DÚCZ LÁSZLÓ A KÖZÖTTÜNK ÉLŐ
Turulmadár
Dúcz László
A közöttünk élő Turulmadár
Szentendre 2008
A rajzokat készítette Gál Éva Anna és Dúcz László
A fotókat készítette Dúcz László Érdy M iklós Lukács József Vancsó Géza
Lektorálta Bakay Kornél régész, történész Darai Lajos filológus, egyetemi tanár Horváth Izabella művészettörténész (Peking) Olvasószerkesztő: Cseke Sándomé
4. átdolgozott kiadás
Tördelés: Juhász Valéria (Stones Kkt.)
Kiadja: Geobook Hungary Kft. 2000 Szentendre, Péter-Pál utca 4.
[email protected] (26) 505-405 2008
ISBN 978-963 87835=1-6 „Feltehetően ... a civilizáció jelenkori válságának egyik aspektusa, hogy nincsen többé elegendő mítosz, nem hiszünk már elég meggyőződéssel ezekben a mítoszokban ahhoz, hogy indokolttá tegyük fennmaradásukat." Claude Lévi-Strauss (Die
Welt 1987. 03. 17.) A magyar népnek történelme során oly sok és szoros kapcsolata volt a ragadozó madarak kal, hogy úgy érzem, fontos ma is minden magyarul érző embernek azok kissé jobb megismerése.
Régészeti ásatásaink során számtalan állatábrázolás került elő, melyek között igen sok az úgynevezett sasos minta. Nem meglepő, hogy általában sasnak tartják ezeket a madarakat, mert ragadozómadár-kultuszunk ma már alig ismert, hiszen történelmünk „tanítása" egy ezredéve feledteti. M inden népet történelme kovácsol nemzetté. Ha nem, vagy rosszul ismerjük őseink életét, nem tudjuk mit miért tettek, meg sem érthetjük őket. Nem ismeijük tetteik mozgatórugóját, céljaikat, eredményeiket, kudarcaikat, örömüket, bánatukat, gyökértelenné válik jelenünk. A történelem nem egyszerűen egy nép múltja, hanem létének alapja is. M últjából él egy nemzet, arra rakódik jelene és majdan jövője. M anapság divat minden nemzet életében az „ősi történelem". Amelyik még nem rendelke zik vele, az kitalál, költ magának, s minden igyekezetével azon fáradozik, hogy dicső ősi múltját bizonygassa. Szerencsére a magyarságnak gazdag múltjából van mit megismernie és ápolnia. Ehhez tartozik a Turul-mítosz is. Ezt a tárgykört azonban elferdítette a második világháború előtt és csupán annak végéig működött Turulszövetség mai magyarázata, melyről az a téves ismeret terjedt el, hogy fasiszta szervezet volt, pedig az 1930-as évek sportrepülő ifjúsága választotta klubja nevéül, minden politikától függetlenül. Ezért ez a téma ma ismeretlen, félve közeledünk hozzá vagy kikerüljük, nehogy ránk süssék a csúf, a nacionalista bélyeget. E madár mítoszának ismerete pedig sok mindent megmagyaráz, érthetővé tesz, mert szerves része történelmünknek. A Turulmadár - a mítoszbeli és a létező, a valós - Almos korában a magyarságnak a Szentlélek jelölője, de azt figyelembe kell vennünk, hogy az akkori kereszténység még egészen más kellett hogy legyen, mint ma a római katolikus vallás. Fontosnak tartom, hogy múltunkról minél többet és helyesen tudjunk és mondjunk. „A fajvédelem nem a nemzetieskedő hősködés, hanem az, ha egy nemzetnek vannak ősi, konzerválható értékei, úgy azokat nem szabad veszni hagyni, hanem meg kell menteni." (Boromisza Tibor: Prágai Magyar Hírlap, 1926. 02. 14.) M egkísérlem hát madárismeretemmel, a régészet, a történelem, a népművészet és az úgynevezett természetes műveltséget vizsgáló és vizsgáztató logikai modell segítségével aTurul- mítoszt bemutatni és értelmezni úgy, ahogy én látom és ahogy én ismertem meg. 1994
Előszó Szabad-e szeretni ősi múltunkat? Manapság feltehető ilyen kérdés? Hát van valaki a mai Magyarországon vagy a Kárpátmedencében. aki erre a kérdésre nemlegesen felelne? Döbbenjünk meg valamennyien: igen van! S nemcsak a nemrégiben Kossuth-díjjal is kitüntetett állítólagos magyar költő, aki így versel: .Jönnek a dűlt-keblű mélymagyarok megint fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból, ... és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek, hogy bebizonyítsuk: nemcsak a szemetek tudnak magyarul."
S a szarból jött mélymagyarokkal szemben ott vannak sokan a félrevezetettek, a nemzetüktől elidegenítettek, akik szerint nem kell „magyarkodni", akik szerint teljesen mindegy, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, csak az a fontos, hogy jól éljünk. S nem kell „búslakod ni' a történelmi M agyarország megszüntetése miatt sem, hiszen csak azt kaptuk 77 évvel ezelőtt, arnii megérdemeltünk. Aki szelet vet, vihart arat. S ezt iskolázott magyarok mondják. S kinek nem jut eszébe a fentieket hallván az Egyesült Államok egykori elnökének, Wilsonnak us a kijelentése, hogy a magyar népet tanácsos fizikailag is megsemmisíteni. Bár mag var nép mondták régen nem kevesen - nincs is, hiszen M oses M ontefiore, a szabadkő művesek párizsi nagypáholyának nagymestere szerint már 1860 táján sem volt magyar az országol lakó nép. csak az arisztokraták, a nemesek, a főpapok voltak magyarok, a dolgozó tömegek románok, szlovákok, szerbek, horvátok, németek és zsidók voltak. így tehát, amint Wíison elnök mondta 1920. május l-jén, M agyarország esetében az ezeréves birtoklás nem lehet jogcím, mert a birtoklás jogtalan volt! Jogtalanul élünk tehát a Kárpát-medencében évezred óta? Jogtalanul bitorolja a magyar nép Európa szívét, az Isten által is egységnek teremtett Kárpát-medencét? Az 1100 év nem jogcím, nem alap ' És az ennél is több sem az? M ert, ha a magyarságnak vértestvére volt az avar, a világverő Atilla hun király népe, akkor már közel kétezer esztendő néz le ránk a Kárpálok bérceiről. A/ ilyen érveles azonban Európa és a világ számára végképp elfogadhatatlan. S ezt tudnunk kell. s azzal is szembe kell néznünk, hogy a magyarság - és elődei is - mindig idegen test volt Európában. M i ugyanis Kelet népe voltunk és vagyunk, közvetítők a kincses Kelet és a Ny ugat civilizációja között. Kiválasztott nép voltunk, ősi küldetéstudattal. Ne féljünk a megbélyegzéstől, ne féljünk a kicsúfolástól. Legyünk erősek. Ha már államként nem lehetünk a/ok. legyünk erősek belülről. Csak az erő tarthat és menthet meg minket. M a már nem támasztható fel az a katonai és gazdasági erő, amely a Kr. születése utáni IX. századtól a XVI. szazad derekáig jellemezte a magyar királyságot, de a belső lelki erő feltámasztható. Állítsuk meg a pusztulást, mert bizony pusztulunk lélekszámban, hitben, tartásban. S ez az elsatnyulás akkor kezdődött, amikor ránk hozták 1867-ben a modern, ún. szabadelvű demokráciát. Ez a kiegyezésnek nevezeti előnytelen alku volt a „Trianoni Béke" kezdete is. S nem véletlen, hogy a magyarság vezetőinek 1867-és elsőpaktuma idején szökkent szar- ba az a kiirthatatlan tudományos óriás dudva is, melyet ősi történelmünk helyére ültettek már a XVIII. század végén, s amely szerint mi ezer éven át hamisságban éltünk, ezer éven át áltattuk magunkat azzal, hogy a magyar a szkíta-hun-avar népek nagy családjának a tagja, holott ez tudománytalan mese, ez minden alapot nélkülözd csalás. Hogyan lehetett megtenni ezt a históriában? Hát a történelem nem tárgyilagos, nem tényekkel megalapozott tudomány? A história forrásai az írott kútfők, a tárgyi emlékek, a szellemi örökségünk, tehát a mítoszaink, a legendáink, meséink, dalaink, táncaink, hitünk és Isten-képzetünk, ünnepeink, kultuszaink, művészetünk és a bennünk s általunk fenntartott és éltetett két legeslegfőbb forrásunk: a nyelvünk és a fajta-jellegünk.
4
Sok évszázadon keresztül tudta a magyar, hogy kicsoda. M ára azonban oda jutottunk, hogy aki nem vallja a hivatalos akadémiai álláspontot őstörténetünket illetően, azt a „mérvadó hivatalos körök" nyomban dilettánsnak, eszementnek, vagy legjobb esetben is szenilisnek nevezik - és nevezhetik. Közismert, hogy századunkban már csak és kizárólag a finnugor elmélet nevezhető tudományosnak és elfogadottnak. De mondja-e bármilyen írott forrás azt, hogy a magyarok a vogulok, osztjákok, komik, ma rik, udmurtok, mordvinok, finnek, észtek rokonai? Nem mondja egyetlen írott történeti forrás sem! Sem hazai, sem külföldi. Előkerült-e a Kárpát-medencében egyetlen olyan tárgy is, amely kétségtelenül édestestvére a rénszarvastenyésztő tajgai ugoroknak vagy volgai permi finneknek, vagy a balti finneknek? Nem, ilyen anyag mindeddig nem került elő! Szellemi hagyományaink levezethetőek-e az ún. finnugor népek tradícióiból? Nem, egyáltalán nem. S embertani fajtajel legünk megegyezik-e velük? Nem, még a mai antropológiai jegyeink is zömében merőben mások. Elsősorban a turanid, kászpi és pamíri jegyek uralkodnak (Henkey Gyula adatai szerint 46,5 százalékban), míg az ún. finnugor típusok alig tesznek ki 4,5 százalékot. Az írott források azt mondják, hogy mi Nagy Szkítiából jöttünk a Kárpát-medencébe s M agna Scythia bizony nem a szibériai tajgában vagy az uráli Káma-Volga-vidéki erdős sztyeppén volt, hanem Közép-Ázsiában. Ezt mondják nemzeti krónikáink s ezt állítják a korabeli külföldi történetírók is. Am az a krónika nem lehet hiteles, amely a magyarokról kedvezően szól. M ég a külföldi tudós által készített sem. Hiába úja például a tudós Antonio Bonfini. hogy a magyarok a „legszkítább szkíták, hiszen az ő nyelvüket beszélik,... M agyarországot a hunok teremtették, akiknek a nyelve ugy ancsak szkíta lévén, alapjaiban különbözik az összes szomszédétól...", nem hisznek neki. M ese mindaz, amit leír, így az is, hogy a magyarok itt a Kárpát-medencében a nyelvrokonaikat találták, akiket „ magukhoz hajlítottak". Ám ha a külföldi krónikás ránk nézve rosszat ír, az nyomban hiteles adat. így lettünk sok nyugati nép emlékezetében vérszomjas, vad és kegyetlen nép, „valamennyi nép közül a legrettenetesebb" s igazán az irgalmas Isten valóságos csodája, hogy ennek a barbár hordának megengedte a gyönyörű Kárpát-medence birtokbavételét. Holott a magyar a IX. századig - mondják a,mérvadók" - nem is létezett. Evtizezredeken át együtt halászott, vadászott, gyűjtögetett az ún. primitív finnugor népekkel, akiktől csak az V. század táján szakadtak el és „sodródtak" lassan délebbre, jóllehet saját nevük ekkor még nem volt, a manysi-er-ből származott („ember-ember" ? jelentésű) magyar nevünk csak a 830-as években „alakult ki". így hát szó nem lehet arról, hogy a szkíta, a szabír, a hun, az avar, az ungri, a hungri, a türk, netán a pártus a mi őseinkre vonatkozhatott volna! M iért nem lehetséges ez? Azért mert a nyelvünk azt tanúsítja, hogy mi a finnugornak mondott kis népek testvérei vagyunk. Az ún. nyelvcsalád-elmélet szent és sérthetetlen, ez pedig azt tanítja, hogy volt valaha egy „alapnyelv" s ebből „váltunk ki" mi magyarok is. Hiába vetették és vetik fel a töméntelen ellenérvet, a néhány száz szóegyezés és nyelvtani azonosságok búvárai rendíthetetlenek, noha mára a nyelvcsalád-elmélet maga is megdfiH és idejét múlttá vált. És nemcsak ez a dogma dőlt meg. Recseg-ropog az állványzat a többi alatt is. M elyek ezek? Az ún. földrajzi zóna elmélet, amely szerint őstörténetünk színhelyei és a feltételezett őshazánk is, kizárólag az 50. szélességi foktól északra kereshetők. A népvándorlás két és félezer éves ósdi dogmája is megrendült. Végre felfigyeltek a szakadatlanul keletről nyugat felé vándorló népekről szóló mesék képtelenségére. De tarthatatlan az újabb hatalmas régészeti feltárások eredményeinek ismeretében a szekereken kóborló nomád népek dogmája is, valamint a legtudománytalanabb dogma: a menekülés-elmélet híveinek száma is kezd bár lassan - apadni, fogyatkozni. M indezen dogmáknak ellene mond a józan ész és a források újszerű értelmezése is, mégsem térünk le a kitaposott útról, bár egyre többen látjuk, hogy ez az út sehová sem vezet. M eijük hát megrajzolni a legalább ugyanolyan súlyú tudományos érvekkel alátámasztott másfajta megközelítésű őstörténeti képet is. S aki e nagy történelmi tabló bármely részletét képes tisztábbá, pontosabbá és hihetőbbé tenni, annak helye van közöttünk, akár van történész diplomája, akár nincs. A tehetség nem hivatalos pecsét kérdése, a magyar nemzethez tartozás tudata nem függ vizsgabizottságok osztályzataitól. M agam a finnugor-elméletet megalapozatlannak és idejét múltnak tekintem, a rokon népek nyelvtani és szókészleti egyezéseit azonban valósnak ismerem el, de magyar és finn nyelveket
mondok, nem finnugor vagy uráli alapnyelvet, mert ilyen nyelvek sohasem voltak! A magyar nyelvet többezer éves fejlődésű ősnyelvnek tartom, amely különböző korban és különböző földrajzi területeken hatott más kis népek nyelvére. A magyar nyelv azonban, figyelembe véve az ősiráni és a török hatásokat, az 50. szélességi foktól délre alakult ki, valahol Közép-Ázsia területén. Ugyanitt kellett legyen a török népek őshazája is, törökkel egyező szavaink innen származhatnak, de nem 300 jövevényszóról, hanem kétezer alapszóról kell beszélnünk. Embertani alkatunk is Közép -Ázsia felé mutat. A magyar feltétlen nagyszámú nép kell legyen, egyébként réges-régen felmorzsolódott volna. Feltételezésem szerint ősi földjét csak a Kr. születése utáni VII. század végén vagy a VIII. század elején hagyta el, mégpedig a rendkívüli erejű arab invázió miatt. A több részre szakadt magyarság három irányba vonult el: egy részük a Volga bal partjára húzódott (Volgai Bulgária - M agna Hungária) és itt együtt élt a bolgárokkal a XTII. század derekáig, másik részük a Kaukázus tájait választotta, talán korábban is ott élt a szavárd-magyarok népét sokasítva, míg a harmadik rész, a lélekszámban és erőben leghatalmasabb (,JLevedi népe"), a VI. század második felétől feltűnő Kazária népességének lett része, nem alávetett szolganépként, nem a kazár kagánok bábjaként, hanem jelentős erőt alkotó szövetségesként. Őseink tehát nem kóboroltak szakadatlanul a sztyeppéken, hanem megtelepedett életmódot folytatva hat-nyolc nemzedéken át tartózkodtak a Kászpi-tó északkeleti vidékétől a Fekete-tengerig húzódó hatalmas térségben, amelyet csak 880 táján hagytak el, nézetem szerint „egy menetben" vonulva a Kárpát-medencébe. A Kárpát-meden- cei honalapítás tudatos és tervezett volt és valójában komolyabb véráldozat nélkül ment végbe. mégpedig azért, mert nyelv- és fajtabéli testvéreik éltek itt. A korábban itt élt népek és a IX. század végén érkezettek ősi kultúrája összeolvadt, helyi színekkel kiegészült és betöltötte a Kárpát-medencét. Ennek az ősi, keleti és zömmel magyar kultúrának emlékei mindmáig megjelennek anyagi és szellemi műveltségünkben. E könyv szerzője szép példát mutat arról, hogyan lehet megmutatni, felszínre segíteni és hasznosítani ősi örökségünket. Nem kétséges: múltunkért harc folyik! Akié a múlt, azé a jövő! Az elmúlt félszáz esztendő urai is kiválóan tudják, hogy a múlt formálása nagyobb részt a jelen hatalmasainak a kezében van. S ők igazán nem akarják, hogy magára találjon ez a nép. Irtóznak attól, hogy igaza lehet a francia La Reviliere-nek, aki ötven esztendővel ezelőtt ezt jósolta: „Eljön az idő, amikor M agyarország, a természeti törvényeknek megfelelően, keresni fogja elveszett tagjait, amelyek valamilyen módon ismét hozzá fognak kapcsolódni... A Kárpát-medence földrajzi helyzete és történelmi múltja biztosíthatja Magyarország feltámadását egy választott formában, de az ezeréves határokon belül. Egy nép, ha bele is törődik a szenvedésekbe és nélkülözésekbe, a megaláztatás mindig elviselhetetlen marad számára. A magyar nép tudatában van kultúrája értékének, földrajzi helyzetének, amelyek lehetővé teszik számára, hogy méltó helyet töltsön be Európában és ne nyugodjék bele a bba a megaláztatásba, amelybe jelenlegi helyzete kényszeríti." A harc tehát folyik és a cél a jövő, a küzdelem egyik szent zászlaja azonban a múlt. Mindazoknak, akik az ősi magyar múlttal foglalkoznak, tudatában kell lenniük annak, hogy a historikusok a lélek orvosai, ezért igen nagy a felelősségünk. Nagy, mert a szinte gyógyíthatatlanná vált kórból, a tudatlanságból, a közönyből és az elhatalmasodott primitív bugyutaságból kellene kikezelnünk a magyarságot. Vajon sikerül-e? E könyv is a szedhető orvosságok egyike. Nem minden része patikusi szigorral ellenőrzött, de erőt adó és reményt keltő.
Bakay Kornél
6
A solymászat történetéből M ivel ív emberiség egyik legrégibb tevékenysége a vadászat, ennek művelésére igen nagy gondot fordítottak Amikor a vadászat már nem kimondottan az élelemszerzést, hanem szóra- Iomm is jelemen, akkor olyan zsákmányszerzési formákat kerestek, amelyek gyönyörködte- tőei és ahol nem u vad megölése, hanem az elejtés folyamata a lényeges. i->enkí\ ül mindig élt a repülés vágya az emberben. M i sem természetesebb kívánság tehát mini repülve vadászni. Hányszor juthatott eszébe valamelyik hajdani vadásznak, hogy milyen jo lenne utolérni a fácánt vagy nyulat? Ahogy a kutyát és a lovat befogta és betanította az ember, egyszer eszébe kellett jutnia, hogy a ragadozó madarakat is be lehetne fogni és \ adas/nt \elük. Csakhogy rá kellelt jönnie, hogy a ragadozó madarak nem háziasítható állatok Fogságban igen nehezen szaporodnak'. így alig tenyészthetők ki küllemük és belső tulajdonságaik alapján úgy, mint például a kutya. Vagyis egy-egy példány ugyan megszelídül, de nincs folytatás, nincs ami örökölje elődei tulajdonságait, tehát minden egyedet külön-külön kell elhódítani a természettől. M indezek mellett még azt is meg kellett ismerni, hogy melyik madárban mire van hajlandóság? Ez bizony nem egyszerű dolog, hiszen fogságban egészen másképp viselkedik egy állat, mint a természetes életmódjában. M egfigyelte az ember azt is, högv a ragadozó madarak nem vadásznak a
természetüktől fogva, hanem arra a „szüleik" tanítják őket M egpróbálta hát a betanítást, miközben felfedezte, hogy a solymászat milyen csodálatosan szép, ízig-vérig egész embert kívánó sportos foglalkozás: „... maga a csoda!" r Thaymur nurza HÁZ MAMA Y! NASSIR1 Teherán, 1842.)2 Valahogy így alakulhatott ki a solymászat, évezredekkel ezelőtt... A legrégibb emlékek i e. 2400 körüli időből származnak a mai Irak területéről. Korábbi emlékekéi is várhatnánk, de a solymászat nem amolyan egyszerű dolog. Sokkal nehezebb olyan állatfajjal együtt dolgozni, amely nem háziasított, mint amelyik több ezer éve az ember hez idomult Hogv ez mennyire nehéz, annak szemléltetésére elmondom, hogy egy esetben Konrád Lorenz, a Nobel-díjas osztrák etológus, akinek nincs szüksége Salamon király gy űrűién-. hogy megértse az állatokat'. egy alkalommal városi mutatványosoktól vásárolt egy szirti sast. M egpróbálta vadászatra betanítani, ám nem sikerült. Ebből a sikertelen tanítási kísérletből azt u következtetést vonta le, hogy a szirti sas tunya, lusta állat, annak ellenére, hogy király i jelkép! Nem is érti. hogyan v álhatott azzá? (Konrád Lorenz: Salamon király gyűrűje, Bp. 1976.) Pedig a kirgiz solymászok farkasra vadásznak szirti sassal! A tudós ebben az esetben elhamarkodottan ítélt, mert egyetlen egyedről következtetett egy fajra, s ez a példány nem természetes körülmények között nőtt fel. Semmi más nem történt, csak av. hogy az ő madarát nem tanították meg arra, hogy élő, mozgó állatot kell megfognia ahhoz, hogy megélhessen. Hiányzott a „szülői" nevelés. Ha a tudósnak - az állatokhoz igazán értő embernek — nem sikerült a szirti sas betanítása, el lehet képzelni, milyen hosszú időnek kellett eltelni, amíg a solymászat kialakult, sőt amíg fciváh i szórakozássá v ált Ehhez még hozzá kell számítanunk, bizony egynéhány évnek el kelleti múlnia a kezdetektől, hogy a történelem feljegyezze és megörökítse. Ha mindezeket Ma íiiS töm. hriven mcMcnégca köriUnjények között szaporítják a ragadozó madarakat Sőt, a vándor - és a kere- iiscosííijiJíöi ketKkUcMéí is. A solvniászok ma Európában csak tenyésztett, keverék sólymokat használnak. ■ tWvnut ratrLa ttWKCg) perzsa íosolymász, az újkori solymászat egyik legnagyobb alakja. Művét 1908-ban adatta ti «msol nyel vet11) C PHJLLÖT ezredes Perzsa tradíciók a solymászatban címen Londonban. A okMcttf umh. aki ea a gyűrűt az ujjára húzza, n megérti ai állatok beszédét.
8
figyelembe vesszük, feltételezhetjük, hogy már jóval i. e. 2400 előtt is gyakorolt vadászati mód volt a solymászat. A legkorábbi emlékek közül való (i. e. 1200-ból) a Korshabad városának feltárásakor talált kőbe vésett dombormű, amely egy solymászt ábrázol, öklén a madarával. Hasonló ábra van a persepolisi díszlépcsőn is. Ebből az időből származnak a kínai Han-dinasztia korából fennmaradt solymászatra utaló dolgok.1 Ilyen korai emlékek csak Ázsiában találhatók, tehát bizonyosra vehetjük, hogy a solymászat keleti eredetű. Ránk maradt egy leírás, miszerint i. e. 400 évvel Belső-Ázsiában, Indiában és Kínában ragadozó madarakkal vadásztak. Arisztotelész feljegyzései között szerepel annak története, ahogy a Boszporusz környékén a solymászok vadásztak a víziszárnyasokra. M egjegyzem, véleményem szerint hallomásból és nem szemtanúként jegyezte le mindezt, mert azt írja, hogy sok hajtó, botokkal és csörgőkkel a nádasokból kizavarta a sok vízimadarat, majd amikor a tarka madártömeg már a magasban kavargott, engedték el a solymászok a madaraikat, amik könnyedén elfogták áldozataikat. A bőséges zsákmányon pedig az emberek osztoztak. M indezt, mint solymász kissé kételkedve fogadom, hiszen a gyorsröptű vízimadarakat, ha már a magasban vannak - tehát helyzeti előnyük van —, még a sólymok sem érik utol. Plinius, az ókori temészettudós még azt is leírta, milyen madárral, mire vadásztak. A nagyobbakra sas- és sólyomféléket használtak, a kisebb vadra karvalyt. V. Bahram (Gur) szasszanida királynak (421-438-ig) igen kedvelt időtöltése volt a solymászat. Egy alkalommal Kínából 2 kapott egy Tughral-t, aminek külleméről sajnos leírás nem maradt ránk, de a történetből arra következtethetünk, hogy héjaféle lehetett. Sajnos még az is bizonytalan, hogy aTughral név a madár személyneve vagy fajtája? A feljegyzés szerint egyik alkalommal e madár elveszett. Keresésére indultak, s egy parasztember vezette nyomra őket, aki elmondta, hogy látta a madarat, nem tudta miféle, mert csörgők voltak a lábain és tarka szalag a nyakában. Az állat ott ült a kertjében az egyik fán, ahol meg is találták a király nagy örömére. (Thaymur: id. mű I. fejezet) Héja voltára éppen a szalagról lehet következtetni, amit azért használnak a madár nyakában, mert az ökölről történő indításkor azt is megfogják, hogy a madár hanyatt ne essen a hirtelen lendítéstől. Dzsingisz kán is szívesen solymászott, úja Dzsuvenini - krónikása Dzsuhinak" —, aki nagyvezíre volt Dzsingisz kánnak, s aki maga is solymászott. A krónika még arról is megemlékezik, hogy a solymászok által zsákmányolt hattyúkat szétosztották a nép között. Ali Sereffedin hasonlókat jegyzett fel Timur Lénkről. A solymászat azonban nem csak Belső-Ázsiában, hanem másutt is dívott. Szépsége megfogott mindenkit és aki tehette, gyakorolta is. Az orosz történetírás is megemlékezik róla. 1318-ban M oszkvában solymásztelep alakult. Ennek emlékét őrzi máig is a Szokolnyik nevű városrész. A fenti időből származik egy érdekes történet. Ritka szép, fehér tollú sólymot kapott a cár ajándékba, amit Trifon Patrikejevre bízott, hogy tanítsa be. M ajd amikor a sólyom már szépen, engedelmesen vadászott, a cár gy akran ment a madárral és solymászával a darvakat űzni. Egy alkalommal vihar közeledett, s a solymász hiába kérte a cárt, hogy hívják vissza a madarat, mert a vihar elragadja, el fogják azt veszíteni. De a cár nem hallgatott rá. Gyönyörködve nézte, amint a hófehér madár szárnyalt a
1 2
Bástyái Lóránd: Vadmadártól - vadászmadárig Művelt Nép, Bp. 1955. 7-14, old Akkoriban Mongóliát is oda értették, ezért nem tudni pontosan, honnan kapta a madarat?
9
gomolygó hollófekete felhők alatt. Sajnos azonban egy hirtelen szélroham elragadta. A cár azonnal hazaindult, meghagyva a solymászának, hogy a fehér sólyom nélkül haza ne menjen! Szegény Patrikejev hívta a madarat, de az a fergeteges időben nem hallotta gazdája hangját és elveszett. Egyedül ment haza a szomorú solymász, aki jobban szerette a madarat, mint a gazdája. A cár maga elé rendelte szolgáját és három napot adott, hogy kerítse elő kedvenc sólymát. különben máglyán leli halálát. De a fehér sólyom csak nem került elő. Már égett a mág- !> a T rifon alatt, amikor utolsó, kétségbeesett hívószavára a felhők közül aláereszkedett a várva vart madár és kedves gazdája vállára ült. Így menekült meg a tűzhaláltól szegény, vétlen solymász. Ezt a jelenetet örökít i meg egy gyönyörű freskó a moszkvai T rifon templom egyik falán, amit hálából emeltettek. A legrégibb meglévő magyar solymászemléket az Ermitázs múzeumban őrzik. Egy ezüst tál. amely lovas solymászt ábrázol. Szovjet régészek szerint magyar munka. (1. kép) De már a/ av aroktól származó több régészeti emlék is bizonyítja a solymászok létét a Kárpát -medencében: lovas solymászt ábrázoló korong, bronz szíjvég, mely sólymát nyúlra küldő solymászt ábrázol. A honfoglalás (895-896) mozgalmas éveiben azonban sokkal fontosabb dolgok is felje gy zés nélkül maradtak, mint a solymászat. A Szentpéterváron őrzött ezüst tál viszont eléggé bizonyítja, hogy a Kárpátok közé érkezett magyarok már ismerték a solymászatot. Ezt követően a Bécsi Képes Krónikában található egy kép, amely Álmos herceget, Könyves Kálmán öccsét ábrázolja, amint Csór vára alatt varjút vágat 7 sólymával. A solymászat az Árpád-háziak kedvenc időtöltése volt. Erről több adat tanúskodik. II. Endre 1231 -ben a nemesség követelésére kénytelen volt megtiltani solymászainak, hogy a nemesi birtokokon vadásszanak, mert jelentős mezőgazdasági károkat okoztak a taposásukkal.
