Charrette, Robert N.: Sose Kezdj Sárkánnyal

SOSE KEZDJ SÁRKÁNNYAL ROBERT N. CHARRETTE MENEKÜLÉSÜK SZINTE ÚGY FESTETT, MINTHA HULLÁMVASÚTON ÜLNÉNEK A pilóta vad manõverekbe kezdett és sikerült elkerülnie, hogy üldözõik tüzet nyissanak. Az imbolygó gépen Hanae Samnek zuhant. Sam érezte a lány remegését, érezte izzadt félelmét. A lány szorosan kapaszkodott. Sam lenézett és látta, hogy Hanae meredt szemekkel bámul az ablakon át a kinti sötétségbe. -- Mi az? -- Nem tudom -- felelte a lány. -- Mintha láttam volna egy... Ott van! Ott van megint. Sam elõször csak sötétséget és a metroplexum fényeit látta. Aztán megpillantotta a rövid lángnyelveket lövellõ lényt. A lángok fénye megvilágította a szörnyeteget, kiemelte pikkelyes orrát és fehéren villogó, hatalmas fogait. Sam nem tagadhatta tovább a dolgot -- Seattle légterében egy sárkány repült... A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Robert N. Charrette: Never deal with a dragon Copyright © FASA Corp. 1990. All rights reserved. Fordította Serflek Szabolcs Hungarian translation © 1994, Beholder Bt. Paulnak, mert társam volt a Hawkmoorból a Hatodik Világba vezetõ hosszú, tekervényes úton. Köszönetnyilvánítás Szokás szerint elõször Liznek mondok köszönetet a megszokott fantasztikus erõfeszítéseiért. Külön köszönet a FASA mûvészeti legénységének a hibajavításokért és hibacsinálásokért. Végül is túléltük a dolgot. Köszönet Nix Smithnek Castillano kölcsönadásáért. És persze, köszönet az eredeti árnyvadász csapatnak, akik segítsége nélkül stb., stb. PROLÓGUS Irány az árnyékvilág

2050 A hullámok tompa moraját hamar felváltotta a légkondicionáló rendszer halk susogása és emberi hangok lágy dörmölése. Az éles, sós illat helyébe a fertõtlenítõ kesernyés szaga lépett. Az ébredõ világba való visszatérés égetõ fájdalommal járt. Sam úgy érezte, agya a koponyájának feszül, mint valami héliummal töltött léggömb, amit víz alá nyomtak. Amikor felnyögött, a hangok elhallgattak. Bárki is tartózkodott odakint, a lecsukott szempilláin túli világban, most egy jelre várhatott, hogy megbizonyosodjék róla, a fiú valóban ébren van. De Sam még nem akart kapcsolatba lépni vele. A kinti fény még a szemhéján keresztül is túl élesen vágott, ezért semmi hajlandóságot nem mutatott a szeme kinyitására. -- Verner-san -- szólalt meg egy testetlen hang kérdõ hangsúllyal, de enyhe felszólítással is keverve. Sam erõt vett magán és kinyitotta szemét, csak azért, hogy görcsösen ismét összezárja, mert a ragyogó fény szinte égette az agyát. Önkéntelenül is felnyögött és grimaszolt egyet. Az egyik látogató vette a jelzést, és a fények nemsokára halványabbá váltak. Sam másodszor is próbát tett, és ezúttal sikerült nyitva tartania a szemét. Sûrûn pislogva körbenézett a vendégein. Az ajtó mellett egy fehér köpenyes nõ állt, keze még mindig a világításszabályozón pihent. Ő volt Sam orvosa. Széles mosolya elárulta, hogy elégedett a keze munkájával. A másik három férfi nem viselt fehér köpenyt. Kettejüket Sam azonnal megismerte. A harmadik fickó nyilván testõr lehetett. Az ágy mellett a gyorsan terjeszkedõ Renraku cégbirodalom vezetõje, Inazo Aneki impozáns alakja magasodott. Az öregember jelenléte legalább annyira zavarba ejtette Samet, mint az öreg ráncos arcán tükrözõdõ aggodalom. Sam csak egyszerû alkalmazottként dolgozott a Renrakunál és eddig még nem tett semmi jelentõset a társaságért. Huszonegyedik századi mércével mérve pedig ez a mostani beültetési operációja sem volt különleges. Az igaz, hogy a mester hozta Samet a társaságba és egyesek szerint különös figyelemmel kísérte Sam útját. Ennek ellenére az öregember és állítólagos támogatottja között kölcsönös megismerkedésük óta semmilyen személyes kapcsolat nem volt. Annál meglepõbb, hogy most Aneki-sama is megjelent a lábadozószobában. Aneki mögött Hohiro Sato állt, a társaság alelnöke, az igazgató jelenlegi meghatalmazott helyettese. Bizonyos mértékben ennek a jólöltözött férfinak a jelenléte csak még jobban fokozta Sam döbbenetét. Satóról mindenki tudta, hogy tökéletesen elfogulatlanul viseltetett bármelyik beosztottjával szemben egészen addig, amíg az ügy nem érintette a cég profitját. Sam gyakran találkozott Satóval, és távoztában mindig a hideg futkározott a hátán. Sato távolságtartó viselkedése és felszínes udvariassága nem volt túl bizalomgerjesztõ. Mit keresnek ezek itt? -- Örülünk, hogy felébredt, Verner-san -- mondta élénken Sato. Szavait meghazudtolta azonban az aranyszínû Zeiss szemekbõl sütõ lenézés, mely annak szólt, hogy Sam nem született japánnak. Sato ritkán engedett meg ilyen pillantásokat magának felettesei jelenlétében. Ha a hangjába bármiféle érzelem is keveredett, akkor az biztosan nem jóérzés volt. Sato szemmel láthatóan nem szabad akaratából állt Sam ágya mellé. Idejött, mert így kívánta a protokoll. Így viselkedik Aneki közvetlen helyettese egy alacsonyabb beosztású dolgozó jelenlétében. -- Aggódva vártuk, hogy visszatérjen az ébredõ világra. -- Domo arigato -- a hivatalos köszönetnyilvánítás kissé reszelõs hangon jött ki Sambõl. Megpróbált felemelkedni és meghajolni, de az orvos megrázta a fejét a mozdulat láttán. Aneki felemelt keze ugyanezt parancsolta. -- Nem vagyok méltó a figyelmére. -- Ezt Aneki-sama tudja a legjobban megítélni, Verner-san. A doktor megerõsítette, hogy az adatjack beültetése rutinszerûen, komplikáció nélkül zajlott le, de Aneki-sama saját szemével kívánt errõl meggyõzõdni. Új testrészének említésére Sam a fejéhez nyúlt és megérintette a kötést. A fején nem érezte az érintést, de az ujjai egy kemény dudort tapintottak jobb halántékánál. Az operáció elõtt alaposan elmagyarázták neki, mi is ez: egy krómacél jack-csatlakozó, melybe beleillik a szabványos számítógépes kábel. Ezen adatjack segítségével Sam sokkal hatékonyabban tud majd számítógépes

fájlokkal és adatokkal bánni. Sam szíve szerint továbbra is a szokásos billentyûzetnél maradt volna, de a társaság úgy döntött, hogy az õ beosztásához már kijár egy adatjack. Sam ezzel természetesen egyetértett. -- Azt hiszem, nemsokára ismét visszatérhetek a munkámhoz -- tûnõdött hangosan. -- Legalább egy hét pihenésre lesz még szüksége, Verner-san -- szólalt meg puhán a doktor. -Elõször korlátozott hozzáférési gyakorlatokat kell végeznie, ismerkedés céljából. -- Bölcs tanács -- vágott közbe Sato. -- A Renraku túl sokat fektetett be ahhoz, hogy ne a megfelelõ idõben térjen vissza a munkájához. De minden tõlünk telhetõt megteszünk. Kevés ideje lesz a kutatása folytatására a költözése miatt. Költözés? Sam ezt nem értette. Egyáltalán nem tervezett költözést. Sato figyelmen kívül hagyta Sam kérdõ tekintetét és rezzenéstelen arccal folytatta: -- Talán sajnálatos, hogy nem tud azonnal visszatérni a munkájához, de az idõzítés így szerencsés. A seattlei archológia projekthez való áthelyezése... -- Áthelyezés? Sam közbeszólása hallatán Sato arcán halvány grimasz futott végig. -- Így van. Sietek leszögezni, hogy Aneki-sama ezt nem tekinti rangvesztésnek. Továbbra is a legnagyobb becsben fogja önt tartani. Mindazonáltal úgy véli, hogy az ön tehetsége leginkább Seattle-ben szolgálhatja a társaságot. A társaság saját hatáskörében döntött úgy, hogy áthelyezi a lakásbérletét. Minden ingóságát összecsomagoltuk, természetesen az utazáshoz és a kórházi tartózkodáshoz szükségesek kivételével -- bólintott Sato, mintha csak figyelmeztette volna egy titkár. -- És a kutyája már meg is kezdte az utazást. Teljesen egészséges, így nyilván hamar kikerül az ilyenkor szükséges karanténból. Annak jeleként, hogy Aneki-sama mennyire sajnálja az áthelyezés hirtelenségét, a Renraku Társaság az összes utazással és lakásbérlettel kapcsolatos költséget magára vállalja. A JSA észak-amerikai szuborbitális járatára szóló jegy már csak önre vár. Amint az orvos megállapítja, hogy kellõképpen felépült, útnak indulhat. Sam csak pislogni tudott. Hogyan lehetséges ez? Két nappal ezelõtt még a Renraku központ személyzeti osztályának egyik gyorsan emelkedõ csillagaként lépett be a kórház kapuján. És mi van azokkal a pletykákkal, hogy Aneki egyengeti Sam útját? Úgy tûnt, bizonyosan nagy dolgokat ér el a cégnél a jövõben. És most kihajítják a társaság észak-amerikai részlegéhez. Bár az áthelyezés a viszonylag jónevû archológia projekthez szólt, Sam akkor is el fog távolodni a központi irodától, a társaság szívétõl, Tokiótól, választott otthonától. Világos volt, hogy lepottyant... nem, lerúgták... a szamárlétra gyorsliftjérõl. Vajon mit csinálhatott? Megsértette volna Aneki-samát? Gyorsan az öregre pillantott, de csak aggódó és részvétteli kifejezést látott az arcán. Keresztülhúzta egy riválisának terveit vagy megsértett egy feljebbvalót? Fejben gyorsan végigpörgette az utóbbi idõk ténykedéseit és projektjeit, de semmit sem talált, ami erre utalt volna. Mindenkivel szemben udvariasan és elõzékenyen viselkedett, néha még jobban is, mint amennyire elvárható lett volna. Így próbálta ledolgozni abból származó hátrányát, hogy nem született japánnak. Japánban eltöltött egész ideje alatt nem találkozott nagyobb lenézéssel vagy undorral annál, amivel a japánok akármilyen külföldit illetnek. Egészen biztos, hogy nem a viselkedése okozta az áthelyezést. A munkája sem eredményezhette ezt a rangvesztést, bármennyire is tagadta Sato, hogy rangvesztésrõl lenne szó. Rendszeresen túlórázott és mindig pontosan és idõben teljesítette feladatait. Akkor hát mit tett? Sato arcát fürkészte, hátha talál ott valamit, ami kiindulópontul szolgálhatna. De ha a férfi arckifejezése el is árult valamit, az csak türelmetlenség és unalom volt. Sam gyanította, hogy Satót személyesen egyáltalán nem érdekelte Samuel Verner, és ezt a látogatást is csak felesleges idõhúzásnak tekintette, mely más, fontosabb feladatoktól vesz el idõt. -- Talán ha az igazgató úr... -- kezdte Sam bátortalanul. -- Talán ha informálna arról, milyen hibát

követtem el, akkor ki tudnám javítani. -- A kérése szemtelenség -- csattant fel Sato. Aneki szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát, majd felállt, mielõtt Sam vagy Sato bármit is mondhatott volna. Meghajolt és elindult az ajtó felé. Észre sem vette Sam válaszbólintását, mellyel a fiú jelenlegi helyzetében válaszolni tudott a szertartásszerû meghajlásra. A doktornõ is mélyen meghajolt. -- Élvezze a pihenést -- szólt oda Sato, miközben a testõr nyomában õ is elindult kifelé. Csakúgy, mint az elõbb Aneki, õ sem nézett a doktornõre. Amikor az alelnök az ajtóhoz ért, hirtelen megállt és félig Sam felé fordult. -- Részvétem a nemrég önt ért veszteséget illetõen. -- Veszteség? -- Sam csak még jobban összezavarodott. -- A húgával történt sajnálatos balesetre gondolok, természetesen -- Sato tökéletesen játszotta az ártatlant. -- Janice? Mi történt a húgommal? Sato szó nélkül elfordult, de Sam észrevette, hogy az alelnök, mikor úgy gondolta, hogy senki sem látja, gonoszul elvigyorodott egy pillanatra. Aztán gyors léptekkel végigvonult a folyosón, rá sem hederítve Sam záporozó kérdéseire. Sam megpróbált felállni, azzal a szándékkal, hogy utánamegy és kikényszeríti belõle a választ, de amikor egyik lábbal lelépett az ágyról, olyan kábasághullám söpört végig rajta, hogy majdnem összerogyott. Szédülõ fejjel a doktornõ karjaiba omlott. A doktornõ visszatámogatta Samet az ágyba és figyelmeztette betegét, hogy pihennie kell. Sam hagyta, hogy elrendezzék az ágynemûjét, majd kinyúlt és megragadta a doktornõ karját. A doktornõ fintorgott egyet a nyilvánvaló szemtelenség láttán. -- Kimerült, Verner-san. Pihennie kell, különben megsérülhetnek az idegi áramkörök finom érintkezõi. -- A fenébe az áramkörökkel! Tudni akarom, mi folyik itt! -- Az arcátlanság és a fizikai kényszer nem éppen az udvarias érdeklõdés eszközei. Sam tudta, hogy a doktornõnek igaza van, de hát nagyon aggódott a húgáért. A lány volt az egyetlen, aki megmaradt neki, miután a szülei meghaltak azon a szörnyû júliusi éjszakán 2039-ben. Elengedte a doktornõ karját és lassan hátradõlt. Teste szinte remegett, ahogy önfegyelmet erõltetett magára. -- Kérem, bocsássa meg nem megfelelõ viselkedésemet. A doktornõ gyorsan megmasszírozta a karját és lesimította patyolattiszta, fehér köpenyének ujját. -- A szélsõséges érzelmi állapotok gyakran kontrollálatlan viselkedéshez vezetnek, Verner-san. Az ilyen viselkedés a nem megfelelõ idõben és a nem megfelelõ társaságban riasztó következményekkel járhat. Megérti ezt? -- Igen, doktornõ. Megértem. -- Nagyon jó. Tehát feltett egy kérdést. -- Megengedi? -- Sam megvárta, amíg a doktornõ beleegyezése jeléül bólint. -- Doktornõ, tud ön valamit arról, mire célzott Sato-sama a húgommal kapcsolatban? -- Sajnos igen. Úgy tûnt, a doktornõ nem szívesen beszél errõl, de Samnek tudnia kellett az igazságot. Nem számít, bármilyen lesújtó is legyen az. -- Mondja el, doktornõ -- kérte. -- Legyen szíves. A doktornõ hosszú, kemény pillantást vetett Samre. -- Két nappal ezelõtt az ön húga kawaruba kezdett. Úgy gondoltuk a legjobb, ha az operáció elõtt errõl még nem értesítjük önt. -- Istenem, ne... -- Az iszonyat végigsöpört Samen. Kawaru... a Változás, ahogy a japánok udvariasan nevezték. Goblinizáció volt a közismertebb szó arra folyamatra, melynek során egy ember teste és szervei átalakulnak és átszervezõdnek egy metahumán -- egy ork vagy egy troll -testévé és szerveivé. Alkalmanként a szerencsétlen áldozat valami sokkal ocsmányabb lénnyé is átalakulhat. -- Hogyan lehetséges ez? Hiszen tizenhét éves. Ha át kellett volna alakulnia, az már

korábban megtörtént volna. Ő már biztonságban volt. -- Szakértõje ön a kawarunak, Verner-san? Talán tanítania kéne a Császári Kutatóintézet tudósait. -A doktornõ szigorú arcot vágott. -- A legjobb tudósainknak sem sikerült még felderíteni a kawaru misztériumát. -- Annak már harminc éve -- tiltakozott Sam. -- Nem egészen. De hosszú évek óta szenvednek azok, akik gyógyírt keresnek rá. Még ma is csak nagyon keveset tudunk róla. Amikor a szomatikus mutációs hatás elõször jelentkezett, a világ népességének körülbelül tíz százalékát érintette. Abban a felfordulásban azonban csak kevesen tudták tanulmányozni a jelenséget. Ma már képesek vagyunk a megfelelõ megfigyelésekre, de a kawaru manapság sokkal ritkább, így kisebbek a lehetõségeink is. Bár minden egyes megfigyelt esetbõl tanulunk egy picit, még mindig csak a sötétben tapogatózunk. Túl sok a variációs lehetõség. A legtöbb, amit tudunk annyi, hogy meghatározzuk azokat, akik átváltozhatnak. De erre is csak hosszú genetikai vizsgálatok után vagyunk képesek. -- Janice és én sosem mentünk át ilyen vizsgálaton. -- De még ha át is mentek volna, az eredmény akkor sem lenne száz százalékig megbízható. Teljesen átlagos családokban még mindig születnek olyan gyermekek, akik a késõbbiekben kawarun mehetnek át. -- Akkor nincs remény. -- Folyamatosan tanulmányozzuk a kawaru útján létrejött metahumán fajok biológiai változásait. A szaporodásuk és a mutációk folytatódó esetei azonban továbbra is megmagyarázatlanok. Miért van az, hogy a Megváltozottak közül egyesek normálisan szaporodnak és saját fajukhoz tartozó gyermekeket nemzenek, egyesek gyermeke pedig rendes embergyerek lesz? Megint mások gyermeke pedig normális embernek tûnik, aztán késõbb hirtelen átmegy a kawarun és másvalamivé változik. Még a legjobb genetikusok sem tudják megjósolni, ki fog átváltozni és mivé. -- Akkor ez biztosan mágia -- suttogta Sam. Sam egyik kora gyermekkori emléke az volt, hogy egy férfi arca jelent meg a családi tridim képernyõn. A férfi rendkívül érzelmesen és meggyõzõen beszélt az új világról, a Felébredt Világról. Arról beszélt, hogy a mágia és a mágikus lények ismét megjelentek a világban, hogy kihívják a technikát -- nem csak azért, hogy eldõljön, ki a felsõbbrendû, de azért is, hogy eldõljön, ki marad egyáltalán életben a Földön. A férfi felszólította az embereket, hogy használják a technika vívmányait, vonuljanak vissza a földekre és éljenek egyszerû életet. De Sam apja soha nem fogadta el, hogy a mágia érkezése ismeretlenné változtathatja a jól ismert és rendezett, technikára alapozott világot. Hagyományos módon nevelte, a fiát és szinte elzárta a Megváltozott világtól. Még az állatkertben tett látogatásaik alkalmával is elkerülték a paranaturális kiállításokat, ahol griffeket, fõnixeket és más, egykoron csak a legendákban szereplõ lényeket lehetett megtekinteni. -- Mágia? -- csattant fel a doktornõ szinte pontosan ugyanolyan hangon, ahogyan Sam apja szokta. -- Lehet, hogy létezik némi mágia a világban, de csak a gyengeelméjûek hiszik, hogy ez minden rejtélyt megmagyaráz. A társaság feljegyzései szerint ön nem azok közül az együgyûek közül való, akik azt hiszik, hogy a varázslatoknak igazi erejük van és a misztikus energiák bármi lényegeset képesek lennének megváltoztatni. A társaságunkban is megjelent úgynevezett mágusoknak megvannak a saját korlátaik. Lehet, hogy úgy irányítanak energiákat, hogy az látszólag ellentmond a jelenleg ismert fizikai törvényeknek, de az állítólagos varázserejük korlátozott és idõvel meg fogjuk érteni a mibenlétét. A fejlõdés persze lassú. Túl sok értékes adatot elvesztettünk, mert a kawaru elsõ kitörésénél számos kutatóintézet elpusztult. Hogyan birkózhatnának meg a felszentelt tudósok a szokatlan jelenségekkel, ami kor körülöttük szétporlad a rend, gyûlölet, félelem és erõszak borítja el a világot és a férfiak, nõk és a gyermekek is átalakulnak? De a káosz napjait már magunk mögött hagytuk. Eljön az idõ, amikor majd megértjük a kawarut, sõt talán megakadályozni vagy visszafordítani is képesek leszünk. De ezt szigorúan tudományos alapon fogjuk tenni. A mágia ebben nem segíthet. A doktornõ annak a hitnek adott hangot, amelyben Sam is felnõtt, de a szavai mintha idegenül csengtek volna. Sam üresnek érezte magát belül, letaglózta a kétségbeesés, a húgával történtek híre.

Az apjuk megpróbálta megóvni családját a Változás hatásaitól, de a történelem most olyan erõvel zuhant rájuk, mely mindkettejük életét kiszakította rendes kerékvágásából. Bármi erõ táplálta is a goblinizációt, az most elérte a húgát is. Hogyan történhetett ez meg? Sam leküzdötte magában a vágyat, hogy felüvöltsön kétségbeesésében. -- És hogy van Janice, doktornõ? Rendbe fog jönni? A doktornõ együttérzése jeléül megérintette Sam vállát. -- Nehéz biztosat mondani, Verner-san. A húga hosszú Változás alatt áll. Az életjelei ugyan erõsek, de a megpróbáltatásainak még nincsen vége. -- Látni akarom. -- Ezt nem tanácsolom. Kábult állapotban van és nem tenne jót neki az ön jelenléte. -- Nem érdekel. Akkor is látni akarom. -- Ez nem rajtam múlik, Verner-san. A Császári Genetikai Tanács csak az ott dolgozó személyzetnek engedélyezi a Kawaru Osztályra való belépést. Elõfordulhat ugyanis, hogy egy beteg váratlanul befejezi az Átváltozást és ámokfutásba kezd. -- De ön be tud engem csempészni, vagy nem? -- könyörgött Sam. -- Orvosi köpenyt viselnék... úgy tennék, mintha medikus hallgató lennék. -- Talán. De ha felfedeznek, az végzetes következményekkel járna. Az ön számára. Az én számomra. Még a húga számára is. Szinte azonnal megvonnák tõle az átköltöztetési alapját, feltéve, ha túléli a dolgot. Az elõtte álló új élethez való alkalmazkodás így is épp elég nehéz feladatokat ró rá. És ön is elveszítene mindent, amit a társaságnál elért. -- Én most nem számítok. Janice-nek szüksége van rám. -- Neki arra van szüksége, hogy ön dolgozzon és pénzt keressen a számára. A legjobban úgy segíthet neki, ha engedelmeskedik a feljebbvalóinak. Itt a kórházban semmit nem tehet. -- Ön ezt nem érti... -- Téved, Verner-san -- A doktornõ lassan megrázta a fejét. Szemében feneketlen szomorúság tükrözõdött. -- Túlságosan is értem. A doktornõ alakja váratlanul hullámozni kezdett Sam szeme elõtt. Egy pillanatra Sam azt gondolta, hogy könnyek futották el a szemét, de aztán rájött, hogy a doktornõ utasította az ágyat, hogy csillapító injekciót adjon Samnek. A óceánról szóló korábbi álma ismét visszatért, az ellenállhatatlan áradat magával sodorta, le a mélybe, ahol vigyorgó trollok és goblinok nyújtották mancsaikat Sam felé. Teljes erejébõl küzdött ellenük, de csak egyre mélyebbre sodródott. Aztán új tompaság ébredt a tagjaiban és kúszott lassan az agya felé. A szörnyek képe szertefoszlott, és csak tompán lüktetõ fájdalom maradt vissza utánuk a halántékában. Aztán az is elenyészett, elnyelte a csöndes kábulat. Már néhány órája sötétség takarta a környéket, amikor a tünde kilépett a szabad ég alá. Az erdõben halk hangok hallatszottak, senkit nem zavart a magányos tünde jelenléte. Könnyû szellõ kígyózott át a vastag fatörzsek között, gyöngéden megrezegtetve a faleveleket. A finom légmozgás beletúrt a tünde fehér hajába és megcirógatta a bõrét. A tünde elmosolyodott. Bár az erdõt nem tekintette otthonának, mint fajtájából sokan, mindig is érezte a belõle áradó hatalmas vonzerõt. Béke honolt a faóriások homályában, béke, a világban folyó hatalmas túlélési harc minden vadsága ellenére is. Néha azt kívánta, bárcsak itt maradhatna, de ez általában nem tartott sokáig. A munkája fontos volt számára és ezt a fajta munkát itt nem végezhette. Felnézett az égboltra, élvezte, hogy a felhõfoszlányok közül kikandikáló csillagok õrá vetik a fényüket. Mennyi csillag... Hideg derengésükkel sejtetni engedték az egyetemes tudás általuk õrzött hatalmas kincseskamráit. De egy napon -- gondolta a tünde -- egy napon még elmegyünk hozzátok. Apró mozgás vonta magára a figyelmét. Egy hullócsillag, gondolta. Aztán a mozgás irányába nézett és felismerte, hogy nem hullócsillagot lát, hanem egy repülõgépet, mely az égitesteknél is sebesebben siklik az éjszakai égbolton. Ideje akcióba lépni. Eljött az idõ. Megtörte a szokásos közösségi transzt és ezzel visszatért a hétköznapi világba, ahol a másodpercek kérlelhetetlenül haladtak elõre, elsietvén a jelen mellett, mely az erdõ életét jelentette. Gyorsan szemügyre vette a csillagok állását és megállapította, hogy a többiek már a helyükön várnak rá.

Visszalépett a fedél alá és letérdelt az apró, alacsony asztalhoz. Az orvosi acélból készült jack-csatlakozót a halántékán lévõ csatlakozóba nyomta és az ujjai végigtáncoltak Fuchi 7 kiberdekkjének billentyûin. Belépett a Mátrixba. Figyelme az elektronikus világ villódzó tere felé fordult, ahol a kibernetikai funkciók és programok szinte tökéletes és kézzelfogható valóságot alkottak. Felszaladt a kibertér elektronpályáin a mûholdas csatlakozásig, majd ismét le, belépve a Seattle Regionális Telekommunikácós Hálózatba. Néhány pillanat elteltével már útban volt, hogy találkozzon társaival a Renraku archológia belsejében. A Seattle-Tacoma Nemzetközi Repülõtér fényei eltûntek a repülõgép mögött, hogy aztán nemsokára elõtte jelenjenek meg ismét. A gép körözött. Sam futólag eltöprengett rajta, miért, de aggodalmáról hamar elfeledkezett, hiszen biztos volt benne, hogy a pilóta figyelmeztette volna az utasokat, ha bármiféle probléma történik. Samnek úgy tûnt, saját élete is körbe-körbe jár most, hogy visszatért abba az országba, melyet olyan szívesen hagyott el a Tokió Egyetem kedvéért. Körbe-körbe rohant, saját farkát üldözve, sehová sem jutva. Három órával ezelõtt ismét megpróbálkozott azzal, hogy valamit megtudjon a húga állapotáról. Már egy hete szinte csak ezzel foglalkozott, de még csak azt sem mondták meg neki, hol kezelik Janicet. És amikor Renraku kísérõi megpróbálták elráncigálni a telekomtól, hogy betuszkolják a várakozó JSA-repülõ beszállófolyosójára, elvesztette hidegvérét. Egyszerûen csak attól félt, hogy ha távol lesz Japántól, minden kapcsolatot elveszít húgával. Kísérõi azonban a híres Vörös Szamuráj biztonsági erõkhöz tartoztak, így egyszerûen megragadták és minden tiltakozása ellenére felültették a kijelölt repülõgépre. Két órával késõbb Sam ismét a földön állt, ezúttal azonban a kijelölt célállomáson. Egy rojtos, szintibõr dzsekit, laza pilótasapkát és hegyes cipõt viselõ Renraku alkalmazott köszöntötte. A ruházat nem kevésbé volt felháborító, mint a nõ túlságosan is ismert beszédmodora és durva viccei. Átkísérte Samet a szokásos vám-- és biztonsági ellenõrzéseken, majd egy várakozó Egyesült Boeing légibusz fedélzetére irányította. A légibusz a Renraku emblémáját viselte. A nõ biztosította Samet, hogy a döntött szárnyú siklógép a leggyorsabb módja annak, hogy Samet az archológiába szállítsa. Sam beszállt hát és elfoglalta helyét a luxus berendezésû utastérben. Ezenközben a nõ elõresétált és eltûnt a pilótafülkébe vezetõ ajtó mögött. Kis idõ múlva a gép felemelkedett a földrõl. A felszállást a pilóta kommentárja kísérte, mely szerint kisebb, könnyen elhárítható hibákat észlelt a gépen. Sam már huszadszor -- vagy negyvenedszer? -- figyelmeztette magát, hogy jelen pillanatban nem tehet túl sokat saját életbenmaradásáért. Hogy elterelje figyelmét a repülés okozta félelemtõl, a többi utas felé fordult. Nekik is a Renraku archológia volt az úticéljuk. A korlátnál Alice Crenshaw ült. A Japánból idevezetõ úton a nõ közvetlenül Sam mellett ült, de keveset beszélt, ami tökéletesen illett Sam nem túl vidám hangulatához. Crenshaw csak annyit mondott neki, hogy õt is a archológia projekthez irányították át. Ő sem örült a dolognak és elég sértõen válaszolt a stewardnak, aki pedig udvariasan érdeklõdött az áthelyezésének oka felõl. Crenshaw nem sokkal Sam után szállt fel a légibuszra. Rá sem hederített a HFR-gép fedélzetén tartózkodó többi utasra és mintha észre sem vette volna azok udvarias, beszélgetés kezdeményezésére irányuló próbálkozásait. Ehelyett szinte azonnal elfoglalta magát egy üveg whiskyvel. Egy széles, dupla ülésen Jiro és Betty Tanaka beszélgettek csöndesen. Legalábbis így mutatkoztak be Samnek. A férfi nisei volt, második generációs japán, aki már Amerikában született. A nõ Kalifornia Szabadállamból származott. Sam irigyelte a bérmunkás és felesége egyszerû reményeit és félelmeit. A fiatal számítógépes specialista, Jiro számára a Renraku archológiában végzendõ munka elõrelépést jelentett. Még egy utas utazott a gépen, mégpedig Mr. Toragama. Sam nem törõdött vele, Crenshaw pedig megvetette, így a férfi társaság híján a középvezetõk szokásos aggodalmával az arcán az ölében heverõ hordozható számítógép billentyûit kezdte nyomogatni. Sam elfordította a fejét, és kinézett az ablakon. A légibusz már elhagyta a leszállóhelyet és most Seattle fölött haladt egy csillogó fénykupac felé, mely a metroplexum szívét jelentette. Ott terpeszkedett a Renraku archológia, masszív körvonalai mellett eltörpültek az üzleti negyed

felhõkarcolói. Bár egyes részei még mindig építés alatt álltak, az archológia már most is vagy egy tucatnyi háztömböt foglalt magába. Az archológián túl az Aztechnology piramis rikító neonfényei világítottak, messzire hirdetve, hogy a társaság tulajdonosai Aztlanból származnak. A légibusz bedõlt egy kicsit, hogy elsuhanjon az archológia déli része elõtt. A repülõ leszállófényeinek gyémánt mintázata elõször az archológia napelemeinek sima felületérõl, majd a tengeröböl sötét vizérõl tükrözõdött vissza. Bár a repülõgép zaját eltompította az utastér szinte tökéletes hangszigetelése, a vízszintes repülésbõl a függõlegesbe való átváltást kísérõ vibráció jól érezhetõ volt. A gép lejjebb ereszkedett egy kicsit, miközben elhaladt az archológia vízparti oldalán sorakozó, Renraku tulajdonban lévõ dokkok és raktárépületek fölött. A HFR* az egyik leszállóhely felé tartott. Sam látta, ahogy a leszállófények egyre közelebbrõl világítanak. Odalent sem hivatalos fogadóbizottságot, sem nyüzsgõ szerelõket nem lehetett látni. Leszállás elõtt a gép egy picit még elõrelendült, majd lassan leereszkedett a leszállóhelyre. A pilótakabinból nem szólt senki, így az utasok vártak. A Tanaka házaspár az ablakon keresztül mutogatta egymásnak az archológia innen látható részeit. Mr. Toragama elpakolta számítógépét, és jégkockacsörgés jelezte, hogy Crenshaw még egy utolsó italt töltött magának. Sam is jól érezte magát a helyén, így kinézett az ablakon, ahol a még mindig forgó rotorok szolgáltattak némi látványosságot. Éles kattanás visszhangzott végig a kabinon, ahogy a kijárati ajtó zárja elfordult. -- Épp idejében -- dörmögte Crenshaw. Az ajtó kinyílt és a lépcsõ legördült. A kabin csendjébe hirtelen betört a légibusz alapjáraton járó motorjainak dörmögõ hangja. A hanggal együtt illatok is beáradtak, az óceáni levegõ összekeveredett a repülõbenzin és a felhevült mûanyag és fém szagával. A szokásos reptéri hangulatot azonban darabokra szaggatta a felhangzó fegyverdörgés. Crenshaw ledobta italát és szinte azonnal a dzsekijébe nyúlt, de mozdulatlanná dermedt, mikor egy masszív figura vetõdött be a kijárati ajtón és gyorsan talpra ugrott. A behatoló egy nagydarab, izmos, páncélt viselõ ork volt. A kabin fényei megcsillantak sárga agyarain és vérben forgó szemein. A következõ csillanás azonban a kezében tartott HK227 automata karabély tiszta acélházáról érkezett. -- Ha mozdúsz, meghóttá -- vicsorogta az ork alig érthetõ angolsággal. Bár a szavait nehéz volt kivenni, a kezében tartott karabély minden szónál ékesebben beszélt. Crenshaw lassan kihúzta kezét dzsekijébõl, miközben a többiek meg sem moccantak. Betty Tanaka csöndesen csuklani kezdett, az ijedten remegõ Jiro pedig nem tett semmit, hogy csillapítsa felesége csuklását. Az ork elégedetten nyugtázta a dermedt csöndet, majd óvatosan elindult a gép belseje felé. A pilótafülke csukott ajtaja elõtt egy gyors oldallépéssel elszökkent. Most, hogy félreállt az ajtóból, két újabb behatoló léphetett a gép fedélzetére. Az egyikük egy rojtos bõrkabátot viselõ nõ, a másik pedig egy rongyos katonai egyenruhába öltözött amerindián férfi volt. De Sam figyelmét nem a behatolók öltözéke kötötte le, hanem sokkal inkább a levegõt hirtelen megtöltõ hátborzongató, állati üvöltés. Sam földbe gyökerezett lábakkal állt, miközben egy idomtalan test robbant be a kabinba. A nagydarab, kutyaszerû bestia elsuhant az amerindián elõtt és vadul vicsorogva a nõ lábainál kötött ki. Megvillant a sárga fogsor és elkapta a nõ kabátjának bal ujját. A nõ a karját teljes erejébõl az állat állkapcsába nyomta, hogy megakadályozza a további harapásban. A bestia hátratáncolt néhány lépést, miközben a nõ szabad kezével megpróbálta megragadni az állat szöges nyakörvét. A dög hátsó lábaira állt és ezzel felemelte a nõt a padlóról. Aztán a bestia hirtelen hevesen oldalt ugrott, amint egy sárgás, csillogó ragyogás suhant végig a nyakörvén. A fény megvilágította a nyakörvbe vésett Renraku emblémát. Az állat fájdalmasan üvöltve hátraugrott és nekiesett a fémfalnak. Kitekeredett nyakkal saját testébe harapott, mintha így meg tudna szabadulni égetõ kínjától. Még egyszer felüvöltött, ezúttal azonban nem azon a csontvacogtató hangon, amely szinte megdermesztette Samet és a többieket. Ez a fájdalom és értetlen félelem hangja volt. A padlóra zuhant és rángatózott még egyet-kettõt, mielõtt végleg kimúlt volna. A megperzselt szõr szaga minden mást elnyomott.

Varázslattal gyõzte volna le az állatot az a nõ? Sam nem lehetett biztos benne, hiszen még sohasem látott mágust harcolni. Jelen pillanatban azonban semmilyen más magyarázat nem jutott az eszébe. A nõ kicsit üres szemekkel és zihálva motyogott valamit magának. -- Rohadt bargesztek. Hogy miért nem mindig az izmos fiúknak mennek neki elõször? A fegyverek ismét csattogni kezdtek odakint, gyors halállal árasztva el az utasteret. A nõ a padlóra vetette magát, a férfi pedig nekifeküdt a légibusz egyik fém válaszfalának. A Renraku alkalmazottak ennél lassabbak voltak. Betty Tanaka megtántorodott, ahogy a lövedékek a testébe csapódtak, Jiro pedig megperdült és vérzõ vállal Toragamának zuhant. Az ütközéstõl mindketten elnyúltak a padlón. Sam az ülése mögé bújt. Épp idejében, mert a golyók máris végigszaggatták a mennyezetet a feje fölött. Crenshaw nem volt tûzvonalban, így állva maradt és le nem vette szemét az orkról, aki szintén a fém válaszfal fedezékében tartózkodott. A férfi behatoló váratlanul felpattant, megragadta a kijárati ajtó kilincsét és egyetlen mozdulattal becsukta az ajtót. A fickó szinte emberfeletti fürgeségébõl és erejébõl Sam arra következtetett, hogy bizonyára kibervert építettek a testébe, attól ilyen gyorsak a reakciói. Miközben a nõ feltápászkodott a padlóról, kabátja szétnyílt egy pillanatra és látni engedte az izmos testet takaró mérhetetlen mennyiségû fegyvert és lõszeres hevedert. A nõ káromkodott egyet, amikor a lába egy pillanatra beleakadt az oldalán lógó kardhüvelybe. Sam a fegyverre bámult. Bár még soha nem látott ilyet, felismerte, hogy a gazdagon díszített cirádás fegyver nem lehet más, mint egy varázskard. Életében elõször, egy varázsló jelenlétében állt. A gondolatra hideg veríték ütött ki a homlokán. Ez egy igen veszélyes banda lehet, ha egyikük tényleg tud varázsolni. -- Hol van a pilóta? -- kérdezte a nõ az orkot. Az undorító figura fejével a pilótafülke ajtaja felé intett. -- Ott búvik. -- Menj és mozdítsd meg. Azok a buzgómócsing Raku szemetek nem várnak örökké, hogy tüzérséget hozassanak és kifüstöljenek innen. Azonnal el kell hagynunk ezt a bazi mûhegyet. Az ork fegyverével az utastér felé mutatott. -- Hát ‘zekkel mi legyen? -- Majd én vigyázok rájuk. -- Mos kõ lelõni mind -- morogta az agyarai közül az ork. -- Erre most nincs idõ. Menj és piszkáld meg a pilótát. Az ork morgott egyet, de a nõ (szemmel láthatóan õ volt a bandavezér) nem engedett. Végül az ork legyintett, felemelte fegyverét és berúgta a pilótakabin ajtaját. Odabent semmi nem mozdult, így belépett a szûk folyosóra. Bár hatalmas teste elzárta a kilátást, Sam hallotta a repülõgép számítógépének halvány hangját, amint rendületlenül ismételte: -- Kérem, jelezze, ha le kívánja állítani a motorokat. A nõ végigfuttatta tekintetét a rövid gépfegyvertûz okozta mészárláson. A halál szaga megülte az egész légibuszt. Betty Tanaka kicsavarodott testhelyzetben hevert a dupla ülésen, vére szertefröcskölt az ablakon és az ülés mögötti falon, valamint mélyen beszivárgott a puha üléspárnákba. Mellette a férje térdelt, aki rá sem hederített saját sebesülésére. Halott felesége kezét markolászta és zokogott. Mr. Toragama beijedt, élettelen zsákként kucorgott a két üléssor között. -- Senkinek sem kell, hogy baja essen. Üljenek le és csatolják be az öveiket -- mondta csöndesen a nõ. Amikor senki nem mozdult, pattogó hangon japánul is elismételte ugyanezt. Sam elkerekedett szemekkel bámult rá. Hát nem esett elég bajuk már idáig is? -- És mindig lássuk a kezeiteket -- tette hozzá a férfi tört japánsággal. Szavait a bal kezében tartott Ingram géppuska meglengetésével nyomatékosította. A jobb kezében tartott géppuska nem mozdult, mereven Crenshawra szegezõdött. -- Nyakig benn vagyunk -- kiabálta az ork a pilótakabinból. -- A pilótacsaj nyitva hatta a zablakot és megpörkõtték egy kissé. Má mehet is a fagyasztóba. A nõ a férfira villantotta a tekintetét, mire az bólintott és elõrement az orkhoz. Amikor elindult, a nõ benyúlt a kabátja alá és elõhúzott egy rövidcsövû puskát. Sam megpróbált Crenshawra nézni. A támadók Crenshawt illetõ megkülönböztetett figyelme arra a tiszteletre emlékeztette, mely Tokióban a Vörös Szamurájokat övezte. Crenshaw valószínûleg egy

különleges ügynök lehetett, valami olyasmi, amit az emberek céglegénynek hívtak. Elgondolkozott azon, vajon a nõ megpróbálkozik-e valamivel. A mágus fáradtnak tûnt, eléggé kimerítette a bargeszt megöléséhez használt varázslat. Ez bizonyára lelassítja a reakcióit és ennyi talán elég is Crenshawnak. A behatoló tüzelésre kész puskája azonban épp elég fenyegetést jelentett, így Crenshaw végül szó nélkül követte az utasítást. Keresett egy valamennyire még nem összevérezett ülést és becsatolta magát. Sam úgy érezte, elárulták. Crenshaw magához ragadhatta volna a kezdeményezést. Éppen az ilyen fickók elleni harcra képezték ki. Miért nem kelt munkatársai védelmére ahelyett, hogy ilyen simán beadja a derekát? Ezek után mire számíthat még Sam? Sóhajtott egyet, elhúzta Jirót felesége holtteste mellõl és beültette egy ülésbe. A férfi szemmel láthatólag nem érzékelt semmit a külvilágból. Sam éppen a biztonsági övét csatolta be, amikor az amerindián kikiáltott a pilótafülkébõl. -Tényleg baj van, Sally. Ezt a rohadt gépet kizárólag rigóknak tervezték. -- Montam, hogy hozzuk Rabót is! -- visította az ork. -- Az kibûvészne minket innét! -- Rabo nincs itt -- vágott vissza Sally. -- Az a robotpilóta úgysem tudna átvinni minket az õrjáratokon. A két férfi elõbukkant a pilótakabinból, maguk után vonszolva a pilótanõ ernyedt holttestét. -- Tán pajzsnak jók ezek a muksók -- jegyezte meg az ork gonosz vigyorral és Mr. Toragama ölébe hajította a hullát. Sally megvetõ pillantást vetett rá. -- És mi van a tündével? -- kérdezte az amerindián. -- Ki tud hozni minket távirányítással? -- Nem tudom -- felelte a nõ. Elõhalászott egy kicsiny, fekete dobozt a zsebébõl, felcsapta a képernyõjét, kihúzott belõle egy zsinórt és hozzácsatlakoztatta a falon lévõ interkom panelhez. Bepötyögte a kódot. -- Szolgálatodra -- szólalt meg egy recsegõ hang az interkomból. -- Hol vagytok? Elég gyengén fogom a jeleiteket. -- Egy hefeszben vagyunk egy rakás Raku alkalmazottal. A pilóta halott és a rohadt bárka csak rigóknak épült. Be tudsz szállni a robotpilótába, hogy kihozz minket innen? -- Kívánom, bárcsak másképp lenne, Drága Hölgy, de nem teljesíthetem a kérésedet. Dekás vagyok, nem pedig rigó. Nincs meg a repülõgép-vezetõ huzalozásom. Azt javaslom, találjatok valami más közlekedési módot. De minél gyorsabban. A dekásaik már akcióba léptek és a helyzetem minden mikroszekundummal egyre kényelmetlenebbé válik. Izolálni tudtam a rossz fiúk kommunikációs kísérleteit, de attól tartok a központi biztonsági szolgálat hamar felfedezi a dolgot. Még a mostani kapcsolat fenntartása is veszélyes. -- Csak tudsz csinálni valamit, Svindler -- jelentette ki az amerindián. -- Mivel le kellett térnetek az elõre eltervezett útról, erre kevés az esély -- A tünde hangja elhallgatott egy kicsit. -- Talán az egyik utas éppen egy rigó. Sam hirtelen arra lett figyelmes, hogy a csoport figyelme feléje irányul. Pontosabban a halántékába ágyazott adatjackre. -- Mi a neved, fiú? -- kérdezte Sally. -- Samuel Verner. -- Nos, Verner, rigó vagy? -- szegezte neki a kérdést az amerindián. Vajon hazudjon? És ha hazudna, mi lesz, ha a mágus elolvassa a gondolatait és rájön? Talán megjátszhatná, hogy gondjai vannak a repülõgéppel. Ha elég sokáig fel tudja tartani ezeket a banditákat, a Renraku biztonságiak elkapják õket. De az is biztos, hogy nem harc nélkül. És két ember már meg is halt, egyszerûen csak azért, mert útban voltak. Sam lassan megrázta a fejét. -- Ez egy adatjack. Kutató vagyok. -- Vezettél már repülõt? -- Siklókat. Egy Mitsubishi ornitoptert. -- Naccerû -- nyögött az ork. -- Babapilóta. Inkább a robopilkóba bíznák. Az interkomból megszólalt a tünde halvány hangja. -- Ó, te hatalmas rakás nyershús, a fiú lehet, hogy nem rigó, de van valamennyi repülési tapasztalata. Az inputja talán vihet némi változatosságot

a robotpilóta meglehetõsen korlátozott repertoárjába. És ha nem is pilóta, talán elég elõnyt biztosíthat. -- Ez igaz. -- Ezt az amerindián mondta. -- Talán van némi esélyünk, ha a tünde átirányítja a légelhárítást és rossz vektorra küldi a járõreiket. Sally egy pillanatig gondolataiba merült. -- Rendben, nagyfej. Meg tudod csinálni? Az interkom halkan sercegett, miközben a tünde végiggondolta a dolgot. -- Nem lesz könnyû, tekintettel arra, hogy már riadóztatva vannak, de ha ön úgy kívánja, Nemes Hölgy, felajánlom a szolgálataimat. -- Akkor ideje felszállni -- zárta le a vitát a nõ. -- Oké, Verner. Nyomás elõre. Sam segélykérõen a többiekre nézett. Jiro le nem vette szemét felesége holttestérõl, Crenshaw arcán pedig semmilyen érzelem nem tükrözõdött. Ami pedig a halottakat illeti, azok nem szolgálhattak már tanácsokkal. Kicsatolta hát az övét és felállt. A pilótafülke ugyanúgy tele volt fröcskölve vérrel, mint az utastér. Sam megpróbálta nem észrevenni a pilótaülésre száradt vérfoltokat és leült. Az amerindián a segédpilóta helyét foglalta el. -- Egyes helyeken Szellemcsinálónak hívnak -- mondta. -- Lehet, hogy nem vagyok pilóta, de tudok valamit a repülésrõl. Próbálj csak meg valami gyanúsat és máris azon kapjuk magunkat, hogy a robotpilótával repülünk. Wakarimasu-ka? -- Megértettem. -- Helyes. Akkor csatlakozz be és indulás. Sam elõhúzta az irányítópult adatkábeljét. Végül is nem csinálta végig az orvos által javasolt korlátozott hozzáférési gyakorlatokat. Be volt gyulladva. Hallott már arról, hogy a rigók szinte összeolvadnak a gépükkel. Agy lesz belõlük, mely a gép testét irányítja. És azt is hallotta, hogy voltak, akik nem bírták ki az átmenetet és elvesztették tudatukat a lélektelen géppel való egyesülésben. A gépet szigorúan rigóknak tervezték. Ha valaki nem rendelkezett adatjackkel, pusztán csak annyit tehetett, hogy bemondja a célállomást és az indulási idõt a robotpilótának. Ez pedig nem éppen a legjobb módja a gyors lelécelésnek. Ezek a banditák azt várják tõle, hogy csatlakozzon be és bírálja felül a robotpilóta döntéshozó funkcióit. A pilóta szürkeállományát a gép mûködésével összekapcsoló speciális gépirányító beültetések nélkül azonban legfeljebb csak arra lesz képes, hogy befolyásolja a repülési irányt, a repülési magasságot, no meg az érkezési és indulási idõt. A repülést magát továbbra is a robotpilóta fogja irányítani. Persze, ha nem csatlakozna be, akkor a légibusz a Seattle Légiirányító Központtal venné fel a kapcsolatot, így valamelyik légiirányító utasításait követné és csak a kijelölt légifolyosókon repülne alacsony sebességgel és kevéssé kockázatos manõverekkel. A banditák azt akarták, hogy ennél könnyebben szökjenek meg és nem nagyon érdekelte õket, mibe kerül ez Samnek. Sam megértette, hogy ha becsatlakozik, akkor is csak néhány dolgot tud irányítása alá vonni, de még ez a kevés is nagy kockázattal jár. De megérezvén a mellette ülõ férfi türelmetlenségét úgy döntött, hogy ha nem csatlakozik be, akkor hamarosan még nagyobb veszélynek lesz kitéve. Megragadta hát a csatlakozót és belenyomta a halántékán tátongó aljzatba. Fájdalom söpört végig az agyán, de pillanatok alatt elenyészett. Mintha csak szellemképet látna, mûszerek és kijelzõk jelentek meg a szeme elõtt, ahogy a repülõgép számítógépe a látóidegére vetítette azok képét. Ha elfordította a fejét, "láthatta" a képzeletbeli mûszerfal többi részét is. Kiszúrta a súgó panelt, kinyúlt és mentálisan "megnyomta" a gombot. A számítógép adatokat kezdett sorolni az alapvetõ gépkezelési mûveletekrõl. Az agyában csengõ gépi hang hideg volt és szenvtelen, nem úgy mint a hangszórókban szóló sokkal barátságosabb hang. A légibusz idegensége elbátortalanította és a feje is fájni kezdett hátul, a tarkójánál. Golyók koppantak a pilótafülke páncélüvegén. A kattogó hangokat az amerindián sürgetõ hangja festette alá: -- Indulj már! Sam megfogta a botkormányt. Hogy a valóságban fogta meg, vagy csak a számítógépes szimuláció

keretében, azt már nem tudta biztosan. Felpörgette a motorokat és hátrahúzta a kart. A légibusz ellentétesen forgó rotorlapátjai nekilendültek és hamarosan elég felhajtóerõt szolgáltattak ahhoz, hogy a gép elemelkedjen a talajról. Az igazi repülést a robotpilótára bízva, Sam utasította a légibuszt, hogy emelkedjen az éjszakai égbolt felé. -- Merre? -- kérdezte Szellemcsinálót. -- Északnak a plexum fölött. De most azonnal. Sam engedelmeskedett. Már vagy öt perce repültek, amikor Sam ráébredt, hogy ha eddig nem jöttek légelhárító rakéták, akkor már nem is fognak. A tünde nyilván megtartotta a szavát. Sam lehívta a radarképet, de semmi olyasmit nem látott, ami üldözésnek tûnt volna. És azon is meglepõdött, hogy a Seattle Metroplexum egyetlen légijárõre sem állította meg õket. A tünde dekás nyilván hamis repülési tervet küldött az õ számítógépeikbe is, miközben az elkötött HFR-t elrejtette a normális légi forgalomban. Éppen a külvárosi lakónegyedek fölött haladtak el, amikor Szellemcsináló utasította Samet, hogy kapcsolja ki a külsõ fényeket és változtassa meg az útirányt úgy, hogy a Redmond pusztulat felé tartsanak. A Redmond pusztulat egy régi, lerobbant városnegyed volt, elhagyatott, romos épületekkel és mindenféle gyanús elemekkel. A robotpilóta megpróbálta visszakapcsolni a fényeket, de Sam felülbírálta. Ahogy a metroplexum fölött haladtak, a társaságok dolgozóinak lakásaiból kiszivárgó fények egyre ritkábbak lettek. Majd a pusztulat szélén sorakozó hatalmas neonreklámok rikító fényei következtek. És a kereskedelmi területen kívül már alig látszottak fények. Sam figyelte, ahogy az amerindián a sötétséget fürkészi odalent. Eltûnõdött azon, vajon a férfinek a szemét is "felturbózták-e", nemcsak a reflexeit. A magukat utcai szamurájoknak nevezõ kalandozók és izomfiúk legtöbbje ilyen felerõsített látással rendelkezett. Ez a Szellemcsináló nyilván közülük való volt. -- Lejjebb -- rendelkezett Szellemcsináló. Sam utasította a légibuszt, mire a robotpilóta felsikoltott: -- A magasság veszélyesen alacsony. Le akar szállni? -- Fogd be a pofáját. Sam rácsapott egy kapcsolóra, mire a pilótafülke hangszórói elhallgattak. -- Leszállunk? -- Még nem. Menj északkeletnek. Sam megváltoztatta a repülési irányt és közölte a robotpilótával, hogy a leszállás még nem esedékes és a magasságot tartani szándékozza. Újabb tíz percnyit repültek, miközben még párszor irányt változtattak, részben azért, hogy elkerüljenek néhány kiégett épületromot, részben azért, mert Szellemcsináló így látta jónak. Amikor a szamuráj kiadta a parancsot a leszállásra, Sam boldogan adta át az irányítást a robotpilóta leszállásvezérlõ mechanizmusának. A sötétben szinte láthatatlan épülettömbök közötti lavírozás eléggé fárasztó volt ahhoz, hogy még akkor se szívesen vállalja el a kézi leszállásvezérlést, ha történetesen értett volna a géphez. -- A francba! Csapd le a fényeket! -- csattant fel a szamuráj, amikor a robotpilóta bekapcsolta a leszállófényeket. Sam megriadt a férfi vadságától és villámgyorsan leoltotta a fényeket. A légibusz legalább ilyen gyorsan panaszkodni kezdett a repülési biztonságot és az FAA szabályokat illetõen. Sam elcsöndesítette. A HFR kicsit ferdén ereszkedett le egy szemetes területre, nem messze egy sor bedeszkázott ablakú bérháztól. A szamuráj kirántotta a jack-csatlakozót Sam fejébõl és kitaszigálta a pilótaülésbõl. Sam kinyúlt, hogy lekapcsolja a motorokat. -- Hagyd. Sam vállat vont és elindult az utastér felé. A többiek már kiszálltak, így a halottaktól eltekintve senki sem tartózkodott az utastérben. -- Miért nem hagytok magunkra? -- hallotta Jiro hangját. Az ork válaszolt. -- Nevezzük biztosításnak. A Renraku alkalmazottakat belökdösték az egyik elhagyott épületbe, miközben a légibusz ismét

felszállt. A kapualjból Sam figyelte, ahogy a HFR lassan felemelkedett és amikor túlhaladta az épületek magasságát, vízszintes repülési módba kapcsolt és délnek indult. Egyre feljebb és feljebb emelkedett az éjszakai égbolton. Sötét tömege eltakarta a felhõk résein kikandikáló csillagok fényét. Szellemek kormányozta árnyékhajó. A szamuráj is megjelent a kapualjnál, majd becsusszant rajta. A benti sötétség biztonságában megszólalt: -- A hefesz úton van a tenger felé. -- Gondolod, hogy túl sokáig tartózkodott a földön? -- kérdezte Sally. -- Elég hamar megtudjuk, ha igen -- hangzott a felelet. Az ezt követõ csöndben tisztán hallani lehetett, amint az ork tárat cserél HK227-esében. A másik kettõ követte a példáját, majd ismét csönd borult rájuk. Egy perc elteltével az ork megszólalt: -- Mér nem vágjuk ki ezeket csak úgy a zuccára? -- Cog kocsit küld. -- Mi meg várjunk, he? Bammeg! Ha a Raku szamurájok vagy a zsernyákok ránk áttak, má hóttak vagyunk. -- Kocsi nélkül nem vihetjük biztonságosan magunkkal a vendégeinket -- felelte Sally. -- És kinek kõnek? Elég a magunk baja. Má most is csak hótsúlyok -- Az ork külön kihangsúlyozta a "hót" szót, hogy senki számára ne legyen kétséges, legszívesebben hogyan rendezné a Renraku foglyok problémáját. -- Szerintem lebecsülöd az értéküket. -- Megcsináttuk a melót, amire fizettek. Megvannak a lemezek a Szellemnél. Emmá elég. Tú sok pluszpéz kõ neked. -- Vannak bizonyos kiadásaim. -- Az életemmel nem fizetek a kiadásaidra. -- Most akarsz vergõdni? Add csak ide a kártyádat és megkapod a részedet -- vágta rá Sally és kinyújtotta a kezét. -- A szokásos egy a tízet kapod, ha lelépsz, mielõtt átadjuk a szajrét. Sam szinte érezte, hogyan növekszik a feszültség, amint a mágus és az ork farkasszemet néztek egymással. Végül az ork fordította el elõbb a tekintetét. Megvonta a vállát és dörmögött valamit az orra alá. -- A meló az meló. Sally elmosolyodott. -- Ne aggódj, Kham. Rendben fog végzõdni. Az ork élesen visszanézett, mint aki ezt már hallotta párszor, majd megfordult és eltûnt a sötét épület belsejében. Miközben várakoztak, Sam a lehetõségekhez képest igyekezett ellátni Jiro sebét. Saját ingébõl tépett le egy darabot a kötözéshez. A férfit mintha teljesen kiütötte volna felesége halála, még akkor sem szólt semmit, amikor Sam a sebén dolgozott. Sam miután befejezte a kötözést, törökülésben leült a piszkos padlóra. Gondolatai sötétségben felvették a versenyt a szobával. Összerezzent, amikor Szellem megjelent az ajtóban. Nem látta az amerindiánt távozni. -- Itt a kocsi. Sally az ajtó felé intett a puskájával. -- Gyerünk. A kocsi egy hosszú Toyota Elite volt, átlátszóságszabályozós polimer ablakai sötétre állítva. A sofõr ablaka le volt engedve, mögüle egy szélesarcú koreai kölyök vigyorgott rájuk foghíjas mosollyal. Megpöccintett egy kapcsolót és a hátsó ajtó feltárult. A Renraku alkalmazottak bemásztak a kocsiba és elfoglalták a plüss szintibõr és bársony üléseket. Sally és az ork velük szemben ült le a pótülésekre. Szellemcsináló a sofõr mellé ült. Amikor az ajtók becsukódtak, a sofõr elhadart valamit erõs utcai szlengben, amibõl Sam csak Cog nevét tudta kihámozni. Sally bólintott és bekapcsolta a magnót. Telt, mély hang szólalt meg. -- A barátai hívása éppen idõben ért el, Ms. Tsung. A kötelességeim a városon kívülre szólítottak, de most örömmel biztosítom önnek ezt a kis szolgáltatást, mielõtt távozom. A sofõr az egyik állandó emberem. Megbízhatnak a diszkréciójában. Az üzenet csak ennyi volt, Sally mégis elégedettnek tûnt a hallottakkal. Legalábbis a sofõrnek intézett szavaiból erre lehetett következtetni.

Az elkülönítõ fal kiemelkedett az elsõ ülések támlájából, elzárva Sam kilátását az utcára és a sofõr visszapillantó képernyõjére. A besötétülõ ablakok pedig tökéletesen elvágták õket a külvilágtól. Csöndesen vártak, mialatt a kocsi a pusztulat utcáin kígyózott. Csak egyszer érkezett zaj kívülrõl, amikor egy nehéz puffanás hallatszott a kocsi jobb hátsó ablaka felõl. A banditák azonban nyugodtak maradtak. Úgy egy órával késõbb a kocsi lassított, és az elkülönítõ fal visszacsúszott a helyére. Egy szeméttel teleszórt sikátorban haladtak, melyet idõnként meg-megvilágított egy távolabb lévõ vörös neonreklám. Az ajtók mindkét oldalon kinyíltak, de a kocsi nem állt meg. -- Kifelé -- rendelkezett Sally. Elengedik õket? Sam ezt nehezen tudta elképzelni. Crenshaw már fel is állt és kiugrott az ajtón, miközben Sam még mindig azzal küszködött, hogy felálljon valahogy a süppedõs, puha ülésbõl. Az ork lába segített a kiugrásban, melynek eredményeképpen Sam fejjel elõre egy nagyobb szemétkupacba zuhant. Éppen idõben emelte fel a fejét, hogy lássa Sallyt elegánsan kiugrani a kocsiból, miközben öt árnyékfigura bemászott a járgányba. Mire a Toyota elérte a sikátor végét, az ajtók becsukódtak. A kocsi balra fordult és a neonreklám vörös fényeitõl kisérve elhúzott. Tehát a foglyul ejtõik végül is elengedték õket. Sõt, még társaságuk is akadt. Legalább egy tucat fiatal fiú és lány várt rájuk a sikátorban. A vibráló fényben Sam jól látta, hogy rongyos, rojtos ruhákat hordanak, és mindegyikük tollat visel a fejkötõjén. A legkisebb figura odalépett az utcai szamuráj magas alakjához. A neonfény felvillanása egy pillanatra élesen kirajzolta vonásait. A fickó ugyanolyan karvalyorrú volt, mint az, akit megszólított. -- Hoi, Odabent Sétáló Szellem. Légy üdvözölve itthon. Sam tudta, hogy éhesnek kellene lennie, de nem érzett semmit. A foglyulejtõik által itthagyott tál krillostya és szójatorta pedig csak felfordította a gyomrát. A vizestömlõ is laposan, szinte teljesen üresen hevert a padlón. Vízre pedig szükség volt, még ehhez a puha, rosszízû anyaghoz is. Az idõ izzadtan vánszorgott elõre. Foglyulejtõik egy egyajtós szobába zárták õket. A szoba ablakait kemény mûanyag lemezek takarták. Az egyik lemez sarka letört, ezen némi fény szivárgott be. Sam megpróbált kikandikálni a résen, de csak falfirkákkal teli téglafalakat látott. Számos szitokszót és védõszlogent felismert, de a banda szimbólumaival nem tudott mit kezdeni. Mindenesetre ennyi elég volt annak megállapítására, hogy a csapat egy amerindián bandához tartozott. Jiro felébredt ismét és nyögött egyet. A férfi már órák óta hol elaludt, hol felébredt. -- Mi történik? -- motyogta fáradtan. -- Nem értem. Crenshaw ingerülten reagált. -- Hagyd már abba a vinnyogást. Az idegeimre megy. A nõ tökéletes érzéketlensége viszont Samnek ment az idegeire. -- Szerintem nem fogod fel, mi történt. -- Voltam már rosszabb helyzetekben is. -- Mi lehetne ennél rosszabb? -- nyögte Jiro. -- Betty meghalt. -- Te is meghalhattál volna -- vágott vissza Crenshaw. -- Talán jobb is lenne úgy. -- Ne beszélj így, Jiro -- mondta Sam. -- És ugyan mit számít? -- folytatta Jiro közönyös hangon. -- Mindnyájunkat meg fognak ölni ezek a... ezek a... terroristák. -- Terroristák! -- csattant fel Crenshaw. -- Fiú, te nem is tudod, mit jelent ez a szó. Ezek az alakok egyszerû mezei árnyvadászok. A legjobb ütõlapjuk az az utcai mágus, de még így is csak piti bûnözõk, akik elbújnak a társaságok nagy fényei elõl és az árnyékban kaparásznak morzsák után. Ezek emberi patkányok. -- De ha nem is terroristák, akkor is menekülnek a törvény elõl -- mondta gyengén Jiro. -- Hogyan engedhetnének szabadon, ha egyszer láttuk az arcukat és hallottuk a nevüket? -- Az nem sokat számít -- vonta meg a vállát Crenshaw. -- A nevek csak utcanevek és az arcokat is elég könnyen meg lehet változtatni. Ezek a vadászok egyetlen adatbázisban sem szerepelnek, így aztán nem is lehet lenyomozni õket. El fognak engedni, ha jól viselkedünk. Mindössze csak

várnunk kell. -- Várnunk? Úgy is csak halállal végzõdhet az egész -- jegyezte meg Jiro színtelen hangon. Lefeküdt és másodpercek alatt ismét elaludt. Sam eltûnõdött azon, hogyan képes erre. Crenshaw felcsípett egy darab szójatortát a földrõl. -- Enned kell, kölyök. -- Nem vagyok éhes. -- A te bajod. Crenshaw a szájába tette a falatot és leküzdött mellette még pár krillostyát, mielõtt végleg kiürítette volna a vizestömlõt. Samet megdöbbentette a nõ önzése. Hirtelen azt kívánta, bárcsak valahol máshol lenne. Bárhol. Csak elég messze társai fullasztó jelenlététõl. Feltápászkodott és elkezdett járkálni. Crenshaw nézte egy darabig, de hamar elunta és becsukta a szemeit. Nem sokkal késõbb horkolni kezdett. Sam még jobban ki akart jutni innen. Minden remény nélkül megpróbálkozott az ajtóval és meglepõdött, amikor észrevette, hogy az könnyedén kinyílik. Óvatosan szélesre tárta. A külsõ szoba legalább annyira rideg és csupasz volt, mint a belsõ. Sally a belsõ fal mellett aludt. A hallba nyíló ajtó nyitva állt és Sam látta, hogy két bandatag áll õrt elõtte. Valamilyen érthetetlen nyelven beszélgettek csöndesen. A másik szobának azonban rendes ablakai voltak. Sam friss levegõ utáni vágyában odasétált az egyikhez, mely alatt a tûzlépcsõ kínálkozott csábítóan. Mélyen kihajolt az ablakon, amikor észrevette, hogy nem sokkal odébb a fémrácson Szellem áll a falnak támaszkodva. -- Nem a szökésen jár az eszed, ugye? Sam nemleges választ hebegett és maga is meglepõdött azon, hogy tulajdonképpen nem akart megszökni. Igaz, hogy minél távolabb akart kerülni Renraku alkalmazott társaitól, de arra azért nem gondolt, hogy elhagyja õket. -- Csak levegõzni akartam. -- Hát akkor csak tessék, ha az itteni levegõ kielégít -- Úgy tûnt, a szamuráj gondolkodott valamin. Csöndesen elnézte a napnyugta fényeiben fürdõzõ romos házakat. Nem is szólt semmit, amíg Sam oda nem lépett mellé. -- Te tényleg furcsa vagy. -- Hogy érted? -- Hát, ami azt illeti, nem hazudtál, amikor azt mondtad, hogy nem akarsz megszökni. -- Nem hagyhatom itt a többieket. -- So ka -- mondta Szellem értõ bólintással. -- Megértem a barátaid iránt érzett hûségedet. -- Ezek nem a barátaim -- kottyantotta ki Sam. A szamuráj felvonta a szemöldökét, mire gyorsan hozzátette: -- Mindnyájan a Renrakuhoz tartozunk. -- So ka. A törzshöz való kötõdés még erõsebb. Az én embereimet soha nem hívnák törzsnek azok a csibész etnológusok, akik bevizelnének a gatyájukba, ha kikerülnének a biztonságos plexumon kívülre. Azok a fehérköpenyesek bandának hívnak minket. De mi törõdünk a sajátjainkkal. Nem olyanok vagyunk, mint azok a rézbõrûek, akik kint élnek Szelis-Sídben. Azok az álmodozók nem ismerik fel, hogy a mai világban az élet egyenlõ a városi élettel. A rézbõrû embernek hozzá kell szoknia a betonhoz, mint ahogy hozzászokott a lóhoz is, ha nem akar teljesen eltûnni a színrõl. Amikor a fehérek megjelentek, voltak akik harcoltak ellenük, voltak, akik üdvözölték õket. A végén persze ez nem számított. Elvesztettük a földünket és nyomorúságban, szegénységben és csüggedésben végeztük. Aztán táborokba zártak bennünket, ahol megpróbálták a lelkünket is elvenni. Sam látta a fájdalmat a férfi arcán. Szellem túl fiatal volt ahhoz, hogy megjárja a haláltáborokat, melyeket Jarman elnök létesített az indiánkérdés végsõ megoldására, de szemmel láthatóan mélyen átérezte a táborok minden nyomorúságát. -- Amikor Vonyító Prérifarkas a Nagy Szellemtánccal lejött a hegyekbõl, alaposan meglepte a fehéreket. Rádöbbentek, hogy a rézbõrûek többé nem tûrik a sorsukat. A mágiájával megtörte a fehérek technológiáját. De ez akkor volt. Most már a fehéreknek is van mágiájuk, akármennyire is nem akar néhány emberünk szembenézni ezzel. A Táncot vezetõ öregek nem értik, mit jelentett az a számunkra. Nem tüntette el a fehér embert, ahogy állították, sem a feketéket, sem a sárgákat. Ők még mindig itt élnek. És itt vannak a városaik és a munkájuk is -- talán meggyengültek és

visszaszorultak a Felébredtek mágiája és hatalma miatt -, de messze nincsenek legyõzve. A Tánc valójában csak lélegzethez juttatott bennünket. Megadta a lehetõséget, hogy a saját fegyverükkel gyõzzük le õket. De nem könnyû a játék. Lassan igazi háborúvá fajul a dolog, de az embereink készen állnak erre is. Megmutatjuk nekik. És a v égén gyõzni fogunk. De ahhoz, hogy gyõzzünk, túl kell élnünk és a túléléshez nujenre van szükségünk. Ha nincs pénzed, nem figyelnek rád. És nagyon sok árva kártya várja, hogy az árnyvadászok megtalálják. Szellem elhallgatott, mintha kimerült volna a hosszú beszédtõl. Sam nem tudta, mi vette rá a férfit, hogy így beszéljen, de most már látott reménysugarat arra, hogy ezek esetleg mégsem véres kezû martalócok, akik azonnal megölik õket, ha csak rájuk merészelnek nézni. Most elõször kezdett azon gondolkodni, hogy talán élve megússza ezt az egész elrablást. Szellem következõ mondata azonban alaposan meglepte. -- Miért beszélek itt neked? -- mordult fel az amerindián. -- Nem tudom. Talán kellett valaki, aki meghallgat. -- Nincs szükségem tejfölösszájú tacskók hallgatóságára -- vágta rá nyersen Szellem. Felnézett a sötétedõ égboltra és visszaparancsolta Samet a szobába. A szamuráj hirtelen hangulatváltása bizonytalanságban hagyta Samet azt illetõen, hogy mire számíthat ezek között az árnyvadászok között. Bármit mondtak is, semmi sem annak tûnt, amit Sam megértett belõle. Az egyik percben értelmet nyert, míg a másikban tökéletesen idegennek hangzott. Mintha egy másik világban éltek volna. Sam zavartan visszakászálódott a helyére. Amíg kint beszélgettek, egy tünde érkezett. Törökülésben ült egy sarokban, figyelmét az ölében heverõ adatolvasó kötötte le. A bal halántékából kiálló jack-csatlakozóból Sam arra következtetett, hogy õ volt az a dekás, aki az elõzõ esti vadászat alkalmával belépett a Mátrixba, hogy biztosítsa számukra a menekülést. Sally továbbra is a szoba egyetlen berendezési tárgyát képezõ habszivacs szõnyegen feküdt. Már ébren volt és kipihentnek látszott, a kimerültség karikái eltûntek a szemei alól. Szellem félretolta Samet az útból és átlépett az egyik faliszõnyeg mögött rejtõzõ ajtón. Sam eddig azt hitte, a faliszõnyeg csak dekoráció. A szamuráj egy tálcával tért vissza, melyen hideg tofu és gõzölgõ szójakávé díszelgett. Átnyújtotta az ételt Sallynek, aki szomorú mosollyal köszönte meg. -- Öreg vagyok én már ehhez, Szellem. Úgy tûnt, régi történet ez kettejük között. -- Idd meg a kávédat -- Szellem megvárta, amíg a nõ félig kiüríti a poharat. -- Még nem beszéltél arról, mik a terveid a Rakukkal. -- Hess innen, Izomagyú Nagyúr -- szólalt meg a tünde a sarokból. -- A nemes Lady Tsungnak pihenésre van szüksége, mielõtt nekivágna a kemény üzletnek. Ti utcai szamurájok mind egyformák vagytok -- nem elég érzékenyek, nem értitek az embereket, nincs érzéketek a finom idõzítésekhez. Mindig csak az izmaitokat akarjátok feszítgetni. És miután lenyûgöztetek minket a felpumpált testetekkel, csak felcsípitek a pénzt és már vissza is kotródtok ocsmány odútokba. Vékony, fényes tûk csusszantak elõ Szellem jobb kezének körmei alól. Sam észrevette, hogy a tünde az amerindián türelmének határát feszegeti, visszaélve vendégszeretetével. Sally egyik kezét azonban a szamuráj hátára tette úgy, hogy a tünde ne lássa. A tûk visszacsúsztak a helyükre. -- Igaza van, Svindler -- mondta. -- Szellem jókor kérdezte. Itt az ideje, hogy döntés szülessen. A tünde felhúzta az orrát a válasz hallatán. Szellem elégedetten az ablakhoz sétált és kinézett rajta, miközben Sally félretette a tálcát és egyenes derékkal felült. -- Mi van az elhozott lemezeken? -- Tulajdonképpen jó fogás volt, Nemes Hölgy -- A tünde hangjából hirtelen minden sértõdöttség eltûnt, helyét átvette a hûvös professzionalizmus. -- Termelési beosztások. Néhány személyi fájl. Pár szabadalmaztatott alkalmazás. Klassz szajré. Egész szép értéke lenne az utcán, ha a vadászat nem lett volna ennyire zajos. De mivel az volt, várnunk kell, amíg lehûl az izgalom és csak akkor szabadulhatunk meg tõle biztonságosan. -- Ez azt jelenti, hogy egy csomó pénzt elvesztettünk? -- Természetesen. -- Mindegy, legalább az ültetésért pénzt kapunk. Sam megint összezavarodott. Azt megértette, hogy az általuk elrabolt adatok kevésbé értékesek a

szabadpiacon, ha várnak az eladásukkal, de eddig azt gondolta, hogy ezek csak egyszerû tolvajok. -Miféle ültetésért? Szellem beszélni akart, de becsukta a száját, amikor Sally megszólalt. -- Adakoztunk egy kicsit a számítógépes kutatóirodák takarító-ellátmánya számára. Egy tisztítószeres spraynek álcázott aerosol generátort. Egy Vigidnek nevezett kis baktériumot szór ki majd a tisztítóoldattal. Néhány órán belül egy rakás Renraku bérmunkás beteget fog jelenteni. Az elkövetkezõ néhány nap egy kicsit kellemetlen lesz nekik, de sokkal inkább a Renraku vezetõségnek, mert a nagy munkaerõ-kimaradás felborítja az ütemterveiket. És amíg õk csak kotlanak, a megbízónk, az Atreus Applications elõnyhöz jut a versenyben. Az új szoftvercsomagjuk egy teljes héttel elõbb jut be a Mátrixba, mint a Renrakué. Ez volt az eredeti meló. Az Atreus azt akarta, hogy emeljünk el néhány prototípust is, hogy álcázzuk, mire ment ki igazából az akció. Ezért emeltük el a lemezeket. Ez egyenesen hangzott -- jól tükrözte az árnyvadászat szövevényes természetét. De valami szöget ütött Sam fejébe. A tisztítóellátmány megfertõzése. Még egyszer végigfuttatta Sally szavait a fejében. Miért nem szórták egyszerûen szét az anyagot? A vadászok elõtte kaphattak volna ellenszert. Miért kellett a tisztítófolyadékkal keverni? Csak hogy késleltessék a hatást? Egy elrejtett, idõzített kapszula ugyanúgy megtette volna. Miért éppen a tisztítófolyadékba? Vagy egyáltalán fontos volt ez? Valahol mélyen az agyában munkába lépett egy idegvégzõdés és beugrott egy emlék. -- Elnézést kérek -- szólalt meg óvatosan. -- De a tisztítófolyadék oldószere. Aceton-alapú volt? -- Ki tudja -- felelte Sally. -- Mit számít? Sam mélyet lélegzett. -- Ha az volt, nem hiszem, hogy a Vigid azt csinálja, amire számítottatok. -- Ah -- fortyant fel a tünde. -- Túsz barátunk széleskörû biotechnológiai tudásról tesz tanúbizonyságot. Azért így is kellemes profitunk lesz. -- Nem vagyok biotechnikus -- felelte Sam, kicsit ingerülten. -- Csak kutató vagyok. De a memóriám jó. Egyszer olvastam egy cikket a Vigidrõl. Egy UCAS kutató végzett egy kísérletet. Az egyik asszisztense a kémcsövek tisztítása közben egy kis acetont fröcskölt a tenyészetre. Az aceton reakcióba lépett a vírus proteinhéjával és ennek eredményeképpen a vírus magjának genetikus anyaga izomerikus mutáción ment át. -- Akkor egy másik baci lett belõle -- mondta unottan a tünde. -- Egy halálos baci. Az asszisztens meg is halt. A megismételt kísérlet alkalmával az izomerikus vírussal megfertõzött analóg kísérleti egerek harminc-negyven százaléka elpusztult. Sally arckifejezése grimasszá torzult Sam szavainak hallatán. Poharát lassan, vontatottan helyezte a padlóra. -- Nem piszkos munkára szerzõdtünk. -- A pénz ahhoz túlzottan kevés volt -- bólintott a tünde. -- Kapd be a pénzt! -- csattant fel Szellem és a tûk ismét megvillantak az ujjai végén. -- Valaki beakasztott nekünk. Sally lassan bólintott. -- Azt hiszem, beszélnünk kell valakivel a jelenlegi megbízónkat illetõen, mielõtt ismét találkozunk velük. Sam nem egészen értette, miért vitték magukkal a vadászok, de úgy gondolta, nem lenne taktikus dolog megkérdezni. A Kham nevû ork is csatlakozott hozzájuk, akit egészen felbõszített az a hír, hogy esetleg átverték õket. Úgy kellett lebeszélni arról, hogy nehéz fegyverzettel érkezzen a közvetítõvel való találkozásra. A találkahelyre az út olyan helyeken vezetett át, amilyeneket Sam eddig csak a tridimen látott. A zsúfolt utcákon kültelki punkok, rockerek és szakadt fickók nyüzsögtek. Koldusok nyújtogatták nyomorúságos kalapjaikat és dobozaikat a különféle bandákhoz tartozó izomfiúk és bicskások felé. A éhezõ és kalandvágyó arcok összekeveredtek a hatalmas neonreklámok és utcai tridim képernyõk rikító fényében. A zajos tömeg körülöttük hullámzott, szétvált, ahogy haladtak elõre, majd ismét összefolyt mögöttük. Még a legvadabb utcai szamurájok és ork kemény gyerekek is akadékoskodás nélkül tértek ki az útjukból. Talán a mágusnak valami köze lehet a dologhoz, de az is lehet, hogy Sam csak

képzelte a dolgot. Egy kevésbé zsúfolt területen végül megálltak egy elhagyott raktárépület elõtt. A betört ablakokon benézve Sam úgy látta, az épület belsõ terének padlóját is ugyanúgy szemét és törmelék borítja, mint a kinti utcát. A bentrõl áradó vizeletszagot még idekint is erõsen lehetett érezni. Amikor beléptek az épületbe, a járókelõk még csak rájuk sem néztek. Odabent hárman vártak rájuk. Mindhárman magas és erõteljes termetûek voltak. Ahol szakadt ruhájuk látni engedte testüket, csak vastag izomkötegek látszottak ki. A szokásos fegyvereket viselték. Utcai zamurájok, gondolta Sam, de egyikõjükön sem látta az utcai szamurájok által annyira kedvelt kiberverek nyomát. Ezek a fickók vagy annyira tökösek voltak, hogy nem volt szükségük gépi segítségre, vagy a beültetéseik voltak nagyon finomak. Bármelyik is legyen, elég veszélyesnek tûntek. A balszélen álló szõke hajú férfi lábánál egy kutya ült. Vagy kinézete alapján inkább félig farkas. Az állat halkan felmordult, amikor Sam és társai beléptek az épületbe. Miközben a többiek a szokásos üdvözlõ szavakat váltották, Sam leguggolt és kinyújtotta kezét a kutya felé. Az óvatosan elõrenyújtotta fejét, majd rendkívül lassan elõresétált és megszagolta Sam ujjait. -- Freya harap -- figyelmeztetett a közvetítõ egyik embere. -- Nincs kétségem felõle -- felelte Sam, le nem véve szemét Freyáról. Az állat próbaképpen megnyalta Sam ujjhegyeit. Sam elmosolyodott és másik kezét is elõrenyújtotta, hogy megvakargassa Freya nyakát. -- Gyönyörû példány. Hol szerezted? -- Csak úgy utánam jött egy este -- felelte az egyik õr szarkasztikusan. Valaki megköszörülte a torkát, mire Sam megfordult. A vadászok már az újonnan érkezõk felé fordulva álltak. Két újabb hatalmas szamuráj kísért egy nagydarab fickót. Arcát alig lehetett kivenni a hátulról, az utcáról érkezõ fények miatt. Gazdagon díszített öltözete nem egészen illett a környékhez, de úgy tûnt, otthon érzi itt magát. Nyilvánvalóan õ volt a közvetítõ, akivel találkozni akartak. A férfi elõrelépett. -- Új barátok? Sam arra gondolt, a reszelõs hangú pasas nyilván õróla beszél. Sally válaszolt. -- Mindig is. Tudod, mennyire társasági nõ vagyok. Ha a közvetítõnek tetszett is a válasz, himlõhelyes arcán ez nem látszott. Hideg szemeit a mágusra szegezte. -- Örülök, hogy idõt tudtál szakítani erre a találkozásra -- mondta Sally. -- Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érni a dolog, Castillano. Castillano megvonta a vállát. -- És miért velem? Nektek Cog a kedvenc kapcsolatotok. -- Cog elérhetetlen. A közvetítõ arca kifejezéstelen maradt. -- Én vagyok a második legjobb -- mondta, inkább kijelentésnek szánva, mint kérdésnek. Sally röviden felnevetett. -- Maradjunk annyiban, hogy ma te voltál a legjobb választás. -- Specialista kell? -- Jelen pillanatban leginkább információk érdekelnének. -- Kirõl? -- Egy megbízóról. Castillano elgondolkodva dörzsölgette kezeit. Ha a férfi arca még érdeklõdést is mutatott volna, Sam most leginkább egy könnyû üzletet szimatoló kereskedõhöz tudta volna hasonlítani. A közvetítõ résnyire kinyitotta a száját és nyelvét végighúzta alsó ajkán. -- Ez a fajta információ nagy keletnek örvend mostanság. Az árnyvadászok egymásra néztek. -- Van valami új, amirõl eddig nem hallottunk? -- Talán -- felelte Castillano szenvtelen hangon. -- Add a számlához. A közvetítõ bólintott. -- Vigyorgó Sam és Friss Johnny.

Sally félrebillentette a fejét és kicsit bosszankodva nézett a férfire. -- Az Afterours bárban kitört tûzharc nemigen számít új hírnek. Az újságok tele voltak vele. -- De az újságok nem említették a karabélyt. -- Miféle karabélyt? -- kérdezte Sally hirtelen feltámadt érdeklõdéssel. -- Arisaka KZ-977. Lövészkarabély. Hangtompító nélküli. A Lone Star emberei szedték fel az utcáról az elõtt az épület elõtt, ahol a két fickót megölték. -- Ők nem használnak nagy fegyvereket -- vetette közbe Szellem. -- Ja -- bólintott az ork. -- Johnny sose szerette a nagy zajt. Igazi tacskó vót. Castillano az orkra bámult. -- Mi a lényeg, Castillano? -- Mr. James Yoshimura egyetlen fejlövéstõl halt meg, amikor kilépett az Afteroursból. Két Lone Star rendõr hallotta a lövést és látták, hogy Yoshimura elterül. Kiszúrták Samet és Johnnyt. Az egyik vadász begazolt és a zsarukra lõtt. A zsaruk visszalõttek. A karabély lepottyant. A vadászok meghaltak. A Lone Star ballisztikusai megállapították, hogy a gyilkos golyót valahonnan onnan lõhették ki, ahol a vadászok álltak. A karabély jobban túlélte a zuhanást, mint Vigyorgó Sam. -- Semmilyen más szemtanú nem volt? -- Senki -- felelte Castillano. -- Rohadt zsaruk -- állapította meg Szellem. -- Sam és Johnny csak kiskereskedõk voltak. Soha nem csináltak piszkos melót. -- Lehet. A Lone Star fiúknak viszont tiszta a lapjuk. Nyilvánvalóan nem megvesztegethetõek. Csak egy kicsit hamar tüzelnek. -- Akkor Samet és Johnnyt felültették. Castillano megvonta a vállát. -- És ti tudtok valamit errõl. -- Azt nem mondtam. A témával kapcsolatos nyomozás meglehetõsen egészségtelen dolog. -- Úgy fest, elég vacak vadászhetünk volt. Minket is átrázott valaki. -- Összefüggést kerestek? -- Ha van, akkor teszünk ellene valamit. Ha nincs, akkor Sam és Johnny nagyfiúk voltak -- mondta Szellem. -- Pontosan mit akartok? -- Kezdjük egy Vigid nevû biotermékkel. -- Tüntetõk elleni szer. Gyorsan harcképtelenné tesz akárkit és az utóhatásai olyanok, mint egy gyomorrontásos vírusnak. Aerosolos kiszerelés. Mit akartok még? -- Má épp eleget hallottunk -- mordult fel az ork. -- Arra vagyunk kíváncsiak, mi történhet, ha a szert acetonfürdõbe helyezik. Lehet, hogy Castillanót meglepte a különös kérdés, de ha így is volt, ez nem látszott rajta. Átsétált a sötét szobán, szinte rutinból kikerülve a szemetet. Egy asztal tetejérõl felemelt valamit, ami leginkább egy nagyobb darab szemétnek tûnt. Egy telekom csatlakozó bukkant elõ. Castillano elõhúzott egy zsebszámítógépet és hozzácsatlakoztatta. Néhány percig eljátszadozott a billentyûkkel, majd megszólalt. -- Ez beletelik egy kis idõbe. Mikor akartok találkozni? -- Nézd meg az UCAS Mai Kémia 2048 decemberi számát -- mondta Sam. -- Most nincs idõ másolat készítésére. A közvetítõ átnézte a dokumentumot. -- Wilkins és Chung? -- Ez az -- felelte Sam, a vadászok felé is bólintva. Castillano a bajszát simogatva nézte a képernyõt. -- Úgy fest, a Vigid rosszul viseli az acetont. Nagyon mérgezõvé válik. -- Most már hisztek nekem? -- fordult Sam a vadászok felé. A tünde most szólalt meg elõször. -- Te adtad a címet, Cég Úr. Lehet, hogy a dokumentumot csak úgy odatették. -- Nem valószínû -- felelte Castillano. Még Samet is meglepte, hogy a közvetítõ hirtelen ilyen közlékeny lett. -- Nem találta el a hónapot. -- Jó, tegyük fel, hogy a rohadt vírus tényleg mutálódik. Ki gyártja, Castillano?

-- A Genomicsé a szabadalom. Kizárólagos gyártási szerzõdésük van a Seretechhel. -- Seretech! -- köpött ki Szellem. -- Kibaszott szemetek! -- üvöltötte az ork. Sally és Svindler gondterheltnek látszottak. -- Mi az? -- kérdezte Sam. -- Volt velük néhány félreértésünk korábban -- mondta diplomatikusan Sally. -- És azt gondolod, hogy õk állnak emögött? Hogy szándékosan felültettek minket? -- Kétségkívül -- mondta a tünde. -- Az Atreus csak arra volt jó, hogy elaltassa a gyanúnkat. Valószínûleg õk intézték el, hogy a Renraku biztonságiak rájöjjenek, hogy ott vagyunk. -- De csak miután elhelyeztük azt a rohadt kis játékszert -- tette hozzá keserûen Sally. -- Miért jó az nekik, ha benneteket elkapnak? -- Utálnak minket, Mr. Öltöny -- vicsorogta az ork. -- Ez bákinek elég ok. -- Még csak nem is kellett elhallgattatniuk minket kifelé menet -- tette hozzá Szellem. -- Ha bármelyikünket is elkapnak, nem tudtuk volna, hogy õk béreltek fel, így a Seretechhez nem vezetett volna szál. Mi azt sem tudtuk, mire képes az a rohadt vírus, így nem mondtunk volna semmit. Csak egy szimpla betörés és prototípusrablás lett volna az egész. Nem nagy ügy. Egészen addig, amíg az emberek el nem kezdenek potyogni. És azért is minket hibáztattak volna, de valószínûleg azt gondolták, hogy úgy is az Atreusra mutogatunk és akkor õket is magunkkal rántjuk. Sally folytatta: -- A Seretech tiszta marad és páholyból nézi az eseményeket. Elintézik a Renraku riválisaikat és minket is eltakarítanak az útból. Amelyikünket meg nem szednek le a Raku szamurájok, azt tömeggyilkosság vádjával elítélik. Azt úgysem hinné senki, hogy nem tudtunk róla, hogy az anyag mérgezõ. A Seretech meg két legyet üt egy csapásra. Esetleg hármat, ha beáruljuk az Atreust. És megint a megacég kerül felülre. -- És most mi lesz? -- kérdezte Sam. -- Lenyeljük a békát és nem megyünk a napra -- sóhajtott Sally. -- A Seretech veszélyes ügy. Sam megdöbbent. -- És mi van a Renraku embereivel? Azok ártatlan emberek. Nem hagyhatjuk õket simán meghalni. -- Nem hagyhatjuk? -- kérdezte Szellem. Samet elöntötte a méreg. Sally elé ugrott és ujjával vádlóan bökdösni kezdte. -- Azt hittem olcsó pénzért nem csináltok piszkos munkát. Nagyon jó kis fizetség, mi? És ha rázós lesz a dolog, összecsuklotok. Biztos élvezitek, hogy mások potyognak, nem igaz? És mi lesz a nagybecsû híretekkel, ha az utcán megtudják, hogyan használtak ki benneteket? -- Kabbe. Senki nem tujja meg -- motyogta az ork. -- De õ máris tudja -- kiáltotta Sam és Castillanóra mutatott. A férfi széttárt kezekkel tartotta vissza a testõreit. -- És õk is tudják! -- Hmm, Lady Tsung -- mondta csöndesen a tünde. -- Talán visszamehetnénk és kihozhatnánk azokat a flakonokat. -- Már túl késõ -- felelte Sally. -- Egy részüket már elhasználták. -- Elmondhatnánk a Renrakunak, mi folyik itt -- javasolta Sam. -- Nem hinnének nekünk. És ha hinnének is, akkor is nyomoznának utánunk, mivel azt gyanítanák, hogy közünk van a dologhoz. Mint ahogy van is. És amikor az emberek elkezdenek meghalni, vérbosszúvá alakulna át a dolog. Jobb ebbõl kimaradni. -- Várjatok egy kicsit! -- vágott közbe Sam. -- Castillano, mutasd azt a számítógépet. A közvetítõ egyszerûen csak Samre bámult és kezét védelmezõen a billentyûzet fölött tartotta. Sally felsóhajtott: -- Vállalom a felelõsséget. Castillano átnyújtotta a billentyûzetet. Sam dolgozni kezdett, közben átkozta a billentyûzet lassúságát. Hirtelen pihekönnyû érintést érzett a vállán. Hátrafordult és a tünde állt elõtte. -- Ezzel gyorsabb -- mondta Svindler. Sam a tünde kabátja alatt rejtõzõ kiberdekkre nézett. Speciális funkcióbillentyûitõl és vállpántjától eltekintve ugyanúgy festett, mint egy közönséges számítógép-billentyûzet. Sam lelkesen elvette.

Ez nem olyan lesz, mint egy Egyesült Boeing légibuszba becsatlakozni. Ez egy igazi bejárat a Mátrixba. És a robotpilóta nem fogja elválasztani a kibertér fényes világától. -- Itt van a jack -- mutatta a tünde. Sam hátracsúsztatta a borítólemezt és kihúzta a telekom csatlakozóját. Egy gyors mozdulat és máris a tünde kiberdekkje foglalta el Castillano számítógépének helyét. Megfogta az adatkábelt, hogy összecsatlakozzon a dekkel. Hirtelen majdnem meggondolta magát, de aztán eszébe jutottak az archológiában dolgozó ártatlanok, akik halálra vannak ítélve, ha most nem segít. Összeszorította a fogát, majd bedugta halántékába a csatlakozót. A várt éles fájdalom ismét végigfutott az agyán, de el is halványult hamar. Sam az elõtte álló feladatra koncentrált. Rá sem hederített a kibertérben körülötte hemzsegõ csillogó spirálokra és lüktetõ adatcsatornákra. Egyenesen a masszív Renraku épület felé indult. A cége jelszavait használva az egyik kapun belépett a fõ adatbázisba. Csillagsorok szikrázó rétegei és oszlopai vették körül. Minden egyes csillag egy adatfájlt jelképezett, a színe a fontossági besorolásáról árulkodott. Sam bevitte a kulcsszavakat a kiberdekkbe és végrehajtott egy keresést. Nézõpontja szédületes sebességgel vándorolt a sorok között. A dekk által javasolt minden egyes fájlnál megállt egy kicsit szemlélõdni. A felesleges adatokat figyelmen kívül hagyta. A külsõ szemlélõ számára alig néhány másodperc telt el és már meg is találta, amit keresett. Lemásolta a fájlt, majd gyorsan visszamenekült ahhoz a ponthoz, ahonnan belépett a Mátrixba. -- Van egy ellenszer -- mondta az aggódó arccal várakozó társainak, miközben kihúzta fejébõl a csatlakozót. -- Hol szerezhetjük meg? -- Épp ez a baj. Még nem gyártották le sehol. Csak a gépben létezik. A szobára csönd borult. Sam szinte érezte, hogy a vadászok megpróbálják kigondolni, hogyan lehetne jóra fordítani a dolgokat. Castillano megköszörülte a torkát. -- Biotechnek van egy laborja. Teljesen számítógép-vezérelt tervezõ komplexum. El tudom intézni, hogy bemutassalak neki. A szokásos díjakért. Sam ismét reménykedni kezdett. Sallyre nézett. A nõ a mellkasa elõtt összenyomott tenyerekkel állt. Keze kicsit remegett és karján megfeszültek az izmok, ahogy a kezeit egymásnak préselte. Sam most elõször vette észre, hogy a mágus jobb kezének kisujján hiányzik az utolsó ujjperec. Sally végül nagy sóhajtással ellazította az izmait. -- Csináljuk meg. *** -- Igazán kedves, hogy benézel hozzánk -- jegyezte meg Crenshaw csípõs udvariassággal, amikor Sam belépett a piszkos szobába. Bezárta az ajtót, kirekesztve ezzel a külsõ szobából beszivárgó szürke, kora hajnali fényeket. A sarokból áradó ürülékszag szinte elviselhetetlen volt. -- Megpróbáltam segíteni a társaságnak. -- Azzal, hogy benyaltál ezeknek a bûnözõknek. Inkább magadon próbáltál segíteni -- morogta Crenshaw. -- Azt gondolod tán, hogy jobb vagy nálunk? Hogy másképp fognak veled bánni, ha hozzájuk dörgölõzöl? -- Te most azt hiszed, hogy megpróbáltam a magam javára alkudozni? -- kérdezte hitetlenkedve Sam. Crenshaw grimasza elárulta, hogy pontosan erre gondolt. -- Azért, mert te így gondolkozol, még ne hidd, hogy mások is így gondolkoznak. Van aki törõdik másokkal. -- Ja, és én vagyok Miki egér. -- Tévedsz, Crenshaw. Azt remélem, meg tudok menteni néhány életet. -- Elõször is a magadét. -- Nem. Elõször is az archológiában dolgozó néhány cégtársunkét -- Sam elmesélte, hogy verték át a csoportot és hogy úgy döntöttek, valamit csinálnak ez ellen. -- Velük megyek, amikor be akarják juttatni az ellenanyagot.

-- Hõs akarsz lenni? Ez eddig meg sem fordult Sam fejében. -- Szükségük van a segítségemre. -- A hõsök elhaláloznak, kölyök. Ezt még ezek a fafejek is megértik. Nem kellesz te nekik hozzá. Sam feltételezte, hogy a nõnek igaza van, de az is biztos, hogy bárhol is hatoltak be a múltkor az archológiába, a Renraku biztonsági szolgálat azt a bejáratot már rég megszüntette vagy lezárta. -- Talán csak arról akarok megbizonyosodni, hogy tényleg megcsinálják. Crenshawt ez nem gyõzte meg. -- Ám legyen, kölyök. Majd úgy teszek, mintha meggyõztél volna nemes szándékaidról. Ha kitör a tûzharc, az érzelgõsek csak annyit érnek, mint egy kiégett JMÉ chip. Tudod, hogy veszélyes a dolog. -- Nem érdekel -- Sam maga is meglepõdött a hangjából kicsengõ határozottságon. -- Meg kell csinálni. -- Crenshaw-sannak igaza van -- suttogta Jiro a sarokból, ahová lefektették. Sam még csak észre sem vette, hogy a férfi ébren van. -- Hagyd. Csak elrontod a társaságnál elfoglalt pozíciódat. -- Szóval téged is megfertõzött, Tanaka-san -- Sam szomorúan megcsóválta a fejét. -- Nem törõdöm a társaságnál elfoglalt pozíciómmal. Meg fogják érteni, hogy a társaság iránti hûségem kényszerít erre a lépésre. Segítenem kell az árnyvadászoknak, hogy ne vesztegessék feleslegesen az idejüket az archológiában. Crenshaw elvigyorodott, Tanaka pedig lehajtotta a fejét és ismét elcsöndesedett. Sam látta, hogy nem hatottak rájuk az érvei. De így is jó. Rövid kibertérbeli túrája és az alváshiány már épp eléggé kimerítették. Pihenésre volt szüksége. A vadászatot másnap éjjelre tervezték. Határozottan veszélyes meccsnek néztek elébe. Észnél kell majd lennie. Sam lefeküdt a földre és elnyújtózott a kemény padlódeszkákon. Néhány pillanattal késõbb már aludt is. Arra ébredt, hogy egy kéz nehezedik a vállára. Az ajtóból vörös fény ömlött be a szobába. A ragyogás megvilágította Szellem arcvonásait. -- Ideje indulni, sápadtarcú. Sam nehézkesen felült és megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai. Egy pillanatig nem tudta, hol van, de az ismerõs szag hamar visszahozta a valóságba. Gyorsan körbenézett és látta, hogy rajta kívül csak az amerindián tartózkodik a szobában. -- Hol vannak a többiek? -- Úgy gondoltuk, az lesz a legjobb, ha biztonságosabb helyre szállítjuk õket, amíg vissza nem térünk. Sam bólintott, Szellem pedig csendben átvágott a szobán. Talán igazat beszélt a férfi. De az is lehet, hogy a vadászok túszként tartják fogva a társait, hogy õ jól viselkedjen. Arra nem akart gondolni, hogy esetleg megölhették a társait, hogy ne kelljen õrizni õket. De tény, hogy ez a lehetõség is fennállt. Crenshaw cinikus szavai visszhangzottak a fejében. Vajon tényleg megbízhat ezekben a fickókban? Sam nagy recsegéssel szintén átevickélt a szobán. A külsõ szobában Sally, Szellem és az ork éppen azzal foglalkoztak, hogy ellenõrizzék a testükre csatolt mindenféle fegyvert és felszerelést. -- Hol van Svindler? Sally rámosolygott. -- Ne aggódj. Olyan helyen, ahonnan zavartalanul be tud szállni a Mátrixba. Ma is rázós futama lesz a kibertérben, akárcsak a múltkor. -- A többiek vele vannak? -- Csak ne kérdezõsködj túl sokat -- intette a nõ. Szellem egy kést csúsztatott a csizmáján lévõ tokba, majd felemelt egy csomagot a földrõl és Samnek dobta. Sam ügyetlenül kapta el, meglepte a csomag súlya. A fekete papírcsomagolás valami nagyobb darab tárgyat rejtett. Sam szemügyre vette. A csomagolópapír alól fém csillant elõ. Sam teljesen kihámozta a tárgyat. -- Egy repeszpuska -- mondta Szellem. -- Tudod használni? Sam végignézett a gonoszul csillogó fegyveren. -- Nem. -- Naccerû -- morogta az ork. -- Hátúról fog seggbelõni minket, Sally. -- Ha megteszi, jön utánunk -- felelte a nõ. -- Ezt ugye tudod, Verner?

Tudta. Túlzottan is jól. Megpróbált szólni, de nem jött ki hang a torkán. Helyette inkább bólintott. -- És jusson eszedbe -- horkantotta az ork --, hogy rajtad tattom a szemem. A vigyázó tekintettõl kísérve Sam óvatosan a földre fektette a puskát és lehúzta róla a védõborítást. Aztán közelebb hajolt és felcsatolta a töltényövet és a pisztolytáskát. Ezeket a fegyver megpillantásának izgalmában nem is vette észre az elõbb. -- Úúú, nézzétek -- gügyögte a ork. -- Egy félelmes árnyvadász. Hû, de be vagyok gazóva! -- Fogd be, Kham -- parancsolta Sally. -- Verner mindent jól fog csinálni, ha nem piszkálod állandóan. Sally a derekára csatolta a töltényövét, majd rojtos kabátjának egy lebbenésével az ablak felé indult. Sam indult volna utána, de hirtelen egy kéz ragadta meg a karját. Hátranézett és Szellem humortalanul vigyorgó arcát pillantotta meg. A bordáinál érzett nyomás arra késztette, hogy lenézzen. Az amerindián egy fegyvert tartott a bordáinak. Sam nagyot nyelt. Sam eredetileg nem akarta elvenni, de ha ezek megbíztak benne annyira, hogy fegyvert adtak a kezébe, talán õ is megbízhat annyira õbennük, hogy elfogadja, erre valóban szüksége lehet. Elvette a fegyvert és a tokjába csúsztatta. A tûzlétra nagyokat recsegett az árnyvadászok súlya alatt. Sam attól tartott, kiszakadnak a bilincsek a falból és mindnyájan lezuhannak az alattuk húzódó sikátorba. De nagy meglepetésére, amikor leértek, a rozoga alkotmány ugyanolyan stabilnak festett, mint elõtte. Három motorkerékpár várakozott a sikátorban. Közülük kettõ gyors Yamaha Rapier volt. Sima, tiszta mûanyagfelületei alapján teljesen újnak tûnt. A harmadik egy masszívabb járgány volt, egy Harley Scorpion. A gép csupa motorból, vasból és furcsa szorítóbilincsekbõl meg kampókból állt. -- Te velem gyüssz -- röfögte az ork és felült a Scorpionra. Sam felült a bûzös metahumán mögé. Sajnos semmilyen kapaszkodót nem talált, csak az orkot magát, és úgy döntött, azzal inkább mégsem próbálkozik meg. Kham kilõtt, Sam pedig majdnem lebucskázott a motorról, amikor befordultak a sarkon. A Rapierek motorzaja csakhamar csatlakozott a Scorpion harsogásához. A társaság V-alakzatban indult el a pusztulat utcáin. Seattle utcái motorkerékpárról is ugyanazt a képet mutatták, mint amikor a közvetítõhöz mentek. Legalábbis ami a pusztulatot illeti. Amikor civilizáltabb negyedekbe értek, az utcákon kevesebb ember nyüzsgött és a zajok és fények is csökkentek. A vadászok azonban nem keltettek nagy feltûnést. Más motorosokat is láttak hosszú bõrkabátokban. A pusztulat utcáin nyüzsgõ kemény fiúkat konszolidáltabb népek váltották fel, bérmunkások, családok és egyéb normális emberek. Seattle határváros volt, a Szelis-Síd Tanács vad területei között egyedül. A Kanado-Amerikai Egyesült Államok elõretolt állása egy idegen föld szívében, kereskedõváros a Csendes-óceán partvidékén. Ennek megfelelõen kemény és öntörvényû helynek kellett lennie, valami olyasminek, amilyen a Vadnyugat lehetett annak idején, amikor férfiak és nõk egyaránt pisztolytáskában hordták a maguk törvényét. A nagy társaságok szerencsére mindenre odafigyeltek, ami kellemetlenül érinthette az üzletet és ezek mellett még békerendõrök is mûködtek az utcákon. Magándetektívek és Lone Star õrjáratok járták az utcákat nehézfegyverekkel, hogy védelmezzék megbízóikat. A társaságokat nem érdekelte, hogy az emberek mit mûvelnek egymással, az azonban igen, hogy mit mûvelnek a társaság vagyonával és dolgozóival. Tokió rendezett békéje után Sam furcsának és idegennek találta az itteni kényes egyensúlyt a káosz és a civilizáció között. Volt azonban Seattlenek egyfajta pezsgése, ami minden kultúrája, fejlettsége és történelme ellenére Tokióból hiányzott. Lehet, hogy kezdte megszeretni ezt a várost. Minél közelebb értek a központi üzleti negyedhez, a környék annál civilizáltabb képet mutatott. A villanyautók és tömegközlekedési eszközök itt már megszokottnak számítottak. Motorkerékpárokat csak ritkán lehetett látni. Annál több Lone Star jelvényt viselõ járõrkocsi járta viszont az utcákat. Az emberek itt túlnyomórészt a nagy társaságok alkalmazottai voltak, de a társadalom legalján élõk ezekrõl az utcákról sem hiányoztak. A furcsaság és idegenség érzete továbbra is megmaradt Sam tudatának perifériáján. Ilyesmit soha nem érzett Tokióban. De élvezte a dolgot. Seattle belvárosába érve ráfordultak az Alaskan utcára és dél felé haladtak. A távolban magasodott az archológia. A környezõ épületek szinte eltörpültek mellette. Az archológia sötét északi falán a

Renraku név virított hideg kék betûkkel angolul és japánul. Alatta a társaság emblémája ragyogott arany színekben -- a jól ismert pont koncentrikus körökkel körülvéve. Sam biztonságot, otthont adónak találta ezeket a szimbólumokat. A Seattle fölött lebegõ archológia hatalmasnak és elérhetetlennek tûnt. És baljóslatúnak. Sam elképzelte, hogy az eredetileg rádióhullámokat szimbolizáló koncentrikus körök valójában radarhullámok, mindent látó energianyalábok, melyek arra irányulnak, hogy felfedezzék és elpusztítsák a társaság ellenségeit. Korábbi izgatottságát hirtelen félelem váltotta fel. A zsúfolt utcán is meztelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát. A Vörös Szamurájok már bizonyára figyelik õket. De ha figyelték is õket, még semmilyen akcióba nem léptek. A vadászok letértek a fõútról és mellékutcákon haladtak tovább a kikötõ raktárépületei között. Amikor elérték céljukat, a Kibenec Transport nagy rakodódokkjait, lassítottak. De a hatalmas, hullámos lemezbõl készült kapuk továbbra is mozdulatlanok maradtak. -- Rohatt tünde, megin lemaratt -- morogta Kham, hangját azonban szinte teljesen elnyomta a motorok dübörgése. -- Biztos kiment virágot legelni. Szellem intett, hogy tegyenek egy kört a tömb körül. Erre az ork megint felnyögött. -- Mindenki ránk fok figyenni. -- Nincs más választás -- kiabált át Sally a motorjáról. A második kör végén a hat ajtó közül a harmadik feltárult, ahogy befordultak a sarkon. A vadászok bemotoroztak rajta, majd leállították gépeiket. A masszív kapu ismét lecsukódott, elzárva õket az utcától. Hirtelen csend borult rájuk. Szellem magabiztosan kalauzolta õket a sötét épületek között. Végül elérkeztek egy karbantartó panelhez. Egy kis matatás egy multiszerszámmal és a panelt már le is emelték. Lemásztak a panel mögött rejtõzõ rozsdás, rozoga létrán. Az épületbõl sós tengerszag áradt. Sam ha figyelt, jól hallhatta a vízcsöppek csattanását a betonon. -- Oké, sápadtarcú. A legelsõ nyugati dokkban vagyunk Gyors Freddie Sebészeténél. Innentõl te vezetsz. Samnek fogalma sem volt, merre van Gyors Freddie Sebészete, de az archológiáról eddig látott térképek alapján emlékezett a dokkra. Kimentek az utcára és a dokktól elindultak az archológia felé. Az épülettömb mellett körbefutó úttól körülbelül harminc méterre egy javítómûhelyhez vezetõ kapura mutatott. Mielõtt Szellem elõvehette volna multiszerszámát, Kham vállával nekifeküdt a dróthálós kapunak. A vékony lánc elpattant és a lakat a földre koppant. -- Sietünk vagy nem? -- morogta Kham mentegetõzve. Elosontak a pihenõ gépek mellett. Sam a csontvázépület pincéjébe vezette õket. Egy kis kutatás és már meg is lelte, amit keresett. -- Ez az akna az archológia hõcserélõ csöveihez vezet. Azok mellett be tudunk jutni egy be nem fejezett karbantartó állomáson keresztül. -- Remélem, nem tévecc, cimbora. Ennem tûnik kényelmes menetnek. Sam is remélte, hogy nem téved. Az egész behatolás egy háromhetes építési ütemterven alapult. A dokumentum szerint az állomást azóta már be kellett volna fejezni és ellátni biztonsági berendezésekkel. Sam abból indult ki, hogy az archológiában szinte minden munka jócskán késett a kitûzött határidõhöz képest. Ha ez esetben a munkások véletlenül pontosak voltak, akkor nem fognak tudni bejutni. Az ork félelmei beigazolódtak. A mászás végülis egyáltalán nem bizonyult "kényelmes" menetnek. A nagydarab metahumán kétszer is beakadt az aknakanyarulatokba, miután úgy akart továbbmászni a szûk réseken, hogy egyetlen felszerelési darabját sem vetette le magáról. Két verejtékes órával késõbb elérték a karbantartó állomást. A nyitott aknanyíláson át halvány fények szûrõdtek ki az állomásról. Sam megtörölte izzadt homlokát. Most legalább már nem kell amiatt izgulnia, hogyan reagálnak a vadászok, ha zárva lesz az akna vége. Terv szerint megtalálták az állomás terminálját. Sam nem csatlakozott be, csak simán odaállt és bepötyögte a kódot, ami alapján Svindler tudni fogja, hogy sikerült bejutniuk az archológián belülre. Svindler szinte azonnal válaszolt a terminál hangszóróján keresztül.

-- Késésben vagytok. Sally megrázta a fejét, belefojtva ezzel Sambe az ingerült választ. -- Mindnyájan készen állunk a következõ szakaszra? -- Biztosíthatom, hölgyem. Az ellenõrzõpontokat utasítottam, hogy egy karbantartó csapat fog érkezni. Átmeneti belépési kártyák várnak rátok az alfa-szinten, de ahhoz, hogy felvegyétek õket, a különleges képességeiteket kell használnotok. Sajnos nem rendelkezem az aktivizálásukhoz szükséges kódokkal és arra sem volt idõm, hogy hamisítványokat készítsek. Igazán figyelemreméltó az itteni rendszer. Nagyon kifinomult. -- A dicshimnuszt majd késõbb, tünde -- vágott közbe Szellem. -- Mit fogunk csinálni a kódokkal? -- Nem kell próbálgatnotok, Bicskás Úr. Azt hiszem, van más megoldás is. Ha a nemes Cég Úr bepötyögi a saját kódját, azt rá tudom másolni a kártyákra. A kódismétlést majd egy rendszerhiba mögé bújtatom. A vadászok várakozásteljesen néztek Samre. Samnek kiszáradt a torka. Ha a Renraku hatálytalanította a személyes kódját, miután õ eltûnt, a terv füstbe ment. Sõt, ami még rosszabb, riadót is kiválthat. De bármelyik is történjen, felrúgja a céggel kötött hûségszerzõdését. Ha ugyan nem tette ezt már meg azzal, hogy ezeket az embereket kalauzolja a Renraku archológia belsejében. -- Svindler? -- Parancsára, Cég Úr. -- Ha beütöm a kódomat, el tudod olvasni, vagy csak vakon másolod le? -- Miért e bizalmatlanság? Hát nem Svindler vagyok, a Mátrix varázslója? Ha a kódból egyszer adat lesz, azt csinálok vele, amit akarok. Nem, gondolta Sam, nagyon is nagy bizalomról teszek tanúbizonyságot. Csak a tollaidat borzolod, amikor azzal hencegsz, milyen nagyfiú vagy. -- Nem tartod meg a másolatot egy következõ vadászatra? -- Cég Úr, ön megsért. Természetes, hogy nem. A célszerûség szem elõtt tartása volt az oka annak, hogy ezt javasoljam. Egy magamfajta dekás azt nyit ki, amit akar, és akkor, amikor akarja. -- Ezt jó hallani, Svindler -- felelte Sam. Ez valószínûleg azt jelenti, hogy ezt nem tudod megtenni. -- Begépelem. Amíg Sam a kódját pötyögte be, Kham félrehúzta Sallyt. Négy pár Renraku munkaruhával tértek vissza, a hozzájuk való sapkákkal együtt. Miközben a vadászok öltözködni kezdtek, Sam csak állt, kezében a munkaruhával. -- Ez nem fog menni -- mondta végül. -- Sally és én talán átjutunk, de ti ketten nyilvánvaló, hogy nem Renraku alkalmazottak vagytok. -- Mér, a Raku válogat a munkások közt? -- morogta az ork. -- Igen, ha módjában áll. -- Húzd csak fel azt az overallt, sápadtarcú. Sally majd elintézi a dolgot. Más választása nem lévén, Sam engedelmeskedett. -- Mit értesz az alatt, hogy Sally majd elintézi a dolgot? -- kérdezte, miközben felhúzta a fehér ruhát. -- Egy kis illúzióvarázslat -- felelte a nõ. -- Az õrök azt fogják látni, amire számítanak. -- Ha ezt meg tudod csinálni, miért bajmolódunk az overallokkal? -- Így könnyebb. Minél kevésbé kell megváltoztatnom a valóságot, annál könnyebben veszik be az õrök is. -- De ha ezt meg tudod csinálni, miért nem sétáltunk be simán a bejárati kapun? -- A tridimek miatt -- felelte Sally. -- És most maradj csöndben egy kicsit, hadd koncentráljak. Sally lehunyta a szemeit és a varázskardjának a kabátján vágott résen kikandikáló markolatára helyezte bal kezét. Jobb kezét bonyolult mozdulatokkal lassan elõre és hátra mozgatta. Sam mintha valami halvány derengést látott volna a kezei nyomában. De lehet, hogy csak képzelõdött. Annyira különös volt az egész. Sam körbenézett és látta, hogy Szellem arcára kiül az idegesség. Valami talán nem jól ment? Az orkra nézett. Kham ámulattal telten bámulta Sallyt. Arckifejezése a vágyakozás és a félelem keveréke volt. Az ork könyékkel mellbe ütötte Samet. -- Imádom, ha íccsinál -- suttogta.

Sally szeme ismét kinyílt és a varázslat már készen is volt. Utasította õket, hogy a fegyvereiket rejtsék a szerszámos dobozokba. Miután ez megtörtént, beültek egy siklókocsiba és a liftekhez hajtottak. Az alfa szinten az õr gyanakvás nélkül fogadta õket. Átnyújtotta a belépõkártyákat anélkül, hogy különösebb figyelmet szentelt volna a csoportnak. Sam látta, hogy jól mûködik a varázslat, mert amikor Kham átvette a neki járó kártyát, az õr elé lépett és középsõ ujját kinyújtva bemutatott neki. Szinte hihetetlen, de az õr nem reagált. Amikor ismét biztonságban voltak egy másik liftben, Sam odahajolt Sallyhez és a fülébe súgta: -- Kham az elõbb nem egészen úgy viselkedett, mint egy átlagos munkás. Miért nem reagált az õr? A nõ finoman felkacagott. -- Ismerem már Khamot. Az õ részét mindig alaposabban kidolgozom a varázslatban. A lift lefékezett, a csapat pedig kilépett egy folyosóra. A folyosó javarészt üres volt. A néhány késõ éjjel is itt dolgozó férfi és nõ rájuk sem hederített. Sam csak most emlékezett vissza, hogy Tokióban õ is mindig átnézett a szerelõcsoportokon. Az is megfordult a fejében, hogy egyáltalán felfigyelnének-e rájuk, ha nem mûködne Sally varázslata. Nemsokára egy másik ellenõrzõponthoz érkeztek. Sam ismét csak örült annak, hogy Sally megerõsítette a varázslatának Khamot illetõ részét, ugyanis ezúttal az ork vadul kinyújtotta sötétlila nyelvét a pult mögött ülõ nõ irányába. A nõ azonban csak egyszerûen minden jót kívánt, majd tekintetét ismét a pult belsõ felén villogó tridim képernyõre szegezte. Három lifttel és két ellenõrzõponttal késõbb elérték a Számítógépes Rendszerkutatás irodáját. Az itt álló õr mellett a megszokott módon haladtak el. Odabent gyorsan kapcsolatba léptek a tündével, aki visszajelzett, hogy minden csöndes. -- Túl sima a dolog -- jelentette ki Szellem. Két Ingramját elõhalászta a szerszámos dobozból. Az egyiket az övébe tûzte, míg a másikat lövésre készen a kezében tartotta. Kham és Sally is megragadták a saját fegyvereiket. Úgy tûnt, sokkal inkább megbíznak a szamuráj ösztöneiben, mint a tünde jelentéseiben. -- Elsõ a biztonság, sápadtarcú -- mondta az amerindián, amikor meglátta, hogy Sam nem veszi kézbe a saját fegyverét. -- Nem lesz idõd visszamenni, ha elkapnak minket. Sam vonakodva felvette a repeszpuskát. -- Gyorsan kell csinálni -- mondta Sally és elõhúzta a Castillano biotechnikusa által biztosított, ellenanyagot tartalmazó ládákat. -- Szórjátok szét. Nem tudjuk, mennyit használtak el az anyagból és hol. De mindent meg kell tisztítanunk a Seretech piszkától. Szétváltak. Sam éppen a harmadik szobáját, a rendszerfejlesztõk hatalmas munkatermét akarta beszórni, amikor Sally csatlakozott hozzájuk. -- Megvan mind -- mondta a nõ és õ is nekilátott a permetezésnek. Egy perccel késõbb megjelent egy vörösbe öltözött biztonsági õr. Lehet, hogy váratlanul nézett be ide, lehet, hogy éppen útban volt az õrhelyére. Mindenesetre nem volt sietõs a dolga és ez felbátorította Samet. A sok siker után Sam úgy érezte, Sally varázslata tökéletes. Szinte teljes biztonságban érezte magát. Most, hogy Sally is itt volt a szobában, semmi rossz nem történhet. A varázslat mindannyiójukat megóvja a lebukástól. Amint az õr elhaladt mellette, Sam felemelte fegyvert tartó kezét és intett az õrnek. Az õr visszaintett, majd folytatta tovább az útját. Már majdnem eltûnt az ajtó mögött, amikor hirtelen megállt és tágra nyitott szemekkel megfordult. -- Vigyázzon, hölgyem -- kiáltotta Sallynek, miközben a fegyveréért nyúlt. -- Fegyveres behatoló! -- N... nem... -- dadogta Sam és felemelte a repeszpuskát. Az õr rá sem hederített. Elõhúzta a saját fegyverét és tüzelõállásba helyezkedett. Sam meghúzta a ravaszt. A fegyver hátraugrott, miközben egy csomag mûanyag repeszt küldött útjára. A majdnem szubszonikus sebességgel repülõ hegyes mûanyagdarabkák bíborvörös csíkot festettek az õr mellkasára és vállára. A férfi hátratántorodott, vér bugyogott a szájából, majd elterült és nem mozdult többet. Fegyvere szinte természetellenesnek tûnõ, tiszta csengéssel csapódott a padlónak.

