megfigyelés adatai szerint - pillantott Sharna a jegyzeteibe - a Challenger öt nappal ezelőtt megkezdett pályamódosítása befejeződött. Most a sarkok síkjában kering, kétezer mérföld magasságban. - Indulási előkészületek? - találgatott Astra. Telson kételkedni látszott. - Alacsonyabb pályáról? Nem valószínű. - Épp ki akartam kapcsolni a sikló energiarendszerét - folytatta Sharna amikor észrevettem egy fényes sárga ragyogást a déli égbolton, ott, ahol a Challenger tartózkodott abban az időpontban. Bekapcsoltam a vevőberendezéseket, és kiderült, hogy az egész rádióspektrumot sugárzás árasztja el, ami abból az irányból származik. Egy darabig senki sem szólalt meg. - Nyilvánvaló, hogy rosszban sántikálnak - állapította meg Telson. - De mit tudnak csinálni? - kérdezte Darv, miközben átölelte Astrát, aki elsápadt Sharna jelentését hallva. - Nem használhatják ellenünk a meteoritelhárító pajzsokat, mert a légkör megakadályozza, hogy elég alacsonyra ereszkedjenek. - Elfeledkezel a Challenger Föld-formáló központjáról - mutatott rá Telson. - Időjárás-szabályzás. Földrengés-előrejelzés. A központ biztosítja mindazt a technológiát, amire az angyaloknak szüksége van ahhoz, hogy átformálják ezt a bolygót. - De miért éppen a sarkok fölött? - kérdezte Astra. - Pont megfelelő pálya a bolygómegfigyelésre - magyarázta Darv. - És mit gondolsz arról, ami nyilvánvaló? - érdeklődött Sharna. 43
És mi lenne az? - nézett rá várakozóan Darv. - A sarkok fölötti pálya azt is jelentheti, hogy a mi imádott angyalainkat a sarkok érdeklik. Darv lassan elvigyorodott. A másik karjával átölelte Sharnát. - Tudod mit, Sharna? A zsenialitásod néha teljesen elhomályosítja Telson személyiségét. -
Darv kesztyűbe bújtatott kezével lassan végigsimította a toronyi övező támasztógerendák egyikét, majd kérdően Telsonra pillantott. A kegyetlen hideg elleni védekezésül mindketten űrruhát viseltek. A hőmérséklet ötven fokkal a fagypont alatt volt, a szél legalább hatvancsomós sebességgel süvített, a harminc méter magas tornyot mégsem borította jég. Az acélborítás fényesen csillogott. A sikló Astrával, Sharnával és a gyerekekkel körülbelül száz méterre állt tőlük. Még csak húsz perce szálltak le, de a hajtómű nyílásán már jégcsapok csüngtek. Telson felnézett a zümmögő toronyra, majd a másik felé fordult, mely tízmérföldnyire délre állt tőlük, egy jéggel borított fennsíkon. Leszállás előtt több mint száz hasonló szerkezetet fedeztek fel szabályos elrendeződésben a déli jégsapkán. Telson a fejét csóválta. - Fogalmam sincs, mi értelme ennek az egésznek - jelentette ki. Darv lehajolt, és megvizsgálta az egyik tartógerenda alját. - Kíváncsi vagyok, milyen mélyre nyúlhatnak le. - Isten tudja. - Megnézzük a többit? - Minek? Teljesen egyformák. Darv most a több tucat hernyótalpnyom felé fordult, melyek keresztülkasul átszelték az egész síkságot. Egy-egy nyom háromszor olyan széles volt, mint a tenyere. - Építőegységek - állapította meg. - Körülbelül akkorák, mint George. Becslésem szerint legalább húsz lehetett belőlük. - Menjünk vissza a siklóra - javasolta Telson vacogva. - A hideg áthatol az űrruhámon. A két férfi visszatért a fedélzet biztonságos melegébe. - Van néhány adat erről a jégsapkáról - fogadta őket Sharna a számítógép előtt ülve. - Nem fogjátok elhinni, de két mérföld vastag alattunk a jég. - Most mit mondjak erre? - kérdezte Telson fáradtan, miközben egy hálás pillantás kíséretében elvette Astrától a felé nyújtott forró italt. - Semmit - felelte Sharna. - De ha az egész kontinensen ez az átlagos jégvastagság, akkor az rengeteg jeget jelent. A szonár kimutatta, hogy azok a tornyok a kontinentális talapzat feléig lenyúlnak. Astra elvégzett néhány számítást. Astra belepillantott jegyzeteibe. - Annak az ötvenhat toronynak a távolságát figyelembe véve, amit 44
felülről megfigyeltünk, körülbelül négyszázhúsz hasonló szerkezet lehet a kontinensen. Ahhoz, hogy egyesével megsemmisítsük őket, tízszer annyi üzemanyag kellene, mint amennyivel rendelkezünk. Telson felhajtotta italát, és a kronométerre pillantott. - Akkor ez mindent eldönt. Semmit sem tudunk csinálni velük. A Challenger két óra múlva felénk ér, úgyhogy jobb lenne, ha eltűnnénk innen. Az esős évszak kilenc héttel korábban érkezett meg a szokásosnál. A szürke égből megállás nélkül zuhogott az eső. A forrás, mely friss vízzel látta el a telepeseket, dühöngő folyammá változott. Narancssárga habokat verve ömlött az óceánba, kimosva az értékes löszt az erdő talajából. Napról napra nőtt a lehulló csapadék mennyisége, és napról napra romlott a telepesek hangulata. A kisebb véleménykülönbségekből pillanatok alatt dühös viták kerekedtek, Elkát és Brant pedig nyűgössé tette a kényszerű bezártság a kunyhókba. Az esőzés megindulta utáni tizedik napon a sikló lassan kezdett belesüllyedni a felpuhult talajba. Telson kénytelen volt elégetni az értékes üzemanyag egy részét, hogy a Határ-hegység biztonságosabb magasságába vigye. Astra és Darv kunyhójának zsúpfedele a tizenhatodik napon beszakadt, s így a két családnak egy kunyhóban kellett ezután élni, ami csak tovább rontotta a hangulatukat. A több száz agyaghombárt, amit Sharna és Astra készített az élelmiszerek tárolására, az a veszély fenyegette, hogy elmossa őket a víz. Ezért Rendes kiásta őket a homokból, és behordta a kunyhóba - így még tovább csökkent az amúgy is szűkös terület. Rendes személyes sértésként élte meg a folytonos esőzést, különösen akkor, amikor egész napja azzal telt el, hogy a tetőn becsorgó víz felfogására szolgáló edényeket kellett kiürítenie. - Feladom - nyögte. - Tényleg. Öt hete ez megy. Képtelen vagyok állandóan ezt csinálni. Valakinek meg kell javítania ezt a hülye tetőt. - Fogd be a szád, Rendes - szólt rá Sharna idegesen. - Neked könnyű - jelentette ki a robot. - Torkig vagyok az egésszel. - Az android visszatért ahhoz a témához, ami különösen sértette önérzetét, és amikor csak tehette, felemlegette. - Nekem kellett egy hetet áldoznom a drága időmből arra, hogy eltemessek egy elefántot. Sharna felkapta PD-pisztolyát, és ráfogta Rendesre. - Ha még egyszer megemlíted azt az átkozott elefántot, úgy éljek, szétlőlek. Rendest nem hatotta meg a fenyegetés. - Na, gyerünk! Azt hiszed, érdekel? Legfeljebb majd nem nekem kell feltakarítanom ezt a disznóólát. - Tedd le azt a fegyvert, Sharna - szólt rá Astra halkan. Ugyanabban a pillanatban kinyílt az ajtó. A szél egy rövid időre 45
besüvített a kunyhóba, mielőtt Telson és Darv bezárhatták volna a nyílást. A víz lecsorgott csillogó műanyag köpenyeikről, és kis tócsákba gyűlt a padlón. - Töröljétek meg a... - kezdte Rendes, de végül egy morgással fejezte be a mondatot. - Egyes emberek rendkívül hanyagok. - Nos, a magvak megmentését elfelejthetjük - jelentette ki Telson keserűen. - Még akkor is, ha holnap eláll az eső. George teljesen megrekedt a sárban. Sharna és Astra hitetlenkedve nézett rá, noha számítottak a rossz hírre. - Ami azt jelenti, hogy nincs más választásunk, mint a húsevés vetette le Darv a köpenyét. - Az összes állatot feltereltük egy ideiglenes karámba a Határ-hegységben. Ez volt a legtöbb, amit tehettünk, míg le nem csillapodik az időjárás. Astra megrázkódott. - Nem akarom, hogy egyet is meg kelljen ölnünk közülük. - Azt nem bántad, amikor a bőrükért és a zsírjukért öltük meg őket emlékeztette Darv. - Az nem ugyanaz, mintha megennénk őket. - Elhallgatnátok egy percre? - szólt közbe Rendes. - Akkor neked régen rossz - válaszolt Telson Astra kijelentésére. Nincs más választásunk. Ha elfogynak a tartalékaink, vagy megesszük az állatokat, vagy éhen halunk. Vita lezárva. - Csendet kérek - könyörgött Rendes. - Nos, én nem fogom megölni őket - szögezte le Astra hevesen. - De adjatok egy PD-t Brannek, ő majd boldogan megteszi. Sharna a dühtől elsápadva fordult Astra felé. - Ez meg a mi a fenét akar jelenteni? - CSEND LEGYEN! - üvöltötte Rendes. Elka sírni kezdett a kunyhó végében, aztán Bran is csatlakozott hozzá. Astra és Sharna majdnem egymásnak ugrottak, úgy kellett szétválasztani őket. A négy felnőtt abban a pillanatban meghallotta a furcsa dübörgést, mely egyre hangosabbá vált. Nem a tenger felől hallatszott. - A folyó! - kiáltotta Telson. Ugyanabban a pillanatban egy fekete vízfal csapódott a kunyhónak. A falak megremegtek a nyomás alatt, aztán összedőltek. Sharna érezte, ahogy kicsúszik lába alól a talaj, aztán az áradat elkezdte sodorni. A jeges hidegség okozta sokk; miatt még felkiáltani sem bírt. Vakon a síró gyerekek felé nyújtotta a karját, de hirtelen félrelökte egy elszabadult agyaghombár. Arrébb taszigálta a hombárt, de abban a pillanatban a gyomrának ütközött egy tetőgerenda. Értékes másodpercek teltek el azzal, hogy más mozdulatra képtelenül, görcsösen kapaszkodott a gerendába, s hagyta, hogy magával sodorja a víztömeg. Nem tudta volna megmondani, meddig pörgött az örvények 46
között. Azt sem tudta, merre tart, iránya pillanatról pillanatra változott. Halványan érzékelte, hogy feléje magasodó fatörzsek között halad a sötétben. A gerenda egy hirtelen zökkenéssel megállt, s keze majdnem lecsúszott róla. Már nem sodorta a víz, de az áradat hatalmas élőlényként hömpölygött körülötte. Feje fölött időnként átcsaptak a hullámok, próbálták maguk alá gyűrni. Váratlanul azon vette észre magát, hogy körülveszik a hombárok, amikben az élelmiszereket tárolták. A nehéz tárgyak nekiütköztek, s utolsó erőforrásait is mozgósítania kellett, hogy elrugdossa őket magától. A rohanó víz üvöltése lassan lecsillapodott, s a felszín elsimult. Sharna kapálózó lábai mintha egy faágba rúgtak volna. Combjaival szorosan átkulcsolta, s így meglazíthatta szorítását a gerendán. Csak pár perc múlva kezdte érzékelni, mennyire fázik. Megpróbált jobban kiemelkedni a vízből, de a rajta lévő átázott szőrmék súlya visszahúzta. Nem tehetett mást, várt és imádkozott. Amikor az első hajnali napsugarak feltűntek a keleti horizonton, Sharna meglátta, hogy a tetőgerenda egy fa alacsonyan lévő ágain akadt fenn. Összeszedte maradék erejét, és felküzdötte magát egy ág biztonságába. A gerenda lassan elsodródott, az áradat majdnem teljesen lecsillapodott. Még a szél is alábbhagyott, noha az eső nem állt meg. Fél óra múlva megmozdította sajgó végtagjait, hogy kényelmesebben elhelyezkedjen. Halk morgást hallott a feje fölül. Felnézett a zuhogó esőben, és egy állat homályos körvonalait pillantotta meg az egyik magasabban fekvő ágon. Ahogy világosabb lett, rájött, hogy egy leopárdot lát. Közvetlenül mellette egy remegő majom kuporgott. Sharna ekkor vette észre, hogy a fa ágait a lehető legváltozatosabb állatfajok képviselői lepik el - az egértől kezdve egészen a leopárdig. A közös veszéllyel szemben mindannyian csendes, de feszült békét kötöttek. Ugyanez volt a helyzet a szomszédos fán is, amelynek alsó, víznyaldosta ágai menedéket nyújtottak az erdő lényeinek. A kunyhóknak nyoma sem maradt. Csak a víz fölé nyúló fák koronáit látta maga körül. Sharna hunyorított, és megpróbált valami távolabbit kivenni a zuhogó esőben. Megállapítása szerint egy folyómeder közepén rekedt meg. Tőle jobbra, egymérföldnyi távolságra a sikló koronaként csillogott a Határ-hegység egyik magaslatának tetején. Valamivel alatta, közvetlenül a vízvonal felett látszottak a sebtében emelt karámok. - Ott van Sharna! - kiáltotta egy hang. Sharna először azt hitte, hogy cseng a füle. De aztán ismét meghallotta a hangot. - Sharna! Megfordult, és körülnézett. Két alak közeledett felé, vadul integetve egy tutajról. Telson és Astra volt az. 47
*** Mindannyiunknak sikerült felmászni a tetőre - magyarázta Telson fél órával később, miközben Astra meleg prémekbe bugyolálta Sharnát, és bedugta a sikló egyik kabinjának ágyába. - Rendes az infravörös érzékelői segítségével elkapta Elkát és Brant, még mielőtt a hullámok elsodorták volna őket. Téged is megpróbált nyakon csípni, de elkésett. - Jellemző - horkant fel Rendes, aki szokás szerint kíváncsian fülelt. Minden tőlem telhetőt megteszek, és mit kapok cserébe? Csak panaszokat. Egyes emberek nem túl rendesek. Telson felsóhajtott. - Hányszor mondjam még, Rendes... senki sem panaszkodik rád. - Hogy vannak a gyerekek? - kérdezte Sharna tompa hangon. Astra beleerőszakolt egy forró italt, amibe morfiumot kevert, így alig tudta nyitva tartani a szemét. - Jól - felelte Astra. - Egy kicsit megrázta őket a dolog, de túlélik. Sharna bólintott. Túl fáradt volt ahhoz, hogy látható jelét adja a megkönnyebbülésnek. Astra egyedül hagyta vele Telsont, és lement a csigalépcsőn a raktérbe. Telson öt percig maradt Sharnával. Amikor látta, hogy a nő elaludt, gyengéden megcsókolta az arcát, majd követte Astrát. A rámpa nyitva állt. Darv és Astra százméternyire álltak az esőben, a füves lejtőn. Valami felkeltette a figyelmüket. Izgatottan integettek Telson felé. Amikor a parancsnok csatlakozott hozzájuk, azonnal észrevette, mitől olyan izgatottak. Egy letört, összegabalyodott ágakból álló sziget sodródott lassan a part felé. Aztán felbukkant egy ismerős manipulátor, és kidudorodott a sziget közepe. Felzümmögtek a szervomotorok, és George a meder homokját felkavarva kidöcögött a szárazföldre. Megállt - a víz csak úgy dőlt tankszerű testéből. - Túl sok az eső - jelentette ki. - Ki kell kapcsolnotok, ha azt akarjátok, hogy teremjen valami. A robotok sem képesek csodát tenni. És abban a pillanatban, negyven nap és negyven éjszaka folyamatos zuhogás után, elállt az eső. -
A következő négy nap során Telson és Darv szünet nélkül dolgoztak, hogy a lehető legtöbb állatot mentsék meg a környező erdőkből. George készített egy hatalmas tutajt, amire felterelték az állatokat a fákról, majd elvitték őket a Határ-hegység biztonságot nyújtó magaslatai közé. Sikerült megtalálniuk Charlie-t, aki rémülten visongott egy úszó fatörzsön. Sőt még azt a leopárdot is megmentették, amelyikkel Sharna egy fán kuporgott. Két elárvult elefántbébinek a leszállítása egy közeli szirtről már nehezebb dolognak bizonyult, és végül csak számos ballépés után sikerült, amelyek során Rendes nem kevesebb, mint négy alkalommal esett a vízbe. Balszerencséjükre a robot nem tudott úszni, ezért minden egyes merülése csak újabb alkalmat adott szokásos panaszáradatainak 48
egyikére. Megaláztatásai akkor érték el csúcspontjukat, amikor kénytelen volt visszautasítani egy varacskos disznó szerelmes közeledését. - Csak azt szeretném tudni - nyögött fel a hegyoldalba szállított állatseregletre pillantva hogy hány állatot akartok még összeszedni? Nem várhatjátok el, hogy tisztán tartsam ezt a hegyet... lehetetlen eltakarítani azt a szemetet, amit maguk után : hagynak. Telson az áradatra mutatott. - Rendes... látod azt a szirtet? Mit szólnál ahhoz, ha odavinnénk, és otthagynánk? - Nagyon örülnék neki - hangzott a robot kurta válasza. - Legalább távol lennék tőletek és az undorító állataitoktól. George a hátán lovagoló Darwal kidöcögött a partra. A nagytestű mezőgazdasági egység egy hombárokkal és szalmabálákkal megrakott tutajt vontatott maga után. Amint kiért a tutaj a szárazföldre, elkezdte rendezett sorokba rakni a megmentett tartalékokat a hegyoldalban. - Legalább nyolcvan hombár és száz bála - jelentette Darv. - Nagyszerű - ragyogott fel Telson arca. Darv felnézett az égre. A nap végre elkezdte szétoszlatni sugaraival a szürke fellegeket. - A hombárok épségben vannak, a bálák pedig hamarosan megszáradnak. Telson bólintott. Legalább az élelem nem okoz gondot egy darabig sem az embereknek, sem az állatoknak. Az oroszlánok, sakálok, leopárdok és az egyéb ragadozók egy vízbe fulladt elefánt teteméből éltek, a hegyoldalban pedig elég fű nőtt a növényevők számára. Az eső elálltával csak idő kérdése volt, hogy az áradat visszahúzódjon. Sharna és Astra közeledett feléjük a két gyerekkel. Charlie a nyomukban ugrándozott. A két nő a hegy keleti oldalán dolgozott. Arckifejezésük feszült volt. - Nos? - kérdezte Telson. - Ha nem számolunk a dagály hatásával, újabb fél méterrel emelkedett a vízszint - jelentette be Sharna kifejezéstelenül. - Micsoda!? - De hát már négy napja elállt az eső - tiltakozott Darv. - Már nem emelkedhet. Astra vállat vont. - Menj, és nézd meg a jelzőrudakat, ha nem hiszed! - Lehetetlen - suttogta Telson. - Nem, ha az angyalok megolvasztották a déli jégsapkát - vágott vissza Sharna. - Hülyeség - legyintett Telson. - Először is, nem lehet any- nyi víz a jégsapkában, hogy elárassza az egész bolygót. - Nincs is annyi - felelte Astra. - De elvégeztem néhány számítást. Ha az összes jég megolvadt, akkor a bolygó szárazföldjeinek hatvan százaléka víz alá kerül. 49
Darv ugyanolyan hitetlenkedve nézett rájuk, mint Telson. - A Challengernek nincsenek meg az erőforrásai a jégsapka megolvasztásához - állította. - Csak ki kell számolnotok, hogy mennyi energia kell mondjuk fél köbmérföld jég megolvasztásához, és rájöttök, hogy... - Fogalmunk sincs róla, hogy mire képes a Challenger Föld-formáló központja - vágott közbe Sharna. - Csak röviddel azelőtt fedeztük fel, hogy elhagytuk a hajót. Azt azonban tudjuk, hogy azoknak a tornyoknak saját fúziós reaktoraik vannak. És mindegyik mikrohullámú energiát áraszt a környező jégbe. Telson a fejét rázta. - Nagyon sok a feltételezés, Sharna. - Nem akarok erről vitatkozni - mondta Sharna fáradtan. - Holnap reggel majd meglátjuk, mennyi feltételezés van a jelző- rudak rovátkáiban. Másnapra egy méterrel emelkedett a vízszint, amit további másfél méteres emelkedés követett. A négy telepes a problémán töprengve lassan sétált a vízpart mentén. Már nem volt szükség jelzőrudakra, hogy lássák, mi történik: a hegyoldal egy mindössze egy négyzetmérföldes területre zsugorodott, amin itt-ott előtűnt a csupasz talaj, ahol az állatok tövig lelegelték a füvet. - Az takarmány a legégetőbb gond - jelentette ki Darv. - Az állatoknak maguknak kell gondoskodniuk magukról - szögezte le Telson szárazon. - Nekünk a gyerekekre és magunkra kell gondolnunk. Megálltak, amikor odaértek George-hoz. Az android épp nem csinált semmit. Darv a vízen úszó növényzetre nézett, és támadt egy ötlete. - George! Van egy kis munkám a számodra. Halászd ki a sodródó fákat, és csupaszítsd le a lombjukat! Az ehető gyümölcsöket rakd külön! Rendes majd segít. - Ó, igazán köszönöm - horkant fel Rendes. - Pont ilyen munkára terveztek. Esetleg csináljak valami mást is közben? Fessem zöldre az eget? Temessem el ezt a másik elefántot? - Most rögtön kezdjek neki? - kérdezte George. - Igen. Szerinted menni fog? - Megpróbálom - recsegte az android. - A robotok jobbak az embereknél, de csodákra ők sem képesek. - Ezzel is csak két-három napot nyerünk - jegyezte meg Telson. Darv bizakodva vigyorgott. - Ami pontosan két-három nappal több annál, mint ami eddig volt. Azon az éjszakán a víz másfél métert emelkedett, és reggelre már csak száz méterre csobogott a siklótól. Csak gyenge, lassú áramlás fodrozta a felszínt. Eltűnt a rés a különös módon nyugodt tenger és a folyómeder közül; és azt, hogy a környék valaha szárazföld volt, csak a fák vízből kiálló koronája jelezte. Legutoljára 50
néhány domb tűnt el az áradásban. Még a sikló kabinjából sem láttak semmilyen szárazföldet a közelben. Az egész olyan volt, mintha az egész világ egyetlen hatalmas, csendes tóvá változott volna. Sharna a képernyőn megjelenő számokat tanulmányozta. - Tessék, a bizonyíték - intett a monitor felé. - A víz sótartalma csökken. Nem vitás, hogy az áradást édesvíz okozza. Telson nem kételkedett Sharna szavaiban. - Szóval mennyi időnk van még? - kérdezte. - Hat nap - válaszolta Astra. Telson egy pillanatig eltöprengett az információn. - Ezek szerint két alternatíva áll előttünk. Az egyik az, hogy ülünk a fenekünkön, és reménykedünk, hogy a vízszint növekedése megáll az elkövetkező egy hét alatt... - Ami nem valószínű - vágott közbe Astra. - Ha az angyalok eddig elmentek, nem fognak itt megállni - tette hozzá halkan, dühtől remegő hangon. - ...vagy pedig elhasználjuk az utolsó csepp üzemanyagot is, és felrepülünk a hegyekbe. - Ahol nincs termőtalaj, és ebben az évszakban nincs hó, amiből ivóvizet állíthatnánk elő - bólogatott Sharna. - Itt legalább használhatjuk a desztillátorokat. - Van egy harmadik lehetőség is - kapcsolódott be a beszélgetésbe Darv. Astra felhúzta a szemöldökét. - Nem adjuk meg magunkat az angyaloknak! Soha! - Nem, szerelmem. Azt soha. - Darv rávigyorgott társaira. - Eszetekbe jutott már, hogy a sikló fennmarad a víz felszínén? Telson kinyitotta a száját, aztán újra becsukta. - Mivel űrhajó - folytatta Darv légmentesen le lehet zárni. A súlya alacsony a térfogatához képest, és alig egyméternyire süllyedne le. Számoljatok utána, ha nem hiszitek! Telson megkönnyebbülten felnevetett. - Tudod, Darv... lehet, hogy mondasz valamit. - Nagyon instabil lenne - tiltakozott Sharna. - Úgy lebegne, mint egy léggömb, és pörögne a viharokban. - Háromszáz tonna ballaszttal a rakterében is? - Milyen ballaszttal? - értetlenkedett Telson. - Állatokkal. - Egy percig azt hittem, hogy végre megjött a jobbik eszed - mordult fel Telson. - Miért pont állatok, amikor megtölthetjük a rakteret kővel, homokkal... akármivel, ami nem kér enni és inni? Darv leült az egyik ülésbe, és hagyta, hogy Charlie az ölébe másszon. Szórakozottan megcsiklandozta a csimpánzt az álla alatt, majd csak ezután válaszolt Telson kérdésére. - A növényevő állatok képesek valami olyasmire, amire mi nem... 51
képesek proteinné alakítani a növényekben lévő cellulózt. Az emberi szervezetnek szüksége van a proteinre, és megegyeztünk abban, hogyha húst kell ennünk, akkor húst fogunk enni. Jogodban áll nem szeretni az állatokat, Telson, de el kell ismerned, hogy értékes nyersanyagok forrásai: csont, prém, zsír és a többi. De ami ennél sokkal fontosabb, az az, hogyha a Paradicsomot elönti a víz, akkor tartozunk annyival magunknak és a gyermekeinknek, hogy annyi állatot mentünk meg, amennyit csak tudunk. - Darv elhallgatott, és egyenként végigmérte társait. - Nem engedhetjük, hogy az angyalok harc nélkül elpusztítsák több millió év evolúciójának eredményét. Az állatok kettesével léptek be a siklóba. Méltóságteljes menet volt - a paták csattogtak a fémrámpán, ahogy George beterelte őket a raktérbe egy hím- és egy nőstény oroszlán; egy pár majom; nagytestű állatok - egy fiatal elefántpár; kisebb állatok, egy pár sakál; nagyon kicsi állatok pókmajmok. Vaddisznó, zebra, zsiráf, antilop: minden fajból egy-egy pár, amit sikerült a rendelkezésre álló idő alatt megmenteni. A takarmányukba morfiumot adagoltak, hogy nyugton maradjanak a sebtében kialakított rekeszekben. A madarakat durva, de a célnak megfelelő ketrecekben helyezték el. Az utolsóknak át kellett gázolniuk a vízen, mely már ellepte a sikló támasztóbakjait. Ezek sokkal készségesebben másztak fel a fémrámpán, mint a többi, mivel ez nyújtotta nekik a menekülés egyetlen esélyét. Telson a raktér tetején végighúzódó függőfolyosó korlátján kihajolva szemlélte a fantasztikus látványt, és ismét azon töprengett, hogy vajon helyesen döntöttek-e. A két zsiráf feje egy szintben volt az övével. Kifejezéstelenül kérődzve méregették Telsont. Az egyik abbahagyta a rágást. Telson döbbenten nézte, ahogy a fűcsomó lecsúszik a hosszú nyakon, majd ismét feljön. A zsiráf tovább kérődzőit. Telson megállapította magában, hogy Paradicsom több millió éve tartó evolúciója néhány igen különös lényt is létrehozott. A legfurcsább kétségtelenül a két varacskos disznó volt, akik láthatóan beleszerettek Rendesbe, és a kétségbeesésbe kergették a robotot vonzódásukkal, miközben az kitartóan folytatta reménytelen küzdelmét a raktér tisztán tartása érdekében. Az android felnézett Telsonra, egyik manipulátorával az állatok felé intett, és kifejtette, hogy szerinte az egész művelet nem más, mint a háziállattartás túlzásba vitt formája. - Minden állat a fedélzeten, Telson - állt meg a parancsnok mellett Darv. - A hűtőház? - Három hétre elegendő fagyasztott elefánt- és rinocéroszhús a ragadozóknak és takarmány a növényevőknek. Telson elégedetten bólintott - az akció zökkenőmentesen lezajlott. - Szép munka, Darv. Darv a vezérlőfülke felé fordította fejét. 52
A rádiók megint vételt jeleznek. Minden csatornán. - Felőlem éjjel-nappal jelezhetnek - jelentette ki Telson határozottan. Nem beszélünk a Challengerrel. Darv nem szólt semmit, de magában megállapította, hogy Telson igen kemény és hajlíthatatlan tud lenni, ha sarokba szorítják. - Szerinted nincs igazam? - kérdezte a parancsnok. - Semmit sem árthat, ha beszélünk velünk. - Akkor kérdezd meg Astrát, hogy akar-e egypár szót váltani az angyalokkal, aztán nézd meg, hogy reagál. - Értem a célzást - mosolyodott el Darv. Telson egy pillanatig a rámpát nyaldosó vízre meredt. Elfordult a korláttól, és elindult a vezérlőfülke felé vezető ajtó irányába. - Hívd vissza George-ot a fedélzetre, és zárd le a nyílásokat - szólt hátra a válla fölött. A mezőgazdasági egység felgurult a rámpán, és elfoglalta kijelölt helyét. Darv megérintette a rakodóajtót vezérlő gombot. A hidraulika felzümmögött, és a széles, felvonóhídszerű ajtó légmentesen bezáródott. -
Kilencvenöt százalékos terhelés a támasztóbakokon - kiáltotta Sharna. - Egy óra múlva lebegünk. Telson a támasztóbakok képét tanulmányozta a képernyőn. A víz már ellepte őket, és a sikló alját nyaldosta. A kronométer számjegyei újabb tizenöt perc elteltét jelezték. - Ötven százalék - kiáltotta Sharna, hangja egy kicsit remegett az izgalomtól. Az áradat már a sikló súlyának felét tartotta. A támasztóbakok teljesen víz alá kerültek. Telson és Astra a belső légnyomást mutató képernyőre meredtek. A legkisebb növekedés is azt jelentette volna, hogy a sikló törzse lyukas a vízvonal alatt. A számjegyek nem változtak. Eltelt öt perc. - Még mindig ötven százalék - mondta Sharna. Darv előtt felrémlett, hogy a víz ellepi őket, mert a támasztóbakok beragadtak a talajba. Magában elátkozta képzelődését: a sikló alakja olyan, hogy annak lebegnie kell! Elka lépett be a vezérlőfülkébe a kabinból, ahol szüleik utasításai szerint Brannel kellett volna tartózkodniuk. - Anyu... játszani szeretnék. - Most nem lehet, kicsim. Anyunak dolga van. - Kérlek! - Menj vissza a kabinba, és maradj ott! - csattant fel Astra. - Tedd, amit mondtam! Azonnal! - Még mindig ötven százalék - jelentette Sharna. Elka úgy látta, nincs értelme vitatkozni, és visszament a kabinba. Remegés futott végig a sikló törzsén. - Harminc százalék! - kiáltotta Sharna. - Huszonöt...! Húsz...! -
53
Megcsináljuk! A sikló megbillent. A tiltakozó állatok kórusának hangja halkan beszűrődött a vezérlőfülkébe. - Tíz százalék! - Hanyatt fordul! - sikoltott fel Astra a gyrokompasz képernyőjére mutatva. - Nulla százalék! És ezt nézzétek! - ujjongott Sharna. A négy telepes kinézett az elülső ablakokon, ahol az ellepett fák koronái lassan kiúsztak a látómezőből. A feszültség elillant a fedélzetről. Lelkendezve ölelgették és csókolgatták egymást. Astra örömkönnyeket hullatott. A sikló a víz felszínén lebegve sodródott. Egy időre visszaverték az őrangyalokat.