(Bástyái L.: id. mű) Akkoriban települtek a királyi solymászok külön községekbe, amelyeket máig fennmaradt nevük őriz. Solymár, Solymos, Kerecsend, stb. IV. Béla szenvedélyes solymász volt. Pénzein solymászjeleneteket örökít meg. Az egyiken a király sólymot tart az öklén, a másikon vágtatva viszi madarát lóháton, a harmadikon egy madár nyulat fog. De nem csak ő volt szenvedélyes solymász, hanem kiteijedt családjának nőtagjai is Sashegy i Sándor régész szerint ezért építette a Szentendre és Pomáz közötti réten a „királynők várát", ami főleg solymászati célokat szolgált. (Idejártunk annak idején mi is, szentendrei solymászok madarainkat röptetni.) Nem csak a királyi család solymászott, hanem az egyháziak is. Ezért született a határozat Budán, az 1279-es zsinaton, hogy „Ha valamely szerzetes sólymokkal vadászaton éretik, bárkinek megengedtetik, hogy azokat elvegye tőle."8 (M ert az nemcsak világi szórakozás, hanem pogánykodás is.) Nagy Lajos nem csak az első egyetemet alapította M agyarországon, hanem solymász iskolát is. Fősolymásza, M agyar László könyvet írt a solymászatról. Bár az eredeti elveszett, létezéséről onnan tudunk, hogy a Bécs melletti laxenburgi kastélyban található Hicfelt Eberhardus solymász-szakkönyve több helyen hivatkozik rá. Zsigmond király korából maradt Soivmász kifejezés, amely azt jelenti: megfogat. A „vágat" azonban jobban kifejezi e m űveletet. Bástyái L- id. mű
fenn egy miniatűr az 1434-es kalendáriumból, melyen a solymász bal öklén madarával, jobb jával kutyát vezet. E korban a solymászat elteijedt lehetett, mert ekkor állapították meg hivatalosan az ölyvek9 árát. Az 1504. évi 18. törvénycikkely pedig kimondja, hogy parasztoknak vadászni, madarászni tilos. Azt, hogy milyen nagy volt a betanított sólymok értéke, kifejezi az, hogy II. Lajos az egri püspöki jövedelmek kezelőjének 40.000 arany adótartozását engedte el egyetlen betanított sólyomért! M agyarország három részre szakadása után a solymászat politikai jelentőségűvé vált. A török urak igen kedvelt időtöltése volt, így sok mindent megtettek, hogy egy-egy jó madárhoz jussanak. Ezt az erdélyi urak ki is használták a sólymok ajándékozásával, amihez a török annyira hozzászokott, hogy falcomagium néven rendszeres adó lett belőle. Igen híres madarak származtak Nyitra környékéről. Az ottani püspökségnek ugyancsak sok kérést kellett teljesítenie, mert mindenfelől kértek madarat tőlük. M ég Belgiumba, M ária királynénak is küldtek sólymokat3. Talán az sem túlzás, hogy gyakran még az embernél is értékesebb volt a sólyom. Sok magyar rab szabadult a török fogságból, mert egy-egy madárral kiváltották. A solymászat Európában a XVI. században élte aranykorát. Aki tehette, mind solymászott. M ajd megjelent a lőfegyver és egyre tökéletesedett. Ehhez nem kellett annyi türelem, fáradt ság és hozzáértés, mint a sólymokhoz. Könnyebb a kezelése és - sajnos - hatásosabb is. Lassan-lassan kiszorította a solymászatot a vadászatból, de azért nem teljesen. II. Rákóczi Ferenc XIV. Lajos udvarában solymászott. Ezt úja Szathmáry Király Ádám, az íródeák: „... a felséges király sasokkal, sólymokkal, kerecsenekkel, ölyvökkel és agarakkal fogdostatott nyulakat, fácánokat és egyéb madarakat."" A kuruc szabadságharc elbukása után több mint másfél század telt el, míg újraéledt ez az ősi vadászati mód. 1901-ben Angliában vásárolt Odescalchi Zoárd nyolc betanított vándorsólymot. Tuzséri birtokára vitte, ahol solymásztelepet létesített. Természetesen az I. világháború elsöpörte a Szegeden működő teleppel együtt. 1930-ban Mrs. M acLean hoz tíz betanított vándorsólymot indiai solymászokkal együtt Gödöllőre. Ez lett az alapja a mai soly - mászatnak, ami a II. világháború után az Erdészeti Tudományos Intézet segítségével indult meg újra Gödöllőn és a Hortobágyon, ahol Lelovics György vezetésével solymásztelep alakult. Az 1954-ben megjelent természetvédelmi törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi e vadászati módot, pedig ezek után is sokan soly másztak még, közöttük jómagam is - természetesen engedély nélkül. M égis él még néhány emberben a vágy e „tiszta" sport iránt. M a is van még egy vadásztársaság - már hivatalosan, engedéllyel -, melynek keretén belül néhány ember, mint régről fennmaradt ősi csodabogár, őrzi számunkra „a csodák csodáját" (Thaymur), a solymászatot. A solymászat ma már nemcsak öncélú szórakozás, hanem rég elfeledett múltunk, gyökerünk késői, ma is virágzó hajtása. Ezenkívül ők azok, akiktől ma még várni lehetne, hogy megpróbálják a ragadozó madarak mesterséges tenyésztését hazánkban is beindítani. U gyanis ez az egyetlen útja annak, hogy a teljes kipusztulástól megkíséreljük megóvni az oly sokszor szidott vagy megcsodált sasokat, sólymokat vagy éppen talán a héjákat. Úgy gondolom, ha a fácán és a fogoly „megérdemli", hogy mesterségesen szaporítsák több tízezrével évente csak azért, hogy lelőhessék őket, akkor ezek a már valóban kipusztulás útján lévő csodálatos élő légitorpedók is megérdemelnék a gondoskodást. M egérné a pénzt és a fáradtságot, vállalkozó pedig akadna bőven.
Gyakoribb solymászmadaraink
\ t,>\ ábbtakban ismertetem a solymászatban leggyakrabban használatos ragadozó madarak fajait Nem akarom az olvasót részletes természetrajzi leírásokkal untatni, és nem is úgy csoportosítom a madarakat, mint a természetrajzi könyvekben, hanem solymász szempontok szerint Ezért úgv gondolom, ide elég annyi, hogy látható legyen belőle, milyen madarak használatosak a vadászat ezen formájában, és ha valaki lát ilyen madarat, felismetje. A solymászok a következőképpen osztályozzák a ragadozó madarakat: sárga szeműek és sötét szeműek.
Fekete István: Rózsakunyhó, Móra, Bp. 1973. 344-355. old. " Bástyái L. id. mű 3
1. Sárga szeműek: a héják és a karvaly. Ezek a madarak rövid szárnyú, hosszú lábú példányok Nag\ kezdősebességgel képesek indulni az áldozat felé, mert igen nagy erővel rúgják el magukat, melyet bokrok, fák takarásában megközelítve, hirtelen rohammal fognak meg. Az üldözés rövid. M agasba emelkedve ritkán vadásznak. Erős lábaikkal a zsákmányt megragad va. hosszú karmaikat belemélyesztik, szinte leszúrják azt. Több esetben tapasztaltam, hogy a megfogott fácánnak a máját vagy a szívét átszúrta a héja karma, de sok esetben láttam azt is,, bog) egy'szerűen leszorítja a zsákmányt, s az attól pusztul el, hogy élve megeszi. Többször láttam, hogy a zsákmány mellehúsát már megette a héja, a szerencsétlen áldozat pedig még élt Ez bizony emberi fogalmak szerint kegyetlen dolog. Nem is tartják nemes vadászmadár nak ezeket a madarakat a solymászok. Természetesen mindez semmit nem von le vadászati értékükből, ettől még igen jól használható solymászmadarak. Ha a pedzés' sikerül, a solymász azonnal ott terem és a hegyes, de életlen4 tőrével leszúija a megfogott állatot, hogy az ne kínlódjon. Ezek a madarak mindent megtámadnak, ami mozog és amivel elbírnak. A fürjtol a mezei nyúlig minden megtalálható a zsákmánylistájukon. Egy esetben az egyik társam lába elől félpattant egy nyúl legalábbis mi azt hittük első pillanatban, hogy az, s a barátom azonnal indította is a tojóhéját. Csak már az indítás után vettük észre, hogy a préda egy jókora szürke macska volt. Ez bizony sokkal komolyabb ellenfél, mint a nyúl. M eg is ijedtünk. Nem úgy a héja! Nagyon meglepő dolgot művelt. Azonnal rávágott a macskára és beleragadt, de nem ám úgy. nnnt a nyúlba, amit a hátsó lábánál és a faránál fogva szorított le addig minden esetben, hanem a fejét és a nyakal 5 ragadta meg és tette támadóképtelenné a jókora macskát. Szerencsére azonnal odaértünk és segítettünk a madárnak. Ez az eset is a ragadozó madarak hihetetlen intelligenciáját igazolja, hiszen a héjánk azonnal felismerte ellenfelét és harcmodort változtatott, nem a megszokott módon támadott. Ösztönösen tudta, hogy ha a macskát is hátul fogja meg, mint a nyulat, akkor ő lesz a vesztes. A héják és a karvalyok összbenyomása: szürke, kendermagos, hosszú, sárga lábbal, szigo rú tekintetükből izzanak a narancsvörös szemek. Szárnyuk a farok közepéig ér, amin kereszt- csíkok láthatók. a / Galambászhéja (Accipiter gentilis gentilis): Sok héjafajta van, de a solymász a héja név hallatán azonnal erre a fajra gondol, mivel leginkább ezt használják vadászatra. Fiatal korában citromsárga szemű, barna színű madár, amelynek begy -, mell- és hasi részén hosszanti csíkozás látható. M ásodik éves koráig hordja a fiatal tollruhát, amit azután az előbb mái említett szürke kendermagosra cseréli fel. Ekkor a szeme színe is narancsvörössé sötétedik. Súlyuk 60 dkg-tól 120 dkg-íg téíjéd. Összefüggő hágyóW> erdőkben, magas faion, főleg bükkösökben fészkel saját maga által rakott fészekben. b) Karvaly (Accipiter ritsus nisus): Galamb nagyságú, a héja kicsinyített mása. az énekes- madarak réme. M indent megfog, amivel elbír. Többnyire fenyvesekben fészkel, az általa készített fészekben. Ide tartozik még a kishéja és az északi héja. de ezek igen ritka madarak. 2. Sötét szeműek: lényegében a sólymok és a sasok. a) Sólymok: - Északi sólymok (Falco rusticolus): Csak felsorolom őket mert hazánkban igen ritkán láthatók. Solymászatra itt nem nagyon alkalmasak, mert képtelenek alkalmazkodni a mi éghajlatunkhoz. M égis megemlítem őket, mert hidegebb területen igen kitűnő solymászmada- rak. A legnagyobb termetűek a 150 dkg fölötti súlyt és a 60 cm hosszat (a csőrtől a farok végéig) is elérik. Ide sorolható a grönlandi, az izlandi, a labradorí. a norvég vadászsólyom és néhány altáji faj. Külön kell
M egí bgalas *„ / A kés azén ételien, nehogy a vadászmadár lábujjait levágja. A nyúl a háisií lábával igyekszik lerúgni magáról a 12 támadót, ezért fogja meg ott a héja. 5
említeni az altáji havasi sólymot, a Falco Rusticolus Altaicus-t. mert Vönöcki Schenk Jakab 6 szerint ez a Turulmadár. Igen jó vadászmadarak, testüknél jóval nagyobb zsákmányt is ejtenek: vad ludat, hattyút, gémet, darut, túzokot, nyulat. - Kerecsensólyom (Falco cherrug): Fajának igen sok változata van. Az egyik, a Falco cherrug itt őshonos a Kárpát-medencében. Igen kedvelt vadászmadarak. Valamivel kisebbek, mint északi testvéreik (legfeljebb 130 dkg súlyúak). Nagyon jól taníthatók, igen intelligensek és bátrak. Tollazatúk színe a sötét csokoládébamától a világos rozsdabarnáig minden árnyalatban megtalálható. A fiatalok lába, szemhéja és csőrének viaszhártyája világoskék. Hátukon, szárnyukon és a farktollain jellegzetes bab alakú foltok láthatók. M ellrészük hosszanti csíkozás benyomását kelti. Hegységeink és alföldeink összefüggő nagy erdeit kedvelik, ott költenek magas sziklákon vagy fákon, többnyire más madár által rakott fészkekben, de olyan is előfordul, hogy a szikla egyik bemélyedésében, a földön. Többnyire holló vagy ölyv fészkét foglalja el. A szakirodalom szerint nem rak fészket, bár én elképzelhetőnek tartom. Ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül, mert van olyan szakember, aki szerint a kerecsen igenis rak fészket és ezt a megállapítást saját megfigyelésére alapozza. M ivel e megfigyelés alighanem egyedülálló, ismertetem a történetet. 1964-ben, a Pilisben járva találkoztam azzal az erdésszel, aki elmondta, hogy tud kere csenfészket és hogy hol találom meg. A pontos magyarázat után felhív ta a figyelmem, hogy két fészek van egymástól mintegy 150 méterre. Váltófészkek. 7 Csodálkoztam, hogy ilyen közel egymáshoz hogyan lehet váltófészek, hiszen az általában úgy keletkezik, hogy a sólyom közelében többnyire ölyv vagy kánya fészkel, mivel a sólyomfészek körül sok a dög, a hulladék, amit ezek a madarak megesznek. Ingyenkosztosok. A sólyom a szomszédokat nem szívesen tűri és elzavaija őket, majd a fészkükbe költözik. Az ölyv meg a kánya vagy elköltözik, vagy a másikban költ. Normális esetben valahogy így alakul ki a váltófészek. Na de ilyen közel eddig még nem láttam ilyesmit. Ezt szóvá is tettem, mire Rabi János, az erdész közölte, hogy ezt nem ölyv vagy kánya, hanem maga a sólyom rakta, mert bizony a sólyom is rak fészket, mondjanak akármit is az omitológusok! Ha nem hiszem, akkor figyeljem meg, hogy a sólyomfészkek formája, amennyiben fán van, igen gyakran különbözik az ol\ \ va^v a héja fészkétől. Ai pedig mégiscsak természetes, hogy ha más a formája, akkor más is rakja azt a fészket. M intha a sólyompár igazolni akarta volna az erdész által elmondottakat. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy nem kettő, hanem három fészek van. méghozzá az említett kettő között eg\ ui. harmadik, s a madár abban költ. M árpedig ennyire közel, 60-70 méterre semmi esetre sem engedne a kerecsen egy ölyvet. Ölyv nem is volt a környéken, csak a szomszéd völgyben. Hogv a költést ne zavarjam, ott kellett hagynom a fészkelőhelyet és visszamentem az erdészházhoz, ahol elmondtam a látottakat. M ásnap kiment az erdész és megnézte a fészket. M egállapította, hogv a középső új. abban az évben rakott, mivel tavaly még nem volt ott, s bizonyos, hogv a sólyom rakta, hiszen más nincs is a közelben, ami rakhatta volna. M iután a tojások kikeltek, megvizsgáltam a két szélső fészket. Köpetet8 találtam eleget, tele ürgeszőr- rel és csontokkal, de bőven volt mindkettőben toll és madárcsont is. Az ürgét az ölyv is megfogja. de a madarat csak igen ritkán. A sok madárzsákmányból eredő köpet és egyéb marad- v anv tehát sólyomra vallott. A régi. vedlett tollak is sólyomtól és nem ölyvtől származtak. A dolog nem hagyott nyugodni, mivel jobban hittem a szakkönyveknek, mint ott az adott heh cetnek Ezt az erdész látva, mutatott ugyanabban a völgyben egy negyedik fészket, amit korábban lakon az a sólyompár. Két fészek volt egymásra rakva, mint egy emeletes ház két szintje. A kettő között annyi rés volt, hogy a kezem éppen belefért. Azajsóban - tehát a régebbiben - annyi madárcsontot találtam az ürgeszőrön kívül, hogy mindeWfétséget kizáróan megál lapítható volt: A Madártani Intézet egykori vezetője A madár hol az egyikben, hol a másikban költ. ' A r.iű.iiiu£i> madarai «/ emészüietelen anyagókat, szőrt, tollat, a csontok egy részét csomókba tömörítve visszaök- tendaak- Ez a köpet. 6 7
utoljára sólyom költőn benne. Az erdész elmondta, hogy a felső fészek csak egyszer volt lakott, abban az évben, amikor rakták a lakói. Akkor pedig sólyom lakta! A fészekben talált maradványok is erről árulkodtak, bár ez már nehezebben volt megállapítható, mert ezt a fészket semmi nem védte az időjárás viszontagságaitól, s már négy éve elhagyták. Rabi János, az erdész szerint ezt a fészket a Természetvédelmi Hivatal dolgozói közül valaki meg is vizsgálta már korábban, s ők is azt állapították meg, hogy ott csak sólyom költött. Nem képzelhető el, hogy a fészek körül telelő öreg költőpár hagyta volna, hogy az ölyvek újabb fészket rakjanak a régire, s csak azután zavarták el azokat. Ezért úgy érzem, az erdésznek igaza volt, ez a sólyompár önállóan rakta a fészkét, még akkor is, ha ez ellenkezik az ornitológusok véleményével. Azóta több esetben meggyőződtem róla más helyeken is, hogy a sólyomfészeknek több- ny ire más formája van, mint az ölyv vagy héja által rakottnak. Nevezetesen fordított kucsma alakú, ami éppen abból adódik, hogy évente rárak a régi fészekre, emeli azt. 9 Az éveken keresztül egy helyen költő sólyom fészke szétesne, ha nem javítaná ki évről évre. Bár ilyen esetekről is hallottam már. - Vándorsólyom (Falco peregrinus): Szintén sok változata van. A leggyakoribb sólyom- fajta. mégis azt kell mondanom, hogy hazánkban már nem költ. Innen kipusztult, míg kerecsensólyom még található nálunk. Kisebb termetű, mint a kerecsensólyom, sárga lábakkal, és a farokhegyén túl erő hosszú szárnyakkal. Háta pala- vagy kékesszürke, nem élesen elkülönülő. de keresztsav ozású. A mellrész fiatal korban hosszanti csíkozású, míg az öreg tollruha kendermagos, kifehéredő torokkal és beggyel. Igen gyorsröptű, többnyire madarakkal táplálkozik Kedv eli vadászmadár, mert könnyen, jól tanítható. Sziklákon, annak üregeiben a pusz- u< loldre költ. Egy esetben hallottam arról, hogy fenyőn fészkelt, de erről nem tudtam meggyőződni. mert mire odaértem a feltetelezett helyre, az erdőt már letermelték és a fenyőt is kivágták, amin a fészek volt.
Döntő bizonyítéknak lartoin, liogi fogságban tartott és megfigyelt költőpár kezdetleges formában ugyan, de építget HptfMt 14
- Kabasólyom (Falco subbuteo subbuíeo): Nagyjából a vándorsólyom kicsinyített mása, annál egy kicsit színesebb: a comb fedőtollai vörösek. Igen gyors vadászmadarunk, a fecskét is könnyűszerrel megfogja. A solymászok mégsem szeretik, mert „komolytalan". Ugyanis a bogarakra is szívesen vadászik. Ártereinken magas fákon, elhagyott varjúfészkekben fészkel. - Törpesólyom (Falco colombarius aesalon): A sólymok „karvalya". Gyors, fordulékony, általában apró madarakkal táplálkozik. Téli vendégünk, de sajnos már egyre ritkábban fordul elő nálunk. Jól tanítható, kitűnő szórakozást nyújt a solymász számáTa. A vörösvércsére hasonlít. A sólymok vadászati módja a héjáéval ellenkező. A nyílt, tágas terepet kívánja, mert a magasból zuhan áldozatára, úgy fogja meg azt. Ezért vadászati módja látványos, felejthetetlen élményt nyújt. Ha a zsákmányával elbír, azonnal megöli, mert amíg az él, nem eszik belőle. A préda pusztulását mindig végigváija, s csak azután kezdi tépni, illetve fogyasztani. Igen gyakran azonban minderre semmit nem kell várnia, mert az üldözött vad az utolérés pillanatában elpusztul. Támadása nyílt és bátor. Nem véletlenül választották oly sokan példaképükké. Egy alkalommal Szentendre határában egy hím kerecsen galambot fogott, aminek tanúja voltam. A támadót én még nem láttam, csak a tarlón szedegető nagy sereg házigalamb viselkedéséből tudtam, hogy sólyom közeleg. Az egész csapat, mely több száz egyedből állt, megza- varodottan és szinte tébolyultan ide-oda röpködött. Ekkor vettem észre a sólymot, amely mint valami hosszúkás kődarab zuhant őrületes sebességgel a galambok közé, ahol a kiszemeltet lerúgta a levegőből. Bizonyos vagyok benne, hogy a galamb abban a pillanatban elpusztult, amint az a hatalmas rúgás érte. Az eset tőlem mintegy 200 méterre történt, de kitűnően hallatszott a puffanás abból a tollfelhőből, ahol a sólyom eltalálta a galambot. A sebesség miatt nem is tudta, gondolom nem is akarta megragadni, hanem éles kanyarral az élettelenül zuhanó galamb alá fordult és úgy kapta el, mint gyermek a hulló labdát. Leült vele a szántásra és elkezdte enni. M egvártam, amíg jóllakott és az otthagyott maradványokhoz menve megvizsgáltam azokat. Akkor láttam megdöbbenve, hogy a galamb feje attól a helytől, ahol a sólyom elfogyasztotta, mintegy 20 méterre volt. Tehát még röptében odanyúlt csőrével a sólyom és leszakította a már amúgy is élettelen áldozata fejét. Ez a galamb egy pillanatig sem szenvedett. A sólyomnak ezen, szinte lovagias tulajdonságát több alkalommal is megfigyeltem. Érdekes jelenség, hogy az üldözött vad is azonnal felismeri az üldöző faját. M ár említettem azt az esetet, amikor héjánk felismerte, hogy nem nyulat, hanem macskát üldöz. Nos, mindez fordítva is érvényes. Igen sokszor tapasztaltam, hogy ha héja vagy karvaly üldöz egy madarat, akkor az azonnal a magasba tör, tudva, hogy fent több esélye van a menekülésre, mint a bokrok között, mert az üldöző ott már nem követi oly kitartóan. Ha viszont sólyom volt a támadó, azonnal, szint a földbe bújik minden madár. Több esetben előfordult, hogy kézzel fogtuk meg a foglyot vagy a fácánt, mert azt is inkább hagyta, minthogy felrepüljön a sólyom elé! Na, de ismerkedjünk meg a többiekkel. b) Sasok: Nagytermetű, lomhának tűnő madarak. Az ember szinte el sem hinné, hogy utolérnek bármit is. Nehéz a tanításuk, mert több napig is bírják evés nélkül. Csüdjük is tollas, erről jól felismerhetők. - Szirti sas (Aquila chrysaétos chrysaétos)■: Igen erős madarak, 3-6 kg súlyúak. Feketés- barna színűek, az idősebbeknek a tarkójukon aranybarna tollak láthatók. M agas, sziklás hegységekben fészkel. A havasi nyúltól a hegyi kecskéig mindent megfog. Röptében szárnyai kissé megtörtek, alulról jól látható fehér könyökfoltokkal.
- ---------- " "' — ----------- * --- ---- ~~TT Tettpesas (Hirmt'mxpennarus): Formára a szirti sas kicsinyített mása, de tollazata sokkal színesebb Két változata ismeretes: a sötét - a gyakoribb - és a világos. Inkább rágcsálók kal él. de a madarak is szerepelnek étrendjén. M ég pacsiitamaradványokat is találtak a fészkében Fácánra, nyíltra tanítható, nálunk őshonos, de már nagyon ritka.
-- Hfja.w.y i Hieraétusfaseiátás): Olyan, mint egy sas és héja keveréke. Ez a madár nem is sörét, de nem is sárga szemű. Ugyanis fiatal korában barna a szeme, de öreg korára narancsvö rös les? Hazánkban ritka vendég. A Földközi-tenger mentén és Kis-Ázsiában honos. Héja módjára vadászik, meglógja a fácánt is. de főleg nyúlra használják. Tehát ezek a leggyakrabban használatos solymászmadarak. úgy gondolom ismerkedésnek ennyi is elég. M egjegyzem még. hogy a ragadozó madaraknál mindig a tojó a nagyobb és erősehb 17 általános szabály, erre a fészekalj védelme miatt van szükség. Hol vannak ezek a madarak'.' Sajnos kipusztulóban, mindannyian. Egyre kevesebb és ke- \ esebb látható belőlük, pedig ma már mind védett, szinte az egész világon. Kipusztulásuk oka és előidézője az ember, a civilizáció. A ragadozók csökkenésének elsődleges oka a lőfegyver megjelenése volt. Egy kimutatás szerint a régi M agyarországon egy év alatt 35264 nappali és 6970 éjszakai ragadozó madarat lőttek.' 1905-ben például 6115 sast és keselyűt, 57923 sólymot, kányát, ölyvet, héját, vércsét és 10921 baglyot ejtettek el a vadászok. (Fekete István és Fodor Tamás gyűjtése nyomán) Ehhez képest« mai solymászok tevékenysége nem tekinthető károkozásnak. M ár pusztán ezzel is előidézhette volna az úgynevezett „homo sapiens" — az értelmes ember ezen állatok kipusztulását. De mint említettem, ma már szinte mindenhol a földkerekségen tilos a v adászatuk. Akkor már nincs is baj, gondolná az olvasó, de sajnos nem így van. Továbbra is lövik őket. tájékozatlanságból és kapzsiságból. Természetesen nem minden vadasz. de most már késő. A fenti számadatok, melyek sok éven keresztül ismétlődtek, bizony kifejezik ezeknek a madaraknak szomorú sorsát, jövőjét. A vadászok igen sok pénzt fektetnek a mesterséges fácántenyésztésbe, ez tény és való. Azután jön a „beste fajzata", a héja, a sólyom, az ölyv, azaz valamilyen görbecsőrü, az a néhány még élő példány, és megeszi a drága fácánt. Csakhogy a fácán ezrével tenyészthető, már a romaiak is ezt tették, mivel ugyancsak ínyenc emberek voltak. A ragadozó madarak tenyésztése, mesterséges szaporítása pedig még nem teljesen megoldott. Nálunk sajnos egyáltalán nem A fácánokat nem fenyegeti a kipusztulás veszélye, a ragadozó madarakat annál inkább Ezt kellene megfontolni mindenkinek, aki olyan helyzetbe kerül, hogy ragadozó madarat pusztíl el. M a már szinte minden vadászújság - nem csak a magyarok - jobbnál jobb cikkekben kél a ragadozó madarak védelmére. A madártani intézetek alapos és beható vizsgálatok után adják ki a szakvéleményeket, melyekben megállapítják, hogy az eddig irtott és gyűlölt ölyveknek, héjáknak, sólymoknak, stb. a kártételük nem számottevő. Nem is beszélve a baglyokról, melyek emberi szempontok szerint is kimondottan hasznosak! M égis például a volt NDK-ban 1946 és 1967 között elpusztult 178 rétisas közül 68-at lelőttek, 18-at pedig egy eb szándékos módon irtottak ki. Véletlen mérgezés áldozata 64 darab és csak 28 hullott el természetes módon. (Major István: Lesz-e sas 2000-ben? Bp. 1979., Natura) És ezzel elérkeztünk a pusztulás másik okához, a mérgezéshez. Amit meghagy a lőfegy ver men elhibázzák, azt megmérgezik. Nemcsak közvetlen, hanem közvetett módon is. A kemizálás folyamán használt sok vegyi anyag lerakódik a ragadozók prédáiban, azaz táplálékában. ezen először meddővé válnak, majd elpusztulnak a már amúgy is megfogyatkozott szárnyas vadászok. Ezenkívül csökken az élőhely is. Egyre kevesebb a háborítatlan összefüggő erdőnk! Nem az erdőterületünk, hanem az öreg, szép szálerdőnk, melyet fészkelő helyül használnak ragadozó madaraink. Azok az erdők, ahol még 20 éve több ragadozó költötte ki fiókáit, ma már nincsenek meg. Letermelte az ember, mert energiahiányban szenvedünk. M ire ott újra erdő nő, már nem lesz, ami költsön benne... Fekete István szavait idézem: „Fogyott az erdő, fogyott a nádas, fogytak a rónák, rétek, és a Kárpátok ölébe betekintett a szenvtelen, hétköznapi arcával a kultúra, melynek 'békés' eszközei vigyorogva kaszálták le a nagy magyar puszták millió életét." (Rózsakunyhó, 350. oldal Bp. 1973., Móra) Sajnos ez nemcsak a Kárpát-medencére érvényes, hanem az egész Föld egyre több civilizált tájára is. Félő, hogy néhány év elteltével már csak képről, vagy valamely régészeti emlék ről fogjuk megtudni, hogyan is néztek ki a ragadozó madarak. M ert tárgyi emlékünk marad bőven, de vajon tudjuk-e majd, hogy miért szerették és tisztelték őseink annyira őket. és mit jelentettek számukra?
Próbáljunk meg a nyomára jutni a történelem segítségével.