A következõ csattanást Sam fegyvere szolgáltatta, ahogy a padlóra esett. A lövés hangjára Szellem és Kham rohanvást közelítettek. -- Haj, haver! Mitöttént? -- ugatta az ork. -- Az õr valószínûleg észrevett valamit a varázslatból -- felelte Sally. Sam kábán állt, lelki szemei elõtt újra és újra lepörgött az utolsó néhány másodperc. Látta, amint az õr megfordul, értetlen kifejezéssel az arcán. Semmi félelem. Semmi aggály. Csak értetlenség. Aztán a barna szemek szélesre nyíltak, amikor meglátták a repeszpuskát. -- Azt hiszem, meglátta a puskát. Sally mondott valamit, amit akár káromkodásnak is lehetett venni. Dobbantott a lábával. -- Szerszámnak kellett volna látnia. De mivel a repeszpuska olyasvalami, amihez nem voltál hozzászokva, a varázslat nem tudta tökéletesen elfedni. -- Már megtörtént, Sally -- mondta Szellem csitító hangsúllyal. Odalépett az õrhöz, hogy megvizsgálja. -- Lelõttem -- mondta Sam. Kábának érezte magát. -- Ne aggóggy, cimbora -- felelte Kham. -- A cég úccse fogja megtunni, hogy te vótá az. -- De meghalt -- tiltakozott Sam. -- Még nem -- felelte Szellem. -- De meg fog; ha nem kap kezelést. És ha kap, miközben itt vagyunk, mi is halottak leszünk. -- Fejezzük be és tûnés -- zárta le Sally a beszélgetést. Ismét hozzáláttak a munkának, hagyták, hogy Sam csak álljon és bámuljon. Az õr fiatalnak tûnt, nem lehetett sokkal idõsebb, mint Sam. De az élete hamar véget ért, mert a varázslat nem egészen úgy mûködött, ahogy tervezték, és mert Sam ostoba volt és pánikba esett. Ez nem tûnt igazságosnak. Az õr nem olyan volt, mint az utcai vagány gyerekek. Még csak nem is az arctalan Vörös Szamurájok közé tartozott, akiket már megedzettek az élet keménységei. Csak egy fiatal kölyök, aki a munkáját végezte. Még védeni próbálta Sallyt, mert azt hitte, hogy õ nem tartozik hozzá a csapathoz, és egyedül Sam a betolakodó. Micsoda ostoba irónia. Miért fogadta el a fegyvert a vadászoktól? Nem tûnt valószínûnek, hogy szüksége lett volna rá. Szüksége volt rá? Akár igen, akár nem, tény, hogy használta. És az eredmény itt feküdt a lába elõtt. Hogyan vezethették idáig a jó szándékai? Végtelennek tûnõ néhány perc múltán Sam észrevette, hogy Szellem õhozzá beszél. Pislogott egyet és rájött, hogy már nem a Számítógépes Rendszerkutatási Központban vannak. A vadászok valahogy kihozták onnan és most a föld alatti F-szint felé tartottak egy liften. Az eredeti terv szerint ez volt az utolsó megálló az archológián belül. A tündének közben az volt a feladata, hogy elintézze, hogy kapjanak egy kocsit, amivel elhajthatnak. -- Gyerünk, sápadtarcú. Hallgass ide -- mondta Szellem. -- A tünde bekapcsolt egy vészriadót az õrnek. Most már orvosi felügyelet alatt áll a fickó. Így már elégedett vagy? -- Elégedett? -- Sam számára olyan távolinak tûnt a saját hangja, mintha valaki más beszélne helyette. -- Tudnom kell, hogy rendbejött-e. -- Ezt valószínûleg nem fogod megtudni. -- Ti csak menjetek tovább. Én visszamegyek, hogy megtudjam. Ti már megcsináltátok, ami nektek kellett. Már nincs rám szükségetek. Menjetek csak. Hagyjatok itt. -- Hogy kihíjjad a rohatt katonákat -- horkantotta Kham. -- Nem hívom ki õket -- ellenkezett Sam. -- Naná, hogy nem -- felelte az ork és egyenesen Sam gyomrának nyomta HK227-esét. -- Mer gyüssz velünk. Sam Sallyre és Szellemre nézett, de csak hideg tekintetekkel találkozott. Szellem elvette Samtõl a repeszpuskát, amely korábban valahogyan visszakerült Sam övébe. Sam lehajtotta a fejét és hagyta, hogy elvezessék. Amikor az elkötött furgonnal a Western sugárúton jártak, Sam szirénázást hallott odafentrõl. Felnézett és egy DocWagon légimentõt pillantott meg, amint éppen leszállt az archológia egyik leszállóhelyére. Eltûnõdött, vajon idõben érkezett-e ahhoz, hogy még segíteni tudjon.

A maga választotta védekezõ kábulat falán csak érzékfoszlányok villantak át. Egy gyengén megvilágított épület, ahol a fehér overallok eltûnnek egy szemétmegsemmisítõben. Fények és árnyékok. Az ork bûze. Egy sziréna vijjogása. Az arcába csapó szél és az ülése alatt dohogó erõs motor. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a motor robaja megszûnik és a szél sem vág többé az arcába. Kham mögött ült. A Scorpion robaja alapjáraton tompa morgássá szelídült. Ismét a pusztulatban voltak valahol. -- Itt leszász, Verner. Sam átlendítette lábát a motoron. Megállt a három árnyvadász között. Sally felé fordult. -- És mi van a többiekkel? Most már elengeditek õket? Szellem válaszolt. -- Már egy félórája szabadok. Most már az archológiában vannak, ha elég bátrak voltak ahhoz, hogy a Harmadik sugárúton haladó buszjáratot válasszák az Orkvároson keresztül. -- És veled mi lesz, Verner? -- kérdezte puhán Sally. -- Te is visszamész a Renrakuba? -- Természetesen -- felelte Sam automatikusan. -- A társaságnak dolgozom. Kham csattanósat köpött a betonra. Sally rávillantotta rosszalló tekintetét, majd ismét Sam felé fordult. -- Lehet, hogy ez ostoba döntés. -- Nem hiszem. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni. -- A temetésedre mész -- horkantotta az ork, majd felpörgette a motorját és eltûnt az éjszakában. -- Sok szerencsét -- mondta Sally és õ is elhúzott Rapierjén. -- Nagyon lojális vagy, sápadtarcú. Remélem, meg is érdemlik -- Szellem odalökte Samnek a repeszpuskát. -- Szükséged lehet rá, amíg haza nem érsz, de aztán remélem találsz majd neki egy helyes szemétmegsemmisítõt, mielõtt találkozol a biztonsági embereiddel. Az amerindián Rapierje vad csikorgással elhúzott ugyanabba az irányba, amerre a többiek is eltûntek. Sam pedig magára maradt az utcán. Kicsit odébb egy árva korcs kutya kutatott a szeméthalmok között ételmaradékok vagy patkányok után. Sam letette a puskát a lába elé és leült a járdaszegélyre. Sokáig bámult a fegyverre, amíg észrevette, hogy nincsen egyedül. A korcs otthagyta a szemétkupacot és leült Sam mellé. Ő is a fegyvert nézte. -- Tudod te, hogy mihez kezdjek? A kutya nyüszített egyet és megpróbálta megnyalni Sam arcát. -- Semmi kajám nincsen a számodra. Az állat farka tompán dobolt a kövezeten. Sam felállt. A kutya is. Elindult az utcán, majd néhány lépés múlva megtorpant és visszanézett Samre. -- Hát akkor veled vadásszak ezentúl? A kutya felemelte a fejét. -- Nem. Most nem. Ez az árnyékélet nem nekem való. Sam kiválasztott egy irányt, mely remélhetõleg valami barátságosabb környékre vezetett és elindult. Az éjszakai égbolton derengõ fények megerõsítették, hogy valószínûleg jó irányba halad. Néhány tucat lépés után észrevette, hogy a kutya mellette üget. -- Velem jössz? A kutya vakkantott egyet. -- Helyes, barátom -- mondta Sam és továbbment. -- A hûség nem könnyû erény. De azt hiszem, ez téged nem aggaszt. Végülis csak hû maradsz a saját természetedhez. Ember és kutya szótlanul baktattak egymás mellett. Mögöttük pedig az eleredõ esõ halkan dobolni kezdett a kövezeten fekvõ, magányos fegyveren.

ELSÕ RÉSZ

Ehhez, barátom, egy fizetés nem elég 1 2051. Samuel Verner soha nem hitt a Gépben Lakozó Szellem meséjében. Akármilyen bizarr is a mese, mindig kell lennie egy logikus magyarázatnak. Egyes sztorik egyszerû kitalációk voltak, más meséket magukat technomágusnak tartó dekások terjesztettek, megint másokat tehetségtelen behatolók találtak ki, hogy saját hibáikat magyarázzák. Semmilyen bizonyíték nem mutatott arra, hogy a Mátrixban bármiféle testetlen szellem élne. De most a Renraku archológia Mátrixának elektronikus ege alatt Sam még egyszer elgondolkodott ezen. Sam saját kivetülése éppen egy adattárban dolgozott, amikor egy perszona ikon lépett be ugyanoda. Az ikon magja a szokásos Renraku dekás alakját viselte: egy jólöltözött bérmunkás krómosan csillogó figuráját. A figura munkaruhájának bal mellén, vállán és hátán a Raku logo világított kékes neonfénnyel. A krómfelületrõl visszatükrözõdött az adattár vizuális megjelenítésére szolgáló, kavargó szám és betûhalmaz. Mint mérges sebek, harsány, vörös csíkok szántották fel az ikon felületét és enyhén világító felhõkörvonal lengte körül a figurát. A figura külsõ héja a kabuki bohóc karikatúrája volt. Ha valaki egyszer is látta ezt a bohócot elõadás közben, egészen biztos, hogy soha nem felejtette el emelkedett, pátoszos, kissé erkölcstelen, hatalmas kacagásra ingerlõ viselkedésmódját. Sam is jól ismerte a kabuki figurát és krómosan csillogó tükörképével is gyakran találkozott a Mátrixban. A cég jelvényét viselõ bohókás figura Jiro Tanaka perszona ikonja volt. Csakhogy Jiro már legalább három órával ezelõtt meghalt. Mielõtt napi munkája elkezdõdött volna, Sam törvénytelenül behatolt az archológia kórházi adatbankjába. Jiro fájlját lezárták, bár még nem pecsételték le. A fájlban talált orvosi jelentésekbõl megtudta, hogy Jiro agymûködése 6:30-kor leállt. Sam elszomorodott, de nem lepte meg a hír; a fiatal dekás állapota az utóbbi idõben fokozatosan romlott, miután öt nappal ezelõtt véletlenül lezuhant egy nyitott erkélyrõl. A kétemeletnyi zuhanás összetörte a csontjait és súlyosan megrongálta belsõ szerveit. A doktor csak annyit mondott, hogy nem lát sok esélyt a gyógyulásra, tekintettel a lehetséges agysérülésre és arra, hogy a betegbõl nyilvánvalóan hiányzik az akarat a felépülésre. Jiro ikonja most mégis itt volt a Mátrixban. Lassan, bizonytalanul mozgott az adatsorok között, mint egy frissen kiszabadult lélek, mely még nem szokott hozzá teljesen új formájához és képességeihez. A szellemek a valós világban is lehetetlen dolognak számítottak; hát még a Mátrix szigorúan logikus világában. A Mátrix világát alkotó képeket csak a programozók generálták annak érdekében, hogy a számítógép hihetetlen sebességét felhasználva könnyebben lehessen nagy mennyiségû adattal bánni. És mint ilyen, az egész csak kivetített képekbõl állt, nem volt valós "világ". Következésképpen nem létezhettek benne sem szellemek, sem elkóborolt lelkek. A nagy adatbázisokat vadászterületüknek kiszemelõ besurranó dekások szerint a behatoló dekás lelke bezárva maradhat a Mátrixban, miután az agyát szétégette valamiféle gyilkos jelenlétgátló program. Sam épp elég tudományos cikket olvasott arról, hogy ezek a hírek csak egyszerû kitalációk. A perszona ikon csak egy képecske volt, mely azt jelezte, hogy a gépkezelõ figyelme éppen merre irányul. A valóságban nem létezett, még akkor sem, ha egy ugyanarra a területre figyelõ másik gépkezelõ észlelhette is az ikont. Egyszerûen csak kivetített kép volt, amit éppen oda vetítettek ki, ahol az illetõ a Mátrixot alkotó adatcsatornák, optikai chipek és egyéb számítógéprészegységek irdatlan halmazán belül a munkáját végezte. Az elektronikus világban nem volt helyük a szellemeknek. A lelkek Isten fennhatósága alá tartoztak és ha a test meghalt, a lélek visszaszállt Teremtõjéhez. És semmilyen gép nem t udta ezt megakadályozni. Valami más magyarázata kell, hogy legyen a dolognak. Miközben Sam ezen gondolkodott,

programja tovább futott. Mivel kiberterminálján csak felületes keresést végzett, saját ikonja szinte áttetszõen állt a pergõ-forgó adathalmaz közepén. Jiro ikonja elhaladt mellette. Semmi jelét nem adta, hogy felismerte volna Sam jelenlétét. Sam egyszerre érezte magát csalódottnak és megkönnyebbültnek. Jirónak még a szelleme sem haladt volna el mellette rezzenetlenül, a felismerés bármiféle jele nélkül. Jiro ikonját nyilván egy idegen használta. Sam ujjai végigszáguldottak kiberterminálja billentyûzetén. Leállította a keresõprogramot és elindított egy másikat, amit õ csak Fogócskának nevezett. Amikor a Fogócska mûködésbe lépett, Sam ikonja hirtelen átlátszatlanná sûrûsödött és átváltozott a szokásos, jólöltözött Raku bérmunkás ikonná. Sam Jiro ikonja mögé helyezkedett és lépésrõl lépésre követni kezdte a behatolót. Idõrõl idõre Sam ikonja váratlanul egy másik helyre "teleportált". A Fogócska program így akadályozta meg, hogy a követett ikon tulajdonosa észrevegye, hogy a nyomában vannak. Ez a teleportáció a programnak egy olyan része volt, amelyet Sam nem értett. Az tudta, miért mûködik, csak azt nem tudta, hogyan. De hát végül is csak felhasználó volt, nem pedig programozó. Nem kellett tudnia. Az elrablásukat követõ néhány hónapban a program különleges funkciója jól bevált és Samnek ennyi elég is volt. Jiro feleségének halála igen mélyen érintette a fiatal dekást. Az egykor nyitott, társasági életet élõ Jiro hirtelen magányossá, befelé fordulóvá vált. A Renraku Társaság is reagált erre a változásra, hiszen mindig is törõdtek alkalmazottaik jólétével. Amikor Sam jelentette, hogy a fiatal dekás milyen módosítást eszközölt Mátrixbeli ikonján, a cég pszichiátere egyetértett, hogy tanácsos lenne elõzetes óvintézkedésként megfigyelés alá helyezni Jirót. Megbízta a cég néhány profi programozóját, hogy írjanak egy speciális figyelõ programot, mely egy másik dekás számára lehetõvé teszi Jiro követését a Mátrixban. A szoftvert behelyezték Jiro kibertermináljába és némi hardver változtatást is végrehajtottak benne, így Jiro ikonja számára tökéletesen láthatatlanná vált a követõ személy. Sam meggyõzte a pszichiátert, hogy õ maga lenne a legalkalmasabb megfigyelõ. Végül is Sam azon kevés emberek egyike volt az archológiában, akik ismerték valamennyire Jirót. Az orvos egyetértett, hogy Sam bizonyára olyan kis változásokat is képes észrevenni Jiro viselkedésében, melyre egy idegen esetleg nem lenne képes. Talán így a múltra utaló finom jeleket is megfigyelhetnek. Az orvos végül is annyira lelkesen belement a javaslatba, hogy Sam gyanakodni kezdett arra, hogy a doki azt képzeli, ez a megfigyelés Samnek saját magának is jó terápia lesz. De nem érdekelte a dolog. Terápia vagy sem, szemmel akarta tartani Jirót. A repülõjüket eltérítõ árnyvadászok által rájuk kényszerített kaland egyfajta köteléket teremtett közöttük. Sam nem hagyta magára Jirót, különösen azok után nem, hogy látta, barátja milyen könnyedén vette tudomásul Alice Crenshaw lelketlen viselkedését. Jiro ikonja kilépett az adattárból és gyors tempóban belefúrta magát a számítógéprendszer belsejébe. A nyomában szaladó Samet meglepte a hirtelen sebességváltás. Egy ideje már elszokott a Fogócska mûködésétõl, hiszen a pszichiáter pár hónappal ezelõtt végül megállapította, hogy Jiro állapota normális és a követõ program használatára nincsen szükség. Leküzdötte a röpke szédülést és az elõtte álló feladatra koncentrált. Ha az ikon irányítója nem Jiro volt, akkor valaki illegálisan lépett be a Renraku számítógépes rendszerébe. Legitim felhasználó nem dolgozhat másvalaki perszona programjával; vagy nem tudja a megfelelõ kódokat, vagy elbukik a jelszóellenõrzésen. Sam pedig vállalta munkaszerzõdésében, hogy lehetõségeihez képest megakadályozza a rendszer szabálytalan használatát. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy kijelentkezik és értesíti a biztonságiakat, de aztán elvetette az ötletet, mert ez azt jelentené, hogy megszakadna a kapcsolata a behatolóval. A Raku biztonsági dekások valószínûleg rövid úton lokalizálnák az illetõt, de nem tudnának arról, hogy az illetõ a fülön csípéséig mit mûvelt. És ha végül összeakadnának az ikonjával és megküzdenének vele, a harc eredménye valószínûleg az lenne, hogy az illetõ kiszorul a Mátrixból. Ez persze véget vetne az illegális behatolásnak, de nem oldaná meg a tilos ikonhasználat rejtélyét. Sam pedig tudni akarta, ki használja a barátja nevét. Az ikonok végigsurrantak az adatvonalakon, csomópontokon haladtak át, csomópontokat hagytak el. Néha vörös neonfénnyel világító szamurájok képei elõtt haladtak el. Ezek az õrfigurák védelmi

célokat ellátó programok, ún. JG-k (Jelenlétgátló) voltak, melyeket a dekás szlengben egyszerûen csak jégnek hívtak. Ezek az õrök a Renraku Vörös Szamurájok elit csoportját jelképezték a számítógépen belül. Ruhájuk sokkal inkább az õsi szamurájok öltözetére emlékeztetett, mint a mai biztonsági õrség modern páncélruháira. Egyik szamuráj sem állta az útját a behatolónak, persze Sam erre is számított. Az ikonokba beépített azonosító kódok igazolták ittlétüket. Bárki is bitorolta Jiro ikonját, bizonyára elõre felkészült erre. A Mátrix egyes területei ködös, homályos látványt nyújtottak, az objektumok képei nem rajzolódtak ki olyan élesen a háttérbõl, mint máshol. Jiro ikonja megállt az elsõ néhány ilyen csomópontnál, szemmel láthatóan érdekelte a jelenség. Ez ismét csak arra utalt, hogy a behatoló külsõ személy, hiszen minden Renraku dekás jól ismerte a Raku számítógépes rendszerének adatvonalai között néhol fel-felbukkanó, zavaros területeket. Ez a homályos jelenség teljesen véletlenszerûen néha megjelent a rendszerben, néha eltûnt, de szerencsére nem befolyásolta a számítógép mûködését. Egyik dekás sem ismerte a különös köd származási helyét vagy mûködésének módját, de tudták, hogy ha ilyenekkel találkoznak, nyugodtan tovább folytathatják a munkájukat. A behatoló elidõzött néhány adatfájlnál, de Sam egyiknél sem vette észre azt a kis villanást vagy pillanatnyi megmerevedést, mely arról árulkodott volna, hogy az illetõ a fájlok tartalmát letöltötte volna a perszona memóriájába. Ha tehát Jiro ikonjának bitorlója nem akar adatokat lopni, akkor vajon mit keres itt? Csak "szórakozik", élvezi, hogy valaki más ikonjának leple alatt ide-oda mászkálhat a Mátrixban? A behatoló továbbhaladt. És végül megállt a cég dekásai által csak Falnak nevezett csillogó akadály elõtt. A Fal nem volt más, mint egy jellegtelen, vibráló statikus szemcsékbõl összeállított hosszú vonal, melynek szürke árnyalatai élesen elütöttek az egész Renraku számítógéprendszert övezõ halványkék ragyogástól. Ez a terület még a Raku saját dekásai számára is tiltott zóna volt. Jiro ikonja megtorpant a Fal elõtt egy idõre, mintha csak szemügyre venné. Mi lehet a célja? Meg akarja támadni a Falat? Sam szinte ugyanabban a pillanatban szállt ki a Fogócska programból, amikor a Jiro ikon végül elõrelépett és egybeolvadt a Fallal, eltûnve ezáltal Sam szeme elõl. De mielõtt még Sam kiadhatta volna a riadókódot, az ikon támolyogva ismét megjelent, mintha valaki alaposan mellbevágta volna. A kabuki figura villant egyet és sziszegve, sercegve tántorgott a Mátrix láthatatlan padlóján. Ugyanebben a pillanatban a Falból kivált egy szamuráj. A harcos ugyanazokból a kavargó, szürke, statikus szemcsékbõl állt, mint szülõje. A hullámzó felszín eltakarta a szamuráj ikonjának igazi vonásait. Ellépett a Faltól, elõhúzta katanáját (szamurájkardját -- a ford.) és Jiro ikonja felé indult. A kard magasra emelt pengéjén villámnyalábok harsogtak. Jiro ikonja elvetõdött az elsõ csapás elõl és ködös szellemalakot hagyott a nyomában. A szamurájikon odalépett ehhez a szellemalakhoz. Miközben a szellem megpróbált küzködve felkelni a földrõl, a katana villámgyorsan a nyakára suhintott és lefejezte. A csapás annyira gyors volt, hogy a fej le sem pottyant a testrõl, csak odébbcsúszott egy kicsit. Aztán fej és test egyszerre felvillant és eltûnt, megszûnt létezni. A szamuráj oldalt fordította a fejét, tekintete az igazi Jiro ikonra szegezõdött. Bár a lefejezés mindössze a másodperc egy törtrésze alatt lezajlott, ez az idõ elég volt a behatolónak, hogy elõkészítsen egy támadó programot. Az ikon belsõ magja egy veszedelmes külsejû pisztolyt húzott elõ, míg a kabuki figura a Renraku Mátrix szabványos támadóprogramját indította el. Ez utóbbi egy sistergõ, villámló kézifegyver képét vette fel. A krómosan csillogó felületû Raku bérmunkás és a körülötte vibráló bohócfigura egyszerre emelték fel fegyvereiket a rohamozó szamuráj felé. A pisztoly eldördült. A bohóc kezében tartott tükörkép azonban többször egymás után is tüzelt. Ilyesmire az eredeti pisztoly prototípusa nem lett volna képes. Sam furcsa, lassított felvételként szemlélte, amint a lövedékek becsapódnak a szamuráj statikusan sercegõ páncélzatába. És ártalmatlanul lepattannak róla. A szamuráj ikonja ezenközben elérte ellenfelét és fölébe magasodott. A katana a páncélos fej fölé emelkedett, egy pillanatra lebegve megállt, majd lecsapott. A penge kettészelte a külsõ bohócfigurát, de a belsõ mag mellett ártalmatlanul elhaladt, mert Jiro ikonja oldalt vetette magát. A

kabuki bohóc szétpattant és eltûnt, mint egy szappanbuborék. A szamuráj elõrelépett egyet és ezzel a lendülettel újra lecsapott. A kard telibe találta és hátratántorította a földrõl éppen feltápászkodó Jiro ikont. Az ikon krómosan csillogó felülete megfeketedett ott, ahol a kard rávágott. A katana ismét a levegõbe emelkedett. Jiro ikonjának roncsa maga elé emelte egyik karját, hogy kétségbeesetten megpróbálja elhárítani a borotvaéles penge újabb csapását. A kard újabb suhanással kettészelte a feltartott kart és végül a figura mellkasában állapodott meg. Jiro ikonja azonnal eltûnt. A szamuráj egy darabig a halálos csapás utolsó mozdulatában megmerevedve állt, majd feje fölé emelve kardját hátralépett. A szikrázó penge gonoszul sistergett. Sam mozdulatlan maradt, amikor a szürke-fekete szamuráj feléje fordult. Amit most látott, az nem számítógépes játék, nem edzõgyakorlat és nem is trideo mûsor volt. És bár a harc csak kivetített képek formájában jelent meg, a végeredménye nagyon is valóságos volt. A Jiro ikonját irányító behatoló most valószínûleg holtan vagy értelmétõl megfosztva hevert kiberterminálja mellett. Agyának a gondolkodásért és az összetettebb életfunkciókért felelõs területeit tönkretette a számítógép által vezérelt szamurájprogram. Samen végigsöpört a rémület, amikor a páncélsisak sötét szemüregei az õ irányába fordultak, de aztán megnyugodott, amikor látta, hogy a szamuráj visszatolja kardját a hüvelyébe. A statikusan vibráló harcos a Fal felé fordult és odalépett szülõjéhez. Aztán egy pillanat alatt egybeolvadt vele és eltûnt, mintha ott sem lett volna. A Fal tövében pedig Sam végiggondolta a lehetõségeit. Ha beszámol az esetrõl a feletteseinek, minden bizonnyal meg fogják kérdezni, hogy miért követte Jiro ikonját, miért nem jelentette azonnal, amikor elõször meglátta. És ez egyben azt is jelentené, hogy szemtanúja volt annak, hogy a Renraku illegális, fekete jeget használ. Sam feje sajgott, ujjai hidegen és élettelenül lebegtek a billentyûzet fölött. Üres tekintettel bámult a Falra, szeme elõtt még egyszer lejátszódott a rövid, de halálos kimenetelû harc. Itt nem tehet sokat. Úgy döntött, hogy nem megy vissza szabályosan oda, ahonnan belépett a Mátrixba, hanem egyszerûen kicsatlakozik. Mátrixbeli ikonja azonnal semmivé foszlott, érzékei pedig ismét a négyszögletes szoba felé fordultak, ahol valós világbeli teste a kiberterminálja fölé görnyedve ült egy széken. Nagyot sóhajtva kihúzta halántékából a csatlakozót. Két kezével megdörzsölte az arcát, hogy csökkentse a nyilalló fájdalmat, mely mindig agyába hasított, amikor belépett a Mátrixba, vagy kilépett onnan. A dörzsölés hatására a fájdalom általában tiszta fáradtsággá szokott szelídülni, ez alkalommal azonban tovább lüktetett. Fekete jég. Ez védte hát a Falat. Ezeket a gyilkos Jelenlétgátlókat abból a célból készítették, hogy tönkretegyék a behatoló felszerelését és ezzel együtt nagy valószínûséggel az életét is kioltsák. Bármi is legyen a Fal mögött, az a Renraku számára annyira értékes lehet, hogy a védelmet létrehozó nagyfõnökök nem éreztek lelkiismeretfurdalást amiatt, hogy az õrzõ, fekete jég adatvezetéken végigküldött halálos áramimpulzusai szétégetik az illegális behatoló agyának finom sejtjeit. A fekete jég használatát betiltották, de ahol mégis elõfordult, azt sohasem jelentette senki a hatóságoknak, mivel a védelem behatoló bûnözõk ellen létesült. A cégvilág a huszonegyedik században is azon az egyszerû elven mûködött, hogy a halott ember nem beszél. Sam mégis mûködés közben látta a gyilkos jeget, túlélte és akár beszélhet is róla. Soha nem hitte volna, hogy a Renraku odáig süllyedjen, hogy emberi életeket is kioltson. Hogyan engedhette ezt meg Aneki-sama? Sam gyanította, hogy a bölcs öregember nem tudta pontosan, mit mûvelnek a beosztottjai az archológiában és úgy érezte, kötelessége értesíteni az igazgató-samát a történtekrõl. De hogyan? Arra tippelt, hogy a szamuráj utolsó pillantása egyben azt is jelentette, a fekete jeget készítõk tudják, hogy Sam látta gaztettüket. Ha megpróbálkozna azzal, hogy jelentse, ami történt, egészen biztosan beavatkoznának és megmásítanák a jelentését. Ha Sam nyilvánosságra hozná, amit tud, akár pusztán a Renraku társasági hierarchián belül, csak ellenségeket szerezne. Hatalmas és gyilkos ellenségeket. 2

Piszkos, gyûlölködõ arcok bámultak rá. Durva, morgó hangok nevén szólították és gúnyolták. Csonka fogú vigyorok csúfolták, kacagtak rajta. Egész életét azzal töltötte, hogy távol tartsa magát utálatos, tehetetlen világuktól. Tehetetlenség -- ezt még az acsarkodó arcoknál is jobban gyûlölte. Csõcselék voltak. A világ minden pontján ugyanilyen reménytelen figurák botorkáltak a metroplexumok árnyékában. Utcagyerekek, kisstílû tolvajok, koldusok, narkósok és ehhez hasonlók. Bicskások, hajléktalanok, zsebmetszõk, piti bûnözõk. Egyesek jobbak voltak a többieknél, ezek árnyvadászoknak hívták magukat és nemes idealista szerepben tetszelegtek. De a szép név sem változtatott igazi természetükön -- tolvajok, kezdõ terroristák és a társaságok testén élõsködõ paraziták voltak csupán. Néha a csõcselék kerekedett felül és elkaptak valakit, mielõtt õ vagy valamelyik társa elég bõrmintát szerzett volna ahhoz, hogy a társaság orvosai helyreállítsák belõle az illetõt. De ha az ember kivárta a megfelelõ idõt, bosszút lehetett állni és a megfelelõ pillanatban ragadozó tigrisként lehetett lecsapni rájuk. A férgek elõbb vagy utóbb mindig elkövettek egy hibát és ilyenkor egy profi könnyen a fejüket vehette. Legalábbis õ ezt tette volna, ha valami taknyos áruló nem kábítja el és nem erõszakolja meg. A sötétben itt-ott megcsillanó, izzadt, röfögõ testek látványa csak növelte haragját. Koszos, bûzös szoba. Szurtos, tapogatózó kezek. Karikás szemek alatt csorba fogú vigyor. Remegõ ajkak. Fájdalom. Gyûlölte az árulókat. Gyengeelméjû, torz alakok, akik saját maguk és a barátaik javára elárulnák a cégük örökségét és aztán csak a saját javukra elárulnák a barátaikat is. Gyûlölte a mocskokat, akik mindig másokkal végeztették el a piszkos melót, nehogy vér tapadjon a kezükhöz. És még jobban gyûlölte azokat, akik az egész haszonélvezõi voltak és akik aztán mindig visszamásztak a társaság védõburka mögé, mintha semmi nem történt volna. Mintha senkit sem árultak volna el. Az arcok egymás után, sorban megváltoztak, vonásaik összefolytak és átalakultak. Nemsokára mindegyik arc külön, jól felismerhetõ vonásokat öltött. Egy széles, mocskos bõrû, karikás szemû pofa. Csatornatöltelék. Útszéli szenny. Ezt a pofát soha nem felejti el. Az arc hirtelen millió szilánkra robbant és a szerteröppenõ repeszek alól egy másik ábrázat bukkant elõ, közönséges, tizenkettõ egy tucat fajta. Szõke haja a bérmunkások tipikus fazonjára vágva, bal halántékában krómacél jack-csatlakozó tátongott. Szögletes állkapocs. Egyenes orr. Mogyoróbarna szemek. Ezt az alakot is ismerte. Mintha a saját arca lett volna, annyira ismerte vonásait. Őszinte, kutyahûségû, mindenkiben megbízó, ártatlan árulóarc. Nevetve gúnyolta az õ tehetetlenségét. Gyûlölte. Bamm! A jobb kezében tartott Ruger Super Warhawk felugatott és 11 mm-es golyókat röpített a vicsorgó álarcba. Eltûnt az adatjack. Bamm! Bamm! Eltûntek a mogyorószínû szemek. Eltûnt a gyöngyházszínû fogsor. Bamm! Bamm! Bamm! Az arcokat darabokra szaggatták a süvítõ golyók, az áruló megszûnt létezni. Elégtétel a szégyenért. Ha nincs áruló, nincs szégyen sem. Bárcsak ilyen könnyû lenne a valóságban is eltakarítani a figurát és a vele kapcsolatos emlékeket, mint ahogy az elõbb elképzelte az arcot a fegyvere célgömbje elõtt. -- Szép lövés, A. C.! Crenshaw megfordult és szinte villanásnyi idõ alatt már célra is tartott. A pontos célzáshoz a fegyverébe épített célzórendszer szolgáltatta az adatokat a tenyerébe ágyazott csatlakozón keresztül. A fegyver célgömbje tévedhetetlen magabiztossággal ráállt az elõbb szóló arcra. A figura elfintorodott, amikor Crensahw ujja lenyomta a ravaszt. A fegyver üresen kattant. Crenshaw elvigyorodott az arcra kiülõ rettegés láttán. A fegyverkapcsolat már közölte vele, hogy kifogyott a lõszer, de a fickónak ezt nem kellett feltétlenül tudnia. Hadd higgye egy kicsit, hogy begõzölt. Ez még nem árt Crenshaw elõmenetelének. Lassabb volt, mint a legtöbb Renraku

speciális ügynök és a testébe épített kibervert is legalább egy generáció választotta el a legmodernebbektõl. Ha a félelem elõnyt jelent a számára, ám legyen. Bármilyen elõny jobb a semminél. Nem érdekelte, hogy a csatornatöltelékek azt hitték, hogy megõrült; a fickók odafent tudták, hogy elvégezte a munkáját. És csak õk számítottak, csak az õ véleményükre kellett adni. -- Basszameg, Crenshaw! Mit csinálsz? -- Mindenki megbánja, aki mögém lopakodik, Saunders. Ezt ne felejtsd el, mert legközelebb a fegyver nem lesz üres. Saunders tágra nyílt szemekkel és merev arccal hátralépett. Crenshaw leemelte fejérõl a hangcsökkentõ berendezést és elsétált a tûzvonalból. Odadobta fegyverét a raktárosnak és egy pillanatig sem érdekelte, hogy az elkapja-e vagy sem. Az öltözõ felé menet felkapott egy törülközõt. -- Dilis vagy! Ezt te is tudod, Crenshaw -- kiáltott utána Saunders. -- Teljesen begõzöltél. Crenshaw kihallotta a hangból az erõltetett hepciáskodást. Elvigyorodott.

3 Sam általában Kiniru nedves orrának egyetlen bökésére felkelt, de ezúttal arra is szükség volt, hogy a kutya a gyomrára helyezze egyik hatalmas mancsát. A hirtelen nyomás kiszorította Sambõl a levegõt. Zihálva ült fel. Kiniru szokásos kutyavigyorral a pofáján bámulta gazdáját. Gyors pillantás az ablakfalra (ezt mindig átlátszón szokta hagyni): az óceán felõl gördülõ sötét felhõk esõt ígértek. A hajnali homályt csakhamar eloszlatja majd a felkelõ nap fénye. Éppen megfelelõ idõ lesz a temetésre. Sam pöccintett egyet a kapcsolón és a trideo berendezés máris életre kelt. Heraldo Fong Kutató szem címû mûsorában éppen egy szenzációs gyilkosságsorozatról számoltak be. Sam félretolta a takarót és megrázta a fejét. Meglepte, hogy ebben az idõben az archológia programigazgatója engedett ilyen mûsort képernyõre kerülni. Sam a földre lendítette a lábait, mire Kiniru is hátralépett. Az ajtóhoz kocogott és várakozásteljesen visszanézett. -- Várj egy kicsit. Elõbb fel kell öltöznöm. Kiniru türelmetlenül vakkantott egyet. -- Menj, beszélj Inuval. Tõle majd megtudod, hogyan kell csöndben maradni. Kiniru ahelyett, hogy követte volna az utasítást és odament volna Sam másik kutyájához, leült és farkával ütögetni kezdte a küszöböt. Sam rá sem hederített. Kikapcsolta a trideót -- a mûsorvezetõ éppen egy cirádás körmondat közepén tartott holmi be nem jelentett mágusokkal kapcsolatban -- és utasította a készüléket, hogy számítógép-képernyõként funkcionáljon. Miután nem talált neki szóló üzenetet, Sam nekilátott, hogy folytassa a húga utáni folyamatos nyomozását egy kicsit. Miközben öltözött, a képernyõn a futó program adatai látszottak. Ma is ugyanaz, mint tegnap -- semmi. Figyelmen kívül hagyta a lakásának számítógépét figyelõ szakértõi rendszer villogó ábráját. Tudta, mit akar a rendszer, de még nem készült fel arra, hogy elküldesse vele a Sato-samának készített üzenetét. Valószínûleg már nem is aktuális a dolog; Sato néhány nap múlva az archológiába érkezik. Kiniru megbökte a lábát. -- Jól van. Menjünk. Inu pontosan ott várt, ahol szokott. Csöndesen ült az ajtó mellett. A fekete-fehér pöttyös korcs felállt és vakkantott egyet üdvözlésül. Amikor Sam kinyitotta az ajtót, a támadt résen a két kutya izgatottan átfurakodott, majdnem ledöntötték gazdájukat a lábáról. Sam elnézte õket, amint végigrohannak a folyosó végén lévõ nyitott térség felé. A 82-ik szintre épült park elég nagy volt ahhoz, hogy a két kutya alaposan kirohangálhassa magát. A többi lakó is szerette a kutyákat, ezért Sam nyugodtan szabadjára engedhette õket. Inu megtorpant a folyosó végénél és szemrehányón nézett vissza Samre. -- Menj csak, Inu. Én itt maradok.

Inu várt még egy kicsit, de Sam kezének lendületes intésére nekiiramodott és kirohant a napfényre, hogy kergetõsdit játsszon Kiniruval és a szinten lakó pár gyerekkel. Sam azt kívánta bárcsak õ is ennyire gondtalanul élhetne, mint ezek a kutyák. Inu volt az a kutya, aki egy évvel ezelõtt egyszerûen csak Samhez csapódott az utcán és kikövetelt egy darabot a fiú életébõl, mintha csak mindkettejük sorsa így rendelkezett volna. Kiniru fajtiszta kutya volt, Inu pedig korcs. De az egykor sovány, összeaszott utcakutya olyan félelmetes gyorsasággal illeszkedett bele az archológia életébe, mintha eleve oda született volna. Sam néha arra gondolt, Inu valószínûleg azonos õvele, kutya változatban. Amikor Sam az elrablásuk után visszatért az archológiába, arra számított, hogy a társaság a szemére vet majd egyet s mást. Ehelyett Jiróval együtt csupán egyszerû orvosi vizsgálatnak vetették õket alá, hogy kiderüljön, rendben van-e az idegállapotuk. Semmiért nem hibáztatták õket. Sõt, még csak nem is tettek említést a történtekrõl. Sam arra számított, hogy bármelyik pillanatban feljelentik a lelõtt õr miatt. De nem. Mintha semmi sem történt volna. Ez persze nem jelentette azt, hogy Sam is elfelejtette volna a dolgot. Inu vele maradt élõ emlékeztetõként. Néha éjnek évadján arra riadt fel álmából, hogy az õr arca lebeg a szeme elõtt és szemrehányó hangon ismételgeti: -- Mark Claybourne voltam. Elvetted az életemet. -- Amikor Mark Claybourne véletlenül átlátott Sally Tsung illúzióvarázslatán, Sam beijedt. Lelõtte a fiatal õrt annak ellenére, hogy csak meg akarta sebesíteni. Izgatottsága és a fegyverkezelésben való járatlansága miatt azonban olyan halálos sebet okozott neki, amellyel még a modern orvostudomány sem tudott mit kezdeni. Amikor kiderült, hogy a fiú egyes testrészeire mindörökre béna marad, Claybourne öngyilkosságot követett el. Az életét ugyan saját maga oltotta ki, de a felelõsség Samet terhelte. Sam csak nehéz munka árán tudta kideríteni a fiatal õr kilétét, miután visszatért az archológiába. Valaki zárolta Claybourne orvosi jelentéseit, mintha el akarná tussolni az ügyet. És miután Sam ennek ellenére megszerezte az információkat, Claybourne állandó szellemként beköltözött az álmaiba. Sam a gyónásra képtelenül napról napra együtt élt a bûntudattal, miközben feledésért és bocsánatért imádkozott és megfogadta, hogy soha többé nem oltja ki ártatlan ember életét. És az árnyvadászok, akik miatt belesodródott ebbe az egészbe? Vajon õk éreznek lelkiismeretfurdalást? Törõdnek azzal, hogy gyilkossá tették Samet? Nem valószínû. Inuhoz hasonlóan õk is csak a felszínen éltek, életvitelük élesen eltért Sam alkalmazotti életformájától. Sam feltételezte, hogy most is odakint vadásznak valahol, mindenféle kétes ügylettel megbízva. Talán már nem is emlékeznek rá. Csak egy kabát volt a számukra, amit gyorsan levetettek, amikor már nem volt rá szükségük. Ők árnyvadászok, Sam pedig cégalkalmazott, idegen az õ világukban. A világ egyik vezetõ hatalma, a Renraku társaság vette felügyelete alá Samet és a húgát a szüleik halála után. Sam úgy nõtt fel, hogy apja és anyja a társaság volt, így hûségét nem rendíthette meg semmi. A tavalyi események mégis fájó nyomot hagytak a lelkében. És most egy újabb felfedezést tett, mely ismét érzékenyen érintette a társaság iránt érzett feltétlen hûségét. A két nappal ezelõtt a Mátrixban látottak fájdalmas kérdõjeleket hagytak hátra az etikával és a felelõsséggel kapcsolatban. Kérdõjeleket, melyek megválaszolására a leghalványabb reménye sem volt. Kérdõjeleket, amelyeket legszívesebben elfelejtett volna. De tény, hogy egyre nehezebb volt a régi rajongásával gondolni a Renrakura. Sam karórája csipogni kezdett és ezzel az aggasztó gondolatok átmenetileg háttérbe szorultak. Hanae nemsokára megérkezik és õ még nem evett és nem zuhanyozott. Visszalépett a lakásába. Éppen a reggelije után visszamaradt üres dobozokat hajította a szemétmegsemmisítõbe, amikor az ajtó megcsörrent. -- Kivel beszélek? -- szólt bele az interkomba, miközben a másik kezével beindította a gépet, mely az archológia újrafeldolgozó üzemébe juttatta a szemetet. -- Milyen hivatalosak vagyunk ma. Na jó. Hanae Norwood vagyok, uram. Emlékszik rám? Tavaly találkoztunk a Függetlenség napi ünnepségen. Sam kitárta az ajtót a kuncogó Hanae elõtt. A lány éjfekete haja jól kiemelte arcának eurázsiai vonásait, de nyomott szürke ruhája valahogy nem illett a karakteréhez. Bár megfelelõ öltözet a temetésre, mégis élesen elütött az élénk színeket kedvelõ lány ízlésétõl. Hanae lábujjhegyre állt és puszit nyomott Sam arcára.

-- Az egész sokkal egyszerûbb lett volna, ha itt maradtam volna éjszakára. -- Egyedül akartam lenni. -- Ne légy már ennyire aggódó. Megértelek -- mondta Hanae, miközben a táskájában kotorászott. -Hoztam neked egy karszalagot. Sam köszönetet motyogva elvette a felkínált fekete szalagot. Ez annyira jellemzõ volt a lányra. Tudta, hogy Sam valószínûleg el fog feledkezni róla, ezért magára vállalta, hogy hozzon egyet neki. Így kívánta ugyanis a társasági etikett. Remek társként, mindig számon tartotta ezeket a Sam számára jelentéktelen apróságokat, melyek mégis fontosak voltak a cég ranglétráján való emelkedéshez. Hanae hûséges, figyelmes, érzékeny és nem utolsósorban vonzó és szép lány volt. Tökéletes társ egy Samhez hasonló embernek. Sam eredetileg hivatalos viszonyra törekedett, de valami legbelül mégis visszatartotta ettõl. Miközben Sam befejezte az öltözködést, Hanae besétált a hálószobába, hogy a tükörben még egyszer ellenõrizze a sminkjét. A tükör közvetlenül a számítógép-terminál mellett kapott helyet. Sam túl késõn döbbent rá, hogy elfelejtette kikapcsolni a képernyõt. Cipõhúzás közben látta, hogy Hanae a képernyõt fürkészi. -- Még mindig nem küldted el a levelet Sato-samának? Ne most. -- Nem akarok errõl beszélni. -- Pedig kellene -- ragaszkodott hozzá finoman a lány. -- Ugyan miért? Ha Sato egyáltalán emlékszik még rám, akkor arra emlékszik, hogy utoljára Tokióban találkoztunk a kórházban. És egészen nyilvánvalóan kimutatta, hogy idõpocsékolásnak tekinti az egész látogatást, még akkor is, ha Aneki-sama érdemesnek találta. Sato nem szereti a gaijineket és még kevésbé azokat, akik az õ pozícióját fenyegetik azzal, hogy elvonják Aneki-sama figyelmét. A lány zavartnak tûnt. -- De hát te nem vagy veszélyes õrá. -- Aneki-sama szemmel követi a karrieremet. Ez épp elég veszély a Satóhoz hasonlók számára. -- Eltúlzod a dolgot. Sato-sama okos ember, máskülönben nem lett volna Aneki-sama különleges megbízottja. Tudja, hogy egy egyszerû kutató soha nem jelenthet veszélyt az õ pozíciójára. Bizonyára félreértetted a szándékait. -- Félreértettem? Épp eléggé a kedvére volt, hogy idekerültem az archológiába. Mindenki tudja, hogy azok, akik igazi jövõ elé néznek a Renrakunál, a Japánban lévõ fõ irodákban dolgoznak. Az archológia projekt fontos ugyan, de csak mellékvágány. -- Persze, hogy fontos -- Úgy tûnt, Hanaet sértette, hogy Sam esetleg másként gondolja a dolgot. -Épp ezért vagy itt. Aneki-sama valószínûleg azt akarja, hogy tapasztalatot szerezz, ami késõbb a hasznodra válhat. Ez egyszerû lépcsõfok csupán, nem pedig büntetés. -- Hát tényleg nem érted? -- Sam méregbe gurult. -- Láttam Sato arcát, amikor elmondta, hogy mi történt Janice-szel. Élvezte, hogy rossz híreket mondhat. -- Ez nem szép tõled. -- Ez nem szép õtõle. Sõt, ami azt illeti, eléggé kegyetlen. Nem érdekelte, mi történt a húgommal. Egyszerûen csak azt élvezte, hogy nekem fáj a dolog. Janice akár él, akár meghalt, az bizonyos, hogy a Verner vérvonal beszennyezõdött. Ha nem lenne a szemében épp elég szenny az, hogy nem vagyok japán. Japánban minden, így a kawaru is az egész családot érinti, nem csak a személyt. Az egész családot szétrombolhatja. A húgom metahumán volta épp elég indok ahhoz, hogy megakadályozza az elõmenetelemet a társaságnál. -- De nem rúgtak ki -- jelentette ki végül Hanae. -- Ezt nem érted te sem, igaz? Én is sokat gondolkoztam rajta. Épp elég történetet hallottam másokról, akiket hasonló esetben elbocsátottak. -- Talán Aneki-sama befolyása. A támogatód volt, így nem hagyott magadra. Látod, valószínûleg õ küldött ide gyakorolni. A lány optimizmusa mindig felvidította Samet, különösen most, hogy ezzel azt sugallta, hogy tovább folytathatja a régi életvitelét. -- Talán nem hagyott magamra. De még az egyik legnagyobb multinacionális társaság igazgatójának

is meg kell hajtania a fejét a Japánban uralkodó társadalmi szokások elõtt. Ez a Seattle-be való számûzés valószínûleg a legtöbb volt, amit el tudott érni, talán a húgommal történtek iránti sajnálatának a kifejezése. Hanae elmosolyodott. -- Aneki-sama jó ember. -- De bármi is a szándék, a Renraku távol tart a húgomtól, amikor neki a legnagyobb szüksége lenne rám. Minden próbálkozásom elõl elzárkóztak. -- Nehéz azt hinni, hogy Aneki-sama engedélyezne ilyesmit. Sam kicsit kétségbe vonta a dolgot, de lelkének másik fele azt akarta hinni, hogy Aneki valóban jó ember és az õ tudtán kívül mások korrumpálják a Renrakut. -- Valaki más a felelõs ezért -- szögezte le Hanae. -- Például Sato? -- Azt nem hiszem -- mondta a lány határozottan. -- Aneki-sama sosem engedné, hogy hozzá ennyire közel ilyen ronda dolgok történjenek. Sam ismét szívesen hitt volna ebben, de hát a saját füleivel hallotta az ellenségességet Sato hangjában. És ugyan ki állt volna közelebb Aneki-samához, mint Sato? Persze lehet, hogy tényleg nem Sato áll emögött. Samnek a férfi különös viselkedésén kívül más bizonyítéka nem volt. És mivel nem tudta, hogy ki a felelõs, csak még mérgesebb és ingerültebb lett. -- Bárki is az oka, itt dekkolok Seattleben és "biztonsági okokból" be vagyok zárva az archológiába. Micsoda vicc! Amióta megérkeztem, még csak a közelébe sem engedtek semmiféle érzékenyebb adatnak. Közönséges kutatásokon dolgoztatnak. Elvégzem a munkámat és jó kutató vagyok, de még mindig nem tudom, hogy mi történt Janice-szel. -- Talán felbérelhetnél valakit -- javasolta a lány. -- Mibõl? Az archológiában észveszejtõ magasak az árak. A mostani alacsonyabb fizetésembõl még akkor sem tudnék megfizetni egy detektívet, ha esetleg kapcsolatba engednének lépni eggyel. -- Akkor a cégen belül kell próbálkoznod. -- És gondolod, hogy nem próbálkoztam már ezzel eleget egy éven át? -- vágott vissza Sam. -Semmi eredmény. Janice nem létezik a Renraku számára. Semmi mást nem tudok, csak annyit, hogy biztosítottak számára lakást és némi pénzt. Erre nagyon ügyel a Japán Császári Kormány. Megvetik a metahumánokat, de nagyon ügyelnek, hogy rugalmas kormány benyomását keltsék. Rugalmas kormány! A metahumánok bunrakumin-nek számítanak manapság Japánban; a számkivetettek egy újabb osztálya, akik csak nyomorúságra, szegénységre és a felsõbb osztályok által megvetett, piszkos munkára számíthatnak. Még az eddigi bunrakuminek is lenézik a metahumánokat. És Janice most itt tart. Hanae megrettent a Sam szemeiben szikrázó indulattól. Mivel kiskorában a társaságon belül nõtt fel, még mindig hitt a társaságban és a nagyszerû zaibatsu szellemben. Jelen pillanatban még Samnél is jobban hitt a cégben. Sam hite az árnyvadászok között szerzett tapasztalatának köszönhetõen az utóbbi idõben egy kicsit megingott. És Hanae tényleg nem értette, hogy mit akart elmagyarázni neki Sam. Nem volt értelme tovább erõltetni a témát. Sam saját érzései éppen eléggé felkavarodtak; nem akarta csak még jobban felizgatni a lányt. Belebújt kabátjába és csak ennyit mondott: -- Elkésünk. Hanae félénken bólintott és elfogadta Sam felajánlott karját. -- Majd késõbb beszélünk még róla, ha akarsz. Sam emlékeztette magát, hogy a lány csak segíteni akar. -- Jó. Késõbb.

4 A hangár külsõ ajtaja lassan feltárult, elektromos motorjai hangosan tiltakoztak a szokatlan munka

ellen. A túloldalon a sárkány állt, aranyszínû pikkelyei ragyogtak a hajnali fényben. Amikor az ajtók teljesen félrecsúsztak, a lény összevonta hatalmas bõrszárnyait; kitárt szárnnyal túl széles lett volna ahhoz, hogy beférjen az ajtón, amelyen át repülõgépek szoktak kigördülni. A Sárkány lehajtotta hosszú nyakán ülõ, ék alakú fejét, hogy két jókora szarva ne akadjon bele a kapu tetejébe. Katherine Hartot mint mindig, most is lenyûgözték a bestia méretei. A nyugati sárkányok a sárkányfélék legnagyobb testû faját képviselték, így a belõlük sugárzó erõ is sokkal nyomasztóbb volt, mint kisebb társaik esetében. A nõ elõírásosan meghajolt a hangárba belépõ szörnyeteg elõtt. A sárkány izmos teste úgy haladt el mellette, mintha õ ott sem lett volna. A lény egy kivilágítatlan alagút felé tartott. Szemmel láthatóan rossz kedvében volt. Az egyetlen jó hír az volt, hogy mivel Hart az utasításnak megfelelõen idõben érkezett, a sárkány dühe nem ellene irányult. Miután a lassan összezáródó hangárajtók tompa homályba burkoltak mindent, megfordult és elindult a bestia után. A folyosó még a hangárnál is sötétebben tátongott. A sötétségbõl gõzcsövek sziszegése hallatszott. Idebent melegebb és nedvesebb volt a klíma, a rozsdaszag elnyomta a folyosó fertõtlenítõillatát. Az õsrégi légkondicionáló szerkezet küszködve végezte dolgát. Nagyszerû, gondolta Hart. Talán ez feljavítja a vén gyík kedvét egy kicsit. Az õ kedvével persze senki sem törõdött. Gyûlölte a sárkányok számára oly kedves, párás klímát, de ennyi áldozatra hajlandó volt, ha ettõl a lény kevésbé ingerülten lép fel vele szemben. De amikor rálépett a kövezetre, rögtön tudta, hogy a sárkány hangulatjavulására kevés az esély. A szörnyeteget biztosan dühíteni fogja a hideg, sima csempe, melynek kemény felületén nehezen tapadnak majd karmos lábai. Miért nem tudtak jobban elõkészülni a sárkány látogatására? A bestia karmai apró lyukacskákat mélyesztettek a gondosan csiszolt felületbe. Talán a felelõst most érzékenyen érinti, hogy a sárkány tönkreteszi a szép csempét és legközelebb majd a bestiának jobban tetszõ talajt produkálnak a fogadáshoz. Legalább annyit megtehettek volna, hogy homokkal szórják fel a padlót. A szörnyeteg farka elõre hátra imbolygott, akaratlanul is kifejezve ezzel gazdája ingerültségét. Faroktüskéi perceken belül fel fognak nyársalni valakit. Hartnak a sárkány hátsó testrésze mögött elfoglalt helyzete ugyan tiszteletadást fejezett ki, de ezzel túl közel került azokhoz a gyilkos tüskékhez. Remélte, hogy a hatalmas gyíklény nem feledkezik meg arról, hogy õ a háta mögött áll. Miközben az elõttük pislákoló fény felé tartottak, Hart kis híján elbotlott az egyik félméteres árokban, de az izmos farok csapásától való félelem segítségére vált abban, hogy megtartsa az egyensúlyát. A sárkányt persze minden kétséget kizárólag bosszantaná, ha véletlenül megölné Hartot. Végül is még nem végezte el teljesen azt a munkát, amiért megfizették. Ettõl függetlenül vigyáznia kell, mert könnyedén áldozatául eshet a sárkány dühének. A folyosó mélyérõl fénypászmák villantak feléjük, kékeszöld fényük visszatükrözõdött a sárkány aranyszínû pikkelyeirõl. A lény halkan böffentett egyet, de visszafogta a lángokat. Mindössze csak halvány füstpamacsok szálltak fel a pofájából. Hart hangosan felsóhajtott megkönnyebbülésében; ha a sárkány tüzet okádott volna, az bekapcsolta volna az épület automatikus tûzoltó rendszerét. És a mennyezeten futó csövekbõl permetezõ víz csak még jobban feldühítette volna a bestiát. Meg persze Hartot is. A hajára már így is ráfért volna egy kis kezelés. A sárkány rosszkedvû volt ugyan, de a fények mégsem aggasztották. Hart feltételezte, hogy csak a folyosó végében zajló munkálatokból villant ki néhány fénysugár, de az is lehet, hogy egyfajta keresõfényt láttak. A sárkány mindenesetre áralmatlannak ítélte. Legalábbis saját magára ártalmatlannak, javította ki magát Hart. Bár a gyíklény igényt tartott még a szolgálataira, Hart nem volt biztos abban, hogy figyelmeztetné, ha olyan helyzet állna elõ, mely csak õrá lehet veszélyes. Az is lehet, hogy a sárkány szándékosan bedobja õt a mélyvízbe, hogy megbizonyosodjon képességeirõl. De semmi sem történt, miközben végigsétáltak a folyosón és elérkeztek egy csukott, kettõs raktárajtóhoz. A boltíven túl a folyosót egy világító, zöld fénybõl formált fal zárta le. Igen erõs, mágikus akadály. Hart megcsóválta a fejét az itteniek ostobasága láttán. Szándékosan törekednek arra, hogy felbosszantsák a sárkányt? Már rég ki kellett volna nyitniuk a kaput ahelyett, hogy

hagyják várakozni a hatalmas gyíklényt. A sárkány nem szerette, ha olyanok várakoztatják, akiket alsóbbrendûnek tekintett. Egy teljes, hosszú percig várniuk kellett, mire a halványzöld fényfal szertefoszlott. Elõször kilyukadt a közepén, majd a lyuk gyorsan tágult, mint mikor sav emészt meg egy papírdarabot. Az eltûnõ fényfal mögött egy másik ajtó bukkant fel. Ez az ajtó a fal eltûnésével egy idõben halkan szusszanva félresiklott. Egy ember várt rájuk. Meghajolt és valami köszönés- meg bocsánatkérésféleséget motyogott. A férfi stilizált szimbólumokkal díszített, világoszöld laboratóriumi köpenyt viselt. Amikor derékból meghajolt, nyakából elõrelendült egy lánc, melynek végén nehéz, ezüstös korong függött. Hart felismerte a mágikus szimbólumokat, de ezek igaziak voltak, nem pedig olyan durvák, mint amiket a felszínes emberek viseltek védelmezõ kabalaként. Ezek a szimbólumok nagyban hasonlítottak azokra, amiket õ is használt, és ha a finom eltéréseket módja lesz behatóbban is tanulmányozni, kiderítheti a férfi mágikus orientációját. A szimbólumok bõségébõl és elrendezésébõl annyi máris kiderült, hogy a férfi mágus és egy hermetikus rend tagja. Az adott csoportot Hart nem ismerte fel, de annyit azért tudott az emberek mágikus rendjeirõl, hogy ez a férfi rendjének egy kisebb fontosságú tagja. -- Üdvözlet, Sárkány Nagyúr -- mondta a férfi hangosabban. -- Igazán megtisztel a jelenlétével. A sárkány méltóságán alulinak tartotta, hogy válaszoljon. Hart egy pillanatra elkapott egy kicsit a bestia érzelmeibõl és beigazolódott, amitõl félt. A boltíven kívül maradt, mialatt a sárkány elvonszolta hatalmas, aranyszínû tömegét a férfi mellett. Amikor a sárkány farka a lábai felé lendült, Hart gyorsan oldalt lépett. A hegyes tüskék centiméterekkel zúgtak el a térde mellett. A továbbra is meghajolva álló mágus nem vette észre a veszélyt. Ostoba fickó. Egy sárkányt mindig szemmel kell tartani. A bestia farkának vége épphogy áthaladt az ajtón, amikor Hart észrevette, hogy az erõs farokizmok megfeszülnek. Az elefántcsontszínû tüskék felágaskodtak és a sárkány farka a mágus felé suhant. A férfi felnyögött meglepetésében és fájdalmában, amint a tüskék végigtépték bal combját és belefúródtak a gyomrába. A csapás ereje felemelte a földrõl és az oldalsó falnak repítette. Nyögve a padlóra csúszott. -- Legközelebb talán nem leszel ennyire lassú. A sárkány szavai a valóságban nem hangzottak el, Hart mégis tudta, hogy a mágus is hallotta a mondatot, akárcsak õ. A sárkánybeszéd is egyfajta mágikus trükk volt, valamivel több a közönséges hangnál, valamivel kevesebb a telepátiánál. A sárkányoknak ismerniük kellett a nyelvet, hogy "beszélni" tudjanak. A "szavaik" állandó, lapos hangszínnel szóltak, de olyasféle érzelmi felhangokat hordoztak, ami az emberi beszédbõl hiányzott. Az érzelmi töltés közléséhez nem volt szükség nyelvre. A bestia bosszúságát és ingerültségét azok is világosan megértették volna, akik nem beszéltek angolul. A sárkány elõrehaladt a terembe, rá sem hederített a faroktüskéirõl csöpögõ vérre és az áldozatául esett férfi sikoltozására. Hart odalépett a mágushoz. Egyetlen gyors pillantás elég volt annak megállapítására, hogy a férfi sebesülései túlhaladják az õ képességeit. Lehajolt és egyik kezét a jajgató férfi homlokára helyezte. A mágus testét szaggató fájdalom a segítségére volt abban, hogy legyõzze a férfi akaratát és mély álomba küldje. Ez épp elég áldás lesz a számára. Háta mögül futó léptek közeledtek. Gyorsan hátrapillantott és látta, hogy a mágus társai rohannak, hogy segítsenek. Az egyik nõ kirántott egy elsõsegélycsomagot a fali tartóból és nagy igyekezetében szinte fellökte õsz hajú társát, aki közülük a legdíszesebb kabátot viselte. A nõ igyekezete nem éppen kellemes gondolatokat váltott ki feljebbvalója fejében, ez Hart világosan látta a férfi tekintetébõl. Igazat adott neki; a sebesült mágus megmentéséhez többre volt itt szükség, mint kötszerre és véralvasztó sprayre. Hart hátralépett, hogy ne zavarja õket a munkában. Észrevette, hogy selyemövét összefoltozta a mágus vére. Gyorsan végiggondolta, érdemes lesz-e még rituális célokra felhasználni és úgy döntött, már nincs jelentõs értéke. Kikötötte derekán a csomót és hagyta, hogy a selyemöv a földre csusszanjon. Plusz ezer nujen a költségekhez, Öreg Gyík. Igazi Scaratelli selyem volt.

Kizárta gondolataiból a tönkrement selyemövet és körbenézett a teremben. Hatalmas csarnok volt, valóságos méh az anyaföld mélyén. A mennyezetet még õ sem látta, sötétbe és távolságba burkolózott. Az építmény kiálló gerendáira erõsített lámpák éles fénytölcséreket vetettek a padlóra. Hart a legfelsõ szinten állt, innen kettõs rámpák vezettek le két ellentétes irányba. Még éppen ki tudta venni, hogy alatta különféle magasságokban más emelvények is sorakoznak a falak mellett. A terem hatalmas tál formájú volt, minden egyes szint e gondosan õrzött szentély zsúfolt padlója felé kanyargott. A terem közepén egy áttetszõ anyagból készült, hatalmas tartály terpeszkedett. Körülötte mindenféle gépek és monitorok sorakoztak. Technikusok dolgoztak a henger körül, monitorokat figyeltek, tárcsákat állítottak be. Munkaköpenyük színét elnyomta a tartályból áradó, szivárványszínû ragyogás. Rá sem hederítettek a tartályban lévõ tejszínû folyadék belsejében mocorgó sötét tömegre. Hart továbbra is szemmel tartván az odalent zajló munkálatokat, elindult a sárkány után az egyik rámpán. Az egyik szélesebb platón utolérte a sárkányt és megállt mellette. A platóról kitûnõ rálátás nyílt a lenti sürgés-forgásra. A sárkány a durva padlóra eresztette hatalmas tömegét, kinyújtotta nyakát és fejét a platón körbefutó korlátra fektette. Odalent mágusok és technikusok serénykedtek, munkájuk eredményeképpen különös illatok szálltak a látogatók felé. Szerves anyagok és a gépek által keltett, jól ismert ózonszag keveredett a varázstevékenység eredményeképpen felszálló illatokkal. Ez a környezet már sokkal jobban tetszik neki, gondolta Hart, miközben a kavicsos földön kényelmesen elhelyezkedõ szörnyeteget figyelte. -- Ez már sokkal kielégítõbb -- jelentette ki a sárkány kérdezetlenül. Hart és munkaadója zavartalanul figyelhettek, mígnem Hart észrevette, hogy valaki közeledik. Az a mestermágus volt, aki olyan csúnyán nézett kolléganõjére, amikor az elsõsegélydobozzal a kezében akart segíteni a sebesült máguson. A mágus megtorpant egy pillanatra, hogy kellemes arckifejezést öltsön és csak úgy lépjen olyan helyre, ahol elképzelése szerint a sárkány már láthatja. Onnan, ahol állt, Hart meghallotta -- vagy inkább megérezte -- a halk csuffantást, ami szerinte a sárkány elégedettségének jele volt. Hart tudta, hogy a bestia látja, hogy a mágus õrá várakozik. A sárkány pár percig hagyta, hogy várakozzon a férfi, ezzel is kifejezve felsõbbrendûségét, majd félrehajtott fejével jelezte, hogy kész meghallgatni az embert. A férfi elmosolyodott. -- Épp idõben jött, Sárkány Nagyúr. Már majdnem készen van. -- A terveknek megfelelõen fog mûködni, Dr. Wilson? -- Természetesen. Az utolsó két prototípus remekül vizsgázott a kísérletek során. A mutációs faktorok jóval az elõre látottakon belül maradtak és a stabilitásban sem észleltünk csökkenést. Nincs okunk, hogy azt higgyük, az eljárás nem sikerült. -- Nos, ezt ne is tegyék. Wilson nyelt egyet és Hart megérezte a férfi rettegését. Afelõl sem volt kétsége, hogy a sárkány is megérezte. Talán a levegõbõl ki lehetett szagolni. -- Nem akartam tiszteletlen lenni, Sárkány Nagyúr. Mindössze arról van szó, hogy mint mágus és technikus jól tudom, minden új eljárás problémákkal szokott járni. Ez természetes. A projektünk azonban nagyon simán haladt elõre az Ön irányítása alatt. Nincs kétségem afelõl, hogy a végtermék az Ön kedvére lesz. A sárkány figyelmen kívül hagyta Wilson megjegyzését és meglebegtette egy kicsit a szárnyait. -- Mutassa meg. -- Ahogy kívánja, Sárkány Nagyúr. -- Wilson rózsaszín nyelve kicsit kivillant a bajsza alól, ahogy megnyalta az ajkát. -- Elnézését kell kérnem, de ez beletelik néhány percbe. A sárkány nem szólt semmit. Wilson gyorsan megfordult és eltûnt egy oldalfolyosó sötétjében. Egy pillanattal késõbb a terem alján lépett ki egy folyosó torkolatából és gyors beszélgetésbe kezdett négy kollégájával. Hart szerette volna közelebbrõl is megnézni a mûveletet. Benyúlt válltáskájába és elõhalászott egy szemüveget. Finoman ráütött a keretre, hogy beállítsa a nagyítás mértékét, majd a szeme elé

helyezte. A látvány lenyûgözõ volt, annak ellenére, hogy csak nagyon keveset értett meg a bonyolult, hermetikus formulákból. A kémiaiakról nem is beszélve. Arra gondolt, bárcsak lenne róla egy másolata, hogy késõbb kedvére tanulmányozhassa õket. A konzolok egyszerre hunytak ki, amikor az odalent összegyûlt máguscsoport taumaturgikus kántálásának elsõ, remegõ hangjai megszólaltak. Végigfuttatta tekintetét a terem alján. A közönséges technikusok egyetlen kivétellel mind eltûntek. Az egyetlen itt maradt technikus most egy gumicsövet illesztett egy kerekes bádogedényhez. A csõ másik vége a tartályhoz volt rögzítve. A technikus odasétált az egyik pulthoz és beállított néhány kapcsolót. Epeszínû zöldség ömlött a tartályban lévõ folyadékba és elkeveredett vele. A végén az egész úgy festett, mint az olvadt jáde. Egyre több és több lett a tartályban a zöld folyadék és az alaktalan tömeg egyre lassult, míg végül beszüntette a mozgást és megdermedt. A technikus szemmel láthatóan elégedetten nyugtázta a történteket, kikapcsolta a mûszereit és távozott. Amint az alakja eltûnt egy ajtó mögött, a mágusok felemelték hangjukat és erõsebben kezdtek kántálni. A mesterhez korábban csatlakozott négy mágus most szétvált és ketten-ketten a tartály ellentétes oldalain foglalták el helyüket. A dal ereje ismét megnövekedett, amikor Wilson a tartályhoz lépett. A párban álló mágusok ismét szétváltak, a két pár egyik tagja egy helyben maradt, míg a két másik tag úgy helyezkedett, hogy szabályos négyzet alakban állják körbe a tartályt. Amikor elfoglalták végsõ helyüket, a kántálás szinte üvöltõ hangerõbe csapott át, majd hirtelen puha, monoton dúdolássá szelídült. A hermetikus körben Wilson egy sor kifinomult kézmozdulatot hajtott végre. A kezdetben a karjaival végzett, söprõ mozdulatok lassan alábbhagytak, a kezei, végül már csak az ujjai mozogtak. Aztán ezek a mozdulatok is abbamaradtak. Egy szívdobbanásnyi idõ múltán Wilson hátralépett. Kezének egyetlen mozdulatára egy hálószerû alkotmány ereszkedett le a terem mennyezetérõl. Mint egy öreg pók petyhüdt hálója, a szíjak belecsobbantak az ismét átlátszóvá vált folyadékba és kígyók gyanánt körülfonták az odabent lebegõ tömeget. Wilson ismét intett egyet és a háló emelkedni kezdett. A tartályból egy humanoid figura bontakozott ki. Bár nem viselt ruhát, Hart sem elsõdleges, sem másodlagos nemi jelleget nem fedezett fel rajta. Most, hogy már tisztán látszott, kiderült, hogy bõre ugyanolyan tejfehér, mint az õt korábban körülölelõ folyadéké. Húsa puha volt és sima, izomkötegek csak kevés helyen torzították. Valahogy befejezetlennek tûnt. Odalent a számítógép-képernyõk ismét életre keltek, szimbólumok, képletek és grafikonok jelentek meg rajtuk. Hartot nem érdekelték ezek a képek. Az egyszerre taszító és lenyûgözõ bice figura kötötte le minden figyelmét. Ámulata olyan erõs volt, hogy könnyedén elfújta az arcán általában helyet foglaló hûvös, professzionalista kifejezést. -- Egészen rendkívüli, nem igaz? Hart meglepve fordult hátra. Nem vette észre, hogy Wilson elhagyta a kísérlet színhelyét és egyedül visszatért a platóra. -- Még soha nem láttam ehhez hasonlót. -- Még senki nem látott ilyet. És részben ettõl annyira értékes a dolog. -- A reakció adataira figyelj, Hart! Hartot bosszantotta, hogy a sárkány a nevén szólította a mágus elõtt, de nem szólt semmit, tette, amit parancsoltak. Átfutotta az adatokkal teleírt képernyõt és füttyentett. Az adatok akár egy olimpiai bajnok atlétára is ráillettek volna, de még soha egyetlen olimpiai bajnok sem emelkedett ki ilyen sok területen. -- Elképesztõ -- jegyezte meg. A sárkány elégedetten csuffantott. -- Nagyon jó. A mágus meghajolt. Arckifejezése az értékes és elismert szolga gondosan megválasztott kifejezése volt, de Hart a maszk mögött jól látta a férfi igazi érzelmét: a megkönnyebbülést. A sárkány felállt és nyakát elégedetten kinyújtotta. És amikor kiértek a szülõtermet védõ asztrális és anyagi védõkorláton túlra, odaszólt Hartnak: -- Úgy vélem, itt az ideje, hogy Mr. Drake elindítsa a Köpönyeg Hadmûveletet. Hart megérezte a szörnyetegbõl áradó türelmetlenséget.

5 -- Mindnyájan e bolygó porából származunk és ugyanoda térünk vissza. És míg világi porhüvelyünk ismét egyesül a Földdel, lelkünk tovább szárnyal, hogy számot adjon tetteinkrõl. Fontoljuk meg hát az ember tetteit, különösen testvérünkét, Jiróét. A pap abbahagyta a beszédét és néhány elszórt "ámen" után csend töltötte be a kis kápolnát. Nem voltak sokan. Samen, Hanaen és a papon kívül még tíz másik ember jött el a temetésre. Jiro nem szerzett sok barátot az archológiában eltöltött egy éve alatt. A résztvevõk többsége az üzleti ismerõsei közül került ki. A családjából csak egy nagybácsi képviseltette magát. Egyetlen gally cseresznyevirág virított a sírnál, de mesterségesen hajtatott virágai hamar hervadni kezdtek. Illatuk elnyomta a földbõl áradó dohszagot. Sam elnézte a kartonkoporsót. Olcsó hulladékpapírból készült, Jiro természetvédõ felfogásának megfelelõen. A papír még mindig drágának számított északnyugaton. Valahol olvasta, hogy más területeken a hívõk szövetzsákokat használnak, vagy pedig egyáltalán nem fedik el a holtat. A pap meglebbentette gyapjúköpenyét, hogy magára vonja az egybegyûltek figyelmét. -- Testvéreim, mi azonban még itt vagyunk, itt élünk a világban. Jiro testvérünk továbblépett a soha véget nem érõ körforgásban. Imádkozzunk, hogy egyesülhessen az élet nagy szellemével. Megtiszteljük földi porhüvelyét azzal, hogy nem helyezzük a föld mélyébe, hanem dicsõségesen feldolgozzuk. Néhai testvérünk így mindannyiunkat gazdagít majd. Miközben a pap beszélt, a koporsó a kápolna belsõ fala felé csúszott és eltûnt a sötétségben. Sam észrevette a koporsót hordozó motoros plató oldalára tapadt piszokfoltokat. Odabent a sötétben valahol a templomszolgák leemelték a dobozt és egy futószalagra helyezték, mely az archológia újrafeldolgozó üzemébe vezetett. A használható szerveket már elküldték a szervbankba. A visszamaradó részeket pedig az utolsó atomig visszaforgatják. A természetvédõk igazán komolyan vették az újrafeldolgozást. -- A család megkért, hogy bejelentsem, ebéd lesz a 144. szinten, a Hszien Természetes Ételek étteremben. Azok, akik adakozni kívánnak, a kápolna kijáratnál megtalálják a lehetséges jótékonysági szervezetek nevét. Természetesen az Egész Föld Temploma Társaság számára is lehet adakozni. Minden adomány adómentes. Köszönöm a részvételüket. A pap meghajolt és õ is eltûnt a kápolna hátsó részének sötétjében. Az ilyenkor kötelezõ néhány pillanatnyi tiszteletteljes csönd után Sam és Hanae éppen indulni akartak, amikor Sam észrevette Alice Crenshawt nem messze az ajtótól. Álmában nem képzelte volna, hogy a keménykötésû biztonsági ügynöknõ is felbukkan itt. Crenshaw mindig igyekezett az érzéketlen fegyveres látszatát kelteni. Sam úgy döntött, hogy beszélni akar vele, ezért a biztonsági ügynöknõ felé irányította Hanaet. Talán két lépést tehettek, amikor egy alacsony, vézna figura bukkant fel elõttük. A homlokában tátongó porcelán adatjack és a hajtókáját díszítõ kitûzõ elárulta, hogy a Renarakunak dolgozik, mint dekás. -- Nahát, hogy mik nem vannak! -- kezdte minden figyelmeztetés nélkül. -- Hogy mik ki nem derülnek egyesekrõl a haláluk után? Nem is tudtam, hogy Jiro természetvédõ volt. Te tudtad? -- Nem -- felelte Sam kicsit ingerülten a férfi kéretlen közvetlensége miatt. -- Hé, haver, neked tudnod kellett -- ragaszkodott a fickó a magáéhoz. -- Te voltál a legjobb barátja. Nem igaz, Warner? -- Verner. De nem mondanám, hogy én voltam a legjobb barátja. Csak jó viszonyban voltunk. Jiro senkit nem engedett túl közel magához a felesége halála után. -- Ja. Azt hittem, te jobban ismerted, mint a srácok az adatosoktól.-- A fickó tekintete körbepásztázott a kápolnában. -- Igazad van, hogy nem volt sok barátja. Azt hittem, az irodáról több pasi lejön, még akkor is ha Jiro magányos srác volt. Tudod, a zaibatsu szellem, meg az ilyesmi. De azt hiszem, ha megint fel akarod ébreszteni ezt a szellemet: ehhez, barátom, egy fizetés nem elég. Tudod, ugye? -- A társaság itt Amerikában nem követeli meg a vallásos hagyományokat -- jelentette ki Sam,

óvatosan semleges hangszínnel. Úgy vélte, ezzel tudja a legkönnyebben lerázni a kíváncsi fickót. -- Itt Amer... hé, haver, te is Japánból jöttél és éppen akkor, nem igaz? -- A kis fickó nem is várta meg a választ. -- Hát, itt egy kicsit mások a dolgok. Nincsenek injunok meg ilyenek. Sõt, azt is hallottam, hogy odakint kutyába se veszik a metákat. Rezervátumokban tartják, vagy valami ilyesmi. -- Nem tudom -- sziszegte Sam a fogai között. Hidegvére kezdte elhagyni. -- Nem voltam túl sokat odakint. -- Csak hallottál arról a szigetrõl, Yominak hívják, vagy minek, ahová kipakolják az orkokat meg trollokat. Sam lenyelte dühét. Ez a fickó nyilvánvalóan teljesen érzéketlen volt. Értelmetlen dolog lett volna vitába szállni vele, Sam különben sem akart jelenetet rendezni itt, a kápolnában. -- Shaikujin voltam. És jó alkalmazottként soha nem távolodtam el nagyon a Renraku területérõl, üzleti utak kivételével. A társaság nem nagyon tudott mit kezdeni az úgynevezett Felébredtekkel, így aztán nem is láttam belõlük túl sokat. -- Nem értem, mirõl dumálsz! Volt egy haverom, aki tök jó mûszerész volt. Casey, igazi klassz cimbi, még akkor is, ha törp. Az EEO-n keresztül munkát kapott a Renrakunál. Hat hónap se telt bele és a fõnöke megvádolta azzal, hogy nem végzi elég jól a munkáját. Ez persze nem lehetett igaz. Ismertem Caseyt. Apukám, az a fickó -- egyébként nõ volt -- úgy vigyázott a gépeire, mintha a saját kölykei lettek volna. De inkább felmondott, minthogy munkaügyi bíróság elé kerüljön. Azt hallottam, átment a Mitsuhamához. Azok is japánok ugyan, de valahogy nem olyan vadak ezzel az ázsiai felsõbbrendûségi izével, tudod. Sam észrevette, hogy Crenshaw kilép az kapun. -- Nézze... ööö... -- Addison -- felelte a fickó segítõkészen. -- Billy Addison. -- Addison-san, igazán kellemes volt magával beszélgetni, de most már igazán mennem kell. Karon fogta Hanaet és megpróbálta megkerülni Addisont. De a dekás feltartott kezét Sam mellének támasztotta. -- Várj egy kicsit, haver. Nézd, valójában kérdezni akartam valamit. Nos... hát... az adatosoknál a fiúknak nagyon böki a csõrét valami. És hát... szóval tudtuk, hogy ti barátok voltatok Jiróval... és... -- És mi? Addison idegesen mocorogni kezdett. Körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki más nem hallja, amit mond. Amikor felismerte, hogy a kápolna már kiürült, arckifejezése egy kicsit megnyugodott. -- Szóval... azt pletykálják, hogy Jiro éppen chipezett, amikor lezuhant. -- Chipezett? -- kérdezte értetlenül Hanae. -- Ja, tudod, JMÉ chipet használt. Hanae szörnyülködve szája elé kapta a kezét. A JMÉ a Jobb Mint az Életet jelentette. A JMÉ chipeket szórakoztató szimulációkra gyártották és úgy mûködtek, hogy a felhasználó egy adatjacken vagy egy külön erre a célra szolgáló csatlakozón keresztül a fejébe dugta a chipet. Az elõre beprogramozott szimuláció lehetõvé tette, hogy a chip segítségével az illetõ "átéljen" egy valóságban meg nem történõ eseménysort úgy, mintha saját maga cselekedne. De a JMÉ élmények többek voltak valóságosnál. A közönséges mûérzet rendszerektõl eltérõen ezeket az ingereket elektronikus úton felerõsítették, jóval "vaskosabbá" tették, mint bármely más, a normális életben tapasztalható érzetet. Az így felturbózott szimuláció sokkal izgalmasabb, sokkal érzékibb volt a valós életnél. Sam nem tudta, hogy a fickó igazat beszél-e, de azt tudta, hogy a JMÉ-zés hosszú távon meglehetõsen káros. A felhasználók gyakran el vesztek a chip világában, sokkal jobbnak találván azt a valóságnál, így elhanyagolták valóságos testüket és szellemüket, míg végül ebbe belepusztultak. Elõfordult az is, hogy agyuk annyira ráállt az állandó chipezésre, hogy soha többé nem tudtak már különbséget tenni valóság és szimuláció között. Sambe hirtelen belevillant, hogy egy chipezõ illetõ könnyen belefeledkezhet a szimulált világba és véletlenül áteshet egy korláton. Így végezte volna Jiro is? Betty halála évfordulójának közeledtével Jiro hangulata egyre nyomottabbá vált. Az igaz volt, hogy miután visszatértek a Renrakuba, Jiro chipezett egy keveset, de mindig távol tartotta magát a "masszívabb" szimulációktól. Az orvosa még javasolt is neki bizonyos chipeket, úgynevezett visszailleszkedõ-terápiának.

Ez új fényt vetett a dolgokra. De Sam ezt sem Addisonnal, sem Hanaevel nem kívánta itt és most megvitatni. -- Ez igazán egyikünkre sem tartozik. És különben is, miféle jelentõsége van ennek már? -- Hát, Jiro szempontjából már nem sok. De gondolkoztunk az osztályunk elõmenetelén, tudod, hogy mi lesz, ha a hír szárnyra kell és bizonyos egyének nyomozásba kezdenek. Tudod, hogy Kansayaku Sato nemsokára ideérkezik? Tudod, a fejszés ember? Lehet, hogy... -- A szavai elhalkultak és a férfi összeesküvõ módjára, jelentõségteljesen összevonta szemöldökét. -- Tudod. Aggódtunk. Az aggodalmat Sam meg tudta érteni, különösen akkor, ha Addison csoportjában valakinek van rejtegetnivalója. De egészen biztos, hogy bármire is célzott az elõbb Addison, nem jelent anyagi veszélyt a Renrakura nézve. Ugyanis ha jelentene, Addison vagy a dolgokért felelõs személy már menekülne is. A JMÉ említése azt is jelentheti, hogy az osztályon valaki rendszeresen chipezik. Sok dekás használt chipeket pihenési célokra, de a legtöbbjük elég bölcs volt ahhoz, hogy távol tartsa magát a JMÉ-tõl. Az a következtetés, hogy egy dekás is benne volt a veszélyes szórakozásban feketepontot eredményezhetett valaki(k)nek az adatlapján. Mégpedig akkora fekete pontot, ami jelentõs kihatással lehet az elõléptetési tervekre. És ez érthetõ is. Egyetlen komoly cég sem bízná Mátrixának titkait nem teljesen beszámítható emberekre. Épp elégszer volt már példa olyanra, hogy megzsarolt dekások adatokat loptak el vagy illúzióképekkel az agyukban ámokfutást végeztek a Mátrixban és tönkretettek fontos rendszereket. Ha egy dekás chipezik, az elõbb vagy utóbb kitudódik és könnyen megzsarolhatják. De az is lehet, hogy az illetõ már meg is fizette chipezésének az árát. Ha Addison vagy valamelyik barátja chipekkel látta el Jirót és Jiro egy ilyen chip hatása alatt zuhant le, akkor minimum gyilkossági kísérlet lesz ellenük a vád. Sam ugyan nem emlékezett arra, hogy Jiro kórházi fájljai említést tettek volna JMÉ-krõl, de ez persze nem jelentett sokat. Ha valaki elrendezte, hogy Jiro chipet kapjon, akkor ugyanaz a valaki ott lehetett a helyszínen is, hogy szépen kivegye a hulla halántékából a JMÉ chipet, mielõtt még a mentõk odaérnek. Egy ilyen személy érthetõ okokból nem örülne egy esetleges nyomozásnak. Vajon valaki az osztályról futtatta Jiro ikonját a múlt héten a Mátrixban? A számítástechnikai osztály tudhatott Jiro sérülésérõl és hozzáférhettek Jiro kiberdekkjéhez. Egy szétégetett agyú dekást nehéz lenne elbújtatni, de egy jól mûködõ háttércsapat képes lehet arra, hogy gyorsan kirántsák az illetõ fejébõl a csatlakozót, mielõtt a fekete jég kárt okozna. Más dekkjének használata persze tekintélyes pénzbírságot vagy azonnali kirúgást von maga után, de ez nem mindig riasztotta el a vállalkozó kedvû számítógépzsonglõröket. De bárki is futtatta Jiro ikonját, a fickó a Fallal is találkozott, ami csak súlyosbította a dolgot. Ha Addison csoportjának egyik tagja használta Jiro ikonját, akkor az egész csoportot kirúgják, ha fény derül a csalásra. Bõségesen volt tehát okuk arra, hogy féljenek egy esetleges vizsgálattól. -- Ne aggódj, Addison-san. Nem hiszem, hogy lesz JMÉ-nyomozás -- De miközben ezt kimondta, jól tudta, hogy kell lennie. Jiro igenis használt chipeket, még ha a kórházi adatai között ez nem is szerepel. És épp így Jiro balesetével kapcsolatban is indulnia kell vizsgálatnak. Másfelõl viszont, ha Addisonnak és cimboráinak vaj lenne a fején, a fickó most nem kérdezgetne itt idegesen mindenféléket. Valaki másról van tehát szó, valakirõl, akinek érdekében áll, hogy a társaság hivatalosan ne vizsgálódjon az üggyel kapcsolatban. Crenshaw a biztonságiaknál dolgozik. Talán õ tud valamit. -- Most már igazán mennünk kell. -- Ja, persze, haver -- Addison hátralépett, arcán ideges vigyor villant át. -- Hát, azért kösz, Warner. Jó haver vagy. Sam kisietett a kápolna kapuján. Hanae nem kérdezett semmit, próbálta tartani a tempót, de néhány lépés után feladta. Sam elõreszaladt, mindenáron szerette volna elkapni Crenshawt. Tekintete végigpásztázott a kápolna elõtti parkon, de sehol nem látta a nõt. Aztán Crenshaw kibukkant egy sövény mögül. Már majdnem kiért Sam látómezejébõl. A fiú utánarohant. A rohanó léptek hallatára a nõ megfordult, de nem hagyta abba a gyaloglást. Sam intett egyet és

kiáltani akart, de a nõ más irányba fordult és meggyorsította lépteit. A Sealth Igazgató emlékmûve elõtti ösvényelágazásnál elfordult és eltûnt néhány fa között. Sam odarohant. Tüdeje hevesen zihált. Túl kövér volt ehhez, túlzottan elpuhult az ülõmunkától. Az elágazásnál majdnem elcsúszott, amikor megpróbált élesen befordulni. Döbbenten meredt a szeme elé táruló látványra, így aztán belerohant a szobor oldalába. A fájdalmat azonban szinte meg sem érezte, mert sokkal jobban lekötötte az a látvány, hogy az ösvény, amelyre Crenshaw az elõbb ráfordult, most üresen és elhagyatottan tátongott. Ez alatt a rövid idõ alatt a nõ nem érhetett el másik keresztutat. Le kellett térnie az ösvényrõl. Szándékosan el kellett bújnia Sam elõl. De miért? Samnek semmilyen értelmes válasz nem jutott az eszébe. Nem volt rá esélye, hogy sikerül becserkésznie valahogy Crenshawt. A nõ egészen biztosan jó pár trükköt ismert, amivel elrejtõzhet el egy Samhez hasonló, amatõr vadász elõl. De Crenshaw ott volt, amikor Betty Tanaka meghalt és Jiróval együtt fogságba estek. És épp elég... mi is? ragaszkodás? tisztesség? kíváncsiság? volt benne ahhoz, hogy eljöjjön Jiro temetésére. Látta Samet és tudnia kellett, hogy Sam beszélni akart vele. Miért menekült hát el? Sehogy sem állt össze a kép. Egyszerûen kevés volt a tény. Sam csak feltételezésekre támaszkodhatott. Gyanakodni kezdett, hogy talán nem is akarja tudni, mi a valóság és mi az udvarias kitaláció vagy éppen eget rengetõ hazugság. Úgy nõtt föl, hogy hitt abban, az igazság fontos és most kezdte úgy érezni magát, hogy talán nem is érdekli, mi történt valójában. Valaki eltitkolta a Jiro halálával kapcsolatos tényeket. Talán valaki magán a Renraku Társaságon belül. Valaki, talán egy ambiciózus tisztviselõ, saját javára próbál információt rejtegetni és saját maga érdekében kívánja felhasználni a társaságot. Figyelj csak ide. Úgy festek, mint a hét balekja a Channel 23 "Egy alkalmazott bûnbánásai" címû mûsorában. Sam szerette volna tréfával elûzni aggasztó gondolatait, de nem tudta. Túl sok romlott dolgot látott az utóbbi idõben. Vajon hány csalásról hitte el eddig, hogy ez így van rendjén? Ezen töprengett, amikor Hanae lihegve, kivörösödött arccal beérte. Sam úgy vélte nem dührõl, csak a futás okozta fizikai megerõltetésrõl van szó. Aggodalom redõzte a lány arcvonásait. -- Miért futottál el? -- Nem futottam el. Megláttam Alice Crenshawt. Beszélni akartam vele Jiróról. Ő is ismerte. Megpróbáltam elcsípni, de szándékosan elbújt elõlem. Tudta, hogy beszélni akarok vele és elsétált. Mint a társaság többi része, õ is elkerül engem. -- Én nem kerüllek el téged, Sam -- felelte puhán Hanae. Ez így volt. A lány nagyon jó volt Samhez, gond esetén mindig lehetett rá számítani. Miért kételkedett hát a lány iránti érzelmeiben? Minden egyes alkalommal, amikor csökkenteni akarta nyugtalanságát, magához ölelte Hanaet. A lány hozzásimult, szemmel láthatóan élvezte a fiú karjai által nyújtott biztonságot. Még nem vette észre, hogy Sam nem lazult el annyira, mint õ. Vagy ha észre is vette, valószínûleg a Samben már a megismerkedésük óta állandóan meglévõ feszültség számlájára írta. A fiú már úgy is épp eleget panaszkodott emiatt. -- Itt már csak zsákutca az életem -- szólalt meg Sam, jól tudván, hogy ezt már ezerszer elmondta. -- Ne beszélj így, Sam -- A szomorúság jól érzõdött a lány hangján. -- A Renraku az otthonunk. -- Bizonyos szempontból. Engem például bezártak ide. Soha nem kapok jó megbízásokat. Lecsökkentették a biztonsági besorolásomat. Zsákutca. Érezte, hogy a lány feszültsége növekszik. Hanae rengetegszer elmondta már, hogy Samet jókedvûnek szereti a legjobban és bármit megtenne azért, hogy felvidítsa, ha szükséges. Sam szerette volna ezt hinni. Sõt, szerette volna hinni, hogy Hanae erre valóban képes is. A lány nyugtatására vágyott és meg akart felelni az elvárásainak, azt akarta, hogy olyan férfi legyen, amilyet Hanae szeret. -- De ez még csak mind rendben is lenne, ha találkozhatnék Janice-szel. Tudják, hogy mi történt vele. Miért nem mondják ezt el nekem is? -- Bizonyára jó okuk van rá. Sam ebben nem volt biztos. Egyáltalán nem.

Úgy festett, a lánynak nem tûnt fel, hogy nem válaszolt. -- Ha Sato-sama itt lesz, észreveszed, hogy majd megváltoznak a dolgok. Szüksége van rád, hogy jól mûködjön a projekt és egészen biztosan segíteni fog neked. Végül is Aneki-sama helyettese és Aneki-sama a tanítód volt. A Renraku odafigyel a sajátjaira. A megpróbáltatásaid mögött bölcs okok húzódnak. Sato-sama segíteni fog. Úgy, mint Tokióban? -- Ezt nem hiszem. -- De próbáld meg elhinni. Sam kierõszakolt magából egy mosolyt. -- Rendben van.

6 Alice Crenshaw bezárta maga mögött az iroda külsõ ajtaját, kirekesztve ezzel a biztonsági igazgató titkárnõjének tiltakozását. A kis hülye majd belenyugszik, hogy Crenshaw betört az igazgatóhoz. John Silla, az igazgató tanácsadója az ajtó és az íróasztal között állt félúton, eltakarva fõnökét Crenshaw szemei elõl. Silla a szokásos vörös overallt viselte, az arany Renraku embléma és a kapitányi csillag szikrázva ragyogott a gallérján. Fehér Sam Browne öve puhán csillogott az irodát bevilágító tört fényben. Az erõs testfelépítésû fiatalember mereven állt, izmai ugrásra készen; keze pisztolytáskája fedele alatt, pisztolya markolatán nyugodott. -- Nagyszerû védelem -- mondta Crensahw, ahogy elõrelépett. -- De lassú. Már az ajtónál kellett volna lenned, mielõtt becsuktam. Tadashi Marushige hátradõlt székében, miközben Crenshaw megkerülte Sillát. A biztonsági igazgató karba tett kézzel az asztalára könyökölt és kifejezéstelen tekintettel nézett az irodájába berontó nõre. Ő is a társaság egyenruháját viselte, a gallérját díszítõ rangjelzés elárulta, hogy tábornoki tisztségben szolgál a Renraku katonai erejében. Crenshaw soha nem gondolta volna, hogy Marushige ruházatának alsóbb rétegeiben is egyenruhát visel, nem csak kívül és nem csak akkor, amikor az elit Vörös Szamuráj gárdistáknál szemlézik. -- Korán érkezett -- jegyezte meg Marushige, miközben Crenshaw helyet foglalt az íróasztal bal felénél ásítozó egyik karosszékben. -- Hasznos szokás. Marushige tekintete mérsékelt haragról árulkodott. -- Csak folytassa a munkáját nyugodtan -- ajánlotta nagylelkûen Crenshaw, jól tudván, hogy stílusa felbosszantotta a férfit. -- Semmi baj -- felelte az igazgató hûvösen. -- Úgyis éppen befejeztem. Intett Sillának. A tanácsadó odalépett az asztalhoz és a rajta heverõ térképeket a gyûjtõjükbe pakolta. Az asztal túlsó felérõl elõhalászott egy aktatáskát és a térképcsomagot elhelyezte annak egyik rekeszében. Crenshaw csöndesen figyelte, hogy Silla átsétál a szobán, a földre állítja az aktatáskát és megáll az ajtóhoz közel. Észrevette, hogy Silla mögött a fogason katonai sapkák és ballonkabátok lógnak; ez azt jelentette, hogy az archológián kívüli akció van kilátásban. Különös. Majd konzultál a forrásaival a találkozó után. Visszafordult és látta, hogy Marushige csöndesen várakozik, sötétbarna szemével õt figyeli. Az igazgató nem szólt semmit. Végül Crenshaw megadta magát a férfi türelme elõtt. -- Nem én vagyok ma az egyetlen, aki megelõzi a tervezett idõbeosztást -- Az igazgató tompán mordult egyet, melyet Crenshaw úgy értelmezett, mint felszólítást mondandója bõvebb kifejtésére. -- Úgy gondoltam, önt talán érdekli, hogy a tizenegy órára megbeszélt találkozója kicsit elõbb fog elkezdõdni. A Különleges Ügyosztályról jövõ barátaink már úton vannak. -- Érdekes -- Ha Marushige meglepõdött is, nem mutatta, bár Crenshaw gyanította, hogy nem érdekelték a fejlemények. Nyilvánvalóan nyakig el voltak merülve a tervezésben a tanácsadójával és azt az utasítást adták, hogy senki se zavarja õket. -- És tudván, hogy azt kívánom öntõl, vegyen részt a megbeszélésen, bizonyára azonnal otthagyta a munkáját, hogy minél hamarabb ideérhessen. Crenshaw nem reagált az igazgató hangjából kicsendülõ gúnyra.

-- Természetesen. -- Igazán dícséretes. Az igazgató ritkán dícsért, még ha gúnyosan tette is. Crenshaw arckifejezése nem változott, testének egyetlen porcikájával sem mutatta, hogy meglepõdött. Benyúlt a kabátja belsõ zsebébe és elõhalászta cigarettás dobozát. Gondosan kiválasztott egy barna rudacskát és meggyújtotta a cigarettásdoboz élén felizzó gyújtóval. Marushige az egész mûvelet alatt összeszorított szájjal mosolygott. Amikor Crenshaw belélegezte az elsõ adag füstöt, kihúzta íróasztalának egyik fiókját, kiemelt egy kristály hamutálcát és a nõ elé csúsztatta. -- Ami azt illeti, az ön archológiai adatlapjai mind dícséretesek -- mondta halkan. -- Hogy érzi magát Seattleben? -- Nem Tokió. -- Ah, igen. Hosszú pályafutásának nagy részét tokiói irodánkban töltötte. Crenshaw nem törõdött azzal, ahogyan a férfi a hosszú szót hangsúlyozta. Az egész úgy hangzott, mint egy visszavonulás elõtti beszéd. -- Mindketten ismerjük az adatlapjaimat. Mirõl van szó? -- Az ön adatlapjairól, Crenshaw-san. Mind az itteni munkája, mind a Japánbeli tapasztalatai alapján az a megítélésem, ön a legmegfelelõbb jelölt egy igen különleges küldetésre. Francba! A kis szemét végül talált egy olyan melót, amit biztosan nem tudok megcsinálni. És akkora élvezettel mondja ezt, hogy biztosan valami öngyilkos vállalkozásról van szó. Hosszan szippantott a cigarettájából, hagyta, hogy a száraz hõ leáramoljon a tüdejébe és megmelengesse egy kicsit. Nem hittem volna, hogy lesz ehhez idege. -- Nincs kétségem afelõl, hogy ön is tud arról, hogy egyik elöljárónk, Kansayaku Hohiro Sato megtiszteli látogatásával a seattlei archológiát. Tény-feltáró vizsgálatot végez és az otthoni iroda számára készít jelentést. A biztonsági szempontok természetesen életbevágóan fontos szerepet játszanak. A Kansayaku magától értetõdõen a legmagasabb szintû figyelmünket kívánja, melyre egyéb fontos teendõim miatt sajnos már nem marad energiám. Ennek értelmében azt kívánom öntõl, hogy ön legyen a helyettesem Kansayaku Sato irányában. Természetesen ön felel a Kansayaku személyes biztonságáért is. Crenshaw egyszerre könnyebbült meg és kezdett el gyanakodni. Egészen biztosan nem akart külsõ akciót. Túl öreg volt már az ilyesmihez, beültetései pedig egy teljes generációval elavultabbak voltak a potenciális ellenfelekénél. A Marushige által adott megbízatás magas kockázati tényezõvel járt, de az is igaz, hogy valószínûleg nem fizikai veszéllyel. A Renraku erõforrásait figyelembe véve nem valószínû, hogy bárki akárcsak egyetlen lövést is leadhatna Satóra. De egy ilyen nehezen kielégíthetõ, maximálisan követelõzõ aligazgatóval szemben a karrierje forogna kockán. Egyetlen megingás -- bármilyen apró -- a Kansayaku szeme láttára és máris búcsút mondhat állásának. -- És mi van, ha nem fogadom el a... megtiszteltetést? -- Az önnek az üggyel kapcsolatos véleménye tökéletesen mellékes -- Marushige lepillantott az íróasztalába épített képernyõre. -- Úgy fest, igaza volt az elõrehozott találkozóval kapcsolatban. A Különleges Igazgatóság két embere megérkezett. Lenyomta az asztali telekom gombját és utasította a titkárnõjét, hogy engedje be a vendégeket. Vanessa Cliber érkezését nem volt nehéz észrevenni. A nõ hatalmas lendülettel érkezett, kilökte az ajtót Silla kezébõl és nekivágta egy antik üveges szekrénynek. Szorosan összefont haja csak a nyakánál lazult meg egy kissé, kipirult arca a szilárd elhatározás szigorú kifejezését sugározta. Odacsörtetett az asztalhoz és egy csomag adatlemezt szórt a biztonsági igazgató elé. A kazetták mindenfelé röpködtek. A legtöbbjük az asztalon landolt, de volt néhány, mely a földre repült. Crenshaw hitetlenkedve megrázta fejét Cliber viselkedése láttán. Ebben a stílusban igazán nehéz lesz megegyezni egy japánnal. -- Mit jelent ez az egész? -- követelte a nõ. -- Shermannak lassan a macskákat is munkába kell állítania. Marushige nyugodt maradt. Felállt és elõírásszerûen meghajolt a nõ felé.

-- Jó napot, Cliber igazgatónõ. Ugyan nem értem a Huang elnökkel kapcsolatos utalását, de attól tartok, arra célzott, hogy õ is legalább ennyire fel lesz indulva, mint ön. -- Az biztos. -- Nos, mivel némi idõbe fog telni, amíg összegyûjtjük az ön által oly lendületesen átnyújtott lemezeket, talán elmondhatná, mi az velük kapcsolatban, mely annyira felizgatta önt. Marushige leült, Silla pedig egy széket tolt Cliber mögé. A nõ észre sem vette. -- Nagyon is jól tudja, mi a probléma. A biztonsági igazgató vállat vont. Figyelme az új érkezõ felé fordult. -- Ah, Dr. Hutten. Kérem, bocsássa meg udvariatlanságomat. Az ön érkezése némileg észrevétlen maradt. Silla, hozzon a doktornak is egy széket. Hutten köszönetteljesen bólintott, közben odasúgott valamit Clibernek. A nõ válaszul röviden bólintott, majd mélyet lélegzett és õ is helyet foglalt. Hutten is leült, amint megkapta Sillától a széket. -- Kérem, bocsásson meg Vanessának, Marushige tábornok. Nagyon keveset aludt az utóbbi néhány napban. Tudja, komoly problémáink voltak. Marushige együttérzõen bólintott. -- Tökéletesen megértem, doktor. Mivel a megbeszélt idõ elõtt érkeztek, úgy vélem, a formalitásokra most nincs idõnk. Térjünk tehát egyenesen a tárgyra. Miben állhatok szolgálatára? Cliber felhorkant: -- Azt már tudnia kell. Épp elég feljegyzést küldtem önnek. Úgy tûnik, egyáltalán semmit sem várhatunk az embereitõl. -- Ó, igen. Biztosíthatom önt, igazgató asszony, hogy a feljegyzései mind keresztülmentek az íróasztalomon. A Biztonsági Igazgatóság igyekszik a lehetõségekhez képest a leggyorsabban cselekedni. -- Akkor az emberei kibaszott lajhárok! -- csattant fel Cliber. -- Vanessa! -- Sajnálom, Konrad -- felelte a nõ bocsátkérõen Hutten felé fordulva. Szemmel láthatóan beletelt pár másodpercébe, amíg lecsillapította magát. -- Az elmúlt négy hónapban a biztonságiak egyetlen személyi kérésünket sem teljesítették. Elképesztõen kevesen vagyunk. Emberekre van szükségünk. Ha számítógépeseket nem is tud felszabadítani, legalább küldjön pár technikust. Még kutatók is megtennék. -- Ez így van -- helyeselt Hutten -- A legutolsó igénylésünkben számos értékes személy is szerepelt. Különösen érdekel minket Schwartz, Verner és Chu. Crenshaw kikapta cigarettáját a széke karfájára helyezett hamutartóból. Heves mozdulata a földre lökte a hamutartót. Annak tartalma szétszóródott a hosszú szálú, makulátlanul tiszta szõnyegen. -- Vegyük például ezt a Vernert -- mondta röviden Cliber. -- A fickó évekig a tokiói irodában dolgozott. Képzett, gyors felfogóképességû pasas. A nevét még Aneki is megemlítette néhányszor. Mi kell még, hogy jóváhagyja egy igényünket? -- Az idõk és az emberek változnak -- morogta Crenshaw. -- Ez pontosan mit jelent? -- Verner biztonsági szempontból veszélyesnek minõsül. -- Nem hinném, hogy láttam volna ilyen megjegyzést a kartonján -- jegyezte meg Hutten. -- Veszélyes, azt mondtam -- Crenshaw szinte köpködte a szavakat. Utálta, ha egy puhatökû kutató kétségbe vonta a szavait. Feltételezte róluk, hogy értik a munkájukat, hát legyenek kedvesek és feltételezzék õróla is ugyanezt. Miért nem tudják elfogadni a szavát? Marushige közbevágott, mielõtt Cliber válaszolhatott volna. -- Nem szükséges konkrétumokba bonyolódnunk. Igazgató asszony, doktor, tudomásul vettem formális panaszukat. -- És Shermanét. -- És Huang elnök úrét is. De sajnos az én kezem is meg van kötve. A Különleges Igazgatóság feladata, hogy tökéletesen érzõ mesterséges intelligencia rendszert állítson elõ. Ha ez valóra válik, igazán világrengetõ diadal lesz. De nem engedhetjük, hogy versenytársaink hozzáférjenek verítékes munkánk gyümölcséhez.

-- Már évek óta nem érnek a nyomunkba. -- Mondja ön, igazgató asszony. De mi van akkor, ha az õ kutatási programjuk egy olyan problémánál akad el, amit mi már megoldottunk? Nem lehetséges, hogy egy kém megszerzi nekik a szükséges információt? -- Senki sincs olyan közel a célhoz, mint mi -- ragaszkodott a magáéhoz Cliber. -- Ez lehetséges, igazgató asszony. Ön megengedheti magának, hogy higgyen ebben. Én azonban nem. A Biztonsági Igazgatóság felelõssége, hogy a Renraku mesterséges intelligencia kutatásának még a létezésérõl se tudhassanak a versenytársaink. Még a saját embereink nagy része sem tud róla. Nem engedhetem meg, hogy ügynök ékelõdjön a projektbe. -- A múlt héten akkor nem végzett valami jó munkát -- mondta gúnyosan Cliber. -- Ah, Tanaka perszona programjának illetéktelen használatára gondol. -- Mi másra? Vagy akadt valami más biztonsági gikszer is az ön aranyos kis hierarchiájában? Marushige arcán megdermedt a mosoly. Szemei megkeményedtek, jóllehet hangja továbbra is puha és udvarias maradt. -- Természetesen nem, igazgató asszony. Az igazgatóságom mindig elismeri a hibáit. Azonnal informáltuk önt az esetrõl, nem így történt? -- De igen. De azóta még nem mondtak semmit. -- Mert nem volt semmi jelentésre érdemes. Ön tudja talán a legjobban, mennyire összetettek Mátrixunk biztonsági rendszerei. Biztonsági dekásaink legtöbbje szigorúan behatárolt körzetben dolgozik, anélkül, hogy pontosan tudná, mit is õriz. Elõfordulhat, hogy míg néhányan jelentéktelen dolgokat óriási fontosságúnak feltüntetve jelentenek, addig mások elmulasztják jelenteni a fontos adatokat. A Zéta biztonsági szinttel rendelkezõ operátoraink meglehetõsen biztosak abban, hogy semmilyen adatot nem vittek ki a rendszerbõl, jóllehet nem kerültünk közelebb annak kiderítéséhez, hogy ki irányította Tanaka programját. -- Azért tartja Vernert biztonsági szempontból veszélyesnek, mert õ is belekeveredett az ügybe, Crenshaw? -- kérdezte Hutten. -- Mirõl beszél? -- Ő is ott volt a csomópontban, amikor a behatoló összetûzésbe került a védelmi rendszerünkkel. Crenshaw Marushigére villantotta tekintetét. Az igazgató arca semmit nem árult el. Ha tudott is róla, nem tájékoztatta õt. És ez egyáltalán nem tetszett neki. -- Ms. Crenshaw intézi az ügy személyes vonatkozásait -- jelentette ki Marushige. -- Nincs komoly bizonyíték arra nézve, hogy Verner is közremûködött volna egy az MI projektbe való befurakodási kísérletben. Biztosíthatom önt, hogy a Biztonsági Igazgatóság teljes erejével azon van, hogy kiderítse a behatoló kilétét. -- Annyira teljes erejével, hogy nem tud embereket felszabadítani a számunkra? -- kérdezte Cliber megvetõen. -- Ez a perszona bitorlási eset csak egy példa arra, miféle nehézségekkel nézünk szembe. Ha egy Vernerhez hasonló valaki belekeveredik egy behatolási kísérletbe, nem javasolnám, hogy olyan pozíciót bízzon rá, amely csak megkönnyítené a számára titkos adataink ellopását. Nem gondolja, igazgató asszony? Cliber összehúzta a szemeit. -- Ha Verner veszélyes, rúgják ki. Ha nem, adják nekünk. -- Itt most a projekt biztonsága forog veszélyben, a biztonságért pedig én vagyok felelõs, igazgató asszony. -- Én pedig azért felelek, hogy a projekt határidõre befejezõdjön. -- Akkor bizonyára megérti a felelõsségünk súlyát és az arra való törekvéseinket, hogy jól végezzük a munkánkat. -- Tudom, mivel próbálkoznak -- jelentette ki Cliber. -- És arról is teszek, hogy ezt Sato is megtudja. -- Kansayaku Sato a saját vizsgálódásai alapján a saját következtetéseit fogja levonni, igazgató asszony -- felelte szelíden Marushige. Cliber rábámult.

-- Akár távozhatunk is, Konrad. Itt nyilván nem jutunk ötrõl a hatra. Hirtelen felpattant és elindult az ajtó felé. Hutten esetlenül feltápászkodott, arcán fájdalmas félmosollyal. Gyorsan meghajolt, mielõtt fõnöke után indult volna. -- Silla -- szólalt meg halkan a biztonsági igazgató. -- Szerezz egy kocsit -- Amikor az ajtó becsukódott a tanácsadója mögött, Crenshaw felé fordult. -- Túlságosan nyíltan kimutatja az ellenséges érzelmeit, Crenshaw. Elképzelhetõ, hogy jelentést tesznek a Vernerrel kapcsolatos véleményérõl. A nõ már eddig is elég ingerült volt és egyáltalán nem volt kedve játékokat játszani az igazgatóval. -- Hadd jelentsék. -- Pedig aggódnia kellene -- figyelmeztette a férfi. -- Az ön bõrérõl van szó. -- Miért nem a sajátja miatt aggódik? Ha engem seggbelõnek, a magáét is közszemlére teszem. Miért nem tették be a biztonsági feljegyzésekbe Verner számítógépes nyomkövetésének eredményét? Ön tudott arról, hogy ott volt, amikor megtámadták a Falat -- Marushige megrezzent, elárulván ezzel, hogy Crenshaw ezúttal telibe talált. Tudott a dologról. A nõ rámosolygott és felkészült arra, hogy megfordítsa a tõr hegyét. Emlékeztetni kívánta az igazgatót arra, hogy melyikük is helyezkedik el felül kettejük közül. -- Nem mondhatja majd azt, hogy a kábítószer adagolója meghibásodott ennél az esetnél. Az igazgató orrlyukai kitágultak, mint mindig, amikor Crenshaw szóba hozta a férfi titkos szégyenfoltját. Marushigének beültetett kábítószer adagolója volt, mely folyamatosan különleges, pszichoaktív szerekkel látta el szervezetét, hogy ezzel kiküszöbölje a korábban kiszámíthatatlan idõközönként rátörõ dührohamokat. A beültetés elõtt teljesen ki volt szolgáltatva rapszodikus rohamainak és ezért kis híján el is bocsátották a cégtõl. A vegyszerek kiküszöbölték a problémát, de alkalmanként elõfordult, hogy a chip rosszul számított ki egy adagot és akkor kibújt Marushigébõl Mr. Hyde. Az igazgató kétségbeesetten védelmezte a Renrakunál elfoglalt pozícióját és mindent megtett annak érdekében, hogy titokban tartsa betegségét. Épp ez a szégyenfolt volt az, ami ütõkártyát adott Crenshaw kezébe. -- Emlékezzen csak vissza, ki szerepelt a néhai Claybourne haláláról készült biztonsági kamerafelvételen. Az a fickó nem vált volna nyomorékká, ha ön nem rúgta volna meg úgy. -- Nem kellett volna lelövetnie magát -- sziszegte Marushige összeszorított fogai között. Crenshaw felkacagott és még egy cigarettát húzott elõ. -- Nem számít, mit kellett volna tennie. Nem kellett volna megrúgnia. Sokféleképpen lehet átkozott bolondnak lenni. Ön volt az, aki megsértette a fiú gerincoszlopát. -- Nem értett a munkájához. -- Pontosan ezt fogják az ön fõnökei is mondani önrõl, ha megtudják, hogy megnyomorította a cég tulajdonát. -- A szalagokat lehet kozmetikázni. Az ön szava áll majd az enyémmel szemben. -- Melege lesz egy kicsit, Marushige. Ezt egyszer már megbeszéltük. A szalag bármilyen teszten tisztán fog átmenni. -- Ha öntõl származik a szalag, ön is belekeveredik a behatolási ügybe. Már kint az utcákon meg kellett volna állítania azokat az árnyvadászokat. -- Nem volt benne a szerzõdésemben. -- A Kansayaku nem így fogja látni -- felelte Marushige. -- Azt rebesgetik, díjazza a személyes kezdeményezõkészséget. -- Épp ezért vagyok most itt. Ezért mentem vissza az archológia biztonsági központjába. Ezért szereztem be egy igen hasznos trideo szalagot. Látja, nálam van a kezdeményezés -- mondta Crenshaw hûvös mosollyal. --, de kizárólag személyes célokra fogom felhasználni. Marushige hátradõlt a székében, bal kezét ökölbe szorított jobb kezére fektette. -- Megjutalmaztuk a Claybournenel kapcsolatos hallgatásáért. Annak ellenére, hogy visszataszító módon szerezte a hivatalát, hatékony szolgálatot végzett. De most túl messzire megy, Crenshaw. Vigyázzon, ne lépje át a határvonalat. -- Nem kényszerítem semmire, Marushige. Megtarthatja a hivatalát, ha akarja. Igazán nincs rá szükségem. De ha megpróbál kirúgatni, azért jusson az eszébe, hogy ha megbukom, magával

rántom önt is. Marushige végighúzta hüvelykujját a bal arcán húzódó sebhelyen. Kis idõ múlva megszólalt: -- Bölcs dolog lenne, ha Sato ittléte idejére elfelejtené Verner iránti gyûlöletét. A Kansayaku igen közel áll Aneki igazgató úrhoz és Verner, úgy látszik, az öregember egyik ölebe. Egyikünknek sem hiányoznak újabb gondok. -- Igazán megható az aggodalma -- mondta vontatottan Crenshaw. Marushigét kevésbé érdekelte Crenshaw zavara, mint az, hogy Sato esetleg beleturkál a dolgokba és kideríti, hogy a biztonsági igazgató manipulálja a feljegyzéseket. Valószínûleg megkönnyebbülne, ha ez a nõ itt valamelyik akcióban fûbe harapna. Ezen az úton megszabadulhatna tõle. -- Nem hiszem, hogy aggódnia kellene. Sato legalább annyira nem kedveli Vernert, mint én. -- Ez bátor kijelentés és ha igaz, rendkívül érdekes -- jegyezte meg Marushige. -- Honnan tudna ön ilyesmirõl? -- Van még egy pár kapcsolatom -- nevetett Crenshaw. Marushige válaszul szélesen elmosolyodott, de a szeme hideg és ellenséges maradt.