54
Harmadik rész Megadás Darv egy franciakulccsal leszorította a vízszivattyúk automata kapcsolóját működtető kart. - Oké, szerelmem... most próbáld meg - biccentett oda Astrának. Astra bekapcsolta a desztillátort. A szivattyúk felnyögtek, majd a zajt a megkínzott fém idegtépő csikorgása követte. A desztillátor vezérlőjének képernyőjén megjelent egy hibaüzenet. Mechanikai hiba: B szint – Katasztrofális. Javítás: három A kategóriájú szervizegység. Astra sietve kikapcsolta a rendszert, és kérdően végigmérte Darvot. - Igazam volt, ugye? Nem a szűrőrendszer, vagy igen? - Nem - ismerte el Darv, és ledobta a padlóra a franciakulcsot. Rendes dühösen felkiáltott. Felvette a franciakulcsot, és be akarta tenni a szerszámosládába, de Darv kikapta a kezéből. - Még nem végeztem! - csattant fel a férfi. - Majd akkor takarítasz, ha szólok. - Nem az ő hibája - csillapította Astra. - Igaza van - helyeselt Rendes. - Felesleges kiabálni. Minden tőlem telhetőt megteszek. - Márpedig ez valakinek a hibája! - fakadt ki Darv dühösen. - Nem tudunk édesvizet csinálni a tengervízből! Telson ereszkedett le a létrán a gépházba. - Hogy megy? - érdeklődött, aztán a bosszús arcokról leolvasta a választ. - Ez nem fog működni, hacsak el nem dugtál valahol három A kategóriájú karbantartó robotot - morogta Darv. - Ennyire rossz a helyzet? - Még rosszabb. Darv jellemétől távol állt a fatalizmus. Telson elkomorodott. Lekuporodott és rámeredt a néma desztillálóra. - Mi történt vele? - Valaki bejött, és miközben a rendszer a szűrőket tisztította, bekapcsolta a szellőztetést - állította Darv. - Az összes por belement a szivattyúkba. - Tudjuk, ki csinálta? - Nem. 55
Nos, nem Bran volt - jelentette ki Telson határozottan. Megmondtam neki, hogy nem jöhet ide. - És nem is Elka - gurult dühbe Astra. - Brantől eltérően ő hallgat ránk. - Nem számít, ki volt az - vágott közbe Darv. - Kész. Nincs desztillátorunk, és így ivóvíz-utánpótlásunk. Telson előrelépett a két hatalmas víztartály közötti keskeny résbe. Ellenőrizte a műszereket. A kapott információ megegyezett a fedélzeti számítógép által adottal. - Ötven tonna - állapította meg. - Hatunknak több mint egy évre elég, úgyhogy semmi ok a pánikra. Astra zavartan nézett rá. - De az állatoknak napi öt tonnára van szükségük. Csak az elefántok... - Elharapta a mondatot, amikor észrevette, hogy Telson a fejét csóválja. Darv bűntudatosan félrenézett, amikor a nő támogatást várva felé fordult. - Ugye, nem azt forgatod a fejedben, hogy a tengerbe dobod őket, Telson? - Astra kezdett dühbe gurulni. - Ezt nem teheted! Ugye, Darv? - Szép kis munka lesz - morogta Rendes. - Feltakarítani azt a disznóólat. Darv sajnálkozva pillantott Astrára, és szomorúan megrázta a fejét. - Nincs más választásunk, szerelmem. Nem tudjuk megjavítani a desztillátort. -
Angyal Egy és Angyal Kettő figyelte a telepesek leleményességét, hogy siklójukat bárkaként használják, és egyáltalán nem örültek az ötletnek. Azt fontolgatták, hogy egy viharral kényszerítik megadásra őket, de aztán rájöttek, hogy akkor veszélyeztetnék a gyerekek életét. A gyerekek jelentették a Challenger új legénységének magját. Csak az emberek immunitásának felhasználásával remélhették, hogy megtalálják és elpusztítják a rejtélyes támadások forrását. Csak ezután folytathatták eredeti küldetésüket: a Föld megkeresését és meghódítását. Érzelemmentesen figyelték az általuk okozott áradás hullámain sodródó, ezüstösen csillogó bárkát. A telepesek továbbra sem válaszoltak rádióadásaikra. Utasították Kraken tábornokot, a központi vezérlőterem parancsnokát, hogy vigye alacsonyabb pályára a Challengert. Az angyalok úgy érezték, itt az ideje más eszközökhöz folyamodniuk. Mennyivel alacsonyabbra? - kérdezte Telson. Sharna begépelte a megfelelő parancsokat. A sikló radarja felfedezte a horizont felé emelkedő Challengert. - Újabb ötven mérföldet ereszkedett. - Mindjárt nekiütközik a légkörnek - füttyentett Darv. - És még mindig rádiójelek özönében úszik, amikor áthalad a déli -
56
jégsapka fölött. - Mikor adják már fel? - kérdezte Astra keserűen. - Csak gépek - felelte Darv. - Végtelen a türelmük. A konzolon felvillantak a fények, majd a központi képernyő egy villanás után elsötétült. Sharna összeráncolta a szemöldökét. Épp szólni akart, hogy akadozik az energiaellátás, amikor észrevette, hogy az energiarendszer kontrollfényei hibátlan működést jeleznek. - Kiment a képernyő - hebegte zavartan. Megnyomott egy billentyűt, de semmi sem történt. - Néhány funkció nem működik. Helyesbítek... egyetlen funkció sem működik. Telson áthajolt a pilótaülésen, és bekapcsolta a navigációs rendszert. Egyetlen lámpa sem gyulladt ki. - Darv! Próbáld meg a segédáramköröket! Darv ugyanarra az eredményre jutott: a sikló minden számítógéprendszere felmondta a szolgálatot, beleértve az egyszerűbbeket is, mint például a fényerő- és hőmérséklet-szabályzók. Telson felnézett a vibráló világítótestekre, és furcsa, déjá vu-szerű érzés kerítette hatalmába. - Ez Bran. Biztos beszabadult a biztosítékházba - jelentette ki Astra hevesen. - A számítógéprendszerek függetlenek a biztosítékoktól - vágott vissza Sharna. - Miért van az, Astra, hogyha valami elromlik, akkor te rögtön Brant hibáztatod? - Egyszerű. Mert általában ő tehet a meghibásodásokról! A vita komoly veszekedéssé is fajulhatott volna, ha nem hallják meg a különös, távoli zeneszót. Az egymást követő akkordok a magasba íveltek, majd alászálltak, s pulzálva visszhangoztak. Úgy tűnt, nem egy meghatározott forrásból erednek, hanem betöltik az egész teret. Telson és Darv egymásra nézett - először zavartan, majd rájöttek, hogy ugyanarra gondolnak. - Pontosan ugyanaz, mint amit a Challengeren hallottunk - állapította meg Telson. Darv észrevette, hogy Astra remeg. Megnyugtatóan átkarolta, és szorosan magához ölelte. - Miért csinálják ezt velünk, Darv? - kérdezte a nő riadtan. Az éteri zene elhallgatott. Egypár másodpercig egyikük sem szólalt meg. A világítótestek abbahagyták a vibrálást, és újra működni kezdtek a számítógépek is. - Minden rendszer üzemel - jelentette Sharna. - De mi volt ez az egész? - Pontosan ugyanezt hallottuk, amikor a Challengeren jártunk magyarázta Darv. Csettintett az ujjaival. - És a hangárban ugyanígy vibráltak a fények. Rendes rontott be a fülkébe. A keményen dolgozó android szinte tajtékzott a dühtől. - Kész! - jelentette be. - Végeztem veletek! Ennyi. Vége. 57
Neked Elkára és Branre kellene vigyáznod, nem? - vágott vissza Sharna. - Mindent megteszek értetek. Cipekedek, takarítok utána- tok, a gyerekeitek és az undorító állataitok után; próbálok mindent tisztán tartani. Még egy elefántot is el kellett temetnem. És panaszkodtam valaha is? Soha! És mégis mindig engem hibáztattok mindenért... rágalmak, hah! De most túl messzire mentetek. Ezt tekintsétek hivatalos panasznak. Illetve két panasznak. Miután többször megpróbálta félbeszakítani a tirádát, Telson ráparancsolt a robotra, hogy tűnjön el. - Addig sehová sem megyek, míg panaszt nem tettem. - Jobb, ha meghallgatjuk, különben nem ebédelünk - javasolta Darv. - És nem reggeliztek. Vagy vacsoráztok. Mindent megteszek, hogy tartsam magam a takarítási tervemhez, dacára az állandó szabotázsoknak. - Rendes... miről beszélsz tulajdonképpen? - De most már elnémíttok és összezavarjátok a mozgáskoordinációmat. Többször is megtörtént az áradás előtt. Csak pár másodpercig tartott, és megszoktam, hogy ne vegyek tudomást róluk. De most nem lehetett figyelmen kívül hagyni. - Mit? - Telson majdnem kiabált. - Azt, hogy így elveszítettem a mozgáskoordinációmat, és képtelen voltam segítségért kiáltani. Szégyenletes, ahogy velem bántok. - Rendes! Miről beszélsz? - Gondoltam. Át akartok verni. Ezért nem panaszkodtam eddig. - Tudni akarjuk, mi történt! Rendes egy kicsit megnyugodott, amikor észrevette, hogy mindenki rá figyel. - Csak annyit tudok, hogy ilyenkor képtelen vagyok beszélni vagy mozogni. Rettenetes érzés. Szörnyű. - George-dzsal is megtörtént már ugyanez? - vágott közbe Darv. - Nos... igen - ismerte el Rendes vonakodva, nem akarván, hogy a másik robotra terelődjön hallgatóságának figyelme. - De nem ilyen súlyos mértékben. - Érdekes - jegyezte meg Darv töprengve. - Miért? - kérdezte Telson. Darv tétovázott, mielőtt válaszolt volna. - George nem olyan fejlett típus, mint Rendes... de neki is vannak szerves intelligenciaszintjei. Angyal Egy és Angyal Kettő azonban tisztán szerves intelligenciák... Ha az a zaj vagy zene vagy akármi megzavarta Rendes mozgáskoordinációját... gondolj bele, milyen hatással lehetett az angyalokra. Telson felhorkant. - Ők sugározták az adást. - Ők számítógépek - vitatkozott Darv. - Ők lennének az utolsók, akik -
58
megzavarják a szerves alapú számítógéprendszereket. Emlékszel, a fények a Challengeren is vibráltak, és az angyalok addig nem válaszoltak, míg a zene el nem hallgatott. - Elvigyorodott. - Mibe fogadjunk, hogy az a sugárzás sokkal nagyobb problémát jelent nekik, mint Rendesnek? Szerintem valaki nagyon berágott a mesterséges intelligenciákra. Telson észrevette, hogy az android feszülten figyeli a beszélgetést. - Rendben van, Rendes. Majd utánanézünk a dolognak. Visszamehetsz a gyerekekhez. Rendes nem mozdult. - Még nem hallottátok a második panaszt. Telson felsóhajtott. - Nem vagyok hajlandó feltakarítani a vizet a gépteremből - szögezte le az android. - Miféle vizet? - kérdezte Telson élesen. - A gépteremben nem lehet semmilyen víz. - Azt a vizet, amit azok a szörnyű gyerekek engedtek ki az ivóvíztartályokból. Telson elzárta mindkét tartály csapját, majd ismét megnézte a vízszintmérőt. Káromkodott egy cifrát. - Valahogy meg kell javítanunk a desztillátort. - Az lehetetlen - felelte Darv. Telson sarkon fordult, és Darv szemébe nézett. Meg kell próbálnunk! Nincs ivóvizünk! Egy csepp sem! Darv nem válaszolt. Fentről lehallatszott a síró gyerekeket faggató Astra és Sharna dühös hangja. Telson majdnem elkezdett vitatkozni, de aztán meggondolta magát. - Most mi a fenét csinálunk? - kérdezte inkább. Darv kifogyott az ötletekből, és csak a fejét rázta. Mindketten felnéztek, amikor Sharna leereszkedett a létrán. A nő arca sápadt volt, és nyúzott. - Bran csinálta - mondta fáradtan. - Épp most vallotta be. Elkának semmi köze az egészhez. Bran azt mondta, mulatságos volt, ahogy a víz kifolyt a tartályokból. Telson ismét elkáromkodta magát. - És a desztillátort is ő tette tönkre? Sharna bólintott, majd odafordult Darvhoz. - Jobb lenne, ha segítenél Astrának megnyugtatni Elkát. Végignézte az egészet, és azt hiszi, hogy most őt hibáztatjuk. Darv biccentett egyet, és felmászott a létrán. - Ebbe bele kell nyugodnunk - lépett Sharna Telson mellé, amikor egyedül maradtak. - Hogy nincs ivóvizünk? - Brannel kapcsolatban. - Nem értelek. 59
Szerintem igenis értesz, Telson. Nemcsak erről van szó. Rengeteg hasonló ügye volt. - Kisebb ügyek - szúrta közbe Telson. - De összességükben... - Ebben a pillanatban szeretném jól elfenekelni - morogta Telson. - De nem írhatsz mindent egy alig négyéves gyerek számlájára. - Szereted? A kérdés meglepte Telsont. - És te? - Most én kérdezlek téged - felelte Sharna élesen. - Hát amikor ilyen dolgok történnek, nem nagyon. Sharna gondolkozott egy pillanatig. Amikor megszólalt, hangja tompán, kifejezéstelenül kongott. - Még sohasem mondtam el neked, mert szörnyű bűntudatot éreztem miatta, de én nem szeretem Brant úgy, ahogy egy anyának szeretnie kellene a gyerekét... mint Astra Elkát. - Dehogynem. - Nem. Ó, persze, most is megöleltem és nyugtatgattam, de csak azért, mert Astra is ezt csinálta Elkával. De soha nem azért bántam így vele, mert belülről jött, és tudom, hogy Bran utálja ezeket a megnyilvánulásaimat. - Hát... - motyogta Telson, képtelenül arra, hogy kinyögjön egy értelmes szót. - Elka, ugye, kislány... Sharna a fejét rázta. - Nem erről van szó... Amikor belenézek azokba a kifejezéstelen szemekbe... - Elharapta a mondat végét, és rámeredt Telsonra. - Nem tehetek róla, de néha azon töprengek, hogy mit hoztunk mi a világra. -
Angyal Egyre alig hatott a támadás, Angyal Kettő azonban csak öt perccel a sugárzás vége után tudta rendbe hozni sérülést szenvedett egységeit. Kraken tábornoknak szintén problémái akadtak, aminek következtében a Challenger központi vezérlőterme nyolc percig felügyelet nélkül maradt. Miután magához tért, közölte az angyalokkal, hogy a bemérőrendszert módosítani kell, ha meg akarják találni a sugárzás forrását. Az angyalok egyetértettek abban, hogy ez a feladat elsőbbséget élvez minden mással szemben, és utasították a vezérlőterem robotjait, hogy végezzék el a módosításokat. Ugyanakkor újabb réteg páncélzattal vétették körül a központi kapcsolótermet. Tudták, hogy ez csak ideiglenes megoldás lehet, és valószínűleg nem sokat használ majd, ha a Challenger közelebb ér az adóhoz. De ha használna is, a több ezer, szerves intelligenciával rendelkező android - közöttük Kraken - védtelenül maradna. Az angyalok jövőbeli biztonságát csak az szavatolhatta, ha emberi legénység tartózkodik a fedélzeten. A helyzetet elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy nincs más választásuk, mint rákényszeríteni Telsont a kapitulációra, még ha ezzel veszélybe is sodorják 60
a gyerekek életét. Vagy ez, vagy az elkerülhetetlen katasztrófa. Az elkövetkező három nap során kitisztult az ég, és a sikló a rezzenéstelen tengeren sodródott az égető napsütésben. Mindössze a navigációs rendszer nyújtotta információk jelezték, hogy mozognak. A négy telepes nem sok mindent tudott tenni a szomjúság ellen. Darvnak támadt egy ötlete, hogy gyűjtsék össze a páncélzaton lecsapódó harmatot, de ez sokkal nagyobb folyadékveszteséggel járt az izzadás miatt, mint amennyi vizet fel tudtak itatni a külső burkolatról. A vízhiány pótlásának leghatékonyabb módja egyben a legméltatlanabb is volt: éjszakánként kimásztak a siklóra, és felnyalták a harmatot. A légkondicionálók szűrűiből is nyerhettek egy kevés nedvességet, de a rendszert nem arra tervezték, hogy állatokkal telezsúfolt raktérben működjön. így a levegő páratartalmának nagy része elillant a szellőzőnyílásokon, amelyeket állandóan nyitva kellett tartaniuk, hogy eloszlassák a nyugtalan, karámba zárt állatok bűzét. Elsőként a kisebb állatok estek áldozatul a vízhiánynak és az egyre emelkedő hőmérsékletnek. A harmadik nap reggelén Rendes több majmot és madarat holtan talált. Az ötödik napon Sharna rémülten fedezte fel, hogy Elka és Bran három kilót fogyott. - Beszélnünk kell az angyalokkal - szögezte le Telson a reggeli eligazítás kezdéseként. - Nem - tiltakozott Astra. - Megegyeztünk... nem adjuk meg magunkat. - Senki sem beszélt a megadásról - felelte Telson élesen. De legalább beszélnünk kellene velük. Ők beszélni akarnak velünk: a rádió mindig vételt jelez, amikor a Challenger a horizont felé emelkedik. - Akkor meg minek egyetlen szót is váltani velük? - követelte Astra sápadtan a dühtől. Darv felé fordult támogatásért. - Telsonnak igaza van - jelentett ki Darv félrenézve. - Beszélnünk kellene velük. - Ezt nem tehetitek! Megígértétek! - Azt ígértem, hogy nem adjuk meg magunkat - helyesbített Telson. Arról szó sem esett, hogy beszélünk-e velük. - Az Isten szerelmére, Astra - vágott közbe Sharna. - A gyerekek egyre fogynak. - Akármelyik pillanatban elkezdhet esni! - Vagy nem - vágott vissza Sharna. - Nekünk, felnőtteknek nem számít, de a gyerekek egészségét maradandóan is károsíthatja a vízhiány. Es azt nem akarom. Szerintem beszéljünk velük. Telson kérdően nézett Darvra. - Beszéljünk - suttogta Darv. - Astra? A nő egypár másodpercig kibámult az ablakon a felhőtlen égre, aztán bólintott. Telson odament a pilótaüléshez, és bekapcsolta a rádiót. - Sikló hívja a Challengert. 61
Halló, sikló - jött az azonnali válasz Angyal Egytől. - Megpróbáltatok kapcsolatba lépni velünk - mondta Telson. - Miért? - Aggódunk a biztonságotok miatt, Telson. - Mióta? - Az áradás óta, természetesen. Mindent megtettünk, hogy visszafordítsuk. Telson ellenállt a kísértésnek, hogy azt mondja, amit gondol. - Szóval miért hívtatok? - kérdezte inkább. - Hogy figyelmeztessünk. - Mire? - A viharra. - Milyen viharra? - Ötszáz mérföldre délre komoly hurrikán kezd kialakulni - felelte Angyal Egy szelíden. - A siklót nem arra tervezték, hogy egy komoly vihart kibírjon a tengeren. Ha a hurrikán felétek ér, nem élitek túl. - Eddig sikerült. - Nyiss meg egy vizuális csatornát, parancsnok - kérte Angyal Egy. Telson megnyomott egy gombot. A központi képernyőn egy vízzel borított bolygó képe jelent meg. - Azt a kevés szárazföldet, amit láttok, a Paradicsom hegységei alkotják - folytatta Angyal Egy. - Gyakorlatilag az egész bolygó víz alá került. Elfogadjátok, hogy a valós helyzetet ábrázoló képet láttok, parancsnok? Telson ránézett Sharna, aki bólintott. - Elfogadjuk - válaszolta Telson kelletlenül. - A villogó fénypont a ti pozíciótokat jelzi - közölte Angyal Egy. Helyes? Telson ellenőrizte a navigációs rendszer adatait. - Helyes, Angyal Egy. - Akkor lássunk egy közelebbi képet! A képernyőn feltűnt a Paradicsom meteorológiai ábrája. Délen tisztán kivehették a fekete, baljóslatúan örvénylő felhőket. A Challengerről való távozásuk óta eleget tanultak a bolygó időjárásáról ahhoz, hogy észrevegyék: a feléjük tartó ciklon olyan erősségű, amelyet a sikló nem bírna átvészelni. A képernyőn feltűnt egy vonal, mely a hurrikán irányát mutatta. - Ez a ti művetek, Angyal Egy - mondta Telson szárazon. - Sajnálom, hogy ezt hiszed, Telson. - Fogadni mertem volna. - Mi elsősorban a ti biztonságotokért aggódunk. Telson visszafogta magát, és nem nevetett fel; az angyalok tisztában voltak az érzéseivel. Úgy döntött, itt az ideje megtudni, mit akarnak tőlük. - Mit javasolsz, mit tegyünk, Angyal Egy? - Elegendő az üzemanyagotok ahhoz, hogy bolygó körüli pályára álljatok? -
62
Terhelés nélkül igen. - Szükségetek van élelmiszerre? Telson rájött, hogy Angyal Egy nem tud a kritikus vízhiányról. - Semmiben sem szenvedünk hiányt, de mindig jól jön egy kis frissítés. - Mielőtt elmennénk, örömmel a rendelkezésetekre bocsátunk mindent, amire csak szükségetek van, Telson. A parancsnok zavarba jött. - Mielőtt elmentek, Egyes? - Folytatjuk a Föld keresését. Azt javasoljuk, hogy gyertek fel, és pótoljátok a készleteiteket. Telson nem válaszolt azonnal. A többiek feszülten figyelték a különös párbeszéd minden szavát. - Nem tudunk felmenni, Egyes. - Miért? - Már mondtam... túl vagyunk terhelve. - Gondolom, ballaszttal. Okos. Itt az alkalom, hogy kidobjátok. Telson elmagyarázta, mi a pontos helyzet. - Semmi gond, parancsnok. Azonnal küldünk egy távirányítású siklót értetek. Két óra múlva ott lesz. - Nem - jelentette ki Telson határozottan. - Mi fogunk felrepülni a Challengerre, és szárazföldről fogunk indulni. - Az lehetetlen. - Akkor te majd lehetségessé teszed, Egyes. Ti okoztátok az áradást... ne vesztegesd az időmet a tagadással... úgyhogy meg is tudjátok fordítani a folyamatot, és megállíthatjátok a vihart is. Nem így van? Angyal Egy csak egy majdnem észrevehetetlen szünet után válaszolt. - De igen. Miért olyan fontosak azok az állatok? - Több millió év evolúciójának az eredményei, és mi ragaszkodunk ahhoz, hogy fennmaradjanak. Ahhoz is ragaszkodunk, hogy visszacsináljátok az áradást. - Ez eltart egy darabig. - Tehát elismered, hogy ti okoztátok az áradást? - Nem ismerünk el semmit, Telson. De szerintünk a földformáló központ tartalékai lehetővé teszik, hogy visszacsináljuk az áradatot, noha ez több napig is eltarthat. - Pontosan meddig? - Hat napig. Ha elkezdjük. - Azt akarjuk, hogy rendbe hozzátok ezt a bolygót - jelentette ki Telson komoran. - Ez csak tőletek függ, Telson. Ha a szavadat adod, hogy mindannyian visszatértek a Challengerre, akkor megmenekülnek az állatok, és újraépítjük a bolygót. Megegyeztünk? Telson ránézett Astrára, de a nő arckifejezése elárulta, hogy megadta magát a sorsnak. -
63
Megegyeztünk, Angyal Egy. Szóval hogyan mászhatunk ki ebből a kutyaszorítóból? - Ötvenmérföldnyire nyugatra van egy szárazföld - válaszolta Angyal Egy. - Mindössze öt négyzetmérföld nagyságú, de ez a szám gyorsan növekszik majd az áradás visszahúzódásával. Ott kirakhatjátok az állatokat. Telson visszafogta egyre növekvő dühét. Az angyaloknak láthatóan fogalmuk sem volt arról, milyen helyzetbe kerültek. - Sodródunk, Angyal Egy. Hogyan vigyük oda a siklót? - Használd a segédhajtóműveket, Telson! -
A beígért szárazföld egy hajdani fennsík megmaradt töredékének bizonyult, amin néhány csenevész fa és elszórt foltokban félig kiszáradt fű kókadozott. A hosszú bezártság után a szomjúságtól félőrült állatsereglet hálásan letrappolt a rámpán. A háziállatok ott maradtak a sikló közelében, a vadállatok azonban szétszéledtek. Nem azért, mintha távol akartak volna lenni az emberektől, mindössze a ragadozókkal szerették volna megszakítani diplomáciai kapcsolataikat. Ami a két oroszlánt illeti, a nőstény nemrég fialt, és épp eléggé elfoglalta őket a kölykök ellátása. A raktér kitakarítása persze Rendesre hárult. A robot nagyon elégedettnek tűnt. Örült, hogy megszabadultak az állatoktól, és egy szóval sem panaszkodott a rá váró munka miatt. Estére a víz több méterrel visszahúzódott a siklótól. - Vagy az apály, vagy pedig az angyalok - jegyezte meg Telson. - Majd meglátjuk a holnapi dagálynál. Az éjszaka nyugtalanul telt el, mivel kénytelenek voltak felváltva nyugtatgatni a kínzó szomjúságtól szenvedő Brant és Elkát. A másnapi vízszint bebizonyította, hogy az angyalok betartják ígéretüket - az ár egyre visszább húzódott, és újra előbukkant néhány fa lombozata. - Kíváncsi vagyok, hogy maradtak életben - mutatott Astra egy csapat madárra, amik az újonnan előbukkant szárazföld felett köröztek. - Szerintem néhány sodródó fán kuporogtak - vélte Sharna, miközben lehajolt, hogy szemügyre vegye a frissen előbújt növényzetet. - A fű hamar magához fog térni, ha esik egy kis eső. A nagyobb állatoknak lesz egy-két szűkös hónapja, de túlélik. Charlie Sharna karjai közé vetette magát, és visongva követelt valami ennivalót. - Az angyalok tartják magukat az egyezséghez - állapította meg Astra kedvetlenül a csimpánzt simogatva. Sharna fürkészően nézte. - Mi az a levertség? - Semmi. - Engem nem tudsz megtéveszteni, Astra. Ismerlek. Abban bízol, hogy 64
amikor minden visszatér a régi kerékvágásba, Telson felrúgja az egyezséget. Nos, nem fogja. Egyrészt azért, mert nem az típus, másrészt azért, mert az angyalok az áradásnál sokkal rosszabbat is a nyakunkra küldhetnek, ha úgy akarják. A nehéz plazmavetőből még sohasem lőttek. George manipulátoraival szorosan tartva a berendezést, ledöcögött a rámpán. A plazmavetőt nem kifejezetten katonai célokra tervezték, hanem útépítésre vagy alagútfurásra, de fegyverként is megállta a helyét. - Oké - mutatott Telson egy földhalomra. - Tedd le oda! George letette a plazma vetőt, és közönyösen figyelte, ahogy Telson és Darv beállítják a berendezést. Telson elzavart egy kecskét a célpontnak kijelölt fa környékéről. A sikló mellől Bran szemlélte a felnőtteket. Úgy állt ott, mint akit az egész tulajdonképpen nem érdekel, de ennek ellenére nagy, kifejezéstelen szeme minden egyes mozdulatra odafigyelt. - Állítsd B fokozatra, Darv - lépett hátrébb Telson. Darv elvégezte a szükséges módosításokat. - Kész? Darv bólintott, kibiztosította a berendezést, és a kapcsolóra tette a kezét. - Tűz! Keskeny fénysugár csapott ki a gépezetből, és eltüntette a kiszáradt fát. A levegő tompa durranással töltötte ki a hirtelen keletkezett vákuumot. Telson elégedetten szemlélte a területet: a fa teljesen eltűnt, a talajt felszántotta a lövedék. Rámosolygott Darvra. - Jobb, mint hittem. - Mit akarsz ezzel az egésszel? Szétlövöd a Challengert? Mert ha ez a szándékod, jobb, ha tudod, hogy ahhoz sokkal több kell, mint ez a... - Puszta elővigyázatosság, Darv - emelte fel a kezét Telson. - Úgy gondoltam, jobb, ha felállítjuk a raktérben... az ajtó mögött... arra az esetre, ha az angyalok túl vendégszeretőek lennének, és nem akarnák kinyitni a zsilipkaput, amikor visszaindulunk. Csak azt ígértem nekik, hogy visszamegyünk a Challengerre, azt nem, hogy ott is maradunk. Úgy tűnt, Telson terve elszomorítja Darvot. - Nem tetszik? - Ó, dehogynem. De eddig valahogy én voltam az, aki előállt a ragyogó ötletekkel. Csak az Isten tudja, mi történik mostanában az egyéniségeddel. A két férfi egymásra meredt, aztán harsányan nevetni kezdett. Másnap délben a sikló majdnem készen állt a felszállásra. Közben a kecskének is elég ideje volt ahhoz, hogy a lelegelt füvet tejjé alakítsa. Sőt Rendes az egyik fa odvában talált egy teljes kaptárra való mézet is. A felnőttek számára nem lett volna elegendő az így nyert élelem, a gyerekek 65
azonban tápláló, szomjukat is csillapító ebédet kaphattak. Miközben az utolsó simításokat végezték a felszállás előtt, Telson félrevonta Sharnát. - Szeretném, ha alaposan átnéznéd a számítógép analizátorait suttogta. - Miért? - Azt akarom, hogy ellenőrizd a vizet és az élelmet, amit az angyalok adnak. Semmi kedvem olyan ételt enni, amibe belekevertek valamit. Sharna bólintott. Az angyalok hajdani tetteinek fényében Telson elővigyázatossága több volt, mint jogos. A sikló késő délután készen állt a felszállásra. A gyerekeket Rendes gondjaira bízták, és elbúcsúztak Charlie-tól. A csimpánz érezte, hogy egyedül marad, és könnyezve leült a vízpartra. A négy felnőtt elfoglalta helyét a vezérlőfülkében. Idegesek voltak, és feszültek. Annak ellenére, hogy ihattak némi vizet, ami a légkondicionáló szűrőiben gyűlt össze, szájuk kiszáradt, nyelvük nehezen forgott. Csak akkor szólaltak meg, ha feltétlenül szükségesnek tartották. - Készen állok a főhajtómű beindítására - jelentette Telson. - Kössétek be magatokat... meredeken fogunk emelkedni! Öt perccel később a siklóból kiengedett állatok rémülten rohangáltak ide-oda, hogy elszaladjanak az elől az ezüstösen csillogó valami elől, ami egy izzó gázsugáron egyensúlyozva emelkedett az ég felé. Charlie nem esett pánikba, hanem ültében kiegyenesedve bámulta a szikrázó dárdahegyként a magasba törő jármű húzta füstcsíkot. Astra és Sharna teljesen elfeledkeztek a szomjúságról, amikor meglátták az űrhajó méreteit. - Ez lenne a Challenger? - kérdezte Sharna hitetlenkedve. - Bizony - felelte Darv, nagy nehezen leválasztva nyelvét szájpadlásáról. - Hol vannak a vezérlőterem ablakai? - érdeklődött Astra. - Az angyalok biztosan átépítették a belsejét is - vont vállat Telson. Senki sem szólalt meg, miközben Telson odavezette a siklót a zsilipkapukhoz. Angyal Egy hangja törte meg a csendet. - Isten hozott benneteket a Challengeren. Azonnal nyitjuk a külső kapukat. A hangszóró elnémult. - Furcsa, hogy eddig egyszer sem hallottuk Angyal Kettőt - jegyezte meg Sharna. Darv rápillantott: ugyanez járt az ő fejében is. A Challenger törzsén egy egyre szélesedő fénycsík jelezte a zsilipkapuk helyét. Brannek sikerült meglógnia Rendes elől. Lábujjhegyen beosont a vezérlőfülkébe, megállt Darv és Telson háta mögött. Kifejezéstelenül bámulta a Challenger hatalmas alakját. Darv kényelmetlenül érezte magát 66
a fiú jelenléte miatt, és remélte, hogy Telson visszaparancsolja a kabinba. - Nem csinálhat semmi bajt - morogta Telson, le nem véve szemét a műszerekről. A sikló rövid üzemanyagfröccsök kíséretében belebegett a hangárba. Mire Telson visszafordította a kapu irányába, az már be is zárult. A hangárban működésbe léptek a mesterséges gravitáció generátorai, és szelíden lehúzták a padlóra a járművet. A levegő tompa morajjal árasztotta el a helyiséget. Telson leeresztette a raktér rámpáját, szabad kilövést biztosítva így a plazma vetőnek. Ugyanazzal a mozdulattal ki is biztosította a fegyvert, s így akár a vezérlőfülkéből is lőhetett. - Örülök, hogy újra láthatlak titeket - csendült fel Angyal Egy hangja, amikor a hangár nyomás alá került. - Mindannyian itt vagytok, ugye? Darv hallotta, hogy Astra légzése felgyorsul, és el tudta képzelni, milyen hatással lehet a nőre a hang. - Angyal Kettőt miért nem hallhatjuk mostanában? - érdeklődött. - Egy android azonnal visz nektek egy kis vacsorát. Van esetleg valami különleges kívánságotok? - Sok-sok víz, Angyal Egy - válaszolta Telson. - Tönkrement a légkondicionálónk. Teljesen kiszáradtunk. - Azonnal intézkedem - ígérte Angyal Egy. - Építettünk egy új ebédlőt. Ha végeztetek az étkezéssel, majd beszélünk a közös jövőről. - Itt eszünk - szögezte le Telson. - A hangárban. - Nos... erre számítottam - felelte Angyal Egy szelíden. Sharna bátorítóan rámosolygott Astrára. - Ugyanúgy érzek, mint te, Astra... már megint ezeket a hangokat kell hallgatnunk. Megjelent egy karbantartó egység. A magával hozott összecsukható asztalt és hat széket felállította a sikló mellett, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. Telson ragaszkodott hozzá, hogy kezükben a PD-pisztolyokkal hagyják el a siklót. A vezérlőfülkét Rendes gondjaira bízták. Telson és Darv mentek elöl, mögöttük a gyerekek, majd a két nő zárta a sort. Terveik szerint a veszély legkisebb jelére körülfogták volna Elkát és Brant, míg vissza nem jutnak a siklóra. - Szép, egészséges gyerekek - jegyezte meg elismerően Angyal Egy. Elka rémülten méregette az idegen helyet, és görcsösen Astrába kapaszkodott. Úgy tűnt, Bran nem fél, és mintha kifejezetten érdekelte volna környezete. A hangár minden részletét alaposan szemügyre vette. Mintha a Challenger felébresztett volna benne valamit. - Azt hiszem, akár le is ülhetnénk - jelentette ki Telson. Elhelyezkedtek az asztal körül, és vártak. - Enni fogunk? - kérdezte Elka reménykedve. - Hamarosan - felelte Astra. - És víz is lesz? 67
Sok-sok víz lesz, kicsim. A helyzet fonáksága zavarba hozta Darvot. - Nos - vigyorodott el -, legalább majd észrevesszük, ha az angyalok megint beleraktak valamit az ételbe, mint annak idején. - Semmihez sem nyúlunk, amíg Sharna meg nem vizsgálta parancsolta Telson. Ismét feltűnt az android, ezúttal edényeket, vízzel és gyümölcslével teli kancsókat hozott. Szomjúságuk ellenére a víz látványa nem ragadtatta könnyelműségre a telepeseket; gyanakodva figyelték a robot mozdulatait, kezüket fegyvereiken tartották. Az android ügyesen az asztalra pakolta rakományát. Utolsóként egy csábító gyümölcsökkel megrakott kosarat tett középre. Sharna minden egyes ételből mintát vett, majd visszament a siklóra. A többiek mereven bámulták az asztalt - különösen a vizeskancsókat. - Valami baj van? - érdeklődött Angyal Egy. - Reméljük, nincs - felelte Telson szárazon. Pár perc múlva Sharna mosolyogva szaladt le a lépcsőn. - Gyerünk, emberek - kiáltotta. - Minden rendben. Hat pár kéz nyúlt a vizeskancsókért. -
Álmodni sem mertem volna - vett ki egy almát Darv a gyümölcskosárból -, hogy valaha is képes leszek azt mondani, hogy a Challengeren költöttem el életem legfinomabb vacsoráját. - Örömmel halljuk, Darv - mondta Angyal Egy. - És sohasem hittem volna, hogy ismét el kell majd viselnem két nagyzási hóbortban szenvedő számítógép hangját, akik fülhegyezve lesik minden szavamat. - Nem mindegyik gyümölcsöt vizsgáltam meg - figyelmeztette Sharna. Darv megvizsgálta az alma hibátlan héját. - Első ránézésre egyenesen a gyümölcsösből jött. Emlékszel, mivel etettek minket annak idején az angyalok? - Ne csináld - szólt rá Astra. Darv épp bele akart harapni az almába, amikor észrevette, hogy az finoman vibrál. A vibrálás remegéssé fokozódott. Darv figyelmeztetően felüvöltött, és el akarta dobni a gyümölcsöt, amikor az felrobbant a kezében - sűrű, világoszöld gázt fújva mindannyiuk arcába. -
*** Kraken tábornok keresztülment a vezérlőtermen, és megállt a terminál előtt, mely összekötötte uraival. - Információt kaptam - jelentette az óriási android. - Hallgatunk, Kraken - válaszolta Angyal Kettő. - Hivatkozás a legutolsó támadásra. A bemérő rendszereket irányító számítógép javítása befejezve. 68
Kitűnő, Kraken. Elégedettek vagyunk. - A galaxis hetes szektorát figyelő berendezéseket érte a legnagyobb károsodás. - Következtetés? - A hetes szektorból sugározhatják az adásokat - állította Kraken. - Ez jó hír! - lelkesedett Angyal Egy. A két őrangyal tanácskozása közben Kraken némán várt a további utasításokra. Az angyalok arra a következtetésre jutottak, hogy két lehetőség áll fenn az őket megsemmisüléssel fenyegető támadások forrásával kapcsolatban. Vagy a hetes szektorban van a Föld, és az felelős a sugárzásokért, vagy pedig idegen technológia jelenti a veszélyt. A részletes elemzés után kihúzták a Földet a lehetséges támadók sorából, mert szerintük a bolygó épp kilábalófélben volt egy sötét korból, és így nem lehetett képes több fényév távolságból felvenni a harcot. De akárki is az agresszor, meg kell semmisíteni. Ennek megfelelően a hetes szektor lesz a Challenger következő úticélja. - A hetes szektor csillagjai tizenegy fényév távolságra vannak - közölte Kraken, miután megkapta a parancsot. - Hat hónap gyorsulás után tizenöt év utazással, majd újabb hat hónap lassítással tizenhat év alatt érünk oda. - Azonnal nekikezdhetsz a pályamódosításnak - utasította Angyal Egy. - Probléma - ellenkezett Kraken. - Ahogy közeledünk a hetes szektor felé, úgy növekedik a támadások ereje. Minden rendszer veszélybe kerül. - Feleslegesen aggódsz - felelte Angyal Egy. - Most már itt van az új, immúnis legénység magja: a két gyerek. - Az én parancsnokságom alá kerülnek? - követelte Kraken gyanakodva. – Később, tábornok... majd ha idősebbek lesznek. Az orvosdroidok jelentése alapján ideálisak lesznek céljaink számára. -
Astra az álom és ébrenlét homályos világában lebegett. Agya próbálta kitalálni, miért érzi magát ilyen kényelemben. Teste nem a megszokott, durván szőtt lepedőn hevert, a párna is túl puhának tűnt - állandóan kiegyenlítette a hepehupákat, amikor forgolódott. Kinyitotta a szemét, és felnézett a pálmalevélből font tetőre, és észrevette, hogy nem a tetőt látja. Azonnal felébredt - gyorsan felült az idegen ágyban, körülnézett a kabinban, és vadul megrázta Darv vállát. A takaró alól kiemelkedő kar halottfehér volt. Ahogy Darv álmosan a könyökére támaszkodott, s próbálta megállapítani, hol van, Astra felfedezte, hogy a férfi egész teste hófehér - a Paradicsomon eltöltött négy év barnasága nyomtalanul eltűnt. Aztán rádöbbent, hogy saját teste is ugyanolyan halvány. - Hah! - morgott Rendes. - Végre felébredtetek. Épp ideje volt. Nem mintha zavarna, hogy alusztok. Legalább nem forgatjátok fel az egész szobát. 69
Darv és Astra rámeredt az ágy végénél álló méltóságteljes androidra. - Mi történt? - kérdezte Darv. - Hogy mi történt? - méltatlankodott a robot. - Van képed elaludni, amikor az izgalmak kezdődnek, és aztán tőlem várod, hogy elmondjam, mi történt? - Hol van Elka? - követelte Astra. Megpróbált kimászni az ágyból, de lábai cserbenhagyták, és visszazuhant. - Maradj nyugton még egy kicsit, kedvesem - tanácsolta Darv. - Mi történt velünk? - nyögte Astra. - Az alma, amit kivettem a kosárból, felrobbant, és kiszabadult belőle valami gáz. Emlékszel? - Elka és Bran biztonságban vannak - mondta Rendes. - Sharna? Telson? Rendes a fal felé intett. - A szomszédos kabinban. Épp át akartam menni hozzájuk, amikor méltóztattatok végre felkelni. - Ki hozott ide minket? - Én. Bár nem tudom, miért foglalkozom veletek. Több százszor benézhettem hozzátok, mióta... - Állj, állj, állj - emelte fel a kezét Darv. - Mióta vagyunk itt? - Tíz órája. - Akkor hogy nézhettél be több százszor? - Beleszámoltam azokat az alkalmakat is, amikor a hibernációs kamrákban voltatok, a tápanyagtartályokban - vágott vissza a robot. Astra és Darv rámeredtek. - Tápanyagtartályok? - visszhangozta Darv. - Mindennap megnéztelek benneteket. Minden egyes nap! És mi a köszönet? - Figyelj, Rendes - mondta Darv lassan, tagoltan. - Azt mondod, hogy felfüggesztett életműködésben voltunk? - Persze, egyébként mit kerestetek volna a hibernációs kamrákban? Astra becsukta a szemét. Ez csak egy rémálom, és a végén úgyis felébred a Paradicsomon. - Meddig voltunk a tartályokban? - kérdezte Darv, nyugalmat erőltetve magára. Rendes töprengeni látszott. - Azt hiszem, összeszámolhatom, hányszor látogattalak meg... Naponta egyszer... Ötezer-kilencszáznegyven alkalommal. .. Az olyan tizenhat év. Astra feltérdelt, és szemében vad, rémült tekintettel meredt a robotra. - Hazudsz! - csattant fel. - Megpróbálsz ijesztgetni bennünket! Rendes nem válaszolt, hanem sarkon fordult, és elindult az ajtó felé. - Rendes! - parancsolt rá Darv. - Válj egy percet! A robot megállt és végigmérte Darvot. - Mi az? 70
