SYLVESTER LÉVAY – MICHAEL KUNZE
MUSICAL
FORDÍTOTTA: MÜLLER PÉTER “SZIÁMI” 1996
SZEREPLŐK: ELISABETH Ausztria császárnéja LUIGI LUCHENI Elisabeth gyilkosa A HALÁL Elisabeth szerelmese FERENC JÓZSEF CSÁSZÁR Elisabeth férje SOPHIE FŐHERCEGNŐ Elisabeth anyósa A HARMINCÉVES RUDOLF FŐHERCEG Elisabeth fia A TÍZÉVES RUDOLF FŐHERCEG Elisabeth fia MAX BAJOR HERCEG Elisabeth édesapja LUDOVIKA HERCEGNŐ Elisabeth édesanyja HELENE VON WITTELSBACH Elisabeth nővére LUDWIG GRAF GRÜNNE Császári főadjutáns OTTMAR VON RAUSCHER Bécs bíborosérseke FELIX FÜRST ZUSCHWARZENBERG Császári miniszter HÜBNER BÁRÓ Bécsi tőkés KEMPEN BÁRÓ Bécs rendőrfőnöke SZTÁRAY GRÓFNŐ Elisabeth udvarhölgye SOPHIE ESZTERHÁZY-LIECHTENSTEIN Főudvarmesternő MAXIMILIAN VON MEXIKO Ferenc József bátyja FANNY FEIFALIK Elisabeth fodrásznője MARIE FREIIN VON VETSERA Rudolf utolsó szeretője KAROLINA LAMBERGI GRÓFNŐ Udvarhölgy WINDISCH KISASSZONY Elmebeteg
HENRIETTE WOLF Vállalkozó FIATAL MAGYAR NEMES NEVELŐNŐ PROFESSZOR II. LAJOS EGY MAGYAR ELÍTÉLT ÉDESANYJA BATTHYÁNY ELEMÉR KÁROLYI ISTVÁN ANDRÁSSY GYULA Rokonok, arisztokraták, alkalmazottak, munkások, magyar mágnások, értelmiségiek, járókelők, nép, szerzetesek, munkásnők, szobalányok, magyar hölgyek, kávéházi népség, örömlányok, magyar összeesküvők
Haláltánc – csoport (3 táncos + 3 táncosnő) Prológus A holtak és álmodozók éjszakai világa (A Bíró hangja a semmiből szólal meg)
Bíró: De miért, Lucheni? Miért ölte meg Elisabeth császárnét? Lucheni: Alla malora! Bíró: Válaszoljon, Luigi Lucheni! Lucheni: Miért? Miért? Éjszakáról éjszakára ugyanaz a kérdés száz év óta! Mire való ez a faggatás?
Merda! Én halott vagyok! Bíró: És az aljas merénylet Ausztria császárnéja ellen? Lucheni: Va a farti fottere! Bíró: Nevezze meg végre az indítékait! Lucheni: Az indítékaimat? Megöltem őt, mert ezt kívánta! Bíró: Ne beszéljen már badarságokat! Lucheni: Ezt kívánta! Erre szavahihető tanúim vannak! Bíró: És miféle tanúk volnának azok? Lucheni: A kortársai, kérem! Egyik sem bír békén nyugodni, és egyre csak őt emlegetik… Elisabeth! (A színpad mélyéről előtűnik a Habsburg birodalom letűnt világa) Holtak: A mélybe tűnt a szép világ, most itt rohad a hús tovább! Ti szellemek, a bálra fel, a sok halott ma táncra kel! Vágy űz, őrült fájdalom, száz bűn, átok súlya nyom! Mind… mind szenvedélybeteg, bántják kényszerképzetek!
Sophie és Ferenc József: Tán nem volt könnyű
Ludovika: Itt mindenki jót akart Sisinek, véle élnem, de tőle nem illethet vád! éltem én! Egy akaratos jószág, Sok súlyos kormánykit hidegen hagy a világ! gondban, vészben úgy kellett nékem, Ludovika: Faramuci tényleg! mint a fény! Sophie: Azt hiszi a Sisi! Sophie és Ludovika: A lényeg: minden oly makacsul csinált! Nem illethet vád! Semmi vád! Holtak: A mélybe tűnt a szép világ, Gyermek Rudolf: Anyám, merre vagy? most itt rohad a hús tovább! Magamra hagysz! Ti szellemek a bálra fel, a sok halott ma táncra kel! Vágy űz, őrült fájdalom, száz bűn, átok súlya nyom! Mind… mind szenvedélybeteg, bántják kényszerképzetek! Max herceg: Szegény kicsi Sisikém! Holtak: Vidd csak őt, Halál! Nemlétre ítéltük őt! F. József: Mindig csak menekült! Hiú egy nő! Sophie és Ludovika: Rejtőzködött egy napernyő, vagy egy legyező mögött! Felnőtt Rudolf: Milyen jól megérthettük volna egymást! Max: Szabadságát védte ő!
Felnőtt Rudolf: Hasonlítottunk ám mi ketten! Gyermek Rudolf: Sose volt velem! Mind: Mert átok ült a lelke mélyén, az életére árny szakadt! Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth! Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth! Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth! Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth!
Lucheni: Attentione! Attentione! Őfelsége, a Halál! Halál: Mért hív e régi dal most? Mért szól hozzám? Rettentő régtől fogva kedvenc nótám! Angyal szerint áldás, ördög szerint nem – ez az ember nyelvén “szerelem”! A pusztítás a dolgom, teszem hát én! Viszem azt, ki engem illet ifjú, vagy vén! Nem is értem, hogy volt, egyszer csak úgy jött, az a tény, hogy megszerettem őt! Bíró: Maga megpróbál kibújni, Lucheni! Szerelem… Halál…
Ne jöjjön itt mesékkel! Lucheni: Perche no? Szerette Heinrich Heiné-t! Bíró: Utoljára kérdem, Lucheni: kik voltak a megbízói? Lucheni: A Halál! Csak a Halál! Bíró: Az okokat, Lucheni! Az okokat! Lucheni: A szerelem! Un grande Amore! Mind: Elisabeth! Elisabeth!
I.
FELVONÁS
Mint te 1. jelenet: Nyári rezidencia
Lucheni: A possenhoffen-i bajor családi kastély – az ifjú Sisi apukája, Max, aki néha bizony elhanyagolja a feleségét, egy érdekes esti túrára indul. Elisabeth: Mama este vendégséget rendez – rémes lesz! Csupa bácsi, rozzant tánti jön majd el! És én úgy futnék előlük, mégsem hagy a nevelőnő! Azt papolja a folyvást: “Nem illendő!” Mért ne vinnél el magaddal, jóapám! Max: Nem tehetem! Elisabeth: Amit megkívánsz, csak azt kívánom én! Max: Szerintem ez kizárva! Elisabeth: Én is verset írnék folyton, vagy a széllel vágtáznék! Éppen, mint te, olyan lennék! Max: Az élet túl rövid ahhoz, hogy akárcsak egy órát is unatkozzon az ember! A családi összejöveteleket pedig úgy utálom, mint a pestist! Elisabeth: Én is! Mért ne mászhatnék a vadcseresznyefára, mondd? Max: Légy víg, hiszen elkerül Heléne sorsa! Elisabeth: És a drótkötélen mért ne táncolnék? Max: Őt császárnénak nevelik szegényt! Elisabeth: Ha a nagyfiúkkal játszom, mindig szíd a nevelőnő! Max: Ez nem az én dolgom! Elisabeth: Azt papolja folyvást: “Nem illendő!” Max: Én ebben hogy segítsek?
Elisabeth: Mért ne vinnél el magaddal mégiscsak? Max: Ha rendes leszel, már holnap este láthatsz! Elisabeth: Zulu-föld, vagy Kína… vagy tán Katmandu! Max: Mennem kell! Elisabeth: Élnék, mint szabad cigánylány, ahogy egy vidám zenész! Csak így élnék én! Max: Adieu, Sisi! Elisabeth: Csak ábrándoznék! Max: Légy jó! (Sietősen el) Elisabeth:: Éppen, mint te, olyan lennék! Nevelőnő: Je vous en pris, princesse! Át kell öltöznie! Elisabeth: Gyűlölök átöltözni! És gyűlölök hercegnőnek lenni! Nevelőnő: Mais, princesse! Elisabeth: Ha nem lennék hercegnő, beállhatnék a cirkuszba műlovarnőnek, vagy artistának! Kötéltáncolni már most is tudok, és a trapézszámomat azt látnia kéne, Madame! Nevelőnő: S’il vous plait! Venez maintenant! Nem illendő! (Mindketten el)
Drága rokonaim! 2. jelenet: A Starnberg-i tó partján (Ugyanaznap este, társaság Ludovika hercegnőnél. Az érkező vendégek kölcsönösen köszöntik egymást, majd kis csoportokba verődnek)
Ludovika: Drága rokonaim, már illik tudnotok, készül valami itt, s az nem csekély dolog! Elisabeth nagybátyja: Mit rázza itt a rongyot? Elisabeth nagynénje: Mit játssza meg magát?
Ludovika: Részünk lesz egy óriási kegy! Két báty: Csak hát a Max! Ludovika: Heléne hamarosan magasztos frigyre lép, vegyétek szemügyre őt, mi művelt lett, s mi szép! Egy házaspár: Szép, de szebb a lányunk! Néhány rokon: Ez mért is érdekes? Ludovika: Vár egy hely, és az épp Bad Ischl lesz! Unokahúg: Felőlem! Sógor: Roppant jelentős! Távoli rokon: Ez minden? Néhány rokon: Bad Ischl? Nagynéni: Ezért kellett idecsődülnünk? Ludovika: Hogy ősszel odamegyünk, van ám egy igazi ok: Heléne is utazik, kit titkon Sophie hívott! Távoli rokon: De, hisz ő a császár anyja! Nagybácsi: Franz Joseph is ott lehet! Ludovika: Hogy a lányom és a császár ott összejöjjenek! Az én Heléném Ausztria császárnéja lesz! Rokonság: Micsoda? Házaspár: Heléne? Császárné? Hihetetlen! (A vendégek őszintén meglepődnek; Elisabeth a hintán) Két báty: Ezt a szerencsét! Rokonság: Éljen! Éljen! Nagybácsi: Egy ilyen apával? Kínos! Sógor: Micsoda távlatok! Nagynéni: Akkor aztán már leszünk L. unokahúga: Ez még nem jeelég jók a hercegéknek! lenti azt, hogy el is veszi! Ludovika sógora: Egy ilyen kapcsolat sosem árthat! Unokahúg: De hiszen az ott Sisi!