A Kerecsen, a Zongor és a Turul A magyar nyelvben van három szó, ami ma is használatos és a solymászatra, de még inkább magára a sólyomkultuszra utal. Ez a három szó a Kerecsen, a Zongor és a Turul - együttesen csak a magyaroknál ismert. A Zongor szó változott alakilag, a másik kettő változatlan. M it is jelentenek? Az eredeti jelen tése mindháromnak egy-egy sólyomfaj. És ma? Kerecsen maradt a madár neve, a létező, az élő madár neve. mint fajnév. A zongor. vagy mai formájában Zsombor, férfinév, ami a madár ból származtatható. Régebben ugyanis szokás volt. hogy állatok nevét vette fel egy -egy szemelv vagy azért, mert az állatot példaképének tekintette kiváló tulajdonságai miatt, vagy egy szerűen gúnynév volt. Tehát ezt a madárnevet megőrizte a magyar nyelv, mint személynevet. A Turul pedig maradt annak a madárnak a neve, amely egykor - mint az Úr küldötte - jelölője volt a magyarokat vezető családnak. A nyelvhasználat emiatt oly tiszteletben tartotta, hogy az idő folyamán csaknem elfelejtődött, de nem kapott más tartalmi jelentést. Ha ilyen tisztelet, mondhatni állítat övezte, akkor ugyancsak fontos lehetett azok számára, akik használták, nekünk magyaroknak! Ha fontos volt őseinknek, akkor ma sem mehetünk el e név mellett érdektelenül, és nem intézhet jük el a kérdést egy kézlegyintéssel vagy homályos és főleg téves magyarázattal. Az iskolai tankönyveink és lexikonaink ugyan megemlékeznek róla, de csak annyit írnak, hogy egy képzeletbeli sasszerű madár, amely az ősi magyar hitvilágban fontos szerepet töltött be. Igen. ez részben igaz. mert fontos szerepe volt, de olyan fontos, hogy ennyi megemlékezés kevés róla. Sok Turul-szobrot lehet látni nálunk, de mindet hibásnak tartom. M a már áll egy valódi Turul szobor Heves város főterén, 1996. augusztus 20-a óta - Szőnyi Endre alkotása. Szenteljünk eg\ kis időt e madárnak - mint jelölőnek - vizsgáljuk meg, milyen madár volt és mit jelentett a magyarságnak? A Turul név a latin betűs feljegyzések között 1273-ban szerepel először. A latin betűs feljegyzést azért emelem ki, mert ez annyit jelent, hogy a magyarság „újkori" történelmében, a magyar nép életében a IX-X. század igen nagy változást hozott és ez a változás az addigi történelmünk írásos feljegyzéseit (ha voltak) eltüntette a föld színéről. A gyökeres változást az új. a római katolikus vallás felvétele jelentette és hozta. Ugyanis az új kötelezővé tétele és annak terjesztése a régit elhomályosította. A tudomány ma csak következtethet egykori vallá sunkra. elsősorban azon népek hiedelem-világából, amelyekről azt feltételezik, hogy rokon- népeink. Számomra azonban mindez nem meggyőző, hiszen eredetünk nem eléggé tisztázott. A finnugor származás - előttem - nem kellően igazolt. Éppen azon részei feltételezések, amelyek a származásunkat bizonyítanák. A keleti keresztény vallásokat, azok hatását, (nesztoriánus, ananus) történelmük kutatása egyáltalán nem veszi figyelembe. Igazolásra vár még, hogy valóban létezett finnugor ősnép, hogy hol volt az őshazájuk, és hogy a honfoglaló magyarok onnan származtak volna! Egyes vélemények szerint bebizonyosodott viszont,
hogy valójában sohasem létezett finnugor ősnép, és feltételezett őshazájuk területén nem is laktak emberek a kérdéses időszakban. Tehát a Turul név először IV. László idejéből található, a meglévő feljegyzéseink között. M int helység vagy személynév, az ezt követő 150 év alatt tizenhatszor fordul elő, de csak egyetlen egyszer, mint madarat jelölő név. (V. Schenk Jakab: A magyar őshaza solymászjna- darai, New York 1938., Turul Kiadó) Kezai Simon - aki leúja a Turul-legendát - említi, de semmiféle magyarázatot nem fűz hozzá, hogy e né\ honnan származik! Ez csak azzal magyarázható, hogy az ő korában ez teljesen természetes és közismert lehetett, azért nem szorult magyarázatra. „Etele király címere... egy madárhoz hasonlított, amelyet magyarul Turulnak hívnak... Egész Géza vajda koráig ezt a címert viselték a harcban." M ajd, nem egészen száz év elteltével eltűnt a Turul név szavaink közül és csak Kézai krónikájának megtalálása után vált újra ismertté. Vajon miért e gyors feledés? Hogyan tűnhetett el egy nép eredetmondája - történelmi időket számítva - oly hirtelen? Csak egyetlen elfogadható választ találok erre: el kellett felej teni!10 El kellett felejteni a táltosokkal, a regősökkel, a rovásírással és az ősi, ma már ismeretlen hitünkkel együtt, amely valószínűleg szintén keresztény volt. Kézai Simon IV., azaz Kun László udvari papja és történetírója volt. A „Kun" ragadványnév pedig nem véletlen. Nem csupán származást takar, hiszen apját, V. Istvánt sem hívták „Görög"-nek azért, mert az ő anyja, M ária az volt, hanem ebben az esetben mentalitást is jelent. Közismert, hogy IV. László a kunokkal szimpatizált, s valószínű, hogy rájuk is hasonlított. De a hasonlóságot nemcsak a külleme fejezte ki, hanem életmódja is. Nagyon valószínű, hogy Kézai sokban alkalmazkodott urához és annak baráti köréhez. Az is elképzelhető, hogy a kunoktól ismerte meg a Turul nevet, de mint említettem, már Bahram Gur perzsa király is ismerte, mint madárnevet. M indezt csak azért írom le, hogy az esetleges ellenvetéseknek elejét vegyem, hiszen a történelem nem bizonyítható oly tételesen, mint a matematika. Ha viszont lelkiismeretesen akarunk eljárni és az igazat akarjuk megismerni, akkor minden felmerülő lehetőséget figyelembe kell venni. Végül is teljesen mindegy, hogy Kézai e nevet honnan ismerte meg. Nem az a fontos, hanem a szimbólum, amit a név takar. Nagyon is valószínű, hogy a kunok a magyarok történetét legalább olyan jól ismerték, mint maguk a magyarok, hiszen ők nem részesültek abban a „tanításban", amiben nekünk magyaroknak akkor már mintegy két és fél évszázada részünk volt. A feledésre azért volt szükség, mert a magyarok katonailag igen erősek voltak, a Kárpátmedencét pedig minden szomszéd szerette volna megszerezni. Háborúban nem tudták legyőzni e népet, tehát azt az erőt kellett elpusztítani, ami összetartotta a magyarságot. M i az, ami egy nemzetet olyannyira összetart? A múltja és a vallása. Ezért azt feledtetni kellett. A feledtetés már valószínű, hogy Géza fejedelem (972-997) idején elkezdődön és valószínűleg a keresztény vallások egymás közötti meg nem értése okozta. Ugyan más megfontolásból, nem népének gyengítése céljából, hanem egy új rend 11 bevezetését akarta elérni, ami a régi feledteté- sével kezdődik. Ez a feledés nem ment oly egyszerű és rövid úton, hiszen még a XV. században is voltak követői az ősi vallásnak, ami - mint említettem —, szintén keresztény lehetett. Ezért aztán több Árpád-házi király adott ki rendeletet, melyben tiltja a régi vallás gyakorlását. Például I. András 1047-ben kiadott rendeletében szigorúan tiltja a még mindig ápolt szkíta vallás gyakorlását és elrendeli a hamis istenek megtagadását. I. László pedig úgy rendelkezik, hogy ökörrel fizessen az, aki pogány szokás szerint fák, források mellett áldoz. IV. Béla a fehér ló áldozatot tiltja, s a regősöket üldözi, bár IV. László kiadja az ún. kun cikkelyt, miszerint:, Az ország kormányát és koronáját mi is, egyetemben M agyarország többi királyával, a mi 10
Gondolái
Györffy György is ezt feltételezi István király és műve című könyvének 29. oldalán. Bp. 1977.
Az új ren d nem új vallást jelent, hanem a korábbi életmódhoz képest változást, amit a nyugati hatás elkerülhetett niil okozott a nyugati (római) kereszténység 18 államvallássá tételével. 11
ősünkben, Szent István királyban a Római Egyháztól nyertük.", Hitvüágunk nem került rend be, mert még jóval később is gond van az ősi szkítiai vallás gyakorlásával. Zsigmond király 1408- ban „Sárkányrendet" alapít, melynek tagjai üldözik az ős sárkányhívőket. Az egyházvezetők tudták, hogy Almos unokáit milyen tisztelet és csodálat övezi, ezt pedig az új vallásban is pótolni kellett valamivel. így aztán sorra születtek szentjeink, illetve szentjeik, mert szükségük volt rá. Hiszen a magyarság megnyerése vagy elvesztése a katolikus egyház számára létkérdés lehetett. Egy olyan erős nép, mint a honfoglaló magyar, min denképpen térképformáló erővel rendelkezett. (M átyás király jól tudta, hogy megvolt a meg
telelő ereje, amikor \ isszaüzent a pápának, aki kiközösítéssel fenyegetőzött, hogy ha az egy - har kiközösíti, ő bizony felveszi a mohamedán vallást. Ugyancsak másképp festene ma Euró- térképe, ha ez bekövetkezik. De nem következett be. tehát e gondolattal nem kell foglalkoznunk Kellett azonban akkor, ezért azután ősi keresztény vallásunk feledése fejében sorra kaptuk a szenteket. Hogy jó volt vagy sem. az ma már mindegy. Ami megtörtént, az ma a törtenelem és azt kell megismernünk és elfogadnunk.) Jol emlékszem az iskolában tanultakra, miszerint a magyar nép azért maradhatott meg a Kárpát-medencében, mert I István király vezetésével felvettük a keresztény vallást. Külön ben a környező, már keresztény államok nem tűrlek volna meg minket. Ezzel szemben azon ban van néhány ellenvetésem.
Először: mát Almos magyarjainak nagy része keresztény volt, bár bizonyosan nem római katolikus. Erre enged következtetni M etód püspök feljegyzése, aki 882-ben találkozott a magyarok királyával. Valószínű nem fogjuk pontosan megtudni, mi keltette M etódban azt az érzést, hogy a magyarok királya a kereszténységet ismerte, azonban a Turul-legendát meg- v izsgáh a több hasonlóságot fedezhetünk fel Jézus és Álmos személye között. M indkettőjük anyját a ...Szentlélek szállta meg", mielőtt fiúnak adtak életet. A katolikus egy ház ugyanis a Szentlélek jelölésére ma is madarat használ. (2-3.kép) M indkét gyermeknek szellemi \ ezető szerepe volt. Jézus élete a 12-31. életévéig ismeretlen, Álmos, mint uralkodó \ isszavonultan élt, tehát az élete is tulajdonképpen ismeretlen. M indketten áldozatként haltak meg. hogy szellemi erejük itt maradhasson az utódok között. Sőt a feltámadásban is érzek közös vonást, hiszen Álmos mindig újraszületett minden Árpád-házi uralkodóban. Ezért választhatták a szakrális királyhalált, amit később már nem kellett megismételni, ha egyáltalán mjztörtént. és nem csak legenda. Ha elfogadjuk ezeket egymásra emlékeztető dolgok nak és arra gondolunk, hogy ezek a momentumok hasonló gondolkodásmódot, ha úgy tetszik, mentalitást jeleznek, akkor érthetjük meg M etód püspök véleményét és gondolhatunk arra, hogy a Turulmadár az akkori keresztény magyarság számára a Szentlélek jelölője volt. Másodszor: nem csak a magyarok, hanem már az avarok jó része is keresztény lehetett. (4. kép) Sőt, a M agyar Szentkoronán megtalálható egy avar szíjvég (Észak-Komárom) párhuzama Szent János feje mellett (5. kép) A VIII. században már hét keresztény püspökség működött a Kaukázus előterében, ahol az ott élő hunok november 10.-én ünnepelték Ephraim hitvallónak. a püspöküknek az emlékét. Harmadszor: az előbbi tanítás már azért sem helyes. mert a környező államok többször is megtámadták M agyarországot, még jóval a „kereszténység felvétele" után is, de a magyarok voltak az erősebbek. Tehát az a feltételezés, hogy „ha nem vesszük fel a kereszténységet...", csak hipotézis és nem történelmi x tény. A római katolikus vallást nem Szent István, hanem az apja, Géza választota, akit szintén Istvánnak keresztellek. Ezért sok mindent, ami esetleg Géza nevéhez fűződne. Szent Istvánnak tulajdonítunk (pl. pénzverés), aki keresztény neveltetést is apja rendelkezésére kapott. így nem is volt választási lehetősége. Vá-
íasztani pedig azért kellett, mert a két katolikus egyház 1054-ben véglegesen kettévált. A gyakorlati elkülönülés azonban már jóval korábban megkezdődött. M ivel Géza hívására, az udvarba több nyugati keresztény lovag érkezett, logikusnak látszik, hogy || ő maga is ezt a vallást választotta. Ellenfelei, Ajtony, sőt testvére, M ihály is a bizánci vallást válasz tották. Természetes tehát, hogy Géza másutt keres szövetségest. A nyugati kereszténység felvételé vel is azt óhajtja bizonyítani, hogy ő is oda tartozik. De Géza még nem volt következetes keresz tény, vagy azért, mert nem volt tisztában az egyistenhit lényegével, vagy azért - és ez a legvalószínűbb —, mert túlságosan eltávolodott volna népétől, aki még Turul-leszármazottnak tekintette és tisztelte. Ez az eltávolodás vezető szerepének elvesztéséhez vezethetett volna. Időt kellett hát hagyni a főuraknak és a népnek, hogy hozzászokjanak ahhoz, hogy az uralkodó az égi Turul fia ugyan, de még fölötte áll az új hit istene. Ez hozta magával, hogy Géza még az ősi vallásnak is hódolt, amiért Thietmár merseburgi püspök feljegyzése szerint meg is intették. Azonban nem zárható ki, sőt igen valószínű, hogy az az „ősi" vallás is keresztény volt, csak természetesen nem római katolikus. A „teljes" áttéréshez kellett egy emberöltő és sok véráldozat, ami Géza „kezéhez tapad". M ert az új rendet nemcsak a keleti kereszténység követői nem akarták elfogadni, hanem természetesen a régi, a még „pogány istent" tisztelők sem, sőt valószínű, hogy bennük sokkal több volt az ellenkezés az új iránt, mint a már amúgy is keresztényekben. Ha a krónikák nem írnak mást, illetve alig többet Gézáról, minthogy „kezéhez vér tapad", minden bizonnyal igen kemény, sőt könyörtelen kézzel kellett hatalmát megtartania. Olyan áron, hogy aki nem volt hajlandó az újat elfogadni, a régit feledni, annak bizony az életével kellett fizetnie! E feltevésemet arra alapozom, hogy László Gyula régészprofesszor szerint a honfoglaló magyarok (vagy kései avarok)1 alapjában véve két csoportra oszthatók. A griffesekre és az indásokra. (A későbbiek során griffes-indások.) E felosztás a művészetükben felhasznált motívumok alapján történt. A griffesek pedig itt a Kárpát-medencében rövidesen eltűntek. A griff mitológiai állat, vagyis a hitvilággal kapcsolatos. M i sem természetesebb, hogy az új keresztény vallás kiszorította a régit és mindent, ami azzal kapcsolatos volt, hiszen csak az ő általuk hirdetettet ismeri el létezőnek. Az, hogy a griff-ábrázolással együtt az a réteg is eltűnt, akik használták, vagy csak maga az ősi hit, az már nem sokat számít. A lényeg itt magának a vallási szemléletnek a változása és ez bizony nem megy, csak kemény, diktatórikus uralom gyakorlásával. Igaz, hogy a magyarság már jóval előbb ismerte a kereszténységet és sok közülük is keresztény volt, de addig még nem volt ún. államvallás. Az ázsiai népeknél akkor még igen nagy volt a vallási türelem, hiszen nem az egyes vallások istene volt fontos, hanem annak földi leszármazottja, akit istenként tiszteltek, aki népük vezére volt, függetlenül attól, hogy kán, sah, fejedelem, vagy király volt a titulusa 12 M ég Dzsingisz kán is azt vallotta, mindegy, hogy alattvalói az égben melyik istent tisztelik, de itt a földön őt féljék, mert itt ő az Isten, neki tartoznak feltétlen engedelmességgel! (A világon elsőként magyar törvény mondta ki a vallásszabadságot az 1568-as Tordai Országgyűlésen, századokkal megelőzve az összes többi ún. fejlett kultúrával rendelkező államot is. Dzsingisz kán „...egyenesen meghagyta fiainak, hogy mit se avatkozzanak a meghódított népek vallásos hitébe". (Thierry A.: Atilla 1115. oldal Pest, 1855. Szabó Károly fordítása)13 Nos, a Turul-legenda egy ilyen hitre való emlékezés, ezért kellett elfeledni a régi hitet, az összes alkotóelemével, pl. a griffekkel együtt. Kézai Simon viszont újra felélesztette, valószínűleg fel kellett élesztenie, hiszen a király „kun" volt, aki attól sem riadt volna vissza, hogy újra felvegye az ősi „pogány" vallást, amit ősei, Atilla5 népe gyakorolt. Csak már nem volt aki segítse ebben...
12
A honfoglaláskor - és feltehetően már jóval előbb is - a magyaroknál két uralkodó vezette a népet. Gyula, a tényleges, az „ember-király", és Kende, a legfőbb uralkodó, aki visszavonultan élt, mert ő Istent jelölte (Almos). 13 A germános Attilával szemben az Atilla a helyes.
A legendák De hogyan is szól a Turul-legenda? Azaz legendák, mert én két legendát ismerek a Turulmadárról. Az egyik az ..eredetmonda", ezt találni krónikásaink feljegyzései között. Ezért írom le elsőnek. Az ősi krónikák szövegét és a szájhagyományt összegezve, egy XVI. századból származó szövegben (Diimmerrh Dezső: Az. Árpádok nyomában - 82. oldal. Bp. 1977. Panoráma ) ez olvasható: .... Atilla, magyar (!) király halála után... a magyarok másodízben jöttek ki Szkítiából, ilyenképpen Ügek fia Előd, Szkítiában Euned-beli lánytól fiat nemzett, kinek neve lett Álmos. azért, mivel anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe (?) esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dieső királyok származtak. M iután a somnumot, a mi nyelvünkön álomnak mond ják és a születést álom jövendölte meg, ezért nevezték őt Álmosnak, ki Előd, ez Ügek, ez Ed. ez Csaba, ez Atilla... fia volt... vagy azért hívták Álmosnak - ami latinul annyi, mint szent -. mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők." (Anonymus: Gesta Hungarorum 3.) így született ..Álmos vezér pedig, akinek segítője a Szentlélek volt..." Krónikásaink ezt a történetet kisebb változásokkal ítják le, s mivel Anonymus Álmos anyját meg is nevezi - Emesu -. ezért nevezzük ezt a történetet Emese álmának. László Gyula úgy véli, hogy e mondát képekben is megörökítették. N'oin-ula-ban. M ongólia területén találtak egy nemez szőnyeget rátétes mintával, ahol egy ragadozó madár ül kiterjesztett szárnyakkal egy szarvas hátán. (A szőnyeg tulajdonképpen halotti lepel. I Több ilyen jelenetet megörökítő mintát találtak olyan területen, ahol szkíta, szarmata, hun. magyar, mongol népek éltek. Sokáig a jó és a rossz, a világos és a sötét harcának ábrázolását látták ezekben a rajzokban. Csakhogy ezek a minták eredetiben színesek, és semmi nem utal a sötétség és a világosság harcára. (6-13. kép) László Gyula azt javasolta, nézzük meg ezeket a képeket solymász szemmel, mert szerinte ez nem harc, hanem párzási jelenet! M int solymász, igazat kell adnom ezen feltételezésnek. Az egyik ilyen mintán, még mintha külső nemi szerve is lenne a madárnak, ami természetesen a valóságban nincs. A professzor azért véli ezen a szőnyegmintán Emese álmát felis merni, mert az Emese név szarvasünőt jelent, s bár a ragadozó madár fajtája ugyan azonosíthatatlan, de a mód, ahogy a szarvason ül, a párzási, azaz a megtermékenyítési jelenetet elképzelhetővé teszi. Természetesen többen tehetik és tették azt az ellenvetést, hogy a szarvasünőnek nincs agancsa, a szőnyeg mintáján levőnek pedig van. Felmerül az az elgondolás is, hogy rénszarvas volt, mert annak a nősténye is hord agancsot. Igen ám, de a mintákon többnyire jól felismerhetően jávorszarvas szerepel. Indiából eredő mondákban szerepel egy olyan nagy és hatal
mas szarvas, hogy a többi eltörpül mellette.14 Ez pedig a jávorszavas, hiszen az a legnagyobb termetű szarvasfaj. Könnyen elképzelhető, hogy a hatalmas állatta] az Euned család nagyságára akartak utalni. Az agancsnak pedig csak annyi a jelentősége, hogy ha a mintákon levő szarvas agancsát letakarjuk, vagyis készítői nem rajzolják meg, akkor az állat nem ismerhető fel. Tehát senki nem tudná, hogy milyen állat szerepel a mintán, vagyis, hogy szarvasról van szó. M ásrészt az agancs díszítőelem is lehet, sőt jelentéssel is bírhat. Erről azonban a későbbiek során szólnék.
10. kép
12. kép
11. kép
13. kép Bizony még ma sem tudja mindenki, hogy a gímszarvas nőstényének nincs agancsa. M i a biztosíték arra, hogy akkoriban ezt mindenki tudta? (M indezek mellett meg kell jegyeznem, nagyon ritkán, de előfordul olyan is, hogy a szarvastehén is visel agancsképződményt! M agam is láttam ilyet a Pilisben 1979-ben, egy osztrák vadászvendéggel közösen.) Ennek ellenére van olyan szkíta melldísz, melyen szoptató agancsos szarvas látható a Turullal. (14. kép) Tehát, ha a szkíták maguk is úgy vélekedtek, hogy az agancsos szarvas lehet nőivarú, akkor a párzás is elfogadható.
A szarvas vándorló típus. Már Magyarországon is előfordult jávorszarvas, tehát délebbre is ismert állat leheten. 14
14. kép A másik legenda a honfoglalás legendája, melynek írásos formáját sehol sem találtam, de mivel én a szüleimtől hallottam, leírom. ..A magyarok fejedelme álmodta egyszer, még amikor a meotiszi mocsaraknál éltek. Hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérel ték elzavarni őket. de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyiket. Ezt látva a többi sas, elmenekült mind. Ezért elhatározták a magyarok, hogy elmennek máshová lakni. Elindultak Atilla földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a Turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő teteme ken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után, felismerve az álmot e jelenetben, a magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd amikor ismét előtűnt, újra követték minden népükkel együtt. így jutottak el századok alatt Pannóniába, Atilla egykori földjére. Itt azután a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak." Ennek a mondának az az érdekessége, hogy terjesztője, a nép, nem valószínű, hogy tudna arról, hogy a kerecsensólyom, azaz aTurul a Kárpát-medencétől nyugatra nem található. Vagyis a magyarok ténylegesen addig húzódtak, ameddig a Turul élőhelye tart. Tőlünk nyugatabbra ugyanis nem fészkel a kerecsensólyom egyetlen alfaja sem, mert a fő tápláléka, az ürge nem él Nyugat-Európában.
24
Milyen madár volt? M ire is alapozom azt a véleményem, hogy a turulmadár 15 kerecsensólyom? Több dolog ehhez a megállapításhoz vezetett. A turul nevet nemcsak a magyarok ismerték és használták. Nyomai vannak ennek a Szeldzsük 16 Birodalomban, melynek megalapítói a X. század körül sólyomneveket vettek fel: TOGHRUL és CSAKYR. (Feltehetően nálunk, magyaroknál a CSÁK /M áté/ családnév ugyanazt jelenti.) Később az ozmán törökök birodalmának alapítóját ERTOGHRUL néven ismeri meg ^ világ. Róla Abda! Kumral dervis azt álmodta, hogy fejére sólyom szállt, szárnyát kiterjesztette, amivel a hatalmat jelképezte. Ez a hasonlatosság a magyar Turul-mondával - Emese álmával - is a magyar és a török népek szellemi kapcsolatát igazolja. Itt jegyzem meg, hogy a magyar monda a régebbi, tehát nem mi vettük át a törököktől. Ahmed Veflk szótára szerint a „TOGHRUL" a legelőkelőbb fejedelmi jelvény volt az Oguzoknál 17 , akik pedig a hunok fennhatósága alatt álltak már Atilla előtt is. Tehát a hunok már ismerték a Turult, mint jelképet, így Kézai Simon innen is vehette, nem volt szüksége közvetítésre. Szerinte Atilla pajzsán egy koronás turul volt, melytől Árpád nemzetsége származott. („ Geycha de genere Turul" - Kézai 116.) Ertoghrulról ilyen ábrázolás nem maradt ránk, azonban az egyiptomi művészet örökített meg hasonlót. (Pl. Khephrén Hafré-fáraó szobra; 15/a. kép) A hatalom, azaz az isteni küldetés jelképe a kiteijesztett szárnyú madár az uralkodó fején, pl. a szasszanida uralkodó család néhány pénzén is ez látható, vagy Szanatruq pártus király (I-D. század) szobrán. (15/b. kép) A fentiek alapján arra kell gondoljak, hogy bár művészeink a honfoglaló magyarokat elképzelt és nem valós ruhákban jelenítették meg - millenniumi emlékmű szobrai -, mégis a süveg melletti madárszámy nem légből kapott ábrázolás, hanem valós alapjai lehetnek. Ha még e mellé illesztjük azt az általánosan elteijedt ősi hitet, miszerint az uralkodó, a Nap (azaz az Isten) gyermeke, annak földi leszármazottja, küldötte - a kép teljesen érthetővé válik. (Permi leletek a vaskor elejéről, melyek talán sámánokat ábrázolnak, madárral a fejükön. (Liikő Gábor nyomán, 16-17. kép)
15/a. kép
15/b. kép
16. kép
17. kép
Amikor a létező és nem a mítoszbeli madárról van szó. akkor természetesen kis „t" betűvel ójuk. 16 A szeldzsük törökök azok, akikkel a magyarság valamiképpen rokonítható. 17 Mint a hun uralkodói sisakon található mozgó fejű és farkú arany ragadozó madár. Az oguz hitvilág szerint kánjukat I anyja fénysngárto} foganta. . _ ____ . 15
25
M int már említettem, Bahram Gur perzsa királynak, aki Atilla kortársa volt, hajdanában ajándékoztak egyTUGHRAL-t, amely igen kiváló vadászmadár volt, de leírást nem adott róla.
27
gas madár (Turul) a nagyszentmiklósi kincs 7. számú korsójáról. Az asszony kezében az életfa ága és egy tál, amiben talán az élet vize van. Thaymur, aki kitűnően ismerte a ragadozó madarakat, a saskeselyűt ruházta fel fülekkel és mágikus erővel. Egészen bizonyos, hogy tudta, nincs füle a saskeselyűnek, mégis így írta le. Elképzelhető azonban, hogy rossz fordítás eredménye ez, mert a saskeselyű más néven szakállas keselyű, melynek a csőre tövén két kinövés van. A kerecsensólyom portrén (20. kép) jól láthatók az azonosításra alkalmas morfológiai jelek: sólyomfog, fejforma, kerek orrnyűás, barkó és a csőr - fej aránya. Az azonosság a két kép (19-20.) között egészen bizonyosra vehető. A keceli avar temetőben talált szíjvégen is jól látható a fül és a sólyomfog a griff-fejen. Ez a fül igen könnyen nézhető koronának. (21. kép) Ú gy gondolom, ilyesmi lehetett Atilla zászlaján, bár lehet, hogy olyan, mint ez a magángyűjteményben található hun koronás madárfej. (22. kép) Hasonmásaik a mai népi motívumok között is megtalálhatók (23. kép), mint a rábaközi laposhímzéseken. Ezek a minták egyenes őrzői a hun hagyománynak, tehát a Kézai által leírt madár létező dolog. A képek alapján látható, hogy a hunok emlékét nemcsak szájhagyományunk őrzi, hanem a népművészetünk is. M ár hallom is a sok ellenvetést, hogy a hunokhoz és az avarokhoz a magyarok nak semmi közük, ez csak amolyan tudománytalan elképzelés, a délibábos hunmagyar azonosság elméletének erőltetése, mindenféle tényleges alap nélkül. 18 Sokan a hozzáértők közül ezt állítják, és minden bizonnyal megfontoltan. A hun-magyar kapcsolatot többek között az„idegen" avarokkal támadják, mivel a régészeti leletek határozott
20. kép
21. kép
22. kép
23. kép A magyar legen dák nem azt állítják, hogy hunok vagyunk, hanem, hogy testvérei a hunoknak. A rokonság úgy képzelhető el, hogy a magyarok valamelyik népe (feltehetően Almosé) valamely hun néptől származik. Ilyen rokonság több ágon is lehetséges. 18 Általában, tehát nem minden esetben.
törést mutatnak a korai avar és az Árpád-kor között.
30
Nos. az eltérés a kora-avar és a Árpád-kor között szembeötlő, erről bárki meggyőződhet, aki átnézi a leleteket. Igaz, egyik késő-avar szíjvégen egy solvmász látható, aki bő szárú gatyában van (24. kép), ami ma sem ismeretlen a magyar ember előtt. Ugyan a „szlovák" régészek ezt „szlovák" szoknyának és leletnek tekintik, hiszen a mai Szlovákia területén találták e szíjvéget, de ettől az még avar marad. Természetesen ez a bő szárú gatya még nem bizonyíték az avar-magyar rokonságra, hiszen sok mindennel együtt ezt is átvehettük tőlük, de itt álljunk meg egy -két gondolatra. M ao-tun ügy tanította, hogy mindenki hun, aki az ő birodalmában él. Ez kifejezi a fogalmat, a népet, amit a HUN név takar. Tehát az, hogy egy nép „hun" volt. még nem jelent vérségi kapcsolatot a másik „hun" néppel. De hová lett az avar nép. melynek elődje a hun népek között lehetett? M ivel hazánk földje ontja az avar leleteket, egy pillanatra sem gondolhatjuk, hogy e föld szlovák", morva, bolgár 14 vagy netán dák, közvetlenül a magyarok bejövetele előtt. A Kárpát-medence avar birodalom volt még akkor is, amikor mar hanyatlott, netán tönkreverték vagy „megsemmisítették". Előtte pedig a gepidák és a longobárdok laktak itt. A frankok, akik megdöntötték az avarok uralmát, minden avart nem öltek meg. M a már tényként kezelhetjük. hogy a megmaradt avarság beolvadt a betelepült magyarságba. (László Gyula kettős honfoglalás elmélete) És itt nem néhány avarról lehetett szó, hiszen a régészeti leleteink mennyisége sokkal többről árulkodik. így is hozzájuthatott a magyarság a füles madárhoz vagy griffhez és a velük járó hitvilághoz, de nem való színű, hogy egy nép, mely Keletről jött, a keleti hitvilágot itt ismeije meg. Nyugaton. M inden okunk megvan arra. hogy feltételezzük: a magyarság is ismerte azt a szellemiséget, melynek alapján készült például a Noin- ula-ban talált szőnyegminta - amibe egy halott volt beletekerve (5. kép) vagy a nagyszentmiklósi kincs. Ezeket az ábrázolásokat nézegetve tűnt fel az az azonosság. hogy mindegyik madárnak füle van, tehát akkor mindegyik madár ugyanaz, hiszen mint említettem, ez a fül nem kerülhetett véletlenül a madár fejére. Ekkor gondoltam arra, hogy a Turulmadár ezen keresztül is követhető. Számtalan esetben, mint például a rátétes szőnyegmintán, a madár nem dolgozható ki aprólékos részletességgel, lehet, ezért nincs sólyomfoga. Az ötvösművészek által készített munkákon azonban ez igen gyakran megvan. M inden bizonnyal azért, mert fontos volt, hogy felismerjék e madarat. Ezek a füles, sólyomfogas madarak Koreától M agyarországig. Kijevtől M ezopotámiáig megtalálhatók. M indez ilyen hatalmas földrajzi kitetjedésű hitvilágra vall. A szlidl; utípnés afckur még nem létezett. Ezt az elnevezést BeneS és Masaryk találta ki 1918 után. A tejpini a tamuá voltak, egyébként is azt jelenti a bolgár szó, hogy „kevert". (Götz László nyomán)
26. kép
31
A nagyszentmiklósi aranylelet 2. ( Garam Éva régész szóbeli tájékoztatása szerint kétséget kizáróan avar eredetű) és a 7. számú korsóján is hasonló jelenet látható, azzal a különbséggel, hogy nem szarvas, hanem egy asszony és a T urul látható. (25 -2 6. kép) Ugyanez a minta szerepel egy szasszanida ezüst ivócsésze alján a Vll. századból, amit a szentpétervári Ermitázs őriz. (27. kép) Erről hiányzik a sólyomfog, ami azt jelenti, hogy az ötvösművész, aki a csészét készítette, nem tudta, milyen madarat mintáz meg. Véleményem szerint ez ugyanúgy párzási, azaz megtermékenyítési jelenet, mint a Noin-ula-i szőnyegminta. Az asszony leendő gyermekének „apját" eteti vagy itatja? Akét test úgy fedi egymást, hogy elfogadható a párzási jelenet feltételezése. Ebbe a képsorba tartozik még egy freskórészlet Capella Palatinából (28. kép), amely magyar eredetű munka, és a faliszőnyeg minta, amely egy tibeti szerzetes szobájában találtatott (29. kép), azon a madáron Buddha látható.