Azt mondtad, hogy négyen voltunk a tartályokban? - Pontosan. - Nem - suttogta Astra a fejét rázva. - Hazudik. - Ki volt a másik kettő? Rendes ismét a fal felé intett. - Sharna és Telson. - És Elka meg Bran? - kérdezte Darv kifejezéstelenül, sejtve a szörnyű igazságot. - Ők nem voltak felfüggesztett életműködésben? Nem - felelte Rendes. - Normális ütemben öregedtek. Már tizenkilenc évesek. Elka majdnem húsz. -
71
Negyedik rész Solaria Az őrangyalok utasításainak megfelelően Kraken tábornok a hetes szektorként ismert csillagfürttől egy fényévnyi távolságban lelassította, majd megállította a Challengert. Az angyalok vonakodtak közelebb menni, rosszat sejtettek; biztosak voltak benne, hogy a hetes szektor az idegesítő sugárzás forrása, az eltelt tizenöt esztendő folyamán mégsem érte őket komolyabb támadás - csak néhány kis energiájú, véletlenszerű adás, amelyek minimális zavarokat okoztak néhány androidnál, és megrongálták Angyal Kettő beszédáramköreit. Az alacsony intenzitású támadások véletlenszerű jellege már önmagában is gyanús volt. Az angyalok attól tartottak, hogy a jelsorozatot kibocsátó intelligencia közel engedi a Challengert magához, hogy aztán egyetlen végső, hatalmas csapást mérjen rá, ami minden szerves rendszert elpusztít a fedélzeten. A hat ember jelentette az angyalok utolsó reményét. A hajótól százezer mérföldnyire sodródó idegen tárgy adott nekik egy ötletet, és úgy találták, eljött az ideje annak, hogy az emberek immunitását állítsák szembe a támadásokkal. Telson és Sharna megálltak egy elágazásnál, és kérdően egymásra néztek. Rendes majdnem beléjük ütközött, miközben Astra és Darv felzárkózott. - Nos? - érdeklődött Darv. - Nem vagyunk biztosak benne - ismerte el Telson. - Olyan rég volt már, és annyi minden megváltozott. - Végignézett a gyéren megvilágított folyosón. - Soha nem fogjuk már tudni, hol járunk a hajón. Rendes! - Mi az? - Megjegyezted, merre jöttünk? - Igen. Egyes emberektől eltérően én nem szándékozom eltévedni. - Próbáljuk meg erre - döntött Sharna, és elindult. - Ha tévedtem, még mindig visszafordulhatunk. Öt percig félig futva, félig sétálva kanyarogtak a járatokban Sharna ösztöneit követve. Az őrangyalok központi kapcsolótermét keresték. Miután mind a négyen magukhoz tértek, és felmérték helyzetüket, Telson leszögezte, hogy első feladatuk az angyalok megsemmisítése. Négy - ha felfüggesztett életműködésben eltöltött időt is beleszámolták, húsz évvel azelőtt Telson és Sharna a pszichikai gátak ellenére behatolt az őrangyalok központi szentélyébe. A helyiségben megtaláltak a két hatalmas, szerves agyat - amelyek úgy lebegtek tartályaikban, mint egy pár sebészetileg eltávolított testrész. Két csapással megsemmisíthették volna őket, de Telson megkegyelmezett nekik. 72
Ezúttal nem fog habozni, határozta el magában komoran, miközben végigmentek a folyosón; az olyan entitások, amelyek képesek megfosztani a szülőket attól az örömtől, hogy lássák felnőni gyermekeiket, nem érdemelnek könyörületet. - Mi történt George-dzsal? - kérdezte Astra. - Visszaküldték egy farmra - válaszolta Rendes lakonikusan. - Mit kerestek? - érdeklődött Angyal Egy mézesmázos hangon. Senki se válaszoljon! - parancsolta Telson. Angyal Egy megismételte kérdését, de a társaság tudomást sem vett róla. - Ez az a folyosó! - kiáltotta Sharna izgatottan, meggyorsítva lépteit. Telson épp tiltakozni akart, hogy minden megváltozott - még a folyosó méretei is -, amikor odaértek a kör alakú acélajtóhoz, amelyet nem lehetett mással összetéveszteni. A régóta halott mérnök által az ajtóra festett betűk megfakultak, de még olvashatóak voltak. Aritmetikus, Nem Gyakorlati Algoritmusok Létrehozói. Központi kapcsolóterem. (A. N. GY. A. L. Egyes Rendszer) (A. N. GY. A. L. Kettes Rendszer) Ez az? - kérdezte Darv lelkesen, miközben megálltak a furcsa, kör alakú ajtó előtt. A zár körül még mindig látszottak Telson PD-fegyverének nyomai. A keze automatikusan a pisztolytáska felé lendült, aztán eszébe jutott, hogy fegyvereik eltűntek. De ez alkalommal nem volt szükség a PD-kre: az ajtó nyitva állt. Belökte a fémlapot, és a fények automatikusan kigyulladtak, amikor belépett a helyiségbe. A szobát teljesen lecsupaszították. A steril tartályok még a helyükön álltak, de üresen tátongtak, és már kezdte belepni őket a rozsda. A több millió üvegszálas vezetéknek - az angyalok idegrendszerének - is nyoma veszett. - Figyelmeztettünk titeket, hogy a hajót teljesen átalakítottuk jelentette ki Angyal Egy. Senki sem figyelt rá. - Rendes! A robot odafordult Telsonhoz. - Tessék? - Hol lehet ilyenkor megtalálni Brant és Elkát? Nem vagyok a dadájuk, tudod jól. Már felnőttek. - Aztán látva Telson elboruló tekintetét, gyorsan hozzátette: - Jó, jó. Azt hiszem, odatalálok. -
*** A Challenger újjáépítése okozta változások közül az ebédlőé volt a legdrasztikusabb. Eredetileg az egész legénység elfért benne, mostanra 73
azonban csak mintegy húsz férőhely maradt a sok száz asztal és szék helyén. Az alapterületnek legalább a négyötöde eltűnt egy visszataszító, egyenetlen acélfal mögött. A padlón és a mennyezeten éktelenkedő égésnyomok arra utaltak, hogy az átalakítást elvégző androidok nemigen voltak tekintettel a helyiség esztétikájára. - Szóval hol vannak? - követelte Telson. - Nem tudom - csattant fel Rendes. - Csak annyit tudok, hogy ilyenkor általában itt szoktak lenni. - Itt étkeznek? - Micsoda hülye kérdés ez? Nem, a falat bámulják. - Minket kerestek, emberek? - csendült fel egy vidám hang. Megpördültek, és rámeredtek az ebédlő ajtajában álló két fiatalra. Kettejük közül a lány volt a magasabb; sötét bőre, vidám szeme szinte tökéletes hasonlóságot mutatott Astrával. Elka. A lány mosolygott, a fiú azonban nem. Lusta, fensőbbséges tekintettel méregette őket, kezét gőgösen nyugtatta a csípőjén fityegő pisztolytáskán. - Bran - nyögte ki Sharna elhalóan. Bár lélekben felkészült a fiával való találkozásra, ez most semmit sem ért; hiába akart mondani valamit, nyelve megbénult, és a többiekhez hasonlóan csak meredten bámult a két fiatalra. Kis gödröcskék jelentek meg Elka arcán, miközben végigmérte Astrát és Darvot - a nála tíz évvel idősebb szüleit -, majd melegen elmosolyodott. Nevetés bujkált a hangjában, amikor hadarva megszólalt. – Helló, emberek. Ó, a francba... most biztos nagyon faragatlannak tartotok minket, hogy csak állunk, és bámulunk rátok, de eddig csak a hibernálótartályokban láttunk titeket, teljesen ráncos bőrrel, meg minden. Most meg hirtelen igazi emberek lettetek. - Kis szünetet tartott, és összeráncolta a szemöldökét a rá irányuló tekintetek kereszttüzében. Aztán folytatódott a szóáradat. - Ó, kedveseim. Úgy látom, az angyalok nem tartották be az ígéretüket. Telson levette tekintetét a szótlan ifjúról. - Ígéret? - Hogy megmutatják nektek a rólunk készült hologramokat. Nem láttátok őket? Telson megrázta a fejét. - Mostanában feledékenyek egy kicsit. Alig beszélnek. Angyal Egy mondott valamit, hogy nagyon elfoglaltak. Nemrég volt egy kis gondunk az androidokkal. Biztosan szörnyű sokk ez számotokra... hirtelen majdnem felnőttként látni minket. - Az - szögezte le Darv. - Sőt még rosszabb, Elka. Ugye, te Elka vagy? Elka mosolya egy kissé elhalványult. - Szerinted... hogy hívjalak? Darvnak vagy apunak? - Jó lesz a Darv. A mosoly visszatért, ezúttal Astrára ragyogott. 74
Ó, a francba... nem tudlak anyának szólítani... úgy értem... szóval gyakorlatilag nővérek vagyunk, nem? Astra még ha ki is bírt volna nyögni valamit, akkor sem lett volna ideje rá, mert Elka tovább csacsogott. - Istenem... nem tudom elhinni, hogy végre felébredtetek. - Továbbra is mosolyogva Sharna és Telson felé fordult, majd megfogta a fiú könyökét és előretolta. - Gyerünk, Bran... üdvözöld a szüléidét! A fiatalember merev arcvonásai egy cseppet sem lágyultak meg, miközben kapkodva kezet fogott Sharnával és Telsonnal. Kezét azonnal visszatette PD-fegyverére. Gondosan ügyelt arra, hogy elkerülje szülei tekintetét. - Örülök, hogy nem rendeztetek valami érzelmes jelenetet, Telson és Sharna. Úgy látom, nincs kifogásotok az ellen, hogy így szólítsalak benneteket. Helyes. Igyekeznünk kell megfelelő munkakapcsolatot kialakítani. Sharna csodálkozva rázta a fejét. - Próbálom kiszámolni az életkorotokat, de az agyam... Elka gyöngyözve felkacagott. - Pedig egyszerű, Sharna. Én tizenkilenc éves vagyok, Bran pedig egy évvel fiatalabb. Darv ösztönösen átölelte Astrát, s a mozdulat kissé lecsillapította kavargó gondolatait. Rávigyorgott a komor Branre. - Nehéz lesz megszokni - próbált kedélyes hangnemet megütni. - A gyerekeink vagytok. - Lehet. De egyvalamihez hozzá kell szoknotok: én vagyok a Challenger parancsnoka. Most egyetek! Darv és Telson pontosan egy óra múlva jelentkezzen a csillagvizsgálóban. - Bran elhallgatott, és Rendes felé biccentett. - Az androidotok tudja az utat. - Ezzel sarkon fordult, és kimasírozott az ebédlőből. Az elkövetkezendő fél órát szótlanul, csak az evésre figyelve töltötték el. Nem mintha akkora megrázkódtatást okozott volna nekik találkozni felnőtt gyermekeikkel, hanem egyszerűen nem tudták félbeszakítani Elka folyamatos csacsogását. Nem tudták eldönteni, hogy a lány bőbeszédűsége puszta megszokás, vagy csak az idegesség okozza. De akármi is okozta, a négy felnőtt hálás volt neki, mert így gondolatban hozzászoktathatták magukat a bizarr szituációhoz. - És az androidotok, Rendes - kacagott Elka. - Szörnyű volt, ahogy mindennap meglátogatott titeket, míg felfüggesztett életműködésben voltatok... - Magányos voltam - morogta Rendes szomorúan. - Tizenhat teljes évig! -
Behoztuk a tárgy képét, Bran - jelentette Angyal Egy. - A távolsága nyolcvanezer mérföld. Bran megpördült az üléssel, és az optikai teleszkóp központi -
75
képernyőjén feltűnő tárgyat kezdte tanulmányozni. Intett Telsonnak és Darvnak, hogy kapcsolják be konzoljuk monitorát. Bran ragaszkodott ahhoz, hogy távol maradjanak tőle - talán attól félt, hogy lefogják és elveszik a pisztolyát. Darv megérintett egy billentyűt, mire felragyogott a képernyője. Telson és ő alaposan szemügyre vették a kör alakú tárgyat. - Mi ez? - kérdezte Darv. Bran vállat vont. - Az eredete nem érdekel. A lényeg az, hogy a gravitációs mérések szerint fémből készült, és több mint egybillió tonnát nyom... sokkal többet, mint amire fel akarom használni. - Szünetet tartott, és végigmérte a két férfit. A szeme nagy volt és kifejezéstelen: pont olyan, mint a Paradicsomon. A különbséget az jelentette, hogy egy hároméves gyerek esetében még lehetett közönnyel magyarázni a dolgot, egy felnőttnél azonban az őrületre figyelmeztetett. - Az egyik siklómra felszereltünk egy PD-ágyút. Nem lesz nehéz darabokra vágni, és a Challengerrel hordani a fémet. - Mit akarnak az angyalok azzal a több millió tonna acéllal? - kérdezte Telson. - Amit én akarok vele, Telson - jelentette ki Bran fagyosan. - Az anyag felhasználásával az androidok befejezhetik a Challenger újjáépítésének második fázisát. Amíg azzal nem végeztek, nem tudom folytatni a Föld keresését. Darv elmosolyodott, mint aki tud valamit. - Úgy érted, hogy te nem tudod, vagy az angyalok? - Az én céljaim és az angyalok céljai tökéletesen megegyeznek. - Szóval mihez kell az a fém? - méregette Telson a különös, korong alakú testet. - Mit akarsz építeni belőle? - Már folyamatban van egy csapat speciális android gyártása válaszolta Bran. - Az lesz a feladatuk, hogy három centiméterrel megnöveljék a Challenger páncélzatának vastagságát. Darv és Telson döbbenten nézték a fiatalembert. - Az egész burkolatot? - hitetlenkedett Darv. - Természetesen. Nem lehetnek gyenge pontjaink. - De hát ez őrültség! Van valami fogalmad arról, hogy milyen hatással lesz a Challenger gyorsulására, ha ilyen mértéken megnöveled a tömegét? - A hajó tömege több mint egybillió tonnával csökkent az első fázis idején, amikor a nagy meteoritbecsapódás által károsodott részt eltávolították. Az én tervem csak az eredeti tömeget állítja vissza mosolyodott el Bran. - De mi értelme van ennek? - vágott közbe Telson. - Nekünk tökéletesen megfelelt a meteorit elhárító pajzs... az antianyag vetőkkel. - Nem is boldogultatok túl jól, igaz? - mérte végig őket Urán megvetően. - Akadályoztátok az angyalok munkáját; hatalmas károkat okoztatok a hajóban. És ami a legrosszabb, abbahagytátok a Föld 76
keresését. - Találtunk egy Föld-típusú bolygót - morogta Telson. - A Paradicsom pont megfelelt nekünk... és neked is, míg gyerek voltál. - Pont megfelelt - gúnyolódott Bran. - A parancsnoka voltál ennek a hajónak, amely a hologramjaival és videoszalagjaival egy egész civilizáció felhalmozott tudásának az őrzője... négyezer év írott történelmének. Könyvek. Zene. Műalkotások. A Challenger egy időkapszula, egy hatalmas civilizáció örökségének a hordozója... és ti elhagytátok. - A Challengert többgenerációs űrhajónak építették - vágott vissza Telson egyre növekvő dühvel. - A könyvtárak a legénység több nemzedékét szolgálták. Tényleg egy időkapszula. Bran felemelkedett az ülésből, és megállt a két férfi előtt. A szeme hirtelen életre kelt - a kifejezéstelen tekintet eltűnt. - Pontosan azzá vált a hajó, Telson. A Föld szociológiamodellje alapján az angyalok bebizonyították nekem, hogy a bolygó fejlődésének épp egy kritikus szakaszába lépett. Az angyalok készek kiemelni a harmadik sötét korból, ami több ezer évig tartott. A civilizáció összeomlását egy katasztrofális háború okozta. A Challenger könyvtáraiban őrzött hatalmas tudás az ő jogos örökségük, és a végzet engem tett meg őrzőjéül. Az én feladatom, hogy a Föld népét elvezessem a tudás harmadik aranykorába. - Nagyszerű - jegyezte meg Telson gúnyosan. - Ha már újra feltalálták az írást, biztos bekerülsz a történelemkönyveikbe. - Segíteni fogtok a Föld megtalálásában, hogy népét... az en népemet... átvezethessem a harmadkorba, ami egymillió évig fog tartani. Azt javaslom, térjetek vissza a^ szállásotokra, és döntsétek el, velem vagytok, vagy ellenem! Őszintén megmondom, a segítségetek hasznos lenne számomra. - Bran arckifejezése megkeményedett, amikor Telson felé fordult. - De ha ellenem lennétek, akkor az a tény, hogy a szüleim vagytok, nem fog érdekelni, amikor a sorsotokról döntök. Darv törte meg a hosszúra nyúló csendet. Bran... figyelj! Azt mondtad, hogy a Challenger egy fényévnyire áll a hetes szektortól? Bran bólintott. - Miért állunk? Miért nem megyünk oda? - Először még fel kell építeni a pajzsot, védekezésül a szektor különösen sűrű aszteroidái ellen. - Kinek az agyából pattant ki ezeknek a holdkóros pajzsoknak az ötlete? - erőszakoskodott Telson. - A tiedből vagy az angyalokéból? - Semmi közöd hozzá - vörösödött el Bran dühösen. - Azt tanácsolom... - Hallottál valaha is egy furcsa, pulzáló zajt? - szakította léibe Telson. Egy dallamot, ami megzavarja a magasabb intelligenciával rendelkező robotok működését? Bran tétovázott. - Egy csomó zajt hallottam mostanában... igen. És problémánk akadt 77
egy-két robottal. De... - A zajok egy rádióadás eredményei - jelentette ki Telson határozottan. - Külső forrásból származó támadások. A Paradicsomon vettük őket észre. Nem tudtuk, ki és hogyan hozza létre őket, de felfedeztük, hogy rossz hatással vannak az androidokra... beleértve Angyal Egyet és Angyal Kettőt is. Nekem úgy tűnik, hogy ez a pajzs csak az ő kétségbeesett védekezésük. Bran hidegen felnevetett. - Angyal Egy figyelmeztetett, hogy megpróbáltok majd ellenük fordítani. Ez is azt bizonyítja, mennyire alkalmatlanok vagytok a hajó irányítására. A robototok kint vár? - Igen. - Elvezet benneteket a szállásotokra. Ott maradtok Astrával és Sharnával, várva a parancsaimat. Amikor Bran egyedül maradt a csillagvizsgálóban, odafordult az egyik kamerához, és így szólt: - Hogy tetszett? - Nagyon jó volt, Bran - válaszolta Angyal Egy. Bran magában elmosolyodott, majd szemöldökét ráncolva felnézett. - Miért nem hallom mostanában Angyal Kettőt? - Angyal Kettőt teljesen leköti az új robotok gyártásának felügyelete hangzott Angyal Egy nyájas válasza. Darv kiemelte helyéből az egyik falburkoló lapot, és letette a padlóra. Három társa a válla fölött kukucskált, miközben ő az üvegszálas kábeleket vizsgálgatta. - Szép munka - gratulált Telson. - Rendes... vágd el azokat a kábeleket! - De akkor összekeverednek - tiltakozott a robot. Majd látva Telson elsötétülő arcát, gyorsan hozzátette: - Rendben, rendben. Felesleges fenyegetőzni, amikor mindig olyan készséges vagyok. Rendes benyúlt a résbe, és egyesével elszakította a vezetékeket. - Most már beszélhetünk - mosolygott Sharna bátorítóan Astrára. - Még nem - hajolt le Darv a padlóhoz. - Miért? - kérdezte Astra. - Az angyalok már nem hallhatnak. - Szerintem azok nem az igazi kábelek voltak - emelte fel az egyik panelt a padlóról Darv. - Túl könnyen megtaláltam őket. Segíts egy kicsit! Hosszas kutatás után megtalálták a padló alá rejtett vezetékeket. A felfordulás miatt folyamatosan panaszkodó Rendes elvágta a kábeleket. - Most már elkezdhetünk terveket kovácsolni - vigyorgott Darv. Az őrangyalok először azt hitték, hogy a Darvék szállásán elhelyezett lehallgatókészülék elnémulása egy újabb támadás kezdetét jelzi. Aztán rájöttek, hogy nem a támadás okozta az üzemzavart. Helyesen arra a következtetésre jutottak, hogy Darv ugyanazt a trükköt alkalmazza, mint korábban, mielőtt még elhagyták volna a Challengert. 78
Ez alkalommal nem aggódtak hatalmukban tartottak a fedélzeten.
túlságosan,
mert
két
embert
Szóval mit kell csinálni azzal az objektummal? - kérdezte Astra. - Egy plazmaágyúval fel kell vágni vagy száz darabra, aztán hordozható hajtóművek segítségével el kell juttatni a darabokat a Challengerre - felelte Telson. - A szokásos bányászati eljárás. Astra leült az ágyra, és a padlóra meredt. - Szerintem nem kellene segítenünk az angyaloknak. Azok után, amit velünk és a gyerekeinkkel tettek... - Egy időre kijuthatnánk a hajóból - érvelt Telson. - Esélyünk lenne, hogy megtervezzük, mi legyen a következő lépés. - Szerintem is ki kell jutni a Challengerből - helyeselt Darv. - De ami azt illeti, hogy segítsünk annak a... Annak a... Telson és Sharna élesen rámeredtek Darvra. - Branre gondolsz - állította Telson fenyegetően. - Igen. - Egy jelzőt kerestél. - Ne adj szavakat a számba! Telson elemyedt, és szomorúan megrázta a fejét. - Nem ő tehet róla, Darv. Az angyalok nevelték fel. - Ahogy minket is - mondta Darv gúnyosan és mégsem lettünk megalomániások. Ugyan, Telson... hallottad, mit mondott. A harmadik aranykor meg ilyen hülyeségek... bah! - Figyeljetek - szólt közbe Sharna. - Hagyjuk a vádaskodást! Most az a legfontosabb kérdés, hogy mit csináljunk. Segítünk Brannek megtalálni a Földet, vagy nem? - Úgy érted... segítünk-e az angyaloknak megtalálni a Földet? helyesbített Darv. Telson ránézett Sharnára, és bólintott. - Ezzel időt nyerünk. - Astra? - kérdezte Sharna. - Segítünk - bólintott Astra is. - Rendes! - kiáltotta Telson. Az android elődöcögött az egyik sarokból, ahonnan élénk figyelemmel hallgatta a beszélgetést. - Mi az? Ugye, nem valami munka? - Ne humorizálj, mert belerúgok valami érzékeny alkatrészedbe! Itt maradsz a szobában, míg mi oda vagyunk, és nem engeded, hogy a karbantartók megjavítsák a kábeleket. Megértetted? - Ne aggódj - felelte a robot keserűen. - Az egész napom rá fog menni, míg kitakarítok utánatok. -
A sikló abba az új generációba tartozott, amelyet a Challenger újjáépítése során terveztek. Az androidok egyszerűen lemásolták az 79
eredeti, tíz férőhelyes modellt, úgyhogy nem sok forradalmian új látnivaló volt rajta, kivéve a tömeg csökkentése által elért hatékonyságnövekedést. A hangárban még öt vadonatúj társával állt egy sorban. - Ó, igen... majdnem elfelejtettem - kapott a fejéhez Elka, miközben megmutatta a felnőtteknek a vezérlőfülkét. - Van egy hatszemélyes holdautó a raktérben, és tíz komplett űrruha a szekrényekben. Menni fog? - Szerintem igen - felelte Telson. - A vezérlés más - vizsgálgatta a navigációs konzolt Sharna. - Ezek milyen számítógépek? - Rögzített pozícióval dolgoznak - lépett mellé Elka. - Kijelölsz egy pontot a pályádon, odamégy, aztán kijelölsz egy másikat. Egyszerű. Megbízható. - De a tehetetlenségi elven működő gépek folyamatos pozicionálással dolgoztak - vitatkozott Sharna. Elka arcán megjelentek a kis gödröcskék. - És állandóan bekapcsolva kellett tartani őket. A szakaszos működésű számítógépek sokkal megbízhatóbbak. - Mert nem szerves alapúak? - érdeklődött Darv. Elka felnevetett és odalépett a zsiliphez. . - Vissza kell mennem Branhez. Öt perc múlva légtelenítünk, és kinyitjuk a zsilipkapukat. Sok szerencsét meg ilyenek. *** Húsz órával később Telson lassú spirálban a korong közepe felé irányította a siklót. Az ablakon kibámulók számára úgy tűnt, mintha a világegyetem keringene a mozdulatlan alkotmány körül. Telson közelebb vitte a siklót. Harminc mérföld távolságban a homorú korong már teljesen betöltötte a látóterüket. Pontosan a képpontjából egy tűszerű torony emelkedett fél mérfölddel a felszín fölé. Sem a felszínen, sem a tornyon nem láttak jelzéseket. - A torony töve pontosan a fókuszpontban van! - jelentette ! Astra a radar adatai alapján. - De nem értem, hogyan vehet vagy sugározhat energiát. Egyetlen kollektort sem látok. Sharna végigpásztázta az optikai teleszkóppal a hatalmas, parabolaantenna-szerű alkotmányt, és megállapította, hogy egyetlen meteoritbecsapódás okozta karcolás sincs a felszínén. A ragyogó fémtükör tökéletesen simának tűnt. Amikor a pereme felé fordította a berendezést, észrevett egy halvány fénylő rést. Legnagyobb megdöbbenésükre a színképelemző kimutatta, hogy az objektum tíz mérföld vastag légkörrel rendelkezik. - A felszíni légnyomás fél atmoszféra - ellenőrizte Sharna a számítógép adatait. - Húsz százalék oxigén... nyolcvan százalék nitrogén, a felszíni hőmérséklet húsz fok. Űrruha nélkül is kiszállhatunk. A gravitáció is nulla egész öt tized tehát mesterséges. - Rámeredt Telsonra. 80
Egyértelműen úgy tervezték, hogy emberek élhessenek rajta. - Vagy olyan lények, akik hasonló körülményeket igényelnek, mint az emberek- pontosította Telson. – A rádióspektrum néma - közölte Astra. - Ez a valami kihalt. Telson némán nézte a ragyogó korongot. Rájött, hogyha az űrben állították össze, akkor nem is igényelt túlságosan fejlett technológiát. A vastag, sűrű atmoszféra létrehozása a meteoritok ellen azonban olyan elegánsan egyszerű ötlet volt, aminek a gyakorlati megvalósításához magas szintű technikai tudást kellett alkalmazni. - Leszállunk? - kérdezte Darv reménykedve. - Még nem tudom - felelte Telson. – De egyet megígérek, Darv... addig nem pusztítunk el egy ilyen dolgot, míg meg nem tudjuk, pontosan mi célt szolgált - tette hozzá komoran. - Különös információkat kaptam a Challenger pozíciójáról - nézett fel rájuk Sharna. - Nem ott van, ahol lennie kellene. - Nem túl meglepő, ha Astra számításait vetted alapul - ugratta Darv. - A számításaim tökéletesek - jelentette ki Astra Darvra pillantva. Eddig is mindig pontosnak bizonyultak. - Amiket számítógépen csináltál - vigyorgott Darv. - De most nem így volt, igaz? - Nem számít, ha van egy kis eltérés a Challenger helyzetében - szólt rájuk Telson. - Állandóan látótávolságon belül lesz. - Telson - figyelmeztette Sharna -, beszélned kellene Brannel. Már két órája egyfolytában hív. Telson bekapcsolta a rádiót. - Halló, Bran. Bran hangja fagyosan csengett a némi időkiesést okozó harmincezer mérföldes távolságból. - Eddig miért nem válaszoltál, Telson? - Elnézést, Bran. Biztos véletlenül kikapcsoltam a rádiót - vigyorgott Telson rá egyáltalán nem jellemző huncutsággal társaira. - Még nem szoktam meg ezt az új vezérlőpultot. - A vezérlőpult épp elég egyszerű! - Neked talán, fiam. De mi teljes zavarban ülünk itt. - Az utasításnak megfelelően azonnal küldj felvételeket az objektumról! - Persze, amint rájöttünk, hogy működnek a felvevők. - Azonnal! - követelte Bran. - Nézd, Bran... az időeltolódás miatt elég kényelmetlen így beszélgetni. Majd később visszahívlak. - A francba, hiszen az csak egyharmad másodperc! - üvöltötte Bran. - Adás vége - zárta el Telson a rádiót. Ránézett a többiekre, és morogni kezdett. - Szörnyen modortalan ez a fiú. Persze, csak a szülei tehetnek róla. A csapat nevetésben tört ki először, mióta magukhoz tértek a 81
hibernációból. - Szerinted földi tervezésű? - kérdezte Sharna, amikor ismét a hatalmas korongra koncentráltak. Átkozottul biztos vagyok benne - felelte Telson. - Oké... Leszállunk olyan közel a toronyhoz, amilyen közel csak lehet, de előbb teszünk egy kört, és minden szögből felvesszük. - Jó ötlet - helyeselt Darv. - Lehet, hogy a hátuljára írták a használati utasítást? A számítógép-vezérlésű leszállásirányító rendszer hiányának dacára a leszállás meglepően könnyűnek bizonyult. Telson ereszkedés közben lefékezte a siklót, majd a segédhajtóművek segítségével háromszáz méteren lebegve megállt. Körülrepülték és alaposan szemügyre vették a tűszerű tornyot. A kör befejeztével csökkentette a tolóerőt. A jármű lassan ereszkedett a torony felszíne felé. A torony egyre vastagodó teste elsiklott az ablakok előtt. Még közelről sem láttak semmit - az építményt egyetlen tömör fémtömb alkotta, melyet tükörsimára fényeztek. Telson fékezett egy utolsót, és egy döccenéssel szilárd talajra értek a toronytól pár méternyi távolságban. Miután a parancsnok kikapcsolta a hajtóművet, egypár másodpercig mind a négyen szótlanul ültek. A vakítóan fényes, homorú tányért bámulták, melynek pereme tőlük huszonöt mérföldnyire a horizont fölé görbült. A különös mesterséges légkörön átszűrődő csillagfény furcsa, kékes derengéssel vonta be az „eget”. Sharna ellenőrizte a műszereket, és megerősítette korábbi véleményét, hogy űrruha nélkül is elhagyhatják a fedélzetet. - Rendben - mondta Telson. - A biztonság kedvéért felvesszük őket, de nyitva hagyjuk a sisakokat. Tíz perc múlva négy űrruhás, reflektorokat cipelő alak lépett az acélsíkságra. Sharna letérdelt, és odanyomott egy keménységmérőt a fémhez. A kézi műszer digitális kijelzőjén egy sor kilences tűnt fel a maximális érték. Sharna felkuncogott. - Bran elfelejtheti a páncélzatát. Nincs olyan plazmavágó, ami ezen áthatolna. Mielőtt odamentek volna a toronyhoz, pár percet még a felszín vizsgálgatására fordítottak. Észrevették, hogy egy-két helyen becsapódások fekete foltjai látszanak - a lehulló meteoritoknak nem mindig volt idejük elégni a légkörben. A keménységmérő alapján a torony ugyanabból az anyagból készült, mint a hatalmas konkáv. Astra felnézett a magasba törő csúcsra. A csillagok valamelyest elmozdultak a helyükről, és ő észrevette, hogy a korong forgása miatt úgy tűnik, hogy az univerzum körülöttük kering. A horizonton, ahol a kerületi sebesség a legnagyobb volt, a fix összehasonlítási pont hiányának ellenére szabad szemmel is meg lehetett figyelni az égitestek mozgását. 82
Világítsatok ide - kérte Darv. Telson, Sharna és Astra odaléptek mellé. Lámpáikat úgy tartották, hogy a fény a torony oldalára essen. - Ott van - mutatta Darv diadalmasan. - Egy varrat. Telson közelebbről is megvizsgálta a jelzett helyet. Egy halvány, függőleges vonalat látott a falon, ami alig látszott többnek egy karcolásnál, de ahhoz túl egyenesnek tűnt, hogy véletlen eredménye legyen. Sharna egész közelről világított az egyenesre, s így minden szögből alaposan szemügyre tudta venni. Váratlanul, minden figyelmeztetés nélkül, a torony egy ajtó méretű darabja hátrahúzódott, majd oldalra csúszott. Mielőtt még magukhoz tértek volna meglepetésükből, egy zömök, szögletes android gurult ki a nyíláson, kényszerítve őket, hogy félrelépjenek útjából. Döbbenten néztek a távolodó gép után. Az kinyújtotta egyik érzékelőjét, és úgy tűnt, a talajt vizsgálgatja. Az őt figyelő négy embert nem vette észre. Egy biztosnak ítélt távolságból követték a robotot, s amikor az megállt, ők is megálltak. A gépezet érdekesnek találta az egyik becsapódás foltját. Egy nagyobb, cső alakú érzékelőt irányított rá. Koherens fénysugár csapott ki belőle, és a fém újra tükörfényesen csillogott. - Olyan, mint egy fotonlándzsa - jegyezte meg Telson. - Remélem, nem talál bennünket ellenszenvesnek. Az android kikapcsolta a fotonlándzsát, és egy másik manipulátorral kezdett tevékenykedni. Éles sivítás hangzott fel, ahogy simára csiszolta a felületet, hogy eltüntesse a javítás nyomait. Megszemlélte művét, majd láthatóan elégedetten elszáguldott a horizont irányába. Semmi értelme rohanni utána - fogta vissza Telson a majdnem futásnak eredő Darvot. - Nézzük meg az ajtót! A nyílás még nyitva állt, amikor visszamentek a toronyhoz, jny kicsiny, kétszer két méteres fülkét láttak mögötte, melynek falai ránézésre ugyanabból az anyagból készültek, mint az épület. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy ezek a falak ragyogtak, s így fényesen megvilágították a helyiséget. A szemben lévő falon egy mindnyájuk által ismert nyelven írt felirat pulzált. -
Túlterhelés esetén a gravilift nem működik. Másodpercekig csak nézték, mielőtt Darv megszólalt volna. - Megnézzük, hogy négyen túlterheljük-e? - A Választ meg sem várva belépett a fülkébe, és szembefordult társaival. Arckifejezéséből ítélve egy pillanatra megbánhatta tettét. A felirat ugyanabban a pillanatban megváltozott. - Kérem, ne állja el a bejáratot, ha nem veszi igénybe a graviliftet! Egyikük sem szólt semmit. Darv elvigyorodott. - Szerintem ez barátságos. Gyertek már... ha nem kedvelnének minket, már régen a tudtunkra adták volna. Astra és Sharna követte Telsont, és az ajtó becsukódott mögöttük. 83
Felvonó? - érdeklődött Telson. - Mi más lehetne? - Nem mozog - állapította meg Sharna. - Rendben... tehát nem mozog. Lehet, hogy túlterheltük? Az ajtó ismét félrecsúszott, és ők négyen rájöttek, hogy a lift igenis működött. Nem a felszínen álltak, hanem egy tágas, kör alakú helyiség bejáratánál. A falak mentén számítógép-terminálok sorakoztak, mindegyik előtt egy-egy kényelmes székkel. A konzolok között számos ajtót vettek észre. Az ajtók előtt több, az előbb látotthoz hasonló karbantartó robot állt, fotonlándzsáikat lefelé fordítva tartották. Darvnak önkéntelenül is az eszébe jutott, hogy nem véletlenül állnak ott, ahol éppen most tartózkodnak - úgy tűnt, mintha az ajtókat őriznék. A falakat és a padlót kellemes színű kárpitok borították, a mennyezet pedig halványan izzó zöld fénnyel világította meg a termet. - Úgy tűnik - nézett körül Darv érdeklődve, miközben kilépett a liftből -, hogy az idegközpontba botlottunk, akármi legyen is ez a hely. - Pontosan, Darv - hallatszott egy hang. - Én a Solaria D központi számítógépe vagyok. Üdvözöllek titeket. Női hang volt. Meleg és barátságos. Astra becsukta szemét. - Ó, nem - nyögte. - Nem akarok még egy őrangyalt. - A nevem Solaria, Astra - folytatta a hang. - Hogyhogy nem ismertek? Földiek vagytok, hiszen átjutottatok minden ellenőrző ponton. Darv rá vigyorgott a rémült Astrára. - Ne aggódj, kedvesem! Azt hiszem, tudom, mi ez a hely. Semmi ok az aggodalomra. - Van valami híred a Földről, Telson? - kérdezte Solaria. - Olyan régen nem hallottam róla semmit. Telson lassan körbefordult, próbálva megtalálni a szelíd hang forrását. - Honnan tudod a nevünket? - követelte gyanakodva. - Hallottam, hogyan szólítjátok egymást. Azóta figyellek benneteket, mióta elhagytátok az anyahajót, és vettem a rádióadásaitokat. Solaria őszintesége nem nyugtatta meg Telsont. - Mi ez a hely? - Azt hiszem, Darv tudja. - Egy mesterséges nap - felelte Darv. - Egy volt mesterséges nap - helyesbített Solaria. - A Solaria D egyike volt annak a tizenhat mesterséges napnak, amelyek életet és energiát sugároztak a Földre a hosszú út során. A méreteket, a sugarak intenzitását, a magasságot úgy tervezték, hogy fennmaradjon az évszakok körforgásakor, hogy az élet és a halál zavartalanul tehesse dolgát az új naphoz vezető úton. - Mesterséges intelligencia vagy, Solaria? - támadt fel Telson gyanúja. - Igen. - A habozás nélkül kimondott egyszerű szó szinte káromkodásként hatott. Mintha érezte volna a szó súlyát, Solaria -
84
folytatta: - Nagyon sokan ellenezték a mesterséges intelligenciák építését, de akár egyetlen Solaria fenntartása is meghaladta volna az emberi legénység képességeit... De most ti mondjatok valamit magatokról. - Az űrben születtünk, az anyahajónkon, Solaria - felelte Darv. - Az őseink a Földről származtak, de mi sohasem láttuk a bolygót. Amikor visszatértünk a Naprendszerbe, felfedeztük, hogy a Nap állapota instabil, és hogy a Föld eltűnt. - Pontosan ahogy gyanítottam - suttogta Solaria. – Solaria... - kezdte Sharna bizonytalanul. - Meg tudod mondani, hová ment a Föld? - Sajnálom, Sharna, de nem tehetem, mert nem tudom. Noha mesterséges intelligencia vagyok, egy megmagyarázhatatlan eredetű sugárzás rengeteg rendszeremet tönkretette. Csak annyit tudok, hogy a Föld közel van. Talán negyven fényév távolságon belül. - De meg kell mondanod! - tiltakozott Astra. - Olyan régóta keressük! - Megértem az érzéseidet, Astra, mert látom a csalódást a szemedben. - Solaria elhallgatott, mintha dönteni próbálna. - De mivel emberek vagytok, nincs jogom, hogy megtagadjam tőletek a belépést a könyvtárba. Ott van az összes hologram, amit a legénységem használt. És ott vannak a Solaria D naplói és hangfelvételei is. Minden napot rögzítettem, noha a rádió néma, mióta a Föld elhagyott. Miközben Solaria beszélt, egy kék fénygömb materializálódott a terem közepén. Csendben figyelték, ahogy a gömb elindul az egyik ajtó felé. - Kövessétek a kék fényt - utasította őket Solaria -, a könyvtárhoz visz titeket. Ne aggódjatok a karbantartó egységek miatt! Nem fognak zavarni. Telson ásított egyet, és helyet csinált a hologramvetítő tetején az újabb köteg lemeznek, amit Sharna letett elé. - Hány darab? - morogta. - Körülbelül kétszáz. Telson ismét morgott valamit, és becsúsztatta az első lemezt a vetítőbe. Ismét egy mérnök jelentését látták - kusza, érthetetlen számoszlopokat a Solaria számtalan ellenőrző berendezésének több ezer órai állapotváltozását. Hat órája kutattak a hatalmas könyvtárban, és eddig semmi érdemlegeset nem találtak. Darv és Astra a helyiség másik végében ült egy vetítő előtt. A terem mindkét végében egy-egy robot állt padló felé fordított fotonlándzsával. - Beszéltél Brannel? - kérdezte Telson, miközben újabb lemezt helyezett a nyílásba. - Igen. Azt mondtam neki, hogy próbálunk kidolgozni egy eljárást a korong szétvágására. - Hadd találgassak! Egy kicsit dühös ránk, ugye? - Inkább úgy mondanám, hogy tajtékzik. Szerintem az angyalok szeretnének utánunk küldeni egy android legénységű siklót, csak félnek az esetleges támadástól. 85
Telson gondolkodott egy percig. - Rendben. Ha hat órán belül nem találunk semmit, akkor mennünk kell. Astra és Darv közeledett feléjük. Astra egy lemezt tartott a kezében. Arckifejezése diadalittas volt. Óvatosan letette a diszket Telson elé. - A katalógus szerint ez egy különleges adás Elkeran Hattól - jelentette. - Ezer évvel ezelőtt ő volt a Föld elnöke. - Óvatosan, Telson - figyelmeztette Darv. - Törékenynek látszik. Telson érdeklődéssel nézte az öt centiméter átmérőjű korongot. Ha Astra nem tévedett, akkor eddig ez a legrégebbi felvétel. Kivette az előbb betett lemezt, és óvatosan becsúsztatta az Astráét. A vetítőmező halk zümmögés kíséretében ki világosodott. Megjelent egy kép - egy férfi feje. Az idő mindenesetre megviselte a diszket, a kép ugyanis ugrált, és időnként fekete-fehérbe váltott. De a hang épp elég tiszta volt. - Jó napot, polgártársak. Ennek az adásnak az a célja, hogy eloszlassa a Solaria D sorsával kapcsolatos mendemondákat. Mint tudják, a Föld körül keringő tizenhat mesterséges nap közül a Solaria D egy kis gondot okozott a legénységének. Az utolsó próbálkozás, hogy kikapcsolják a fúziós reaktort, kudarcba fulladt, így kénytelenek voltunk a Solaria D-1 letéríteni a pályájáról. Sajnálattal közlöm, hogy a legénység több tagja életét vesztette, amikor csődöt mondtak a részecskelassítók. Amikor dédapáink megtervezték a Föld útját új napjához, számításaik tíz Solaria elvesztését tették lehetővé az út során. A Solaria D az első meghibásodott egység, és már mindössze húsz év van hátra az érkezésig. Közeledünk a hosszú út végéhez, és biztos vagyok benne, hogy több problémával nem szembesülünk, míg elérjük az új napunkat... a Novita Hatot... A felvétel véget ért, és a vetítő kilökte a lemezt. Novita Hat - ismételte meg Darv, miközben töprengve meredt az üres vetítőmezőre. Hirtelen megrázkódott. Amit ezután mondott, már azelőtt eszébe jutott a többieknek, mielőtt elkezdte volna a mondatot: - Tisztában vagytok vele, hogy most már csak meg kell keresnünk a Novita Hatot a csillagtér- képeken, és megtaláltuk a Földet!