Nagynéni: Mit jelentsen ez? Sógor: Cirkuszi mutatvány! Az apjára ütött! Néhány rokon: Borzasztó! Rettenetes! Unokahúg: Trikóban! Nagybácsi: De hisz onnan le is eshet! Házaspár: Az ég szerelmére! Néhány rokon: Ijesztő! Ludovika: Sisi, azonnal gyere le! Nagybácsi: Ne szóljon rá, mert leesik! Ludovika: Sisi! Rokonok: Elisabeth! (Elisabeth leesik a hintáról, a Haláltáncosok elkapják)
Útvesztő minden út
Lucheni: Na látják! Ez a szerelem! Un grande Amore! Így kezdődött minden! Halál: Elisabeth, mért hagylak élve? Mily varász, mi kényszerít kivételt tennem? Útvesztő minden út, minden csak visszajut, nincs nappal, hogyha éjjel nem jön! Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak mily büszkén, mégis mily esendőn! Keres engem minden lélek, rám vár minden árny, énhozzám tér csak vissza minden! Hogyha csúf is tán a nevem, mégis szép vagyok annak, ki elvágyódik innen! Úgy nézem mindet, hogy jó sok még a munkám! Igen, de itt vagy te, és jössz, mikor már éppen unnám! Amióta téged nézlek, fényed elvakít, káprázat bénít immár engem! Melegedni volna kedvem nálad egy kicsit, bánom, hogy hűvösnek kell lennem! Az a tény, hogy máris kissé vonz a földi lét, mért állnék vonzásodnak ellen? Veszélyes érzés, fáj már mindenképpen hóhérnak lennem, bár hősszerelmest játszom éppen! De a sorsunk úgy van írva, néked jönni kell, nékem meg várni rád… Tudom, a dolgok rendje az, hogy végül megszeress, örökké úrnőm légy az éjben! Ludovika: Sisikém! Kicsim! Sisi! Elisabeth: Mama, hogyha felnőtt leszek, nem kell férj nekem! Nagybácsi: Beteg beszéd!
Elisabeth: Csakis önmagamra vágyom én! Sógor: Az apját látom szinte! Elisabeth: Én csak verset írnék folyton, vagy a széllel vágtáznék! Nagynéni: Hisz forró! Elisabeth: Béklyók közt én meg is halnék! Ludovika: Nyugodj meg, édes kicsikém! Nincs semmi baj! Leonhard! Küldjön orvosért!
Mindenkinek érdeme szerint 3. jelenet: Kihallgatóterem a Hofburgban, Bécsben
Lucheni: 1853-at írunk. Bécsben az ifjú Ferenc József császár uralkodik. Hatalma a biztos lábon álló hadseregen, az ücsörgő hivatalnokokon, a térdeplő papokon, és a csúszó-mászó besúgóhadon nyugszik. No meg az anyja tanácsain, aki a rossz nyelvek szerint az egyetlen férfi az udvarnál. Édes egy nő! Sophie: Légy jég! Légy kő! (F. Józsefhez) Vaskéz! Erő! Sophie, udvarhölgyek, Grünne, Kempen, udvaroncok: Megkap a méltó érdem bármit, amit csak kérjen, Isten óvjon, Isten védjen ifjú császár téged! Grünne: Felség! Rauscher bíboros! Rauscher: Szentegyházát bántják, felség, javaslom tehát… Sophie: Csak mondja! Rauscher: …hogy a klérus felügyeljen minden iskolát!
F. József: Jóváhagyom! Sophie, udvarhölgyek, Grünne, Kempen, udvaroncok: Megkap a méltó érdem F. József: Én mindezt egyben látom, bármit, amit csak kérjen, népem így szolgálom, Isten óvjon, Isten védjen bölcsen titkolom ifjú császár téged! az érzéseim!
Grünne: Egy nemesasszony, Magyarországról! Magyar anya: Börtön mélyén gyermekem, mert szabadságot kért! Sophie: Hát persze! Anya: Fényes császár, kérlek téged, hagyd meg életét! F. József: Ha rajtam múlik, tán segítek, Sophie: Vaskéz! de mást kíván az államérdek! Erő! Mit szívem diktál, Légy jég! meg nem hallhatom! Légy kő! Légy jég! Légy kő! Elutasítva! Anya: Nem! Könyörülj, uram! Sophie: Mi van még? Grünne: A politikai helyzet megbeszélése. Schwarzenberg: Felség, egyre súlyosabb a háború a Krímben, attól tartok, tétlen szemmel nem nézhetjük innen! Megmentett a forradalomtól minket Oroszország, ráadásul Törökföld egy részét átadnák! F. József: Hogyan ítéljük meg a helyzetet, Grünne gróf?
Grünne: Ez fölbosszantja majd az Angolt, de így viszont a cártól tartok itt minden döntés nagy veszéllyel jár! Schwarzenberg: Muszáj határoznunk, felség! Sophie: Ausztria császárának semmit sem muszáj! Mind: Megkap a méltó érdem bármit, amit csak kérjen, Isten óvjon, Isten védjen ifjú császár téged! Megkap a méltó érdem Sophie: Légy ravasz! bármit, amit csak kérjen, Légy ügyes! Isten óvjon, Isten védjen Légy hamis! ifjú császár téged! F. József: Most még e döntés várhat, rossza a túl gyors válasz! “Oszd meg és uralkodj!” ez jelszavam!
Grünne: Szabadjon emlékeztetnem felségedet, hogy várja a Bad Ischl-be induló kocsi! Sophie: Vége a kihallgatásnak, uraim! Schwarzenberg: De mit csináljak az orosz küldöttel? Sophie: Mások csak háborúzzanak! A boldog Ausztria házasodik! (Sophie és Ferenc József el) Mind: Isten óvjon, Isten védjen ifjú császár téged!
Ahogy azt az ember gondolja 4. jelenet: 1853 augusztusa, az Eltz Villa előtt, Bad Ischl-ben
Lucheni: 1853 augusztusa, Bad Ischl-ben! E jó kis hely Bad Ischl, a fényes nászra vár Ludovika legfőképp! S már beavatta húgát Sophie a tervbe már, semmi sem pont úgy történt! Sophie: Mért késtetek, húgom? Ludovika: Mert feltartott a szél! Egy kis szieszta szörnyen kéne! Sophie: Ez biztos nem jön össze, a császár négyre vár! Ludovika: Hogy? Heléne: Most? Sophie: Hogy néz ki még e lány?! Ludovika: Max nem jött, ne bosszankodj, de viszont Sisi elkísért! Sophie: A ruha ugye szörnyű, iszony ez a haj! Heléne: Átöltözöm! Sophie: Már túl késő! Egy császárt nem lehet megvárakoztatni!
Lucheni: Mit ér egy jó kis terv, ha mégsem jó, ha cáfolja a valóság? Ugye a tervek sorsa legtöbbször csak kudarc és csúf csőd: csak tanulság! Que bel progetto! Sarrebe bello cosi! Ma attentione! Csak kudarc és csúf csőd: csak tanulság! (Sophie, Ludovika, Heléne és Elisabeth a szalonba lépnek, ahol Ferenc József várja őket)
Lucheni: A két anyós beszédes, az ifjú császár nem, s a szép Heléne izzad lám! De zsenát lesz, mert Ferenc József megmutatja most, végső soron ő dönt ám! Sophie: Nos, mondd meg végre hát, szépnek látod őt? F. József: Kit? Sophie: Kuzinunk, kit néked szánunk! F. József: Oly gyönyörű a drága… Ludovika: Mint mi? F. József: …a tavaszi rügy! Sophie: Hisz ez már szinte költemény!
F József: Kipattan mindjárt, ajka édes, Sophie: És a csípője se keskeny! szemében ritka fények! Ludovika: Nos? F József: Ma este a bálban a tánc csak övé! Sophie: Tehát? Ludovika: Már pedzi! Sophie: Meg is kérem hát! Állj föl! (Heléne feláll) Menj oda hozzá! Fogd karon! (Elisabeth feláll) Ludovika: Kit? Sophie: Őt? Lucheni: Mit ér egy jó kis terv, ha mégsem jó, ha cáfolja a valóság? Ugye a tervek sorsa legtöbbször csak kudarc és csúf csőd: csak tanulság!
Heléne: Sok évembe telt a francia nyelv, az illemtan gyötört! Csak erre neveltek, mily gyönyörű tervek, de mind dugába dőlt! Elisabeth: Ó, hogy féltem én, unalom fojt meg itt! (Hárman együtt) Dugába dőlt! Dugába dőlt! F. József: Ó, hogy féltem én! Mama kidolgozott tervvel jött e helyre, de most dugába dőlt! Mind: Mit ér egy jó kis terv, ha mégsem jó, ha cáfolja a valóság!
Ugye a tervek sorsa legtöbbször csak kudarc és csúf csőd: csak tanulság! Lucheni: No lám, a tervek sorsa leginkább csak kudarc és csúf csőd: csak tanulság!
Semmi se nehéz 5. jelenet: Ég és Föld között
F. József: Meg kell, hogy értsd jól, egy császár az nem lehet szabad! Félek, majd nem mindig érzed velem jól magad! Elisabeth: Nekem nem fontos az, mit más annak lát! F. József: És, ha más lesz minden? Elisabeth: Úgy is várok rád! Együtt: Könnyű lesz, ha így mellettem állsz! Hiszek benned – ez a kezdet, ez a folytatás! És, ha néha rám tör a félsz, tudom jól, te énhozzám lépsz! A sors, ha sújt, te adsz vígasztalást! F. József: Sok nyűgös, átkos munka sok álmot téphet szét! Elisabeth: De minket szét nem tép!
F. József: Nem éljük már az átlag kis boldog életét! Elisabeth: De jut más boldogság! Együtt: Minden nap jobban érted majd, ki vagyok én, minden nap őrködünk egymás életén! F. József: E nyaklánc a zálog, a jelzés, hogy hozzám tartozol! Elisabeth: Nagy érték! F. József: Szerelmem! Én kincsem! Elisabeth: De mily nehéz e lánc! Együtt: Hogyha egyszer rám tör a félsz, tudom jól, te énhozzám lépsz! A sors, ha sújt, te ott vagy, hogy megvédj! A vágyam, az álmom, a szívem tiéd!
Minden kérdés elhangzott 6. jelenet: A bécsi Augustinus Templom
Lucheni: Este fél hét, Bécs – különös időpont egy esküvőre… De ha ettől eltekintünk, ez az 1854. április 24-e nagyon is megfelelő, az Augustinus Templomban! Porca miseria! Férfiak és nők: Hasztalan már kérdenünk, csak frázisokból érthetünk! E rossz világban így lakunk, mert innen immár nincs kiút! Már elkövettük mind a bűnt, a szép erény mind megy nagyon, és folyton átkot szór a szánk, de minden áldást visszavon! A borzalom nem háborít, a szépre már nem gerjedünk!
A jó okulnunk túl kevés, a rossztevés csak vicc nekünk! A sok csodából rég elég, a dolgaink közt nincs határ! A kínhalálnak hangjait a földi fül jól bírja már, de nincs tovább a kérdezés, mert több esély nem lesz soha! Az otthonunk e holt világ, mely önmagának gyilkosa! És bármi van, vagy bármi lesz, csak arra kell, hogy múljon el a szenvedés, a tiszta kéj, ha van halál, az érdekel! Elisabeth! Elisabeth! Rauscher: Ha ez az akarata, feleljen igennel! Elisabeth: Igen!