7 Sam ideges volt. Efelõl semmi kétség. Tenyere izzadt és minden vágya az volt, hogy lepihenhessen a legközelebbi pihenõszobában. Ha az elkövetkezõ néhány percben nem hívják be, elmegy és majd akkor jön vissza, amikor ideje lesz, hogy bemenjen. Sam megpróbálta elkapni a vörös egyenruhás õr tekintetét. Ez a férfi volt a kísérõje azóta, hogy kilépett a felsõbb szintekre vezetõ liftbõl. A férfi merev tekintete és arckifejezése hajszálnyit sem változott, amióta leült a Sammel szemközti ülésre. Egész viselkedése hûvös és idegen volt. Felesleges próbálkozás lett volna szóba állni vele. Sam végre elhatározta magát és felemelkedett a süppedõs ülésbõl. Mielõtt kiegyenesedhetett volna, az õr már mellette állt, kifejezéstelen arca Sam következõ lépésére várt. Semmi kétség afelõl, hogy a szamuráj könnyen átminõsítené magát kísérõbõl hóhérrá, ha arra kerülne sor. Sam remélte, hogy a férfi nem csalódott nagyon védencében, amikor lassan odasétált a recepciós pulthoz. -- Elnézést kérek. -- Udvariasan mosolygott, amikor a nõ feje felemelkedett a konzol mögül. -Sokáig tart még? A nõ korábbi kedves mosolya csak emlék volt. Néhány pillanatig egyetlen szót nem szólt, de arckifejezése annyira éles volt, hogy szinte minden szépség leolvadt róla. Sam átlépte az udvariasság határait és a nõ nem tétovázott, hogy ezt a tudtára hozza. -- Sato-sama majd hívatja, ha elkészült, Verner-san. -- De én csak... -- Kérem, foglaljon helyet -- szakította félbe a nõ jeges hangon. Az udvariassági formulák hiánya tudatta Sammel, mennyire faragatlannak tartja õt a nõ. Sam azonban úgy döntött, hogy nem ül vissza a tapadós bõrfotelbe, hanem a várakozás idejére elõlépteti magát. Elsétált a pult elõtt a tágas terem másik felébe, közben jól tudta, hogy ezt a területet a nála magasabb rangúaknak foglalták le. A recepciós hölgy nem reagált a nyilvánvaló arcátlanságra, de Sam biztos volt benne, hogy feljegyzi, mi történt. Hadd jegyezze. A helyes viselkedés elleni apró lázadása egy kicsit azt éreztette Sammel, hogy ura a helyzetnek. A várakozó terem ezen fele nem volt ugyan tágasabb, mint a másik, de a bútorzat sokkal elegánsabb volt és itt többen is tartózkodtak. Két Vörös Szamuráj õr vigyázta a belsõ irodákba vezetõ faajtót. A fal melletti fotelekben két férfi üldögélt. Úgy tûnt, az egyik szunyókál, de a másik Sam felé fordította fejét, amikor a fiú átsétált a perzsaszõnyegen. Sam ugyan nem láthatta a beültetett krómlencsék mögött rejtõzõ szemeket, de biztos volt benne, hogy õt figyelik és kiértékelik mozdulatait. Kiválasztott magának egy ülést. Ezúttal szövetborításút, hogy legalább az ülés miatt ne kelljen izzadnia. Nagyon szerette volna alaposan szemügyre venni a króm szemlencsés férfit, de úgy

döntött, nem lenne bölcs dolog, ha direkt rábámulna. A recepciós pult mögötti üvegfallal elválasztott térség felé fordította a fejét és úgy tett, mint aki érdeklõdéssel figyeli a hátul nyüzsgõ irodás kisasszonyok sürgölõdését. Néha-néha tekintete a Vörös Szamurájokra siklott. Hamar kiderült, hogy az õrök nem túl izgalmasak. A szokásos kemény, profi, racionális típus. Olyanok, mint a kísérõje. A harcban bizonyára életveszélyesek, de egy Samhez hasonló, jó dolgozóra egyáltalán nem jelentenek veszélyt. A másik két férfi nem hasonlított rájuk. A hajtókájukon viselt, koncentrikus köröket ábrázoló jelvényekbõl Sam láthatta, hogy Renraku alkalmazottak. Cégjelvényeik ellenére valahogy mégsem úgy festettek, mint ahogy Sam a tipikus Renraku alkalmazottakat elképzelte. Aztán hirtelen rájött, hogy ismeri ezeket az embereket. Vagy legalábbis tudott róluk. A Hohiro Sato érkezése és a Sam rendelkezésére bocsátott kihallgatás idõpontja közötti héten Sam végzett egy kis kutatást. A lehetõségekhez képest igyekezett a legtöbbet megtudni Satóról, hogy csökkentse annak a valószínûségét, hogy esetleg kellemetlen helyzetbe kerül a meghallgatás során. Megtudta, hogy Sato mindig küldöttséggel utazik, amint az elvárható volt egy multinacionális cég ilyen vezetõ beosztású emberétõl. A Kansayakut kísérõ tömegben azonban az irodisták, õrök, tanácsadók és sofõrök mellett volt néhány fickó, akinek funkciója meglehetõsen homályosnak bizonyult. A fájlokból szerzett kép alapján Sam felismerte, hogy a krómszemû férfi Kosuke Akabo, a kapcsolatszervezés specialistája. Ha azonban tényleg azt a munkát végezte, amit a címe sugallt, minden bizonnyal nem olyan kapcsolatokról volt szó, amit az ember általában feltételezne egy ilyen funkcionárius munkakörérõl. Úgy festett, mint egy pórázon tartott ragadozó, leginkább az ajtót õrzõ Vörös Szamurájokhoz hasonlított. Akabo jószabású, szürke ruhája valami drága anyagból készült és jóval elegánsabb volt, mint amilyet egy átlagos alkalmazott megengedhet magának. Annak ellenére, hogy a szabása a mostani szokásos divatot követte, még Sam gyakorlatlan szeme is felismerte, hogy a férfi nem csak egyszerû irodakukac. Akabo nyugodtan, de mindenre figyelve ült a helyén, nem tett felesleges mozdulatokat. Hiányzott azonban belõle a szamurájok feszült örökébersége. Olyan ember benyomását keltette, aki bízott magában, hogy azonnal felismeri az esetleges veszélyt. Mint ahogy valószínûleg fel is ismerné. A szemeit mûszakilag "felturbózták"; talán más érzékszerveivel is így jártak el. Sam óvatosan az esetleges beültetések nyomait fürkészte, de a króm szemlencséken kívül más kibernetikus módosítást nem látott. Ez mégsem ingatta meg abban a sejtésében, hogy a férfinek még egy utcai szamurájnál is több beültetése van. Az utcai szamurájok nyíltan viselték krómacél testrészeiket, melyek látványa önmagában általában elég elrettentõ erõvel bírt, még mielõtt harcra került volna sor. Akabo harcos volt, ura védelmezõje. Sam ezt biztosan tudta. A másik férfi pedig minden bizonnyal Harry Masamba lesz, mivel a Satóval utazó emberek listáján csak egyetlen fekete szerepelt. Az adatállományok szerint Masamba idõbeosztás-specialista, de az igazi szakmája napnál világosabban kiviláglott nemcsak nyegle viselkedésébõl, de az arca elé húzott, szimbólumokkal telezsúfolt kalapjából is. Egyetlen valamirevaló alkalmazott sem aludna a fõnöke elõszobájában. Masamba mágus volt. Valószínûleg azért nézték el szemtelen viselkedését, mert képességei ritkának és értékesnek bizonyultak. Sam elgondolkodott, a mágus jelenlétén. Gyerekkora óta arra nevelték, hogy a legtöbb ilyen fickó csak sarlatán és a ostoba emberek megtévesztésébõl él. Sam azonban, apjával ellentétben, a Masamba-félék által a Hatodik Világnak nevezett régióban nõtt fel. Túl sok bizonyíték volt ahhoz, hogy a mágia létezését tagadni lehessen. Az alkalmazóiban mégsem bízott. Ezzel nem mindenki volt így. A cégek világa elfogadta és felhasználta a mágiát, nem annyira profitszerzési, mint védelmi célokból. A mágusok túl ritkák és megbízhatatlanok voltak ahhoz, hogy futószalagok mellett dolgoztassák õket, de szinte felbecsülhetetlen értéket képviseltek ipari kémekként. És ahol mágiával támadtak, ott mágiával kellett védekezni is, így aztán a mágusok gyakori látványnak számítottak a cégek biztonsági berkeiben. Szinte mindegyik multinacionális cég vezetõ emberei tartottak egy-két mágust a közvetlen közelükben. Az alacsonyabb beosztású vezetõknek a cég alkalmazásában álló bérmágusokkal kellett beérniük, mivel egy varázserõket formálni képes személy túl értékes volt ahhoz, hogy kihasználatlanul hagyják. A hatalom jele volt, hogy Sato saját mágussal is bírt.

A hatalomból Satónak bõven kijutott a Renraku Társaságon belül. A Kansayaku címet viselte, de az üzleti adatok vizsgálójánál sokkal nagyobb hatáskörrel rendelkezett. Embereket is vizsgált és kíméletlenül lenyeste a halott ágakat és a nonkonformistákat a Renraku fájáról. "Favágó" hírnevét mindenki félte. És most Seattlebe érkezett, mert az archológia projekt krónikusan kicsúszott a határidõbõl. Satónak az archológiába érkezése személyesen nem aggasztotta Samet. Semmi olyan komolyabb területen nem dolgozott, mely kapcsolatba hozható lett volna a késéssel és mivel megszakadt a kapcsolata a vezetõséggel, amikor elküldték Japánból, semmilyen felelõssége nem volt a történtekkel kapcsolatban. Még ha a fõnökeit és az egész osztályt le is cserélik, õ valószínûleg marad, hiszen munkája adatok csoportosításából és átfésülésébõl állt. De a húgával való találkozásra engedélyt kérõ levelére kapott válasz meglehetõsen aggasztó volt. Semmilyen okot nem látott arra, miért kellene Satónak személyesen beszélnie vele. Hát nem tisztán megvetést tanúsított a Kansayaku vele szemben, amikor utoljára találkoztak? Véleményének változása nem tûnt valószínûnek, még akkor sem, ha Hanae hitt abban, hogy Sam egy ilyesféle happy endet várhat a találkozástól. Sam túl sokszor látott be a függöny mögé az utóbbi idõben; nem nagyon osztotta a lány optimizmusát. A recepciós hölgy azonban hirtelen kimondta a nevét és ezzel elvágta a további gondolatokat. Akár segíteni, akár ártani akart Sato, ha Sam késlekedne, az nem vetne jó fényt rá. Felállt, lesimította ruháját és Akabo krómtekintetétõl követve elõreindult. Vörös ruhás õrzõje meg sem moccant. A belsõ iroda berendezése mellett a kinti váró nyomortanyának tûnt. A bejárat mögött fenséges, boltíves folyosó húzódott, a fali festmények egyenként vagyonokat értek. A tágas folyosó egy még tágasabb szobába -- terembe? -- nyílott, mely mellett Sam irodája eltörpült. Pedig abban tucatnyi társával együtt dolgozott. A ragyogó ízlésrõl tanúskodó bútorzatot azonban jelentéktelenné halványította a teljes egészében üveg szemközti fal, mely mögött Seattle lélegzetelállító panorámája szikrázott. A város tágas látványa egy kicsit zavarta Samet, hiszen neki nem engedélyezték az archológia elhagyását. A bejárat és az ablak között félúton, sötét, faragott fából készült talapzaton egy íróasztal terpeszkedett. A krómozott lábakon álló márványlap mögött, szarvasbõr fotelben egy jól ápolt, elegáns férfi ült. Sato. Sam jöttére felállt, lelépett az emelvényrõl és megkerülte az íróasztalát. -- Konichiwa, Verner-san. -- Ojama shimasu, Sato-sama -- Sam elõírásszerûen meghajolt. Úgy döntött, kínosan udvariasnak kell lennie. -- Kérem, foglaljon helyet -- Sato egy alkóvra mutatott az ablak elõtt. Sam választott magának egy fotelt és leült, háttal a kilátásnak. Egyrészt az etikett úgy követelte, hogy a házigazda élvezhesse a látványt, másrészt pedig nem akarta, hogy a kilátás elvonja a figyelmét. Sato is helyet foglalt, miközben valamit gagyogott a Sonics jelenlegi bajnokságbeli állásáról. Szavaiból kiderült, hogy a Kansayakunak halvány fogalma sincsen a kosárlabdáról. Sam elengedte a szavakat a füle mellett, jól tudta, hogy ez csak bevezetõ társalgás. Puszta udvariasság, mely lehetõséget adott arra, hogy a beszélgetõpartnerek felmérjék egymás hangulatát. Egy nõ teát és édes süteményeket hozott tálcán. Sam csak akkor ismerte fel, amikor kitöltötte a teát. Alice Crenshaw volt az. Crenshaw rávigyorgott és Sam hirtelen megdermedt, mint egy jégszobor. -- Ms. Crenshaw tájékoztatott az ön tevékenységeirõl, amikor Seattle-be érkeztem -- kezdte Sato, maga mögött hagyva a kezdeti udvariasságokat. -- Rendkívül érdekesek. Samnek fogalma sem volt arról, erre mit feleljen. Mit is mondhatna? Nem tudta, Crenshaw mit mondott Satónak. Bármit mond most, könnyen bajba keveredhet miatta. -- Semmi mondanivalója? -- Sato mosolya az archológia második szintjén létesített hatalmas akváriumokban úszkáló cápákat juttatta Sam eszébe. -- Azt kell gondolnom, valami megjegyzést kíván hozzáfûzni ehhez. Talán valami indoklást a tetteire? Sam megköszörülte a torkát. Sato még mindig nem árult el semmit arról, miféle próbának vetik itt most alá.

-- Mindig a Renrakura gondoltam elõször. Nem hiszem, hogy valaha is hûtlenséget követtem volna el. -- Ez betanult válasz, Verner-san -- állapította meg Sato. -- Most nem reggeli gyûlésen vagyunk, így nem a shakun szajkózására vagyok kíváncsi. Biztosíthatom önt, hogy kívülrõl ismerem a társasági illemkódexet. -- Nem akartam megsérteni, Kansayaku. -- Nos, akkor nem lépek fel támadólag -- Sato a tálcára helyezte teáscsészéjét. -- Egyelõre. Sam is visszatette a magáét. A porcelán halkan kocorgott, ahogy hozzáért a csillogó felülethez. Sato utolsó szava annyira halk volt, hogy Sam alig hallotta. -- Elégedetlen a munkájával? -- A társaságot szolgálom, Kansayaku -- jelentette ki határozottan Sam. -- Minden tõlem telhetõt megteszek, bármilyen feladatot is kapok. -- Igen. Úgy tûnik. Nem is kaptunk panaszt a teljesítményét illetõen -- Sato finoman megütötte fotelje karfáját. Sam némi csalódottságot vélt felfedezni a mozdulatban. -- De ön elégedetlen. -- Kényelmetlenül érzem magam, mert visszatartják elõlem a húgommal kapcsolatos információkat. -- Azt a hírt kaptam, hogy biztonságban átköltöztették. A Renraku ebben a tekintetben mindig megfelel a kötelezettségeinek. Errõl ön is értesülhetett a hivatalos csatornákon keresztül. Sam szeme elõtt felrémlett a kétsoros elektronikus levél. -- Hiszem, hogy a társaság mindent megtett, amit a kötelességének vél. De mégsem értem. Miért nem léphetek kapcsolatba vele? -- Mirõl beszél? -- Többször is kérelmeztem, hogy kommunikációs kapcsolatot létesíthessek a húgommal. Mindet visszautasították. Még az áthelyezési központ postai kódját sem adták meg. -- Ez szokatlannak tûnik. -- Én is így gondoltam, de nem kívántam az ügyet a Szerzõdésügyi Bíróság elé vinni. -- A számítógépemet -- parancsolta Sato ellentmondást nem tûrõ hangon. Crenshaw odavitte a gépet az asztalra. Bekapcsolás elõtt kigörgette a képernyõt, majd odatolta a gépet Sato elé. Sato egy darabig csak a billentyûket ütögette. -- A feljegyzések között nem találom az ön kérelmeit. -- Ez hogyan lehetséges? -- kérdezte Sam hitetlenkedve. -- Valóban -- bólintott Sato elegánsan. -- Hogy lehetséges? Sam veszélyt szimatolt. Sato épp az imént mondta, nincs nyoma annak, hogy Sam kapcsolatba kívánt lépni Janice-szel. A társaság nem humánus viselkedésével kapcsolatos egyetlen panaszt sem támogatna a Renraku Társaság levelezõ adatbázisa. Arra kényszerítették, hogy hagyja inkább a témát. Soha. Soha nem adja fel a harcot a húgáért. Csak õ maradt meg a családjából. Sato csak megerõsítette Sam gyanúját, amikor megszólalt: -- Ön tehát hozzám fordult és egy magánkihallgatás alkalmával a húga felõl érdeklõdött. Én közöltem önnel, hogy a Renraku gondját viselte a húgának, annak megrázó esete során. Az ön húga minden figyelmet és gondoskodást megkapott, amit a törvény elõírt a számára. Hivatalos értesítéseket fog kapni és módjában áll majd, hogy levelezzen a személyügyi hivatalon keresztül. Nincs szükség rá, hogy tovább zaklassa elöljáróit ezzel a témával. -- Megértettem -- hazudta Sam. Valójában nem értette a dolgot, de egyvalami világossá vált elõtte. Egyelõre nem tudta, milyen okból, de szándékosan elvágták a húgától és Sato benne volt a dologban. -- Örülök, hogy megértjük egymást, Verner-san -- Sato felállt, hirtelen mozdulatára Sam ügyetlen felpattanással reagált. -- Visszatérhet tehát a munkájához. Sam meghajolt Sato háta mögött is. -- Elnézését kérem, hogy annyit elraboltam értékes idejébõl, Kansayaku. Mivel már nem törõdtek vele, Samnek nem volt más választása, mint távozni. Amikor elhaladt az elõtér festményei elõtt, megkockáztatta, hogy udvariatlanul visszanézzen a válla fölött. Sato visszaült az íróasztalához és belemélyült valamibe számítógépe képernyõjén. Crenshaw az

emelvény szélénél állt és arcán elégedett vigyorral szemlélte Samet. Szemmel láthatóan kedvére voltak a történtek. Mit tett Sam, amivel kiváltotta a nõ gyûlöletét? Személyes õre már várt rá, hogy visszakísérhesse a liftekhez. Miközben az alsóbb szintek felé utazott, Sam újragondolta az egész találkozót. Bizonyosnak érezte, hogy voltak olyan megjegyzések, amelyeknek nem fogta fel teljesen az értelmét. És akárhogyan is próbálkozott, nem tudott rájönni a dolgok mögött húzódó miértekre. Hanae a 200. szinti folyosón várt rá. Csöndesen álldogált a korlát mögött, míg az õrállomáson dolgozó szamuráj megigazította a Sam csuklójára erõsített csipogót. A kis készülék azonnal jelez a biztonságiaknak, ha Sam elhagyja a pozíciójának és biztonsági szintjének megfelelõ területeket az archológián belül. A következõ hívásig tilos volt belépnie a felsõ szintekre. Miközben áthaladt a detektorkapun, Hanae sietve elindult felé. Arcán izgatott várakozás tükrözõdött. -- Milyen volt? Sam nem akarta kiábrándítani a lányt, de semmi olyasmit nem tudott mondani, mely beteljesítette volna Hanae reményeit. -- Közölték, hogy rendszeres jelentéseket fogok kapni Janice hogylétérõl. Leveleket is írhatok neki, de többet nem panaszkodhatok. Legalább azt nem tiltották meg, hogy imádkozzak érte. A lány Sam arcát fürkészte: -- Nem igazán hiszed, hogy a társaság be is tartja ezt, igaz? Sam nem válaszolt. Ha Hanae már olvasott az arcáról annyit, hogy feltegye ezt a kérdést, a választ is tudta rá. A lány kinyúlt, hogy megsimogassa Sam arcát, majd hirtelen szenvedélyes öleléssel átkarolta a fiút. Testének melege jólesõ érzéssel töltötte el Samet. -- Szerintem beszélned kéne valakivel -- javasolta a lány próbaképpen. -- Odáig nem alacsonyodom le. A lány idegesen felnevetett. -- Nem, nem úgy értettem. Szerintem beszélned kéne valakivel, akivel a sétálóutcában találkoztam. -- Hanae, most igazán nem vagyok abban a hangulatban, hogy elcseverésszek egy idegennel -- A lány barátait soha nem találta túlzottan érdekesnek és most inkább egyedül akart maradni. -- Nem kell most. És különben is meg kell még beszélnem vele egy idõpontot. Az a tudat, hogy a közvetlen találkozó elkerülhetõ, felkeltette Sam érdeklõdését. -- Ki ez az illetõ? Hanae idegesen körülnézett. -- Itt inkább nem említeném a nevét. Egy... tehetségkutató. -- Nem végzek sutyi munkát. -- Nem. Ez nem olyan. Egy cégnek dolgozik. Ez érdekes fejlemény volt. A tehetségkutatók elégedetlen dolgozók után kutattak, akik talán hajlandóak lettek volna céget váltani. Hanae eléggé aggódhatott, ha fejvadászhoz fordult. Az ilyesmit egyáltalán nem volt rá jellemzõ; a lány a cég lojális alkalmazottja volt. De Sam felismerte, hogy õ maga sem úgy viselkedik, ahogyan szokott. Így aztán valóban megfontolta a lehetõséget.

8 A sétálóutcán hangok, fények és emberek kavalkádja fogadta Samet. A hivatali folyosók és a magánlakások csöndes rendezettsége után némi idõbe tellett, amíg megszokta az itteni zsivajt. A legrosszabbnak a nyilvános tridim képernyõk vakítása bizonyult, melyek ellenállhatatlanul harsogva mutatták be a legújabb termékeket vagy éppen beszámoltak a legutóbbi cégközi háborúkról vagy Városi Bunyó játékról. Sam általában elkerülte az archológia elsõ öt szintjét elfoglaló zajos negyedet, jobban szerette a lakónegyedek között meghúzódó sétálóutcákat és bevásárlóközpontokat. Ott valahogy kevésbé jutott az eszébe, hogy Renraku kíséret nélkül nem hagyhatta el az archológia területét. A tömeg viszont nem zavarta. Seattle lakóit érdekesnek, a különféle embertípusok keveredését

izgalmasnak és mulatságosnak találta. A turisták között voltak ázsiaiak, a körülvevõ Szelis-Síd Tanácsból jött indiánok, a helyi multinacionális cégek emberei, gazdag és szegény UCAS polgárok, sõt néha tündék, törpök vagy éppen orkok egymáshoz szorosan tapadó csoportjai is felbukkantak. Oly hosszú idõ után Sam kényelmetlen érzése végre alábbhagyott egy kicsit, hagyta, hogy a tömeg részévé váljék. Mindig biztonságérzettel töltötte el, ha csoportban lehetett, de az utóbbi idõben sajnos csak kevésszer volt ebben az érzésben része. Amikor elõször ideérkezett az archológiába, kirándult néhányszor a metroplexumba, de ezek az utazások általában csak arra voltak jók, hogy idegennek, különállónak és magányosnak érezze magát. Kísérõi lehetetlenné tették, hogy élvezze ezeket az utakat. A utca emberei mindig gyanakodva fogadták az idegent, akit Renraku õrök kísértek, magukkal az õrökkel pedig csak ritkán lehetett jót beszélgetni. Az elsõ néhány hét után feladta ezeket a próbálkozásokat és úgy döntött, hogy inkább a Mátrixon, a tridim képernyõkön és a színes brosúrákon keresztül igyekszik megismerni Seattlet és a benne lakó embereket. Hanae mellette sétált, szemén krómvázas napszemüveget viselt, melyek megvédték a bonyolult optikai rendszeren keresztül bevetített napsugaraktól. Haját másképp viselte, új blúzt húzott és bár a farmere ismerõs volt Samnek, csak ritkán viselte. Kezdett igazán beleszokni a cselszövõ szerepébe. Sam remélte, hogy a lány nyilvánvalóan nem illõ öltözete nem kelti fel a néha erre járõrözõ Raku õrök figyelmét. Sam semmit nem tett azért, hogy elfedje kilétét. Ugyan mi értelme lett volna, ha egyszer csipogót viselt a jobb csuklóján? Bármelyik õr pillanatok alatt azonosíthatná, ha venné magának a fáradtságot, hogy belenézzen a központi biztonsági adatbankba. Ami a zavartalan cselekvést illeti, mindössze csak annyiban bízhattak, hogy az õröket különösebben nem érdekli kettejük "bevásárló körútja". Hanae egy teljes héten át fûzte Samet, hogy rávegye, beszéljen ezzel a titokzatos, új baráttal. Sam úgy vélte, hogy egy külsõ munkaerõ-toborzóval való akár felszínes kapcsolat is visszavonhatatlan lépés lenne, ezért keményen ellenállt. Hanae sorozatos érvekkel azonban végül megtörte az ellenállását. És most, két nap elteltével itt voltak, hogy találkozzanak az ismeretlen fejvadásszal. Vízpermet söpört végig rajtuk, ahogy a szellõztetõ rendszer enyhe szellõt fújt az irányukba. A levegõben kavargó nedvesség igazolásul szolgált, hogy a mellettük csillogó vízesés valódi, nem pedig holmi fejlett, holografikus trükk. A vízesés a harmadik szinten lévõ rejtett nyílásból zúdult alá. A sebesen rohanó ár Madagaszkárról származó kvarc sziklák között bukdácsolt tova. A sziklákat gazdag trópusi növények üdítõ zöldje díszítette. A vízesés meredeksége az elsõ szinthez közel lecsökkent és lefékezte a víz vad rohanását, hogy az nyugodtabban folyhasson bele a park tavába. Sam és Hanae a parkban sétáltak. Trópusi madarak és rovarok surrantak a levegõben. Ezek az állatok egyrészt saját elhatározásukból nem hagyták el a park területét, másrészt visszatartotta õket a park határán felállított ultraszonikus védõfal. Sam hirtelen valami nagy szemû majomhoz hasonló lényt szúrt ki az egyik fán. A lény himbálódzó mozdulatai azonban hamar ráébresztették, hogy nem majmot lát. A lény megállt egyik lábán, amikor Sam rámeredt. Nagy, sötét folyadékszemek néztek vissza a fiúra. Volt bennük valami lenyûgözõ. Aztán egy pillanat és Sam ráébredt, hogy már nem ezeket a szemeket bámulja. Az állat eltûnt. Sam tekintete végigfutott a fákon, de sehol sem látta. Amikor elmondta az esetet Hanaenek, a lány felkacagott: -- Egy szellemlemúr. Állítólag több is van belõlük a parkban, de én még egyet sem láttam. Mágikus lények, tudod. Hogyne tudná! A lény a szemei elõtt tûnt a semmibe. Sam megborzongott. Minden egyes alkalom szörnyûnek bizonyult, amikor a mágia megérintette az életét. Hanae elkalauzolta a titokzatos állat mellõl. Átsétáltak a lagúna fölött ívelõ hídon és rátértek a korallzátonyos terület mellett futó ösvényre. A park békéje helyreállt, miután Hanae váratlanul megragadta Sam karját és gyorsan végigvonszolta a fiút a sétálóösvényen. Nem messze a Coral Café várta vendégeit. A vendéglõ többek között annak is köszönhette népszerûségét, hogy vastag üvegfal mögötti, vízszint alatti üléseirõl gyönyörû kilátás tárult a korallzátony víz alatt rejtõzõ szépségeire. -- Ott -- sürgette Hanae -- Ő az.

A Hanae által mutatott nõ lélegzetelállítóan szép volt. Platinaszõke hajától egészen aranydíszítésû cipõjéig mindene úgy festett, mintha egyenesen a Mode Moderne divatmagazin legújabb számának lapjairól lépett volna le. Ruhája a legújabb divat szerint készült, de csak halvány foglalata volt annak a drágakõnek, amit a nõ saját maga jelentett. Magas volt, karcsú és érzéki kecsességgel mozgott. Hosszú, könnyen lebbenõ ruhája gallérján arany Renraku szimbólum villant, de Sam egy pillanatig sem hitte, hogy az valódi. Amikor elindultak feléje, a nõ hátravetette hosszú aranyhaját a válláról. Egy röpke másodpercre a mozdulat kecses ívû, hegyes végû fület fedett fel. Sam nem számított tündére. A tündék a megacégeknél leggyakrabban elõforduló metahumánok közé tartoztak, de ennek ellenére ritkán lehetett látni õket és csak nagyon kevesen voltak, akik bármiféle felelõs pozíciót foglaltak el. Így viszont már összeállt a kép. Karcsúsága, magassága, mozdulatainak finom eleganciája -- ez mind a tündék népeként ismert metahumán faj jellemvonása. Sam eltûnõdött, vajon mennyi idõs lehetett a nõ. A tündék ha egyszer elérték a felnõttkort, alig változtak a korral. Sam húsz évre becsülte a tünde korát. De az is lehet, hogy a nõ a Káosz Éveinek egyik elsõ szülötte, így akár negyven éves is lehet. Az orvosok Megmagyarázatlan Genetikus Szindrómának nevezték azt a jelenséget, hogy közönséges szülõknek metahumán gyermekei születnek. Az MGSZ (sokan MEGESZ-nek csúfolták) azonban csak címke volt egy olyan fiókon, melynek tartalmát senki sem ismerte. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a felnövõ gyermekek a tündérmesék tündéire hasonlítanak, a tudósok mindenféle ronda elnevezésekkel illették a gyönyörû teremtményeket. Az új generáció tagjai persze nem voltak tündérek, ez azonban nem akadályozta meg a médiákat abban, hogy különféle mitológiai nevekkel illessék õket. A nevek végül is rajtuk ragadtak, de a tünde vagy törp gyerekek ennek ellenére emberek maradtak, jóllehet váratlan és merõben új alfaját képezték a homo sapiensnek. Voltak olyanok, akik nem hitték ezt az egészet és tagadták, hogy a metahumánok is emberek lennének. Ezt a fajta hozzáállást Sam sohasem értette. Még a "Hatodik Világ mágikus zagyvaságát" lenézõ apja is elismerte, hogy a metahumánok "a gének egyfajta keveredéseként létrejött emberek". Sam pedig a hegyes füleket és a fehér hajat nem találta kevésbé emberietlennek, mint például a fekete vagy a sárga bõrt. Ilyetén gondolatai azonban elszálltak, amikor a nõ feléjük fordult és Hanae megejtette a szokásos bemutatást. -- Sam, õ Katherine Roe. Vele akartalak megismertetni. -- Telegit thelemsa -- üdvözölte Sam. -- Siselle. Thelemsa-ha -- A nõ finoman felkacagott. -- Remek a kiejtése, Sam, de kérem, ha lehet, beszéljünk inkább angolul. Ugye nem akar zavarba hozni a nyilvánosság elõtt? -- Hogyan? -- Azok közül a tündék közül, akik nem idegen országban nõttek fel, csak nagyon kevesen beszélik a nyelvet. Végül is mindannyian a saját kultúránk gyermekei vagyunk. -- Csak elõzékeny kívántam lenni -- motyogta Sam bocsánatkérõen. -- Ez minden, amit a Sperethielbõl tudok. -- És én megdorgáltam önt érte. Látja már, hogy valóban zavarba hozott? -- Roe arca dühösen villant egy pillanatra. Aztán visszatért a mosolya. -- Honnan tanulta meg ezt a Sperethielbõl? -- Ó, Sam rengeteg mindent tud, Katherine. Ő a társaság egyik legjobb kutatója. Sam elvörösödött Hanae lelkes ismertetõje hallatán. Roe felvont szemöldökeinek láttán így válaszolt: -- Azt mondják, nagyon jó memóriám van. -- És ez a jó kutató jellemvonása -- bólintott Roe. -- Ez bárki számára hasznos jellemvonás -- tette hozzá Hanae. -- Biztos vagyok benne, hogy rengeteg mindenrõl beszélnetek kell, úgyhogy én elmegyek és bevásárolok egy kicsit. Találkozzunk kettõkor a Lordstrung elõtt, rendben? -- kérdezte. Sam bólintott, Hanae pedig puszit nyomott az arcára és elsietett. Roe bekísérte Samet a Coral Café étterembe. Ott már foglalt asztal várta. Hamar a tárgyra tért. -- Talán tudok segíteni, hogy kikerüljön innen.

-- Pontosan mit ért ezalatt? -- Az elõvigyázat, mindig tanácsos, Sam. Ön nem ismer engem, én viszont tudok valamicskét önrõl. -- Arca komoly maradt, miközben kinyúlt és kezét Sam karjára fektette. -- Bizalmas információt fogok önnel közölni, és úgy ítélem meg, ön olyan ember, aki tudja, hogyan kell titkot tartani. És várt a válaszra. Sam habozott. A nõ aggodalma és komolysága többnek látszott egyszerû színészkedésnél. Azonban így is óvatosnak kellett lennie. -- Nem ígérhetek diszkréciót anélkül, hogy tudnám, mirõl van szó. Sam megkönnyebbülést és elégedettséget olvasott ki a nõ mosolyából. -- Így válaszol az az ember, aki komolyan veszi a szavait -- mondta. -- Rendben. Ha úgy véli, hogy bármely általam elmondott információ kompromittáló lehet önre nézve, elmondhatja a fõnökeinek. De mit fognak gondolni egy olyan alkalmazottról, aki egy hozzám hasonló bûnözõvel leül egy asztalhoz? Hangjának könnyed hordozása nem csökkentette Sam aggodalmát. Ha Roeval való találkozására fény derül, annak következményei lesznek. A hivatalos retorzióktól való híres félelmei hirtelen valósággá változnának. -- Egyáltalán nem vennék jó néven. -- Én nem kívánom elmondani nekik. Akkor ön miért tenné? -- Miután Sam nem válaszolt semmit, tovább folytatta: -- Kihagyom a neveket. Ez majd enyhíti egy kicsit a jelentéstõl való félelmét. Mellesleg ilyesféle dolgok gyakran megtörténnek. Látta már az "Egy alkalmazott bûnbánásai" címû mûsort? -- Nagyon kevés tridet nézek. És nagy ívben elkerülöm a kitalációkat. -- Kitaláció? -- kiáltott fel halkan a tünde. -- Az a mûsor minden percében igaz. Minden egyes epizód elején elmondják. -- Ha a mûsor valóságos történeteket dolgoz fel, akkor az általuk említett cégek miért nem szerepelnek sosem a világ tõzsdéin? -- Hát, ebben igaza van. Most összetörte az illúzióimat -- Roe gúnyos komolysággal mondta mindezt. -- Ezt azért valahogy kétlem. -- A nõ megpróbált könnyíteni Sam komolyságán, Sam pedig kezdte megkedvelni õt. A tünde pajkosan mosolygott, majd arckifejezése hirtelen józan komolyságra váltott. -- De komolyra fordítva a szót, a társam, Mr. Drake és én már dolgozunk egy kihozatalon. Kevés plusz gondot jelentene, ha ezzel egyidõben önt is kihoznánk. -- Nem ismerem a fõnökeit. Honnan tudnám, hogy nekik akarok dolgozni? -- Ezt nem kell tudnia. -- És higgyem azt, hogy ön és ez a Mr. Drake puszta szívjóságból csinálják az egészet? -- kérdezte Sam szkeptikusan. -- Természetesen nem -- mosolygott magabiztosan Roe. -- Nekünk is megvannak a szempontjaink, mint mindenki másnak. A fõnökeink állják a kihozatal költségeit. Ha önt is kihozzuk, anélkül, hogy ezt velük közölnénk, akkor ön ingyen kerül ki innen. Utána Mr. Drake és én önnel együtt azon leszünk, hogy állást keressünk önnek egy másik városban, mondjuk San Fransiscóban. És miután találtunk egy megfelelõ otthont az ön számára, az új cége kifizeti nekünk a munkaközvetítõnek járó fejpénzt. Gyakorlatilag ingyen üzletrõl van szó. -- Nem fogom kompromittálni a Renrakut -- mondta Sam. -- Nem is kell. Beletesszük a munkaszerzõdésébe. Ez persze megnehezíti majd az üzlet létrejöttét, de nem lesz lehetetlen a dolog. A mostani életszínvonalához képest egy hajszálnyit rosszabb körülményekre kell majd berendezkednie. Sam hirtelen rádöbbent, hogy már döntött és a megvalósítás fázisába lépett. A jövõ kezdett feltárulni elõtte. -- Ha tovább folytathatom az életemet, azt hiszem, megéri a dolog. -- Akkor megegyeztünk? -- Ne olyan gyorsan. Szeretnék találkozni ezzel a Mr. Drake-kel. A nõ habozott egy kicsit, de Sam tudta, hogy csak a hatás kedvéért teszi.

-- Rendben. Összehozok egy találkozót, amint ön el tud szabadulni. -- Azt hittem, Hanae már elmondta, hogy õrizet nélkül nem hagyhatom el az archológiát. -Megütögette a jobb csuklóját körbeölelõ, mûanyag karkötõt. Finom vezetékek és lapos chipek rejtõztek a csipogó félig átlátszó mûanyagfelülete alatt. -- Ez riasztja a biztonsági szolgálatot, ha kilépek a memóriájába táplált területrõl. Riadó kiváltása nélkül nem lehet eltávolítani és a Renraku Biztonsági Igazgatósága tudja csak kikapcsolni. Az ön Mr. Drake-jének ide kell jönnie. -- Az nem jó -- mondta a tünde, halvány fejrázás kíséretében. -- A fõnök nem jöhet. Várnia kell, amíg kijut innen, hogy találkozhasson vele. A nõ hangjának megkeményedésébõl Sam megérezte, hogy a téma nem képezheti vita tárgyát. -- Ez nem túl megnyugtató. -- Ki akar kerülni innen vagy nem? Ki akart. Túl messzire elment már ahhoz, hogy visszafordulhasson. Egyszerûen csak nem volt biztos abban, hogy a legjobb utat választotta-e. -- Hadd gondolkozzak rajta. -- Csak ne tartson túl sokáig -- figyelmeztette a nõ. -- Tartanom kell az ütemtervet. 9 -- Eljött az idõ? -- Nem. -- Pedig kezdek éhes lenni. -- A kijelentés nyûgösen hangzott. -- Nemsokára, Tessien. Szivárványszínû tollak zizzentek színtelenül Hart sötétben is látó szemei elõtt. A kígyó lassan összetekeredett. Szárnyait összehúzta, hatalmas fogakkal teli állkapcsát pedig bal szárnytollai mögé dugta, így nemsokára különös alakú tollkupacra emlékeztetett. Nem éppen megfelelõ álca. Az United Oil társaság Puget öbölbeli dokképületei között egy nagy rakás toll még feltûnõbb látványt nyújtott, mint egy sárkányféle. Nem jellemzõ türelmetlenségével együtt Tessien sárkányféle volt, egyike azon lényeknek, akik a legendás sárkányok hatalmára tartottak igényt. A lény -- Hart nem tudta hím-e vagy nõstény -- faja szerint a tollas kígyókhoz tartozott, a nyugati félteke legnépesebb sárkányféle fajába. Ha kinyújtózott, a lény nem volt más, mint tíz méternyi tollal fedett izomzat és szárnyainak fesztávja is megfelelt ennek. Tessien veszélyes bestia volt és már vagy négy éve Hart társaként mûködött különféle árnyvadászataik során. A nõ szinte már megbízott benne. A dzsekijének zsebébõl felcsendülõ halk csipogás arra figyelmeztette, hogy valaki átlépett az általa korábban gondosan elhelyezett érzékelõ sugarak egyikén. Egy más hangú második csipogás azt is tudatta, merre mozog az illetõ. Benyúlt a zsebébe, hogy elcsöndesítse a rádióvevõt. A csipogó hang leleplezheti õket, mielõtt rohamra lendülnének. Az érzékelõ által nyújtott esetleges plusz információ ennyit nem ért. Az út fölé függesztett tükörre pillantott. A tükör jó rálátást biztosított a fõ raktárépületre. Négy alak rohant az épület felõl egyenesen Hart és Tessien irányába. Körvonalaik alapján árnyvadászoknak ítélte õket. Három férfi és egy nõ. Halk csilingelés hallatszott a vezetõjük nyakában hintázó amulettek és talizmánok felõl. A fickó vagy mágus vagy nagyon gigerli. A halk hangok elfulladtak, amikor egy csoport United Oil biztonsági ember bukkant elõ az egyik raktárépületbõl. Csizmáik kopogása a betonon elnyomta a menekülõk által keltett zajokat, de az ütemes dobbanások is csakhamar elhalványultak az ég felõl felhangzó rikácsolás hangjaira. Egy csapat tûzkakas jelent meg a levegõben, hogy lecsapjanak áldozataikra. A tûzkakasok szárnyas lények voltak, akiket gyakran alkalmaztak biztonsági feladatokra, hiszen érintésük sokkolta az áldozatok idegrendszerét, melynek hatására azok mozdulatlanná dermedtek egy idõre. A paraállat gazdájának pedig csak oda kellett sétálni és megbilincselni az illetõt. Persze a gazdának ügyelnie kellett arra, hogy visszahúzza a a tûzkakast, mielõtt az éhesen beleássa magát a megdermedt áldozat húsába, de hát a multicégek nem nagyon törõdtek azzal, ha néhány illetéktelen

behatoló véletlenül elpatkol. Ez is csak elriasztásul szolgált mások számára. Ezek a mostani tûzkakasok élénk rikoltozással száguldottak az árnyvadászok felé, rövidke szárnyaikkal hevesen csapkodva, lábaikkal kalimpálva igyekeztek elvágni az útjukat. A vezetõ tûzkakas beérte az elöl rohanó vadászt. Rárontott és hirtelen felhúzott, hogy hosszú, pikkelyes farkát a férfi felé lendíthesse. Egyetlen érintés elég volt ahhoz, hogy megbénítsa áldozatát. A vadász futtában félreugrott, így a farok ártalmatlanul zúgott el mellette. Hart úgy tippelt, hogy az illetõ egy bicskás lehet, egyike azoknak a kibernetikusan felturbózott punkoknak, akik utcai szamurájnak nevezték magukat. Általában izomfiúkként szolgáltak az árnyvadász csapatokban. A férfi villámgyors mozdulatai elektronikusan megtámogatott reflexekrõl árulkodtak. A holdfényben acél csillant, ahogy a férfi alkarjából pengék ugrottak elõ. Ez is csak megerõsítette Hart feltételezését. A szamuráj oldalt fordult, pengéi végighasították az állat húsát. Az sikoltozva a földre zuhant. A második tûzkakas egy másik vadászt támadott, aki kétségbeesetten igyekezett elhárítani a veszélyes farok támadását egy maga elé emelt négyszögletes tárggyal. Hart felismerte, hogy egy kiberdekk az. Elég furcsa módja a költséges technológia felhasználásának. De mielõtt a tûzkakas áthatolhatott volna a kétségbeesett vadász hevenyészett pajzsán, a szamuráj ismét akcióba lépett. Beleeresztett néhány sorozatot a lénybe, majd visszafordult, hogy végezzen a földrõl felrepülni próbáló elsõ áldozatával. Hart észrevette, hogy a szamuráj nem sebezte meg a társát, amikor arrafelé tüzelt. Fegyverkapcsolat, gondolta. -- Ez gyors fickó, Tessien -- jegyezte meg Hart és az utcai szamurájra mutatott. -- Őt kapd el elõször. -- Túl sok fém. Nem lesz jó íze. -- Nem kapod el a többieket, ha a bicskás pasi felnyársal. Amíg elintézed, addig én gondjaimba veszem a mágust. Ha a tüzérség és a páncélzat elpusztult, a gyalogsággal már könnyû dolgunk lesz. -- Igaz. Jó szemed van a taktikához, apró lény. Hart kezét becsúsztatta a tollak alá és megvakargatta az ízületet Tessien nyaka és feje találkozásánál. -- Igazán értesz hozzá, hogyan bókolj egy lánynak, barátom. És most kapd el õket. Tessien a levegõbe emelkedett és harsány rikoltásokkal adott hangot harci kedvének. Aztán hangos üvöltéssel az árnyvadászok felé iramlott. Azok megtorpantak egy pillanatra, majd akcióba kezdtek, mintha elõre számítottak volna ilyen fejleményre is. Hart rájött, hogy ez valószínûleg így is volt. Elég sokan tudtak róla, hogy a United Oil seattlei biztonsági fõnöke Haesslich, egy nyugati sárkány. Hart érezte, amint az energiák gyûlni kezdenek a mágus körül. A vadászok az õ varázslataira támaszkodtak a sárkányféle elleni küzdelemben. Pontosan, ahogy Hart eltervezte. Bíborszínû lángok robajlottak elõ a mágus kinyújtott kezeibõl és célba vették a tollas kígyót. Hart szeme sarkából látta, hogy a United Oil biztonsági emberei fedezékbe bújnak. Tessien teste egy pillanatra kiegyenesedett és Hart látta, hogy a mágus vigyorogni kezd. De hamar az arcára fagyott a mosoly, amikor a lángok egy utolsót villantak és kihunytak, a kígyó pedig sértetlenül bukkant elõ mögülük. A sárkány magasabbra röppent. Hart a Tessient védõ mágia erején felbátorodva elõrelépett, hogy szembeszálljon a mágussal. -- Valami gond van? A férfi szemei összeszûkültek és bólintott, mint aki megértette, mi történt. Egyik amulettje felé nyúlt. Hart három lövedéket pumpált a férfi gyomrába Atchison gyártmányú fegyverébõl. A férfi hátrazuhant, testébõl vér, belek, bõr- és ruhafoszlányok fröcsköltek szerteszét. A levegõt megtöltõ kesernyés szagot azonban elsöpörte a felhevített légfuvallat, ahogy Tessien kitátott torkából tüzes lehelet szisszent elõ. Az utcai szamuráj testében rejlõ víz a másodperc törtrésze alatt felforrt és elpárolgott. A fickóból nem maradt más, mint egy rakás gõzölgõ, összeolvadt fém-, mûanyag- és húshalom. Tessien körözni kezdett a hirtelen megszeppent túlélõk feje fölött. Hart odakiáltott nekik.

-- Dobjátok el a fegyvereiteket és nem esik bántódásotok. Fémes csörömpölés volt a válasz. Tessien leszállt a földre Hart mögé. Kígyófeje védelmezõen a nõ fölé ágaskodott. A United Oil biztonsági õrök elõbújtak fedezékükbõl és idegesen szemlélték õket és az árnyvadászokat. De inkább õket. Körbeálltak, ujjuk fegyverük ravaszán. -- Kik vagytok? -- kérdezte a vezetõjük. Hart leolvasta a férfi névtábláját. Fuhito õrnagy. So ka, Haesslich helyettese. -- Önöket fedeztük, õrnagy. -- Nem informáltak arról, hogy különleges ügynökök is közre fognak mûködni. Szerintem ti is behatolók vagytok. És szerintem igen nagy bajba kerültetek. Szárnyak lobbantak az éjszakában. Sárkányszárnyak. Hart felnézett és megpillantotta az ismerõs alakot. Megnyugodott. Most már nem lesz gondjuk a fegyverek ravaszain görbedõ, izgatott ujjakkal. -- Mi a gond? -- bömbölte a nyugati sárkány, amint földet ért. Fuhito meghajolt a sárkány felé. -- Haesslich-sama, ezt a két árnyvadászt azon kaptuk, hogy összetûzésbe keveredtek azokkal, akik behatoltak az épületbe. Azt állítják, hogy valamiféle támogatást nyújtottak az embereimnek, de az ön által adott eligazítási parancsokban nem szerepelt háttértámogatás. Valószínûleg kétségbeesett vadászokról van szó, akik a sajátjaik ellen fordultak, hogy mentsék az irhájukat. Csürhe. -- Fuhito, néha elgondolkozom azon, miért is fizetlek. Parancsold vissza az embereidet és vigyétek magatokkal az igazi behatolókat. -- Tehát a kígyó és a nõ valóban önnek dolgoznak -- mondta Fuhito feszengve. -- Természetesen. Tudtam a behatolni készülõ vadászokról. Azt is tudtam, hogy meglehetõsen tapasztalt csapatról lesz szó, akik talán kisiklanak a markodból. Meg kellett állítani õket és nem lehettem biztos abban, hogy én is jelen leszek, hogy magam intézzem el õket. -- Említhette volna. A sárkány kimutatta megvetését. -- Követem az utasításait, Haesslich-sama. -- Fuhito gyorsan, szögletesen meghajolt. Aztán megfordult és odalépett a dekás elé, aki egész idõ alatt jóízûen vigyorgott a kárára. Lekevert a nõnek egy pofont, mire az a kövezetre zuhant. -- Behatoló vagy és bûnözõ. Hamarosan kevés okod lesz a mulatságra. -- Te is épp elég vagy nekem -- motyogta a nõ vérzõ ajkaival. -- Igazi kakiba fogsz kerülni a céged fõnökeinél, Mr. Bádoglemez. Készítek majd egy jelentést a brutalitásodról. -- Jogaidról már akkor lemondtál, amikor beléptél a United Oil területére -- sziszegte Fuhito. Nehéz csizmájával fejberúgta a nõt, mire az ájultan terült el. Társa váratlan elõreugrását két nagydarab õr fékezte meg. -- Vigyétek a vallatóközpontba! Miután az õrök eltávoztak, Haesslich elismerõen nézett végig a hullákon. -- Dícséretes hatékonyság, Hart. -- Ön kapja a számlát. Ez a fajta meló nem szerepelt a szerzõdésben. -- Írd a számlához -- javasolta Haesslich. Hangjából élvezet csendült ki. -- A United Oil fizetni fog. -- Rendben -- bólintott Hart. Ezt amúgy is megtette volna; a szerzõdése meglehetõsen részletesen kitért a "külön szolgálatokkal" kapcsolatos fizetségekre. A sárkány leült a hátsó lábaira. -- És mi van azzal, amire felbéreltelek? Mindent elrendeztél? -- Úgy fest. A galamb még mindig röpköd, de biztos vagyok benne, hogy utunkba akad. -- Azt jól is teszi. Nem akarom, hogy felboruljon az ütemterv. -- A határozottság alig takarta a bestia hangjából kicsendülõ fenyegetést. Tessien felszisszent, de Hart gyorsan kinyúlt és megérintette. Most nem lett volna célszerû megverekedni. -- Minden munkánkra elégedettségi garancia áll -- biztosította Haesslichet.

10 Sam bosszankodva játszott az ételével. A Garrelsen Mall Cafe a szokásos ebédidei nyüzsgést produkálta. És bár Sam asztala a fal mellett állt, nem olyan helyen, ahol emberek sétálnak, a zaj így is idegesítette. A pincérnõ rendszeres idõközönként felbukkant és afelõl érdeklõdött, ízlik-e az étel. Az igyekezete arra irányult, hogy Sam végre távozzon és átengedje helyét egy újabb fizetõ vendégnek. Sam rá sem hederített. Roe késett. Vajon magára hagyta Samet? Vagy elkapták a Renraku biztonságiak? A Vörös Szamurájok lefülelték volna, hogy az egyik alkalmazottjukat munkaszerzõdése megszegésére biztatja? Vagy egyszerûen csak Roe így akarja letesztelni, mennyire ideges Sam? Végül is nem számított. Sam már elhatározta magát. Ha Roe nem bukkan fel, majd más módot talál, hogy kijusson az archológiából. Ez ugyan kemény feladat lesz, de az ittmaradás még ennél is keményebbnek bizonyult. Túlságosan is nyilvánvalóvá vált, hogy soha többé nem fog itt már információt kapni Janice-rõl. Türelme pedig fogytán volt. De ha elkapják . . . nos, az is megoldja a problémát. Áldozott egy keveset a szabadidejébõl, hogy túlórázzon és így majdnem teljesen bevégezze a feladatát. Senki sem hibáztathatja majd Samuel Vernert azért, hogy meglógott a munkája elõl. A kutyák gondot jelentettek, mert õket nem nagyon tudta magával vinni. Gazda nélkül meg nem éltek volna meg sokáig az archológiában. Szerencsére úgy tûnt, hogy Ms. Haramoto a B folyosóról imádja õket és boldogan beleegyezett abba, hogy gondjukat viseli, ha Sam esetleg üzleti útra utazna. Bár ez az "üzleti út" soha nem fog véget érni, Sam azért remélte, hogy a hölgy hosszú távon is szeretni fogja az ebeket. Személyes tulajdona pedig kevés volt, így nem jelentett problémát. Hanae viszont igen. A kedves, figyelmes Hanae. És bár Samnek hiányérzete volt a kapcsolatukat illetõen, nem tudta volna itthagyni a lányt. Hanae segítette hozzá a szökési lehetõséghez és Sam az utóbbi napokban hosszú idõ óta ismét jól érezte magát. Örült, hogy csinál valamit és nem arra vár, hogy mások cselekedjenek helyette. A lány részese volt ennek a változásnak és Sam hálával tartozott neki ezért. Talán nem a legjobb alap egy kapcsolat építésére, de hát jobb kapcsolatok is indultak már rosszabb alapokról. Gondját fogja viselni a lánynak. Ebben biztos volt. És lám, azon gondolkodott, hogy kiemeli Hanaet az õt egész életén keresztül védelmezõ cég kezeibõl, miközben nem tudta pontosan, saját magáról tud-e majd gondoskodni. A Seattle-be való érkezésekor vele megtörtént események világosan megmutatták, mennyire más az élet a cégvilágon kívül. Erõszakos, gyakran életveszélyes. Hanae talán még kevésbé készült fel erre, de Sam biztosan érezte, hogy nem fog elválni a lánytól. A pincérkisasszony ismét feltûnt, de mielõtt szólhatott volna, Roe megjelent mögötte, belecsusszant a Sammel szemközti székbe és gyorsan rendelt magának egy salátát sárgarépaitallal. A pincérnõ duzzogva elindult, hogy teljesítse a rendelést. -- Elnézést a késésért. Volt egy kis közlekedési probléma. A Western Avenue-n összekülönböztek a Vörös Cserkészek és az Ősiek. A szokásos bandamarhaság. De hogy állnak a dolgok önnél? Sikerült döntenie? -- A késés okozta idegesség hamar lecsillapodott, modora visszazökkent megszokott választékos, nyugodt medrébe. -- Sokat gondolkodtam. -- Ennek örülök, Sam. A betokosodottabb alkalmazottféléknek ezt is kell tenniük. Ez azt jelentette, hogy beszáradtabb alkalmazottfélének tartja õt? Sam remélte, hogy nem. Ő nem tartotta magát annak és csöppet zavarta, hogy a tünde esetleg ilyen véleménnyel van róla. De gyorsan az eszébe idézte, hogy Roe képességei és kapcsolatai számítanak most, nem pedig a jó véleménye. A legfontosabb dolog, hogy kikerüljön a Renrakuból. -- Szeretnék kikerülni innen. -- Kicsit óvatosabban, ha lehet -- figyelmeztette Roe hamiskás mosollyal. -- Még egy ehhez hasonló nyilvános helyen is füle van a falnak. A nõ tréfás kedve idegesítette Samet, de tudta, hogy igaza volt. Valahogyan körül kellett volna írnia a dolgot, hogy ártatlannak tûnjön a beszédtéma. A nõ szakmájának kifejezései még érthetetlenebbek

voltak, mint a cég szlengje. De Sam úgy döntött, hogy egyenes lesz és határozott, amíg minden el nem rendezõdik. Még nem fejezte be a mondókáját. -- Hanaenek is jönnie kell. Roe meleg mosolya azonnal szertefoszlott. -- Ez egy kicsit megnehezíti a dolgot. Sam nyelt egyet. Elérkezett a blöff ideje. -- Vagy õ is jön vagy én sem megyek. Roe a fiú szemeit fürkészte. Sam érezte a bronzszínû tekintet erejét és keményen küzdött, hogy arcán rezzenés se látszódjék. Remélte, sikerült eltakarnia az afölött érzett aggodalmát, hogy a tünde esetleg visszalép az egyezségtõl. A tünde remélhetõleg elégedetten nyugtázta már döntését. -- Szerencséd van, hogy jó kedvemben vagyok, haver. És most figyelj. A terv a következõ...

11 Sam elfordult a képernyõfaltól és ismét körbenézett a szobában. Ez az apartman adott otthont neki több, mint egy éven át. De néhány apróságtól, a kutyák okozta folttól a szõnyegen és a Hanae által készített tálon kívül semmi sem emlékeztetett a lakóra. Az összes többi a társaság tulajdonát képezte, a faliképeket is beleértve. Valószínûleg a ruháit is itthagyja, mert egy bõrönd túl feltûnõ lenne. Arra kellett hagyatkoznia, amit a testén viselt, no meg arra, amit Roe biztosít a számára, ha sikerült a szökés. Fotóalbumai a szófa elõtt álló nagy asztalon hevertek szétszórva. Sam az éjszaka nagy részét azzal töltötte, hogy kiválogatta a számára legkedvesebbeket. Végül néhány tucat fotó maradt vissza, melyek családjának sûrített történetét alkották. Ő és Janice Kyotóban; húga diplomaátvétele a Tokió Egyetemen, Samé a Columbia Egyetemen; néhány kép a legutolsó családi kirándulásról, nem sokkal azelõtt, hogy meghaltak a szülei: apja régi amerikai haditengerészeti egyenruhájában; anyja, amint az egyik szokásos kártyaparti házigazdájának teendõit látja el, néhány fénykép a gyermekkoráról; szülei és nagyszülei házassági fotói és végül egy õsrégi metszet Thaddeus Samuel Helmut Vernerrõl, aki az elsõ Verner volt, aki kiv ándorolt Amerikába. Ezek a képek alkották múltjának vékony fonalát, ezek képviselték azt az értéket, melytõl nem volt szíve megválni. Tekintete végigfutott a könyvespolcon. Néhány valódi könyv és apró, elektronikus adattárak sorakoztak rajta. Sam sose szerette annyira a könyveket, mint a húga vagy az apja. Nem volt fontos másolatot készíteni róluk. Sam számára mindig is a tartalom volt a fontos, nem a forma. Egyedül a Bibliáját akarta magával vinni, de sajnos az utazótáskához hasonlóan egy könyv is felkeltené a gyanút. A szent könyv tartalma nélkül azonban nem kelt volna útra. Chip változata a zsebében lapult biztonságban. A Biblia számítógépes változata mellett még néhány olvasóchip szorongott a kicsiny tasakban. A legtöbbjük útmutatókat tartalmazott, de Sam magával vitte apja naplóját és saját levelezését is. Hirtelen ötlettõl vezérelve hozzájuk csatolta befejezetlen repülõszimulátor tanfolyamának tananyagát is. Ezenkívül még négy szürke chipet tartott magánál. Ezek a chipek hordozták saját perszona programját a kibertermináljáról. Elvitelük gyakorlatilag lopásnak számított, de ezek a programok kifejezetten az õ számára készültek és megsemmisülnek majd, ha a terminálját kiadják valaki másnak. Olcsóbb volt új készletet égetni az új belépõ számára. A chipek semmilyen adatot nem tartalmaztak és Sam abban is biztos volt, hogy új munkáltatója a saját céljainak jobban megfelelõ, új perszona chipekkel fogja ellátni õt. A négy chip magával vitele szimbolikus jelentõséggel bírt. Mátrix jelenléte fizikai testével együtt ki fog költözni a Renrakuból. Talán épp ezért döntött úgy, hogy magával viszi a repülési tankönyvet. Talán átvitt értelemben a pszichikai kötõdésébõl való kirepülését jelképezte. Vagy az egy évvel ezelõtti repülésre emlékeztette az árnyvadászokkal. Sam most újabb veszélyes akció elõtt állt, melynek kimenetelével ismét nem volt teljesen tisztában. Az órájára pillantott.

-- Mindjárt idõ van -- szólt Hanaenek, aki még mindig a fürdõszobában matatott. -- Csak egy perc. Sam remélte, hogy a "csak egy percbõl" nem megint tizenöt lesz, ahogy az Hanaenél gyakran megesett. Körbejárkált a szobában, akaratlanul is azt az útvonalat követve, amit Kiniru szokott, ha a gazdájára várt, hogy az kiengedje végre rohangálni egy kicsit. Hanae néhány perc elteltével felbukkant. Sokkal érzékibben volt öltözve, mint amitõl Sam jó elõre félt. Tartós anyagból készült, laza, hosszan elomló ruhát viselt, egyáltalán nem visszafogott kivágással. Egyik vállán átvetve dagadó tarisznya lógott. -- Nem túl nagy egy kicsit az a táska egy klub meglátogatásához? -- De igen -- mondta a lány habozva --, de nem lesz semmi baj. Ez is része a legújabb divatnak. Sok toll, gyöngy meg rojt. -- Remélem, nem túl nehéz. Rohanvást kell majd átvágnunk a klub leszállóhelyén a repülõhöz. -- Ha letiltják a csipogó jelét, kényelmesen sétálva is odamehetünk a repülõhöz. Különben is, az emberek mindig arrafelé távoznak. -- De nem DocWagon légimentõvel. A lány megvonta a vállát. -- Ha túl nehéz lesz, majd segítesz. Minden jól fog menni. Sam magában imádkozott, hogy igaza legyen a lánynak. Nem akarta, hogy bármi is lelassítsa õket most, hogy elérkezett az idõ. Sam aggodalmai ellenére gond nélkül eljutottak a 6-os szinten lévõ klubnegyedbe. Senkinek nem tûnt fel az archológiában egy éjszakai szórakozóhelyre igyekvõ pár. A negyed termei már zsúfolásig megteltek, jóllehet még kora este volt. Mindenféle zenék hangjai szûrõdtek ki a klubokból, egyetlen, kavargó hangorgiává egyesülve. Az itt mulatókat ez szemmel láthatóan nem zavarta. A parketten táncolók a saját fejükben szóló zene hangjaira mozogtak. Néhányan saját fantáziájuk alapján táncoltak; mások chipcsatlakozókat viseltek a fejükön vagy mûérzet lejátszókat használtak, hogy közvetlenül az agyukban csendüljön fel a zene. A Rumplestiltskint hamar megtalálták. Roe még nem érkezett meg, de pár százan már hosszú sorban kígyóztak a klub elõtt, remélvén, hogy sikerül bejutniuk a divatos helyre. -- Erre nem számítottam -- jegyezte meg Hanae, amikor meglátta a sort. -- Kíváncsi vagyok, Roe számított-e. -- Ha igen, akkor az is része a tervnek -- Hanae hangjának remegése nem illett magabiztos szavaihoz. -- Szerintem bejutunk a sorral. Tíz perccel késõbb Hanae megragadta Sam karját és odasimult a fiúhoz. -- Lehet, hogy már odabent van. Lehet, hogy nélkülünk ment el. -- Ne aggódj -- nyugtatta Sam, de õ maga sem volt túl magabiztos. -- Betartja az egyezség rá esõ részét. Harminc perc elteltével még mindig a sorban ácsorogtak. A klub bejárata már idelátszott és elõször pillanthatták meg az ajtónállót is. Sok klubhoz hasonlóan a Rumplestiltskin is egy trollt alkalmazott kapusnak. Kidobóemberhez túlzottan is elegánsan volt öltözve, de testmérete és viselkedése egy fikarcnyi kétséget sem hagyott afelõl, hogy könnyedén be tudja tölteni azt a funkciót is. Három méternyi izom és vastag bõr több, mint elég volt ahhoz, hogy a legvadabb mulatozót is megfékezze. Még mindig vagy tíz méternyire voltak a bejárattól, amikor Roe hirtelen felbukkant. -- Ezt nem így kell -- mondta. Mindkettejüket karon fogta és egyenesen a kapushoz vezette õket. Jobb kezében egy fényes hitelkártyát lóbált (az apró mûanyaghengert valójában csak a hagyomány miatt nevezték "kártyának"). A henger végén lévõ négy, sötét csík igazolta, hogy legalább száz nujent ér. Odadobta a trollnak. -- A barátaim lekésik az asztalfoglalásukat. Aztán kettejükhöz fordult: -- Giacomo gondotokat viseli majd, úgyhogy ne aggódjatok. Minden el van rendezve, de most el kell mennem, hogy felhívjam a csapatunk egyik tagját. Körülbelül félóra múlva találkozunk. Jó szórakozást. Sam tekintetével követte. A tünde végigsétált a sor mellett és szóba elegyedett egy ápolatlan férfiakból és nõkbõl álló négyessel. Még ebbõl a távolságból is jól látta, hogy közülük a

legmagasabb egy ork. Agyarain ezüstdíszítést hordott, mely hûvösen csillant az esti fényekben. Veleszületett iszonyatos erejével könnyedén tartott egy hatalmas bõröndöt. Roe társai minden bizonnyal árnyvadászok voltak, õket bérelték fel a szöktetéshez. Kemény, tapasztalt benyomást keltettek. Talán túl tapasztaltat is, gondolta Sam. Kevés gyakorlattal rendelkezett a témában, de arra számított, hogy Roe csapata valahogy sokkal... sokkal milyenebb lesz? Impozánsabb? Veszélyesebb? Lazább? Inkább Tsungra és társaira hasonlító? Az árnyvadászok képességein való elmélkedés nem segített ideges hangulatán. Roe körülbelül egy háztömbnyit sétált a vadászokkal a sor mellett, aztán befordultak egy folyosóra, mely eltávolodott a Rumplestiltskintõl. Elhaladtak Sam és Hanae elõtt. Közelebbi látványuk csak megerõsítette Sam félelmeit. Mivel a folyosó lámpáinak fénye csak köröket világított meg, a csoport hol eltûnt, hol felbukkant. Sam felfigyelt a csoport közepén gyalogló alakra. A figura nyugodt, majdhogynem kimért léptekkel haladt, míg a többiek szapora léptekkel surrogtak körülötte. Úgy tûnt, hogy élõ korlátot vonnak a középsõ alak köré, megakadályozzák, hogy a tömegbõl bárki is hozzáférhessen. Hosszú, egyenes kabátja sikeresen álcázta az alak nemét és felszerelését. Sam mindössze egy halvány arcot látott kivillanni a felhajtott gallér és az idomtalan kalap közül. A bõre puhának és simának tûnt, mint egy babáé. Szemei elbújtak vastag szemüvege mögé. Az arc oldalt fordult egy pillanatra és Samnek az a benyomása támadt, hogy õ áll a fickó figyelmének középpontjában. Aztán eltûntek, elvegyültek a tömegben. Semmi szimpátia, ellenszenv, aggodalom vagy más érzés nem torzította el a nemtelen simaságot. Bárki is volt a fickó, Sam kényelmetlennek találta a sötétkabátos albínó megjelenését. -- Sam, kimeredt szemekkel bámulsz -- súgta Hanae. De hangosan azt mondta: -- Gyere, drágám. Igazán nagyszerû, hogy Mr. Giacomo asztalt foglalt a számunkra. -- Azt hittem, ismerõs alakot látok -- motyogta Sam és hagyta, hogy a lány bekísérje a klubba.

12 A felcsípés kevesebb idõt vett igénybe, mint ahogy azt a nõ gondolta volna. Mr. Célpont -leginkább csak így tudott a pasasra gondolni -- az elõre megbeszélteknek megfelelõen a csöndes kis bárban várt rá. A nõ késett, így a pasas inni kezdett. Egész jó huzata volt. Amikor a nõ megérkezett, az arca már piroslott a szesztõl, adatjackjének ezüst pereme élénken elütött arcpírjától. A férfi izgult, hogy létrejön-e a randevú és megkönnyebbült, amikor hölgye felbukkant, így nem volt nehéz rávenni még néhány ital elfogyasztására. És minél több alkohol kerül a szervezetébe, annál kevésbé fogja észrevenni a környezetében jelentkezõ anomáliákat. A nõ csak játszadozott saját italával, arra várt, hogy javasolhassa, menjenek fel a lefoglalt lakosztályba. Gyerekjáték volt legyõzni a férfi szabódását és természetes gyanakvását. Mennyi agysejt, gondolta a nõ, és mégis milyen könnyen felülbírálják õket a hormonok és az állati ösztönök. -- Remélem, Kathy, veled nem lesz annyi gondom, mint ezzel -- mondta a pasas, miközben másodszor próbálkozott azzal, hogy hitelkártyáját beillessze az ajtó nyílásába. Elég magas rangban állt cégénél ahhoz, hogy a kis hengerbe beírt személyes kódja szempillantás alatt kinyissa a mágneszárat. De ehhez elõbb bele kellett találni a kártyaolvasó nyílásába. -- Majd én -- A nõ csókot lehelt a férfi remegõ kezére és finoman becsúsztatta a hitelkártyát a nyílásba. -- Általában be tudom tenni a dolgokat a helyükre. Amikor az ajtó feltárult, elsuhant a férfi mellett. Vállkendõjét végighúzta a férfi vállain, hívogatóan elmosolyodott és belépett a terembe. Pontosan tudta, hogy Jenny kamerákkal figyelteti a szobát és a földi akciócsoport tagjai a rejtekhelyükön elbújva várnak. Mr. Célpont is elindult befelé. Kicsit bizonytalanul mozgott, mint aki túlerõltette magát, de hát ez könnyen elõfordulhatott egy ilyen rossz kondícióban lévõ alaknál. Nem volt ugyan túl kövér, de a könnyû vállalati élet puhánnyá tette. A nõ nem hitte, hogy a férfi túl sokat látott volna az archológián kívüli világból. Ez persze rendjén is volt. Íróasztal körüli életvitele csak még

nyitottabbá tette a nõ közeledésére. Két lépés megtétele után a pasi visszafordult az ajtó felé. A nõ izmai megfeszültek egy pillanatra, készen arra, hogy visszarántsa a férfit, de hamar megnyugodott, amikor látta, hogy Mr. Célpont csak a vezérlõpanel felé nyúlt. Vigyorgott, mint egy gyerek, miközben számokat pötyögött be a panelen. -- Nem szeretném, ha megzavarnának. Az elõmenetelem látná kárát. -- Nem bizony -- dorombolta a nõ. -- Valóban nem örülnénk, ha megzavarnának. Szerepének megfelelõen beljebb sétált a lakosztályban és tágra nyílt szemekkel nézett körül. -- Hûha -- kiáltott fel, mintha lenyûgözte volna mindaz, amit a hatalmas szobában látott. -- Ez a hely egész baba. Tök fényûzõ. Utcai szlengje azonban nem fejezte ki kellõképpen, amit látott. Kihalt, veszélyeztetett vagy éppenséggel paranormális állatok szõrméi, vörös fából készült padlóborítás, a falakon és gondosan megvilágított emelvényeken álló festményremekmûvek, óceánokat, erdõket ábrázoló, falméretû, csúcsminõségû tridim képernyõk és hasonló tárgyak alkották a szoba berendezését. Úgy tûnt, ide kizárólag ritka és értékes dolgok kerülhetnek be. Egy krómozott fémkerettel ellátott, lakkozott fehér és fekete panelekbõl készült mûszerfal a szórakoztató elektronika minden áldását felvonultatta: mûérzet sisakoktól kezdve, tridim képernyõkön át egészen az álomchipekig és illegális csatlakozókig. Méregdrága likõrök, fûszerek és egzotikus finomságok hevertek szanaszét, díszes tartókban. A bútorzat központi darabja egy csillogó selyemlepellel borított, hatalmas ágy volt. Az egész szoba valahogy hihetetlen dekadenciát sugárzott. -- A Renraku törõdik a fontos embereivel -- a férfi egy XV. Lajos korabeli stílusban készült bõrfotelre hajította kabátját és birtokló mozdulattal mutatott körbe. -- Van még egy pár ehhez hasonló kis búvóhely ezen a szinten. Különleges vendégekkel való magántalálkozásokra tartjuk fent õket. -- Különlegesnek érzem magam, hogy itt vagyok. A nõ egy villanásnyi kétkedést érzékelt a pasi arckifejezésében. Korábban a férfi már elpanaszolta, hogy az emberei csak azért szeretik, mert elõnyökben tudja részesíteni õket. És most nem venné ki jól magát, ha védekezésre kényszerítené a férfit. -- Mindig különlegesnek érzem magam, ha veled lehetek. Ettõl a pasas elmosolyodott. Még mindig volt valami ügyetlen idegesség a tekintetében, de már nem gyanakodott. Mint egy reményteljes kérõ, kidüllesztette mellét és elhatározta, hogy lenyûgözi választott hölgyét. Máskor és máshol a nõ talán még vonzónak is találta volna a férfi naiv próbálkozását. -- Figyelem, számítógép -- szólalt meg magabiztosan a férfi. Következõ szavai azonban kissé bizonytalanabbul csengtek. -- Kérünk valami zenét. Mondjuk a Bolerót. Rajta. A zene felcsendülõ elsõ akkordjaira odalépett a nõhöz és ügyetlenül fogdosni kezdte. Tapasztalatlan volt és csak saját magával törõdött, de hát mit lehet várni egy olyan embertõl, aki ideje nagy részét a munkájával tölti? A nõ ügyesen kisiklott az ölelésbõl, de ígéretképpen azért megcirógatta a férfit. -- Phühh. Csak lassan. Ez az elsõ találkánk és azt szeretném, ha különleges lenne. Használni szeretném az toalettszobát. -- Nekem így is tetszel. -- Csalódottság és vágy csendült ki a férfi hangjából. -- Bizonyára nem élveznéd, ha összepisilnélek. A hólyagom egy kicsit nagyon tele van. Azt szeretném, ha semmi nem terelné el a figyelmünket. A férfi arcára finnyás grimasz ült ki. Helyét azonban hamar ismét elfoglalta az alkohol táplálta nemi vágy. -- Akkor siess. Itt várlak. Nekilátott, hogy kigombolja az ingét, miközben hölgye eltûnt a fürdõszoba irányában. A nõ rátenyerelt a nyitógombra és amint az ajtó résnyire kinyílott, már be is csusszant rajta. Csábító csókot dobott a férfi felé, majd behúzta maga után az ajtót. A villanyt csak ezután kapcsolta fel. A fürdõszoba hatalmas volt, nagyobb, mint a Bellevueben fenntartott apartmanja. De nem sokáig szemlélte a csillogó fémekbõl és méregdrága márványból készült luxus berendezési tárgyakat. Azonnal a földön fekvõ, egyetlen adatjackkel ellátott, meztelen alakra fókuszálta a figyelmét. Az

emberforma alak halványan, szõrtelenül feküdt a kövezeten, mint egy meztelen csiga a boncolóasztalon. Egyáltalán nem látszott annak a ragadozónak, aminek eredetileg tervezték. Hart letérdelt mellé és megnyugodott, amikor hallotta, hogy a lény még lélegzik. Az egész akció dugába dõlhet, ha a lény testébe fecskendezett drogok esetleg káros hatást váltanak ki. A háttércsapat emberei ellátták a mûködéséhez szükséges anyagokkal. A befecskendezett keverékben volt valami olyan szer is, ami közömbös, passzív állapotban tartja a lényt egészen addig, amíg Hart be nem adja neki a stimulálószert. De a nõ eléggé tartott ettõl az átkozott technológia-mágia teremtménytõl. Látta a lényrõl készült jelentéseket és nem teljesen hitte el, amikor Wilson meggyõzõen bizonygatta, hogy a lény az elõre megtervezett menetrend szerint fog mûködni. Az élõ szervezetek sosem dolgoztak olyan kiszámíthatóan, mint a gépek. És jelen pillanatban a legkevésbé arra volt szüksége, hogy ez a valami idõ elõtt felébredjen és Hartot szemelje ki áldozatnak az igazi célpont helyett. Felállt és vetkõzni kezdett. Túl nagy volt a kockázat ahhoz, hogy ne játssza el rendesen a szerepét. Nyakláncát és csilingelõ ékszereit is levetette és mindent a pipereasztalkára helyezett fekete válltáskába szórt. Amikor már csak az alsónemûje és cipõje volt rajta, megszólalt. Tudta, hogy mikrofonok rejtõznek mindenhol a szobában. -- Jenny? -- Igen, fõnök? -- válaszolt azonnal Jenny hangja a fürdõszoba hangfalaiból. -- Mind készen vagytok? -- Hart elõhalászott egy fekete kazettát a táskából és azt is a pipereasztalkára helyezte. -- Nálunk minden rendben, fõnök. A Mátrix tiszta. Amikor megjelentetek a folyosón, behatoltam a helyi vezérlõbe és állóképeket vetítettem a biztonsági õrök monitorjaira. A lakosztályt is és a folyosót is üresnek fogják látni. Nem tudják, hogy itt vagyunk. -- És hogy vannak a felbérelt fiúk? -- Fecskendõt húzott elõ a táskából és hozzácsatolta a gyógyszeres flakont. -- Egész jól. Kurt épp most pecázta le a madarat az égrõl, Chin Lee a startjelre vár. A helyiek viszont nem túl fegyelmezettek. Greta bepiált, Sloan meg chipezik. -- Átkozott amatõrök. -- Hart lepattintotta a tû hegyét védõ sapkát és visszadobta a táskába. -Pótoljátok, amit esetleg elemelnek és maradjatok a mikrofonoknál. Azt akarom, hogy figyeljetek. Ha rosszul sül el a dolog, mondjátok meg Tessiennek, hogy várjon legalább egy hetet, mielõtt Drake után megy. -- Meglesz, fõnök. Hart ismét letérdelt a halvány bõrû alak mellé. Az gyengén megremegett, amikor a tû behatolt a vénájába. Hart az utolsó cseppig belepumpálta a szert a lény szervezetébe. Felállt, gyors mozdulattal visszahelyezte a fecskendõt a kazettába és a becsukott kazettát visszalökte a táskába. Lekapcsolta a fürdõszoba világítását és hangosan megszólalt: -- Tíz másodperc múlva nyisd ki a fürdõszoba ajtaját, Jenny. -- Vettem -- válaszolt a testetlen hang. Hart megborzongott, de nem csak félmeztelensége miatt. Még Jenny ismerõs hangja is különösen, hátborzongatóan csengett most, hogy egyedül volt egy sötét szobában ezzel a lénnyel. Arra gondolt, jó lenne, ha felhúzná a táskában rejtõzõ egyenruhát, de bárminemû késedelem azzal fenyegetett volna, hogy Mr. Célpont gyanút fog. Belépett a zuhanyozóba és behúzta a vízálló oldalfalat. Ráült a csaptelepre és nekidõlt a hideg csempéknek. Ha nem látszol, nem leszel célpont, mondta Wilson. Remélte, igaza volt. Hart belefogott a légzõgyakorlatba, mely lecsillapítja szervezetét és a közönséges érzékek számára észrevehetetlenné varázsolja õt. Motoszkálást hallott a sötétbõl. A francba! A lény már felébredt, de a fürdõszobaajtó még nem nyílt ki! Vagy túl gyorsan semlegesítette a befecskendezett szer az altató hatását, vagy a lény anyagcseréje volt gyorsabb annál, amire Wilson számított. De bárhogy is, ha a fürdõszoba ajtaja nem nyílik ki hamarosan, Hart nagy bajban lesz. Mintha csak végszóra történne, az ajtó zümmögni kezdett. Résnyire félrecsúszott, aztán beszorult. A lény teste megfeszült. Jenny káromkodásai recsegve csattantak fel a hangszórókból. Az albínó vadász azonban rá sem hederített a hangra, csak mereven figyelt. Az ajtórésen beszûrõdõ fény nem világította meg az egész fürdõszobát, de Hart számára ennyi elég

volt, hogy kivegye a középen görnyedõ alakot. A testen még mindig nem látszottak az izmok, de most már minden kétséget kizáróan a beígért ragadozó várakozott a fürdõszoba padlóján. Orrlyukai kitágultak, miközben elõre-hátra lengette a fejét. A lendítések ívei egyre kisebbek lettek, míg végül a lény tekintete ráállt a zuhanyozófülkére. Ajkai hátrahúzódtak, kivillant alóla egybefüggõ fogsora. Szemei zöld fényben ragyogtak. Próbaképpen egy lépést tett Hart rejtekhelye felé. -- Kathy? A vadász teste megdermedt, feje Mr. Célpont hangja irányába fordult. Egy pillanatig nem történt semmi. Aztán a lény szemmel láthatóan úgy döntött, hogy Hart jelenléte biztosabb áldozatot ígér, mint holmi távoli hang. Ismét a zuhanyozófülke felé fordult és újabb lépést tett elõre. Hart végiggondolta a lehetõségeket. Ha varázslattal próbálkozna, a lény ráveti magát, mielõtt befejezné a varázslást. Fegyvere még mindig a táskájában pihent és a lény éppen közte és a pipereasztal között helyezkedett el. Egyetlen fegyvere a jobb cipõjébe rejtett tõr volt. Lecsúsztatta kezét és megfogta az ismerõs markolatot. Tizenöt centiméternyi acél nem túl sok egy ilyen lény ellen, de meg kell próbálkoznia vele. Ha megsebzi és sikerül hátratántorítania egy kicsit, talán nyer annyi idõt, hogy elmondjon egy varázslatot. Vagy legalább esélye lesz arra, hogy a fegyveréhez ugorjon és elintézze a lényt. A terv persze könnyen dugába dõlhet, de ez jelen pillanatban olyan távolinak tûnt. A lény halvány tenyerét a zuhanyozófülke áttetszõ falára fektette. Hart teste megfeszült, felkészült a tõrdöfésre. Nem mert megmozdulni, ezért elég esetlen helyzetben volt a szúráshoz. Egyedül az szólt a javára, hogy a lény valahogy nem érezte biztosan a jelenlétét. Ha biztosabb lenne a dolgában, gyorsabban mozogna. De Hart tudta, hogy még a meglepetés elõnyével együtt is ez marad az egyetlen esélye. A lény túl gyors volt ahhoz, hogy felvehesse vele a harcot. A mûanyag oldalfal meghajlott egy kicsit, amint a lény nyomást fejtett ki rá. Hart tisztán látta, amint a rózsaszín tenyér ellapul egy kicsit az áttetszõ felületen. A mûanyaglap lassan csúszni kezdett oldalra. -- Kathy, szándékosan kéreted magad? Hartot átmenetileg elvakította a fényözön. Hallotta, hogy a lény felmordul és tompa puffanással nekiugrik Mr. Célpontnak. Mindketten bezuhantak a nappaliba. Hart kiugrott a zuhanyozóból és a fegyvere után kotorászott. Szemei csak lassan álltak vissza a szinte nappali fényre. Éppen megtalálta a fegyverét, amikor megkezdõdött a sikoltozás. Belépett a nappaliba. Mr. Célpont megpróbált elhátrálni a lény elõl. Karjából vér fröcskölt ott, ahol a lény megmarkolta. A pánikba esett férfi egy szürke irhakabátot dobott támadójára. A lény könnyedén elhajolt és összegörnyedt, hogy ismét ráugorhasson áldozatára. A két alak a földre zuhant. Rövid birkózás után a lénynek sikerült mindkét kezével megragadnia Mr. Célpont fejét. Feltérdelt, majd felállt, erõszakkal felállítva ezzel a férfit is. A szerencsétlen flótás öklei cséphadaróként püfölték a puha testet, láthatóan minden eredmény nélkül. A lény bõre rózsaszínûre váltott és sötét borosták jelentek meg kopasz fején. Dudorok mocorogtak a bõre alatt, holmi puha földet túró vakondok gyanánt. A dudorok egy pillanatra összehúzódtak, aztán a bõr megfeszült, ahogy izmok jelentek meg ott, ahol korábban még csak puha hús volt. Ujjai elfordultak egy kicsit, véraláfutásos nyomokat hagyva a férfi arcán. Hüvelykujjaival kinyitotta áldozata száját és kinyújtotta meglepõen hosszú, vörös nyelvét. Ajkait finoman a férfi ajkaira helyezte, mintha csak szájon akarná csókolni. Mr. Célpont erõsebben kezdett vergõdni. Vékony, áttetszõ csápok nyúltak ki a lény testébõl. Vak féregtestekként tekeregtek a fényben. De ahol megérintették a férfi testét, ott beásták magukat a húsába. A csápok hamar rózsaszínre, majd vérvörösre váltottak. A férfi üvöltött, mintha tulajdon lelkét szívnák ki belõle. Amennyit Hart tudott a lényrõl, az alapján ez így is volt. Elszörnyedve a falhoz hátrált. Amint a falhoz ért, lábaiból kiszaladt az erõ és a földre roskadt. Tehetetlenül, kábán bámulta a halálos ölelésben összesimult két alakot. Amikor a sikolyok elhaltak, a lény eleresztette áldozatát. Az elernyedt test az ágyra zuhant, a mozdulattól a csápok kiszakadtak húsából. A puha, féregszerû madzagok petyhüdten lekókadtak, majd gyorsan visszahúzódtak a lény testébe. A lény végigsimított magán újonnan redõzött bõrû

kezével. Megperdült a sarkán és az ágyra vetette magát. Hart az ágyon egymás mellett fekvõ két alakot bámulta. A mennyezetre erõsített tükörben jól látszott a két arc és a két test. Alig különböztek egymástól. Az egyik fehér alsónadrágot és sötétkék zoknit viselt. A másik, vértõl és egészségtõl duzzadó test meztelen volt. Wilson teremtménye életre kelt. A Hart által idecsalt férfi élõ másolatává vált. Doppelganger. Ezt a nevet adta neki Wilson. Teremtmény, mely képes egy másik személy alakját felvenni. Most, hogy akció közben is látta, Hart megértette, hogy kezdeti félelme a lénytõl több, mint megalapozott volt. Forrón remélte, hogy soha életében nem válik majd ennek vagy egy ehhez hasonló lénynek az áldozatává. A falnak támaszkodva lassan feltápászkodott a földrõl. Térdei remegését legyõzve óvatosan megközelítette az ágyat. A doppelganger nem mozdult. A lény többet nem volt nemtelen, már határozottan hímnemûvé vált. Bõre vértõl telítetten feszült, mellkasa a lélegzés szabályos ütemére süllyedt és emelkedett. Félig lezárt szempillái alól ernyedten figyelte a nõt. Hart levetkõztette az áldozatot. Nem akart közel menni a doppelgangerhez, ezért csomóba kötötte a ruhákat és odalökte neki. A lény keze megvillant és röptében kapta el a csomagot. A ragadozó megszagolta a ruhákat, mielõtt beléjük bújt volna. Hartra vigyorgott, az ajkai mögött húzódó alaktalan fehérség most már a férfi fogsorának mintáját vette fel. Hart tudta, hogy a foglenyomata pontosan megegyezik áldozatáéval. Az ellopott arcot perverz kifejezés torzította el. -- Miért nem maradsz még egy kicsit? -- szólalt meg reszelõs hangon, mintha az áldozata berekedt volna. -- Ismered a menetrendet -- Hart legalábbis remélte. A lény adatjackjébe csatlakoztatott chipnek az volt a feladata, hogy az átváltozás után ellássa a lényt a megfelelõ instrukciókkal. De az csak a nõt leste. Hart libabõrös lett az undortól. Elfordult, hogy elrejtse arckifejezését. Érezte, hogy a lény õt nézi, miközben kisétált a fürdõszobába. Kellemetlen érzés volt, egyáltalán nem olyan, mint amit pár perccel ezelõtt érzett, amikor megtette ugyanezt az utat. Boldogan csusszant bele a táskában rejtõzõ kezeslábasba. Így kevésbé érezte magát védtelennek. Vállára akasztotta a táskát és visszament a nappaliba. -- Minden rendben, Jenny. -- Meglepetten hallotta saját, magabiztos hangját. -- Vigyük innen. A túlsó falat díszítõ óceán képe megrezzent, majd elhalványult. Az alatta rejtõzõ ajtó feltárult és a szomszédos lakosztályban várakozó háttércsapat elõbukkant. Mindnyájan DocWagon egyenruhát viseltek. Sloan és Feketekutya tökéletes DocWagon mentõsök benyomását keltették, Greta viszont különlegesen hülyén festett nõvérruhájában. Persze az is igaz, hogy az ork nõ minden ruhában hülyén festett. Most, hogy már nem volt egyedül a doppelgangerrel, Hart önbizalma visszatért. -- Jenny, merre van a repülõ? -- Kurt a Mitsuhama épület mögött lebegteti a hefeszt. -- Jenny hangjának remegése elárulta, hogy a dekás is szemtanúja volt az átváltozás legalább egy részének, és õt is iszonyattal töltötte el a látvány. Késõbb majd beszélniük kell errõl. De jelen pillanatban a szökés fontosabb volt. Hart nagyon szívesen húzta el innen a csíkot. Greta és Feketekutya nekiláttak, hogy az ork bõröndjébõl elõvarázsolt, összecsukható hordágyra pakolják a férfi testét. Sloan odaállt az ágy mellé és hol a doppelgangerre nézett, hol az áldozatra. -- Egész jó a maszkmesteretek -- mondta az ágyban heverõ lénynek. -- Alig látszik, hogy albínó vagy. -- Van pár különleges tulajdonságom még -- felelte kimérten a lény. A hangja már most majdnem ugyanolyan volt, mint a férfi eredeti hangja. Sloan kacagott egyet. -- Azt meghiszem. Remélem, hogy ki is használod, haver. -- Gyerünk, Sloan, segíts a többieknek -- vágott közbe Hart. Rá se hederített a férfi haragos tekintetére, azonnal Jennyhez fordult. -- Milyen a forgalom odakint?

-- Néhány magángép, de a Lone Star õrjáratok másfelé õgyelegnek. Az összes DocWagon gép vagy a földön áll, vagy utast visz. -- Kezdjétek el a hívást. Kurt azonnal jön, amint megkapja. Teljes szirénázás. Végül is segélyszolgálatot nyújt. -- Hart zordan elvigyorodott. Elnézte, ahogy a férfi ernyedt testét a hordágyra helyezik. A Köpönyeg Hadmûvelet fontos mérföldkövéhez érkezett. Sloan segítségével gyorsan összefonta a haját és begyömöszölte puha, zöld sapkája alá. Elrendezte egyenruháját és vállára vetette a táskát. Természetesen õ volt az orvos. -- Minden OK? -- Ja -- mondta Greta és az utolsó csatot is becsatolta. -- A pasi kész a zútra. -- Jenny, zárj be mindent, miután kiértünk. Utána te fedezel minket. -- Hart leellenõrizte a Jenny által felállított trideót, hogy megbizonyosodjék róla, a kinti hallban nincs senki. -- Rendben. Indulhatunk.

13 Kavarodás támadt a terem végében. Halványzöld egyenruhák és a klub dolgozóinak szabványöltözetei villantak ki a tömegbõl. Sam éppen gondolkodni kezdett, mi a csuda lehet ez, amikor a tömeg szétvált -- egy hangosan üvöltõ ork ápolónõ lökdöste félre az embereket. Hatalmas testével könnyen utat tört az õt követõ, kerekes hordágyat toló két embernek. A hordágy mellett egy DocWagon sebészi egyenruhát viselõ doktornõ kocogott. Az oxigénmaszk és a világoszöld lepedõ takarása miatt Samnek fogalma sem volt, ki lehet a beteg, vagy hogy mennyire súlyos az állapota. Az orvossal más volt a helyzet. Szövetmaszk takarta ugyan arca nagy részét, de csillogó, bronzszínû szemei elárulták, ki is õ. Samre kacsintott. -- Ők azok, Hanae. Menjünk. Mivel a tömeg a mentõsöket figyelte, Sam és Hanae könnyedén hátralopódzhatott a leszállóhelyre vezetõ ajtóhoz. Az üvegen átnézve Sam látta, hogy egy DocWagon jelzéseket viselõ Federated Boeing légibusz készülõdik a leszálláshoz. A dönthetõ szárnyakon ülõ hatalmas rotorok felkavarták a port. A HFR lassan leereszkedett a leszállóhely közepére. A mentõs csapat szétoszlatta a tömeget és az ajtók felé rohant. Sam kinyitotta az egyik ajtószárnyat, hogy segítsen nekik. A másik szárnyat az ork lökte odébb a vállával. A hordágy átgördült. A mentõsök keresztülvágtak a leszállóhelyen, Samet és Hanaet az ajtóknál hagyták. Roe szállt be a repülõbe elsõnek és segített betolni a hordágyat. Sam és Hanae rohanni kezdtek a gép felé. A rotorok dübörgésében is jól lehetett hallani, amint a Sam csuklójára erõsített csipogó bekapcsol. Szirénaszó visított fel és a leszállóhely körül minden reflektor bekapcsolt, fénnyel árasztva el a menekülõket. A vakító fények által megvilágított HFR belsejében Sam Roet kereste, de nem találta sehol. A klubban vörös ruhás biztonsági õrök próbálták átküzdeni magukat a tömegen, hogy kijussanak a leszállóhelyre. A többi leszállóhely felõl fegyveres Renraku õrök közeledtek rohanvást. Az elöl rohanó õrök megálljt kiáltottak. Hanae szinte ösztönösen megtorpant, de Sam továbblökte. Most már nincs megállás. Épp akkor érték el a repülõt, amikor az elsõ osztag elérte a leszállóhely szélét. A légibusz hangja egyre magasabb hangszínnel sivítani kezdett, ahogy a motorok felpörögtek a felszálláshoz. Hanae felrohant a lépcsõn, de válltáskájának szíja megakadt az ajtó szélében. Sam letépte a szíjat a lány válláról és hagyta, hogy a táska a betonra pottyanjon. Hanae elindult, hogy felvegye, de Sam határozott mozdulattal belódította õt a gép belsejébe. A lány elnyúlt a padlón, Sam pedig maga is bevetõdött a fedezékbe. Mögöttük Hanae emlékfotói szétszóródtak a betonon, majd szerteröppentek az éjszakában a rotorok kavarta szélben. -- Utolsó figyelmeztetés -- dörögte az õrparancsnok hangja a sisakjára erõsített hangszóróból. -Állítsák le a motorokat.

Az ork nõ odaugrott az ajtóhoz. Hatalmas kezében szinte eltörpült az Ares Predator. -- Kapjátok be! A fegyver eldördült, mire az õrök villámgyorsan szétszóródtak. Egyiküket leterítette a lövés. Hamar viszonozták a tüzet. Automata fegyvereikbõl géllövedékek záporoztak. Egyikük kikapta fegyverébõl a biztonsági õrség hagyományos géllõszerét tartalmazó tárat és egy halálos lövedékekkel teli tárat csattintott a helyére. Lövedékei végigkopogtak a repülõ fémburkolatán és néhány betalált az ork széles mellkasára. A nagydarab ork röffent egyet a becsapódás hatására, de az ajtóban maradt. -- Rohatt szemetek, több kõ ahhoz, hogy leszeggyétek az öreg Gretát. Az egyik õr nyilván szaván fogta és az ork szeme közé lõtt. A nõ hátratántorodott és elnyúlt a levegõbe emelkedõ gép padlóján. A szél besüvített a nyitva hagyott ajtón, miközben a HFR eltávolodott az archológiától. -- Mi volt a gond? -- kiáltotta Sam Roe felé. A nõ megvonta a vállát. -- A dekásom nem volt olyan jó, mint gondolta. Bocs. Sam kinyúlt és megragadta a Roe csizmájának szárából kiálló tõr markolatát. A nõ figyelte, amint Sam a csuklóját körbezáró csipogó alá csúsztatja a pengét, majd egy hirtelen vágással kettészeli a kemény mûanyagot. Felvette a földrõl a hasznavehetetlen készüléket és kihajította az ajtón. Utána visszadobta Roe-nak a tõrt. A tünde röptében elkapta a markolatánál. -- Köszönöm -- mondta Sam, majd Hanae-hez fordult, hogy megvigasztalja a csöndesen síró lányt. Roe visszacsúsztatta kését a csizmájába. -- Feketekutya, zárd be azt az ajtót. A megszólított férfi felkelt és behúzta az ajtót. A zajszint drámaian lecsökkent. A többi vadász Roehoz fordult. -- Mi lesz Gretával? -- Hogyhogy mi lesz vele, Sloan? -- Roe letépte fejérõl az orvossapkát és kiszabadította platinaszõke hajzuhatagát. -- Tisztában volt az esélyekkel. -- Igazán kemény csaj volt. Igazi harcos -- dícsérte Sloan. -- Hiányozni fog. -- Annyira, hogy ne vedd fel a pénzének a rád esõ részét? -- kérdezte Feketekutya. Sloan gonosz pillantással válaszolt. -- Felveszem a pénzt, de azért hiányozni fog. -- A következõ chipedig -- dünnyögte Feketekutya. -- Pofa be. -- Ahhoz te kevés vagy, chipagyú. Sloan benyúlt a ruhája alá. Apró, fekete fegyvert rántott elõ, de Roe kirúgta a kezébõl. -- Nyugi, ti ketten. Ha a vadászatnak vége, széttéphetitek egymást. De addig nekem dolgoztok. Üzlettársak vagyunk. Világos? -- Ja. De csak az üzlet miatt -- felelte vigyorogva Feketekutya. Sloan mogorván bólintott. Ezek után senki nem szólt semmit, amíg a légibusz váratlanul meg nem dõlt. Hanae kirepült ülésébõl és Sam ölében landolt, Sloan pedig nekivágódott a falnak. A többieknek sikerült nagy erõfeszítések árán a helyükön maradniuk. A görgõs hordágy azzal fenyegetett, hogy elszakítja a falhoz erõsítõ szíjait. -- Mi a lófaszt csináltok ott elöl, Kurt? -- bömbölte Feketekutya. -- A cég a nyomunkban van -- jött a visító válasz a pilótafülkébõl. -- Raku légivadászok. -- Mennyire komoly? -- kérdezte Roe feszülten. -- A számítógép szerint nem annyira fürgék, mint mi, de épp elég tûzerejük van ahhoz, hogy a seggünkbe pörköljenek. És azt üzenik, meg is teszik, ha nem teszem le a gépet azonnal. -- Francba! -- káromkodott Sloan, miközben visszatápászkodott az ülésébe. -- Roe, megsütnek minket elevenen. Ez a bárka nem áll ellent egy felfegyverzett gépnek. -- Csigavér, Sloan -- rendelkezett Roe. -- Kurt, repülj közel az épületekhez. Nem fogják megkockáztatni, hogy kilõjék az üzleti partnereik toronyházait. És kapcsold ki a rádiót. Ne zavarjanak a hablatyolásukkal.

-- Vettem -- kiáltotta vissza Kurt és bedöntötte a HFR-t. -- A Mitsuhama torony felé repülök. A fenébe, azok a tökfejek még így is tüzet fognak nyitni. -- Naná -- nyögte Feketekutya. -- Nem pöcsölnek. -- Egyetlen terv sem tökéletes -- jegyezte meg Roe. -- Csak csináld, Kurt. Menekülésük lassan úgy festett, mintha hullámvasúton ülnének. Kurt olyan manõvereket végzett a légibusszal, amilyenekre a tervezõk annak idején nem is gondoltak. Mégis sikerült állandó távolságot tartani köztük és üldözõik között, és így elkerülte, hogy azok tüzet nyissanak. Az ülésekbe foggal-körömmel kapaszkodó utasok nem tehettek mást, bíztak a pilótában. Sam magában imádkozott, de jól tudta, hogy sem a szerencséjük, sem az üzemanyaguk nem fog örökké kitartani. Hanae Samnek zuhant és inkább a fiúba kapaszkodott, mint az ülésbe. Sam érezte a lány remegését, érezte izzadt félelmét. A lány szorosan kapaszkodott. Sam lenézett és látta, hogy Hanae meredt szemekkel bámul az ablakon át a kinti sötétségbe. -- Mi az? -- Nem tudom -- felelte a lány. -- Mintha láttam volna egy... Ott van! Ott van megint. Sam elõször csak sötétséget és a metroplexum fényeit látta. Aztán megpillantotta az Aztechnology piramis neonfényei elõtt lebegõ kígyóalakot. Nem akart hinni a szemének. A szárnyas figura átvillant a légibusz fényein és bevágódott a gép mögé. Amikor a HFR felemelte az orrát, Sam jól látta, hogy a lény rövid lángnyelveket lövell ki a száján. A lángok fénye megvilágította a szörnyeteg szivárványszínû tollazatát, kiemelte pikkelyes orrát és fehéren villogó, hatalmas fogait. Sam nem tagadhatta tovább a dolgot. Seattle légterében egy sárkány repült. A lény nem volt hosszabb a repülõnél, de hatalmas szárnyai sokkal nagyobbnak tüntették fel. De hát végül is minden sárkány nagy. Vajon azért jött, hogy elpusztítsa õket? A Renraku fekete jeget használ a számítógépes behatolók ellen. Most sárkányt küldene az elõle menekülõk nyakára? Sam hitetlenkedve nézte, amint a sárkány megkerüli a légibuszt és az üldözõik felé iramodik. A Renraku pilóta azonnal reagált. Rövid sorozatot adott le a lényre, majd felkapta gépe orrát és elhúzta a csíkot. -- Menekülnek -- visította Kurt diadalittasan a pilótafülkébõl. -- Valami elijeszthette õket. -- Egy sárkány -- válaszolta Sam hirtelen rekedt hangon. Egyenesen Roera nézett. -- Tessien -- mondta a nõ. -- Együtt dolgozunk. Sam várt, hátha többet is mond, de a tünde egyszerûen csak felállt és elõreindult a pilótafülkébe. Sam hátradõlt és behunyta a szemét. Uram, útjaid kifürkészhetetlenek! És Sam most ismét a seattlei éjszakában repült, valaki más tervének részeként. Elsõ alkalommal elég rosszul állt a szénája, de most egy sárkány is benne van az ügyben. Mi mást nem mondott még el nekik Roe? Vajon mibe keveredtek megint? MÁSODIK RÉSZ Egy egészen más világ

14 Az éjszaka azzal telt, hogy egyik helyrõl a másikra hurcolták õket. Roe ugyan azt mondta, a tekervényes menekülési útvonal arra szolgál, hogy lerázzák az összes üldözni próbáló egységet, de Sam rájött, csak azért csinálják, hogy õ és Hanae ne legyen képes a vadászok bármely telephelyének vagy kapcsolatának hollétére visszaemlékezni. Ennek ellenére Sam tudta, hogy a Redmond pusztulatban járhatnak valahol. A levegõben lengett a hírhedt "Tacoma aroma". Még a legjobb árnyvadász legtökéletesebb trükkje sem tudta elrejteni a kellemetlen szagot.

A Redmond pusztulat elég randa hely volt. A régi Tacoma városának nagy részét elfoglaló Redmond kerület ugyan része volt a Seattle metroplexumnak, de a kormány gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyta. Ez még inkább igaz volt a Lone Star Biztonsági Szolgálatra, mely elnyerte a plexum rendõri feladatainak ellátásáról szóló megbízást. A különbözõ gépjármûvek és közlekedõ alkalmatosságok közötti átszállások rövid idõszakaiban Sam olyan környékeket látott, melyeken mintha háború dúlt volna végig. A többi meg úgy festett, mintha még mindig folyna ott a háború. Az épület, melynél végül megálltak régen autószalon és szerviz lehetett, de most kongott az ürességtõl és ragadt a mocsoktól. Gépük leparkolt a szervizakna fölött. Amikor a karikás szemû utasok felhajtották a hátsó ajtót, hogy kiszálljanak, látták, hogy a tollas kígyó odakint vár rájuk összetekeredve. Hanae hátrahõkölt a látványtól és Sambe kapaszkodott, mintha a fiú meg tudná védeni a szörny ellen, ha az támadásba lendülne. Még a sok mindenen átment, keménykötésû vadászok is csak vonakodva szálltak ki a furgonból a kígyó közelében. Roe viszont könnyedén elvonult elõttük, odalépett a szörnyeteghez és beletúrt a lény feje mögötti tollazatba. Sam megdöbbenve látta, hogy a sárkányféle élvezi Roe érintését. Pontosabban érezte, hiszen a lény sem hangot nem adott ki, sem mozdulatot nem tett. Valami különös módon mégis körbe tudta sugározni érzelmi állapotát. Sam eltûnõdött azon, vajon a többiek is érezték-e ugyanezt, aztán úgy döntött, hogy valószínûleg igen. A csoport tagjai szemmel láthatóan megkönnyebbültek. Még Hanaeben is csökkent egy kicsit a feszültség. Mintha a sárkány arról biztosította volna õket, hogy nem kíván senkit sem bántani. -- Hé, Roe -- kiáltotta Chin Lee. -- Ez azt jelenti, hogy itt maradunk egy ideig? -- Sötétedésig mindenképpen. Érezzétek magatokat otthon -- válaszolta Roe anélkül, hogy rájuk nézett volna. -- Ha akartok, aludjatok. Sloan és Feketekutya átnyomakodtak Sam és Hanae között. Beletúrtak a furgon mellett pihenõ ládák közé, egy-egy hálózsákot húztak elõ és elvonultak egy-egy külön sarokba. A menekülés során kettejük között fellángolt rivalizálás most ismét jól látszott, amint álmos szemükben gyanakvó tekintettel méregették egymást. Kurt nem szállt ki a gépbõl, hiszen az éjszakát már eddig is különféle vezetõülésekben töltötte. Egyszerûen csak nekitámasztotta fejét a fejtámlának és már horkolt is. -- Hát, elég kajás vagyok -- jelentette ki Chin Lee, senkinek sem címezve mondókáját. Amióta csak felbukkant Kurttal a légibusz pilótakabinjából, az ork folyamatosan mindenféle dolgokat tömött a szájába -- krillostyákat, szójatésztát és Krak-L-Snaps ropogit, melybõl szemmel láthatóan kifogyhatatlan készletekkel rendelkezett. Most beletúrt a hálózsákokat rejtõ melletti ládába és nemsokára egy önmelegítõ ételes dobozt szorongatott a kezében. Lehúzta a védõfóliát és a közeli olajos hordóra lökte a dobozt, hogy az ott melegítse fel magát. Visszafordult a ládához. Mire az étele elkészült, az oldalán lévõ táska már meg is telt. Vagy fél tucat másik önmelegítõ ételes dobozt szórt ki a hordó tetejére. Felnyitotta saját kajáját és már zabált is. Csak annyi idõre hagyta abba az evést, amíg visszasétált a furgonhoz. Lezöttyent a hátsó lökhárítóra, meglötyögtette a doboz tartalmát és nekilátott, ho gy a szájába lapátolja a nem túl étvágygerjesztõ masszát. -- Ti kiszógájjátok magatok -- motyogta a többiek felé teli szájjal. Hanae egy kicsit undorodva nézett, de Sam köszönetet mondott az orknak. Körbevezette a lányt a furgon oldala mellett, vigyázva, hogy mindig közte és a sárkányféle között helyezkedjen el. A vadászok rájuk sem hederítettek, de Sam érezte, hogy ha netalán szökni próbálnának, egészen biztosan meglehetõsen nagy mennyiségû figyelem irányulna rájuk. Leültette a lányt egy viszonylag tiszta helyre a ládák közé és elõhalászott két hálózsákot. Visszasétált az önmelegítõ ételes dobozokhoz és kiválasztotta a két legkevésbé borzasztónak látszó adagot. Vett hozzá egy hat dobozból álló rekesz Fizzygoo italt. A poshadt víz még a Fizzygoonál is kevésbé ihatónak tûnt. Ahogy számított rá, Hanae még csak rá sem nézett az ételre, de Sam tudta, hogy késõbb úgy is meg fog éhezni. Lefeküdt a lány mellé és átkarolva tartotta, míg az végre pihentetõ, kimerült álomra hajtotta fejét. Sam is fáradt volt, de az alvás valahogy menekült elõle, mindig kicsúszott az ujjai közül, ha meg akarta ragadni és különben is, csak korábbi, boldog cégéletének emlékeit hozná magával. Óvatosan

kiszabadította magát Hanae karjai közül és felült. Nem volt különösebben éhes, de jobb dolga nem lévén feltett egy adag ételt melegedni. Hátradõlt, hogy megvárja, amíg elkészül. Ládákból épített falú búvóhelyük széle felõl Roe közelített. -- Jobban tennéd, ha aludnál, cimbora. -- Túl sok minden jár az eszemben. -- Ohó. Kemény munka a gondolkodás, igaz? -- Néha -- bólintott Sam. Roe megkönnyebbültnek tûnt, bár õ is legalább annyira kimerült volt, mint a többiek. Talán a fáradtság lecsökkenti egy kicsit az éberségét és Sam ki tud belõle húzni valami kis információt arról, hogy mibe is keveredtek Hanaevel. -- Arról a fickóról gondolkodtam ott a furgonban. Roe fáradtan kacagott egyet. -- Kurt mindig így alszik. Ha eljön az idõ, készen fog állni. Szándékosan értette félre kérdését a tünde? -- Nem rá gondoltam. Arra a Renraku fõnökre, akinek a nevét úgy látszik, senki sem tudja. -- A nevek veszélyesek lehetnek -- figyelmeztette Roe. -- Azt hittem, ezt felfogtad. -- Felfogtam. Nem kérdezem, mert világosan közölted velem, nem akarod, hogy tudjam. -- Nem kellett színlelnie az aggodalmat. -- Egyszerûen csak aggódom miatta. Egész éjjel eszméletlenül feküdt. -- És úgy fest, egy ideig még ebben az állapotban is marad -- kinyúlt és felhasította az egyik ételes doboz burkolatát. Ügyes kézmozdulattal kinyitotta és kiszabadította belõle az evõeszközt. -- Ne gondolj rossz dologra, Sam. Nem kábítjuk és nem tömjük agyzavaró gyógyszerekkel. Ez csak mellékhatás. Jó ötletnek bizonyult, hogy úgy hozzuk ki az archológiából, hogy betegséget szimulálunk. És bele is ment ebbe. Saját akaratából vállalta, sõt még be is szerezte magának a szert, ami ezt a betegséget szimulálja. Az orvosi lapjából megtudtuk, hogy az injekció átmeneti bénulást okoz, így aztán magunkkal hoztuk a szükséges ketyeréket, hogy ebben az állapotban tudjuk tartani. Nagyon el akart szabadulni és úgy gondolta, megéri a kockázatot. Mint ahogy meg is érte neki. Az életjelei stabilak. Nincs miért aggódnod. Bízz bennünk -- mondta végül kedvesen a tünde és az ételes tálcáját felkínálta Samnek. -- Ő megbízik bennünk. Sam elfogadta a felkínált ételt, de nem szólt semmit. Egymásnak adogatták a tálcát, amíg el nem fogyott róla minden, aztán Sam kinyitott Roenak egy Fizzygoos dobozt. A tünde halvány undorral az arcán elfogadta a lét, köszöntésszerûen megemelte Sam felé, majd felhajtotta az ital felét. -- Mi történt az albínóval? A nõ egy darabig csöndesen nézte Samet. Sam semmit sem tudott kiolvasni a rajta pihenõ tekintetbõl. Aztán Roe megvonta a vállát. -- Hibázott és elkapták, miközben mi a cégtársaddal foglalkoztunk. -- És õ is része a megengedett veszteségeknek, mint Greta? Roe mielõtt válaszolt volna gondosan elhelyezte a Fizzygoos dobozt az egyik láda tetején. -- Figyelj, Sam. Mindnyájan tisztában vagyunk a kockázattal, amikor elvállalunk egy ilyen munkát. A Renraku a nagyok bajnokságában indul. És durván játszik. Mi, vadászok a peremen élünk és azon múlik az életünk, hogy az ügyességünk, a tudásunk és a szerencsénk elég nagy-e ahhoz, hogy ne puffantsák szét a hátsónkat. És néha veszítünk. -- Miért nem csináltatok semmit, hogy megmentsétek? Miért hagytátok hátra? Roe behunyta a szemét és lehajtotta a fejét. -- Hát nem érted? Fejlövést kapott. Az orvostudomány egészen jó manapság és mágiával is lehet ügyes trükköket csinálni, ha a mágus ismeri a megfelelõ varázslatokat. De ott semmi remény nem volt. Sam hitetlenkedve megrázta fejét látván a nõ érzéketlenségét. -- Hát semmi hûséget nem érzel iránta? A többiek iránt? -- Csak annyit, amennyit õk éreznek irántam. -- Más szóval semennyit. A tünde elnézett és csöndesen válaszolta: -- Megfizetik õket érte.

-- Akárcsak téged. -- Ha nincs pénz, nincs élvezet -- felelte nevetve Roe. Sam nem hallott ki vidámságot a nevetésbõl. -- Akkor ezt te csak a pénzért csinálod. -- Miért ne? Jobban fizet, mint ha ingyen csinálnám. Sam meglepõdött, hogy csalódnia kellett a tündében. Végül is nem számíthatott másra tõle. A tollas kígyó váratlan mozdulattal kibontotta szárnyait és felemelte a fejét. Hátsó lábainak ébenfekete karmai végighasítottak a cementpadlón, miközben a lény felõl neheztelõ érzés áradt. A hullámokba azonban valami más érzelem is keveredett. Sam úgy vélte, kicsit hasonló a félelemhez. Roe egy szemvillanás alatt talpra ugrott és a kígyó tekintetét követve az épület távoli vége felé fordult. A csarnok végében dübörögve felemelkedett az egyik hatalmas bejárati kapu. Egy fekete limuzin gördült be az épületbe, csillogó fényezése, krómozott alkatrészei és sötét üvegei visszatükrözték a környék szennyét. Amikor megállt, a kerekeket automatikusan helyükre ugró védõlemezek takarták el. Kinyílt a hátsó ajtó és néhány pillanat múlva elõlépett egy karcsú, sötéthajú férfi. Makulátlan szabású, ragyogóan tiszta ruhájában megnyerõ eleganciával mozgott. Végignézett a termen, majd céltudatos léptekkel elindult a furgon felé. Roe félúton elébe ment és néhány percig csöndesen beszélgettek ketten. Sam nem hallott sokat belõle, de Greta nevét valahogyan sikerült kivennie. A férfi elégedettnek tûnt. Mondott néhány rövid mondatot, mire Roe válaszolt valamit egyszer Samre, egyszer Hanaere mutatva közben. Néhány pillanat múlva már feléjük is kísérte a látogatót. Sam felállt közeledtükre és ellépett Hanae mellõl, hogy ne zavarják a lányt a pihenésben. -- Sam, õ a támogatód, Mr. Drake. -- Örülök, hogy találkoztunk, uram -- Sam kézfogásra nyújtotta a kezét. Drake nem fogadta a gesztust. Tetõtõl talpig végigmérte Samet. -- Ms. Roe tájékoztatott arról, hogy megváltozott a terv. Bízom benne, hogy tisztában van a helyzetével. Samet kicsit megzavarta, hogy a férfi változtatást említett. -- Kérem? -- Ms. Roe az én tudomásom nélkül intézte, hogy önt is kihozzák. Én ezt soha nem hagytam volna jóvá. Sam nem tudta, hogy meghökkenjen vagy elnézést kérjen. -- De én nem vagyok szívtelen ember, Mr. Verner. És tudom, hogy az ilyesféle üzlet egyfajta rugalmasságot is megkíván. Ön és a barátnõje igénybe vehetik a vendégünk szállítására szolgáló eszközöket egészen addig, amíg nem veszélyeztetik azt, hogy biztonságosan elérje úticélját. Semmilyen költséget és kötelezettséget nem terhelek önökre azon felül, hogy megígérik, nem akadályozzák Ms. Roet abban, hogy maradéktalanul teljesítse a velem kötött szerzõdésében foglaltakat. Ez így kielégítõen hangzik? Ugyan mit felelhetett volna erre Sam? Roe Drake-nek dolgozik és csak segített neki és Hanaenek. -- Igen. -- Nagyszerû. Önöknek is és Ms. Roenak meg kell érteniük, hogy ettõl a pillanattól kezdve az õ felelõssége alá tartoznak. Sam bólintott. Drake elégedetten mosolygott. -- Mivel ilyen jól megértjük egymást, Mr. Verner, önnek és a barátnõjének kellemes utat kívánok. Ezzel sarkon fordult és egy perc múlva már Drake is és a limuzin is eltûnt. Roe visszasétált a tollas kígyóhoz. Samnek nem akaródzott közel menni a szörnyhöz, ezért úgy döntött, hogy egyelõre nem veti Roe szemére, miért mondta nekik azt, hogy Drake is benne volt a Renrakutól való szökésükben. Csak a saját tekintélyét akarta növelni ezzel Sam szemében? Vagy csip-csup kis hazugság volt az egész, mely azt jelezte, hogy nem kell vakon megbízni mindenben, amit mond? Nem értette, hogy miért tenne a tünde ilyesmit, de gyanúja egyre nõtt és ez nagyon, nagyon idegesítette Samet.

Az árnyvadászok veszélyes népség. A törvényen kívül élnek, így aztán nem is nagyon tisztelik azt. És ha Sam az útjukba áll, nem valószínû, hogy legális megoldással próbálkoznak majd. A másik csoportnak, Tsung embereinek volt valamiféle erkölcsi rendjük vagy legalábbis úgy tûnt. Talán túl durva és túl önzõ, de mégis csak erkölcsi rend. Roe csapata valahogy kevésbé tûnt... válogatósnak. A fõnökük, ez a Mr. Drake, pedig nem igazán közülük való volt. De ez nem számított nagy meglepetésnek. Ő valószínûleg a cégvilág cápája. Drake szemmel láthatóan elvárta, hogy mindenki pattanjon, ha csettint és ezért nem tûnt megjátszottnak határozottsága. A sötéthajú férfi jobban bízott saját hatalmában, mint Kansayaku Sato. A férfi szemmel láthatóan parancsolt ezeknek a vadászoknak és ez már önmagában is sok mindent elárult. Sam ugyan nem látott még sokat az árnyékvilágból, de annyit már igen, hogy a hidegvér és a karakánság szinte szent dolognak számít itt. Drake felhívta a figyelmét, hogy ne álljon Roe útjába. Vajon arra gondolt, hogy Sam és Hanae jelenléte meghiúsíthatja gondosan kidolgozott tervét? És ha igen, miért elégszik meg azzal az éhbérnek számító összeggel, amit Sam majdani cége fizet a munkaerõ felkutatójának? Nem növeli meg a díjat, ha növekedett a kockázat? Drake-nek el kellene várnia valamit cserébe a nagylelkûségéért. Samnek nem tetszett, hogy nem lát bele Drake lapjaiba, de nem merte megkérdõjelezni a férfi ajánlatát. Az alkuval kapcsolatban azonban más dolgok is aggasztották. Roe sztorijától függetlenül Sam úgy vélte, hogy Mr. Drake "vendége", a furgonban eszméletlenül fekvõ férfi akaratán kívül hagyta el a Renrakut, elrabolták. És a vadászoknak megvolt a jó okuk arra, hogy Sam és Hanae ne tudjanak errõl. Ha nem kérdezõsködnek egyszer sem, valószínûleg biztonságba helyezik õket. Talán a vadászoknak szükségük volt valakire, aki igazolja, hogy a szöktetés nem erõszakkal történt. Tehát be kell fogni a szájukat és akkor megússzák a dolgot. Ezek a vadászok nem fontolják meg kétszer, hogy használják a fegyvereiket. A vadászok erõszakosságától való félelem épp eléggé kényelmetlen volt, de nyomába sem léphetett a sárkánytól való õsi rettegés ösztönének. Sam épp elég dokumentált esetrõl olvasott, melyek során a sárkányok embereket faltak fel. Arra a gondolatra pedig, hogy Hanae törékeny teste idomtalan, véres péppé marcangolódik egy kígyó állkapcsában, majdnem visszaöklendezte az imént nagy nehezen leküzdött ételt. Most mindössze annyit tehet, hogy tartja Drake-nek adott szavát. Ha beleszólna a dolgokba, csak még nagyobb veszélybe sodorná Hanaet. Nyitva tartja a szemét és a fülét és az elsõ adandó alkalommal itthagyják ezt a csapatot. A vadászok erõfeszítéseinek homlokterében Drake vendégének leszállítása állt; nem foglalkoznának azzal, hogy még üldözzék is a két fiatalt. Legalábbis Sam remélte, hogy nem. Visszasétált az alvó lányhoz és megerõsítette elhatározását: meg fogja védelmezni õt. Hogyan is árulhatná el a lány bizalmát? Mindent el fog követni, hogy Hanae biztonságba kerüljön. Úgy ült, hogy láthassa a lány arcát az épületbe beszûrõdõ hajnali fényben. Olyan békésnek tûnt. Nekidõlt a háta mögött álló ládának; és órák óta most elõször rátört az álmosság.