27. kép
28. kép
29. kép
Természetesen az azonos vallású emberek még nem feltétlenül közös származásúak, mint ahogy nem minden mohamedán török, vagy nem minden buddhista hindu, esetleg kínai. Azt is meg kell jegyezni azonban, hogy azoknál a népeknél, akiktől a fenti leletek származnak, nem csak feltételezett vallásukban található igen sok megegyezés, hanem életformájukban is. Egyre több kutatás szerint nyelvükben és antropológiai felépítésükben is igen sok volt a ha sonlatosság. Korabeli arab feljegyzések szerint: „A magyar... a töröknek egy fajtája... Sátraik vannak, és együtt vonulnak takarmánnyal, valamint a zöld vegetációval... Sok szántóföldjük van." Bölcs Leó szerint: „A szkíta népeknek... mondhatni egyforma életmódjuk és szervezetük van ... általában'5 nomád életet élnek. Csupán a bolgárok és a türkök (értsd: magyarok) népe fordít gondot a hadirendre..." (Dümmerth Dezső nyomán) Tehát mindkét forrás törökös, szkíta-hun népként ismerteti a magyarokat. A mai hivatalos magyar álláspont szerint finnugor származásúak vagyunk.19 ATurul-mítosz és aTurul elnevezés, na meg a füles ragadozó madarak lelőhelyeinek ténye ellentmond ennek. Ezért ezt a kérdést is meg kell vizsgálni. Hiszen az eredetmondánk is szkítiai (hun) származásra utal
Honnan nem jöhetett? Muu\ ar embertani kutatók (Lipták Pál, Tóth T ibor) szerint a honfoglaló magyarság veze- torétege törökös. Csaknem száz hiteles IX. századi magyar koponyából 46 százalék turanid, pann'ri és elő-ázsiai, amíg a finnugor jellegűnek mondhatóak összesen csak 16,7 százalékot lesznek ki T ehát a törökösnek tartottak csaknem háromszoros túlsúlyban vannak. Nemeskéri János és Gáspárdy Géza pedig az üllői temetőben (későavar - koramagyar) végzett kutatások alapján a/t állapították meg. hogy a turanid, pamíri és elő-ázsiai típusok a halónak fto." 7 ! százalékát teszik ki. amíg az uráli és lappanoid együtt csak 7,16 százalékot, i M< >zg<' 1 '/
" Véleményem szerint olyan ez, mintha az állatokat az élőhelyük szerint rendszereznénk. Pl.: a sarkkörön túl élő állatok valamennyi faját egy nemzetségbe sorolnánk. 20 Götz László szerint Bárczi „bizonyíthatóan hamisít" (Götz László: Keleten kél a Nap; Itt. kötet 196. oldal Wien 1982.)
magyarság leletanyaga megegyezik az Alsó-Volga vidékéről feltárt, a honfoglalás előtt másfél ezer évvel eltemetett csontvázak anyagával!" (Boros-Rapcsányi: Vendégségben Őseinknél; 152. oldal) T ehát a honfoglaló magyarság onnan származik, ahol sok fülesmadár á brázolást találtak. I Így gondolom, ez ad magyarázatot arra, hogy miért olyan élő még ma is a T urul-legen da és a hun rokonság eszméje, hisz földrajzilag azonos területről erednek. Onnan, ahol azelőtt „szittya" népek laktak túlsúlyban. Dr. Erdélyi István régész egy előadása ( Avarok és magyarok a Dunakanyarban - Szentendre, 1981. február 13. a PMKK helyisegében) alkalmával elmondta, hogy a legközelebbi rokonainknak (ártott hanti és manysi népekkel néhány nyelvemléken kívül semmiféle tényleges rokoni kapcsolai nem mutatható ki. Sem élet módjukban, szokásaikban, hagyományaikban. sem embertani típusukban nem hasonlatosak hozzánk, illetve az egykori magyarsághoz. Beszédükhöz is minden bizonnyal nyelvcsere útján jutottak.
M égis ezeket a nepeket tartja a finnugor elmélet a legközelebbi rokona inknak! Vajon miért' Amikor ezt megkérdeztem az előadáson, egy kérdés volt a válasz: „Tudsz jobbat?" A már idézett Boros-Rapcsányi: Vendégségben őseinknél című könyvben található több, nemzetközileg elismert finnugoros kutató véleménye. Ezek közül kettő: \ iikuii.i Kustaa: ....... a népek kapcsolatáról, útjáról nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy közös nyelvet beszéltek, aztán az egyik erre ment, a másik arra." k K W M einander: ........Szerintem semmiféle közös ősnépről, finnugor népek családfájáról nem lehet beszélni." < 123. oldal) M atolcsi János ugyanezen véleményt erősítette meg a televízió egyik ifjúsági műsorában, Laszlo Gyula jelenlétében, akinek szintén az a véleménye, hogy semmiféle finnugor ősnép nem létezett Ezen véleményét egyik szentendrei előadásán is megerősítette. (1985. január M) M árpedig ha ilyen ösnep nem letezett, akkor természetesen nyelvük sem lehetett, mert aki nincs, az beszelni sem tud. Sőt. maga a finnugor nyelvcsalád létezése is megkérdőjelezhető. László Gyula Őstörténetünk című könyvében pedig így ír: Nyilvánvaló, hogy ha volt egyáltalán uráli ősnyelv. annak is gazdag szókészlete kellett legyen. Ehhez képest az a néhány száz vagy félezer szó. amit belőle a finnugorokkal közösen őrzünk, igen-igen kevés, még ha az élei alapvető jelenségeire vonatkozik is." (47. oldal)
A nunwaák * ludumam mai áiJá>.pontja .szerint iráni népcsoportokhoz tartoznak. Ezért T óth T ibor meglehetősen i tvciíiis van cud a véleményévé! a „hivatalos" hazai körtikben.
A finnugor elmélet vallói megdönthetelen és természetes ténynek tartják teóriájukat. So kan nem is tudják, hogy a „nyelvcsalád" elméletek már rég megdőltek, és idejétmúlt szemléletek. Az alábbiakban néhány régebbi és újabb, a finnugortól eltérő véleményt ismertetek: Bálint Gábor a következő kérdést veti fel már több mint 80 éve!: „... mit lehetne arról tartani, aki a görög nyelvet az albánból, s a szanszkritot az afgán nyelvből akarná kifejteni és t udós alapra fektetni, minthogy rokonok...?" fKundra Kabos: Magyar mythologia; 467. oldal) A finnugoros tudósok ugyanis a magyar és a nyugati finn nyelveket elsősorban a vogulhoz és az osztjákhoz (hantikhoz és manysikhoz) hasonlítják. Pedig a fenti népcsop ortok a nyelvcsalád mintegy 80 százalékát teszik ki a 26 ezres vogul és osztják csoporttal szemben! Akik dr. Erdélyi István szerint is minden bizonnyal átvették nyelvüket. Szabédi László szerint: „...nyilvánvaló, hogy az ugor vagy a finnugor alapnyelvet beszélő nép műveltségére éppúgy nem lehet a vogul vagy az osztják és más töredéknépek nyelvében megőrzött eredeti szókincs alapján következtetni, mint ahogy mondjuk a menglenoromán nyelvben megőrzött eredeti szókincs alapján sem lehet a latin alapnyelvet beszélő római nép műveltségére ... következtetni." (Szabédi L: A magyar nyelv őstörténete; 520. oldal) A finnugor nyelvészek szerint a magyar nyelv a honfoglalás idején még teljesen kezdetle ges és fejletlen beszéd volt és itt, a környező népek nyelvének hatására fejlődött ki arra a fokra, amit beszédünk elért a XV-XVI. századra. Róna-Tas András A nyelvrokonság című könyvének 234. oldalán azt állítja, hogy a ma gyar nyelv tőszavainak mintegy 68 százaléka jövevényszó. Erről a kortárs Götz Lászlónak ez a véleménye: a finnugor nyelvészek............ elfeledkeznek
arról, hogy ezzel a feltevéssel saját maguk teszik igen valószínűtlenné egyéb állításaikat, elsősorban azt, hogy a 895-ös honfoglalók nyelve asszimilálta az itt talált népek nyelveit. Egy oly mértékben kezdetleges, még úgyszólván cseppfolyós állapotban leledző, kialakulófélben levő nyelv ugyanis, amilyennek a honfoglalás kori magyart lefestik, a teljesen elütő nyelvi környezetben, valamint az új haza elfoglalása után bekövetkezett nagymértékű és folyamatos idegen vérkeveredések következtében vagy elhalásra lett volna ítélve, vagy legalábbis elvesztette volna sajátlagos agglutináló típusát és a szomszédos népek nyelveitől alapvetően különböző jellegzetes nyelv- és hangrendszerét. Ezzel szemben azonban 1100 év alatt a mai napig úgyszólván egyetlen ragot, képzőt vagy egyéb nyelvtani-nyelvszerkezeti elemet sem vettünk át a környező népektől, ami vitathatatlanul azt bizonyítja, hogy nyelvünknek már a honfoglalás korában is a maihoz hasonló, kiforrott, megállapodott , fejlett szókincse és nyelvrendszere volt." (Keleten kél a Nap III. kötet, 197-198. oldal) Ez arra is enged következtetni, hogy az ide érkező magyarok hasonló nyelven beszélő népet(ket) találtak itt. Vagy mi beszélünk avarul, vagy az avarok beszéltek magy arul. Bárczi Géza — mint Götz László utal rá3 — A magyar nyelv életrajza című könyvének 130. oldalán azt állítja, hogy a honfoglaló magyarság nem ismerte az „A" beszédhangot, hanem az csak a XI-XI1. században alakult ki nyelvünkben. Vajon minek a hatására? - kérdi Götz. És hogyan lehet, hogy a környező népek közül ma egy sem tudja kiejteni, mert vagy „Á"-t vagy „0"-t mond helyette?! Hunfalvy és Budtaiz 4 számára az szolgált alapul a finnugor elmélet hirdetéséhez, hogy a XVI. században Herberstein osztrák követ a cári udvarban járva hallotta, hogy a magyarok állítólag
JugnátxVI \ andorpltak ki egykor, ami Baskíria területén van. Hogy mindezt kik állították és miért, nem leltet tudni Nem lehet tudni azt sem. hogy a jugra vagy jögra nev et miért értelmezik ugornak vagv ogumak. (iötz szerint errc nem is kerestek választ Minden bizonnyal nem is találtak volna. Mivel az elmelet líj és az ősit tagadó volt. így mindjárt „tudoniányos" -nak is tűnt; ezért azután Hcrbersiein, Hunfalvy és Budenz s/ava többet ért, mini Kézai, Anonymus vagyT huróczy krónikái, amit azóta Mahmud T erdzsiiman iga/olt a T arih-i üngürtisszel. (Vagyis, hogy Szkillából jöttünk.) Igaz. nem csak a fent említett hallomással próbálták bizonyítani a finnugor elméletet, hanem a nyelvtanra is hivatkoztak, sőt több mint ezer szavunkra, amely állítólag finnugor eredeti!. Azóta azonban ezen szavak száma lecsökkent ötszáz alá. Nem beszélve arról, hogv a magyaroknál is történhetett teljes vagy részle ges nyelvcsere, i Bar ennek nem nagy a valószínűsége, mert hol van az a nép, akiktől átvettük a mai beszédün ket'" ) Ezért a nyelv, a beszéd nem lehel a származás kizárólagos bizonyítéka. Sőt az sem bizonyos, hogv szerepelhet a bizonyítékok között, mint ahogy a bolgárok sem szlávok, pedig szláv nyelven beszélnek. De fordítva elképzelhető. Vagyis a történelem ismerete megmagyarázhatja. hogy melyik szó honnan származik. Figyelem be kell vennünk még azt is. hogy minden korabeli feljegyzés az ugor, illetve ennek változatával jelölt népeket mindig egyértelműen törökös népeknek tekinti, míg a Jugra név először a XII. szazadban fordul elő, és minden esetben északi területre vonatkozik. Mindezeket azért írom le. inert a solymászat, a T urulmadár után kutatva találtam ezeket az adatokat, s úgy érzem, ahhoz a feledtetéshez tartoznak, amiről már említést tettem, de leg alábbis helytelen irányba terelik a figyelmünket.*
Az elmondottak során még eszembe jut néhány dolog. Tudom, mindenki haragszik, ha a munkájába hozza nem értő avatkozik, vagy arról véleményt mond, mégis kénytelen vagyok, inert minél löbbet hallom a finnugor származást, annál kevésbé hiszek benne, s a Turul-mítosz is máshová vezet. A legősibb nyelvemlékeinkről mindannyian tanultunk és hallottunk. Az ezekből levont nyelvészeti következtetések minden bizonnyal helyesek. Inkább azok születésének körülmé nyeivel kapcsolatban v olna egy felvetésem, mint lehelőség. Az Árpád-házi királyok uralkodása idején az írástudók - szerzetesek, papok - többnyire idegenek voltak. Akkoriban rögzített magvar nyelvtani szabályokról aligha beszélhetünk. Arról viszont igen, hogy a rovásírásjelei egészen más hangokat is jelöltek, mint a latin betűk. Gondolatmenetem szerint valamilyen idegen anyanyelvű ember a magyar beszédnek nem megfelelő betűkkel, hangzás után, szabályok nélkül leírt egy szöveget. Vajon mire lehet ezek ből következtetni? Származásunkra semmi esetre, de még a beszédünkre sem. 7 Oly asmi lehet ez, mint amikor egy átdolgozott magyar népdalt, cigányzene kísérettel, operaénekes ad elő Az lehet szép. kellemes, csak már nem igazán jellemző a magyar népdalra. .Na és ha már a népdalokról van szó. nézzük, mit talált két nagy zeneszerzőnk a népdalgyűjtések során? Bartók Béla anatóliai gyűjtőútján 90 lejegyzett népdal közül 20-nak magyar megfelelőjét találta meg.
35 A marik (cseremiszek) a tudomány mai álláspontja szerint a finnugor nyelvcsalád finn -permi agának volgai csoportja. (E megjggyzés nem tartozik az idézetbe.) 21
összefüggésükben már ma is alig lehet kételkedni. (...) Ezt a réteget jellemzi az ötfokú hangsor és az alsó kvinten ismétlődő dallamszerkezet. (...) Ez a kvintszerkezet uralkodó a mari zenében. (...)... úgy látszik, az orosz síkságon lakó török-tatár népektől egész Kínáig mindenütt otthonos..." {Kodály Zoltán: A magyar népzene; Zeneműkiadó, Bp. 1973. 17-18. oldal) Ugyanezen mű 21. oldalán ismerteti a M egismerni a kanászt című dalt, mint olyat, amely a mariknál és a magyaroknál is jól ismert. Nos, az idézet önmagáért beszél, ámde elgondolkodtató, hogy ha csak a marikkal van hasonlóság a népzenében a finnugorok közül, hogyan került az oda? Lehet-e ez a rokonság bizonyítéka és ha igen, akkor az valóban a finnugor rokonságot bizonyítja-e? Ugyan is az előbb említett dal szerepel azon hasonló, sőt megegyező énekek között, ami a közép -amerikai indiánok népzenéjében a magyarokéval közösnek látszik! Vajon ők is a finnugor családba tartoznak? Bár eléggé elteijedt az a vélemény, hogy az amerikai őslakosság Ázsiából vándorolt át a Bering-szoroson keresztül, de finnugor voltuk igencsak kétségbe vonható. Kodály írja:„A magyar zene kialakulásának útja sem lehetett más, mint a nyelvé, a népé." (id. mű: 17. oldal). Sárosi Bálint szerint ma is kétnyelvűek vagyunk. A beszélt finnugor és az énekelt török eredetű. Bartók megjegyzi, hogy kellő számú népdalgyűjtésből a következő állapítható meg: „Az egy es nemzetek népzenéinek összehasonlítása azután tisztán megvilágosított, hogy itt a dalla mok állandó csereberéje van folyamatban; állandó kereszteződés és visszakereszteződés, amely évszázadok óta tart már." (Bartók Béla: A népzenéről; Bp. 1981. Magvető 86. oldal) Vikár László a következőt írja a M agyar Őstörténeti tanulmányok 297. oldalán: .felvetődik a kérdés: beszélhetünk-e egyáltalán finnugor zenéről? Volt-e valamikor egy közös zenei nyelv...? Nehezen képzelhető el. (...) Ahogyan ma nem létezik egy finnugor alapnyelv, ugyanolyan hiábavaló kísérlet lenne valamiféle rekonstruált egységbe erőitemi a finnugorok mai zenéjét. Finnugor nyelv nincs, csak különböző finnugor nyelvek ... finnugor zene nincs, de minden finnugor népnek van saját zenei hagyománya, s ezek ... egyrészt hasonlók, másrész eltérőek, akárcsak a nyelvek." Vagyis sem finnugor ősnyelv, sem őszene nem létezett. Ezek a következtetések és gondo latok annyi újabb kérdést vetnek fel és hagynak válaszolatlanul, hogy úgy látom, a tudomány mai állása csak a létező lehetőségeket tárgyalhatja és semmiképpen nem fogadható el egyik sem teljes bizonyossággal. Természetesen az én véleményem is csak ezen lehetőségek számát szaporítja. A korábban említett osztrák, jóléitesültségnek" van solymász vonatkozása is. 1662-ben egy bizonyos M eyerberg nevű osztrák követ járt Alekszej M ihajlovics orosz cárnál, ahol a követ úr „kerecset" fajtájú, csodálatos képességekkel rendelkező solymászma- darakról hallott. Igen szerette volna megtekinteni őket, ezért addig kérlelte a cárt, amíg megengedték, hogy megnézhesse, sőt le is rajzolhatta a madarakat. Ezek után M eyerberg úr lerajzolt két galambot! (V. Schenk Jakab: A magyar őshaza solymászjnadarai) Hogy ezeket a galambokat hogyan használták „sasnak megfogatására" (Thaymur), arra azt hiszem nem csak én, hanem az összes solymász kíváncsi lenne! Természetesen én sem gondolom, hogy M eyerberg tévedéséből az következik, hogy Herberstein is téved, de mindenesetre az ilyen „pontos" értesülések kissé fenntartással fogadhatók. És mint az előbbi elemzés során kiderült, Herberstein értesülése minden reális alapot nélkülöz.
Néhány s/ó az osztrák sasról és a griffekről
Eg\ alkalommal a kezembe került egy osztrák tízschillinges pénzérme és megdöbbenve vettem észr e rajta a Kézai által leírt madarat, vagyis Atilla .jelét"! Hogyan kerülhetett ez oda? Vajon a hunok „címere" ez. vagy létezne olyan véletlen, hogy a két ábra azonos? Nem hagyott nyugodni a kérdés, mígnem megszereztem az innsbrucki egyetemen keresztül egy osztrák cimertamilmányt. melynek szerzője Franz Qal\.(österreichische Wappenkunde) A tanulmány lefordíttat ása után a kővetkezőkre jutottam: a címer nem Atilláé a pénzen, de oda vezethető Vissza, ügy. hogy az osztrákok sem tudnak róla.
Ok úg\ vélik, hogy a címer az i. e. 3. évezredből való, M ezopotámiából, mert ott találták az első kétfejű sasos mintát egy pecséthengeren. Onnan került volna a görögökhöz, mint Zeusz szent madara. A görögöktől már csak egy lépés a római légiók sasmadara, ami a német- romai császárság fogalmára ad alapot és Aquila Sancta néven ismeretes. Ami azonban megté vesztő. mert nem egy „linnéi" latin név, hiszen ilyen madár nincs, ez egyszerűen szent sast jelent. Ezt a sast. illetve jelképet cseréli fel Nagy Konstantin császár a pons milviusi csatánál 312-ben - keresztre.1 Tehát a
folytonosság itt ismét megszakadna, ha az osztrák címer madara ugyanez a madár lenne M integy 500 évvel később Nagy Károly újítja fel ezt, mint címert, akinek halála után 978-ban már „sas" figura díszíti a császári palota ormát Aachenben, majd III Ottó. aki nagyravágyásában a bizánci kontinuitást akarta bizonyítani, 997 után alkalmaz sasos szimbólumokat. Címerként 1158-ban I. (Barbarossa) Frigyes használja, de ekkor még nem királyi címer, mert a sasos motívumok használata teljesen rendszertelen, s a hatalom, nem pedig a királyi család jelképe. 2 Királyi jelvényként jóval később jelenik meg, addig is többen használták, mint hatalmi jelet. 1277-ben Habsburg Rudolf az, aki először alkalmazza mint királyi címeit, s milyen furcsa, pont ő az, akit a magyarok segítenek hatalomra és erősítenek meg a trónon. 1246-ban Babenberg Frigyes osztrák herceg megtámadta M agyarországot, gondolván, hogy könnyű préda lesz. hiszen a tatárjárás után éppen csak éledezett az ország. A csatát ugyan elveszítjük, de Frigyes elesik és Ausztria gazdátlan marad. Zűrzavaros idők következnek és a vezetőjétől megfosztott országot a magyarok és a csehek osztják fel egymás között. A cseh Ottokár nagyravágyó ember lévén, német-római császár és magyar király akart lenni és fellázította az osztrákokat ellenünk, ami nem is volt nehéz, hiszen idegen elnyomók voltunk. Sikerült is kiverni a magyarokat Ausztriából, még IV. Béla idején. Ezek után meghalt az „árnyék- császár", Coru allis Richárd és Ottokár remélte, hogy őt választják az osztrák trónra. De nem így történt. Ahogy az osztrákoknak nem volt jó a magyar uralom, úgy természetesen a cseh sem kelleti nekik S amíg Ottó készült a trónra, addig a német rendek megválasztották az ismeretlen „koldustarisznyát'', Habsburg Rudolfot német-római császárrá. Ottokár nem ismerte el sem királynak, sem császárnak, sem semminek, hanem háborút indí tott ellene, s fegyverrel akarta a császárságot megszerezni. A döntő csatára 1278. augusztus 26- án került sor. ahol először szerepelt a sas, mint osztrák királyi címer, a Habsburg családot jelké- pezv e. amiben a német választófejedelmek közül senki nem vett részt. A császárt, akit ők választottak. magára hagyták. Rudolf a magyaroktól kért segítséget. A 60 év körüli császár a fiatal mag> ar királynak. Kun Lászlónak azt írta. hogy mindenben rá hagyatkozik, a saját kívánságát az övéhez igazítja. Természetesen mindez nem volt egészen így, de hát Rudolfnak fontos volt a magyarok segítsége, s ezzel hízelgett a fiatal IV. Lászlónak, aki meg is adta a várt támogatást. Az utcai küldetési ragadozó madár jelezte mar az ókorban is. Gyakran találni azonban ugyanilyen jelzési szándék kal egyeniószárú keresztet. fcctgmtu/rt madarakkal csak nyugaton jelezték a hatalmat.
Ottokár erről mit sem sejtett, csak azt tudta, hogy a német fejedelmek közül senki nem segít a császárnak, ezért biztos volt a győzelmében. Csak amikor a magyar sereggel került szembe, akkor döbbent rá, hogy Rudolf nincs egyedül. Kerülte volna az ütközetet, de már nem tudta kivédeni, csak annyit ért el, hogy ő maga az osztrákokkal kerüljön szembe, mert remélte, hogy vesztése esetén azok megkímélik az életét. Ugyanis jól emlékezett vi selt dolgaira, amit a magyarokkal szemben tett. De az osztrákok sem kímélték meg... Tehát ebben a győzelemben a magyarok segítették trónján maradni Rudolfot, azon a trónon, amelyen először lobogott királyi jelképként a sasos zászló, amit végül is a félig avar 3 Kara-ulu M agnustól vettek át. (Kara-ulu = fekete ölyv. Padányi Viktor: Dentumagyaria; Buenos Aires, 1961.) Vagyis a trónt is, a címert is az oly annyira gyűlölt és lenézett „lovasnomádoktól" kapta az a család, amely később századokig sanyargatta a magyarságot és magyarázta a felsőbbrendűségét. A címer eredetére utal a jóval későbben, 1804. december 15-én kiadott rendelkezés, mely a címerek használatáról szól. Pontosabban leíija, hogy melyik tartomány címere milyen:..... az ország Enns alatti részét ismét a régi jelképe képviselje, kék mezőben öt arany sas, amelyet gyakran tévesen pacsirtának tartanak!..." (Franz Gall, id. mű) És ez az a pont, ahol megtalálható az osztrák címer eredete. Az avar birodalom az „Óperenciás tengerig", azaz Ober-Enns-ig (Felső-Ennsig) tartott és „az ország Enns alatti részét", az egykori avar lakta területet képviselte az öt „sas", amit gyakran pacsirtának néztek maguk az osztrákok. Valószínű tehát, hogy az avaroktól származik az a füles 4 madár, melyet ma is használnak az osztrákok. Ez a fül ma már hol eltűnik, hol újra megtalálható az ábrázolásokon, ami nem csoda, hiszen a címer használóinak idegen, gyökértelen, s ezért értelmetlen elem a madár fején, mivel egy régen elfelejtett, s általuk teljesen ismeretlen hitvilág egyik fennmaradt emléke. A kép teljessége miatt el kell még mondani, hogy a címert tartó állatok is az avar hitvilágból származnak, hiszen a griffek azok. Hogyan kerültek oda? Valószínűleg úgy. hogy Dürer 1519-ben lerajzolta M aximilián
császár képét, fölé a címert, melyet griffek tartanak, hogy elég hatásos legyen. Dürer pedig a Gyula melletti Ajtósról származik. (30-36. kép)
1
35. kép
Nagy Károlyt Padányi Viktor félig avarnak tartja. Ha ez a vélemény helytelen és Károly nem avar származású, Ausztria területén akkor is sok avar emlék található. Károly átvehette tőlük is. 4 Ma már a fül (korona) bástya formájú lett. Iveket a griffeset t alálhatjuk egy Nagy Lajos korabeli cserépkályhán, amely a tatai vár lov agtcrmében van Nyugaton viszont Dürer nyomán jött divatba a griff, mint címertartó ál- iát. Mik iv .u'ok a grilfek? Szóljunk róluk is néhány szót, habár mái" nem tartoznak közvetlenül a soly mászat körébe, hiszen nem létező, sólyomfejű, füles, szárnyas, oroszlántestű állatok. Mm I azonban tejük ..turullej'". nem szabad figyelmen kívül hagynunk őket. Mar ;i szkíták kedvelt ..állata" volt. Igen sok szkítakori leleten megtalálható. Minden bizonnyal igen komoly szerepe volt ezen állatoknak az ősi pusztai népeknél, de sajnos még az elnevezésük sem ismeretes. Ma mindeneseire griffeknek nevezzük őket. Valószínű, hogy nép meséink némely sárkányával azonosak. Többnyire támadó állásban láthatók, és bizony félelmelesnek uínnek A griffek jelentésére ma csak következtethetünk más műveltségekből. Az egyiptomi művészetben találni egy olyan állatalakot, mely szerkezete és összetettsége miatt emlékeztet az általunk ismei-t oHffi»kn»
Szárnyas, kígyótestű és emberlábú elképzelt lény. A nagyszentmiklósi kincsen is láthatók hasonló összeállítású állatok, mint azt már bemutattam. M ivel az egyiptomi és a magyar nép művészet elemei között több helyen ilyen szerkezeti megegyezés található, és alkalmazásuk is emlékeztet egymásra, ezért merem elfogadni magyarázatként ebben az esetben is az egyiptomit. /37. kéftf „Halai, a nagy isten, aki megalkotta az isteneket és az embereket" (S. Schott in: Nawg; /9ó5. // füzet. 4. tábla. Kákosy László: Réfiai, 381. oldal - nyomán) M ivel a griffek vagy őriznek valamit, pl. életfát, vagy támadnak - megölnek más állatot, azért gondolom, hogy a „szittya" művészetben is hasonló jelentésük lehet! 5 Természetesen sem megjelenésében, sem jelentésében teljes megegyezést nem várhatunk, az azonban bizonyos. hog v a griffek fejéről a sólyom általában jól felismerhető. Tehát nem a sast tekintették a legnagyszerűbb madamak. hanem a sólymot. Ezt döntő motívumnak tartom, mert ennek figyelembevételével nem tudom elképzelni, hogy ne a sólymot választották volna „szent" állatuknak. A szkíta griffek tovább .éltek", mint a szkíták, de számunkra megőrizték őket hímzéseiken a székelyek. Az avar gnfféket pedig a magyarok tartották meg. Ez onnan látható, hogy a szkítának általában taraja, az avarnak meg csak füle van. Teljesen kizárt, hogy másképp, mint hagyomány útján juthatlak az erdélyi emberek ezekhez a motívumokhoz, ezért ezt nyugodtan szkíta hagyománynak tekinthetjük.