Nem illik 7. jelenet: Bálterem a Schönbrunni kastélyban
Max: A szerelem bárkit elbutít, Sisi is bajba kerül! A fásult Bécs megfojtja őt, remélem, elmenekül! Sophie: Szerelem – ó, Franz is hogy elvakult! Miért nem hallgatott rám? Max: Mért is kellett épp Sisi? Sophie: Nézem e lányt, üres nagyon, Franz eltolta minden munkám! Sophie: E fruska nem tud mit se, Max: A császár nem tud mit se, a trónra minek is ült? mi Sisinél is ül! Az a fő baj, az a gond: Az a fő baj, az a gond: nem hozzávaló, nem hozzávaló, nem hozzávaló, nem hozzávaló, nem őhozzá, hozzá, nem hozzávaló! nem őhozzá, hozzávaló! Esküvői vendégek: Kis helyes! Szörnyen naiv! Kis törékeny és sápadt nő! Nem beszél, számunkra túl könnyű, szánalmas préda ő! Feleség: Mint mindig! (Mind együtt) Grófnő: Nos, az újdonsült császárné tetszik-é? Nemesek: Ó, de bájos ő! Egy gyermek! Fiatal nemes: De hosszú volt ma Rauscher tósztja! Egy herceg: Ez nem halálos bűn! Öreg nemes: Esküvőben ily csodásat! Grófnő: Csoda kedves! Két nemes: Bájos és üde!
Egy agg: Az őse nem mind tiszta!
Grófnő: Csoda kedves! Nemesek: Csoda félénk! Sophie: Szörnyen naiv! Ahogy jött lefele a lépcsőn kicsi Sisink igen ügyesen, Két nemes: Kicsit hebrencs! megbotlott, jaj, a császárné! Nemesek: Sok-sok rossz előjel: ma a szent korona lehullott a földre! Két nemes: Talán túl nehéz! Urak I. és Nemesek: Ez oly mesébe illő, a lányka trónra ül! Ilyen máshol nem történt! Urak II.: Szemeiben könnyek – sikktelen, de jó! Ártatlan és szörnyen szánandó! Semmi arca nincs, semmi fénye nincs! Nemes hölgyek I.: Nem illik közénk, nem illik közénk! Nemes hölgyek II.: Épp illik közénk, épp illik, épp illik, épp illik, épp illik, épp illik, épp illik közénk! Nemesek I.: Épp illik közénk, épp illik, épp illik, épp illik, épp illik, épp illik közénk! Nemesek II.: Nem illik közénk, nem illik közénk, nem illik, nem illik közénk!
Halálkeringő /zene/
A végső tánc
Halál: Jól ismert, régi téma, nekem új csupán két férfi küzd egy nőért, téged kíván! El is dőlt a párharc, kitaszítottál, esküvődőn vendég lettem már! Ám nem más ez, csak látszat, jössz még hozzám, tán hű vagy férjedhez, de vágyódsz rám! Öleled majd olykor – az is nékem szól, hová vezet mindez, érzed jól! Az utolsó, a haláltánc, az nékem jár csupán! A végső tánc, a végső tánc azt vélem járod ám!
Már fáradt lesz az óra, romlott a bor, a tükrök közt a csarnok már szinte forr! Csupa bámész népség röhög, összesúg, lesik éhes szemmel randevúnk! Az utolsó, a haláltánc, az nékem jár csupán! A végső tánc, a végső tánc azt vélem járod ám! Halál: Minden éjszaka mélyén leslek vigyázva én, én, a legnagyobb vesztes, nyerek majd könnyedén! Az utolsó, a haláltánc, az nékem jár csupán! A végső tánc, a végső tánc azt vélem járod ám! Az utolsó, a haláltánc, az nékem jár csupán! Hölgyek, urak: Vége Bécsnek, fényességnek! A végső tánc, a végső tánc - Nincs több kérdés. azt vélem járod ám! vége már! A haláltánc, a végső tánc, az néki jár csupán! Az utolsó, a haláltánc, A haláltánc, a végső tánc azt vélem járod ám! véle járod!
Szerelem szájtátókkal
Lucheni: Lépjenek közelebb, hölgyeim és uraim! Önök tanúi lehetnek, hogyan teszi hitvesévé menyasszonyát az osztrák császár! A nász beteljesülése feltétele a trónörökös születésének. Ezért – tisztelt közönség – ez az ölelés számot tarthat a nyilvánosság figyelmére! Elisabeth: Mi sem állna köztünk már, ha te nem volnál császár! Lucheni: A madárka berepült a kalitkába, a rács bezárult. Zokon lehet-e venni a néptől, ha látni akarja a kis állatkát? Igazi ritkaság: szabadon született, és még nincs idomítva!
Mert egy császárnénak illik 8. jelenet: Elisabeth lakosztálya a laxenburgi kastélyban
Sophie: Hol van a császárné? Eszterházy-né: Még alszik, felség! Sophie: Akkor legfőbb ideje, hogy felkeljen! (Eszterházy-né el) A szép császárné zsenge még, ráfér még némi segítség!
Míg minden leckét jól megért, rájön, hogy együttműködni miért jó! Épp, mint egy paraszt, olyan ő! Udvarhölgy: Tényleg! Sophie: Nem, tudja azt, mi illendő! Udvarhölgy: Kínos! Sophie: Nem engedelmes és nem jó, ő, mint egy nárcisz, épp olyan önfejű! Ám egy császárnénak illik fényes példát adni mindig! Illik önfeláldozóan élni értünk! Udvarhölgy: Csakugyan! Elisabeth: Mi történt? Sophie: Mondd, ennyi alvás mért is kell? Elisabeth: Mért ne? Sophie: A lustulást nem tűröm el! Elisabeth: Oly fáradt lettem! Sophie: Mi bezzeg ötkor felkelünk, épp, hogy az óra üt minden reggel! Elisabeth: De az én férjem épp arra kért, pihenjek, friss legyek mára! Sophie: Pihenni mért, hisz elmondta azt, ma éjjel megkímélt téged a násztól! Elisabeth: Ezt nem hiszem! Sophie: Hát én is alig! Elisabeth: Hogy lehet ennyire bárdolatlan? Sophie: A fiamnak nincs előttem titka! Elisabeth: Ez nem igaz!
Sophie: Csak kérdezd meg tőle! Elisabeth: Megkérdem! Sophie: Mért nem hiszed el? Csak rosszul jár, ki meg nem ért! Elisabeth: Na persze! Sophie: Ne vesszünk össze, nincs is mért! Elisabeth: Hát nincs is! Sophie: Az etikettet jegyezd meg jól, és meg nem szól senki majd téged! Elisabeth: Hadd üljek lóra! Sophie: Butaság! Eszterházy-né: Nem elegáns! Sophie: Egy császárné nem lovagol! Eszterházy-né: Rémes szeszély! Elisabeth: Mért volna az? Sophie: Az etikett megtiltja néked ezt, így hát nem teszed! Sophie, Eszterházy-né, Udvarhölgyek: Mert egy császárnénak illik fényes példát adni mindig! Illik önfeláldozóan élni értünk! Sophie: Hadd lássam én a fogsorod! Eszterházy-né: Azt látnunk kell! Elisabeth: Mért kéne? Sophie: Tán nem túl nehéz? Eszterházy-né: Nyissa már ki hát! Sophie: Túl sárga mind, ez szégyen így!
Elisabeth: Ló volnék én? Sophie: No nem, de viszont bálvány! Elisabeth: Csak kritizál, semmit nem enged, minden, mit kívánok, elvesz! Sophie: Azért teszem, hogy végül megértsd, s hű lehess majd a császári elvhez! Elisabeth: Azt mondom én, hogy féltékeny rám! Sophie: Féltékeny rád? Hát ez több, mint vicces! Elisabeth: De én… Sophie: Tanulj némi szerénységet! Elisabeth: Jó volna… Sophie: Nem! Elisabeth: Lépj közbe, Franz Joseph! Látod, hogy bánt az anyád! Sophie: Fiam, nékem add őt át, Udvarhölgyek, Eszterházy-né: nevelése kemény gondját! Mert egy császárnénak illik Fiam, nékem add őt át, fényes példát adni mindig! nevelése gondját! Illik önfeláldozóan élni értünk! Elisabeth: Csak kínoz! Csak láncra fűz! Segíts! Sose engedj át! F. József: A szívem, húz, hogy álljak melléd, de hidd el, sokkal jobban tennénk, ha mégis inkább őrá hallgatnánk! Sophie: Légy kő! Légy jég!
Az már nem én lennék
Elisabeth: Így hát cserben hagysz! Ne kívánd, hogy játsszam a nőt, aki jól nevelt! Ne kívánd, hogy tudjam a módit, s az illemet! E példás kis udvartöltelék – az már nem én lennék! Ha repít a trapéz, ha elbír a vékony jég, ha szeszély a veszély – az csodás, az álomszép, de értsd meg, ha nem kockáztatnék – az már nem én lennék! Ha óvnál a bajtól, épp az lesz a baj, hogy nyűg lesz csak rajtam a lét, s mint sólyom, úgy elszállok más táj felé, ha béklyóz a kényszerűség! Ha leszól egy csillag, ha elhív - én elmegyek! A világ a hazám, a felhők a mesterek! Ha tudást csak könyvekből vennék az már nem én lennék! És taszít, ha tolong sok kegyenc, sok esdeklő, és riaszt, ha les rám, és öröm, ha egy sem jő! Kit nem bánt e barbár csőcselék az már nem én lennék! És elvesztesz, hidd el, ha börtönbe zársz, a fészkedből elszállok én! Hogy megtarthass, az kell, hogy hadd higgyem már: az élet, mit élek enyém! Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel, ki megért és segít, ha vígasz, vagy tréfa kell, de hagyja, hogy éljek szabadon, mint a lélek, mert így vagyok csak én! Csak így!
Egy házasság állomásai 9. jelenet: Montázs I.
Lucheni: Hogy Bécsben látja őt, bosszankodik a jóságos Halál, bősz haragja érthető, hiszen préda nélkül áll! S ha mégse smakkol Sisinek e tejbe-vajba frigy, hát én szerintem nem kizárt, hogy a Halál intézte így! Egy házasság állomásai! Egy éve házas már, de túl magányos sokszor ő, egy kismadár a társ – a férje ritkán jő!
De még egy házas év, és máris szült egy kisleányt, csak nem szabad, hogy ő nevelje a babát! Elisabeth: Hová tűnt a lányom? Sophie: Nos, magamhoz vettem őt! Elisabeth: Adják vissza, azt kívánom! Sophie: Ne kérd idő előtt! Elisabeth: Kérdezésem nélkül kapta az ön nevét! Mért Sophie-nak keresztelték? Sophie: Nem kértem véleményt! Sophie, Udvarhölgyek: Elisabeth: Franz Joseph, szólj már végre, Hisz ő is csak tovább ez nem megy így! egy gyermek még, Ellopta a lányom tőlem, nem bírná álnok és irigy! gyermekét!