15 Crenshaw egy darabig az ajtó mellett állva figyelte a szobában zajló tevékenységet. A legtöbb munkaállomás mellett dolgozott valaki. A beosztási táblára vetett egyetlen, gyors pillantás tudatta vele, hogy a hiányzó emberek külsõ feladattal voltak megbízva. Mindenki keményen dolgozott, vagy legalábbis azt a látszatot keltette. Marushige a vezérlõpultja mögött ülve uralkodott a szobán. Crenshaw észrevette a férfi szemei alatt sötétlõ karikákat, melyek arról tanúskodtak, hogy az igazgató egész éjjel fent volt és az egyik falat teljesen beborító szituációs képernyõkön figyelte az események alakulását. Crenshaw aludt az éjjel, annak ellenére, hogy õ személyesen is érintett volt az ügyben. Hadd végezzék a többiek a terepmunkát és a háttérellenõrzéseket. Most nem forró nyomos üldözésrõl lesz

szó. Maga az üldözés nem is érdekelte nagyon a nõt, de ott akart lenni akkor, amikor megtalálják és megölik a menekülõket. Átvágott a szobán a vezérlõpult irányában, közben igyekezett elkerülni az ide-oda rohangáló embereket. Normális körülmények között zokon venné, hogy nem néznek a lábuk elé. Amikor évekkel ezelõtt egy ilyen teremben dolgozott, õ mindig tudta, mi folyik körülötte. De ma másképp volt. Jól érezte magát, tudta, hogy meglátása igazolást nyert. -- Mondtam, hogy a fickó problémás -- mondta, amikor Marushigéhez ért. A férfi rávillantotta tekintetét és hagyta, hogy a szája széle egy kicsit legörbüljön ingerültségében. -- Igen, megmondta. Úgy érzi most, hogy elért valamit? -- Ha hallgatott volna rám, ez az egész nem történt volna meg. -- Ezt mondta Satónak is? -- Satónak nem mondtam semmit. -- Milyen figyelmes -- vágta rá epésen Marushige. Crenshaw elengedte füle mellett a megjegyzést. Ma igazán jó hangulatban volt. -- Azért teljes jelentést kér. Úgy tûnik, aggódik amiatt, hogy az ön intézkedéseinek hiánya rossz fényt vet rá. Nem szereti az ilyesféle dolgokat. -- Így szól hát a kiváló Sato úr új szócsöve. Majd akkor írok jelentést, ha a hivatalos csatornákon át erre felkérést kapok. Egyeztetnie kell majd Huang elnökkel. -- Az elnök otthagyta a számítógépeit és érdeklõdést mutat az ügy iránt? Milyen lebilincselõ. Marushige gyilkos pillantást lövellt a nõ felé. -- Nézze, Crenshaw. Erre most nincs szükségem. Huang érdeklõdése pusztán rutin természetû, akárcsak ez a szöktetés. Verner csak beosztott kutató volt és a nõ is csak egy irodán dolgozott. A Renraku nem vesztett velük semmit. Crenshaw felkacagott. -- Az ön érdeklõdése az ügy iránt aligha rutin természetû. -- Ahogy ön is mondta, Sato semmilyen biztonsági problémát nem lát szívesen. Crenshaw tudta, hogy Marushige tisztában van Sato hatalmával. Beárulta volna õt a Kansayakunak, remélvén, hogy így majd õ saját magát vágja el elõtte? Sato jelenléte kétélû kard volt. Jelenleg Marushige személyes teljesítménye állt reflektorfényben. A férfi kétségbeesetten küzdött, hogy megtartsa a munkáját és Crenshaw olyan pozícióban volt, mely erõsen befolyásolhatta a Kansayaku véleményét. Sato elégedetlensége elég lett volna ahhoz, hogy Marushigét kirúgják és a biztonsági fõnök ezt ugyanolyan jól tudta, mint Crenshaw. Egyszerûen csak azért küzdött, hogy elvarrja a kilógó szálakat és elcsitítsa a felhajtást. De túl sok szál állt kapcsolatban Verner szöktetésével. -- Az üldözõket elijesztõ sárkány arra enged következtetni, hogy komoly erõk húzódnak meg az ügy mögött -- mondta Crenshaw. Marushige dörmögött egyet, amikor nekilátott, hogy elolvasson egy jelentést, melyet nemrég nyomott a kezébe egy tanácsadója. -- Verner bizonyára valami fontos dolgot vitt el. A biztonsági fõnök lecsapta a magas labdát. -- Nincs valami jobb dolga? -- Csak megpróbálom megérteni, mi történt, tábornok -- felelte a nõ tettetett ártatlansággal. -Kansayaku Sato talán feltesz nekem néhány kérdést. Igazán gyûlölném, ha azt kellene mondanom neki, hogy az archológia biztonsági fõnöke nem tudja, mi történt és miért. -- Felteszem, meg is mondaná. -- Már mondtam korábban, hogy nem pályázom az állására. -- Crenshaw már megszokta, hogy ezt egyáltalán nem hiszi el neki a férfi. -- Azt viszont látni akarom, hogy a tolvaj Verner megkapja, ami neki jár. -- Nem találtuk annak jelét, hogy magán és a barátnõjén kívül mást is kivitt volna. A laborból semmi nem hiányzik és a Mátrixban sem történt biztonsági riadó. Tekintettel Verner korlátozott hozzáférési jogaira, igen kicsiny annak a valószínûsége, hogy valami fontos adatnak birtokába juthatott. -- Talán a támogatói úgy vélték, hogy az Anekivel való kapcsolata ér valamit -- nevetett egyet. --

Csalódni fognak. -- Igen, nos, akkor ez nem az elsõ alkalom, hogy valaki hamis feltételezés alapján elvesztette befektetett tõkéjét. Ez igaz, gondolta Crenshaw. Ennek ellenére még mindig meg volt gyõzõdve róla, hogy Verner valami olyasmibe keveredett bele, ami több volt egyszerû szöktetésnél. A srác túlzottan is ostobán lojálisnak mutatkozott a Renraku iránt és túlzottan is el volt foglalva goblinizálódott húgával. Sato közölte vele, hogy írhat leveleket a húgának és ennek elégnek kellett lennie, hogy a fiút itt tartsa az archológiában. Ettõl még nem menekült volna el. Felmerült itt egy másik szempont is és Crenshaw azon volt, hogy ezt kiderítse. -- És mi van a hordágyas fickóval? -- kérdezte. -- Mi van vele? A jelentések szerint senki nem hiányzik, így nyilván nem hozzánk tartozott. Több jelentés is befutott, hogy a Rumplestiltskin egyik vendége rosszul lett nem sokkal azelõtt, hogy a DocWagon légimentõ odaért. A fickó néhány perccel azelõtt tûnt el, hogy a vadászok megjelentek a hordággyal. -- És ön úgy véli, hogy õ volt a beteg? -- A mennyezeti kamerák rögzítették az egész szöktetést és a beteg férfi fizikai leírása megegyezik a hordágyon fekvõével. Hetven százalékig biztos. -- De nem száz százalékig. -- Nem lehet többre számítani szóbeli leírásoktól és egy maszkot viselõ és letakart férfi trideo elemzésétõl. -- Ez igaz -- Szóval Verner nem adott ki valaki mást. Mégis, kell még valaminek lennie. -- Kár, hogy az ork meghalt. Talán tudott volna mondani valamit. Marushige ragadozó vigyort villantott a nõre. -- Azért mondott valamit -- válaszolta és meglobogtatta azt a jelentést, amit az elõbb megpróbált elolvasni. -- A jelentés szerint Greta Wilmark, szabadúszó árnyvadász. Rendszeres társai között szerepel Harry Sloan, Feketekutya Sullivan, Kurt Leighton és egy másik ork, Chin Lee. Sloan és Sullivan nyolcvan százalékra megegyezik a leszállóhelyen látott két ápolóval és a mentõgép repülési karakterisztikája erõsen arra utal, hogy Leighton volt a rigó. Vagyis Wilmark szokásos csapatának minden tagja szerepel, kivéve Lee-t, de hát az árnyvadász bandák könnyen változnak. A "doktornõ" valószínûleg Lee-t helyettesítette. Végül is az egész úgy fest, mint egy gyors, idõzített kis akció. -- A sárkány kivételével -- tette hozzá Crenshaw. -- Az független egybeesés is lehet -- mondta Marushige rövid vállrándítással. -- A pilótánk nem maradt a helyszínen elég sokáig ahhoz, hogy kapcsolatot tudjunk teremteni a vadászok szökése és a sárkány jelenléte között. Nem valószínû, hogy ilyen kis kaliberû vadászok ilyen erõs támogatást tudtak volna szerezni. Ha a jelentés elkészül, lezárjuk az ügyet. Crenshaw összevonta szemöldökét. Marushigét talán kielégítik a kapott információk, de õt nem. Még ha minden olyan egyszerûen is ment volna, ahogy azt a biztonsági fõnök gondolja, azt akarta, hogy Vernert elkapják és megbüntessék. -- És mit terveznek Vernerrel? -- Hacsak valami új hír fel nem bukkan, semmit. Túl magasak az elfogatási költségek egy ilyen kis szökevényhez képest. A múltbéli tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen próbálkozások nem kifizetõdõek. A nõ szemei összeszûkültek. -- Satónak nem tetszene, hogy ön semmit sem tesz az ügyben. -- Úgy érti, önnek nem tetszene. -- Marushige Crenshaw elbizonytalanodásával szinkronban nyerte vissza saját önbizalmát. -- Sato üzletember. Ha meglátja a jelentést és az esetleges megtorló akció becsült költségeit, egyet fog érteni velem. Crenshawnak elrontották a napját. Jó alkalma lett volna rá, hogy tisztán, legálisan elkapja Vernert. Ehelyett minden megváltozott. Marushige hagyja megszökni. De valamit azért csak tehet. És ha igen, meg fogja találni a módját.

16 -- Megáll -- jelentette ki Kurt. -- Épp ideje volt -- morogta Sloan. -- Mi a baj? Zsibbad a seggetek az utazástól? -- kérdezte Feketekutya. -- Nekem legalább még van valamim alul, amitõl kényelmetlenül érezheti magát. -- Csak a bajt keresed, Sloan. -- Miért te talán segítesz megtalalálni? -- Pofa be, gyerekek -- parancsolta Kurt anélkül, hogy rájuk nézett volna. Sloan és Feketekutya azóta cikizték egymást, amióta elhagyták a rejtekhelyüket. Csak annyi idõre álltak meg, hogy átjussanak a határállomáson. Sam megkönnyebbült, amikor átjutottak a határon, mivel biztos volt benne, hogy a két fickó vitája magukra vonja az õrök egyáltalán nem kívánt figyelmét. Roe ugyan biztosított mindenkit, hogy az útlevelükkel gond nélkül átjuthatnak a SzelisSíd Tanács területére, Sam mégis ideges volt, amikor a törzsek képviselõi megvizsgálták õket. Az SZST zsaru nyilván ártalmatlannak ítélte a csoportot, mert nem pazarolt rájuk egy pillantásnál többet. Mielõtt kijutottak volna a metroplexumból, a vadászok két Chrysler-Nissan lakókocsira cserélték a furgonjukat. Samet és Hanaet az egyikbe ültették be, Roe és Chin Lee pedig a másikba pakolták be a vendégüket. Az ellenõrzõpont után a két kocsi egymástól különválva haladt déli irányba és csak alkalmanként találkoztak elõre megbeszélt helyeken az Államközi 5-ös úton. Félórával ezelõtt ismét csatlakoztak egymáshoz a nagy semmi kellõs közepén és leoltott lámpákkal elindultak a terepen. Roe tünde mivoltából adódóan meglehetõsen jól látott a holdfényben. Kurt, a rigó, kénytelen volt a lakókocsihoz csatlakozni és a jármû érzékelõi által szolgáltatott információkra hagyatkozni. Az utazás meglehetõsen rázósnak bizonyult, de nem annyira, amilyenre Sam számított. A lakókocsikat éppen a terepen való haladásra építették. Kurt egyszer csak megállt és felnyitotta az ajtót. A tûnékeny holdfény megvilágította a másik lakókocsi mellett álló Roe karcsú alakját. A kocsi zöldes-barnás terepszínû festése miatt szinte alig emelkedett ki a környezõ fák és bokrok alkotta háttérbõl. -- Valami gond van? -- kérdezte Kurt, amint Roe közelebb jött. A tünde megrázta a fejét. -- Itt találkozunk Tessiennel. Álljunk le egy kicsit és pihenjünk. Kemény dolog ez a tereplovaglás. -- Csatlakozz be -- javasolta Kurt és megütögette a fejébõl kiálló adatjacket. -- Be fogok. Mihelyst a kocsi lesz az egyetlen dolog, akihez beszélni akarok -- Roe finoman felkacagott. -- Jól van, cimborák. Szálljatok ki és nyújtóztassátok ki a tagjaitokat. Chin Lee üveget cserél a vendégünkön, de nemsokára itt lesz és tüzet rak. Bekapunk valamit, mielõtt továbbmegyünk. A vadászok gyorsan reagáltak. Kurt befogta Sloant, hogy segítsen neki kihozni pár lámpát a kocsi farából, Feketekutya pedig a bokrok közé trappolt, hogy személyes ügyeit intézze. Sam és Hanae ott maradtak Roe mellett állva. -- Katherine. -- Igen, Hanae? -- Hol vagyunk? -- Közel a tir tairngirei határhoz. -- Tündeföldre megyünk? -- Hanae szeme szélesre nyílt a csodálkozástól. Tir Tairngire nagyjából a régi Egyesült Államok Oregon államának területét foglalta el, de annál kicsit nagyobb volt. A területet a Bennszülött Amerikai Nemzetek ajándékozták a Felébredtek erõs koalíciójának, cserébe azért, hogy azok segítettek nekik visszanyerni õsi földjeiket. Nem is olyan régen Tir Tairngire kivált a BAN-t vezetõ Független Törzsi Tanácsból és kinyilvánította függetlenségét. Senki sem tudott sokat a Tir Tairngireben folyó dolgokról, mivel az országot uraló tündék megõrizték titkaikat. Az egyetlen tény, amit mindenki megtudhatott, az volt, hogy a terület

nagy részét visszaállították természetes állapotába. Tir hivatalos politikája a többi államnak is ugyanezt javasolta és segítségül tünde mágiájukat is felajánlották ilyen célokra. -- Tiren keresztül vezet a legrövidebb út San Franciscóba. Sam megköszörülte a torkát. -- Nyilvánvaló, hogy titokban akartok átkelni. Mindig azt hallottam, hogy a határ le van zárva és jól õrzik. -- Ja, eltaláltad. Sárkányaik vannak, griffjeik meg ilyenek. Meg azok a kibaszott lovagok. Senki nem mondta, hogy dolgunk lesz a lovagokkal. -- Sloan mérgesen mondta mindezt, de Sam félelmet hallott ki a hangjából. A vadász lehalkította a hangját egy kicsit. -- Azt hallottam, hogy ha elkapnak átszökés közben, ellopják az elmédet. -- Ne aggódj, Sloan. A lovagok nálad úgysem találnak semmit -- krákogta a bokrok közül visszatérõ Feketekutya. -- Sloannak igaza lehet -- folytatta Sam, megelõzve a vadász ingerült reagálását. -- A tir tairngirei határõrök híresen hatékonyak. Szinte minden héten lehet hallani arról, hogy valakit kilöktek az autópályára, miután megpróbált átjutni a határon. -- Ezért kell csöndesen csinálnunk, távol az utaktól, távol a rendszeres járõröktõl -- mondta Roe. -Tessient küldöm majd elõre felderítõnek. Ha visszajön, hogy tiszta a levegõ, elõremegyünk, a sárkány meg légi fedezetet ad. Nem lehet semmi probléma. -- Biztos vagyok benne, hogy átviszel minket, Katherine -- jelentette ki Hanae. A vadászokat nem volt ilyen könnyû meggyõzni. Sam sem gondolta túl jónak a tervet, de a további vitát lezárta a tollas kígyó megérkezése. A sárkányféle fékezõ szárnycsapásai felkavarták a földrõl a lehullott, száraz leveleket. Chin Lee káromkodott egyet, mivel a tábortüzet is elfújta a légfuvallat. A földre érve a szörnyeteg elõször hátsó lábaira ereszkedett, összehajtotta szárnyait és csak utána tekeredett össze szokásos módján. Roe elindult a lény felé, hogy csöndben megbeszéljenek valamit, a többi vadász pedig hirtelen figyelemre méltónak találta Chin Lee próbálkozásait a tûz újraélesztésére. Sam észrevette, hogy a tûz valahogyan olyan messzire került a sárkánytól, amilyen messzire csak el lehetett jutni anélkül, hogy elhagynák a tisztást. Hanaevel együtt õk is gyorsan az utóbbi csoporthoz csatlakoztak. A tollas kígyó néhány perccel késõbb kinyújtotta testét, a levegõbe szökkent és pár szárnycsapással máris eltûnt a fák koronája fölött. Roe odament a lakókocsihoz, hogy leellenõrizze az utast és csak utána csatlakozott a többiekhez. Ezalatt Chin Lee fõztje elkészült. Az ork szerzett néhány vadon növõ fûszernövényt, amitõl még a szójaburgerek és a többi ehetetlenségek is némi ízt kaptak. Evés után lepihentek. Hanae csöndesen befészkelte magát Sam karjai közé. Még Feketekutya és Sloan is lazított egy kicsit és valami régi árnyvadászatról beszélgettek ahelyett, hogy egymást cikiznék. Chin Lee egy tál vizet öntött a tûzre és valamiféle kártyajátékba kezdett Kurttal. A lámpák sáfrány fényében minden békésnek tûnt. Fejük fölött a felhõtakaró egyre sûrûsödött, ahogy a hold lejjebb ereszkedett. Az õket körülvevõ erdõ szokásos hangjain zümmögött, a benne zajló életet nem zavarta a néhány árnyvadász jelenléte. Sam egyszer úgy vélte, hogy farkasvonyítást hall. De nem volt benne biztos, mivel eddig még sosem hallott ilyesmit. De bármi is volt az, Hanae is hallotta. -- Nem tetszik nekem idekint -- panaszkodott. -- Miért nem próbálsz meg aludni egy kicsit? -- Sam tudta, hogyan érez a lány. Hatalmas, nyílt terület, sehol egy fal, csak a nyers, üres levegõ. Az erdõ nem nyújtotta azt a kényelmes biztonságérzetet, amit az archológia. -- Ez jó ötlet -- jegyezte meg Roe. -- Úgy fest, Tessien egy darabig még nem jön vissza. És ha egyszer elindultunk, már nem lesz lehetõség az alvásra. -- Nem akarok itt kint aludni -- mondta Hanae. -- Túl nyitott. Túl idegen. -- Lefekhetsz a kocsiban is -- mondta Kurt és fejével a Caravaner felé intett. -- A csomagtartóban találsz hálózsákokat. Az erdõ békéje határozottan családias hangulatot varázsolt közéjük. Hanae és Sam lepihentek hát a kocsiban. Kis idõ múlva azonban Sam felébredt. Az órájára pillantva megállapította, hogy alig valamivel több, mint egy óra telt el. Hanae békésen aludt. Sam óvatosan

kimászott a lakókocsiból, vigyázva, hogy ne keltse fel a lányt. Az éjszaka a tábor zajait leszámítva csöndesen haladt elõre. A nyugodt mozdulatlanságban Sam hallotta a vadászok halk beszélgetését. Sloan és Feketekutya megint egymást inzultálták. A másik kocsi melletti mozgás magára vonta a figyelmét. A magas, nõi alak nyilván Roe lesz. A tünde belebújt egy hátizsákba, majd elõhúzott egy puskát és a bal vállára akasztotta. A többieknek egy szót sem szólt, csak megkerülte a Caravanert és elindult a sötétben. Sam kíváncsian a nyomába szegõdött. Amikor újra megpillantotta, a tünde a fák szélénél guggolt. Sam odalépett mellé. Roe meglepte azzal, hogy hirtelen megragadta a karját és lehúzta maga mellé a földre. Nem szólt semmit, csak a szája elé tartotta kinyújtott mutatóujját. Sam fejbõre viszketni kezdett. Nem tudott sokat a természetrõl, de azt azért jól hallotta, hogy korábban annyiféle hang hallatszott. A szél zizegtette a leveleket. Zümmögés és halk csattogás, ami nyilván rovaroktól származott. Állatok halk motoszkálásai az aljnövényzetben. Ezek a hangok most mind elhallgattak. Még a szélzúgást sem lehetett hallani. Valami baj volt készülõben. -- Roe -- suttogta Sam. -- Mi ez? -- Nem tudom. Sam végignézett a fák vonalán. Sötét, kuporgó alakok látszottak a lámpák és a tábortûz fényében. A nappal élénkzöld levelek most gonosz feketeséggel néztek vissza. Hirtelen apró fényvillanást vett észre. A felvillanás irányába nézett. Egy pillanatig úgy gondolta egy alak körvonalait látja, aki pár méternyire bent áll az erdõben. Magas és karcsú... mint egy tünde. Megütögette Roe vállát és az alakra mutatott. A nõ a mutatott irányba nézett és halkan elkáromkodta magát. Elkezdett a zsebei között kutatni. A szél hirtelen feltámadt és felkavarta a leveleket, mint ahogy korábban a sárkány tette. A puha, barna avar kavarogva újabb helyet keresett magának. A halk zizegést azonban hirtelen széttépte a felcsattanó motordübörgés. Sam felnézett és látta, hogy egy sötét alakzat suhan végig a fák fölött. Nyomában egy második és egy harmadik is felbukkant. És még újabbak követték õket. -- Yellowjacketek -- sóhajtotta Roe és felállt. Sam is felemelkedett. Ismerte a Yellowjacketeket a társasági háborúkról szóló trideo jelentésekbõl. Apró, mozgékony, egyszemélyes helikopterek voltak és annyi fegyverzetet szállítottak, hogy kényelmesen el tudjanak bánni egy könnyebb, páncélozott jármûvel is. Sam észrevette, hogy a Yellowjacketekre keresõreflektorokat szereltek. Hat reflektorcsóva söpört végig a tisztáson. Ő és Roe a fények által megvilágított területen kívül estek, így egyelõre nem fedezték fel õket. A tünde valamit Sam felé nyújtott. -- Vedd el -- mondta és hátralépett az erdõbe. Sam reflexszerûen két kézzel a tárgy után kapott. Lenézett és látta, hogy Roe puskája az. Mintha forró parazsat tartana a kezében, rémülten a földre lökte. Nem, megesküdött, hogy nem nyúl még egyszer fegyverhez. Szinte várta, hogy a tünde mond valamit, de a nõ már rég eltûnt a fák között. A libegõ fénycsóvák most kör alakba rendezõdtek és vakító ragyogással árasztották el a tisztást. -- Tir Tairngire Fõhercegének nevében felszólítalak benneteket, hogy ellenállás nélkül adjátok meg magatokat. Ha azonnal megteszitek, nem esik bántódásotok. Egy pillanatig senki nem mozdult. Sloan törte meg a dermedt csöndet azzal, hogy a lakókocsik felé rohant. Futás közben ezt kiabálta: -- Az én agyamat nem szívjátok ki! -- Maradj, ahol vagy -- csattant fel ismét a testetlen hang. -- Utolsó figyelmeztetés. Sloan nem törõdött vele. Elõrántott egy automata karabélyt az ülés alól és sarkon perdült. A fegyver agyát könyökével az oldalához szorította és rövid sorozatot küldött a hangosbeszélõs helikopter felé. A fegyver éles csattanásai valósággal belehasítottak a rotorlapátok tompa pufogásába. Csikorgó hangok hallatszottak, amint a lövedékek feltépték a gép oldalát. Üvegcsörömpölés,

szikraesõ és a vezetõ helikopter reflektora kihunyt. -- Anyám, elkapott! -- kiáltotta a gépi hang. Sam tudta, hogy a hangot nem igazán a földön állóknak szánták. Kis idõ múlva a hang újból megszólalt, mintha csak egy kérdésre felelne. -- A fenébe is, Bran, ezek vért akarnak ontani. Nos, megkaphatják. Minden egységnek: reflektorokat kikapcsolni. Ha akartok, lõhettek. Pár pillanattal késõbb a tisztásra ismét sötétség borult. A fényoszlopok eltûntek. Sam szeme elõtt még foszforeszkáltak az erõs reflektorok, amikor újabb, kisebb, vörös lángcsóvák jelentek meg a helyükön. Nehéz lövedékek szaggatták fel a tisztás földjét egyenes vonalakban. Kurt éppen az egyik kocsi felé rohant fedezékbe, amikor végigszaladt rajta az egyik helikopter tüze. A földre zuhant és nem sokkal késõbb egy másik géppuskasorozat valósággal szétszaggatta a földön heverõ, véres testet. Sloan ismét meghúzta a ravaszt, vadul lövöldözött a sötétben. A fegyverébõl idõnként kirepülõ nyomjelzõ lövedékek narancs csíkot húztak az éjszakai égboltra. Tüzelés közben összefüggéstelenül üvöltözött mindenfélét. A tündék válasza sem késett soká. Az egyik Yellowjacket oldaláról rakéta röppent ki, hajtómûvének lángcsóvája pillanatra megvilágította a feketeségben gyilkos rovaristennõre emlékeztetõ helikoptert. Sam számára mintha megállt volna az idõ. Látta, vagy azt képzelte, hogy látja a csõbõl kiröppenõ keskeny, halálos tárgyat. Amint a rakéta elhagyta a kilövõcsövet, stabilizátorszárnyai kinyíltak és helyükre kattantak. A rakéta a kocsi felé száguldott, melynek oldalához lapulva Sloan üvöltözött. Hanae pedig bent aludt a kocsiban. Sam abban a pillanatban meglátta a lány arcát az ablakban. Karikás szemekkel, összekuszált hajjal nézett ki a sötétbe, nem egészen fogta még fel a kinti zavart és pusztítást. Sam éppen figyelmeztetõen kiáltani akart valamit, amikor a rakéta becsapódott. Mennydörgés szaggatta szét az éjszakát. A lakókocsi megremegett és eltûnt a felcsapó pokoltûzben. Sloant feldobta a légnyomás. Hadonászó karokkal úszott a levegõben. Sam elõrerohant, de megbotlott és elnyúlt a földön. Hátrafordult, hogy megnézze, min esett hasra. A villogó fényben Sloan gyûlölettõl és félelemtõl eltorzított arcát látta. A vadász haját az egyik oldalon teljesen leégette a robbanás. A teste azonban nem volt sehol. Sam feltápászkodott és tovább támolygott a lángoló kocsi felé. A teteje kezdett belappadni a hõtõl. Bûzös füstoszlop gomolygott. A kocsi belseje egyetlen, izzó tûzgömb volt csak. A hirtelen arcába csapó hûfuvallat hátratántorította Samet. Hatalmas kéz ragadta meg erõsen a karját. Sam ösztönösen küzdeni próbált, de aztán meglátta Chin Lee agyaras arcát. -- Nem segíhecc má’ rajta -- harsogta túl az ork a tûz bömbölését és a körözõ helikopterek robaját. -- Gyerünk, irány a zerdõ. A kurva Yellowjacketek oda nem tunnak követni. Az ork elengedte a karját és rohanvást indult az erdõ felé. Sam utoljára a kocsira nézett. Chin Leenek igaza volt. Már semmit nem tehet Hanaeért. Ő életben volt, a lány meghalt, de ezért valaki fizetni fog. Miközben az erdõ felé rohantak, a másik kocsit is lángtengerré változtatta egy rakéta. Sam válla fölött áttekintve Feketekutya körvonalát látta a másik irányba tántorogni. A mérges darazsakként robajló Yellowjacketek tûzzel és ólommal pumpálták tele a tisztást. Chin Lee jóval elõtte járt és éppen elérte az elsõ fákat, amikor egy karcsú árny emelkedett fel elõtte. Az ork feléje lendítette karabélyát, de az alak közelebb lépett és felütötte a fegyver csövét. Egy sötét csizmás láb suhant és az ork máris a földön hevert. A tüzek megvilágították a támadó arcát. Egy tünde volt. A földön elnyúlt vadász fölött állt és enyhén lihegett. Aztán mintegy mellékesen az ork felé fordította kinyújtott mutatóujját. Ujjhegyébõl szikrázó varázsenergia lövellt ki. Chin Lee felüvöltött és a karjához kapott. Keze ragacsos anyagot tapintott. Hangosabban kezdett üvölteni, amint a ragacs lassan szétterjedt mellén és nyakán. A massza az arcára is átterjedt, mire az ork hangja tompa gurgulázássá halkult. Teste lassan puha, undorító péppé változott. -- Illõ halál egy ilyen borzalomhoz -- jelentette ki a tünde mágus. Sam lábai gépiesen rohantak tovább, jóllehet tekintete a szörnyûséges jelenetre szegezõdött. Agya

annyira eltompult a mágia látványától, hogy nem is vette észre, egyenesen a tünde felé tart. Aztán már túl késõ volt. Belerohant a mágusba és mindketten a földre zuhantak. Elhúzódott, lábaival vadul rúgkapált, hogy kiszabadítsa magát. Ez a tünde épp az imént változtatott egy élõ személyt egy tócsa kocsonyává. Samnek fikarcnyi kétsége sem maradt afelõl, hogy neki is könnyedén ugyanezt a halált szánhatja. A tünde összeszedte magát és éppen feltápászkodni készült. Sam észrevett egy lehullott faágat. Felkapta és félig felemelkedve a földrõl a tünde felé lendítette. Épp a fejét találta el. A szinte teljesen elkorhadt faág ezer darabra tört az ütközéstõl. A nyirkos faforgácsok, kéregdarabok és a rothadás belsejében nyüzsgõ férgek százai egyetlen undok felhõvé robbantak. A tünde hátratántorodott, inkább meglepve, mint sebesülten. Sam megfordult és futásnak eredt. -- Fuss csak, szökevény. Finom nyúlhús a vadásznak. -- Ezekkel a szavakkal újabb varázslatba kezdett. Jó hangosan kántált, nyilvánvalóan azért, hogy Sam is hallja. Sam megkockáztatta, hogy hátrapillantson futás közben. A tünde a feje fölé emelte kezeit, körülöttük vöröses fénybõl formált gömb jelent meg bizarr glóriaként. A gyilkos mágus elõkészítette varázslatát. A félelem új erõt adott Sam remegõ lábainak. Aztán furcsa érzés kerítette hatalmába. Valahogyan tudta, hogy a mágus befejezte varázslatát. Hõség söpört végig a hátán és futtában látta, hogy a környezõ faleveleket lángnyelvek söprik el. A forró löket kiszorította tüdejébõl a levegõt, õ pedig lángolva a földre zuhant.

17 A Mitsubishi Nightsky elegánsan csillogott a lemenõ nap fényében. A limuzin fekete karosszériája magába szívta a fényeket és a krómozott felületek éles villogásával ellentétben mély, távoli tükörképeket keltett. A nyitott hátsó ajtó puha, süppedõs, hûvös búvóhelyet kínált a kinti hõség elõl. Egy férfi és egy nõ sétált le a Jarman épület elõtti lépcsõsoron. Elegánsan lépkedtek és észre sem vették a cégépület és a járda mellett várakozó luxusautó között elsietõ gyalogosokat. Magabiztos fellépésük elárulta, hogy õk a Nightsky tulajdonosai. A nõ kiváló minõségû anyagból készült, csodálatos szabású, konzervatív ruhát viselt. Lábainak ívét nagyszerûen kihangsúlyozó, ezüstösen csillogó, tûsarkú cipõjétõl egészen a gondosan elkészített frizurájában csillogó platinaláncig minden porcikája vállalati sikertörténetet lehelt magából. A férfi sötét öltönyt viselt és olyan finoman mozgott, hogy a ruhája alig-alig gyûrõdött meg rajta. Hosszú, csontos arcát sötét haj koronázta. Más körülmények között mogorva, barátságtalan férfinak gondolnák, de most szemmel láthatóan jól érezte magát a hölgy társaságában és ettõl meglepõen jóképûvé vált. Sötét ruhája ellentétben állt a nõ csillogásával, de egyébként mindenben illett társasági játszótársához. Pihent, vidám arccal lépkedtek a lépcsõkön és valami privát viccen kacagtak csöndesen. Tekintetük csak egymásét kereste és úgy tûnt, igen kellemes estének néznek elébe. Hart kilépett a tömegbõl és megállt a férfi elõtt. Az õ öröme meg az lesz, hogy elrontja a kellemesnek ígérkezõ estét. -- Hello, Mr. Drake. Meglepi, hogy itt lát? -- Drake megtorpant. A nõ rávillantotta tekintetét, ebbõl Hart megtudta, hogy fogalma sincs arról, mi folyik itt. Nem helyes, kiscicám. Ennél azért jobban kellene ismerned az ágyasodat. -- Nos, Mr. Drake? -- Ön kivételesen találékony elme, Ms. Hart. Ugyan miért kellene meglepõdnöm? Hart egy vállrándítással elintézte a finom választ. -- Azt hiszem, megfelelõ elégtétel, hogy Ms. Mirint idegessé tettem. A nõ Hart felé fordította kutató szemeit. Hart ügyelt rá, hogy ne reagáljon az õt méricskélõ tekintetre. Még soha nem találkoztak, de a tünde tudta, hogy Mirint nem érdekli, honnan tudja Hart a nevét. Valószínûleg inkább azon töpreng most, hogy mi mást tudhat még róla. Hadd töprengjen.

Ameddig zavarban érzi magát, nem fog belekotyogni a dolgokba. -- Nézze, ifjú hölgy... -- Nyugodtan tartsa meg magának, Ms. Mirin -- vágott közbe Hart, kiprovokálva ezzel egy éles, dühös pillantást. -- Nem azért vagyok itt, hogy önnel beszélgessek. Úgyhogy maradjon csöndben. És azt is melegen javaslom, hogy ne tegyen gyanús mozdulatokat. Könnyen az életébe kerülhet. Vannak barátaim bizonyos magas helyeken. -- Mirin megvetõ mosolya láttán hozzátette: -- És az egyik barátom jelen pillanatban épp az ön fejét látja nagy tûzerejû karabélyának célkeresztjében. Remek céllövõ az illetõ. És pontosan tisztában van az ön képességeivel is. -- Elég gyors a barátja? -- válaszolta Mirin kihívóan. Drake a hölgy karjára tette a kezét. -- Fogjuk fel humorosan a dolgot, Nadia. Legjobb tudomásom szerint õ olyan hölgy, aki megtartja a szavát és lelkiismeretesen beszámol a végzett munkájáról. Nincs szükség csetepatéra. Ms. Hart, talán beljebb lépnénk, ahol kevesebb a hallgatózó fül? Hart is mosolygott és jól tudta, hogy a kevesebb hallgatózó fül kevesebb szemlélõdõ szemet is jelentett arra az esetre, ha a férfi valami csúnyaságon törné a fejét. -- Azt hiszem, nincs rá szükség. -- Akkor hát itt a lépcsõn. Távol a tömegtõl. Csak ön és én. Úgy tûnt, Mirinnek lett volna ehhez pár szava, de Drake megelõzte egy finom fejcsóválással. Hart felé fordulva csupa mosoly volt ismét az arca. -- Megfelelõnek tartaná, Nadia, ha megvárna a kocsiban? Nem valószínû, hogy küzdelemre kerülne sor a nyílt utcán, ennyi ember szeme láttára. Erre számított Hart is. -- Hadd menjen. Ameddig együttmûködik, addig biztonságban van. A barátom robbanó lövedékeket használ és megfelelõ szögben helyezkedett el ahhoz, hogy be tudjon lõni a limóba. -- Nem szeretem, ha ijesztgetnek, Ms. Hart -- jelentette ki halkan Mirin. Világosan kicsendült hangjából a fenyegetés. -- És én sem szeretek ijesztgetni. Önt egyelõre nem érinti az ügy. És mindnyájunk javára szolgálna, ha ez így is maradna. -- Minden rendben, Nadia. Ms. Hart és énköztem felmerült egy egyszerû kis félreértés. Nem lesz semmi baj. Mirin arckifejezésérõl le lehetett olvasni, hogy õ úgy vélte, már most is baj van. -- Ülj csak be a kocsiba. Egy perc és jövök én is. Mirin belenyugodott. Hart egyedül elindult felfelé a lépcsõkön. Félúton megállt és visszafordult. A nap egyre lejjebb vándorolt az égbolton és az épületek árnyékai egészen Hartig felkúsztak már. Hart megremegett, nem annyira a Jarman épület mögül fújó hûvös szél, mint a várakozás izgalma miatt. -- Nos, mi ez az egész? -- kérdezte Drake, amint a nõ mellé ért. A Mirin jelenlétében használt finom hang eltûnt, helyét átvette az üzletember pókerarca. -- Attól tartok, ön megpróbálta elkerülni, hogy teljesítse a szerzõdésünkben foglaltakat. -- Miért tennék ilyet? -- Az ön indokai nem érdekelnek, bár elég jó tippem van arra nézve, mik lehetnek azok. -- Drake nem felelt; pusztán kérdõ pillantást vetett a nõre. Nyugodtan viselkedett. Túl nyugodtan ahhoz, hogy ártatlan legyen, gondolta Hart. -- Még a helyszínen voltam, amikor a tir tairngirei határõrség támadásba lendült. Egy mágus fedte el a Yellowjacketek hangját. Egy teljes szakasz volt; több, mint elég néhány másodrendû árnyvadásznak és egy beijedt, menekülõ párocskának. Amikor Sloan pánikba esett és tüzet nyitott a helikopterekre, az õrjárat minden lõszerét ránk ürítette. Szétlõttek ott mindent. Engem is megölhettek volna a többiekkel együtt. Ahogy arra számított is, Drake arcán aggodalom látszott. Nyoma sem volt meglepetésnek. -- Talán Tessiennel kellene errõl beszélnie. Az ilyesfajta lényeket arról ismerik, hogy meglehetõsen megbízhatatlanok. -- Már beszéltem Tessiennel. Azt mondta, Portlandban találkozott önnel és közölte, hogy a tervek megváltoztak és én visszatérek Seattle-be. -- El kell döntenie, kiben bízik, Ms. Hart.

-- Már eldöntöttem -- felelte a nõ és a férfi szemébe nézett. -- Értem -- felelte Drake hûvösen. -- Ellensúlyozásképpen némi bónuszt küldök az ön számlájára. -- Ez befedi a megállapodásunkban keletkezett nagyobb lyukakat. -- És újabb tapaszokra van szüksége? -- Az nem az én stílusom, Mr. Drake. Profi vagyok. Külön ösztönzõk nélkül is tartani tudom a számat. -- Majd meglátjuk, mennyire tartja csöndben az együttmûködésünket, Ms. Hart. -- Nézze -- felelte a nõ hevesen. -- Ön lõtt és mellé talált. Megértem, hogy üzleti oka volt rá. Most azt mondom, nem kell engem elcsendesítenie. Nem beszélek, mert kötelez a szakmai büszkeségem. És ugyanezzel a professzionalizmussal figyelmen kívül hagyom, amivel ön próbálkozott. Legyen az eredmény 1:1. -- Ahogy kívánja, Ms. Hart, akkor felejtsük el a múltat. -- A férfi mosolya felfedte villogó, hibátlan fogsorát. -- De ne váljunk el haragban. Mély benyomást tett rám az önben lobogó tûz és tisztesség. Továbbra is igényt tartok a szolgálataira. Legyen mondjuk 25,000 nujen havonta. Nevezzük ügyvédi költségnek. -- Már mondtam, hogy nem fogadok el hallgatási pénzt. Ha a szolgálataimat akarja, a szokásos díjaimat kell fizetnie. -- Ön a legszokatlanabb hölgy, akivel valaha is találkoztam, Ms. Hart. Kezdem azt hinni, hogy ön kitart a saját maga választotta viselkedésmód mellett. Nos, egyezségre jutottunk? Hart a férfi elé tartotta személyi számítógépét. Drake magabiztosan mosolygott, hogy õ nyerte a menetet és becsúsztatta hitelkártyáját a megfelelõ nyílásba. Átutalta a pénzt. Bizalmát demonstrálandó, Hart azonnal lefuttatott egy ellenõrzõ programot, amint visszakapta gépét. -- Az ön pénze igen jó. -- Jó, mint az arany, Ms. Hart. -- Még jobb is -- mondta a nõ, miközben visszacsúsztatta személyi számítógépét a táskájába. -- Az arany túl nehéz. Miközben Hart lenézett a lépcsõkön, Drake keze elõrelendült és fájdalmas marokra fogta a nõ karját. Éles tekintettel bámult a nõre. -- Biztos abban, hogy a helyszínen nem maradt nyoma a Renraku cserénknek? Hart lenézett a karját markoló kézre és addig nem válaszolt, amíg a férfi el nem eresztette. -- A vendégünket szállító kocsi az ön utasításai alapján felrobbant. Ha valami is hátramaradt volna, mindenki azt gondolja majd, hogy csak még egy vadász volt. Drake villogó fogsorú mosolya visszatért. -- És az akciót fedezõ két balek közül egyik sem maradt életben, igaz? Egy sebesült fogoly túl sokat beszélhetne. -- Utoljára akkor láttam a fickót, amikor a mágus elégette egy tûzlabdával. A nõ akkor vált hamuvá, amikor az õrjárat kilõtte a kocsiját. És a többiek is fûbe haraptak. -- Kielégítõ megoldás. A jelentésébõl kitûnik, hogy az a fiatal Renraku alkalmazott túlzottan is érdeklõdõ kérdéseket tett fel. Ha életben maradna, esetleg nem a megfelelõ embereknek járna el a szája. Sokkal jobb így, hogy az összes szemtanút eliminálták. Az összeset, engem kivéve, gondolta Hart. De én még mindig rajta vagyok a fizetési listán, nem igaz? És biztonságban is maradok addig, amíg hasznomat veszik vagy ha már elérted a célodat, Mr. Drake. -- Senkinek sem engedem meg, hogy keresztülhúzza a tervemet -- Drake búcsúzóul csak ennyit mondott.

18 Sam meglepve észlelte, hogy még mindig életben van. A lángok mindent elborítottak körülötte, meggyújtották a környezõ fákat és a ruházatát. A

fájdalomtól elvesztette az eszméletét és nyilván elesett, legurult valami láthatatlan parton és beletoccsant egy kis patakba. Most is félig a vízben elmerülve feküdt. Valószínûleg a pataknak köszönhette az életét. Az eséstõl karmolások és zúzódások, a tûztõl pedig felhólyagzott égési sebek borították a testét, de életben volt. Nem feküdhetett sokáig eszméletlenül, hiszen egy hangot hallott, ami nagy valószínûséggel az õt megégetõ tünde mágushoz tartozott. A mágus annyira biztos lehetett a dolgában, hogy nem bíbelõdött a holttest leellenõrzésével. Sam koncentrált, hogy megértse a szavakat. -- Kinyírtam az agyarast és az egyik simát, Grian. -- Vettem -- jött a statikus zúgás által némileg eltorzított válasz a rádió adóvevõbõl. -- Mindkét járgány lángokban áll. Valószínûleg hármat kinyírtunk, de az egész tisztás ég, így nem tudunk leszállni ellenõrizni. -- Átfésüljem a terepet? -- Negatív. Ismered az eljárást, Rory. Senki sem mehet nem biztonságos területre háttérfedezet nélkül. Arról nem is beszélve, hogy épp elég energiát kiadtál magadból. -- Nem fáradtam el, Grian. Friss vagyok. Ezek a csatornatöltelékek egyáltalán nem voltak olyan kemények, amilyennek jelezték õket. Nem lesz semmi probléma. -- Majd máskor, Rory. Menj vissza a találkozási pontra. Leteszem majd ott a gépet. Felszedünk és együtt hazamegyünk. -- Azt hiszed, nem tudok elbánni velük? Nemes osztályú varázsló vagyok. -- Nem errõl van szó, Rory. Engem már meglõttek. Nem akarok több veszteséget. Találkozunk a megbeszélt helyen. -- Értettem -- válaszolta végül a mágus, majd motyogott még néhány szót az orra alatt, melyeket nyilván nem akart a többi tünde tudomására hozni. Sam ugyan nem értette a szavait, de a hanglejtés világosan utalt a jelentésükre. Hirtelen rémület söpört végig Samen, amikor eszébe jutott, hogy a tünde esetleg meg akar bizonyosodni arról, hogy jó munkát végzett-e. Imádkozni kezdett, hogy a mágus másokra hagyja a halottvizsgálatot. A helikopterek távoztával az éjszaka ismét elcsöndesedett, visszatértek az erdõ saját hangjai. A levelek megint susogni kezdtek a szélben, de az állatok egyelõre még csöndben, ijedten hallgattak. Sam úgy döntött, követi a példájukat. Nagyon, nagyon csöndben kellett most lennie. Várt. Lassan teltek a feszült percek és csakhamar elfáradt a hideg vízben való fekvéstõl. Megmozdította karját óvatosan, vigyázva, nehogy felkavarja a vizet és zajt okozzon ezzel. Karórájának kijelzõje sötéten ásítozott. Megnyomta a fény gombját, de a fények csak annyi idõre villantak fel, hogy Sam lássa, a kijelzõ burkolólapja bepárásodott belülrõl. Használhatatlan. Felkattintotta a csatot, hogy levegye az órát a csuklójáról. Éppen undorodva el akarta hajítani, amikor eszébe jutott, hogy csöndben kell maradnia. Bedugta hát kezét a víz alá és hagyta, hogy a kicsinyke idõmérõ szerkezet lustán a patak köves fenekére süllyedjen. Várt még egy darabig, aztán elhatározta magát és felkúszott a ferde parton. Mozgását levelek zizegése és száraz ágak ropogása kísérte. Félelme minden egyes hanggal nõtt. Lehet, hogy a mágus még a környéken ólálkodik? De amikor végre valahára kidugta fejét a lejtõ tetején, a tündét nem látta sehol. A két lakókocsi még mindig égett, bár a tisztáson nagyrészt már elaludtak a tüzek. Kurt és Feketekutya holtteste elnyúlva hevert. Körülöttük szétszórva Sloan darabjai. Hanae hamuvá porladt az egyik kocsiban. Roenak semmi nyoma nem volt. A kiégett tisztás szélén ragacsos tócsa hevert: Chin Lee maradványai. Sam egyedül volt. A távolban ismét felhangzott a vonyítás. Ezúttal egy másik, eltérõ hangú vonyítás felelt rá. A hang ráébresztette Samet magányára. Elveszett egy erdõben valahol Tir Tairngire-ben, egy olyan országban, mely világosan megmutatta, hogyan fogadja az idegeneket. És az erdõben nyilván számos paraállatfajta él, akik igazán nem bánnák, ha õbelõle vacsoráznának. Griffek és baziliszkuszok képe villant át az agyán. Meg sárkányoké. Sloan azt mondta, hogy a tündék

sárkányokat is alkalmaznak határõrnek. A tollas kígyóval való legutóbbi találkozása után kétsége sem volt afelõl, hogy egy ilyen szörnyeteg akár egyben is le tudná õt nyelni. Chin Lee fegyvere magára hagyva hevert a földön ott, ahová az ork ejtette, amikor elpusztították. Sam a fegyverre bámult. Fémalkatrészei sötéten, hidegen tükrözték vissza még a lobogó tüzek meleg fényét is. Az ergonómikusan megtervezett markolat és tus már megkopott a sok használattól. Karcsú fémteste halált sugárzott. A fegyvert arra tervezték, hogy embereket öljenek vele, Sam pedig megesküdött, hogy soha vesz készbe ilyesmit. A farkas ismét felvonyított. Sam visszaemlékezett a bargesztre, ami megtámadta Sally Tsungot. Soha nem fogja elfelejteni a vérfagyasztó üvöltést és a veszedelmes fogsort. A szörnyeteg hangja szinte megdermesztette õket. A most vonyító farkas hangjából hiányzott ez az erõ, de azért így is elég hátborzongatóan visszhangzott. És Samnek nem állt mágia a rendelkezésére, mint Tsungnak. Amivel embereket lehet ölni, azzal lehet állatokat is. Odalépett és felvette a fegyvert a földrõl. Súlya meglepte egy kicsit, mivel Chin Lee olyan könnyedén forgatta. Legalább volt rajta vállszíj. Sam a vállára vetette a fegyvert, ahogy azt az orktól látta. Emlékeztette magát, hogy csak azért teszi ezt, mert elõfordulhat, hogy valami vérszomjas paraállat megtámadja. Emberek ellen nem használhatja. Erre megesküdött. Még egyszer végignézett a tisztáson. Ha itt marad, hogy eltemesse a társait, a tündék visszatérhetnek és elcsíphetik. Találomra kiválasztott hát egy irányt, hátat fordított a tisztásnak és elindult. Eltûnõdött azon, vajon meddig jut, mire a tündék visszajönnek. Amikor meghallotta az elsõ zajt az aljnövényzetbõl, futásnak eredt. Nem látott ugyan semmit, de nem is akaródzott körülnéznie. Most futás közben a saját léptein kívül semmi mást nem hallott. A nehéz fegyver elõre-hátra lengett az oldala és a háta között és még a ruhán keresztül is felhorzsolta bõrét. Hamar kimerült, szinte kínszenvedésnek tûnt minden egyes lélegzetvétel. Talán többet kellett volna rohannia a kutyáival vagy edzõterembe kellett volna járnia, hogy jobb kondícióban legyen. Most ugyanis az életéért futott és keservesen megbánta korábbi lustaságát. Meg akart állni, levegõhöz jutni, pihenni, de nem mert. Ott voltak valahol a nyomában. És amíg üldözõi nem pihennek, õ sem teheti. Egy gyökér bukkant fel a lába elõtt. Sam reflexszerûen oldalra lépett, de a fegyver tehetetlen tömege elõrelódult és kibillentette egyensúlyából. Megtántorodott és nekizuhant az egyik faóriás gyökérzetének. A fa közönyösen szemlélte, hogy a fáradt ember szédülten feltápászkodik csak azért, hogy pár tántorgó lépés után hanyatt essen. A fegyver tára fájón Sam oldalába nyomódott, a fiú feje pedig nekicsattant a masszív fegyvercsõnek. Sam kábultan oldalra hengeredett és megpróbált felállni. Gyomra kavargott, feje pedig fájdalmasan lüktetett. Látótere szûkülni kezdett, akárha ájulás elõtt. Súlyosan visszazuhant a földre. A fegyver csöve beékelõdött egy gyökér alá, Sam pedig tehetetlen zsákként rogyott rá. Istenem, ne most, fohászkodott. El fognak kapni. Testébõl kiszaladt minden erõ. Gyengén, kimerülten hevert. De nem pihenhet, amíg biztonságban nem tudja magát. Tudnia kell, hogy üldözik-e a tündék. Megpróbált felkelni, de a világ forogni kezdett körülötte, aztán minden elsötétült. Utána már csak arra emlékezett, hogy sietve elindult visszafelé az úton, amin nemrég végigrohant. Néhány helyen a görbe fatörzsek és csipkés szélû sziklák ismerõsnek tûntek. Üldözõknek viszont semmi nyoma. Elvesztette volna õket? Vagy felesleges volt az egész rohanás? Kérdéseire megkapta a választ, amint visszaért az elpusztított tisztáshoz és kinézett a fák közül. A falevelek eltakarták ugyan, de a bokrok fájdalmasan hasogatták a bõrét. Mintha álomban látná a tisztást. Lassan közeledett a kép. Ezüstös fény vont be mindent, jóllehet a hold elbújt a felhõk mögött. Egy csapat tünde barangolt a két lakókocsi alaktalanná torzult roncsai között. Az egyik kocsi még mindig égett. Egyikük kivételével mindnyájan védõ és õrzõ szimbólumokkal díszített egyenruhát viseltek. Sam úgy ítélte meg, õk lehetnek Tir Tairngire határõrei. Az egyetlen, nem egyenruhát viselõ tünde kicsit távolabb állt a társaitól. Farmert és flanellinget viselt és úgy festett, mintha erõ sugározna belõle. Valahogyan ismerõsnek tûnt. Nyilván õ az a mágus, akit a rádióhang Rorynak nevezett. A hét tündén kívül Sam semmilyen más élõlényt nem látott a környéken.

-- Mi az ábra, Grian? -- kérdezte a mágus a hozzálépõ, magas tündét. -- Az egyikük megégett a kocsiban. Bran szerint a csontváz egy nõé volt és minden jel arra mutat, hogy õ volt az egyik Renraku szökevény. Aidan lekapart pár csontot a másik kocsiról, úgy fest, azok a másik nõhöz tartoztak. A tisztáson fekvõ három alakra ráillik a vadászok személyleírása és az orkkal együtt meg is lenne az összes férfi. Csak a Renraku fickó hiányzik. -- Őt is elkaptam -- biztosította Rory. -- Hamarosan meglátjuk -- Grian megcsóválta a fejét. -- A high-tech szerkók nagyon tönkrementek a kocsiban. Kár. Ehran szívesen megnézte volna õket. -- Biztos vagy benne, hogy semmire sem jók? -- Akkor sem lehetne rosszabb, ha egy sárkány ült volna rájuk. Rory ráütött a vállára. -- Nem baj, legalább megvan mindegyik hívatlan vendég. Ezzel együtt hasznos estének bizonyult a mai. -- Ne igyál elõre a medve bõrére, Rory. Nincs meg a végsõ szám, amíg meg nem bizonyosodtunk a másik találatodról is. -- Akkor menjünk és nézzük meg. Arrafelé nyúlt ki a pasas. Rory épp a bozótban kucorgó Sam felé vezette a társait. Sam attól tartott, hogy a tündék felfedezik és végeznek vele, de úgy tûnt, nem vették észre. Megálltak ott, ahol a varázsló tûzlabdája leterítette Samet. Bár sokkal közelebb tartózkodtak Sam rejtekhelyéhez, mint az elõbb, a hangjukat mégsem lehetett tisztábban hallani. Úgy festett, az erdõ ma este szándékosan játszik a hangokkal. -- Nincs holttest, Rory -- jegyezte meg Grian. A varázsló elkáromkodta magát. Aztán Grian hangosat kiáltott. -- Bran, gyere ide! Szükségünk van nyomolvasóra. Magabiztos mágusunk mellétûzlabdázott. Grian leszaladt a part menti lejtõs talajon, Rory némileg lassabban, sokkal óvatosabban lépkedve követte. Mindkét tünde lusta, lomha eleganciával mozgott. Amikor Bran megérkezett, Grian éppen lehajolt, hogy kiemeljen valamit a patak vizébõl. Sam elõször nem látta jól, miféle tárgyat tart kezében a tünde. Aztán a szakadt csuklószíjból rájött, hogy az õ eldobott karórája az. -- Úgy fest, lejött ide a fickó. Rory kinyúlt és kikapta Grian kezébõl a karórát. -- Látod? Klasszul meg van olvadva. Ha innen el is sétált, nem juthatott messzire. Grian rá sem hederített a mágusra. -- Nézz körül, Bran. Nézd meg, találsz-e valami nyomot. Bran bólintott és elindult a patak folyásával ellenkezõ irányban. Körülbelül negyedóra múlva visszajött. Pár percet még eltöltött a patakmeder tanulmányozásával ott, ahová Sam legurult. A többiek figyelték, ahogy dolgozik. Grian türelmesen és magabiztosan állt, Rory pedig fel-alá sétált a patak mellett. -- Nem hiszem, hogy aggódnotok kellene -- jelentette ki végül Bran. -- Miért? -- Találtam pár patanyomot a patakágyban egy kicsit feljebb innen. Lovas nélküli, magányos lónak tûnik. Vagy fél kilométeren keresztül sehol nem láttam a patakból kivezetõ vagy oda bevezetõ nyomokat. Egyetlen normális ló sem lett volna képes éjszaka végigmenni ezek az útvonalon. -- Akkor vízi ló lehetett? -- találgatott Grian. -- Úgy fest -- bólintott Bran és közben nyomokra mutatott a földön. -- Megállt itt, ahol a fiú belezuhant a vízbe. Álldogált egy darabig, aztán elhúzta a csíkot lefelé. Mostanra már elérhette Kolumbiát. Úgy tûnik, a fiú vizet lélegzik levegõ helyett. -- Akkor tehát itt nincs már mit tennünk -- összegezte a hallottakat Grian. Elindult felfelé a patakparton, de Rory eléállt. -- És mi van a megerõsítéssel? -- Ha a fiút elvitte egy vízi ló, semmilyen testet nem fogunk találni. -- Akkor megvan a találat? -- Több, mint valószínû. -- Akkor tényleg nincs már itt több keresnivalónk -- mondta felvillanyozódva Rory. Sam jól látta a Grian arcára kiülõ savanyú kifejezést, amint a patakpartról távozó mágus után nézett.

-- O.K., jelöljétek meg a helyet és mára befejeztük. A rendes õrjárat majd eltakarítja a szemetet. A tündék beleegyezõen mormogtak, majd otthagyták munkájukat és csatlakoztak a vezetõjükhöz. Bran elõhúzott valami fényes tárgyat a hátizsákjából, benyomott rajta néhány gombot, majd a földre dobta a kiégett kocsironcs mellé. Miközben ezzel bíbelõdött, Rory a varázslata által az erdõn hagyott nyomokat nézte. Gondterheltnek látszott, mintha nem emlékezne vissza valamire, ami pedig fontos volt. Aztán Grian a nevén szólította. A mágus megvonta a vállát és lassan elindult a többiek után. Sam csöndben végignézte, amint az utolsó tünde is beszáll a várakozó jármûvekbe. Amikor elindultak, nem arra tartottak, amerre Sam rohant. Biztonságban volt hát. Testén végigsöpört a kimerültség. Elsétált a tisztástól, igyekezett nem odanézni a kiégett roncsokra és a véres hullákra. Nem is érezte, hogy odasétált ahhoz a fához, ahol elbukott, csak azt vette észre hirtelen, hogy már oda is érkezett. Váratlan érzés nyilallt belé. Mintha valaki figyelné. Megélesítette érzékeit, igyekezvén visszatartani a lassan mindent elborító fáradtsághullámot. A fák békésen álldogáltak. Aztán surranó árnyalakokat pillantott meg közöttük. Sötét szörnyek, kutyaszerûek és legalább akkorák, mint a farkasok. Aztán eltûntek. Sam nézhetett, ahogy akart, sehol nem találta õket. Vajon közelebb jöttek? Nem tudta és szinte nem is érdekelte. Már többszörösen kimerítette erõtartalékait. Feje lekonyult; hihetetlenül fáradtnak érezte magát. Istenem, halálosan fáradtnak. Ismét érezni kezdte a hátát dörzsölõ fegyver okozta fájdalmat. Megerõltetett izmainak sajgása, horzsolásainak és sebeinek lüktetései mind visszatértek. Úgy érezte magát, mint egy elhasznált korong egy jéghoki mérkõzés hosszabbításának harmadik szakaszában. Ha a szörnyetegek idejönnek és elkapják, hát akkor elkapják. Már úgy is halottnak érezte magát. Arcának bal oldalát szakaszos idõközönként meleg léglöketek érték. Tisztán érezte a ragadozó döghús bûzétõl terhes leheletét. Óvatosan oldalt fordította a fejét és kinyitotta szemeit. Két ferde vágású, aranyos-zöld szem meredt rá.

19 Marushigének igaza volt. Sato pénzpazarlásnak tartotta a Verner és barátnõje utáni nyomozást. Crenshaw pedig ezzel a próbálkozásával szinte teljesen felemésztette a Kansayakunál eddig gondos munkával kivívott jóindulatot. Az egyetlen jó hír az volt, hogy Sato közvetlenül nem tiltotta meg neki, hogy belenézzen az anyagba. No nem mintha egy ilyen tiltás megakadályozta volna ebben, az esetleges lebukással járó súlyos következményekkel együtt. Crenshaw felfedezte már, hogy mindig is képes lesz úgy rendezni a dolgokat, hogy intézhesse saját ügyeit és ha kitudódna valami, a súlyos következmények valaki mást érintsenek, remélhetõleg egy ellenfelét. Magánnyomozása eddig nem járt sok eredménnyel. A keleten fenntartott hírszerzõ hálózatához képest Seattle-ben csak néhány besúgóra és informátorra támaszkodhatott. Mindenhonnan negatív válaszok jöttek vissza. Mintha Verner elpárolgott volna a földrõl. Ilyen olcsó vadászok nem lehetnek ennyire jók. Kell valahol lennie egy szálnak, mely egy magas rangú játékoshoz vezet ebben az árnyjátékban. És neki nincs más dolga, mint ezt a szálat megtalálni. Ehhez idõre lett volna szüksége, a Kansayaku pedig nem sokat engedélyezett a számára. Ha nem éppen testõrként szolgált, akkor üzenetekkel kellett rohangálnia. Mintha Akabo és Masamba önmagukban nem jelentettek volna elég fizikai és mágikus védelmet. Úgy festett, mintha Sato szándékosan meg akarná akadályozni abban, hogy ideje jusson saját kutatómunkájára. Crenshaw persze ezt a lehetõséget is figyelembe vette. Lehet, hogy Sato is benne van a dologban valahogy? Nem látta, mit nyerhet ezen a Kansayaku, de az biztos, hogy neki hatalmában állt nyom nélkül eltüntetni valakit. Ha Satóban hirtelen feltámadt volna az érdeklõdés Verner iránt, akkor az megmagyarázná, miért ment bele olyan könnyen Crenshaw azon javaslatába, hogy engedélyezzék a fiúnak a levelezést a húgával.

Ha elég gyorsan be tudja fejezni kis kényszermunkáját, akkor telefonálhat egy bizonyos tokiói közvetítõnek, aki talán tud valamit. Crenshaw türelmetlenül bámult át a kettõs, xylan paneleken keresztül, melyek elválasztották a kísérletet végzõ MI csapattól. A névtelen, zöld köpenyes emberkék közül könnyen ki lehetett szúrni Vanessa Cliber nyúlánk alakját. Néhány pillanattal késõbb Crenshaw a többi vezetõt is felismerte a sapkát és maszkot viselõ munkások között. A lazán megkötött sapka alól kilógó fekete hajtincsek és gazdájuk állandó nyüzsgése Sherman Huang jellemzõje volt, a Renraku America elnökéé, a kísérlet vetetõjéé. Senki más nem merte volna ennyire megszegni a tisztasági rendszabályokat és senki más nem volt ennyire bezsongva a kísérlettõl. A másik vezetõ precíz, gazdaságos mozdulatokkal dolgozott. Crenshaw elismerõen figyelte. Már két nappal ezelõtt is észrevette ezt, amikor Konrad Huttent az adatközpontban látta dolgozni. Crenshaw vonzónak találta ezt a fajta fizikai eleganciát egy olyan embertõl, akinek a szakterülete az elvont mikrotronikai tervezés volt. Ha jelenlegi munkája befejezõdik, talán megpróbálja kideríteni, hogy munkán kívül is ennyire vonzó-e a férfi. Eltöprengett rajta, vajon kedveli-e az agresszív nõket. Miközben figyelte a munkát, úgy vette észre, hogy a kísérlet a vége felé közeledett. Az emberek szemmel láthatóan nyugodtabbak voltak és már nem sürögtek-forogtak olyan vadul. Három zöld köpenyes alak elindult a terem légzsilipes kijárata felé. Csak a csoportvezetõknek engedélyezték, hogy elhagyják a termet, mielõtt minden rendszert le nem ellenõriznek és biztonságosnak nem találnak. Crenshaw elégedetten nyugtázta, hogy a maszkjuk mögött is felismerte mindhármukat. Elsõként Huang lépett ki a külsõ ajtón. Sapkáját és maszkját már lehúzta és éppen azzal foglalatoskodott, hogy zsebébe gyömöszölje õket. Agya szokás szerint máshol járt, ezért az apró ruhadarabok a padlóra pottyantak. -- ... egy teljes órán keresztül. Nem úgy fest, mint aki nem tudta, hogy késõ éjszakába nyúló munkák is lesznek a projektben. -- Még a feleségek sem szeretik, ha félreállítják õket, Sherman -- mondta Cliber. -- Csak egy kis esti parti volt. Nem is voltak ott fontos személyek -- Huang megvonta a vállát. -Majd túlteszi magát rajta. Eddig mindig sikerült neki. -- Talán ha áldoznál rá egy kis idõt -- javasolta Hutten. -- Idõt? -- Huang határozottan megsértõdött. -- Hát pontosan errõl van szó. Mindenki az én idõmet akarja. Még a projektre sem jut elég most, hogy kritikus szakaszába lépett. Bárcsak magunkra hagynának! -- Szeme valami olyasmire meredt, amit csak õ láthatott. Szemmozgató izmai ellazultak egy kicsit, így csökkent a kancsalsága. -- Csak egy kis idõ kellene és akkor megmutatnánk nekik. Lenyúlt és maga felé fordított egy monitort. -- Hah! Épp, ahogy gondoltam. Ezt nézzétek! A másik két ember átlesett a válla fölött. Cliber elmélyülten hümmögött egyet. Hutten semmit sem szólt, csak átnyúlt Huang elõtt, hogy elérje a konzol billentyûit. -- Jó gondolat, Konrad -- bólintott Huang beleegyezõen. -- Ezzel a konfigurációval maximalizálhatjuk az átvitelt a béta körben. -- Ez a modulátor paramétereinek nyilvánvaló extrapolációja -- jegyezte meg Hutten. Crenshaw néha élvezte a munkájában azt, hogy mindenki csak bútordarabnak tekinti. A figyelem hiánya néha hasznos lehetett. Ez azonban nem ilyen alkalom volt. Felismerte, hogy a zöld kabátosok egészen addig nem fognak tudomást venni a jelenlétérõl, amíg õ maga meg nem szólítja õket, ezért elõlépett és megszólalt. -- Huang elnök úr? Azok hárman egyöntetûen Crenshawra meredtek. Cliber arcára azonnal kiült a szokásos megvetés. A másik két ember arcán enyhe kíváncsiság tükrözõdött. -- Igen? -- Alice Crenshaw, uram. Biztonsági szolgálat. Huang összeráncolta homlokát, de Crenshaw észrevette, hogy egy pillanatig aggodalom villant át az arcán. Mint egy gyereknek, akit azon kapnak, hogy disznó képeket nézeget.

-- Nincs semmi probléma, uram. Kansayaku Sato megbízásából vagyok itt. Őszinte sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a vacsorameghívásukat félórával késõbbre kellett halasztania. -- Ez mára vonatkozik? -- kérdezte Huang feledékenyen. -- Hét-harmincra -- segített neki Hutten. -- Azaz most már nyolcra. -- Nos, azt hiszem, ott leszünk, méghozzá teljes harci díszben. -- Huang idegesen nevetett. Crenshaw magában felnyögött. De kívül csak udvarias mosoly látszott az arcán. -- A Kansayaku örömmel találkozik a csapatvezetõkkel ma este. Cliber szokás szerint grimaszolt egyet a társai felé. -- Én is örömmel találkozom vele. Van egy pár dolog, amit szeretnék elpottyantani Mr. Kansa-akárki elõtt. -- Crenshaw felé fordult. -- Hát, elég sok idõt elvett tõle, hogy hozzánk forduljon. Azt csiripelik a madarak, hogy minden erejével a projekt siettetésén dolgozik. Hogyhogy ennyit várt, hogy beszélhessen velünk? -- A társaságnak sokkal több problémája van, mint az önök MI projektje, Dr. Cliber. Kansayaku Satónak mindegyikre oda kell figyelnie. Körülnéz mindenhol, hogy benyomásokat szerezzen a Seattle-ben folyó munkálatokról. Elmondta nekem, hogy úgy vélte, az lesz a legjobb, ha a projekt munkáját nem zavarja meg a szükségesnél jobban. -- A szükségesnél jobban... -- motyogta Cliber. -- Az általa elrendelt személycserék aligha voltak szükségesek. És nagyon is zavarták a munkát. -- Ahogy az elõbb mondtam, doktor, a szükségesnél nem jobban. -- És mit tud õ arról, hogy mi a szükséges? Maguk mind egyformák. Fogalmuk sincsen arról, mivel foglalkozunk mi itt, de azért veszik a bátorságot, hogy cserélgessék az embereinket, hasraütésszerûen megváltoztassák az ütemtervet és még tudomisén mi mást csináljanak. Aztán elvárják, hogy parancsra szállítsuk az eredményeket. -- Kérem, csillapodjék, doktor. -- Csillapodjak. -- Cliber elvörösödött. -- Még csak el sem kezdtem. -- Azt javaslom, hogy a Kansayaku megbízásának fényében értékelje át a hozzáállását -- mondta hûvösen Crenshaw. -- A Kansayaku talán nem találja azt elég produktívnak. -- Nem találja elég produktívnak! -- Cliber letépte a fejérõl sapkáját és kihúzta a mézszõke haját szorosan összefogó hajtûket. A zöld sapkát a padlóra csapta. -- Sherman! Huang zavartan pillantott fel egy monitor mellõl. -- Hmmm? Mielõtt Cliber elkezdhette volna, Crenshaw közbevágott. -- Épp az imént javasoltam Dr. Clibernek, hogy zabolázza meg egy kicsit a... lelkesedését. A Kansayaku Satóval való együttmûködés a leggyorsabb módja a projekt elõbbre vitelének. Huang pislogott egyet és szemmel láthatóan felindult kollégája nézett, majd visszafordította tekintetét a nyugodt biztonsági tisztre. -- Vanessa, azt hiszem Ms. Crenshawnak igaza van. Tanácsosabb az indulatodat más alkalmakra tartogatni és óvatosan viselkedni Mr. Satóval. Ha elégedett lesz azzal, amit lát és senki sem tesz ellenére, hamarosan el fog utazni és mi nyugodtan folytathatjuk tovább a munkánkat. Tudod, mennyire közel vagyunk már -- Gyönge mosolyt küldött Cliber felé. Úgy tûnt, a nõ ettõl lehiggadt egy kicsit. Huang még ennyit motyogott maga elé: -- Gyûlölöm ezt a bürokratikus marhaságot. -- Egyáltalán nem marhaság, elnök úr -- jegyezte meg Crenshaw. Cliber horkantott egyet, de Crenshaw nem zavartatta magát. -- De megértem, hogy az olyan szakemberek, mint önök, esetleg zavarónak tartják az üzletemberhez méltó viselkedéshez szükséges formalitásokat. Kansayaku Sato egyedül a Renraku érdekeit tartja szem elõtt. Azt kéri, hogy minden egyes osztály a lehetõ leghatékonyabban mûködjön. -- Akkor miért nem teljesítette az újabb munkatársakra vonatkozó kérelmeinket? -- Teljesítette. -- Crenshaw elõhúzott egy chiptartót dzsekije zsebébõl és az asztalra lökte. -- Itt vannak az áthelyezési kérelmek és a szükséges adatok az önök által kért tizenkét új emberrõl. Bizonyos vagyok benne, hogy a ma esti vacsora alkalmával ki fogják fejezni köszönetüket a Kansayakunak. Addig is minden jót. Crenshaw a Huang és Cliber arcára kiülõ döbbent arckifejezések láttán vidáman megfordult és elindult az ajtó felé. Menet közben észrevette, hogy Hutten közben leült egy kiberterminál elé és a

kavarodás ellenére is folytatta a munkáját. Realista és professzionális hozzáállás. Tetszettek neki az ilyen férfiak.

20 Sam izmai rövid idõre görcsbe rándultak. Ettõl felébredt. Néhány pillanatig azt sem tudta, hol van, aztán visszafeküdt. Fedett helyen volt és ágyban, a takaró ránehezedett meztelen bõrére. A szobában sötét volt, csak az ajtón keresztül szivárgott be némi fény. Úgy tûnt, a szomszédos szobában tûz ég. Furcsa módon ismerõs szagok lengték körül, melyek egyszerre voltak megnyugtatóak és idegenek. Fogalma sem volt, hogyan került ide. Az utolsó emléke az volt, hogy az életéért fut egy erdõben, nehogy elkapják a Tir Tairngire-i határõrök. Aztán két farkast látott. Az emlékképek zavarosan lebegtek agyában, összeolvadtak, nem különültek el világosan egymástól. Hanae utolsó tartózkodási helyének képei uralták az emlékeit. A földrõl felröppenõ törmelékek, a tisztás képe, halott árnyvadászok, a roncsok között bóklászó tündék. Mindezek a képek egybeolvadtak a sötét erdõ víziójával, amint Sam vadul menekül a sötétségben. Emlékezett rá, hogy elesett és beütötte a fejét. Óvatosan megtapogatta a koponyáját és érezte, hogy valóban így történt. Fejének hátsó részén jókora púp dudorodott, de furcsa módon nem fájt, ha hozzáért. Sõt, tulajdonképpen egyetlen sebe és horzsolása sem fájt. De megvoltak és ezzel igazolták is, hogy nem csak álmodta az egész szörnyûséget. Titokzatos megmentõi nyilván beadtak neki valami fájdalomcsillapítót. Arcok jelentek meg az agyában. Az egyik dölyfös, megvetõ férfiarc, a másik egy aggódó, de kicsit zavarodott nõé. Mindkét arc hosszúkás és sovány volt, enyhén ferde vágású szemekkel. Fülük mintha hegyes csúcsban végzõdött volna. Akár tündearcok is lehetnének, de nem azok voltak, azok nem lehettek. Éppen a tündék akarták õt megölni. Ugyan miért mentették volna meg? Annak nem lett volna semmi értelme. Sam nem emlékezett pontosan, de úgy rémlett neki, ezekhez az arcokhoz tartoztak azok a kezek, melyek kihozták az erdõbõl, ellátták a sebeit és ebbe az ágyba fektették. Nem tudta, hogy hol feküdt és kik a megmentõi, ezért egy kicsit idegesnek érezte magát. Meztelensége csak még jobban erõsítette a védtelenség érzését. Felült és körülnézett a szobában. Fémes csillanás vonta magára a figyelmét. A falnak támasztva Chin Lee fegyvere pihent. Akárkik is hozták ide, eléggé biztonságban érezték magukat, hogy itt hagyták a fegyvert. Vagy mégsem? Kimászott az ágyból és ellenõrizte a fegyvert, ahogy az orktól látta. Töltve volt. Tehát megbíztak benne. Egészen biztosan nem a Tir Tairngire-i határõrök hozták ide. A fegyver mellett álló széken egy halom ruhát talált. Nem a saját ruhadarabjai voltak, de nyilván azzal a szándékkal hagyták itt õket, hogy bújjon beléjük. Megtette. Az õ méretére készültek. Éppen a bakancsot húzta fel a lábára, amikor hangokat hallott a másik szobából. Gyorsan megkötötte a lábbeliket és odalépett az ajtóhoz hallgatózni. Az ajtó egy nagyobb terembe nyílott, mely túlnyúlt a hálószobán. A beszélõket nem látta, tõle egy kicsit jobbra lehettek. A távolság és a falakon lógó függönyök és faliszõnyegek eltompították annyira a hangokat, hogy nem értett belõlük semmit. A hanglejtések azonban valahogyan ismerõsen csengtek. Már hallotta ezeket az embereket valahol. Tudta, hogy ha látni is akarja õket, akkor nem rejtõzhet el olyan kényelmesen, mint most, de végül a kíváncsisága gyõzött. Kilépett a fényre, hogy körülnézzen. Három férfit pillantott meg, akik meglepve bámultak vissza Samre. Ketten ültek, a harmadik az erdõre nyíló, tágas ablak elõtt állt. Az ablaknál álló férfit még soha életében nem látta, de a két ülve beszélgetõ alakot már igen. Az egyikük éppen szemben ült Sammel. Mondat közepén hagyta abba beszédét. Sam ugyan csak egyszer találkozott ezzel a férfival, de himlõhelyes arcát és szinte egybefüggõ szemöldökeit nehéz volt elfelejteni. Castillano volt az, a seattlei alvilág minden hájjal megkent tagja, akivel Sam a Tsung árnyvadászaival együtt megélt kalandjai során találkozott.

A másik férfi kicsit oldalt ült. Sam jól láthatta hegyes füleit és a bal halántékába beágyazott adatjacket és két chipjacket. Mielõtt a tünde megfordult volna, hajának fehér villanása és fekete bõrruhája elárulta, hogy Svindler az, Tsung dekása. A hálószobával szomszédos falból még egy ajtó nyílt. Ezen most egy újabb férfi lépett be. Sam nem tudta a nevét, de beugrott egy emlékkép. Egy farkas ügetett a férfi oldalán. Az állat meglehetõsen otthon érezte magát és nem zavarta, hogy a karmai nem a puha erdei földbe mélyednek bele, hanem a fapadlón kopognak. Észrevette az ajtóban álló Samet és odakocogott hozzá. Sam lehajolt, hogy arca egy magasságba kerüljön az állat fejével. Ő is felismerte a farkast. -- Freya? A farkas neve hallatára odadugta a fejét és megnyalta Sam arcát. -- Harap -- figyelmeztette az ismeretlen nevû, de ismerõs arcú férfi. -- Minden rendben. Engem nem bánt. És mintha csak megértette volna a szavait, Freya elhúzódott Sam kezei elõl és finoman megcsipkedte, mielõtt ismét átengedte volna magát a simogatásnak. A többiek szótlanul figyelték a jelenetet. Mikor Sam végül feltekintett, pillantásaik találkoztak. Castillano komor arccal nézett, de Svindler szemeiben öröm tükrözõdött. A többiek arcán nem látszott érzelem. -- Cég úr -- mondta Svindler -- Örülök, hogy felfrissülve ébredtél fel mély alvásodból. Attól féltünk, esetleg súlyosan megsérültél. Ülj le mellénk a tûzhöz és meséld el, mi módon kerültél ily messzire otthonodtól. Sam még egyszer megütögette Freya nyakát, majd odalépett a tûzhöz és leült egy üres székre. A farkas követte és lefeküdt a lábához, háttal a tûznek. Sam lenézett az állatra. Megpróbált idõt nyerni. Nem tudta pontosan, mit mondjon. Ezek az emberek feltételezhetõen megmentették az életét, így tartozott nekik valamivel. De fogalma sem volt, milyen helyzetbe csöppent bele. -- Ugyan miért rohantál oly céltalanul az erdõn át? -- kérdezte Svindler. -- Otthagytam a Renrakut. Most megpróbálnak kinyírni. -- Kicsoda? -- A határõrök. Szökevénynek neveztek. -- Úgy tûnik, a megpróbáltatásaid miatt még mindig meg vagy zavarodva egy kicsit és kevéssé érthetõ módon adod elõ számunkra a történteket, Cég úr. Te soha nem voltál az õrjárat tagja, így nem is lehettél szökevény. -- Nem. A társaságtól. Svindler hitetlenkedve felkacagott. -- A társaságok nem ítélnek halálra senkit csak mert megszökött. Az ilyen büntetés kirívóan szigorúnak számít. És hogy egészen idáig üldözzenek, Tir... szóval ez nehezen hihetõ. Castillano kezeit széke karfájára csattintotta. -- Mi másban vagy még benne? -- Semmiben -- felelte Sam, megrémülve a kérdéstõl. -- Hazudsz. Túl nagy a felhajtás. -- Nos, valóban, szép nagy zavar támadt itt és a történeted alapján ez még nem lenne indokolt. Valami másról is szó lehet, Cég úr. A legjobb, ha elmondod, ki akart meggyilkolni téged odakint. Sam megrázta a fejét: -- Igazából nem is tudom. -- Talán az lesz a legcélravezetõbb, ha elmeséled nekünk, hogyan jutottál ilyen messzire az otthonodtól. Sam bólintott. Legjobb lesz, ha átesik ezen. És ha elmondja a történetet ezeknek az embereknek, az abban is segít, hogy a saját emlékezetében is a helyükre illessze a dolgokat. Kicsit bizonytalanul kezdte, de aztán egyre jobban belelendült. Elõször arról beszélt, hogy nem érezte jól magát a Renrakunál és nem tudott kapcsolatba lépni a húgával, így aztán arra a döntésre jutott, hogy otthagyja az archológiát. Elmesélte a szökésüket és annak tragédiába fulladt végkifejletét, de Hanae kivételével egyetlen résztvevõnek sem említette meg a nevét. -- Most már tudjátok -- fejezte be a beszédét. -- Igazán nem tudom, mi folyik itt. De nem vagyok távol az otthonomtól; nekem ugyanis már egyáltalán nincs otthonom.

-- Igazán szomorú történet -- mondta Svindler együttérzõen. -- Ködösítés -- vélte Castillano. A tünde ingerülten pillantott a férfira. -- Szerintem ítéleted túl erõs. Szándékosan állítasz rosszat a vendégünkrõl? Castillano megvonta a vállát. Svindler Samhez fordult. -- Hallottam pár megbízhatónak számító hírt portlandi barátaimtól. Ők arról beszélnek, hogy a Renraku díjat tûzött ki két szökött alkalmazottja elfogásáért vagy elpusztításáért (ez utóbbit kívánatosabbnak tartották). A két szökevény ugyanis értékes technológiai titkokat rabolt el a cégtõl. -- Fogalmam sincs, mirõl beszélsz -- tiltakozott Sam. -- Azt mondták, a szökevényeket egy csapat árnyvadász hozta ki az archológiából és délnek menekültek. Állítólag azt tervezték, hogy illegálisan átlépik a Tir Tairngire-i határt. -- A tünde kivárt egy kicsit. -- És ez nagyban hasonlít ahhoz a történethez, amit magadról és a barátnõdrõl elõadtál. -- Semmi értelme sincs. Semmit nem vittünk magunkkal, csak néhány személyes cuccot -- Sam értetlenül megrázta a fejét. -- Talán a másik pasas vitt el valamit. -- Másik pasas? -- kérdezte Castillano. -- Cég úr, az imént nem tettél említést másik pasasról. -- Volt egy másik alkalmazott, akit ugyanabban az idõben kiszöktettek -- mondta Sam. -- A barátaim csak rólad és a barátnõdrõl beszéltek. -- Hát volt egy másik pasas is, nyilván õ rabolt el valamit. A tündék azt mondták, hogy a kocsijában high-tech cuccok voltak. Már õ is halott. -- Tündék? -- Castillano hanghordozása világosan elárulta, hogy részletesebb magyarázatot kér. Sam elmesélte, mit látott és mit hallott a határõröktõl. Castillano arckifejezése nem változott, de úgy tûnt, Svindler a gondolataiba merült. -- Úgy tûnik, hogy a Tir Tairngire-iek megszívlelték, amit a sárkány mondott nekik. -- Sárkány? -- kérdezte Sam hirtelen gyanakvással. -- Miféle sárkány? Svindler megvonta a vállát: -- Akármelyik fajta is legyen, mindegyik csak bajt okoz. Te tudod, Castillano? -- Tollas kígyó. Fiatal. -- Tessien. -- Sam ebben egészen biztos volt. -- Ismered azt a lényt? -- Sajnos igen, ha ugyanarról beszélünk. -- Hány ilyen bestia élhet még? -- Úgy tûnt, Roe partnere volt. Svindler hátradõlt a név hallatán, sõt még Castillano is pislogott egyet. Sam nem tudta, mire vélje reakciójukat, de valahogy tudta, nem fog tetszeni majd, amit hallani fog tõlük. -- Roe? -- Igen. Az a nõ, aki elrendezte a szöktetésünket. Ismeritek? Svindler és Castillano egymásra néztek. A közvetítõ halványan bólintott, de Svindler szólalt meg. -- Ismerünk valakit, akinek van némi árnyvadász múltja. Ez a te Ms. Roed platinaszõke hajat és drága ruhákat viselt? -- Igen, ráillik a leírás -- bólintott Sam. -- A Roe persze nem az igazi neve -- mondta Svindler. Aggódó tekintettel nekidõlt széke támlájának. -- Az a vadász akirõl beszélek... azt rebesgetik, hogy társult egy sárkánnyal az utóbbi vadászataira. A sárkányfélét állítólag Tessiennek hívják. Úgy vélem, Cég úr, kicsi a valószínûsége, hogy két tünde is társuljon egy Tessien nevezetû sárkányfélével. Ez a te tünde hölgyed régi árnyvadász és leginkább Hart néven ismeretes. -- Nem akarok Harttal összetûzésbe kerülni. Öltöny, neked menned kell. -- Nem kell annyira sietnünk Lord C. Úgy fest, a határõrök úgy vélik, a vendéged halott. Hart és a megbízója ugyanezeket az információkat fogják megkapni. Senki sem fog itt nézelõdni. Castillano megrázta a fejét. -- Fölösleges kockázat. -- Túl sokat aggodalmaskodsz, Lord C. A te vállalkozásodat ez nem zavarja.

-- Mit csinálsz itt? -- kérdezte Sam ártatlanul. -- Jobb modort kéne tanulnod, Öltöny. -- Elnézést. Azt hittem, közvetítõ vagy. Az nem valami városi dolog? -- És? Svindler közbevágott, könnyed hangvétele egyben elnézést is kért a közvetítõ durva válasza miatt. -- Lord C. nemes és jótékony szolgálatot teljesít, Cég úr. Azzal foglalkozik, hogy elszállít bizonyos apró, értékes tárgyakat olyanoktól, akiknek rengeteg van belõlük és olyanoknak adja, akik hiányt szenvednek bennük. Sajnos azonban némi nehézségei léptek fel bizonyos mesterségesen kreált, politikai határvonalakkal kapcsolatban. -- Túl sokat jár a szád, tünde. -- Ugyan, ugyan, Nemes Házigazda. Hiszem, hogy barátunk derék és megbízható ember. Nem fogja elárulni senkinek ezen titkokat, mert legkevésbé sem lenne szép dolog, ha nem szolgálna rá nemes házigazdája belé vetett bizalmára, Cég úr pedig tudomásom szerint igen nagyra értékeli a hûség erényét. -- Túl sok száj; túl sok beszéd -- Castillano megdörgölte bal tenyerét. -- Nem akarok fölös gondokat. -- Én nem jelentek fölös gondot -- biztosította Sam. -- Nem mondok el senkinek semmit. De szükségem van a segítségetekre. Vissza kell jutnom a metroplexumba. -- Terved van? -- Azt hiszem, visszamegyek a Renrakuhoz. Ez az egész itt olyan õrült dolog. Nem látom más módját, hogy egyenesbe hozzam magam. -- Sokat kell még tanulnod. -- Valamit csinálnom kell. Abból, amit ti mondtatok, az derült ki, hogy valaki, legyen az Roe vagy Hart, vagy bárki, aki mögötte áll, szándékosan úgy rendezte el, hogy engem meggyilkoljanak. És ugyanez a valaki hagyta, hogy egy ártatlan nõt is belevonjak a terveikbe. Az én hibám, hogy Hanaet meggyilkolták és tennem kell valamit, hogy ezt rendbe tegyem. Ezek gyilkosok, én pedig tenni fogok róla, hogy megfizessenek érte. -- Igazán nemes. -- Ne gúnyold ezt az embert, Lord C. Becsapták s szíve bosszúért kiált. Te igazán megérted ezt az érzést, nem? -- Én csak az üzletet értem meg -- Castillano összedörzsölte két tenyerét. -- És ez árt az üzletnek. -- Kifizetem a károdat -- javasolta Sam kétségbeesetten. -- Hogyan? -- kérdezte Castillano színtelen hangon. -- Nincs hitelkártyád, nincs pénzed, nincs aranyad. Csak egy halom régi fotód van, meg pár chiped. -- Megtarthatod a chipeket. A perszona programok érnek valamit. -- Túl forró. Már listára tették õket. -- Cég úr mindenét felajánlotta, Castillano. Ez bizonyára ér valamit. -- Humánus természetemre apellálsz, tünde? Svindler humortalanul elmosolyodott. -- Nevezd, ahogy kívánod. Ha te nem segítesz, én fogok. Hirtelen több érdemet találtam az õ kívánságában, mint vonzerõt a te ajánlatodban. -- A te bajod, tünde -- Castillano felállt. -- Nemsokára úgyis kapok némi pénzt. Legyen a tiéd. -- Tisztességed rendíthetetlen, Lord C. -- Csak hagyja itt a kölyök a tiszta chipeket, mielõtt elmentek -- Castillano intett az embereinek és együtt elindultak az egyik szoba felé. Freya Samre nézett, amit a fiú ragaszkodó pillantásnak értelmezett, aztán megfordult és gazdája után ügetett. Sam hallotta, hogy a tünde csöndesen megjegyezte: -- Bár a könyörületed késik. Mielõtt eltûntek volna a másik szobában, Castillano megállt és az egyik chipet visszadobta Samnek. -- Tartsd meg a Bibliát, kölyök. Szükséged lesz rá.

21 "Nyolcadik Utcai Misszió", hirdette a felirat. A megfakult és töredezett betûk valaha szebb napokat is láthattak, akárcsak a rozzant téglaépület, melynek falán díszelegtek. Az alsó ablakokat mind átlátszatlan mûanyaglapokkal fedték be, mivel a meghajlott, rozsdás rácsok aligha látták el kellõképpen funkciójukat. A falakat elérhetõ magasságban körös-körül falfirkák csúfították el, melyek tarka szoknyaként ölelték át a sima vonalú, a századfordulón épült házat. A fõbejárathoz vezetõ lépcsõk mellett egy falra festett, vastagabb szimbólum élesen elütött a többitõl. Sam úgy ítélte meg, a jel arról tanúskodott, hogy az épület egy utcai banda védelme alatt áll. A misszió ugyanúgy nézett ki, mint a környezete. Bár Portland nagy részét újraépítették, ez a kerület még javarészt az Ébredés elõtti épületeknek adott helyet. A környék csak egy volt azon szegénynegyedek közül, melyek körülölelték a neo-tünde stílusban újjáépített városközpontot. A környezettel szigorú harmóniában élõ tünde épületek nemes íveikkel és különc tervezésükkel idegennek tûntek volna egy huszadik századbeli ember számára. A tündék építette városrész még Sam számára is szokatlannak és furcsának tûnt és kellemetlenül elütött az általa jobban ismert felhõkarcolóktól és egyéb városi épületektõl. A tünde építészek által választott formák és ívek mintha a Hatodik Világ dicsõségét és a mágia visszatérését ünnepelték volna. Sam megkönnyebbült, amikor Svindlerrel végre kiértek Portland régebbi városrészeibe és a tünde formák eltûntek a szeme elõl. És bár a cége nyújtotta biztonságban nõtt fel, a szegénynegyed homályos, szemetes utcáit mégis otthonosabbnak érezte. Svindler felvezette Samet a misszió bejárati lépcsõsorán és belépett egy hatalmas terembe, mely az épület földszintjének több, mint a felét elfoglalta. A nyitott ajtón és mocskos ablakokon beszûrõdött annyi fény, hogy némileg enyhítse a sötétséget. Itt-ott magányos villanykörték próbáltak segíteni nekik. A levegõben erõsen érezhetõ volt az itt alvó koldusok magányának szaga. Néhányan a sarkokban elterülve aludtak, páran a töredezett bútoroknál ücsörésztek, mások gondtalanul dumálgattak és nem törõdtek vele, hogy esetleg más is hallja beszédüket. A testükhöz tapadt mocsok és a fölötte viselt rongyos ruhák összemosták a korukat. Szinte lehetetlen volt megállapítani, melyikük fiatal és melyikük öreg. Lerobbant, piszkos, büdös emberek voltak õk, de legalább nem éheztek. Csak a chipek által okozott szenvedélybetegség legvégsõ stádiumában tengõdõk tûntek alultápláltnak. A nyomorultak között e gy sötét ruhás ember lépkedett gondoskodó szorgalommal. Ruhája elárulta, hogy õ itt a pap. -- Lawrence atya. A pap nevének hallatán feléjük fordult. Széles arcán széles szemüvegkeret pihent. Homloka közepén nagy szemölcs éktelenkedett, de megjelenése összességében valahogy mégis kellemes benyomást keltett. Egy kicsit nyers volt talán. A halvány fényben úgy látszott, mintha arcára gyönge sápadtság ült volna ki. Csak amikor elmosolyodott, akkor vette észre Sam az erõsen megnövekedett szemfogakat, melyek elárulták, hogy a pap ork. Úgy tûnt, neki kevesebb ork gén jutott. -- Svindler -- kiáltott fel a pap örömmel, amikor meglátta a tündét. -- Nem is tudtam, hogy itt vagy a városban. -- Ez igen jó hír, atyám. Mert ha te nem tudtál róla, akkor senki. A pap harsányan felnevetett. -- Szokás szerint túlbecsülsz engem. Azért beszélnem kell még pár emberrel. -- Nem túl durván, azt hiszem. -- Nem, nem. De az embernek mindig tudnia kell, merrõl fúj a szél. Respar sallah tishay a imar makkanagee-ha. Nemde? Svindler lehajtotta a fejét és figyelmeztetõleg a papra nézett. -- Az ismerõseink közül csak kevesen beszélik a sperethielt. Mivel foglalkozol most? -- Az Úrnak dolgozom, mint mindig -- felelte Lawrence atya és körbemutatott a misszión. -- És az Úr még mindig megengedi, hogy bûnözõkkel dolgozz? -- Bûnözõk, becsületes polgárok, nemesemberek, sõt még a lovagok és az árnyvadászok is mind az Ő gyermekei -- Bár szavai betanult szövegnek hatottak, a pap határozott hangja szilárd

meggyõzõdést sugárzott. -- A vétkezõk felé kell megnyitnunk a szívünket, mert mi az érdem abban, ha azokat szeretjük, akik amúgy is élvezik az Ő bizalmát, míg elfordulunk azoktól, akiknek szükségük van a segítõ kézre? Az Úr elveket részesít elõnyben, nem egyes személyeket. -- Mint például ennek az embernek az elveit, atyám. Ágyért és pihenésért fordulunk hozzád. A barátomat hívhatod... -- Svindler gondolkodott pár pillanatig, aztán felderült az arca, amint eszébe jutott a megfelelõ név. -- Csavarnak. A pap végignézett Samen, egy pillanat alatt felmérte a fiú megjelenését és viselkedésmódját. Nem tudni, milyen eredményre jutott, mert gondolatait elfedte széles vigyora. Lawrence atya kinyúlt és hevesen megrázta Sam kezét. -- Isten hozott a misszióban, Csavar. Aki Svindler barátja, annak mindig jut hely. -- Köszönöm. -- Keresztény vagy? -- Igen -- Sam úgy érezte, ezt egy kicsit árnyalnia kell még. -- De nem vagyok katolikus, atyám. -- Azt hittel és jóakarattal orvosolni lehet. Én különben sem vagyok nagyon érzékeny az ilyesmire. Aki megtartja a ház szabályait és békéjét, azt szeretettel fogadom. Az Úr saját elhatározásából ád. De természetesen megérti, hogy nekünk mindnyájunknak a képességeinknek megfelelõen kell adakoznunk. Lawrence atya várakozó pillantására Svindler így felelt: -- Sajnos, atyám, jelenlegi vállalkozásunk eddig inkább erkölcsi, semmint anyagi sikerekkel járt. -- Soha nem volt okom, hogy kételkedjek nagylelkûségedben, Svindler. Megbízom a késõbbi adományotokban és imádkozom a sikeretekért. -- Ha nem is fogadta õket emiatt túlzottan szívesen a pap, ez nem látszott rajta. -- Ismered a helyet, Svindler, nekem viszont segítenem kell azoknak, akik szomjazzák az ápoló kezeket. Vigyázz addig is magadra és a barátodra. Svindler átvezette Samet a szobán és kijutottak a konyhába, ahol két fazék éppen akkor kezdett el rotyogni. A fertõtlenítõ szagával összevegyült, átható állatfarmbûzt némileg enyhítette a leves friss illata. Egy recsegõ lépcsõsoron lesétáltak a pincébe. Mire a lépcsõ aljára értek, a nyirkos dohszag teljesen eltompította Sam szaglását. Svindler magabiztosan mozgott a sötétben. Lassan haladtak elõre az isten tudja miféle szemetekbõl álló, bûzös halmok között. Sam csak a tünde ruhájára erõsített csatok és szegecsek halvány csillanásai alapján tudta, hogy merre kell mennie. Amikor Svindler megállt, Sam kis híján fellökte. Egy pillanattal késõbb friss levegõ simogatását érezte az arcán, ahogy elõrehaladtak a sötétségbe. A rejtett ajtó halk nyikorgással csukódott be mögöttük. Halvány, vörös fény villant fel. Az enyhe világosságban Sam végignézte, amint Svindler a villanykapcsolótól a szoba túlsó felében álló ágyig sétál, majd beledobja magát. A fekvõalkalmatosság heves recsegéssel tiltakozott a túlsúly ellen. -- Helyezd kényelembe magad. Sam körülnézett. Egy pult és két szekrény árválkodott az ágy mellett, melyben a tünde hevert. Az egyik homályos sarokban Sam kiszúrt egy öreg, összehajtható széket. Magához húzta és lovaglóülésben ráült. Karjait összefonta a szék támláján. -- És most? -- Ez, Cég úr, csak tõled függ. Biztos helyre hoztalak, ahol pihenhetsz, gondolkodhatsz, még tervet is készíthetsz. Van már valami terved? -- Nem egészen. De meggondoltam azt, amit a céghez való visszatérésrõl mondtál. Azt hiszem, igazad van; nem lenne túl okos dolog. Legalábbis amíg többet meg nem tudok. -- Szóval mégsem leszel makkanagee? -- Nem leszek micsoda? -- Makkanagee. Szándékosan és rosszakarattal hülye. Sam bánatosan megrázta a fejét. -- Épp elég hülye voltam, de egész biztosan nem szándékosan. Svindler felvonta egyik szemöldökét, de nem szólt semmit. Sam sem tudta, mit mondjon, így aztán egy darabig csöndben ültek. Tudta, hogy a tündének igaza volt. Kellett egy terv, ha valami érdemlegeset akart csinálni, de ehhez elõször tudnia kellett volna, ki vagy kik az ellenségei. -- Ha bejuthatok a Renraku Mátrixba, azt hiszem, egy s másra választ találhatok.

-- És hogyan kívánod ezt megtenni? -- Nálam vannak még azok a perszona chipek, amiket Castillano nem vett el. Ha kiberterminálhoz jutok, beszállhatok a központi hálózatba. -- Megváltoztathatták a hozzáférési kódokat. -- Azt hiszem, azt meg tudom kerülni. Jiro egyszer mutatott nekem egy kiskaput, amit állítólag a rendszer egyik tervezõje csinált. Ha bejutok a Mátrixba, bejutok a Raku rendszerbe is. -- És hányan tudnak errõl? -- Jiro azt mondta, hogy az a dekás az egyetlen, akitõl õ is hallotta, mert a tervezõ meghalt egy repülõgép-szerencsétlenségben. -- Oh. Dekás titok, amit csak a kiválasztottaknak adnak tovább. Akkor csak pár száz számítógépzsoké tud róla, beleértve a Mátrixban cirkáló Raku biztonsági õröket is. Hát igen. De még ha be is tudnál jutni rajta, a chipjeid fel vannak címkézve. -- Ezt Castillano is mondta. Mit jelent ez? -- Barátom, te az adatjacked ellenére is igen járatlan vagy a Mátrix dolgaiban. A címke egy bonyolult utasításhalmaz, amit a chipbe kódoltak. Bármilyen utasítást is hajtasz végre a chipen keresztül, az érintett programokon azonosítójelet hagy. Ha a jelenlegi állapotában használod a chipet, szép nagy, messzire látszó lábnyomokat hagysz mindenhol, ahol megfordulsz a Mátrixban. -- Akkor reménytelen a dolog. -- Azt azért nem mondtam. De tisztában kell lenned a kockázattal, mielõtt megpróbálsz illegálisan beszállni egy olyan veszélyes rendszerbe, mint a Renrakué. Ami a címkéket illeti, azokat le tudom szedni, ha ideadod a chipjeidet. -- Örökbe. Svindler nevetett. -- Nincs szükségem a chipjeidre, mert az enyémek sokkal fejlettebbek. Ugyan mire használná a Mátrix nagymestere egy kezdõ perszona programjait. Sam izgatott volt. -- Akkor segítesz, hogy bejussak a Raku rendszerbe? -- Ha a kiskapud mûködik, igen. De õrültség lenne most azonnal nekirohanni, mert a jelenlegi tapasztalatoddal legázolna egy jég, mielõtt átmennél az elérési csomóponton. Egy õrzött hálózatba besunnyogni kicsit trükkösebb dolog, mint a napi munka, Cég úr. Gyakorolnod kell. -- Hol kezdjem? -- Szellemnek igaza volt veled kapcsolatban. Valóban van bátorságod. -- Svindler lekászálódott az ágyról és kinyitotta az egyik szekrényt. Kivett egy billentyûzetet és kitekerte a hálózati zsinórjait, hogy a pultra fektethesse. Az adatcsatlakozót odanyújtotta Samnek -- Itt egy Allegiance Beta. Kiberdekknek némileg õsrégi, de egy hozzád hasonló kezdõ számára megteszi, különösen, ha mester felügyelete alatt dolgozol. Megadom egy biztonságos rendszer mátrixbeli elérési kódját. Egy darabig próbálkozz ezzel és majd meglátjuk, mit tudsz kihozni. A rendszer nem túl bonyolult, de van jege. Sam már éppen nyúlt az adatcsatlakozó felé, de a JG említésére visszarántotta a kezét. -- Nem veszélyes -- biztosította Svindler -- Szerezned kell egy kis tapasztalatot. Amíg te ezzel küzdesz, addig elintézem a chipjeidet. Sam átadta chipjeit a tündének, majd megragadta az Allegiance adatcsatlakozóját és a halántékába nyomta. Figyelte, ahogy Svindler a hátizsákjából elõvesz egy mikrotronikai szerelõcsomagot és saját, sokkal kifinomultabb dekkjét. A tünde már javában dolgozott, mire Sam elhatározta magát és bekapcsolta az Allegiance-et. Néhány verejtékes, de egyre sikeresebb menet után kicsatlakozott. Lelkesen mosolygott, bár a feje fájón lüktetett. Végül sikerült némi információt lecsípni a rendszer adattáraiból. Svindlernek igaza volt. Sokkal nehezebb dolog az illegális behatolás, semmint azt gondolta volna. Megdörzsölte halántékát és kinyújtózott. -- Sikerült valami? -- Elhoztam egy adatfájlt. -- Elsõ próbálkozásra nagyon jó, Cég úr -- A tünde arcán aggodalom tükrözõdött. -- De ennyire nem

lenne szabad kikészülnöd. -- Ne aggódj emiatt. Mindig fejfájást kapok, ha beszállok a Mátrixba. -- Igen? Milyen különös.

22 -- Ne feledd, erre még nem vagy felkészülve, úgyhogy próbálj meg nem elválni tõlem. -- Igen, tudom. Úgy lesz -- A krómosan csillogó fej irányítóját utánozva bólintott. Az ikon persze nem tett ilyesmit. Semmilyen programot nem hajtottak végre, semmilyen utasítást nem adtak ki. A mozdulat egyszerû érzékcsalódás volt csak, melyhez hasonlók gyakran elõfordulnak a Mátrix mesterséges világában. -- Ehhez tartom magam, Svindler. -- A szavaid csak akkor igazolódnak be, ha ügyes és figyelmes tanulónak bizonyulsz. -- Svindler belül megremegett egy kicsit. A professzor bizonyára hahotára fakadna, ha hallaná, amint ezeket a szavakat kimondja. És bár a tanítója annak idején kicsit másképp fogalmazott, a szándék ugyanaz volt. Vajon ugyanazt érezte akkor az öreg tünde is, amit most Svindler érzett? Félelmet, hogy a tanítványa bimbózó képességei esetleg nem állják ki a próbát egyedül. Elég komoly esély volt rá, hogy Sam veszélyes helyzetbe kerül a mostani vadászat alkalmával. És Svindleré lesz a felelõsség, mert nem hajtatta végre azt az utolsó gyakorlatot is, hogy az egész eljárás puszta rutin legyen Sam számára. Vagy lehet, hogy nem mondott el Samnek valami olyan trükköt, ami az õ számára ugyan nyilvánvaló volt, de ami esetleg a fiú életébe vagy ép elméjébe kerülhet. Ha több idejük lett volna, alaposabban kitaníthatta volna Samet, de az idõ még egy tünde számára is örök, legyõzhetetlen ellenfél maradt, sokkal erõsebb, mint a legfeketébb jég. Nincs több idõ, fiam, készen állsz vagy sem, nem várhatunk tovább. Svindler nem bízott teljesen tanítványa képességeiben, ezért nem engedte be egyedül a Mátrixba. Semmiképpen nem tehette ezt, hiszen az erõs és nagy valószínûséggel ellenséges Renraku rendszerrõl volt szó. Még ha nem is találkoznak JG-vel, Sam könnyû prédája lehet a rendszerben kóborló Raku dekás kopóknak. Svindler tapasztalata nélkül Samuel Verner dekás, kezdõ árnyvadász, nagy valószínûséggel kiégetett aggyal végezné. Svindler ment elöl. Egy optikai kábelen felszaladtak a misszió tetején elrejtett antennáig, majd mikrohullámon a mûholdas csatlakozásig. Átzakatoltak a regionális telekom csatlakozásokon és leugrottak Seattle-be, ott végigszáguldottak a helyi telekommunikációs hálózaton, majd megálltak a Wharf Ten csatlakozásnál. A célpontnak kiszemelt üzleti rendszer a Renraku Társaság egyik kisebb ügyfelének számított. Az archológia Mátrixa már csak egyetlen, jól õrzött lépésre volt tõlük. A valóságban persze ezt a folyamatot nem érzékelték utazásként. Mátrixbeli érzékeik számára úgy festett, hogy egyszerûen kiléptek a kiinduló rendszerbõl és másodpercekkel késõbb máris egy gigantikus, piramis alakú ikon elõtt álltak. A piramis fényt elnyelõ, matt feketéjét világító, kék korong díszítette, mely szabályos idõközönként fényes, egyre táguló körhullámot bocsátott ki magából. Amikor a hullám elérte az építmény határvonalait, középrõl egy újabb hullám indult útjára. Az elõzõ hullám közben tovább tágult, de azon részei, melyeket a piramis alakzat már nem tudott magába foglalni, lassan semmivé foszlottak. -- Szedd elõ az álcázó segédprogramokat -- rendelkezett Svindler. Ő maga is aktivizálta a sajátját és tudta, hogy normális ikonja, egy ezüstösen szikrázó köpenyt viselõ, ébenfekete gyermek képét elfedi a szimuláció és a külsõ megfigyelõ csak a megszokott, Renraku alkalmazott dekás ikonját látja. Sam képe már eredetileg is valami ilyesmi volt, így az õ ikonja csak kevéssé változott meg. Figurája arcvonásai eltorzultak és más vonásokba simultak át, ruháján pedig ál-azonosítójelek és szimbólumok jelentek meg. Sam ikonjának jelvényein enyhe, sötét foltok látszottak, mintha megégtek volna. Ha Svindlernek több idõ állt volna rendelkezésére, jobbat is tudott volna csinálni, de így most be kellett érniük a Renraku hozzáférési engedélyek ezen tökéletlen másolatával. És bár az álca nem volt tökéletes, annyira azért jól sikerült, hogy kiállja egy közönséges jelenlétgátló program vizsgálódását.

-- És most jer, nézzük, a hátsó ajtó nyitja-é a kastélyt. -- Svindler, azt hiszem, neked nem mutathatom meg a kódot. -- E hely titkos útjait én már kijártam. -- De akkor egyedül jutottál be. Akkor nem nyitottam ki neked az ajtót. És... nos, talán most sem kellene. Mert mi van, ha tévedünk és a Renraku nem is felelõs a gyilkosságokért? És rosszul tenném, ha kiadnám a titkot. -- Tégy lelkiismereted parancsa szerint. -- Csak azt akartam, hogy megértsd. -- Akkor továbbléphetünk? -- Igen. Sam ikonja elõrelépett. Függõlegesen fölfelé emelkedtek, amíg el nem érték a piramis magasságának egyharmadát. Sam a kezét egy olyan helyre helyezte, ahol egy arra futó hullám kissé elszínezte a felületet. Mielõtt a következõ hullám elérhette volna ezt a pontot, Sam ikonja Svindler figurája és a pont közé lendült. Amikor a hullám elérte õket, halvány körvonal izzott fel a Renraku építmény oldalában. Svindler szemei kinyíltak. Dekázás közben általában nem volt sok látnivaló. Tekintete társa ujjaira siklott, aki bepötyögte a kulcsszót Allegiance kiberdekkjébe. Svindler ujjai ugyanazokat a jeleket gépelték be saját Fairlight dekkjébe. Amikor Sam ujjai befejezték a mozgást, Svindler leütött még egy billentyût és az egész jelsorozat biztonságban átsiklott saját dekkje memóriájába. A fizetség része, gondolta. A jelszó túl értékes adatnak számított ahhoz, hogy Sam lelkiismeretére hallgasson. Miután végzett a másolással, ismét a Mátrix felé fordította a figyelmét. Egy hátsó kiszolgáló csomóponton át léptek be a Renraku komplexumba. A csomópont történetesen néhány lift mûködéséért felelt és mint ilyen, normálisan nem nyújthatott volna hozzáférést a rendszer többi részéhez, de hát most hátsó bejáratként is funkcionált. A Mátrixbeli illúzióban úgy festett, mint egy apró õrszoba. Sima falain szabálytalan idõközönként fények villantak fel, ahogy a liftek végezték a feladatukat. A képzeletbeli szoba sarkában egy szürke páncélzatú szamuráj hortyogott. Mivel a liftek csak kevés, viszonylag alacsony biztonsági szinttel rendelkezõ emeletet kötöttek össze, az õrzõ jég csak riadó esetén lépne mûködésbe. A vadászat innen már sokkal könnyebbnek tûnt. Ha a Renrakuban tényleg nagy lenne a felfordulás, mert elloptak egy technológiai titkot, akkor most az egész rendszer riadókészültségben állna. Még itt is vigyázzban állna az õr, hogy figyelje a lifteket és minden esetleges behatolót azonnal jelentsen a biztonságiaknak. Egy ehhez hasonló, ártatlan helyen felesleges elõvigyázatosságnak tûnt az õr ideállítása, de mindenesetre jó képet adott arról, mennyire kemény terep a Renraku Mátrix. Legalábbis ez látszott a leglogikusabb magyarázatnak, feltéve, hogy a Mátrix biztonságiak nem tudtak a hátsó ajtó létezésérõl. Svindler ez utóbbit nem tartotta túl valószínûnek. De azért nem tette volna rá a nyakát. Az õr ugyan aludt és minden békésen nyugodott, de ez akár csapda is lehetett. Ha saját álcaprogramjaik nem mûködnek jól, elképzelhetõ, hogy a jelenlétgátló program úgy tesz, mintha nem venne észre semmit és megvárja, hogy olyan mélyre hatoljanak be a rendszerbe, hogy már lehetetlenné váljon a szökésük. A cég dekásai már be is szállhattak a Mátrixba, hogy felkutassák õket, vagy egy nyomkeresõ már azon dolgozhat, hogy visszakeresse az útvonalukat egészen addig, hogy megállapítsa a fizikai belépési helyüket és elindítson egy fegyveres megtorló osztagot. Svindler nem mûködhetett volna éveken keresztül árnyvadász dekásként, ha nem lett volna óvatos. De ezzel a Mátrixszal kapcsolatban már rendelkezett némi tapasztalattal és most minden azt súgta, hogy nincs semmi probléma. Némileg megnyugodva intett Samnek, hogy továbbmehet. Sammel az élen kisétáltak a liftirányító csomópontból és beléptek a ködgomolyagszerû adatcsatornák egyikére, melyek a Mátrix belseje felé futottak. A végtelen sötétségben a különféle alrendszerek csillogó, geometrikus ábrái látszottak a távolban. A lebegõ építmények között adatok cikáztak üstökösre emlékeztetõ fénycsóvákat húzva maguk után. Ahogy Sam és Svindler elõrehaladt, a ködpálya elõttük is mögöttük is semmivé foszlott, így õk is csak lángoló üstökösök voltak a mesterséges éjszakai égbolton. Útközben Svindler észrevette, hogy Sam ikonja sántít. Összevont szemöldökkel próbálta megérteni

a jelenség mibenlétét. A perszona programban semmi olyasmit nem vett észre korábban, ami erre utalt volna. Ha a mostani vadászat véget ér, alaposabban át kell majd vizsgálnia a chipeket. A bicegõ krómfigura csomópontról csomópontra vezette õket. Svindler önbizalma nõttön nõtt. Kezdte biztosnak érezni, hogy valóban nincsen riadókészültség. Csak egyetlen cégdekással találkoztak és az álcaprogram miatt az sem fedezte fel, kik is õk valójában. Ha a rendszer riadókészültségben állt volna, nem tudtak volna három csomóponton is túlhaladni anélkül, hogy ne ütköztek volna bele valami dekás kopóba. Még a végén könnyû vadászat lesz belõle. Végül elérték Sam célját, egy nem-emberi eszközökkel foglalkozó orvosi adatbázist. Amikor Sam elõször megemlítette Svindlernek a dolgot, Svindler nem látta, miért kellene behatolniuk a rendszerbe ilyen jellegû adatok miatt. A személyi fájlok nyilván hasznosabbnak bizonyulnának annak kiderítésében, hogy a tollas kígyó a Renrakunak dolgozott-e (akkor is, ha ezeket a fájlokat jobban õrzik). Sam biztosította, hogy a Renraku egy sárkányt minden bizonnyal nem alkalmazottként, hanem felszerelési eszközként tartana nyilván. Ez a fajta megkülönböztetés Svindler szemében bolondságnak tûnt, de hát õ nem volt japán, mint a Renraku igazgatói. A keletieknek gyakran más elképzeléseik vannak a világ mûködésérõl. Épp elég furcsaságot látott már Sally Tsungtól, pedig a lány ereiben csak félig csörgedezett keleti vér. Az adattár falai kavargó betûkbõl és számokból álltak. Különféle szimbólumok villantak fel különbözõ színekben és különbözõ sebességgel, a minta állandóan, kiismerhetetlenül változott. A kép az adatokat az illetéktelen leolvasástól védõ kódrendszert jelképezte. Sam ikonja hamar hátrahõkölt. -- Azt hiszem, ezt inkább neked kéne csinálni. Én esetleg kiváltanék egy riadót. -- Egyszerû technomágia. Csak figyelj. Svindler ikonja levetette álcáját és egyik ébenkezével elõhúzott egy matt aranyszínû aktatáskát. A vékony ujjacskák felnyitották a tetejét és kecses mozdulattal kiemeltek belõle egy szerszámot. Svindler letérdelt a vibráló szimbólumfal elé, mintha csak egy zárat készülne kipiszkálni. A kis szerszámot bedugta az adatfolyamba. Néhány apróbb kézmozdulat után kiválasztott egy másik szerszámot és a másik mellé azt is bedugta a falba. Egy óvatos tekerintés és a két szerszám színe lassabb tempóban kezdett lüktetni. Újabb csavarintás. A lüktetés egyre lassabbá és lassabbá vált, míg végül megállapodott és a szerszámok egyetlen színben ragyogtak. -- Melyik fájl érdekel, Cég úr? -- Át kell fésülnöm õket. Sam ikonja odalépett a falhoz és egyik kezét a szemmel láthatóan tömör fényhez tapasztotta. A krómfényû fej elõrehajolt egy kicsit, mintha erõsen koncentrálna. A fájlneveken kis lángocska futott végig, tûnékeny tündérfény gyanánt. Kis idõ múlva a ragyogás megállapodott az egyik fájlon. -- Ez az. Az ébenfekete figura bólintott és állított egy kicsit a szerszámain. A fal ismét mozgásba lendült, adatok villantak fel egymás után szédületes gyorsasággal. A kiválasztott adatsor csakhamar a kezei elõtt fénylett. A szerszámokat visszatette a táskába, majd a táska semmivé foszlott. Svindler kezét csuklóig bedugta a falba. A fény befogadta kéz úgy festett, mintha csuklóban meg lenne csonkítva. Néhány pillanat múltán ismét kihúzta a kezét. Vastag, zöld könyvet tartott benne. Gyorsan átlapozta. -- Semmi kígyó. Sam sóhajtott. Svindler visszalökte a könyvet a falba és kétszer ráütött a világító fájlkódra. A kavargó szimbólumok ismét visszaálltak eredeti formájukba, csak egy kicsit kevésbé éles körvonalúak voltak. -- Svindler, azt hiszem jobb, ha kimegyünk innen. -- Mi az? -- Nem tudom. Csak arra gondoltam, jobb nem kísérteni a szerencsénket azzal, hogy tovább maradunk. Svindler gyanakodni kezdett Sam hirtelen aggodalma láttán. A fiú nyilván elhallgat valami információt. Visszakapcsolta álcaprogramját.

-- Rendben van, de én megyek elöl. Úgy gyorsabban mozgunk. Valóban gyorsabban haladtak visszafelé azon az útvonalon, amin errefelé jöttek. Hirtelen azonban Svindler megtorpant. Rémülten bámult az õket befogadó csomópont falaira. Az egymással szemben álló, függõleges tükörfalak végtelenbe nyúló tükörképeiket verték vissza. Olyan váratlan és szokatlan volt az egész. Csak súlyosbította a dolgot, hogy Svindler tükörképei egy vibráló köpeny alatt kucorgó fiúcskát ábrázoltak, míg Sam krómfigurájának tükörképei sötét pöttyökként virítottak a sima felületen. Svindler kényelmetlenül érezte magát. Évek óta járta már a Mátrixot, de ilyesmivel még sohasem találkozott. Ujjai vad táncba kezdtek a billentyûzet fölött, amint nekilátott, hogy a helyszínen improvizáljon egy programot, amellyel megállapíthatta a programjaikat futtató hardver felépítését. Aztán a szeme sarkából észrevette, hogy a végtelenbe nyúló tükörképek között megmozdult valami. Messze, lopva. Nem többként múló villanásnál. Svindler megszakította az analizáló programot és újabb utasításokat pötyögött be vad tempóban. Átnyúlt és elütötte Sam ujjait az Allegiance kiberdekk fölül. Begépelte a futtatási kódot és leütötte a "Végrehajtás" billentyût. A króm figurák távoli képei eltûntek. A köddé válás egyre közelebbi és közelebbi tükörképeket érintett, míg végül egyetlen, röpke pukkanással Sam ikonja is szertefoszlott a csúcspontból. Svindler egyedül maradt a tükrökben rejtõzõ akármicsodával. Nem tudta, honnan érzi, de biztos volt benne, hogy az a valami egyre közelebb jött. Leütötte a "Végrehajtás" billentyût. Saját ikonjának tükörképei is belekezdtek haláltáncukba ugyanúgy, mint az elõbb Sam krómfigurái. Az a valami észrevette, mi történik és versenyre kelvén a sorozatban eltûnõ tükörképekkel egyre közelebb nyomult. Svindler álcaprogramja már nem mûködött, az ébenfekete kisfiú maga is rohanni kezdett a szobában, hátha saját sebessége is hozzáadódik tükörképei eltûnési tempójához. Érezte, hogy az a másik egészen közel ért, de nem mert hátranézni. Már majdnem találkoztak, amikor az utolsó tükörkép is eltûnt. Pukk. Verejtékben fürödve és ziháló mellkassal, de biztonságban visszakerült a valós világba. Kirántotta halántékából az adatzsinórt. Sam zavart tekintettel meredt a tündére. Nem tudott eleget ahhoz, hogy féljen. -- Mi volt ez? -- Nem tudom. Még sosem láttam ilyesmit. Sõt, jelenlegi tudásom alapján ilyesmi nem is létezhet. -- De azért kijuttattál minket -- Sam is kihúzta fejébõl a csatlakozóját és a pultra lökte. -- Szerintem nem is számít, mi volt az. Megszereztük, amit akartunk és biztonságban kijutottunk. Nem tudnak lenyomozni. -- Úgy tûnik. -- A fejfájás pedig igazán megérte. Most már biztos vagyok benne, hogy nem a Renraku rendelte el a gyilkosságokat. Ha a tollas kígyó nekik dolgozott volna, az orvosi adatai szerepeltek volna abban a fájlban. -- Az is lehet, hogy felbérelték erre az alkalomra. Sam megrázta a fejét. -- Nem hiszem. Nem tettek volna ilyet, ha legálisak akartak maradni. -- Az istenért, már miért ne? A szerzõdésbíróság hagyta volna õket, hogy halálra ítéljenek téged és Hanaet. Az ottani gazemberek ritkán néznek utána olyan mélyen a dolgoknak, hogy kiderítsék, a nevezett alkalmazott valóban rászolgált-e a halálos ítéletre vagy sem. A Renraku könnyedén fontosnak tüntethetett fel benneteket. Samet kényelmetlenül érintette a gondolat, hogy korábbi kenyéradója esetleg ilyesmit mûvelhetett. -- Nem. Ezt nem tennék. És még ha tennének is ilyet, a sárkány nem lenne része a társaságnak? Mindenki tudja, hogy a bíróság meglehetõsen szõrszálhasogató abban, hogy a megfelelõ módon hozzák meg a cégek az ítéleteiket. A törvény elõírja, hogy a szökevényekkel szemben bármely akciót csak bona-fide cégtisztviselõk indíthatnak. -- A szörny fejvadász is lehetett.

-- A törvény azt is kimondja, hogy a vérdíjakat be kell jegyeztetni a bíróságnál. És te magad láttad, hogy nem történt ilyesmi. -- Sajnos, Cég úr, a hivatalos feljegyzések nem mindig vágnak egybe a valósággal. -- Nem hiszem, hogy be nem jegyzett vérdíjról lenne szó -- Sam határozottan megrázta a fejét. -- A Renraku nem kockáztatná meg a szabályzatszegéssel járó esetleges büntetéseket, különösen akkor nem, hogy én valójában nem is vittem el semmit. Túl nagy lenne az ára. -- Úgy tûnik, jól ismered a törvény idevágó részeit. -- Mondjuk azt, hogy az utóbbi idõben hirtelen érdeklõdést mutattam a cégektõl megszökött alkalmazottak jogállásával kapcsolatban. Úgy véltem, ezek az információk hasznosnak bizonyulnak majd számomra a jövõben. -- Annak bizonyultak. -- Svindler hátratolta székét és felállt. Egyik kezét Sam vállára tette. -- Ezzel a Renraku elleni vadászattal teljesen beléptél az árnyékvilágba. Elváltál a cégektõl. Megvonom tõled a Cég nevet és megjutalmazlak a Csavar névvel. -- Azt hiszem, köszönöm -- Sam kicsit meglepettnek tûnt. -- Jól csináltuk, nem? Legalábbis most már nem kell aggódnom, hogy üldöz a Renraku és nem kell bûntudatot éreznem, hogy a másik fickó az én álcámmal esetleg ellopott valamit. Ahogy te is mondtad a dekázás elõtt, ha rablás történt volna, az egész rendszert riadóztatták volna. -- Azért ne vedd biztosra, hogy nem riadóztatták. Sam összevonta szemöldökét és megeresztett egy tapogatózó mosolyt. -- Miért ne? Ott dolgoztam. Emlékszel? Nem volt riadó. -- Akkor talán elmondhatnád, mik voltak azok a tükrök. -- Nem tudom. De azt tudom, hogy voltak némi bizonytalanságok a rendszerben. Kis elmosódottság az orvosi adattárban. Tudod, felbontási problémák. A tükrök valószínûleg valamiféle diagnosztikai segédprogramok lehettek. Svindler nem egészen osztotta Sam véleményét, de nem volt értelme, hogy ennek hangot is adjon. A jelenség nyilvánvalóan túlnyúlt Sam dekás felfogásán. Mint ahogy a fiú Svindler aggodalmát sem értette meg. -- De bármi is legyen az, már nem érdekes. Nem hiszem, hogy vissza kéne mennünk még egyszer. Megtudtuk, hogy a gyilkosokat a Renrakun kívül kell keresnünk és ott is fogjuk. -- Elõször is -- válaszolta Svindler határozottan --, aludnunk kell és aludni is fogunk. Tiéd lehet az ágy az elsõ körre, Csavar úr, mert nekem még gondolkodnom kell egy kicsit. Valójában aggódnivalója volt. És nem csak a tükrök vagy a lehetséges gyilkosok kiléte miatt. Sam nem reagált normálisan a Mátrixra. Svindler megnézte magának a fiú adatjackjét, amikor kijelentkeztette Samet az Allegiance-en. A csatlakozón ott állt a készítõje neve: Soriyama. Ez a név pedig arról árulkodott, hogy a srác adatcsatlakozója az egyik legdrágább cucc, amit Svindler életében látott. Ezt a munkát egyetlen utcai doki vagy cégbeültetõ sem tudta volna elvégezni. Igazi profi munka volt, valódi élvonalbeli technológia és Svindler biztos volt benne, hogy az ember-gép interfész is tökéletes lehet. Sam fejfájásai furcsák voltak, még a bicegõ ikon nélkül is figyelemfelkeltõek. Vajon kapcsolatban áll egymással a két dolog? Samuel Verner több volt annál, mint aminek elsõ ránézésre látszott.