Ahhoz, hogy a griffek egyiptomi értelmezésének helyességében magam is higgyek, az kellett hogy a kél műveltség jelei között több esetben is hasonlóságot találjak. Ilyen pl. az élet jele, amit a napsugár nyújt, ad át. (38. kép) Nálunk Babba - kukoricacsuhéból font kereszt, melynek életadó tulajdonságát kifejezi a kicsi babba, ami méhében (ölében) van. Van azonban egyéb is, melynek megfejtése nem A kzam> ii. iü/idii napkorong enelmezésére később térek vissza. (52 -53. oldal)
-KSfíozík e könyv témájához, de az azonosságok ott is nyilvánvalóak. Ilyen III. Béla (?) király oroszlánja (az esztergomi palotából), mely egy életfára vigyáz és az előbb említett egyiptomi uralkodó fejtámaszát is őrzi. (Lásd: Tutanhammon fejtámasza) Az azonosság az oroszlánon levő azonos jelekből látható. (39-40. kép) Ezek és az ehhez hasonló dolgok késztettek arra, hogy a griffek jelentésére is az egyiptomi művészet magyarázatát fogadjam el, és ne érezzem azt erőltetett, képtelen dolognak. Visszatérve a mi témánkhoz: elgondolkoztam azon, miért éppen madár a pusztai népek szent állata? Valószínűleg azért is, mert a sólyom (ami az egyiptomi Rá nap isten jelölője is) szinte mindenhol előfordul a világon, amíg a medve, vagy az oroszlán sokkal inkább helyhez kötött. Amellett a puszták embere nyilván olyan jelképet választ, melyről gyakran láthatta, hogy milyen gyors és bátor. Ezenkívül a madár - mivel a magasból jön - nyilván az Isten küldötte, vagy személyes megjelenítője. Emiatt gondolom, hogy a Turul olyan solymászmadár volt, amit 39. kép tulajdonképpen senki sem látott, ahogy azt M ohamed El Bardzsini írta. (Id. mű) ATurul volt az eszményi, a hibátlan, a győzhetetlen, vagyis az isteni. Ezért lehetett belőle szimbólum, a magyarok uralkodóinak jelképe 22 , majd így lett újra a Turul-legenda feledésével, 40. kép aTurul-család kihalásával megint solymászmadár. így szállt vissza közénk, és lett a kerecsen, vagy talán az altáji havasi sólyom, a Falco rusticolus altaicus.23 Az elmúlt évezredek népeinek művészete láttán felmerült bennem az a gondolat, hogy vajon mi az, amit ma is a magunkénak tarthatunk belőle, mit őriztünk meg és mely népek műveltségéből, itt a Kárpát -medencében? M ivel a népvándorlás során ideérkezett népcsoportok mindegyikénél a kézművesség volt a legfejlettebb, nyilvánvalóan nem kereshetünk mást, csak olyan emlékeket, amilyeneket magukkal hozhattak előző hazájukból. Nem feltétlenül szükséges úgynevezett „nomád" né peknek tartanunk őket, hiszen a lakóhely-változtatás mindenképpen olyan életmód felvételével jár, ami a vándorláshoz szükséges. De egy új hazába való költözés vagy a vándor életmód nem ugyanaz. M égis, hogyan választható külön a kétféle élőhelycsere? Újra utalnom kell a már előbb említett korabeli feljegyzésekre, miszerint a türkök (magyarok) másképpen viselkedtek és éltek, mint a nomád népek. M indezt azért említem ismét, mert a kiinduláshoz elengedhetetlenül szükségesnek tartom annak figyelembevételét, hogy nem vándorló, hanem a földművelést, házépítést, ércbányászatot, kohókat24, stb. jól ismerő, ide költöző nép lehetett Álmos népe. A Kárpát-medencei beilleszkedés a fentiek hiányában ugyanúgy végződött volna, mint bármely előttünk itt járt, ún. nomád népé. Eltűnt volna Álmos és Árpád népe is. A letelepedés átmeneti idejére nem ad kielégítő magyarázatot a „kalandozások kora" elnevezés, ami azt igyekszik elhitetni, hogy népünk - mintegy három emberöltőn keresztül - rablásból.
Azonban nem ad elég magyarázatot ez a megtermékenyítés „szentesítésére", hiszen a T urul a már várandós Emesé re szállott. Ezért tovább kellett kutatni, s úgy érzem, a mélyebb értelemre a népművészet ad választ. ' Megjegyzem azonban, hogy Djementyijev professzor szerint az Altájban még40 ma is vannak olyan sólyomfélék, amik tulajdonképpen ismeretlenek, mert nincsenek rendszertanilag besorolva, tehát lehet más sólyomféle is. 24 Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan népes közösség, mint Almos honfoglalói, minden fegy vert és fémtárgyát kereskedelem útján szerzett volna be. Ezt semmi nem is bizonyítja, viszont a megmunkálás stílusa arra utal. hogy azt önállóan, saját résziikre készítették.
22
fosztogatásből élt. Számomra mindez meglehetősen naiv, vagy rosszindulatú beállítása törtenelmünk e szakaszának." Hiszen jó hatvan évig nem lehet egész nemzetet rabolt kincsekkel, vagy akár élelemmel életben tartani. Gondoljuk csak át: Bulcsú néhány százas sereggel átkel az Alpokon, majd a Pireneusokon, elmegy Madridig és vissza. Mit hozhatott magával, amiből aztán a magyarság akár csak napokig élhetett? De bizony elmehettek a Nagy Károly által elrabolt avar eredetű, arany és ezüst kincsekért, mint jogos örökségért, amit vissza akartak szerezni. Mert az úgynevezett kalandozó magyarok úticéljai igencsak egybeestek azokkal az apátságokkal, amelyeket Károly megajándékozott az avar klenódiumból. 25 (Va jon a keresztes hadjáratokat miért nem nevezik a „művelt" nyugat kalandozó korának?) Lehetett még a nyugatra irányuló támadásoknak megfélemlítő célja is, és olyan támadás vagy hadjárat, amikor valamelyik német fejedelem a magyarok segítsé gét kérte (Augsbur g). Csakhogy egyetlen dolog nem lehetett: az. hogy rablásból éltünk annyi ideig, ami gyakorla tilag megvalósíthatatlan. László Gy ula munkássága is bizonyítja, hogy a honfoglaló magyarok földet műveltek, többféle házat építettek, szép ruhákban jártak, csodás ékszereik, fegyvereik nagyjából egyön tetűek voltak. Akkor pedig nem rabolhatták, hanem csak ők készíthették. Készítéskor sajátos (magyaros) díszítéssel látták el nemcsak a fegyvereket és ékszereket, hanem a mindennapos használati tárgyaikat is. Ezek a díszítő elemek, motívumok találhatók kisebb-nagyobb változásokká! mind a mai napig népművészeti tárgyainkon. Valószínű azonban, hogy ezek a minták nem egyszerűen csak a díszítést szolgálták, hanem meghatározott jelentésük is volt. Ezeket kellene megfejteni, értelmezni, s többet mesélnének régmúlt időkről, azoknak műveltségéről, tnint bizonytalan nyelvészed fejtegetések vagy idegenek által lejegyzett történetek.
Tudom, ez a témakör nem egyszerű, s nem véletlen, hogy a legtöbb kutató óvakodik tőle, mert többnyire a képzeletére van utalva, nem írhat tény - és adatszerű, csupán támadható elméleteket. Különösen megnehezíti az ilyen jellegű kutatást, hogy a népművészetünkben található jelek (ha úgy tetszik motívumok), melyek jelentése - tágkeretű értelmezése - vidékenként, falvanként. de még személyenként sem teljesen azonos. De mivel ezek a jelek, motívumok ősidőktől fogva napjainkig azonos gondolati körben használatosak, jelentésüket, utalásukat meg kell kísérelni értelmezni. Nem szabad azonban betűként felfogni őket, hiszen akkor már rég egyértelműen megfejtette volna valaki. Hasonló lehet ez az egyiptomi képíráshoz, de még annál is tágabb értelmezési körben használatosak. „Kürt Glaser meséli, hogy japán urak kertje mindig 'jelent' valamit. Valami történetet. Nem ábrázol, mert Glaser tanúsága szerint teljesen felismerhetetlen a jelentés, nem hasonlít és nem is szándéka, hogy hasonlítson ahhoz a valamihez, amit kifejezni akar... Európai gondolkodással követhetetlen ezeknek az embereknek a fantáziája, mert alapjában különbözik a mi fantáziánktól." i Karádi Éva - Vezér Erzsébet: Vasárnapi kör; Budapest, 1980. Gondolat, Balázs Béla: A kelet-ázsiai művészet filozófiájához, 154, oldal) Sajnos, lassan saját népünk művészetétől is olyan távol leszünk, hogy egyre nehezebben értjük meg. E könyv tetjedelme nem ad lehetőséget számunkra, hogy az összes általam látott és bennem gondolatokat ébresztő képeket közöljem, ezért csak töredéke jelenhet itt meg. Igen sok eredeti népművészeti tárgyat és képet kell nézegetni ahhoz, hogy az ember alkotóik gondolkodásmódjára ráérezzen.
" Vnger Mátyás - Szabolcs Ottó: Magyarország története, 13. oldal; Bp. 1973. Gondolat "' A hagyomany szerint Károly 15 társzekér arany és ezüst kincset rabolt a legyőzött avaroktól.
*"" A napkorong ott van az egyiptomi, az asszír, és a magyar oroszlánon, sőt az egyiptomin és a magyaron ugyanaz a négy ék is jelen van. A Nap és Hold a sumér pecséthengeren, az asszír fogaton (az asszír fogat díszítése akárhány magyar lószerszámon megtalálható és nem hat idegenül rajta), az Aranybulla pecsétjén, Erdély címerén és népművészeti tárgyaink sokaságán is megtalálható. (41-43. kép)
41. kép 42. kép
43. kép Nos, ezek a jelzések késztettek arra, hogy jelentést tulajdonítsak nekik és higgyek értelmezésük ben, szem előtt tartva László Gyula és Péntek János intelmét, miszerint a képzelet ne legyen képzelgés, a népi motívumok értelmezése ne legyen belemagyarázás.
M M RHHMMMMMNi
Jelek - jelzések Úgy gondolom, a leggyakrabban előforduló összetett jelet, az életfát kellene megvizsgálnunk, hiszen az mindenképpen értelmezhető, szerkezete a legtöbb esetben állandó. Ezenkívül csaknem minden természeti (és nem primitív) nép műveltségében, művészetében megtalálható. Népmeséink égig érő fája - mint látni fogjuk valóban összeköti a földet az éggel. Engedelmet kérek, de itt egy kis kitérőt kell tennem a „primitív" szó miatt. Ugyanis azokat a műveltségeket, melyekből a továbbiakban merítek, többnyire primitívnek nevezik. A magyar nyelv értelmező szótára szerint „A kultúra legalacsonyabb fokán álló ... fejletlen, elmaradott. kezdetleges" e szó jelentése. (V. kötet, 831. oldal; Bp. 1980. Akadémia ) Csakhogy a fejlettségi fok mindig nézőpont kérdése, és a műveltség nem azonos a kultúrával, technikával. Ezek a jelek (amikor nem csak díszítések, hanem értelmezhetők) szinte minden alkalommal az emberi élet filozófiai értelmét kívánják jelezni, vagy magyarázni. M árpedig az ember technikailag akármilyen fejlett is, életének filozófiai értelméhez nincs közelebb, e tekintetben ma sem fejlettebb, mint akár az őskorban. Az ember megjelenése óta a XIX. századig, amíg a materialista világnézet teijedni nem kezdett, mindig vallásos, de legalábbis istenhívő volt. Tehát ahhoz, hogy gondolatait megértsük, ezen világnézeti formát kell elfogadnunk a vizsgálódás idejére, mert anélkül sem elfo gadni, de még megérteni sem tudunk egyetlen értelmezési kísérletet sem. Ezért kérem olvasóimat, egy időre felejtsék el a primitív szót, mert használata eltorzítja mindazt, amit elődeink ránk hagytak és amit meg szeretnénk érteni az ő életükből, gondolataikból. Visszatérve az életfához, nézzünk néhányat az említett műveltséggel rendelkező népek művészetéből. (44. kép) M indezekből azt állapíthatjuk meg, hogy az ember testalkata hasonló az életfa szerkezetéhez. Ezt legjobban egy azték életfa motívum mutatja be. (45. kép) A kéz felfelé és lefelé is használható. A belső szervek és a nemi szerv nagyjából középen van, a lábak pedig a földhöz kötik az embert. Ugyanez más értelmezési módban: legfelül a fej, ami szellemi természetű és a Napra emlékeztető motívumok találhatók ott általában. Alatta a kéz, mellyel a szellemi vagy akár az anyagi világ részére végezhető munka. Közvetlenül alatta a középrész, mely semleges is lehet, majd a láb, az alsó rész, ami az alvilághoz, a túlvilághoz vagy az alsó, az anyagi világhoz köt minket. Ez igen gyakran a Holdra emlékeztető formájú, természetű. A Nap, ami száraz, sugaras, szálas, a megtermékenyítő erő jelölője, hiszen melegével adja a lehetőséget az 44. kép élet-
45. kép
re. A nedves, a sötét, azaz termékeny, vagyis a „Hold természetű" anyagi világ számára. Ú gy is felfogható, hogy a szellemi és az anyagi természetű erők együttes eredménye a középen elhelyezkedő tényleges, a létező élet. Ezt tükrözi az ősi kínai jin és jang elv is:, jin: nő - Föld - Hold - sötétség - belső - negatív (nedves 26 stb.); jang: férfi - ég - Nap - világosság - külső - pozitív (száraz 1 - stb.)" (Élet és Tudomány; 1986. X. 24. 43. szám 1357. oldal) Ezek után - úgy gondolom - érthető, miért van az, hogy egy-egy jel igen sokféleképpen értelmezhető, és miért nem lehet szabályt felállítani az alkalmazásra. M égis, az elhelyezeti jelek minden külön erőltetés nélkül, tulajdonságuknál fogva beszédessé válnak és a „kép", az összetett vagy egyszerű jel, önmagáról kezd mesélni. Fent a szellemi, lent az anyagi élet, közötte az ember, aki bármerre néz, úgy érzi, ő van középen. Ez egyszerű törvénye az életnek: mindenki onnan látja a világot, ahol éppen van, azt a részét éli át, amely vele, körülötte történik, számára az a valós világ. így gondolta ezt Pascal is, az ő tudományos szemléletén keresztül nézve az ember helyét a Földön: „Ha az ember magára tekint, először a testét látja, azaz bizonyos anyagmennyiséget, melyet sajátjának mondhat. De hogy megérthesse, mi is ez, össze kell hasonlítania mindazzal, ami felette van és mindazzal, ami alatta van, hogy pontos határait megismerhesse. És ne csak a közvetlenül környező tárgyakat nézze, hanem a teljes természetet fenséges tökélyében, méltóságában. Nézze a vakító fényességet, mely mint valami öröklámpa vüágítja be a mindenséget, pályáján futó parányi pont legyen a Föld a szemében, és döbbenjen rá, hogy ez a hatalmas pálya maga is csak finom kis vonás az égbolton haladó többi égitest pályájához képest. (...) — S ha magához tért az ember, gondolja meg, mi ő a mindenséghez képest, lássa magát a természet egy félreeső zugában, és ebben a kis börtönben, azaz a világban ismerje meg a Föld, a királyságok, a városok és önmaga igazi értékét. M ert mi az ember a végtelenben? (...) - Két végtelen közé szorítva élünk, ez a mi világunk, s így minden lépésünk középszerű és szűk korlátok közé szorul (...) -Az ember számára az ember a természet legmegfoghatatlanabb csodája: mert képtelenek vagyunk felfogni, mi a test, és még kevésbé értjük, mi a szellem, és azt értjük a legkevésbé, hogyan egyesülhet a szellem a testtel. Ez számunkra a legeslegnagyobb talány, pedig ez az ember lényege." (Pascal: Gondolatok - Fónagy Iván ford. 5. 6-5. idézet; Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, 455. oldal; Bp. 1981. Gondolat) Tehát a természettudós az ember helyét pontosan úgy fogalmazta meg szavakkal, mint azt az egyszerű emberek tették az „életfa képlettel".
26
A számmal jelölt nem tartozik az idézetbe
A megszólaltatható népművészet A természeti népek életfilozófiájához tartozik az is. hogy az embernek meghatározott helye \an a világban, azon változtatni nem tud, mert környezete adta lehetőségei teljességgel kijelölik, megszabják azt. Csak akkor válik ez igazán érthetővé, ha átgondoljuk, mi az evolú- cio lényege? Minden élőlény úgy alakult az évmilliók során, ahogy arra a környezete lehetőséget adott. Ha azt durván és erőszakosan megváltoztatjuk, a benne kialakult élet megszűnik. Mindezt Darwin előtt több ezer évvel tudták, tudomásul vették a természettel harmóniában elő emberek és ennek megfelelően éltek. Vagyis, meg sem próbáltak életkörülményeiken drasz tikusan változtatni, azokat törvényeknek tekintették, nem akartak a világon alakítani a saját Icénvük-kedvük szerint, hanem törvényeit betartva, ahhoz alkalmazkodtak. T ehát nem akármilyen ismeretekről, hanem a természeti törvényeket ismerő és betartó - talán nem túlzok, ha azt mondom - tudományról van szó. A természethez való igazodási szán dékot egy ősi sumér vers fejezi ki igazán az akkori időkből. (Komoróczy
Géza: A sumér irodalom kistükre, 216. oldal; Bp. 1983. Európa) ..... M időn Sukalletuda a barázdák árkát vízzel árasztotta el, (...) Dél felé emelte a szemét, Napkeleten a hegy fölön ragyogó csillagot figyelte; Észak felé emelte szemét,
Napnyugaton a hegy fölött ragyogó csillagot figyelte; vizsgálta a kedvező jeleket az égen, vizsgálta őket, értelmük megvilágosodott, megértette az istenek törvényét, megismerte az istenek szabta sorsot." Ebből a versrészletből nem csak azt láthatjuk, hogy az ebben a műveltségben élő ember elfogadta a törvényt, ami megjelölte helyét és sorsát, hanem azt is, miképpen kereste meg azt. Tájolónak a négy égtájat használta. Ez az eligazodási mód óhatatlanul egy olyan jel alkalmazását jelenti, ami az ősember legrégebbi barlangrajzain is szerepel. Nevezetesen az egymást metsző vonalak: +, #, x É
M a ezt mindenki így ismeri: Ny + K D
46. kép
Ezek a mértani formák pedig igen régóta ott szerepelnek az ember által rajzolt jelek közön a többivel együtt (46. kép), majd később a lépcső <47. kép) és a spirál (48. kép), kinyújtva a hullámvonal (49. kép), ami mar lépc sőként is felfogható. Ezen jelek egyszerű vagy összetett formái mind a mai napig v isszanéznek ránk a magyar népművészetből. (50. kép). Ezek alapján M olnár V. József nagyon jól használható modellrend szert dolgozott ki, aminek segítségével a jelek, jelrendszerek megszólaltathatók. beszédük érthetővé válik, esetlegesen a feltételezett jelentés helyessége ellenőrizhető lett.
50. kép Nem tehetem, hogy az egész elméletet ismertessem, mert az egy másik könyvteijedelmű lenne és nem is feladatom. Csak annyit idézek és foglalok össze belőle, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy aTurulmadarat követni tudjuk. (ATurul szó használata csaknem telje sen kiveszett nyelvünkből, beszédünkből, pedig e madár - mint látni fogjuk - ma, egy ezredév után is közöttünk él, naponta találkozunk vele népművészeti tárgyainkon.) M olnár V. József abból indult ki, hogy az előbb ismertetett mértani formák: „... meghatá rozható sorrendben egymásból következnek, belőlük és általuk szerveződik számos fontos tagoltabb alakzat. M indezek pedig szerte a világon elterjedtek. Földrajzilag egymástól távol élő népek művészetében bukkannak fel és a gazdasági, társadalmi változások ellenére évezredeken át folyamatosan fönnmaradtak ... a cél az egyes népek művészetében legtöbbször a sík felületen megjelenő alakzatok vizsgálata. Ezért sík geometriai modellt kerestem és találtam is, amelynek alapegységét, a négyzetet maguk a vizsgált motívumok szolgáltatták." (Molnár V. József: Vázlat a természetes modellezésről: Gödöllő, 1986.) Ha a négyzetet, „kockát" építőelemként használjuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az egymás mellé rakosgatásban csak az ad szilárd, de változást hozó formát, ha lépcsőt építünk: (51. kép). Ez az alakzat egy 3x3-as négyzethálózatban elhelyezkedő, de a lépcsőforma a 2x2-esben, vagy akár a végtelenig nyújtva megadja a változás lehetőségét. Ebbe a hálózatba belefér a másik leggyakrabban használt forma, a spirál is: (52-53. kép). A két hálózat kitöltött négyzeteinek számát megvizsgálva pedig megállapíthatjuk, hogy sem a sorok, sem az oszlopok nem ismétlődnek. Ez az ismétlés nélküli változás. Ennek sza- $1- kép 52. kép 53. kép bályát betartva, sőt a legkisebb változtatással megtoldva keressük meg azokat a formákat, melyekre lehetőségünk van. (Ez is olyan, mint maga az evolúció.) /54. kép/ A nyilak irányában eltolt négyzetek új alakzatot adnak. A jobb alsó sarokban lévő lépcsőből kiindulva balra kapjuk a spirált; majd a sugarat. Felfelé az ülő madár és a hal alakzatot. A középen elhelyezkedő bárány születhet akár a spirálból, akár az ülő madárból. Az alakok összessége, amit a lépcsőből kaptunk, szintén lépcső formát ad ki és a szimmetriatengellyel elválasztható jelek maguk is szimmetrikusan helyezkednek el. A lépcső: £b (száraz) a szellemi erő jelölője. Négy egymásnak háttal fordított lépcső pl. a keresztszemes hímzések naprózsája. (55. kép) Negatív tere az egyenlőszárú kereszt, az „Atya" megidézője. A sugár (vagy repülő madár): a fenti akaratának továbbítója (napsugár). Általában a naprózsák alatt vagy mellett, illetve abból kiindulóan, kirepülően ábrázolják e formát.
46
ülő madár és a bárány; t^J, jjiJ] gyakori alkotóelemei az ábrázoló népművészetnek (madát. ló. szarvas, stb ). A valós, a létező élet kifejezője (itt a Földön). A spirál: *h3 Aligha tévedek, ha azt gondolom, nincs olyan „kép", amely ne tartalmazna spirált, a/a/ tekeredő, csavarodó indát, ágat, hajtást. A termékenységet láthatjuk benne sokféle helyzetével, lehetőségével. A hal: tQ] (nedves) az anyagi erő, az „alsó világ", az átváltozás lehetőségén ek jelölője. Vele jelölhető és gyakran jelölt is a vizesedény, melyből az élet (virág, indaspirál) fakad és növekszik. De halként rajzolják igen sok esetben a nőt is, aki az életet adja (szülés). M inden alkalommal (kivétel a túlvilág jelölése) alul helyezkedik el a népművészeti alkotásokon. A lépcső és a spirál: [síi • „A szerves műveltség leggyakoribb összetett jele. A lépcső és a spirál ugyanis alakjából következően jelölője lehet a létezés két alapvető pólusának: a lépcső a szervetlen', a hullámtermészete1, sugárzó, teremtő erő (de ő a halál egyik jelölője is; hiszen heh zetétől függően nem csak a kezdet, hanem a vég hordozója is), a spirál az élet, a szerves- ség. a forgás, örvénylés, perdület megidézője." (Molnár V. J.: id. mű) (56-61. kép)
58. kép
59. kép
60. kép
Ezek az alapformák, melyek leggyakrabban szerepelnek a népművészetben. s amik alkalmasak arra, hogy bizonyos tulajdonságokat jelöljenek, már a bronzkorban is használatosak. (62. kép) A modellrendszerre átültetve pl. a 2x2-es hálózattal az időt is jelölhetjük. (63. kép) Az „L" alak a nappalok és éjszakák változó hosszát fejezi ki. A sötét az éjszakát, a világos a nappalt jelöli, a kettő együtt egy egész nap. Ha a végtelen időt akaijuk kifejezni, akkor végtelenné kell tennünk a „hosszába fektetett időt" a következőképpen: (64. kép). Ez a forma nem csak a nappalok és az éjszakák, hanem az évszakok (tavasz, nyár, ősz, tél) múlását is, vagy akár a termékeny férfierőt is jelölheti. Ebből látható, hogy azonos forma több dolog megidézésére alkalmas. Az előző módszer háromszögekkel is alkalmazható: (65. kép). Csakhogy M olnár V. József egy olyan módszert keresett, ami általánosabb érvényű, több esetben használható és a háromszögek négyzetre is átültethetők. Ezért a négyzethálózatos modell elfogadás a látszik alkalmasabbnak.
62. kép
63. kép
64. kép
65. kép
61. kép
70. kép
„őrzője". Hiszen két oldalt ott található a madár, a bárány (szarvas, stb.), helyük jelölt, azaz a szellem és az anyag közös terméke a létező, valós világ, az előbb említett műveltségek szerint. (70. kép) M ivel azonban egy jelnek, sőt jelegyüttesnek több jelentése lehet, más megoldás is felmerülhet. így például az is igen valószínű, hogy a világ elrendeződését, folyamatát jelöli a világfa vagy életfa szerkezet. M egtalálhatók benne az évkoron belüli csillagképek azon jelzései, amelyek az életre vonatkoznak. Az élet tavasszal kezdődik és a vegetáció, a növényzet gyarapodása július közepéig tart. Ezen időszak csillagképei a következők: Kos, Bika, Ikrek, Rák. A legtöbb életfa ábrázolásba ezen jelek jelölői beleépítettek vagy alakjuk kal, vagy tulajdonságukkal. (71. kép) Kos: március 21 - április 20-ig; Bika: április 21 - május 20-ig; Ikrek: május 21 - június 21-ig; Rák: június 22 - július 22-ig. A Kos jele a két szarvból kiemelkedő Nap. Alatta a Bika „feje", amit két, egy tőről fakadó naprózsa vagy tulipán (ifjú) követ, s fog közre, majd az egész egy vizesedényből nő ki, ami a Rák élettere. Erre utal a fülnek rajzolt két sárkány, de azt akár Ikrekként is felfoghatjuk, sőt az edényen a Rák jele látható.
7 2 A 67. kép érezhetővé teszi azt is, hogy a 3-as szám miért kapcsolatos a termékenységgel. Ott a sugárzó holt tere a madár, ahol a három pont szabaddá válik. Ezek a pontok a 4x4-es és a 3x3-as modellben is jelentkeznek. (72. kép) A modell alapképei — jelei - tehát egymásból köv etkeznek és a jelölni kívánt szándék kifejezésére igen alkalmasak. A madár - sugár — a megtermékenyítő erő velejárója a három pont, ami általában hármas „korona", de gyakran külön is kihangsúlyozott. Az előzőekből tanulva elemez zük a következő életfa formákat (73. kép)\ modellszerkezetük a hármas rendszerben a következő: felül a naprózsa, a sugárzó, negatív tere az atyakereszt. Alatta a küldötte, a sugár, amit a létező, termékeny világ követ (bárány és spirál) és ami a nedves, vizes, alsó, anyagi (hal) vi-
. kép
lágából fakad, a felső akaratából. (Férfi és nő termékeny kapcsolata.) (74. kép) Ha a matematika szabályainak megfelelően az alábbi modellt megfordítjuk (mivel a negatív térre vagyunk kíváncsiak), a következő kép kápráztat el bennünket: (75-76. kép). Ez a mindannyiunk által jól ismert magyar címer részlete, aminek szerkezete az ún. soproni sótartó rajzával is megegyező. Csodálatos emléke ez a címer ősi műveltségünknek. Ebből az is érthető, hogy miért nem a Turulmadár a címerünk, hi-
75. kép
szen az csak részlete az életfának, mint ahogy a „Turul-család" csak része - szellemi irányítója volt a magyarságnak. (77. kép) A kettős kereszt a hármas halmon koronával tehát nem keresztény „ajándék" 1. hanem az életfa „szellemi tükörképe", azaz a törvény, ami szerint az életfát, azaz magát az életet alakí tani kell, mert ez az élet természet adta lehetőségének szabálya, annak jelöl ése, képe ábrázolása. Vagyis nem egy életfát, hanem az élet törvényét - ami szerint élni kell -, azt jelöli címerünk jobb oldala. Sokféle életfa formát őriztünk meg, mert lehetőséget ad erre a sok jel szabadon alkalmaz ható formája, hiszen a modellt a népművészek nem ismerik, csak a „törvényt", mely szerint az életfa készül és azt sem tudják, hanem érzik.
50. kép
50
így őrizték ezt meg századok alatt számunkra a régészeti és népművészeti emlékek: (7879-80. kép). ^ . ^JZ, 79. kép
' Mindez természetesen nem mond ellent unnak, hogy a keresztények is használták e jelet, főleg Bizáncban.
51
A forma csak emlékeztet a kettős keresztre, hiszen nem tudatosan (egyezményesen) azt akartak alkotni, hanem annak szabályait használták a készítők. Ennek a feltevésnek szép példája a következő Pozsony környéki minta is: (81. kép). Az életfa szerkezetű minták egymás mellett ismétlődnek. Középen az életfa, két oldalán egy- egy őrző. melyek által a szabadon hagyott negatív tér pedig a harmadik életfa, ami nem más, mint egy kettős kereszt hármas halmon. (Fölötte látható a „négylevelű lóhere".) Nézzük, miben volt még segítségemre Molnár V. József - szerintem zseniális - modellrendszere a T urul-mítosz értelmezésében? Ezen támasz vagy sorvezető nélkül az eddig el mondottakból is érthető ugyan a T urulmadár és az azt körülvevő mítosz, de úgy érzem, ezzel már-már matematikai bizonyítást nyert az eddig általában csak feltételezett jelentése. Népművészetünk őrizte meg számunkra a már csaknem feledésbe merült csodálatos legendát és annak értelmét. A modellrendszer 3x3-as négyzethálójában lévő 6 jel közül kiválik, szinte önmagát kínálja az. amit sugárnak, nyílnak, vagy repülő madárnak neveztünk. Ez a jel, mint már említettem, két külön részből áll. Az egyik része elszakad a másiktól, tehát repül, ahhoz, hogy ez érthetőbb !eg\ en. próbáljuk meg e gy törthöz hasonlóan bővíteni a képet: (82. kép).