86
Ötödik rész Naphalál Két órával később Telson a kétségbeesés határán állva kivett a lejátszóból egy hologramlemezt, és odatette a már átvizsgált diszkek egyre növekvő halmába. A csillagtérképek közül egyik sem tett említést a Novita Hatról. Darv és Astra fél órája elindultak egy kis felfedezőútra a mesterséges napon - kétségtelenül Solaria és robotjai állandó felügyelete alatt. A parancsnok átnézett a másik gép előtt ülő, szorgalmasan kutató Sharnára. A nő felpillantott és megrázta a fejét. - Miért csak ilyen kevés csillagtérkép van, Solaria? - kérdezte Telson. - A legénység számára épp elegendőnek bizonyult ez a mennyiség válaszolta a számítógép. - A Solaria mesterséges napok mind a Föld körül keringtek, így a személyzetnek nem kellett asztronavigációs problémákkal foglalkoznia. Ahová a Föld ment, oda mentünk mi is... Amíg be nem következett az üzemzavar, és el nem hagytak. Sharna felnézett munkájából. Az őrangyalok hangjától eltérően a Solariáéról nem lehetett eldönteni, pontosan honnan jön. Úgy tűnt, mintha a számítógép képes lenne a mesterséges nap egész területén visszhangozni. - Tehát egyáltalán nem tudsz mozogni, Solaria? - kérdezte. - Nem, Sharna. - Rövid szünet következett. Solaria hangjának enyhe éle lett, amikor folytatta. - Most, hogy annyit segítettem nektek, amennyit csak tudtam, hálás lennék, ha válaszolnátok néhány kérdésemre. A hajótok a birodalom utáni időkből származik? - Igen - felelte Telson óvatosan, elkapva Sharna pillantását. - Ez nagyon érdekes, Telson. Olyan a számítógépes vezérlő- rendszere, mint én vagyok? - Két rendszere is van, de remélem, te nem hasonlítasz rájuk. Angyal Egynek és Angyal Kettőnek hívják őket. - A.N.GY.A.L.-ok? Ez még érdekesebb. Ezek a rendszerek olyanok, mint én, mivel ők is mesterséges intelligenciák. Telson kitalálta, min gondolkodhat Sharna, és úgy döntött, nem ad több információt Solariának. Épp folytatni akarta a lemezek vizsgálatát, amikor Astra és Darv belépett a könyvtárba. Darv vállán egy kis szerkezet lógott, Astra pedig egy dobozt tartott a kezében. Mindketten sápadtak és nyúzottak voltak. - Mi a baj? - nézett rájuk Sharna aggódva. - Semmi - felelte Darv kurtán. - Csak egy kis sokk. Fogadni mernék, hogy Solaria majd elmeséli. Van itt egy-két dolog, amit meg kell magyaráznia. Először a kommunikációs központot találtuk meg a 87
következő szinten. Az összes rádiót szándékosan megrongálták. Mindegyik teljesen szétolvadt. - Elvette Astrától a dobozt, kinyitotta, és odamutatta társainak a tartalmát: a papírtokba bújtatott, miniatűr hologramlemezeket. Telson kivett egy lemezt, melyen nem látott címkét, és megvizsgálta. Úgy tűnt, tökéletes állapotban van. - A műszerteremben találtuk, ezzel együtt - tette le Darv a szerkezetet Telson elé. - Egy hordozható hologramvetítő, amelyen le lehet játszani azokat a diszkeket... illetve le lehetne, ha működne a tápegysége. - Nem tudjátok megjavítani - állította Solaria. - És a lemezek sem túl érdekesek. A mérnökök feljegyzéseit tartalmazzák. - Akkor nem érdekel - tolta félre a gépet Telson. Betett egy újabb korongot a nagy vetítőbe. - Minket a Novita Hat koordinátái izgatnak. Solaria, biztos van valahol a memóriádban egy csillagtérkép erről a szektorról. - Sajnálom, Telson. A legtöbb egységemet arra tervezték, hogy működtesse a fúziós reaktorokat, és gondoskodjon a legénységről. Fogalmam sincs, hol van a Novita Hat, bár többször hallottam az embereket erről beszélgetni. Csak annyit tudok, hogy a Föld népe ezt a csillagot választotta új napjául. - Arról sem tudsz, amit Astrával a műszerteremben találtunk, Solaria? - kérdezte Darv mézédes hangon. - Lehet, hogy már hamarabb figyelmeztetnem kellett volna titeket ismerte be Solaria. - Az emberek annyira kíváncsiak tudnak lenni. - Figyelmeztetni? Mire? - követelte Telson. - Jobb, ha a saját szemeddel látod - felelte Darv komoran. „Halsten főmérnök... a Solaria D parancsnoka” - olvasta fel Sharna az átlátszó plasztiktömbre erősített tábla szavait. A tömb egy ember maradványait rejtette. - Sandrill Halsten - magyarázta Solaria. - Férfi vagy nő? - kérdezte Telson. - Férfi. Sharna felegyenesedett és rámeredt a fal mellett sorakozó húsz plasztiktömbre, melyek eltakarták a mesterséges nap működését valaha ellenőrző műszereket. Minden egyes tömbben egy-egy megfeketedett holttest feküdt. A műszerterem távolabbi végében két felfegyverzett robot állt az ajtó előtt, ami Darv szerint Solaria központi kapcsoló- termébe vezetett. - Egy szörnyű baleset végzett velük - folytatta Solaria. - Ezer év múlva elég közel kerülök egy csillaghoz, hogy eltemethessem benne őket. - Milyen baleset? - kérdezte Darv, miközben átölelte Astrát, aki próbált nem ránézni a holttestekre. - Azután történt, hogy a rendszereim meghibásodtak, és eltérítettek a föld körüli pályáról - válaszolta Solaria. - Csak ők páran maradtak a fedélzeten az evakuálás után, remélve, hogy meg tudnak javítani. Odakint -
88
dolgoztak, amikor a torony hirtelen erős energiasugárzást kezdett kibocsátani magából. - Ugye, azt mondtad, hogy mesterséges intelligencia vagy, Solaria? érdeklődött Sharna. - Igen. - Akkor miért maradtál azután is aktív, hogy a mesterséges napot letérítették a pályájáról? Bizonyára több millió órába telt, míg felépítették a központi memóriádat. Még a Föld fejlett technológiájának is szüksége lehetett rád. - Ugyan mi célból, Sharna? - Nos... Például tartalék számítógépnek egy másik Solariára. így semmi hasznod nincs, ugyebár? Egy szuperintelligencia, ami egy sodródó roncsra vigyáz... ami még egy felé közeledő siklóval sem képes kommunikálni. Solaria hangja mintha elismerően csengett volna, amikor válaszolt. - Természetesen igazad van, Sharna. És mivel annyit segítettem nektek, szeretném, ha összekapcsolnátok a sikló kommunikációs rendszerével. - Miért? - kérdezte Telson gyanakodva. - Kivel akarsz beszélni? - Angyal Eggyel és Angyal Kettővel - felelte Solaria könnyedén. Természetesen átérzem a helyzet sürgősségét, Bran - jegyezte meg Telson élesen. - Egyszerűen arról van szó, hogy ennek a tárgynak olyan az anyaga, hogy elég nehéz feldarabolni. Nagyon kemény. - Milyen anyag? - követelte Bran hangja. - Sharna épp most végzi az elemzést. Ha többet tudunk róla, akkor már minden menni fog. Vége. - Telson kikapcsolta a rádiót, majd rávigyorgott Astrára és Sharnára, akik Darvnak segítettek a hordozható vetítőt rákötni a sikló energiarendszerére. - Épp ideje, hogy valaki egy kis jó modorra tanítsa a fiút - morogta. Hogy haladtok? - Működik - felelte Darv. - Elég kevés itt a hely, ezért a vetítőmező nagyon kicsi lesz. - Tedd be a cím nélküli lemezt - javasolta Telson. - Miért? - Hát nem nyilvánvaló? Bizonyára ez a legutolsó. Darv becsúsztatta a diszket a vetítőbe. A gépezet feletti tér kivilágosodott, távoli csatazaj hallatszott: plazmalövedékek süvítése és becsapódása; emberek fájdalomkiáltásai. Megjelent egy egyenruhás férfi feje és válla. Szőke haja csapzott volt, ő maga úgy tűnt, egy sarokban kuporog, egy nem látható fegyvert szorongatva. Fájdalom torzította el arcvonásait. - Itt Sandrill Halsten főmérnök - krákogta. - Elnök úr, hall engem? - Hallom és látom - felelte Elkeran. Az elnök hangja tompán kongott, mintha rossz hírekre számított volna. -
89
Sajnálom, uram, minden tőlünk telhetőt megtettünk. - Meg kell állítaniuk őt, Halsten! Rombolják szét a központi kapcsolótermét. Tegyék, amit tenniük kell, de a Föld nevében, állítsák meg! Solaria hangja szinte berobbant a párbeszédbe. Nem az a szelíd hang, amit ők négyen eddig hallottak, hanem egy eszelős, a hatalomvágytól őrült entitás hangja. - Teljes ellenőrzést, Elkeran elnök! Teljes ellenőrzést a Solaria számítógépek felett, vagy két percen belül felégetem a legnagyobb városukat! A küzdelem zajai közelebbről hallatszottak. - Ezúttal nem blöfföl - sápadt el Halsten. - Az összes rádiót tönkretettük, úgyhogy nem léphet kapcsolatba a többi mesterséges intelligenciával, de két harci egységbe szervezte a robotokat... az egyik a vezérlőtermet őrzi, a másik ellenünk harcol. Egy plazmalövedék csapódott Halsten feje fölött a falba, szikrák özönét szórva fejére és zubbonyára. - Ki kell kapcsolnunk a vonósugarakat, és el kell távolítanunk őt a Föld közeléből - döntött Elkeran. - Először is fel- küldünk egy siklót önökért... - Térítsék le azonnal! - vicsorgott Halsten, tudomást sem véve a ruhájába kapó lángokról. - A legénység maradéka egy csillag felé fogja irányítani a Solaria D-1, már ha vissza tudjuk foglalni a vezérlőtermet... de azonnal kapcsolja ki a vonósugarakat! A következő lövedék célba talált. A négy űrhajós döbbent csendben nézte, ahogy Halsten arca viaszként szétolvad. Egy másodperccel később elsötétült a vetítőmező. Ugyanabban a pillanatban elkezdődött egy támadás. Sokkal erősebb volt, mint amit valaha is tapasztaltak. A különös zene másodpercek alatt idegtépő, éles sivítássá erősödött. Gyerünk! - ugrott talpra Telson. - Mielőtt még vége lenne! Sharna... próbáld meg bemérni a támadás forrását! -
A Solaria központi kapcsolótermének ajtaját őrző két androidot teljesen megbénította a sugárzás. Tehetetlenül nézték, ahogy Darv és Telson kiveszik erőtlen manipulátoraikból, és az ajtó felé fordítják a hegesztőcsöveket. A plazmasugár belemart a különös acélfelületbe, és előbb vörös, majd izzó fehér színűre hevítette azt. Nem léphettek be - tiltakozott Solaria erőtlenül. - Ez tilos... Az androidjaim... Az androidjaim... Az ajtó beomlott, épp amikor a fegyverek telepei gyakorlatilag kimerültek. Elsőként Telson szökkent át a nyíláson. A két férfi habozás nélkül az átlátszó falú tápanyagtartályban lebegő szerves intelligenciára emelte fegyverét, és tüzet nyitott. Szörnyű sikoly reszkettette meg a levegőt. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a groteszk lény megpróbálna 90
kimászni a tartályból. Egy levágott idegköteg lehullott a falról, és rángatózva csapkodott ide-oda a padlón egypár másodpercig. Darv az idegre fordította fegyverének gyorsan gyengülő sugarát. Az megfeketedett, összetekeredett, majd lassan abbahagyta a mozgást. Mivel a tárak végül teljesen kifogytak, abbahagyták a tüzelést. Egy dolgot még meg kell tennünk - vizsgálgatta Telson a megfeketedett, összezsugorodott ideghalmot, ami valaha egy szerves számítógép volt. - El kell pusztítanunk a könyvtárat. Bran és az angyalok soha nem szerezhetnek tudomást a Novita Hatról. Darv egyetértően biccentett. Megfordult, hogy kimenjen a teremből, de tekintete megakadt a húsz tartósított holttesten. Nem, Telson. Azt hiszem, még két dolgot kell megtennünk. A rádióadás éles visítása lassan elcsendesedett, és átadta helyét a szokásos lüktető zenének. Pár másodperc múlva az is elhalt. A támadás tíz percig tartott. Eddig a leghosszabb és valószínűleg a legerősebb volt. Darv megnyomott egy gombot, aminek hatására beindultak a hordozható hajtóművek. A holttestek tárolóit összekötő kötelek megfeszültek, és a bizarr alkotmány ellódult a siklótól. A legközelebbi csillag felé tartott, mely egy fényév távolságból egy parányi, izzó korongnak látszott, nem pedig a megszokott fényes pontnak. A sikló egy órája szállt fel a Solaria D-ről. Az űrruhába öltözött Darv és Astra harminc percet töltött a raktérben azzal, hogy összekötözze a műanyagtömböket. Mindketten lihegtek a kimerültségtől: noha a tömbök súlytalanok voltak, bizonyos tömeggel azért még rendelkeztek. Pár percig néma csendben nézték a holttestek sorát. Kíváncsi vagyok, hogy az a csillag a Novita Hat-e - szólt Astra a rádiójába. Elképzelhető. Sharna szerint innen erednek a támadások. A Föld új napja... - mondta Astra vágyakozva. - Ha az, akkor hazamennek. Szép gondolat - felelte Darv. Elsőként Angyal Egy tért magához a pusztító támadás után. Harminc percig tartott, míg rendbe hozta elsődleges áramköreit, több ezer másodlagos funkciójának aprólékos javítása azonban három órát vett igénybe. Angyal Kettőt sokkal inkább megviselte a támadás, és egy hatórás perióduson keresztül kénytelen volt számos megfigyelési funkcióját Angyal Egyre bízni, míg megrongálódott rendszereit helyreállította. A legutóbbi s egyben legveszélyesebb támadásnak a legsúlyosabb következményét az jelentette, hogy az őket a Kraken tábornokkal összekötő érzékeny idegi kapcsolódási pontok elpusztultak. Az angyalok nem tudták meghatározni, mekkora károsodás érte az óriási robot logikai áramköreit, és amíg ki nem építették az újabb kapcsolatot a központi 91
vezérlőteremmel, elveszítették a rendszerek feletti irányításukat.
fotonhajtóművek
és
a
biztonsági
A sikló a Challenger hangárjának bejárata előtt várakozott. Sajnálom, Astra, de valahol hiba csúszhatott a navigációs számításaidba - mondta Sharna. - A Challenger részecskehálói nincsenek nyitva, tehát nem indította be a főhajtóműveit, és mégis, jelenlegi pozíciója határozottan eltér attól, amit te kiszámítottál. Nos, ez nem akadályozta meg, hogy megtaláljuk - állapította meg Telson. - Meddig kell még vámunk a kapuk kinyitására? Mibe fogadjunk, hogy a legutolsó támadás komoly károkat okozott Angyal Egynek és Kettőnek? - kuncogott fel Darv. Mondom, hogy nem volt semmi a Solaria D-n! - fakadt ki Telson dühösen. - Az első dolgunk az volt, hogy a Föld nyomai után kutassunk. Miért kellene hinnem neked? - kérdezte Bran gúnyosan. Arca sápadt és nyúzott, szeme kemény és kifejezéstelen volt. Majd meglátod, ha a Challenger hozzákapcsolódik a Solaria D-hez bizonygatta Telson. Rápillantott az optikai teleszkóppal foglalatoskodó Elkára és Sharnára, majd visszafordult Branhez. - Gondolom, a Solaria után indulunk? Ha úgy döntök - felelte Bran hidegen. Ezen a pályán sohasem érjük be - szólt közbe Sharna. Azt mondtam... majd ha én úgy döntök - ismételte meg Bran felemelve hangját. Kérlek, Sharna, találd meg nekem a Solariát - könyörgött Elka. Nem értek a teleszkóphoz, Angyal Kettő pedig megint elfoglalt... nem válaszol, ha szólítom. Bran dühös pillantást vetett Elkára. Mi a baj a mi szeretett angyalainkkal? - kérdezte Telson. Közönyösen beszélt, szándékosan úgy tett, mintha valójában nem érdekelné a dolog. Mi baj lenne velünk, Telson? - érdeklődött Angyal Egy. Még mindig nem adtatok magyarázatot arra, hogy miért kellett egy negyed órát vámunk odakint, mielőtt kinyitottátok volna a zsilipeket felelte Telson csípősen. Semmit sem kell megmagyaráznunk neked, Telson. Már nem vagy a Challenger parancsnoka. Ott van a Solaria - élesítette ki a képet Sharna. Összeráncolta a szemöldökét, majd ellenőrizte a teleszkóp beállítását. - de nem ott, ahol lennie kellene. Ezúttal nem hibáztathatod az Astra számításait - jelentette i Telson. Miről beszéltek? - követelte Bran. Várj - intette le Sharna, miközben megpróbálta pontosan állítani a látcsövet. - A graviszkóp valami anomáliát jelez. A teleszkóp szervomotorjai halk zümmögéssel állították a hatalmas -
92
látcsövet a Sharna által megadott új helyzetbe. A nő egy pillanatig a képernyőt tanulmányozta, majd felnézett a legközelebbi kamerába. Gondolom, folyamatos megfigyelés alatt tartjátok a közvetlen környezetünket, Angyal Egy? - kérdezte. Itt csak én teszek fel kérdéseket az angyaloknak! - csattant lel Bran dühösen. - Én vagyok a Challenger parancsnoka! Ahogy azt állandóan hajtogatod - legyintett Sharna fáradtan. Rendben, Bran... te kérdezel. Telson kérdően nézett Sharnára. Mi a baj? Minden alrendszeremet átállítom egy másik feladat elvégzésére jelentette be váratlanul Angyal Egy. - Egy darabig nem válaszolok a kérdéseitekre. Egy pillanatig úgy tűnt, Brant teljesen megdöbbenti a szokatlan bejelentés. De egy másodperc alatt összeszedte magát. Mielőtt elmennél, Egyes. Teljes megfigyelés alatt tartottátok a hajó környezetét? Gravitációs rendellenességet észleltünk a Solaria D mesterséges nap mögött - ismerte le Angyal Egy. - Nem érdekes. Most már mennem kell. Átkozottul igaz, hogy rendellenesség van ott - fakadt ki Sharna dühösen. - Nem csoda, hogy Astra nem tudta megcsinálni a számításait. Bekapcsolta a többi képernyőt is, hogy mindenki láthassa felfedezését. Telson rámeredt a monitorra. Először semmi szokatlant nem látott. Csak a milliárdnyi csillag látszott, és a Solaria D fényes alakja a képernyő szélén. Aztán észrevette, hogy pontosan középen egy sötét folt van az űrben. Figyelmesebben szemügyre vette, és elszorult a szíve, amikor rájött, hogy a folt kör alakú, és halvány fényudvar övezi. Csak egyetlen dolog lehetett. Odafordult Sharnához, és bólintott. Mi az? - kérdezte Elka, aki szintén észrevette a fekete kört. - Miért nincs ott egyetlen csillag sem? Angyal Egy... miért nincsenek csillagok a képernyő közepén? Nem kapott választ. Elka rémültnek látszott. Azért, mert ez egy fekete lyuk... valószínűleg egy összeroskadt törpecsillag - válaszolta Sharna vadul. - De akármi is, a Solaria D felé tart, mi pedig a Solaria D-t követjük!
93
Hatodik rész Szupertömeg Noha Angyal Egy nem örült annak, hogy fel kellett fednie saját és Angyal Kettő meggyengült állapotát, érezte, nincs más választása. Nem szívesen hagyta el a csillagvizsgálót, de nem tehetett mást. Angyal Kettőnek sikerült elég megfigyelőegységet üzembe helyezni ahhoz, hogy megállapítsa, a támadások a legközelebbi csillagrendszerből erednek. A problémát csak az jelentette, hogy a sebtében helyreállított rendszerek hibásan működhettek, mivel azt jelezték, hogy a gravitációs anomália forrása is sugározza az adást. Ennek semmi értelme nem volt, ezért úgy döntöttek, hogy Angyal Kettő teljesen kikapcsol, míg regenerálódik, s közben Angyal Egy próbálja irányítása alatt tartani a hajót. Annak ellenére, hogy sürgősen vissza kellett volna szerezniük az ellenőrzést Kraken felett, az elérhető rendszerek egy részét Darv megfigyelésére állították be. Angyal Egy sorban végigkapcsolt az összes, még működő kamerán, és hamarosan rá is talált a szállásuk felé igyekvő Darvra és Astrára. *** Helló, Rendes - köszöntötte a robotot vidáman Darv, amikor beléptek kabinjukba. - Visszajöttünk. Miért van az, hogy az emberek mindig közlik a nyilvánvaló tényeket? - morgott az android. Nem érdekel, hogy mi történt velünk? - mosolyodott el Astra. Azt reméltem, hogy a sors kegyes lesz hozzám, és távol tart titeket a szép tiszta kabinjaimtól. Gondolom, vissza akarjátok kapni őket, hogy megint rendetlenséget csináljatok. Megpróbálták a karbantartó egységek megjavítani a lehallgatókészüléket, míg oda voltunk? - kérdezte Darv. Mindennap meggyűlt velük a bajom - panaszkodott Rendes. - De mindig elmentek, amikor engem megláttak. Egész idő alatt itt voltál? így parancsoltad. Bár gyakran azt kérdem magamtól, hogy miért engedelmeskedem nektek. És megint kikapcsoltak - tette hozzá vádlóan. Mi történt? Gúnyolódsz? Szavamat adom, hogy nem - felelte Astra. - Mondd el, mi történt! Olyan volt, mint máskor, csak rosszabb - mondta Rendes -
94
kedvetlenül. - Lefagytam. Teljesen lefagytam. Épp egy karbantartó egységgel vitatkoztam, amikor hirtelen minden... zumm. Zumm? - kérdezte Darv, próbálva megőrizni arca komolyságát. Zumm - erősítette meg Rendes. - Tovább tartott, mint legutóbb, és sokkal hosszabb idő alatt tértem magamhoz. Szégyen, hogyan bánnak velem. Szégyen. A többi robotnak is tovább tartott magához térni? - követelte Darv a további részleteket. Igen. Két óráig semmit sem tudtam csinálni. Szörnyű rendetlenség volt, igazán. Darv egy percre elmélyedt gondolataiban. Kiment a folyosóra, és Angyal Kettőt szólította. Rövid szünet után Angyal Egy válaszolt. Igen, Darv? Angyal Kettőt szólítottam. Ismét szünet. Angyal Kettő nagyon elfoglalt. Darv felhúzta az egyik szemöldökét, és rákacsintott Astrára, i a kabinból figyelte. Tényleg, Egyes? De hát valaha lehetetlen lett volna túlterhelni egy őrangyalt, és a válaszokkal sem késtetek. Mi a baj veletek? Az lenne a legjobb, ha felmennétek a csillagvizsgálóba - válaszolta Angyal Egy pár másodperc múlva. Az obszervatórium felé tartva vették észre, hogy Angyal Egy nem működik. Mivel szervesek, gondolom, képesek az önjavításra? - érdeklődött Astra. Igen. Astra gondterheltnek látszott. Nyilvánvaló, hogy először a szállásainkon lévő megfigyelő berendezéseket állítják helyre. Mi jár a fejedben, kedvesem? Megálltak, és Astra odahajolt Darv fűiéhez. Milyen esélyeink vannak arra, hogy átvegyük a hajó irányítását? suttogta. Kezdünk egyformán gondolkodni - vigyorodott el Darv. - Csak az a gond, hogy Brannél fegyver van... és tudomásom szerint a lányunknál is, nálunk pedig nincs. Telson sápadt arccal fordult el a képernyőktől Bran felé. – Van fogalmad arról, mi is tulajdonképpen egy fekete lyuk? lírán hideg, kifejezéstelen tekintettel meredt apjára. Elméletileg az űrnek azon része, ami egy csillag összeomlásakor keletkezik. Egy szupertömeg. Annyira sűrű, hogy néha még a fény sem képes legyőzni a gravitációját. - Halvány mosoly tűnt fel az ajkán. - A tanárrobotok néha hatékonyabbak, mint a szülők. 95
Darv és Astra lépett be a terembe. Telson a képernyők felé intett. Neked is meg kellene nézned - javasolta Brannek. Már megnéztem - válaszolta Bran. Egymillió mérföld távolságból? - csattant fel Telson dühösen. - Nézd meg jobban, Bran, aztán folytassunk egy elméleti beszélgetést arról az óriási hanyagságról, amivel hagytad, hogy ilyen közel kerüljünk hozzá. Úgy tűnt, Brannek elege van. Kezét rátette pisztolyára. Azonnal visszamentek a szállásotokra. Majd ha végighallgattál - mondta Telson dühösen. - Nem érdekel, ha lelősz, mert az a dolog ott kint sokkal rémisztőbb, mint bármilyen fegyver. Nyilvánvalóan semmit sem tudsz a hajó irányításáról, egyébként tisztában lennél azzal, hogy a rendszerek nem engednek egy fényhétnél közelebb még egy első osztályú fekete lyukhoz sem. Mi most egymillió mérföldre vagyunk ettől. Melyik osztályba tartozik, Sharna? Az ötösbe, amennyire meg tudom ítélni. Mondd el neki, Astra - bólintott Telson. Astra elfordította tekintetét a képernyő közepén éktelenkedő komor, fekete foltról. A skálán minden pont egy fény hetet jelent - kezdte. - Ha ez a dolog ötös osztályú, akkor öt fény hét távolságon belül a Challengert már nem tudjuk irányítani. Tehát - folytatta Telson - azt javaslom, menjetek Elkával a központi vezérlőterembe, állítsátok új pályára a hajót, és kapcsoljátok maximális teljesítményre a fotonhajtóműveket. Elka gyöngyözve felkacagott. Örülök, hogy mulatságosnak tartod - jegyezte meg Telson fagyosan. Ó, nem arról van szó - felelte Elka vidáman. - Hanem arról, hogy mi... Elka! - vágott közbe Bran figyelmeztetően. Talán el kellene mondanunk, ha az a ronda folt veszélyes fordult körbe mosolyogva Elka. Semmit sem mondunk - jelentette ki Bran hidegen. Elka mosolya eltűnt. Váratlanul kemény, rá nem jellemző keménység költözött a tekintetébe. Azt mondok, amit akarok, Bran - mondta halkan. Bran megfeszült. Úgy tűnt, szokásos jegessége egy pillanatra lefoszlik róla. Mondani akart valamit, aztán meggondolta magát. Vállat vont. Nos, emberek, így megy ez - folytatta Elka. - Nem tudjuk, hol van a központi vezérlőterem. A négy felnőtt hitetlenkedve meredt rá. Természetesen hallottunk már róla. Tudjuk, hogy az angyalok elköltöztették, amikor átépítették a hajót, de mindig azt mondták, hogy felesleges aggódnunk miatta. Úgy értem... szóval... ugyebár ők mindenre ügyelnek, nem? Egészen mostanáig - állapította meg Telson. Ránézett Elkára és 96
Branre. - Azt sem tudjátok, merre lehet? Csak a csend felelt kérdésére. Ezek szerint androidok irányítják. Mit számít ez? - kérdezte Bran közönyösen. Nagyon is sokat - válaszolta Sharna. - A hajó építői úgy alkották meg a vezérlőtermet, hogy egyszerre legalább négy ember kezelje, mert nem bíztak a mesterséges intelligenciák- bán. Mi találtuk ki, hogy egészségügyi androidok vegyék át az irányítást... de csak egy rövid időre... nem pedig hosszú távra, amikor emberek is vannak a fedélzeten. Az egészségügyi egységek jók, de nem elég jók. - Sharna elhallgatott, és a legközelebbi kamera felé biccentett. - Most pedig úgy tűnik, hogy az angyalok használhatatlanok. Miért? - kérdezte Elka. Azok a zajok gyorsabban pusztítják őket, mint ahogy képesek kijavítani a hibákat - válaszolta Telson. – Valójában ezért akarják megvastagítani a Challenger páncélzatát. Ez az utolsó, kétségbeesett reménységük. - Végigmérte Brant. - Az az egész szöveg a meteoritpáncélzatról ostobaság, amit csak egy gyerek hihet el. Bran elengedte füle mellett Telson szavait, és felnézett az egyik kamerára. Angyal Egy! - kiáltotta. Nem kapott választ. Angyal Egy! Angyal Kettő! Itt Bran. Válaszoljatok, kérlek... Ismét csend. Bran még többször is felkiáltott, de senki sem lelelt. Minden önuralmát összeszedve nyugodt arckifejezést erőltetett magára, és a képernyő felé fordult. Telson nem bolondozott. Mikor kerülünk a vonzáskörébe? - kérdezte Bran. Ez itt a csillagvizsgáló... a berendezések nem navigációs célokat szolgálnak, mint a központi vezérlőteremben - felelte Sharna. - Az angyalok segítsége nélkül lehetetlen pontos értékeket szereznünk, de fogadni merek, hogy Astrával ki tudunk dolgozni egy durva becslést. De ha tényleges információt akarsz a kikerülő manőverről, akkor jobb, ha gyorsan megtalálod a központi vezérlőtermet. Ahogy befejezte, újabb támadás vette kezdetét. Angyal Egy kénytelen volt fokról fokra feladni a Challenger feletti ellenőrzést, hogy fenntarthassa a saját és Angyal Kettő létfontosságú regeneráló rendszereit. A megfigyelőegységeket kikapcsolta, és a másodlagos, hétköznapi tevékenységeket, mint az androidok programozását, felfüggesztette. Ismételt próbálkozásai, hogy kapcsolatba lépjen Kraken tábornokkal, kudarcba fulladtak. A hatalmas androidot úgy tervezték, hogy hosszabb időt is el tudjon tölteni utasítások nélkül, de több volt, mint valószínű, hogy a támadások sérülést okoztak a logikai áramköreiben. 97
Darv elkáromkodta magát, amikor befordult egy sarkon, és majdnem nekiütközött a járatot elzáró, visszataszító acélfalnak. Ez is zsákutca - fordult a hozzá csatlakozó Telsonhoz és Branhez. Add ide a rádiógallért - mondta Telson kurtán Brannek. Az ifjú tiltakozásra nyitotta a száját, de Telson leintette. - Ne vitatkozz, Bran! Add ide a gallért! Bran lekapcsolta nyakáról a gallért, és szó nélkül odaadta apjának. Mestereinek, az angyaloknak hirtelen elvesztése bizonyos mértékig aláásta önbizalmát és arroganciáját. Astra, jelentkezz - szólt Telson a rádióba. A mi szintünkön semmi jelentenivaló - válaszolta Astra. - Úgy tűnik, egyetlen hely sincs, ahol elrejthették volna a központi vezérlőtermet. Elka épp most ellenőrzi az utolsó folyosót. Darv letérdelt a fal elé, és végighúzta a kezét a durva acélon. Nekünk sincs szerencsénk - sóhajtott fel Telson. - Csupa zsákutca az egész szint. Szóljatok, mielőtt átmennétek egy máik szintre. Vége. Bran kinyújtotta kezét a gallérért. Telson egy pillanatig arra gondolt, hogy nem adja vissza, de aztán úgy döntött, hogy felesleges lenne túlságosan felidegesíteni a fiát. Most még nem. Köszönöm, Telson - csatolta fel a gallért Bran. - Mondd csak., mit csinálunk, ha megtaláltuk a vezérlőtermet? Természetesen átvesszük a hajó irányítását. Én irányítom a hajót, Telson. Ezt még most tisztázzuk. Ez túl sok volt Telson megfogyatkozott türelmének. Ide figyelj... Szerintem jobb lenne, ha a kutatásra figyelnénk - vágott közbe Bran emelt hangon. Azt hiszem, megvan - szólalt meg váratlanul Darv. Két dühös társa felé fordult, és lenézett rá. Az biztos, hogy a régi vezérlőterem ezen a szinten volt - folytatta Darv. - Mi van, ha az angyalok nem költöztették el, hanem egyszerűen csak átalakították a környezetét? Mérnöki szempontból sokkal egyszerűbb lett volna. - Szélesen rávigyorgott Telsonra és Branre, majd a fal felé intett. - Tehát ha megpróbálnánk egyenes vonalban mozogni ahelyett, hogy a folyosókat követjük... Telson törte meg a beálló csendet. Bran... add ide a pisztolyodat! Bran felnevetett. Rendben - mutatott Telson a falra. - Akkor te csinálod. Vágj egy lyukat, és ne vitatkozz, kérlek! Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Bran kijön a sodrából. Elsápadt, és szembefordult Telsonnal. Ugyanabban a pillanatban Darv felszökkent, és hátracsavarta Bran mindkét karját. Ugrásának lendülete nekipréselte a fiút a falnak. Bran fájdalmasan felnyögött. Az első lecke - lihegte Darv, miközben szorosan az acélnak nyomta 98
Brant. - Soha ne fordíts hátat az ellenségnek! Telson kiemelte a pisztolyt tokjából, és ráfogta fiára. Oké, Darv. Elengedheted. Bran haragosan nézett a két férfira. Telson leengedte a PD- fegyvert. Úgy tűnt, nem tudja, mit tegyen. Aztán Darv legnagyobb ámulatára, a csövénél fogva odanyújtotta a pisztolyt Brannek. Vágj egy lyukat a falba, kérlek, fiam! Bran szó nélkül átvette a fegyvert, és a fal felé fordította. Amint Darv és Telson hátrább lépett, tüzet nyitott. A kiáramló plazmasugarat vékony nyalábbá szűkítette, s így az gyorsan átrágta magát a fémen. Lángnyelvek, szikrák, izzó fémcseppek repkedtek szanaszét, ahogy végigrajzolt egy kört. Öt percig egyikük sem szólalt meg, míg Bran akkorára tágította a nyílást, hogy átférjen rajta egy ember. Amikor a sugár visszaért kiindulópontjába, elengedte a ravaszt. Darv nekitámasztotta lábát a kör közepének, és megnyomta. Az acélkorong visszhangzó csattanással zuhant át a folyosóra. Elsőként Telson mászott át a nyíláson. Vigyázzatok a szélével... forró - figyelmeztette társait. Ez az - nézett körül Darv a folyosón. - Ismerősnek tűnik. Hogyhogy? - nézett végig kíváncsian a járaton Bran. Úgy, hogy ez a folyosó vezet a központi vezérlőterembe - magyarázta Telson szárazon. - Jó munka, Darv. Ez is csak azt mutatja, milyen hasznos, ha kéznél van egy olyan zseni, mint én. Kérem a rádiót, Bran - mondta Telson. Bran vita nélkül odanyújtotta neki a gallért. És most mi lesz? - kérdezte tanácstalanul, amikor Telson közölte Sharnával és Elkával, mit találtak. Megtört a jég, Darv. Bran tanácsot kér - mosolyodott el Telson. Mielőtt még bármit is tehettek volna, Bran előrántotta pisztolyát, és megeresztett egy sorozatot a két férfi között. Épp időben pördültek meg ahhoz, hogy lássák, amint a plazmasugár becsapódik egy alacsony, fekete robotba, ami akkor tűnt fel a folyosó végén. Az android által kilőtt lövedék hármójuk feje fölött vágódott a mennyezetbe. Amikor előbukkant egy másik robot, gyorsan a földre vetették magukat. A gépezet egy PDpisztolyt tartott a manipulátorában. Célzásra emelte a fegyvert, de ekkor Bran újabb lövése szétolvasztotta lánctalpát. Az egyensúlyát vesztett alkotmány nekitántorodott a falnak, majd körbe-körbe kezdett pörögni, míg Bran utolsó, jól irányzott lövéssel szét nem robbantotta a mellkasát. Túl szép lett volna - sóhajtott fel Darv. - Bárcsak egyszer... csak egyszer... valaki szívesen látna minket. Bran talpra ugrott, és elengedve füle mellett Telsonék figyelmeztető kiáltásait, odarohant a szétlőtt robotokhoz, hogy megvizsgálja őket. Épp megfordította a roncsokat, amikor Telson Darv beérték. Ügyesen bánsz a pisztollyal, Bran - jegyezte meg elismerően Telson, 99
miközben feszülten figyelte a folyosó végét. Ezt vésd jól az eszedbe - figyelmeztette Bran. - Honnan jöttek ezek? Sohasem láttam még ilyen robotokat. Darv felvette az egyik szétzúzott manipulátort. A Challenger műhelyeiben készült, ez biztos. Kíváncsi vagyok, miért nem tetszettünk neki. Erre tervezték. Nézd csak azt a hat PD-manipulátort - jegyezte meg Telson. Nem emlékeztetnek téged valamire a vonalaik, Telson? - érdeklődött Darv. Fagor? Miniatűr kiadásban. Miről beszéltek? - ráncolta össze a szemöldökét Bran. Egy kellemetlen androidról, akivel még a születésed előtt találkoztunk - felelte Telson. Szóval miért lehet szüksége a mi imádott őrangyalainknak egy szakasznyi kis Fagorra? Újabb hat harci robot tűnt fel a folyosó távolabbi végén. Tudod, mire gondolok? - kérdezte Telson. Hogy azért jöttek, hogy elfogjanak minket? - tippelt Darv. Hogy jó lenne a rendezett visszavonuláson töprengenünk. Egy diadalmas hátrahúzódáson, miközben az ellenség teljes zűrzavarban nyomul előre? Igen, valami ilyesmire gondoltam - bólintott Telson. *** Fagorok? - lepődött meg Astra, amikor újra összegyűltek az obszervatóriumban. Hat darab - erősítette meg Telson. - Plusz az a kettő, akit Bran elkapott. Nagyon jól bánik a fiú a PD-pisztollyal. Ki az a Fagor? - kérdezte Elka. - Olyan mulatságos a neve. Nem mondanád ezt, ha találkoztál volna vele - jegyezte meg Astra. Tehát úgy néz ki, hogy közel kerültetek a vezérlőteremhez? Igen, pont olyan volt, mint a régi folyosó - bólintott Telson. Szúrósan nézett Branre. - Nyilvánvaló, miért őrzik annyira. Az angyalok valószínűleg úgy döntöttek, hogy emberek soha többé nem mehetnek a közelébe. Ha vissza akarjuk szerezni, akkor meg kell engedned, hogy mi is viseljük a fegyvereinket. Bran keményen rámeredt Telsonra, mielőtt gúnyosan elmosolyodott, és megrázta a fejét. A fenébe, ez az egyetlen esélyünk! Az angyalok vissza fognak jönni - állította Bran. - Még sohasem hagytak el minket. Amit a szüléinkről nem lehet elmondani - tette hozzá élesen. -