23 -- Sherman, ezt nézd meg! Cliber kiáltására Huang felpattant és a nõ konzoljához rohant. Kerekre nyílt szemmel bámulta a látványt. -- A jelvezérlés és a virtuális memória egyenes arányban növekszik a multi-tasking hibákkal -motyogta Huang. -- Hol történtek a hibák? Cliber leütött egy billentyût és kiemelte az illetõ helyet a tervrajzon. -- Hmmm. Behatolás van folyamatban?

-- Senki nem jelentette. Lefuttatok egy ellenõrzést -- mondta Cliber és már neki is feküdt a billentyûzetnek. Hutten is a képernyõ mellé tolult. -- Szerinted mi ez, Konrad? A rendszertervezõ zavarodottnak tûnt. -- Az OMDR-ek a specifikáción kívül funkcionálnak. Teljes három sor 77206 chip dolgozik maximum kapacitással, de a Haas biochip terheltsége alig emelkedik a szokásos alaptevékenység fölé -- Megrázta a fejét. -- Nem tudom. Egyik elõre kalkulált paraméterrel sem egyezik. -- Pontosan -- vágta rá Huang. Vigyora a másik kettõre is átterjedt. -- Meg kell erõsítenünk. -- Elindítok egy teljes diagnosztikát -- Hutten visszasétált saját termináljához és beszállt a rendszerbe. Crenshaw a kutatólaboratórium ajtajában állt, így mindent látott és mindent hallott. A technikai szövegek semmit nem mondtak a számára, annál többet a kutatók izgatottsága. Épp jókor sétált a labor felé, hogy napi ellenõrzõ körútja során itt is eltöltsön egy kis idõt. Ha valami jelentõs dolog történt, azonnal jelenteni fogja Satónak. Talán el tudja hitetni vele, hogy az õ közbelépése lendítette meg a lusta csapatot, így aztán csak növekedni fog a Kansayaku szemében. -- Áttörés, professzorok? Huang és Cliber felnézett, szemmel láthatóan megdöbbentek, hogy Crenshaw is jelen van. -- Nem -- mondta óvatosan Huang és Cliber is megrázta a fejét. Aztán a férfi némileg határozottabban hozzátette: -- Csak egy kis probléma. Az egyik csomóponttal van valami baj. Crenshaw bólintott és nem felelt semmit. A kutatók hirtelen kijózanodott arcáról tisztán látta, hogy hazudnak és azt szeretnék, ha õ valahol máshol lenne. Crenshaw úgy döntött, hogy elfogadja a magyarázatukat egészen addig, amíg meg nem tudja, valójában mi történt és hogyan használhatja majd ezt az információt a saját hasznára.

24 Sam arra ébredt, hogy Svindler az ágya végében ül és õt bámulja. A tünde karikás szemei és gyûrött ruházata arról tanúskodtak, hogy már jó ideje ébren lehet. És ez egyben azt is jelentette, hogy Sam már jó ideje alhatott. -- Azt hittem, fel fogsz ébreszteni. A tünde vállat vont. -- Szükséged volt az alvásra. Jól mondta. Sam most már kipihentnek érezte magát. -- Mennyit aludtam? -- Egész éjjel és a nappal nagyobb részét. -- És te? -- Idõre volt szükségem. -- Alvásra lett volna szükséged. Úgy festesz, mint akinek rémálmai voltak. Azt hittem, a tündék mindig majd kicsattannak az energiától. -- Ahhoz még nem vagyok elég öreg -- felelte Svindler tompán. A tünde túl komoly volt ahhoz, hogy Sam ilyen apró jópofaságokkal fel tudja rázni. Svindler még az általa annyira kedvelt régies beszédmódot sem használta most. Sam megfigyelte, hogy ez olyankor történik, amikor a tünde komolyan izgul valami miatt vagy mélyen el van merülve a technikai részletekben. -- Valami baj történt? Svindler megrázta a fejét. -- Szeretném, ha meglátogatnál egy bizonyos személyt. -- Miért? Mi történt? -- Azt hiszem, õ segíteni tud.

-- Svindler, nem válaszolsz a kérdéseimre. A tünde hátravetette a fejét és mereven a plafonra szegezte tekintetét. Sóhajtott. -- Mert nem tudok válaszokat. Csak kérdéseket. -- Mirõl beszélsz? -- Rólad. Sam már eddig is elég zavart volt, de a tünde csak súlyosbította a dolgot. -- Még a végén fejfájást okozol. -- A fejfájásaid is hozzátartoznak a dologhoz -- Svindler elõrehajolt és egyenesen Sam szemébe nézett. -- A dekázás közben érzett fejfájásod és szédülésed nem normális. A beültetésed csúcsminõség. A használt kiberver tökéletes. Gondolataid rendezettek és logikusak. Röviden szólva minden képességed megvan rá, hogy szuper Mátrixzsoké legyél, de valamilyen okból kifolyólag az ikonod biceg. Azt gyanítom, a pszichédben rejlik a válasz, de én nem nagyon értek az ilyesmikhez. Segítségre van szükséged ezzel kapcsolatban és én tudom is, hogy kihez fordulj. Ijesztõ feladatot vállaltál. Az ellenfeleid kegyetlenek, ahogy azt már tapasztaltad. Ahhoz, hogy sikerrel járj, feltétel nélkül meg kell bíznod a képességeidben. Ebbõl kifolyólag nem engedheted meg, hogy akár a legkisebb hiba is meghúzódjon az elmédben. Svindler azt képzeli, hogy Sam õrült? Megzavarodott a próbatételtõl? -- Szóval azt akarod, hogy találkozzak egy barátoddal. Orvos? -- Többek között. -- Még egy vadász -- Sam végigsimított az állára kiült borostákon. -- Arra biztatsz, hogy magamra hagyatkozzak, miközben mindenféle idegenekhez küldözgetsz azzal, hogy tegyem a fejemet a kezükbe. -- Az ellenségek véletlenül is felbukkannak, a szövetségeseket keresni kell. -- Közhelyek, Svindler? Mit rejtegetsz mögöttük? Svindler egy darabig semmit nem felelt, tünde arcvonásai hirtelen idegenné váltak. -- Azt gondolom, el kell menned ahhoz az emberhez. Sam megfontolta a tünde szavait. Svindler megint elkerülte az egyenes választ. Bizonyosan rejteget valamit. De furcsa modora ellenére is mintha mélyen aggódott volna. Legalábbis Sam így vélte. Lehet, hogy csak õ maga akarta, hogy így legyen, de az árnyvilág vad kavargásában szükség volt legalább egy biztos pontra. Közhely vagy sem, igaz: kellettek szövetségesek. Megengedheti, hogy megsértse ezt az egyet? -- És ha belemegyek, mi a haszna belõle a barátodnak? És te, mint árnyvadász, miért segítenél egy cégmenekültnek? Sok kérdésem van és nem bízhatok senkiben. -- Nem mindnyájan vagyunk olyan zsoldosok, mint Lady Tsung. -- A humor vékony sugara belopta magát a tünde komor maszkja alá, mintha a zordon viselkedésre már nem lenne szükség. Úgy ítélte meg Svindler, hogy Sam már eldöntötte a választ? -- Te nem vagy tagja a bandájának? Azt hittem, õ a fõnököd. -- Igaz, hogy a nemes hölgy és én együtt dolgoztunk, de én független vadász vagyok. Megvannak a saját érdekeim. Persze, hogy megvoltak. Az árnyvilágban mindenki a saját érdekeit tartotta szem elõtt. -- És mifélék ezek az érdekek? -- Rendkívül kitartó vagy, Cég úr. Ez értékes tulajdonság... bizonyos alkalmakkor. -- Azt hittem, már más néven hívsz, Svindler. És a tulajdonságaimmal kapcsolatos megjegyzéseidet elengedtem a fülem mellett. -- Hát akkor, Csavar úr -- Svindler halványan bólintott. -- Mondhatjuk, hogy a jelen körülmények lehetõvé teszik számomra, hogy régi kötelezettségemet újabbal váltsam fel? Ha elfogadod javaslatomat, az mindnyájunk javára válik. Az illetõ, akivel találkoznod kellene, érdekesnek fogja találni az esetedet és ez a számára önmagában is fizetséget jelent. Te magad is nyersz. Ezzel az úttal kikerülsz a városból és elõrehaladsz a célod felé. És ezenközben hû szolgád is csökkentheti a vállára nehezedõ emberfeletti terheket. Mindenki nyer -- szögezte le végül Svindler mosolyogva. -- És a másik lehetõség? -- Azt eszedbe ne vedd. -- Milyen választásaim vannak?

-- Mindig a saját választásaid, természetesen. A tünde csábosan, pajkosan, de barátságosan mosolygott. Sam hitetlenkedve megcsóválta a fejét és nagyot nevetett. Az események ismét a hátukra vették, de ezúttal pozitív irányba. Saját akarata alapján, saját céljai felé fog továbbhaladni. És már jó ideje semmi nem kecsegtetett azzal a lehetõséggel, hogy ennyire maga irányíthassa a saját életét. De Svindler bagatellizáló megjegyzése ellenére azért végiggondolta a lehetõségeket. Különben a választás nem lenne választás. És bár igaz volt, hogy saját szüksége ez irányba hajtotta, de felvértezte magát a Svindler komolyságába és jóindulatába vetett bizalommal. Ha Svindler barátja segít abban, hogy utána könnyebben dekázzon, akkor Sam könnyebben fülön csípi és törvény elé állítja majd a gyilkosokat. És most, hogy árnyvadásszá minõsült, jól tudta, hogy az ember a legkisebb elõnyt sem dobja el magától. A Svindler barátjával való találkozás bizonytalan volt, de ezt a kockázatot Sam saját akaratából vállalta. Felállt. -- Menjünk.

25 A hely, ahová igyekeztek, magánterület volt Portland nyugati határvidékén. A kapuból Sam jól láthatta, hogy a körülzárt birtok jóval túlnyúlt a város határfalán, így a tulaj birtoka nem teljes egészében esett a város területére. A birtok nagyságáról azonban fogalma sem volt; a bokrok és fák eltakarták a kilátást. Ezzel az elhelyezkedésével a birtok megsértette a Tir Tairngire-i rendelkezéseket, melyek szerint a város minden részét teljes mértékben beton-, drót- és elektromos kerítéseknek kellett körülvenniük, hogy a város jól elváljon a többi tiri területtõl. A birtok nyilvánvaló szabályszegése mindenki számára elárulta, hogy tulajdonosa nagy hatalommal bír a tündék országában. A távolban néhány magas, tünde épület díszelgett. Nyilván ezek Tir hatalmasságainak rezidenciái. Tudta, hogy ezen épületek mögött magasodik a Királyi Hegy, melyet állítólag mágikus úton hoztak létre. Ezen a hegyen terült el Tir Tairngire fõvárosa, a Fõherceg munkahelyéül és otthonául szolgáló csodás épületkomplexum. A Királyi Hegyet körülvevõ birtokokon pedig a többi herceg és a kiválasztott tanácsadók telepedtek le. Igen illusztris szomszédság volt ez tehát és ezek mellett Svindler barátja megengedhette magának, hogy illegálisan tartsa fent birtokát. Nyilván nagyon magas rangú fickóról lehetett szó. -- Nem is mondtad el nekem, hogy ilyen jellegû kapcsolataid is vannak, Svindler. -- Jobban szeretem az "ismeretség" terminust, Csavar úr. -- Mindegy. Ha ezt elmondtad volna, könnyebben rávettél volna, hogy eljöjjek. Vagy legalább jobban öltözhettem volna. -- Nem valószínû, hogy formális vendégekként kezelnek majd minket -- Svindler egy kapuházhoz vezette Samet. Majd megállt, amikor a kapu mellõl elõlépett egy alak. -- És mibõl gondolod, hogy bármilyen vendégként foglak kezelni, Sikátorvadász? Az alak még egy tündéhez képest is magas volt. Lesimított, hollófekete haja és szempillái élesen elütöttek halvány bõrétõl és jegeskék szemétõl. Öltönye és a hozzá viselt kiegészítõk jólszituált középosztálybeli embert sugalltak és bár jó szabásúak voltak, nemigen illettek viselõjükhöz. Volt valami a tündében, ami kõkemény középkori lovag benyomását keltette. Sam elképzelte a férfit teljes páncélzatban, a sok használattól kissé megkopott, tört fényû fémlemezekbe öltözve. Talán az állkapcsa vagy közömbös tekintete, esetleg gyanakvóan összehúzott szemei tették ilyenné külsejét. -- Hess innen, Estios. Veled nincs dolgunk. -- Ha találkozni akartok a professzorral, akkor van. Svindler sértõdöttnek látszott és úgy tûnt, pillanatokon belül vissza fog vágni valami frappáns mondattal. Ehelyett azonban csak vállat vont, mint aki belenyugszik az elkerülhetetlenbe. Elõhúzta pisztolyát és csövénél fogva átnyújtotta Estiosnak. Estios hideg mosollyal vette át a fegyvert. Megfordult és visszasétált a kapuházba. Sam és Svindler

elindultak utána. Odabent megállás nélkül elhaladtak a recepciós pult mellett. A feszes uniformist viselõ Errant Knight biztonsági ember szó nélkül figyelte, ahogy a három férfi áthalad területén és egy díszes boltív alatt befordulva eltûnik egy hátsó szobában. A belsõ szobát alig bútorozták be és csak halvány fény világította meg. A szobát két részre választó, átlátszó fal elõtt egy fehérköpenyes ork nõ ült egy számítógépes konzol elõtt. Arcvonásait alulról világította meg a monitorokból áradó szürkés fény, ezáltal eddig sem túl emberi vonásai csak még vadabbakká váltak. Mögötte egy törp férfi állt. Zömökebb testfelépítésû volt az orknál, de még így álltában is alacsonyabb volt, mint a másik ültében. Nyakában nehéz láncon díszes amulett függött, kabátjának hajtókáját pedig mágikus szimbólumok díszítették. A törp mágus a falnak támaszkodott. Sato mágusához hasonlóan nyilván õ is szunyókálással töltötte szolgálati ideje nagy részét. Sam eltöprengett rajta, vajon mitõl annyira nélkülözhetetlen a mágusok szolgálata, hogy még azt is megengedik nekik, hogy munkaidõben aludjanak. A szoba Samék felé esõ oldalának egyik sarkában nagy, fehér véreb pihent. Lustán kinyitotta szemeit, amikor beléptek a szobába, de amúgy meg sem mozdult. Sam riadtan eszmélt rá, hogy nem közönséges kutyát lát. A lény halványan csillogó szemei elárulták, hogy paraállatról van szó és a szaga is ismerõs volt, jóllehet Sam csak egyszer érezte ezt. A bestia egy bargeszt volt, éppen olyan, mint amelyik annak idején megtámadta Tsungot. És amikor Sam észrevette, hogy az állat nincs megláncolva, rémülten visszahátrált a boltíves bejárathoz. Szégyenére sem Estios, sem Svindler nem követték a példáját. Egyszerûen csak Sam felé fordultak és úgy néztek rá, mintha megbuggyant volna. Sam kiegyenesítette ösztönszerûen védekezõ tartásba görbedt hátát és kipréselt magából egy mosolyt. Hát, lehet, hogy nem is veszélyes az az állat. De honnan tudhatta volna? Persze még így is lehet, hogy azonnal átharapná a torkukat, ha Estios úgy parancsolná. Estios egy asztalra fektette Svindler fegyverét és kinyújtotta egyik kezét. Svindler a bakancsából elõhúzott egy másik, sokkal kisebb fegyvert és azt is átnyújtotta. Derekáról leakasztotta az öv gyanánt viselt láncot és egyik zsebébõl elõhalászott egy lapos fémdobozt. Mindkettõt odaadta a sötéthajú tündének. Estios megütögette jobb alkarját. -- Az beépített. -- Akkor hatástalanítót veszel fel. -- Mondatát nem kérdésnek szánta. -- Nincsenek ellenséges szándékaim. A szavam mindig elég volt a professzornak. Veled ez talán másképp van? -- Ma más dolgokat is meg kell fontolnunk. -- Nézze -- vágott közbe Sam, akit kicsit bosszantott a modor, ahogyan Svindlert kezelték --, nem azért jöttünk, hogy bajt keverjünk. Én úgy tudom, hogy a látogatásunk valami módon érdekelné a professzort. Ha ez nem elég kielégítõ önöknek, sajnáljuk. Miattunk nem kell fõnie a zsoldosai fejének. Akár el is mehetünk. Úgy tûnt, Estios csak most vette észre Samet. -- Igazi griff. Tehát szavatolod, hogy Svindler jól fog viselkedni? -- Természetesen. -- Az életeddel is? Sam válasza ezúttal kicsit lassabban jött, de maga is meglepõdött a hangjából kicsendülõ magabiztosságon. -- Igen. -- Csavar úr azért van itt, mert én ragaszkodtam hozzá, Estios. Felesleges esküt tennie. -- Már megtette, Sikátorvadász. -- Felveszem a hatástalanítódat. -- Nem, ne vedd fel -- kötötte az ebet a karóhoz Sam. -- Azok a micsodák végleg tönkretehetik az áramköröket. Túl nagy a kockázat, Svindler, ahhoz képest, hogy csak a fejfájásomról akartunk beszélgetni. -- Tudod, mit teszel? -- kérdezte halkan Svindler. -- Persze -- hazudta Sam. Svindler tekintetébõl kitûnt, hogy a tünde ebben egyáltalán nem biztos, de azért elfogadta Sam szavát. Samre villantott egy félig hálás, félig cinkos mosolyt. -- Ennyi elég, Estios?

-- Felõlem -- felelte a férfi és megvonta a vállát. A Sam halántékába ágyazott krómacél csatlakozóra mutatott. -- Miféle fejkészüléked van? -- Hangjából világosan kicsengett, hogy azonnali, precíz és teljes választ vár. -- Adatjack. Estios a technikus irányába nézett. A technikus bólintott. A nõ hangja recsegve hatolt át a hangszórón. -- Egybevág a letapogatással. -- Fegyver után nem akartok átkutatni? Estios arcán árnyalatnyi megvetés villant. -- Nincs rá szükség. Elég alaposan átvilágítottunk. Gyerünk. Estios átvezette õket egy ajtón, majd végig egy folyosón. Kinyitott egy másik ajtót és máris odakint találták magukat. A fal mellett egy sor apró, elektromos kocsi állt. Estios az elsõre mutatott és megkerülte, hogy beüljön a vezetõfülkébe. Alig hagyott nekik idõt, hogy beszálljanak, máris indított. A kocsi kerekei halkan ropogtak a murvás úton, ahogy elindultak a kastély felé. Közelebb érvén Sam megállapította, hogy inkább udvarház ez, mint kastély. Vigyorgó ördögfigurákkal díszített kõfalak néztek farkasszemet a külvilággal és védték az udvarházat a behatolás ellen. Az egész úgy festett, mintha egy tündérmese kellõs közepébe csöppentek volna bele. Az ilyesfajta stílusú építmények egyedül Tir Tairngire-ben nem tûntek szokatlannak. Estios lefékezte a kocsit a fõépületbe vezetõ lépcsõsor aljánál. Egy szót sem szólt, csak kiszállt a járgányból és elindult fölfelé a lépcsõkön. Amikor Samék utolérték a lépcsõ tetején, kitárta az ajtót és bekísérte õket a csempézett padlójú és nemes fával borított falú elõtérbe. Antik bútorokkal és mûalkotásokkal gazdagon berendezett szobák során keltek át, míg végül Estios egy könyvespolcokkal borított falú, tágas terembe vezette õket. Az egyik fal közepén kormos kandalló árválkodott néhány díszes fafaragás társaságában. Az egyik falat teljes egészében szabálytalan mintával kisebb panelekre osztott ablak borította. Sam gyanította, hogy az ablak igazi üvegbõl készült. Az ablak túloldalán elterülõ gondozott kert látványa elárulta, hogy a ház hátsó részében tartózkodnak. -- Itt várjatok -- rendelkezett Estios és kinyitott egy ajtót, mely az ablakfalba volt ágyazva. Amint kilépett az épületbõl és eltûnt egy bokor mögött, Sam kíváncsian az ablakhoz lépett, hogy megnézze, vajon innen belátható-e a birtok teljes hossza. De minden geográfiai indíttatású gondolata azonnal elillant, amikor megpillantotta a sárkányt. A bestia hátsó lábain ült, mellsõ lábai iszonytató mellkasát tartották a gondozott rét fölött. Sam elsõ pillantásra látta, hogy nyugati sárkány, hiszen hatalmas szárnyai még összecsukott állapotukban is jól kivehetõk voltak. Jókora fejét fenséges ívû szarvak díszítették. Csak a feje nagyobb volt, mint egy jól megtermett ember. Pikkelyei arany színnel csillogtak a napfényben. A sárkány körül sürgölõdõ emberekbõl és metahumánokból álló tömeg három részre oszlott. Az összes ember, két törp és egy igen jól megtermett, szõrös humanoid a szörnyeteg jobb oldalán foglalt helyet, szétszóródva a sárkány és egy négymotoros HFR között. A repülõgép felségjelzése a sárkány alakjának körvonalait mintázta. A többiek, javarészt tündék, kicsit egyenetlen félkörben álltak a sárkány elõtt. Az egyik tündecsapat élén egy vöröshajú, míg a másik élén egy szõke hajú tünde feszített. A szõke tünde mozdulatai elárulták, hogy éppen rendkívül udvariasan közöl valamit a sárkánnyal. A szörnyeteg meg sem rezdült. Estios odasétált a vöröshajú vezette csoporthoz és valamit a vezetõjük fülébe suttogott. A tünde gyorsan a ház felé pillantott, majd bólintott és válaszolt valamit. Estios röviden nyugtázta a dolgot és beállt a sor végére. Íme házigazdánk, a titokzatos Laverty professzor, vonta le a következtetést Sam. A tünde hórihorgas testalkatú volt és bár nem volt olyan magas mint Estios, Svindlert minden bizonnyal túlnõtte. Göndör, vörös haja és halvány bõre jól látszott, de szeme színét ilyen messzirõl nem lehetett kivenni. A tünde nyugodt viselkedésébõl Sam arra következtetett, hogy átható, rendíthetetlen nyugalmú tekintettel fog majd találkozni. És azok elõl a szemek elõl nehéz lesz bármit is elrejteni. Sam remélte, hogy Svindler jól döntött, amikor idecipelte õt. Sam a másik tündecsoport felé fordította tekintetét és hirtelen felismerte az egyiküket. Pillanatnyi

döbbenet után megnézte a többieket is és egy másik arcot is felismert. Tagjaiban szétáradt a félelem és egy pillanatra megint úgy érezte magát, mint aki az életéért fut az erdõben, reménytelenül, ûzött vadként. -- Nem mehetünk ki oda. -- Hangja alig hallatszott; torka kiszáradt. -- Izgulsz a felsõbb osztály miatt? Vagy a sárkány zavar? -- Nem, nem. Az a sapkás, vöröshajú tünde volt az a fickó, aki megégetett az erdõben. A mellette álló, alacsonyabb sötéthajú meg a nyomkeresõjük. -- Micsoda? -- Svindler Sam mellé lépett és õ is kibámult az ablakon. -- Szameg! A vöröshajú Rory Donally a másik meg Bran Glendower. Ehran két lovagja. És valószínûleg az egész osztag az õ embereibõl állt. Igazad van. Nem mehetünk ki oda. -- Én meg azt hittem, hogy egy határõr õrjárat kapott el minket. -- Néha õk is járõröznek a határon. Ha úgy vélik vagy nekik vagy a gazdájuknak valami haszna lehet belõle. -- Úgy érted, Ehrannak? Svindler bólintott és továbbra is kifelé bámult az ablakon át. -- Ehrannak? Úgy mint Ehrannak az Írástudónak? -- Miért, ismersz mást? -- hangzott a közvetett válasz. -- Olvastam az Emberiség leszármazottai címû mûvét. Nem sokat értettem belõle. Svindler Sam felé fordult és megeresztett egy fanyarú vigyort. -- Akkor az igazi Ehranról van szó. Ő az a szõke tünde, aki annyira belegabalyodott a saját beszédébe. -- Ezt sem egészen értem. Azt hittem, õ egyfajta népszerû-tudományos író. Mit keres itt? -- A felállásból ítélve üzleti ügyben tárgyalnak. -- He? -- Csavar úr, eme szellemes megjegyzés nem egészen hozzád illõ. Megértem, hogy Ehran tevékenységeinek nem mindegyike ismert a nagyközönség számára, de... abból, hogy miféle helyen tartózkodsz és mit látsz, neked is fel kellett volna ismerned, hogy vendégünkhöz hasonlóan õ is Tir Tairngire kormányzó tanácsának tagja. Sam ilyesmire nem is gondolt. A ház és a környezõ birtok láttán mindössze csak annyi jutott az eszébe, hogy Laverty professzor befolyásos ember lehet. Hogyan kerülhetett kapcsolatba Svindler egy ilyen személlyel? És miért gondolta, hogy Sam esetleg érdekelheti a professzort? Gyomra emelkedni kezdett, mint annak idején, amikor elszakadt a Mitsubishi ornitopterét a magasba húzó vonókábel. Odalent a tátongó mélység, õ pedig kis híján elvesztette az irányítást a gép fölött. Akkor nem esett pánikba. Na, azért nem sok hiányzott hozzá, de végül is sikerült viszonylag simán letennie a gépet. Ebbõl a kalamajkából is talál majd valami kiutat. Miközben Sam saját félelmeivel küzködött, a megbeszélés odakint a végéhez ért. A sárkány felröppent és körözni kezdett, mialatt a többiek beszálltak a repülõbe. Aztán a HFR is felemelkedett a sárkány mellé és együtt elrepültek észak felé. A két csoport tünde összeolvadt és elindultak a ház felé. Amikor elérték a belsõ udvart, Laverty és Ehran elváltak az embereiktõl és a szalon felé tartottak. -- Ki kell kerülnünk a képbõl -- mondta Sam. Megfordult és látta, hogy Svindler a kandallónál áll, egyik kezével a faragott kandallópárkányra támaszkodik. A kõfaragás mellett sötét átjáró tátongott. -- Ide be. Sam gyanakodva bámult a sötétségbe. -- Titkos átjáró. -- Persze. Minden rendesen megtervezett házban vannak ilyenek. -- De honnan tudtál róla? -- Titok. -- Sam ingerült gesztusa láttán hozzátette: -- Minden jól nevelt tünde tud ilyet. Ez is része a misztikumnak. De most gyere be ide és maradj csöndben. A titkos rejtekhely ajtaja finoman becsukódott. Nemsokára hallották, hogy a külsõ ajtót kinyitják. Jól hallották a szobába belépõ tündék hangját. -- ... eléggé, azt hiszem. Az emberei nem tettek rá túl nagy benyomást. -- A megfigyelései szokás szerint hibásak, Laverty. A sárkányra épp a kellõ benyomást tettük. Tudja, hogy nem úgy fejezik ki az érzelmeiket, ahogyan mi szoktuk. Azt hiszem, ez a megfelelõ arcizmok

hiányával és a koponyájuk alakjával áll kapcsolatban. Hozzá kell tennem persze, hogy az évek során megfigyeltem a hüllõknél bizonyos test- és fejtartásbeli változásokat, melyek távoli kapcsolatban állnak az érzékelhetõ érzelmi állapotokkal. -- Köszönöm a leckét, Ehran -- felelte hûvösen Laverty. -- Nekem is volt már némi tapasztalatom az ilyesfélékkel. -- Az ember mindig figyeljen oda, mit mondanak az öreg bölcsek, Laverty -- Ehran jót nevetett. -Mindig az a bölcsesség jut az eszembe, amit egyszer egy kiégett sikátor kormos falán találtam. Jó hosszú volt, de tartalmazott némi igazságot. Valahogy így szólt: "Nézz a hátad mögé, takarékoskodj a lõszerrel és soha ne kezdj sárkánnyal". -- És úgy véli, ez illik jelen helyzetünkre? -- Maradjunk annyiban, hogy sokat mondó. Szívesen maradnék, hogy jobban megvilágítsam a lényegét, de van még pár elintéznivalóm, mielõtt a többiek megérkeznek. Kedves volt öntõl, hogy helyet adott ennek a megbeszélésnek. -- Ez tûnt a legeredményesebb megoldásnak. -- Milyen közvetlen. Igazán meg kellene tanulnia árnyaltabban fogalmazni, Laverty. Egy kicsivel több diszkréció csak jó hatással lenne a stílusára. -- Igyekszem, Ehran. De említett valamit a sürgõs ügyeirõl? -- Igen, valóban. Igazán munkához kell látnom. Akkor késõbb? Laverty bizonyára csak gesztussal válaszolt. Sam semmit sem hallott egészen addig, amíg a szalont lezáró nehéz ajtópár tompa puffanással be nem csukódott. Egy darabig csönd volt, majd megszólalt Laverty. -- Most már kijöhetsz, Svindler. A rejtekajtó feltárult és Svindler elõlépett. Sam a nyomában. -- Jó napot, professzor. Estiostól tudta, hogy itt vagyunk? -- Nem említett neveket. -- Akkor mibõl gondolta, hogy Svindler az? -- kérdezte Sam. -- Vagy hogy itt rejtõzünk a titkos átjáró mögött? -- Búvóhelyetek nyilvánvaló következtetéssel adódott. Ha teljesen kisétáltatok volna a terembõl, összefutottatok volna Ehran néhány emberével. Az pedig elég zajos találkozás lett volna, abból ítélve, hogy Mr. Estios nem említett neveket, amikor rólatok beszélt, attól félvén, hogy valaki esetleg meghallja, amit mond. És mivel semmilyen felfordulás nem történt, feltételeztem, hogy ide bújtatok el. És honnan tudtam, hogy Svindler az? Mr. Estios egy hívatlanul érkezett krómozott tündérõl beszélt, aki egy embert vonszol maga után. Az ember pedig szökött cégalkalmazott és feltehetõen halott. És ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egyikõtök tudta, hogyan kell elrejtõzni a szobában, ugyan ki más lehetett volna? De attól tartok, logikán alapuló gondolatolvasásom arra már nem képes, hogy megállapítsa a nevedet is. -- Csavar. -- Samuel Verner -- tette hozzá Svindler, Sam õszinte megrökönyödésére. Laverty felkapta fejét a név hallatán. -- Gondolom, nem maradsz itt sokáig. -- Ugye nem akar elárulni, professzor? -- Sam üldözött érzése teljes erõvel ismét visszatért. -- Ha bizonyos igényeket figyelembe veszünk, a hatóságoktól való félelmed némi kényelmetlenségre adhat okot Ehran számára. Ehran bosszúsága olyan kilátás, mely bizonyos szempontból vonzó a számomra, de ebbõl még nem következik az, hogy bárkinek is át kívántalak volna adni. Inkább arra kívántam célozni, hogy számodra meglehetõsen kellemetlen lenne, ha itt találnának meg. Attól félek, hogy a jelenlegi és jövõbeli vendégeim képességeit figyelembe véve ez a megtalálás több, mint valószínûen be fog következni. Így aztán túl sokáig nem maradhatsz itt. Ebbõl kifolyólag pedig azt javaslom, hogy gyorsan essünk túl azon, amit akartál. Sam Svindlerre nézett, a tünde pedig bólintott. Sam nem tudta biztosan, hogy megbízhat-e a professzorban, de Svindler megbízott benne. És ugyan mit veszíthetne? Ha a professzor el akarta volna árulni, azt könnyedén megtehette volna. Elkezdte hát a történetét és közben igyekezett nem arra gondolni, mennyire könnyû dolga lenne a professzornak, ha az ellenségei kezére akarná õt adni.

26 -- Koncentrálj! Laverty hangja rendíthetetlenül csengett. Sam túl fáradt volt ahhoz, hogy a Laverty által kívánt középkori pajzs képére fókuszálja figyelmét. Órákon át kellett a kálváriájával kapcsolatos éles kérdésekre felelnie, aztán újabb órák során mindenféle tesztet ki kellett állnia, melyek között voltak közönséges orvosi vizsgálatok, de érthetetlen, mágikus jellegûek is. Ahhoz képest, hogy Laverty eredetileg nem akarta sokáig itt tartani Samet, a fiú már jó ideje élvezte a professzor társaságát. -- Tartsd a képzeletedben a pajzs képét! Sam megpróbált így tenni, de a mentális kép összezavarodott, amikor éles fájdalom nyilallt át a fején az agyát átfúró jégcsap gyanánt. Majdnem felkiáltott a fájdalomtól, de aztán összeszedte magát és legyûrte. A fájdalom elhalványult, Sam pedig izzadtságban úszott a megpróbáltatás miatt. Belerogyott a székbe. Amikor kinyitotta szemeit, a tünde õt bámulta éles és elgondolkodó tekintettel. Látván, hogy Sam felébredt, Laverty ránézett egy monitorra és néhány szót jegyzett fel egy adattömbre. A professzor bólintására Estios lépett elõ és hozzálátott, hogy lefejtse az elektródákat Sam fejérõl. -- Ez az utolsó teszt. Svindler felkelt falhoz támasztott székébõl és a Laverty vizsgálati felszerelését tartó padhoz sétált. -- Az igazat megvallva, elég hosszú tesztnek vetette alá, professzor. A barátom nem állampolgárságért folyamodik. -- Tudni akartad, hogy mi a baj vele. A diagnózis felállításához szükségem volt bizonyos információkra. És most megszereztem ezeket az információkat. -- És? -- kérdezte Sam és Svindler szinte egyszerre. -- Az a véleményem, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján csak egyfajta következtetés vonható le. -- Laverty adattömbjét óvatosan az egyik konzolra helyezte. Aztán kihúzta a konzol alatti széket és leült. Úgy tûnt, hogy ki akarja élvezni a nagy felfedezésre való várakozás izgalmas pillanatait. És éppen amikor Sam türelmetlenül közbe akart vágni, megszólalt: -- Samuel Verner, te varázsló vagy. Sam pislogott egyet. -- Az lehetetlen! -- Valóban? -- A professzor jobb kezének mutatóujjával megdörzsölte felsõ ajkát. -- A fejfájásaid a fõ bizonyítékok arra nézve, hogy az agyad nem funckionál normálisan a Mátrix illúzióvilágában. Ez a fajta tünet szinte minden olyan emberre jellemzõ, akinek erõs mágikus tehetsége van. Ha orvoshoz fordultál volna, errõl már egy éve tudnál. -- Azt hittem, a fejfájás normális és mindenki ilyet érez, amikor becsatlakozik. Svindler megrázta a fejét. -- Nos, ha én másmilyen is vagyok, annak nem ez az oka. Soha semmi közöm nem volt a mágiához. Valami interfész probléma lehet -- tiltakozott Sam. -- Rossz neurális csatlakozás. -- A Soriyama nem követ el ilyesféle hibákat -- közölte Svindler. -- Az a mód, ahogyan az ikonod biceg, egyfajta pszichológiai interfész problémára utal. Ez pedig sem a szoftverbe nincs beépítve, sem pedig a hardver hibája nem lehet. Laverty megütögette széktámláját, hogy felhívja magára a figyelmet. -- Hagyjuk most a Mátrix dolgait egy idõre -- mondta. -- Amikor Ehran emberei megtámadtak, Rory Donally, a varázsló a leírásod alapján tûzlabda varázslatot használt ellened. Ennek ellenére igazából alig sebesített meg. Ez hogyan lehetséges? Sam végigsimított a haján. -- A mágus rosszul végezte a munkáját. Laverty elnézõen mosolygott. -- Donally nem teljes mágus ugyan, de jó képességû adeptus. Átment Tir vizsgaversenyén és megkapta a nemesi rangot. Igen jó képességû és rendkívül hatékony varázsló. Nem dolgozna Ehrannak, ha nem végezné jól a munkáját. Nem, Sam. Donally varázslata azért nem hatott, mert te semlegesítetted a hatását. Tudattalanul megnyitottál egy manacsatornát, mely elnyelte a Donally által felhalmozott energiát. Visszairányítottad ezeket az energiákat az

asztrális térbe, ahol aztán ártalmatlanul szétoszlottak. -- Tudattalanul vagy másképp, ilyesmire én nem vagyok képes. -- Mégis megtetted. És most is meg tudod tenni. Az utolsó teszt során módomban állt megfigyelni a tevékenységeidet. Miközben te a kiválasztott képre koncentráltál, Mr. Estios elmondott egy varázslatot. Egy nagyon is valóságos és nagyon is veszélyes varázslatot. Ha nem irányítottad volna át azokat az energiákat, akkor most nem beszélgetnénk itt. -- Meg is ölhette volna! -- Svindlert mintha rugók lökték volna fel a székébõl. Estios a dekás és a professzor közé lépett, elzárva ezzel Svindler útját Laverty irányába. -- A professzor pontosan tudta, mit csinál, Sikátorvadász -- horkantotta a nagydarab tünde és könnyed oldallépéssel megakadályozta, hogy Svindler megkerülje. -- A kisebb tesztek nem hoztak egyértelmû eredményt, Svindler. Kockázatos volt, de már biztos voltam benne, hogy Sam rendelkezik a szükséges képességekkel. Azzal a feltételezéssel éltem, hogy ez elég komoly fenyegetés lesz ahhoz, hogy beindítsa szunnyadó képességeit, és lám igazam volt. Sam úgy gondolta, hogy a professzor egy pillanatig sem tétovázott, hogy egy ember életét feláldozza egy elmélet igazolása céljából és ez egyáltalán nem tetszett neki. De továbbra is csak az õ szavaikra hagyatkozhatott a varázslattal kapcsolatban. Mindössze csak fejfájást érzett, akárcsak az egész vizsgálat alatt. -- De még ha le is állítottam Estios varázslatát -- mondta fáradtan --, az még nem jelenti, hogy varázsló vagyok. Olvastam olyan emberekrõl, akik mágikusan meg tudják védeni magukat és mégsem varázslók. Negamágusoknak hívják õket. -- A negamágusok nem képesek az asztrális projekcióra -- mondta a professzor. -- Én sem. -- Ah, de igen. Máskülönben hogyan tértél volna vissza arra a szomorú tisztásra, ahol megfigyelted Ehran lovagjait? -- Becserkésztem õket -- felelte Sam halkan. Estios nagyot kacagott. -- Annyira kimerültél a futástól, városi fiú, hogy arra nem lehettél képes. Azokat a lovagokat semmiképpen nem. -- Nem azt mondtad, hogy Grian egyenesen rád nézett? -- kérdezte Laverty. Sam bólintott. -- Tudod, milyen jól látnak a tündék a sötétben? Észre kellett volna vennie. -- Mégsem vett észre -- ragaszkodott a magáéhoz Sam. Rendezett, racionális ember volt, aki egy rendezett, racionális világban nõtt fel. Apja pedig mélyen belécsepegtette a mágiával szembeni bizalmatlanságot. Soha nem fogadhatja el, amit ezek most mondtak. Ez a mágiamese túlságosan is bizarr. -- Miért félsz a mágiától? -- kérdezte a professzor. -- Nem félek -- Sam felkelt a székbõl és elkezdett fel-alá járkálni. -- Egyszerûen csak illogikus ez az egész mágiadolog. Nincs értelme. Vagy csak naiv embereknek kitalált mese. Az én világomnak nem része. Laverty sóhajtott. -- Rory Donally varázslata megégette a ruháidat és felgyújtotta a fákat az erdõben. A ruhák és a fák a valóságos világ részei voltak. És igazából megégtek. Ha ez a hatás pedig nem képezte részét a te világodnak, akkor valószínûleg a te világod nem valóságos. Sam abbahagyta a járkálást és a mennyezetre meredt. Ez a feltevés egyenes utat jelentett az õrületbe. -- Nem tagadom, hogy valami történik, ha egy igazi varázsló olyasmit csinál, amit varázslásnak nevez. Kemény bizonyítékok láttán gyõzõdtem meg errõl. Igen, a varázslata megégetett valamit. Hogyan is tagadhatnám ezt? Éreztem a hamut és a füstöt. De ne is próbáljanak azzal etetni, hogy kézzel hadonászás, mágikus szavak, meg a csillagok állása okozta az egészet. Valami más oka kell, hogy legyen, valamiféle tudattalan ultrarövid-hullámú manipuláció vagy elektromágneses sugárzás esetleg. -- Elõször negamágusok, most meg EMR. Biztosan olvastad Peter Isaacet -- mondta a professzor. -- Egyszer, már régen. Apám azt mondta, hogy ha a mágia tudományos, akkor Isaacé a helyes megközelítés. A Mágia valósága címû mûve szerepelt a nyilvános adtabázisban, hát elolvastam. Volt is némi értelme, de Isaac nem volt elég következetes ahhoz, hogy elhitesse az emberekkel, a mûve tudományos mû. Rájöttem, hogy ha az õ magyarázata a legjobb, akkor nincsen jó magyarázat.

-- És a Caltechen dolgozó Fehér Sas és Kano munkája? Vagy a Massachusettsi Technológiai és Mágia Intézettõl Ambrosius Brennan? Olvastál tõlük valamit? -- Nem. A professzor hosszan nézte Samet, mielõtt újra megszólalt volna. -- Talán az a legjobb, ha nem mondasz elhamarkodott véleményt olyasmirõl, amit nem ismersz -- mondta végül. -- A mágia nagyon is valóságos, Sam. Sokkal több, mint tudattalan energiamanipuláció és ezzel együtt kevesebb is annál. Használata egyszerre tudomány és mûvészet. A mágia része a valós világnak. Te is pontosan tudod, hogy az Ébredés egy sor olyan lényt is létrehozott, amiket a hagyományos tudomány nem tud hová sorolni. A tündék és a trollok, példának okáért. -- Mutációs genetikus változás. -- Igen, genetikus. De aligha mutációs -- Laverty hátradõlt. -- És mi van a sárkányokkal? Azt mondtad, egyikük segített megszökni, aztán késõbb elárult. Ma is láttál egyet. Nem tudod megmagyarázni a létezésüket és aligha beszéled be, hogy genetikus mutációk lennének. De még ha be is beszélnéd, mit kezdenél a repülésükkel? Túl nagytestûek ahhoz, hogy izomerõvel repülni tudjanak a jelenlegi fizikai törvények alapján. A régmúltban a bolygónkat mindenhol mágia övezte. Innen származnak a mindenféle tündérmesék meg sárkányokról, szörnyekrõl, manókról szóló történetek. Ősrégi valóságok generációkon át továbbadott emlékei. Mivel a világ minden pontján léteznek ilyen mondák, ez arra enged következtetni, hogy egykoron a mana, a mágikus energia elég magas szinten állt ahhoz, hogy mûködjön a mágia és létezzenek mágikus lények. És a mágia korszaka megint elérkezett. -- Nem említett Ehran könyve valamit kreatív erõkrõl és ismétlõdõ idõciklusokról? -- Ehran soha nem használta a ciklus szót, de az utalás nyilvánvaló. De még ha el is fogadnád a ciklusok elméletét, milyen bizonyíték szólna emellett? Azt is sugallja, hogy ezek a ciklusok elképesztõen hosszúak, a legutolsó ciklus nagyjából az írott történelem kezdetekor ért véget. Ezért nincsenek írásos emlékek erõs mágikus tevékenységekrõl. És azelõtt? Nos, attól tartok a mana nem tud megkövülni. -- De a sárkányok igen. -- És valószínûleg meg is kövültek, de hát a csont az csak csont marad. És ugyan ki állapíthatná meg, hogy egy kihalt lény paranormális volt-e vagy sem? Eddig még egyetlen paleontológus sem írt le olyan hat végtagú lényt, amilyenek a sárkányok. Talán elég ritkák ahhoz, hogy egy sem maradt meg belõlük kövület formájában. -- Prezervációs határ? -- Pontosan. Vagy talán a sárkányok úgy bántak a halottaikkal, hogy emiatt nem volt lehetséges a dolog. De ezek az elvont elméletek nem változtatnak a helyzeten. Akár ciklikus a manaáramlás, akár csak egy kisebb aktivitású szakaszon ment át, az eredmény ugyanaz. Itt és most a mágia valóságos. A mana a Föld része volt a múltban, valószínûleg jóval azelõtt is, hogy az ember megjelent. És most bõséggel visszatért, hogy az életünket gazdagítsa. A mana legalább annyira része a földnek és nekünk, mint magunk. Mindenhol és mindenkiben megtalálható. -- Feltételezem, hogy ezt az erõt csak jó célok érdekében szabad használni? Laverty nyitott tenyerét felfelé fordítva megvonta a vállát. -- A mágia erõ. És mint ilyen, sem jót, sem gonoszt nem ismer; ezek az emberek tulajdonságai. A föld és a manája egyszerûen csak létezik. -- És képes csodákra? Azt akarja mondani, hogy a mágia elhalványítja Isten dicsõségét? -- Nem hiszem, hogy így lenne. De ügyes mágiahasználattal bizonyos effektusok akár csodának is nevezhetõk. Az ehhez szükséges képzettséget azonban csak hosszú éveken át tartó tanulással és gyakorlással lehet megszerezni -- A professzor az asztalra csúsztatott egy chiptartót. -- Ezek szövegeket és gyakorló feladatokat tartalmaznak. Alapfokúak, de meg kell tudnod ragadnod a tartalmukat. -- Nincsenek most éveim arra, hogy nekiálljak mágiát tanulni. De még ha neki is állnék, akkor is azok az emberek érdekelnének, akik meggyilkolták Hanaet és a nyomuk napról napra hûl. -- Sam elengedte füle mellett a professzor sóhaját. Olyan klassz lenne belenézni egy kristálygömbbe és megtalálni a gyilkosokat. Vagy még jobb lene, ha csak intene a kezével és máris a bíróság elé

állnának. Feltéve, persze, hogy Laverty igazat beszélt az imént. És emellett még mindig meg kellet találnia Janice-t. Ha a mágia csodákra képes, akkor Laverty akár segíthet is ebben. -- Professzor, jártas ön a mana használatában? A professzor néhány másodpercig egyenesen Sam szemébe bámult, csak utána válaszolt. -- Egyesek úgy tartják. -- Használná a mágiáját arra, hogy segítsen a húgomon? -- Mindent megteszek, hogy segítsek az elesetteknek. -- Akkor meg is tudja gyógyítani? A professzor hátradõlt, mintha nem számított volna Sam kérésére. Hideg, zöld szemei Samet méregették. És nyilvánvaló, hogy Laverty az árat is kikalkulálta. -- Sok minden lehetséges a mágiában jártas személy számára, de még a leghatalmasabb mágusok sem tudják megváltoztatni azt, ami elrendeltetett. -- Hanghordozása nyilvánvalóvá tette, hogy nem ígérget. -- Miután teljesítetted a számodra elõírt feladatokat, keress meg újra és akkor majd meglátjuk. Sam a professzor válaszát úgy értette, hogy mindent megtesz Janice érdekében, amit csak tud. Nem ígér sikert, de Sam jogosan számíthat rá. Semmilyen tervvel nem rendelkezett arra nézve, mit tesz, ha egyszer megtalálta a húgát, de most legalább volt egy kis reménye. Vagy inkább, a húgának volt esélye arra, hogy visszatérjen a normális életbe. Sam továbbá azt is remélte, hogy képes lesz megfizetni a professzor által kért árat, mivel megérezte, hogy Laverty könyörületes ember. Bizonytalan az egész, felelték erre elméjében a kétség gondolatai. Még csak annyit sem tudsz, hol találod meg a húgodat. Sam úgy döntött, nem adja meg magát a kétségbeesés elõtt. Megteszem, ígérte meg magának. Elõször megtalálom Hanae gyilkosait, utána megtalálom Janice-t. Ahogy a professzornak is mondta, a nyomuk minden perccel egyre halványabbá válik. Odalépett hát a padhoz és egy fõhajtás kíséretében elvette a chiptartó dobozt. -- Köszönöm -- mondta és zsebre vágta az apró tárgyat. -- És ha most megbocsát, az ügyeimet kell intéznem.

27 A tünde tökéletesen kívülállónak tûnt a szoba durván faragott falai között. Ruháját kizárólag plexumbeli viseletre tervezték, cipõje pedig reménytelen állapotba került a helyi sárral való találkozás után. Akcentusa tiszta metroplexum-akcentus volt, kezei pedig puhák, fizikai munka által meg nem érintettek. -- Pusztán hírvivõ vagyok -- mondta hûvös, távolságtartó hangon. Hart lenyelte ingerült válaszát. Ugyan mi értelme lett volna? Korábbi kirohanása sem hatott a férfira. Sima, rezzenéstelen modorú pasi volt. Akár Hart is viselkedhetett volna így, de gyûlölte az ilyesmit, ha a munka nem simán haladt elõre. És ezzel a mostani munkájával épp elég baja volt. Felemelte az asztalra helyezett fegyvert és bedugta az övébe. Tulajdonképpen nem kellett volna meglepetésként érnie, hogy a vadhajtó szerepet játszó tiri határõr-osztag még annál jobban is elszúrta a dolgot, mint arra számítani lehetett. Hogy õt elvétették, az érthetõ volt. Az ilyesmi épp elégszer megtörtént már. De hogy a galamblelkû cégfiút is elhibázzák, az már hallatlan volt. Puszta mázli, mák, malac, szerencsés kockadobás. Mázli annak az öltönyös Vernernek és balszerencse saját magának. A hírvivõ még mindig ott állt. -- Tûnjön el innen -- csattant fel Hart ingerülten. -- Kíván választ küldeni? -- A maga névtelen megbízójának? Ugyan, komolyodjon már meg. -- Ő továbbra is szívén viseli az ön elõmenetelét. -- És nem mondja meg a nevét? Igazán megható. -- A neve meglehetõsen ismerõsen csengene, errõl biztosíthatom. Pusztán csak nem lenne bölcs

dolog, ha jelen pillanatban tudni engedném. Azzal bíztak meg, hogy közöljem, figyelmét és szimpátiáját a jövõben sokkal hasznosabbnak fogja találni. Könnyû elnyerni a jóakaratát. Mindössze annyit kér az önnek szolgáltatott információért cserébe, hogy ön méltóztasson nagy vonalakban vázolni a tervét. -- Füst és tükrök. -- Kérem? -- Mondja meg neki ezt. Füst és tükrök. A hírvivõ méltóságteljesen kihúzta magát. -- Ám legyen. -- Megfordult és kivonult a szobából. Drága bõrruhája finoman surrogott mentében. Legalább ismét megcsillant egy kis fény. Halvány gyõzelmecske, de a semminél mindenképpen jobb. Hadd vigye a tünde a választ ennek a Mr. Titoknak. Ketten már játszhatnak összezavarósdit. Bárki is küldte az üzenetet, tucatnyi oka lehetett rá, hogy információt szolgáltasson ki neki. Mr. Titok jelenleg még bármelyik oldalon állhat az összetûzésben. Vagy lehet, hogy közvetlenül nem is folyik bele a dolgokba, csak arra használja az események alakulását, hogy ártson egy ellenfelének vagy segítsen egy barátjának. Több információ híján Hart egyelõre csak találgatásokra hagyatkozhatott. Akármi is volt az illetõ indoka, az információ már megérkezett és túl sok idõt vett volna el a forrása után turkálni. Egyetlen valakit lehetett csak kizárni, mint lehetséges forrást, ez pedig szerzõdéses partnere volt, az öreg gyík. Csak értesüljön arról, hogy Verner él, máris fülesek millióit szórná szét, amelyek arról szólnának, hogy Hart nem tudta teljesíteni a szerzõdésében vállaltakat. Tessiennek tudnia kellett errõl; õ ugyanazt a szerzõdést írta alá. Hart magára kapott egy dzsekit a hideg, éjszakai szél ellen. A szobát be sem zárta maga után; nem volt benne ellopnivaló és különben sem volt itt senki, aki lophatott volna. Elindult a hegyre vezetõ ösvényen és nemsokára megérkezett a száraz barlangig, ahol Tessien aludt összetekeredve. A tollas kígyó azonnal felébredt, ahogy Hart belépett az odújába. -- Rossz híreim vannak, Tessien. -- Minden rossz, ami megzavarja a nyugalmamat -- Ingerültségének érzelemhullámai végiglüktettek a barlangon. -- Nos, vége a pihenõidõnek. Érezte a kígyó kíváncsiságát, jóllehet a lény nem szólt semmit. -- Verner, az az öltönyke, akit a doppelganger akció fedezésére elhoztunk a Renrakuból, még mindig él. A tiri határõrök nem kapták el és most San Franciscóban bukkant fel egy Svindler nevezetû vadász társaságában. A vadász valamiféle dekás zsonglõr és most együtt mászkálnak mindenfelé a Mátrixban. Egyelõre úgy fest, javarészt véletlenszerûen keresgélnek, de tudják a nevünket és ezen a nyomon elõbb vagy utóbb tovább tudnak majd jutni. És Drake nevét is tudják. -- És õ tudja, hogy az öltönyke életben van? -- Nem hiszem. -- Ezt gyorsan rendeznünk kell. -- Én is így érzem. Gyûlölöm az elvarratlan szálakat. A kígyó egyetértése jeléül mordult egyet.

28 Sam szójaszósz és forró zöldségleves illatára ébredt. Kinyitotta a szemét és elfordította fejét. Az illat forrása az ablak elõtt álló, rozoga asztalon gõzölgött. Svindler nyilván lement a sarki tésztaüzletbe, mivel két habszivacs tartály gõzölgött az asztalon, egy harmadik pedig üresen lengett a nyitott ablakon befújó, kellemes szellõben. Sam éppen félúton tartott a reggelizésben, amikor Svindler visszatért a pihenõhelyükként szolgáló, félig elhagyott lakás egyetlen, még mûködõ vécéjérõl. -- Ah, Csavar úr, hát felébredtél.

Sam tésztával teli szájjal motyogott valamit, amit akár válasznak is lehetett értelmezni. -- Felesleges ennyire túláradó köszönetet rebegned az étel miatt. Felejtsd el nyugodtan a felhasznált pénzt és idõt, elvégre egy vadászaton dolgozunk, nem igaz? Sam leküzdötte az utolsó ellenálló tésztadarabot is és végre kiürült a szája, hogy válaszolhasson. -Úgy is rajtad volt a kajavásárlás sora. Svindler sértõdött tekintetén Sam más körülmények között jót nevetett volna, de most valahogy nem illett a vicc a belsejében terpeszkedõ komolysághoz. Talán a költségek említése okozta. -- Svindler, igazán hálás vagyok, hogy professzor barátod elintézte, hogy idejöjjünk, de ne várjon cserébe viszonzást. A tünde vállat vont. -- Az õ erõforrásaival nem volt nehéz elintézni az utazást. Az idõk során talán fellép majd a viszonzás igényével, talán nem. De nem lepne meg a dolog, ha a te igen fejlett lelkiismeretedre bízná az elõnyök és a szolgálat nehézségének megítélését, no meg persze az esetleges ellenszolgáltatás mértékének meghatározását. Ő az ilyesmire nagyon érzékeny. Ettõl Sam egyáltalán nem érezte jobban magát. -- A lelkiismeretem az utóbbi idõben egy kicsit túlsúlyosan mérlegel. Azt kívánom, bárcsak ne loptad volna el azt a pénzt. -- Szükséges tõkeforgalom, Csavar úr. Enélkül nem vadászhatunk. Az a pénz pedig amúgy is piszkos pénz volt, melyet igazi tulajdonosaik már régóta elveszítettek. Mi egyszerûen csak megakadályoztuk, hogy valami tisztességtelen társasági sírgyalázó nyerészkedjen a bûntettükbõl. -- Akkor is rablás. -- Felszabadítás. -- Szójáték. -- Szükségszerûség -- kacagott Svindler. Sam azon kapta magát, hogy õ is vigyorog. A tünde jókedve végül õrá is átterjedt, a cselekedetükkel kapcsolatos rossz érzései ellenére is. Amikor San Franciscóba érkeztek, Svindler kártyáján mindössze száz nujen árválkodott, tíz nujen céges csekken és újabb ötven UCAS valutában. Ez utóbbi papírpénz volt, mely a Kalifornia Szabadállamban uralkodó értékrendben közvetlenül a "fabatka" után következett. Az igazságot keresték és megélhetési gondjaik voltak. Hát nem maga az is igazságszolgáltatás volt, hogy bûnözõkbõl kellett megélniük? De a pénz nemcsak gondot, hanem reményt is jelentett számukra. A világ bankjai javarészt elektronikus úton mûködtek és a pénzátutalások könnyen követhetõ nyomot hagytak a Mátrixban. Ezek a nyomok vezettek el Harttól és a kígyó Tessientõl Drake-hez, ahhoz az emberhez, aki a háttérbõl mozgatta a felbérelt vadászok zsinórjait. Svindler nem rejtette véka alá megkönnyebbülését, amikor Sam beleegyezett, hogy inkább a tünde vadász és a sárkány mögött álló férfira kellene koncentrálniuk. A páros eddigi elõmenetele mély benyomást tett a tündére és nagyon nem akaródzott volna neki összeakaszkodni velük. Tehát Drake-re vadásztak, de a pasas eddig csak rejtélyeket tartogatott a számukra. Tudták, hogy gyakran mutatkozott Nadia Mirinnel, a Natural Vat élelmiszercég elnökével. Ezt az információt akkor szerezték, amikor rutinkutatásokat végeztek a hírhálózatokban és egyéb szociális témájú helyeken. Lehívtak egy fotót is és ezzel beigazolódott a gyanú, hogy a Ms. Mirin oldalán lefotózott Mr. Drake ugyanaz a személy, akivel Sam az elhagyott autószervizben találkozott. A kapcsolatukról azonban semmit nem tudtak meg. A társasági esték kivételével semmi kapcsolatot nem találtak a két ember között. Drake-nek nem volt köze a Natural Vathez, annak anyavállalatához, az Aztechnologyhoz vagy a Sam és a Svindler által leellenõrzött egyetlen alvállalkozásához és leányvállalatához sem. Ez szokatlan és csábító hírnek bizonyult. A Mirinhez hasonló igazgatók általában a cégcsaládon belül tartották a szerelmi viszonyaikat. -- Készen állsz rá, hogy feltörd azokat a fájlokat, amiket a múltkori vadászat alkalmával akasztottunk le? -- Azt hiszem. A szunya és az étel elég jót tett a fejfájásomnak. -- A kérdéses fájlok a Transbank átutalási akcióiról készített feljegyzések másolatai voltak. A bank biztonsági rendszere kemény diónak bizonyult. Annyira, hogy vadászat közben még Svindler is beismerte, elõfordulhat, hogy

nem tudja feltörni a fájlok védelmét és biztonságban letölteni dekkjébe az adatokat. Sam mostanra már megtanulta, hogy ha a tünde így fogalmazott, az azt jelentette, hogy a feladat elképesztõen trükkös megoldást kívánt. A fájlokat nyilván erõsen védték. Sam feltételezése helyénvalónak bizonyult. Órákba tellett, amíg megtudták, hogy Drake a Transbankon keresztül hitelesített néhány hitelkártyát. Ez a zsákutca igazán nem érte meg a fáradtságot, no meg az ismét kiújult fejfájást. A hitelesített kártya a készpénz elektronikus megfelelõjeként funkcionált. A pénznek ugyan még nyomát lehetne követni ott, ahol ismét visszakerült az üzleti hálózatba, de arról nincsen feljegyzés, hogy ki kapta meg a kártyát. -- Igazából nem gondoltam, hogy a pasas ennyire elõvigyázatlan lesz. -- Talán ha találunk egy olyan átutalást, amely ugyanakkora összegrõl szól, mint amelyet Drake a kártyájára helyeztetett, akkor nyomon tudjuk követni, hogy hová küldte a Transbank a pénzt. Persze sok olyat fogunk találni, ami csak véletlenül esik egybe ezzel az összeggel, de valamelyikük Drake kedvezményezettje lesz. Ha szerencsénk van, az ezekhez az átutalásokhoz kapcsolódó nevek valamelyike talán mond majd valamit. Két újabb napnyi adatturkálás következett, melynek során kizárták a valószínûsíthetõen csak véletlen egybeeséseket. Három név akadt fent a szûrõn. Mindegyikük legalább három átutalás kedvezményezettjeként szerepelt, mely átutalások összege megegyezett a Drake valamelyik hitelkártyájára felhelyezett összeggel. Az elsõ név egyáltalán nem meglepõen Nadia Mirin volt. Az õ esetében voltak a legkisebbek az átutalt összegek, ezek valószínûleg kisebb ajándékokat jelentettek. A másik név semmit sem mondott, de a szóban forgó tranzakciók mintája érdekesnek bizonyult. Mindegyik összeg számos átutaláson ment keresztül, melyek végül is pontosan megegyeztek a Drake kártyáján szereplõ összeggel. Minden fonál egy zárolt számlához vezetett a Denver adatkikötõbe. Svindler szerint Hart fizetségét ilyen módon mosták tisztára. Sam javaslatára végigkövettek egy hasonló adatnyomot, mely a Hart egyik ismert ügyfele által fizetett valamelyik elõlegé volt, és ugyanannál a zárolt számlánál kötöttek ki. Ez csak megerõsítette a tünde gyanúját. A másik név egy hasonló, de kevésbé jól elrejtett nyom végén bukkant fel. A számla címzettje bizonyos A.A. Wilson volt. -- A.A. Wilson -- Sam megcsóválta a fejét. -- Miért tûnik annyira ismerõsnek ez a név? -- Ismerõs vagy sem, úgy fest, hogy Mr. Drake számára valami nagyon sok pénzt ér Wilson nagyúrban. De mi? -- Ha tudnám, ki ez az A.A. Wilson, talán lenne ötletem. Hány ilyen nevû ember létezhet? Svindler felsóhajtott. -- Nem tudjuk, hogy ez valódi név-e. De ettõl függetlenül elég kevesen lehetnek. Újabb idõrabló feladat. -- És? -- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de sokat segítene, ha le tudnánk szûkíteni a dolgokat. Sam elgondolkodott ezen egy darabig. Valami tényleg ismerõs volt ebben a névben. -- És ha ez a Wilson egy metahumán? -- Az segítene, ha így lenne. Hogyan jutottál erre a feltételezésre? -- Nem tudom. Valami itt a fejemben mindig azt mondja, hogy metahumán, amikor meghallom ezt a nevet. Talán valahol olvastam róla. Valami orvosi. -- Lehet, hogy ez a Wilson egy orvos, aki a metahumán fiziológiára specializálta magát? -- Lehet -- Sam tûnõdve megrázta a fejét. -- Mindenesetre ezen elindulhatunk. A seattlei AMA fájlokban nem szerepelt A.A. Wilson. Az UCAS teljes adatbázisát is átnézték, de minden eredmény nélkül. -- Próbálkozzunk a Szelis-Síd Tanáccsal -- javasolta Sam. -- Egyelõre még ne menjünk túl messze. Egy órával késõbb Svindler talált valamit. -- A.A. Wilson be van jelentve Szelis-Sídben, mint gyakorló orvos. A bejegyzés szerint Cascade Crowban lakik egy területen kívüli rezervátumban, ami a Genomics Társasághoz tartozik. -- Genomics? Nézzük át az orvosi irodalmat. Nézzük meg, publikált-e valamit ez a Wilson. Svindler bemászott a publikus adathálózatba és egy másodperccel késõbb már elõ is húzta a fájlokat. -- Úgy fest, ez a Wilson nagyúr híres publicista. Számos cikk szerzõje vagy társszerzõje. -- Svindler

elkezdte egymás után felolvasni a publikációk címeit. -- Az albinizmus különféle hatásai... -- ... a metahumánokra. D. Nyugen, M.T. Chan és A.A. Wilson, Biofiziológia, 2049 -- fejezte be helyette Sam. -- Pontosan. Honnan tudtad? -- Átfutottam a cikket, amikor az archológia metahumán laboratóriuma elõkészítésének kutatási munkálataiban vettem részt. Emiatt tudtam az orvosi fájlokról, amikor azt néztük meg, hogy Tessien a Renrakunak dolgozott-e. -- Csodálatos a memóriád, Csavar úr, de sajnos keveset nyerünk rajta. -- Talán igen, talán nem. -- Egy újabb emlék ugrott be. -- Svindler, egy albínó is volt Hart csapatában az archológiában. -- Véletlen egybeesés? -- Te mit gondolsz? -- Én azt gondolom, hogy küszöbön áll Wilson nagyúr és a Genomics tüzetesebb megvizsgálása. De elõbb -- tette hozzá a tünde széles vigyorral -- rajtad a sor, hogy kaját hozz. Sam jókedvûen beleegyezett. Végre volt valami reményük arra, hogy felkutassák azokat, akik elindították azt az eseményláncolatot, mely végül Hanae halálához vezetett. Az a tudat, hogy Drake is benne volt a dolgokban, egészen más fényben tüntette fel az ügyet. Rá fogják kényszeríteni, hogy feleljen az általa elrendezett gyilkosságokért és az ezzel kapcsolatos machinációkért. A tésztaüzlet már bezárt. Olyan keményen dolgoztak, hogy nem is vették észre, mennyire elszaladt az idõ. Ilyenkor már csak a Stuffer Shack üzletlánc tartott nyitva. Három utcával lejjebb Sam talált is egy üzletet. A választék igen lehangoló volt, így Sam végül néhány doboz önmelegítõ Nutriszója leves mellett döntött, hogy legalább valami tápanyag is jusson a szervezetükbe. Mire visszaért a szállásukra, Svindler épp befejezte a publikus adathálózat átfésülését. A tünde sötét tekintettel nézett Samre. -- Mi a baj? -- A Genomics. Amint azt a neve is sugallja, a társaság vezetõ erõ a biotechnológiában és különösen a genetikus manipulációkra szakosodott. Ez alapján az ember elsõosztályú biztonsági védelemre számíthat. Beszéltem néhány vadásszal, akik tudhatnak valamit a jegeikrõl és úgy fest a dolog, hogy csak hosszú ostrommal tudunk bejutni a rendszerükbe a Mátrixból. Az egyetlen módja, hogy gyorsan megszerezzük a kért információt, ha fizikailag bejutunk a céghez, keresünk egy terminált és a jelenlétgátló-pajzsukon belülrõl indulunk el kutakodni. De még ha meg is lenne az erõnk a rohamhoz, Mátrix háttérfigyelõ nélkül túl kockázatos lenne a dolog. -- De egy meghatalmazott kiberterminál felhasználó megkerülheti a védelmet és megszerezheti azokat a fájlokat. -- Nagy valószínûséggel. Ez azonban még mindig nem oldja meg a másik problémát. A cég központja Quebecben található. -- Akkor azt hiszem, Quebecbe fogok menni. Svindler felsóhajtott. -- És mit fogsz ott csinálni? Te már nem létezel, emlékszel? Amikor halottnak nyilvánítottak, a Rendszer Azonosító Számodat befagyasztották. És rassz nélkül senki sem vagy a cégvilágban. Nem kapsz repülõjegyet, hogy odautazz. Nem kapsz útlevelet, hogy belépj az országba. Nem kapsz kényelmes állást a cégnél, hogy belenézz az adataikba. Sam nem hagyta, hogy elvesszen a lelkesedésük. -- Te is évekig éltél a cégvilágon kívül. Ez azt is jelenti, hogy találtál valami megoldást erre a problémára. Valótlan személyazonosság vagy hamis rassz, tudomisén. Valahogyan csak átjutsz az ellenõrzési pontokon. -- Ez szükséglet. -- Akkor nekem is kell egy kutatói. A Renrakunál is ilyen munkát végeztem. Egy Genomicshez hasonló, mozgalmas cég mindig ki van éhezve jó kutatókra. -- Egy rövid idõ alatt összeütött személyazonosság nem állná ki az alaposabb vizsgálatokat. -- Nem is kell. Az alacsonyszintû dolgozókat még Quebecben sem ellenõrzik le nagyon. Egy vagy két nap kell hozzá, hogy megszerezzem a rendszerkódokat. És ha egyszer már a védelem mögött vagyok, belenézek Wilson fájljaiba, kiszedem, ami kell és eljövök onnan. Azok alapján, amiket te

mutattál nekem, az egész nem tarthat tovább egy hétnél. -- Parlez-vous français? -- Jó ötlet. Egy nyelvi chipre is szükségem lesz. -- Incroyable! -- Svindler hitetlenkedve csóválta a fejét. -- Az ég szerelmére, Kém úr, tényleg azt tervezed, hogy odamész? A szabad és büszke Quebec Domínium legalább annyira érzékeny a határaira, mint Tir. -- Te vagy a tökös árnyvadász, Svindler. Te rendezed el a dolgokat. -- A hited nagyobb, mint a bankszámlád, Zseni úr. -- Akkor tartoznom kell valakinek valami szívességgel. -- Néhány nappal ezelõtt az ismeretlen adósságaid miatt nyögtél. Ma pedig szándékosan újabbakba rángatod magad. Sam az asztalra lökte az ételt. Már nem volt éhes. -- Ez így van rendjén, Svindler. Tudom, hogy a Genomics része a kalamajkának. Fogok ott valamit találni, ami némi fényt derít a történtekre. -- Megérzés? Milyen titokzatos. Sam grimaszolt egyet. -- Semmi ilyesmi. Puszta gyanúról van szó. -- Akkor játsszuk meg. Svindler fel akart állni, de Sam kinyúlt és egyik kezét a vállára tette. -- Nem. Nem együtt. Miután elrendezted az utat, a te részed véget ért. Nem akarom, hogy te is belekeveredj. Épp eléggel tartozom neked már így is. Svindler Sam kezének nyomása ellenére is tovább emelkedett. Kiegyenesedett és lenézett Samre. Szemeiben valósággal szikráztak az érzelmek. -- Megsértesz, Csavar úr. Nem vagyok fösvény pénzeszsák, aki minden fillért megszámol. Szükséged lesz rám a dekázásnál. -- Egyedül is boldogulnom kell vele. A Genomics nem fog mindkettõnket felvenni, így aztán nem kell két nyakat kockáztatni egyszerre -- Svindler ismét tiltakozni próbált, de Sam letorkollta. -Emellett van még egy másik nyomunk is. Drake-nek elég pénze és eszköze van ahhoz, hogy olyan drága zsoldosokat béreljen, mint például Hart, mi viszont csak magunkra támaszkodhatunk. Minél tovább tart, amíg megszerezzük a kívánt információkat, annál nagyobb az esélye, hogy Drake kicsúszik a markunkból. Ha Quebecbe megyek, csak a Genomicsszal tudok foglalkozni. Valakinek azon is dolgoznia kell, hogy újabb tényeket szedjen össze Drake-rõl. -- Akkor miért nem te csinálod ezt? Végül is már megnevezted, mint ellenségedet. -- Ha Drake nem is Seattleben lakik, de a mûveleteit legalábbis onnan irányítja. És bedughatok a fejembe egy chipet, hogy tudjak franciául, de semmi módon nem szedhetem fel mindazt a tudást, amit te összegyûjtöttél a seattlei árnyvilágról. Te vagy a legjobb erre a munkára. A tünde lazított egy kicsit feszes tartásán és új fény költözött a szemeibe. -- Megbízol bennem annyira, hogy rám bíznád ezt a munkát? -- Megbízom benned. -- Ah, a szükségszerûség diktálta vakhit. Sam nem tudta megmondani, Svindler megjegyzése mennyire számított baráti viccnek és mennyire gúnyolódó iróniának. De nem is érdekelte. Tudta, hogy a tünde nem fogja beárulni Drake-nek; Svindler túlzottan is elkötelezte magát az esélytelenebbik fél mellett. Sam hinni akarta, hogy az együtt töltött idõ igazi köteléket szõtt közöttük és a tündét barátjának nevezheti. Legalábbis õ így érzett iránta. És mielõtt belevágna ebbe, Samnek minden elérhetõ barátjára szüksége volt.

29 A megfigyelõ állomás elég romos volt és a körüllengõ izzadtság- és ózonszagba rozsda és fertõtlenítõ illata is keveredett. Amióta a megfigyelt vízalatti tenyészetek egy hónappal ezelõtt olyan stádiumba kerültek, hogy a megfigyelésüket átirányították a központi irányítóterembe, az állomást gyakorlatilag semmire sem használták. Crenshaw beállította a klímaberendezés szabályozó

szelepeit, de a csigalassúságú légáramlat csak nem akart felgyorsulni. De mindezen kényelmetlenségek ellenére a hely olyan magányt és csöndet nyújtott, mely igen ritka volt az archológiában. Egy számítógép-terminál mûködött, és ez elég is volt Crenshawnak. Szeretett itt üldögélni a sötétben. A lift mellett elhelyezett mozgásdetektor csipogni kezdett fülhallgatójában. Ha Addison volt az, a férfi elég korán jött. A második pittyegésre Crenshaw már biztos volt abban, hogy õ az. Az állomásra vezetõ folyosón más nem nagyon járt ebben az órában. A figyelmeztetõ jelek között nem telt el sok idõ; a férfi sietett, gyors tempóban haladt végig a folyosón. Talán idegesebb volt a szokásosnál. A férfi idegessége volt az, ami felkeltette Crenshaw érdeklõdését. Látta a férfi szemét, amikor az leszólította Vernert Tanaka temetésén és tisztán érezte a félelmét, amikor meglátogatta munkahelyén, a számítógépes szekcióban egy héttel késõbb. A félelmet Crenshaw biztonsági szolgálatos jelvénye váltotta ki és ha valaki ennyire fél a biztonságiaktól, annak nyilván valami vaj van a fején. Ez kedvére volt Crenshawnak, mert tudta, hogyha egyszer megsejti a férfi titkait, a kedvére manipulálhatja majd a jövõben. Addison elég nagy fajankó volt; nem került sok munkába, hogy kiderítse, mi szárad a lelkén. Addison egyik haverja, bizonyos Lisa Miggs engedély nélkül használta Jiro Tanaka kiberdekkjét, hogy megvizsgálja kicsit közelebbrõl a Falat. A Renraku legtöbb dekásához hasonlóan, Addisonnak és barátainak sem volt fogalmuk arról, mi rejtõzhet a Fal mögött. Tudták, hogy a kiderítésére tett minden kísérletet megtorol a Biztonsági Szolgálat, de azért próbálkoztak. Tipikus nyúlagyú dekás bûvészek. Mindig ott matatnak, ahol nem kéne. A jelenet végül csak annyival járt, hogy élesben is kipróbálták az MI projekt védelmét, de errõl persze Addison mit sem tudott. A férfi csak annyit tudott, hogy Miggsszel együtt megszegték a szabályokat és ezért bekasztnizhatják õket. A férfi büntetéstõl való félelme volt az, aminél fogva Crenshaw mozgathatja a pasast. A férfi hasznosnak bizonyult, jóllehet nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket azzal kapcsolatban, hogy bebizonyítsa, Verner kapcsolatban állt valamiféle fû alatti manipulációval. Jelen pillanatban éppen azon dolgozott, hogy segítsen Crenshawnak kideríteni, mit rejtegetnek az MI projekten dolgozó fejesek. Kellemes irónia volt, hogy a férfi most éppen olyasmit csinált, ami korábban kiváltotta a lebukástól való rettegését. Crenshaw persze nem volt annyira ostoba, hogy közvetlenül az MI projektet õrzõ JG ellen küldje a férfit. Egy fogantyút akart, hogy megtudja, miféle áttörést értek el a csapat tagjai a közelmúltban. És remélte, hogy a fogantyú meghúzása arra kényszeríti majd egyiküket, hogy elköpje, amit Crenshaw tudni akart. A fogantyú megszerzéséhez azonban arra volt szükség, hogy Addison ide-oda szaglásszon a Mátrixban. Ő maga hívta fel Crenshawt, hogy találkozniuk kellene. Nyilván talált valami hasznosat. Az ajtó kinyílt, Addison pedig belépett rajta, de úgy, hogy a feje még kint volt a folyosón, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem követi. Rátenyerelt az ajtót záró gombra, mire az ajtó bezáródott. Csak ekkor vette észre, hogy a szobában sötétség honol. -- A francba, nincs is itt. -- Remélni nem elég, pubifej. Addison nagyot ugrott a nõ hangjának hallatán. -- A francba! Ne csinálja ezt, Crenshaw! Crenshaw odalépett a férfihez és ujjait az álla alá dugta. A körmeit helyettesítõ acélpengék végigkarcolták Addison állát, jóllehet nem fakasztottak vért. -- Te nem utasítgathatsz. Csak én. -- Igenis -- dadogta a férfi. -- Ahogy parancsolja. Crenshaw rácsapott a villanykapcsolóra. -- Látom, erre emlékezni fogsz. Mit hoztál nekem? -- Nem tudom biztosan. Hadd tegyem be a gépbe és ön majd eldönti. A chipet bedugta az egyik konzolba és várakozóan bámult a képernyõre. Az egy kicsit lassan melegedett be. Crenshaw nem akart várni. -- Cliber? -- Nem. Az a nõ ártatlan, mint egy maszületett bárány. Igazi jégszûz. Csak a gépeinek él. -- Szameg. Azt reméltem, róla gyûjtesz be valamit. Igazán jó lenne lecsapni arra a boszorkányra. -- Inkább õ, mint én -- motyogta magában Addison.

Crenshaw tökéletesen hallotta, de úgy döntött, nem mutatja ki. -- Akkor melyikük az, Hutten vagy Huang? Addison gyorsan vigyorgott egyet és megpróbálta elrejteni idegességét. -- Talán mindkettõ. Mindketten bekapták a horgot. Elcsíptem egy listát a hatodik szinten lévõ játszószobák használatáról. Mindkét H rajta van, sõt az öreg Huang még nõs is. Akar fogadni, hogy tud-e róla a felesége? -- Végül sikerült a képernyõre varázsolnia a kért adatokat. Félrelépett, mint egy mágus, aki azt akarja, hogy a nézõközönség jól lássa a trükkjét. Crenshaw rá se hederített a férfi teátrális mozdulataira. A képernyõn futó adatokra meredt. Összevonta szemöldökét. -- Ez nem sok. Ezek csak egy alkalmazott szokásos ügyletei. Mik a részletek? -- A részletek? -- visszhangozta Addison. -- Nos, hát, azt láthatja, hogy Huang rendszeresen jár oda. -- Akkor a szeretõje. Az is elég, ha a nõ megfogható. Valami más? -- Hát, talán. Nem tudom biztosan -- Addison megrogyott Crenshaw tekintetének súlya alatt, hangja elbizonytalanodott. -- Azt hiszem kiszúrtam egy törlést a feljegyzésekben. -- Mi a kapcsolat? -- Huang egyik rendszeres estéje volt és nincs róla feljegyzés, hogy aznap ott járt volna. -- És az elnökünk nyilván elég ügyes ahhoz, hogy törölje a Mátrixból ottjártának nyomait. Hutten volt ott aznap éjjel? -- Nem. Az õ látogatásai egy héttel késõbb kezdõdtek. Utána minden három vagy négy napban ott járt, de nem rendszeres idõközönként. -- Ellenõrizted a vizuális feljegyzéseket? -- A francba, Crenshaw. Azokon a fájlokon kõkemény jég csücsül. -- Azt hittem, profik vagytok -- fintorgott a nõ. Tudta, hogy nem várhatja el a férfitõl, hogy ilyesmit saját szakállára kezdeményezzen. Ahhoz nem volt elég mersze. -- Ennyit még én is meg tudok csinálni. Nem csípem az ilyen dolgokat, Crenshaw. Fontos emberekkel akaszkodik össze. Ezek közül bármelyikük kirúgathat engem. És, a francba, még Huanggal is összeakaszkodni. A francos elnökrõl van szó! Crenshaw a férfire bámult, hagyta, hadd remegjen. -- Addison, neked inkább tõlem kellene félned. Ezek az emberek túl elfoglaltak ahhoz, hogy észrevegyenek egy hozzád hasonló harmadrangú elektronzsokét. Úgyhogy csak csináld, amit mondok és nem lesz semmi baj. Addison hátrált pár lépést. -- Igenis, Crenshaw. Ahogy parancsolja. -- Nekihátrált a konzolnak és errõl hirtelen eszébe jutott, hogy a program még mindig fut. Leállította és kiemelte a gépbõl a chipet. Minden egyes mozdulata bizonytalan volt. -- Látom, van még valami a nyelveden. Köpd csak ki -- Fárasztotta a fickó gerinctelensége. -- Az a Verner fickó. -- Verner. -- Ja. Megölték, vagy nem? -- Elbocsátották. Két héttel ezelõtt. -- Ja, gondoltam. Hát, megnéztem néhány furcsa dolgot a Mátrixban. Tudja, azokat, amikrõl azt tartjuk, hogy MI. Találtunk egy feljegyzést az egyik legzavarosabb csomópontban arról, hogy az ikonja ott járt. Csak egyetlen csomópontban. Igazán különös. -- Nem jelentetted? -- A francba, persze hogy nem! Nem is kellett volna arra járnom. -- Helyes. Szóval Verner visszalopakodott a Renraku rendszerbe és az MI projekt körül szaglászott. Micsoda sumák kígyó! Crenshaw már abban a pillanatban tudta, hogy a kis seggfej csak gondot jelent, amikor Tsung bandája elrabolta õket. De senki nem hallgatott rá. Marushige szerint Verner egy senki volt. Sato szerint nem elég fontos ahhoz, hogy pazarolják rá az erõforrásaikat. Hát, lehet, hogy õket átrázta Verner, de Crenshawnak megvolt Verner jelszava. Az Addison által mondottakból világos, hogy nem tudta magával vinni az archológiából azt, amit akart. Bármi is legyen az. És ha a

kis féreg elég ostoba ahhoz, hogy visszajöjjön, Crenshaw meg fogja szorongatni a heréit. Pedig már majdnem kezdte azt hinni, hogy a srác ártalmatlan. -- Azt akarom, hogy felejtsd el a játszószobákat egy idõre. Nézegesd meg a rendszert akörül a csomópont körül, ahol Verner bejelentkezett. Minden szokatlanról tudni akarok. Mindenrõl. Te csak lejelented, amit találtál; nem próbálod meg értelmezgetni. Megértetted? Addison szemei kikerekedtek és többször is nagyot nyelt egymás után, mielõtt bólintott volna. A kis féreg félt Crenshawtól, mint mindig. De ez jó félelem volt; ráveszi majd arra, hogy elvégezze a rá bízott munkát.

30 -- Soha nem maradtál még fent ilyen sokáig, nem igaz? Sam összerezzent. Nem hallotta a férfi közeledõ lépteit, de az ormótlan páncélos zaja még alapjáraton is elnyomott minden hangot, ami halkabb volt a kiabálásnál. A fenti mondat egy amerindián férfitõl származott, aki viszont tökéletes anglo ruhát viselt. Széles vállát és keskeny csípõjét napbarnított bõr fedte, mely a mellkasán annyira sötét volt a naptól, hogy szinte úgy tûnt, az izmait tölgyfából faragták. A körmei alatt éktelenkedõ piszok elütött a tenyerében és csuklójában csillogó rigó csatlakozóktól, valamint a halántékában ásítozó jackektõl. -- Te vagy Csavar? Sam bólintott. A férfi elmosolyodott és kinyújtotta egyik kezét. Kézfogása kemény volt és a tenyerébe ágyazott indukciós blokk feldörzsölte egy kicsit Sam tenyerét. -- Cog azt mondta, még zöldfülû vagy. Josh Begay vagyok, késõi dineh leszármazott. -- Navaho vagy? Elég távolra kerültél az otthonodtól. Begay szemeit összevonta, mosolya komor arckifejezésbe ment át. -- Okos fiú. Maradj is az, és ragaszkodj az udvarias beszélgetéshez. A navaho hangjának csattanásából Sam kiérezte, hogy a fickó nyilvánvalóan érzékeny a származására. Ha napokat fognak együtt tölteni, akkor Sam jól teszi, ha igyekszik udvariasan viselkedni a rigóval. A páncélos biztosan jó téma lesz; a legtöbb rigót sokkal jobban érdekelték az általuk irányított gépek, mint az emberek. -- Ilyen tankokat még csak trideón láttam -- mondta elismerõen. Begay megenyhült egy kicsit és Sam máris tudta, hogy megtalálta a helyes témát. -- Ez egy kicsit más, mint azok a monstrumok, amik a cégháborúkban rohangálnak. Azokkal inkább villogni akarnak, meg félelmet kelteni; az jót tesz a megítélésüknek. Engem jobban érdekel a titokban maradás. A Viharmadár motorjai le vannak halkítva, ennek meg még plusz ECM-jei is vannak. A halkítás csökkenti ugyan egy kicsit a sebességet, de én inkább csöndes maradok, mint gyorsan tudjak rohanni. A V-madár pedig csöndes, mint a sír. -- Csöndes? -- kiabálta Sam. Ez némileg abszurdnak tûnt. A tank motorjainak a raktárépület falai által visszavert robaja szinte megsüketítette. De még nyílt terepen is mérföldekrõl meg lehet hallani a közeledését. -- Minden relatív. Egyetlen izmos masina sem lesz soha teljesen csöndes. Ezzel együtt nem kell röpcédulákat leszórni a szomszédos völgyben, hogy jön egy tank. De mire a tökfejek meghallják, hogy egy V-madár közeledik és mire kitalálják, merrõl, már rég elhúztam a csíkot. -- Szavadon foglak. A navaho nem szólt egy szót sem, csak Samre nézett. Sötétbarna szemeinek nyomása alatt Sam hamar kényelmetlenül érezte magát. -- Téged javasoltak. Még mindig semmi válasz. -- Cog azt mondja, te vagy a legjobb északnyugaton. Azt mondja, szerencsés vagyok, hogy éppen szabad voltál. Begay hegyeset köpött a földre. -- Cog jó közvetítõ, de fehér nyelve van -- Sam értetlen tekintetére

a navaho két ujját a szája elé tartotta. -- Villás, tudod. Sam ideges nevetéssel értékelte a viccet és megkönnyebbült, amikor észrevette, hogy a korábbi mosoly kezdett visszatérni Begay arcára. -- Apóca, szerencsés vagy, hogy arra mész, amerre én is. Szerencsés vagy, hogy van még hely potyautasnak. Szerencsés vagy, hogy a városban senki nem tudja, mit kell a géppuskával csinálni és senki nem tudja, kivel dolgoznék szívesen össze. Szerencsés vagy, hogy van idõm megvárni, amíg összefutok egy ilyen pasival -- Megint köpött egyet. -- Csípem az ilyen szerencsét. Ragadós. Persze a szerencsének ehhez semmi köze. Az elérhetõségem pusztán a pénznek volt köszönhetõ. Úgy hallottam, nem is te fizeted. De vannak barátaid, akiknek van pénzük és ez is szerencse. -- Mit értesz ezalatt? Azt hittem, a saját utamat járom. -- Ó, hát azt is fogod. Cog azt mondja, valaki eléggé kedvel téged ahhoz, hogy kicsit felfrissítse a tiri határõrök beosztását és néhány régi ismerõsömet megkérje, legyenek máshol, amikor átcsúszunk a határon. -- Tiren keresztül megyünk? Nem lenne egyszerûbb megkerülni és a Jút Tanácson átvágni? -- A jút területet hagyd ki -- felelte röviden Begay. -- Azért ne aggódj. A Tiren javarészt nappal kelünk át és az elõre megbeszéltek szerint sima lesz az út. Aztán átkelünk a Sziklás hegységen ott, ahol a Szelis-Síd Tanács lenyúlik a sziú terület elé. Aztán átdübörgünk az Algonkín-Manitu Tanácson és már meg is érkeztünk Quebecbe. Mielõtt átvágunk a határon, megállunk felszerelésért a Dworshak rezervátumban. Aztán miután átkeltünk a régi kanadai határon, megint ledekkolunk egy kicsit Portage-La-Prairienél. Az utolsó megálló pedig Hearstnál lesz, nem sokkal azelõtt, hogy átkelünk a quebeci határon. És ha átjutottunk, kiteszlek és magadra hagylak. -- Azt mondtad, hogy már megbíztak valamivel, úgyhogy nyilván van valami rakományod is. Mit viszel? Begay köpött egyet. -- Cog mondta, hogy kíváncsi típus vagy. Nem szerencsés túl sokat kérdezõsködni. -- Vettem -- Sam megpróbált lefegyverzõ mosolyt küldeni az amerindián felé. -- Nem akarom elrontani a szerencsémet. -- Cog azt is mondta, hogy van eszed. Sam nem válaszolt és ez nyilván Begaynek is kedvére volt. A navaho néhány másodpercig még méregette Samet, aztán a vállára csapott. -- Elég okos vagy ahhoz, hogy megtanulj néhány dolgot arról, hogyan kell kezelni a géppuskát egy tankos vadászatban? -- Próbáld ki. Begay fellendült a gép oldalára és majomügyességgel felmászott a rozsdás vaslépcsõkön és kiálló alkatrészeken. Sam lassabban követte. Imbolygó hátizsákjának súlya alatt nem nagyon mert néhány Begay által használt kapaszkodóval megbirkózni. Mire felért a tank tetejére, Begay már el is tûnt a tetõajtóban. Sam elõrelökte zsákját és utánamászott, de csak annyit ért el, hogy pisztolytáskája beleakadt a perembe. Kénytelen volt visszahúzódzkodni, hogy kiszabadítsa. A pisztolytáska és a benne lapuló Narcoject Lethe pisztoly mind Svindler búcsúajándékát képezte. A tünde eredetileg valami halálosabb fegyverre gondolt, de Sam ellenkezett. Így is elég furcsa volt, hogy fegyver lóg az oldalán. Az meg csak súlyosbította a dolgot, hogy a fegyver a saját tulajdonát képezte. A tank belsejében Begay megmutatta, hogyan kell bekötnie magát az irányzó ülésébe és elindított egy szimulációs programot, hogy Sa m érezze egy kicsit a kezelõszerveket. A számítógépes célokat könnyen lelõtte. Mint egy játékban. Hart kibontotta a fekete esõkabátjának gallérjába rejtett kapucnit és a zsinórral a fejére húzta. Gyûlölte, hogy el fogja rontani a frizuráját, de jelen körülmények között a csuklya még egy láthatatlansági varázslatnál is jobb választásnak bizonyult. Nem akarta megzavarni a manafolyamot azzal, hogy elmondja a varázslatot. Egyedül lesz kettõ ellen és minden erejére szüksége volt. Lehet, hogy Verner csak egy puhány cégalkalmazott, de a másik pasas gyakorlott vadász és harci képességei ismeretlenek. Mint egész élete, ez is a kiszámított kockázat elvén alapult. San Fransiscóban viszonylag kevéssé volt ismerõs, így nem volt ideje minõségi fedezetrõl gondoskodni. A prédája éppen arra készült, hogy elhagyja a várost és ez azt jelentette, hogy gyorsan kellett

cselekedni. Az egyedüli jó hír az volt, hogy már elintézte a tranzakciót a felszereléseit illetõen, amikor befutott a hír ellenfelei holl étérõl. Kiválogatott néhány eszközt a válltáskájából, majd a táskát begyömöszölte egy rozsdás légkondicionáló berendezés alá. A keskeny tõrt az övébe dugta az egyik díszítésnek látszó mintázat alá. Az áldíszek valójában saját tervezésû dobócsillagok voltak. Felcsatolta a termografikus szemüveget és körülnézett vele a tetõn, hogy megbizonyosodjon mûködõképességükrõl. Elégedetten feltolta a homlokára, hogy szükség esetén gyorsan le tudja rántani. Kesztyûs kezeit végigfuttatta Beretta 70-esén és meggyõzõdött róla, hogy a gyári számot kiégették-e lézerrel, ahogy kérte. Beindította az önellenõrzést és elégedetten bólintott, amikor a világító LED-ekrõl megtudta, hogy a lézer célzófény tökéletesen mûködõképes, a hangtompító kilencvenhét százalékos hatékonysággal mûködik, a tár tele és az elsütõ billentyû ellenállása csak egyetlen dekagrammal kisebb, mint amilyet kért. A felszerelést szállító közvetítõ ben meg lehetett bízni; megjegyezte magának a fickót, hogy legyen kihez fordulnia felszerelésért, ha a jövõben is dolga lenne a városban. Az ellenõrzés végeztével a vállára vetette a Berettát. Ezzel a fegyverrel gyorsan és nyom nélkül el tudja végezni a feladatát. És ha felszívódott a környékrõl az egész csak a szokásos, piti utcai gyilkosságnak fog látszani. Törökülésben leült a tetõn és összeszedte gondolatait. Nyugodt elmével belefogott a varázslatba. A megidézés hamar sikerrel járt. Elõször kellemetlen illat ütötte meg az orrát, aztán felbukkant az elsõ patkány. Az állat beleszimatolt a levegõbe, mintha kicsit zavarban lett volna, aztán közelebb csoszogott Harthoz. Éppen akkora volt, mint egy átlagos városi patkány. Megkerülte egyszer a nõt, aztán megállt elõtte és hátsó lábára támaszkodva felágaskodott. Örökké mozgó orrocskája izgatottan remegett. Hart villámgyors mozdulattal kinyúlt és leszorította az állatot. Vasmarokkal stabilan tartotta a patkányt a nyaka mögött, bár az állat vinnyogott és hevesen rúgkapált. Hart másik kezének mutatóujjával megérintette az állat koponyáját hátul és halkan kántálni kezdte a varázslatot. Aleph! A figyelem jelei megérintették az elméjét. Vedd az állat testét. Azt akarom, hogy odalent kémkedj. Beleegyezést érzékelt és az állat abbahagyta a kapálódzást. Visszatette a földre. A patkány megint felágaskodott és az apró gombszemeiben megjelenõ váratlan intelligenciával Hartra bámult. -- Nos, mire vársz? A patkány vinnyogott egyet és elszaladt. Hart behunyta a szemeit, hogy még jobban felfogja a patkány érzékszervei által szolgáltatott adatokat. Aleph szellem irányította most a patkányt, Hart pedig a szellemmel való kapcsolata segítségével mindent látott és hallott, amit a patkány. Ebben a városrészben a patkányok igazán gyakran elõfordultak, tehát nem kelthet gyanút. Aleph hamar levezette a patkányt a raktárépület földszintjére. Az olajbûz minden mást elnyomott, az apró állatka sötéthez szokott szemei pedig azt a látványt mutatták, amit Hart a legkevésbé sem akart látni. A raktárépület üresen tátongott. Túl késõn érkezett. -- Szameg! A páncélos már elment. És vele együtt Verner is. Elengedheted, Aleph. Utazni fogunk. A szellem beleegyezése jeléül kiszállt a patkány testébõl, Hart pedig magára maradt a tetõn egy olyan bálhoz felöltözve, amirõl lekésett.

31 A Tiren keresztül vezetõ útjuk sima volt, ahogy azt Begay elõre megmondta. A határon való átkelés kivételével nappal utaztak, így Sam megcsodálhatta a mágikus segítséggel helyreállított erdõket. Gyönyörû ország terült el a szeme elõtt. A vizuális élményt Sam számára azonban megzavarta, hogy

csak mágiával voltak képesek ilyenné tenni. Újabb olyan bizonyíték, amit legszívesebben letagadott volna. Sam félõ szeme nem annyira a gyönyörû, élettel teli növényzetet fürkészte, mint inkább a fák és bokrok árnyékait, mintha arra számítana, hogy ellenség rejtõzne alattuk. Vajon csak õ képzelte mindezt? Begay közölte vele, hogy a nappali utazást gyakorlati szempontok tették indokolttá, melyeknek nem sok közük volt az esztétikához. Azt mondta, hogy nappal sokkal kevesebb vadállat aktív, mint éjszaka. Sam eltöprengett rajta, ugyan miféle vadállat árthat egy tanknak? Begay csak annyit mondott neki, hogy figyelje a célzóképernyõket, melyet Sam kitartóan meg is tett, annak ellenére, hogy adatjackje erõs használatától megint fejfájás gyötörte. Feszültség, gondolta. A mágiának ehhez semmi köze. Amint elhagyták Tirt, váltottak és ezentúl éjszakánként haladtak elõre. -- Az infravörös jeleket nehezebb észrevenni -- mondta Begay --, de az infraképernyõ figyelése éppen olyan, mint bármely más képernyõ figyelése. Nem könnyû dolog sokáig csinálni. Az emberek elfáradnak és elfelejtik nézni a képernyõt. -- Sam elhitte neki. Végül is Begay volt a profi. A valaha Idaho államként számon tartott területen csak egyszer akadtak össze egy szelis-sídi helikopterrel, de Begay még idejében el tudott rejtõzni az egyik kanyonban a Kígyó folyó mentén. Ezután felküldte a V-madár ultrakönnyû, távirányításos repülõgépét, hogy elõttük repülve minden esetleg árulkodó nyomot felderítsen. Aztán késõbb, amikor éppen a táborozáshoz készültek, Begay visszahívta a gépet, de az ellenõrzõpulton kiégett az egyik chip és a kis repülõ lezuhant a folyóparton. És bár a fél éjszakát azzal töltötték, hogy összeszedjék a roncsokat, Begay nem tágított. -- Túl drága játékszer -- mondta. Hajnal körül lehetett, amikor megérkeztek a Dworshak Rezervátumban terpeszkedõ putrivárosba. Begay egy romos magtár felé fordította a Viharmadarat. A tank benyomakodott az épületbe és motorjai elhallgattak. Néhány arra kószáló bennszülött érdeklõdéssel figyelte a jelenetet. Sam úgy vette észre, hogy a magtár belseje éles ellentétben állt a külsejével. A padló betonból készült és a falakat is valamiféle keményített habanyaggal erõsítették meg. Padok, szerszámok, jármûvek, dobozok és ládák hevertek szanaszét a jókora épület belsejében. A fejük fölött egy nehéz daru tartott egy motorra emlékeztetõ szerkezetet. A bentiek, javarészt orkok, behúzták a kapukat és elindultak a tank irányába. Sam még mindig azzal volt elfoglalva, hogy kitalálja, mi is történik itt, amikor Begay felcsapta a pilótafülke fedelét és kikászálódott. -- Töltsétek fel. -- Ellenõrizzük le az olajszintet is? -- kérdezte az egyik koszos overallos ork. -- Majd akkor bízok rád egy olajellenõrzést, ha olajmágnás leszek, Pufogó. -- Túl kevés a hited, Begay. -- Neked meg túl rövid a nívópálcád. -- Valamibõl meg kell élni. -- Rendezzétek le. Sam úgy ítélte meg, ezek a mondatok már sokszor elhangzottak az ork és a rigó között. Ő is kimászott a tankból és látta, hogy azok ketten igazi jóbarátok módjára ráznak kezet. Begay intett neki, hogy menjen oda. -- Csavar, bemutatom Pufogó Collinst, nyugat legjobb tankmûszerészét. -- Második legjobb -- javította ki az ork. -- Ne higgy el mindent, amit az indusok dumánnak, haver. Willy Stein még mindig dolgozik a Cascade fiúknak. -- Collins kezet nyújtott Samnek. -- Örülök a talákkozásnak, Csavar. Sam megfogta a bütykös kezet. Az volt az érzése, hogy Collins játszi könnyedséggel palacsintává lapíthatná a kezét. Vastag izomkötegei csak még tömzsibbé tették a metahumánt. A bemutatkozásnak vége volt, így az ork visszafordult a rigóhoz. -- Igazi rumli van a jobboldali tárolórekeszbe. -- A francba, ja. Leszállás közben kiégett egy chip. -- A gépet még ma helyre tudom pofozni, de ami a chipet illeti... -- Collins megcsóválta a fejét. A szerviz fényei megcsillantak kopasz fején. -- Semmi ilyesmi nincs raktáron és ideki senki nem is bír ilyet szerzeni.

-- Szameg. Pedig kell az a madár. -- Begay a padlóra csulázott és tûnõdve bámulta a betonon csillag alakban szétterült köpetet. -- Begay? -- Sam megvárta, amíg a navaho felnéz. -- Úgy vettem észre, a repülõnek kézi vezérlõi is voltak. -- Ja. Kémgép volt korábban, a távirányítást én tettem bele. De benne hagytam a kézit is, mert hátha egyszer repülni támad kedvem. Collins horkantott egyet. -- Ezzel azt akarta mondani, hogy a gép vót a háccsó ajtó. Begay rámordult az orkra, de csak úgy tessék-lássék. Sam rájött, hogy a kis repülõgép valóban menekülésre is szolgált és ez nyílt titok volt, csak a rigó akarta, hogy úgy tegyenek, mintha csak õ tudna róla. -- Begay, én már repültem kisgépekkel. A régi Mitshubishi ornitopterem nagyjából olyan volt, mint a te géped. Azt hiszem, el tudom vezetni, ha légi támogatásra van szükséged. -- Te folyton meglepsz, Csavar. Legközelebb majd azzal jössz, hogy mágus vagy, mi? -- Begay jót nevetett. -- Nem vagy boszorkány, ugye, Csavar? Mert ha az vagy, húzd el innen a csíkot. Sam nem válaszolt. Szájának bal oldala ideges mosolyra húzódott. De szerencsére megmenekült a válaszadási kötelezettségtõl, mert Collins közbevágott: -- Ha a fiú mágiás vóna, nem kellene veled utaznia, Begay. -- Mér, mit tudsz te arról? A két férfi nekiállt azon vitatkozni, hogy melyikõjük mennyit tud a mágiáról és a varázslókról. Samnek módjában állt elillanni mellõlük. Nem akart belefolyni a beszélgetésbe, mert a végén még oda lyukadnak ki, hogy Begay egy fához kötözve itt hagyja a vadonban. Sam ugyan nem tartotta magát varázslónak, de nem tudta, mi alapján ítél Begay. Észrevette volna a navaho, hogy Sam a professzortól kapott chipeket olvassa? Emiatt tette fel ezt az akár poénnak is értelmezhetõ kérdést? Magányosnak érezvén magát, Sam leült egy sötét sarokba és csöndesen figyelte, ahogy Collins emberei a tankon dolgoznak. Boise ugyan a Szelis-Síd Tanácshoz tartozott, de másnak tûnt, mint a Hart által ismert tengerparti városok, ahol az északnyugati part törzseinek a befolyása erõsebb volt. Itt a fennsíkok törzsei uralták a terepet, így a hely leginkább a Jút Tanács városaira emlékeztetett. Ez nem is volt meglepõ, tekintettel arra, hogy a jút terület nem messze kezdõdött a Kígyó folyótól délre. Ez volt a környéken a legnagyobb település és remekül alkalmas arra, hogy egy a Kígyó folyó síkságán átkelõ tank beguruljon ide. Hart valószínû pihenõhelynek tartotta a várost, miután egyik utcai kapcsolata elkottyantotta, hogy a tank Quebecbe tart. Repülõjegyet pedig kis megvesztegetések árán sikerült szereznie, így jóval az áldozata elõtt ideérkezett. Legalábbis így gondolta még idefelé jövet a repülõn. A boisei árnyvilág nem volt túl kiterjedt, de azért sikerült pár kapcsolatra szert tennie és elég információt begyûjtenie ahhoz, hogy rájöjjön: megint rosszul tippelt. Úgy tett, mintha egy páncélos vadászt keresne és közben kiderítette, hogy minden csöndes volt. Mindössze csak északon történt esemény, amikor elõzõ nap a Tanács egyik helikoptere arról számolt be, hogy egy tankot látott észak felé haladni a folyó mentén. A kanyonokban aztán elvesztette szem elõl a páncélost. Ez nem meglepõ. Bármelyik jó tanksofõr félre tud vezetni egy sima járõrt. A tankot ugyan nem azonosították, de Hart eléggé biztos volt benne, hogy abban utazott Verner. A kapcsolata serényen munkához látott még ezzel a vékonyka történettel is, ami azt jelentette, hogy a mostani idõszakban nem nagyon ment az üzlet. Nem úgy tûnt, hogy sok más vadászat is folyamatban lenne és a titokzatos páncélos nagyjából a helyes irányba tartott. Verner más utakon is eljuthatott a céljához, így elvileg Hart nem mehetett biztosra, amikor valamelyik útvonalat el akarta állni. Viszont csak egyetlen út volt, amely a síkságon, vagyis nem nehéz terepen át vezetett. Ha Verner gyorsan akar Quebecbe jutni, ezt kell választania. Az is lehet persze, hogy az öltönyke számított arra, hogy megtámadják út közben, ezért valami kevésbé nyilvánvaló utat választott. Ha ez így lenne, akkor Verner sokkal agyafúrtabb fickó, mint azt Hart gondolná. Vagy a barátai azok. Vagy simán csak szerencséje v an. A helikopter jelentése szerint a tank már túl messze járt északon ahhoz, hogy visszaforduljon és a

Kígyó folyó síkságán keresztül vezetõ, alacsonyabb utat válassza. Ez azt jelentette, hogy a Sziklás hegységen fognak átkelni, valahol az elhagyatottabb országrészben. Arrafelé kevés a város és a falu, õk pedig valószínûleg ezt a keveset is el fogják kerülni. Hacsak nem akarnak messze északnak kerülni, a legvalószínûbb esetben Great Fallsnál lyukadnak ki majd sziú területre. Ebbõl kiindulva Hart is odautazott. Great Falls városnak mondta magát, de prérik, köves, elhagyatott területek vették körül. Hart nem kedvelte az ilyen terepet. De Verneréknek erre kell jönniük. Hart saját maga akarta rendezni az ügyet, mivel õ volt a felelõs azért, hogy Verner még rohangált. Meg kellett volna bizonyosodnia róla, hogy a tündék õt is elintézték a többiekkel együtt. Most sem remélhette, hogy egyedül végezhet a fiúval. Tessien sokkal jobb volt ilyen vad terepen, mint õ. És Hart azt akarta, hogy Vernert nyírják ki, mielõtt még civilizált területre érne. Megállt egy nyilvános telekom elõtt, becsúsztatott egy hitelkártyát és bepötyögött egy számot. Várt, amíg létrejött a kapcsolat és a vonal túlsó végén a hang megismételte a telekom kód utolsó négy számjegyét. -- Jenny, intézd el, hogy sovány barátunkkal messze északon találkozzak. -- Meglesz, fõnök. A Viharmadár mintha összekuporodott volna a földön. Egy darabig csöndesen pihent, miközben Begay körbejárta a jármû oldalán éktelenkedõ megfeketedett heget. A navaho folyamatosan káromkodott, miközben serényen dolgozott, hogy helyrehozza az áramkörökben okozott kárt. -- Miért nem inkább rózsaszínekkel futottunk össze idekint? Azok a tökfejek indiánabbak akarnak lenni az indiánoknál a kibaszott nyilaikkal. Bezzeg most meg sem bírták volna karcolni a Vmadarat. De nem. Valami elveszett, rohadék vadmacska õrjáratba kellet belerohannunk. A rohadt életbe, ebben így nincsen semmi szépség. -- Vadmacskák? -- Különleges sziú erõk. -- Begay elfordította fejét a tanktól és köpött egyet. -- Jármûelhárító rakétákkal együtt. Rakétákkal! Miféle egéragyú idióta szerel fel rakétákkal egy hegyek közötti õrjáratot?! -- Talán valaki páncélosok után kutatott? -- Én nem mondtam el nekik, hogy jövünk. -- Én sem. Sam átnyújtott egy vizeskannát a rigónak. Begay nagyot húzott a vízbõl, megint köpött egyet és visszaadta Samnek a kannát. -- Gyönyörû volt, ahogy a porba zavartad azt a Hummert. Sokkal jobb lövés volt, mint amit kinéztem volna belõled. Sam egyetlen vállrándítással lerázta magáról a dicsõséget. -- De egyszerûbb lett volna szarrá lõni a Hummert, fiú. Sam ismét csak megvonta a vállát. Nem akarta elmondani Begaynek, hogy valósággal megdermedt, amikor a célkereszt ráállt a sziú harci gépre. Egyszerûen nem volt képes meghúzni a ravaszt. A könnyû páncélzatú repülõ könnyedén túlmanõverezhette volna a normális állapotban gyorsabb tankot, de semmi sem védte a tank ágyúi ellen. A sziúk nagyon ügyesen üldözték a páncélost és nem lett volna szép dolog megölni õket. A vadmacskák a munkájukat végezték; Sam és Begay behatolók voltak. A tank gépágyúját nem géllövedékekkel töltötték meg, így Samnek valami más módot kellett találnia, hogy lerázza õket. Egyedül csak annyit tehetett, hogy elzárja az útjukat, ennek pedig az egyetlen módja az volt, hogy eléjük dönt egy fát. Szinte lenyûgözte, milyen könnyedén kettéfûrészelték a gépágyú csövébõl kirepülõ lövedékek a faóriás törzsét. Ha Begay azt hiszi, hogy Sam szórakozásból lõtt így, hadd higgye. Azért Sam remélte, hogy a vadmacskák nem sérültek meg túlzottan, amikor Hummerjük lezuhant. Begay ismét magára hagyta Samet és visszament, hogy befejezze a javításokat. Sam feje hasogatott a gép célzórendszerével való összekapcsolódás miatt. Úgy tûnt, teljesen mindegy miféle technológiához csatlakozott hozzá, a feje mindig megfájdult és mindig felkavarodott egy kicsit a gyomra is. Ez utóbbi persze lehet, hogy az üldözés miatt volt. Sam remélte, hogy igen. Overalljának zsebeit lehúzta a professzor által adott chipek súlya. Néhányat átolvasott ugyan a tank

számítógépén, de ez nem nagyon nyugtatta meg az elméjét. Csak ideges lett tõle és még egyetlen gyakorlatot sem próbált meg. A gépi interfészek okozta ismerõs fejfájás sokkal kényelmesebbnek bizonyult; azt megértette, vagy legalábbis azt hitte, hogy érti. Értelmesebb és sokkal valóságosabb volt, mint a professzor szövege a mágiáról. -- Bekötöztük a kicsikét -- jelentette ki végül Begay és elpakolta a szerszámokat. -- Nagyszerû. Akkor a sötétben indulunk tovább? -- Nem várhatunk addig. Gyorsnak kell lennünk, amíg ki nem érünk sziú területrõl. Azok a vadmacskák biztosan hazaszóltak és a nyakunkra küldik a fél sziú hadsereget. Sziú területen csak úgy lehet biztonságosan átkelni, ha nem vesz észre senki, de errõl már lekéstünk. -- Begay végignézett a tájon. -- Északnak megyünk. Az a legrövidebb kivezetõ út. Összességében persze hosszabb, de egészségesebb, mert több rejtekhelyet nyújt. Még mindig repülni akarsz a kis géppel? Sam felnézett. Ez azt jelentette, hogy megint be kell csatlakoznia egy számítógépbe. -- Ha úgy gondolod, hogy az segít. -- A légifigyelés sosem árt. Ha kiérünk a vadabb terepre, nem vesztegethetjük azzal az idõt, hogy zsákutcában végzõdõ kanyonokba hajtunk be. -- Akkor induljunk. Perceken belül úton voltak. Sam egyelõre még mindig az irányzó székében ült, mert Begay még nem akarta felküldeni a repülõt. A Viharmadár beledübörgött az alkonyatba. Hart csak ült és a sziú katonai adókon folyó beszélgetéseket hallgatta. Civilek számára persze tilos volt olyan vevõkészüléket birtokolni a Tanács területén belül, amivel le lehetett hallgatni ezeket a csatornákat. Emiatt Hart nem aggódott nagyon; a sziúk országában már puszta jelenléte is bûnténynek számított, mivel nem rendelkezett érvényes belépési engedéllyel. Amikor a tolmácsgéptõl megtudta, mirõl beszélgetnek a sziú katonák, elmosolyodott. Ezúttal jól tippelt. Csak néhány órányi távolságra volt a prédájától és a pozíciójából könnyen támadhatott. És ha Tessient is jó helyre küldte ki járõrözni, annyi kalamajka után végre elintézhetik ezt a Vernert.