F. József: Itt nem kell félned, drágám, Itt, Bécsben kell anyuka tudja majd, nevelni őt, gyermekkel prímán bánik, ha otthon és csak jót akar! nem tették! Elisabeth: Értem, tehát cserben hagysz! F. József: Mert nem kell most harc! Elisabeth: Cserben hagysz! F. József: Értsd meg végre, nincs más választásom! Lucheni: Gracie! Elisabeth: Adják vissza a gyermekem! Lucheni: Még egy házas év, és íme, újabb lányka jő, de őt is elviszik Sisi hiába sír!
De lassan rájön már, hogy úgy juthat előbbre ő, úgy nyer csak csatát, ha alkudozni bír! 1856. október Kamarillák I.: Szépségével hatni bírhat, s nem mindegy, hogy merre is hat! Szép nőt csak, mást se akar látni sok olasz, s magyar! Biztosan sikert hoz ő egy pompás osztrák nő! Kamarillák II.: Meg kell korbácsolni őket mind, az összes felkelőket, (Mind együtt) aztán jöjjön majd a szépség, hogy a bosszút elfelejtsék! Szépségével hatni bírhat, s nem mindegy, hogy merre is hat! F. József: Szépséged hasznot hozhatna, utazz vélem hát! Bájoddal szolgáld Budán a nagypolitikát! Elisabeth: Add vissza két kislányom ennyit tán kérhetek, s akkor majd a politikában megsegítelek, de el kell vinnünk őket! F. József: Ahhoz kicsinyek még! Elisabeth: Ha ők nem jönnek, én sem! F. József: Legyen kedved szerint! 1857. május Lucheni: A szép pár tehát útra kelt, négy éve immár, hogy egybekelt! De Magyarországon vár reájuk hisz sejtik, ki ő! Vagy nem?
Debrecen
Batthyány Elemér: Én ezt a császárt nem köszöntöm! Ő végeztette ki apámat, csupán, mert szabadságot kért a magyaroknak! Nagyanyám hiába könyörgött kegyelemért! Károlyi István: Köszöntsd akkor a császárnét! Ő magyar-párti. Andrássy Gyula: Mert az anyósa őt is megfosztotta a szabadságától, ahogy minket! Károlyi: Nézzétek csak meg, milyen szép és büszke! És milyen szerelmesen néz rá a császár! Nem is kérdéses, hogy Elisabeth legyőzi az anyacsászárnőt! Andrássy: És az is lehetséges, hogy rábírja a császárt, adja meg Magyarországnak a függetlenséget! Károlyi: Az anyacsászárnőt semmi nem érintené érzékenyebben! Batthyány: Értem. A szövetségesünkké kell tennünk Elisabeth-et! Károlyi: Én azt hiszem, hogy máris az. Megtanulta a nyelvünket is, amit az anyósa annyira gyűlöl. A gyermekeivel állítólag csak magyarul beszél. Batthyány: Mind a két kicsit magával hozta az útra. Betegnek látszanak. Károlyi: A kis Sophie-nak magas láza van. Aggódnak az életéért. Andrássy: Az aggodalom csak még szebbé teszi!
(Elisabeth felsikolt: “Nem!”, a Haláltáncosok elviszik a kislányt)
Ma nagyot nőtt az árnyék
Halál: Emlékezz rá: táncba mentünk! Vitt a vágy és úgy remegtünk, mert vágysz rám! Érzem, vágysz rám! Valld be hát, hogy jobban kellek, jobban annál, mint a férjed! Csak a látszat tart mellette, csak díszíted ágyát! De vigyázz, mert az árnyék egyre nő, csak nő, s az este vár! E világnak már vége, hamar elsüllyed, jöjj, mért is maradnál!
A vidám apokalipszis 10. jelenet: Egy bécsi kávéházban
Lucheni: Ma que cazzo voi! A világnak kétség kívül vége! Az udvarnál ezt még nem vették észre, de Bécs kávéházaiban már mindenki tisztában van vele! Professzor: Nos, e szennylap mit ír? Újságíró: S a tányéron mi hír? Diák: Na, végre egy parti sakk! Bohém: Megöl az unalom csak! Költő: Sisi szörnyű passzban van, egyre gyászol ő, hogy elvesztette gyermekét, csak bőg! Bohém: No, még egy likőrt! Lucheni: No, még egy likőrt! Professzor: Terhes újra, nahát! Újságíró: De rejti nagy hasát! Lucheni, Költő: Ha jól megy, születni fog egy ifjú trónutód! Újságíró: Ismét a cirkuszba ment, így igaz! Professzor: De császárunk anyja hogy rosszallta azt! Mind: Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt, (kivéve Lucheni) és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!
Lucheni: Fecsegők! Mindent tudnak, és semmit! Per ingannare il tempo! Agyoncsapják az időt! Költő: Megint egy év kimúlt! Bohém: Ez mért izgat fel úgy? Professzor: A békét megkötötték! Diák: Egy partit játszanék! Újságíró: Nos, az ifjú császár sok hibát csinál államügyben rosszul politizál! Bohém: Csak még egy likőrt! Professzor: Az tény, hogy elszigetelt, sőt félreállított! Újságíró: A krími háború nekünk csak bajt okozott! Professzor: Angol, muszka, francúz – egy kupacba rég, és most itt van Piemont is még! Mind: Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt, (kivéve Lucheni) és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis! Diák: Végre kisfiút szült – ez csodára vall! Költő: Úgyis elviszi tőle Sophie hamar! Újságíró: Ő különös nő, nem nevelhető! Professzor: Tán liberális ő? Bohém: Radikális ő? Mind: A magyarok barátja ő! Jót tesz mindez, jöhet az Apokalipszis! Lucheni: Megszülte Rudolfot, és közben rettentő álmot látott, egy víziót szegény! Egy nép lázadását: vöröslő zászlót lengettek ők a Labdaház terén! S e zord barikádon látta ő a pici fiát, ki vezérként élükre állt! Költő: Perverz egy álom!
Bohém: Szép, annyi szent! Mind: Kell már egy osztrák nagy Parlament! Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt, és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis! Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt, és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!
1. csoport: Nézünk, nőzünk, állunk, várunk, szívunk… szívünk hőzöng, lázong, nőzünk, nézünk, kávézunk! 2. csoport: Mert már mindegy, ununk mindent, nincs mit tenni, így kell lenni, ez már ennyi, kávézunk!
Nyisd ki, Elisabeth 11. jelenet: Elisabeth hálószobája
F. József: Elisabeth! Engedj be, drágám! Vágyom rád, férjed volnék jó volna együtt! Szörnyű nap volt ma ez, csupa válság, jó volna végre oldaladon! Nem bírok már a franciákkal, államcsőd zavar, forradalom! Jön a tífuszjárvány – ezrek lesznek árván! Gyere, engedj végre, vágyok a biztos, csöndes révbe! Akarom, így vigyázz ma rám e vágytól tiszta éjszakán! No, nyisd ki hát! Mért kell itt várnom? Te legyél, ki megsegít! Elisabeth! Elisabeth: Az igazihoz, a jó anyádhoz! csak menj oda hát, ha ő a fontos! F. József: Szívem… Elisabeth: Ne kérj most! F. József: Mit követtem el? Elisabeth: Engednéd, hogy Rudolfot bántsák? F. József: Ki bántja őt?
Elisabeth: Mindent megtudtam én: anyád átadta őt hülye káplároknak! F. József: Ez neveltetés! Elisabeth: Ő gyengécske még, hát döntöttem én, nem tűröm többé ezt, válassz hát: anyád, vagy én? Szabályos ultimátumot fogalmaztam. Ha nem akarsz elveszíteni, teljesíted. Magam akarok gondoskodni a gyermekeim neveléséről, és mostantól kezdve magam döntöm el, hogy mit teszek. Olvasd el az írást és döntsd el végre: anyád, vagy én. És most hagyj magamra! (Kinyitja az ajtót, Ferenc József kezébe nyomja az ultimátumot, s még mielőtt az beléphetne, csattan orra előtt az ajtó. Ferenc József döbbenten nézi a papírt, hátat fordít és eltűnik a sötétben. A hálószoba tükrében megjelenik a Halál, Elisabeth megrémül, mikor meglátja.) Halál: Elisabeth! Aggódnod nem kell, pihenj meg karomban hát, jöjj, drága úrnőm! Jöjj, szakíts a harccal, egy más világ majd megvígasztal! Meglásd, ott szép, új korszak jő, valódibb ott a tér, s idő! Elisabeth! Elisabeth! Jöjj, édesem! Elisabeth: Nem, hisz élni vágyom! Rövid a lét, hát mért ne fájjon? Szabadnak lennem úgy lehet, ha bevetem szépségemet! Menj! Nem kellesz még! Nem hívlak még! Menj!
Tej 12. jelenet: Bécsi piactér
Lucheni: A kicsi Elisabeth szépségkultuszának eredménye: ici-pici népfelkelés a bécsi tejpiacon! Nők: Mért nincs végre tej? Mikorra jön? Mért nem hozzák? Lucheni: Ma nem szállítanak! Férfiak: Üres megint, kannákban tej nyoma sincs! Átvertek újra csak itt, a mindenit! Együtt: Mondd, ki foszt most ki? Mért kell ezt hagyni? Mért vagyunk ily hülyék, hogy az udvarban fönn a sok bamba minden nap jót egyék? Kész! Lucheni: Kinek kell a sok tej, kimondjam? Nép: Mondd ki! Lucheni: Nem mondom, mert elvisz a szívroham! Nép: De mért? Lucheni: Mindet a kicsi Sisi kéri el! Nép: És mért? Lucheni: Fürdéshez…
Nép: Hogy? Lucheni: …kell! Nők: Ez már közbotrány! Lucheni: Közbotrány! Nők: Nem hittem én ezt róla el! Lucheni: Ezt sose hinném felőle én! Lucheni: Férfiak: Gyermek hal meg, mert nem jut neki se tej, Nincsen tej gyermekeknek, Sisinek fürdőre kell, ő lopja el! mert fürdeni kell! Nép: Nem segít sírás, nem segít itt már, vesszen a zsarnokság! Lucheni: Vesszen a gonosz zsarnokság! Nép: Űzzük el mindet, azt, ki öl minket, tépi a nép a húsát! Lucheni: Tépik a nép húsát! Nép: Kész! Lucheni: Tudod, mi az, ami Sisinek fáj? Nép: Mondd, mi? Lucheni: Amikor hajából kihull egy szál! Nép: Mi az? Lucheni: Zokog és gyászolja, ha húzzák… Nép: Mit hát? Lucheni: …a haját! Nép: Mit? Lucheni: Azt! (Mind együtt)
Lucheni: Vesszen el! Büntetni most kell! Nem csap be semmi trükkel! Harc! Legyen az ember érték! Gyerünk a várba! Szabad lesz a nép! Nők, Férfiak I.: El kell kergetni! Meg kell büntetni! Többé nem kér a nép! Kezünkben puska, és aki lusta, az – mondd meg – mért egyék! Férfiak II.: Jöjj, egyenlőség! Sok izmos láb egyszerre lép! Szabad a nép! És azt, ki dolgozni rest, már többé nem tartja el! Ne is egyék! Mind: Győzhetünk! Eljön az ünnepünk! Emberi élet vár! Itt van a holnap már!