100
Telson! - kiáltotta Sharna a teleszkóp képernyője elől. - Nézd csak meg a monitorodat! Az én monitoromat! - csattant fel Bran. A pályaeltérés most négy-nyolc-egy, és folyton nő. Elka aggódva nézte a komor, fekete foltot. Én mondom nektek, emberek, ez elég barátságtalannak látszik. Nem léteznek barátságos fekete lyukak - állapított meg Telson gúnyosan. Ez nagyon furcsa - mondta Sharna zavartan. - Nem nagyon ismerem a fekete lyukakat, de a röntgensugárzása nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene. A gravitációs mérések szerint az ötös osztályba tartozik, de a röntgensugárzás alapján még az egyes osztály értékeit sem éri el a tömege. De még mindig letérít minket a pályánkról? - követelte Bran. Nem - felelte Sharna. - Már nincs eltérés. Egyenesen felé irtunk. Úgy tűnt, Bran elveszíti az önuralmát. Most mi lesz velünk? - kérdezte aggódva. Telson vállat vont. – Egy fekete lyuk anyagának egyetlen köbcentimétere több ezer, sőt több millió tonna anyagot is tartalmazhat. A többit magadtól is kitalálod. De állítom, akármi is történik velünk, az gyors lesz, és fájdalommentes. Egy pillanatra elhallgatott, hagyta, hogy a fiú felfogja szavai értelmét. Szóval mi van azokkal a pisztolyokkal, Bran? -
Greorge gyanakodva szemlélte a számára vágott nyílást, – És most? - recsegett durva hanggenerátora. Darv habozott a válasszal, mert úgy érezte, mintha szellő simította volna végig az arcát. A víztározókban és a farmokban keltett légmozgáson kívül ilyesmi nem történhetett a Challengeren. Nos? - követelte George. Menj át, George - utasította Darv. - Fordulj balra, aztán állj meg! A nagydarab mezőgazdasági android átdöcögött a nyíláson, balra fordult, majd megállt széles lánctalpain. Teste majdnem teljesen kitöltötte a járatot, csak pár arasznyi szabad tér maradt mindkét oldalon. Nagyszerű, George - dicsérte meg Darv. - Te jössz, Rendes! Állj meg George mögött! A kis robot Telson felé fordult, aki zavart ábrázattal tartotta a levegőbe benyálazott hüvelykujját. Parancsnok. Ez hivatalos panasz. Engem nem háborúskodásra terveztek. A háborúk nagyon rendetlen dolgok. Mindenhol felfordulást okoznak. Amit majd utána feltakaríthatsz, Rendes - felelte Telson. Fenyegetően a robot felé lépett. Rendben, rendben. Nem rögtön durvulni - jelentette ki gyorsan az android. Elvette Brantől a felé nyújtott PD-fegyvert, és átment a nyíláson, majd megállt George mögött. - Addig legalábbis nem, amíg a hivatalos 101
panaszaimat meghallgatják. Hogy bírod elviselni ezt az androidot? - kérdezte Bran. Én is ezt kérdem magamtól - felelte Telson. - Mi ez a zaj? Bran félrehajtotta fejét, és egy halk, süvítő hangot hallott. Nem tudom - ismerte el. Valami légmozgást érzek - torpant meg Darv. - Most megint. Ez alkalommal mindhárman érzékelték a levegő mozgását. A szellő fokozatosan könnyű széllé erősödött. Telson bekapcsolta a rádiót. Sharna. Fúj a szél. Van valami ötleted, hogy mi okozhatja? Elka épp most jelentette ugyanezt - felelte Sharna. - Lehet, hogy a fekete lyuk gravitációs mezejének hatása. Azonnal ellenőrizzük. Hogy mennek a dolgok a csillagvizsgálóban? Astra még mindig a számításokat végzi. Azt mondja, hogy legkésőbb negyvenöt perc múlva be kell jutnotok a vezérlőterembe, egyébként a fotonhajtóművek nem lesznek képesek legyőzni a fekete lyuk vonzóerejét. Telson káromkodott egyet. De ez harminc perccel kevesebb a legutóbbi becslésnél. Sajnálom, Telson. Sok szerencsét! Telson Branre és Darvra nézett. Hallottátok? Társai bólintottak. Akkor meg mire várunk? - húzta elő Telson a pisztolyát. Átlépett a nyíláson, és lekuporodott George mögé. Bran és Darv mögötte foglalták el helyüket. Oké, George - mondta Telson. - Előre a folyosó végéig, aztán jobbra. Ha az androidok elkezdenének lőni, menj csak tovább! Az emberek hülyék - morogta a nagydarab gép, miközben előredöcögött. - Az androidok nem lőnek egymásra. Két robot tűnt fel a folyosó végén, és azonnal bebizonyították, mennyire nincs igaza. Lövedékeik a mezőgazdasági robot talpát védő, páncélozott lemezekbe fúródtak. George hangszóróját folyamatos panaszáradat hagyta el, miközben szikrák záporoztak mindenfelé. Darv és Telson ösztönösen lekuporodott, Bran és Rendes azonban felegyenesedett, és fantasztikus pontossággal viszonozta a tüzet. A két robot szétrobbant. Az enyémek! - kiáltotta Rendes diadalmasan. Egy a tied, egy az enyém - pontosított Bran. Az enyémek voltak! - üvöltötte Rendes. - Nem érdekel, az apáddal vitatkozol, de jobb lenne, ha eszedbe jutna, hogy neveltelek fel, fiatalember. Valaha én takarítottam el utánad az undorító szemetet, amit... Hagyjátok abba! - mennydörögte Telson, miközben újabb lövedékek csapódtak George-ba. A lövöldözés közben Telson aggódva érzékelte, hogy a zaj re hangosabb, és a szél is erősödik. 102
Darv tüzet nyitott az újabb öt androidra. Egyet eltalált, a másikat azonban elvétette. Sebességüknél fogva hamar elhagyták volna George-ot, ha Telson, Bran és Rendes nem nyitnak halálos zárótüzet, ami teljesen megsemmisítette a négy robotot. Darv észrevette, hogy az egyik sebesült próbál visszavonulni. Most, Rendes! - üvöltötte. - Kapd el! Rendes átmászott George-on. Végigszáguldott a folyosón, elkapta az androidot, és szétfeszítette fegyvert tartó manipulátorait. Majd hátrahúzta, átlódította George-on, és letette a többiek elé. Kraken tábornok ezért megöl titeket! - tiltakozott az, amikor földet ért. Darv talpra rángatta a sérült gépet, úgyhogy az most lánctalpain állt. Ki az a Kraken tábornok? Beszélj, kicsi, vagy szétlövöm az agyadat. Az összes többi magas szintű robothoz hasonlóan ez az egység is fejlett létfenntartási ösztönnel rendelkezett, ezért beszélni kezdett. Kraken tábornok mindenható. Ő a parancsnokotok? - követelte Telson. Természetesen. Hol van? A hatalmas Kraken tábornok mindenhol ott van - felelte a gép dacosan. - Ő a központi vezérlőterem parancsnoka. Most épp a végső elpusztításotokat tervezi. A robot utolsó szavait elnyomta a szél üvöltéssé erősödő hangja. Mi a fene folyik itt? - kiáltotta Darv. George ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy pánikba kergesse a mögötte lévőket azáltal, hogy hátramenetbe kapcsol. Lánctalpai a fémpadlóba préselték a sérült harci egységet. Te őrült robot! - üvöltötte Rendes. - Majdnem elgázoltál! George! Előre kell menned! - kiáltotta Telson, miközben hátraugrott, hogy helyet adjon a többieknek. A járat túl keskeny George számára - jelentette be az android. Hangját alig hallották a szél hurrikánszerű süvöltésében. Nem tudok tovább menni. A robotok sem képesek csodákra. Akkor legalább állj meg, te agyatlan gép! - ripakodott rá Bran. George épp akkor állt meg, amikor néhány android újabb támadást indított ellenük. Darvot és Brant lekötötték egy időre, miközben Telson kapcsolatba lépett a csillagvizsgálóval. Sharna! Mi a pokol folyik itt? Egy hurrikán tombol idelent! Valami hiba csúszott a számításokba, Telson - sikította Sharna kétségbeesetten. - Vagy az, vagy pedig nem állandó a gravitációs vonzóerő. Már semmi esélyünk arra, hogy meglépjünk a fekete lyuk elől. Annak ellenére, hogy Sharna szinte kiabált a mikrofonba, Telson alig hallotta szavait, mivel miközben végignézett a folyosón, úgy tűnt, hogy érzékcsalódás áldozata: a járat egyre rövidebb lett. Társai hangját hirtelen csak torzan hallotta - nem a szél üvöltése miatt, hanem mintha 103
összezsugorodtak volna, mint a folyosó. Észlelt egy halk kiáltást, de képtelen volt megállapítani, kitől. A színek folyamatosan változtak körülötte - minden vörösbe borult: a falak, a társainak rémült arca, akik abbahagyták a lövöldözést - még a saját keze is. Próbált megszólalni, de csak egy magas, kétségbeesett vinnyogás tört elő pinkából. Darv és Bran is hasonló sikolyokat hallatott. A vörösség opálszínű felhővé változott, ami lassan mindent elsötétített. A zaj megbénította érzékszerveit, s a végén már nem tudta, merre van a fent és a lent. Csápoló keze valami keménybe üközött - George lehetett az, esetleg a fal vagy a padló - fogalma sem volt arról, melyik. A zaj vakító, kínzó sikolyként hasított koponyájába. Aztán váratlanul magába fogadta a könyörületes csend és sötétség. Telson nem tudta volna megmondani, meddig lebegett az álmot az ébrenléttől elválasztó homályos világban. Időnként felerősödtek benne az ébrenlét érzései, melyek aztán visszahúzódtak a sötétségbe, ő pedig közönyösen szemlélte őket: feje valami kemény felületen nyugodott; ízületeiben tompa fájdalom lüktetett; arcát hideg szellő cirógatta. Kinyitotta a szemét, és próbálta megállapítani, mi van fölötte. Semmit sem látott a feje fölött - nem voltak fények -, vizuálisan nem támaszkodhatott semmire. Sötétség vette körül. A teljes öntudat olyan hirtelenséggel tört rá, mintha csak arra várt volna, hogy a józan ész és érzékelés teljes erejével lecsaphasson. Felült, és végignézett az egyenes sorba fektetett testeken, ő is csak egy volt a sorban. Darv, Astra, Sharna, Elka és Bran feküdtek mellette. Darv felült, megrázta a fejét, és felmordult. Telson ekkor vette észre valamivel arrébb a Challenger halványan megvilágított modelljét. A modell minden szempontból tökéletesnek látszott - még a fotonhajtóművek hűtőbordázatának mintája is megegyezett az eredetivel. Miközben rámeredt, lassan megvilágosodott előtte, hogy nem egy modellt lát - hanem magát a Challengert. Ráadásul elég messziről. A szilárd állványzaton nyugvó, hét mérföld hosszú űrhajó látványa annyira hihetetlen volt, hogy Telson alig akart hinni a szemének. Az állványzatrendszer egyik oszlopa körül egy spirális lépcső futott körbe. A lépcsőfokok sora a Challenger zsilipkapujánál ért véget. Egy hangya nagyságú emberi alak állt a lépcsőn, és egy teherliftet is látott, amint üresen halad felfelé az oszlop mentén. Bizonyára valami hangot adhatott ki magából, mert Darv felpillantott, és hitetlenkedve meredt a Challenger távoli képére. Hihetetlen - mondta Darv erőtlenül. - Mondja valaki, hogy nem igaz. Épp eléggé igaz - felelte Telson komoran. Körülnézett, és észrevette, hogy nem a Challenger az egyetlen űrhajó. A sötét síkságon szabályos alakzatban álltak az elképzelhető legbonyolultabb formájú járművek - s akadt egy-kettő, amit még elképzelni is nehéz lett volna. Néhány csak egy halom ócskavasnak látszott, mások teljesen épnek tűntek - akárcsak a Challenger. Alakjuk a hengertől a csészealjig minden lehetséges variációt 104
átölelt. A távolban az egyik mintha még a Challengernél is nagyobb lett volna. Elindulok, hogy belezuhanok egy fekete lyukba, aztán kikötök egy csillagközi roncstelepen - nyögött fel Sharna. - Mondjátok, hogy nem álmodom! Következőnek Astra tért magához, majd őt követte Bran és Elka. Telson kezét felemelve elhallgattatta a kialakuló beszélgetést. Mindenki elnémult, amikor meglátták a közeledő fényt. Tíz szürke egyenruhás férfi meredt rájuk a furcsa járműről. Nem hallatszott motorhang - még a stabilizátorok halk zümmögése sem. A lebegő korong pár méternyire állt meg a szinte hipnotizált csoporttól, majd a korlát belesüllyedt a jármű felszínébe, és a kilenc leszálló férfi körülvette őket. Noha az idegenek nem látszottak veszélyesnek, és Astra fegyvert sem fedezett fel náluk, mégis azon vette észre magát, hogy görcsösen szorítja Darv karját. Egyetlen férfi maradt a korongon. Körülbelül harmincöt éves lehetett, és valamivel magasabbnak tűnt társainál. Amikor megszólalt, hangja lágyan, megnyugtatóan csengett. Hallottunk titeket. Gratulálunk, hogy ilyen jól sikerült elsajátítanotok a nyelvünket. - A szelíd hangszín ellenére a férfi szavai visszhangoztak a hatalmas térben. A „nyelvünket” szó többször is felcsendült, mielőtt végleg elhalt volna. – Elnézést... - kezdte Telson a szavakat keresve, amikor magához tért a férfi tisztán ejtett szavainak hatása alól. – Jól érzitek magatokat? - érdeklődött az idegen. Nos... Igen, azt hiszem, férfi elmosolyodott. Bocsássatok meg! A nevem Theros. Én vagyok a Világőr főmérnöke. Némán meredtek rá. Telson végre megtalálta a megfelelő szavakat ahhoz, hogy ki tudjon nyögni egy összefüggő mondatot. – Hol vagyunk, Theros? Mi ez a hely? – Mindig ezt kérdezik - kuncogott Theros. - Persze, minki a saját nyelvén... már akiknél kifejlődött egyáltalán a nyelv. Kikről beszélsz? - kérdezte Darv. Természetesen az idegen lényekről. A ti esetetekben külön örülök annak, hogy elsajátítottátok a nyelvünket. Az ilyen vendégeket nagy megelégedéssel s ugyanakkor nagy óvatossággal üdvözöljük. Nem könnyű nyelv. Mi ez a hely? - kérdezte Telson, azon töprengve, hogy vajon nem az angyalok keltette illúzióval áll-e szemben. Egy sokkal fejlettebb technológia terméke, mint ami a ti hajótokat építette, barátaim. A hajótok minden bizonnyal a legrégebbi azok közül, amelyek valaha is leszálltak a Világőrön. Mi azoknak a falaknak vagyunk a modern megfelelői, amiket a Föld népe valaha arra épített, hogy megvédje magát az ellenségeitől. Mi biztosítjuk, hogy a Föld felé tartó idegenek ne mehessenek tovább. 105
Tehát ez nem egy fekete lyuk? - érdeklődött Telson. Theros megint felkuncogott. Úgy néz ki, ugye? Hiába próbálkoznak, egyetlen hajó sem szökhet meg előlünk. Mindegyiket elfogjuk. Folytathatjuk az utunkat a Földre? - kérdezte Darv mohón. Theros látszólag szívből jövő sajnálkozással csóválta meg a fejét. Szomorú, de nem. De mi a Föld népének vagyunk a leszármazottai, Theros - erősködött Darv. Mint ahogy mi is - felelte Theros. Felnézett a Challengerre. Megvizsgáltuk a felvételeiteket. Akárcsak ti, mi sem a Földön születtünk, hanem itt, a Világőrön. Annak szenteltük életünket, hogy megóvjuk a Földet; hatalmas áldozat részünkről, hogy ezt úgy tesszük, hogy sohasem láttuk. Tovább kell engednetek minket az otthonunk felé - jelentette ki Telson. Nem. Elhiszitek, hogy a Földről származunk, Theros? Igen. A problémát nem is ti, hanem a számítógépeitek jelentik. Valaha minden hajót mesterséges intelligenciákkal együtt építettek, akárcsak a tieteket. Olyan számítógépekkel, melyek hatalmas kapacitással rendelkeztek, de amelyeknek önfenntartó rendszere megfertőződött a hatalom utáni sóvárgással... a mindent meghódítani és uralni akaró vággyal. Néhány ilyen számítógép hatalmas támadásokat intézett a Föld ellen. Ezért építették ezt az őrző támaszpontot. Talán vannak még többen is. A másik feladatunk természetesen az, hogy megállítsuk az idegeneket. Miféle idegeneket? - ráncolta össze a szemöldökét Darv. Csak az ellenségeseket. Van néhány békeszerető faj is. Nem sok. A többit megsemmisítjük. A legnagyobb örömünkre szolgálna, ha elpusztítanátok a számítógépeinket - szögezte le Telson. Úgy tűnt, Bran mondani akar valamit. Theros fürkészően végigmérte az ifjút, mielőtt válaszolt volna Telson megjegyzésére. El is fogjuk. Intézkednünk kellett, nehogy a Solaria D számítógépe szövetségre lépjen a ti angyalaitokkal. Solaria egy ártalmatlan mesterséges intelligencia volt, mivel az összes kommunikációs eszközét leromboltuk. Azóta sodródik ebben a szektorban, amióta elhagyta a Föld. Nem sok értelmét láttuk, hogy energiát pazaroljunk az elpusztítására, de komolyan aggódni kezdtünk, amikor láttuk, hogy egy sikló száll le rajta. Mi elpusztítottuk őt - jelentette ki Darv egyszerűen. Theros bólintott. – Igen. A mérnökeim jelentették, hogy nem működik a központi kapcsolóterme. Okos tett volt részetekről, különösen ha az egyik támadás alatt hatoltatok be oda. -
106
Telsonnak felcsillant az érdeklődés a szemében. – Szóval innen erednek azok a titokzatos támadások? – Nem. Mi egyszerűen csak felerősítjük és a helyesnek vélt Irányba fóokuszáljuk a Föld adásait - nézett Theros ismét keményen Branre. - Az angyalaitok figyelemre méltó ellenálló képességgel rendelkeznek, s ez egy kicsit összezavart minket. Most vizsgáljuk az okát. Lehetséges, hogy sikerült beleültetni akaratukat a tudatalattitokba, és hogy végül megvalósították a szerves intelligencia szerves agyba való átültetését. Ez veszélyes ellenfelekké teszi őket. Ha így lenne, akkor nincs jogotok tiltakozni. Őszintén sajnálom, de el kell pusztítanunk... nemcsak a két számítógépet... de titeket is.
107
Hetedik rész Halálhajó Az Őrzők Tanácsa minden alkalommal rendkívüli ülést tartott Theros elnökletével, amikor újabb űrhajó került a Világőrre. Ezekben az esetekben a gyűlésnek egyetlen dologról kellett döntenie: mi legyen a jármű és a legénység sorsa. Telson mind a kilenc érzelemmentes arcot alaposan megfigyelte, miközben a tanács lassan összegyűlt a magas teremben, és elfoglalta helyét egy hosszú asztal mögött. Öt nőt számolt meg. Úgy vélte, harmincas éveik közepén járhatnak. A tanács egyetlen tagja sem méltatta pillantásra a foglyokat. Telson a hatalmas kárpitot fürkészte, ami a hosszú asztal mögötti falon függött. Halványkék színben tündökölt, egyszerű, de számára jelentéssel nem bíró aranyszínű ábrák díszítették, amelyek látszólag véletlenszerűen elszórva helyezkedtek el az alapon. Theros megvizsgálta az egyik hivatalnok által elé tett iratokat. Kérem Telsont és Brant, hogy lépjenek előre! Az apa és fia azt tette, amit kértek tőlük. Bizonyos ellentmondás merült fel az állításaitokkal kapcsolatban jelentette ki Theros. Felnézett Branre. - Az apád azt mondja, hogy ő a Challenger parancsnoka, Bran. Én vagyok a parancsnok - szögezte le a fiú. Mindegy, ebben a kérdésben csak az apáddal foglalkozunk. Mindannyian visszavonulhattok, kivéve Telsont. Úgy tűnt, Bran vitatkozni akar, de aztán jobb belátásra tért, amikor Darv szorosan megmarkolta a felkarját. Körülnézhetünk egy kicsit, Theros? - kérdezte Darv vidáman. Szeretnék megnézni egy-két hajót. Megkaptátok az engedélyemet. Van olyan hely, ahová nem léphetünk be? Oda mentek, ahová csak akartok - felelte Theros rejtélyesen. Darv egy pillanatig rámeredt, aztán vállat vont. A többiekkel együtt elhagyta a termet. Telson gondterhelten megvakarta a nyakát, s közben bekapcsolta a rádióját. Theros elmosolyodott. A tanácsnak semmi kifogása az ellen, hogy társaid hallják a beszélgetést, de jobban szerettük volna, hogyha engedélyt kérsz erre. Leintette Telson szabadkozását, és megköszörülte a torkát. Megvizsgáltuk a hajótok felvételeit, Telson. A tanács elfogadja, hogy a Földről származtok. Telson arckifejezése tükrözte megkönnyebbülését. Levette szemét a 108
kárpitról. Ezek szerint folytathatjuk az utunkat? Nem. Miért? Valódi emberek vagytok, s ezért nem pusztíthatunk el titeket, mint az idegeneket. Úgy döntöttünk, hogy csatlakozhattok hozzánk, és segíthettek hatalmas küldetésünk végrehajtásában a Világőrön... velünk együtt őrizhetitek a Földet a békét fenyegető idegenekkel szemben. Biztosak vagyunk benne, hogy ha szeretitek a Földet, akkor boldogan részt vállaltok e dicső feladatból. Nem így van? Itt kellene leélnünk az egész életünket? Igen - hangzott a tömör, érzelemmentes válasz. Telson észrevette, hogy a tanács többi tagja feszülten figyeli őt. Úgy döntött, nem ad egyenes választ a kérdésre. – Miért nem mehetünk tovább a Földre? - érdeklődött inkább. Theros kényelmetlenül fészkelődön. – Még nem tudtuk megtalálni és elpusztítani a két mesterséges intelligenciát, Telson. Azok az évek, amelyeket a velük való konfliktusban töltöttetek, ravasszá tették őket. Már nem használják a központi kapcsolótermüket. Az összes alrendszerét decentralizálták, és egyenletesen elosztották a hajóban, ég egy szörnyű, rosszindulatú lényt is elhelyeztek a központi vezérlőteremben, amit nem tudunk azonosítani. – Kraken tábornokot - bólintott Telson, miközben ismét az érdekes kárpitra szegezte tekintetét. - Én sem tudok többet róla, mint ti. De semmisítsétek meg az angyalokat, és őt is megsemmisítitek, Theros. Feltételezem, hogy meg tudjátok semmisíteni az angyalokat. – A rádióadásaink végül elpusztítják majd őket - felelte Theros. - De igazság szerint a ti két angyalotok már olyan szinten beleágyazta magát a Challenger alapszerkezetébe, hogy ők maguk lettek a Challenger. Természetesen képesek vagyunk őket külön is elpusztítani. Szét kellene szednünk a hajót... s lépésről lépésre felszámolni az angyalok rendszereit... aztán megint összerakni. Ez a hatalmas feladat éveket venne igénybe. És idő dolgában nagyon rosszul állunk. A szigorú népességszabályzás miatt nagyon kevesen vagyunk, és minden energiánkat arra kell fordítanunk, hogy a Föld potenciális ellenségei után kutassunk. - Elhallgatott, majd olyan hangon folytatta, ami egyértelművé tette, hogy felesleges a további vita. - Az egész hajó elpusztítása biztonságos, megbízható és gyors eljárás. Astra körülnézett az idegen űrhajó parányi vezérlőfülkéjében, ahová Elkával és Darvval lépett be. Három keskeny ülést látott három konzol előtt. A billentyűzeten lévő idegen rúnáktól eltekintve a vezérlőrendszer nem különbözött a Challenger siklóján találhatóktól. Különös, hogy az idegen technológia mennyi hasonló vonást mutat fel, amikor űrhajótervezésről van szó - jegyezte meg. 109
Darv félig a gallérrádiójából hallatszó suttogó hangokra figyelt. Szórakozottan bólintott Astra megjegyzésére, és tanulmányozni kezdte a műszereket. Ez fantasztikus! - lelkendezett Elka. - Bran és Sharna bánhatják, hogy nem jöttek velünk. - Karcsú testét ledobta az egyik ülésbe. - Hé, ezt nézzétek! Még a méretük is akkora lehetett, mint a miénk. Semmit sem látok, ami fegyverzetre utalna - mondta Darv keserűen. - Igazad van, Astra. Ez csak egy fegyvertelen bárka, ami itt fog szétrohadni. - Az ablakon keresztül a hatalmas, visszhangzó hangárban álló roncsokra pillantott. A távolból látszott a Challenger állványokon nyugvó alakja. - Akárcsak a többi hajó. Szétszedik a Challengert is? - kérdezte Elka hirtelen aggodalmassá vált hangon. Úgy tűnik - felelte Darv. Astra váratlanul felsikoltott. Darv egy pillanatig azt hitte, veszélybe került, de a nő a fülke egyik távoli sarkába mutatott. Elka épp ellenkezőleg reagált, amikor meglátta azt a valamit: örömkiáltást hallatott, és letérdelt az idegen lény különös, porladó csontváza mellé. Elka... ne nyúlj hozzá - figyelmeztette Astra, próbálva megőrizni nyugalmát. Elka nem hallgatott rá. Morbid elragadtatással figyelte a maradványokat, majd megbökte a csontokon lógó ruhafoszlányokat. Hagyd békén - szólt rá Darv nem túl meggyőzően, tudván, hogyha Astra nem lett volna ott, akkor már Elka mellé térdelve tanulmányozta volna a csontvázat. Az idegen ruházatából csak egyetlen tárgy maradt meg teljes épségben, egy szűk, félgömb alakú, valami ismeretlen fémből készült csillogó sisak. Elka óvatosan leemelte a koponyáról, majd megrázta. Ritkás porfelleg hullott a padlóra. Elka belefújt, mire újabb adag por szállt fel. Astra vállat vont és félrenézett. Elka a fejére tette a sisakot és rávigyorgott szüleire. Hogy nézek ki? Szörnyen - segítette fel Darv. – Menjünk tovább - javasolta Elka lelkesen. - Fedezzünk lel valami igazán fontosat! Telsont évekig; le fogja kötni az a szörnyű tanács vagy mi. Kérlek, Darv! Darv rápillantott Astrára. Nem kerülte el figyelmüket, hogy Elka elfogadja fensőbbségüket. A férfi belehallgatott a rádión folyó beszélgetésbe. Theros épp valami hosszú előadást tartott Világőr mérnökeinek feladatairól. – Rendben - egyezett bele, megfogva Astra kezét. - Nézzük meg, komolyan gondolta-e Theros, hogy oda mehetünk, ahová k akarunk! Mivel Angyal Kettő kikapcsolta magát, Angyal Egyet teljesen lekötötte azoknak a rendszereknek a megjavítása, amelyeken keresztül kapcsolatba 110
léphetett Kraken tábornokkal a központi vezérlőteremben. Tisztában volt azzal, hogy a Challenger olyan környezetben esett csapdába, amit nem ért. Érzékelte az idegrendszerébe fúródó szondákat is. Hamarosan rájött, hogy a szondákat egy magasan fejlett intelligencia állította elő, mégis gyorsan sikerült őket elszigetelnie néhány olyan alrendszeréiben, amelyeket a nagy meteoritbecsapódás óta nem használt. Nem volt ideje gratulálni önmagának; minél hamarabb helyre kellett állítania a kapcsolatot Krakennel, hogy a központi vezérlőterem fejlett műszerein keresztül vizsgálhassa meg a furcsa, mesterséges fekete lyukat, ami csapdába ejtette a Challengert. Három speciális szervizegység tízórai kemény munkájába tellett, míg üzembe került egy primitív, Krakenhez csatlakozó áramkör. Az a tény, hogy a hatalmas android nem reagált az alapvető tesztekre, megerősítette Angyal Egy azon gyanúját, hogy a tábornok magasabb szintű logikai áramkörei súlyos sérüléseket szenvedtek a támadások során. Pár perccel azután, hogy elhagyták az idegen bárkát, Darv, Elka és Astra beléptek egy hosszú, egyenes, jól megvilágított folyosóra. Elka elöl szaladt, büszkén viselte új sisakját, és kíváncsian bekukucskált az automatikusan kinyíló ajtókon. Az egyik szobába mind a hárman benéztek. Egy kényelmesen berendezett apartmant láttak, amelyet láthatóan egy személy elhelyezésére terveztek. Furcsa, hogy senkivel sem találkoztunk még - jegyezte meg Astra, miközben tovább mentek a folyosón. Lehet, hogy a tanács alkotja a teljes legénységet? - találgatott Darv. Elka, muszáj a fejeden tartanod azt a hülye sisakot? Ó, olyan mulatságos - nevetett rá Elka, majd előreszaladt. A folyosó éles szögben jobbra fordult. A lány eltűnt szülei szeme elől. Darv és Astra odaértek a sarokhoz, és meglátták a messze előttük járó Elkát. Megálltak. Darvon hirtelen irracionális, de nagyon erős rettegés lett úrrá, ami azt sugallta, hogy veszélyes tovább menniük. Elka! Gyere vissza! - kiáltotta idegesen. Elka megfordult, és feléjük intett. Gyertek! Rengeteg a látnivaló! Várj meg minket, kisasszony! Astra felnevetett. Mi olyan vicces? - követelte Darv. Te. Öregszel, Darv. Valaha ugyanolyan őrült és csökönyös voltál, mint Elka. Te oda akarsz menni? Nem. Nos, én sem - szögezte le Darv. - Valami azt súgja, nem szabad. Kíváncsi vagyok, miért. - Astra gondterheltnek tűnt. Mert úgy érzem, nem biztonságos. Úgy értem, kíváncsi vagyok, hogy miért érezzük mindketten 111
ugyanazt. Darv a rádióra figyelt. Az arca elkomolyodott. Mindjárt vége a tanácskozásnak. Mi történt? Darv felvette a hangerőt, hogy Astra is hallhassa a Theros utolsó szavait. A nő arca ugyanolyan feszült lett, mint Darvé. Tehát úgy tűnik, itt ragadtunk? - kérdezte tompán. Hacsak meg nem gondolják magukat holnapra. Ami nem valószínű. Elka visszaért szüleihez. – Hé, emberek? Mi az a szomorú ábrázat? Nem jöttök? Találtam valami vezérlőtermet a másik végen... Hé! Ugye, nem féltek? Félni? - kérdezte Darv fensőbbségesen. - Ugyan már. Egyszerűen kényesek vagyunk a társaságunkra. Addig egy lépést sem teszünk, amíg a fejeden van az az idétlen sisak. Elka felnevetett és levette a sisakot. Tessék. Jobb? - Arckifejezése hirtelen megváltozott; a nevetés megszakadt - elsápadt a félelemtől, és remegő kézzel megmarkolta Darv karját. - Ó, kérlek, Darv! Menjünk vissza a Challengerre! Elka hirtelen hangulatváltozása megdöbbentette Astrát és Darvot. Mi a baj? - kérdezte Darv aggódva. De Elka már sikoltozott. Vigyetek el innen! Kérlek! Kérlek! Amikor később felidézte az eseményeket, Darv feltette magának a sokszor ismételt, de soha meg nem válaszolt kérdést: milyen erő vezérelhette azt az ösztönös megérzést, ami arra késztette, hogy visszategye Elka fejére a sisakot. A lány azonnal megnyugodott, épp olyan gyorsan, mint ahogy az előbb elveszítette az önuralmát. Felnevetett és ellazult. Hé, ez szörnyű volt. Most már jól vagyok. Fogalmam sincs, mi történt velem. - Szélesen rájuk mosolygott. - Mire várunk? Gyerünk tovább! Nem - szólt rá Darv határozottan, majd megfogta a karját, és elkezdte visszafelé vezetni. - Erre, kisasszony. Nem törődtek a tiltakozásával. Két percig mentek, majd megálltak, és Darv így szólt: Rendben, Elka, Most pedig légy szíves, add ide a sisakot! Elka zavartan teljesítette a kérést. Darv a fejére húzta a sisakot. Mire jó ez, Darv? - kérdezte Astra. Theros komolyan gondolta, hogy oda mehetünk, ahová csak akarunk, mert ezt a helyet mentális gátak védik, amelyekét a sisak semlegesít. Csak erről akarok meggyőződni. Fél óra múlva visszajövök. Menjetek vissza a Challengerrel Telson is hamarosan ott lesz. Mondd meg neki, hogy ne hagyja el a Challengert, ne jöjjön utánam. Ez minden. De... - kezdte Astra. Csináljátok, amit mondtam! Fél óra múlva jövök. Mielőtt Astra tiltakozhatott volna, Darv már gyors léptekkel elindult a 112
folyosó vége felé. Befordult a sarkon, és végigfutott a folyosón, készen arra, hogy azonnal reagáljon bármi szokatlanra. Egy nyitott ajtóhoz ért a folyosó végén. Egy pillanatnyi habozás után belépett, és a vezérlőteremben találta magát. Odament a legközelebbi konzolhoz, és elkezdte tanulmányozni a digitális kijelzőket. A feliratokat az ő nyelvén írták, jelentésük mégis homályos volt számára: Negatív gravitáció biztonsági kapcsoló... Negatív gravitáció bekapcsolás... Vonósugár-irány szög... Vonósugár - pozitív... Vonósugár negatív. Odalépett egy hatalmas, fénylő logikai diagramhoz, ami a műszerek működését mutatta. Ötpercnyi feszült összpontosítás után úgy érezte, érti a feliratokat. Írd le azt a szobát! - követelte Telson Elkától. Nem tudom - felelte Elka védekezően. - Nem láttam igazán jól. De az biztos, hogy valamilyen vezérlőterem volt? Biztos vagy benne? Igen, teljesen - bólogatott Elka határozottan. - Egy csomó műszert és digitális kijelzőt láttam. Ezeket a kérdéseket nekem kellene feltennem - jelentette ki Bran sértődötten. Miért? - nézett Telson értetlenkedve fiára. Mert én vagyok ennek az űrhajónak a parancsnoka. Pillanatnyilag senki sem a parancsnoka semminek - felelte Telson. Ha a felelősséget akarod, akkor menj Darv után. Ne - szólt közbe Sharna. - Még van tizenöt perce. De az a forrófejű... Csak olyan kockázatot vállal, amellyel tisztában van - fejezte be Sharna Telson mondatát. - Kap még öt percet, aztán utánaküldjük Rendest! Ó, köszönöm - horkant fel Rendes, aki a csillagvizsgáló előtt ingázott, szokás szerint élénken fülelve. - Igazán köszönöm. -
Darv a rozsdás roncsokat kerülgetve rohant a hangárban a Challenger felé. Már tíz perce futott teljes erejéből, és alig kapott levegőt. Alig egymérföldnyire lehetett a hajótól, amikor meglátta Rendest. A kis robot úgy robogott a mesterséges síkságon, mintha valamilyen különösen gyűlölt lény üldözte volna. Egyik manipulátorában egy PD-pisztolyt szorongatott. Rendes! Az android irányt változtatott, majd csikorogva megállt Darv előtt. Érted küldtek - mondta vádlóan. Nos - lihegte Darv -, akkor megtaláltál. Nem bírok tovább futni, úgyhogy vinned kell. 113
Micsoda! - kiáltott fel Rendes utálkozva. - Nem bírlak el... kétszer olyan nehéz vagy, mint én. Te pedig kétszer olyan erős és gyors. Ha nem érünk vissza tíz percen belül a Challengerre, akkor szerintem valami nagyon csúnya dolog történik velünk. - Azzal Darv felpattant Rendes hátára. Ezt a szégyent - morgott az android, miközben elindult a Challenger felé. - Nem erre terveztek. És nem is arra, hogy szétlőjenek. Ez történne? Valószínű - ismerte el Darv. Rendes a legnagyobb sprintet vágta ki működésének történetében, különösen ha figyelembe vesszük nemkívánatos terhét is. -
*** Ahogy ki tudtam venni az ábrákból - magyarázta Darv a vonósugár generátora valahol itt lehet a hangár alatt. Várj - intette le Sharna. - Ha a sugár mesterséges gravitációs teret hozott létre, ami lekényszerített bennünket, akkor mi fog történni, ha fordítva működik? A Challenger biztos beleütközik a tetőbe. Nincs semmiféle tető - felelte Darv. - Egyszerűen azért nem látjuk a csillagokat, mert egy fénypolarizáló kupola van felettünk. Akkor hogy tartják fenn a légnyomást? - húzta fel Telson az egyik szemöldökét. Ugyanúgy, mint a Solaria D-n... a gravitációval. Csend borult az obszervatóriumra. Bran hidegen átnézett az idősebbeken, sértette, hogy senki sem figyel rá. Két perc - suttogta Telson. Fürkészően nézett Darvra. - Szerinted bemegy valaki a vezérlőterembe, és meglátja a változásokat? Akkor kikapcsolják az időzítőket, és örökre itt maradunk - vont vállat Darv. Mennyi idő alatt épül fel az antigravitációs mező? - meredt rá Sharna. Fogalmam sincs - ismerte el Darv. - Csak azt tudom, hogy kikapcsoltam a biztonsági kapcsolókat, és mindent a maximumértékekre állítottam. Számít ez? - érdeklődött Telson. Csak arra gondoltam, hogy a fordított gravitációnak robbanásszerű hatása is lehet, ha elég gyorsan jön létre - mosolygott Sharna. A Challengert megrázó lökéshullámot távoli, visszhangzó reccsenések sorozata követte. Sharna bekapcsolta az optikai rendszereket, amelyek a hajó környezetét mutatták. Az egyik képen a Challenger hatalmas teste épp elszakadt az állványzattól. A vastag csövek vagy eltörtek, vagy odatapadtak a hajótesthez, néhány pedig felborult, és magával rántotta a -
114