32 Samet kutyaugatáshoz hasonló hang zökkentette ki a repülés keltette ábrándozásából. Valósággal nyitott szemmel álmodott, annyira könnyen kezelhetõ volt a kis Sas gép. A repülõ ugyan lassabbnak és lustábbnak bizonyult, mint azok az egyszárnyúak, amiket még Japánban vezetett, de a tank bezártsága után egészen új élményt jelentett a tiszta égbolt. Szépen elálmodozhatott, mert képtelen volt megmondani, hogy a zaj a rádióból jött-e. Gyorsan lepillantott a kommunikációs panelre, de nem jelezte fény, hogy a Viharmadár felé nyitva lenne bármilyen kommunikációs csatorna. Akkor a zaj nyilván valami véletlen rádiózavar lehetett. A navigációs képernyõre nézett. Észrevette, hogy egy kicsit letért a tervezett útvonalról, ezért finoman bedöntötte a Sast és korrigálta a hibát. A késõdélutáni égbolt vakító kékséggel ragyogott, csak néhol tarkították itt-ott fehér felhõpamacsok. A messzeségben egy viharfelhõ tornyosult pelyhes társai fölé. Odalent a táj szürke-barna mintás szõnyegként terült el, melyet pár helyen zöld foltok pettyeztek. A felhõk résein lepillantva a Viharmadarat pontosan ugyanott találta, ahol annak lennie kellett. A tank árnyéka összevissza ugrált, amint Begay elhaladt a kisebb terepegyenetlenségek mellett. A Vmadár ugyan gyorsabban is haladhatott volna, de ehhez magasabbra kellett volna emelkednie, ez pedig azzal járt volna, hogy magára vonja az ellenséges rakéták figyelmét. Az Sas alakja olyan volt, hogy észrevétlenül surranjon az égen, a tank viszont tömegénél fogva szinte elkerülhetetlenül megjelent volna a radaron, ha bizonyos magasságnál feljebb emelkedik. Az észrevétlen haladás pedig nagyon fontos volt a Sziú Tanács területén belül. Sam viszont azonnal rakétákra gondolt, amikor észrevette, hogy egy másik árnyék suhan a földön. Karcsú, gyorsan mozgó árnyék. Az árnyék formája gyorsabban változott, mint azt a terep engedte volna. A rejtély azonnal megoldódott, amikor Sam felismerte, hogy az árnyék egy csapkodó szárnyú

valamitõl származik. Kinagyította a képernyõn a közeledõ lényt és félelmei máris beigazolódtak. Sam végtagjai szinte megdermedtek, ezzel egy idõben homlokán izzadtságcseppek jelentek meg. Az árnyék egy sárkányhoz tartozott. Sam dermedten figyelte, amint a sárkány elhalad egy bölénycsorda fölött, de rá sem hederít az állatokra. Ami a bölényeket illeti, a vezérbölény persze gyorsan elhatározta, hogy jobb lenne inkább máshol lenniük. De ha a sárkány nem vadászott, akkor mi a fenét keresett errefelé? Sam úgy vélte, tudja a választ. -- V-madár -- szólalt meg, miután bekapcsolta a rádiót. -- Egy sárkány halad feléd elfogó pályán. Relatív két óra irányában. -- Ismételd meg. Egy micsoda? -- Egy sárkány. -- Vettem -- felelte nyugodtan Begay. A Viharmadár megremegett és máris más irányt vett. Hamarosan ki kellett derülnie, hogy a szörnyeteg valóban feléjük tart-e. Sam erõsen imádkozott, de hamarosan látta, hogy a sárkány is irányt változtatott, hogy továbbra is elfogó pályán maradjon. Begaynek Sam csak ennyit mondott: -- Még mindig követ. -- Vettem. Akkor elég ronda lesz. Küldj egy fotót a tereprõl, aztán emelkedj magasra és tartsd nyitva a szemed. Tudni akarom, hogy más is beszáll-e a játékba. Lehet, hogy Sam halálosan félt. Begay viszont meg sem rezdült a sárkány nevének hallatán, még annyira sem, mint amikor rájuk rontottak a sziú vadmacskák. Az önbizalma talán azon alapult, hogy tudta, mire számíthat. Ha így volt, Sam a lehetõ legtöbb idõt akarta biztosítani a számára. Villámgyorsan beütötte a megfelelõ utasításokat a Sas számítógépébe és a terep adatai pillanatokkal késõbb már meg is jelentek a tank navigációs képernyõjén. Begay így kiválaszthatta a legjobb pontot hívatlan látogatója fogadására. Begay ismerte gépét, annak képességeit és korlátait. Ugyan miért ne lenne magabiztos? A sárkány ugyan félelmetes szörnyeteg, de mégiscsak egy állat. És miféle állat szállhatna szembe akár egy Viharmadárhoz hasonló, könnyû páncélzatú tankkal is? A szörnynek a V-madáréhoz hasonló réteges páncélzattal kellene rendelkeznie, hogy túlélje a 20 mm-es gépágyúlövedékeket és akkor még nem is említettük a nehéz páncélosok elleni harcra tervezett rakétákat. Minden bizonnyal rövid harcra kell számítani. Sam Begay-jel folytatott rövid beszélgetésükbõl azt hámozta ki, hogy a rigó a lehetõ leghamarabb el akarja intézni a dolgot. Nemcsak azért, hogy ne hívja fel magára feleslegesen a figyelmet, de azért is, hogy minél kevesebb lõszert használjon el, az ugyanis csökkenti a profitját. A tank kiemelkedett a völgybõl, átlebegett a hegygerinc fölött és behúzódott egy másik völgybe, mely egy szélesebb síkságra nyílt. Siettében port és kavicsot vert fel a földrõl. Amikor kiért a síkságra, megtorpant és sokkal lassabban elindult visszafelé, a gerinc felé. Tornya mereven arra a pontra szegezõdött, ahonnan a sárkány felbukkanását várta. A Viharmadár gépágyúlövedékei feltépték a földet ott, ahol a sárkány végül kidugta a fejét. A bestia gyorsan lebukott és sértetlen maradt. Utána kilendült a fedezék mögül és nyílként száguldott a tank felé. -- Francba, de gyors a rohadék -- kommentálta a látottakat meglepett hangon Begay. Sam fentrõl jól látta, ahogy a narancs színû nyomjelzõ lövedékek üldözõbe veszik a vadul cikázó alakot. A sárkány lángcsóvát lövellt a szájából, amikor elsuhant a tank mellett, de célt tévesztett és a talajt találta el elõtte. A növényzet megfeketedett és savanyú füst szállt fel. A sárkány szemmel láthatóan nem szívesen maradt a tank közelében. Narancsszínû nyomjelzõ lövedékek zúgtak utána, ahogy távolodott. Sam magasan lévõ helyzetébõl nézve mozgolódást vett észre a földön, pár tucat méternyire a tank elõtt. Kisebb földhalmok jelentek meg, mintha álcázott ellenséges katonák bújtak volna elõ álcájuk mögül. De nemsokára jól látszott, hogy maga a talaj mozog. A kövek és földrögök maguktól egy középsõ, nagyobb halom felé mozogtak, mely így lassan kimagasodott a talajszintbõl és falként feltornyosulva elállta a tank útját. És mielõtt Sam figyelmeztetni tudta volna Begayt, a páncélos belerohant a különös akadályba. A magasba nem hallatszottak fel a hangok, így Sam csak elképzelni tudta a fémes nyikorgást és

recsegést, ahogy a gyorsan mozgó fémtömeg találkozott a föld- és kavicshalommal. Attól félt, hogy a por és törmelék esetleg megrongálhatja a hûtõventillátorokat. Félelme csak erõsödött, amikor látta, hogy a V-madár oldalán lévõ nyílásokat védõ redõnyök mögül fémrepeszek robbantak ki. A tank újabb tíz vagy húsz méternyit rohant elõre, de a kavargó portömeg követte. Ökölnyi kõdarabok záporoztak a jármû oldalán, lepattantak, majd õrült darazsak gyanánt ismét nekicsapódtak. Sam a mesterséges vihar miatt alig látta a lassuló tankot. -- Hogy a francba lehet egy porfelhõvel megküzdeni? Sam úgy vélte, a kérdés nem neki szólt. Egyébként sem volt semmi ötlete. Aztán észrevett valamit. -- A kavicsfelhõ csak öt méter magas. -- Helyes -- A rigó csak ennyit válaszolt, Sam mégis látta, hogy megértette a célzást, ugyanis a Viharmadár a lefelé fordított lökhajtómûve által gerjesztett forró levegõoszlop tetején ülve emelkedni kezdett. A hajtómû által keltett vihar újabb földrögöket vert fel, melyek hozzácsapódtak a tomboló tömeghez. Elõször úgy festett, Begay húzása csak rontott a helyzeten, mivel a vihar a tankkal együtt emelkedett. Aztán fokozatosan lecsúszott a tankról és ellapult a talajon, mintha a különös kavargás valamilyen módon csak a földhöz kötõdne. Mire a tank tíz méternyire emelkedett, már teljesen maga alatt hagyta a pusztító tömeget. Csak a tank hátán maradtak kavicsok és homokfoltok, de lassan ezek is lecsúsztak a gyorsan emelkedõ páncélosról. Aztán váratlanul lángoszlop csapott ki alulról és végignyalta a tank hasát. A már amúgy is forró fúvócsövek titánium ötvözete most végképp elérte az olvadáspontját. A sárkány egészen váratlan szögbõl támadott. A Viharmadár tolóerõ-irányító lemezei meggörbültek és részben összeolvadtak, minek következtében a tank oldalt lendült és veszített a magasságából. A jobb oldali fúvószelepek egy pillanatra kinyíltak, hogy balra lökjék a tankot, majd becsukódtak, amikor a fõturbinák tolóereje hátra irányult. Ezzel Begaynek sikerült elérnie, hogy a zuhanás finom ívû siklássá szelídüljön, amit már tudott irányítani. Tömör, fekete füst gomolygott a Viharmadár alsó fertályából, de a gépágyú máris körbepördült és tüzet nyitott a sárkányra. A szörnyeteg félreröppent és eltûnt szem elõl. A Viharmadár imbolyogva repült tovább. Belefúródott a hegygerinc tetejébe, átvágta rajta a földet és a túloldali lejtõn remegve megállt. Sam csak csodálni tudta Begay képességeit, amivel sikerült úgy beállítania a megfelelõ tolóerõvektorokat, hogy a páncélos irányítható maradjon. -- Hol van? Hol van? -- süvöltött Begay hangja a rádióból. -- Jól vagy? -- Hol az a rohadt gyík? -- Nem látom sehol. Biztosan leszállt a földre. -- Francba! -- Jól vagy? -- Én? Remekül. Az optikákat addig vágta a homok, amíg tönkrementek, a hûtõrendszer beszart és nem tudok felemelkedni. Köszönöm kérdését, jól vagyok. Hol az a kibaszott sárkány? Lenyúzom a bõrét! Sam körülnézett és észrevette, hogy a sárkány a levegõben körözött, majd elindult a völgy felé, ahol a páncélos pihegett. Mindezt gyorsan elmondta Begaynek. -- Vettem. Sam maximális nagyításra kapcsolta a képernyõjét és látta, hogy a tank jobb oldalán félrecsusszannak a fegyvertárat védõ fémlemezek. Ha Begay föld-levegõ rakétát akar kilõni, akkor nem viccel. A rigó korábban már elmondta Samnek, hogy az ilyen rakétákat rettentõ nehezen lehetett csak beszerezni. Az olyan alkalmakra tartogatta, amikor élet vagy halál függött egyetlen gyors találattól. A sárkány megkerült egy kõoszlopot és a tank felé iramodott. Gyorsasága meglepte Samet, de Begay már cselekedett is és a rakéta tüzes csóvát húzva maga után kiröppent a kígyó irányába. A szörnyeteg hosszú kígyónyaka meggörbült, hogy félrehajoljon a közeledõ rakéta elõl, de csak részben járt sikerrel. Hatalmas tollak szóródtak szét a levegõben, amikor a rakéta végigsúrolta és kicsit megpörkölte a lény nyakát. A sárkány hátratekerte a fejét, hogy szemmel tudja tartani a célpontjához lusta ívben visszakanyarodó rakétát. A bestia figyelmének pillanatnyi elterelõdése elég volt Begaynek. A gépágyú narancsszínû

lövedékei végignyalták a szörnyeteg nyakát, tépett tollakat és vért szórva szerteszét. A sárkány villámgyorsan a földre bukott egy kisebb domb mögé, hogy legalább a nyomjelzõ lövedékektõl védve legyen. Sam a látottak alapján úgy ítélte meg, hogy a lény még messze volt attól, hogy elpusztuljon. Amikor a földre zuttyant, izmos lábai elõbújtak és vadul hátrarúgtak, hogy a lény ismét a levegõbe tudja lökni magát. A rakéta közben befejezte a fordulót és ismét rárontott áldozatára. Samet meglepte, hogy a sárkány egyenesen feléje tart. Megõrült volna a fájdalomtól? De mielõtt összetalálkoztak volna, a szörnyeteg lángtengert lehelt a rakétára és ezzel egyidejûleg vadul oldalra vetette magát. A rakéta elsuhant mellette és másodszor is megpörkölte a nyakát. De célkeresõ és irányító rendszere szétolvadt, így lusta ívet leírva a földbe csapódott. Robbanófeje felrobbant. Hatalmas földgejzír röppent az ég felé nyomában. -- Elkapta? -- kérdezte Begay. -- Nem. -- Szameg. A sárkány élesen megfordult, átsiklott a hegygerincen és a tank felé tartott. Túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy Sam figyelmeztetni tudja Begayt, de a rigó számított erre a húzásra. Amint a sárkány kibukkant a gerinc mögül, tüzet nyitott. Ezúttal a nagy ágyút is használta. Azt ugyan nem a sárkány fürgeségû légi célok ellen tervezték, de ha véletlenül találna, egyetlen lövedék is elég ahhoz, hogy hamburgert csináljon a szörnybõl. Sajnos a sárkány nem adott erre esélyt. Valóságos légibalettet mutatott be, úgy kerülgette a felé záporozó lövedékeket. Berontott a gépágyú csöve alá és mielõtt Begay bekapcsolhatta volna a közvetlen közeli személyelhárító rendszert, lehajolt és egyik karmos lábával belerúgott az ágyútoronyba. A sárkány irtóztató ereje megdöntötte a tankot, így a jármû saját turbinái lökték neki a páncélost a hegyoldalnak. A sárkány meglebegtette szárnyait és fölemelkedett. Szárnycsapásai elsöpörték a felszálló porfelhõt. Sam látta, hogy a Viharmadarat félig maga alá temette egy kisebb hegyomlás és a motortérbõl piszkosszürke füst és gõzfelhõk szálltak fel. A gépágyú megsemmisült. -- Begay! Begay! Egy pillanatig a rádió üresen sercegett. Aztán megszólalt a rigó is. Hangja rövid, lihegõ löketekben szólt: -- Tûnj innen, Csavar. Ha közel kerülsz a döghöz, neked annyi. -- Én majd elterelem a figyelmét, te meg lelövöd. -- Ne marhulj. -- A rigó hangját elnyomta egy hirtelen köhögésroham. -- A fegyverek megsemmisültek. Örülj, hogy te odakint vagy. Béke veled, Csavar. A kígyó ismét megjelent. Kiterjesztett szárnyakkal hevesen lefékezett a tank elõtt. Nyakát S-alakban meghajlította és kitátott állkapcsából lángnyelvek robajlottak elõ. Sam úgy vélte, Begay még mindig védve van az ilyesfajta támadás ellen. Biztosan hallaná a rigó üvöltését, ha az megégett volna. Hallaná? Lenézett és látta, hogy a rádiókapcsolatot jelzõ kis lámpa már nem világít. Odalent a lángok megtalálták az üzemanyagtartály egyik repedését. A tank oldala darabokra robbant. Hatalmas, olajosan kormos szélû tûzlabda emelkedett az égnek. A kígyó meglengette szárnyait és a levegõbe emelkedett. Lustán körözve szemlélte a pusztítást. Sam felismerte. Tessien volt az, a Harttal dolgozó tollas kígyó. Bizonyára Drake küldte. Drake számlájára újabb halál került fel. Látván, hogy a sárkány mit mûvelt a tankkal, Samnek fikarcnyi kétsége sem maradt afelõl, hogy mi történne, ha a lény észrevenné a Sast. Bedöntötte hát gépét és egy termik segítségével jó magasra emelkedett. Minél távolabb a mészárlás színhelyétõl.

33 Eltelt egy óra. Sam már biztosan tudta, hogy Tessien nem követi. A kis Sas gép még mindig északnak tartott. A sziklás terep lassan átment préribe. Nem a helyes irányba tartott, de

takarékoskodnia kellett az üzemanyaggal. A lehetõ legmesszebbre kellett jutnia, így, mivel a gép hatótávolsága meglehetõsen kicsi volt, Sam minden szelet és termiket kihasznált, hogy a lehetõ legtöbbet tudjon motor nélkül siklani. Közben szüntelenül a földet leste, hogy olyan helyen szálljon le, ahol rendelkezésére áll más közlekedési eszköz is. Máskülönben ugyanis gyalogolnia kellett volna a földetérés után. Az egyetlen jó hír az volt, hogy már kijutott a sziúk országából. Mostanra már rettenetesen elfáradt, feje pedig hasogatott az Sas számítógépével való kapcsolattartástól. Pihenni akart, elnyúlni valahol békében és lehunyni a szemeit egy idõre. A kicsinyke gép szûk pilótaülésében nem nagyon lehetett pihenni, de legalább a vezetés terheit levette a válláról a robotpilóta. Utasította az Sas számítógépét, hogy a lehetõ legtöbbet haladjon siklórepülésben és használja ki a termikeket, valamint hogy azonnal figyelmeztesse Samet, ha a szélirány jelentõsen módosul. Nem bízott abban, hogy a gép akkor is ki tudná számítani az optimális pályát, ha megváltozik a szélirány. Miután ezzel végzett, végre kihúzhatta halántékából a csatlakozót. És annyira fáradt volt, hogy még a szûk kabinban kucorogva is elaludt. És álmodott is. A pokol sötétjében sétált. Mindkét oldalán a távoli messzeségbe nyúló, fekete falak magasodtak föléje. Tudatának peremén egy hang kopogott ismétlõdõ rendszerességgel. Távoli óra, vagy netán szívverés? Hûvös érintést érzett a hátán, de amikor megfordult és kinyújtotta a kezét, nem talált semmit. De amikor abba az irányba akart lépni, nem tudta megmozdítani a lábát. Néhány lépést tett hátrafelé és ismét megállt. Az érintés ismét jelentkezett, de megint nem tudott feléje indulni. Újabb néhány lépés abba az irányba, amelybe lehetett, majd újabb próbálkozás visszafelé. Megint ugyanaz. Megvonta a vállát és továbbment hát arra, amerre tudott. Egy darabig gyalogolt. Néha megbotlott dolgokban, amik azonnal köddé foszlottak, amint megérintette õket. Összekarmolt lábszárakkal haladt elõre. Felgyorsított, amikor halvány fényt pillantott meg elöl. Amint közelebb ért, a fényfolt egy arc alakját vette fel. Janice? Talán nem. Hanae? Nem lehetett benne biztos. De tudnia kellett, hogy ki az, ezért rohanni kezdett a kép felé. Aztán valamiben megbotlott és majdnem hasra esett. Lenézett és bilincseket látott a bokáján. Mindkét fémgyûrûre nehéz fémláncot erõsítettek. A láncok belenyúltak a messzeségbe. Közelebb hajolt és észrevette, hogy a fémre apró szövetcímke van erõsítve. Elolvasta a feliratot: "Kizárólag Samuel Verner számára." Felnevetett. Olyan röhejes volt, hogy névjegyet akasztanak egy láncra. Nem örült neki, hogy megbilincselték és bosszúsága hamar õrjöngõ haragba csapott át. Kinek volt joga ahhoz, hogy megbilincselje õt? Megvizsgálta a bilincseket, de nem talált rajtuk zárat. Vadul megrángatta õket, de azok keményen, mozdíthatatlanul tapadtak a bokájára. Ököllel rájuk csapott. Valami szerszámra lett volna szüksége, hogy megszabaduljon tõlük. Mérgében felüvöltött. A környezõ sötétségben valahol válaszképpen felvonyított egy kutya. Nem, a hang túl vad és magányos volt, nem származhatott kutyától. A prérin járt; bizonyára egy kojot lesz az. A panaszos hang hívogatott... hívogatott. Őt hívta volna? Nem, az nem lehet. Hívogatott... Mennydörgés rázta meg az égboltot és Sam felébredt. Gyorsan a mûszerfalra pillantott és azt látta rajta, amit a legkevésbé sem akart látni. Délnyugatra viharfront borította az eget. A vihar túl magas volt ahhoz, hogy fölé tudjon emelkedni és a front túl gyorsan közelített ahhoz, hogy el tudjon menekülni elõle. Annyit meg tudott a Sasról, hogy a pöttöm gép nem élné túl a viharos szelek támadását. Kikapcsolta hát a robotpilótát és lefelé billentette az Sas orrát. Kelletlenül végignézett a lent elterülõ prérin és leszállóhelyet keresett. Hamarabb sétálnia kell, mint azt gondolta volna. A Sas gyorsan süllyedt. Sam kiszúrt egy apró falucskát, de már túl késõn. Ha abba az irányba fordítaná a gépét, biztosan belekerülne a viharba. A füves talaj sebes tempóban rohant a gép hasa alatt. Sam kezdte megbánni, hogy túlrepült a kis falun, de már nem volt más választása. Az idõ gyorsan szaladt elõre. A hátulról fújó szél erõsebbé vált és arra kényszerítette, hogy csökkentsen a leszállás meredekségén, ha nem akar orra bukni. Arra gondolt, hogy be kéne csatlakoznia; a szenzorok adatait így közvetlenül tudná érzékelni és ez talán elég elõnyt jelentene. A Sas megremegett, amikor a vihar elsõ széllöketei elérték a gépet. Sam tudta, hogy már döntés született. Nem merte levenni kezét a botkormányról. Néhány másodperccel késõbb kopogó esõcseppek jelezték a vihar megérkeztét. Sam keményen küzdött a bukdácsoló Sassal és azon igyekezett, hogy biztonságosan a földre tegye,

mielõtt a vihar teljes erõvel rájuk ront. Siklási sebessége megnõtt, ahogy a szelek a hátukra vették. A préri eltûnt alulról és sötétség borult a tájra, mintha csak az elõbbi álmában járna. Miközben a Sas elõrelendült, különös alakzatok bukkantak fel és suhantak el Sam mellett. Vadul harcolt a rakoncátlankodó botkormánnyal és közben látta, hogy a villámok hasító fénye által megvilágított, különös formák legtöbbjét a szél faragta ki a sziklákból. De a vihar sûrûsödõ sötétsége más, szinte élõ formákat is takart. Görbe hátú óriások és más szörnylények nyúltak ki a viharfalból, hogy összetörjék könnyû repülõgépét. A Sas vadul jobbra lendült. Sam tehetetlenül szemlélte, amint a szél letépte a jobb oldali szárny végét. A hegyes alkatrészdarab eltûnt a sötétben. Egy újabb széllökés felkapta a gép orrát, majd vad spirálba nyomta. A gép hátsó szárnya meggörbült és leszakadt. A Sas a vihar tehetetlen játékszerévé vált. A gép burkolatát letépte egy sziklaorom, a Sas megmaradt része pedig háromszor bukfencezett, mielõtt nekiroppant volna a sziklás talajnak. Sam nem érzékelte a bukfenc ezést; már az elsõ rázkódásnál beverte a fejét és elvesztette eszméletét. Sajgó testét meleg zápor keltette ismét életre. Eddig túlélte a leszállást. Kezével megtapogatta magát ott, ahonnan a legnagyobb fájdalmat érezte és ragacsos masszát tapintott. A villámok fényében látta, hogy a keze csurom vér. Agyrázkódást is szenvedett vajon? Kábultan bámulta kezét, melyrõl a vastag sugárban ömlõ esõ lassan lemosta a vért. A szinte egybefolyó villámok kellõképpen megvilágították a tájat. A haragos, fehér fények elmosták a mélység érzetét, de Sam úgy ítélte meg, hogy síkságot lát. Tekergetni kezdte a fejét és hamar ráeszmélt, hogy csak a bal szemével lát. A jobb szeme vagy annyira feldagadt, hogy nem bírta kinyitni vagy a belefolyt vér miatt nem látott. Legalábbis Sam ezt remélte. Ahhoz nem volt elég mersze, hogy odanyúljon és megtapintsa, egyáltalán megvan-e még a szeme. Újabb éles fájdalom nyilallt belé, ezúttal az oldala felõl. Ezt már meg merte vizsgálni. Nyitott tenyérrel végigsimított az oldalán és kiderítette, hogy az oldalát végighasította az Sas törzsébõl kiálló egyik éles alkatrész. Arca eltorzult a fájdalomtól, amikor megérintette a sebet és elhányta magát. A görcsös gyomorösszerándulások újabb, éles fájdalmakat hoztak. Aztán a gép roncsai mellett állt és a pusztítást szemlélte. Nem emlékezett rá, hogy kimászott volna, de nem is baj. Csak fájdalmas kínszenvedés lett volna és így állva is épp eléggé sajgott a teste. Hátralépett egyet és a lába megcsúszott a vastag, csúszós sárban. Hanyatt vágódott. Fájdalom nyilallt bele, amint csúszni kezdett lefelé a sáron parton az alant hömpölygõ víztömeg felé, mely még a viharnál is félelmetesebb látványt nyújtott. Megkapaszkodott egy kiálló földhányásban. Odalent tombolt a vízözön ott, ahol percekkel -- vagy órákkal? -- azelõtt csak száraz préri volt. Sam azonban csak átmenetileg könnyebbülhetett meg, mert máris érezte, hogy a föld megindul alatta; testének súlyos becsapódása meggyengítette a földhányást. Félelem markolta össze a gyomrát. Felpattant és kétségbeesetten mászni kezdett fölfelé. Elméjének egy elkülönített része tudatta vele, hogy amúgy iszonyú fájdalmakat érez és vér folyik a sárra alatta. Sam minden megtett három méter után vagy kettõt visszacsúszott, de nem hagyta abba a mászást. Egy kicsit elalélt, de az alul tomboló, haragos áradat további erõfeszítésekre ösztökélte. Már majdnem visszamászott a roncsig, amikor a lába szilárd, sziklás talajt tapintott az iszap alatt. Hozzásimult a biztonságos, stabil sziklához. Aztán a keze megcsúszott, elvesztette egyensúlyát és teste leszédült a sziklapárkányról. Felhasított oldala a poklok kínját égette végig idegszálain, lába pedig valami keménynek és élesnek ütõdött. Sam lecsúszott a lejtõn és megadván magát fájdalmának elmerült a a sötét fortyogásban.

34 -- Csere? A kérdõ hangban csak halványan lehetett felfedezni a lény egykori csodás hangjának trillázását. A szaszkacsok nem beszéltek emberi módra, de szinte bármilyen hangot képesek voltak utánozni. Hart elgondolkodott rajta, miért éppen azt a szót használta az állat akkor, amikor pénzért koldult, hogy

italt vegyen rajta. A lehelete már így is bûzlött a szesztõl. Fajtája legtöbbje képtelen volt kapcsolatot találni a kommunikáció és a beszélt szavak között. Hogy miért, arról Hartnak fogalma sem volt. A Hatodik Világ újabb rejtélye. Ezek a nagydarab, szõrös, kétlábú lények mozdulatokkal és gesztikulálással kommunikáltak egymással. Ez az itteni is bizonytalanul mutogatott valamit az ujjaival. Hart nem értette mit akar, de annyi látszott, hogy a szaszkacs "szavai" is legalább annyira érthetetlenek és torzak voltak, mint az embereké, akik bepiáltak. Hogyan képes ezt tenni magával egy gondolkodó lény? -- Csere? -- ismételte meg ugyanazt a szaszkacs. Akárcsak egy magnószalag, vagy egy süteményért törleszkedõ kutya vakkantása, gondolta Hart. Megrázta a fejét és egy kézmozdulattal elzavarta a lényt. A szõrös koldus lelógatta a fejét és reményteljes, idióta vigyora lehervadt. Végigkacsázott az utcán és a földre rogyott a kocsma elõtt. Hart megcsóválta a fejét. Undorító. Tovább leste a rádiót, Tessienre várva. A sárkány utoljára akkor jelentkezett be, amikor Hart megadta neki a tank útjának elvágásához szükséges vektort. Azóta semmi jel nem jött tõle. Valami baj történt Tessiennel? A Grand Forksban bérelt, szakadt, négykerékmeghajtásos Chevrolet mellé állt és várt. A részeg szaszkacson kívül senki nem mutatkozott a környéken. Hart nem szerette, ha nyílt terepen kellett találkozniuk, de a városkában egyetlen ház sem volt elég nagy ahhoz, hogy befogadja a sárkányt. Ez az utca legalább a város elhagyatott részén húzódott keresztül. És ez éppen megfelelt a céljaiknak. Ha bárki is meglátná õket, kezét lábát kitörné, hogy minél elõbb eltûnjön a környékrõl, csak nehogy belõle is a két árnyvadász üzletének része váljon. Feltéve, hogy Tessien megjön. Az levegõ gyorsan lehûlt az éjszaka beköszöntével. Nem sokkal azután, hogy feljött a hold, Hart komolyan megfontolta, hogy esetleg bemászik az autóba és bekapcsolja a fûtést. Aztán hideg szél kezdett fújni és már majdnem meg is tette, amire gondolt. De aztán a sivatag felõl fújó szélben megérezte a tollak dohos szagát. A kígyó meglepõen csöndesen szállt le. Teste körültekerte a Chevyt, fejét pedig ráfektette a motorháztetõre. A terepjáró rugói felnyögtek. A sárkány fogairól csöpögõ vérbõl Hart megtudta, hogy Tessien evett visszafelé jövet. Elégedettség sugárzott a lénybõl. -- Elintéztem. -- Ezúttal tényleg meghalt? -- A gépet elpusztítottam. Nem volt benne élet. -- Hol kaptad el õket? Volt szemtanú? -- Három órányira északkeletre. Jó terep volt, vad. Senki nem látott semmit. -- Az jó. Senki nem kottyintja el Mr. Drake-nek a kis takarító akciónkat. Ha megtudja, hogy Verner egészen eddig szabadon rohangált, szép összeget fizet majd a bõrünkért. -- Az enyémmel sokkal több mindent tud csinálni, mint a tiéddel. -- Azért mindkettõnké kell neki. -- Hart félretolta a Chevy ajtaját eltorlaszoló, tollas farkat. -- Gyere. Ideje visszatérnünk a civilizációba. A szõrös tömeg meg sem mozdult addig, amíg a sárkány és a tünde eltûntek szem elõl. Aztán felállt és alkalmanként elismételve, hogy "Csere?", elcsoszogott a másik irányba. Néhány ház után befordult egy sikátorba és odatámolygott az ott várakozó kocsihoz. Méregdrága autó volt, egyáltalán nem illett a lerobbant város utcáinak mocskába. Alkoholista voltát meghazudtoló figyelmességgel nézett körbe a környéken. Elégedetten nyugtázta, hogy senki nem figyeli, majd kinyitotta a kocsi ajtaját és becsusszant. A becsukódó ajtó elzárta az odakint esetleg hallgatózó vagy leskelõdõ fülektõl és szemektõl. Halk, morgó nyögéssel kinyújtózott és kisöpörte bundájából a részeg szerephez elengedhetetlenül szükséges bogarakat és szemetet. Hátranyúlt és a kocsi hátsó részében beépített hûtõszekrénybõl elõhalászott egy fóliába tekert húscsomagot. Elcsámcsogott a csomag tartalmán, közben még egyszer végiggondolta magában, amiket hallott. Amikor a sziú vadmacskákkal való találkozás után elkezdõdött a vadászat, várható volt, hogy a

sárkány bevégzi a munkát. A szaszkacs fõnöke ezzel együtt csalódott lesz, és ha már egyszer rossz híreket kell neki vinni, tanácsos azokat megfelelõ bizonyítékokkal megtámogatni. Mindig is nagyon érzékeny volt arra, hogy alapos munkát végezzen. Az alaposság létszükséglet volt a fajtája számára. De hogyan kutassa fel a gyilkosság helyszínét? A sárkány beszámolója alapján nagyjából tudta merre kell keresnie és milyen messzire kell elmennie. Azonban még így is jó nagy területet kell át fésülnie. Egy helikopter vagy egy dönthetõ szárnyú repülõgép lenne a legmegfelelõbb, mert azzal le is tudna szállni a szûkösebb helyekre, ha szükséges. És a gépnek gyorsnak is kellett lennie, legalábbis a sárkánynál gyorsabbnak. Ő akart elsõnek a helyszínre érkezni, hátha Hart is úgy dönt, hogy át akarja nézni a terepet. És ráadásul ott voltak a sziú járõrök is. Az idõjárásról nem beszélve. Az elõrejelzés itt-ott várható viharokat jelzett. Ha a sziúk elõbb érnek oda, vagy egy vihar végigdúlja a helyszínt, értékes bizonyítékokat veszíthet el, amelyekbõl le tudná vonni a saját következtetéseit. Felemelte hát a telefonkagylót és elrendezte a szükséges dolgokat.

35 Samet végül az arcába tûzõ nap keltette fel. A hátán feküdt elnyúlva. Az idõközben megszáradt és megkeményedett iszap felvette testének körvonalait. Elsõ mozdulatára egy kígyó surrant el mellõle és biztos fedezékbe érve töprengett azon, hogy a csábító hõforrás még mindig mozog. Megpróbált felülni, de az oldalába nyilalló fájdalom és a fejében eluralkodó kábaság arra kényszerítette, hogy visszafeküdjön. Lihegve feküdt egy darabig és megpróbált visszaemlékezni, mi történt vele. A viharban való vergõdés képei be-bevillantak az agyába és tudta, hogy a Sas valószínûleg lezuhanhatott, bár nem emlékezett rá, hogy ez megtörtént volna. Kíváncsian felemelte a fejét és jó szemével körülnézett. A roncsot sehol nem látta. Csak napsütést, kiszáradt földeket, kórókat, köveket és homokot. Feje mögött nedves hûvösséget érzékelt. Attól félvén, hogy vérzik, fájdalmasan hátranyúlt. De csak víz volt. Az éjszakai vihar esõvizének maradványa, mely Sam teste alatt megmenekült az elpárolgástól. Sam lassan arra is ráeszmélt, hogy a megmaradt ruhái végig nedvesek voltak ott, ahol a teste a földdel érintkezett. Lassan, óvatosan az oldalára akart fordulni, de a karjai nem bírták el a súlyát. Arccal lefelé elnyúlt a porban, a fájdalom és a rosszullét újabb hullámai söpörtek végig a testén. Szárazan öklendezett és mikor a roham elmúlt, lihegve próbált némi erõt gyûjteni. A nap közben magasra hágott az égen és ragyogó fénnyel asszisztált Sam erõlködéseihez. A napsugarak elõször még kellemesen elûzték testébõl a hideg merevséget, de egy idõ után túl forrónak bizonyultak ahhoz, hogy továbbra is itt feküdjön tehetetlenül. Bizonytalanul lábra állt és elindult abba az irányba, amerre éppen nézett. Szánalmasan bicegett, hogy valamennyire kímélje sérült bokáját, de az oldalában hasogató fájdalom minden egyes lépéssel egyre élesebb lett. Mégis továbbhaladt. De minél nagyobb lett a forróság, annál többet izzadt, és sós verejtéke a sebeibe folyva kegyetlenül mart. Sam vízért esdekelve tovább tántorgott. Pisztolytáskája üresen lifegett az oldalán és szorgalmasan csapkodta az alakjával pontosan megegyezõ horzsolásnyomot. Nemsokára talált egy helyet, ahol a napsütötte agyag felrepedt. Mancsnyomok keringtek a rés körül a porban. Más nyomokat is látott, de csak egyet ismert fel közülük. Ezek pedig lábnyomok voltak, méghozzá emberi lábnyomok. Egy darabig üres tekintettel bámulta õket, agyában ködfelhõk kergették egymást. Végül úgy döntött, hogy követi a nyomokat. Nem mintha bármiféle tervet készített volna, egyszerûen csak csinálni akart valamit. Sipító lélegzetvételei és bicegõ léptei lassan megtalálták a saját ritmusukat. Hirtelen megérezte, hogy nedvesség csurog le a lábszárán. Odanyúlt és ujjai vért tapintottak; a hasított seb az oldalán ismét felszakadt. De mindegy, azért követett valakit. Azok majd segítenek. Nemsokára eléri õket. Nemsokára talált egy helyet, ahol a napsütötte agyag felrepedt. Mancsnyomok keringtek a rés körül a porban. Más nyomokat is látott, de csak egyet ismert fel közülük. Ezek pedig lábnyomok voltak,

méghozzá emberi lábnyomok. Egy darabig üres tekintettel bámulta õket, agyában ködfelhõk kergették egymást. Lassan rádöbbent, hogy a saját lábnyomait látja. Hát így állunk, gondolta. Körbe-körbe járok, amíg nem bírok már tovább menni. Gyorsan látnom kell, hol vagyok és ki kell találnom ebbõl a labirintusból, amíg nem késõ. Egy sziklás kiszögellés uralta a látképet Sam elõtt. Az eddigiektõl eltérõen, ennek enyhén lejtett az egyik oldala. Talán fel tud rá mászni. A tetejérõl meg talán látni lehet annyit, hogy megállapítsa, merre érdemes továbbmenni. Támolyogva elindult hát a kiszögellés felé. Mire odaért, elfelejtette, miért is tart arrafelé. A görgeteges lejtõn csak nagy fájdalmak árán tudott elõrehaladni, de nem állt meg, mennie kellett. Elérte a domb tetején meredõ sziklát. Az ridegen és ellenségesen magasodott fölébe, egyáltalán nem kecsegtetve könnyû mászással. Sam felfelé fordította a fejét, hogy felbecsülje a szikla magasságát, de a mozdulattól színes karikák kezdtek ugrálni a szeme elõtt és megszédült. Kinyúlt és átölelte a sziklát, nehogy elessen. Egy darabig a sziklafalhoz tapadva állt és hagyta, hogy a finoman szállongó kõpor összekeveredjen a haját és szakállát beszennyezõ vérrel és iszappal. Aztán rájött, hogy az elõtte tátongó feketeség nem pusztán a sziklafal görbületének árnyékvetésébõl adódik. A sötét egy mélyedést rejtett, egy esõvíz kimosta kürtõt. Bemászott rajta. A nap perzselõ hõségétõl védett helyen lényegesen hûvösebb volt. A sziklát egyenetlenül vájta ki a víz, így Sam számos kapaszkodót és kiszögellést látott a kürtõ belsõ felén. Odafent bekandikált a tiszta, kék ég, hívogatóan, akárcsak egy hûvös tengerszem. Vízre pedig szüksége volt, így Sam mászni kezdett. Kemény, fájdalmas meló volt, de nem adta fel. Az egyik helyen talált egy éppen megfelelõ kapaszkodót és csak akkor derült ki tévedése, amikor teljes súlyával ránehezedett. A kiszögellés letört, Sam pedig sikoltva zuhant pár métert, egy kisebb adag kõtörmelék kíséretében. Odalent nekitámaszkodott a sziklafalnak. Szédült, köhögött. Várta, hogy leülepedjen a zuhanás által felkavart por. Szikrázó napsugarak hatoltak át a kavargó porfelhõkön, a homályos, hûvös katedrálisok hangulatát kölcsönözve a kürtõnek. A homokszemcsék csillogó gyémántokként szikráztak a fényben. Sam halk lélegzetvételeitõl eltekintve a világban tökéletes csönd uralkodott. Sam hirtelen elszégyellte magát, hogy mostani megpróbáltatásai során egyszer sem imádkozott. Ezt gyorsan bepótolta és megbocsátásért könyörgött, majd erõt kért, hogy folytatni tudja a mászást. Ehhez azonban elõször is pihennie kellett. Eltelt egy kis idõ és Sam továbbra sem érezte magát képesnek többre a fájdalom elviselésénél, de ennek ellenére ismét megpróbálkozott a kürtõvel. Odamászott a kürtõ torkolatához, hogy folytassa a küzdelmet és hirtelen szemtõl szembe találta magát egy sárkánnyal. Vagyis pontosabban szemtõl szemüregbe. A fal kõzetébe beágyazva egy hatalmas koponya vigyorgott ki félelmetes fogsorával idõbörtönébõl. Sam kinyúlt, hogy megérintse, mire a kõ megrepedt és a lény egyik szemfoga Sam kezében maradt. Sam egy darabig üres tekintettel bámulta a kezében tartott fogat, majd megvonta a vállát és zsebre vágta. Jobb dolga is van most annál, hogy õsrégi csontokkal játszadozzon. Nekivágott a mászásnak. Ha ez korábban nehéz meló volt, most kétszer annyi erõfeszítésébe került, hiszen azóta még jobban legyengült. Már csak pár méternyire járt a kürtõ tetejétõl, amikor észrevette, hogy abbahagyta az izzadást. Ez jelentett valamit, de nem emlékezett rá vissza, hogy mit. Tovább mászott és szilárdan elhatározta, hogy elõbb megteszi a hiányzó pár métert és csak utána rogy össze. A hõség ismét rárontott, amikor kimászott a sziklatetõre. Reszketeg lábakkal felállt, hogy körülnézzen, megszemlélje erõfeszítéseinek eredményét. De bármerre nézett, csak sivár pusztaság tárult a szeme elé. Akárha a Marson járt volna. A távoli tereptárgyakat eltorzította a remegõ hõ, de az is lehet, hogy Sam látása nem volt tökéletes. Letörten a földre roskadt. És hogy balszerencséje csak fokozódjon, éppen egy kõre ült rá. Gyorsan odébbcsúszott, de feneke egy másik követ talált meg. Ismét feltápászkodott és bosszúsan nekilátott, hogy messzire rúgja a bosszantó köveket a sziklatetõrõl. Azután rájött valamire, amit pedig látott, csak a jelentése nem hatolt el a tudatáig. Több kõ is hevert a tetõn. És sorba voltak rakva. Nem, nem is sorba -- alakzatot formáltak, egy ember alakját. Sam megpróbálta körbejárni, hogy lássa, mi az, amit elõször nem vett észre, de a

bokája nem bírta tovább. Keményen a földre huppant és nagyot üvöltött az újabb gyötrelem miatt. A fájdalom éles kései kioltották a fényeket és újra sötétségbe taszították Samet. Amikor magához tért, hanyatt feküdt és a lassan estébe forduló égboltot bámulta. Erõtlen volt és szinte már nem is törõdött vele, mi lesz a sorsa. A magány gyötrõ érzése elhatalmasodott rajta és legszívesebben sírt volna, ha lett volna hozzá elég víz a testében. A vég már nem lehet távol, hiszen összes fájdalma tompa zsibbadtsággá szelídült. Nyugodtnak, testén kívül létezõnek érezte magát. A világ elhomályosult, majd ismét élesen kirajzolódott, ám ezúttal sokkal élesebben, mint valaha. -- Itt kell hát meghalnom? -- kérdezte Sam a sötétkék égen elsõnek megjelenõ csillagot. -- Ez attól függ. Körülnézett, honnan jött a hang, de senkit sem látott. Egyedül hevert a sziklatetõn, mindössze egy szakadt kutya álldogált mellette, mely leginkább a rég elhagyott Inura emlékeztette. De ez nem volt lehetséges. Ezen a sivár vidéken nem éltek kutyák. Az állat nyilván egy kojot. De akárhogy is, beszélni biztosan nem tud. Sam nyilván csak hallucinált. -- Illúzió vagy -- mondta az állatnak. Az kutyamódra visszavicsorgott. -- Egészen biztos vagy ebben? Sam úgy döntött, hogy belemegy az õrület játékába. Ugyan mit árthat ez már? -- Ha nem az vagy, akkor mi folyik itt? -- Egy álomkörben fekszel. -- Egy miben? -- Egy álomkörben. Tudod, olyan helyen, ahol az embereknek vízióik támadnak. Az idejáró indiánok nagy erõ forrásának tartják ezt a helyet. Egész éjjel ott akarsz heverni? Sam felkönyökölt, hogy jobban szemügyre vehesse az állatot. Nem érzett fájdalmat, ami meglepte. Nyilván egy kábulat gerjesztette hallucináció kellõs közepébe csöppent. És az agya utolsóként még annyit megtett, hogy kikapcsolta a fájdalmat. -- És kiféle vagy miféle vagy te? -- Nevezz csak Kutyának. Te és én jó haverok leszünk. Nagyon úgy érzem. -- De én nem hiszek benned. Te nem is létezhetsz. -- Ki nem létezhet? Beszélsz hozzám, én meg válaszolok. Hogyan nem vagy képes ezt elhinni? Nem mûködik tán a füled? -- Meg sem éri, hogy rád gondoljak. Kutya megemelte egy kicsit a fejét, mintha csak a vállát vonogatná. -- Vagy hogy fizess érte. De most nem beszélünk az árról... egyelõre. Ez aztán már tényleg lehetetlenség volt. Sam ismét a hátára gördült. -- Tûnj el. Nem látod, hogy haldoklom? -- Meg akarsz halni? -- Nem. -- Akkor segíthetek rajtad. -- Kutya elõretotyogott pár métert és hátát Sam felé fordítva leült. Sam sértve érezte magát. Hogy a fenébe merészel hátat fordítani neki a saját agyszüleménye? Nincs elég baja már azzal is, hogy itt lebeg a halál küszöbén? Kutya a válla fölött Samre nézett. -- Meghalni könnyû. Az ilyesmi folyton megtörténik. Az a nehéz, ami utána jön. -- Azt hiszem, ezt nemsokára ki fogom találni magamtól is. Az agyamat szétégeti a nap. Ez biztos -Sam felült és karjai közé húzta a térdét. -- Nem telik bele sok idõ és minden víz eltávozik a szervezetembõl. -- Ez a beszéd. Tudtam, hogy magadhoz fogsz térni. -- Kutya megfordult és leült Sammel szembe. Sam mélyen belenézett az állat szemeibe. A gyöngéd, barna szemgolyók nagyon idõsnek tûntek, idegen bölcsesség tükrözõdött belõlük. Egészen lenyûgözték azok a szemek, és valahogyan legmélyebb gondjai és fájdalmai közepette ismét reménykedni kezdett. -- Miután meghalok, a húgomnak nem fog majd senki segíteni. És senki nem találja meg Hanae gyilkosait. -- Még mindig zavart vagy és a rossz nyelvtani szerkezetet használod -- Kutya megcsóválta a fejét. -- Azt akartad mondani, hogy ha, nem pedig azt, hogy miután. -- A szavak mit sem számítanak. Már haldoklom. -- Igen, mindkét síkon. De van a számodra pár szavam, amelyek többet fognak érni, mint bármi más

az életedben. -- Kutya beszéde közben egyre növekedett, felfelé és kifelé tágult, egyre anyagiatlanabbá vált. Növekvõ testének belsejében a kinti köd ellenére is sötét, tiszta éjszaka lakozott. Sam megszámlálhatatlanul sok csillagot látott Kutya körvonalain belül. A kutyaalak egyre csak nõtt, nõtt, magába foglalta már az egész égboltot. Aztán a földre süllyedt és elnyelte Samet. Sam agyában egyetlen szó visszhangzott, mintha csak a táj kiáltaná, hangtalanul, mégis hangosan. Mágia. Megijedt. Elfordult és futásnak eredt. És rohant. Kilométereken át, nyilván sokkal messzebb, mint amennyit a sziklatetõ véges felülete megengedett volna. Egy sárkány emelkedett fel elõtte, alakja villogott és vibrált, folyamatosan más és más formát vett fel. Egyszer tollas kígyónak tûnt, mint Tessien; máskor keleti sárkánynak, hosszú, nyúlánk alaknak, szárnyai helyett lábakkal és éles fogú állkapcsáról lelógó, hosszú, bajuszhoz hasonlító indákkal. Leginkább azonban egy nyugati sárkány izmos, pikkelyes testének formáját vette fel. Szárnyai elálltak a hátától és árnyékot vetettek Samre, amint gazdájuk hátsó lábaira állt, mellsõ lábaival pedig Sam felé nyúlt. Rémület és ismeretlen erõ áradt belõle és a halál köpenyét viselte. Jeges borzongás hasított végig Samen és teste legmélyén remegni kezdett. Elhajolt a sárkány marka elõl és elrohant csapkodó farka mellett. A lény megfordult és követte. Kérdések áradata ömlött át Sam agyán. Mintha elméje különös módon nem lett volna összekötve menekülõ testével, melynek valahogy sikerült az õt üldözõ szörny elõtt maradnia. Meghalt volna és a pokolba került? Arra ítélték, hogy õt üldözõ szörnyetegek elõl meneküljön az idõk végezetéig? Örökké rohanni fog? De akart egyáltalán? A zsebében a lábához ütõdõ, megkövült fog verte az ütemet, melyre agya táncolt. Kérdések. Kérdések. Válaszokra szomjazott. Úgy vélte, egy választ már tudott, amikor Kutya elõször szólt hozzá. Ami akkor történt, az nem volt valóságos, csak egy haldokló ember álma. Nem kellett menekülnie. Amint elméjében megért ez a gondolat, a sárkány utolérte és karmai áthasítottak a testén. Sam felüvöltött és tehetetlenül orra bukott. Még egyetlen álma sem okozott ekkora fájdalmat. Másfelõl viszont sértetlennek tûnt. Felállt és nézte, ahogy a sárkány megfordult és visszaindul feléje. Lábai alig bírták el saját testsúlyát, mégis rohanni akart. Vajon Begay is ezt érezte, amikor Tessien a tank elõtt landolt a földön, hogy megölje õt? Sam félretolta menekülési vágyát és a fegyveréhez nyúlt, ám az nem volt a helyén. A Narcoject a pisztolytáskájával együtt elveszett. Egyedül a zsebében lapuló fog számított fegyvernek. Elõhalászta hát és meglengette a közeledõ sárkány felé. -- Gyerünk, gyíkpofa. Nem futok többet. Gyere és kapj el, ha tudsz. A sárkány leereszkedett, állkapcsát szélesre tátotta. Lángnyelvek törtek elõ és söpörtek végig Samen. Sam érezte a sodró nyomást és a kénköves bûzt, de nem égett meg. Nem érezte az égésnek azt a szagát, amit akkor érzett, amikor Rory tûzlabdát küldött rá a tiri erdõben. A sárkány lefékezett és kihúzta toronymagas testét Sam elõtt. Szárnyaival lustán csapkodva egyhelyben lebegett. Mintha várakozott volna. Sam leengedte a fogat. -- Valami gond van? -- gúnyolódott. -- Ha szembefordulok veled, már nem tudsz ártani nekem? A szörnyeteg válaszként elõrelendítette egyik mancsát és három véres, fájdalmas csíkot szántott Sam mellkasán. Válaszképpen Sam a visszahúzódó mancs felé csapott a foggal. A sárkány dörrenõ szélvihar kíséretében felröppent a levegõbe. A szárnyai által keltett szél majdnem elsodorta Samet. A sárkány körözni kezdett a fiú fölött. Egyre szélesebb és szélesebb köröket írt le és minden egyes körrel alakja változott egy kicsit. Egyre kevésbé tûnt hüllõnek és egyre inkább madárformát vett fel. A negyedik kör megtétele után már mint óriási sas szárnyalt az égen, tollai szikráztak a csillagok fényében. Villámok csapkodtak a magasban keringõ óriásmadár körül. A madár Sam felé kanyarodott, elismerõen megbiccentette felé a fejét, majd ismét elkanyarodott. Mind magasabbra és magasabbra szállt, hihetetlen sebességgel távolodott. Sam csöndesen nézte, amint a sötét árny eltûnik a csillagok között. A fog súlya lehúzta a kezét, visszatette hát a zsebébe. És a mozdulat hirtelen eszébe juttatta: ez

valóságos mozdulat volt és õ valóban az álomkör közepén állt. Az egész csak lázas álom lett volna? -- Jó kezdés. Sam megfordult és látta, hogy Kutya ott ül mellette. Leült melléje. Ha álmodott is, nyilvánvalóan még nem ért véget az álom. -- Kezdés? Azt hittem, hogy... arra vagyok ítélve, vagy valami ilyesmi, hogy meghaljak. Kutya ismét bemutatta azt a furcsa, kutyaszerû vállrándítást. -- Minden halandó meghal, de neked még várnod kell vele egy kicsit. Az életed arra való, hogy másokat vezess, meg mindenféle dolgot csinálj. És már el is indultál az úton. -- Te meg, gondolom, mindig ott leszel az oldalamon. -- Fogalmazzunk csak úgy, hogy nem vagyunk idegenek egymásnak többé. -- Vagy kevésbé. Kutya megemelte a fejét és hamiskásan Samre nézett. -- Lehet, hogy inkább az unokatestvéremmel kellett volna összeakadnod. Sam elnevette magát. És úgy tûnt, Kutya is nevet. Átkarolta az állatot, az pedig közelebb fészkelte magát, kellemes melegséggel és jólesõ, ismerõs kutyaszaggal árasztva el a fiút. Sam most jobban érezte magát, mint bármikor az utóbbi egy évben. Karját továbbra is Kutya köré fonva hanyatt dõlt és nemsokára már aludt is.

36 Amikor a fiú mocorogni kezdett, gyorsan félrerakta a kajáját és lehajolt, hogy ellenõrizze az életjeleit. A pupillája normális és a pulzusa is erõs és sokkal stabilabb volt. A fiú elfintorodott, amikor felemelte a szempilláját; ez is jó jelnek számított. Hosszú ájulása után végre magához fog térni. Leült, de egy kicsit távolabb a fiú látóterétõl. Egy napernyõ alatt bekötözött sebekkel felébredni épp elég meglepetés lesz a fiúnak az õ szõrös testének látványa nélkül is. Beletelt pár perc, de a fiú végül kinyitotta a szemeit és zavartan, sûrûn pislogni kezdett. Megpróbált felülni, de szõrös ápolója kinyúlt és a vállánál fogva finoman visszanyomta õt fekvõ helyzetbe. -- Csak nyugodtan, kedvesem -- mondta a lehetõ legsimogatóbb hangján. -- Sok mindenen átmentél és egyelõre jobb nem mozognod. Kis híján meghaltál. Sam anélkül válaszolt, hogy a hang irányába fordította volna a fejét. -- Én azt hittem, tényleg meghaltam. -- Ezekkel a sebekkel meg is kellett volna. -- Megkerülte Samet, hogy a fiú jól láthassa õt. Őszinte meglepetésére a fiú békésen, rezzenéstelenül feküdt tovább. A mérete már önmagában elég szokott lenni, de a legtöbb ember fõleg az agyaraitól és karmaitól ijed meg, mintha attól félnének, hogy ott a helyszínen fel akarná falni õket. Mindig élvezte, ha így reagálnak, amikor megpillantják õt. Ez a fiú itt viszont úgy tett, mintha sokkos állapotba került volna, bár az eddigi kezelése kizárta ennek a fizikai okát. Remélte, hogy a srác lelke még nem szökött el túl messze; valakinek még szüksége volt a fiúra máshol. -- Szerencsés vagy, hogy megtaláltalak. Ha tovább hevertél volna ott egyedül, még a gyógyító énekem sem segített volna. -- Gyógyító ének? -- kérdezte Sam gyöngén. -- Ja, gyógyító ének. A sámánok mindig ilyet énekelnek, ha egy beteg vagy sérült személyt kell ellátniuk. Te sem gondolhatod komolyan, hogy valakit ilyen hamar helyre lehet hozni holmi antibiotikumokkal. -- Felemelte egyik kezét, melyben egy injekciós fecskendõ csillogott. -- Persze azért segítenek. Maradj szépen fekve, csak egy kicsit fog fájni. A fiú még csak meg sem rezzent, amikor belebökte a tût. Csak feküdt és õt bámulta, mogyoróbarna, értelmes szemei kíváncsiak voltak ugyan, de nyugodtak, akár egy hegyi tó. Sam megvárta, amíg befejezõdik az injekciózás és a fecskendõ visszakerül a táskájába és csak utána szólalt meg, már sokkal erõsebb hangon. -- Ki... mi vagy te? -- Tapintatos kölyök -- grimaszolt a lény. -- A nevem Jacqueline. A te fajtád valószínûleg

szaszkacsnak hívna. Sam összeráncolta a szemöldökét. -- Még soha nem hallottam fehér szaszkacsról. És olyanról sem, amelyik beszélni tudna. -- Jaj, jaj, olyan földhöz ragadtak vagyunk. Minket, szaszkacsokat pedig értelmes lényeknek határozott meg az Egyesült Nemzetek Metahumánügyi Tanácsa 2042-ben. A dicsõséges tanács nem látott akadályt abban, hogy a fajunk nem beszéli az emberi nyelveket és a küldötteink még csak a Perkins-Atabaszk jelrendszerre sem hagyatkoznak. Azóta néhányunkat ellátták a technológia csöppnyi áldásával -- Félrehúzta fején sörényszerû szõrzetét, hogy megmutassa a fejébe ágyazott, csillogó adatjacket. Egy beépített programozott képesség csatoló állt ki a fejébõl és egy drótpár futott végig sötét bõrén, majd eltûnt a szõrzetben a nyaka körül. -- Külön nekem készült. A Mitsuhama szakértõi rendszerhez csatolt Renraku beszédszintetizátor képes arra, hogy a szimbolikus gondolkodást szavak formájában megjelenítse. A szoftverbe beépítettek egy kifejezéskezelõ alprogramot, ami kicsit egyénien viselkedik ugyan, de segít elsimítani a durvább megfogalmazásokat. Végül is, azt hiszem, társadalmilag sokkal elfogadottabb, ha azt mondom, hogy "Idenyújtaná a zöldséget", mintha azt, hogy "Nekem adni kaja". Ugye te is egyetértesz? Ami pedig a bundám színét illeti, tényleg azt hitted, hogy mind fekete szõrûek vagyunk, mint azok a parti erdõkbõl jött tahók? Az nagyon unalmas lenne és hol maradnánk az adaptív biológiai elvárásoktól? Én északon születtem a Yukon vidékén, ahol a fehér szõrzet mindennapos. Feltételezem, hogy azért, mert jó rejtõszín a hóban. Úgy tûnt, a fiút kielégítette a válasz. A következõ néhány perc csöndben telt el. Jacqueline úgy döntött, hogy asztrálisan is ellenõrzi a gyógyulási folyamatot. -- Mit keresel te itt? -- A gondodat viselem, fiam. Bosszúság villant át Sam arcán. -- Nem ezt kérdeztem. Hogy kerültél ide? -- Erre ugyanaz a válasz, de tényleg. Téged kerestelek. -- Figyelte, amint a fiú arcán gyanakvó aggódás váltja fel a kezdeti ingerültséget. Emocionális védekezõképességét legyengítették a beadott gyógyszerek és Jacqueline varázslatai. Már-már túl könnyû volt leolvasni az arcáról, hogy mire gondol. -- Miért? -- kérdezte Sam. A szaszkacs rámosolygott, ügyelve arra, hogy ne mutasson ki túl sokat félelmetes fogazatából. -Maradjunk annyiban, hogy üzleti okokból. -- Fejvadász -- felelte Sam maró megvetéssel. -- Na, hát elég ronda következtetésekre jutottál. Azzal kapcsolatban pedig, hogy hogyan kerültem ide, a legjobb lesz, ha nem kérdezõsködsz. Sam tekintete megkeményedett. -- Jó, jó, rendben -- mondta a szaszkacs békéltetõ hangnemben. -- Csak a munkámat végzem. Még a szaszkacsoknak is meg kell élniük valamibõl, tudod. Azt csinálom, amit a fõnököm mond nekem és a fõnököm azt mondta nekem, hogy találjam meg ezt a fickót, aki Csavarnak hívja magát. Azt mondta, hogy élve és egészségesen akarja ezt a fickót. Meg, hogy van némi mondanivalója ennek a Csavar gyereknek. -- Kinek dolgozol? -- A Genomicsnak. -- A szaszkacs befelé mosolygott, amikor meglátta a fiú arcára kiülõ zavarodottságot. -- De hát az... -- Tudom, aranyom. Mit gondolsz, honnan tudtuk ezt meg rólad? -- Mit akartok tõlem? -- Ez elég bonyolult ügy, úgyhogy azt hiszem, az a legjobb, ha majd a fõnök magyarázza el -- Sam savanyú arckifejezése láttán még hozzátette: -- Maradjunk annyiban, hogy õ igen körültekintõ fajta és a te, mondjuk úgy, kutatásaid felhívták bizonyos ügyekre a figyelmét. És mielõtt cselekedne, tudni akarja, hogy rendelkezel-e más hasznos információkkal is. Úgy tûnt, hisz abban, hogy te talán, mondjuk úgy, bizonyos mértékben hasonló célokért küzdesz ezügyben. El akar veled társalogni, így aztán engem küldött, hogy szedjelek fel. Elég nehéz volt megtalálni téged San Fransiscóban és mire

eljutottam a, ööö, rezidenciádhoz, már eltávoztál Begay tankjával. Igazán balszerencse, hogy a tollas kígyó találta meg elõbb. De a szerencse forgandó és aztán én találtalak meg elõbb, mint azok a zsoldosok. Ha nem lõttek volna le a helyszínen, biztosan elvittek volna Mr. Drake-hez. És most, ha egy kicsit job ban felgyógyultál, mi ketten szépen elmegyünk Quebecbe. Ott aztán majd találkozol a fõnökömmel. -- Türelmetlenül várom -- felelte Sam, de csak a szája mosolygott, a tekintete komor maradt. -- És most van egy kis vized? Jacqueline elõhalászott egy vizeskannát és odatartotta Sam szájához, segített neki inni. -- Ne sokat egyszerre -- intette. A fiú csöndesen viselkedett egy darabig, de nagyon is ébren volt. A szaszkacs be akart adni neki egy altatót, hogy megkönnyítse az utazást, de a fiú ellenállt. Végül úgy dõlt el a dolog, hogy Sam szempillái saját kimerültségétõl kezdtek lecsukódni. -- Megint elénekled azt a gyógyító dalt? -- szavai lassan és akadozva jöttek elõ. -- Ha szükséges. -- Ébren akarok lenni, amikor ezt csinálod. -- Ja, hogyne. Sam elégedetten mordult egyet, aztán becsukta a szemeit és elaludt. És ez így is volt rendjén, hiszen pihenésre volt szüksége. Beletelik még egy napba, hogy biztonságban a helikopterhez lehessen szállítani. Emellett a szaszkacs nem volt benne biztos, hogy õ is akarja, hogy Sam meghallja a gyógyító éneket. Miközben a varázslást végezte, Jaq egy pillanatra bepillantást kapott Sam erejébe. A fiú aurája erõsen lüktetett, védekezõen hullámzott az ének egész ideje alatt. De Jaq azt is észrevette, hogy az aura egyelõre ösztönösen és koncentrálatlanul mozgott. Ez a felfedezés felkeltette a kíváncsiságát, mert sem a Renraku feljegyzései sem a fiú dossziéja nem említették, hogy mágikusan aktív lett volna. A szaszkacs kíváncsisága csak nõtt, amikor felfedezte, hogy a fiú egy chipet hord magánál, amin olyasfajta gyakorlatok szerepelnek, amilyeneket a leendõ hermetikus mágusoknak kell végrehajtaniuk gyakorlóéveik során. Jaq viszont úgy érezte, hogy a fiú ereje inkább a sámáni úthoz illett, melyet õ maga is követett. Elégedetten nyugtázta, hogy a fiú mélyen aludt. A biztonság kedvéért azért beadott neki még egy nyugtatót. Nem akarta, hogy azelõtt ébredjen fel, hogy elérték a célállomásukat. Miután meggyõzõdött róla, hogy a fiút rendesen ellátta, a szikla széléhez sétált és végignézett a kietlen tájon. Ezen még gondolkodni akart. Letépte az ál-beszédszintetizátort, megvakarta a ragasztószalag alatt viszketõ bõrét és elsimította a sörényét. A táskájából elõhalászta Verner fényképeit, melyeket a fiú chiptartó doboza mellett talált. A régebbi, hagyományos fotók megsárgultan és gyûrötten vészelték át a vihart és az iszapot, de az újabb típusú plasztikfilmek gyakorlatilag érintetlenek voltak. A képek legtöbbje amatõrfotó volt, csak néhány beállított portrét talált köztük a legkülönfélébb dátumokkal ellátva. Úgy tûnt, közönséges családi képekrõl van szó, melyek Verner életének meghatározó embereirõl és eseményeirõl készültek. Persze még úgy is át kell vizsgálni õket, hátha rejtett adatokat tartalmaznak. Elpakolta a képeket és elõhalászta a chiptartó dobozt. Érdeklõdéssel forgatta kezében. Ezeket is analizálni kell még, de a szaszkacs gyanította, hogy sem ezekben, sem a képekben semmilyen adatot nem fognak találni. Legalábbis rejtettet. Az instrukciós chipek mellett az egyik chip a Bibliát tartalmazta. A legtöbb mágus, mágushagyományától függetlenül, nem nagyon törõdött a szervezett vallással. És aztán ott volt még a Narcoject, a pacifisták fegyvere. Az árnyvadászok ritkán hordtak ilyet, persze az is igaz, hogy ez a kölyök még új volt a soraikban. Kíváncsi fickó, tele ellentmondással. Az ilyen erõs egyéniségeket nem nagyon lehetett kiszámítani, vagy megbízhatóan irányítani. Nem úgy tûnt, hogy Verner megfelelõ figura lesz a fõnök játszmájában.

37 A cetlin ez állt: "Menj az ajtókhoz a folyosó végére és várj." Sam elindult a nõvér által mutatott irányba. Az üres folyosón csönd honolt. Halvány világításával és durva cementpadlójával nem tûnt túl modernnek a hely. Elhaladt néhány akkora ajtó mellett, amelyeken akár egy teherautó is befért volna és néhány normális méretû mellett is. Egyik ajtón sem állt felirat vagy jelzés és a mennyezetrõl átlátszó mûanyaggömbökben lelógó kamerák visszatartották Samet attól, hogy benyisson valamelyiken. Léptei ütemesen visszhangoztak a széles falakról. Kicsit lassabban lépdelt a szokásosnál, de az oldala még mindig húzódott egy kicsit és az izmai sem nyerték még vissza eredeti erejüket. Ruhájának durva szövete kicsit horzsolta a bõrét és úgy érezte, lábizmai helyén csak valami kásás anyag lötyög. A bokája már nem fájt, de hát az utóbbi napokban nemigen sétálgatott. Amíg lábadozva feküdt a kórházban, csak egy orvos és két nõvér jött be hozzá néha. Tõlük nem tudott meg sokat, mert csak franciául beszéltek és úgy tûnt, nem értik sem az angolt, sem a japánt. Jacqueline is eltûnt, mindössze csak egy üzenetet hagyott hátra, melyben arra kérte Samet, hogy várjon türelemmel és igyekezzen mihamarább felgyógyulni. Ha a szavait nem papírra írva látta volna Sam, azt képzelte volna, hogy a szaszkacs is csak a sziklatetõn látott fura álom része. Amikor magához tért, az volt az elsõ dolga, hogy kikelt az ágyból és megpróbálkozott az ajtónyitóval. Nem tudta mûködtetni és ez lehangolta, de hát amúgy sem rendelkezett elég erõvel ahhoz, hogy el tudjon menekülni. Ugyan hová mehetne? Hiszen még csak azt sem tudta, egyáltalán hol van. A szobában pedig csak egyetlen kórházi hálóinget talált, abban pedig nehéz lenne utazni. Az orvos és a nõvérek gondosan és gyorsan dolgoztak, de nem szívesen beszélgettek. A nyelvük arra utalt, hogy Quebecben lehetnek, de ez persze egyáltalán nem szolgáltatott még kielégítõ bizonyítékot. A szemük se rezzent, amikor Sam megemlítette elõttük Quebec vagy a Genomics nevét, pedig ezt a két szót még az idegen ajkúaknak is érteniük kellett. Hazudott volna Jacqueline, amikor azt mondta, hogy a Genomicsnak dolgozik és Quebecbe fogja szállítani Samet? De akárhová is csöppent, az orvosi felszerelések igazi élvonalat képviselhettek, mert igen gyorsan gyógyult. A második nap folyamán valamikor az egyik nõvér behozott egy tálcát, melyen egy adatolvasó és Samnek a Sasból kihalászott személyes tárgyai pihentek. Ideértve a megtisztított és megolajozott Narcojectet is. Lõszer persze nem volt benne. Igazán lehangoló volt látni, mennyire tönkrementek a régi fényképek, de majd ha ezen túl lesz, elviszi õket és helyrehozatja. A chiptartóból nem hiányzott semmi és ez jó hír volt, mert ezek hiányában legfeljebb a falakat bámulhatta volna. Újraolvasta azokat a Bibliarészleteket, amiket a leginkább kedvelt azelõtt, de most új, furcsa értelmezéseket talált rá és azon kapta magát, hogy arra gondol, vajon Kutya hogyan vélekedhet róluk. A Kutyával kapcsolatos gondolatokat a mágiával kapcsolatos gondolatok követték, így aztán nekilátott, hogy átolvassa a professzortól kapott instrukciós chipeket. Az asztrális létezésrõl szóló néhány magyarázat elõhozta Sam emlékeit a sziklatetõn történtekrõl. Óvatosan, félvén, hátha sikerrel jár, elkezdte az asztrális projekció bemelegítõ gyakorlatait. Elsõ próbálkozása azzal járt, hogy légiesen könnyûnek érezte magát, miközben a szoba színei megváltoztak, hasonlóan, ahogy az a sziklatetõn történt. A chiprõl azt olvasta, hogy a gyakorlat végén képes lesz arra, hogy áthatoljon a szoba falain, de õ ehelyett ott maradt az ágyon és mozdulni sem tudott. Az egyik gyakorlat kellõs közepén a doktor nyitott be a szobába. Úgy tûnt, mintha egész testét zöld fény világítaná meg belülrõl, jobb mutatóujját kivéve, ahol a fény sokkal halványabban látszott csak. A látványtól Sam annyira megriadt, hogy hirtelen magához tért és látta, hogy a doktor jobb kezének mutatóujja be van kötve. Megfeszítette az erejét és tovább gyakorolt, de soha nem sikerült elérni ezt az állapotot, ha más személy is jelen volt a szobában. Amikor odaért a folyosó végét lezáró nagy, kettõs ajtóhoz, elgondolkodott rajta, vajon asztrális látomásai csak illúziók voltak-e. Ha viszont nem, akkor képes lehet rá, hogy megnézze, mi vár rá az ajtó másik oldalán. És ugyan mit árthat, ha megpróbálja? Koncentrált és összesûrítette akaratát. A fények elhalványultak és a színeltolódás is megindult, aztán

minden visszaugrott eredeti állapotába és Sam hirtelen a padlón feküdt. Hirtelen eszébe jutott a törp mágus Laverty õrszobáján és Sato mágus testõre. Mindketten szemmel láthatóan aludtak és Sam azt képzelte róluk, hogy lustálkodnak munkaidõben. És most rádöbbent, hogy nagyon is dolgoztak, de asztrális projekciót használtak és csak a testük látszott szunyókálni. Feltápászkodott a földrõl, odalépett a folyosó falához és nekidõlt. A gyakorlat nem említette, hogy el fogja veszíteni uralmát az izmai fölött, pusztán csak annyit mondott, hogy a gyakorlat idejére célszerû lefeküdni. Most már tudta, miért. Összeszorította a fogait és újra próbálkozott. Amikor a színek eltolódtak, az ajtóra koncentrált, de habozott még egy ideig, mielõtt továbblépett volna. Látása a másodperc törtrészére elsötétült, aztán már az ajtó túlsó felén lévõ szobát látta. Legalábbis úgy vélte, azt látja. Az ajtó mögött közvetlenül egy elõszoba húzódott, mely egy nagyobb terembe torkollott. A falakon gyönyörû festmények lógtak, érzelmi töltetük képrõl képre élesen változott. A különös festmények és az alattuk díszelgõ, lüktetõ szobrok elvonták a figyelmét egy kicsit, de amikor megpillantotta a terem lakóját, már semmi másra nem is akart figyelni. Egy kékes színû, áttetszõ fal mögött hatalmas halom arany, ezüst és ékszer csillogott. A halom tetején pedig egy sárkány pihent. A szörnyeteg testét mintha arany kristályból formázták volna, mely minden egyes mozdulatára erõtõl szikrázott. A sárkány feje körül apró fényvisszaverõdések csillogtak glória gyanánt. A sárkány éppen egy magas, szõrös alakkal beszélgetett, akit Sam azonnal felismert. Jacqueline volt az, bár most egy kicsit másképp festett. A szaszkacs oldalán egy rojtos válltáska lógott, nyakában pedig cirádás, finom tervezésû amulettet viselt. Az õ oldalán kisebb fényjáték táncolt. Sam nem nézelõdhetett azonban tovább, mert a szaszkacs meghajolt, mintha valami utasítást kapott volna. A beszélgetés véget ért és Sam attól tartott, hogy a sárkány gyanút foghat, ha a figyelme az ajtó felé irányul. Rettegett a felfedezéstõl, mert a mostani kis kémkedését a legjobb esetben is otromba udvariatlanságnak lehetett felfogni. Tisztában volt vele, hogy a szabályokat nem õ állította fel és nem akarta elrontani a nyi lvánvaló házigazdája szemében elfoglalt pozícióját, bármilyen is legyen az. Ráadásul új tulajdonságát tanácsosabb volt titokban tartani. Visszahúzódott hát. Már a folyosó közepén állt, amikor az ajtók feltárultak és egy ezüstös szõke hajú, vonzó nõ lépett ki rajta. Elegáns, üzleti ruhát viselt és ugyanolyan nyaklánc függött a nyakában, mint az elõbb Jacquelinenek. -- Ah, Monsieur Verner -- szólalt meg. -- Befáradhat. A nõ nem mutatta jelét annak, hogy észrevette volna Sam kémkedését. Sam bólintott és elsétált mellette, közben azon gondolkodott, vajon miféle játékba csöppent bele. Amint átlépte a küszöböt, szemei azonnal a sárkányra tapadtak. Arany pikkelyei szemkápráztatóan szikráztak, mintha csak versenyre akarnának kelni az ágyaként szolgáló roppant vagyonnal. Hosszú nyakát behajlította, otromba fejét a kincsbõl kialakított, kisebb halmon pihentette. Úgy festett, mint aki alszik. Sam óvatos léptekkel lassan közelebb nyomult. A korábban a sárkány feje felett szikrázó fényjátéknak ezúttal nyoma sem volt, de Sam úgy sejtette, az azt elõállító mágia most sem pihent el. A kék fal is eltûnt, de amikor átlépett azon a vonalon, ahol a fal állt az elõbb, mintha finoman megpendültek volna az idegei. Lenézett és a padlón hosszú csíkban felfestett, mágikus szimbólumokat pillantott meg. Akkor érzékelte csak igazán a sárkány valódi méreteit, amikor már elég közel ért hozzá. A szörnyeteg feje hosszabb volt, mint Sam egész teste és a pikkelyes ajkai közül kinyúló, óriási fogak közül jó néhány nagyobb volt, mint Sam keze. Ez volt az elsõ nyugati sárkány, akit élõben látott, mégis úgy tûnt neki, mintha már ismerõs lett volna. Úgy gondolta, a sárkányok rendelkeznek általános sárkánytulajdonságokkal, hiszen a bestia szaga hasonlított Tessienéhez. Még egy lépést tett elõre, de hirtelen megtorpant, amikor megérezte, hogy a sárkány orrlyukain kiáramló lehelet meglebegteti a nadrágszárát. A bestia jelenléte nyomasztotta és legszívesebben elmenekült volna a hatalmas ragadozó elõl. De szilárdan megállt a lábán és igyekezett nem tudomást venni térdei remegésérõl. Szólnia kellene? És mit kell mondani egy sárkánynak? A lény szemei kinyíltak, opálszínû ragyogással Samet méregették.

-- Lofwyr vagyok. Sam úgy érezte, mintha a fülein keresztül hallotta volna a hangot, de felismerte, hogy a sárkány hangja pusztán csak a fejében keletkezett. Korábban nem vette észre, de Tessien is ilyen módon beszélt. Ez a sárkány persze messze félelmetesebb volt a tollas kígyónál. Ez aggasztotta Samet. Tessien mágiával és tüzes lehelettel elpusztított egy tankot, ez a sárkány meg itt hevert Sam lába elõtt alig pár méternyire. Nagyot nyelt és remélte, hogy a hangja idegessége ellenére is magabiztosnak fog tûnni. -- Engem Csavarnak hívnak -- szólalt meg. -- Azok, akik önt így hívják, nincsenek sokan, Samuel Verner -- A sárkány élvezte saját szavait. -Jóllehet arra számítok, a számuk növekedni fog. Samet meglepte a sárkány stílusa és az, hogy nevén szólították. Ez feloldotta egy kicsit a félelmét. -- Tudja, hogy ki vagyok? -- Láthatóan. A sárkány a tudás elõnyével rendelkezett és hagyta, hogy Sam a sötétben tapogatózzon. Honnan a csudából szerzett a sárkány tudomást Samrõl? Ingerültsége felbátorította annyira, hogy ismét megszólaljon: -- Mit akar velem? Miért hozatott ide? -- Azért, mert segíteni kívánok önnek. Sam erre aztán végképp nem számított. -- Miért? Hiszen még soha nem is találkoztunk. -- Megvannak a saját indokaim. Amint azt Jacqueline is elmondta, közös az érdekünk a Genomics Társaság ténykedéseivel kapcsolatban. Hacsak a bestia nem tudott a gondolataiban olvasni, a tagadás tûnt a legbiztosabb megoldásnak. -Semmi közöm nincs a Genomicshez. -- Egy dekás ismerõse mégis a Genomics ügyei és emberei után nyomoz. -- És ez magát miért érdekli? -- kérdezte Sam saját magát is meglepõ pimaszsággal. -- Rendõr talán? Adatlopással vagy valami ilyesmivel akar megvádolni? -- Milyen harcias. -- A sárkány arckifejezése továbbra is nyugodt maradt. Már ha egy merev, hatalmas agyarakkal teletömött mosoly nyugodtnak volt nevezhetõ. Sam érezte a lény megvetõ türelmét. -- Úgy tûnik, hogy a Genomics egyik alkalmazottja, bizonyos A. A. Wilson az, aki önt érdekli. -- És? -- Mr. Verner, ön nem gyermeke a maga fajtájának. Tegye félre a játékokat. Rendes körülmények között rá sem hederítenék a kutakodására, de munkája eredményeképpen felfedeztem, hogy igazságtalanságot követtek el ellenem. Dr. Wilson engedély nélkül használja a Genomics felszerelését és embereit, miközben a saját szakállára dolgozik. Bár az ilyesfajta kezdeményezõkészséget általában értékelem, most azonban a professzort elhagyta bölcs belátása és kutatásainak eredményét nem bízza rám. Mint jótevõje, én támogattam, átvitt értelemben etettem és ruháztam, õ pedig hálátlanul nem osztja meg velem munkája gyümölcsét. Ismer ön egy bizonyos Mr. Drake-et? Túlzottan is, gondolta Sam. -- Látom, ismer. Sam ellazította arcizmait és rájött, hogy nem kell gondolatolvasó képesség ahhoz, hogy valaki észrevegye az arcára kiülõ gyûlöletet. -- Abban akar segíteni, hogy bíróság elé vigyem? Több halálért is felelnie kell. -- A halálra halál az egyedüli válasz, Samuel Verner. És bár ön megízlelte a gonoszságát, Mr. Drake egyelõre még nem okozott túl sok gondot nekem. Amennyiben így tenne, természetesen intézkednék, hogy nyilvános elmarasztalásban részesüljön. De egy számomra kielégítõ megoldás nem biztos, hogy az ön számára is megfelel. Az általam végzett bármilyen közvetlen akciót nehezen ítélnék meg az ön világában mûködõ bíróságok. Mr. Drake nem követett el ellenem semmit. Talán lopott tõlem, vagy megölte valamelyik emberemet? Mindezidáig csak egy hitetlen személy által nyújtott elõnyöket élvezte, mely személy az idõk folyamán szembesülni fog saját terveivel. Szándékosan vagy véletlenül, de a Genomics erõforrásai nem megfelelõ használatának nyomai egyedül Dr. Wilsonhoz vezetnek. A doktort félrevezette egy hazugság és úgy véli, a saját érdekében

fáradozik. A végén persze Dr. Wilson majd visszatér az any aföldbe, engem pedig megfosztanak azoktól az elõnyöktõl, melyeknek megteremtésén már a kezdetektõl fogva munkálkodtam. A kis bajkeverõ szemtelenül úgy hiszi, el tudja lopni a koncot a nyáj elõl, akiket én etettem. Ezt az elképzelést pedig... túlságosan offenzívnek tartom. -- A sárkány megvetést sugárzott. -- Megtudtam, hogy ön is túl offenzívnek tartja ennek a Mr. Drake-nek a ténykedését. És itt rejlenek közös érdekeink. -- Szóval azt akarja, hogy csináljak valamit Drake-kel. -- Sam érezte a sárkány helyeslését és úgy vélte, tudja már, mire céloz Lofwyr. -- Nem fogom megölni a maga kedvéért. -- Megértem. Ha meg is ölné, azt kizárólag saját maga miatt tenné. -- Akkor mit akar? -- Ki kell még puhatolnom Mr. Drake terveinek pontos természetét. Bosszant ugyanis a dolog. Amit öntõl akarok, az az, hogy folytassa nyomozását Mr. Drake után, derítsen fényt a terveire és ezeket jelentse nekem. -- Miért nem végezteti el a munkát Jacqueline-nel? Úgy tûnik, õ nagyon ügyesen felkutat dolgokat és már amúgy is a maga alkalmazásában áll. Miért én? -- Ön váratlan játékos lehet. Játékos? Emberek szenvedtek és haltak meg, ez a lény meg azt hiszi, hogy az egész csak egy nagy játék része. A sárkányok tényleg csak sakkfiguráknak tekintik az embereket, akiket kedvükre tologathatnak az asztalon? A sárkány kinyújtotta egyik mancsát és végigsimított felhalmozott kincsein. Sam úgy vélte, a mozdulat azt kívánta tudatni, milyen fogadtatásra számíthat, ha esetleg visszautasítja az ajánlatot. -- Megteszi, amit kérek? Sam nem mert nemet mondani, de még jobban félt az igentõl. Úgy kellene innen kikerülni, hogy ne bosszantsa fel a sárkányt. -- És mit kapok cserébe, ha elvégzem a piszkos munkát? -- Rengeteg pénzt és új személyazonosságot, melyekre elengedhetetlen szüksége lesz, ha fel kívánja kutatni a húgát és vissza kívánja helyezni õt korábbi helyzetébe. -- Honnan tudott a húgomról? -- Kutatómunka, Samuel Verner. Ön bizonyára tisztában van a jó kutatómunka értékével. -- És ha az egésznek vége, már nem kell magának dolgoznom? -- Ha ez önnek megfelel. Ahogy azt Jacqueline is elmondhatja, igen nagylelkû munkaadó tudok lenni. Egészen addig, amíg szófogadó kis szamuráj vagy és vakon követed az utasításokat, gyanította Sam. -- És ha megölöm Drake-et? Gyilkosokat is az alkalmazásában tartana? -- Önre bízom, hogyan rendezi el a Mr. Drake-kel szemben felmerült nézeteltéréseit. És mindössze információkat kérek öntõl. Ha az ügy elnyugodott és ha ön nem kompromittálta magát a helyi hatóságok szemében, miután mindent a megbízásnak megfelelõen elvégzett, kapcsolatba léphet velem azon a telekom kódon keresztül, melyet távoztakor meg fog kapni. És ne feledje, módomban áll megkönnyíteni az ön új útját, Samuel Verner. A sárkány hangtalan szavai tudatták Sammel, hogy nem csak anyagi természetû segítségre számíthat; az pedig, hogy a sárkány felajánlotta, hogy segít Samnek a varázslás mûvészetének elsajátításában, igazán nem számított mindennapos gyakorlatnak. De miért akarná õt mágiára tanítani egy ilyen hatalmas és erõs lény? Sam nem akart megtanulni varázsolni. Pusztán saját maga kívánt lenni. Olyan nehéz ezt észrevenni? -- Nem kell a segítsége. Hitetlenkedés áradt a sárkányból, mely a végén vidámságba csapott át. -- Ez a Mr. Drake, akit ön nyakon kíván csípni, egyáltalán nem az, akinek látszik. Igen kemény ellenfélnek fogja találni. -- Más forrásaim is vannak. A hitetlenkedés ismét eluralta a sárkány érzelmeit. Szemhéjai félig lecsukódtak, árnyékba rejtve opálos szemeinek fényét. -- Nagyszerû. Már elintéztem, hogy ön visszajusson Seattle-be. -- Még nem egyeztem bele, hogy elvégzem a munkát.

-- El fogja végezni. A szemek lecsukódtak. Samet elbocsátották. HARMADIK RÉSZ Veszélyes idekint

38 Dr. Andrew A. Wilson leült íróasztalához és átolvasta a bemutatkozó levelet. Sam közben várakozott és a fényképét nézegette vállalati azonosító kártyáján. Jólfésült, szõke haj és frissen növesztett szakáll keretezte keskeny arcát, mogyoróbarna szemei enyhén unatkozva néztek vissza rá. Az öltönyébõl csak kevés látszott a képen, de ez a kevés konzervatív, középszintû tisztviselõnek tüntette fel gazdáját. A képen látható férfi úgy festett, mint egy megbízható alkalmazott. A fotó nem mutatta viszont a keménységet és fineszt, melyet Sam legutóbbi kalandsorozata során szedett fel. Sam remélte, épp eleget ahhoz, hogy átvészelje ezt a cégvilágban tett kis látogatást. A Jacqueline nevû hölgy feltuszkolta Samet a Genomics telepre induló repülõre és közben elmondta neki, hogy az azonosító kártyára csak aznapra szól. Sam erre az idõre Samuel Voss volt, a Genomics megbízott könyvvizsgálója, akinek a Dr. Wilson emberei által végzett munkáról szóló könyveket kellett átnéznie. -- Csak egyszerû rutinellenõrzés, doktor. Wilson bólintott, de továbbra is savanyú arcot vágott. Kivette a lemezt íróasztali számítógépébõl. -- Úgy tûnik, minden rendben, Mr. Voss. Remélem e röpke kis várakozás nem okozott kellemetlenséget. -- Szóra sem érdemes -- felelte Sam üres mosollyal. Remélte, valami ilyesmit mondana egy igazi könyvvizsgáló, akit nem kínáltak ülõhellyel és az akivel való foglalkozást csak idõpocsékolásnak tartott egy vezetõ beosztásban lévõ ember. A Renrakun belül legalábbis ez így játszódott volna le. A Genomics társasági protokolljának finomságairól azonban halvány fogalma sem volt. -- Helyes. -- Úgy tûnt, Wilson elégedett. -- Máris szerzek önnek egy munkaállomást. -- Úgy vélem, az utasításom úgy szól, hogy az ön irodáján belül kell dolgoznom, Dr. Wilson. -- Ez természetesen nem is kérdéses. -- Az ön munkaállomása biztosítja a könyvelésükhöz való legközvetlenebb hozzáférést, uram. Ezen felül itt van a bizalmi kérdés. Biztosíthatom önt, hogy Fleureaux elnökhelyettes úr... -- Jól van. Jól van. Nem kell zavarni az elnökhelyettest. -- Wilson feltartotta az azonosító kártyát és a bemutatkozó lemezt. -- A munkaállomás ott van a sarokban. -- Köszönöm, uram -- felelte Sam és visszavette a dokumentumait. A munkaállomáshoz lépett és a földre helyezte aktatáskáját. Majd kiegyenesedett és a zárra mutatott. -- Ha volna olyan kedves... Wilson tettetett udvariassággal feltápászkodott székébõl és odalépett Sam mellé. Hüvelykujját a zár fedelére nyomta, majd eltakarva a kódbillentyûket Sam elõl, begépelte a hozzáférési kódját. A számítógép csipogott egyet, Wilson pedig hátralépett és engedte Samet leülni. Utána odaállt Sam bal válla mögé. Sam a billentyûzeten pihenõ ujjakkal felnézett Wilsonra. -- Uram, emlékeztetném önt, hogy a 2035-ös Nemzetközi Cégalkalmazotti Jogszabály határozottan kimondja, hogy a vezetõk csak abban az esetben tekinthetnek bele alkalmazottaik üzleti feljegyzéseibe, ha kitöltötték a 3329-11-es nyomtatványt és nyilvánvaló bizonyítékát adták, hogy az illetõ dolgozóval szemben semmilyen bûnügyi, hûtlenségi vagy egyéb ügyben nem állnak. -- Ön fogja megtekinteni azokat a feljegyzéseket. -- Dr. Wilson, hiteles könyvvizsgáló vagyok. Az NCJ 35.22-es bekezdése engedélyezi az idõnkénti adatellenõrzést, mint a jogorvoslási folyamat részét, egészen a zöld biztonsági szintig. Ilyen

ellenõrzést bármikor kérhet a hivatalosan megválasztott alkalmazottügyi szóvivõ, valamint egy évben legfeljebb egyszer a cégvezetõség. Mindezek mellett bizonyos jogállások felmerülésekor a nemzeti állami ügynökségek is kezdeményezhetik vizsgálat végrehajtását, amennyiben az adóval, munkaengedéllyel, lakóhely-biztosítással vagy a dolgozók számára nyújtandó egyéb szolgáltatással áll kapcsolatban. Továbbá... -- Elég -- szakította félbe Wilson. -- Sokáig fog tartani? -- Csak minimális ellenõrzésrõl van szó. Nem több két-három óránál. Wilson csücsörített a szájával és orrlyukain keresztül erõsen kifújta tüdejébõl a levegõt. -- Értesítse a titkárnõmet, ha befejezte. A Hármas Laborban leszek. -- Köszönöm, uram. Jó munkát. Samnek sikerült visszafognia nevetését, amíg a felzaklatott Wilson ki nem sétált a szobából. Fogalma sem volt, arról, mit tartalmazhatott a 35.22-es bekezdés (ha egyáltalán volt ilyen), de szemmel láthatóan Wilson sem sokat konyított a dologhoz. És abból a tekintetbõl kiindulva, amelyet Wilson akkor vetett Samre, amikor az fennhangon citálni kezdte az idevonatkozó paragrafusokat, Sam nem igen kételkedett abban, hogy az igazgatónak esze ágában sem lesz ellenõrizni a dolog legalitását. De nem vesztegette tovább az idejét, máris munkához látott. A munkaállomás picit eltért azoktól, amiket eddig megszokott, ezért néhány percet azzal töltött, hogy megvizsgálja. Wilson kiberterminálja nem tartalmazott adatjack csatlakozókábelt, amiért Sam nem gyõzött hálát rebegni. Becsatlakozni kockázatos is lehetett volna, de így legalább nem kellett eldöntenie, hogy megteszi-e vagy sem. Táskájából elõhúzta a Jacquelinetõl kapott cartridge-et. Az azonosító kártyához hasonlóan, ez is rendelkezett beépített határidõvel. És Sam gyanította, hogy nemcsak az idõ volt rajta korlátozva. Becsúsztatta a dekkbe. A szerkezet azonnal fájlokat küldött a képernyõre, mivel a belsejébe épített, automatikusan elinduló programok egy képzett dekás szerepét látták el. A képernyõre gördült Wilson összes üzleti adata. Közöttük Sam felismerte azokat, amelyeket még Svindlerrel együtt vadásztak le San Fransiscóban. A doktor saját feljegyzései mutatták Drake pénzét. Vagy legalábbis Lofwyr chipje ezt hitette el vele. Elképzelhetõ, hogy a sárkány csak felülteti Samet és ugyanazokat az információkat íratja ki "hivatalosan", amelyeket Sam már eddig is tudott és amelyek csak megerõsítik a Wilson és Drake közötti kapcsolatot. Ezeken rágódva Sam úgy vélte, kezdi megérteni az árnyélet lényegét. Persze lehet, hogy közönséges paranoiáról van szó. Sam Wilson adatfájljaira irányította a chipet és a képernyõ máris tele lett dokumentumok listáival. Egyikük sem volt titkos kutatási fájl, de ez nem is lepte meg Samet. Lofwyr nagylelkûsége nem terjedt odáig, hogy beavatja õt Wilson munkájába. Sam kíváncsiságból lekérte a kutatási igazgató személyi fájlját. A legtöbb adat csak a szokásos volt, jól mutatták Wilson rendületlen karrierjét, melyet mindössze egy vagy két apró szégyenfolt rondított el holmi kisebb projektek költségkeretének túllépése kapcsán. Semmi nem utalt arra, hogy a cég elégedetlen lenne Wilsonnal vagy munkájával. Sõt, Sam észrevette, hogy Wilson többször is jelentette, hogy megpróbálták megvesztegetni, vagy a United Oil ügynökei megpróbálták elcsábítani a Genomicstõl, hogy náluk folytassa genetikus kutatásait. Lehet, hogy Wilson a cégen kívül is dolgozott, de akkor arról nem tudtak a fõnökei. Sam hirtelen mindennél jobban kívánta, hogy megtudja a doktor kutatásainak természetét. Megpróbálkozott újra, kifejezetten kutatási fájlokat kért a chiptõl, de mindössze csak "végrehajthatatlan utasítás" üzeneteket kapott. A Svindlertõl tanult egyik trükköt felhasználva üsszeütött a kiberterminálon egy felülbíráló programot és Lofwyr chipjére eresztette. Ez az oldalról való próbálkozás végül megkerülte a chip védelmét és Sam rendelkezésére bocsátotta a benne tárolt keresõprogramokat. Sam elégedett vigyorral utasította a chipet, hogy a rutinjait másolja át egy üres cartridge-re. De amikor azt becsúsztatta a gépbe, csak az utolsó pillanatban sikerült megszakítania a programfutást, ugyanis a chip a következõ üzenetet írta ki: "a másolási kísérletek törlik az adatokat". Sóhajtott egyet: azért megérte a próbálkozást. De ha valamit is akar csinálni Lofwyr izmos konzervnyitójával, akkor azt it t és most kell megtennie.

Wilson kutatási fájljai után küldte a chipet. Egy órányi trükközés és bûvészkedés után végül eljutott egy ALAKREPLIKÁCIÓ címû adattárhoz. Ez az adattár tartalmazta az egyetlen olyan fájlt, melyre a keresés pozitívan reagált az "albínó" szóval kapcsolatban. Az adattár hatalmas volt és szorosan lezárt. Samnek újabb egy órájába került, amíg kinyitotta, de ez is csak Lofwyr chipjének hathatós támogatásával sikerült. Az idõ szorított. Villámgyorsan átfutotta az anyagot. Átugrotta a terjedelmes technikai és kísérleti leírásokat és a bonyolult számításokat. Néhányukról felismerte, hogy mágikus formulák voltak. Ami egyáltalán nem lepte meg, feltéve, hogy Wilson mágusként is tevékenykedett. De a mágia és az ellentmondásos biotechnológiai technikák összekapcsolása valahogy eleve gonosz dolognak tûnt Sam számára. Aztán a KÍSÉRLETI EREDMÉNYEK bekezdéshez ugrott és alig hitt a szemének. Wilson értelmes lényeken kísérletezett és a kísérletleírások eufemisztikus megfogalmazásai ellenére is nyilvánvaló volt, hogy mindegyik kísérlet az alanyok halálával végzõdött. Félelem és tudáséhség egyszerre mardosta Sam lelkét. Lehívott egy vizuális feljegyzést, melyre az alábbi címkét biggyesztették: "5ÖS ORGANIZMUS: TELJES ALAKREPLIKÁCIÓ". A sorozatban az 5-ös volt a legnagyobb szám. Amit ezután látott, csak megerõsítette félelmeit. Wilson 5-ös organizmusa nagyjából humanoid alakú, jellegtelen, élénkfehér bõrû lény volt. Pontosan olyan fehér, mint amilyet Hart csapatában látott azon az éjszakán, amikor megszöktek a Renraku archológiából. A felvételen a lény Sam szeme láttára odalépett egy függõleges felülethez szíjazott emberhez. Innentõl pedig mintha horrorfilmet látott volna. A lény testébõl tekergõ csápok nyúltak ki, melyek belemélyedtek az irtóztató kínok között hánykolódó áldozat húsába. Igazi szerencse, hogy a felvételhez nem csatoltak hangot. Ezenközben az 5-ös organizmus teste olvadt viasz módjára alakulni kezdett és a végül tökéletesen felvette annak az embernek az alakját, akit a függõleges felülethez szíjaztak. Sam kis híján Wilson szobájának padlójára hányt. Wilson a mágia és a tudomány felhasználásával démoni lényt hozott létre, mely képes arra, hogy ellopja egy másik ember kinézetét. Hát ezért nem távozott az albínó Harttal együtt. Felvette valakinek az alakját az archológiában. A Renraku tehát viperát melengetett a keblén, akirõl azt hitték, hogy lojális alkalmazottja a cégnek. Most már tudta miért kellett õt, Hanaet és a csapat többi részét beárulni Tir Tairngire határõreinek. A terv kiagyalója meg akart bizonyosodni róla, hogy senki sem marad életben, hogy késõbb senkinek se járhasson el a szája. Vajon tudta Drake, hogy Sam még mindig életben volt? Ha igen, nyilván megint megpróbálkozik azzal, hogy hidegre tegye. De most, hogy Drake bábuja, Tessien tûzhalálra ítélte a tankjukat, talán azt hiszik, hogy Sam is megégett Begay-jel együtt. Jacqueline is erre célzott. Lofwyr utalása, mely szerint Sam "váratlan játékos" lehet, szintén megerõsítette ezt. Ha Drake úgy tudta, hogy Sam halott, akkor ez a vékonyka elõny is elég lehetett ahhoz, hogy Sam kapja el elõbb az ellenfelét. Sam végignézett az általa okozott rendetlenségen. Ha Wilson most hirtelen benyitna a szobába, soha az életben nem tudná kimagyarázni magát. Ez márpedig bármelyik pillanatban megtörténhet. Kirántotta Lofwyr chipjét a gépbõl, remélvén, hogy a hirtelen kilépés esetleg megrongálja Wilson értékes fájljait. Miközben sietõsen elpakolta cuccait, Sam észrevett néhány, a Genomics védjegyével ellátott cartridge-et. Gyorsan belökte õket a táskájába. Mielõtt kilépett volna az ajtón, rendbeszedte magát. Nem akart olyannak látszani, mint aki eszeveszetten sietett. -- Megmondaná kérem, merre találom Dr. Wilsont? -- kérdezte odakint a titkárnõtõl. -- Nagyon sietve távozott, Mr. Voss... de szívesen körbeszólok és megkeresem. -- Nem szükséges, köszönöm. Már végeztem és hagytam egy kis üzenetet Mr. Wilson számára az irodában. Nem sürgõs a dolog. Felesleges zavarni miatta. Sam nyugodtan végigsétált a folyosón, de közben azt kívánta, bárcsak teljes erõbõl rohanhatna egészen a felszállóhelyig. Mocskosnak érezte magát, mintha egy emésztõgödrön kellene átgázolnia, nem pedig a Genomics makulátlan tisztaságú folyosóin. Azt akarta, hogy ismét tiszta legyen. A biztonsági állomásoknál tett minden egyes megállója görcsbe rántotta a gyomrát, mert riadótól tartott. Ugyan semmi érdemleges nem történt, mégis csak akkor lazult el kissé, amikor Lofwyr gépe a levegõbe emelkedett vele.

39 -- Mondom, Crenshaw, nem szeretem az ilyesmit. -- Én pedig azt mondom neked, hogy pofa be. -- De veszélyes idekint -- vinnyogott Addison. -- Inkább a szobámban maradnék és a Különleges Igazgatóság ellen dekáznék. A jegekkel el tudok bánni. Korán volt még és az itt élõ bennszülöttek nagy része még nem bújt elõ bûzös vackából, Addison mégis úgy tapadt Crenshawra, mintha maguk az ütött-kopott épületek akartak volna a seggébe harapni. Crenshaw maga sem szerette a Puyallup pusztulatot, de annyit azért tudott, hogy a ragadozó jelenlétében ne mutassa ki félelmét. Egészen biztosan jelen pillanatban is számos szempár leste õket a sikátorok sötétjébõl és törött ablakok kerete mögül. Addison idegessége pedig napnál világosabban elárulta, hogy nem idevalósiak, vagyis célpontok. Ha ezzel támadásra ingerelne valakit, közelsége akadályozná Crenshawt a harcban. Még a végén baja is eshet. A nõ hátranyúlt a válla fölött és visszakézbõl pofon csapta Addisont. Az meglepetten nézett fel rá. -- Csak fogd be. Ha sokat dumálsz, a végén tényleg veszélybe kerülünk. És ha az ügy miattad rázóssá válik, mehetsz vissza egyedül az archológiába. -- Gyalog egészen innen? -- Ne aggódj. Valószínûleg nem fogsz kijutni Puyallupból. A férfi gyorsan Crenshaw nyomába eredt megint. Egy háztömbbel odébb megtalálták, amit kerestek, az Olaf ‘s nevû csehót. A reszketeg neonfelirat betûi hangosan zümmögtek és vibráltak, küzdve a sorsuk ellen, mely harcot a kialudt "a" betû már korábban feladta. Az ajtó mellett két szakadt chipezõ hevert a földön. Egyikük halkan nyögött a chip által haldokló agyába pumpált kéjes impulzusoktól, a másikuk a szokásos megható történettel hüppögött együtt. Crenshaw elsurrant mellettük, és kiemelte Addisont egy koldus erõszakosan kéregetõ kezei közül. A zene gyanánt szolgáló zaj már az ajtón kívül is hangos volt. Odabent szinte meg lehetett süketülni. De a nõ tudta, miért állítja a tulajdonos ennyire hangosra a zenét. Így nem hallja a szomszéd asztalnál öklendezõ vagy a sarokban verekedõ részegeket. És ami ennél is fontosabb, egyetlen beszélgetést sem lehet kihallgatni. Crenshaw beállította a szemeit és látta, hogy akárcsak odakint az utcán, idebent is elég kevesen õgyelegnek. Elintézi az üzletét és már el is húzza a csíkot, mielõtt a törzsvendégek megjelennének szokásos esti partijukra. És ez így volt elrendezve. Egy ilyesfajta hely törzsvendégei meglehetõsen agresszív fickók szoktak lenni, akik azt hitték, hogy övék az összes utca a környéken és akiket szinte királyként kellett tisztelni. Könnyen felingerelhetõ, arrogáns banda voltak és mindezek tetejébe még büdösek is. Crenshaw a csetlõ-botló Addisonnal a nyomában odasétált a hátsó teremben helyet kapott bárpulthoz. A kocsmáros elkapta a feléje dobott hitelkártyát és lehajolt, hogy megnyomja az ajtót kinyitó gombot. A hátsó kis szoba csukott ajtaja mögött a zajszint némileg elviselhetõbb volt. A fejük fölött apró ventillátor kaszálta sorsába beletörõdötten az emberszagtól terhes levegõt. De ennél élesebb, sokkal kellemetlenebb szag áradt a málladozó falakból és romos bútorzatból. Crenshaw átvágott a szobán, hogy hátát az ajtóval szemközti falnak támaszthassa. Addison utánacsoszogott, idegesen méregetve a szobában tartózkodókat. A szoba felét elfoglaló, zajos ork társaság egyik tagja felállt és utánozni kezdte a dekás félénk mozdulatait. A társai gurultak a röhögéstõl. Jókedvük azonban csak saját maguknak szólt, nem terjedt át a szoba másik felében üldögélõ két normális emberre. Ezek nemcsak az orkoktól, de egymástól is a lehetõ legmesszebb ültek le. Az ajtóhoz közelebbi fickó sápadt, majdhogynem hullaszerû férfi volt, inggallérja alól fém villant elõ. Fémesen csillogtak a szemei elé beépített fém ellenzõk is. A másik fickón nem látszott, hogy kiberver beépítésekkel rendelkezett volna és szemmel láthatóan legalább annyira idegesen viselkedett, mint Addison. A két ember Crenshawra

nézett és várt. A nõ megvárta, hogy lecsituljon az orkok hahotája. -- Jó estét. Johnson vagyok õ pedig az egyik munkatársam, Mr. Smith. Mr. Smith Mátrix-fedezetet és kutatási támogatást fog nyújtani, ha szükséges. Ezenkívül kapcsolattartásra is használható, ha önök a megbeszélt találkozókon kívül is információkat kívánnának átadni. A vékony férfi tüsszentett egyet. -- Hát, hát. Sejthettem volna, hogy te vagy az a Mr. Johnson. Hallottam, hogy most ide költöztél és a szöveg is a te stílusod volt. Gondolhattam volna, hogy felmásztál a szamárlétrán, A.C. A seggedet csinosítod vagy csak az izgalom kedvéért szórakozol, mint a gazdagok? -- Örülök, hogy ismét látlak, Ridley -- hazudta Crenshaw. Már akkor sem szerette a pasast, amikor az a Mitsuhamának dolgozott és ez az érzés azóta mit sem változott. De a szimpátia most nem számított. Üzletet kötni jöttek, a férfi pedig jó árnyvadásznak számított. -- Új karod van? Ridley behajlította jobb karját és végigsimított a világos színû fólián, mely bõreként szolgált. -Korábban másé volt. A szamáragyú megpróbált megcsípni vele, de nem volt elég gyors. Letéptem róla, kárpótlásul a nekem okozott kellemetlenségekért. Szép munka, hát megtartottam. -- És elég gyors vagy vele? -- kérdezte az egyik ork. -- Próbáld ki, agyarpofa. Az ork horkantott egyet és felpattant a székérõl. Bakancsa szárából egy elég ronda kinézetû kést húzott elõ. De ennél tovább nem jutott, mert a négy ork legnagyobbika megragadta a gallérjánál fogva és visszalökte a székére. -- Csak baráccságosan, Sheila. Sheila nem szólt semmit, de a szemén látszott, hogy a késõbbiekben még rendezni kívánja a számlát Ridleyvel. -- Te vagy a fõnök? -- kérdezte Crenshaw a nagydarab orkot. -- Ahogy mongya, Mr. J. A nevem Kham. Mi vagyunk a leggyobb banda errefele Seattle-ben. -- Hogyhogy, hát nem az egész város a tiétek? -- gúnyolódott Ridley. -- Sok vóna a reklámkõccség -- felelte Kham, mire a többi ork megint röhögni kezdett. -- Csöndet -- parancsolta Crenshaw. A másik férfi felé fordult, aki eddig még semmit nem szólt. -Örülök, hogy ön is el tudott jönni, Mr. Markowitz. -- Felejtsd el az áludvariasságot, Johnson. Csak a lényegre. Minél hamarabb távol kerülök ettõl a mocsok környéktõl, annál jobb. -- Ócska duma, Markowitz -- mondta Ridley. -- Hallottam rólad és a Clemson elrablásról. Nemes dolog volt, én elhiszem, de a gyilkosság akkor is csak gyilkosság. Markowitz válaszolni akart valamit, de aztán egyszerûen csak megvonta a vállát és ismét Crenshaw felé fordult. -- Továbbmehetünk, Johnson? Mielõtt Crenshaw válaszolhatott volna, az ajtó kinyílt és egy tömzsi figura perdült be rajta. Szegecselt bõrruhát viselt, a szegecselés mintázata pedig arra utalt, hogy alatta rejtett páncélzat húzódik. A törp két kezét a csípõjénél lógó két Ares Predatoron nyugtatta. Az egyik ork csöndesen megszólalt: -- Greerson. -- Az érkezõ törp zordan elmosolyodott. Tett egy lépést az ork felé, mire az zajosan felpattant a székébõl és elhátrált a törp elõl. Greerson megfogta az üres széket, odahúzta az ajtóhoz és leült, háttal a vetemedett deszkáknak. -- Elkéstél -- jelentette kis Crenshaw. -- Már az üzletrõl beszélgettek? -- kérdezte Greerson. -- Épp most értünk oda. -- Akkor nem késtem el. Crenshaw várt egy kicsit, hogy visszanyerje önuralmát. -- Egyikõtök sem zöldfülû, utcai punk -mondta lassan --, így mindnyájan tisztában vagytok a tétekkel. És most félretesszük az egymás közötti ellentéteket, amíg a munkát rendben el nem végezzük és meg nem kapjuk a fizetésünket. Egészen addig csapatmunkát akarok. Greerson gúnyos mosollyal méregette az összegyûlt csapatot. -- Elég a sóder, Johnson. Csak azt mondd, mi a célpont és mi a határidõ. Ha elég nujened van, megkapod, amit akarsz. Nekem ne segítsen senki. -- A jelenlévõk közül mindenki profi valamiben, Greerson. Egyesek olyan területen, ahol a te

tiszteletreméltó képességeid a nyomukba sem érnek. -- Crenshaw úgy tett, mintha nem vette volna észre a törp szúrós tekintetét. A táskájából elõhúzott néhány fénymásolt aktát és odaadta Addisonnak, hogy küldje körbe. -- Mr. Markowitz már megállapította, hogy az elsõdleges célpont az utóbbi napokban visszatért Seattlebe. A papírokon a fényképe mellett a cégfeljegyzéseibõl láttok adatokat. Ne tévesszen meg Verner ártatlan arca. Amióta megérkezett a városba, az árnyban ügyködik. Nem tudom, mikkel rendelkezik, de úgy fest, magas szintû kapcsolatok állnak mögötte, komoly erõforrásokkal. Épp ezért kell ez a csapat. A haverjai közül csak egyet tudtunk felderíteni, az pedig egy tünde dekás, név szerint bizonyos Svindler. -- Svindler? -- kérdezte Kham. -- Igen. -- A vadászás nem Tsung ellen megy, igaz? A hírhedt árnyvadász neve kellemetlen emlékeket ébresztett, de Crenshaw arcán semmi nem látszott ebbõl. -- Amennyire én tudom, nem. A tünde vele dolgozik? -- Néha. -- Azt gyanítom, a tünde ezúttal tõle függetlenül akciózik. -- Merha nem, nem vállajjuk a melót. -- Én sem -- mondta Ridley. -- Nem megyek Tsung és bandája ellen mágikus támogatás nélkül. -- Felejtsd el õket, Johnson -- mondta Greerson. -- Nem elég tökösek az akcióhoz. Majd én megcsinálom egyedül és elviszem az egész pénzt. Crenshaw közbevágott, mert attól tartott, hogy vita tör ki. Hangosan és gyorsan beszélt. -- Talán le tudnád vadászni egyedül is Vernert és Svindlert, Greerson, de az akció teljes mérete még nem ismert. Az egyik ponton egy sárkányféle is érintve volt. És ha az a dög még mindig benne van, akkor Kham csapata biztosítani fogja a megfelelõ tûzerõt. Ha kiderül, hogy Sally Tsung is benne van az ügyben és ezért Kham visszalép, elfogadom a döntését, feltéve, hogy elég idõt hagy nekem a szükséges tûzerõ pótlására. Kham megköszörülte a torkát és felpattant, hogy mindenki jól hallja, amit mond. -- Én meg a haverok nem vagyunk má tejfölösszájúk. Nem félünk Tsungtó. De munkaszerzõdésünk van vele, az a baj. -- Értem -- felelte Crenshaw. És értette is. Emlékezetébe bevillant Kham arca egy HK 227-es fölött a Renraku Federated Boeing légibuszán. Kham Sally Tsung mellett állt. Crenshaw most már visszaemlékezett az orkra; õ is része volt annak a csapatnak, amelyik elrabolta és meggyalázta õt. Az ork viszont szemmel láthatóan nem ismerte fel õt. Vagy ha fel is ismerte, óvatos volt. Crenshaw eldöntötte, hogy Khamot is elintézi majd, de elõször Verner ügyét kellett rendbe tenni. Khamnak várnia kell még egy kicsit, de aztán majd felelni fog, amiért foltot ejtett Crenshaw becsületén és önérzetén. És ha Crenshaw úgy tudná elrendezni a dolgokat, hogy Tsung kapcsolatai egymás ellen dolgozzanak, az csak gyorsítaná a dolgokat. -- De ha a tünde egyedül dolgozik, akkor ellene vállalod a melót? -- Naná. Soha nem csíptem a simaszájú tündibündit. -- És te, Ridley? Ridley karbafonta a kezét. -- Úgy vélem. De ha Tsung benne van a dologban... -- Vannak személyes fenntartásaid? -- Azok nincsenek. De a mágia... -- Ha jelentõs mágikus ellenállást észlelünk, megtesszük a megfelelõ ellenlépéseket. -- Az ólommal bélelt varázsló a jó varázsló -- jelentette ki Greerson. -- Ez a legjobb ellenlépés. Erõsebb mágia gyorsabb lövésekkel. -- Greersonnak igaza van -- mondta Crenshaw. -- És ezt tartsátok az eszetekben. A mágus nem tud varázsolni, ha elõtte lelövik.

40

A tünde dekás jó helyet adott meg, még ha nem is írta le pontosan a célállomást. Svindler azt mondta, hogy antik kereskedés, a felirat ehelyett az hirdette, hogy zálogház és készpénzt ígért hitelkártyákért meg céges utalványokért cserébe. Sam észrevette a díszesen faragott kakukkos órát, melynek Svindler szerint az egyik bedeszkázott ablakban kellett volna állnia. Az óra mutatói két óránál megálltak. Ha ez volt a megfelelõ hely, ez a jel jelezte, hogy Cog, a közvetítõ odabent tartózkodik és kész az üzletre. Amikor Sam belépett az üzletbe, nem hallott csilingelõ hangot és egyetlen figyelõ berendezést sem látott, mégis biztos volt benne, tudták, hogy bejött. Átkacsázott a padlón heverõ, különféle romos tárgyak között és az üzlethelyiség hátsó részében nyújtózó pulthoz sétált. A pult egyik végén egy készpénzes pénztárgép mellett õsz hajú öregember olvasta az Intelligencer múlt havi számát. -- Elnézést, de láttam az órát az ablakban. Eladó? Az öreg orrára csíptetett régimódi szemüveg mögül szürke szemek tekintettek Samre. -- Tegnap már eladtuk. Nem látta a címkét? -- Azt gondoltam, talán túllicitálhatom a másik vevõt. -- Akkor a tulajjal kell beszélnie. -- Igen. A tulajjal kell beszélnem. Az öregember benyúlt a pult alá. A hátsó falba épített ajtó hangos nyekergéssel feltárult. Samnek úgy rémlett, mintha a bejárati ajtó felõl is hallott volna valami puha kattanást. Olyasmit, mint amikor az ajtó zárja bezáródik. Igazán ügyes. Az árnyvilágban soha nem ártott az óvatosság. Ne feledd, most már te is közülük való vagy. -- Menjen be -- mondta az öregember. -- Üljön le és várjon. Sam belépett az ajtón. Nem látott semmilyen más kijáratot a csupasz falú, négyszögletes szobából. Az egyetlen bútordarab egy acélvázas, puhán párnázott szék volt. Amikor leült, az ajtó magától becsukódott és elreteszelõdött. Az üzletbe még beszûrõdtek az utca zajai, idebent azonban teljes csend honolt. Figyelte az óráját. Körülbelül öt percet várakozott türelmesen. Aztán újabb tízet türelmetlenül, míg végül megszólalt egy hang. -- Nem ismerõs az arcod. Ki vagy? Sam nem ismerte fel a hang forrását, de biztos volt benne, hogy úgyis elektronikusan eltorzított hangot hall. A gép mögött pedig nyilván nem más beszél, mint Cog. -- Csavar. -- Svindler barátja? -- Igen. A közvetítõ elhallgatott egy pillanatra. -- Rólad úgy tudják, halott vagy. Sam válaszul csak megvonta a vállát. Jó határozottan, hogy a testetlen kérdezõ jól lássa. Ha a közvetítõ úgy tudta, hogy Sam meghalt, akkor bizonyára Drake is úgy tudta. -- Tudod bizonyítani, hogy az vagy, akinek mondod magad? Sam megint csak vállat vont. -- Svindler azt mondta, te jó kapcsolat vagy. -- Most már tudom, hogy hazudsz. -- Svindler mondta, hogy ezt fogod mondani. Halk kacagás. -- Talán te vagy Csavar. Ha igen, akkor figyelemre méltóan rugalmasnak bizonyultál. Talán üzletet köthetünk. Mit tehetek érted addig is, amíg leellenõrizzük a kilétedet? -- Pénzre van szükségem és valami lakhelyre. Meg személyazonosságra is. -- És cserébe? Sam mellényzsebébõl elõhúzta a magával hozott cuccokat és egyesével felmutatta õket. -Azonosító kártya bizonyos Edward Vinson nevére. Hitelkártya Samuel Voss névre kiállítva. Két adatchip, egy innen északra elhelyezkedõ apró genetikai kutató cég legújabb anyagaival. -- Ez az utóbbi friss anyag? Sam magában mosolygott, mert jól hallotta, hogy az elektronikusan torzított hangba érdeklõdés vegyül. -- Nagyon. -- Tedd a széked alá. -- Megbízhatok benned?

-- Svindler azt mondta, hogy jó kapcsolat vagyok. -- Hát, azt mondta -- Cog számára Sam persze csak egy idegen ember volt, aki akár egy cégnek is dolgozhatott, vagy jó üzletben reménykedõ, piti bûnözõ is lehetett. A közvetítõ le akarta ellenõrizni az anyagot, de cserébe semmilyen biztosítékot nem ajánlott fel. A bizalom csak bizalomra épülhet és valakinek mindig meg kell tennie az elsõ lépést. Sam ugyan nem bízott az arctalan hangban, de a szükség végül legyõzte az óvatosságát. Sam a széke alá helyezte a chiptartó dobozt és a két kártyát. -- És most? Megkapta a választ. Legalábbis felismerte, hogy mi volt a válasz. Lehajolt, hogy benézzen a szék alá, de az oda helyezett cuccok már eltûntek. Ismét kiegyenesedett hát és várt. Az Edward Vinson személyazonosságit Lofwyr adta. Ha Sam eldobja magától, egy feltehetõen hasznos forrásról mond le. A kitalált Vinsonhoz tartozott egy megfelelõ seattlei ház, egy kényelmes kutatói csatlakozás a Mátrixba az Aztechnology égisze alatt és egy Rendszer Azonosító Szám, mellyel Sam a metroplexum legtöbb részén nehézség nélkül mozoghatott. A RASZ nélkül a legtöbb olyan helyre nem mehetne be, ahol remélhetõleg levadászhatná Drakeet. Vele viszont Lofwyr nagy valószínûséggel nyomon tudja követni Sam minden akcióját a nyilvános Mátrixban, leellenõrizheti, milyen szolgáltatásokat vett igénybe és milyen üzleti tranzakciókat bonyolított le. Amíg Vinson "létezett", Sam kinyithatott ajtókat, de Vinson "megszûnése" komoly eshetõségnek számított, különösen azután, hogy Sam arra használta Lofwyr chipjeit, hogy belenézzen a Genomics kutatási fájljaiba. Ezt Sam annak ellenére tette meg, hogy tudta, a sárkány nehezményezni fogja. És büntetésül Lofwyr megszüntetheti Edward Vinsont, melynek eredményeképpen Sam pofára esik egy Lone Star ellenõrzõpontnál vagy valamelyik cég biztonsági szolgálati pultjánál. Bizalom és óvatosság ismét összeütközésbe kerültek. A sárkány segített Samnek, mert akart tõle valamit. És miután Lofwyr ezt megkapta, mit ad cserébe? Pénzt, biztonságot, tanítást és segítséget ahhoz, hogy Sam megtalálhassa a húgát. De vajon megtartja-e a sárkány a szavát? Ha Lofwyr megbízhatónak bizonyul, akkor az ajánlata azután is áll, hogy Sam elrendezte dolgait Drake-kel, függetlenül attól, hogy közben használja-e Vinson személyazonosságát vagy sem. Ha Lofwyr megbízott Samben, nincs semmi probléma. Ha Lowfyr nem bízott meg benne, akkor úgy is veheti a személyazonossági kártya eladását, mintha Sam lopna a tulajdonából. És ki tudja, mi fordul meg egy sárkány fejében? Az óvatosság arra intette, hogy így akárki nehezebben tudja majd lenyomozni Samet, ide Lofwyrt is beleértve. Az óvatosság azt diktálta, hogy biztosabb volt, ha a megbízói nem tudnak a terveirõl és cselekedeteirõl. Az óvatosság arra figyelmeztette, hogy senki másban ne bízzon meg, csak saját magában. Épp ezért jött el Coghoz. Az óvatosság hangja sokkal következetesebb volt Sam bensõjében, mint a bizalomé. De most, a kis szobában való várakozás közben újabb gondolatok is felötlöttek Samben. Lofwyr nem tett ellene semmi rosszat. Miért vonakodott hát ennyire, hogy megbízzon a sárkányban? Tessiennel kapcsolatos tapasztalatait általánosította volna egész fajtájukra? Vagy csak azért reagált így, mert a lény annyira idegennek tûnt? Sam pedig nem szívesen gondolt arra, hogy ilyen könnyen esik az elõítéletek rabjául. Úgy nevelték fel, hogy az értelmes lényeknek lelkük van és épp ez az, ami megkülönbözteti õket az állatoktól. De miközben Lofwyrral beszélgetett, valami hideg kegyetlenséget érzékelt a lény hangjában, mintha az embereket csak saját játékszereinek tartotta volna. Vajon a sárkányok úgy vélték, hogy csak az õ fajtájuk rendelkezik lélekkel? Vagy hittek egyáltalán a lélek létezésében? Az apja arra tanította, hogy minden egyes személyt külön kell megítélni. De az öreg Verner soha nem találkozott sárkánnyal. Az ENSZ végül három sárkányfélét ismert el értelmes lénynek és ezzel olyannak, akik élvezhetik a teljes nemzetközi emberi jogokat, persze ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a sárkányok úgy is gondolkoztak és cselekedtek, mint az emberek. És ugyan ki ismerheti ki õket igazán? A rejtett hangszóróból felhangzó halk sziszegés elvágta a gondolatait. -- Elnézést kérek a késlekedésért, Csavar. Sam visszazökkentette magát az utcai modorba.