82. kép A 6x6-os hálózatban elhelyezett négyzetek - még mindi g betartva a legkisebb változtatás elvét és azt. hogy egy-egy sor és oszlop nem ismételheti önmagát - nem csak madárformát adnak, hanem abban különböznek az előző alakzatoktól, hogy a „hóna" alá is helyeztünk egy- egy négyzetet. Ez az első olyan eset, hogy nem az eddigi bővítési módot folytattuk, hanem attól eltértünk és a kép annyiban változott, hogy formája inkább hasonlít egy madárra, míg az eredeti mód folytatása egy bő ruhás hölgy képzetét kelti. Ezenkívül a páros és a páratlan számok nem váltakoznak, hanem egymás mellé sorakoznak. Ha a bővítést folytatjuk, alaki változás nem történik, tehát ott megállhatunk. A továbbiakban arra kell emlékeznünk, hogy a nőt, mint már említettem, számtalan esetben halként ábrázolják a természeti népek, közöttük a magyar népművészek is. (83. kép) M indezt tudomásul véve, állítsuk függőlegesre a 6x6-os hálózatban kapott madármodellünket: (84. kép). 84. kép
W
Számomra döbbenetes felfedezés volt, hogy ebben a madárban két hal helyezhető el. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a nagyszentmiklósi 2. és 7. számú korsón valóban megtermékenyítési és nem égberagadási jelenet van. minthogy a hal nőt jelent. Az senkit ne zavarjon, hogy két hal látható, hiszen ez a nő (Emese) áldott állapotban van, a két hal pont ott esik egybe, ahol ez az asszonyon látszik is, vagyis az ábrán látható személy kettős. (85. kép) M indezt alátámasztani látszik az a Felső-Tisza vidéki keresztszemes hímzésminta, amely magába foglalja a lépcső, a hal és a sugár együttesét. Ezek a jelek sugallják a lépcső és a hal nászát, ami a sugár (sugárzó kinyilatkoztatása, akarata) segítségével történik. (86. kép) Néhány értelmezési lehetőség: _ az anyagi és a szellemi világ együttese adja az értelmét az életnek; - az embernek tudomásul kell vennie Isten akaratát, csak így találja meg helyét a világban; _ Isten akaratából termékeny az anyagi világ; - a Nap sugarával, melegével ad életet a termőnek, a földnek. Természetesen az ezer év előtti ember életfilozófiája elképzelhetetlen vallás és istenhit nélkül. Ezzel magyarázható, hogy Szent István Szűz M ária oltalmába ajánlotta az országát. Ezért tudta akkor és azóta is elfogadni, M agyarország védőszentjének tekinteni M áriát (Emesét, a szoptatót - ősi jukagir szó: eme - magyarul: szopik) a magyar nép. Továbbá a nagyszentmiklósi kincsen a nő keresztbe tett lábai, mint a szüzesség jele úgy értelmez- 87. kép hető, hogy nem is emberi, hanem isteni sugallatra történt a megtermékenyítés. Ezt jelzi a hatalmas madár is. Vagyis nem egyszerűen egy asszonyról van szó, hanem magáról az élet keletkezéséről. A magyar nép ezt meg is értette, gondolatvilágában helyet is talált a Bibliának ezen része, viszont sehogyan sem tudta elfogadni az „eredendő bűn" fogalmát, hiszen az élet Isten akarata. Legjobb tudomásom szerint M áriát csak mi magyarok tiszteljük szüzessége miatt, máshol Szent M áriának nevezik, jóllehet tudnak szüzességéről. A nagy szentmiklósi kép keresztény megfelelője Szűz M ária, karján gyermekével, feje fölött glória, ő maga a holdsarlón áll. „Pogány" neve a gyimesi csángóknál: Babba M ária. (87. kép) M indebből arra következtetek, hogy a kereszténység felvétele, helyesebben a római katolikus vallás „államvallássá tétele" nem annyira rajtunk, hanem inkább az egyházon segített, bármilyen merész és a tanultakkal ellentétes feltételezés is ez. Az a tény, hogy Géza fejedelem
85. kép
86. kép
Cv S .viu |m\ m c?\ a \ altost fogadta el. a hasonló hitvilág gondolatmenete tette lehetővé és ez. Komat katolikus Anyaszentegyház pozieiojiit erősítette. A magyarok nélkül Róma vallási t e v polit'kai 27 iveió szerepe koíscgesse válhatott volna. Gondoljunk csak a törökkel szembeni ettenáttásfl. i ehxnew a telt éielc/éseket, ííVrténelmi tény, hogy az erős magyar katonai hatalom jól \rerve?ett uliamrendde! a katolikus vallás párt ját fogta, terjesztette és támogatta, nem í>\%, Kn\!ít\ a M égis. egyetlen uralkodó család sem volt olyan független a pápától, mint Kmcse unokái az Árpád-háziak. A kcrcs/ténvseg ünnepeit szinte kivétel nélkül visszavezethetjük és megtalálhatjuk a ter meszét ; népek (pogányok) műveltségeiben. Ezek közül csak egyetlen, a legnagyobb, a húsvéti ünnep krisztus feltámadása. Ősi sumér legendákban megtalálható ez a feltámadás. Innin. a termékenység istennője az alvilágba megy. s a földeken minden elszárad. Ezért Bnki atya (a fttld és a vt> ura) a körme alól koszt kapar ki és egy emberkét és két alakocskát leve*mí földből embert gyúr. mint a Bibliában), majd rájuk bízza az élet füvét és vizét. 1 ekiildi Őket az alvilágba Innin után: .ügyötök az élet füvét hintse rá.
inasotok a/ élet vizét hintse rá. s Innin talpra áll."
( k
TT
M ivel ez „szellem természetű", nem is lehet máshol a helye. Az asszony kitárt „V" alakü karja a madár fejével közösen adja ezt a jelet. Sőt, hogy a sajátja ne legyen zavaró, azt félre is hajtja. Ez az alakzat azonban nem csak itt található meg. A következő képen egy ruhadísz vagy ékszer látható, aminek szintén „V" alakja van, mint a 37. képnél a szárnyak és napkorong helyzete. (89. kép) Válltól mellközépig ér, fölötte pedig viselőjének a feje van. Ilyen láncot királyi helytartók, kormányzók hordtak (későbbiek során már gyakran a jómódúak, a gazdagok is). Tehát az uralkodó képviselőjét, megszemélyesítőjét jelentette. M aga a király a koronát viselte, ami a sugárzó, küldötte pedig a sugár. A sugárzó (Isten) jelölője a Nap, amire a korona utalt függetlenül attól, hogy az aranyból, vagy tollból volt. Ilyen jel látható a Litoj kurgánból származó szkíta madáron is. (90. kép) A sólyom, mint Isten küldötte.
90. kép
Például a fáraó az Isten, azaz a Nap gyermeke, amit az egyiptomi hitvilágban így ábrázoltak: (91. kép). Ré, a napisten. A sólyom fejét a Nap koronázza. Ezenkívül Tutanhamon halotti fejtámasza is hasonló szerkezetű. (92. kép) Akét oroszlán a Napot őrzi, ami itt a halott fáraó feje. A szerkezet itt is: , mint a „Halál, a nagy Isten" szárnya között a Nap. Jelölése pedig ugyanabban a sírkamrában, de más helyen és más formában a következő: (93-94. kép) A szerkezet itt is: ^ az Isten maga az örökkévalóság - hiszen öröktől fogva létezik jelölése pedig a ptolemaioszi korban már a következő: (95. kép). a körben a születendő napgyermek, a Horusz sólyom, de a karaktere itt is „^ " alakú.
91. kép
92. kép
94. kép
95. kép
97. kép Az egyiptomi értelmezés helyességét látom igazolni egy más korban és helyen készült edénynél is (halstadti műveltség), ami világosan mutatja a különböző műveltségek keveredéséi is. (90. kcp I Ezen a ..kisplasztikán" felfedezhető a szkíta (szárnyas istennő), az etruszk (oroszlánok) és az egyiptomi (oroszlánok és a madár elhelyezkedése) műveltségek kevcívdesc. A madár ay Isten küldötte (Ré isten), az oroszlánok által alkotott „V" jelben (örök - ki \ .ilos.u') Itt ebben az esetben a küldetés (isteni akarat) jelölője, mert egy szabályos életfa szerkezetről \ an szó, ahol a két őrző állat is oroszlán, ami abban a műveltségben a Nap állata, fez az életfa azonban nem a földi, a valós életet jelzi, hiszen az egész jelenetet a Nap fölé hely eztek, ami isteni jelképre utal. A fenti. i. e. VI. századból származtatott és Svájcban talált görög borosedényen levő jelenei „testvér" mintája a szkíta szárnyas istennő, ami szintén a \ap fölött áll (fíoisaja Bliznyca) (97. kép) Ez a hasonlóság pedig nem közös származásra, hanem műveltségük és műveltségünk lényegének azonosságára vall.
A közöttünk élő Turulmadár A modellezés során, a sugár jelét bővítve kaptuk a nagyszentmiklósi madár alakját, de amennyiben bővítettünk egy törtet, úgy egyszerűsíthetjük is. Vagyis ha a sugár jeléből kaptuk a madár képét, ami Emese álmának képi megjelenítése, akkor mindez visszafelé is érvényes. Ha „A" jelenti „B"-t, akkor ez fordítva is igaz. Ezért a madár és az asszony összetett alakzatát egészen leegyszerűsítve jelölhetjük az egyiptomi „örökkévalóság" jelével is: . Ez a jel pedig igen gyakran előfordul nálunk, csak a Nap és a Hold alakját idézve. Ahol az előbbi az Isten, a szellem, az utóbbi pedig az anyag jelölője. De felfogható a világosság és a sötétség, a férfi és a nő, vagy akár az örökkévalóság jelének is. M anapság igen könnyen rámondjuk a Nap előtt leboruló „primitív" emberre, hogy napimádó, pedig műveltsége lehet, hogy magasabb fokon áll, mint a miénk, csak sokkal egyszerűbben, természetesebben fejezi ki azt. Nem a Napot imádja, az csak jelöli számára azt, amit tisztel. (Csíksomlyói búcsú) A magyar népművészet nem csak így őrizte meg a Turulmadarat, hanem igen sok helyen másképp is. Például a Rábaközi hímzésen szinte a modell pontos mása található (98. kép), de a mezőségi madaras életfa részlete (99. kép) is tökéletesen visszaadja a nagyszentmiklósi ma98. kép 99. kép
darat. Az asszony helyét csak jelöli, de fenntartja, sőt a madáron még a fülek is rajta vannak. Tehát ez a madár közöttünk él, csak körül kell néznünk a hímzések, a festések és faragások között. Csodálatos szépséggel mutatja be ezt az erdélyi hímzés, amely párnán van, tehát a fejünket tesszük rá. (100. kép) A sugárzó itt a kereszt, ami nyitott helyzetű lépcső negatív képe, rajta a világ négy égtája felé röppenő Turulmadár, feje szintén sugárzó kereszt, és ha már a madár fejénél tartunk, vizsgáljuk meg, hogyan került rá a fül? 100. kép M int láttuk, a lépcső és a spirál együttes alkalmazása igen gyakori, még az ábrázolt állatokon is több ilyen elemet találhatunk. Tulajdonképpen ilyen a szkíta szarvas agancsa is: az egymás mellett elhelyezkedő spirálok lépcsőt alkotnak. De ilyenre készítették az alábbi kecske szarvát is, vagy a sárkány nyakát, fejét, taraját és szárnyát. (101-102. kép)
\ magyw hagyomány így örökíti meg az úti. „ön nuuüíi u%po pelikánt", ami egy spirálban végződő lép- Olyasmi tv, mint a magyar juhász évezredek óta híís/náh botja. (/CM . M aga a pápa is e/t a botot ..használja". csakhogy a juhász gyakorlati
Mk
céllal, mfg a pápa wmhitlikus jelként. Tehát a szkíta griünck madárfeje van, amely ugyanez a forma. A nyakon esetenként a fejen is - jelölt, vagy kiképzett lépcső található, s a csőr maga a spirál, amét a pelikánon is megtalálunk 1 104. kép) Ugyanezt talaljuk a szkíta kardmarkolaton (105. kép) Ennek a tormának pontos mását ón/le meg a rábaközi hímzé sen a népművészei (/(*>. kép), sőt a közép-amerikai indián csészén is. Itt már látható, hogy a tarajból hogyan válik ki a (ü l. f 107, kép) Az új-mexikói mintán a s/cmet is berajzolták. De amint már említettem, a nép- múvészek gyakran csak jelölték a kívánt formát vagy gondolatot. Vagy azért, mert a tárgy használatát nehezítené a kifaragott jel, vagy mert annyiból is értettek. Az alább bemutatóit kanál (IOH. kép) tökéletes példája az előbb említetteknek. Ez a liszt merő kanál ugyana/t jelöli (áhrázolja), mint a nagyszentmiklósi kincsen levő madár és asszony együttese. A nyél a madár teje és nyaka. Rajta a fül, a szem és a taraj csak jelölve, hiszen a/ használat közben útban lenne. Oldalán a lépcső es a hullámvonal a szárnyat jelzi. Felső lapján a napkorong, vele szemben a Hold sarlója, ami maga a kanál s/ék Mindez akkor kezd „működni", akkor kel életre, amikor az asszony a családi tűzhely melegénél megmeríti e kanalat a lisztben. Hiszen abból sül a kenyér: a z új élet. Tehát így lesz együtt az Atya. az anya es az új - a születendő kenyér a fiú. M uide/t a madár - a lisztmerítő kanál - idézi. Aki ez* a kanalai Szeged 28 környékén faragta, az nem laiij a nagys /encmikiósi luncs,.égberagadasi" jelenetét. M égik ugyatiazi mintázta meg ugyanazzal az értelemmel, tartalommal, anu nem más, mint maga a Türul-legenda. Étidig az értelmezés magyarázatait az egyiptomi műveszetben kerestem, nem azért, mert rokonságot vélek felfedezni. hanem mert ott a jelöléseket írással rögzítették, lehat non szorulok találgatásra. Ez termé- odchcn nem bizonyítja, csak segíti magyarázni a ma gyar népművészet jeleit E segít seggel megvan annak a remény e hogy a/ok érthetővé válnak számunkra is. Viszont a szkíta művészetben - mint azt már eddig is bemutattam - igen sok olyan elem található, ami a magyarban - nunt késői leszármazottban - fellelhető.
28
Byw fa—to NHBÜÍIB á ftwjgwÉL
Tudom. Hogy a szkíta -magyar rokonság nem bizonyított, sot tudományosan el sem fogadott feltevés, de a népművészetünk oly sok elemet őrzött meg a múlthói, ami a szkítával azonos, hogy arra mindenképpen magyarázatot kell találni. A magyarázat többféle lehet, de a IegeIíbgacfhatóbbnak számomra az látszik, hogy egyenes hagyományként őriztük meg művészetük elemeit. (M ég ez sem jelent
109. kép
feltétlenül rokonságot.) A szkíta művészet ad magyarázatot arra is, hogy a Turulmadár megszemélyesítője miért nem a sas, hanem a sólyom. Vizsgáljuk meg a következő bronz szkíta zablalemezt (109. kép), melynek késői utódát a rábaközi lapos hímzések között találjuk. (HO. kép) A szkíta madárfejen a koponya a napkorong, a csőr pedig a spirál és a lépeső együttese. De a lépcső a csőr belső peremén, ékek - fogak formájában található. Az a ragadozó madár pedig* amelynek „foga** van a csőr belső káváján, a sólyom. Ez a természet adta jegy tette kizárólagosan alkalmassá a sólymot, hogy a Turult megjelenítse. Ez az a forma, amit a természetes műveltségű népek oly gyakran használtak és ami egy élő, létező ragadozó madárban is megtalálható. A madár jellemét már leírtam. Ha a kettőt, a formát és a tulajdonságot 111. kép összegezzük, akkor láthatjuk, hogy egy olyan külső és belső tulajdonságokkal rendelkező madárról van szó, amely teljes egészében alkalmas arra, hogy mindazt megelevenítse, amit a Turul jelöl. Ez a megszemélyesítés azonban nem jelent azonosulást a jelölendő dologgal. Az csak századokkal később, a mi képze letünkben következett be, amikor totemként értelmeztük e madarat. Hogy e jelölés és a jelentés nem feltétlenül azonos, arra már Kurt Glaser szavaival utaltam. Ennek magyarázatára mutatom be azt a szkíta kardmarkolatot, amit szintén „örök- ségnek" tekinthetünk. (111-112. kép) A csertomii ki kardmarkolat és a csornai rátétes minta azonossága egyértelmű. De ugyanez az azonosság található meg a Tolsztaja mogliai jávorszarvas agancsai között lévő alakzat és egy másik csornai rátétes mintán. (113-114. kép) Jóllehet, készítőik mit sem tudtak a „kosban kelő Napról". Vannak kutatók, akik állítják (Baktay Ervin, Pap Gábor, Molnár V. József), hogy bizonyos korok műveltsége és művészete szoros összefüggésben állna az uralkodó csillagképekkel. Véleményük szerint elképzelhető, hogy az Iker csillagkép „uralkodásában** szü114. kép lettek az Iker legendák. Ezt követte az égövi körön a „Bika**. Ennek motívumai a korai Egyiptom és a Kréta szigeti művészetben is megtalálhatók, hiszen a „Bika-korszakban" éhek. Majd következett a „Kos", 113. kép melyet például az asszír és a szkíta művészet örökített meg. Ezt őrizte meg a magyar népművéjtíen neproi
A T urulmadár jelölése sajnos már feledésbe me rült, hiszen manapság már-már csupán díszítő szerepet tölt be népművészetünk megannyi ábrája. így alakult ki a matyó vagy például a kalocsai hímzés is. Úgy érzem ehhez hasonló folyamatként alakult át a „primitív", a „pogány", de véleményem szerint 119. mélyen keresztényi gondolkodásból és életvitelből _ kép ha úgy tetszik műveltségből - eredő kereszténység is. Lassan-lassan különböző vallások alakultak a kereszténységen belül, az ősi elemeket megtartva, de emberi hibáktól eltorzulva, gyökértelenné válva, mint az előbb említett hímzésformák. Megmaradt azonban ott, ahol eldugott kis falvakban a néppel együtt élő, igaz emberek hirdették az Istent. A népművészet is ott őrizte meg ősi hagyományait, motívumokkal „prédikált" természeti igazságait pl. Erdély eldugott kis falvaiban. A római katolikus istentisztelet lényege az úrfelmutatás és az áldozás. Bármennyire is furcsa és hihetetlen, ez is az ősi „pogány" termékenység szertartás bemutatása, azaz a T urul legenda megidézése - természetesen minden tudatos szándékosság nélkül. Ne csodálkozzunk hát, hogy a magyarság képes volt „vallást változtatni", hiszen az új mag televény talajra talált. (Ezért azután úgy gondolom, hogy nem az új vallással, hanem annak terjesztési módjával volt az ellenkezőknek és ellenállóknak bajuk.) A misén az úrfelmutatáskor a pap néhány helyen még egyszerre emeli a magasba a Holdra emlékeztető kelyhet, melyet inkább a tulajdonsá ga, ami nedves, vizes, nőtermészetű, mint a formája jelöl és Jézus testét, amely a Napot idéző korong alakú ostya. T ehát ismét ez a jelegyüttes néz le ránk, az oltár felől: Ezek után a pap magához veszi az Úr testét, mely „megtermékenyíti" őt. Miseruháján a kereszt esetenként kiegészített a sugár jelével, TY ezzel mintegy hangsúlyozva küldetését, a szellemi megtermékenyítést, amit az áldozónak az ostyával továbbít. Ezzel az Úr teste arészünkké válik. A vérszerződés is ezt szolgálja. A közös vér, közös test, azonos lélek. Ez a test-vér fogalom. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy elragadtattam magam a messzemenő következtetésekkel és képzelgéseim vannak, kérem, tekintsék meg a következő képeket, amelyek az előbb elmondottakat jelenítik meg, illetve támasztják alá. Bizony én is alig hittem a szememnek, amikor felfedeztem rajtuk a jeleket. Azokkal pedig világosan „oda van írva" a kehely és az ostya jelentése. < 120. és 124.
kép) Az életfának - mint említettem - gyakran két „őrzője" van: griff, szarvas, ember, növény, oszlop stb. Itt a két gyertya tölti be az őrző szerepet. Ez is jelöli, hogy a közötte lévő „úrfelmutatás" nem más, mint az életfa. (120. kép)
Itt a középpont - ami az ember helye lenne, - egy naprózsa, Isten jelölője. A felfelé és lefelé kötő kéz (jel) elmarad, hiszen arra az Úrnak nincs is szüksége. Az ő helyzete, „személyisége" egészen más, mint az emberé. Akaratát a kelyhen megismételt „fokozott" sugár jele fejezi ki: ^. A kiemelkedő kerek ostya a kehely pereme - a Hold sarlója - fölött áll, mint azt már említettem. De hogy az alkotó mindezt „pogány" szemmel nézte, „pogány lélekkel" élte át, azt a kelő Nap sugaraival jelölte az ostya alján. M ég valami: semmiféle „díszt" nem alkalmazott a faragó, csak jelet, ami értelmezhető. Jézust a latin betűkkel jelölte, minden mást az ősi módon. Tehát a régi és az új hit elemei összefonódnak, mert a készítő számára az egy és ugyanaz. Szó sem lehet fondoriat-
222. kép
123. kép
ről. mellyel az ősi hit megőrzői azt az újba visszacsempészték, hanem csak arról, hogy Szent István után még ezer évvel is élt az az ősi világszemlélet - gondolkodás mód -, ami évezredeken keresztül irányította és mozgatta a természet egyszerű, de mégis valamilyen igen magas műveltséggel rendelkező emberét, aki továbbra is kinn a természetben .járt templomba". Nos, ez az. amit lassan elveszítünk életmódunk teljes megváltoztatásával. M egszűnnek az igazi falvak, faluközösségek, családok. Hiszen a „család" nem egyszerűen szülők és gyerekek, hanem azok közös élete is. De ma mindenki rohan a pénz után, a jobb élet csalóka reményében. feledve a józan mértéket és a bölcsőt - a természetet -, mely ringatott bennünket. A többi kép C121-124. kép) azt mutatja, hogy az előbb elemzett faragás nem egyedi felfogás tükre, hanem az elterjedve élt tovább a nép gondolatvilágában. A 121. csak egyszerűen a napkorongot, mint ostyát és a holdsarlót, mint kelyhet mutatja. A termékeny kapcsolatot a zöld ágak jelzik. A 122. kép már tulipánként jelöli a kelyhet, s az életfa felső karja nyújtja az ostyát, amit madár visz rendeltetési helyére. Csőrében a termékenység hármas bimbója. A törzsön ott a Nap, alatta (a nő) a növény, melynek csúcsán ott a bimbó, és a nő „szétnyílását" jelzőkét oldalra elágazó ágacska... A123. kép egy kehely, virágszirmokból, fölötte a nap korong, melyet olyan technikával hímeztek, hogy sugárzó ereje még a képről is ragyog. Úgy érzem, ennél szebben elmondani sem lehet, mint ahogyan ezek a némán beszédes népművészeti tárgyak teszik. A nagylózsi tükrös (124. kép) pedig félreérthetetlenül ábrázolja az elmondottakat. Ebbe a csoportba tartozik még a veleméri templom belsejében lévő freskó is, ahol az oltár (asztal) háta mögött lévő ablak egy életfa szerepét tölti be, amely Jézust ábrázolja. Az ablakon besütő Nap Krisztus isteni és emberi természetére utal, mert alkalmas arra, hogy az Istent jelezze. Ez a magyarázat az ott lévő ismertetőben olvasható. A kilenc virág a kilenc hónapot jelöli, melyet az ember az anyaméhben tölt. így került be a templomba az életfa, s vált az egykori pogány felfogás helyett az ízig- vérig keresztény gondolkodás jelölőjévé. A két őrző közül, akik Jézus akaratát — szellemét — hirdetik, a jobb oldali sólyom formájában Szent János, aki ismét a szentírást hozza magával. Ezekután talán az olvasó is érzi, hogy a Turulmadár nem totemállat, hanem az „isteni akarat", a Szentlélek jelölője, ami egyszerre biztosít szellemi és anyagi megter-
62
mékenyülést. Tehát Emese gyermeke nem egy héja formájú madártól született, hanem a Turul Isten szándékát. Almos küldetését jelöli. Jézus a legfőbb bűnnek a Szentlélek káromlását tartja. A rendkívül „gazdag" magyar káromkodások között egy sincs, amely a Szentlelket, vagy a Turult említené. Népművészetünk kifejezéseit és az említett jelek alkalmazásait csodálatosan példázza az alábbi faragott széktámla. (125. kép) A fafaragás hosszabb tanulmányozása során láthatjuk a jelek alkalmazásának sokrétűségét és finomságát. M indez magas intelligenciát, mély életbölcsességet mutat. Ez a széktámla is lényegében aTurul-mítosz képi megjelenítése. Ugyanazt meséli el, amit a nagyszentmiklósi kincs „égbe ragadási" jelenete, vagy a lisztmerő kanál faragása. M inden szükséges jel rajta van: a lépcső és a spirál, a sugár, a naprózsa (ami kereszt alakú) és a hármasság, - ami a termékenység jele. A faragás egy életfát mutat. Felül a sugár jelölője, ami itt is tulipán formájú, alatta maga a sugárzó, a kereszt alakú naprózsa. A jelegyüttes egy női test a megtermékenyítés pillanatában. Az említett kereszt alakú naprózsa a feje és a nyaka az asszonynak, alatta a válla, melyből a madárszárnyra emlékeztető két kéz először felfelé, de onnan azonnal lefelé is köt. Ezt a széktámla rendeltetése is megkívánja. a következő rész a törzs, amin a bordák is látszanak s a karcsú derék. M ajd a csípő, kiterjedve, megnövekedetten, mint általában az asszonyoké. Benne jól láthatóan a belső szervek: a két petefészek és a méh. Alatta a nő nemi szerve, a két láb között, amely közrezáija a férfi nemi szervét, ami itt egy naprózsából válik ki, de úgy, hogy a belőle áradó „sugár" szinte alig észrevehető. A kép az élet keletkezéséről beszél rendkívül magas intelligenciával. így kerülhet egymás mellé a képek elemzése során az ősi „pogány" termékenység istennője, a Turul-mítosz Emeséje, és a katolikus úrfelmutatás. Ez más számára sem idegen gondolatmenet. Például Tamás M enyhért így vélekedik az Esőrácsok című könyvében, ahol éppen egy papot szólaltat meg, aki a székelyekről beszél: ...................................................................................................................................... hallgattak rám, s mégsem merném bizonyosan állítani, hogy meggyökeresedett bennük az ige, valahol mindig az volt az érzésem: Isten-keresésükben segítségre szorulnak, de mintha más Istent keresnének, emlékezetük más, régebbi Istent őriz, legnagyobb ínségükben teljes reménységgel ehhez a régi Istenhez fohászkodtak,... egyszóval pogányok ... (vetette közbe beszélgető partnere). .. .kezdetben nekem is az volt az érzésem, csak később fejtettem meg, szeretnek szabad ésszel élni, kicsit pogányos gondolkodással, de sohasem pogányul, s ha hajdan volt külön Istenük, akkor azt keresik..." (Bp. 1984. Szépirodalmi Kiadó 83. oldal) Ezen „pogány" és keresztény gondolkodás keveredését jól mutatják a következő jelegyüt tesek. Egy mángorló rajza a szekszárdi múzeumból. (126. kép) A mángorlón a jelek azonos „tulajdonságú" dolgokkal jelölik ugyanazt, amit a kehely és az ostya jelöl. A nedves (a hal) és a száraz (naprózsa) jelölők együttes megjelenítésének eredménye a növény, azaz a termés, ami a hal szájából nő ki, vagyis a hal elbeszéli termékenységét. A jel karaktere: N/
63
A következő kép ugyanúgy értelmezhető, mint az eddigiek. Spanyolozott tükrös az 1870es évekből. (127. kép) A „virágot szakító" madár az életfa ágát tartja a csőrében. A nő termékenységét szintén növény jelzi, a jegyespárral.
64
127. kép
Nézzük, hogyan ábrázolja ugyanezt a már városiasodé sumér, vagy a bronzkori Európa népessége
(128-129. kép).
128. kép
A 130. képen jól látható az európai totemhit lényege, amely egy közép-európai sziklarajz. Az alább megjelölt könyvben a kép aláírása: kancával párosodó férfi (Val Camonica - Észak-Itália) „Giraldus Cambrensis 1185-ben Írország topográfiája című írásában elmondja, milyen botrányos dolgokat látott egy ulsteri királyválasztáson: a leendő királynak mielőtt a hatalmat átvehette, mindenki szeme láttára egy kancával kellett párosodnia, amelyet aztán 129. képlevágtak és megfőztek. A király a hús levében megf ürdött, majd a jelenlévőkkel együtt evett a húsból, sőt a levesből is ivott. (...) Az izlandi flateyri krónikákból tudjuk, hogy Szent Olaf norvég király - 1000 körül - saját szemével látta, mikor egy parasztasszony előhozta rejtekhelyéről egy csődör bebalzsamozott nemzőszervét, ölébe vette, majd áldozatot mutatott be
előtte." (R. Broby—Johansen: Északi sziklarajzok; 130. kép Gondolat, Bp. 1979. 60. oldal) Vagyis Nyugat-Európa kellős közepén valóban úgy gondolták, még Szent István, sőt ül. Béla idején is. hogy állatoktól származnak az emberek, illetve egy-egy család. Ez alapvető kü- lönbség a Turul-mítosz és az európai totemhit között. M int a fentiek során kifejtettem, a „T urul család" nem a Turulmadártól származik, nem is isteni eredetre vall, hanem csak a fogantatás szentesítését jelöli. Ezzel magyarázható, hogy szinte minden népművészeti ábrázolásunk e téma körül forog. A szkíta szarvast és a madarat már láttuk. Egészen más jelalkotókkal, mégis lényegében ugyanazon jelölés látható két fazekasmester művén, amely Korondról és Obányáról szármázik. (131-132. kép) Legalul sötét színben az alsó világ, amely újraéled. Fölötte a tulipán, melyről oldalt már a Jéiező. a megvalósuló élet, a termés csüng. M indez a női természetet jelöli. Hiszen, ha a ter-
65
més a földre hullik, újra indul a körforgás: az újjászületés. A nő természetű tulipán,,holdsarlójában" a Nap a férfi erő, mely az életet adja. Ebből egy új tulipán sarjad, melynek középső csúcsa újból férfi természetre utal. Ezt nevezhetjük sugárnak, madárnak, de éppen akár aTurulnak is. Keresztény megfelelőjét is megtalálhatjuk a jelölésekben, mert akár a fény, akár Jézus újjászületését is láthatjuk benne. Körülötte pedig a végtelen, a múló idő, hideg és meleg színekkel váltakozva, mint a lépcső és a spirál együttese. Ez a kép tehát akár karácsonyi üdvözlőlap is lehetne. Ennek a festett változata az óbányai tál (132. kép), mely a Napot, annak sugárzó - rendező erejét mutatja. Természetesen szó sincs arról, hogy népművészeink ismerték volna akár a szkíta griffet és tudatosan azt rajzolták. Bizonyosra vehetjük azt is, hogy a Turul-legendát senki nem kapcsolta össze a szentmisével, de érezhető a közös szellemi vonás. A „rokonságot" és egymásra „települt" gondolkodási módot viszont igen jól bemutatják az elmondottak. Ezt látszik alátámasztani a Parasztbibliánk és pl. az a fafaragás, melyet a zágrábi múzeum őriz, melynek rajzolatát a Folklór Archívum 1978.9. számában találhatjuk. (133. kép) A rajz vagy egy emberpárt, vagy egyetlen embert több időben mutat be. A bal oldali alak lába között olyan szívet látunk, mellyel Krisztust is jelölik. Tehát a megtermékenyítés mindenképpen isteni szándékból ered. A jobb oldali alak jól láthatóan áldott állapotban van, sőt a szülés pillanatát érzékelteti „.. .méhéből sebes patak fakadt, mely nem saját föld jén növekedett meg". Vagyis aTurul-mítosz képi megjelenítése áll előttünk ismét. A gyűjtés ugyan délszlávnak említi a rajzot, mert azt a zágrábi múzeum őrzi, de ez nem bizonyítja a rajz eredetét, ill. az még lehet magyar. Tehát a nép nem Kézai krónikájának megtalálása után ismerte meg eredet-mítoszunkat, hanem az bennünk élt, száj- ról-szájra, festésről-faragásra. Ezt bizonyítja a noszvaji templom két kazettája és az eddig bemutatottak összessége is. (Vö. Noin-ulai szkíta kurgánban talált szőnyegmintával.)