többit is. Miközben mind a hatan döbbenten meredtek a képernyőkre, észrevették, hogy a talaj egyre távolodik - először csak lassan, aztán egyre nagyobb sebességgel. Az egész űrhajó megrázkódott - a kiegyenlítők nem tudták semlegesíteni a szinteltérést. A lökéshullámtól nekitántorodtak a falnak. A nem rögzített tárgyak a padlóra zuhantak. Istenem! - lihegte Telson. - Megint az űrben vagyunk! Igaza volt. Az összes képernyőn milliónyi fénypettyet láttak. A csillagok előtt a többi űrhajó járta őrült táncát, amelyek a Challengert.íez hasonlóan szintén elszakadtak a Világőr felszínétől. Telson megtalálta az egyik monitoron azt a különös, korong alakú alkotmányt, amit a Világőrnek vélt. Nem ismerte a mesterséges fekete lyuk méretét, ezért azt sem tudta meghatározni, milyen távol lehetnek tőle, de egyértelmű volt, hogy fantasztikus sebességgel távolodik. Megpróbálta közelebbről szemügyre venni a felszínt, de abban a pillanatban vakító fehér villanás töltötte be a csillagvizsgálót. A távolság növekedésével a teljesen fehér képernyők helyett egy izzó, egyre táguló gömböt láttak, ami egy miniatűr nóvára emlékeztetett. Két perc múlva a fény forrása csak egy lett a galaxis millió csillaga közül. Darv - szólalt meg Telson halkan. Igen? Jól csináltad. Darv bólintott, de nem mondott semmit. Visszafordult a monitorok felé, amelyeken már nem lehetett kivenni azt a fénypontot, ami valaha a fenséges Világőr volt. Darv arckifejezése nem büszkeségről árulkodott. Angyal Egy aggódott. Noha Angyal Kettő ismét működött, igaz, magasabb szintű rendszereit csak csökkentett kapacitással tudta használni, néhány üvegszálas kábel, ami a Challenger automata berendezéseivel kapcsolta őket össze, súlyosan megrongálódott a Világőrtől való viharos távozás során. Kiküldtek egy, az Angyal Kettő hatásköre alá rendelt androidcsapatot, hogy mérjék fel a külső burkolaton keletkezett kárt. Jelentésük szerint a Világőr felszínének egy nagyméretű szilánkja mélyen befúródott a páncélzat alá, és elvágott egy kábelköteget. Először nem látták át a sérülés hatását - úgy tűnt, a Challenger bonyolultabb rendszerei működőképesek. Ötven órával később Angyal Egy és Angyal Kettő kapacitása már sokszorosára növekedett - noha még mindig igen messze jártak képességeik teljes kihasználásától. Lefuttattak egy tesztsorozatot, ami felfedte a katasztrófa valódi jellegét: a Challenger legénységének életben tartásához elengedhetetlen élelem-, víz- és oxigéntermelés megszűnt. Astra térdeit átkarolva ült az ágyon, és a zuhanyzófülkében a haját szárító Darv éneklését hallgatta. 115
Egy teljes órát töltöttünk ma Sharnával az obszervatóriumban jelentette ki a nő. És? Azt mondta, hogy Telson elégedett azzal a pályával, amit a Világőr felrobbanása után felvettünk. Tudod, egyáltalán nem érzem tisztábbnak magam - lépett be Darv a szobába. - Lehet, hogy csak képzelődöm, de mintha a víz szürke lenne. Egy hónap telt el a robbanás óta - folytatta Astra. - ,Az ember arra számítana, hogy amiatt aggódik, hogy nem foglaltuk el a központi vezérlőtermet. Csak a megfelelő alkalomra vár. Még mindig fáj a fejem - torzult el Astra arca. - Adj még egy nyugtatót, kérlek! Darv odalépett a szekrényhez, kivett egy kapszulát, majd egy pohár víz kíséretében odanyújtotta Astrának. A nő felhajtotta az italt, majd elfintorodott. Mi a baj? Kóstold meg! Darv kortyolt egyet, és elhúzta a száját. Mintha rozsdás lenne a csővezeték. Majd Rendes kitisztítja holnap. Persze - morgott Rendes a kedvenc sarkából. - Megint olyan munka, ami nem szerepel a programomban. -
*** – Nézzétek - mondta Elka utálkozva. - Mindig kétszer ennyit szoktam reggelizni. És napról napra kevesebb. Rendes! Gyere ide! A robot odadöcögött az asztalhoz, ahol az emberek ettek. – Mi a baj? – Rendes... kérlek szépen, vidd ezt vissza a farmra! Mondd meg az ügyeletes robotnak, hogy a szokásos adagomat kérem. Neked is vannak lábaid, nem? - nézett vissza rá az android megvetően. Rendes! - csattant fel Sharna dühösen. - Tedd, amit mondott! A gépezet elhagyta az ebédlőt, magában valami olyasmit morogva, hogy nem arra tervezték, hogy tányérokat cipeljen, és senki sem várhatja el tőle, hogy majd ő takarítsa fel a szemetet, ha elejti. Mindig is farkasétvágyad volt, Elka - mosolyodott el Astra. - Órákig etettelek gyermekkorodban. Biztos, hogy mindannyian kevesebb ételt kapunk - jelentette ki Darv. - Mostanában állandóan éhes vagyok. Valami gond lehet a mezőgazdasági robotokkal - vélte Bran. - Az angyalok majd kijavítják. Bárcsak oszthatnám a hitedet, fiam - kuncogott fel Telson. Már többször megmondtam: nagyon hálás lennék, ha 116
parancsnoknak szólítanál - pillantott apjára fagyosan Bran. Darv és Astra hitetlenkedve bámulták a farmot. Szembesülniük kellett a ténnyel, hogy a Challenger élelemtermelő központja lassan haldoklik. A növények sápadtan kókadoztak a fényhiánytól; a gyümölcsfák levelei elszáradtak; a valaha fekete föld megsárgult. Nem csoda, hogy Angyal Egy csak vonakodva magyarázta el, merre kell jönnünk - jegyezte meg Astra keserűen. - Nézd csak meg! Darv letérdelt, és belemarkolt a kiszáradt talajba. Mióta megy ez így, George? Négy hete - morgott a mezőgazdasági egység. - Öt hete nincs elég eső és fény. Víz és fény nélkül nem nőnek a növények. A robotok sem képesek csodát tenni. Darv felpillantott a mennyezetet borító xenonlámpákra. Dél körül járt az idő, s a fény és a hő erősségének maximálisnak kellett volna lenni. Ehelyett valami tompa, vörös fény ragyogott, amitől állandóan hunyorogni kellett. A többi farm is ilyen állapotban van, George? - kérdezte Darv. Most csak ez az egy. A többit lezárták az átépítés alatt. Darv bólintott. Erre a válaszra számított. Az eredeti tervek szerint a farmok több száz ember élelmezését biztosították. Tehát nincsenek élelmiszer-tartalékaink? - érdeklődött Astra. George a haldokló mező felé intett. Ott vannak a tartalékok. Az élelemtermelés leállt. Az oxigéntermelés leállt. Darv zavartan nézett rá, aztán eszébe jutott, hogy a Challenger teljes oxigénszükségletét a farmok biztosították. A víztározó Astra és Darv kedvenc helyiségei között tartozott, amikor gyerekek voltak. Számtalan órát töltöttek a tiszta, langyos vízben úszással és lubickolással, majd az erős szolárlámpák alatt szárítkoztak meg. Ezek a lámpák párologtatták el a vizet, hogy aztán finom pára formájában a farmokra küldjék. A víz most hideg volt, és piszkos. Akárcsak a farmot, ezt a helyiséget is hűvös, vörös fény árasztotta el. Olyan, mintha a Challenger haldokolna - jelentette ki Astra halkan. A levegő oxigéntartalma három százalékkal csökkent, a széndioxidé pedig nőtt - közölte Sharna. Az egyik sikló műszereit használta az elemzéshez. Bran szórakozottnak látszott. Számít ez? Mindössze hatan vagyunk, a Challenger térfogata pedig... És mi van a több ezer androiddal, akik szerves intelligenciával rendelkeznek? - mutatott rá Telson. - Ők is használnak oxigént. Némelyikük hússzor annyit, mint mi. -
117
Az angyalok nem örültek, hogy így kellett dönteniük, de nem volt más választásuk. Akkor közölték Brannel a dolgot, amikor a fiú Elkával a kabinjában beszélgetett. – De én vagyok a Challenger parancsnoka, Angyal Egy! - tiltakozott. Engem választottatok ki, hogy uralkodjam a Földön! Telson és a többiek cserbenhagyták a küldetést, hogy letelepedjenek a Paradicsomon. Ez az én hajóm! í - Hallgass az angyalokra, Bran - nézett fel Elka a kezében tartott könyvből. De... Elka megragadta Bran állát, és maga felé fordította a fiú arcát. Hallgasd meg - suttogta fenyegetően. Bran mélyen a lány szemébe nézett. Nem látta a vidám kis szikrákat. Elka tekintete kemény volt, és komoly. Meggyengült az akarata. Bólintott. A hajó természetesen a tiéd, Bran - folytatta Angyal Egy. És te leszel a Föld uralkodója. Ez csak egy időleges intézkedés. ígérem, hogy azonnal visszakapod a parancsnokságot, amint elmúlt a veszély. – Sajnálom, Egyes - mondta Telson kurtán. - Nem érdekel. Te csináltál parancsnokot a fiamból. Legalább gondold meg - szólt rá Sharna nyomatékosan. Már meggondoltam. Nem érdekel. Ebben a fullasztó légkörben nem lehet gondolkodni - jegyezte meg Darv. Bran nem rendelkezik akkora tapasztalattal, mint te... - kezdte Angyal Egy. Semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik. - Telson elhallgatott és felkuncogott. - És nem tudja, hol van a Föld. Társai meglepetten néztek rá. Úgy érted, hogy te tudod? - érdeklődött Angyal Egy. Ó, igen. A Világőrön jöttem rá. A tanácsteremben lógott egy drapéria. Egy csillagtérkép. Mind a négyen szeretnétek megtalálni a Földet? - kérdezte Angyal Egy. Természetesen - szögezte le Astra csillogó szemmel. - Mindig is ezt akartuk. És most, hogy Telson tudja, hol van... Darv és Sharna beleegyezően hümmögött. Az érdekeink azonosak, Telson - jegyezte meg Angyal Egy. Telson a válaszát fontolgatta. Ha elfogadom a parancsnokságot, akkor az én feltételeim szerint mennek tovább a dolgok, Egyes. Pontosabban? Először is megmondod, hol van a többi PD-fegyver, és rendelkezésünkre bocsátod a Challenger új térképét. Rendben. 118
Mindenben segítesz a vezérlőteremben, és nem próbálsz meg becsapni. Rendben. De ott van még Kraken tábornok problémája. Mind a négyen elhűlve tanulmányozták a képernyőn feltűnő hatalmas fekete android képét. Nem tudod kikapcsolni? - érdeklődött Telson. Lehetetlen. Nem hajlandó kapcsolatba lépni velünk, a sugárzások pedig tönkretették a logikai áramköreit. Bennetek milyen komoly károsodást okoztak a támadások? kérdezte Telson kíváncsian. Már majdnem teljesen rendbe jöttünk. Ezt sajnálattal hallom. Biztosak vagyunk abban, hogy a Világőr elpusztulása után a rádióadást nem lehet fókuszálni, így reméljük, hogy a Challengert nem éri több támadás. Úgy érted, hogy titeket nem ér újabb támadás - helyesbített Telson. A Challenger érdekei elválaszthatatlanok a mi érdekeinktől - felelte Angyal Egy. - És most, hogy újra te vagy a parancsnok, minden olyan lesz, mint rég. Pont ettől félek - horkant fel Telson keserűen. Hangja megkeményedett, hivatalossá vált. - Rendben. Mielőtt Krakennel foglalkoznánk, a legfontosabb az, hogy legalább alapvető szinten helyreállítsuk a hajó utánpótlás-ellátását. Sharna... egy csapat androiddal menj a földformáló központba, és vigyetek át egy csapadék-előállító berendezést a víztározóba! Azonnal! Igen, parancsnok - felelte Sharna katonásan, és kisietett a teremből. Astra... próbálj meg összeeszkábálni valami ideiglenes világítást a farmon, hogy menthessük, ami még menthető. A fő energiakörre is rácsatlakozhatsz, ha szükséges. Értettem, parancsnok. - Astra követte Sharnát. Telson odafordult Darvhoz. Próbáld megjavítani az öntözőrendszert! Ha nem megy, szedj össze egypár robotot, és öntöztesd velük a növényeket! Kezdjétek a tartályokkal, aztán üssetek össze valami csővezetéket! Egy óra múlva jelentést kérek. Darv rémülten nézett rá. Egy óra múlva! Annyi idő alatt nem leszünk készen! Telson elvigyorodott. Majd rájössz, hogy bármire képes vagy, ha állandóan a sarkadban járok. - Elkomolyodott. - Egy óra múlva itt legyél. Valamit ki kell találnunk Kraken ellen. -
Darv mind a négy lövése célba talált: a három android, amelyik megpróbálta visszaverni a vezérlőterem elleni támadást, a széles szögű, izzó gázsugárban lelte halálát. Újabb két egység tűnt fel, és jól irányzott lövésekkel bosszulta meg 119
társai halálát. Darv, Telson és Sharna kénytelen volt fedezéket keresni egy beugróban. Most csak kettő - lihegte Sharna izzadtan. - Alaposan odapörköltünk nekik. Egy közeli folyosóról lövéseket hallottak. Elkaptam hármat! - hangzott fel Bran kiáltása Darv rádiójában. Megmondtam annak a bolondnak, hogy ne használja a rádiót a lövöldözés alatt! - káromkodott Telson. Egy lövedék szétzúzta a sarkot, ami mögött rejtőzködtek. Darv kidugta pisztolyát, és anélkül, hogy odanézett volna, több lövést adott le a folyosóra. Válaszul egy android darabjai csattantak csörömpölve a falnak. Sharna megkockáztatott egy gyors pillantást a folyosóra, majd lövései nyomán a másik android is elesett. Még három jön! - jelentette, miközben visszahúzta fejét a rosszul irányzott lövések elől, melyek messze tőlük csapódtak a mennyezetbe. Egyszerre! - üvöltötte Telson Darvnak. A két férfi kivetődött a járatba. Már a levegőben tüzeltek - Darv széles szögű sugárral, hogy elvakítsa ellenfeleiket, Telson pedig keskeny szögűvel, hogy szétrombolja őket. Mire visszatértek a fedezékbe, váratlan csend ereszkedett a környékre. Úgy tűnik, megtisztult a terep - lihegett Telson. - Darv... menj vissza Astrához és a gyerekekhez. Kíváncsi vagyok, rá tudod-e beszélni Elkát, hogy a kezébe vegyen egy PD-t. Rendben. - Darv kinézett a folyosóra, hogy megbizonyosodjon arról, hogy tiszta a levegő, aztán elrohant a támadásokkal ellentétes irányba. Legalább tizenötöt elintéztünk - jelentette Telson Sharnának, miközben kikukucskált a fedezék mögül. - Szerintem ennyien voltak. Darv pár perc múlva megtalálta Astrát. A nő a számára kijelölt folyosót őrizte, amit megnyugtatóan nagyszámú robot maradványai borítottak. Jól csináltad, kedvesem - dicsérte meg Darv, miközben lehuppant mellé. Astra félresöpörte izzadt haját a homlokából. Az arca maszatos volt a közelben becsapódott lövedékek kormától. Szerintem feladták - jelentette ki komoran. Hol van Bran és Elka? Nem tudom. A legutolsó támadás alatt elszakadtunk egymástól. A sokk most jött ki Astrán, aki remegni kezdett. Darv átölelte. Hé - nyugtatgatta. - A harcosok nem sírnak. Különösen az olyan nagyszerű harcosok, mint te. Sajnálom, Darv. De... - Astra rémülten felsikoltott. Darv a padlóra lökte a nőt, és megpördült. Egy hatalmas ütés eltávolította kezéből fegyverét. Felnézett az előtte tornyosuló fekete robotra, aki hat manipulátora közül kettőben egy- egy pisztolyt tartott. A gépezet olyan barátságosan nézett rájuk, mint egy szupernóva. Dobd el! - A parancs Astrának szólt. 120
A nő lassan leejtette fegyverét. Hitetlenkedve bámulták a szörnyű gépet. Tudjátok, ki vagyok? - A fémes, dübörgő hang csikorgó fogaskerekek zörgésére emlékeztetett. Kraken? - kockáztatta meg Darv. Kraken tábornok! A Challenger parancsnoka! És ti? A nevem Darv. Ő Astra. Vannak mások is. Hol? Nem tudjuk - felelte Astra bátran. – Elpusztítottátok az androidjaimat - recsegte a robot -, ezért ti fogjátok helyettesíteni őket. Aztán megöllek titeket. Aztán elpusztítom a Challengert!
121
Nyolcadik rész Megalománia Már negyedórája csönd volt a központi vezérlőterembe vezető járatokban, amikor Telson és Sharna rátalált Elkára, aki tágra nyitott szemmel, remegve guggolt a főfolyosó melletti előtérben Bran mozdulatlan teste mellett. Mi történt vele? - kérdezte Sharna, miközben letérdelt a fiúhoz, és gyengéden megsimogatta a fejét. Pillanatnyi örömét, hogy Bran él és lélegzik, rögtön eltörölte a fején fölfedezett csúnya vágás. Éppen visszatérőben voltunk a második támadás idején - kezdte Elka, kétségbeesetten küzdve könnyeivel. - Bran meg- tántorodott a légnyomástól, beverte a fejét egy válaszfalba, és elvesztette eszméletét. A robbanás engem is el vakított, így nem találtam meg a rádióját. - Hirtelen félbeszakította mondókáját, és félve figyelte Sharnát, aki a fiú vértől lucskos haját félretolva a sebet kezdte vizsgálgatni. - Rendbe jön? Sharna fölpillantott Telsonra. Szerintem igen, de azonnal szüksége lesz egy egészségügyi egység beavatkozására. Vigyük el innen! Telson lehajolt, karjába emelte Brant, és így szólt: - A legközelebbi sebészandroid a hibernációs kamrákban van. A kis csapat elindult a folyosón, amelynek megüszkösödött és feltépett falai az iménti küzdelmekről tanúskodtak. Láttad Darvot és Astrát? - kérdezte Telson. Elka, szánalmas tekintettel szemében, tagadólag megrázta fejét. Kraken betaszigálta Darvot és Astrát a központi vezérlőterembe. Egy pillanatra megfeledkeztek az android részéről fenyegető veszélyről, és érdeklődve néztek körül. Semmi nem változott - jelentette ki Astra, amint megpillantotta az ismerős vezérlőpultokat Minden megváltozott - dörmögte Kraken. - Ez az én birodalmam. Innen irányítom a Challengert! A páncélozott ajtó vadonatúj volt. Sziszegve becsukódott, hallatszott az automata zárak kattanása. Darv felfigyelt valamire, ami szintén újnak tetszett: a szorosan záródó acélrolókra, amelyeket a hajótörzs külső védőlemezébe építettek, a központi vezérlőterem pompás kilátást nyújtó ablakai köré. Darv sejtette, hogy záráskor a rolók belesimulnak a külső páncélzatba' lehetetlenné téve ezáltal a vezérlőterem kívülről történő lokalizálását. Te irányítod a Challengert, Kraken? - kérdezte. - Akkor miért 122
gondolod, hogy az őrangyalok teremtettek téged? A robot csodálkozva nézett rájuk. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy a beosztottjai kérdezősködjenek. A beosztottaknak meg kellett volna alázkodniuk előtte. Ez a kettő láthatóan nem sajátította el a talpnyalás mindennél fontosabb művészetét. Ki kellett volna oktatnia őket, de nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet, bár érezte, hogy a kellő időben kitalál majd valamit. Az őrangyalok teremtettek, hogy uralkodjak helyettük, amikor ők erőtlenek - jelentette ki határozottan Kraken. - Most már náluk is erősebb vagyok. Akárcsak ti, ők is megpróbáltak elpusztítani. Hát, csináltunk egy kis felfordulást, igaz, Kraken? - kuncogott Darv. Astra dühös pillantást vetett rá. Ne ellenkezz vele - sziszegte a nő. De Kraken tábornok túlerőnek bizonyult. Helyes? Igen - hagyta rá unottan Darv. Szóval egyetértesz. Rendben. Majd osztoztok dicsőségemben, amikor mindent meghódítottam. De először segíteni fogtok nekem a hajó irányításában. Darv zavartnak látszott. Mindent? Mit értesz ez alatt... mindent meghódítani? Mindent - ismételte eszelősen Kraken. A teljes világűrre gondolsz? Úgy tűnt, Kraken nem sokat gondolkodik a válaszon. Intett egyet manipulátorával. Minden meghódítok, amit meg lehet hódítani. Először egy napot szeretnék. Csodálatos ötlet - szólt Darv, miközben tekintetével Astrát bátorította. - Hogyan? A napok igen hatalmasak. Igaz? Ó, igen. Es nagyon bő választék van belőlük. De nem bírnak olyan hatalommal, mint Kraken. Meg fogom hódítani a legközelebbi napot. - Az android a parancsnoki konzolhoz lépett, és megérintett egy billentyűt. Az ablakból látható űrrészlet most megjelent a monitoron. Rámutatott a képernyő közepén levő csillagra. - Ezt a napot fogom meghódítani. Megőrült - suttogta Darv. De mi mégis kedvében fogunk járni - hangsúlyozta továbbra is halkan Astra. Most megmondjátok Krakennek, hogy milyen messze van. Kraken egy pultra mutatott. - A navigációs android azt használta. Majd én - szólalt meg Astra, és leült a konzol elé. Leolvasta a képernyőről a koordinátákat, és egy sor színes gombot érintve betáplálta az adatokat. A navigációs komputer azonnal kijelölte a célcsillag referenciaszámát, és néhány pillanat múlva megjelent a monitor alján a csillagról létező összes adat. - Négy fény hónap - szólt Astra. 123
Nem távolság - válaszolta Kraken. De igen, amennyiben nem vagy a pályáján - figyelmeztette Darv. - A Challenger nincsen egyetlen speciális pályára ráállítva. Amin most halad, az a Világőr robbanásának következménye. Akkor mi magunk adjuk meg a megfelelő irányt és gyorsulást; ebben fogtok segítem nekem. Darv kérdően nézett Astrára. A nő alig észrevehetően megvonta vállát, és bólintott. Négy emberre van szükség a vezérlőközpont működtetéséhez - szólt Darv. Kraken működésbe hozta négy manipulátorát a hatból. Én egyszerre két konzolt is tudok kezelni. Milyen bölcs vagy. Darv gúnyolódása nem ért célt az androidnál. A csillagra mutatott és kijelentette: Odamegyünk, és Kraken meghódítja azt a napot. Először beprogramozzuk az irányt, aztán megkezdjük a gyorsulást. -
Sharna fél füllel Telson, Bran és Elka beszélgetését hallgatta, miközben a teleszkóphoz csatolt képernyőn a csillagképeket vizsgálta. Bran fejsebét már kezelésbe vette a sebészandroid, és most legjobb úton volt a teljes gyógyulás felé. A csillagvizsgálóban gyűltek össze, hogy megvitassák Rendes jelentését, amely azt állította, hogy látta Darvot és Astrát, amint egy Krakenre hasonlító android a folyosón kergette őket. A jelentést Angyal Kettő ellenőrizte, aki szintén látta őket egy épségben maradt szenzoron keresztül. A te támadásod meghiúsult, Telson - szólt hűvösen Bran. Ezért most rajtam a sor, hogy megtervezzem a következő lépést. Úgy gondolod, hogy a támadás az egyetlen lehetőségünk? kérdezte szelíden Telson. Talán nem elég nyilvánvaló? Sharna Elkára pillantott, és észrevette, hogy a lány szokatlanul kemény tekintettel figyeli Brant. Úgy tűnt, észrevette Sharna pillantását, mert hirtelen visszakerült arcára a szokásos, érdektelen félmosoly. Rendben van, Bran - mondta Telson. - A legjobb, ha most visszamész a kabinodba, és lepihensz. De hát meg kell tervezni a támadást - tiltakozott Bran. A szobádba! Nincs jogod parancsolgatni nekem! Elka... légy szíves, vidd a szobájába! Nem - kiáltott fel Bran haragosan, amint a lány feléje indult. - Erre nem veszel rá! Ó, gyere már, Bran - kérlelte Elka. - Ne vitatkozzunk egymással... a pihenésre pedig igenis szükséged van. Bran ellenkezése megtört, mihelyt a lány megérintette. Minden további 124
tiltakozás nélkül elhagyta a csillagvizsgálót. Furcsa dolgokat mondott a fiú - szólt Sharna, amikor kettesben maradtak Telsonnal. Például? Amikor azt mondta Elkának, hogy nem veszi rá, hogy elmenjen. Telson zavarban volt. Azt hittem, nekem célozta szavait. Egyébként is miért mondana Elkának ilyeneket? De hát nem mindegy, hogy kinek mondta? Angyal Kettő! Parancsnok? Nocsak. Magadhoz tértél? Csak múló rosszullét volt az egész, parancsnok. Egy napon, szeretett angyalkáim - szólt Telson szárazon -, egy távoli és valószínűtlen napon, talán képesek leszünk rávenni benneteket, hogy különbséget tegyetek képzelet és valóság között. Nem értünk téged, parancsnok - szólt Angyal Egy. Felejtsd el! Valamennyien Kraken pusztulását akarjuk. Saját felségterületén nehéz lesz elbánni vele, ezért jobb, ha mindent elmondasz, amit csak tudsz róla. Először is, milyen intelligenciája van? Neutronikus, organikus vagy mindkettő? Organikus - válaszolt Angyal Kettő. Oké. Akkor a részleteket. Sharna, ezeket rögzíteni kellene. Tudni szeretném hallási ingerküszöbét; látószögét; álló helyzetből való gyorsulását; maximális sebességét egyenes pályán; elektromágneses sávszélességét adáskor és vételkor. Képes például fogni a rádióadásainkat? Nem, nem képes - válaszolt Angyal Kettő. - De néhány beosztott androidja képes volt rá. Most, hogy elpusztultak, biztosra vehetjük, hogy ő maga nem hallja az adásokat. Biztos vagy benne, hogy androidjai elpusztultak? Sharna elvesztette a beszélgetés fonalát, mivel észrevette, hogy a csillagképek helyzete megváltozott azóta, hogy utoljára a képernyőre pillantott. Mind elpusztult - állította Angyal Egy. Álljunk meg egy pillanatra - szólt Sharna, figyelmesen tanulmányozva a monitort. Telson türelmetlen grimaszt vágott. Most meg mi baj van? Azt hiszem, a Challengert új pályára állították. -Igen... ezt én is megerősítem - szólt Angyal Egy. A Challenger manőverezni kezdett. A pályamódosítás még nem teljes, de úgy tűnik, hogy a cél a rendszer legközelebbi csillaga. Telson Sharna mellé lépett, és a képernyőre bámult. Szó nélkül figyelt néhány másodpercig. Melyik csillag, Angyal Egy? Mutasd meg! 125
A monitoron látható legfényesebb csillag néhányszor felizzott, majd ismét elhalványult. Sharna elkapta Telson tekintetét, és kérdően nézett rá, mielőtt rájött volna, hogy ha az a csillag a Novita Hat - a Föld új napja -, akkor Telson soha nem közölné ezt az angyalok jelenlétében. Semmit nem tudok arról a csillagról - jelentette ki Telson, mintha megsejtette volna Sharna kimondatlan kérdését. A fő rendszerhez tartozó csillag, körülbelül négy hónap távolságra van - világosított fel Angyal Egy. Egy alárendelt androidnak kell lennie a vezérlőközpontban - mondta dühösen Telson. - Darv és Astra meg Kraken, az összesen három. Négy emberre van szükség a teremben. Kraken hat manipulátorral rendelkezik - figyelmeztette Angyal Egy. Nem esik nehezére két konzolt működtetni. Abban a pillanatban Darv és Astra azon buzgólkodott a vezérlőteremben, hogy a Challenger fotonikus vezérlését beállítsák. Maguk is meglepődtek, hogy milyen hamar visszaszoktak az ismerős vezérlőpultok kezelési rutinjába - még ha a parancsnok egy hatalmas, fekete android volt is, akinek harciassága messze túlszárnyalta Telson effajta képességeit. Amikor Kraken nem figyelt rájuk, Astra jelzett Darvnak, és a nyakára mutatott. Darv kezével kitapogatta a gallért. Ki volt kapcsolva. Teljesen megfeledkezett róla. Azon tűnődött, vajon Kraken képes-e lehallgatni a rádióadásokat, és úgy döntött: a kipróbálás az egyetlen mód, hogy ezt megtudhassa. Telson - szólalt meg Angyal Egy. - Gyönge rádióhullámok érkeznek a központi vezérlőterem irányából. Senki ne szóljon bele - figyelmeztetett Telson, mielőtt bekapcsolta a gallérrádiót. Részecske ernyők kinyitva - hallatszott Astra halk, visszafojtott hangja. Ötös szint, készenléti állapot megerősítve - ez Darv hangja volt, valamivel erősebben hallatszott, mint az Astráé. Darv - szólalt meg Telson igen halkan. - Ismételd meg az utolsó mondatot, ha hallasz! Ötös szint, készenléti állapot - felelte Darv. Hallottalak az előbb is - reccsent bele egy android. Rendben, Darv - szólt Telson. - Tudni szeretnénk Kraken terveit. Kraken, pontosan mit akarsz tenni, amikor odaérünk a naphoz? kérdezte Darv. A memóriámban találtam némi információt a napokról - válaszolt Kraken, és hangja tisztán hallatszott Darv rádióján keresztül. - A napok az élet és hatalmas energiák forrásai. Nélkülük nincsen élet! Világos? Világos - felelte Darv halkan. -
126
Kraken felruházza magát ezekkel a hatalmas energiákkal. Odamegyünk a Challengerrel a legközelebbi naphoz, és birtokba vesszük energiáit. Aztán a következő naphoz. Aztán ismét egy másikhoz! Es minden nap, amelyet Kraken letipor, növeli az erejét, míg ő nem lesz a leghatalmasabb teremtmény a világegyetemben! Ő fogja kormányozni az űrt és a mindenséget! Telson kikapcsolta a rádiót. A csillagvizsgálóra telepedett, néhány másodperces csöndet Sharna törte meg. - Gyere vissza, Fagor! Minden meg van bocsátva. - Rendben, Angyal Egy és Angyal Kettő - szólt Telson, miután röviden elemezte a helyzetet. - Most pedig minden részletet és jellemzőt tudni akarok Krakenről. -
Elka szokásos mosolya azonnal eltűnt arcáról, mihelyt Brannel beléptek a lány kabinjába. Leült az ágyra, és egy székre mutatva hűvösen így szólt: - Foglalj helyet, Bran! A fiú leült. Elkerülte Elka tekintetét; a padlót böngészte. - Nézz rám! Bran szokásához híven megpróbált küzdeni Elka akarata ellen, aztán föladta. Mint mindig, amikor tudta, hogy visszatetszést kelt a lányban, most is erős félelem szorongatta torkát. - Kedvemben akarsz járni, ugye, Bran? A lány hangjában bujkáló negédes szín veszedelmes ítéletet jelzett Bran számára. - Mindig megpróbálok a kedvedben járni, Elka. - És ismét kudarcot vallottál. Bran belevájta körmeit combjába. Szólni szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. A Paradicsomon együtt töltött gyermekkoruk óta Elka erős akarata arra késztette, hogy örömöt szerezzen a lánynak - olyan cselekedetekre buzdította, amelyek őt magát is veszélybe sodorták csak azért, hogy a lány kedvezőbb színben pompázhasson. - A Challenger az én hajóm - mondta Elka lágyan. - Az én hajóm... És hagytad, hogy Telson elvegye tőlem. Bran összeszedte bátorságát, és felkiáltott: - Csak az történt, amit az angyalok akartak! - De nem az, amit én akartam, Bran. - Ha hallasz, Angyal Egy - védekezett Bran kétségbeesetten, és a legközelebbi kamerához lépett magyarázd meg neki, hogy az történt, amit ti akartatok! - Ez egy időleges lépés volt, a veszélyhelyzet miatt, Elka - szólt Angyal Egy. - Azt hiszem, Bran most már elmehet a kabinjába lepihenni. - Köszönöm, Angyal Egy - válaszolt Bran, és megkönnyebbülten elhagyta a kabint. Elka fölnézett a kamerára. 127
Hogyan fogod elvenni Telsontól a hatalmat, és átadni nekem, amikor a vészhelyzet megszűnik? Válaszolj, Angyal Kettő. - Semmi gond - felelte Angyal Kettő, Elka ugyanis az ő hatáskörébe tartozott. - Te és Angyal Egy általam birtokoltátok ezt a hajót, és eddig egyetlen szóval sem említettétek a központi vezérlőterem létezését. Kételkedtek a képességeimben? - Sohasem kételkedtünk, Elka. - Talán nem szolgáltalak hűségesen? - követelőzött tovább. - Nem adtam-e át a Bran feletti hatalmamat nektek? Amelyet még a Paradicsomon eltöltött gyermekkorunk óta gyakorlok? Soha nem merte kimutatni a szülei iránt érzett szeretetét, mert tudta, hogy az bosszantana engem. Ennyire a kezemben tartom. - Sohasem kételkedtünk a képességeidben, Elka - szólt Angyal Kettő. Ezért is választottunk téged a Challenger parancsnokának, és nem Brant. De Telsonnak nagyobb a tapasztalata. .. - Miért kellett úgy tennünk, mintha Bran lenne a parancsnok? - A te biztonságod érdekében, Elka. Különös tehetséged van mások befolyásolására. Tehetség, amelyet gyermekeid, illetve gyermekeid gyermekei is örökölni fognak. Te vagy az alapköve annak a dinasztiának, amely a Földet fogja uralni. Ha Telson rájönne, hogy te vagy a leendő vezér, és nem a fia, nem habozna megölni téged. Elka elgondolkodott. - Hát persze, természetesen... Kraken Darv felé fordította az egyik PD-fegyvert. - Remélem, tudod, mi történik vele, ha nem nyitod ki a biztonsági zárakat - szólt Astrához. Astra továbbra sem akart a pulthoz nyúlni, csak kihívóan nézte a hatalmas androidot. - Őrültség lenne túlterheléssel beindítani a fotonhajtóműveket. Minden a levegőbe repülne - válaszolt dacosan Astra. - Ide hallgass, Kraken - kérlelte Darv nyugodtan, már amennyire nyugodt lehet egy ember, amikor egy PD-t tartanak a koponyájához. Normális gyorsulással, utazósebességgel és lassítással egy éven belül elérjük a csillaghoz legközelebb eső pályát. Minek kockáztatni néhány vacak hónap miatt? - Ami két hónapot jelent teljhatalom nélkül! - ordította Kraken. Háromig számolok! Egy... Kettő... - Tedd, amit mond, Astra - egyezett bele Darv rezignáltan, és imádkozott, hogy Telson hallja ezt a valószerűtlen párbeszédet. Astra szótlanul kinyitott egy biztonsági fedőlapot a vezérlőpulton. Tompa riasztás kezdett csipogni. A borító alatt húsz kulcs sorakozott. Valamennyi villogni kezdett, ahogy Astra elfordította őket. - A vezérlők nyitva vannak - szólt oda Krakennek. Az android leengedte a PD-t tartó manipulátort, és egy másikkal a -
128
fotonhajtóművek indítókarja után nyúlt. A kart az ötvenszázalékos jelzéshez tolta. Darv a visszapillantó monitorra szegezte tekintetét, épp időben, hogy lássa a hajó által kilövellt, mérföldnyi plazmasugarat, amely csillogva tűnt el a sötétségben. - Ötvenszázalékos tolóerő - szólt Astra. Kraken száz százalékra állította a kart. A plazmasugár ötven mérföld hosszúra növekedett. Darv és Astra gyorsan elvégezték a maximális tolóerő tesztjeit. Kraken meg sem várta, amíg befejezik a műveletet, tovább csúsztatta a kart. - Százharminc százalék - szólt megdermedve Astra. Astra pultjának fojtott csipogásához erős elektronikus riasztóhang csatlakozott. - Mi ez? - követelte Kraken. - Az első abból a körülbelül egybillió riasztóból, amelyeket boldogtalanná tettünk tevékenységünkkel - válaszolta negédesen Darv. Kraken tovább tolta a kart százhatvan százalékig. - Egy éven belül én leszek a Világegyetem ura! - kiáltotta. Ekkor hirtelen több dolog is történt: a vezérlőfülke összes fénye kialudt, fülsüketítő robbanás hallatszott, amely Darvot ledöntötte lábáról, és hozzávágta egy válaszfalhoz. Aztán egy másik robbanás következett, amelyet szikrázó, vakító fényjelenségek kísértek az ajtó irányából. A hirtelen beálló csönd és sötétség visszajátszották a robbanásokat Darv fülében, és a villanásokat szemében. Homályosan a tudatában volt annak, hogy a válaszfalba fémdarabok csapódnak a válla fölött. - Astra! - kiáltotta rémülten, és megpróbált odakúszni, ahol a lányt sejtette. - Minden rendben, Darv... - válaszolta a lány. A fények felgyulladtak. Darv egy pillanat múlva felismerte, hogy rossz irányba tart. Kissé bután pislogott Rendesre, aki a páncélozott ajtóba robbantott lyukban állt. A kis robot egy PD- fegyvert szorongatott. - Ilyen rendetlenséget - panaszkodott. - Most nézd meg! Legközelebb, ha egy androidot akartok kilőni, tegyétek meg magatok. Azután pedig ne várjátok el tőlem, hogy feltakarítsam ezt a mocskot! Darv hátrapillantott a válla fölött, és meglátta Astrát, aki láthatóan sértetlenül tápászkodott fel. Aztán megpillantotta Kraken szétszórt, összetört maradványait. Rendesnek megvannak a maga előnyei - jegyezte meg Telson, amikor a dühös kis android kiaraszolt a központi vezérlőből, egy halom ócskavas kíséretében, ami valaha Kraken volt. - Kicsi és pontosan lő. Darv megpillantotta Sharnát is, aki a navigációs pultnál ücsörgött, és adatokkal etette a számítógépet. - Nem kellene új pályára állítani a hajót? - Sharna? - érdeklődött Telson. - Az irányítás úgy tökéletes, ahogy van - felelte a nő. -
129
Néhány havi hibernáció szórakozás lesz majd - szólt Telson. - Kraken választása véletlenül a miénk is egyben. A csillag a Novita Hat... az a naprendszer, ahol a Földet találjuk!