Császárnénk, csak ringatózzék 13. jelenet: Elisabeth öltözőszobája
Eszterházy-né: Immár a tejben fürdik ő, országunkban a legszebb nő! A szemed süsd le, hogyha hív, óvatos légy a tejjel, ha öntöd! Törülközője kész-e már? 1. Komorna: Persze hogy! Eszterházy-né: Recept szerint a hajmosás? Fanny Feifalik: Mint szokás: kis konyak, benne meg tojás ez így helyes, így szokás! Komornák: Eszterházy-né: Neki ez dukál! Szép ma a drága, Császárnénk, csak ringatózzék, népe csodálja! ő csak mindig friss legyen, s szép! Csak nézi őt, Nem kell, ócska intrikákkal bíbelődjék! olyan csoda lesz!
A főhercegnő is így látja helyesnek! Arcára eperpakolás! Más komornák: Törülközője kész-e már? 2. Komorna: Masszázshoz hozzálátok én! 3. Komorna: Készül a krém, a káposztás! Feifalik: Hadd dolgozzak szemöldökén! 1. Komorna: Bőrére szép borjúszelet! Más komornák: Kész van a krém, a káposztás! Eszterházy-né: Gyorsan, egy vastagabb szelet borjút! Más komornák: Most, hamar a pakolást! Más komornák: Eszterházy-né: A rózsavíz jön, kedvesem! Frissítő mélymasszírozás! Csak némi festék, semmi más! Feifalik: Hat óra egy hajápolás!
2. Komorna: Eszterházy-né: Attól lesz csillogó a szem! Naponta van kézápolás! Naponta egyszer húsleves - Arcára borjúszegy a jó, úgy helyes, hogyha jól van filézve! arra csak az való! Komornák: Eszterházy-né: Császárnénk, csak ringatózzék, Szép ma a drága, ő csak mindig friss legyen, s szép! népe csodálja! Nem kell, ócska intrikákkal bíbelődjék! Csak nézi őt, olyan csoda lesz! Eszterházy-né: A császár! 1. Komorna: Ki?! 2. Komorna: A császár? Más komornák:
Egyszer sem jött még a császár 3. Komorna: Itt, ahol a császárné öltözik? ily órában! Mind: Az hogy lehet? F. József: Hol a császárné? Beszélnem kell vele! Eszterházy-né: Még nem végzett az öltözködéssel, felség, de beszélhet vele! A függöny mögött van, hallja önt!
Az már nem én lennék (repríz)
F. József: Hadd szóljak egy szót csak: te legyőztél, kedvesem! Ha nem vagy az enyém, én azt érzem, szétesem! Hát kérjél, s én bármit megteszek, csak el ne hagyj engem! És legyen, te nevelhetsz Rudolfból férfiút, csak ne bánts, mert megöl, ha viszályból nincs kiút! Csak mondd, mondd, hogy mit segítsek még én bármit megtennék! Az országlás, kormányzás színház csupán, ott éreznem mit sem szabad, de színházat nem játszom véled tovább, hisz sírok, hogy enyém maradj! (Elisabeth előtűnik a függöny mögül) Elisabeth: Ha megért egy barát, az felér most bármivel! Én megyek, ha viszel, és vagyok, ha várni kell, de ne kérd, hogy úgy éljünk, mint rég az már nem én lennék! Elisabeth: Ha megért egy barát, Halál: Mit szépnek látsz ma még, az felér most bármivel! az holnap már nem létezik! Én megyek, ha viszel, Eltűnik bármiképp, és vagyok, ha bármi kell, az idő nékem dolgozik! de ne zárj be kérlek, az nem volna élet - Halál: F. József: az már nem én lennék! Csak enyém leszel! Elisabeth! Elisabeth: Nem én lennék!
II.
FELVONÁS Giccs 1. jelenet: A budai Mátyás-templom előtt
Lucheni: Erre csak, erre csak, aprajanagyja, miközben a katedrális mélyén, ezen a nevezetes órán: ezernyolcszázhatvanhét júliusában Bécs nagyura, Franz Joseph, meg a páratlan, szép, kicsiny Elisabeth
már magyar királyi párrá is lészen – élvezzék e fergeteges, nagy kedvezményt! Most vegyenek, ez gyönyörű, örökös érték, majdhogynem minden ingyen - erre csak, erre! Ez ritka, drága kép – Elisabeth a trónon, és véle kisfia! Ez még oly megnyerő – a képen szépen együtt a nagy família! Itt összebújnak ők – e tálka dísze, lám, királyi pár! Itt a szép Elisabeth – térdre hullva látni hagyja őt e csillogó pohár! Bőven ömlik itt a téma, ez a ritka, nagy varász, hű, de hercig itt, ugye tetszik? E holmi mégse más: giccs! Giccs! Giccs! De mégse higgyed úgy: a földi lét valódi íze finomabb netán! A tény nem érdekel, mert a tény, ha ingyen árad, úgyis deprimál csupán! Elisabeth a sztár – csak ő a téma jó sok éve már, de azt, hogy ő ki volt, nem árulhatja el se könyv, se film, se jó tanár! Mi tiszteletre méltó, mi fényes itt e kép, mi más maradt e fényből, csak ósdi hulladék: csak giccs! Giccs! Giccs! Csak annyi még a lényeg: drága Sisikétek ócska érdekember, ó, szegény! Mi népszerű e nő, bár az ő bankja hízott a bécsi nép tején! Bár önmagának élt, de gyermekéért Sophieval harcban állt, és visszakapja csakugyan, de pár év múlva eltaszítja drága kisfiát!
De mért is jár a szám itt, ha semmi haszna nincs? Az álmok és a tények, a szar, no és a kincs – csak giccs! Giccs! Giccs!
Éljen
Károlyi: Ki hitte volna? Magyarország kiváltságokat kapott a Monarchián belül! Saját Nemzetgyűlés! Saját Minisztérium! Andrássy: És mindez barikádok és vérontás nélkül. Ezt egyedül Erzsébetnek köszönhetjük! Károlyi: És az anyósa iránt érzett gyűlöletének. Az anyacsászárnő megeskette Ferenc Józsefet, hogy kemény marad. Hatalmi harc volt, Erzsébet győzött – ezért vagyunk mi most szabadok! Batthyány: Ezt nevezitek szabadságnak? Csak egy kicsivel hosszabbra engedték a láncot! Magyarország csak akkor lesz szabad, ha maga kormányozhat!
Andrássy: A politikában nem lehet egyszerre akarni mindent, Batthyány! Türelmesnek kell lenni! Batthyány: Magyarország már így is túl türelmes volt! Meddig várjunk még? Magyar nő: Nyílik a templomkapu! Fiatal nemes: Népünk végre újraéled éljen, éljen, Erzsébet! Férfiak: Hadd köszöntünk érte téged éljen, éljen, Erzsébet! Nép: Szép lesz lennünk már magyarnak éljen, éljen, Erzsébet! Nem leszünk mi többé gyarmat éljen, éljen, Erzsébet! Erzsébet! Lucheni: Erzsébet jót tett véled, ó, magyar, Nép: Éljen, éljen, Erzsébet! a szabadság közel, no és a teljes zűrzavar! A nemzeti eszme az új divat ma már csak pár év, és összedől a Habsburgkártyavár! Lucheni: Jön a káosz, anarchia! Nép: Magyar sebnek gyógyítója Vége Bécsnek már! éljen, éljen, Erzsébet! Nem élhet a régi világ! Nemzetünknek szószólója éljen, éljen, Erzsébet! Mind: Elisabeth! Elisabeth!
Mama, hol vagy? 2. jelenet: Hálószoba a császári palotában
Gyermek Rudolf: Mama? Mama! Mama, mondd hol vagy? Mért nem vagy nálam? Merre lehetsz, hol az ölelés? Azt mondják, hogy túl sok a dolgod. Mért nem vagy itt? Mért nem mesélsz? Mama, ha nem jössz, nem jön az álom árnyakat látok a falakon! Sírok, s nincsen, aki most ideül mama, mért hagysz egyedül? Halál: Hisz úgysem hall, kár hívnod őt! Rudolf: Ki vagy te? Halál: Egy jó barát! Ha kellek majd, visszajövök… Rudolf: Maradj! Halál: Csak bátran hívj! Rudolf: Én sose félek, hős tudok lenni, összeszedem magam, hogyha kell! És egy macskát már ki is nyírtam ez durva világ, gyilkos egy hely! Jaj, mamácska, oly jó ott lennem nálad! Bárhova mész, sose viszel el! A sok rossz árnyék mind idegyűl mama, mért hagysz egyedül?
Idegklinika 3. jelenet: Idegklinika Bécs közelében
Lucheni: Che bambino stupido! Egy császárnétól nem lehet elvárni, hogy holmi gyerekekkel bíbelődjön! Neki kötelességei vannak a szegényekhez és a betegekhez kell mennie! De legszívesebben a szegény betegekhez megy: a bolondokházába! Igazgató: Felség! Lelkész: Micsoda megtiszteltetés! Elisabeth: Az ápoltakat szeretném látni! Igazgató: Parancsoljon! Windisch: Nézzék, ez a nő bolond, vagy szörnyen szemtelen nem lehet ő Elisabeth, hisz a császárné én vagyok!
Bolond szegény! Úgy öltözködik, mint én! Elisabeth: Eresszék el azonnal! Beszélni szeretnék vele! Elisabeth: Nézz csak rám! Windisch: Nézz csak rám! Csak ismersz tán! Csak ismersz tán! A császárné az én vagyok! A császárné az én vagyok! Hajolj meg előttem! Windisch: Szemérmetlen szélhámos – ez botrányos! Térdelj végre le! Csukják gyorsan tébolydába! Vihetik! Parancsolom én! Betegek I.: Szemérmetlen szélhámos – ez botrányos! Tébolydába zárják őt be izibe! Betegek II.: Szélhámos – ez botrányos! Tébolydába! Tébolydába! Bolond ez nagyon, vagy úgy tesz, mintha nem tudná, ki is ő! Betegek: Bolond ez nagyon, vagy úgy tesz, mintha nem tudná, ki is ő!
Semmi, de semmi (Sárgaház ballada)
Elisabeth: Ó, bárcsak tényleg én lennék kényszerzubbonyban fűzőm helyett az megköti a testemet ez megköti a lelkem!