-- Tehát mégis az vagyok, akinek mondom magam? -- Maradjunk annyiban, hogy jelen pillanatban nem kérdõjelezem meg az állításodat és így üzletet köthetünk. Az árud valódinak tûnik, bár úgy vélem, Mr. Vinson kicsit átlátszó konstrukció. Akár megbízhatott Lofwyrban, akár nem, Sam azt kétségbe vonta, hogy a sárkány rossz minõségû dolgokat adna ki a kezébõl. -- Te is ugyanúgy tudod, mint én, hogy a személyazonosság megbízható, Cog. De semmi sem tart örökké, nemde? Elképzelhetõ, hogy tovább akarod majd passzolni. -- Értem. Ez persze ennek megfelelõen csökkenti az értékét. -- Mit ajánlasz? Kis szünet következett, mintha Cogot kicsit kizökkentette volna, hogy Sam azonnal a lényegre tért. -- Nézz a széked alá. Sam lenyúlt és egy borítékot talált. Kinyitotta a mûanyagzárat és egy bizonyos Charley Mitchner leszázalékolt munkás életrajzát találta benne. A másik papírra nyomtatott betûkkel a "2,000 nujen" feliratot írták. Az életrajz tetszett Samnek. Csöndes és tökéletesen jellegtelen. Pontosan egy ilyen Mr. Senkire volt szüksége, a felajánlott készpénz viszont nem tûnt túl soknak. -- Bõkezûbb is lehetnél, Cog. A hitelkártyán több pénz volt. -- Vannak üzleti költségeim, Csavar. -- Nekem is vannak költségeim és ráadásul felszerelés is kell. -- Hát, miért nem ezzel kezdted? Végül Sam Charley Mitchner, 555-405-6778-9024-es RASZ számú, volt Natural Vat csomagolómunkás képében lépett ki a zálogházból. Egyik mellényzsebét egy kézi adatolvasó és egy poloskakeresõ húzta le. Másik zsebében egy doboz Narcoject lõszer lapult egy papírcetli társaságában, amelyen a Redmond pusztulathoz közeli Bellevue negyed nyugati részének egyik lakótelepén lévõ lakásának címe állt. Zsebeiben 3330 nujennyi készpénz duzzadt. Ebbõl ötvenet bedobott egy nyilvános Mátrix-hozzáférési csatlakozásba, hogy üzenetet hagyjon Svindlernek a megbeszélt postafiókban. Svindler rátámaszkodott a tûzlétrára és felsóhajtott. Nem volt szükség kibernetikus fülekre, de még a tündehallására sem ahhoz, hogy meghallja a lakásból a nyitott ablakon át kiszûrõdõ zihálás ütemes hangjait. Azok ketten odabent pedig már tudhatják, hogy itt kint vár rájuk. Odabent Sétáló Szellem feltuningolt hallása nyilván már azt is meghallotta, hogy a tünde felmászott a vaslétrán. Svindler gyanította, hogy az utcai szamuráj azt is meghallaná, ha a sikátor két végére helyezett õrszemek valami galibába keverednének. A sikátor jellemzõ volt a Redmond pusztulatra -- rossz szagú, romos mellékutca a város leglerobbantabb környékén. A szemközti ház téglás tûzfala és a betonon elszórt szemétkupacok aligha kedveztek az elmélyült gondolkodásnak. Svindler a sikátor bejárata felé fordult. Egy neonreklám villogó ragyogása õrült szivárványt vetett a három õrszemre. A helyi lakosok nyilván nem találták feltûnõnek a három figura harci színekkel kifestett, tollakkal és szintibõr rojtokkal díszített ruháját, hiszen ez a körzet a Telihold Társaságához tartozott. A pusztulat legtöbb bandájához hasonlóan õk jelentették itt a katonaságot, a védelmet és a törvényt a városnak ebben a cégek által elhanyagolt, mocskos részében. Az indián divatot befolyásoló más bandáktól és szabadúszóktól eltérõen a Társaság tagjainak ereiben valóban indián vér csörgedezett. A Telihold Társasága jelentette Odabent Sétáló Szellem városlakó törzsének fizikai erejét. Amennyire Svindler tudta, a törzsnek nem volt neve és tagjai különféle népcsoportokból származtak, a szelisektõl kezdve egészen a navahókig. A legtöbbjük az eredeti törzsi földekrõl szökött el, mert vonzotta õket a nagyváros, valamint a fehérek és a sárgák gyorsabb életvitele. Néhányan közülük már a városban születtek és nevelkedtek, régen elfelejtve a Tanács földjein lakó leszármazottaik bukolikus álmait. Csak kevesen voltak közülük annyira korosak, hogy emlékezzenek még a század elsõ évtizedeiben mûködõ koncentrációs táborokra; pedig innen eredt a nagy fajtakeveredés és rengeteg különféle népszokás, amely a törzsön belül megtalálható volt. Észak-Amerika legtöbb törzséhez hasonlóan Szellem emberei is elvesztették örökségük nagy részét. A korábbi USA kormány a terroristák és lázadók elleni harc álcája alatt megpróbálta teljesen kiirtani a rézbõrûeket. "Átranevelõ" központokba zárták õket, hogy elfeledtessék velük nemzeti tudatukat és

indián kultúrájukat. A rémuralom csak akkor ért véget, amikor az egyesült törzsek vezetõi a mágia hullámának meglovaglásával elsöpörték a zsarnok uralmát. A Nagy Szellemtánc erejével szabadságot és földet szereztek maguknak és egyben új rendet teremtettek Észak-Amerikában. De a törzsek tagjai nem csak fizikailag szenvedtek. Az antropológusok által óriási munka árán felhalmozott és a törzsek történészei által õrzött tudás elveszett a felfordulásban. Rákényszerültek, hogy az öregek emlékeibõl és meséibõl építsék újra az örökségüket. A városlakó törzsek pedig ennek a veszteségnek és pusztításnak az örökösei voltak. A városlakó törzsek nem annyira hagyományok, mint inkább kinézet és bõrszín alapján jöttek létre. Ruhájuk a tradicionális öltözékek, a fehérek öltözete, téves rekonstrukciók és gyakran a kiszámíthatatlan szeszély ötvözeteként alakult ki. Szellem hite szerint vagy õk alkotják a rézbõrûek új arculatát, vagy eltûnnek, kiközösíttetvén a Tanács földjeit lakó autonóm törzsek közül. De bármit is tartogasson számukra a jövõ, ez a környék volt az otthonuk; és tettek róla, hogy a közéjük tartozók és az õ dominanciájukat elfogadók meglehetõs biztonságban érezhessék magukat. A sikátor bejáratánál álló három fickó az árnyakban vadászó, mindent meghalló és mindenhol ott levõ, kõkemény tagja volt a törzsnek. Jók voltak abban, amit csináltak. Mert jónak kellett lenniük. Az õ fajtájuk vagy jó volt vagy halott. A vezetõjük mintha megérezte volna Svindler tekintetét, megfordult és felnézett az emeleti tûzlétrán várakozó tündére. Svindler nem emlékezett a nevére, de a fiú arcára ráfagyott gyûlöletes arckifejezés elárulta, mennyire kemény élete lehetett a srácnak az utcán, mielõtt a törzs befogadta volna. A fiút nemcsak a plexumban, de azon kívül is halálos, szinte verhetetlen harcosként ismerték. Ő is magáénak akarta tudni az emberek Szellemet övezõ tiszteletét, ezért az idõsebb indiánhoz hasonlóan õ is kibervert építtetett a testébe. Már karján viselte a vörös sávokat, melyekbõl bárki megtudhatta, hogy gazdájuk komoly érdemeket szerzett a törzs harcterét jelentõ körzetben véghezvitt csetepatékban. De tökéletes krómszemeivel nem látta, hogy a keménység és a finesz nem elég ahhoz, hogy valakibõl vezetõ váljék. Ameddig engedte magában forrongani a gyûlöletet, addig csak egyszerû punk maradt, elzárva attól a bölcsességtõl, mely Odabent Sétáló Szellemet emberei vezetõjévé tette. Egy vállára nehezedõ kéz megszakította Svindler gondolatait. Megfordult és megpillantotta Szellemet. Az utcai szamuráj a szeretkezéstõl kicsit fáradtan, izzadó testtel állt elõtte. Szakadt farmeröltözete, üveggyöngyökkel díszített mellénye és a bõrén csillogó izzadtságréteg csak még jobban kiemelték izmos testének arányait. Behajtott ujjai elrejtették a tenyerébe ágyazott fegyvercsatlakozók tompa csillogását, de szokásos fejpántja ezúttal nem volt rajta, így elõvillant a bal halántékába ágyazott négy csatlakozóaljzat. Volt a viselkedésében valami finom természetesség, mely az odalent õrködõ, krómszemû, gépizmú, beültetésekkel teletûzdelt fickóból hiányzott. Szellem szemei csillogtak. Elvigyorodott, kivillantva néhol csorba fogait. -- Gyakorlod a lovagiasságot, tünde? -- A diszkréció mindig tanácsos, ha a csodálatos szexszel kapcsolatos ügyekrõl van szó, ó Utcák Szamurája. -- Hagyj neki egy kis idõt. -- Magától értetõdik, Bicskás úr -- Nem mintha Svindler nem látta volna még meztelenül Sallyt, de nem biztos, hogy ezt Szellem is tudta. Kezével az õrök felé intett. -- A harcosaid nem említették, hogy dolgotok van Sallyvel. -- Nem tartozik rájuk. Nem, de azért tudhattak volna róla. -- Talán azt gondolták, hogy szórakozhatnak egy kicsit azon, ha esetleg agresszívan reagálsz a betolakodásomra. Szellem lenézett az embereire. -- Hmm. Jason talán. Feleannyira sem ismer, mint ahogy gondolja. Menjünk be. Szellem ment elöl. Lassan mozgott, nyilvánvalóan azért, hogy elállja Svindler látóterét abban az esetben, ha Sally még nem öltözött volna fel teljesen. A tünde rámosolygott az indián hátára és csöndesen követte. Sally Tsung törökülésben ült az ágyként szolgáló habszivacs matracon. A seattlei egyetem

emblémáját viselõ póló feszült a testén, melyet itt-ott kellemesen átlátszóvá varázsolt a lány hozzáérõ, izzadtságtól nyirkos bõre. A póló normálisan elég hosszú lett volna ahhoz, hogy eltakarjon egy szégyenlõsebb hölgyet, de Sally egészen a csípõjéig felgyûrte, hiszen sötétkék rövidnadrágot is viselt. Jobb karján félelmetes, sárkányt mintázó tetoválás futott le. A festett szörnyeteg Sally kézfején pihentette kinyújtott állát. A lány hátrasimította szõke haját. Frizurája összeborzolódott és egész teste legalább annyira szaglott az izzadtságtól, mint Szellemé, de azért így is gyönyörû volt. -- Svindler -- szólalt meg és arca üdvözlõ mosolyra derült. -- Szellem mondta, hogy te vagy az. Nem láttalak már... mióta is? -- Nem elég régóta -- vetette közbe Szellem. Sally viccesen dühös pillantást lövellt felé. -- Túl régóta. Elfoglalt voltál és nem jutott idõd a régi barátokra? -- Az igaz, nemes Hölgy, hogy sok dolgom volt. -- És most szabad vagy -- Sally felállt. -- Ez remek! Azt beszélik, hogy a Concrete Dreams ma este a Penumbre Klubban játszik. Ez persze nem igaz, de a tömeg klassz lesz. Már régóta nem rendeztünk egy kiadós kis utcai partit. Svindler kísértést érzett, de jelenleg más dolgokkal volt elfoglalva. -- Biztosan nagyszerû lesz, Nemes Hölgy. Igazán kár, hogy elszólít a kötelesség. -- Üzlet? -- kérdezte Sally enyhe kíváncsisággal a hangjában. -- Felidéz valamit az emlékezetedben a Samuel Verner név? -- Persze. Az a srác jött rá, hogy a Seretech megpróbál belerángatni minket egy gyilkosságba. Tavaly, a Renrakus vadászatunk során -- Sally nevetése ravasz mosolyban végzõdött. -- Nem, semmire sem emlékszem. -- Nemrég hallottam felõle -- mondta Svindler. -- Túlélte a Renrakuba való visszaköltözését? -- kérdezte Szellem. -- Bátor sápadtarcú volt, kitartott a lojalitása mellett. -- Inkább bolond. Ha nem is teszik félre, egy életre befagyasztják. Fiatal alkalmazott vég és remény nélkül. Ámen. -- Sally felkapott egy szójarudat az asztalként szolgáló székrõl. Leharapott belõle egy darabot és tele szájjal hozzátette: -- Micsoda tompaagyú kölyök. Svindler Szellemre nézett, hogy lássa, hogyan fogadja az indián a megjegyzést. A Sallynél fiatalabb Szellem arckifejezése szigorúan semleges maradt. Svindler tudta, hogy Szellemnél ez rosszallást jelent, de az indián nem tette szóvá. Egyfajta indián machóság, vagy ilyesmi. Svindler hihetetlenül sajnálta a szamurájt, majd hozzátette: -- Úgy vélem, nagyjából egyidõs lehet veled, Lady Tsung. -- Csak ne személyeskedjünk, Svindler -- csattant fel Sally. A tünde igazán lefegyverzõ mosolyt küldött felé. -- Nem szándékoztalak megsérteni, Nemes Hölgy. Mindössze arra kívántam célozni, hogy az elsõ benyomás félrevezetõ lehet. -- Azt mondod, hogy tudnunk kéne valamit még róla? A Seretech-üggyel kapcsolatban? -- Nem. Ez egy régóta húzódó ügy. Amit te kívánsz róla tudni, olyasmit nem szándékozok mondani. Te mindig is kiválóan ítélted meg, mi fontosat érdemes tudni egy emberrõl. -- Svindler -- mondta Sally figyelmeztetõ hangon, de továbbra is könnyedén. Hanghordozása elárulta a tündének, hogy sikerült felkeltenie Sally érdeklõdését. -- Tõle hozok üzenetet, mely szerint ismét találkozni kíván azokkal, akikkel egy évvel ezelõtt együtt vadászott. -- Akkor ez bizony üzlet! -- Sally felült, szemeiben izgatott fény csillogott. -- Johnsonra változtatta a nevét? -- Nem egészen. -- Csak ne szemérmeskedj, Svindler. -- Ugyan, Nemes Hölgy, mindössze sokkal jobb, ha õ maga mondja el az egészet.

41 Crenshaw elõírásszerûen meghajolt az ajtóban, de amikor közelebb ért Sato székéhez, a férfi szemöldökráncolása nem sok jót ígért. Bár a szemben álló szék üresen tátongott, Sato arckifejezésébõl azt olvasta ki, jobb lesz, ha nem foglalja el. Egy chipet helyezett hát az alacsony asztalra és állva maradt. Sato a chipre mutatott és kérdõen felvonta a szemöldökét. -- Az éjszakai jelentés, Sato-sama -- mondta Crenshaw. Sato egy darabig a chiptartót bámulta csöndesen, majd kinézett az ablakon, Seattle éjszakai fényei felé. Jeges hangon szólalt meg. -- Biztatóbbnak találom majd, mint az elmúlt héten rámsózott többi jelentést? Nem valószínû, gondolta Crenshaw. Sato beigazolta fejszés emberhez méltó hírnevét és a Renraku America jó pár részlegét alaposan megleckéztette. Egyetlen részleget eddig még érintetlenül hagyott, de Crenshaw gyanította, hogy éppen ez a fõ célja a látogatásának. -- Minden tervezõ és gyártó részleg teljesítette az ön által kijelölt menetrendet. -- Nem is számítottam kevesebbre. Akkor hát semmi új hír a Különleges Igazgatóságról? -- Sato a nõ hallgatását beleegyezõ válasznak tekintette. -- Az a projekt kritikus fontosságú. A Renraku haladása és jóléte függ a sikerétõl. A te haladásod és jóléted, javította ki magában Crenshaw. Ő maga is gyakran használt ilyesfajta kifejezéseket. A szavakat hasznosan lehetett forgatni; az ember elcsúsztathatta õket, hogy elkerülje a zavart, vagy közvetlenül irányíthatta õket, hogy elterelje a figyelmet. Saját szavait is körültekintõen választotta meg. -- Huang elnök úr a jelentésében arról számol be, hogy a legújabb eredmények igen biztatóak, Kansayaku. Sato lendületes fejmozdulattal Crenshawra meredt. Szemének szikrázó, arany írisze vékony gyûrûvé zsugorodott kitágult pupillája körül. Crenshaw egy pillanatig azt hitte, csak dühös, de amikor a férfi megszólalt, félelmei beigazolódtak. -- A kísérleti eredmények már egy éve igen biztatóak. Az elõrehaladás effajta hiánya már nem megengedhetõ. Huangnak és embereinek eredményekkel kell elõállniuk. Crenshaw megkönnyebbült és egy lehetõség kezdett kibontakozni elõtte. -- Bizonyos vagyok benne, hogy valami nemsokára meg fog jelenni, Kansayaku. -- Ó, igen. Valami egészen biztosan -- Az arcán hirtelen megjelenõ cápavigyor elárulta, hogy Sato már nem vár tovább. -- Esetleg tehetek valamit a Kansayaku érdekében? -- Esetleg, igen -- Sato összeszedte magát és nyugodtabb, üzletemberszerûbb arckifejezést öltött. -Elvesztettem a türelmemet Huang gürcölésével és azzal a sikoltozó hárpiával szemben. A Különleges Igazgatóság annyira azért nem különleges, hogy tovább rabolhassa az erõforrásokat. A megbízásukban megjelölt határidõre vagy mutassanak eredményeket, vagy ismerjék be, hogy kudarcot vallottak. Ideje némi ösztönzést adni nekik. -- Megértem, Kansayaku. -- Tudtam, hogy meg fog érteni, Crenshaw-san. Túl sokat fektettünk már bele abba, hogy álmokat kergessenek. A Renraku a valós világban él és ha az álmaikból nem tudnak valóságot kovácsolni, akkor azok annyit sem érnek, mint egy amerikai dollár. Sato ismét az éjszakai égbolt felé fordította a tekintetét. Crenshaw meghajolt és elindult az ajtó felé. Éppen átlépte a küszöböt, amikor Sato ismét megszólalt. -- Gyors eredményekre számítok. -- Hai, Kansayaku -- Crenshaw meghajolt Sato hátának és az ajtó becsukódott. Rá sem hederített Sato odakint várakozó embereinek rejtett pillantásaira és egyetlen szó nélkül átvonult az elõszobán. Csak hadd gondolkozzanak azon, mi bátorította fel, hogy így búcsúzzon el Satótól. A valóságban az aligazgató arra jogosította fel Crenshawt, hogy folytassa a munkáját. Crenshaw már eddig is megpróbált fogantyúkat keresni az MI csapat egy vagy több tagjához. Amikor megbízta Addisont a feladattal, még nem is tudta, hogyan használna egy ilyen fogantyút. Az egyedüli ötlete annyi volt, hogy megtud valamit a csapat valamelyik tagjáról, amivel aztán

megzsarolhatja, hogy kiderítse, mit rejtegetnek. De most jobb lehetõség tárulkozott fel. Minél jobban az irányítása alá tudja vonni a csapat sikerérõl szóló adatok áramlását, annál jobb fényben fog majd feltûnni Sato elõtt. Megfelelõ idõzítéssel megteremtheti azt a látszatot, hogy õ motiválta a sikereket, miközben mindenfajta esetleges kudarctól távol tartja magát. A Sato számára végzett eddigi teljesítményét figyelembe véve ez lenne az a feladat, ami igazán számítana. Ha jól sül el a dolog, felmagasztosul a Renraku fontos ember e szemében, a férfi pedig hatalmánál fogva megszerezheti neki azt, amit õ igazán akart. Amióta összepárosította a 6. szinten talált adatokat Samuel Verner távozásának idõpontjával, tudta, hogy a fiú részese valamiféle ipari kémkedésnek, mely az MI projektet vette célba. A Verner nyomára állított csapat bármelyik pillanatban megtalálhatja a terhelõ bizonyítékokat. És Satóval a háta mögött saját bosszúját kényelmesen becsomagolhatja. És ha már a falra szögezte Vernert és árnybarátait, arra koncentrálhat, amit már a Manila ügy óta keresett. A Kansayaku hálája és befolyása meg fogja szerezni a számára. Neki meg volt a hatalma, hogy visszairányítsa Crenshawt az otthoni központba, ahol egészen a nyugdíjáig kényelmes kis hivatal várná. Persze egy Satóhoz hasonló emberrel kapcsolatban semmivel sem lehetett biztosra menni. A Kansayaku sosem egy nézõpontból vizsgálta az ügyeket és mindig voltak más emberei is, akik egymástól függetlenül dolgoztak a céljaiért. De Crenshaw repülõrajtot vett. És ha egyszer megszerezte a fogantyúkat, sikerrel kell járnia. Azon próbálkozásai, hogy találjon valami terhelõt Cliberre nézve, folyamatosan kudarcba fulladtak. Sato növekvõ türelmetlensége arra kényszerítette Crenshawt, hogy a sokkal ígéretesebb szálakra összpontosítson, vagyis Addisont Huang és Hutten után küldje. A fickó eddig még nem talált sokat, de hamarosan fog. Huang kiszámítható pasasnak bizonyult, állandó szokásokkal, de a nõjével kapcsolatban Crenshaw nem járt sikerrel. Legalábbis a valódi kilétét nem sikerült kideríteni. Addison persze tovább dolgozott, hogy lerántsa a leplet a nõt övezõ ál-személyazonosságról. Crenshaw biztosra vette, hogy a nõ valamiféle külsõ erõnek dolgozik, akik kompromittálni akarják az elnököt. De ha ez nem is bizonyosodik be, a szajhának biztosan volt valami oka, hogy titokban tartsa a valódi személyazonosságát és ha ezt sikerül megtalálni, akkor legalább õt engedelmes ügynökké lehet tenni. Egy nõvel pedig könnyen befolyásolni lehet egy férfit, ez már idõtlen idõk óta ismert tény. Hutten elsõ ránézésre kevésbé ígéretesnek tûnt. Nem volt stabil szeretõje, inkább rendszertelen idõközönként járt találkákra és gyakran váltogatta a nõit. Úgy tûnt, hogy a 6. szint által nyújtott élvezetek iránti érdeklõdés nem illik a fickóhoz és ez felkeltette Crenshaw gyanúját. Markowitz segítségével Addison képes lesz rá, hogy elég mélyre túrjon ahhoz, hogy beigazolja a gyanút. Konrad Hutten újkori playboy nõi mind a Congenial Companions nevû céggel álltak kapcsolatban. Addison pedig a zsákutcák és hamis nyomok rengetegében még mindig nem jutott el a cég tulajdonosaihoz. Most pedig, hogy kutatómunkájához felhatalmazást is kapott Satótól, csak még jobban megnõttek az esélyei, hogy megtalálja a megfelelõ fogantyúkat. Minden könnyebbé vált, a kutatás tempóját is beleértve. Évek óta ez volt a legjobb lehetõsége és esze ágában sem volt eljátszani. És Vernernek a projektet érintõ, homályos célú tapogatásai sem fogják megállítani. *** Szellem, Svindler és Sally együtt léptek be. Svindler elmosolyodott és megölelte Samet, majd hátrébb tolta, hogy alaposan végignézhessen rajta. Finoman megráncigálta a fiú San Francisco óta kinõtt szakállát. -- Igazán illik hozzád, Csavar úr. Így már sokkal inkább középkori lovagnak nézel ki. Miközben Svindler beszélt, Szellem is odalépett Samhez, arcán félmosollyal. Samet meglepte az indián barátságos arckifejezése. -- Légy üdvözölve az árnyvilágban, sápadtarcú -- mondta és megragadta Sam jobb alkarját. Bár az indián alacsonyabb volt nála, Sam esélyt sem érzett rá, hogy kibernetikus segédlet nélkül összemérhesse vele az erejét. Arra gondolt, hogy nem szívesen kerülne a szamuráj markába, ha az éppen haragos. Sally a háttérben maradt és csöndesen figyelt, szemmel láthatóan Sam új megjelenését

tanulmányozta. Sam kíváncsi volt, vajon milyen következtetésre jutott. Amikor utoljára találkoztak, Sally csak egyszerû öltönykének tartotta, cégnél született és nevelkedett, puhány fickónak. Most viszont saját utcai ruhát és páncélkabátot viselt. És tudta, hogy a szakálla miatt idõsebbnek is tûnt. Csak az lepte meg Samet, hogy ugyan a lány nem változott, mégis valahogyan másnak tûnt. Annak idején annyira lenyûgözte a Sally által használt mágia, hogy nem vette észre a lány szépségét. És ugyan kit érdekelnének a telt keblek és vonzó idomok, ha a saját szemével látná, hogy az illetõ hölgy kezének puszta érintésével füstölgõ húskupaccá változtat egy rohamozó bargesztet? Sally ezzel csak félelmet és riadalmat váltott ki Sambõl. De most, hogy a mágiát már nem tartotta annyira idegennek, meg tudta nézni magának Sallyt úgy is, mint nõt. Hanae nagyon csinos volt, de nem rendelkezett azzal az érzékiséggel, amely az utcai mágus mozdulatait jellemezte. -- Örülök, hogy eljöttetek -- mondta végül ügyetlenül. -- Svindler kíváncsivá tett. És most halljuk a híreket. Sam halványan, idegesen rámosolygott Sallyre. -- Reméltem, hogy egyszer még elmagyarázhatom. Az ork nem jön? -- Izomagyú Khamot is értesítettem a találkozásunkról, Csavar úr. És hogy biztosra vegyem eljövetelét, bölcsen úgy tájékoztattam, hogy egy szponzorcég képviselõjével fogunk találkozni. -- Ideér majd, ha ideér -- mondta Sally és kényelmesen elhelyezkedett a lakásban található egyetlen párnázott székben. -- Remélem, megéri az idõt a dolog. Sam zavarban volt. Nem tudta, hogyan kellene röviden beszélni ezekkel az emberekkel és nem akarta elkezdeni a saját történetét. Nem volt benne biztos, hogy másodszor is végig tudja mondani. A vadászok közben szétszóródtak a szobában és szemmel láthatóan sokkal kényelmesebben érezték magukat, mint Sam. Kham, az ork, pár perccel ezután futott be. Árnyvadász barátait vad örömujjongással köszöntötte és csak ezután vette észre Samet. Az ork modora hirtelen hûvösre váltott. Csak röffentett egyet Sam feléje nyújtott keze láttán és leült egy székre a szoba sarkában. Haragosan nézett Samre és olyan tekintetet vetett Sallyre, amit Sam úgy értelmezett, hogy az ork egyszerre érzi magát zavartnak és gyanakodónak. Az ork továbbra is Sallyre nézve megkérdezte: -- Na, mia tötténet? Sam botladozva belevágott. Elmesélte, hogyan fedezett fel egyre több visszaélést a Renrakunál, hogyan szökött meg az archológiában és mi történt azután. A sztori tovább tartott, mint tervezte, de azóta más fényben látta a dolgokat és új összefüggéseket, új indítékokat fedezett fel. Azzal fejezte be, hogy rájött, Sam és Hanae kiszöktetésének fedezete alatt Drake egy idegen ügynököt csempészett be az archológiába. Idáig tartottak a tények. Aztán beszélt a saját érzéseirõl is, remélvén, hogy meggyõzi a vadászokat ügye helyességérõl. Ami a mágiával történõ találkozását és kis híján halálos kalandját illeti, azokról inkább azért beszélt, mert el kellett mondania valakinek és nem azért, mert túlzottan fontosnak tartotta. Némely dolgot nem mondott el. Az egyik az idegen ügynök természete volt. Még õ maga sem hitt nagyon a doppelganger létezésében, pedig õ látta a bizonyítékot. Ugyan hogyan magyarázhatná el nekik, hogy egy tudományos laboratóriumban létrehoztak egy mágikus lényt, amelyet aztán a Renrakuba küldtek, hogy felvegye az egyik lojális alkalmazott formáját? Ez az egész valahogy még Kutyával folytatott álombeszélgetésénél is hihetetlenebbnek tûnt. Ha megemlítette volna nekik a doppelgangert, talán azt hitték volna, hogy beleõrült a pusztaságban történt megpróbáltatásaiba. Nem engedhette meg, hogy valami miatt ne vegyék teljesen komolyan; szüksége volt a segítségükre. Amikor Sam végül befejezte a mondókáját, az ork szólalt meg elõször. -- Akkó foglajjuk össze. Azt akarod, hogy csapjuk le a Dréket, mer a Raku ellen dógozik és mer néhány húsdarab a zúttyába akatt és megpörkõtte õket? -- Kham grimaszolt egyet, aztán gyorsan végignézett a társain. -- Öltönyke, te megbuggyantá. -- Kham, szerintem Drake azok életéért is felelõs, akik mellettem haltak meg, miután megszöktünk a Renrakuból. Vérdíjat tûztek ki a fejemre. Semmit nem hoztam el a cégtõl és nem okoztam kárt nekik azzal, hogy eljöttem. Évekig dolgoztam a Renrakunak és a cég volt az otthonom és a

családom. Aggaszt, ha arra gondolok, mekkora kárt okozhat nekik ez a beépített kém. Nem nézhetem tétlenül, hogy Drake cselszövése a társaságnak kárt okoz. -- Akkó mond ezt el nekik és haggyad õket kipörkõnni a zürgét. -- Nem hinnének nekem még akkor sem, ha egyáltalán hagynák, hogy végigmondjam mindezt. Mellesleg nem tudok semmilyen bizonyítékkal szolgálni nekik. -- Akkor még mindig az övék vagy -- mondta Szellem. -- Nem -- csattant fel Sam. -- Ez személyes ügy. -- A bosszút megértem. -- Ez több annál -- erõsködött Sam. -- A cselszövés megakadályozásával vissza tudom fizetni mindazt, amivel még mindig tartozom a Renrakunak. És ezzel egyensúlyba hozom a dolgokat. -- És õk? Ők is úgy éreznek, mint te? Sam nem tudta, mit tartanak felõle a Renrakuban, de ez nem is számított. Meg kellett tennie, amit helyesnek vélt. -- Nekik majd le kell vonniuk a saját következtetéseiket. -- Úgy beszélsz, ahogy egy férfi -- Szellem összefonta mellén a karjait. -- Én segítek. -- Igazán váratlan döntés, Bicskás úr, ha figyelembe vesszük, milyen kevés adattal rendelkezel az ellenfeledrõl -- jegyezte meg Svindler. De miután Szellem nem felelt semmit, megvonta a vállát és Samhez fordult. -- Hogy tisztázzuk a dolgokat. Nem csak az a szándékod, hogy keresztülhúzd Drake terveit? -- Nem. Azt akarom, hogy Drake fizessen a bûneiért. -- És mi lesz a veszélyes Ms. Harttal? -- Ja, és a kígyójával. Azok éttik a gyilkolást. Csannem õk is rosszfiúk? Sam végignézett az árnyvadászokon. Tudta, hogy Tessien gyilkolt és Hart is mélyen belebonyolódott a cselszövésbe, mely során hidegvérû gyilkosságok is történtek. Ez nem mentette fel õket, de Sam tudta, hogy nélkülük is annyi mindent el kell még intéznie. A vadászokra szemmel láthatóan mély benyomást tett Hart és Tessien elõmenetele. -- Ők csak Drake eszközei. Ha õk is igazságszolgáltatás elé kerülnek, ám legyen, de én csak Drake-et akarom. Svindler megmozdult, ellazította izmait. Sam ezt úgy értelmezte, hogy jól beszélt. És amikor Sally bólintott, biztos volt benne, hogy meggyõzte õket. -- Ha el tudod intézni Drake-et, mielõtt még az a kettõ kideríti, hogy nem haltál meg, akkor nem okoznak bajt. Hart profi. Ha a pénzforrása elapad, máshová költözik és a kígyó is vele megy. Hart pontosan tudja, hogy semmi értelme nincsen nemes bosszút állni ingyért. Feltéve, hogy a szerzõdésében nem szerepel, hogy testõrséget is el kell látnia. -- Remélem, igazad van, Sally. -- Fész tõlük, Öltönyke? -- Igen. -- Az bölcs dolog -- jegyezte meg Sally. -- Nem ismerem ezt a Tessient, de bármiféle sárkány komoly ellenfél és ha emellett még Hart partnere is, akkor nem piskóta a gyík. Hart csúcsvadász. Inkább nem kezdenék vele. -- Ha Drake az egyetlen célpont, akkor segítesz? Sally horkantott egyet és nemlegesen megrázta a fejét. -- Jól figyelj, zöldfülû mágus barátom. Segítek, hogy megtaláld az utadat. Segítek beilleszkedni a mi kis félvilágunkba. -- Hívogatóan mosolygott. -- Még akár abban is segítek, hogy elfelejtsd ezt az egész hercehurcát, ha úgy véled, elbírod a feszültséget. Sam összevonta a szemöldökét. -- Nem éppen ilyen segítséget akarok. -- Erre van szükséged -- felelte a lány egyszerre komolyan és viccesen. -- Azt akarom, hogy segítsetek elkapni Drake-et -- hajtogatta Sam. -- Verner, most már az utcán élsz. És az ember legyen gyakorlatias. Ha velünk akarsz vadászni, kapsz rá egy esélyt. Mutattál pár lehetõséget. Érdekes lehetõségeket. De ha velem akarsz vadászni, akkor egy fontos elvet jól véss az eszedbe. Semmi sincs ingyen. És a javaslatodból nem derül ki, számunkra mi a haszon. -- Sally jól mongya, Öltönyke. Nincs ebbe nujen. Csak a zidõnket vesztegettyük -- Az ork váratlanul

felállt, a széke eldõlt a lendületétõl. Elindult az ajtó felé. -- Van pár sokkal jobban fizetõ móggya, hogy tõccsem az én idõmet. -- Kham -- szólította meg Sam. Az ork rá sem hederített, kinyitotta az ajtót és kisétált a folyosó sötétjébe. -- Szabadon dönt úgy, ahogy jónak látja -- mondta puhán Sally, de a szavait elnyomta Kham lépteinek hangja, amint az ork letrappolt a recsegõs lépcsõkön. -- Te is dönts úgy, ahogy jónak látod, Verner. De ma este lesz egy kis parti. Sam érezte, hogy Svindler megrezzen az oldalán. Odanézett és látta, hogy a tünde Szellemet figyeli. Az indián arca nyugodt és rezzenéstelen maradt. Bármi is folyik itt, késõbb majd beszélni fog errõl Svindlerrel. Sam akarta Sally segítségét, mert az általa ismeretlen mágia szinte a második természet volt a lány számára. Sally képességei talán elegek ahhoz, hogy elkapják Drake-et. És ha vele tart ma este, talán meg tudja gyõzni. Megpróbálta ennek megfelelõen beállítani a hangját. -- Ez érdekesnek hangzik. Sally sugárzott az örömtõl. -- Frankó. Akkor kilenckor a Harrison és a Melrose sarkán. Hozzatok fegyvert és jó humort. -- Bõrrojtok örvénylésétõl kísérve felpattant a székébõl és kiviharzott a Kham által nyitva hagyott ajtón. -- Veled meg majd késõbb beszélek, mágus. Sam magára maradt Svindlerrel és Szellemmel. Azt tudta, hogy a tünde már elkötelezte magát és Szellem is azt mondta még korábban, hogy benne van. Sam nem tudta, hogy hárman elegek lesznek-e. -- Szellem, gondolod, rá tudom venni Sallyt, hogy segítsen? -- Sally majd maga dönt, sápadtarcú. A szobában hirtelen megfagyott a levegõ Szellem hanghordozásától. Úgy tûnt, az indiánt zavarja valami, de az arckifejezését látván Sam úgy döntött, jobb, ha nem kérdezõsködik. Megpróbált az üzletnél maradni, remélvén, hogy a hûvös hangulat feloldódik majd a problémák megvitatásának tüzében. Hanae esetében mindenesetre bevált ez a taktika. -- Svindler, megtudtál közben valamit Drake-rõl? -- Nem nagyon. Igazi titokzatos ember. Annyit azért kiderítettem, hogy a személyazonossága nem igazi, akárcsak egy Mr. Johnsonnak, aki céges szórólapokat nyom a kezedbe. Igazi nevét és kilétét továbbra is homály fedi, de annyit azért kiderítettem, hogy a keresztneve Jarlath. -- Miféle név ez? -- kérdezte Sam. -- Nem tudom -- ismerte be Svindler. Szellem a bedeszkázott ablakhoz sétált. A deszkák repedésein betûzõ neonfények kígyószerû harci díszekként villództak az arcán. -- És biztos vagy abban, hogy Hart és a kígyó neki dolgoznak? -- Azt mondták. -- Úgy hallottam, hogy benne voltak egy ügyben, amikor a United Oil emberei lefüleltek egy árnyvadász csapatot a kikötõben. Sam elégedettnek tûnt. -- Akkor talán ott kezdhetjük. Ha azok ketten ott jártak, akkor lehet, hogy Drake a United Oilnak dolgozik.

42 Az épület nátriumgõz lámpái éles, sima fényt vetettek a környékre. Ragyogásukban a legkülönfélébb méretû és formájú tárgyak vetettek hosszú, határozott körvonalú árnyékokat az éjszakába. A fény és a sötétség két külön világot alkotott. Sam a sötétben kuporgott és izgatottan leste a fény tócsáit. Valaha a másik világban élt, melyben a fény a biztonságot jelentette. Hányszor, de hányszor csóválta sajnálkozva a fejét, amikor a cégek biztonságos, rendezett életét felkavaró terroristákról és bûnözõkrõl hallott a hírekben. És most az ellenkezõ világ része volt, az árnyak világáé, mely a cégek nyomában lapult és azok arrogáns hulladékából élt. Valaha biztonságban tudta magát a tudományos racionalitás védburkán belül,

annak biztos tudatában, hogy a mágia csak szemfényvesztés, de ha esetleg mégsem lenne az, valami ködös fizikai vagy biológiai szabályrendszerrel azért meg lehet magyarázni. És most másoktól kellett megtudnia, hogy õ maga is mágus. Ráadásul a saját tapasztalatai is ezt támasztották alá. A titulus még mindig rémítette egy kicsit, de úgy tûnt, szórakoztató és figyelmezteti is valamire. A mágia csábítása és az attól való félelem hasonló volt azokhoz az érzésekhez, melyeket Sallyvel kapcsolatban érzett. Elõzõ éjszaka a lány a mágia olyan használati módjait is megmutatta neki, amelyekrõl Sam még csak nem is álmodott. A szíve már akkor is hevesebben vert, ha csak visszagondolt a dologra. A lány gyönyörû, vibráló és izgató volt, de emellett ijesztõ is. Hova került hát? A United Oil kikötõjébe, emlékeztette keserûen agya egyik része. Itt kuporgott a tartálytelepet alkotó számos, óriási gombát mintázó építmény tövében. És most várt Odabent Sétáló Szellemre, hogy visszatérjen felderítõútjáról. Minden csöndes volt egészen azóta, hogy áthatoltak a telepet övezõ kerítésen. Sam nem tudta, hogy örüljön, mert simán áthaladtak a külsõ biztonsági ellenõrzési zónán, vagy aggódjon, mert a United Oil többi biztonsági csapata idebent rejtõzve várt rájuk, magában jót kacagva a behatolók ostobaságán. Svindler biztosra mondta, hogy lenullázta a külsõ õrséget. Azt mondta, könnyû volt, csak egy hívójelet kellett adnia a telekomon, hogy menjenek ki az utcára. A tünde rendkívül magabiztosan beszélt, ami az õ számára rendjén is volt. De neki nem kellett fizikailag is besurrannia ide, mint Samnek és Szellemnek. Az igazán kemény munka persze még csak idebent kezdõdött. A United Oil biztonsági stratégiájának súlypontjában nem a külsõ õrzés állt. Ehelyett az épületeket magukat látták el védelmi berendezésekkel. Minden egyes épülettömbnek megvolt a maga védelme, melynek mértéke és bonyolultsága az épület tartalmának fontosságától függött, no meg attól, milyen könnyen képes egy esetleges betolakodó változtatni azon a bizonyos tartalmon, vagy ellopni belõle. Svindler szerint akkor lesznek nehézségeik, ha a célépület Jelenlétgátlóján akarnak átjutni. Svindlerre támaszkodtak abban, hogy kezelje a riasztókat, de majd csak akkor tudják meg, hogy sikerrel járt-e a tünde, ha megkezdik az épületbe való behatolást. Képtelenek voltak olyan jeleket találni az egymással való kapcsolattartásra, mely ne riasztaná a United Olaj biztonságiait. Ha már bejutottak, odabent viszonylag biztonságosan kommunikálhatnak a helyi számítógéprendszeren keresztül. De addigra már bekapcsolnának minden még mûködõ biztonsági berendezést azzal, hogy átlépik az épület biztonsági határát. Sam tudta, hogy Svindler jó volt az ilyesfajta dolgokban, mégsem nyugodott meg egészen. Izzadó tenyereit hozzádörzsölte overallja durva anyagához. A célépület a gépjármûparkoló túlsó oldalán állt és szemre semmiben nem különbözött a sorában álló többi raktárépülettõl. Idõjárás-koptatta téglafalai, piszkos ablaküvegei és rozsdás ablakpárkányai tipikus raktárépület benyomását keltették, egyedül az oldalára festett, félig lekopott számról tudták Samék, hogy valójában ezt keresik. Semmilyen felirat nem utalt arra, hogy az épületben kapott helyet a kihelyezett biztonsági iroda. A felszerelt biztonsági berendezéseket könnyûnek gondolták, de a Cog által mutatott tervrajzról kiderült, hogy egyetlen kivétellel mindegyik bejárat riasztókkal van felszerelve. Azt az ajtót éjjelnappal riadó kiváltásának veszélye nélkül lehetett nyitni és csukni. Az ajtó kötötte össze az épület déli oldala mellett húzódó, elkerített területet és az épületen belül helyet kapott állatketreceket. Azokban a ketrecekben pedig a cég tûzkakasait tartották, amik nevükkel ellentétben arról voltak híresek-hírhedtek, hogy puszta érintésükkel gyakorlatilag kõvé tudták dermeszteni az élõ testet. Sam arra gondolt, hogy megpróbálkozik egy asztrális sétával, hogy megnézze hány tûzkakast tartottak és hogy mindegyik a ketrecében van-e. Arra gondolni sem mert, mi történne, ha kiderülne, hogy akár egy nincsen bezárva. Ha a keltetõ ketrecek keskeny sorai között futnának össze, a paraállatok óriási helyzeti elõnyben lennének. Samék túl közel lennének egymáshoz, így nem tudnának hatékonyan tüzelni, azok az állatok pedig nagyon gyorsak voltak. Sam az ajtóra bámult és maradt, ahol volt, világi érzékeinek stabil birtokában. Sally figyelmeztette, hogy azok a bestiák az asztrális jelenlétet is érzékelik és Sam asztrális testére legalább olyan jól tudnak hatni, mint a fizikaira. Lehet, hogy csak el akarta ijeszteni Samet a vadászattól, de ha mégis

igazat beszélt, akkor a lények nagyobb veszélyt jelentettek Sam asztrális testére, mint a fizikaira. Annyit már megtanult, hogy az asztrális test valahogyan a személy életesszenciáját tartalmazta. És mi lehetne egy ember életesszenciája más, mint a saját lelke? Ha egy asztrális projekció során az egyik ilyen lény megérintené, vajon mi történne a lelkével? Szellem hirtelen Sam mellé lépett, a fiú pedig kis híján felkiáltott meglepetésében. Az indián várt egy kicsit, hogy Sam lélegzése megnyugodjon, aztán megrántotta a karját. -- Gyerünk. A járõrosztag épp most kezdte a körsétáját. Tíz percen belül nem érnek ide vissza. Gyorsan és csöndesen suhantak át a parkolón, ügyelve arra, hogy mindig a jármûvek takarásában maradjanak. A kerítésektõl pár méternyire megálltak. Sam megnyalta az ajkait és megérezte annak a sötét kencének az ízét, amit azért kent az arcára, hogy elfedje bõrének csillogását. -- Talán neked kéne lõnöd. -- A te fegyvered, a te meneted -- Szellem arca kiismerhetetlen volt. -- Te lõsz. -- Jól van -- Sam megadóan benyúlt övének egyik zsebébe és elõhúzott egy tárat. Kicsit reszketeg ujjakkal kiugratta a fegyverbõl a régi tárat és helyére kattintotta az újat. -- Jót választottál, sápadtarcú? -- Muszáj volt -- suttogta vissza Sam ingerülten. Ha az indián azt akarta, hogy Sam csinálja, legalább annyi tisztesség lehetett volna benne, hogy feltételezze, jól fogja csinálni. -- Neked van kiberszemed. El tudtad olvasni a címkét? -- Harminckét köbcenti somulin, benne tíz szem alfa-dexoriladrin feloldva -- szavalta Szellem. -Legyen gondod rá, hogy visszatedd a másik tárat, mielõtt õrökkel futnánk össze. Ha egy ember kap ekkora adagot, nem éri meg a reggelt. -- Tudom, tudom -- Az indián úgy bánt vele, mint holmi kölyökkel. -- Azt akarod, hogy megtapizzon az egyik olyan izé? Az indián csorba fogú, vihogó vigyorral felelt. -- Gondolod, hogy elég gyorsak ahhoz, hogy megérintsenek egy szellemet? -- Nem tudom. És te úgy akarod kideríteni, hogy kõszobrot csináltatsz magadból? -- Nem -- felelte Szellem komolyan. -- Akkor jó. -- Sam elégedetten elkönyvelt magának egy pontot. -- Ha átjutottál a ketrecek között, majd tárat cserélek. Sam elõkészítette fegyverét és célba vette az egyik alvó tûzkakast. Az állat nem látszott többnek sötét kupacnál. A pisztoly ugrott egy kicsit Sam kezében és a sûrített levegõ halk szisszenéssel kilökte a lövedéket. A célpont tollai megrezzentek egy helyen, aztán a földön fekvõ állat ismét felvette az egyenletes légzés mozgását. -- Szerinted elkaptam? -- Ha csak megsebesítetted volna, most kurvára visítozna. Vagy alszik vagy teljesen mellé lõttél -Szellem kivárt egy kicsit. -- Ha bent leszünk, ki fog derülni. Altasd el a többit is. A Narcoject Lethe még négyszer szisszent, altatós tûket állítva négy másik tûzkakas oldalába. Sam tárat cserélt és kilõtt öt másik lövedéket. A maradék két lövéshez még egy tárcsere szükségeltetett. Mindegyiknek pontosan olyan kevés látható és hallható eredménnyel járt, mint az elsõ. -- Mindegyik megvan? -- Amennyire én látom. -- Akkor nyomás -- mondta Szellem és elõrement. A kaput egyszerû számkódos zár védte, de még ez is épp elég lehet ahhoz, hogy mire kinyitják, ideérjen az õrjárat. Szellem egy kódtörõt csatlakoztatott a zárhoz. A doboz zümmögni kezdett, képernyõjén számok villantak fel. Mindössze két perc telt bele, mire a számok ráálltak a zár kódjára és a zárnyelv félrecsúszott. A távolból röhögés hallatszott. Az egyik õr nyilván jól szórakozott társa viccén. Samék beléptek az elkerített területre, miközben a lebukást hozó õrjárat egyre közeledett. Sam attól tartott, hogy valamelyik bestia felpattan és megtámadja õket, de egyik sem mozdult. A ketrecek környékén erõs dohszag uralkodott, mely Tessienre emlékeztette, csak sokkal kevésbé volt kellemes. Sam eltûnõdött azon, vajon mitõl származott ez a szag, a tollaktól, a pikkelyektõl, a kettõtõl együtt vagy egyszerûen csak a mágiától. Egy háromujjú manipulátor kar segítségével

óvatosan kihúzta a tûket az alvó állatok testébõl, vigyázva, hogy sehol se érintse meg õket. Ez normális körülmények között könnyû feladat lett volna, de Sam nagyon izgult a közelgõ õrjárat miatt és ettõl remegni kezdtek az ujjai. Nem akarta, hogy a tett helyszínén kilõtt tûket találjanak, mely nyilvánvalóan arra utalna, hogy a tûzkakasok álmát egy kicsit "megsegítették". Amikor az utolsó tût is begyûjtötte, csatlakozott Szellemhez a költõkamrák felé vezetõ folyosón. Az indián bal kezében egy Ingram típusú, automata célzóberendezéssel ellátott fegyvert tartott, jobb kezét pedig a lengõajtónak támasztotta. Bólintott egyet Sam felé, benyomta az ajtót, úgy tartotta egy darabig és fülelt. Aztán intett a fejével, Sam pedig elõrelépett és átvette az ajtó súlyát. Szellem elõrelépett a sötétségbe. Sam az ajtónál állt, csillagfény-erõsítõ látókészüléke képtelen volt megbirkózni a költõkamra áthatolhatatlan sötétségével. A szemközti fal felõl beszûrõdõ halvány fény kirajzolta Szellem óvatosan mozgó körvonalait; az indián a költõkamrát a kezelõteremtõl elválasztó, átlátszó fal felé tartott. A sötétségben valami megzörrent és Samben meghûlt a vér. Legalább egy tûzkakas itt bent tartózkodott a kamrában. Szellem is meghallotta és villámgyorsan szembefordult a feléje röppenõ, haragos tollkupaccal. Samnek nem akaródzott összetûzésbe kerülni a szörnnyel, de Szellemet sem akarta magára hagyni, így jobb híján maradt az ajtóban és onnan figyelte, amint az indián elhajol az állat elsõ támadása elõl. A lény két erõs, hatalmas karmú lábán landolt és villámgyorsan visszafordult. Csõrös feje a fészkét megzavaró férfit kereste. Sziszegve elõreugrott és meglendítette a farkát. Szellem óvatosan körbe-körbe járt, megpróbált elég helyet hagyni a manõverezéshez. Másik Ingramját azóta már a jobb kezébe kapta; mindkét fegyvert maga elõtt tartotta, de nem lõtt. Sam rádöbbent, hogy a lövés zaja elárulná õket. Felemelte hát saját fegyverét, de nem tudott elég jól célra tartani, hiszen azok ketten folytonos támadásokba és védésekbe bonyolódva egymás körül keringtek. Szellem a fegyvereivel és hihetetlen fürgeségével védekezett, de egyre beljebb került a kamrába, távolabb annak jobban belátható középpontjától, beljebb a sötétségbe, ahol elõbb vagy utóbb, de valamiben meg fog botlani és el fog esni. Tudatában annak, hogy ha Szellemet találja el, meg is ölheti, Sam elsütötte a fegyverét, de a két harcos tovább folytatta vad táncát. Már csak két lövése maradt, az õrök pedig egyre közelebb értek. Másodszor is tüzelt. A tûzkakas magasra ugrott és Szellem felé csapott a farkával. A szamuráj lehajolt a csapás elõl és visszavetõdött a kamra nyíltabb középpontja felé. A lény erõsen a földre puffant, mintha csak lezuhant volna. Megfordult, tett még egy lépést Szellem felé, aztán tollas kupacként a padlóra rogyott. Sam teljesen becsusszant a kamrába és hagyta, hogy becsapódjon az ajtó. Mélyeket lélegezve nekitámaszkodott a falnak. Elõbbi akciója kis híján katasztrófával végzõdött; látta, hogy az elsõnek kilõtt tû Szellem övébe fúródott bele. Ahogy Sam lélegzete lassan megnyugodott, hallotta, hogy odakint elhaladnak az õrök. Nem adták jelét, hogy felfedezték volna a behatolást és továbbtrappoltak járõrútvonalukon. Samék újabb fél órát nyertek, amíg az õrök megint visszatérnek az épülethez. Bár bejutottak a biztonsági épület belsejébe, az építmény többi részétõl még mindig el voltak vágva. A költõkamrából jól látszott a kezelõterem, ahol az állatok gondozói merev pórázaikat, vastag, szigetelt kesztyûiket és fegyelmezõ rúdjaikat tartották. Egy csukott ajtó ígért bejutást az épület többi részébe. De a kezelõterembe is egy lezárt átjárókapu vezetett, melynek kezelõszervei elérhetetlenek voltak az átlátszó mûanyagfal innensõ oldaláról. Ha Svindlernek nem sikerült átrágnia magát a rendszeren, akkor csak idáig jutottak. Szellem oldalba bökte Samet és egy éppen feléjük forduló biztonsági kamerára mutatott. A lencsék elfordultak, ahogy élesre álltak. A mechanikus szem õket figyelte. Csapdába estek? Az átjárókapu kinyílása adta meg a választ. Svindler tehát sikerrel járt és átvette az épület biztonsági rendszerei fölötti irányítást. Szellem intett egyet a kamerának, a kamera pedig háromszor megvillantotta a felvételi üzemmódot jelzõ piros fényt. Ez volt az elõre megbeszélt jel. Sam megvárta a harmadik villanást is, közben Szellem már félúton járt az ajtó felé. Sam utána iramodott, közben fegyverének táraival bajmolódott. Óvatosan haladtak elõre a folyosón, tudták, hogy páran még bent tartózkodnak az épületben.

Ameddig Svindler uralta a terepet, riadót ugyan nem válthattak ki, de ügyelniük kellett arra, hogy egyetlen United Oil alkalmazottal se fussanak össze. A napos tiszt irodája felé tartottak, elkerülték a fõ monitortermet, a barakkszárnyat és a készenléti szobát. Szellem hirtelen megtorpant egy nyitott ajtó elõtt a recepciónál, aztán gyorsan átugrott az ajtó másik oldalára és intett Samnek, hogy nézzen be, van-e odabent valaki. Az ajtó mögül kiszûrõdõ fény sajnos nem egy bekapcsolva felejtett lámpa fénye volt. A recepción egy férfi dolgozott az egyik terminálnál és ezzel tudtán kívül ügyesen elzárta a belsõ irodák felé vezetõ utat. A férfi nem a biztonsági szolgálat egyenruháját viselte, így minden bizonnyal csak egy túlbuzgó irodista volt, aki túlórázással akart jópontokat szerezni a fõnökeinél. Szellem egyik ujjával megütögette Ingramját és elõbb Samre mutatott, aztán a férfire. Sam megrázta a fejét. Nem tudhatták, min dolgozik a pasas; és ha megszakítja a munkáját, azzal riadót is kiválthatnak, különösen, ha interaktívan dolgozott a számítógép-hálózatban. Svindler nem lenne képes szimulálni az irodista reakcióját a vonal túlsó végén lévõ másik ember felé. Sam Szellemre mutatott, aztán a férfire, végül csuklóit keresztbe fektette mellkasa elõtt. Szellem bólintott, hogy érti és belopózott a szobába. Valószínûleg az árulta el, hogy képe visszatükrözõdött a számítógép monitorjának üvegén. És mielõtt Szellem megragadhatta volna a férfi székét, hogy elrántsa az asztaltól, a pasas megfordult. Szemei összehúzódtak, amikor rájött, hogy behatolóval áll szemben és keze villámgyorsan az asztalon heverõ dzsekije felé mozdult. Szellem elsuhant a szék mellett és bal kezében tartott Ingramjával rácsapott a férfi kinyújtott kezének csuklójára. A heves mozdulattól a dzseki alatt rejtõzõ pisztoly lerepült az asztalról. Szellem egyik fegyverével leszorítva tartotta a férfi kezét, míg a másikkal felpöckölte az állát. -- Rosszkor túlórázik, Mr. Öltöny -- mondta. A férfi csak bámult rá. -- Ha megmozdulsz, megöllek. Ha együttmûködsz, mindenki jól jár. Te is, én is, még a United Oil is. Végül is megússzák a drága szõnyegtisztítási számlát és egy új alkalmazott beszerzésének költségeit. A férfi nem válaszolt semmit, de szétterpesztette csapdába esett kezének ujjait és ellazította karját. Szellem hagyta, hogy felálljon és ellépjen az íróasztaltól. Sam belépett a szobába és becsukta maga után az ajtót. Odalépett a terminálhoz és ránézett a képernyõre. -- Egész magas biztonsági szintje van -- Sam lehívta a férfi saját azonosító számát és leolvasta a fogoly nevét. -- Mr. Fuhito. Ugye nem haragszik, ha felhasználjuk egy kicsit a rendszerben elfoglalt pozícióját? Fuhito végre szóhoz jutott. -- Ezt nem ússzák meg. Tudják ki a társaságunk biztonsági erõinek igazgatója? Szellem elvigyorodott és ismét közel lépett Fuhitóhoz. Jobb Ingramja célgömbjét a férfi szeme elé illesztette. -- Hatalmas és nagy sárkány, név szerint Haesslich. És igazán nagyon örülnénk, ha itt lenne. De nincsen. Csak te vagy meg mi, úgyhogy gondolj a jövõdre és ne ellenkezz. -- Nem árulom el a munkáltatómat. -- Nem is kell, Mr. Fuhito -- Sam belenézett a szoba biztonsági kamerájába. -- Svindler, át tudsz csúszni ezen a hozzáférési kapun? A kamera alatti monitor a gépjármûparkoló békés képét mutatta eddig, de most hirtelen elsötétült. A feketén ásítozó képernyõn megjelent egy szöveg: "Nem. Túl szoros. Szedjétek ki onnan, amit tudtok." -- Jól van -- Sam magához húzta a széket és leült a billentyûzet elé. Fuhito nem csatlakozott be és ez is rendjén volt. Sokkal kényelmesebb volt kézzel hozzáférni a Mátrixhoz; lassabb volt ugyan, de legalább nem fájt, mint a dekázás. Ha a kifelé vezetõ út is olyan kemény lesz, mint a befelé vezetõ, akkor minden képességére szüksége lesz ismét. A becsatlakozástól szerzett fejfájás pedig csak csökkentené az esélyeit. Épp azon volt, hogy törölje a fájlt, amivel Fuhito az imént dolgozott, amikor kiszúrt egy nevet, bizonyos Andrew A. Wilsonét. Hirtelen feltámadt érdeklõdéssel átfésülte a fájlt. Meglepetése egyre nõtt olvasás közben. A dokumentum arról szólt, hogy a United Oil ügynökei Wilson erõszakos

elrablását tervezik. Az elrablási parancs forrása nem volt megjelölve, de Sam tudta, hogy ilyen parancsot csak nagyon magas rangú vezetõk adhatnak ki. És ugyanezen vezetõk csak tudnának róla, ha Wilson már eddig is a United Oilnak dolgozott volna. Mert ha nekik dolgozott, akkor nem erõszakos elrablásról lenne szó. Ha Drake a United Oillal szövetkezett, akkor a Wilsonnal kapcsolatos ügyeirõl nyilván nem tudtak a fõnökei. Akkor Drake tolvaj volt? Vagy sehogyan nem kötõdött a United Oilhoz és a mostani útjuk feleslegesnek bizonyult? A válasz talán az adatbázisban rejlett. Sam lezárta a fájlt és keresésbe kezdett Drake, Hart vagy Tessien után. Semmit nem talált. Ujjait a billentyûzet fölött lebegtetve elgondolkodott azon, mi legyen a következõ teendõ. -- Maga Katherine Harttal kapcsolatos információk után kutat -- szólalt meg Fuhito. Nyilván látta a képernyõt onnan, ahol állt. Sam megperdült a székben és szembefordult a férfival. -- Így van. Többek között tudni akarjuk, kinek dolgozik. Valami olyasmibe folyt bele, amit meg akarunk akadályozni. Tud segíteni? Fuhito felemelkedett. Szemmel láthatóan nehéz döntést hozott. -- Elmondom, kinek dolgoznak. -- Azt hittem, nem fogod elárulni a cégedet. -- Nem fogom. A tünde szajha és a gyíkja közvetlenül Haesslichnek dolgoznak. Személyes szerzõdést kötöttek. -- A gyík alatt Tessient érti? Fuhito bólintott. -- És ezt most miért mondta el nekünk? -- kérdezte Sam. -- Hart nagyobb veszélyt jelent a United Oil biztonságára, mint maguk ketten. A sárkány titkokat bíz rá. Pénzéhes, megbízhatatlan zsoldos. Jelenléte sérti a biztonsági szervezetünket és provokatív a vállalattal szemben. -- És miért nem mondja ezt el a fõnökeinek? -- kérdezte Sam. Fuhito morcosan csöndben maradt. Vagy már megtette, de nem figyeltek rá oda, vagy félt megtenni. -- Na jó. És mit tud Jarlath Drakerõl? -- Semmit nem tudok semmiféle Jarlath Drake-rõl. Ő is Haesslich egyik kalandozója? -- Itt mi kérdezünk, apafej -- figyelmeztette Szellem. Fuhito hirtelen haraggal fordult feléje. -- Tudnom kell errõl a Drake-rõl. El kell mondaniuk, ha fenyegetést jelent a United Oil biztonsága számára. Szellem halkan kuncogott. -- Csak nyugi, Tigris. A számodra jelenleg mi jelentjük a legnagyobb fenyegetést. Fuhito prüszkölt egyet és megjegyezte: -- Maguk nem jelentenek fenyegetést. Maguk nem fogják élve elhagyni a telepet. Szellem az övébe dugta egyik fegyverét, odalépett Fuhito elé és egyik nyitott tenyerét elhúzta a férfi arca elõtt. Hajtincsek pottyantak a földre. Az indián ujjhegyei lefelé vándoroltak és végül megpihentek a férfi nyakán, közvetlenül a nyaki ütõérnél. Sam látta, hogy Fuhito arca elsápad és szemei szélesre nyílnak a félelemtõl. Szellem összeszorított szájjal zordan elmosolyodott; ezúttal nem látszottak ki csorba fogai. -- Próbáltatok már megölni egy szellemet? A feszült jelenetet megszakította a biztonsági monitor csipogása. A képernyõn az alábbi szöveg jelent meg: "Idõ, idõ, idõ". Szellem ellépett a remegõ Fuhitótól és az ajtó mellé állt. Sam is felállt, elõvette fegyverét és a United Oil alkalmazottjára mutatott vele. -- Igazán kellemes volt önnel beszélgetni, Mr. Fuhito, de azt hiszem ideje ágyba bújnia -- mondta és lassan meghúzta a ravaszt. A kiröppenõ tû célba talált, Fuhito pedig megtántorodott, arcán a meglepett kifejezést megvetés váltotta fel. Aztán eldõlt, de Szellem még idejében elkapta, hogy ne puffanjon nagyot a padlón. Ketten elrendezték Fuhitót az íróasztalánál úgy, mintha csak elaludt volna. Mire bezárták maguk mögött az ajtót, a tétlenséget figyelõ rendszerprogram leoltotta a képernyõt és kijelentkeztette Fuhitót a rendszerbõl. Miközben végigsiettek az állatketrecek felé vezetõ folyosón, Szellem odasúgta Samnek: -Szerintem elvesztetted a láthatatlanságodat. Holnap reggel a pasas ki fog pakolni Haesslichnek.

-- Szerintem nem. Épp elég ilyen embert láttam Japánban, amikor a Renrakunak dolgoztam. Lojálisak a társasághoz, de a személyes becsületük is fontos a számukra. -- Már a gépjármûparkolóban voltak, amikor Sam folytathatta a beszédét. -- Mr. Fuhito valójában Fuhito õrnagy, Haesslich helyettese a biztonsági szolgálat élén. Óriási szégyent jelent a számára, hogy néhány árnyvadász bejött, elkapta õt és kiment anélkül, hogy riadót váltottak volna ki. Inkább misternek szólítottam a rangja helyett, hogy azt higgye, nem tudtam, hogy ki õ valójában. Talán ezt úgy értelmezi, hogy senkinek sem fogunk beszélni errõl, ha elkapnak minket. És ha egyikünk sem beszél, akkor a mai éjszaka meg sem történt. És õ nagyon könnyen rá fog állni erre a megoldásra. Fuhito nyilván nagyon ambiciózus, ezért dolgozott késõ éjszaka is. Elõre akar lépni a világában, de azt is akarja, hogy a világa rendezett maradjon. Ha esslich és személyes ügynökei sok fejfájást okoznak neki, mert kiszámíthatatlanok. Az ilyesfajta lapokat nem nagyon szereti egy Fuhitóhoz hasonló ember. A világán kívül akarja tudni õket, mi pedig számos módon elvégezhetjük neki ezt a szolgálatot. Vagy kinyírjuk Haesslich ügynökeit, vagy eláruljuk õket vagy egyszerûen csak keresztülhúzzuk a számításaikat és ezzel zavarba hozzuk Haesslichet. Az õrnagy majd megtalálja a módját, hogy saját javára kihasználja Haesslich zavarát. Ha Drake összeszûrte a levet Wilsonnal és errõl sem Haesslich, sem a United Oil nagyfõnökei nem tudnak, akkor azt hiszem, az õrnagy elérheti azt, amiben reménykedik. Ha Haesslich privát ügyei ártanak a United Oilnak azzal, hogy belerondítanak egy Wilsonhoz hasonló, értékes ember megszerzésének tervébe, a sárkány nemigen fog jópontokat szerezni ezzel a United Oil igazgatói elõtt. És ha Haesslich árfolyama csökken, Fuh itóé növekszik. Mi pedig Drake ellen dolgozunk és ezzel magunkra vállaltuk az õrnagy munkájának egy részét is és megkönnyítettük a számára, hogy elfoglalja Haesslich helyét. Nem, Mr. Fuhito igen nagy csöndben fogja tartani a mi kis éjszakai látogatásunkat. És most legalább már tudjuk, hogy elcsíphetjük Drake-et anélkül, hogy összeakasztanánk a bajszunkat a United Oillal -- Sam körülnézett. -- De elõször hogy fogunk innen kijutni? -- Ne gazolj, sápadtarcú. Csak kövess.

43 Hart a tûzkakas ketreceknél állt. Az állatok lustának tûntek, de hát még reggel volt, alig kelt fel a nap. Ő maga is kicsit lustának érezte magát és legszívesebben visszabújt volna az ágyba. Igazán nagyszerû lett volna átaludni a napot. Az üzlet azonban nem engedte, hogy ilyesfajta szokásokat fejlesszen ki magában az ember. A mai munka az volt, hogy Haesslich megbízására Tessiennel együtt ellenõrizni kellett a kikötõben a biztonsági intézkedéseket. A sárkány nem mondta, pontosan miért, de azt akarta, hogy le legyen zárva minden. Hart arra gyanakodott, hogy az elkövetkezõ napokban valami különleges rakomány fog érkezni vagy távozni. Tessien érkezését a szokásos felkavart porfelhõ jelezte. Hart köszöntésére saját nyûgeit sugározta szét. Igen, valóban, gondolta Hart, igazán gyönyörû reggel. Tessien méreténél fogva nem fért volna be a biztonsági épületbe, ezért odakint tartották a megbeszélést. Hart eltûnõdött, vajon mennyit kell várniuk, amíg Fuhito õrnagy megtalálja az egyensúlyt japán udvariassága, cégbecsülete és a kívülállókkal szembeni személyes dühe között. A kikötõ még csak most készülõdött az elõtte álló napra, ezért nem volt még túl nagy az aktivitás. Hart elnézte a ketrecekben a földön heverõ tûzkakasokat. -- Elaltatták õket. -- Micsoda? -- Az (egy ismeretlen érzékszerv) jelzi, hogy az érzékeiket mesterségesen eltompították. -- Tessien kinyilvánította bosszúságát. A kígyó nem szerette, ha magyarázkodnia kellett. Hart semmi okát nem látta, hogy a United Oil elaltassa egész tûzmadártenyészetét. Valami történt és Haesslich nyilván tudni akarja majd, hogy micsoda. Ha megoldaná a problémát, mielõtt az a sárkány tudomására jut, az csak jópontot jelentene. De legalábbis jobb pályára állítaná a munkakapcsolatukat. Nem számított arra, hogy a bestia valóban hálás lesz, de legalább kénytelen

lesz egy kicsit jobban becsülni Hart professzionalizmusát. És eljött az idõ, hogy profiként viselkedjen. Fuhito õrnagy és három biztonsági ember sétált le a lépcsõkön. Szárnysegédjei elegáns, vasalt egyenruhája mellett Fuhito ruhái úgy festettek, mintha a gazdájuk bennük aludt volna. Az õrnagy szemei alatt karikák látszottak és lassan mozgott. Ahogy közelebb ért, Hart azt is észrevette, hogy Fuhito egészen szokatlanul jár. A sárkányfélék között a suttogásnak megfelelõ hirtelen szóáradattal Tessien csak megerõsítette azt, amit Hart is sejtett. -- Őt is elaltatták. A szokásos üdvözlések után Hart karon fogta Fuhitót és átkísérte Tessien másik oldalára. A tollas kígyó hatalmas tömege így elzárta az õrnagyot a szárnysegédeitõl. Azok megpróbálták követni fõnöküket, de Tessien farka megakadályozta õket ebben. -- Nos, õrnagy -- kezdte Hart mosolyogva. --, elmeséli nekem, vagy csak közvetlenül Haesslich elõtt kívánja bevallani? Fuhito pislogott, mint egy gyilkos bagoly, ha véletlenül erõs fényre kerül. -- Mirõl beszél? -- A tegnap éjjeli behatolásról természetesen. Fuhito arckifejezése megdermedt. -- Honnan tudott róla? -- A munkámhoz tartozik, hogy tudjak az ilyesfajta dolgokról -- felelte Hart édes mosollyal és figyelte az õrnagyot, amint az kigondolja a válaszát. Ha nem lett volna ennyire kótyagos a behatolók által használt szertõl, jobban is álcázhatta volna a dolgot. -- Semmit sem tettem, amivel kompromittáltam volna a United Oilt -- mondta Fuhito. -- Nem is vádoltam ilyesmivel, õrnagy. Mit akartak? A válasz elõtti szünet figyelmeztette Hartot, hogy a férfi vagy hazudni fog, vagy csak az igazság felét mondja el. -- Jarlath Drake után kutattak. Drake. De az õrnagy valamit még visszatartott. Hirtelen szörnyû gyanú ébredt Hartban. -- És kik voltak a fickók? -- Két férfi. Egy kiberveres rézbõrû és egy adatjackes fehér. És volt egy dekás is, akit Svindlernek hívtak. Svindler is. Hart szinte érezte, hogy Tessien ugyanazt a gyanút visszhangozza, ami õbenne is felébredt. -- És ez a fehér egy szõke srác volt mogyoróbarna szemekkel? Átlagos magasság és testalkat, adatjack a jobb halántékában, négy apró sebhely a jobb kezén és céges stílus? -- Igen, a testalkat kivételével. Sovány fiú volt -- Fuhito hangja már kevésbé volt zavart, szemeibe számító tekintet ült ki. -- Van a gyanúsítottjuknak szakálla? Nem, legalábbis amikor utoljára találkoztak. De a leírás és a részletek stimmeltek. Túlságosan is. Az átélt megpróbáltatások során nyilván lefogyott és ennyi idõ alatt könnyen növeszthetett szakállat is. Lennének persze mások is, akikre illene a személyleírás, de ki más jönne ide, hogy Drake után kutasson? A behatolónak Vernernek kellett lennie. Ez igazán szerencsétlen fordulatot jelentett, de csak saját magát hibáztathatta, hogy nem ellenõrizte személyesen a sárkányféle munkájának eredményét. Verner túl sokszor szökött már meg a halál torkából. Ebben a szerencsén kívül valami másnak is közre kellett játszania. Verner valahogyan mindig átrázta. Sikamlósabbnak bizonyult, mint azt Hart gondolta volna. Vagy Tessien hazudott volna neki? Nem látott erre okot. Négyéves partneri viszonyuk mindkettejük számára több volt, mint kielégítõ. Vagy legalábbis Hart így gondolta. Biztos volt benne, hogy Tessien nem árulta el õt Tirben, de lehet, hogy akkor is hazudott. Ha a kapcsolatuk többé már nem felelt meg a kígyónak, talán ezt az alkalmat használja fel rá, hogy megszabaduljon Harttól. Bár Tessien korábban soha nem árulta el, Hart sajnálkozva elhatározta, hogy többet nem fog megbízni a kígyó szavában. -- Nem tudhatja meg -- jelentette ki Tessien, amint befejezte a gondolkodást. A kígyó ugyanarra gondolt, amire Hart. Bármilyen probléma is merült fel Hart és Tessien között, mindkettõjüknek volt egy Samuel Verner nevû, közös problémájuk. Még ha nem is volt olyan ravasz, mint gondolták volna, Verner akkor is olyan elvarratlan szálat jelentett, mely könnyedén

bajba sodorhatja mindkettõjüket. Az elvarratlan szálakat el kellett varrni, véglegesen, örökre. Ezúttal majd nem fogja lebecsülni ellenfelét. Tudván, hogy Fuhito is felfigyelt a nagy csöndre, Hart elrejtette aggodalmát és a férfire mosolygott. -- Őrnagy -- mondta könnyed hangvételben --, felesleges itt és most egymásnak ellentmondó célokért dolgoznunk. Nem említem meg Haesslichnek a tegnap éjjelt, ha ön cserébe mindent elmond a látogatóiról. Így az ön zavaró kis titka biztonságban marad. Fuhito vigyora inkább egy ragadozóé volt, mint egy megkönnyebbült cégalkalmazotté. Hartnak óvatosabbnak kellet volna lennie abban, hogy mit mond el neki.

44 Már felkelt a nap, mire visszaértek Sam új lakására. A forgalom gyér volt, de a járdákon viszonylag sok gyalogos nyüzsgött. A járókelõk között gyerekek rohangáltak. Úgy tûnt, hogy az általuk játszott játékok szabályai idõrõl idõre alakultak. Utcai árusok kínálták áruikat bódéjaikból vagy járgányaikból. Néhány üzlet alkalmazottai már a nyitás elõtti utolsó simításokat végezték. Itt-ott kisebb csoportokba verõdtek az emberek és kicserélték a helyi pletykákat. A tömeg elég vegyes volt ahhoz, hogy egy tünde, egy indián és egy fehér ne nagyon tûnjön fel közöttük. Szellem megragadta Sam karját és berántotta õt egy tésztaárus stand ponyvája alá. Sam kimerültségében hirtelen nem tudott megfelelõ ellenvetést kitalálni. Szellem és Svindler közben elfoglaltak két széket a pult elõtt. Sam továbbra sem értve a dolgot leült kettejük közé egy harmadik székre. -- Baj van? -- kérdezte Svindler. Szellem bólintott. -- Úgy fest. A szakács rájuk vakkantott, hogy vagy rendeljenek vagy álljanak odébb. Svindler odadobott neki egy hitelkártyát és három csésze rament kért. Amint az öreg, rigolyás árus elfordult, hogy végezze a munkáját, Szellem fejével arra az épületre mutatott, melyben Sam lakott. -- Az utca túlsó felén a kutya egy törpöt ugat. Sam és Svindler odanéztek. A hangos állatot nem volt nehéz kiszúrni. Az utcán élõsködõ korcs merev lábakkal állt és kitartóan ugatott egy foltozott, rongyos, hosszú kabátot viselõ, tömzsi fickót. A járókelõk nagy ívben kikerülték az incidens helyszínét. A koldus egy üveget vágott az állathoz, de mellé talált. A kutya válaszul az õt fenyegetõ kéz felé kapott, de õ is hibázott. Ugatott még párat, de aztán az õsz hajú, szakadt rongycsomó néhány fenyegetõ lépést tett az irányában, mire rögtön elinalt. -- A társadalom számkivetettje, pénztelen és hajléktalan. Igazi világveszedelemre hívtad fel nemesen a figyelmünket, Vaklárma úr. -- A hajléktalanokon nem lógnak ultramodern fegyverek. Sam és Svindler még egyszer odanéztek. A szakadt koldus visszatért az épület elõtti árusbódé biztonságos árnyékába. Sam semmit nem látott, de Svindler igen. -- Egek anyja! Igazad volt. -- Két Ares Predator? -- kérdezte Szellem. -- Lehetséges. Te vagy a nagy fegyverszakértõ, Késes úr, nem én. De bármiféle fegyver is legyen, a kettõ egyforma. -- Hogy szúrtad ki? -- kérdezte Sam. -- Az egyik emberem oda volt állítva. Sam kihallotta a dühöt Szellem hangjából. -- És úgy gondolod, hogy... -- A törp elkapta. A fiú magától nem ment volna el onnan. Sam még egyszer odalesett. A koldus a hétköznapi szemlélõ számára egyáltalán nem tûnt veszélyesnek. -- Szerinted mit csinál ott? -- Terád vár, Csavar úr -- válaszolta Svindler. -- A társai pedig valószínûleg már megszállták a lakást -- tette hozzá Szellem.

-- Megszállták a... -- Sam gyomra meglódult. -- Sally meg valószínûleg odabent volt. Szellem elfordította a fejét és Samre bámult. Szemei összeszûkültek, a borotvaéles, krómozott pengék ki-be ugráltak az ujjai hegyén. A leginkább az rémítette meg Samet, hogy tökéletesen hiányzott mindenféle kifejezés a férfi arcáról, akivel együtt vadászott az elõzõ éjjel. A férfit, akire Sam az életét is rábízta volna, most szemmel láthatóan nem sok választotta el attól, hogy kioltsa azt. A pengék végül eltûntek, Szellem felpattant és a széket és egyenesen Svindler mellének lökte. A tünde felállt és széttárta a karjait, hogy elállja Szellem útját. Svindler átölelte az utcai szamurájt, mielõtt az kicsúszhatott volna a kezei közül. A tünde számított Szellem manõverére. -- Diszkréció, Szellem. Ha vakon berontasz, azzal nem segítesz rajta -- Egy pillanatig úgy tûnt, az indián Svindlerrel is kész megküzdeni. Aztán a feszültség elillant Szellem izmaiból és Svindler lazított a szorításán. -- Még csak azt sem tudjuk, hogy mi történt. Svindler megfordította Szellemet, visszaültette a székére és õ is leült mellé. A tünde a pultra hajolt és Szellemen keresztül beszélt Samhez. -- Sam, a mágiád most segíthet. -- Miféle mágia? Nem is tudok egyetlen varázslatot sem. -- Az asztrális projekció. Átkutathatnád az épületet és a lakást. Ha valami ellenség odakint vár téged, akkor erre nem számítanak. Ha valaki tudja, hogy mágus vagy, az csak barát lehet. -- Greerson -- suttogta Szellem. -- Micsoda? -- kérdezte Sam. -- Kicsoda? -- visszhangozta Svindler. -- Greerson. Fejvadász törp. Hallottam, hogy szeret lesbõl támadni. Svindler és Sam egymásra néztek. -- Ismered õt? -- kérdezte Svindler. Szellem megrázta a fejét. -- Csak hallottam róla. A legaljasabb félember az egész parton. -- Nos, Csavar úr, úgy fest, halálhíre már nem számít biztos információnak bizonyos körökben. Valamint úgy tûnik, hogy felderítõ útja többé nem pusztán ajánlott, hanem egyenesen szükséges is. Nem tudhatjuk, hogy Greerson hallott-e a társaidról. És mivel egyikünk sem tud láthatatlanul elsétálni elõtte, a következõ legjobb megoldást kell választanunk. Csak az asztrális projekciód képes rá, hogy besurranjon és kiderítse, helyénvalóak-e a feltevéseink. És ami ennél is fontosabb, megtudjuk, hogy Lady Tsungot ott tartják-e a lakásodban. Svindler utolsó érve döntött. Ha Sallyt elfogták, mindenrõl tudniuk kellett, mielõtt megpróbálkoznak a kiszabadításával. -- Rendben. Megpróbálom. -- Imhol a bátor Errant Lovag. Sam egyáltalán nem érezte magát lovagnak. Inkább úgy érezte magát, mint egy kezdõ apród, akit váratlanul teljes harci páncélzatba öltöztetnek és kiküldenek a csatába kard nélkül. -- Azt mondtam, hogy megpróbálom, de nem vagyok túl jó az ilyesmiben. Úgy tûnik, a fele az egésznek mindig csak hallucináció és sosem tudom, pontosan melyik fele. -- De megpróbálod. -- Sam lassú fejbólintása láttán Svindler még hozzátette: -- A legjobb, amit tehetsz, a legtöbb, amit tehetsz. Sam lehunyta a szemét és megpróbálta kizárni az utcai zajokat. A zaj nem szûnt meg, jóllehet az elhaladó jármûvek zúgása egyfajta ritmust vett fel. Minél keményebben próbálkozott, annál nehezebbnek érezte a fejét. Lassan lekonyult, aztán ismét felpattant és ezzel vége is lett a próbának. Sam nekigyürkõzött még egyszer. Ezúttal, amikor a fejének felpattanása következett, rájött, hogy valójában áll. Most mind a fejét, mind a testét könnyûnek, tisztának, nyitottnak, majdhogynem lebegõnek érezte. Kinyitotta a szemeit és végignézett saját magán. Minden normálisnak tûnt, annyi kivétellel, hogy a jószerencsét hozó fogkövülettõl eltekintve minden tárgya és felszerelése némileg anyagtalannak látszott. A fog ugyanolyan valóságosan volt, mint Sam saját maga. Odafordult, hogy mondjon valamit Svindlernek és Szellemnek, de azt látta, hogy azok ketten egy arccal a pultra boruló fickóra figyelnek -- Samre magára. Ezt látván Sam már tudta, hogy sikerrel járt, jobban, mint máskor valaha. Ezúttal nemcsak saját asztrális létezésének volt tudatában, de annak is, hogy fizikai teste csöndesen feküdt a visszatértére várva. Különös, szórakoztató, felszabadító és határozottan kényelmetlen érzés volt.

Most elõször, asztrálisan látott egy olyan színhelyet, melyet már ismert. Legalábbis úgy vélte. A külvilág furcsán megváltozott; a színek eltolódtak, az épületeket mintha kimosták volna és az emberek élesen izzottak a szürke betonháttér elõtt. Közelében a Svindlert és Szellemet megvilágító tüzek fényesen ragyogtak, de sötét foltok pettyezték õket. Az utcai szamurájnak több foltja volt, mint a tündének. Az árus auráját penészes zöld réteg fedte, mely szinte -- nem a legjobb szó, de kétségkívül ideillik -- bûzlött. Sam odasétált a szóban forgó törphöz. Ahogy közelebb ért, jól látta a tömzsi figurát körülvevõ ragyogást és bár nem fogalma sem volt hogyan, mégis tudta, hogy a törp egészséges. Aurájából hiányzott az a "bûz", amely a tésztaárus auráját jellemezte és még csak nyoma sem látszott annak a beteges színnek, aminek pedig jelen kellett volna lennie, ha a törp valóban az a koldus lett volna, akinek kiadta magát. A törp auráját még Szelleménél is több fekete folt tarkította. Sam rájött, hogy a fekete foltok a kibernetikus beépítéseket jelzik. Azzal, hogy Sam közelebb sétált a törphöz, egyben azt is letesztelte, hogy valóban láthatatlan-e a külsõ figyelõ számára. Egyenesen az álkoldus orra elé állt, de a törp nem mutatott semmilyen reakciót. Sam elégedetten megfordult és átvágott az utcán. Az utca nem volt más, mint izzó emberek és gépek villogó kavalkádja, melyet azonosíthatatlan eredetû fényforrások színesítettek. Érzékelése sarkában hirtelen gyors mozgást észlelt. A sebesen emelkedõ érzékterhelés arra késztette, hogy meggyorsítsa lépteit az utcán keresztül. Valósággal bemenekült az épületbe és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy idebent már nem látszott a kinti utca vad villogása. Várt egy picit, hogy összeszedje magát. Nem tudván, hogyan hívja le az asztrális liftet, elindult felfelé a lépcsõkön. A csukott lépcsõházajtón egyszerûen átlépett. Néhány lépcsõforduló után rádöbbent, hogy nem képes elolvasni az emeletszámokat. Látta, hogy ott vannak és érezte az azonosságukat, de a betûk és számok remegõ kocsonyává olvadtak a szeme elõtt. Számolnia kellett volna az emeleteket. Jobb híján minden egyes emeleten bedugta a fejét a folyosóra, remélve, hogy majd megismeri a saját emeletét az ottani szemétkupacok elhelyezkedésébõl. Csak pár próbálkozásába került az egész. Lassan odasétált a lakása ajtajához. Kulcsra nem volt szüksége, simán átlépett rajta. A lakást felforgatták. Minden törhetõt eltörtek, minden téphetõt széttéptek és minden nyithatót kinyitottak. Megmaradt kevéske értékeit egytõl egyik elvitték vagy elpusztították, de Sallynek sehol nem látta nyomát. -- Nem érkezett meg -- mondta egy ismerõs hang. Sam a beszélõ felé fordult. -- Kutya, mit mûvelsz te itt? -- Hozzád beszélek. -- Kutya felvonta egy kicsit az állát és széles kutyavigyorral Samre mosolygott. Sam egyáltalán nem találta szórakoztatónak a rögtönzött választ. -- Azt tudom. Úgy értem, miért vagy itt? -- Sokat kell még tanulnod. Ne már megint, gondolta Sam. Lehet, hogy megõrült. A fáradt emberek könnyen hallucinálhatnak és a rossz étel is kellemetlen álmokat vonhat maga után. Lehet, hogy a vadászatból jött haza, és összeesett, hogy kialudja kimerültségét. Leguggolt Kutya elé. -- Hamarosan fel fogok ébredni. Te eltûnsz és Sally itt lesz. Ez az egész csak egy paranoiás rémálom. -- Maradjunk a lényegnél, Ember. Jó, álom, rendben van, de ez még egyáltalán nem teszi kevésbé valóságossá. És a paranoia is jó. Néha kifejezetten egészséges. Talán szeretnél megtanulni egy éneket. -- Biztosan álmodom -- Sam felállt. -- A házam elõtt egy gyilkos lapul, két másik mindenhová követ, egy sárkány elõretolt kémnek használ, hûséges asztrális társam pedig altatódalra akar megtanítani. -- Hát, az altatódal is jó, de most nem arra van szükséged. Én egy sokkal erõsebb énekre gondoltam. És ezzel Kutya énekelni kezdett, Sam pedig már csak arra emlékezett, hogy Svindler megpróbál beléerõltetni valami keserû, zöld teát. A lötty íze egészen borzasztó volt, de azért megitta, hálásan,

hogy végre valami valós, anyagi dologgal találkozik. -- Mi tartott ilyen sokáig? -- kérdezte a tünde. -- Sallyt sokkal hamarabb meg lehet találni egy asztrális sétával. Azt hittük már, hogy elfogták a lelkedet. -- Beszélgettem egy... -- Hirtelen rádöbbent, milyen különösen hangzana az egész, így inkább félbehagyta a mondatot. -- Nem érdekes. Szellem egészen közel hajolt hozzá. -- Mit tudtál meg? Elnyomva a feltörõ, hisztérikus vihogást, Sam megfogalmazta azt a választ, amit Szellem hallani szeretett volna. -- Valaki feldúlta a lakást, de Sally nem volt ott. És valószínûleg igazad van a törppel kapcsolatban. Össze-vissza van drótozva meg krómozva. -- Ideje más helyre költöznöd -- jelentette ki Szellem. Amennyire innen meg tudták állapítani, a törp nem figyelt fel a tésztaárus legutóbbi három vendégére. A más helyre költözés Szellem területét jelentette. Egyben némi ételt és pár óra pihenést is jelentett a kimerült vadászok számára. Amikor megérkeztek, Samet mardosta az éhség. Többfajta kajájuk is volt, úgyhogy belapátolt valamennyit valamibõl, hogy elcsitítsa a gyomrát. De amíg aludt, Svindler és Szellem nem tétlenkedtek. Kapcsolatba léptek Sallyvel, aki megerõsítette õket, hogy jól van és senki nem háborgatta. A lakást figyelõ törzstagok eltûntek és azt kellett feltételezni róluk, hogy meghaltak. Ez kifejezetten Greerson stílusára vallott, ráadásul az utcai hírek is megerõsítették, hogy a törp felbukkant Seattle-ben. A nyugtalanító hírek sorát végül Svindler zárta le azzal, hogy kiderítette, jótékonysági vacsora lesz a Voyeur Klubban. -- Szóval úgy véled, Drake talán ott lesz a vacsorán ma este? -- kérdezte Sam elgondolkodva. -- Nagyon is. Az ilyesfajta estéket kedveli a szeretõje, Nadia Mirin és õ már jelezte is részvételét. Így aztán Drake is ott lesz. És ha ott lesz, talán elég közel jutunk hozzá, hogy ráakasszunk valami elektronikát. Jeladót vagy poloskát vagy valami ilyesmit. -- Nem érdekel az elektronika. Ott akarok lenni. Meg akarom nézni magamnak megint. -- Ha vadul berontanál, az nem lenne túl bölcs dolog -- mondta Szellem. -- Ilyet csak egy idióta tenne. -- Különösen nem a Klubbal -- tette hozzá síri hangon Svindler. -- A tulajdonos híres arról, mennyire nem szereti, ha rendbontás történik a vendéglõjében. Az a hely nem az ügyek rendezésére való, már úgy értve, hogy ha nem csak megbeszélésrõl van szó. Persze ha az illetõ rendbontónak elég pénze van ahhoz, hogy olajat öntsön a háborgó hullámokra, az egészen más helyzet. -- Nem akarok beszélni vele és ti sem vagytok készen a harcra. Mindössze csak meg akarom nézni magamnak -- biztosította õket Sam. -- Azt hittem, azt akartad, hogy halottnak higgyen. -- Neki nem kell látnia engem. -- Az ég szerelmére, Csavar úr, miben töri már megint a fejét? -- Figyeljetek. Ameddig nem szerzünk be több adatot, nem vagyunk készen, hogy lecsapjunk. De azt hiszem, szerezhetek pár adatot, ha egyszerûen csak ránézhetek a fickóra. Ha az asztrális projekciót használom, látok bizonyos dolgokat az emberekrõl. -- Miféle dolgokat? -- kérdezte Szellem gyanakodva. Sam nem tudta, hogyan magyarázza el, hiszen még õ maga sem értette teljesen. -- Hát, az embereket körülveszi egyfajta ragyogás. Ez eléggé különbözik, így aztán lehet, hogy meg tudom tanulni, hogyan ismerjen fel az illetõt, ha asztrálisan látom. Az segítene. Tudod, arra az esetre, ha késõbb álcázná magát vagy valami ilyesmi. Aztán ott van a kiberver; az eltorzítja a ragyogást, valahogyan kioltja. Azt hiszem, meg tudom mondani, mennyi kibervert építettek a fickóba. És ettõl ötleteket kapunk majd arra nézve, hogy mire számíthatunk tõle. -- Jól hangzik -- mondta Svindler. -- Azt hittem, te nem hiszel ezekben a varázsdolgokban -- mondta Szellem. -- Maradjunk csak annyiban, hogy vannak mellékgondolataim vele kapcsolatban. -- Sam halvány mosolyt eresztett meg feléjük és magában hozzátette: vagy különben teljesen beleõrülök. Sam kiválasztott egy asztalt, ahonnan jó rálátás esett Mirin és vendége lefoglalt asztalára. A Voyeur

Klub elrendezése miatt nem aggódott, hogy Drake esetleg észrevehetni õt. Sam asztala az Alsó Teremben kapott helyet, melyet a legdrágább Transparex féláteresztõ lapból készült fal zárt el a Felsõ Teremtõl. A Voyeur Klubban a gazdagok és hatalmasok az alsóbb néprétegektõl nem zavartatva fogyaszthattak, miközben azok folyamatosan nézhették és tisztelhették õket. Sam úgy vélte, hogy csak a hiúság vagy az arrogancia vehet rá valakit, hogy részt vegyen a Felsõ terem rendezvényeiben. A Voyeur Klub az osztályöntudat bástyája volt, a Transparex falba beágyazott, õsrégi vitorlás hajót mintázó, kápráztató platinacsillártól kezdve egészen a pincérekig, akiknek nyersességét csak a megfelelõ mennyiségû borravalóval lehetett feloldani. Az étel természetesen mesés volt. Sam tervének elsõ lépése máris rosszul sült el. A válltáskájába rejtett hosszú távú mikrofon nem hatolt át a két termet elválasztó falon. Semmit nem fog hallani tehát a másik oldalon zajló beszélgetésbõl. Annyira persze azért nem érezte magát csalódottnak, hiszen azok ketten valószínûleg nem fognak túl sok fontos dologról beszélgetni. És különben is, ma este fõleg a szemeire hagyatkozott. Sam már szépen elõrehaladt az elõételével, amikor a kérdéses pár megjelent. Nadia Mirin élõben még jobban nézett ki, mint a lapokban megjelent képeken. De jelen pillanatban akármilyen gyönyörû vagy vonzó lehetett, Sam figyelmét az oldalán lépkedõ, sötéthajú férfi kötötte le. Jarlath Drake volt az, tökéletes eleganciával öltözve. Pontosan ugyanaz az ember, akit Sam utoljára egy garázsban látott a pusztulatban. Abban a pillanatban, hogy leültek, a fõpincér odalépett az asztalukhoz. Sam nem hallotta a szavait, de elnézést kérõ testtartásából és kézmozdulataiból minden kiderült. A fõpincér egy alkóvra mutatott nem messze a bejárattól és félénken elvezette Drake-et, miközben egy sor másik pincér felbukkant Mirin mellett, hogy a hölgy egy pillanatig se unatkozzon. Drake a többszintû folyosó egyik kis boxában jelent meg újra. Ezeket a kis, viszonylag szûkös boxokat nyilvánvalóan úgy tervezték, hogy a bennük ülõk csak maguk lehessenek. Szerencsére Drake egy olyat választott, melyre Sam is rálátott. Csodálatos alkalom kínálkozott tehát és Sam nem kívánta elszalasztani. Addig igazgatta a mikrofont, amíg meg nem hallotta a fõpincér hangját. -- ... egy úriember várta az ön érkezését uram. Azt mondta, hogy üzenetet hozott önnek, amelyet személyesen kíván átadni és megtagadta a távozást. Mi természetesen... -- Hagyjon magunkra -- szakította félbe Drake a fõpincért. -- Ahogy kívánja, uram -- felelte az meghajolva. Drake mélyebben belépett az alkóvba és a rézkorlátra támaszkodott. Az ablakon át elnézte a metroplexum fényeit. A folyosóról vagy a Felsõ Terembõl senki emberfia nem láthatta itt meg. A hírvivõ nagydarab, izmos férfi volt, aki olyasfajta stílusban mozgott, mint aki tudja magáról, mennyire kemény fickó. Krómozott szemvédõi, korong alakú kiberfülei és hajviselete is arról árulkodott, hogy az utcáról való. Ennek élesen ellentmondott selyemöltönye. Az öltöny bár drága anyagokból készült, annyira azért nem volt jószabású, hogy el tudja rejteni a férfi bal hónalja alól kidudorodó, baljóslatú formát. Íme, Drake egy újabb külsõse, gondolta Sam. -- Baj van, Mr. Drake -- kezdte a férfi halkan, mintha félne a választól. Drake sóhajtott egyet és tovább nézte a város látképét. -- Beszélj. A hírvivõt szemmel láthatóan zavarba hozta, hogy Drake nem figyel rá. Izgett-mozgott, nem tudta, hol kezdje. Nyilván valóban rossz híreket hoz, gondolta Sam. -- Wilsonról van szó -- bökte ki végül a férfi. -- Valamiféle felügyelõ felbukkant és megijesztette. Wilson jelen pillanatban be van tojva. Drake lassan szembefordult a hírvivõvel. -- Azt akarod mondani, hogy elvesztettétek a doktor nyomát? A férfi csak még idegesebb lett. Szemei elvándoroltak Drake arcáról, aztán visszaugrottak, ide-oda ugráltak a kõvé dermedt arcban, majd végül megállapodtak Drake gallérján. -- Hát, olyasmi. Tudja, a doktor igazán ügyes. És... A férfiban bennragadtak a szavak, mert Drake karja kinyúlt és torkánál fogva felemelte a hírvivõt a földrõl. A férfi feje gyorsan lilulni kezdett. Kezei Drake karján kalapáltak, lábai tehetetlenül kalimpáltak. Drake-en meg sem látszott, hogy esetleg nehezére esik kinyújtott félkezével kitartani a

nagydarab fickót. Nyugodtan, hûvösen beszélt hozzá. -- Azzal bíztalak meg, hogy bizonyosodj meg róla, semmi sem történik a doktorral, amíg készen nem állok a fogadására. Ha elvesztetted, akkor a lehetõ legnagyobb hibát követted el. Drake villanásnyi idõre lazított a szorításán, mely elég volt arra, hogy a küszködõ férfi belekapaszkodhasson a karjába és felhúzhassa magát annyira, hogy elfúló hangon ennyit mondjon: -- Véletlenül történt. Ez nyilvánvalóan rossz válasznak bizonyult. Drake szemei összeszûkültek, majd gyorsan elfordította a csuklóját és kitörte a férfi nyakát. A hírvivõ egyet még köhögött, köpött egy kis vért, aztán elernyedt. Drake a földre ejtette a holttestet és egy darabig csöndesen nézte. Aztán a szájához emelte a karját és lenyalta elegáns öltönye ujjáról a vérfoltokat. A fõpincér megjelent, hogy kiderítse, mi okozta az enyhe felfordulást. A hulla láttán szinte kõvé dermedt és se köpni, se nyelni nem tudott. Drake finoman félretolta és elindult visszafelé a Felsõ Terembe. -- Takarítsák el, kérem. Balesetet szenvedett. Sam tudta, hogy Drake nem az az ember, aki visszariad a gyilkosságtól, de soha nem gondolta volna, hogy beszennyezi a saját kezét. Drake sokkal veszélyesebb volt, mint Sam gondolta volna és szemmel láthatóan fel is volt erre szerelkezve. Hát nem mondta Lofwyr, hogy ez a férfi több annál, mint aminek látszik? A hírvivõ meggyilkolása bebizonyította, hogy Drake-be kibervert építettek. Sam gratulált magának a mai kémkedési akciójához. De az este még nem ért véget; eljött az idõ, hogy kiderüljön, hányféle kibervert halmoztak fel Drake-ben. Sam talán nem fogja tudni megmondani, mire szolgálnak azok a beültetések, de ha a mennyiségüket már tudja, a többiek majd segítenek annak megítélésében, mennyire kemény ellenfélre számíthatnak Drake személyében. Minél többet felfedeznek a férfi rejtett titkaiból, annál nagyobb az esélye, hogy végül sikerül legyõzniük. Sam összpontosított és ezúttal sokkal könnyebben ment neki az asztrálsíkba való átmenet. Körülnézett a vendéglõben. Szokás szerint a megváltozott érzékek összezavarták egy kicsit és elõször nem tudta, merre keresse Mirin asztalát. Aztán megtalálta. A nõ aurája erõs volt és vibráló, még gyönyörûbbé varázsolva gazdáját. De amikor Sam Mirin partnerére pillantott, megdöbbenve látta, miféle lény ül az asztalnál. A lény denevérszerû szárnyait szorosan összehajtotta a hátán, annak karmos, felsõ ízületei egy magasságban voltak hosszú, kígyószerû nyakával. Ék alakú fejének széles állkapcsában borotvaéles fogak sorakoztak és széke lábainál hegyes tüskékkel ellátott farok tekergett a földön. Sam egy miniatûr sárkányt látott, melynek alakja lüktetett az erõtõl és nekifeszült valamiféle csillogó buroknak, mely nem mozgott vele együtt, de mintha különös módon magában foglalta volna az alakot. Sam figyelme az asztalra fektetett, arany mancsra terelõdött. Egyik karmán gyûrû díszelgett, melynek faragása egy embert ábrázolt. Egy embert, akit Sam túlságosan is ismert: Jarlath Drake-et. Hát igaznak bizonyult, hogy Drake valóban sokkal több annál, aminek látszott. Egyáltalán nem is volt ember. Drake nem Haesslichnek dolgozott; õ maga volt Haesslich! Sam kezdõ mágusként kényelmetlenül érezte magát erejével és gyorsan visszavonult fizikai testébe, jól ismert fizikai érzékei közé. A vendéglõ másik termében egy kellemes modorú, sötéthajú férfi vacsorázott zavartalanul a barátnõjével. Hát nem volt már eddig is túl sok sárkány Sam életében? Fogalma sem volt, mi lenne a következõ teendõ, de egy dolgot biztosan tudott. Azt, hogy jó mélyen benne volt a pácban.

45 Korábban már látott ilyet, de ma mégis megrázta Svindlert a különös látvány. A félelmetes hírû utcai szamuráj, Szellemcsináló, akit közvetlen ismerõsei csak Odabent Sétáló Szellemként ismertek, szójakávét készített egy nyomoróságos lyukban, mely a lakás konyhájaként szolgált. Talán az indián

mozdulatainak finom ügyetlensége tette, vagy az, ahogyan állandóan felemelve tartotta a fejét, mintha valami jelre várt volna. Valami nem volt teljesen rendjén. És amikor Szellem két gõzölgõ bögrével a kezében elsétált a konyhapulttól, Svindler észrevette, hogy a pulton egy harmadik csésze szójakávé is pihen. Ez az. Korábban Szellem mindig csak Sallynek készítette el a fõzetet és hagyta, hogy a tünde saját magát szolgálja ki. -- Köszönöm -- mondta Svindler és elvette az egyik bögrét. Szellem leereszkedett és törökülésben a padlóra ült. Néhány percig egyetlen szót sem szóltak, csak szürcsölték a forró szójakávét. Aztán Szellem szólalt meg: -- Akárhol is van most, bátor fickó. -- Megcsóválta a fejét. -- Bíróság elé akar állítani egy sárkányt gyilkosság vádjával. -- A hangodból azt veszem ki, már nem vagy annyira biztos. Ki akarsz lépni a buliból? Szellem zordan nézett a tündére. -- Az akaratnak ehhez semmi köze. Ez hazugság, gondolta Svindler. Van itt egy akarat, aminek baromi sok köze van a dologhoz. Svindler nem kívánta elsõként kimondani ezt. -- Sam megértené. A helyzet már nem ugyanaz, mint amilyennek akkor látszott, amikor beleegyeztél, hogy segítesz neki kiiktatni Drake-et. -- És hová fog ez engem juttatni, tünde? Szemtanúk elõtt a szavamat adtam. Nem érdekel, ha egy rakás punk, meg utcai olcsójános szamurájnak hívja magát, mert azt hiszik, hogy ehhez elég a legújabb krómszerelvény, meg kegyetlen hozzáállás. Ennél sokkal több kell. Az öreg japán majdnem olyan jól megértette a különbséget, mint az õseim. A harcosnak a becsület emberének kell lennie. Aki megtartja a szavát és mindenki másnál erõsebb, különösen a szívében. -- Bár te csak az utcák szamurája lehetsz, Odabent Sétáló Szellem, mégis a becsület embere vagy és igazi harcos. -- Úgy gondolod? -- Még a régi szamurájok is elõsorban emberek voltak. Az indián csöndesen letette a bögréjét. Egyik ujjpengéje kisiklott ekto-mielin tokjából. A szikrázó karbonacél tû hegyével vékony íveket karcolt a padló csempéjébe. -- És te, tünde? Te miért nem mész a fák közé? -- A becsület nem a szamurájok kizárólagos tulajdonsága, legyenek azok utcaiak vagy másmilyenek. -- Svindler ezt olyan hangon mondta, amirõl úgy vélte, hogy elég sértõdõs felhangot tartalmazott. -- Te igazából sosem aggódtál emiatt. Szellem túl jól ismerte õt. Nyugodtan gondolhatta, hogy a tünde csak az izgalom kedvéért csinálja az egészet, mint azt tette a múltban is. Szellem ezt úgysem hinné el. Svindler pedig nem ismerhette be, hogy õ maga sem volt biztos a saját indítékaiban. Szellem felemelkedett a padlóról. -- Jönnek -- mondta. Szembefordult az ablakkal és begyakorlott hidegvérrel a falnak támaszkodott. Szellemnek igaza volt. Néhány pillanat múlva kacagás és nevetés hangjai szálltak fel a sikátorból. Elsõnek Sally mászott be az ablakon. Bár csillogó, testhez álló ruhát viselt, mely igencsak elütött az õ szokásos, hosszúkás fémlapokkal bélelt vadászatokhoz használt kabátjától, széles öve azért rajta volt, benne a fegyverével és a máguskard is a csípõjénél fityegett. A kard meg is akadt a párkányon, de Sam gyorsan odanyúlt és kiakasztotta. Néhány másodperccel késõbb maga is bemászott. Amikor Sallyhez hajolt, a lány félrelépett egy kicsit, így Sam ajka csak finoman súrolta Sally arcát. Sam egészen eddig nem vette észre, hogy Svindler és Szellem is a szobában tartózkodik. Szégyenlõs mosollyal köszöntötte õket. Svindler visszamosolygott. Csak az udvariasság tarthatta kordában a dolgokat. Szellem rá sem hederített Samre, Sallyhez intézte a szavait. -- Segíteni jöttél? -- Segíteni miben? Segítségre van szükséged a fõzéshez? -- kérdezte Sally vidám mosollyal. -- Neki van szüksége segítségre -- csattant fel Szellem és fejével Sam felé intett. -- Ó, nem -- Odalehelt egy puszit Sam arcára, aztán keresztülsétált a szobán és a matracra vetette magát. Egyik könyökével felkönyökölt és végigsimított máguskardján. -- Szerintem jól csinálja. Szellem orrcimpái kitágultak. -- Nem mondta el, mit derített ki?

Sally hátravetette a fejét, hogy eltakarítsa az útból a copfját. -- És mit akarsz, mit csináljak vele? Svindler Samet figyelte, amint a fiú az egyikrõl a másikra néz és megpróbálja kihámozni szavaik rejtett értelmét. Úgy tûnt, készen áll arra, hogy beszéljen, de Szellem hirtelen kitörése beléfojtotta a szót. -- Hogy mit csinálsz a saját nyomorult számládra, az engem nem érdekel. De ha nem csinálsz semmit, az hatással van õrá. A sárkány meg fogja ölni. Most már egyáltalán nem valami kétbites Mr. Johnson ellen megy a vadászat. -- És mibõl gondolod, hogy én számítok valamit? -- kiabálta vissza Sally. -- Megvan az a mágiád, amit õ még nem tud irányítani. A fenébe is, te nõ! Már sárkányok is vannak az ügyben. -- Eddig is voltak benne sárkányok. -- Nem szállhatunk szembe sárkányokkal mágia nélkül. -- A rakéta ugyanolyan jó, mint a tûzlabda. -- Kham elfogadja a te vezetésedet. Te behozhatnád a csapatba és akkor lenne esélyünk. -- Kham felnõttként viselkedik, ami nem mondható el mindenkirõl. Nagyfiú már és saját maga dönt. Szellem elharapta a válaszát és az ablak felé indult. Svindler azt hitte, tovább fog haladni, de aztán Szellem megtorpant és visszafordult. Amikor megszólalt a hangja csöndesebb volt és halvány kérõ tónus is érzõdött rajta. -- Tudod, hogy hárman nem vagyunk elég erõsek ahhoz, hogy elintézzük Haesslichet. A Renrakuba való beépítésük akár szemét akció volt, akár nem, attól még õ a United Oil biztonsági fõnöke Seattle-ben. És ezáltal kibaszottul sok erõforráshoz hozzáférhet. -- De ezzel csak elárulná magát a fõnökei elõtt -- jegyezte meg Sam. Most már hajlandó volt beszélni, hogy a téma az üzletre terelõdött. -- Nem feltétlenül -- mondta Sally. -- Dörzsölt egy gyík õ. Ügyesen elintézheti, hogy úgy tûnjön fel a dolog, mintha a United Oil tulajdona ellen lépnétek fel és így jogosan használhatja a cég fegyveres erõit. -- De még a United Oil biztonságiai nélkül is ott van a másik sárkány és Hart -- tette hozzá Szellem. -- Ha még mindig neki dolgoznak -- mondta Sam. -- És van okod rá azt hinni, hogy nem? -- kérdezte Sally. -- Greerson -- felelte. -- Ha Haesslichnek még mindig ott van Tessien és Hart, miért küldené ellenem Greersont? -- Senki nem mondta, hogy õ küldte Greersont -- felelte Sally. -- Lady Tsung, tudsz valamit? Másik játékos is benne van a játszmában? Sally megvonta a vállát. -- Lehetséges. Minthogy az is lehetséges, hogy Greerson egész végig Haesslichnek dolgozott, csak egészen mostanáig nem futottál össze vele. De még ha segítek is, ha még be is hozom Khamot és bandáját a csapatba, ti, fiúk, igazi macerának néztek elébe. Nagyon sok izomra van ahhoz szükség, hogy Haesslichet kiiktassuk a játékból. -- Akkor segítesz -- Szellem kijelentõ hangsúllyal ejtette ki a kérdést. Sally nem szólt egy szót sem, csak felállt, odasétált a konyhapulthoz és töltött magának egy bögre szójakávét. Aztán megfordult, nekitámaszkodott a pultnak és kiitta a bögre felét. Két keze közé fogta a bögrét és még gondolkodott egy darabig. -- És mi van Lofwyrrel? -- kérdezte Samet. -- Ő küldött erre a piszkos melóra. Talán tud segíteni vagy legalább ad valamennyi pénzt. -- Megkérdezhetem -- felelte Sam. Svindler ezt úgy értette, hogy Sam nem volt egészen biztos abban, hogy tényleg megkérdezheti-e. De megpróbálja, mert Sally megkérte rá. A tünde eltûnõdött azon, vajon Sally mire számít, mi fog ebbõl kisülni. -- Üdvözlünk a csapatban, Lady Tsung.

-- Ne olyan gyorsan, Svindler. Elõbb várjuk meg, hogy a quebeci gyíkpofa a pénzét is hajlandó-e oda tenni, ahová a mancsát tette. Ha igen, akkor beszállok.

46 Jacqueline feljegyezte, melyik vonalon futott be a hívás. A Vernernek félretettrõl. Nyilván végül sikerült kiderítenie ellenfele kilétét. Elindította a nyomkövetést és a naptárra nézett. Két nappal a tervezett elõtt. Elindította a szimulátor programot, mely Karen Montejac perszona ikonját jelenítette meg fél másodperces késéssel. Ez a kis idõ elég volt a szimulátor programnak, hogy a kép arcmozgását Jacqueline szavaihoz igazítsa. -- Igen, Mr. Verner -- felelte, miután megnyitotta a vonalat. Hitelt kellett adnia a fiúnak. Sam hamar elrejtette afölött érzett meglepetését, hogy azonnal a nevén szólították, amint létrejött a kapcsolat. -- Lofwyrrel akarok beszélni -- mondta. -- Sajnálom, de õ jelenleg nem elérhetõ. Átadhatok neki egy üzenetet? -- Személyesen akarok vele beszélni -- erõsködött Sam. -- Mondja meg neki, hogy a megegyezésünkkel kapcsolatban. -- Vissza akar lépni? -- Nem. -- Gyakorlott szemei hamar észrevették Sam zavarát és csalódottságát. -- Nézze, egyszerûen csak beszélni akarok vele. A dolgok nem egészen úgy állnak, mint ahogyan arra õ számított, és Drake-rõl akarok beszélni vele. -- Értem -- válaszolta a nõ hûvös, titkárnõi hangon. -- Egyik emberünk elérhetõ lesz. Ma este hatkor a jelenlegi szállásán? -- Ah, igen. A hat az jó. -- Akkor megállapodtunk. Mr. Enterichhel fog találkozni. -- De nem tudják, hol vagyok. -- Mr. Enterich már megkapta az információt, uram, és biztos vagyok benne, hogy kielégítõ választ tud adni az ön összes panaszára. Kíván még mást, uram? -- Nem, azt hiszem, nem. -- Akkor viszontlátásra, Mr. Verner. -- Jacqueline szétbontotta a vonalat és nevetésben tört ki. Mindig is élvezte, ha a játékban alkalmazott bábuknak fogalmuk sem volt arról, mi is folyik a valóságban. Aztán vidámságát megfékezve felhívta Lofwyrt. Az aranypikkelyes fej megjelent a képernyõn és a sárkány a nõre nézett. -- Verner jelentkezett, nagyúr. Seattlei idõ szerint hat órakor találkozni fog Mr. Enterichhel Drake ügyében. A sárkány csak annyi ideig maradt a vonalban, hogy minõsítse a fejleményeket. -- Kielégítõ -mondta, és máris kijelentkezett. Crenshaw bólintott, Ridley pedig berúgta az ajtót. Az ajtókeret megrepedt és egy darab kiszakadt belõle, magával sodorva az ajtó egy részét és a még mindig keményen kapaszkodó zárat. A felvágódó ajtó egy a délutáni naptól nehéz drapériákkal beárnyékolt szobát fedett fel. A földön a gyertyafényt utánzó, romantikus padlólámpa szerepében két picike, vörös izzó tetszelgett. Egy meztelen, kövér ember kászálódott ki meglepetten az ágyból. Mellette egy apró ázsiai nõ feküdt, aki pontosan ugyanolyan meztelen volt, mint a férfi és csak nézett tágra nyílt szemekkel, de nem mozdult. Persze nem volt más választása, hiszen végtagjait hozzákötözték az ágy négy sarkához. Crenshaw hagyta, hogy Ridley és Markowitz hatoljanak be elsõként a szobába. A detektív épphogy csak megállt az ajtó mellett, de a bicskás elõreugrott és elkapta a ruhái felé sietõ, meztelen férfit. -- Nocsak, nocsak, John -- mondta Ridley, majd megragadta a férfi haját és hátrarántotta a fejét. A bicskás elmosolyodott amikor a férfi a fájdalomtól kiáltozni kezdett. -- Ne siess ennyire, hisz még meg sem ismerkedtünk. Ridley felállította a férfit és két gyors ütést vitt be a gyomrába. A pasas kétrét görnyedt, majd

fulladozni és hányni kezdett. Ridley hajánál fogva elfordította a férfi fejét, hogy ne hányjon az õ lábára. Amikor a férfi már mindenét kiadta, Ridley az ajtó felé lökte. A férfi eltántorgott az ajtóig és szélesre tárt két kezével megkapaszkodott benne. -- Ezek kellenek? -- gúnyolódott Ridley és feltartotta a pasas levetett ruháit. Röhögése végigvisszhangzott a folyosón a menekülõ férfi nyomában. -- Ó, igen. Igazi férfi. -- Nem kellett volna ezt csinálnod -- mondta Markowitz. -- Jaj, nem? -- Ridley olyan ártatlanul nézett rá vissza, mint egy ma született bárány. -- Te olvastad a dossziét, Marky. Te tudod, milyen kemény tud lenni. Még a nõkkel is. Talán megpróbált volna mindnyájunkkal leszámolni. Már úgy értem, hogy árthatott volna A.C.-nek is. Csak megtettem a szükséges biztonsági intézkedéseket. -- Te beteg vagy, Ridley -- mondta Markowitz. -- Mellesleg nem kell lekötöznöm õket, hogy nõt kapjak. És te, Marky? Sikerült már egyszer szíjak nélkül is? -- Pofa be. Dolgunk van -- Crenshaw az ágyon fekvõ nõhöz fordult. -- Azért jöttünk, hogy beszéljünk veled, Candy. Candy kinyújtotta a nyakát és megpróbálta a fogaival elérni a szíj csatját, de Crenshaw pofon ütötte és odébb tolta a csatot. -- Most még ne, kedvesem. -- Semmi mondanivalóm nincs neked -- Candy szemei szinte szikráztak a gyûlölettõl. -- 500 nujenembe kerültek a pasasaid és ha most nem zúgtok el azonnal, Alfie a nyakatokra küldi a srácait. -- Csak hadd küldje, bébi -- Ridley feltartotta egyik alkarját és hátrahajlította a csuklóját. Egy kilenc centis krómacél penge csusszant elõ a karjába rejtett tartójából. Félelmetesen csillogott a vörös fényben. -- Ilyen srácokat szoktam reggelizni, mielõtt valami igazi kaja után néznék. Crenshaw leült az ágy szélére. -- Látod, Candy. A maga nyers módján bár, de a társam igazat beszélt. Nem kell félnünk Alfie barátod srácaitól, mivel elég jól meg tudjuk védeni magunkat, ha kell. Másfelõl viszont jelenleg téged nem véd senki tõlünk. Persze erre nem is lesz szükséged, ha szépen elmondod, amire kíváncsiak vagyunk. Candy megfeszítette állkapcsát és elfordította a fejét. -- Tudjuk, hogy találkoztál egy cégmenedzserrel, név szerint Konrad Huttennel. Semmi válasz. -- Azt is tudjuk, hogy a Congenial Companionsnak dolgozol és õk rendezték el a találkáitokat Huttennel. Ki a fõnököd, Candy? -- Menj és nézd meg a városi nyilvántartásban. Crenshaw bólintott Ridley felé. A férfi odaállt az ágy széléhez, hogy Candy is jól lássa. Lehajolt és pengéjét végighúzta a lány arcán. Vér szivárgott elõ a nem túl mély karcolásból. -- Ne feledd el, kedvesem, hogy könnyen elveszíthetsz valamit, ami nagyon közeli és kedves a számodra. -- Dugd fel a saját bökõdet. -- Helytelen válasz, bébi -- Ridley karja megvillant és pengéje átmetszette a lány csuklóját. A levágott kéz a padlóra koppant, a felnyitott vénákból pedig gejzír módjára lüktetett elõ a vér. A lány sikoltozni kezdett. -- Ridley! -- Markowitz elõreugrott, de megállította az alig egy centiméternyire a jobb szeme elé tartott, véres penge. -- Ez üzlet, cimbora. Te is bele akarsz kóstolni? -- sziszegte Ridley összeszorított fogai közül. Crenshaw figyelmen kívül hagyta õket és a lányhoz fordult. -- Attól tartok, el fogsz vérezni, ha nem mondod meg, amire kíváncsi vagyok. És most halljuk, kinek dolgozol? -- Nem hagytok meghalni? -- nyögte Candy remegõ hangon. Már kezdett sokkos állapotba kerülni. -- Persze, hogy nem, kedvesem. Kinek dolgozol? -- Elõször segítsetek -- könyörgött. -- Nem, drágám. Elõször beszélned kell.

Candy sírni kezdett, lélegzete szabálytalanul, reszketegen zihált ki-be a száján. -- A tünde kurvának -- nyögte --, aki Hartnak hívja magát. -- Hát, ezt a nevet már hallottam korábban. Ezt igazán korábban is elmondhattad volna, Candy és akkor nem kellett volna, hogy bajod essék -- Crenshaw felállt. -- Markowitz, kösd el a kezét és hívj egy DocWagont. Markowitz még egyszer Ridleyre nézett, majd megkerülte a bicskást, hogy odaférjen az ágyhoz. Gyors mozdulattal leoldotta a szabaddá vált szíjat és Candy karjára kötötte érszorítóként. Mire befejezte, a lány már elájult. -- Nem kellett volna megcsonkítanod -- mondta. -- Ne recsegj itt nekem, Marky -- Ridley egyik pengéjének lapját króm karjához ütögette. -- Az õ fajtájának mindig elég pénze van. Meg tudja venni a technikát. És csak gyorsabb, erõsebb, jobb lesz! Ridley vad nevetésétõl felkavarodott Crenshaw gyomra. A férfi túllépte a határt, jobban oda kellett volna rá figyelni. Ha úgy alakul, akár Hart ellen is küldheti. Valószínûleg elintézné a tündét, de ehhez elõbb Crenshawnak ki kellene bújnia a bõrébõl.