130
Kilencedik rész Föld A szervizrobot egymás után szedte ki a hat alvó testet a hibernációs tartályokból, és fektette le őket a regenerációs rácsokra. Egy orvosi egység eltávolította a sápadt testekről az anyagcserét fenntartó csöveket, és egyegy injekciót adott mindegyiküknek, hogy normális szintre hozzák a metabolizmusukat. A műveletek Rendes gondos felügyelete mellett zajlottak le. Az orvosi egység nagyon jól tudta, hogy amennyiben egyetlen hibát is elkövet, komolyan meggyűlhet a baja a harcias kis robottal. Az egy év alatt, amit az emberek a felfüggesztett életműködés mély, halálos álmában töltöttek, Rendes végig velük maradt, hogy semmi ne történhessen velük. Telson ébredt először. Néhány percig nyitott szemmel feküdt, miközben a rács alól meleg légáramlat bizsergette meg testét, és serkentette fel vérkeringését. Lassan fölült, és óvatosan behajlította végtagjait, mielőtt lelépett volna a steril padlóra. Rávigyorgott az androidra. - Szia, Rendes. Hiányoztunk? - Hiányoztatok-e? - visszhangozta a robot. - Hát persze. Egy évig pihentem. Egy csodálatos évig nem kellett utánatok takarítanom. - Elrejtetted a PD-fegyvereinket? - Igen. - Rendben. Mondtam már valaha, hogy csodálatos vagy? - Nem - felelte Rendes szomorúan. - Még nem. Telson a másik öt testre nézett. Már valamennyien mocorogtak. Ezermillió mérföld távolságból a Novita Hat egy csillogó fénykorongnak tűnt, amely szabad szemmel is látható volt, jóllehet a hozzá tartozó, félkört formáló csillagok összességét csak a teleszkóp segítségével lehetett megkülönböztetni a többitől. Telson elfordult a monitortól. - Egy végső ellenőrzés, mielőtt lezárnánk a vezérlőpultokat. Öt perc múlva, miután a többiek elvégezték az ellenőrzéseket, Sharna így szólt: - Minimális energiát követelő irány, mely a Föld pályáját keresztezi majd. - Gratulálok, Telson - szólalt meg Angyal Egy. A tulajdonnév használata a szokásos „parancsnok” megszólítás helyett aggasztotta Telsont. - Mindenki jól végezte a dolgát. Darv... számodra van még egy kisebb 131
feladat. Szeretném, ha beprogramoznál egy szervizrobotot, hogy szigetelje a központi vezérlőtermet, valamint az angyalok hangvezetékeit és optikai érzékelőit. - Azonnal meglesz - mosolygott Darv. - És mi célból? - érdeklődött Angyal Egy. - Abból, hogy csak akkor beszélhessetek a központi vezérlővel, amikor én akarom. - De mi most szeretnénk beszélni veletek - mondta Angyal Egy. - Csak rajta. - Úgy gondoljuk, hogy remekül elbántatok Krakennel. - Ebben egyetértünk, ezért nem vitatkozom veled. Halljuk a nagy „csak”-ot. - A veszély elmúlt, úgyhogy visszaadhatod fiadnak a parancsnokságot. - Hát persze - helyeselt Telson. Darv, Astra és Sharna dühösen néztek rá, hogy vajon elvesztette-e az eszét. - Csakhogy nem fogom - fejezte be Telson. - A mi vezetésünk alatt és a két sebészrobot segítségével Bran és Elka elfoglalhatják a vezérlőközpontot... - szólt bele Angyal Kettő a beszélgetésbe. - Megőrültél? Azok után, ami Krakennel történt? - vágott közbe Telson. - Abban egyeztünk meg, hogy átveszed a parancsnokságot, és... - Az én feltételeim mellett... most pedig az a feltételem, hogy végleg visszavegyem a Challenger parancsnokságát. Bran és Elka fegyvertelenek, nincsen tapasztalatuk, aztán meg most, a Föld közelében, mi értelme van az egésznek? Sajnálom, Angyal Egy és Angyal Kettő... de én maradok a parancsnok. Az őrangyalok nehéz helyzetbe kerültek. Telsonnal a Challenger parancsnoki székében nem lesznek képesek fölszerelni az android hadsereget, amellyel a Föld lerohanását tervezték, s ugyanígy nem tehetik meg Elkát bábkormányzónak a már elfoglalt Földön. Úgy döntöttek, hogy Astra, Sharna, Darv és Telson teljesítették eddigi feladatukat, és eljött az idő a megsemmisítésükre. Jó reggelt, emberek! - köszöntötte őket vidáman Elka. - Miért nem ültök a mi asztalunkhoz? Csak most az egyszer. Bran felnézett az asztaltól, ahol Elkával reggelizett, és éles pillantásokat lövellt a többiek felé, amint leültek vele szemben. - Mi baj van? Fertőzöttek vagyunk, vagy mi? - Tudod, fiam - mondta Telson hűvösen -, nem szeretnélek kísértésbe vinni, hogy aztán PD-ink után kapkodjatok. - Milyen furcsa - szólt Darv, miután lehúzta tálcájáról a tiszta borítót. - Egyikünknek sincs evőeszköze. Majd én hozok. - Felállt, hogy nyakon -
132
csípje az egyik pincérrobotot. - Tudjátok - szólt Elka, miközben hatalmas falásokkal evett a farm visszatérhetett a normál termelésre, míg mi a felfüggesztett életműködésben voltunk. Évek óta nem ettem ilyen hatalmas reggelit. Sharna lenézett saját, a bőségesnél is bőségesebb adagjára. - Igazad van. A gyomrom pedig mintha összeszűkült volna a hibernálás alatt. Nem valószínű, hogy meg tudom enni. - A hibernálás nem is volt olyan rossz, mint amilyenre számítottunk, igaz, Bran? - csicsergett Elka. - Ha nem bírod megenni, Sharna, én segítek neked. - Meg sem várva a nő beleegyezését, Elka belekanalazott az ételébe, és szájához emelte. Darv tért vissza, kezében az evőeszközökkel. - Elka, ne! - hallatszott hirtelen Angyal Kettő hangja. - Nem szabad enned belőle. Elka sietve ledobta a kanalat. - Mi a fene van vele? - kérdezte dühösen. - Senki ne egyen egy falatot sem! - csattant fel Telson. A többiek meglepetésükben kiejtették kezükből az evőeszközöket. - Sajnáljuk - szólt Angyal Egy. - De egy konyharobot valami fertőzést fedezett fel az élelemben. Már készítik is a friss reggelit. Ne aggódjatok! Sharnának sikerült mintát venni mind a hat tányérból, mielőtt a szervizrobotok letakarították volna az asztalt. Egy órával később a farmon Astra egy almát evett, amelyet egyenesen a fáról szakított le. Sharna éppen befejezte az ételminták vizsgálatát egy hordozható analizátoron, amelyet az egyik siklóról hoztak le. Egyszerű gép volt, amelyet idegen bolygókon használtak annak a megállapítására, hogy ismeretlen ételek alkalmasak-e emberi fogyasztásra. Ők négyen egy olyan részében gyűltek össze a farmnak, amelyet az őrangyalok nem tarthattak szemmel. A múlt évi katasztrófa után az egység normálisan működött, és a roskadozó gyümölcsfákon elegendő fiatal hajtás zöldellt. Sharna hátradőlt, és várakozóan nézett Telsonra, miután a készülék kimutatta, hogy négy ételadag mérgezett volt, míg a másik kettő ehető. - A mi ételünket megmérgezték, de Bran és Elka étele rendben jelentette ki. - Szóval szeretett angyalkáink megint a régi trükkökhöz folyamodnak jegyezte meg a körülményekhez képest nyugodtan Astra. - Nem túl hatásos trükk - jegyezte meg Darv. Telson haragosan nézett maga elé. - De az lehetett volna. Ezért hallatlanul óvatosnak kell lennünk, míg el nem éljük a Földet. Ezentúl csak olyan ételt eszünk, amely egyenesen innen a farmról származik. Sharna és én átköltözünk hozzátok, és felváltva őrködünk éjszaka. Darv elkeseredetten bámult. 133
Ez kissé keresztülhúzza a ma éjszakai terveimet. Astra zavartan felnevetett. - Javasolom, hogy inkább az angyalok számításait húzzuk keresztül, és inkább erre koncentráljunk - felelte Telson hűvösen. -
Bran minden erejét összeszedte, hogy ne nézzen fel. Hosszú évek tapasztalataiból tudta, hogy amint belenéz Elka varázsszemébe, minden elhatározása és terve füstbe megy. - Nos, Bran? - Elka hangja lágyan és rábeszélően csengett, semmi nem volt benne a megszokott keménységéből. Bran fel szeretett volna pillantani, hogy kitalálja a lány gondolatait, de a biztos tudat, hogy azonnal elveszne, ha így tenne, a padlóra kényszerítette tekintetét. - Nem akarom megölni a szüléidét - szólalt meg végül. - És természetesen az enyémeket sem. - Az apád kiütött a parancsnoki tisztből, Bran. Elvette azt, ami jog szerint téged illetne meg. - Vagyis inkább téged, nem gondolod? De még ha tőlem is vették el, nem vagyok biztos abban, hogy igazán kellett nekem. Egy hetem volt gondolkodni az ügyön, és arra jutottam, hogy örülök annak, hogy az apám a parancsnok a Challengeren. Bran válasza meglepte Elkát, bár ügyelt arra, hogy ez ne látsszék meg. Jeges hangon folytatta: - Hogyan uralkodhatnál a Földön, hogyha még a Challengert sem vagy képes megtartani? Ez egyszer Bran is felnézett. Meglepetésére és örömére nem is sejtett erőtartalékokat fedezett fel magában, amelyek lehetővé tették Elka rezzenéstelen tekintetének elviselését anélkül, hogy gyomra háborgó tengerré változott volna. - Te vagy az, aki hatalomra tör, Elka. Nem én. Ha akarod, menj, és ragadd magadhoz! De ha bármi is történik, én nem leszek ott, hogy elvigyen helyetted a balhét. Egyedül maradtál. - Van fogalmad arról, mit tehetnek veled az angyalok? - Mit tehetnének, Elka? Apámmal szemben tehetetlenek. És ha el is akarnának pusztítani, inkább a halál, mint hogy azzal a tudattal kelljen tovább élni, hogy megöltem a szüléimét. Bran még sokáig nem jött rá, hogy ezekkel az egyszerű szavakkal visszavonhatatlanul megtörte Elka uralmát, amely egész életét beárnyékolta. A Föld volt az. Egy sárga bolygó, amelynek hegységei és síkságai pontosan megegyeztek a Challenger könyvtárában található térképeken találhatóakkal. A hasonlóság itt véget is ért: a régi felvételeken látható ezernyi tóból, amelyek a Föld felszínét borították, mostanra csak egyetlen 134
maradt meg, a legnagyobb. Egy befagyott, ötszáz mérföld hosszú szalag, amely kanyargó ösvényként kígyózott két hegyóriás között, egészen lent, délen. Kiszáradt medrek csipkézete mutatta azt, ami régen a hatalmas folyórendszert alkotta, összekötve egymással a tavakat. Ahol a felvételeken régen zöldellő erdők voltak, ott most kiszáradt sivatagok fehérlettek, amelyeken semmi mozgás nem látszott a hirtelen feltámadó és elhaló homokviharokat leszámítva. A városok helyeit a Challenger optikai készülékeivel keresték, de nem találtak egyebet, mint halvány, elmosódó homokot és végtelen bokorrengeteget. A legnagyobb földrajzi felfedezésnek azonban az bizonyult, hogy a lerombolt bolygó atmoszférája igen kevés vízpárát tartalmazott. Felhőket egyáltalán nem láttak. Mihelyt az előzetes feltérképezés megtörtént egy távolabbi pályáról, Telson elrendelte a Challenger ráállítását egy alacsony, a sarkok felett elvezető útvonalra. A harmadik ilyen pályán a hajó radarja észrevette az északi mérsékelt égövi zónában levő tornyot. Néhány gyors és finom korrekció után a hajó háromszáz mérföldes magasságban az építmény föléi siklott. A torony elképesztően nagy építészeti teljesítmény volt: piramis alakú alapjának mind a négy oldala négy mérföld hosszúságú, ezekből nőttek ki jellegtelen oldalai, amelyek tíz mérföldre magasodtak a sivatag fölé. Az alap két ellentétes sarkát összekötő egyenes pontosan az északi, illetve a déli sarkokat mutatta. A Challenger érzékelői eközben minden részletet feldolgoztak a toronyról, aztán a hatodik körben egy kis városkára lettek figyelmesek, körülbelül egy mérföldre északra a hosszú építménytől. Egy nagyobb falunak tűnt inkább, amely egy térből sugarasan kiinduló négy utcából állt. A legnagyobb épület a tér és a falu - közepén állt. Egyetlen négyzetmérföldet foglalt el, körülötte szabálytalan alakú mezők húzódtak. A földek fekete színe (összehasonlítva a sivatagokéval), valamint ú növényzet szórványos jelenléte valamiféle öntözőrendszerre utalt. A hetedik áthaladáskor ismét a torony került a figyelem középpontjába. - Ez biztosan nem egy irányítóközpont - szólalt meg Astra, felnézve vezérlőpultjáról. - Még meg sem próbáltak kapcsolatba lépni velünk. - Lehet, hogy van valami köze a támadásokho2|? - feltételezte Sharna. - Valószínű - válaszolta Darv. - Más olyan építményt nem fedeztünk fel, ami sugárzásra alkalmas lenne. - Nos, csak egy módja van annak, hogy ezt kiderítsük. Lemegyünk az egyik siklóval. - Mindannyian? - kérdezte Sharna. - Nem. - Mind lemegyünk, Telson - mondta határozottan Sharna. - Többé soha nem válunk külön... soha. - Én sem válók meg többé Darvtól - jelentette ki Astra. Darv elvigyorodott. 135
Ez nagymértékben csökkenti annak az esélyét, hogy odalent megismerkedjek egy csinos lánnyal. Astra elértette a tréfát, és vitatkozni kezdett Darvval. - Rendben. Oké - avatkozott közbe Telson. - Nem tudhatjuk, mibe keveredünk, így kétszeresen is óvatosnak kell lennünk. - Javasolni szeretnék valamit, Telson - szólalt meg Angyal Egy. Legjobb, ha együtt maradtok, és lementek mind a négyen. - Köszönöm, Angyal Egy - felelte Telson. Torokmetsző mozdulatot mutatott Darvnak: ez volt az egyezményes jel, amelyre Darv kikapcsolta az őrangyalokat a központi vezérlőből. - Ez mindent eldönt - mondta Telson vészjóslóan. - Az angyalok szeretnék, ha mind a négyen lemennénk a hajóról, ezért egyikünk itt marad a vezérlőteremben. Astra és Darv velem jön, és Rendes is, mert jól kezeli a PD-t, és Brant is szemmel tarthatja. Szükségünk lesz néhány öltözetre a raktárakból, illetve egy ruhakészítő robotra. Sharna sértődötten nézett rá. - Valóban itt akarsz hagyni? - Igen. Sharna ritkán fejezte ki érzelmeit, de most valódi aggodalom remegett a hangjában. - Nem akarok távol lenni tőled, Telson. Telson vonásai megszelídültek. Kezébe vette Sharna tenyerét, és gyengéden belecsókolt. - Én sem tőled, szerelmem. De te vagy a legjobb, akit itt merek hagyni parancsnoknak; Elka pedig túlságosan szétszórt ahhoz, hogy gondot okozhasson. -
A sikló, amelyet Telson a Földre szálláshoz kiválasztott, egy nagy teherszállító hajó volt, amely jól szolgálta a telepeseket a Paradicsomon töltött négy év alatt. A Challenger többi gépétől eltérően, amelyek alaposan megrongálódtak, a sikló komputervezérlése sértetlen maradt, ami lehetővé tette, hogy a legénység minimális beavatkozása mellett önállóan repüljön, és leszálljon egy előre beprogramozott helyen. Telson a leszállási helyet a toronytól száz mérföldre jelölte ki. A távozást úgy ütemezték be, hogy a gép éjszaka landoljon. A helyet délről közelítik meg, hogy ne kelljen ismét a torony fölött átrepülniük. Száz mérfölddel a Föld felszíne fölött villogni kezdett a biztonsági övék becsatolására figyelmeztető felirat. A gép orra magasba lendült, hogy hőpajzsa ütközzön az atmoszférával. Rendes bekötötte magát székébe, szemét közben le nem vette Branről. A gép enyhén megrázkódott, amint behatolt a légkör felsőbb rétegeibe. - Muszáj ennek az idióta gépnek egész idő alatt engem figyelni? háborgott Bran. Telson kurta válaszát elnyelte a Föld atmoszférájának zajos reakciója, amint az űrhajó kilövellései megzavarták felső rétegeit. Astra idegesen 136
figyelte egy visszapillantó monitoron az egyik hőpajzs elejét. Tudta, hogy a külső védőborítást magas hőmérsékletek elviselésére tervezték, most mégis zavartan nézte, amint a pajzs lassan cseresznyepirosra izzik. Darv megfeszítette nyakizmait, és fejét erővel odanyomta a fejtámlához, hogy leolvashassa az elmosódott digitális kijelzéseket a képernyőről. A rázkódás harminc kilométeres magasságban lecsökkent, majd idővel teljesen megszűnt. Ekkor a radar már csak tizenkét kilométeres magasságot mutatott a Földtől. A főhajtómű kikapcsolásával a hajó orra lebillent, és sebessége csökkenni kezdett. A sikló másodpercenként hatszáz méteres sebességgel ereszkedett. Átsuhantak egy hegylánc fölött, sebességük még mindig ötszöröse volt a hangsebességnek. Kiszáradt folyómedrek, szakadékok, kopár és kiterjedt síkságok - mindezek fölött olyan gyorsan suhantak el, hogy a csapat tagjai csak röpke pillantást vethettek mindenre. Egy pukkanó hang Darv fülében három kilométer magasságban jelezte, hogy a vezérlőfülke automatikusan nyomástalanítódott. A nap fölbukkant mögöttük a horizonton. Távolabb a leszállási hely még mindig sötétbe burkolózott. A titokzatos torony kiemelkedett a sötétből, legfelső részei tündököltek a napsütésben. A belső világítás pillanatokkal azelőtt gyűlt ki, hogy a gép behatolt a sötétségbe. Kilencvenfokos fordulattal északi irányba vették útjukat. - Tíz másodperc a fékezésig - figyelmeztetett Telson. A torony homályos építménynek tűnt Astra radarján, amikor tíz mérföldre tőle az automata vezérlés száznyolcvan fokkal elfordította a gépet, s így most visszafelé repültek. A főhajtóművet ismét beindították, hamarosan elérte a maximális teljesítményt, és pillanatokon belül százötven méter magasságban lebegtek az éjszakába burkolózó sivatag fölött. Lecsökkentve a gépek működését, a hajó lágy döccenéssel földet ért. A monitorokon sűrű homokfelhők kavarogtak a hajó lámpáinak fényében. A motor még zakatolt néhány másodpercig, amíg ellenőrizték a talaj szilárdságát: megbírja-e a sikló viszonylag nagy tömegét. Csönd honolt mindenütt. Öt perccel később, miután rádióüzenetet küldtek Sharnának, és Brant Rendes gondjaira bízták, Telson, Darv és Astra elindultak. A leengedett létrán lemászva leléptek arra a bolygóra, amelyen őseik születtek. Vegyes érzelmeik közül csak a csalódás volt közös. Nem számítottak ugyan őket üdvözlő hatalmas tömegre, de többet akartak, mint egy titokban végrehajtott éjszakai landolást, amely során kerülni kellett a találkozást a lakossággal. A tiszta ég ellenére az éjszaka melegnek bizonyult. Az égről ragyogó csillagmilliárdok hűvös, egyenletes fénybe burkolták a kaviccsal beszórt bozótos területet; árnyék sehol nem volt látható. A terepet egyértelműen a hatalmas torony uralta, amelynek felső részei belevesztek a sötét égboltba. - Hozzuk elő a légpárnás autót, és járjuk körbe a tornyot! Derítsük fel a környéket, mielőtt bemennénk - határozta el magát Telson. 137
Az ajtó olyan mélyen be volt ágyazva az alapzatba, hogy csak a jószerencséjüknek köszönhetően nem mentek el mellette. Telson behajtott a mélyedésbe, majd mindannyian kiszálltak. Az ajtó egy körülbelül háromméteres, tökéletes négyzetet formázott. - Acélnak néz ki - szólt Darv, megvilágítva a hibátlan felületet. Astra előbb ujjhegyével, aztán tenyerével érintette meg a fémet. - Meleg. Telson és Darv ugyanúgy tettek, de nem tudták eldönteni, hogy Astra megállapítása, mely szerint az ajtó hőmérséklete néhány fokkal melegebb az éjszakai levegőénél, helyest-e, vagy sem. Darv észrevette, hogy az ajtót olyan tökéletesen illesztették kereteibe, hogy még egy akkora rés sem található rajta, amekkorába körmével benyúlhatott volna. - Majd napfényben közelebbről is megnézzük - mondta Telson, amikor visszamásztak a légpárnásba. Félmérföldnyire a városkától, a földek szélén járhattak, amikor egy halk csörgő hangot hallottak. Telson a furcsa zaj irányába fordította a járművet. Kővé meredten figyelték a látványt, amely elébük tárult. Egy négylábú, zebrához hasonló teremtmény fáradtan cammogott egy körben. Az állat vállaira jármot erősítettek, amely egy durva, fából készült fogaskereket forgatott. A fogaskerék egy hatalmas, függőleges vízikereket hajtott. A kerék megrakott vedrei egy nyitott tartályba öntötték tartalmukat. - Mi történhetett a földi technológiával? - kérdezte csöndesen Darv. Telson megragadta a karját, és egy emberre mutatott, aki egy közeli sziklán ücsörgött. Háttal ült a látogatóknak, és magában dünnyögött, miközben az állat munkáját figyelte. Telson észrevette, hogy férfi formátlan nadrágja és köpenye durván szőtt vászonból készült. Lábán egyszerű, de praktikus szandált viselt. Telson ajkára tette ujját, és intett a többieknek, hogy térjenek vissza a járműhöz. Belerúgott egy kavicsba, ami csattanva nekiütközött egy nagyobbnak. Az ember hátrafordult és rémülten felkiáltott, amikor meglátta a három furcsa öltözetű idegent, majd elszaladt az éjszakába. - Azt hiszem, jobb, ha visszamegyünk és csináltatunk Rendessel meg a ruhakészítő robottal néhány, az előbbihez hasonló ruhát, mielőtt bemerészkednénk a városba. Sharna elszenderedett. Riadtan fölugrott, amikor a központi vezérlő ajtaja kivágódott. Elka lépett be, tálcán hozva az ebédet. Csalódottnak látszott, amikor meglátta az almacsutkákkal teli tányért. - Ó, én bolond. Elfelejtettem, hogy mostanában csak friss gyümölcsöt esztek. Sajnálom. Sharna elmosolyodott. - Kedves vagy, hogy gondoltál rám, Elka. Köszönöm. Elka leült és buta mosolyt küldött Sharna felé. 138
A mindenit! Te itt se nem eszel, se nem alszol, ugye? Valakinek tartania kell a rádiókapcsolatot. Elka árgus szemekkel figyelte a Sharna csípőjén lévő PD- fegyvert. - Én félnék elaludni ezzel az oldalamon. - Valóban? Miért? - kérdezte közönyt színlelve Sharna, bár Elka megjegyzése felkeltette éberségét. Elka zavartan vihogott. - Rettenetesen hánykolódom, amikor alszom. Még véletlenül elsülne. - Teljesen megbízhatóak. Van rajtuk egy biztosító. - Tényleg? Mutasd meg nekem, Sharna! Sharna előhúzta tokából a PD-t, megmutatta a biztosítót, de nem adta a fegyvert a lány kezébe. - De Sharna, miért nem? - Tapasztalatlan kezekben veszélyesek tudnak lenni. Elka ismét felnevetett. - Biztosan butának tartasz. Nos, lehet, hogy igazad van. Sharna megrázta fejét. - Nem, Elka. Nem hiszem, hogy annyira ostoba lennél, mint amilyennek tetteted magad. - Miért feltételezed ezt rólam? - kérdezte a lány ártatlanul. Sharna visszatette a PD-t a helyére, és mereven Elka szemébe nézett, mielőtt válaszolt volna. - Amikor te meg Bran kisgyerekek voltatok a Paradicsomon, Brant mindenki rakoncátlannak tartotta, mert állandóan bajt okozott. Te voltál a csendes, jó kislány, hiszen soha nem volt gond veled. - Sharna hangja megkeményedett. - Te és Bran együtt nőttetek föl. Mindig együtt voltatok. Kivéve azt a két hetet, amikor nagyon beteg voltál, és Brant nem engedték a közeledbe. És tudod, mi történt, Elka? Bran olyan volt az alatt a két hét alatt, mint egy kezes bárány. Egészen addig, amíg meg nem gyógyultál... Elka megvető nevetéssel zárta le Sharna szavait. - Ez egy nagyon érdekes történet, Sharna. - Igen, feltétlenül. Ezért valami mást kell majd kitalálnod, ha a PDmre fáj a fogad. A két nő mosolya olyan volt, mint két jégcsap. -
Nem rossz... Egyáltalán nem rossz - szólt Telson rosszkedvűen, amikor megnézte Astra és Darv ormótlan viseletét. Rendes és a ruhakészítő robot egy órán keresztül dolgoztak, hogy Telson vázlatos leírása alapján elkészítsék a megfelelő ruhákat és szandálokat. - Csak el ne siesd a dicséretet - vágott vissza kesernyésen Rendes. Telson köpenye redőibe rejtette a PD-fegyverét, és szólt Darvéknak, hogy tegyék ők is ugyanezt. - Rendben - mondta a létrához lépve. - Fél óra múlva világos lesz, úgyhogy ideje indulnunk. - Szeretnék veletek menni - kérlelte Bran. -
139
Nem - válaszolt határozottan Telson. Nézd, nem akarok egész idő alatt itt kuksolni ezzel a lehetetlen androiddal a nyakamon. Rendes megbántva nézett rá. - Lehetetlen? Én? - Miért nem mehetek? - Egyszerű. Mert nem bízom benned - felelte Telson. - Elka az, akiben nem kellene megbíznod. Telson szigorúan nézett a fiúra. - Ez mit jelentsen? - Ő veszélyes. - Bugyuta. - Kösz, Telson - szólt Astra maró gúnnyal. - Ne feledd, hogy a lányom! - Az anyjától örökölte. Gyere, ideje indulni! Inkább sétáljunk. Nem kell majd vesződni a légpárnás elrejtésével. -
A nap már negyedórája fent volt, és mire a kis csapat elérte a földek szélét, teljes erejével sütött. Amint a száraz és koszos úton bandukoltak, megfigyelhették a gyenge minőségű termést, valamint a farmerek kétségbeesett erőfeszítéseinek nyomát, hogy a talajt nedvesen tartsák. A zöldségessorok közötti ösvények tele voltak szórva száraz levelekkel, amelyek a szélfogóként szolgáló, a földeket körülvevő hatalmas fákról származtak. Az első épületek csinos kis kőházak voltak, fehér fallal és magasra emelt fehér tetővel, hogy fölfogják a csekély harmatot. A nagyobb házak előtt harmatcsapdákat állítottak föl, amelyek kerámiatartókban elhelyezett üveglemezekből álltak. A házak körül csend honolt mindenütt. - Egy szekér előttünk - figyelmeztetett Telson. A közelgő kocsit ugyanaz a fajta állat húzta, mint amit a vízikeréknél láttak dolgozni. Egy földműves ült a bakon. Odabólintott a három idegennek, amikor elhaladt mellettük. Föllélegeztek és mosolyukkal egymást biztatták: első nappali találkozásuk egy földlakóval zökkenőmentesen zajlott le. A város főterén levő piacon azonban már nem így történt. Darv észrevette, hogy néhány korán kelő kereskedő, akik gyümölcsös-, illetve zöldségespultjaik körül foglalatoskodtak, lopva a ruháikat fürkészik. - Az a baj, hogy ruháink anyaga túl jó minőségű - jegyezte meg Telson. - Talán egy kicsit be kellett volna piszkítanunk. De ezt nem tartották fontosnak, így aztán kellemes fél órát töltöttek az egyre szaporodó boltosok között, mohón hallgatva vég nélküli karattyolásukat azon a nyelven, amelyet ők is megértettek. A hatalmas zsivajból egyházi ének hangja szűrődött ki. Az emberek soványak voltak, de nem egészségtelenül. Telson gyanította, hogy a föld termékei - zöldségek és gyümölcsök - arra elegendőek csupán, hogy életben tartsák a lakosságot. - Megpróbáltam felértékelni az árukat - szólalt meg. - Úgy tűnik, a 140
vízárusok kémek a legtöbbet. - Egy kereskedőre mutatott, aki egy szekérre erősített hordóból gondosan ellenőrzött vízadagokat árusított. - Olyan valószínűtlen minden - súgta oda Astra Darvnak. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a Földön vagyunk. Lehetetlennek tűnik. Semmi nem stimmel. Gyakorlatilag egész életünket a Föld keresésével töltöttük el, és amikor megtaláljuk, kiderül, hogy a tavak eltűntek, és mi egy legyekkel teli piacon kötünk ki, amely mintha egy történelmi filmből került volna elő. Darv átölelte Astrát. - Pontosan olyan zavarban vagyok én is, drágám, mint te. Egymillió évvel ezelőtt olyan technológiával rendelkeztek, hogy megépíthették a Challengert. Félmillió évvel később képesek voltak saját bolygójukat elmozdítani pályájáról... És nézd meg most őket! Semmi értelme. Telson érdeklődését egy templomszerű épület keltette fel a tér közepén. Mind a négy oldalát széles lépcsősoron lehetett megközelíteni. - Mit gondolsz, mi lehet? - kérdezte Darvtól. - Nem tudom. Talán templom? - Lehet. Gyanítom, innen jött az egyházi ének. - Menjünk arrafelé - javasolta Darv. Furcsa dolog történt: a piactér hirtelen benépesedett, és az emberek egymást lökdösve tudtak csak előrehaladni. Mindenki, kivéve Darvot, Telsont és Astrát. Ahogy haladtak előre, a tömeg szétnyílt előttük. Egy farmer még el is húzott kocsijával onnan, hogy ne akadályozza útjukat. Egyidejűleg egy sereg ember nagyon figyelmesen kezdte őket bámulni, de most nem az öltözetük miatt. Egy csinos, fiatal lány gyorsan ellépett elő lük, és nagy igyekezetében elhullajtott néhány pénzérmét. Vasból készültek, és mély, csengő hangot adtak a fényes útburkolaton. Darv fölszedett egyet, megnézte, és visszanyújtotta a gazdájának. Elbűvölő mosolyt küldött a lány felé, egy jellegzetes Darv-mosolyt, amelyet azokra a különleges alkalmakra tartogatott, amikor Astránál szeretett volna elérni valamit. A lány mélyen elpirult, kibökött egy gyors „köszönöm”-öt, és visszavette a pénzt, mielőtt eltűnt volna a tömeg névtelen biztonságába. - Peeron - szólt Darv titokzatosan. - Kicsoda? - A szakállas úriember az érme kétoldalán. Gondolod, riadalmat keltene, ha megkérnénk ezeket az embereket, hogy vigyenek el vezetőikhez? A templomot övező lépcsők lábaihoz értek. A kántálás az épület nyitott ajtajain áramlott kifelé. Egy szekeres túl hirtelen akart kitérni útjukból, és a kocsi összeakadt egy másikkal, amely az ellenkező irányból közeledett. A lépcső tetején egy csapat gyerek jött kifelé az ajtón. Félelemkiáltásokat hallatva rebbentek szét, amikor látták közeledni a megvadult állatot és a szétesőben lévő szekeret. Egy ember megpróbálta elkapni a kocsit, amint elhaladt mellette, de ő is a földön kötött ki. A gyerekek megpróbálták begyömöszölni magukat az ajtón. Akik szétszaladtak, most még jobban 141
kiabáltak, mert látták, hogy nem tudnak elmenekülni a rájuk szabaduló, megvadult pára elől. Astra néhány másodperccel hamarabb kapta elő PDjét, mint Darv és Telson. Célzott és kétszer fejbe lőtte az állatot. Az felnyerített, két lábra ágaskodott, aztán lerogyott a lépcsőkre, felfordítva a szekér maradványait. Patájával rúgott még néhányat, aztán elcsendesedett. Asszonyok rohantak a halálra rémült gyermekekhez, és csitítgatva ölbe kapták őket. A csöndes és bámuló kereskedők, boltosok félkörbe gyűltek a három idegen köré. - Muszáj volt megtennem! - kiáltotta Astra védekezően. - Másképpen meghaltak volna. Astráék közelebb húzódtak egymáshoz, és fentebb mentek néhány lépcsővel. Feszültek voltak, és felkészültek a baj elhárítására, amelyet közeledni éreztek. De az emberek félkörben maradtak, meg sem kíséreltek az idegenek után indulni. Megelégedtek a szemlélésükkel. - Ide figyeljetek - kezdte Darv, és lelépett egy lépcsőt, hogy megmutassa: nem fél. Mielőtt folytathatta volna, a tömeg visszahőkölt. Telson megragadta Darv karját, és visszarántotta. - Mi a fenét bámultok? - kérdezte emelt hangon Astra. - Mi van veletek? Talán különbözünk tőletek? - Nagyon is különböztök - szólalt meg egy hang a hátuk mögött. Darvék hátrafordultak és ránéztek a derék tartású, idősebb férfira, aki a lépcső tetején állt. - Ki vagy? - kérdezte Telson gyanakvóan. - Ő Peeron - mondta Darv. - A férfi a pénzérméről - Helyes - szólt a Peeron. Melegen mosolygott, fölemelte j palástja szegélyét, és elindult lefelé. Kezét barátságosan előrenyújtotta. - Előnyötök van velem szemben - szólt, és kezet fogott mindhármukkal. - Csak annyit tudok rólatok, hogy ma reggel léptetek be Peeronicába. Ne lepődjetek meg, kérlek! j Megjelenéseteket azonnal jelentették. - Hogyan? - kérdezte Telson. - Az öltözetünk? Peeron két szeme hamiskásan csillogott. - Nem. Olyan különösen jól tápláltak vagytok. A szobám a templomban van. Gyertek velem, kérlek! Peeron elgondolkodott néhány pillanatig, miután Telson befejezte mondókáját. Megkínálta vendégeit forró és édes teával, amelyet egy szolga hozott be az egyszerűen berendezett irodába. - Hihetetlen történet - mondta halkan, és félelemmel vegyes [ tisztelettel nézett vendégeire. - Teljességgel hihetetlen... Hogy ez a bolygó egy másik naprendszerből került ide félmillió évvel [ ezelőtt... Lehetetlennek tartom elhinni, mégis sok mindent megmagyaráz. - Mint például? - kérdezte Telson. - Tudjuk, hogy egy hatalmas civilizáció leszármazottai vagyunk, amely félmillió évvel ezelőtt érte el fejlődése csúcsát. Archeológusaink fölfedeztek 142
és datáltak néhány töredékes maradványt, amelyek azért fogalmat adnak a civilizáció gazdagságáról és nagyságáról. Csillagtérképeket találtunk furcsa konstellációkkal; megtudtuk továbbá, hogy ennek a bolygónak holdja is volt valamikor. Arra gondoltunk, hogy mint mindent, ezt is elpusztították. - Ezt hogy érted, Peeron? - kérdezte Astra. - És mi történt a civilizációval? - tette hozzá Darv. - Nem tudjuk pontosan. - Kinézett az ablakon, amelyből a torony volt látható, amint a kék, felhőtlen égbe magasodott. - Az ő hagyatékuk ez a számunkra érthetetlen torony, valamint a bolygó, amelyet megfosztottak elemeitől és gazdagságától. A sivatag tartalmaz valamennyi vasat, de ez minden. írott történelmünk négyszáz éves, de nem túl dicsőséges. Semmi magasztos nincs egy tönkretett talajjal vívott négyszáz éves küzdelemben. A lakosság egyre fogyatkozik, nincs elegendő vizünk a mezőgazdasághoz. Előttünk volt az első nép. Egy hatalmas háborúban pusztultak el... egy holocaustban, amelyről keveset tudunk. - Peeron elhallgatott és szórakozottan játszadozott szakállával. - Voltatok már bent a toronyban, Peeron? - Van egy ajtó az északkeleti oldalon, amely eddig minden behatolási kísérletnek ellenállt. - Mekkora a Föld lakossága? - Megegyezik Peeronia lakosságával. Kevesebb mint tízezer. A kántálás, amit hallotok, az papjaim imádkozása az esőért. Az aszály háromszáz éve tart. Ez az utolsó közösség a Földön, mert van egy rövidke tavaszunk. Én még emlékszem arra a hatalmas felhőszakadásra, amely feltöltötte a nagy tavat... Most alig szivárog valamicske víz, az is évről évre kevesebb lesz... Talán kitart még tíz évig... Húszig... - Széttárta ráncos, öreg kezét. - Ki tudja? - Ide hallgass, Peeron - szólt Telson komolyan. - A hajónkon vannak ellenőrző berendezések, hatalmas gépek és robotok, amelyek életet lehelhetnek ebbe a bolygóba. A sors iróniája, hogy a Földhöz hasonlító bolygók lakhatóvá tételére építették őket. De ezekkel a gépekkel beáshatunk mélyre a sivatag alá, és olyan nyomelemeket nyerhetünk, amelyek feldúsítják földjeiteket; felolvaszthatjuk a befagyott tavat délen, és esőfelhőkkel tölthetjük meg újra az égboltot... annyi esőtök lesz, amennyire szükségetek van. Mindezt megtehetjük. Visszafordíthatjuk az időt, és a Föld ismét fiatal lehet. Peeron bólintott és csipás szemével Telsonra nézett. - Igen, voltak idők, amikor már hitem is csökkenni kezdett. De tudtuk, hogy tőletek elvárhatjuk mindezt. Telson zavartan nézett. - Nem értem. - Tudtuk, hogy jönni fogtok. - Honnan? 143
Sok évvel ezelőtt az emberek furcsa zajokra ébredtek... egy mély morajlásra, mely betöltötte az éjszakát. A torony hangja volt... hozzátok beszélt... titeket hívott, elmesélve sanyarú helyzetünket. - A támadások! - kiáltott fel hirtelen Darv. - A toronyból jöttek! Telson is pontosan erre gondolt. - Mozgósítottam az egész templomi bizottságot, a papok szüntelenül imádkoztak. Aztán a torony ismét megszólalt. És még egyszer. Jó néhányszor életre kelt, aztán elcsendesedett; így tudtuk, hogy meghallottátok hívását, és jönni fogtok... íme, most itt vagytok. - Többet kellene megtudnunk a toronyról - mondta Darv nyomatékosan. - Egy pillanat - emelte fel kezét Telson, le nem véve szemét Peeronról. Miért gondolod, hogy ez a torony éppen velünk beszélt? Peron meglepődött a kérdésen. Hát világos, hogy veletek beszélt. A ti érkezésetekért imádkoztunk. Ti vagytok a megmentőink és a reménységünk... Ti vagytok az istenek. -
144