Úgy küzdöttem én sok apró, kis célért, és mondd, mit értem el? Semmit! Semmit! Őrült világra őrült válasz – téboly! Talán egy ugrás – örvény szélén állsz! Zuhanni könnyedén! Zuhannom kéne, hát mért van, hogy borzongok előtte én? Mert átkom az, hogy én már csak Elisabeth legyek lehetnék tán Titánia, s a gúnyos szavak éle mit se bántana! Fönn remegek én, mint, ki kötélen jár, a mélybe, ha nézek, nincs ott semmi! Semmi! Kín minden lépés, mégis megyek tovább, bár rémisztőn hív, vár lent a semmi! Semmi! Biztos szabad és boldog, aki őrült – ahhoz viszont bátorság kell! Én játszom a bátrat, és teszem, mit kell, bár nem más az élet, csak rút ármány, undok csalás, mert e földön nincs más! Nincs más!
1. Közjáték
Lucheni: Amúgy nem volna baj, hisz becsüli a császár ő a véleménye szent, a szava parancs már! Nem tűri el Sophie, hogy fenyegesse őt a csőd, és egybegyűjti mind, ki még mellette áll!
Vagy mi, vagy ő 4. jelenet: A főhercegnő szalonja a Hofburgban
Sophie: Ez már a csőd! Monarchiánk összetört, hisz nem hallgat rám senki sem Elisabeth csak nevet ezen! Nos ki az erős – ő, vagy mi? Grünne: E bonyodalom nem semmi! Rauscher: Itt dönteni kell! Schwarzenberg: Nincs idő! Mind: Fejünkre nőhet könnyen már e nő! Rauscher: Az egyházat gúnyolja, nem szorult beléje hit, de bölcs uralkodónk most őfeléje húz kicsit! Kempen: Meg azt mondta még, gyanús az új kiegyezés! Rauscher: A vesztünkre törhet, s az ügy veszélye nem kevés! Sophie: Nagy most a tét! Mind: Jól döntsünk hát veszélyben a császárság! A haza a tét, mit tegyünk? Grünne: S a jó uralkodó is ellenünk!
Schwarzenberg: Ez kétségbeejtő, kiáll sok jöttment magyarért, egy volt felkelőt a bársonyszékig földicsért! Kempen: Sok liberális eszmét meg tiltott verset megtanult… Schwarzenberg: …s oly erkölcstelen lesz az udvar, mint e Pompadour! Mind: Vagy ő, vagy mi! E bonyodalom nem semmi! (Együtt) (kivéve Kempen) Itt dönteni kell, nincs idő! Fejünkre nőhet könnyen már e nő! Hübner: Az ő hatása túl erős, a tőzsde is inoghat! Kempen: De Goethe, Schiller mit neki – ő Heine-verset oktat! Fejünkre nőhet könnyen már e nő! Grünne: Hisz rabja az uralkodó! Sophie: Na és? Grünne: Mert szép a nő! Annál is több – álomszép! Sophie: Más nők is szépek! Schwarzenberg: Ó, értem már! Hübner: Hát persze! Grünne: Micsoda terv! Rauscher: Remek ötlet! Sophie: Sebünkre így kerülhet csak gyógyír! Hübner: Jöhet egy nő! Mind: Egy másik nő! Sophie: A jó uralkodót ez menti meg csupán! Hübner: Ha rájönne arra, hogy nála is csak van különb… Grünne: …hogy mind holtidő, mit ő e nő ölében tölt! Schwarzenberg: Nos azt gondolom, hogy volna tán egy alkalom… Grünne: Ha rám bízza őt, gyorsan nyélbe ütni én tudom!
Rauscher: Morális szempontból nézve a leghatározottabban vagyok kénytelene ellenezni! Ám politikailag kiválónak tartom! Sophie: Nagy most a tét! Mind: Jól döntsünk hát! Veszélyben a császárság! Csak ez a kiút!
2. Közjáték
Lucheni: Minden nemes férfi szereti, mi szép, és keresi a kultúrát, mert finomak és szépek a műintézetek mind, mit az ember Bécsben lát! Hisz színházból csak Bécsben is többtucatnyi áll, bár épp szezonja nincs még, s ha terhire van már a sok kis balettpatkány, hát kereshet egy jobb bordélyt! Na, nézzük, miből élünk!
Elpirulni, ó, itt az nem való 5. jelenet: Wolfné műintézete Bécsben
Wolfné: Csak semmi pánik, megkapsz itt bármit, hiszen ez egy príma ház! Izgulni mért kell? Elő a pénzzel, viheted is azt, mit látsz! + Lányok: Elpirulni, ó, itt az nem való! Ha a vágyad nagyon áll… Wolfné: …gyógyírunk mindenre van, mi fáj!
Lucheni: De sok kis tiszta lányka e tiszta, rendes házba’… Wolfné: …valóra válhat itt az álma mind! Tatjana búja, s dundi; Maris butus, de tutti; Helen visongat, hogyha ágyba megy! Jut minden itt egy úrnak, e csöcsök mindent tudnak, s mit Madelaine nyújt, az tényleg ritka kegy! Lucheni: Izgalmasabb csak attól még, hogy megfertőzték a kicsikét! Wolfné, Lányok: Csak semmi pánik, megkapsz itt bármit, hiszen ez egy príma ház! Izgulni mért kell? Elő a pénzzel, viheted is azt, mit látsz! Elpirulni, ó, itt az nem való! Ha a vágyad nagyon áll, gyógyírunk mindenre van, mi fáj! (Belép Grünne) Lucheni: Van, aki nem jön persze, csak küldönc jön helyette, ki megszemléli mind a lányokat! Ám hozzájuk sem érhet, hisz másnak szól a bérlet, csak kézbesíti, kit kiválogat! Ez fentről jött egészen – a választása készen: egy kis tüzes leányt vesz át! Csak közben azt nem sejti meg: e nő ott bent kissé beteg! Mind: Csak semmi pánik, megkapsz itt bármit, hiszen ez egy príma ház! Izgulni mért kell? Elő a pénzzel, viheted is azt, mit látsz!
Elpirulni, ó, itt az nem való! Ha a vágyad nagyon áll… …gyógyírunk mindenre van, mi fáj! Lucheni: Lesz egy kis mellékhatás – nagy kár!
A betegség 6. jelenet: Elisabeth tornaterme a Schönbrunnban
Eszterház-né: Felség, a koplalás megárt! Nem bírja már a diétát! Itt egy kis hal, kis húsleves, hathatós kúra ez, egyen, kérem! Eszterházy-né: Már épp eléggé karcsú ön! Udvarhölgy: Felséged, egyen végre hát! Betegnek lenni mért öröm? Nem bírja már a diétát! Felség, a torna minek kell? Csak egy kis gyümölcs, Mondja meg, mért is valami kis desszert hajtja önmagát? önt csak ez hozza rendbe! Eszterházy-né: Rosszul lett a császárné! Maga hívja Dr. Seeburgert! A főhercegnőnél van! Elisabeth: Mi történt? Eszterházy-né: Hál’ Istennek, magához tért! Fájdalmai vannak, felség? Elisabeth: Nem, köszönöm. Már jobban vagyok. Eszterházy-né: Itt jön az orvos!
Orvos /Halál/: Mi történt? Eszterházy-né: Ott feküdt ájultam a gyűrűk alatt! Nyilván leszédült! Nem is csoda, hisz alig eszik! Meg ezek a tornák is… A főhercegnő… a főhercegnő mindig is ellenezte! Én úgyszintén, de a császárné nem hallgat a jó tanácsra! Orvos: Hagyjanak magunkra! A szív… Elisabeth: Már jobban lettem. Orvos: Hisz szinte ég! Elisabeth: Nincs semmi baj… Orvos: A szemhéj túl fehér… Ha a szemem nem csal – s ez az egy kizárt, bekapott egy ismert nyavalyát!
Orvos: Egy fertőzés, felség. Nem életveszélyes, de roppant kellemetlen. Ez az, amit csak úgy emlegetnek, hogy francia betegség. Elisabeth: Még mit nem mondd, ez felségsértés! Micsoda feltevés – mégis abszurd! Orvos: De mért lenne az? A császár is beteg! Elisabeth: Hisz hű hozzám! Orvos: Ön téved ebben! Elisabeth: Istenem, jaj, ha így van ez, mocsokba rántott engem!
Orvos: Mindez már tény! Elisabeth: Úgy gyűlölöm érte! Legjobb lesz elhagynom… Vagy tán az még jobb, ha meghalok én! Orvos: Tedd azt, Elisabeth! Én… én örülni fogok neki! (Elisabeth az orvos arcába néz és felismeri benne a Halált) Elisabeth: Te?! Halál: Nos, ez most hát a végső sansz, ha vágyad hozzám hív! Jöjj, kell egy tánc – a végső tánc! Hagyj mindent, jobb lesz így! Elisabeth: Még nem megyek, hisz valójában a férjem nekem csak javamra tett! E mocsok csupán csak feloldoz, e tett szabaddá tett! A csalárdsága erőt ad, és tudom, hogy mit kell majd tennem bosszút állnom jogos lesz, s a bűne old fel engem! (Letépi a nyakából a láncot és a Halálnak dobja) Menj!
7. jelenet: A Bellaria erkélyén, Bécsben
Lucheni: 1869. május. A Burgtheaterben tett látogatás után Sophie a Bellaria erkélyén élvezi a friss éjszakai levegőt. Elszunnyad a könyv felett, amit olvas – teljesen váratlanul éri fia látogatása. F. József: Mama, mért nem érti meg, hogy ezzel ön csak árt? Minek űzi ellenem e rémes praktikát? Mit se bánja házasságom – menjen csődbe csak! Hagyja abba intrikáit! (Sophie feláll és Ferenc József arcába néz) Sophie: Fiam! Mondd, ily nagyot hogy tévedhetsz? Nem én vagyok, ki tönkretesz! Orrodnál fogva ő vezet, rajtam így bosszút áll milyen szégyen! F. József: Üres vád! Sophie: Harcom van véle – s kérded, mért? F. József: S vélem! Sophie: Mert itt a császárság a tét! F. József: Nem hiszem! Sophie: E nőnek birka vagy csupán! F. József: Voltam én mással, higgye el, nincs különb! Sophie: Ám egy császárnénak illik F. József: Ön bántana, fényes példát adni mindig! és örvend, ha árt, illik önfeláldozóan de többé élni értünk! nem kelt köztünk viszályt!
Sophie: Viszályt? Istenem, itt sokkal többről van szó! F. József: Én megszoktam, hogy önt szolgálom, de többet ér a boldogságom! Ön bármit tesz, én hozzá tartozom! (Ferenc József kimegy)
Sophie: Ezt érdemlem, mondd? Hálád ennyi volt? Tőlem kaptál mindent életed, s trónt! Nem volt könnyű ám, s nem sok haszna lett jégnek lennem, s kőnek érted, s ellened! Mindent elhagytál látsz majd szörnyű bajt, és ha késő lesz már, akkor értesz majd! Értesz majd! (Lassan kialszik a fény, változik a szín)
Nyugtalan évek 8. jelenet: Montázs II.