66
131. kép
132. kép
133. kép
így őrizték meg a Turul-legendát népművészeink, melynek lényegét nem tudták és tanulták, hanem érezték. Ezért az nem a kultúrájuk, hanem belülről fakadó műveltségük lett, amely önkéntelenül és szüntelenül irányította gondolataikat, cselekedeteiket, életvitelüket. M a már kevesen tudnák elmondani, hogy miért pont úgy festik az életfát, mégis mindenki érzi, hogy az csak úgy él, úgy működik. Azt, hogy valóban van jelentése, még az is igazolja, hogy a halotti lepel életfája - s abban két kisebb - fordítva, fejjel lefelé áll, mert a túlvilágon minden ellenkezőleg van, mint amiben élünk. (László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig, Bp. 1974. Gondolat, 248-249. oldal) (134. kép) •w
134. kép
Ha egy hímző asszonytól megkérdezzük, aki még az ősi törvény szerint dolgozik, hogy mit miért csinál, azt válaszolja: „Azért, mert úgy kell!" Ezzel mindent elmondott „a törvény - rVM " és arról, hogy an jut< >tl ismereteihez és hogyan használja fel azokat. Ezért is nehéz megfejteni a népművészeti motív umok jelentését és talán ezért is gondolják sokan, hogy az primitív művészei, amit a pillanatnyi ötlet sugallatára primitív emberek készítettek. A mai ember ezt az úgynevezett „természetes műveltséget" nehezen érti meg, de ez nem jelenti azt. hogy annak művészete nem jelent és nem üzen a világukból semmit. „Találóan állapította meg egv klasszikusnak számító angol kutató egyik művében az obsz cenitás t< igaimáról szólva, hogy mai beidegzettségünk igájában teljesen torzított képünk van az ilyen jelek eredeti használatáról." - írja a Folklór Archívum említett számában Hoppál M ihály, majd W. G. Sumnert idézi: „Nem létezik semmiféle 'természetes'és általános ösztön, amellyel ha valami összeütközésbe kerül, akkor obszcénként határozható meg. Kiderül, hogy a/ általunk ítélt dolgokat más helyen, más időben nem tartották azoknak, minthogy mi sem tartjuk annak a fedetlen arcot, kezet, lábat." (Id mű: 12. oldal) Úgy érzem, a fenti idézet nem csak a „szemtelen" dolgok értelmezésére illő és találó, hanem az egész népművészetünkben használatos jelrendszerre. Természetesen nem kell min dig, minden esetben jelentést keresnünk a népművészet képei között, hiszen azok igen gyakran csak szemet gyönyörködtető képek és nem jelek, de lehet a kettő keveredése is. Általában azonban alaposabb tanulmányozás után eljuthatunk a háttérben rejtőző jelölés értelmezéséig. A Turulmadár szinte mindenhonnan felbukkan, ahol ezek a jelek alkotnak képet, hiszen Isten küldötte, aki az Úr akaratát továbbítja. De találkozhatunk vele egymagában is, korábban (pl. honfoglalás kora) női ruhák díszítéseként, mert viselője az „áldott állapotot" várta, amit ma sajnos terhességnek neveznek. M a viszont, amikor Emese álma már nem él a köztudatban elevenen, igen gyakran felbukkan a „szent akarat" jelzése gyökértelenül, jelentés nélkül, csak díszítő szereppel. Egykori, eredeti jelentése sehol másutt nem található a világon, csak azokban a műveltségekben. melyek „rokon"'-nak számítanak, amelyeknek „leszármazottja", illetve folytatója a magyar műveltség; mint ahogy egyedül a mi nyelvünkben találjuk az előbb használt kifejezésmódot a gyermekvárásra. Vagyis a Turulmadár ebben a formájában nálunk magyaroknál élt és él még ma is. Eljött, elvezetett ide bennünket a Kárpát-medencébe, Atilla földjére a mítoszbeli madár is. úgy. mint az élő és létező kerecsensólyom. Hogy velünk együtt vagy már jóval koráb ban (a hunok idejében) érkezett ide, s in bevárt minket, az már teljesen mindegy. A mondának mindenképpen van alapja, amint az eddigiekből kitűnik. Tőlünk nyugatabbra sem a mítoszbeli Turulmadár, sem a létező turulmadár nem él. Ott nem értik, mert a nyugati műveltség számára csupán totemállat. ős. amitől véleményük szerint származtatjuk magunkat. Nálunk egy idő után összeolvadt a romai keresztény szellemmel, mégsem veszítette el népét. A felfogás, ami szülte e madarat, benne maradi az emberekben, velünk együtt élt még akkor is, amikor már csaknem elfeledtük nevét. Ez a „pogánvbol" katolikusba átültetett gondolkodásmód adhat magyarázatot arra is. hogy Szenl István miért Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta az országot. Népünk művészetében tehát jól nyomon követhető, mennyire más volt istenhitünk, mint a/t általában gondoljuk. Nem kötődik személyhez, nem társították képzeletükben Istent egy nagyszakállú öregemberrel. Nem gondolták Istenről, hogy „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség", mert emberi hívságok ezek, amikre Istennek semmi szüksége nincs. Képeiken „primitív módon" nem ábrázolták Őt, hiszen abban a pillanatban anyagivá, emberivé válna, hanem jelölték Tudomásul vették, hogy van, hogy általa ad a föld életet s azt művelve, tehát az „O akarata" szerint éltek és dolgoztak. Nagyon valószínű, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nálunk oly sokáig fennállt a feudális rendszer. M égis sokan ezt a népréteget tartják elmaradottnak, pedig ők voltak azok, akik megőrizték számunkra az ősi műveltséget. |
68
Honnan jöhetett? Az eddig leírtakból érezhetővé vált, hogy a Turulmadár nem totemállat, de az Árpádháznak - a Turullal jelzett családnak - fontos jelzője, oly annyira, hogy tőlük el sem választható. így okkal feltételezhetjük, hogy e család onnan származtatható, ahonnan a létező, és a mítoszbeli Turulmadár. Ez azt jelenti, hogy olyan hitvilágbeli elemeket kell keresnünk - mint útmutatót —, amely valamilyen formában kapcsolódik a Turulmítoszhoz, mert a hitvilág teljes fel- vagy lecserélése - mint láthattuk az Úrfelmutatás jeleneteinek faragott változatain -, nem történt meg a „kereszténység felvétele" után ezer évvel sem. M indez igen erős kötődést jelent az ősi hitvilághoz, amit nem lehet,.iráni hatásként" - mint egy influenza fertőzésként - felfognunk, hiszen ilyen erős kötődés csak igen hosszú ottlét alatt alakulhatott ki. A Túrul-legenda így kezdődik: .Amikor a magyarok másodízben jöttek ki Szkítiából..." Nem találgat, nem feltételez, hanem leszögezi, hogy Szkítiából jöttünk. Igaz ugyan, hogy több (magyar) történész a magyar krónikákról és krónikásokról példa nélküli, sértő módon vélekedik és nyilatkozik, de ez ne irányítsa véleményünk kialakítását. így pl. Szűcs Jenő Kézai műhelytanulmányában a következőképpen vélekedik: „Kézai Simon mester fantasztikus hun történetében (...) félművelt fantaszta írónak mutatkozik../"(Századok, 1973. 3.,4., szám) Ez a kinyilatkoztatás természetesen nem Kézait minősíti... Thúróczy A magyarok krónikája (Magyar Helikon, Bp. 1978) munkájának itt megjelölt kiadásának szerkesztői szerint „A Hunor név, mint a hun nép ősapjának a neve csak a magyar krónikákban található, s így történeti, mondai hiteléről szó sem lehet." Vagyis a „hivatalos" magyarországi álláspont szerint a krónikásnak azért nincs hitele, mert magyar. Ez a vélemény nem csak sértő és helytelen, de tudománytalan is. Ugyanis a szkíta eredetmítosz kígyó altestű ősanyáról szól, amelyre nálunk a népművészet még jól „emlékezik". Ez pedig másképp nem történhetett, mint egyenes hagyomány - tehát nem átvétel - útján. M ert, ha népünk finnugor lenne, melyet az avarok sodortak ide, nem is mernék a szkíta ősanyát - mint legalább kétezer éves legendát - az egész Kárpát-medencé- ben. (135. kép)
1 3 5. kép Az avarokról M enander a VI. században azt jegyezte fel, hogy öltözetük mint a hunoké, a nyelvük is, de lobogó hajfonatukba színes szalagokat kötnek. A mai rábaközi népviselet ezt úgy őrizte meg, hogy hosszú piros és fehér (Árpád-sávok idézője?) szalagokat kötnek a férfiak a kalap jaik mellé. Ez azt jelzi, hogy avar népszokásokat is őrzünk. Sok ilyen emléket találhatunk, ami figyelmünket Keletre, Belső- vagy Kis-Ázsia felé, de még a távoli Japánba is irányíthatja. Ezek közül néhányat itt leírok, melyek közvetve vagy közvetlenül a Turullal kapcsolatba hozhatók. A magyar népművészetben érdekes jelenség, hogy az ábrázolt madaraknak - kevés kivételtől eltekintve - nyakörvük van. Sőt, gyakran a szarvasnak vagy a már keresztény változatának, a báránynak is.
Hz a jel az óiráni „hvarnakkal" hozható kapcsolatba, mely a páiiusok, a kusánok és a szászánidák uralkodói jelei közéi is tartozik. Jelentése: fény, ragyogás, isteni tűz, dicsőség, királyi dicsfény, karizma. Olyasmi, mint a keresztény ikonográfiában a glória. Jelenlétére egy lobogó sálra emlékeztető szalag hívja fel a figyelmet, de ez a szalag nem maga a jel. Az lehet kosszarv, vagy ragadozó madár is, az ún. Várgan sólyom, ami tulajdonképpen szent sólymot jelent. Ez a szalag a nagyszentmiklósi kincs 7. számú korsóján is látható, amit egy ember a feje felett tart. A fogalmat ismeri az örmény. a tádzsik, az oszét, az alán hitvilág is, úgy mint ahogy a zoroasztriánus szövegek. A kusán uralkodó (vagy istenség?) ábrázolásánál 136. kép mint kosszarv, a tulipánban levő madárral együtt jelenik meg a szent tűz mellett. Az alak nyakában ott a szalag. (136. kép) Úgy gondolom, ez a jel található az ún. Lehel kürtjén levő szarvason, és a későbbiek során más, esetleg csillagok közötti - azaz égi — állatokon (szarvason vagy madáron) is. Ez a jelölési mód igen messzire visz vissza, a lurisztáni fémművességen keresztül az asszíroknál is megtalálható. A pártusoknál az uralkodó feje fölötti madár, vagy Abdal Kunira! dervis által látott álom. a hun királyi madár, az aranyruhás szkíta uralkodó süvege melletti madárszámvak is a dicsfény, a karizma jelölői lehetnek. így v álhatott a madár az Úr küldöttévé, hiszen a karizma, a dicsfény, az Úr adománya. így v ált a magy ar (és a hun) hitvilágban Turullá, mely névre Kézai nem ad magyarázatot - nem is teliette ha ismerte is - hiszen keresztény pap volt. Ezért áldhatta meg Karácsonykor a fiatal kerecsensólymot néhány középkori magyar, már keresztény, de még ősi hagyományokat is őrző pap 137 De a kapcsolatok a kis- és belső-ázsiai hitvilághoz ezzel még nem merültek ki. Az oszétok a kos-, vagy madár alakban .jelen levő" Foerniától1 az esküvőn fiúgyermeket kértek. A gyermekáldást az iráni mitológia szerint is madár hozza. Ennek a madárnak a perzsa neve HUM A vagy HUMAJ. Az „iráni" mitológia szerint a termékenység megtestesítője, az any aság, a csecsemő és a gyermekek védőszelleme (a madár „lelke"). Sőt, a hun fennhatóság alatt élő oguzok szerint, aki Umajt (Humajt) szolgálja, gyermeke lesz. Nyilván a madár alakjai (pl veretet) az asszonyok magukon viselték (137. kép), mint az árpádi bejövetel idején a magv arokná 1 A bábaasszonyok születéskor hozzá imádkoztak. (A bába szóra még vissza kell temem > Ugyanez a mongol és török népeknél is élő hagyomány. Az altáji mitológiában sze lepei Eriig néven egy istenség, aki madár (talán búvárréce?) alakban az óceán mélyéről fö venyt hoz fel, amiből a szárazföldet teremti meg. Feltehetően ez is hun közvetítéssel került az uii finnugor népek hitvilágába, mint a halotti szemfedél szokásának gyakorlása is. A Fí wniia otáaéi megnevezése a fentebb említett hvarnak vagy farn fogalomnak.
A belső-ázsiai népek mitológiájában szereplő istenségek (aji tojon = isteni úr) személyiségei a madarakkal kapcsolatosak, illetve ragadozó madárral megszemélyesítettek. Ilyenek T UR. a turániak ősatyja, ULU-tojon és fia, aki nem csak egyik népének, a jakutoknak (ők szibériaiak, nem belső-ázsiaiak) védelmezője, hanem a madaraké is. Az ő fiát, (ULU-tojon unokáját) Horgascsőrű sasnak (Homporun hotoj) hívják, ami valószínű sólymot jelent, hiszen a sas amúgy is „horgas" csőrű. Ha azt még külön kihangsúlyozzák, akkor kétszeresen horgas csőrü, ami a sólyomfog lehet. T öbb óvó-védő tulajdonsága mellett a gyermektelen asszonyoknak gyermek lelket ajándékoz, amivel gyermekáldást hoz! A tákosi református templom egyik padsorának jelzője ma is egy koronás, nyakörves, ragadozó madár (138. kép), amely ugyanolyan spirális vonalban végződik, mint a szkíta aranyruhás ember övcsatján lévő füles ragadozó madár a szarvasba olvadva (139. kép), ma a gondnok annyit tud róla, hogy oda csak asszonyok ülhetnek, nyílván gyermekáldásért imádkozni. Homporun hotoj leánytestvére is a gyermekek védő szelle me. A T urul fogalmát — természetesen más néven - a kínai mitológia is őrzi. Feng-Huang (a csodálatos madár) 29 már az i. e. XV. században ismert, mint az ég uralkodójának küldötte. A jin törzsek „ősapja" - Napmadár. Ezek a tulajdonságok közvetlenül a T urulra utalnak. A legendák szerint az asszonyoknak álmukban jelenik meg, akik utána kiváló fiúgyermeket szülnek. Az uralkodó, de min denképp a férfi szimbólumaként értékelhető. Idővel összetett (keverék) madár, melynek jelenléte — látogatása - jólétet, békét jelez. Az i. e. kb. 400-ból származó övcsat, füles ragadozó madárként ábrázolja lóval, mint az Eszik kurgán aranyruhás uralkodó övcsatjának párhuzama, csak egy évszázaddal korábbi is lehet. (140. kép)
139. kép Ezek a mitológiai személyiségek és fogalmak mind a Turul-legenda és -mítosz - azaz az Isten küldötte (madara) — hatásai, annak jelenlétét, ismeretét bizonyítja az alább bemutatott térképen megjelölt területeken. (141. kép)
141. kép
A pontos fordítás: sárga hegy, ami arany hegyként is értékelhető, ahol az Úr lakik, így Feng-Huang az Úr madai azaz Napmadár. Ma a jelentése inkább a „Csodálatos madár" fogalomnak felet meg. 29
71
települt Árpad ttn iráni, de valójában szkfta-hun-pártus eredetű kaukázusi népe. A LX-X. századi 1 KAfp:«!- me-tteiicet (emelőkben szláv >>(rok elenyésző számban mutathatók ki. Azokról a sírokról tvífeteUvik. hogy s/ISvok, melyek hamvasztásos urnasírok. Ha mindet, egytől-egyigelfogadjuk N/lá\ mik, az ívikélétesen cáfolja a „Szláv Birodalom" Kárpát-medencéi létét, hiszen csak 2-4 százalék a? urnasírok előfordulása az avar és magyar sírokéhoz képest azokban a temetőkben, ahol egyáltalán találhatók A korábbi, az alán-szarmata szkíta-kimmer időkből pedig egyáltalán nem mutatható ki szláv jelenlét, t Bakay Koméi és László Gyula közlése nvomdn) Anonymus (iesta Hiingarommáhan Pais Dezső ugyan szlovéneknek fordítja a 12. pontban is az ott óló népességet, de a pontos olvasat .«•/ folytatja: „Elmondták azt is, hogy őket magukat, a sclavi- kat (így ,r vei) miképpen telepítenék Bulgária földjéről a ruthenoss határra..." A mondat nem csak arra \ ilagu rá. miszerint szolgákról van szó. hanem arra is, hogy telepesek és nem a hazájukban éltek, hiszen úg_ \ telepítették a határra őket földet művelni. Nem derül ki, milyen nem/etiségöek. de az igen. hogy nem orosz - mint a fordított szöveg állítja hanem rutén határon, azaz a Kárpát-medence peremén, nem pedig az egészén éltek. Almos és Árpád származása fontos még számunkra, akikről krónikásaink úgy nyilatkoz tak. Atillától származnak A Turul-legenda is teljesen egyértelműen a szkítákhoz, a hunokhoz t> azokhoz az „iráni" pártusokhoz köti őket, akik eredetileg szkíták-hunok, csak a Káspi- teíigerí délről kerülték meg. bő ötszáz év alatt. Theophvlactus Simokatta szerint Darát, l. Arsak (pártus király j városát a „mazarok" lakják. A „Grúzia megtérése" című legendák a hunokat az i e IV. szazadba helyezik, akik a Kur folyó medencéjébe Chaldeából települtek át. tu vakvsziitúleg a szkíták kisázsiai uralmuk utáni visszavonulására utal. hiszen ők éppen ak- koreltek fény korukat A fent említett helyhez tartozik Dagesztán és a mai Csecsen-föld is. Ezt az őshazái bizony uja régészeti és a már említett néprajzi elemek tömkelege, egyik közülük az alábbi forrna. ami szintén madarat idéz, és amelyet - tudomásom szerint - csak ott és M agyarországon találni a középkori építkezéseken (pl. a zalavári dómon). (144. kép) Prokopius 560 táján így ír: „A hunok, akiket sabaroknak is neveznek..." (//. De hello Persico; 179. old.) Ezt erősíti meg Konstantin feljegyzése, miszerint a magyarokat sabaroknak hívják. De M aszudi ezt írja a kazárokról: törökül szabitoknak, perzsául kazároknak nevezik őket. Róluk Ibn Fadlan rögzíti: „Nyelvük különbözik a türkökétől és a perzsákétól..." Ehhez fűződik Ibn Haukal említése: „A bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve." Az örmény Chorenei Mózes is (460-480 táján i említi a magyarokat, akik a Kaukázustól Északra, a Volga-Don háromszögben élnek.
A uirtenettuuoraány nem tagadja, hogy a magyarok a kazárokkal szövetségben éltek, de tui unitja ícgalabbis Magyarországon. az ún. h ivatalos hogy 144. kép török jövevényszavainkat íöliík vettük ál. A fent említett historikusok véleménye pedig ennek az állításnak ellent mond. tnsiMsn a kazárok nem törökü l beszéltek Számunkra nem elsődleges, de azért fontos, hogy a ka/4* nyelei hutást felmérjü k. aru elsősorban a Turul-legenda lehetséges kapcsolatait kell vizs- öiűnuni, mim például a nepáli magar népcsoportnál található madaras sámáncsörgő. (145. 4ept öíMtibctfi'uiíi, larajos (koronás) fém madár, melynek neve ro -ro (vagy rho-rho), amiről *Kmnitl es/unkbe juthat a kerecsen egykori (népies) neve: rárói ■
70
Ilyenek bőven találhatók az egykori kazár birodalom területén. Egyik igen érdekes darabja az alább bemutatott fésű. f 146. kép) A már kínai madárként említett Feng nevének másik része (más esetben a másik neve) Huang, amit egyes tudósok egy különleges fésűként értékelnek, ami a hajba tűzve a napsugarakat idézi. Az pedig csak ilyen kétoldali fésű lehet. Jól látszik rajta „Feng", a koronás napmadár. Ne feledjük, a fésű nem kínai, hanem a szkíta, a hun utód népek valamelyiké! A madár nyakában
(szemből a jobb oldalon) kunkorodik elő a szalag, ami a rakamazi hajkorongon és a noszvaji református templom kazettáján a fejből kinövő virág és amit korábban taglalva a dicsfény jelzőjeként értékelhetünk. A madár „palmettás" növényzetben áll. Ennek a mintázatnak tökéletes szerkezeti mása néz ránk a nagyszentmiklósi kincs 8. számú szilkéjének „fogantyú" részéről. Ha viszont mindkét darabot megfordítjuk, akkor nemcsak szerkezeti, hanem alaki hasonlóságot is találunk: középen a palmettás fa, mellette a füles ragadozómadár-fejű oroszlán, azonos faroktartással. (147. kép) A nyakörves, vagy szalagos ragadozó madár és szarvasábrázolások példányai is kerültek elő kazárföldről, melyek párhuzamait már láthattuk a magyar népművészetben. ( 148. kép) így tehát a Kazár Birodalom szövetségese, a magyarság szellemi, műveltségi kapcsolatban is állt a kazárokkal, akiket törökül szabíroknak neveztek. Erre a vidékre utaló egyéb motívumok is kimutathatók, de mivel nem tartozik szorosan témánkhoz, így csak néhányat mutatok be belőle. (149. kép) A kaukázusi, de még inkább a dél-kaukázusi őshaza létezését igazolja Kézai azon megjegyzése is, amely Atilla ruházatáról szól: „A viselet módjában és alakjában mind maga, mind a nemzete a médok módját tartja vala." S hogy ez nem tartozik a mesék világába, hanem valóság, tekintsük meg Szent László hermáját, amely bizonyítja, hogy készítője az 1460-as években még tudott erről a származásról, hiszen pártus ruhát és hajviseletet mintázott meg! (150. kép) Nos, a Kazár Birodalomnak ez a szövetségese, vagy egy része szakadhatott ki és lett Árpád ,.iráni" eredetű népe. Az ottmaradottakat pedig a szabír-magyaruknak nevezték. 1
'
. ............ .............. IX
Ha az eddig leírtakat - ami az e témáról össze- gyűjthetőnek a töredéke - egybevetjük a „mesemondó" magyar krónikákkal, az derül ki, hogy tulajdon képpen szórói-szóra megegyeznek a feljegyzések. M ahmud Terdzsüman a Tarih-i Üngürüszben így ír: Nemród fiai, Hunor és M agor vadászat közben egy csodálatos vadat űzve Adzsem (örmény, azaz a kaukázusi) tartomány hegyei közé kerültek, ahol a vad eltűnt a szemük elöl. Ötéves monostorban történő tartózkodásuk - azaz hosszabb, elszigetelt élet - után megnősültek és tatár földre (Kazáriába), Szamarkand és a Fekete-tenger közé, azaz Nagy-Szkítiába költöztek. M ajd Hunor a népéből összegyűjtött tízezer embert (valószínű ők az ún. irániak, Atilla és később Árpád népe) és a „nem rendkívüliekből" még 280 ezret, ezután meghalt. Későbbi utóda Kattar vezér, aki elfoglalja Pannoniját (így j-vel) 148. kép Iszá próféta (Jézus) 373. (?) évében. „De Kattar is kémeket küldött a hitetlenek seregéhez." (97. pont) „Kattar serege kissé hátrálva küzdött, de a hitetlenek serege kerekedett felül..." (100. pont) A 103. pontban Kattar ellenfelét ismét a „hitetlenek serege"-ként említi. Végül a hunok elfoglalják Sicambriát, amire egy 1683-beli és egy 1685-beli térkép Szentendrétől délre, Pomáz és Budakalász halárában még emlékezik és feltüntet, pedig a török adóívek említést sem tesznek róla. Terdzsüman az ellenfelek vallását megkülönbözteti a „hitetlenek" megjelöléssel. Csak hogy a Romatói oltalmat nyerő 149. kép germánok és maguk a rómaiak itt nem a mohamedán vallástól lettek megkülönböztetve, hiszen Terdzsüman jól tudta, hogy az akkor még nem létezett. Viszont. ha a rómaiak és a barbárok (germánok) „hitetlenek" Iszá (Jézus) próféta idejének 373. evében, akkor ez másra nem vonatkozhat, mint a kereszténységtől való megkülönböztetésre, lgv Kattar vezér hun népe - szerinte - nem hitetlen. De az a hit nem lehetett más - már csak Jézus említése miatt is - mint a kereszténység! Erre enged következtetni az ötéves monostorbei! tartózkodás, hiszen ha nem veszik fel, talán éppen András apostoltól a kereszténységet - aki éppen Szkítiába ment Jézus halála után téríteni -, akkor mit is kerestek volna abban a bizonyos monostorban? Ez bizony elgondolkoztató... talán arra gondolt Terdzsüman, hogy az a tízezer ember, akik „rendkívüliek" 150. kéj.
- mivel csak a Kaukázusból (Adzsem tartományból) származhattak - már
megkeresztelkedettek hada volt; ezért élhetett a testvérpár hosszabb ideig kolostorban? Nem lehetetlen. így válik érthetővé I. András rendelete, miszerint vissza kell térni Jézus igaz hitére! A továbbiakban Atiluszt 387-ben megkoronázzák (!), 399-ben felépíti Budát, Sicambria helyett. Atilla halála után a hunok két pártra szakadnak, Kaba (Csaba) és Aladoriusz (Aladár, akit később Erdei bánjává neveznek ki). Kabát választják királlyá a hunok - mivel ő „konsztantinijjei" fejedelem lányától származott. Ez a család kaukázusi eredetű ípártus?), Aladár pedig germán anyától született. Kaba először Konsztantinijje császárhoz menekült - miután a (fél-) testvérháborúban veszített -, majd tovább megy Szkítiába a népével együtt, ahol Bendekusz király, az unokatestvére fogadja, „...egymás hogyléte felől tudakozódtak, hol nevettek, hol pedig sírtak örömük ben." (163. pont) Szkítia ekkor, mint láttuk Kazária, ahol a kazár szövetségben az alánok ottmaradt része is élt. Róluk a VI. században Jordanes az életrajzában elmondja, hogy az ő nagyapja Kandak (Kündü, Kende?) alán fejedelem jegyzője volt. Elmondása szerint a különböző alán népek Atilla halála után együtt vannak Atilla fiaival, s a velük lévő hunokkal. Tehát Kaba visszatérését Szkítiába (Kazárföldre) - azaz Terdzsümant — mintegy igazolja Jordanes feljegyzése. így ez a népcsoport is összetevője - vagy talán az alapja - Árpád „honfoglaló" magyarjainak. A Tarih-i Üngürüsz írója által említett létszám, ami nagyjából 300 ezer, megfelelne az árpádi népességnek, hiszen Bakay Koméi régészprofesszorunk már rámutatott arra, hogy ez a létszám a régészeti leletek száma alapján nemigen lehetett több. Akkor viszont igaz kell legyen az is, hogy a Kárpát -medencében a saját nyelvükön beszélő népeket találtak Ár- pádék, akik nem finnugorok, hanem szkíta-szarmata-jazig-alán „szittyák", mert máskülönben ilyen kis létszámú hódító sereg elveszítette volna a saját nyelvét. Árpád, a maradék ittlévő avarokat is újjászervezve, a 890-es évektől megalapítja azt a dinasztiát, amelyet Emese megálmodott, és amit a Turul (vagy kínaiul Feng Huang) madár előre jelzett. A „vert sereg" nagyhatalom lett, úgy hatvan évig rettegésben tartotta Európát és királyai négyszáz évig uralkodtak a Kárpát-medence fölött. A budapesti millenneumi emlék mű egyik lovas szobrán a süveg mellett sólyomszárnyak láthatóak. Ezt a történészeink jó része ma romantikus elképzelésnek és ábrázolási módnak, ebből eredően, helytelennek tartják. Ezzel a véleménnyel a mongol férfiak mit sem törődve, mind a mai napig hasonló jelzés- módot viselnek a sapkáik mellett. (151. kép) ^ A Tarih-i Üngürüsz szerint Arpádék először Erdélyt foglalták el. M ajd Szeged felől közeledve vették birtokba az örökségüket, ahol Csopolug (Szvatopluk) uralkodott - s aki hódítóként kétszer is feldúlta az országot. A krónika szövegéből arra is lehet következtetni, hogy kizárólag Csopolug személye és nem az ország népe ellen indított Árpád hadat. „Abban a tartományban lakó nép közül azonban senkinek sem okoztak kárt és senkit sem bántottak." (175. pont) M ajd Szvatopluknak üzent: „Te, aki üngürüsz királya, Csopolug vagy, vedd tudomásul, hogy azt a vidéket a mi ősünk, Kattar karddal elfoglalta, (...) az az ország a mi örökségünk." (' 77. pont) A „Nestor Krónika" is így mondja: „majd a fehér1 ugorok jöttek és ők következtek a szlovének földjén (...) és örökölték azt a földet..." (Chosroes szászánida és Heraklilus bizánci 1-2
A s zín-jel zések ért elmezése már sok vitára adott okot, de Sima Qian szerint égtájként éctelmezendők. Fekete: É; vörös: D; f ehér: K; zöld: Ny
az, ki kezet mer emelni koronás királya ellen?! M ajd Endrét megragadva, kirángatta testőrei közül, csapatához vezette és megbilincseltette. (Dümmerth Dezső nyomán) András testőrei és csapatai moccanni sem mertek a hagyomány szerint, nemhogy megtámadták volna a felkent királyt. Ez a király iránti tisztelet, s annak ebből eredő feltétlen hatal ma ejtette úgy csodálatba Freisingi Ottót, aki leírta, hogy a magyar király mily hatalmasan uralkodik hívei fölött. M indezeket azért írtam le, hogy érezhesse a Kedves Olvasó, mennyire más így látni a történelmet, megpróbálva megérteni egykori „pogány" őseink gondolatait. így talán érthetővé válik, miért gondolom azt, hogy nem a római katolikus vallás felvétele biztosította számunkra a létet, hanem igenis az ősi, a Turullal jelzett hit. Hiszen ha az új jelentette volna a menedéket, akkor maradhatott volna a kereszténységben nevelkedett Velencei Péter uralkodó, de legalábbis mindegy, hogy melyik keresztény király marad az ország élén. A birodalmak általában akkor hullottak szét a történelem folyamán, amikor nem volt megfelelő személy, aki mint uralkodó tovább vezesse, irányítsa, vagy éppen megvédje az elődei által alkotott, szervezett birodalmat. Ebből eredően egy uralkodó akkor igazán „nagy", ha utódokról is gondoskodik, akik a népet tovább éltetik, művét tovább fejlesztik. Ezt szolgáltatta a Turul-legenda, mert egy olyan hitet adott, amely az egész népre kihatott, hogy ugyanis a Turullal jelzett család tagjai alkalmasak a vezetésre és csak a Turul-család tagjai lehetnek vezetők. M ert ők azok, akiknek isteni küldetésük van, őket álmodta meg Emese, ők az Atya küldöttei. M ikor azonban a legenda eszméje kezdett feledésbe merülni azáltal is, hogy sok főúri család született, már a királynak kellett az utódról gondoskodnia, hiszen a családba vetett hit fényét veszítette. Az utód, a család következő sarja nem vált automatikusan olyan uralkodóvá, aki szerepét maradéktalanul betölthette volna, hiszen hiányzott a mítosz, ami addig körülvette a királyt. Az új főurakra már nem hatott a varázslatos erő, a legenda által elmondott születés és hatalom, amit a származás biztosított. Tehát a királynak utódról is kellett gondoskodnia és ez nem csak annyiból állt, hogy fiút nemzett, hanem annak hosszú távú feltételeit kellett megteremtenie, hogy fia, unokái uralkodása biztosított legyen. Ezt tette zseniális érzékkel V. István, IV. Béla fia. Erről a királyról vajmi kevesen tudunk, mivel igen rövid ideig — csak két évig — uralkodott: 1270-72-ig. Amit tudunk, sajnos az sem mindig helytálló. Például történész szájából hallottam egy előadásán (engedtessék meg, hogy nevét elhallgassam), hogy ideggyenge, torzsalkodó ember volt, aki apját idegileg tönkretette. Pedig a dolog éppen fordítva történt. V. István igazán megérdemelné a „nagy" jelzőt. Semmi szándékom bármelyik királyunk nevét és tetteit elhomályosítani, de el kell mondjam, amit igaznak tartok. IV. Béla idegileg kimerült, akaratában bizonyos értelemben gyenge uralkodó volt. Mária, a felesége oly erős hatással volt rá, hogy szinte minden cselekedetében érezni az asszonyi kezet és a tragédiát, a sokkot, amit anyja - Gertrúd - megölésének végignézése jelentett számára. A hadvezetésben sem jeleskedett. A tatáijárás nem volt oly elkerülhetetlen, mint azt ma képzeljük. Batu kán kémei alaposan bejárták az országot, tehát igen jól ismerték az ellenfelet, amíg a magyar király csak hallott a tatárokról, félelmetes erejükről. Ez a hatalmas erő azonban nem mert támadni egyszerűen, hanem igen alaposan előkészített, megfontolt módon tette. Igaz, a mongolok soha nem támadtak meg azonnal más népeket, hanem mindig a szövetséget keresték először. Természetesen a szövetség alárendelt szerepetjelentett velük szemben. Felkínálták ezt IV. Bélának is, aki úgy érzem, nagyon helyesen, nem fogadta el azt. M égsem mertek azonnal támadni, mert a magyarok oly erősek voltak, hogy Béla király balul sikerült kun betelepítése sem gyengítette az országot annyira, hogy a harcot a mongolok meg merték volna indítani. Ismeretes, hogy a kunok betelepítése az ország keleti felének feldúlasaval vég- ?ódíM t. mivel nem tudlak egy-két é\ alatt oly módon átformálódni, mint a magyarok, akkor már negy edik e\ százada. Ennek elvárása nem is volt reális elképzelés. Batu mindezt jól tudta, hiszen ki terjedt és alapos munkát végző kémhálózata mindenről a legapróbb részletekig tájékoztatta. A támadás megindításához azonban maga a vén Subotáj, Dzsingisz legfiatalabb öccse kellett Személyesen jött M uhira meggyőződni az esélyekről. Csak amikor látta, hogy az ellenfél saját magát köti gúzsba a szekérláborral, akkor szánták rá magukat a támadásra. Tehát a tatárjárás elkerülhető, de legalábbis csökkenthető lehetett volna, hiszen a második tatár támadást már önerőből vertük vissza. Béla király mégis inkább a pápától, majd az osztrákoktól várta a segítséget. Sőt, mindkettőnek fel is kínálta az országot hűbéresül, amennyiben segítséget adnak. Szerencsére a tatárvész elmúlt önmagától, legalábbis egy időre. így az ország magához {érheted még úgy is. hogy a csehek „eltöröltek" minket a föld színéről, mint ahogy azt Ottokár cseh király hirdette Nyugat-Európa felé2. Sőt. Ausztria egykori avar része magyar fennhatóság alá került.