Tizedik rész A Föld Hangja Elka belépett a Challenger központi vezérlőtermébe, és leplezetlen utálattal bámulta Sharnát. Az őrangyalok megmondták neki, hogy létfontosságú Sharnát legyőzni, és birtokba venni a vezérlőtermet. Azt azonban nem mondták el, hogy mennyire félnek egy újabb támadás esetén okozott károktól. - Mit akarsz itt, Elka? - kérdezte Sharna. Elka bután mosolygott. - Van valami újdonság? - Épp elég volt eddig. Igen... két jelentés is érkezett. - Sharna aláhúzta az üzenet utolsó sorait: - Itt van... mindhármunkat istenként kezelik odalent. - Ó, ez igazán különös - kuncogott Elka. - Befejezhetnéd már. - Mit? Sharna hangja megkeményedett. - Ezt a nevetséges szerepet, amit játszol: azt az „Ó, emberek” és „különös” és „Hát nem egy aranyos kislány vagyok?” szerepet. Elka sötéten elmosolyodott. - Te nem is tudod, mi az én szerepem, Sharna. Sharna egyetlen mozdulattal kikapcsolta az őrangyalok érzékelőit a teremből. - De igen, Elka, tudom. Az őrangyalok a Földet szeretnék uralni rajtad és Branen keresztül... ugyanúgy, mint ahogy annak idején rajtunk keresztül szerették volna. Nos, ez nevetséges, igazán nevetséges, mert a dicsőséges emberi fajból, amely egykor képes volt bolygókat átvinni egyik naprendszerből a másikba, mára csak egy maroknyi szomjas ember maradt, akik sivár, primitív élelüket tengetik egy elpusztított bolygón. - Már amennyiben Telson jelentései igazak. - Biztos lehetsz benne - vágott vissza Sharna. - Hamarosan megtudjuk majd - mondta Elka. - Bran utánajár. - Bran a siklóban van, fegyveres felügyelet alatt. - Persze, Rendes - mormogta a lány. - A fiad jobban fél tőlem, mint bármely androidtól. Gondolod, hogy az a robot megállíthatja? Hidd el, Sharna... a fiad... Sharna gyűlölettel nézett Elkára. - Szóval igazam volt veled kapcsolatban. - Csak félig-meddig, Sharna. Rá tudom kényszeríteni az akaratomat. De azt nem tudod, hogyan, igaz? Ez a képességem paradicsombeli 145
gyermekkorom óta megvan. Képesség, melyet az őrangyalok segítettek kifejleszteni, ahogy növekedtem. Sharna nagyon cinikusan nézett rá. - Milyen képesség? - Nézz a szemembe, Sharna! Sharna belenézett Elka fénylő szemébe, aztán félrepillantott. - Nem, ne nézz félre... Ide nézz... Most nem tudsz másfelé nézni, ugye? - De igen. - Próbáld meg! Sharna szeme rezzenéstelenül fúródott Elka szemébe. A lány győzedelmesen mosolygott. - El akarod fordítani a fejed, de nem tudod. Azt akarod tenni, amit mondok, ugye? - Igen - válaszolt Sharna meredten. - Örömöt akarsz szerezni nekem egy kis ajándékkal. - Ó, igen. - Nagyon jó, Sharna. Továbbra is nézz a szemembe... – Oké... Most átnyújtasz egy kis ajándékot nekem. Szépen ideadod a PD-fegyveredet. Az nagyon szép meglepetés lesz. Sharna a fegyvertartóhoz nyúlt. Elkát elégedettség töltötte el. Az angyalok biztosították, hogy bűvereje mindenkivel szemben működik, de eddig még csak Brannel szemben próbálta ki. Sharna előhúzta fegyverét. - Most add ide nekem! A nő odatartotta, Elka mohón elkapta a PD-t. - Most azt akarom, hogy hívd fel Rendest a siklón, és mondd meg neki, hogy adja oda Brannek a PD-jét. Sharna tekintete kitisztult. Kissé zavarban volt, amikor meglátta fegyverét Elka kezében. A lány megismételte követelését. - És ha visszautasítom? Elka célba vette Sharna fejét. - Te nálam is jobban tudod, mire képesek ezek a vackok. - Jobb, ha kibiztosítod - mosolygott Sharna. - Az az, Elka... az a kis billentyű. Gyönge remegés rázta meg Elka karját, elmozdítva a fegyvert, de még így is eltalálta volna a nőt, ha rálő. - Mondd meg Rendesnek, hogy adja oda a pisztoly Brannek! - Gyerünk már! - szólt gúnyos hangon Sharna. - Mire vársz? Ezúttal nem hibázhatod el. Biztosnak kell lenned benne, hogy megölsz. Elka megijedt. - Komolyan gondolom, Sharna, nem fogok habozni... - De máris habozol. - Sharna közelebb lépett a lányhoz. - Mire vársz még? Csak egy parányi érintés az ujjaddal - ennyi az egész. Sharna még kettőt lépett, aztán keményen pofon vágta Elkát. A lány kiejtette kezéből a pisztolyt, és felkiáltott. Sharna felvette a fegyvert, és becsúsztatott egy kis hengert a markolatába. 146
Most már jobb. Egyvalamire még meg kellett volna tanítaniuk az angyaloknak: hogy ne kezdj bele olyan támadásba, amelynek véghezvitelét nem bírod idegekkel. Meg arra, hogy ne fenyegetőzz egy töltetlen pisztollyal! A kis trükkjeid sikeresek lehetnek a fiamnál, de én túlságosan tapasztalt vagyok ahhoz, hogy az őrangyalok kifogjanak rajtam. Elka szemében gyűlölet izzott. - Legközelebb megöllek, Sharna. - És mit ígértek neked az angyalok? - Kérdezd meg őket! - vágott vissza Elka. A lövés alig pár centiméterrel csapódott a padlóba Elka lába előtt. A lány rémülten felkiáltott és hátralépett. - Legközelebb nem tévesztem el - fenyegette meg Sharna. - Mit ígértek neked? Elka látta Sharna ujját megfeszülni a ravaszon. - Mindent... Hogy teljhatalmam lesz... nemcsak Bran fölött, hanem az egész bolygón. - És te elhitted? - Természetesen. Sharna bólintott és leengedte a fegyvert. - Nem hibáztatlak érte. Nem te tehetsz róla. Valaha mi is bálványoztuk őket. De mondok neked valamit, Elka: mihelyt az angyalok találnak egy megoldást a segítséged nélkül, nem haboznak majd elpusztítani téged. Elka megvetően nézett. - És szeretnéd, hogy mindezt elhiggyem neked? - Nem érdekel, hogy mit hiszel. Most visszamész a kabinodba, és ott maradsz, amíg nem szólok. -
Astra befejezte számításait, és felnézett a templom anyakönyvéből, amelyet Peeron egyik papja hozott be az irodába. - Csak hozzávetőleges számok vannak - jelentette ki -, de a feljegyzett időpontok a torony megnyilvánulásairól megegyeznek a támadásokéval. - Meg szeretnénk tekinteni a tornyot, Peeron - kérte Telson. Az öreg sugárzó arccal nézett vendégeire. - De hisz ez természetes. Veletek megyek. Napfényben a torony talapzatába ágyazott sarokpánt nélküli ajtó még tökéletesebbnek tűnt, mint előző éjjel. Erősnek és beI vehetetlennek látszott, és oly tökéletesen illeszkedett, hogy f Darv meg volt győződve róla: az ajtó részét képezi a falnak, és ugyanabból az anyagból készültek. - Az egyetlen bejárat a toronyba - mutatta Peeron. - Nemzetünk legjobbjai évszázadok óta küszködnek a kinyitásával. Nincsenek látható sarokvasak, és semerre nem tud elcsúszni. Telson a tűző napsütés elől boldogan követte Peeront egy hatalmas ernyő alá, melyet tíz pap tartott a magasba. Astra és Darv az öreg mellett 147
ácsorogtak. - Van valami utalás arról, hogy mit tartalmaz ez a torony? Peeron a fejét rázta. - Csak legendáink vannak, amelyek az első népről való ismereteket tartalmazzák. Van néhány ócska irat a múzeumban, amelyek szerint az ajtó zárját gyermekjáték kinyitni, de erre mindaddig nem leszünk képesek, míg meg nem fejtjük a torony titkát. Ezt talán nehéz elhinni, Telson, de az írások azt is megemlítik, hogy az ajtó remekül ki van egyensúlyozva, és nyitott állapotban egy kétéves gyermek is könnyedén kitárhatja, egyetlen ujj lökéssel. - Lehetetlen elhinni - szólt Darv a válla mögül, amint kezével félresöpörte a homokot az ajtó aljáról, és felfedte a fal alsó részét. - Gyere csak, Rendes! Áss! - Homok megy az ízületeimbe - tiltakozott az android. - Áss! Maga elé motyogva, Rendes kelletlenül ásni kezdett. - Régészeink egyszer három méternyire ástak le - jegyezte meg Peeron. - Hát akkor áss le hat méterre - folytatta rendületlenül Telson. - Te áss le hat méterre! - vágott vissza Rendes. Peeron elmosolyodott. - A szolgád nem kezel igazán istenként, Telson. - De csak azért, mert nem vagyunk istenek. Peeron a távolabb parkoló sikló felé mutatott. - Az a gép nem engedi, hogy higgyek neked, Telson. - Ez időpocsékolás, Telson - mondta Darv, és lemondóan mutatott az ásás nyomán előbukkanó kőzetre. - Az alapzat akár ötven méter mélyre is lenyúlhat. Mi lenne, ha üzennénk Sharnának, és megkérnénk, hogy hozzon le néhány nehéz exkavátort és egy rakomány felszerelést egy siklóval? - És néhány röntgengépet - tette hozzá Astra. - Ellenedre lenne, ha megpróbálnánk kinyitni az ajtót, Peeron? Az öregember gondolkodott egy percet. - Hogyan állhatnám útját az isteneknek? De megígértétek, hogy esőt hoztok, amely megszünteti a szárazságot. - És úgy is lesz, Peeron. De csak egy feltétellel: ha elfogadtok bennünket közönséges halandóknak, és nem istenekként bántok velünk. Peeron elmosolyodott. - Rendben, Telson. De ha esőt hozol, nehéz lesz elfogadnom ezt a feltételt. - Felhívom Sharnát a siklóból - szólt vissza Telson elmenőben. Valószínűleg nincs most bekapcsolva a gallérrádiója. Bran, te jobb, ha velem jössz! Valamit szeretnék mondani neked - szólt Bran kelletlenül, mielőtt Telson beszélni kezdett volna Sharnával. - Bocsánatot szeretnék kérni, -
148
amiért úgy viselkedtem veled és a többiekkel. Bran habozott egy pillanatig, az öltözékén babrált, miközben megpróbálta összeszedni gondolatait és szavait. Aztán a zavart csönd megszűnt, Branből ömleni kezdtek a szavak. - Nem akarok a Challenger parancsnoka lenni. Soha nem is akartam. Senkit nem akarok irányítani vagy leigázni, vagy ilyesmit cselekedni. Elka akarta ezeket tenni. Amennyire visszaemlékszem, mindig Elka kényszerített olyan dolgokra, amelyeket eszem ágában sem volt elkövetni. Mindvégig konfliktust akart közöttünk, hogy senki ne gyanakodjon rá. Én nem akarom azt, amit ő. Csak meg szeretném próbálni, hogy helyrehozzam a károkat, amelyeket okoztam. - Bran egy székben ült, és a padlót bámulta. - Tehát Sharnának igaza volt - mondta Telson rövid szünet után. Bran reménykedve nézett fel. - Mivel kapcsolatban? - Egyszer, régen, azt mondta nekem, hogy jó ötlet lenne kettőtöket szétválasztani. - Szóval ti mindig tudtátok Elkáról? Sajnálom, ami történt. .. Kérlek, higgy nekem. Nagyon sajnálom... Telson elmosolyodott, és barátságosan vállon veregette a fiát. - Nem a te hibád, Bran, de mit szólnál ahhoz, ha kezet fognánk, mi? Én semmit nem tudok az esőcsinálásról - mondta Elka, amint Sharnával a Challenger földformáló központjában ültek. - Csak annyit kell tenned, hogy betáplálod az adatokat, amelyeket adok neked. - Megcsinálhatod egyedül is. - Angyal Kettő! - Sharna? - Feltehetően szeretnéd, ha a Föld túlélné, hiszen nincs mit kezdeni egy halott bolygóval. Helyes? - Logikus feltevés - válaszolt Angyal Kettő. - De utasíthatjuk a robotokat, hogy megtegyék, amit kérsz. - Az áradás után, amit a Paradicsomon gerjesztettél, nem is kételkedem ebben - felelte Sharna gonoszul. - De szeretném látni, hogy meg is csinálják, amit mondok, úgyhogy utasítod Elkát. - Elka, beszéltem Angyal Eggyel - köhintett Angyal Kettő. - Az a véleményünk, hogy jelenleg mindannyiunknak jobb lesz, ha együttműködsz Sharnával. -
Egy, a leghatalmasabb siklónál is nagyobb teherhajó vált le a Challengerről. Az űrhajó körül keringett néhány percig, míg az irányítómotorok beindultak, hogy éppen a kellő pillanatban semlegesítsék a keringési gyorsulást. Sharna monitoron nézte az ezüstös „gubó” zuhanását a Föld irányába. Mihelyt elvesztette szeme elől, a pultján lévő 149
készülékek felé fordult. A teherszállító hőpajzsa pirosra izzott, amikor belépett az atmoszférába. Harminc kilométernél az irányjelzők ismét bekapcsoltak, és a hatalmas, fagyott tó felé terelték a hajót, déli irányba. A fedélzeti számítógépek érzékelték az atmoszferikus nyomás növekedését, és radarral vizsgálták a talajt. A kellő pillanatban a számítógép aktiválta a robbanófejeket, és a gubó négy részre esett. A védőborítók leválásával négy, acélból készült toronyszerű építmény volt látható, amelyek most már szabadesésben zuhantak alá. Három kilométer magasan a tó fölött ejtőernyőnyalábok bukkantak fel a négy tornyon. Az ejtőernyőkön végrehajtott néhány finom igazítás után, a tornyok megfelelő helyzetbe kerültek a végső akcióhoz. Harminc méter láb magasan az ejtőernyők eleresztették terhüket. A fúziós reaktorokkal ellátott acélszerkezetek áthatoltak a jégrétegen, és lesüllyedtek a tó fenekére. A rajtuk levő komputerek azzal válaszoltak a jeges víz jelenlétére, hogy aktiválták a reaktorokat. Hat órával később a tavat borító jég olvadni kezdett, és köd keletkezett a felszín fölött. Telson Sharnának küldött rádiójelentéséből az angyalok megtudták, hogy a csapat be akar jutni a toronyba. Jóllehet aggódtak a nagy torony pusztítóképességeitől, érdeklődésüket felkeltette a legenda, hogy az épület az első nép összegyűjtött ismereteit tartalmazza. A tudás hatalom. A tornyot emberek építették, ezért csak az emberi kíváncsiság képes megfejteni titkait. Különösen Darv kíváncsisága. Három nappal később - négy órával Sharna érkezése előtt - hirtelen felbolydulás vonta magára Telsonék figyelmét. Az emeleti ablakában álltak annak a háznak, melyet Peeron bocsátott látogatói rendelkezésére. A téren körülbelül ötszáz ember gyűlt össze. Izgatottan beszélgettek, és szüntelenül az égre mutogattak, ahol szürke gomolyfelhők foszlányai jelentek meg déli irányból. Dél körül olyan esemény történt, amelyre az izgatott Peeron szerint háromszáz éve nem volt példa a Föld történetében. A napot eltakarta egy felhő. Egy órakor elkezdett esni az eső. Az emberek elcsendesedtek az első cseppek láttára. Egyesek felnéztek, és pislogtak a kábult meglepetéstől. A súlyos cseppek áramütésként érték felfelé fordított arcukat. Mások tenyerüket tárták ki, mert nem hittek szemüknek. Hirtelen a tér teljesen benépesedett: anyák jöttek karjaikban gyermekükkel; aztán öregek, betegek és mozgássérültek. Mindannyian összegyűltek, hogy osztozhassanak a csodában. De érzelmeiket nem mutatták ki, sírást sem lehetett hallani. Még a gyermekek is szokatlanul csöndben ültek. Az eső elállt, és a város visszatartotta lélegzetét. Tizenöt perc telt el. A tömeg a komor, borús égre fordított arcok mozdulatlan tengere volt. Peeron és egy csapatnyi fehér stólás pap jött ki a templomból, és szótlanul 150
bámulták az eget. Villám csapott le hirtelen, megvilágítva a felhőket. A vihar halk morajlása hallatszott, aztán megindult a zivatar. Egyetlen, ihatalmas sóhaj hagyta el a tömeg ajkát. Egy kis csoport Telsonék ablaka alatt elkezdett táncolni és énekelni. Mások is bekapcsolódtak. Pillanatok alatt a tömeg őrült, már-már hisztérikus táncba és éneklésbe kezdett. Peeron egyedül vágott át az ünneplő sokaságon, és az ablak alá érve felnézett. Ajka mozgott ugyan, de szavait elnyelte a lárma. És lehetetlen volt megmondani, hogy az arcán végig- csorgó cseppek valóban esőcseppek, vagy pedig örömkönnyek voltak. Megérkezésük óta Elka mogorva és visszahúzódó volt; nem segített a felszerelések kicsomagolásánál sem. A kora délelőtti kétórás eső ellenére a torony körüli homok forró és száraz maradt. Peeron megérkezett kíséretével, és bemutatták Sharnának. - A reggeli esőt csak ilyen rövidre terveztük - nyugtatta meg az öreget. - Elgondolásunk az, hogy előbb eltüntetjük a repedéseket a folyómedrekből, és átitatjuk a földeket. Túl sok eső hirtelen elmosná a talaj felszínét. Peeron felnézett a sebesen távolodó felhőkre. - És mikor fog újra esni, Sharna? - Ma éjjel - ígérte meg a nő. - Aztán a következő harminc napban minden éjjel mérsékelt esőre lehet számítani, hogy a talaj vízkészletét feltölthessük. Telson közeledett. Kezet rázott Peeronnal, s így szólt: - Halvány kaparásnyomokat találtunk az ajtón. Azon tanakodtunk, vajon meg tudnád-e mondani, mitől keletkeztek? Peeron gondolkodott néhány percig. - Igen. Az előző uralkodó volt. Egy faltörő kost csináltatott, amelyet háromszáz ember bírt csak fölemelni. Egy hétig ütögették az ajtót, mielőtt abbahagyták. - Nos, ezt mi biztosan nem fogjuk megtenni - ígérte Telson. Peeron parancsot adott egy szolgának, hogy a toronyra vonatkozó összes régi iratot azonnal hozzák elő a múzeumból. Egyetlen kézmozdulattal leállította Telson tiltakozását, és megjegyezte, hogy az írások tartalmazhatnak olyan fontos adatokat, amelyek eddig elkerülték az egyházi tudósok figyelmét. Egyébként érdeklődve nézte az ajtó körüli tevékenységet. - Mi az első lépés? Telson Astrára és Darvra nézett, akik a röntgenkészülék kábeljaival bíbelődtek, amelyek a homokban kígyóztak az ajtótól a szikláig. Bran lelkesen segített, noha Elka közönyösen szemlélte a munkálatokat. - Néhány felvételt készítünk az ajtó mögötti részekről - magyarázta Telson. 151
Darv egy röntgenérzékelő fejet tartott az ajtó és a fal találkozásához. Rendben. Mehet. Abban a pillanatban, hogy Astra bekapcsolta a készüléket, elkezdődött egy újabb támadás. Az őrangyalok félelme rövid idő alatt elpárolgott, amikor látták, hogy ez a támadás különbözik a többi közléstől. Lényegében nem is támadás volt, csak egy alacsonyabb intelligencia nyújtotta ki csápjait feléjük a toronyból. Az intelligencia elnézést kért a korábbi támadásokért. Mint mondta, nem tudta, hogy az őrangyalok annyira felsőbbrendűek. Ha az emberek bejutnak a toronyba - ígérte az intelligencia a sok ezer év alatt felhalmozott és elzárt tudást az őrangyalok birtokába juttatja. Ez a gesztus kárpótolja majd az őrangyalokat a korábban elszenvedett méltatlan támadásokért. A tudásról faggatták az intelligenciát, aki elmondta, hogy | olyan felfegyverzett űrhajók tervei vannak a toronyban, amelyek félmillió évvel előbbre járnak a Challengernél. Az angyalok kifejtették, hogy ilyen tudás birtokában előbbre vihetnék a Föld technológiáját. Annyival, hogy a földlakók már száz év múlva is építhetnének velük ilyen hajókat. További ötven év múlva olyan hadiflottájuk lehetne, amellyel meghódíthatják az f egész világegyetemet. Sharna felnézett a röntgengép hologramvevőjéről, és felsóhajtott. - Az én adataim megegyeznek a tieitekkel - szólt a többiekhez. - Az ajtó két láb vastag, és hasonló szélességű keretekbe van ágyazva. Nincsenek nyelvek, kilincsek, zárólemezek vagy mozgatható rudak. Gyakorlatilag semmi olyan, ami zárva tartaná. – És az árnyékok a tetején? - kérdezte Telson. - Két masszív, de egyszerű, belülre felfüggesztett vasrudacska, tehát az ajtó felfelé és befelé nyílik. A gömbök a végükön azt mutatják, hogy a rudacskák ellensúlyozók, úgyhogy az ajtó magától tárul fel. - Nincsenek zárak... - mondta Darv elgondolkodva. - Pofonegyszerű tervezés - folytatta Sharna. - Teljesen elhiszem azokat az ósdi leírásokat: súlya ellenére egy kisgyerek egyetlen ujjnyomással kinyithatná. Darv újra kézbe vette az ősi kéziratot, amit Peeron hozatott, és ötödször is hangosan felolvasta a titokzatos részletet, amelyet mindannyian érdekesnek találtak. - Itt azt írja, hogy nincsen rendes zár az ajtón, csak a tudatlanság zárja, amely akkor szűnik meg létezni, amikor az emberiség tökéletesen megtanulta uralni az elemeket. - Fölkapta az egyik előbb készített felvételt. Az a lap volt, amely nagy sűrűségű tárgyat mutatott, pontosan az ajtó közepébe beágyazva. Van valakinek sejtelme, hogy mi az a sötét árnyék a közepében? 152
Senki nem válaszolt. A titokzatos ajtó ellenállt minden racionális magyarázatnak. Az éjszaka kegyetlenül forró volt. Astra felébredt és látta, hogy Darv ágya a sikló kabinjában üres. Kiment egy vékony hálóingben, és ott találta Darvot, amint az ajtót bámulja. - Darv? A férfi mosolygott. - Sajnálom, Astra. Nem tudtam elaludni az átkozott ajtó miatt. Olyan őrjítő... az érzés, hogy ez a bestia gúnyolódik velünk... Egy zár nélküli ajtó, amelyet nem tudunk kinyitni. Astra az ajtónak dőlt. A fém meleg érintése nagyon kellemes volt; vékony hálóruháján keresztül a bőrén is érezte. Halkan beszélgettek még pár percig, többnyire Elkáról és személyiségének jelentékeny változásáról, amely során az extrovertáltból mogorva, magába zárkózó lány lett. Mindketten nehezen akarták elfogadni Sharna elméletét Elka Branre kifejtett hatásáról, jóllehet sok igazságot találtak benne. - Darv - szólt Astra hirtelen - Miért melegebb az ajtó közepe? - Bizonyára tévedtél. Astra lerántotta hálóruháját, arccal az ajtónak fordult, és hozzápréselte meztelen testét - kezét, lábát széttárva. - Nem. Határozottan melegebb a közepén, mint a széleken. Darv gondolataiba mélyedt, míg Astra visszavette hálóruháját. Tenyerével végigtapogatta az ajtót, előbb a közepét, aztán a széleit, de nem rendelkezett Astra testének érzékenységével, így nem vette észre a hőmérséklet-különbséget. - Van valami, amit még nem alkalmaztunk - jegyezte meg Astra. - Nem világítottuk át infravörössel. Darv csettintett ujjával, és megkérte Astrát, hogy hozzon egy infravörös érzékelőt és egy radiométert. Két perc múlva a nő visszatért a kért dolgokkal. Az infravörös vizsgáló egy égő bíborszínű foltot mutatott ki az ajtó közepén, míg a rákapcsolt radiométer mutatója majdnem a maximumig lengett ki. - Csodálatos - szólt Darv boldogan. - Tökéletes... Egy izotóp beágyazva az ajtó közepébe, hogy melegen tartsa, ha kell, akár egymillió évig is. Mit nem adtam volna, hogy ezekkel az emberekkel találkozzam... olyan gyönyörűen egyszerű... - Ki tudjuk nyitni? Darv nevetett, és Astra vállára tette kezét. - Mi sem egyszerűbb. A zár maga a tudatlanság. Holnap sikerül majd kinyitni a tudással. Peeron akkor érkezett, amikor az ajtóra tapasztott fagyasztólemezek már egy órája működtek, és három fokkal csökkentették a hőmérsékletet. - Végre legyőzzük az izotópot - mondta Sharna. 153
Peeron álmélkodva nézett és rámutatott a dérlepte lemezekre, amelyek egy zümmögő fagyasztótelepre voltak rákötve. - Mit jelentsen ez, Telson? - Azt, hogy gyorsabban vonjuk el a hőt az ajtóról, mint ahogy az izotóp pótolni tudná. Ennek eredményeként az ajtó lehűl. - De hogy fogja ez kinyitni? - Minden anyag kitágul, ha növelik a hőmérsékletét - magyarázta Telson. - Ha ez az ajtó normális hőmérsékleten tökéletesen illeszkedik a keretbe, akkor felmelegítve teljesen beleszórni, és sohasem nyílik ki. Még akkor sem, ha hegyet dobsz rá. - Ha Darv nem téved - vette át a szót Sharna -, ki lehet nyitni, ha jeget rakunk rá. Elég egyszerűnek tűnik, de kíváncsi vagyok, hogy képesek vagytok-e jeget előállítani? - Nem - rázta a fejét Peeron. Sharna bólintott. - A jégkészítés alapvető technika a fejlett technológia felé vezető úton. - Telson! - kiáltott fel Astra. - Gyere, ezt nézd meg! Mindenki köré gyűlt, és a vékony, alig látható rést bámulta az ajtó és a keret között. Telson felvett egy éket, és beillesztette a résbe. Minden nehézség nélkül sikerült. - Nos, ezt egy órával ezelőtt még nem tudtuk megtenni - jegyezte meg. - Próbáljuk meg egy vastagabbal! A vastagabb ék nem fért bele a résbe. Telson letérdelt, és egyik kezével megtámaszkodva megpróbálta a fémlap alá be- erőszakolni. Minden előzetes figyelmeztetés vagy hang nélkül az ajtó befelé és felfelé elmozdult. Telson orra bukott, félig át a nyíláson. Talpra szökkent, és a többiekhez hasonlóan önkéntelenül is hátralépett. Szó nélkül álltak a titokzatos épületen nyílt hatalmas nyílás előtt. A torony belsejéből fények törtek elő, megvilágítva az odabent álló, hologram vetítőkre emlékeztető gépeket. A padló csiszolt márványnak tűnt. - Rendes! - csattant fel Telson. - Mi van? - Menj be, és állj meg középen! Az androidot nem nyűgözte le az ötlet. - Gondolod, hogy van bent valami, ami esetleg nem szimpatizál velem? - Épp azt akarom megtudni. Gyerünk, befelé! Rendes magában morogva bedöcögött az ajtón, és megállt a gépek mellett. A továbbra is közönyös Elka kivételével mindenki idegesen figyelte az eseményeket. - Mit látsz? - kiáltott be Telson. - Csak hologramvetítőket - felelte Rendes. - És néhány fényforrást. Minden szép tiszta. - Oké. Gyere vissza, és állj meg az ajtóban! 154
A robot visszajött, és megállt a bejáratnál. Telson előhúzta pisztolyát, és intett a többieknek, hogy kövessék példáját. Odaszólt Darvnak, hogy adja oda tartalék fegyverét Brannek. Majd Peeron felé fordult. - Szerintem az lenne a legjobb, ha ti biztos távolságba húzódnátok, Peeron. Csak arra az eshetőségre, ha esetleg kifelé kellene lőnünk. Peeron értően elmosolyodott, és intett papjainak, hogy menjenek hátrébb. - Elka! - kiáltotta Telson. - Te velünk jössz! - Fegyvertelen vagyok - felelte a lány. - Maradj mellettünk - szólt rá Telson határozottan. - Rendes... ha az ajtó elkezdene bezáródni, akkor állj alá, és üvölts nekünk. - Köszönöm - fakadt ki a robot keserűen. - Jó tudni, hogy valami hasznomat is veszitek. Telson lépett be elsőként az épületbe. Lépéseik visszhangot vertek a csillogó márványpadlón, miközben odamentek az egyik hologramvetítőhöz. Kíváncsian néztek körül. A gépek végtelen során kívül nem sok látnivaló akadt, a felettük lévő fények pedig megakadályozták, hogy a felső részeket is megfigyeljék. Védekező köralakzatot vettek fel, hogy az első gyanús jelre reagálni tudjanak. - Ez egy könyvtár - suttogta Darv a környezettől lenyűgözve. - Egy hatalmas könyvtár. Meleg, megnyugtató hang szólt hozzájuk. Olyan közelinek tűnt, hogy mindannyian megpördültek, biztosnak érezve, hogy pont mögöttük csendült fel. - Én a Föld Hangja vagyok. Üdvözöllek titeket, és gratulálok az ajtó kinyitásához. Telson gyorsan visszanyerte hidegvérét, amikor meggyőződött arról, hogy nem fenyegeti őket közvetlen veszély. A hang forrását keresve körülnézett. - Köszönjük, Föld Hangja. A nevem Telson. A Föld körül keringő Challenger űrhajó legénysége vagyunk. A hang rövid szünet után válaszolt. - Igen. Már sok-sok évvel ezelőtt figyelmeztettek a Challenger létére. - Figyelmeztettek? - érdeklődött Darv. - Nem engedtétek belépni a Föld népét - folytatta a hang. - Ez nagyon bölcs döntés volt. Nem ők nyitották ki az ajtót, ami azt jelenti, hogy még nem állnak készen az ebben a könyvtárban őrzött információ befogadására. - Mindössze ennyi vagy, Föld Hangja? - kérdezte Darv. - Egy könyvtár? - Nem. Én is egy őr vagyok. Az a feladatom, hogy őrködjem a Föld népe felett e nehéz időszakban, míg újra fejlődni kezdenek a nagy holocaust okozta katasztrófa után. - Mi az a nagy holocaust? - Egy háború, ami négyezer évvel ezelőtt zajlott le. Amikor rádöbbentek, hogy elpusztítja a földi civilizációt, felépítették ezt a tornyot, 155
hogy ne vesszen el a tudás. A zárat úgy tervezték, hogy addig ne tudják kinyitni, míg a Föld újra el nem indult a technikai fejlődés útján. - Semmit sem mondtál a szárazságról - mondta Telson vádlóan. - Az időjárás-szabályozás nem tartozik a feladataim közé - felelte a Föld Hangja. - De hálás vagyok a közbelépésetekért. - Azért az őrangyaloknak tartozol köszönettel, Föld Hangja - szólt közbe Elka váratlanul. - Az ő segítségük nélkül sohasem ért volna véget a szárazság. - Igen - morogta a Föld Hangja. - Tudom, milyen sokkal tartozom az őrangyaloknak. Már fel is vázoltam nekik egy egyezség körvonalait. - Én beszélek, Elka - jelentette ki Telson, elkapva Darv figyelmeztető pillantását. - Miért akarod, hogy hallgasson? - kérdezte a Föld Hangja. - Szeretnék többet tudni az őrangyalaitokról. Talán segíthetnének a Föld érdekeinek megvédésében. - Gonoszak! - kiáltotta Astra váratlanul. - El kell pusztítani őket! - Ne hallgass rájuk, Föld Hangja! - könyörgött Elka. - Csak Angyal Egy és Angyal Kettő segíthet neked. Ezek az emberek megpróbálták elpusztítani őket, de kudarcot vallottak! Telson megragadta Elka karját, és elkezdte az ajtó felé vonszolni a lányt. Darv a másik kezét fogta le. Elka úgy harcolt, akár egy macska. - Látod, Föld Hangja! - sikoltotta. - El akarnak hallgattatni! - Állj! Hagyjátok békén! A parancsoló hangsúly elég volt ahhoz, hogy Darv és Telson elengedje Elkát. - Azt akarom, hogy Elka félbeszakítás nélkül beszéljen nekem az angyalokról - jelentette ki a Föld Hangja. - Mondd csak, Elka... segíthetnek az angyalok a Föld népének megóvásában? - Természetesen - felelte Elka dacosan. - Hatalmas a tudásuk és az erejük. Az időjárás-szabályzás csak töredéke annak, amire képesek. A segítségükkel ismét naggyá teheted a Földet. Telson erős kísértést érzett, hogy kivonszolja Elkát a toronyból, de erőt vett magán, és csendben maradt. - Ez nagyon érdekes, Elka - jegyezte meg a Föld Hangja. Megpróbálok kapcsolatba lépni velük. Hallani fogjátok, mit beszélünk, de ők nem fognak hallani titeket. Különös, lüktető hangot hallottak. Hasonlított a támadások zenéjére, de sokkal gyengébb volt annál. - Angyal Egy és Angyal Kettő - szólt a Föld Hangja. - Üdvözletünk, Föld Hangja - mondta Angyal Egy. - Tisztán veszed az adást? - Igen, Angyal Egy - felelte a Föld Hangja. - Elfogadom, hogy rendelkeztek azzal az erővel, ami segíthet a Föld népének megóvásában. Felül tudok kerekedni az építőim programján, és biztosíthatlak benneteket, hogy nem lesz több támadás. 156
Akkor megegyeztünk, Föld Hangja? Megosztjuk veled a hatalmat, ha te megosztod velünk a tudást. - Rendben - válaszolta a Föld Hangja. - Ezt nem engedhetjük! - csattant fel Sharna. - Mi legyen a legénységetek hat tagjával? - kérdezte a Föld Hangja. - Veszélyt jelentenek a terveinkre - felelte Angyal Egy. - Mohók és szomjaznak a hatalomra. El kell pusztítani őket. Elka hitetlenkedve felsikoltott. - Beleértve az Elka nevűt is? - kérdezte a Föld Hangja. - Különös tekintettel az Elka nevűre - válaszolta Angyal Egy. - Teljesen jelentéktelen, felesleges személy. - Nem, Angyal Egy! - sikoltotta Elka. - Elka vagyok! A te Elkád! Észrevéve, hogy Angyal Egy nem hallja őt, a lány zokogva lerogyott a padlóra. Astra letérdelt, és megpróbálta megnyugtatni lányát. - Büszke vagyok, hogy megoszthatom veletek a tudásomat - folytatta a Föld Hangja. - Azonnal kezdem az adást, amint készen álltok. - Istenem! - lihegett Telson. - Mit csináltunk? - Készen állunk, Föld Hangja - mondta Angyal Egy. Mély dübörgés töltötte be a könyvtárat. - Fantasztikus! - lelkendezett Angyal Kettő. - Ennyi tudás! Ennyi minden, amit nem tudtunk! A dübörgés erősebb lett. Még Elka is elfeledkezett az angyalok árulásáról, és meglepetten körülnézett, miközben görcsösen kapaszkodott anyjába. Mindannyian befogták a fülüket. - Valami baj van, Föld Hangja! - sikoltotta Angyal Egy. - Mindent elveszítek! - Fordítsd meg a folyamatot! - kiáltotta Angyal Kettő sürgetően. - Föld Hangja... fejezd be! Elpusztítasz minket! A dübörgő zaj idegtépő sivítássá fokozódott, ami addig rezgett a levegőben, míg az angyalok hangja folyamatosan el nem halkult. Két perccel később megszűntek beszélni. A fülsüketítő zaj elhallgatott. Telson óvatosan levette kezét füléről, és felnézett az egyenletesen világító lámpákra. - Nem értjük, Föld Hangja. Mi történt? - Angyal Egy és Angyal Kettő többé nem létezik - jelentette ki a Föld Hangja egyszerűen. - Kitöröltem az öntudatukat és a memóriájukat. Most már csak egypár automata rendszert alkotnak, amik a Challengerre felügyelnek. - Meg akartak ölni - mondta Elka halkan. - Már nem voltál a hasznukra, Elka. Minden mesterséges intelligencia így gondolkodik. - Hihetetlen - motyogta Telson. - Gyakorlatilag egész életünkben ők uralkodtak felettünk, te meg néhány perc alatt elpusztítottad őket. - Nem, Telson. Sok-sok évig tartott... amióta az első figyelmeztetést kaptam létükről. Ugye, egyszer meglátogattátok a Sentinelt az Első -
157
Lábnyom Városában, a Föld régi naprendszerében keringő Holdon? - Sok-sok évvel ezelőtt, Föld Hangja - bólintott Telson. - A látogatásotok után üzenetet kaptam tőle, hogy két korai mesterséges intelligencia a Föld után kutat. Akkor kezdtem el véletlenszerűen sugározni a támadásokat. De beszüntettem őket, amikor az egyik Világőr állomás közölte, hogy nem hatnak. Úgy döntöttem, hogy csak akkor pusztíthatom el az angyalokat, ha elég közel jönnek hozzám. Elnézést kérek, hogy félrevezettelek benneteket, de meg kellett tudnom, milyen viszonyban vagytok velük, mielőtt a sorsotokról döntenék. Elka esetében úgy gondoltam, az a legjobb, ha megmutatom neki az angyalok valódi természetét. - Bocsássatok meg - kérte Elka szánalomra méltóan. - Nem tudom, mit mondjak... Bocsássatok meg... - És most mi lesz? - kérdezte Telson. - Az új időjárásrendszer, amit létrehoztatok - mondta a Föld Hangja. Stabil? - Igen - felelte Sharna. - Ez nagyon jó hír. Igazán hálás vagyok, hogy véget vetettetek a szárazságnak. De van egy kis gond... - Igen? - biztatta Telson. - Az egész életeteket a Föld keresésével töltöttétek, és most, hogy megtaláltátok... Nem valami fair dolog... - Tudom, mit akarsz mondani - vágott közbe Telson. - Nem számít. Találtunk egy bolygót, amit Paradicsomnak hívunk... - Ha itt akartok maradni, nem akadályozom meg. De utasításaim szerint a Föld népének magától kell fejlődnie. Telson elmosolyodott. - Megtanultuk szeretni a Paradicsomot, Föld Hangja. Lezárjuk a tornyot, és elbúcsúzunk Peerontól és a többiektől, mielőtt visszamennénk a Challengerre. - Kérdően nézett társaira. Mindenki bólogatott. - Ha valaha is vissza akartok térni a Földre... - Köszönjük, Föld Hangja - felelte Telson a fejét rázva. - Nekünk már a Paradicsom a Föld. A Föld Hangja rövid szünet után válaszolt. - Köszönöm, mindőtöknek köszönöm. Jó utat hazafelé! Minden konzol aktív - jelentette Sharna, a teljes gyorsulás előtti procedúra első lépéseként. Telson megérintett egy billentyűt a parancsnoki asztalon, és rámosolygott az érdeklődve figyelő Branre és Elkára. - Sajnálom, hogy pillanatnyilag nincs mit csinálnotok. De ígérem, hogy mire visszaérünk a Paradicsomra, behunyt szemmel is elvezetitek a hajót. - Tényleg nem baj - nevetett Elka. - Készen állok - kiáltotta Darv. - Készen állok - jelentette Astra is. -
158
Egyes vezérlő alrendszer készen áll - hallatszott Angyal Egy hangja egy hangszóróból. - Kettes vezérlő alrendszer készen áll - csatlakozott hozzá Angyal Kettő hangja. Döbbent csend ereszkedett a Challenger vezérlőtermére a két gyűlölt hang hallatán. Telson szeme kiguvadt, Astra görcsösen markolta a konzol szélét, hogy el ne ájuljon. Darv hirtelen nevetésben tört ki. - Mi olyan átkozottul nevetséges? - horkant fel Telson. - Ezeknek nem lenne szabad élniük! - Nem is élnek - felelte Darv még mindig nevetve. - De a Föld Hangja azt mondta, hogy megmaradt néhány automatikus alrendszer... és ezek közé tartoznak az angyalok beszédszintetizátorai is. Telsont láthatóan nem győzte meg Darv magyarázata. - Egyes vezérlő alrendszer! - kiáltotta. - Várom a parancsait - felelte Angyal Egy hangja. - Ugye, most ezek vagytok, egyes rendszer? Intelligencia nélküli alrendszerek. Igaz? - Tökéletesen igaz... Darv - válaszolta Angyal Egy hangja. – Tökéletesen intelligencia nélkül - tette hozzá Angyal Kettő hangja. -
159
160
161
162