Lucheni: Szegény Elisabeth! Ő meg csak küzd a betegséggel! De hát mit tehetnének érette? Grünne: Hogy is gyógyulhat meg? Komornák: Titkolnunk kell! Nem tudhatják! El kell tűnjön! Nem láthatják! Rauscher: Utazzon el, az segíthet! Titkolnunk kell! Nem tudhatják! Schwarzenberg: Madeira jó lenne! Grünne: Császárunk szerint oly messze ne! Schwarzenberg: Közel maradjon hát? Grünne: Válasszuk inkább Madeirát! Négyen: Titkolnunk kell! Nem tudhatják! F. József: Én édes angyalom, remélem, nem szenvedsz nagyon! Titkolnunk kell! Nem tudhatják! Szép nap lesz, hogyha arcod újra láthatom! Udvarhölgyek: Nincs sehol se nyugta, hajszolna egyre csak, le se tetted még magad, és újra csak pakolhatsz! Hol meredek ösvény, hol meg a tenger vár, ő meg egyre lohol, mikor senki se bírja már! Négyen + F. József:
Udvarhölgyek: Hisz nyolc órája vágtat Most hol van ő? völgynek le, hegynek fel, Most mi a terv? régen feltört már a lábunk, Most merre tarthat épp? de egyre csak menni kell! Korfu, avagy London az neki “gancegál”, És hogy van hát? elmegy Pestre, Gödöllőre, És kiket lát? de Bécsben meg sem áll! És mikor jön végképp? Lucheni: Tükröm, tükröm, te mondd meg, látszik-e vajon, hogy öreg lett? Ez jogos kérdés – eltelt tíz év! Ugye fiatal még? Vagy nem? Cosa stai combinando? Egy ősz hajszál! Scocciatura!
F. József: Most, hogy a mama is meghalt, Négyen: Verset körmöl, te úgy hiányzol már! ógörögből Rudolf is elmúlt huszonöt - fordít, koplal, kényes úton jár! és tornázik! Négyen + F. József: Udvarhölgyek: Nincs sehol se nyugta, Most hol van ő? hajszolna egyre csak, Most mi a terv? le se tetted még magad, Most merre tarthat épp? és újra csak pakolhatsz! Hol meredek ösvény, hol meg a tenger vár, És hogy van hát? ő meg egyre lohol, És kiket lát?
mikor senki se bírja már! És mikor jön végképp? Lucheni: Tükröm, tükröm, te mondd meg, félnie kell-e, hogy öreg lett, hisz úton telt el… Mind: …tizennyolc év! Lucheni: Ugye, fiatal még? Vagy nem?
Vadászat
Lucheni: É una vera mimosa! De úgy lovagol, mint az ördög! Lovastúrákon vesz részt szerte Európában! Mind + Haláltáncosok: Ott jönnek, mind csörtet a bokron, s az árkon, a réten, meg a gázlón át! A sok sár csak fröcsköl, az orruk meg gőzöl a lovaikat meghajtják! Lucheni: És ott jön – ez Sisi a falka nyomában, nem tartja vissza semmi ő! Mind: Már nem kell a zabla, lám, egyre csak hajtja, ő mindig csak az élre tör! Lucheni: Ott jönnek már újra! Basszus: Nem tartja vissza semmi őt! A hadnagy az első, de őutána Sisi jő! Mind: Egy fal jön, hogy torpan a sok ló mind gyorsan, a hadnagy mégis ugrik, lám! De nem jött ez össze, most zuhant a kőre, a császárné meg, lám, lovát már
sarkantyúzni kezdi, most ugrat a falnak, és hogy nevet – ó, Istenem! Lucheni: Sikerült! Győzött, mint mindig! Mindenki felett!
Ma nagyot nőtt az árnyék (repríz) 9. jelenet: Rudolf hálószobájában
Halál: Jó, hogy végre szólhatunk! Lásd, jó, hogy újból látjuk egymást, hisz ismersz! Ugye ismersz? Emlékezz, mint apró gyermek arra kértél, ígérjem meg, hogy többé el se hagylak! Rudolf: Nem feledtem én a képet féltem én, s te mindig mondtad, eljössz, mikor hívlak téged! Halál: No lásd, segítek én! Együtt: Ma nagyot nőtt az árnyék, de az őrült világ nem lát már! A patkányfogó jár még, megy a tánc az arany borjúnál! Ma nagyot nőtt az árnyék ez a vége már, az éjfél közel jár! Rudolf: Fáj, hogy kezem meg van kötve, hisz látom én, hogy mint megy tönkre, mint zuhan a pusztulásba az élet fáj és félek! Halál: Nincs is ennél néked rosszabb, hiszen tétlen kell most nézned azt, hogy Földed elkárhozhat! Rudolf: Ez nekem nagyon fáj! Együtt + Haláltáncosok: Ma nagyot nőtt az árnyék, jön egy újabb kemény költemény! Az ördögcsapda jár még, de az ember vak, s így nincs remény! Hisz fölé nő az árnyék közel már a vég, hát mért nem kiált még?
Halál: Mi fog vissza hát? Hatalom kell neked! Ragadd meg hát! Tedd önvédelemből! Rudolf: Mily tett! Együtt + Haláltáncosok: Ma nagyot nőtt az árnyék, jogos önvédelem már, csak lásd! Hisz tudjuk, kész a játék, s e népség ebből mit sem lát, hisz fölé nő az árnyék császár légy, Rudolf, s a végzet elé vágj!
Magyar összeesküvés 10. jelenet: A Károlyi Palotában
Összeesküvők: Mért? Mért jön közénk? Ugyan miért? Mi hajtja őt?
Komoly a tét! Legyen már szabad e nép! Küzd az, ki magyar, de ő mivégre jött? Mert, ha ez csak trükk, végleg elvesztünk, elbukunk véresen! Ám, ha ő vélünk, nincs miért féljünk, új Magyarhon leszen! Csend! Halál: Kedves magyar összeesküvő uraim! Rudolf, Ausztria trónörököse! Rudolf: Nos, eljöttem én, s fejemre ez komoly veszély! Ez a dolog remélem, köztünk marad, különben az életem már mit sem ér! Összeesküvők: Félek, a császár átka sújt rám, Mert, ha ez csak trükk, ha rájön, hogy éppen én, a sarja, végleg elvesztünk, a Habsburg főherceg, itt gyámolítom elbukunk véresen! e pár magyart, ki rátör! Ám, ha ő vélünk, nincs miért féljünk, új Magyarhon leszen! Batthyány: Bécs egy időzített bomba már! Rudolf: Tudom! Batthyány: Felrobban, összedől a kártyavár! Rudolf: Nos, hát? Batthyány: Aki most tétova, az háborús… Mind: …bűnös! (kivéve Rudolf)
Összeesküvők I.: Most várnunk kár, mert ránk tör már a gyilkos háború! A császár majd csak bámul, míg elveszíti trónját! Összeesküvők II.: Kell egy hős, ki megment minket világvégtől, pusztulástól!
Halál: Nagy viharban vén kapitány, az megoldást nem tud! + Összeesküvők: A vitorlák megtörve, tépve – tovább nincs már út! Összeesküvők: Éhség és könnyek, dögvész és szörnyek sújtják Földünket már! Tennünk kell rögtön, mert, ha egy hős nem jön, ránk is végóra vár! Fel hát! Rudolf: Amit kívánnak, az árulás! Összeesküvők: Nem! Nem! Batthyány: Éppen, hogy hőstett – mért is volna más? Rudolf: Ó, nem! Batthyány: Aki most tétova, az háborús bűnös! Rudolf: Jó! Ha kell, hát legyen! Összeesküvők: Mily példátlan ez, hogy értünk tesz, hitünkre áll! Csoda ez itt? Elhagyva rokonait a herceg nekünk segít – magyarbarát!
Üljön csak trónra – egy-két év múlva úgyis elhajtjuk majd! Ám, ha most bukna, lépjünk túl rajta ránk ő nem hozhat bajt! F. József: Igaz tehát? A saját fiam árul el! Rudolf: Apám! F. József: Én sem menekülhet! Grünne, Rauscher, Schwarzenberg, Kempen: Szörnyű hír, hogy ön, a herceg így tett önből áruló lett, ám ezt senki nem tudhatja meg!
Mint te (repríz) 11. jelenet: Korfun, egy villa erkélyén
Elisabeth: Ó, a lelked itt van vélem, érzem, jöjj hát! A sors, te kóbor szellem, hozzám hajt! Hiszen az vagy, Heinrich Heine, aki nyugtot rég nem lát! Jöjj, súgj meg nékem csak még egy dalt! Tudod, most is vár a toll, s a tinta csak miránk… Max szelleme: Itt nincs több dal! Elisabeth: Apa? Te vagy az, sejtem én már! Együtt: Versek közt az élet szebb volt – lázas vágta, száguldás! Elisabeth: Én is csak erre vágytam rég! Max szelleme: Sisi, nem tudom, hogy mért a holtakkal beszélsz? Elisabeth: Nem ismerek erre senkit, aki élő! Max szelleme: Ez a rossz cinizmus elzár mindentől! Elisabeth: Nos, ezt teszi a sok idomítás! Max szelleme: Úgysem gondolod, hogy ettől most majd rád szabadság vár! Elisabeth: De minden undorít! Max szelleme: Hát nem vágysz-e rá, hogy boldog legyél? Elisabeth: Minek az öncsalás, mondd? Max szelleme: De te mindig éltél bátran, meg nem hátráltál! Elisabeth: Az emberek arca egyre csak ijesztőbb!
Max szelleme: De te életedben nem fogadtál szót! Elisabeth: Így a jó! Együtt: Élnék, mind szabad cigányok, ahogy egy vidám zenész… Elisabeth: …de már túl késő! Max szelleme: Adieu, Sisi! Elisabeth: Szívem, mint kő – nem lettem, lásd, hozzád illő!
Gyűlöld! 12. jelenet: a bécsi Opera-ringen
Tüntetők: Rossz mindaz ki más – gyűlölni kell, ez nem vitás! Győz a német faj – egy Führer kell, ő ment meg majd! Báró: Mi történik? Mért nem haladunk? Lucheni: Tüntetnek, Signore! Nacionalisták, antiszemiták, Schönerer báró hívei. Non c’e noente da fare. Tüntetők: Gyűlölni kell! Végezni mindenkivel! Pusztuljon sok idegen – mindaz, ki más! A szocialisták, a pacifisták nem élnek itt meg már! Zsidó az író, zsidó a bíró, nekünk ez nem használ! Kész! Professzor: A Führert ők leültették! Tüntetők: Fúj!