47 Az utcasarok pontosan olyan volt, mint a metroplexum száz másik utcasarka a napnak ebben a szakában. Cégalkalmazottak, irodisták siettek, hogy idõben hazaérjenek, mielõtt az éjszakai élet birtokba veszi az utcákat. Vagy éppen az utcára tartottak, hogy maguk is csatlakozzanak hozzá. Az emberek elsõ hulláma már kint is volt az utcákon. Chipezõk, koldusok, kokósok kéregettek, rockerek és kültelki punkok mászkáltak összevissza, hogy valami érdekes bulit találjanak. Mindössze egyetlenegy dolog történt, mely ezt a sarkot megkülönböztette a többi, teljesen átlagos saroktól. Ez az egy dolog egy ébenfekete Mitsubishi Nightsky érkezése volt. A limuzin lassan a járdához gördült. A járda felõli ajtók lassan kinyíltak. Az egyiken egy izmos ork nõ pattant ki és õrként megállt a kocsi mellett. Szürke ruháját úgy szabták, hogy még félelmetesebbé tegye amúgy sem túlzottan nyúlszerû megjelenését. A nyitott ajtón át Sam látta, hogy a sofõr ugyanilyen egyenruhát visel; õ is ork volt. A hátsó ajtó belátást engedélyezett a kocsi hûvös, sötét utasterébe. Az egyik felhajtható ülésen Lofwyr titkárnõje ült. Az ülés a kocsi elejében lévõ vezérlõfülkét a légkondicionált utastértõl elválasztó válaszfalra volt erõsítve. Vele szemben egy férfi ült, akinek arcát Sam nem ismerte. A jólöltözött, vékony férfi olyan nyugodtan pihent, mintha õ lenne a limó jogos tulajdonosa. Ötven év körüli, jól szituált embernek tûnt, aki õsz haját kicsit régimódi vágással hordta. Amikor elmosolyodott, arany csillant elõ a fogai közül. -- Kérem, szálljon be, Mr. Verner -- szólalt meg. -- A járda nem éppen megfelelõ hely üzleti megbeszélések lebonyolítására. Sam ujjait végigfuttatta haján, jelezve ezzel Szellemnek, hogy a kapcsolat megérkezett. Hallotta, hogy az indián beindítja motorját, de a zajt hamar elnyomta az utca állandó zúgása. Szellem készen állt, hogy kövesse õket, mert számítottak erre. -- Azt hiszem, beszállhatok. Sam meghajolt és becsusszant a Nightskyba. Belesüppedt az egyik luxus bõrülésbe. Az ajtó érintés nélkül, csöndesen becsukódott és a táj mozogni kezdett az ablakok mögött. Sam nem érezte, hogy az ork visszaült volna az ülésébe, vagy hogy a kocsi elindult volna. A férfihez fordult. -- Ezek szerint ön Mr. ... -- Enterich -- A férfi kezet nyújtott. Sam is kinyújtotta a magáét, aztán megdermedt, amikor észrevette, miféle gyûrût visel a férfi. A gyûrût sárkány alakúra faragták. Haesslich egy ezüst sárkány gyûrût viselt, amikor Mr. Drake-nek látszott. -- Látom, tetszik a gyûrûm. Figyelemre méltó darab, nem igaz? Családi örökség, mely azt hiszem a

tizennegyedik századra nyúlik vissza. Egyfajta szójátékot jelöl. Látja, rendkívül ambiciózus õseim voltak. Úgy vélték, hogy egy tûzokádó gácsér sokkal jobb jelvény egy feltörekvõ családnak, mint egy sima tavi kacsa. -- Ezt nem értem. -- Egy gácsér, Mr. Verner -- Sam még mindig értetlenül nézett, ezért a férfi hozzátette. -- Ezt az állatot gyakran csak simán gácsérnak nevezték. Németül az "Enterich" szó gácsért jelent, csakúgy, mint angolul a "Drake"... vagyis hím kacsát. Sam idegesen felkacagott. -- Hisz ön a végzetben, Mr. Verner? -- Nem szoktam. -- Ami arra utal, hogy most már hisz benne. Sam nem volt egészen biztos benne, mi volt annyira gyanús ebben a fickóban? -- Miért kérdezi? -- Úgy tûnt, ön igen érzékenyen reagál a gyûrûmre. Talán a gyûrûmet vagy a nevemet jelként fogta fel. Sok ember hisz az ilyesmikben manapság. Feltételezem, ez is része a mágikus dolgok újraéledésének. -- Nem -- mondta Sam. -- Nem úgy fogtam fel, mint bármire is utaló jelet. -- Hacsak arra nem, hogy te magad lehetsz a sárkány. -- Ah, akkor örülök, hogy racionális emberrel kerültem össze. Biztos vagyok benne, hogy ez sok mindent megkönnyít. És most rátérhetnénk a Lofwyrrel kapcsolatos panaszokra? -- Mielõtt ebbe belemerülünk, megengedi, hogy telefonáljak a társaimnak és tudassam velük, hogy jól vagyok? Nem számítottak rá ugyanis, hogy be kell szállnom majd egy kocsiba. -- Megértem, Mr. Verner. Karen, add oda a telefont a vendégünknek. -- Ó, köszönöm, de megvan a sajátom -- mondta Sam és megütögette a fejét. Enterichnek láthatóan tetszett a dolog. -- Látom. Karen, csökkentsd le az árnyékoló mezõ erõsségét, kérlek. Mr. Verner maga kíván telefonálni. Sam hátradõlt az ülésben, fejét a mellkasára hajtotta. Ezt a testhelyzetet gyakran látta már rendszeres fejtelefon használóktól. Behunyta a szemeit, mintha csak a tárcsázási parancsokra koncentrálna. Ehelyett azonban arra koncentrált, hogy átcsusszanjon az asztrális térbe. Az átmenet gyorsan bekövetkezett és asztrális szemeivel gyorsan körbenézett. Meglepetésére Mr. Enterich továbbra is embernek tûnt, míg Karenrõl kiderült, hogy a hölgy az a szõrös bundájú szaszkacs, akit elõször Jacqueline néven ismert meg. Ha az asztrális látása nem csalt, még mindig át tudott látni az illúziókon. Elõvigyázatosságból megnézte az elöl ülõ orkokat is. Csak orkok voltak, bár mindketten erõsen fel voltak szerelve kiberverrel. Visszatért tehát a testébe és ismét felemelte a fejét, jelezvén, hogy befejezte a telefonbeszélgetést. -- Minden rendben -- mondta. Vendéglátója melegen mosolygott. -- Nagyszerû. Akkor tehát rátérhetünk az ön Lofwyrrel kapcsolatos aggodalmaira? -- Egy részüket már ön is megemlítette. Most Enterich-en volt a sor, hogy értetlenül nézzen. -- Melyeket? -- Hogy Lofwyr tudta, Drake azonos Haesslichhel. Ön mondta ki és én ilyesmit sosem említettem önnek. -- Nem az volt a célja, hogy ismételjem magam, Mr. Verner. Lofwyr már felhívta az ön figyelmét rá, hogy Mr. Drake nem biztos hogy az, aminek kinéz. De megengedte önnek, hogy ön maga fedezze fel ezt a tényt. Ezzel ön demonstrálta az ügy véghezviteléért érzett elkötelezettségét, mely megerõsítette a sárkányt abban, hogy érdemes volt önt támogatnia. -- Akkor mik a tervei? -- Lofwyr önre hagyja a tervezést. Nem lenne túl politikus, ha saját maga is belefolyna ebbe az ügybe. -- Szóval azt várja tõlem, hogy egyedül akaszkodjak össze Haesslichhel? -- kérdezte Sam hitetlenkedve. Mit képzelt a sárkány, mire képes egy ember, ha a sárkány maga is félt belekeveredni az ügybe? -- Felesleges aggódnia, Mr. Verner. Biztosan mondhatom, Lofwyr nem várja el öntõl, hogy

közvetlenül vagy támogatás nélkül akaszkodjon össze Haeslichhel. Ha elkészült a terveivel, vegye fel velünk ismét a kapcsolatot. Ha az elképzelései ésszerû esélyt adnak a sikerre, el tudjuk intézni, hogy bizonyos források az ön rendelkezésére álljanak. Diszkréten, természetesen. -- Miféle források? -- Ellátmányt, felszerelést és készpénzt a legkönnyebb szerezni, amennyiben az ön igényei ésszerû határok között mozognak. Ezen felül nem specialista emberanyagot is az ön rendelkezésére bocsáthatunk. Ezenközben, kérem, fogadja el kollégám, Karen Montejac tanácsadási és kapcsolattartási szolgáltatásait. Sam a nõre nézett, akirõl tudta, hogy szaszkacs és mágus. Vajon a nõ tudta, hogy Sam tudja? -Ugye nem bánja, ha Jaqnek fogom hívni? -- Igazán tetszik ez a név -- felelte a nõ széles mosollyal.

48 -- Jenny? -- Itt vagyok, fõnök -- jött a dekás válasza Hart termináljából. -- Valami hír Candyrõl? -- Semmi új. Még mindig gyógyszerezik és egyelõre senkire nem illenek a támadók személyleírásai. Még szerencse, hogy a biztosításában végtagcsere is szerepelt. -- A jövõben ezek után biztosítás nélkül senkit nem fogok kiküldeni hírvivõnek ahhoz a dologhoz. Candy néhány hónapon belül rendbe jön. -- Hé, fõnök, gondolja, hogy azért kapták el, mert hírvivõ volt? -- Ez aggaszt engem is. Ő az egyetlen, aki kétszer járt az archológiában. -- Elfoglalt lány volt már azelõtt is, hogy felcsípte -- mondta Jenny. --Lehet, hogy csak személyes ügy volt. -- Reméljük a legjobbakat. Folytasd a figyelést. -- Rendben. Hart visszament, hogy megnézze azokat a fájlokat, amelyeket Fuhito õrnagytól kapott az ismert árnyvadászokról. Kevés reménnyel kecsegtettek, de Hart minden egyes nyomnak utánanézett, ami esetleg Vernerhez vagy a társaihoz elvezethetett. Senki nem vadászott egyedül; de miért találtak olyan keveset az eddig meglévõ egyetlen névvel kapcsolatban? Ez a Svindler szinte olyannak festett, mint maga egy árnyék, de hát minden hozzá hasonló kvalitású dekás ügyes fickó volt. Hart éppen tizedszer olvasta már át a fájlokat, amikor Jenny ismét jelentkezett. -- Fõnök, nem hiszem, hogy személyes ügy volt a Candy elleni támadás. Alfie társaságot kapott odalent. -- Miféle társaságot? -- Egy magát Alice Crenshawnak nevezõ nõ ragaszkodik ahhoz, hogy látni kívánja önt. -- Crenshaw? Renraku biztonsági szolgálat? -- Hányan lehetnek? -- És látni akarja a tulajt, igaz? -- Semmi ilyesmi, fõnök. Név szerint kereste önt. Ez bizony bajt jelentett. Ha egy Renraku biztonsági fõnök felbukkan, hogy beszélgessen egy ellenségével, az határozottan nem szokványos dolog. -- Jenny, el tudod még kapni a ma esti hírvivõt? -- Természetesen. -- Mondja meg annak a valaminek, hogy a holnap esti élvezkedés zsákutcába jutott. A dolgok túlzottan felforrósodtak. Crenshaw követte idegenvezetõjét a lépcsõkön felfelé. Nem aggódott túlzottan. Az épület biztonsági berendezései nem tudnák itt tartani, ha Harttal kapcsolatban felforrósodnának a dolgok. Nem

mintha erõszakos fellépésre számított volna. Az eddig hallott információk alapján úgy tudta, ez a Hart tökéletes profi, gyökeréig zsoldos katona. Crenshaw bízott magában, hogy képes lesz megegyezésre jutni a tündével. A túlsúlyos, szabad kaliforniai hájpacni kinyitotta az utolsó ajtót is és belépett rajta. -- Kösz, Ralphie -- mondta neki Crenshaw, és átnyomakodott mellette. -- A nevem Alfie. Crenshaw rá se hederített, el volt foglalva azzal, hogy kialakítsa elsõ benyomását errõl a nemzetközi hírû tünde nõrõl. Hart ugyan ült, de rögtön látszott, hogy fajtájának megfelelõen magas, nyúlánk termetû. Sima bõre, ovális arca és finom, rókaszerû vonásai voltak, olyanok, melyekért minden férfi megõrült, tünde és nem tünde egyaránt. Talán egy kicsit túl vékonynak is tûnt, de manapság ez volt a divat. Crenshaw figyelmeztette magát, hogy Hart nemcsak szép, de igen okos is. Hart meg sem próbálkozott azzal, hogy felálljon, vagy valami más módon köszöntse látogatóját. Egyszerûen csak hátradõlt a székében és hûvös várakozással nézett Crenshawra. Kezei az asztal alatt pihentek és nem lehetett látni õket. Crenshaw odahúzott az íróasztal elé egy krómvázas mûanyag széket és leült. A már ott lévõ puha, párnázott fotelre rá sem hederített. Hart még mindig nem szólt semmit. Crenshaw körültekintõen válogatta meg a szavait. -- Mielõtt valami olyasmit mûvelne, amit mindketten megbánnánk, hadd közöljem önnel, hogy pusztán beszélgetni jöttem. Úgy gondoltam, bele tudunk nézni egymás szemébe, mint egyik profi a másikéba. És azt is szükségesnek találom közölni, hogy a közelben elhelyezkedõ társaim nem vennék jó néven az esetleges erõszak bármiféle megnyilvánulását. -- Sárkányra is be vannak tárazva? -- kérdezte csöndesen Hart. -- Kérem? -- A közelben tartózkodik egy tollas barátom, aki, ahogy ön mondta, nem venné jó néven az esetleges erõszakot. -- Á, a kígyóra gondol, aki segített kiszöktetni Samuel Vernert az archológiából. Helyes. Mivel egyenlõek az erõink, úgy vélem belevághatunk az üzletbe -- Hart megmozdította egy kicsit a fejét, amit Crenshaw beleegyezésnek vett. -- Hogy van Mr. Verner? -- Fogalmam sincs. Tiszteletre méltó pókerarcúság, gondolta Crenshaw. -- Ugyan, Ms. Hart. Tudomásom van róla, hogy ön és õ együtt dolgoznak. -- Akkor ön többet tud, mint én. -- Azt akarja ezzel mondani, hogy Samuel Vernernek nincs köze a Renraku Különleges Igazgatóságának egyik tagja ellen tervezett összeesküvéshez? Hart összevonta a szemöldökét. -- Nem szeretném megkönnyíteni a dolgát, Crenshaw, de Verner olyan pasas, akit szeretnék kiradírozni a képbõl. Okozott ugyanis nekem egy kis kellemetlenséget. Crenshaw érdekesnek találta, hogy a vadászok között is ellentétek feszülnek, de tudta, hogy az ilyesmi egyáltalán nem szokatlan. -- De függetlenül attól, hogy ön elismeri-e, hogy Vernerrel együtt dolgozik, az bizonyos, hogy ön is benne van a Renraku ellenes ügyben. Azt is tudom, hogy Konrad Huttent szemelték ki, mindössze annyit kell még kiderítenünk, hogy mivel tartják a markukban. -- Ha gyenge láncszemet talált a cége láncában, miért nem vágja ki egyszerûen? Crenshawnak tetszett a közbeszólás. Igazán ritkán lehetett méltó ellenfélre bukkanni. Ha ez a játék az a játék, amivel végleg rendezheti jövõbeli életét, egy ilyen figyelemreméltó ellenfél csak még emlékezetesebbé teszi a dolgot. -- Megvannak a magam érdekei, Ms. Hart. Ameddig a Renraku biztonságát nem fenyegeti veszély, megengedhetem, hogy várjak és a kérdéses szituáció minden egyes részletével foglalkozzak. Jelen pillanatban Samuel Verner érdekel. Azt mondta az imént, hogy ön is szeretné félreállítani a fiút. Talán ez alkalommal szövetségesként is dolgozhatnánk, nem csak ellenfélként. Hart arcizmai megfeszültek egy kicsit, melyet Crenshaw úgy értelmezett, hogy a tünde számba veszi a lehetõségeket. És tudta, hogy félig már sikerrel járt, amikor Hart megkérdezte: -- Mit javasol? -- Mivel az árnyakban manipuláló Verner mindkettõnknek csak gondot jelent, talán kilökhetnénk a

világosságra. Tudom, hogy benne volt az egyik Különleges Igazgatóság elleni akciókísérletben, de ön azt mondja, az önök ügyködéseinek nem része. De bármelyik eset álljon is fent, egyikünk sem akarja, hogy Verner hozzáférjen a projekthez. Ön azért, mert ezt magának akarja; én pedig azért, mert a dolog a cégem tulajdona. És ha Verner úgy vélné, hogy esélye van megszerezni, amire vágyik és ezzel együtt arra is, hogy ezt ön elõl titokban tartsa, nem valószínû, hogy megpróbálná megszerezni? -- Valószínû -- ismerte el gyorsan Hart. -- De mi lesz az én hasznom? -- A nyilvánvaló. A versenytársa megszûnik. -- Miközben ön belülrõl hûvösre teszi az én saját akciómat. Crenshaw elmosolyodott. -- Ó, nem. Legalábbis nem azonnal. Dr. Hutten létfontosságú tagja a projektnek. Önnek lesznek még esélyei. -- Miközben minden lépését figyelni fogják. -- Nem ígértem, hogy könnyen fognak menni a dolgok. Hart akciója határozottan sokkal nehezebbé vált most, hogy a Renrakutól is tudott róla valaki. A tünde úgy tippelt, hogy Crenshaw mind õt, mind Vernert be fogja engedni az archológiába, hogy kapcsolatba lépjenek Huttennel. Hart számítani fog Crenshaw csapdájára, de a társa, Verner nem. A tünde így a közmondásos farkasok elé hajíthatja Vernert, miközben a keletkezõ zûrzavarban elmenekül és megpróbálja Huttent is magával vinni. Crenshaw pontosan ugyanezt csinálná az õ helyzetében. Hart nem mehetett biztosra, de ugyan mi más esélye volt még? A nagy probléma az volt, hogy Crenshaw tudott a Hutten elleni akcióról. És ha egyszer riadóztatják az egész biztonsági szolgálatot, Hart egyetlen esélye az marad, hogy a Verner elfogása körül támadt kavarodásban elintézi a szöktetést. -- Crenshaw, az ön ajánlata bûzlik. De nem hagyott számomra túl sok választási lehetõséget. Vernert el kell intézni, méghozzá gyorsan. És még mindig fennáll a "mikor" kérdése. -- Hart egyik ujjával az asztalán pihenõ terminál képernyõjére mutatott. -- Az emberünk... velem fog találkozni holnap éjjel. Egyfajta kutatási jelentést tesz. Mivel már úgy is rá vannak akaszkodva, felteszem, hogy lemondják a találkát. Jó ellencsapás, gondolta Crenshaw. Hart megpróbálta siettetni Crenshaw saját elõkészületeit, remélvén, hogy Crenshaw elfeledkezik valamirõl vagy hagy egy olyan elvarratlan szálat, mely felderíti a Renraku csapdát annyira, hogy Hart kicsúszhat belõle. Nos, hát Sato is végsõ eredményt akart. Crenshaw pedig boldog lenne, ha inkább hamarabb kapná meg Verner irháját, mint késõbb. Emellett Hart sietsége hibára is kényszerítheti. -- Egyáltalán nem. Csak annyira van szükségünk, hogy kihúzzuk Vernert az árnyékból, ahol is könnyebben le tudunk rá csapni. -- Nem tart attól, hogy az emberünk elmenekül? Crenshaw elmosolyodott, hogy kimutassa, mennyire magabiztos. -- A projekt eddig túl kevés haladást mutatott -- hazudta. -- Ha most kivonja õt, gyakorlatilag semmit nem kap cserébe a munkájáért. Crenshaw most már biztosan tudta, hogy Hart meg fog próbálkozni Hutten kiszöktetésével. Ha Hart úgy gondolta volna, hogy hátulról meg tudná támadni Crenshawt, akkor a tünde kevésbé alaposan készülõdne. Crenshaw már fel is állította a csapdáját, különös figyelemmel a tündére. És ha egyszer kifüstölték Vernert, Hart lesz a következõ. Crenshawt nem nagyon érdekelte, hogy elfogják-e a tündét, vagy esetleg megölik. Mindkét módon Crenshaw zsebeli be a dicsõséget, mert leleplezte az árulót, eliminálta a szökevényt és megállította Hartot, a hírhedt árnyvadászt. -- Van azonban egy apró lyuk az ön Verner elfogására irányuló tervében -- mondta Hart. -- Nem fog felbukkanni, hacsak tudomást nem szerez a találkáról. -- Ez nem jelent gondot -- válaszolta Crenshaw. Egyelõre hagyom, hogy elmondd neki, de aztán el kell játszanom, hogy hiszek neked. -- Akkor megegyeztünk. Hart megkönnyebbült, amikor az ajtó becsukódott Crenshaw mögött. A nõ viszonylag lendületes, nyíltszavú manipulátor volt, de kifacsarodott indítékai megerõsítették Hart félelmeit. Crenshaw túl sokat tudott és igen nagy valószínûséggel a Renraku biztonsági szolgálatának többi része sem tudott kevesebbet. Ideje megszabadulni a veszteségektõl. Ma este ki fogja hozni azt a micsodát, ha úgy

ítéli majd meg, hogy lehetséges. És Verner most ismét felbukkant. A srác felkutatására tett minden egyes kísérlete kudarcot vallott és most idejött Crenshaw és azt javasolta neki, hogy csalja ki Vernert a nyílt terepre az õ számára. Úgy tûnt, a nõ megszállottja ennek a srácnak és mintha nem is hallotta volna, hogy Hart közölte vele, nem áll kapcsolatban Vernerrel. Crenshawnak talán még az is megfordul a fejében, hogy Hart hazudik, hogy megpróbálja fedezni Vernert. Nos, végül is ez kapóra jött Hartnak. Hadd higgye el Crenshaw az összes hamis feltételezését, ha ez neki így jobb. Ez is némi elõnyt jelenthet Hart számára. Tudta, hogy Crenshaw arra számít, megpróbálja kihozni a lényt holnap éjjel, bár Hart nem volt egészen biztos abban, hogy Crenshaw valóban tudja, miféle lényt építettek be az õ becses Különleges Igazgatóságába. Crenshaw erõi odakint várnak majd, hogy szegény, félrevezetett Hutten doktort a Renraku meleg fogadtatásban részesíthesse és ezenközben néhány kellemetlenkedõ árnyvadászt is el lehet majd takarítani. Hart ennél fondorlatosabb és jobban felállított csapdákat is legyõzött már pályafutása során. Valójában Crenshaw bûnrészessége segít abban, hogy a külsõ védelmi sáv mögé kerüljön. És ha egyszer már bent volt, csak saját maga miatt kellett aggódnia. A Renraku biztonságiak majd arra fognak várni, hogy elcsíphessék, miközben a férfi körül próbál ügyködni, de Hartnak nem állt szándékában ilyesmit csinálni. Neki csak az adatok kellettek. Most ez volt a legnagyobb gondja. Remélte, hogy az a kurva Crenshaw csak blöffölt, amikor azt mondta, hogy a kutatócsapat eddig nem járt túl sok sikerrel. Haesslich nem nagyon örülne, ha a játékszerétõl semmit sem kapna. A doppelganger elõzetes jelentései mind optimista hangvételûek voltak és igazolni látszottak a sárkány reményeit. Ha Crenshaw igazat beszélt, akkor az a lény akár a saját játékát is játszhatta. Wilson ugyan biztosította õket a doppelganger tökéletes lojalitásáról, de Wilson tévedett már korábban is. Hart visszaemlékezett a rettegésre, amit a zuhanyozó fülkében volt kénytelen átélni, miközben az a lény odakint ólálkodott. Majdnem õt kapta el Hutten helyett, csak mert Wilson roszszul számította ki a lény reakcióját az altatóra. Haesslich arra utalt, hogy tudott valami olyasmit a doppelgangerrõl, amit Wilson doki nem, de a gyík végül nem osztotta meg titkát Harttal. A sárk ány mindössze csak annyit mondott, hogy az a valami sohasem árulná el õt. Ez azt jelentette, hogy Hartot viszont igen? Megérte a kockázatot? Haesslich örömmel venné a halálát, mert Hart tudott a tervérõl. A hallottakból annyit tudott, hogy a sárkány igen keményen bánt el azokkal a beosztottakkal, akik kudarcot vallottak, függetlenül attól, hogy ki vagy mi volt érte a hibás. És a sárkány szolgálatában eltöltött minél hosszabb szolgálati idõ azt jelentette, hogy az illetõnek egyre kevesebb esélye maradt arra, hogy élve kikerüljön a bestia karmai közül. Ha hagyja, hogy Verner belesétáljon a csapdába, azzal rengeteg problémát meg tudna oldani. Sõt, megfelelõ szervezéssel még azt is el tudja érni, hogy biztosan megöljék a fiút. És a doppelgangert is. Még Haesslich sem hibáztathatja Hartot azért, hogy a Renraku biztonságiak tönkreteszik a játékszerét. Így a sárkány ezen akciót illetõ befektetéseinek védelmérõl szóló szerzõdéspontot is teljesíteni tudja. Verner tehát félrerakva, a doppelganger hatástalanítva. Crenshaw tudta, hogy beépített ügynök van az MI projektben. Ha Verner besétál a csapdájukba, a Renraku lecsapja és megtartják a titkaikat. Ha Hart is bemegy, akkor talán sikerül néhány adatot kihoznia. De akár sikerül Hartnak eljuttatnia a doppelgangert és adatait Haesslichhez, akár a következõ nap estéje után is az archológiában marad az a lény, a vadászat hamarosan végetér. Hart hátradõlt és esélyeit latolgatva azon tûnõdött, vajon hogyan fogja túlélni a finálét.

49 A kora hajnal szürke fényei beszûrõdtek a kiégett lakás lefüggönyözött ablakain. Szellem ezt a helyet választotta stratégiai megbeszélésükhöz. A résztvevõk közül egyedül Karen Montejac tûnt frissnek, de Sam tudta, hogy az is csak illúzió. Eltûnõdött rajta, vajon a többiek is észrevették-e.

-- Egyéb ötlet? -- kérdezte. -- Igen -- felelte Sally. -- Alvás. -- Bizony, Csavar úr. Jelen pillanatban ez tûnik a legjobb tervnek. Épp eleget voltunk már terepen. És ha semmi új nem bukkan fel, az egyetlen lehetõségünk, hogy kipiszkáljuk Huttent az archológiából. -- És én továbbra is azt mondom, hogy túl veszélyes oda bemenni, megpróbálni kihozni és közben meghalni -- morogta Szellem. -- Tudom, Szellem -- mondta Sam. -- Tudom. De nincs más út. Hutten az a bizonyíték, amire szükségünk van Haesslich ellen. Szellem összefonta mellén a karját és a homlokát ráncolta. -- Le akarod teríteni a gyíkpofát, hát terítsd le. Fizikailag. Mielõtt õ kap el téged. Túl nagy kockázat behatolni az archológiába. -- Nem így akarom megcsinálni -- mondta Sam fáradtan. -- Én igazságszolgáltatást akarok, nem pedig bosszút. Haesslich nem egy névtelen kis vadász. A cégvilágot választotta élõhelyéül azzal, hogy elfogadta a United Oil biztonsági igazgatói tisztét. Még RASZ-sza is van. Azzal, hogy elvállalta a munkát, a társadalom részévé vált, így a társadalom törvényei szerint kell eljárni vele szemben. Látni akarom, hogy a törvény által kiszabható legsúlyosabb büntetést kapja. A törvény által. Nem a törvényen kívül. Szellem megvonta a vállát és elfordította a fejét. A csönd összesûrûsödött a szobában. Sam Svindlerre nézett támogatásért, de a tünde nem nézett a szemébe. Annál jobban ismerte Sallyt, hogy vele próbálkozzon. Éppen kezdte úgy érezni magát, mint akit magára hagytak, amikor Jaq bátortalanul megköszörülte a torkát. -- Tisztában vagytok azzal, hogy esetleg nincs más alternatíva, csak a sárkány megölése? A nemrég megbeszélt tervek egyike sem kecsegtet jelentõs eséllyel arra nézve, hogy sikerül-e biztonságosan megszerezni az áhított bizonyítékot. Szankciók alkalmazása látszik az egyetlen lehetséges útnak, hogy megállítsuk Haesslichet. Sam ránézett Jaqre és megpróbálta elképzelni a szõrös arcot Karen Montejac szõke hajú illúziója mögött. Vajon Lofwyr arca rejlik a szavai mögött? A gyilkolás az állam elõjoga volt. Bárki, aki ezt saját kezébe veszi, gyilkos, és a gyilkosság bûnnek számít. Sam még nem volt kész, hogy ezt is hozzátegye ahhoz a listához, amit a lelke halmozott fel az utóbbi napokban. Uram, miért bonyolítottad el ennyire az egészet? A többiek nem hitték, hogy komoly reményük lesz bíróság elé állítani a sárkányt, hacsak nem a saját maguk felállította rögtönzött bíróság elé. Ennyire tévedtek volna? Sam tudta, kicsoda volt Haesslich. És Sam félt attól, hogyan fog reagálni a szörnyeteg attól a pillanattól kezdve, hogy le kell majd mondania jól kidolgozott tervérõl. De ért annyit Sam lelke, mint az a számtalan lélek, akiket tönkretennének vagy elpusztítanának akkor, ha Haesslich életben maradna. Halálosan fáradt volt már. Talán túlzottan is fáradt. A többiek ajánlották az egyszerûbb megoldást. Kinyírni a sárkányt és már kész is. De elég morális megoldás az ilyen? És ha arra kerül a sor, hogy megöljék a sárkányt, hogyan fogjanak hozzá? Látta, hogyan pusztította el Tessien Begay tankját és Tessien kisebb volt és feltehetõen kevésbé hatalmas is, mint Haesslich. Iszonytató tûzerõ kell hozzá. És ami árt a sárkánynak, az megsebezheti a hozzá közel tartózkodókat is. Ha ártatlanok is meghalnak, Sam semmivel sem lesz különb Haesslichnél. Szellem javasolta, hogy öljék meg a sárkányt. Ő volt a harcos; õ értett a fegyverekhez és a taktikához. Talán Szellem kitalál egy olyan megoldást, mellyel úgy jutnak el a sárkányhoz, hogy más embereket nem rángatnak bele a dologba. Amikor Sam Szellem felé fordult, észrevette, hogy Szellem eltûnt a helyérõl. Az indián ehelyett az ajtó mellett görnyedt, jobb kezében egyik Ingramjával. A többiek is lerázták a fáradtságot maguktól és felkészültek az akcióra. Sam a saját fegyveréért nyúlt. Szellem hallgatózott egy ideig, aztán kijelentette: -- Kham jön. Sam megkönnyebbülten fellélegzett és visszadugta övébe félig már elõhúzott pisztolyát. Nemsokára már hallani is lehetett a csoszogást a falépcsõkön. Az ajtó kinyílt és egy enyhén lihegõ Kham dobbant be rajta.

-- Elkéstél, Agyar úr. -- Svindler -- figyelmeztette a tündét Sam. -- Örülök, hogy úgy döntöttél, hogy csatlakozol, Kham. -- A füledbe, Öltönyke -- horkantotta az ork. Elsétált Sam elõtt és Sallyhez lépett. -- A zimétt utasítottam vissza egy partimeghívást, ami tán titteket is érdekel. Csomó Rakufattya, heavy metal pasik meg ilyenek. Valami fontos hapi kijövetelét ünneplik. -- Mikor? -- kérdezte Sally. -- Hová? -- kérdezte Sam. Kham csípõs pillantást vetett Sam felé és továbbra is csak Sallyhez beszélt. -- A Sea-Tec-be menõ göbzi tizeneggykó landó. Utojjára a Raku archba áll meg, mer felszáll valami fontos pasi. Svindler füttyentett. -- A fõgyík int egyet és a bábuja máris rohanvást érkezik. De az összeesküvõknek sajna, a Renraku biztonságiak belepottyantottak a tervükbe. Őrizetbe fogják venni Huttent. -- Talán -- mondta Sam. -- Azt hallottam, hogy a cégek néha egészen addig várnak, amíg a menekülõ be nem száll egy kifelé induló gépbe és csak akkor szedik ki onnan. A nagy zavar miatt a szökevény ilyenkor könnyebben kezelhetõ. Ha a reptérnél várnak, talán nem tudják, hogy Hutten a sárkányhoz megy. Ott elkaphatjuk. Kham felröhögött. -- Ja, a Rakufattyak ott vának a röptéren. De baromi sokan ám. És nem kõ nehéztüzésség meg ilyenek egy rohatt labópatkányho. -- Ha felkészültek a sárkányra, akkor hagyhatjuk, hogy leszedjék õk. Szenvedjenek csak õk a gyíkkal. És ha még marad valami vissza a tûzharc után, akkor még mindig jöhettek ti. Ha a Raku betárazott a sárkányra, akkor lehetetlen lesz Huttent a reptéren elcsípni -- mondta Szellem. -- Akkor valahol máshol kell elkapnunk -- jelentette ki Sam. -- Ez a mi esélyünk. Ha egyszer már kijutott az archológia falai közül, jobb esélyünk van, hogy elcsípjük, mert az archológia biztonságiai már nem lesznek az utunkban. Kham, pontosan hogyan jöttél erre rá? Az ork erre már nem válaszolhatott. Gépfegyvertûz vágott be a függönyökön keresztül, ferde vonalat pöttyözve a szemközti falra. Kham éppen útjában állt a halálos rajzolatnak. Felhorkant a meglepetéstõl és a fájdalomtól, miközben rázuhant az asztalra. Egy másodperccel késõbb a kilyukasztott függöny belobbant a szobába, ahogy a merénylõ rávetette magát. Sally elzuhant, ahogy a behatoló beugrott a szobába. A férfi két kezébõl kiálló borotvaéles pengéivel hamar kivágta magát a rátekeredett függönybõl. A férfi az orkra vetette magát. Szellem eleresztett egy sorozatot Ingramjából, de a golyók csak a levegõt találták. Kham megmozdult az asztalon és még épp idejében fordult meg, hogy észrevegye, a bicskás feléje tart. -- Ridley, te mocskos... -- Ezt kapd be, agyaras! -- üvöltötte Ridley és lecsapott. Pengéje átvágta az ork védekezõen felemelt karját és mélyen belehasított Kham combjába. Az ork felüvöltött és véres puffanással a padlóra zuhant. Ridley egy tizedmásodpercet sem szentelt tovább legyõzött ellenfelének, azonnal átugrott az asztal fölött. Sam pontosan tudta, ki lesz a bicskás következõ célpontja; látta, hogy a saját képe megcsillan a tükörszemekben. A fegyveréhez kapott, de tudta, hogy ha még rá is tudna lõni a vademberre, az altató csak késõbb hatna és Ridley ezalatt bõven felszeletelné õt. Sam számára az idõ hirtelen kínzó lassúsággal haladt elõre. Ridleyt figyelte, ahogy a férfi földet ér és behajlított térdeivel semlegesíti a zökkenést. Ugyanabban a pillanatban meglátta Ridley mögött Szellemet is, amint az fölemeli Ingramját. Ridley kiegyenesedett és így állt fel az asztal nyújtotta fedezék mögül. Sally a földön hevert, mert rögtön a legelején összeütközött Ridleyvel. Most éppen összeszedte magát és felállt, pontosan bele Szellem tüzelési vonalába. Sam keze összezárult a Lethe markolatán. Ridley elõrelépett és felemelte ezüstösen csillogó halált hozó karját. Sam füleiben dübörögni kezdett valami, amint nézte, hogy a véres penge elkezdi süllyedését. A króm kar megakadt, de nem Sam testében. Jaq felüvöltött fájdalmában, miközben saját karjával elütötte a Sam feje felé száguldó halálos végtagot. Ridley egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát,

de hamar visszanyerte és szemeit Sam megmentõje felé fordította. Szellem csak erre a késlekedésre várt. Mindkét Ingramja felugatott. Lövedékei záporesõként csapódtak be a bicskás pasas félig fém testébe. Ridley megperdült a lövések erejétõl, de Szellem lövedékeinek nagy része csak fémet talált. Ridley szikrázva és vérezve ismét Sam felé fordult. Arca eltorzult a gonosz vigyortól. Szellem következõ sorozatai keményen nekilökték a falnak. Ridley a falon véres foltot hagyva oldalt tántorodott és a földre rogyott. Szellem egyik fegyvere már a tokjában volt. Szabad kezében most egy 25 centis Bowie-kés jelent meg. Letérdelt a szétlõtt merénylõ mellé. -- Az agyaras már nem fog beszélni. -- Ridley vért köhögött, de mosolygott. -- Nem is rossz egy indushoz képest. Fogadjunk, te nem tudod ezt megcsinálni az én pofámmal. -- Nem vagy harcképes állapotban. -- Majd újraépítenek, te tulok, és akkor kitépem a szívedet. -- Ahhoz, hogy újraépítsenek, szükségük van az agyadra -- mondta halkan Szellem. Hosszú kését Ridley álla alá illesztette, majd tövig felszúrta a bicskás agyába. Ridley csak egyet rángatózott. A véres húscafatok terjedõ bûze hamar elnyomta az elégetett hajtóanyag szagát. A szoba ismét elcsöndesedett. -- Újabbak? -- Voltak ketten az elõtérben -- mondta Svindler, és visszaakasztotta vállára Sandler géppisztolyát. -Minden húsok útjára tértek. -- Kocsi és sofõr az utcán -- mondta Sally. Kis idõ múlva robbanás hangja hallatszott. -- És most, hogy minden csöndes újra, lefekszem és alszom egyet. -- Nekidõlt a falnak az ablak mellett, fejét az ablakpárkánynak támasztotta és behunyta a szemét. Sam odalépett az asztalhoz, ahol Jaq Khamot ápolta. Az ork úgy nézett ki, mintha felboncolták volna. Mindenhol vér. -- Gondolod, hogy...? Jaq megrázta a fejét. -- Nem. A páncélja megállította a golyókat. A zúzódásokat õ fel sem veszi. A karját kis híján levágták és csúnyán felvágták a fõ izmokat a lábán. Jó sok idõt fog kórházban tölteni. -- Tudsz valamit tenni érte? -- Nem vagyok csodatévõ. Orvosra van szüksége, méghozzá jó orvosra. -- Elszállt a tûzerõnk -- mondta Szellem. Utolsó tettérõl csak annyi árulkodott, hogy jobb kezét vér borította. A kése nem látszott sehol. -- Mit értesz ez alatt? -- kérdezte Sam. -- Kham srácai nem jönnek velünk, ha Kham megsebesült. És a plusz emberek nélkül nincsen sok esélyünk. -- És mi van a törzseddel? -- Szellem hirtelen megkövült arcáról azonnal megtudta, hogy rossz témát vetett fel. -- Nekik ehhez semmi közük. Szellemnek persze igaza volt. A harcosok nem kockáztatnák az életüket egy olyan valakiért, aki nem is tagja a törzsnek. Szellem nem akadályozná meg Samet abban, ha meg akarná kérdezni tõlük, de az indián követõi aligha vinnék vásárra a bõrüket csak azért, hogy kielégítsék valami anglo fiú igazságérzetét, különösen ha az a fiú nem fogadja meg a fõnökük jó tanácsát. Ezzel együtt voltak mások is, akiket érdekelt az ügy és kéznél is voltak és nem kellett melléjük Szellem engedélye. Persze ha segítséget kér tõlük, azzal újabb kötelezettségekbe veri magát, de Sam nem látta más módját annak, hogy idõben megszerezze azt az erõt, amekkorára szükség volt ahhoz, hogy kihasználják Hutten távozását. -- Hát, Jaq -- mondta. -- Úgy fest, végül mégiscsak igényt tartunk az embereitekre.

50 A csillogó köpenyt viselõ, ébenfekete kisfiú vadul száguldott a metroplexum légi forgalmát irányító

számítógép-hálózat lüktetõ vezetékein. Tévedhetetlenül haladt elõre, egy olyan hely felé tartott, amit korábban már meglátogatott. Felszaladt egy lépcsõsoron, átlépett egy fényes ajtón, majd elhaladt jó pár alrendszer mellett. Az akadályokon úgy hatolt át, mintha azok ott sem lettek volna. Végül elérte az irányítóközpontot. Kezét beledugta az adatfolyamba és hátrahagyott egy parancsot. Aztán már el is tûnt, úgy suhant el a jelenlétgátlók mellett, hogy azok tudomást sem szereztek a jelenlétérõl. Az Aztechnology reptéri sikló késleltetve lesz a Mitsuhama leszállóhelyen. Helyette egy Aztechnology felségjelzést viselõ Federated Boeing légibusz fog pontosan 10:42-kor landolni a Renraku 23-as leszállóhelyén. Kis idõre megállt a Hadley’s Hackshez tartozó adóállomás vezérlõjénél és meggyõzõdött róla, hogy az indítójel kiment az ártatlan Mr. Hadley légitaxijainak rádióforgalmazása közé ékelve. A jel kibocsátásával Sam terve beindult. A szöktetõ csapat elindult a célpontja felé, Svindlernek pedig ott kellett lennie, hogy találkozzon velük. Az ében kisfiú kiterjesztette a köpenyét és felröppent a Mátrix sötét égboltjára. A távoli Renraku piramis felé suhant. A fekete piramis fölött óvatosan keringeni kezdett és feszülten figyelt, hátha észrevesz valami jelet, mely arra utalna, hogy a rendszer nem a normális kerékvágásban mûködik. Megtett három kört, de nem vett észre semmit. Leszállt, nem messze attól a rejtett bejárattól, amit Sam mutatott neki még régebben, egyik felfedezõútjuk alkalmával. Bepötyögte az ellopott kódot és megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy a csomópontban minden csöndes. Izgalmában elfelejtette aktiválni az álcaprogramját, így erre most került sor. Aztán megpihent egy pillanatra és végiggondolta, hogyan juthatna el a legkönnyebben a 23-as leszállóhelyre felügyelõ biztonsági rendszerekig. Az archológia még mindig építés alatt állt. Ez azt jelentette, hogy az építkezés során új biztonsági rendszereket installálnak. Az installáció terveket, Svindler számára pedig a tervek tervrajzokat jelentettek. A felvonók karbantartási monitorain keresztül eljutott az installáló munkások által használt rendszerekig és egészen a fõtervig visszakövette õket. Svindler becsusszant a szubprocesszorba. Elégedetten nyugtázta, hogy a falakban lüktetõ energiamintázat az volt, amit keresett. Ujjai megjelenítési utasításokat pötyögtek be, ezenközben az ében kisfiú különféle mozdulatokat végzett a kezével. Az ellenõrzõmonitorok irányítórendszerét ábrázoló térkép felvillant a szeme elõtt. Újabb kézmozdulat, mire a térkép odébb csúszott és tágult, kivilágítva a Svindler jelenlegi tartózkodási helye és a 23-as leszállóhelyet vigyázó kiszolgáló csomópontok közötti útvonalat. Végignézte az útvonalat, majd hagyva, hogy kezének munkája semmivé foszoljon, ismét útnak indult. Két csomóponttal odébb észrevette, hogy az építmények furcsán áttetszõek. Mintha mindent alapos, szinte tükörszerû szépségû fényezés borított volna. Az ében fiú megállt és az üzenetközpont csillogó faláról visszatükrözõdõ tükörképét bámulta. Az építmény külsõ megjelenésére annyira jellemzõ lüktetés valahogyan alábbhagyott egy kicsit, elfedte az új tükörfény. Az ében kisfiú megfordult, hogy elmeneküljön, ám ekkor szembetalálta magát egy rezzenéstelen arcú, elefántcsont kislánnyal. A kislány rakétaköpenye szikrázóan ragyogott, mintha csak gyémántból lett volna. -- Ami engem illet, reméltem, hogy vissza fogsz térni. Svindler nem talált szavakat. Ujjai száguldani kezdtek, hogy elindítsák a megfelelõ programokat, hogy kimeneküljön a csomópontból. Az ében kisfiú feje körbefordult, kijárat után kutatott. Keze lecsapott a vészkijárat kapcsolójára, de a tükrök csak még világosabban villantak. -- Ami engem illet, igazán vágytam a társaságodra -- mondta a kislány. Hangja sokkal csábítóbban hangzott, mint amilyet Svindler hús-vér nõtõl valaha is hallott. A kislány kinyúlt, hogy megsimogassa Svindler ikonjának arcát. -- Gyere. És máris máshol voltak. Az új építmény falait millió sötét tükör fedte. Mindegyik tükör csak kis alkotórésze volt a falakat, padlót, mennyezetet beborító, hatalmas tükörmozaiknak. Sehol nem látszott észrevehetõ bejárat vagy kijárat. Az elefántcsont kislány szinte láthatatlanul állt a terem közepén, karcsú tündetestét eltakarták köpenye redõi. Svindler mindössze a kislány elegánsan mintázott fejét látta tisztán. Bár

nem látszott rajta sem haj, sem határozott, egyéni vonások, Svindler mégis meggyõzõdött szépségérõl és nõiességérõl. Kiberszirén volt, mely a lelkét hívogatta. Bárcsak moccanni tudott volna, hogy a karjaiba kaphassa a lányt. -- A pasas nincs is ott valójában, ha tudni akarod -- szólalt meg egy új hang. Svindler hirtelen észlelte, hogy egy másik perszona is megjelent az építményben. A kamra túloldali felén egy másik nõalak állt. Körvonalai zavarosan, torzan húzódtak, mintha csak jégbe lettek volna ágyazva. Motoros dzsekit viselt, de nem szintibõrbõl készültet, hanem krómosan csillogót. Hosszú, platinaszõke haja copfba összefonva lógott le az arca mellett és eltakarta aranyszínû napszemüvegének bal oldali lencséjét. -- Ki vagy, Jégkirálynõ? -- A barátaim csak Jennynek hívnak. És te bizonyára Svindler vagy. -- Nem tagadhatom, Lady Jenny. Van fogalmad róla, hol vagyunk és ki ez a lány? -- Lány? -- A mi gyönyörû háziasszonyunk. -- Az interfész áramköreid megsérülhettek, Svindler. A gyönyörû szó nem igazán illene a legnagyobb csalásra, amivel életemben találkoztam. Svindler hallgatta Jenny szavait és egész idõ alatt a házigazdájukat nézte. A nõ valahogyan nem tartozott a Mátrix szokásos megnyilvánulásai közé. -- Úgy hiszem, az áramköreimmel semmi baj. Jenny, kezdem azt gyanítani, hogy a történelem van velünk együtt itt jelen. -- Milyen elegáns és nagyívû. De én csak simán haza akarok jutni. -- Haza -- duruzsolta egy behízelgõ nõi hang. Svindler gyanította, hogy Jenny ehelyett kellemesen búgó baritont hallott. A fal egyik tükörpanelje kivilágosodott. Elõször csak vakító fehérben ragyogott, de aztán lassan kirajzolódott benne Holly Brighton, a nemzetközi hírû mûérzet-sztár arcképe. -- Örülök, hogy csatlakozik hozzám ma éjszakára -- mondta Holly arca, aztán a kép megdermedt. A szemközti falon felvillant egy másik panel. Azon a képen egy hajlott hátú, idõs férfi látszott, aki egy függönyökkel körülvett színpadon állt. -- Ma igazán nagyszerû mûsorunk van az önök számára -- jelentette ki és ez a kép is mozdulatlanná dermedt. Egy harmadik panel villant életre. Ezúttal egy éles tekintetû, fiatal férfit láttak, aki régimódi, az ezredforduló stílusában készült ruhát viselt. Valamiféle konferenciateremben állhatott, ahol is egy képfelvevõre mutatott és így szólt: -- Gonosz, tiszta és egyszerû, a... Az összes többi panel is életre kelt, rajtuk szemzsibbasztó sebességgel villogtak a legkülönfélébb képek. Svindler egyiket sem tudta kivenni, de nemsokára a gyors vibrálás lelassult. Minden egyes panel véletlenszerû képeket vetített, melyek a legkülönfélébb biztonsági kameráktól származtak. Most már sokkal élvezhetõbb tempóban követték egymást a képek. Az egyik tükörlapka tovább lassult, míg végül a hozzá tartozó kamera ráállt egy leszállóhelyre és annak képét sugározta. Aztán egy másik is lassulni kezdett, míg végül az is ugyanannak a leszállóhelynek a képét mutatta. Egy harmadikkal ugyanez volt a helyzet. Azután a többi is egymás után sorra lelassult és ugyanaz a kimerevített kép látszott rajtuk. A sok millió apró tükröcske mindegyike végül a 23-as leszállóhely képét mutatta.

51 A 23-as leszállóhelyen Crenshaw kezdett kicsit ideges lenni. Már 10:38 volt és Verner még sehol. -- Addison -- szólt bele az adóvevõjébe --, van jele a Mátrixba behatolásnak? A dekás válasza kicsi késett. -- Nem hiszem. Néhány vibráció a rendszerben, de semmi olyasmi, ami ellenséges dekásnak látszana. És a leszállóhely szubprocesszorába telepített csapdákat sem aktíválta semmi.

-- Ha valami történik, azonnal értesíts. Vége. Verner csapata elég komoly játékot folytatott ahhoz, hogy mostanra már az õ dekásuknak kellene figyelnie a leszállóhelyet. Annyira jó lett volna Verner dekása, hogy meg tudta kerülni a standard archológiai JG-et és Addisont is? Kilépett a leszállóhelyre annyira, hogy át tudjon nézni a megfigyelõfedélzetre. A szél a szemébe fújta a haját, de a mesterséges szemnek nem okozott olyan szúró érzést, mint amilyet egy normális ember érez, ha valami a szemébe kerül. Beállította látását úgy, hogy szeme kiküszöbölje a reflektorok vakítását és jól látta a Transparex-falú helyiségbõl a leszállóhelyet figyelõ kis csoportot. Sato a rézkorlát mellett állt, kezeit összekulcsolta a háta mögött. Balján különleges testõrei, jobbján Marushige és Silla helyezkedtek el. Crenshaw nem örült a biztonsági igazgató jelenlétének. Azt akarta, hogy a mai nap a saját bemutatója legyen. Egy kis csoport fehér egyenruhás ember lépett ki az irányítóterembõl és sietve feléjük tartottak. A repülõ már közelíthet az archológiához. A beszállósorompó mögött várakozó utasok között enyhe mocorgás támadt. A várakozás -- gondolta Crenshaw -- persze nem az a fajta, amit egy turista érez a nyaralás megkezdése elõtt. Hutten kivételével mindegyik utas Renraku biztonsági ügynök volt, akik Crenshaw parancsára helyettesítették a repülõgép igazi utasait. Közölték velük, hogy vagy leszállás elõtt, vagy leszállás közben árnyvadászokra lehetett számítani. De hol voltak azok a vadászok? Crenshaw az archológia légifigyelõ állomásától azt az információt kapta, hogy csak az Aztechnology repülõgép közelít. A földi külsõ õrség normális forgalomról számolt be. Az épület belsejében pedig kettõs Vörös Szamuráj osztag állt készenlétben arra az esetre, ha Vernerék már korábban bejutottak volna az archológiába és bentrõl indítanák meg a támadásukat. Odasétált a beszállósorompó mögött várakozó csoporthoz. Hutten nagyjából középen állt. A leszállóhely fényei alulról világították meg a férfi arcvonásait, eddig még nem látott vadságot kölcsönözve annak. Épp hozzá illõ, gondolta Crenshaw. A férfi úgy festett, mint egy medve, akit a téli álma kellõs közepén kizavarnak a barlangjából. Hiszen Crenshaw aznap reggel beszélt Huttennel és közölte vele, hogy Hart aggódik miatta. És hiába nyugtatta meg Crenshaw, hogy õ maga is része Hart akciójának, a férfi valószínûleg kettõs játékra számított. Persze igaza is volt. De ma este nem õ lesz a célpont. Ő majd késõbb kerül sorra. -- A repülõgép nemsokára megérkezik. Megnyugodhat. Hutten körbenézett a vele együtt várakozókon és mellkasához szorította az aktatáskáját. Odahajolt Crenshawhoz és ezt suttogta: -- A többiek közül néhányan fel vannak fegyverezve. Valami nem jól megy itt. -- Ne aggódjon. 2051-et írunk. Mindenki fegyvert hord, akinek van egy kis esze. Nyugi -- mondta kedvesen. -- De már itt is a repülõ. A kabinba csak halkan szûrõdött be a légibusz vízszintes repülésbõl függõleges, leszállási üzemmódba váltó motorjainak dübörgése. Jacqueline elnézte a Renraku archológia odakint csillogó, ferde falait és érezte, hogy izmaiban szétárad a megfeszült készültség. Társainak morgó beleegyezésétõl kísérten Sam két csapatra osztotta õket. Jaq feladata az archológiához kötõdött, nekik kellett elkapniuk az ál-Huttent, mielõtt az beszállna a repülõbe. A férfinak nem volt szabad elérnie a repteret, hogy belefusson az õrá és a szponzorára váró Renraku biztonsági osztagba. Miközben Jaq a felszerelés ügyeit intézte Sammel és Enterichhel, megtudták, hogy Haesslich egyáltalán nem is lesz ott a repülõtéren. A sárkány inkább az embereire bízta a szöktetést és úgy tervezte, hogy egy -- szerinte -- biztonságosabb helyre szállítsák az áruját, valahol a United Oil kikötõ egy elhagyott részére. Sam megkönnyebbülten fogadta a hírt, mert ez azt jelentette, hogy nem fognak ártatlan kívülállók megsebesülni, ha majd a másik csapatot Haesslich ellen vezeti. A terve az volt, hogy leszámol a sárkánnyal, miközben Hart és Tessien elintézik az ügyet a repülõtéren várakozó, cs alódott Renrakusokkal. Kisebb igazságszolgáltatásnak nevezte a dolgot. Jaq az órára nézett. A másik csapat mostanra már a helyén várakozik. Elõször aggasztotta Sam azon ötlete, hogy kettéválasszák a csapatot, de végül is kielégítõen rendezõdtek el az ügyek. És bár Sam

nem lesz jelen, amikor elcsípik Huttent, Jaq azért megtalálta a módját, hogy elintézze a dolgokat. És ahol minden más kudarcot mondott, még mindig ott volt a mágia. Jacqueline leellenõrizte társai készültségét. És bár Szellem nem örült, hogy az archológiával is kapcsolatban áll az akció, a törzsébõl öten önként jelentkeztek. A veterán utcai harcosok nyugodtak ültek a helyükön. Az arcukra festett harci díszek ijesztõnek látszottak. Jaq látta rajtuk, hogy jó bunyósok, bár jelenlétük nem befolyásolta különösebben a tervet. A legtöbbjüknek alig volt beépítése; kivéve vezetõjüket, a Jason nevû fickót, aki talán problémás lehet. Jaq azt kívánta, bárcsak több ideje lett volna, hogy pontosan megismerje a férfi beültetéseit, de mégis õt választotta Szellem helyett. Jason nem volt olyan okos és hiányzott belõle az az éles figyelem, ami Szellemet jellemezte. Ezzel együtt jobb lesz szemmel tartani. Mint ahogy Tsungot is. A szöktetõ csapat Jaqen kívüli egyetlen mágus tagja potenciális problémát jelentett. Úgy tûnt, eddig még nem vette észre, hogy Jacqueline Karen Montejac képe csak illúzió. És ha Tsung gyanakodni kezd, talán elég mélyre lenyúl a vizsgálódása során ahhoz, hogy felfedezze a másik varázslatot. Mindent elrontana, ha rájönne, hogy Jaq egy másik illúziót is használni fog, mégpedig a Renraku emberei számára. A fõnöke azt akarta, hogy Vernert okolják az archológia elleni támadásért. És remek megoldásnak tûnt, hogy az illúzióvarázslattal Jaq pontosan úgy fog kinézni, mint Verner. Tsung elégedetten nyugtázta, hogy legújabb hódítása kimarad a szöktetési akcióból, Jaq-kal pedig nem sokat törõdött. Milyen jó, hogy az emberek annyira énközpontúak. Ez már a múltban is sokszor megkönnyítette Jaq dolgát. Miután kiderült, hogy utcai fiúk is belépnek az ügybe, Jaq politikusnak vélte, hogy számuk megegyezzen a saját embereinek számával. Öt saját zsoldost hozott magával, nem számítva a repülõgépet vezetõ rigót. Mindegyiküknek voltak már tapasztalataik a különféle cégháborúkban és a megfelelõ kibervert is beléjük építették. Rutinos profik, akik hamar jól szervezett csoporttá alakultak. Berzenkedtek, amikor megtudták, hogy a törzs harci színeit kell majd viselniük, de végül belenyugodtak a dologba és durva vicceket sütögettek arról, hogy az emberek mit meg nem tesznek a pénzért. Jó katonák voltak. És tíz profi zsoldos könnyedén zselét csinál a standard Renraku leszállóhelyi õrségbõl, még minimális lövöldözéssel is. A tarkabarkára festett indiánok rohama persze már nem lesz annyira hatékony sokkoló tényezõ. Jaq remélte, hogy nem veszít majd el túl sok drága zsoldost. -- Leszállás egy perc múlva -- szólalt meg a pilóta hangja a fedélzeti hangszóróból. Mozgolódás támadt, fémes csattogás, bõrruhák suhogása. Az emberek ellenõrizték a fegyvereiket. Tsung elmosolyodott és felfelé fordított hüvelykujját mutatta Jaq felé, aki viszonozta a gesztust. Aztán a mágus felcsatolta fejére a kommunikációs készüléket. -- Svindler -- szólt bele a mikrofonba. Kis szünet után megismételte a nevet. Összeráncolta a homlokát. -- A helyén kellene lennie, hogy lezárja a leszállóhelyre vezetõ folyosókat. -- Biztosan túl sok dolga van és nem tud válaszolni -- mondta Jaq. -- Nem tetszik ez nekem. -- Tetszik vagy nem tetszik, már nincs visszaút. A légibusz leszállófényei kigyulladtak. A fénycsóvák végigsöpörtek a leszállóhelyen, megvilágították a két rotorlapát által felkavart port. A gép ereszkedni kezdett. Egy fehérruhás nõ belépett a gép orr-reflektorának fényébe és világító, vörös pálcákkal jeleket adott a pilótának. Hátrált és hátrafelé mutogatott, jelezvén ezzel a HFR-nek, hogy merrefelé korrigálja az irányt, ha pontosan a leszállóhely közepén akar landolni. Crenshaw megerõsítette szemének ragyogásvédelmét, hogy átlásson a repülõgépet övezõ fénytengeren. A gép farkán az Aztechnology légi szolgálatának jelvénye díszelgett. Amint a gép kerekei talajt értek, felpattant a kabin ajtaja és néhány figura kilépett rajta. -- Verner -- mondta hangosan, amikor meglátta az elsõként kiszálló embert. Tehát bekapta a csalit, az ork által a fülébe ültetett sztorit. De mások is kiszálltak, köztük egy ismerõs kinézetû nõ, aki viszont nem Hart volt. De Crenshaw minden kérdésrõl elfeledkezett a nõ személyazonosságával kapcsolatban, amikor meglátta a légibuszból kilépõ indián arcokat. Azokhoz az arcokhoz nem kapcsolódtak nevek, de nagyon is jól ismerte õket. A tömzsi tükörszemû volt a vezetõje annak a csürhének, akik megerõszakolták õt,

miután az áruló elment a többiekkel vadászni. Crenshaw nem számított rá, hogy velük is leszámolhat egy füst alatt. Ha a pasas túlélné a csapdát, a másik kettõ egy kicsit jobban összetartana, de addigra már Crenshaw kerülne pozícióba. -- Itt vannak -- szólt bele Crenshaw az adóvevõjébe. -- Kapjátok el õket. Kapjátok el õket mind. Mellette Hutten megfeszült és mély, sötét szemeit Crenshawra függesztette. *** Jaq kilépett a gépbõl a zsoldosai élén és utasította õket, hogy szóródjanak szét kör alakban, hogy egyik irányból se lehessen megrohanni a repülõt. A külsõ szemlélõ számára a támadók egy csoport indiánnak látszottak, akiket a mágus Tsung és új szeretõje, a szökevény Samuel Verner vezetett. Amint a zsoldosok elfoglalták helyeiket, a beszállósorompó mögött várakozó emberek is azonnal reagáltak, de nem úgy, ahogy azt megrémült civilek tették volna. Ehelyett kettéváltak és menet közben fegyvereket húztak elõ. Jaq ettõl félt. Csapdába kerültek. Az egyszerû emberrablás kemény csatába torkollhat. -- Alfa kód -- kiáltotta. A zsoldosok ebbõl azonnal tudták, hogy a másik terv lép életbe. A nehézfegyverekre specializálódott Rawlins szeme elé csapta az irányzékát és kimerevítette fegyverét. A fegyver hasa alá szerelt gránátvetõ egy teljes tárat kinyomott a megfigyelõ-fedélzet ablakára. Beton- és üvegdarabkák záporoztak mindenfelé a repeszekkel versenyre kelve. Éles sivítás hasított Jaq fülébe, ahogy egy eltévedt törmelékdarab telibe találta a légibusz sebesen forgó rotorlapátjait. Jaq elvigyorodott. Az esetleg a megfigyelõfedélzeten rejtõzõ lövészektõl már nem kellett tartaniuk. Bal kéz felõl az egyik zsoldos füstgránátokat hajigált és gomolygó, fekete füstbe borította az irányítóközpontot. A fekete füstben jól látszottak a rohangáló, fehér köpenyes alakok. A többi zsoldos célba vette az állítólagos utasokat. Tsung bukkant fel izgatottan Jaq oldalán. -- Mi a nyavalyát mûvelsz te itt? -- Csapdát állítottak -- felelte nyugodtan Jaq. -- Az utasok mind biztonságiak. Nem láttad a páncéljukat? Tsung odanézett egy pillanatra. -- Szameg! -- Ragadjátok meg Huttent -- rendelkezett Jaq és a szétszóródó utasok között álló magas férfira mutatott. -- Mi fedezünk. Tsung intett Jasonnek és a többi indiánnak, hogy elõre. Az indiánok ék alakban elõrerohantak, az ék fedezékében pedig Tsung is utánuk iramodott. Jaq vigyorgott. Remek kis mészárszék. Crenshaw hívása kis híján elkésett. A támadók azonnal tüzet nyitottak, amint az emberei megmozdultak. Néhányat elkaptak az elsõ sorozatok és még páran lerogytak, amikor a robbanások feltépték az archológia homlokzatát. -- Ne! -- üvöltötte mellette Hutten. -- Ne! -- Feküdj, te bolond -- kiáltott rá Crenshaw és a férfi vállára tette a kezét, hogy lerántsa a földre. Hutten meglepõ könnyedséggel lerázta magáról Crenshaw kezét. Aztán a férfi másik keze elõrelendült és erõs marokkal megragadta Crenshaw ruháját az alatta lévõ páncélzattal együtt. Felemelte a nõt a földrõl. Szemei vadul villogtak. -- Áruló! Nem engedem, hogy ezt csináld. Most nem. Most nem! Azt ígérte, hogy saját életet élhetek. Crenshaw küzdött a férfi szorítása ellen. Megfeszítette magát és rácsapott a férfi karjára. Felkiáltott a fájdalomtól, ahogy keze kemény felületre csapódott. Huttennek nem voltak beépítései; vad õrülete nyilván görcsbe szorította az izmait és ezt az erõt Crenshaw nem volt képes legyõzni. De nem volt sok idõ. A behatolók eddig õrájuk nem lõttek, nehogy eltalálják a kincsüket, de elõbb vagy utóbb egy mesterlövész leszedi Crenshawt Hutten kezei közül. Még a görcsbe rándult izmok sem mûködnek, ha elvágják õket; kieresztette hát ujjpengéit és végigkarmolt Hutten alkarján. Vér buggyant ki a széthasított ruha alól, de a férfi szorítása nem enyhült. Crenshaw újra és újra lecsapott és nem érdekelte, ha hamburgerré kell vagdalnia a férfi karját ahhoz, hogy kiszabaduljon. A férfi ingujja apró miszlikekre hasadt és kibukkant alóla a csupasz kar. Crenshaw saját szemével láthatta, mi lett vágásainak eredménye. A lelövéstõl való félelme vad rémületbe csapott át, amikor meglátta, hogy a férfi karján vágott sebek legalább olyan gyorsan összezáródnak, mint amilyen

gyorsan Crenshaw újabbakat vágott. Ez nem ember volt! A pánik majdnem elhatalmasodott rajta, de leküzdötte. Hutten vicsorgott, ahogy Crenshaw a karját vagdosta. Ha ez azt jelentette, hogy érez fájdalmat, akkor nem legyõzhetetlen. Belerúgott a férfi ágyékába, tudva, hogy Hutten legalább egy dolgot ember módjára csinált. Hutten felüvöltött a fájdalomtól és meglepetéstõl. Meggörnyedt és ez elég volt Crenshawnak, hogy második rúgását a férfi térdére irányítsa. A láb megbicsaklott, õk ketten pedig a földre zuhantak. Crenshaw félregurult és talpra pattant. Ellenfele nemi szervére szorított kezekkel a földön fetrengett. Egyik lába felnyúlt a várakozó terület járdájára. Crenshaw habozás nélkül odataposott és elégedetten hallotta, hogy törik a csont. Hutten felüvöltött. Nem, nem sérthetetlen. A tûzharc vadul tombolt körülöttük. Crenshaw szeme sarkából kiszúrta a füstgomolyagba burkolózott megfigyelõfedélzetet. Itt baj lesz. Fedeznie kellett magát nemcsak a lövésektõl, de a visszacsapódó golyóktól is. Ráhajolt a vergõdõ Huttenre. -- Rászolgáltál erre, akárki is vagy -- mondta és elõhúzta kését a hátára erõsített tokból. A kés éleként szolgáló egyetlen molekula vastagságú szál szinte mindent elvág, még azt a poliacél zsinórt is, amely Hutten csuklójához erõsítette az aktatáskáját. A késsel Hutten karjára vágott és elvigyorodott, amikor a férfi visítani kezdett. Kirázta a levágott kezet a bilincsbõl, megragadta a táskát és a leszállóhely széle felé rohant meghajolva, hogy a beszállótérség kerítése fedezéket nyújtson. A karbantartók által használt hátsó ajtót szemelte ki. Azon keresztül visszajuthat az archológiába anélkül, hogy át kellene vágnia a tûzharcon. A tûzharc mellesleg felerõsödött, mivel a Vörös Szamuráj tartalékok is megérkeztek. Crenshaw kinyúlt az ajtó kapcsológombja felé, amikor valami belerohant hátulról. Keményen a betonra zuhant, bõrét fájdalmasan felhorzsolta a durva felület. A táska véres fogantyúja kicsúszott a markából. Az aktatáska végigszánkázott Crenshaw mellett és végül billegve megállt a leszállóhely peremén. Crenshaw megperdült, készen arra, hogy leszámoljon az õt hátba támadó árnyvadásszal. Aztán szinte a vére is megdermedt a látványtól. Hutten vicsorgott rá és vasmarokkal fogta a bokáját. Már egyáltalán nem vérzett. Teljes erejébõl Crenshaw lábszárára taposott. A sípcsont reccsenését farkasvigyorral nyugtázta. -- Kezdjük elõször ezzel. Crenshaw nem kiáltott, pedig látta, hogy eltört sípcsontjának repedezett vége kibukkan a bõre alól. Fájdalmára rá sem hederítve hátratántorgott és nekicsapódott a leszállópad szélén végigfutó korlátnak. A korlát megtartotta õt, de a nagy ütközéstõl az aktatáska megbillent, átbucskázott a peremen és lezuhant a mélységbe. Hutten gyorsabban mozgott, mint ahogy azt Crenshaw lehetségesnek tartotta volna, de ahelyett, hogy újra rátámadt volna, áthajolt a korláton és jajgatott. Crenshaw még éppen idejében nézett le, hogy lássa, az aktatáska az egyik alsó szinten nekicsapódik egy kiálló akárminek, kinyílik és a tartalmául szolgáló kazetták és chipek szétszóródnak a szélben. Hutten kétségbeesett arccal támaszkodott a korlátnak. Most könnyû lenne átbillenteni. De amint Crenshaw keze megérintette a férfi bokáját, Hutten visszahõkölt és egy hatalmas pofonnal ellökte magától a nõt. Crenshaw szájában megérezte a felrepedt ajkából szivárgó vér ízét. A férfi lenyúlt Crenshawért, hajánál fogva felemelte és nekicsapta a falnak, egyik karját a kemény felszínhez szorította. -- Ez volt az egyetlen lehetõségem az élethez -- üvöltötte a nõ arcába. Crenshaw elõnytelen helyzete és a férfi szédületes sebessége ellenére is biztos volt benne, hogy meg tudna lógni, ha megvakítaná Huttent. Szabad kezének ujjaiból elõcsúsztatta a pengéket és felemelte a karját, hogy lesújtson, de rögtön ezután érezte, hogy a pengék saját tenyerébe mélyednek, ahogy a férfi vasmarka behajlítja az ujjait. A férfi újonnan megjelent, gyerekméretû kezének satuszerû szorításával miszlikké roppantotta Crenshaw ujjait. Aztán ismét felemelte a nõt és kilendítette a mélység fölé. Crenshaw utolsó ellenállásként még Hutten arcába köpött. Az lenyalta a véres nyáladékot. Mintha a nyelve a szokásosnál lényegesen

hosszabb lett volna. Aztán elengedte a nõt. Crenshaw zuhanni kezdett és tudta, hogy halálos sebességre fog felgyorsulni, hacsak nem ütõdik neki valami kiálló szerelvénynek. És nem fog annyi megmaradni belõle, hogy még össze lehessen foltozni. Remélte, hogy legalább elájul, mielõtt nekicsapódik a földnek.

52 Az egyik fal megvillant és a 23-as leszállóhelyen zajló harc képeit egy menekülõ nõ képe váltotta fel, akit egy hihetetlen sebességgel haladó, bicegõ férfi üldöz. A férfi elcsípte a nõt, birkóztak, közben egy aktatáska lebillent a platform szélérõl. Zuhanás közben nekiütõdött egy kiálló szerelvénynek és chipeket szórt szanaszét az üres levegõben. Hirtelen sötétség rohanta meg Svindler érzékeit, amint hölgye köpenye meglebbent és minden mással egyetemben eltûnt a tünde szemei elõl. A tûzharc hangjaiba éles sikoltás hasított bele. Svindler jól hallotta az elefántcsont lány hangját. -- Elveszett. Ami engem illet, nincs már remény. Elhervadt. Elszállt. Ami összetört lényemet illeti, megszûnt. Svindler látása visszatért és a kislány eltûnt. Az õrült kaleidoszkóp megint elkezdõdött, mozgalmas képek villogtak a kis tükrökben. Aztán a kavarodás elmúlt, az egyes panelek vagy elsötétültek, vagy tiszta fehéren maradtak. Egyes panelcsoportok együtt fagytak meg, négyszög, kereszt, vagy lépcsõs oldalú háromszög alakzatokat formálva. A nagy alakzatok mind külön helyszíneket mutattak, miközben az õket alkotó kicsi panelek mindegyike ugyanazt a képet tükrözte. Az egyik képen egy aranyszemû férfi kászálódik elõ egy szétlõtt terem padlóján heverõ törmelékek és holttestek alól. Egy másik képen egy rettenetesen sovány dekás hever egy kis szobácska padlóján, adatjackje körül megfeketedett a bõr. A harmadik képet Svindler elõször elõre felvett és újra leadott képnek gondolta. A Renraku légiirányító központját ábrázolta, ahol az emberek kényelmesen üldögéltek. A háttérben Svindler látta, hogy a pilóták a készenléti szobában nevetgélnek, esze getnek és kártyáznak. Az õ faliórájuk azonban a jelenlegi idõt mutatta. Más és más képek is látszottak az archológia különféle pontjairól, de egyikükön sem látszott nyugtalanság. Aztán a padló kis tükördarabjai együtt elsötétültek, majd visszatértek a 23-as leszállóhelyhez. A képen a trójai légibusz éppen a levegõbe emelkedett. A Renraku archológia baloldalán tûzlabda villant fel. Három fedezék mögött lapuló õrt cafatokká égetett és füstölögve visszalökött két túlságosan is kíváncsi Vörös Szamurájt az épület bejáratánál várakozó osztagukhoz. -- Szép lövés, Tsung -- kiáltotta Jaq. Tsung visszaintett és a leszállóhelyen lapuló, még megmaradt õrökre mutatott. Jaq bólintott és a célpontokra irányította zsoldosai figyelmét. Tsungot fedezni kellett, hogy el tudja kapni Huttent. A célpont összeverekedett az egyik Renraku õrrel. Jaq nem gondolta volna, hogy a nõ kerekedik felül, márpedig ez történt. Legalábbis egy ideig. Aztán Hutten utolérte és lehajította a platformról. És most ott állt zavarodottan. Amikor Sally odaért hozzá, elõször óvatosan reagált. Sally mondott neki valamit, amit Jaq nem hallott a tûzharc zaja miatt. De nyilván valami olyasmit, hogy "azért jöttünk, hogy kivigyünk innen", mert Hutten a légibuszra nézett, bólintott és elindult a visszavonulásukat fedezõ indiánokkal. Nem lesz ennél jobb alkalom, határozott Jaq. Kis zacskójából port szórt a levegõbe és kántálni kezdett. Közben Hutten és a vadászok közeledtét figyelte és megpróbálta kicsit felgyorsítani a varázslat elmondását, hogy az idõzítés tökéletesre sikerüljön. Törmelékek, betondarabok és üvegszilánkok söpörtek végig a leszállóhelyen, akár szélfútta õszi levelek. Bõröndök gurultak odébb kerekeiken, eldobott fegyverek és szerszámok csúsztak odébb csikorogva a betonon. A légibusz felõl egyre növekvõ fal tolta odébb õket. A fal körülbelül egy méter magas volt, amikor Hutten átesett rajta. Két méteresre nõtt, mire a férfi után inaszakadtából

rohanó Tsung és emberei beleütköztek. Három indiánt lelõttek, mire Tsung körbe tudta vezetni õket fedezék mögé. Addigra Jaq már felhúzta Huttent a fedélzetre és visszahívta négy megmaradt zsoldosát. Éppen a légibusz ajtaját zárta be, amikor Tsung megpillantotta. -- Várjatok meg -- kiáltotta és a repülõ felé rohant. Jaq kiadta a parancsot a felszállásra. -- Sajnálom, Tsung. Le kell szállítanom az árut. Szórakozz jól a Szamurájokkal. Tsung és az indiánok a felemelkedõ HFR futómûvéhez ugrottak. Az egyik indiánnak, Jasonnek sikerült elkapnia a kereket, de a pilóta gyorsan reagált és lerázta róla. Jaq figyelte, hogy az indián nagyot zuhan és mozdulatlanul elnyúlik a platformon. Tsung letérdelt melléje és világító kezekkel hadonászni kezdett. Szemeit az emelkedõ légibuszra szegezte. Jaq minden mágikus véderejét felvonultatta, hogy megóvja a gépet és a pilótát, de csak annyit érzett, hogy Tsung romboló energiái elcsúsznak és valahová máshova csapódnak be. Jaq megperdült és látta, hogy Hutten kinyúlva fekszik a kabin padlóján. A zsoldosok undorodva elhúzódtak a megégett, felhólyagosodott bõrû alaktól. -- Szórakozz jól magad, szemétláda -- szólalt meg Sally hangja az adóvevõjébõl. Svindler érezte, hogy ismét tud mozogni, de attól tartott, hogy a kislány megint visszajön és megakadályozza ebben. Valami leírhatatlan módon még mindig érezte a jelenlétét. Legszívesebben villámgyorsan kirántotta volna halántékából a csatlakozót, de látta, hogy a légibusz felszáll, Sally és Szellem emberei pedig lent maradnak. Segítségre volt szükségük. De ha Svindler valami hasznosat akart csinálni, akkor gyorsan el kellett tûnnie innen. Megfordult és látta, hogy Jenny eltûnik az egyik panelben. A panel elsötétült, mielõtt Svindler megállapíthatta volna, minek a képét ábrázolja. Tehát így lehetett kijutni. Arra gondolt, hogy a képek talán a Mátrixban adott csomópontjaiba való eljutással állnak kapcsolatban, ezért odalépett egy kisebb csoporthoz, melynek kilenc képecskéje a halott dekást mutatta. A dekás a cégé volt és így a felszerelését nyilván gyors hozzáférésre tervezték. Igazán jó starthely. Svindler elõrelépett és a 23-as leszállóhely biztonsági berendezéseit irányító szubprocesszorban találta magát. Jobb pozíciót kérni sem kérhetett volna. Ráállt a kamerafelvételekre, kicsípett egy másolatot a csatáról és prioritásos adással útnak indította a mûsorszóró monitor felé. Ezt eredetileg akkor akarta megtenni, ha a csapat már elcsípte Huttent. Sam legalább tudni fogja, mi történt. Talán kitalál valamit. Svindler mindig is híve volt a biztonsági másolatok készítésének, ezért elõkészítette saját háttértárolóját, hogy letöltse a trideofelvétel egy példányát. De amikor megpróbált hozzáférni a felvételhez, hibaüzenetet kapott. Gyors ellenõrzés után kiderült, hogy a fájlt azóta törölték. Svindler elõvigyázatosan elmenekült a csomópontból. Rövid utazás után megérkezett a leszállóhely számítógéprendszerébe. Üzembe helyezte a szolgálati liftet és bekapcsolt egy monitort, hogy meggyõzõdjön kézimunkája eredményérõl. A Vörös Szamurájoktól szorongatva Sally gyorsan megragadta a névtelenül felkínált menekülési esélyt. Az indiánok odarohantak Sallyhez és a leszállóhely felületének egy kis darabját alkotó lift süllyedni kezdett velük. Az elsõ szinten leugrottak róla, Svindler pedig visszaküldte a liftet a leszállóhely szintjére és lezárta, hogy más ne tudja használni. -- Sally, jól vagytok? -- szólt hozzájuk a karbantartó munkások számára fenntartott hangosbeszélõ rendszeren keresztül. -- Svindler! Hol a pokolban voltál? -- Nincs most idõ. Menjetek le az aknán a 19-es leszállóhelyre. A 7723-as kód nyitja a zárat. Nekem még el kell rendeznem valamit. Svindler hallotta, hogy Sally még mond valamit, de megszakította a vonalat, mert sietnie kellett. Lezárta a szintre vezetõ összes ajtót és elindult, hogy belépjen a 19-es leszállóhely irányítóközpontjának szubprocesszorába. Egy ügyes kis húzással igényelt egy céghelikoptert pilótával együtt. A kérelmet Narancs kóddal hitelesítette, hogy a rigó ne kérdezõsködjön és azt higgye, hogy a cég legitim akciójáról volt szó. Üzenetet hagyott Sallynek arról, hogy mit rendezett el a számukra. Az üzenetet akkor fogja majd beolvasni a karbantartók hangszórója, ha Sally

bepötyögi a megadott zárnyitó kódot. A mágusnak tudnia kellett, mire számíthat, miután kimásznak a karbantartóaknából. Svindlernek hirtelen eszébe jutott, hogy fegyverzetet is kellene kérnie a helikopterre. Nekilátott, hogy elintézze, de észrevette, hogy a csomópont falai kezdenek átlátszóvá válni. Gyorsan elmenekült. Lecsúszott egy kiszolgáló csomópontba, mely egy irodablokk klímaberendezését szabályozta. Remélte, hogy az alacsonyabb biztonsági szinten kevésbé lesz észrevehetõ. Vissza akart menni, hogy meggyõzõdjön arról, hogy Sally és az indiánok rendben kijutottak-e, de nem mert még egyszer visszameni oda, ahol már járt. Egyszerûen nem volt sem kedve, sem ereje, hogy megküzdjön a Gépben Lakozó Szellemmel. Rohant, amilyen messzire csak tudott, amikor látta, hogy a falak ezüstös színûvé kezdenek válni. Kicsatlakozott, amíg még megtehette. -- Sok szerencsét, Sally.

53 Sam kinézett a helikopter ablakán, de nem igazán látta a körülvevõ kerítéseket és épületeket. Szellem már majdnem félórája kiadta a jelet az indulásra. Mostanra már nyilván átvezette indiánjait a United Oil kikötõjének kerítésein. Samet meglepte, milyen sokan jelentkeztek önként, miután Szellem elmondta nekik, hogy egyedül fogja csinálni. De akárhányan is jelentkeztek, soha nem lehettek túl sokan Enterich számára, akinek a fegyvereket kellett beszereznie. Sam nem tudta, hogyan beszélte volna le az önként jelentkezõk egy részét arról, hogy kövessék Szellemet, abban az esetben, ha kevésnek bizonyult volna a felszerelés. De még jól felszerelten is nagyon nagy kockázattal járt a dolog. Minden csöndes volt, amit Sam jó jelként értelmezett. Sokkal többen voltak ugyan, mint amikor csak õ és Szellem próbálkoztak, de az is igaz, hogy az indiánoknak csak a kikötõ területére kellett bejutniuk, nem pedig valamelyik épületbe. Azt pedig viszonylag biztonságosan meg lehetett oldani. Mivel Svindler az archológiai csapatnak segített, a külsõ biztonsági rendszerek hatástalanításához Enterich hozott egy dekást. A lány nyilván jó munkát végzett; a helikopter várakozóhelye elég közel feküdt a kikötõhöz, hogy meghallják az esetleges tûzharcot vagy riadót. Már csak annyi maradt hátra, hogy megvárják a jelet, mely azt tudatja velük, hogy Sally és Jaq sikeresen kihozták Huttent az archológiából. No meg az aggódás. Nem volt éppen a legjobb terv, de Sam reménykedni kezdett, amikor Szellem hadnagya és még négy másik embere elvállalták az akciót. Megkönnyebbült, hogy Sally hátát Jaq zsoldosain kívül más is fedezi. Ha Samen múlt volna a döntés, nem éppen Jason csapatát választotta volna, de hát nem Samen múlt a döntés. Bármilyen fegyveres jobbnak bizonyult annál, mint hogy kizárólag Lofwyr jóindulatára kelljen hagyatkozniuk. Az elmúlt félórában már negyedszer ellenõrizte, hogy a szomszédos ülésre fektetett aktatáskában lévõ készülék mûködõképes-e. Svindlernek az volt az egyik feladata, hogy idesugározzon egy trideofelvételt, mely Hutten elrablását volt hivatva megörökíteni. A felvételt Sam akkor mutatná meg a sárkánynak, ha szembekerültek egymással. Ezzel bebizonyítja, hogy Hutten biztonságban van valahol elrejtve és ez fontos érv lesz majd a Haesslichhel való vitájában. Mindenki egyetértett abban, hogy Haesslich mindent elkövet majd, hogy épségben visszaszerezze értékes doppelgangerjét, de azt igazából senki nem hitte, hogy a sárkány elfogadja majd Sam feltételeit. Sam maga sem hitte, de nem volt más választása. Úgy kellett rendeznie a dolgokat, hogy eleget tegyen lelkiismerete parancsának. És ha Haesslich nem hallgatna rá, még mindig ott volt Szellem megoldása. A készülék csipogni kezdett és egy kiírás tudatta Sammel, hogy vette Svindler kódolt jelét. Ez az. A szöktetés sikerrel járt. Amint az adás véget ért, Sam lezárta a készüléket. -- Indramin -- mondta hangosan, mert tudta, hogy a rigó figyel. A rigó nem tartózkodott a gép fedélzetén, mert Sam nem akarta, hogy rajta kívül bárki más a sárkány közelében legyen, amikor õ maga szembetalálkozik majd vele. Indramin távirányítással vezeti majd a helikoptert. -- Ideje

indulni. A gép motorja életre kelt és a rotorlapátok fokozatosan felgyorsultak. A helikopter finom rándulással elszakadt a földtõl és ezzel Sam elindult, hogy találkozzon Haesslichhel. A Crenshawra rakott nyomkövetõ Hartot elvezette Greersonhoz, akit meglepõen könnyû volt arról meggyõzni, hogy Hart maga is összedolgozik Crenshawval. A törp cserébe elvezette õt Verner találkozóhelyére, ahol együtt figyelték, hogy Verner két részre osztja a csapatát. A Greerson hosszú távú adóvevõjérõl lehallgatott beszélgetésbõl megtudta, hogy Verner egyik csapata az archológiába tart, hogy felvegye Huttent. A bolondok egyenesen belesétálnak Crenshaw csapdájába, de így lehet, hogy megkímélik õt attól, hogy még azzal a szajhával is le kelljen számolnia. Örült, hogy nem neki kellett megrohannia az archológiát. A siker esélyei túlságosan kicsik voltak. A Mátrixba való behatoláséi pedig még annál is kisebbek. De ha Jenny nem tud besurranni az archológia Mátrixába és nem szerez másolatot a doppelganger MI adatairól, Haesslich terve dugába dõl. Mert feltéve, hogy a Hutten-lény egyáltalán túléli az egészet, bizonyára jó mélyen el fogják zárni valahol. És akkor Haesslich hoppon marad. És Hart nem akart arra gondolni, hogyan fog erre reagálni a sárkány. Hart akkor lép majd akcióba, ha Verner elválik Szellemcsinálótól és embereitõl. Érezte, hogy Verner bonyolult tervet agyalt ki, ezért lebeszélte Greersont arról, hogy azonnal kifüstöljék Vernert, mihelyst egyedül lesz. A törp belement abba, hogy elõbb megpróbálják kideríteni, miben sántikálhat a srác, hiszen biztos volt abban, hogy akkor kapja el, amikor csak akarja. Ez a döntésük azzal járt, hogy majdnem egy teljes órán keresztül figyelték Vernert, miközben az egyedül ücsörgött egy elsötétített helikopterben. Amikor a gép motorjai életre keltek, Hart nem értette a dolgot. Senki nem jött, hogy találkozzon a sráccal és most Verner távozik. Akármi is legyen a terve, mostanra már végrehajtás alatt állt. Légi szállítóeszköz nélkül pedig a törp nem fogja tudni követni. Ha tehát ki akarták iktatni a fiút, azt most kellett megtenni. Hart eltûnõdött azon, meg fogja-e tudni valaha, miben sántiká lt Verner. -- Madárral közlekedik -- mondta Greerson és a fejére húzta látókészülékét. Hart az éjszakába bámult, a motorhangok forrását kutatta. Végül kiszúrta a helikopter mozgó árnyékát. A gép fények nélkül haladt és nagyjából az õ irányukba tartott. -- Tudod, tünde hölgy, egy darabig azt hittem, tudsz valamit. A francba, lehet, hogy mégis, de a hosszú lábaiddal még te sem üldözhetsz egy helikoptert. A jó A.C. gutaütést kap majd, hogy se te, se Verner nem bukkan fel elõtte, de így legalább megkapom a srác fejére kitûzött vérdíjat -- Greerson letépte fejérõl a látókészüléket és felemelte a rakétavetõt. A fegyvert már akkor elõkészítette, amikor elfoglalták a lesállásukat. Hart azonban finoman megérintette a törp karját. -- Mi már régebb óta üldözzük. Miénk a fiú. -- Felõlem -- vonta meg a vállát a törp. -- Engem csak azért fizetnek, hogy az öltönyke ne lássa többet a napot. Hart bekapcsolta adóvevõjét. -- Tessien. A fiú egy elsötétített helikopterben van és dél felé mozog a vízpartmentén. A tiéd. A repülés nem tartott sokáig, tulajdonképpen nem volt más, csak egy rövid szöcskeugrás. Legalább kevesebb idõ jutott az izgulásra is. A helikopter alacsonyan röpülve elsuhant a United Oil védõkerítése fölött és puhán leszállt egy nyílt területre a rakpart közelében. Semmi riadó, semmi lövöldözés, semmi keresõreflektor. Enterich informátorai igazat beszéltek, amikor azt mondták, hogy Haesslich egyedül várja a szállítmányt. Ez is beleillett a sárkány azon tervébe, hogy minél kevesebb legyen a szemtanú. És a gyík számára még egy távoli kapcsolat is elég volt ahhoz, hogy elrendelje Sam és Hanae halálát. Amikor a gép rotorjai lelassultak, Sam belebújt hosszú kabátjába, vállára vetette a táskát és kimászott. Eltávolodott a helikoptertõl, lepakolta cuccait a földre és várt. Úgy tûnt, a környék elhagyatott. Haesslich pedig se ember, se sárkány formájában nem mutatkozott sehol. Sam várt. Háta mögött a helikopter rotorlapátjai abbahagyták a forgást, de egy magasan szálló repülõgép távoli hangja arra késztette Samet, hogy felnézzen. Dél felõl sötét árny közeledett a levegõben. Amikor az árny közelebb ért, Sam kivehette hosszú, kígyószerû nyakát és hatalmas szárnyait. Egy sárkányféle volt.

A sárkány már a szárazföld fölött járt, amikor Sam rájött, hogy ez nem lehet Haesslich. Nem egy nyugati sárkányt, hanem egy tollas kígyót látott. A kígyó testéhez simuló, karmos hátsó lábai most elõremeredtek, ahogy a lény Sam felé száguldott. A kígyó váratlanul visszahúzta lábait és magasabbra emelkedett. Sam elõször nem tudta, miért, de aztán egy, a kígyónál is hatalmasabb tömeget látott felemelkedni bõrszárnyakon. Sam tudta, hogy ez a második lény már valóban egy nyugati sárkány. A lény elvágta a másik útját. Sziszegés, bömbölés, az egymásnak ütõdõ, hatalmas testek puffanása és a két sárkány már össze is verekedett. Hatalmas tollak kavarogtak a levegõben a szárnyaik által keltett szélben. A kígyó röpte bizonytalanabbá vált, szárnyai betegen verdestek. A nyugati sárkány eltávolodott ellenfelétõl, majd lapos siklással ismét nekirontott. Sam látta, hogy karmai feltépik a másik sárkány tollas oldalát. A kígyó fájdalmában nagyot üvöltött és ide-oda csavargatta a testét, hogy elkerülje ellenfele csattogó állkapcsát. Az állkapcsok elkapták a kígyó nyakát, a legyengült szörnyeteg pedig válaszképpen ráfonta magát a nyugati sárkány testére. Mindketten zuhanni kezdtek. Már csak tíz méternyire lehettek a földtõl, amikor a nyugati sárkány nagy nehezen kiszabadította magát a tollas kígyó ölelésébõl és szárnyaival vadul csapkodva a levegõben maradt. A halálos sebet kapott kígyó azonban tovább zuhant és földrengésszerû robajjal csapódott a rakpart betonjára. A másik ráugrott a testére. Karmaival és állkapcsával marcangolni kezdte áldozatát. -- Hart! -kiáltotta panaszosan a tollas kígyó, aztán a nyugati sárkány kitépte a torkát. A gyõztes felemelte a fejét, nyelvével tisztára nyalta a pofáját. Mancsával megbökdöste a kígyót, de az nem reagált. Hátat fordított hát a dögnek és elindult Sam felé. -- Haesslich -- mondta Sam. -- Jó estét, emberlény. A bestia félelmetes pillantása alatt Sam elgondolkodott azon, tulajdonképpen mi szállhatta meg, hogy ilyesmivel próbálkozzon. A sárkányok kiszámíthatatlanok voltak, már legalábbis az emberi logika számára. Hogyan számíthat rá, hogy a sárkány engedni fog a nyomásnak? -- Miért ölted meg Tessient? Azt hittem, a te alkalmazásodban állt. Megvetés hullámzott Sam felé. -- Abban állt, de nem tartok igényt azokra, akik kudarcot vallanak. Még kevésbé azokra, akik hazudnak nekem, Tessien pedig ezt tette, amikor arról számolt be, hogy meghaltál. De nem baj, végül is jó vacsora lesz belõle. -- Hibázott és ezért megölted? És most meg is akarod enni? -- Hát persze. És a társa is hasonló sorsnak néz elébe, ha megérkezik a szállítmányommal. -- Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen. -- De nem akadályozhatod meg, emberlény. -- Sam érezte, hogy a sárkány jól szórakozik. -- Amikor elõször találkoztunk, azt hittem, gondot jelenthetsz a számomra, de nem így van. Teljesen felesleges volt beleszaglásznod az üzletembe. Tudod, még csak nem is aggasztott a dolog. Sam gyûlölte az arrogáns szörnyet és égett a vágytól, hogy megalázza. Haesslich tettei, Haesslich tervei mind gonoszak voltak, de úgy tûnt, a sárkány ennek nincs tudatában. Sam már nem kételkedett afelõl, mit is kell tennie. Ma éjjel a Haesslich által jelentett veszély meg kell szüntetni. -- Pedig aggódnod kellett volna -- felelte. -- Tudom, hogy az archológia elleni cselszövésedet a United Oil-beli fõnökeid tudta nélkül bonyolítottad. Ők most nem fognak segíteni. Nem áll érdekükben, hogy megvédelmezzenek egy gyilkost aki a saját terveire használja fel a tulajdonukat. És ha az ezt igazoló bizonyíték napvilágra kerül, a United Oil boldogan fog segédkezni abban, hogy a törvény által kiszabható legsúlyosabb büntetést szenvedd el. Úgy tûnik, sárkány, az arroganciádnak nincsen határa, de az emberek nem a te játékszereid és nem fogod megúszni a gyilkosságaidat. Azért jöttem ma ide, hogy felkínáljam annak lehetõségét, hogy megadd magad. Jelentkezz a rendõrségen és hagyj fel a vérontással. Talán kiérdemled a bíróság kegyelmét. De ha nem is jelentkezel önszántadból, akkor is bíróság elé fogsz kerülni. -- Ez nem valószínû -- felelte Haesslich, egyre növekvõ élvezettel. Sam pontosan erre a válaszra számított. Amire viszont nem számított, az a sárkány "hangjában" meghúzódó másik érzés volt. Az éhségé. Sam térdei elgyengültek; arra nem is gondolt, hogy a

sárkány meg is eheti. Érezte, hogy meginog a határozottsága, de aztán emlékezetébe idézte Hanaet és Begayt. Jó emberek voltak, de Haesslich szeszélyei miatt meg kellett halniuk. Sam nem ismerte igazán azokat, akik Tirben pusztultak el azon az éjszakán, de az õ haláluk is a sárkány számláját terhelte. De ma ennek vége szakad. Sam kihúzta magát és mereven a bestia szemébe nézett. Haesslich tépõfogai megcsillantak a holdfényben. -- Engem is meg akarsz most ölni? -- kérdezte Sam olyan nyugalommal a hangjában, mely õt magát is meglepte. -- Belõlem ugyan nem lesz valami nagy falat, de garantálom, hogy a torkodon fog akadni. Sam különös vibrálást érzékelt a sárkány érzelmi hullámaiban. Úgy vélte, ilyen lehet, ha egy sárkány nevet. -- Már nem szükséges meghalnod. Megszereztem, amit akartam. Hart ma éjjel fogja leszállítani. A fenyegetéseid értelmüket vesztették, de bevallom, a blöffödön jól szórakoztam. -- Tévedsz, sárkány. A terveid ma éjjel nem beteljesültek, hanem leleplezõdtek. -- Sam bekapcsolta a trideokivetítõt. -- Nézd. A közeli épület falán a 23-as leszállóhely szellemszerû képe jelent meg. Egy Aztechnology felségjelzést viselõ Federated Boeing légibusz éppen leszálláshoz készülõdött. Hart érezte Tessien halálát. Szinte a vére is megdermedt, amikor meghallotta, hogy a kígyó az õ nevét kiáltja és abban a pillanatban tudta, hogy gyanúja téves volt, Tessien soha nem árulta el õt. Könnyek csorogtak az arcán, miközben ott állt és figyelte, ahogy Haesslich Vernerhez beszél. Meredt csendben hallgatta a távolsági mikrofon által felvett minden egyes szót. Megborzongott, amikor Haesslich kimondta halálos ítéletét. -- Úgy fest, te ma már nem dolgozol, cimbora -- mondta Greerson, elárulván, hogy nem nagyon hitt Hart azon meséjében, hogy a tünde nõ együtt dolgozott volna Crenshawval. De jelen pillanatban felesleges lett volna Hartot kétszínûségére figyelmeztetni. Greerson leguggolt és nekiállt, hogy összeszereljen egy mesterlövész puskát. -- De nekem még mindig szerzõdésem van a kölyökre. Biztos vagy benne, hogy ne kínáljam meg a gyíkpofát? A rakétavetõ legalább olyan könnyen elintézi, mint egy helikoptert. Ha Verner kinyúlt, boldogan tárgyalok. A halál most nem érdekelte Hartot. -- Mirõl beszélsz? -- Üzletrõl, tünde hölgy. Mindig csak üzletrõl. Hart Tessien maradványait bámulta, az egyetlen lényét, akiben meg mert bízni az utóbbi tíz év során. És a lény most halott volt. Az õ nevével a száján halt meg, Hart pedig már jóval ezelõtt megvonta bizalmát tõle. Tessien meghalt. Düh gomolygott fel Hart bensõjében, mely tomboló gyûlöletté erõsödött. Verner volt a hibás? Hibáztassa a srácot azért, mert élt, miközben Tessien holtan feküdt? Vagy inkább Haesslich ellen fordítsa haragját, mert az kitépte a kígyó torkát? Vagy saját magát hibáztassa, mert õ küldte Tessient Sam ellen és ezzel a gyilkos Haesslich karmai közé? Verner hordozható trideo egysége pedig tovább folytatta a történetét. Vernert látta rajta, akit egész éjszaka követett és aki helyett valószínûleg valaki más volt jelen a 23-as leszállóhely ellen indított rohamban. Crenshaw csapdája véres harcot varázsolt egy sima kiszöktetésbõl. Halál és pusztulás vibrált a raktárépület falán remegõ képen. Crenshaw látszott, amint a doppelgangerrel csatázik. Hart Greerson vállára tette a kezét. -- Szerintem jobb, ha te is nézed. Greerson épp idõben csatolta fel látókészülékét, hogy lássa, amint a doppelganger lehajítja Crenshawt a platformról. -- Ó, a rohadt életbe! -- Leült és robbanásszerûen sóhajtott egyet. -- Ott zuhan a pénzem -- Nekiállt, hogy szétszerelje a lövészpuskát. -- Mit mûvelsz? -- Miért, minek látszik, tünde hölgy? Összepakolok. Ez a munka véget ért -- Fegyvereinek darabjait begyömöszölte a hátizsákjába. -- Biztosan nem akarod lelövetni a sárkányt? Mivel már úgy is itt vagyok, kedvezményes árat biztosítok. Hart megrázta a fejét. -- Elengedem a profizmusért járó felárat. -- Azt hiszem, ha ezt meg kell tenni, akkor személyesen kell megtennem. Greerson megcsóválta a fejét és megvakargatta a szakállát. -- A személyes indíttatású üzlet nem jó

üzlet, tünde hölgy. Kijutok ugyanott, ahol bejöttünk? Hart bólintott és az alattuk zajló összetûzés felé fordította a tekintetét. Hallotta még, hogy a felszerelések megcsörrennek Greerson zsákjában, aztán már el is feledkezett a törprõl. Haesslichnek egyáltalán nem tetszett, amit látott. Ha észre is vette Samet a képernyõn, a két Sam jelenléte miatti zavarát elsöpörte a sárkány feltörõ szenvedélye. Óriási haragra gerjedt és Sam szinte tapintani tudta maga körül a rosszindulatot. De minden mérge csak amiatt volt, mert kudarcba fulladt a terve. A bestia arroganciája ismét felbosszantotta Samet. Sam is nézte a felvételt és meglepõdött, hogy saját magát látja rajta, de ez jelen pillanatban nem volt túl érdekes. Emberek haltak meg. Egyesek azért, mert jót akartak cselekedni; mások azért, mert a munkájukat akarták végezni. Árnyvadász vagy cégalkalmazott; halottként egyformák voltak. Látta saját magát, amint tõrbe csalja Sallyt és az indiánokat és hirtelen rájött, hogy a képen látható Samuel Verner nyilván Jacqueline egyik trükkös álcája. Az eredetileg villámgyors és gyakorlatilag egyetlen lövés nélküli kiszöktetésnek eltervezett akció valóságos orgiájává vált a halálnak, árulásnak és rombolásnak. Haesslich minden piti törekvése, hogy növelje a vagyonát, hatalmát és befolyását halállal végzõdött. De a sárkány csak annyit látott az egészbõl, hogy nem kapta meg a doppelgangert. Haesslich keserûen üvöltött. Sam figyelte a dühében toporzékoló bestiát és tudta, az élet szenvedései már nem tartanak sokáig a számára. A sárkány nem tudhatta, hogy Samet is elárulták egy másik sárkány ügynökei. De valószínûleg nem is érdekelné. A sárkány S-alakban meghajlította a nyakát és hatalmasat bömbölt. A fogai között villogó lángocskák elõrejelezték a közelgõ tûzvihart. Sam remélte, hamarabb véget fog érni, mintha a fogait használná a sárkány. A halálra halál az egyedüli válasz, -- mondta Lofwyr, bár a nagy sárkány ezt nem egészen így értette. Meghalni könnyû; az a nehéz, ami utána jön, mondta Kutya. Nos, ez az utána következõ rész más kezében volt. És Haesslich lekaszálná, amit éppen el akart vetni. Egy ének csendült fel Sam fejében; a dal Kutya hangján szólt. Miféle õrült alkalom ez ahhoz, hogy dalt dúdoljon magában! Nem annak kellett volna következnie, hogy az élete gyorsított filmként pereg le a szeme elõtt? Nos, egyszer hallotta, hogy az õrültek nem éreznek fájdalmat. Elkezdte hát õ is dúdolni a dalt. Haesslich leszegte a fejét, felhúzott ajkai alól kivillantak kegyetlen fogai. -- Halvány vigasz, hogy az elmédet megbontja a félelem, mielõtt a tested porrá ég. -- Gyerünk gyíkpofa -- kiáltotta Sam szédülõ fejjel. Szavai mintha a dal ütemére hangzottak volna el. -- Gyere és kapj el, ha tudsz. A sárkány szájából elõzúdultak a lángok. Sam hátratántorodott, a lehelet lángkoszorút vont köréje. Bõrén izzadtságcseppek jelentek meg, de azonnal el is párologtak. Lába alatt az aszfalt felolvadt és bugyborékolni kezdett. Sam mégis sértetlen maradt a pokoltûz belsejében, megvédte a varázsének. A sárkány támadása láttán Szellem és emberei tüzet nyitottak búvóhelyeikrõl. Haesslich inkább meglepetésében, mint fájdalmában felüvöltött és lángcsóvát lövellt az égbe. Izmos hátsó lábaival felugrott a levegõbe és kitárt, hatalmas szárnyaival csapkodni kezdett. A sárkány elképesztõ sebességgel emelkedett, így a nyomjelzõ lövedékek alatta zúgtak el. Aztán egy hirtelen szárnymozdulattal megfordult a levegõben, nagyot ordított és a támadók legnagyobb csoportja felé suhant. A látványtól Szellem néhány embere elmenekült, de a szamuráj rezzenetlen maradt, stabilan nekitámaszkodott a mellvédnek. Még a lõszerét adagoló srác is elfutott és Szellem lábához hajította a hevederes ládát. A könnyûfém doboz kiugrott szövettakarója alól és táncolni kezdett a földön, amint a Vindicator miniágyú ütemesen magába rángatta a hevedert. A sárkány kanyargott és bukfencezett, hogy elkerülje a feléje száguldó lövedékeket, de minden egyes manõverrel csak tovább tartott neki, hogy elérje a támadóit. Szellem ide-oda rángatta a giroállványt, hogy a bestia minden moccanását követni tudja. Egyre több lövedék csapódott a sárkány testébe. A szörnyeteg sosem tudott teljesen kikerülni az indián tüzébõl. Haesslich hirtelen fölfelé lendítette vérzõ és lövedékek által összekaszabolt testét, hogy megmeneküljön a tetõn lapuló ember halálos lövéseitõl. Aztán újabb zuhanórepülésbe csapott át, ezzel ismét meglepve Szellemet. Az indián nyomjelzõ

lövedékei teljes húsz méterrel a bestia fölött zúgtak el. A sárkány azonban már nem bírta tovább a rengeteg lõtt sebet. Úgy zuhant le az égbõl, mint egy hatalmas kõszikla. A Puget öböl vize összezárult fölötte és Haesslich eltûnt mindörökre.

54 Sam letérdelt az aszfaltra. Komex kezeslábasán át érezte a talajból még mindig áradó hõt. Hosszú kabátjának szárnyai elégtek, megfeketedtek. A lába mellé a földre állított trideo készülék egyetlen rakás, olvadt fém- és mûanyagkupac volt csupán. A halálra halál az egyedüli válasz, mondta Lofwyr. És a nagy arany sárkány mondása beteljesült. Haesslich megfizetett Hanae haláláért, de Sam nem ezért kelt útra. Megfelelõ igazságszolgáltatást akart, nem pedig bosszút. Úgy beszélték meg elõre, hogy ha õt bármiféle támadás éri, Szellem és indiánjai azonnal tüzet nyitnak, hogy Haesslich ne tudjon elmenekülni. És a sárkány halált hozott magára azzal, hogy megpróbálta megölni Samet. A halálra halál az egyedüli válasz. Sam felkészült rá, hogy meghal ma éjjel és elcseréli az életét azért, hogy a sárkányt tetten érjék. Hát nem igazi igazságszolgáltatás, ha a gyilkost gyilkossági kísérlet közben ölik meg? Sam fáradt volt, de nem volt idõ a pihenésre. Haesslichhel végzett, de a segítségüket Samnek felajánló és érte az életüket feláldozni is hajlandó embereket még nem tudta biztonságban. Jaq otthagyta Sallyt az archológiában. Ha Sally megúszta élve, meg kell találnia a módját, hogy kiszabadítsa. Eltûnõdött rajta, vajon Szellem látta-e a 23-as leszállópályán történteket; az õ rejtekhelyérõl nehéz volt odanézni. De ha nem látta, sürgõsen el kell mondani neki. Samnek el kellett tûnnie a United Oil területérõl, mielõtt még valaki felbukkanna és kényelmetlen kérdéseket tenne fel. A sárkány bömbölése és a tûzharc már biztosan útnak indította a biztonsági osztagokat. Felnézett a tetõre, ahonnan Szellem leszedte a sárkányt. Üresen tátongott. Szellem nyilván már visszavitte embereit a találkozási pontra; rutinosabb volt annál, hogy pazarolja az idõt. Samnek csak annyi volt a dolga, hogy visszamenjen a helikopterhez és szóljon Jaq rigójának, hogy repítse ki innen. Fáradtan feltápászkodott hát és elindult a gép felé. Amikor beült, beleszólt a rádióba. -- Ideje hazamenni, Indramin. Senki nem felelt. A rádió süket maradt. A rotorok meg sem rezdültek. Odakint a sötétségben valahol felvijjogott egy sziréna. Miközben a sziréna panaszosan sikoltozott, Sam fényeket látott közeledni. Hart végignézett a United Oil külsõ biztonsági épülete elõtti sikátorra és látta, hogy állig felfegyverzett és páncélozott õrök sereglenek ki az ajtaján. Kiszúrta közöttük Fuhito õrnagy személyes harci páncélzatát. A kikötõ nem tartozott az õ körzetéhez; csak akkor jött ide, ha iderendelték. Az ambiciózus rohadék nyilván egyik szemét mindig a fõnökén tartotta és most saját szakállára jött ki ide. Talán épp azért, mert Haesslich azt parancsolta neki, hogy tartsa távol magát ma este a kikötõtõl. És nyilvánvaló, hogy harcra számított, mert alaposan be volt öltözve. Hart látta, hogy Verner kimászik a helikopterbõl és körülnéz, merre induljon. Cimborái már felszívódtak az éjszakában. A srác magára maradt. Megmutathatná neki a kivezetõ utat, de miért tenné? Ugyan miért lenne hálás neki? Tessien haláláért. És Haesslichéért is, ahogy a dolgok kinéztek. Ez utóbbi megmozdított Hartban valamit. Nem úgy igazságos a törvény, hogy az életért élet járjon cserébe? Az õrök hamarosan sarokba szorítják Vernert, ha a fiú nem a megfelelõ utat választja. Az a patkány Fuhito pedig nem fog kesztyûs kézzel bánni vele, különösen nem azok után, hogy Sam cégtõl szökött ember. Annyira gyûlölte volna Vernert, hogy Fuhito kezei között hagyja? A srác ügyes és talpraesett vadásznak bizonyult. Vagy csak malaca volt. De akárhogy is, Hart elég halált látott már aznap. Nem bírta volna végignézni, hogy elintézzék a fiút. Odarohant a tetõ peremére, lenézett és látta, hogy a srác az egyik épület sarkához lapulva elõrenéz a sötétségbe, mielõtt továbbfutna. Fütyült egyet, mire Verner felnézett. Amint meglátta Hartot, a keze

azonnal benyúlt a kabátja alá, hogy elõrántsa a fegyverét. Hart eltartotta kezeit a testétõl és úgy állt, hogy ezt Verner is jól lássa. -- Nincs harag, Verner. Csak üzlet volt és a szerzõdésem most lejárt. A fiú semmit nem felelt, de úgy tûnt, mintha egy kicsit megkönnyebbült volna. Hart rámosolygott és meglengette az épület oldalán lelógó kötelet. -- Gyere, mássz fel, megmutatom a kiskaput. Figyelte, hogyan birkózik a fiú a gondolataival. Látta, hogy Verner felismerte, az õ segítsége nélkül biztosan csapdába esne. De azt is látta, hogy nem bízik meg benne és ezért egyáltalán nem tudta hibáztatni. A távolabbi épületek felõl õrült teafõzõéhez hasonlító sziszegés hallatszott. Az õrök tûzkakasokat is hoztak magukkal. Verner vadul keresztülvágott az épületek közötti keskeny utcán és mászni kezdett a kötélen. Sam figyelte, ahogy Hart elsétál. Sam mindig a keményszívû, zsoldos gyilkost látta benne, amióta csak megtudta a nevét. Hát nem próbálta korábban õt is megölni? De most ahelyett, hogy az õrök és a tûzkakasok kezére juttatta volna Samet, megmentette a fiú életét. És ha belegondol, hogy õ még azt remélte, Hart õrült módjára a repülõtéren várakozó Vörös Szamurájok karjai közé fog szaladni. Sam különös módon megkönnyebbült, hogy a nõ nem találkozott a Szamurájokkal. És nemcsak azért, mert Hart megmentette a bõrét. Hartnak nyilván megvoltak a saját gondjai és a saját beosztása. Vajon Haesslich kijátszotta, ahogy Lofwyr is tette Sammel? Mik voltak az indítékai? De amikor ezt megkérdezte, Hart ingerülten csak annyit vágott vissza, hogy pofa be. Ismét egyedül, Sam felnézett az égboltra. Felhõk gördültek be lassan a csillagok fénye elé. Nemsokára esni fog. Már csak az hiányzott, hogy... Hirtelen ugatást hallott abból az irányból, amerre Hart elsétált. Sam a hang irányába fordult és egy kutyát pillantott meg, amint feléje száguld a sötétségben. Az állat mocskos és sovány volt az utcai élettõl, de Sam felismerte, hogy Inu az. A kutya nyilván kilógott az archológiából, de a ma éjjel történtek után Sam nem nagyon gondolkodott el rajta, hogyan került az állat éppen ide és éppen most. Inu egyedül volt, tehát Kiniru valószínûleg az archológiában maradt. És ez így is volt rendjén. Az akita soha nem tanulta meg, hogyan kell egyedül élnie; az emberektõl függött, pontosan ugyanúgy, ahogy Sam korábban a társaságtól. De Inu az utcán nõtt föl és ezt sosem felejtheti el. Sam vigyorogva leguggolt és hagyta, hogy a kutya fékeveszett örömében össze-vissza nyalja. És a találkozás elsõ perceinek vad ujjongása után ismét ketten sétáltak az utcán, hogy megmentsék a szép Lady Tsungot. Jaq figyelte, ahogy az embereik eltakarják a légibusz ablakait. Az Aztechnology aranyszínû napját néhány perc alatt a Mitsuhama Computer Technologies ezüst MCT betûi váltották fel. Miután végeztek, a gép gyári számának ellenõrzése nélkül senki emberfia nem tudta volna a megkülönböztetni mûvüket a Mitsuhama légiflottájának többi tagjától. Jaq emberei mindig is jók voltak az ilyesmikben. A zsoldosokat kifizette, sõt még kellemes borravalót is adott nekik. Jó munkát végeztek, így a jövõben is igényt kíván majd tartani a szolgálatukra. Miközben elõkészítették a légibuszt, két laboráns azzal foglalatoskodott, hogy ládát ácsoljanak az életbentartó gép számára. Egy zárt láda kevésbé kelti majd fel az vámosok érdeklõdését, mint egy mûködõ életbentartó gép, amiben egy megégett doppelganger hever. Így könnyebben meg lehet majd vesztegetni õket. De a laboránsok kopácsolása hirtelen elhallgatott. Jaq odanézett és látta, hogy Mr. Enterichre bámulnak. -- Hagyjátok abba most egy kicsit, fiúk -- szólalt meg és odalépett hozzájuk. -- Kávészünet. Azok rögvest letették a szerszámaikat és eltûntek. Enterich odalépett a láda még nyitott oldalához és a kijelzõket nézte. -- Halott? -- Mint a kõ, hála Sally Tsungnak. -- Én arra számítottam, hogy megkapjuk az információt, amiért Haesslich beküldte a lényt.

-- Hát, most már õ sem kapja meg -- mondta Jaq idegesen. -- De találtunk három programozott képesség chipet egy speciális, bõr alatti csatlakozóban. Az elõzetes vizsgálatok azt mutatták, hogy egyfajta számítógép-architektúra tömör kivonatát tartalmazzák. Minden bizonnyal ezek a chipek szimulálták az igazi Konrad Hutten szaktudását. Enterichet nem érdekelte a dolog. -- Nagyon jól megtervezett chipek. Nem egyediek ugyan, de biztosan találunk rájuk vevõt. És az áruk máris fedezi az akció költségeinek egy részét. Enterich Jaq felé fordította hideg tekintetét. -- A doppelganger volt az akció célja. Élve kellett volna megszerezned. -- Nem az én hibám volt. Tsung égette meg egy varázslattal, amikor felszálltunk a géppel. Nem tudtam megvédeni. -- Jaq remélte, hogy a férfi nem lesz túl mérges. -- Talán valamit megtudhatunk a holttestbõl. Az életbentartó gép megóvja a sejteket annyira, hogy végrehajthassunk egy DNSpróbát. A Genomics kutatólaborai nagyon jók az ilyesmiben. -- Reméljük, hogy igazad van -- felelte a férfi. Elõrehajolt, hogy belenézzen a gépbe. Jaq is odatolult melléje. Összeráncolta a szemöldökét, amikor felismerte, hogy valami nem volt teljesen rendjén. Aztán gyenge párát észlelt a kémlelõablak belsõ felületén. Gyorsan a kijelzõkre nézett; a gépezet bõven a megfelelõ határok között mûködött. Annak a rohadt hullának stabilnak kellett volna maradnia, ehelyett azonban mégis bomlásnak indult. Enterich öklével rácsapott a gépre. A Transparex lapon csillag alakban repedések jelentek meg. Jaq elhátrált. A fõnöke nagyon, nagyon mérges volt.

55 Mire Sam találkozott Szellem embereivel az elõre megbeszélt helyen, kiderült, hogy nem kell megmenteni a szép Lady Tsungot. Ugyanis éppen a rádióban beszélt. -- Hol vagytok? -- kérdezte Sam és nem érdekelte, hogy a többiek meghallották a hangjából kicsengõ aggodalmat. -- Szállunk, mint a madarak -- felelte Sally nevetve. -- Svindler helikoptert bérelt a számunkra egy rendkívül szófogadó pilótával együtt. A fickó körülbelül húsz perc múlva letesz minket a Hillary’snél. -- Elintézem, hogy Cog odaküldjön egy kocsit -- szólt közbe Szellem. -- Mindnyájan jól vagytok? -- Willy, Gyorsláb és Sasszem visszatértek az õseikhez -- felelte Sally komolyan. -- A többiek járóképesek. De azért nem ártana, ha Cog némi elsõsegélycuccot is berakna abba a kocsiba. -- Meglesz -- biztosította Szellem. -- Remek! Akkor hamarosan találkozunk -- Ezzel a kapcsolat megszakadt. Sam hátrahajtotta a fejét és felsóhajtott. Sally megmentette attól, hogy ismét összeszûrje a levet a Renrakuval. Az archológia biztonsági kamerái által rögzített trideofelvételek tisztán mutatták, hogy Sam vezette a támadókat. Fogalma sem volt, hogyan tudott ilyen trükköt csinálni Jaq, de hát ez már nem is számított. A Renraku csak annyit tud majd, hogy Sam vezette a 23-as leszállóhely elleni támadást. Hála Jaq árulásának, Sam mögött maradéktalanul felégették a hidakat. Most már garantáltan a cég ellenségeként fogják nyilvántartani, ami azt jelentette, hogy nem tudott volna alkudozni Sallyék szabadon engedéséért. A kiszabadításukhoz újabb fegyveres akcióra lett volna szükség, de Istennek hála, ettõl a tehertõl megszabadultak. Hiszen már eddig is túl nagy volt a kár és túl sokan haltak meg. Persze Sam tudta, hogy mindenképpen megpróbálta volna kihozni Sallyéket, kerül, amibe kerül. Most õk voltak a családja; elsõsorban nekik tartozott hûséggel. A társasági védõburkot egyszer s mindenkorra maga mögött hagyta. És amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Szellem õt nézi. -- Hogyan sikerült kijutnod a kikötõbõl, sápadtarcú? -- Hart segített. Nem tudom miért, de segített. -- Akkor Haesslich biztosan meghalt.

-- Mindketten láttuk, hogy elmerül az öbölben. És nem láttam, hogy újra felbukkant volna. Te igen? -- Minket épp eléggé lekötöttek a United Oil emberei és nem volt idõnk nézelõdni a visszaúton. Samnek nem tetszett Szellem kimért hangvétele. -- Bajba keveredtetek? -- Nem. Szellemre azonban rácáfolt a többi indián kiáltozása. Egymást túllicitálva mesélték a szökésük leghajmeresztõbb részleteit, de abban mindnyájan egyetértettek, hogy Szellem nélkül nem járhattak volna sikerrel. A zajongás folytatódott, míg Svindler is felbukkant. A tünde fáradtnak tûnt, de azért mosolygott. Szellemmel kölcsönösen megmarkolták egymás alsókarját és átestek az üdvözlõ hátbaveregetéseken is. Az arcuk vidáman ragyogott, de nem szóltak semmit. Aztán Svindler Samhez fordult, két kézzel megfogta a vállát és megrázta. Inu védelmezõen ugatni kezdett, de Sam elcsendesítette. -- Csavar úr, igazán örülök, hogy téged is itt látlak. A kegyetlen körülmények arra kényszerítettek, hogy némileg módosítsam a tervet, de úgy tûnik, végül minden jóra fordult. Ettõl függetlenül, esdekelve könyörgök, ne kérj többé arra, hogy még egyszer betegyem képzeletbeli lábamat a Renraku Mátrixba. -- Azt hittem, semmilyen rendszertõl nem félsz. Mi a baj? Halványul a tudásod? -- Attól tartok, nem az én képességeim csökkenésérõl van szó jelen esetben. Hanem azon szörnyetegrõl, amely abban a jeges, fekete piramisban leselkedik. -- És mi az a szörnyeteg? -- Egy mesterséges intelligencia, amit már nem tudnak irányításuk alá vonni. -- Micsoda? Svindler, mirõl beszélsz? Svindler elmesélte, hogyan ragadt bent a mozaikfalú szobában és hogyan találkozott össze a saját perszona ikonját tükrözõ másik ikonnal. Sam csak hallgatta Svindler megmenekülésének történetét és arra gondolt, hogy ha bárki más mondaná ezt, nem hinne neki. Tisztára úgy festett, mint egy újabb Gépben Lakozó Szellem történet. -- Biztos vagy benne, hogy valós dolgot láttál? -- kérdezte. -- Pontosan annyira volt valós, mint bármi az elektronikus égbolt alatt -- felelte Svindler síri hangon. -- Nos, annyira azért õ sem volt jó, hogy visszatartsa Svindlert. Kijutottál, nem igaz? -- Ebben igazságod van. -- A tünde elfeledkezett a komorságról és vidám jókedvvel mosolygott, amikor Sallyék is beléptek a szobába. Sam karjába kapta a lányt és körbeforgott vele. Inu ugatva ugrándozott mellettük. Megcsókolta Sallyt és boldogan magába szívta a lány testének melegét. Sally olyan szenvedéllyel viszonozta a csókot, mintha ez lenne az utolsó mindkettejük életében. Mire szétváltak, az indiánok már köréjük tolultak és türelmetlenül várták Sally történetét. A lány engedelmesen mesélni kezdett. Közben Sam körülnézett, Szellemet kereste, de az amerindián úgy felszívódott, akárcsak a lény, amirõl nevét kapta. Az indiánok harsányan kiáltozva hõstetteiket emlegették. Izgatott hangjuk és vidámságuk leginkább annak szólt, hogy sikerült túlélniük egy újabb árnyvadászatot. -- Buli lesz nálam -- jelentette be hirtelen Sally. A felharsanó örömujjongás közepette Svindler Samhez hajolt és a fülébe suttogta. -- A nemes hölgy gyõzelmi partijai legendás hírnévnek örvendenek. -- Miféle gyõzelemrõl beszélsz? A halál nem lehet fizetség a halálért. Csak továbbgördíti a lavinát. -- Ennek ellenére, Csavar úr, az igazság dicsõ kardja lesújtott a bûnösökre. Hanae, Josh Begay és a Hartnak dolgozó megboldogult vadászok szellemei megértik majd a történtek jogosságát. -- És ez a gyõzelem? -- Ó, nem -- A tünde felnevetett és megragadta Samet, hogy a távozó árnyvadászok után vonszolja. -- A mi gyõzelmünk az egyedül lehetséges, igazi gyõzelem. Hogy túléltük. Az épület kapujánál Sam megállt és figyelte, ahogy Sally rongyos, zajos parádéra vezeti a többieket. Mocskosak voltak, véresek, igaz barátokat veszítettek el, mégis nevettek. Túláradó jókedvvel, lelkesen ünnepelték, hogy legyõzték a halált. Néhány indián valami dalt kezdett énekelni. A sikátor falairól visszaverõdõ dallamfoszlányok Kutya

énekét juttatták Sam eszébe. És ráébredt, hogy a dal az élet himnusza volt most, mely a jövõt ünnepelte. A dallam csordulásig töltötte Samet az eddig megtagadott örömmel. Órákkal ezelõtt még a halál bámult rá véres fogaival, de õ mégsem merült el a sötétségben. Élete borotvaélen táncolt, mégis túlélte az árnyvilágba való visszatértét. És hirtelen megértette az árnyvadászok kirobbanó jókedvét. Hiszen életben maradt! A halál és a sötétség ma nem ragadta magával és ez bõven elég volt az ünnepléshez. Szabadnak érezte magát. Vére felpezsdült és nem bírta tovább türtõztetni magát. Elugrott Svindler mellõl és a helyszínen rögtönzött, vad tánclépésekkel õ is rohanni kezdett az utcán. Inu a lábainál ugrálva osztozott az örömtáncban. -- Gyere, Svindler -- kiáltott vissza Sam. -- Nem okozhatunk a hölgynek csalódást. -- Nem. Az nem lenne illõ -- rázta meg a fejét Svindler. Hosszú lábaival hamar leelõzte Samet és vad versenyben mindhárman elõreiramodtak, hogy utolérjék Sallyt. Természetesen a kutya gyõzött.