Ha erre gondolok, mindig eszembe jut a történelemórán tanult 200-220 ezres honfoglaló magy ar létszám! Va jon igaz lehet-e az az állítás, miszerint csak törzsek alkották M agyarországot 1 Nos. ezek a „törzsek" még egy tatárdúlás után is megállják a helyüket Európa közepén, ellenállnak a cseheknek és bekebelezik fél Ausztriát. Igaz, az utóbbit rövidesen el is veszítik. Nincs itt \ alami baj az elmélenel. mármint, hogy a besenyők elől menekülve törtünk rá az itt élő magasabb kultúrával rendelkező szlávokra, mint egy hetvenezres sereggel rendelkező barbár nép? Nos. a mai történelemtudomány már félmillióra becsüli Árpád honfoglalóit (és kb. har mincezerre az itt élő szláv népességet), hiszen az előbb említett létszámú nép nem állta volna meg a helyét ennyi viszontagság után. de számomra ez a kérdés nem ilyen egyszerű. A népvándorlás során ugyanis egyetlen nép sem hagyott maga után üres vidéket, s egy sem talált lakatlan területeket. M inden itt élt csoportból maradtak hátra emberek, családok, akik a mái in élők közé beolvadtak. Rendben, békében művelték a földet, s a cserélődő uralkodókról lehet, tudomást sem vettek. Sokan természetesen elpusztultak közülük, de a századok során mindig újak és újak álltak észrevétlenül a helyükre. Róluk nem ír a história. Nevük ismeretlen, pedig az életet ők adták. A kenyér az ő teknősükben dagadt, az ő kemencé jükben sült ropogósra és áldott munkájuk nyomán zöldült ki újra a vetés Ez a népréteg mindenképpen nagyobb létszámú kellett, hogy legyen, mint az új, az érkező hódító, akar rómainak, hunnak, gepidának, avarnak (velük együtt érkeztek mint rabszolgák. azaz a sclavik. vagyis a szlávok) vagy magyarnak nevezzük őket. M a mégis mindannyian együtt vagyunk magyarok. M ost pedig keressük a messze távoli őshazát, holott azt sem tudjuk eldönteni, hogy melyik ideérkező csoportot, népet tekintsünk őseinknek Sokan mintha ki akarnának bújni európai bőrükből, feledve, mi több, semmibe véve azokat, akik ősidők óta itt élnek, pedig velük közös, tőlük különválaszthatalan a mai magyar nemzet, földrajzilag is Európa kellős közepén. Visszatérve az előzőkhöz. Az országból kivonultak a tatárok, s maradt a nyugati ellenfél a csehekkel együtt. Az osztrákok és a csehek szövetkezve fellázadtak és IV. Béla vereséget szenvedett, pedig fia. V. István győzelemre viszi az általa személyesen vezetett csapatokat. Apa és fia között valószínűleg ekkor kezdődött az ellentét. Béla békét kötött Ottokárral, anut István ellenzen. U gyanis tudta, hogy a cseheket meg tudnák verni, csak apja hibája, hogy erre nem került sor. Az apa pedig féltékeny volt fia népszerűségére, s a féltékenységet felesé ge, M aria - aki nem Istvánt akarta trónörökösül - még csak szította. Béla király házasságkö- Qmü a pápának iszf irta. Jiasry csak u kereszténység védelmére volt tekintettel, amikor nem törölte el a magyarokat •flHáM C. téssel akarta a cseh-magyar békét megoldani, s feledve fogadalmát — hogy M argitot Istennek ajánlotta -, feleségül akarta adni Ottóhoz. M argit ellenállt, ő küldetését komolyan vette és ebben István a pártját fogta. Ez a jótestvéri kapcsolat életük végéig megmaradt és e jó kapcsolatot a szülök és a legidősebb nővérük, Anna nem nézte jó szemmel. A már megkoronázott István helyzetét lehetetlenné tették azzal, hogy semmiféle hatalmat nem adtak a kezébe, pedig a fiatalabb herceg, Béla, már Horvátországot és Dalmáciát önállóan kormányozta. A családi intrika addig dolgozott, míg apa és fia fegyveres konfliktusba keveredett. Itt megjegyzem, hogy IV. Béla annak idején apjával is hadban állt, nem csak fiával, akit orgyilkosokkal meg akart öletni, majd a sikertelenség után sereget küldött ellene. Kun Erzsébetet - István feleségét — éppen Anna fogatta el a kunokkal. De IV. Béla elvesztette a csatát fiával szemben, csapatát István szétszórta, miután a rákül dött gyilkosokat megölte. Azonban nagy szíve nem vágyott bosszúra, hiszen apja az ő számára szent király is volt. Az első jó szóra - ami természetesen M argit húgától érkezett - bocsánatot kért apjától, pedig már győztes volt. így a családi béke visszaállt apa és fia között, de az anya és a nővér továbbra sem állt szóba Istvánnal. M ég a békülést jelentő tárgyalásról is elmentek, mielőtt találkoztak volna vele. így nézett ki tehát V. István „összeférhetetlen" magatartása. IV. Béla ezután dél felé ter jeszkedett, de természetesen István volt a hadvezér és csapatai sorra nyerték az ütközeteket. Az asszonyi ármánykodás és a király dinasztikus szövetségesei azonban ráébresztették V. Istvánt, hogy nem a szomszéd a jó szövetséges, hanem a szomszéd szomszédja. így azután a szomszéd közre van fogva, s ha nem jól „viselkedik", könnyebb megbüntetni. A szövetséges sincs veszélyes közelségben, nem tetjeszkedhet oly egysz erűen a rovásunkra. A hadvezetésen kívül ebben volt még „nagy" István. Ennek a felismerésnek köszönhető, hogy az Arpád-ház kihalása után a Turul-mítosz eltűnése ellenére volt még folytatás és nem ült azonnal a trónunkra az osztrák vagy a cseh. Az ő fia és lánya kötött házasságot a
nápolyi Anjou-családdal, melyből Róbert Károly és Nagy Lajos született. Sok hasznosat tettek az országnak és mindent elkövettek, hogy ez a nagy birodalom, amit kaptak Európa szívében, erős maradjon. De ahhoz előbb le kellett győzni a még meglévő, de már elgyengült főurakat - a magyar főurakat akik még a Turul-család támaszai voltak korábban, honfoglalók lévén. Róluk alig tudunk. Csak mint főurakról rosszat hallot tunk, hiszen a „népnyúzó" osztály tagjai voltak, akik korábban azért nem fértek történelemkönyveinkbe, mert „pogány barbárok" és nem áija germánok vagy „szent" katolikusok voltak. Amíg ezek az urak szolgálták királyaikat, addig nagyobb volt a béke és a rend az országban, hiszen mint Freisingi Ottó is leírta, fanatikus módon tisztelték a királyt, közös szellemmel, közös akarattal. A múlt, a történelem igazolja, hogy a Turul-mítosz eltűnése, az Árpád-ház kihalása indította meg sajnos a magyar önállóság megszűnését. Azóta egyetlen magyar király sem tudta a folytatást úgy biztosítani, mint az, amit ez a látszólag lényegtelen kis legenda, Emese álma képviselt. Hiszen a sok nyugatról érkezett - főleg német ajkúak —, akik főúri székbe jutottak, gyökér nélküliek voltak. Nem segített ott az új hit sem, hiába tanított jóra és sz épre, széthúzás lett az összetartás helyén, ami nem „magyar betegség", hanem az idekerültek - a magyarokhoz képest - más gondolatvilága okozta. Szent István királyunk intelmeiben arra tanítja fiát, Szent Imrét, hogy: „... az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő." E nép nem volt egynyelvű és egyszokású amikor idejött, de a hite az közös volt és ez tette erőssé! A hit a királyaiban és ezen keresztül önmagában. Nem is tudták e népet fegyverrel legyőzni, míg e hitük, illetve annak gyökere létezett. Azonban az új hittel új emberek is jöttek, akik kiszorították a régieket és elszakították a gyökereket. Ezek után Kun László már hiába akarta az ősi hitet és birodalmat visszaállítani, mert nem volt kivel Nem volt. aki elfogadja a régit, a már idegen főúri rétegből, amely a király támasza len volna A Kőszegiek, a Gutkelediek, a Garaiak, a Cilleiek stb. számára nem jelentett semmit a Tiinil-mftos?1. Eltűntek vagy összezsugorodtak a honfoglaló családok, elvesztették vezető helyűket Ezért harcolt Csák M áté Róbert Károly ellen, s ez az ellentét és széthúzás állandósult Ez vezeteti azután M ohácshoz, még akkor is. ha volt közben Nagy Lajos és M átyás királyunk. De amíg élt az Arpád-ház. addig pislákolt még a mítosz: a Turul-családba vetett hit. Így történt az is. hogy Kun László halála után már három nappal megkoronázták az „ismeretlen velenceit"", III. Andrást. 1290. július 13-án. Éspedig azért, mert róla még feltételezhető volt, hogy a Turullal jelzett nemzetség sarja. Nagyanyja ugyanis II. András harmadik felesége Estei Beatrix —, az asconai őrgróf leánya volt. Őt ugyan elűzték a trónról II. András halála után. mert azzal gyanúsították, hogv a gyermeket, akit akkor várt - Istvánt -, nem a király nemzette, hanem az akkori nádor, Apodfi Dénes. És ebben is benne volt IV. Béla feleségének, M áriának a keze. Persze ez akkor csak gyanú, sőt inkább csak ürügy volt a száműzetésre. Amikor viszont az zűrzavaros körülmények között király nélkül maradt az ország, hiszen IV. Lászlót megölték, a pápa - IV M iklós - és Habsburg Albert is igényt tartott a magyar trónra, jó volt egy olyan ember, akiről feltételezhető, hogy Almos vére, vagyis a Turul-család tagja. A trónkövetelő jogigényt arra alapozták, hogy IV. Béla - mint már említettem - hűbéresül a jánlotta fel az országot a pápának és Ausztriának is, amennyiben segítenek kiűzni a tatárt az országból! Ámde még ekkor is tartott az e családba vetett hit. oly sok feledtetés után is. Igaz, minden bizonnyal már nem az ősi formájában tündöklő mítoszban rejlő bizalom volt ez, hanem már ízig-vérig keresztény hittel átitatott tisztelet a királyi család iránt. Gyökere a/onban e tiszteletnek a „pogány" Turul-legenda - Emese álma -, amely századokon at összefogta, eggyé kov ácsolta és így fenntartotta a magyarságot. Ezért olyan fontos, hogy ma is tudjuk, mi az a Turulmadár, ne hagyjuk emlékét elveszni vagy bemocskolni, netán együgyű mesévé süllyeszteni! (Pl. a zsidó nép törvényébe (Tora) foglalta, amit történelmének tart. Ez volt mind a mai napig a megtartó ereje!) A madár és a mítosz emlékének megőrzése nem nacionalizmus, ne féljünk tőle, hiszen egy népnek nem csak faragott kapui, festett tulipános ládái, azaz tárgyi emlékei lehetnek, hanem szellemiek is. Ezeket pedig könnyebb elveszíteni, ám megőrizni is, mert nem lehet elvenni senkitől. Ez az a szellem, melynek meg ma is köszönhetjük létünket, mert ez őrzött meg bennünket, nem a..kereszténység felvétele". Ezért próbálok emléket állítani ennek a madárnak és a hozzá tartozó mítosznak így látom én. ezért írtam le, s adom tovább, bízva benne, hogy nem hiába.
M indéi oda vemen, hogy a magyarok védelmére (!) először Szilágyi M ihály, majd M átyás király ad ki rendeletet a nemzetiségekkel szemben. Nevezetesen azt, hogy legalább minden második évben magyar embert kell főbírónak választani a városokban. Ugyanis a betelepült szászok és németek Kolozsváron és Budán is teljesen magukhoz ragadtál; a hatalmat: pl magyar ember nem leheteti céhmester, nem vették fel inasnak, s ha mégis, úgy csak németül beszéBieien Amennyiben ezt megsértette, pénzbírságot róttak ki rá. M indez itt magyar földön, M agyarországon, az 14Ö0-as években tőrtént. (Jankovich Ferenc: A világverő 121. oldat; Bp. 1982.)
Dzsuhi, Dzsocsi, ugyanaz a személy, Dzsingisz első fia, aki tulajdonképpen nem is a kán gyermeke volt, hiszen feleségét elrabolták az esküvői szertartásról és teherbe ejtették. A név annyit jelent: idegen. (Mongolok T itkos T örte nete) 9 Akkoriban a héját ölyvnek mondták (ölyv —»ölő madár). 6
* 1 11)
' Az első hullám 670 táján (késő-avarok vagy kora-magyarok) - kettős honfoglalás elmélete. - Ennek a mintájára készült a finnugor nyelvcsaládfa is. * I ümhÉqpni halála « nnfná beuljnuvkur von. Azzal, hogy ehetjük, új életet adunk neki, vízzel (az élet vizével) cieiK K£iua!v Aj a asm nrytrimk. bennünk kel áj életre. N jl;<íx ju'uídtöíi kitiais' & íííí >£ faosv nöi alak 1 A „>zkúa elnevezés nem helyes ék nctn pontos, mivel nagy víüöszínüséggei nem egy* tió. Fekete lezéívem uenti (óbb hasonló életmódul folytató népet takar c hamis (?) görög
T
Utószó helyett... A magyar címer értelmezéséről néhány gondolat M iután a Turul-mítosz elvezetett az életfához és az a címerünk jobb oldalához (74-81. kép), természetes, hogy a bal oldal is izgatta a fantáziám. Vajon mit jelölnek az, Árpád sávok"? M i is tulajdonképp en a teljes címeriink jelentése? Természetesen az összes eddigi heraldikai ismertetést - amelyhez hozzájutottam - elolvastam, de észre kellett vegyem, csak a címer történetéről tudnak elfogadható és figyelembe vehető dolgokat mondani, magáról a címer jelrendszeréről nem. M árpedig ez bizonnyal nem ok nélkül való. Sok kiváló szakember foglalkozott már e témával, de a „megfejtés" várat magára. Szemmel láthatóan a rejtély nem megoldható a címertan „szabályai" szerint, ezért nem koronázta siker az eddigi fáradozásokat 30. Az életfa modellezése és annak értelmezési lehetőségei tájékoztatást adnak a problémakör nehézségeiről s a jelzések széles körű értelmezési lehetőségeiről. Kiindulási pontnak mégis ezt a kört kell tekintenünk, hiszen címerünk olyan elemekből tevődik össze, melyeknek egy gondolatkörben kellett születniük, azonos társadalomról és azonos műveltségről lévén szó. Azt is igyekeztem bemutatni, hogy az „új vallásba" hogyan épült be az ősi felfogás (120- 124. kép). Azzal a véleményemmel, miszerint a kereszténység megőrizte az őt megelőző mű veltségek igen sok elemét, nem vagyok egyedül. László Gyula például így ír: „... a keresztény korban, amikor az életfa mint kereszt él tovább." (A népvándorláskor művészete Magyarországon 106. oldal, Bp. 1974. Corvina) Ezt megelőzően arról ír (uo. 103. oldal), hogy az életfa nagyon régi örökségünk. Vagyis minden ezzel összefüggésben lévő dolog értelmezéséhez a „nyugati kulcs" használata módszertani hiba. M ivel az Árpád-házi uralkodók e címert soha nem használták, viszont annak alkotó elemeit (a jobb és a bal oldalt) külön-külön igen, fel kell tételeznünk, hogy önálló jelentéssel bírnak, illetve önmagukban is jelölnek valamit. Úgy gondolom, a jobb oldal mint "életfa szabály", azaz az élet szabálya nem elfogadhatatlan megoldás, hiszen népművészeti motívumaink a legtöbb esetben ezt mutatják. A címeralkotó jelek tanulmányozása során azt tapasztaltam, hogy az ún. Árpád sávokat már nem olyan szigorú szabályok szerint alkalmazták, mint a másik oldal jelegyüttesét. Öt és tízenkét sáv között váltakoznak 2. Ebből arra merek következtetni, hogy nem a sávok száma, hanem annak vertikális jellege a fontos. A leggyakoribb számú sávelőfordulás a nyolc és a kilenc. A nyolcas számhoz semmit sem tudok társítani, de a kilenceshez igen. A sámánok által leírt világ(élet)fának kilenc ága van, (151. kép) a sámánlétrának több esetben ugyananny i foka. Ez a „kilenc" a nyolc sávnál is megtalálható, mert ha nem sávokról, hanem létráról van szó, akkor a sávok a létrafokok közei és nyolc közt kilenc fok zár közre, így tehát könnyen lehet, hogy az „Árpád sávoknál" nem a 4+4 sáv a lényeg, hanem a „negatív" képe: a kilenc létrafok!
81 Amit én feltételezek erről a témáról és amit eddig is elmondtam, az mind az én véleményem. Mindez nem megoldás, csak a megfejtések egyik lehetősége. 30
!5M kép
153/a, kép
154. kép
mm 82
Képek jegyzéke oldal Címlap: Részlet a nagyszentmiklósi kincs 7-es számú korsójáról Hátlap: Fiatal kerecsensólyom 1. kép: Az Ermitázsban őrzött magyar ezüst tál mintája ................................................................ 10 2. kép: A Szentlélek ma, mint galamb ............................................................................................20 3. kép: A Szentlélek a középkorban még ragadozó madár (az almakeréki evangélikus templom freskórészlete) ............................................. 20 4. kép: Az Észak-Komáromban talált avar szíjvég .........................................................................20 5. kép: Részlet a M agyar Szent Koronáról .....................................................................................20 6. kép: Noin-ulai szkíta-hun halotti lepel egyik motívuma.............................................................22 7. kép: Az Eszik kurgán aranyruhás emberének övcsatja ...............................................................22 8. kép: M ezopotámiai kődoboz fedele i. e. 1200 körül (British M územ) .......................................23 9. kép: Zöldhalompusztai szkíta aranyszarvas ................................................................................23 10. kép: A zalavári dóm faragott oszlopfő-töredék.........................................................................23 11-12. kép: A noszvaji református templom festett kazettái...........................................................23 13. kép: Részlet a „Lehel kürtjéről" (Jászberény) és kalotaszegi hímzés szarvasa ... 23 14. kép: Szkíta mellpáncél dísze ........................................... .........................................................24 15/a. kép: Kephrén (Hafre) fáraó szobor részlete............................................................................25 15/b. kép: Szanatruq pártus király szobor részlete..........................................................................25 16-17. kép: Permi szobrok a vaskor elejéről ...................................................................................25 18. kép: A tákosi református templom egyik ülése .........................................................................28 19. kép: A nagyszentmiklósi kincs 7. számú korsójának részlete...................................................29 20. kép: Kerecsensólyom portré......................................................................................................29 21. kép: Avar szíjvég részlete a keceli temetőből (M . N. M.) ........................................................29 22. kép: Koronás hun madárfejek ...................................................................................................29 23. kép: Rábaközi hímzett madárfejek - mint a hun arany veret utódai?........................................29 24. kép: Késő avar solymászt ábrázoló szíjvég...............................................................................30 25. kép: A nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának részlete ..................................................30 26. kép: A nagyszentmiklósi kincs 7. számú korsójának részlete ..................................................30 27. kép: Szasszanida tál részlete .....................................................................................................31 28. kép: Freskórészlet a Capella Palatinból (magyar munka, Palermo) .........................................31 29. kép: Tibeti szőnyegminta részlete.............................................................................................31 30. kép: Szkíta griff (Kul-oba) ........................................................................................................37 31. kép: Székely griff ........................................................ ............................................................37 32. kép: Hun griff (lenzi bross) .......................................................................................................37 33. kép: Avar griff (Csalánta) .........................................................................................................37 34. kép: A nagyszentmiklósi kincs 19. szilkéjén lévő griff ............................................................37 35. kép: M agyar griff (Tata, Vármúzeum) .....................................................................................37 36. kép: Griff, kalotaszegi hímzésminta .........................................................................................37 37. kép: Freskókészlet Tutanhamon sírjából...................................................................................37 38. kép: Az életet adó napsugár (Ó-Egyiptom), csuhéból készített Babba mint az élet jele .............................................................. 38 39. kép: Oroszlán III. Béla trónterméből (Esztergom, Királyi Palota) ...........................................39 40. kép: Tutanhamon halotti fejtámaszát őrző oroszlán .................................................................39 41. kép: II. András aranybullájának pecsétje..................................................................................41 42. kép: Erdély címerének részlete .................................................................................................41
Kép VvtétotMalom.11 m ontani ............................................................................ ........... 41 44 kép Különböző népek élei Iái: azték, magyar, egyiptomi, avar................................................. 42 45. kép Ar életfa szerkezete (tolimu stílus) ..................................... ............................................. 42
kép 1 aragott csontgombok ...................................................................... .... .................. 44 47-V kép: A népművészeti motívumok és modellképeik összehasonlítása.............................. 45 Sl-55 kép A m
84
109. kép: Szkíta madárfejes zablalemez ........................ ............................................................ 57 110. kép: Rábaközi hímzett madárfej ............................... .......................................................... 57 111. kép: Szkíta kardmarkolat (Csertomiik) ................................................................................ 57 112. kép: Csornai rátétes minta, mint az előző párhuzama.......................................................... 57 113. kép: Jávorszarvas fej (Tolsztaja M oglia) .......................................... ...................... ........... 57 114. kép: Csornai rátétes minta, mint az előző párhuzama.......................................................... 57 115. kép: Szárnyas napkorongok (egyiptomi-kalotaszegi; szumír-dunántúli) ............................ 58 116. kép: A „Kosban" kelő Nap, mint Jézust idéző szív ............................................................. 58 117. kép: Életfa sulykolón (Kispalád) ......................................................................................... 58 118. kép: Csigatészta készítő lemez csúcsa ................................................................................. 59 119. kép: Szkíta lószerszámdísz részlete ..................................................................................... 59 120. kép: Az Úrfelmutatás fafaragáson (Kiskunfélegyháza) ....................................................... 59 121. kép: Sopronban őrzött mángorló rajza ................................................................................. 60 122. kép: Somogy megyei cifraszűr mintája................................................................................ 60 123. kép: Hajdúsági cifraszűr mintája ................. ....................................................................... 60 124. kép: A nagylózsi tükrös hátoldala ....................................................................................... 60 125. kép: Balatonfelvidéki faragott széktámla (ú. n. parasztbarokk) .......................................... 61 126. kép: M ángorló rajza (Szekszárd) ......................................................................................... 61 127. kép: Spanyolozott tükrös hátoldala...................................................................................... 62 128. kép: Szumír dombormű........................................................................................................ 62 129. kép: Bronzkori sziklarajz ..................................................................................................... 62 130. kép: Bronzkori sziklarajz (Észak-Olaszország) ................................................................... 62 131. kép: Korondi tál ..................... ............................. .............................................................. 63 132. kép: Óbányai tál ....................................................... ................... ....................................... 63 133. kép: Borotválkozó készlet tokjának részlete (Zágráb) ......................................................... 63 134. kép: Baranya megyei halottas lepedőszél ............................................................................ 63 135. kép: Kígyó „altestű" ősanyák............................................................................................... 65 136. kép: Kusán uralkodó vagy istenség (Varga Géza nyomán) ................................................. 66 137. kép: Nepáli és szabír madarak.......................... ................................................................... 66 138-140. kép: Spirálban „végződő" madarak (magyar, szkíta, hun) ................................................... 67 141. kép: Eurázsia térképe a füles ragadozó madarak lelőhelyeiről ............................................ 67 142/a. kép: Pártus „Napba öltözött" asszony .................................................................................. 68 142/b. kép: A „Napba öltözött" Amateraszu (Japán)...................................................................... 68 142/c. kép: Jimmu (Amateraszu fia), az első japán császár i. e. 660-581 és napmadara ....................................................... 68 143. kép: Búbosbankának tartott füles madár a Kaukázusból ..................................................... 69 144. kép: A zalavári motívum, melynek párhuzamai Dagesztánban találhatók .......................... 70 145. kép: M agar és kazáriai csörgős madarak ............................................................................. 71 146. kép: Kazáriai fésű és a nagyszentmiklósi kincs 8. számú szilkéjének füle.......................... 71 147. kép: Az előző tárgyak másik oldalai .................................................................................... 71 148. kép: Kazáriai tömlő csont szopókájának kiterített rajza....................................................... 72 149. kép: A „Kosban" kelő Nap kazah, szkíta, csornai és türkmén változata.............................. 72 150. kép: Pártus fejek és Szent László hermája ........................................................................... 72 151. kép: M ongol sapkák ............................................................................................................. 73 152. kép: Sámándob mustrája ...................................................................................................... 82 153/a-b. kép: IV. Béla pénzei............................................................................................................... 82 154. kép: Gazdik M ihály szűcsmester subahímzés-terve............................................................. 82
Tartalomjegyzék
Beveretó .......................................................................... ............................................................ 3 I KWo Bakay Koméi: Szabad-e szeretni ősi múltunkat? ...................................... ......................................... 4 A solymászat törtenetéből............................................ ......... ......... . ........................................... 8 Gyakoribb solymászmadaraink ................................................................................................... 12 A Kerecsen, a Zo&gor és a Turul .............................................................................................. 18 A legendák ..................................................................................................................... ...... ... 22 Müven madár volt? ..................................................................................................................... 25 Honnan nem jöhetett? ......... ...... .. ....... . ................... ........... ..................... ............ ............ 32 Néhány szó a/ osztrák sasfői és a griffekről ................................................................................ 36 Jelek ?e ízesek ........................................................................................................................... 42 A megszólaltatható népművészet ............................... ....................... ............ ........ ................ 44 A megszólaló népművészet ........................................................ .... ......................................... 47 A köröttünk ékS Turul madár ..................................................................................................... 55 Honnan jöhetett? ................................................................................. ...................................... 65 A legenda ereje ........................................................................................................................... 75 Utószó helyett ................................................................... ............................ ............ ............. 81 képek jegyzéke ............................................................................................................ .............. 83
Totemállat? Meseszereplő? Hadi jelvény? Nomádok mitikus istene? Talán a magyarság történeti tudatának kitalált megszemélyesítője? Eredetmondánk valóban élt madara? Dúcz László több mint húsz éven át végzett szívós kutatómunkájának eredménye a könyv, melyben egészen egyedi nézőpontból világít r á a turul körüli kérdésekre. A Szerző a gazdagon illusztrált történelmi, néprajzi megközelítésen túl a ragadozó madarakról való szaktudását is felhasználja a probléma tisztázásához.
Az igazi tudomány az, amely semmilyen vitát sem tart teljesen lezártnak. Olvassuk ezt a művet ebben a nyílt, tudományos szellemben!
1995 Ft