Kispolgár: Zsidó a bíró, nincs kétség! Tüntetők: Még szép! Újságíró: E fajtát föntről pártolják! Tüntetők: Ki? Újságíró: A Rudolf! Tüntetők: Fúj! Disznóság! Járókelő: Felháborító! Mi folyik itt? Lucheni: A haladás, cazzone! Félreismerhetetlenül a 20. század közeleg! Tüntetők: Gyűlölni kell! Végezzünk mindenkivel! Pusztuljon sok idegen – mindaz, ki más! Mienk a Rajna! A trónörökös egy zsidó nőt szeret! A német népnek nem kell a Habsburg már! Rudolf a bűnös! A császárné meggyalázza a német szellemet! Porosz szövetség! Vilmos a jó császár! Kispolgár: Le a magyarokkal! Újságíró: II. Vilmos a mi emberünk! Tüntetők: Úgy! Lucheni: Tudjátok, mit tesz Sisi manapság? Tüntetők: Mit? Lucheni: Fogához ver most minden garaskát! Tüntetők: De mért?
Lucheni: Szerinte itt kell Heinrich Heinének… Tüntetők: Mi? Lucheni: …egy emlékmű! Tüntetők: Fúj! Pimasz! Erő az érdem! A tiszta éljen! Csakis keresztény mag! Lucheni: Vonzódik az elmebajosokhoz! Tüntetők: A Führer éljen! Halál a szlávnak! Halál a báróknak! Lucheni: Az biztos, hogy a császárné nem egészséges! Tüntetők: A felsőbbrendűeknek nincs szükségük urakra! Heil és Sieg! Jogot! Pénzt! Vezért! És Sieg, és Heil! Erőt! Tiszta vért! És Heil, és Sieg, és Heil! Jogot! Pénzt! Vezért! Sieg-heil! Sieg! Mind: Heil! Sieg-heil! Rudolf: Nem! Tüntetők: Zsidóvédenc! Magyarbarát! Szemét liberális!
Rohadt köztársaságpárti! Házasságtörő!
Bennem, mint tükrödben 13. jelenet: A Hermes-villában
Rudolf: Én jó anyám, úgy bíztam, hogy tán szólsz hozzám! Vártam csak én – hívó szó jön a csend után! Mondd mért féltél? Mert egyformán elvágyunk, lásd! Túl terhes nékünk, csúf ellenségünk e romlott, e szédült világ! Kérlek, hogy nézz le rám – láthatnád bennem önmagad! Akkor tán értenéd – szavak, mit el nem mondanak! Ellöktél durván! Tükör az, mit bennem gyűlölnél? Vágynék terád, ám vágyam hozzád el nem ér! Nézek csak rád – bálványt látok, egy kősziklát! Már meg sem látsz – azt hittem, a látszat csal! Száz jelzést adtam, hogy értsd meg, baj van, de köztünk már szilárd a fal! Kérlek, hogy nézz le rám! Képmásod mért nem látod már? Akkor tán mondanám, akkor tán éreznéd, hogy fáj!
Elisabeth: Mit kívánsz tőlem? Mi bánt? Mért jöttél el? Rudolf: Anyám, hogy óvjál! Úgy érzem, itt a vég – el kell, hogy váljak, nincs mentség! Jó hírem tönkremegy, botrány lesz most már mindenképp – a pápát kértem, de a válást ellenzi apám! Rudolf: Te segíthetsz még talán Elisabeth: Kímélj meg, úgy kérlek! feleségem nyűg csak vállamon! Az udvar átok rám! Nincs, mit lépjek érted! Ez a vég, hát légy te oltalom! Ó, könyörgöm én, járj közben, kérlek! Atyám is hallgat rád! Elisabeth A császárt én már rég elküldtem! Nem kérnék tőle semmi ügyben! Nem kérném őt – nem kérném érted sem!
Haláltánc
14. jelenet: Mayerling
Rudolf: Így hát cserben hagysz!
Sirató 15. jelenet: Kapucinusok kriptája
Elisabeth: Rudolf, te drága! Hallasz-e engem? Látom, hogy rám hasonlítottál! Cserbenhagytalak, hogy könnyű legyen bocsásd meg, fiam, nekem! Az én bűnöm, az én nagy hibám! Úgy ölelnélek még egyszer téged, ne bánthasson minket a világ! Késő, nem engedi már a Halál megbüntettél, itt hagytál! Sophie szelleme: Ennél több már úgyse veszhet, szép jövőnkből semmi sincs már! Rudolf szívét összetörted mért is voltál túl jó, túl lágy? Elisabeth: Jöjj hát, Halál! Ne hagyd, hogy várjak! Elég volt a szenvedés! Jöjj, válts meg hát! Te jó Halál, te átkozott! Jöjj, ments meg már!
Halál: Később! Nem kellesz így! Így nem! Nem kellesz, menj! Menj!
Az új kollekcióm 16. jelenet: Terasz Cap Martin-on
Lucheni: Az új kollekcióm a réginél is népszerűbb, hisz príma áru mind! De főleg itt e képek a gyászoló anyával, ki sűrű könnyet hint! A szívre úgy hat ez – a bánat és e gyászos érzemény, hogy kezded hinni már: az, ki nagy hatalmat bír, a mélybe könnyen hull szegény! Ha más vagy, mint az átlag, az élet fájni fog, ám ez ócska bölcselet csak, sőt, úgy is hívhatod: giccs! Giccs! A szép Elisabeth, amint csak módja nyílik, rögtön útra kel!
A férj nyomába jár, de mindhiába űzi Sisit, úgysem éri el! A császár attól fél, hogy végleges a büntetés talán, de enged, lám, a nő, s csak összejönnek ők egy holdas éjszakán!
Fáradt gályák éjnek tengerén
F. József: Tudod, mért jöttem? Elisabeth: Nem, bár sejtem. F. József: Gyere haza, Sisi! Mi ketten összetartozunk! Én még mindig így gondolom. Szeretlek! És azt beszélik, hogy a szerelem minden sebet begyógyít. Elisabeth: Szívünkben érzés meg erő, de van mit meg nem old! Erős a hit, de látod, minket fel nem old! Vártunk tán csodát, ám de már nincs miért – közös út, ha volt is egykor, véget ért!
Fáradt gályák éjnek tengerén, de a célunk már más – arra mész te, s erre én! Épp csak összesodort az ár, de a sors az elválaszt már, és nincs kiút, és nincs már több remény! F. József: Ha mindig túl nagyra törsz, úgy az keveset sem ér! Elisabeth: Tán te vagy kishitű! F. József: Egymásra jól vigyáznunk – csak az legyen a cél! Elisabeth: Milyen roppant egyszerű! Együtt: Próbáld meg egyszer, és az én szememmel láss – akkor tán érthetnénk mégis majd egymást! Fáradt gályák éjnek tengerén, de a célunk már más, arra mész te, s erre én! Épp csak összesodort az ár, de a sors az elválaszt már mondd, mért sápadt így el bennünk a fény? Elisabeth: Te meg én – két gálya F. József: Ne bánts hát! éjnek tengerén! Ne dobj el, hisz szeretnélek én! De a célunk már más - Ne bánts hát! arra mész te, erre meg én! Ne dobj el! A magány nem segít! Együtt: Kicsit összesodort az ár, de a sors az elválaszt már! Mondd, mért sápadt így el bennünk a fény? F. József: Ne dobj el! Elisabeth: No, hidd el: ami elmúlt, nincsen már!
Minden kérdés elhangzott (repríz) 17. jelenet: A süllyedő világ fedélzetén
Lucheni: Maximilan von Habsburg, Ferenc József öccse, Mexikó császára – uno, due, tűz! Maria von Wittelsbach, nápolyi királynő, Elisabeth húga – kényszerzubbonyt rá! II. Lajos, bajor király, Elisabeth unokabátyja – vízbe vele! Sophie von Wittelsbach, alençoni hercegnő – tűzbe vele! (Lucheni meggyújt egy fáklyát, és tüzet hajít az alençoni hercegnőre – robbanás) Kórus: Hasztalan már kérdenünk, csak frázisokból érthetünk, e rossz világban így lakunk, mert innen immár nincs kiút! Már elkövettük mind a bűnt, a szép erény mind megy nagyon, és folyton átkot szór a szánk, de minden áldást visszavon! Lucheni: Ferenc József, Ausztria császára! F. József: Mi itt e hely? Tébolyda tán? Halál: Egy ócska hajó, nagyuram! F. József: Mit keresek itt? Halál: Honnan is tudnám, ez csak az ön rémálma! Kórus: Rémálom mindez csupán! F. József: Miért süllyedünk, hol van a császárné?
Halál: Elisabeth, enyém Elisabeth! F. József: Sisi csak az enyém! Halál: Csak nekem jár! F. József: Pimasz csaló! Halál: Engem szeret! F. József: Tébolyult, legyen már vége! Halál: Ez az ön álma csak! F. József: Mindent neki adtam! Halál: Az nemigen izgat! F. József: Biztos támadt adtam én… Halál: Én szabaddá tettem! F. József: …s tradíciót! Kórus: Rémálom mindez csupán! F. József: A felelős érte én vagyok! Halál: Én széttöröm a láncát! F. József: Megmentem őt! Halál: Majd én magam így inkább! F. József: Mi készül itt? Halál: Hé, Lucheni! Te jössz, fiam! (A Halál odadobja Lucheni-nek a gyilkos fegyvert) F. József: Dobja el! Ez parancs! Ne! Kórus: Nem táncolt úgy a Halállal senki, mit Elisabeth! Halál: Elisabeth! Kórus: Nem táncolt úgy a Halállal senki, mit Elisabeth!
F. József: Elisabeth!
Epilógus 18. jelenet: Genfben a korzón
Bíró: Mit keresett Genfben, Lucheni? Lucheni: Meg akartam ölni az orleans-i herceget, de nem jött oda! Bíró: Akkor miért éppen Elisabeth császárnét? Lucheni: Il giornale! Olvastam az újságban, hogy pont a városban van!
Bíró: Ez mikor volt? Lucheni: 1898. szeptember 10-én! Egy gyönyörű, verőfényes napon! (Bejön Elisabeth és Sztáray grófné; Lucheni Elisabeth mellébe döfi a tőrt) Sztáray grófné: Felség! Segítség! Orvost! Orvost!
Lehull a fátyol (A színpadon a Halál és Elisabeth jelennek meg)
Halál: A fátyol, ím, lehullik végül! Úgy vágytam rád, most indulunk! Ne hagyd, hogy várjak! Elisabeth: Adj te nékem otthont, szabadíts meg a földi gondtól! Töröld ki létem sok nyomát, világítsd át az éjszakát! Halál: Gyere, hagyd a létet! Együtt: Veled a semmilétbe lépek! Színtiszta tűz leszünk mi már, örökös égi békénk vár! (Elisabeth és a Halál szenvedélyesen megcsókolják egymást) Elisabeth: Hol bíztam, hol sírtam, volt sok könny, meg sok derű!
A világ nem értett, mert magamhoz voltam hű! Együtt: Ha bűn volt, ha erény – a titok az enyém… Elisabeth: …mert így vagyok csak én! Halál: Gyere, légy enyém! (Elisabeth és a Halál eltűnnek a semmiben; Lucheni felakasztja magát)
